diff options
Diffstat (limited to '38852-0.txt')
| -rw-r--r-- | 38852-0.txt | 7748 |
1 files changed, 7748 insertions, 0 deletions
diff --git a/38852-0.txt b/38852-0.txt new file mode 100644 index 0000000..0e93599 --- /dev/null +++ b/38852-0.txt @@ -0,0 +1,7748 @@ +The Project Gutenberg eBook, Eredeti népmesék, by László Arany + + +This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with +almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or +re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included +with this eBook or online at www.gutenberg.org + + + + + +Title: Eredeti népmesék + + +Author: László Arany + + + +Release Date: February 13, 2012 [eBook #38852] + +Language: Hungarian + +Character set encoding: UTF-8 + + +***START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK EREDETI NÉPMESÉK*** + + +E-text prepared by Albert László from page images generously made +available by the Google Books Library Project (http://books.google.com/) + + + +Note: Images of the original pages are available through + the the Google Books Library Project. See + http://books.google.com/books?vid=MqEWAAAAYAAJ&id + + + + + +EREDETI +NÉPMESÉK. + +EREDETI +NÉPMESÉK. + +ÖSSZEGYŰJTÖTTE + +ARANY LÁSZLÓ. + + + + + + + +PEST. +KIADJA HECKENAST GUSZTÁV. +MDCCCLXII. + +Pest, 1862. Nyomatott Landerer és Heckenastnál. + + + + +TARTALOM. + +Lap. + +A vak király 1 +A boltos három lyánya 30 +A czigány fiú 37 +Ráadó és Anyicska 41 +Az aranyhajú herczegkisasszony 83 +Az őzike 100 +A veres tehén 111 +A tündérkisasszony és a czigánylyány 128 +Az ördög-szerető 153 +Jankó és a három elátkozott királykisasszony 163 +Az ördög és a két lyány 176 +A kis malacz és a farkasok 187 +Zsuzska és az ördög 190 +Fehérlófia 202 +A nyelves királykisasszony 216 +Gagyi gazda 220 +Babszem Jankó 232 +Dongó meg Mohácsi 246 +A szomorú királykisasszony 266 +A macska és az egér 270 +A farkas-tanya 273 +Panczimanczi 277 +A hólyag, szalmaszál és a tüzes üszök 285 +A kis gömböcz 287 +Farkas-barkas 290 +A kakaska és a jérczike 295 +A két koszorú 299 +A kóró és a kis madár 305 +A kis ködmön 308 +Iczinke-piczinke 314 +Mért haragszik a disznó a kutyára, a kutya a macskára, a macska az + egérre 316 +Találós mesék 318 +Csali-mesék 326 +Megfejtések 328 + + + + +EREDETI +NÉPMESÉK. + + + + +A VAK KIRÁLY. + +Hol volt, hol nem volt, még az óperencziás tengeren is túl volt, volt a +világon egy vak király. Mindenféle orvosok-doktorok próbálták +meggyógyítani, de mind hiába, egyik se ment semmire. Maga a király +tudott volna ugyan egy orvosságot a szemének, de azt senkinek se mondta +meg hogy mi; akárki kérdezte tőle, csak azt felelte, hogy mihaszna +mondja meg, mikor úgy se tudják megszerezni? + +Volt ennek a királynak három egészen felnőtt legény fia. Ezek egyszer +összebeszéltek, hogy akárhogy-mint, de kitudják az apjoktól, hogy mi az +az orvosság, s megszerzik neki. Bement hát hozzá a legöregebbik, megállt +az ajtóban, elkezdett beszélni, mondván: + +,,Felséges király atyám! én most azért jöttem hogy megkérdezzem felséges +király atyámtól, mitől gyógyulna meg a szeme, mert mi hárman +összebeszéltünk, hogy azt az orvosságot, ha az életünkbe kerül is, +megszerezzük.’’ + +A király erre nem szólott egy szót se; hanem volt előtte az asztalon egy +nagy kés, azt felkapta, úgy vágta a fia felé, hogy alig tudott előle +félreugrani, a kés meg megállott a diófa ajtóban. Erre a királyfi úgy +megijedt, hogy mindjárt kiszaladt a házból. + +Másnap a középső királyfi ment be, de az is épen úgy járt, mint a +bátyja, ez is kiszaladt a szobából. + +Harmadik nap a legfiatalabb királyfin volt a sor; a bátyjai be se’ +akarták ereszteni, hogy ha ők ki nem tudták venni az apjokból, biz’ e’ +se’ sokra megy, de a királyfi nem tágitott, hanem bement. Mikor elmondta +hogy m’ért jött, ehez is hozzá vágta az öreg király a nagy kést, de ez +nem ugrott félre, hanem megállt mint a peczek, kicsibe is mult, hogy +bele nem ment a kés, a sipkáját kicsapta a fejéből, úgy állt meg az +ajtóban. De a királyfi még ettől se’ ijedt meg, kihúzta a kést az +ajtóból, odavitte az apjának. ,,Itt van a kés felséges király atyám, ha +megakar ölni, öljön meg, de elébb mondja meg mitől gyógyulna meg a +szeme, hogy a bátyáim megszerezhessék.’’ + +Nagyon megilletődött ezen a beszéden a király, nemhogy megölte volna +ezért a fiát, hanem össze-vissza ölelte, csókolta. No kedves fiam – +mondja neki – nem hiában voltál te egész életemben nekem legkedvesebb +fiam, de látom most is te szántad el magad legjobban a halálra az én +meggyógyulásomért, (mert a kést is csak azért hajitottam utánatok, hogy +meglássam melyikötök szállna értem szembe a halállal), most hát neked +megmondom, hogy mitől gyógyulna meg a szemem. Hát kedves fiam, +messze-messze a Verestengeren is túl, a hármashegyen is túl lakik egy +király, annak van egy aranytollu madara, ha én annak a madárnak csak +egyszer hallhatnám meg a gyönyörű éneklését, mindjárt meggyógyulnék +tőle; de nincs annyi kincs, hogy od’adná érte az a király, mert annyi +annak az országában az arany-ezüst, mint itt a kavics. + +A mint ezeket a királyfi megértette, kiment a testvéreihez, elmondott +nekik mindent; azok aztán mentek egyenesen az apjokhoz, hogy ők hát most +elmennek azért a madárért, tették magukat rettenetesen, hogy igy hozzák, +ugy hozzák el, ha ezer ördög őrzi is. A legkisebb királyfi is el akart +menni, de a bátyjai nem vitték, hogy biz’ ő utánuk ne csikókodjék, minek +menne el bajnak; aztán meg az öreg király se’ eresztette sehogy se:,,Már +édes fiam te csak maradj itthon én mellettem, segíts egyben-másban öreg +fejemnek, sok már nekem magamnak egy ország gondja; de még meg is +halhatok addig, mig odalesznek, akkor – ha te is elmennél, kire maradna +az ország?’’ + +Hajtott a jó szóra a királyfi, otthon maradt. A bátyjai elindultak nagy +hű-hóval, tizenkét társzekeret megrakattak aranynyal-ezüsttel úti +költségnek, elbúcsúztak az öreg királytól, megigérték neki, hogy egy +esztendő alatt, ha törik, ha szakad, elhozzák az aranytollú madarat, +avval elmentek. + +Eltelt az egy esztendő, de nem jött haza a két királyfi; eltelt a +második is, harmadik is, negyedik is, még se hallatszott semmi hirök. +Már a legifjabb királyfi bizonyosnak tartotta, hogy odavesztek, el is +akart már sokszor indulni utánok, de az apja nem eresztette; hanem mikor +már az ötödik esztendő is vége felé járt, a királyfinak sehogy se’ volt +maradása, hiába volt minden beszéd, nem hallgatott rá, elindúlt. Egy +régi, hűséges szolgát lóra ültetett, maga is lóra ült, ugy fogtak neki a +hosszú útnak. + +Mentek-mendegéltek, hét nap hét éjjel mindig mentek, akkor kiértek az +öreg király országából. A mint kivül voltak a határon, megláttak egy +rongyos csárdát, a királyfi megállt a csárda előtt, a szolgáját beküldte +egy ital borért. A mint az inas nyitotta az ajtót, belátott rajta a +királyfi, látta hogy odabenn tánczol két rongyos ember két korcsmabeli +személylyel, de rájok se’ ügyelt, hanem a mint kihozta az inas a bort, +megitta, avval mentek tovább. + +Már jó ideig mentek ugy, hogy egyik se’ szólt egy szót se, nagysokára +aztán az inas törte meg a nagy hallgatást: + +– Jaj felséges királyfi, mondanék én valamit, ha attól nem félnék, hogy +megharagszik érte. + +– Nem haragszom én csak mondjad. + +– No hát ha rosz néven nem veszi, csak elmondom: látta-e felséged azt a +két rongyos embert, a ki ott tánczolt a csárdában? + +– Láttam ugy hátulról, mikor az ajtót nyitottad, de hát miért kérded? + +– Oh felséges királyfi, mondanám is én, meg nem is. + +– Mondjad no, bolond, hisz nem szoktam én az igazságért megharagudni. + +– Hát amint bementem, megláttam azt a két embert, nagyon ismerősöknek +tetszettek, mindjárt gondoltam valamit, de még se mertem egészen rájok +fogni, megkérdeztem hát a korcsmárostól: ,,Hallja kend, miféle két ember +ez a ki itt tánczol,’’ azt mondja rá a korcsmáros: ,,Jaj jó uram régi +embereim ezek már nekem, királyfiak volnának ezek, valami öt esztendeje +jöttek ide, valami aranytollú madarat kerestek, de hogy nem találták, – +mert biz’ azt még a Verestengeren is túl kellett volna keresni, – kapták +magukat, itt maradtak, azóta mindég itt esznek-isznak, mert volt ezeknek +pénzök vagy tizenkét társzekérrel, de biz’ a már mind elfogyott, alig +van nekik annyi, a mennyivel egy-két hétig megérik.’’ Ez aztán abba’ +maradt, a korcsmáros se beszélt többet, én is eljöttem. + +Nagyon elszomorodott e beszéden a királyfi, elébb nem is akarta hinni, +de az inas úgyséval is erősítette, gondolta hát magában, hogy most nem +tölti az időt, majd visszafelé jövet haza híjja őket. + +Mentek aztán tovább, beértek egy nagy erdőbe, ott az út egy helyen +kétfelé vált, egyik se tudta a járást, elkezdtek tanácskozni, hogy merre +menjenek. A mint ott tanácskoznak, egyszer, – mintha csak a föld alól +bútt volna ki, vagy az égből cseppent volna, – ott termett egy szép nagy +róka. A királyfi a mint meglátta, nyult a nyila után hogy majd meglövi, +hát, uramfia, – tán nem is hinnék kendtek, ha nem mondanám, – megszólalt +a róka emberi nyelven: + +– No felséges királyfi hát eltévedtek, vagy min tanácskoznak? + +– Hiszen nem tévedtünk épen el – felelt neki a királyfi, – hanem azt +csakugyan nem tudjuk, hogy e közül a két út közül melyik visz a +Verestengerhez. Hát miért kérded? + +– Csak azért, mert én útba tudom igazitani a királyfit, tudom a járást +ezen a tájékon. De hát mért mennek a Verestengerhez? + +A királyfi elbeszélte, hogy mi járatban vannak töviről-hegyire; mikor +aztán vége szakadt a beszédjének, megint megszólalt a róka: + +– Bizony nagy munka vár a királyfira, de nem is tudja elvégezni, hacsak +én nem adok tanácsot, azért hát lépjünk egyességre: én segítem a +királyfit jó szóval mindenütt a hol csak szükség lesz rá, ezért aztán +mikor visszajövet hozza a királyfi a sok aranyat, ezüstöt, drágaságot, +(mert tudom hogy hoz) mindenen – de mindenen az utolsó tűig megosztozik +velem. + +A királyfi egy kicsit gondolkozott, de azután gondolta, hogy minek neki +az arany-ezüst, csak a madár legyen meg, hát csak ráállott. Erre a róka +kihúzott a farka végéből hét szál szőrt, od’adta a királyfinak: + +– No felséges királyfi itt van hét szál szőr, ha jártában-keltében +akárhol, akármi baja akad, csak szakítson el egy szálat, én mindjárt ott +termek tanácsot adni. + +Azután megmutatta a róka, hogy melyik út visz a Verestengerhez, jó utat +kivánt a királyfinak, s megint eltünt épen úgy, ahogy jött, mintha csak +a föld nyelte volna el. + +Ment mendegélt a királyfi az inasával, egyszer – nagy sokára – elértek a +Verestenger partjára. A mint a királyfi végig nézett azon a roppant nagy +vizen, elborzadt belé, nem látta se’ szélét, se’ hosszát.,,Oh én +uram-istenem – gondolta magában – hogy megyek én át ezen a nagy vízen, +mikor azt se tudom, melyik a szélessége?’’ Csak akkor jutott eszébe a +róka, mindjárt elszakitott egy szál szőrt; alig hogy elszakitotta, +mintha csak a föld alól bútt volna ki, vagy az égből cseppent volna le, +ott termett a róka: + +– Mi baja van felséges királyfi, tán nem tud átmenni ezen a vizen? + +– Bizony nem én róka pajtás. + +– No azon ne is búsuljon a királyfi egy cseppet se’, itt van három alma, +csak vágjon neki felséged a viznek, úsztasson benne, mig csak birja a +lova, mikor látja, hogy már egészen kifáradt, hajítson a vizbe egy +almát, mindjárt olyan darab szárazföld támad ott, hogy elférne rajta +ezer ember is, azon pihenjen meg, azután menjen tovább, mikor megint +elfárad a lova, megint hajítson el egy másik almát, megint pihenjen meg; +azután harmadszor is csak úgy tegyen. Többet aztán nem mondok. + +Evvel a róka megint eltünt, a királyfi pedig meg az inasa belehajtottak +a vizbe, elkezdtek benne úsztatni. Mikor már majd kidőltek a lovak +alattuk, elhajitott a királyfi egy almát, mindjárt olyan nagy darab +szárazföld termett oda, hogy elfért volna rajta egy regement katona is, +azon megpihentek istenesen, azután megint mentek odább, mikor másodszor +is elfáradtak a lovak, megint elhajitott a királyfi egy almát; +harmadszor megint csak úgy tettek. Mikor már negyedszer is alig tudtak a +lovak úszni, elérték szerencsésen a tulsó partot. Itt aztán gondolkozóba +esett a királyfi, hogy most már hát itt volnának, de merre keressék az +aranytollú madarat? Hiába gondolkozott rajta, megint csak el kellett +szakitani egy szál szőrt. Ott termett megint a róka. + +– No róka pajtás – kérdi a királyfi – hol találjuk most már meg az +aranytollu madarat? + +– Hát látja-e felséged amott messzire csillámlani azt az arany palotát? + +– Hogy ne látnám! + +– No hát abban lakik az a király, a kié az az aranytollú madár. Öltözzék +fel felséged bő ingbe-gatyába csikósosan, az inasát a lovakkal hagyja +itt, maga menjen oda a palota kertjébe, ott van a kaliczka az arany +madárral egy arany fára felakasztva, azt vegye le, de vigyázzon hogy +valamelyik fához hozzá ne érjen, mert akkor az egész kert megzendül, a +kertészek megfogják felségedet. Ha pedig mégis szerencsétlenül járna, +megfognák, vitesse magát a királyhoz; majd a király kérdi, hogy mert +ahoz a madárhoz nyulni, csak ezt mondja felséged: ,,Hogy ne mertem +volna, mikor széles ez világon, kis Magyarországon nincsen olyan betyár +mint én.’’ Többet aztán nem mondok. + +Ugy tett a királyfi a hogy a róka mondta. Az inasát ott hagyta a +tengerparton, maga felöltözött betyáros ruhába, elindult a palota felé. +Nem ment egyenesen a palotába, hanem elkerült a kert alá; hát a mint oda +ért, elállt szeme-szája, mert még a hátulsó sövénye is a kertnek mind +csupa aranyból-ezüstből volt fonva. A mint kibámulta magát, bemászott +szép csendesen a keritésen, szélylyel nézett a kertben, vigyázta, hogy +hol látná meg az aranytollú madarat? De biz’ azt eleinte meg nem látta +volna ha az orrához ütődött volna is, úgy elvette szeme-fényét a nagy +csillogás-villogás; de hogy is ne! mikor minden fának ezüst volt a +törzse, arany a galya, gyémánt a gyümölcse. Mikor aztán félig-meddig +betelt a nézéssel, elindult a madarat keresni, meg is találta nemsokára, +ott ugrált egy gyémánt kaliczkában, egy ágas-bogas arany fára +felakasztva. A mint meglátta a királyfi, ment egyenesen érte, hogy +levegye; nem volt magasra téve, felérte a földről is, nem kellett érte +felmászni, hanem a mint vette volna le a borjúszáju ing megakadt egy +galyba, megrántotta; erre az egész kert megzendült, mintha ezer meg ezer +haranggal harangoztak volna, a kertészek mindjárt ott termettek, +megfogták a királyfit, vitték egyenesen a királygazdájokhoz: A király a +mint nagy-sok beszéd után megtudta, hogy mi a baj, elkezdte szidni a +királyfit. + +– Hát te akasztófára való hogy mertél arra még csak gondolni is, hogy az +én aranytollú madaramat ellopd? + +– Hogy ne mertem volna! – felelt rá a királyfi hetykén – mikor széles ez +világon kis Magyarországon nincsen olyan betyár, mint én! + +Nagyon megörült ennek a beszédnek a király: + +– No öcsém ha olyan nagy betyár vagy, – van a szomszéd királynak egy +lova, az egész ló ezüstből van, a szőre meg színaranyból, ha te ezt +nekem ellopod, neked adom az aranytollú madarat, meg még ráadásul minden +gyémánt gyümölcsömből egy-egy vékát, aranygalyat meg a mennyit elbirsz. + +Megigérte a királyfi hogy ellopja, ha az életébe kerül is, avval +visszament az inasához a tengerpartra, elszakitotta a harmadik szál +szőrt is. Ott termett a róka megint: + +– No királyfi mi baja van? + +– Hát bizon nekem csak e’ meg e’. Itt elbeszélte, hogy hogy járt az +aranytollú madárral, meg hogy mit igért meg a királynak, utoljára azt is +hozzátette, hogy bizony most már nem tudja, hogy kéne azt a lovat +ellopni. + +– Biz azt, felséges királyfi, felelt a róka, – máskép nem lehet, hanem +felöltözik felséged kocsis ruhába, elmegy ahoz a királyhoz, a kié az a +ló; itt van egy üveg pálinka, ez olyan hogy a ki egy kortyot iszik +belőle, úgy elalszik tőle, hogy az nap, ha csillagot rúgatnak vele se’ +ébred fel. Ezt a pálinkát vigye oda felséged az istállóba, dugja el a +széna közé, a kocsisok megtalálják, megisszák, elalusznak tőle, akkor +aztán a felséged dolga lesz kihozni a lovat, hanem van ott a falra +felakasztva egy gyémánt szerszám, ha azt is el akarja hozni, vigyázzon, +mert vannak azon apró kis csengetyűk, ha azok megszólalnak, felébrednek +a kocsisok, megfogják felségedet. Ha pedig mégis szerencsétlenül járna, +megfognák, csak mondja ennek a királynak is azt, a mit az elsőnek +mondott. Többet aztán nem szólok. + +Evvel eltünt a róka, a királyfi pedig megint úgy tett a mint az mondta +neki. Felöltözött kocsis-ruhába, a pálinkát a zsebébe tette, elindult a +második király palotája felé. A város végéig az inasát is magával vitte, +de már a városba csak maga ment be. Bement a király palotájába, az +istállóba, oda elegyedett a többi kocsisok közé, hát látja, hogy milyen +nagy őrizet alatt van az aranyszőrű, ezüsthúsu ló: egy kocsis rajta ült, +egy a fejét fogta, négy a négy lábát, egy a farkát, tizenkét ember meg +körülállta. Megijedt ettől egy kicsit a királyfi, hanem azért csak +látatlanná tette, addig sündörgött ott előre-hátra, mig egyszer +szerencsésen eldugta az üveg pálinkát a széna közé. Kis idő mulva amint +egyik kocsis adni akart a lónak, megtalálta, kihúzta onnan, +elkurjantotta magát: + +– Nézzétek csak hé, mit találtam! egy nagy üveg pálinkát! bizonyosan +valamelyik szolgáló lopta el, osztán hirtelenében csak ide dugta. Igyuk +meg! + +Erre a többi kocsis is ráállott, adták kézről kézre az üveget, csakhamar +részeg lett valamennyi, eldőlt ki jobbra, ki balra. Erre a királyfi is +hozzáfogott a munkához: a ki a lovon ült azt egy kecskelábra ültette, a +kik a lábát fogták, azokkal a kecskeláb négy lábát fogatta meg, a ki a +fejét fogta, annak egy tuskót adott a markába, a ki meg a farkát, annak +egy nyövet kendert, mikor aztán igy elhelyezte őket, a lovat szépen +kivezette az istállóból; hanem amint körülnézett, meglátta a falon a +gyémánt szerszámot, nagyon megfájult rá a foga, nem tudta ott hagyni, +már ezt, akár élek, akár halok, elviszem, – gondolta magában; le is +vette a falról, hanem amint vitte volna ki az ajtón, hozzáütődött az +ajtófélfához, megcsendült a sok csengő, a kocsisok felébredtek, +megfogták a királyfit. Vitték egyenesen király-gazdájokhoz, elmondták +neki, hogy hogy akart ez a legény lopni. A király elkezdte szidni, ahogy +csak tudta: + +– Hát te imilyen-amolyan akasztófavirág, hogy mertél arra még csak +gondolni is, hogy az én ezüsthúsu, aranyszőrű lovamat ellopd? + +– Hogy ne mertem volna – felelt ennek is nagy hetykén a királyfi, – +mikor széles ez világon, kis Magyarországon nincsen olyan betyár mint +én. + +– No ha olyan nagy betyár vagy, – van a szomszéd királynak egy olyan +szép lánya, hogy szem nem látott még olyat, ha te azt nekem ellopod, +neked adom az aranyszőrű lovat, a gyémánt szerszámot, meg még ráadásul +tiz köböl arany abrakot. + +Jól van; megigérte a királyfi hogy ellopja, avval kiment a város végére +az inasához. Itt megint mit volt mit tenni? el kellett szakitani a +negyedik szál szőrt is. Ott termett a róka: + +– No mi a baj felséges királyfi. + +– Hát csak e’ meg e’. Itt elbeszélte a királyfi hogy már meg +királykisasszonyt kellene neki lopni. + +– No királyfi – mondja a róka, – most öltözzék fel szakács ruhába, +menjen el ahoz a királyhoz, szegődjék be szakácsnak. Délben majd +felséged vigye be a levest, hanem az ajtóban ejtse el. Többet aztán nem +mondok. + +Eltünt a róka megint, a királyfi pedig az inasával ment a harmadik +király országa felé. Mikor ahoz a városhoz értek, a hol a király lakott, +felöltözött a királyfi szakácsruhába, az inasát a város végén hagyta, +maga bement a királyi palotába. Épen kint sétálgatott a király az +udvaron; oda ment hozzá a királyfi: + +– Felséges király én szakács vagyok, azért jöttem hogy beszegődjem +felségedhez, hahogy megfogadna. + +– Jól van fiam én megfogadlak, épen szakácsra van most szükségem; jó +hogy jöttél. + +Beszegődött hát a királyfi szakácsnak, mindjárt is bement a konyhába; +hanem a másik szakács egész délelőtt lármázott rá, mert minden ételt +elrontott. Következett az ebéd ideje, a régi szakács sehogy se’ akarta +megengedni a királyfinak hogy az ételt ő vigye be, de ez addig +könyörgött neki, mig utoljára mégis ráállott. Amint hát vitte volna be a +királyfi a levest, az ajtónál szánt-szándékkal megbotlott, elejtette a +tálat hogy összetört. A királykisasszonynak már akkor megtetszett a szép +legény, mikor belépett, mikor meg a tálat elejtette, mindjárt gondolta, +hogy aligha igazi szakács ez, mert akkor nem lett volna ilyen ügyetlen, +jobban vigyázott volna; amint pedig szedte össze a cserepet, meglátta a +kisasszony az újján az aranygyűrűt, mindjárt gondolta, hogy nem lehet +más, mint valami királyfi. Nem is hagyta abba a dolgot, hanem másnap nem +ment be ebédelni az apjához, a maga szobájába teríttetett két emberre; +azután behivatta az uj szakácsot, ott mindjárt maga mellé ültette, +kérdezte tőle hogy hol vette azt a szép gyürűt? A királyfi elbeszélte +hogy ő nem szakács, hanem egy gazdag király fia, meg mást is mindent, az +egész élete folyását, mindjárt beleszerettek egymásba halálosan. A +kisasszony is elbeszélte, hogy az ő kezét most egy igen-igen gazdag +király kérte meg, de neki nincs kedve hozzá menni, mert már olyan öreg, +hogy a hamut is mamunak mondja, hanem ez az apjának mind nem használ, +erőlteti hogy menjen hozzá;,,Most hát szívem szép szerelme, te az enyim, +én a tied, nincs mást mit tenni, hanem az éjjel szökjünk meg, majd a te +apád országában megesküdhetünk.’’ + +Kapott a királyfi két kézzel a tanácson, mindjárt elhatározták, hogy még +azon az éjszakán, majd ha mindenki lenyugszik a királyi udvarban, +megszöknek, reggelre pedig, ha lehet, – túl teszik magukat a határon. +Evvel a királyfi kiment a kisasszony szobájából, várta az éjfélt; csak +akkor jutott eszébe, hogy neki ezt a kisasszonyt a szomszéd királynak +kell vinni, hogy a lovat megkapja, mert ha azt meg nem kapja, az +aranytollú madár se lesz az övé a nélkül pedig nem akart az apja szeme +elébe menni. Búsult ezen szörnyű módon, már azt is gondolta, hogy érte +se megy a kisasszonyért, de azután eszébe jutott hogy akárhogy lesz, +akármint lesz, el kell neki lopni a kisasszonyt, jobb hát ha most +elszökteti, azután majd tanácsot kérhet a rókától. + +El is szöktette szerencsésen, kimentek a mezőre a királyfi inasához, +ott, – mig az inas a lovakat nyergelte, – a királyfi félre ment, +elszakította az ötödik szál szőrt is. Ott termett a róka: + +– Mi a baj felséges királyfi? + +– Hát bizon most az, hogy nem tudom a királykisasszonytól váljak-e meg, +vagy madár nélkül menjek haza? – mert igy, meg igy áll a dolog. + +– Soh’se’ búsuljon azon a királyfi, majd elintézem én azt, most majd +együtt megyek felségeddel. + +Mentek aztán együtt négyen: a királyfi, a szép királykisasszony, az inas +meg a róka. Mikor ahoz a városhoz értek, ahova a kisasszonyt kellett +volna vinni, a város végén a róka épen olyan szép kisasszonynyá +változott mint az igazi, úgy hogy a királyfi is alig tudta megismerni +őket, a róka-kisasszony mondta az igazinak, hogy csak menjenek az +inassal, nekik most a királyfival egy kis dolguk van, hanem majd utánuk +mennek. Ment aztán a kisasszony tovább, a királyfi pedig a róka +kisasszonyt bevezette a királyi palotába. A király amint meglátta őket, +nyakába borult örömében a királyfinak, össze-vissza csókolta. A királyfi +aztán mondta neki, hogy a kisasszony nagyon el van fáradva, mert egész +éjjel mindig jöttek, adjon neki külön szobát, hadd pihenje ki magát. +Mikor ez megvolt, búcsút vettek egymástól, a királyfi megkapta az +ezüsthúsú, aranyszőrű lovat, a gyémánt szerszámot, meg még ráadásul tiz +köböl arany abrakot, aztán ment az igazi kisasszony után. A város végén +utol is érte, aztán mentek együtt; amint egy darabig mentek, hallott a +királyfi valami dübörgést, hátra néz, hát látja hogy a róka szalad +utánok. + +– Hát te hogy szabadultál meg? + +– Csak ugy hogy kibúttam az ablakon aztán itt vagyok. + +Mentek megint – mendegéltek, elértek ahoz a királyhoz is, a kihez a +lovat kellett volna vinni. Búsult megint a királyfi hogy hogy váljon meg +ettől a szép állattól, de a róka vigasztalta hogy csak bízza őrá, majd +eligazítja ő. Megint előre küldte a kisasszonyt az inassal, meg az +ezüsthúsú, aranyszőrű lóval, maga meg épen olyan ezüsthúsú, aranyszőrű +lóvá változott, úgy hogy maga a királyfi se’ ismerte meg, melyik másik? +Elvezette aztán a királyfi a királyhoz: + +– No felséges király elhoztam az ezüsthúsú, aranyszőrű lovat, hanem ezt +most olyan istállóba kell tenni, a melyiknek nagy ablaka van, mert ez +világossághoz van szokva. + +Ugy tett a király, ahogy a királyfi mondta, azután od’adta neki az +aranytollú madarat, minden gyémánt gyümölcséből egy-egy vékát, meg annyi +aranygalyat a mennyit elbirt; avval elbúcsúztak, a királyfi ment a +kisasszony után. Nem messze a várostól megint utolérte, azután mentek +együtt a Verestenger felé. Alig mentek egy kicsit, megint utolérte őket +a róka, elmondta, hogy megint búcsúzás nélkűl jött el innen is, az +istálló ablakán, avval amint elmondta, eltünt. + +Ment a királyfi a sok drágasággal; mikor már közel voltak a +Verestengerhez, hátra néznek, hát látják hogy jön utánok a három király, +három roppant nagy regement katonával, mert már akkorra észrevették, +hogy megcsalta őket; megijedtek nagyon, nem tudták, mit csináljanak, +csak nagy sokára jutott eszébe a királyfinak hogy elszakítsa a hatodik +szál szőrt. Ott termett a róka, bezzeg most nem kellett neki magyarázni, +hogy mi a baj, meglátta úgy is; hirtelen előkapott három almát, +beleugrott a vízbe, intett a királyfinak hogy menjenek utána. Azok szót +fogadtak, elkezdtek utána úszni. Mikor már a lovak alig-alig birták az +úszást, elhajította az egyik almát, nagy darab szárazföld támadt ott +mindjárt, azon megpihentek, azután mentek odább. Lövöldöztek utánok a +katonák, bele is lőttek egyszer a róka hátába, de az hirtelen bekente +valami írral, mindjárt úgy beforradt hogy a helye se’ látszott meg. +Utánok is próbált úszni egy néhány katona, hanem mikorra odaértek, ahol +ezek először megpihentek, akkorra eltünt a sziget, a sok katona mind ott +veszett. Igy hát, még kétszeri megpihenés után, szerencsésen átértek az +innenső partra. + +Mikor jól kipihenték magukat, megszólalt a róka: + +– No felséges királyfi, már most én rám semmi szüksége, én hát megyek +dolgomra, hanem elébb emlékezzék meg felséged a szerződésre a mit +kötöttünk: hogy ha szerencsésen megjárja az útját, mindenen a mit csak +hoz megosztozunk. + +A királyfi nem ellenkezett, kétfelé mérték a sok gyémánt gyümölcsöt, +arany abrakot, arany galyakat, akkor a királyfi búcsúzni akart, de a +róka azt mondta hogy:,,Nem addig van ám az királyfi! nem úgy alkudtunk +hogy csak az ilyen haszontalanságon osztozunk, hanem úgy hogy +_mindenen_, de _mindenen_.’’ Evvel elővette a róka az aranytollú +madarat, azt kétfelé vágta, azután az ezüsthúsú, aranyszőrű lovat, +legutoljára még a szép kisasszonyt is kétfelé vágta, azt is elosztotta, +mert azt is az úton szerezték együtt. + +A szegény királyfi majd sírva fakadt, mikor látta hogy az egész +fáradozása, vesződése igy vész kárba, de azért a rókának nem szólt, mert +látta, hogy annak van igazsága, csak magára haragudott hogy olyan +szerződésbe bele tudott egyezni. Mikor látta a róka, hogy a királyfi igy +elszomorodott, elnevette magát: + +– Ne búsuljon felséges királyfi, visszaadok én mindent, még az arany +galyakat is, nem is akartam elvenni, csak azt próbáltam meg, hogy ide +engedné-e felséged? most már látom, hogy jó szivű, mert id’adta volna +szó nélkül, mindjárt fel is támasztom én mind a hármat. + +Evvel elővett valamiféle csudafüvet, megkente vele mind a hármat, +mindjárt felelevenedtek, s még hétszerte szebb kisasszony, hétszerte +szebb ló, és hétszerte szebb madár lett belőlök. Mikor épen köszönni +akarta a királyfi a rókának a szívességét, eltünt onnan, mintha a föld +nyelte volna el. A királyfi is hát a kisasszonyt felültette az +ezüsthúsú, aranyszőrű lóra, maga meg az inasa felültek a másik kettőre, +a sok kincset felrakták a nyeregkápába, avval útnak indultak. + +Mentek-mendegéltek, elértek ahoz a városhoz, ahol menet a két öregebb +királyfit találták egy csárdában, hát amint a város közepébe érnek, +látják hogy két rongyos embert akkor visznek akasztani, a sok temérdek +ember meg kiséri; kérdi a királyfi egy embertől, hogy miféle emberek +azok, akiket akasztani akarnak? mi bűnt tettek, hogy felakasztják őket? + +Felelt rá az ember: + +– Jaj felséges királyfi hosszas volna azt elbeszélni. Nem tudom én hogy +hol járnak ezek itt, már több öt esztendejénél hogy itt ebben a városban +csavarognak, de azóta egy szalmaszálat se’ mozditottak odább, semmit se’ +csináltak, hanem egyik korcsmából ki, a másikba be, éjjel-nappal mindig +ettek-ittak, a sok temérdek pénznek keresztül mentek a nyakán, mert +amint a világ beszéli, királyfiak volnának ezek; most hát hogy egy +krajczárjok se’ maradt, rablásra vetemedtek, de ez még nem volt elég, +hanem meg is öltek egy szegény kupecz embert, amint a vásárból jött +volna haza, hogy fel ne adhassa őket, mert rájok ismert. De hiába! a +gonoszságot a tyúk is kikaparja, rájok világosodott, hogy ők tették, +most már lakolnak érte. + +Nagyon elszomorodott ezen a királyfi, megismerte, hogy az az ő két +testvérje, mindjárt ment a birákhoz, kérte őket hogy ilyen gyalázatot +csak még se’ kövessenek el két királyfin, azon felül jól meg is kente +mindegyiket, úgy hogy osztán nagy sokára megkegyelmeztek nekik. Akkor a +királyfi ment egyenesen a testvéreihez, össze-vissza ölelte-csókolta +őket, vett nekik szép ruhát, szép paripát, azután elindultak együtt +mindnyájan haza felé. A királyfi az úton elbeszélte nekik hogy milyen +nehezen, jutott a madárhoz; hogy talált rá a szép kisasszonyra; hogy +szöktette el; meg mindent, a mi csak történt vele; de a bátyjai nagyon +szégyenlették magukat tőle, a szemébe se’ mertek nézni, pedig az csak +úgy szerette őket mint azelőtt. + +Egyszer beértek egy nagy rengeteg erdőbe, mikor a közepén voltak, +megállottak pihenni, leszálltak a lóról, elővették az elemózsiát, ettek. +Mikor jóllaktak, ledőlt a királyfi a mátkája ölébe, elaludt, az is +ráhajtotta ő rá a fejét, az is elszunnyadt, az inas meg félrement egy fa +alá, ott aludt el. Bezzeg nem aludt a két öregebb királyfi, mikor +látták, hogy ezek mind alusznak, összesúgtak-búgtak hogy milyen nagy +szégyen lesz ő rájuk nézve, ha az apjuk megtudja, hogy az öcscsök +mentette meg őket az akasztófától, azt gondolták, hogy egyik roszat a +másikkal le lehet mosni, hát elhatározták, hogy megölik mind a hármat, +otthon aztán azt mondják, hogy ők szerezték meg a madarat. Ugy is +tettek. Legelőször az inashoz mentek, annak levágták a fejét, azután a +királyfit szúrták keresztül; már épen a király kisasszonyt is megakarták +ölni, hanem az felébredt, könyörgött nekik, hogy ne öljék meg, nem mond +ő meg senkinek semmit, nem bánja, ha a legutolsó konyhaszolgálóvá teszik +is, csak az életének kegyelmezzenek. Még a két gonoszszívű, vadállatnál +is vadabb királyfit is meginditotta ez a szép beszéd, megkegyelmeztek az +életének; azután összeszedtek mindenféle drágaságot, a mit az öcscsök +szerzett, az ezüsthúsú, aranyszőrű paripát, az aranytollú madarat, +mindenféle drágaságot, lóra ültek, haza mentek. Volt nagy öröm királyi +apjok házánál, mikor megérkeztek, nagy dáridót csaptak, folyt a bor mint +az árvíz, mindenkinek jó kedve volt az egész háznál, csak egy volt +szomorú, egy volt a ki éjjel-nappal mindig sírt: a szegény +királykisasszony. Kicsapta az a két gonosz királyfi a szolgálók közé, +még azok közt is a legeslegutolsónak tették, hogy csak veszszen el minél +elébb; az apjoknak meg, mikor kérdezte, hogy miféle lány az? azt +felelték, hogy a kaliczkát tartani, a madárra vigyázni fogadták meg. +Mikor pedig az öcscsökről tudakozódott a király, eltagadták, hogy nem +látták soha, azt se’ tudják, hogy elment-e hazulról. Búsult az öreg +király egy kicsit, hanem a két királyfi vigasztalta, hogy majd haza jön +az, de még azóta bizony fele útjára se’ ért, lám ők is mennyi ideig +voltak oda! Azután elbeszélték, hogy jutottak a madárhoz, az aranyszőrű +lóhoz! épen úgy, mint öcscsök elbeszélte, csak a királykisasszony +történetét hagyták ki. + +Hiába volt azonban ott az aranytollú madár, nem segített a királyon +semmit, mert csak úgy jött volna meg a szemevilága, ha az éneklését +hallhatta volna, de a madár, egy kukkanás nem sok, de annyit se +eresztett ki a száján, a fejét a szárnya alá dugta, úgy gurnyasztott +egész nap. Az ezüsthúsú, aranyszőrű lónak se vették semmi hasznát, soha +senkit nem eresztett magához, rúgott-vágott, ha valaki közel akart +hozzá, menni. Összehivatta a király az ország minden bölcs emberét, hogy +fejtsék meg, mi ennek az oka, de hiába! azok se’ mentek semmire, egyik +egyet, másik mást mondott, csak az igazira nem talált rá egyik se. + +Egyszer, mikor épen ott rugdalózott az ezüst ló, az udvar közepén, +nyillott a kisajtó, hát ki jött be rajta? nem más, mint a legkisebb +királyfi meg az inas. A mint belépett az udvarba, ment a ló egyenesen +hozzá, úgy ette a markából az aranyabrakot, azután ment egyenesen a +konyhába, kézen fogta a királykisasszonyt, ment vele a királyi apjához. +Amint belépett az ajtón, odabent volt az aranytollú madár, mindjárt +elkezdett énekelni olyan szépen, hogy a király szemevilága mindjárt +megjött tőle, úgy látott mint akárki más. Akkor a királyfi elbeszélte +neki az egész útja történetét: hogy találta a rókát, hogy lopta a +madarat, a lovat, a királykisasszonyt, hogy mentette meg a bátyjait az +akasztófától, azután elmondta, hogy mikor ott hagyták a bátyjai az +erdőben megölve, ezt a róka hogy hogy nem, megtudta, odament, +feltámasztotta őtet is az inassát is avval a fűvel, a mivel azelőtt már +a kisasszonyt is felelevenítette. ,,Hanem már most édes apám tartsunk +lakodalmat, én a mátkámmal megesküszöm.’’ + +A király e nagy istentelenségen szörnyen megharagudott, a két nagyobb +fiát mindjárt felakasztatta. A legkisebbnek pedig oda adta fele +királyságát, nagy lakodalmat csaptak, a róka is ott volt benne, hanem +azután megint eltünt, csak akkor ment oda, ha szükség volt a tanácsára. + +A királyfi pedig a szép feleségével boldogul élt, mig meg nem halt. + + + + +A BOLTOS HÁROM LYÁNYA. + +Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy boltos, annak volt három +olyan szép lyánya, hogy nem volt párjuk hét vármegyében, de mégis +legszebb, legkedvesebb volt a legfiatalabbik, az apja is legjobban +szerette. + +Lakott azon a vidéken, egy pusztán, egy gazdag gróf, a kihez az a boltos +minden két-három hétben egyszer vitt ki mindenfélét a boltjából, a mi a +háztartáshoz szükséges volt. Egyszer sok pénzt kapott ettől a gróftól, +víg volt nagyon, mikor hazaért kedve kerekedett egy kicsit mókázni a +lyányaival. Oda hívta őket maga mellé, tréfálódzott velök. Egyszer +eszébe jutott, hogy valjon melyik szereti őtet ezek közül legjobban? +Gondolta hogy legjobb lesz megkérdeni. + +– No kedves gyermekeim – szólalt meg – mondjátok meg nekem, szeretném +tudni, melyitek hogy szeret engem? + +A legöregebbik mindjárt a nyakába borult, össze-vissza nyalta-falta: + +– Én úgy szeretem édes apámat, mint a tiszta szín-gyémántot. + +A középső is össze csókolgatta: + +– Én meg úgy szeretem édes apámat, mint a tiszta szín-aranyat. + +Csak a legkisebb nem szólt semmit, az nem borult a nyakába. + +– Hát te édes lyányom – kérdezi az apja – hogy szeretsz engem? + +– Én úgy szeretem édes apámat, mint a szép fehér sót. + +Nagyon megharagudott ezért a boltos, hogy hát őt a legkedvesebb lyánya +csak úgy szereti mint a sót, a miből négy garasért egy fontot adnak! +mondta a lyányának másolja meg a szavát, mondjon mást, de a lyány nem +mondott, hanem még, – hogy látta hogy az apja haragszik, – kiment a +szobából. Akkor a két öregebb testvér, a kik haragudtak a hugokra, mert +szebb is jobb is volt mint ők, – ráestek az apjokra, hogy ezt még se’ +tűrje szó nélkül, ez szörnyűség, hogy szemtől-szembe megmondja hogy a +rongyos sónál nem szereti jobban, utoljára annyira tele beszélték a +fejét, hogy behivatta a lyányát, megmondta neki hogy az ő szeme elől +mindjárt pusztuljon, még látni se’ akarja, ha őtet csak úgy szereti mint +a sót. + +Sírt-rítt a szegény lyány, de nem volt mit tenni, a nénjei is küldték, +hogy csak menjen isten hirével, itt tovább nem tűrik, hát csak elment. +Ment aztán mendegélt, egyszer beért egy nagy rengeteg erdőbe. Nem tudta +a járást, félt bemenni az erdőbe, hogy eltéved, vagy megeszik a +vadállatok, leült szegény az erdő szélén egy mohos fatőre, ott sírdogált +keservesen. Amint ott sír-rí, oda megy egy vén asszony: + +– Ne sírj édes lyányom, tudom én hogy mi a bajod, majd segítek én +rajtad. Látod itt ezt az útat? ezen menj egyenesen, ez átvezet az erdőn, +amint kiérsz, találsz egy grófi palotát, az azé a grófé, a kihez a te +apád is járatos; ott ülj le a kert keritése mellé, majd a kertészek +meglátnak, bevezetnek. Többet aztán nem mondok. + +Evvel a vén asszony eltünt, a lyány pedig megindult azon az úton, a mit +az mutatott neki. Ment-mendegélt, egyszer kiért az erdőből, meglátta a +grófi palotát, oda ment a kert keritése mellé, leült a földre, elkezdett +sirdogálni. Egy kertész épen ott kapálgatott belül a keritésen, az +meghallotta a sírást, oda ment, kinézett a kerítésen, hát majd hogy meg +nem ijedt, mikor a szép kisasszonyt meglátta; volt annak a grófnak egy +szép legény fia, szaladt egyenesen ahoz, odahívta, hogy menjen csak, +nézze, milyen szép kisasszony űl ott a kerítés mellett. A gróf úrfi oda +ment, kinézett a kerítésen, amint meglátta a szép kisasszonyt, mindjárt +halálosan beleszeretett, de meg az is őbele, elmondta neki, hogy hogy +csapták el ártatlanul, hogy került ide, mindent a mi csak vele történt. +A gróf úrfi vezette egyenesen az apjához, anyjához, elmondta nekik, hogy +hogy került a lyány oda, utoljára hozzátette, hogy ő most már ezt, ha +él, ha hal, feleségül veszi. A gróf meg a grófné eleinte tudni se’ +akartak róla, mondták neki, hogy is gondolhat olyat, hogy mikor gróf és +báró kisasszonyok közt válogathat, minden ujjára jut tíz, – ilyen +szegény elcsapott lyányt akar elvenni; de a gróffi mind erre azt mondta +hogy válaszszanak: vagy elveszi a lyányt, vagy megöli magát; úgy hát +nagy sok beszéd után csak beleegyeztek. Mindjárt gyürűt váltott a két +fiatal, el is határozták, hogy egy hónap mulva tartják az esküvőt. + +Eltelt az egy hónap, elérkezett az esküvő napja, ott volt a sok vendég, +köztök a boltos is, csak a vőlegényt meg a menyasszonyt nem lehetett +látni. Bekövetkezett az ebéd ideje is, mindnyájan vígan ültek le az +asztalhoz, elkezdtek enni. Az volt a szokás a gróf házánál, hogy minden +embernek egy kis külön tálban vitték az ételt; a boltos amint a maga +táljából szedett levest, hát csak alig tudta megenni, olyan sótalan +volt, nézett körül só után, de nem volt az egész asztalon; a második +étel még sótalanabb volt, a harmadik meg már olyan volt, hogy hozzá se’ +tudott nyúlni. Kérdezték tőle hogy mért nem eszik? tán valami baja van +az ételnek? amint ott vallatták, eszébe jutott a lyánya, hogy az neki +azt mondta, hogy úgy szereti, mint a sót, elkezdett sírni; kérdezték +aztán tőle, hogy mért sír, akkor elbeszélt mindent, hogy volt neki egy +lyánya, az egyszer neki azt mondta, hogy úgy szereti mint a sót, ő +megharagudott érte, elkergette a házától, lám most látja, hogy milyen +igazságtalan volt iránta, milyen jó a só, ,,de hej ha még egyszer +visszahozná az isten hozzám, majd meg is becsülném, első lenne a +házamnál; meg is bántam én azt már sokszor, de már akkor késő volt.’’ + +Azt mondja rá a gróf: + +– Hát ha most megkerülne a lyánya, megbocsátana-e neki? + +– Meg bizony méltóságos uram, még hálát adnék a jó istennek, hogy +visszaadta. + +Erre a gróf csengetett, kinyílott a szomszéd szoba ajtaja, belépett +rajta az új pár, de a boltos nem ismerte meg a lyányát, úgy megszépült a +grófi ruhában, csak nézett rá, hogy milyen szép teremtés. + +– No hát nem ismeri a menyemet? kérdezte tőle a gróf. + +– Nem én nagyságos uram. + +– Hát tudja meg, hogy ez a maga elcsapott lyánya. + +A boltos azt gondolta, hogy csak tréfálnak vele, de a lyány oda szaladt, +a nyakába borult, össze-vissza csókolta őtet is, a testvérjeit is, de +ezek rá se’ mertek nézni, vádolta őket a lelkiismeret, hogy elcsapatták +azt a jó testvért. Evvel az egész lakadalmi sereg tánczba keveredett, +három nap – három éjjel mindig tartott a lakadalom. + +Hanem a két nagyobb lyányt megverte az igazságos Isten, mert elterjedt a +gonoszságuk hire az egész tájékon, senki se’ merte őket elvenni; vén +lyányok maradtak holtokig. A fiatal gróf pedig a szép feleségével +boldogul élt mig meg nem halt. + + + + +A CZIGÁNY FIÚ. + +Egyszer volt, hol nem volt, volt egy czigány, annak volt egy fia, a +kiről az apja még kis korában megjövendölte, hogy okos, tudós ember +lesz, a feleségével is mindennap kétszer-háromszor összevesztek miatta, +mert az azt mondta, hogy nem lesz biz abból, csak téglavető czigány. + +Mikor már olyan nagy volt a rajkó, hogy a bajusza is kezdett serkedezni, +elküldte az apja deákszót tanulni. Volt az öreg czigánynak egy girhes +lova meg egy taligája, azt eladta, az árát od’adta utiköltségnek. + +Elbúcsúzott a fiú apjától-anyjától, a sok rajkótól, elindult a nagy +útra. Ment – mendegélt hetedhét ország ellen, egyszer meglátott egy +kan-disznót turkálni. + +Elkezdi a czigányfiú: + +–,,Kan is dúr is’’ hm! e bizsony diák só, no lám már tudok egy sót +diákul. + +Megint ment tovább, de mindég azt hajtotta magában hogy:,,Kan is dúr +is’’, hogy el ne felejtse; egyszer meglátott egy inget, amint ki volt +terítve kötélre száradni, a szél meg lógázta. Megint elkezdte magában: + +–,,Kan is dúr is, ing is lóg is’’ hm! bizsony ezs is diák só, no lám már +két sót tudok tudok diákul. + +Megint ment tovább, meglátott egy rákot egy víz szélén mászkálni. +Elkezdte megint mondani: + +–,,Kan is dúr is, ing is lóg is, rák is mász is’’ – a bizs a, na már +három sót tudok diákul. + +Megint ment – mendegélt, meglátott egy bikát amint egy nádkerítésen +törtetett keresztűl. Megint elkezdte mondani: + +–,,Kan is dúr is, ing is lóg is, rák is mász is, bika töri nád is’’ na +isten-utse tudok én már diákul, nem is megyek tovább egy lépést se, +bolond is volnék ha mennék. + +Evvel aztán visszafordult hazafelé, hanem az úton mindég azt a négy szót +hajtotta hogy el ne felejtse. Mikor az apja kunyhójához ért, épen kint +ült a sok rajkó, süttette a hasát a nappal; amint meglátták a bátyjokat, +czigánykerekeztek elébe, körülfogták, egyik jobbról másik balról +rángatta, hogy beszéljen már valamit, de ez nem szólt egyebet, csak azt +a négy szót:,,Kan is dúr is, ing is lóg is, rák is mász is, bika töri +nád is.’’ Elébe ment az öreg czigány is: + +– Hát édes magzsatom ilyen hamar megtanultad a diák sót? his nagyon okos +gyerek vagy te, mondtam én azst mindig, de szólj hát! Hanem biz abból +nem tudott semmit kivenni, mindig csak azt hajtotta hogy:,,Kan is dúr +is, ing is lóg is, rák is mász is, bika töri nád is.’’ Az anyja is +beszélt volna vele, de annak se’ mondott mást; megijedt a czigány +asszony. + +– Na dade – mondta az uranak – beszélj vele ha tudsz, mondtam hogy igy +less, elfelejtette a magyar sót, most már mit csináls vele? + +A czigány is megijedt, hogy csakugyan elfelejtette a rajkó a magyar +szót, elővette az ütött-kopott köpönyegjét, felment a faluházához. Épen +együtt ült a kupaktanács, bement a czigány közibök. + +– Jaj nagyságos birák uraimék – kezdte a szót – van nekem egy fiam, úgy +besíl diákul mint a parancsolat, nem láttak olyat birák uraimék soha, +magyarul se tud, elfelejtette a diák só mellett; most azsírt jöttem, +hogy vegyék be kigyelmetek maguk közsé valamifélének. + +– Hát hogy okosodott meg olyan hirtelen – kérdezte a biró – hisz még a +mult héten is csak úgy járta a rókatánczot az árokparton, mint a többi +rajkó. + +– Jaj nagyságos biró uram, oda volt ám azs diák sót tanulni. + +– No hát hozd fel, hadd lássuk mit tud? + +Elvitte a czigány a rajkót a faluházához, az ott is csak azt kezdte +rá:,,Kan is, dúr is, ing is lóg is, rák is mász is, bika töri nád is.’’ + +A birák csak elnevették magukat, megmagyarázták a czigánynak, hogy mit +tesz az a négy szó, avval elkergették. Elszomorodott a czigány, mert ő +azt gondolta, hogy legalább is viczispány lesz a rajkóból; hanem amint +hazaértek, ki is öntötte rá a mérgét, úgy elverte hogy a kölyök egész +nap bőgött bele. A czigány asszony meg még mérgesítette: + +– Úgy kell dade, úgy kell, már most ló sincs, taliga sincs, a fiad is +csak olyan szamár, mint volt, mondtam is én mindig hogy nem lesz ű +kelmibűl prédikácziós halott. + +Addig-addig mérgesítette az asszony az urát, mig utoljára elővett egy +botot, úgy elverte, hogy még tán most is veri, ha félbe nem hagyta. + + + + +RÁADÓ ÉS ANYICSKA. + +Egyszer, hol volt – hol nem volt, volt a világon egy király, a ki teljes +életében mindig a háborúban, harczban lakott. Már kilencz esztendő óta a +háza tájékán se’ volt, azt se’ tudta hogy mije van otthon. Elhatározta +hát hogy már csak akárhogy – mint teszi szerét, de haza megy, feliratja +mindenét az utolsó tűig, hogy legalább tudja, mit keresett kilencz +esztendő óta. + +Békét kötött hát az ellenséggel három hónapra, avval elindult hazafelé. +Mikor hazaért, összegyűjtötte a sok herczeget, grófot, nagysüvegű tótot, +a sok tanácsosokat, birákat, elmondta nekik, hogy most miért jött haza? +hogy meg akarja tudni, mije van,,,azért hát azt parancsolom, hogy az +országomban mindent az utolsó fa szegig irjatok fel, de úgy hogy ki ne +maradjon semmi az összeirásból.’’ + +Szélylyelmentek az urak, teljesíteni a király parancsát; azalatt maga a +király a feleségével mulatott otthon, a kit már kilencz esztendő óta nem +látott; éjjel-nappal mindig vigadtak, még annak is jó kedve volt, akinek +apját-anyját megölték. + +De nemsokára vége szakadt a nagy mulatságnak, eltelt a három hónap – a +király szabadságideje, menni kellett neki vissza a háborúba. Elbúcsúzott +hát nagy sírások-rívások közt a feleségétől, összegyűjtötte a katonáit, +elindult. + +Ment aztán mendegélt, egyszer beértek egy erdőbe, abban is mentek már +két nap, két éjjel. Harmadik éjszaka amint mennek a szép holdvilágnál, +elibök áll egy ősz-öreg ember, térdig érő galamb-fehér szakállal, a +kezében egy nagy lámpással: + +– Hó megállj! ki vagy? hol voltál? hova mégy? + +– Én vagyok ennek s ennek az országnak királya, otthon voltam a +feleségemnél, felirattam minden vagyonomat, most már semmim sincs, hogy +tudomásom ne volna róla, még az utolsó fa-kanál is mind fel van írva. + +– Jól van hát, ha mindenedet felirattad, igérd meg nekem, hogy a mid +nincs felírva, azt nekem adod. + +– Jól van, megigérhetem, ha tetszik királyi parolámra is fogadhatom, de +tudom hogy nem kapsz semmit, mert semmi se’ maradt ki az összeirásból. + +Megörült az igéretnek az idegen, kicsibe mult hogy ősz-öreg ember létére +el nem kezdett tánczolni. + +– Tudd meg hát hogy én vagyok nagy Tündérországnak híres-hatalmas +királya, a ki mindent tud, a mi a nagy világban történik. Mig otthon +voltál, a feleséged méhében hagytál egy fiugyermeket, ez az, a miről se +tudomásod nem volt, se nincs felírva, azért hát igéreted szerint ez az +enyém, érte megyek tizenkét esztendő mulva, nagy szükségem lesz rá, mert +nincs fiam, csak három lyányom. + +Nagy búba-bánatba esett a király, neki se volt több fia, s ime ezt az +egyet is oda kell adni idegen embernek, a ki se inge, se galléra, nem is +látta soha, aztán csak úgy bolond módra igérte oda neki, fájt ez a +királynak nagyon, de hiába, nem tehetett róla, királyi parolájára +fogadta, oda kellett adni. Megírta a feleségének a nagy +szerencsétlenséget, hogy ő a még létlen gyermeket másnak igérte, azért +majd ha meglesz, kereszteljék Ráadónak, hadd jusson eszökbe – +valahányszor a nevet kimondják – hogy az nem az övék, hogy másnak kell +adni, idegen emberek közé, a hol tán soha se talál apja helyett apát, +anyja helyett anyát, testvérje helyett testvért. + +Rászállott a bánat a királynéra is, de hiába volt minden búslakodas, már +arról nem lehetett tenni. + +Meglett aztán a szép fiu gyermek, meg is keresztelték Ráadónak. Mikor +ugy hat-hét esztendős lehetett, haza került a király is a háborúból; +attól fogva mindig maga tanitotta mindenre: lovagolni, kardot forgatni, +nyillal lőni, hadakozni.,,Legalább ne mondja akihez kerül, hogy semmire +se tanítottuk.’’ + +Nevekedett aztán Raadó szépen. Már elmult tizenkét esztendős, még se +jöttek érte, de elmult tizenhárom is, a tizennegyediknek is a derekán +gázolt, még se volt semmi híre a tündér királynak. Már örült mindenki, +hogy nem viszik el az ifju királyfit, a király nagy dinom-dánomokat +adatott annak az örömére, hogy az övék marad a Ráadó. + +Egyszer, mikor mindenki a legjobban vígadt, jött egy lóhátas ember, nagy +pecsétes levelet adott a király kezébe, a mit a tündér király irt, az +volt pedig az eleje-veleje, hogy küldje Ráadót minél elébb, mert szükség +van rá. + +Elkészítették a szegény királyfit a hosszu útra, egy inast adtak mellé, +– mert csak annyinak volt szabad vele menni, annyit engedett meg a +tündér király – avval útnak eresztették. Az ország határáig elkisérték +apja, anyja, az ország nagyjai, ott aztán elbucsúztak tőle, jó utat +kivántak neki, avval visszamentek haza. + +Ráadó pedig ment lassacskán az inassal járatlan járt utakon Tündérország +felé. Napról napra jobban elgyengült a gyaloglásban, mikor már +Tündérország határához értek, alig birta a lába. Amint beértek a +határon, találtak egy nagy várost, abba bementek, egy nagy palota előtt +leültek a kőpadra pihenni. Ott Ráadó a tenyerébe hajtotta a fejét, +elgondolta hogy milyen szerencsétlen ő, hogy kell neki idegen +országokban bújdosni, ezen annyira elbúsult, hogy kicsibe mult hogy +sírva nem fakadt. Amint igy szomorkodik, egyszer mintha kiáltanák +valahonnan: ,,Ráadó.’’ Hallgatózik jobban, másodszor is kiáltják:,,Ráadó +lelkem gyere fel’’; szét nézett, hát látja, hogy a palotából kiabál neki +egy szép tündér asszony. Ő se mondatja harmadszor, bemegy a palotába, +ott felmegy száz márvány grádicson nézeget szélyel de semmit se’ lát. +Mikor a legfelső kontignáczióba felért, egy pompás szoba nyilt meg +előtte; abba is bement, – királyfi volt, de még olyat soh’se látott, +majd elvette a szeme fényét a nagy csillogás, már majd hogy vissza nem +ment, akkor lépett ki egy másik ajtón a szép tündér menyecske, megfogta +a Ráadó kezét, átvezette 11 szobán, a tizenkettedikben aztán leültette +egy csupa tiszta színaranyból csinált karszékre: + +– Jaj szívem Ráadó, de régen várunk már, de rég itt kellett volna már +lenned, tudom elfáradtál a hosszú útban, jaj pedig még fele útján se +vagy annak a városnak, ahol a tündérkirály lakik, nem is érsz oda tán +esztendeig se, ha csak az én tanácsomra nem hallgatsz. Az én tanácsom +pedig az hogy – látod-e amott azt a tavat? + +– Látom. + +– Nohát majd estére odajön a tündérkirály három szép eladó lyánya hattyú +képében fürdeni, te menj a tópartra, bújj el, majd jön az első hattyu, +leszáll, megrázkódik, leveti a hattyu ruhát, gyönyörű szép lyánynyá +változik, megyen a vízbe, fördik; jön a másik is, leszáll, megrázkódik, +még szebb lyánynyá változik, megyen a vízbe fördik; legutoljára jön a +legszebb, a gyönyörűséges Anyicska, a kinek párját még emberi szem nem +látott, leszáll, megrázkódik, megyen a vizbe, fürdik. Egy darabig ott +fürödnek, azután megint – a hogy jöttek – egymásután kikelnek a vizből, +felveszik a hattyú ruhát, elmennek. Mikor már a két öregebb elment, te +lopd el az Anyicska hattyú ruháját, oda se is add neki, mig meg nem +igéri, hogy elvisz a hátán az apja palotájáig. A többit aztán terád +bizom. Most pedig gyere feküdj le, pihend ki magad, majd ha eljön az +ideje, felköltelek én. + +Ugy tett Ráadó, ahogy a szép tündérasszony mondta, lefeküdt a puha, szép +selyem paplanos ágyba, kialudta magát. Mikor eljött az idő, hogy menni +kellett a tóhoz, felköltötte a szép tündér asszony, még egyszer +megmondta neki, hogy okosan viselje magát, avval elbúcsúzott tőle. + +Ráadó legelőször is az inasát küldte vissza, mert csak magának lehetett +elmenni, azután kiment a tópartra, elbútt egy bokor tövébe, várakozott. +Nem soká kellett neki várni, jött az első hattyú, a legöregebb tündér +királykisasszony, leszállt, megrázkódott, levetette a hattyú ruhát, ment +a vizbe, fürdött, jött a második hattyú, a középső kisasszony is, +leszállt, megrázkódott, levetette a hattyú ruhát, ment a vizbe, fördött. +Legutoljára jött egy gyönyörű piczi kis hattyú, levetette a hattyúruhát, +olyan szép lánynyá változott, hogy hej dehogy lehet még festeni is +párját! Ráadó mindjárt halálig szerelmes lett bele, hirtelenében tán azt +se tudta volna megmondani, hogy fiu-e vagy lyány, úgy elbámult. Anyicska +is levetkőzött, ment a vizbe, fördött. Még egy darabig játszadoztak +együtt, akkor a legöregebb kijött, felvette a hattyúruhát, elment, jött +a második is, felvette a hattyúruhát, elment. Mikor már ezek elmentek, +Ráadó szép csendesen ellopta az Anyicska ruháját, avval megint elbútt. +Jön ki Anyicska a vizből, keresi a ruháját, nem találta sehol, elkezd +sirni, jajgatni: hogy menjen ő most már haza, nincs a hattyúruha sehol! +Erre előjött Ráadó: + +– Ne sírj szivem, lelkem szép Anyicska, itt a ruhád nálam. + +– Isten hozott szerelmem Ráadó, be jó hogy megjöttél, add ide hamar a +ruhám, mert elkésem. + +– Nem adom addig szép Anyicskám, mig nekem fel nem fogadod, hogy engem +szeretsz, holtig hű maradsz hozzám, mert én az élő Istenre meg merek +esküdni, hogy rajtad kivül soha mást nem szeretek; most pedig igérd meg +hogy haza viszel az apád váráig, mert régóta jövök, el vagyok fáradva. + +Mit volt mit tenni Anyicskának, rá kellett mindenre állani, még pedig +hirtelen, mert az apja várába csak őrváltáskor lehetett beszökni, attól +félt hát nagyon, hogy arról elkésik, künn marad, akkor pedig vége! +Beleegyezett hát hirtelen mindenbe, mert ő is megszerette halálosan +Ráadót, ott a tó partján gyürűt váltottak, megölelték, megcsókolták +egymást, megesküdtek mind a ketten, hogy holtig hívek maradnak +egymáshoz. Azután felöltötte Anyicska a hattyúruhát, a hátára vette +Ráadót, repült vele, mint a sebes szél. Útközben megmondta Ráadónak, +hogy úgy viselje magát otthon, hogy senki észre ne vegye, hogy szeretik +egymást, mert akkor elvesztek mind a ketten. + +Mikor már közel voltak a várhoz, letette Anyicska Ráadót, megtanította +hogy a strázsák előtt úgy mutassa, mintha el volna fáradva, hogy ne is +gyanítsanak semmit. Evvel Anyicska berepült a várba, a maga szobájába, +Ráadó pedig oda ment a strázsákhoz, tettette magát, mintha már a lábát +se húzná a nagy fáradtság miatt, hej pedig dehogy nem birta, egy szó nem +sok, de annyi elég lett volna neki az Anyicska szájából, hogy két nap +két éjjel mindig tánczoljon. Oda ment a strázsákhoz, kérdezte hogy +otthon van-e a tündérek hires királya? A strázsák mindjárt megismerték. + +– Jaj be jó hogy itt van kis gazdánk! be régen várjuk már! az öreg +felséges király minden reggel azt kérdezi legelébb hogy még se jött-e +meg? No de heveredjen le erre a lóczára, látjuk hogy el van fáradva, de +hogy is ne, mikor olyan messze útról jön! + +Végig feküdt Ráadó a szép kő padon, el is aludt szép csendesen. Mikor +aztán a tündérkirály felkelt, megtudta hogy ott van, mindjárt hivatta +magához; felköltötték Ráadót, hogy hivatja a király. Felkelt Ráadó, +bement hozzá, a király mindjárt magához ölelte. + +– Jaj kedves fiam be jó hogy megjöttél, be régen várok rád! + +Akkor mindjárt összegyűjtette az ország fő fő embereit, herczegeket, +grófokat, nagy süvegű tótokat, a királyi tanácsosokat, megmondta nekik, +hogy Ráadót ezután ugy tiszteljék mint királyukat, mert ha ő meghal, +arra hagyja az országot, vagy tán azt se várja, hogy meghaljon, hanem +mihelyt egy kicsit meg jön az esze a fiunak, mindjárt átadja neki. + +Meghallotta ezt a vén királyné:,,No várj vén bolond – gondolja magában – +csak menjenek el az urak, majd lesz neked ne mulass; a maga lyányait +számba se veszi, mintha nem is volnának, arra a jött-ment sehonnaira +akarja hagyni az országot, de majd megmutatom én hogy az én lyányaim +elébb valók, hogy én vagyok az úr a háznál.’’ + +A két nagyobb lyánynak is elmondta a királyné, azoknak is nagyon +tetszett ez a beszéd, mert Ráadó mindig csak úgy félvállról beszélt +velök, csak Anyicskának kedvezett, avval beszélgetett mindig. + +Alig oszlott el a sok nép a királyi udvarból, mindjárt neki esett a vén +királyné az urának: + +– Megbolondultál te vén marha! elébb való neked egy pokolból jött-ment +sehonnai a magad gyermekénél! majd megmutatom én, hogy melyik elébb +való, hogy nem lesz itt úr az a kölyök. + +A király csendesítette volna, de az asszony se’ hallott, se’ látott, +dúlt-fúlt mint a veszett állat. Addig még sem bánt oly roszul Ráadóval, +mig meg nem tudta, hogy Anyicskával szeretik egymást, hanem mikor azt +egyszer kihallgatta a kulcslyukon, attól fogva elveszítette volna mind a +kettőt egy kanál vizben, a királyt is mindig szidta, hogy minek tartja +ott azt a korhelyt, semmit se’ csinál, csak a kenyeret fogyasztja. +Egyszer is el kezdett neki beszélni: + +– Ugyan te vén bolond, próbáld meg már mit tud az a kölyök, csináltass +vele valamit, elég régen itt van már, csak ragadhatott volna rá annyi a +mennyi. + +Felhivatta a király Ráadót a maga szobájába, oda vezette az ablakhoz, +megmutatott neki egy nagy erdőt: + +– Látod azt az erdőt fiam Raadó? + +– Látom. + +– No azt nekem holnap reggelre – mikorra felkelek – tövestől-gyökerestől +mind egy szálig kiirtsd; a fája mind fel legyen ölbe vágva, a majorba +behordva, rendbe rakva; a föld fel legyen szántva, felboronálva, bevetve +tiszta búzával, a búza megérjen, le legyen aratva, el legyen nyomtatva, +fel legyen szórva, meg legyen rostálva, hogy mikorra én felkelek, tele +legyen a csűr olyan tiszta búzával, a milyet a galamb hord a fiának, a +lisztjéből pedig friss kalács legyen az asztalon. Elég régen tündérek +közt vagy már, ennyit csak tudhatsz! + +Kibandukolt a szegény Ráadó a szobából; hogy csinálja ő ezt mind meg! +mikor azt se tudja hogy kell hozzáfogni? Ment egyenesen Anyicskához, +elmondta neki a dolgot. Anyicska csak elmosolyodott rajta: + +– Ne búsulj biz ezen egy cseppet se’ szívem Ráadó, ha csak ez a baj, +bízd rám, majd elvégzem én, hanem estére gyere be a szobámba, beszédem +van veled. + +Bement Ráadó, az estét is alig várta; Anyicska elővett egy sípot, azt +megfútta. Annak a sípnak pedig az a tulajdonsága volt, hogy ha Anyicska +belefútt, az egész Tündérország meghallotta a hangját, csak az apja, +anyja és testvérei nem. Amint hát megfútta, mindjárt annyi tündér +termett ott, hogy majd kiverték a ház oldalát. + +– Mit parancsol felséges kisasszony? mit parancsol a mi kedves +kisasszonyunk? + +– Azt parancsolom hogy – látjátok-e amott azt erdőt? + +– Látjuk! látjuk! hogy ne látnánk! – kiabáltak minden felől. + +– No azt az erdőt holnap hajnalra, mire én felkelek, mind kiirtsátok, a +fát felvágjátok ölbe, behordjátok a csűrbe, rendbe rakjátok, a földet +fölszántsátok, tisztabúzával bevessétek, a búza kikeljen, meg is nőjjön, +meg is érjen, azt felarassátok, el is nyomtassátok, meg is rostáljátok, +hogy reggelre tele legyen a csűr olyan tiszta búzával, a milyet a galamb +se hord a fiainak, a lisztjéből pedig friss kalács legyen az asztalon. + +– Értjük értjük, megyünk, meglesz. + +Alig mentek el, hallott a nagy recsegés-ropogás, amint a fákat +vagdalták, a nagy kiabálás: ,,Itt már fel van a fa vágva, csak hordani +kell.’’,,Innen már el van hordva, ide avval az ekével’’ hallott az ökör +hajtás, amint szántottak. ,,Hi-hó, csálé Csákó, hajsz Lombár.’’ Azután +hallatszott, mikor elkezdtek aratni, nyomtatni. Mikor a szóráshoz is +hozzáfogtak mondja Anyicska Ráadónak: + +– Eredj ki már te is lelkem, mindjárt virrad, lendíts valamit, hogy +mikor az apám kinéz az ablakon, lássa hogy te is dolgozol, ne is +gyanítsa, hogy ez nem a te munkád. + +Mikorra kiért Ráadó, már fel is volt szórva, csak szét kellett mérni. +Mikor reggel kitekint a király az ablakon, látja hogy Ráadó hogy sepri a +szérűt, hányja veti idébb-odább a zsákokat, kiabál az embereknek. +Megörül a király, oda hijja a feleségét. + +– No nézd, mennyire ment a fiunk, maga is hogy dolgozik, hogy tud +parancsolni az embereknek. + +– Látom ám! de nem az ő munkája ez, hanem az Anyicskáé, hiszen ha egy +garas ára eszed volna, te is észrevennéd, hogy az csinál helyette +mindent, hiszen éjjel-nappal mindig csak egymást bújják, nem lehet +egyiknek se’ venni semmi hasznát. + +De a király egyik fülén beeresztette, a másikon ki, amit az asszony +mondott; mikor aztán egy kis idő mulva maga Ráadó bevitte neki a frissen +sült párolgó kalácsot, úgy megdicsérte, hogy majd lement a könyökéről a +bőr. + +– Ember vagy fiam Ráadó, máskor is igy végezd el amit rád bizok! + +De a vén királyné nem hagyta abban a dolgot, megint mindig kusztonozta +az urát: + +– Csináltass már valamit megint avval a kölyökkel, vagy neked már itélet +napig elég lesz az az egy munka, a mit minap – de akkor se maga – +csinált! hadd dolgozzon, ne fogyassza hiába a drága kenyeret, ne csapja +reggeltől estig szárán a legyet! + +A király próbálta csendesíteni hogy ne bántsa mindig azt a gyereket, +hisz a se kutya hogy minduntalan uszítsa, dolgozik az eleget, de a +felesége még jobban rákezdte: + +– Hát még pártjokat fogod! még engem hallgattatsz! jobb bizon hogy +dolgoztatsz vele valamit, lássuk mit tud a hires. + +Behivatta a király megint Ráadót; megint mutatott neki az ablakból egy +nagy erdőt: + +– No édes fiam látod azt az erdőt? + +– Látom. + +– Nohát holnap reggelre az a fa mind ki legyen vágva, a derekából boros +hordó készítve, a galyaiból öl fa vágva, behordva a majorba; a töve a +fáknak ki legyen irtva, a föld felásva, beültetve szőlővel, a szőlő meg +is nőjjön, meg is érjen, le is legyen szüretelve, a must meg legyen +forrva, szépen megtisztulva, hogy mire én felkelek, jó bor legyen az +asztalon belőle kóstolónak. + +Megint úgy elment a Ráadó kedve, mintha ketté vágták volna, ment nagy +szomorúan Anyicskához, elpanaszolta neki a dolgot, hogy már ezt mégis +csak lehetetlen megtenni. Anyicska megint csak elnevette magát: + +– Csak soh’ se’ adjon az isten ennél nagyobb bajt, akkor minden jó lesz. +Feküdj le most békességben, majd ha kell, majd felköltelek én. + +Megint megfútta Anyicska a sípot, megint ott termett Tündérországnak +apraja nagyja, hogy még az utczán se’ fértek el: + +– Mit parancsol kis királyné? mit parancsol a mi kedves kis királynénk? + +– Hát azt parancsolom, hogy – látjátok amott azt az erdőt? + +– Látjuk! látjuk! hogy ne látnánk! + +– No azt az erdőt holnap hajnalra mind egy szálig kiirtsátok, a +faderekakból hordókat csináljatok, a galyakat ölbe vágjátok, behordjátok +a majorba; a fatövet mind kiirtsátok, a földet felássátok, szőlővel +beültessétek; a szőlő megnőjjön, háromszor fel legyen kapálva, meg is +érjen, be is legyen szüretelve, a must megforrjon, szépen megtisztuljon, +hogy holnap reggelre, mire én felkelek, kóstoló legyen a borból az +asztalon. + +– Értjük, megyünk, minden meglesz. + +Alig mentek el, hallott megint a nagy recsegés-ropogás, a fák amint +dőltek rakásra, a nagy fúrás-faragás, abroncsozás, gyalulták a dongákat, +abroncsolták össze; az ölfákat hordták be a majorba, rendbe rakták. Már +éjfél tájban hallott a nagy csergés-kelepelés, amint a seregélyeket +hajtották el a szőlőről, azután nem sokára a hordók, kádak döbörgése, +amint szüretre mentek, a szedők danolása, a csőszök lövöldözése. Mikor +pitymallani kezdett, mind be volt a szőlő hordva – tapodva. Ráadó csak +akkor kelt fel, mikor minden az udvarban volt, nosza rajta! ő is elővesz +egy lopótököt, töltögeti a bort egyik hordóból a másikba, szaladgál, +kiáltoz; mikor a legjavában dolgozott, kinézett a király az ablakon, +meglátta a nagy munkában, bizony kicsiben mult, hogy öreg ember létére, +sirva nem fakadt örömében. Hitta ki a feleségét mindjárt, mutatta neki a +fiut: + +– No feleség mégis van kifogásod ellene? + +– Van bizony, neked is volna, ha olyan tökkelütött nem volnál, ha tovább +látnál az orrodnál, ha utána néznél, hogy az a kölyök maga csinálja-e +azt, vagy az a gyönyörűséges mákvirág Anyicska? + +De biz a királytól beszélhetett a felesége akármit, rá se hallgatott; +hanem mikor Ráadó bevitte a kóstolónak való bort, megint úgy +megdicsérte, hogy Ráadó maga is megsokallta. Ezt a dicsérést már aztán +nem tudta a királyné végig hallgatni, szaladt ki a szobából, mint ki az +eszét keresi, ment egyenesen a két nagyobb lyányához tanácskozni, hogy +hogy – mint kellene elveszteni Ráadót. Ott aztán a három szép madár ki +sütötte-főzte hogy mit csináljanak? Ment a királyné megint vissza az +urához. + +– No te vén szamár, azt tegye meg az a kölyök, a mit én mondok neki! Az +ugyan semmi se, de nem segíthet benne neki az a drága lyányod. Annyi az +egész, hogy holnap reggel én kivezettetek három paripát az udvarba, azt +nyergelje meg ha tudja, és kerülje meg mindegyiken a királyi várat. Ha +megteszi jó, ha nem tudja megtenni, fel is út – alá is út, itt olyan +mihaszna emberrel nem etetjük hiába a kenyeret. + +Magához hivatta a király harmadszor is Ráadót: + +– No fiam Ráadó, még egy próbát kell megtenned az anyád kedvéért, ha azt +szerencsésen végbeviszed, többet nem teszlek próbára, mert akkor tudom, +hogy egészen kitanultad a mesterségünket. Ez a mostani dolog abból áll +hogy holnap reggel vezettet ki a feleségem a palota udvarába három tüzes +paripát, azt neked a magad tulajdon kezeddel meg kell nyergelned mind a +hármat, azután minden segítség nélkül – saját emberségedből rájok ülni, +meg kerülni egymásután mindegyiken a királyi várat. Ráadó elnevette rá +magát:,,Ha csak ez a baj, ezt ugyan megteszem, nyergeltem én már meg +olyan lovat is, amit akkor fogtak be a szilaj ménesből!’’ Ment aztán ki +nagy fütyörészve az udvarra, még be se’ akart menni Anyicskához, hanem +aztán mégis csak befordult. + +– No hát most mit parancsolt az apám? + +– Szót se’ érdemel, mindössze csak három lovat kell meglovagolnom, ennek +ugyan kár olyan nagy feneket keríteni, + +– Hej szívem Ráadó te ezt fel sem veszed, pedig ez lesz a legnehezebb, +ebben én se’ tudok segíteni. Tudod-e hogy az a három ló a két néném és +én? egyik tüzesebb mint a másik, ha ezer lelked volna se tudnád őket +megnyergelni, még csak közel se menni hozzájok, mert orrukon szájukon +fújják a lángot. Egyetlen egy módja volna csak, a mivel birni lehetne +velök: ha az apám sarkantyúját felköthetnéd, avval körülkarczolnád +körülöttük a földet, már akkor nem tudnának semmit tenni, megállana +mindegyik mint a bárány; csakhogy azt a sarkantyút éjjel-nappal a +keblében hordja az apám, nem lehet sehogy megszerezni. + +Ugy elment erre a beszédre a Ráadó kedve, mintha nyakon öntötték volna. +El se tudta gondolni, hogy mit csinál majd? Hanem Anyicska mégis +vigasztalta: + +– No majd megpróbálom elcsenni tőle az éjjel ha alszik, ha aztán az +meglesz, gyerekjáték a többi. + +Kibandukolt Ráadó a maga szobájába, leült nagy búsan egy székre, ott +szomorkodott, ha nem szégyelte volna, tán sirt volna is. Hát egyszer +amint ott búsong – szomorkodik, mint a kárvallott czigány, jön ám be +hozzá Annyicska hozza a sarkantyút: + +No lelkem Ráadó, megsegitett az isten, eltudtam lopni, most már csak +arra tanitlak meg, hogy kell vele bánni, aztán minden jól lesz. Hát +mikor majd kivezetik a három lovat, – a két néném, meg engem, – az egyik +mennykőt lehell orrán-száján, a másik tüzes villámot szór, a harmadiknak +egész teste lángot hány, de te avval ne gondolj, menj közel hozzájok, a +melyiket meg akarod nyergelni, karczold körül a sarkantyúval, úgy megáll +mint a fal, tedd rá a nyerget, lovagold körül a várat rajta; azután a +másik kettővel is csak úgy tégy. + +Másnap reggel a király kihirdettette az országban hogy az ő palotájában +mi történik, tele is gyűlt az udvar úgy emberrel, hogy nem esett volna +le egy alma közibök, csak annyi hely maradt üresen, hogy Ráadó a +lovakkal szabadon mozoghasson. Mikor a kitűzött idő eljött, kivezették a +három lovat. Az első – a legöregebb király kisasszony – mennykövet fútt +orrán-száján, kapálódzott, ágaskodott, rúgott, vágott, de Ráadó szép +csendesen körül kanyarította a sarkantyuval, hát – uramfia! úgy láttam +mint most – megállott az a tüzes ló úgy, mintha leszegezték volna, egy +mozdulat nem sok, de annyit se tett, Ráadó könnyű szerrel megnyergelte, +ráült, avval hajrá!,,Majd kitöltöm most rajtad a mérgem a mért vesztemre +törtél’’ – elkezdte sarkantyúzni, hogy a vér csorgott az oldalából mire +vissza kerültek. Mikor leszállott róla, a karikásával még egy nagyot +végig cserdített rajta, avval bekergette az istállóba. Azután a második +lóra – a második király kisasszonyra – került a sor. Ez is szórta +eleinte a tüzes villámot, de mikor ezt is körül kanyaritotta a +sarkantyúval, ez is megállott mint a peczek, ezt is megnyergelte, azután +megnyargalta úgy, hogy az izzadtság dőlt róla mikor visszakerültek, +bekergette ezt is az istállóba. Már csak a harmadik ló – a gyönyörű szép +Anyicska – volt hátra. Ez meg a legtüzesebb volt, hiába! az anyja a vén +gonosz királyné csinálta ki a dolgot, nem tehetett ellene; az egész +teste tüzes lángot hányt, ha kapált a lábával, megnyilt a föld +körülötte, de Ráadó evvel nem gondolt, körül kanyaritotta ezt is a +sarkantyúval, ez is megállt egy álló helyében mozdulatlanul. Ráadó +rátette a nyerget, rá ült, szép lépést megkerülte rajta a várat; mikor +visszaértek, megtörülgette a selyem kendőjével, bevezette szépen az +istállóba, leszedte róla a szerszámot, úgy hagyta ott. + +A vén királynét majd megütötte a guta mérgében, tépte a haját, vagdalta +magát a földhöz, azt gondolta volt a vén gonosz, hogy bizonyosan ott +vesz Ráadó, hát bizony még a kinozta meg az ő kedves lyányait, hogy +megfeküdte mindegyik vagy két hétig. Megesküdött ott mindjárt hogy +akárhogy mint, de elveszíti a két gyermeket, addig meg nem nyugszik, mig +a legkínosabb halálra nem juttatja mind a kettőt. De egy darabig – hiába +volt az eskü – nem tehetett semmit, mert a király nagyon vigyázott a +gyermekekre, nem engedett rajtok semmi igazságtalanságot elkövetni. + +Hanem egyszer levelet kapott a király egy másik országából – mert nem +csak egy országa volt – hogy menjen csak hamar, ott az ellenség, +pusztitja az országot tűzzel-vassal, kergesse el onnan. Búsult a király, +hogy hagyja ott azt a két ártatlan bárányt a farkas körme közt, hogy +bizza a gyermekeket arra a gonosz asszonyra. Mig készült a háborúba, +mindig azon kérte a feleségét, hogy csak addig ne bántsa őket, mig oda +lesz, igérte is az asszony szájjal, hej pedig de mást forgatott az +eszében.,,Menj el csak, majd tudom én mit csinálok, rég lesem már, hogy +elvigyen az ördög valamerre.’’ + +Elbúcsúzott a király egész háza népétől, elindult a tenger sok katonával +az ellenség elébe. + +Alig tette be maga után az ajtót, mindjárt azon kezdte el törni a +felesége az eszét, hogy mi a legkegyetlenebb – legkinosabb halál a +világon, hogy avval végezze ki a gyermekeket. Gondolt is ki egyet: nagy +üstökben olajat forraltatott, hogy majd mikor legjobban zubog, kiönteti +egy nagy kádba, abba aztán belevetteti a két gyermeket. Már előre örült +neki a vén guzsajra való:,,Milyen szép lesz majd nézni, mikor +összezsugorodnak a jó meleg fürdőben, mint a tepertő, tudom nem lesz +többet kedvök ihogni-vihogni egymással.’’ + +El is készittetett már mindent, a nagy kádat kivitette az udvarra, az +olajat is tüzhöz tetette, csak a volt hátra hogy felforrjon. + +De a jó isten nem engedte hogy két ártatlan teremtésen olyan +kegyetlenséget vihessen végbe az az ördög czimborája. Megmondta +Anyicskának az egyik cseléd, – a kire az olaj forralása volt bizva – +hogy mi vár rájok, Anyicska mindjárt magához hivatta Ráadót, elmondott +neki mindent: + +– Hanem most már, lelkem Rázadó nincs mást mit tenni, el kell szökni +valamerre idegen országba, mert itt többet se éjjelünk, se nappalunk, ha +itt maradnánk, elveszítenének. De hát hova menjünk? + +– Azon nem volna mit aggódni – felelt rá Ráadó –; elmegyünk az apám +országába, ugy sincs neki több fia, ott is király leszek én, te meg +királyné, boldogul élünk, mig meg nem halunk; de az itt a baj, hogy hogy +megyünk ki a várból, mikor úgy vigyáz ránk az a vén gonosz anyád, mint a +szeme fényére, és hogy megyünk ki az országból, hogy utol ne érjen? + +– Biz azt magam se tudom – mondja Anyicska – hogy hogy haladunk sebesen, +mert minden mesterségem a kamarában van, oda pedig már nincs idő +kimenni; a várból csak kimehetünk, tudok én egy földalatti utat, hogy +pedig hamarjában észre ne vegyenek, köpök ide az asztalra hármat, azok +majd szólnak háromszor helyettem, addig mi jó egérutat kapunk. + +Ki is mentek szerencsésen a várból, mikor kivűl voltak, a hátára vette +Anyicska Ráadót, repült vele ahogy tudott, de hiába; sebesen nem +mehettek, mert nem volt Anyicskánál semmi mestersége. + +Alig mentek el, elkészűlt a forró olaj fürdő. Beszólott a királyné az +Anyicska szobájába: + +– Anyicska lyányom gyere ki! + +Felelt helyette az egyik nyál: + +– Mindjárt megyek édes anyám, csak hadd keljek föl. + +Vártak – vártak egy darabig, de nem jött senki. Megint beszólott a +királyné. + +– Gyere ki már Anyicska lyányom, ne várass magadra! + +Megint felelt helyette a második nyál: + +– Megyek mindjárt, csak hadd öltözzem fel. + +Vártak egy ideig megint, de megint nem jött senki. Beszólott még egyszer +a királyné: + +– Gyere csak hamar Anyicska lyányom, adok valamit. + +– Mindjárt megyek csak a hajam tűzöm még fel – felelt a harmadik nyál. + +Vártak aztán még egy darabig, hogy nem jött senki, megint bekiáltottak +kétszer-háromszor, de biz ott akár itélet napig kiabálhattak volna, nem +szólott volna senki. Erre aztán betörette a királyné az ajtót, hát nincs +ott senki, csak három nyál az asztalon. Össze csapta a két kezét: + +– No ezek most elszöktek a pokolra valók, hanem tudom merre mentek, majd +visszahozom őket! + +Mindjárt előkapott egy lapátot, ráült, nyargalt utánok, sarkantyúzta a +lapátját, hogy majd megbódult bele, csak hogy utolérhesse őket. + +Anyicska ezalatt jó messze haladt Ráadóval, mentek mentek amint az isten +tudniok adta, egyszer megszólal Anyicska: + +– Jaj Ráadó lelkem, be ég a bal orczám, nézz hátra mit látsz? + +– Nem látok egyebet, csak egy halavány felleget. + +– No az az anyám, észrevette hogy elszöktünk, hanem most már szálljunk +le hamar, én válok egy kápolnává, te meg válj egy remetévé, ha kérdezi +tőled, hogy nem láttál-e erre ilyen s ilyen fiut meg lyányt, mondd hogy +láttál ezelőtt háromszáz esztendővel. + +Alig hogy leszálltak, hogy Anyicska kápolnává, Ráadó remetévé vált, ott +termett a vén asszony. Kérdezi Ráadótól: + +– Ugyan földi nem látott-e erre egy fiut meg egy lyányt? + +– Láttam biz én ezelőtt háromszáz esztendővel, de mi gondom is nekem +akárki fiára, lányára? mit kérdi azt én tőlem? + +A vén asszony még egyszer szélylyel nézett ottan körül, azután +visszafordult.,,Hátha rosszul is néztem meg otthon, ott vannak valahol +elbúva a várban.’’ Haza ment, még egyszer felhányatta a várat, hogy egy +tű nem sok, de annyi se maradt a helyén, de biz azok nem voltak sehol. A +vén asszonyt majd megütötte a guta, akkor jutott eszébe, hogy hisz a +kápolna meg a remete volt a két gyermek, csak vissza kellett volna őket +hajtani, előkapott nagy mérgesen egy pemetét, megnyergelte, elkezdett +vágtatni a két gyermek után. + +Ráadó meg Anyicska ezalatt megint jó darab földet a hátuk megett +hagytak; egyszer megint megszólal Anyicska: + +– Jaj lelkem Ráadó, be ég a jobb orczám, nézz hátra, mit látsz? + +– Nem látok egyebet, mint egy nagy fekete felhőt. + +– No az megint az anyám, most már még dühösebb, hanem szálljunk le +hamar, én válok egy tábla kölessé, te meg válj pásztorrá, állj bele a +tábla kellős közepébe, onnan akármint ijeszget, ki ne mozdulj, ha közel +megy hozzád, üssed a botoddal. + +Alig szálltak le, alig változtak kölessé, meg pásztorrá, megint ott +termett a vén asszony, elkezdte Ráadót édesgetni, csalogatni: + +– Kedves fiam Ráadó, gyere ide, majd meglásd mit adok! + +De Ráadó ki nem mozdult volna semennyiért egy álló helyéböl, hiába volt +minden csalogatás, a vén asszony hogy látta hogy igy nem boldogul, rá +akart ijeszteni; mindenféle oroszlánná, farkassá, kigyóvá változott, de +sehogy ki nem tudta venni Ráadót a helyéből, úgy állt az ott mint egy +karó. Feldühödött erre a vén asszony, neki esett a kölesnek, tépte ki +tövestül az egész táblát. + +– De kutyák most még se’ szabadultok meg, Anyicska a köles, azt kitépem, +haza viszem, megégetem, te Ráadó aztán magadban semmit se tudsz. + +Ki is tépte az egész táblát, de annyi mégis megmaradt, a mennyit Ráadó a +botjával elért, mert oda nem eresztette be, már pedig épen abban a kis +darabban volt Anyicska, a többit vihette a vén asszony, a’ csak gaz +volt. Hátára is szedte mind amit kitépett, felkerekedett vele a +levegőbe, úgy ment, akár csak egy kazal repült volna; amint haza ért, +mind egy szálig rakásra rakta, meggyújtotta maga, közel állott hozzá, +hallgatta hogy mikor hallatszik már az Anyicska sirása jajgatása a tűz +közűl. De biz’ azt hiába hallgatta, elégett a tűz, el is hamvadt, még se +hallott semmit. + +– No szedtevette, ezek megint megmenekültek. Hol van hamar egy gereben, +hadd üljek rá, hadd menjek utánok, hadd hozzam vissza őket. + +Felült egy nagy gerebenre, egy seprűt a kezébe fogott, elkezdett vele +hadonázni, úgy ment mint a forgószél, vagy tán még annál is sebesebben. + +Ráadó meg Anyicska ezalatt megint jó egérutat kaptak, mentek ők is amint +birtak, de mégis megint megközelítette őket a vén királyné, megint +megszólalt Anyicska: + +– Jaj szivem Ráadó, most már az egész orczám ég, nézz hátra, mit látsz? + +Nem látok egyebet, mint egy nagy szélmalom formát erre jőni nagy +sebességgel az égen. + +– No az megint az anyám, most már olyan dühös, a milyen soha se’ volt +életében. Hanem szálljunk le hamar, én válok egy tóvá, te válj egy +ruczává, a tó kellő közepén állj meg, ki ne mozdulj onnan akármivel +csalogat, akármivel ijeszt. + +Leszállottak megint, Anyicska tóvá változott, Ráadó ruczává; alig voltak +evvel meg, ott termett a vén királyné. + +– Hej kutyák már kétszer rászedtetek, de nem szedtek többet rá, nem +szabadultok most meg, tudom azt az egyet. + +Mindjárt sassá változott, elkezdett csapkodni Ráadóra, de sehogy se +tudta elkapni, mindig a viz alá bukott előle, azután vadászszá vált, +lövöldözött a ruczára, de a golyó elől is mindig lebukott, sehogy se +tudta meglőni. Megint feldühösödött hogy csak úgy tajtékzott a szája. + +– Megálljatok! nem menekesztek most meg, ha ezer lelketek van is, +elveszítlek benneteket. + +Evvel egy nagy gődénynyé változott, felszítta az egész tavat, felrepült +vele, mikor ment a levegőben, mintha csak egy rezidenczia ment volna, +olyan volt. Otthon aztán kiöntötte mind a vizet szerte-szélyel, hadd +igya fel a föld, hadd vesszen el közte Anyicska; maga is kiállott oda, +hol legtöbb volt a viz, hogy hallhassa, majd ha sir, jajgat, könyörög, +hogy gyönyörködhessék majd benne, avval az ördögöknek rég eladott +lelkével. De nem engedte meg az isten, hogy az ártatlan síránkozásának +örülhessen, mert mikor a vizet felszítta, Ráadó betakart egy-két +kanálnyit a szárnyával, a közt maradt Anyicska, igy hát akár egy +pocsolyából vitte volna a vizet haza, akár onnan. Mikor mind felszáradt +a viz, látta a vén királyné, hogy megint kárba veszett a fáradsága, +elkezdte a haját tépni, verte a fejét a falba, mint egy eszeveszett +őrült. Azután megnyergelt egy sárkányt, a kezébe kapott egy gereblyét; +eddig is sebesen ment, de az mind semmi volt ahoz, amint most neki +indult, utol is érte a két gyermeket, mindig közelebb – közelebb jutott +hozzájok, már olyan közel beérte őket, hogy a gereblyét is kinyujtotta +hogy majd beleakasztja az Anyicska hajába, de épen akkor kiértek a +Tündérország határán, benn voltak a Ráadó apja országában, ott pedig már +nem volt hatalma a vén királynénak. Mikor látta Anyicska, hogy tovább +nincs mitől félni, egy tanyaistálló mellett – ami ott volt a határnál – +megállott, nézett vissza az anyjára, ki még akkor is ott dühösködött, +ott káromkodott, mintha apját-anyját megölték volna; amint pedig +meglátta hogy megállott Anyicska, elfelejtette hogy kivül van a határon, +szaladt neki nagy dühösen. Anyicska hirtelen kis egérré változott, +bebútt a hidlás alá, Ráadó pedig rá se hederített, csak járkált az +istálló körül tovább, neki ugyan mindegy volt akár jött akár se, mert ha +Anyicskán – a lyányán – volt is egy kis hatalma, őrajta ugyan nem volt +egy szikra se’. A vénasszony amint látta, hogy Anyicska egérré lett, +hirtelen macskává változott, oda állt a repedés mellé, a min az egér +bebútt, várta hogy majd ha kijön, nyakon csípi. De Ráadó se hagyta abban +a dolgot, füttyentett egyet, oda szaladt hat-hét komondor, azokat +ráuszította a macskára, úgy megtépték, hogy bőr is alig maradt rajta. +Mikor aztán a vén királyné megint benn volt a maga határában, felemelte +a két kezét, megátkozta a gyermekeket nagy hangos szóval: + +– No te kutya Anyicska fogjon meg benneteket az anyai átok, hogy ha +valaha csak egy napig, – csak egy óráig nem látjátok egymást, úgy +elfeledkezzék rólad Ráadó, mintha soha nem látott – de még hiredet se +hallotta volna. + +Elszörnyűködött ezen az átkon a szegény Anyicska; ha ez megfogja, ha +elfelejti Ráadó, mit csinál ő idegen országban, ahol senkije, semmije, +még a betevő falatját se’ tudná megszerezni; de Ráadó vigasztalta: + +– Ugyan szívem szép szerelme, hogy tudnálak én téged elfelejteni? hogy +felejthetném el azt a sok jót, a mit velem tettél, de hogy felejthetném +el magad szép személyét is? + +Megvigasztalódott Anyicska, jó kedvvel indultak haza felé. + +Mentek mendegéltek, egyszer aztán beértek abba a városba, ahol a Ráadó +apja lakott. Ott a város végén megfogta Ráadó az Anyicska kezét: + +– No kedves Anyicskám én lelkemnek fele, itt vagyunk az apám városában, +nem is messze az apám palotájától; de most arra kérlek ne gyere fel +velem az apámhoz anyámhoz, ha egyszerre mennénk, vagy hinnék vagy se, +hogy a tündér király lyánya vagy, még valami rosz személynek, +szeretőmnek gondolnának; de igy majd magam felmegyek, elmondok mindent +az apámnak, akkor aztán érted jövünk minden háznépestől, haza viszünk +annak rendje módja szerint, ahogy a mennyasszonyt szokás. Addig maradj +itt a város végén, kiárendálok egy kis házat, egy kis kertet, fogadok +melléd egy szolgálót, megvárhatsz szépen. Mire azt gondolod, hogy tán +már oda értem, akkorra vissza is jövök. + +Beleegyezett Anyicska, kiárendáltak egy kis házat, fogadtak egy +szolgálót, azután elbúcsúztak egymástól. Anyicskának eszébe jutott az +anyai átok: + +– Siess én kedvesem – mondta Ráadónak – mert meg talál fogni az anyám +átka, hogy elfelejtesz, mintha soha hiremet se hallottad volna. De ha +elfelejtenél is, csak azt a gyürüt őrizd meg, amit a tónál adtam, mikor +legelőször láttuk egymást, én is megőrizem a mit tőled kaptam, arról +megismerjük egymást, akármikor találkozunk. + +Ráadó csak nevette a dolgot:,,hogy felejthetné el gerlicze a párját, +legény a kedvesét? Nem eshetik az meg.’’ + +Még egyszer aztán megölelték, megcsókolták egymást, Anyicska bement a +kis árendált házba, Ráadó pedig az apja palotája felé indult. Beért a +szép királyi udvarba, elindult a sok grádicson felfelé, hanem a szíve +mindig jobban jobban elszorult, mintha valami nagy követ tettek volna +rá, mikor aztán belépett az apja szobájába, egyet kóválygott vele a +világ, avval elesett végig a ház földjén, mint egy darab fa. A király +azt gondolta, hogy csak a nagy öröm miatt szédült el, felélesztgette +lassanként. Mikor aztán egészen eszén volt, kérdezték tőle, hogy hogy +jött haza, de nem tudott róla egy árva szót se mondani, se Anyicska nem +jutott eszébe, hogy az hozta haza, hogy az mentette meg a haláltól, de +még az se hogy látta valaha, úgy megfogta a tündér királyné átka, hogy +se ott létéről, se elmeneteléről, se haza jöttéről egy kis szó nem sok, +de annyit se tudott mondani, csak azt tudta hogy nem kell neki többet +elhagyni az apját. A király aztán nem nagyon bánta, ha nem beszél is, +csakhogy otthon marad, nem megy vissza többet, csakhogy lesz kire hagyni +az országot, nem kell idegen kézbe adni. Mindjárt ki is hirdette +országszerte, hogy itthon van a fia, nagy dinom-dánomot csapott, két +nap, két éjjel boldog boldogtalan ingyen ehetett-ihatott a házánál, ami +szemének-szájának tetszett. + +Szegény Anyicska pedig csak várta csak várta Ráadót, de biz az nem ment +felé se; eltelt két nap, eltelt három nap, de csak nem ment, negyedik +nap, aztán beküldte a szolgálóját a városba, hogy mi ujság van a királyi +palota körül, beszélnek-e a királyfiról, meg a mátkájáról? Bement a +szolgáló, de avval a hirrel jött vissza, hogy a királyfiról mindent +lehet hallani, de a mátkájáról senki se tud semmit, azt se tudják van-e, +nincs-e? Búsult szegény Anyicska, mindjárt tudta, hogy az anyja átka +fogta meg Ráadót; attól fogva minden nap beküldte a szolgálóját ujságot +hallani, de biz az soh’se hozott jobb hirt. Egyszer aztán avval ment +haza, hogy azt beszélik, hogy házasodik a királyfi, a szomszéd király +szép lyányát veszi el, az esküvő napja is ki van már tűzve, akkor majd +az országát is átadja az öreg király a fiatalnak, olyan lakodalmat +csapnak, hogy két ország lesz rá hiva. Sirt-rítt Anyicska, nem tudta +mitévő legyen, még csak a’ se volt, aki vigasztalta volna, vagy tanácsot +tudott volna neki adni. Egyszer valami jó gondolatja támadt, de nem +szólt róla senkinek, csakhogy attól kezdve mindig jobb kedve volt. + +Mikor már hivogattak a királyi lakodalomra, egy levelet irt az öreg +királynak, a mibe azt irta meg, hogy itt s itt, ebbe s ebbe a részébe a +városnak, lakik egy fiatal lyány, ki messze földről szakadt ide, az igen +nagyon szeretné megnézni a király lakadalmát, mert még olyant soha se’ +látott, azért ne sajnálja a király meghivatni, se’ nem eszik se’ nem +iszik, csak a sok úri népet, meg a szép menyasszonyt akarja megnézni. A +király mindjárt meghivatta, még pedig nem csak szélyelnézni, hanem +valóságos vendégnek, még meg is izente neki, hogy okvetetlen elmenjen. +Megörült Anyicska a meghivásnak, adott is a vőfélynek olyan pántlikát, +hogy a többi lyányé összevéve se’ ért felényit, amint pedig az elment, +mindjárt hozzá fogott a lakodalmi ruha csináláshoz, a mit magára akart +venni. + +Mikor aztán eljött a lakodalom napja, felöltözött, de olyan ruhába, hogy +Tündérországban se igen látni párját sátoros ünnepkor se, csak elfogta a +cselédje szemefényét. Mire a királyi palotához ért, már ott ugyancsak +szólott a muzsika, úgy tánczoltak, majd leszakadt a ház, még a süketnek +is bokájába ment a szép muzsika. + +Bement Anyicska a tánczolók közé, de mikor meglátták, mindenki megállott +a táncz kellős közepében, úgy bámult rá, mindenki kérdezgette, ki lehet? +ki lehet? de senki se tudott rá felelni. Az öreg király se tudta, hogy +ki lehet, se a felesége, ha magától a lyánytól kérdték, azt mondta, hogy +ő az az idegen, aki kérte a felséges királyt, hogy hivassa meg a +lakodalomra; de a nevét – hogy hogy hívják – ki nem lehetett belőle +venni. Maga Ráadó rajta-rajta felejtette sokszor a szemét, rémlett +előtte, mintha látta volna valahol, de nem tudta hogy hol. Ő is kérdezte +tőle, hogy ki? de ez azt felelte rá, hogy gondolkozzék rajta, találja +ki, sokszor beszéltek már egymással; hanem bizony Ráadó nem tudta +kitalálni, hiába törte az eszét. + +Elkövetkezett a vacsora ideje. Amint vacsorálnak, felszólal egyszer +Anyicska. + +– Felséges király, egy nagy kérésem volna nekem felségedhez: engedjék +meg nekem, hogy hadd ihassam a vőlegény poharából, a mi országunkban az +a szokás, hogy a legények a mennyasszony poharából isznak, a lyányok a +vőlegényéből, én hát az országunkbeli szokást itt is szeretném +megtartani. + +A király szíves örömest megengedte neki, a vőlegény még maga töltött +neki a legdrágább borból, maga vitte hozzá, maga adta neki oda; elvette +Anyicska, felköszöntötte a fiatal házaspárt, azután ivott belőle. Mig +ivott, azt a gyürűt, amit a legelső találkozáskor a tónál kapott +Ráadótól, a szájából beleeresztette a pohárba, úgy adta vissza. + +– No most megiszom a szerelmét – mondja Ráadó, avval felhajtotta a bort, +ami a poharában maradt; hát amint iszik, megcsördül valami a pohárban, +nézi mi az? hát egy gyürű, nézi jobban, megismeri, hogy az az ő gyürűje +volt hajdan, gondolkozik – gondolkozik, kinek adta ő ezt, hát egyszerre +eszébe jutott minden, kiejtette a poharat a kezéből, oda szaladt +Anyicskához, megölelte – megcsókolta: + +– No szivemnek szép szerelme te vagy az én menyasszonyom, nem más, ásó +kapa választ el bennünket egymástól! + +Azután elbeszélte az egész násznép előtt a dolgot, hányszor mentette +őtet meg Anyicska? hogy fogadtak egymásnak örök hűséget még tizenhárom +esztendős korukban; hogy átkozta meg őket a vén királyné? Elbeszélt +mindent, tőviről hegyire, nem hagyott el semmit. Erre aztán az egész +násznép, még maga a menyasszony is azt mondta, hogy ha szeretik egymást, +esküdjenek meg, olyan szép lyánynak, mint az első menyasszony, akad +legény akár minden ujjára száz. + +Ráadó, meg Anyicska kétszer se mondatták maguknak, mindjárt minden +násznépestől mentek a templomba, megesküdtek. Azután még nagyobb +lakodalmat csaptak. + +Mikor legjavában folyt a mulatság, hát ki lép be az ajtón? nem más, mint +az öreg tündér király. Elmondta, hogy megtudott mindent, mikor a +háborúból haza került, hogy milyen kegyetlen volt a vén királyné +hozzájok, mindjárt megharagudott, karóba huzatta, a két lyányát meg +apáczának adta, azok még fiatalok, holtokig csak leimádkozhatják majd +bűnöket. ,,Most pedig fiaim azért jöttem, hogy átadjam nektek minden +országomat, azután holtig nálatok maradjak.’’ + +Erre aztán még jobb kedvök kerekedett, még nagyobb lakodalmat csaptak, +ettek, ittak, mulatoztak, Duna, Tisza, Dráva, Száva mind ott voltak egy +szegletben, egy nagy zsákba betömve, én is ott voltam, ugráltam, +tánczoltam, a zab sarkantyúmmal a zsákot kirúgtam, mind kidőlt a sok +víz; te is ott voltál, majd a vizbe haltál, de én megkaptalak, +üstöködnél fogva ki is rántottalak. Ha ki nem rántottalak volna, +bizonyosan bele haltál volna. + + + + +Az ARANYHAJÚ HERCZEGKISASSZONY. + +Egyszer volt, hol nem volt, még az óperencziás tengeren is túl volt, +volt is, nem is, de csak mégis megkellett annak esni, volt egy fiatal +herczeg, annak volt egy húga, de olyan szép, hogy szem nem látott, fül +nem hallott még olyat. A homlokán nap volt, a mellén hold, a két +orczáján meg két gyönyörű csillag, a szép aranyhaja a sarkát érte ha ki +volt bontva, mikor járkált, aranyfolyosó folyt utána, ha sírt, arany +könyű hullott a szeméből. + +A herczeg sokszor óra-hosszat elgyönyörködött benne, hogy milyen szép; +ebből aztán az lett, hogy addig-addig gyönyörködött, mig bele nem +szeretett. Már pedig hiába szeretett bele, mert testvér testvért +csakugyan nem vehet el, igy hát a herczeg azt gondolta ki, hogy +lefestette magának egy nagy táblára, azt a nyakába akasztotta, elindult, +hogy addig megy, mig egy olyan szép lyányra nem akad, akkor aztán azt +elveszi feleségül, de mig nem talál, mindig bujdosik. + +Ment aztán, mendegélt, hetedhét ország ellen, egyszer beért egy királyi +városba. Nagyon el volt fáradva, meglátott egy palota előtt egy kőpadot, +arra leült pihenni. Az a palota pedig a királyé volt, akkor is ott +nézett ki a király az ablakon, meglátta a szép képpel a herczeget, azt +gondolta, valami képáruló, gondolta, hogy megveszi tőle, leküldte érte +az inasát, felhivatta. Felment a herczeg; a király kérdezte tőle, hogy +miféle kép az? a herczeg elbeszélte, hogy az az ő testvérje, hogy most +azért vándorol, hogy annak párját találjon, de még eddig bizon hiába +esett minden fáradozása. + +A király – aki még maga is csak legény volt, – amint meghallotta, hogy +van olyan élő teremtmény az ég alatt, mint az a kép, mindjárt +elhatározta, hogy ő azt veszi el, akár törik, akár szakad, ha fél +országába kerül is. Meg is mondta a herczegnek is, hogy mit határozott +magában, kérte mennyre-földre, hogy ne menjen most tovább, vezesse +vissza őtet a maga országába, azután majd elmehet – nem bánja – +feleséget keresni. Hajtott a herczeg a jó szóra, visszament a +királylyal. Mikor a palotájához értek, akkor is ott sétált a gyönyörű +kisasszony a kertben, az arany folyosó mindenütt folyt utána, a merre +járt. A király amint meglátta, még jobban beleszeretett, odament hozzá, +elmondta neki, hogy mi járatban van, elmondta, hogy még akkor +megszerette, mikor csak festve látta. A herczegkisasszony is nagyon +megszerette a szép királyfit, mert az is olyan szép volt, hogy +ritkitotta párját, rá is állott az ajánlatára, mindjárt gyürűt +váltottak; azután még egy darabig együtt mulattak, akkor a király +elbucsúzott, elment; marasztalta ugyan a herczeg is, a kisasszony meg +még jobban, de ő azt mondta, hogy már csak elmegy, elkészül a +lakodalomra, meg násznépet is hoz; ,,mert úgy már csak még se’ +esküdhetünk össze, mint két sátoros czigány, hogy lakodalmunk se +legyen.’’ + +Elment hát a király haza, megtette a nagy készületeket a lakodalomra. +Volt neki egy vén boszorkány édesanyja, akiről mind a világ azt +tartotta, hogy minden éjjel a Szentgellért hegyére jár, de el is +lehetett hinni, mert olyan vén volt, hogy tán a mátra talyicskázását is +megérte, a mellett álnok, istentelen volt még a fiához is. Ez a gonosz +vén asszony mikor meghallotta, hogy a fia megházasodott, nagyon +megharagudott érte, mert volt neki egy szobalyánya, aki tudott rá +valamit, annak igérte meg, hogy ha el nem árulja elveteti fiával. Most +hát azon ijedt meg nagyon, hogy a szobalyány megharagszik, besúgja a +gonoszságát, akkor pedig vége neki, hanem mégis lekenyerezte a lyányt, +hogy ne szóljon senkinek, majd fordit ő egyet a dolgon. + +Mikor aztán menni akart a fia a menyasszonyáért, mondta neki, hogy ő is +elmegy, majd a maga hintójában hozza haza. A király még megköszönte +neki, hogy öreg létére az ő kedvéért olyan nagy útra szánja a fejét, hej +pedig ha tudta volna, hogy mi szándékkal indul el az anyja, majd máskép +köszönte volna meg! + +Elindultak hát szép békességben, el is értek a herczeg országába, ott a +fiatal pár megesküdött, olyan lakodalmat csaptak, hogy hét országra +szóllott. A királynak olyan jó kedve volt, hogy madarat lehetett volna +vele fogatni; a feleségét úgy szerette, hogy még a helyét is megfútta, +ahova leült. + +Mikor vége volt a lakodalomnak, elindultak haza felé. A menyasszony a +vén királyné hintójában ült a vén királynéval meg a szobalyányával, a +herczeg, a király és a többi lakodalmas legények pedig a hintó körül +lovagoltak. Mikor már jó messze haladtak, egyszer visszakiáltott a +király a feleségének. + +– Jól betakaródz kincsem, magadra vigyázz, meg ne fázz! + +Hallotta a szép menyasszony, hogy mondott valamit az ura, de nem +értette, hogy mit? kérdezi az anyóssától: + +– Mit mondott az uram? + +– Azt, hogy vágjuk le a hajadat tőből. + +Kért, könyörgött szegény, hogy ne foszszák meg attól a szép hajától, +sirt, hogy csak úgy peregtek le az arany könyűk az arczán, de nem +használt semmit a vén gonosz királynénak, bizony levágta az. + +Megint mentek egy darabig, megint eszébe jutott a királynak, hogy a +felesége vajjon nem hül-e meg? megint visszakiáltott: + +– Jól betakaródz kincsem, magadra vigyázz, meg ne fázz! + +Megint nem értette a menyasszony, megint megkérdezte a napától. + +– Hát most mit mondott az uram? + +– Azt mondta, hogy vágjuk le a két kezed könyökig. + +Sírt, rítt a szegény herczegkisasszony, könyörgött, hogy ne tegyék +nyomorékká, de nem használt semmit, levágták mind a két karját. + +Megint mentek egy darabig; a király elkezdett beszélgetni az országos +dolgokról, abba nagyon belemerült, nem akarta félbe hagyni, hogy a +feleségéhez menjen, hej pedig ha csak sejtette volna is, hogy milyen +kegyetlenséget visznek rajta végbe, oda ment volna, ha az egész országa +égett volna is. De igy megint csak messziről kiáltott vissza: + +– Jól betakaródz kincsem, magadra vigyázz, meg ne fázz! + +– Megint nem értette a menyasszony, megint a napától kérdezte: + +– Hát most mit mondott az a kegyetlen ember? + +– Azt, hogy ássuk ki mind a két szemed! + +Már nem is tudta magát védelmezni, nem volt keze, csak könyörgött, hogy +ne foszszák meg a szeme világától is, olyan szépen rimánkodott, hogy még +a pogány is megszánta volna, csak az a pogánynál is pogányabb vén +asszony nem szánta meg, nem sajnálkozott rajta, kiásatta mind a két +szemét. + +Mig a szemét ki nem ásták, legalább sírhatott a boldogtalan menyasszony, +sírt is annyit, hogy a hintó aljából marokkal lehetett szedni az arany +gyöngyöt, de hogy a szemét kiásták, még csak a se’ volt, amivel sírjon, +csak jajgatott nagy keservesen, hogy más embernek a szíve szakadt volna +meg rajta, de az a vén boszorkány tán még örült neki. + +Egyszer, mikor egy nagy folyó vízen, egy hidon mentek keresztül, megint +hátra szólt a király. + +– Jól betakaródz kincsem, szívemnek fele, magadra vigyázz, meg ne fázz, +mindjárt otthon leszünk már! + +Megint nem értette, megint megkérdezte a napától: + +– Hát most mit mondhatott még a király? + +– Azt mondta, hogy lökjünk bele ebbe a vizbe. + +A boldogtalan menyasszony még megörült neki, hiszen minek is már annak +az élet, a ki vak is, béna is, még koldulni se’ tud már az olyan! Csak +azon könyörgött még, hogy azt engedjék meg, hogy a bátyjától +búcsúzhasson el, de azt se engedték meg, hanem irgalom nélkül belelökték +a vizbe, ahol legmélyebb volt. + +Akkor a vén égetnivaló a levágott arany hajat felrakta a szobalyány +fejére, mintha azé volna, a herczegkisasszony ruháját arra húzta rá, a +szép gyöngyöket, karpereczeket a karjára bidgyesztette; de hiába, rá +rakhatta volna arra a világ minden aranyját, ezüstjét, mégis csak csúnya +maradt volna az. + +Mikor hazaértek, lepattant a király a lováról, szaladt, hogy a feleségét +le vegye a hintóból, hát amint meglátta, hogy mint megcsúnyult, hogy +csak a ruhája olyan, mint eddig volt, mintha csak pofon vágták volna, +úgy eloldalgott onnan. Leszállott aztán a menyasszony, megindult a +palota felé, hát nem folyt utána arany folyosó, csak olyan volt, mint +más közönséges asszony. Nagyon megharagudott ezen a király, elkezdte +szidni a herczeget, hogy őt bolonddá tették, hisz nem foly ez után arany +folyosó, nincs is nap a homlokán, hold a mellén, két csillag a két +orczáján, hisz csak olyan ez, mint más közönséges asszony, még azok közt +is a csunyák közül való. A herczeg hiába mondta, hogy az nem az ő +testvére, hogy a beszédje se’ olyan, hiába fogta kérdőre a vén királynét +is, az még neki állott feljebb, hogy hogy meri őt vádolni! A király meg +se’ hallott, se’ látott, mert hiába! csak úgy van az, akit az isten meg +akar verni, az eszét veszi el; az is vak volt – süket volt, mert nem +hallgatott a herczeg beszédjére, nem látta meg, hogy az nem az ő +menyasszonya, nem gondolta meg, hogy fonnyadt kórót is lehet a szép +virág helyére, szép pohárba tenni, csúnya r....óra is rá lehet a szép +menyasszony ruháját adni. Itt, hiába beszélt a herczeg, megfogták, +meglánczolták, levetették egy sötét tömlöcz fenekére, kigyók-békák közé, +hadd rothadjon ott, hadd egyék meg a csúszó-mászó férgek, a mért a +királyt úgy rá merte szedni. + +Örült a vén királyné mikor a herczeget elhurczolták, mert igy nem +félhetett hogy kitudódjon a gonoszsága.,,A fiam meg – gondolta magában – +majd csak hozzá törődik a feleségéhez, soha se’ tudja meg, hogy e’ volt +a szobalyány.’’ Hej pedig a királynak nem kellett az uj feleség, se’ +testének, se’ lelkének, vele élt ugyan, mert hitet mondott rá, azt pedig +nem akarta megszegni, de azért nem volt felesége, mert soha meg nem +csókolta, soha hozzá nem nyúlt, éjszaka is mindig kettőjök közé fektette +a kardját. + +A nyomorékká lett herczegkisasszonyt pedig vitte a viz szép csendesen +lefelé. Egy öreg halász épen ottan körül halászgatott, egyszer érzi, +hogy valami nagyot ránt a hálóján, megörült neki, hogy valami nagy hal +akadt bele, húzza ki sebesen, hát egy emberformát lát benne, de vakon +is, bénán is. Jó szívű ember volt az öreg halász, megszánta a szegény +szerencsétlent, kihúzta a vizből, haza vitte a kunyhójába, vetett neki +fűből jó puha ágyat, addig élesztgette mindenféle módon, mig lassanként +életre jött, de még azután is soká beszélt félre, sírt, jajgatott, +könyörgött álmában a vén királynénak: ,,Jaj ne vágják le a karom… ne +szúrják ki a szemem… ártatlan vagyok én, nem tettem én semmi roszat!’’ +Az öreg halász tán maga sem tudta volna megmondani, hogy mikor sírt +utoljára, de már erre úgy zokogott, mint a gyermek, biztatta a +herczegkisasszonyt, hogy ne féljen, nem bántja senki; addig addig +biztatgatta, mig utoljára eszére jött. Tudakolta hogy hol van, az öreg +halász megmondta neki, megigérte, hogy ezután ő lesz az ő ápolója; a +kisasszony elbeszélte az egész élete történetét, hogy ismerte meg a +király? hogy indultak útnak? hogy tették nyomorékká? hogy vetették a +vízbe? mindent, mindent a mi csak vele történt. Az öreg halász még +jobban megsajnálta, megigérte neki, hogy ha meggyógyul, haza viszi a +hazájába. + +Ettől fogva aztán szorgalmasan ápolgatta a halász, éjjel-nappal mindig +mellette volt, de gyógyult is a herczegkisasszony szemlátomást, napról +napra mindig jobban lett. Már a haja is megnőtt jó nagyra, csak a keze +és a szeme nem gyógyult, hanem bizott a jó istenben, hogy majd csak +meggyógyítja azt is. + +Egyszer beküldte az öreg halászt abba a városba – mert közel volt +hozzájok, – ahol a király lakott; hogy tudja meg, megházasodott-e a +király, és hogy mi történt a bátyjával? mert ő nem is gondolta, hogy a +vén királyné gonoszsága volt az, nem pedig a királyé. Elment az öreg +halász, megtudott mindent, a mi történt. Haza ment nagy búsan, +elbeszélte, hogy miket hallott, elmondta azt is, hogy a bátyja most is a +tömlöczben kínlódik. Elszomorodott nagyon a herczegkisasszony, sajnálta +a bátyját hogy ártatlanul szenved, de az öreg halász biztatta, hogy majd +jóra fordul e’ még, majd kiderít még az isten mindent. + +Egyszer érezte a herczegkisasszony, hogy mozog valami a fejében, mondja +az öreg halásznak, hogy keressen benne, régen nem fűsülködött már. Nézi +a halász a fejét, hát talál négy kis aranybogarkát, megörült neki, +megfogta, kérdezte hogy mit csináljon vele? A herczegkisasszony mondta +neki, hogy vigye be a városba a királynéhoz, mutassa meg neki, de ha meg +akarja venni, semmiért másért oda ne adja, csak két kezet kérjen érte, +ha nem tudnak adni, hozza vissza. Bement a halász a városba, elment a +királyi palotába, felvezettette magát az öreg királynéhoz, megmutatta +neki a bogarakat, kinálta, hogy vegye meg. + +– Hát mennyiért adná kend? – kérdi a királyné. + +– Pénzért semennyiért felséges király asszony, hanem két asszonyi kézért +od’adom, azt kerítsen felséged. + +Megharagudott a vén királyné, hogy mi bolond beszéd az? hol vegyen ő két +asszonyi kezet? magáét csak nem vághatja le! már majd kihajittatta a +halászt, hanem épen akkor ment be a fiatal királyné. Ez amint megtudta, +hogy miről van szó, mindjárt eszébe jutott, hogy a herczegkisasszony két +levágott keze ott hányódik-vetődik valahol a kamarában a lom közt; +mindjárt szaladt érte, megkereste, od’adta a halásznak. + +Megörült neki az öreg halász, szaladt vele, amint csak birt haza; otthon +a herczegkisasszony még jobban megörült, mindjárt a maga helyére +illesztették mind a két kezet, megkenték valami forrasztó fűvel, úgy oda +ragadt, mintha soha se’ lett volna levágva. + +Már a haja régen megnőtt neki, most már keze is volt, csak még a szeme +hibázott. Mióta a keze meggyógyult, már sokkal jobban volt dolga; +megmosdott, megfürdött, a gyönyörű aranyhaját megfűsülte, befonta, evvel +eltöltötte az időt. Egyszer, mikor fűsülködött, talált megint a fejében +hat kis arany bogarat. Megint beküldte a halásztól a királynénak, de +megmondta neki, hogy oda ne adja egyébért, csak két szemért, akármit +igérnek érte mást. Bement a halász a királyi udvarba, felment a vén +királynéhoz, hogy megint hozott hat kis arany bogarat, ha megvennék. + +– Hát hogy adod? kérdezi a királyné. + +– Pénzért semennyiért felséges király asszony, hanem két szemért, azt +kerítsen felséged. + +Rá kiáltott a vén királyné. + +– Tán megbolondultál, hogy mindég olyanokat kérsz, két kezet, két +szemet! másszor ha idejősz, ebrúdon vettetlek ki. + +Megijedt az öreg halász, el akart menni, de épen az ajtóban találkozott +a fiatal királynéval, mindjárt megismerte a királyné: + +– Mit hoztál öreg, tán megint bogarat? + +– Azt biz én felséges királyné, de a miért adnám, nem ád érte a felséges +királyné, mert nem adom másért, csak két szemért. + +Mindjárt eszébe jutott a királynénak a herczegkisasszony két kiásott +szeme, tudta, hogy annak meg kell lenni valahol a háznál, mindjárt el is +indult keresni, s csakugyan meg is találta a láda fiában. Vitte be nagy +örömmel, od’adta az öreg halásznak, mikor aztán elment, mondta nagy +nevetve a napának, hogy milyen jól jártak evvel a bolond emberrel, hogy +mindig olyan hasznavehetetlen dolgokat kér a kis arany bogarakért, nem +pedig valami drágaságot. + +Az öreg halász pedig a két szemmel szaladt haza felé, mintha kergették +volna; amint haza ért, megkente mind a két szemet forrasztó fűvel, +beillesztette a helyére, úgy oda ragadt, mintha soha se lett volna +kivéve, csak úgy látott vele a herczegkisasszony. Ettől fogva még szebb +lett, mint azelőtt volt; gyakran kijárt a folyó partjára sétálni, amerre +járt, mindenütt arany folyó folyt utána, ha sírt aranykönyű hullott a +szeméből; a nap a homlokán – a hold a mellén – a két csillag a két +orczáján még szebben ragyogott, mint azelőtt. + +De hiába volt meg a régi szépség, csak nem tudott annak a +herczegkisasszony örülni, ha eszébe jutott, hogy a bátyja ártatlanul +szenved, a gyilkosokkal, gyújtogatókkal egy tömlöczbe zárva. Egyszer +eszébe jutott, hogy meg kellene neki látogatni, legalább ha tudná, hogy +ő él, mindjárt enyhülne a szenvedése, kevesebb bánat feküdne egygyel a +lelkén. Megkérte hát az öreg halászt, hogy vezesse el őt ahoz a +tömlöczhöz, ahol a bátyja van, a halász szivesen megtette, elvezette. +Amint ott járkáltak a tömlöcz ablaka körül, lenézett a király a +palotájából, hát látja, hogy épen olyan lyány áldogál ott, mint a milyet +ő elvett: a homlokán nap van, a mellén hold, a két orczáján két gyönyörű +csillag, ha megy valamerre, arany folyó foly utána; mindjárt szaladt le +a király hozzá, hogy megtudja, valjon ki lehet? mert neki is épen ilyen +jegyese volt. + +Amint meglátta a szép herczegkisasszony, hogy megy a király feléje, +megijedt nagyon, futásnak eredt, mert azt gondolta, hogy megint olyan +kegyetlenséget akar rajta elkövetni, de a király elkezdett neki +könyörögni. + +– Várj meg szívem szép szerelme, ne szaladj tőlem, csak egy szóra, csak +egy szempillantásra várj meg, azután ha nem szeretsz, nem bánom ha itt +hagysz is, csak egy szót szólhassak hozzád, csak egyszer tekinthessek a +két szép szemed közé! + +Olyan szépen beszélt a király, hogy hitt neki a herczegkisasszony, – +megvárta. A király megölelte, megcsókolta: + +– Valld meg szivem szép szerelme, hogy te az én menyasszonyom voltál, +mert akárhogy mint szakitott el az isten tőlem, ismerlek, te nem lehetsz +más. + +Jól is, rosszul is esett ez a beszéd a herczegkisasszonynak, jól azért, +mert szerette a királyt még akkor is, rosszul pedig azért, mert azt +gondolta, hogy csak tetteti magát. Szemére vetette neki a nagy +kegyetlenséget, amit rajta végbe vitetett, a király csak elbámult, +kérdte hogy miféle kegyetlenséget követtek el rajta? a herczegkisasszony +eleinte el se’ akarta beszélni, hogy csak ne tetesse magát, hiszen ő +parancsolt mindent, de a király esküdött mennyre, földre, hogy ő nem tud +semmiből semmit, hát csak elbeszélte, a mi vele történt. + +A király mikor meghallotta, térdre esett, úgy kérte hogy engedjen meg +neki, hogy ő az egészről semmit se’ tudott, ő ártatlan, de majd +megtorolja a kegyetlenséget. A herczegkisasszony felemelte a földről, +össze-vissza ölelkeztek csókolóztak, a herczeget, mindjárt felhozták a +tömlöczből, úgy mentek együtt be a palotába. + +A vén királynét, meg a szobalyányt befenekeltette a király egy tíz akós +hordóba, felvitette egy magos hegyre, onnan legördíttette, hogy mire +leértek, a csontjok is összetört, + +Az öreg halászt magukhoz vették, holtig úri-módon tartották. Azután nagy +lakodalmat csaptak, a királynét megkoronázták, csudájára járt az egész +világ, olyan szép volt. + +Lakodalom után a herczeg búcsút vett tőlük, hiába marasztották, elment, +hogy most már addig megy, mig olyan szép lyányt nem talál, mint a +testvére, ha pedig nem talál, kibújdosik a világból is. + +A király pedig szép feleségével máig is boldogul él, ha meg nem halt. + + + + +AZ ŐZIKE. + +Egyszer volt, hol nem volt, még az óperenczián is túl volt, volt egy +özvegy ember, meg egy özvegy asszony. Az özvegy embernek volt egy kis +fia, meg egy kis lyánya; az özvegy asszonynak nem volt egy csepp +gyermeke se’. Egyszer hogy, hogy nem, rágondolta magát az özvegy ember, +elvette az özvegy asszonyt. + +Egy darabig csak szépen bánt az asszony a gyermekekkel, hanem aztán +mindig ütötte verte őket, soha jó szemet se vetett rájok, utoljára még +azt se’ engedte meg nekik, hogy a házban háljanak, hanem a pitvarban +vetett nekik ágyat. A kis lyány már nagyobbacska is volt, okosabb is +volt, mint a kis fiu, sokat búsult rajta, hogy nekik milyen rosz sorsuk +van, sokszor fél éjszaka se tudott aludni a nagy bánat miatt. Egyszer is +amint egy éjszaka ott sirdogált az ágyában, hallja, hogy az apja, meg az +anyja beszélgetnek a házban. Oda hallgat, hát mit hall, mit nem, hallja +ám, hogy arra beszéli az anyja az apját, hogy hizlalják meg őket dióval, +ha aztán jól meghíznak, vágják le. Megijedt a kis lyány nagyon, de nem +szólt senkinek semmit. + +Ez napságtól fogva jó dolguk volt a gyermekeknek, egész nap mindig +előttök állt a sok dió, akkor ették, mikor nekik tetszett, de még rájok +is parancsoltak, hogy vagy kell, vagy nem, mindig egyék; a mostohájok is +mindig édesgette, lelkemezte őket, csak hogy tejbe-vajba nem +fürösztötte. Már fogytán volt a dió, a mit elibök tettek; egyszer a kis +lyány megint nem aludt egy éjszaka, hát hallja, hogy mondja a mostohája +az apjának: + +– No apjuk szép kövérek már a gyermekek, itt már az ideje, hogy megöljük +őket, holnap hát majd megfürösztöm mind a kettőt, holnapután aztán – úgy +is vasárnap lesz – megöljük, nagy dinomdánomot csapunk belőlök. + +Ugy is lett. Szombaton este az asszony oda tette a sok vizet a tűzhöz, +hogy ha majd felforr megfüröszti őket benne. Hanem a kis lyány se +állhatta tovább, félre hítta a kis öcscsét, elmondott neki mindent. Csak +addig okoskodott, csak addig okoskodott a két kis gyermek, míg +kisütötték-főzték magukban, hogy még az nap megszöknek. De az anyjuk +mindig szemmel tartotta őket, hogy sehogy se tudtak elillanni. Mikor már +a vizet is kitöltötte az asszony a lugzóba, hogy majd megfüröszti már a +gyermekeket, a kis fiu csak elkapta a szappant, szaladt vele egyenesen +az utczára. Az asszony restelt utána menni, a kis lyánynak mondta, hogy +lóduljon, hozza vissza fülénél fogva. Nosza rajta! a kis lyány is +kiszaladt, utol érte az öcscsét, hej de nem vitte ám vissza, hanem +megfogták egymás kezét, úgy szaladtak. Mikorra a gonosz mostoha +észrevette, hegyen-völgyön túl voltak. + +Amint mentek, mendegéltek világtalan világra, járatlan, járt utakon, +egyszer a kis fiu megszomjazott. Azt mondja a kis lyánynak: + +– Jaj édes kis testvérem be ihatnám! + +– Elég baj az édes kis testvérem, de majd csak találunk valahol egy kis +vizet, akkor aztán ihatsz. + +Csak mentek, mendegéltek aztán tovább, egyszer előtaláltak egy +farkasnyomot tele vizzel. Nagyon megörült a kis fiu. + +– Édes kis testvérem, iszom én ebből a vizből. + +– Ne igyál édes kis testvérem, mert majd farkassá változol. + +A kis fiu szót fogadott, nem ivott. + +Megint mentek, mendegéltek, megint találtak egy rókanyomot, az is tele +volt vizzel. Megint megörült a kis fiu: + +– Édes kis testvérem, iszom én ebből a vizből. + +– Ne igyál édes kis testvérem, mert majd rókává változol. + +Megint szót fogadott a kis fiu, megint nem ivott. + +Megint mentek, mendegéltek tovább. Már a kis fiu olyan szomjas volt, +hogy alig tudott a lábán állani. Harmadszor is találtak egy kis +őznyomot, az is tele volt vizzel. Azt mondja a kis fiu: + +– De iszen kedves kis néném, tovább már nem állhatom ki, már ebből +iszom. + +– Ne igyál édes kis öcsém, mert majd őzikévé változol. + +A kis fiu nem hallgatott rá, hiába kérte a nénje, ivott a vizből, menten +őzikévé változott. Sirtak-ríttak mind a ketten, hogy most már mit +csináljanak? de biz már azon nem lehetett segíteni. + +A kis lyány aztán leszakította a kötője madzagát, abból csinált egy kis +pórázt, rákötötte az őzike szarvára, ugy vezette maga után. Igy +ballagtak aztán nagy búslakodva, egyszer rájok esteledett. Gondolkoztak, +hol feküdjenek le aludni, féltek nagyon az éjszakától, egyszer megláttak +egy boglya szénát, abba a kis lyány egy nagy lyukat vájt, oda búttak +mind a ketten. Még jóformán el se aludtak, hát egyszer csak kutya +csaholást hallanak. Nagyon megijedtek az isten-adták, úgy összebújtak +mint a szegény ember malaczai. + +Hát épen egy király vadászgatott arra, annak a kutyája érezte meg az +őzike szagát, azért kerülgette a boglyát nagy ugatások közt. Oda ment a +király is megnézni, hogy mit ugat a kutya, de ő se’ látott semmit.,,Már +pedig – gondolta magában, – akárhogy mint, de itt valaminek lenni +kell.’’ Bekiált a lyukon: + +– Ki van, mi van ebben a boglyában? + +Nem szóltak a gyermekek, mert nagyon meg voltak ijedve. Megint +bekiáltott a király: + +– Ki van, mi van ebben a boglyában? + +Megint nem szólt senki. De már ekkor mérges lett a király: + +– Ki van, mi van ebben a boglyában? szóljon, mert mindjárt belövök. + +Erre aztán nagyon megijedt a kis lyány, kibútt a boglyából, húzta maga +után a kis őzikét is. A király kikérdezte, hogy hogy került, mint került +oda? A kis lyány elmondta az egész élete történetét, hogy akarták őket +megölni; hogy szöktek el; hogy változott a kis öcscse őzikévé? A +királynak nagyon megtetszett a kis lyány, haza vitte a kis őzikével +együtt, ráparancsolt az egész háza népére, hogy jól bánjanak velök. + +Fel is nevekedett a kis lyány gyönyörűségesen, olyan szép hajadon lett +belőle, hogy öreg ember szeme is megállott rajta; a kis őzike pedig +mindig ott setlenkedett körülötte. + +Egyszer – hogy történt, hogy nem, nem tudom megmondani – beleszeretett a +király a lyányba, el is vette feleségül. Nagy lakodalmat csaptak, +Henczidától Bonczidáig folyt a sárga lé. Mikor legjavában foly a +lakodalom, jön egy idegen ember, hoz egy nagy pecsétes irást, a mibe azt +irta a szomszéd király, hogy neki most hadakozhatnékja van, azért álljon +ki a síkra, ha van lelke. Mit volt mit tenni, elbúcsúztak egymástól nagy +sírások, rívások közt, elindult a király a háborúba. + +Volt neki egy régi öreg gazdasszonya, arra bizta rá a feleségét, hogy +vigyázzon rá, mig ő oda lesz. Hej pedig inkább bizhatott volna farkasra +bárányt, verébre búzát, hogy őrizze meg, mint erre a vén boszorkányra a +feleségét, aki megfojtotta volna a menyasszonyt egy kanál vizben, úgy +haragudott rá. Azért haragudott pedig a vén csoroszlya, mert neki is +volt egy ragyavert pofájú lyánya, azt akarta elvetetni a királylyal. +Örült a vén asszony, mikor rábizta a király, gondolta magában hogy majd +elteszi ő ezt láb alól. + +Jó idő mulva a király elmenetele után, egy aranyhajú gyermekkel áldotta +meg az isten a királynét, azért még jobban irigykedett rá a gazdasszony. + +Egyszer egy szép reggel kimentek ketten, a királyné meg a gazdasszony a +kertbe sétálni. Volt ott egy szép halastó, tele volt mindenféle arany +ezüst hallal. A királyné amint ott nézegeti, amint ott nézegeti a szép +kis halakat, egyszer megkapta hátulról a gazdasszony, bele lökte a +vízbe. A királyné elmerült, de nem fulladt bele, hanem egy szép arany +kacsává változott, de ezt a gazdasszony nem vette észre, azt gondolta, +bele fúlt, visszament a palotába, mint a kinek jó rendben van a szénája. + +Eközben bevégezte a király a háborút, megverte az ellenséget, haza ment +nagy diadallal. A gazdasszony elébe ment nagy sírva, ríva, elmondta +neki, hogy az őzike épen most lökte bele a királynét a halastóba, – +olyan folyvást hazudott, mintha irásból olvasta volna – még azt is +elmondta, hogy hogy történt, mint történt. A király nagy búbánatba +esett, az őzikére pedig úgy megharagudott, hogy kiadta a parancsot, hogy +jövő vasárnapra meg kell ölni. + +A szép királynénak pedig – aki arany kacsa képében uszkált a tóban – +sehogy se’ volt nyugta; mindig a kis fiu után ísett-vísett a lelke. Be +is lopódzott egyszer a palotába, szépen megfürösztötte, bepólyálgatta a +kis fiát, lefektette a bölcsőbe; azután odament az urához, azt végig +végig siratta, de azt sirathatta, a nem ébredt fel, mert a gazdasszony +álomport tett az ételébe. Legutoljára a kis öcscse, a kis őzike +vaczkához ment: + +– Élsz-e még kis öcsém? + +– Élek bizony kis néném, arany kés torkomnak, arany bödöncze véremnek, +maholnap megöl a király gazdasszonya. + +Második este megint csak elment a királyné arany kacsa képében. +Megfürösztötte a kis fiát, végig-végig siratta az urát, de a’ megint nem +ébredt fel, mert a gazdasszony megint álomport tett az ételébe. +Legutoljára megint a kis öcscse, a kis őzike vaczkához ment. + +– Élsz-e még kis öcsém? + +– Élek bizony kis néném, arany kés torkomnak, arany bödöncze véremnek, +maholnap megöl a király gazdasszonya. + +Harmadnap vasárnap volt, meg akarták ölni a kis őzikét, már köszörülték +is neki a kést, akkor azt a grácziát kérte magának a királytól, hogy +hallgassa ki őt négy szem közt. A király megtette a kivánságát, +bevezette a maga szobájába; ott a kis őzike azt kérdte tőle, hogy nem +vett-e az éjjel valamit észre, hogy valaki járt körülötte, mert ez s ez +volt itt. A király nagyon megörült neki, csak azon csodálkozott hogy nem +ébredt fel, mikor ő olyan ébren alszik. + +– Jaj felséges király – felelt az őzike – azért nem ébredt fel felséged, +mert a gazdasszony minden éjjel álomport tesz az ételébe, mert tudja, +hogy ide jár a nénikém arany kacsa képébe. + +A király mindjárt megkegyelmezett az őzikének, azután behítta a +kocsisát: + +– No Pista, te nekem mindig hű szolgám voltál, megtennél-e kedvemért +egyet? + +– Meg én felséges király gazdám. Hát mi lenne az? + +– Csak az, hogy mikor behozzák a vacsorát, rántsd le az abroszt, ezért +meglehet, a képedre mászik a gazdasszony, de te, avval ne gondolj. + +Megigérte a kocsis, de meg is tette. Mikor fel volt terítve minden, csak +ember kellett volna hozzá, aki meg egye, Pista se kérd, se hall, neki +megy az asztalnak, mint a kinek elment a sütni valója, – lerántja az +abroszt ételestül, mindenestül. A gazdasszony imhogy ki nem csikarta a +két szemét, ugy neki ment, de Pista avval nem gondolt. + +No ez eddig meg volt. Amint aztán kitakarodott a gazdasszony a szobából, +meghagyta a király a kocsisnak, hogy maradjon bent nála, fedje be a +gyertyát egy kaptárral (méhkas), ha majd aztán ő elkiáltja magát, kapja +le róla hirtelen, addig pedig olyan csendesen viselje magát, mintha +meghalt volna, akármit hall, lát, meg ne mozduljon. Evvel a király +lefeküdt, tettette magát, mintha aludnék. + +Egyszer szép csendesen megnyilt az ablak, berepült rajta az arany kacsa, +gyönyörű szép királynévá változott, még százszor szebbé, mint azelőtt +volt, megfürösztötte a kis fiát, bepólyálta, lefektette; azután oda ment +az urához, hogy majd végig, végig siratja, de a király se volt rest, +kiugrott az ágyból, magához ölelte, megcsókolta. Pista is hirtelen +lekapta a kaptárt a gyertyáról, mindjárt világos lett, többet nem volt +menekvése a szép királynénak. + +Másnap nagy lakodalmat csaptak, hét nap hét éjjel mindig járták azt a +hires tyúkverő kállai kettőst. + +A vén gazdasszonyt pedig négy felé vágatta a király, kiszegeztette a +város négy sarkára. + +A kis őzike baját is annyira szívére vette a király, hogy összegyűjtette +a világ valamennyi orvosát, doktorát, azok aztán addig addig +mesterkedtek, mig utoljára aztán csakugyan átváltoztatták olyan szép +legénynyé, hogy keresni kellett párját. + + + + +A VERES TEHÉN. + +Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy király meg egy királyné. +Volt nekik egy igen szép kis fiok, Ferkónak hitták, ez annyira szerette +az anyját, hogy mindig utána ment, akár hova ment az anyja, úgy annyira, +hogy néha maga a királyné is megsokalta ezt a nagy szeretetet, rá rá +kiáltott, hogy:,,Mit csikókodol mindég utánam?’’ de ez se’ használt +semmit, Ferkó megfogta az anyja ruháját, el nem eresztette volna tán ha +agyonütötték volna is. Egyszer beteg lett a királyné, Ferkó mindig ott +virasztott az ágya mellett, el nem lehetett onnan vinni se’ szép szóval, +se’ fenyegetéssel, mikor pedig meghalt az anyja, a házban is alig tudták +megtartani, mindég arra ment volna, a merre az anyját temették. + +Volt abban a városban egy özvegy asszony, annak volt három lyánya, ezek +mindég csalogatták Ferkót magukhoz, addig addig csalogatták, hogy Ferkó +megszerette őket, addig kérte az apját, hogy vegye el az özvegy +asszonyt, hogy a király utoljára rá lett, elvette. Hej szegény kis Ferkó +nem is gondolta volna, hogy az ő jó állapotja olyan hirtelen roszra +fordul; mert alig hogy haza vitték a mostoháját, mindjárt máskép bánt +vele, addig mindig tömte bele a legjobb ételeket, azután meg a korpa +kenyeret is darabonként kéztől adta neki; a maga lyányait tejbe-vajba +fürösztötte, még a szélre se’ eresztette ki soha, szegény Ferkót meg +kicsapta a cselédek közé, mindég ott lakott. A király az ország dolgával +volt elfoglalva, nem igen gondolt rá, hogy mivel tartják a fiát, mit +adnak neki enni? hej pedig ha tudta volna, hogy a felesége mindég azon +mesterkedik, hogy mi módon veszithetné el Ferkót, hogy az ország az ő +lyányaira maradjon, – majd máskép vette volna ő is a dolgot! + +Itt – lelkemadta – meg se’ gondolnák kelmetek, mi történt a dologból? +Egy reggel bement a király udvarába egy szép veres tehén, ment egyenesen +az istállóba, mint a ki tudja a járást, megállott a jászol előtt, +csakhogy maga magának a szarvára nem kötötte a kötelet! A mindenesnek +csak elállt szeme-szája, hogy miféle Isten csudája tehén az; mit keres +az ott? szaladt egyenesen a királyhoz, elmondta neki a dolgot. A király +is megörült a mint meghallotta, mert már a felesége három nap óta azért +nyelvelt rá, hogy kevés a fejős tehén; megparancsolta hogy kössék a +többi tehén közé, ha nem akad gazdája, jó lesz ez is fejős tehénnek. +Bekötötték hát az istállóba, pedig ez a tehén nem volt más, mint a +meghalt első királyné, a Ferkó édes anyja, a ki azért ment veres tehén +képében a királyi udvarba, hogy a fiát táplálja, mert látta hogy milyen +roszul bánnak vele. Már egynéhány napig ott volt, de még se’ segíthetett +a fián, mert az felé se’ ment az istállónak; hanem tán egy hét mulva oda +ment be egy délben, a maga ebédjét, a darab korpa kenyeret megenni. Az +istállóban épen senki se’ volt, a kis Ferkó amint észrevette, hogy senki +se látja, elkezdett sírni, de oly keservesen, hogy az ellenség szíve is +megesett volna rajta. A veres tehén a mint meglátta, mindjárt magához +szóllította: + +– Édes fiam – mondja neki – én vagyok a te édes anyád, azért jöttem ide +veres tehén képében hogy téged tápláljalak, mert láttam, hogy milyen +rosszul bánnak veled. Ezután hát soha se’ edd meg azt a rossz kenyeret, +hanem add oda a kutyának, magad meg ha megéhezel, csak gyere ide, majd +jóltartalak én. + +Erre a szóra megfogta a jobb szarvát, lecsavarta, olyan teritett asztal +termett oda, hogy a királyi palotában se’ volt párja soha. Ferkó +istenesen jóllakott, azután kiment, de az anyja erősen ráparancsolt, +hogy el ne mondja senkinek a dolgot, mert akkor akár mi úton-módon, de +elveszítik mind a kettőjöket. Nem is szólt Ferkó senkinek, de az +napságtól fogva olyan piros pozsgás fiu vált belőle, hogy párját kellett +keresni. + +A királyné sehogy se’ tudta elgondolni, hogy mi dolog az, hogy Ferkó +olyan egészséges, pedig egyebet se’ kap, mint korpa kenyeret, az ő +lyányai mindig pecsenyével, kalácscsal élnek, még is csunyább szinben +vannak. A lyányaitól is kérdezte, hogy nem tudják-e ennek az okát? de +azok se’ tudták. Amint ott tanakodtak rajta, megint megy be Ferkó, hogy +adjanak neki kenyeret, mert ehetnék; oda adnak neki egy darabot, Ferkó +szalad vele egyenesen az istállóba. Azt mondja a királyné a legkisebb +lyányának: + +– Eredj lyányom nézd meg, hova teszi az a kölök azt a sok kenyeret? + +Ennek a lyánynak, a kinek azt mondta, csak egy szeme volt a homloka +közepén, mert (azt még el is feledtem mondani) ez a három lyány olyan +csodálatos teremtése volt az istennek, hogy a legkisebbnek egy szeme +volt, a középsőnek kettő, a legnagyobbnak három. + +Most hát az egyszemű ment le meglesni Ferkót, elment az istállóig, +megállott az ajtajában; a mint a veres tehén meglátta rákiáltott: + +– Gyere ide te kutyának a lyánya, hadd tartsalak jól, de elébb hunyd be +a szemed, majd ha kérdik oda bent, hogy ki ád Ferkónak enni, meg ne +mondd, mert halálnak-halálával halsz meg, úgy se’ tudnál semmi bizonyost +mondani, mert be volt hunyva a szemed, nem láttál semmit. + +Jóllakott a lyány, hogy alig birt mozogni, azután felment az anyjához. +Kérdezték tőle, hogy mit látott, de nem merte megmondani, csak azt +mondta, hogy maga eszi meg Ferkó a kenyeret, leűl a jászol mellé, úgy +eszi, hogy majd megfúlad tőlle. + +Azt mondja a királyné a középső lyányának, a kinek két szeme volt: + +– Eredj le te lyányom, több szemed van, hátha többet látnál. + +Lement a középső lyány is, ez is megállott az istálló ajtóban, ezt is +behítta a veres tehén: ,,Gyere be te kutyának a lyánya, hadd tartsalak +jól téged is, de előbb behunyd a szemed, hogy semmit se láss, ha pedig +odabent valamit meg mersz mondani, halálnak-halálával halsz meg, úgy se’ +tudsz semmi bizonyost, nem látsz semmit.’’ + +Tele ette magát ez a lyány is, hogy majd kipukkadt, azután felment, de +odafent ez se’ mert mást mondani, csak azt mondta, hogy maga Ferkó eszi +meg mind azt a kenyeret. Megszóllal erre a legöregebb lyány, a kinek +három szeme volt: + +– Édes anyám, majd lemegyek én, nekem három szemem van, jobban +észreveszek akármit. + +Az anyja azt mondta rá, hogy nem bánja, ha le megy is, lement hát a +lyány. Megállt az istálló ajtóban, a veres tehén behívta ezt is: + +– Gyere be te kutyának a lyánya, hadd tartsalak jól téged is, de először +hunyd be a szemed. + +A lyány behunyta a két szemét, de a harmadikat, amely a tarkóján volt, +nyitva hagyta. Oda áll a veres tehén mellé, hát látja, hogy lecsavarja a +jobb szarvát, mindjárt olyan terített asztal kerekedik oda, hogy nem +volt párja széles e’ világon. Jól lakott a lyány, mikor fel akart menni, +erre is ráparancsolt a veres tehén, hogy meg ne merjen oda bent mondani +semmit, de hiába volt az erős parancs, mert a lyány, hogy mindent +látott, alig várta, hogy fölérjen a palotába, mindjárt elmondta az +anyjának töviről-hegyire a dolgot. + +– Jaj édes anyám nem csuda, hogy Ferkó olyan egészséges, olyan ételekkel +italokkal él az, a miknek mi még hirét se’ hallottuk, csak a jobb +szarvát csavarja le az a veres tehén, – a ki pedig nem is tehén, hanem a +Ferkó édesanyja, az első királyné, – mindjárt olyan terített asztal +terem a jászol elébe, a milyet még soha se’ látott édes anyám, Ferkó +csak úgy turkál a sok drága ételek közt; hanem már most azon +gondolkozzunk, hogy hogy veszítsük el azt a veres tehenet, mert ha azt +meg nem öletjük, a nyakunkra neveli ezt a kölköt. + +Megijedt a királyné, a mint ezt meghallotta, gondolkozóba esett, hogy +miképen kellene elveszítni a veres tehenet, azt tudta, hogy az urának +nagyon kedves állatja, nem egy könnyen lesz rá hogy levágják, addig +gondolkozott, mig kitalálta avval a furfangos eszivel. + +– No lyányom – mondta a legnagyobb lyányának – úgy gondoltam ki a +dolgot, hogy én most nehéz betegnek tettetem magam, majd ha az uram haza +jön a háborúból (mert épen háborúban volt a király) majd próbál +meggyógyittatni, de én addig fel nem kelek az ágyból, mig a veres tehén +szívéből nem ehetem. + +Mikor azt beszélte a királyné, a kis Ferkó épen ott hallgatódzott a +kulcslyukon, leszaladt nagy ríva a veres tehénhez:,,Jaj édes anyám, ezt +meg ezt beszélik odafent.’’ Feleli rá az anyja:,,Soha se sírj azon édes +fiam, jó az isten jót ád, majd gondodat viseli, de nem is hagyom én +magam levágni, hanem tudod, úgy tégy, hogy mikor ide hívják a mészárost, +hogy engem levágjon, kérd az apádat menyre-földre, hogy engedje meg, +hogy te vágj le, ha nem akarja megengedni, én nem hagyom megfogni magam, +úgy aztán majd csak megengedi, akkor te gyere mellém, emeld fel a +taglót, de ne üss rám, hanem hajítsd el messzire, magad meg pattanj fel +a hátamra, úgy elviszlek én, hogy soha se’ látnak többet ezek a +kutyák.’’ + +Csakugyan úgy történt a dolog, amint előre kicsinálták. Hazajött a +király a háborúból, nagy betegen találta a feleségét, megijedt szörnyen, +hogy már ez is meghal, mindjárt összehivatta az ország minden doktorát, +borbélyát, bába asszonyát, minden kuruzsló öreg asszonyt, minden hetedik +gyermeket, ha hogy tudnának rajta segíteni. Gyógyitották volna is ezek a +királynét mindenféle orvossággal, de nem lett semmi láttatja. + +Egy reggel behivatja a királyné az urát magához: + +– Hej kedves uram – mondja neki – megálmodtam ám az éjszaka, hogy mitől +gyógyulnék meg, de meg se’ merem mondani, mert tudom, úgy se engeded +megtenni, pedig ha abból nem ehetem, harmadnapra meghalok. + +– De hogy nem engedem meg kedves feleségem, a mi csak hatalmamban áll, +mindent megteszek, csak te meggyógyulj. Mi lenne hát az, a mi +javulásodra szolgálna? + +– Nem más, mint a veres tehénnek a szíve, ha abból csak egy falatot +ehetném, mindjárt meggyógyulnék. + +– Oh ha csak az a baj, mindjárt levágatom azt a veres tehenet, délre el +is lesz készítve a szíve, biz ennek kár is volt olyan nagy feneket +keríteni. + +El is küldött a király mindjárt mészárosokért. Oda mentek a mészárosok, +kivezették a tehenet az udvarra, amint kiértek, elszabadult a tehén, +sehogy se tudták megfogni, szaladgált, öklelődzött, meg nem állott egy +szempillantásra se’. A kis Ferkó odament az apjához, elkezdte kérni, +hogy adassa oda neki a taglót, majd meglátják, neki megáll; a király +eleinte rá se’ hederített, hogy mit beszél a fia, de hogy látta, hogy a +vágólegények sehogy se’ birnak a tehénnel, oda szólt nekik: + +– Ugyan adjátok oda azt a taglót ennek a gyermeknek, hadd lássuk mire +megy vele. + +A kezébe veszi Ferkó a taglót, közeledik a tehénhez, hát úgy megáll, +mint egy tőke, meg se’ mozdul; elbámult mindenki, hogy mi lesz már +ebből? Ferkó egészen mellé ment a tehénnek, felemelte a taglót, már csak +várták, hogy hogy üti le a tehenet, hát hirtelen elhajította a taglót, +felpattant a veres tehén hátára, úgy elnyargalt rajta, hogy soha se’ +látták többet. Hiába nyargaltak utána lóhátas emberek, még csak nyomába +se’ hághattak. + +Ettől az órától kezdve mindenben szerencsétlen lett a király, a +regementjét megverték, elpusztították, gulyája, ménese mind eldöglött, a +mije csak volt, mindenének vége lett, az asszony is pusztította, a három +eladó lyány is prédálta, egy szóval mikor a kis Ferkó elment a királyi +háztól, az isten áldása is ott hagyta, földönfutóvá lett a király is, a +királyné is a lyányaival együtt. + +A veres tehén pedig ment, mendegélt hetedhét ország ellen a kis +Ferkóval, mindaddig ment, mig a király országából ki nem ért, ott aztán +megállott, leszállitotta Ferkót a hátáról. + +– No fiam, – mondta neki – te maradj itt, én elmegyek egy kicsit +legelni, mert éhes vagyok, ha addig keres valaki, mondjad neki, hogy +elmentem zöld sásnak zöld sás idejében zöld sást enni, ha pedig valami +bajod lenne, nesze itt van ez a síp, ezt fúdd meg, mindjárt itt termek. + +Elment a veres tehén, de alig hogy elment, mindjárt ott termett Ferkó +mellett egy nagy farkas: + +– No te kutya, hol van az a k.... anyád? + +– Elment zöld sásnak zöld sás idejében zöld sást enni. + +– No ha haza jön, mondd meg neki, hogy holnap én velem a rézhídra jőjjön +viaskodni. + +Mihelyt elment a farkas, mindjárt megfútta Ferkó a sípot, ott termett az +anyja: + +– No fiam mi bajod? + +– Hát itt volt egy nagy farkas, kereste kendet, azt mondta, hogy holnap +ővele a rézhídra menjen kend viaskodni. + +– Hadd beszéljen, rá se’ hallgatok, hanem még egy kicsit elmegyek +legelni, mert még nem laktam jól. + +Alig ment el, megint ott termett egy nagy medve: + +– No te kutya, hol van az a k.... anyád? + +– Elment zöld sásnak zöld sás idejében zöld sást enni. + +– No ha haza jön, mondd meg neki, hogy holnap én velem az ezüsthídra +jöjjön viaskodni. + +Megint megfútta Ferkó a sípot, ott termett az anyja: + +– No fiam mi bajod van megint? + +– Hát itt volt egy nagy medve, kereste kendet, azt mondta, hogy holnap +ővele az ezüst hídra menjen kend viaskodni. + +– No fiam csak ennél nagyobb bajt ne adjon az Isten soha, akkor még jó +lesz. Hanem még egy kicsit elmegyek, mert még se’ laktam jól. + +Alig hogy elment, ott termett egy nagy dühös oroszlán. + +– No te kutya, k....nak a fattya, hol van az a csatrangos anyád? + +– Elment zöld sásnak zöld sás idejében zöld sást enni. + +– No ha haza jön, mondd meg neki, hogy itt voltam, de most ha ezer lelke +van is, meg kell neki halni, holnap én velem az aranyhídra jőjjön +viaskodni. + +Megfújja Ferkó a sípot, ott terem a veres tehén nagy sárosan, elfáradva: + +– No fiam megint baj van? + +– Baj bizony édes anyám, itt volt egy nagy dühös oroszlán, azt mondta, +hogy holnap ővele az aranyhídra menjen kend viaskodni. + +– No fiam ha az is ellenem van, akkor meg kell halnom, mert avval a +dühös állattal nem birok, de majd ha kimegyünk holnap az aranyhídhoz +gyere ki te is, állj meg a híd mellett, mikor majd én látom, hogy +csakugyan felül kerekedik az oroszlán, elhajitom a jobb szarvam, te azt +kapd föl, szaladj el vele, de bele ne nézz, mig valami nagy várost nem +érsz, ott aztán bele nézhetsz, majd meglátod mi lesz belőle! + +Másnap elbucsúztak egymástól, kimentek nagy szomorúan az arany hidhoz, +már akkor ott várta őket az oroszlán, összecsaptak a veres tehénnel, +sokáig viaskodtak, utoljára is az oroszlán kerekedett felül, akkor a +veres tehén elhajította a jobb szarvát, Ferkó felkapta, szaladt vele, +mig egy város alá nem ért, ott bele nézett, hát – hiszik nem hiszik +kendtek – olyan nagy juhnyáj jött ki belőle, hogy nem látszott +széle-hossza. No’iszen meggyűlt vele szegény Ferkónak a baja, nem tudta, +hogy mit csináljon avval a sok juhval, maga nem tudott velök bánni, +juhásza meg nem volt. Amint igy töprenkedik, oda megy hozzá egy nagy +kutya, azt mondja neki. + +– Látom gazduramnak nincs juhásza, fogadjon meg engem, majd megőrzöm én +a nyáját. + +– Nem bánom – feleli Ferkó – hát mit kérnél? + +– Ha megengedné gazd’uram, hogy hat juhát megegyem, akkor beszegődném. + +– No nem bánom, hanem aztán hűségesen szolgálj. + +Hozzá fogott a kutya az evéshez, de mikor a hatodikat ette volna, +kipukkant; megint juhász nélkül maradt Ferkó. Különben is nagyon szomorú +volt szegény, hogy igy magában maradt, senkije sincs a kerek ég alatt, +e’ meg még jobban elvette a kedvét. A mint ott búslakodik, odamegy hozzá +egy farkas. + +– Ejnye de szomorú gazd’uram, mondja neki. + +– Bizony hé nem is lesz nekem jó kedvem ebbe’ az életbe’ se’ soha, látod +most sincs juhászom, a kire ezt a nyájat bizhatnám. + +– A’ bizony nagy baj, hanem tudja mit, gazd’uram? gondoltam én egyet: +azt mondja kend, hogy soha se’ lesz többet jó kedve, én hát beszegődöm +juhásznak, meg is őrzöm a nyáját hűségesen, ha megigéri kend, hogy +mihelyt legelőször jó kedve lesz, nekem adja a fejét. + +– Itt a kezem – felelt rá Ferkó, mert maga is azt gondolta, hogy neki +már nem is lehet soha többet jó kedve. + +Attól az órától fogva a farkas őrizte a nyájat hűségesen, mert úgy +gondolkozott, hogy majd csak lesz egyszer a gazdájának jó kedve, akkor +aztán megeszi, a nyáj is őrá marad; Ferkó pedig eladott egy jó csomó +juhot, az árából nagy palotát csináltatott, élt a nagy uraságban. + +Lakott abban a városban egy igen gazdag király, nem volt neki több +gyermeke, csak egyetlen egy gyönyörűséges szép lyánya. Ez a király +egyszer nagy bált adott, Ferkót is meghívta bele. El is ment Ferkó: +csináltatott magának egy öltöző aranypaszomántos ruhát, azt magára +vette, úgy ment el. Mikor belépett az ajtón, mindenki rábámult, a sok +herczegkisasszony mind azt suttogta egymásnak, hogy még ilyen szép +legényt nem látott; de Ferkó rájok se nézett, hanem ment egyenesen a +királykisasszonyhoz, tánczba húzta, táncz után meg beszédbe eredt vele. +Elmondta neki az egész élete történetét, hogy ő is királyfi, meg +mindent, a mi csak vele történt, s úgy annyira beleszerettek egymásba +még akkor este, hogy felfogadták, hogy soha többet el nem hagyják +egymást. + +Másnap meg is kérte Ferkó a királytól a lyányát, az beleegyezett, +megesküdtek, nagy lakodalmat csaptak. Hanem mikor legjobban mulatnak, +betoppan a farkas, mondja, hogy ő a vőlegény fejéért jött, akkor jutott +Ferkónak eszébe a fogadása, nagyon megijedt ő is, a menyasszonya is, +szaladtak nagy ijedten a királyi apjokhoz, elmondták neki a dolgot. A +király nagyot nevetett rajta: + +– No csak maradjatok itt, majd kifizetem én farkas uramat; avval kiment, +volt neki kilencz nagy komondora, azoknak oda adott kilencz búza +kenyeret, mikor megették, ráuszította őket a farkasra, úgy széttépték, +mint a semmit. + +Akkor megint nagy lakodalmat csaptak, még most is élnek, ha meg nem +haltak. + + + + +A TÜNDERKISASSZONY ÉS A CZIGÁNYLYÁNY. + +Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy fiatal királyfi. Ez a +királyfi egyszer kiment az erdőre vadászni; amint ott vadászgatott, arra +ment egy öreg asszony a kútra, három korsó volt a karján. A királyfi +amint meglátta, mért mért nem, elkezdett felé hajigálni, hogy majd +eltöri a korsóját. + +– Ne hajigáljon a felséges királyfi – mondja neki az öreg asszony – mert +ha eltöri a korsómat, majd meglássa ebből az erdőből vesz feleséget. + +A királyfi rá se hallgatott, csak hajigált; megint mondja neki az öreg +asszony: + +– Ne hajigáljon a felséges királyfi, mert ha eltöri a korsómat, majd +meglássa ebből az erdőből vesz feleséget. + +De a királyfi csak tovább hajigált, egyszer aztán úgy oda talált vágni +egy darab követ, hogy eltört mind a három korsó. + +– No felséges királyfi – mondja az öreg asszony – most már majd +meglássa, ebbe az erdőbe házasodik, ebből vesz feleséget. + +A királyfi csak nevette, gondolta magában, hogy mi bolond beszéd az már, +hogy ő ebbe az erdőbe házasodik, ha csak valami medvét, vagy farkast nem +vesz el. + +Ment aztán az erdőbe beljebb-beljebb, egyszer meglátott három szép kis +árva-tölgyfát egymás mellett, egy tőről fakadva. Szép egyenes volt mind +a három, a királyfi nagyon megszerette, ,,milyen jó lesz mind a három +ostornyélnek’’ – elővette a bicskáját, levágott egyet közülök. Hát amint +levágta, kilépett belőle egy gyönyörű szép tündérkisasszony, de olyan a +milyet még emberi szem nem látott; elkiáltotta magát fuldokló hangon: + +– Jaj vizet – vizet, mert mindjárt megfúlok! + +A királyfi kipkedett-kapkodott, de biz egy árva csepp vizet se tudott +keríteni, ott fuladt meg szeme láttára a gyönyörű tündérkisasszony. A +királyfi bánatában végig-végig siratta, de hiába! az már többet fel nem +támadt; mit volt mit tenni? ölbe vette a szép halottat, haza vitte, +eltemettette nagy pompával. + +Másnap bú-elfelejtésül megint kiment vadászni. Amint vadászgatott, +megint oda tévedt, ahol a három kis árva-tölgyet találta, de már csak +kettő volt, azok is szomorúan egymásra hajoltak, mintha búsulnának. + +– Veszett fejszének a nyele fordul, – gondolta a királyfi, – levágom ezt +a kettőt ostornyélnek, úgy se vettem hasznát annak amit tegnap levágtam. + +Levágta aztán megint az egyiket, hát egy még hétszerte szebb +tündérkisasszony lépett ki belőle, ez is elkiáltotta magát fuldokló +hangon: + +– Jaj vizet, vizet, mert mindjárt megfúlok! + +De a királyfi ennek se tudott vizet adni, ez is ott halt meg +szeme-láttára, hogy majd a szíve repedt meg bele. Ezt is végig-végig +siratta a királyfi, azután ölébe vette, haza vitte, eltemettette még +nagyobb pompával. Egész éjszaka aztán mindig azon szomorkodott, hogy +hogy ölt ő meg két gyönyörű teremtést; csak akkor jutott eszébe a +harmadik kis fa, hogy hátha abban is van szép tündér-kisasszony. Ezen +úgy megörült, hogy ha éjszaka nem lett volna, mindjárt ment volna +egyenesen oda. De másnap reggel nem is várt keltést, felkelt még hajnal +előtt, felöltözött, a kezébe vett egy korsó friss vizet, meg egy szép +poharat; elindult az erdőbe. Csakhamar rátalált a harmadik szép kis +fára, lemetszette nagy vigyázva, hát csakugyan kilépett ebből is egy nem +hétszer, de hetvenhétszer szebb tündérkisasszony, mint a két első volt, +elsikoltotta ez is magát: + +– Jaj vizet, vizet, mert mindjárt megfúlok! + +A királyfi mindjárt a szájához tartotta a jó friss vizet, ivott belőle a +tündér-kisasszony, mindjárt nem lett semmi baja; a királyfi megölelte, +megcsókolta. + +– No szívemnek szép szerelme, én a tied, te az enyim, hanem most már +esküdj meg nekem, hogy soha el nem hagysz! + +A tündér-kisasszony is nagyon megszerette a királyfit, ott mindjárt örök +hűséget esküdtek egymásnak, a királyfi elmondta, kicsoda-micsoda, azután +elindúltak haza felé. Mentek, mendegéltek, már az erdőből is kiértek, +hanem már ott nagyon keményen kezdett sütni a nap a tündér-kisasszonyra, +különben is gyenge volt még, alig birta a lába, arra határozták hát, +hogy a királyfi haza megy hintóért, a tündér-kisasszony pedig, hogy +semmi baja ne történjék, – ott volt egy kút, a mellett egy fűzfa – felűl +arra, ott várja meg. Ugy is tettek. A királyfi elment haza, ott hagyta a +szép kedvesét magára a fűzfán. + +Várt, várt a szép kisasszony, egyszer oda ment egy lincses loncsos +czigánylyány a kúthoz vizért; amint leeresztette a korsóját, meglátta a +szép kisasszony képét a kútban, megörült neki, hogy az az ő árnyéka, +elkezdett csókot hányni felé a két retkes kezével; hát látja ám, hogy az +meg se mozdul, néz szélyel, hogy ha nem az ő árnyéka, hát kié? meglátja +a fűzfán a tündérkisasszonyt. Mindjárt oda ment hozzá: + +– Jaj lelkem be szép vagy, eszem a zúzád, hát hogy kerültél ide; ki +vagy? mi vagy? kit vársz itt? + +Az a szegény ártatlan teremtés – hogy ő olyan jószivű volt, azt +gondolta, más is olyan, – kibeszélt neki mindent, hogy ő most a +királyfit várja, aki csak a hintóért ment haza, de mindjárt itt lesz. A +czigánylyánynak se kellett több amint ezt meghallotta, nem is +gondolkozott soká, nem törte a fejét, hogy mit csináljon, hanem megfogta +a tündérkisasszonyt, lehúzta a fáról, levetkőztette, úgy aztán belelökte +a kútba; a sok szép tündér ruhát pedig imigy-amúgy, mintha a padlásról +hányták volna rá, magára rakta. De a tündérkisasszony nem halt bele a +kútba, hanem egy szép aranyhallá változott, úgy uszkált előre hátra. +Észrevette ezt a czigánylyány is, gondolta hogy nem jó lesz azt ott +hagyni, mert még megint feltámad, akkor pedig az ő pünkösdi +királyságának vége, elkezdte hát próbálgatni, hogy majd kifogja. Mikor +legjobban mesterkedett, akkor érkezett meg a királyfi a szép aranyos +hintóval, meg a nagy lakodalmas néppel, meglátta, hogy mit csinál a +kedvese. + +– Hát te lelkem mit keresel abban a kútban? + +– Én bizony egy kis arany halat láttam meg benne, nagyon megszerettem, +azt akarnám kifogni. + +– Soh’se fogdosd biz azt, van otthon száz is, majd töltheted bennök +kedved, hanem fordulj ide, hadd csókoljalak meg, + +Oda fordult a czigánylyány, meglátta a csunya pofáját a királyfi, – +mintha csak pofon csapták volna, úgy elkapta a fejét. + +– Ejnye hé be megcsúnyultál, mig oda voltam, ha a ruhád nem látnám, azt +gondolnám, nem is te vagy! + +– Jaj kedvesem nem vagyok én a naphoz szokva, se a fúvó szélhez, nap +összeégetett, szél kifútta arczom, azért vagyok ilyen csunya, de azon ne +búsulj, majd megszépülök én megint otthon. + +A királyfi aztán – mit volt mit tenni? – megnyugodott benne, haza vitte, +megesküdött vele, olyan lakodalmat csaptak, hogy hét országra járt a +hire. + +Itt mi lett a dologból, mi nem – el se gondolná az ember, a fiatal +király apródonkint hozzá szokott a czigánylyányhoz, mert az is felvette +magát a sok ételtől-italtól, utoljára még megszerette. A királynénak +pedig éjjel nappal az arany hal forgott az eszében:,,Hátha egyszer csak +feltámad, haza jön, akkor véged neked czigánylyányból lett királyné, +azért jól felkösd az eszed.’’ Gondolkozott rajta, hogy s mikép lehetne +azt elveszíteni, talált is ki utoljára egyet. Betegnek tettette magát, +még pedig súlyos betegnek, nem is gyógyult meg semmitől, pedig annyi +volt körülötte a sok doktor, borbély, bábaasszony, hogy számát se +lehetett tudni, elő is vették minden mesterségöket, de hiába, a királyné +csak nem gyógyult. Egy reggel aztán, mikor már azt beszélték róla, hogy +alkudozik is már a másvilágiakkal, magához hivatta az urát. + +– Én édes kedves uram akarod-e hogy meggyógyuljak? kérdezi tőle. + +– Hogy ne akarnám kedves feleségem, hisz akkor nem hivattam volna ide +azt a sok doktort. + +– No ha akarod, hát tudd meg, hogy engem a világ valamennyi doktora se’ +tud meggyógyítni, mert nem segít rajtam más, csak az, ha annak a kis +aranyhalnak a húsából ehetem, a melyik ebben s ebben a kútban van. + +A király mindjárt kiadta a parancsot, hogy neki azt a kis halat fogják +meg mentől elébb; meg is fogták, meg is sütötték. A királyné tudta, hogy +akármilyen kis porczikája a halnak megmarad, akkor megint nem vesz el a +tündér-kisasszony, megparancsolta hát a szolgálónak, aki tisztitotta, +hogy a pikkelyét mind összeszedje és megégesse, de vigyázzon, hogy egy +se maradjon az udvaron. Maga is, mikor ette a halat mind összeszedte a +szálkát, a tűzbe vetette. De biz ez a nagy óvatosság mind kárba veszett, +mert a tisztitáskor egy kis halpénz elpattant, a szolgáló nem vette +észre, ott maradt, másnap reggelre pedig olyan nagy fa nőtt ki belőle, +hogy ember volt, aki körül érte a két karjával. Csodálta aztán isten, +ember, hogy mi dolog az, hogy ahol tegnap még csak egy kóró, egy +szamártövis se volt, hanem olyan volt a föld, mint a tenyerem, ott most +ez a nagy fa van; de biz azt hiába csudálták, már az ott volt, száz +ember se tehetett róla. + +Mikor reggel a királyné felébredt, kinézett az ablakán, meglátta a szép +gyönyörű fát, majd kibútt bőriből örömében, milyen szép lesz majd az +alatt fonogatni, varrogatni; de csakhamar imhogy sirássá nem változott a +nagy öröm, mert eszébe jutott, hogy olyan csuda-módra nem kerekedhetett +az a fa oda, csak úgy, ha a tündérkisasszonynak – a kis aranyhalnak +valami porczikájából támadt. Ezen aztán megint nagyon megijedt.,,Már igy +ezt a fát se lehet megtűrni tovább, ezt is, akárhogy mint, de el kell +veszteni’’ – gondolta magában. De mit csináljon; hogy veszítse el? +tudta, hogy királyi urának nagyon kedves fája, csak úgy, minden igaz ok +nélkül ki nem hagyja vágni. Megint betegnek tettette hát magát, nem is +gyógyult meg semmitől, hiába mesterkedett körülötte a sok doktor; mikor +már megint az a hir járt mindenfelé, hogy fél lába a koporsóban, megint +behivatta magához az urát. + +– Jaj kedves királyi uram, az éjszaka azt álmodtam, hogy semmitől mástól +meg nem gyógyulok, csak attól, ha nekem annak a fának a tüzénél főznek +ételt, a melyik a minapában olyan egyszerre nőtt ki az udvaron, de attól +is csak úgy, ha derekát, gyökerét, galyát, levelét az utolsó szálkáig, +az utolsó rügyig mind feltüzelik; azért – ha szeretsz – tedd meg ezt az +egyet értem, mert ha meg nem teszed, holnaputánra ki leszek terítve. + +Sajnálta ugyan a király a fát, de azért még is kivágatta, a gyökereit +kiszedette, kiirtatta, feltüzeltette az utolsó levélig, az utolsó +szilánkig. A királyné amint a tüzénél főzött ételből evett, mintha ketté +vágták volna a betegségét, olyan egyszerre felgyógyult. + +Itt, mi lett a dologból, mi nem, a királyné élte világát, rá se gondolt +a tündérkisasszonyra, bizonyosnak tartotta, hogy elveszett.,,Hogy is +maradhatott volna meg, mikor az utolsó szilánkig mind feltüzelték a +fát’’ – gondolta magában. Pedig biz azt nem tüzelték fel, mert mikor +vagdalták a derekát apróra, amint hasogatta egy szegény favágó ember, +egy nagyon szép kis kerek deszka repült ki belőle, szakasztott olyan, +mint egy köcsög fedő, mintha az isten is annak szánta volna. Felvette az +ember eltette a tarisznyájába, este aztán haza vitte a feleségének, a +meg majd megette kezét lábát, úgy megörült a gyönyörű kis deszkának, +mindjárt be is fedte vele a legszebb köcsögjét, feltette a kemencze +vállára. + +Másnap az egy pár szegény ember kiment még hajnalban tengerit kapálni; +mikor elmentek, csak úgy hagyta az asszony a házat, amint volt, se fel +nem ágyazott, se ki nem seprett, gondolta, hogy minek csinálna egy +dologból kettőt, majd estére mind elvégzi, egész nap úgy se lesz senki a +házban. Bereteszelték aztán az ajtót, a görbe kulcsot felszúrták az +ereszbe, elmentek. + +Este mikor visszajöttek, kinyitják az ajtót, belépnek a házba, hát +minden olyan, mint a pohár, az ágy fel van vetve, az egész ház tisztára +kiseperve, minden megtörülgetve, megtakarítva. Csudálkoztak mind a +ketten, hogy mi dolog ez? ki csinálhatta ezt? utoljára is azt gondolták, +hogy más nem lehetett, mint valamelyik pokolravaló szomszéd lyány, aki +megleste hogy hova tették a kulcsot, mikor aztán elmentek, tréfából +kitakaritotta a házat. + +No ez ebben maradt. + +Másnap megint elmentek dologra, bezártak jól mindent, a kulcsot elvitték +magukkal, hanem most se takarítottak ki, most is szélyel hagytak +mindent. Este amint haza mentek, kinyitották az ajtót, hát olyan volt a +ház, mint a tükör, ki volt seperve, felágyazva, feltörülgetve. Megállott +az eszök mind a kettőjöknek;,,Ki tehette, mi tehette ezt? ember nem +lehetett, mert az ide be nem juthatott.’’ Összebeszéltek aztán hogy +holnap meglesik, ki vagy mi járhat ott? avval békességben lenyugodtak. + +Harmadnapra kelve megint csakugyan szélyel hagytak mindent, elindultak, +mintha el akarnának menni, az ajtónál is úgy tettek, mintha bezárnák, +pedig dehogy zárták be, azután szép csendesen meghuzódtak, elkezdtek +leskelődni. + +Amint ott leskelődnek – amint ott leskelődnek, látják, hogy a köcsögön +az új fedő ami a királyi udvarból került, szép csendesen megmozdul. +Csak, mozog, csak mozog egy darabig, egyszer csak kilép belőle egy +gyönyörűséges szép lyány, elkezd takarítani a házban. Az egy pár ember +majd sóbálványnyá vált bámulatában, egy darabig ott csudálkoztak rajta, +egyszer aztán hirtelen benyitották az ajtót. A tündérkisasszony amint +meglátta őket, szaladt egyenesen a kis fedő felé, de az asszony +megelőzte, mint Megyeri a macskát, felkapta előle a fedőt, belevetette a +tűzbe. + +Sírt-rítt a szép tündérkisasszony, hova lesz ő most, mit csinál ő most? +már az ő házát megégették, de a favágóék vigasztalták, hogy soha se +búsuljon, soh’se sirjon-rijjon, eléldegélhet ő nálok, ugy se volt eddig +gyermekök; azután kérdezték tőle, hogy miféle lyány, hogy abban a kis +deszkában lakott? + +A lyány aztán elbeszélte, hogy ő egy tündér-kisasszony, elmondta az +egész élete történetét, hogy ölte meg a királyfi két szép testvérét, +hogy vágta le őt is? hogy esküdtek hűséget egymásnak? hogy dobta a +czigánylyány a kútba, hogy ölték meg hal korában, hogy vágták le, mikor +fa volt, hogy került ide? A favágóék nagyon megsajnálták mind a ketten, +mondták neki, hogy maradjon nálok, majd eltartják ők; a lyány ott is +maradt, mert hát hová is mehetett volna? + +Már jó ideig élt ott békességben, hanem mindig azon búsult-szomorkodott, +a bántotta a lelkét nagyon, hogy hogy eszi ő ki ennek a két szegény +embernek a szájából a kenyeret, mikor maguknak sincs, mikor maguk is +véres verejtékkel keresik, aztán még csak nem is segíthet nekik a +munkában, mert keze-lába, egész teste gyenge mint a harmat. Egyszer +aztán eszébe jutott, hogy jó volna a királynéhoz beállani szobalyánynak, +ha megfogadná, varrni, szőni, fonni tud, megkeresné a maga kenyerét, nem +lenne senki nyakán koloncz. Meg is kérte még az nap a szegény asszonyt, +hogy a királynéhoz menjen el, kérdezze meg, nincs-e szobalyányra +szüksége? Váltig mondta a jó asszony hogy minek menne el? eltartják ők; +nem használt semmit, el kellett neki menni a királynéhoz. Elment hát, +elmondta hogy volna ő nála egy szobalyánynak való, ha megfogadná a +felséges királyné. A királyné megörült neki, mert, hogy czigányfajta +volt még a lelke is, – telhetetlen is volt, semmivel se’ érte meg, +mindig többet többet kivánt mindenből; szobalyánya is volt neki elég, de +azért ezt is meg akarta fogadni, kérdezte, hogy miféle lyány? A favágóné +azt mondta neki, hogy valami gazdag ember lyánya volt ez, úgy is +nevelték, mint a kisasszonyokat szokás, de az apját sok istencsapás +érte, elpusztult, tönkre jutott, most hát igy kell neki szolgálatával +keresni a kenyerét.,,Azért kérem a felséges királynét, ne bánjon vele +úgy, mint a szolgálókkal szokás, nézzen el neki egyet mást.’’ A királyné +megigérte, hogy jól bánik vele, azután megalkudtak a bérben, még az nap +haza is ment az új szobalyány. + +Mikor belépett az ajtón, mikor meglátta a király és királyné, csak +elbámult mind a kettő: ,,Hogy szülhetett anya ilyen szép teremtést?’’ +Csudálták, bámulták, hogy a sok nehéz munkában mezitelen lábát nap el +nem sütötte, a szél ki nem fútta, hogy két keze, két orczája fehér, mint +a most esett hó, gyenge, mint a harmat; de a paraszt ruhában egyik se +ismerte meg, hogy ez a tündér-kisasszony, a királyné megfogadta +szobalyánynak. Ott éldegélt aztán szép csendesen, varrogatott, +fonogatott, cziczomázta a királynét. + +Apródonként telt az idő, beköszöntött a tél. A királyné minden este +összeült a cselédjeivel, fonogattak, mesélgettek. A mesélés sorba járt, +mint a falusi biróság, hol egyik mondott egyet, hol másik. Már mindenki +mesélt, csak az új szobalyány nem, ennek is mondták mindnyájan, a király +maga is, hogy meséljen egyet, de azt mondta, hogy nem tud. Nagy sok +beszédre aztán mégis hozzá fogott: + +,,Volt, hol nem volt, egyszer egy királyfi, ez a királyfi kiment +vadászni az erdőre, amint ott vadászgatott, arra ment egy öreg asszony, +három korsó volt a karján, a királyfi elkezdett felé hajigálni, a vén +asszony mondta neki, hogy ne hajigáljon, mert ha eltöri a korsóját, +abból az erdőből vesz feleséget, de a királyfi nem hallgatott rá; a vén +asszony megint mondta neki, akkor se ért semmit, a királyfi addig +hajigált, mig el nem törte mind a három korsót. ,,No felséges királyfi – +mondta neki az öreg asszony, – most már – majd meglássa, – ebből az +erdőből vesz feleséget.’’ A királyfi nem hitte el, csak nevetgetett +magában.’’ + +A király mikor hallotta, hogy mit beszél a szobalyány, csak elbámult, +honnan tudja ez ezt mikor ő senkinek se mondta. A szobalyány csak +folytatta tovább. + +,,Ment aztán a királyfi az erdőbe beljebb-beljebb, egyszer meglátott +három szép kis árva-tölgy fát, egymás mellett, egy tőről fakadva. A +királyfi elővette a bicskáját, lemetszette az egyiket, hát amint +levágta, kilépett belőle egy szép tündérkisasszony, síró-rívó, fuldokló +hangon vizet kért, hogy nem adott neki a királyfi, megfuladt. Haza vitte +aztán a királyfi, eltemettette.’’ + +Már itt a királyné is tudta, hogy kiről van szó, ki az a király, de azt +gondolta, hogy csak a _kútig_ tudja a szobalyány, hát csak hagyta +beszélni. + +,,Másnap megint oda tévedt a királyfi a két kis árva tölgyfához, nagy +sírva-ríva, búsulva találta őket, amint a testvérjökre hajolva +szomorkodtak, de azért meg nem sajnálta bánatjokat, levágta a második +kis fát is; ebből is kilépett egy még szebb tündér-kisasszony, ez is +vizet kiáltott, hogy nem adott neki a királyfi, megfuladt ez is.’’ + +Itt a királynénak eszébe jutott, hogy ha ez eddig ilyen jól tudja, +tovább is tudhatja, jobb lesz elejét venni a bajnak, elhallgattatni. +Bele szólott hát a mesébe: + +– Ne is mondd tovább lyányom, tudom már ezt a mesét. + +De a király nem hagyta elhagyni: + +– No én nem tudom, nem is hallottam soha, csak folytasd. Folytatta aztán +a lyány: + +,,Harmadnap megint kiment a királyfi, de már ekkor vitt magával egy +korsó vizet meg egy poharat is. Mikor odaért a harmadik – az egyes +egyedül, testvér nélkül ott búsuló kis fához, kitöltött egy pohár vizet, +azt készen tartotta, azután elővette a bicskáját, levágta azt is. Abból +is kilépett egy szép tündérlyány, vizet kért, a királyfi adott neki, +mindjárt nem lett semmi baja, ott megölelték, megcsókolták egymást, örök +hűséget esküdtek.’’ + +Itt már a czigánylyány-királyné nagyon parázson ült, sehogy se’ találta +helyét. Megint el akarta hagyatni. + +– Ugyan lyányom hagyd el már, annyiszor hallottam én már ezt, hogy fáj a +fülem is, ha hallom. + +De a király megint nem engedte elhagyni. + +,,Elindultak aztán haza felé, de a tündérlyány nagyon gyenge volt, nem +birt menni, felültette hát a királyfi egy kút felibe, egy fűzfára, hogy +várjon ott addig, mig ő hintót hoz. Várt aztán a tündérlyány; a mint ott +várt, arra ment egy czigánylyány.’’ + +A királyné látta, hogy ez már mindent tud, belekiáltott nagy mérgesen: + +– Ne mondd már tovább, utálom ezt a mesét testemből-lelkemből! + +De a király a czigánylyányról csakugyan nem tudott semmit, nem engedte +hát elhagyni: + +– Ha belevágtuk a fejszét, csak mozgassuk, mondd tovább lyányom. + +A lyány folytatta: + +,,Hogy-hogy nem, meglátta a czigánylyány a tündérkisasszonyt a fán, +felment utána, ki kérdezte, kit vár, mit vár? mikor meg tudta, hogy +királyfira várakozik, lehúzta a fáról, leszedte róla a tündérruhát, +aztán meztelenül belevetette a kútba, a ruháját pedig magára szedte. +Hanem a tündérlyány nem halt bele a vízbe, szép kis aranyhallá +változott, elkezdett uszkálni. Észrevette ezt a czigánylyány, +próbálgatta kifogni a halat, de sehogy se tudta. Mikor a legjobban +fogdosná…’’ + +Itt megint belevágott a királyné: + +– Ha még tovább mered mondani, felpofozlak! + +– Én is ott leszek ám – felelt rá a király; – csak folytasd lyányom. + +,,Mikor hát legjavában fogdosná, épen akkor jött a király a szép aranyos +hintóval, kérdezte, hogy mit csinál? a czigánylyány azt mondta, hogy +megszerette a kis aranyhalat, azt szeretné kifogni. A király aztán +biztatta, hogy majd kifogatja ő, ne vesződjön vele, félbe hagyta hát a +czigánylyány a halfogást, oda fordult a királyhoz, az csak akkor látta +meg a csunya pofáját, majd hanyatt esett tőle, de a lyány avval vágta ki +magát, hogy nincs a naphoz-szélhez szokva, azért csunyult ilyen hirtelen +el.’’ + +Itt megint belekiáltott a királyné: + +– Ha még tovább mondod, úgy elverlek, hogy lepedőben visznek haza, nem +hallottad már, ki nem állhatom ezt a mesét. + +De a király se tágított, mert már gondolta, hogy hányadán lehet a dolog. + +– Állhatod nem állhatod, a’ nekem mindegy, ha még egyszer beleszólasz, +majd én verlek meg téged, nem te ezt a lyányt, azért azt mondom, hogy +megfogd a szád. Te meg lyányom folytasd. A lyány folytatta. + +,,Haza vitte aztán a király a czigánylyányt, megesküdött vele. Eleinte +rá se’ igen tudott nézni, de lassanként a czigánylyány is csak szépült, +ő is hozzá szokott, utoljára még tán meg is szerette. De a királynénak +mindig az aranyhal fúrta az oldalát, félt tőle, hogy egyszer majd vissza +változik tündérkisasszonynyá, s haza megy, pedig biz az soha itéletnapig +se változott volna által, ott kellett volna néki a kútban élni, mig +valaki ki nem szabadította volna. Gondolkozott hát a királyné, hogy hogy +kellene elveszíteni, utoljára aztán azt találta ki, hogy betegnek +tettette magát, a királyi urának azt mondta, hogy semmitől mástól meg +nem gyógyul, csak ha a kis aranyhal húsából ehetik. A király mindjárt +megfogatta, megsüttette a szegény kis halat, a királyné még a csontját +is megégette, de azért nem veszett el a tündérkisasszony, mert +tisztitáskor egy halpénz elpattant, abban élve maradt, s még akkor éjjel +egy nagy fává változott. A királyné hogy, hogynem megtudta, vagy +legalább megsejdítette, hogy a halpénzből lett a fa, szerette volna +kivágatni, felégettetni. Megint betegnek tetette hát magát, s azt +mondta, hogy addig meg nem gyógyul semmitől, mig a nagy fa tüzénél főtt +ételből nem ehetik, de attól is csak úgy, ha a fát gyökerestől, +mindenestől az utolsó szilánkig, mind felfűtik. Kivágták hát a fát, fel +is fűtötték a legutolsó forgácsát is, de azért nem veszett el a +tündérkisasszony, mert mikor darabolták a fát, egy igen szép kis tejes +deszka repedt ki belőle, az egyik favágó ember felvette, hazavitte a +feleségének.’’ + +Ette a méreg a királynét, mikor hallotta, hogy megszabadult a +tündérkisasszony, de nem mert többet beleszólani, mert tudta, hogy az +ura hirtelen természetű, hamar eljár a keze; csak hallgatott hát, várta, +hogy mi lesz már a dologból, egy kicsit reménykedett is, hogy hátha csak +mese az egész, csakhogy hasonlít az ő történetéhez. A lyány pedig mondta +tovább: + +,,A szegény favágóné megörült a kis deszkának, befedte vele a legszebb +köcsögjét, feltette a kemencze vállára. Másnap aztán kimentek, ő is az +ura is tengerit-kapálni, a tündérlyány azalatt kijött a kis deszkából, +kitakarította a házat; mikor este hazajött a két szegény ember, sehogy +se tudták elgondolni, hogy ki tisztíthatta ki a házat. Másnap megint +kimentek, mikor haza jöttek, megint tiszta volt minden. Harmadnap aztán +rálestek, megfogták a tündérlyányt, a kis deszkát pedig tűzbe vetették. +Attól fogva ott éldegélt nálok, olyan jól bántak vele, hogy maguk +tulajdon gyermekökkel se’ bánhattak volna – nem hogy jobban – de úgy +se.’’ + +Itt már látta a gonosz királyné, hogy csakugyan kiviláglik, hogy ő az a +czigánylyány, gondolta, hogy jó lenne szép szerével elhordani az irhát, +mig nem késő. Beleszólott hát megint: + +– Ha tovább mondod, kimegyek a házból, annyira sérti a fülem. + +– Nem mégy biz innen egy tapodtat se’ – felelt a király – hanem végig +hallgatod az egész mesét. Ülj le hát ha mondom, mert majd leültetlek én, +de nem köszönöd meg. + +Leült a királyné, nem igen volt kedve ellenkezni. A lyány pedig mondta +tovább: + +,,Jó dolga volt hát a tündérlyánynak, de azért mindig bús volt, mindig +szomorkodott. Azért szomorkodott pedig, mert látta, – ha nem mondták is +– hogy milyen nehezére esik a szegény párnak az ő tartása, hogy a +tulajdon szájuktól vonták el a falatot, csakhogy neki kedvébe +járhassanak; ő pedig nem segíthetett nekik, mert gyönge volt a +kapálásra, nem birta volna meg a nehéz munkát. Egyszer aztán eszébe +jutott, hogy ha a mezei munkára gyenge is, de varni, fonni tud, beáll +hát szobalyánynak a királynéhoz, ha befogadja. El is küldte mindjárt a +szegény asszonyt, hogy menjen, kérdezze meg a királynétól, nem fogadná-e +meg? Az asszony váltig mondta neki – hogy az isten is áldja meg – hogy +ne menjen sehova, elélhet ő nálok, eltartják ők, de a lyány nem +engedett, el kellett neki menni. Megalkudtak aztán a bérben a +királynéval, még az nap haza, is ment az új szobalyány, a +tündérkisasszony, de senki, se a király – a ki pedig örök hűséget +esküdött neki – se a czigánylyányból lett királyné meg nem ismerte.’’ + +Felugrott erre a király, oda szaladt hozzá, megölelte megcsókolta: + +– No szívemnek szép szerelme, ha akkor meg nem ismertelek is, +megismertelek most, azért hát én a tied, te az enyim, ásó kapa se +válaszszon el bennünket egymástól. + +A czigánylyány mikor látta, hogy vége a pünkösdi királyságnak, hogy +leesett az ugorka fáról, meg akarta oldani a kereket, el akart illanni, +de a király észrevette, megkapta, úgy vágta a földhöz, hogy csak úgy +nyekkent bele, azután kérdezte az új feleségétől a tündérkisasszonytól, +hogy micsoda halállal veszítse el; négy felé vágassa-e, vagy kerékbe +töresse? de hogy im a galambnak még a haragja is szelíd, még az epéje se +keserű, – a királyné azt felelte, hogy adjon neki vagy száz forintot, +avval – fel is út, alá is út – küldje el isten hirével, hogy többet +szinét se lássák. + +A király megtette a kivánságát, nem ölette meg, csak elkergette világra; +a tündér kisasszonynyal pedig megesküdött, olyan lakodalmat csaptak, +hogy Henczidától Bonczidáig folyt a sárga lé. A favágóékat is magukhoz +vették, úri módon tartották; attól fogva békességben boldogul éltek, még +most is élnek, ha meg nem haltak. + + + + +AZ ÖRDÖG-SZERETŐ. + +Egyszer hol volt, hol nem volt, volt a világon egy ember, meg egy +asszony, azoknak volt egy szép eladó lyányuk, úgy hívták, hogy Mariska. +Ez a Mariska minden áldott este eljárt a fonóházba, meg is böjtölte +minden András napját, még se tudott szeretőt szerezni. A többi lyánynak +mindnek volt szeretője, a kivel ölelkezett, csókolózott, csak őt nem +ölelgette, őt nem csókolgatta senki; ha az orsóját elejtette, nem volt a +ki feladja, ha tengeri fosztáskor piros csővet talált, nem volt, a ki +egy csókon megvegye. Eleget búslakodott ezen a szegény lyány, de hiába +volt minden búsulás, nem akadt szerető. Egyszer aztán nagy bánatában azt +találta kiszalasztani a száján, hogy:,,Én uram istenem, adj már nekem +egy szeretőt, nem bánom, ha maga az ördög lesz is, csak legyen.’’ + +Az nap este aztán, mikor elment a fonóházba, már ott várta egy nyalka, +gyolcs inges-gatyás idegen legény, az mindjárt mellé ült, beszédbe eredt +vele, még akkor este meg is szerették egymást, ölelkeztek-csókolóztak, +csak úgy, mint a többi. Örült Mariska, hogy ilyen nyalka szeretőre tett +szert, de az öröm csakhamar szomorúsággá változott, mert egyszer, a mint +elejtette az orsóját, a mint utána nyultak mind a ketten, rá talált +pillantani a legény lábára, meglátta, hogy annak az egyik lába ökörláb, +a másik lóláb; ebből aztán mindjárt tudta, hogy a nyalka legény nem más, +mint egy ördög, de azért nem szólt senkinek, úgy mutatta, mintha semmit +se látott volna. Más nap aztán elment a keresztanyjához, – a ki bába +asszony volt – elmondta neki a dolgot, hogy ő milyen bolondot talált +kiereszteni a száján, aztán hogy fogta szaván az ördög; kérdezte, hogy +most már mitévő legyen? + +– Hát lyányom – felelt neki a keresztanyja – legelőször is azt kell +kitudni bizonyosan, hogy csakugyan ördög-e hát? Azért nesze, itt van ez +a gombolyag czérna, majd holnap este, ha a fonóház utcz’ajtójában +búcsúztok egymástól, ennek a végét hurkold rá a lajbija gombjára, de +úgy, hogy észre ne vegye, azután a czérnát ereszd utána, magad meg +tartsd a gombolyagot a kezedben, menj mindenütt a czérna után, less rá, +hogy hova megy, holnap aztán mondd el nekem. + +Ugy tett a lyány, a hogy a keresztanyja mondta. Másnap este, mikor +búcsúzott a fonóház ajtójában a szeretőjétől, ráhurkolta a czérna végét +a lajbija gombjára, annál fogva kisérte mindenütt. A mint így +mentek-mendegéltek, egy nagy templomhoz értek, de olyan templomhoz, a +melyik már dűlő-félben volt, nem is járt már bele senki, helység se volt +körülötte, nem is az istené volt már, hanem az ördögé. A mint hát ennek +az ajtajához értek, a legény – mintha csak valami korcsmaajtón menne be +– besuttyant a kulcslyukon. Mariska látta ezt jól, meg is ijedt, de +azért gondolta magában, hogy ha felkötötte a kolompot, már csak rázza, +oda ment hát a kulcslyukhoz, benézett rajta. Hát uramfia mit látott?! +Ott volt tizenkét sült ökör, és huszonnégy hordó bor a templom közepén; +az ő gyönyörűséges nyalka legény szeretője először megette a tizenkét +ökröt, azután megitta rá a huszonnégy hordó bort, de úgy, hogy még – nem +hogy terhére esett volna, – de tán jól se lakott vele. + +Mariskának se jutott eszébe, hogy egészségére kivánja neki, hanem +szaladt, a mint az isten tudnia adta, meg se állt a keresztanyja házáig. +A mint beért, mindjárt elmondott neki mindent. Erre a keresztanyja is +megvakarta a tarkójat. + +– Bizony lyányom, igy már bizonyos, hogy ördög a szeretőd, látod, minek +mondtál olyan bolondot, hogy az ördögöt is elvállalnád már, csak lenne, +ki a fonóházban ölelgessen-csókolgasson? Hanem most már mást nincs mit +tenni: eredj haza, zárkózz be a házba, egy seprűt tégy keresztbe a +küszöbön, három nap, három éjjel se magad ki ne mozdulj, se mást se ki, +se be ne eressz. Majd oda megy érted három este egymásután az ördög, de +akármivel fenyeget, ki ne nyisd neki az ajtót, hanem igy meg igy tégy. + +Itt megtanította mindenre, de nem mondom el mire, majd kijön a meséből. + +Mariska mindent úgy tett, a mint a keresztanyja tanácsolta: haza ment, +bezárta az ajtót, a küszöbön keresztbe fektetett egy seprűt, úgy várta, +hogy mikor jön már az ördög? Nem kellett neki soká várni, amint +beesteledett, oda ment az ördög, koczogott az ablakon: + +– Eressz be Maris, eressz be! + +– Nem eresztelek biz én, nem kellesz nekem se testemnek se lelkemnek. + +– Eressz be Maris, eressz be! + +– Nem eresztelek biz én, nem kellesz nekem se testemnek, se lelkemnek. + +– Eressz be Maris, eressz be, ha be nem eresztesz, holnap ilyenkorra +meghal az apád. + +– Nem eresztelek biz én, nem kellesz nekem se testemnek, se lelkemnek, +nem bánom én, ha meghal is. + +Másnapra csakugyan meghalt az apja, megsiratták eltemették. + +De az ördög evvel még nem érte meg, este megint oda ment, koczogott az +ablakon: + +– Eressz be Maris, eressz be! + +– Nem eresztelek biz én, nem kellesz nekem se testemnek, se lelkemnek. + +– Eressz be Maris, eressz be! + +– Nem eresztelek biz én, nem kellesz nekem se testemnek, se lelkemnek. + +– Eressz be Maris, eressz be! ha be nem eresztesz, – meghalt már az apád +– meghal az anyád is. + +– Nem eresztelek biz én, nem kellesz nekem se testemnek, se lelkemnek, +nem bánom én, ha meghal is. + +Másnapra meghalt az anyja is, ezt is megsiratták, ezt is eltemették. + +De az ördög még evvel se érte meg, harmadik este megint oda ment, megint +bekoczogott az ablakon: + +– Eressz be Maris, eressz be! + +– Nem eresztelek biz én, nem kellesz nekem se testemnek, se lelkemnek. + +– Eressz be Maris, eressz be! + +– Nem eresztelek biz én, nem kellesz nekem, se testemnek, se lelkemnek. + +– Eressz be Maris, eressz be, ha be nem eresztesz, – meghalt már +apád-anyád – holnapra ki leszel teritve te is. + +– Nem eresztelek biz én, nem kellesz nekem se testemnek, se lelkemnek, +nem bánom én, ha meghalok is. + +Evvel az ördög ott hagyta, Mariska pedig összegyűjtötte az atyjafiait, +az ismerőseit, meghagyta nekik – a mint a keresztanyja tanácsolta volt – +hogy ha ő meghal, ne harangoztassanak neki a nagy haranggal, hanem a kis +csengetyűvel, ne énekeljék el az iskolás fiuk, csak a vénasszonyok +sirassák el; ne az ajtón vigyék ki, hanem az ablakon, ne az úton +menjenek, mikor viszik a temetőbe, hanem az útfélen, ne is a temetőbe +temessék, hanem a temető mellé; hogy rá ne akadjon az ördög. + +Másnap virradóra csakugyan meghalt Mariska, el is temették épenségesen +úgy, a hogy maga kivánta: nem a nagy haranggal harangoztak, csak a kis +csengetyűvel, nem énekeltek neki az iskolás fiuk, csak a vénasszonyok +siratták el, nem az ajtón vitték ki a házból, hanem az ablakon, nem az +úton mentek a temetőbe, hanem az útfélen, nem is a temetőbe temették, +csak a temető mellé; de nem is akadt rá az ördög. Harmadnapra aztán a +sírján egy szép virágszál nőtt, de olyan szép, hogy keresni kellett, mig +párját találták. + +Hát gyöngyömadta mi kerekedett ki a dologból? Arra ment egy királyfi +üveges hintóban, meglátta a szép virágot, leugrott érte, a keblére +tűzte, haza vitte. A mint hazaértek a királyi palotába, első dolga volt, +hogy a virágot betette egy szép üveges almáriomba. Azután lefeküdt az +inasával együtt, ő az ágyba, az inasa meg lábtul, a földre. + +A királyfi csakhamar elaludt, de nem az inas, annak sehogy se tudott +álom szállni a szemére, csak forgott egyik oldaláról a másikra. A mint +így álmatlankodék, egyszer – úgy éjfél tájban – hallja ám, hogy nyílik +az almáriom ajtója, oda néz, hát látja, hogy a virágból kirepül egy szép +hófehér galamb, körül néz, hogy nem látja-e a királyfi (az inast észre +se vette); hogy aztán látta, hogy alszik a királyfi, leszállt az +asztalra, elkezdett morzsalékot keresgetni. Csak keresgél, csak +keresgél, de biz ott nem igen talált, egyszer aztán megszólal: + +– Ejnye be szegény király ez, még csak egy kis hulladék sincs az +asztalán. + +Evvel többet nem keresgélt, visszarepült a virágba. + +Az inas mindezt jól látta, fel is rótta az eszébe, el is mondta másnap a +királyfinak: + +– Jaj felséges király, ezt meg ezt láttam az éjjel, ezt meg ezt mondta +ám a galamb. + +– Nem igaz az Pista, álmodhattad te azt csak – felelt rá a király nagy +nevetve. + +Az inas maga is káptalanságba esett, hogy nem álmodta-e hát csakugyan, +azért nem bizonyozott tovább, hanem feltette magában erősen hogy a jövő +éjszaka ráles. + +Ugy is tett. Akkor éjszaka szántszándékkal nem aludt el, megvárta az +éjfélt. Amint aztán ütötte a tizenkét órát, kinyillott az almáriom +ajtója, kirepült a virágból egy hófehér galamb, körül nézett nagy +óvatosan, nem látja-e a királyfi, vagy más? de az inast megint nem vette +észre, a királyfit meg látta hogy alszik, leszállt hát az asztalra, +elkezdett morzsalékot keresni. Csak keresgél, csak keresgél, de biz ott +megint nem talált, megszólalt hát megint: + +– Ejnye be szegény király ez, még csak egy kis hulladék sincs az +asztalán. + +Evvel megint vissza repült a virágba. + +Az inas mind ezt megint jól látta, végig-végig tapogatta magát, hogy +ébren van-e hát csakugyan? mikor aztán érezte, hogy ébren van, +gondolkozott, hogy felköltse-e a királyfit, de mégis csak arra +határozta, hogy vár reggelig. Hanem reggel első dolga is volt azt +mondani el: + +– No felséges királyfi, megint kijött ám a hófehér galamb a +virágszálból, megint ezt, meg ezt mondta. + +A királyfi megint nem akarta hinni. + +– Nem igaz az Pista, nem jól láttad, nem jól hallottad te azt. + +– De biz igaz felséges királyfi, úgy láttam, mint most felségedet, úgy +hallottam, mint ha most felséged mondaná. + +– No ha igaz, majd tegyünk róla, hogy estére – ha eljön – ne +panaszkodjék az ennivaló miatt; de majd magam is rá lesek, hogy eljön-e? + +Este aztán kirakatta a királyfi a sok tenger enni-inni valót az +asztalra, maga pedig lefeküdt, tettette magát, mintha aludnék. Csak +várt, csak várt, egyszer aztán kukorikolta a kakas az éjfélt. Erre +kinyíllott az almáriom ajtója, kirepült a virágszálból egy szép hófehér +galamb, ránézett a királyfira, azt gondolta alszik, leszállt nagy maga +biztában az asztalra, elkezdett csipegetni a sok drága ételből italból. +A királyfinak se kellett egyébb, felkelt csendesen, a háta megé +lopózott, hirtelen megkapta. Hát gyöngyömadta, a mint megérintette, a +mint egy újja hozzáért, mindjárt egy gyönyörűséges szép lyánynyá +változott, de százszor szebbé, mint azelőtt volt, mig Mariska volt, +úgyannyira, hogy maga magára is alig ismert. A királyfi +megölelte-megcsókolta: + +– Édes szentem, szép szerelmem, te az enyim, én a tied, ásó-kapa se +válaszszon el bennünket egymástól! + +Mindjárt másnap nagy lakodalmat csaptak, még maig is boldogul élnek, ha +meg nem haltak. + + + + +JANKÓ ÉS A HÁROM ELÁTKOZOTT KIRÁLYKISASSZONY. + +Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy nagy ország – abban egy város +– abban a városban egy csizmadia, ennek a csizmadiának volt egy +felesége, meg egy fia. Ez a kölök sehogy se akarta az apja mesterségét +folytatni, hiába ütötte-verte az öreg csizmadia, mindig azt mondta, +hogy,,ő bizon nem fótozza senki csizmáját, mikor úr is lehet, ő bizon úr +lesz.’’ Az anyja is pártját fogta, de az öreg csizmadián ketten se +tudtak kifogni, mert mindjárt-mindjárt megverte mind a kettőt. + +Egyszer megunta Jankó a sok lábszíjjazást, bement az anyjához: + +– No édes anyám, én már nem szívelem tovább ezt a sok verést, már +nagyocska vagyok, majd elmegyek világra, úgy is csak olyan tedd ide, +tedd oda legény voltam itthon, nem tudták semmi hasznomat venni, hiába +ettem az édes apám kenyerét, csak olyan voltam a háznál, mint az ötödik +kerék. + +Az anyja is helyben hagyta, elindult hát Jankó. A mint megy mendegél, +beér egy nagy rengeteg erdőbe, meg lát egy öreg embert, a mint +czipekedik egy csomó rőzsével, de sehogy se tudja felvenni. Oda megy +hozzá Jankó. ,,Adja ide öreg apám, majd haza viszem én.’’ Haza is vitte +az öreg ember kunyhójáig, ott letette, avval tovább akart menni, de az +öreg ember nem eresztette:,,Már csak fiam maradj itt egy-két napig, +legalább ismerjük meg egymást.’’ Jankó hát ott maradt, segített az öreg +embernek mindenben. + +Tán három nap mulva mondja az öreg ember Jankónak: + +– Eredj fiam Jankó szedegess egy kis tűzrevalót, elfogyott a mit multkor +hoztunk, a sincs, a minél egy kis kását főzzek. + +Elindult Jankó a rengetegben. Csak szedeget, csak szedeget, egyszer egy +gyönyörű tó mellé bukkan ki. Majd hogy egészen szemmé nem változott, +annyira elbámult, a mint meglátta a tavat, tele szebbnél szebb +aranyhalakkal. A mint ott csudálkozik, egyszer csak hall távolról +gyönyörű hattyúéneklést; ő is hirtelen elbúvik, elkezd leselkedni, hát +látja, hogy egy szép hattyú száll le a tópartra, ott megrázkódik, leveti +a hattyú ruhát, egy szép lyánynyá változik, elkezd fördeni. Fördött egy +darabig, aztán megint fölvette a hattyuruhát, elment. + +Jankó még fel se ocsúdott a nagy csudálkozásból, mire egy még hétszerte +szebb hattyúéneklést hallott; nem sokára leszállt egy szép hattyú, +levetette a hattyúruhát, egy még hétszerte szebb kisasszonynyá +változott, megfördött, avval elment. Egy kevés idő mulva még +hetvenhétszerte szebb hattyuének hallatszott, lerepült a tópartra egy +még szebb kis hattyú, levetette ez is a hattyúruhát, egy még +hetvenhétszerte szebb királykisasszonynyá változott, megfördött a tóban, +s elment ez is. + +Szegény Jankó, jobb szerette volna, ha nem is született volna, mert +halálosan beleszeretett a legkisebbik királykisasszonyba, arra pedig +gondolni se’ mert, hogy az valaha az övé lehessen. Haza bandukolt a +fával nagy szomorúan, mint a kinek az orra vére foly. Az öreg ember +mindjárt észrevette rajta, hogy valami baja van. + +– Min szomorkodol Jankó fiam? + +– Jaj édes öreg apám, hogy ne szomorkodnám én, mikor olyan szép +királykisasszonyt láttam, hogy ha el nem vehetem feleségül, meghalok +bánatomban, pedig annyira reménykedni se’ merek. + +Itt elbeszélte Jankó, hogy mit látott. + +– Jankó fiam – mondja rá az öreg ember – tudom én, hogy miféle +kisasszonyokat mondasz te, de ha az Isten segít, még is megkerítjük a +legkisebbet valahogy. + +Jankó majd kibútt a bőriből, hogy az öreg ember biztatta, mindjárt +elkezdte kérni, hogy mondja meg, hol laknak. + +– Tyhű édes fiam, fiatal legény vagy – felelt az öreg ember – de ha tiz +annyi ideig élnél is, mint a meddig élsz, még se érnél oda; hanem +okosabbat mondok én. Holnap délben eredj ki a tóhoz, jön először a +legöregebbik királykisasszony, arra rá se hederíts, aztán jön a második, +arra se nézz rá se’, hanem mikor a legkisebbik leveti a hattyúruhát, +lopózz oda csendesen, lopd el tőlle, azután a kisasszonyt fogd meg, vidd +haza az édes apád házához, de a hattyúruhát úgy eltedd, hogy soha szinét +se lássa, + +Jankó épenségesen úgy tett, ahogy az öreg ember mondta. Kiment a tóhoz, +meghúzódott egy bokor mellé, szép csendesen végig nézte, mig a két első +hattyú megfördött, s elment, azután várta a legkisebbet. El is jött az +nem sokára, leszállt a tópartra, levetette a hattyúruhát, hát uram +teremtőm, olyan gyönyörű ruha volt alatta, hogy a parasztja nem is +látszott a sok aranytól-ezüsttől, akkora karbunkulusok fityegtek rajta, +mint egy-egy tojás; de levetette ezt is, bele ment a vizbe. Jankónak se +kellett több, mikor legjavában játszadozott a tóban, szép csendesen +ellopta mind a két ruhát. + +Kijött a királykisasszony, elkezdte keresni ruháját, s hogy nem találta, +elkezdett sírni. Jankó oda ment hozzá, a királykisasszony mindjárt +megszerette, de még is könyörgött, hogy adja vissza a ruháját. + +– Jankó, szivem szép szerelme, add vissza a ruhámat, átok alatt vagyok, +ha vissza nem megyek a kiszabott időre, nagy büntetés vár rám. + +– Dehogy adom, szép angyalom, hanem most már gyere velem, elveszlek +feleségül, ásó-kapa választ el bennünket. + +A királykisasszony sírt-rítt egy darabig, de azután mit volt mit tenni? +csak bele nyugodott. + +Elindultak haza felé, útközben találtak egy várost, ott eladták az +aranyos ruhát, kaptak érte annyi pénzt, hogy alig birta haza Jankó. Az +öreg csizmadia alig hitt a szemének, mikor a sok pénzt meglátta: + +– No fiam, soha se’ hittem volna – ha az édes apám mondta volna is – +hogy ilyen úr lesz belőled. + +Itt nagy lakodalmat csaptak, boldogul éltek jó ideig. + +Egyszer Jankó kiment vadászni, a hattyúbőrt od’adta az édes anyjának, +hogy viselje gondját, de a feleségének még csak meg se mutassa. Alig +hogy kihúzta a lábát az ajtón, mindjárt elkezdett a királykisasszony +könyörögni: + +– Édes napam asszony – az Isten is áldja meg – mutassa meg nekem azt a +hattyúruhát, a szinét is elfelejtettem már. + +– Jaj édes lyányom, nem mutathatom meg, tudod, rám parancsolt az urad. + +– Nem nyúlok én hozzá se’, csak meg akarom nézni. + +Addig-addig kérte a csizmadiánét, hogy megmutatta. A mint ott nézegeti, +egyszer kikapja az asszony kezéből, magára kapja, – éppen nyitva volt az +ablak – kirepült rajta. A csizmadiáné csak akkor vette észre, csak akkor +csapkodta össze a tenyerét, mikor már kivül volt. + +Haza jött Jankó a vadászatból, nagy sírva-ríva találta az anyját. + +– Hát édes anyámat mi lelte, mért sír olyan nagyon? kérdi tőlle. + +– Hogy ne sírnék, édes fiam, mikor igy meg igy jártam. + +Itt elbeszélte az egész esetet. Jankó nagyon elszomorodott rajta. + +– No édes anyám, engem addig nem látnak, mig a feleségem elő nem +kerítem. + +Elindult Jankó, ment mendegélt, egyszer beért abba az erdőbe, a +melyikben az öreg ember lakott. Bement hozzá: + +– Jó napot adjon isten, öreg apám! + +– Fogadj Isten, édes fiam! hát mi járatban vagy? + +– Jaj öreg apám, nagy búba-bánatba estem én most, tegnap, mig kint +voltam vadászni, a feleségem elkérte az anyámtól a hattyúruhát, magára +vette, elrepült vele, most hát egyenesen kendhez jöttem tanácsot kérni. + +– Jól tetted, hogy egyenesen hozzám jöttél, mert csak én tudok tanácsot +adni ebben a dologban. Nesze, itt van egy pár csizma, ennek az a +tulajdonsága, hogy minden lépéssel hét mértföldet lehet vele lépni, ezt +húzd fel, ez elvezet a világ végére, egész addig a hegyig, a melyiken a +feleséged lakik; a majd aztán a te dolgod lesz, hogy hogy mégy fel rá, +de azt előre megmondom, hogy azon a hegyen még soha sem volt halandó +ember, mert a teteje üveg, az alja viz, a mellett olyan állásu, mint egy +báránybőr süveg. Ennek a hegynek a tetején van egy arany palota, abban +lakik a feleséged két testvérjével együtt. + +Megköszönte Jankó a jó tanácsot, avval útnak indult. Ment-mendegélt, +minden lépéssel hét mértföldet lépett. Hét egész álló esztendeig mindég +ment, akkor meglátta az üveghegyet csillámlani. Mire a tövéhez ért, +elszakadt a csizma, nem lehetett többet hasznát venni. + +Elkezdte Jankó kerülgetni az üveghegyet, gondolkozott, hogy lehetne arra +feljutni? Csak kerülgeti, csak kerülgeti, mint a gezemiczével körül +rakott boglyát az éhes ökör, egyszer meglát három ördögfiut marakodni. +Oda megy hozzájuk: + +– Hát tik mért czivakodtok? + +– Hogy ne czivakodnánk – felel a legnagyobbik – most halt meg az apánk, +nem volt neki egyebe, mint egy piszkos nyerge, egy rongyos bocskora, meg +egy rossz kóczmadzag ostora, de ezeknek az a tulajdonságuk, hogy ha +valaki felűl a nyeregre, felhúzza a bocskort, egyet pattant az ostorral, +s azt mondja, hogy: ,,hip-hop ott legyek, a hol akarok’’ – mindjárt ott +terem; most már ezeken nem tudunk elosztozkodni, mert egyik a másik +nélkül semmit se’ ér. + +– No hé, tudjátok mit? – mondja nekik Jankó – én felállok egy dombra, +elhajitok egy krajczárt, a ki elébb visszahozza, azé legyen mind a +három. + +Az ördögfiuk megörültek az okos tanácsnak. Jankó elhajított egy +krajczárt, az ördögfiuk utána iramodtak, ott hagytak mindent, Jankó +pedig hirtelen felhúzta a bocskort, ráült a nyeregre, nagyot cserditett +az ostorral, elkiáltotta magát:,,hip-hop ott legyek, hol akarok’’ – +mindjárt az üveghegy tetején termett. Onnan aztán visszahajított +mindent, hogy legyen azé, a ki a krajczárt megtalálta. + +Bement Jankó az arany palotába, épen ott sepregette a felesége a +pitvart, amint belépett. Nagyon megijedt, a mint Jankót meglátta. + +– Jaj szívemnek szép szerelme, hol jársz itt, a hol még a madár se’ jár? + +– Érted jöttem, kedves feleségem. + +– Nem mehetek én innen sehova, kedves uram, el vagyunk átkozva a +testvéreimmel együtt, hogy akár hol vagyunk, mindenünnen csak ide +vágyjunk vissza, te tőlled is azért kellett eljönnöm; egy csúnya veres +ördög átkozott el bennünket, a mért nem mentünk hozzá feleségül. + +– Hát most már hogy lehetne felszabadítni benneteket az átok alól? + +– Nem egyébképen, mint hogy azt az ördögöt meg kellene ölni. + +– No hát majd megölöm én a beste lélek rongyos ördögét! + +– Jaj szívem Jankó, nem olyan könnyen megy az, sokan próbálták már, de +mindnek az életébe került, azért jobb lesz, ha visszamégy, még most nem +késő. + +– Deiszen már vissza nem megyek, ha mingyár’ itt halok is meg. Hanem +mondd meg, mi módon lehet legkönnyebben megölni azt az ördögöt? + +– Ha már épen csakugyan rá akarod adni a fejed, hát megmondom: most +nincs itthon az ördög, bújj el ide a ruhák közé, majd ha haza jön, keres +mindenütt, mikor legközelebb lesz hozzád, ugorj ki, vágd le a fejét, de +azt megmondom, hogy egy csapással ha egészen le nem tudod vágni, akkor +halál fia vagy. + +Jankó úgy tett mindent, a hogy a felesége mondta, elbútt a fogas alá, a +ruhák közé, kihúzta a kardját, ugy várta az ördögöt. Nem sokára haza is +jött, még az udvaron el kezdett kiabálni:,,Phű-phű, idegen szagot +érzek’’ – avval hányt-vetett mindent össze-vissza, oda ment a fogashoz +is, elkezdett kotomászni a ruhák közt, Jankó is hirtelen kiugrott, úgy +levágta a fejét, mint ha ott se lett volna. + +Volt öröm, meg vigság a palotában, de Jankó nem felejtkezett el az +apjáról-anyjáról, hanem mondta a feleségének, hogy elhozza azokat +is.,,Legalább legyenek itt az esküvőnkön.’’ A felesége se +ellenezte.,,Jól van, kedves uram, nem bánom, ha elmégy is értök, itt van +egy gyürü, ha ennek a fejét befelé fordítod, olyan üveg híd terem innen +a földig, a milyen nincs a világon, ha pedig ki felé, akkor megint +leomlik magától. Most eredj az istállóba, mondd meg a kocsisnak, hogy +fogjon be.’’ + +Ugy tett Jankó, a hogy a felesége mondta, befogatott, felült a gyönyörű +hintóba, mikor a hegy szélére értek, befelé fordította a gyürűt, +mindjárt egy üveg híd termett ott, azon leért a földre, akkor kifelé +fordította a gyürűt, megint leomlott a híd. Repült a hat paripa +Jankóval, mint a villám, vagy tán még annál is sebesebben, úgyannyira, +hogy három óra alatt az apja házánál volt. Bemegy az udvarba, épen kint +találja apját-anyját. + +– No édes apám, édes anyám jöjjenek velem, ne is kérdezzék, hogy hova, +csak jöjjenek. + +Felöltöztek mind a ketten az ünneplő ruhájokba, úgy indultak el, de az +asszony sehogy se akart beleűlni a hintóba; utoljára mégis beletuszkolta +Jankó. Mikor az üveghegy aljára értek, Jankó megint befelé forditotta a +gyürűt megint ott termett az üveghíd; de már arra csakugyan nem akart rá +menni a csizmadiáné. + +– Én bizon nem koczkáztatom az életem senki szépségéért, hiszen leszakad +az a rongyos híd, – alig tudta Jankó megtartani a hintóban, de még akkor +se nyugodott bele:,,No fiam, ha meghalok, a te lelkedre halok meg.’’ +Csak akkor örült aztán, mikor bent volt az aranyvárban, mikor meglátta a +menyét. + +Jankó is megörült, mert a felesége még hétszerte szebb lett, mint az +előtt volt, mindjárt megesküdtek még egyszer, olyan lakodalmat csaptak, +hogy hetedhét országra szóllott a híre. Meghallotta ezt a két királyfi +is, azok is elmentek a lakodalomra, ott megszerették a két nagyobb +királykisasszonyt, el is vették mindjárt. Erre még nagyobb lakodalmat +csaptak, együtt maradt mind a három házaspár, a csizmadia, a felesége, – +az öreg ember, mind ott maradt, nem volt olyan boldog háznép több széles +e világon. + + + + +AZ ÖRDÖG ÉS A KÉT LYÁNY. + +Volt egyszer egy szegény ember, meg egy szegény asszony, mind a kettő +özvegy volt, s mind a kettőnek volt egy-egy lyánya, csakhogy az ember +lyánya szép volt, az asszonyé meg csúnyább a hátramenésnél. + +Egyszer az ember sütni akart, de nem volt dagasztó teknője. Azt mondja a +lyányának: + +– Eredj át lyányom ide a szomszédasszonyhoz, kérj tőlle egy dagasztó +teknőt, mig megdagasztunk benne. + +Átment a lyány a szomszédba: + +– Szomszédasszony, azért küldött édes apám uram, ne sajnáljon kend egy +dagasztó teknőt adni, mindjárt visszahozom, csak megdagasztunk benne. + +– Bizony nem adok én édes lyányom, mondd meg édes apád uradnak, vegyen +el engem, akkor lesz dagasztó teknőtök. + +Haza ment a lyány, elmondta az apjának, hogy mit mondott a +szomszédasszony. Megdagasztottak hát nagy ügygyel-bajjal, be is fűtötték +a kemenczét, de már szénvonójuk nem volt a mivel a kemencze alj át +föltisztítsák. Azt mondja az ember a lyányának: + +– Eredj át lyányom ide a szomszédba, kérj egy szénvonót, mondjad, hogy +mindjárt vissza viszed. + +Átment a lyány megint az özvegy asszonyhoz: + +– Szomszéd asszony, azért küldött édes apám uram: ne sajnáljon kend egy +szénvonót adni, mig a kemencze alját föltisztítjuk. + +– Bizony nem adok én édes lyányom, mondd meg édes apád uradnak, vegyen +el engem, akkor lesz dagasztó teknőtök is, szénvonótok is. + +Haza ment a lyány, elmondta, hogy mit mondott a szomszéd asszony, nagy +nehezen elkészitették hát a kemenczét is, meg a tésztát is, csak be +kellett volna vetni, de nem volt vető lapátjuk. Azt mondja a szegény +ember a lyányának. + +– Eredj át még egyszer lyányom ahoz az asszonyhoz, próbáld meg, ha adna +egy vető lapátot, mondjad, hogy ne sajnálja olyan nagyon, nem esik itt +semmi baja, nem eszszük mink meg, ebbe a nyomba vissza viszed. + +Átment a lyány harmadszor is, elmondta, hogy mi járatban van; mit izent +az apja, de az özvegy asszony erre is csak azt mondta, hogy biz ő nem +adja:,,Mondd meg apádnak, vegyen el engem, akkor lesz dagasztó teknőtök +is, szénvonótok is, lapátotok is.’’ + +Haza ment a lyány, elmondta az özvegy asszony izenetét; szeget ütött ez +a szegény ember fejibe, hogy biz azt az asszonyt jó is volna elvenni, +lám akkor lenne dagasztó teknője is, szénvonója is, vető lapátja is; úgy +annyira gondolkozott ezen, hogy utoljára is a lett belőle, hogy elvette +az özvegy asszonyt. De bezzeg nem úgy ütött ki a dolog, a hogy azt a +szegény ember kigondolta, mert alig, hogy megesküdtek, az asszony lett +az úr a háznál, mindenből a parancsolt, férjem-uramnak pedig ajtó mögött +volt a helye. A szegény lyányt is mindig ütötte-verte az asszony, a maga +csúnyánál is csúnyább lyányát mindig cziczomázgatta, tejbe-vajba +fürösztötte, ettől meg még a betevő falatot is sajnálta. Nem állhatá a +lyány ezt a keserves életet, bement az apjához. + +– No édes apám uram, én tovább nem leszek senki lába-kapczája, csak úgy +bánnak itt én velem, mint ha a szél hajított volna ide, el megyek +világtalan világra, majd csak találok valahol szolgálatot. + +A szegény ember se’ nagyon marasztotta, mert látta, hogy bizon neki +magának is jóformán kifelé áll a szekere rúdja, vagy legalább igen kevés +becsülete van a háznál; elindult hát a lyány. Sütött neki a mostohája +hamu pogácsát: + +– Legalább ne mondd, hogy nem sütöttem útravalót. + +Ment mendegélt a szegény lyány, előtalált egy kis házat, abba bement, +mert el volt fáradva, de oda bent nem talált mást, csak egy kis fehér +macskát. Leült a lyány a patkára, elkezdte eszegetni a hamu pogácsát. +Oda megy hozzá a kis fehér cziczus: + +– Nénikém, nénikém, adjál egy kis kalácsot, én is adok tanácsot! + +Adott neki a lyány; a kis macska megette, aztán megint kért, mig a +pogácsa mind el nem fogyott, akkor felkuporodott a lyány ölébe, ott +fonogatott szép csendesen. Egyszer csak megzörgetik kivülről az ajtót: + +– Tányér talpam, lompos farkam, szép lyány mátkám nyiss ajtót! + +– Jaj cziczuskám-miczuskám mit csináljak?! + +– Nyisd ki neki. + +A lyány kinyitotta, bekullogott egy nagy csúnya ördög. + +– Tányér talpam, lompos farkam, szép lyány mátkám rakj tüzet! + +– Jaj cziczuskám-miczuskám mit csináljak?! + +– Hát rakd meg neki. + +A lyány tüzet rakott. + +– Tányér talpam, lompos farkam, szép lyany mátkám főzz ételt. + +– Jaj cziczuskam-miczuskám mit csináljak?! + +– Hát főzz neki. + +A lyány meg is főzött, ki is tálalt. + +– Tányér talpam, lompos farkam, szép lyány mátkám gyer’ egyél. + +– Jaj cziczuskám-miczuskám mit csináljak?! + +– Hát egyél vele. + +A lyány jó izűt evett, mert éhes is volt. + +– Tányér talpam, lompos farkam, szép lyány mátkám bonts ágyat. + +– Jaj cziczuskám-miczuskám mit csináljak?! + +– Hát bontsd el neki. + +A lyány elbontotta. + +– Tányér talpam, lompos farkam, szép lyány mátkám feküdj mellém. + +– Jaj cziczuskám-miczuskám mit csináljak?! + +– Hát feküdj mellé. + +A lyány mellé feküdt. + +– Tanyér talpam, lompos farkam, szép lyány mátkám nyúlj a bal fülembe. + +– Jaj cziczuskám-miczuskam mit csináljak?! + +– Hát nyúlj bele. + +A lyány bele nyúlt, a kezébe akadt valami, azt elkezdte húzni kifelé, +hát mi volt? Nem egyéb, mint temérdek sok arany-ezüst, de annyi, hogy +alig birta kihúzni a lyány. + +Megint megszólalt az ördög: + +– Tányér talpam, lompos farkam, szép lyány mátkám nyúlj a jobb fülembe. + +– Jaj cziczuskám-miczuskám mit csináljak? + +– Hát nyúlj bele. + +A lyány bele nyult, hát mit húzott ki? – tán nem is hinnék kendtek, ha +nem mondanám – nem egyebet, mint egy gyönyörű aranyos hintót, hat +czifra, sallangos paripával. + +Ezeket az ördög mind a lyánynak adta, ez a sok aranyat-ezüstöt mind +felrakatta a hintóba, maga is beleült, avval haza hajtatott. + +Otthon a háznép köz-káptalanságba esett, sehogy se’ tudta senki +elgondolni, hogy juthatott ehez a sok kincshez, a lyány meg nem mondta +senkinek, csak az apjának beszélte el, de annak is a szívére kötötte, +hogy tovább ne adja. + +A csúnya lyánynak majd kifúrta az oldalát az irigység, hogy a mostoha +testvérje úgy meggazdagodott; utoljára úgyannyira gyötrődött, hogy nem +tudott otthon maradni, megmondta az anyjának, hogy ő is elmegy +szolgálatot keresni: ,,Lássa kend édes anyám, az a kutya csak három +napig volt oda, mégis hogy meggazdagodott, én is megpróbálom, hátha +nekem is szolgálna a szerencse.’’ Az anyja is helybenhagyta, hogy:,,A +bizon jó lesz,’’ – sütött is neki az útra pogácsát, de hej nem hamuból +ám! hanem olyan tiszta búzának a lisztjéből, a milyet a galamb hord +össze. + +Elindult a lyány, ment-mendegélt, ez is elért ahoz a kis házhoz, be is +ment; hogy nem talált odabent senkit, leült a patkára ez is, várni a +gazdát. Csakhamar eszébe jutott, hogy neki pogácsája is van, elővette +hát, s elkezdte eszegetni. Oda ment hozzá a kis fehér macska. + +– Nénikém-nénikém adjál egy kis kalácsot, én is adok tanácsot. + +De a lyány nem adott neki, a kis macska még egyszer kért, de a lyány +akkor se’ adott, hanem még kinevette: + +– Oh szegény kis csipás szemű macska, ugyan miben tudnál te nekem +tanácsot adni, ilyen haszontalan létedre? + +A szegény kis macska meghunyászkodott, félre ült a kuczikba, a lyány meg +a patkán eszegetett. A mint ott eszeget, a mint ott eszeget, egyszer +csak megzörgetik az ajtót: + +– Tanyér talpam, lompos farkam, szép lyány mátkám nyiss ajtót! + +Akkor már oda szaladt ám a lyány a kis macskához. + +– Jaj cziczuskám-miczuskám mit csináljak?! + +– Hát ne ereszd be. + +A lyány nem eresztette be, az ördög berúgta az ajtót, mikor bent volt, +megint elkiáltotta magát. + +– Tányér talpam, lompos farkam, szép lyány mátkám főzz ételt! + +– Jaj cziczuskám-miczuskám mit csináljak?! + +– Hát ne főzz neki. + +A lyány nem főzött, az ördög nem szólt értte semmit, hanem csak mikor +maga meg is főzött, ki is tálalt, akkor szóllalt meg. + +– Tányér talpam, lompos farkam, szép lyány mátkám gyere egyél! + +– Jaj cziczuskám-miczuskám mit csináljak?! + +– Hát ne egyél vele. + +A lyány nem evett, az ördög maga ette meg mind az ételt, azután megint +csak rákezdte a nótát: + +– Tányér talpam, lompos farkam, szép lyány mátkám bonts ágyat! + +– Jaj cziczuskám-miczuskám mit csináljak?! + +– Hát ne bontsd el. + +A lyány nem bontotta el, hanem magának az ördögnek kellett megágyazni. +Meg is ágyazott, bele is feküdt, aztán megint rákezdte: + +– Tányér talpam, lompos farkam, szép lyány mátkám feküdj mellém. + +– Jaj cziczuskám-miczuskám mit csináljak?! + +– Hát ne feküdj mellé. + +A lyány nem feküdt mellé, csak megállt az ágya fejénél, de az ördög +megint rákezdte: + +– Tányér talpam, lompos farkam, szép lyány mátkám nyúlj a bal fülembe! + +A lyány hogy látta, hogy az ördög idáig nem hogy bántotta volna, de még +egy rossz szót se szóllt hozzá, bátorságot vett magának, s rákiáltott +nagy mérgesen: + +– Majd én abba a piszkos füledbe nyúlkálok! + +Az ördög még erre se szólt semmit, szép csendesen belenyúlt maga a jobb +fülébe, kihúzott belőle egy vas hintót, meg négy tüzes paripát, a +hintónak alól egy katlanja volt, abba az ördög tüzet rakott, a lyányt +belezárta a hintóba; avval a négy lovat neki csapkodta, azok repültek, +mint a sárkány, a hintó mindég jobban jobban át tüzesedett, utoljára +olyan lett, mint a láng, a lyány izré-porrá égett benne. + +A szép lyány meg otthon nagyon gazdag lett a sok kincsből, a mit az +ördög adott neki, nem sokára elvette egy gazdag úrfi, nem mondom meg, +gróf volt-e, vagy báró; herczeg-e, vagy királyfi? de bizonyosan +valamelyik a négy közül. + + + + +A KIS MALACZ ÉS A FARKASOK. + +Volt a világon egy kis malacz, annak volt egy kis háza egy nagy rengeteg +erdő közepén. Egyszer a mint ebben a kis házban főzögetett magának, oda +megy egy nagy ordas farkas, beszól az ajtón: + +– Ereszsz be kedves kis malaczkám, nagyon hideg van idekint, fázom. + +– Nem eresztelek biz én, mert megeszel. + +– Ereszd be hát legalább az egyik hátulsó lábam. + +A kis malacz beeresztette az egyik hátulsó lábát, hanem alattomban oda +tett egy nagy fazék vizet a tűzhöz. + +Kicsi idő mulva megint megszólalt a farkas: + +– Ugyan kedves kis malaczkám, ereszd be a másik hátulsó lábam is. + +A kis malacz beeresztette azt is, de a farkas avval se érte be, hanem +egy kis idő mulva megint beszóllott: + +– Kedves kis malaczkám, ereszd be a két első lábam is. + +A kis malacz beeresztette a két első lábát is, de a farkasnak a se volt +elég, megint megszólalt: + +– Édes-kedves kis malaczkám ereszsz be már egészen, majd meglásd, egy +újjal se nyúlok hozzád. + +Erre a kis malacz egy zsákot szépen oda tett a nyiláshoz, hogy a mint a +farkas jön háttal befelé, egyenesen abba menjen be, avval beeresztette. +A farkas csakugyan a zsákba farolt be; a kis malacz se volt rest, +hirtelen bekötötte a zsák száját, lekapta a tűzről a nagy fazék +forró-vizet, leforrázta vele a farkast, azután hirtelen felmászott egy +nagy fára. A farkas egy darabig ordított, mert a forró-viz úgy levitte a +szőrét, hogy egy szál se maradt rajta; azután addig hányta-vetette +magát, mig utoljára kiódzott a zsák szája. Kibútt belőle, szaladt +egyenesen segítséget hozni. Vissza is jött nem sokára vagy tized +magával, elkezdték keresni a kis malaczot. Addig-addig keresték, mig +valamelyik csakugyan meglátta a fa tetején; oda mentek a fa alá, +elkezdtek tanakodni, hogy mitévők legyenek; mi módon fogják meg a kis +malaczot? mert egyik se tudott a fára fölmászni. Nagy sokára aztán arra +határozták, hogy egymás hátára állanak mindnyájan, mint a lédeczi +birákok, úgy aztán a legfelső majd csak eléri. El is kezdtek egymás +hátára felmászni; a kopasz maradt legalól, mert félt feljebb menni, igy +hát a többi mind az ő hátán volt. + +Már olyan magasan voltak, hogy csak egyetlen egy hibázott, hogy elérjék +a kis malaczot; az az egy is elkezdett már mászni felfelé, akkor a kis +malacz hirtelen elkiáltotta magát:,,Forró viz a kopasznak!’’ a kopasz +megijedt, kiugrott a többi alól, a sok farkas mind lepotyogott, kinek +lába, kinek nyaka tört ki, a kopasz meg úgy elszaladt, hogy soh’se’ +látták többet. + +A kis malacz szépen leszállott a fáról, haza ment, többet felé se’ +mertek menni a háza tájékának se a farkasok. + + + + +ZSUZSKA ÉS AZ ÖRDÖG. + +Egyszer volt, hol nem volt, még az óperencziás tengeren is túl volt, +volt a sós tenger kellő-közepén egy lakatlan sziget, azon a lakatlan +szigeten egy nagy hegy, annak a hegynek a tetején egy magas torony, +annak a toronynak a leghegyibe egy könyv, abból szedtem én ezen szent +beszédeket. + +Volt a világon egy nagyon-nagyon szegény asszony, annak volt három +lyánya, ezt a három lyányt csak úgy-ahogy felnevelte, de hogy nagyon +szegény volt, sehogy se tarthatta őket tovább, hanem elküldte +szolgálatot keresni. + +Elindult a három lyány; mentek-mendegéltek hetedhét ország ellen, +megtaláltak egy házat, az utcz’ajtóban kint állott egy ember, +megszólította őket: + +– Hova mentek lyányaim? + +– Megyünk szolgálatot keresni. + +– So’ se’ menjetek tovább, szegődjetek be én hozzám, úgyis épen ilyen +három lyányra volna szükségem. + +A lyányok beszegődtek az emberhez, a ki pedig nem ember volt, hanem +ördög. + +Zsuzskának – a legkisebbiknek – nagyon hamis hájjal kenték a bölcsőjét, +nem egy könnyen hagyott magán kifogni, töviről-hegyire járt mindennek a +végire. Egyszer is, a mint a pitarba üldögél, hallja, hogy ő róluk +beszél az ördög a feleségével a szobában, hallgatózik jobban, hát mit +hall? nem egyebet, mint hogy az ördög meg akarja őket ölni, arról +beszélget. ,,Holnap nagy vendégséget csapunk, jó kövérek, jó lesz a +húsok pecsenyének; nem is nehéz lesz megölni őket, majd estére +lefeküsznek a padlásra a magunk három lyányával együtt, a magunk három +lyányának párnát teszek a feje alá, ezeknek meg egy-egy terméskövet, +arról megismerem a sötétben is, hogy melyik másik? majd ha aztán +elalusznak, levágom a fejét mind a háromnak.’’ + +Zsuzska mind ezt jól hallotta, de nem szólt a testvérjeinek se’; hanem +este, mikor mind az öt lyány elaludt, felcserélgette csendesen a fejök +alját, az ördög lyányait fektette a terméskőre, a testvérjeit meg +párnára, maga is arra feküdt, és tettette magát, mint ha aludnék. Éjfél +tájban felment az ördög a padlásra, tapogatta, hogy merre van a három +terméskő, a mint megtalálta, levágta a fejét mind a három lyánynak, a ki +rajta feküdt, a pedig nem volt más, mint a maga tulajdon három lyánya. A +mint evvel készen volt, megint lement, lefeküdt, mint a kinek jó rendben +van a szénája. + +Alig várta Zsuzska, hogy leérjen az ördög, felköltötte csendesen a +testvéreit, lementek a padlásról, akkor Zsuzska bekiáltott az ördög +ablakán. + +– Hej ördög, nem minket öltél ám meg, hanem a magad lyányjait! + +Az ördög utánuk iramodott, de a három lyány csak hamar utat vesztett a +sötétben, avval az ördög visszament, a lyányok meg mentek-mendegéltek +szép csendesen. Reggelre beértek egy nagy városba, ott beálltak a +királyhoz szolgálni. + +A király legjobban megszerette közűlök Zsuzskát, mert szép is volt, de +meg nagyon tudta magát kedveltetni, ezért a nénjei mindig irigykedtek +rá, szerették volna valami úton-módon elveszíteni. Egyszer bementek a +királyhoz: + +– Jaj felséges király, van annak az ördögnek, a hol mi szolgáltunk, egy +tenger-lépő czipője, a mivel a legszélesebb tengert is át lehet lépni, +Zsuzska azt mondta, hogy el tudná ő azt lopni, ha kellene felségednek; +azért parancsoljon rá felséges király, hogy lopja el, ha tagadja, hogy ő +bizon nem mondta soha, hogy el tudná lopni, rá se hallgasson felséged, +mert mondta, olyan igaz, mint hogy itt állunk. + +Behivatta a király Zsuzskát: + +– No te Zsuzska, azt hallottam, hogy te azt mondtad, hogy el tudnád +lopni az ördögtől a tenger-lépő czipőt, azért ha az éjtszaka el nem +lopod, halálnak-halálával halsz meg! + +Szegény Zsuzska váltig tagadta, hogy nem ,,mondta ő azt soha’’, nem +használt semmit, mit volt mit tenni szegény fejinek? elszánta magát, +hogy megpróbálja ellopni, úgy is mindegy akar a király öleti meg, akar +az ördög. + +Elindult hát szerencsét próbálni, ment-mendegélt, egyszer az ördög +házához ért, épen éjfél volt, aludt az ördög is a felesége is, Zsuzska +szép csendesen belopódzott, kivette a tenger-lépő czipőt az almáriomból, +avval bekiáltott az ablakon. + +– Hej ördög, viszem ám a tenger-lépő czipődet. + +– Hej kutya Zsuzska, megöletted három szép lyányomat, most viszed a +tenger-lépő czipőmet, hanem majd meglakolsz még te ezért, fogadom azt az +egyet! + +Kergette is az ördög jó darabig, már im hogy utól nem érte, de épen egy +tenger mellé jutottak, ott Zsuzska felhúzta a tenger-lépő czipőt, +átlépte vele a tengert. Avval ment egyenesen a királyhoz. + +– No felséges király, elhoztam már a tenger-lépő czipőt! + +A király nagyon megörült neki, még jobban megszerette Zsuzskát. A nénjei +nagyon elbámultak, mikor megtudták, hogy Zsuzska szerencsésen ellopta a +tenger-lépő czipőt; másnap megint bementek a királyhoz. + +– Jaj felséges király, van annak az ördögnek egy tenger-ütő pálczája is, +a mivel ha akar milyen mély tengerre ráütnek, kétfelé válik, hogy száraz +lábbal keresztül lehet rajta menni, Zsuzska azt mondta, hogy azt is el +tudná lopni. + +Megint behivatta a király Zsuzskát. + +– No Zsuzska, azt hallottam, hogy van annak az ördögnek egy tenger-ütő +pálczája, te azt is el tudnád lopni, azért ha azt az éjtszaka el nem +lopod, halálnak halálával halsz meg. + +Hiába tagadta szegény Zsuzska, nem használt semmit, elindult hát nagy +szomorúan. Épen éjfél volt, mikor az ördög házához ért, aludt az ördög +is, a felesége is. Zsuzska csendesen belopódzott, ellopta a tenger-ütő +pálczát, avval bekiáltott az ablakon. + +– Hej ördög, viszem ám már a tenger-ütő pálczádat is. + +– Hej kutya Zsuzska, megöletted három szép lyányomat, elloptad a +tenger-lépő czipőmet, most viszed a tenger-ütő pálczámat, de majd +meglakolsz te ezért. + +Utána is szaladt, de megint csak a tengerparton tudott közel jutni +hozzá, ott meg Zsuzska megütötte a tengert a tenger-ütő pálczával, +kétfelé vált előtte, utána meg összecsapódott, megint nem foghatta meg +az ördög. Zsuzska ment egyenesen a királyhoz. + +– No felséges király, elhoztam már a tengerütő pálczát is. + +A király még jobban megszerette Zsuzskát, hogy olyan életre való, de a +nénjei még jobban irigykedtek rá, csakhamar megint avval árulták be, +hogy van annak az ördögnek egy arany fej káposztája is, Zsuzska azt is +el tudná lopni, azt mondta. A király megint ráparancsolt Zsuzskára erős +parancsolattal, hogy ha a káposztát el nem lopja, halálnak halálával hal +meg. + +Elindult hát szegény Zsuzska megint, el is ért szerencsésen épen éjfélre +az ördög kertjibe, levágta az arany fej káposztát, avval bekiáltott az +ablakon. + +– Hej ördög, viszem ám már az arany fej káposztádat is. + +– Hej kutya Zsuzska, megöletted három szép lyányomat, elloptad a +tenger-lépő czipőmet, elloptad a tenger-ütő pálczámat, most viszed az +arany fej káposztámat, csak ezt az egyet add vissza, soha szemedre se +vetem. + +De Zsuzska nem adta;,,Tán bolond vagyok, hogy visszaadjam, mikor kivül +vagyok már vele az udvaron?!’’ Az ördög kergette egy darabig, de sehogy +se tudta utolérni, utoljára is visszafordult, Zsuzska pedig ment +egyenesen a király elibe, od’adta neki az arany fej káposztát. + +– No felséges király elhoztam már ezt is! + +A két nénjét Zsuzskának, majd hogy meg nem ütötte a guta, mikor +megtudták, hogy Zsuzskának most se’ lett semmi baja, másnap megint +bementek a királyhoz. + +– Jaj felséges király van még annak az ördögnek egy arany kis gyermeke +is arany bölcsőben, Zsuzska azt beszéli fűnek-fának, hogy ő azt is el +tudná lopni. + +Megint behivatta a király Zsuzskát. + +– Fiam Zsuzska, azt hallottam, hogy van annak az ördögnek egy arany kis +gyermeke is, arany bölcsőben, te azt is el tudod lopni, azt beszélted, +azért ha az éjjel el nem lopod, halálnak halálával halsz meg. + +Zsuzska tudta, hogy hiába való volna minden beszéd, nem is könyörgött, +csak a tenger-lépő czipőt kérte el a királytól, avval elindult. Mire az +ördög házához ért, öreg este volt, nem is várakozott, hanem bement +egyenesen a házba, felkapta a fejére az aranybölcsőt az arany kis +gyermekkel, kiszaladt vele, avval bekiáltott az ablakon: + +– Hej ördög, viszem ám már az arany kis gyermeket is. + +– Hej kutya Zsuzska, megöletted három szép lyányomat, elloptad a +tenger-lépő czipőmet, elloptad a tenger-ütő pálczámat, elloptad az arany +fej káposztámat, most viszed az arany kis gyermekemet, csak ezt az egyet +add vissza, soha a szemedre se vetem. + +Zsuzska csak nevette, de majd hogy sírás nem lett a nevetésből, mert az +ördög utána iramodott, Zsuzska meg nem igen tudott a nehéz bölcsővel +szaladni, úgy annyira, hogy mire a tengerparthoz értek, tiz lépés nem +sok, de annyi se volt köztök, hanem ott aztán Zsuzska felrántotta a +tenger-lépő czipőt, úgy átlépte vele a tengert, mint ha ott se lett +volna, avval mént egyenesen a király elibe, od’adta neki az arany kis +gyermeket. + +A király a mint meglátta, csak egy szikrába mult, hogy össze-vissza nem +csókolta Zsuzskát, de az is csak egy cseppbe mult ám, hogy a két nénje +meg nem pukkadt mérgibe, mikor meghallotta, hogy Zsuzska megint +visszakerült. Fúrta az oldalukat rettenetesen az irigység, mert látták, +hogy a király napról-napra jobban szereti Zsuzskát. Bementek hát a +királyhoz megint, azt hazudták neki hogy Zsuzska azt mondta, hogy van +annak az ördögnek egy zsák arany diója, ő azt is el tudná lopni. + +Maga elibe parancsolta a király megint Zsuzskát: + +– No fiam ezt meg ezt hallottam, azért ha holnapra el nem lopod azt az +aranydiót, halálnak halálával halsz meg. + +Szegény Zsuzska nagyon megijedt, mikor ezt meghallotta, mert tudta, hogy +ezt legbajosabb lesz megtenni, mert a zsák a mester-gerendán az ördög +ágya felett van keresztül vetve, aztán zörög is a dió, mikor viszik; +azért hát elkezdett esküdni mennyre-földre, hogy,,sülyedjen el ebben az +álltó helyében, szakadjon ki a nyelve ebben a szempillantásban, ha ő azt +valaha mondta,’’ csak nem használt semmi kérés-könyörgés semmit, el +kellett neki indulni. + +Épen éjtszakára ért megint az ördög házához, aludt az ördög +feleségestől, Zsuzska szép csendesen belopódzott, megfogta a zsákot, +kezdte lehúzni a mestergerendáról, a mint húzta, a mint húzta, egyszer +kiódzott a zsák szája, mind kiomlott belőle – nagy zörögve – a sok arany +dió. Erre a zörgésre felébredt az ördög, felugrott az ágyból, megfogta +Zsuzskát: + +– No kutya Zsuzska, megöletted három szép lyányomat, elloptad a +tenger-lépő czipőmet, elloptad a tengerütő pálczámat, elloptad az arany +fej káposztámat, elloptad az arany kis gyermekemet, most el akartad +vinni a zsák arany diómat, hanem csakhogy egyszer a kezem közé akadtál, +ha ezer lelked lesz se’ szabadulsz meg, hanem három napig hizlallak, +akkor nagy vendégséget csapok, jó pecsenye lesz belőled. + +Szegény Zsuzska könyörgött, hogy csak most az egyszer ereszsze el, +mindent visszahoz, de nem használt semmit, bezárták az ólba, tettek +elibe mindenféle ételt italt, hogy hadd hizzon, ott tartották három nap, +három éjjel. + +Negyedik nap azt mondja az ördög a feleségének: + +,,No feleségem, én elmegyek, összehivom a vendégeket, te addig fűtsd be +a kemenczét, mikor úgy befűlik, hogy a puszta fenekén lángot vet a +rongy, hivd be Zsuzskát, ültesd rá a sütő lapátra, vesd be, hadd süljön +meg.’’ + +Elment az ördög, a felesége befűtötte a kemenczét, mikor olyan volt, +hogy a rongy a puszta fenekén lobbot vetett, behívta Zsuzskát. + +– No te kutya Zsuzska, rá erre a sütő lapátra, hadd vesselek be. + +– Jaj néném asszony, nem ültem én még sütő lapáton soha, üljön rá kelmed +először, mutassa meg, hogy szoktak rajta ülni. + +A vén bolond asszony rá hagyta magát venni, ráült a lapátra, Zsuzska +hirtelen megkapta a nyelét, bevetette a vén asszonyt a kemenczébe, +mindjárt összetöpörödött, megsült. + +Zsuzska vállára vette a zsák arany diót, haza ment vele a, királyhoz, az +csak elcsudálkozott, mikor meglátta, Zsuzska elbeszélte, hogy és miképen +szabadult meg az ördögtől? de meg azt is elmondta egy füst alatt, hogy ő +soha senkinek se mondta, hogy ezt vagy amazt el tudná lopni. A király, a +mint ezt meghallotta, nagyon megharagudott, a két öregebb lyányt kő közé +rakatta, Zsuzskát pedig megölelte, megcsókolta: + +– No szívemnek szép szerelme, te az enyém én a tied, ásó-kapa válaszszon +el egymástól. + +Az ördög, mikor haza ment, kereste a feleségét, hogy nem találta, +benézett a kemenczébe, megösmerte, hogy a felesége sült meg, nem +Zsuzska, mérgibe mindjárt megütötte a guta, hogy csak elesett, mint +Szent Mihály nap után a légy. + +A király pedig szép feleségével még most is boldogul él – ha meg nem +halt. + + + + +FEHÉRLÓFIA. + +Egyszer volt, hol nem volt, még az óperencziás tengeren is túl volt, +volt egy fehér ló. Ez a fehér ló egyszer megellett, lett neki egy fia, +azt hét egész esztendeig szoptatta, akkor azt mondta neki: + +– Látod fiam ezt a nagy fát? + +– Látom. + +– Eredj fel annak a legtetejébe, húzd le a kérgét. + +A fiu felmászott, megpróbálta, a mit a fehér ló mondott, de nem tudta +megtenni. Akkor az anyja megint szoptatta hét esztendeig, megint +felküldte egy még nagyobb fára, hogy húzza le a kérgét; a fiu le is +húzta. Erre azt mondta neki a fehér ló: + +– No fiam, már látom elég erős vagy, hát csak eredj el világra, én meg +megdöglöm. + +Avval megdöglött. A fiu elindult világra, a mint ment-mendegélt, elő +talált egy rengeteg erdőt, abba be is ment. Csak bódorgott, csak +bódorgott, egyszer egy emberhez ért, ki a legerősebb fákat is úgy +nyűtte, mint más a kendert. + +– Jó napot adjon Isten! mondja Fehérlófia. + +– Jó napot te kutya! hallottam hirét annak a Fehérlófiának, szeretnék +vele megbirkozni. + +– Gyere no, én vagyok! + +Megbirkoztak, de alig csavarított egyet Fehérlófia Fanyüvőn, mindjárt +földhöz vágta. + +– Már látom hogy erősebb vagy, mint én, – mondja Fanyüvő – hanem tegyük +össze a kenyerünket, végy be szolgálatodba. Fehérlófia befogadta; már +itt ketten voltak. + +A mint mennek mendegélnek, elő találnak egy embert, a ki a követ úgy +morzsolta, mint más a kenyeret. + +– Jó napot adjon Isten! mondja Fehérlófia. + +– Jó napot te kutya! hallottam hirét annak a Fehérlófiának, szeretnék +vele megbirkozni. + +– Gyere no, én vagyok! + +Megbirkoztak, de alig csavarított Fehérlófia Kőmorzsolón hármat-négyet, +mindjárt földhöz vágta. + +– Már látom, hogy te ellened nem csinálhatok semmit, – mondja Kőmorzsoló +– hanem tudod mit: végy be szolgálatodba, hű szolgád leszek halálig. + +Fehérlófia befogadta; már itt hárman voltak. A mint mentek-mendegéltek, +elő találtak egy embert, a ki a vasat úgy gyúrta, mint más a tésztát. + +– Jó napot adjon Isten! mondja neki Fehérlófia. + +– Jó napot te kutya! hallottam hírét annak a Fehérlófiának, szeretnék +vele megbirkozni. + +– Gyere no, én vagyok! + +Sokáig birkóztak, de nem birtak egymással, utoljára Vasgyúró gáncsot +vetett, földhöz vágta Fehérlófiát, erre az is megharagudott, fölugrott, +s úgy vágta a földhöz Vasgyúrót, hogy majd oda ragadt. Ezt is +szolgálatába fogadta; már itt négyen voltak. + +Itt a mint mennek-mendegélnek, rájok esteledett, ők is megtelepedtek, +gunyhót csináltak. Más nap azt mondja Fehérlófia Fanyüvőnek: + +– No te maradj itt, főzz kását, mink elmegyünk vadászni. + +Elmentek; de alig hogy tüzet rakott, hogy a kása főzéshez hozzá fogott +Fanyüvő, ott termett egy kis ördög, maga nagyon kicsi volt, de a +szakálla a földet érte. Fanyüvő nem tudott hova lenni ijedtében, mikor +meglátta, hát még mikor rá kiáltott. + +– Én vagyok Hétszűnyű Kapanyányimonyók, add ide azt a kását, ha nem +adod, a hátadon eszem meg. + +Fanyüvő mindjárt od’adta. Hétszünyű Kapanyányimonyók megette, avval +visszaadta az üres bográcsot. Mikor haza-jöttek a czimborák, nem volt +semmi enni való, megharagudtak, jól eldöngették Fanyüvőt, de az nem +mondta meg, hogy mért nincs kása. + +Másnap Kőmorzsoló maradt otthon. Az is a mint főzte a kását, oda ment +Hétszűnyű Kapanyányimonyók, kérte a kását.,,Ha ide nem adod, a hátadon +eszem meg.’’ De Kőmorzsoló nem adta, Hétszűnyű Kapanyányimonyók se’ +vette tréfára a dolgot, lenyomta a földre, hátára tette a bográcsot, +onnan ette meg a kását. + +Mikor a többi három hazafelé ment, Fanyüvő előre nevette a dolgot, mert +tudta, hogy Kőmorzsolótól is elveszi a kását Hétszűnyű Kapanyányimonyók. + +Harmadnap Vasgyúró maradt otthon, de a másik kettő se’ neki, se’ a +Fehérlófiának nem kötötte az órára, mért maradtak két nap kása nélkül. +Ahoz is oda ment Hétszűnyű Kapanyányimonyók, kérte a kását, s hogy nem +adta, a meztelen hasáról ette meg. A mint a többi három haza jött, ezt +is jól elhányták. + +Fehérlófia nem tudta fölérni észszel, hogy mért nem csinált egyik se +kását. Negyednap maga maradt otthon. A többi három egész nap mindég +nevette Fehérlófiát, tudták, hogy ahoz is oda megy Hétszűnyű +Kapanyányimonyók. Csakugyan oda is ment, de bezzeg megjárta, mert +Fehérlófia megkötözte szakállánál fogva egy nagy fához. + +A mint a három czimbora haza ért, mindjárt feltálalta a kását. A mint +jóllaktak, megszólalt Fehérlófia. + +– Gyertek csak, mutatok valamit. + +Vezette volna őket a fához, a melyikhez Hétszűnyű Kapanyányimonyókot +kötötte, hát látja, hogy nincs ott, hanem elvitte a fát is magával. + +Itt mindjárt elindultak a nyomon. Mindég mentek hét nap hét éjjel, akkor +találtak egy nagy lyukat, a melyiken a más világra ment le Hétszűnyű +Kapanyányimonyók. Tanakodtak egy darabig, mi tévők legyenek, utoljára +arra határozták, hogy lemennek. + +Fanyüvő font egy kosarat, csavart egy hosszú gúzst a faágakból, s azon +leeresztette magát, de meghagyta, hogy húzzák fel, ha megrántja a +kötelet. Alig ért le negyed részére a mélységnek, megijedt, felhuzatta +magát. + +,,Majd le megyek én,’’ mondja Kőmorzsoló; de harmad részéről az útnak ez +is visszahuzatta magát. Azt mondja Vasgyúró: + +,,Ejnye be gyávák vagytok, ereszszetek le engem, nem ijedek én meg ezer +ördögtől sem.’’ + +Le is ment fele útjáig, de tovább nem mert, hanem megrángatta a gúzst, +hogy húzzák fel. + +Itt azt mondja Fehérlófia: + +– Ereszszetek le engem is, hadd próbáljak szerencsét. + +Bezzeg nem ijedt ez meg! Lement a másvilágra, kiszállt a kasból, +elindult szélyelnézni. A mint igy kódorog előre-hátra, meglát egy kis +házat, bemegy bele; hát kit lát? nem mást, mint Hétszűnyű +Kapanyányimonyókot. Ott ült a kuczkóban, kenegette a szakállát meg az +állát valami zsirral; a tűzhelyen ott főtt egy nagy bogrács kása. + +– No kutya – mondja neki Fehérlófia – csakhogy itt vagy? Másszor te +akartad az én kásámat megenni a hasamról, majd megeszem én most a tiedet +a te hasadról. + +Avval megfogta Hétszűnyű Kapanyányimonyókot, földhöz vágta, hasára +öntötte a kását, úgy ette meg, azután kivitte a házból, egy fához +kötötte, s odább ment. + +A mint megy-mendegél, előtalál egy várat, réz mezővel, réz erdővel körül +véve. A mint meglátta, mindjárt bement bele; odabent egy gyönyörű +király-kisasszonyt talált, a ki nagyon megijedt, a mint meglátta a +fel-világi embert. + +– Mit keresel itt fel-világi ember, a hol még a madár se’ jár? + +– Hát biz én – felelt Fehérlófia – egy ördögöt kergettem. + +– No hát most jaj neked! Az én uram három fejű sárkány, ha haza jön, +agyon vág. Bújj el hamar. + +– Nem búvok biz én, megbirkozom én vele. + +Arra szóra ott termett a sárkány. + +– No kutya – mondja Fehérlófiának – most meg kell halnod, hanem +viaskodjunk meg a réz szürümön. + +Meg is viaskodtak, de Fehérlófia mindjárt a földhöz vágta a sárkányt, s +levágta mind a három fejét. Avval visszament a királykisasszonyhoz. Azt +mondja neki: + +– No most már megszabadítottalak, hanem gyere velem a felvilágra. + +– Jaj kedves szabadítóm – felel a királykisasszony – van még nekem ide +lent két testvérem, azokat is egy-egy sárkány rabolta el, szabadítsd meg +őket, neked adja az édes apám a legszebb lyányát, meg fele királyságát. + +– Nem bánom, hát keressük meg. + +Elindultak megkeresni. A mint mennek, találnak egy várat, ezüst mezővel, +ezüst erdővel körül véve. + +– No itt bújj el az erdőben – mondja Fehérlófia – én majd bemegyek. + +A királykisasszony elbútt, Fehérlófia meg megindult befelé. Oda bent egy +még szebb királykisasszonyt talált, mint az első; ez nagyon megijedt, +hogy meglátta, s rákiáltott: + +– Hol jársz itt felvilági ember, a hol még a madár se’ jár? + +– Téged jöttelek megszabadítani. + +– No akkor ugyan hiába jöttél, mert az én uram egy hat fejű sárkány, ha +haza jön, összemorzsol. + +Arra a szóra ott termett a hat fejű sárkány. a mint meglátta +Fehérlófiát, mindjárt megismerte. + +– Hej kutya – mondja neki – te ölted meg az öcsémet, ezért meg kell +halnod, hanem gyere az ezüst szürümre, viaskodjunk meg. + +Avval kimentek, soká viaskodtak, utoljára is Fehérlófia győzött, földhöz +vágta a sárkányt, levágta mind a hat fejét. Azután magához vette mind a +két királykisasszonyt, igy hárman útnak indultak a legfiatalabbat +megszabadítani. A mint mennek-mendegélnek, találnak egy várat, arany +mezővel, arany erdővel körűlvéve. Itt Fehérlófia elbújtatta a két +királykisasszonyt, maga bement. A királykisasszony majd meghalt +csudálkozásában, a mint meglátta. + +– Mit keresel itt, a hol még a madár se’ jár? kérdi tőle. + +– Téged jöttelek megszabadítani, felelt Fehérlófia. + +– No akkor hiában fáradtál, mert az én uram egy tizenkét fejű sárkány, a +ki ha haza jön, össze-vissza tör. + +Alig mondta ezt ki, egy rettenetes nagyot menydörgött a kapu. + +– Az én uram vágta a buzogányát a kapuba – mondja a király kisasszony – +még pedig tizenkét mértföldről, de azért ebbe a nyomba’ itt lesz; hanem +bújj el hamar. + +De már akkor, ha akart volna se’ tudott volna elbúni Fehérlófia, mert a +sárkány betoppant. A mint meglátta Fehérlófiát, mindjárt megismerte. + +– No kutya, csak hogy itt vagy! Megölted két öcsémet, ezért ha ezer +lelked volna is, meg kellene halnod. Hanem gyere az arany szürümre, +birkózzunk meg. + +Nagyon soká viaskodtak, de nem tudtak semmire menni. Utoljára a sárkány +belevágta Fehérlófiát térdig a földbe; ez is kiugrik, bele vágja a +sárkányt derékig; a sárkány kiugrik, bele vágja Fehérlófiát hónaljig; +már itt Fehérlófia nagyon megharagudott, kiugrott, belevágta a sárkányt, +hogy csak a feje látszott ki, erre kikapta a kardját, levágta a +sárkánynak mind a tizenkét fejét. + +Azután visszament a várba, elvitte magával mind a három +királykisasszonyt. Elérkeztek ahoz a kosárhoz, a melyiken Fehérlófia +leereszkedett; próbálgatták minden módon, hogy hogy férhetnének bele +mind a négyen, de sehogy se’ boldogultak, igy hát Fehérlófia lent +maradt, várta, hogy ő érte is ereszszék le. Csak várt, csak várt, három +nap három éjjel mindég várt; akkor megunta, elment onnan nagy +búslakodva. Alig ment egy kicsit, előfogta egy nagy záporeső; ő is hát +belehúzta magát a szűrébe, de hogy úgy is ázott, elindult valami +fedeléket keresni, a mi alá behúzódjék. A mint igy vizsgálódik, meglát +egy griff madár fészket, három fiók griff madárral; ezt nem csak hogy el +nem szedte, de még betakarta a szűrével, maga meg bebútt egy bokorba. +Egyszer csak jön haza az öreg griff madár. + +– Hát ki takart be benneteket? – kérdi a fiaitól. + +– Nem mondjuk meg, mert megölöd. + +– Dehogy bántom! nem bántom én, inkább meg akarom neki hálálni. + +– No hát ott fekszik a bokor mellett, azt várja, hogy elálljon az eső, +hogy levehesse a szűrét rólunk. + +Oda megy a griff madár a bokorhoz. Kérdezi Fehérlófiától: + +– Mivel háláljam meg, hogy megmentetted fiaimat? + +– Nem kell nekem semmi, – felel Fehérlófia. + +– De csak kivánj valamit, mert nem mehetsz úgy el, hogy meg ne háláljam. + +– No hát vigy fel a felvilágra. + +Azt mondja rá a griff madár: + +– Hej ha ezt más merte volna kivánni, tudom nem élt volna egy óráig, de +neked csak csak megteszem; hanem eredj, végy három kenyeret, meg három +mázsa szalonnát, kösd a kenyeret jobbról, a szalonnát balról a hátamra, +s ha jobbra hajlok, egy kenyeret, ha balra, egy szalonnát tégy a számba, +ha nem teszel, levetlek. + +Fehérlófia épen úgy tett mindent, a mint a griff madár mondta. +Elindultak aztán a felvilágra. Mentek jó darabig, egyszer fordult a +griff madár jobbra, akkor beletett a szájába Fehérlófia egy kenyeret +azután balra, akkor meg egy mázsa szalonnát. Nem sokára megint megevett +egy kenyeret, meg egy mázsa szalonnát, azután az utolsót is megette. Már +látták a világosságot ide fent, hát egyszer csak megint forditja a griff +madár balra a fejét, Fehérlófia kapta a bicskáját, levágta a bal karját, +azt tette a griff madár szájába; azután megint fordult jobbra a madár, +akkor a jobb lába szárát adta neki oda. + +Mire ezt is megette, felértek. De Fehérlófia nem tudott se té, se tova +menni, hanem ott feküdt a földön, mert nem volt se’ keze, se’ lába. + +Itt benyúl a griff madár a szárnya alá, kihúz egy üveget tele borral. +Od’adja Fehérlófiának. + +– No – mondja neki – a miért olyan jó szivű voltál, hogy kezed-lábod a +számba tetted, itt van ez az üveg bor, idd meg. + +Fehérlófia megitta, hát lelkem teremtette, – tán nem is hinnétek, ha nem +mondanám – egyszerre ki nőtt keze-lába, de még azon felül hétszer +erősebb lett, mint az előtt volt. + +Itt a griff madár visszarepült az alvilágba, Fehérlófia pedig útnak +indult megkeresni a három szolgáját. A mint megy-mendegél, előtalál egy +nagy gulyát. Megszólítja a gulyást: + +– Kié ez a szép gulya, hé? + +– Három úré, Vasgyúró, Kőmorzsoló és Fanyüvő uraké. + +– No hát mutassa meg kend, hogy hol laknak? + +A gulyás útba igazította, el is ért nem sokára a Vasgyúró kastélyához, +bement bele, hát majd elvette a szeme-fényét a nagy ragyogás; de ő csak +ment beljebb. Egyszer megtalálta Vasgyúrót, a ki mikor meglátta, ugy +megijedt, hogy azt se tudta, lyány-e vagy fiu? Fehérlófia megfogta, +kihajította az ablakon, hogy mindjárt szörnyet halt. Azután fogta a +királykisasszonyt, vezette Kőmorzsolóhoz, hogy majd azt is megöli, de az +is, meg Fanyüvő is meghalt ijedtében, mikor megtudta, hogy Fehérlófia +feljött a más-világról. Fehérlófia a három királykisasszonyt elvezette +az apjokhoz. + +Az öreg király rettenetesen megörült, a mint a lyányait meglátta, s hogy +megtudta az egész esetet, a legfiatalabbat Fehérlófiának adta fele +királyságával együtt. Nagy lakodalmat csaptak, még maig is élnek, ha meg +nem haltak. + + + + +A NYELVES KIRÁLYKISASSZONY. + +Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy király, annak volt egy +gyönyörű szép lyánya, de ez a lyány olyan nyelves volt, hogy senki, nem +csak meghaladni, de megközelíteni se tudta a szájasságban. Akárkivel +akármiről beszélt, mindig csak az övé lett az utolsó szó. Búsúlt ezen a +nagy nyelvességen a király, kivált ha látta, hogy a többi király és +herczegkisasszonyok soha egy rossz szót, egy káromkodást ki nem +eresztenek a szájukon, az ő lyányától meg mást se lehet hallani soha. +Ezenkivűl az is bántotta, ha elgondolta, hogy hogy tegyen ő evvel valami +becsületes embert szerencsétlenné? hisz a ki elveszi, csak keserűség +lesz az élete. Utoljára, gondolt egyet. + +– No lyányom – mondta a lyányának – kihirdettetem az országban, hogy a +ki téged le tud nyelvelni, annak adlak feleségül. + +A lyány még megörült neki, a helyett, hogy megszontyorodott volna rajta: + +– Jó lesz biz az, felséges atyám, legalább nem lesz olyan alamuszi tedd +ide tedd oda uram. + +A király látta, hogy csakugyan nincs más mit tenni, hát kihirdettette, +hogy a ki rá tud arra menni – mikor az ő lyányával beszél – hogy ne a +lyányé, hanem az övé legyen az utolsó szó, annak adja feleségül fele +királyságával együtt. + +Mentek aztán szerencsét próbálni minden féle emberek: herczegek, grófok, +nagy-süvegű tótok, de egyik se tudott kettőt se szólani a kisasszonyhoz. + +Meghallotta ezt három sváb fiu is, ők is elindultak, hogy megpróbálják, +mire mennek? ha nyernek, jó lesz; ha nem nyernek, se káruk, se hasznuk +benne. A legkisebb fiu eszelős volt, a bátyjai el se akarták vinni. + +– Ne is gyere te Jankó, úgy se lesz az a kisasszony a tied. + +– Csak azért is elmegyek, majd ott megválik, hány zsákkal telik? kié +lesz a királykisasszony! + +Mentek aztán mendegéltek, a két bátya már nagyon elhagyta Jankót, mert +az akármit látott úton-útfélen, mindent felszedett. Egyszer talált egy +tojást; elkezd kiabálni a bátyjai után: + +– Gyertek csak hé! mit találtam! + +A két bátyja azt gondolta, hogy legalább is egy véka aranyat-ezüstöt +talált, vissza szaladtak nagy lóhalálába, hát látják a tojást. No iszen +neki estek Jankónak, úgy elverték, mint a két fenekű dobot, azután ott +hagyták. Jankó is feltápászkodott, eltette a tojást, ment utánok. Kevés +idő mulva megint talált egy rossz szeget, megint el kezdett kiabálni: + +– Hát most mit találtam, gyertek csak! + +Azok megint vissza szaladtak, hogy Isten tudja mit talált, mit nem +Jankó! hát látják a rossz szeget, no ezért megint jól helybe hagyták. +Jankó eltette a szeget is. Harmadszor még talált egy rakás ganét, akkor +is kiabált, de rá se’ hederítettek. Jankó eltette azt is a sipkájába. +Ment aztán a bátyjai után, de azok már úgy elhagyták, hogy mire a +palotához ért, azok már visszafelé jöttek nagy szomorúan: + +– Ne is menj te oda be, úgy se lesz az a tied – mondták Jankónak. + +– Már mért ne lehetne az az enyim? + +– Csak. Nincs hozzávaló eszed. + +– Hm. Csaknak zsák kell, papnak ágy kell. Azért is megmutatom, hogy az +enyim lesz. + +– Nem éred meg hajasan, kopaszon is bajosan. + +De Jankó csak bement. Mindjárt beszédbe eredt a kisasszonynyal. + +– De piros a kisasszony. + +– Tűz ég ám bennem. + +– Itt egy tojás, süssük meg nála. + +– Lyukas ám a serpenyő. + +– Itt egy szeg, foltozzuk be vele. + +– Igen biz a sz..t! + +– Az is van itt egy sipkával! + +No erre a kisasszony egy szót se tudott szólani, hozzá kellett neki +menni a bolondhoz. + +Másnap megesküdtek, nagy lakodalmat tartottak, máig is élnek, ha meg nem +haltak. + + + + +GAGYI GAZDA. + +Egyszer volt, hol nem volt, az óperencziás tengeren túl, a Szentgellért +hegyén innen volt, volt a világon egy nagy város, abban lakott egy +szegény asszony. Ennek a szegény asszonynak nem volt az Isten szabad ege +alatt egyebe, mint egy rossz háza, meg egy sovány tehene. Volt neki egy +félbolond forma fia, a kit az egész város Gagyi gazdának hítt, mert +sohse’ csinált semmit, csak kódorgott, mint az Orbán lelke, vagy pedig +kiült a ház elibe, ütötte a lába szárán a legyet. + +Egyszer elment a szegény asszony az erdőre egy kis fáért, Gagyi gazdának +megmondta, hogy maradjon otthon házőrzeni, s viselje gondját a tehénnek. +De Gagyi gazda mást gondolt, épen vásár volt a városban, kapta magát, ki +hajtotta a tehenet, hogy majd eladja, de biz ott azt se kérdték tőlle, +hogy mire tartja? Már épen vissza akarta vezetni, mikor meglátott egy +katulyás zsidónál egy czifra katulyát, kérte a zsidót, hogy adja neki +azért a tehénért; a zsidó is kapott rajta, csakhamar megvolt az alku. +Vitte haza Gagyi gazda a katulyát nagy örömmel, az egész úton röhögött +neki. Mikor a házuk elibe ért, elejtette a katulyát, kiugrott belőle +tizenkét óriás, körülvette Gagyi gazdát. + +– Mit parancsolsz Gagyi gazda?! Mit parancsolsz Gagyi gazda?! + +Szegény Gagyi gazda úgy megijedt, hogy egy darabig szólni se tudott; +utoljára még is gondolt egyet: + +– Hát azt parancsolom, hogy itt, e helyett a rongyos viskó helyett olyan +rezidenczia kerekedjék, mint a királyé. + +Alig mondta ki, mindjárt még szebb épült, mint a királyé volt. + +Gagyi gazdának csak elállt szeme-szája, egy darabig ott bámulta a sok +szép holmit, be se’ mert menni a palotába, utoljára még is ráadta a +fejét, bement. Hogy azután látta, hogy odabent nincs senki, egészen neki +bátorodott. + +A szomszédok ezalatt körülvették a palotát, nem tudták mire vélni a +dolgot, ott dévánkoztak, hogy mi dolog ez? honnan termett ez ide? +egyszer csak jött haza a szegény asszony, ez is nagyon elcsudálkozott, +kérdezgette a szomszédoktól, hogy tán nem is jó helyen jár, hogy tán +eltévedt, nem itt volt az ő háza,,,de hiszen kendteket mind ismerem, +kendtek az én szomszédaim, még is csak ennek kell annak lenni.’’ + +Mikor legjobban tanakodtak, kitoppant Gagyi gazda a házból, megfogta az +anyja kezét, felvezette a palotába. Ott elbeszélt neki mindent. A +szegény asszony, mikor meghallotta, hogy nincs tehén, elkezdte szidni +Gagyi gazdát: + +– Oh te bolond – te bolond, mindég mondtam, hogy nincs elég eszed, azért +a rongyos katulyáért od’adni egy tehenet, most már miből élünk meg, +miből tudjuk a mindennapi kenyerünket megkeresni? + +Gagyi gazda alig tudta elhitetni, hogy lesz már ezután, a mi csak kell, +enni-inni való, minden, a mi szemöknek, szájuknak tetszik. Erre elővette +a katulyát, a földhöz vágta. Kiugrott belőle a tizenkét óriás: + +– Mit parancsolsz Gagyi gazda? Mit parancsolsz Gagyi gazda? + +– Nem mást, mint hogy ez az asztal mindjárt tele legyen mindenféle +étellel. + +Alig mondta ki, mindjárt úgy tele lett az asztal mindenféle drága +étellel-itallal, a mi csak a világon van, hogy majd leszakadt alatta. +Gagyi gazda úgy jól lakott, mint a duda, az anyja is csipegetett egy-egy +kicsit, de nem igen mert sokat enni. + +Ezalatt hire futott a városban a Gagyi gazda palotájának, jártak +csudájára mindenféle emberek, – herczegek, grófok, nagy süvegű tótok – +vallatták Gagyi gazdát, hogy honnan támadt a palota oda olyan hirtelen, +de nem mondta senkinek, csak éltek az anyjával a nagy uraságban. + +Egyszer Gagyi gazdának az a gondolatja támadt, hogy meg kellene +házasodni. Az anyja is helyben hagyta, hogy biz a’ jó lesz, tanácsolta +is mindjárt a szomszéd lyányát. De Gagyi gazda tudni se akart rólla, +hanem arra kötötte magát, hogy a király egyetlen lyányát veszi el. +Váltig mondta neki az anyja, hogy nem adják azt ő hozzá, nem neki való +a’, csak falra hányta a borsót, mert Gagyi gazda nem állott el az +akaratjától, hanem mindég ösztökélte az anyját, hogy kérje meg neki a +királykisasszonyt. A szegény asszonynak mit volt mit tenni? felöltözött +az ünneplő ruhájába, elment a királyhoz, elmondta, hogy mi járatban van. +A király szörnyen megharagudott, majd hogy ebrúdon nem vettette ki. + +– Ejnye imilyen-amolyan koldús-kölke még az én lyányomra meri vetni a +szemét, hogy most egy kicsit felkapott az uborka fára. Megmondja neki +kend, hogy arra ne is ácsingózzon soha! + +Haza ment a szegény asszony, elmondta Gagyi gazdának, hogy mit izent a +király. De Gagyi gazda akkor is csak azt mondta, hogy övé lesz a +királykisasszony, akarki meglássa. El is ment még az nap a +keresztapjához, rábizta, hogy,,menjen el a királyhoz, mondja meg neki, +hogy azt izenem, hogy akarmit kivánjon, mindent megteszek, ha nekem adja +a lyányát.’’ Elment a keresztapja a királyhoz, elmondta, hogy mit izent +Gagyi gazda. Szeget ütött ez a király fejébe, azért hát azt felelte, +hogy nem bánja, neki adja a lyányát, ha az ő rezidencziájától a Gagyi +gazda palotájáig arany hidat rakat, gyémánt karral, üveg bolthajtással, +hogy az ő lyánya azon járhasson. + +Elmondta Gagyi gazdának a keresztapja, hogy mit felelt a király; Gagyi +gazda nagyot ugrott örömében, hogy ha csak ez a baj, ezen könnyű +segíteni; a keresztapja nem tudta mire vélni a dolgát, azt gondolta, +hogy az esze tisztúl. + +Este, mikor le akart feküdni Gagyi gazda, elővette a katulyát a tükör +mellől, a földhöz vágta. Kiugrott belőle a tizenkét óriás. + +– Mit parancsolsz Gagyi gazda?! Mit parancsolsz Gagyi gazda?! + +– Nem mást, mint hogy holnap reggelre, mire én fölkelek, a király +rezidencziájától az én palotámig arany hidat csináljatok gyémánt karral, +üveg bolthajtással. + +Reggel, mikor felkelt a király, kinézett az ablakon, hát látta, hogy +micsoda pompás hidat csináltatott az éjjel Gagyi gazda, csak elállt +szeme-szája. Mit volt mit tenni, hozzá kellett menni a +királykisasszonynak Gagyi gazdához. + +Itt Gagyi gazda haza vitte nagy örömmel a feleségét, a’ szegény eleinte +sirt-ritt, de utoljára, hogy látta, hogy az ura minden kivánságát – +mihelyt kimondja – abban a szempillantásban teljesíti, hát lelkem adta, +még beleszeretett. Csak azt szerette volna még kivenni belőle, hogy +honnan veszi azt a sok mindent, mi módon csináltatta a hidat meg a +palotát? de hiába! volt minden faggatás, mert ilyenkor egyik fülén +beeresztette a szót Gagyi gazda, a a másikon ki. + +Egyszer elment Gagyi gazda valahova onnan hazulról, nem maradt más a +háznál, csak a felesége. Bemegy hozzá egy nyomorult koldús, kéri az +Isten nevében, hogy könyörűljön rajta, hamarjában nem tudott neki mit +adni az asszony, lekapta a tükör mellől a katulyát, od’adta neki:,,Fogja +kend, jó lesz, ha valahol kap kend egy-két krajczárt, beleteheti.’’ + +Elment a koldús nagy dünynyögve,,,hogy ilyen gazdag asszony bizony +adhatott volna – ha mást nem – egy darab szalonnát.’’ + +A mint kiért az utczára, elejtette a katulyát, kiugrott belőle a +tizenkét óriás, körülfogta a szegény koldust. + +– Mit parancsolsz gamós koldus?! Mit parancsolsz gamós koldus?! + +A meg – szegény – majd leesett a lábáról, úgy megijedt, nem jutott +eszébe semmi okos, utoljára azt a bolondot parancsolta, hogy azt a +palotát vigyék mindenestűl, ő vele együtt a sós tenger közepére. Az +óriások felkapták a palotát, meg sem álltak, mig a sós tenger kellős +közepére nem értek vele, ott letették, úgy lebegett a palota a vizben. A +Gagyi gazda felesége még akkor is benne volt, de nem tudott rólla +semmit, hogy viszik, mert aludt. Mikor letették az óriások a palotát, +bement hozzá a gamós koldus, elmondott neki mindent, hogy s miként ment +oda a palota? A királykisasszony mindjárt felérte észszel, hogy Gagyi +gazda is ezekkel az óriásokkal csináltatott mindent, kérte a katulyát a +koldústól vissza, gondolta magában, hogy majd visszaviteti a palotát a +maga helyére, aztán megint jól lesz minden. De bezzeg felnyíllott a +szeme a koldusnak is, nem hogy visszaadta volna, hanem még azt kivánta. +a királykisasszonytól, hogy ezután őtet szeresse, az ő felesége legyen. +A királykisasszony mindég sírt-rítt, mert hagyján, ha még csak sánta +lett volna a koldus, de máskülönben is csunya volt; a pofáját is az +ereszbe verték, imitt-amott fityegett rajta egy-egy szál szőr, biz ő +bele a szegénybe a legalábbvaló fehérszemély se tudott volna bele +szeretni, nem hogy olyan gyönyörűséges királykisasszony. + +Ezalatt Gagyi gazda haza ment, kereste a palotáját; hogy nem találta, +nagyon elszomorodott, tudakozódott fűtől-fától, hogy nem tudna-e rólla +valamit? Utoljára akadt egy kondás bojtár, a ki látta, mikor vitte a +tizenkét óriás a sós tenger felé. + +Elindult hát Gagyi gazda, hogy fölkeresse a palotáját, meg a feleségét, +hanem elébb csináltatott magának egy vas bocskort, azt felhúzta a +lábára, felfogadta, hogy addig le nem veti, mig a palotáját meg nem +találja. + +Ment-mendegélt heted-hét ország ellen, egyszer előtalált egy rákot, a +mint a pocsolyában fetrengett. Megszólitotta a rák: + +– Segíts rajtam Gagyi gazda, végy fel a tarisznyádba, jótét helyébe jót +várj. + +Gagyi gazda megszánta, fölvette, a tarisznyájába tette. + +Megint ment-mendegélt, előtalált egy egeret, a mint valami vizben +fuldoklott, sehogy se’ tudott kiszabadulni. Ez is megszólította: + +– Segíts rajtam Gagyi gazda, szabadíts ki a vizből, végy fel a +tarisznyádba, jótét helyébe jót várj! + +Ezt is megsajnálta, felvette, a tarisznyájába tette. + +Megint ment-mendegélt, hét nap hét éjjel mindég ment, akkor elért a sós +tenger partjára. Meglátta a palotát messzire lebegni a tenger kellős +közepén. Nagyon elbúsulta magát, mert látta, hogy oda semmi módon be nem +juthat. A mint igy búslakodik, megszólal a rák a tarisznyában: + +– Mért búslakodol, kedves gazdánk?! + +– Hogy ne búslakodnám, mikor látom, hogy semmi módon be nem juthatok a +palotámhoz. + +– No hát én majd beúszok, megnézem, hogy-mint állanak oda bent a dolgok? +Te addig várj itten a tenger parton. + +Beúszott a rák, Gagyi gazda várta a parton egész nap, de csak nem jött; +már keresztet vetett rá, hogy nem is jön ki, hát egyszer bukkan ám elő a +viz alól. Mindjárt tudakolta tőlle Gagyi gazda, hogy mit látott? + +– Hej kedves gazdám, furcsán megy oda bent a dolog, a gamós koldus +erővel azt akarja, hogy feleségévé legyen a királykisasszony, de az azt +mondja, hogy,,neki bizon nem kell se testének, se’ lelkének; jobb lesz +ha ide adod azt a katulyát.’’ De a koldus nem adja, hanem egy kis vékony +lánczon a nyakában hordja éjjel-nappal; én elloptam volna, de nem tudtam +a lánczot elvágni. + +Gagyi gazda még jobban elbúsulta magát, de most meg az egér szólalt meg. + +– Ne búslakodjál kedves gazdám, gondoltam én egyet. Majd engem bevisz a +rák koma a hátán, én elrágom a lánczot, kihozzuk a katulyát. + +Ugy is lett. Felült az egér a rák hátára, beúsztak a palotához; épen +akkor a legjobban húzta a bőrt a fagyon a koldus, a kis egér odament, +lerágta a katulyát a lánczról, a rák azt is a hátára vette, meg az +egeret is, úgy úsztak kifele. Gagyi gazda még messziről észrevette őket, +alig várta, hogy kiérjenek, mindjárt a földhöz vágta a katulyát. +Kiugrott belőle a tizenkét óriás, körül fogta Gagyi gazdát: + +– Mit parancsolsz, régi kedves Gagyi gazdánk? Az Isten is áldjon meg! + +– Nem mást, mint hogy a palotámat mindenestől, velem együtt, +visszavigyétek a régi helyére, azt az akasztófára való koldust pedig +lökjétek ki belőle, hadd éljen meg, a hogy tud. + +Az óriások felkapták a palotát, vissza vitték Gagyi gazdával, az egérrel +meg rákkal együtt a régi helyére, a gamós koldusnak megint a hátára +adták a tarisznyát, s útnak eresztették. + +Az öreg király mikor meglátta, hogy a Gagyi gazda palotája megint a régi +helyén van, meg mikor a lyányát épen egészségesen a szeme előtt látta, +úgy megszerette Gagyi gazdát, hogy mindjárt neki adta a fele +királyságát; újra nagy lakodalmat csaptak, még most is élnek, ha meg nem +haltak. + + + + +BABSZEM JANKÓ. + +Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy szegény ember, meg egy +szegény asszony. Nem volt nekik egy csepp gyermekök se, pedig az asszony +mindig azon sírt-rítt, mindig azon kérte az istent, hogy áldja meg őtet +egy fiu-gyermekkel. + +Egyszer az ember kint volt a tanyáján, szántogatott két ütött-kopott +girhes ökrön, az asszony meg az alatt otthon ételt főzött neki. + +A mint ott főzögetett, a mint ott főzögetett, megint eszébe jutott, hogy +milyen jó volna, ha most egy fia volna, a ki ki vigye az apjuknak az +ételt:,,Oh én uram istenem – mormolja magában – csak egy akkora kis +gyermeket adj, mint egy babszem, holtomig mindig áldalak érte.’’ Alig +mondta ezt ki, ott termett egy babszemnyi kis fiu előtte a padkán, +elkiáltotta magát: + +– No édes anyám itt vagyok, hanem már most nekem főzzön gombóczot, mert +olyan éhes vagyok, mint a farkas, azután majd kiviszem édes apámnak az +ételt, ha jóllaktam; de úgy főzzön kend, mintha 24 kaszásnak főzne. + +Főzött neki az asszony fél véka lisztből gombóczot, kitálalta elibe; +Babszem Jankó az utolsó falatig megette. Kérdezi tőlle az anyja: + +– No fiam jól laktál? + +– Dehogy laktam, édes anyám, még fél fogamra is kevés volt, azért főzzön +még kend. + +Megint főzött neki fél véka lisztből, megint mind egy falatig megette +Jankó. Kérdezi megint az anyja: + +– No fiam jól laktál-e már! + +– Dehogy laktam édes anyám, tán még éhesebb vagyok, jó lenne, ha főzne +még kend. + +Megint főzött az asszony egy véka lisztből, azt is megette a fiu. +Kérdezi megint az anyja: + +– No fiam jól laktál-e már valahára? + +– _Ettem_, édes anyám, _ettem_; hanem már most hol van az az étel, hadd +vigyem édes apámnak! + +Kitálalta az asszony egy szilkébe az ételt, azt bele kötözte egy +kasornyába, nagy sok ellenkezés után – mert eleinte nem bizott benne, +hogy elbirja – od’adta Jankónak, hogy nohát vigye. Fejére kapta Jankó, +szaladt vele ki a tanya felé. Amint ment-mendegélt, elő talált egy hat +ökrös szekeret egy béressel, ő is el volt már fáradva, kapta magát, +feltette az ételt hátul a szekérre, maga meg bebútt az ökör fülébe. +Amint igy mentek, elkezdett a béres fütyölni; csak hallgatja, csak +hallgatja Jankó, egyszer aztán nem állhatja szó nélkül. Kiszól az ökör +füléből: + +– Be hegyes, haj! de majd nem lesz az olyan hegyes, voltam a kovácsnál, +hogy reszeljen el belőle. + +Hallja ezt a béres, nézeget szélyel, hogy ki beszél hozzá, de nem lát +senkit; megint el kezd fütyölni, megint kiszól Jankó. + +– Be hegyes, haj! de majd nem lesz az olyan hegyes; voltam a kovácsnál, +hogy reszeljen el belőle. + +Megint fülel a béres,,,de már itt csakugyan beszél valaki,’’ néz +mindenfelé, nem lát senkit. ,,No – gondolta magában – tán csak a szél +volt;’’ megint rákezdte a füttyöt, megint kikiáltott Jankó: + +– Be hegyes, haj! de majd nem lesz az olyan hegyes; voltam a kovácsnál, +hogy reszeljen el belőle. + +Erre aztán megijedt a béres, nem mert többet fütyölni, hanem meglapult, +mint a légy Szentmihálynap után. Egyszer – jó idő mulva – szól az +ökörnek: + +– Csálé Bimbó! + +Jankó kikiált az ökör füléből: + +– Csak azért is hajsz Bimbó! + +Megint szól a béres: + +– Hajsz Csákó! + +Megint kikiált Jankó: + +– Csak azért is csálé Csákó! + +,,De már itt sehogy se megy istenesen a dolog;’’ gondolja a béres, de +azért még egyszer megpróbált szólni az ökörnek: + +– Csálé Bimbó, hajsz Csákó! + +Megint kikurjant Jankó: + +– Csak azért is csálé Csákó, hajsz Bimbó! + +De már erre a béresnek is az inába szállt a bátorsága,,,itt akarhogy +mint, de ördögnek kell lenni,’’ utczú, mintha ostorral csapnák, megoldta +a kereket, elszaladt, hogy az agár se’ érte volna utól. Jankó pedig az +ökörhajtó ostort a kezébe vette, elkezdett vele kongatni, hajtotta az +ökröket az apja tanyája felé. + +Az apja amint ott szántogatott két ütött-kopott girhes ökrön, egyszer +látja, hogy megy arra egy hatökrös szekér, de senki sincs körülötte, az +ostor is csak magától kongat; megijed erre, szaladni akar, de Jankó el +kezd utána kiabálni: + +– Ne szaladjon kend édes apám uram, csak én vagyok, a kend fia, ételt +hoztam. + +Erre aztán megállt az apja, elvette az ételt, hozzá fogott az evéshez. +Mig ő evett, Jankó befogta a hat ökröt az ütött-kopott girhes ökrök +helyére az ekébe, elkezdett rajtok szántani. Nem kellett neki segitség, +még maga se csinált semmit, csak az ökör füléből pattogtatott, de azért +úgy meg lett szántva a föld, hogy jobban se kellett. + +Ezalatt arra ment egy nagy úr, négy lovas hintón; Jankó épen akkor volt +a fordulónál, mikor ott mentek el, nézi az úr a hintóból, hogy az ökör +magától megy, az eke magától szánt, az ostor magától kongat.,,Miféle +csuda ez’’ – gondolja magában –,,eredj Pista inas, kérdezd meg, hogy ki +hajtja azt az ökröt; ki tartja azt az ekét; ki kongat avval az ostorral? +aztán hídd ide azt az embert, aki amott eszeget.’’ + +Előhítta Pista inas az embert. + +– No szegény ember – kérdezi az úr – ki csinálja mind ezt a csudát? + +– Hát biz azt nagyságos uram, csak a fiam Babszem Jankó, a ki az ökör +fülében ül, onnan kongat. + +– Adja el kend nekem ezt a gyereket, megveszem jó pénzen. + +A szegény ember nem akarta, de akkorra Jankó is odament, biztatta az +apját, hogy csak adja el, majd visszaszökik ő nem sokára; igy hát +megalkudtak egy véka aranyban-ezüstben; a szegény ember, – a ki most már +gazdag ember lett – befogta a hat czimeres ökröt a szekérbe, rátette a +sok kincset, haza ment, olyan úr lett, mint egy kis király. Az úr pedig +papirosba göngyölgette Jankót, beletette a dolmányja zsebébe, haza +vitte, otthon meg se nézte, hanem papirosostól beletette egy kis arany +ládába, azt egy nagyobb ezüstbe, azt meg egy még nagyobb rézbe, azután +mindegyik ládát bezárta háromas zárral. Másnapra aztán összehívta a +tenger sok vendéget, nagy dinom-dánomot csapott. Mikor vége volt az +ebédnek, behozta a hármas ládát, mondta, hogy mutat ő most valami +furcsát, a milyet – tudja – még soha sem láttak. Bámultak a vendégek a +ládára, mint borjú az új kapura, várták, hogy mi lesz már ebből? A +házigazda lassan nyitogatta ki egymás után a zárakat, kivette a kis +papirost, elkezdte kifelé göngyölgetni, csak göngyölgeti, csak +göngyölgeti, egyszer szét esik a papiros, az úrnak kezében marad a – +nagy semmi. Nevettek a vendégek, a gazda meg irult-pirult, dühös is +volt, szégyelte is magát, de hiába, arról már nem lehetett tenni. + +Babszem Jankó pedig – a ki még az út alatt kiszökött a papirosból – +ment-mendegélt hetedhét ország ellen, egyszer előtalált tizenkét +szekeret vassal megrakva. Az egyik szekér egy kátyúban megfeneklett, +sehogy se’ tudták kihúzni, pedig 24 ökröt is fogtak bele. Jankó is oda +megy, mondja, hogy ha neki annyi vasat adnak, a mennyit elbir, kisegíti +a szekeret; az emberek megigérték neki, gondolták magukban, hogy e’ +bizony egy jó nagy szeget se bir el. A mint az alku megvolt, megkapta +Jankó a szekér rúdját, úgy kirántotta a sárból, mintha ott se lett +volna; azután elkezdte az első szekéren, az utolsóig mindről leszedte a +vasat, mind a vállára vette, avval – mintha teher se volna rajta – +ballagott. Az emberek, egy szó nem sok, de annyit se tudtak szólani a +nagy bámulás miatt, csak tátották szemüket-szájukat, mire aztán eszökre +jöttek, Jankó már hegyen-völgyön túl járt, üthették bottal a nyomát. + +Vitte aztán Jankó a sok vasat, ment vele egyenesen egy kovácshoz, arra +rá parancsolt, hogy neki abból a száz mázsa vasból csináljon egy +buzogányt, de jó erősen megcsinálja, mert neki olyan imilyen-amolyan +munka nem kell. Megcsinálta a kovács, ahogy tudta, mikor készen volt +vele, felkapta Jankó, felhajította egyenesen az ég felé, avval bement, +hozatott magának egy akó bort, azt szép csendesen megiszogatta. Mikor a +legutolsó pohárral is megitta, akkor esett vissza a buzogány, bement +három ölnyire a földbe. Kihúzta Jankó, hát kétfelé volt esve. Megint +ráparancsolt a kovácsra, hogy csinálja meg erősebben. Elkészítette a +kovács, mikor készen volt, megint felhajította Jankó. Mig a buzogány oda +fent járt, azalatt Jankó megevett egy véka lisztből készült gombóczot, +megivott rá egy cseber bort. Mikor az utolsó falatot lenyelte, az utolsó +pohár bort megitta, akkor esett vissza a buzogány. Lefúródott hat +ölnyire a földbe, kihúzta Jankó, nézte, hát megint ketté volt repedve. +Megint rá parancsolt a kovácsra, hogy csinálja meg, de ha most is ketté +reped, akkor jaj neki! Összeforrasztotta a kovács, mikor kész volt, +megcsóválta Jankó, felhajította, amint csak birta, avval bement aludni. +Mikor már jól kialudta magát, felkelt, kiment; épen akkor esett vissza a +buzogány, lefúródott tizenkét ölnyire a földbe. Kihúzta Jankó, +nézegette, hát nem volt semmi baja. + +Megörült Jankó, vállára kapta a buzogányt, ment vele hetedhét ország +ellen. Amint ment-mendegélt, elő talált tizenkét zsiványt, azok elébe +álltak, nagy fennyen, hogy majd igy fosztják, úgy fosztják ki, de Jankó +se ijedt meg a maga árnyékától, rá legyintett a haramja vezérre a +buzogányja nyelével, hogy elnyúlt, mint a béka, nem evett többet az +isten kenyeréből. Megijedt erre a többi zsivány, térdre estek Jankó +előtt, hogy csak az életöknek kegyelmezzen meg, megválasztják +vezéröknek. Megkegyelmezett nekik Jankó, a vezérséget is elvállalta, +megitták rá az áldomást. + +Még az nap este el is mentek lopni egy gazdag ember házához. Ott Jankó +bebútt a kamara ablakán, kinyitotta az ajtót, avval elkezdett mindent, a +mit csak a kamarában talált: egész oldal szalonnát, disznóhúst, egész +zsák búzákat kifelé hányni, de a mellett ordított torkaszakadtából: + +– Nesztek szalonna! nesztek búza! nesztek disznóhús! + +Hiába csititották a betyár pajtásai, hogy ne kiabáljon, mindegy volt +neki, még annál jobban kiabált; a nagy lármára aztán felébredt a gazda, +meg a sok béres-kocsis, a betyárok megijedtek, elszaladtak, ott hagyták +Jankót. Ez aztán szegény mit csináljon; hova bújjon, hogy meg ne lássák? +Ott volt egy nagy korpás zsák, abba ugrott bele, meghúzta magát a korpa +közt. Az emberek egy darabig keresték, hogy hova lett az a betyár, a ki +a kamarában volt, hogy aztán nem találták – mert egyiknek se jutott +eszébe, hogy a korpa közt keresse – hát csak megint lenyugodtak. Hanem +az egyik béresnek eszébe jutott, hogy most egy bajjal adni kellene a +tehénnek is, tele merített hát egy szakajtót korpával, vitte ki az ólba. + +Itt, mi történt, mi nem? tudom úgy is kitalálnák, de csak mégis +elmondom; Jankó is közibe keveredett annak a korpának, a mit ki vitt a +béres, megette a tehén. + +Másnap a szolgáló mikor fejni akart, rá legyintett a tehénre: + +– Farta te! + +Jankó is kikiált a jó meleg kvártélyból: + +– Csak azért se farta te! + +Megint szól a szolgáló: + +– Farta te! + +Megint kikiált Jankó: + +– Csak azért se farta te! + +Megijed a szolgáló, nézeget mindenfelé: szénatartóba, jászolba, sehol +se’ lát senkit, még egyszer szól a tehénnek: + +– Farta boczikám! + +– Csak azért se farta boczikám! + +De már annyi kurázsija csakugyan nem volt a szolgálónak, hogy tovább is +ott maradjon; szaladt a gazdához: + +– Gazd’uram! gazd’uram! jőjjön hamar, valamennyi ördög, boszorkány mind +az istállóban van. + +Kimegy a gazda, nézeget szélyel, nem lát semmit, szól a tehénnek ez is: + +– Farta te! + +Kikurjant Jankó is: + +– Csak azért se farta te! + +,,No már itt – gondolja a gazda – csakugyan nem jól megy a dolog, itt +boszorkánynak kell lenni.’’ Felkap egy seprűt a bal kezébe, egy másikat +tele hint sóval, keresztbe fekteti a küszöbön, egy koszorú hagymát az +ajtó sarkára akaszt, avval elkezdi a seprűvel verni a tehenét. + +– No már erre csakugyan elmegy az a kutya boszorkány! + +De biz ez a sok munka mind kárba veszett, mert akármint verték a +tehenet, Jankó csak nem tágított, mindig kiabált. Utoljára mit volt mit +tenni? le kellett vágatni a tehenet. A húsát elmérték, a belét meg +od’adták egy szolgálónak, hogy vigye ki a folyó partra, mossa ki. +Kivitte a szolgáló, elkezdte darabolgatni a beleket egy éles késsel. + +Amint ott darabolgatja, észreveszi ám Jankó is, hogy késsel forgolódnak +körülötte, utczu neki se kell egyéb, megijed, elkiáltja magát a sok +paczal közül: + +– Meg ne szúrj te! + +A szegény szolgáló im hogy hanyatt nem esett ijedtében, elhajította a +belet, szaladt haza, amint csak az isten tudni adta neki, elmondta, hogy +ő többet hozzá nem nyúl annak a tehénnek semmijéhez, ha mindjárt +felakasztják, vagy kerékbe törik is, mert a körül minden olyan ördöngös, +úgy tele van az ördöggel, boszorkánynyal, hogy még olyat senki se +hallott. Deisz’ ő többet hozzá nem nyúl egy újjal se; nem ő! + +A belet pedig a mi ott maradt a vizparton, egy kódorgó éhes farkas +megette Jankóval együtt. Elvolt aztán Jankó egy darabig szép csendesen a +farkas gyomrában, hanem két-három nap mulva unni kezdte a dolgot:,,Nem +jól megy ez igy sehogy, ki kellene innen valahogy jutni.’’ De hiába volt +minden okoskodás, ha egyszer benne volt a farkasban, mint Bertók a +csíkban, amúgy könnyű szerrel biz onnan nem jöhetett ki. Volt ugyan két +kijárás, de az első – a farkas szája – veszedelmes volt, a hátulsón meg +Jankónak nem igen volt kedve mászkálni. Mit csináljon? mit csináljon? +holta napjáig csak nem maradhat mindig a farkasban! Utoljára aztán azt +gondolta ki, hogy elkezdett kiabálni, mint a kit nyúznak: + +– Elébe a farkasnak! elébe a farkasnak! + +A farkas se vette tréfára a dolgát, megijedt a nagy kiabálástól, +elkezdett szaladni, a farkát a lába közzé csapta, nyargalt, amint csak +birt; de mentől jobban vágtatott, annál jobban kiabált Jankó, a farkas +nem mert megállani, azt gondolta, mindenütt nyomában van vagy ötven +vadász, olyan nagy ordítozást vitt végbe Jankó. Szaladt-szaladt, mig a +lába birta, hanem egyszer aztán csak felfordult, végig nyúlt a földön, +búcsút vett az árnyék világtól. Erre aztán Jankó is szedte-vette a +sátorfáját, kimászott a döglött farkas száján, szélyel nézett, hogy +melyik sarkán lehet a világnak? hát mit látott? nem mást, mint egy szép +palotát. Nem igen gondolkozott sokáig, felment bele, hogy akarki lakik +ott, megtudakolja tőlle, melyik szeglete ez a világnak? akkor aztán ha +ezt megtudja’ vagy csá’ vagy hajsz elindul valamerre. + +Felment hát a palotába, benyitott a legszebb ajtón, belépett egy czifra +szobába, hát ott látta az apját meg az anyját egymás mellett ülni a nagy +uraságban. Megörült ő is, de meg azok is, elmondták neki, hogy az egy +véka aranyból-ezüstből gazdagodtak igy meg. + +– De most már kedves gyermekünk ne is menj sehova, maradj itthon, éljünk +együtt holtunk napjáig. + +Jankó is beleegyezett, otthon maradt, tán még most is élnek a nagy +uraságban, ha meg nem haltak. + + + + +DONGÓ MEG MOHÁCSI. + +Hol volt, hol nem volt, én se’ tudom hol volt, te se tudod hol volt, +volt a világnak két legszélső szegletében két regement, ebből +mindegyikből eresztettek el fel-lábra egy-egy katonát. Ennek a két +katonának nem volt se’ országa se’ hazája hanem elindult mindegyik a +merre az orra állott. Egy nagy városba – ahol épen vásár volt – +egyszerre ért be mind a kettő. Elkezdtek a vásárban kódorogni, de se’ +nem adtak, se’ nem vettek, mert nem volt miből. Váltig törték a csürhe +járást: miképpen lehetne egy kis pénzmagra szert tenni, utoljára +mindegyik gondolt valamit. Az egyik kiment az erdőbe, tele szedett egy +zsákot gubóval, avval megfordult, ment a vásárba, hogy majd rá szed vele +valakit, eladja dió helyett. A másik meg szedett egy zsákra való fűzfa +peterkét, azt akarta eladni gyapjú gyanánt. + +Sokáig árulgatták a portékájokat, de látatlanból senkinek se’ kellett. +Egymással is találkoztak sokszor, de nem szólították meg egymást. +Utoljára az, a melyik gyapjút árult, megszóllitotta a másikat: + +– Mit árul kend, atyafi? + +– Diót. Hát kend? + +– Én meg gyapjút árúlnék, de senkinek se’ kell látatlanból, pedig én úgy +akarom eladni. + +– Én is úgy akarnám a diómat; tudja kend mit? cseréljünk. + +Elcserélték a zsákot látatlanból, avval ott hagyták egymást, szaladtak +ki a vásárból. A mint kiértek, meg akarta mindegyik nézni, hogy milyen +diót, meg gyapjút kapott, akkor látták meg, hogy rászedték egymást. +Mindjárt visszafordult mindegyik, a vásár közepén találkoztak. + +– No koma – mondja a gyapjus – látom hogy kend is olyan nagy zsivány, +mint én, én is olyan nagy zsivány vagyok, mint kend, hanem tegyük össze +a keresetünket, együtt csaljuk a világot. + +– Nem bánom – felelt a másik – hát hogy hivják kendet? + +– Dongónak. Hát kendet? + +– Mohácsinak. + +Itt a két gézengúz elkezdte törni a fejét, hogy miképen lehetne +legkönnyebb szerével, legkevesebb dologgal elélni. Utoljára arra +határozták, hogy elmennek szolgálatot keresni. Találtak egy vén +boszorkányra, de annak csak egy ember kellett volna, ők pedig egymás +nélkül nem szegődtek el; hanem kötötték magukat nagyon az öreg +asszonyra. Az öreg asszony váltig mondta, hogy neki csak egy ember kell, +hogy ő nálla csak egy tehénnel kell gondolni, hogy mit tudna csinálni +két ember egy jámbor tehén körül, hogy igy, hogy úgy; de a két obsitos +nagyon bele kapczáskodott, utoljára megfogadta őket. Örült a két +obsitos, mint bolond a garasnak, mert hát mi dolog van egy tehén körül? +Ugy egyeztek meg, hogy egyik kihajtja a tehenet a legelőre, a másik +kitisztitja az istállót. + +Első nap Dongó hajtotta ki a tehenet. Szerzett magának egy hosszúszárú +pipát, meg egy szalma-széket, hogy majd ha kiér a mezőre, a székre ráül, +a hosszúszárú pipára rágyújt, s pöfékel, mint egy török basa; a tehén +meg szép csendesen legelget körülötte. Mohácsi se’ akarta magát megölni +a munkával: ő meg úgy gondolta ki, hogy reggel kitisztitja az istállót, +azután egész nap alszik, csak enni kél föl. + +El is indult reggel Dongó, kenyeret szalonnát tett a tarisznyába, a +széket a hátára kötötte, a hosszúszárú pipát a kezébe fogta; de alig +hogy a városból kiértek, a tehén neki indult a szaladásnak, Dongó +utánna, mikor már nagyon kifáradt Dongó, a tehén megállott, legelt egy +kicsit, azután megint megindult szaladni. Ez igy tartott egész nap. +Szegény Dongó majd kifútta a lelkét, mikor este haza ért. De Mohácsinak +se’ ment jobban a dolga. Reggel hozzá fogott a gané kihányásához, de a +mint egy lapáttal kilökött, kettővel lett helyette; úgyannyira, hogy +csak késő estére lett vele készen. Akkor kiállott az utcz’ajtóba, várta +Dongót. Kis idő mulva haza is hajtotta Dongó a tehenet, + +– No pajtás – kérdi Mohácsi – hogy ment dolgod? + +– Nagyon jól, pajtás, mert alig hogy kiértem a városból, olyan szép füre +találtam, hogy térdig ért a bodorka[1] ott a kis székre ráültem, a +pipára rágyújtottam, úgy töltöttem az időt. Hát te mit csináltál egész +áldott nap? + + [1] Vad lóher faj. + +– Hát reggel kihánytam azt a két-három lapát ganét, azután lefeküdtem, +aludtam délig, délben fel keltem enni, azután megint ledőltem; csak az +elébb ébredtem fel. De holnap te maradj itthon, majd én kimegyek a +tehénnel; tudom jó izűket alszol. + +Dongó csak úgy szűr alól röhögött.,,No majd nem alszol te’’ – gondolta +magában, de nem szólt semmit. + +Második nap csakugyan Mohácsi ment ki, még pedig elkérte a széket, meg a +hosszúszárú pipát Dongótól, de csak úgy járt, mint az előtt való nap +Dongó, majd elkopott a lába, annyit szaladt. Dongó is otthon hozzáfogott +a gané kihányásához, de bizon már lefelé csúszott a nap, mikorra készen +lett vele, Mohácsi is haza ért a tehénnel, de még akkor is mérges volt. +Neki esett Dongónak: + +– Hát mért nem mondtad te nekem, hogy olyan szilaj az a tehén? + +– Hm! Hát te mért nem mondtad, hogy olyan szilaj az a gané? + +Itt elkezdtek tanakodni, hogy mi lehet a dolog bibéje, utoljára is oda +lyukadtak, hogy az ő gazd’asszonyuk boszorkány, hát más nap ott hagyják. + +Ezt a beszélgetést kihallgatta az öreg boszorkány. Tudta, hogy a két +cseléd majd a bérét kéri, de rá akarta őket szedni; megtanította a +szolgálóját, hogy,,majd ha mondom, hogy hozz pénzt a veremből, te ne +szólj semmit, csak azt kérdezd, hogy melyikből hozz: a sárgából, +fehérből vagy veresből? akkor fordulj ki egy kis időre, azután hozd be +ezt ni.’’ Avval oda’adott neki egy csomó rézpénzt. + +Reggel csakugyan beállitott a két obsitos a fizetést kérni. A boszorkány +beszólitotta a szolgálót. + +– Marcsa te! Eredj hozz egy félkötő pénzt a veremből. + +– Melyikből hozzak: a sárgából, fehérből, vagy a veresből? + +– Most csak a veresből. + +A két obsitos összenézett; azután elkezdtek leselkedni az ablakon, hogy +merre megy a szolgáló. Hát látják, hogy a kertbe, annak is a külső +szegletében van az a verem. Kacsingattak egymásra, hogy nem nehéz lesz +abból lopni, de nem szóltak. + +Nagy sokára beérkezett a szolgáló, a vén boszorkány kifizette a két +obsitost, avval útnak eresztette Isten hirével. Ezek alig várták, hogy +besötétedjék. Szereztek egy kötelet, a zsákuk még akkor is megvolt, +elindultak lopni. A kert kerítésen hátul bemásztak, a veremre is csak +hamar ráakadtak. Ott aztán el kezdtek tanakodni, hogy melyik menjen le. + +– Eredj le te – mondja Dongó – soványabb is vagy, könnyebb is vagy, a +kötelet a derekadra kössük, úgy leeresztelek, oda lent a zsákot tele +rakod, s először azt húzom fel, azután téged. + +Mohácsi is ráállott, lement a verembe; oda lent elkezd tapogatódzani, +hát nem talál egyebet, dirib-darab csontot, döglött egeret, békát, még +talán macska gumiba is markolhatott. + +Dongó csak kérdezgette odafent: + +– Megtaláltad-e? Van-e sok? Húzzam-e már? + +Mohácsi nem merte megmondani, hogy mire akadt, mert félt, hogy a +czimbora ott hagyja, csak biztatta, hogy mindjárt tele lesz. Mig igy +biztatgatja addig bele bútt a zsákba, mikor jól elfészkelte magát benne, +nagyot kiáltott: + +– Húzzad pajtás, tele van már! + +Dongó felhúzta a zsákot, hátára kapta, avval, mintha puskából lőtték +volna, úgy ellábolt onnan, Mohácsinak a verembe (mert ő azt gondolta, +hogy az ott maradt) azt se mondta: papucs. Czipelte a zsákot +árkon-bokron keresztűl, majd megszakadt bele; mikor kiért a városból, +megszólalt Mohácsi a zsákból: + +– Ne emelj már tovább pajtás, megeléglettem már. + +Dongóban is felfortyant erre a méreg, hogy őtet igy rászedték. + +– Ejnye imilyen-amolyan teremtette, hát téged czipeltelek én?! + +– Hát pajtás – felel Mohácsi – tudtam én azt, hogy ha megmondom, hogy +mire akadtam, ott hagysz, mint szent Pál az oláhokat, hát csak jobbnak +gondoltam igy. + +Erre Dongó is megjuhádzott, mert látta, hogy most is ő volt a kutyább; +kikérdezte Mohácsit, hogy hát mit talált. + +– Egyebet nem pajtás, mint dirib-darab csontot, egeret, békát. + +Mindjárt látták, hogy most is megcsalták egymást, de még hogy a +vénasszony is megcsalta őket, hát még jobban szidták. Azután elkezdtek +tanakodni, hogy miképpen kellene kenyeret keresni, de hát arra +határozták, hogy majd csak megélnek valahogy, biz ők nem dolgoznak, ha +nem csordúl, cseppen. Nem is gondolkoztak tovább, hanem elindultak azon +az úton, a melyik legjártabb volt, s mentek, azt se’ tudták hova. A mint +igy mendegéltek, előtaláltak egy korcsmát; ez a korcsma egészen körül +volt akasztófával, az akasztófán meg mindegyiken egy-egy ember lógott, +de a két obsitos azért bement. Dongó nem állhatta szó nélkül, +megkérdezte a korcsmárostól: + +– Ugyan nagy jó uram, miért van ez a sok ember itt felaggatva? mi bűnt +követhettek azok el? Sok országot világot bejártam, de ilyet még nem +láttam sehol. + +– Hát biz az, katona uram, csak azért van, hogy volt ennek a mi +királyunknak egy olyan gyürüje, a minek a kövét, ha befelé forditotta, +meglátta az egész világot, ha kifelé, akkor meg őt látta meg az egész +világ. Ez a gyürü a minapában elveszett, senki se tudja, hogy hol van; a +király kihirdettette az egész világon, hogy a ki a gyürüjét meg tudja +mondani, hogy hol van, olyan úrrá teszi, mint egy kis király, de a ki +bizonyost nem tud mondani, hozzá se’ fogjon, mert ha nem igazat mond, +felkötteti. Ezek itt mind jövendő mondók voltak, de egyik se’ tudott +igazat mondani, hát biz ő kegyelmeket felhúzták. + +Dongónak se kellett egyéb, a mint ezt meghallotta. + +– Én is jövendőmondó vagyok – mondja a korcsmárosnak – jelentsen meg a +felséges királynál. + +A szegény Mohácsi váltig rángatta hátul, hogy:,,Majd téged is +felakasztanak’’ – nem használt semmit, annál jobban erősitette, hogy ő +is jövendőmondó. + +A korcsmáros mindjárt lóhátas embert küldött a királyhoz hirt adni: ki s +mi van nálla. A királynak ez a mint értésére esett, mindjárt négy lovas +hintót küldött a korcsmához, Dongó abba beleült, a korcsmárosnak pedig +megparancsolta, hogy mig ő visszajön, Mohácsinak adjon mindent, a mit +csak parancsol. Jól is hozzá fogott Mohácsi, egész nap mindég +evett-ivott, vagy kellett vagy se; de még is fúrta az oldalát, hogy +vajjon mi lesz hát a Dongó sorja, azért is, hogy nagyon összeszoktak +már, de még inkább azért, hogy nem volt egy árva sustákja se’, az +adósság meg már sokra ment. Feltette hát magában, hogy majd ha látja, +hogy hozzák Dongót, elszökik. Mig Mohácsi igy töprenkedett, addig +Dongónak is jól ment a dolga. + +A mint bement a királyi palotába, mindenki nagy tisztességet mutatott +iránta. Adtak neki egy különszobát, oda Dongó bezárkózott. A mint igy +magában volt, elő vett egy kalandáriomot a mit még a korcsmából lopott +el, azt kinyitotta, de olvasni nem tudott, hát csak elkezdett mutogatni +hol a fehér papirosra, hol a fekete betűre, hol meg a veres czifraságra, +s mondogatta nagy fel szóval: + +,,E’ fehér, e’ fekete, e’ veres; e’ fehér, e’ fekete, e’ veres.’’ + +Váltig hallgatódzott kivülről mindenki, valjon mit beszélhet a +jövendőmondó, de nem tudták jól kivenni. Legjobban fülelt három inasa a +királynak, a kik a gyürüt ellopták, de azok se’ tudtak semmire menni. +Ezt a három inast, az egyiket Fehérnek, a másikat Feketének, a +harmadikat Veresnek hivták. + +Itt Dongó bement a királyhoz, kért tőlle három napi szabadság és +várakozás időt, hogy annyi idő alatt tudja csak megmondani, hol van a +drágalátos aranygyürü. A király szives-örömest adott volna hatot is, +csak hogy megkerüljön a kedves jószág. Erre Dongó megint visszament a +maga külön szobájába, ott mondogatta a maga mondókáját. + +Eltelt az első nap. A király beküldte Dongóhoz a Fehér nevű inast, hogy +hivja ebédelni, a mint benyitotta az ajtót, épen akkor mondta Dongó, +hogy:,,E’ fehér.’’ Nagyon megijedt erre az inas, mert azt gondolta, hogy +az ő nevét mondta, de azért csak összeszedte magát, elmondta, hogy mért +jött. Dongó nagyot fohászkodott, s azt mondta rá: + +,,No hála Istennek, elértem már egyet;’’ ő az ebédet értette, de az inas +ezt is magára vette, már bizonyosnak gondolta, hogy a jövendőmondó +mindent tud. Szaladt nagy ijedten a czimboráihoz: tanakodtak, mi tevők +legyenek. + +– Legjobb volna kiegyezni vele, – mondja az egyik – mert ha megmondja a +királynak, hogy mink voltunk, mind a hármunkat felhuzat. + +– Várjunk még egy napot, – mondja a másik – hát ha nem is miránk +értette. + +Másnap a király a Fekete nevűt küldte be, hogy hivja a jövendő-mondót +ebédelni. A mint bement a szobába, épen akkor mondta Dongó, hogy:,,E’ +fekete.’’ A szegény inas majd sóbálványnyá. változott, annyira megijedt, +mikor a nevét hallotta, de csak mégis elrebegte valahogy, hogy mért +küldte a király. Nagyot fohászkodott erre Dongó: + +,,No hála istennek, elértem már a másodikat is.’’ + +Az inas a mint ezt hallotta, alig tudott kitántorogni a szobából. +Mindjárt elhatározták, hogy od’adják a gyürüt a jövendő-mondónak, s +lekenyerezik, hogy ne adjon ki rajtok. Be is mentek hozzá mindjárt ebéd +után. Dongó akkor is olvasta a kalandáriomból, nagy bölcs pofával: ,,E’ +fehér, e’ fekete, e’ veres.’’ + +– Már jövendő-mondó uram – kezdte el az egyik inas – látjuk, hogy abból +a könyvből megtudta, hogy mink loptuk el a gyürüt, most hát azért +jöttünk, hogy a gyürüt által adjuk jövendő-mondó uramnak, azon felül meg +is fizetünk jól, csak el ne vádoljon a felséges királynál. + +Dongó nagyon megörült, de azért úgy mutatta, mintha mindent tudott +volna, kiegyezett az inasokkal, hogy nem árulja el őket, ha jól +megfizetnek. Azok megadták a mit kért. + +Harmadik nap ebéd közben kérdezte a király Dongótól: + +– No jövendő-mondó uram, eltelt a három nap, tud-e már valamit a +gyürümről? + +– Tudok bizony felséges király; de még most nem mondhatom meg, mert nem +telt el a kitűzött idő, még egy éjszaka hátra van; ha most idő előtt +elmondanám, elveszteném minden tudományomat, de holnap reggel, mikor +felkel felséged, mindent megmondok. + +Ebéd után Dongó bement a maga külön szobájába, ott addig törte az eszét, +mig kitalálta, mit csináljon a gyürüvel. Volt a királynak egy igen +kedves pávája, még fiók-korában kapta, maga nevelte föl, minden nap maga +etette a tenyeréből; nem adta volna egy borjas tehénért. Látta Dongó, +hogy ez mindég a király körül járkál, feltette magában, hogy akarhogy +mint, ezzel eteti meg a gyürüt. Reggel felkelt korán, mikor még mindenki +aludt a háznál. A páva már akkor ott járkált az udvaron; Dongó szép +szerével magához édesgette, elkezdett neki kenyér darabokat hányni, +egyszer aztán egybe bele is csinálta a gyürüt, azt vetette oda neki; a +páva azt is megette. + +Alig hogy evvel készen volt, hogy a pávát elkergette magától: kijött a +király is a ház elébe. Dongó oda ment hozzá: + +– No felséges király, eltelt az idő, megmondhatom, hogy hol van a gyürü. +A pávát ölesse meg felséged, annak a begyében van; egyszer, mikor +mosdott felséges király, letette a gyürüt maga mellé, a páva oda ment, +bekapta, még most is a begyében van. + +– Jól van, – mondja a király – de ha nem lesz ott a gyürü, halálnak +halálával hal meg jövendő-mondó uram, a mért azt a kedves állatomat +megöleti, azért jól meggondolja a dolgot, azt mondom. + +De Dongó nagyon erősitette, hogy ő tudja, hogy ott van a gyürü, +kiolvasta ő azt a könyvéből, azért hát csak meg kell öletni a pávát. +Megölték; ott nézte a király is, királyné is, mikor felbontották. Hát a +mint hasitja ki a szolgáló a begyét, csak gördül ám ki belőle a +gyönyörűséges gyürü. + +Nagyon megörült ennek a király is, meg a felesége is; össze-vissza +ölelték-csókolták Dongót. Azután összecsőditettek sógort, komát, +mindenféle atyafit, nagy dinom-dánomot csaptak. + +Ebéd után kisétált a királyné Dongóval karonfogvást a kertbe, a mint ott +sétálnak, egyszer fog a királyné egy nagy dongó-legyet. + +– No jövendő-mondó uram, találja ki, mi van a markomban, száz arany a +díja. + +Dongó megvakarta a fejét, elkezdett mormogni magában: + +– No Dongó, most szorultál meg! + +– A biz a – mondja a királyné – megnyert jövendő-mondó uram, egy nagy +dongó volt. + +A mint mennek odább, megint megszólal a királyné: + +– Ennek a kertnek a hátulján van egy vadállat, találja ki jövendő-mondó +uram micsoda: száz arany a díja! + +Dongó látta, hogy elébb-utóbb csakugyan megtudják, hogy nem +jövendő-mondó, felsóhajtott hát szomorú pofával: + +– Már látom, hiába csűri-csavarja a farkát a róka, utoljára is a verembe +esik! + +– A biz a’, már megint megnyert jövendő-mondó uram, egy róka van oda +hátra egy veremben. + +Nagyon megörült Dongó, hogy megint igy kiránthatta magát a sárból; nem +is felelt aztán semmire, akarmit akartak vele kitaláltatni. ,,Azt tartja +a törvényünk, hogy háromnál többre nem szabad jövendölni egyszerre.’’ +Nem is igen kérdezgették aztán. + +Másnap előállott a hat lovas hintó, Dongó felrakatta a sok pénzt, maga +is beleült, elbucsúzott a királytól, avval hajtatott a csárdához. + +Mohácsi akkor is ott leste az ajtó előtt, hogy mikor viszik már a +czimboráját akasztani. Hát egyszer látja, hogy megy arra egy hintó hat +gyönyörű lóval; nézi jobban, látja, hogy Dongó űl benne; azt gondolta, +hogy álmodik, csak akkor bámult aztán el, mikor Dongó leszállott, s +hordatta be a teméntelen sok kincset. Elkezdte tudakozni, hogy miben áll +a dolog. + +– Akárhogy van, akármint van pajtás, csakhogy sok pénzünk van, +ehetünk-ihatunk, a mennyi csak kell. Latod, igy van az: a ki mer, a +nyer. + +Hozzá is fogtak a vigalomhoz, a ki csak vidékére ment annak a csárdának, +mindenkit megvendégeltek, lakodalom volt éjjel-nappal, hegyen-völgyön, +volt pénz, mint polyva. De hiába! akar milyen hosszú a kolbász, még is +van annak vége, a két obsitos pénze is elfogyott, úgyannyira, hogy már +tartoztak is a korcsmárosnak. Itt összeültek tanakodni, hogy mitévők +legyenek? arra határozták, hogy legjobb lesz elszökni, ott hagyni a +korcsmárost a faképnél. Még akkor éjszaka összeszedték a mijek volt, egy +nagy lámpást is loptak a korcsmárostól, búcsút vettek a kapufélfától, +avval útnak indultak az erdőbe. + +A mint ott kódorognak, egyszer mintha valami zsinatot hallanának; +fülelnek jobban, csakugyan hallanak valami veszekedés formát, mennek +arra, hát egy temető közepén egy régi leomlott templom fala mellett +találják magukat. Benéznek az ablakon, látják, hogy tizenkét zsivány +osztozkodik temérdek sok aranyon, ezüstön, azok marakodnak. + +Soká gondolkozott a két obsitos, mindegyik azon törte a fejét, hogy +milyen jó volna azt azoktól elvenni. Egyszer megszólal Mohácsi: + +– Próbáljunk itt egy szerencsét pajtás, hátha el tudnánk riasztani +ezeket a zsiványokat, tegyünk úgy, mintha kisértetek volnánk; ha +megijednének, jó volna azon a pénzen megosztozni. + +Dongó helyben hagyta; csak azon tanakodtak még egy kicsit, hogy mi módon +fogjanak hozzá? Utoljára azt is kisütötték. + +Dongónak volt egy nagy fehér katona köpönyegje, azt magára teritette +úgy, hogy a feje se’ látszott, a lámpát a kezébe fogta, bement lassú +lépéssel a templomba a betyárok közzé, oda bent elkezdte vastag hangon, +mintha fazékba beszéltek volna:,,Keljenek föl, a kik itt ezelőtt ezer +esztendővel eltemetkeztenek, imhol jön az itélet, minden embernek +számolni kell magával.’’ Mohácsi az alatt kivülről mindenféle köveket, +csontokat hajigált a betyárok közzé, s kiabálta, hol vékonyan hol +vastagon, mintha ezeren is lettek volna odakint:,,Jövünk uram +mindnyájan! jövünk uram mindnyájan!’’ A betyárok erre a nagy menkő +lármára mind szét szaladtak, mint a csirke, még a ruhájokat is mind ott +hagyták, csak ott ne találja őket az itélet napja. + +A két obsitos elkezdett osztozkodni a pénzen, de éltek a gyanuperrel, +hogy hátha visszamennek a zsiványok? azért elkezdtek kiabálni; ,,Én se’ +engedem ezt az egy pénzt;, én se’ engedem ezt az egy pénzt.’’ De +szerencséjök is volt, mert egy a betyárok közül visszament, hogy +megnézi, csakugyan kisértet volt-e? de a mint meghallotta, hogy mit +kiabálnak, visszaszaladt a czimboráihoz. + +– Hej halljátok annyian vannak azok, hogy abból a tenger pénzből egy se’ +jut egynek, mind azt kiabálja, hogy:,,Én se’ engedem ezt az egy pénzt; +én se’ engedem ezt az egy pénzt.’’ Erre a betyárok még az erdőből is +kiszaladtak, úgy megijedtek. + +A két obsitos szét osztotta a pénzt, mindegyiknek jutott egy-egy +zsákkal; avval ott hagyták a rossz templomot, mentek kifele az erdőből. +A mint mentek, egy helyen két felé vált az út, ott megszólalt Dongó. + +– No édes pajtásom, elég régen élünk már együtt, elég régen csaljuk a +világot, most van pénzünk elég, megélhetünk egymás nélkül is, itt két +felé visz az út, eredj te jobbra, majd én megyek balra, ha még valaha +egymásra bukkanunk, élhetünk megint együtt. + +Itt elbucsuztak egymástól, az egyik jobbra, a másik balra ment; ha el +nem váltak volna, még több csalást is végbe vittek volna, akkor az én +mesém is tovább tartott volna. + + + + +A SZOMORU KIRÁLYKISASSZONY. + +Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy király, annak volt egy +gyönyörűséges szép lyánya, a ki soha el nem mosolyodott, mindég szomorú +volt, senki se tudta megnevettetni. A király nagyon szomorkodott azon, +hogy az ő gyönyörű szép lyánya ugy a búnak adta magát; kihirdette az +országban, hogy a ki az ő lyányát megnevetteti, annak adja feleségül +fele királyságával együtt. + +Élt abban az időben egy pásztor, annak volt egy kis aranyszőrü +báránykája, ennek az a tulajdonsága volt, hogy a ki hozzá nyúlt, úgy oda +ragadt, mintha csak belőle lett volna kinőve. Egyszer a pásztor +kihajtotta legelni, a mint legelteti, arra megy egy eladó lyány; +megsimogatta a bárányt, mindjárt oda ragadt. Elkezdi a pásztor: + +– Hőj elő, hőj elő, édes aranyszőrű báránykám, szőröd szálán a nagy +lyány. + +Hajtotta tovább a báránykát, arra ment egy pap, rá ütött a botjával a +lyányra:,,Ej te nagy bolond, mit töltöd itt az időt?’’ mingyárt oda +ragadt. Megint elkezdte a pásztor: + +– Hőj elő, hőj elő, édes aranyszőrű báránykám, szőrőd szálán, a nagy +lyány, nagy lyány hátán pálcza, pálcza végén a pap. + +Azután arra ment egy asszony egy sütő lapáttal a kezében. Ráütött a sütő +lapáttal a pap farára:,,Ugyan tiszteletes uram, minek bántja azt a +szegény lyányt!’’ Ez is oda ragadt; megint elkezdte a pásztor: + +– Hőj elő, hőj elő, édes aranyszőrű báránykám, szőröd szálán a nagy +lyány, nagy lyány hátán pálcza, pálcza végén a pap, pap farán a lapát, +lapát végén asszony. + +Jött arra megint egy katona, vezetett arra egy paripát; megfogta az +asszony karját csintalanságból; mindjárt oda ragadt. Megint elkezdte a +pásztor: + +– Hőj elő, hőj elő, édes aranyszőrű báránykám, szőröd szálán a nagy +lyány, lyány hátán a pálcza, pálcza végén a pap, pap farán lapát, lapát +végén asszony, asszony karján katona, katona kezében kantárszár, +kantárszáron paripa. + +Megint jött egy takács, egy csomó vászonnal rávágott a paripa +farára:,,Ejnye beh szép paripa ez’’ avval ez is oda ragadt. Elkezdte a +pásztor: + +– Hőj elő, hőj elő, édes aranyszőrű báránykám, szőröd szálán a nagy +lyány, lyány hátán a pálcza, pálcza végén a pap, pap farán lapát, lapát +végén asszony, asszony karján katona, katona kezében kantárszár, +kantárszáron paripa, paripa farán vászon, vászon végén takács. + +Megint jött egy varga, hozott egy csomó kaptát, rávágott a +takácsra:,,Mit bámul itt komám uram?’’ Ez is oda ragadt. Csak elkezdte a +pásztor: + +– Hőj elő, hőj elő, édes aranyszőrű báránykám, szőröd szálán a nagy +lyány, nagy lyány hátán pálcza, pálcza végén a pap, pap farán lapát, +lapát végén asszony, asszony karján katona, katona kezében kantárszár, +kantárszáron paripa, paripa farán vászon, vászon végén takács, takács +hátán kapta, kapta végén varga. + +A mint igy teregette őket előre, arra ment a király a szomorú lyányával. +A királykisasszony a mint azt a furcsaságot meglátta, olyan jó izűt +nevetett, hogy majd eldült bele. + +A király is a mint meglátta, magához hivatta a pásztort, neki adta fele +királyságát, meg a szép lyányát; megesküdtek, nagy lakodalmat csaptak, +még ma is élnek, ha meg nem haltak. + + Eddig volt, meddig volt, + Kelemennek kedve volt, + A g....ja tele volt, + Edd meg a mi benne volt. + + + + +A MACSKA ÉS AZ EGÉR. + +Itt is volt, ott is volt, édes apámnak is volt, édes anyámnak is volt, +nekem is volt, neked is volt, volt a világon egy macska. Ez a macska +egyszer tejet evett egy tálból; oda megy egy kis egér, csak nyalogatja, +csak nyalogatja a tál szélét. Mondja neki a macska: + +,,Ne bolondozz ám egér pajtás’’ ne nyalakodjál, mert majd bekapom a +farkiczádat. A kis egér nem hitte, csak nyalakodott, a macska bekapta a +farkiczáját. Ritt-sirt a kis egér, kérte a macskát, adja vissza neki a +farkiczáját, de az nem adta. + +– Hozz nekem tejet a tehéntől, akkor visszaadom a farkiczádat. + +Elment az egér a tehénhez. + +– Tehén, adj nekem tejet, tejet adom cziczának, czicza visszaadja +farkiczámat. + +– Nem adok addig, – mondja a tehén – mig nekem a kaszástól szénát nem +hozol. + +Elment a kis egér a kaszáshoz. + +– Kaszás, adj nekem szénát, szénát viszem tehénnek, tehén ad nekem +tejet, tejet viszem cziczának, czicza visszaadja a farkiczámat. + +– Nem adok addig, mig nekem a sütőtől kenyeret nem hozol. + +Elment a kis egér a sütőhöz. + +– Sütő, adj nekem kenyeret, kenyeret viszem kaszásnak, kaszás ad nekem +füvet, füvet viszem tehénnek, tehén ad nekem tejet, tejet viszem +cziczának, czicza visszaadja a farkiczámat. + +– Nem adok addig, – mondja a sütő – mig nekem a disznótól szalonnát nem +hozol. + +Elment a kis egér a disznóhoz: + +– Disznó, adj nekem szalonnát, szalonnát viszem sütőnek, sütő ad nekem +kenyeret, kenyeret viszem kaszásnak, kaszás ad nekem füvet, füvet viszem +tehénnek, tehén ad nekem tejet, tejet viszem cziczának, czicza +visszaadja a farkiczámat. + +– Nem adok addig, – mondja a disznó – mig nekem a fától makkot nem +hozol. + +Elment a kis egér a fához. A mint ott nézeget fel keservesen, hogy mi +módon kellene onnan makkot hozni le; hirtelen egy szem makk leesett, a +kis egérnek a fejére esett, úgy megütötte, hogy mindjárt megdöglött +bele. + +Ha a kis egér meg nem döglött volna, talán az én mesém is tovább tartott +volna. + + + + +A FARKAS-TANYA. + +Egyszer volt, hol nem volt, még az óperenczián is túl volt, volt egy +tojás. Ez a tojás megindult világra. Görgött, görgött, egyszer előtalált +egy ruczát. Azt kérdi tőle a rucza: + +– Hova mégy tojás koma? + +– Megyek világra. + +– Én is megyek, menjünk együtt. + +Mennek mendegélnek, előtalálnak egy kakast. + +– Hova mentek rucza koma? + +– Megyünk világra. + +– Én is megyek, menjünk együtt. + +Megint mennek mendegélnek, előtalálnak egy varró tűt. + +– Hova mentek kakas koma? + +– Megyünk világra. + +– Én is megyek, menjünk együtt. + +Megint mennek mendegélnek, előtalálnak egy rákot. + +– Hova mentek tű koma? + +– Megyünk világra. + +– Én is megyek, menjünk együtt. + +Megint mennek mendegélnek, előtalálnak egy lovat. + +– Hova mentek rák koma? + +– Megyünk világra. + +– Én is megyek, menjünk együtt. + +Megint mennek mendegélnek, előtalálnak egy ökröt. + +– Hova mentek ló koma? + +– Megyünk világra. + +– Én is megyek, menjünk együtt. + +Mentek aztán mendegéltek, egyszer rájok esteledett. Ott volt egy kis +ház, abba bementek; ki-ki lefeküdt a maga helyére. A tojás bele feküdt a +tüzes hamuba, a rucza meg a kakas felültek a kandalló tetejére, a rák +bele mászott egy dézsa vizbe, a tű a törülközőbe szúródott bele, a ló +lefeküdt a ház közepére, az ökör meg a pitarba. + +Egyszer jön ám haza a tizenkét farkas, a kiké a kis ház volt. A +legöregebb még messziről elkezdett kiabálni: + +,,Phű-phű, de idegen szagot érzek, ki mer bemenni?’’ + +Volt köztük egy hánya-veti, az azt mondta: ,,Hogy ő bemegy, ha ezer +ördög van is odabent, nem félek én semmitől.’’ Be is ment; hogy az övék +volt a ház, egészen tudta a dörgést, mi hol áll; legelőször is a +kandalló tetején kereste a büdös köves szilánkot, hogy majd mécsest +gyújt, de a kakas meg a rucza elkezdtek lármázni, akkor bele nyúlt a +hamuba, hogy majd parazsat keres, a tojás elpukkant, szaladt a dézsához +mosakodni, ott meg a rák csípte meg az ollójával, azután szaladt a +törülközőhöz, ott meg a tű szúrta meg, nagy ijedten a ház közepére +ugrik, ott a ló rúgja oldalba, a mint szalad kifele, az ökör is neki +esett, felkapta a szarvára, az udvar közepére lökte. Erre elkezdett +ordítni, mint a fába esett féreg, szaladt a többi farkasokhoz. + +– Jaj fussunk fussunk. Égszakadás! földindulás! Valamennyi ördög mind +oda bent van. Nyúlok a hamuba, meglőnek puskával, szaladok dézsához, +megvágnak ollóval; kapkodok kendőhöz, banya szúr tűjével; futok ajtó +mellé, kilöknek lapáttal; szaladok pitarba, vesznek vasvillára; egy +kiált,,hep-hep-hep’’, más ordit,,add feljebb’’, akkor nagyot estem, +bezzeg jaj volt nekem. + +Akkor neki indultak, még most is szaladnak, ha meg nem állottak. + + + + +PANCZIMANCZI. + +Egyszer volt, hol nem volt, még az óperencziás tengeren is túl volt, +volt egy szegény asszony, annak volt egy igen rest lyánya, a ki soha +semmit se’ lendített a ház körül, hanem csak ült a padon a ház előtt, +vagy pedig a faluba sétifikált előre-hátra. Váltig ütötte-verte az +anyja, de nem használt semmit. Egyszer épen olyankor pufolta, mikor a +királyfi többed magával arra sétált; megszólitja a királyfi: + +– Ugyan szegény asszony, mért üti kend azt a lyányt olyan nagyon? + +– Oh felséges királyfi, hogy ne ütném, mikor minden félét megfon arany +fonálnak, a mit elől-utól talál a ház körül, most is, mig a városba +voltam kenyeret keresni, minden ágyamat megfonta arany fonálnak, most +már a sincs a mire lehajtsuk a fejünket. + +Nagy szeget ütött ez a király fejébe:,,Ejnye de derék lyány, jó volna ez +nékem.’’ + +Máskor megint arra sétált a királyfi, megint csak ütötte-verte a szegény +asszony a lyányát. Azt kérdi a királyfi: + +– Mért üti-veri kend szegény asszony azt a lyányt megint? + +– Oh felséges királyfi, hogy ne ütném-verném, mikor még a sövényt is +mind felfonta aranyfonálnak. + +Még nagyobb szeget ütött a dolog a királyfi fejébe. + +Harmadszor már szántszándékkal vette arra az útját, hát megint csak ott +kinozta a lyányát a szegény asszony. + +Akkor már épen nem állhatta meg a király szó nélkül: + +– Ejnye kutya teremtette! minek üti-veri kend azt a szegény lyányt? + +– Hogy ne ütném, felséges királyfi, mikor még a háztetejéből is mind +aranyfonalat fon, pedig az nekem nem kell. + +– Azért bizon so’se’ üsse-verje, hogy olyan jó fonó; elveszem én, majd +lesz én nálam miből fonni aranyfonalat. + +Nagyon megörült a szegény asszony, hogy megszabadulhat attól a rosz +lyánytól; a királyfi is megörült, mert szép is volt a lyány, de meg +gondolta a királyfi, hogy ha még a sövényből is aranyfonalat csinál, hát +ő nála a drága szép lenből milyet fonhat?! Nem is húzták-halasztották a +dolgot, megesküdtek, olyan lakodalmat csaptak, hogy Henczidától +Bonczidáig folyt a sárga lé. + +Egy héttel a lakodalom után mondja a királyfi a feleségének: + +– No édes feleségem, te talán meg is unod magad, hogy nem fonhatsz, +hanem ne félj! majd hozok én már lent. Holnap vásár lesz itt a szomszéd +városban, majd veszek ott vagy egy szekérrel. + +Vett is a királyfi annyit, hogy nyolcz ökör alig birta haza. + +– No feleségem, ehez már fonhatsz. + +A szegény királyné nem merte megmondani, hogy nem tud fonni; bezárkózott +egy szobába, ott sirt-ritt három nap, három éjjel. Harmadik éjszaka a +mint ott sir-ri, éjfél tájban megzörgeti valaki az ablakot. + +– Nyisd ki királyné az ablakodat! + +A királyné kinyitotta, beugrott rajta egy kisember, három arasz volt a +hossza, két rőf a bajuszsza, egy sing a szakálla. Megszólitotta a +királynét: + +– Tudom mi a bajod, felséges királyné, de tudok ám én azon segíteni. Én +három nap alatt azt a sok lent mind meg tudom fonni aranyfonálnak, addig +te találd ki a nevem, ha kitalálod, itthon maradhatsz, ha ki nem +találod, elviszlek magammal. + +Gondolkozott a királyné, mi tévő legyen, utoljára is arra határozta, +hogy od’adja a lent, mindegy, akar igy, akar ugy hal meg. A kis ember +elvitte a sok lent. Most a királyné még szomorúbb lett, mert sehogy se’ +tudta a kis ember nevét kitalálni. + +Másnap kiküldte a királyfi a vadászait az erdőre. Este, a mint haza +jönnek, azt találja tőlök kérdezni: + +– Mi ujság fiuk? + +– Jaj felséges királyfi – kezdi az egyik – tudnék én valamit, de tán el +se’ hiszi felséged. + +– Már mért ne hinném? elhiszem biz én, csak mondd el. + +– Hát felséges király, a mint az este ránk esteledett az idő, a többiek +tüzet raktak, elkezdtek danolni; én hogy nagyon álmos voltam, ott +hagytam őket, elindultam az erdőbe, hogy majd valami jó mohos helyet +keresek magamnak, a hova lefeküdjem. A mint barangolok előre-hátra, egy +pislogó tűz ötlik a szemembe. Én is mindjárt arra fordítottam a szekerem +rúdját, hogy megnézzem, mi az ott. Hát látom, hogy egy piczi kis tüzet +ugrál keresztűl-kasul egy piczi kis ember, három arasz volt a hossza, +két rőf a bajuszsza, egy sing a szakálla, mindég ezt kiabálta, egy kis +szalonnát forgatva: ,,Én vagyok Panczimanczi, az én nevem senki se’ +tudja, sütök-főzök, holnap után szép mennyasszonyt hozok.’’ Én avval +eljöttem onnan, hogy majd a pajtásaimnak is megmutatom a csoda bogarat, +de mire vissza mentünk, hült helyét találtuk. + +Mindenki elcsudálkozott ezen a furcsaságon, csak a királyné örült meg +neki, mert tudta, hogy az az ő embere. Este nagy vigan ült a szobájában, +még az ablakát is nyitva hagyta; egyszer csak ugrik be rajta egy kis +ember. + +– No királyné, kitelt a három nap, haza hoztam a sok drága aranyfonalat, +hát te kitaláltad-e az én nevemet? + +– Hallgass Panczimanczi, hogy ne találtam volna! + +Leesett az álla szegény Panczimanczinak, szó nélkül hordta be a sok +aranyfonalat a kamarába. + +Másnap reggel bevezeti a királyné az urát a kamarába karon fogva, +mutatja neki a sok aranyfonalat. + +– Nézd csak kedves uram, felséges király, de sok szép aranyfonalat +fontam. + +A királynak majd elvette a szeme világát a nagy fényesség, úgy annyira, +hogy félre kellett neki fordulni. Össze-vissza csókolta a feleségét. + +Harmadnap abban a városban volt vásár, a hol a királyfi lakott, kiment a +királyfi, összevásárolt minden lent, a mi csak a vásárban volt. A +királyné az alatt otthon sirt-ritt, nem tudta, mit csináljon megint a +sok lennel. Egyszer eszébe jutott, hogy lakik ott közelében három koldus +asszony, a kik közül az egyiknek a háta volt kipúposodva, másiknak az +ajaka ért le a melléig, harmadiknak a nyelve verte a hasát. Ezeket +magához hivatta a királyné, megparancsolta nekik, hogy majd ha a király +otthon lesz, menjenek oda koldulni, s ha kérdi a király, mitől lettek +olyan nyomorékok, mondják, hogy a sok fonástól. + +Ugy is lett. Haza ment a király, megebédelt, délután kiment az udvarra +sétálni. A mint ott sétálgat, egyszer csikorog a kisajtó, oda néz a +király, látja, hogy alig tud rajta bejönni egy szegény asszony, olyan +púpos a háta, oda megy a királyhoz, kéri, hogy: + +,,Az Isten nevében, ne sajnáljon neki adni valamit.’’ A király adott +neki egy aranyat, de megkérdezte tőle: + +– Ugyan szegény asszony, mi dolog az, hogy a kend háta ugy kipúposodott, +vagy ilyen volt mindég? + +– Jaj felséges király! nem volt olyan szép lyány mint én, ebben a +városban se’, de nagyon dolgos voltam, mindég fontam, éjjel-nappal, s a +sok üléstől igy kipúposodott a hátam. + +A király gondolkozóba esett, hogy hátha az ő felesége is igy +megpúposodnék; de csak járkált tovább. Egy kis idő mulva megint csak +nyilott a kisajtó, megint jött rajta be egy koldus asszony, a kinek az +ajaka a mellét verte. Ennek is adott a király egy aranyat, s ettől is +megkérdezte, mitől nőtt ugy meg az ajaka. + +– Jaj felséges király – felelt a koldus asszony – nem volt olyan szép +lyány, mint én nagy darab földön; de sokat fontam, sokat rágtam a +kendert, utoljára igy megnőtt az ajakam. + +Már itt a király arra gondolt, hogy megmondja a feleségének, hogy +kevesebbet fonjon, neki is indult, hogy bemegy a házba, de a kutyák +elkezdtek ugatni, hát csak megnézte, hogy ki jön? Nem más ment befele, +mint a harmadik koldus asszony, a kinek a nyelve a hasáig lógott. + +– Hát a kend nyelve mitől nőtt ilyen nagyra? kérdi tőle a király. + +– Jaj felséges király, biz ez a sok fonástól, sokat kell nyálazni a +fonalat, mikor fon az ember, attól nőtt igy meg. + +A király beszaladt a feleségéhez, elmondta neki, hogy mit +látott-hallott, milyen volt a három koldus asszony:,,De nem is engedem +ám, hogy többet fonj, még csak egy arasznyi fonalat se’!’’ + +A királyné tettette magát, mintha ő bánná legjobban a dolgot, elkezdett +sirni-rini, de nem használt semmit; a király a sok lent mind +megégettette, még a hamuját is kihordatta az udvarából. + +Az napságtól semmi gondja se’ maradt a királynénak, még ma is boldogul +élnek, ha meg nem haltak. + + + + +A HÓLYAG, SZALMASZÁL ÉS A TÜZES ÜSZÖK. + +Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy szegény ember, annak volt egy +kis malacza; ezt a kis malaczot a szegény ember megölte, a hólyagját +felkötötte a füstre. A szegény hólyagnak ott ette a füst sokáig a +szemét, eleget törte rajta a csürhe járást, hogy kellene azon segiteni, +utoljára ráadta a fejét, hogy biz ő elszökik. A mint megy mendegél +hetedhét ország ellen, előtalál egy szalmaszálat. + +– Hova mégy hólyag koma? szóllitja meg a szalmaszál. + +– Megyek hetedhét ország ellen, mert a gazdám füstre tett, s nem +állhattam tovább. + +– No hát menjünk együtt. + +Mentek mendegéltek, megtaláltak egy tüzes üszköt. + +– Hova mentek szalmaszál koma? kérdi a tüzes üszök. + +– Megyünk hetedhét ország ellen, mert hólyag komát a gazdája a füstre +tette, s nem állhatta tovább. + +– No hát menjünk együtt. + +A mint mentek mendegéltek, nem sokára egy nagy vizhez értek; ott +elkezdtek tanácskozni, hogy hogy menjenek át? Hólyag koma kapta magát, +átgördült rajta, a szalmaszál koma is neki fogott az úszásnak, de a +tüzes üszök koma elkezdett sirni, hogy őtet se’ hagyják ott, mert ő bele +fulad, ugy annyira, hogy szalmaszál koma megszánta, visszament érte, +felvette a hátára. + +A mint a viz közepéig értek, szalmaszál koma elégett, tüzes üszök koma +belefuladt a vizbe; a hólyag koma olyan jó izűt nevetett a tulsó parton, +hogy mindjárt kipukkant. + + + + +A KIS GÖMBÖCZ. + +Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy szegény ember, annak volt egy +felesége, három lyánya, meg egy kis malacza. Egyszer megölték a kis +malaczot, a húsát felkötötték a padlásra. Már kolbásza, hurkája, sonkája +mindene elfogyott a kis malacznak, csak a gömböcze volt még meg. Egyszer +arra is ráéhezett a szegény asszony, felküldte a legöregebb lyányát a +padlásra. + +– Eredj lyányom, hozd le azt a kis gömböczöt, főzzük meg. + +Felment a legöregebbik lyány érte, a mint le akarta vágni, elkiáltotta +magát a kis gömböcz: ,,Hamm, bekaplak!’’ avval bekapta. Már odalent nem +győzték várni, felküldte a szegény asszony a középső lyányát: + +– Eredj már lyányom, nézd meg, mit csinál a nénéd ennyi ideig? + +Felment a középső lyány, kereste a nénjét, s hogy nem találta, le akarta +vágni a gömböczöt. De a gömböcz megint elkiáltotta magát ,,Hamm, téged +is bekaplak!’’ avval bekapta ezt is. Már oda lent sehogy se’ tudták +elgondolni, hogy mért nem jön az a két lyány, felküldte hát a szegény +asszony a legkisebb lyányát is: + +– Ugyan lyányom, eredj már fel, nézd meg, mit csinál a két nénéd, aztán +hozzátok le már azt a gömböczöt valahára. + +Felment a legkisebb lyány is, de ezt is csak elnyelte a gömböcz. Már a +két öreg sehogy se’ tudta mire vélni a dolgot. + +– No apjuk – mondja a szegény asszony – már látom, magamnak kell +felmennem, azok most bizonyosan az aszalt meggyet eszik. + +Felment a szegény asszony, kereste a lyányait, hogy nem találta, le +akarta vágni a gömbőczöt, de a gömböcz ezt is bekapta. A szegény ember +csak várta, csak várta őket, hogy nem jöttek, gondolta, hogy tán valami +baj van, felment ez is. A mint közel ment a kis gömböczhöz, elkiáltotta +magát:,,Hamm téged is bekaplak!’’ Avval bekapta ezt is, de a rossz kócz +madzag már az öt embert nem birta meg, leszakadt a kis gömböcz. +Elkezdett görögni, görgött-görgött, a padlás grádicsán is legörgött, ki +ment egyenesen az utczára. Épen ott ment el egy csomó kaszás, jött haza +a mezőről, a kis gömböcz azokra is rákiáltott:,,Hamm, titeket is +bekaplak!’’ avval bekapta ezeket is. Megint görgött odább, előtalált egy +regement katonát, azokra is rákiáltott:,,Hamm, titeket is bekaplak!’’ +avval bekapta ezeket is. Megint csak görgött odább, egyszer egy hidra +ért, a mi alól a viz egészen ki volt száradva, épen akkor ment arra egy +hintó, a kis gömböcz félre akart előle ugrani, hogy el ne tapossa, de +leesett a hídról, kirepedt az oldala, kiomlott belőle a sok ember, ki-ki +a maga dolgára ment, a kis gömböcz meg ott maradt kirepedve. + +Ha a kis gömböcz ki nem repedt volna, az én mesém is tovább tartott +volna. + + + + +FARKAS-BARKAS. + +Volt a világon egy kis tyúk, csak ott kapargált csak ott kapargált a +szeméten, egyszer a szomszéd fia áthajitott egy kis követ, egyenesen a +kis tyúk fejére esett. Megijedt a kis tyúk, szaladt, szaladt, mindig ezt +kiabálta:,,Fussunk fussunk, égszakadás földindulás!’’ A mint szaladt, +előtalált egy kis kakast. Azt kérdezi a kis kakas: + +– Hova szaladsz kis tyúk koma? + +– Jaj fussunk fussunk, égszakadás földindulás! + +– Honnan tudod? + +– Fejemen történt. + +– Nohát fussunk, én is futok. + +Futottak futottak, előtaláltak egy nyulat; kérdezi a nyul: + +– Hova szaladtok kakas koma? + +– Jaj fussunk fussunk, égszakadás földindulás! + +– Honnan tudod? + +– Tyúk komától. + +– Hát tyúk koma? + +– Fején történt. + +– Nohát fussunk, én is futok. + +– Megint futottak, előtaláltak egy őzet; kérdezi az őz: + +– Hova szaladtok nyul koma? + +– Jaj fussunk fussunk, égszakadas földindulás! + +– Honnan tudod? + +– Kakas komától. + +– Hát kakas koma? + +– Tyúk komától. + +– Hát tyúk koma? + +– Fején történt. + +– Nohát fussunk, én is futok! + +Megint futottak, előtaláltak egy rókát; kérdezi a róka: + +– Hova szaladtok őz koma? + +– Jaj fussunk fussunk, égszakadás földindulás! + +– Honnan tudod? + +– Nyul komától. + +– Hát nyul koma? + +– Kakas komától. + +– Hát kakas koma? + +– Tyúk komától. + +– Hát tyúk koma? + +– Fején történt. + +– Nohát fussunk, én is futok. + +Futottak futottak, előtaláltak egy farkast; kérdezi a farkas: + +– Hova futtok róka koma? + +– Jaj fussunk fussunk, égszakadás földindulás! + +– Honnan tudod? + +– Őz komától. + +– Hát őz koma? + +– Nyul komától. + +– Hát nyul koma? + +– Kakas komától. + +– Hát kakas koma? + +– Tyúk komától. + +– Hát tyúk koma? + +– Fején történt. + +– Nohát fussunk, én is futok. + +Futottak futottak, mindég csak ezt kiabálták: ,,Jaj fussunk fussunk, +égszakadás földindulás!’’; már rájok is esteledett, de azért ők csak +futottak, egyszer egy verembe estek. Mit csináljanak, mit csináljanak; +hogy menjenek ki? Már nagyon éhesek voltak, egyszer azt mondja a farkas: + +– No barátim komáim, már most mit csináljunk? nagyon is ehetnénk, ha ez +soká igy tart, mindnyájan eldöglünk. Hanem gondoltam én egyet, +számláljuk el mindnyájunk nevét, a kié legcsunyább lesz, azt együk meg. +Ráálltak mindnyájan: elkezdte a farkas: + +– Farkas-barkas jaj beh szép, róka-bóka az is szép, őzöm-bőzöm az is +szép, nyulom-búlom az is szép, kakas-bakas az is szép, tyúkom-búkom jaj +beh rút! + +Szétszaggatták a kis tyúkot, meg is ették hamarjában, de biz az még a +fél fogukra se’ volt elég; megint elkezdte a farkas: + +– Farkas-barkas jaj beh szép! róka-bóka az is szép, nyulom-búlom az is +szép, kakas-bakas jaj beh rút! + +Szétszaggatták a kakast is, meg is érték vele akkor nap, hanem bizony +másnap megéheztek, megint elkezdte a farkas: + +– Farkas-barkas jaj beh szép! róka-bóka az is szép, őzöm-bőzöm az is +szép, nyulom-búlom, jaj beh rút! + +Megették a kis nyulat is, az is elég volt egy napra, de másnapra +megéheztek, megint elkezdte a farkas: + +– Farkas-barkas jaj beh szép! róka-bóka az is szép, őzöm-bőzöm jaj beh +rút! + +Széttépték az őzet is, az már elég volt vagy két napra, de biz utoljára +az is elfogyott. Megint nagyon megéheztek, egyszer azt mondja a farkas a +rókának: + +– No róka pajtás, már most nincs mit enni, hanem vagy én eszlek meg, +vagy te engem, azért hát birkozzunk meg, nézzük, melyik lesz a győztes, +a ravaszság-e vagy az erősség? + +Megbirkoztak; a farkas lett a győztes, megölte a rókát; már evvel +megérte egy hétig is, hanem ekkor ez is elfogyott, megint megéhezett a +farkas. Mit csináljon nagy kinjában? elkezdett orditani, a mint a torkán +kifért; épen vadászok jártak arra, észrevették, agyonlőtték, a bőréből +bundát csináltak, még most is viselik, ha el nem nyűtték. + + + + +A KAKASKA ÉS A JÉRCZIKE. + +Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy kis kakaska, meg egy +jérczike; a mint ott kapargáltak a szemétdombon, megtalált a jérczike +egy szem kökényt, el akarta nyelni, megakadt a torkán, elkezdett +fúladozni, kérte a kakaskát: + +– Eredj kakaskám, hozz a kúttól vizet, mert mindjárt megfúlok a +kökénytől. + +Elment a kakaska a kúthoz: + +– Kút! adjál nekem vizet, vizet viszem pityikének, mert mindjárt +megfúlad a kökénytől. + +– Nem adok biz én, mig nekem a fától zöld galyat nem hozol. + +Elment a kakaska a fához: + +– Fa adjál nekem zöld galyat, zöld galyat adom kútnak, kút ád nekem +vizet, vizet viszem pityikének, mert mindjárt megfúlad a kökénytől. + +– Bizony nem adok én – felel neki a fa – míg nekem a szép lyánytól +koszorút nem hozol. + +Elment a kakaska a szép lyányhoz: + +– Szép lyány! adjál nekem koszorút, koszorút adom fának, fa ád nekem +zöld ágat, zöld ágat viszem kútnak, kút ád nekem vizet, vizet viszem +pityikének, pityike mindjárt megfúlad a kökénytől. + +– Bizony nem adok én, mig nekem a vargától czipőt nem hozol. + +Elment a kakaska a vargához: + +– Varga! adjál nekem czipőt! czipőt viszem szép lyánynak, szép lyány ád +érte koszorút, koszorút adom fának, fa ád érte ágat, ágat viszem kútnak, +kút ád érte vizet, vizet viszem pityikének, mert mindjárt megfúlad a +kökénytől. + +– Bizony nem adok én, míg nekem a molnártól csirizt nem hozol. + +Elment a kakaska a molnárhoz. + +– Molnár! adjál nekem csirizt, csirizt adom vargának, varga ád nekem +czipőt, czipőt adom szép lyánynak, szép lyány ád nekem koszorút, +koszorút adom fának, fa ád nekem ágat, ágat viszem kútnak, kút ád nekem +vizet, vizet viszem pityikének, mert mindjárt megfúlad a kökénytől. + +– Nem adok addig, míg nekem a disznótól hájat nem hozol. + +Elment a kakaska a disznóhoz: + +– Disznó adjál nekem hájat, hájat viszem molnárnak, molnár ád nekem +csirizt, csirizt viszem vargának, varga ád nekem czipőt, czipőt viszem +szép lyánynak, szép lyány ád nekem koszorút, koszorut viszem fának, fa +ád érte ágat, ágat viszem kútnak, kút ád nekem vizet, vizet viszem +pityikének, pityike mindjárt megfúlad a kökénytől. + +– Nem adok biz én, míg a szolgálótól moslékot nem hozol. + +– Elment a kakaska a szolgálóhoz: + +– Szolgáló adjál nekem moslékot, moslékot viszem disznónak, disznó ád +érte hájat, hájat viszem molnárnak, molnár ád érte csirizt, csirizt +viszem vargának, varga ád érte czipőt, czipőt viszem szép lyánynak, szép +lyány ád érte koszorút, koszorút viszem fának, fa ád érte ágat, ágat +viszem kútnak, kút ád érte vizet, vizet viszem pityikének, pityike +mindjárt megfúlad a kökénytől. + +A szolgáló adott neki moslékot, moslékot vitte disznónak, disznó adott +neki hájat, hájat vitte molnárnak, molnár adott neki csirizt, csirizt +vitte vargának, varga adott neki czipőt, czipőt vitte szép lyánynak, +szép lyány adott neki koszorút, koszorút vitte fának, fa adott neki +ágat, ágat vitte kútnak, kút adott neki vizet, vizet vitte pityikének, +de a pityike már akkorra megfúladt a kökénytől. + +Ha a pityike meg nem fúladt volna, az én mesém is tovább tartott volna. + + + + +A KÉT KOSZORÚ. + +Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy király, annak volt két +gyönyörű szép lyánya. Egyszer ennek a királynak el kellett menni +háborúba, sajnálta a két fiatal lyányt gyámol nélkül hagyni, hogy +elkapja őket a világ, de hiába! menni kellett; hagyott hát mindegyik +lyányánál egy-egy koszorút, szép nyíló virágból fontat: + +– No lyányaim, ezt a két koszorút azért adom, hogy megtudjam, hogy +viseltétek magatokat, mig én oda voltam, a ki megmarad ártatlannak, +annak a koszorúja is megmarad virulónak, hanem a ki rossz, gonosz életet +folytat, azé elhervad, ha éjjel-nappal mindig harmattal öntözi is. Azért +a kinek elhervad a koszorúja, azt irgalom nélkül elkergetem a háztól. + +Elment a király; de alig hogy betette maga után a kilincset, a nagyobbik +lyány összehitta az olyan maga-fajta jóféle lyányokat, urfiakat, ott +mindig ihogtak-vihogtak, olyan volt a ház, mint egy korcsma, +éjjel-nappal mindig jártak ki s be rajta; a szegény ártatlan kisebbik +lyány mondta neki, hogy ne csinálja azt, majd elhervad a koszorúja, +akkor jött észre a nagyobbik is, de már akkor későn, elvesztette már +szűzies ártatlanságát, csinálhatott már akkor akarmit, el volt hervadva +a koszorú. Megijedt nagyon, hogy elkergeti az apja, de a húgának nem +szólt semmit, a koszorút se mutatta meg, hanem éjtszaka mikor aludtak, +csendesen fölkelt, megcserélte a két koszorút, a magáét tette a húgáé +helyébe. A szegény kisebb lyány mikor felébredt, meglátta a koszorút, +hogy el van hervadva, elkezdett sírni, de olyan keservesen, hogy az +ellenségnek is megesett volna rajta a szíve. A nagyobb lyány csak a nagy +zokogásra ébredt fel, oda ment hozzá, kérdezte, hogy mi baja, a szegény +lyány szólni se’ tudott, ugy erőt vett rajta a zokogás, csak rámutatott +a koszorúra, a nagyobbik is tettette magát, mint ha nagyon sajnálná, +elkezdett sirni, mutogatta a maga koszorúját, hogy még az egészen ép, +azon módon van, a hogy az apja od’adta. A szegény kisebb lyány nem +szólt, nem is panaszkodott, csak sirt keserves zokogással. + +De a gonosz néne még avval nem elégedett meg, hogy a koszorút +elcserélte, egészen tönkre akarta tenni a húga jó hirnevét, hogy őrá még +csak ne is gyanakodhassanak. Itt hát mit cselekedett? istenfélő ember +még nem is gondolna olyanra; kiment a kertbe, fogott egy piczi-kis +kigyót, azt egy pohár vizbe tette, megitatta a testvérjével; az szegény +megitta, mert búvában azt se’ tudta hanyadán van, nem hogy arra +vigyázott volna, van-e valami a vizben, a mit iszik, vagy nincs? + +Ez napságtól fogva napról-napra nőtt a lyány hasa, mert a kigyó nőtt +benne, a nénje pedig ráfogta, hogy viselős. Mikor már olyan nagy volt a +hasa, hogy a ki nem tudta, csakugyan nem gondolhatott mást, mint hogy +viselős, haza jött a király a háborúból. Még le se’ szállt a kocsiról, +már a nagyobbik lyány szaladt elibe, mutogatta a koszorúját, hogy milyen +szép, a húgát pedig bevádolta, hogy a koszorúja is elhervadt, meg +viselős is. Maga elébe hivatta a király a kisebb lyányát, látta, hogy +nagy a hasa, mindjárt elkergette, hogy pusztuljon a szeme elől, mert ő +olyan lyányt, a kinek még férjhez menetele előtt kontyot kell kötni, +látni se’ akar. Hiába volt minden kérés-könyörgés, a király rá se’ +hallgatott. + +Felkészült hát az útra, hanem mielőtt elindult volna, kérte az apját, +hogy csináltasson neki utoljára egy selyemruhát, és egy faruhát. Ezt +megtette a király, hiszen a halálra szentencziázott rabnak is megteszik +az utolsó kivánságát, hát a maga tulajdon lyányának hogy ne tette volna? +Magára vette a szegény lyány alól a selyemruhát, felibe a faruhát, ugy +indult el. + +Ment mendegélt, hetedhét ország ellen, egyszer egy nagy városba ért, a +hol egy fiatal király lakott. Ott egyenesen ment a királyhoz, kérte, +hogy fogadja meg őtet pulykapásztornak, a király eleinte meg se’ akarta +fogadni, hogy olyan faruhás lyány meg se’ tudja őrizni a pulykát, de ez +addig könyörgött, mig utoljára mégis megfogadta. Ott éldegélt aztán +sokáig, mindig a faruhában járt; reggelenkint kihajtotta a pulykákat a +mezőre, este meg haza. Egyszer egy reggel csak oda hajtotta a királyi +palota elébe, ott folyt egy folyó, annak a partján igen szép fű volt, +ott leült egy fűzfa alá, a pulykák meg legelgettek. A mint ott üldögélt +a jó hűvösön, szép csendesen elaludt, alig aludt el, kidugta egy-néhány +kigyó a vizből a fejét, elkezdtek beszélni annak a kigyónak, amelyik a +lyány hasába volt: + +– Gyere ki pajtás abból a büdös gyomorból, ugyan hogy nem restellesz +magad lenni, gyere ki, jobb itt a vizben, itt sokan vagyunk czimboráid. + +Addig-addig csalogatták, mig utoljára csakugyan kimászott a lyány +száján, bele ment a vizbe. + +Ezt pedig a király mind látta az ablakából, mindjárt küldte az inasát, +hogy hivja fel a pulykapásztor-lyányt. Felhivta az inas, hanem a lyány +levetette először a faruhát, hogy csak a selyem maradt rajta, ugy ment +be. Hej dehogy ismerte a király, hogy ez a pulykapásztor, még mikor +mondta, se’ akarta neki elhinni, mert mióta a kigyó kiment belőle, +százszor szebb lett, mint az előtt is volt; akkor a lyány elbeszélte +egész élete folyását, a király megölelte-megcsókolta: + +– No szivemnek szép szerelme, te az enyém én a tied, ásó-kapa válaszszon +el egymástól. + +Másnap megesküdtek, nagy lakodalmat csaptak, hét nap hét éjjel mindig +ettek-ittak. + +Lakodalom után elmentek a lyány apjához elbeszéltek neki mindent, hogy +milyen gonosz a nagyobbik lyánya, a király mindjárt kő közzé rakatta, +ott veszett el étlen-szomjan; a fiatal párnak pedig által adta a maga +országát is, evvel megint nagy lakodalmat csaptak, boldogul éltek, mig +meg nem haltak. + + + + +A KÓRÓ ÉS A KIS MADÁR. + +Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy kis madár. Ez a kis madár +egyszer nagyon megunta magát, rászállt egy kóróra: + +– Kis kóró ringass engemet! + +– Nem ringatom biz én senki kis madarát! + +A kis madár megharagudott, elrepült onnan. A mint ment mendegélt, talált +egy kecskét: + +– Kecske! rágd el a kórót! + +Kecske nem ment kóró rágni, a kóró még se’ ringatta a kis madarat. +Megint ment mendegélt a kis madár, talált egy farkast: + +– Farkas! edd meg a kecskét! + +Farkas nem ment kecske enni, kecske nem ment kóró rágni, kóró még se’ +ringatta a kis madarat. + +Megint ment mendegélt a kis madár, talált egy falut: + +– Falu! kergesd el a farkast! + +Falu nem ment farkas kergetni, farkas nem ment kecske enni, kecske nem +ment kóró rágni, a kóró még se’ ringatta a kis madarat; + +Megint ment mendegélt a kis madár, talált egy tüzet: + +– Tűz! égesd meg a falut. + +Tűz nem ment falu égetni, falu nem ment farkas kergetni, farkas nem ment +kecske enni, kecske nem ment kóró rágni, a kóró még se’ ringatta a kis +madarat. + +Megint ment mendegélt a kis madár, talált egy vizet: + +– Viz! oltsd el a tüzet. + +Viz nem ment tüzet oltani, tűz nem ment falu égetni, falu nem ment +farkas kergetni, farkas nem ment kecske enni, kecske nem ment kóró +rágni, a kóró még se’ ringatta a kis madarat. + +Megint ment mendegélt a kis madár, talált egy bikát: + +– Bika! idd fel a vizet! + +Bika nem ment vizet inni, viz nem ment tüzet oltani, tűz nem ment falu +égetni, falu nem ment farkas kergetni, farkas nem ment kecske enni, +kecske nem ment kóró rágni, a kóró még se’ ringatta a kis madarat. + +Megint ment mendegélt a kis madár, talált egy furkót. + +– Furkó üsd agyon a bikát. + +Furkó nem ment bika ütni, bika nem ment vizet inni, viz nem ment tüzet +oltani, tűz nem ment falu égetni, falu nem ment farkas kergetni, farkas +nem ment kecske enni, kecske nem ment kóró rágni, a kóró még se’ +ringatta a kis madarat. + +Megint ment mendegélt a kis madár, talált egy férget. + +– Féreg fúrd ki a furkót. + +Féreg nem ment furkót fúrni, furkó nem ment bika ütni, bika nem ment +vizet inni, viz nem ment tüzet oltani, tűz nem ment falu égetni, falu +nem ment farkas kergetni, farkas nem ment kecske enni, kecske nem ment +kóró rágni, a kóró még se’ ringatta a kis madarat. + +Megint ment mendegélt a kis madár, talált egy kakast. + +– Kakas kapd fel a férget. + +Szalad a kakas, kapja a férget, szalad a féreg, furja a furkót, szalad a +furkó, üti a bikát, szalad a bika, iszsza a vizet, szalad a viz, oltja a +tüzet, szalad a tűz, égeti a falut, szalad a falu, kergeti a farkast, +szalad a farkas, eszi a kecskét, szalad a kecske, rágja a kórót, a kóró +bezzeg ringatta a kis madarat. + +Ha még akkor se’ ringatta volna, az én mesém is tovább tartott volna. + + + + +A KIS KÖDMÖN. + +Volt a világon, hol nem volt, még az óperencziás tengeren is túl volt, +volt egy jó modú paraszt ember, annak volt egy felesége, meg egy lyánya. + +Egyszer oda, ment egy szép fiatal legény másod magával ház-tűz nézni. +Mindjárt kinálták őket tyúkkal-kalácscsal, borért is leküldte az ember a +lyányát a pinczébe. Lement a lyány elkezdte vigyázni, hogy melyik a +legnagyobb hordó, hogy abból vigyen, mert azt mondta az apja; a mint ott +vizsgálódik, szemébe ötlik egy nagy káposztás kő a pincze egyik +oldalához támasztva. Elgondolkozott a lyány hogy ő érte most itt vannak +a ház-tűz nézők, ő most férjhez megy, lesz majd neki egy kis fia, annak +ő vesz egy kis ködmönt a vásárban, a kis fiu egyszer le talál szökni a +pinczébe, csak ott ugrál csak ott ugrál a káposztás kő körül, a +káposztás kő eldől, a kis fiut agyon üti, kire marad akkor a kis ködmön? +Ezen a lyány úgy annyira elkeseredett, hogy leült az ászokra, ott sirt. + +Már oda fent nem győzték várni, leküldte hát az ember a feleségét +is:,,Ugyan anyjuk, eredj le már, nézd meg mit csinál az a lyány ennyi +ideig abban a pinczében, tán a bort folyatta el, azért nem mer +feljönni.’’ + +Lement az asszony, látja, hogy ott sir a lyánya az ászkon: + +– Hát téged mi lelt, hogy olyan keservesen sirdogálsz? + +– Hogy ne sirnék édes anyám, mikor igy meg igy elgondoltam jövendőbeli +állapotomat. Avval elbeszélte, hogy mit gondolt hát el. Az asszony a +mint ezt meghallotta, leült a lyánya mellé, ő is rákezdte a sirást. + +Nagyon megharagudott már oda fönt a gazda, nem állhatta meg káromkodás +nélkül. + +– Ejnye szedte-vette teremtette, már bizonyosan a bort folyatták el, már +csak megnézem, hova vesztek? + +Lement az ember is, még akkor is ott zokogtak azok egymás mellett, az +ember sehogy se’ tudta elgondolni, hogy mi bajuk akadt? + +– Hát ti ebadták, mit sirtok-ritok? mi bajotok esett ilyen hirtelen?! + +– Jaj kedves apjukom, hogy ne sirnánk-rinánk – felelt rá az asszony – +mikor milyen szomorú dolog jutott az eszünkbe! + +Itt elbeszéltek neki mindent, s úgy annyira elkeseritették, hogy az is +közibük ült, segitett nekik a sirásban. + +A kérő se’ győzte őket tovább várni, kapta magát, lement utánok a +pinczébe. Soh’se tudta mire vélni, mikor meglátta őket, hogy mit +sirathatnak olyan keservesen. Kérdezi aztán tőlök, azok elbeszélték +neki. A kérő csak kicsibe mult, hogy hanyatt nem vágta magát, olyan jó +izűt nevetett. + +– No – azt mondja – még ilyen bolond embereket nem láttam, hanem most +elindulok, addig megyek, mig három ilyen bolondra nem akadok, mint +kendtek hárman, ha aztán akadnék, akkor visszajövök, elveszem a kendtek +lyányát, ha az Isten is ugy akarja. + +Elindult a legény, azokat ott hagyta a pinczében, hogy sirjanak mig +nekik tetszik. Ment aztán mendegélt hetedhét ország ellen, talált egy +embert, a ki egy nagy rakás diót vasvillával akart a padlásra felhányni; +közelebb megy hozzá, megszólitja: + +– Hát kend atyafi mit csinál avval a dióval? + +– Én bizony nagy munkában vagyok, már fél esztendő óta mindég hányom ezt +a diót, de sehogy se’ tudom felhányni, szegény ember vagyok, de adnék +annak az embernek 300 forintot, a ki valami módon felszállitaná. + +– No hát majd felszállitom én, – mondja a kérő – avval elővett egy +vékát, fél óra alatt mind felhordta a diót, mindjárt megkapta a 300 +forintot, tovább ment vele. + +– No – gondolta magában – akadtam már egy bolondra. + +Megint ment mendegélt, talált egy embert. Csak nézte csak nézte, hogy +mit csinál? de sehogy se’ tudta eltalálni. A kezében volt egy teknő, +avval hol kiszaladt, hol be egy olyan házba, a melyiknek nem volt +ablaka, csak egy kis lyuk forma ajtója; oda megy hozzá, megszólitja: + +– Jó napot adjon isten földi, hát miben fáradozik kend? + +– Fogadj Isten atyafi; hát biz én a tavaszszal lesz esztendeje, hogy ezt +a házat csináltattam, nem tudom miféle Isten csudája, hogy olyan sötét, +csak elnézem, hogy a másé milyen világos, pedig semmit se’ csinál neki, +én meg mióta készen van, mindég azt csinálom, hogy hordom bele a +világosságot teknővel, látja kend, most is abban munkálkodom; de adnák +is 300 forintot annak az embernek, a ki világossá tudná tenni. + +– No majd világossá teszem én – mondta rá a legény – elővett egy +fejszét, vágott a házon két ablakot, az ajtót is nagyobbra vette, +mindjárt világossá lett a ház, a legény megkapta itt is a 300 forintot, +avval ezt is ott hagyta. + +– No – gondolta magában – akadtam már második bolondra is. + +Megint ment mendegélt, talált egy asszonyt a ki a kis csirkéit erővel +dugdosta volna egy kotló alá. Megszólitja a legény: + +– Hát kend néném asszony amit csinál? + +– Biz én öcsém ezeket a csirkéket dugdosnám a kotló alá, mert attól +félek, hogy ha szerte szélyel szaladgálnak, elkapja valamelyiket a héja, +de sehogy se’ tudom aládugni, mert ha egyik felől bedugom, a másik felől +kibúvik; adnék is 300 forintot annak az embernek, a ki jó tanácsot tudna +adni, hogy mitévő legyek velök. + +– Én megmondom néném asszony: soh’se dugdossa kend azokat a csirkéket a +kotló alá, majd ha a kotló héját lát, dugdosás nélkül is maga alá veszi +őket. + +Az asszony nagyon megörült a jó tanácsnak, mindjárt od’adta a legénynek +a 300 forintot, az is megörült neki, mindjárt visszaindult. + +– No hála Istennek – gondolta magában – megtaláltam mind a három +bolondot. + +Mihelyt haza ért, mindjárt elkendőzte a lyányt, két hét mulva a +lakodalmat is megtartották. Többet aztán nem is hallottam felőlök, csak +annyit, hogy lett nekik egy kis fiok, vettek is neki ködmönt, hanem +azért a káposztáskő nem ütötte agyon, még most is boldogul élnek, ha meg +nem haltak. + + + + +ICZINKE-PICZINKE. + +Volt a világon egy iczinke-piczinke kis asszony, annak az +iczinke-piczinke kis asszonynak volt egy iczinke-piczinke kis tehene, +azt az iczinke-piczinke kis tehenet megfejte egy iczinke-piczinke kis +zsajtárba; abból az iczinke-piczinke kis zsajtárból azt az +iczinke-piczinke kis tejet beleszűrte egy iczinke-piczinke kis szűrőn +egy iczinke-piczinke kis fazékba, azt az iczinke-piczinke kis fazekat +rátette egy iczinke-piczinke kis padra, befedte egy iczinke-piczinke kis +fedővel. Volt annak az iczinke-piczinke kis asszonynak egy +iczinke-piczinke kis macskája, az az iczinke-piczinke kis macska odament +az iczinke-piczinke kis fazékhoz, fel borította az iczinke-piczinke kis +tejet; ezért nagyon megharagudott az iczinke-piczinke kis asszony, +felkapott egy iczinke-piczinke kis nyujtófát, úgy megütötte vele az +iczinke-piczinke kis macskát, hogy mindjárt megdöglött bele. Ha az +iczinke-piczinke kis macska meg nem döglött volna, talán az én +iczinke-piczinke kis mesém is tovább tartott válna. + + + + +MÉRT HARAGSZIK A DISZNÓ A KUTYÁRA, A KUTYA A MACSKÁRA, A MACSKA AZ +EGÉRRE? + +A disznó egyszer kapott volt valami kutyabőrös írást, szabadság levelet. +Őrizte mint a szeme fényét, éjjel-nappal magánál hordta; egyszer azonban +el kellett neki menni messze útra, nem vihette el a szabadság levelet. +Gondolkozott rajta, mit csináljon vele, utoljára is arra határozta, hogy +od’adja legjobb komájának a kutyának, majd megőrzi az, mig ő oda jár. +Őrizte is a kutya hűségesen jó ideig, de egyszer neki is dolga akadt, +neki is el kellett menni. Az irással mit volt mit tenni? nem volt más +ismerőse a macskánál, annak adta oda őrizni. Egy ideig őrizte is a +macska, de biz ő hamar megunta, szeretett volna egy kicsit átmenni +beszélgetni a szomszédba. Gondolkozott rajta, hova tegye az irást? már +nem volt senki a kire bizhatta volna; kapta magát, felvitte a padlásra, +eldugta a gerincz-gerenda mellé; avval mint a kinek rendben van a +szénája, átment a szomszédba. Este felé hazament, kereste az irást de +biz azt egészen összerágták az egerek. Mikor a kutya hazament, nem +tudott vele beszámolni, se aztán a kutya a disznónak. + +Ettől az időtől sohase’ tudott a disznó jó szemmel nézni a kutyára, se a +kutya a macskára, se a macska az egérre. + + + + +TALÁLOS MESÉK. + + +I. + + Arany tőkén arany tál, + Arany tálban arany máj, + Bátyám által adta nénémnek, + Néném által adta nékem, + Én átadtam a kis öcsémnek. 1) + + +II. + + Vizen megy nem zuhog, + Sáson megy nem suhog, + Eső veri nem ázik, + Fagy éri nem fázik. 2) + + +III. + + Ha egy bika elbődűl, + Egész helység rácsődűl. 3) + + +IV. + + Szegény paraszt ember minden nap lát olyat, + Királyok, császárok ritkán látnak olyat, + Isten ő felsége soha se’ lát olyat. 4) + + +V. + + Rí-rí rucza rí-rí, + De nem tudom mért rí, + Talán azért sír-rí, + Vályujában viz nincs, + Derekában vér nincs. 5) + + +VI. + + Nekem is van, + Neked is van, + Még a kis kórónak is van. 6) + + +VII. + + Ahol megyen ille-bille, + Hátán viszi recze-ficze, + Szeme négy, füle négy, + Körme pedig huszonnégy. 7) + + +VIII. + + Két garajczár ára, + Még se fér egy házba. 8) + + +IX. + + Amott megyen mórika, + Magát mórikálja, + Fekete bársony a szakálla, + Hetven a kapczája. 9) + + +X. + + Lúd szántja; + A Ember hajtja, + Gonddal vetik be. 10) + + +XI. + + E világot által éri, + Mégis egy tyúk általlépi. 11) + + +XII. + + Teknőbe fektetik, + Nyers hússal döfölik. 12) + + +XIII. + + Belől szőrös kivül fényes, + A közepe igen édes. 13) + + +XIV. + + Ettem sültet főttet; + Világra nem lettek, + Fa tetején – föld alatt. 14) + + +XV. + + Elől megyen fényeske, + Utánna megy fehérke, + Meg van a farka kötve. 15) + + +XVI. + + Kint is van, + Bent is van, + Mégis a házba’ van. 16) + + +XVII. + + Míg él, mindég áll, + Holta után szaladgál. 17) + + +XVIII. + +Mig él, mindig fut, holta után mindig lop. 18) + + +XIX. + +Erdőn vágják, megfaragják, haza hozzák, testet tesznek bele. 19) + + +XX. + +Erdőn vágják, megfaragják, haza hozzák, lelket tesznek bele. 20) + + +XXI. + +Mi az: erdőn vágják, itthon szól. 21) + + +XXII. + +Földön fa, fán viz, vizen kő, kövön vas, vason hús. 22) + + +XXIII. + +Meg is főzik, meg is sütik, még se’ eszik meg. 23) + + +XXIV. + +Ha járok is, ha nem is, még is egy helyben maradok. 24) + + +XXV. + +A háromlábon ült a két láb, előtte volt az egyláb, oda ment a négyláb, +elvitte az egylábat, a kétláb felkapta a háromlábat, úgy megütötte vele +a négylábat, hogy mindjárt elejtette az egylábat. 25) + + +XXVI. + +Egyet tojik, huszat költ, százat repít. 26) + + +XXVII. + +Úton-útfélen pálczát hajigálnak. 27) + + +XXVIII. + +Úton-útfélen üstöt borogatnak. 28) + + +XXIX. + +Úton-útfélen úrfiak ugrálnak, a ki kitalálja egye meg a féllábát. 29) + + +XXX. + +Melyik ér többet határ, huszár, kádár? 30) + + +XXXI. + +Zöld a lába, zöld nadrága, fúrkó a feje. 31) + + +XXXII. + +Kivül fekete, belül fehér, mi az? 32) + + +XXXIII. + +Zöld istállóban fekete tehén vörös szénát eszik. 33) + + +XXXIV. + +Villa az eleje, seprű a hátulja, zsák a közepe. 34) + + +XXXV. + +Vadonnat új, mégis lyukas, ha befoldják, semmit se’ ér. 35) + + +XXXVI. + +Hétfőn zöld, szerdán piros, szombaton fekete. 36) + + +XXXVII. + +Pénzem van nem tudom, se’ nem adok, se, nem veszek, meg sem gazdagodom. +37) + + +XXXVIII. + +Ketten vagyunk, testvérek vagyunk, ha nincs mit enni, egymást harapjuk. +38) + + +XXXIX. + +Se’ nem ehetném, se’ nem haragszom, mégis harapok. 39) + + +XL. + +Nekem olyan öregapám volt, hogy a ház tetejére ült fel, ott pipázott. +40) + + +XLI. + +Nekem olyan kis lyányom volt, hogy a szemén nőtt a haja. 41) + + +XLII. + +Nekem olyan kis lyányom volt, akarhova vitték, mindenütt pofon verték. +42) + + +XLIII. + +Nekem olyan kis tyúkom volt, hogy a karó hegyébe járt tojni. 43) + + +XLIV. + +Nekem olyan kis tyúkom volt, hogy a föld alá járt tojni. 44) + + +XLV. + +Nekem olyan kis csikóm volt, hogy akarhova mentem, mindenütt utánam +nyeritett. 45) + + +XLVI. + +Nekem olyan kis lovam volt, hogy maga maga alól kihányta a ganét; 46) + + +XLVII. + +Nekem olyan kis hordóm volt, hogy ha leesett a padlásról, nem volt az a +pintér, a ki meg tudta volna csinálni. 47) + + +XLVIII. + +Ha felhajitom a ház tetejére fehér, ha leesik sárga. 48) + + +XLIX. + +Ha felhajitom a ház tetejére piczi, kurta, keskeny; ha leesik, olyan +nagy, hogy egy ponyvával se’ tudnád betakarni. 49) + + +L. + +Nem azért vettelek, hogy a szegre tegyelek, hanem azért vettelek, hogy +az én hosszúmat a te szőrösödbe dugjam. 50) + + +LI. + +Erdőben-berdőben veres húst árulnak. 51) + + +LII. + +Erdőben-berdőben fekete piczinke jaj jaj jaj! 52) + + +LIII. + +Mig éltem élőket tartottam; hogy megholtam, élőket hordozok, s élők +felett járok. 53) + + +LIV. + +Én elmentem ürgébe-bürgébe, vittem fényeskét, vettem rajta vereskét, +beletettem a lyukisdiba, rá tettem a búbosdit, oda jöve szőrös dáma, úgy +megütém kacskalétámmal, hogy mingy’ a pitypilókába szaladt. 54) + + + + +CSALI-MESÉK.[2] + + +I. + +Hol volt, hol nem volt, az óperencziás tengeren is túl, a Szentgellért +hegyén innen volt, volt is, nem is de csak mégis meg kellett annak esni, +volt a világon egy szegény asszony, annak volt egy tojása. Ezt a tojást +felvitte egy hegyre, meg legörditette… a hegyre felvitte meg +legörditette… fel a hegyre vitte, meg legörditette… + + +II. + +Volt egyszer, hol nem volt, volt a világon egy ember, annak volt egy +nagy juhnyája, ezt a nagy juhnyájat át kellett neki hajtani egy keskeny +hidon. Hajtotta – hajtotta – hajtotta, de a juh nagyon sok volt, a hid +meg igen keskeny volt, biz azt még mostanig se hajtotta keresztül. +Várjuk meg mig áthajtja, akkor majd tovább mondom. + + [2] Mikor a gyermekek nagyon ráesnek valakire, hogy meséljen, s annak + épen kedve van tréfálni velök, eféle mesékkel csalja meg a nagy + kezdettől kiváncsivá lett és sokat váró gyermekeket. + + +III. + + Volt egyszer egy ember, + Szakála volt kender, + Meggyúladt a kender, + Elszaladt az ember, + Közel volt a tenger, + Bele halt az ember. + + +IV. + + Mese-mese farkas, + Bújj a lyukba hallgass! + + +V. + + Mese-mese, mesd ketté, + Tehén paczal, rágd ketté. + + + + +MEGFEJTÉSEK. + +1. Anyai emlő. +2. Árnyék. +3. Harang. +4. Mint önmaga. +5. Hegedű. +6. Árnyék. +7. Lovas. +8. Gyertya (és fénye). +9. Kanpulyka. +10. Irás. +11. Kerékvágás. +12. Dagasztáskor a tészta. +13. Gesztenye. +14. Egy vadász mondta ezt, ki egy hasas nyulat lőtt; a fiát kivette + belőle, felét megsütötte, felét megfőzte, levitte a pinczébe, + ráállott egy szál deszkára, úgy ette meg. +15. Tű és czérna. +16. Ajtófélfa. +17. Ördögszekér. +18. Lopótök. +19. Koporsó. +20. Bölcső. +21. Kendertiló. +22. Köszörűkő. +23. A hurka végébe szúrt kis fa. +24. Óra. +25. A háromláb csizmadiaszék, a kétláb csizmadia, az egyláb sonka, a + négyláb kutya. +26. Hagyma (egy gerezdet ültetnek el, mikor felássák, húsz gerezd is + van, tisztitáskor pedig száz felé is megy). +27. Kigyó. +28. Vakandtúrás. +29. Béka. +30. 6 ár, 20 ár, vagy egy egész kád ár? +31. Káposzta. +32. Retek. +33. Dinnye és a magva. +34. Ökör. +35. Rosta. +36. Meggy. +37. Hal. +38. Olló. +39. Harapófogó. +40. Kémény. +41. Kukoricza. +42. Szita. +43 Hó. +44. Hagyma. +45. Sarkantyú. +46. Fúrú. +47. Tojás. +48. Ugyanaz. +49. Egy tuczat kártya. +50. Ködmön. +51. Som. +52. Tövis. +53. Egy tölgyfa, melyet csolnaknak csináltak. (Mig élt, disznókat + tartott makkjával; mint csalnak embereket hord, s halak felett + jár.) +54. Ürge-bürge – mészárszék; fényeske – pénz; vereske – hús; + lyukasdi – fazék; búbosdi – fedő; szőrös dáma – macska; + kacskaléta – kéz; pitypilóka – pitar. + + + + + * * * * * * + + + + +Transcriber’s Note: + +Alternative spellings have been retained as they appear in the +original. + +List of corrected typographical errors: + + Page 3, "igy hozzák ugy-hozzák" + changed to "igy hozzák, ugy hozzák" + Page 4, "meg meg is halhatok" + changed to "még meg is halhatok" + Page 4, "ha törik-ha szakad" + changed to "ha törik, ha szakad" + Page 8, "szélessége?" + changed to "szélessége?’’" + Page 16, "e’ meg e" + changed to "e’ meg e’" + Page 18, "megesküdhetünk." + changed to "megesküdhetünk.’’" + Page 29, "mátkámmal megesküszöm." + changed to "mátkámmal megesküszöm.’’" + Page 33, "beleegyeztek Mindjárt" + changed to "beleegyeztek. Mindjárt" + Page 35, "akkor késő volt." + changed to "akkor késő volt.’’" + Page 58, "szédők danolása" + changed to "szedők danolása" + Page 88, "nem használt semmmit" + changed to "nem használt semmit" + Page 90, "mint mas közönséges" + changed to "mint más közönséges" + Page 107, "aki arany kácsa" + changed to "aki arany kacsa" + Page 118, "ezek a kutyák." + changed to "ezek a kutyák.’’" + Page 120, "többet-Hiába" + changed to "többet. Hiába" + Page 122, "hgy holnap ővele" + changed to "hogy holnap ővele" + Page 134, "megszerette A királynénak" + changed to "megszerette. A királynénak" + Page 148, "hogynem megtudta- vagy legalább" + changed to "hogynem megtudta, vagy legalább" + Page 149, "gonosz kiralyné" + changed to "gonosz királyné" + Page 159, "a beblére tűzte" + changed to "a keblére tűzte" + Page 169, "igy-meg igy" + changed to "igy meg igy" + Page 171, "visszahajtott mindent" + changed to "visszahajított mindent" + Page 183, "Nénikém-nénikem" + changed to "Nénikém-nénikém" + Page 193, "hogy itt állunk.’’" + changed to "hogy itt állunk." + Page 196, "az udvaron?!" + changed to "az udvaron?!’’" + Page 239, "túl járt- üthették" + changed to "túl járt, üthették" + Page 253, "de meg hogy a vénasszony" + changed to "de még hogy a vénasszony" + Page 255, "hogy ő is jövendőmondő" + changed to "hogy ő is jövendőmondó" + Page 258, "felséges királynál.’’" + changed to "felséges királynál." + Page 266, "megsisimogatta a bárányt" + changed to "megsimogatta a bárányt" + Page 279, "már fonhatsz" + changed to "már fonhatsz." + Page 281, "helyét találtuk.’’" + changed to "helyét találtuk." + + + +***END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK EREDETI NÉPMESÉK*** + + +******* This file should be named 38852-0.txt or 38852-0.zip ******* + + +This and all associated files of various formats will be found in: +http://www.gutenberg.org/dirs/3/8/8/5/38852 + + + +Updated editions will replace the previous one--the old editions +will be renamed. + +Creating the works from public domain print editions means that no +one owns a United States copyright in these works, so the Foundation +(and you!) can copy and distribute it in the United States without +permission and without paying copyright royalties. Special rules, +set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to +copying and distributing Project Gutenberg-tm electronic works to +protect the PROJECT GUTENBERG-tm concept and trademark. Project +Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you +charge for the eBooks, unless you receive specific permission. If you +do not charge anything for copies of this eBook, complying with the +rules is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose +such as creation of derivative works, reports, performances and +research. They may be modified and printed and given away--you may do +practically ANYTHING with public domain eBooks. Redistribution is +subject to the trademark license, especially commercial +redistribution. + + + +*** START: FULL LICENSE *** + +THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE +PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK + +To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free +distribution of electronic works, by using or distributing this work +(or any other work associated in any way with the phrase "Project +Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full Project +Gutenberg-tm License (available with this file or online at +http://www.gutenberg.org/license). + + +Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm +electronic works + +1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm +electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to +and accept all the terms of this license and intellectual property +(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all +the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy +all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your possession. +If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project +Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound by the +terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or +entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. + +1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be +used on or associated in any way with an electronic work by people who +agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few +things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works +even without complying with the full terms of this agreement. See +paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project +Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this agreement +and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm electronic +works. See paragraph 1.E below. + +1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the Foundation" +or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project +Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual works in the +collection are in the public domain in the United States. If an +individual work is in the public domain in the United States and you are +located in the United States, we do not claim a right to prevent you from +copying, distributing, performing, displaying or creating derivative +works based on the work as long as all references to Project Gutenberg +are removed. Of course, we hope that you will support the Project +Gutenberg-tm mission of promoting free access to electronic works by +freely sharing Project Gutenberg-tm works in compliance with the terms of +this agreement for keeping the Project Gutenberg-tm name associated with +the work. You can easily comply with the terms of this agreement by +keeping this work in the same format with its attached full Project +Gutenberg-tm License when you share it without charge with others. + +1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern +what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in +a constant state of change. If you are outside the United States, check +the laws of your country in addition to the terms of this agreement +before downloading, copying, displaying, performing, distributing or +creating derivative works based on this work or any other Project +Gutenberg-tm work. The Foundation makes no representations concerning +the copyright status of any work in any country outside the United +States. + +1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: + +1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate +access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear prominently +whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work on which the +phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the phrase "Project +Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, performed, viewed, +copied or distributed: + +This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with +almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or +re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included +with this eBook or online at www.gutenberg.org + +1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is derived +from the public domain (does not contain a notice indicating that it is +posted with permission of the copyright holder), the work can be copied +and distributed to anyone in the United States without paying any fees +or charges. If you are redistributing or providing access to a work +with the phrase "Project Gutenberg" associated with or appearing on the +work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1 +through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the +Project Gutenberg-tm trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or +1.E.9. + +1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted +with the permission of the copyright holder, your use and distribution +must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional +terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked +to the Project Gutenberg-tm License for all works posted with the +permission of the copyright holder found at the beginning of this work. + +1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm +License terms from this work, or any files containing a part of this +work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. + +1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this +electronic work, or any part of this electronic work, without +prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with +active links or immediate access to the full terms of the Project +Gutenberg-tm License. + +1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, +compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any +word processing or hypertext form. However, if you provide access to or +distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format other than +"Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official version +posted on the official Project Gutenberg-tm web site (www.gutenberg.org), +you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a +copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon +request, of the work in its original "Plain Vanilla ASCII" or other +form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg-tm +License as specified in paragraph 1.E.1. + +1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, +performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works +unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. + +1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing +access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works provided +that + +- You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from + the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method + you already use to calculate your applicable taxes. The fee is + owed to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he + has agreed to donate royalties under this paragraph to the + Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments + must be paid within 60 days following each date on which you + prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax + returns. Royalty payments should be clearly marked as such and + sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the + address specified in Section 4, "Information about donations to + the Project Gutenberg Literary Archive Foundation." + +- You provide a full refund of any money paid by a user who notifies + you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he + does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm + License. You must require such a user to return or + destroy all copies of the works possessed in a physical medium + and discontinue all use of and all access to other copies of + Project Gutenberg-tm works. + +- You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any + money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the + electronic work is discovered and reported to you within 90 days + of receipt of the work. + +- You comply with all other terms of this agreement for free + distribution of Project Gutenberg-tm works. + +1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg-tm +electronic work or group of works on different terms than are set +forth in this agreement, you must obtain permission in writing from +both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and Michael +Hart, the owner of the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the +Foundation as set forth in Section 3 below. + +1.F. + +1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable +effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread +public domain works in creating the Project Gutenberg-tm +collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm electronic +works, and the medium on which they may be stored, may contain +"Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or +corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual +property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a +computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by +your equipment. + +1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right +of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project +Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project +Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project +Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all +liability to you for damages, costs and expenses, including legal +fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT +LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE +PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE +TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE +LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR +INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH +DAMAGE. + +1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a +defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can +receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a +written explanation to the person you received the work from. If you +received the work on a physical medium, you must return the medium with +your written explanation. The person or entity that provided you with +the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a +refund. If you received the work electronically, the person or entity +providing it to you may choose to give you a second opportunity to +receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy +is also defective, you may demand a refund in writing without further +opportunities to fix the problem. + +1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth +in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO OTHER +WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO +WARRANTIES OF MERCHANTIBILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. + +1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied +warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages. +If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the +law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be +interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by +the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any +provision of this agreement shall not void the remaining provisions. + +1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the +trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone +providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in accordance +with this agreement, and any volunteers associated with the production, +promotion and distribution of Project Gutenberg-tm electronic works, +harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees, +that arise directly or indirectly from any of the following which you do +or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg-tm +work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any +Project Gutenberg-tm work, and (c) any Defect you cause. + + +Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm + +Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of +electronic works in formats readable by the widest variety of computers +including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists +because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from +people in all walks of life. + +Volunteers and financial support to provide volunteers with the +assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's +goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will +remain freely available for generations to come. In 2001, the Project +Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure +and permanent future for Project Gutenberg-tm and future generations. +To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation +and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4 +and the Foundation web page at http://www.gutenberg.org/fundraising/pglaf. + + +Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive +Foundation + +The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit +501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the +state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal +Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification +number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg +Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent +permitted by U.S. federal laws and your state's laws. + +The Foundation's principal office is located at 4557 Melan Dr. S. +Fairbanks, AK, 99712., but its volunteers and employees are scattered +throughout numerous locations. Its business office is located at +809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887, email +business@pglaf.org. Email contact links and up to date contact +information can be found at the Foundation's web site and official +page at http://www.gutenberg.org/about/contact + +For additional contact information: + Dr. Gregory B. Newby + Chief Executive and Director + gbnewby@pglaf.org + +Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg +Literary Archive Foundation + +Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide +spread public support and donations to carry out its mission of +increasing the number of public domain and licensed works that can be +freely distributed in machine readable form accessible by the widest +array of equipment including outdated equipment. Many small donations +($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt +status with the IRS. + +The Foundation is committed to complying with the laws regulating +charities and charitable donations in all 50 states of the United +States. Compliance requirements are not uniform and it takes a +considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up +with these requirements. We do not solicit donations in locations +where we have not received written confirmation of compliance. To +SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any +particular state visit http://www.gutenberg.org/fundraising/donate + +While we cannot and do not solicit contributions from states where we +have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition +against accepting unsolicited donations from donors in such states who +approach us with offers to donate. + +International donations are gratefully accepted, but we cannot make +any statements concerning tax treatment of donations received from +outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. + +Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation +methods and addresses. Donations are accepted in a number of other +ways including checks, online payments and credit card donations. +To donate, please visit: +http://www.gutenberg.org/fundraising/donate + + +Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic +works. + +Professor Michael S. Hart is the originator of the Project Gutenberg-tm +concept of a library of electronic works that could be freely shared +with anyone. For thirty years, he produced and distributed Project +Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of volunteer support. + +Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed +editions, all of which are confirmed as Public Domain in the U.S. +unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily +keep eBooks in compliance with any particular paper edition. + +Most people start at our Web site which has the main PG search facility: + + http://www.gutenberg.org + +This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, +including how to make donations to the Project Gutenberg Literary +Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to +subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. + |