1 files changed, 4664 insertions, 0 deletions

diff --git a/39299-0.txt b/39299-0.txt
new file mode 100644
index 0000000..cafb86b
--- /dev/null
+++ b/39299-0.txt
@@ -0,0 +1,4664 @@
+The Project Gutenberg EBook of Gaal György magyar népmesegyujteménye
+(1. kötet), by György Gaal
+
+This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with
+almost no restrictions whatsoever.  You may copy it, give it away or
+re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included
+with this eBook or online at www.gutenberg.org/license
+
+
+Title: Gaal György magyar népmesegyujteménye (1. kötet)
+
+Author: György Gaal
+
+Editor: Gábor Kazinczy
+        Ferenc Toldy
+
+Release Date: March 29, 2012 [EBook #39299]
+
+Language: Hungarian
+
+Character set encoding: UTF-8
+
+*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK GAAL GYÖRGY MAGYAR ***
+
+
+
+
+Produced by Albert László (This book was produced from
+scanned images of public domain material from the Google
+Books project.)
+
+
+
+
+
+
+GAAL GYÖRGY
+MAGYAR NÉPMESEGYŰJTEMÉNYE.
+
+KIADTÁK
+
+KAZINCZY GÁBOR ÉS TOLDY FERENC.
+
+ELSŐ KÖTET.
+
+PESTEN,
+
+PFEIFER FERDINÁND SAJÁTJA,
+
+M. DCCC. LVII.
+
+
+
+
+ELŐSZÓ.
+
+Egy, hosszú évek során át a nemzeti becsület érdekében, csendesen de
+sikerrel munkálkodott férfiúnak áldozatosan gyűjtött szerzeményét veszi
+általunk a magyar közönség, mint a nemzetéért honán kivül is folyton
+fáradozott hazafinak vég hagyományát, s ránk nézve új kincsét a magyar
+népköltészetnek, mely, valamint őáltala méltattatott először az azt
+megillető figyelemre, úgy senki által oly buzgón nem kerestetett, oly
+gazdagon őelőtte, sőt mindeddig még, ki nem aknásztatott. Öszves
+gyűjtései _nyolcvan mesét_ tartalmaznak, részint általa megfigyelve s
+leírva, részint magyar közvitézektől tollba mondva, vagy magok által
+számára leírva úgy, mint azt otthon a nép körében hallották s magok is
+elbeszéleni szokták. Ezek közől tizenhetet egy kötetben, az ilyeket már
+akkor kedvelő német közönség számára kidolgozva adott ki _Gaal György_
+maga, s oly időben (1822), mikor nálunk nem csak kiadót, de általában
+még csak méltatót sem leltek a népi élet e szép virágai; Erdélyi János
+pedig a vele használatúl közlött egyik kézirati kötetből hetet bocsátott
+ki „Magyar Népmeséi“ legújabb kötetében (1855), mik a 194 lapnyi
+könyvnek 108 lapját töltik be. Ennyi ismeretes a tetemes gyűjteményből,
+melyet mí, annak létesítője iránti kegyeletből, de nem kevésbbé
+népköltészetünk érdekében, amennyire bizonyos erkölcsi tekintetek vagy
+némelyek csonkasága nem korlátolnak, mint közel félszázados igyekvések
+gyümölcseit minél teljesben kivánunk irodalmunkba bevezetni.
+
+A jelen első kötetben, melyet a második nyomban fog követni, két mese
+van (I. II.), mely Gaal német kidolgozásában, és három (szinte I. II. és
+VIII.) mely Erdélyi említett gyűjteményében megjelent: kis részei a nagy
+egésznek, melynek közzétételével, úgy hiszszük, méltó emléket állítunk
+azon férfiúnak, kit mint a magyar népmeseügy valódi megalapítóját[1]
+felednünk s nem hirdetnünk többé nem szabad.
+
+Bánfalva, october közepén, 1856.
+
+_A kiadók._
+
+  [1] Életrajzát adják _Toldy Ferenc Irodalmi Arcképei_, Pest, 1856.,
+  az I. könyv XI. cikkében.
+
+
+
+
+TARTALOM.
+
+  I. Világbiró Nagy Mátyás 3
+  II. Balga Tamás 23
+  III. A mostohaanya 51
+  IV. Többsincs királyfi 78
+  V. A szökött katona 104
+  VI. A testvéri átok 111
+  VII. A zöld dragonyos 139
+  VIII. A kővévált királyfi 159
+  IX. Szegfűhaju János 170
+  X. Jankalovics 200
+  XI. A három tanács 222
+
+
+
+
+MAGYAR MESÉK A NÉP SZÁJÁBÓL.
+
+I–XI.
+
+
+
+
+I. VILÁGBIRÓ NAGY MÁTYÁS.
+
+Volt egykor a világon egy király, kinek neve volt Világbiró Nagy Mátyás,
+s ennek egy fia, kit a maga nevére kereszteltete, s egy szegény tudós
+emberrel hetvenhét nyelvre taníttata. Három év elfolyása után a szegény
+tudós ember haza vitte a király udvarába a királyfit. Atyja, annak
+örömére, hogy fia hetvenhét nyelvet tud, nagy vendégséget adatott, hová
+mindenféle országnagyjai hivatalosak voltak. Itt, áll a vendégség sok
+napig, de végre eljött az a nap, melyen a lakomának vége szakadt. Néhány
+nappal utóbb elmegy a királyfi az ő királyi atyjához a szobába, s ezen
+szobában volt egy szépen éneklő madárka; amint a királyfi belép, a
+madárka el kezd csevegni, a királyfi elmosolyodik; észreveszi ezt az
+atyja, s igen szerette volna tudni, mit érthetett olyast a fia a kis
+madár csevegéséből, hogy arra elmosolyodott; kérdé tehát, mit mondott a
+madárka? Királyi atyám, ha megmondom, el fog rajta szomorodni. Addig
+unszolta fiát a király, hogy elmondá: nem egyebet, királyatyám, hanem
+hogy én még oly nagy úr leszek, hogy királyatyám a mosdótálat, a
+királyanyám pedig a törülközőruhát fogja nekem tartani. – Itt ezen a
+király igen megütődött, tehát eltökélé magában, hogy fiát valami módon
+kivégezze a világból. Mindezt elbeszélte a királynénak, mit hallott
+fiok, a kis madártól, s mindketten megegyeztek, hogy csakugyan legjobb
+lesz a fiút elveszteni A királyné javaslá: valamely nap menjünk ki a
+Duna mellé sétálni a fiunkkal, s hívjuk a partjára, én mutogatom neki a
+benne ugrándozó halakat, te pedig hátul lökd be a vízbe. – Harmadnapra
+kelvén, a király kimegy sétálni feleségestől s gyermekestől a Duna
+partjára; a királyné egész a parthoz hívja a fiút, hogy nézné a halakat,
+a gyermek oda megy, és elbámulván, a király hátulról meglöki, beesik a
+Dunába, s a víz viszi; a király pedig örömmel tért vissza palotájába.
+
+Már a királyfit viszi a Duna vize négy nap és négy éjjel be a tengerek
+közzé. Itten a tengerek közt lakott egy Gál nevezetű király, kinek a
+tengeren mindíg voltak halászai háromszáz csolnakkal, hogy ne csak
+halásznának, hanem, ha mit hozna a víz, azt is kifognák. Azon tájban
+kinéz várából Gál király, s látja, hogy a tengeren valami emberforma
+lebegne; mindjárt reákiált a halászokra, sietnének eleibe annak, mit ott
+a víztől hozni látnának. Mennek tehát a halászok a legnagyobb
+friseséggel, és még életben kapják ki a vízből a Világbiró Nagy Mátyás
+király fiát. Itten mindjárt vitték a Gál király eleibe, de ő a rajta
+esett szerencsétlenség történetének valódi mivoltát nem beszélte el,
+hanem hogy beléesett volna a partról, a mint ott nézegetett;
+hasonlóképen, az ő királyi eredetét sem beszélte el. Mind ennek hitelt
+adott Gál király, s maga mellé vette inasnak. Szolgál már ő a király
+mellett kevés ideig; egykor amint az asztalnál sokféléről beszélgetnek,
+előhozza Gál király, hogy ő a napokban a világ mindenféle részeire fog
+kurrenseket küldeni azon okból, hogy jönne országába egy oly okos ember,
+ki az ő három leányát hetvenhét nyelvre megtanítaná; s ezen fáradságának
+érdemes jutalmát várhatná tőle. Ezt hallván Világbiró Nagy Mátyás, mondá
+a királynak: Felséges király, kár volna ezért külső országokra
+kiküldeni; megtanítom én a három princesznét három év elforgása alatt
+mind a hetvenhét nyelvre. – Itten a király igen megörűlt és monda: ha te
+ezt, mondásod szerint végbe viszed tökéletesen, tehát leányaim közől egy
+a tiéd lesz jutalomúl, s halálom után te fogsz országlani.
+
+Már most Világbiró Nagy Mátyás nem volt többé inas, hanem a három
+princesznének nyelvtanítója. Oktatja őket, s három év elforgása alatt
+megtanítá mind a hetvenhét nyelvre. Itten a király igérete szerint, a
+melyik tetszett a királyfinak, azt választá a három királyleány közől
+mátkájaul; mindjárt elkendőzik neki, és a király azon volt, hogy a
+lakodalom minél előbb menjen végbe; de a királyfi nem állt reá, azon
+okból, hogy még ő esztendeig próbálni akar, és ha holnaphoz egy évre meg
+nem jelen, ne is várják többé.
+
+Innen elmegy útjára a királyfi, megy, mendegél sok napig, egyszer
+estvefelé ép egy keresztúton öszveér egy másik utassal, megszólítja: jó
+estét földi. – Feleli amaz: adjon isten neked is. Földi, kérdik
+egymástól, hová utaznának; mindketten szolgálatot indultak keresni.
+Szigeti, a volt az útas neve, mondja, hogy ő tudna egy királyt, kinek
+két cselédre volna szüksége, jönne hát vele. Világbiró Nagy Mátyás reá
+állt. Megy már Szigetivel néhány napig; egykor Szigeti mondá királyfi
+Világbiró Nagy Mátyásnak: de szép ember vagy te, pajtás. – Felelé amaz:
+sokkal szebb vagy te. Igy dicsérték egymást, mert oly egyformák s oly
+szépek voltak, hogy azon században hozzájok hasonló nem volna. Egykor
+előveszik a tükört és néznek mindketten bele, s megismerték, hogy egyik
+olyan volna, mint a másik, mind nagyságra, mind pedig szépségre. –
+Elérkeznek a királyhoz, kinek a neve vala Fejér király, s szüksége volt
+két cselédre; bejelentetik tehát nála magokat, hogy szolgálatot
+keresnének. Itten felhivatja a király mindkettőjöket, s megfogadta maga
+mellé, de minthogy különbséget nem tehetett közöttök, tehát mindkettőnek
+a nevét hátára és mellére kivarratta, hogy arról tudhatná, melyik volna.
+Itten is Világbiró Nagy Mátyás nem adta ki, hogy királyi vérből
+származott légyen. Szolgálnak ők a király mellett, s nagy kedvében
+voltak mind a ketten, s igen szerette őket. Minthogy Világbiró Nagy
+Mátyás a király egyetlen leánya mellett többet forgolódott mint Szigeti,
+tehát a királyleány halálba belészeretett, s tudtára is adta, hogy venné
+el feleségül, s az atyja halála után király leend. De Világbiró Nagy
+Mátyás királyfi, mivel neki elkendőzött mátkája volt, nem ajánlta magát,
+sem ki nem vallá, miért nem akarja őt feleségének. A király is
+észrevette, hogy leánya azért oly szomorú, mert Világbiró Nagy Mátyásba
+belé szeretett; nem akarta leányát a bútól epesztetni, tehát maga is
+mondá Világbiró Nagy Mátyásnak, venné feleségül az ő egyetlen leányát.
+Feleli erre Világbiró Nagy Mátyás: köszönöm felségednek irántami
+szivességét, de már azt nem tehetem, mivel el van nekem mátkáúl jegyezve
+Gál királynak a leánya; hanem Szigeti pajtásom olyan szép mint én, olyan
+derék mint én, tehát legyen ő oly szerencsés. – Tudtára adta leányának a
+király, hogy azért nem akarja s veheti őt feleségének Világbiró Nagy
+Mátyás, mert Gál király leánya van eljegyezve mátkájaul, hanem Szigeti,
+a ki oly szép és oly derék mint ő, Világbiró Nagy Mátyás, tehát menj
+ahoz, kedves leányom. – A királyleány erre is reá állott. Tehát Szigeti
+elveszi feleségül a királyleányt, és a király kirendelé a fényes
+menyegzőre a napot. Elkezdődött hát a lakodalom, és tart nagy örömök
+között, vigan voltak mindnyájan; egykor bejön a palota udvarába a Vörös
+vitéz, s mondja és felüzeni a királynak, hogy ha neki kilenc óra alatt
+bajnokot nem állít, tehát megöli egész udvarával. Ezen igen megrettent a
+király, mert ennek igérte volt a leányát azon föltétellel, hogy egy
+királylyal volt háborúja, ha azt Vörös vitéz meggyőzi, tehát jutalomúl
+neki adja leányát. Itten a király csendesíteni akarja a muzsikát, mert
+képzelte a veszedelmet, ha leányát nem adja Vörös vitéznek, és máskép,
+ha nem adja, ki lesz oly bátor erős vitéz bajnok, ki Vörös vitézzel
+szembeszállni, s őt kivégezni merészkednék; tehát az öreg király csak
+azon volt, hogy pusztuljon a vigaság s legyen a királyleány Vörös
+vitézé. De észrevette ezt Világbiró Nagy Mátyás és parancsolá: maradjon
+a vendég és szóljon a muzsika, és szembeszállok én Vörös vitézzel.
+Folytatódott tehát tovább is a mulatság, elmúlik kilenc óra, felkiált
+Vörös vitéz: állítsd elő azt a bajnokot, király, mert máskép rajtad és
+udvarodon öntöm ki haragomat. Kiszól az ablakon Világbiró Nagy Mátyás:
+várakozzál egy keveset Vörös vitéz, mindjárt megjelenek előtted.
+Csakhamar felöltözik s kimegy az udvarra; már akkor le volt terítve
+Vörös vitéznek a köpönyege; itten mindjárt az egyik szélére állt
+Világbiró Nagy Mátyás, másik szélén pedig állt Vörös vitéz. Itten el
+kezdett először Vörös vitéz szitkozódni: jobb volna neked szőllőt
+őrizni, mint velem szembeszállani. Feleli Világbiró Nagy Mátyás: a
+tapasztalás mutatja meg, ki lesz a győzedelmes, én sem vétettem neked,
+te sem nekem. Akkor kezet fogtak s kezdték a bajvívást. Mind a két fél
+vitézűl viseli magát; Világbiró Nagy Mátyásnak elfáradván jobb keze,
+kardját veszi a bal kezébe, és oly vágást ád a Vörös vitéznek a hasára,
+hogy a béle mindjárt kidőlt. Itten az orvosok kik jelen voltak, mindjárt
+visszatették a bélét, s bevitték az ispotályba. Meg sem is halt Vörös
+vitéz, hanem gyógyúlt lassanként. Itten nagy örömkiáltások követték
+Világbiró Nagy Mátyás győzedelmét, a királyleány lehúzván újjáról egy
+drága gyűrűt, neki ajándékozza. Ekkor felmennek a palotába, s több napig
+még tartott a vigaság; ennek is oztán vége szakadt; eszébe jut Világbiró
+Nagy Mátyásnak, hogy közelget az idő, melyen meg kell jelennie Grál
+király udvaránál, ha akarja hogy mátkáját el ne rabolja tőle más; azért,
+más napra kelvén, elmegy a Fejér királyhoz s megjelenti, hogy már mennie
+kell, mert a terminus esztendő ilyenkorra volt; az időt megmondá. Az
+öreg király megköszönte az ő kimutatott szives barátságát, és Szigeti
+holtig való háladatosságra kötelezé magát. Hogy tehát semmi módon el ne
+késsék Világbiró Nagy Mátyás, mindjárt befogatott hat lovat hintóba, és
+három nap, három éjjel mindig vitték. A városon kivűl kiszállt a
+hintóból s bement a Gál király palotájába; örömmel fogadták, s még
+harmad nappal elébb jött, mint ki volt rendelve. Mátkája csak azon vala,
+hogy minél hamarébb esküdnének öszve, de Világbiró Nagy Mátyás azt
+kivánta, hogy az hat hét mulva történjék. Itten ő mátkájával igen
+megelégedve ártatlanúl mulatozott; elmult a hat hét, beállt a menyegző,
+megesküdtek, áll a lakodalom.
+
+A Vörös vitéz pedig felgyógyúlt sebéből, újra boszút kivánt állni a
+Fejér királyon. Mitevő legyen Szigeti? gondolta, hogy el kell vesztenie
+országát és kedves feleségét, tehát mondá Vörös vitéznek, várakoznék hét
+napig. Reáállt Vörös vitéz, gondolván, ki tudja hol jár azóta Világbiró
+Nagy Mátyás. Itten mindjárt befogat Szigeti, és hajtat a Gál király
+palotája alá, itt kiszáll a hintójából, és azt a botot, mit még
+vándorlásuk idején velek hordoztak s min fel volt vágva Világbiró Nagy
+Mátyás s a Szigeti neve, tehát azt adta inasa kezébe, hogy menne be a
+palotába, s csak azt kérdezze: ki legyen Világbiró Nagy Mátyás inasa; és
+ha megtudja, adja neki azt a botot s mondja meg, hogy adja mindjárt
+Világbiró Nagy Mátyás kezébe. Ezt véghez vitte mind a két inas. És
+ugyanaz nap esküdt meg mátkájával Világbiró Nagy Mátyás, s épen vacsora
+előtt volt, mikor bevitte a botot az inasa s adja a kezébe. Mindjárt
+megismeré, hogy Szigeti itt volna. Bámulták a vendégek, mit jelentene
+ez; azzal Világbiró Nagy Mátyás csak fölkerekedik az asztaltól s kimegy,
+kérdi az inasától, ki adta legyen neki azt a botot. Feleli: hogy egy
+inas, a ki kün van a kapu előtt a hintóval. Kimegy tehát a hintóhoz
+Világbiró Nagy Mátyás, és mindjárt mint jó barátok, egymást megölelték.
+Mondja Szigeti mint van a Vörös vitézzel, hogy ha hét nap alatt nem tud
+neki bajnokot állítani, tehát kiöli a királyi udvart. Ekkor mondja
+Világbiró Nagy Mátyás: ne félj, add csak ide ruhádat, ne az enyém, s
+vegyük fel egymásét. Akkor felült a hintóba Világbiró Nagy Mátyás, és
+hajtat a Fejér király palotájához, Szigeti pedig fölmegy a vendégek
+közé. Megtanítá pedig Világbiró Nagy Mátyás Szigetit, mit tegyen és hogy
+melyik az ő mátkája; ő tehát bátran fölment, senki reá nem ismerhetett,
+mivel mindenre egyformák voltak, azért senkinek sem volt eszébe, hogy ő
+más volna. Így vígan vannak mindnyájan; elmúlik a vacsora, készül
+mindenik a lenyugvásra. Szigeti is, mintha ő volna a vőlegény, megy
+Világbiró Nagy Mátyás mátkájával a hálószobába, lefekszenek az ágyba, és
+kihúzza Szigeti a kardját s élével felfordítva teszi az ágy közepére.
+Itten megszomorodott a királyleány, gondolta, minek ment férjhez, ha
+férje így fog vele bánni. Így fölviradtak, másik éjtszaka hasonlóképen
+cselekvék Szigeti, már akkor meg nem állhatta a menyecske, hogy ne
+szóljon, s monda: miért cselekszed ezt velem kedves férjem? Ha nem
+szerettél, miért választál társadul? – Ezt ne csodáld, feleli Szigeti
+(viselvén Világbiró Nagy Mátyás személyét); az ő országukban, úgymond,
+ilyen szokás van, tehát ő itt is megtartja négy vagy öt napig.
+Elszomorodott a királyleány, és csak siránkozott a maga szobájában, mert
+ő egyedűl annak tulajdonítá azt, hogy férje nem szereti. A harmadik
+éjtszakát is eltölték; negyednapra kelvén, mint ama három nap alatt, úgy
+most is a városon kivül sétálgat Szigeti. Volt pedig a Gál király
+palotájában egy vén banya, a ki látta a királyleányt, mily szomorúan
+sétálna a kertben, bemegy utána és kérdi: felséges királyleány, miért
+szomorkodik? hiszen most vigabbnak kellene lenni mint azelőtt, mikor oly
+szép férje van. – Hagyj békét öreg, felelé a királyleány, ha tudnád,
+mint van az én sorom, nem csodálnád az én szomorúságomat. – Mond a vén
+banya: igen szeretném tudni. – Hallgasd csak öreg, én még most is olyan
+leány vagyok, mint mikor férjhez mentem, mert férjem éjtszakára mindig a
+mezitelen éles kardot teszi közénk az ágy közepére, hogy egymáshoz ne
+nyulhassunk. – Tudja-e mit, felséges királyleány? e szerint úgy sem
+töltheti kedvét a férjével, legjobb lesz tehát a világból kivégezni. –
+Tudtára adták a vén királynénak is, mit akarnának tenni Világbiró Nagy
+Mátyással; a királyné igen helyesnek hagyta.
+
+Hagyjuk már most ezeket tanácskozni. A Világbiró Nagy Mátyás fia, a mint
+elérkezett a Fejér király udvarába, tüstént szembeszállt Vörös vitézzel
+és öszvedarabolta. Akkor ismét a Szigeti felesége lehúzza a gyűrüt
+újjáról és ajándékozza Világbiró Nagy Mátyásnak; ezen gyürűbe pedig belé
+volt vágva a Szigeti és felesége neve. Ekkor felült Világbiró Nagy
+Mátyás a hintóba és siet vissza a Gál király udvarába a mátkájához. A
+mint elérte a város bástyáit, ott találta Szigetit, és mindjárt
+visszaadják egymásnak ruháit, Szigeti megköszönte a vele tett jót, és
+úgy elbucsúztak egymástól. – Haza megy már most Világbiró Nagy Mátyás,
+semmit sem gondolkozott olyanról, a mi neki szerencsétlenséget okozna;
+arról meg volt győződve, hogy az ő jó barátja Szigeti, ha egy ágyban
+hált is mátkájával, még sem nyúlt hozzá.
+
+A vén asszony tehát tanácslá, hogy estvére vacsora után fördőt kell
+bevinni Világbiró Nagy Mátyásnak, és egy üsttel készen legyen forró
+zsír, elegyest forralva szurokkal, és mikor már benne ül a fürdőben,
+tehát akkor reá kell önteni, hogy mindjárt öszveégjen. Itten
+vacsorálnak, a vacsorának is vége szakad, mondá tehát Világbiró Nagy
+Mátyásnak mátkája, hogy fördenék meg először és úgy nyugodnék le. Erre
+minden unszolás nélkül reááll, behozzák a fördőt, bele ül, azonnal az
+elkészített forralt zsírt reá öntik. Itt az egész teste öszveégett és
+zsugorodott, mégis a képére egy csep sem ömlött; akkor kapják, minthogy
+magával jóttehetetlen volt, kivitték a városon túl. Itten van ő a város
+szélén, most látja, mit tettek vele; arra megy egy jó asszonyság, látja
+a nyomorúltat, kapja az urával, felvették s bevitték a házukhoz,
+gondolván hogy ezért meg fogja az isten áldani. Itten gyógyítja az
+asszonyság Világbiró Nagy Mátyást; annyira meggyógyúlt, hogy
+beszélhetett, de nem járhatott. Gondolá, jobb lesz valami móddal
+Szigetihez mennie, legalább el fogja holtig tartani; folyamodott tehát
+először a város előljáróihoz, hogy adnának neki legalább egy lovat, a
+min járhatna ide s tova koldulni; a város adott is, felült tehát reá,
+nem a maga erejéből, hanem úgy tették fel, megköszönte azon jó
+asszonyságnak, kinél öt esztendeig feküdt, jótéteményeit s elindúlt
+Szigeti felé. Sok ideig ment, mert fájdalmai nem engedték, hogy folyvást
+tehesse az útját, hanem a hol valami jó embert talált, ott megpihent két
+vagy három hétig is. Esztendőt is eltöltött, még sem ért céljára.
+Esztendő és két hónap múlva jutott el a Szigeti lakhelyére, hol ezelőtt
+hat évvel volt. Itten látják a szolgák ezt a koldust, ki nevette, ki
+pedig sajnálta, volt mégis olyan, a ki levette lováról s bevitte a
+konyhába. Nem mondta meg, ki légyen, csak szegény koldusnak adta ki
+magát. Kérdezi ott a szakácsot, melyik ételt vinnék a királynak és
+királynénak? mondják: ezt; ő tehát alattomban beléveti a leveses tálba a
+gyürűt, mit először kapott a Szigeti feleségétől, s min ki volt vágva a
+neve. Itten beviszik a szolgák a levest, s a mint méri a levest a
+királyné, kanalába akad a gyürű, mindjárt reáismert, hogy ő azt
+Világbiró Nagy Mátyásnak ajándékozá, mikor először meggyőzte Vörös
+vitézt. Mutatja Szigetinek a gyürűt s kérdezi: hogy van-e valami idegen
+az udvarban? – Felelék: nincs egyéb, hanem egy öreg koldus van a
+konyhában. Mindjárt parancsolá, küldenék be az ebédlőszobába, de mondják
+az inasok, hogy nem járhatna. Tehát hozzátok be szépen, hogy meg ne
+ütődjék valahol. Azok nem is gondolták, hogy Világbiró Nagy Mátyás
+lenne, mivel híre volt, hogy megölték volna, tehát mindenik azt gondolá,
+hogy már régen a földben fekszik; maga Szigeti és a királyné is azon
+vélekedésben volt. Itten beviszik mint koldust Világbiró Nagy Mátyást;
+nagy szakála volt, senki sem gondolta volna, hogy ő volt valamikor
+Világbiró Nagy Mátyás. Itten mindjárt kérdi a királyné, hol kapta ezt a
+gyürűt? Ő először sokáig nem akart tudni felőle; mondja a királyné: én
+ezt a gyürűt Világbiró Nagy Mátyásnak ajándékoztam, az pedig mint
+mondják, megöletett. – Él még, felelé Világbiró Nagy Mátyás, felséges
+királyné, nem engedte az isten, hogy életemtől megfoszthassanak,
+megfosztottak a testem ép- és szépségétől. Akkor a királyné és Szigeti
+felugorván székeikről, nyakába borúltak és sírtak azon
+szerencsétlenségén. Itten elő kezdi beszélni, hogy minden
+szerencsétlenség rajta őérettök történt; mond Szigeti: kedves barátom,
+ha lehetne, testem épségét is kivánnám veled felosztani; de azt nem
+lehet, hanem lakjál velem holtomig, máskép nem mutathatom igaz baráti
+szeretetemet. – Az egész délután mindig az ő szerencsétlenségéről
+folytatták a beszédet, eljött a vacsora s vacsora után mentek nyugodni.
+
+Volt már Szigeti feleségének két magzata, egy gyermek és egy leány. Ezen
+éjtszaka álmodja Szigeti, hogy ha Világbiró Nagy Mátyás testét az ő
+gyermekeinek kieresztett vérével megkenegetné, tehát még derekabb ember
+lenne mint azelőtt volt. Itten fölkél Szigeti, előbeszéli álmát
+feleségének; mondja ez, hogy ő is azt álmodta. Tehát mit gondolsz, mit
+cselekedjünk? Felele a királyné: én reád hagyom, tégy a mit akarsz.
+Szigeti tehát bemegy a szobába a két gyermekekhez, kik aludtak akkor is,
+kapván a kést, elvágja mindkettőnek a nyakát, s kiereszti vérét egy
+tálba, azzal ott hagyja a gyermekeit, s megy azon szobába, hol Világbiró
+Nagy Mátyás vala, s mindjárt megkenegeté egész testét. Akkor elaludt
+Világbiró Nagy Mátyás, és mikor fölérzett, tehát oly állapotban találja
+magát, mint mikor Vörös vitézt összedarabolta; mindjárt bemegy
+Szigetihez és mondja: micsoda vér lehetett az, a mivel meggyógyítál? –
+Örült ezen mind Szigeti, mind a királyné, hogy meggyógyúlt, nem
+szomorkodtak semmit is, sem nem sajnálták, hogy megölték két
+magzatjokat, mert gondolák, hogy fiatalok, több magzatjuk is lehet; de
+ily jó barátot nem találhatnak többé, ha azt elvesztik; s ennek
+köszönhetik, hogy Vörös vitéz boszuállásától megmenekedhettek. Most
+tehát, monda Szigeti feleségének: jerünk, takarítsuk valahová megölt
+gyermekeinket. Bemennek a szobába, hát már akkor a tanítómester előtt
+tanúlt mind a kettő; itten csudálta Szigeti és a felesége, hogy az isten
+mind magzatjokat, mind pedig jó barátjokat megtartá. Világbiró Nagy
+Mátyás már most csak azon volt, hogy a rajta elkövetett csúfságot
+megbüntesse; mindjárt mondja Szigetinek: barátom, fogass be hintódba s
+végy magadhoz jó számu katonaságot, és jőj velem a Gál király országába,
+ki akarom önteni haragomat azokon, kik rajtam azt a csúfságot
+elkövették. Örömmel tett Szigeti jó barátja kedveért, elindultak tehát,
+másnap Szigeti is feleségestől követte barátját. Mentek tehát a Gál
+király országa felé, ott a városnál, de kivül, egy keveset megálltak, s
+Világbiró Nagy Mátyás az egész várost körülvéteté katonasággal. Kérdezi
+ott a földeken levő emberektől: mi újság volna a városban? – Nem egyéb,
+hanem a király leánya, ki ezelőtt hét évvel férjhez ment, de ura
+elveszett, megint férjhez ment egy herceghez, s ma kezdődött a
+lakodalom.
+
+A királynak pedig előre megavizálták, hogy valami külső országi
+katonaság körülvette a várost; ezen megijedt, nem tudta mire vélni a
+dolgot, nem is álmodá, hogy még életben volna Világbiró Nagy Mátyás.
+Világbiró Nagy Mátyás tehát maga bemegy Szigetivel s ennek feleségével a
+városba, követve egy regement lovasságtól, mindjárt körülvették a
+királyi palotát, s bemegy a palotába Világbiró Nagy Mátyás. Már a
+muzsika megállt, a vendégek féltek; belép Világbiró Nagy Mátyás és
+mindjárt parancsolja, hogy a vőlegény jönne előre. Előrejött, mondá
+neki: távozzál, mert én elébb megesküdtem vele mintsem te. Elmegy a
+vőlegény, parancsolja aztán Világbiró Nagy Mátyás, fognák és húznák
+nyársba a hóhérok az ő szerencsétlenségének okozóit. Azonnal mindjárt
+kapják a vén banyát s a királynét, rendeletére nyársba húzzák; Világbiró
+Nagy Mátyás parancsolá, hogy még a királyt s az ő mátkáját is úgy
+végeznék ki az életből; de az ország nagyjai, elébe terjesztvén hogy az
+öreg király abban nem bűnös, s mátkáját, mint fiatal személyt, könnyü
+volt reábeszélni, tehát a sok kérésre megengedett.
+
+Már most ő vette át az egész országot, itélete szerint osztott
+parancsokat, s mikor mindent rendbe hozott, felfödözte az ország előtt,
+hogy ő királyi vérből való. Itt ezen nagyon örült az egész ország, s ő
+elébe adta tanácsosinak, hogy nehány ezer katonasággal el fog menni az
+atyja országába, hogy megtekintené. Az ország maga is akarta ezt.
+Szigeti feleségestől elváltak jó barátjoktól s mindnyájan minden jót
+óhajtottak egymásnak.
+
+Már most Világbiró Nagy Mátyás parancsára készen állt minden az
+útazásra; elindúl tehát feleségestől, kit gráciába vett oly föltétellel,
+hogy ha legkisebbet észrevesz, azonnal megöleti. Sok ezer katonaságtól
+kisértetve, elérték a királyi lakóvárost, mert senki az ő népének nem
+akarta magát ellenébe szegezni: a városon kivül szép gyep vala, ott
+tábort üttet s bemegy a testőröktől kisértetve a királyi palotába. Már
+az öreg király jött eleibe s kérte, engedne meg a városnak s ne rontaná,
+inkább meg fognak neki fizetni. Senki, sem az atyja, sem az anyja meg
+nem ismerte Világbiró Nagy Mátyást, mert csak azt gondolák, hogy vízbe
+halt. Már most Világbiró Nagy Mátyásnak, a fiának, mindennel kedveskedik
+az atyja a király, hogy csak békével maradhasson. Itten beestveledik, a
+vacsora után a számára rendelt szobába kiséri gyertyával az öreg király
+és királyné; az egész ország félelemben volt, rettegett a városon kivül
+való sok néptől. Fölvirad, az öreg király és királyné idején fölkeltek,
+s már várták, mikor ébrednek föl vendégeik. Látják, hogy már a szobában
+beszélgetnek; bekocogtat az öreg király feleségestől, bemegy
+megalázódva, jó reggelt kiván; ismeretlen fia elfogadja, azonnal öltözni
+kezd, a mosdóvizet kéri, itten hozza a király a mosdótálat, a királyné
+pedig a törülközőkendőt, és így tartja előtte. Akkor mondja Világbiró
+Nagy Mátyás királyfi: tudná-e, kinek tartja ő a mosdótálat, és a
+királyné a törülközőkendőt? – Mondják: nem tudjuk. – Én vagyok felséges
+király atyámnak a fia, kit itt s itt a vizbe taszítottak azért mert a
+madártól megértém, hogy oly nagy hatalommal fogok birni, hogy királyi
+atyám a mosdótálat, királyné anyám pedig a törülközőkendőt fogja
+tartani. Ez beteljesedett, én is király vagyok, a népem pedig kivül a
+városon fekszik.
+
+Engedelmet kért az atyja s anyja a fiától, és mondják, hogy mivel
+öregek, venné tehát a fia által az országlást, és lenne két ország
+királya. Tudtára adták a városbelieknek, hogy az elveszett királyfi
+volna az, kit ellenségnek véltek; örült az egész ország, s holtig való
+hűséget ajánlott a királyfi országlására.
+
+
+
+
+II. BALGA TAMÁS.
+
+Volt egyszer a világon egy szegény embernek egy gyermeke, és nem tudta
+az a szegény ember a gyermekét föltartani. Végre árvaságra maradt, és
+itt a falubeli jó öreg asszonyok tartogatták, vittek neki enni, és ő
+szépen fölnevelődött az öregasszonyok táplálása által, úgy annyira, hogy
+9 vagy 10 esztendős lett. Már akkor hogy eszére jött, felgondolta
+magának, hogy oly fiatal legénynek szégyen már isten nevében élni, hanem
+jobb volna szolgálatot keresnie. Úgy annyira gondolkodott, hogy
+gondolkozása után el is indúlt hetedhét ország ellen bujdosni és
+szolgálatot keresni. Mén, mén, mőndegél az úton, egyszer előtalál
+útjában egy embert, a ki is elindult magának szolgálatot keresni. Mikor
+szépen összejöttek, a gyermek kérdi az embertől: hová megyen bátyám
+uram? és az ember így szólott hozzá: hát öcsém, te hová mégy? – Én is
+szolgálatot megyek keresni; gyere, megfogadlak én, mert sem fiam, sem
+leányom, egyéb, egy öreg apám van, és úgy leszünk mi hárman. – Az úton
+való menetelökben kérdé az ember: mit kivánsz hát öcsém, esztendőre? és
+az esztendő nem több most, csak három nap. Azt mondja a gyermek: nem
+bánom én, bátyám uram, akármennyit; elszolgálom én magát holtig is ha
+megtetszem, csak ennem és innom elég legyen. – Nosza azon útazásokból
+haza érnek. Mondja az édes anyjának az ember: no édes szülém, itt a
+gyerek, a kit én szolgának fogadtam. Felel neki az anyja: nem szolgát
+fogadtál, mert az neked utóbb is urad lesz. – Lehetetlen dolog az édes
+szülém, ily szegény gyermek hogy nekem uram lehetne valaha, holott ennek
+se apja se anyja, semmi nemzetsége nincs, mint egy fáról szakadt, csak
+úgy él a világon. – Nosza ottan mindjárt adnak neki enni és inni eleget;
+meg is evett annyit, hogy két három ember sem ett volna meg többet. Jól
+lakik a gyermek, mondja neki a gazda: eszel-e még többet? – Nem eszem
+már én többet, bátyám uram, mert igen nagyon jól laktam. – No ha jól
+laktál, gyere megmutatom a földet, ahol kapálsz és dolgozol ott magad.
+Kivezeti az ember a dologra, megmutatja neki a földbevetett kukoricát,
+hogy azt kapálgassa és munkálja; mikor megmutogatta, ott hagyta, s maga
+hazament. Ott kapálgat a gyermek magának, kapál annyit, hogy harminc
+vagy negyven ember sem dolgozhatott volna annyit; egy nap kimegy estve
+érte a gazda, hogy haza vigye, látta sok munkáját, s gondolá, ugyan
+sokat dolgozott az az egy ember. Mondja otthon az édes anyjának: édes
+anyám asszony, nem hinné kend azt, hogy ez a mi szolgánk oly jó dolgos
+volna, mert nem dicsekedésből mondom kedves szülémnek, hogy harminc
+negyven ember sem dolgozott volna annyit, mint ez maga. No tehát
+ilyformán nem hiába hogy sokat tud enni.
+
+Itten hogy a három nap egy esztendő volt, egymásután elmúlnak az
+esztendők, mondja neki a gazda: no öcsém, elmúlt az év, megmaradsz-e
+még, vagy pedig elmégy? – Nem megyek én bátyám uram, mert megmaradok
+magánál. – No öcsém, ha megmaradsz, én meg más évre is megtartalak;
+hanem mit kérsz, hogy utóbb valami neheztelésünk egymásra ne legyen a
+bérfizetés miatt. – Oh dehogy lesz édes gazd’uram, holott én magánál
+igen szeretek szolgálni, mert innom és ennem mindenkor bőven kijár.
+Azonnal megint megmarad a gyermek; lassanként elfolynak az ő napjai,
+mikből három tett egy esztendőt. Esztendő vége elérkezvén, megint mondja
+a gazda: itt az év vége, elmégy-e tőlem, vagy megmaradsz? – Amint
+mondám, édes gazd’uram, kivánok tovább is szolgálni magánál, ha tetszik
+mind gazd’uramnak, mind öreg anyámnak. – Itten mondja neki az öreg
+asszony: édes fiam, én szeretlek, meg nem gyülöltelek, és a fiam is
+szereti hogy tovább is kivánod szolgálni, azért hát csak mondd meg, mit
+kivánsz esztendőt által, mert mi sem kivánjuk ingyen való szolgálatodat;
+ha továbbra is megmaradsz, jó jutalmát kapod, mit meg is fogsz
+emlegetni. – Köszönöm igen szépen, édes szülém, magának énhozzám való jó
+akaratját; még megmaradok és szolgálok, mint eddigelé. – Itten megmarad
+még három napot azaz egy esztendőt; annak is közelget a vége. Mielőtt
+elérkezett volna, egyszer gondolja a gyermek: uram isten, talán jobb
+volna már nekem innen menni és másutt is próbálni, mert fiatal embernek
+annál jobb, minél többet próbál, tanul és lát. – Kimegy érte a gazda,
+haza mennek együtt kocsin, mondja neki a gazda: elmégy-e, vagy pedig
+megmaradsz? mondja neki a gyermek: majd megmondom estvére, ha előbb
+otthon jól lakom. – Mondja a gazda az édes anyjának: édes szülém, a mi
+béresünknek mintha nem volna kedve többé nálunk maradni, mert kérdezém,
+s azt felelte, majd megmondom, ha jól lakom; azért csak jól kell ám
+tartani, hogy semmi panasza ne legyen az éhség felől, mert az nagy
+szégyen lenne nekünk, ha házunktól éhen menne el. – No jól lakik a
+béres, mondja neki az öreg asszony: no, fiam, elmégy-e, vagy megmaradsz?
+– Már én, édes szülém, el fogok menni és többet is akarok próbálni. –
+No, fiam, ha elmégy, nem bánom, hanem mit kivánsz azon három
+esztendőbeli szolgálatodért? – Nem kivánok én, édes szülém, semmit sem,
+csak hogy jó élésem volt a házuknál; azért köszönöm jó akaratjokat, hogy
+engem mint árva fiút fölneveltek és tartottak, mintha maguk gyermeke
+lettem volna édes szüleimnek. – Erre az öreg asszony azt mondja neki: én
+sem fogom hiába kivánni eddig való szolgálatodat, hanem adok neked
+minden napra hét garast; azért, jó uram, mondja meg ezt egy szóval,
+hány? Hatvanhárom. Itten megadták neki a fizetését és egy bivalbőr
+nadrágot, evvel elmegyen a szegény legény hetedhét ország ellen.
+Magyarország kellőközepében, a mint megy az úton, erdőkön, hegyeken,
+mezőkön, már sehol semmit sem talált, sem falut sem várost, csak a nagy
+erdőséget; megunván magát a nagy utazásban, gondolja magában, talán jó
+volna egy keveset leülni a fa alá pihenni; azonnal meg is cselekedte. A
+mint leült, álom ereszkedett reá, és gondolá, hogy jó volna egy keveset
+lefeküdni, le is feküdt és gondolá magában míg el nem aludt, hogy jó
+volna talán azon az úton a melyen jött, visszafordulnia. Azon
+gondolkozásában elaludt, s azt álmodja, hogy a mely úton jött, vissza ne
+menjen, hanem csak menjen tovább, mert ha visszamegy, még a bivalbőr
+nadrágot is elveszti, hanem hogyha előre megy, jobbra fordúl a dolga;
+menjen keresztül azon a nagy erdőn, a mint pedig kiér belőle, balra ne
+forduljon, hanem menjen a jobb kéz felőli úton, ott meglát nem sokára
+egy nagy királyi rezidenciát, melyben szolgálatot fog találni magának,
+mert az ott levő királynak meghalt a parádés kocsisa, hát őt minden
+bizonynyal megfogadja.
+
+Elérvén azon rezidenciához, megállapodik egy keveset a silbak vagyis
+strázsa előtt, ott jár kel és vigyázolódik, mikép mehetne be a
+strázsától a királyi palotába. A strázsa jó szemmel tartá, hogy mit akar
+az ott, s gondolja magában, talán jó lenne megszólítani, mi szándéka
+volna annak a szegény legénynek: megszólítja tehát: mit akarsz itt
+földi? talán el akarsz valamit lopni, hogy úgy vigyázódol a palota
+előtt? Feleli ő: nem akarok biz én, katona uram, lopni, hanem azért
+jöttem, mert hallottam, hogy a felséges királynak cselédre volna
+szüksége; ha engem megfogadna, szivesen beállanék szolgálatába. – Én nem
+tudom, barátom, megfogad-e vagy sem, hanem eredj be hozzá, majd
+meghallod, mit mond. – Azonnal bemegy a strázsa engedelméből, megy az
+udvaron végig, meglátja az inas, mondja neki, hol jársz itt földi mint
+ismeretlen? – Ó tekintetes uram, hallám, hogy a királynak cselédre volna
+szüksége, tehát mondaná meg neki, fogadjon meg engem, híven szolgálnám,
+hahogy megtetszeném neki. Avval fölszalad az inas, mondja a királynak:
+felségednek nagy újságot mondok, ha meg nem haragudnék reám érette. –
+Micsoda lehetne az, inas? dehogy haragszom. – Nem egyéb, felséges
+király, hanem egy paraszt legény jött ide a palotaudvarba szolgálatot
+keresni, s azt mondá nekem, ahogy megszólítám, hogy szeretne felségednél
+szolgálni, mindenkor híven és alkalmasan viselné magát. Itten a király
+mondja: jöjjön fel. Fölmegy hozzá süveg levéve: mondja neki a felség:
+hát mit akarsz fiam, mit? – Nem egyebet felséges király, ha szükséges
+volna szolga, én ide szeretnék szegődni. Mondja neki a király: igenis,
+nekem szükséges volna a jó szolga, legkivált ha jó kocsis volna, mert a
+parádés kocsisom most két hónapja hogy meghalt, hát kocsisnak volna
+nekem egy ember szükséges; ha gondolod magadban, hogy jól tudnál a lóval
+bánni és kocsizni rajta, hát én megfogadnálak, és jó fizetést is adnék,
+mivel látom, derék egy fiatal szép ember vagy, illenél a hintóm eleire.
+Feleli neki a legény: felséges király, lóval csak keveset bántam, hanem
+azért reméllem, hogy majd csak elbánok vele, a mit nem sok idő múlva meg
+fogok felségednek is mutatni. Itten megfogadja a király, levezeti az
+istállóba és a többi kocsisokhoz, s mondja a legfeljebb való kocsisnak:
+no fogadtam egy új szolgát a parádés kocsis helyére; de még ő nem oly
+kitanúlt kocsis mint a többi, hanem te légy most a parádés kocsisom, s
+ennek az új szolgának adjátok a kezére a legroszabb vagyis legalábbvaló
+lovakat. Itten általadtak neki minden lóhoz való szerszámot, s az
+istállót is megmutogatták neki, hát ő mind fölgondolá, hogy nem
+bolondság itt lenni, mégis azért meg nem ijedett, fölvállalá, gondolta
+magában: nem soká leszek én legalábbvaló ember a palotánál és felséges
+király előtt, mert a mit tudok, rövid idő alatt kimutatom magamat az én
+felséges uram előtt, hogy minél hamarébb eleibe hághassak mindenféle
+alkalommal a többieknek. Meg is tette a mit gondolt. Minden estvére volt
+neki három szál gyertya kirendelve, de azt sem égette el, hanem mind
+megmaradt, s mégis az istállója csak oly világos volt éjjel, mint a
+többié nappal. De haragudt, ha valamely kocsis bement az istállójába,
+nehogy meglássák, hogy neki a gyertyája megmarad, azért elárulták volna
+a király előtt, hogy talán el akarja adni, azért gyűjti rakásra a
+gyertyát, a mi neki volt rendelve az istállóba. Hanem észrevette, hogy
+utána talán lesekednének, azért mindétig jól tudott magára vigyázni,
+hogy reá semmit észre nem vettek.
+
+Látja a király, hogy lovai, a mik legalábbvalók voltak, legjobbakká
+lettek, többet értek mint a legparádésabb lovai, azért nagyon szerette
+azon kocsisát; gondolta, hogy valami mesterséget is kell tudnia a
+lovakhoz, azért fogott ki minden kocsisán. Egyszer mondja a király a
+többi kocsisoknak: mi az ördögöt csináltok azon lovaknak, hogy úgy
+megvetkőztek? látjátok, ezek legroszabbak voltak, és most legjobbakká
+lettek; mi dolog lehet az köztetek? Azért is nem te leszesz mai
+napságtól fogva az én parádés kocsisom, hanem ez, kit most fogadtam. S
+parancsolja neki: hallod-e jó szolgám, te legkevesebb idő óta vagy
+udvaromnál, s mégis a magad jóviselete miatt annyira kedvembe tüntél,
+hogy más cselédeimet meghátráltattad s magadat előre hoztad; azért mai
+napságtól fogva te lészesz az én parádés kocsisom. Nohát jertek,
+szolgák, adjatok ennek által minden jószágot mi a parádés lovakhoz,
+hintókhoz tartozik. – Itten mindent átadtak neki; kinek volt nagyobb
+öröme, mint neki, hogy szegény legény létére oly nagy becsületet nyert a
+király előtt; de a többi kocsis annál inkább haragudt reá, hogy
+mindnyájokat ekként megelőzte. Itten mi történik a dologból? Nem egyéb
+semminél. Egyszer tehát a király ebéd felett gondolja magában, s mondja
+a feleségének: hallod-e társam, ki kellene már egyszer menni az új
+kocsissal, próbát tenni, mit tud, és hogy tud parádézni. – Én nem bánom,
+szivemnek szép szerelme, menjünk ki, majd meglátjuk hívségét s
+tudományát; ezt felelte a fölséges királyné a fölséges királynak. Itten
+a király mindjárt parancsolja az inasnak, menjen le a kocsishoz s mondja
+meg neki, hogy délután négy órára legnagyobb parádéban készen legyen a
+legjobb lovakkal és legszebb hintókkal. Ezeket mind megmondá neki az
+inas; mond a kocsis: jól van, régen tudom már. Itten az inas gondolá,
+hogy talán haragból beszél, felszalad a királyhoz, mondja neki: fölséges
+király, nagyon haragszik a kocsis, mert oly mérges szóval mondá, hogy
+régen tudja már azt. Felele a király: hadd haragudjék eb az anyja, majd
+megbékül a maga kenyerén. – Itten a kocsis mindeneket a legnagyobb
+frisseséggel elkészít legnagyobb parádéban; a király a palota ablakából
+szemléli, hogy készülődik a kocsis, kihúzza a hintót a szín alól az
+istálló eleibe, amint oda húzta, kiszedi a kerekeket, a hintót
+felfordítja, avval lefelé a kivel felfelé szokott lenni, a kerekeket úgy
+rakja a tetejébe mind a négyet. Itt a király látván mit csinál a kocsis,
+üzen a feleségének, jöjjön csak, nézze a kocsis gorombaságát. Oda megy a
+királyné, feleli a királynak: ó ember, csak hagyjuk reá, ő tudja mit
+csinál. A király is azt mondja: eb az anyja emberének, legyen úgy a mint
+ő akarja. Bemegy a kocsis az istállóba, fölvesz egy marok szénát a lovak
+elől, megtörölgeti vele mind a hatot, s ime, mind a hat lónak aranynyal
+volt a szőre, ezüsttel a farka és a serénye, gyémánttal a szeme. –
+Kivezeti a kocsis kettesét az istállóból, úgy ég a két lónak a szeme,
+mint a legvilágosabb gyertya; bemegy a többi négy lóért vissza, azokat
+is kivezeti, azok szinte olyanok voltak, mint a többi kettő. Befogja, de
+nem úgy mint a lovakat szokták a hintó eleibe fogni, hanem fejjel a
+hintó felé, farral pedig előre; csodálja a király, hogy mit csinál az az
+ember. Mikor már mindent elkészitett a kocsis, fölüzen az inastól, hogy
+jöjjön le a király ő felsége, ő már régen készen van. Lemegy a király,
+elneveti magát: ha ha ha, mit csinálsz te? sohasem láttam én úgy fogni
+hintóba lovakat. Mond a kocsis: ne féljen felséged semmit sem, én tudom,
+hogy mit csinálok. – Beül a király a hintóba feleségével együtt, fölül a
+kocsis a hintó tetejére, kétfelé csap a lovak mellett, s a lovak úgy
+megmennek hátra, jobban sem kell. Itten a király megörül az ő
+parádéjának, elment más városba parádézni; a kik csak látták, mind
+nagyon csodálták, mind nagyon szépnek tarták; a többi főrendű urak is
+örültek, hogy az ő királyuknak oly híres és tudományos kocsisa van. –
+Avval a más városból visszafordúlnak a palota felé, haza érkeznek,
+kijönnek a hintóból, megveregeti a király a kocsis vállát, belényúl a
+zsebébe, megajándékozza tíz ezer forinttal: emberséges ember vagy, fiam,
+mond, hol tanultad azt a mesterséget? igen okos és tudományos mestered
+volt, a ki arra tanított. Itten a kocsis elteszi a tizezer forintot, s
+feleli a királynak: alázatosan köszönöm fölségének hozzámvaló jóakaratát
+és szivességét. – Ne köszönd, fiam, mond a király, neked szántam azt,
+csak mindenkor jól viseld magad. – Itten a királyné is gondolja, hogy ha
+már a király megajándékozá tízezer forinttal, hát én már mivel
+ajándékozzam meg őtet? Már én pénzt nem adok neked, hanem jőj hozzám
+reggel 9 órakor, én is meg foglak ajándékozni. – Elmegy reggel a
+megmondott parancsolatra, bemegy az inas a királynéhoz, megmondja neki
+hogy parancsolt üdejére eljött a kocsis; mondja neki a királyné: jőjön
+be hozzá. Bemegy eleibe. No, fiam, eljöttél? – Igenis, eljöttem, feleli
+a kocsis, a fölséges királyné asszonynak parancsolatára. – No ha
+eljöttél, fiam, hát megajándékozlak téged három szál aranyhajjal, és a
+mely három szál aranyhaj mindenkor igazat fog neked jelenteni.
+
+Itten a király leányának igen nagy kedve volna kimenni parádézni, kéri a
+királyatyját engedné meg neki is kimenni a kocsissal hintóval sétálni,
+hogy ő is örvendezhetne azon új szokásban. A király szép kérésének
+engedett; elmentek s azonnal vissza is érkeztek, kérdi a király a
+leányától: no, édes leányom, hogy volt a mulatságod? – Felséges
+királyatyám, igen jó volt s tetszett is, hanem egyet mégis elfeledtem
+felséges királyatyámtól megkérdezni. Mond az atyja: de ugyan mit, édes
+leányom? – Nem egyebet, felséges atyám, hanem hogy mi legyen a mi
+kocsisunknak a neve? – Én, szerelmes leányom, magam sem tudom
+bizonyosan; tudom hogy Tamás, de micsoda Tamás, nem tudom. Feleli a
+leány: felséges atyám, ha meg nem neheztelne reám, én tudnék neki egy
+nevet adni az ő cselekedeteiért, mert a mint látom hogy bánik a
+jószággal, lehetne őt Balga Tamásnak hívni. Mond az atyja: nem érdemlené
+tőled, hogy annak hívd. – Itten ezek mind végbementek, következendőképen
+ez lett a dologból. Más nap reggel korán, midőn dolgát végezte volna,
+kimegy a kocsis az istálló eleibe, ott holmit eltisztogat; fölkel jókor
+a király leánya, kitekint a palota ablakán, reákiált a kocsisra neve
+szerint: Tamás! tekintget a kocsis két felé, nem lát senkit hogy kiabál,
+nem is gondolta volna hogy a király leánya légyen. Megint kiált a leány:
+Tamás! tekint kétfelé a kocsis, megint nem látott senkit; megint kiált a
+leány: Balga Tamás! tekint a kocsis fölfelé, elkáromkodja magát: ki
+vagy?… E szóra mindjárt megnehezedett a király leánya. Itten napról
+napra nől neki a hasa; meglátván a király, leánya szerencsétlenségét,
+elhívatja magához a feleségét, s mond: hallod-e asszony, mi a ménkő baja
+van a leányodnak, hogy mintha a hasa nőne? – Ó szegény ember! hízik,
+azért vastagszik. – Azonban sok szóbeszéd után mond az anya a leánynak:
+ugyan, kedves leányom, mi a bajod neked? holott mikor elsőben felöltözél
+azon ruhába, mit felséges atyád csináltatott, akkor kerek volt az alja,
+s most meg elől rövid, hátúl hosszú; mi az oka annak? Feleli a leány: ó
+felséges anyám, szabó nem jól szabta, varró nem jól varrta, az a hiba
+abban. – Azért mondom, kedvesem, hogy királyatyád tőlem kérdést vett,
+hogy valami rosszat gondolna felőled, de én gondolatomban sem tudnám,
+kivel cselekedted volna azt. – Annyira, hogy napról napra nődögél a
+princeszné hasa, s egyszer elérkezik az üdő, hogy a princeszné vajudik
+és megszüli a gyermeket. Itten megüzenik a királynak, egyszersmind a
+királynénak is, hogy leányuk meggyermekezett volna; erre a király azt
+feleli: mondottam, ménkő teremtette, hogy így lesz a dolog; micsoda
+szégyen ez most az én királyi udvaromnak! Itten elmegy a leányhoz,
+gyermekfekvő ágyából letérdepölteti, két töltött pisztolt mellének
+szögez, hogy kitől való volna a gyermek, vallaná meg; de mivel a leány
+nem közlötte azt a dolgot soha senkivel sem, hát nem tudott senkire sem
+vallani. Itten a király összehivatja mind a tizenkét tanácsosát, hogy
+valahogy vennék ki a leánytól, kitől volna a gyermek. Mind előszámlálják
+a princeket és grófokat, de a leány akkor is azt mondja, hogy ő nem
+tudja; magában fogantatódott. Azt felelik a tanácsosok, hogy az
+lehetetlen dolog a mostani emberek között. Tartják ott a tanácsot három
+nap és három éjjel, még sem mehettek vele semmire. Egyszer kimegy a
+király a törvényházból, egy hitvány szolgálóleány eleibe áll s kérdezi:
+ugyan felséges király, mi dolog legyen az, hogy itten a tanácsbeli urak
+régen törvénykeznek? – Nem szükség azt neked tudni, mond a király. Azt
+feleli neki a leány vissza: hátha, felséges király, hamarébb tudnék én
+róla mondani mint a törvényes urak? – Avval bemegy a király a
+törvényházba s gráciát kér személyének, hogy engedjenek neki egyet
+szólni. Felelnek a törvényes urak: mindenkor lehet bátran szólani. – Nem
+egyebet szólok, mond a király, hanem most, hogy kün voltam, szolgálóm
+azt felelte, hogy ő azon dolognak hamarébb végére tudna járni. Itten a
+tanácsosok egymás szemébe tekintenek, megszégyenlették magokat
+orcapirulással, behivatják a leányt maguk eleibe. No mit akarsz mondani,
+édes leányom, felőle? – Felel a leány: nem egyebet törvényes urak, hanem
+egyébként meg nem tudják ki legyen a gyermek atyja, hanem csináltasson
+király ő felsége egy szál aranytulipánt, de ne legyen kinyílva, hanem
+csak bimbójában legyen, s tétesse a maga házában az asztal közepére, s
+tegyék mellé a kis gyermeket, adják a jobb kezébe, úgy hivassák öszve az
+egész udvarbeli férfi cselédeket egyenként, azok menjenek el az asztal
+előtt, s arra jól vigyázzanak, mikor a gyermek atyja fog menni, akkor a
+tulipán kinyílik és a gyermek atyja felé hajlik, akkor tudja meg a
+felséges király, ki legyen az atyja a kis gyermeknek.
+
+Itt a király mind öszvehivatta szavára az udvari népet, egymás után
+elpassziroztatja, hát meg sem mozdul a virág; legutoljára felhivatják a
+parádés kocsist, az elmegy az asztal mellett, hát a virág szépen
+kinyílik és felé hajlik. Akkor tudták meg, ki legyen a gyermek atyja.
+Azon a király igen megszomorodott s elszégyenlé magát, a tanácsosait is
+tüstént haza bocsátá, a leányát áristomba tétette maga itélete szerint,
+a kocsist pedig akasztófára itélteté, hogy délután négy órára fel is
+akasztatja. De hogy a kocsis azt észrevette, gondolá, jobb lesz odébb
+állani; összeszedé hát a jószágát, úgy hogy mindenét magához vette, s
+avval útnak eredt. Mikor a hátulsó kapun kimenne, megszólítja a strázsa,
+hová menne; ő is azt feleli nagy rövidséggel: hagyj békét barátom, az
+időm már kitelt. Azzal, hogy ő onnan elugorhatott, a király is későn
+gondolkozott, mert szolgája már akkor eltünt, nem tehetett neki. Ezért
+igen haragudt, s gondolá magában, hová tegye most már a leányát, mivel
+királyi udvarát úgy meggyalázta; jöjjön ide hat kőmives, kiknek mindjárt
+azt parancsolá, lyukajtsák ki bástyáját, hogy leányát oda befalazzák.
+Úgy is lett, a fülkét megcsinálták, s leányát berakták.
+
+Itt az elszökött kocsis már azt jól tudta, hogy a király leánya
+áristomban volna; azon gondolkozott, hogy szabadíthassa ki
+Gondolkozásában annyira utazott, hogy egy nagy erdőre talála, és a nagy
+erdőben egy házhoz ért, mely házban egy vén banya lakott. A hogy ő azt
+meglátta, mindjárt imígy szólt hozzá: isten jó napot, öreg anyám. –
+Hozott a szerencse, fiam Tamás; hol jársz itt, holott a te országotokból
+a madarak sem járnak itt? Azt mondja neki a Tamás: hej, édes öreg anyám,
+halál elől bujdosom. – Hogyhogy, fiam Tamás? – Úgy, hogy egy királynál
+voltam kocsis, s a leánya gyermeket is kapott tőlem, miért az atyja majd
+fölakasztatott; azért vettem útam ez idegen országba. Mondja az öreg
+asszony: ne félj Tamás semmit: adok majd én neked egy jó mesterséget, de
+úgy, ha jól megbecsülöd; s adott neki egy nagy kalapácsot. Ezzel,
+úgymond, a kőbástyákat elrontathatod. – Tamás pedig vette útját tovább;
+ballag, ballag, úgy annyira megyen a nagy erdőségben, hogy megint egy
+rosz házikóra bukkan; a melyben szintén egy öreg asszony lakott. Épen
+estvére vacsorakor jutott oda; benéz az ablakán s mond: jöjjön ki csak
+édes öreg anyám. Felel az öreg asszony kimennék, de nem tudom, ki vagy –
+Én vagyok, édes öreg anyám. – No hát köszönd is, hogy öreg anyádnak
+fogadtál, mert ha nem, hát mindjárt meghalnál, mondja neki az öreg
+asszony; jer be hát fiam, most én mondom neked; beszéld el nekem, hová
+akarsz menni. Felel Tamás: biz én öreg anyám, a halál ellen bujdosom –
+Hogy lehetne az? szép fiatal ember vagy te. Felele a kocsis: úgy hogy
+egy királynál voltam kocsis, s a leánya tőlem viselőssé lett, azért
+akasztófára itéltetett. Mondja az öreg asszony: csak hogy igéretének
+eleget nem tehete, ennekutána te fogsz neki parancsolni, de úgy, ha
+szómat fogadod; majd adok én neked most egy ajándékot, melynek oly ereje
+van, akár hegyen, akár völgyön vagy száraz helyeken, ha azt levágod, oly
+víz fog folyni a helyén, mintha Tisza vagy Duna folyna ottan. Meg is
+adta neki azon igéretét, egy szál aranyvesszőt, melynek az az ereje
+volt. A sok beszéd közt ott elestveledett, meg is maradt éjtszakára,
+reggel napfelköltekor elindúlt útjára. Menvén mendegélt az úton, annyira
+bújdosott, hogy megint egy házra talált; ott is egy öreg asszony
+lakozott, kinek egy hét fejű sárkány kutyája volt. Mihelyt a mi
+vándorunk oda érkezett, a kutya igen csúnyául elordítá magát, meghallja
+azt az öreg asszony, s elszólítván a kutyát, azonnal mondja neki: jere
+be, fiam, ki vagy? Felel neki a legény: vagyok szegény árva legény, a ki
+is már sok időtől fogva bújdosom. Mond az öreg asszony: fiam, már én
+minden bújdosásidat jól tudom, tudom azt is, hogy rajtam kivül már két
+asszonynál valál, s én vagyok a harmadik; s hogy az a kettő is adott
+neked jó mesterséget, én is adok ajándékúl egy kardot, mely kard
+mindenkor gondodat viseli, csak tudj neki parancsolni. Már azzal a három
+mesterséggel elélhetsz, s azon szeretődet is, a király leányát, kit a
+bástyába falaztak, kiszabadíthatod, s atyját a királyságról
+leszállíthatod, hanem úgy, hogy azon három szál arany hajnak ereje lesz
+a legnagyobb bizonyság, hogy a királynak meg kelletik halni, s te pedig
+úgy ülsz a királyi székbe. Itten feleli neki a legény: igen szépen
+köszönöm a maga tanácsadását énnekem; menjek-e még tovább ezen az úton,
+vagy pedig visszafordúljak? Azt feleli neki az öreg asszony: már fiam,
+tovább ne menj, hanem fordúlj vissza, s minél hamarább iparkodjál azon
+király palotájához, ki a leányát a kőbástyába rakatta, mert még ha most
+hamarjában oda mégy, hát elevenen kiszabadítod, kis gyermekével együtt;
+hanem csak siess hozzá, s mikor oda érsz, éjfél után mint egy óra
+tájban, mondd a kalapácsnak: nosza édes kalapácsom, eredj ezen palota
+napkeletről való bástyájának, úgy törd össze és hányd ki a
+fundamentomából, hogy reggelre porából se maradjon, és a kit ott
+találsz, egy megtagadott királyleányát, kis gyermekével együtt, azt
+utasítsd utánam, erre meg erre napkeletre, hogy én arra mentem, az ő
+szeretője Tamás; te is pedig elsiess ám utánam.
+
+Azzal a kalapács megfogadta a szavát, elment, úgy összetörte a bástyát,
+hogy reggelre porábúl sem maradt, és a princesznét is elevenen
+kiszabadítá kis gyermekével együtt; s megmondá neki, merre menjen
+napkeletnek. Azzal el is ment utána, és egy helyen a fa alatt meg is
+várta Tamás az ő szeretőjét. Kérdi tőle Tamás: ugyan szép szerelmem,
+sokat szenvedtél-e a bástyában berakatva? – Azon szóbeszéd közben, mi
+legyen az ő kis fiújoknak a neve, feleli neki a princeszné: édes szívem,
+nem egyéb, hanem _Gondolat_, mely bár még kicsiny, mégis meg tudta nekem
+jövendőlni, hogy ki fogsz minket a kőlyukból szabadítani. Itten már ők
+egymást megértették. Szépen megviradván, kitekint a király a palota
+ablakán, hát látja, hogy a bástya végkép el van rontva, összecsapja a
+két kezét: mi dolog lehet ez, hogy nekem valami ellenségem
+tudatlanságból támadott és ily nagy kárt okozott? Itten a király töri a
+fejét, ki lehetett volna az, a ki neki azt cselekedte, mindjárt
+elhivatja magához a jövendőmondóját, mondja meg, ki lehetett az. Feleli
+a jövendőmondó: felséges király, nem egyéb hanem a Tamás, a ki itt volt
+kocsis, s oly mestersége van neki, hogy felséges király egész erővel
+menjen reá, nem tud neki tenni, mert még utóbb ő fog felségének
+parancsolni. Itten a király nagyon gondolkozik, hogy lehetetlen dolog
+volna az egy oly szegény legénytől, mikor nekem van ezernyi ezer jó
+vitéz katonám, csak meg tudok neki felelni annyi emberemmel; hanem csak
+azt mondd meg nekem, hol és merre van, majd elmegyek utána, az egész
+ármádiámat utána uszítom, mégis végére járok rosz cselekedetiért. Ezzel
+a király az öszves ármádiát fegyverbe állítá, s utána indúlt egész
+erővel, úgy annyira, hogy már egyszer észrevette, hogy nem messze volna
+előtte. A Tamás is meglátta őt, s mondja feleségének: no szerelmem, jön
+az atyád egész erővel reánk; mit csináljunk most, megálljunk-e neki,
+vagy elbújunk előtte? Felel a kis gyermek: atyám, amely reménységem van
+magában, álljunk meg neki, ne féljünk tőle semmit. Itten már az egész
+ármádiája a királynak csakhogy el nem fogta őt; akkor Tamás levágja a
+földre az aranyszál vesszőt, úgy elhasadt a föld előtte, mint
+Magyarországon a Tiszának és Dunának a milyen a szélessége, és oly sebes
+víz folyt rajta, hogy semmi alkalmatossággal át nem mehettek rajta.
+Itten a király ugyan gondolkozik, mit csináljon most az ember ellen;
+gondolá magában, ágyúval majd agyon löveti, kicéloztatta ágyúit,
+lövöldöztet Tamás felé, de a Tamás semmit sem ijedett meg, hanem még
+inkább kiállt egy kis partocskára, melyre legjobban szolgált az ágyúk
+erős golyóbisa; minél jobban lőttek reá, ő még annál jobban iparkodott
+felkapkodni s a maga kezével a királynak viszahajingálni; úgy annyira
+hányta neki vissza a golyóbisokat, hogy az ezernyi ezer álló emberekből
+sokat leronta már. Itten a Tamás ugyan elfáradt, de mégis azt felelte,
+hogy csak meg nem szünik, míg tőle a király valami keveset nem függ. Már
+itt a király látja, hogy semmit sem tehet neki, s megállítá népét egy
+keveset pihenni; megpihennek a népek, de a Tamás is megpihent ám.
+Gondolja a király: még szerencsét próbál, pedig bár ne próbált volna,
+mert nagyon pórúl járt. Mert mihelyt elkezdék az ütközetet, mindjárt a
+Tamás is azt mondja a kardjának: no te édes kardom, eredj te erre a
+végére, itt fekszik a leghíresebb népe, vágd le úgyannyira, hogy csak
+kettőt hármat hagyj meg hírmondóúl a királynál; a királyt is bánthatnád,
+de annak hagyj békét – Itten a kard mind le is vagdalta A kalapácsot
+pedig más útra bocsátá, hogy kit ott talál, ő is mind agyon verje, egyet
+vagy kettőt hagyjon meg emlékezetnek a többieknek. Elment a kalapács a
+Tamás parancsolata szerint, ő is mind leverte. Ki volt oly szerencsés,
+mint a szegény Tamás. Mert mikor megjöttek az ő jószágai, nagy örömmel
+mondák: itt vagyunk, Tamás; kérdi a Tamás: úgy viseltétek-e magatokat
+amint nektek parancsolám? Felelnek: igenis úgy, amint uram parancsolta.
+Itten fölveszi a Tamás az aranyszál vesszőt a vízből, a víz azonnal
+elfut, a föld öszvemegy. Elmegy a Tamás az ő szerelmével a király felé,
+megfogja a királyt: no, felséged, kezemben az életed, te akartál nekem
+halálomra járni, de bezzeg, ki a vitéz, látod, hogy én vagyok. Ezen
+szavaira azt mondja a király: hallod-e jó fiam, hagyd meg életemet, mert
+nálam jobb vitéznek ismerlek el: engedd meg, hadd menjek még egyszer
+királyi palotámba. Itten a Tamás azt feleli neki: hallod-e barátom, azt
+a kevés időt én megengedhetem, de elsőben mégis a feleségemnél teszek
+kérdést. Azonban a király mégis fogságban marada, míg a vitéz Tamás
+feleségétől megtudá, megengedjünk-e életének vagy sem. Azt feleli a
+felesége: engedj meg jó társam atyámnak, mert kérlek. Mond a Tamás:
+megengednék neki édes szép szerelmem, de csak magadra hagyom: hogy a te
+rosz atyád három lelket akart ártatlanul elveszíteni, nem méltó az
+engedelemre; de ha érdemes reá, van még nekem három szál aranyhajam, a
+mely három szál aranyhaj, igaz jelentésű; azok majd megmutatják, érdemes
+lesz-e atyádnak életét meghagyni vagy nem. Leveszi a kalapját, ölébe
+teszi feleségének s mondja neki: szakítsd ki egyik szál aranyhajamat, ha
+abból csupa nyers vér cseppen ki egy csep, hát úgy megérdemli atyád a
+valóságos halált, s kiszakítja a felesége egy szál aranyhaját,
+megszorítja a végét, kicseppen belőle egy csep véres víz, s akkor mondja
+neki: bizony azt jelenti, hogy atyádnak meg kell halni. Erre megint az ő
+társa azt feleli: kérlek igen szépen, csak engedj meg neki; de a Tamás
+csak azt mondja, hogy jobb lesz őneki királynak lenni, mintsem egy rosz
+embert megtartson a világon. Megint leteszi fejét felesége ölébe:
+hallod-e galambom, ne kivánd atyádnak tőlem az életét, mert meg nem
+engedhetek neki a roszaságaért; ha még nem hiszed, szakítsd ki megint
+egy szál aranyhajamat, ha abból két csep piros vér kicseppen, érdemes
+akkor atyád a halálra. Azonnal megint kiszakít egy aranyszál hajat,
+megszorítja a végét, akkor is kicseppen belőle két csep véres víz; mond
+a Tamás: látod, édes társam, hogy bizony megérdemli atyád a szomorú
+halált. Itten megint kéri a felesége: kérlek, édes rózsám, engedj a
+szavamnak, ne adj halált, kérlek, királyi atyámnak, nem cselekszi többet
+a mit velünk akart, mert én azt jól tudom, udvarához viszen, régi
+gráciájába még egyszer bevesz. Itt felel a Tamás: hallod-e angyalom,
+jobb volna-e neked szegénynek maradni, mintsem holtig királynénak lenni?
+De ha már annyiba telt is a te kérésed, mégis csak engedek egy kevés
+ideig; van ugyan még egy aranyhajam, csendesen öledbe hajtom a fejem, ne
+sajnáld kivenni még azt az egy szálat, ha még abból három csep piros vér
+cseppen, bizonynyal azt jelenti, meg kell atyádnak halni; azért hát ne
+sajnáld azt kiszakítani. Azonnal megfogja, azt is kiszakítja, végét
+megszorítja, kicseppent belőle három csep piros vér. Látod édes társam,
+hogy most ez mit jelent; három ártatlan vért el akart atyád büntelenül
+veszteni, ezek azt jelentik, meg kell halni. Itt mindjárt a Tamás a
+királyt megfogatta, kötözve haza is hozatá a palotához; itt a tanácsosok
+összegyülekeztek, a szegény királyról ugyan törvénykeztek, hogy
+megmaradhatna még az élete; de a tanácsosok már haragudtak reá, mivel
+hozzájok is mostoha móddal viseltetett. Itt kérdé a Tamás: hallja a
+törvény, hogy én most mit mondok: érdemes-e az az ember az életre, ki a
+maga gyermekét halálra itélte? Felel itt a törvény: nem tudjuk mi végre
+kérdi ezt tőlünk kegyelmes felsége. – Nem egyébből kérdem, felelte a
+Tamás, hanem mikor ő még uralkodott szépen, én szegény legény hozzá
+érkezém, királyi palotájánál szolgálatot vettem, kevés idő alatt
+szerencsétlen levék, szerencsétlenségem után házától eltávozám,
+bujdostam mint egy szegény árva a nagy búm miatt annyira, hogy
+bújdosásom után királyságra juttam. Itt a tanácsosok mind el haza
+mentek, azt felelvén neki: úgy bánjék vele, a mint neki tetszik.
+Tetszett Tamásnak, a mit őneki szánt volt a király, hogy az akasztófán
+megszárítja; fel is akasztatá. Itt a király feleségét, ki a leánynak
+igaz szülőanyja volt, őt is lófarkára szánta, a mit nagyhamar meg is
+próbált, megkerültette vele háromszor a várost, mégis hogy a lófarkán
+egészen megmaradt, négyfelé vágatá, s kitette a város négy szegletére, s
+itt egy-egy sorra feliratá, hogy kiki tudhassa, mi végre volt oly csúfos
+halála királyné asszonynak.
+
+Mikor ezek elmúltak, tanácsosok jöttek, az új királyoknak így szépen
+tiszteletet tettek: éljen sok ideig ífju királyunk, azt kivánják neki az
+ország szolgái. Itt felel Tamás: lássátok, barátim, én szegény legény,
+szolgálni indúltam csak magam egyedűl, királyságra jutottam, látja
+minden ember; azért is köszönöm, a mit kivántok, azt visszakivánom. A ki
+nem hiszi, hogy én így nyertem fel a nagy becsületet, ne sajnáljon
+elmenni oda, a hol ez megtörtént.
+
+
+
+
+III. A MOSTOHAANYA.
+
+Történt egy időben, hogy egy királyt hosszú csendes uralkodása után a
+más királyok megtámadtak a végett, hogy fiát Fülöpöt, ki már akkor
+tizennyolc esztendős vala, hugával együtt, ki már akkor tizenhatodik
+évében járt, megöljék vagy pedig valami olyas rabságra vethessék, a hol
+többet nem lesz róla emlékezet. Ezt az irígységet okozta a királyfi
+gyenge esztendeiben már elfolyamodott híre jeles testi és lelki
+tulajdonainak és a huga kimondhatatlan szépségének. Féltek a körüllevő
+nemzetek, hogy ha a királyfi fölnevekedik, mindnyájokat adó s hatalma
+alá veti, tehát minden módot megvetettek, hogyan lehessen a Fülöp
+királyfi atyjának veszedelmére országával s két magzatjával elbánni.
+Volt pedig a királynak egy öreg szolgája, ki már harminc esztendőt tölte
+udvaránál mint kocsis, s régi szolgálata miatt nem volt egyébre gondja,
+mint egy pár lóra, melynek egyike fias kanca volt, ez volt az ő kedves
+paripája. De már most valamint a kocsis, úgy a ló is minden díszét
+elhagyá s búsúl; hasonlóképen a csikó is egészen elsoványodott, mivel
+látta az ő királyfiú gazdájának veszedelmét nem csak a körüllevő
+királyokban, hanem még az anyjában is, a ki mostoha volt; mert édes
+anyja megholt, mikor még a királyfiú négy esztendős vala. A király akkor
+az ország javaslásából megházasodott, s az új királyné, ki a bavarus
+király leánya volt, gyűlölte a megholt királynétól maradt két magzatot
+oly annyira, hogy azoknak veszedelmét minden módon ohajtotta. Ezt pedig
+az öreg kocsis jól átlátva, hogy a királyi herceget mily
+szerencsétlenség fogja érni, ha jó tanácsadói s hív szolgái nem lesznek;
+tehát föltevé magában, hogy ha még sokáig él, megmutatja hív szolgálata
+által a királyfihoz való hűségét.
+
+Történt tehát, hogy háborúra kellett készülni a királynak, mivel a
+körüllevő nemzetek ellen védelmezni kellett magát. A királyfi legnagyobb
+vitézi bátorsággal indítá harcra a katonaságot; sok legény, mivel látta
+a néphez való jószivűségét és hogy jó király lesz még belőle,
+önszántából jött az ármádiához s örömmel ment a háborúba. Már minden mi
+a hadviseléshez tartozandó, készen vala, csupán indúlni kelletett. A
+király parancsolatot ad a seregnek, hogy két nap múlva indúlni fog, s a
+királyfit a királykisasszonynyal együtt ajánlotta az ország nagyjainak
+és feleségének, hogy jó gondjokat viseljék, a királyfit oktassák, hogy
+jó királyt hagyhasson a nemzetnek holta után. Hallván a királyfi, hogy
+őt a királyatyja el nem akarja vinni magával, igen megszomorodott, mivel
+már kardját, dárdáját, mindenét elkészíté; föltevé tehát magában, hogy
+elmegy a királyatyjához s kérni fogja, hogy őt is vigye el magával,
+hiszen ő is tudja már forgatni a kardot. Az öreg király semmikép nem
+akart kivánságára reá állani, mert mondá: ha te szerencsétlenül
+elveszesz az ütközetben, kire száll az ország? – Felele a királyfi: ó
+királyatyám, megtartják még továbbra is életünket az istenek. –
+Teljesedjék tehát kivánságod, édes fiam, mond a király, gyermekét
+megölelvén; másnap viradóra tehát útnak kell indúlnunk. Válaszsz hát
+magadnak, fiam, lovakat és szolgákat magad mellé tetszésed szerint, a
+kiket gondolsz hogy híven fognak szolgálni. – Királyatyám, gondolom,
+hogy a mi szolgáink mind hűségesek, tehát reggel jókor ki parancsolom
+rukkolni a lovászokat lovaikkal együtt, s akkor megmondom, hogy ki lesz
+a szolgám s melyik ló a paripám.
+
+A szolgák tehát mindjárt reggel rendbe álltak; az öreg kocsis legkésőbb
+jött ki lovaival. A királyfi tehát megvizsgálván mind a szolgákat mind
+pedig a lovakat, megkérdezte a szolgáktól, ki mióta szolgál; s az
+öreget, mint legrégibb szolgát választá maga mellé, s a lovak közűl,
+habár a király ellenzette, azt a senyevész csikót, melyre az öreg kocsis
+vigyázott, választá paripájaul, a kocsisnak pedig maradt az anyja a
+csikónak. Kinek volt nagyobb öröme mint a királynénak, a királyfi
+mostohaanyjának. Azon bizodalomban volt, hogy az ellenség meg fogja
+ölni, minthogy idejére gyengének látszott; de hogy ő is megmutatná
+külsőképen fájdalmát, hogy nehezen esik elválása a királyfitól, három
+mérföldet elkisérte. Ekkor félrehíván a királyfit ezt mondá: Édes fiam,
+tapasztald irántadi buzgó anyai szeretetemet, íme fogd e szelencét,
+melyben zsír van, melynek az a tulajdonsága, hogy mielőtt hadba mégy,
+kend meg vele karjaidat, s neked ez felette nagy hasznodra lesz az
+ütközetben, mert semmi módon el nem fog fáradni s győzedelmeskedel
+ellenségeden. – Ezt az öreg szolga abban hagyta. Akkor a királyné
+elment, a királyfi az ő kedves húgától elbucsúzott, s így folytatá az
+öreg király a királyfival útját az ellenség tábora felé. A királyfira
+reájött a félredolgára való menetel; hátramaradt tehát szolgájával a
+királyatyjától. Itten beszédbe ered szolgájával mindenféléről, s az öreg
+beszéde igen megtetszett neki, mivel mindent fontosan s okosan adott
+elő. Továbbá mondá az öreg szolga: Királyfi, temagad nagy veszedelemben
+forogsz, mert nem csak a külsőországi fejedelmek, hanem még a
+mostohaanyád is életed végére akar járni. Erre a szavára megboszankodott
+a királyfi, mit észrevett az öreg szolga, s monda: engedj meg királyfi,
+hogy azt merészlem neked mostohaanyádról mondani; a tapasztalás meg
+fogja mutatni, hogy hozzád való szeretete csupán csak szinlés volt és
+képmutatás, hogy így jobban eltakarhassa végbevinni akart gonoszságát. –
+Felele akkor a királyfi: beszéld tehát mit tudsz mindent; s ha legkisebb
+hamisságot veszek is észre szavaidban, fölakasztatlak. Erre megszólal az
+öreg szolgának a lova s azt mondja: gazdámnak a szava igaz, és ha,
+királyfi, az ő tanácsadásaira hallgatni nem fogsz, s miket javasol,
+végbe nem viszed: magadat, királyatyádat és országodat a végső
+veszedelembe ejted. Midőn ezt elvégezte volna az öreg szolga lova
+mondani, akkor elámult a királyfi, hogy micsoda kegyetlen szentenciát
+mondott előre a szegény szolga fejére.
+
+Egyszer amint tovább mentek volna, a királyfi paripája is megszólal:
+királyfi édes gazdám, én előre látom, mily sok veszély fog rajtunk
+megfordúlni, de ne félj semmit; csak fogadd a szolgád tanácsát, s
+szerencsésen fogunk járni mindenütt. A királyfi nem győzte csodálni,
+mikép van az hogy ez a két ló beszél; de erre semmit sem kérdezett a
+szolgájától, hanem csak azt, hogy mit vett észre az ő királyi
+mostohaanyjában, micsoda hamisságot akarna elkövetni, a mi az ő
+veszedelmére lehetne. Mond az öreg szolga: királyfi édes gazdám, nem-e
+mikor kikisért három mérföldre a királyné, tehát félre hítt s kezedbe
+adott egy szelencét tele zsírral, hogy magadat azzal megkennéd ütközet
+előtt; fog az neked erőt adni annyit, hogy akármely hatalmas
+ellenségeden is győzedelmeskedel. Az a szerencse, királyfi, hogy engem
+elhoztál lovastól, mert máskép végedre jártak volna, és így is, hacsak
+szavamat nem fogadod, elveszesz. A lovak is azt mondják rá: igaz. Mondja
+tovább az öreg szolga beszédét: lásd az a zsír lett volna a te
+megrontód, mert az a vén banya, ki a királyné mellett van, s kit ő
+nagyon becsűl, s még a királyatyád előtt is nagy becsbe hozott, az
+készíté neked ezt a veszedelmes zsírt, mivel mindig azon tünődött a
+királyné, hogy csak te meghalnál, hát a fiát, Andrást emelhetné a
+királyiszékbe, a húgodat pedig feleségének. A vén banya, hogy még
+nagyobb becsületet nyerhessen, mondá a királynénak: felséges királyné,
+én tudok ebbe módot találni, hogy András herceg legyen idővel a király,
+hanem a dologban nem kell másnak tudni, mint nekem és a királynénak, s
+mindent úgy kell végbevinni a felséges királynénak, hogy Fülöp semmit
+észre ne vehessen. Erre ajánlkozott a királyné. No tehát, mondá a vén
+banya, íme ez a szelence, tele van csinált zsírral, kinek az az ereje
+van, hogy egy óra múlva a használata után egész 48 óráig minden erejét
+az embernek elveszi; tehát igen alkalmas lesz Fülöp királyfinak, mert
+most ütközetbe megy, s a királyné neki ajándékozza mint oly jószágot,
+hogy ha vele magát megkeni, tehát nagyobbodni fog az ereje s meggyőzi az
+ellenséget. Ennek – folytatá a vén banya – meg fog örülni a királyfi, s
+megkeni magát vele, hogy vitézségét megmutathassa; azonban
+megcsalatkozik s az ellenségtől meg fog öletni, mert nem lesz ereje
+magát védeni. Így oztán bizonyosan Andrásra száll majd a birodalom. –
+Örűlt a királyné s dicsérte a vén banyát, hogy ily okos tanácsot tud
+adni, s fogadta, hogy nem feledkezik el azt megjutalmazni. Íme, úgymond,
+most fogd addig is ezt az erszényt három ezer aranynyal. Kinek volt
+nagyobb öröme, mint a vén banyának, a vett ajándék miatt. – A királyné
+tehát a szelencét magához vevé, és amint magad is tapasztaltad, édes
+gazdám királyfi, átadá neked. Most tehát, hogy semmi kételkedés ne
+legyen mégis beszédemben, tehát a tábor megállapodásával hívasd
+parancsolatodra a legerősebb közvitézt, s mondd, hogy kenje meg karjait.
+Felele a királyfi: meg fogom tenni, mihelyt a tábor megáll.
+
+Most hagyjuk a mostohaanyát a királyi palotába visszatérni. A királyfi
+tehát szolgájával neki ereszti lovát és beérik az öreg királyt. Hol
+maradtál oly sokáig hátra, édes Fülöpöm? kérdé fiától a király. – Mond a
+királyfi: öreg szolgámmal csendes beszélgetésben töltöttem az időmet. –
+Kérdi fiától a király: hát hogyan tetszik az öreg? Igen jól, felséges
+atyám; reménylem, hív szolgám lesz nekem is, mivel oly régen szolgál
+udvarunknál.
+
+Tudnunk kell, hogy a király igen szerette eleinte az öreg szolgát Pált,
+de a többiek észrevették, hogy a király leginkább szereti, tehát minden
+roszat beszéltek róla, hogy részeges, az abrakot eladja s lovait nem
+tisztogatja jól, és csak mind azon volt, hogy a király elkergesse
+udvarából; de a király tekintvén az ő sok idejű szolgálatát, mégis
+megtartá, s azt a kancát, a mely vemhes volt, gondviselése alá
+parancsolta. Az öreg Pál nem zúgolódott a király parancsolatára, s
+átvevé a kancát, de irígyei örültek, hogy ily szégyent tehettek rajta.
+
+Most térjünk vissza a királyhoz. Nem szólt tehát a királyfi, mikép Pál
+szolga megparancsolá, királyatyjának, hogy mit kapott mostohaanyjától,
+mit beszélt szolgája, és hogy lova és annak csikaja is beszélni tud.
+Elérték tehát a tábor megállapodására rendelt helyet, letelepedének és
+ettek. A királyfi, miután éjtszaka kinyugodta volna magát a tábor,
+reggel mindjárt parancsolja Ferkót, ki egy markos s nagyerejű közember
+volt, hozzá a sátorba jönni, s mondá neki: tudod-e Ferkó, minek
+hivattalak? Ő pedig meg volt ijedve, s nem tudta mit szóljon: királyfi,
+isten felfeszített-ugyse, nem raboltam, sem nem loptam egy krajcárt sem,
+ártatlanúl fogok szenvedni. – Felele a királyfi: nem mondom hogy
+raboltál vagy loptál, hanem hallgass reám s fogadd parancsolatomat. No
+most vesd le a dolmányodat. – Felséges királyfi, mond a Ferkó, engem az
+ördög szaggasson széljel mint a mákot, ha valakinek a jószágát eldugtam,
+vagy ha nálam leli felséges királyfi; én nem cselekedtem semmi roszat. –
+No csak vesd le hamar, mond a királyfi. Mit volt mit tenni Ferkónak,
+leveti dolmányát. No a lajblit is. – Bizony nincs nálam semmi lopott
+jószág. – Csak hamar, Ferkó; s itt van e szelencében a zsír, kend meg
+vele magad mind a két karodat. – Felséges királyfi, én nem vagyok rühös,
+ehen nézze a karomat, hogy tiszta. – No csak kend meg a karodat – Teszi
+Ferkó, és azután mondja a királyfi az ő öreg Pál szolgájának: adj abból
+az erszényből Ferkónak száz aranyat. – Felséges királyfi, de szépen
+hangzik fülemben az a szó; köszönöm felséges királyfi. – És most menj,
+Pál, a másik sátorba, s adj enni és innia Ferkónak bort vagy pálinkát, a
+mit szeret. – Felséges királyfi, mondja a Ferkó, én mind a kettőt nagyon
+szeretem. – Elmentek tehát a királyfi sátorából, Pál az öreg szolga és
+Ferkó a közvitéz; Pál mindjárt eleibe tesz Ferkónak egy bogrács húst,
+valami tíz fontra való volt még benne, meg egy pint pálinkát, és bort
+eleget. Mivelhogy hideg volt, tehát a húst Ferkó, hogy jobb ízűn
+ehessék, megmelegíteni, s a fát hozzá vágni akarta. Kezdi a fát vágni,
+hát egyszer csak azt mondja a Pálnak: öreg apám, ilyen teremtettét, én
+nem tudom mi bajom, oly erőtlen vagyok, kivált karjaimban; mintha semmi
+ér és in nem volna benne. Mindjárt kihíjja a királyfit az öreg szolga s
+mondja, tekintené meg Ferkót. Kijön a királyfi sátorából és megy
+egyenesen a Ferkóhoz: mit csinálsz, Ferkó, bizonyosan sokat ittál. –
+Királyfi, mond erre a Ferkó, egy kortyot sem ittam s egy falatot sem
+ettem; ihol meg akartam melegíteni a húst, s kijöttem a sátorból fát
+vágni, s egyszerre úgy elveszett az erőm, hogy már a fejszét sem birom
+fölemelni; nem tudom mi a guta lelt. – Mondja tehát a királyfi Ferkónak:
+menj be az öreg szolgám sátorába, s ott pihend ki magadat, vagy
+beküldelek ispitályba. – Isten mentsen meg! a lenne még a pokolbeli kín;
+a minap voltam az ispitályba a pajtásomnál és diétája volt neki, az
+igaz, rosszúl is volt; mert bevittem neki alattomban egy pint pálinkát s
+egy komisz kenyeret, meg vagy két fontra való disznópecsenyét, s alig
+birta meginni egyszerre a pálinka felét, s a kenyérnek, valamint a
+pecsenyének is csak felét tudta megenni. Irtózom csak ha említeni is
+hallom az ispitályt. – No hát Ferkó, mond a királyfi, maradj a sátorban,
+majd jobban leszesz. De a Ferkó mindig jobban jobban lankadott, úgy hogy
+estve felé már alig kelhetett föl; ott volt a bor, pálinka, hús előtte,
+de hozzá sem nyúlt, mert nem kellett. Éjtszakára elaludott, s
+fölérezvén, kezdi a pálinkát kóstolni, vagy nyolcvan kilencven kortyot
+gyomorfájástól behajt; de még azt a kortyot is, mit először bevett, ki
+kellett köpni; eléggé fájlalta, hogy nem ihatik, de mit volt mit tenni,
+oly erőtlen vala s apetitusa nem volt. Az nap is csak úgy volt Ferkó; a
+királyfi gyakran bement őtet megnézni hogyan van, megismerte hogy
+szolgájának beszéde igazság, mégis csak várta kimenetelét. Tehát még az
+nap is oly erőtlen volt Ferkó; éjtszaka következett, elaludt Ferkó,
+reggel felérzik, próbál fölkelni, hát látja hogy már összeütheti
+bokáját. – Apám, mondja az öreg szolgának, már jobban vagyok, hanem hol
+a hús, bor és pálinka? hadd egyem, mert mennem kell, mit gondol a
+kapitányom? – Azt gondolja bizonyosan, hogy fölakasztottak; a hús a
+tüzön van Ferkó, a bor és pálinka melletted a sarokban. – Nohát csak
+hamarjába egy-két korty pálinkát s néhány korty bort reá behajtok,
+egy-két falat húst nyomatéknak. – Jól lakott a Ferkó, és az öreg szolga
+behívja a királyfit, nézze meg Ferkót, már megint semmi baja. Bemegy
+tehát a királyfi: Ferkó hogyan vagy? – Felséges királyfi, igaz, hogy
+jobban vagyok egy kevéssé, mert egy itce pálinkát, meg ennek a csobolyó
+bornak felét, mégis elmorzsolgattam, de reménylem, hogy megint nem lesz
+semmi bajom; hanem, felséges királyfi, hogyan megyek a kapitányomhoz?
+megveret, mert nem hiszi, hogy itt voltam a királyfi parancsolatjából;
+hanem jó lenne egy kis irást vinnem neki, úgy majd elhiszi. A királyfi
+tehát ád neki egy cédulát, melyben megírta, hogy Ferkónak semmi bántása
+ne legyen. Elmegy hát Ferkó a kapitányához; ez mindjárt rá támad
+mérgesen: hol voltál oly sokáig? valahol részegeskedtél? – Uram kapitány
+uram, nem, a felséges királyfinál voltam, íme ezt írta kapitány úrnak.
+Olvassa a kapitány magában: „a közvitéz Ferkónak, ki az én parancsolatom
+által sátoromnál negyvennyolc óráig tartatott meg, semmi bántása ne
+legyen. Királyfi Fülöp.“ Úgy menekedett meg Ferkó az ütlegtől.
+
+A királynéra térjünk vissza. Haza érvén a királyné, a
+királykisasszonynak mindenben kedvét kereste, remélvén, hogy föltett
+gonosz szándékát végbe fogja vinni; s kinek volt nagyobb becsűlete mint
+a vén banyának! Örűlt a királykisasszony, hogy oly jó hozzá a királyné
+mostohaanyja, más nem szomorítá, csak hogy királyatyját és bátyját nem
+láthatá.
+
+A királyfinak pedig tudtára adta az atyja, hogy harmadnapra az
+ellenséggel megütköznek. Alig várhatá azt a napot a királyfi, addig is
+vadászattal foglalatoskodott. Történt hogy vadászat közben egy árnyékos
+fa alatt kissé nyugodni akarnának, ledőltek alája s elszunyadtak. A
+királyfi álmában látta, hogy egy öreg ősz ember jött volna hozzá s egyik
+kezében egy nagy kardot, a másikban pedig más kardot hoz felé, s az
+egyiket leássa az egyik ló első lába alá, a másikat a másik ló lába alá,
+s ezzel eltűnik. Ezek után egy szarka szállt valahonnan a fára, és az ő
+csergésével felköltötte az alvó királyfit az ő szolgájával. Fölkelvén,
+csudálta álmát a királyfi, hogy mi az és mit jelenthetne. Ezt a szolga
+észrevette hogy valamin gondolkoznék a királyfi, s kérdezi: felséges
+királyfi, ha szabad kérdést tenni felségednek, igen szeretném tudni,
+micsoda gondolatokba merűlt? – Mond a királyfi: édes szolgám, igen
+furcsán álmodtam, mintha egy öreg embert láttam volna felénk jönni
+álmomban, s két kardot hozott a két kezében, az egyiket az egyik ló első
+lába alá, a másikat, a másik lónak lába alá beásta. – Ezt csudálja,
+felséged? feleli az öreg Pál szolga. Nézzük meg, talán a lovak lába
+alatt találjuk meg azon kardokat. Reá állt a királyfi, s alig hogy
+kezdik ásni a ló lába alatt a földet, azonnal meglelték. Örült a
+királyfi a talált kardon, körül nézi, találja rajta ezt az irást:
+„győzedelmeskedik ellenségein.“ Kinek volt nagyobb öröme, mint a
+királyfinak.
+
+Visszatértek tehát a táborba. Eljött az ütközetre rendelt óra, már
+készen álltak a katonák; jelt adnak. A merre csak ment Fülöp királyfi és
+Pál szolgája, ritkúlt az ellenség s a ki közűle észrevette ezen vitéz
+karjának hatalmas erejét, vagy szaladással menté életét vagy pedig
+gráciáért esedezett. E vérengző csata reggeltől fogva egészen estve
+nyolc óráig tartott; igaz hogy Fülöp atyjának katonái az ellenséget
+helyéből kiverték s jó távolra el is hajták, de megestveledett s
+nyugovásra adták magokat. Csodálta az öreg király a fia hősies erejét, s
+áldotta az istent, hogy ily magzattal megajándékozta, nem különben
+dicsérte az öreg szolgának vitézségét, s tusakodott magában, hogy
+jóllehet a Pál csak mint kocsis szolgált harminc évig engem, de mégis
+olyan atyától kellett születnie, ki a haditudományokra tanítá, s nem
+utolsó familiából kell lennie, mert ő idegen nemzetből való, ki midőn
+szolgálatot kért udvaromnál, nem is tudakoztam születéséről, sem
+vándorlásának okáról. Így gondolkozott az öreg király majd egész
+éjfélig; elérte az álom s elaluszik. Álmában látja a fiát Fülöpöt a
+palotában szobájában nyugodni, s egy álorcás belopódzik éjféltájban
+hozzá s megáll előtte az ágyának, s kihúz kebeléből egy nagy kést és már
+keresztűl akarja szúrni; és mintha akkor Pál bement volna hozzá, erre a
+gyilkos megrettent s elejté a kést kezéből. Ekkor fölérzik a király, el
+sem beszélhette kedves fiának az ő irtóztató álmát, mert már ideje volt,
+hogy az ellenséget tovább hajtsák; újra kezdék az ellenséget mozgatni,
+de az úgy megátalkodott, hogy bármint voltak is rajta, semmi módon meg
+nem indíthatták. Már az öreg király kétségeskedett a háború szerencsés
+kimenetelén, látván az ellenség sokaságát, kik majd három annyian
+voltak, mint az ő ereje. Észrevette Fülöp atyja gondolkozásait s monda:
+királyatyám, bizzunk a mi jó vitéz katonáinkban, kiket az ellenség
+sokasága meg nem rettent; nincs egyéb hátra, király atyám, hanem újonnan
+támadjuk meg az ellenséget, legelőször is királyatyám testőrzőit
+ereszszük reá, hogy mutassák meg hűségöket, s a haza iránti fiúi
+szeretetöket. – Kedves fiam Fülöp, monda az öreg király, magamban is
+felbuzdúlt a vér, hogy én is kiálljak a síkra személyesen. Eleget kérte
+Fülöp, hagyjon fel azzal a gondolattal, mivel már öreg, de eleget nem
+beszélhetett királyi atyjának. Neki indúltak megint az ellenségnek, s az
+öreg király úgy megörvendeztette az egész táborát, mivel látták, hogy
+velek együtt a haza boldogságáért életét feláldozza, hogy örömkiáltással
+ragadják fegyveröket markokba, az ellenséget mindenike mint egy vad
+oroszlán ölte vágta. Az öreg királyt jóllehet a fia s az öreg Pál nem
+hagyta el, mégis az ellenség részéről néhány bátor vitéz, a kik látták,
+hogy az öreg király fiastól, és Pál, kik legnagyobb kárt tettek az
+ellenség vitézein, itten harcolna (mert Fülöp és Pál oly dühösséggel
+vagdalta őket s nemkülönben az öreg király, hogy a lovak az elesett
+holtaktól már alig mehettek) észrevette, hogy az öszvezavarodott nép
+közt a király minden segítség nélkül maradt, a Fülöp eltéveszté az
+atyját, és sokan megrohanák az ellenség közül az öreg királyt, s lovát
+az ellenség fővezére átdöfé; szerencséjére a királynak, itt jő a Ferkó
+néhány pajtásával nagy sebesen, azt gondolá, hogy a királyfit kerűlgeti
+oly nagyon az ellenség, oda ugrat a pajtásaival, s látta az öreg királyt
+hogy már ló nélkül van és bal karjából csorog a vér: oly mérgesen vágott
+közé, hogy a királytól már hátráltatta az ellenséget. Észrevette Fülöp
+hogy atyja nincs sehol körüle, már azt gondolta, hogy vagy elfogták,
+vagy talán már meg is ölték; ugyan űzte mindenütt mindenfelé az
+ellenséget, végre látja, hogy jobbfelől igen csoportozik, oda ugrat
+Pállal, látja hogy atyja és Ferkó pajtásaival együtt már sebeket is
+kapott; reá rohan Fülöp az ellenségre, s legelőször is azt a fővezért
+szúrja át, a ki királyi atyja lovát keresztűl ütte. Az ellenség tehát
+mindenfelöl megfutamodott, nagyobb részét levágták, sokat elfogtak,
+végre megszünt a csata, s a Fülöp király atyja győzedelmeskedett. Más
+nap követeket küldöttek az ellenkező királyok, s békességet kértek, meg
+is adta az öreg király. Megvitték e követek, mily becsülettel fogadta
+őket az öreg király, s kéréseket, tudniillik a békességre való
+reáállást; a királyok tehát az öreg király jószívűségét személyesen meg
+akarták köszönni, s másnap tiszteletére mentek. Az ellenkező fejedelmek
+között leghatalmasabb volt a burkus király; ez ment be a Fülöp, atyjához
+legelül. Esztendejére is majdnem hasonló volt az öreg királyhoz, a
+háborúban egész familiájával részt vett, mert neki is hasonlóképen egy
+pár magzatja volt, egy férfi s egy leány, kik akkori időben a legszebbek
+közé számláltattak. Tehát a burkus király Fülöp atyjához az öreg
+királyhoz, feleségestől, fiastól és leányostól ment, s oztán követte a
+többi kisebb fejedelem. Fülöp bement az atyjához, mielőtt még a királyok
+megérkeztek volna, tehát ott volt mikor a burkus király az ő szép
+cselédeivel bejött; a két király megcsókolta egymást, és Fülöp
+hasonlókép a burkus király fiát Károlyt. A többi beszéd közt előjött,
+hogy mily nagyon le vannak kötelezve a fejedelmek az öreg királynak jó
+barátságáért. A két királyfi együtt beszélgetett; a két király, királyné
+és királykisasszony együtt. Az első pillantat által szerelembe esett
+Fülöp a királykisasszonynyal, és a királykisasszony a királyfit igen
+megszerette. Nyughatatlan volt már a szive Fülöpnek, várta mikép
+lelhetne alkalmat a szép Luizával szólani; de a hosszas beszélgetés után
+a királyok elváltak egymástól, s a királyfiak is félbeszakaszták
+beszédjöket. Mily fájdalmasan látta Fülöp, hogy a kit úgy megszeretett,
+többé talán nem láthatja; egy édes pillantatot vetett egymásra a két
+szerelmes, melyből megismerték és elárulták titkos szerelmöket és
+elváltak.
+
+A dolog tehát úgy mint a háború szerencsésen elvégződött, haza felé
+indultak; a hazaindulóra a más nap rendeltetett. Fülöp gondolá magában,
+jó lenne a királyatyját arra kérni, hogy a burkus királyt, mint már most
+jó barátját, házanépestől invitálná a mi országunk meglátogatására; s
+eme feltett szándékát végbe is vitte; elment királyatyjához, s kérte, ne
+vetné meg egy kérését. Mindent, fiam, a mit kivánsz, éretted teszek. –
+Ezen jó barátunkat a burkus királyt, atyám, invitáljuk országunkba, és
+majd oly szövetséget tehetünk vele, mely országunknak még idővel nagy
+hasznára lehet, mert ő erős egy királyság, és ha idővel akárki ellenünk
+támadna is, bátran kiállhatnánk az ő segedelmével, mert számos és vitéz
+katonái vannak. – Tetszett az öreg királynak fia beszéde, s általlátta
+annak hasznát; felele tehát: legyen úgy; s mindjárt követeket küldött a
+burkus királyhoz, a kik ki is jelenték nála az öreg király akaratját;
+örömmel kivánta azt a burkus király teljesíteni. Ezek után visszatértek
+a követek s azt a hírt hozták, hogy holnaputánra készen lesz a burkus
+király feleségestől, fiastól, leányostól és cselédestűl az öreg király
+országán keresztűl utazni hazájába. Ez nagy örömére vált Fülöpnek, de
+főkép a Luiza princeszné küldött ajándéka, egy fejér keszkenő, melyre a
+Fülöp királyfi és a princeszné neve volt kivarrva, s alatta e szavak:
+barátság, szeretet, holtig való hűség. Mely nagyon örűlt ennek Fülöp,
+azt ki nem mondhatni.
+
+Tehát elérkezett a vacsora, hozzá ült a király, királyfi s az asztalhoz
+tartozandók. A királynak, hogy hogy nem, eszébe jött, hogy Pált is, a ki
+oly híven szolgált és vitézűl harcolt, vacsoráljon velünk; elküldik
+tehát a király inasát érette: Pál, jöjjön, a király hívatja, minél
+hamarább. – Ugyan minek? kérdi Pál. – Nem tudom. – Bejelentik Pált;
+felele a király: csak jöjjön be. Bemegy Pál, mindjárt mondja: mit
+parancsol, felséges király? – Egyebet nem, hanem most ülünk a
+vacsorához, és te is velünk. Eleget húzta magát, de mind hiába volt, a
+király kivánságának be kellett teljesedni. A királyfi megfogván a Pál
+kezét, az atyja és maga után az első helyre ültette, mondván: ámbár nem
+tudom születésednek eredetét, de nemes tetteid és okosságod érdemessé
+tesznek, hogy ezt a helyt viseld. – Vacsoráltak. A király kivánta tudni,
+honnan vette eredetét Pál. Felséges királyom, mit harminc év alatt
+eltitkoltam, most kivánod, hogy fölfedezzem? Hadd abba, felséges király.
+– Nem, csak beszéld el. – Tehát király parancsolatára el kezdi beszélni,
+és ekép. – Felséges király, én burkus születés vagyok, az atyám ennek a
+mostani burkus király atyjának fővezére volt; de ellene sokan
+áskálódtak, sok irígye volt, oly annyira, hogy ártatlanságát a hamis
+vádak elnyomták és a király kivégeztette; az anyám szomorúságában
+meghalt. Én akkor 15 esztendős voltam és a burkus lovasságnál főhadnagy,
+engem is tisztségemtől megfosztottak. Az országban szégyenlettem már
+tovább maradni, és vettem bújdosásom felséged országába; föltevém
+magamban, soha senkinek sem fogom megmondani születésemet, a mit harminc
+évig el is titkoltam felséges király udvaránál. – Mely szerencsétlen
+volt, kedves Pál, felele a királyfi, a te atyád és anyád, hasonlókép
+neked, mely sokat kellett eddig tűrni! Felséges atyám, ha kérésem
+foganatos leszen, úgy is elesett a fővezérünk, s mindenkor szükséges egy
+jó fővezér, legyen az Pál. Én tudom, hogy ő mindenfélekép érdemes arra.
+– Ezen mindnyájan elámúltak az asztalnál; látja a királyfi, hogy
+gondolkozik az atyja, teljesítse-e kivánságát vagy sem: akkor tele tölti
+atyja poharát, s a magáét, és mondja: kérem királyi atyámat, igyunk Pál,
+az új fővezérünk egészségeért. Feleli az öreg kírály: éljen sokáig! Ezen
+véletlen megváltoztatását állapotának Pál az égi hatalomnak tulajdonítá,
+köszönte a királyának és királyfinak róla való gondolkozását, s először
+ugyan föl nem akarta vállalní, de a király a mint megmondá, úgy kelle
+lenni.
+
+A vacsora után kiki a maga szállására ment, minthogy másnap reggel már
+hazájokba fognak indúlni vissza. Alig várhatá Fülöp kírályfi hogy
+megviradjon, mindig csak azt ohajtozván, hogy minél hamarább megláthatná
+a királykisasszonyt. Fölserkent tehát a nap, s nem sokára megjelent a
+király táborával s udvarával együtt. Ó mely nagy örömmel látta Fülöp a
+királykisasszonyt! A két király tábora összezárkozott s örömkiáltások
+között folytatták útjokat. Míg hazáig értek, volt elég alkalma Fülöp
+királyfinak beszélni s mulatozni a királyleánynyal, s titkon már a
+holtig való hűségre kötelezték egymást. Már nem volt tovább a város, a
+király lakhelye mintsem hat mérföldnyire, előre küldé tehát a futárt,
+hogy hírűl adnák már itten közellétét; valamint az országbeliek
+mindenütt örvendeztek királyuk látásán, nem különben várta a főváros is
+az ő jó fejedelmét; el is érkezett a nép, s örömkiáltásokkal vevé körül,
+a kis gyermekek és leányok koszorúkat hánytak elébe, akkori szokás
+szerint. Jelen volt a király felesége, Fülöp mostohaanyja s a Fülöp
+testvér húga. Fülöp az ő kedves húgát, az atyai tiszteletet miután
+megtevé, megcsókolván, a burkus királyhoz és Luizához vezeté. A burkus
+király fia, ki eddig nem volt szeretetnek rabja, most azzá lett; eddig
+csak nevette, kik a szeretettől oly nagyon meg voltak hódítva, de már
+most látja, hogy mely nagy erőt vehet az ember szívén egy szép lélek
+szerelme. Mind a két királyfi tehát oly gondolattal volt, hogy a két
+királyleányt magáévá tegye.
+
+Most már beérnek a palota külső tájékára, és ott a kirukkolt purgerság
+nagy örömmel fogadá, s a királyné is, eltitkolva átkozott szándékát, még
+nagyobb szivességet mutatott; tehát kérte a királyfit, jönne némelykor
+hozzá s beszélné el, miként tölté a háborút, micsoda viszontagságokon
+estek által. Kivánságát megtette a királyfi, hogy legkisebbet se
+vehessen észre a királyné, hogy ő már tudja minden álnokságait.
+
+A vén banya rendelkezését igen helytelennek állítá a királyné, mivel
+amint akarták, el nem sült; de a vén banya, bízván ördögi mesterségében,
+mondá: ne féljen, királyné, nem fog uralkodni Fülöp királyfi, hanem
+András lesz az ország királya, mert akárhogy, Fülöp királyfit kivégezem
+az életből.
+
+A király kirendeltetett egy napot, melyben az ország nagyjai
+megvendégeltetnek. Eljött hát e nap; ennek legjobban örült a vén
+asszony, remélvén, hogy gonosz föltett szándékát végbeviheti; ki is
+mondá a királynénak: felséges királyné, most van olyas alkalom, mit
+hasznunkra fordíthatunk. – Hogyan? kérdé a királyné. – Íme most lesz a
+vendégség, én egy nagy darázszsá változtatom magam, s mikor éljent
+fognak inni, én majd elszállok a királyfi pohara felett és oly mérget
+eresztek belé, hogy mindjárt meg kell halnia. – Gondolatod jó, csak vidd
+végbe, megkapod jutalmát.
+
+A két királyfi tehát egymás barátságában tölték legtöbbnyire idejöket,
+azért már semmit sem titkolhattak el egymástól; mondja tehát Fülöp
+királyfi: ó mely nagyon szívembe tűnt a te testvérhúgod! oly annyira,
+hogy nála nélkül már nem folytathatom életemet. – Nem különben vagyok
+én, felele a burkus királyfi, a te húgoddal. – Így tehát fedezzük fel
+királyatyáinknak szándékunkat; s mi ketten pedig, valamint atyáink,
+segélni fogjuk egymást holtig, minden esetben.
+
+Eljött már az óra is, hogy megjelenjenek a vendégszobában; ott voltak
+hát mind együtt, a burkus király és királyné ültek az első helyen azután
+az öreg király a királynéval, azután a két princeszné, és úgy a két
+királyfi, kik, kedvök szerint kiki a maga kedvese mellé esett. A
+királyfi mellett ült Pál a fővezér, és úgy a többi ország nagyjai
+következtek. Most is tehát Pál fővezér (kit ezelőtt mint szolgáját
+neveztünk, most fővezér név alatt jön elő) ki el akarta rontani, a mint
+el is rontá, a királyné szándékát s a vén banya akaratát, mondja:
+felséges királyfi, ne gondolja, hogy már minden ellenségtől meg volna
+menekedve; a legnagyobb ellensége még megvan, tudniillik a mostohaanyja;
+az most is abban dolgozik, hogy a királyfit valahogy a világból
+kivégezhesse. Én mindent jól tudok, hogy mai nap a vendégségben akarnak
+a királyfinak végére járni, mely így fogna végbevitetni, hogy a vén
+banya egy nagy darázszsá fog válni, s mikor éljent akarnak inni, akkor
+elszáll a királyfi pohara felé s mérget ereszt belé, hogy mindjárt
+szörnyű halált haljon tőle. Hanem majd felvigyázok én reá, és ha látom,
+hogy a királyfi poharában van a méreg, minthogy a poharak egyformák,
+kicserélem a királynééval, a darázst pedig keszkenőmmel leütöm és egy
+üres pohár alá teszem. Ha a dolog nem leend igaz, tehát a királynénak
+nem lesz semmi baja, ha pedig benne lesz a méreg, meg fog halni azon
+halállal, mit a királyfinak készített.
+
+Mind ezt, a mint mondá, véghez is vitte Pál vezér: a darázst az
+üvegpohár alá rekeszté, a királyfi poharát a királynééval fölcserélte.
+Inni kezdenek tehát éljent, és mindenki kezébe tartja poharát, örült a
+királyné, hogy feltett gonosz szándékát végre fogja hajtani; isznak
+tehát, s a királyné azonnal legnagyobb fájdalmakat kap, úgy hogy
+mindjárt doktorokat hívattak, de mindenik azt mondá, lehetetlen rajta
+segíteni, hanem két óra múlva meghal. A király irtózott e véletlen
+dolgon, hanem a királyné, nem akarván e terhes vétket más világra vinni,
+oda hívatta magához: megérdemlem, úgymond, e halált, mert fiadnak
+Fülöpnek akartam okozni, hanem velem történt. Már többet nem szólhatott,
+azonnal meghalt. A vén banya is asszonynyá vált megint, s megégettetett.
+Pál vezérnek pedig még sokkal nagyobb becsülete lett a király előtt,
+mert a királyfi mindent előbeszélt, hogyan tartá meg már két ízben
+életét.
+
+Ezek után a két királyfi, az atyjok és ország akarata s magoknak
+kivánsága szerint, a két királyi princeszszel öszveházasodtak, és
+országlott mind a kettő csendességben számos esztendőkig.
+
+
+
+
+TÖBBSINCS KIRÁLYFI.
+
+Volt a világon két király, egyiknek neve volt Absolon, a másiké Salamon.
+Soká éltek ők, soha egyik a másiknak hírét sem hallá, mindegyik azt
+gondolta, hogy ő a legnagyobb úr a földön; és mivelhogy egymásnak soha
+hírét sem hallották, tehát, háboruságról nem is gondolkoztak. Egyszer
+azt gondolja Salamon: ugyan, én istenem, kire marad az én nagy uraságom,
+ha meghalok? ki lesz utánam a legnagyobb úr a világon, mikor sem fiam,
+sem leányom, sem semmiféle nemzetem, kire a királyságom hagyhassam? – S
+elbúsulásában azt gondolá, hogy már ha neki nincs semmie csak a
+királysága, fölhagy mindennel, istenre bízza magát, intézze a dolgot
+amint akarja.
+
+De az Absolon király, mivel fias és leányos volt, elbízta magát sok szép
+cselédeiben és uraságában s egyszersmind királyságában, nagyon kevély és
+kényes volt. Felfuvalkodottságában azt mondá: nincs az istenek után
+nagyobb úr őnála e világon. Mivelhogy cselédei, szám szerint kilencen, s
+mind igen szépek voltanak, tehát szépségökben mind nagyon elbizakodtak,
+kényesek valának, senkihez nem is szóltak.
+
+Itten hadd maradjon Absolon az ő szép gyermekeivel; jerünk Salamonhoz,
+őt vígasztalni nagy szomorúságában. Itten délebéd felett Salamon király
+szokott merengése közben elgondolá, hogy mily öreg már, még sem ád az
+úristen nekik egy magzatocskát sem, kiben legkisebb örömük avagy
+vigasztalásuk volna; mivel már 73 esztendős házasok voltak, még is
+magzat nélkül éltek. Egyszer gondolja Salamon, hogy le kellene ebéd után
+menniök a kertbe sétálni, s le is mentek dél után négy órakor,
+felnyitogatja a kertész nekik a virágos kert kapuit. Amint bementek volt
+karonfogva a kertbe, sétál a király a királynéval együtt az úton, hát
+amint mentek volna, jobb felől volt egy tüskebokor, s azon bokorból
+kinőtt egy szép líliomszál, minden sérelem nélkül. Meglátja ezt a
+királyné, elmegy hozzá, csodálkozik, mi dolog lehet, hogy az a szép
+líliomszál abból a csúnya tüskebokorból minden sérelem nélkül úgy
+kinőtt, ottan körül-körül járkál mellette, a király pedig elmegy magának
+a gyalog úton, de a királyné ott maradt a líliomnál, szépségén
+csudálkozva. Addig-addig nézeget a bokorba, hogy egyszer kirepűl belőle
+egy kis madárka, s annak a madárkának volt a fészkében négy fia; ezzel
+feltekint a királyné az égre s öszvetett kezekkel azt mondja: ó felséges
+isten, ez micsoda kis állat, s mégis négy fiúval megáldottad; áldj meg
+engem is csak akkora fiúval is, mint ez a kis bogár a ki itt mászkál.
+Azonnal meghallgatta szavait az úristen, s mintha mindjárt megnehezedett
+volna, kiált a királynak: hallod-e, társam, jöjj vissza. – Feleli a
+király, minek menjek már ennyiről vissza? jöjj te ide. – Én nem megyek,
+hanem csak te jöjj ide. – Oda megy a király, elmondja neki a királyné mi
+történt vele, mutatja a madárkát is, mely ott repdesett egyik ágról a
+másikra, azután megmutatja neki szép négy fiát is, és mond: nézd édes
+társam, annak a kis madárnak mily szép négy fia van, nekünk pedig
+nagymódú embereknek, legkisebb magzatunk sincs; s én hogy ezeket
+megláttam, azonnal az úristenhez felfohászkodtam, adjon nekünk is egy
+magzatot, ha mindjárt olyan lesz is, mint ez a kis bogárka, a ki itt
+mászkál a föld szinén. S nem tudom, talán meghallgatta az úristen
+kérésemet, mert hogy azt találtam mondani, mindjárt egész testemben
+megnehezedtem. – Feleli a király: o édes társam, adná az isten, hogy úgy
+lenne, a mint mondod. Elmennek onnét magok útján sétálni a kertben; hát
+napról napra látszik, hogy a királynénak nő a hasa, s úgy annyira
+nőldögél, mint most is szokásban van, hogy kilenc hónapra szokott a
+gyermek megszületni, hát ő is annyi időre fogott világra hozni egy
+gyermeket. Itten a király látja, hogy már a felesége a szüléshez
+készülne, mindjárt tudományos doktorokat hivat a házához, hogy annál
+könnyebben szülné meg a gyermeket; megszületett minden sérelem nélkül.
+Kinek volt nagyobb öröme, mint Salamon királynak! Mindjárt öszvehívatja
+országából a grófokat, bárókat s az ő érdemes tanácsosait, gondolná ki a
+tanács, hogy az ő egyetlenegy magzatának mi lenne a neve. Itten a
+tanácsosok ugyan törvénykeznek a gyermek nevén, de egysem tudta
+eltalálni, mivel a király akarta, hogy valami különös neve legyen, mivel
+csak ez az egy gyermeke volt; azért a tanácsosok semmikép sem tudtak
+neki kellő nevet találni. Ekkor a királynak eleibe megy egy koldus
+asszony, kér tőle alamizsnát; mondja neki a király: isten adta szegénye,
+ne botránkoztasd a lelkemet, holott látod, fejem sem szabad a nagy
+gondolkozásban. Kérdi a koldus asszony, miben volna neki oly nagy
+gondolkozása? Feleli a király: mit kérded, szegény koldus, nem tudsz te
+azon segíteni; gyermeknek akarunk nevet találni, de senki sem képes a
+tanácsosok közűl; mivel több gyermekem nem volt, akarom, hogy több oly
+név ne legyen, mint lenne a fiamé. – Mondja a koldus asszony: ha engem a
+felséges király bebocsátna a királyi törvényházba a többi tanácsosok
+közé, hát talán én tudnék neki nevet adni. Itten nagyhamar a király
+beszalad a törvényházba, mondja a törvényes uraknak: kérem a törvényes
+urakat, egy koldus asszony azt mondá nekem, hogy ha őt a törvényházba
+beeresztenénk, leghamarébb tudna neki nevet adni. Bebocsáták a
+törvényházba, mondják neki a törvényes urak: no mit akarsz te koldus
+asszony, hogy ide jöttél? Ha felvállaltad; hogy azon egyetlenegy
+gyermeknek tudnál nevet adni tetszésére valót a királynak, hát most
+mondd meg, ha pedig nem, vége az életednek. Itten mondja az öreg
+asszony: kérem a törvényes urakat, én megmondanám, de nem tudom, miben
+áll a dolog; ha előbb megbeszélik, hogyan mikép van, majd szólok aztán
+egyet. Erre röviden megmondja neki a tanács: nem egyéb, koldus asszony,
+hanem a mi felséges Salamon királyunknak, hetvenhárom esztendős házas
+létére nem volt több gyermeke egynél, annak akar nevet adni olyast, hogy
+ne lenne semmiféle embernek hasonló. Mondja az öreg asszony:
+általértettem a dolgot; hát szabad-e most nekem szólni a törvényes urak
+ellen? én bizonynyal megmondom, mi legyen a neve a királyfinak, és
+hiszem is, hogy tetszetős lesz királyi atyjának. – Feleli a tanács:
+igenis, szabad szólnod, csak beszélj. – Nagyhamar mondja az asszony: nem
+érdemel egyéb nevet, hanem csak ezt: _Többsincs_. Itten a tanácsosok
+egymás szemébe tekintgetnek, mind jóváhagyák, adják a király elébe, hogy
+ezt felelte az öreg asszony és ezt a nevet adta a gyermeknek. A király
+elmosolyodott rajta, hogy az öreg asszony úgy eltalálta az ő tetszésére
+a gyermek nevét, meg is ajándékozta örömében húsz ezer aranynyal,
+mondván neki: azért adom ezt az ajándékot, hogy többé ne koldulj, hanem
+élj belőle becsületesen, és ha elfogy, jöjj el hozzám, még akkor adok
+negyven ezeret, csakhogy a fiam nevét kedvemre eltaláltad.
+
+Elfogyott az öreg asszonynál a pénz, elmegy a királyhoz megint, de a
+király felelt neki: hát elfogyott a pénzed öreg? – Mondja neki víssza:
+igenis elfogyott, felséges király. – No ha elfogyott, igéretem szerint
+megadom azt a negyven ezer aranyat, hanem abból úgy élj, hogy senkihez
+ne menj koldulásképen valamit kérni, mert ha azt megtudom, életednek
+végére járok; mert egyszer húsz, másszor negyven és így hatvan ezer
+aranyból egy koldus asszony halála órájaig elélhet becsületesen.
+
+Elérvén az öreg asszony halála óráját, maradt neki még tíz ezer aranya,
+azt egy özvegy asszonyra hagyta, kinek házánál lakott, hogy lenne az
+neki a házbérre; eltemették az öreg asszonyt, s a tíz ezer arany a
+háziasszonynál maradt, de ez a tíz ezer aranyból oly gazdag lett, hogy a
+világon csak párját kellett keresni.
+
+No ezen időknek elfolyásában már a királyfi Többsincs napról napra
+nevelkedik és okosodik, és mint okos gyermek maga állapotja felől
+gondolkodik, úgy annyira, hogy van már kilenc vagy tíz esztendős.
+Egyszer bemegy az atyjához s azt kérdi tőle: felséges atyám, hány
+ezerekből való jószágunk van nekünk? Feleli a király: szerelmes
+gyermekem Többsincs, a mi csak a széles világon van, az mind a miénk, s
+ha én meghalok, csupán magad maradsz, csak jól intézd a dolgod. – Ezen
+szavaira azt mondja a gyermek: ugyan felséges atyám, meg ne nehezteljen
+hogy én azt felelem: lehetetlen dolog az, hogy e világon ne volna több
+király csupán mi, muszáj még más királyságnak is lenni valamely szélén a
+világnak; azért, felséges atyám, csak állítsunk fegyveres népeket, mert
+nem tudjuk, honnan és ki üt mireánk; s támad nekünk ellenségünk nem sok
+idő múlva. – De ezen szavait a gyermeknek nem igen hallgatta meg a
+király: ej, fiam, dehogy támad nekünk ellenségünk, hagyj békét azon
+gondolatnak s ne beszélj oly gyerekséget. Evvel megszomorodván
+Többsincs, elmegy az atyjától. Egykor éjtszakára jön az idő, lefekszik a
+gyermek, s éjjeli álmában azt álmodja, mintha egy angyal ment volna
+hozzá azt jelenteni: hallod-e, fiam Többsincs, a te atyád nem
+gondolkozik semmiről, egyszer azt veszi észre, hogy mind a te életednek,
+mind pedig az övének vége lesz; de te semmit ne gondolj atyád
+akaratával, hanem eredj magadnak hetedhét ország ellen szerencsét
+próbálni; majd akkor meglátod magad, miként jöend reátok az idő. Tudom,
+hogy atyád ellenzeni fogja, de te azzal semmit se gondolj, ha király
+akarsz maradni. Ahogy ezeket megálmodta volna a királyfi Többsincs,
+elmegy az atyjához azonnal, elbeszéli neki az éjtszakai álmát. A király
+ezen megszomorodván, hogy azon egyetlen gyermeke ott hagyná, feleli
+neki: szerelmes gyermekem, egyetlenegy fiú, miért kivánsz öregségünkre
+itt hagyni, holott semmi bajod? ha én meghalok, csak királynak fogsz te
+maradni. – Mond a gyermek: már, királyi atyám, ha azt álmodám angyal
+mondása szerint, meg nem szegem szavát; elmegyek hetedhét ország ellen,
+szerencsét próbálok az Absolon királylyal és az ő fiaival, mert amint
+reménylem, még az ő kisebbik leányát Klárát magamévá teszem. – Azt
+feleli a királyi atyja neki: fiam, hogy indulnál annyi útra, holott
+semmi hírét nem hallottad, nem csak te, hanem még én sem? ugyan hová
+tudnál indúlni és bujdosni idegen földekre próbátlan gyenge fiú létedre?
+Ha olyanokat akarsz véghezvinni, még többet kell tanulnod mikép lehessen
+azt jól végbe vinni. – De itten a gyermek azt feleli, hogy ő többé
+királyi atyjánál nem marad. Már látja az atyja, hogy semmi módon meg nem
+tarthatja a fiát, nagy búnak adja magát, és feleségével együtt busúlnak
+és siránkoznak a gyermek fölött. Végre útnak bocsátják; mondja neki a
+királyi atyja: hát, fiam, már ha elmégy, hány ezer vitézekből álló
+sereget viszesz el magaddal, a kik éjjel és nappal vigyázzanak reád? –
+Feleli a gyermek: nem viszek én királyi atyám, egynél többet, a Habakuk
+nevezetű szolgámat; bízom abban s az én istenemben, hogy vele is
+szerencsés leszek. – Mondja a király: már látom fiam, hogy végkép el
+akarod magadat ölni; hogy nem szánsz minket ily öregeket itt hagyni. De
+már ha csakugyan el kell menned, utadból meg nem foglak: mennyi pénzt
+viszesz magaddal? Feleli a gyermek: nem kell nekem több, királyi atyám,
+száz tallérnál, elég lesz az nekünk kettőnknek, mert amint látom,
+felséges atyám sok társzekért megpakoltatott ezüsttel és aranynyal az
+útra, de mit csinálok én annyi teméntelen pénzzel oly állapotokban? csak
+hadd maradjon ide haza. Azt is láttam, hogy különbnél kűlönbféle
+paripákat készíttetett föl számomra; nekem azok sem kellenek, hanem majd
+kimegyünk még ma délután a ménes közé, ott találunk egy deres csikót, a
+ki mindennap a csikós hirével kel fel; az is jó lesz nekem, ha elvesztem
+sem lesz nagy kár, s a szolgámnak is azt a régi fakó lovat viszem el,
+minek királyi atyám már hasznát nem veheti. – Amint indulófélen volt a
+fiú, a király szebbnél szebb kardokat akart köttetni oldalára, de ő
+akkor is csak azt felelte: nem kell nekem egyéb kard, csak az, mely a
+padláson van eldugva, minek már semmi hasznát nem vehetni, azzal megyek
+szerencsét próbálni idegen országon. Itten a rosz deres csikót
+megnyergelik neki a legények, meg a rosz fakót, s azzal elment hetedhét
+ország ellen, az Absolon királyt keresni.
+
+Ment mendegélt az úton, legénye mindenütt vele van, úgy annyira mentek
+az országban, hogy már sem erdőt, sem hegyet, semmit nem találtak, csak
+a nagy pusztaságban maradtak, nem láttak sehol semmit, csak az eget és
+földet. A mint reájok estveledett, azt mondja a királyfi: no édes
+szolgám, már itt elestveledtünk, mit csináljunk most? – Feleli a szolga:
+mit csinálnánk egyebet, királyfi, itt meghálunk, megvárjuk a reggelt,
+akkor majd elmegyünk valamerre a szerencse útján; vagy jóra vagy roszra
+elvezet bennünket. – Jónak hagyta a királyfi az inas szavát; megháltak,
+reggelre felviradnak, ismét útnak indúlnak. Mennek mendegélnek az úton
+hetedhét ország ellen, a sok járásukban találnak egy nagy erdőségre,
+belé érkeznek, elsötétedtek, ismét megeresztnek, beszélgetnek egyről
+másról. Egyszer meglátja a királyfi a nagy sötétségben, mintha valami
+tüzecske megcsillámlana előtte, mondja a szolgának: hallod-e Habakuk,
+nézd, amott egy kis tüzet látok, jó volna oda tekintenünk, ha reá
+tudnánk találni. – Felel a szolga: én nem bánom, amint a királyfinak fog
+tetszeni, úgy cselekedjék. Ezzel a lovakat megnyergelik és tetejébe
+ülnek, mennek mendegélnek a tűz felé, mikor megközelítették volna,
+megcsendesednek és vizsgálódnak, mi lehetne ott. Hát nem egyéb volt,
+hanem egy öreg asszony, annak volt egy kilencfejű sárkány kutyája, az
+észrevette őket, hogy ott járkálnának, kiszaladt elejekbe nagy ordítva,
+majd hogy el nem nyeldeste őket, tűz és láng úgy jött a száján a mint
+kiférhetett. Ugyancsak megijeszté a két utast; mit volt tenni,
+Többsincsnek muszáj volt a rozsdás kardot kirántani s első szerencsét
+próbálni vele. A mint hozzávágott, úgy eltalálta, hogy hét fejét
+egyszerre elüté, a nyolcadikat is jól megsebesíté; de a kutya sem hagyta
+magát, hanem erősen akarta őket zavarni; másodszor is hozzá vág a
+királyfi, s elcsapta még azt a két fejét is. Azonnal elmennek az öreg
+asszony ablakára, benéznek rajta, ki legyen ott, hát látják, hogy egy
+öreg asszony egy holtemberfejet eszik az asztalon; hanem a mint ezt
+meglátták, mindjárt ott akarták hagyni, de az öreg asszony jól tudá,
+hogy ablakán valaki van, elkiáltja magát: kik vagytok és mit kerestek?
+jöjjetek be, ha nem, hát vége az életeteknek. Azzal kijön hozzájok: no
+mit akartok, mondjátok meg. – Azt felelik neki: édes öreg anyám, útas
+emberek vagyunk. – Mondja az öreg asszony: no ha útas emberek vagytok,
+hát itt most muszáj meghálnotok, majd elmehettek reggel. Ugyan
+megfogadták a szavát, bementek, a lovakat bekötték az istállóba. A
+házban kerdözgetölődött tőlök a vén asszony, hol járnak, mit keresnek s
+hová akarnak menni. Azt mondja a királyfi: édes öreg anyám, megyünk az
+Absolon királyt keresni, mivel igen nagy hírt hallottam, azért kérem
+édes öreg anyámat, hogy ha tudna róla valamit mondani, merre volna az ő
+országa. – Mondja az öreg asszony: fiam, azt jól tudom hogy az országa
+erre van, de azt nem, hogy mely helyt. A szóbeszéd között kérdi az öreg
+asszony: ugyan, fiam, hogy tudtatok ide jönni ily csendességgel, holott
+nekem van egy kilencfejű sárkánykutyám, akármiféle ember jött ide,
+mindjárt megette, és hogy titeket meg nem evett? Akkor már pedig az öreg
+asszony jól tudta, hogy kutyáját a királyfi Többsincs levágá, de amúgy
+próbálásképen keresi, kivallanák-e szépségesen, hogy megölték;
+öszveszedegeté a holtember testéből való csontokat és más egyebet az
+asztalon, kiviszi neki s kiabálja a kutyát, hogy jönne elő enni. Ezek
+oda ben gondolják, hogy jó volna talán kivallaniok, hogy a királyfi
+Többsincs agyon vagdalta, jobb lenne talán úgy; azonnal kiszalad a
+királyfi az öreg asszony után; ugyan, édes öreg anyám, ne keresse a
+kutyáját, mert agyon vágtam, mivel meg akart marni. – Mondja az öreg
+asszony: no fiam, köszönd hogy magad megvallád, hogy megölted, maskép
+vége lett volna az életednek. – Akadhatok-e többet úgy meg mint itt
+most? kérdi a királyfi; még nem akadtunk meg, csak most először.
+
+Azzal az idő reggelre közelgetvén, az öreg asszony egy kicsinyt
+lefekteti őket; mikor megviradott volna, akkor fölserkenté álmukból,
+hogy indúljanak útnak, a merre elkezdettek, hanem azt is megmondá, merre
+menjenek egy más öreg asszony felé, s az útat megmutatta, hogy akármi
+módon keressék föl azt, ő legjobban tudja nekik mondani, merre volna az
+a király ahová ő akar menni.
+
+Elmennek onnan, s mennek hegyen, völgyön, azon az úton, mit nekik
+mutatott, egykor estve elérik az öreg asszonyt, oda mennek a házhoz
+közel; hát annak is volt egy tizenkétfejű sárkánykutyája, az is
+észrevette hogy ott járkálnának, nagy mérgesen elejekbe szalad, ordít
+keservesen s végkép el akarja őket ölni. Mit volt Többsincsnek mit
+tenni, ki kellett a kardot rántani s szerencsét próbálni. Úgy hozzá
+vágott, első vágással kilenc fejét egyszerre levágott, megmaradt még
+három feje épségben; azzal hogy a kutyára jól reá ijesztett, mindjárt
+elszaladt nagy véresen az asszony eleibe. Kimegy az öreg asszony a
+házból a nagy sivalkodásra, meglátja, hogy az ő tizenkétfejű
+sárkánykutyájának csak három feje volna, az is vérben fagyban van, s az
+útasok is azonnal oda jutnak. – Jó napot adjon az isten, öreg anyám. –
+Isten hozott, fiaim, mit kerestek itt, holott ily emberek mint ti, nem
+szoktak erre járni; hát ti mit akartok itt? – Felelnek neki: édes öreg
+anyám, mi bizony az Absolon királyt jöttünk keresni, ha reá tudnánk
+valahol találni, és ha öreg anyánk valamit tudna nekünk róla mondani. –
+Igen is, én tudok, fiaim, de ti nem tudtok oda menni. Hanem mi a
+kérdésem tőletek? mit csináltatok kutyámnak? hogy tudtátok úgy
+megcsúfolni, holott az hat embertől sohasem akart félni, s mégis ti
+ketten úgy megcsúfoltátok. Elbeszélik neki az útasok, mikép történt
+velek az a dolog, hogy őket erővel meg akarta volna enni, és csak egy
+kicsikét kezdtem felé vágni, mégis kilenc fejét vágtam le egyszerre;
+azért engedelmet kérek öreg szülémtől, hogy ily nagy kárt találtunk
+okozni. – Az feleli az öreg asszony: fiaim, én azért megengedek, csak
+hogy oly derék vitézeknek látlak benneteket. Azért ha azt akarjátok,
+hogy az Absolon király kisebbik leányát elhozzátok, maradjatok meg nálam
+reggelig; reggel mindenféle állat be fog hozzám jönni reggeli raportra,
+azok közül, majd megkérdezem kik tudnának oda menni.
+
+Itten reggel elérkeznek mindenféle csúszó-mászó állatok; kérdezi tőlök,
+melyik tudná Absolon király rezidenciáját? azt felelik, hogy nem tudják
+egyik sem. Hát meglátja az öreg asszony, hogy hibázna közülök egy,
+kérdezi tőlök: hogy hagytatok el közületek egyet? Felelnek: elmaradt,
+mert sánta és a szárnya is el van szedve, azért maradt el, nem birt
+velünk jönni. – Hát hogy ezt megmondák az öreg asszonynak, mindjárt
+elküldötte őket haza, hanem megmondá nekik: no ha szembe találjátok,
+hogy minél hamarébb hozzám jőjjön, tőle akarok valamit kérdezni. Nagy
+sokára elérkezik a sánta sas, megy az öreg asszonyhoz: mit tetszik
+parancsolni királyné asszonyomnak? – Feleli az öreg asszony: nem
+parancsolok semmit, hanem csak azt kérdem tőled, hallottad-e valamikor
+Absolon király hírét? – Feleli a sánta sas: igenis, hallottam, mert sok
+bárányt elhordtam országából, ott lőtték el az egyik lábamat, ki is
+szedték a tollamat, a mely tollaimmal oly verseket írnak, hogy Salamon
+királynak végére járnak. – Mondja az öreg asszony: ép azért szeretem
+hogy tudod lakóvárosát, mert itt van a Salamon királynak fia Többsincs,
+a ki is országát tudni s kisebbik leányát elnyerni akarja; tehát most el
+fogsz vele menni útitársnak, megmutatod neki hol van az ő királyi
+palotája, s adj neki valami jó mesterséget, melynek legnagyobb hasznát
+veheti.
+
+Elmegy vele a sánta sas mint jó úti társ; mennek heted hét ország ellen,
+felérnek egy iszonyú nagy hegyre, melyről már meglátszott az Absolon
+király palotája. Mondja neki a sánta sas: már én tovább nem mehetek
+veletek, mert amott a király palotája, ahová menni akarsz királyfi;
+hanem most feltartom a jobb szárnyamat, szakíts ki belőle egy szál
+tollat, annak a tollnak az a mestersége van, hogy szorítsd meg a végét s
+tartsd a tenyeredre, kicsöppen belőle három csöp zsír, dörgöld el a
+kezeden, mondd: hip-hop, ott legyek a hol akarok, Absolon király
+rezidenciájánál. Most felemelíté a bal szárnyát s mondja neki: szakíts
+ki a bal szárnyamból is egy szál tollat, mely tollban az a mesterség
+van, akármely szükségedben kivánsz irni, hát nem szükség a pennát
+tíntába mártogatni, ugy irhatsz vele a mint akarsz mindenféle
+alkalomkor. – Itten hogy e mesterségekkel megajándékozá a sánta sas, ott
+hagyá őt s elment maga útjára haza felé.
+
+Itten Többsincs királyfi gondolkozik a szolgájával Habakukkal, s mondja
+neki: no édes szolgám, már most mit csináljunk? te be nem jöhetsz velem,
+hanem itt kell maradnod míg visszajövök; viseld gondját lovainknak,
+harmad vagy negyed nap múlva, eljövök én hozzád, ha a szerencse jól
+szolgáland reám. – Azzal ott hagyja a hegy oldalába, maga fölmegy a
+tetejébe, megszorítja a toll egyik végét, alátartja a tenyerét,
+belécsöppen három csöp zsír, eldörgöli, öszvecsapja a két kezét: hip-hop
+ott legyek a hol akarok fejér galamb képében, Absolon király
+rezidenciája tetejében! Azon szavai után mindjárt ott termett galamb
+módja szerint, elkezd magának dúdogálni. Egyszer meglátja az idősb
+princeszné; igen csodálkozik micsoda szép madár az ott, honnét került
+oda, nem győzött a szépségén eléggé bámúlni: bemegy a királyi atyjához,
+mondja neki: felséges királyi atyám, be igen szép jószág kereste meg
+királyi palotánkat, gyönyörűség reá nézni és szavát hallgatni. Kimegy a
+király, megnézi, és nem győz csodálkozni, honnan jött volna ez a szép
+jószág ide; mindjárt szerette volna megfogatni elevenen, de sehogy sem
+tudta, elküld a fővadászhoz, jöjjön oda a legnagyobb frisseséggel.
+Elérkezik a vadász s mondja mit tetszik parancsolni a felséges
+királynak? Feleli a király: nem tetszik egyéb, hanem csak az, hogy lődd
+meg nekem azt a madarat, de úgy, hogy meg ne dögöljék belé, hanem
+elevenen meg lehessen fogni és sebéből kigyógyúlhasson, mert szeretném
+kalitkában tartani. – Hozzá lő a vadász, de a galamb semmibe sem vette,
+megrázá magát s más végére repűlt a palotának. Meglátják ezt a király
+leányai, megijednek, hogy talán majd ott hagyja őket a galamb,
+könyörögnek királyi atyjoknak, hagyna neki békét, majd megszokik talán a
+többi madarakkal. Itten a király helybehagyta leányai esdeklését, nem
+bántotta többé a galambot, hanem parancsolá, hozzanak ennivalót.
+Mindjárt hoznak kukoricát, árpát, s az árpa közt találkozott nehány szem
+tiszta búza, a galamb csak azt kapdossa; meglátja a király, hogy a
+tiszta búzát jobban szeretné, próbára mindjárt hozatott, azt szórtak
+neki; a galamb a többi madarakkal eszik, mintha mindig ott lett volna.
+Egyszer azt mondja a legidősb leánya, Sára: méltóztassék meghallgatni
+bennünket, felséges atyám; azt gondoltuk, engedje meg nekünk hogy a
+madarat meg próbáljuk fogni, hát ha nekünk megállana, mivel oly
+szelidnek látszik. – Mondja a király: próbáljátok meg, én magam
+szeretném, ha megfoghatnátok. Mindjárt a legidősb leánya próbálja
+magához csalogatni, de sehogy meg nem foghatá; látja a középső leánya
+Rózsa, ő is kezdi próbálni, de neki sem akart megállni; elmegy a
+legkisebbik leánya Klára a királyi atyjához, megkéri igaz szeretettel,
+hogy már a két nénje próbálta a madarat megfogni és meg nem foghaták,
+engedné meg neki, hadd próbálná meg ő is, talán majd neki meg is fog
+állani.
+
+Azt feleli a király: nem bánom, szerelmes leányom, próbáld meg te is.
+Azonnal elmegy a kisebbik leány, s visz le a kötényében egy összemarok
+tiszta búzát s azzal kezdi magához csalogatni; a galamb látta és jól
+tudá, hogy a fog lenni az ő mátkája: mindjárt nagy szelidséggel adta
+magát, mert mihelyt szórogatta neki a tiszta buzát, közelébb, közelébb
+jött hozzá, egyszer úgy annyira, hogy a leány hozzá kezde nyúlni, s
+azonnal a galamb szépen meglapúlt és megállt neki. Nagy örömmel
+megfogta, szalad nagy frisseséggel királyi atyjához, mondja neki:
+felséges atyám, itt a szép madár, nekem megállt. Mindjárt a király
+csináltatott neki aranyból kalitkát és a maga házába bevitette, ott
+felakasztatá, mindenféle étkeket, cukrot s más egyébféle édességeket és
+süteményeket hoztak neki, de a galamb a király házában sem nem evett,
+sem nem ivott, csak a nagy busulásnak adta magát és szomorkodott.
+
+Egyszer éjtszakára fordúl az idő, vacsora után lefeküsznek, a kisebbik
+leánya azt álmodja éjtszaki álmában, hogy ha a királyi atyja az ő
+szobájába vitetné a madarat, többé nem búsúlna, sem nem szomorkodnék,
+hanem mindég víg kedvvel ennék és innék. Fölérezvén a princeszné éjjeli
+álmában, elmegy reggel tíz órakor királyi atyjához, elbeszéli az álmait,
+hogy a madarat ha az ő szobájába vinnék, igen jó kedve lenne, ennék és
+innék s nem lenne oly szomorú. A király meghallgatta leánya kérését,
+elvitette mindjárt szobájába, s a galambnak jó kedve volt, evett és
+ivott, s a maga módja szerint énekelt. Elmegy a leány az atyjához:
+királyi atyám, ha tetszik, jőjön most, nézze meg a madarat, micsoda jó
+kedve van, mindig énekel. Elmegy a király, megnézi, látja, hogy mily jó
+kedve van a madárnak, s ő is igen örült neki.
+
+Egyszer estvére fordúl az idő, a királyné avizáltatja, hogy minden
+gyermeke készen legyen tíz órára őhozzá vacsorára. Ki is mentek
+mindnyájan, tizenegy óráig tartott a vacsora, azután mindenik elment a
+maga szobájába. A kisebbik leány mikor ment volna haza, és a szobája
+ajtaját benyitá, meglátja a galamb, mindjárt nagyon örűlt és énekelt; ő
+is igen örűlt, hogy a galamb úgy szereti, megsimogatá s enni adott neki,
+azután lefeküdt az ágyba. Egyszer mintegy tizenkét óra tájban
+megrázkódik a galamb a kalitkában, megnyilik a kalitka előtte, és oly
+princcé vált, hogy szebbet lehetetlen volt akkori időben látni; elmegy a
+pinceszné ágyához, fölserkenti a legjobb álmából. Nézi a princeszné,
+micsoda nagy világosság volna az ő szobájában, hát Többsincsnek
+ruhájától és szépségétől volt oly világos. Kérdi a princeszné: ugyan ki
+vagy te? – Felel vissza: Salamon király egyetlen fia Többsincs vagyok.
+Hallám atyád hírét, hogy atyámra egész erővel akar jönni s ki akarja a
+világból végezni; hát én azért jöttem udvarához, megtudjam, mi végre s
+mi oknál fogva cselekedne ezt. – Feleli a princeszné: de ugyan te
+volnál-e az szivem? ha tudnám hogy te vagy, holtig neked ajánlanám
+magamat. – Monda Többsincs: igenis én vagyok. – No ha te vagy, hát én
+királyi atyámnak palotáját el kivánom hagyni, elmegyek veled atyád
+országába. – Felel a királyfi: azért is jöttem, ha egyebet nem, de
+tégedet elviszlek királyi atyádtól; s azért csak készülj és jőj velem. –
+Mond neki a princeszné: megállj, szivemnek szép szerelme, egy kevés
+ideig, mert ez oly hirtelenséggel végbe nem mehet; elsőben egy levelet
+is kell királyi atyámnak írnom, hogy merre mentem, s hová lettem.
+Bemegyek tehát királyi atyám szobájába, kihozom az irószerszámokat, s
+megirom, kivel mentem el, s mely országban lesz megmaradásom. – Azt
+feleli a királyfi Többsincs: nem szükséges irószerszámokért bemenned,
+van nekem egy szál tollam, a kit nem kell soká tintába mártani, mégis
+lehet eleget irni vele. – No ha van, szivem, tehát add ide, írjunk egy
+kis levelet vele. Mindjárt oda adja neki s ő megírja a levelet. – No,
+szivem, kész a levél, írd hát alá magadat, ki vagy te. Azonnal aláírta
+magát Többsincs, s kijelenté ki legyen ő. A levél hogy elkészült,
+elvitte a leány, az atyjának szobaajtajába letette, s azonnal visszament
+a királyfihoz: no, szivem, készen vagyunk, most menjünk a merre akarsz.
+De _hogy_ megyünk ki e palotából? mert minden kapun strázsa áll, ki nem
+lehet tőlök menni. – Ne gondolkozzál te, szivem, semmiről, majd
+elmegyünk mi, a mint meg sem gondolod. – Kimennek az ajtó eleibe,
+megszorítja a tollnak a végét, mondja a princesznének: tartsd alá a te
+tenyeredet, csöppentek belé három csöp zsírt, azonnal dörgöld el rajta.
+És mikor mondá: hip-hop, ott legyünk a hol akarunk! azonnal ott lettek
+ama nagy hegy oldalába, hol Habakuk a szolgája volt: és ott míndjárt
+lóra ülnek s mennek haza felé.
+
+Egyszer, megviradván, megleli a király a levelet, elolvassa, hát nincs a
+kisebbik leánya: haragjában mindjárt utána akar menni, hogy visszahozza.
+Meglátja az idősb fia, hogy ő akar menni érette, így szól: felséges
+atyám, nagy szégyen volna az nekünk, ha királyi atyám menne utána; majd
+elhozom én s hacsak a föld színén van, vissza is hozom. Azzal útnak is
+ereszti, nagy sietségében utol is érte a szökevényeket; mikor
+megközelítette volna: megállj, Salamon király fia, kiálta, add vissza
+húgomat, ha nem, vége az életednek! – Azt feleli Többsincs: jer csak
+közelebb, majd meglássuk, ki lesz a vitéz. – Ezzel összemennek, kezdenek
+harcolni, de Többsincs a maga kardjával levágja a királyfi fél karját.
+Azzal ez mindjárt visszafelé megy s nagy szomorúan mondja az atyjának:
+királyi atyám, nincs semmi mód, hogy visszahozhatnánk, oly erővel bir
+Salamon király fia. Ekkor elkérezkedett a másik fia is Absolonnak, de ez
+is szerencsétlenül járt, mert vállban nagyon megsebesíttetett, s ő sem
+vihete semmi jó újságot királyi atyjának, csupán azt, hogy Salamon
+király fiát lehetetlen meggyőzni. Elkérezkedett a harmadik is, ez pedig
+legszerencsétlenebbűl járt, mert életével fizette meg a viaskodást.
+Itten Absolon király igen megszomorodott, hogy két fia megsebesíttetett,
+egy pedig megholt, és e fia halála után oly levelet kapott, melyből
+megérté, hogy soha Salamon királyra fegyvert ne fogjon, mert valósággal
+úgy fog járni mint a harmadik fia. Ezen a király még jobban
+megszomorodván, nem sokára meghalt többi fiával együtt; Többsincs pedig
+megmaradt királynak, s a leghíresebb vitéznek, kit még most is
+Többsíncsnek hínak. És így kedves princesznéjével az atyai országba
+megérkezvén, örömmel fogadtatott, s megesküdvén, szép magzatokat
+neveltek. Az Absolon országát pedig elfoglalta, leányait nagy pompával
+elhozatta és más hercegekhez házasítá, és országlott a népnek legnagyobb
+megelégedésével és mindenek örömével.
+
+
+
+
+VI. A SZÖKÖTT KATONA.
+
+Egykor volt egy katona, ez pedig szolgált sok ideig; tehát most már
+raportozott, hogy adnának neki obsitot; de nem hogy obsitot kapott
+volna, hanem kapott a sok raportírozásért jó ötveneket. Már most
+gondolkozik, mitevő legyen? tehát azt tette föl magában, hogy elszökik.
+Megy már, mint szegény katonaszökevény, s egy erdőbe ér. Az úristen
+pedig parancsolá Péternek, menne eleibe azon katonának, van neki három
+krajcára, ugyan fog-e adni. Itten eleibe kerül Péter s mondja: édes úr,
+a mivel megáldá az isten, segítsen. – Szegény legény vagyok, mond a
+katona, se egen se földön nincs több három krajcáromnál, ezt is oda
+adom. Ezzel elment Péter, kérdi az úristen: no hát adott-e valamit? Ide
+adta mind a három krajcárját a mennyi volt. – No, Péter, most kerülj
+megint eleibe, s kérdezd, ugyan mit kivánna az istentől. Mond a katona:
+Szegény koldus én, nem egyebet, mint egy szép fejér kenyeret, a ki
+mindig fris volna és soha el nem fogyna, és kulacsot, tele jó veres
+borral, hogy akár mennyit innám, még se fogyna ki belőle soha, hanem
+mindig tele volna, és egy sonkát, mely hasonlókép ne fogyna. Ezzel
+elment Péter, kérdi az úristen: no, Péter, kérte-e a katona a lelki
+üdvösségét? – Dehogy kérte, dehogy kérte; nem kért egyebet mint egy fris
+szép fejér kenyeret, mely soha el ne fogyjon, hasonlókép egy oly sonkát
+s olyan kulacsot tele veres borral, mely mindig tele lenne, ha
+akármennyit innék is belőle.
+
+Megy a katona az erdőben, hát lát maga előtt egy szép fejér kenyeret,
+néz kétfelé, nem látja-e valaki, azzal csapja a hóna alá, és megy
+tovább; itten megint talál egy zsíros tarisznyát, s abban egy sonkát,
+ezt is a köpenyeg alá kanyarítja; ismét megy tovább, talál egy kulacsot
+tele borral; hasonlóképen ezt is vitte magával. – Ismét mondja az
+úristen: menj még Péter, azon katona eleibe, s kérdezd: ugyan mit
+kivánna még az istentől; talán majd fogja kérni a lelki üdvösségét.
+Elment Péter; látja a katona, hogy jő utána valaki és kiabál, hogy várná
+meg; feleli a katona: nem várlak, mert én nem láttam sem kenyeredet, sem
+kulacsodat, sem sonkádat. Semmi módon nem akarta várni, eleget mondá
+Péter, hogy ő nem keres sem kenyeret, sem sonkát, sem kulacsot tele
+borral; de mégis beérte. Mikor utolérte, mondá Péter: ugyan, katona
+uram, mit kivánna az istentől? Nem egyebet biz én, hanem egy olyan
+pipát, melyből a dohány soha ki ne fogyna és mindig égne, és egy oly
+zsákot, hogy ha mondanám valakinek: búj belé, tehát mindjárt belé
+kellene bújni, s egy olyan furkót, hogy ha mondanám: üsd furkó! tehát
+ütné mindaddig, míg nekem tetszenék. – Visszatért Péter, kérdezi az
+isten: no hát, kérte-e a lelki üdvösségét? – Legkisebbet sem hozott elé
+a felől, hanem akarna egy pipát, mely mindig égne, s egy oly zsákot hogy
+ha valakinek mondaná: búj belé! tehát akárki lenne, belé kellene bújnia,
+s egy oly furkót, hogy ha mondaná: üsd furkó! ütné míg az ő kedve
+tartaná.
+
+Megy a katona az útján, megtalálja a pipát, s már akkor is égett, és egy
+zsákot furkóval. Megy mendegél, mint szökött katona, elér egy várost s
+belément; ottan hozat magának egy itce bort, megiszsza, s látja, hogy
+napvilágnál már nem messzire mehet, mivel már estve felé van az idő:
+mondja tehát a korcsmárosnak, adna szállást éjtszakára; de a korcsmáros
+megmondá rövideden, hogy neki helye nincs, hanem ha tetszik menjen a
+palotába, hol, mig élt, a király lakott, mert mióta megholt, senki sem
+lakhatja a palotát. Feleli a katona: magam is az ilyféle helyet
+szeretem. Mindjárt bejelenti a város kapitányának a korcsmáros, hogy
+nála volna egy ember, ki a palotába akarna szállásolni; azonnal
+parancsolák, hogy enni s inni valót készítsenek be neki. Még napvilágnál
+behordtak enni s inni valót eleget azon szobába, hol ebédelni szokott a
+király, életében. A katona elment tehát a palotába, evett és ivott a
+mennyi szemének szájának tetszett, s mivelhogy estve volt, gyertyát
+gyújtott. Eljött már tizenegy óra, hallja a nagy lármát a konyhában,
+látja, hogy bejön egy inas, és látja hogy ott volna a katona. Takarodjál
+innen, kiált hetykén reá, és pedig minél hamarább, mert különben
+életeddel lakolsz. – Búj a zsákba! Itten mindjárt bebújt az inas, s a
+katona mondá: üsd, furkó! s a furkó ugyancsak páholja ám. Mikor gondolta
+hogy eléggé megverte, mond: elég! de a zsákból azért ki nem bocsátá. A
+szakács már nem tudta, hová lett az inas, tehát meg akarta látni, hol
+maradt oly sokáig. Bemegy a szobába, hát látja, hogy a katona csak maga
+ivogat, mondja neki: takarodjál innen, mert mindjárt szétszaggatlak. –
+Búj a zsákba, kiált a katona, s ugyan kezdé döngetni a szakácsot is a
+furkóval, az inas pedig behúzta magát a zsáknak a csúcsába.
+
+Egyszer itt jő a király a sok ördögökkel, s mindjárt parancsolja, hogy
+kotródjék minél hamarább. Látják, hogy meg sem moccan, mondja hát egy a
+többi közül: mit könyörgünk neki? szaggassuk széllyel. – Be a zsákba
+mind! üsd, furkó! kiált a katona, s a furkó úgy elzsákolja őket, hogy
+utoljára maga Plútó is könyörgött, hogy kérjen tőle amit akar. – No,
+ilyen teremtette, ha megadod a mit kérek, úgy kieresztelek. – Kiereszti:
+no mást nem kérek, hanem egy pár lelket; veletek megyek egyenesen
+pokolba s magammal hozom el.
+
+Megy velek együtt a pokol felé, elérik, bemennek, hát látja, micsoda
+rosz trakta volna ottan, egy nagy kádban látja hogy olajban mint főzik
+ott a lelkeket; belévágja a zsákját, s kilencvenkilenc lélek
+kapaszkodott reá. Megy már velek kifelé; mihelyt három mérföldnyire
+hagyá a poklot, mindjárt bárányokká váltak a lelkek. Itten juhász lett a
+szökött katonából.
+
+Őrzi már a lelkeit, kik juhokká váltak; egykor mondá az úristen
+Péternek: menj el a katonához, s kérd tőle azt a kilencvenkilenc lelket,
+melyet juhokul őriz, de magát meg ne vedd. – Elmegy Péter, előtalálja a
+katonát, s mészárosnak adta ki magát s kérdezi tőle: eladók-e a juhok,
+juhász. – Eladók. – Hogyan adod? – Magammal együtt három pénzért. –
+Nekem kendre, juhász, nincs szükségem, hanem csak a juhokra, mert
+juhászom van. – Feleli a katonából lett juhász: máskép nem adom a Elment
+tehát Péter az úristenhez, megbeszélte: nem adja máskép, hacsak őt is
+meg nem veszem. – Menj vissza és mondd neki, hogy hagyja odáig hajtatni
+a juhokat, hová te akarod. Visszament tehát Péter és mondá: no, juhász,
+én megveszem veled együtt, hanem hagyd odáig hajtanom, hová nekem kell.
+Rá áll a juhász; elérik tehát a mennyország kapuját, beolvassa a juhokat
+Péter; mikor már négy vagy öt lélek lett volna hátra még, mondá Péter,
+csakhogy a katona kirekedhessen: nézd, még egy amott a bokrok közt
+maradt. Hátra néz a juhász, mire visszatekint, hát már csak az utolsó
+volt kivül, annak hirtelen megkapja a gyapját s az berántá a kapun.
+Itten Péter eléggé akarta valami módon kitudni a mennyországból, de
+gorombáskodni még sem mert vele, félvén, hogy a zsákba bújtatja; végre,
+nem tudván mit csináljon vele, megy az úristenhez s megjelenti, hogy a
+katona bejött a mennyországba; már most mit tevők leszünk, vele? Feleli
+az úristen: porrá változtatom testét, s eresztek egy nagy szelet reá,
+hogy innen kihordja. Porrá változtatá tehát a katona testét s egy nagy
+szél által mind elhordatá. Már most, hogy valami hasznát vegyék,
+silbakra állíták, hogy vigyázzon és senkit Péter híre nélkül be ne
+ereszszen. Ő tehát már a mennyország kapujánál volt mint őr; mikor
+jöttek a kapura, kérdé: ki vagy? – Feleli: lélek. – Kérdi: mi voltál?
+voltál-e katona? Ha azt felelte: nem voltam: várakozzál úgymond,
+mindjárt hívom Pétert; ha pedig mondá, hogy katona volt, úgy magától
+beereszté. Észrevette Péter, hogy felesen jöttek be katonák a
+mennyországba, megfosztá tisztségétől, s a katona lelke állomás nélkül
+maradt, mert látták, hogy semmire sem lehet vele menni.
+
+A királyi palotában nem volt többé semmi lárma, lakhattak csendességben.
+Eleget várták a katonát a városbeliek, de semmi hírt nem hallottak
+felőle. Mivel azután nem látták többé, sem őt, sem pedig a királyt, a ki
+ezelőtt két évvel megholt, hogy kisértene; tehát mindenki azt gondolá,
+hogy arra várakoztak az ördögök, hogy ezt a katonát kaparíthassák körmük
+közé.
+
+
+
+
+VII. A TESTVÉRI ÁTOK.
+
+Egy rongyos faluban volt egy szegény ember és felesége; és már
+eltöltöttek sok esztendőt és semmi magzatok nem volt; az öregség is
+elérte már, kérték tehát az istent, adna nekik valami magzatot, a ki
+gyámolójok lenne vénségökben. Meghallgatta az isten könyörgésöket, s az
+asszony teherbe esik; eljön az idő, és meggyermekezik, s a világra hoz
+két magzatot, egy férfi gyermeket s egy leányt. Mind a kettőnek
+aranyhaja volt, s olyan szép vala, hogy azon szépségnek az egész világon
+még párja nem volt. Itt mit tevő legyen az öreg atyja a két gyermeknek?
+mivelhogy szegény volt; gondolkozott, kit hína el keresztkomájának;
+sokakat eljárt, de senki sem akart neki elmenni, hanem inkább csufolták,
+hogy az a gyalázatos vén asszony még öregségére teherbe esett. Ezt igen
+nagy fájdalommal hallá az öreg ember, és szomorúságában már nem tudta
+hová fordúljon; íme útjába akad egy gazdag kereskedő, ki látván e
+szegény embert oly búsnak, kérdezi tőle: mit szomorkodik öreg apám? ez
+pedig felele: hogy ne szomorkodnám, mivel feleségem két magzatot szült a
+világra és nincs senki, a ki akarná őket a megkeresztelőre is vinni. A
+kereskedő felele erre: tudod-e öreg, én szivemből el fogok menni
+feleségemmel együtt keresztkómádnak, mert gyermekem nekem semmi sincs;
+de hol lakol? – Én, felele a szegény ember, a falu végén lakom, egy
+rongyos házban; meg fogja ismerni édes jóakaró uram, egy eperfa van a
+ház előtt, és a kamra oldala ki van dőlve, a ház oldala pedig úgy van
+megtámogatva, s egy tarka kutyám van, melyet Cerberusnak hínak, az
+mindig az eperfa alatt fekszik; így tehát könnyen meg fogja lakásomat
+találni. – Elment ezután az öreg ember sietve, és mondá az ő
+feleségének, hogy már akadott komára. A kereskedő más nap reggel meg is
+jelent feleségestől; látván a két kisdedet, elcsodálkozott, hogy micsoda
+ritka szépség legyen ez a világon, és bárcsak neki lenne egy magzata, és
+meg lenne elégedve. Elvitték tehát keresztelni a gyermeket, a fiút
+nevezték Rudolfnak, a leányt pedig Juliskának. Nevekedtek naponként
+szegény atyjok munkás keresménye által, s már tíz esztendősök valának. A
+kereskedőnek semmi gyermeke mivelhogy nem volt s nem is lett, tehát ő
+azt a két gyermeket örökből felfogta, s mivelhogy igen nagy gazdagsága
+volt, tehát már többé nem akart vele bajlódni, egyiknek adta egyik
+boltját, a másiknak a másikát, s oly föltétellel, hogy a mit nyernek,
+azt a magok hasznára fordíthassák, csak a tőkepénz meg ne csorbuljon. A
+két növendék örült az ily szerencsének; folytatták tehát a kereskedést,
+s kevés idő alatt már 600 forint profitot csináltak. Egyszer lön oly
+szomorú idő, hogy sem vásárlók, sem pedig más munka elő nem adhatta
+magát, tehát hogy vígabban múljék az óra, mond a fiú a húgának: menj és
+hozz egy tucet kártyát, hogy mulathassuk s gyakoroljuk magunkat a
+játékban; jó mindent tudni. A leány nem akará megszegni kivánságát,
+tüstént elment s nem sokára visszatért a kártyával. Már a kártya itt
+van, mond Rudolf, hanem most kezdjünk a játékhoz azon pénzben, mit a
+magunk részére szereztünk, de úgy, hogy akármelyikünk nyeri el a pénzt,
+ismét visszaadja. Mondja a leányka: nem bánom, reáállok. Kezdenek tehát
+a kártyához, s kevés idő alatt elveszti a maga részét Rudolf; erre tehát
+monda húgának: már én, kedves húgom, nem játszhatom, mert elvesztettem
+mind, hanem add vissza. Tehát a húga, a föltételt szentűl megtartván,
+visszaadta; újat kezdenek játszani, és a leány elveszti mind, s elnyeri
+a bátyja. Itten mondja a húga a bátyjának, hogy mind elvesztette, adja
+vissza, mert már nincs mire játszani; felele Rudolf: talán elment az
+eszem, hogy visszaadjam, és hogy híába töltsem az időt; biz én nem adom.
+Erre megszomorodott a kis leány s mondja bátyjának, hogy oly föltétellel
+kezdették el a játékot, hogy akarmelyik nyeri a pénzt, azt visszaadni
+tartozik; de Rudolf erre semmit sem hajtott, hanem elég az, hogy ő
+elnyerte. Itten a húga a tőkepénzből vesz három forintot, s megint a
+játékba fognak, Rudolf lesz szerencsétlen s a leányka szerencsés, mert
+mind a maga pénzét, mind pedig a bátyjáét elnyerte. Itten Rudolf mondá,
+adná vissza a tőle elnyert pénzt; felelé a húga: te sem adtad vissza, én
+sem fogom. Erre megharagudt Rudolf, és mondá, hogy el fogja őt átkozni,
+hogy sem föld, sem ég be nem veszi. Mivelhogy ezen ijesztő szavakkal,
+látta Rudolf hogy semmire sem mehet, tehát átkozni kezdte valóban; s
+egyszerre a föld megnyilván, húgát elnyelé, s lement egészen a halak
+királyáig, a ki is neki pártját fogta.
+
+Ezalatt gondviselő atyjok, ki látogatásokra ment volt a boltba, kérdi:
+hol Juliska? Mondá a bátyja, hogy a piacra ment volna. Ennek akkor ugyan
+hitelt adott az öreg kereskedő, de mivel éjtszakára sem jött haza, tehát
+gyanúság esett a fiúra, hogy hová lett a húga. Mi volt tehát Rudolfnak a
+sok faggatás után mit tenni, megvallá, hogy ő játszott volna a húgával
+pénzre oly föltétellel, hogy a ki elnyeri, tartozik ismét visszaadni; ő
+elnyerte először az én pénzemet s megint visszaadta, újra kezdettük a
+játékot, s én nyertem el az ő pénzét mind, és többé vissza nem adtam,
+hanem meg akartam tartani; húgom tehát a tőkepénzből vett három
+forintot, s azzal mind a pénzt, a mit tőle nyertem, mind pedig azt, mit
+eddig a boltban szerzettem a portékából, a kártyán tőlem elnyerte; én
+hát visszakértem, de ő nem akarta adni, mivelhogy én sem adtam neki
+vissza, tehát eltette pénzemet s én elátkoztam, hogy sem ég, sem föld be
+ne vegye; erre megnyilott a föld, s nem tudom hová lett. Felele az öreg
+boltos: no te átkozott, hogyan tehetted ezt a testvérhúgoddal? mivel te
+elátkoztad őt, én is elátkozlak, hogy sem ég, sem föld be ne vegyen, és
+addig mindig jőj menj, mig húgodat vissza nem hozod.
+
+Ekkor megnyilott a föld, és Rudolf elsülyedt, s lement egészen alsó
+Indiába. Mén, mén, mendegél, sehol semmit nem talál, csak a nagy
+pusztaságot; elfáradott már, s nem tudta hová vegye útját; íme lát
+egyszer egy szép palotát előtte, megkettőzteti lépéseit, s elérkezett a
+palotához. Kapui be voltak zárva, tehát sehol be nem mehetett, hanem
+csak a kapunak a rostélyán kukucskál be; ott ben az udvarban lát
+járkálni egy öreg embert, s később az öreg ember is meglátta őt;
+csudálta az öreg az ő szépségét, s kérdezé, hol vette itt magát és mit
+keresne? Mondá ő: öreg apám, én szolgálatot keresek. – Te szép gyermek,
+én az udvarnál semmi szolgálatot nem tudok, hanem hogyha maga a király,
+ki e palotában lakik, ad neked valami szolgálatot, én örülni fogok rajta
+s megjelentem mindjárt a királynak. Fölmegy az öreg ember a királyhoz, s
+mondá neki: felséges király, itt van kívül a palotán egy aranyhajú szép
+gyermek a más világról, a ki szolgálatot jött keresni; én itt az
+udvarban semmi helyet nem tudok, a mely üresen volna, hacsak felséged
+nem rendel számára valami szolgálatot Erre mondá a király: küldd fel,
+öreg, azt az aranyhajú fiút hozzám. – Mikor fölment hozzá, kérdezte
+tőle, hogy bánt-e lóval valaha vagy sem? – Hogy ne bántam volna, mivel a
+mellett nevelkedtem. Mindjárt felöltöztették fulajtár ruhába.
+
+Itt néhány esztendeig fulajtárkodik, annyira, hogy már igen nagyon
+megnőtt a gyermek, s lóra nehéz volt; azon idő alatt szerencséjére volt
+egy igáskocsis két lóval, ki a szakácsasszonyoknak a konyhára vizet, fát
+mit hordott; az öreg kocsis meghalt, itten a két ló úgy leesett lábáról,
+hogy az istállóból ki sem bírt menni. Itt a király felhivatja a fiút:
+hallod-e fiú, már fulajtárnak nagy vagy, már fulejtárnak nagy vagy, már
+most lészsz igáskocsis avval a két lóval; hízlald annyira, hogy
+szolgálhass a mit parancsolnak a szakácsasszonyok; így majd ha jól
+viseled magadat, többet adok a kezed alá. – Itten a fiú minél hamarább
+felhízlalta a lovakat, annyira, hogy az udvarba kihordozá inni a kútra;
+a király meglátta, hogy a lovak veszik magokat, mindjárt felhivatta a
+gyermeket: hallod-e fiú, éjtszakára kivihetnéd e lovakat a Verestenger
+partjára, talán még hamarébb javulnának attól a zöld mezőtől. – Itt a
+fiú estve öszveköté a két lovat s kivezette a tenger partjára; ott
+legelteté kötőfékszáron egész tíz óráig, akkor tekint a tengerre, látja
+hogy kétfelé nyílik a közepe s jön a _Világ szép asszonya_. Bújna a fiú,
+de nem tud hová; mindjárt reákiált a Világ szép asszonya: hallod-e, ne
+is búj már, jere hozzám, igyál, egyél s beszélgess velem. Úgy lett.
+Akkor lefeküdtek s elaludtak. Itten a Világ szép asszonya még hamarébb
+felérzett reggel mint a fiú, s megrúgta a talpát: hallod-e, kelj föl s
+hozd el a két lovadat. Oda viszi; itt a Világ szép asszonya
+keszkenőjével megtörölgette a lovakat, s oly két réz szőrű paripa lett
+belőlök, hogy gyönyörű volt reá nézni is. Akkor a Világ szép asszonya
+csak elfordúlt tőle, öszvecsapott a tenger vele és oda van. Itt a fiú a
+két lovat öszvekötte s felült a tetejébe, megy haza felé; itt a többi
+kocsis meglátta, mindjárt felmentek a királyhoz s panaszt tettek:
+felséges király, nem jó gyermeket fogadtunk. Mondja a király: miért? –
+Azért, felséges király, hogy oly két rézszőrű paripát lopott az éjjel,
+hogy ha annak gazdája találkozik, még felségednek udvarán legnagyobb
+gyalázat eshetik miatta. – Lehetetlen. – Nincs különben.
+
+Itt a fiú beköti a két lovat az istállóba; a király mindjárt felhivatja:
+hallod-e fiú, hol vetted ezt a két lovat? hogy merted ezt a lopott
+jószágot hozni az én udvaromba, holott ha annak gazdája találkozik, még
+micsoda szégyent vallhatok miatta. – Felséges király, a lótól ne féljen,
+mert nem loptam; hanem én a lónak a szénát vágva, s az abrakot rostálva
+szoktam adni, a vizet pedig fonttal mérni, az abraknak az árát nem
+szoktam a zsebembe rakni mint a többi kocsisok; ha nem hiszi a felséges
+király, jőjön le, nézze meg a lovakat, rajta a maga bélyege, – Akkor a
+király lemegy, látja, igaz hogy az ő bélyege rajta van, itt a fiút
+megajándékozza egy tucet aranynyal. Megörült a fiú, hogy már van elég
+pénze; az nap hon maradt lovaival; második estve is következik, megint
+kivitte a két lovat arra a helyre, hová az első estve, megint ott
+legelteti kötőfékszáron egész tizenegy óráig; akkor tekint a
+Verestengerre, látja, hogy kétfelé nyílik a közepe, jön a Világ szép
+asszonya, bújnék a fiú, de nem tud hová. Hallod-e, ne is búj már, csak
+jere hozzám, jobb lesz, igyál, egyél, beszélgess velem. Akkor a fiú oda
+ment és múlattak ketten. Aztán lefeküdtek. Itt a fiú felérzett,
+megtapogatta; akkor a Világ szép asszonya úgy pofon csapta, mindjárt
+szikrázott a szeme a fiúnak: hallod-e, ne bánts, még idő van erre,
+utóvégre is a tiéd lesz ez. Akkor a fiú megszégyenlé magát, itt újra
+elaludt. Reggel még hamarébb fölkelt a Világ szép asszonya, mint a fiú,
+megint megrugja a talpát: hallod-e, kelj föl, hozd el a két lovadat.
+Akkor a fiú oda viszi, s a Világ szép asszonya a keszkenőjével
+megtörölgeti a két lovat, olyan két ezüstszőrű paripa lett belőle,
+szintúgy tündöklött. Akkor a Világ szép asszonya csak elfordúlt tőle,
+összecsapódott a Verestenger, s oda van a Világ szép asszonya, s a fiú
+csak maga maradt. Öszvekötte a két ezüstszőrű paripát, felült a
+tetejébe, viszi haza felé. Meglátta a többi kocsis, mindjárt felmentek a
+királyhoz: felséges király, nem jó gyermeket fogadtunk. Kérdi a király:
+miért? – Azért mert oly két ezüstszőrű paripát lopott, hogy ha annak
+gazdája találkozik, még felségednek az élete is elvesz miatta. –
+Lehetetlen? – Nincs különben. Itten a fiú az istállóba bekötte a lovat;
+a király mindjárt felhivatja: hallod-e, fiú, hol vetted azt a lovat?
+hogy mered az udvaromra hozni azt a lopott jószágot, holott ha gazdája
+találkozik, még az életem is elvesz miatta? – Felséges király, a lótól
+ne féljen, mert nem loptam, hanem a szénát vágva, az abrakot rostálva
+szoktam adni; a vizet pedig fonttal mérni, az abraknak az árát nem
+szoktam a zsebembe rakni, mint a többi kocsis; ha nem hiszi felséged,
+jőjön le, rajta a maga bélyege. Akkor a király lement, hát látta hogy
+rajta az ő bélyege, akkor a fiút megint megajándékozta egy tucet
+aranynyal; itt a fiú megint megörült, hogy pénze elég van.
+
+Akkor a fiú otthon van harmadik nap is, harmadik estve is következik,
+megint kiviszi arra a helyre a tenger partjára azt a két lovat, megint
+ott legelteti tizenkét óráig kötőfékszáron, akkor tekint megint a
+Verestenger közepére, látja hogy kétfelé nyílik, jön a Világ szép
+asszonya, megint reákiált: hallod-e, fiú, ne is búj, csak jere hozzám,
+jobb lesz igyál, egyél és beszélgess velem. Akkor a fiú hozzá megy,
+isznak, esznek és mulatnak. Hallod-e fiú, ha azt akarod, hogy tiéd
+legyek, te az enyém, semmiféle embernek ne dicsekedjél velem soha, hogy
+nekem ilyen meg ilyen szeretőm van, mert ha rólam csak legkisebbet
+szólsz is valakinek, sohasem leszek a tiéd Akkor lefeküdtek és
+elaludtak. Reggel még hamarébb felkölt a Világ szép asszonya mintsem a
+fiú; megrúgja a talpát a fiúnak: kelj fel, eredj, hozd el a két lovadat.
+Oda viszi a lovat, megtörölgeti a keszkenőjével a Világ szép asszonya,
+olyan két aranyszőrű paripa lett belőle, hogy fényessége mindjárt
+elvette a fiú szeme fényét. Akkor csak elfordúlt tőle a Világ szép
+asszonya, öszvecsapódott vele a Verestenger, s oda van. A fiú meg
+öszvekötötte a két aranyszőrű paripát, felült a tetejébe s megyen haza
+felé. Még közel sincs a városhoz, mikor a ló fényessége az egész
+városnak elvette szemefényét. Itt a többi kocsis akkor is meglátta,
+mindjárt fölmennek a királyhoz: felséges király, nem jó gyermeket
+fogadtunk. A király kérdi: miért? – Azért, felséges király, hogy oly két
+aranyszőrű paripát lopott az éjjel valahol, hogy még felségednek, ha
+annak gazdája találkoznék, az élete is elvesz miatta. – Lehetetlen? –
+Nincs különben. – A fiú bevitte az istállóba a lovat; akkor a király
+csak arra hagyta hogy gondolta magában: annak a fiúnak bizonyosan valami
+mesterségének kell lenni. Már most nem hozatta fel maga elébe, hanem
+csak abba hagyta, hogy talán még hamarébb kitanúlja így a mesterségét,
+hanem vallatja.
+
+Itt a királynak volt egy öreg parádés kocsisa, a ki szolgálta már ötven
+esztendeig annakelőtte; felhivatja mind azt, mind a fiút maga eleibe.
+Hallod-e, már te eleget szolgáltál, azért se reám, se a gyermekre ne
+neheztelj; mert ez napságtól fogva ez lesz az én parádés, kocsisom, te
+pedig fogsz lenni azzal a két lóval igás kocsis, és szolgálsz a
+szakácsasszonyok körül a mi szükséges. Itt a fiú lett mindjárt a
+királynak parádés kocsisa, úgy megszerette a király. Az öreg kocsis igen
+nagyon megharagudott a fiúra: kutya ilyen adta fatyja, most jött ide, s
+már kitúr a helyemből. Itt a fiúnak oly jó dolga volt, hogy csak mikor a
+király parádéra ment, csak akkor ült a ló farához. Hanem a többi
+kocsisokkal ebédelt s vacsorált mindig; de mivelhogy haragudott reá az a
+vén kocsis hogy a helyéből kitúrta, egyszer azt találta mondani a többi
+kocsisoknak: majd meglássátok, hogy még e fiú király lesz s itt elveszi
+a princesznét. A fiú meghallotta ezt, s így felel neki: de ördög vigye
+princesznéteket, nem kell nekem, mert az én szeretőmnek az alfele partja
+is szebb mint a tiéteknek az orcája. Itt az a haragos kocsis mindjárt
+felment a királyhoz: felséges király, így van a dolog: azt találták
+mondani a többi kocsisok egymás közt, hogy majd meglássátok, még az a
+fiú király lesz itt, s elveszi a princesznét: a fiú azt felelte: de
+ördög vigye a princesznéteket, nem kell nekem, mert az én szeretőmnek az
+alfele partja is szebb mint a tiéteknek az orcája. – Azon a király igen
+nagyon megharagudt, mindjárt felhivatta a fiút maga eleibe. Hallod-e
+fiú, mit mondtál az estve a többi kocsisoknak? – Mit? felséges király,
+hiszen én nem is beszéltem velek. – Már ne is tagadd, csak mondd meg,
+jobb lesz. Mit volt mit tennie, muszáj volt megvallani. Itt a király a
+fiút mindjárt a siralomházba tetette, hogy holnap nyolc órakor
+felakasztatja; akkor az éjjel meg is csinálták neki az akasztófát. Mikor
+már reggel az idő következett, a fiú kivánkozott a király eleibe, adjon
+neki még annyi gráciát, hogy csak egyszer beszélhessen vele. Erre a
+király mindjárt felhívatá maga eleibe: gráciát, fiam, mit akarsz? – Már
+látom, felséges király, meg kell halnom, csak annyi gráciát adj nekem,
+hogy legalább oda csináltass akasztófát, hová azon két lóval jártam, a
+tenger partjára. Itt a király még is adott annyi gráciát neki, hogy arra
+a helyre csináltatott neki akasztófát, hová azon két lóval járt. Mikor a
+nyolc óra már elmúlt, kísérték kifelé a fiút, két hóhér karonfogva
+vezeti; akkor a fiú azt mondja a két hóhérnak: ha engem úgy fel tudtok
+kötni, hogy se le ne essem, se meg ne fúljak, hogy mikor ott hagytok,
+leszabadúlhassak, hát megajándékozlak kettőtöket egy véka aranynyal.
+Ennek a két hóhér igen nagyon megörült, s mikor oda értek, úgy kötték
+fel, hogy sem le nem esett, sem meg nem fúlt, hogy mikor ott hagyták,
+hogy már vége van, leszabadúlt szépen a fiú a fáról. Ott sír a fa alatt,
+földbe is bújna csak lehetne, s tekint megint a Verestengernek közepére,
+látja hogy kétfelé nyílik megint, jön a Világ szép asszonya. Megint reá
+kiált: hallod-e, fiú, ne is búj már, csak jere ide jobb lesz, lám
+megmondám hogy így jársz, hogy ne dicsekedjél velem semmiféle embernek,
+mert mind én, mind te elkárhozunk, hanem azt te meg nem állhattad; most
+kicsinybe múlt hogy megmaradt az életed; én eddig mindig szabadon jártam
+a merre akartam, hanem most haza kell mennem a magam városába; az mind
+addig lesz fekete gyászszal behúzva, valamig veled nem beszélek ott; az
+pedig, tudod, soha sem lesz, mert jóllehet oda kerülsz még valaha, de
+mégsem ismerjük meg egymást sohasem, ha egy tálból eszel, egy pohárból
+iszol is velem. Akkor csak elfordúlt tőle a Világ szép asszonya, és
+összecsapódott vele a Verestenger, és oda van.
+
+Azonban a fiú bújdosásnak adta magát; megy mendegél, annyira, hogy
+egyszer az úton annyi hangyát talál, hogy még csak meg sem tudott
+közöttök mozdúlni. Csak megáll közte: uram én istenem, mit csináljak
+velek? egyet sem akarok belőlök agyonütni, sem agyon tapadni. Akkor a
+hangyák királya csak megszólal hozzá: hallod-e, fiú, látom hogy jó
+szívvel vagy hozzám és népemhez, látom hogy sem agyonütni, sem agyon
+taposni nem akarsz közülök egyet is, ne is bántsd, mert még jótét
+helyébe jót várhatsz; ha valaha megszorúlsz, csak azt mondd: hangyák
+királya, add nekem az erődet, én is oda adom az enyémet neked, oly
+hangya lészsz mint most én vagyok, akárhová elbújhatsz; és ha ember
+akarsz lenni, csak azt mondd: hangyák királya add vissza az erőmet, én
+is visszaadom a tiédet, s oly ember lészsz mint valál. Itt a fiú igen
+nagyon megörült, hogy ily jó mesterséget kapott, avval útnak indúlt, s
+ott hagyá a hangyákat, hogy már ő azzal a mesterséggel akár merre
+elmehet. Annyira megy, mendegél, hogy egyszer megint talál annyi sast,
+hogy meg sem tud mozdúlni közte, csak megáll közötte. Ugyan mit
+csináljak én ezekkel? sem agyonütni, sem agyon tapodni nem akarok ebből
+egyet is. Itt a sasok királya egyszer csak megszólal hozzája: hallod-e
+fiú, látom hogy jó szívvel vagy népemhez és magamhoz, sem egyet agyon
+nem akarsz tapodni, sem agyon ütni, ne is bántsd, mert még jótét helyébe
+jót várj; ha valaha megszorúlsz, csak azt mondd: sasok királya, add ide
+az erődet, én is oda adom az enyémet, s olyan sas lészsz mint én vagyok,
+akár mindig szállva járhatsz; a hol ember akarsz lenni, oly ember lészsz
+mint valál. Itten a fiú annak igen nagyon megörült, hogy már jó két
+mesterséget kapott, már nem fél, akár merre megyen a világba. Azzal ott
+hagyá azokat is, megy mendegél útjában annyira, hogy talál egy csárdát,
+a kiben lakott egy öreg ember maga, tán már ért kétszáz esztendőt; s
+beköszönt hozzája: jó estvét, öreg atyám uram. – Jól jártál, fiú, hogy
+atyádnak szólítottál, mert ha ezer lelked lett volna is, itt kellett
+volna elveszned; hanem mondd meg, micsoda járatban vagy? – Én bizony
+abban vagyok, keresem a halak királyát; hogy ha valaha hírét hallotta
+volna, valami újságot mondani felőle. – Ó fiú, már én éltem kétszáz
+esztendőt, de a halak királyának soha hírét sem hallottam, nem hogy
+tudnék felőle neked valamit mondani; hanem hiában is mégy, maradj itt
+nálam, úgy sincs semmi cselédem, holtig ellehetsz velem. Felel a fiú: de
+ha veszni indúltam, ha elveszek is, még sem maradok. Itt az öreg ember
+azt mondja neki: hallod-e fiú, én jót akarok neked, károdat nem kivánom,
+mert itt s itt van száz juhász, annak száz kutyája, olyanok mint egy
+borjú, te egyéb felé nem mehetsz, ha ezer lelked lesz is, el kell
+veszned. – Már mindegy, akár ott veszek, akár itt; s azzal csak útnak
+indúl a fiú s ott hagyja az öreg embert. Egyszer meglátja a juhászok
+közt a tüzet, csak úgy csillámlik közöttök, és a kutyákat. – Uram én
+istenem, mit csináljak most? ha így emberképben oda megyek, úgy széllyel
+szaggatnak a kutyák, hogy a szél sem kap egy cseppet el a poromból, így
+is el kell vesznem; ha hangya leszek, úgy valamelyik reám tapod, úgy is
+el kell vesznem; ha sas leszek, valamelyik juhász meglát s agyon lő, úgy
+is el kell vesznem. De akármit ad az isten, már mindegy; sasok királya,
+add nekem az erődet, én is oda adom az enyémet neked. Mindjárt lett
+belőle sas; azzal csak fölkerekedik, szépen oda leereszkedik a juhászok
+háta megé, semmiféle állat észre sem vevé; akkor mondá: sasok királya,
+add vissza az erőmet, én is visszaadom a tiédet: s lett oly ember, mint
+annakelőtte volt. Csak akkor vette észre az öreg számadó, a ki már
+háromszáz esztendőt ért, mikor oda köszönt hozzá: jó estvét öreg atyám.
+– Hozott a szerencse, fiú; ezer volt a szerencséd, hogy ezek a kutyák
+észre nem vettek; ugyan hogy jöttél ide, vagy micsoda járatban vagy,
+mondd meg. – Én biz öreg atyám, keresem a halak királyát, ha valaha
+hírét hallotta volna vagy tudna felőle valamit mondani nekem. – Ó fiú;
+már éltem háromszáz esztendőt, de annak soha hírét sem hallottam,
+nemhogy tudnék felőle neked valamit mondani; hanem hiába is keresed, már
+tovább nem mehetsz, maradj meg itt, légy tanyás; egyéb dolgod nem lesz,
+itt leszesz mindig a tanyánál. – Mond a fiú: nem bánom, meg is maradok.
+Itt pedig az a száz juhász volt a Világ szép asszonyának juhászai, és a
+kit ők őrzöttek százan egy falka juhot, egyéb hasznát nem vette, minden
+reggel fejtek egy zsétár tejet tőle, és abban a tejben mosdott minden
+reggel a Világ szép asszonya, és az csak olyan volt, mintha a vízben
+mosdott volna mindig, mind addig, valamíg a fiúra reá nem kerűlt a sor.
+Amint egyszer reá is kerűlt, hogy neki kellett a tejet bevinni, mikor
+megmosdott benne a Világ szép asszonya, úgy meggyengűlt minden teste,
+mintha másánt született volna a világra. Akkor a fiú csak kiment vissza
+a tanyára; beszélt a Világ szép asszonyával, de nem gondolta egyik is,
+hogy még valaha úgy találkoznak. Másik nap reggel más viszi be a tejet;
+a Világ szép asszonya megmosdik annak előtte, a ki neki bevitte, hogy
+ugyan oly tej-e az, a milyet neki tegnap hoztak, hanem az csak olyan
+volt, mint a milyent azelőtt vittek? – Hallod-e, barátom, mondd meg
+annak a fiúnak, a ki tegnap hozta a tejet, hogy hozzon nekem még holnap
+azon tejből, kiből tegnap hozott, igen nehezen várom. Harmadik reggel
+megint beviszi a tejet a fiú, ott előtte megmosdik a Világ szép asszonya
+benne, akkor megint úgy megujúlt a teste, mintha másánt született volna.
+– Hallod-e fiú, ne menj el az udvaromtól, mindig ideben lakjál velem. De
+a fiúnak nem kellett az, mondá hogy nem maradhat ben, mert ő tanyás, ki
+kell mennie a tanyára. Akkor megajándékozta a Világ szép asszonya ezer
+forinttal, s azzal kiballagott a tanyára, s mondja az öreg számadónak:
+ugyan öreg atyám, van-e itt csárda közelében? – Minek az, fiú? – Annak,
+hogy most van pénzem elég, szeretnék a parasztok között múlatni és
+táncolni. – Minek mennél te oda, mikor itt mindenféle van, múlathatsz és
+táncolhatsz eleget. – Nem úgy szeretném én, csak a parasztok közt
+kivánnék mulatni. Mondja a számadó: ne menj, mert itt hamis emberek
+vannak, valahol agyon ütnek. – Dehogy bántanak, ha én nem bántok senkit.
+– No ha úgy van, csak eredj. Estve a fiú ott hagyta a tanyát, pedig nem
+oda ment ám ő mulatni, hanem máskép el nem mehetett a tanyáról éjtszaka,
+hanem bement egyenesen a városba, a Világ szép asszonyának kapujára; de
+be nem mehetett, mert már akkor becsukták a vas kaput. Itt gondolkozik,
+hogyan menjen be, egyszer azt mondja: hangyák királya, add nekem az
+erődet, én is oda adom az enyémet neked. Mindjárt lett belőle hangya,
+akkor szépen bebújt a kapu alatt, fölment a garádicson, egyenesen a
+szoba ajtajára, hol a Világ szép asszonya feküdt a legkedvesebb
+szobaleányával, s ott bemászott a kulcslyukon a szobába, s egyenesen föl
+az ágyra és a Világ szép asszonyának ölére, s azt jól megcsípte.
+Elsivalkodta magát a szobaleányára: semmirekellő mindjárt agyonverlek,
+megmondottam, hogy nem jól vetted meg az estve azt az ágyat. Gyertyát
+gyújtottak, újra megvették az ágyat, lerázták a hangyát, semmit sem
+találtak, gazzal megint lefeküdtek. De még jól el sem aludtak, mikor már
+a hangya megint felmászott, még jobban megcsípte mint előbben; akkor
+megint elsivalkodja magát: megmondottam, hogy nem jól vetted meg az
+ágyat, vagy hangya vagy bolha van ben. Újra gyertyát gyújtának, az ágyat
+újra megvették, lerázták a hangyát és semmit sem találtak. Harmadszor
+megint lefeküdtek, még jól el sem aludtak, mikor a hangya megint
+felmászott, még jobban megcsípte, mint előbbször; akkor a Világ szép
+asszonya oda kapott s a hangyát leszorítá a markába, s mondja megint a
+szobaleányának, hallod-e te, vagy hangya, vagy bolha van itt, már itt
+van a markomban. És mindjárt gyertyát gyújtottak megint, megnyitja a
+markát, hát látja, hogy egy nagy hangya van benne; mondja a
+szobaleányának: eredj hozd el az ablakból azt a palaczkot; és a hangyát
+beléereszték s a száját erősen bedugták s kitették az ablakba. Bezzeg
+most akadt ám meg a hangya: ha hangya maradok, itt kell elveszni, ha
+emberré változom, úgy is megtudják hogy én voltam. Már egészen megviradt
+az idő. Már akármit ád az isten, így hangya képében kár volna itt
+elvesznem; hangyák királya, add vissza az erőmet, én is visszaadom a
+tiédet. Erre oly juhász legény kerekedik ki a palackból, hogy a Világ
+szép asszonya a mint reá veté szemét, majd elolvadt szerelmében.
+Szívemnek szép szerelme, én a tiéd, te az enyém, ne menj sehova, maradj
+ideben nálam. De a fiúnak nem kellett egyéb, csak hogy megszabadúlhatott
+a palackból, szónak sem állt, csak kimegy egyenest a tanyára, s mondja
+az öreg számadónak: megelégedtem a szolgálattal, visszamegyek a honnan
+jöttem. – Hallod-e fiam, ha kedved nincs, ha magam fia volnál sem
+tarthatnálak erővel, azért csak eredj isten hirével.
+
+Akkor elindúlt visszafelé; annyira ment, hogy egyszer oda ért a tenger
+partjára, hol a Világ szép asszonya kijárt hozzá; látja, hogy a
+tengerben oly garádics változik a habból előtte, mintha csak kőből
+raknák eleibe. Itten gondolja a fiú magában: bármit ad az isten, én
+lemegyek rajta. Elindúlt, és mind addig ment, valamig le nem ért az alsó
+Indiába; akkor öszvecsapódott a Verestenger és ő odaalá maradt.
+
+Oda alá már annyira járt kelt, hogy éhen szomjan majd elveszett, sehol
+semmit sem talált. Ekkor talál egy kis szép gyümölcsöskertet, a kiben
+volt mindenféle arany gyümölcs és minden fa alatt egy-egy arany
+nyoszolya; itt, gondolá magában, mivel már éhen volt nagyon: nem bánom,
+akármit csinálnak velem; s fölment egy arany körtvefára, jól lakott
+arany körtvével, akkor lejött és ott sétált az arany nyoszolyák között.
+Az pedig volt a halak királyának az udvara, hanem szerencséjére nem volt
+hon a király, oda volt az országát járni. Egyszer látja a fiú, hogy a
+halak királynéja jön le a kastélyból a kis kertbe; mihelyt meglátta,
+mindjárt térdre esett a fiú, és úgy panaszolja dolgát a királynénak:
+felséges királyné, mi tűrés tagadás, nem bánom akármit csinálnak velem,
+hanem én jól laktam az aranygyümölcsből, mert az éhségemet nem állhatám.
+Mondja a királyné: arra való az, fiam; ha jó laktál, ne félj, nem lesz
+semmi bajod. S megfogta a fiú karját s fölvezette a szobájába, meg ott
+újra ennie innia adott; a fiú hogy jól lakott, lefeküdt, egész nyolc
+óráig estve aludt. Akkor haza jött a halak királya; mihelyt bement az
+ajtón, azt mondja a feleségének: idegen szagot érzek a házamnál. Mi
+volna? nincs itt semmi sem. – Már ne is tagadd: csak hozd elő, jobb
+lesz. – Mi tűrés tagadás, egy idegen országi gyermek akadt ide, enni s
+inni adtam neki, most pedig aluszik. – Mondja a király: hozz nekünk is,
+vacsoráljunk. Akkor oda ülnek az asztalhoz, s mondja a király: hallod-e,
+fiú, kelj föl, jer hozzánk s vacsorálj velünk. Feleli a fiú: köszönöm,
+felséges király, már én beelégedtem vele, volt elég. – No csak jere, a
+mennyi kell, egyél igyál. Akkor a fiú fölkelt s oda ült az asztalhoz,
+itt ett velek, a mennyi kellett neki, mikor jól lakott, lefeküdt arra a
+a helyre, a hol elébb feküdt. Itten a király feleségestől egyűtt hozzá
+fogtak a kártyához pénzre játszani; mondja a király: fiú, jer velünk
+játszani. – Dehogy megyek, felséges király, mikor most is az elől
+bujdosok. De itt arra semmit sem adnak, s másodszor is mondja neki a
+király: hallod-e fiú, jer velünk játszani. – Dehogy megyek, felséges
+király, mikor most is az elől bújdosok. Arra nem ad a király semmit sem,
+harmadszor is mondja neki: hallod-e fiú; jer velünk játszani – Dehogy
+megyek, felséges király, most is az elől bújdosok. Akkor a király
+tudakozta tőle: mi dolog lehet az, hogy az elől bújdosol? – Ez, felséges
+király: volt nekünk egy öreg boltos keresztapánk, kinek volt két boltja,
+és volt nekem olyan húgom mint magam, földig ért neki az arany haja. És
+az az öreg boltos elvitt minket a maga házához, egyik boltot adta
+egyikünknek, másikát másikunknak, hogy a mit nyerünk legyen a miénk,
+csak a tőke maradjon meg. Annyira kereskedtünk mi ott, volt már hatszáz
+forint keresetünk; akkor mi is a húgommal úgy öszveültünk játszani, mint
+felséges király feleségestől, hanem oly fogadást tevénk, a melyikünk
+elnyeri a másikét hamarébb, visszaadjuk egymásnak. Igaz, hogy a húgom
+elsőben elnyerte az enyémet, s én nem játszhattam, visszaadá nekem, és
+másodszor hozzá fogtunk, akkor én nyertem el a húgomtól, ő is kérte
+vissza, de én nem adtam neki, hanem azt mondám, hogy én nem adom vissza
+akár hol veszem, nem azért játszom, hogy hiába törném az eszem, vagy
+hogy szemem hiába rontanám. Akkor a húgom visszament, és a tőkepénzből
+fölvett három forintot, hozzá fogtunk harmadszor is, akkor a húgom mind
+a magáét, mind pedig az enyémet elnyerte; akkor én is kértem, adja
+vissza, de húgom azt felelé: tudod mit fogadtunk, én visszaadtam neked
+egyszer és te nem adád; én sem azért rontom az eszem és szemem, hogy
+visszaadjam, nem bánom akárhol veszed. Mondám én: hallod-e, édes húgom,
+ha vissza nem adod, úgy elátkozlak, hogy se az ég, se a föld, se én, se
+senki ne tudjon felőled semmit, úgy elveszesz erről a világról. Akkor a
+föld csak megnyílik a leány alatt, és oda van, s én most is őt keresem.
+
+Itt a halak királynéja mindjárt öszvecsapta a kezét, elszaladt a más
+udvarba, hol a király öcscse, s ennél a legénynek a húga lakott.
+Felséges princeszné, itt van a maga bátyja, úgymond. Erre a leány
+mindjárt térdre esett, s meg sem birt mozdúlni, hanem a királyné haza
+ment, a fiút karon fogva oda vitték a húgához. Itt hogy megismerték
+egymást, úgy siránkoztak, hogy majd megszakadt a szivök. Ott vannak ők
+egy kevés ideig. Egyszer a fiú azt mondja a húgának: hallod-e édes
+húgom, mondd meg az uradnak, jőjön el, nézze meg a mi országunkat is,
+mert ha nem jön, úgy is elviszlek. Az urának kedve volt reá, s mondá:
+szívesen elmegy. Akkor mindjárt társzekeret pakoltak ezüsttel aranynyal,
+úgy elindúltak haza felé hárman, annyira, hogy mikor haza értek, már oly
+öreg volt az atyja és anyja és az öreg boltos feleségestől együtt, hogy
+a házból ki sem birtak menni. Itten mikor az atyja házához mentek,
+beköszönt a fiú: jó estvét öreg atyám uram. – Hozta a szerencse a
+felséges királyfit, hogy volnék én magának apja? – Ugyan, öreg atyám,
+nem adhatna az éjtszaka hármunknak szállást? – Szívesen adnék, de az én
+házam nem arra való, hogy egy királyfi meghálhasson benne. – Héj, öreg
+atyám, meghálunk mi a pitvarban is. Be is szálltak hárman a pitvarba,
+ott viradtak fel. Itt reggel bemegy öreg atyjához a fiú: ugyan öreg
+atyám, mit kiván a szállásadásért? – Felele az öreg: mit kivánnék a
+felséges királyfitól? nem kivánok semmit. – De, öreg atyám, nem akarom
+azt hiába hagyni. S azzal hat társzekér aranyat és ezüstöt leraktak
+pitvarába.
+
+Második estve elmentek az öreg boltoshoz. Jó estvét, öreg boltos atyám.
+Hozta a szerencse a felséges királyfit. – Adhat-e szállást az
+éjtszakára? – Szívesen, királyfi, mert nekem is jól esett néha napján,
+mikor kereskedtem. Itt már a boltos jó vacsorát, ágyat is jót adott
+nekik, ott viradtak fel akkor éjtszaka hárman. Itt reggel kérdi a fiú a
+boltostól, mit kiván a szállásadásért? – Mit kivánnék a felséges
+királyfitól? nem kivánok semmit. – De nem veszem én hiában. Úgy két
+társzekér aranyat s ezüstöt leraktak a boltos házába, és maradt magoknak
+négy társzekérrel. Azzal kiindúlnak a városból s elmennek egy darabot,
+az úristen koldusruhában elejekbe kerül az út mellé, melyre mentek, ott
+kéregetett mint a koldus szokott, ők csak marokkal hányták a pénzt, hogy
+az öreg föl sem győzte szedni a mit neki hánytak. Másodszor ismét
+elejekbe kerül, akkor is annyit leszórtak, hogy az öreg fel nem győzte
+szedni, s azzal elhagyák. Harmadszor megint elejekbe kerül, akkor is
+annyit leszórtak, hogy fel nem győzte szedni. S így szól hozzá: ugyan,
+felséges királyfi, mit kivánnak az úristentől? ha valamit tudnék
+segíteni. – Mond a fiú: nem kivánnék az istentől egyebet, mint van nekem
+egy öreg atyám és öreg anyám és egy öreg boltos feleségestől együtt,
+csak azok mind a négyen oly fiatalok lennének mikorra oda érünk, mint
+mi. Erre csak elveszett előlök a koldus és ők visszafordúltak. Mire haza
+értek, olyan fiatal lett a négy öreg mint ők hárman voltak. Akkor
+beszélt meg mindent az atyjának és anyjának, hogy hol járt azóta, hogy
+nem akarta magát mindjárt kimutatni.
+
+Így ezek után a leány újra a halak királyának öcscsével megesküdt, és
+magzatokat neveltek és éltek örömök között.
+
+
+
+
+VIII. A ZÖLD DRAGONYOS.
+
+Volt egykor egy özvegy királyné, és kiadta parancsolatban, hogy a mely
+katonája mars közben tíz lépést előre megy vagy hátra marad, mindjárt
+agyon lövettessék. Egy zöld dragonyosra igen rá ért a szükség, és
+mivelhogy már nagyon megszorúlt, tehát gondolta, bármi büntetést kapjon,
+mégis hátramarad. Leszáll hát lováról, s a mint leült, hetvenhét
+esztendeig azon a helyen maradt. Az özvegy királyné pedig, ki táborával
+az ellenségre ütött, meggyőzetett, oly annyira, hogy még lakóvárosából
+is kinyomták. Volt a királynénak egy szép princnéje; a királyné tehát a
+princnét az ő királyi palotájával együtt elátkozta, hogy senki hozzá ne
+jusson, hacsak három nagy próbán keresztül nem megy. Itten a szegény
+dragonyos hetvenhét év múlva észrevette magát, s bement azon királyi
+lakóvárosba, mely el volt átkozva, és bement egy fogadóba, s kért
+magának egy meszely bort, és fizetett volna már a borért; volt nála
+pénz, de az, mit még akkor kapott, mikor háborúba indultak, tehát már
+ekkor nem volt kelete, és a korcsmáros mondja, hogy ez a pénz már nem
+jár az országban, mert ez annak a királynak a pénze, ki ezelőtt
+hetvenhét évvel elvesztette országát. Akkor jött eszére a zöld
+dragonyos, hogy oly sokáig ült szükségén, s elbeszélte a korcsmárosnak,
+hogy s mint járt; erre a korcsmáros elmondá, hogy a princné el van
+átkozva a rezidenciával együtt, hanem, úgymond, te próbált ember vagy,
+kisértsd meg a szerencsét, ha megszabadíthatnád. A dragonyos rászánta
+magát, s elment a palotába. Amint egy szobából a másikba járkálna, jön
+eleibe az elátkozott princné fekete medvebőrben, s megszólítja mit
+keresne itt, nem tudja-e a parancsolatot, hogy aki az ármádiától
+hátramarad, legkeményebben megbüntettessék? A dragonyos feleli, hogy
+eltévelyedett. – No tehát, mond a princné, maradj itt, és ha három napot
+és három éjtszakát kitöltesz, tehát megszabadítsz az átoktól, s megkapod
+a királyságot és személyemet. Reáállt a dragonyos, eltűnik a princné.
+Itten mindjárt mindenféle ételek teremnek az asztalon, de a nélkül, hogy
+a konyhában tüzet találna, vagy a ki azt behordta, látná; minden a mit
+csak gondolt hogy ez jó volna, kedvére megtermett. Így tölté el a napot,
+jön az estveli idő, ihol jön a princeszné, hoz magával gyertyát, egy
+könyvet és egy fekete keszkenőt, s eleibe teszi, mondván: csak arra
+kérlek, meg ne ijedj, ne félj semmit, hanem gyújtsd meg ezt a gyertyát,
+és itt e könyv, ezt olvasd, hogy akárki jön le hozzád, reá ne nézz se ne
+szólj. Elmegy a princeszné, maga marad a dragonyos, meggyújtja a
+gyertyát, s eleibe veszi a könyvet s olvassa. Eljön tizenegy óra; itt
+öszvejönnek mindenfélék, szebbnél szebben felöltözve, de ó reájok sem
+tekintett; eleget kérdezték: mit keressz itt, dragonyos? Amint így
+kérdezgetik, egyszer feleli az egyik: mit szólítgatod? hanem kapd fel,
+hajítsd nekem. És így hajigálta egyik a másiknak. Üti tizenkét órát,
+elmentek mindnyájan, csak a dragonyos maradt maga, de már magával jót
+tehetetlen volt. Jön reggel a princeszné tiszta veres ruhában, mindjárt
+megkenegeti, és azután semmi baja sem lett. Ismét mondja a princeszné:
+már egy éjtszakát szerencsésen eltöltöttél, tehát még azt a két
+éjtszakát álld ki; akármit fognak veled tenni, ne félj semmit, megjön
+ismét egészséged. Eltávozott a princeszné. Volt neki, úgymint a
+dragonyosnak, kivánsága szerént mindenféle enni és inni valója, sétált
+egyik szobából a másikba, így töltötte az egész napot. Jön ismét a
+második éjjel, eljő megint a princeszné, hoz magával ismét gyertyát és
+könyvet és egy veres kendőt, s leteszi a dragonyos eleibe, és mondja
+hasonlóképen mint tegnap, gyújtaná meg a gyertyát és olvassa a könyvet,
+és akár kik jönnek, akármit kérdeznek, semmit se felelne, hanem csak azt
+a könyvet olvasgatná. Föltette magában a dragonyos, hogy akármi történik
+vele, már csak kiállja azt a két éjtszakát. Üti tehát a tizenegy órát,
+nagy lármával jönnek a palotába, úgy hogy még a palota is rázódott belé.
+Itten legelőször is mihelyt bejöttek, azt mondják: no nézzétek, megint
+itt van a dragonyos; eleget kérdezgetik, mit akarna, de ő csak folyvást
+olvasgatá a könyvet. Megúnták mindig szólítgatni, kapják, kirántják az
+asztal mellől és szíjat szabnak a hátából; mikor a negyediket szabnák,
+akkor kezdi tizenkét órát ütni, és úgy hagyják a dragonyost. Már ő föl
+sem kelhetett a fájdalom miatt, hanem azon helyen, a hol kínozták maradt
+reggelig. Eljön megint a princeszné kékes ruhába, megölelvén a
+dragonyost, azután megkenegeti, és ismét jobban lesz; kéri megint, hogy
+ezt az egy éjtszakát még töltené el, azután minden jól lesz. Fogadta a
+dragonyos. Ezek után ott hagyta magát a princeszné, így hát csak
+evéssel, ivással, gondolkozással töltötte az egész napot. Beestveledik,
+újra jön a princeszné, ismét hoz magával gyertyát, könyvet és egy kék
+keszkenőt, mondván, hogy most is csak úgy cselekednék mint már két
+éjtszaka: gyújtsa meg a gyertyát s olvassa a könyvet, s ne szóljon
+senkihez, ne nézzen senkire. Mondá a dragonyos, hogy mindent megteend;
+ezzel ott hagyta a princeszné, ismét elérkezett tizenegy óra, még
+nagyobb zörgés támad a palotába, de a dragonyos nem is fülelt reá;
+bejönnek a szobába hol ő volt, ott dombéroznak s mondják, menjen ki,
+mivel itt semmi keresete; a dragonyos ezt csak elhallgatta, s akármit
+kérdeztek, nem felelt; ekkor mondják: fogjuk meg, nagy úr akar ez itt
+lenni. Kapják tehát s viszik a konyhába, hol iszonyú tűz égett, és a
+nyárs készen állt; itt mindjárt a nyársba húzzák, és sütik forgatják a
+nyárson. Üti a tizenkét órát, mindjárt elszéledtek. A princeszné
+felszabadúlt az átok alól, mindjárt leszaladt, s szabadítóját levette a
+tűzről és nyársról. Már a dragonyos majd hogy meg nem volt halva,
+megkenegette ugyan a princeszné, mi által jobban is lett, de mégsem
+járhatott, így mint beteg ágyban feküdt három nap, s azután nem volt
+semmi baja.
+
+Már ők úgy vannak mint házasok, csak hogy nem voltak megesketve,
+töltenek egy hetet így egymással, mondá a princeszné: kedves férjem,
+minthogy én is rég nem voltam a templomban és te is, menjünk tehát ebbe
+és ebbe a városba. Felele a dragonyos: nem bánom, kedves társam.
+Elmentek tehát a városba, s beszállnak egy nagy vendégfogadóba. Volt
+pedig abba a kocsmába egy ördöngös vén csaplárosné, a ki irígylette a
+dragonyosnak ezen nagy szerencséjét, ki már most mint király volt, mióta
+a princnét kiszabadítá az átok alól. Volt pedig a dragonyosnak egy
+fiatal inasa, kinek mondá a vén kocsmárosné alattomban: jőj ide, te
+ifjú, fogd ezt az aranyat, miért nem kívánok egyebet, hanem hogy azt a
+gombostűt tűznéd az urad frakjába. Gondolván az inas, hogy ez által
+semmi kárt nem okozhatna urának, tehát örülve az aranynak, megigérte a
+vén asszonynak, s meg is cselekedte. Más nap reggelre kelvén az idő s
+felöltözvén mind a dragonyosból lett király mind a princeszné, mielőtt
+elindúltak volna, mondá a princeszné: no, szívem, vigyázz hogy el ne
+aludjál, mert ha elalszol, tehát nálam nélkül fogsz élni. Mennek a
+templomba, bemenvén, leülnek egymás mellé. Mihelyt kezdődött az
+ájtatosság, mindjárt elszunnyadt a király, pedig eleget rángatta a
+princeszné, de mind hasztalan volt. Vége lett az ájtatosságnak, kimennek
+a templomból, mondá a princeszné: megmondtam, hogy el ne aludjál, mert
+nálam nélkül maradsz. A király örömest aludt volna egész nap s egész
+éjjel is, csak hogy a templomban ébren lehetne, de akkor nem jött reá az
+álom. Második nap következett, elmennek megint a templomba, és mihelyt
+beültek a székbe, mindjárt szundikált, eleget rángatta a princeszné, de
+hiába volt. Vége lett az ájtatosságnak, kijönnek, mondja a princeszné
+nagy szomorúan: már látom, hogy nálam nélkül kell maradnod, mert meg nem
+tudod magadat az álomtól tartani. Oly nagyon szivére vette a király,
+hogy könnyezett, hogy a sok szenvedései után sem lehet a princesznével
+boldog. Mondá a princeszné: még egy nap, azaz még egy próba van hátra,
+mert még egyszer elmegyünk a templomba, de ha akkor is elaluszol, mint
+már kétszer, úgy nem látsz többé soha. Eleget sohajtozott a király, nem
+tudhatá, mi lelte hogy mindig álmos mikor a templomban kell lennie.
+Elmennek harmadszor is; eleget erőlteté magát a király hogy el ne
+aludhassék, de mind haszontalan volt, mert mihelyt a székbe beültek,
+mindjárt oly mélyen elaludt, hogy mikor már minden ájtatosságnak vége
+lett, még akkor is alig tudták felkölteni. Ezzel kijöttek a templomból;
+itten a princeszné sírva nyakába ugrik a királynak, mint az átok alól
+megszabadítójának, s zokog keservesen s mondá: nincs már többé veled
+maradásom! s megölelvén, eltünt. Könyek csordultak ki a király
+szemeiből, látván szemlátomást, hogy veszti el kedvesét, kiért annyit
+szenvedett. Haza megy az inasával a korcsmába, szobájába s keservesen
+sírt. Az inas nem gondolta, hogy mindezt ő a gombostűvel okozta légyen;
+a vén korcsmárosné pedig felette örült magában.
+
+Már most mitevő legyen a király? haza felé indúlt, úgymint a királyi
+lakóvárosba, itt előbeszéli az egész történt dolognak mivoltát; igen
+sajnálták az ország nagyjai, eleget vigasztalák, de mind hasztalan.
+Legtöbbnyire mindig magánosan töltötte idejét, s mikor sétálni ment,
+tehát azon fiatal inasát vitte magával, ki a gombostűt a frakjába
+szúrta; mert ezt leginkább kedvelé. Kimegy tehát a király egykor
+napközbeni a városon kívül levő erdőbe sétálni az inassal, szomorkodván
+mindig; és azon, erdőben volt egy nagy vendégfogadó, mert keresztűlment
+rajta az országút. Kivetődött oda a király és ott épen három deák volt.
+Ezek ismerék a királyt, s látván, hogy nagyon bús, annyi bátorságot
+vettek magoknak, hogy megkérdezték: felséges király, mi lehet oka e nagy
+bánatának? – Feleli a király: kedves fiaim, ha megmondom is, nem
+segíthettek rajta. – Hátha segítünk? csak beszélje el felséged. –
+Előbeszéli tehát a király, mikép szabadítá meg a princesznét az átok
+alól, s miként járt a templomba, hogy muszáj volt elaludnia, s nem
+tudhatja okát; eleget inté a princesznéje hogy, ha elalszik, tehát el
+fogja őt veszteni. Ekkor újra könyezett a király; s mondják a deákok:
+felséges királynak a frakjába van tűzve egy gombostű, az okozta hogy
+elaludjék. S odamegy egy a deákok közűl s kihúzza és eldobja. Hanem
+felséges király, ezt annak a vén korcsmárosnénak tulajdoníthatja, ki
+azon fogadóban van, hol felséged a princesznével szállva volt; hanem
+most, ha felséged még idővel meg akarja princesznéjét találni s magáévá
+tenni, fogadja tanácsadásunkat, tudniillik: most mindjárt hozasson
+magának akárhonnan egy oly fekete lovat, kiben egy szál fejér szőr sem
+találkozik, és csináltasson egy aranygolyóbist, mert azt a vén asszonyt
+mással meg nem lehet ölni, hanem aranygolyóbissal, pedig míg ő él, addig
+felséged boldog és dolgaiban szerencsés nem lehet. A király jól
+figyelmezett tanácsadásukra, amint tovább így folytatták: mikor,
+felséges király, meglesz a tiszta fekete paripa, fekete szerszámmal és
+hasonlókép felségednek tiszta fekete öltözete, és az aranygolyóbis,
+mikor mindezek készen lesznek, töltse azon aranygolyóbist felséged egy
+pisztolyba, s menjen el azon vendégfogadóba ahoz a vén korcsmárosnéhoz;
+ő majd a legnagyobb szivességet fogja mutatni, hanem felséged csak
+tekintsen be a szobába s meg se kösse a lovát; s mikor kijő a szobából,
+a vén asszony ki fogja kisérni: de mihelyt ő kilép, felséged kézen
+tartva lovát, fordúljon vissza s lőjön belé, akkor tüstént kapjon lóra,
+s csak hagyja reá, míg meg nem áll magától, mind addig hátra se nézzen.
+– Mindezt így végbevitte a király; meghozatta a lovat s elment a
+korcsmárosnéhoz, bemenvén a szobába, csakhamar megfordúl, a korcsmárosné
+kimegy utána, akkor a király csak kikapja a pisztolyát és belélőtt,
+azzal felült a lovára, eresztve kedve szerint; a ló fél óra alatt
+egészen a tengerekig vitte, s ott egy kunyhó előtt megállapodott. Ott
+pedig lakott a félvilág csősze; beköszön a király: jó estvét, öreg apám.
+– Felele az öreg: jó estvét, fiam; szállj le lovadról és jőj be. – Akkor
+fogadván az öreg szavát, bement a kunyhóba; a mie volt az öregnek, azzal
+szolgált. Már most kérdi az öreg, ki legyen és hová igyekeznék?
+Elbeszéli a király, hogy mint járt dragonyos korában, s hogyan szabadítá
+meg a princesznét s mikép vesztette el egy vén asszony miatt; utoljára
+kérdezi az öreget, tudna-e valamit mondani róla? – Kedves fiam, felele
+az öreg, én nem tudok semmit felőle, mivel e határban, hol én csősz
+vagyok, sehol sincs, mert napjában gyakran egy fertály óra alatt
+bejárom; hanem a tengereken túl, a másik felében a világnak, az öcsém
+csősz, ott bizonyosan megtalálod, mert ott van az öreg király, kinek
+semmi gyermeke, tehát nála szoktak az olyan szerencsétlen személyek és
+férfiak tartózkodni. Javaslom tehát, menj a tenger partjára, lesznek ott
+szebbnél szebb csónakok, de te egyikbe se ülj, mert ha beléülsz, tehát
+végedre fognak járni; hanem menj mindaddig a tengerparton, míg csak egy
+rosz csónakra nem találsz, mely félig tele van vízzel, csak ülj bátran
+belé, és az fog minden sérelem nélkül általvinni. Elbucsúzik tőle a
+király, megköszönve jó tanácsadását s minden jót kivánt. – Ott jár a
+tenger partján, hívják mindenütt azon szép csónakokba, de ő megfogadta
+szavát az öregnek, ment mindaddig, míg csak azon roskadt hajóra nem
+talált; belé ült bátran; és általvitte nagy hamarsággal a tenger tulsó
+partjára. A tenger partjától kissé távol levén a kunyhó, oda ment és
+beköszönt: jó napot öreg apám. – Isten hozott, édes fiam; már jól tudom
+mi járatban vagy, a mátkádat keresed. Igaz, hogy az én határomban van,
+az üveghegyen levő várban; a király, fiam, már férjhez akarta adni, de ő
+azt mondá: mivel három próba által mentettek meg az átoktól, tehát három
+próba által megy végbe az én férjhezmenetelem. A király reáállt, és a
+princeszné kéreszkedett az üveghegyen levő várba, hogy aki oda felugrat
+s azon három ajándékot, mit ő kirendel, három próbatétel által magáévá
+teszi, az leend férje. És már, édes fiam, sokan próbálták, sok király és
+herceg, mivel szépsége különös, tehát mindennek szemébe tűnik, de a
+módját nem tudják, miként lehetne oda felugratni, az ajándékot megnyerni
+és a princesznét magáévá tenni. Most, kedves fiam, van-e pénzed? – Biz
+én nekem nincs, öreg apám. – No ha nincs, van nekem elég; szedj magadnak
+aranyat elegendőt és menj be a városba, most áll a vásár, s nézz
+magadnak egy oly lovat, a melyben semmi fejér ne találtassék, s
+csináltass egészen fekete ruhát, a lovadra fekete szerszámot, s üttess
+reá aranypatkót gyémántszegekkel. Ha már ezek készen lesznek, jőj
+hozzám, hogy megláthassam.
+
+Utána látott a király, hogy ezeket minél hamarább megszerezhesse, meg is
+szerzette, s kiment az öreg kunyhójához és mondá: no, öreg apám, minden
+jól van. – Derék, fiam; most csak menj az üveghegy alá, rés már ott sok
+mindenféle nagy urak fiai lesznek, akik igyekeznek felugratni, de föl
+nem érik észszel, hogy lovukra aranypatkót gyémántszögekkel üttetnének.
+Hanem mikor oda érsz, mindaddig várakozzál, míg csak reád nem kerül a
+sor, és tudd meg, hogy lovad minden bizonynyal felugrik. Az első ajándék
+lesz egy csudálatosan aranynyal kivarrott keszkenő, második próbára egy
+arany alma a harmadikra pedig a princeszné gyürűje.
+
+Ezek után elmegy a király; mikor odaért, látja, mely számosan vannak,
+mindenik próbál és minden haszon nélkül. Már rajta a sor, ő pedig oly
+könnyen ugratott fel, hogy még a hegy tetején túl száz ölnyire volt a
+lova körme. Megismerte mindjárt a princeszné s örömmel szorítá szivéhez.
+Megkapván a keszkenőt, leugratott, a jelenlevőkön messze túl jött le a
+lova. A királytól pedig erős parancsolat volt, hogy aki az ajándékból
+nyerni fog, mindjárt személyesen jelenjék meg nála, de ő nem ment a
+királyhoz, hanem egyenesen az öreg kunyhójához. Amint megérkezett,
+mindjárt kérdezte az öreg: no, fiam, megtetted-e az első próbát
+szerencsésen? – Feleli a király: meg, öreg apám. – De már holnapután,
+fiam, ebben a ruhában ne menj oda, mert reád ismernek, hanem csak menj
+be a városba és végy tiszta sárga ruhát, sárga lovat mint a ruha, s a
+lóra tiszta sárga szerszámot. – Megint megszerzé a király mit az öreg
+ember mondott, és mikor minden készen volt, ment az öregnek bemutatni.
+Az öreg ember mind jónak találta: hanem most ha oda érsz, úgymond, ne
+várd meg, míg reád kerül a sor, hanem mihelyt oda érsz, csak ugrass fel;
+de e lovadon is rajta legyen az aranypatkó gyémántszegekkel.
+
+Elmegy tehát a király; az ott uralkodó pedig neheztelt, hogy be nem
+jelenté magát az, aki elkapta az aranynyal kivarrott kendőt; tehát a fél
+ármádiát a vár körül húzta, hogy megkaphassák. Mikor oda ért a király
+sárga lovon, sárga ruhában, nem várt senkire, hanem felugratott és
+elkapta az arany almát, ezzel megcsókolván a princesznét, keresztűl
+szökött a lova az ármádián, és elszalajtották; haszontalan okoskodott a
+vén király. Elment tehát az öreghez, s ez mindjárt kérdezi: no, fiam,
+majd megkaptak úgy-e? – Majd ám, öreg apám. – De már most megint máskép
+kell cselekednünk. Menj el hát a városba s végy egy tiszta fejér
+paripát, arra fejér szerszámot és magadnak tiszta fejér öltözetet, a
+lóra pedig üttess aranypatkót, gyémántszegekkel. Addig ki sem jött a
+városból a király, míg mindez készen nem vala. Mikor tehát már minden
+megvolt, akkor felült a lóra s elment megmutatni az öregnek. Az öreg
+megnézte: ez jól van, fiam, csak vigyázz, hogy meg ne fogjanak. Akkor
+elindúlt a király, és mikor oda ért, akkor sem várakozott a sorra, hanem
+neki ereszti a lovát és felugratott, megkapta az aranygyürűt, és akkor
+is megcsókolván a princesznét, leszöktet. De azt gondolta, hogy most is
+csak annyira való katonaság van a vár körül, pedig kétannyit parancsolt
+a király, így tehát a katonaság közepébe ugrott le a lova. Ezt látván,
+mindjárt ki akarja szöktetni; amint ugranék ki a lova, egy a katonák
+közül a lába ikrájába döfte bagnéjat, s megismerték hogy sebet kapott,
+mert amint felettek ment a ló, csepegett a vére.
+
+Megérkezik az öreghez, az öreg mindjárt mondta: meg nem kaptak, úgy-e,
+de megsebesítettek? – Igaz, öreg apám. – No, fiam, jer, hadd bekötni
+sebedet, s nyugodd ki magadat. – Az öreg király pedig igen mérgelődött,
+hogy nem tudhatta, ki nyerte legyen azon ajándékokat el, és hogy kié
+lenne a princeszné. – Mond az öreg csősz: no, fiam, tudod-e mit kell
+most cselekedned? – Nem tudom, öreg apám, feleli a király. – Vedd föl e
+szegény ruhát, mivelhogy már most nincs az üveghegyi várban a
+princeszné, hanem a városban levő királyi palotában: tehát e ruhában
+elmégy a királyi udvarhoz szolgálatot kérni, megfogadnak mindjárt
+kuktának a konyhában; a sebedet pedig kösd be ottan; mikor gondolod hogy
+már vaksolja a princeszné hogy te lennél és alattomban nézni fog
+tégedet, tehát akkor kötözgesd be sebedet azon keszkenővel, melyet első
+ugratáskor nyertél, a gyürűt pedig vesd azon csészébe, melyben neki a
+kávét viszik be, és mikor inni fogja, szájára jön.
+
+Elmegy tehát a király és szolgálatot kér az udvarnál, meg is fogadták
+kuktának; csak a volt a fő gondja, hogy mikor lesz alkalma a gyürűt a
+princeszné kávéjába vetni. Másnap reggel mindjárt szerencséje volt
+hozzá, mert a szakács midőn kitöltögette volna a kávét, más valami
+sietős dolga volt, tehát nem várakozhatott míg a kávét széthordják,
+hanem megparancsolta a kuktának, mutatná meg az inasnak, melyik a király
+kávéja, melyik a princeszné. Ő tehát élt ez alkalommal s belé veti a
+gyürűt a kávéba. Beviszik a princesznének, a mint keveri, hallja hogy
+csörgene a kanala, tehát nézi, mi lehetne benne, látja hogy a gyürű, mit
+harmadik próbatételkor adott. Mindjárt behivatta az inast, hogy micsoda
+idegen volna az udvarnál? – Nincs itt más, mint a kukta, kit tegnap
+fogadtunk. – No menj, és mondd neki, jőjön hozzám mindjárt. – Felséges
+princeszné, még semmi ruhája nincs készen, amely ruhában pedig ide jött,
+nem igen lehet kegyelmes princesznéhez beereszteni. – No csak te mondd
+meg neki, feleli a princeszné. – Meg is mondá az inas, de ő mint kukta
+azt felelte: mondja meg a princesznének, hogy neki annyi ide, mint nekem
+oda. Ezt megmondá a princesznének. Azonban észreveszi a király, ki mint
+kukta, volt a konyha körül, hogy a princeszné a konyhába szolgáló
+szobába ment; mindjárt oldozza tehát sebét s ismét beköté azon aranynyal
+kivarrott kendővel. Mindjárt megismerteti princeszné, hogy ő lenne, ki
+őt az átok alól kiszabadítá, s ki az ő három kivánt próbáját megtette;
+nem szólott semmit, hanem bement az öreg királyhoz s előbeszélé mint
+szabadítá ki az átok alól, és a három próbát is megtevé, tehát érdemes,
+hogy férje legyen. Itten az öreg király mindjárt parancsolta az udvari
+papot, s felhivatván a királyt, öszveesküdtette őket.
+
+Élnek már most együtt néhány hónapig; mondja egykor az ebédnél az öreg
+király: vedd kezedhez az ország kormányzását, már én öreg vagyok s a
+nyúgodalmat óhajtom. – Feleli a dragonyosból lett király: jóllehet már
+sokat próbáltam, de még esztendeig elmegyek próbálni valamerre. Eleget
+marasztá a felesége és az öreg király, de haszontalan volt kérésök;
+elbucsúzott tehát újra feleségétől és az öreg királytól. Megy már
+mendegél, és egykor bemegy a vendégfogadóba és kér magának enni. Itten a
+korcsmáros mindjárt parancsolja: Ignác, hordj be ebédet ennek az úrnak.
+Feleli: mindjárt. Hordja az ételt és nem látja a király; kérdi a
+korcsmárostól, ki lenne az, ki az ételt hordja? Mondja, hogy az inasa;
+kérdi a király, mennyiért adná neki? feleli a korcsmáros: háromszáz
+aranyért. Mindjárt lefizette a király, akkor felkölt az ebédtől s
+mondja: Ignác, jer menjünk. Megy tehát, és beszélgetnek együtt mindétig;
+egyszer beestveledtek, és menvén, egy helyet találtak, és kifogva sok
+furmányos szekereket. Mondja nekik a király: jó estvét; elfogadták, s
+egyszersmind kérdi, megengedik-e neki, hogy itt velek meghálhasson? –
+Felelték: miért ne? Itten mindjárt parancsolta a király: hordj fát,
+Ignác, rakj tüzet nekik. Akik ott voltak, kereskedők, furmányosok, hogy
+ki hordaná a fát és ki csinálná a tüzet, nem láttak senkit; itten mondja
+egy: ez helyes szolga; hanem cseréljünk, mondja a kereskedő, nekem van
+egy tarisznyám, és abból, ha mondom: Mars kifelé! annyi katonaság
+masírozik, míg azt nem mondom: elég. – Itten megteszik a próbát,
+kinyitja a tarisznya száját és mondja: Mars kifelé! Omlik bandával sok
+lovasság s gyalogság mindaddig mindaddig, míg csak ismét nem parancsolá:
+Mars befelé! Erre mind szépen bemasíroztak. Ez megtetszett a királynak,
+tehát cseréltek; de a kereskedő, mikor elváltak egymástól, nem mondá:
+Ignác, maradj nálam; tehát a király már megy haza felé a tarisznyával;
+egykor megéhezik s mondá: Ignác, ha most itt volnál, de megenném valamit
+te hoznál. – Hiszen itt vagyok. – Hát nem mentél el a kereskedővel? –
+Hiszen nem mondá: maradj nálam, tehát eljöttem.
+
+Elérkeznek már ők a királyi város alá, itt mindjárt kinyitja a
+tarisznyát s mondja: Mars kifelé! Itten bandával jő ki lovasság és
+gyalogság; akkor mondja Ignácnak: menj el a királyhoz, s mondd meg neki,
+hogy jönne ki s nézze meg a katonáimat. Elmegy Ignác a királyhoz, bemegy
+a szobájába és mondja: felséges király, a fiatal király hivatja, jönne
+megnézni az ő katonáit, mely kivűl van a városon. Nem látta a király, ki
+híja, tehát azt felelte, hogy nem megy. Mond Ignác: ha felséged nem jön,
+tehát elviszem. S felkapja az öreg királyt és vitte kifelé. Itten látták
+hogy hozná az öreg királyt, tehát mindenütt szólt a banda. Mond az öreg
+király: fiam, tudod hogy az országom nem oly nagy, mit fogunk csinálni
+ezzel a sok néppel? mivel tartjuk? Felséges király, nem kell ennek enni.
+Itten parancsolá: Mars befelé! s mind bemasíroztak. Csudálta az öreg
+király. Ezek után bementek a városba, az öreg királytól átvevé az ország
+kormányzását, és élt a feleségével csendességben.
+
+
+
+
+VIII. A KŐVÉVÁLT KIRÁLYFI.
+
+Volt egyszer egy király, s ennek volt két fia. A két testvér igen
+szerette egymást. Midőn megnőttek, el akartak menni más országban is
+próbálni, hanem szüléik nem akarták ereszteni. De lehetetlen volt
+megtartóztatni őket, s azért sok summa pénzzel elindultak.
+
+Mennek már sok napokig, érnek más országokba, melyeknek hírét sem
+hallák, s egy nagy városba jutnak; épen vásár volt benne. Mondja
+bátyjának az öcscse: bátyám, nézd, micsoda szép virágbokrétákat árulnak;
+vegyünk kettőt, s egyikre zöld pántlikát, a másikra pedig vöröst. Egy
+bicskát is vettek, s azzal tovább mennek. Egy hónapi bujdosás után egy
+útra érnek, mely kétfelé vitt, az egyik jobbra, a másik balra; a jobbról
+való út be volt húzva fekete gyászszal, a másik pedig fel volt ékesítve,
+hogy csak vígságot mutatott. Hol az út kétfelé vált, egy nagy nyárfa
+állott; ott a két testvér törvényt tesz. Mond a kisebbik: bátyám itt el
+kell válnunk, mert itt kétfelé visz az út; egyik jobbra, másik balra;
+egyik szomorúságot jelent, a másik pedig örömet. Felel az idősb: öcsém,
+én nem bánom, akármelyiket választod magadnak, nekem mindegy. A kisebbik
+is mondá: bátyám, én sem bánom. – No, öcsém, mivel idősb vagyok, tehát
+én megyek ezen a fekete posztóval bevont uton, te pedig menj e szép
+uton. – Nem bánom; hanem, bátyám, tudod-e mit cselekedjünk? Szúrjuk e
+fába ezt a kést, a mellett kössük a pántlikára mind a te rózsádat, mind
+az enyémet; és ha visszafordulunk, ha az én rózsám el lesz hervadva,
+tehát tudd meg, hogy végem van; ha pedig én jövök ide hamarább, ha
+rózsád el lesz hervadva, tudni fogom, hogy oda vagy, ha pedig még fris
+leend, várni foglak az általunk megrendelt idő után még két hétig; s ha
+akkorra nem jöszsz meg, le fogom venni a rózsámat s visszamegyek
+királyatyámhoz. – A bátyja mindezt jóváhagyta s elváltak egymástól, kiki
+a maga utján menvén.
+
+Hagyjuk most itt őket. Miután azon városban a kést és a két rózsát
+megvették, a mint bujdostak, előltaláltak egy szegény embert, két
+oroszlánnal, két medvével és két farkassal, s kérték, adná el: nekik.
+Mondja a szegény ember: miért ne, háromszáz aranyért. Leolvasták
+mindjárt az aranyokat, s az állatokat elvitték magokkal. Ott, hol az út
+kétfelé ment, az állatokat is eloszták egymás között, egyik-egyik kapott
+egy oroszlánt, egy medvét s egy farkast. Így megy kiki a maga vadaival.
+Mennek mendegélnek, az idősb elért egy királyi várost, mely egész
+gyászban volt, szomorkodtak mindnyájan, mert volt ott egy külsőországi
+bajnok; az pedig egy király fia volt, kinek országa határos vala azon
+király országával, kinek városa gyászban vala. E gyász oka az volt, hogy
+ez a királyfi kérette volna a király leányát Rózsikát feleségének, a
+leány pedig teljességgel nem szenvedhette s azt mondta, hogy készebb
+lesz meghalni, mintsem hozzá menni. Ezért a királyfi, kinek atyja
+nagytekintetű fejdelem volt, először háborút üzent, de jobbnak találta,
+hogy kár volna oly sok embernek elveszni, hanem inkább bajnokokat fog
+kivánni, kikkel viaskodhassék, hogy legalább a királyt megfoszsza jó
+vitézeitől; de legkivált a király két fiára fente fogát, jól tudván,
+hogy ezek sem akarják hogy húgok hozzá menjen. Már a királynak személyes
+bajvivásra bajnokokat kellett küldeni, kiknek ő sok ajándékokat igért és
+még mellette leányát is, hogyha princesznéjének a királyfin
+győzedelmeskedő bajnok személye tetszeni fog. Sokan föláldozták
+életöket, de mind szerencsétlenül járt, úgy annyira, hogy a király
+bajnokai és még a két fia is, kik szerencsét próbáltak, mind elvesztek.
+– Ebben a városban tehát az idősb királyfi a maga három állatával egy
+nagy korcsmába ment, s ott mindjárt jó ebédet parancsolt mind magának
+mind pedig az állatoknak. Minden úgy történt amint kívánta. Itten kérdi
+a korcsmárost: miért volna ez a város oly szomorú? Elbeszélte, hogy a
+király egyetlen egy leányát Rózsikát el akarja venni egy szomszéd
+királyfi feleségűl, de nem akar hozzá menni; ez a királyfi igen nagy
+vitéz, tehát hogy a királyunk leányát meg nem kaphatja, bajnokokat
+kiván, akik közül egy vele mindennap megvívna. Sok ajándékot igért a
+király annak aki meggyőzné, és még leányát is hogyha tetszeni fog a
+leánynak; de már sokan meghaltak azon királyfi kardja által, magát a két
+királyfit is megölte; most már senki sem találkozik, aki merészlene vele
+kimenni, így hát maga az öreg király akarja holnapi nap a szerencsét
+megpróbálni és a két fiáért boszút állani. – Mond a korcsmárosnak: én
+szeretnék vele megpróbálkozni. – Felel a korcsmáros, mivel nem ismerte,
+hogy ő is királyfi volna: még az úr gyönge és kardja rövid, annak pedig
+hosszú kardja van. – Felel a királyfi: hát hány órakor fog a bajvívás
+történni? – Holnap reggel nyolc órakor, akkor együtt lesznek az ország
+nagyjai és a város népe, s nézni fogják a dolog kimenetelét.
+
+Itten a királyfi az ő három állatával a piacon jókor megjelent, hogy
+magának elől helyt vehessen; összejön a sok nép, látták hogy ez idegen
+volna ezzel az állatokkal, nem tudhatta senki, ki lehetne, mert az arcát
+befödözte a leeresztett sisak. Eljön tehát a király, gyászban lova,
+maga, s utána hoznak több lovat, hogy ha egyik agyon szuratnék, lenne
+mindjárt helyébe más. Sajnálja az egész ország; annak a szomszéd
+királynak a fia ott hányakodik és csúfolja az öreget, hogy még ő is akar
+valamit próbálni. Itt megszólítja az öreg királyt a bújdosó királyfi:
+én, idegen, kit fölséged nem ismer, fogok e hánykodóval szembe szállani.
+– Hátra megy a király. Volt pedig a királynak ott egy deres lova, arra
+ült a bujdosó királyfi; a hánykodó királyfi pedig kezde csúfolódni, hogy
+oly merész, hogy még páncélt sem ölt magára. Felel a bujdosó királyfi:
+így is meg fogok én neked felelni. – No ha oly nagyon bízol magadhoz,
+vedd le arcodról a sisaknak azt a részét, mely betakarja. – Hogy abba
+teljesedjék kivánságod, megcselekszem. Levonta az arcáról; itten látja
+az egész nép, mely fiatal szép legény volna, nem reménylék, hogy még
+győzedelmes lehetne, és sajnálák előre ezt a szép fiatal legényt; nem
+tudta senki hogy királyfi volna. Erre a zsibongásra, ámbár igen
+szomorkodott, a királyleány mégis kivánta látni a bajnokot, ki atyjáért
+és érte vívni fog; látja hogy mely derék és mely szép, s oda lett a
+szeretet miatt; már most nem csak azért fájt a szive, hogy mennyin
+elvesztek érte, hanem hogy ez a szép ífju is veszni fog.
+
+Itten elkezdik a viaskodást, mind a két rész erősen tartja magát,
+egyszer a királyfi egy kis szúrást kap a combjába, ekkor neki
+mérgelődvén, úgy általdöfé, hogy mindjárt szőrnyűt halt. Amint leesett a
+lováról, az állatok mindjárt széjjelszaggatták. Hallatszott az
+örömkiáltás: éljen! éljen a jövendőbeli király, a királykisasszony
+férje! Meghallják a palotában is, hogy nagy lárma volna a nép közt,
+kijön a király a leányával a piacra, hol viaskodtak, hát látják, hogy a
+szomszéd király fia már darabokban hever a földön. Itten nagy örömmel
+fogadta a király és leánya Rózsika, s a nép csak ezt kiáltozá: éljen a
+jövendőbeli király, a princesznének férje! Végre beértek a palotába, itt
+megebédeltek. Mielőtt még a király leánya szándékát kérdezték volna, már
+is az ebédnél az egész tanács férjének rendelte a királyfit, maga a
+királyleány is ugyanazon szándékban volt. Összeadták őket s megvolt a
+nagy lakodalom.
+
+Élnek már ők együtt. Egyszer az öreg király, amint ebéd után
+beszélgetnének, mondá: de szeretnék nyúlhúst enni. Azon országban pedig
+nagyon nehéz volt nyulat kapni, mivel igen kevés volt. Itten a fiatal
+király kedvét akarván keresni az ipájának, elment hogy majd nyulat lő;
+elment egy nagy erdőbe, addig jár, hogy egyszer beestveledett, s meg
+kellett ott hálnia. Tüzet csinál, a vadak pedig a tűz körül feküdtek;
+hát hallja hogy a fán valaki reszketve jajgat: ó de fázom! – No jer le,
+ha fázol, mond a király; jer le. – Nem merek, felel a vén asszony, ki a
+fán volt. – Miért nem mersz? – Félek az állatoktól; hanem üsd meg
+vadaidat e vesszővel amit lehajítok. Megfogadta szavát, megüti mind a
+hármat, és kővévált mind a három. Itten leugrik a vén asszony, kikapja a
+vesszőt és megcsapja a királyt, s kővé vált ő is. – Már oda haza várják
+a királyt, és nem jön, nem tudták hová lett; sírt a felesége, maga az
+öreg király fölöttébb búsúlt hogy vejét elvesztette.
+
+Hagyjuk az erdőben a kővévált királyt, menjünk a másikhoz, az öcscséhez.
+Már az öcscse visszafordult, elért azon helyre, hol fel volt akasztva a
+bokréta, hát látja, hogy a bátyjáé nem csak hogy meghervadt, de még meg
+is száradott. Fölteszi magában, hogy föl fogja keresni legalább a sírját
+bátyjának. Elindult tehát azon az úton, mely akkor fekete posztóval volt
+behúzva; megy, mendegél, eléri a várost, s azon korcsmába száll meg, hol
+legelőször a bátyja. Itten mihelyt belép, mondja a korcsmáros: isten
+hozta felségedet; ugyan régen várja már az egész város, a királyné igen
+szomorkodik. Itten mentegeti magát, hogy ő nem az, akit gondol, de a
+korcsmárossal el nem hitetheté, mivelhogy olyan volt mint a bátyja, és
+hogy neki is megvolt a három vadja. A korcsmáros tehát elment s
+bejelenté az udvarba, hogy a fiatal király megjött; itten örűltek
+mindnyájan, az öreg király mindjárt leányával együtt hintón eleibe
+indúlt. A korcsmáros előbb haza-érkezett, s mondá: jön már a király
+felséged feleségével együtt. Itten mit volt mit tennie, eleikbe ment; a
+királyné, a bátyja felesége, mivelhogy épen egyformák voltak, mindjárt
+megölelte s kérdé: hová lett oly sokáig? – Feleli: én nem vagyok az,
+akit felséged gondol; hanem az az én bátyám, én pedig az öcscse vagyok.
+Itten az öreg király bevette a hintóba, és a palotába mentek, s monda az
+öreg király, hogy mivel nem tudja hová lett a bátyja és utána nagyon
+szomorkodik, tehát maradna udvaránál, legalább fájdalma nem lenne oly
+súlyos. Nem akarták sehová ereszteni, de ő megmondá, hogy tovább
+maradnia nem lehet, hanem elmegy a bátyját keresni. El is ment, s jár
+kel mindenfelé az országban; itt ugyanazon időben eltéved, hol a bátyja
+elestveledett; őreá is az idő reá sötétedett, tehát meg akart ott hálni,
+s tüzet rak magának. Akkor is odament a vén asszony, és reszketve
+jajgat: ó de fázom! – Feleli az ífju király öcscse: jer ha fázol a
+tűzhöz, itt melegedhetel kedvedre. – De félek attól a vadaktól. – Ne
+félj, nem bántanak azok téged. – Hiába csak félek én tőle, hanem ha
+megvágná e vesszővel a mit lehajitok, ugy lemennék, mert nem lenne oly
+hamis. De a királyfi meg nem üte vele, hanem csak a földet mellettek;
+tehát a vén asszony mindjárt leugrott, akkor kapja a kővévált király
+öcscse, megfogatta az oroszlánnal: no te, vén ördög, most kezem közt
+vagy, hová tetted a bátyámat? – Én nem tudok róla semmit. – Neki küldi a
+farkast s maratja vele, ugy annyira, hogy kénytelen volt kivallani, hogy
+az a mellette való kő volna az ő bátyja, hanem itt a zsebembe van egy
+kis bögre, abba van zsír, kend meg azzal az orra alját, s megint az az
+ember lesz a ki ennekelőtte volt. – Megkente és mindjárt fölugrott.
+Isten hozott, öcsém, hogy jöttél ide? de hogy ily nagyon elaludtam. –
+Felel az öcscse: el ám bátyám, mert oly kő voltál mint az állataid.
+Akkor megüti az állatokat is a vesszővel, és mind föléledtek s mindjárt
+megismerték egymást. – Itt a királyfi csak maratta tovább a vén asszonyt
+a farkassal, hogy vallaná ki, hol volna még több ember, kiket kővé
+változtatott; annyira kínoztatá, hogy a legutolsóig mind kivallotta, és
+ment a számuk mintegy hat ezerre. Miután már többet nem vallhatott,
+akkor parancsolá az állatoknak, hogy szaggatnák széllyel; szét is
+szaggatták. Már most mind a ketten mennek, kiki a maga három állatával,
+azon városba, hol az idősbik felesége volt; mikor megérkeztek, mely nagy
+örömben volt az egész nép, az kimagyarázhatatlan. Örűlt az öreg király,
+és a királyné, hogy ismét megkaphatta a férjét; ismét előbeszélték,
+hogyan jártak, és hogyan jött ő az öcscse által ismét életre. Az öreg
+király általadta a vejének az országot, és az idősb ott maradt
+királynak, a kisebbik pedig haza ment, és az atyja halála után az is
+megkapta az országot, és sok ideig szerencsésen országlottak.
+
+
+
+
+IX. SZEGFŰHAJU JÁNOS.
+
+Volt a világon egy király, kinek neve Theodorus vala; ennek országában
+volt egy özvegyasszony, ki az ura halála után teherben maradt. Mivel
+igen szegény volt, így gondolkozék: nem akad nekem még bábaasszonyom
+sem, mert miből fizethetem ki? Ezen gondolkozásai között elérkezett
+egészen a tengerszélig; itt van egy fertelmes varangyékos béka, kitől
+igen megrettent. Észrevette a béka az asszony félelmét, feleli neki: ne
+félj, szegény asszony; s akkor egy szép menyecskévé változik. Most,
+ugymond, fedezd fel nekem gondolkodásodat. – Monda a szegény asszony:
+közelget a gyermekszülésem, és nem tudom hogyan kaphatnék egy
+bábaasszonyt, mivel módom nincs hogy pénzért magamhoz hivassam. – Felele
+a békából lett asszony: ne félj, vezess házadhoz, s én leszek a te
+bábaasszonyod. – Elmennek tehát a szegény asszony lakására, azonnal
+kevés idő vártatva meg is születik a gyermek, a bábaasszony
+feltisztítja, és mivel keresztanya más nem volt, tehát mind a bábaságot,
+mind pedig a keresztanya-hivatalt ő vitte véghez. Ezeknek mikor vége
+lett, a gyermeket oda hagyja az anyjánál, és visszament a menyecske a
+tenger partjára, és ott ujonnan békává vált, s bement az ő tengerben
+volt országába. Ott mindenféle jó eledeleket készitett a szegény
+asszonynak s másnap elvitte hozzá, s ismét eltávozott. Már most mindig
+azon gondolkozott, hogyan csalhatná el anyjától a kis gyermeket; elmegy
+tehát egy-két nap múlva sokféle eledelekkel és italokkal a szegény
+asszonyhoz, és a beszélgetés között mondá: jó asszony, valamit kivánnék
+tőled, ha megtennéd; a te hasznodra lesz, csak igérd meg, hogy megteszed
+a mit kérek. – Sokat gondolkozott a szegény asszony, és mondá: mindent
+kész vagyok megtenni. Erre mond a másik: add nekem a kis gyermekedet. –
+Ez igen igen keservesen esett az anyjának, de mégis megtette
+kivánságára. Elvitte tehát a menyecske a kis gyermeket a tengerhez, a
+tengert megvágta az aranyvesszővel, és bemegy az országába: ott mindjárt
+összeaprítja a gyermeket, és behányja egy kádba, és ott hagyja három
+napig, mely idő alatt a Rézországban járt iskolába. Három nap múlva
+ismét veszi a kenetet, s megkenegeti a gyermek tagjait; a gyermek
+magához jött. Édes gondviselő anyám, minek bántottál? Ó mely szép
+helyeken jártam, és mely szép tudományokat tanultam. – Hagyj békét lesz
+még módod más tudományokat és szépségeket látni.
+
+Egykor a gyermek anyja gondolkozott, hogyan van az ő fia, igen szerette
+volna meglátni; elmegy tehát a tenger partjára, a hol összeakadt a
+békával; mikor oda érkezett, mindjárt észrevette az a béka, hogy a
+gyermek anyja odakün volna a tenger szélén, kapja tehát az aranyvesszőt
+és megüti a tengert, és a tenger kétfelé szalad, és grádicsok lettek
+egészen a békából lett menyecske országáig. Itten bevezette az asszonyt,
+az látta az ő édes gyermekét, igen örűlt; minden drága étkekkel a
+gyermek anyját tractálta. Ezek után híja a gyermekét hogy menne haza, de
+az semmi módon nem ajánlta reá magát; ott hagyta tehát a gyermeket, és
+ajánlta az ő keresztanyjának, hogy jó gondot viselne reá, hogy semmi
+baja se legyen. Ezek után a béka kikisérte a gyermek anyját, és a tenger
+összeszaladt, azzal ismét összevágja a gyermeket, s beveti a kádba, és
+ekkor elküldi az Ezüstországba járni iskolába. Mikor három négy nap
+elmúlt, veszi az aranyvesszőt s megüti a testének darabjait, azonnal
+fölébred, és monda a gyermek: Ó kedves keresztanyám, mért bántott engem?
+mely szép helyeken jártam és mely szép tudományokat tanultam. – Feleli a
+keresztanyja: hagyj békét, fiam, lesz még mindazokban módod. Akkor
+megfogja a gyermek kezét, és monda: jer, egyél és igyál. Elmennek az
+ebédlőszobába; mikor oda értek volna, a keresztanya észbevette, hogy a
+gyermek édesanyja a tenger partján járna; monda tehát a gyermeknek:
+tánultál-e már, fiam, valamit? – Hogy ne tanultam volna. – Tehát nem
+veszesz semmit észre? – Dehogy nem, jól tudom, hogy az anyám a tenger
+szélén van. – Menj el tehát, vezesd be országunkba. – Még én azt a saját
+tudományom erejével végbe nem vihetem, hanem adja nekem a mesterséget,
+és ugy megteszem. – Oda adja hát neki az aranyvesszőt, és megvágja vele
+a tengert, és azonnal legszebb, út lett a rezidenciáig. Az édesanyja
+igen nagy örömmel látta, hogy érette jött ki; bevezeti tehát édes
+anyját, és ott vendégeskednek. Mikor már mindennek vége lett, akkor
+elbúcsúztak egymástól, és a gyermek kikisérte az édesanyját. Mikor
+visszatért, újra őtet összevágta a keresztanyja, és beveté a kádba.
+Akkor a gyermek elment járni iskolát az Aranyországba; ott volt három-
+négy napig, akkor keresztanyja; ujra megüti tagjait az aranyvesszővel,
+és azonnal fölébred a gyermek, s újra nagyon sajnálta, hogy tovább nem
+folytathatá iskoláit az Aranyországban, de a keresztanyja biztatá, hogy
+még idővel szebbeket fog látni.
+
+Újra eljön a tenger szélére a gyermek anyja, a gyermek mindjárt
+észrevette, hogy anyja a tenger szélén járna, mondá tehát a
+keresztanyjának: nekem úgy tetszik, mintha édesanyám a tenger széle
+mellett föl s alá járna. – Mondá a keresztanyja: menj és vezesd be. –
+Veszi a gyermek az aranyvesszőt, és a tenger vizét megvágja; azonnal a
+legkellemesb út lett egészen a rezidenciáig. Igen szivesen fogadta a
+szegény asszonyt a gyermek keresztanyja is pompásan vendégelte. Mikor
+mindennek vége szakadt, akkor mondá a gyermeknek: kisérd ki édesanyádat;
+és megigérték neki, hogy kevés idő múlva meg fogják látogatni. A gyermek
+kikisérte tehát az édes anyját; mikor visszatért ujonnan kapja a
+keresztanyja, összevágja és beveti kádba. És a gyermek elment akkor a
+Gyémántországba iskolát tanulni. Mikor már három négy napig ott töltötte
+volna iskoláit akkor veszi a keresztanyja az aranyvesszőt, és a gyermek
+összedarabolt tagjait megüti, azonnal ismét fölébred, és feleli, hogy
+minek háborgatja és minek veszi el azon szép országból, hol ő annyi
+szépségeket látott; de a keresztanyja ismét biztatja, hogy még szebbeket
+és hasznosabbakat is tapasztaland, csak csendes szívvel legyen; Ezek
+után megy a gyermek az ebédlőszobába, és evett ivott a keresztanyjával.
+
+Monda egyszer a gyermek: nehezen esik az nekem, hogy az édesanyám oly
+szegénységgel él. – Feleli a keresztanyja: majd jobbra fordúl állapota
+nem sokára; ne, fogd e zsacskó aranyt, és menj el anyádhoz. – Kérdi a
+gyermek: hát, keresztanyám, nem jön? – Felelé: én is elmegyek, hanem te
+vedd magadhoz ezt a zsacskó pénzt, és menj el előre, és mondd anyádnak,
+vegyen a zsacskóból a mennyi szükséges lesz egy rezidenciájának
+csináltatására, s küldd el azonnal a város előljáróihoz, hogy engednének
+helyt, hol egy rezidenciát lehetne építeni.
+
+Elment tehát a gyermek anyja a város fő élőljáróihoz, kérni, hogy
+építhessen itt rezidenciát. Ezt a város előljárói meg nem engedék; hanem
+küldék a királyhoz, kérne attól szabadságot. Elmegy tehát a szegény
+asszony, és bemegy a királyhoz, előlbeszéli kérését hogy mit akarna, ezt
+meg ezt; kérdi a király: ki parancsolta s kinek a kivánsága annak a
+rezidenciának épitése? Feleli a szegény asszony: az én fiamnak. – Mondá
+a király: küldd el, szegény asszony, a fiadat hozzám. – Haza megy az
+asszony; már tudta a fia, miként járt, mielőtt megszólította volna,
+tehát mosolygott. Ezen igen megszomorodott a jó szívű anya, ezt
+észrevette a fiu s mondá: miért szomorodott meg, édes szülém? – Hogyan
+ne, fiam, mikor te kinevetsz. – Ó nem, isten mentsen meg, hanem nevetem
+a király gondolatát; hát mit szólt? – Nem egyebet, fiam, hanem hogy
+mennél el magad hozzá. – Ezt hallván az ífju, azonnal kezd öltözni és
+csinosan elindult; a merre ment, orcájának fényessége tündöklött mint a
+nap. Mikort elért volna a király rezidenciájához, mivelhogy igen sok nép
+követte, tehát az őrök valami princnek vélték; tehát gverauz volt
+mindenfelől. Kitekint a király az ablakon, mert ép akkor a leánya
+szobájában volt, s monda leányának: nézd, leányom, mely csudálatos
+szépséggel bír az a királyfi vagy vezér, az egész rezidencia fénylik az
+ő szépségétől. Eleibe ment tehát a király és királyleány a szegény
+asszony fiának, és nagy becsülettel fogadák, bevezetik karonfogva a
+parádés szobába, és ott mondá az ífju a királynak: megjelentem felséged
+parancsolatára; én kérettem anyám által a felséges királytól szabadságot
+egy rezidencia épitésére. – A király: szivesen, úgy mond, építtessen
+tetszése szerént.
+
+A királyleány a szegény asszony fiátt oly annyira megszerette, hogy
+férjének kivánta titkon magában.
+
+Ezek után lekisérte a király és királyleány a fiút, és ő elment haza
+felé; mindjárt parancsolatot ada ki, hogy az épitéshez szükséges
+mesteremberek jelenjenek meg nála.
+
+Jön a fiú keresztanyja, az előbeszéli neki minden esetét, hogy és miként
+járt a királynál, és ezek után bemennek a szegény asszony héjlékába, a
+ki őket szivesen, a mie volt abból, vendégelé; de látta a gyermek
+keresztanyja, hogy nem igen telnék tőle, tehát azon étkeket, melyeket
+elkészítve hozott magával, behozta, és úgy mulatták magukat.
+
+Összejöttek tehát a kőművesek és minden az építéshez tartozandó mesterek
+megjelentek és dologhoz fogtak; de mivel gondolá a gyermek keresztanyja,
+hogy sok időbe telnék e nagy épület elkészítése, tehát kapta, elővette
+az ő mesterségét, és azon okból kihívja a gyermek anyját a városba
+sétálni, hogy azon idő alatt a rezidencia elkészűljön. Mikor tehát
+gondolá hogy elkészült: no de gyerünk már haza, komám asszony, úgymond.
+Visszafordúlnak haza felé, és mikor haza értek volna, nem tudá az
+asszony melyik legyen az ő háza, látván hogy annak helyén egy nagy
+rezidencia volna. Eleget hivá be a gyermek keresztanyja, hogy az az ő
+háza lenne, de annak hitelt nem adott, hanem azt vélte, eltévedt: hanem
+komaasszonya, megfogván kezét, fölvezeti a palotába. Elejekbe jön a
+gyermek, és kérdé: talán eltévedtek, mivel oly sokáig tértek vissza. –
+Felele a keresztanyja: nem de máskép vélte az édesanyád, alig tudtam a
+maga házába behívni. Azután hozzá ültek a vacsorához, és a vacsora közt
+a komaasszony javaslá, hogy mivel ezen épület elkészűlt, tehát adnának
+egy pompás vendégséget, a hová a királyt és az ország és a város
+előljáróit elhivatnák. Ez tetszett mindnyájoknak; nem volt tehát más
+hátra, mint elkészűlni hozzá s a hivatalosokat elinvitálni.
+
+Mikor tehát már minden készen volt a vendégségre, elment a fiu maga a
+királyhoz. Mint a természetnek különös szépségét, követte majd az egész
+város, az őrök, valamint először, most is úgy fogadták; a király és
+leánya, meglátván jönni, mindjárt eleibe mentek; s karon fogva
+felvezette; mely örömmel fogta volt a királyleány, azt ki sem lehet
+mondani. – Szegfűhaju János, úgymint az ífju, a királynak ekképen szól:
+minthogy elkészűlt a rezidenciám tehát szándékoztam, hogy Felséges
+király, több nagyokkal együtt hajlékomban egy kevés mulatságra
+láthassam. Örömmel ajánlta magát a király és legfőbbkép tetszett a
+királyleánynak ez az alkalom. A királynak valami dolga, érkezett, tehát
+ott hagyá Szegfűhaju Jánost leányával a szobába; mikor tehát magok
+voltak, el nem titkolhatta szerelmét a királyleány, hanem ily szókra
+fakada: fogadd el, János, ezt a szívet, a ki tégedet híven kiván
+szeretni. – Erre mond János: mindezekre feleletet nem adhatok szülém
+értekezése nélkül; lesz még alkalmunk erről szólani. Ekkor fölkel és
+haza megy.
+
+Eljöttek tehát más nap a vendégek a kiket önömmel fogadtak; csodálták e
+palotának nagy ékességét ás mesterséges fölépitését, hozzá ültek az
+ebédhez, és minden a legnagyobb móddal és pompával ment végbe. Eljött
+azomban az idő, hogy Jánosnak el kellenék menni, és szomorkodott, mikép
+mehetne el a vendégektől. Ezt észrevette a keresztanyja, kihívja és
+kérdi: mi bajod? – Mennem kellene és nem tudom, hogyan hagyjam itt a
+vendégeket. – Hát ezen búsúlsz, hiszen itt vagyok én, eleget teszek a
+vendégek között, csak te menj és járj békével, fiam. S egyebet nem
+mondok neked, hanem hogy ha valakivel összejöszsz, azt szép szóval
+illesd, és ha meg fogsz akadni és halált szenvedni, akkor haza fogsz
+jönni és nálam fogod magadat jelenteni mindenkor, és úgy mégy el megint;
+ha pedig haza jöszsz, senkinek se mutasd addig magadat, míg valahol
+valamit nem találsz, és ha valamit találsz, húzd ki a kardodat és vágd
+keresztül, úgy nyertes leendesz ha ezt fogod cselekedni.
+
+Itten a fiu többet nem beszél, hanem a keresztanyjától adatott
+mesterséggel bujdosni indul. A vendégek tehát vígadnak, de a
+királyleánynak szemébe tűnt hogy nem volt jelen, tehát kérdezte, hová
+ment; és így a többi fejedelmek. Itten egy kis neheztelés adta magát
+elő, hogy János ott hagyá a vendégeket, szükséges volt tehát, hogy
+keresztanyja valami okossággal éljen; azért elővette mesterségét és
+megcsinálta, hogy a vendégek úgy elfelejtkeztek Jánosról, hogy azt sem
+tudták: volt-e a világon valaha. Igy tehát a vendégek a legnagyobb
+megelégedéssel elszéledtek, a komaasszony is haza ment a tenger fenekén
+levő országába.
+
+Ment tehát mendegélt Szegfű János e világon a havasokon föl s alá,
+egyszer jön a Verestenger partjára, ott lát egy szegény asszonyt
+szedegetni. Megszólítja János: jó reggelt, öreg anyám. Az asszony fogadá
+köszönését, és: most van, mondá, szép virág, az életed kezemben. S azzal
+veszi az aranyvesszőt és megüti a tengert, és megfogja a János kezét. A
+tenger pedig mikor megvágattatott a vesszővel, azonnal út lett egészen a
+rezidenciáig, hova Jánost a vén asszony, ki a Rézország királynéja volt,
+vezette. Mikor tehát oda értek, kérdi az ífjutól: hogy micsoda járatban
+volna; feleli, hogy szolgálatot keresne. A Rézországi királyné leánya
+pedig megtanítá, hogy csikós legyen; ő tehát a királynénak azt mondá,
+hogy csikós szeretne lenni. A királyné enni inni adatott neki, és azután
+a ménest kezdette olvasni eleibe, s megparancsolá, hogy a ménessel
+mindaddíg menjen, míg csak az önmagától meg nem állapodik.
+
+Elmegy tehát János a ménessel hegyeken völgyeken keresztül, és egy szép
+laposon megállapodik. A rézországi király leánya hoz neki mindenféle jó
+étkeket; az ífju meglátván a leányt, kérte távoznék tőle, ha megtudja a
+királyné, tehát el fogja veszteni életét. Mondá a leány: ne félj míg
+engem látsz; s magához bátorítá Jánost. Mulatni kezdettek együtt s
+mindenfélére tanítja, miként kell cselekednie; de János semmiképen
+szavára reá nem akar állani; utoljára mégis reá vette a leány. A
+leánynak haza kelle menni, tehát az ífju maga maradott; azonban álom
+ereszkedek reá, és a ménes neki megy az ezüsterdőnek, és nagy károkat
+tesz benne. Itt az ezüsthajú leány észrevette, hogy az ezüsterdőben
+micsoda károkat tesz a rézszőrű ménes; mindjárt küldi az ezüsttátost, a
+tátos megy a felhőben, és behajtja a rézszőrű ménest. Itten felérzik az
+ífju, búsul, ezt észrevette a rézhaju leány, kapja a rézszőrű tátost, és
+mondá Jánosnak, ne búsúljon, hanem menjen az ezüstvárhoz, és ott
+meglátja őt az ezüsthajú leány, és vissza fogja adni a ménest.
+
+Mikor oda ért János, meglátja őt az ezüsthaju leány, és kiereszti a
+ménest, úgy hogy a vén anyja, az Ezüstország királynéja, észre sem
+vette, és monda: ífju, ez többet ne történjék. János tehát hajtá a
+ménest; a ménes közzül egy megellik, és pedig kettőt, az egyik szép
+volt, a másik pedig igen csúnya. Itten az a csúnya csikó nem tudott
+menni, tehát János kapja a nyaka közé, és úgy viszi sok ideig. Egyszer
+megszólal a csikó: tégy le, édes gazdám: már vittél engem, tehát majd
+foglak én vinni. Most ha haza megyünk, folytatá, majd a királyné
+börtönbe akarand tenni, de attól semmit se félj, mert oda nem tehet,
+hanem mikor megvacsorálsz, jöjj ki hozzám és majd elmegyünk valahová. –
+Ment tehát vacsorára János; mondá neki a királyné: ne, micsoda károkat
+tétettél a ménessel? Az ífju semmit sem szólott. No csak, egyél igyál és
+jól vigyázz magadra. – Ezek után kimegy a fiu a méneshez, és a kis csikó
+mondja: ülj föl reám, és megyünk; – Kérdi a fiu hogy: hová? – A tenger
+fenekére, a bátyámhoz, az ezüstszőrű tátoshoz. – Felült tehát a csikóra,
+és elértek az ezüst tátoshoz, a ki mindjárt így szólott no, ífju,
+eljöttél; tudod-e miért hivattalak? – Felele az ífju, hogy nem tudná. –
+No itt e csengetyű; ha valahol megszorulsz, csak ezt rázd meg, azonnal
+megjelenek segítségedre bármi veszedelemben. Megköszönte János, s haza
+indul, haza is ért, a leány kérdezte, hol járt, felelé, sétálni az akol
+körül; itten mondja neki a leány, menjen vele az ezüstvárhoz, mert ott
+igen szép mulatság lesz. Elmennek tehát, és majdhogy el nem értek az
+ezüstvárhoz, akkor mondja a kis csikó: édes gazdám, ha oda érünk, be ne
+menj a vendégházba, hanem a mellette lévő különös szobába, és így
+kihallgathatod mit fognak beszélni; hogyha szorúlna a kapca s ki akarnál
+jönni, tehát csak azt nézd, melyik nyeregkápán van két csillag. Elérnek
+tehát azon ezüst várhoz, ott mindenik megköti a lovát, és már a sok
+lovak száma számtalan volt. Itten az ífju nem ment be a leánynyal a
+vendégházba, hanem a mellette lévő különös szobába, és ott hallgatta mit
+beszélnek. Itten a lova kezdi vágni a földet, János mindjárt kiment, de
+mivel már a tátosok igen sokan valának, nem tudta mindjárt melyik az ő
+lova, azért vigyázta melyiken van két csillag. Csakhamar reá akadt s
+kérdezé: mi lelt, édes lovam? – Engem semmi sem lelt, hanem téged fog
+valami lelni; de azért csak menj be és nézd miként vannak, és hallgasd
+mit beszélnek, és ha ismét hívlak, csak hamar ülj fel reám, és jól
+megkapaszkodjál hogy le ne maradj. Bemegy tehát János újra a szobába, és
+hallgatja mit beszélnek. A gyémántországi gyémánthaju királyleány
+mondja: jól vigyázzatok, nincs-e itt Szegfűhaju János, nem látta-e őt
+senki. És mivel nem is ösmerték, azért bemegy a vendégházba János,
+mihelyt meglátják, azonnal fölugráltak, és mindenikkel akart volna
+menni. Itten csakhamar elmegy János, a lova már vágta a földet, azonnal
+mindjárt felült a lovára, a ló vitte őt az aranytejfürdőbe; mikor onnan
+kihozta, akkor észrevette a többi tátos, hol van János; erre mindenik
+felül a maga tátosára. Itten Jánost fölviszi lova a felhőkbe, és úgy ki
+az ezüstországi határból. Az ezüstországi leány sem soká késett, hanem
+jött János után és mondá neki: ugyan miért cselekedted azt; már most
+többé nem lesz ott diéta, hanem az aranyvárban. Avval az ífju sokat nem
+gondolt.
+
+A vén asszony már leste a leányát és az ífjút, és mihelyt a ménes
+aklához ért a leány, mindjárt mondja az anyja: no, szép virág, hol
+voltál? – Jól tudja, édes anyám, hol voltam. – Azt hogy tudom, igaz, de
+hogy az ífju veled elmenjen, ki parancsolta neki? – Felele a leány: el
+kellett mennie, mert ő tartja a diétát. – A vén asszony beszélgetése
+közben a leányával, beszökött János a ménes közé; ezt észrevette a vén
+asszony s mondá: János, hol voltál? – János csak meghúzta magát, semmit
+sem szólt, a lova bátorítja: ne félj, nem tehet neked semmit. A vén
+királyné mindjárt parancsolja, hogy vigye őt a leánya áristomba;
+elvitte: az áristom volt egy különös szoba, és a vén asszony úgy tétette
+oda Jánost, mint siralomházba. Megy egyszer a vén asszony a
+siralomházhoz, itt mondja az ífjunak: aluszol-e vagy álmodol? – Felel:
+sem nem aluszom sem nem álmodom, csak a mostoha sorsról gondolkozom.
+Itten pedig nem az ífju felelt, hanem a rézhajú leány. Ezen a vén
+asszony igen megszomorodott, azért eltökélé magában, hogy kiereszti őt;
+estve tehát megparancsolta a leányának, hogy eresztené ki a
+siralomházból. A leány tehát mondá Jánosnak, hogy menjen a méneshez; s ő
+maga sem késett sokáig, hanem ment az ífju után, vitt magával szép
+ágyat, s szépen megveté, s Jánossal együtt lefeküdt.
+
+A vén asszony a méneshez megy, s ott találja őket feküdni együtt,
+spádéjához kap s mind a kettőt keresztül akarja szúrni, de a leány
+felugrik, és a spádét megkapja, és mondá, hogy az ilyen akarattal
+hagyjon föl. Az anyja a királyné tüstént siralomházba parancsolá.
+Megijedett János; ezt észrevette a gyémánthaju leány, mindjárt küldi az
+ő gyémánttátosát, hogy szabadítaná ki Szegfű Jánost; elment tehát a
+gyémánttátos, s mikor oda ért hozzá, kérdi János, mit akarna; mondá:
+hogy a gyémánthaju leány küldé hogy szabadítaná ki. – Feleli János: menj
+el és mondd meg neki, hogy én a magam mesterségemmel beérem, és senki
+tanácsára nincs szükségem. A gyémánttátos tehát visszament a gyémánthajú
+leányhoz, elbeszélte mit mondott Szegfű János.
+
+Megviradott tehát, azonnal a vén királyné kiviszi a Rézhegyre, hol már
+el volt készítve számára az akasztófa, ott őt felkötték, és úgy maradt
+estvélig. Mikor besötétedett, akkor lova oda ment és levette és mondá
+neki: tudod-e, mit fogsz már most csinálni? – Feleli János, nem tudja. –
+Itt van rajtam a te vitézi ruhád, öltözz fel és elmegyünk a vén
+Rézkirálynéhoz, mikor beugratsz a várába, mondd, neki, jöjjön a
+Rézhegyre, ott meg fogsz vele vívni.
+
+Kapja a vén királyné az ő öltözetét, és ment utána; mikor oda ért, már
+akkor ott várta őt János; kapják mindjárt kardjaikat, kezdenek
+verekedni, úgy annyira, hogy a körüllevő tartományokba elhallatszott a
+fegyverek csattogása, és sok fejedelem mind öszvecsődűlt. Mondja a vén
+királyné, mivelhogy elfáradott: hallod-e, ífju, pihenjünk egy keveset. A
+csikó nem akarta engedni, mivel látta a sok mindenféle királyt ott jelen
+lenni kiket nem látott a gazdája; de mégis megpihentek. Leszállt tehát
+lováról János, akkor mondja neki a lova: nem látod édes gazdám, kik
+vannak itt nézőül? nem szégyenled magadat? Akkor felugrik lovára János,
+és a vén asszonyt összedarabolta; akkor bevezetik őt karonfogva egy
+fölékesített hintóba, és úgy koronázták rézországi királynak.
+
+Megint gondolkozik János, hogy még többet is kellene próbálnia; azért
+újra bújdosik a havasokon, és sok fáradsága után megint akadt egy vén
+asszonyra, ki a tengerszélén szedegetett; az pedig volt az ezüstországi
+királyné. Tudta János hogy megakadott ismét, de aval nem gondolt, hanem
+megszólítá: jó reggelt, öreg anyám. Elfogadja tőle az ezüstországi
+királyné, és mond: no, szép virág, itt vagy. S csak kapja aranyvesszőt,
+megvágja a tengert, a tenger két részre szakad és legszebb út lett
+egészen az ezüstvárig. Bevezette tehát várába a vén asszony, és enni
+inni adatott, neki, azután kérdi, micsoda járatban volna. Mondá: hogy
+szolgálatot keresne. Az ezüsthajú leány kérte az anyjától, adná neki
+inasul, de semmi módon meg nem nyerheté, hanem csikósnak tette a
+királyné. Itten mindjárt előlolvassa neki a lovaknak számát, és
+megparancsolá, mindaddig menjen a lovakkal, míg csak önmaguk meg nem
+állapodnak. Mennek a lovak hegyen völgyön, egyszer mégis megállapodtak.
+Itt Jánost nyomja az álom, még pedig jól, a ménes bemegy az aranyerdőbe
+és iszonyú károkat tesz. Ezt mindjárt észrevette az aranyhaju leány, és
+kiküldi az aranytátost, hajtaná be az ezüstménest a várba. Megy tehát a
+felhőkben az aranytátos és behajtá az aranyhajú leány parancsolatára.
+Itten felérzik János, nincs a ménes sehol, megijedett és elszomorodék,
+mitevő legyen. Ehon jön az ezüsthajú leány, hoz neki enni inni, de
+Jánosnak nem kellett semmi. Mondá a leány: ne busulj semmit, csak menj
+el az aranyvárhoz, mihelyt az aranyhaju leány meglát, mindjárt
+visszaengedi a ménest. János tehát elmegy, meglátja az aranyhaju leányt,
+mindjárt visszaereszté a ménest anélkül hogy megtudta volna a vén
+aranyországi királyné; de megmondá, hogy többé ily nagy károkat ne
+tétessen. De János, csakhogy megkaphatta a ménest, megy haza felé; itten
+megellik a ménes közűl egy kanca, és pedig kettőt, egyik igen szép volt,
+a másik meg sovány és csúnya, a ki nem mehetett. Mit csináljon János?
+kapja a nyaka közé és viszi; mikor már sokáig vitte, akkor a csikó
+mondja: no majd viszlek már én most téged, csak ülj fel rám; tudod-e,
+édes gazdám, ha most haza érünk mit kell cselekedned? – Feleli János:
+nem tudom. – Azt, hogy mikor már megvacsoráltál, jöjj hozzám, elmegyünk
+a tengerek fenekére, és ne hallgass a sok szóra. – János megvacsorál, és
+elmegy a csikójához, ottan mindjárt reá ül, és viszi a tengerek fenekére
+az aranytátoshoz; ez volt pedig a kis csikónak a bátyja. Mikor oda
+értek, mondá az aranytátos: tudod-e, édes gazdám, miért hivattalak? –
+Nem tudom. – Ne, itt van egy aranypatkó, abban a patkóban van háromszáz
+lyuk, és minden lyukban egy csengetyű; hogy ha valahol meg találsz
+szorúlni, tehát csak rázd meg, mindjárt ott termek segítségedre. – Ezt
+megköszönte János, és fölült a csikójára, és visszatért előbbeni
+helyére. Itten nem sokára jön az ezüsthajú leány, és mondá neki, menne
+el vele az aranyvárhoz, ott igen szép mulatság lesz. János ajánlotta
+magát szivesen, és nem sokára el is érték az aranyvárat. Itten mondá a
+lova: édes gazdám, a vendégházba be ne menj, hanem a mellette lévő
+szobába, és ott hallgasd, mit beszélnek; és ha meg fogsz szorúlni, csak
+azt nézzed melyikünknek van a nyergén három csillag; akkor ülj reám, és
+vigyázz hogy le ne maradj. Ezzel bemegy János; egykor vágja a csikója a
+földet, kérdi a gazdája: mit akarsz, édes lovam? – Ülj fel reám. Azzal
+viszi őt az aranyfürdőn keresztűl. Akkor észrevették a fejedelmek, utána
+az aranytátosokon, de a csikó beviszi a felhőkbe, és onnan ki az
+ezüstországi határból. Itten már utóléri az ezüsthaju leány s mondá
+Jánosnak: no, szivem, ugyan nagy kárt tettél nekem. De evel nem gondolt
+János; hanem a vén ezüstországi királyné már oda haza leste őket, s csak
+kapja Jánost és öszveaprítja; ekkor az ezüsthajú leány változott egy
+hangyává, és kivitte őt a lovának, és mondá, vinné az erdőbe és vágná
+meg evvel az ezüstvesszővel. Ezt megcselekedte a lova és megvágván a
+vesszővel, azonnal talpra felállott; akkor méreggel telve, felült az ő
+tátos csikójára, és menne az ezüstvárhoz. Mikor bement, mondá az
+Ezüstország királynéjának: készülne és jönne mentűl előbb az
+Ezüsthegyre. A vén asszony bízott magában, azért megjelent; itten
+mindjárt hozzá kezdettek a bajviváshoz, és három nap három éjjel mindig
+tartott a verekedés; összejöttek a körüllévő fejedelmek a nagy
+fegyvercsattogásra, végre mégis erőt vett János az ezüstországi
+királynén és összevágta. Kérte a leánya, szedhesse össze az anyja
+testét, s János megengedte. Ezek után az ott lévő fejedelmek bevitték és
+másodszor megkoronázták úgy mint Ezüstország királyának.
+
+Itten kezde az ífju gondolkozni, eszébe jutott, mit monda neki a
+keresztanyja, hogy haza kellene mennie; s megindula haza felé. Sok
+fáradsága után már haza érkezett, és ime a tenger szélén találja
+keresztanyját, kapja a kardját s úgy hozzá vágott, hogy a kardja azonnal
+hátra hajlott. Erre a keresztanyja kinevette, min János igen
+elszomorodott; keresztanyja, ezt látván, megszólítá: ne búsúlj, mert
+annak úgy kellett megtörténni. S kérdezi, hol járt volna az óta; de ő
+mind ezekről semmit sem akart beszélni, hanem csak azon volt, hogy
+mielőbb láthassa édesanyját. Elment tehát keresztanyjával együtt az
+édesanyja látogatására, ki is nagy örömmel fogadá. Tudtára adta János,
+hogy a ő idehaza létéről senkinek ne szólana, mert el kell ismét mennie.
+
+Igy töltött három napot az édes anyja házánál, azután elbúcsúzott, és
+útját vette ismét az Ezüstországba. Mihelyt megérkezett, minden
+rendelést megteve, hogy távolléte alatt az országot jól igazgassák a
+főbbek, s azzal útnak indult. Ujra megyen hegyen, völgyön, síkon, egykor
+ér a tenger partjára, és ott talál újra egy vén asszonyt. Mindjárt
+megszólítá: jó napot, öreg anyám. – Elfogadta az öreg asszony, és mondá:
+fiu, hogyan tévelyegtél ide? – Monda János: én nem tévelyegtem el, hanem
+a kénytelenség hozott ide. A vén asszony pedig jól tudta micsoda
+kénytelenség hozta oda, s azonnal kapja az aranyvesszőt, megvágja a
+tengert, a tenger utat ad, és megfogja a vén asszony a János kezét s
+bevezeti az Aranyországba. Itten az aranyhajú leánynak igen megtetszett
+János, és kérte anyját, adná melléje inasnak, de anyja már előre gondolá
+szerencsétlen kimenetelét, tehát semmi módon azt meg nem nyeré, hanem a
+vén asszony jobban azon gondolkozott, mi módon veszthetné el azt a szép
+ífjut. Félre hívja egy különös szobába, és mondá neki, ne fogadja a
+leánya szavát, ha valamit mondana neki; s mindenkép kedvezett az ífjúnak
+és mindenféle kincseket igért neki, csak hogy azt megtartaná; kérdezi
+azután, mi akarna lenni? János csupán csikós akart lenni. Itten a vén
+asszony eleibe kezdi olvasni a ménest és mondá neki, hogy most menne
+vele, mind addig míg csak magától meg nem állapodik. Elmegy János a
+ménessel, megállapodott a kősziklákon, itt az ífjú ledőlt és azonnal
+elszunnyadt. Az aranyhaju leány azonnal észbevette hogy János elaludt,
+mindjárt felült az aranytátosára s elment hozzá; aluva találta; itten
+mindjárt felkölti, és ad neki egy aranyövedzőt és egy aranygyűrűt. Ezek
+után a leány meg akarta ölelni, de ő, ugymint János nem engedte, mert
+eszébe jutott, mit parancsolt a vén királyné; a leány mondá, ne húzza
+magát, de János csak arra kérte, távoznék tőle, mivel ő a királynétól
+tartana; de a leány mondá: ha én itt hagylak, meglásd, mint fogsz járni.
+Itten az aranyhajú leány eltávozik Jánostól, és álmot eresztett reá.
+Elaluszik János, a ménes pedig megy a gyémánterdőbe, és nagy károkat
+tesz; fölébred János és néz mindenfelé, hol láthatná a ménest, de
+haszontalan tekingetett, mert már a gyémánthajú leány behajtatta s
+erősen strázsáltatta. Elindult János keresni, és búsúlt a rajta történt
+szerencsétlenségén; s midőn így fel s alá járna, egykor hozzá mene az
+aranyhaju leány, és mondá: nem-e mondám, hogyha eltávozom tőled, károdra
+lesz? Hanem egyebet ne tégy, mert már várakozik reád a gyémánthaju
+leány, menj el a gyémántvárhoz, mihelyt meglát a gyémánthajú leány,
+azonnal mindjárt elereszti a ménest. Ment tehát János a gyémántvárhoz:
+mihelyt meglátta a gyémánthajú leány, mindjárt megszólitá: no, szép
+virág, hol jártál oly sokáig? nem-e az aranyhajú leánynyal
+szerelmeskedtél? Hanem csak hajtsd el a ménest, majd eszedbe juttatom én
+azt még neked. Itten megy az ő ménese a kősziklák felé, és a lovak közül
+egy kanca megellett kettőt, az egyik ezek közűl is szép volt, a másik
+pedig igen sovány; ez semmi módon nem mehetett, tehát kénytelen volt
+János fölvenni vállára és úgy vinni. Mikor jó darab ideig vitte volna a
+csikót, megszólal hozzája, tenné le, és már most ő fogja vinni mint
+gazdáját. Fölült reá János, és mennek haza felé; ujra megszólal a lova:
+tudod-e édes gazdám mit kell cselekedni? – Feleli János: nem tudom. – No
+mihelyt haza érünk, fölmegy a vacsorához, ott az aranyhaju leány majd
+mindenféleképen fog neked kedveskedni, de te azt csak semminek nézd;
+mikor elvégezted dolgodat, jőj tüstént le, el fogunk menni a tenger
+fenekére a bátyámhoz. – Itten fölmegy János a cselédszobába, az
+aranyhajú leány mindjárt leült mellé és beszélgetni kivánt vele, de
+János semmit sem akart szólani. Megvacsorál János, és lemegy az akolhoz;
+mondá a csikó: no, édes gazdám, ülj reám és menjünk a bátyámhoz. El is
+értek nem sokára; itten a csikónak bátyja volt aranytátos, és mindjárt
+mondá: no, édes gazdám, eljöttél? – Monda: eljöttem. – Fogd tehát ezt az
+aranypatkót, melyben van háromszáz hatvanhat szeg hogy ha reám szükséged
+lesz vagy ha valami bajba esel, tehát csak húzzál ki belőlök egy szeget,
+azonnal mindjárt segítségedre leszek.
+
+Az aranyhajú leány nyughatatlan volt és szomorkodott, hogy nem
+viszonozta szeretetét János, kivel ő annyi jót kivánt tenni.
+
+Haza ért János a kapott ajándékkal; itten a leány mindjárt mondja: menne
+vele a gyémántvárba mulatságra. A vén királyné észbevette hová akar
+menni leányával, tehát mindjárt a siralomházba tétette s másnap
+fölakasztatta. Búsúla csikója az ő gazdája elvesztése után, s azért
+gondolá, jó lenne elmennie bátyjához tanácsot kérni. Elmegy, elbeszéli a
+gazdáján történt szerencsétlenségét; feleli erre a bátyja: föl fog
+támadni még az életre a te gazdád és az enyém, mert az aranyhaju leány
+azon lesz; csak te térj vissza. Visszatért a csikó azon helyre, hol
+Jánost felkötötték, oda érkezett nem sokára az aranyhajú leány, és
+megkapván kését, levágja Jánost és megkeni, s azonnal fölébred. Ekkor
+János boszút akar állani az aranyországi vén királynén, azért mindjárt
+kihúzott a patkóból egy szeget, s tüstént ott termett a csikónak a
+bátyja, az aranytátos, s monda neki: ülj fel és menjünk. A vén királyné
+udvarába beugrat János: No, te vén asszony, jöjj az én halálomnak
+elkövetett helyére és boszut állok rajtad. A vén banya, ugymint az
+aranyországi királyné, nem késedelmeskedett, hanem a rendelt helyen
+megjelent; János mindjárt el kezdette vele a verekedést, és utoljára
+győzedelmeskedett s összedarabolta, és azután a jelenvaló fejedelmek
+Aranyország királyának koronázták. – Ezen verekedésnél jelen volt a
+gyémánthajú király leány, a ki Jánost föllöttébb kedvelte.
+
+Most már János volt Réz-, Ezüst- és Aranyország királya. Megunta a sok
+bujdosást. Miután koronázásának vége lett, a fejedelmek mindnyájan, kiki
+a maga országába, visszatért: itten gondolkozik magában János, hogy most
+mitevő legyen? el nem tudta határozni dolgát; kiment tehát egy erdőbe a
+paripáján lovaglani, és ismét mély gondolkozásokba ereszti magát. Egykor
+gondolja magában: bár csak itt volna a keresztanyám, hogy adna nekem
+tanácsot, mitévő legyek. Alig végezte el e gondolatját, s ime szeme
+előtt látja a keresztanyját. No, fiam János, hogyan vagy? – Igen jól
+vagyok, de most nem tudom, mittévő legyek. – Nem egyebet, hanem a
+gyémánthajú leányt, ki az én néném leánya, ki reád születésed napjától
+várakozik, meg fogod kéretni, és azon a nyert országaidon fogsz
+uralkodni. Megyünk tehát, fiam János, a gyémántvárhoz.
+
+És mihelyt Jánost meglátta a gyémántországi királyné az ő húgával jönni,
+mindjárt eleibe ment, és őt mint jövendőbeli vejét örömmel fogadta; a
+leány meg nem tartóztathatta magát, hogy Jánost meg ne ölelje, sok sűrű
+könyhullatásokat ejtve, ezen kedves Jánosáért vérzett szíve nem
+szólhatott.
+
+Ezek után János a gyémánthajú leányt elvette feleségének, és
+megesküdtek; az esküvés után elmentek mindnyájan a János édesanyjához,
+ki őt nagy örömmel fogadta. Igy tehát odahaza levén mint egy
+külsőországi király, a városban levő főuraknak vendégséget adatott,
+melyre maga a király, ki a városban lakott, megjelent. Ott sok
+mindenféle beszélgetés jött elől, de János legkissebbet sem szólt
+végbevitt dolgairól. Csodálták a felesége ékességét, csodálták az ő réz,
+ezüst, arany és gyémánt szőrű paripáit. Miután a vendégségnek vége
+szakadt, akkor János az ő rezidenciáját a királynak ajándékozta, és
+elment édesanyjával a felesége országába; ott országolván sok ideig,
+számos szép magzatokkal dicsekedett.
+
+
+
+
+X. JANKALOVICS.
+
+Egyszer volt egy királyi város, és abban a királyi városban volt egy
+szép királyfi, és annak volt egy hiteles inasa. És kiment a királyfi az
+inasával sétálni a kenderes kertek alá, és ott három testvérleány
+kendert nőtt, és a legnagyobbik azt mondá: ha őtet a királyfi elvenné
+feleségűl, hát ő egy szál kenderből csinálna annyi fejérruhát, hogy az
+egész ármádia megérné vele három esztendeig; a másik pedig azt mondá,
+hogy egy szem búzából csinálna annyi kenyeret, hogy az ármádia megérné
+vele négy esztendeig; a harmadik pedig azt mondá, hogy ha őt a királyfi
+elvenné, tehát szülne két aranyhajú magzatot. És ezeket az inas mind
+hallotta, s mondá a királyfinak, mivelhogy oly hiteles inasa volt:
+Felséges királyfi, egy újságot hallottam a sétálásunk között, hogy azon
+három leány közűl, ki a kendert nőtte, meglátván felségedet, azt mondta
+a legidősb: ha engem a királyfi elvenne feleségül, egy szál kenderből
+csinálnék annyi fejérruhát, hogy az egész ármádiának elegendő lenne
+három esztendeig; a másik pedig azt mondá, hogy ő sütne egy szem búzából
+annyi kenyeret, hogy az ármádiának elegendő lenne négy esztendeig; a
+legkissebb pedig azt mondá, ha őt elvenné feleségének, tehát ő szülne
+két aranyhajú magzatot. – Ez mind jó volna, kedves szolgám, feleli a
+királyfi; de mégis legjobban tetszik nekem az, ki a két aranyhajú
+magzatot szülné. – Már most pedig azon volt a királyfi, mennél hamarább
+megláthassa az ő jövendőbeli mátkáját; befogatott a hintóba s elhozatá,
+és elvette feleségének, félesztendeig volt vele, s következett, hogy
+háborút kelle tartania más fejdelemmel s el kelle mennie. Tehát lakott
+az udvarában egy banya, arra bízta feleségét, hogy reá legnagyobb gondot
+viselne. Mikor a királyfi távol vala, következett a királyné
+gyermekszülése, és mikor megszülte a két aranyhajú gyermeket, a vén
+banya mindjárt egy elkészített ládába tette s a tengerre ereszté, a
+királyné alá pedig két kopókölyköt teve. Nem vette észre a királyné hogy
+magzataival mit csináltak, mivel nagy fájdalmak között magán kivűl volt.
+Mi okból cselekedte ezt a vén banya? abból, hogy volt neki egy hajadon
+leánya, tehát azt akarta volna a királynak feleségűl adni. Itten a
+királyné a két kopót mint saját gyermekeit neveli; az udvari tanácsnok
+megírta a királynak, mily magzatokat hozott a világra az ő felesége.
+Hagyjuk a királyt a sok bú között.
+
+A ládába tétetett két gyermek megy a tengeren; a partján lakozó molnár
+minden pénteken és szombaton halásztatott a szegények számára; e tájban
+pénteken és szombaton egész délig halásztatott, és semmit sem foghatott;
+délután kiveté a hállóját, hát mindjárt a kis láda belé akadt. Mihelyt
+érzi hogy valami volna hállójába, azonnak kihúzta, s látta benne a
+ládát; ennek igen megörűlt s hazavitte a feleségének s felbontá; hát
+benne találja a két aranyhajú gyermeket, kik arany almával játszodoztak
+akkor is. A molnár mindjárt dajkát fogadott nekik; az egyik, gyermek
+volt, a másik leány; amaz többet nőtt egy holnap alatt, mint más gyermek
+esztendő alatt. Annakutána hogy a gyermekek felkaptak, iskolába jártatta
+őket a molnár, s mikor már jól kitanúlt mind a gyermek mind a leány, a
+molnárné a leánykát kifogta az iskolából, mivel annak nagyobb tudományra
+szüksége nincs, hanem a gyermek folytassa tovább is az iskolát.
+Mivelhogy a leánykát már most a molnárnénak mintegy segítségül odahaza
+tarták, elküldé a kútra korsóval vízért; alig tett néhány lépést, eltöri
+a korsót. A szép kis leányka nagy sírással visszajő, kérdezi az
+anyamolnárné, mert azt vélte anyjának, oly sírva látván, s vigasztalá:
+ne sírj, leányom, vedd azt a másik korsót s menj el vízért. Elmegy
+ismét, és mikor már megtöltött korsóval visszatért volna, amint a
+pitvarajtót be akarná csukni, akkor üti az ajtóhoz, és ime megint eltöri
+a korsót. Itten mondá a molnárné: már bizony ha magam lánya volnál,
+ennyi tett vigyázatlanságodért megbüntettelek volna. A leányka jól hallá
+s ujra igen elszomorodott, hogy nem tudná ki az apja s kicsoda anyja. A
+gyermek haza jön az iskolából, mindjárt előbeszéli magok között a
+leányka a testvérének, hogyan járt a korsóval s mit mondott anyjok, hogy
+ha saját magzata volna, azon tett kárért már megbüntette volna. Igy
+tehát mind a két gyermek átlátta a molnárné beszédéből, hogy ők nem
+lennének az ő magzatai, eltökélték tehát magokban, hogy minél elébb el
+fognak innen menni s addig bujdosni, míg csak az ő igaz atyjokra s
+anyjokra reá nem találnak. Itten a két gyermek harmadnap mondja a
+molnárnak és molnárnénak, hogy elmennek, mivel fel akarják keresni
+szüleiket. A két öreg sír és eleget marasztá, de mind haszontalan,
+minthogy nem volt mást tenni, erővel nem tartóztathatta, hanem útnak
+eresztette őket három pogácsával és három márjással.
+
+Mentek ők az úton, s előltaláltak egy öreg koldúst; ez kérte, hogy a
+mivel az isten megáldotta őket, azzal segítenék. A leányka mondja:
+adjunk ennek az öregnek egy pogácsát, és egy márjást. És igy elmentek
+tovább. Alig mennek, ismét elejekbe akadt egy öreg koldús, s kérte hogy
+a mivel őket az isten megáldotta, azzal segítenék. A leányka ismét mondá
+hogy adjanak neki egy pogácsát és egy márjást. Már most csak egy pogácsa
+és egy márjás maradt. Mennek ismét tovább, alig hogy mennek kétszáz
+lépést, elejekbe akad a harmadik koldús, s hasonlóképen kéri, hogy a
+mivel őket megáldotta az isten, azzal segítenék. Itten a leány megint
+mondja: adjuk neki még azt a pogácsát és azt a márjást. Igy már minden
+eleség és pénz nélkül maradt a két gyermek. Folytatják tovább is az
+útjokat; egyszer megéhezik a leányka és mond: bátyám ehetném, nézd a
+tarisznyát, ha, volna benne egy kis kenyérmorzsa, azt is jóízűen
+megenném. Megtekinti a gyermek, a tarisznyát s benne látja mind a három
+pogácsát és a három márjást; leültek tehát a fa alá s kenyereztek. Itten
+jön hozzájok két öreg ember s kérdezi őket, hogy mi járatban volnának;
+mondják, hogy atyjokat s anyjokat keresnék. Felele nekik a két öreg:
+fiaim, jót tettetek három koldussal, annak jutalmát veenditek s reá
+akadtok szüléitekre. Ekkor az egyik öreg elkiáltja magát: Jankalovics
+jer elé! Jankalovics mindjárt ott termett, s mondá neki az öreg ember:
+no Jankalovics, e két gyermekkel ismertesd meg az atyját és anyját, két
+lélekért. Erre Jankalovics keresztül fordúlt a fején s lett belőle egy
+szép paripa, s mond a királyfinak: királyfi, ülj reám mind húgostól, s
+szólj, úgy vigyelek-e mint a szél vagy pedig mint a gondolat? Csak azon
+vette észre magát a királyfi, mikor a város alá vitte, ahol király atyja
+lakott.
+
+A királynét pedig, mihelyt a király a háborúból megjött, meg nem öleté,
+hanem egy bivalbőrbe varratta s a templom elébe tétette oly parancsolat
+alatt, hogy minden bemenő a templomba a királynéra fújná az orrát és reá
+köpne; s napjában csak egyszer kapott eledelt. Igy nyomorgott a szegény
+királyné, a vén banyának a leánya pedig lett a királyné.
+
+Azon említett város alatt, ahová vitte őket Jankalovics, sátort húztak,
+s mondta nekik Jankalovics: tudjátok-e mit? ma háromszor mennek a
+templomba; mikor ti beléptek, ne cselekedjétek amit a többiek, mert ott
+a templom előtt van egy asszony bivalbőrbe bevarrva, s mindenki leköpi a
+király parancsolatjából, de ti ne tegyétek, hanem jól vigyázzatok
+magatokra hogy ne aredáljanak, s mielőtt a pap elvégezne a misét,
+jőjetek ki, mert máskép a király megaredáltat benneteket.
+
+A király mindjárt, mihelyt meglátta, csodálta ennek a két gyermeknek
+szépségét, s szemmel tartá, hogy parancsolatját nem teljesíték; de ők
+nem várták el a mise végezetét, s mielőtt a király észrevette volna, már
+akkor eltávoztak s kimentek a Jankalovicshoz. Mond ez nekik: No még
+tizenegy órakor elmentek a templomba, de most még annyi időt se
+késsetek, mert a király még patrolokat is állíttat, hogy kézre
+keríthessen benneteket.
+
+Ők tehát tizenegy órakor mennek ismét a templomba, és a király mindjárt
+szembe vette őket, mihelyt a templomba léptek, s kivált azért, hogy azon
+személyt, ki a templom előtt bivalbőrbe varrva kitéve volt, meg nem
+köpék. Ben vannak tehát a templomban, áll a mise; de ők, amint
+megparancsolta Jankalovics, még annyi ideig sem maradtak ben mint
+először, tehát a király ismét nem végezhette el föltett szándékát,
+megint nem foghatta meg őket. Mikor harmadszor kellene megint menni a
+templomba, megmondá nekik Jankalovics: már most megaredál benneteket,
+mert nem fog bemenni a templomba, hanem katonákkal vár be titeket a
+templomajtóban; hanem azért meg ne ijedjetek, s ha kérdezi miért nem
+tartjátok meg a királyi parancsolatot, feleljétek, hogy ti mint idegenek
+nem tudjátok a parancsolatot és szokást; és ha vacsorára hivand magához
+a király, azt feleljétek neki, hogy nem vagytok érdemesek e
+tisztességre. Ugy is lett. Mivel a királynak igen nagyon megtetszett a
+két gyermek, mondá nekik, hogy szívesen várná vacsorára, tehát ne vessék
+meg udvarát. A két gyermek ajánlkozott hogy elmegy, de vacsora előtt még
+kimentek Jankalovicshoz, s ez mondá nekik: ugy-e hogy megaredáltatott s
+meghítt benneteket vacsorára a király? Menjetek el, és majd mikor a
+vacsora fölött beszélget veletek s igérni fog mindent, de ti ne kérjetek
+egyebet csak annyi helyet, mennyit inastok egy fertályóra alatt
+cigánykerékkel körülkerül. Ugy lett. Erre a király azt igérte hogy nem
+amennyit egy fertályóra alatt hanem a mennyit három nap alatt körül
+kerül cigánykerékkel, ad nekik. A két gyermek vacsora után visszament
+Jankalovicshoz, s kérdi tőlök Jankalovics: megigérte-e a király? – Meg,
+és nem csak annyit, hanem a mennyit harmadnapig be tudsz hányni
+cigánykerékkel. A király alig várta hogy az éjszaka felviradjon, hogy
+annak a két szép gyermeknek tett igéretét beteljesítse, s felviradtkor
+feleségestől anyósostól a gyermekek sátorához ment. Kiált a királyfi:
+Jankalovics, jer elő. Jankalovics mindjárt ott termett, s parancsolja
+neki, a királyfi: no amennyit eltehetsz egy fertályóra alatt. És akkor
+neki indúlt Jankalovics, s háromszáz kilencven kilenc mérföldet hányt be
+a kitűzött idő alatt. Akkor esett le a vén banyának s a leányának az
+álla, mikor meglátta Jankalovicsnak az ő nagy próbáját, s mondá
+leányának: az eszi meg a te fejedet és az enyémet is, kinek helyt adtál
+a határodon; hanem vagy dicsértél meg vagy nem valaha valakit, de
+dicsérd meg ezt a két gyermeket, és mondd, hogy nem láttál soha ily
+gyönyörű szép két gyermeket mint ők, és ily szép sík földet mint
+amilyent a királytól kaptak, hanem van a forró tengerek között egy szép
+aranyvár: hogyha azt a szép aranyvárat erre a szép sík földre tehetnék,
+akkor lenne még szép.
+
+Azután pedig hogy a király feleségestől anyósostól elment, kérdi
+Jankalovics a királyfitól: mit beszélt neki az a vén banya? – Azt mondá,
+hogy van a forró tengerek közt egy aranyvár, hogyha azt e sík földre
+tehetnénk, akkor lenne még gyönyörű ez a szép sík föld mit a királytól
+kaptunk. – Feleli Jankalovics: legkissebb az aranyvárat ide hozni; s
+alig várja már az estvét, s mikor az estveli hajnal múlt elfelé,
+keresztül bukott a fején, lett belőle egy paripa, és mondja a
+királyfinak: ülj reám, királyfi! és mikor a királyfi gondolta hogy vajmi
+keveset haladtak még, hát már akkor az aranyvárnál voltak, és
+Jankalovics neki ment az aranyvárnak s mindjárt öszvekapta s takarodott
+arra a sík földre, és mindjárt kiállítá az aranyvárat, úgy amint a forró
+tengerek közt állott, és az egész városnak nagy világosságot adott.
+Észbevette azt a vén banya s mondá a leányának: az eszi meg a te fejedet
+meg az enyémet is, mert elhozta Jankalovics az aranyvárat, mit tizenkét
+sárkány őrizett. Így tehát a vén banya ezuttal el nem veszthetvén a
+királyfit, pakolt mindjárt a leányával s a királylyal a gyermekekhez, és
+mikor oda értek, mondá: sohasem láttam még ily két szép gyermeket és ily
+szép aranyvárat ily szép sík földön; de – folytatá – van még a veres
+tengerek között egy aranysátor, hogyha még azt az aranysátort ez arany
+rezidencia eleibe tehetné, még sokkal szebb lenne mint most. Ezt a
+sátort pedig huszonnégy sárkány őrizte, mert a vén banya csak azon volt,
+hogy Jankalovicsot a királyfival elveszíthesse.
+
+Miután a vén banya a királylyal és leányával haza ment, kérdi
+Jankalovics a királyfitól, mit mondott az a vén banya? feleli a
+királyfi: nem egyebet, Jankalovics, hanem hogy a veres tengerek között
+van egy aranysátor, hogyha még azt az aranyvár eleibe tehetnénk, tehát
+akkor lenne még szép. – Mond Jankalovics: Legkissebb az. Mihelyt az
+estveli hajnal múlik elfelé, Jankalovics keresztűl bukik a fején s lett
+belőle egy paripa, és mondá a királyfinak: ülj reám, királyfi. Még azt
+gondolta a királyfi hogy még jó meg sem indúltak, mikor már a veres
+tengerek közt, az aranysátornál voltak. De Jankalovicsnak nem lehetett
+az aranysátorhoz közel menni, hanem a királyfit küldötte csak: az
+aranyláncokat vagdald el, mondá neki, ne gondolj az oszlopokkal, hanem
+kapd öszve a sátort s takarodj vele. Amint kijött a királyfi a sátorral,
+felült tüstént lovára, s ment az aranyvár felé. Mihelyt oda ért, már
+akkor a huszonnégy aranyágas ott várta; mindjárt kihúzta tehát az
+aranysátort, s az még nagyobb világosságot tett mint az aranyvár
+magában.
+
+A vén banya mivelhogy nyughatatlan volt s mindig azon törte a fejét, mi
+móddal veszíthetné el a királyfit Jankalovicscsal együtt: mindjárt
+észrevette mihelyt kihúzta a királyfi az aranysátort; mondja tehát
+leányának: kelj föl, mert elhozta Jankalovics az aranysátort, hanem vagy
+dicsértél meg valaha valakit vagy nem, de megdicsérd ám ezt a két
+gyermeket. Azzal kiment leányostól és vőstől, s mondá a leány: sohasem
+láttam ily szép két gyermeket, s ily szép aranyvárat aranysátorostól.
+Mondá a vén banya: van még a jeges tengerek között egy aranyhíd, hogyha
+még azt ide hozatnák, még százszor szebb lenne mint most. Ezek után
+elment vőstől és leányostól a városba. Monda Jankalovics: mit mondott,
+királyfi, a vén banya? – Nem egyebet, hanem hogy a jeges tengerek közt
+van egy aranyhíd, hogyha még azt ide hozhatnánk, akkor még százszor
+szebb lenne az aranyvár. – – Felele Jankalovics: az legkissebb. Mikor
+tehát elmulik az esthajnal, Jankalovics keresztűl bukik a fején és lesz
+belőle egy paripa, és mondá a királyfinak: ülj reám, királyfi. És mikor
+a királyfi nem is remélte, már akkor a jeges tengerek között voltak az
+aranyhíd mellett, mit harminchat sárkány őrizett. Mondá neki
+Jankalovics: királyfi, szedd öszve a hidat, és jőj el vele. És minél
+hamarább felült a lovára, és minél hamarább az aranyvárhoz sietett, és
+minél hamarább igyekezett az aranyhidat az aranysátor eleibe kihúzni.
+
+De a vén banya viradtát sem várja, kinéz az ablakon, hát látja hogy
+Jankalovics elhozta az aranyhidat; és mondja a leányának: Kelj fel,
+leányom, az eszi meg a te fejedet és az enyémet, kinek helyt adál a
+határodon, mert elhozta Jankalovics az aranyhidat; hanem vagy dicsértél
+meg valakit vagy nem, ezt a két gyermeket megdicsérd. És kimennek
+megint, s mondá a vén banya: soha sem láttam ily szép két magzatot ily
+aranyhajjal, és ily aranyvárat aranysátorral és híddal; hanem van a zöld
+királynak huszonnégy aranyalmafája, ha még azt a huszonnégy fát ide a
+híd eleibe tehetnénk, ó mely sokkal szebb volna. Ezek után elmegy ismét
+vissza vőstől, leányostól a városba. Kérdi mindjárt Jankalovics, mit
+mondott az a vén banya? feleli a királyfi: nem egyebet, hanem a zöld
+királynak van huszonnégy aranyalmafája, hogyha azt a huszonnégy fát ide
+a híd eleibe lehetne tenni, mennyivel díszesebb lenne. – Mondja
+Jankalovics: az csekély dolog. Alig várja, hogy múljék el az estveli
+hajnal, keresztül bukik a fején, s lett belőle egy ló, s mond a
+királyfinak: ülj reám. Azt gondolta a királyfi, hogy még nem igen
+haladtak, és már akkor az aranyalmafáknál voltak. Mindegyik alatt
+külön-külön két-két sárkány, huszonnégy fejű, volt: de Jankalovics
+álomszellőt fújt reájok, s mind elaludtak, akkor neki ment Jankalovics
+az aranyalmafáknak, mind a huszonnégyet fölszedte, azzal visszafordúlt
+és az aranyhíd eleibe rakta sorjában.
+
+Itten a vén banya az egész éjtszakát virasztotta, örömmel látta volna
+Jankalovicsnak és a királyfinak vesztét, s látja hogy a huszonnégy
+almafa az aranyhíd előtt volna. Monda: kelj fel, leányom, az eszi meg a
+te fejedet és enyémet, kinek helyt adtál határodban, mert elhozta
+Jankalovics a huszonnégy aranyalmafát. Hanem vagy dicsértél meg valaha
+valakit vagy sem, de ezt a két szép gyermeket újra megdicsérd. Kimegy
+reggel a vén banya vőstől és leányostól együtt, és mondja: sohasem
+láttam életemben ily szép aranyhajú gyermekeket, ily szép aranyvárat
+aranysátorral, aranyhíddal és ily szép huszonnégy aranyalmafákkal; de
+még van a fekete tengerek között egy muzsikafa, ha még azt ide hozhatná,
+hát még százszorta különb volna. Elment a vén banya a városba; most már,
+gondolta, minden bizonynyal vége mind Jankalovicsnak mind pedig a
+királyfinak. Itten kérdi Jankalovics, mit mondott a királyfinak a vén
+banya? Hogy a fekete tengerek között van egy muzsikafa, ha még azon
+fából hozhatnánk egy ágat, akkor lenne igen szép a mi várunk. Mondja
+Jankalovics: mindent megtettünk, de azt, nem tudom, hogy fogjuk
+megtenni. Alig várja Jankalovics hogy az estveli hajnal elmúljék,
+keresztül fordúl a fején s lett belőle egy szép paripa, s mondja a
+királyfinak: ülj reám, királyfi. És mennek mendegélnek igen nagy darab
+földet, és mikor már a Világ-vámjától három mérföldre voltak, azt mondja
+neki: királyfi, szállj le most rólam. Akkor leszállt a királyfi, s
+Jankalovics a földhöz vágja magát s lett belőle egy mákszem, mit az ő
+parancsolatára, a királyfi a zsebébe tett. És monda Jankalovics: no,
+királyfi, vagy dicsértél meg valaha valakit, vagy nem, de megdicsérd a
+Világ-vámját. Elérkeznek a Világ-vámjához, mert a királyfi úgy ment mint
+a gondolat, s köszönti: adjon isten szerencsés jó estvét, édes öreg apám
+uram. – És az öreg fogadván: adjon az isten teneked is, édes fiam. –
+Mond a királyfi: sohasem láttam ily szép vén embert mint kend, édes öreg
+apám Világ-vámja. – Felele a Világ-vámja: én is már háromszáz kilencven
+kilenc esztendeje mióta Világ-vámja vagyok, sok szép ífju keresztűl ment
+rajtam, hanem még én sem láttam ily szép ífjat, mint te vagy, kedves
+fiam. No ne félj semmit, te szerencsés leszesz járásodban, miben
+igyekszel.
+
+S azzal megindúl a királyfi; mikor már három mérföldet ment túl a
+Világ-vámján, akkor kiugrik Jankalovics a zsebéből és mondja; no jó
+szerencséd hogy úgy tudtál a Világ-vámjának kedvére beszélni, mert ha
+megtudta volna hogy én zsebedben vagyok, oly apróra őröl mint a máknak
+kilenced része. Mert a Világ-vámjának oly fogai voltak mint egy szántó
+vas, és azon kellett keresztűl menni. Ekkor Jankalovicsból megint ló
+válott és felűlt reá a királyfi és megindúltak; megint mentek jó darab
+földet, annyira hogy a fekete tengert elérték, hol a Jankalovics bátyja
+volt a tengeren. Beköszön a bátyjának: jó szerencsével, bátya. – Hozott
+a szerencse, öcsém; mert háromszáz kilencven kilenc esztendeje hogy
+egymást nem láttuk, mivel a Világ-vámjától nem tudtuk megkeresni
+egymást. Hanem, öcsém, mondd meg, mi járatban vagy s mi okon jöttél
+hozzám? – Felel Jankalovics: nem egyébért, bátyám, hanem vagy tettél
+valaha jót vagy nem, tehát most tégy. – Ami telik tőlem, öcsém, éretted
+mindent. – Nem egyebet, bátyám, hanem hozz nekem a muzsikafából egy
+darabot, mert én igen elfáradtam. – A Jankalovics bátyja belé űlt a
+ladikba a fekete tengeren, és úgy meglökte a ladikot az innenső végén,
+hogy a túlsó részén hat mérföldet csúszott a szárazon, s azzal ment a
+muzsikafához, leszakít róla egy galyat, s azzal megindúl a ladikja felé.
+Mikor a galyat belé teszi a ladikba s maga is belé ült, meglöki az
+evedzőjével ugy, hogy még az innenső részén tizennyolc mérföldet
+csúszott a szárazon, mivelhogy úgy megijedett. Mert azon egy galy után
+68 sárkány rohant. Jó szerencséd, Jankalovics, hogy a tengernek innenső
+részén meg nem kaptalak, mert sohasem őrölted volna meg senki
+szerencséjét, mint eddigelé, ordítá utána a sárkány. Akkor megy
+Jankalovics az öcscséhez, felkölti és mondja: jó szerencsét kívánok az
+útra, isten hirével már elmehetsz. Jankalovics akkor lóvá vált, és a
+királyfi reá ült, s útnak indúltak a Világ-vámja felé. Mikor három
+mérföldnyire voltak tőle, mondja Jankalovics a királyfinak: szállj le
+rólam, királyfi, mert nekem már nem lehet tovább menni. S leszállt a
+királyfi, Jankalovics pedig egy mákszemmé vált megint s mondja a
+királyfinak: vagy dicsérd meg a Világ-vámját vagy nem, de most
+megdicsérd, mert ha megtudja hogy nálad vagyok, úgy megőröl bennünket
+mint egy máknak kilenced része. Közeledvén a királyfi a muzsikafával a
+Világ-vámjához, így szól: adjon isten szerencsés jó reggelt, édes öreg
+apám; bejártam jobb részét a világnak, és sohasem láttam oly szép vén
+embert mint maga, öreg apám Világ-vámja. – Felel a Világ-vámja nem
+tudom, fiam, csúfságból mondod-e vagy nem, mert ha tudnám hogy
+csúfságból teszed, úgy megőrölnélek mint egy máknak kilenced része. –
+Mondja a királyfi: nem biz én, öreg apám, mert én nem szoktam csúfolódni
+hanem igazán beszélni. – S mond a Világ-vámja: Isten hírével elmehetsz,
+fiam. – Még három mérföldet ment a királyfi gyalog túl a Világ-vámján,
+akkor kiugrik zsebéből Jankalovics s lóvá válik, és a királyfi felült
+reá, és mondja a királyfinak: nézz hátra, királyfi és mondd; sohasem
+láttam oly csúnya vén embert mint te vagy Világ-vámja. És erre a
+Világ-vámja azt kiáltja: no jó szerencséd, Jankalovics, hogy nem tudtam
+hogy a királyfinál voltál, mert majd megtanitottalak volna! s azzal
+mérgében a földhöz vágja magát, és csak a nagy szélvész támadott belőle,
+és azóta nincs Világ-vámja hogy Jankalovics megcsúfolta. Ezzel útnak
+indúltak a muzsikafával, s elérték az aranyvárat; mind az egész város
+fölébredett a fa zengésére. S akkor Jankalovics mind a négy szegletére
+az aranyvárnak, s mind a huszonnégy almafára egy-egy galyat tett a
+muzsikafából, kinek zengésétől még a szózat sem hallatszott az aranyvár
+körül.
+
+De a vén banya már akkor nem hogy alhatott volna, de bújában sehol
+helyét nem találta, s mondja a leányának: az eszi meg a te fejedet és az
+enyémet, kinek helyt adál határodon, mert elhozta Jankalovics a
+muzsikafát: De vagy dicsértél meg valaha valakit vagy sohasem, azt a
+királyfit dicsérd meg. Kimennek mindhárman a királyfi tiszteletére, és
+mondja a vén banya: no sohasem láttam ily szép két aranyhajú gyermeket,
+ily aranyvárat, aranysátorral, s aranyhidat aranyalma és muzsikafákkal.
+S mondá Jankalovics, hogy a királyfi invitálná a királyt minden udvari
+cselédestől magához ebédre. S mond a királyfi Jankalovicsnak, mikor már
+a király elment: de mit adunk a vendégnek, mikor üres a konyha? Feleli
+Jankalovics: ne búsúlj rajta; csak azon légy hogy eljőjön a király
+minden udvari cselédestől. S azzal mindjárt öszveüt háromszáz kilencven
+kilenc karszéket a vendégek alá, s fordúl a királyhoz, hogy jönne minden
+udvari cselédestől, mert már minden készen van, s azzal visszatért a
+várba; utána ment a király egész udvarával. Mikor bejöttek az ebédlő
+szobába, Jankalovics mindenkit rangja szerint ültet az asztalhoz, s
+beülteti mind a karszéket; csupán egy maradt üresen; s mondja a
+királynak Jankalovics: még egy cseléd hibázik, s lehet hogy a
+legkedvesebb. Itten a királyfi mindösszenézi ki hibáznék az ő
+legkedvesebb cselédei közűl, s mond: nem tudhatom, ki lehetne az. –
+Felel Jankalovics: még az is a felséged cseléde, aki bivalbőrbe varrva
+van a templom eleibe ország csúfjának kitéve; s azt is ide kell hozni.
+Mindjárt akart érette menni a vén banya; ki miatt a szegény királyné
+szenvedett, de Jankalovics nem engedé; nem lehet, ugymond, hogy vendég
+menjen érette, mert én azért vagyok mint cseléd. Elment tehát a
+királynéhoz a templom elibe, s úgy szét metélte róla a bivalbőrt, hogy
+még a madár sem rakhatott volna fészket, akkor ölébe vette a királynét s
+bevitte az aranyvárba, s mivelhogy a király mellett levő székbe senki
+sem ülhetett – mert ha belé ült a vén banyának a leánya, ki mint
+királyné volt, tehát a székből mindjárt kivettetett – abba tette tehát a
+bivalbőrbe bevarrott királynét.
+
+Mikor a vendégek mind ben voltak, hogy egysem hibázott, bemegy
+Jankalovics a konyhájába s megrúgja, kiugrik belőle huszonnégy szakács
+és a fáinabb-nál fáinabb ételek s italok készűltek a konyhán. Hordják az
+ételt befelé az inasok, és a vendégek vígadnak; mikor már ebéd után jó
+kedvök volt s egyről másról beszélgettek, bezzeg főzte ám Jankalovics a
+taplót, mert mindig a banya felé forgatta a vizes lepedőt. – Mikor már
+kibeszélte mindenik magát, Jankalovicsra, mint utolsóra került a beszéd.
+A többi közt volt egy királyfi, a ki elvett egy hajadonleányt, – igy
+kezdi beszédét, – a ki megszülvén, két aranyhajú gyermeket hozott a
+világra; de mivelhogy a király a két gyermek születése napján nem volt
+oda haza, mert ellenségre kellett az ármádiával mennie, hitvesét egy vén
+banyára bízta. Mikor a királyné a két aranyhajú gyermeket megszülé, az a
+tűz alá való vén banya a két gyermeket elrejté tőle, egy kis ládába
+tétette, s a tenger vizére ereszté és a királyné alá két kopókölyköt
+tett. Mikor a király hazaérkezvén az ellenségtől, az ajtót benyitja
+hitveséhez, hát már a két kopó erősen megtámadta, min ő igen
+elszomorodott s hitvesét, méltatlan büntetéssel, bivalbőrbe varratá, s a
+templom eleibe kitéteté. – Mond a király: abban igazságod van, fiam,
+Jankalovics. – A két aranyhajú gyermeket, folytatá Jankalovics, kifogta
+a fekete tenger partján lakozó molnár s fel is tartotta, s azon
+megismerheti a felséges király ártatlan hitvesét és két aranyhajú
+gyermekét, kikkel én is megismertetem szüléiket. – Köszönöm mond a
+király, hogy ezt a jót tetted velem, hitvesemmel és gyermekeimmel.
+
+És vagy volt oly mulatság vagy soha; de volt ám akkor, midőn
+Jankalovicsnak két nagy szarva támadott s az egyikre ölti a vén banyát,
+a másikba leányát, és elment ezen két neki igért lélekkel.
+
+Igy volt vége a gyermekek bujdosásának, és oztán éltek boldogabb
+napokat.
+
+
+
+
+XI. A HÁROM TANÁCS.
+
+Történt Ugocsa vármegyében Csedreg faluban, hogy egy gazda embernek
+felesége meghalálozott; ők pedig mindketten azt fogadák, hogy akármelyik
+hal meg közűlök hamarébb, a másik megmarad özvegynek holtig. Tehát a
+parasztgazdának meghalván a felesége, ő meg akarta tartani fogadását,
+gazdasszonyra pedig nagy szüksége volt, mert a nélkül igen nehéz a
+gazdaságot folytatni; a fia tíz éves vala, tehát meg nem lehetett
+házasítani; így volt hát gazdasszony nélkül három évig. Ekkor a fia
+tizenhárom esztendős lett, tehát megházasítja egy tizenhét éves
+leánynyal; de a fiu a ki megházasodott, még némelykor elment a
+gyermekekkel játszani. Első az aratás ideje, kimegy a gazda a munkára és
+megparancsolá a menyének, küldene ki férjétől enni; főzött tehát a
+menyecske tejben kását, és odadta férjének, vinné ki az atyjuknak és a
+munkásoknak. Ő tehát elmegy, az étellel, a falun kivül játszanak a
+gyermekek bikát, hivják őt is; letette az ételt és játékba índúlt;
+játszanak, s meg is éheztek, kapják, a kásához ültek és megették. Már
+most gondolja a derék házas ember, hová megyek az üres edénynyel? s
+indúl haza felé, haza is ér; mindjárt kérdezi a felesége: hát oda vitted
+az ételt? – Dehogy vittem, mikor a gyermekek falun kivül elvették és
+megették. – No várj, csak jőjön haza az atyánk, majd megkapod a
+kutyaporciót. – Hazajön a dologból az öreg gazda a munkásokkal, mindjárt
+mondja a menyének: no, édes leányom, miért nem küldöttél enni? – Én
+küldöttem, de a férjem megeteté a falun kivül a gyermekekkel, akikkel
+játszott. – Feleli az öreg gazda: édes menyem, tehát semmi az, ne szólj
+neki felőle. – Másnap ismét dologra megy az öreg gazda a többi
+munkásokkal, ismét meghagyá, hogy ételt küldene a menye; fogadta hogy
+minden bizonynyal fog küldeni; főzött tehát túrós csíkot s parancsolá a
+férjének, hogy vinné ki az atyjuknak az ételt. Elmegy ő az étellel, már
+most föltette magában, hogy pajtásaival játékba nem ered, sem pedig az
+ételt meg nem eteté velök. A falun kivül volt egy erdő amin keresztül
+kellett mennie, beért az erdőbe, a gyermekek pedig, kik pajtásai voltak,
+ismét hivják, hogy menne rigót szedni; elmegy velek, s addig addig
+mászkáltak a fákon, hogy megéheztek, tehát újra megették az ételt, és
+valamin összevesztek, s a mellett hogy a túrós csíkot megették, megis
+verték és a szélkét eltörték. Megy ő már most haza felé sírva, látja a
+felesége hogy sírva jön a férje, kérdezi mi baja volna; feleli hogy a
+gyermekek megették a csíkot, a szélkét eltörték és őt megverték. Akkor
+elővette a felesége és helyesen megverte. Hallotta pedig, hogy szégyen
+ha a feleség megveri férjét; tehát nem is várta az atyja hazajövetelét,
+s elbujdosott.
+
+Megy már ide s tova az országban s egy városba ér, hol egy gazda ember
+lakott, kinek nem volt semmi magzata. Mivelhogy igen szép gyermek volt,
+tehát felfogta őt örökbe és iskolába jártatta. Tanúlt az ífju igen jól,
+s a gazdag embernek nagy öröme lett a felfogadott gyermekben. Jár ő már
+az iskolába huszonhárom éves koráig; ekkor mondja a fogadott apja: fiam,
+elegendő már a te tudományod, tehát már most időd van a házasságra.
+Feleli a legény: kedves atyám, én meg nem házasodhatom. – Miért nem? –
+Azért mert feleségem van, aki miatt elbúcsúztam hazámtól és ide
+vetődtem; mert fiatal koromban meg kellett házasodnom, mivel az atyám
+felesége meghalálozott, ők pedig megfogadták, hogy sem az atyám meg nem
+fog házasodni, sem pedig az anyám férjhez többé nem megy; az anyámnak a
+halála történt hamarább, és az atyám, fogadását meg nem akarván szegni,
+tizenhárom éves koromban megházasított, nekem pedig még akkor is megvolt
+a gyermekekkel való játékra hajlandóságom. Küld egykor ételt a tőlem a
+feleségem az atyámnak és vele dolgozó munkásoknak, én pedig játékba
+estem a gyermekekkel a falun kivül, elfáradtunk és megettük az ételt;
+ekkor csak haza mentem nagy szomorúan, akkor általnézték; másnap is
+küldenek tőlem ételt, de hogy egy erdőn kellett keresztül mennem, ott
+találtam a többi gyermekeket, a kik madarásztak, tehát hívtak ők is
+rigót szedni, reá álltam, a sok járkálásban elfáradtunk és megéheztünk,
+tehát ismét megettük az ételt; evvel haza megyek; itten a feleségem
+kérdezi, hogy elvittem-e az ételt? mondám hogy nem vittem, hanem a
+gyermekek megették és a szélkét is eltörték. Itten előkap a feleségem és
+megver; hallottam pedig, hogy szégyen volna az, ha a feleség férjét
+megveri, tehát azon okból eljövék hazámból és ide jöttem. – Erre feleli
+a fogadott apja: no, fiam, már, tudom, hogy ezután nem ver meg a
+feleséged; itten ad neki pénzt elegendőt az útra, kikisérte mind a
+fogadott apja mind az anyja, és mondották: no, fiam, egyebet nem mondok,
+hanem a járt utat a járatlanért sohase add; ahol szép azaz fiatal
+korcsmárosné és öreg korcsmáros van, vagy pedig fiatal korcsmáros és
+öreg korcsmárosné, soha oly korcsmában meg ne hálj; és az estveli
+haragot hadd reggelre, a reggeli haragot pedig estvére.
+
+Ezt mind jól eszébe tartotta a fiu, ezek után megköszönte minden
+jótéteményeiket és elvált. Megy már ő haza felé, itten előtalál két
+furmányos szekeret, akik meg voltak drága portékával terhelve;
+összeakadván, ezek is azon nemzet voltak ki ő; megszólítá mindjárt a
+magok nyelvén: jó napot, urak. Ezek felelik: jó napot az úrnak; s tovább
+beszélgetnek, hogy hol járt volna. Mondá, hogy itt s itt járt iskolába.
+A furmányos szekereket, mivel igen meg voltak terhelve és lassan mentek,
+el akarta hagyni, de ezek a kereskedők, akik voltak nyolcan, minden
+kocsinál négy-négy és egy-egy kocsis, ló pedig minden kocsiba hét-hét,
+tehát kérték a kereskedők hogy barátság okáért mint földi, maradjon
+velek. Nem bánom, mondá, s felült a szekérre. Mennek, már beestveledett,
+s amint mennek, itten volt egy vak út. Mondák a kereskedők: menjünk ezen
+az úton, hamarább érünk abba a városba. – De, földieim, sohase adjuk a
+járt utat a járatlanért; de nem beszélhette reá őket. No de én nem
+megyek ki a járt útból, mondá, s leszállt a kocsiból és elhagyta őket,
+mondván, hogy majd összetalálkoznak nem sokára. Itten a mint elváltak
+egymástól, leült a legény magányosan, hallja egykor, hogy nagy lárma
+támad az erdő közt, gondolá hogy bizonyosan a kereskedőket valami
+útonállók előlkapták; fegyver levén nála, tehát kapja magát, siet arra
+felé, hol a lárma hallatszott; oda ér, hát látja hogy már kettőt a
+haramiák megöltek; itten közikbe lőtt, elszaladtak a haramiák mindjárt,
+és ő mondá nekik: nem mondám, hogy a járt utat a járatlanért sohase
+adják. – Az igaz. – Visszafordúltak a szekerekkel s mondják a
+kereskedők: no a te jótéteményedért legyen az egyik szekér minden
+portékával együtt tiéd, akár melyiket válaszd magadnak, mind a kettőn
+sok ezer forint áru portékák vannak. Egyikre felült a legény, hogy az
+lesz az övé.
+
+Már most vannak ők mindössze kilencen, mivel kettőt megöltek a haramiák;
+mennek az országúton, elérnek egy vendégfogadót, mindjárt mondják: itt
+kieresztünk, mert itt igen szép korcsmárosné van, és sok ízben már
+megháltunk itt. Feleli a legény aki hozzájok akadott: meghálunk ha nekem
+tetszeni fog. Beszálltak az udvarba, mivel semmi móddal el nem
+beszélhette őket hogy ott meg ne háljanak; a hat kereskedő ágyat
+vettetett magának a szobába, a legény pedig a kocsisával maradt a
+kocsinál, és a kocsi alá csináltatott ágyat magának.
+
+Éjféltájban látja hogy jön az udvarba egy valaki farkasbőr bundában s
+legelőször is a kocsikhoz jött, megköté a lovát és nézi, aludnának-e
+vagy sem. Tették magokat, mintha aludnának; evvel elmegy a farkasbőr
+bundás ember a korcsmárosné ablakára, megzörgette, azonnal mindjárt
+kijött az asszony, s megcsókolták egymást. A ház háta megett volt egy
+szalmakazal, oda hátrahúzódott a korcsmárosné azon emberrel. Itten a
+kocsi alatt fekvő legény felkölt és ment utánok alattomban, látja hogy a
+farkasbőr bundát leveté magáról az ember; itten oda megy és egy jó
+darabot az egyik sarkából elmetsz a késével. Ezt mikor visszafordúlt,
+észre nem vette mindjárt, hogy a bundája szélét elvágták, ezután bemegy
+a korcsmárosnéval az ember a szobába, és egy kevés idő mulva látja hogy
+kijön s felült a lovára. A lovának pedig a füle hegyét is elvágta az ott
+kin fekvő legény, ki az egyik kocsi portékát elnyerte, azért hogy
+megmentette a haramiáktól a kereskedőket. Elmegy tehát a lován a
+farkasbőr bundás ember, nem tudta hogy a lovának a füle el van csípve,
+sem pedig hogy bandájának szárnya el van vágva. Egy két óra múlva lárma
+támad a szobában, sikolt a korcsmárosné, jajgat, hogy megölték legyen a
+férjét a kereskedők. A korcsma körül nagy majorságok voltak, onnan
+mindjárt a lármára összeszaladt a sok ember s megkötözték a kereskedőket
+s bevitték a városba, mely csak egy órányi járás volt onnan. Az asszony
+mondá: hogy ez az úr, a legényre mutatva, ben sem volt a szobában
+kocsisával együtt, tehát elmehet isten hírével. – Magam is bemegyek a
+városba, feleli a legény, és megtudom, mi történik velek. Felült a maga
+kocsijára és elment, a másik kocsit mind a portékával együtt vitték a
+vármegyére.
+
+Elérkezett tehát a vármegyére az ífju legény, kérte mindjárt a vármegye
+urait, vizsgálják meg a dolgot igaz-e vagy sem. Itten mindjárt előhívják
+az asszonyt és a kereskedőket, az asszony erősen mondotta hogy ők
+cselekedték, a kereskedők pedig hogy ártatlanúl szenvedik e gyalázatot.
+Feleli az ífju: én meg fogom mutatni hogy ki ölte meg a korcsmárost; nem
+más hanem azaz ember, aki lóháton jött a korcsmába tizenegy óra után, és
+legelőször is jött engem nézni, aluszom-e a kocsi alatt, én pedig
+aluvónak tettem magamat a kocsisommal együtt; mikor látta hogy aluszom,
+megkopogtatta a korcsmárosné szobaablakát, és az asszony mindjárt
+kijött, itten megcsókolták egymást és hátra mentek a ház háta megett
+levő kazalhoz; az ember leveté magáról a farkasbőr bundát s a szín alatt
+hagyta, én pedig oda mentem és elvágtam az egyik széléből ezt a darabot;
+itt van, nézzék az urak; a lovának a füléből elcsíptem ezt a darabot.
+
+Az idő pedig mintegy ősz tájban volt, tehát hűvös szelek fújdogáltak,
+így tehát sokan voltak az ott jelenlevő urak közül farkasbőr bundában;
+tehát mondá a legény: a mint képzelem, itt lesz az a bunda a melyből
+vágtam, mindjárt illesztem mindenikhez. És ekkor reá találnak, hogy a
+főszolgabíró bundájának a széléből volt ép oly darab elvágva és most ki
+van toldva, és még most is a bélésen látszik mintha vér fecskendezett
+volna reá. Itten mindjárt gyanúba jött a főszolgabíró, tehát, hogy még
+jobban megtudnák a dolog mivoltát, elküldik a darabantokat, néznék meg a
+szolgabíró lovait, s a melyiknek meg volna csonkítva a füle, tehát
+hoznák el. Megtalálták a darabantok a lovat, elhozzák, hát látják hogy
+fris vágás volna a fülén, itten a szolgabírót mindjárt betették a
+korcsmárosnéval együtt, a kereskedőket pedig kieresztették. Megköszönték
+a kereskedők, hogy a haláltól megmenté, neki adták még a másik szekeret
+is kocsistul, kocsisostul, lovastul és portékástul, magok pedig elmentek
+gyalog a városba hová valók voltak.
+
+A fiu is megy a két portékával terhelt szekérrel, eléri a faluját, hol
+atyja és felesége lakott, s beszállt estve felé a korcsmába. Itten
+kérdezi a korcsmárostól: meghálhatok-e itt? – Meg, uram. – Van-e
+elegendő széna, abrak, és étel három személyre? – Fog lenni minden.
+Kifognak, étettek itattak, és magok is vacsoráltak. Itten mond a
+korcsmárosnak: ezelőtt tíz évvel valék e faluban és voltam szállva egy
+ilyen nevezetű embernél, ugyan él-e még? Felele a korcsmáros: kedves úr,
+meghalt már vagy hét esztendeje. – Hát a fia él-e? – Azt nem tudja senki
+hová lett, mert tizenhárom esztendős korában megházasodott, és még mint
+gyermek elment az utcára játszadozni, a felesége pedig már volt tizenhét
+éves; miért miért nem, megverte a felesége a férjét, azóta nem tudja
+senki hová lett. Kérdezi tovább a korcsmárost: ott lakik-e még ahol
+ezelőtt? – Feleli hogy ott. Evvel nem kérdezte a korcsmárost, hogyan
+viselte magát azóta a felesége, hanem csak, kiment, és magához vett két
+pisztolt, és ment a megholt apja házához; itten benéz az ablakon,
+mindjárt megismerte a feleségét, látja hogy az asztalnál egy fiatal
+suhanc nevetkőzik; mindjárt haragra indulván, kapja a pisztolt, fölhúzza
+és agyon akarja lőni. Akkor eszébe jut a fogadott apjának szava, hogy
+mindig jobb az esteli haragot reggelre hagyni, a reggelit pedig estvére,
+tehát leereszti a pisztol szerszámát és visszament a korcsmába. Itten
+ismét kérdezi: hogyan viselte magát azóta az az asszony? – Igen jól. –
+Van-e gyermeke? – Egy van, mert mikor a férje elment, teherben maradt
+tőle. Akkor gondolja magában: de jó hogy eszembe jutott a fogadott apám
+tanácsadása, hogy az estveli haragot hagyjam reggelre, a reggelít pedig
+estvére. Ezek után lefeküdtek, reggel fölkeltek, mondja a korcsmárosnak:
+venne-e annyi időt magának, hogy vele eljönne ahoz a menyecskéhez?
+Feleli a korcsmáros: szívesen, miért ne. – Elmennek. Az asszony meg nem
+ismerte, tehát kérdezi, hogyan van mióta halt meg az öreg, és hogy a
+férje hol van? – Mond az asszony: én igen szerencsétlenül jártam a
+férjemmel, már tíz esztendeje elmúlt mióta semmit sem tudok felőle, hová
+lett; s el kezde sírni. Tovább kérdezi miért ment el innét hazulról? –
+Nem egyebért, hanem ételt küldöttem ki a földre az atyánknak, és ő
+megétette a többi gyerekpajtásaival, így tett két ízben, és hogy a
+szélkét is eltörte, tehát megvertem; akkor elment, azóta se láttam. –
+Akkor kérdi: ugyan megismerné-e ha haza jönne? – Talán csak megismerném,
+feleli, talán nehezen. – No, lásd, én vagyok az, és még sem ismersz el.
+Akkor megölelvén férjét, igen megörűlt az asszony. – Nem sokat
+beszélgetett a fiú, hanem mondja hogy neki dolga volna, az asszony azt
+gondolá hogy megint itt akarja hagyni és sírt keservesen; de ő értésére
+adta, hogy csak általmegy a korcsmába. Befogatott a két portékával
+rakott kocsijába, behajtatott az udvarába; látja a felesége mily
+szerencsés lett az ura, s megújúlt az öröme. Ezek után éltek együtt
+csendességben.
+
+  [Transcriber’s Note:
+
+  Alternative spellings have been retained as they appear in the
+  original.
+
+  List of corrected typographical errors:
+  Page VII,   "Világbiró nagy Mátyás"
+  changed to "Világbiró Nagy Mátyás"
+  Page VII,   "A mostoha anya"
+  changed to "A mostohaanya"
+  Page VII,   "Szegfűhajú János"
+  changed to "Szegfűhaju János"
+  Page 28,   "Elérvén azon residenciához"
+  changed to "Elérvén azon rezidenciához"
+  Page 47,   "Azonben a király"
+  changed to "Azonban a király"
+  Page 51,   "hosszn csendes uralkodása"
+  changed to "hosszú csendes uralkodása"
+  Page 52,   "hasonlókében a csikó"
+  changed to "hasonlóképen a csikó"
+  Page 70,   "elment kiralyatyjához"
+  changed to "elment királyatyjához"
+  Page 85,   "időknek elfolyásábsn"
+  changed to "időknek elfolyásában"
+  Page 92,   "mit nekik mntatott"
+  changed to "mit nekik mutatott"
+  Page 143,   "Mondá a drágonyos"
+  changed to "Mondá a dragonyos"
+  Page 146,   "átok alól magszabadítójának"
+  changed to "átok alól megszabadítójának"
+  Page 153,   "fejér szer-szerszámot"
+  changed to "fejér szerszámot"
+  Page 163,   "Felel a korsmáros"
+  changed to "Felel a korcsmáros"
+  Page 190,   "mikor már megvacsoráltal"
+  changed to "mikor már megvacsoráltál"
+  Page 212,   "Ezuk után elmegy"
+  changed to "Ezek után elmegy"]
+
+
+
+
+
+
+End of the Project Gutenberg EBook of Gaal György magyar népmesegyujtemé
+ye (1. kötet), by György Gaal
+
+*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK GAAL GYÖRGY MAGYAR ***
+
+***** This file should be named 39299-0.txt or 39299-0.zip *****
+This and all associated files of various formats will be found in:
+        http://www.gutenberg.org/3/9/2/9/39299/
+
+Produced by Albert László (This book was produced from
+scanned images of public domain material from the Google
+Books project.)
+
+
+Updated editions will replace the previous one--the old editions
+will be renamed.
+
+Creating the works from public domain print editions means that no
+one owns a United States copyright in these works, so the Foundation
+(and you!) can copy and distribute it in the United States without
+permission and without paying copyright royalties.  Special rules,
+set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to
+copying and distributing Project Gutenberg-tm electronic works to
+protect the PROJECT GUTENBERG-tm concept and trademark.  Project
+Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you
+charge for the eBooks, unless you receive specific permission.  If you
+do not charge anything for copies of this eBook, complying with the
+rules is very easy.  You may use this eBook for nearly any purpose
+such as creation of derivative works, reports, performances and
+research.  They may be modified and printed and given away--you may do
+practically ANYTHING with public domain eBooks.  Redistribution is
+subject to the trademark license, especially commercial
+redistribution.
+
+
+
+*** START: FULL LICENSE ***
+
+THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE
+PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK
+
+To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free
+distribution of electronic works, by using or distributing this work
+(or any other work associated in any way with the phrase "Project
+Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full Project
+Gutenberg-tm License (available with this file or online at
+http://gutenberg.org/license).
+
+
+Section 1.  General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm
+electronic works
+
+1.A.  By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm
+electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to
+and accept all the terms of this license and intellectual property
+(trademark/copyright) agreement.  If you do not agree to abide by all
+the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy
+all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your possession.
+If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project
+Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound by the
+terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or
+entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8.
+
+1.B.  "Project Gutenberg" is a registered trademark.  It may only be
+used on or associated in any way with an electronic work by people who
+agree to be bound by the terms of this agreement.  There are a few
+things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works
+even without complying with the full terms of this agreement.  See
+paragraph 1.C below.  There are a lot of things you can do with Project
+Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this agreement
+and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm electronic
+works.  See paragraph 1.E below.
+
+1.C.  The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the Foundation"
+or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project
+Gutenberg-tm electronic works.  Nearly all the individual works in the
+collection are in the public domain in the United States.  If an
+individual work is in the public domain in the United States and you are
+located in the United States, we do not claim a right to prevent you from
+copying, distributing, performing, displaying or creating derivative
+works based on the work as long as all references to Project Gutenberg
+are removed.  Of course, we hope that you will support the Project
+Gutenberg-tm mission of promoting free access to electronic works by
+freely sharing Project Gutenberg-tm works in compliance with the terms of
+this agreement for keeping the Project Gutenberg-tm name associated with
+the work.  You can easily comply with the terms of this agreement by
+keeping this work in the same format with its attached full Project
+Gutenberg-tm License when you share it without charge with others.
+
+1.D.  The copyright laws of the place where you are located also govern
+what you can do with this work.  Copyright laws in most countries are in
+a constant state of change.  If you are outside the United States, check
+the laws of your country in addition to the terms of this agreement
+before downloading, copying, displaying, performing, distributing or
+creating derivative works based on this work or any other Project
+Gutenberg-tm work.  The Foundation makes no representations concerning
+the copyright status of any work in any country outside the United
+States.
+
+1.E.  Unless you have removed all references to Project Gutenberg:
+
+1.E.1.  The following sentence, with active links to, or other immediate
+access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear prominently
+whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work on which the
+phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the phrase "Project
+Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, performed, viewed,
+copied or distributed:
+
+This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with
+almost no restrictions whatsoever.  You may copy it, give it away or
+re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included
+with this eBook or online at www.gutenberg.org/license
+
+1.E.2.  If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is derived
+from the public domain (does not contain a notice indicating that it is
+posted with permission of the copyright holder), the work can be copied
+and distributed to anyone in the United States without paying any fees
+or charges.  If you are redistributing or providing access to a work
+with the phrase "Project Gutenberg" associated with or appearing on the
+work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1
+through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the
+Project Gutenberg-tm trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or
+1.E.9.
+
+1.E.3.  If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted
+with the permission of the copyright holder, your use and distribution
+must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional
+terms imposed by the copyright holder.  Additional terms will be linked
+to the Project Gutenberg-tm License for all works posted with the
+permission of the copyright holder found at the beginning of this work.
+
+1.E.4.  Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm
+License terms from this work, or any files containing a part of this
+work or any other work associated with Project Gutenberg-tm.
+
+1.E.5.  Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this
+electronic work, or any part of this electronic work, without
+prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with
+active links or immediate access to the full terms of the Project
+Gutenberg-tm License.
+
+1.E.6.  You may convert to and distribute this work in any binary,
+compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any
+word processing or hypertext form.  However, if you provide access to or
+distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format other than
+"Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official version
+posted on the official Project Gutenberg-tm web site (www.gutenberg.org),
+you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a
+copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon
+request, of the work in its original "Plain Vanilla ASCII" or other
+form.  Any alternate format must include the full Project Gutenberg-tm
+License as specified in paragraph 1.E.1.
+
+1.E.7.  Do not charge a fee for access to, viewing, displaying,
+performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works
+unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9.
+
+1.E.8.  You may charge a reasonable fee for copies of or providing
+access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works provided
+that
+
+- You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from
+     the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method
+     you already use to calculate your applicable taxes.  The fee is
+     owed to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he
+     has agreed to donate royalties under this paragraph to the
+     Project Gutenberg Literary Archive Foundation.  Royalty payments
+     must be paid within 60 days following each date on which you
+     prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax
+     returns.  Royalty payments should be clearly marked as such and
+     sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the
+     address specified in Section 4, "Information about donations to
+     the Project Gutenberg Literary Archive Foundation."
+
+- You provide a full refund of any money paid by a user who notifies
+     you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he
+     does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm
+     License.  You must require such a user to return or
+     destroy all copies of the works possessed in a physical medium
+     and discontinue all use of and all access to other copies of
+     Project Gutenberg-tm works.
+
+- You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any
+     money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the
+     electronic work is discovered and reported to you within 90 days
+     of receipt of the work.
+
+- You comply with all other terms of this agreement for free
+     distribution of Project Gutenberg-tm works.
+
+1.E.9.  If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg-tm
+electronic work or group of works on different terms than are set
+forth in this agreement, you must obtain permission in writing from
+both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and Michael
+Hart, the owner of the Project Gutenberg-tm trademark.  Contact the
+Foundation as set forth in Section 3 below.
+
+1.F.
+
+1.F.1.  Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable
+effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread
+public domain works in creating the Project Gutenberg-tm
+collection.  Despite these efforts, Project Gutenberg-tm electronic
+works, and the medium on which they may be stored, may contain
+"Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or
+corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual
+property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a
+computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by
+your equipment.
+
+1.F.2.  LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right
+of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project
+Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project
+Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project
+Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all
+liability to you for damages, costs and expenses, including legal
+fees.  YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT
+LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE
+PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3.  YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE
+TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE
+LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR
+INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH
+DAMAGE.
+
+1.F.3.  LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a
+defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can
+receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a
+written explanation to the person you received the work from.  If you
+received the work on a physical medium, you must return the medium with
+your written explanation.  The person or entity that provided you with
+the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a
+refund.  If you received the work electronically, the person or entity
+providing it to you may choose to give you a second opportunity to
+receive the work electronically in lieu of a refund.  If the second copy
+is also defective, you may demand a refund in writing without further
+opportunities to fix the problem.
+
+1.F.4.  Except for the limited right of replacement or refund set forth
+in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS' WITH NO OTHER
+WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO
+WARRANTIES OF MERCHANTIBILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE.
+
+1.F.5.  Some states do not allow disclaimers of certain implied
+warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages.
+If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the
+law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be
+interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by
+the applicable state law.  The invalidity or unenforceability of any
+provision of this agreement shall not void the remaining provisions.
+
+1.F.6.  INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the
+trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone
+providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in accordance
+with this agreement, and any volunteers associated with the production,
+promotion and distribution of Project Gutenberg-tm electronic works,
+harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees,
+that arise directly or indirectly from any of the following which you do
+or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg-tm
+work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any
+Project Gutenberg-tm work, and (c) any Defect you cause.
+
+
+Section  2.  Information about the Mission of Project Gutenberg-tm
+
+Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of
+electronic works in formats readable by the widest variety of computers
+including obsolete, old, middle-aged and new computers.  It exists
+because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from
+people in all walks of life.
+
+Volunteers and financial support to provide volunteers with the
+assistance they need, are critical to reaching Project Gutenberg-tm's
+goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will
+remain freely available for generations to come.  In 2001, the Project
+Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure
+and permanent future for Project Gutenberg-tm and future generations.
+To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation
+and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4
+and the Foundation web page at http://www.pglaf.org.
+
+
+Section 3.  Information about the Project Gutenberg Literary Archive
+Foundation
+
+The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit
+501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the
+state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal
+Revenue Service.  The Foundation's EIN or federal tax identification
+number is 64-6221541.  Its 501(c)(3) letter is posted at
+http://pglaf.org/fundraising.  Contributions to the Project Gutenberg
+Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent
+permitted by U.S. federal laws and your state's laws.
+
+The Foundation's principal office is located at 4557 Melan Dr. S.
+Fairbanks, AK, 99712., but its volunteers and employees are scattered
+throughout numerous locations.  Its business office is located at
+809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887, email
+business@pglaf.org.  Email contact links and up to date contact
+information can be found at the Foundation's web site and official
+page at http://pglaf.org
+
+For additional contact information:
+     Dr. Gregory B. Newby
+     Chief Executive and Director
+     gbnewby@pglaf.org
+
+
+Section 4.  Information about Donations to the Project Gutenberg
+Literary Archive Foundation
+
+Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide
+spread public support and donations to carry out its mission of
+increasing the number of public domain and licensed works that can be
+freely distributed in machine readable form accessible by the widest
+array of equipment including outdated equipment.  Many small donations
+($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt
+status with the IRS.
+
+The Foundation is committed to complying with the laws regulating
+charities and charitable donations in all 50 states of the United
+States.  Compliance requirements are not uniform and it takes a
+considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up
+with these requirements.  We do not solicit donations in locations
+where we have not received written confirmation of compliance.  To
+SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any
+particular state visit http://pglaf.org
+
+While we cannot and do not solicit contributions from states where we
+have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition
+against accepting unsolicited donations from donors in such states who
+approach us with offers to donate.
+
+International donations are gratefully accepted, but we cannot make
+any statements concerning tax treatment of donations received from
+outside the United States.  U.S. laws alone swamp our small staff.
+
+Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation
+methods and addresses.  Donations are accepted in a number of other
+ways including checks, online payments and credit card donations.
+To donate, please visit: http://pglaf.org/donate
+
+
+Section 5.  General Information About Project Gutenberg-tm electronic
+works.
+
+Professor Michael S. Hart is the originator of the Project Gutenberg-tm
+concept of a library of electronic works that could be freely shared
+with anyone.  For thirty years, he produced and distributed Project
+Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of volunteer support.
+
+
+Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed
+editions, all of which are confirmed as Public Domain in the U.S.
+unless a copyright notice is included.  Thus, we do not necessarily
+keep eBooks in compliance with any particular paper edition.
+
+
+Most people start at our Web site which has the main PG search facility:
+
+     http://www.gutenberg.org
+
+This Web site includes information about Project Gutenberg-tm,
+including how to make donations to the Project Gutenberg Literary
+Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to
+subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks.