1 files changed, 3844 insertions, 0 deletions

diff --git a/38744-0.txt b/38744-0.txt
new file mode 100644
index 0000000..6f6e021
--- /dev/null
+++ b/38744-0.txt
@@ -0,0 +1,3844 @@
+The Project Gutenberg EBook of Dunamelléki eredeti népmesék (2. kötet), by 
+László Merényi
+
+This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with
+almost no restrictions whatsoever.  You may copy it, give it away or
+re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included
+with this eBook or online at www.gutenberg.org
+
+
+Title: Dunamelléki eredeti népmesék (2. kötet)
+
+Author: László Merényi
+
+Release Date: February 1, 2012 [EBook #38744]
+
+Language: Hungarian
+
+Character set encoding: UTF-8
+
+*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK DUNAMELLÉKI EREDETI NÉPMESÉK ***
+
+
+
+
+Produced by Albert László (This book was produced from
+scanned images of public domain material from the Google
+Books project.)
+
+
+
+
+
+
+DUNAMELLÉKI
+EREDETI
+NÉPMESÉK.
+
+DUNAMELLÉKI
+EREDETI
+NÉPMESÉK.
+
+ÖSSZEGYÜJTÖTTE
+
+MERÉNYI LÁSZLÓ.
+
+II. KÖTET.
+
+PEST.
+
+KIADJA HECKENAST GUSZTÁV.
+
+MDCCCLXIV.
+
+Pest, 1864. Nyomatott Landerer és Heckenastnál.
+
+
+
+
+A SÜNDISZNÓ.
+
+Holt volt, hol nem volt, elég az hozzá, volt egyszer egy kalmár, meg egy
+király és egy szegény ember.
+
+Itt a kalmár kimegyen az erdőre vadászni. Csak mén, csak mendegél,
+egyszer uramfia olyan sürűségben lelte magát, hogy sem eget, sem földet
+nem látott, csak mint a vak tapogatódzott. Itt lelkem teremtette a
+kalmár akár jobbfelé akár balfelé próbált kiszabadulni a nagy vadon
+erdőből, csak azt nyerte vele, hogy annál sűrübb helyre jutott. Már öt
+napja annak, hogy étlen-szomjan a nagy vadon sűrü erdőben bolyongott
+szabadulás nélkül s ekkor a kalmár emigy kiáltott fel:
+
+– Istenem! ha engemet valaki ebből a sürűségből az igaz útra vezetne:
+annak adnám három leányom legszebbikét, nászajándékul pedig három zsák
+pénzt mérnék ki.
+
+– Majd kivezetlek én, szólalt meg valaki mellette.
+
+A kalmár jobbra balra tekint, néz, de egy árva lelket sem látott.
+
+– No csak ne tekintgess, szólalt meg az a bizonyos újra, hanem ide nézz
+a lábad alá.
+
+A kalmár csak ekkor tekintett maga elé, hát látja, hogy a lába alatt egy
+kis sündisznó fekszik s az intézett hozzá szót és mondást.
+
+– No ha kivezetsz, szólt a kalmár, neked is odadom legszebbik leányomat
+s azonfelül menyasszonyajándékul három zsák pénzt mérek ki. Az egyik
+zsákban lesz arany, a másikban ezüst, a harmadikban pedig rézpénz.
+
+A sündisznó aztán előlment, a kalmár pedig utána, igy aztán csakhamar
+kiértek a nagy vadon erdőből. A sündisznó aztán visszament az erdőbe, a
+kalmár pedig hazafelé forditotta a szekere rudját.
+
+No jól van, ez abban maradt. – Itt a király is kimegyen az erdőre
+vadászni. Ő is azonképen járt mint a kalmár; ő is eltévedt a nagy vadon
+erdőben. Megyen a király jobbra balra, mindenfelé próbál szabadulni, de
+csak azt nyerte vele, hogy annál sűrűbb, annál sötétebb helyre ért. Ő is
+már öt nap óta bolyongott étlen szomjan a sűrűségben, hatodikra kelve
+emigy fakadt ki a király:
+
+– Istenem! ha engemet valaki ebből a sürűségből kivezérelne, lenne bár
+az egy féreg is, mégis odadnám neki három közül a legszebbik leányomat,
+menyasszonyhozományul pedig három kocsi pénzt mérnék ki.
+
+– Majd kivezetlek én, szólalt meg mellette valaki.
+
+A király hol jobbra hol balra tekintett, de egy árva lelket sem látott.
+
+– Mit tekintgetsz, ide nézz a lábad alá, itt vagyok.
+
+A király csak ekkor nézett a lába alá, hát látja, hogy ott egy kis
+sündisznó hentereg s az szólitotta meg.
+
+– No sündisznó, ha kivezetsz, neked is odadom legszebbik leányomat s
+azonfelül menyasszonyajándékul a három kocsi pénzt. Az egyik kocsin lesz
+arany, a másikon ezüst, a harmadikon pedig rézpénz.
+
+A sündisznó aztán előlment, a király pedig utána s igy aztán csakhamar
+kiértek a nagy vadon erdőből. A sündisznó aztán visszament a maga
+helyére, a király pedig szerencsésen haza jutott.
+
+No jól van, ez abban maradt. – Itt a szegény ember is kimegyen az erdőre
+száraz galyért. Ő is azonképen járt mint a kalmár s a király; ő is
+eltévedt a nagy sűrűségben; ugy annyira, hogy már étlen-szomjan öt napig
+bolyongott a nagy vadon erdőben szabadulás nélkül; mert ha akár
+jobbfelé, akár balfelé próbálta is a szabadulást, csak azt nyerte vele,
+hogy annál nagyobb sűrűségbe jutott.
+
+– Istenem! kiáltott fel végre a szegény, küldj egy szabaditót. Ha az
+engemet kivezetne ebből a sűrűségből, minthogy nekem se aranyom se
+ezüstöm, csak a két kezem: azt fiammá fogadnám s ugy bánnék vele mint
+tulajdon magzatommal.
+
+– No apám-uram, majd kivezetem én, csak utánam jöjjön.
+
+– De hát hol vagy, édes fiam?
+
+– Itt vagyok a lába alatt, csak ide nézzen apám-uram!
+
+A szegény ember csak ekkor tekintett a lába alá, hát látja, hogy ott egy
+kis sündisznó hentereg.
+
+– No édes fiam, hát csak vezess ki, én megtartom igéretemet.
+
+A sündisznó aztán előlment, a szegény ember pedig utána, s igy csakhamar
+kiértek a nagy vadon erdőből. A sündisznó aztán visszament a maga
+helyére, a szegény ember pedig hazafelé bandúkolt s szerencsésen haza is
+ért.
+
+No jól van, ez abban maradt. Itt egyszer azonban ugy lefekvés után
+koczogtatnak a szegény ember ajtaján.
+
+– Apám-uram, keljen kend fel, nyissa ki az ajtót.
+
+A szegény ember, ki ugy a kemenczepánkon feküdt, csak hallgatja, hogy
+zörgetnek az ajtón.
+
+– Apám-uram, keljen kend fel, nyissa ki az ajtót!
+
+A szegény ember csak hallgatja, csak hallgatja, hogy vajjon ki zörget az
+ajtón s kicsoda mondhatja azt neki: „apám-uram, keljen kend fel, nyissa
+ki az ajtót“ – mikor neki soha világéletében egy fia gyermeke sem volt s
+a feleségét meddőséggel, magtalansággal verte meg az isten?!
+
+De harmadszor is csak hallatszik:
+
+– Apám-uram, keljen fel kend, nyissa ki az ajtót!
+
+A szegény ember se veszi a dolgot tréfára, föl kel a kemenczepánkról,
+kinyitja az ajtót, hát uram fia! ki jön be rajta, senki egyéb mint a kis
+sündisznó.
+
+– Adjon isten jó estvét apám-uramnak, anyám-asszonynak mint
+közönségesen.
+
+– Fogadj isten édes fiam, hát megjöttél?
+
+– Meg biz én, a mint láthatja apám-uram, de nagyon elfáradtam, azért
+költse fel anyámasszonyt, hogy vesse meg nekem az ágyat a kamrában.
+
+Mit volt mit tenni a szegény embernek, felköltötte a feleségét, ki aztán
+a kamrában fölvetette a tornyos nyoszolyát és a sündisznó bele feküdt.
+Reggelre kelve a szegény ember meg a felesége leültek fölöstökömölni, de
+fogadott fiukról sem akartak megfeledkezni, mert annak is adtak a
+tűzlócza alá fatálban azt a mit ettek; de a sündisznó hozzá sem nyult.
+
+– Hát édes fiam, kérdé a szegény ember mért nem eszel?
+
+– Azért nem eszem, apám-uram, mert nem illik fogadott fiúval ugy bánni
+mint valami árvával; mert nem illik nekem fatálból tűzlócza alá külön
+enni adni, hanem szépen az asztal mellé ültetni, czintányért tenni
+elébem s arra merni az ételt.
+
+Mit volt mit tenni a szegény embernek, a sündisznót odaültette maga
+mellé, czíntányért tett elébe, arra ételt mertek s a sündisznó aztán ott
+evett együtt velük egy asztalnál egy tálból egy ételt.
+
+Mikor vége volt a fölöstökömnek, a sündisznó csak megszólal
+ilyeténképen:
+
+– Ugy-e apám-uram, van kendnek két darab csizmadia-tallérja?
+
+– Van édes fiam, van.
+
+– Ugy-e apám-uram, azt sóra-fára takargatják?
+
+– Arra fiam, arra.
+
+– De nem azt mondom én apám-uramnak, hanem azt, adják ide nekem azt a
+négy garast kölcsön, majd visszafizetem én azt kigyelmeteknek
+ezerszeresen, sóval-fával most ne sokat gondoljanak. Hanem kend
+apám-uram menjen ki a piaczra, ide meg ide, ott árul egy vén asszony egy
+fekete kakast. Vegye kend azt meg tőle. Ha egy kispénzre tartja, kettőt
+adjon érte; mert az lesz majd az én paripám. Mikor a kakast két áron
+megvette, itt meg itt lakik egy szíjgyártó, menjen be hozzá, ott van a
+szegletben egy hányt-vetett, ringyes-rongyos nyeregszerszám, vegye kend
+azt meg nekem. De annak is két árát adja; ha egy kis pénzre tartja,
+kettőt adjon érte.
+
+Mit volt mit tenni a szegény embernek, a szűrét a nyakába galyabitotta,
+a két csizmadiatallért zsebre tette, elment a piaczra s a fekete kakast
+és a hányt-vetett nyeregszerszámot két áron megvette egyszer-egyszer két
+kis pénzért.
+
+A sündisznó aztán felkantározta a fekete kakast a hányt-vetett
+szerszámmal, majd ráült s beállitott annak a gazdag kalmárnak az
+udvarára, kit ő a nagy vadon erdőből kivezetett.
+
+Koczogtat az ajtón s bekiált rajta:
+
+– Hej, apósom, ereszsz be, nyissd ki az ajtót!
+
+A gazdag kalmár nagy álmélkodva kinyitja az ajtót, hát ki jön be rajta,
+senki egyéb mint a mi sündisznónk a fekete kakas paripán.
+
+– Hallod-e te gazdag kalmár, kezdé beszédét a sündisznó, tudod-e mit
+igértél, midőn a nagy vadon erdőből kivezettelek; tudod-e, hogy nekem
+igérted három leányod legszebbikét és ezenfelül három zsák pénzt? Most
+tehát a leányért meg a pénzért jöttem.
+
+Mit volt mit tenni a gazdag kalmárnak – szájából s....t nem csinálhatott
+– mindhárom leányát behítta a fehér szobába s aztán a sündisznóhoz
+fordult, mondván:
+
+– No, válaszsz a három közűl, azt, a melyik szemednek, szádnak és
+szivednek tetszik!
+
+A sündisznó a középső kalmár-kisasszonyt választotta, mert ez volt a
+legeslegszebb mind a három között. A kalmár aztán a három zsák pénzt is
+kimérte. Az egyikben, mint mondá, volt arany, a másikban ezüst, a
+harmadikban rézpénz. Aztán a kalmár mind a kisasszonyt, mind a három
+zsák pénzt felrakatta a hintóba, melybe négy lovat fogatott s útnak
+eresztette legszebbik leányát a sündisznóval.
+
+Csak mennek, csak mendegélnek, egyszer a sündisznó, ki ugy a hintó
+mellett paripázott a fekete kakason, odamegyen a hintóhoz, betekint az
+ablakon, hát látja, hogy a menyasszony könyezik.
+
+– Mit sirsz, mit rísz szivem szép szerelme? kérdé a sündisznó a leányt.
+
+– Hogyne sirnék, hogyne rínék, mikor az isten oly rút állattal vert meg,
+mint te vagy; mert azt sem tudom, ember vagy-e, állat vagy-e?!
+
+– Ha csak az a bajod szivem szép szerelme, azon könnyen segitünk: a
+három zsák pénzt megtartom magamnak, téged pedig szépen visszaküldlek
+urad-atyádhoz; mert látom, hogy te nem nekem való vagy.
+
+Ugy is lett. – A sündisznó a három zsák pénzt megtartotta magának, a
+szép kalmár-kisasszonyt pedig visszaküldte ura-atyjához. A sündisznó
+aztán a három zsák pénzt hazavitte a szegény embernek, kiből aztán olyan
+gazdag ember lett, hogy nem hiszem, hogy hét faluban párját lehetett
+volna találni.
+
+Itt a sündisznó ujra mit, mit nem cselekszik, kapja a lelkét,
+felkantározta a fekete kakast, ráült s aztán beállitott a király szine
+elébe, kihez szót szólt ilyeténképen:
+
+– Hallod-e te király! emlékszel-e még arra, midőn a nagy vadon erdőből
+kivezettelek, midőn azt a fogadást tetted előttem, hogyha az igaz utat
+megmutatom: három leányod legszebbikét nekem adod s azonfelül három
+kocsit rakatsz meg aranynyal, ezüsttel és rézpénzzel? Most itt vagyok,
+hogy váltsd be igéretedet.
+
+Mit volt mit tenni a királynak – szájából s....t nem csinálhatott – mind
+a három leányát behivatta a fehér szobába s aztán azt mondja nekik:
+
+– Édes leányaim! én egy fogadást tettem, már mint azt la, hogy hármatok
+közűl egyiket e sündisznónak adom feleségül. Azért igértem pedig
+egyiteket oda, mert egy nagy vadon erdőből, a melyben már öt napon
+étlen-szomjan bolyongtam, e sündisznó vezetett ki: igy megszabaditott a
+bizonyos haláltól. Azért szóljatok kedves leányaim, hogy melyiteknek
+volna kedve hozzá feleségül menni?
+
+A nagyobbik királykisasszony elfordult, a középső szintén, csak a
+legkisebb és legszebb királykisasszony szólalt meg ilyeténképen:
+
+– Ha már fölséges királyatyám olyatén fogadást tett: elmegyek én hozzá…
+Legyen meg isten akaratja, ha már ilyen férjet rendelt a számomra.
+
+– Te vagy nekem legkedvesebb, legjobb leányom, szólt a király s azzal a
+legkisebb királykisasszonyt össze-vissza csókolta.
+
+A király aztán kimérette a három kocsi pénzt, a királykisasszonyt pedig
+üveges-aranyos hintóba ültette s nagy hálálgatások, keserves
+könyhullatások között utnak eresztette a sündisznóval, ki a fekete
+kakason a hintó mellett lovagolt.
+
+Csak mennek, csak mendegélnek hetedhét ország ellen, egyszer a sündisznó
+oda lovagolt az üveges-aranyos hintó mellé, kinyitja az ajtaját,
+betekint rajta, hát látja, hogy a királykisasszony nem hogy sirna, hanem
+a legjobb piros kedvében van.
+
+– Ehj, szivem szép szerelme, szólt a királykisasszony, minek lovagolsz
+te azon a fekete kakason, jer inkább ülj ide mellém a bársony vánkusra!
+
+– De hát nem félsz tőlem?
+
+– Már hogy félnék!
+
+– Nem is undorodol?
+
+– Már hogy undorodnék; ha az isten nekem rendelt, ugy az enyémnek kell
+lenned.
+
+– Te vagy nekem, szólt a sündisznó, egyetlen egy legkedvesebb feleségem!
+S ezzel a sündisznó megrázkódott s tüstént azon szempillantásban olyan
+gyöngy-adta gyönyörves 24 éves királyfivá változott, hogy azt nyelv ki
+se mondhatja! de hogy is ne! aranyhaja, aranyszája és abban aranyfoga
+volt! a fekete kakas pedig szintén megrázkódott háromszor s olyan
+aranyszőrű tátosparipává változott, hogy csak párját kellett volna
+keresni! A tódozott-fódozott, hányt-vetett nyeregszerszámból pedig olyan
+aranyos szerszám lett, melyen még a legutolsó csatt is aranyból volt.
+
+A királyfi aztán az ország legszebb tájékát kiszemelte, annak a kellős
+közepén megállván, egyet gondolt s tüstént abban a szempillantásban
+előállott egy réztetejü, kakaslábon forgó márványpalota, abban
+mindenféle különbnél különb, szebbnél szebb aranyos bútorok valának;
+minden, de minden a tűkörtől kezdve le egész a főzőkanálig. Ebbe a
+gyöngyadta palotába szállitotta be aztán a királyfi szép aranyos
+madarát, a szép királykisasszonyt, hol aztán mint a madár a fészkében
+szép csendesen éldegéltek.
+
+Mikor a három kalmár és a két idősb királykisasszony meghallották a
+legkisebb királykisasszony szerencséjét, hogy az milyen jól ment
+férjhez: búbánatukban egyik a kútba ugrott, a másik a kenderáztatóban
+ölte el magát, a harmadikat a Tiszából fogták ki s igy sorba mind a négy
+leány gonoszul veszett, csak a kalmár középső leánya fente erősen a
+fogát a királykisasszonyra, ki erős kegyetlenül föltette magában, hogy
+megkeseríti annak élte boldogságát, már mint a mi
+királykisasszonyunknak. Ezért vénasszonyképen elment oda szolgálatot
+keresni. Ép jókor járt az ördög-adta, (mert jót csak nem mondhatok
+róla,) mert a királykisasszony ép terhes állapotban volt, pedig a
+férjének ép háborúba kelletett mennie; mert a burkus király hadat üzent
+neki.
+
+Itt a vén asszonyképen felöltözött kalmárkisasszonyt megfogadták a
+királyasszony mellé szárazdajkának.
+
+Mint mondám, a királyfinak el kelletvén menni a háborúba, a várandós
+királyné a vénasszonyképébe fölöltözött kalmárkisasszony gondviselése
+alatt maradt, pedig akár a macskára bizták volna a tejfeles fazekat,
+akár erre a pokolpozdorjára a várandós királynét; mert a királyné alig
+hogy elszülte az isten adta egy pár cselédet, a nagy fájdalom miatt
+elájult, a vénasszony kosárba pakolta azt az ártatlan portékát és az
+erdőben egy bizonyos fa alatt letette.
+
+A vén asszony aztán ízibe visszaszaladt a királynéhoz, ki már ekkor
+felocsúdott nagy fájdalmából és kérte a szárazdajkát, hogy adja oda a
+magzatait, hogy hagy ölelje és hagy csókolja meg; de erre az csak ezt
+felelte:
+
+– Felséges királyné! mi türés-tagadás, zsákban macskát nem szoktam
+árulni, felséged két idétlen, szőrös állatformát szült: azért biz
+azokat, nehogy még megijedjen a látásán, belevetettem a folyó vizbe.
+
+Az egy pár cselédke aludt szép csendesen a fa alatt. Itt egyszer nagy
+zörgés között előtör a sűrűből egy fehér szarvas, mely egyenesen mintha
+küldték volna, a kosárnak tartott és azt fülénél fogva a szarvára
+akasztotta s azzal a fehér szarvas eltünt a sűrűségben. Megyen mendegél
+a szarvas, egyszer egy patak partjához ért, hol háromszor elbőditette
+magát, erre, mint a varázslat, előtte termett az erdők leánya, ki a
+kosarat levette a szarváról, megnézte, hogy mi van benne és nagy örömmel
+lelkendezve beszaladt a maga palotájába.
+
+Már hét esztendő óta volt az egy pár cseléd az erdők leányánál, ki őket
+mint tulajdon magzatjait szépen fölnevelte.
+
+Itt lelkem teremtette mi történik a dologból, nem egyéb a semminél,
+egyszer az erdők leánya a kis leányt vizért küldte egy zöld korsóval; de
+erős kegyetlenül rámordult, hogy jól vigyázzon, nehogy eltörje a korsót.
+
+A kis leány sem hagyta ezt kétszer mondatni magának, mert engedelmes és
+szófogadó volt, kezébe kapta a zöld korsót s ízibe a kútnál termett.
+Hogy odaért, hát látja, hogy egy kis aranyos madárka ott repdes a kút
+körül. Ez mint gyermek szerette volna megfogni az aranyos madarat, ezért
+a kezében levő korsóval mindaddig hadonászott, mig egyszer csak azon
+vette észre magát, hogy csak a füle maradt a kezében. Megijedt a kis
+leány, sirva fakadt s leült a kut kávájára s ott sirdogált.
+
+Az erdők leánya csak várja, hogy mikor jön már meg a kis leány, csak
+várja, de biz azt nem győzte eléggé várni, azért a másik korsóval a kis
+fiút küldte utána azon erős kegyetlen meghagyással, hogy jól
+vigyázzanak, nehogy még ezt is eltörjék. A kis fiú szinte azonképen
+járt, mert ez is, mint afféle gyermek, alighogy meglátta az aranyos
+madarat, le akarta ütni a korsóval s ez is mindaddig hadonászott, mig a
+füle maradt a kezében. Ez is sirva fakadt, leült a huga mellé s ott
+sirdogáltak kettecskén a kút mellett.
+
+Itt lelkem teremtette az aranyos madár megszánta az egy pár cselédkét s
+azt kérdé tőle:
+
+– Mit sírtok, mit rítok szép gyermekek?
+
+– Oh szép madár, felelt a kis fiú, mint a kinek több esze volt, már
+hogyne sirnánk, hogyne rínánk, mikor verést kapunk azért, a miért
+eltörtük a zöld korsókat, megver tubus szülénk.
+
+– Hohó gyermekeim! nem tubus szülétek az nektek, csak felnevelő anyátok;
+mert az sose szült titeket fájdalommal a világra; mert a ti anyátok és
+apátok messze-messze innen lakoznak, túl még azokon a kék hegyeken is.
+Azért, ha utánam jöttök, majd elvezetlek én titeket haza.
+
+A két gyermeknek sem kellett egyéb, többé feléje se mentek felnevelő
+anyjuknak, mert otthon ugyis verést kaptak volna, hanem az aranyos madár
+után mentek, mely mindig elöttük repült.
+
+Csak mennek, csak mendegélnek, egyszer az erdőben egy nagy rakás aranyra
+bukkantak. Az arany mellett ott hevert egynehány koczka, mintha valaki
+ott játszott volna. Mind a kis fiú, mind a kis leány egy-egy marok
+aranyat zsebre rakott s azzal aztán tovább mentek.
+
+Csak mennek, csak mendegélnek, egyszer egy korcsmához értek. Hogy immár
+el is fáradtak, meg aztán estve is volt, bementek a korcsmába szállást
+kérni. A korcsmában, ott koczkázott három ur-féle. A két gyermek eleinte
+csak nézte, hogy és mint játszanak. A fiú végre kivette a zsebéből a
+marok aranyat és játszani kezdett, még pedig ugyannyira, hogy a három
+ur-félének minden pénzét elnyerte. S ekkor megszólal az egyik ur
+ilyeténképen:
+
+– No édes fiam, látom, hogy jó szerencséd van, nekem itt meg itt van egy
+gyönyörü szép virágos kertem és a virágos kert kellős közepén
+márványpalotám. Ez a palota azzal a tulajdonsággal bir, hogyha ezzel az
+aranyvesszővel megütöd háromszor az oldalát, aranyalmává változik és a
+világ bármelyik részén mind a márványpalotát, mind a virágos kertet
+leteheted, hogyha azt az aranyalmát megütöd az aranyvessző kisebbik
+végével. Én most azt a szép virágos kertet és azt a gyöngyadta
+márványpalotát teszem fel. Ha elnyered, legyen a tiéd.
+
+A kis fiú erre is ráállott és szerencsésen mind a virágos kertet, mind a
+márványpalotát elnyerte, az ur-féle pedig aztán átadta neki az
+aranyvesszőt s megmutatta neki, hogy hol van a virágos kert és a
+márványpalota.
+
+Reggelre kelve aztán az egy pár cseléd fölkereste a virágos kertet és a
+márványpalotát, melynek az oldalát a kis fiú megütötte háromszor az
+aranyvesszővel és az aranyalmává változott. A kis fiú aztán az
+aranyalmát szépen zsebre rakta s hazafelé bandukoltak. Előttük mindig az
+aranyos madárka repült.
+
+Csak mennek, csak mendegélnek, egyszer az aranyos madár megállott.
+
+– No édes fiaim, szólt az aranyos madár, most már itthon vagyunk. Itt
+ezen a helyen tedd le az aranyalmát s üsd meg háromszor az oldalát az
+aranyvesszővel, majd meglátjátok, hogy milyen szép hét országra szóló
+márványpalotátok és virágos kertetek lesz. Majd hire futamodik a ti
+márványpalotátoknak és virágos kerteteknek, majd eljön azoknak a
+nézésére még maga a király is, kit ugy tiszteljetek mint nemző apátokat,
+mert te kis fiam királyfi vagy, te pedig kis leányom királykisasszony.
+Azért kedves gyermekeim ime itt van egy kép aranyrámában, mely a ti
+czimereteket és neveiteket ábrázolja. Ezt a képet függeszszétek fel a
+palota legszebbik helyére, de nehogy árulótok legyen, biborral
+teritsétek le. És ezt a képet senkinek, de senkinek meg ne mutassátok,
+csak tulajdon nemző apátoknak. Majd fogja ő kérdezni, hogy micsoda kép
+az és ekkor huzzátok le róla a bibort. A többi aztán magától következik.
+
+Ugy is lett. – Az egy pár cseléd a képet felakasztotta a márványpalota
+legszebbik szobájában és biborral letakarták. Itt nagy messze országban
+hire futamodik, hogy milyen gyönyörves gyöngyadta kert és márványpalota
+van itt meg itt. Jöttek aztán azoknak a nézésére még a hetedik
+vármegyéből is, ugyannyira, hogy még magának a királynak is a fülébe
+jutott. A király rögtön elhatározta magában, hogy elmegyen a virágos
+kertnek és a márványpalotának a nézésére; de alig hogy ebbeli szándokát
+megsejtette az a pokolpozdorja, már mint a száraz-dajka, a király
+kávéjába hashajtóport kevert. Hogyím ettől a király roszul lett, nem
+mehetett el a virágos kert és a márványpalota nézésére. S ekkor a vén
+asszony hivás nélkül beállitott a király szine elébe s azt mondja neki:
+
+– Fölséges király! ha már olyan nagy vágyódása van annak a virágos
+kertnek és annak a márványpalotának nézésére, majd elmegyek én, majd
+megnézem én, hogy vajjon olyan szépek-e azok, mint a mekkora a hire,
+majd elmesélem én azt fölségednek.
+
+A király, hogy, hogy nem, beleegyezett, pedig a pokolpozdorja dehogy a
+virágos kert nézésére ment, dehogy, hanem el akarta veszteni gonoszul az
+egy pár cselédet. Ebben sántikált a gonosz, de biz az nem lett idős,
+mert a vén csontnak beletört a bicskája; de hogy egyik szavamat a
+másikba ne öltsem, elmondom az egész dolog sorját-rendjét.
+
+Hát a vén banya, alig hogy a hires virágos kertbe érkezett, az egy pár
+cseléd elébe szaladt s tövéről hegyére mindent megmutattak neki. S ekkor
+a vén bőr csak elkezdi:
+
+– Igaz hogy szép a kert, de még akkor hétszerte szebb lenne, ha a világ
+zengő-fáját elhoznátok.
+
+– Hát mit kellene cselekednem? kérdé a fiucska.
+
+– Nem egyebet, mint azt, felelt a vén csont, itt meg itt, ebben meg
+ebben az elátkozott várban van a világ zengő-fája. Csak ezért kellene
+elmenned, csak ezt kellene elhoznod.
+
+S ezzel a vén bőr szépen elbúcsúzott az egy pár cselédtől s hazafelé
+bandúkolt, a fiúnak pedig ez órától nem volt nyugodalma, hogy ő elmegyen
+s elhozza a világ zengő-fáját. Ezért hugától keserves könyhullatások
+között elbúcsúzván, elindult a világ zengő-fájáért.
+
+Csak mén, csak mendegél hetedhét ország ellen, egyszer egy sötét vár alá
+ért. Ez volt pedig az első elátkozott vár. Egy nagy kamasz szőrös ördög
+egy irtóztató husánggal ott állt őrt, hogy arra senkit se ereszszen.
+
+A szőrös ördög rákiált nagy mérgesen a mi fiunkra ilyeténképen:
+
+– Állj!… ki vagy?
+
+– Én vagyok, felelt a kis fiú.
+
+– Kicsoda az az én?
+
+– Én vagyok.
+
+– Te vagy Jánoska? kérdé az ördög.
+
+– Én vagyok én.
+
+– Hát mi járatban vagy?
+
+A világ szépen zengő-fáját keresem, nem hallott-e bátyám-uram róla
+valamit?
+
+– Én nem hallottam, hanem itt meg itt áll őrt a bátyám, hacsak az nem
+tud róla valamit, ugy senki a világon.
+
+S ezzel Jánoska elindult az igaz úton a világ zengő-fája keresésére.
+
+Csak mén, csak mendegél, egyszer elért a másik elátkozott sötét várhoz
+is. Ott is egy nagy kamasz szőrös ördög állt őrt, ki a mi Jánosunkra
+rákiált nagy mérgesen; de már itt a Jánoska sokkal bátrabb volt, mert
+ugy is tudta, hogy semmi bántódása nem lesz.
+
+– Ki vagy, kérdé az ördög?
+
+– Én vagyok.
+
+– Kicsoda?
+
+– Én.
+
+– Te vagy Jánoska?
+
+– A bátyám-uram szolgálatjára én vagyok.
+
+– Hát hol jársz itt ezen az idegen földön, hol még a madár sem jár?
+
+– A világ szépen zengő-fáját keresem. Nem hallott bátyám-uram róla
+valamit?
+
+– Mi türés-tagadás, én nem hallottam, hanem itt meg itt, ezen meg ezen a
+helyen áll őrt a bátyám, hacsak ő nem tud róla valamit, ugy senki a
+világon.
+
+S ezzel Jánoska elindult a harmadik elátkozott vár felé. Hogy odaért,
+ott is ott állt őrt egy nagy kamasz ördög, ki rákiált nagy mérgesen a mi
+Jánosunkra, ilyeténképen:
+
+– Ki vagy?
+
+– Én vagyok.
+
+– Te vagy Jánoska?
+
+– Én vagyok.
+
+– Hát hol jársz itt ezen az idegen földön, a hol még madár sem jár?
+
+– A világ szépen zengő-fáját keresem. Nem hallott róla bátyám-uram
+valamit?
+
+– Hohó Jánoska, dehogy nem hallottam, dehogy, hisz itt van ebben az
+elátkozott vár kertjében. El is viheted, de csak ugy, ha a szavamra
+hallgatsz; mert ha nem adsz rá semmit, vagy meg nem tartod, sose látod
+többé isten fényes egét, ragyogó napját. Hát csak azt akarom mondani,
+hogy itt van ez az aranyvessző, üsd meg vele háromszor az elátkozott vár
+falát, rögtön ajtó nyílik előtted, eredj be rajta, aztán a kertben,
+annak is a kellős közepén megtalálod a világ szépen zengő-fáját, kerüld
+meg azt háromszor visszafelé s aztán mint a kilőtt nyil, kutyafuttában
+iparkodjál ki a kertből, mert a kőfal becsukódik s te bennrekedsz. Ha
+pedig egyszer bentmaradtál, az isten legyen irgalmas és kegyelmes, mert
+tüstént abban a szempillantásban kőbálványnyá változol. Ez szóm és
+mondásom hozzád, ha megtartod, szerencsés leszesz, ha pedig meg nem
+tartod, örökké szerencsétlen.
+
+Itt a fiú átalveszi az aranyvesszőt, melylyel aztán megcsapja az
+elátkozott vár oldalát és rögtön abban a szempillantásban ajtó nyilott
+előtte. A kis királyfi nem sokat kérdezte, hogy szabad-e, ízibe
+beszaladt az ajtón, be egyenesen a kertbe. Itt mindenféle dalló s
+tánczoló kisasszonyok jöttek elébe, ki cziterán, ki hárfán, ki
+czimbalmon játszott s kérve kérték, hogy mulasson tánczoljon ott velük;
+egyik mindenféle drága ételekkel, másik mindenféle száj íznek kedves
+italokkal kinálta, hogy egyék-igyék az ő ételükből és italukból; – de a
+királyfinak is volt esze nem enni és inni, hanem félre lökte a leányokat
+és a kert kellős közepére futott, hol állott a világ szépen zengő-fája,
+melyet aztán visszájárul megkerülvén háromszor, ugyancsak igyekezett ki
+a kertből. S ezer volt a szerencséje, nem egy, hogy néhány
+szempillantással el nem késett, mert már most is bezáródott az ajtó és a
+sarkát odacsukta. De a királyfi nem sokat törődött a csizmája sarkával,
+hanem azon az úton, a melyen idejött, haza szaladt s már ekkor ott állt
+a virágos kert közepén a világ szépen zengő-fája.
+
+Eddig is szép hirben állott a virágos kert, de most még hétszerte
+nagyobb lett annak a hire, ugyannyira, hogy hét világból gyültek össze a
+világ szépen zengő-fája nézésére, ugyannyira, hogy az magának a
+királynak fülébe is eljutott, ki feltette magában, hogy ha addig él is,
+mégis elmegyen annak a nézésére. De mihelyest a vén banya ebbeli
+szándékát megsejditette, a kávéjába, melyet ő szokott bevinni,
+hashajtóport kevert, melytől a király olyan roszul lett, hogy ki se
+mehetett a szobából. S ekkor a vén banya hivatlanul beállitott hozzája s
+azt mondja neki:
+
+– Fölséges király! ha már csakugyan olyan szép az a világ zengő-fája,
+mint a mekkora a hire, fölséged ugy is beteg, majd elmegyek én annak a
+nézésére, majd hirét hozom én.
+
+A király, hogy, hogy nem, ráállott a vén asszony beszédjére s azt
+elengedte menni a világ szépen zengő-fája nézésére, ki alig hogy betette
+a lábát a virágos kertbe, már az egy pár cseléd elébe szaladt, hogy
+vajjon most mit szól az a vén asszony.
+
+– Szép gyermekek, szólt a vén bűn, szép ugyan e virágos kert is, szép
+benne a zengő-fa is, de az még hétszerte szebb lenne, ha ezen a szépen
+zengő-fán a világ szépen szóló madara danolgatna!
+
+– Hát mit kellene cselekednem? kérdé a kis fiú.
+
+– Nem egyebet, felelt a vén banya, mint azt, hogy itt meg itt van egy
+elátkozott vár s onnan el kellene hozni a világ szépen szóló madarát.
+
+No jól van, ezzel a vén asszony hazafelé bandukolt, a királyfinak pedig
+ez órától fogva nem volt maradása, hanem feltette magában, hogy elmegyen
+s elhozza a világ szépen szóló madarát. Ezért édes testvérétől keserves
+könyhullatások között elválván, elindult ország-világszerte a szépen
+szóló madár elhozatalára; de a testvérének meghagyta, hogy ha harmadnap
+alatt itthon nem lesz, ezen meg ezen az úton induljon el az ő
+fölkeresésére, s ezzel a királyfi útnak indult.
+
+Csak mén, csak mendegél hetedhét ország ellen, egyszer elérkezik az első
+elátkozott várhoz, hol még most is ott állt őrt a szőrös ördög, kezében
+egy nagy istentelen husáng, hogy azzal minden arra járó-kelőt minden
+irgalom és kegyelem nélkül agyonüssön.
+
+Itt a szőrös ördög rámordul a mi Jánosunkra erős kegyetlenül
+ilyeténképen:
+
+– Ki vagy?
+
+– Én vagyok uram-bátyám.
+
+– Kicsoda? kérdé ismét az ördög.
+
+– Én vagyok.
+
+– Te vagy Jánoska?
+
+– Én vagyok én.
+
+– Hát hol jársz itt ezen az idegen földön, hol még a madár sem jár?
+
+– A világ szépen szóló madarát keresem. Nem hallott bátyám-uram róla
+valamit?
+
+– Mi türés-tagadás édes fiam, én biz nem hallottam, hanem itt meg itt
+lakik a bátyám, ha ő nem tud felőle, ugy senki a világon.
+
+Itt a királyfi elérkezik a másik elátkozott várhoz is, de innen az őrt
+álló ördög a harmadikhoz küldte. Mikor a királyfi a harmadik elátkozott
+várhoz is eljutott, rákiált az ördög nagy mérgesen ilyeténképen:
+
+– Ki vagy?
+
+– Én vagyok.
+
+– Te vagy Jánoska?
+
+– Én vagyok én.
+
+– Hát hol jársz itt ezen az idegen földön, hol még a madár sem jár?
+
+– A világ szépen szóló madarát keresem. Nem hallott bátyám-uram róla
+valamit világ szép éltében?
+
+– Ehj, dehogy nem hallottam, dehogy nem, hisz itt van ebben az
+elátkozott várban. El is viheted, de csak ugy, ha a szavamra hallgatsz,
+különben jobb lett volna neked nem születni, mert ha azt meg nem tartod,
+sose látod többé isten verőfényes napját. Hát csak azt akarom mondani,
+hogy itt van ez az aranyvessző, vedd ezt magadhoz, üsd meg vele
+háromszor az elátkozott vár falát, rögtön ajtó nyílik előtted, eredj be
+rajta, szaladj végig az üveg folyosón és hét szobán keresztül, a
+nyolczadikban van a világ szépen szóló madara egy rozsdás kalitkában.
+Majd találsz ott mindenféle aranyos és ezüstös kalitkákat, azokban
+mindenféle szebbnél szebb aranyos madarakat, de te azokat se ne
+nézegesd, se ne hallgasd, se ne válaszsz közülök, hanem csak a rozsdás
+kalitkában szomoruan ülő szépen szóló madár kalitkáját kapd el ízibe s
+aztán, mintha puskából lőttek volna ki, szaladj ki az elátkozott várból.
+
+No jól van, itt a királyfi átalveszi az aranyvesszőt s vele megcsapta
+háromszor az elátkozott vár oldalát, és rögtön, abban a szempillantásban
+ajtó nyílott előtte. A királyfi aztán nem sokat kérdezte, hogy szabad-e,
+nem-e, az ajtón ízibe beszaladt. A mint végig szaladt az üvegfolyosón,
+jobbról balról névről szólitgatják, hogy álljon meg. Igaz, hogy
+megborzadt a királyfi, de azért rájuk se hederített, hanem szaladt
+egyenesen az első szobába. Itt mindenféle, szebbnél szebb virágok voltak
+aranycserepekben, de azért a királyfi egyhez sem nyult, hanem beszaladt
+a másik szobába. A másik szobában mindenféle kardok, puskák voltak, de a
+királyfi ezek közűl sem választott, hanem beszaladt a harmadik, innen a
+negyedik, onnan az ötödik szobába s igy sorba, míg a nyolczadikba nem
+ért. A nyolczadik szoba, mint az ördög mondá, tele volt mindenféle
+aranyos és ezüstös kalitkákkal, azokban pedig szebbnél szebb aranyos
+tollú madárkák énekeltek, csak a világ szépen szóló madara gornyasztott
+ott szomoruan a rozsdás kalitkában, csak ez nem énekelt. Minthogy a
+világ szépen szóló madarának nem volt aranyos tolla mint a többinek,
+ezért a királyfinak az sehogysem tetszett és ezért nem is vitte el
+magával, hanem a sok aranyos tollú madár közűl kiválasztotta a
+legczifrábbat s ezt akarta elvinni magával, de a mint hozzá nyúlt,
+tüstént abban a szempillantásban kővé vált s a kőfal-ajtó becsukódott
+előtte.
+
+Itt a kis királykisasszony minden istenadta nap megterítette az asztalt
+jó testvére számára, de biz az nem érkezett meg; minden istenadta estve
+kiült a ház elébe s késő éjfélig várta, majd az ágyat is megvetette
+neki, de biz az nem feküdt bele. Itt elmulik az első nap is, el a másik,
+el a harmadik, nap nap után, de az édes testvér mindegyre késik. Ezért a
+királykisasszony sirva-ríva elindult édes testvére fölkeresésére.
+
+Csak mén, csak mendegél nyom után, egyszer elérte az első elátkozott
+várat, el a másodikat is, végre a harmadikhoz jutott. Az ördög most is
+ott állt őrt egy nagy láncz adta husánggal, hogy minden arra járó-kelőt
+minden irgalom és kegyelem nélkül főbe kollincson. A kis leányra is
+ráförmedt nagy mérgesen:
+
+– Ki vagy?
+
+– Én vagyok.
+
+– Te vagy Mariska, mert, közbe légyen mondva, igy hítták a királyfi
+húgát.
+
+– Én vagyok én.
+
+– Hát hol jársz itt ezen az idegen földön, hol még a madár sem jár?
+
+– Édes testvéremet keresem. Nem hallott róla valamit bátyám-uram?
+
+– Ehj, dehogy nem hallottam, dehogy nem, hisz itt van ebben az
+elátkozott várban kővé válva, de ugy kell neki, mért nem hallgatott a
+szavamra. Te is ugy jársz, hogyha szót nem fogadsz. Ne itt van ez az
+aranyvessző, üsd meg vele az elátkozott vár oldalát háromszor, tüstént
+ajtó nyílik előtted, szaladj be rajta, szaladj végig az üvegfolyosón, és
+hét szobán keresztül, a nyolczadikban van a bátyád kővé válva. Ezzel az
+aranyvesszővel üsd meg háromszor, aztán ízibe kapd el a világ szépen
+szóló madara kalitkáját s aztán se jobbra, se balra ne tekints, sem
+semmihez ne nyulj, se meg ne állj, se ne hallj, hanem lóhalálába fuss ki
+az elátkozott várból.
+
+Itt a kis leány elvette az aranyvesszőt s ezzel megcsapta háromszor az
+elátkozott vár oldalát és rögtön, abban a szempillantásban ajtó nyílott
+előtte. A királykisasszony beszaladt az ajtón; de ő se jobbra se balra
+nem tekintett, hanem egyenesen beszaladt a nyolczadik szobába, ott ízibe
+felkapta a rozsdás kalitkát, a bátyját háromszor oldalba ütötte az
+aranyvesszővel s aztán mintha puskából lőtték volna ki, kiszaladt az
+elátkozott várból. S ezer volt a szerencséje, hogy egy szempillantással
+tovább nem időzött, mert már most is a szoknyája szélét odakapta a
+kőfal-ajtó a mint bezáródott. Alig, hogy kiért a királykisasszony az
+elátkozott várból, utána iszonyú dörömbölés-dombolás, zugás és csattogás
+hallatszott s iszonyú átkozódás és káromkodás közt fenyegették s utána
+kiabáltak, hogy várj te ilyen amolyan bestiája, majd megkeserülöd ezt
+még; de a királykisasszony mindezekre mitse hajtott, hanem mindaddig
+futott mint az üzött szarvas, mig haza nem ért, hát már ekkor ki
+várakozott reá, senki egyéb, mint édes testvére, a kővé vált királyfi.
+
+Az egy pár cseléd aztán a világ szépen szóló madarát föleresztette a
+világ szépen zengő-fájára és a szépen szóló madár megszólalt, cziteránál
+szebben énekelt, hogy a ki azt hallotta, tiz évvel is fiatalabb lett.
+
+Eddig is hires volt a virágos kert, de most még hétszerte nagyobb hírben
+állott, ugyannyira, hogy hét országból is eljöttek a nézésére. Itt a
+király, hogy meghallotta a virágos kert szép hirét, föltette magában,
+hogy ha addig él is, de mégis elmegyen annak a nézésére; de a vén banya
+alighogy megsejdítette a király ebbéli szándékát, a fekete kávéjában
+hashajtóport adott be neki, mitől a király olyan roszul lett, hogy
+százszor is ki kellett a szobából mennie, s igy a szép kert nézése most
+is dugába dölt. S ekkor a vén banya hivatlanul beállitott a király szine
+elébe s azt mondja neki:
+
+– Fölséges király! ha már olyan nagy vágyódása van annak a virágos
+kertnek a nézésére, majd elmegyek én, majd hirül hozom én, hogy vajjon
+olyan nagy-e annak a szépsége, mint a mekkora a hire?
+
+A király, hogy, hogy nem, erre is ráadta a fejét s eleresztette a vén
+banyát a virágos kert nézésére, ki alig hogy betette abba a lábát, már
+az egy pár cseléd elébe szaladt, fogadják nagy szivesen s azt sem
+tudták, hogy hova ültessék.
+
+– Szép gyermekek, kezdé beszédét a vén bűn, ez a márványpalota is szép,
+ez a virágos kert is szép, ez a világ szépen zengő-fája is szép és ez a
+világ szépen szóló madara is szép; de a virágos kert még szebb lenne, ha
+azt az ezüsttó körülfolyná s abban az aranyhalak ficzkándoznának.
+
+– Hát mit kellene cselekednem? kérdé a királyfi.
+
+– Nem egyebet, felelt a vén csont, mind azt: itt meg itt, ebben meg
+ebben az elátkozott várban van a világ ezüsttava, abban pedig a világ
+aranyhalai, csak az ezüsttóért kellene elmenni – mert a halak ugyis
+eljönnének benne – s csak azt kellene elhozni.
+
+S ezzel a vén banya szépen elbúcsuzván az egy pár cselédtől, hazament, a
+királyfinak pedig ez napságtól fogva nem volt nyugodalma: azért
+elbúcsuzott édes testvérétől s elindult a világ ezüst taváért.
+
+Csak mén, csak mendegél, hetedhét ország ellen, még az operencziás
+tengeren is túl, egyszer elérkezett az első elátkozott várhoz. Az ördög
+még most is ott állt istrázsát, ki a királyfit a bátyjához küldte, ez
+pedig a legidősb testvérhez.
+
+Itt a királyfi elérkezik a harmadik elátkozott várhoz is, az ördög pedig
+most is ott állott istrázsát egy nagy vastag furkós bottal, hogy minden
+arra járó-kelőt, minden irgalom és kegyelem nélkül főbekollintson.
+
+– Adjon isten jó estvét bátyám-uramnak!
+
+– Fogadj isten, Jánoska, hát hol jársz itt ezen az idegen földön, hol
+még a madár sem jár?
+
+– A világ ezüsttavát keresem. Nem hallott róla valamit bátyám-uram?
+
+– Ehj, dehogy nem hallottam, dehogy nem, hisz itt van ebben az
+elátkozott várban. De öcsém jól felkösd ám a gatyát, ha te azt el akarod
+vinni, mert ha a szavamra nem hallgatsz, igaz lelkemre mondom, hogy
+vacsorán éred Pilátust. Hát csak öcsém, azt akarom mondani: nesze, itt
+van ez az aranyvessző, csapd meg vele ennek az elátkozott várnak az
+oldalát s rögtön ajtó nyílik előtted. Szaladj be egyenesen a kertbe,
+majd hínak téged a saját tulajdonnevedről, de ne hallgass rá, majd jőnek
+te elédbe mindenféle szebbnél szebb kisasszonyok, kik étellel, itallal
+kinálnak, de te se ne egyél se ne igyál, – majd találsz az utadon
+mindenféle drágaságokat: aranyat, ezüstöt, gyémántot és briliántot, de
+te egyhez se nyulj, – majd jőnek aztán elődbe mindenféle undok kigyók és
+békák, de te ne borzadjál; – hanem egyenesen szaladj az ezüsttóhoz, mely
+a kertet körülfutja, kerüld meg azt visszafelé háromszor s aztán a mint
+bementél, ugy szaladj is vissza.
+
+No jól van, itt a királyfi kezébe vevén az aranyvesszőt, háromszor
+megütötte vele az elátkozott vár oldalát s ime, ajtó nyilott előtte. A
+királyfi aztán nem kérdezte szabad-e nem-e, beszaladt az ajtón. Alig
+tette be a lábát, mindjárt névről szólitgatják, mondván: „ide ide
+Jánoska, egyél-igyál lakj jól; ide ide Jánoska, ölelő két karom ki van
+tárva, selyem ágyam föl van vetve, jer ne szaladj tovább.“ – De a
+királyfi mintha süket lett volna, rá se hederitett a hivogatásra, hanem
+tovább szaladt. Majd szebbnél szebb kisasszonyok jöttek elébe, kik közül
+az egyik a nyakába ugrott, a másik aranyhajával lenditette arczon, a
+harmadik csókot hányt feléje s piros két aranyalmájával, két cziczi
+dombjával csalogatta, a negyedik sürgött forgott, tánczolt előtte s ina
+kásáját mutogatta; de a királyfi mindezekre rá se hederitett, hanem
+tétul ütött rajtuk s tovább már megint még szebb kisasszonyok jöttek
+elébe, kik étellel itallal kinálgatták, hogy egyék, igyék, lakjon jól;
+de a királyfi se nem evett, se nem ivott, hanem egyre tovább szaladt.
+Alig hagyta el a kisasszonyokat, hát a temérdek kincsbe, mik az utjába
+voltak hintve, majd fölesett; itt vert-arany volt elszórva, ott tejfehér
+huszas pénz, emitt mindenféle briliantos gyűrűk, amott gyémánttal
+kirakott kardok, de a királyfi semmihez sem nyult, hanem egyre tovább
+szaladt. Majd mindenféle csuszó-mászó állatok raja özönlötte körül; itt
+sziszegő kigyók, ott varancsos békák ugrándoztak előtte, de a királyfi
+nem nézett a lába alá, hanem egyre tovább futott, ugyannyira, hogy végre
+eljutott az ezüsttó partjára, melyet visszafelé háromszor megkerülvén, a
+mint bejött, kiszaladt az elátkozott várból.
+
+S ezer volt a szerencséje nem egy, mert ha még csak egy szempillantást
+késett volna, tüstént bezáródott volna előtte a kőfal; mert már most is
+a csizmája sarkát odacsukta. De ő azzal mitse gondolt, mert ott hagyván
+a csizmáját, mezitláb hazaszaladt.
+
+Mire hazaért, már akkor a virágos kertet körülfolyta az ezüsttó, abban
+pedig mindenféle drága aranyhalak ficzkándoztak.
+
+Eddig is szép hirben állott a márványpalota, meg a virágos kert, meg a
+világ zengő-fája, meg az azon ugrándozó világ szépen szóló madara, de
+most, midőn a virágos kertet ezüsttó folyta körül és abban aranyhalak
+ficzkándoztak, most mondom, hét világra szólt azoknak a hire és hét
+világból gyültek össze azoknak a nézésére.
+
+Midőn mindezek a király fülébe eljutának, az föltette magában, hogy se
+nem eszik, se nem iszik, mig a virágos kert közepén álló márványpalotát,
+meg a világ szépen zengő-fáját, az azon éneklő szépen szóló madarat és a
+virágos kertet körülfolyó ezüsttót, abban pedig az aranyhalakat meg nem
+nézi, – pedig a vén banya váltig kinálta a fekete kávét, de a király azt
+el nem fogadta, hanem felülvén az aranyos hintóra a feleségével együtt
+és elmentek a virágos kert nézésére.
+
+Alig ért be a király, meg a felesége a virágos kertbe, az egy pár nagy
+lelkendezve elébük szaladt és kezet csókoltak.
+
+– Ehjnye, apjuk, kiáltott fel a királyné, ez a kis leány be formázik
+kendhez; egész szakasztott mása!
+
+– Te hozzád pedig ez a kis fiú, válaszolt neki a király.
+
+No jól van, ez abba maradt. – Itt a király meg a felesége sorra járják a
+virágos kertet és nem győzik dicsérni annak a szépségeit, hát még mikor
+a világ zengő-fáját és azon a szépen szóló madarat meglátták, akkor
+csapták ám össze a két kezüket.
+
+Itt a kis fiú izibe felmászott a világ zengő-fájára, róla egy pár
+aranyalmát leszakasztván, az egyiket a királynak, a másikat pedig a
+királynénak ajándékozta, kik nem győzték eléggé megköszönni ezt a nagy
+szivességet.
+
+Minekutána a király meg a felesége az ezüsttavat is meglátták és abban
+az aranyhalakat, bementek a márványpalotába. Itt az egyik szobából ki, a
+másikba pedig be, igy mind a 77 szobát sorra járták. A király meg a
+felesége nem győzték eléggé dicsérni a szobák ékességeit; de mikor a
+legszebbik szobába megérkeztek, azt találja mondani a király, szót
+szólván:
+
+– Ugyan édes kis szolgáim, nem felelnétek egy kérdésemre?
+
+– S mi lenne az? kérdé a kis fiú.
+
+– Hát csak azt akarom megtudni, hogy mért van az a kép biborral bevonva
+s vajjon kit ábrázol az?
+
+Itt a kis királyfi, egy szó nem sok, de még annyit sem szólt, hanem
+szótlanul levette a képről a bibortakarót.
+
+A király meg a felesége csak ekkor hült el és csak ekkor ösmerték fel
+soha nem látott édes magzatjaikat. Az egyik az egyiket ölelte meg, a
+másik a másikat; szólni ugyan nem tudtak, hanem sirtak is nevettek is.
+
+S ekkor megszólalt a világ zengő-fája és a szépen szóló madár.
+
+Nagy lett mindenki öröme, csak az a vén bün szomorkodott, kit a király
+tüstént megfogatott, egy fára felhuzatta és kénkő tüzet rakatott alá.
+
+Eddig volt, mese volt, talán igaz se volt.
+
+
+
+
+RÁRÓ RÓZSA.
+
+Volt egyszer a világon egy nagy meseország s ennek egy királya.
+
+Itt a király kimegyen az erdőre vadászni, de hogy, hogy nem, olyan nagy
+sűrűségbe vetődött, hogy abból sehogyse tudott kivergődni; próbálta
+jobbra is balra is, előre, hátra is, de csak azt nyerte vele, hogy annál
+sűrűbb helyre jutott. Nincs menekülés, nincs szabadulás; nem tud a
+király lelke hová lenni. A mint ott legjavában évődik, s veszti a
+lelkét, egyszer honnan, honnan nem, egy emberforma vetődik elébe, ki azt
+találja a királynak mondani:
+
+– Hallod-e te király, ugy-e most csak meg vagy szorulva, még pedig
+annyira, hogy teljes világéletedben még nem voltál ilyes állapotban; de
+én kisegitlek a bajból, hogyha megigéred, hogy nekem adod azt a
+legkedvesebb jószágodat, a miről mitse tudsz, hogy van-e a világon vagy
+nincsen.
+
+A király aztán, csakhogy a nagy vadon erdőből szabadulhasson, hogy annak
+az emberformának adja azt a legkedveltebb jószágát, miről mitse tud,
+hogy van-e a világon vagy nincsen.
+
+Az ördög aztán – mert más nem is lehetett – kivezette a királyt a
+sűrűségből s megmutatta neki az igaz útat; de mielőtt elvált volna tőle,
+azt mondja neki, szót szólván:
+
+– No király, én már megtettem a magamét, kivezettelek a nagy vadon
+erdőből s megmutattam neked az igaz utat, de te is tedd meg majd az
+enyémet, mert most már megmondom, hogy mi az a legkedvesebb jószágod,
+miről mitse tudtál, hogy van-e a világon, vagy nincsen: a feleségedet
+teherbe hagytad, ki az alatt az idő alatt, mig te erdőről erdőre
+vadászni jártál, egy kis fiút hozott a világra. Ez az a legkedvesebb
+jószágod, miről mitse tudtál, hogy van-e a világon vagy nincsen. De
+nekem is van annyi emberségem, hogy a kis királyfit most mindjárt, nem
+veszem el, mert ezt is tehetném, ha akarnám, hanem 18 esztendő mulva
+elmegyek érte s elviszem magammal.
+
+S ezzel az ördög ott hagyta a királyt az eperfánál, az pedig nagy
+szomoruan, mint a kinek az orra vére folyik, hazafelé vette az útját.
+
+No jól van, ez abba maradt. A király meg a felesége, mikor már
+közeledett a 18-ik esztendő, melyben kedves fiuktól meg kellene válniok,
+egyre sirtak, egyre rítak. A királyfinak pedig ez a szemébe tünt, hogy
+az ő szülői minden nap szomorubb szomorubbak lesznek s egyre hull két
+szemük könyei. Mi dolog ez, mi dolog ez, tanakodott magában, végre
+kitört belőle az igazság s kérdőre vonta az édes apját:
+
+– Ugyan felséges király-atyám, nem felelnél egy kérdésemre?
+
+– S mi lenne az kedves fiam?
+
+– Az biz nem egyéb, mint az, hogy mi dolog az, hogy valahányszor én rám
+vetitek a tekintetöket, mindig megered a könyeitek?
+
+– Hahó, kedves fiam, válaszolt a király nem ok nélkül ered az meg; de
+már csak megmondom neked is, hisz már benőtt a fejed lágya s maholnap
+emberkort érsz, mert ép a malom melletti két hétben kender áztatáskor
+léptél a 18-ik esztendőbe. Biz kedves fiam, nem folyik a mi két szemünk
+könyei egyébért, mint azért, hogy nem sokáig gyönyörködhetünk már a te
+nézésedben, mert mihelyest a 18 évet meghaladod s a 19-ikbe fordulsz:
+eljön érted az ördög s elvisz magával. Hogy mi oknál fogva visz el,
+annak egész históriája van: hát egyszer a mint erdőről erdőre vadásztam
+volna, olyan nagy sűrű erdőségbe jutottam, hogy se eget se földet nem
+láttam és sehogysem tudtam kivergődni belőle; próbáltam jobbra is balra
+is menni, próbáltam előre is hátra is, de csak azt nyertem vele, hogy
+annál sűrűbbe jutottam. A mint ott legjavában vesződtem volna, honnan,
+honnan nem, egy emberforma került elébem, ki azt találta nekem mondani,
+szót szólván: „Hallod-e te király, ugy-e most csak meg vagy szorulva,
+mint a karó közt a kutya; ugy-e hogy teljes világéletedben még nem
+voltál ilyes állapotban; de én kisegitlek a bajból, hogyha megigéred,
+hogy nekem adod azt a legkedvesebb jószágodat, a miről mitse tudsz, hogy
+van-e a világon, vagy nincsen.“ Én, jó bolond létemre, szavamat adtam,
+hogy neki adom azt a legkedvesebb jószágomat, miről mitse tudok, hogy
+van-e a világon vagy nincsen. Az pedig senki más nem volt, mint te, édes
+fiam. Ezért borul el a mi arczunk, hogyha rád vetjük a tekintetünket, s
+ezért omlik a mi két szemünk könye.
+
+– Hahó királyi atyám, ha csak ez a bajuk, kisebb gondjuk is nagyobb
+legyen ennél; mert majd elmegyek én a pokolba, majd megváltom én magamat
+az ördögtől s hamarább visszajövök, mintsem gondolnák.
+
+Ugy is lett. – A királyfi nem várta be, hogy még az ördög jőjjön el
+érte, hanem ízibe fölkerekedett s maga ment el a pokolba.
+
+Ment mendegélt aztán hetedhét ország ellen, még az operencziás tengeren
+is túl; egyszer egy ember-koponyára akadt, mely mellett mikor elment
+volna, megszólal a koponya:
+
+– Hallod-e te jó királyfi, jer, áss nekem egy gödröt, temess el abba s
+kilencz misére való pénzt dobj a siromba.
+
+A királyfi aztán a kardjával egy gödrőt ásott, melybe beletemetvén az
+ember-koponyát kilencz misére való pénzt a sirjába dobott.
+
+– No királyfi, kiáltott ki a sirból a koponya, jótét helyébe jót várj.
+Hogyha nem mondod is, hogy hova igyekszel, ugy is tudom, de hogy dugába
+ne dőljön a fáradságod, itt meg itt van egy patak, hová minden estve
+eljárnak az ördögök királya leányai fördeni fekete daruképében, ilyes
+meg ilyes időtájban. Keresd föl azt a patakot s bujj el a partján valami
+bokorban. S majd mikor mind a három leány levetkezik s bemegyen a vizbe,
+lesd meg, hol vetkezik a legkisebb királykisasszony, lopd el a ruháját s
+mindaddig oda ne add neki, mig meg nem igéri, hogy a pokolból ki nem
+szabadit.
+
+Ugy is lett. – A királyfi fölkereste azt a bizonyos patakot s elbújt a
+partján valami fűzfabokorban s a három királykisasszony érkeztére várt;
+de nem sokáig kellett neki várnia, mert ihun repül ám a három fekete
+daru, megrázkódnak s leánynyá váltak. Aztán ízibe levetették a ruhájukat
+s be a vizbe, a királyfi pedig csak azt leste, hogy a legkisebb
+királykisasszony hova vetkezik, majd előbujván a maga rejtekéből,
+felnyalábolta annak a ruháját s eldugta a fűben.
+
+A királykisasszonyok csak förödnek, csak förödnek, annyira-annyira, hogy
+már az a bizonyos óra is elérkezett, a melyben fel is kellene öltözködni
+s haza is kellene már menni. Mondom, hogy elérkezett az a bizonyos óra,
+kijöttek a vizből s ki-ki a maga ruhájához szaladt, csak a legkisebbik
+nem találta a magáét. Sirva-ríva keresi, de nem találja, keresi a nagy
+fűben, de nem akadt rá, szaladgál le s fel a patak partján, de a ruha
+sehol sincsen, – a két nénje pedig már fel is öltözködött, s hogy im egy
+bizonyos időre otthon kellett lenniök, megrázkódnak s fekete daruképében
+elrepültek, a legkisebbiket pedig, minthogy ugy se vihették el magukkal,
+ott hagyták.
+
+Mondom, mikor a két nagyobbik királykisasszony elrepült, a királyfi is
+előjött a rejtekhelyéből s kérdi a legkisebbiket:
+
+– Mit sirsz, mit rísz olyan keservesen szép virágszál?
+
+– Hogyne sirnék, hogyne rínék, mikor drága patyolat-ruhám elveszett, s
+ezért nem mehetek a két néném után.
+
+– S mit adnál te annak, a ki ugy szép szerével elő tudná adni drága
+patyolat-ruhádat?
+
+– A mit kivánna, azt adnék.
+
+– Nem kivánok hát én egyebet, mint válts ki a pokolból, édes apád körmei
+közül; mert az atyám még mikor a világra jöttem, az atyádnak igért.
+
+– Ha csak ez a kivánságod, ugy kisebb gondod is, nagyobb legyen ennél,
+csak a ruhámat add elő.
+
+– S merre menjek a pokolba?
+
+– Ne, itt van ez a fekete rózsa, csak ezt ereszd a szélnek, csak ennek a
+repülése után jőjj, majd elvezet ez téged.
+
+A királyfi aztán előadta a legkisebbik királykisasszony ruháját,
+melyeket az magára öltvén, megrázkódott, fekete daruvá változott s
+elszállt két nénje után.
+
+A királyfi aztán szélnek eresztette a fekete rózsát s csak annak a
+repülése után ment. Ha ő megállt, a rózsa is megállott s ha ő útnak
+eredt, az is tovább szállt. Igy a fekete rózsa után menve, egyszer mégis
+elért a pokolba s fölkereste az ördögök királyát. Köszön neki.
+
+– Adjon is jó napot fölségednek!
+
+– Fogadj isten királyfi! hát már megérkeztél, pedig én még csak holnap
+akartam felülni a bak-kecskémre s érted menni.
+
+– De nem azt mondom én neked ördögök királya, hanem azt: szabd ki
+megváltásom diját, mert ugyis tudhatod, hogy én nem vagyok még közibetek
+való.
+
+– No királyfi, szólt az ördögök királya, három próbát szabok elédbe, s
+hogyha azokat megcselekszed, szabadon eresztlek s rádásul három leányom
+legszebbikét, vagy azt, a melyik legjobban tetszik, neked adom
+feleségül. Az első próba az lesz: amott van ni, az ólomhegy, itt van az
+udvaromon az ólomeke s ha te azt a hegyet ezzel az ekével felszántod,
+vasboronával megboronálod s ezt az egy szem rizskását elveted bele; s ha
+én annak a terméséből még holnap délre ehetek: jól van, nem bánom, eredj
+haza s vidd el magaddal legszebbik leányomat.
+
+Itt a királyfi csak azt várta, hogy megvirradjon, hogy mindenki aludni
+menjen – mert, közbe légyen mondva, az ördögöknek világos nappal van
+éjszaka, éjjel pedig nappal – fölkereste a legkisebbik
+királykisasszonyt.
+
+– No, mi ujság szivem szép szerelme, kérdé Ráró Rózsi, mert igy hítták a
+legkisebb királykisasszonyt.
+
+– Nagy itt a baj szivem szive, nagyobb tán mint gondolhatnád, mert az
+apád ezt mondta: Hogyha én még ez éjjel azt az ólomhegyet fel tudom
+szántani az ólomekével, vasboronával pedig megboronálni s hogyha én ezt
+az egy szem rizskását ugy el tudom abba vetni, hogy az egy nap alatt
+kikeljen, megnőjön, elvirágozzék s gyümölcsöt teremjen, hogy ő még annak
+a terméséből holnap délre ehessék: jól van, nem bánja, haza mehetek s
+elvihetem magammal legszebbik leányát, már mint téged.
+
+– Ha csak az a bajod szivem szép szerelme, kisebb gondod is nagyobb
+legyen ennél, csak te feküdjél le bátran az én virágnyoszolyámba, pihend
+ki magad, a többit pedig bizd én rám, majd elvégzem én.
+
+A királyfi aztán lefeküdt a királykisasszony virágnyoszolyájába s
+elaludt, a királykisasszony pedig levett a szegről egy ostort, hármat
+pattantott vele s aztán bekiáltott a szomszéd szobába:
+
+– Itt vagytok-e mindnyájan?
+
+– Igen is itt vagyunk, fölséges királykisasszony!
+
+– Nem hiányzik közűletek senki sem?
+
+– Senki sem hiányzik fölséges királykisasszony, csak a parancsszóra
+várunk.
+
+– Hát azt parancsolom, hogy látjátok-e azt az ólomhegyet? No, ha
+látjátok, azt tüstént szántsátok fel az ólomekével, boronáljátok be
+vasboronával és ezt az egy szem rizskását vessétek el bele, de ugy, hogy
+az egy nap alatt kikeljen, kihajtson, kivirágozzék, gyümölcsöt hozzon,
+hogy annak a terméséből holnap délre az én királyi atyám ehessék is.
+
+– Meglesz fölséges királykisasszony.
+
+És a szolgalelkek, mert kik is lehettek volna mások, még azon éjszaka
+felszántották az ólomhegyet az ólomekével, vasboronával meg is
+boronálták s elvetették bele az egy szem rizskását s íme az, egy nap
+alatt kihajtott, kivirágzott s gyümölcsöt hozott; ugy, hogy másnap már
+ett is belőle az ördögök királya.
+
+Itt ujra hivatják a királyfit s azt mondja neki az ördögök királya, szót
+szólván:
+
+– No királyfi, egy próbát már kiállottál, de hátra van még kettő. Ha te
+azon a sivár-kopasz hegyen, mely itt az ajtóm előtt áll, egy éjszaka
+elfolyása alatt olyan kakas lábon forgó réztetejü várat épittetsz,
+melynek széles e világon keresve se lehessen párját találni: nem bánom,
+eredj haza s vidd el magaddal legszebbik leányomat.
+
+A királyfi megint csak azt várta, hogy megvirradjon, hogy mindenki
+lepihenjen s tüstént fölkereste a legkisebbik királykisasszonyt.
+
+– No, mi ujság szivem szép szerelme, kérdé Ráró Rózsi, a legkisebbik s
+legszebbik királykisasszony.
+
+– Nagy itt a baj, szivem szép szerelme, nagyobb mint gondolnók, mert az
+apád ezt mondta: Hogyha azon a sivár-kopasz hegyen, mely itt az ajtótok
+előtt áll, egy éjszaka elfolyása alatt olyan kakaslábon forgó réztetejü
+várat épittetek, melynek e széles világon keresve se lehessen párját
+találni: nem bánja, menjek haza s elvihetem magammal legszebbik leányát,
+már mint téged.
+
+– Ha csak ez a bajod, szivem szép szerelme, kisebb gondod is nagyobb
+legyen ennél, csak te feküdjél le az én virágnyoszolyámba s pihend ki
+magad, én pedig azalatt majd elvégzem a te dolgodat, csak bizd rám.
+
+A királyfi aztán lefeküdt a királykisasszony virágnyoszolyájába s
+elaludt, Ráró Rózsi pedig levette a szegről az ostort, hármat pattantott
+vele s aztán bekiáltott a szomszéd szobába:
+
+– Itt vagytok-e mindnyájan?
+
+– Igen is itt vagyunk, fölséges királykisasszony.
+
+– Nem hiányzik közűlötek senki sem?
+
+– Senki sem hiányzik közülünk, csak a parancsszóra várunk: azért azt
+kérdezzük tőled fölséges királykisasszony: mit parancsolsz?
+
+– Nem parancsolok én egyebet, csak azt, hogy látjátok-e ezt a nagy
+sivár-kopasz hegyet, mely itt az ajtó előtt áll? No, ha látjátok, ugy
+annak kellős közepére állitsatok olyan kakaslábon forgó réztetejű várat,
+hogy annak párját széles e világon még keresve se lehessen találni.
+
+– Meglesz, fölséges királykisasszony.
+
+És a szolgalelkek, mert kik is lehettek volna mások mint azok, még azon
+éjszaka elfolyása alatt arra a sivár-kopasz hegy kellős közepére olyan
+kakaslábon forgó réztetejű várat állitottak, hogy annak párját széles e
+világon még keresve sem lehetett volna találni.
+
+Ráró király aztán reggelre kelve csak elálmélkodott a szép vár láttára s
+rögtön kiadta a parancsolatot, hogy küldjék be csak a királyfit.
+
+A királyfi aztán mikor beállitott ördög ő felsége szine elébe, az azt
+találja neki mondani:
+
+– No királyfi, két próbát már kiállottál, de hátra van még a harmadik.
+Ha te azt a kakaslábon forgó várat, melyet arra a sivár-kopasz hegyre
+épittettél, az én palotáimmal aranyhiddal összekötöd: jól van, nem
+bánom, menj haza s akkor igazán elviheted legszebbik leányomat.
+
+A királyfi megint csak arra várt, hogy mindenki lenyugodjék, s hogy ez
+bekövetkezett, ujra fölkereste a legkisebbik királykisasszonyt s csak
+elkezdi:
+
+– Hahó szivem szép szerelme, nagy itt a baj, nagyobb mint gondolnók;
+mert az apád azt mondta: ha én azt a kakaslábon forgó várat, melyet arra
+a sivár-kopasz hegyre épittettem, az ő palotájával aranyhiddal
+összekötöm: jól van, nem bánja, menjek haza s akkor igazán elvihetem
+legszebbik leányát, már mint téged.
+
+– Ha csak ez a bajod szivem szive, kisebb gondod is nagyobb legyen
+ennél, csak te feküdjél le, pihend ki magad az én virágnyoszolyámon,
+mert majd elvégzem én az egész dolgot csak bizd rám.
+
+A királyfi aztán lefeküdt a királykisasszony virágnyoszolyájába s
+elaludt, – Ráró Rózsa pedig levette a szegről az ostort, hármat
+pattantott vele s bekiáltott a szomszéd szobába:
+
+– Itt vagytok-e mindnyájan?
+
+– Igen is itt vagyunk, fölséges királykisasszony.
+
+– Nem hiányzik közűletek senki sem?
+
+– Senki sem hiányzik közűlünk, csak a parancsszóra várunk: azért azt
+kérdezzük tőled fölséges királykisasszony: mit parancsolsz?
+
+– Nem parancsolok én egyebet, csak azt: látjátok-e azt a kakaslábon
+forgó várat, melyet arra a sivár-kopasz hegyre épitettetek? No, ha
+látjátok, ugy azt az én királyi atyám rezidencziájával aranyhiddal
+kössétek össze.
+
+– Meglesz, fölséges királykisasszony.
+
+És a szolgalelkek még azon éjszaka a kakaslábon forgó vártól kezdve
+egész a Ráró király rezidencziájáig aranyhidat vertek, ugy, a hogy
+parancsolva volt.
+
+Reggelre kelve aztán, mikor a király kitekintett az ablakán, hát ott
+látja ám az aranyhidat; ezért rögtön kiadta a parancsolatot, hogy mind a
+három leányát, mind a királyfit küldjék be. Mikor mind a királyfi, mind
+a három királykisasszony bejött a fehér szobába, megszólal a király.
+
+– No királyfi, minthogy kiállottad a három próbát, én is beváltom a
+szavamat: most már olyan szabad vagy mint a madár s mehetsz oda, a hová
+tetszik s itt van három leányom, válaszd közülök azt, a melyik tetszik.
+
+Azt mondanunk sem kell, hogy a királyfi kit választott, hogy Ráró Rózsa
+lett a nyertes.
+
+Aztán mind a ketten forró ölelések és hangos sirások között elbúcsuzván,
+beleültek a szélhintóba s hazafelé jöttek.
+
+Utközben azonban mikor már közel voltak a királyfi szülötte városához,
+megállittatta a királyfi a szélhintót s kiszálltak belőle.
+
+– No szivem szép szerelme, szólt a királyfi, csak te maradj itt, mert én
+nagy pompával, királyi czeremoniával, hatlovas üveges-aranyos hintón
+akarlak bevitetni, a mint dukál.
+
+– Ne hagyj itt szivem szive, szólt a királykisasszony, mert ha meg talál
+valaki csókolni: tüstént elfelejted a te Ráró Rózsádat.
+
+– Ehj szivemtől származott gyöngyvirágom, hamarább elfelejteném azt,
+hogy minek hínak, mint téged, ki a szivembe vagy irva.
+
+– Ne hagyj itt lelkemtől lelkezett aranyos bimbóm, mert ha valaki meg
+talál csókolni: tüstént elfelejted a te Ráró Rózsádat.
+
+– No hát inkább senkitől sem, még tulajdon nemző apámtól és szülő
+anyámtól sem hagyom magamat megcsókolni s mégse felejtlek el.
+
+– No meglásd, hogy elfelejtesz.
+
+– S ezzel a királyfi ott hagyta a leendő feleségét, hogy majd másnap
+hatlovas üveges-aranyos hintóval tér vissza.
+
+Hogy hazaért, hogy az apjára és anyjára benyijtotta az ajtót, azok elébe
+szaladtak, ölelő két karjukat kitárták s össze-vissza akarták csókolni,
+rég nem látott kedves fiukat, kit keserves könyhullatások között
+sirattak, hogy már soha sem tér vissza, pedig lám itt van; de a királyfi
+sem az anyjának sem az apjának nem engedte megcsókolni magát, pedig
+azoknak imhogy meg nem szakadt a szivök örömükben.
+
+De itt lelkem teremtette, mi történik a dologból, mi nem, nem egyéb a
+nagy semminél hisz ott voltam a hol beszélték, ugy láttam mint most, de
+pengyom tóditsuk is, mert biz majd elfogy ez, volt a királyfinak egy vén
+dajkája, ki hogy meghallotta, hogy itthon van az ő kedves fia, már isten
+bocsá, ahogy szokta a királyfit nevezni s hogyim nappal azt meg nem
+csókolhatta, éjnek idején belopózkodott a királyfi hálókamrájába s azt
+megcsókolta.
+
+S íme a királyfi, mintha a világon sose lett volna Ráró Rózsa, s mintha
+azt sose ösmerte volna: egészen megfeledkezett arról.
+
+Várhatta aztán Ráró Rózsa a királyfit a hatlovas üveges-aranyos
+hintóval, hogy majd hazarepítik, bizony nem jött az el érte kétkerekű
+kordéba fogott félszemű lóval sem. Eltelik egy nap, két nap, három nap s
+mindjárt tudta a királykisasszony, hogy csók által kitöröltetett a
+királyfi szivéből.
+
+Biz aztán nem várta tovább, hanem a város végére épittetett egy csárdát
+s ott csaplároskodott.
+
+Itt lelkem teremtette egyszerre híre futamodik, hogy itt meg itt milyen
+jó ivókát mérnek és milyen szép menyecske a korcsmárosné, hogy hét
+országban keresve sem lehetne párját találni; ugy annyira, hogy magának
+a királyfinak is a fülébe jutott, ki két czimborájával együtt egy
+gróffal meg egy herczeggel kiment abba a bizonyos korcsmába. Isznak
+esznek, mulatnak kedvükre s mindegyiknek megtetszett a csinos menyecske.
+
+– Lelkem, szólt a gróf, szeretnék magának valamit mondani: szeretnék
+magától, egy pár csókot nyerni.
+
+– Most nem érek rá, szólt Ráró Rózsi, hanem majd ugy 10 óra felé.
+
+– Lelkem, szólt a herczeg suttomban, szeretnék magától egy pár csókot
+kapni.
+
+– Most nem érek rá, felelt ennek is Ráró Rózsa, hanem majd fél
+tizenegykor.
+
+– Lelkem, szólt a királyfi is ugy suttomban szűr alól, szeretnék magától
+egy pár csókot kapni.
+
+– Most nem érek rá, szólt Ráró Rózsa, hanem 11 órakor.
+
+No jól van, itt eljön a tiz óra. A gróf bemegyen a menyecskéhez.
+
+– Itt vagy szivem szép szerelme?
+
+– Itt vagyok, de elfelejtettem a kaput becsukni: azért kimegyek.
+
+– Majd becsukom én.
+
+S ezzel a gróf kiment, hogy majd becsukja a kaput, de egész tengernyi
+éjszakán keresztül mindig csukta, mégse zárta be.
+
+Itt eljön a féltizenegy óra is, hát a herczeg is ehun kullog.
+
+– Itt vagy szivem szép szerelme? kérdé Ráró Rózsától.
+
+– Itt vagyok, de elfelejtettem a ludakat bezárni: azért kimegyek, de
+mindjárt visszajövök.
+
+– Majd becsukom én, válaszolt a herczeg.
+
+S ezzel kiment az udvarra, hogy majd behajtja a ludakat, de bár egész
+tengernyi éjszaka mindig hajszolta, mégse zárta be.
+
+Itt eljön a 11 óra is, hát a királyfi is ehun kullog ám.
+
+– Itt vagy szivem szép szerelme.
+
+– Itt vagyok, de elfeledtem a tüzet hamuval betakarni, azért kimegyek,
+de mindjárt visszatérek.
+
+– Majd betakarom én szivem szép szerelme, csak te maradj az ágyban.
+
+S ezzel a királyfi kiment a konyhába s bár egész tengernyi éjszaka
+mindig a tüzet takarta, de mégse takarta be.
+
+Reggelre kelve aztán kijön Ráró Rózsa a szobából, hát látja, hogy mit
+csinál a királyfi. Elnevette magát s azt találja neki mondani:
+
+– Ugy-e szivem szép szerelme, ugy-e megmondtam, hogy meg ne hagyd magad
+csókolni, mert elfelejted a te Ráró Rózsádat.
+
+A királyfi megszégyenelte magát s csak ekkor jutott eszébe az ő szive
+választottja; de még ekkor se szabadulhatott a tüztakarástól, hanem azt
+még mindig egyre kitakarta s betakarta s csak mikor Ráró Rózsa a kezével
+illette, jöhetett el a patkától.
+
+Aztán a királyfi rögtön hazament s hatlovas üveges-aranyos kocsival,
+nagy kisérettel és parádéval jött el a feleségeért.
+
+De a gróf még ekkor is szünetlenül a kaput csukogatta; kinyitotta meg
+becsukta s még se zárta be; – a herczeg pedig még ekkor is szünetlenül a
+libákat hajtogatta s még se zárta be. Csak mikor a királyné, már mint
+Ráró Rózsa megillette mind a kettőt a kezével, csak ekkor hagyták abba
+ezt a fura mulatságot.
+
+Ráró Rózsát aztán felültették a hatlovas üveges-aranyos hintóba,
+hazarepitették s még az nap össze is adta őket a pap, kik még most is
+élnek, hogyha meg nem haltak.
+
+
+
+
+A SZEGÉNY EMBER TIZENKÉT FIA.
+
+Volt egyszer egy szegény ember s ennek tizenkét fia.
+
+Mikor a gyermekek annyira felcseperedtek, hogy kiki meg tudta keresni a
+maga kenyerét: a szegény ember mind a 12 fiát elküldte szolgálatot
+keresni.
+
+Az anyjuk aztán mindegyik fia számára kakastejjel sütött tarisznyát és
+háziczérnával varrt pogácsát és kinek-kinek odaadta magáét, ez a tiéd,
+ez a tiéd s igy sorba, mig mind a tizenkettő ki nem kapta a maga részét.
+
+A tizenkét fiú aztán elindult országvilágszerte szolgálatot keresni. A
+mint mennek mendegélnek, egyszer egy nagy terepély fa alá leültek
+pihenni s ekkor csak megszólal a legnagyobbik:
+
+– Testvérek! egyet mondok, kettő lesz belőle: minek bontaná fel kiki a
+maga tarisznyáját, először együk meg közakarattal az egyikét, azután a
+másikét s igy sorba.
+
+A testvérek ráállottak s legelőször is a legkisebbikét ették meg s azzal
+aztán tovább mentek; de mikor másodszor került evésre a dolog, senkise
+akarta a maga részét odadni, hanem kiki felbontotta a maga tarisznyáját
+s abból evett, csak a legkisebbiknek koppant a szeme; mert annak,
+bármennyire kért, egyik sem adott; mert arra mindegyik irigykedett,
+mivel mind a tizenkét testvér között az volt a legszebb és a legokosabb:
+azért mindegyik csak ennek a vesztére tört.
+
+Kért a legnagyobbiktól, ki azt mondta neki:
+
+– Akkor adok egy pogácsát; ha az egyik kézfődet le hagyod vágni.
+
+Kért a másodiktól ki azt monda neki:
+
+– Akkor adok egy pogácsát, ha a másik kézfődet le hagyod vágni.
+
+Kért a harmadiktól, ki azt mondta neki:
+
+– Akkor adok egy pogácsát, ha az egyik karodat le hagyod vágni.
+
+Kért a negyediktől, az azt mondja neki:
+
+– Akkor adok egy pogácsát, ha a másik karodat le hagyod vágni.
+
+Kért az ötödiktől, az azt mondta neki:
+
+– Akkor adok egy pogácsát, ha az egyik lábodat térdig le hagyod vágni.
+
+S igy sorba, mindegyik testvér csak akkor akart egy pogácsát adni, ha
+valamely testrészét le engedi vágni.
+
+– Mit volt mit tenni a legkisebb fiúnak, éhen csak nem halhatott meg: le
+engedte vágni kezét, karját, lábát, lábszárát, fülét, orrát, végre még a
+szemét is kiszurták. S aztán a tizenegy testvér tovább ment, a
+legkisebbiket pedig ott hagyták gyámoltalanul, ki, mivel hogy se járni,
+se csuszni nem tudott, csak arra felé gurult, a merre hallotta, hogy
+megyen a tizenegy testvér.
+
+Csak gurul, csak gurul, egyszer hogyim se eget se földet nem látott, egy
+ó-kútba esett. Csak hentereg a kútban, csak hentereg, egyszer csak azon
+veszi észre magát, hogy ismét lát, hogy keze-lába, orra-füle kinőtt.
+Eddig is szép volt a fiú, de most hétszerte szebb, ki aztán valahogy
+nagy nehezen kimászott az ó-kútból és egy fél dióhajban, mely ép a keze
+ügye alá akadt, meritett a csodavizből s azzal aztán tovább ment.
+
+A mint mén mendegél, egyszer elébe szaladt egy kis egér nagy sirva-ríva.
+
+– Mit sirsz, mit rísz kis egérke olyan keservesen? kérdi a fiú.
+
+– Oh jó legényke, hogyne sirnék, mikor az egyik tomporomat összezúzta az
+egérfogó!
+
+– Ha csak az a bajod, kisebb gondod is nagyobb legyen; jer ide, majd
+meggyógyítom én!
+
+S ezzel a szegény ember fia a csodavizzel meggyógyította a kis egér
+tomporát.
+
+– No szegény ember fia, szólt a kis egér, jótét helyébe jót várj. Nesze,
+itt van ez a kis síp, csak ebbe fúj belé, tüstént a segitségedre leszek;
+mert én vagyok az egerek királya.
+
+A szegény ember fia elvette a kis sipot s azzal tovább ment.
+
+Csak mén, csak mendegél, egyszer elébe száll egy kis méh nagy
+sirva-ríva.
+
+– Mit sirsz mit rísz kis méhecske olyan keservesen? kérdi a szegény
+ember.
+
+– Oh jó legényke, hogyne sirnék, hogy ne rínék, mikor ketté van törve az
+egyik szárnyam, már most nem repülhetek!
+
+– Ha csak a bajod, ugy kisebb gondod is nagyobb legyen annál, jer ide,
+majd meggyógyítom én.
+
+S a szegény ember fia a kis méhecske szárnyát is meggyógyította a
+csodavizzel.
+
+– No szegény ember fia, szólt a kis méh jótét helyébe jót várj. Nesze
+itt van ez a kis sip s ha valami bajod lesz, csak ebbe fúj belé, tüstént
+a segitségedre leszek; mert én vagyok a méhek királya.
+
+A szegény ember fia elvette a kis sipot s azzal tovább ment.
+
+Csak mén, csak mendegél, egyszer elő-utó talál egy farkast, mely csak
+három lábon járt s a negyediket ugy huzta maga után ordítva.
+
+– Mit orditasz olyan keservesen ordas pajtás?
+
+– Oh jó legényke, hogyne orditanék, mikor az egyik lábomat ketté törtem!
+
+– Ha csak ez a bajod, ugy kisebb gondod is nagyobb legyen ennél!… Nosza,
+jer ide, majd meggyógyítom én.
+
+S a szegény ember fia a farkas lábát is meggyógyította.
+
+– No legényke, szólt a farkas, jótét helyébe jót várj: azért nesze, tedd
+el ezt a kis sipot s ha valami bajod lesz, csak ebbe fúj belé, tüstént
+segitségedre leszek.
+
+A szegény ember fia elvette ezt a sipot is s aztán tizenegy testvére
+után sietett, kik már szolgálatban voltak a burkus királynál. A király
+látta, hogy nem bolond tehén bornyával van dolga, a tizenkettedik
+testvért is megfogadta.
+
+A szegény ember fiai közül a legöregebbik élt a gyanú perrel, hogy majd
+a legkisebbik testvér igy panaszt tesz, ugy panaszt tesz a király előtt
+a rajta elkövetett mocskos tettért: azért mindenféleképen vesztére tört
+s most is hivatlanul beállitott a király színe elébe s azt találja annak
+mondani:
+
+– Fölséges király! mondanék én valamit, ha valami bántódásom nem lenne.
+
+– Oh jó Jancsi, mert igy hitták a szegény ember legnagyobbik fiát, már
+hogy lenne, csak beszélj.
+
+– Hát csak azt akarom mondani, hogy ez a mi legkisebb testvérünk a
+Miklós, olyan ezermester, hogyha fölséged azt parancsolja neki, hogy 24
+óra elforgása alatt minden gabonáját learassa, kévébe kötözze, csomóra
+rakja, haza hozza, kicsépelje, kiszelelje: igaz lelkemre mondom, bizony
+megcselekszi, csak akarja.
+
+– Igaz-e az Jancsi?
+
+– Nincs különben.
+
+– Menj, küld be az öcsédet.
+
+Beküldi Jancsi a Miklóst, ki mint a peczek, megállott a király színe
+előtt, kérdvén:
+
+– Mit parancsolsz fölséges király?
+
+– Azt parancsolom szidom a lelkedet, hogyha 24 óra elforgása alatt
+minden gabonámat a legutolsó szálig le nem aratod, kévébe nem kötöd,
+csomóra nem rakod, haza nem hozod, ki nem csépeled és ki nem szeleled:
+leüttetem a fejedet.
+
+S a király aztán olyan mérges tekintetet vetett a szegény Miklósra, hogy
+egy lánczhordával ért fel, mintha apját anyját megölte volna.
+
+Itt a mi Miklósunk, mintha pofon ütötték volna, azt se tudta, hogy
+menjen ki a királyi rezidencziából, s mikor beért a maga szobájába, két
+kezére nyugasztotta az állát s egészen busulásnak adta a fejét.
+
+Mikor ott legjavában búsul s bánkódik, hogy még az ellenségnek is
+megesett volna rajta a szíve, még az is megszánta volna, egyszer eszébe
+jut, mintha az isten megsugta volna neki, hogy van neki egy kis sipja,
+mit az egérkirály adott neki.
+
+Mondom, hogy eszébe jutott a kis sip, azt elővette s belefújt. A kis
+fehér egérke honnan honnan nem, tüstént előtte termett s azt kérdi tőle:
+
+– Mit búsulsz, mit bánkodol szép Miklós olyan keservesen?
+
+– Hogyne búsulnék, hogyne bánkodnám, mikor a király azt parancsolta,
+hogy 24 óra elforgása alatt minden életét a legutolsó szálig learassam,
+kévébe kössem, csomóba rakjam, de még haza is hozzam, ki is csépeljem és
+fel is szórjam?!
+
+– Ha csak ez a bajod, ugy kisebb gondod is nagyobb legyen ennél, csak te
+feküdjél le s aludjál szép csendesen és a többit bizd én rám; mert
+hijába volnék én egerek királya?! nem 24 óra elforgása alatt, de még ez
+éjszaka a mit ránk virraszt az isten, el lesz az a munka végezve.
+
+Ugy is lett. – Miklós lefeküdt szépen s aludt reggelig, a kis fehér egér
+pedig a király minden életét még azon éjszaka learatta, kévébe
+kötöztette, haza hordatta, kicsépeltette, felszóratta.
+
+Reggelre kelve megyen a király a csűrbe, hát látja, hogy minden élete
+ott áll garmadában, még pedig olyan tiszta, hogy a között aranyért sem
+lehetett volna egy szem konkolyt, csermolyát, avagy vadlencsét találni,
+mintha szemenkint szedték volna össze.
+
+A király egy szó sem sok, de még annyit sem szólt, hanem csak a fejét
+csóválta s aztán szótlanul bement a fehér házba.
+
+Itt a királynak alig melegedett meg a leülőhelye, már ismét előtte állt
+hivatlanul a szegény ember legöregebbik fia s azt találja neki mondani:
+
+– Fölséges király! mondanék én valamit fölségednek, csak valami
+bántódásom ne lenne.
+
+– Oh jó Jancsi, szólt neki a király, már hogy lenne, csak beszélj.
+
+– Hát csak azt akarom mondani, hogy ez a mi legkisebb testvérünk a
+Miklós, olyan ezermester, hogyha fölséged megparancsolja neki, hogy egy
+24 óra elforgása alatt tizenkét kontignáczios viaszpalotát épitsen
+szivárványos mézkútakkal: igaz lelkemre mondom, bizony megcselekszi.
+
+– Igaz-e ez Jancsi?
+
+– Nincs különben.
+
+– Eredj, küld be a Miklóst.
+
+Bemegyen a Miklós a király színe elébe s kérdi nagy alázattal:
+
+– Mit parancsolsz fölséges király?
+
+– Azt parancsolom – förmedt rá a király – azt parancsolom, hogyha
+huszonnégy óra elforgása alatt itt az udvarom kellős közepén tizenkét
+kontignáczios viaszpalotát nem épitesz szivárványos mézkútakkal: rögtön
+leüttetem a fejed gombját!
+
+A mi Miklósunk ujra, mintha pofon cserditették volna, azt se tudta, hogy
+menjen ki a rezidencziából s mikor a maga szobájába ért, nem tett
+egyebet mint, mintha a siralomházban ült volna, két karjára nyugasztotta
+az állát s búsult olyan keservesen, hogy még a halálos ellenségének is
+megesett volna rajta a szive, még az is megszánta volna.
+
+A mint ott legjavában búsul és bánkódik, egyszer, mintha az isten sugta
+volna neki, eszébe jut, hogy van még neki egy kis sipja, melyet a
+méhkirálytól kapott. Miklós aztán elővette a kis sipot és belefút.
+
+Ime, egyszerre mint varázslat előtte terem a kis aranyos méhecske s azt
+kérdi tőle:
+
+– Mit búsulsz, mit bánkodol olyan keservesen szép Miklós?
+
+– Hogyne búsulnék, hogyne bánkodnám, mikor az a kutyának való király azt
+parancsolta: hogyha huszonnégy óra elforgása alatt itt az udvar kellős
+közepén tizenkét kontignáczios viaszpalotát nem épitek szivárványos
+mézkutakkal: leütteti a fejem gombját?!
+
+– Ha csak ez a bajod, ugy kisebb gondod is nagyobb legyen ennél; hát
+miért volnék én méhek királya, he?!… csak te feküdjél le, pihend ki
+magad s nem 24 óra elforgása alatt, de még ez éjszaka, mit az isten a
+fejünkre hoz, kész lesz a tizenkét kontignáczios viaszpalota és a
+szivárványos mézkútak, csak te aludjál békén, csak te pihend ki magad.
+
+Ugyis lett. – Miklós lefeküdt szép csendesen s aludt, a méhkirály pedig
+még azon éjszaka elkészittette a király udvara kellős közepén a tizenkét
+kontignáczios viaszpalotát és a mézkútakat.
+
+Reggelre kelve aztán kitekint a király az ablakán, hát nem tudott hová
+lenni a csudálkozás miatt; de hogy is ne! mikor előtte állt a tizenkét
+kontignáczios viasz-palota és a szivárványos mézkútak!
+
+De alig jött magához a csudálkozás miatt, már mint harmadszor is előtte
+állt a szegény ember legöregebbik fia a Jancsi, ki azt találja mondani a
+királynak:
+
+– Fölséges király! mondanék én valamit fölségednek, csak valami
+bántodásom ne lenne?!
+
+– Oh jó Jancsi, szólt hozzá a király, már hogy lenne, csak beszélj.
+
+– Hát csak azt akarom mondani, hogy ez a mi legkisebb fiúnk a Miklós
+olyan ezermester, hogy ha fölséged megparancsolja neki, hogy egy 24 óra
+elforgása alatt a kerek föld minden farkasait a város végére gyüjtse egy
+rakásba: sose lássam a fényes mennyországot, hogy ha meg nem cselekszi,
+csak akarja.
+
+Ennek hallatára csakugy repesett a király szive örömében s elgondolta,
+hogy milyen szép farkasbőrrel bélelt subát készittet magának is, a
+feleségének is és tán meg a leányának is kitelik s azonfelül még a
+juhaiban s egyéb jószágaiban sem tesznek pusztitást azok a csunya
+fenevadak.
+
+– Igaz-e az Jancsi?
+
+– Nincs különben.
+
+– Ugy, küld be az öcsédet.
+
+Beküldi a Jancsi a Miklóst, ki a király szine előtt megállott mint a
+peczek s azt kérdi aztán tőle:
+
+– Mit parancsolsz fölséges király?
+
+– Azt parancsolom, szidom a lelkedet bestelélek – förmedt rá a király
+nagy mérgesen – azt parancsolom, hogyha egy 24 óra elforgása alatt a
+kerek föld minden farkasait össze nem tereled a város végére: leüttetem
+a fejed gombját!
+
+A Miklóst, mintha pofon ütötték volna, nagy szomoruan, lesütött fejjel
+bandúkolt ki a királyi rezidencziából; de még otthon sem tett egyebet,
+mint a két karjával feltámasztotta az állát s búsult keservesen, mint a
+ki a siralomházban van.
+
+Egyszer a mint ott legjavában búsul és bánkódik, eszébe jut, hogy, ho,
+van még neki egy harmadik sipja is, melyet ép a farkasok királyától
+kapott.
+
+Miklósnak sem kell több, ízibe előveszi a sipot valahonnan a csuhájából
+és bele fújt.
+
+Ime! egyszerre, mint varázslat, előtte termett a farkaskirály, ki azt
+találja tőle kérdezni:
+
+– Mit búsulsz, mit bánkodol olyan keservesen szép Miklós?
+
+– Hogyne búsulnék, hogyne bánkodnám, mikor az a kutyának való király azt
+parancsolta: hogyha 24 óra elforgása alatt a kerek föld minden farkasait
+a város végére össze nem gyüjtöm: csúf halállal múlok ki.
+
+– Ha csak ez a bajod, ugy kisebb gondod is nagyobb legyen ennél… hát ki
+vagyok én he? nem-e a farkaskirály? azért csak ülj fel a hátamra s
+menjünk ki a város végére s ott aztán, itt van ez a kis síp, csak ebbe
+fúj bele, majd meglátod, hogy a kerek föld minden farkasai te körödbe
+gyülnek. Majd csattogtatják a fogukat te reád, de te semmitől se tarts,
+mert téged nem bántanak.
+
+Ugy is lett. – Miklós felült a farkaskirály hátára, ki ízibe a város
+végére paripázott vele, hol aztán a kis sípba bele is fújt.
+
+Ime egyszerre minden oldalról csakugy csörtetett elő a sok farkas, hogy
+jobban se kellett s ugyancsak csattogtatták a fogukat a mi Miklósunkra,
+de azért egy se bántotta.
+
+Mikor a farkasok mind együtt voltak, megszólal a farkaskirály s azt
+találja mondani a mi Miklósunknak:
+
+– No Miklós, nesze itt van ez az ostor s hajtsd vele ezt a farkascsordát
+a királyi rezidenczia felé; mert éhesek a farkasok, mert éheznek
+tizenegy gonosz bátyád húsára és vérére.
+
+A mi Miklósunk kezébe kapja az ostort, és a sok farkast mind, mind a
+királyi rezidenczia felé terelte.
+
+Meglátja a király az iszonytató farkas csordát, mely az egész utczát,
+tért, királyi rezidenczia udvarát elözönlötte, pedig még a végét be se
+látta, szörnyüképen megijedt s intett a Miklósnak.
+
+– Jól van már fiam Miklós; jól van már, elhiszem, hogy ezermester vagy,
+csak a farkasokat tereld vissza, mert, minden pereputyostul együtt
+megesznek!
+
+De a farkaskirály csak biztatta a Miklóst ilyeténképen:
+
+– Hajts, hajts, többet igér, többet ád; – hajts hajts, többet igér,
+többet ád.
+
+És Miklós ujra szóritani kezdte a farkasokat, melyek már az egész
+rezidenczia udvarát elözönlötték.
+
+– Édes fiam Miklós, lekiáltott a király az ablakból, tizenkét kas pénzt
+adok, csak a farkashajtással hagyj fel!
+
+De a farkaskirály még mindegyre biztatta a mi Miklósunkat.
+
+– Hajts hajts, többet igér, többet ád; hajts hajts, többet igér, többet
+ád.
+
+És Miklós annál jobban szoritotta a farkascsordát; ugy, hogy már azok az
+ablakokra és falakra is kezdtek felugrándozni.
+
+Kérésről a király könyörgésre forditotta a dolgot.
+
+– Édes Miklós fiam! jaj, neked adom a fele-királyságomat, csak a
+farkasoktól szabadits meg!
+
+De a farkaskirály még mindegyre biztatta:
+
+Hajts, hajts, többet igér, többet ád; hajts hajts többet igér, többet
+ád!
+
+És Miklós annál jobban szoritotta a farkascsordát; ugy, hogy már a
+rezidenczia szobáit is elözönlötték.
+
+– Édes Miklós fiam! könyörgött a király, jaj, neked adom
+fele-királyságomat és egyetlenegy leányomat is, csak a farkasoktól
+szabadits meg!
+
+A sok farkas a tizenegy gonosz testvért kihuzta a szobából s ott a
+király szeme láttára diribről darabra tépték.
+
+– No Miklós, szólt a farkaskirály, most már elég: azért fúj csak bele
+annak a sípnak a kisebbik lyukába!
+
+Miklós aszerint cselekedett és a sok farkas, mintha soha se lett volna
+egy is, eltünt. Miklós aztán megkapta a királykisasszonyt és a
+fele-királyságot és a király holta után az egész birodalom felett ő
+uralkodott. Majd anyját, apját is elhozatta és még most is élnek nagy
+boldogan, hogyha meg nem haltak.
+
+
+
+
+A KÁRVALLOTT JUHÁSZ.
+
+Volt egyszer a világon egy juhász, kinek a keze alá adott jószágból
+minden istenadta éjszaka egy juhát elvitték. Hogy kicsoda, azt senki sem
+tudhatta, még maga a számadó sem, ki éjjel-nappal maga vigyázott fel a
+juhokra, csak azt hallotta, hogy a kutyák elkezdnek ugatni, de hogy kire
+vagy mire, azt sohasem láthatta, aztán a juhok megugranak s már reggelre
+megint hiányzik egy darab jószág.
+
+Ezen a számadó-juhász szörnyen elbúsulta magát s most is ott búsul az
+akol előtt, hogy ő neki már ennyi kára, annyi kára van.
+
+A mint ott a legjavában búsul, arra vetődik egy czigány, ki megállott a
+juhász előtt s azt kérdi tőle:
+
+– Mit búsulsz, mit bánkódol számadójuhász olyan keservesen?
+
+– Jobb ha nem is kérded more, mikor ugy se tudsz rajta segiteni!
+
+– Azt a piros szerencséjét, már hogy ne tudnék rajta segíteni, mikor
+ezermester vagyok, csak beszéld el nekem a te szived szomoruságát!
+
+– Biz én more, nem búsulok egyebért, mint azért, hogy minden istenadta
+éjszaka elvesz egy juhom. Hogy ki viszi el, mi viszi el, azt senkisem
+tudja megmondani, de még magam se, bár már egy álló hét óta nem húnyom
+be a szememet, s nem veszek észre egyebet, csak hogy a kutyák elkezdenek
+csaholni, a juhok pedig ekkor megugranak s már reggelre kelve ismét
+odavan egy jószágom.
+
+– Ha csak az a baj, szólt a more, kisebb gondod is nagyobb ennél, mert
+majd felvigyázok én, majd megcsípem én a tolvajt, csak bizd rám, csak
+egy marok túrót adj.
+
+A számadó-juhász adott a czigánynak egy marok túrót, a more pedig ugy
+estende bevette magát a juhakolba s várta a jó szerencsét.
+
+Csak vár, csak vár, egyszer ugy éjféltájban csaholni kezdnek a kutyák, a
+juhok pedig megugranak. Itt a czigány, bár majd kinézte a szemét, nem
+lát senkit sem, de azért felkiáltott:
+
+– Azt a piros szerencséjét leteszed azt a juhot s jöszte velem birkózni!
+
+Az ördög, mert ki lehetett volna más, letette a juhot s odament a
+czigányhoz.
+
+– Hallod-e te hitvány czigány, birkózni ugyan nem birkózom meg veled, de
+ha megcselekszed azt, a mit én, akkor elhiszem, hogy erős ember vagy.
+
+– Megcselekszem, de még több kunsztot is mutatok, csak hagy halljam,
+hogy mi légyen az?
+
+– Az biz nem egyéb, mint keressünk két egyforma követ, egyet a te
+számodra, egyet pedig az enyémre, s ha te azt a követ ugy össze tudod
+lisztté morzsolni, mint én: akkor elhiszem, hogy erős ember vagy, akkor
+jöszte velem a pokolba, kifizetem duplán az ellopott juhok árát.
+
+Aztán kerestek két egyforma követ, melynek egyikét az ördög a czigánynak
+adta, a másikát pedig magának tartotta meg.
+
+– No more, ide nézz, hogyha akarsz valamit látni, – szólt az ördög s a
+követ ugy összemorzsolta a markában, hogy lisztté vált.
+
+– No more, szólt ismét az ördög, ezt tedd meg.
+
+– Bakatel az egész dolog, mert az még csak kis Miska, de ezt tedd meg
+ördög, hogy necsak lisztté váljék a kő a markodban, hanem vizet sajtolj
+ki belőle! S ezzel a czigány kivette a kebeléből a marok-túrót s addig
+addig szoringatta, mig egy pár csepp savó ki nem csordult belőle.
+
+– No ezt tedd meg, hogyha legény vagy a talpadon! szólt a czigány.
+
+De biz az ördög hasztalan szoringatta a markában a követ, mert biz abból
+csak nem tudott vizet kifacsarni.
+
+– No czigány, szólt az ördög, most már elhiszem, hogy erős ember vagy:
+azért jöszte velem a pokolba, megfizetem a juhok árát.
+
+Aztán mind az ördög, mind a czigány elindultak a pokolba s mikor
+odaértek, a czigányt az ördög keresztülvezette harminczhárom szoba
+során, hogy majd nem tud kivergődni a pokolból; de a czigánynak is volt
+ám esze s mindegyik szoba ajtó sarkánál egy-egy kártyát hullatott el.
+
+A harminczharmadik szobában tövis ágyon, vasszegekkel töltött párnán
+hevert az ördög anyja, ki már olyan vén volt, hogy nem birta felnyitni a
+maga szemét.
+
+– No anyám, szólt az ördög, add ide csak a pénzes-pincze kulcsát, mert
+itt van a más világról egy czigány, ki hétszerte erősebb mint én, ki
+kifogott rajtam; mert mig én csak lisztté tudtam morzsolni a követ,
+addig ő vizet is tudott facsarni belőle.
+
+– Ehj fiam, hozd el csak azt a 12 szál vasrudat, támogasd fel a
+szememet, hogy hagy nézzem én is azt a czigányt.
+
+Az ördög aztán a 12 szál vasrudat elhozta s feltámasztotta azokkal édes
+anyja szemét. Az ördög anyja végig nézi a czigányt tetőtől talpig s
+ekkor azt mondja a fiának:
+
+– Hiszen fiam, ez csak egy hitvány czigány! azért menjetek ki ide meg
+ide az erdőre s ki több fát haza tud hozni a hátán, az legyen a nyertes.
+
+Itt mind az ördög, mind czigány kimegyen az erdőre s mikor odaértek: az
+ördög csak elkezdi a nagy szál fákat tövestül kiszaggatni s hányja
+rakásra, – a czigány pedig kivett a kebeléből egy gombolyag háziczérnát
+s elkezdi vele az egész erdőt össze-vissza kötözgetni. Az ördög csak
+nézi egy darab ideig, csak nézi, hogy mit csinál a czigány, végre nem
+állhatta szó nélkül s kitört belőle az igazság.
+
+– Mit csinálsz te czigány?
+
+– Mit csinálok, mit csinálok?! én csak nem fogok egy pár darabka fával
+haza sétálni, mint te, hanem egyszerre elviszem az egész erdőt!
+
+– Jaj, csak hagyd abba, inkább kifizetem a juhok árát háromszorosan!
+
+Igy megint a czigány lett a nyertes. Aztán hazamentek mind a ketten, de
+biz egyik se vitt haza egy szálka fát sem.
+
+– Anyám! szólt az ördög, add ide a pénzes-pincze kulcsait, mert a
+czigány megint kifogott rajtam; az egész erdőt összekötözte s egyszerre
+mind el akarta hozni.
+
+– Ehj fiam, szólt az ördög anyja, hozd el csak azt a 12 szál vasrudat,
+támogasd fel a szememet, hogy hagy nézzem meg még egyszer azt a
+czigányt.
+
+Az ördög aztán a 12 szál vasrudat elhozta s feltámogatta azokkal édes
+anyja szemét. Az ördög anyja aztán tetőtől talpig végig mérte a czigányt
+s ekkor azt mondja a fiának:
+
+– Hiszen fiam ez csak egy hitvány czigány! azért tegyetek még egy próbát
+s ki jobban tud szaladni, az legyen a nyertes.
+
+Itt mind az ördög, mind a czigány kimegyen a mezőre, hát látja a czigány
+hogy egy südő nyul alatt fekszik ám a bokorban. Rögtön megállitotta az
+ördögöt.
+
+– Hallod-e te gonosz lélek, nekem csak egy kis öcsém van, az is jobban
+tud szaladni mint te, hát én akkor hogyne tudnék; de mikor elkiáltom
+magam, hogy szaladj, már akkor indulj el, mert az ott hagy el, a hol
+előtalált.
+
+Itt a czigány elkiáltja magát, a kis nyúl pedig kiugrik a bokorból s
+szaladásnak eredt, az ördög utána, de biz az nem érte utól, nem hogy
+elhagyta volna.
+
+Az ördög aztán visszament az anyjához s azt mondja annak, szót szólván:
+
+– Anyám! add ide a pénzes-pincze kulcsait, mert a czigány megint
+kifogott rajtam; mert csak egy kis öcscsével futottam versenyt, de még
+azt se értem utól, nem hogy őt.
+
+– Ehj, fiam, szólt az ördög anyja, hozd el csak a 12 szál vasrudat,
+támogasd fel a szememet, hagy nézzem meg még egyszer azt a czigányt.
+
+Az ördög aztán a 12 szál vasrudat elhozta, feltámogatta azokkal édes
+anyja szemét. A vén asszony pedig tetőtől talpig végig mérte a czigányt
+s aztán felkiáltott:
+
+– Ehjnye fiam, hisz ez csak egy hitvány czigány! azért tegyetek még egy
+próbát: menjetek el ide meg ide a kúthoz s a ki több vizet haza tud
+hozni, az legyen a nyertes.
+
+Aztán mind a ketten kimentek a kúthoz s mikor odaértek, az ördög
+telehuzott egy hat akós kádat vizzel, hogy majd azt a hátára veszi s
+hazaviszi, – a czigány pedig elővette két krajczáros bugyliját s
+körül-körül kezdte vele ásni a kútat. Az ördög csak nézi egy darab
+ideig, hogy mit csinál a czigány, végre nem állhatta szó nélkül.
+
+– Mit csinálsz te czigány?
+
+– Mit csinálok, mit csinálok?! hát csak azt csinálom, hogy ki akarom a
+kutat ásni s a mi viz van benne, egyszerre hazaviszem.
+
+– Jaj, csak hadd abba, inkább kifizetem az ellopott juhok árát, csak
+hadd abba, mert megölne a szomjúság, mert a nélkül is meleg van a
+pokolban!
+
+Igy megint a czigány lett a nyertes.
+
+Aztán mindketten hazamentek s otthon csak elkezdi az ördög:
+
+– Anyám! add ide a pénzes-pincze kulcsait, mert a czigány ujra kifogott
+rajtam; mert gondold meg csak, az egész kút vizét egyszerre haza akarta
+hozni.
+
+– Ehj fiam, szólt az ördög anyja, hozd el csak azt a 12 szál vasrudat,
+támogasd fel a szememet, hogy hagy nézzem meg egyszer azt a czigányt.
+
+Az ördög aztán ujra behozta a 12 szál vasrudat s ismét feltámogatta
+azokkal édes anyja két szemét. A vén asszony pedig tetőtől talpig végig
+mérte a czigányt s ekkor felkiáltott.
+
+– Ehjnye fiam, hisz ez csak egy hitvány cigány! Node, mivel három próbát
+már kiállott s mégis ő lett a nyertes: ma már ne erezd útnak, hanem
+fektesd le a szomszéd szobába a vaságyra.
+
+Ugy is lett. – A czigányt megmarasztották még egy éjszakára s
+belefektették a vasnyoszolyába; de ő kigyelme élt a gyanuperrel, mert
+hisz minek lett volna az a nagy szivesség: ezért ott hallgatódzott a
+kulcslyukon.
+
+Csak fülel, csak fülel, egyszer csak elkezdi ám a vén asszony:
+
+– Ehj fiam, hát mire való neked az a 12 mázsás vasbuzogány, hogyha nem
+arra, hogy azt a hitvány czigányt kollintsd vele főbe, he?!
+
+– Igaz biz az édes anyám, hisz ez eszembe se jutott.
+
+A czigány pedig ezt mind jól hallotta. Ennek sem kellett több, egy nagy
+fát fektetett a maga helyére, fejnek pedig vasfazekat boritott le.
+
+Itt bejön az ördög a 12 mázsás vasbuzogánynyal, fölemelé s akkorát ütött
+a vasfazékra, hogy az ugy ellapult mint valami laska mintha az
+istennyila ütött volna bele.
+
+– Hej, pajtás, kiáltott a czigány, ne simogasd a fejemet azzal a 12
+mázsás vasbuzogánynyal!
+
+Az ördög csak ekkor ijedt el, hogy milyen kemény feje van annak az
+átkozott czigánynak rögtön elvetette a vasbuzogányt s a czigánynyal
+együtt lementek a pinczébe s kimért annak egy zsák aranyat, már mint az
+ellopott juhok árát. A czigány megse birta mozditani azt a zsák pénzt,
+azért ujra a politikához fogott ilyeténképen:
+
+– Hallod-e ördög pajtás, ugy-e én nem hoztam ide a juhokat, azért az
+árát itt föl se veszem, hanem fizesd ki a más világon, hozd el a
+válladon ezt a zsákpénzt; különben…
+
+– De, hogy menjek én a te családod közé, hogyha oly erősek vagytok, hisz
+mindjárt agyonvertek!
+
+– Azt a piros szerencséjét, attól ne tarts, hisz itt vagyok én, mert még
+mikor azt mondják: „Szosz kere dáde“ még ekkor ne félj, de ha ezt
+mondják „Dikhecz“ már akkor szaladj, mert jót nem állok érte, hogy a
+kisebbiket nem huzod.
+
+Az ördög aztán a hátára vette a zsákpénzt, csakhamar elértek a más
+világra, a czigány putrija elé. Itt a sok purdé, apraja-nagyja ki szalad
+a dáde elébe s kérdik:
+
+– Szoszkere dáde?
+
+– Dikhecz, mi van a zsákban?
+
+De mikor az ördög meghallotta ezt a szót „dikhecz“ levetette a zsákpénzt
+s ugy elszaladt, mintha soha ott nem lett volna.
+
+A czigány aztán kifizette a juhásznak a juhok árát s a megmaradt pénzen
+barátságosan megosztozkodtak; feleközepe lett a czigányé, feleközepe
+pedig a juhászé.
+
+
+
+
+A CSODA-FALEVELEK.
+
+Hol volt, hol nem volt, volt egyszer a világon egy fiatal kalmár s ennek
+egy gyöngyadta felesége. Hogyim az egy pár cseléd szép volt, fiatal
+volt, halálba szerették egymást, ugyannyira, hogy fogadást tettek,
+hogyha valamelyik közülök elébb megtalálna halni, mint a másik: a kalmár
+nem házasodik még többé, az asszony pedig nem cseréli fel más-névvel az
+ura nevét.
+
+No jól van, mi történik a dologból, mi nem, egyszer a szép asszony
+megbetegszik, meghal s el is tették öröknyugalomra a kriptába; de az ura
+annyira szerette a feleségét, hogy egész tengernyi éjszakákon keresztül
+a koporsó mellett virradt meg. Egyszer a mint ott siratgatja a
+feleségét, hát látja, hogy egy nagy kigyó kibujik egy lyukból s
+egyenesen a felesége koporsójának tart.
+
+– Ehjnye te csunya féreg, szólt a kalmár, csak nem mászod meg a
+feleségem koporsóját a szemem láttára, hiszem azt azt egyet! s ezzel
+kihúzta az oldalán fityegő szablyáját s a nagy kigyó fejét leszelte. A
+nagy kigyó teste ott hentergett a földön, de a feje fölkerekedik,
+térűl-fordul, be a lyukba, majd visszajövén, három csoda-falevéllel,
+elég az hozzá, a feje odaragadt a testéhez s aztán elment a maga utjára,
+a három csoda-falevelet pedig ott hagyta.
+
+A kalmárfi, hogy, hogy nem, a három falevelet fölvette s mintha az isten
+sugta volna, felnyitotta az üveg koporsót s egyet a felesége szivére
+tett, kettőt pedig a két mellére s ime! a halott megmozdult, majd
+lélekzetet vett, majd ismét megrázkódván, felnyitotta a szemét, felült s
+kilépett az üvegkoporsóból.
+
+Ki volt most boldogabb mint az egy pár cseléd, mikor ujra egymásé
+lehettek s ujra szerethették egymást, mint a páros galamb.
+
+De itt a kalmárnak hosszu útra kelletvén mennie portékákért, kedves
+feleségétől nagy könyhullatások között elbúcsuzott, s elment. De mig
+odajárt, a fiatal menyecske egy generálissal összeszürte a levet s
+elszökött vele idegen országba.
+
+Mikor a kalmár nagy fáradtan hazavetődött a hosszú útról, csak ekkor
+vette észre, hogy oda a szép asszony, nincs szép asszony. Volt, nincs,
+elszökött a generálissal. Szörnyű nagy búsultában mindenét pénzzé tette
+s elindult országvilágszerte bujdokolni.
+
+Csak mén, csak mendegél hétedhét ország ellen, még az operencziás
+tengeren is túl, egyszer egy gyászszal bevont városba érkezett; az egész
+város fekete posztóval volt bevonva s az emberek olyan szomoruan
+jártak-keltek az utczán, mintha mindegyiknek halottja lett volna, kit
+reggel, délben és estve mindig sirathatott.
+
+Halott volt az igaz, az egész város halottja; mert a királynak egyetlen
+egy 18 éves leánya feküdt a teritőn. Ezért volt az egész város
+feketével, gyászszal bevonva.
+
+Itt a kalmár, mit mit nem cselekedett, kapja a lelkét, felöltözött
+orvosi ruhába, beállitott a király színe elébe, ki még most is feketébe
+öltözve egyetlenegy kedves leánya kimultát siratta.
+
+– Adjonisten jó napot fölségednek! köszönt neki az orvos-ruhában
+felöltözött kalmár.
+
+– Fogadj isten orvos! hát mi járatban vagy?
+
+– Mi tűrés tagadás, fölséges uram, én biz nem egyébért fordultam
+fölségedhez, mint annak a megtudása végett, hogy mit adna fölséged annak
+az embernek, a ki egyetlenegy legkedvesebb leányát ismét életre tudná
+hozni?
+
+– Oh jó ember, hát mit adnék egyebet, mint a felekirályságomat a
+leányommal együtt!
+
+– No, ha fölséged nekem is megadja azt a mit igért, nekem is ideadja a
+felekirályságot és vele együtt a királykisasszony kezét: itt van parolás
+tenyerem, hogy én leszek az az ember, a ki egyetlenegy kedves leánya
+drága világát ismét visszaadja, s nem kérek egyebet, mint azt, hogy vagy
+három óráig egyes egyedül lehessék abban a szobában, a melyikben
+kiterítve fekszik a királykisasszony.
+
+A király mindenbe beleegyezett, csakhogy aztán fel legyen ám támasztva
+egyetlenegy legkedvesebb leánya. Az orvosruhában felöltözött kalmár
+pedig nem tett egyebet, mint bemenvén a halottas szobába, ajtót, ablakot
+bezárt, becsinált, hogy azon egy teremtett lélek se lásson be, majd
+felhajtotta a halott-takarót s a királykisasszony szűz testére felrakta
+a csodafaleveleket. Egyet a szivére tett, kettőt pedig a két cziczi
+dombja alá s ime! a halott megmozdult, lélekzetet vett, majd
+megrázkódván, felült s leszállt a deszkáról.
+
+Ha szép volt a kalmár elébbi felesége, de a királykisasszony hétszerte
+szebb s hogy meglátták egymást, azt mondták egymásnak: „Én a tiéd, te az
+enyém, ásó kapa se választ el egymástól.“ A király pedig rájuk adta az
+áldást és a pap összeadta az egy pár cselédet.
+
+Igy a nagy szomorúságból nagy vigasság lett; a halottas tor helyett
+lakodalmat laktak s térdig jártak abba a jóféle sárga tyúkhús levesben,
+s még az árva gyermeknek is akkora kalács volt a kezében, hogy majd
+letörte a derekát.
+
+Mikor a mézes-mákos hetek elmultak, az ifjú király, már mint a mi
+kalmárunk és a felesége, útrakeltek, hogy össze-vissza járják az
+országot s a hol lehet, gyámolitsák az ügyefogyottakat és segítsék a
+szegényt. A mint igy utazgattak, egyszer abba a városba találtak
+vetődni, hol a generális és a kalmár elébbi felesége lakott.
+
+De az ifjú király és a felesége, hogy föl ne ösmerjék addig, mig ők nem
+akarják, paraszti ruhában öltöztek fel s mint ilyenek egy csárdába
+vetődtek be. A csárdában ott ivott három vén huszár; mulattak kedvükre s
+ugyancsak benéztek a kancsó fenekére, mert már egy kicsit kótyagosak is
+valának.
+
+A király meg a felesége ugyanazon asztalhoz ültek, hol a három vén
+huszár pityizálgatott. A huszárok emberség-tudók valának s egy közülök
+mindjárt megkinálta a királyt a telt palaczkkal, mondván;
+
+– Igyál földi, te érted is meghalt a Jézus!
+
+A király elvette a palaczkot s jót huzott belőle, majd ő is parancsolt
+egy itcze bort s visszakinálta a huszárt, mondván:
+
+– Igyék vitéz uram, mert kendért is leesett a varju a fáról!
+
+A huszár elvette a telt palaczkot s jót huzott belőle, majd vissza
+akarta tenni a király elébe, de az intett neki, hogy a többieket is
+kinálja meg.
+
+Addig addig ittak a huszárok, hogy a pénzük sehogy sem futotta ki a bor
+árát, a korcsmáros pedig az apja fiának se adott rovásra.
+
+Mit volt mit tenni az egyik huszárnak, ki legtöbbel tartozott, haza is
+kellett volna már menni, mert régen elfújták már a takarodót, itt is
+szeretett volna maradni, mert nagyon mulatnékja volt, a korcsmáros
+pedig, mint mondám, nem adott hitelbe, kapja a lelkét, leoldozta az
+oldalról a kardját, odadobta a csaplárosnak, hogy hozzon bort.
+
+A király mindezt jól látta, de nem szólt egyebet, csak azt kérdezte a
+vén huszártól:
+
+– Hej, vitéz uram, mit csinál kend holnap kard nélkül, mikor ki kell
+rukkolni, mert itt lesz a király?
+
+– Mi csinálok, mi csinálok, az az én gondom; mert voltam én már nagyobb
+bajban is, mégis kivágtam magamat a ki áldója van, hisz azért teremtett
+az isten huszárnak! aztán legfeljebb is, ha észreveszik is, az lesz a
+dolog vége, hogy huszonötöt rám hegedülnek, aztán punktum!
+
+No jól van, ez abba maradt. – Reggelre kelve a király és a felesége
+tisztelgésére az egész huszárezred kirukkolt; ott volt a generális is,
+meg aztán a felesége is, már mint a király első oldalbordája, meg aztán
+az a vén huszár is a ki kardját beitta, s ki az aczél kard helyett, még
+azon éjszaka fakardot faragott magának s azzal rukkolt ki.
+
+A király mindjárt észrevette, hogy melyik huszár volt az, a ki a kardját
+beitta. Odamegyen hozzá s keményen végig nézte, majd parancsolta neki,
+hogy álljon ki a glédából: a huszár kiállott. Most a király azt
+parancsolta, hogy szúrja keresztül a lovát s ekkor a huszár nagy
+keservesen föltekintett az égre s felkiáltott:
+
+– Istenem, tégy csodát, változtasd a kardomat fává, hogy ne szúrhassam
+keresztül ezt az áldott jó pára jószágot!
+
+A király elnevette magát a huszárfogáson, és igen megtetszett neki a vén
+vitéz.
+
+Aztán a huszár a kardjára tekintett, mondván:
+
+– Köszönöm istenem, hogy meghallgattad a kérésemet, hogy fává
+változtattad a kardomat!
+
+A király aztán a vén huszárt azonnal megtette generálisává, a volt
+generális- és az első feleségével pedig törvényt láttatott s a regement
+hohérjával mind a kettőt kiseprőztette az országból.
+
+Eddig volt, mese volt, talán igaz se volt, a kinek esze van ezt se hiszi
+talán.
+
+
+
+
+A MOSTOHA ÉS AZ ÉDES GYERMEK.
+
+Volt egyszer a világon egy szegény asszony s ennek két fia, kik közül az
+egyik édes gyermeke volt, a másik pedig mostoha.
+
+A szegény mostoha gyermeknek igazán mostoha volt a dolga; mert mig az
+édest réztepsiben sült pogácsával dugdosta az anyja, addig az a másik
+kenyérben sem evett eleget; mert mig az édesre egy héten háromszor is
+adtak tisztát, addig a mostoha három hétben sem kapott egyszer; mert mig
+az édes uj ruhában járt, uj szüre, uj czizmája, uj kalapja és
+nyakravalója volt, addig az árva csak viseltet hordott, fótos szür,
+fótos csizma, lyukas kalap s rongyos nyakravaló volt rajta, s mikor már
+annyira nőtt, hogy megbirta a maga kenyerét keresni, azt mondták neki,
+hogy menjen istenhirével szolgálatot keresni. A mostohája sütött az útra
+neki hamuban sült pogácsát.
+
+El is ment az szívörömest, csakhogy egyszer a mostohájától
+megszabadulhatott.
+
+A mint mén, mendegél, egyszer egy nagy terepély cserfa alá érkezett s
+hogyim fáradt is volt, éhes is volt: leült a nagy terepély cserfa alá,
+elővette a tarisznyáját, kibontotta s kivette belőle a hamuban sült
+vakarót; de a mint ketté akarja törni, honnan honnan nem, egy kis róka
+áll előtte, s enni kért, mondván:
+
+– Hallod-e te jó mostoha fiú, hogyha szépen megkérnélek, nem adnál nekem
+abból a hamúban sült vakaróból?
+
+– Adok biz én, mert jut is, marad is s ezzel a mostoha fiú kétfelé törte
+a vakarót s feleközepét a kis rokának adta.
+
+A kis róka elvette a hamuban sült vakarót s mikor megette, azt mondja a
+mostoha fiúnak:
+
+– No mostoha fiú, jótét helyébe jót várj: azért itt van, tedd el ezt a
+három szál szőrömet, majd hasznát veszed még ügyes-bajos dolgaidban,
+csak égesd meg, vesd a tüzbe s én tüstént segitségedre leszek.
+
+No jól van, a mostoha fiú elvette a három szál róka-szört, eltette s a
+kis rókától elbúcsuzván, útnak eredt.
+
+Mén mendegél aztán hetedhét ország ellen, még az operencziás tengeren is
+túl, egyszer egy királyi rezidenczia elé ért. Bemegyen a rezidencziába,
+hát a király ép szemközt jött rá. Köszön neki –
+
+– Adjon isten jó napot fölségednek!
+
+– Fogadj isten mostoha fiú! hát mi járatban vagy?
+
+– Szolgálatot keresek.
+
+– Ép jókor jöttél; aratóra van szükségem, ha kedved tartja megfogadlak.
+Itt meg itt van háromszázhatvanhat zsákos földem tisztabúzával bevetve,
+ha ezt egy 24 óra elforgása alatt le nem aratod, kévébe nem kötöd,
+csomóba nem rakod, haza nem hozod s ki nem csépeled: leüttetem a
+fejedet, de ha azokat megcselekszed; három tarisznya pénzt mérek ki a
+számodra. Az egyikben lesz aranypénz, a másikban ezüstpénz és a
+harmadikban rézpénz.
+
+Itt a mostoha fiúnak csak akkor esett le az álla, mikor a király iménti
+beszédét meghallotta, de mit volt neki mit tenni, nem egyebet, mint azt,
+hogy nagy szomorúan kibandúkolt a háromszázhatvanhat zsákos föld szélére
+s hozzáfogott a munkához. De hiába serénykedett álló nap, mert biz ő
+kigyelme bár ugy dolgozott mint a kutya, hogy szinte a hátán csorgott a
+viz, nem aratott le nagyobb darabot, mint ez a ház földje, la, de még
+hozzá sötét estve is dolgozott. Hogy aztán nagy fáradtan kidölt a
+munkából, hogyim látta, hogyha szakadtáig dolgozik is, mégse arathatja
+le egy huszonnégy óra elforgása alatt azt a tengernyi életet, nemhogy
+még kévébe is kötözze, csomóba is rakja, haza is vigye s még ráadásul ki
+is csépelje, fel is szelelje, mondom, hogy ezeket mind fontolóra vette,
+sirva fakadt.
+
+Csak sirdogál, csak sirdogál, egyszer a mint ki akarja venni a kendőjét,
+hogy majd megtörli a szemét, kezébe akad a három szál rókaszőr. A
+mostoha fiúnak sem kell több, izibe tüzet rakott s belevetette a három
+szál rókaszőrt. Alig égtek ezek el, íme, előtte terem a kis róka,
+kérdvén:
+
+– Mit sirsz, mit rísz olyan keservesen mostoha fiú?
+
+– Hogyne sirnék, hogyne rínék, mikor a király azt parancsolta, hogyha
+egy huszonnégy óra elforgása alatt, ezt a háromszáz hatvanhat zsákos
+földet le nem aratom, kévébe nem kötöm, csomóba nem rakom, haza nem
+hordom, ki nem csépelem s fel nem szelelem: igy meg úgy bánik velem; –
+ha pedig én mindezeket meg tudnám cselekedni: három tarisznya pénz lenne
+a jutalma. Az egyikben lenne aranypénz, a másikban ezüstpénz és a
+harmadikban rézpénz… Ezért fől az én fejem, ezért omlik az én két szemem
+könye!
+
+– Ha csak ez a bajod, kisebb gondod is nagyobb legyen ennél; csak te
+feküdjél szép csendesen s aludjál reggelig bátran, a többit pedig majd
+elvégzem én, csak bizd reám.
+
+Ugy is lett. – A mostoha fiú lefeküdt szép csendesen s el is aludt, a
+kis róka pedig elővett három kis sípot, megfújta mind a hármat s ime, az
+első hangjára a kerek föld minden egere, a másodikra a kerek föld minden
+hörcsöge, a harmadikra pedig a kerek föld minden galambja előtte
+termettek, melyeknek aztán kiadta a parancsolatot, hogy a búzát
+learassák, kévébe kötözzék, csomóba rakják, haza is hordják a király
+pajtájába, s otthon még ki is csépeljék, fel is szeleljék.
+
+Ezeknek se kellett kétszer parancsolni, mert az egerek ízibe hozzá
+láttak az aratáshoz, a hörcsögök kötözték és hazahordták, a galambok
+pedig szemenkint kiszedték a szép tiszta buzát; ugyannyira, hogy
+reggelre kelve mind a háromszázhatvanhat zsákos föld termése ott állt
+garmadában, hogy szinte gyönyörűség volt ránézni arra a drágalátos
+szemenszedett tisztabuzára!
+
+A király aztán ezt látva rögtön kimérte a három tarisznya pénzt a
+mostoha fiúnak, ki aztán hazafelé forditotta a szekere rúdját s mikor
+hazaért, a mostohája szinte elijedt ennyi temérdek pénz láttára,
+kérdvén:
+
+– Hát édes fiam, hol tettél szert ennyi tengernyi pénzre?
+
+– Hol tettem szert? hát itt meg itt lakozik egy király, s minthogy annak
+háromszázhatvanhat zsákos földjén levő termését egy huszonnégy óra
+elforgása alatt learattam, csomóba kötöztem, hazahordtam, kicsépeltem,
+kiszeleltem: hát az adta.
+
+Itt lelkem teremtette mi történik a dologból, mi nem, nem egyéb a nagy
+semminél, de pengyom tóditsuk is, mert biz majd elfogy ez!… Már akár
+fogy el akár nem, elég az hozzá, hogy a szegény fiú mostohája tulajdon
+édes gyermekét is elküldte szolgálatot keresni. De már ennek nem hamuban
+sült pogácsát sütött az útra, hanem tejbe-vajba sült szép fehér vakarót,
+melyet egy tarisznyába kötve nyakába akasztván, nagy szerencsekivánatok
+közt útnak eresztette.
+
+Megyen mendegél az édes fiú hetedhét ország ellen, még az operencziás
+tengeren is túl, ő is elérkezett a nagy terepély cserfa alá s hogyim
+fáradt is volt, éhes is volt, leült az alá, elővette a tarisznyát,
+kibontotta s kivette belőle a kakastejjel tejbe-vajba sült szép fehér
+vakarót; de a mint ketté akarja törni, honnan-honnan nem, a kis róka
+előtte terem s enni kér, mondván:
+
+– Hallod-e te édes fiú, hogyha szépen megkérnélek: nem adnál nekem abból
+a tejbe-vajba sült fehér vakaróból!
+
+– Bizony nem adok én, majd bizony hogy is ne, kaparj kurta, neked is
+lesz!
+
+A kis róka megszégyenülve tovább sompolygott, – az édes fiú pedig hogyim
+testét-lelkét megnyugasztotta, tovább ment.
+
+Ő is elért ahhoz a bizonyos királyhoz. – Köszön neki:
+
+– Adjon isten jó napot fölségednek!
+
+– Fogadj isten édes fiú! hát mi járatban vagy?
+
+– Szolgálatot keresek.
+
+– Ép jókor jöttél; aratóra van szükségem, ha kedved tartja megfogadlak.
+Itt meg itt van háromszázhatvanhat zsákos földem zabbal bevetve, ha te
+ezt egy 24 óra elforgása alatt le nem aratod, kévébe nem kötöd, csomóba
+nem rakod, haza nem hozod s ki nem csépeled: annyi botot üttetek rád, a
+hány nap van egy esztendőben; – ha pedig mindezt megcselekszed, három
+tarisznya pénzt mérek ki a számodra. Az egyikben lesz aranypénz, a
+másikban ezüstpénz és a harmadikban rézpénz.
+
+No jól van, itt az édes fiú nagy fittyre kimegyen a földre s hozzá
+látott a munkához; de biz ő kigyelme, ha nem mondom is elhihetik, a
+háromszázhatvanhat zsákos föld termését nem aratta le: ezért a királytól
+kikapta a maga jutalmát – háromszázhatvanhat botot, melyeket alig birt
+hazaczipelni, mert csakugy lézengett aztán mint a maszlagos hal, mint az
+agyonvert. S mikor valahogy nagy nehezen hazavánczorgott, jó édes anyja
+imhogy szörnyet nem halt drágalátos mákvirág fia esetén.
+
+Itt a mostoha fiúból gazdag ember lett, az édes fiú pedig szegény ember,
+kik még most is élnek, ha meg nem haltak.
+
+
+
+
+A SZÁZ PÁR KÖRTVE ÉS ALMA.
+
+Volt egyszer a világon egy fuvaros, ki itt meg itt, ezen meg ezen az
+uton haladva ugy elakadt, hogy se előre se hátra, se jobbra, se balra.
+Most már mitevő legyen, hova tudjon a lelke lenni, mikor sehonnan se
+mutatkozik segitség; embert még aranyért sem lehetett volna látni.
+
+A mint ott legjavában évődik s veszti a lelkét, egyszer, honnan, honnan
+nem, egy szőrös ördög termett előtte, ki senki más nem volt mint maga
+Plutó ő felsége.
+
+– Hallod-e te szegény ember, szólt az ördög, akkor kísegitlek a
+hinárból, hogyha megigéred, hogy nekem adod a házadból azt a
+legkedvesebb jószágodat, miről mitse tudsz, hogy van-e a világon, vagy
+nincsen.
+
+– Jól van, legyen a te szived szándéka szerént, neked adom a házamból
+azt a legkedvesebb jószágomat a miről én még mitse tudok.
+
+A fuvaros aztán elszámlálta az ördögnek, hogy mije van, a riska tehéntől
+és a két pókos lótól kezdve a legutolsó kerékszegig; de az ördög csak a
+fejét rázta, hogy ez sem az, az sem az.
+
+– Nekem tudtommal egyebem nincsen, azért a mi ezeken kivül találtatik a
+házamnál, neked adom.
+
+– Add ki hát irásban, kösd le a lelkedet, ird alá nevedet s kezed
+keresztvonásával erősitsd meg, hogy nekem adod azt a legkedvesebb
+jószágodat, miről mitse tudsz.
+
+A szegény fuvaros aztán az ördög által elkészitett kontraktust aláirta,
+keze keresztvonásával megerősitette, hogy annak odaadja azt a
+legkedvesebb jószágát, miről ő mitse tud.
+
+Az ördög aztán zsebre tette az irást, megfogta a kocsi rúdját s
+félkézzel ugy kirántotta, mintha soha el nem lett volna akadva abban a
+feneketlen kátyuban.
+
+– No szegény ember, most már megmondom, hogy mi az a legkedvesebb
+jószágod, miről mitse tudsz: azalatt az idő alatt, mig te odajártál, a
+felséged egy kis fiút szült, s ez az a legkedvesebb jószágod, kiről
+mitse tudtál. Most elmehetsz haza békével, de 18 esztendő mulva elmegyek
+a fiúért s elviszem magammal.
+
+S ezzel az ördög megfordult az egyik sarkán s ugy eltünt, mintha soha
+ott nem lett volna, – a szegény ember pedig nagy szomoruan hazafelé
+bandúkolt, ki, hogy az ördögöt mégis valahogy kijátszsza, kitanittatta a
+fiát s papnak szánta.
+
+De mikor a fiú már a 17 esztendőt is meghaladta s a 18-ikba fordult: a
+szegény ember meg a felesége mindig sirással fogadták, hogy ha megjött
+az iskolából. A fiú csak elnézte egy darab ideig, de már nem állhatta
+szó nélkül, s kérdést intézett az apjához és az anyjához.
+
+– Ugyan, tubus szüléim, nem felelnének egy kérdésemre?
+
+– S mi lenne az kedves fiam? kérdé egyszerre az apja is, anyja is.
+
+– Az biz nem egyéb, csak az, hogy mi dolog az, hogy én valahányszor
+megjövök az iskolából, mindég sirva-ríva találom kigyelmeteket?
+
+– Hahó kedves fiam, szólt az apjuk, mi türés-tagadás, már csak
+megmondjuk az igazat, hogy mért omlik a mi szemünk könye, valahányszor
+kijösz az iskolából: az biz nem egyébért folyik, mint, egyszer ebben meg
+ebben az erdőben, ezen meg ezen az úton jőve elakadtam, még pedig olyan
+helyen, hogy máskor ott koczogva is eljöttek a lovaim, akkor pedig megse
+mozdultak. Hiába vettem ki a lőcsöt, hiába ütöttem-vertem a szegény pára
+jószágokat, hiába vesztettem velük a lelkemet, mert biz azok, ha
+mindjárt tüzes taplót kötöttem volna is a fülükbe, nem mozdultak, –
+segitség pedig sehonnan sem érkezett. A mint ott legjavában küzködöm,
+egy emberforma vetődik elém, ki azt találja nekem mondani: „Hallod-e te
+szegény ember, akkor kisegitlek a hinárból, hogy ha megigéred, hogy
+nekem adod a házadból azt a legkedvesebb jószágodat, miről mitse tudsz,
+hogy van-e a világon vagy nincs.“ – Én jó bolond létemre semmi roszat
+nem gyanitva, szavamat adtam s még rádásul irásban lekötöttem a
+lelkemet. Az a legkedvesebb jószágom pedig kiről mitse tudtam, senki más
+nem volt, mint te. S mikor az az átkozott csalfa emberforma, ki senki
+más nem volt, mint maga az ördögök királya, zsebre tette az irást, felém
+fordult, azt mondta nekem, hisz ugy az eszemben van, mintha csak tegnap
+történt volna: „Most elmehetsz haza békével, de 18 esztendő mulva
+elmegyek a fiúért s elviszem magammal.“ És az az óra kedves fiam,
+melyben elszakasztanak a szivünktől, mindennap közelebb-közelebb jön;
+mert mára 18-ik esztendőbe fordultál. Ezért omlik a mi két szemünk
+könye, ezért siratunk téged éjjel-nappal kedves fiam, hangos zokogással.
+
+– Ha csak ez a bajuk tubus szüléim, kisebb gondjuk is nagyobb legyen
+ennél, mert majd elmegyek én a pokolba, majd fölkeresem ott Plútó ő
+felségét, majd elvégzem én vele a dolgot s hacsak lehet, elhozom a
+kontraktust, hisz hát kárjába tanultam volna ki annyi iskolát?
+
+Aztán a szegény ember fia magára öltötte a papi ruhát, hona alá csapta a
+szent könyvet, kezébe vette a füstölőt és a szentelt viztartót, s
+elindult a pokol felé.
+
+Ment mendegélt aztán hetedhét ország ellen, még az operencziás tengeren
+is túl, egyszer a mint egy nagy vadon erdőben levő magas hegyen
+keresztűlment volna, egy hires zsivány útját állta; de hogyim látta az
+az istentől elrugaszkodott, hogy kivel van dolga, félreállt az útból.
+
+– Hová-hová lelki atya? kérdi a zsivány.
+
+– Elmegyek a pokolba a kontraktusomért, felelt neki a kis-pap.
+
+– No ha már odamégysz, nézd meg az én helyemet is, hogy hol fekszem én
+holtom után? s ha erre találsz visszajőni, megvárlak itt ezen a helyen.
+
+No jól van, ez abba maradt. A szegény ember fia aztán tovább folytatta a
+maga útját; annyira-annyira, hogy egyszer mégis elért a pokol kapujáig.
+Bemegyen rajta s ekkor meggyujtotta a füstölőt, az ördögök pedig, a
+kiket elő-utó talált, mintha az istennyila kergette volna őket, futottak
+a tömjén szagától, mert az olyan volt nekik, mintha büdöskővel füstöltek
+volna az orruk alá.
+
+A kis-pap egyre tovább haladt, az ördögök pedig egyre tovább futottak a
+tömjénszag elől, orrukat, szájukat bedugván, egy se mert szemközt állni
+vele; mert az volt a boldog, a ki legelől futhatott.
+
+A szegény ember fia minden háboritás nélkül egész Plutó ő felsége
+királyi rezidencziájáig eljutott s hogy ideért, rányitja ő felségére az
+ajtót s minden szó nélkül elkezdi füstölni az ördögöket.
+
+– Ki vagy, mi vagy, mit akarsz, mit kivánsz?? kiáltott rá a pokol
+királya.
+
+De a kis-pap mindezekre semmitse válaszolt, hanem egyre füstölt a
+tömjénnel.
+
+– Jaj, csak azzal a kénkőfüsttel hagyj fel, mert mindjárt szörnyet
+halunk! mit akarsz, mit kivánsz?
+
+De a kis-pap még ekkor se felelt az ördögök királya kérdésére, hanem
+elővette a szentelt vizet s el kezdte vele locsolni az ördögöket, kik
+hogyim nem volt menekülés, az orditás és bőgéshez fogtak, mert az olyan
+volt nekik, mintha kővel hajigálták volna őket.
+
+– Mit akarsz, mit kivánsz, mindent megadunk, csak azzal a kőhajigálással
+hagyj fel! kiáltott a király.
+
+– Akkor felhagyok, hogyha idadod a kontraktus-levelemet, még aztán
+megmutatod ennek meg ennek a hires zsiványnak a helyét a hol ő majdan
+fekszik.
+
+Plutónak az anyja ott feküdt a kuczkóban vasszegeken s ez kikiáltott a
+fiának.
+
+– Vesd oda annak a kutyának azt a levelet s mutasd meg annak a hires
+zsiványnak leendő fekvő-helyét; mert mindjárt agyonver azzal a kövekkel!
+
+A pokol királya aztán odadta a szegény ember fiának a kontraktust s
+megmutatta a hires zsivány fekvő helyét.
+
+– Nézd, szólt Plutó, itt fog ezen az éles beretva-ágyon feküdni, alatta
+és felette pedig lobogós-lángos tüz ég egész ezer esztendeig.
+
+A szegény ember fia aztán zsebre tevén a kontraktust, kijött a pokolból
+s hazafelé forditotta a szekere rúdját. A hires zsivány pedig azon a
+bizonyos helyen megvárta a kis-pap érkeztét s azt kérdi tőle:
+
+– No megnézted-e azt a helyet, a hol én holtom után fekszem?
+
+– Meg, válaszolt a pap.
+
+– S mivel lesz az ágyam feneke kirakva?
+
+– Éles borotvával.
+
+– Mi lesz a fejem alatt a vánkus?
+
+– Égő zsarátnok.
+
+– Mi lesz a takaróm?
+
+– Lobogós láng.
+
+– S mennyi ideig kell ott nekem senyvedni?
+
+– Ezer esztendeig.
+
+– Hát nincs szabadulás a számomra?
+
+– Van; hogyha azt megcselekszed, a mit mondok: kit ütöttél legelőször
+agyon?
+
+– Az apámat.
+
+– S másodszor?
+
+– Az anyámat.
+
+– Megvan-e az a botod, a melylyel az apádat agyonütötted s mi fa az?
+
+– Megvan, itt van a kezemben. Mi fa, mi fa? ez biz nem egyéb, mint tőről
+vágott almafa.
+
+– Hát az a botod megvan-e, a melyikkel az anyádat agyonütötted s hát az
+mi fa?
+
+– Az otthon van s ha jól emlékszem, tőről vágott körtvefa.
+
+– Hát látod-e azt a nagy hegyet, mely itt előttünk az eget támasztja?
+
+– Látom.
+
+– No, ha látod, eredj föl annak a tetejébe, s ültesd el ott mind az
+almafa- mind a körtvefa-botot tővel lefelé s térden csúszva ebből a
+forrásvizből mindaddig hord a szádban azoknak a tövére a vizet s
+mindaddig öntözgesd, mig mind az almafa, mind a körtvefa ki nem hajt,
+virágot nem hoz s gyümölcsöt nem terem. Ha pedig egyszer kizöldül,
+kivirit, gyümölcsöt hoz a két gyilkos szárazfa: éjjel-nappal sose hunyd
+be a szemedet, mert ha a gyümölcséből, nem többet csak egyet is
+ellopnak, minden munkád, minden fáradtságod dugába dőlne s ujra megint
+elszáradna a fa, lehullna róla a levél és gyümölcs. S mindaddig ki nem
+viritanának, mig azt a munkát, melyet elvégeztél, előlről nem kezdenéd;
+még ismét térden csuszva abból a bizonyos forrásból a szádba vitt vizzel
+mindaddig nem öntözöd, mig mind a kettő ujra ki nem hajtana, virágot nem
+hozna s gyümölcsöt nem teremne.
+
+S ezzel a kis-pap ott hagyta a zsiványt, ez pedig tüstént abban a
+szempillantásban fölment arra az irdatlan magas hegyre s a leghegyében
+mind a körtvefa-, mind az almafa-botot elültette egymás mellé, aztán két
+térdére esett s ezen csúszva elmászott ahhoz a bizonyos forrásvizhez
+melyet a kis-pap mondott neki. Mikor odaért telemeritette a száját s
+térden állva, térden csúszva felmászott ismét arra az irgalmatlan magas
+hegyre s megöntözte mind a körtvefa-, mind az almafabot tövét; – aztán
+ujra térdre esett, ujra elcsuszott a forrásvizig s telemeritvén a
+száját, ismét azon az úton és módon felmászott a hegy tetejére s
+megöntözte a szájában hozott vizzel mind a körtvefa-, mind az almafa-bot
+tövét. Ez igy ment hét álló esztendeig, egyik nap csakugy mint a másik
+nap. Hét esztendő elmultával aztán mind a körtvefa-, mind az almafa-bot
+kihajtott, kivirágzott vörös levéllel, fekete virággal s piros
+gyümölcscsel.
+
+Mikor a két gyilkosfa meghozta a maga gyümölcsét, a zsivány nem tett
+egyebet, mint éjjel-nappal ott ülvén a két fa tövében, soha be nem
+hunyta a szemét, hanem szünetlenül csak a gyümölcsfákat őrizte.
+
+De itt lelkem teremtette mi történik a dologból, mi nem, egyszer,
+hogy-hogy nem, a zsivány eltalált aludni; egy fekete varju pedig a
+szomszéd fáról csak ezt várta. S hogyim látta, hogy a hires zsivány se
+holt, se eleven: rárepült az almafára s egy szép piros almát
+leszakasztott róla; – erről aztán a körtvefára szállt s arról is szintén
+leszakasztott egy körtvét s aztán mind a két gyümölcscsel elrepült.
+
+Itt lelkem teremtette mind az almafáról, mind a körtvefáról tüstént
+abban a szempillantásban minden levél s minden gyümölcs lehullván,
+elszáradtak, a töveikből pedig hangos sirás-rívás és jajveszéklés
+hallatszott.
+
+A híres zsivány csak a nagy sirásra-rívásra ébredt föl s tüstént
+megösmerte, hogy az, a ki az almafa tövéből jajveszékel, senki más, mint
+tulajdon nemző apja, az pedig a ki körtvefa tövében sir-rí, senki más,
+mint tulajdon szülő anyja s ekkor mind a sirás-rívás, mind a
+jajveszeklés olybá tetszett neki, mintha a szivében egy nagy kést
+ütöttek volna.
+
+– Ne sirj anyám, ne jajveszékelj apám, szólt a zsivány, igaz hogy
+megloptak, de majd máskor jobban vigyázok; könyeimmel öntözlek,
+szájamból itatlak, de mégis muszáj ujra kihajtanotok.
+
+S csakis igy nem hallatszott többé a nagy sírás-rívás és a keserves
+jajszó, csakis igy hallgatott el mind a körtvefa, mind az almafa.
+
+A hires zsivány aztán a két térdére esett s ezen csúszva ujra elmászott
+ahhoz a bizonyos forráshoz, majd tele meritvén a száját a vizből, azon
+az úton és módon visszament a magas hegyre s megöntözte mind az almafát,
+mind a körtvefát. Ez igy ment hét álló esztendeig, egyik nap ugy mint a
+másik nap. Hét esztendő elmultával aztán, mind a körtvefa, mind az
+almafa kihajtott, kivirágzott gyümölcsöt hozott, csakhogy a levele:
+vörös volt, a virága fekete: s a gyümölcse: vérpiros.
+
+Mikor a gyümölcsfák megtermették a maguk gyümölcsét: a hires zsivány nem
+tett egyebet, mint odaült a két fa tövébe s éjjel-nappal őrizte.
+
+Itt lelkem teremtette egyszer egy hatlovas üveges-aranyos hintó
+vágtatott el a két gyümölcsfa alatt, de már ekkor érett volt ám mind a
+körtve, mind az alma s csakugy piroslott, hogy jobban se kellett.
+Meglátja a piros almákat és körtvéket a kocsiban ülő püspök, ki senki
+más nem volt, mint a szegény fuvarosnak a fia, parancsolja a
+huszárjának, hogy ugorjék le a bakról s hozzon neki abból a
+gyümölcsökből vagy egy párt.
+
+A huszárnak sem kellett ezt kétszer mondani, ízibe lepattant a bakról,
+oda szalad az almafa és körtvefa alá, hogy majd szakit egyet-egyet
+róluk, s odaviszi az urának; de a mint ép hozzá akar nyulni, megrázkódik
+egy falevél s megszólal:
+
+– Ne szakits mi rólunk oh jó ember; mert nem te ültettél ide, nem te
+öntöztél szájban hordott vizzel!
+
+A huszár a világért se nyult többé a gyümölcshöz, hanem visszaszaladt a
+püspökhöz s mondja neki:
+
+– Nagyságos uram! biz én nem hoztam se a körtvefáról, se az almafáról,
+mert a hogy ép szakitani akartam volna róluk, megrázkódik egy levél s
+megszólal, mondván: „Ne szakits mi róluk oh jó ember; mert hisz nem te
+ültettél ide, s nem te öntöztél szájban hordott vizzel!“ S ezért biz én
+isten látja a lelkemet nem mertem a gyümölcshöz nyulni.
+
+– Jól tetted édes fiam, szólt a püspök, kinek csak ekkor jutott eszébe,
+hogy micsoda alma- és körtvefa az. Ezért leszállott az üveges-aranyos
+hintóból, odament a két fa alá, hát a tövében ott ül ám a vén ősz
+zsivány.
+
+A püspök aztán megáldoztatta a zsiványt megszámlálta a gyümölcsöket a
+fákon. Mind a körtve, mind az almafán száz-száz pár gyümölcs volt. S
+mikor a legutolsó gyümölcsre került a sor, s mikor azt is a többi közé
+számitotta, azok megrázkódtak s fehér galambképében elrepültek. Ott
+repült közöttük a vén ősz zsivány lelke is.
+
+
+
+
+A HASZNAVEHETLEN BOGNÁR.
+
+Volt egyszer a világon egy király s ennek egy hasznavehetlen bognárja,
+ki örökkön örökké nem tett egyebet, mint a korcsmában muzsikáltatta
+magát, egész álló napokon és egész tengernyi éjszakákon keresztül
+dinom-dánom, eszem-iszom, hisz van a királynak elég pénze. A király már
+restelni kezdte a dolgot s pirongatóriumhoz fogott, de hiába huzod a
+kutya fejét az asztalra, mert a kibe az ördög belebujt, benne is marad
+az; biz a haszonvehetlen bognárt hijába vasalták a munkára, mert aztán
+is csakugy muzsikáltatta magát, mint annak előtte. Ezért a király a
+hasznavehetlen bognár életére törekedett, hogy azt elveszithesse. Ezért
+behivatta magához s azt mondja neki, szót szólván:
+
+– Hallod-e te, dologkerülő hasznavehetlen bognár – szidom az anyádat! –
+ha te nekem egy huszonnégy óra elforgása alatt olyan száz akós hordót
+nem csinálsz, melyen egy furás, faragás nem sok, de még annyi se lássék:
+nyársra huzatlak.
+
+A hasznavehetlen bognár minderre nem szólt semmit, hanem a hátára vetett
+egy tarisznyát, a kezébe vette a faragófejszét s kiballagott az erdőre,
+hogy majd kiválasztja a száz akós hordónak való fát.
+
+Mire kiért az erdőre, megis éhezett, el is fáradt: ezért leült egy nagy
+terepély fa alá, elővette a tarisznyát s falatozni kezdett.
+
+Csak eszik, csak eszik, egyszer honnan-honnan nem, csak előtte terem egy
+kis róka s enni kér.
+
+– Adok biz én, válaszolt neki a hasznavehetlen bognár, mert jut is,
+marad is.
+
+S ezzel egy darab kenyeret és egy darab kolbászt odahajitott a rókának.
+Mikor a róka megette a kenyeret és kolbászt, csak elkezdi:
+
+– Hallod-e te, hasznavehetlen bognár, minthogy te könyörültél rajtam, én
+is könyörülök rajtad, mert jótét helyébe mindig jót várj. Hogyha nem
+mondod is, ugy is tudom, hogy mért fáradtál ki ide az erdőre; ugy is
+tudom, hogy a király vesztedre tör, de nem lesz az idős, mert majd
+kisegitlek én a bajból, majd elkészitem én azt a száz akós hordót,
+melyen egy fúrás-faragás nem sok, de még annyinak sem szabad látszani,
+csak te feküdjél le s pihend ki magad.
+
+Ugy is lett. – A hasznavehetlen bognár lefeküdt, megpihent, a kis róka
+pedig azalatt elkészitette a száz-akós hordót, még pedig ugy, hogy azon
+egy furás-faragás nem sok, de még annyi sem látszott.
+
+Mikor készen volt a száz-akós hordó, a hasznavehetlen bognár haza vitte
+s átadta a királynak, ki annak láttára, mint a juh, szemét-száját
+eleresztette, mert még az apja, nagyapja, de még a szépapja se látott
+oly mesterségesen készült hordót, mint az volt; mert azon furást vagy
+faragást aranyért se lehetett volna látni.
+
+No jól van, ez abba maradt, de egy kevés idő mulva ujra maga elé hivatja
+a király a hasznavehetlen bognárt s azt mondja neki:
+
+– Hallod-e te, dologkerülő hasznavehetlen bognár – szidom a lelkedet! –
+ha te nekem egy huszonnégy óra elforgása alatt olyan vasasszekeret nem
+készitsz, mely magától szaladjon minden ló nélkül: kerékbe töretlek
+össze!
+
+A hasznavehetlen bognár erre sem szólt semmit, hanem a hátára vetette a
+tarisznyáját, kezébe vette a faragó fejszéjét s kibandúkolt az erdőre,
+hogy majd kikeresi a szekérnek való fát.
+
+De mire kiért az erdőbe, meg is éhezett, el is fáradt: ezért leült egy
+nagy terepély fa alá, elővette a tarisznyát s falatozni kezdett.
+
+Csak eszik, csak eszik, egyszer honnan-honnan nem, ujra előtte terem a
+kis róka, s enni kér.
+
+– Adok biz én, kis rókácska, válaszolt neki a hasznavehetlen bognár,
+mert jut is, marad is.
+
+S ezzel egy darab kenyeret, meg egy darab szalonnát odahajitott a kis
+rókának. Mikor a róka megette a kenyeret és a szalonnát, megszólalt.
+
+– No, hasznavehetlen bognár, jótét helyébe jót várj. Hogyha nem mondod
+is, ugy is tudom, hogy mért fáradtál ki ide az erdőre, ugy is tudom,
+hogy a király vesztedre tör, de nem lesz az idős, hiszem azt az egyet,
+mert majd kisegitlek én a bajból, majd elkészitem én azt a szekeret,
+mely magától szaladjon minden ló nélkül, csak te feküdjél le s pihend ki
+magad.
+
+Ugy is lett. – A hasznavehetlen bognár nyugalomra hajtotta le a fejét, a
+kis róka pedig azalatt szépen elkészitette a szekeret, mely magától
+szaladt minden ló nélkül. Mikor készen volt vele, felköltötte a
+hasznavehetlen bognárt s azt mondja neki:
+
+– No, hasznavehetlen bognár, itt van, el van készitve a magától szaladó
+szekér, csak te ülj bele s parancsold neki, hogy a király udvarában
+álljon meg. De még azt is akarom mondani, hogy ne, itt van ez a kis síp,
+tedd el, mert majd hasznát veszed még s ha valami ügyes bajos dolgod
+lesz, csak ebbe fuj bele, majd segit ez rajtad.
+
+A hasznavehetlen bognár aztán megköszönte a kis rókának a hozzája való
+szivességet, beleült a magától szaladó szekérbe s meg sem állt hazáig,
+vagyis a király udvaráig.
+
+Mikor a király meglátta a magától szaladó kocsit, nem szólt semmit, csak
+a fejét csóválta, majd nagy mérgesen a hasznavehetlen bognár felé
+fordult s azt mondta neki:
+
+– Hallod-e te dologkerülő, hasznavehetlen bognár – szidom az anyádat! –
+az ólamban van száz nyúl, s ha te azokat három napig meg nem őrzöd,
+reggel ki nem hajtod a mezőre, estve pedig haza nem tereled, de ugy,
+hogy egy hija se legyen a száznak: leüttetem a fejed gombját.
+
+Mit volt mit tenni a szegény bognárnak, kénytelen kelletlen kieresztette
+az ólból a száz nyúlat s kihajtotta a mezőre; de a nyúlak alighogy ennek
+a széléhez értek, valahány volt annyiféle futott. Ki tereli ezt már
+össze? A szegény hasznavehetlen bognár hol az egyik után, hol a másik
+után futott s egész nap kergetőzött velük, mégis csak egyet sem tudott
+összeterelni.
+
+Itt már alkonyodik, haza is kellene már a nyulakat hajtani, de a száz
+százfelé volt, egyik a pokolban, másik a fenekén: ezért a hasznavehetlen
+bognár szörnyen elbúsulta magát s tán még az életének is véget akart
+vetni, hisz már mindegy, akár ő maga vessen véget az életének, akár a
+király; mert sehogy sincsen szabadulás. Ezért már benyult a kebelébe,
+hogy kiveszi a bicskáját és a szivébe üti; de a bicska helyett a kis
+rókától kapott síp akadt a kezébe.
+
+Ennek sem kell több, kiveszi a sípot, belefúj, hát ihun jőnek a nyúlak s
+olyan szelidek valának mint a kezes bárány, melyet szüntelen marokból
+etetnek.
+
+Mikor a nyúlak mind együtt valának, hazafelé kezdte terelgetni. A király
+ott várakozott rá a kis ajtóban, maga eresztette be a nyúlakat egyenkint
+s kezdte számolni: egy, kettő, három… kilenczvenkilencz, száz, egy híja
+sincsen a kerekszámnak.
+
+Itt másnap ujra kihajtotta a nyúlakat a mezőre a hasznavehetlen bognár;
+de a nyúlak alighogy annak a szélére értek, valahány volt, annyifelé
+futott.
+
+De most a hasznavehetlen bognár mitse gondolt a nyúlak
+szanaszét-futásával, hisz gondolta magában, majd előveszi a kis sípot,
+belefúj s annak a hangjára majd összefutnak; hanem lefeküdt egy szép
+árnyékos helyre s aludt kedvére.
+
+De a király sem nyughatott; törte a fejét, hogy és mint veszithesse el a
+hasznavehetlen bognárt. Ezért maga elé hivatta egyetlen egy legkedvesebb
+leányát s azt mondja neki, szót szólván:
+
+– Kedves leányom! Nekem egy nagy kérésem van hozzád.
+
+– S mi lenne az királyi atyám?
+
+– Az biz nem egyéb, hanem öltözködjél fel paraszti ruhába, menj ki aztán
+ide meg ide a mezőre, hol a hasznavehetlen bognár őrizi a száz nyúlat s
+kérj tőle egyet. Ha szépszóért nem ad, hát majd édes csókért; de nekem
+nyúl nélkül haza ne jőj, ha mindjárt a testedből kivánna is érte!
+
+No jól van, a királykisasszony engedelmeskedett édes atyja kivánságának,
+kapja a lelkét mit-mit nem cselekszik, felöltözött paraszti ruhába s
+kiment a mezőre a hasznavehetlen bognárhoz, ki még most is kedvére aludt
+az árnyékos fa alatt.
+
+Megrugja a királykisasszony a lábát a bognárnak, az fölébredt, de ki
+mindjárt észrevette, hogy kivel van dolga.
+
+– Isten jó nap nyúlak pásztora!
+
+– Fogadj isten királykisasszony! Hát mi jót hozott a szegény
+nyúlpásztornak?
+
+– Nem hoztam én egyebet, csak azért jöttem, hogy szeretnék egy kis
+nyúlra szert tenni: azért nem adnál el belőlük jó pénzért vagy egyet!
+
+– Fölséges királykisasszony, pénzért nem adok, hanemha három csókot ad,
+én pedig visszaadhatom: akkor nem bánom, adok egy nyúlat.
+
+Igy a királykisasszony három pár csókért kapott egy nyúlat, s azzal
+aztán nagy vigan hazafelé futott; de mikor ép a kilincset fogta, hogy
+benyítja az ajtót, megfújja a nyúlpásztor a kis sípot, a nyúl mint az
+istennyila kiugrott a leány öléből s meg sem állt mig a nyájhoz nem ért.
+
+A nyúlpásztor hazafelé terelte a nyáját, a király pedig ott várakozott a
+kis-ajtóban az érkeztére s mikor megjöttek, maga eresztette be a
+nyúlakat egyenkint, olvasván: egy, kettő, három… kilenczvenkilencz,
+száz, egy hija sincsen a kerekszámnak.
+
+Reggelre kelve a nyúlpásztor harmadszor is kihajtotta a nyúlakat a
+mezőre, s hagyta azokat a magok útjára menni.
+
+A király most meg a feleségét hivatta be a fehér szobába s azt mondja
+annak, szót szólván:
+
+– Szivem szép szerelme! nekem egy nagy kérésem van hozzád.
+
+– S mi lenne az kedves férjem?
+
+– Az biz nem egyéb, mint öltözködjél fel paraszti ruhába, menj ki aztán
+ide meg ide a nyúlpásztorhoz s kérj tőle egy nyúlat, ha szép szóért nem
+adja, hát majd ad édes csókért; de nekem, ha mindjárt a testedből
+kivánna is, nyúl nélkül haza ne jőj!
+
+No jól van, a királyasszony hajlott férje-ura kérésére, felöltözött
+paraszti ruhába s kiment a mezőre a nyúlak pásztorához, ki most is
+kedvére aludt a hűsben.
+
+Megrugja a talpát a királyasszony a nyúlpásztornak, az fölébredt, de
+mindjárt elösmerte, hogy ki van a paraszti ruhában.
+
+– Isten jó nap nyúlpásztor!
+
+– Fogadj isten királyasszony! hát mi jót hozott a szegény
+nyúlpásztornak, s mi jóért jött, hogy ha merem kérdezni?
+
+– Nem jöttem én egyebért, csak azért, hogy nem adnál-e el nekem egy
+nyúlat jó pénzért?
+
+– Pénzért királyasszony nem adok, hanem ha három csókot ád, én pedig
+visszaadhatom: akkor nem bánom, rászánom a fejemet, adok egy nyúlat.
+
+A királyasszony nem szólt semmit, hanem lehajolt s megcsókolta a
+nyúlpásztort háromszor, az pedig visszaadta azokat.
+
+Igy a királyasszony három pár csókért kapott egy nyúlat s aztán nagy
+vigan hazafelé vette az útját; de mikor ép a kilincsre tette a kezét,
+hogy majd benyitja az ajtót, megfújja a nyúlpásztor a kis sípot, a kis
+nyúl pedig mint a villámlás kiugrott a királyasszony öléből s meg sem
+állt mig a nyájhoz nem ért.
+
+Mikor a nyúlak mind együtt valának, a nyúlpásztor hazafelé terelte a
+nyájat, a király pedig a kis-ajtóban várakozott azoknak érkeztére s
+mikor megjöttek, maga eresztette be a nyúlakat egyenkint, olvasván: egy,
+kettő, három… kilenczvenkilencz, száz, egy hija sincsen a kerekszámnak.
+
+Reggelre kelve a nyúlpásztor újra kihajtotta a nyúlakat, de most maga a
+király ment ki a mezőre, felöltözvén paraszti ruhába.
+
+Mikor a nyúlpásztorhoz ért, köszön neki.
+
+– Isten jó nap nyúlak pásztora!
+
+– Fogadj isten szegény ember! hát mi jóért keresett meg?
+
+– Mi türés-tagadás, én biz nem egyébért, csak azért, hogy szeretnék
+tőled egy nyulacskát venni jó pénzért, bizony nem bánod meg!
+
+– Pénzért nem adom, hanem ha tizenkét botot a farodra sózhatok, nem
+bánom, ráadom a fejemet.
+
+Mit volt mit tenni a királynak, lefeküdt a gyepre s a nyúlpásztor amugy
+káplárosan rávágta a tizenkettőt, hogy csakugy porzott az ülepe; de a
+király mindezt föl se vette, csakhogy nyúlra tehetett szert, gondolván
+magában, megállj ilyen amolyan dologkerülő bognárja, mégis te húzod a
+kurtábbikat.
+
+De biz az mégse húzta, mert mikor a király ép a kilincsre tette a kezét,
+hogy már benyitja az ajtót, megfújja a nyúlpásztor a kis sipot, és a kis
+nyúl mint a villámlás kiugrott a király öléből s meg sem állt addig, mig
+a nyájhoz nem ért.
+
+Aztán a hasznavehetlen bognár negyedszer is hazahajtotta a száz nyúlat,
+a király pedig most is ott állott a kis-ajtóban, maga számolta meg, de
+nem lelhetett hibát, mert a nyúlak mind megvoltak.
+
+A nyúlpásztor aztán ötödször is kihajtotta a száz nyulat a mezőre
+legelészni, a király pedig felülvén arra az ördöngös szekérre, melyet a
+hasznavehetlen bognár csinált, kiment a nyúlak pásztorához, de három
+üres zsákot is vitt ki magával.
+
+– Hallod-e te ilyen amolyan dologkerülő nyúlpásztor – szidom a lelkedet!
+– ha te nekem ezt a három zsákot tele nem csinálod igazsággal: leüttetem
+a fejedet!
+
+A nyúlak pásztora minderre csak ezt felelte, szót szólván:
+
+– Kijött a királykisasszony, én is adtam, ő is adott; kijött a
+királyasszony, én is adtam, ő is adott; kijött a király én is adtam, ő
+is…
+
+– Csak hadd el, csak hadd el, közbe vágott a király, tele van már mind a
+három, csak hadd el… s inkább szeretnék a pokolba lenni, mint ezt
+hallani.
+
+Erre a szóra, mintha parancsolták volna, megindult az ördöngös szekér a
+királylyal s meg sem állt vele a pokol fenekéig.
+
+Aztán a hasznavehetlen bognár elvette a királykisasszonyt, király lett s
+még most is uralkodik a feleségével együtt, hogyha meg nem haltak.
+
+
+
+
+MINDEN KÖLCSÖN VAN BARTAKÉNT.
+
+Volt egyszer a világon egy czigány és egy molnármester, ki a czigánynak
+komája volt.
+
+Egy bizonyos napon a czigány vagy félvéka buzát fölvetett a hátára s
+elment a komájához a malomba őrletni; de mig a molnár a szobába ment,
+addig a czigány a tribét és bakot elcsente, uzsdi be a zsákba a liszt
+tetejére, s aztán ő is bement a komájához.
+
+– No koma, kérdi a molnár, jó-e a liszt?
+
+– Jó jó, felelt a czigány, de nem azt mondom én, hanem tribé és bakó a
+zsákban.
+
+– Hát a komámasszony, hogy van?
+
+– Mint a makk egészséges, de nem azt mondom én, hanem tribé, bakó a
+zsákban.
+
+– Hát a kis keresztfiam?
+
+– Annak sincs kutyabaja sem, de nem azt mondom én komám uram, hanem azt:
+tribé, bakó a zsákban.
+
+A molnár még most se jött észre.
+
+– Ehj, fakadt ki végre, menjen komámuram pokolba azzal a tribével és a
+bakóval; mindig csak azt hajtja…
+
+– Csak hazsa megyek, nem a pokolba, válaszolt neki a czigány.
+
+És a tribét és bakot csakugyan elvitte.
+
+A molnár csak másnap vette észre, hogy oda a tribé és a bakó s csak
+ekkor jött észre, hogy mért emlegette olyan gyakran a komája azokat.
+
+No megállj, gondolta magában, minden kölcsön van Bartaként, majd
+megtréfállak.
+
+Hogy ezt elgondolta, elment a komájához, ki ép szegeket vert, a felesége
+pedig fujtatott.
+
+– No mit álmodott komám-uram? kérdé a molnár.
+
+– Én szépet álmodtam; olyan szépes veres nadrágom és ezüstgombos mentém
+volt, válaszolt a czigány, csak azs a kár, hogy álom volt, veté utána. –
+Hát komám uram mit álmodott?
+
+– Roszat koma, roszat.
+
+– De csak nem én rólam?
+
+– De ép te rólad! Hát azt álmodtam, hogy lóképü fehér halál a ránk
+következő éjjel eljön érted, kirántja alolad a gyékényt s elvisz a
+pokolba.
+
+A dáde egészen elszomorodott s olyan nagyokat ütött a szeg fejére,
+mintha már az volna a lóképü fehér halál.
+
+A molnár aztán elment, a czigány pedig mindegyre szomorubb lett, hijába
+vigasztalta az anyjok és a purdé sereg, hogy igy agyonütik, ugy
+agyonverik azt a lóképü fehér halált, hogyha el találna jönni: nem ért
+semmit, a dádet nem lehetett megvigasztalni.
+
+Mikor eljött az estve, el a lefekvés ideje, nagy sohajtozva feküdt le a
+vaczokra, végre ugy tizenegy óra felé mégis elszenderült. A molnár
+pedig, ki az ablakon leselkedett, ép ezt várta; mert a dáde szénhordó
+szürke lovát tüstént a czigány viskója ablakvasához kötözte.
+
+A szürke aztán csakugy nézte az ablakon át, hogy hánykódik a gazdája a
+vaczkon. Addig-addig hánykódott a czigány, mig ugy éjfél után egy órakor
+fölébredt s tekintete az ablakra esett.
+
+– Júj, ott a lóképü fehér halál, orditott a czigány. Pörölyre,
+kalapácsra fiúk!
+
+De ki volt frisebb mint a vén czigány; ízibe felugrott a vaczokról,
+kezébe ragadta a huszfontos pőrölyt s az ablakon keresztül ugy főbe
+vágta a saját lovát, hogy az menten kilehelte szegény páráját.
+
+Csak mikor a szegény pára jószág elbődült és eldült s mikor erre az
+egész czigányság kiszaladt, vették észre, hogy a saját szénhordó
+szürkéjük a lóképü fehér halál.
+
+A czigány csak ekkor jött észre, hogy a komája tréfát űzött vele s meg
+nem állhatta, hogy fel ne kiáltson:
+
+– Minden kölcsön van Bartaként!
+
+
+
+
+AZ ASSZONYI KIVÁNCSISÁG.
+
+Volt egyszer egy igen gazdag juhász s ennek egy leánya, meg egy
+juhászbojtára.
+
+A legény is szép barnapiros fiú volt, de a leány sem volt semmivel sem
+hitványabb, sem alábbvaló; ezért ugy illettek egymáshoz mint egyik piros
+alma a másikhoz, mintha az isten is egymásnak teremtette volna őket. De
+szerették is egymást annyira, hogy majd meghaltak egymásért és mégis,
+mivel a legény ágrulszakadt szegény árva fiú volt, a számadó nem adta
+össze őket.
+
+Itt lelkem-teremtette mi történik a dologból, mi nem, nem egyéb a nagy
+semminél, ott voltam a hol beszélték, ugy láttam mint most, egyszer a
+mint a juhászbojtár az erdőben legeltetné a nyáját, irtóztató nagy tüzet
+lát és ebből nagy jajgatás, sirás-rívás hallatszott ki.
+
+Megyen a juhászbojtár a tűz felé, hát látja, hogy egy kis aranykigyó
+jajgat oly keservesen a nagy tüzben. A juhászbojtár megszánta a kis
+aranykigyót, ízibe letört egy hosszu póznát, benyujtotta a nagy tűz közé
+s a kis aranykigyót kivette belőle.
+
+– No szép juhászbojtár, szólt az aranykigyó, jótét helyére jót várj,
+vigy haza azért az én királyi atyám hajlékába, majd megjutalmazza az a
+te szivességedet, de te egyebet ne kérj tőle, mint azt, hogy minden
+állat nyelvét megérthesd.
+
+A szép juhászbojtár ugy tett, miként a kis királyfi mondta.
+
+A kis aranykigyót bebocsátotta a kebelébe s elindult aztán a kigyók
+királya palotája fölkeresésére.
+
+Csak mén, csak mendegél, egyszer egy irgalmatlan sziklaüreghez ért,
+melyben lakott a kigyók királya.
+
+Bemegyen a juhászbojtár a kigyókirály elé s köszön neki e szózat
+szerint:
+
+– Isten jó nap kigyók királya!
+
+– Fogadj isten juhászbojtár, hát mi járatban vagy s mi jót hoztál nekem,
+kigyók királyának?
+
+– Biz én nem hoztam senki mást, csak azt, a ki fölségednek legkedvesebb
+s szive minden gyönyörüségét ebben leli.
+
+– Ugyan mi, vagy ki lehet az?
+
+– Az biz senki más, mint fölséged egyetlenegy legkedvesebb fiacskája.
+
+S ezzel a juhászbojtár kivette a kebeléből a kis aranykigyót s átadta az
+apjának. Nagy lőn a kigyókirály öröme, mikor elveszett fiacskáját ismét
+láthatta s a juhászbojtárnak helyét se találta, hogy hová ültesse.
+
+– No szép juhászbojtár, szólt a kigyókirály, ezért a tettedért, a mit
+kivánsz, azt adok.
+
+– Nem kivánok én egyebet, csak azt, hogy én mindenféle állatnak a
+nyelvét érthessem.
+
+– Oh te bolond, minek lenne az neked, mit nyernél te azzal, mikor semmi
+hasznát sem vennéd!
+
+– Akár venném akár nem, már az fölségednek mindegy: azért szóm és
+mondásom most is az, hogy nem kivánok én egyebet, csak azt, hogy én
+mindenféle állatnak nyelvét érthessem.
+
+– Oh te golyhó, kivánj inkább aranyat, ezüstöt, kivánd inkább koronámat,
+vagy ezt a tejfehér kigyófújta huszast, mely olyan tulajdonsággal bir,
+hogy akárhányszor költöd el, mindig visszamegyen a zsebedbe, ezt is
+odadom.
+
+– Nem kivánom én sem aranyodat és ezüstödet, sem gyémántos koronádat,
+sem a kigyófújta tejfehér huszast, csak te nekem add meg azt a
+tulajdonságot, hogy én mindenféle teremtett állat nyelvét érthessem.
+
+Mit volt mit tenni a kigyókirálynak, látta, hogy ezzel a vaskalapossal
+ugy sem boldogulhat, megadta a juhászbojtárnak azt a tulajdonságot, hogy
+ő mindenféle teremtett állatnak nyelvét érthette; de a dolognak egy kis
+farka vége volt, egy kis bunkó volt a végén; mert a kigyókirály rádásul
+még ezt is hozzá tette:
+
+– Jól van juhászbojtár, legyen a te szived szerint, legyen meg a
+kivánságod, de tudd meg azt is: hogyha te nem többet csak egy kukkot is
+elárulsz abból, a mit az állatoktól hallasz, legyen az bárki, ha
+mindjárt a feleséged is: tüstént szörnyet halsz.
+
+No jól van, ez abba maradt. Itt egyszer, mi történik a dologból, mi nem,
+nem egyéb a sült hazugságnál, ott voltam a hol beszélték, ugy láttam
+mint most, egyszer, mondom, a mint a juhászbojtár a nyáját legeltette,
+egy kolompos ürű, a nyáj vezére oda dörgölőzött egy nagy fához s csak
+elkezdi:
+
+– Hej, ha a mi gazdánk tudná, hogy ebben az odvas fában mennyi kincs
+van, hiszem azt az egyet, hogy mindjárt elnyerné a számadónk leányát.
+
+És a juhászbojtár ezt mind jól hallotta, mert hisz nem messze állott a
+vezér-ürűtől. Ennek sem kell több, rögtön kivágta a vén odvas fa oldalát
+és a sok arany csakugy dülött ki belőle, hogy jobban se kellett. A sok
+aranyat aztán csuhujjra és tarisznyára szedte és két füles juhász-paripa
+alig birta hazaczipelni.
+
+Mikor a számadó előtt kizúditotta a szám nélküli sok pénzt, az nemcsak
+egy, de két kézzel is odaadta a szép leányt a szép juhászlegénynek. Igy
+lett a juhászlegény- és leányból férj és feleség.
+
+Itt lelkem teremtette mi történik a dologból mi nem, de pengyom tóditsuk
+is, mert biz majd elfogy ez, egyszer a juhászlegény meg a felesége a
+szomszéd városba vásárra mentek, volt pénz annyi, hogy fele is elég lett
+volna. Az asszony a kanczafülesre ült, a férfi pedig a csődörre s aztán
+elindultak a vásárra.
+
+A mint mentek mendegéltek, egyszer a juhászbojtár azt találja mondani a
+feleségének:
+
+– No szivem szép szerelme édes feleségem, ugyan próbáljuk meg, hogy
+melyik szamár futósabb, a tiéd vagy az enyém?
+
+Az asszony ráállt s futtatni kezdtek, de a csődör messze elhagyta a
+kanczát s ekkor a gazda, hogy bevárja a feleségét, megállitotta a lovat.
+
+A mint ott álldogál, egyszer csak megszólal a csődör:
+
+– Nyihahaha! be elmaradtál édes feleségem!
+
+– Könnyü neked henczegni, válaszolt neki vissza a kancza, mert te csak
+másodmagaddal, de én negyedmagammal futottam!
+
+Hogy megértette a lovak beszédét a gazda, elnevette magát.
+
+– Mit nevetsz szivem szép szerelme? kérdé az asszony.
+
+– Mit nevetek? nem asszony gondja az; mert nem jó mindent az orrukra
+kötni!
+
+– Hát nem mondod meg?
+
+– Nem bizony.
+
+– Mért?
+
+– Azért!
+
+– De mégis, hogyha szépen kérlek?
+
+– Már ha a tenyeredre teszed is lelkedet, mégse mondhatom én azt meg
+neked.
+
+– De hát mért, add okát?
+
+– Hát csak azért, mert nem lehet.
+
+Az asszony oldalát elkezdte a kiváncsiság furni, hogy valjon mit
+nevethetett az ura s ezért annak a fejét az egész úton gyötörte,
+kéréssel s rimánkodással kinozta; de hogyim látta, hogy ez nem fizeti ki
+magát, durczáskodott s visszamenet az egész úton sem szólt az urához
+csak egy kukkot sem.
+
+Mikor hazamentek, bár megfőzte az ételt, de azért nem ült az ura mellé
+az asztalhoz, mint annakelőtte tette, hanem a fazékban hagyott magának s
+vagy a tüzlóczán evett, vagy pedig egy falatot sem vett a szájába, s
+csak akkor látott hozzá, mikor az ura kihajtotta a nyájat; egész álló
+nap pedig mindig görbe szemmel nézett az urára s ha szólt is, csakugy
+félvállról vetette oda mint a kutyának a kenyeret s lefekvéskor a széles
+világért sem feküdt volna az ura oldala mellé, hanem a ládára vetett
+magának ágyat s ott virradt meg.
+
+S ez igy ment napról-napra, hétről-hétszámra. Az ura végre megunta ezt a
+fura mulatságot s azt találja mondani a feleségének:
+
+– No asszony, ha már annyira fartatsz, teljék szived kivánsága;
+megmondom hogy mit nevettem: hát tudd meg azt, hogy én azért, mivel a
+kigyókirály kis fia életét, megmentettem egy nagy tüzből s a miért
+hazavittem az apjának, azt a jutalmat nyertem, hogy minden teremtett
+állat nyelvét érthessem, s akkor, mikor az imént, mikor a vásárra
+mentünk, semmi egyében nem nevettem, mint a lovak beszédén.
+
+– De hát mit beszéltek? veté ellen a juhász felesége.
+
+– Azt szivem szép szerelme én meg nem mondhatom, mert ha én abból nem
+többet csak egy kukkot is elárulnék: tüstént szörnyet halnék.
+
+Furcsa portéka ez a fehér népféle, most meg azért nem hagyott az urának
+békét, hogy vallja ki, mit beszéltek akkor a lovak. Az ember, hogyim
+látta, hogy nincs menekülés és szabadulás, elment az asztaloshoz, hogy
+csináljon neki egy koporsót.
+
+Az azt el is készitette s mikor hazavitte, a juhász behíta a feleségét s
+azt kérdi tőle:
+
+– No asszony, kivánod-e még, hogy eláruljam az állatok beszédét, most
+midőn látod, hogy itt a koporsóm s meg kell halnom?
+
+– Kivánom hát, mert kend csak gyötör engem, mert kend csak lóvá akar
+tenni, mert kend csak bolondot űz belőlem!
+
+– No mindjárt megmondom, csak elébb megpróbálom, hogy valjon jó lesz-e a
+koporsó?
+
+S ezzel a juhász belefeküdt a koporsóba s a mint ott próbálgatja, hogy
+valjon milyen fekvés lesz benne, minthogy a pitvar ajtó nyitva volt, a
+vén komondor nagy szomoruan bejött a házba, lefeküdt az ajtószegbe.
+
+A juhász, hogy a tekintete kedves kutyájára esett s látta, hogy az
+milyen szomoru, azt mondja a feleségének:
+
+– Asszony! vess annak a kutyának egy darab kenyeret.
+
+Az asszony szót fogadott, kihúzta az asztalfiókot, kivette belőle a
+kenyeret, vágott egy darabot s azt odadobta a kutyának; de a vén
+komondor megszagolta a kenyeret s ott hagyta, nem ette meg.
+
+A kakas, mely ép a pitvarajtóban állott, meglátja a ház földjén heverni
+a darab kenyeret, beugrik s híni kezdi a tyukokat:
+
+– Kata kata-kató! jertek be édes feleségeim, itt egy darab kenyér!
+
+– Oh te szemtelen, szólt hozzá a vén komondor, hogy tudsz te most enni,
+mikor a gazdánk a koporsóban fekszik?!
+
+– Ugy kell neki! lám én nekem hány feleségem van, mégis mindegyiknek
+tudok parancsolni s azonkivül néha még a szomszédba is átszállok, még
+ott is legénykedem s neki csak egy van s még annak az egynek sem tud
+parancsolni?!… Már én azóta igy megvertem, ugy megvertem volna!
+
+Meghallja ezt a juhász, tüstént fölkelt a koporsóból, nem szól semmit,
+kimegyen a házból s egy jó vastag kötelet beáztatott.
+
+Mikor a kötél jól megkeményedett, bemegyen a házba s bekiáltja a
+feleségét s amugy magyarmiskásan jól helybenhagyta, ki aztán sose
+kérdezte, hogy mit beszélnek az állatok.
+
+Ez az orvosság használt s kinek szüksége van rá, hát adja be a
+feleségének.
+
+
+
+
+CZIGÁNY ÉS AZ ÖRDÖG.
+
+Volt egyszer a világon egy czigány, ki azzal a gonosz szándékkal indult
+el otthonról, hogy mivel neki egy bogara sincsen, majd ennek és ennek az
+urnak a hizó sertései közűl kiszakít magának egyet. Mondom, hogy a
+czigány ilyen gonosz szándékkal volt eltelve; útközben összeakadt az
+ördöggel, a ki szintén disznót akart lopni arról a bizonyos helyről.
+Mondom, hogy összeakadtak, csak elkezdi az ördög:
+
+– Hallod-e te czigány – szidom a zúzádat! – hogyha nem mondod is, ugyis
+tudom, hová igyekszel, és mi szándékban vagy; de én is oda ügetek és én
+is abban a szándékban vagyok: azért egyet mondok, kettő lesz belőle,
+menjünk együtt s tán igy jobban boldogulunk.
+
+A czigány, hogy-hogy nem, ráállott az ördög beszédére; elmentek
+mindaketten hizó sertést lopni.
+
+Volt annak a bizonyos urnak elég, mert csak az imént hajtottak a makkról
+vagy száz darabot haza.
+
+Itt lelkem teremtette mi történik a dologból mi nem, az ördögöt egy
+teremtett lélek se látta, hisz azért volt ördög a neve, ki aztán azt a
+mesterséget is megtette, hogy a czigányt se vette észre senki sem. Aztán
+mindaketten be az ólba s kihajigáltak belőle vagy ötven darabot. Azaz
+biz a czigány egyet se hajitott ki, csak az ördögnek hagyta ezt a
+mulatságot; de azért kinek volt nagyobb szája mint a czigánynak, hogy ő
+ennyit dobált ki, annyit dobált ki, pedig gonosz volt még a zúzája is,
+mert csak egyetlenegyet hajitott ki az olból, de még az is beteg volt.
+
+Mikor aztán mindaketten, már mint az ördög és a czigány, jó darabra
+elhajtották a hizott sertéseket, megszólal a czigány.
+
+– No koma, már most honnan tudjuk meg azt, hogy te melyiket dobtad ki?
+
+– Bizony nem tudom én, válaszolt neki az ördög.
+
+– De én tudom, hogy melyiket hajítottam én ki; mert én mindegyiknek a
+farkát megcsavartam, mikor a kezemben volt: azért a melyik sertésnek fel
+van kunkorodva a farka, azt én dobtam ki, az az enyém.
+
+– Jól van, felelt az ördög, a melyiknek tehát fel van kunkorodva a
+farka, az a tiéd; én nem bánom koma, legyen ugy.
+
+Mikor aztán a holdvilágnál kétfelé akarják szakasztani a nyájat, a
+czigány csak elkezdi:
+
+– Ez is kunkorodott farkú, az is kunkorodott farkú. Ugyannyira, hogy az
+ördög azon vette észre magát, hogy biz ő neki nem maradt egyéb hátra,
+mint az a beteges disznó, a melyiknek le volt eresztve a farka; mert
+hisz tudjuk, hogy a hizott sertés mindegyikének fel van kunkorodva a
+farka.
+
+Mit volt mit tenni az ördögnek, hisz maga mondta: „legyen ugy czigány“:
+vagy akart vagy nem, bele kellett egyeznie az elosztásba; csakhogy aztán
+elhatározta magában, hogy soha többé, mig a világ lesz, czigánynyal nem
+megy többet disznót lopni; mert az még az ördögöt is megcsalja.
+
+
+
+
+
+TARTALOM.
+
+  A sündisznó 5
+  Ráró Rózsa 49
+  A szegény ember tizenkét fia 73
+  A kárvallott juhász 93
+  A csoda-falevelek 107
+  A mostoha és az édes gyermek 117
+  A száz pár körtve és alma 127
+  A hasznavehetlen bognár 143
+  Minden kölcsön van bartaként 159
+  Az asszonyi kiváncsiság 165
+  A czigány és az ördög 177
+
+  [Transcriber’s Note:
+
+  Alternative spellings have been retained as they appear in the
+  original.
+
+  List of corrected typographical errors:
+
+  Page 24,   "közepénmárványpalotám"
+  changed to "közepén márványpalotám"
+  Page 28,   "vén csont‘"
+  changed to "vén csont,"
+  Page 36,   "aranyos é ezüstös"
+  changed to "aranyos és ezüstös"
+  Page 59,   "egy szem rizská s át"
+  changed to "egy szem rizskását"
+  Page 59,   "„Hogyha én még"
+  changed to "Hogyha én még"
+  Page 65,   "Nem parancsolo k én"
+  changed to "Nem parancsolok én"
+  Page 95,   "juhok megugrsnak"
+  changed to "juhok megugranak"
+  Page 100,   "édes anyja szeme t"
+  changed to "édes anyja szemét"
+  Page 113,   "nagy vigaság"
+  changed to "nagy vigasság"
+  Page 122,   "szinte a hatán"
+  changed to "szinte a hátán"
+  Page 133,   "annyi iskol át"
+  changed to "annyi iskolát"
+  Page 146,   "mégis éhezett, el is fáradt"
+  changed to "megis éhezett, el is fáradt"
+  Page 148,   "szekérnek való át"
+  changed to "szekérnek való fát"
+  Page 179,   "ki az zal"
+  changed to "ki azzal"
+  Page 183,   "A csoda-falevelet 107"
+  changed to "A csoda-falevelek 107"]
+
+
+
+
+
+End of the Project Gutenberg EBook of Dunamelléki eredeti népmesék (2. kötet), by 
+László Merényi
+
+*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK DUNAMELLÉKI EREDETI NÉPMESÉK ***
+
+***** This file should be named 38744-0.txt or 38744-0.zip *****
+This and all associated files of various formats will be found in:
+        https://www.gutenberg.org/3/8/7/4/38744/
+
+Produced by Albert László (This book was produced from
+scanned images of public domain material from the Google
+Books project.)
+
+
+Updated editions will replace the previous one--the old editions
+will be renamed.
+
+Creating the works from public domain print editions means that no
+one owns a United States copyright in these works, so the Foundation
+(and you!) can copy and distribute it in the United States without
+permission and without paying copyright royalties.  Special rules,
+set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to
+copying and distributing Project Gutenberg-tm electronic works to
+protect the PROJECT GUTENBERG-tm concept and trademark.  Project
+Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you
+charge for the eBooks, unless you receive specific permission.  If you
+do not charge anything for copies of this eBook, complying with the
+rules is very easy.  You may use this eBook for nearly any purpose
+such as creation of derivative works, reports, performances and
+research.  They may be modified and printed and given away--you may do
+practically ANYTHING with public domain eBooks.  Redistribution is
+subject to the trademark license, especially commercial
+redistribution.
+
+
+
+*** START: FULL LICENSE ***
+
+THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE
+PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK
+
+To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free
+distribution of electronic works, by using or distributing this work
+(or any other work associated in any way with the phrase "Project
+Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full Project
+Gutenberg-tm License (available with this file or online at
+https://gutenberg.org/license).
+
+
+Section 1.  General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm
+electronic works
+
+1.A.  By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm
+electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to
+and accept all the terms of this license and intellectual property
+(trademark/copyright) agreement.  If you do not agree to abide by all
+the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy
+all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your possession.
+If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project
+Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound by the
+terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or
+entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8.
+
+1.B.  "Project Gutenberg" is a registered trademark.  It may only be
+used on or associated in any way with an electronic work by people who
+agree to be bound by the terms of this agreement.  There are a few
+things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works
+even without complying with the full terms of this agreement.  See
+paragraph 1.C below.  There are a lot of things you can do with Project
+Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this agreement
+and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm electronic
+works.  See paragraph 1.E below.
+
+1.C.  The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the Foundation"
+or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project
+Gutenberg-tm electronic works.  Nearly all the individual works in the
+collection are in the public domain in the United States.  If an
+individual work is in the public domain in the United States and you are
+located in the United States, we do not claim a right to prevent you from
+copying, distributing, performing, displaying or creating derivative
+works based on the work as long as all references to Project Gutenberg
+are removed.  Of course, we hope that you will support the Project
+Gutenberg-tm mission of promoting free access to electronic works by
+freely sharing Project Gutenberg-tm works in compliance with the terms of
+this agreement for keeping the Project Gutenberg-tm name associated with
+the work.  You can easily comply with the terms of this agreement by
+keeping this work in the same format with its attached full Project
+Gutenberg-tm License when you share it without charge with others.
+
+1.D.  The copyright laws of the place where you are located also govern
+what you can do with this work.  Copyright laws in most countries are in
+a constant state of change.  If you are outside the United States, check
+the laws of your country in addition to the terms of this agreement
+before downloading, copying, displaying, performing, distributing or
+creating derivative works based on this work or any other Project
+Gutenberg-tm work.  The Foundation makes no representations concerning
+the copyright status of any work in any country outside the United
+States.
+
+1.E.  Unless you have removed all references to Project Gutenberg:
+
+1.E.1.  The following sentence, with active links to, or other immediate
+access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear prominently
+whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work on which the
+phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the phrase "Project
+Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, performed, viewed,
+copied or distributed:
+
+This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with
+almost no restrictions whatsoever.  You may copy it, give it away or
+re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included
+with this eBook or online at www.gutenberg.org
+
+1.E.2.  If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is derived
+from the public domain (does not contain a notice indicating that it is
+posted with permission of the copyright holder), the work can be copied
+and distributed to anyone in the United States without paying any fees
+or charges.  If you are redistributing or providing access to a work
+with the phrase "Project Gutenberg" associated with or appearing on the
+work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1
+through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the
+Project Gutenberg-tm trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or
+1.E.9.
+
+1.E.3.  If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted
+with the permission of the copyright holder, your use and distribution
+must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional
+terms imposed by the copyright holder.  Additional terms will be linked
+to the Project Gutenberg-tm License for all works posted with the
+permission of the copyright holder found at the beginning of this work.
+
+1.E.4.  Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm
+License terms from this work, or any files containing a part of this
+work or any other work associated with Project Gutenberg-tm.
+
+1.E.5.  Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this
+electronic work, or any part of this electronic work, without
+prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with
+active links or immediate access to the full terms of the Project
+Gutenberg-tm License.
+
+1.E.6.  You may convert to and distribute this work in any binary,
+compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any
+word processing or hypertext form.  However, if you provide access to or
+distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format other than
+"Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official version
+posted on the official Project Gutenberg-tm web site (www.gutenberg.org),
+you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a
+copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon
+request, of the work in its original "Plain Vanilla ASCII" or other
+form.  Any alternate format must include the full Project Gutenberg-tm
+License as specified in paragraph 1.E.1.
+
+1.E.7.  Do not charge a fee for access to, viewing, displaying,
+performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works
+unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9.
+
+1.E.8.  You may charge a reasonable fee for copies of or providing
+access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works provided
+that
+
+- You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from
+     the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method
+     you already use to calculate your applicable taxes.  The fee is
+     owed to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he
+     has agreed to donate royalties under this paragraph to the
+     Project Gutenberg Literary Archive Foundation.  Royalty payments
+     must be paid within 60 days following each date on which you
+     prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax
+     returns.  Royalty payments should be clearly marked as such and
+     sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the
+     address specified in Section 4, "Information about donations to
+     the Project Gutenberg Literary Archive Foundation."
+
+- You provide a full refund of any money paid by a user who notifies
+     you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he
+     does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm
+     License.  You must require such a user to return or
+     destroy all copies of the works possessed in a physical medium
+     and discontinue all use of and all access to other copies of
+     Project Gutenberg-tm works.
+
+- You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any
+     money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the
+     electronic work is discovered and reported to you within 90 days
+     of receipt of the work.
+
+- You comply with all other terms of this agreement for free
+     distribution of Project Gutenberg-tm works.
+
+1.E.9.  If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg-tm
+electronic work or group of works on different terms than are set
+forth in this agreement, you must obtain permission in writing from
+both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and Michael
+Hart, the owner of the Project Gutenberg-tm trademark.  Contact the
+Foundation as set forth in Section 3 below.
+
+1.F.
+
+1.F.1.  Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable
+effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread
+public domain works in creating the Project Gutenberg-tm
+collection.  Despite these efforts, Project Gutenberg-tm electronic
+works, and the medium on which they may be stored, may contain
+"Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or
+corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual
+property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a
+computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by
+your equipment.
+
+1.F.2.  LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right
+of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project
+Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project
+Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project
+Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all
+liability to you for damages, costs and expenses, including legal
+fees.  YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT
+LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE
+PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3.  YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE
+TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE
+LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR
+INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH
+DAMAGE.
+
+1.F.3.  LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a
+defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can
+receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a
+written explanation to the person you received the work from.  If you
+received the work on a physical medium, you must return the medium with
+your written explanation.  The person or entity that provided you with
+the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a
+refund.  If you received the work electronically, the person or entity
+providing it to you may choose to give you a second opportunity to
+receive the work electronically in lieu of a refund.  If the second copy
+is also defective, you may demand a refund in writing without further
+opportunities to fix the problem.
+
+1.F.4.  Except for the limited right of replacement or refund set forth
+in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS' WITH NO OTHER
+WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO
+WARRANTIES OF MERCHANTIBILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE.
+
+1.F.5.  Some states do not allow disclaimers of certain implied
+warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages.
+If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the
+law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be
+interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by
+the applicable state law.  The invalidity or unenforceability of any
+provision of this agreement shall not void the remaining provisions.
+
+1.F.6.  INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the
+trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone
+providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in accordance
+with this agreement, and any volunteers associated with the production,
+promotion and distribution of Project Gutenberg-tm electronic works,
+harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees,
+that arise directly or indirectly from any of the following which you do
+or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg-tm
+work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any
+Project Gutenberg-tm work, and (c) any Defect you cause.
+
+
+Section  2.  Information about the Mission of Project Gutenberg-tm
+
+Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of
+electronic works in formats readable by the widest variety of computers
+including obsolete, old, middle-aged and new computers.  It exists
+because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from
+people in all walks of life.
+
+Volunteers and financial support to provide volunteers with the
+assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's
+goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will
+remain freely available for generations to come.  In 2001, the Project
+Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure
+and permanent future for Project Gutenberg-tm and future generations.
+To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation
+and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4
+and the Foundation web page at https://www.pglaf.org.
+
+
+Section 3.  Information about the Project Gutenberg Literary Archive
+Foundation
+
+The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit
+501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the
+state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal
+Revenue Service.  The Foundation's EIN or federal tax identification
+number is 64-6221541.  Its 501(c)(3) letter is posted at
+https://pglaf.org/fundraising.  Contributions to the Project Gutenberg
+Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent
+permitted by U.S. federal laws and your state's laws.
+
+The Foundation's principal office is located at 4557 Melan Dr. S.
+Fairbanks, AK, 99712., but its volunteers and employees are scattered
+throughout numerous locations.  Its business office is located at
+809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887, email
+business@pglaf.org.  Email contact links and up to date contact
+information can be found at the Foundation's web site and official
+page at https://pglaf.org
+
+For additional contact information:
+     Dr. Gregory B. Newby
+     Chief Executive and Director
+     gbnewby@pglaf.org
+
+
+Section 4.  Information about Donations to the Project Gutenberg
+Literary Archive Foundation
+
+Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide
+spread public support and donations to carry out its mission of
+increasing the number of public domain and licensed works that can be
+freely distributed in machine readable form accessible by the widest
+array of equipment including outdated equipment.  Many small donations
+($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt
+status with the IRS.
+
+The Foundation is committed to complying with the laws regulating
+charities and charitable donations in all 50 states of the United
+States.  Compliance requirements are not uniform and it takes a
+considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up
+with these requirements.  We do not solicit donations in locations
+where we have not received written confirmation of compliance.  To
+SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any
+particular state visit https://pglaf.org
+
+While we cannot and do not solicit contributions from states where we
+have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition
+against accepting unsolicited donations from donors in such states who
+approach us with offers to donate.
+
+International donations are gratefully accepted, but we cannot make
+any statements concerning tax treatment of donations received from
+outside the United States.  U.S. laws alone swamp our small staff.
+
+Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation
+methods and addresses.  Donations are accepted in a number of other
+ways including including checks, online payments and credit card
+donations.  To donate, please visit: https://pglaf.org/donate
+
+
+Section 5.  General Information About Project Gutenberg-tm electronic
+works.
+
+Professor Michael S. Hart was the originator of the Project Gutenberg-tm
+concept of a library of electronic works that could be freely shared
+with anyone.  For thirty years, he produced and distributed Project
+Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of volunteer support.
+
+
+Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed
+editions, all of which are confirmed as Public Domain in the U.S.
+unless a copyright notice is included.  Thus, we do not necessarily
+keep eBooks in compliance with any particular paper edition.
+
+
+Most people start at our Web site which has the main PG search facility:
+
+     https://www.gutenberg.org
+
+This Web site includes information about Project Gutenberg-tm,
+including how to make donations to the Project Gutenberg Literary
+Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to
+subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks.