1 files changed, 4999 insertions, 0 deletions

diff --git a/38605-0.txt b/38605-0.txt
new file mode 100644
index 0000000..0bfaec1
--- /dev/null
+++ b/38605-0.txt
@@ -0,0 +1,4999 @@
+The Project Gutenberg EBook of Magyar népmesék, by János Erdélyi
+
+This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with
+almost no restrictions whatsoever.  You may copy it, give it away or
+re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included
+with this eBook or online at www.gutenberg.org
+
+
+Title: Magyar népmesék
+       Képes kiadás
+
+Author: János Erdélyi
+
+Release Date: January 18, 2012 [EBook #38605]
+
+Language: Hungarian
+
+Character set encoding: UTF-8
+
+*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK MAGYAR NÉPMESÉK ***
+
+
+
+
+Produced by Albert László (This book was produced from
+scanned images of public domain material from the Google
+Books project.)
+
+
+
+
+
+
+MAGYAR
+
+NÉPMESÉK.
+
+KIADJA
+
+ERDÉLYI JÁNOS.
+
+[Illustration]
+
+KÉPES KIADÁS.
+
+PEST, 1855.
+
+HECKENAST GUSZTÁV SAJÁTJA.
+
+
+
+
+ELŐSZÓ.
+
+Ezen kötettel a magyar népirodalom ereklyéi: mesék, dalok, közmondások,
+adomák, szokások, hiedelmek, szóval: minden ide tartozó elemek kiadása
+van foganatba véve.
+
+Részint másod kiadása leszen ez a „Magyar Népköltési gyüjteménynek“,
+melyet a Kisfaludy-Társaság tekintélye alatt ugyancsak tőlem vőn a
+nemzet a népdalok három kötetében, és a közmondások könyvében; részint
+folytatása ugyanazon kezdetnek, az egész népirodalmat együvé foglalva,
+egyes külön, de összefüggő kötetekbe rendezve, koronként; azon
+igérettel, hogy a népirodalmi elemek szépészeti álláspontját egy
+műbölcsészeti értekezés fogja igazolni.
+
+A szövegbe a buzgó kiadó csinos fametszeteket ad; mivel, hihetőleg, oly
+tanulmányok lopakodnak be a képző müvészetbe, melyek után a hazai
+tárgyak: viselet, ruha, táncz, népszokások, közélet és képzelem mind
+jobban engedik át magokat a metsző vésüjének, a föstész ecsetének;
+egyuttal a nagy közönségnek is mulattató szemléletül ajánlkoznak. Az
+anyag, mint előre kivehető, nem fog hiányzani az egész gyüjteményen
+keresztül.
+
+Ezuttal tudatni akarom egyszersmind, hogy a Kisfaludy-Társaság
+tekintélyét mind folyvást megtartom, vele élek; s neve alatt
+megváltozott körülményeimhez képest is még mindig gyüjtök. Segédim, a jó
+régi társakon kivül, a sárospataki tanuló ifjak közül néhány, kik a
+néppel közvetlenül érintkezvén, eredeti közléseket adhatnak.
+
+Igy indul meg a jelen kötet „Népmesék“ czim alatt, teljesen uj
+tartalommal. E részben tisztelettel emlitem Toldy Ferencz barátságát, ki
+néhai Gaal György eredeti magyar szövegü mesegyüjteményét szives volt
+használatul átengedni.
+
+Még egy szót régi gyüjtő társaimhoz! Ők fogják tudni: mi állott elő a
+népi elem tanulmányaiból tiz év óta; hogy ez eredménynek az én
+törekvéseim is voltak tényezői; s most jobban lehet igényem, mint
+ezelőtt is, gyámolitásukra.
+
+Sárospatak, junius 14. 1855.
+
+Erdélyi János.
+
+
+
+
+NÉPMESÉK.
+
+
+
+
+1. A liliomleány.
+
+Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy igen jó király, kit
+minden rendü és rangu ember az országában ugy szeretett, hogy életét is
+odaadta volna érette. Felesége nem volt, s alattvalói azt kivánták, hogy
+házasodjék, olyan jó királyt hagyhasson örökösül, minő maga. Nagy szeget
+ütött ez az ő fejébe; gondolkozott magában, mit csináljon, hogyan leljen
+magához való feleséget.
+
+Volt neki egy öreg barátja, kitől tanácsot szokott kérni, mivel nagyon
+szerette. Az öreg ember vadász volt a király erdejében; egyébiránt
+élhetett volna másképen is, mert a király uri módon eltartotta volna; de
+neki nem kellett semmi; azért csak ott éldegélt az erdőben egy kis
+kunyhóban, mint a szegény ember szokott. A mint a király meghallotta,
+mit kivánnak alattvalói, elméne az öreg vadászhoz tanácsot kérni. Az
+öreg vadász egy rozmarinszálat adott neki, s azt mondá: a mék lány előtt
+ez a rozmarinszál meghajol, azt vegye el, az lesz hozzávaló.
+Összegyüjtötte hát a király a temérdek lányokat palotájába, a mennyi
+csak fért, s mindenik mellé egy-egy katonát állitott, kiknek az volt
+kötelességök, hogy a magok urlányainak nevét az asztalon levő
+gyöngyökből rakják ki; a gyöngyök azé lesznek, ki előtt a rozmarinszál
+meghajol; ha pedig senki előtt sem hajol meg, mindeniké a maga neve. A
+mint ott ülnek sorban, jön a király, kezében hozva a rozmarinszálat.
+Végig viszi a leányok előtt, de az egyik előtt sem hajolt meg. Másnap
+megint más leányokat, szebbnél szebbeket, gyüjtetett össze, de a
+rozmarinszál akkor sem hajolt meg egy előtt se. Harmadik nap szinte ugy
+lett, akkor sem hajolt meg a rozmarinszál. Mit csináljon most már?
+gondolkozék magában; hol keresse fel élete párját?
+
+A mint igy tünődött éjszaka, látja, hogy valami suhan be az ablakon s
+egyenesen a rozmarinra száll, s elkezd szépen beszélgetni hozzá. Én a
+királynak háladatossággal tartozom, mert ő engemet már kétszer
+szabaditott meg a sólyom körmei közül, igy beszélt a kis aranyos madár,
+mert a volt, a mi az ablakon besuhant; most lefizethetném adósságomat,
+el tudnám vezetni azon leányhoz, ki előtt te meghajolsz. Az a
+tündérkertben van; azért jöttem ide megmondani, hogy te indulj el holnap
+előtte s vezesd; én majd fölöttetek repülök; csak rám vigyázz mindenütt,
+s utánam jöjj. Jól hallotta ezeket a király, mert koránsem hagyá őt
+aludni a nagy gondolkozás; alig várhatá a reggelt, mindjárt utnak
+indult. A rozmarin előtte ment, a madár pedig fölötte repült.
+
+A mint igy mentek, mendegéltek hárman, találtak az uton egy sánta
+táltost, ki iszonyuan nyögött. Mi bajod, kérdé a király, hogy oly
+iszonyuan nyögsz? Itt, a baloldalamban egy nyil, majd esztendeje már,
+hogy itt hordozom, s még eddig nem akadt olyan könyörületes szivü ember,
+a ki kivette volna; egy vén boszorkány lőtte azt én belém, hogy
+megronthassa gazdámat, felelé a táltos. Kiveszem; szólott a király s
+megkapván az ezüst nyilat, kirántotta a ló ballapoczkájából. Ez is
+iszonyut ágaskodott s olyan szép lett, a milyet még soha nem látott.
+Ekkor megköszönte a király szivességét s igy beszéle hozzá: Én jól
+tudom, mi járatban vagy. Messze van az, a kit te keressz, hanem ülj fel
+rám, én elviszlek mind addig, a mig fel nem találod szép feleségedet.
+
+A király felült a táltos hátára, s ugy repült ez vele, mint a villámlás.
+A rozmarin mindenütt előtte ment, az aranyos madár pedig fölötte repült.
+
+[Illustration]
+
+A mint mennek hegyen, völgyön, találnak egy üvegvárat, honnan iszonyatos
+sikoltás hangzik. Ezt meg kell szabaditanom, akárki legyen, szólott a
+király s bement az üvegvárba. Mit lát, mit nem lát, látja hogy egy nagy
+üvegember ordit, egy dongó szünetlenül repked a gyomrában, azt ki akarja
+rágni. Ki vagy, mi vagy? kérdi az üvegember tőle. Én egy idegen király
+vagyok, a tündérvárba akarok menni, feleséget keresni; hát te ki vagy?
+Én ennek a várnak királya vagyok. Mi bajod van, hogy ugy orditozol?
+kérdi az idegen király. Ez a dongó keresztül akarja rágni gyomromat. Hát
+nem lehetne megszabadítani tőle? Nem, mig öreganyja, a két kardu pók,
+él; az pedig tán örök időkig él, mert nem árthat neki semmiféle fegyver.
+Egy táltosom ugyan volt, az árthatott neki, de már azt is meglőtte,
+felelt az üvegkirály. Nem lehetne meglátnom azt a hatalmas pókot? kérdé
+az idegen király. Mindjárt itt lesz; nézz csak oda az üvegkanapéra. Ott
+ül szegény feleségem, csupa rózsaruha van rajta, ez a pók minden órában
+eljár hozzá, mindig beköti pókhálóval; mikor elmegy, egy kis tövismadár
+jön el letépni a rákötött hálót. Egy percz mulva itt lesz a pók.
+
+Egyszer nagy csörömpölés hallatszik, felnéz az idegen király a padlásra;
+hát egy iszonyu pók ereszkedik alá felé. Ő is fogja magát, kirántja
+kardját s elkezd vagdalni a pókhoz, de soha nem érheti, mert két első
+lába mindig feltartóztatja a vágást. Már csakhogy le nem vágta az idegen
+királyt a pók, midőn beugrott a táltos az üveg szobába, hogy csak ugy
+töredeztek össze-vissza az üveg garádicsok, s ráugrott az iszonyu pókra.
+A dongó látván, hogy nagy veszedelemben forog anyja, mindenképen ki
+akart repülni az üveg királyból, hogy majd segit neki. De a táltos
+észrevette a dongó akaratját s kiabált az üveg királynak, hogy fogja be
+száját; ne ereszsze ki a dongót; azonban nem tudta befogni s
+kieresztette; ő is nagyot toppantott első lábával s levágta a dongót a
+pók mellé; mind a kettőt egyszerre megölte.
+
+A mint ez a két csudabogár megdöglött, az üveg király mindjárt oly
+gyönyörü emberré vált, hogy párját kellett volna keresni egész világon;
+felesége pedig a legszebb asszonynyá; a legpompásabb rózsák nyiltak
+ruháján. A kis tövismadár szinte egy szép leánynyá változott; az üveg
+vár egy szép arany várrá. A volt üveg király most megköszönte
+szivességét az idegen királynak, s igy beszélte el egész történetét:
+
+Ez a vár az enyém volt mindig, s ilyen állapotban, a milyenben most
+látod. A vár alatt egy kis kunyhó volt, abban egy vén boszorkány lakott.
+Volt a vén boszorkánynak egy leánya, kit én hozzám sietett volna férjhez
+adni, de nekem nem kellett. Én a tündérvárból házasodtam, onnan vettem
+el feleségemet, kit nem adnék e világért. A boszorkány ezen nagyon
+megboszankodott s engem üveggé változtatott, leányát dongóvá, hogy
+mindig rágódjék bennem. Csak ugyan egy hét alatt keresztül is rágott
+volna már. Maga egy nagy pókká változott, hogy feleségem rózsaruháját
+pókhálóval rutithassa; a szobaleányt pedig egy kis tövismadárrá
+változtatta, a mely mindig tépje a pókhálót ruhájáról, hogy ő ujra
+beköthesse. De előbb táltosomat kellett meglőnie. Te huztad ki belőle a
+nyilvesszőt, te szabaditottál meg a kinoktól; mondd meg már most, mit
+kivánsz jó tettedért? – Semmit, felelt az idegen király, csak azt mondd
+meg nekem, messze van-e az a tündérvár, én oda akarok menni feleséget
+venni. Ide már nem nagyon messze van, majd elviszen az én táltosom,
+felelt a király.
+
+[Illustration]
+
+Ezzel felült az idegen király a táltos hátára s egy félóra alatt
+odavágtatott. A rozmarin előtte ment, az arany madár fölötte repült.
+Mikor odaértek, gyászba volt boritva az egész tündérvár. Miért van ez,
+kérdé a király. – Feleltek rá a tündérek: mert a legszebb leány, a
+tündérek királynéjának testvére, az üveg királyné miatti buvában, fehér
+liliommá változott. – Kérte az idegen király a tündéreket, vezetnék el
+őt ahoz a fehér liliomhoz. A tündérek elvezették. A rozmarin ekkor is
+előtte ment, még pedig előre szaladt, a mint a fehér liliomhoz ért,
+hirtelen megállt és földig meghajolt előtte, a kis aranyos madár pedig
+rászállott. A fehér liliom is neki rázkodott s olyan gyönyörü leány lett
+belőle, kinek párja hetedhét országon nem találtatott. A király odament
+hozzá, megkérte kezét, holtig egymáséi lettek. Másnap mindjárt
+elindultak haza felé, utba ejtették a megszabaditott várat is, hol a
+királyné testvére lakott. Itt jól megvendégeltetve, otthonig meg sem
+álltak, hol szörnyü pompával fogadtattak, nagy lakodalmat csaptak, s
+most is élnek, ha meg nem haltak.
+
+
+
+
+2. A hajnalkötöző királyfi.
+
+Egyszer volt, hol nem volt, még az óperencziás tengeren is tul volt egy
+király, és ennek három fia és három leánya. A király öreg volt már,
+féllába a koporsó szélin. Egyszer, midőn közel volt halálához, igy szól
+fiainak: No fiaim! leánytestvéreiteket annak adjátok, a ki legelsőben
+kéri; a vadászerdőben pedig őrizkedjetek ama nagy jegenyefától, s ha
+elkéstek is valamikor éjszaka, ne menjetek alá hálni soha. Nem sokára
+meghalt az öreg király; s királyságát a legkisebb fiára hagyta. Egyszer
+egy estve, mikor vacsoránál mind együtt voltak, azt mondja valaki az
+ablakon: adjátok ide a legnagyobb leányt. A fiuk, hogy teljesitsék
+atyjok rendeletét, odaadták mindjárt az ablakon által. Más estve megint
+kérik a közbülső leányt, azt is odaadják. Harmadik estve megint kérik a
+legkisebb leányt, azt is kidugták az ablakon; igy hát a királyfiak csak
+magok maradtak.
+
+Egyszer kimennek az erdőbe vadászni, s elestveledvén, ama jegenyefa alá
+találtak vetődni, melytől apjuk eltiltotta. Eszökbe jutott az apai
+mondás, de mégis akarták tudni, miért tiltotta el őket az alól. A mint
+lefeküdtek, mert igen el voltak fáradva, a legidősb királyfi őrnek
+fenmaradt. A nagy tüz égett derekasan, ő fenvirrasztott; egyszer csak
+látja, hogy valami falja, eszi a tüzet. Jobban nézi, hát látja, hogy egy
+három fejü sárkány. Neki megy kardjával, viaskodnak; de végre is
+meggyőzi a sárkányt, ás neki ott a fa alatt egy gödröt, belétemeti.
+Reggelre virradva fölkelt a két testvér, de ezek az éjszakai történetből
+semmit sem tudtak, bátyjuk sem szólt egy szóval se felőle.
+
+Idő multán megint kimentek vadászni az erdőbe, és megint az alá a fa alá
+akadtak éjjelre. Ekkor már a középső fiu vigyázott, mig a többi aludt.
+Egyszer a mint járkál fel s alá kivont karddal a fa alatt, látja, hogy
+falja, eszi valami a tüzet; nézi jobban, hát látja, hogy egy hat fejü
+sárkány. Mindjárt belé vág kardjával, viaskodnak sokáig, végre is
+megölte a sárkányt a királyfi, szinte a fa alá temette. Reggel fölkeltek
+a többi testvérek, de nem tudtak semmit, hogy mi történt az éjszaka.
+
+Egyszer megint az alatt a fa alatt estveledtek el; akkor a legkisebb
+maradt vigyázónak. A mint járkál kivont karddal fel s alá, egyszer
+látja, hogy falja, eszi valami a tüzet, s csak azon veszi észre, hogy
+már mind felfalta. Nézi jobban, hát látja, hogy egy kilencz fejü
+sárkány. Ő is mindjárt belé vág a karddal, viaskodnak sokáig; utoljára
+is a királyfi meggyőzte a sárkányt, s hasonlókép eltemette a fa alá.
+
+Most már azon gondolkodott, hol vegyen egy kis tüzet, s elindult az
+erdőben keresni, hogy merre találna. Egyszer lát egy kis tüzet pislogni;
+oda megyen, hát látja, hogy ott veszekedik az éjszaka meg a hajnal. Ő is
+kérdi, hogy miért veszekednek. Azért, mond a hajnal, hogy én már fel
+akarok kelni, de ez az éjszaka nem hagy. Akkor a királyfi vágott a
+gatyamadzagából, megkötötte őket egy fához. Megyen hát, viszi a kis
+tüzet, de mig oda ért volna vele, hol bátyjai feküdtek, elaludt. Megint
+hol vegyen már tüzet. Megyen, mendegél az erdőben, egyszer látja, hogy
+egy helyen csak ugy bömböl a jó tüz. Odamegyen, hát látja, hogy három
+óriás fekszik a tüz körül. Ő is egyen átlép, azzal felvesz a tüzről jó
+darab üszköket, s a mint lépne vissza, hát egy darab tüz az óriás hasára
+esett. Ez is megkapja hirtelen a királyfit, s mondja a másik óriásnak:
+nézzed már hé! egy szunyogot fogtam. Azt mondja a másik: ne bántsd hé! a
+kis király az, hanem mit csináljunk vele? Azt mondja a harmadik: süssük
+meg, együk meg. Rimánkodott a királyfi, hogy ne bántsák, s egyik mondá
+az óriások közül: na nem bántunk, ha megteszed a mit mondunk. A királyfi
+igért füt, fát, csak bocsássák el. Azt mondja neki a legnagyobb óriás:
+na, hallod-e, ennek s ennek a királynak van három leánya, mi próbáltuk
+már sokszor elhozni, de nem lehetett, mivel van ott egy kis kakas, meg
+egy kis kutya, az mindjárt megérzi az idegen szagot, és hirt ad; hanem
+ha te azt a három kisasszonyt elhozod, vagy a kakast meg a kis kutyát
+megölöd, akkor mehetsz szabadon. Akkor azt mondja a királyfi: jó!
+megteszem; hanem adjatok egy gombolyag spárgát, a végét itt hagyom,
+fogja meg valamelyitek; mikor aztán én ezt megrántom, akkor jöjjetek.
+
+[Illustration]
+
+Ment hát, mendegélt a királyfi; egyszer már ott van a várnál, hanem egy
+viz volt előtte, a melyen semmikép nem tudott átmenni. Megrántja a
+spárgát. Mindjárt ott termett egy óriás, egy fát általtett a vizen, és
+átment a királyfi. Bemegyen a várba; a kis kakas, meg a kis kutya nem
+hallották, mert a szél arról fujt, a merről a királyfi ment. Bemegyen
+hát legelőször is a legidősebb királykisasszony hálószobájába; látja,
+hogy ott fekszik egy réznyoszolyán. Ő is lehuzta ujjáról az arany
+gyürűt, azzal a magáéra huzta. Megyen megint egy más szobába, látja,
+hogy ott fekszik a középső királykisasszony ezüst nyoszolyában. Annak is
+lehuzta arany gyürüjét, azzal a magáéra tette. Bemegyen a harmadik
+szobába, hát látja, hogy ott fekszik egy arany nyoszolyában a legkisebb
+királykisasszony. Annak az ujjáról is lehuzta az arany gyürüt, de igen
+szerelmessé is lett belé, mert igen szép volt, s gondolkodott mindjárt,
+hogy kellene azokat az óriásokat elveszteni. Megrántja hát a spárgát,
+ott terem egy óriás, s a mint megyen befelé a házba, melynek ajtaja az ő
+nagyságához képest igen alacsony volt, le kellett hajlania, s a fejét
+dugta be előbb; ekkor a királyfi hirtelen ugy elvágta, mintha ott se
+lett volna; testét egy szögletbe huzta. Megint megrántja a spárgát, jön
+a második óriás, ez is a mint dugta befelé a fejét, hirtelen elvágta a
+királyfi; magát a szögletbe vitte az elsőhöz. Megrántja a spárgát
+harmadszor is; jön a harmadik óriás; ez is ugy járt, mint a többi.
+
+Ekkor már mit csináljon? Eszébe jutott, hogy a hajnalt összekötötte az
+éjszakával, sietett hirtelen, eloldta őket és mindjárt megvirradt;
+ezután odament a nagy fa alá, hol bátyjai feküdtek, s felköltötte őket.
+Azt mondja a nagyobbik bátyja: ejnye öcsém! beh hosszu volt az éjszaka.
+Azt mondja a kis királyfi: bizony hosszu, édes bátyám. Akkor
+megindultak, mentek, mendegéltek, mig haza nem értek.
+
+Egyszer mondja a kis királyfi a két bátyjának: menjünk házasodni; tudok
+én szép három királykisasszonyt. Mentek hát, mendegéltek heted hét
+ország ellen, még az óperencziás tengeren is tul, egyszer megtalálták a
+várost, melyben a három királykisasszony lakott. Azt mondja a legkisebb
+fiu a két bátyjának: legyetek itt, bemegyek én, megkérem a három
+királykisasszonyt. Bátyjai ott maradtak, ő ment; már el is ért a
+várkapuhoz, melyben a király lakott, s egyszer egy ember megállitja,
+kérdi tőle, hogy hová akar menni? Ő mond: a királyhoz; leányait akarom
+megkérni hármunk számára. Nem szabad, monda amaz, mig, itt van egy dob,
+erre rá nem üt, és azután a mi kérdést adnak, ha reá meg nem felel, meg
+kell halni, ha ezer lelke lesz is. Ő rá ütött; kérdeztek tőle valamit az
+óriásokról, a kiket ő megölt, és szóról szóra megfelelt a kérdésekre, s
+azt is kivallotta, hogy ő ölte meg őket.
+
+Ekkor azt mondja a király: válaszsz leányaim közül. Ő is mindjárt
+előhivá többi testvéreit és elvették hárman a három királykisasszonyt,
+neki persze a legkisebb jutott; olyan nagy lakodalmat csaptak, hogy
+Kisidától Nagyidáig folyt a sárga lé. A leányok apja, mivelhogy fia nem
+volt, legkisebb vejének adta át a királyságot, de azt kivánta, hogy vele
+együtt lakjék. A kis királyfi egyszer menni akart az apjáról maradt
+országba, de ugy hogy a feleségét is elviszi. A vén király mondá: ne
+vidd, fiam, mert csak addig lesz a tied, mig a határról kiviszed,
+azontul mindjárt elrabolják. De ő, mivel feleségének is nagy kedve volt
+menni, elindult vagy negyven lovas katona kiséretében. Egyszer, mikor
+átlépnek a határon, hirtelen ugy elragadják a királynét a kocsiból,
+mintha ott se lett volna. Ekkor haza megyen a kis királyfi s mondja
+apjokának: bizony elrabolták az én feleségemet, a mint megmondta
+felséges király atyám, hanem nem nyugszom addig, mig föl nem keresem; s
+kérdi a vén királytól: valjon miféle országba vihették leányát. Csak a
+fehér országot kérdezd, ha ott meg nem találod, ugy sohse látod többé.
+
+Ő is hát utnak indult, ment heted hét ország ellen; egyszer talál egy
+várat; belé megyen, hát látja, hogy ott van a legnagyobb nénje, s kérdi
+tőle: hát itt lakik? Itt bizony, mondá a nénje, az én uram egy négy fejü
+sárkány, azzal vesződöm. Egyszer lép be hozzájok a sárkány, s igy szól:
+isten hozott, sógor; mi járatban vagy? Én bizony Fehérországot keresem,
+nem tudna-e sógor eligazitani, merre van? Bizony nem én, mondá a
+sárkány, ha csak állatjaim közül valamelyik nem tud felőle. Akkor
+összehivta állatjait, de egy sem hallotta még csak hirét sem
+Fehérországnak.
+
+Megindul ismét a királyfi; megyen, mendegél heted hét ország ellen;
+egyszer talál egy várat; bemegyen és ott leli középső nénjét, kinek az
+ura nyolczfejü sárkány volt. Kérdi a sárkány: mi járatban volna? bizony
+sógor, mondá a királyfi, én Fehérországot keresném, ha megtalálnám, nem
+tud-e róla valamit? Bizony nem én, mondá amaz, ha csak állatjaim közül
+nem tud valamelyik felőle. Mindjárt összehivatja állatjait, kérdi tőlük:
+nem tudnák-e Fehérországot hogy merre van? de mind azt mondta, hogy még
+hirét sem hallották.
+
+Ekkor megint utnak indult nagy busan a királyfi; ment, mendegélt heted
+hét ország ellen. Egyszer megint talál egy várat; belé megyen, hát
+látja, hogy ott sir a legkisebb huga egy nagy könyvből olvasva, kinek az
+ura tizenkét fejü sárkány volt. Mi járatban van: kérdi a sárkány;
+bizony, sógor, mondá a királyfi, én Fehérországot keresem, nem
+hallott-e, nem tud-e róla valamit, hogy merre van? Bizony nem én, mondá
+amaz, hacsak állatjaim valamelyike nem tud róla valamit. Összehivja hát
+állatjait, s kérdi tőlük: nem hallották-e hirét valaha Fehérországnak;
+de mind azt mondja, hogy soha nem hallották. Egyszer már, mikor a többi
+állat mind széjjeloszlott, sántikál egy sánta farkas. Kérdi tőle a
+sárkány: nem hallottad-e hirét Fehérországnak? Dehogy nem, felelé a
+farkas, lábom is ott törték el, mikor egy juhot akartam ellopni. No hát,
+mondá neki a sárkány, vezesd ezt a királyfit el oda, majd kapsz
+egynehány juhot. Bizony nem megyek én belé, mond a farkas, három nyáj
+juhért sem, hanem mégis a határig elkisérem. Akkor mindjárt kapott a
+farkas egy juhot; a királyfi is jóllakott s azzal mentek, mendegéltek
+heted hét ország ellen. Egyszer egy dombtetőre vezeti a farkas a
+királyfit, és azt mondja neki: Na! amott van Fehérország, eredj; én már
+visszamegyek.
+
+[Illustration]
+
+Ment a királyfi, mendegélt; egyszer odaér egy nagy város végére egy kis
+forráshoz, leül pihenni. Annak a forrásnak olyan tulajdonsága volt, hogy
+a ki abból ivott, mindjárt megfrisült. Egyszer, a mint ott van, látja,
+hogy jön az ő felesége egy kis aranyos korsóval vizért. Mindjárt
+megismerték egymást, összeölelkeztek, csókolóztak. Na, édes feleségem,
+mondá a királyfi, én te érted jöttem, hogy szabadithatnálak meg? Bizony
+nem tudom én hirtelen, mond a felesége, mert ennek a fehér vitéznek, a
+ki engem tőled ellopott, kinél vagyok most is, olyan lova van egy, hogy
+ugy megyen, mint a gondolat, és ha én szökve mennék el veled, bizonyosan
+utólérne rajta, mindkettőnknek halál volna fején. Hanem azt mondom én te
+neked: menj el te, itt s itt van egy vén asszony, annak van három lova,
+a maga tulajdon lányai, állj be annál kocsisnak, ne kérj egyéb fizetést,
+hanem van ott egy kis csikó, azt, meg a padon egy tyukganajos nyereg,
+egy kantár, ha az a csikó megnő, azon elvihetsz, más különben nem, mert
+ennek a fehér vitéznek a lova is onnan való, azért tud oly sebesen
+menni.
+
+Ment hát a királyfi, mendegélt, a hol a vén asszony lakott. Egyszer
+megtalál egy kis halat a szárazon. Lökj be engem a tóba, te királyfi,
+mond a kis hal, jótét helyébe jót várj. És ő belökte a kis halat a
+vizbe; ekkor a kis hal odaád neki egy kis sipot, és azt mondja: na, ha
+valami bajod lesz, fujd meg ezt a kis sipot, ott leszek segitségedre. Ő
+eltette a kis sipot a tarisznyájába, és ment, mendegélt. Egyszer megint
+talál egy hangyát, a mely egy légygyel veszekedett. Védj meg engem te
+királyfi, mond neki a hangya, jótét helyébe jót várj. Megmentette a
+hangyát s ez adott neki egy kis sipot, hogy ha valami baja lesz, fujja
+meg, s ő ott lesz segitségére. Ezt is eltette tarisznyájába. Megyen
+megint, mendegél a királyfi, egyszer talál egy sánta rókát. Ugyan te
+királyfi, mond a róka, hozz egy kis ezerjófüvet a lábomra, s kösd be,
+jótét helyébe jót várj. Hozott neki füvet a királyfi, bekötötte a lábát,
+ez is adott egy kis sipot, hogy mikor baja lesz, fujja meg, ott lesz
+segitségére. Tarisznyájába tevén a sipot, ment, mendegélt a királyfi,
+egyszer megtalálja a vén asszonyt, kihez küldte szolgálni a felesége.
+Bemegyen, köszön: jó estvét, öreg anyám! Isten hozott, fiam! mondá a vén
+banya, mi járatban vagy? Én bizony szolgálatot keresnék; ugy hallottam,
+hogy öreg anyámnak szüksége volna kocsisra. Bizony volna nekem, mond a
+vén asszony, hanem kiállod-e a szolgálatot? mert már kilenczvenkilencz
+emberfej van odakinn a karóba huzva; tied lesz a századik, ha ki nem
+állod. Na! beállott a királyfi kocsisnak egy esztendőre, de akkor még
+három napból állott egy esztendő. Estve mindjárt a vén asszony jól
+tartotta álomlevessel, aztán kiküldte a lovakat tőle. A királyfi is,
+mivelhogy fáradt volt, lefeküdt, édesden elaludt. Egyszer fölébred, hát
+látja, hogy virrad, de lovai sehol sincsenek. Mit tegyen? Eszébe jut a
+kis sip, melyet a hal adott; megfujja, hát mindjárt ott terem a kis hal.
+Na, mi bajod van? kérdé a hal! Hát bizony a lovam veszett el. Na, ne
+busulj semmit, jer velem. Mentek hát, mendegéltek, vezette a hal a
+királyfit egy tóhoz. A tó szélén uszott három arany hal. Azt mondja a
+kis hal: na, az a te lovad, hanem csapd hozzá a kantárt, aztán ülj fel
+rá. Ő is hozzávágta a kantárt, felült rá, hazament. Itthon vagy fiam?
+mond neki a vén asszony. Itthon bizony öreg anyám. Akkor kiment a vén
+asszony az istálóba, elővette a vasvillát, jól meghányta lovait; beste
+lélek kurvanyátok, mondá nekik, tán szerelmesek vagytok kocsisotokba.
+Jaj, anyám, többet tud az, mint kend, mondának lovai. – Más estve megint
+kiküldte a fiutól a lovakat s ekkor már béklyóba tette a királyfi, s
+lefeküdt. Reggel fölébred, hát nincs a lova. Keresi mindenfelé, nem
+leli; egyszer eszébe jut a kis sip, melyet a hangya adott, kiveszi a
+tarisznyájából, megfujja; mindjárt ott terem a kis hangya, s kérdi: na,
+mi bajod van? A lovam veszett el az éjszaka megint és nem találom sehol
+sem. Na, megállj! megyünk egy partoldalra, találunk ott egy
+hangyafészket, abból ki fog jőni három veres hangya, csapd a fejéhez a
+kantárt, az a te lovad. Mentek, hát megtalálták a hangyaturást, kijött
+belőle három veres hangya; ő is csak a fejéhez vágta a kantárt, mindjárt
+lóvá válott és haza mene rajtok. Megint mondja a vén asszony: itthon
+vagy fiam? Itthon biz, öreg anyám! Akkor megint kimegy az istálóba, a
+lovakat jól elhányja, hogy csak ugy tudnak elbujni. Jaj anyám, mondák
+azok, többet tud az, mint kend. Más estve megint jól tartja álomlevessel
+a királyfit, kiküldi tőle a lovakat, de előbb megmondá nekik, hogy haza
+menjenek, majd elbujtatja ő őket. Kiviszi a fiu a lovakat, lefekszik,
+elalszik. Reggel fölkél, hát nincs a ló sehol sem. Keresi mindenfelé,
+nem leli; eszébe jut a kis sip, melyet a róka adott, megfujja s mindjárt
+ott terem a róka. – Mi bajod, édes királyfim? Jaj, hé! mond az, a lovam
+sehol sem lelem. Akkor mond a róka: az igaz, hogy most szoros helyen
+van, tojásnak válott mind a három, otthon a vénasszony fon egy széken,
+az alatt van egy kosárban; hanem van a vén banyának egy arany kakasa meg
+egy arany tyukja a kakasülőn; én fel fogok menni a padra, azokat
+fojtogatom, mig a vén asszony felszalad, te addig menj be a szobába,
+csapd a tojás fejéhez a kantárt, mindjárt lóvá válik. Mentek,
+mendegéltek, egyszer elérték a vén asszony házát; a róka felment a ház
+padjára és ugyan fojtogatta a tyukot meg a kakast. A vén asszony is
+felszalad hirtelen a padra: höss te róka, kutyák egyék a véredet; ez
+alatt a királyfi bement a házba, a tojáshoz vágta a kantárt, mindjárt
+megvolt a lova, bevezette az istálóba. Megyen le a vén asszony, nézi a
+tojást, hát csak a hült helyét leli. Megcsóválta fejét. Másnap behivta a
+fiut, és mondta neki: na, fiam, kitöltötted az esztendőt becsületesen,
+hanem már most mit kivánsz? Nem kivánok én egyebet, hanem csak azt a
+gyenge csikót, melyet tegnap ellett az egyik ló, meg a padon van egy
+tyukganajos nyereg, és egy kantár. Ejh, mond a vén asszony, mit érsz
+azzal! inkább adok a mennyi pénzt kivánsz. Nem, csak az kell nekem, mond
+a fiu. Utoljára is a vén asszony kénytelen volt odaadni. Fölvette hát a
+csikót hátára a királyfi, mert még menni sem birt, aztán a nyerget,
+kantárt, azzal ment, mendegélt. Egyszer egy helyen elestveledik, azt
+mondja neki a csikó: ereszsz haza, édes gazdám, szopni, holnap reggel
+visszajövök. Ekkor a csikó haza ment szopni, ő lefeküdt; reggel a csikó,
+mikor visszajött, megrugta talpát s mondá: no, édes gazdám, menjünk.
+Mentek, mendegéltek, egyszer megint elestveledtek; azt mondja a kis
+csikó: édes gazdám, ereszsz haza még egyszer szopni, holnap visszajövök.
+Ő haza eresztette a kis csikót, maga lefeküdt. Reggel megrugja a
+királyfi talpát a kis csikó s mondja: no, menjünk. Ekkor megint venné
+hátára a kis csikót a királyfi, hanem az igy szólott: na, édes gazdám,
+eddig te hoztál engem, már most én viszlek téged. Azzal megnyergelé a
+királyfi, ráült, mentek mint a szél, mig elértek a kuthoz, melynél
+találkozott elsőben feleségével a királyfi. Itt megitatta kis lovát,
+maga is ivott a királyfi, s ezalatt megint odament a felesége vizért az
+aranyos korsóval. Ekkor: no, feleségem, itt a ló, a melyért szolgáltam,
+hanem ülj fel rá, én is felülök, aztán menjünk. Mikor felültek, azt
+kérdi a ló: hogy menjek, mint a szél vagy mint a gondolat? A mint
+akarod, mondá a királyfi. Mentek hát; egyszer otthon a fehér vitéz lova
+rug, vág; kimegyen a fehér vitéz; mi bajod? kutyák, ebek nyalják fel a
+véredet. Viszik a szép asszonyt, mond amaz, egy csikólovon. Akkor
+mindjárt felugrott a fehér vitéz lovára, mentek mint a gondolat; már
+majd utolérték a királyfiékat, s monda lovának a fehér vitéz: nyerits
+csak annak a lónak, hogy várjon meg. Nyerit a ló, de a csikó azt nyeríti
+vissza: megvárlak, ha magad jösz. Akkor a ló is felhányta a farát; neki
+iramodott, ugy levetette a fehér vitézt, hogy mindjárt széjjelmállott; a
+kis csikó pedig megvárta. A királyfi a fehér vitéz lovára ült, felesége
+a csikón maradt, s ugy mentek haza. Annak örömére, hogy megtalálta és
+haza vitte feleségét a királyfi, nagy lakomát csapott; már ekkor az öreg
+király is meghalt, ő maga maradt feleségével a királyságban, s most is
+élnek, ha meg nem haltak.
+
+[Illustration]
+
+
+
+
+3. A fekete kisasszony.
+
+Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy király; volt annak tizenkét
+fia; jártak ők vadászni és minden nap találkoztak egy öreg ősz emberrel,
+a ki őket világot látni küldte, mondván nekik, hogy ő küldve van
+hozzájok, hogy menjenek utazni, s lássanak világot. Mondják otthon a
+királynak, hogy ők mennek utazni; a király nem engedte.
+
+A vadászaton ismét találkoznak az öreg ősz emberrel, s azt mondja nekik,
+hogy menjenek világot látni, mert majd rosz lesz belőle, ha nem mennek,
+mivel ő küldve van hozzájok. Ekkor a tizenkét királyfi neki készült s
+utnak indult. Elestveledtek egy erdőben; ott találtak egy kastélyt, abba
+mentek szállásra, melyben volt tizenkét szoba, s tizenkét emberre
+teritve asztal; tizenkét lónak hely. A lovakat bekötötték, magok
+bementek a kastélyba, vacsoráltak, annakutána kiki a maga szobájában a
+már készen megvetett ágyba lefeküdt. A lovak is rendesen szénát, abrakot
+ettek, s ittak. Éjszaka a kastély előtt a legnagyobb királyfi neve
+hallatszott, e szókkal: fiam, jere ki. A királyfi kimegy s a kastély
+előtt a fekete kisasszony volt s mondá neki: mi tizenketten vagyunk
+testvérek, s el vagyunk átkozva; addig fel nem szabadulunk, mig tizenkét
+királyfi itt, ebben a kastélyban hét évig, hét hónapig, hét hétig és hét
+nap, hét óráig itt nem mulat; addig soha nem megy mulatságba, nem
+házasodik, szóval, ebből a kastélyból soha ki nem megyen; itt magoknak,
+lovaiknak étele, itala meglesz uri módon.
+
+Ezután a kisasszony eltünt. A legnagyobb királyfi bemegy, s a többi
+testvéreinek mondja, hogy mit mondott neki a fekete kisasszony. Reggel
+fölkelnek; a tizenegy testvér elindul a kastélyból, hogy ők ott nem
+lesznek, nem kénytelenek ott remetéskedni annyi ideig; csak a legidősb
+maradt maga; de mielőtt az erdőből kiérnének, tizenegy farkas eleikbe
+állott, nem bocsátotta őket s vissza kellett menniök a kastélyba. Már
+ekkor se maguknak, se lovuknak nem volt eleségök, mivel a törvényt
+megszegték; a legnagyobb a maga ételéből adott a többinek. Más reggel
+ismét felkészültek, hogy ott hagyják a kastélyt, de mihelyt lóra ültek a
+kastély előtt, azonnal kővé változtak, a tizenegy istáló pedig
+összeomlott. Igy a legnagyobb csak maga maradt, neki s lovának minden
+nap kijárt az eleség. A fekete kisasszony naponként járt őt
+meglátogatni.
+
+Már a kitüzött idő közel van, s egyszer hozzá megyen a fekete
+kisasszony. No, János, mond neki, az éjjel ide fognak jőni hozzád az
+ördögök tizenegy testvéred képiben; beszélnek hozzád, játszanak, hivnak
+magukkal haza, hogy ne légy itt, de te ne szólj semmit. Azután ez nem
+használ, elkezdenek ütni, verni, kinozni, ne szólj semmit. Egyszer
+előjőnek az ördögök, ott figuráznak, nevettetik, de ő nem nevet; ütik,
+verik, ő nem szól. Reggel eljön a fekete kisasszony. No, János, hogy
+mint vagy? Akkor megkente Jánost kenőcscsel; még hétszerte szebb
+királyfi lett, mint azelőtt volt.
+
+Más este ismét elmegy hozzá a fekete kisasszony, ismét mondja neki, hogy
+eljőnek az ördögök apád, anyád képiben; beszélnek hozzád; te ne szólj;
+azután ismét kinoznak, fel is fognak akasztani; mégse szólj; ugy lett.
+Este elmennek az ördögök, beszélnek Jánoshoz, de ő nem szól; ütik,
+verik, a kastély elibe kiviszik, felakasztják. Reggel a fekete
+kisasszony levette az akasztófáról, megkente kenőcscsel, még hétszerte
+szebb királyfi lett. – Jól viselted magad, mond a fekete kisasszony, már
+félig mind a tizenketten fehérek vagyunk. Egy éjszaka van még hátra, ha
+azt kiállod, egészen fehérek leszünk, meg fogsz szabaditni bennünket.
+Jövő éjszaka ismét itt lesznek az ördögök, apád, anyád, testvéreid,
+mindenféle rokonid képiben; ütnek, vernek, kinoznak, ne szólj semmit;
+tüzes koporsóba tesznek, porrá égetnek, mégse szólj. Eljőnek éjszaka az
+ördögök, összekinozzák, vallatják, de csak egy szót sem tudnak belőle
+kivenni; annakutána tüzes koporsóba fektetik, tüzelnek alatta,
+szurkálják, mégsem szól; porrá égetik, kiviszik a port a kastély elibe,
+a sárba tapossák. Reggel a fekete kisasszony eljött, összeszedte a
+porát, megkente ismét azzal a kenőcscsel; hétszerte szebb királyfi lett,
+mint azelőtt volt.
+
+No, János, már egészen fehérek vagyunk, megszabadítottál bennünket. Már
+most el fogunk menni az én városomba, fekete városba, de még nekem sok
+rendezni valóm van; te előre fogsz indulni, majd utolérlek aztán én.
+Majd ha mégy az uton, egy igen szép lány fog hozzád szólani, játszani
+veled, nevettetni, te hozzá se szólj, fordulj félre tőle. Azután fogsz
+találni igen gazdagon terített asztalt, hozzá ne nyulj, rá se nézz.
+Elment János; a mint megyen egy erdőben, egy gyönyörü szép leány
+megszólítja: hová mégy? hol voltál? szállj le a lovadról, jere hozzám,
+itt lakom; ezer meg ezer édesgető szavakkal unszolta, csakhogy meg tudná
+szólaltatni, de János másfelé fordult. Azután egy teritett asztalt
+talált az ut közepén, mihelyt megpillantotta, nem állhatta meg, hogy a
+rajta levő buzakenyérből egy csipetnyit a szájába ne tett volna, mire az
+ut közepén azonnal lováról lebukott s elaludt. Kis idő mulva megyen arra
+üveg hintón a fekete kisasszony, látja hogy János a földön van s fel nem
+lehet költeni; kardlapjára ezeket irá: ha fölkelsz, eredj haza, ott a
+leomlott tizenegy istálóban van egy vasszőg, a kardoddal vágd ketté, ugy
+indulj utánam. Majd a veres tengernél találsz egy igen nagy embert, az
+fog a tengeren átvinni. Mikor már általviszen, mondjad neki, hogy arany
+gyürüd a tengerbe esett, vegye ki; s akkor majd ha keresi, rugd arczczal
+a tengerbe. Annakutána találod a hármas üveghegyet, ott egy bakarasznyi
+ember fog hozzád beszélni, de te ne szólj hozzá, s az akkor megkap,
+minden lovastól együtt általhajit az üveghegyen, hogy a harmadiknak az
+aljába esel, Feketeváros pedig épen ott van, ott fogsz engem találni.
+Este a mint fölkel János, meglátja mindjárt, a mi a kardjára irva van.
+Felül a lovára, megy az összeomlott istálóba. Ott megkereste a
+vasszöget, s kardjával elvágta, utnak indult. Mikor elért a veres
+tengerhez, az igen nagy ember általvitte. A tulsó szélen mondja János: a
+gyürüm a tengerbe esett, vegye ki; mikor keresi, bebuktatja a tengerbe.
+Ekkor az igen nagy ember ezt mondja: jól jártál, te kutya, mert ha ezer
+lelked van is, meg kellett volna halnod. A tengerszélén bement egy kis
+kunyhóba, ott egy igen öreg asszony volt. Jó napot, öreg anyám! Isten
+hozott, te kutya! válaszolt az öreg asszony, jól jártál, hogy anyádnak
+fogadtál, mert ha ezer lelked van is, meg kellett volna halnod, mivel
+megölted leányomat; t. i. mikor a vasszöget a leomlott falban ketté
+vágta. Ismét utnak indul János, eléri a hármas üveghegyet, ott egy
+bakarasznyi ember ugrál, tánczol, danol, szól Jánoshoz. Ő rá sem ügyel.
+Ekkor mérgesen megkapja őt, minden lovastól áthajitja az üveghegyen,
+épen Feketevárosba. Ott mindjárt megkereste a fekete kisasszonyt,
+megtalálta tizenegy testvérével együtt, kik már nem feketék, de fehérek
+voltak. Ezután összehivtak papot, hóhért, vaskalapot, meg volt a nagy
+lakzi, még most is élnek, ha csak meg nem haltak.
+
+[Illustration]
+
+
+
+
+4. Az elátkozott királykisasszony.
+
+Volt egykor egy özvegy királyné és kiadta parancsolatban, hogy a ki tiz
+lépést előre megy vagy hátra marad táborából, mindjárt agyon lövessék.
+Egy zöld dragonyos nem állhatta tovább és mivelhogy igen megszorult,
+tehát akármely büntetést fog is kapni, mégis hátra maradt, és leszállott
+a lováról, és hetvenhét esztendeig ott maradott ülve. Csakugyan az
+özvegy királyné, a ki táborával az ellenségre ütött, meggyőzetett oly
+annyira, hogy még lakó városából is kinyomatott. És volt a királynénak
+egy szép leánya, a királyné tehát mind a herczegasszonyt az ő királyi
+palotájával együtt elátkozta, hogy senki hozzá ne jusson, ha csak három
+nagy próbán keresztül nem megy. A szegény dragonyos hetvenhét esztendő
+után észrevette magát és bement a királyi lakó városba, a mely el volt
+átkozva, és bement egy traktirba, és kért magának egy meszely bort és
+fizetett volna, és volt pénze, de az a pénz volt nála, melyet még akkor
+kapott, mikor háboruba indultak, tehát már akkor nem volt kellemetes; és
+a kocsmáros azt mondja: ez a pénz már nem jár az országban, mert annak a
+királynénak a pénze, a ki ezek előtt hetvenhét esztendővel elvesztette
+országát; és mondá a kocsmáros, hogy a princzeszné el vagyon átkozva, a
+rezidencziával együtt és mondotta a zöld dragonyosnak, hogy te próbált
+ember vagy, mert elbeszélette neki, hogy és mint járt; tehát próbáljon
+szerencsét, hogy ha megszabadithatná. A dragonyos rászánta magát és
+elment a palotába; és a mint egy szobából a másikba járkálna, itten jő
+eleibe az elátkozott kisasszony fekete medvebőrben, és megszólitja, hogy
+mit keresne; nem tudja-e a parancsolatot, hogy a ki a tábortól
+hátramarad, legkeményebben megbüntettessék. A dragonyos feleli, hogy
+eltévelyedett. No tehát, felelé a princzeszné, maradj itten, és ha
+kitöltesz három éjszakát: megszabaditasz engemet és meg fogod kapni a
+királyságot és személyemet. Reá állott a dragonyos; a princzeszné
+eltünt. Itten mindjárt mindenféle ételek teremnek az asztalon, a nélkül,
+hogy a konyhában tüzet találna, vagy a ki azt behordja, látná. Minden, a
+mit csak gondolt, hogy ez jó volna, kedvére megtermett; igy töltötte el
+a napot. Jön az estveli idő; ehol jön a princzeszné, hoz magával
+gyertyát, egy könyvet és egy fekete kezkenőt, és eleibe teszi mondván:
+csak arra kérlek, hogy meg ne ijedj, ne félj semmit, hanem gyujtsd meg
+ezt a gyertyát és itten van a könyv: olvasd; akárki jön be hozzád, reá
+ne nézz, se ne szólj. Elmegy a királykisasszony, maga marad a dragonyos,
+meggyujtja a gyertyát, eleibe veszi a könyvet és olvassa. Eljön tizenegy
+óra; itten összejőnek mindenfélék szebbnél szebben felöltözve, de ő
+reájok sem tekintett. Eleget kérdezték, hogy mit keres itt; de ő nem
+szólott; mit szólitgatod, mond az egyik, hanem kapd fel hajitsd nekem.
+És igy egyik a másikának hajigálta; üti a tizenkét órát, elmentek
+mindnyájan, csak maga maradt a dragonyos, de már ő magával jótehetlen
+volt. Jön reggel a királykisasszony tiszta vörös ruhában, megkenegeti,
+mindjárt nem lett semmi baja. Ismét mondja a királykisasszony: már egy
+éjszakát szerencsésen eltöltöttél, még két éjszakát állj ki; akármit
+fognak veled tenni, ne félj semmit; megjön ismét a te egészséged. A
+kisasszony eltávozott, neki, ugymint a dragonyosnak kivánsága szerint
+volt minden enni, inni valója; sétált egyik szobából másikba, igy
+töltötte az egész napot. Jön ismét a második éjjel, eljön megint a
+princzeszné, hoz magával ismét gyertyát, könyvet és egy vörös kendőt, és
+letette a dragonyos eleibe, és mondá hasonlóképen, mint tegnap: gyujtaná
+meg a gyertyát, olvasná a könyvet, és akárki jön, akármit kérdez, semmit
+ne felelne, hanem csak a könyvet olvasgatná. Föltette magában a
+dragonyos, hogy akármi történik vele, már ő csak kiállja még azt a két
+éjszakát. Üti a tizenegy órát, nagy lármával jőnek a palotába, hogy még
+a palota is rázkódott. Itten legelőször is, mihelyt bejöttek, azt
+mondják: no, nézzétek, megint itten vagyon a dragonyos. Eleget
+kérdezgették, hogy mit akar; de ő csak folyvást olvasgatott, megunták
+mindig szólitgatni, kapják: kirántják az asztal megül és szijat szabnak
+a hátából. Mikor a negyediket szabnák, kezdi ütni a tizenkét órát és ugy
+hagyják. A dragonyos már föl sem kelhetett a fájdalom miatt, hanem abban
+a helyben, a hol kinozták, ottan maradott reggelig. Eljön megint a
+királykisasszony kékes ruhában, megölelvén a dragonyost, megkenegeti és
+ismét jobban lett. Kéri megint a királykisasszony, hogy ezt az éjszakát
+még töltené el, azután minden jó állapotban fog lenni. Fogadta a
+dragonyos, ezek után magára hagyta a királykisasszony, igy tehát csak
+evéssel, ivással, gondolkozással töltötte a napot. Beestveledik ujra;
+jön a princzeszné; ismét hoz magával gyertyát, könyvet és egy kék
+kezkenőt, mondván, hogy mostan is ugy cselekednék, mint már két
+éjszakán, hogy gyujtaná meg a gyertyát és olvasná a könyvet és senkihez
+ne szólana s nézne. Mondá a dragonyos, hogy ő mindeneket meg fog tenni;
+evvel ott hagyta a princzeszné. Ismét érkezett tizenegy óra; még nagyobb
+zörgés támadott a palotában, de a dragonyos arra semmit se ügyelt.
+Bejőnek a szobába, a hol ő volt, ottan dombéroznak és mondják, hogy
+menne ki, mivel itt semmi keresete. A dragonyos ezt csak elhallgatta,
+akármit kérdeztek, ő nem felelt; ekkor mondják: fogjuk meg! nagy ur akar
+ez itt lenni. Kapják tehát őtet, viszik a konyhába, a hol iszonyu tüz
+égett és a nyárs készen. Itten kapják őt, mindjárt nyársra huzzák; és
+sütik, forgatják már őt a nyárson, mikor üti a tizenkét órát: mindjárt
+elszéledtek; hanem a princzeszné, a ki megszabadult az átoktól,
+leszaladt azonnal, megszabaditóját levette a tűzről és a nyársról; már a
+dragonyos csak hogy meg nem volt halva; de a princzeszné megkenegette, a
+mely után jobban is lett, de mégis betegágyban feküdt három nap, azután
+már nem volt semmi baja. Már ők ugy vannak, mint házasok, csakhogy meg
+nem voltak esketve; igy töltenek egy hetet egymással, s mond a
+princzeszné: kedves férjem! minthogy én is rég nem voltam a templomban,
+menjünk el itten s itten levő városba. Felele a dragonyos: nem bánom,
+kedves társam. Elmentek tehát a templomba, és beszállottak egy nagy
+vendégfogadóba; ott pedig volt egy ördöngös vén kocsmárosné, a ki
+irigylette a dragonyosnak ezen nagy szerencsét, a ki már mint király
+volt azóta, mióta kiszabaditotta átok alól a princzesznét, és azt
+mondotta a dragonyos inasának: jöjj ide te fiu, és fogjad ezt az
+aranyat, melyért nem kivánok egyebet, hanem hogy ezt a tűt tüznéd az
+urad ruhájába. Gondolván az inas, hogy ez által semmi nagy kárt nem
+okozhat, megigérte, és meg is cselekedte. Más napra kelvén az idő,
+felöltözött mind a dragonyosból lett király, mind a princzeszné;
+minekelőtte elindultak volna, mondá a princzeszné: no, szivem, vigyázz
+hogy el ne aludjál, mert ha elalszol, nálam nélkül fogsz élni. Mennek ők
+a templomba, s bemenvén, leültek egymás mellé. A dragonyosból lett
+király mindjárt elszunyadott, mihelyt kezdődött az ájtatosság, pedig
+eleget rángatta a princzeszné, de mind haszontalan volt. Vége lett az
+ájtatosságnak, kimenvén a templomból, mond a princzeszné: mondottam,
+hogy el ne aludjál, mert nálam nélkül fogsz maradni; még kétszer megyünk
+a templomba, vigyázz, hogy el ne aludjál, mert ha elalszol, tudd meg,
+hogy nálam nélkül fogsz maradni. A király örömest aludt volna egész nap
+és egész éjjel is, csakhogy a templomban ébren lehetne, de akkor nem
+jött rá az álom. Második nap következett, elmennek megint a templomba és
+mihelyest beültek a székbe, mindjárt szundikált, eleget rángatta a
+princzeszné, de hiába volt. Vége lett az ájtatosságnak, kijönnek, mondja
+a princzeszné nagy szomoruan: már látom, hogy nálam nélkül kell
+maradnod, mert meg nem tudod magad az álomtól tartani. A király oly
+nagyon szivére vette, hogy könyezett, hogy sok szenvedései után sem
+lehet a princzesznével boldog. Mondá a princzeszné: még egy nap van
+hátra; azaz még egy próba, mert még egyszer elmegyünk a templomba, de ha
+akkor is elaluszol, mint már kétszer, többé soha sem fogsz látni. Eleget
+sohajtozott a király; nem tudhatta, hogy mi lelte őt, hogy mindig álmos,
+mikor a templomban kelletik lennie. Elmennek ők még harmadszor is; a
+király eleget erőteté magát; mind hasztalan volt, mert mihelyest a
+székbe beültek, oly mélyen elaludt, hogy még akkor is alig tudták
+felkölteni, mikor vége lett az ájtatosságnak. Evvel kijöttek a
+templomból; itten a princzeszné sirva nyakába ugrik a királynak, mint az
+átok alól kiszabaditójának és sir keservesen, mondván: nincsen már többé
+veled maradásom; s megölelvén, eltünt a princzeszné. Könyek csordultak
+ki a király szeméből, látván szemlátomást, hogy veszti el az ő kedvesét,
+kiért annyit szenvedett! Haza megy inasával a kocsmába, és szobájában
+keservesen sir. Az inas nem gondolta, hogy mind ezt a tűvel ő okozta
+légyen; a vén boszorkány pedig magában fölötte örült. Már most mi tevő
+legyen a király? Haza felé indult, ugymint a királyi lakó városba, s
+itten elbeszélé az egész történt dolognak mivoltát. Országnagyai igen
+sajnálták, eleget vigasztalták, de mind haszontalanul; legtöbb idejét
+mindig magányosan töltötte, és mikor sétálni ment, azon fiatal inasát
+vitte, ki a gombostűt a király köntösébe tüzte, kit a király legjobban
+kedvelt. Kimegy tehát egykor napközben a király a városon kivül levő
+erdőbe sétálni az inassal, szomorkodva mindig. És volt abban az erdőben
+egy nagy vendégfogadó, mivel országut ment rajta keresztül, s bevetődött
+oda a király. Épen három diák vala ott; ezek ismerték a királyt és
+látván, hogy nagyon bus, annyi bátorságot vettek maguknak, hogy
+megkérdezék: fölséges király! mi lehet oka ezen nagy bánatjának? Feleli
+a király: kedves fiaim, ha megmondom is, hát rajta nem segithettek.
+Hátha segitünk, csak beszélje el fölséged. Elbeszéli tehát a király,
+hogy miképen szabaditotta meg a princzesznét az átok alól, és hogyan
+járt a templomban, hogy aludt el és ő annak okát nem tudhatja. Eleget
+intette őt a princzeszné, hogyha elaluszik, tehát el fogja őt veszteni.
+Ekkor ujra könyezett a király, és mondják erre a diákok: fölséges
+királynak a ruhájában van egy gombostű, az okozta, hogy elaludt. Ekkor
+odamegy a diákok közül egy, és kihuzza és eldobja; hanem fölséges
+király, ezt annak a vén kocsmárosnénak tulajdonithatja, a ki abban a
+kocsmában van, hol fölséged volt a princzesznével szállva; hanem
+fölséged ha akarja még idővel a princzesznét megtalálni és magáévá
+tenni, tehát fogadja tanácsunkat; tudniillik mostan mindjárt hozasson
+magának akárhonnan egy oly fekete lovat, a kiben egy szál fehér szőr sem
+találkozik, és csináltasson egy arany golyóbist, mert azt a vén asszonyt
+mással meg nem lehet ölni, hanem arany golyóbissal, és mig az a vén
+kocsmárosné él, addig fölséged boldog és dolgaiban szerencsés nem lehet.
+Jól figyelmezett a király az ő tanácsadásokra, a mint tovább igy
+folytatták: mikor meglesz a tiszta fekete paripa, fekete szerszámmal, és
+hasonlóképen fölségednek tiszta fekete öltözete és az arany golyóbis,
+töltse ezen golyóbist fölséged egy pisztolyba és menjen el abba a
+vendégfogadóba, ahoz a vén kocsmárosnéhoz; ő majd szivességet mutat,
+hanem fölséged csak tekintsen be a szobába és a lovát meg se kösse, és
+mikor kijön fölséged a szobából, a vén asszony ki fogja kisérni;
+mihelyest kilép fölséged után a vén asszony, a lovat készen tartván,
+forduljon vissza és lőjön bele, és kapjon lóra és hagyja rá a meddig meg
+nem áll magától, mindaddig hátra ne nézzen. Ezt végbevitte a király.
+Meghozatta a lovat és elment a kocsmárosnéhoz, bemenvén a szobába, csak
+hamar megfordul, a kocsmárosné utána kimegy, ekkor a király csak kikapja
+pisztolyát, belé lőtt, akkor felült a lovára, a lovat eresztette kedve
+szerint, a ló fél óra alatt vitte egész a tengerig és ottan egy kunyhó
+előtt megállapodott. Lakott pedig ottan a félvilág csősze. Itten
+beköszön a király, mondja: jó estvét, öreg apám! felele az öreg: jó
+estvét, fiam! szállj le lovadról és jőj be. Ekkor fogadván az öreg
+szavát, bement a kunyhóba; a mie volt az öregnek, szolgált vele. Itten
+már most kérdi az öreg, hogy ki legyen és hova igyekeznék. Elbeszéli a
+király, hogy ő mint járt, mikor dragonyos volt és hogyan szabaditotta
+meg a princzesznét és hogy, miképen vesztette el egy vén asszony végett;
+utoljára kérdezi az öreget, hogy tudna-e valamit mondani róla. Kedves
+fiam, felelt az öreg, én nem tudok semmit felőle, mert ebben a határban,
+a hol én csősz vagyok, sehol nincsen, pedig én napjában gyakorta egy
+fertály óra alatt bejárom, hanem a tengereken tul, más feliben az öcsém
+csősz, ottan bizonyosan meg fogod találni, mert ottan vagyon egy öreg
+király, a kinek semmi gyermekei nincsenek, tehát nála szoktak
+tartózkodni olyan szerencsétlen személyek és férfiak, tehát javaslom,
+menj a tenger partjára, ottan fognak lenni szebbnél szebb csónakok, de
+te egyikbe se ülj belé, mert ha belé ülsz, tehát végedre fognak járni,
+hanem menj mind addig, mig csak egy rosz csónakra nem találsz, a mely
+félig vagyon vizzel; ülj bátran belé, s az téged minden sérelem nélkül
+át fog vinni.
+
+[Illustration]
+
+Mostan már elbucsuzik a király, megköszönvén az öregnek jó tanácsadását.
+Megy a tenger partján, hiják mindenütt abba a szép csónakokba, de ő
+megfogadta szavát az öregnek, ment mindaddig, mig csak azon roskadt
+hajóra nem talált; belé is ült bátran és általment nagy hamarsággal a
+tenger másik partjára. A tenger partjától egy keveset távol kunyhó vala,
+oda ment, beköszönt, monda: jó napot, öreg apám! Isten hozott, édes
+fiam! jól tudom, mi járatban vagy: a mátkádat keresed. Az igaz, hogy az
+én határomban vagyon, az üveg hegyen levő várban. A király, fiam, őtet
+férjhez akarta már adni, de azt mondotta, hogy mivel őt három próba
+által mentették meg az átoktól, tehát három próba által megyen végbe az
+én férjhez menetelem. A király reá állott és a princzeszné kérezkedett
+az üveg hegyen levő várba, hogy a ki oda felugrat és azon három
+ajándékot, melyet ő kirendel, három próbatétel által magáévá teszi, az
+fog lenni az ő férje; és már édes fiam, sokan próbálták, sok királyok,
+herczegek, mivel az ő szépsége különös, tehát mindenek szivébe tünik és
+nem tudják a módját, hogy lehetne oda felugratni, az ajándékot
+megnyerni, a princzesznét magokévá tenni. Mostan, kedves fiam, van-e
+pénzed? Bizon nekem nincsen, öreg apám. No ha nincsen, van nekem elég,
+és szedj magadnak aranyat elegendőt, és menj be a városba, mostan áll a
+vásár és nézz magadnak olyan lovat, melyben semmi fehér ne találtassék,
+és csináltass egészen fekete ruhát, a lovadra fekete szerszámot és
+üttess rá arany patkót gyémánt szögekkel. Ha már ezek készen lesznek,
+jőj hozzám, hogy megláthassam. Utána látott a király, hogy ezeket mentül
+hamarább megszerezhesse, meg is szerzette és kiméne az öregnek
+kunyhójához és monda: no, öreg apám, jól vagyon? Igen jól, fiam; csak
+menj most az üveg hegy alá, és már ott sok mindenféle nagy urak fia
+igyekszik felugratni, de nincs annyi eszök, hogy lovukra arany patkót
+üttetnének gyémánt szögekkel; hanem ha oda érsz, várakozz, mig rád nem
+kerül az ugratás és tudd meg, hogy lovad minden bizonynyal felugrik s
+első ajándék lesz egy aranynyal csudálatosan kivarrott kezkenő; második
+próbára egy arany alma, a harmadik próbára a princzesznének a gyürüje.
+Ezek után elmegy a király, és látja, mily számosan vannak, mindenik
+próbál és minden haszon nélkül. Már ő rajta vagyon a sor, s ő olyan
+könnyen felugrat, hogy még a hegy tetejétől száz ölnyire vagyon lovának
+a körme. Megismerte mindjárt a princzeszné, örömmel szoritotta szivéhez.
+Megkapván a kezkenőt, leugrott, s a jelenlevőkön tul messzire jött le a
+lova; pedig a királytól erős parancsolat volt, hogy a ki fog nyerni az
+ajándékból, személyesen jelenjék meg nála, ő meg nem ment a királyhoz,
+hanem egyenesen az öreg kunyhójához. A mint megérkezett, mindjárt
+kérdezte az öreg: no fiam, megtetted az első próbát szerencsésen? Feleli
+a király: meg, öreg apám. De már holnapután, fiam, ne menj ebben a
+ruhában, mert rád ismernek, hanem csak menj be a városba, és végy tiszta
+sárga ruhát, sárga lovat, mint a ruha, és a lóra tiszta sárga
+szerszámot. Megint megszerzé, a mit az öreg mondott és mikor minden
+készen volt, elment az öreg embernek bemutatni. Az öreg ember mind jónak
+találta. Hanem mostan, ha oda érsz, ne várd, mig rád fog kerülni a sor,
+hanem csak ugrass fel, de lovadon rajta legyen az arany patkó gyémánt
+szögekkel.
+
+Elmegy tehát a király; az ottan uralkodó király pedig neheztelt, hogy be
+nem jelentette magát, a ki elkapta az aranynyal kivarrott kezkenőt;
+tehát fél armádiát állitott fel a vár körül, hogy őt megkaphassák. Mikor
+oda ér a király sárga lovon, sárga ruhában, nem várt senkire, hanem
+felugratott és elkapta az arany almát; evvel megcsókolván a
+princzesznét, keresztülszökött lova az armádián és elszalasztották.
+Haszontalan okoskodott a vén király. Elmenvén az öreghez, mindjárt
+kérdezte tőle: no fiam, majd megkaptak ugy-e? Majd ám, öreg apám. De
+most már egész másképen kell cselekednünk. Menj el a városba és végy
+tiszta fehér paripát, arra fehér szerszámot és magadnak tiszta fehér
+öltözetet, a lóra pedig üttess arany patkót gyémánt szögekkel.
+
+Addig ki sem jött a városból, mig mindezek készen nem voltak. Mikor
+minden megvolt, felült a lóra, elment magát bemutatni. Az öreg megnézte
+és: jól van, fiam, csak vigyázz, hogy meg ne fogjanak. Ekkor elindult a
+király, oda ért, nem várakozott a sorra, hanem neki ereszti lovát és
+felugratott, megkapta az arany gyürüt és akkor is megcsókolván a
+princzesznét, leszöktetett lovával, hanem azt gondolta, hogy most is
+csak annyira való katonaság volna a vár körül, pedig két annyit
+parancsolt a király; igy tehát az ő lova a katonaság közepibe ugrott le.
+Ezt látván a király, ki akar szöktetni, s a mint ugrat, lovának ikrájába
+szurta panganétját egy katona, és megösmerték, hogy sebet kapott, mert a
+mint fölöttök ment a ló, csepegett a vére.
+
+[Illustration]
+
+Megérkezik az öreghez. Meg nem kaptak ugy-e, de megsebesitettek. Igaz,
+öreg apám. No fiam, jere, és hadd kössem be sebedet, és nyugodd ki
+magadat. Az öreg király pedig igen mérgelődött, hogy nem tudhatta, ki
+nyerte legyen az ajándékokat el, és hogy kié fog lenni a
+királykisasszony. Az öreg csősz: no, fiam, tudod-e most mit kell neked
+cselekedni? Nem tudom, öreg apám. No, fiam, mostan vedd fel ezt a
+szegényruhát, mivel már nincs az üveg hegyen levő várban a princzeszné,
+hanem a városban levő királyi palotában. Menj oda ebben a ruhában
+szolgálatot keresni; megfogadnak téged mindjárt kuktának; a sebedet kösd
+be; mikor gondolod, hogy már vaksolja a princzeszné, hogy te lennél és
+fog tégedet alattomban nézni, kötögesd sebedet azzal a kezkenővel,
+melyet első ugratáskor nyertél, a gyürüt pedig vesd abba a findzsába,
+melyben viszik neki a kávét, és mikor inni fogja, tehát szájára fog
+jőni. Elmegy a király, szolgálatot kér az udvarnál, megfogadják
+kuktának. Most csak az volt fő gondja, mikor lenne alkalmatossága a
+gyürüt a kávéba vetni. Más nap reggel mindjárt volt hozzá szerencséje,
+mert a szakácsnak sietős dolga volt, mikor kitöltögette a kávét, s nem
+volt mikor megmutogatni az inasnak, hogy melyik a princzeszné kávéja,
+hanem megparancsolá a kuktának, hogy mutatná meg. Ő tehát élt az
+alkalmatossággal és beléveti a gyürüt a kávéba. Beviszik a
+princzesznének, a mint kevergeti, hallja, hogy csörög a kanala; nézi, mi
+lehetne benne, látja, hogy a gyürü, melyet a harmadik próbatételkor
+adott. Hivatja mindjárt az inast, hogy micsoda idegen volna itt az
+udvarnál. Nincs más, mint az a kukta, a kit tegnap fogadtunk. No, menj
+mondjad, hogy jőjön hozzám mindjárt. Fölséges princzeszné, még nem kész
+a ruhája, a melyben pedig ide jött, nem igen lehet benne ide bocsátani.
+No, csak te mondjad neki. Meg is mondotta az inas, de ő, mint kukta, azt
+felelte, hogy „neki annyi ide, mint nekem oda.“ Ezt megmondá az inas; s
+a király, ki mint kukta volt a konyha körül, észrevette, hogy a
+princzeszné bement a konyhára szolgáló szobába. Tehát mindjárt oldozza
+sebét és kötözgeti azzal az aranynyal kivarrott kendővel. Ezt mindjárt
+megösmerte a princzeszné, hogy ő lenne, ki őt az átok alól
+kiszabaditotta és a ki az ő három kivánt próbáját megtette. Nem szólott
+ő semmit, hanem bement a királyhoz és előbeszélette, hogy ő az, ki őt az
+átok alól kiszabaditotta és a három próbát is megtette, tehát érdemes,
+hogy férje legyen. Itten a király parancsolta mindjárt az udvari papot,
+és felhivatván a királyt, összeesküdtette őket.
+
+Élnek már most ők néhány hónapig együtt, s mondja egykor ebédnél az öreg
+király: vedd kezedhez az ország kormányzását, én már öreg vagyok,
+ohajtom a nyugodalmat. Feleli a dragonyosból lett király: jóllehet én
+már sokat próbáltam, de még esztendeig elmegyek próbálni valamerre.
+Eleget marasztalta felesége és az öreg király, de hasztalan volt
+kéréseik. Elbucsuzott mindkettejétől, megy ő már mendegél s beszáll egy
+vendégfogadóba, kér magának enni, inni. A kocsmáros parancsolja
+mindjárt: Ignácz, hordj ebédet ennek az urnak. Feleli: mindjárt. Hordja
+ő az ételt, és nem látja a király, s kérdi a kocsmárostól: ki lenne az,
+a ki az ételt hordja. Mondja, hogy az inasa. Kérdi a király: mennyiért
+adná neki? Feleli: háromszáz aranyért. Mindjárt lefizette a király, és
+fölkelvén az ebédtől mondja: Ignácz, gyere, menjünk! Ő tehát megy és
+beszélgetnek együtt, s beestveledvén, találnak egy helyet, hol sok
+furmányosok kifogtak; itten mondja a király nekik: jó estvét! elfogadták
+és egyszersmind kérdi: megengedik-e neki, hogy itt velök meghálhasson.
+Miért ne? felelték. Itten mindjárt parancsol a király: hordj fát,
+Ignácz! rakj tüzet. A kereskedők és furmányosok senkit se láttak, hogy
+hordaná a fát és tüzet csinálna. Itten mondja egy: király, ez helyes
+szolga; hanem cseréljünk! mondja a kereskedő, nekem van egy tarisznyám,
+melyből, ha mondom, annyi katonaság masirozik ki, a meddig azt nem
+mondom, hogy elég. Itten megteszik a próbát; kinyitja a tarisznya száját
+és mondja: mars kifelé! Jön kifelé a sok katonaság, lovasság, gyalogság,
+mig csak nem mondotta, hogy elég. Ezután ismét parancsolja: mars befelé!
+és mind bemasiroztak. Ez megtetszett a királynak; tehát cseréltek; de
+mikor elváltak egymástól, a kereskedő nem mondotta: Ignácz, maradj
+nálam. Tehát mikor megy a király haza felé tarisznyájával, megéhezvén,
+monda: Ignácz, ha most itt volnál, be megenném, ha hoznál valamit.
+Hiszen itt vagyok. Hát nem mentél el a kereskedővel? Hiszen nem
+mondotta, hogy maradjak nála, én biz eljöttem.
+
+Elérkeznek a királyi város alá, ő is kinyitja a tarisznyát, mondja: mars
+kifelé! Itten bandával jőnek ki lovasság és gyalogság. Ekkor mondja
+Ignácznak: menj el a királyhoz és mondjad, hogy jőne ki és nézné meg
+katonáimat. Elmegy Ignácz a királyhoz, bemegy a szobába és mondja:
+Fölséges király, a fiatal király hivatja, hogy jőne ki megnézni az ő
+katonáit, kik a városon kivül vannak. Nem látta a király, hogy ki hivta
+őt, tehát azt mondta, hogy nem megy. Feleli Ignácz: ha fölséged nem jő,
+tehát elviszem. Kapja, felfogja az öreg királyt és vitte kifelé. Itten
+látták, hogy hozná az öreg királyt, tehát mindenfelé szólott a banda. Az
+öreg király monda: fiam, tudod, hogy az én országom nem oly nagy, mit
+fogunk csinálni evvel a sok néppel, mivel tartjuk? Fölséges király, nem
+kell ennek semmi; azért parancsolta: mars befelé! s mind bemasiroztak.
+Csudálta az öreg király, hanem ezután bementek a városba, az öreg
+királytól átvette az ország kormányzását és élt a feleségével
+csendességben.
+
+
+
+
+5. A mosolygó alma.
+
+[Illustration]
+
+Volt egyszer egy ifju király; egy estve igen erős almaszag ütötte meg az
+orrát, s azt mondja az inasnak: ha nekem abból a kellemetes szagu
+almából nem hozol, minden törvény nélkül felakasztatlak. Az inas lóra
+ült és elment heted hét ország ellen, mindenütt az almaszag után, végre
+elért ő ahoz a kerthez, a melyben az a jószagu alma termett; megkötötte
+a lovát és beugrott a sövényen. Alig szakitott le egy pár almát, egy
+bozontos vén ember mindjárt megfogta, megkötözte. Az inas elmondta, hogy
+ő a királynak akar vinni egy pár almát, és ha nem viszen, felakasztatja.
+A vén ember azt mondja neki: jöjj be hozzám, van nekem egy vén
+feleségem, előbb tanácsot kérek tőle, mi tevő legyek, adjak-e vagy ne.
+Elindultak, de az inas nem ment be, hanem a pitvarban maradt, az öreg
+bement és elbeszélte a történetet, de a felesége jól összeszidta. Volt
+az öregnek három leánya; azt mondja a legnagyobbik: miért nem adott neki
+apám egy pár almát, még ugy lehet, hogy az a király engem elvehet; és ha
+elvenne, egy marok kenderből szőnék olyan sátort, hogy az egész
+katonasága elférne alatta. Azt mondja a középső: ha engem elvenne, egy
+szem buzából sütnék annyi kalácsot, hogy az egész katonasága megérné
+vele. Azt mondja a legkisebbik: ha engem elvenne, szülnék neki olyan két
+aranyhaju gyermeket, hogy egyiknek üstökös csillag volna a homlokán, a
+másiknak nap, és mindkettőnek karján arany perecz. Az inas mind
+meghallotta és feljegyezte a pitvarban s elvitte magával. Kijött az öreg
+ember, adott neki egy pár almát választva; az inas lóra ült és utnak
+indult haza felé.
+
+Mihelyt haza ért, általadta az almát a királynak, ki nem ette meg, hanem
+csak beléharapott, és mindjárt nevetett; belé tette a lajbi zsebbe,
+egyiket egyikbe, másikat másikba; azután kimentek vadászni; a király nem
+állhatta a jó szagot, ismét beléharapott, de elmosolyodott tőle. Az inas
+nem állhatta, s általadta a jegyzéket, mit a szegény ember pitvarában
+feljegyzett. Mihelyt általadta, nézte a király; egyszerre félbenhagyta a
+vadászatot, befogatott és ment a szegény emberhez. Mikor oda ért, azt
+mondja a legnagyobbik lánynak: igaz-e, hogy azt mondtad, hogy ha
+elvennélek, szőnél egy marok kenderből olyan sátort, valamennyi katonám
+mind elférne alatta! Azt mondja a leány: igenis igaz. Azt mondja ismét a
+középsőnek: te mondtad-e: sütnél egy szem buzából annyi kalácsot, hogy
+valamennyi katonám van, mind megérné vele! Azt mondja a leány: igenis,
+én mondtam. Kérdezi a legutolsót: te mondtad-e, hogy ha elvennélek,
+szülnél olyan két aranyhaju gyermeket, hogy egyiknek üstökös csillag
+volna a homlokán, a másiknak nap, s mind a kettőnek karján arany perecz?
+Azt mondja a leány: igenis, én. Ekkor a király megölelte, és elvette
+feleségül, megesküdtek, haza vitte a várba és csakhamar teherbe esett
+tőle; de nem sokára háboruba kellett a királynak menni; elbucsuztak
+egymástól, és elment.
+
+Volt a király udvarában egy vén asszony, annak is volt egy leánya és
+igen szerette volna a királyhoz adni. Mikor eljőtt a szülés napja, a
+királynét elámitotta a vén asszony, hogy ő nálok a padról szokta az anya
+leszülni gyermekét. Felvitték a királynét a padra és leszült két
+aranyhaju gyermeket. A vén asszony alul levén, megfojtotta a két
+gyermeket, s elásatta egyiket egyik kapufélfa alá, másikat másik alá; a
+királyné alá pedig két kis kopófiut tett, minthogy épen akkor kölykezett
+meg egy vén kopó; azután megirta a királynak, hogy az ő felesége nem
+aranyhaju gyermeket szült, hanem két kopót. A király haza ment és
+szidta, verte a feleségét, ő pedig addig kérte az istent, mig meg nem
+hallgatta. Kiment egyszer a kapuba és a hol az ő két fia el volt ásva,
+felfohászkodott és mindjárt sóbálványnyá lett; a király elvette a vén
+asszony lányát, és lett két kis gyermeke. Kinéz egyszer a király az
+ablakon, látja, hogy az ő kapujában két arany körtefa vagyon; elbámul,
+de nem tudta az okát megfejteni. Az öregasszony mihelyt meglátta,
+mindjárt megtudta, hogy az aranyhaju gyermeken nőtt mind a kettő. A fa
+annyira nevekedett, hogy még más országból is jártak nézni; s a vén
+asszony nem maradhatott, mindig azon törte fejét, hogy vágathatná ki a
+királylyal a két körtefát. Azért leányát reávette, hogy tegye magát
+beteggé és mondja a királynak: csak ugy fog meggyógyulni, ha az arany
+körtefa nyoszolyából csinált ágyba fekszik. Bemegyen a király, látja,
+hogy a felesége holtbeteg; kérdezi, mi baja, de még csak nem is eszmél;
+a király csak nézte, egyszer felrándul nagyot jajdulva, azt mondja a
+királynak: azt álmodtam lelkem, hogy ha az arany körtefát levágatnád, és
+belőle nekem nyoszolyát csináltatnál, ha abba fekhetném, talán
+meggyógyulnék. Azt mondja a király: nem te érted, de még az egész világ
+asszonyáért sem vágatom ki az arany körtefát, mert én abban igen
+gyönyörködöm. Elment a király más nap vadászni, mihelyt kiment az
+udvarból, a vén asszony mindjárt kivágatta az egyik arany körtefát, s
+megcsináltatta nyoszolyának s a leányát belé fektette. A király nagyon
+szomorkodott, szomoruságában a másikat is kivágatta és megcsináltatta
+nyoszolyának a maga számára. Lefeküdtek estve, s aludtak csendesen
+hajnalig. Egyszer megszólal az a nyoszolya, a melyiken a királyné
+feküdt, s azt mondja a másiknak: nehéz-e neked, testvérem? Azt feleli a
+másik: nekem nem nehéz, csak olyan, mint ha most lennék a világra
+ujonnan; mert az apja feküdt a nyoszolyában. Kérdezi ő is a másiktól:
+nehéz-e neked? azt mondja, a melyiken a királyné feküdt: nekem oly
+nehéz, hogy ha még egy óráig rajtam fekszik annak a gyilkosnak a lánya,
+meg kell halnom.
+
+A vén asszony nem aludt, mind kihallgatta, mit beszéltek. Mihelyt elment
+a király vadászni, mindjárt összevágatta, tüzre hányatta; a tüzön igen
+pattogott; egy tüzes szén lepattant a földre és egy vén kecske felkapta
+s megvemhesedett tőle. Mikor eljött az ellés ideje, épen a konyhában
+szaladgált, s ott meg is ellett két szép aranyszőrü kecskét. A király
+igen megörvendezett benne, s egy különös szobába vitette közel a
+magáéhoz. A vén asszony még sem nyughatott, mihelyt elment a király
+vadászni, mindjárt bement a szobába és megölte a két aranyszőrü kecskét.
+Volt az udvarban két szolgáló, ezek a hurkáját kivitték a kertben levő
+patakba mosni, de vigyázatlanságból egy darabkát ott találtak hagyni;
+egy vén varju pedig leszállt és felkapta; repült vele a tenger
+hetvenhetedik szigetébe, ott rakott magának egy fészket, s tojt belé két
+arany tojást; mikor kiköltötte, elbámult rajta, mert két arany haju
+gyermeket költött; az egyiknek üstökös csillag volt a homlokán, a
+másiknak nap, mindkettőnek karján arany perecz. A vén varju feladta őket
+iskolába és hét esztendeig tanittatta egy remetével, a ki már rég óta a
+tenger szigetében volt. Eltelvén a hét esztendő, azt mondja a varju a
+két fiunak: én többé nem tarthatlak titeket, hanem menjetek az
+apátokhoz, ő nagy király; jobban lesz nála dolgotok. Miután elegendő
+tudósitást adott nekik, megindult előttök repülve, s a két fiu mindenütt
+a varjut követve, elért apja kastélyához; a varju megtanitotta őket,
+hogy viseljék magukat, aztán visszament a szigetbe.
+
+A két fiu bement a királyhoz, a király megkérdezte, hogy mit keresnek,
+ők pedig mindent elmondtak, mert a varju mindent elbeszélt előttök.
+Elmondták, hogy a vén asszony ásatta őket a kapufélfa alá, s belőlök
+nőtt a két körtefa; azután kimentek a kapuba, szóltak a sóbálványhoz, az
+pedig megszólalt a király hallatára, miért a király igen nagy
+szomoruságnak adta magát és a vén asszonyt szilaj csikó farkán
+szaggattatá szét, a két fiát nagy gonddal nevelte és megelégedve most is
+él, ha meg nem halt.
+
+
+
+
+6. Nemtudomka.
+
+Volt egy időben egy király Sczithiában, honnan a magyarok veszik
+eredetöket, kinek a felesége néhány esztendő elfolyása után egy Dániel
+nevü herczeget szült, de ugyanazon éjszakán, nemkülönben órában és
+perczben egy kancza is megellett a ménesen, s a kis csikót egyenesen a
+kis Dánielnek ajándékozta a király. A többi között mikor már a gyermek
+arra való volt, hogy iskolába menjen, szorgalmatosan járt és tanult is,
+de neki már bevett szokása volt, hogy mikor iskolába ment vagy haza
+jött, legelső gondja is a volt, hogy megnézze és megsimogassa
+lovacskáját.
+
+Egyszeri alkalmatosságnál, mikor a királynak el kelle menni
+háboruskodni, feleségét s gyermekét egy generálisra bizta, a ki is
+alattomban a királynéval szövetségbe jött; s minthogy az asszony félt a
+gyermek okosságától, ugy egyeztek meg, hogy a generális jól vigyázva
+járjon hozzája, de a gyermek előtt olyas dolgokról semmit se mutasson.
+Jól vagyon, hanem mégis tartottak az ő szemességétől, s eltökélették,
+hogy e világból kivesztik efféleképen, ugymint: a generális kérdezi a
+királynétól: te szivemnek szerelme, mely móddal mulasztod ki gyermeked e
+világból? A melyre feleletül adta: az legkevesebb. Én anyja vagyok, ma
+tehát éjszaka, a midőn le fog feküdni, de már akkor oda lesz készitve az
+ágyba egy hegyes tőr, fogok neki hizelkedni, egyszersmind őt
+csiklantani, ezt pedig ő nem szereti: akkor tehát ő hirtelen megfordul,
+s agyon szurja magát.
+
+A kis herczeg bement most is megnézni lovacskáját és igen szomorunak
+találta, s magában kezdett hozzá beszélni: ugyan mi bajod lehet te
+szegény pára? De minthogy a ló a kocsisoktól megszólamlani nem mert,
+csak leütötte fejét, és ugy is, gondolta magában, iskola után megint
+eljő hozzám. Iskola után csakugyan beszaladt Dániel az istálóba,
+bemenetelét se kocsisok, se mások észre nem vették, megsimogatta lovát
+és ujonnan kezdett hozzá beszélni: ugyan édes párám! mi bajod lehet
+tenéked? Hát egyszer csak megszólal a lovacska: én nekem ugyan semmi
+bajom; ezen szavakra szinte meghidegedett a királyfi. Hát te beszélni is
+tudsz? Oh igenis! hallgasd meg csak panaszimat. Anyád össze van beszélve
+a generálissal, és ki akarnak mulasztani e világból; ezzel megmondotta
+neki, hogyan tartsa magát az éjtszaka. Ő szót fogadott lovacskájának,
+nem is vetkőzött le, csak a kanapén szunnyadott, és ott maradt regvelig.
+Ezen a cselekedetén Dániel királyfinak megdöbbentek az elveszteni
+akarók, de megint összebeszéltek és azt végezték, hogy ugy is szereti
+Dániel az édességeket; tehát kedveért csinált az anyja mennél tetszetősb
+kis darab czukrokat, méreggel vegyitve.
+
+Más nap, a midőn iskolába akart menni, ismét meglátogatta lovacskáját,
+ki is mindjárt megszólamlott: ugy-e kis királyfi, nem végeztek ki e
+világból, de vigyázz máma, és megbeszélette neki, hogy az édességekből
+ne egyék. Iskolából haza térve, szokása szerint bement lovához, és az
+ugyan megint figyelmeztette őt, ki is azt véghez vitte, mert midőn
+asztalhoz ültek, kevés levest és néhány ételekből jó izüt evett, de a
+midőn az édességet elibe adták, kézcsókolással megköszönte és felkelt az
+asztaltól, mene tanulni. Itten szól a generális anyjának: te szivemnek
+szivszerelme! tudod-e, mi itt a bökkenő? A király e napokban haza jő,
+tedd magad beteggé, s mondjad neki, hogy addig fel nem gyógyulsz, mig
+azon csikónak, mely akkor lett, mikor te a kis Dánielt szülted, nem
+eszel a májából. Ez a mi akadályunk, nem a gyermek okossága; ha követed
+tanácsomat, igyekezetünk szerencsésen fog kiütni.
+
+Jól vagyon! a mint ők elvégzék tanácskozásukat, a generális bement a
+maga szobájába, s a király is megjött az alatt. A királyné mindjárt
+panaszkodott hites társának, hogy egészséges nem lehet, mig ama csikónak
+májából nem eszik. Hiszen, lelkem, az legkevesebb! Levágatom, és
+kivánságodnak eleget tehetünk; hanem várj egy keveset, mig Dániel haza
+jő, kié a csikó, hogy legalább még láthassa utoljára. Csönget a király;
+a mint az inas belép, jő Dániel királyfi is; az inast elküldi és mondja
+Dánielnek: meg kell öletnünk a csikót anyád kedviért. Jól vagyon, édes
+atyám, de várjon egy kevéssé, mig fölveszem nyargaló nadrágomat. Az okos
+Dániel fortélyossággal élt és nagy hamarsággal leszaladt a lovához, a ki
+igen nagyon busult, és megmondá neki, hogy kérje ki atyjától azon
+szabadságot, hogy utoljára háromszor nyargalhasson körül az udvarban;
+annak elvégzése után kérjen egy pohár bort, igya meg atyja egészségeért,
+azon való örömében, hogy gonoszságukat véghez nem vihették, az anyja és
+a generális egészségeért is. Dániel mindenben szót fogadott, a mint
+felhuzta a nyargaló nadrágot, térdre esett atyja előtt, ki megengedte
+kivánságát és a lovacskát fölnyergelték. Ő háromszor körülnyargalt, és
+kapott egy pohár bort, és atyjára köszönté: ez legyen édes atyám
+egészségeért, hasonlóképen anyám és a vele tartott generális
+egészségeért azon okból, hogy kivánságokat rajtam nem töltheték elszánt
+gyilkolással. Ezek elmondása után a lova Dániellel a palotán felül
+ugrott és elvitte őt heted hét országig.
+
+Midőn a király e szörnyüséget hallotta, megköttette a generálist, és a
+várnak négy szögletére akasztatta, feleségét pedig a legerősebb
+tömlöczbe tétette; de minthogy Dániel visszajövetele semmi módon sem
+történt, feleségét azonban szerette a király, megirgalmazott neki, és
+kivétette a tömlöczből.
+
+Dániel királyfit a lova egész London városáig vitte Anglia országba; és
+letette ott egy mezőn ezen kérésnek mondásával: édes gazdám, azért
+hoztalak ezen országba, hogy ha megtartod szavamat, jövendőben itten
+király fogsz lenni. Ő megigérte. Azt mondotta neki a lovacska: téged
+akárki és akármiről fog kérdezni, csak azt add feleletül: nem tudom. Jól
+vagyon! bemegy a városba a királyfi, s egy helyütt megtalálják
+szólitani: Ki vagy? Nem tudom. Honnét jösz? Nem tudom. És ez mindig igy
+ment, s néhány napokig a városban járkálván, többi között a királynak is
+tudtára adták, hogy itt van egy igen gyönyörü fiu, ki mindenre azt
+mondja: nem tudom. Az semmi! hozassák ide, szolgáljon az én konyhámban.
+A mint elhozták a király elibe, megtetszett neki, és kérdezé tőle: hogy
+hivnak? Nem tudom. Ezzel mindjárt a főszakácshoz adta azon
+parancsolattal, hogy akármicsoda kárt talál tenni, verni őt nem szabad.
+Itten az a bevett szokás volt, hogy minden vasárnap, a kire a sor jött,
+otthon kellett maradni, tüzet rakni, a többinek templomba menni. Nem
+sokára őt is érte a sor; a többi közt reá parancsoltak, hogy tüzet
+rakjon és a hust addig feltegye, hogy forrjon. Ő feltette ugyan, hanem
+hamut is hintett a hus fölé. A midőn haza jőnek, látják az ő
+cselekedetét; mit volt tenni, verni szabad nem volt; szidás nélkül vagy
+azzal, neki mindegy volt, azért kérdezték tőle: miért tette azt? Nem
+tudom. Kénytelen voltak mindent kivetni és fris hust hozatni, mindent
+ujra késziteni, és ezentul ő _Nemtudomkának_ hivatott.
+
+Nemtudomka többféle károkat tett a konyhában, s kénytelen volt a
+főszakács ő felségének megjelenteni azon kérésével, hogy méltóztatnék őt
+máshová tétetni. A kertésznek épen szüksége volt segitőre, a ki
+vigyázzon a kertre, mig ő valahová ki talál menni. Történt egy vasárnap,
+hogy a kertész, mint szokás volt, elment misére; nem is maradt otthon
+csak egyik királykisasszony, ki némely fájdalmat érzett tagjain, más
+pedig a háznál senki sem volt, csak Nemtudomka, a kit a lova
+meglátogatott és kérdezősködött tőle: mint szolgál egészsége, mint van
+dolga. Nemtudomka mindenekről értelmessé tette őt, hogy meglehetősképen.
+Itten a lovacska elhozott egy kantárt neki és mondá, ha én kellek neked,
+csak ezen kantárt rázd meg, de oly időben, mikor magad vagy, én mindjárt
+megjelenek. Már mostanában rázd meg a kantárt. Megrázta és azonnal ott
+termett egy rézszinü szép ló, és neki való ruha, melyre felült és a
+kertet sebes nyargalással összevágta, rontotta. Ezt az ablakból jól
+látta a kisasszony, de mindazonáltal senkinek se szólt felőle. A midőn
+ezen kárt megtette, egyet rázkodott Nemtudomka lova és megváltozott és
+elment, ő pedig az istálóban teknő alá bujt féltiben, a kantárt jól
+eltette, hogy senki rá ne találjon.
+
+Jól vagyon! Haza jő már most az öreg kertész, látja ezen romlásokat,
+kiabál: ilyen adta, teremtette! hol vagy Nemtudomka? majd adok én neked
+jól nem vigyázni. De az ablakból intett a kisasszony, hogy meg ne verje.
+Csak kiált reá, de minthogy meglátta lábait a teknő alól, mondá: gyere
+ki, Nemtudomka! Miért nem vigyáztál jobban? Nem tudom! Csak még egyszer
+ilyen kárt tégy, majd adok én neked. Nem tudom, volt mindig a felelet.
+Nagy nehezen aztán egy héti munkával összeigazgatták a kertet, majd oly
+rendbe s állapotba hozták, mint régente volt. Megtudta a király is, hogy
+az alatt esett, mig templomban voltak, hogy Nemtudomka nem vigyázott,
+más pedig nem volt itthon. No! isten neki, mondá a király, csakhogy
+megint helyre hoztátok.
+
+Jövő vasárnap megint elmennek misére, kivéve Nemtudomkát és a
+királyleányt, ki magát betegnek tetette, mivel gondolta, hogy megint fog
+valakit nyargalni látni. Jól vagyon, a midőn már mind elmentek, fertály
+óra mulva Nemtudomka megrázta kantárját. Azonnal ott termett ezüst szinü
+formában kedves lova. Most kétszeresen rutabbul elcsufitotta a kertet,
+mint első vasárnap. A királykisasszony csak az ablakról nézte és fájt
+neki azon lovon ülő szép ifjuért a szive. Azután leszállott Nemtudomka a
+lóról, megrázta magát a ló, elváltozott elment, ő pedig elbujt az
+udvarban. Hazajövetelkor majd hogy a guta meg nem ütötte a vén kertészt.
+Meglátja Nemtudomkát: várj, te gazember! majd adok én neked vigyázást;
+de ő szokás szerint felelte: Nem tudom. De ilyen adta, szedte, vette!
+majd tudom én, csak kezembe kerülj. Nem tudom. A kertet ismét nagy
+nehezen felékesitették, de harmadik vasárnap, a midőn Nemtudomkát
+kivéve, a templomba mentek, de igaz! a királykisasszony megint betegnek
+jelentette magát, gondolta, hogy talán megint eljő az a szép ifju. Alig
+hogy elmentek misére, megrázta kantárját és ott terem Nemtudomka lova
+aranyszinü szőrben; ő is felült aranynyal tündöklött szép ruhájában, és
+ugy összerontotta azon kertet, hogy nem egy hamar lehetett
+megcsináltatni. De ezt nem nézte betett ablakon által a
+királykisasszony, hanem kinyitotta az ablakot és kikönyökölve nézte a
+szép ifjut. Ezt megpillantja Nemtudomka, oda ugrat egyenesen be az
+ablakon hozzája és megcsókolja kezét, de semmit nem beszélt. Erre azt
+mondja a királykisasszony: szólalj meg már egyszer, látom én, hogy te
+tudsz beszélni, csakhogy nem akarsz. Ezzel kiugratott és leszállt az
+istálónál, lova elment, ő pedig fel s alá sétált az udvarban. Jól tudta
+a királykisasszony, hogy ez valami különös ágból veszi eredetét, de
+valamin aggódik, a miről se tesz legkisebb emlitést; ő meg betegnek csak
+tetette magát, s mostanában igazán fájt szive. Haza jőnek a templomból,
+látják ezen iszonyu nagy kárt, kérdezik Nemtudomkát: ki tette? Nem
+tudom. Miért nem vigyáztál? Nem tudom. Erre megfogták és meg akarták
+verni, de minthogy mindenre azt mondá: Nem tudom, azt gondolták, hogy
+bolond, és elengedték neki a büntetést.
+
+Egyszer azt mondja leányainak a király: nézzünk utána már egyszer, hogy
+férjhez mehessetek, különben megvénültök. Itt a király mindenféle
+országbeli királyfiakat és fényes születésü ifju nemzetségeket felszólit
+azon okból, hogy a melyikbe leányai belészeret, legyen bár az akár
+kicsoda, hozzá adja feleségül. Kevés idő mulva megérkeztek, kisasszonyai
+válogattak; a két első csakugyan királyfiakat, de a harmadik testvér
+egyiket sem kedvelte, hanem igy szólott: minthogy édes atyám megengedte,
+hogy akár szegény, akár gazdaghoz mehetek férjhez, hivassa mind, a ki
+csak udvarunkban lakik. Itten e parancsolatra valamennyien megjelennek,
+de egyiket sem választotta, hanem kérdezte: senki sincs már más az
+udvarnál? Van, de abba csak belé nem szeretsz: Nemtudomka. Jőjön fel. A
+mint feljött és a szobába lépett, kérdezi a királykisasszony: hogy hínak
+téged szép ifjum? Nem tudom. Erre megcsókolta Nemtudomkát. Én szivemnek
+szivszerelme, én a tied, te az enyém. Ezen valamennyien csudálkoztak; de
+mit volt tenni, atyja nem akarta megváltoztatni szavát és igy
+megesküdtek mind a hárman.
+
+Midőn már vigadtak a mulatságban, Nemtudomka semmit se beszélt, hanem
+lejött szobájába; de észrevevén, hogy hibázik, leküldenek hozzája,
+hivatják, de ő csak azt mondja: Nem tudom. Már elmult a lakodalom, és
+javasolták a királynak, hogy szégyenökre ne essék, csináltasson
+Nemtudomkának deszkából házat a palota előtt; lakjék ott feleségével
+egyetemben; a mi ugy is lett. Egyszer a két ifju király, ugymint a
+Nemtudomka sógorai, vadászni mentek, s hivták őtet is. Nem tudom. Hiszen
+majd tudjuk mi, te vén bolond, és elmentek. Nemtudomka is megrázta
+kantárját, a nélkül, hogy valaki látta volna és megjelent lova réz
+ruhával egyetemben és eléjök vágtatott, mintha már visszajőne a
+vadászatról. Ezek a midőn meglátják: ugyan ki lehet ez a királyfi?
+valami külső országbeli herczeg; még a ruhája is csupa réz. Honnét jő
+uraságod, nem jőne vissza vadászni? Én már elvégeztem a magamét, és
+mutatja nekik az arany vadkacsát, hogy mit visz. Ennek látására egymás
+szemébe néznek és mondják egymásnak: vegyük meg tőle, ha eladja: nagy
+böcsületet nyerünk mi ezzel. Kérdik őt: miért adná azt az ur minékünk?
+Pénzért nem, felelé, hanem ha nekem adjátok azt a két gyürüt, melyben
+esküdtetek. – Egy kicsit gondolkoznak s mondják: adjuk oda, hiszen majd
+csináltatunk másat az aranymüvesnél. Oda adták és kérdezék: ki lenne
+személye? Én, a deszkavári király fia. Ezzel elbucsuztak és örömükben
+elnyargaltak; Nemtudomka pedig megelőzvén őket, felöltözött más ruhájába
+és kiállt az ajtó elé. Hát egyszer jőnek és mondják: látod, sógor,
+Nemtudomka, miért nem jöttél; látd, mit vadásztunk. Nem tudom. De tudjuk
+mi, szamár! Ezen megörült a király, minthogy ebben az országban affélét
+nem is látott. Más nap megint kimentek volt, ismét hitták őt: gyere
+sógor, vadászni. Nem tudom. A másik azt mondja: hagyj békét annak a
+bolondnak. Nem tudom. Ők elmentek. Nemtudomka megint megelőzte őket
+ezüstszőrü lovával, és magán is azonféle ruha ékeskedett. A midőn
+megszemlélték őt, egyik azt mondja: ez a tegnapi királyfi; a másik
+mondja: nem az, mivel az rézruhában volt. Megszólitják: nem jőne-e
+vissza, vadászni. Nem, mivel már én elvégeztem, és mutatja nekik az
+arany szarvast. Ők ezt igen megszerették és kérdik: miért adná el
+nekünk. Barátim, nem egyébért, hanem ha ezen arany gyürüt homlokotokra
+hagyjátok sütni. Egymás szemébe néznek; ámbátor fájni fog, de a haj
+alatt senki se látja. Azonnal oda sütötte, nekik pedig szivökre szolgált
+ugyan, de az öröm miatt nem igen érezték, és megint kérdezék: kihez
+volna szerencséjök. A deszkavári király fiához. Ezzel elbucsuztak,
+elmentek; Nemtudomka ujonnan megelőzte őket és kiállt a kapuba,
+közönséges ruhájában. A midőn megjöttek, csufolták őt; látod, mit
+vadásztunk! Nem tudom. Mivel nincs eszed. Nem tudom. A király most
+százszortább megörült. Harmadszor is, midőn kimentek volt, hitták
+sógorukat, de csak „nem tudom“ felelettel hagyta őket; a ki is eleikbe
+lovaglott aranyszőrü lovával és olyanféle ruhában. A midőn meglátták,
+azt találták mondani: ez megint a deszkavári király fia. A midőn már jól
+közelgetett, csakugyan reá ismertek és kérdezik tőle: honnan jőne!
+Vadászatról. Hát mit vadászott! Oh igen szép gyönyörü arany tuzokot. Ezt
+a midőn meglátták, majd meghaltak érette, és ujonnan kérték tőle. Oda
+adom ezt is, de csak ha az akasztófát hátatokra hagyjátok sütni. Azok
+gondolták ugyan, hogy fájni fog, de nem látja senki, s reá hagyják
+sütni, a mint meg is esett. Itten haza lovagoltak a szép állattal, ha
+jóformán megszenvedtek érte, nagy dicsekedéssel is mentek a király
+elibe, ki még jobban megörült, mint a többi vadaknál. Nemtudomka pedig,
+a midőn elváltak egymástól, leszállott lováról, ki neki három tarisznyát
+adott: mivel most nem sokára háboruja fog lenni feleséged atyjának
+Kukoricza Marczi királylyal, és a midőn látni fogod, hogy igen veszt,
+rázd meg a kantárt, el fogok én jőni és mi ösmeretlenül megyünk az ő
+segitségére. Az első zacskónak az a tulajdonsága vagyon, a midőn akarod,
+mindenféle katona jő belőle; a második akármennyi municzióra van
+szükséged, megadja; a harmadik pedig élelmet, a mennyi csak kivántatik.
+
+[Illustration]
+
+A midőn elvégezték beszédőket ő a maga ruháját felölté és haza ment; már
+akkor mindenütt keresték, hogy hová lehetett, kérdezi a felesége és
+többi sógorai: hol voltál Nemtudomka? rosz hir vagyon; háborunk lesz.
+Nem tudom. Más nap jött a parancsolat, hogy regvel a csata kezdődik.
+Ilyen formán el kellett készülni és rendelt órára kiment a két ifju
+házas király is. A mint hadakoztak, Kukoricza Marczi ugy megverte a
+király népét, hogy az országból is majd kiverte. Haza jövetelkor az
+egész udvar szomoruságban volt, kivált Nemtudomka felesége; mivel mindig
+gondolta: mit csináljon ezzel a boldogtalannal, se beszélni, se mást nem
+tud; és kérdi őt: lelkem, mit csináljak én már mostanában, ha elveszti
+országát atyám, hogy éljünk? Nem tudom; és mindig örült Nemtudomka;
+megfogta felesége kezét s atyja háza felé huzta, a hol épen vacsoráltak,
+és csudálkoztak az ő megjelenésükön, holott soha sem szoktak eljőni
+ebédre, annál inkább vacsorára; és mutogatta kezeivel, hogy itt akar
+vacsorálni feleségével együtt; nagyon is szivesen fogadták, mivel soha
+sem látták ilyen jó kedvét.
+
+Vacsora közben megszólal egyik sógora: nem tudom, minek örülhet
+Nemtudomka, holott inkább szomorkodni kellene. Ezen szavakra felugrik és
+botját felkapva, örömmel teljesen kiabálja: nem tudom, és forgatja
+botját, vág vele mindenfelé és csufolja őket mutogatással, hogy mit
+félnek, ekkor megütötte mellét és mutatott az egekre ilyen mondással:
+Nem tudom. Felesége és ő felkeltek, megcsókolták atyjok kezét, kiki haza
+ment aludni. Csudálkozott mindenki az ő vig napján. Korán regvel mind az
+utczákon állottak fegyverben; két sógora általugratott Nemtudomkához a
+palotából és hivták: gyere sógor, verekedni, tegnap ugy is eleget
+vágtál. Ő szomoruvá tetette magát, és mondá: Nem tudom. Midőn a többiek
+már jó messzi mentek a katonasággal, megrázta kantárját; itt termett
+mindjárt az ő jó lova. No! édes gazdám, meg vagy szabaditva,
+megtartottad szavadat; ezentul szabad már beszélned. Kiki gondolhatja,
+mely örömére volt Nemtudomkának ez a szó. Lovát bevezeti udvarába,
+beszalad feleségéhez ezen mondásokkal: No, angyalom, szép feleségem, ne
+félj már többé és ne is szomorkodjál; minden jól fog végződni. Felesége
+igen megörült, de megtiltotta neki, hogy felfedezze még atyja előtt is,
+hogy ő beszélni tud és háboruba megy. Előtte pánczélos ruhát öltött,
+lovára felült, megcsókolta őt és elment. Alig hagyta el a várost, a
+tarisznyát megforditotta és annyi katonaság lett egyszerre, hogy csak
+szörnyüség volt; közelgetett mindig odább, és épen akkor már agyonverte
+Kukoricza Marczi az ő felesége atyját, ki midőn látta, hogy hátulról is
+jő egy sereg nagy futással, még jobban megiedt; de Nemtudomka fehér
+zászlót küldött előre, hogy az ő segitségére jő. A király mindjárt
+eleibe szaladott, hogy kihez lenne szerencséje, és mint érdemlette meg
+ezt a nagy barátságot. Én vagyok a deszkavári király fia; többire leszen
+még szerencsénk beszéleni; addig is megcsókolták egymást.
+
+Az elfáradt katonák hátra küldetvén, a magáét vitte előre Nemtudomka és
+mikor már két óráig viaskodtak, tetette magát, mintha megsebesült volna.
+Csizmáját keresztülszuratta, és vért öntött belé, és ugy szinlette,
+mintha észre sem vette volna. Ezzel hátra szaladott, s mondja: No kedves
+ismeretlen király, ne busuljon, részünkön lesz a győzedelem. Egyszer
+csak azt mondja a király: deszkavári királyfiu! meg van maga sebesitve.
+Hol? A lábán és vér is fut belőle. Kérem tehát, adja ide nyakáról
+kendője felét, hogy kössem be. Hát ha ingét kérte volna, nem adta volna
+oda? Azután megint elment a viaskodás piaczára és Kukoricza Marczi
+királyt egész országaig verték, sok adóra kötelezték, melyet sokáig
+fizetett is.
+
+Itten elmult a háboru, a deszkavári királyfiut hitták magokkal
+embereivel egyetemben, hogy annál inkább meghálálhassák szivességét, de
+ő megköszönte, hanem el fog menni ugymint más nap; a mint elbucsuztak
+egymástól, ő mintha pihentetni akarta volna katonáit, leült, s mikor
+amazok messzire haladtak, zacskóba hajtotta katonáit, maga frisen haza
+ment, lova eltávozott, ő pedig levetette pánczélos ruháját, fölvette a
+mindennaplót és feleségével beszélgetett, tudtára adván, mily
+szerencsésen lett vége a harczolásnak, s kérte, hogy csak senkinek
+semmit se szóljon, hogy tegyen először megérdemlett csufolódó tréfát
+sógorain, hogy ő legyen vig, de semmit ne beszéljen. Arra is
+megtanitotta feleségét, hogy emlitse: nem hiába mutogatott az egekre
+Nemtudomka; nem hiába örült, de örömre is vált a mi szomoruságunk; más
+különben kérdezze sógorait: micsoda vitézséget vittek véghez, és miért
+nem vitték el Nemtudomkát erővel is harczolni, legalább megtanult volna
+ott beszélni. Itten hallják a muzsikaszólásokat, kimegy Nemtudomka az
+ajtó elé és nagy szomoruan nézi őket; két sógora reá kiált: No te ingyen
+élő, mért élsz a világon, ha csak mindig itthon henyélsz; lásd, mi
+veszekedtünk és erőnk által mindeneket meg is nyertünk. Nem tudom.
+
+Estve nagy mulatság adatik, a hol mindenféle nagy és kis urak
+megjelentek az udvari személyekkel egyetemben. Itten mindnyájának kedve
+volt; Nemtudomka egyszer csak kiszökött és elment haza; háza körül
+felállitotta katonáit, ágyukkal együtt, őrzésképen. Ezalatt Nemtudomka
+felesége meghasználta a feltett kérdéseket; de azért csak a két sógorát
+dicsérték, hanem mikor arra kellett felelniök, miért nem vitték el
+Nemtudomkát, azt mondják nagy fitykén: bolondot vinni oda, az is
+gondolat! Most, hogy ő nem volt a szobában, utána küldtek egy fő
+generálist; de a midőn generális uram meglátta a sok fegyveres katonát,
+visszaszaladt és jelenté, hogy oda követségképen volna jó menni, ki
+tudja, mi van a dologban. Mindjárt néhány katonával bement hozzá és azt
+mondja: a király hivatja, jőjön fel hozzá. És megszólamlik: tőle mint
+atyámtól nem érdemlem, de addig föl nem megyek, mig ő maga le nem jő
+hozzám. A király lement, de már akkor elveszett onnét a sok katonaság, ő
+pedig letérdepelve várta őt, ugymint a királyt, kezét kérte, megcsókolta
+és fölkelt. Köszönöm, édes atyám, megalázódásodat; és felöltözött
+biboros bársonyos királyi ruhába és kérte atyját, hogy a többiek előtt
+mutassa be. Itten mindegyik csudálkozott, hogy oly szép fiu volt, és
+hogy megszólamlott, felesége a többi előtt megcsókolta.
+
+Mostanában beszéltek a deszkavári király fiáról, hogy ha az nem lett
+volna, elvesztünk volna. Ő pedig kérdezi: Ösmerik-e ezen kezkenőt? Oh,
+igen is. No, tehát nem kell már keresni őt; én azért neveztem magamat
+ugy, mivel deszka házban laktam; és mutat két arany gyürüt: ki ösmerné
+el magáénak. A két királyleány mindjárt, egyik is másik is azt mondja:
+enyém. No tehát, hogy megösmerjék a ravasz erkölcsü embereket, két
+szemtelen sógorom adá nekem az arany vadkacsáért, mit ha nem hisznek,
+nézzék meg a homlokukra sütött bélyeget; sőt még az utóbbi két
+vadállatért az akasztófát sem szégyenlék hátokra süttetni. Ezt mindjárt
+megvizsgálták és valósággal ugy találták. Nem volt itten többé oly
+kedves ember, mint Dániel, a született királyfi, más néven: Nemtudomka;
+kinek is a felesége atyja általadta mindjárt az országot, és
+megkoronáztatta London városában. Két sógora elveszté a régi becsületet,
+ő szerencsésen élt feleségével egyetemben, és a lovat magának örökre
+megtartotta.
+
+
+
+
+7. A szalmakirály.
+
+Volt egyszer egy király, annak három fia és három leánya és a három fiu
+gyakorta kijárt sétálni, de leánytestvéreiknek nem volt szabad kimenni,
+azért is összebeszéltek, hogy ki fogják őket kérni atyjuktól. Haza
+érvén, legelsőben is a legöregebbik ment be atyjukhoz és kérte, hogy
+engedné meg testvéreiknek is kisétálni. Ezért a király igen
+megharagudott és kihuzta kardját, a fia után hajitotta, de a fia sem
+kimélte lábait: elszaladt. Más nap ismét elmegy a második fiu, de a
+midőn kérését fölfedezte, ugy járt, mint a bátyja. Kérdi őket a
+legfiatalabb: hát édes bátyáim, megnyertétek-e kérésteket, vagy mit
+szólt atyánk? Felelék nekie: mi édes öcsénk, meg nem nyerhettük azon
+szabadságot és nem is igérte meg. Igy tehát majd megpróbálom én is a
+szerencsét, monda a legkisebbik, és elment atyjához, és a két bátya már
+a nélkül is felinditotta őt, most még hathatósabban neheztelte kérésit;
+felkapja a kést és utána hajitja nagy méreggel, a mely köntösének szélin
+keresztülütődött és a szobaajtóban megállott. Erre a gyermek kihuzza a
+kést az ajtóból és visszament vele atyjához. Ha uram atyámnak ugy
+tetszik, én kész vagyok értök áldozatul lenni. Az atyja, mint okos
+ember, látja, hogy olyan bátor: valaha lehet belőle jó vitéz, de
+mindazonáltal mondja fiának: nem tudjátok, hogy meg van jövendőlve, hogy
+ha három testvérteket kieresztem, el fognak ragadtatni, a mi igen nagy
+fájdalmam lenne. Feleli a gyermek (fiu): kedves atyám, azok még nem
+tudják ezen a világon mi a jó, avagy rosz, holott a tömlöcznél is
+erősebb helyen vannak, azért legalább némely időkre legyen szabad velünk
+kijönniök. Sok könyörgés után megengedte, de csak két órára, de mondá:
+ha elragadtatnak testvéreid, neked is meg kell halni. Megköszönte édes
+atyjának szivességét, s nagy örömmel ment bátyjaihoz és tudtokra adá a
+kért megnyert engedelmet. Csakugyan dél után el is mentek azon bezárt
+helyre, hol testvéreik voltak, és megfogott mindegyik egyet és ugy
+kimentek a rózsás kertbe sétálni.
+
+A midőn kinyitották ajtaját, azonnal elkapta a legöregebbet a nap, a
+középsőt a hold, a legkisebbiket pedig a szél. A három fiu testvér
+bezzeg megiedt ezen szörnyü eseten, de főkép a legkisebbik, mivel
+fogadta, hogy vissza fogja őket vinni. Tehát kénytelen volt az egész
+történetet atyjának megjelenteni, ki miután megértette leányai
+elragadtatását, mindjárt siralomházba tétette őt, és összehivatván
+tanácsosait, kérdezte: micsoda büntetést érdemel az ő fia, elbeszélett
+cselekedeteiért? A tanácsosok, ki akasztófára, ki agyon lövetésre
+itélték. Hanem volt a tanácsban egy öreg király, ki is csak hallgatta a
+mondott itéletet, és mostanában felszólalt: érdemes uraimék! azért a
+gyermek nem méltó a halálra, mivel ha tudta volna minden bizonynyal,
+hogy elragadtatnak, nem vitte volna őket sétálni, de minthogy meg volt
+jövendőlve az ő elragadtatásuk, lehet, hogy jobb helyen vannak, mint
+voltak; azért csak azt itélem, hogy csapassék ki a király országából és
+soha többé ne legyen szabad neki visszajőni. Ezen javaslatra reá is
+állottak, és leirva az itéletet megküldték atyjának, a ki is midőn
+elolvasta, aláirta a mit végeztek, hogy véghez vitessék és csakugyan
+országából kicsapatott a legfiatalabb, kit a királyné igen nagyon
+sajnált, de mit tehetett felőle, kivált mikor gondolta, hogy idegen
+országban hogy fog ő tengődni, a mi több, még vadak is megehetik. Azért
+egy szolgájától örök emlékezetül egy arany órát és jó nagy summa pénzt
+küldött utána ezen parancsolattal, hogy ha megszorul valahol és édes
+anyját látni kivánja, nyissa fel óráját, az mindig meg fogja
+vigasztalni.
+
+Nincs már maradása a királyfinak se hegyen, se völgyön, és ha eszébe
+jutott neveltetése, bánkódásában majd hogy meg nem halt. Utazása közben
+talált a hegynek oldalában egy lyukat, mely igen mélyen beszolgált s
+végét nem lehetett látni, s gondolván: akár ily szomoruan éljek, avagy
+igy muljak ki, de mégis ezen lyukba bemegyek, mig csak végét nem érem.
+Ment is valamely tizenkét napig és jó messzire világot látott, s
+gondolta, hogy ott ki fog érni a lyukból. Közelebb menve látja, hogy egy
+kősziklából ház vagyon kivágva, bemász az ablakán, lát tizenkét szál égő
+gyertyát, mellettök egy öreg ősz szakálu asszony imádkozik, kinek a
+homlokán van egy szeme. Bement mégis hozzája és mindjárt anyjának
+nevezte. Feleli az öreg asszony: isten hozott, királyfi! már két hete,
+hogy várlak és fenem a fogamat rád, majd megeszlek. Mondja a királyfi:
+édes öreg anyám, ugyan mit tudna én rajtam enni, holott nincs annyi hus
+rajtam, mint a bőregéren. Köszönd gyermek, hogy igy feleltél, mivel
+tizenkét fiam van, nehéz kereskedők, azoknak lettél volna vacsorául
+elkészitve, de már ne félj. E mellett jó vacsorát ad neki az öreg
+asszony és aludni mentek; mig aludtak, előjött a tizenkét zsivány, és
+felköltötték anyjukat. A legkisebb még be sem jött az ajtón, már
+megérezte, hogy van valami idegen a szobában, s monda: édes anyám!
+micsoda nyers szagu van a szobában? hiszen régen meg kellett volna már
+sütni. Feleli az öreg anya: szavaimra igen helyesen felelt, különben
+szerencsétlenségén sajnálkoztam; ti is engedjetek meg neki. Aztán a
+tizenkét zsiványnak eleikbe tette a vacsorát, mihez a királyfit is fel
+akarták költeni, de álmossága miatt nem lehete felkölteni; hanem vacsora
+után megparancsolták anyjuknak, hogy a háztól jó móddal igazitsák el a
+királyfit, különben el kell vesznie. Mikor fölébredt a királyfi,
+reggelizett, és utnak indult, de az öreg asszony megállitja őt:
+hallod-e, édes királyfim! kövesd tanácsadásomat. Most hét esztendeje
+volt itt egy király kertészének a fia, ki oly termetü és ábrázatu volt
+mint önnön magad s Péter volt a neve. Azért menj te is azon városba,
+mely a lyuk végén látszik és menj igenyest a király kertészéhez és
+valljad magad a kertész fiának. Most pedig adok egy halállovat és
+széllámpást; erre a lóra ülj fel és menj isten hirével, mert gyalog igen
+sokáig ki nem érnél. Midőn a lyuk szájához érsz, akaszd e lámpást a ló
+nyakába, és balra ne térj, hanem jobbra.
+
+Ugy is esett a dolog; felült a lóra, és vevén kezébe a lámpást, egy
+gondolat alatt kiért a királyfi. Akkor ló nyakába akasztotta a lámpást
+és visszaeresztette, maga pedig gyalog tovább ment és jobbra tért, de
+utja igen homokos volt; mennyit előre, annyit hátra; s nem különben a
+nagy melegség igen igen megizzasztotta, s nem győzvén tovább tartani a
+szomjuságot, földre esett. Ezután fölveté szemeit az ég felé, hogy
+micsoda kegyetlen pusztán kell neki szomjuság végett meghalni,
+gondolatjában bucsut vett minden rokonától. Ekkor eszébe jut anyjától
+kapott adománya, veszi az arany órát, felhuzza és gondolkozik, mikor mul
+ő ki e világból. A midőn kinyitja, kiugrik belőle egy inas, és monda:
+fölséges királyfi mit parancsolsz? Ezen szinte megiedt, s azt felelte:
+mostanában semmit se parancsolok. Ismét becsukja óráját és az inas
+eltünt; de gondolta: talán jó volna még egyszer kinyitni az órát és ki
+is nyitotta; hát az inas kiugrott s kérdezte: mit parancsol a királyfi?
+Nem egyebet, minthogy étel, ital elég legyen egy aranylábu asztalon.
+Alig hogy kimondotta, hát már minden készen volt. A királyfi is előbb
+ivott, aztán kedve szerint jóllakott; becsukta óráját és tovább ment, és
+beért azon városba. A király felől tudakozódván, megmutatták neki;
+bement a kertészhez és nagy örömmel fogadá az őtet. Isten hozott, fiam,
+Péter! azt gondoltam már, hogy odavesztél; és nagy öröm közt bevezette,
+egyről másról tudakozódott, a melyekre igen alkalmatosan megfelelt.
+Kérem, uram atyám, adjon nekem egy különös szobát, mivel az én kitanult
+mesterségemhez az illik; a melyet megkapott. Minthogy ideje volt a
+nyugvásnak, lefeküdt; ekkor mintegy éjféltájban kinyitja óráját, az inas
+kiugrik és kérdezi: mit parancsol, fölséges királyfi? Azt, hogy nekem
+oly szép virágot készits, melynek párját sem lehet találni, és tedd az
+asztalra. Midőn megviradt, kivánta látni Péter fiát az öreg, és be
+talált nézni az ablakon s a nagy világosság majd hogy el nem vette szeme
+fényét, azt gondolta, tüz; s reá kiált: gyere ki, Péter! Péter felelé:
+ne tartson semmitől; semmi baj. Ekkor kinyitotta az ajtót, hát látja az
+öreg az elkészitett virágot, melynek párját soha sem látta, és mondja
+fiának: valóban szép; és jól kitanultad mesterségedet; nem hiába
+vándoroltál hét esztendeig. Erre azt feleli: ezen virágot édes atyám
+adja a legöregebbik királyleánynak; melyet át is adott, és nagy öröme
+volt benne a királyleánynak és kérdezte, hogy hol vette. Az én tulajdon
+Péter fiam csinálta. Jól megnézvén a virágot, látja királyleány, hogy
+igen mesterségesen van reá irva: a ki ezen virágot meg akarja venni, egy
+országot adjon érte; azért szerette volna megtudni, mely okból
+ajándékozta neki, holott másnak ily drágán adja, de mégis abban hagyta a
+kérdést.
+
+[Illustration]
+
+Másnap megint olyan virágot csinált Péter, de az még kecsegtetőbb volt,
+és reá volt irva, hogy két országot ér, s ezt a második testvérnek adá.
+Harmadnap még gyönyörübbet csináltatott, a mely negyedfél országot ért
+és a harmadik testvérnek adta. Történt pedig egykor, hogy bált tartott a
+király; külső országi fejedelmeket is összehivott. Mutatja virágát a
+legöregebbik, s azt gondolta, hogy csak magának vagyon az; de a midőn
+két testvére mutatá a magáét, csak akkor bámultak a virágok szépségén,
+és megegyeztek, hogy a virágot felteszik fejökre; majd fognak
+csudálkozni a bálban; mit meg is tettek; és a világosság ugy elvette a
+gyertyák világát, hogy csak épen e virágoknak volt erejök. Midőn
+meglátták a vendégek, azt gondolták, hogy az egész szoba tüzben van;
+némelyek megijedtek, némelyek csudálkoztak. A mint vége lett a bálnak,
+hazájába ment mindegyik. Kevés idő mulva a leányoknak kedvök lett volna
+férjhez menni; atyjok ki is hirdette, hogy mindenféle embernek szabad
+megjelenni. A mint megjelentek a kérők, a két idősb hamar kiválasztotta
+maga társát, de a legifjabb nem talált magának; hanem az udvari népet is
+kihivatta; s mikor megjelentették, hogy itt vannak már, a szobaleány azt
+mondja: fölséges kisasszony, a jelentés nem igaz, mivel Péter még a
+kertben dolgozik. Tehát mindjárt küldtek Péter után, a ki azonnal
+megjelent. A mint valamennyit megnézte a legifjabb, hát Pétert
+választotta. Ezek után megesküdtek valamennyien és lakodalmat nagyot
+tartottak.
+
+Ezek után találkozott egy miniszter, ki a királykisasszonyért nagyon
+haragudott Péterre, holott ő jobban megérdemlette volna a
+királykisasszonyt. Ugyanazon okból gondolkozott is, hogy mint veszthetné
+ki őt a világból. A többi között volt a rezidenczia előtt egy nagy
+kőszikla, tehát azt fogta Péterre, hogy feleségét tegnap gyalázatosan
+kiszidta volna a kertben, s felesége azt mondotta volna: nem is tudom,
+mint szerethettem beléd, talán mesterségedért? Melyre azt felelte volna:
+nem csak tégedet, hanem azt a kősziklát is, mely atyád háza előtt van,
+egy éjtszaka elhordatnám, helyét felszántatnám, buzával bevetném,
+learatnám, s regvelre még kalácsot is ehetnék atyád belőle. Ezt hallván
+a király, magához hivatta Pétert, és mondá neki: mit cselekedtél tegnap,
+és mit mondottál? ha mindazt el nem végzed: odalesz életed. Péter e
+felől mind nem tudván semmit, egy kevés időnek hallgatása mulva kérdi a
+királytól: mi lehet az? Feleli vissza nagy haraggal: jól tudod te a
+tegnapi cselekedeted feleségeddel, és hogy mit mondottál; és elbeszélte,
+a mint feljebb emlitettük. Ezek után Péter nagy szomoruan elment és
+gondolkozott, hogy ki lehetett az a csalárd, a ki őt igy beárulta. Többi
+között felnyitja óráját, s kérdezi az inastól, hogy meg lehetne-e
+mindezt cselekedni? a melyre is felelt: igenis. Azután szomorunak
+mutatta magát, és a midőn a felesége kérdezte volna: mi bajod?
+elbeszélte neki, a ki is nem győzött rajta eleget csudálkozni. Azonban
+éjszaka idején ezt mind megcsinálta az inas és mondá Péternek: a ki azt
+reád fogta, háromszor fogja kilelni a hideg, s erről megösmerheted a
+ravasz embert; a ki neked vermet ásott, maga fog bele esni.
+
+A midőn megviradt, látják, hogy a parancsolt dolog véghez vitetett.
+Jelentik a királynak, de ő lehetlennek állitotta, hanem a midőn kijött,
+csudálkozott a csinálmányon és Péter a becsületét kettősen visszakapta.
+Itten a miniszter igen mérgelődött, ismét nagyobb kigondolt hazudságot
+formált, hogy mit cselekedett volna tegnap Péter a feleségével, és
+elárulta a király előtt rutabbul mint elsőbben, és a felesége azt
+mondotta volna: nem hiszem, hogy ördögi mesterséggel nem birnál; de
+Péter azt felelte volna: hogy nem csak tégedet nem tudtalak volna
+elvenni, hanem azon kősziklát is vissza tudnám tenni, mely a rezidenczia
+előtt volt és a tetején egy szalmaszálon palotát, a palotától egész a
+király házaig arany hidat tudnék csinálni. A király hivatja Pétert és
+nagy haragosan megmondotta, ha ezt nem teszed: halál fia leszesz. Itten
+Péter nagyon megiedt, és nagy szomoruan haza ment; felesége kérdi: mi
+bajod? felelé: mi haszna, ha megmondom is, te arról nem segitesz. Ekkor
+félrement és óráját ismét kinyitotta azzal a kérdéssel: lehet-e ezt
+megcsinálni? a melyre felelte: igenis, csak te ne busulj, édes gazdám. A
+ki ezt reád fogta, két hónapig fogja rázni a hideg. Más napra kelvén az
+idő, jelentik a királynak, hogy a parancsolt dolog kész volna; el nem
+hitte, hanem azt a szolgát, a ki jelentette, nagyon megsebesité. Ismét
+bemegy a másik jelenteni, annak sem hitte, hanem kiment mégis megnézni,
+hogy igaz-e, és látja, hogy valósággal ugy vagyon és csudálkozott azon a
+raritáson; Péter pedig feleségestől fönt volt a szalmapalotában; a midőn
+fölébredtek, tekintenek széjjel és körülbelül az egész tartományt látják
+s magok is elcsudálkoztak. Itten karon fogva elmentek atyjokhoz, ki épen
+az arany hidon csudálkozott, és fölmenvén a palotába, nem győzött eleget
+álmélkodni a garádicsokon, a fortélyos mesterségeken, és ott maradt
+ebédre, ebéd után pedig Péterrel kimentek vadászni. A miniszter
+fölgyógyulván betegségéből, észrevette, hogy Péter nem volna oda haza;
+elment a feleségéhez és mondá nekie: fölséges királyné, azon sehonnaiból
+lett király nem érdemli a királyságot, hanem az akasztófát, mivel ha
+meggondoljátok, ti szalmakirályok vagytok, s már a városban is ugy
+folyik a hiretek, mivel a palotád is szalmán áll és ezt a te urad mind
+ördögi mesterséggel teszi. Vedd be tanácsomat, fölséges királyné, és
+mondd neki: te nem magad vagy, hanem ördögökkel határos. Alig hogy
+végezte beszédét, hát ehol jő Péter; a miniszter elbujt az ajtó megé;
+mikor belépett a házba, elibe ugrik felesége: no, te átkozott, mostan
+kitanultam ördögi mesterségedet vagy talántán magad is az vagy, mivel
+mindenütt csak szalmakirálynak hivnak. Azonban kinyitja Péter az órát és
+inasát bizonyságra híja: már mostanában mondd meg feleségemnek: ördögi
+mesterség-e? feleli: nem, hanem egyedül isten segitsége által vagyon;
+azonban óráját felakasztja szögre, ezt pedig jól látta a miniszter és
+csak azon gondolkozott, hogy mint lophatná el azt és egész éjtszaka ott
+maradt az ajtó mellett, és várta, mig csak el nem aludtak. A midőn
+hallotta őket hortyogni, lassan odament és levette szögrül az órát;
+elmegy ki a palota eleibe, kinyitja az órát, hát kiugrik belőle az inas:
+mit parancsolsz te ravasz, uramnak elárulója? Én semmi egyebet, mint
+hogy ezt a palotát az arany hiddal együtt ugy elvidd, mintha itt sem
+lett volna, hogy az isten se tudja hová lételét; és ezen királyt, ki az
+ágyban fekszik, hagyd itt a kősziklán, engem pedig a királynéval vigy
+el.
+
+Másnap fölkelt Péter, hát látja magát a sziklán; feleségét, palotáját,
+nem különben óráját igen nagyon sajnálta; fölkelt a király atya is, hát
+látja, hogy sem arany hid, sem palota, és felküldte lajtorján cselédjét
+a sziklára, hogy a mit ottan lelnek, hozzák le; hát csak Péter uramat
+lelték és lehozták, de ő még csak szólni sem tudott szomoruságában.
+Ekkor mondá atyja: ne busulj fiam, Péter; viszek én még neked
+házastársul valakit, csak ne epeszd magad; de Péter felelé: nekem nem
+kell, ha azok oda vannak, magam is addig busulok, mig reájok nem akadok.
+A király nem tarthatta őt; utravalót adott neki négy társzekér pénzt és
+a mellé őrizetül katonaságot. A midőn már a városból kiment, talála egy
+kápolnát nem messze; mindjárt gőbölöket vett három társzekér pénzből és
+az ó törvény szerint megégette áldozatul; a negyedik társzekér pénzt a
+katonaságnak kiosztotta; maga pedig utnak eredett. Sok idő mulva
+elérkezett a nap anyjához, s még messziről meglátta elragadott legidősb
+nénjét, kit nem ismert meg, hanem a ki őt megismerte és eleibe jött és
+megcsókolván kérdezte: hol jársz, édes öcsém! Engemet a nyomoruság
+hozott ide. Ezt meglátta a nap anyja, fenyegette leányát, hogy minek
+adja magát idegen emberhez. Mondá a leány: hogy soha sem látott volna
+kend fia engemet, ha ez az öcsém nem lett volna, mivel ő kikért
+bennünket sétálni és egy akkori alkalmatosságnál kapott el a kend fia; ő
+szegény, azért lett bujdosóvá. Az anyja mondá: adj neki enni, inni, és
+mondá, hogy várja meg sógorát, mig haza jőne.
+
+Estve felé lett az idő, haza jött a nap fia, s még messziről meglátta,
+hogy itt van sógora. Miért fáradsz ilyen messzire sógor? Feleli Péter:
+kedves sógor uram, tudom, hogy eleget jár kel a világban, ha látta
+valahol palotámat és arany hidamat, azért fáradozok. Mondá a nap fia:
+láttam, midőn fölépült és magam is csudálkoztam szépségén, de hová lett,
+nem tudok semmit felőle; azért, sógor, elkisérlek egész a holdvilágig,
+hol a középső nénédet megtalálod, talán többet fog tudni róla, mivelhogy
+éjtszaka is jár. Elmentek a holdvilághoz. Itt is meglátta nénje,
+kiszaladt elibe és megölelte, s kérdi: mi vetett ennyire tégedet?
+Meglátja ezt a hold anyja, kezdi pirongatni leányát, hogy nem elégszik
+az ő fiával, hanem még jövevényhez adja magát. Feleli: az az én testvér
+bátyám; ő mi érettünk bujdosik, mivel ha ő nem lett volna, soha sem
+látott volna engem a kend fia. A hold anyja is szivéből fogadta, és
+marasztalta, hogy várja meg sógorát. Csakugyan kevés idő mulva elő is
+jött és tudakozta sógorát, hogy miért fáradoz; ő is mondta, hogy látta,
+de most már nem tudja hol lehetne palotája, arany hidja. Azért sógor,
+menj el a szél anyjához, ő tán többet fog mondani. Midőn oda ér, ismét
+meglátja testvér huga, kiszalad eleibe és szánakozik fáradozásán. Ezt
+meglátta a szél anyja, s reákiált: mit akarsz te idegen emberekkel, nem
+éred be az én fiammal? mondja: hisz ez az én testvér bátyám, ennek
+köszönheti a kend fia, hogy engem megkapott, mert ha ő nem lett volna,
+soha sem látott volna. Az anyja is sajnálta őt, és mindenekben
+kedveskedett neki, marasztalta, mig a fia haza jő; nem sokára haza is
+jött a szél, látja a sógorát, és bujdosása okáról kérdezősködik. Péter
+keservesen előszámlálta minden eseteit, nem különben ékes
+rezidencziájáról. Kedves, édes sógorom, még benned van reménységem,
+igazits az én elszámlált történetimnek megtalálására, mivel nem csak
+kivülről való jószágokat, hanem rejtekhelyeket is megjársz. Mondja szél
+sógora: tiszta szivemből segitenék, de én bizony azon időtől fogva nem
+láttam, mióta onnan elvitték. Ezen szavakra majd hogy el nem ájult
+Péter, s minthogy igy epesztette magát, összehivja cselédeit a szél és
+parancsolja, hogy körülbelül nézzék össze a világot, hol látnák meg
+valahol azt a rezidencziát, és pedig mig a vacsora elkészül. Csakugyan
+el is indultak a szelek, várakat, kastélyokat összerontanak, és
+hamarsággal visszatértenek, de se egyik, se másik nem hozhatott jó hirt
+felőle. A vacsorához ülnek, de bánatjában Péternek enni sem volt kedve,
+hanem halálnak gondolta magát; ekkor vigasztalására mondja szél sógora:
+kedves sógorkám! már hét esztendő óta egy szél nevezetü ló neveltetett
+itt számodra, ha csak azon reá nem találsz, különben nem tudom mint
+teszed szerit. Itten megszólitja legkedvesebb fiát a szél, hogy menjen
+el az egeknek urához s kérdezze meg szent Pétertől: nem tudna-e valamit
+az ékes rezidenczia felől; ki is nagy hamarsággal feleletül csak azt
+hozta, hogy az egek ura legkisebbet sem tud felőle; de minthogy Péter a
+gőbölöket megáldozta, tehát kegyelemből egy arany vesszőt küldött neki,
+melylyel akár földet avagy kősziklát megvág, megnyilik előtte. Más napra
+kelvén a dolog, Péter király fölserken álmából, hugától, sógorától
+keservesen elbucsuzik, felül a szél lóra, veszi az arany vesszőt, egy
+gondolat alatt a tenger hetvenhetedik szigetjében találta magát, mely
+sziget olyan magas volt, hogy annyira nem szolgált a szemnek
+világossága, és oldalán gyémántok függöttek láncz formában. Tehát
+megvágja ezen rettenetes kősziklát az arany vesszővel, és mindjárt
+megnyilott. Befelé vette utját és egy két pillanat mulva az egerek
+világába, azaz a harmadik világba ért, hol a vár falai, bástyái mind
+szalonnából, disznólábból voltanak, körül pedig az őrállók egerekből.
+Kérdezvén, mit csinálnak, vagy kié ez a vár? a többiek közül, feleli egy
+egér őrálló, hogy ez az ő királyok rezidencziája. Péter meggondolta
+magát és ment egyenesen a királyhoz, megfogván a kilincs madzagját, mely
+kolbászból volt, ki akarta nyitni, hát csak a kezében maradt. Itten az
+ajtón csak kaparász, meghallja az egérkirály, miniszterét küldi, hát
+látja, hogy egy rettenetes nagy ember, a ki be akar jőni, s
+megjelentette. Azonban bement Péter és meghajtotta magát az egerek
+királya előtt, a ki is szivesen fogadta. Hallod-e felséges király, ha
+rezidencziámat megtérited, öt esztendőre való gabonát adok. Feleli az
+egerek királya: barátom: én most hallok rezidencziádról, hanem légy
+várakozással, mig népemet összehivatom. A mint összegyültek az egerek,
+kiadta parancsolatban, hogy a ki hirt tud a rezidencziáról, nagy
+tisztséget, ajándékot kap. Mind azt kiáltja: nem láttam, nem tudom.
+Péter itt sem maradhatott, hanem elment; azon idő alatt pedig jelenti
+magát egy kopasz egér, hogy ő tud valamit a rezidencziáról, hogy az igen
+szoros helyen vagyon; hogy ő is életével játszott, hogy kiszabadulhatott
+onnan.
+
+[Illustration]
+
+Mindjárt Péter után küldött és mondá az egerek királya: ezzel az öreg
+katonámmal fogsz elmenni, ő tudja hollétét. Az egér reá tekintett s
+mondá: fölséges király, oda lehetlen bemenni; de a király
+reárivalkodott: hogy ha oda nem vezeted ezen jámbort, mindjárt agyon
+lövetlek. És csakugyan el is ment Péter az egérrel s tudakozódott a
+rezidencziáról, nem különben órájáról és feleségéről. Az egér azt
+mondja: egy szalmaszálon van a rezidenczia, egy férfi és egy asszony
+lakik benne, az órát mindig nyakában hordozza a férfi; lehetlen neked
+odajőni velem, hol magamnak is szorultságot kell szenvednem. Mondá
+Péter: én nem is kivánkozom, csak órámat megkaphatnám. Tehát csak
+leendjen békével, elhozom én az arany órát. A mint odaérkezett
+éjféltájkor, feküdve találta mindkettőt. Lerágja nyakából az arany
+lánczot és kiveszi. A mint hallja az óra petyegését, mondja: ne lármázz,
+régi gazdádnak viszlek; és hamarjában Péterhez érkezett, általadja neki.
+Péter legelsőbb is megcsókolta óráját, ugy nyitotta ki, midőn kiugrott
+az inas és kérdezé: mit parancsolsz, régi jó gazdám? Azt, édes szolgám,
+hogy ezen egereknek öt esztendőre való gabonát készits; máskülönben azon
+minisztert, ki eddig feleségemmel élt, vidd fel oly kősziklára, hogy ha
+megfordul, mindjárt leessék és törje ki a nyakát, a rezidencziát pedig
+feleségemmel együtt régi helyére szolgáltasd.
+
+Mindezeket megcselekedte Péter hiv inasa, s midőn megregveledett, a
+csalárd miniszter maga maradott egy irtóztató magas kősziklán; a mint
+fölébredett, iedtében megfordult és leesett a földre, a hol is lelkét
+mindjárt kiadta. A mint mostanában regvelre minden a maga helyén volt, a
+király kinéz az ablakon az időt nézni, hát látja, hogy ott a
+rezidenczia, az arany hiddal egyetemben, és felöltözködött és elment a
+rezidencziába és kérdezi: ki vagyon ide haza? Mondják, hogy
+valamennyien. Nagy örömmel szalad az ajtóra, és zörget; itten Péter
+felnyitotta, hát látja, hogy az ő király atyja, ki előtt is leborult és
+kezeit csókolta; felesége hasonlóképen az ágyból kiugrott, és ugy
+örültek, csakhogy még egyszer őket az isten visszavezethette. Itten
+elbeszélették történetöket, hogymint és hol voltak, hogy miniszter uram
+hol maradt, a ki már valósággal agyonütötte magát. Felesége megfogadta,
+hogy többé senki meg nem fogja csalni; Péternek ugyan nehezen esett az
+utazás, de nem tudott elég hálát adni az istennek, hogy ez
+alkalmatossággal elragadott testvéreit láthatta; hanem ezentul nagyobb
+gondviseléssel volt órájára; és elbeszélte a maga történetét, hogy
+micsoda nemzetségből való, miért lett oly szerencsétlen; akkor
+csudálkozott a király és a felesége; igy ő soha többé atyja házához nem
+ment, hol a két bátyja, ha él, még most is együtt van.
+
+
+
+
+8. Több hétszer esküdni, mint egyszer.
+
+Egyszer volt, honnan volt, még az operencziás tengeren is tul élt egy
+szegény ember feleségestől, a ki igen derék személy volt. Ezt megtudta
+az ördög s az asszonyhoz járt szerelmeteskedni, a nélkül hogy az asszony
+maga is tudta volna. Egyszer odamegy az ördög s kéri az asszonyt, hogy
+adja oda neki, a mit a házánál nem tud. Hiszen én mindent tudok
+házamnál, mond az asszony, de az ördög mégis csak kérte, hogy adja oda
+neki, utoljára is odaadta az asszony, ki teherbe esett és ugyan nem a
+férjétől, hanem az ördögtől s ez volt a mit nem tudott. Egyszer hát
+megszületik a fiu, már nagy volt, mikor eljött az ördög, és mondá az
+asszonynak: no, hát ezt a fiut igérted te nekem, ez az, a mit nem
+tudtál; már most elviszem. Az asszony sirt rítt, de az ördög még is
+elvitte. Az ördögnek volt otthon egy leánya; a fiut pedig Dénesnek
+keresztelte; leánya már akkor tudta az ördögi mesterséget, de a fiu még
+nem. Egyszer a vén ördög felesége behivja a vén ördögöt és mondja neki:
+te vén kutya! tanitsd már ezt a fiut valamire; ma holnap megvénül s még
+nem tud semmit. Ekkor estve mindjárt behivta az ördög Dénest és
+parancsolta neki, hogy az udvart szántsa fel, vesse be kölessel, hogy
+reggelre aratni lehessen. A fiu igen busult, Ilona hítta be vacsorára,
+de ő nem ment; kérdezte Ilona: mi baja, min busul? Hogy ne busulnék,
+mikor azt parancsolta a vén dög apád, hogy ezt az udvart fölszántsam,
+kölessel bevessem, hogy reggelre aratni lehessen. A lány azt mondja
+neki: ne busulj semmit, adok én néked egy sipot, ha azt megfujod, jőnek
+te hozzád emberek; ne iedj meg tőlök, azok azt fogják mondani: mit
+parancsolsz? Te pedig mondjad, hogy ezt az udvart szántsátok fel,
+vessétek be kölessel, hogy holnap aratni lehessen. Egyszer jőnek az
+emberek; kérdezik: mit parancsolsz? Ő azt mondja nekiek: ezt az udvart
+szántsátok fel, vessétek be kölessel, hogy reggelre aratni lehessen.
+Reggel, mikor kijön a vén ördög, látja, hogy minden ugy van, a mint
+parancsolta. Másnap megint behivja Dénest. Egy erdő volt s azt mondja
+neki, hogy az erdőt kiirtsa és vesse be buzával, hogy más nap délre
+aratni lehessen. Ekkor megint busult a fiu, még a vacsora sem kellett
+neki; a leány kérdezte: mit busulsz? Hogy ne busulnék, felelt a fiu,
+mikor azt parancsolta a vén dög apád, hogy ezt az erdőt kiirtsam,
+buzával bevessem, hogy holnap délre aratni lehessen. Ej, ne busulj
+semmit, mondja Ilona, itt egy kis síp, fujd meg ezt, majd jő sok ember s
+kérdezik, hogy mit parancsolsz, s te mondd meg nekik, hogy ezt az erdőt
+kiirtsák, bevessék buzával, hogy holnap délre aratni lehessen. Hát
+egyszer megyen a sok nép, kérdezik Dénestől: mit parancsolsz? Ez mondta
+nekik, hogy ezt az erdőt kiirtsátok, buzával bevessétek, hogy holnap
+délre aratni lehessen. Más nap délben nézi a vén ördög és jól van
+minden. Harmadik nap megint behivatja Dénest s azt mondja neki: no,
+holnap délre egy várat épits ezen az udvaron viaszból, hogy benne
+ebédelhessek, mert különben, ha ezer lelked lesz is, meg kell halni.
+Megint busult a fiu, még a vacsora sem kellett neki. Megy hozzá Ilona,
+kérdi Dénestől: miért busulsz? Hogy ne busulnék, mikor az a vén dög apád
+azt parancsolta, hogy holnap délre itt az udvaron egy viasz várat
+épitsek, hogy benne ebédelhessen, különben ha ezer lelkem lesz is, meg
+kell halnom. Ilona mondja neki: Ej ne busulj, szivem szép szerelme! itt
+egy síp, ha ezt megfujod, jő mindenfelől sok méh, s ha megparancsolod
+nekik, azok mindjárt megcsinálják. Egyszer hát megfujja a sípot Dénes;
+jőnek mindenfelől a sok méhek, s kérdezik: mit parancsolsz? Dénes azt
+mondta nekik, hogy holnap délre az udvaron egy viasz várat épitsenek,
+hogy benne lehessen ebédelni. Ekkor kimegyen a vén ördög, hát látja,
+hogy megvan a mint parancsolta. Most azt mondja a vén ördög felesége a
+vén ördögnek: eredj, te vén kutya, nézz széjjel; hátha lányod csinálja,
+mit fiadnak parancsolsz. Tehát a vén ördög elzárta őket egymástól, a
+leányt egy kis szobába, s megparancsolta a fiunak estve, hogy holnap
+reggelre a tulsó udvart, mely tele van kősziklával, szántsa fel és vesse
+be, mert különben, ha ezer lelke lesz is, meg kell halnia. Busult, sirt,
+rítt a fiu, mert már a lánynak sem volt több sípja, meg el is zárták
+tőle. Oda megyen hát mégis a lány szobájának kulcslyukához, mondja neki:
+hogy a kutyák, ebek nyalják fel annak a vén apádnak a vérét, azt mondta,
+hogy azt a tulsó sziklás udvart szántsam fel, vessem be buzával, hogy
+holnap délre aratni lehessen, különben, ha ezer lelkem lesz is, meg kell
+halnom. A lány mondja neki: ne busulj, szivem szép szerelme! elszökünk,
+itt hagyjuk ezeket a vén kutyákat; majd köpök én hármat a ház közepire;
+az első azt fogja mondani, ha hivnak, hogy most öltözöm, a második, hogy
+mosdom, a harmadik, hogy mindjárt megyek. Ugy is lett; a lány kiment a
+kulcslyukon a fiuhoz, felült egy tüzes lapátra, a fiut a hátára vette, s
+mentek, mint a gondolat heted hét ország ellen. Reggel hivják a lányt,
+azt mondja az első köp, olyan hangon, mint a lányé volt: most öltözöm.
+Megint hivják vagy egy óra mulva, azt mondja a másik köp: most mosdom;
+megint hivják vagy egy óra mulva, azt mondja a harmadik köp: mindjárt
+megyek. Várták a lányt, nem ment. Ekkor a vén ördög felesége mondja a
+vén ördögnek: eredj, te vén kutya, hát ha elszöktek. Akkor bemegyen a
+vén ördög a házba s nem talál senkit, csak a három köpöt. Mindjárt
+mondja a vén ördögné a vén ördögnek: megmondtam, kutyák, ebek nyalják
+fel a véredet, vigyázz reájok, most eredj utánok, különben, ha ezer
+lelked lesz is, meghalsz. Ekkor a vén ördög felült egy tüzes szénvonóra
+és ment utánok és már csaknem elérte őket, mikor a lány azt mondja a
+fiunak: Dénes, szivem, lelkem, nézz hátra, igen ég az én bal orczám.
+Dénes hátra nézett, azután mondá a lánynak: nem látok én egyebet, csak
+egy nagy fekete borulatot. A lány mondja: no! az a mi apánk; hanem már
+most mit csináljunk? Én válok itt kápolnának, te pedig abba egy öreg
+papnak; le fog ide szállani a vén dög és kérdezni fogja: nem láttál-e
+ilyen meg ilyen fiatalokat? te pedig csak azt mondd neki: bizon nem
+láttam én, pedig itt vénültem meg. Ugy is lett; a vén ördög leszállott a
+kápolnához, kérdezi a paptól, nem látott-e ilyen s ilyen fiatalokat.
+Dénes pedig mondja: bizon nem láttam, pedig itt vénültem meg, madárnál
+egyebet. Akkor a vén ördög megfordult, haza ment. A felesége kérdezi
+otthon, hogy nem látta-e őket. Mondja neki a vén ördög: nem láttam én
+egyebet egy kápolnánál, abban meg egy öreg papot. Kérdeztem tőle: nem
+látott-e ilyen meg ilyen fiatalokat, azt mondta: ott vénült meg, még sem
+látott madárnál egyebet. Ekkor mondja a felesége: hiszen te vén bolond,
+abból a kápolnából csak egy forgácsot hoztál volna, mindjárt haza jöttek
+volna.
+
+[Illustration]
+
+De Ilonáék, mihelyt apjok elment, fölkeltek, mentek heted hét ország
+ellen, egy hegyen leültek pihenni s ott hétszer megesküdtek, hogy ők
+soha el nem hagyják egymást. A vén ördög felesége meg ütötte, verte a
+vén ördögöt, hogy menjen keresse a fiut, meg a lányt; a vén ördög ekkor
+még haragosabban felült egy tüzes lapátra, és ment utánok heted hét
+ország ellen. Ekkor megint mondja a lány a fiunak: Dénes, szivem,
+lelkem, nézz hátra csak, mert igen ég a balorczám, mit látsz? Nem látok
+egyebet, mondja Dénes, csak egy nagy veres borulatot. Ekkor mondja a
+lány a fiunak: no még eddig kikerültük a veszedelmet, de már most látom,
+hogy vissza kell mennünk, hanem mégis próbáljunk valamit, én válok itt
+egy tónak, te meg egy nagy arany kacsának a tóba; fog téged kergetni az
+a vén ördög, de vigyázz, hogy csak egy tollad szála se veszszen el, mert
+akkor vissza kell menni. A lány tónak válott, a mint mondta, Dénes pedig
+egy arany kacsának belé. Egyszer leszáll a vén ördög a tóhoz, kergeti a
+kacsát egyik szélétől a másikig, s már meg is éhezett, utoljára
+felszedte vette magát, haza ment, de megátkozta a fiut, meg a lányt,
+hogy hét esztendeig ne beszéljenek egymással.
+
+Mikor elment a vén ördög, ugy elvált Dénes Ilonától, hogy még azt sem
+mondták egymásnak: isten áldjon meg. Ilona egy jobb kéz felől való
+városba ment ott beállott szobalánynak, Dénes pedig a bal kéz felé való
+városba ment, hol egy király lakott, annál beállott kályhafütőnek. Volt
+annak a királynak egy igen szép lánya; kérték mindenféle királyfiak, nem
+ment senkihez se, hanem csináltatott egy magas oszlopot a kapufélfa
+mellé, arra egy koszorut tett s azt mondta, hogy ahoz megyen, a ki azt
+lekapja; próbálták sokan, nem tudta senki lekapni. Egyszer gondolkozik
+Dénes, hogy meg kéne próbálni, hátha szerencsés volna. Ő is kimegyen a
+kertbe, volt neki ott egy lófeje, megrugja, kiesik belőle egy dió,
+felnyitja a diót, hát egy szép paripa kiugrik belőle, meg egy szép
+öltözék uri ruha. Mindjárt szépen felöltözött, felült a paripára, azután
+elvágtatott az oszlophoz s ugy lekapta róla a koszorut, mintha ott sem
+lett volna. Ekkor bement a királyhoz a királykisasszony, mihelyt
+meglátta, mindjárt fülig szerelmes lett belé, ott a sok urak előtt
+gyürüt váltottak s ellakták a kézfogót. Azután Dénes köszönt a
+királykisasszonynak, hogy két hét mulva visszamegy, aztán megesküsznek.
+Dénes kiment a kert alá, levetette az uri ruhát, avval megint a
+kályhafütői ruhába öltözött. A királykisasszony várta már a mátkáját,
+mert ekkorára el kellett volna neki már jőni, de hogy nem jött, a
+királykisasszony igen megbetegedett. Szánta Dénest egy darabig, azután
+már csak a gyürüjét szánta. Dénes már ekkor gondolkodott, hogy kéne a
+gyürüt a királykisasszonynak visszaadni. Egyszer hát egy délben bemegy a
+konyhába, látja, hogy a szakács egy kis tálkában külön tálal a
+királykisasszonynak; ő is alattomosan belé lökte a gyürüt. Felviszik a
+királykisasszonynak az ételt, a mint felkavarja, látja, hogy benne van
+egy gyürü; nézi, hát látja, hogy az övé. Mindjárt felhivták a
+szakácsasszonyt, kérdezték, hogy hát ki lökte azt a gyürüt a tálba. Én
+nem tudom, felelé a szakácsasszony, nem volt a konyhában senki, csak az
+a kályhafütő törlészkedett ott. Felhivják a kályhafütőt, kérdezik, hol
+vette azt a gyürüt. Elsőbb tagadta, de később csakugyan kivallotta;
+ekkor mindjárt papot hozatott a király, Dénes kiment a kertbe, megrugta
+a lófejet, az paripának válott; szépen felöltözött, még hétszerte szebb
+volt most, mint azelőtt. Ekkor megesküdtek, hét nap, hét éjszaka állott
+a lakodalom. Az első éjszaka hát, a mint együtt feküdt Dénes a
+királykisasszonynyal, jön az ablakra Ilona galamb képében, mert már
+akkor eltelt a hét esztendő s azt mondja Dénesnek: Dénes, szivem, szép
+szerelmem, ébredj; itt van, a kivel hétszer megesküdtél a gyepen; nem
+ébredt föl Dénes, de a szobaleány ezt kihallgatta. Más éjszaka megint
+elment Ilona galamb képében az ablakra, megint mondja: Dénes, szivem,
+szép szerelmem, ébredj fel; itt van a kivel hétszer megesküdtél a
+gyepen. Ekkor sem ébredt fel Dénes. Akkor azt mondja Ilona: na! még
+egyszer eljövök, ha akkor sem leszesz ébren, soha sem látsz többé; a
+szobalány azt mind hallotta.
+
+Másnap igy szól a szobalány Dénesnek: mondanék én valamit a királyfinak,
+ha meg nem haragudnék. Mit? mondjad. Itt volt egy valaki már két éjszaka
+galamb képében az ablakon és azt mondta: ébredj Dénes, szivem, szép
+szerelmem; itt van, a kivel hétszer megesküdtél a gyepen; s azt mondta,
+hogy még egyszer eljön, de ha akkor sem ébredsz fel, többé soha nem
+látsz. Dénes mindjárt tudta, hogy Ilona; ébrebben aludt más éjszaka.
+Egyszer hallja, hogy mondja valaki: Dénes, szivem, szép szerelmem, itt
+van, a kivel hétszer megesküdtél. Akkor Dénes felkél, beveszi a
+galambot, hát hétszerte szebb kisasszonynak válik, mint a
+királykisasszony, akkor még hétszerte jobban megszerette Dénes, és
+mondja a feleségének: no! feleségem, te veled csak egyszer esküdtem meg,
+de ezzel hétszer; igazságosabban leszek az övé. Ekkor Dénes felszedte
+magát, egy más városba ment, ott Ilonával megesküdött; most is élnek, ha
+meg nem haltak.
+
+
+
+
+9. Az aranyhaju ikrek.
+
+Egy rongyos faluban volt egy szegény ember, ki feleségével már sok
+esztendőket eltöltött, és semmi magzatjuk nem volt; kérték tehát az
+istent, hogy adna nekik valamely magzatot, a ki öregségökben gyámoluk
+lehetne. Isten meg is hallgatta könyörgésöket, és az öreg ember felesége
+világra hoz két magzatot egy fiu gyermeket és egy leányt, és mind a
+kettőnek arany haja volt. Itten mi tevő legyen az öreg apa? mivelhogy
+szegény volt, gondolkozott, kit hivjon el keresztkomájának; sokakat
+eljárt, de senki sem akart elmenni, hanem inkább kiszidták, hogy az a
+gyalázatos vén asszony még öregségében is teherbe esett. Mindezt igen
+nagy fájdalommal hallotta az öreg ember, és szomoruságában nem tudta
+hová forduljon; s ime, utjába akad egy gazdag kereskedő, ki oly búsnak
+látván a szegény embert, kérdezi tőle: mit szomorkodol, öreg apám? Ez
+pedig felele: hogyne szomorkodnám, mikor feleségem két magzatot szüle a
+világra és nincsen a ki őket keresztelőre is akarná vinni. Erre a
+kereskedő felele: tudod-e öreg, én szivemből el fogok menni feleségemmel
+együtt keresztkomádnak, mert semmi gyermekem, de hol lakol? Én, felele a
+szegény ember, lakom egy rongyos házban; meg fogja ismerni, édes jóakaró
+uram, egy eperfa van a ház előtt, és a kamra oldala ki van dülve, a ház
+oldala meg van támogatva és van egy kutyám, melynek a neve Cerberus, és
+mindig az eperfa alatt fekszik. Elment azután az öreg ember sietve, és
+azt mondá feleségének, hogy akadott már komára; s a kereskedő más nap
+meg is jelent feleségestül. Látván a két kisdedet, elcsudálkozott, hogy
+micsoda ritka szépség legyenek a világon, tehát elvitték keresztelni és
+a fiut nevezték Rudolfnak, a leányt Jozéfának. Ezek a szegény apjok
+munkás keresménye által naponként nevekedtek s voltak már tiz
+esztendősek, a kereskedő felfogta mind a kettőt örökből és mivel nem
+akart bajlódni az ő nagy gazdagságával, egyiknek adta egyik boltját,
+másiknak másikát, oly föltétellel, hogy a mit nyernek, maguk hasznára
+fordithatják, csakhogy a tőkepénz ne csorbuljon. A két növendék örült az
+ily szerencsének, ők tehát folytatták a kereskedést, és kevés idő alatt
+már hatszáz forint nyereséget csináltak. Egyszer olyan szomoru idő adta
+elő magát, hogy se vásárló, se munka nem volt, tehát hogy vigabban
+muljék az óra, felele Rudolf az ő hugának Jozéfának: menj és hozz egy
+tuczat kártyát, hogy mulathassuk magunkat, és gyakoroljuk a játékban;
+mindent jó tudni. Jozéfa nem akarta szegni bátyja kivánságát, tüstént
+elment és visszatért a kártyával. Felele Rudolf: kezdjünk a játékhoz
+abban a pénzben, melyet már magunk szereztünk, de ugy hogy akármelyikünk
+nyeri el a másikét, visszaadja. Mondja erre Jozéfa: én nem bánom, én
+reáállok. Kezdenek a kártyához és kevés idő alatt elveszti az ő részét
+Rudolf, és mondja: már én kedves hugom, nem játszhatom, mert mind
+elvesztettem, hanem add vissza. Huga a föltételt szentül megtartván,
+visszaadta. Kezdenek játszani ujra, és Jozéfa mind elveszti. Itten
+mondja bátyjának, hogy mind mind elvesztette, hanem adná vissza. Felele
+Rudolf: talán elment az eszem, hogy visszaadjam, és hiába töltsem az
+időt; biz én nem adom. Erre megszomorodott Jozéfa és mondja bátyjának,
+hogy micsoda föltétellel kezdettek játszani, de Rudolf erre semmit se
+hajtván, hanem elég az, hogy ő elnyerte; vesz tehát huga a tőkepénzből
+három forintot és kezdik megint a játékot; Rudolf lesz szerencsétlen,
+Jozéfa szerencsés, mert mind a maga, mind a bátyja pénzét elnyerte.
+Itten Rudolf kérte vissza tőle az elnyert pénzt; felele huga: te sem
+adtad vissza, én sem fogom visszadni. Rudolf erre megharagudott s azt
+mondta, hogy elfogja őt átkozni, hogy őt se ég, se föld be nem fogja
+venni. Mivelhogy ezen iesztő szavakkal semmire se ment Rudolf, kezdte őt
+átkozni, és egyszerre a föld megnyilván, Jozéfát elnyelte a mélység és
+egészen lement a halak királyaig, a ki is neki pártját fogta.
+
+Egyszer az ő gondviselő atyjuk elment a boltba látogatásukra és kérdi:
+hol vagyon Jozéfa? Rudolf mondá, hogy piaczra ment volna, s ennek ugyan
+hitelt adott az öreg kereskedő; de mivel éjszakára sem jött haza, tehát
+gyanuság esett Rudolfra, hogy hová lett az ő huga. Mi volt Rudolfnak mit
+tenni, megvallotta, hogy játszott a hugával pénzre oly föltétellel, hogy
+a ki elnyeri, az tartozzék ismét visszaadni. Ő elnyerte először az én
+pénzemet, és visszaadta; ujra kezdettük a játékot, én elnyertem az övét,
+és többé vissza nem adtam, a hugom tehát a tőkepénzből vett három
+forintot és igy mind azt a pénzt, melyet én tőle nyertem, mind pedig a
+mit bolti portékából nyertem, a kártyán tőlem elnyerte s nem akarta
+visszaadni, mivel én sem adtam vissza, tehát eltette pénzemet, s én őt
+elátkozám, hogy se ég, se föld be ne vegye; erre megnyilott a föld és én
+nem tudom hová lett. Felele az öreg boltos: no, te átkozott, hogyan
+tehetéd azt testvér hugoddal? Mivel te elátkozád őt, én is elátkozlak
+tégedet, hogy se ég, se föld be ne vegyen, s addig mindig jőj, menj, mig
+hugodot vissza nem hozod. Ekkor megnyilt a föld és Rudolf elveszett; és
+lement egészen az alsó Indiába.
+
+Mén, mén, mendegél, s nem talál egyebet, mint a nagy pusztaságot, s nem
+is tudta hová vegye utját. Imé egy palotát vesz észre maga előtt, s
+megkettőzteti lépéseit, hanem kapui be voltak zárva. Jár ide s tova
+körülötte, kukucskál be a rostélyán, bent az udvarban lát sétálni egy
+öreg embert; az öreg ember is meglátja őt és csudálja az ő szépségét és
+kérdezte, hogy hol vette itt magát és mit keresne. Ő mondá: öreg apám,
+én szolgálatot keresek. Te szép gyermek, én az udvarban semmi
+szolgálatot nem tudok, hanem ha a király, ki a palotában lakik, fog
+neked szolgálatot adni; azért is meg fogom jelenteni. Fölmegy az öreg
+ember a királyhoz, mond a királynak: fölséges király itten a palotán
+kivül van egy aranyhaju szép gyermek a más világról, a ki szolgálatot
+jött keresni, ha fölséged tudna neki rendelni. Erre a király: küldd fel
+öreg, azt az aranyhaju ifjat hozzám. Mikor fölment hozzá: kérdezte, hogy
+bánt-e lóval valaha vagy sem. Hogyne bántam volna. Mindjárt őt
+felöltöztette fullajtárruhába, de néhány esztendő mulva ugy megnőtt,
+hogy lóra nehéz volt, szerencséjére meghalt egy öreg igás kocsis, ki a
+szakácsasszonyoknak két lóval a konyhára vizet, fát, mit hordott; s a
+két ló ugy leesett lábáról, hogy ki sem mehetett az istálóból, s mondá
+neki a király: már most te leszesz igás kocsis avval a két lóval;
+hizlald annyira, hogy szolgálhass, a mit a szakácsasszonyok
+parancsolnak; ha jól viseled magad, többet adok kezed alá. Itten a fiu
+mentől hamarább a lovakat annyira fölhizlalta, hogy kivihette a kutra
+inni, azért a király felhivatta a gyereket és mondá: hallod-e te fiu,
+ezeket a lovakat éjszakára kivihetnéd a tenger partjára, talán hamarább
+megjavulnának attól a zöld mezőtől. Itt a fiu estve kivitte a lovakat a
+tenger partjára és ott legeltette kötőfékszáron egész tiz óráig; akkor
+tekintett a vöröstengerre, s látja, hogy kétfelé nyilik a közepe, jön a
+világ szép asszonya, ki mindjárt reá kiáltott: hallod-e, ne is bujj már,
+gyere hozzám, igyál, egyél és beszélgess velem. Azután lefeküdtek és
+elaludtak; és a világ szép asszonya még hamarább fölébredt, mint a fiu,
+akkor megrugja neki a talpát: hallod-e kelj fel, hozd el a te két
+lovadat. Akkor oda viszi, itt a világ szép asszonya kezkenőjével
+megtörölgeti a két lovat, olyan két rézszőrü paripa lett belőle, hogy
+gyönyörü volt reá nézni. Itt a világ szép asszonya csak elfordult,
+összecsapódott a tenger vele. Itt a fiu viszi haza felé a két lovat: a
+többi kocsisok, mihelyt meglátták, mindjárt fölmentek a királyhoz:
+fölséges uram! nem jó gyermeket fogadtunk az udvarba. Itt a király
+kérdezi: miért? Azért, fölséges király, hogy olyan két rézszőrü paripát
+lopott az éjszaka, hogy ha gazdája találkozik, fölséged udvarán
+legnagyobb gyalázat eshetik miatta. Lehetetlen! Nincs különben.
+
+[Illustration]
+
+Itt a fiu beköti lovait, a király hivatja őt: hallod-e fiu, hogy merted
+te azt a lopott jószágot udvaromba hozni; ha itt annak gazdája
+találkozik, még micsoda szégyent vallhatok érette? Fölséges király, a
+lótól ne féljen, mert én a lovat nem loptam, hanem én a lónak a szénát
+vágva szoktam adni, a vizet fonttal mérni, az abrak árát nem szoktam
+zsebembe rakni, mint a többi kocsisok; ha nem hiszi fölséges király,
+jőjön le, nézze meg a lovat, rajta a maga bélyege. A király lemegy,
+látja, hogy az ő bélyege rajta, s a fiut megajándékozza egy tuczat
+aranynyal. A fiu megörült, hogy van elég pénze; második estve is
+következik, megint kivitte a lovat ugyan arra a helyre, s ott legeltette
+kötőfékszáron egész tizenegy óráig. Ekkor tekint a vörös tengerre,
+látja, hogy kétfelé nyilik a közepe, jön a világ szép asszonya; bujna a
+fiu, de nem tud hová. Hallod-e, ne is bujj már, csak gyere hozzám, jobb
+lesz, egyél, igyál, beszélgess velem. A fiu odament, és mulattak ők
+ketten, lefeküdtek, hanem a fiu fölébredt, megtapogatta, itt a világ
+szép asszonya ugy pofon csapta, hogy szikrázott a szeme. Hallod-e, ne
+bánts, még van idő erre, utóvégre is a tied leszek. Ekkor a fiu
+megszégyelte magát, ujra elaludt, reggel hamarább fölkelt a világ szép
+asszonya, megrugja neki a talpát: hallod-e, kelj föl, eredj, hozd el a
+te két lovadat. A fiu odaviszi a két lovat, a világ szép asszonya
+kezkenőjével megtörölgeti: olyan két ezüstszőrü paripa lett belőle,
+szintugy tündöklött. Ekkor a világ szép asszonya elfordult tőle,
+összecsapódott a vörös tenger, odalett a világ szép asszonya, a fiu maga
+maradt. Itten viszi haza a két lovat, a többi kocsisok meglátták,
+fölmentek a királyhoz. Fölséges király! nem jó gyermeket fogadtunk.
+Mondja a király: miért? Azért hogy olyan két ezüstszőrü paripát lopott,
+hogy ha annak gazdája találkozik, fölséged élete is elveszhet.
+Lehetetlen! Már nincs különben. Itt a fiu beköti a lovakat istálóba;
+hivatja a király: hallod-e, fiu, hol vetted azt a lovat? hogy merted
+udvaromba hozni azt a lopott jószágot? holott ha ennek gazdája
+találkozik, életem is elveszhet. Fölséges király, a lótól ne féljen,
+mert én a lovat nem loptam, hanem én a szénát a lónak vágva szoktam
+adni, a vizet fonttal szoktam mérni, az abrak árát nem szoktam zsebembe
+rakni, mint a többi a kocsisok; ha nem hiszi fölséged, jőjön le, a maga
+bélyege rajta. A király lement, hát látja, hogy az ő bélyege rajta.
+Akkor a fiut megajándékozta egy tuczat aranynyal. Itt a fiu megint
+megörült, hogy elég pénze van, és otthon maradt harmad napig. Harmadik
+estve is következik, megint kiviszi a két lovat a tenger partjára, ott
+legelteti egész tizenkét óráig kötöfékszáron; akkor tekint a vörös
+tengerre, látja, hogy ketté nyilik a közepe, jön a világ szép asszonya,
+megint reákiált: hallod-e, fiu, ne is bujj, csak gyere hozzám, jobb
+lesz, egyél, igyál, beszélgess velem. A fiu hozzá megy, esznek, isznak,
+és mulatnak; hallod-e, fiu, ha te azt akarod, hogy a tied legyek, te az
+enyém: én velem soha senkinek ne dicsekedj, hogy „nekem ilyen meg ilyen
+szeretőm van“; mert ha én rólam legkisebbet is szólasz valakinek, soha
+sem leszek a tied. Akkor lefeküdtek és elaludtak, reggel hamarább
+fölkelt a világ szép asszonya, megrugja a fiu talpát; kelj föl, eredj,
+hozd el a két lovadat. Oda viszi lovát, megtörli kezkenőjével a világ
+szép asszonya, hát olyan szép aranyszőrü paripa lett belőle, hogy
+fényessége mindjárt elvette a fiunak szeme fényét. Akkor csak elfordult
+tőle a világ szép asszonya, összecsapódott a vörös tenger és odavan. A
+fiu összeköti az aranyszőrü paripát, viszi haza felé, meglátják a többi
+kocsisok, fölmennek a királyhoz: fölséges király! nem jó gyermeket
+fogadtunk. A király azt mondja: miért? Azért, fölséges király, hogy
+olyan két aranyszőrü paripát lopott az éjszaka, hogy fölségednek, ha
+gazdájok találkozik, az országa is elvesz. Lehetetlen! Az nincsen
+máskép. A fiu istálóba vitte a lovat, a király csak arra hagyta,
+gondolván magában: annak a fiunak valami mesterségének kell lenni.
+
+Itt a királynak volt egy öreg parádés kocsisa, ki már ötven esztendő óta
+szolgálta, és felhivatta mindazt, mind a fiut. Hallod-e, már te eleget
+szolgáltál, azért se rám, se erre a fiura ne neheztelj; e napságtól
+fogva ő lesz az én parádés kocsisom, te pedig avval a két lóval igás
+kocsis és szolgálsz a szakácsasszonyok körül a mi szükséges. Itt a fiu
+lett a parádés kocsis, az öreg kocsis pedig igen megharagudott reá:
+kutya ilyen adta fatyja! most jött ide és már kiturt helyemből. Már a
+fiunak olyan jó dolga volt, hogy csak akkor ült a ló farához, mikor a
+király parádéra ment. Különben a többi kocsisokkal ebédelt, vacsorált,
+de mivel haragudott reá az öreg kocsis, azt találta mondani: majd
+meglássátok, hogy ez a fiu még király leszen, elveszi a
+királykisasszonyt. Itt a fiu azt feleli: de ördög vigye
+királykisasszonyotokat, nem kell nekem; mert az én szeretőmnek nyomába
+sem hághat. Itt a haragos kocsis mindjárt fölment a királyhoz: fölséges
+király! igy van a dolog: azt találták egymás közt mondani a többi
+kocsisok, hogy majd meglássátok, még az a fiu király lesz; s a fiu azt
+felelé: de ördög vigye királykisasszonyotokat, nem kell nekem; mert az
+én szeretőmnek nyomába sem hághat. Azon a király igen megharagudott,
+hivatta a fiut maga eleibe: hallod-e, fiu, mit mondottál estve a többi
+kocsisoknak? Mit, fölséges király? hiszen én nem is beszéltem velök. Már
+ne is tagadd; mondd meg; jobb lesz. Mi volt mit tenni, kénytelen volt
+megvallani. A király itt a fiut mindjárt siralomházba tétette, hogy
+holnap nyolcz órakor felakasztatja; még akkor éjtszaka meg is csinálták
+a fiunak az akasztófát. Elkövetkezvén az idő, a fiu kivánkozott a király
+eleibe: adjon neki annyi grácziát, hogy csak egyszer beszélhessen vele.
+Gráczia, fiam; mit akarsz? Már látom, fölséges király, hogy meg kell
+halnom, legalább oda csináltass akasztófát, a hová én avval a két lóval
+jártam, a tenger partjára. Itt a király meg is engedte, hogy arra a
+helyre csináltatott az akasztófa. Mikor a nyolcz óra már elmult,
+kikisérté a fiut karon fogva két hóhér. A fiu azt mondja a két hóhérnak:
+ha ti engemet ugy tudnátok felkötni, hogy mikor ott hagytok, le se
+essem, meg se fuljak, megajándékoználak kettőtöket egy véka aranynyal.
+Ezen a két hóhér igen megörült, s ugy kötötték fel őtet, hogy le sem
+esett, meg sem fult. Mikor már ott hagyták, szépen leszabadult a fiu a
+fáról; ott sir már a fa alatt, földbe is bujna, csak lehetne, akkor
+tekint a vörös tengerre, látja, hogy kétfelé nyilik a közepe, jön a
+világ szép asszonya, megint reá kiált: hallod-e fiu, ne is bujj már,
+csak gyere ide: jobb lesz; megmondottam, hogy igy jársz, most kicsinbe
+mult, hogy megmaradt életed; ne dicsekedjél velem, mert mind te, mind én
+elkárhozunk; hanem azt te meg nem állhattad. Eddig szabadon járhattam, a
+merre akartam, hanem most haza kell menni a magam városába, s az mind
+addig lesz fekete gyászba huzva, mig te veled ott nem beszélek; az pedig
+soha sem lesz, mert jóllehet te oda jösz valaha, de meg sem ösmerjük
+egymást, ha egy tálból, egy pohárból eszel, iszol is velem. Akkor csak
+elfordult tőle a világ szép asszonya és összecsapódott vele a vörös
+tenger és odalett; a fiu bujdosásnak adta magát.
+
+Megy, mendegél annyira, hogy egyszer talál annyi hangyát, hogy még csak
+meg sem tudott közöttök mozdulni; csak megállt közöttük: uram, én
+istenem, mit csináljak ezekkel, belőlök sem egyet agyon ütni, sem
+eltapodni nem akarok. Ekkor a hangyák királya csak megszólal egyszer
+hozzája: hallod-e fiu, látom, hogy jó szivvel vagy hozzám és népemhez,
+látom, hogy sem egyet agyon ütni, sem eltapodni nem akarsz; ne is
+bántsd, mert még jótét helyébe jót várj; ha megszorulsz valaha, csak azt
+mondd: hangyák királya, add nekem erődet, én is odaadom enyimet, s olyan
+hangya leszesz, mint én vagyok; és ha ember akarsz lenni, csak azt
+mondd: hangyák királya, add vissza erőmet, én is visszadom a tiedet; s
+olyan ember leszesz, mint voltál. Itt a fiu igen megörült, hogy ő jó
+mesterséget kapott; avval utnak indult, ott hagyta a hangyákat, hogy már
+avval a mesterséggel akármerre elmehet; annyira megy, mendegél, hogy
+egyszer megint talál annyi sast, hogy meg sem tud mozdulni közte, csak
+megáll: ugyan mit csináljak velök, sem egyet agyon ütni, sem eltapodni
+nem akarok. Itt a sasok királya csak megszólal: hallod-e fiu, látom,
+hogy jó szivvel vagy népemhez és magamhoz, sem egyet agyon ütni nem
+akarsz, sem eltapodni; ne is bántsd; jótét helyébe jót várhatsz; ha
+valaha megszorulsz, csak azt mondd: sasok királya, add ide erődet, én is
+odaadom enyimet, olyan sas leszesz, mint én vagyok; akár mindig szállva
+járhatsz; a hol ember akarsz lenni, olyan leszesz, mint voltál. Itten a
+fiu igen megörült, hogy már két jó mesterséget kapott; már nem fél,
+akármerre menjen a világba. Avval ott hagyja azokat is; megy, mendegél,
+talál egy csárdát, a melyben lakott egy öreg ember, tán már kétszáz
+esztendőt is ért; beköszönt hozzája: jó estvét, öreg atyám uram! Jól
+jártál fiu, hogy apádnak vallottál, mert ha ezer lelked van is, itt
+kellett volna veszned; hanem micsoda járatban vagy? Én bizon abban
+vagyok, hogy keresem a halak királyát, ha tán hirét vette volna valaha,
+ujságot mondani felőle. Oh fiu, már én éltem kétszáz esztendőt, hanem a
+halak királyának soha hirét se hallottam, nemhogy ujságot tudnék felőle
+mondani. Hanem te hiába is mégy; maradj itten, ugy sincs semmi cselédem.
+A fiu azt mondja: ha veszni indultam, ha elveszek is, még sem maradok.
+Itt az öreg ember azt mondja neki: hallod-e, fiu, én jót akarok, károdat
+nem kivánom, mert itt s itt van száz juhász, annak száz kutyája,
+olyanok, mint egy borju; egyébfelé nem mehetsz, ha ezer lelked lesz is,
+el kell veszned. Már mindegy, akár ott veszszek, akár itt; avval csak
+utnak indul a fiu, ott hagyja az öreget.
+
+Egyszer, a mint megy, megy, mendegél, meglátja juhászok közt a tüzet,
+csak ugy csillámlik közöttök és a kutyákat: uram, én istenem! mit
+csináljak? ha igy emberi képben megyek oda, ugy széjjelszaggatnak, hogy
+a szél sem kap egy szemet poromból; ha hangya leszek: valamelyik rám
+tapod, ugy is el kell vesznem; ha sas leszek, valamelyik juhász meglát,
+agyon üt, ugy is el kell vesznem; de akármit ad isten, mindegy: sasok
+királya! add nekem erődet, én is odaadom enyimet. Mindjárt lett belőle
+egy sas; avval csak fölkerekedett, szépen oda ereszkedett a juhászok
+háta mögé; semmiféle állat észre nem vehette. Sasok királya! add vissza
+erőmet, én is visszadom tiedet; ekkor lett olyan ember, mint azelőtt. Az
+öreg számadó, ki már három száz esztendőt ért, csak akkor vette észre,
+mikor oda köszönt hozzája: jó estvét, öreg atyám! Hozott a szerencse,
+fiu; ezer volt a szerencséd, hogy ezek a kutyák észre nem vettek. Hogy
+jöttél ide, micsoda járatban vagy? Én biz, öreg atyám, keresem a halak
+királyát, ha valaha hirét hallotta volna, vagy tudna felőle valamit
+mondani. Oh fiu, már éltem három száz esztendőt, de hirét sem hallottam,
+nemhogy tudnék neked valamit mondani felőle; hanem te hiába is keresed,
+maradj meg itt, légy tanyás; egyéb dolgod nem lesz, hanem itt a tanyánál
+fogsz mindig lenni. Mondja a fiu: már nem bánom, meg is maradok. Itt
+pedig az a száz juhász a világ szép asszonyának volt a juhászai, és a
+kit ők őrzöttek százan egy falka juhot, egyéb hasznát nem vette, mint
+fejtek tőle minden reggel egy zsétár tejet, és abban a tiszta tejben
+fürdött a világ szép asszonya; és csak olyan volt, mintha vizben mosdott
+volna, valamig a fiura nem került a sor, hogy neki kellett bevinni a
+tejet mosdani. És a melyet ő bevitt, mikor benne megmosdott a világ szép
+asszonya, ugy meggyengült minden teste, mintha másant született volna a
+világra. Akkor a fiu csak kiment a tanyára, s már beszélt is vele és
+egyik sem tudta, hogy még valaha ugy összejőnek. Itt más reggel más
+viszi be a tejet, a világ szép asszonya előtte megmosdik annak, a ki
+bevitte, ha olyan tej-e az, mint a milyent tegnap vittek; hanem bizon
+nem olyan volt az. Hallod-e, barátom, mondd meg annak a fiunak, a ki
+tegnap behozta a tejet, hogy holnap is abból hozzon; igen nehezen várom.
+Harmadik reggel megint beviszi a tejet a fiu, ott előtte megmosdik a
+világ szép asszonya benne, akkor megint ugy megujult a teste, mintha
+másant született volna. Hallod-e, fiu, ne menj ki udvaromból, lakjál itt
+velem; de a fiunak nem kellett az: hogy ide benn nem maradhat, mert ő
+tanyás, neki ki kell menni a tanyára. A mint kiballagott, azt mondja a
+számadónak: ugyan öreg atyám, van-e itt csárda közelében? Hallod-e, fiu,
+minek? Annak, hogy szeretnék a parasztok közt mulatni és tánczolni.
+Hallod-e fiu, minek mennél te oda, mikor itthon mindenféle van,
+mulathatsz és tánczolhatsz eleget. Nem ugy szeretném én; én csak
+szeretnék a parasztok közt mulatni. Mondja a számadó: ne menj, mert itt
+hamis emberek vannak, valahol agyon ütnek. De hogy bántanának, ha én nem
+bántok senkit? No ha ugy van, csak eredj. Akkor a fiu ott hagyta a
+tanyát estve; pedig nem oda ment, hanem egyenesen be a városba a világ
+szép asszonyának kapujára, hol be nem mehetett, mert már becsukták. Csak
+ott gondolkozik, hogyan menjen be; egyszer azt mondja: hangyák királya!
+add nekem erődet, én is odaadom enyimet. Lett belőle mindjárt hangya;
+bebujt szépen a kapu alatt, föl a garádicsokon a szoba ajtajára, hol a
+világ szép asszonya feküdött a legkedvesebb szobaleányával és bemászott
+a kulcslyukon az ágyra és jól megcsipte a világ szép asszonyát, ki is
+felsivalkodván: nem jól vetetted az ágyat! kiáltja szobaleányának. Akkor
+gyertyát gyujtottak, nem volt egyéb egy hangyánál. Igy volt másodszor
+is, harmadszor is, de már ekkor a világ szép asszonya odakapott és a
+hangyát beszoritotta a markába, és egy butelliába eresztette, és kitette
+az ablakba. Bezzeg! most akadt meg a hangya. Ha hangya leszek, hát itt
+kell elveszni, ha emberré változom, ugy is megtudják, hogy én voltam.
+Azonban megviradt az idő. Már akármit ad isten, de kár volna itt hangya
+képében elveszni: hangyák királya, add vissza erőmet, én is visszaadom a
+tiedet. Ekkor olyan szép juhászlegény kerekedett ki a butelliából, hogy
+a világ szép asszonya ott fekvésében mindjárt belé szeretett. Szivemnek
+szép szerelme! én a tied, te az enyim; ne menj sehová, maradj itt nálam.
+De a fiunak nem kellett egyéb, csakhogy megszabadulhatott, akkor szónak
+sem állt, ki egyenesen a tanyára, és mondja az öreg számadónak: öreg
+atyám, én megelégedtem a szolgálattal; most visszamegyek, a honnan
+jöttem. Hallod-e, fiu, ha kedved nincs, ha magam fia volnál, sem
+tarthatnálak erővel, azért csak eredj isten hirével. Akkor elindult ő
+visszafelé s annyira ment, hogy egyszer oda ért a tenger partjára, a hol
+a világ szép asszonya kijárt; és látja, hogy a habból a tengerbe olyan
+garádics változik eleibe, mintha kőből rakták volna; itten gondolta:
+akármit ád isten, lemegyek én rajta; el is indult és mindaddig ment, mig
+le nem ért az alsó Indiába, akkor összecsapódott a vörös tenger s ő oda
+alá maradt; annyira járt már, hogy éhen, szomjan majd elveszett.
+
+[Illustration]
+
+Egyszer talál egy kis szép gyümölcsös kertet, hol volt mindenféle
+gyümölcs és minden fa alatt egy-egy arany nyoszolya. Itt gondolta
+magában, mivel már nagyon éhes volt: nem bánom, akármit csinálnak velem;
+fölment egy arany körtefára, jóllakott, akkor lejött és ott sétált az
+arany nyoszolyák között; az pedig volt a halak királyának az udvara, ki
+szerencséjére, nem volt oda haza, hanem országát járni. Egyszer látja a
+fiu, hogy jön a halak királynéja a kertbe a kastélyából. Mihelyt
+meglátta, térdre esett előtte és ugy panaszolta dolgát: fölséges
+királyné, mi türés, tagadás, én jóllaktam az arany gyümölcsből, mert nem
+állhattam az éhséget. Mondja a királyné: arra való az, fiam; ha
+jóllaktál, ne félj, nem lesz semmi bajod; akkor megfogta a fiu karját és
+fölvezette a szobájába, ott ujra inni, enni adott neki. A fiu, a mint
+jóllakott, lefeküdt; egyszer jön a halak királya estve nyolcz órakor, s
+mihelyt bement az ajtón, mondja feleségének: idegent érzek. Mi volna,
+nincs itt semmi. Már ne is tagadd, csak hozd elő, jobb lesz. Mi türés,
+tagadás, egy idegen országi gyerek akadott ide, enni és inni adtam neki.
+Akkor mondja a király: hozz nekünk is, vacsoráljunk. Mikor asztal mellé
+ülnek, mondja a király: hallod-e, fiu, gyere hozzánk; vacsorálj velünk.
+Köszönöm, fölséges király, már nekem elég volt. No, csak gyere, a mennyi
+kell egyél, igyál. A fiu fölkelt és oda ült az asztalhoz, evett, ivott,
+aztán megint lefeküdt. Itten a király és felesége hozzá fognak a
+kártyához pénzre játszani. Ekkor mondja a király: fiu! gyere velünk
+játszani. Dehogy megyek, fölséges király! mikor most is az elől
+bujdosok. Erre nem szól a király semmit, hanem hivja másodszor is,
+harmadszor is; a fiu mindig azt feleli. A király tehát megkérdezi, hogy
+mi dolog lehet az, hogy az elől bujdosna. Itt a fiu elbeszéli az ő
+esetének minden történetét az öreg boltosról, a ki nekik keresztapjok
+volt, és a kártyajátékról, melyet a hugával tett; hogy azt megátkozta,
+és ugy elveszett, hogy senki nem tud felőle semmit; és oda van, most is
+őt keresem. Itt a halak királynéja összecsapta mindjárt kezét, elszaladt
+a más udvarba, a halak királyának öcscséhez, kinek felesége volt a
+legény huga. Fölséges princzeszné! itt van a maga bátyja. Itten a leány
+mindjárt térdre esett és nem mehetett a bátyjához, hanem a királyné a
+fiut karon fogva vitte hugához; itt a mint megismerték egymást, ugy
+siránkoztak, hogy majd megszakadt a szivök.
+
+Itt vannak együtt egy kevés ideig; egyszer azt mondja hugának a fiu:
+hallod-e édes hugom, mondd meg az uradnak, hogy jőjön el, nézze meg a mi
+országunkat, mert ha nem jön, ugy is elviszlek tégedet. Akkor mindjárt
+megraktak tizenkét társzekeret aranynyal, ezüsttel, s elindultak haza
+felé hárman, de mikor haza értek, az atya és anya olyan öreg volt már,
+hogy ki sem birtak menni a házból, és öreg volt a boltos is már
+feleségestől. Mikor az atyja házához mentek, beköszön a fiu: jó estvét,
+öreg atyám uram! Hozta a szerencse fölséges királyfit; hogy volnék én
+magának apja? Ugyan öreg atyám, nem adhatna szállást nekünk hármunknak
+az éjtszaka? Szivesen adnék, de az én házam nem arra való. Hej, öreg
+atyám, meghálunk mi a pitvarban is. Beszálltak ők hárman és ott
+virradtak fel a pitvarban. Itt reggel bemegyen öreg atyjához: ugyan öreg
+atyám, mit kiván a szállásért? Mit kivánnék a fölséges királyfitól! én
+nem kivánok semmit. Öreg atyám, nem akarom azt hiába hagyni. Akkor hat
+társzekér aranyat és ezüstöt leraktak a pitvarába; és második estve
+elmentek az öreg boltoshoz. Jó estvét, öreg boltos atyám! Hozta a
+szerencse fölséges királyfit. Adhat-e szállást az éjszakára? Szivesen,
+királyfi, mert nekem is jól esett néhánykor, mikor én kereskedtem. Itt
+már a boltos jó vacsorát adott nekik, ágyat is jót; ott virradtak fel.
+Reggel mondja a fiu a boltosnak: mit kiván a szállásadásért? Mit
+kivánnék fölséges királyfitól! Semmit. De nem veszem én hiába. Ugy két
+társzekér aranyat és ezüstöt leraktak a boltos házába és maradott
+maguknak négy szekérrel; kiindultak a városból és menvén egy darabig, az
+ur isten koldus ruhában eleikbe került, s az ut mellett, a merre ők
+mentek, ott kéregetett, mint a koldus szokott; ők csak marokkal hányták
+a pénzt, hogy az öreg föl sem győzte szedni. Másodszor, harmadszor is
+eleikbe került és mindig annyit leszórtak, hogy nem győzte fölszedni az
+öreg koldus, ki maga az ur isten volt, és azt mondja nekik: mit
+kivánnának az ur istentől, ha valamit tudnék segiteni. Mondja a fiu: én
+nem kivánnék egyebet: van nekem egy öreg apám, öreg anyám, és egy öreg
+boltos, feleségestől, csak azok mind a négyen olyan fiatalok lennének,
+mikorra oda érünk, mint mi. Ekkor csak elveszett előlök a koldus és ők
+visszafordultak. Mikor haza értek, a négy öreg olyan fiatal lett, mint
+ők hárman. Akkor elbeszélte atyjának, hogy hol járt, hogy ő volt az, de
+nem akarta magát kimutatni, igy ezek után a leány a halak királyának
+öcscsével megesküdött és együtt éltek örömek között.
+
+
+
+
+10. János vitéz.
+
+Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy király, annak volt egy
+igen igen szép lánya, milyen akkorában hetedhét országon nem
+találtatott. De nem csak maga volt a világon ez a király, hanem volt még
+egy nála százszorta hatalmasabb és gazdagabb király is, kinek két fia
+volt, mind a kettő olyan szép, hogy még a más világról is csudájára
+jártak.
+
+Történik egyszer, hogy a kisebbik királyfi meg akar házasodni, s elindul
+megkérni a szép királyleányt, kinek szépségének, jóságának, s
+gazdagságának már régen hire futamodott. El is ért ő nagy fáradsággal a
+királyleányhoz, s alig hogy meglátta, egyszeriben megkérte atyjától
+kezét, de a király nem adta hozzá egyszerre leányát, hanem azt mondta
+neki: eredj el fiam, előbb országokról országokra, szerezz magadnak
+tapasztalást, s ha ezt megtetted és három esztendő mulva épségben
+visszatérsz, leányom kezét királyságommal együtt birni fogod. Nagyon
+megszomorodott ezen a királyfi, de minthogy a leány nagyon megszerette,
+kész lett volna érte akármit megtenni. Elbucsuzott hát a szép leánytól,
+s nagy buslakodással utnak indult. Mig igy utazgat messze földeken,
+addig bátyja vigan tölti az időt a szép királykisasszonynál, mert ő
+benne is felütött a házasság szele, s meghallván, hogy öcscsét
+országokról országokra vándorolni küldték, feltette magában, hogy mig
+oda jár, a királyleányt magáévá teszi. De a királykisasszony csak a
+kisebbik királyfit szerette; hasztalan volt minden igyekezet. Hiába
+hazudozott neki, hiába mondta neki, hogy az én öcsém ilyen s ilyen
+haszontalan ember, hogy korhely, félénk, hazug: a királyleányt sehogy
+sem térithette magához.
+
+Eltelt azonban a három esztendő, mind a két királyfi visszatért atyja
+házába, de alig érkezett meg a kisebbik, mindjárt el akart indulni
+menyasszonyához; azonban hamar leverte szándékáról a bátyja; azt
+hazudván neki, hogy a királykisasszony őt nem szereti, de ha szeretné
+is, nem arra való, hogy elvegye, mert az sohasem lesz böcsületes
+személy. – Otthon maradt tehát a királyfi, a bátyja hazug szavára, a
+leány pedig nem tudta mire vélni a dolgot. Csak várt, csak várt,
+gondolkozott magában, hogy milyen régen eltelt a három esztendő, s még
+sem tért meg hozzá királyi kedvese. Végre a sok haszontalan várakozás
+után kétségbe esett, nem kellett neki sem étel, sem ital; mindig
+szomorkodott, gyakran átkozá öreg atyját, hogy miért utasitotta el
+kérőjét, miért küldte országokról országokra, s nem adta hozzá
+egyenesen. Még várok három napot, szólt egyszer szomoruan atyjához, s ha
+addig meg nem érkezik, lemondok e rosz világról, meghalok; hanem
+meghagyom átok alatt, hogy engem a templomban levő sirboltba
+temettessen, minden éjjel fegyveres emberrel őriztessen.
+
+Eltelt a három nap is; még sem jött el a kisebbik királyfi, az én
+szerelmesem, szólott szomoruan a királyleány. Eltelt a három nap; nekem
+meg kell halni; hanem a mit mondtam, atyám, el ne felejtkezzék; ezzel
+meghalt. Felöltöztették mindjárt tiszta selyembe, bársonyba, bele tették
+egy arany koporsóba; a várost pedig behuzták fekete posztóval. Épen
+mikor már sirboltba akarták tenni, akkor érkezett oda a nagyobbik
+királyfi, s kérdé, a mint meghallotta a harangszót, s meglátta a fekete
+posztót: kinek harangoznak, kit gyászol a város? Mondának az összegyült
+népek egy szivvel, egy szájjal: a királykisasszonynak, a
+királykisasszonyt. E szóra csaknem összerogyott a királyfi, de még is
+nem akarta egészen elhinni, hogy igaz volna a dolog, mert ugy szokott
+lenni rendesen, a mi roszul esik, nem akarjuk hinni, a mi jól esik, ha
+nem igaz is, örömest elhiszszük, azért egyenesen a királyhoz ment, a kit
+is nagyon szomorunak találván, kérdé tőle: min buslakodik király atyám?
+Hogyne buslakodnám, édes fiam, egyetlen leányom meghalt, öcséd miatt
+buvában, s nekem átok alatt hagyta meg, hogy a templomban levő sirboltba
+temettessem, s minden éjjel fegyveres emberrel őriztessem. Azon én is
+busulok, hogy meghalt, de az őriztetésen semmit se tessék buslakodni,
+majd megőrzöm én az éjtszaka, azután könnyebben megőrizheti akárki.
+
+Ugy is lett; a királyfi felöltözött fegyveresen, s a mint az estve
+eljött, elment a templomba, a hová a királyleány holttestét tették. Csak
+ott járkál, csak ott járkál nagy merészen fel s alá, egyszer, a mint üti
+a tizet, borzasztó zugás hallik a templomban, mindenfelé recseg, ropog;
+egyszer megnyilik nagy ropogva a kriptaajtó s kilép belőle a
+királyleány. Ahá! itt vagy te csábitó? te csábitottad el jó testvéredet;
+ha ezer lelked van is, meg kell halnod. Ezzel neki rohant, s diribről
+darabra szaggatá a királyfit. Ekkor felszedé csontjait, lerakta az oltár
+háta megé, maga visszalépett a sirboltba, borzasztó ropogás, csikorgás
+közt az ajtó becsapódott.
+
+Meg se várta a király a reggelt, mihelyt pitymallott, befogatott az üveg
+hintóba s ment a templomba megnézni, mi történt a királyfival. Sokáig
+zörgetett s utoljára is be kellett rugatni a templom ajtaját. Csak
+keresi, csak keresi a királyfit, sehol sem találja. Egyszer, a mint az
+oltárhoz megyen, megtalálja csontjait, de nagyon megszomorodott s
+egyszeribe felült az üveg hintóba s haza vágtatott.
+
+Csak hamar fülébe ment a kisebbik királyfinak a leány halála, s
+utravalót süttetvén magának, elindult a királyhoz bővebb tudomást venni
+felőle. Épen azon gondolkozott a király, hogy ki őrzi már meg leányát az
+éjtszaka, midőn oda ért: s ő mindjárt magára vállalta. Kulacsot
+akasztott tehát nyakába, s kardosan felkészülve elment a templomba. Ő is
+csak ott járkál, csak ott járkál bátran, mint a bátyja, egyszer minden
+recseg ropog; üti a tizet, megnyilik nagy csikorgással a kriptaajtó,
+kilép a szép királyleány. Ahá! itt vagy hütelen! ha ezer lelked van is
+meg kell halnod. Ezzel megragadja a királyurfit, diribről darabra
+szaggatja; csontjait összeszedi, az oltár megé rakja, bemegy ismét a
+kriptába; az ajtó utána nagy csikorgással becsapódik.
+
+Igy ment, a harmadik, negyedik, ötödik estve; utoljára már embert sem
+kapott a király; a leánya mind fölemésztette; nagyon busult,
+buslakodott, hogy mi tevő legyen. Épen akkor vetődött oda egy kiszolgált
+katona, ki, megtudván a király buslakodásának okát, azt mondta neki:
+felséges király, megőrzöm leányodat, ha minden éjszaka egy véka aranyat
+adsz nekem. Nagyon megörült a király, s megigérte János vitéznek, mert
+ugy hivták a kiszolgált katonát, megigérte a véka aranyat. Elindult hát
+János vitéz, de a mint a templomba ért, eszébe jutott, hogy milyen nagy
+dolgot vállalt magára, s igy gondolkozék: bizony bolondot tettem én! ha
+már annyi embert megölt, engem sem fog életben hagyni; bizony nem is
+megyek én be, hanem elszököm a városból s azzal megindul szaladni hegyen
+völgyön. A mint által akar ugrani a várost keritő sánczon, hahó!
+megállj! ily szó hangzik felé. Oda fordul, hát egy öreg ősz ember állott
+háta megett. Mit akar kend, öreg apám? Csak azt akarom, hogy eredj
+vissza, a honnét eljöttél. Én tudom, hogy te magadra vállaltad a
+királykisasszony megőrzését, hanem eszedbe jutott, hogy meg is halhatsz
+belé, hát elszaladtál; én csak azt tanácslom neked, eredj vissza, ne
+félj semmit, öltözz fegyverbe, járkálj ott bátran fel s alá a
+templomban, hanem vigyázz, mikor a tizet üti, szaladj fel a toronyba,
+bujj be a középső harangba; ne félj, ott meg nem lel a királykisasszony,
+reggel pedig jókor gyere ki ide, itt fogod találni öreg apádat;
+megosztozunk a véka aranyon.
+
+Visszafordult hát János vitéz, s a mint az öreg megmondta, ugy tett.
+Csak ott járkál, csak ott járkál a templomban; egyszer üti a tizet; ő is
+szalad egyenesen a toronyba, s belé bujik a középső harangba, de majd
+kiesett belőle, ugy mozgott az is, a mint megnyilt a sirbolt ajtaja.
+Kilépett a királyleány, s a mint széjjelnézett, nem látott senkit. Hát
+már te is megszeged esküvésedet, király atyám? Ekkor észrevette magát,
+és szaladt fel nagy sietve a toronyba, össze-visszakutatott mindent, a
+mint a középső haranghoz akar menni, üti a tizenkettőt. Jól jártál, hogy
+ütött az óra, melyben vissza kell feküdni az arany koporsóba, többé
+nincs hatalmam ide fent. Leszállt a sirboltba, az ajtó borzasztó
+ropogással csapódott be utána.
+
+János vitéz is nagy örömmel kibujt a harangból s vigan sétált reggelig
+fel s alá a templom közepén. Reggel, a mint viradni kezdett, már ott
+volt a király az üveghintón; benéz a kulcslyukon, hát látja, hogy János
+vitéznek kutyabaja, vigan sétál az ajtóig, meg vissza; s örömében nagyot
+kiáltott: nyisd ki, Jancsi fiam, az ajtót! János egyszeribe kinyitotta,
+a király karon fogva kivezette a templomból s felültette az üveg
+hintóba. A mint haza értek, kikapta János a királytól a véka aranyat, s
+egyenesen oda ment vele, hol az öreg embert találta; az öreg most is ott
+volt; kétfelé osztották az aranyat. Hát nem iedtél-e meg? Bizony
+megiedtem én egy kicsit; de hisz ez már megtörtént, hanem az éjtszaka
+mit csináljak, hová bujjam el, hogy meg ne leljen? Eredj az oltár megé,
+szólt az öreg, a sok embercsont közt rád nem akad. Jól van, öreg apám,
+az isten áldja meg; azzal elment János vitéz, az öreg pedig utána
+kiáltott: de aztán el ne felejtkezz öreg apádról. Jól van, jól, öreg
+apám! Beérvén a városba, kocsmákról kocsmákra mind addig ivott, mig
+eljött az estve, akkor elment a templomba. Csak járkál, csak járkál;
+egyszer üti a tizet, ő is nagy hirtelenséggel szalad az oltár megé, s
+bebujik az embercsontok alá. Nagy ropogással megnyilik a kripta ajtaja,
+kilép a királyleány. Már látom, csakugyan meg kell átkozni tégedet,
+király atyám! mondá, de észrevette magát s nagy dühösen szaladt fel a
+toronyba, de az őrt nem leli; lejön, kezd mindent hányni vetni, már épen
+a csontokra került a sor, mikor szerencsére üti a tizenkettőt. Jól
+jártál, hogy ütött az óra, melyben vissza kell feküdnöm az arany
+koporsóba; többé nincs hatalmam ide fent. Leszállt a sirboltba, az ajtó
+borzasztó ropogással csapódott be utána.
+
+János vitéz nagy örömmel kibujt a csontok alól s vigan járt kelt
+reggelig fel s alá a templomban. Reggel ismét ott volt üveg hintóján a
+király, s nagyon csudálkozott, hogy János vitézt életben lelte. Ennek
+bizonyosan valami nagy embernek kell lenni, ugy gondolkozott magában;
+ismét karon fogva vezette ki a templomból s felültette az üveg hintóba.
+János vitéz kikapta a véka aranyat, ment vele az öreg emberhez, ott
+ismét együtt megosztoztak rajta. Még egy éjszaka van hátra, igy szóla
+János vitéz, tanácsoljon öreg apám, mi tevő legyek. Ne busulj fiam! Csak
+mikor gondolod, hogy tiz óra lesz, eredj fel a katedrába, végy egy
+könyvet kezedbe, ne ügyelj semmire, akármit csinál, beszél a
+királykisasszony; ha pedig fel akar hozzád menni, a katedrának kétfelé
+van garádicsa, ha ő az egyiken felmegy, te a másikon le, szaladj be a
+kriptába s feküdj belé az üres koporsóba, nem lesz semmi bajod; de aztán
+el ne felejtkezz öreg apádról. Jól van, jól, öreg apám! Ezzel bement
+János vitéz a városba, s késő estig evett, ivott, akkor pedig elment a
+templomba, felment egyenesen a katedrába, könyvet vett kezébe, s ott
+várta a tiz órát! Egyszer üti, megnyilik nagy ropogással, csikorgással a
+kriptaajtó, kijön a királyleány. Ah! hát már katonája sincs öreg
+apámnak, papot küldött őrizetemre, igy beszélt nagy fenszóval, s ezzel a
+katedrának szalad fel egyenesen a garádicson. János vitéz is kirugja
+maga alól a katedrát, be egyenesen a kriptába, s bele fekszik az arany
+koporsóba; a királykisasszony nyomban utána, de már akkor János vitéz jó
+helyen volt. Kelj fel koporsómból, kelj fel koporsómból! rimánkodik a
+kisasszony, de János vitéz ügyet sem vét beszédére. Kelj fel, kelj fel,
+szivem szép szerelme, kelj fel koporsómból! De János vitéz meg se
+piszszen, mintha nem is hallaná. Egyszer üti a tizenkettőt, még jobban
+kéri a királykisasszony, de János vitéz csak ott fekszik. Mikor az óra
+kongása elhangzik, megcsókolja a királykisasszony Jánost, s mondja nagy
+örömmel: kelj fel! már most tied vagyok örökre; neked köszönhetem
+életem; te szabadítottál meg e halálnál is kinosabb állapottól; ha
+felkeltél volna a koporsóból tizenkét óra előtt, én tán örökre ily élő
+halott vagyok; most már menjünk haza, ne is jőjünk ide többet a
+kisértetek házába. Azzal megfogták egymás kezét, haza sétáltak a király
+palotájába. Az öreg király a mint meglátta leányát, örömében mindjárt
+meghalt; János vitéz elvette a királykisasszonyt, a királyság is reá
+maradt; ennek örömére igen nagy lakodalmat tartottak, s a nagy vigság
+között megfelejtkezett János az öreg emberről, s már a második, harmadik
+estve is eljött, még se vitte el neki az aranyat.
+
+[Illustration]
+
+Egyszer, a mint legjobban vigadnak, belép az ajtón egy öreg ember s
+kérdi nagy fenszóval: hol van János vitéz? Itt vagyok, öreg apám! s
+odalépett János vitéz. Öreg apám, öreg apám! beh megfelejtkeztünk öreg
+apámról. Már most jertek, kövessetek! S kivezette Jánost és feleségét a
+palotából, a város végére egy kis kunyhóba. A mint bementek, elővesz az
+öreg egy kardot a szögletből s mondja nagy haragosan: most
+mindkettőtöknek meg kell halni. Rimánkodnak, kérik: engedjen meg nekik.
+Most az egyszer megengedek, mond az öreg, de ha meggazdagodtok, ne
+felejtkezzetek el a szegényről. – Menjetek haza békével.
+
+
+
+
+11. A bölcs királyfi.
+
+Volt egyszer egy király; volt annak egy fia. A királyné meghalt, s
+meghagyta testamentomban a királynak, hogy az ő fiát bölcseségre
+tanittassa. Darab idő mulva eszébe jut a királynak, hogy felesége mit
+hagyott; tüstént levelet irt a hét bölcsmesternek, hogy nála jelenjenek
+meg. Felmentek a bölcsek a királyhoz; azt mondja nekik a király:
+halljátok bölcsmesterek! a feleségem meghagyta testamentomban, hogy a
+fiamat bölcseségre tanittassam. Azt mondja a legelső bölcs: én egy nap
+alatt megtanitom, hogy annyit fog tudni, mint én; a második azt mondja:
+én megtanitom két nap alatt, hogy annyit fog tudni, mint én; a harmadik
+szinte azt mondja: én három nap alatt; a negyedik négy nap alatt; s igy
+tovább a hetedikig.
+
+Elvitték tehát a bölcsek a fiut s adtak neki egy tanuló szobát, de soha
+felé sem mentek. Ezalatt a király megházasodott, s elvett egy fiatal
+királykisasszonyt, kinek a király igen dicsekedett, hogy van neki egy
+szép fia. Ő tehát igen kérte a királyt, hogy hivassa haza fiát, mert
+igen szeretné látni. A király mindjárt levelet irt a hét bölcsmesternek,
+hogy fiát bocsássák haza látogatás végett. Kapja a hét bölcsmester a
+levelet, tüstént összegyülnek, tanácskoznak, haza bocsássák-e a fiut,
+vagy nem, mert még semmire se tanitották. Elhatározák, hogy meg fogják
+próbálni. Ekkor kimennek s leszakítnak egy orgonafalevelet és alá teszik
+a fiu nyoszolyájának lába alá. A fiu mihelyt belé feküdt, mindjárt
+észrevette, s kérdezte a bölcsektől: mi dolog az, hogy az ő nyoszolyája
+alacsonyabb, mint másszor volt. A bölcsek egymásra néztek és
+álmélkodtak, hogy nem is tanitották, mégis tud valamit. Ekkor azt
+mondják a bölcsek a királyfinak: most haza fog menni, de előbb kimegyünk
+és megvizsgáljuk a csillagokat, ha jó lesz-e felségednek haza menni.
+Kimentek és megvizsgálták a csillagokat; azt mondják a királyfinak: jó
+lesz felségednek haza menni. Ekkor azt mondja a királyfi: én is
+kimegyek, és megvizsgálom a csillagokat: ha jó lesz-e valósággal haza
+mennem. Kimegyen és talál egy nagy csillag mellett egy kicsit, mely azt
+jelentette neki, hogy ha ő otthon beszélni fog, meghal, ha pedig némának
+tetteti magának, életben marad. Bemegyen, azt mondja a bölcseknek:
+halljátok-e, ti bölcsek vagytok, és azt mondjátok: jó lesz nekem haza
+menni; de én találtam egy nagy csillag mellett egy kicsit, mely nekem
+azt jelentette, hogy ha otthon beszélni fogok, meghalok, ha pedig
+magamat némának tettetem, életben maradok. Ha nem hiszitek, jertek ki és
+vizsgáljátok meg. Kimennek a bölcsek, széjjelnéznek, azt mondják a
+királyfinak: bizon felségednek igazsága van; de ha valami baja lesz,
+segitségére fogunk menni.
+
+Haza ment a királyfi, magát némának tettette; senkinek se köszönt, még
+az apjának se. A király igen megboszankodott, hogy az ő fiát nem hogy
+bölcseségre tanitották volna, hanem némává tették. Adott neki egy külön
+szobát, hogy egyedül lehessen, senkit ne botránkoztasson. Azt mondja a
+királyné a királynak: hallod-e, ha a te fiad tudott valaha beszélni, én
+megmutatom, hogy most is fog beszélni. Ekkor bement a fiuhoz és kezdett
+hozzá beszélni, de a fiu rá sem ügyelt. Minden módon ostromolta a
+szegény fiut, csábitgatta, s azt mondja neki: hallod-e, édes fiam! ha
+valaha tudtál beszélni, szólj hozzám; tudod, hogy a te atyád öreg ember,
+én pedig fiatal vagyok; a mit csak kivánsz, mindent adok. A fiu nem
+felelt semmit. Ekkor elkezdett a királyné a szobából szaladni, ruháját,
+haját tépni, kiabálni, hogy a fia meg akarta paráznítani. Bement
+szétszórt hajjal a királyhoz, s kérte, hogy néma fiát akasztassa fel,
+mert nem méltó, hogy rá is nézzenek. A király mindjárt csináltatott egy
+akasztófát, és a fiát fel akarta akasztatni, de a bölcsek megtudták és
+siettek a királyfi megmentésére. A legelső bölcs épen akkor ért oda,
+mikor a fiut vitték akasztani; megállította a sokaságot és felment a
+királyhoz, hogy legalább még egy nap legyen a szobában, hát ha meg fog
+szólalni. A király megkegyelmezett a fiának, hogy akkor nap nem
+akasztották fel. Más nap ismét, mikor vitték a fiut akasztani, jött a
+második bölcsmester; ez is megmentette, hogy az nap nem akasztották fel.
+Igy ment ez addig, mig csak a legutolsó bölcs el nem érkezett; mihelyt
+ez oda érkezett mindjárt felment a királyhoz és a fiut is magával vitte.
+Azt mondja a királynak: ha felséged ezt az egy fiát is felakasztatja,
+ugy lesz állapotja, mint egyszer egy öreg nemesembernek volt. Ez az öreg
+ember is özvegyen maradt és elvett egy fiatal leányt…
+
+Itt megállott a bölcs és nem beszélt. A király vágyott volna tudni az
+öreg nemesember történetét; kérte a bölcsmestert, hogy beszélje el; de
+ez csak azzal a feltétellel akarta, ha fiának megkegyelmez a király.
+Megkegyelmezett. Ekkor megszólal a bölcsmester:
+
+Felséges király! az az öreg nemesember elvett egy fiatal leányt, mint
+tulajdon felséged; de ez a fiatal személy minden éjtszaka kijárt a
+városra. Egyszer az öreg ember észrevette, hogy felesége nincsen
+mellette; felkél és megnézi az ajtót, ha nyitva van-e, s ugy találja.
+Kiment és kereste a feleségét, de nem találta; ekkor jutott eszébe
+valami az öreg embernek; bement és bekulcsolta az ajtót. Később jött a
+felesége haza, de az ajtó be volt zárva. Bekiáltott az ablakon az
+urának, hogy nyissa ki az ajtót, de nem akarta, hanem azt mondta neki:
+nem nyitom ki, mert fajtalankodni jártál; majd eljőnek hajnalban a
+bakterek, jó huszonötöt fogsz kapni. Azt mondja a felesége: hallod-e
+lelkem, én nem jártam rosz czélból, hanem az anyám halálán van, őt
+voltam megnézni; de az öreg ember nem akarta kinyitni. A felesége
+felvett ekkor egy követ, s az ablak alatt levő kutba lökte, hogy a férje
+azt gondolja, hogy a kutba ugrott. Az öreg megbánta tettét és kiment
+keresni a kutban; a felesége pedig, ki lesben volt, mig az öreg kereste,
+bement és lefeküdt. Észrevette az öreg ember, hogy megcsalatott, indult
+be, de az ajtót zárva lelte. Azt mondja a feleségének: hallod-e, bocsáss
+be. Nem bocsátlak, vén lator, mert a városba jártál latorkodni; hanem
+majd hajnalban eljőnek a bakterek és jó huszonötöt fogsz kapni. Azt
+mondja a vén ember: nem voltam sehol, hanem megbántam a tettem, és
+kerestelek; azt gondoltam, hogy a kutba ugrottál. Semmit se használt a
+kérelem; nem bocsátotta be, de eljöttek a bakterek és jó huszonötöt
+kapott. Azt mondja ekkor a bölcsmester: ha felséged a fiát felakasztatta
+volna, igy lett volna állapotja.
+
+Ekkor szólalt meg a királyfi, s azt mondja az apjának: ha engem most
+felakasztatott volna, ugy járt volna, mint egyszer egy öreg ember, kinek
+volt egy fia, mint én vagyok felséges király atyámnak. Egy vacsora
+közben az öreg ember ablakán egy fülemile igen szépen énekelt; az öreg
+ember igen gyönyörködött benne; s azt mondja a fiának: beh bölcs,
+hatalmas volna, a ki meg tudná mondani, mit fütyörész ez a fülemile. Azt
+mondja a fia: édes apám, én meg tudnám mondani, de ha megmondom,
+megharagszik rám édes apám. Az apja biztatta, hogy ne féljen. Azt mondja
+ekkor a fiu: ez a fülemile azt fütyörészi, hogy én belőlem olyan
+hatalmas ember lesz, hogy édes apám fogja tartani a mosdó tálat, édes
+anyám pedig a törülközőt, mikor mosdani fogok. Erre az öreg ember
+megboszankodott, felkapta a fiát, vitte és bevetette a tengerbe: eredj
+hunczut! még én neked inasod lennék valaha! A fiut Alekszándernek
+hivták. Azt mondja ekkor a királyfi, ha én beszélni tudtam volna, ugy
+jártam volna.
+
+Azonban Alekszánder jól tudott uszni és felkapott egy sziklára. Arra
+mentek a gályások, felkéredzett rá és felvették. Egy néhány nap utaznak
+a tengeren, végre egy város alatt kikötöttek. Alekszánder megköszönte
+szivességöket és bement a városba; beállt inasnak a király
+tiszttartójánál, mert a király ebben a városban lakott. Ennek a
+királynak kastélyára három holló járt károgni; akárhová ment a király, a
+három holló mindig a feje fölött károgott éjjel, nappal. A király igen
+megfélemlett és még a kastélyából sem mert kimenni. Hirül adta az egész
+országban, hogy a ki megmondaná, miért jár oda az a három holló és
+eltávolitaná onnan, az egész királyságát és lányát annak fogná adni.
+Sokan felmentek a hir hallatára a király udvarába, ezek közt az
+Alekszánder gazdája is, de senki sem tudta megmagyarázni, miért jár oda
+a három holló; a hogy felmentek, ugy ismét haza mentek. Kérdezi
+Alekszánder a gazdájától: ha volt-e ember, a ki megmondotta volna, miért
+jár a három holló a kastélyra. Nem volt, felelé s kérte őt Alekszánder,
+hogy menne fel a királyhoz és mondja meg, hogy ő meg is fogja mondani,
+miért jár a három holló a kastélyra, el is fogja üzni. Felment az
+Alekszánder gazdája és bejelentette a királynál; a király mindjárt
+felhivatta Alekszándert és igéretét ismét kimondva, unszolta
+Alekszándert a magyarázásra. Ő pedig azt mondja a királynak: ha felséged
+szavát állja, elmondom és el is üzöm a három hollót. A király azt
+mondja: én, fiam, szavamat állom, és királyi koronámra esküszöm, hogy
+amit igértem, meg is adom. Ekkor azt mondja Alekszánder: felséges
+király, az a három holló azért jár ide, hogy tegyen köztök, mint király,
+itéletet, mert az egyik tojó holló, a másik gunár, a harmadik pedig a
+kettőnek fia. A tojó holló azt kivánja, hogy őtet illeti a fiu holló,
+mert ő kiköltötte, a gunár azt kivánja, hogy őtet illeti, mert a tojó
+holló elhagyta mig kicsin volt és ő messzeföldről táplálta. Most tegyen
+felséged közöttök itéletet. A király kimondta az itélet, s ugy elment a
+három holló károgva, hogy most is oda van.
+
+Ekkor azt mondja a király: hallod-e Alekszánder! vedd el a lányomat;
+légy király, mert én már öreg ember vagyok, nem igazgathatom az
+országot. Azt mondja Alekszánder: felséges király atyám! még nem veszem
+el a lányát, mert egy bölcs királyt hallottam, elmegyek hozzá még egy
+esztendeig bölcseséget tanulni. Azt mondja a király: nem bánom, ha
+elmégy is, most is sokat tudsz, de azért hasznát veszed valaha. Szedett
+ekkor magához Alekszánder kincset, aranyat, a mennyi csak kellett neki
+és utnak indult. Darab idő mulva beért abba a városba, hol a bölcs
+király lakott. Szerencséjére ételhordó inas nem volt a királynál, s őt
+mindjárt megfogadták. Ennek a királynak is volt egy igen szép lánya;
+volt még a király udvarában egy más inas is: Ludókius, de ez csak külső
+dolgokat végzett, ennélfogva a királykisasszonyt soha sem láthatta. Ez a
+Ludókius mindenben igen hasonló volt Alekszánderhez; senki se ismerte
+egymástól, és csak hamar lelki testi barátok lettek. Egyszer valami
+különös dolga akadt Alekszándernek, a miért az udvart el kelle hagynia.
+Tehát megkérte barátját, Ludókiust, hogy végezze el érte az ételhordást,
+fel is vállalta és senki se ismerte meg, hogy nem Alekszánder. Bevitte
+Ludókius az ételt a kisasszonynak, és egyszerre ugy belé szeretett, hogy
+a hideg mindjárt kilelte. Meg érkezett Alekszánder, kérdezi tőle:
+barátom, Ludókius, mi bajod? Azt mondja Ludókius: barátom! nincs az a
+doktor, a ki meg tudná mondani, egyéb az istennél. Azt mondja
+Alekszánder: én tudom, kedves barátom, mi bajod; téged a szerelem bánt;
+no de ne félj, majd segitünk a bajon. Elment mindjárt a piaczra, és vett
+egy drága arany köntöst, felvitte a királykisasszonynak és általadta a
+Ludókius nevében. Azt mondja a kisasszony: mi dolog az, Alekszánder,
+hogy te másnak keresed a hasznot, nem magadnak? Más nap ismét vett
+Alekszánder még drágább köntöst, és felvitte ismét a kisasszonynak. A
+kisasszony elcsudálkozott s kérdezte: Ludókius szegény inas létére ilyen
+drága ruhákat bir venni ajándékba? Azt mondja erre Alekszánder: felséges
+királykisasszony! vehet ő, mert nagy királynak a fia; hanem arra kérem a
+kisasszonyt, ereszsze be vagy egyszer egy pár szóra magához. Azt mondja
+a kisasszony: mondd meg Ludókiusnak, holnap estve jőjön az ablakomra,
+kopogtassa meg: beeresztem. Lement Alekszánder, mondta Ludókiusnak a
+hallottakat, ez is örömében mindjárt meggyógyult, alig várta a kitüzött
+időt, s midőn eljött, tüstént ment az ablakra, megkopogtatta, a
+kisasszony mindjárt beeresztette, és igen nagy szerelembe estek. Igy
+folyt egy darabig az idő, mindig bejárt titokban az ablakon.
+
+Egyszer az Alekszánder apjoka levelet ir, hogy eltelt az esztendő,
+menjen haza, mert ő tovább nem bajlódik az országgal. Alekszánder
+felment a királyhoz, megköszönte szivességét és lement Ludókiushoz, azt
+mondja neki: édes barátom! én már tovább itt nem leszek, mert atyám
+levelet irt, hogy menjek haza; hanem arra kérlek, vigyázz magadra, ki ne
+tudja a király, hogy a kisasszonyt szereted, mert felakasztat. Most
+pedig kedves barátom! cseréljünk gyürüt; olyannak fogom nézni, mintha
+tégedet látnálak. Ez megtörténvén, elbucsuztak egymástól; ő utnak
+indult; s helyére beállt inasnak egy Vályi nevü ember. Ez alig volt ott
+egy hétig, már észrevette, hogy Ludókius a kisasszonyt szereti; felment
+a királyhoz és bejelentette. Azt mondja neki a király: hogy lehet az,
+mikor Ludókius régi szolgám; te pedig egy hete, hogy szolgálsz, már is
+észrevetted? Azt mondja ekkor Vályi: ha nem igaz, kihivom Ludókiust egy
+szál kardra, és ha nekem lesz igazságom, én vágom le, ha pedig neki
+lesz, ő fogja levágni az én fejemet. Felhivatta a király Ludókiust, s
+azt mondja neki: Vályi azt mondja, hogy te az én lányomat szereted; s
+kihítt egy szál kardra, hogy ha neki lesz igazsága, ő vágja le fejedet,
+ha pedig neked, te vágod le az övét. Ludókius igen szomoru lett, és ment
+egyszerre a kisasszonyhoz, elbeszélte neki, mi történt vele. Erre azt
+mondja neki a kisasszony: hallod-e, Vályi erős vitéz, te pedig gyenge
+ember vagy, le talál vágni, és nekem is végem lesz, hanem menj be
+atyámhoz, és kérd meg, bocsásson haza, mert az atyád igen beteg, levelet
+irt, hogy ha nem sietsz, életben nem kapod; te pedig, ha elbocsát, siess
+Alekszánderhez, és kérd meg, hogy jőjön, vivjon meg érted Vályival. Fel
+is ment Ludókius a királyhoz, és a király elbocsátotta, a bajvivás
+napját hátrább rendelte. Elindult Ludókius, és elért abba a városba, a
+melyikben Alekszánder lakott; felkereste és elbeszélte a sorsát. Azt
+mondja neki Alekszánder: barátom, nagyon roszkor jöttél, mert holnap
+akarok esküdni feleségemmel, hanem igy fogunk segiteni a bajon: minthogy
+igen hasonló vagy hozzám, te fogsz megesküdni az én feleségemmel, és
+addig, mig oda leszek, mig érted víni fogok, itt fogsz lenni. Ekkor
+elindult Alekszánder, és elért abba a városba, hol az ő barátja Ludókius
+lakott. Bement a királyhoz és mondja neki: felséges király! visszajöttem
+a rendelt időre; de én most is azt mondom, hogy a királykisasszonyt soha
+sem szerettem; hiszem az istent, hogy megsegit; levágom a Vályi fejét.
+Más nap kimentek egy szál kardra, de mind a kettő igen erős vitéz volt;
+reggeltől estig mindig viaskodtak; végre Alekszánder levágta Vályi fejét
+s felvitte a királynak. Azt mondja neki a király: hallod-e Ludókius!
+(mert a király sem ismerte meg, hogy Alekszánder) látom, hogy neked volt
+igazságod; most már vedd el a lányomat és uralkodj. Azt mondja
+Alekszánder: felséges király! az atyámat még sehogy sem hagytam, mert a
+bajvivás napjára siettem, azért elmegyek, és megnézem, ha él-e vagy
+meghalt?
+
+Ez alatt az idő alatt, mig Alekszánder elvégezte a Ludókius dolgát,
+Ludókius is el elvégezte az Alekszánder dolgát: megesküdt a feleségével,
+de sohasem nyult hozzá, hanem minden éjjel csupasz kardot rakott magok
+közé. Haza ment Alekszánder, azt mondja Ludókiusnak: barátom, kinyertem
+az egész utadat; eredj haza, vedd el a kisasszonyt és te fogsz
+uralkodni. Ludókius megköszönte a szivességét, elbucsuzott tőle és haza
+ment.
+
+Lefekszik Alekszánder estve a feleségével; azt mondja neki a felesége:
+hallod-e, miért raktál még eddig közénk minden éjjel csupasz kardot?
+Ekkor tudta meg Alekszánder a Ludókius hűségét. A felesége kérdésére az
+felelte: az asszonyi állhatatosságot akartam vele megpróbálni. Ez
+napságtól fogva soha sem kellett Alekszánder a feleségének, hanem volt
+az udvarnál egy haditiszt és egy vén asszony. Felhivatta a vén asszonyt
+s azt mondja neki: hallod-e, én ezt a haditisztet jobban szeretném, mint
+Alekszándert; minden vacsorába mérget adj be Alekszándernek. Ugy is
+lett, de ő nem halt meg a méregtől, hanem nagyon elbetegesedett és
+elfekélyesedett. Ekkor a haditiszttel megesküdött, és Alekszándert még
+az udvarából is kilökte. Sok idő multával elért Alekszánder abba a
+városba, hol Ludókius lakott. Már ekkor három fiu gyermeke volt
+Ludókiusnak. Épen akkor tartott egy nagy bált, az országból még a
+koldusok is oda igyekeztek. Alekszánder is felment a többi koldusok
+közt, de ő oly fertelmes koldus volt, hogy még a többi koldusok is
+lökdösték magok közül. Végre nagy ügygyel bajjal feltörekedett az
+ajtóhoz, melyen az ételt hordták. Azt mondja az ételhordó inasnak:
+mondja meg a királynak, hogy egy koldus kér egy pohár bort a király
+poharából Alekszánder nevében. Bemegy az inas, azt mondja a királynak:
+felséges király! az ajtón álló koldus kér egy pohár bort a maga
+poharában Alekszánder nevében. Azt mondja a király: tölts neki egy pohár
+bort, akárki legyen az, ha Alekszánder nevében kért. Töltött neki és
+kivitte. Megitta a koldus és az ujjáról a régi gyürüt, melyet cseréltek,
+lehuzta, és belé vetette a pohárba. Azt mondja az inasnak: vidd be és
+tedd a király elibe. Bevitte az inas és a király egyszerre megismerte
+saját gyürüjét, melyet Alekszándernek adott; azt mondja az inasnak:
+eredj és zárd el azt a koldust, a kinek a bort adtad. Az inas kiment és
+elzárta.
+
+[Illustration]
+
+Mikor a sokaság szétoszlott, kiment a király feleségestől a koldust
+megnézni, de a felesége mindjárt visszament, mert a koldus nagyon
+fertelmes volt. Ludókius maga maradt s azt mondja a koldusnak: hol
+vetted ezt a gyürüt, megölted-e érte az én kedves barátomat,
+Alekszándert, vagy elloptad tőle? Azt mondja a koldus: felséges király,
+én se meg nem öltem, se el nem loptam tőle, tulajdon az az ember adta
+felségednek a gyürüt vissza, a kinek felséged adta; én vagyok
+Alekszánder. A király ekkor nagy szomoruságba esett, hogy az ő lelki
+testi barátja olyan nyomoruságra jutott. Felmegy és azt mondja a
+feleségének: ha a mi lelki testi barátunk olyan volna, mint az a
+fertelmes koldus, a kit láttál, ráállnál-e, hogy gyermekeinkből vért
+bocsátnánk, ha segithetnénk rajta azzal, s ha vele megmosnók, olyanná
+tehetnők, mint azelőtt volt? Azt mondja a felesége: hogyne állnék,
+lelkem, mikor ő mentette meg a mi életünket a haláltól. A felesége
+elment a templomba, Ludókius pedig bevitt egy tekenőt, mind a három
+fiából vért bocsátott s a koldust megmosta benne.
+
+Felállt Alekszánder a tekenőből és csak olyan ember lett, mint azelőtt
+volt; egy néhány nap ott mulatott; azután azt mondja Ludókiusnak: kedves
+barátom! van nekem egy öreg apám és egy öreg anyám, hanem adj nekem
+katonaságot és költséget, mert meg akarom őket látogatni. Adott neki
+Ludókius mindent, a mire szüksége volt és egy királyi öltözetet.
+Elindult Alekszánder azon város felé, melyben az apja lakott. Még messzi
+volt a várostól, már levelet küldött az apjának, hogy ez s ez királyt
+várja vacsorára, mikorra oda is érkezett, a katonaságot elszállásolta a
+városba, maga pedig az apjához ment. Vacsora közben kérdezi az apját:
+volt-e valaha gyermekök, hogy csak kettecskén vannak. Azt mondja az
+apja: nem volt nekünk, felséges király, soha sem. Alekszánder sokáig nem
+kérdezősködött, hanem lefeküdt. Más nap reggel, mikor mosdani akar,
+látja, hogy az apja viszi a mosdó tálat; rá kiált az inasára: vedd el
+ettől az öreg embertől a mosdó tálat, mert nem vagyok méltó, hogy ilyen
+öreg ember tartsa a mosdó tálat előttem. Mikor megmosdott, az anyja
+ismét vitte a törülköző kendőt és megtörülközött.
+
+Egy kis idő mulva azt mondja az apjának: tudja-e édes apám, mikor egy
+vacsora közben egy fülemile igen szépen énekelt az ablakon; mikor azt
+mondta, hogy beh bölcs, hatalmas ember volna, a ki meg tudná mondani,
+mit fütyörész az a fülemile, én pedig mikor megmondottam, bevetett a
+tengerbe? Tovább nem tudott beszélni, mert az apja nyakába esett és
+örömében sirt; az anyja is hasonlóképen. Még egynéhány napig ott
+mulatott; végre elindult katonáival azon város felé, melyben felesége
+lakott. Mihelyt oda értek, tüstént megfogatta a haditisztet és a
+feleségét; négy felé vágatta és a várnak négy szögire akasztatta, a vén
+asszonyt pedig szilaj csikó farkára kötteté és mindaddig hurczoltatá,
+mig egy darab sem lett belőle; maga pedig elvett egy királykisasszonyt,
+és még most is élnek, ha meg nem haltak.
+
+
+
+
+12. Százat egy ütéssel.
+
+[Illustration]
+
+Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy mesterlegény, kinek se
+égen, se földön nem volt egyebe egy rongyos garasánál. Elindult ő
+vándorolni. A mint ment, mendegélt hegyen völgyön keresztül, nagyon
+megéhezett. Bement hát egy vendéglőbe, s kért ott magának egy garas ára
+aludttejet. Csak eszi, csak eszi az aludttejet, egyszer belé száll a
+tálba egy szörnyü nagy rakás légy; ő is haragosan belé csap a
+tenyerével, s megolvassa, hány legyet ölt meg; hát épen száz volt a
+megölt legyek száma. Ő is fogja magát, kiirja egy táblára nagy betükkel:
+én vagyok az, a ki százat egy ütéssel megöltem, s kitette a táblát a
+hátára.
+
+A mint ment, mendegélt egy nagy királyi városon keresztül, meglátta a
+folyosóról a király a nagy betüket, s leküldte inasát, hogy nézné meg,
+mi van annak az embernek a hátára irva. Az inas megnézvén, megmondta a
+királynak, hogy mi van rá irva. – Hivd be csak gyorsan azt az embert,
+mondá a király, épen ilyen emberre volna szükségem. Az inas behivta.
+Miért hivatott felséges uram? kérdte a vándorló legény. Biz én csak
+azért hivattalak, hogy van itt nekem a hegyoldalban egy templomom,
+tizenkét medve jár belé; már igen sok embert elpusztitott, gondoltam,
+hogy te tán ki tudnád őket pusztítani. Ki is pusztítom én, felséges
+uram, csak nekem egy fél esztendőt adjon, addig enni, innivalóval jól
+ellásson, fogadom, hogy nem jár abba a templomba több medve. A király
+megadta a fél esztendőt. A vándorló legény feltette magában: nem bánja,
+ha meghal is, legalább fél esztendeig jól él; evett is, ivott is mindig.
+Eltelvén a fél esztendő, mikor beestveledett, a templomba tizenkét dézsa
+bort szállittatott, ugyanannyi kenyeret és hust; s azokat lerakta sorba,
+a templom közepére, de ugy, hogy senki sem látta, maga pedig megbujt a
+székek között. Egyszer jön nagy morogva a tizenkét medve, ugyancsak
+hozzálát mindenik az evéshez, iváshoz; mindent felfaltak és megittak egy
+csepig; de be is fizettek magoknak, mert a bortól mind részegek lettek.
+Mikor mind összevisszadültek a részegségtől, kiugrott a mesterlegény a
+székek alól s elszeldelte egyenként fejöket, s a templomból mindent
+szépen kitakarított, csak a medvéket hagyta ott egy rakáson.
+
+Reggel jókor, még a király alig kelt fel, jelentette neki, hogy a medvék
+meg vannak ölve; a király felöltözött és megnézte. Hát csak
+elcsudálkozott rajta, hogy a medvék egy rakáson voltak megdögölve. Hogy
+ölted meg ezeket? kérdi a vándorló legénytől. Hát nekem szaladtak, hogy
+széjjeltépjenek, én meg mind kardra hánytam őket egymás után, felelt a
+vándorló legény. Még egy dolgot bizok rád, szólt a király hozzá; ha azt
+megteszed, fele királyságom és egyetlen leányom neked adom. Mi lesz az?
+szólt a vándorló legény. Van nekem egy igen szép kertem, mond a király,
+benne három óriás uralkodik, ha azokat kipusztítod, tied lesz, a mit
+mondottam. Jól van, felséges uram! csak egy fertály esztendőt kérek, s
+addig a legpompásabb ellátást mindennel. Megadatott neki, a mit kivánt,
+s ő nyugodtan várta a kitüzött időt; s meg is érkezett az nem sokára.
+Mitevő legyen már most? gondolkozott magában, hogy pusztítsa ki a három
+óriást. Mit mit nem gondolt: egyszer kiment a piaczra, vett ott vagy két
+garas ára turót és egy pacsirtát, azzal haza ment. A mint elérkezett az
+estve, bement a kertbe, s mindjárt a kapunál találkozott a legnagyobb és
+legerősebb óriással.
+
+Tudom, mi járatban vagy, szólott az óriás, minket akarsz kipusztítani,
+hanem nem lesz belőle semmi; különben megpróbálhatjuk mindjárt, ha
+birkózhatunk-e együtt. Itt van egy darab kő, ha ezt ugy össze tudod
+morzsolni, mint én, akkor birkozhatunk s megfogta a követ és
+széjjelmorzsolta; a vándorló legénynek meg egy más darabot adott. Ő is
+kikapta hirtelen a zsebből a turót, a kőhöz nyomta és mutatta az
+óriásnak. Lásd pajtás, az nem nagy dolog, a mit te csináltál, hanem azt
+tedd meg, a mit én teszek, hogy vizet facsarj a kőből. Megpróbálta az
+óriás, de sehogy sem tudta. Még tegyünk egy próbát, mondá elszégyelve
+magát. Van nekem itt egy nagy buzogányom, hajitsd fel te azt, a mennyire
+én. Megpróbálom, szólt a vándorló legény. Az óriás felkapta a rettentő
+buzogányt, oly magasra hajította, hogy mikor lejött, embervastagságu
+lyukat hasított a földben, s két ölnyire lehaladt. A vándorló lement
+érte, hogy majd ő hajítja már fel, de korántsem vette ki, hanem inkább
+betakarta földdel, a pacsirtát pedig kirepitette a zsebéből, s az oly
+sebességgel repült fölfelé, hogy nem lehetett kivenni: micsoda. Az óriás
+csak várta, hogy mikor esik már le. Jaj pajtás! ne várd azt, szólt a
+vándorló legény; nem esik az le soha, tulment az az egen, ki tudja
+melyik világba. – Még ilyen legényre nem akadtam; már látom, én nem
+birkozhatom veled, nem te én velem; a másik két társam pedig gyöngébb,
+mint én, azok már hasztalan is próbálják, tudom nem győznek meg, hanem
+előhivom őket; s egyet fütyentett, s egyszerre mind a két óriás ott
+termett. Még ilyen legényre nem akadtunk többet, szólott a legerősebb
+óriás; ezzel egyikünk sem birkozhatik meg; hanem egyet gondoltam: hát ha
+bevennők társaságunkba. Jó lesz biz a! mondták a többi óriások; de hát
+te ráállsz-e? kérdezte a mesterlegényt. Nekem mindegy, szólott az, csak
+legyen mit enni, inni, akárhol; s társokká szegődött az óriásoknak.
+
+Ettek, ittak, jóllaktak, lefeküdtek; de egyik sem mert aludni. A
+vándorló legény is félt az óriásoktól, az óriások is ő tőle, s igy ment
+az egész éjszaka. Más nap összeesküdtek az óriások, hogy megölik; majd
+mikor alszik, főbe üti valamelyik a buzogányával. A vándorló legény élt
+a gyanuperrel, azért kerített egy nagy hólyagot, s azt megtöltvén
+marhavérrel, mikor lefeküdt, ugy illesztette fejéhez, mintha valóságos
+feje lett volna. Az óriásoknak is csak az kellett, hogy lefeküdjék.
+Mindjárt oda lopózott egy lábujjhegyen, s ugy rá csapott a hólyagból
+csinált fejre, hogy a vér mind a szeme közé locsant. Nagy örömmel
+szaladt társaihoz, kik látván, hogy véres, mindjárt meghitték, hogy
+végbe vivé, a mit akartak, s annak örömére iszonyu nagy vendégséget
+csaptak, s ugy leették, itták magokat, mint a csap. A mesterlegénynek
+sem kellett több. Mikor a legédesdebben aludtak, rájok rohant, mind a
+háromnak elvágta fejét.
+
+Reggel mihelyt megviradt, jelentette a királynak, hogy halva vannak az
+óriások. A király nagyon elcsudálkozott, hogy micsoda nagy ember lehet
+az a vándorló legény; a mit ő álmodni sem mert, hogy az volna, s
+egyszerre hozzá adta lányát.
+
+Mikor már esküdni akartak, akkor érkezett a királynak egy levél, melyben
+a szomszéd király hadat üzent neki; még pedig hogy mihelyt a levelet
+kapja, mindjárt induljon; azt irta a levélben. Eredj el, édes fiam,
+helyettem; vezesd a sereget; lásd én már öreg vagyok, nem oly hatalmas,
+mint te; igy kérte az öreg király a vándorló legényt; majd összekeltek,
+ha visszakerülsz a háboruból. Jól van, király atyám, elmegyek; mondá,
+szomoruan a mesterlegény, azzal elindult. Elővezették neki a király
+ólából a legpompásabb paripákat, de ő soha sem ült lovon, nem mert
+ráülni egyre se, hanem azt mondta, hogy hozzanak neki egy rosz paraszt
+lovat, nem kell neki ilyen czifra, mikor háboruba akar menni. Előhoztak
+hát egy paraszt lovat. Csak ugy nevették mindenfelől, mikor ráült a nagy
+királyfi; de ő rá sem ügyelt, elindult a sereg előtt, a sereg pedig
+utána. Mikor elértek az ellenséghez, s megszólalt mindkét felől a
+trombita, megiedt a háboruhoz nem szokott paraszt ló, s elkezdett
+szaladni hegyen, völgyön. A mint egy kereszt mellett szaladt el, a
+királyfi félvén, hogy leesik, megkapta a keresztet; az kitörvén, a
+vállán maradt, de ő azért nem eresztette el. A ló most még százszorta
+jobban megiedt, szaladt egyenesen az ellenségnek. Az ellenség királya
+meglátván a keresztet, azt gondolta, hogy maga az isten, s elkiáltotta
+magát: rakjátok le fegyvereiteket; e háboru nem lesz igazságos, maga az
+isten jő ellenünk. A katonák mind lerakták a fegyvert, s ott hagyván,
+visszatértek. A vándorló legény pedig, vagyis a királyfi felszedette
+azokat, s győzedelmesen tért vissza az öreg királyhoz. Ott mindjárt a
+királyleánynyal összekeltek, örömében a király egészen átadta neki a
+királyságot. Nagy lakodalmat tartottak, olyat, hogy az egész világon
+hire futamodott, de a mint lefeküdtek s elaludtak, elkezdett a vándorló
+legény beszélni, holmi vasaló vasat, czérnát, tűt s más egyebet; a
+királyleány pedig mind hallotta, csak alig várhatta a reggelt, mindjárt
+megmondotta apjának, hogy ugyan miféle származásu lehet az ő férje;
+vasaló vasat, czérnát, tűt emleget. A király megkérdte vejétől, hogy
+miért álmodta azokat. Ő azt felelte rá, hogy tegnap egy szabóboltban
+volt s ott hallott ilyeneket emlegetni, azért álmodott velök. Megmondta
+leányának a király az egész dolog okát, s mindjárt kibékültek és azután
+mindig boldogul éltek; az öreg király és leánya még mai napig sem
+tudják, hogy a királylyá lett szabólegény miféle nemzetségből
+szármozott.
+
+
+
+
+13. A leghüségesebb királykisasszony.
+
+Volt egy kereskedő a világon, kinek nem volt egynél több gyermeke, a kit
+is neveztek Károlynak; és Amsterdam városában laktak, hol lakott maga a
+király is. A midőn már kitanulta iskoláit a fiu, kérdezte atyja: micsoda
+mesterségre szánja magát; ő pedig, minthogy a kereskedést jó formán
+érté, azt felelé, hogy szeretné maga is azt folytatni. Volt pedig az
+atyjának tizenkét boltja, tehát egyik boltjába oda adta őt, hogy magát
+jobban kimivelje, és mivelhogy már egyéb tudományokat jól értett a fiu,
+ezt is hamarjában megtanulta; s atyja általadta volt neki valamennyi
+tizenkét boltját. Egyszer megfogyatkozván portékái, igy szóla hozzá
+atyja: eredj már mostanában portékákat vásárolni, és mondotta nekie: el
+fogsz menni Törökországba, ott vásárolj mindeneket; megrakott neki
+tizenkét társzekeret pénzzel, s utnak indította. Midőn már szárazon
+tovább menni nem lehetett, kénytelen volt hajóra ülni, és tengeri
+utjából kiszállott egy nagy városba szombat napon, de nem tudá a
+szokást, hogy a kik oda szombaton érkeznek, vasárnapon ki nem eresztik.
+A korcsmáros, a hol volt szállva, mindezt megmondá nekie, és
+egyszersmind azt is, hogy itt az a szokás vagyon, hogy vasárnapokon
+minden ember a maga templomába isteni szolgálatot megy hallgatni. Ezekre
+Károly megparancsolá cselédeinek, hogy vasárnap reggeli hat órakor
+menjenek el mind templomba, maga pedig kilencz órakor fog elmenni. A
+midőn cselédei elmentek, s beléptek a templomba, ottan volt egy
+holttest, a kit minden embernek meg kellett pökni és reá ütni. A
+felállított őrállók mondották: üssenek rá és pökjék meg, s azt meg is
+cselekedték. A midőn már visszatértek templomból, haza érve mondották
+uroknak: soha sem láttunk ilyen gyalázatot, mint a hogy itt szokásban
+vagyon, mely csufot tesznek egy holttesttel! A ki bemegy és meg nem
+köpi, befogatik.
+
+Itten Károly is elmegy a templomba, de ő se meg nem köpte, se rá nem
+ütött. Az őr megszólította, hogy ha nem cselekszi, mindjárt befogatik.
+Mindaddig nem cselekszem, felele rá Károly, mig meg nem tudom, mely
+okból teszik e szégyent a holt emberen. A midőn ezt megértették,
+mindjárt mondák város birájának, hogy itten vagyon egy ember, ki a
+szokásba vett köpést nem akarja tenni mindaddig, mig meg nem mondják, mi
+okból teszik azt a szégyent rajta. Itten a város előljárói sok
+adósságokkal és könyvekkel mentek ő hozzá, és mondák: ha te ezt meg
+akarod tudni, sok pénzt készits elő. Uram! nem bánom én, ha minden
+vagyonomat oda adom is, de e gyalázatos szokást nem cselekszem; mivel
+velem életében, annál kevésbbé holta után semmi roszat nem cselekedett.
+Itten a biró mondja Károlynak: hozasd el pénzedet, hogy lássuk: elég
+lesz-e az adósság kifizetésére. Ezzel ő is mindjárt ir egy kis levelet
+és elküldi a kocsmába, hogy hat társzekér pénzt hozzanak mindjárt ide.
+Megérkezvén a pénz, a biró megvizsgálta számát; s mondá: hallod-e,
+mindez kevés. Károly azonnal parancsolta, hogy a többi hat társzekérrel
+is hozzák el; el is hozták. Itten látván a birák, hogy bizonyosan elég
+lesz, mondják Károlynak: látod-e, te ember, ha meg akarod tudni, mely
+okból vagyon e szégyen rajta, te neked meg kell érte fizetni minden
+adósságait. Ez éltében igen nagy gazdag ember volt és kevély, és
+senkivel jót nem tett; és a ki reá szorult, nem hogy segitette volna,
+hanem kinevette. Egyszer isten ezen cselekedeteiért megbüntette és
+megszégyenedett ugy annyira, hogy semmie sem lett, és e sok adósságot
+tette; innen vagyon a szégyen rajta. Elbeszélvén az okát, mindjárt
+összehivták, a kiknek adós maradt; és minden kocsin két ember olvasta a
+mondott számokat, hogy kinek mennyit adjanak; de ez mind kevés volt,
+hanem a tizenkét társzekeret lovaival együtt eladta, és abból
+valamennyiöket kielégítette ugyannyira, hogy midőn a temetést is
+kifizette, épen csak egy polturája volt. A midőn már haza akart menni,
+egy öreg koldus jött eleibe és mondá nekie: Uram! nekem is tartozik egy
+polturával, ezt is odaadta. Ezek után cselédeit ott hagyta, maga pedig
+haza felé ment nagy szegényen elannyira, hogy koldulással lehetett
+tovább jutnia, és már szüléi is igen várták, minthogy portékára nagy
+szükség volt. A midőn már közelgetett városa felé, atyja épen akkor ki
+talált menni sétálni és összeakadott fiával. A fiu mindjárt megismerte
+édes atyját és megszólította: édes atyám, hogy vagyon? Erre az apa: te
+vagy Károly fiam? – Igenis! – Hogy vagy te? – Én igen nem jól vagyok;
+némely nagy hajótörést kelletett szenvednem, a tengeren a zsiványok
+reánk ütöttek, és minthogy fegyverünk nem volt, nem védelmezhettük
+magunkat, hajóinkat összelövöldözték, és engem egy deszkára a szerencse
+reá vetett, igy értem a szigetnek egyik részére, hol három hónapig kelle
+várnom, mig csak más hajó arra nem jött.
+
+Károly atyja midőn ezen, minden kigondolt hazugsággal teljes panaszt
+megértette, sajnálta őt; azután, kibeszélvén magukat, haza mentek az
+anyához, és ennek mindent elmondottak: semmi az, csakhogy te magad
+itthon vagy! mondotta az anya. A fiu megint mondja szüléinek: minthogy a
+portéka igen szükséges, elmegyek én még mostanában. Erre az atya
+megrakott tizenkét gályát pénzzel és mondá nekie: menj már most
+Angliába. Minden rendelések megtétettek, s elindultak Anglia felé; de
+ott mindjárt nem vásároltak, hanem tovább kelletett menni a király
+városaig. Mikor a király városához közelgettek már, a város emberei azt
+gondolták, hogy ellenség jön reájok, mindjárt reá ágyuztak, hogy majd
+összetörték hajóit. Itten, a midőn gondolkozóba esett Károly: mit
+tegyen, vissza-e vagy tovább menjen; mindenkép roszul üt ki, azt találja
+mondani azon káplárnak, ki hajóján főgondviselő volt: mi tevő legyünk?
+Az pedig felele: ez legkevesebb. Erre kitett volt egy fehér zászlót, és
+ugy a városból követet küldöttek hozzája, kinek Károly elbeszélé, hogy ő
+kereskedő és vásárolni akar, mire a követ visszament, és megbeszélé a
+város eleinek. Ezek után a tenger kapui megnyittattak és igy ők is a
+város alá szállottak. Károly ezzel egyenesen a város parancsnokához
+ment, hogy tizenöt napig engedtessék meg nekie itten maradni és
+bevásárolni; a mit meg is engedtek. Az alatt az idő alatt kiment Károly
+káplárjával együtt a városba, hol mindeneket megnézvén, a város szélire
+is kiment a királyi palotát meglátni; és ottan három fehérszemélyt lát
+kikötve egy kőoszlopnál és látja itt is, mely nagy csufságot tesznek
+rajta. Hogy ők ketten megköpni nem akarták, megfogattak, s fölvitettek a
+királyhoz. Hallod-e? mondja a király, látod-e már kilenczven kilencz fej
+van itt felakasztva, és ha nem cselekszed, tied lesz a századik. Károly
+itt csak azt mondotta: fölséges király, addig nem cselekszem, mig az
+okát nem tudom, mivel nekem soha semmit nem vétett. Ekkor mondotta neki
+a király: ha te azt meg akarod tudni, ha nagyon sok pénzed van,
+megtudhatod, s életed megmaradhat. Erre Károly feleli: fölséges király!
+tizenkét gályám teli vagyon pénzzel. Erre a király feleli: hogy ha
+vagyon annyi pénzed, mennyit az én óriásom el nem bir, megmaradhat
+pénzed s életed is, de ha be birja hozni, akkor pénzed, nem különben
+életed is el fogod veszteni. Károly itten elküldé káplárját a gályára,
+hogy mondja meg a többieknek, a pénzt valamennyit hogy aranyra váltsák
+fel. De Károlyt mind a mellett el nem eresztette a király, hanem
+elbeszélette neki, mi okból szenvednek azon kikötött leányok, az
+óriásnak pedig huszonnégy bivalybőrből egy zacskót varratott. No már
+most elmondom, Károly, hallgasd. Az egyik egy herczegkisasszony,
+Francziaországnak leánya, a kettő pedig szobaleány. Az apjával midőn
+háborut tartottam volna, engemet elfogatott és erős helyre tétetett; de
+minthogy ezen erős óriásom találkozott, őt meggyőztem, s atyján boszumat
+nem tölthetvén, leányán követem ezen szégyent.
+
+A midőn már a pénzeket felváltották, Károly ismét berakatta az aranyakat
+hajóiba. Erre Károly, a király, és a magokkal vitt óriás, ki hóna alatt
+vitte a zacskót, oda mentek. A mint már odamentek, az óriás rakta
+zacskóba az aranyokat és valamennyi tiz gályából már belé rakta, de
+látván, hogy bizony belé nem megy, megrázta a zacskót és a
+tizenegyediket is belé rakta. Ismét látta, hogy már több nem férhet
+belé, lábával is csömöszölte és ugy a tizenkettediknek is felét belé
+rakta, de egészen belé nem rakhatta, minthogy teli volt már a zacskó.
+Ekkor felkapta a zacskót az óriás, a király elől ment, Károly pedig
+hátul. A midőn látta Károly, hogy az óriás elfárad, minthogy inai
+reszkedtek, fohászkodik az egekhez: hogy el ne hagyja őt s ne engedje,
+hogy e mérges király boszut állhasson rajta. A pogány király pedig örült
+magában, de a midőn a rezidenczia grádicsán nagy erősen vitte az óriás a
+zacskót teli aranynyal, és az utolsóra fellépni akart, visszaesett és
+kimult a világból, a zacskó is kilyukadt, az arany egész a kapuajtóig
+folyt. Erre azt mondja a király: no, Károly, vesztél volna országodban
+pénzeddel, herczegkisasszonyoddal együtt, csak ezen óriásom megélne.
+Erre mindjárt takarították gályára a pénzeket és minthogy azt
+parancsolta a király, hogy ha huszonnégy óra alatt ki nem mennek
+országából, mind fölakasztatja őket, igen nagyon siettek, csak hogy
+mentül hamarább berakhassák. Károly pedig az alatt az idő alatt
+káplárjával a herczegkisasszonyt és két szobaleányt föleresztették az
+oszloptól és magokkal a hajóra vitték. A midőn már berakták a pénzt,
+nagy hamarjában elindultak és ugy eveztek, hogy huszonnégy óra alatt az
+országból kimenjenek és szerencsésen ki is mentek, ugy tehát boszuját a
+király rajtok nem tölthette.
+
+Egyszer találtak egy kis várost, a hol is megállottak tizenöt napra. Itt
+minden cselédeinek mondotta: vegyetek pénzt a mennyire szükségtek vagyon
+és vásároljatok be magatoknak. Az alatt az idő alatt a fehérszemélyek
+ruhát csináltattak és régenti szinöket megkapták; kivált a
+herczegkisasszony fölötte szép volt, ő pedig csináltatott egy pár
+gyürüt, másikat szinte, a William nevü herczegkisasszonynak. Tizenöt nap
+lefolyása után elutaztak Amsterdam felé; midőn közeledtek, Károly
+parancsolá cselédeinek, hogy három ágyut süssenek el, hogy tudhassa
+jövetelét atyja. A városban nem tudták, mire vélni ezen lövést, a király
+igen megiedt, minthogy katonaságai épen otthon nem valának, hanem
+kiüttetett egy fehér zászlót, hogy szabadon bejöhet a városba. A mint
+bemennek a városba, látta a király, hogy ez nem ellenség; s midőn a szép
+herczegasszonyt és az aranyokat is látta, miképen hordják haza felé, azt
+gondolta, hogy ez valami nagy vitéz, azért is nagy lövésekkel tisztelte.
+Atyja nem igen bánta, hogy portékát nem hozott, sőt megörült a külső
+országból hozott szép pénzen; kinek is azt mondotta, hogy a
+megszabadított herczegkisasszonyt feleségül fogja venni. Ezen főkép
+megörvendezett a herczegkisasszony és monda nekie, ugymint Károlynak:
+hallod-e, el kellene már minekünk menni az én atyám országába is; hanem
+minekelőtte elmennénk, látod, ime, ezen fakó lovat, én festettem, menj
+el és akárhol keress efélét és hozd haza. Elméne Károly föl s alá
+országában, de sehol sem látott ő olyan formát.
+
+Egykor, a midőn már visszajőne, lát egy öreg embert egy kocsival, a mint
+a sárból nem tudja kihuzni a befogott két ló. Azzal leszáll a maga
+lováról, hozzá fogja és igy kihuzatja a kocsit. Ez idő alatt elérkezett
+a szegény embernek hátramaradt csikója. A mint meglátta Károly, gondolá:
+efélét még nem láttam. Ezzel kiveszi a festett lovat, és egészen
+hasonlónak lelte hozzája; adott száz aranyat érette anyjostól; de
+minthogy a szegény ember sajnálta csikaját, ezt pedig ő észrevette,
+ugyanazért adott neki két száz aranyat. Azután haza méne a vett
+csikóval, megmutatá a herczegkisasszonynak, a ki is azt mondotta: ez a
+csikó épen olyan, mint az én atyámé volt, hanem, mondja, édes Károlyom,
+add jó cseléd keze alá, hogy pihenje ki magát, azután el fogsz menni
+Párisba édes atyámhoz, és adok magaddal egy levelet, melyben meg lesz
+irva, hogy ki szabadított meg és hol, és az is meg lesz irva, hogy jőjön
+ő ide hozzám, különben ha én megyek előbb oda, szerencsés nem leszek. A
+midőn már a csikó valami fél esztendeig nyugodott, elindult Károly és
+egy dereglyén, vizen ment egész Francziaországig, és a lovacskát is
+magával vitte, meg a királyi ruhát. A mint szárazra lépett, kikötötte a
+dereglyét, felöltözött királyi ruhába, felült a lovára; és a ki látta,
+mind azt mondotta, hogy ő lenne a párisi király. A midőn beért a
+városba, a rezidencziánál kverauszt kiáltottak. Leszállván lováról, meg
+sem köté azt, hanem csak ugy hagyta, hogy lejövetelekor annál hamarább
+elindulhasson, mivel nem akarta magát fölismértetni. Fölméne hát a
+királyhoz, köszön, átadja neki a levelet, melyet is nagy örömmutatással
+viszonzott a király, ő lejött és elnyargalt. A midőn felnyitá a király a
+levelet, mindjárt az elején olvasta, hogy ez a fiu, a ki engem a
+szégyentől megszabadított, hanem jőjön érettem és keressen meg; itt
+vagyok Amsterdam városában. A midőn már megértette a levelet, azonnal
+utána küldött Károlynak a király, a kit is, minthogy tengerre még nem
+szállhatott, elvittek a király elibe; ki neki ezt mondotta: mint mertél
+házamtól oly hamar elindulni, nekem igen nagy érdemet tettél, s melyet
+neked megjutalmazni tartozom. Én mostanában el nem mehetek oda, hanem
+adok hat gyalog ezredet egy generálissal, menj és ugy hozd fel
+leányomat. Itten mindjárt gályára ültek és a mint közeledtek már
+Amsterdam városához, kéri Károly a kommandírozó generálist, hogy a vele
+jött katonákkal lövessen el három ágyut; a melyet midőn ellőttek, a
+király azt gondolta, hogy Károly ismét valamely országot nyert és
+ujonnan atyjához jő.
+
+A mint már valamennyien kiszállottak a szárazra, William
+herczegkisasszony elejökbe jött, és mondotta: édes Károlyom, most nem
+voltál szerencsés, mivel atyám nem jöhet. Itten a generálist a kereskedő
+házába bekvártélyozták, a többi katonaságot pedig a városba, és az egész
+idő alatt ingyen tartották nem kellett fizetni ételük, italukért. De
+minthogy a herczegkisasszonynak nem volt már maradása, reábeszélte
+Károlyt és elindultak Francziaországba az ő atyjához, a király pedig a
+legnagyobb pompával kisértette ki a városból.
+
+A herczegkisasszony, Károly és a generális egy gályán mentek. A többi
+között a midőn a tengeren mennének, belé szeret a generális a
+herczegkisasszonyba és gondolta magában: ha én Károlyt el nem vesztem,
+el nem érhetem kivánságomat. Igy a midőn már jó messze voltak Amsterdam
+városától, találtak egy szigetre, a hol szép sétáló hely volt. Károly
+kiméne sétálni, mit a generális látván, azonnal parancsolta legényeinek,
+hogy onnan tovább menjenek. A gályán az egész dolgot senki sem vette
+észre, hanem csak az őr, de a kit megesketett és megajándékozott a
+generális, hogy csak senkinek se szóljon, ha pedig haza érnek, feljebb
+viszi. És elindultak a nélkül, hogy Károly észrevette volna, s a leány
+is aludt az alatt; s a midőn fölkelt, kereste Károlyt, s kérdezte a
+többitől, hogy hol volna, de senki sem tudván róla szólani, azon
+gondolatra is jött, hogy tengerbe ugrott volna, és föltette magában,
+hogy Károlyról soha meg nem felejtkezik.
+
+A midőn már haza értek a királynak legelső kérdése is Károly volt,
+hogymintléte felől tudakozódott, a generális azt felelte: nem tudom; a
+leányzó sem tudott felőle semmit. Már jó ideig volt otthon a
+herczegkisasszony, de mindig szomorkodott szeretett Károlya után. A
+generális megkérette ugyan, de azt felelte: ő nem megy férjhez, mivel
+Károlyát várja; atyját pedig megkérte, hogy adjon neki egy esztendőt,
+egy hónapot és egy napot, mig utána várakozhassék; és a város végére
+csináltatott egy kocsmát s parancsolatul adá, hogy Károly nevére mindent
+ingyen adjanak; ő maga mindennap kiment oda s a maga szobájában sirván,
+csókolta gyürüjét, melyen rajta volt Károly neve.
+
+Károly már esztendeje, hogy azalatt mindig gyökerekkel élt és soha
+senkit sem látott arra menni; hanem egykor arra jön egy öreg ember, kit
+magához intett. Az öreg oda menvén, igy szóla: állj be csónakomba. Erre
+szinte megváltozott Károly és kérdé: hogy tudod, jó öreg, hogy engem ugy
+neveznek? Engemet jól ismersz, csak a nevemet megmondjam. Ez általvitte
+őt és adott neki három aranyat, mondván: én vagyok azon ember, a kit
+Törökországban magad költségén megszabadítottál; én voltam a holttest a
+templomajtó mellett, neked köszönhetem, hogy élek; eredj már most
+Párisba; szeretőd még sem ment férjhez, hanem a város végén csináltatott
+nevedre egy kocsmát, ott minden ember, a ki csak nevedet tudja említeni,
+ingyen kap, a mit akar; a herczegkisasszony mindennap kijár. Eredj oda,
+szerencsés leszesz. Ezzel elbucsuztak egymástól; s megköszönvén az
+öregnek jóakaratját, Károly elindult Páris felé. Párisba érve, mig
+pénzében tartott, beszállott a kocsmába és kért magának egy külön
+szobát. Már harmad napig éldegélt ott a maga pénzén s épen akkor
+eresztgette el obsittal katonáit a franczia király. A többi között egy
+épen arra ment; egyik kezében az obsit, másikban pedig négy krajczár és
+káromkodék: huszonnégy esztendeje, hogy szolgálom és csak négy
+krajczárral fizetett ki! Károly meglátta és magához felhítta az
+obsitost, s kérdezé tőle: mi bajod? mire mindeneket elbeszélt a katona,
+Károly pedig mondá: miért nem kére kend többet tőle? Kértem én, de nem
+adott. No, várjon kend, adja ide munkáját, elmegyek én a kend
+személyében; maradjon itt addig. Felöltözött katonának, elment a
+kocsmába és mondá: adjatok enni, inni; pénzt is, mivel nagy szükségem
+van, a Károly nevére. A kocsmáros kérdi: mennyi kell; felelé: három
+tuczat arany; a melyet meg is kapott és visszament szállására, s mondá
+az obsitosnak: lássa kend, ime kaptam három tuczatot, de várjon kend
+holnapig, még egyszer el fogok menni, talántán jól el fog sülni a puska.
+
+Más nap kiment a herczegkisasszony a kocsmába és kérdezé: volt-e itten
+valaki, a ki Károlyról emlitést tett volna? Igenis volt egy obsitos
+katona, kinek kivánságát be is teljesitettük. – Más nap ismét elmegy oda
+és kér ujonnan a Károly nevére enni, inni, és hat tuczat aranyat, mit
+meg is adtak neki, és az öreg katonának mondá: no, lássa kend, a király
+megint adott hat tuczatot, hanem várjon kend még egy nap, mivel engemet
+biztattak. A herczegkisasszony a midőn ismét kiment a kocsmába,
+kérdezte, nem volt-e itt valaki a Károly nevére kérni valamit; felelék:
+ujra itt volt a katona és megkapta a mit kért. A herczegkisasszony sírt,
+ritt és kérte istent, hogy ha még életben volna, hozná eleibe, mivel már
+az idő vége tája felé jár, s igy férjhez kell mennie. – A harmadik nap
+is elméne a katona és kért a Károly nevére enni, inni és tizenkét tuczat
+aranyat; máskülönben azon aranyos pohárból inni, melyből a
+herczegkisasszony szokott ivogatni. Ezt ugyan eleinte nem akarták, de
+minthogy azt felelte, hogy senki kérését meg nem vethetik, ha Károly
+nevére kér, igy tehát tele töltötték borral; és ő félig kiitta, gyürüjét
+pedig belé tette és meghagyta, hogy a herczegkisasszonynak mondják meg,
+hogy „a Károly nevére kérem, igya meg ezen bort.“ Midőn elment a katona,
+nézék, hogy valami nincs-e a pohárban; látják az arany gyürüt, örülnek,
+hogy meg nem itta mind; mert ha megitta volna, elvitte volna magával a
+gyürüt, melyet a herczegkisasszony tegnap felejtett a pohárban.
+
+Károly haza megy szállására és átadja az öreg valóságos katonának, a mit
+hozott, mondván: no, öreg, itt van; már kifizették kendet, többet nem
+kap, menjen isten hirével. Erre mondja a katona: ha ezt mind nekem
+szerzé, fele a magáé; de Károly megköszönte és el nem vette, hanem
+mondá: van nekem miből elélni; igy elment a katona, ő pedig
+felöltözködött maga ruhájába. A herczegkisasszony midőn megint ujra
+kiment, kérdezősködött a kocsmában: nem volt-e itt valaki Károly nevére
+kérni. Volt, mondák, megint az öreg katona, és a fölséges
+herczegkisasszony poharábul kivánkozott inni, melyet oda is adtunk,
+hanem: a Károly nevére, igya meg ezt a fél pohár bort. De jó, hogy
+egészen meg nem itta! felséged gyürüje benne volt. Erre mondja a
+princzeszné: micsoda gyürü? az enyém ujjomon van. De ez épen olyan.
+Mutassátok. Hát ekkor látja, hogy Károlynak adott gyürüje az; min igen
+nagyon megörült és megitta hagyott borát, tudakozván tőlök, micsoda
+katona volt az. Huszonnégy esztendős szolga volt, elment haza; többé már
+el nem fog jőni.
+
+A herczegkisasszony elment haza atyjához és mondja nekie, hogy Károly
+életben vagyon, hanem az eleresztett katonákat hivassa be, hogy
+megnézhesse őket; a minthogy nem sokára megérkeztek. A midőn már mind
+együtt voltak, megnézegette őket, de egyik sem volt közülök, a kit
+akart. Erre azt mondja: halljátok, öregek, nem volt-e valamelyitek
+ruhája máson? s kérdezvén, emberségére fogadta, hogy semmi bántása nem
+lesz. Erre az öreg katona azt kiáltja: fölséges princzeszné, én nem
+bánom, akármi bántásom lesz is, én ruhámat egyszer odadtam egy fiatal
+urnak, ki a város szélén van egy kocsmában. És mit adott neked? Ennyi
+meg ennyi aranyat, de én azt sem tudom, honnan hozta. Ezt az embert a
+herczegkisasszony jól megajándékozta, és a többit is, hogy
+visszafáradtak, a mikor elmentek mind.
+
+Erre mindjárt a király befogat egy hintóba négy lovat, nagy pompával oda
+mentek, de midőn a kocsmárost megkérdezték, hogy volna-e ott egy vidéki?
+s az megmutatta; már ekkor becsukta magát Károly. Mondják neki: nyitná
+fel és zörgetnek; erre azt mondja: menjetek, én tolvaj nem vagyok, se
+rosz ember, tehát hagyjatok békét. Nem, nem! a király küldött éretted;
+de minthogy semmit sem vehettek rajta, visszamentek megjelenteni, hogy
+mint van a dolog. A herczegkisasszony azonnal maga ment egy generalis
+kulcscsal; kinyitotta, és bement a szobába. Károly is kirántotta
+kardját, egynéhányat reá vert, és mondta nekie: ha mindjárt ki nem mész,
+keresztülszurlak. Erre felelé a herczegkisasszony: édes Károlyom, nem
+bánom én, szivesen meghalok kezed által, ugy is te szabaditottál meg.
+Ezen szavaira fölemelte és megcsókolta őt, mondván, ne gondold,
+kedvesem, hogy talán méregből vertelek volna, de csak meg akartam tudni,
+minő szeretettel vagy irántam. Ezzel haza mentek; és elbeszélvén a
+generalis cselekedetét, azonnal elvétette életét a király, és igy nagy
+lakodalmat tartottak, örültek a megszabadult leányon, valamint Károly
+visszakerülésén is. Azután elmentek Károly szüléihez, kik többé nem
+folytattak kereskedést, hanem velök együtt Párisba mentek lakni, s ottan
+éltek nagy megegyezéssel több jó esztendőket.
+
+
+
+
+14. A három vándorló.
+
+Egy időben árván maradt három vándorló legény, kiknek neve volt Sándor,
+Lőrincz és János. A midőn sok ideig vándoroltak már az országban, egykor
+egész a török határig mentek Belgrád városába; hol is a törökök mihelyt
+meglátták őket, elfogatták, a legelső uradalom kezébe adták; és ott
+voltak mint rabok esztendeig; ámbátor raboskodtak, de még is
+meglehetősen volt állapotjok. Hanem esztendő elfolyása után vásárra
+vitettek, s megvette őket egy más uradalom háromszáz forintért, hol
+szinte jó dolguk volt, de ellenben a talpukat minden héten kétszer
+megverték, hogy el ne szökjenek. Szegény vándorlók alig várták az
+esztendő elfolyását, mikor ismét vásárra hajtattak, és Holofernes
+basának eladattak szinte háromszáz forintért, a ki is hét esztendő előtt
+egy napkeleti királynak leányát elfogta, de szüzeségét azon esztendők
+alatt is el nem vehette, azért is a legerősebb tömlöczbe tétette, s a
+három rabot egy időben puttonokkal a szőlők hegyeire kiküldötte kigyókat
+fogdosni; de minthogy ők azon vastag nagy mérges kigyókat megfogni nem
+merészelték: a basa önnön kezeivel rakta be a puttonokba, s ő velök haza
+vitette. Már azelőtt készittetett ő két koporsót; az egyik nagyobb volt
+a másiknál, a kisebb ki volt jóforma nagyságu lyukakkal furkálva. Azután
+a királykisasszonyt egy ingben a koporsóba fektette, a kigyókat reá
+öntette, a két koporsót pedig jó erősen reá szegezte; és igy, midőn a
+kigyók a leány testéből jóllaktak, a másik koporsóba heverni a lyukakon
+kimentek, ujonnan letette a leányt a régi erős tömlöczbe negyven napig,
+mely idő alatt ugy megették a kigyók, hogy legkisebb csontja sem maradt.
+Negyven nap elfolyása után felhozatta tömlöczből a koporsót, de a kigyók
+is mind dögölve voltak, és azon kigyókat egy kazánba belé rakatta, hogy
+belőlök mérget főzzön. A mint már két napig ment a főzés, próba gyanánt
+egy kanállal a kutya szájába öntöttek, mely is tőle mindjárt megdöglött.
+Ezt látva, egymás szemébe nézett a három fogoly; János igy felelt a
+többieknek: barátim! mi ugy is rabok vagyunk, s annál inkább én is egy
+kanállal a basa szájába bevágok; erre mindnyájan reá állottak. Minthogy
+elfáradt a basa a főzésben, és a melegség miatt kevéssé roszul is lett,
+János barátai megfogták basa uramat és szájába jó dózist öntöttek a
+méregből, a melytől mindjárt meghalt őkeme; s ezen cselekedet után
+összebeszéltek és elvitték basa uramnak három arany szőrü lovait, de
+minthogy a határon egy hidon által nem mehettek, a lovakat egy rejtett
+helyre lekötötték, magok sötét éjszaka idején legnagyobb villámlások és
+mennydörgések között hason a hidon szerencsésen általmásztak, s ott már
+nem messze volt egy magas hegy, melyet akaskányi hegynek neveztek, és
+akkora volt, hogy ha az ember fönt volt, ide lent akkorának látszott,
+mint legkisebb madárka. Már pedig ezen elszökött barátok egy lészát
+csináltak, hogy a tengeren annál könnyebben körösztül mehessenek. Már
+jól előre mentek a hegyen és a legszélső parton állottak, midőn más nap
+elterjedt a hire, hogy a három fogoly elszökött, a basát ölve hagyták;
+azonnal utánok küldöttek, és egy török más keresztyén rabbal épen azon
+uton indult el utánok, a merre ők vették utjokat. Látja a kopasz török,
+hegynek tetején a három állatot, és valóban gondolta, hogy az elszökött
+foglyok volnának, – a minthogy azok is voltak – de a vele volt
+keresztyén azzal ámitotta el, hogy valamely sasok lehetnének, és igy a
+hegyen levők lészára felültek és tengeren elereszkedtek. Ugy annyira
+mentek már hét nap hét éjtszaka, hogy nem is tudták merre volnának, de
+minthogy az éhség is elővette őket, kevés idő mulva száraz földre
+kiszálltak, és az erdőben a mint járkálgattak, birkanyomásra találtak,
+melyen is addig mentek, mig egy helyütt az erdőben egy akolra találtak,
+a hova is midőn bementek, láttak egy nagy óriást, kinek csak egy szeme
+volt, az is homlokán, és kérdezte őket, mi járatban volnának; kinek is
+dolgukat azonnal elbeszélték. Az óriás azután enniök adott, és minthogy
+nem sokára beestveledett, a birkákat behajtotta az akolba, de azok a
+birkák akkorák voltak, mint mi nálunk a szamár; az akolnak más zára nem
+volt mint egy kő, de azt olyan közönséges ember tizenhat sem emelhette
+volna el helyéből. Bezárván a birkákat, maga is a tüzhöz jött
+beszélgetés gyanánt; a többi közt mindegyiknek a nyakát megtapogatta,
+melyiké volna legvastagabb. Hát a szegény Sándorét találta
+legvastagabbnak, s azonnal veszi a kést és a nyakát levágta, és
+birkáinak enni oda vetette. Itten a két barát néz egymás szemibe;
+összebeszélgettek, és a midőn látták, hogy óriás uram a tüznél hanyatt
+feküdt, János egy üszkös fával a szemét kinyomta, és igy semmit se
+látott. Már regveledett, és a midőn a madarak megszólamlottak, elvette a
+követ ajtója elől az óriás, de oly fortélyossággal eresztette ki
+birkáit, tudniillik, keresztülvetette két lábát és azok alatt egyenként
+eresztette ki őket, de minthogy János valaha csizmadia volt, tüje és
+hegyes ára akkor is nála volt, s megtanitván Lőrincz barátját
+egyetemben, adott kezébe egy árat, hogy a birkának a farkába
+akaszkodjék, és a midőn az ajtó mellett leszen, szurja a hasába, a ki is
+őtet hamarsággal ki fogja huzni. János maga is igy cselekedett és
+szerencsésen mind a ketten kijöttek. Midőn már a birkák kimentek volt,
+megintlen betette volt kövével ajtaját vak óriás uram, és tapogatott
+mindenfelé, de minthogy senkit nem talált, akkorát kiáltott, hogy ők a
+tengerparton hasra estek; és orditásának hangjára azonnal magaforma
+tizenkét óriás jelent meg, és látták az ő szerencsétlenségét és őt
+mindjárt összeszaggatták; azután a tengerhez szaladtak mind a
+tizenketten, de már az elszökött két rab barát tizenkét ölnyire volt a
+tengerben, és hogy boszut nem állhattak rajtok, mindnyájan elkezdtek
+orditni, bőgni, sikoltozni, annyira, hogy a tenger is felháborodott és
+habjaival a szegényeket majd eltemeté; hanem isten őket szerencsésen
+megtartotta, és mentek tovább, mig egy erdőre találtak, hol az ő
+lészájokat kikötötték, és bementek sétálás képen az erdőbe; a többi
+között találtak ott egy szép folyó vizet, s megszemlélték, hogy itt
+embernyomás volt, mely után addig mentek, mignem találtak egy remetének
+házára; a hová is bementek és találtak tulajdon öreg remetét, kit nagy
+alázatossággal tiszteltek, és ezen remetét hitták szent Antalnak. Ő
+szivesen fogadta a jövevényeket, kik minthogy maguk magukat ajánlották,
+hogy itten maradhassanak, akarnák ezen szent életet viselni, és se
+hazájok se semmiök nincsen, a remete szivesen megtartotta őket.
+Következő nap a remete bevett szokásait János és Lőrincz szökött uraknak
+is kellett cselekedni, a mely ebből állott, ugymint regvel a háztul
+fogva egész a vizig térden kelletett menni imádkozni. Ottan
+megmosogatták magukat, és onnan ismét térden vissza. A midőn a szobába
+bementek, már ottan volt az asztalon három czipó, hozzátartozandó
+étellel elkészitve, és mindegyik megette a magáét. Következendő nap, a
+midőn elvégzék szolgálatjukat, az erdőben sétálgattak, s azt találta
+mondani Lőrincz: te János! üssük agyon ezt a vén remetét, talán sok
+elrejtett kincse van. Mit beszélsz! látod, hogy isten szegénye, és csak
+jobban élne mint most. No tehát hagyjuk abba! Következő nap, a mikor
+kötelességökről haza mentek, az asztalon csak két czipó volt. Ekkor azt
+mondja a remete: közületek egyik nekem roszat kivánt, azért távozzatok
+mindjárt házamtól, és haljon meg az én roszakaróm olyan halállal, minőt
+nekem akart. Ezzel utnak vették sátorfájukat, és az erdőben bujdostak,
+mint a rosz czigányok addig, hogy éjszaka idején egy tüzet láttak és oda
+mentek, ott pedig haramiák voltak huszonnégyen. Itten oda köszönnek;
+azok kérdezik: kik legyenek; olyanok vagyunk, mint tik. Erre a haramia
+basa oda vet egy aranyat és János fölvette, Lőrincz elibe is oda vetett,
+ő föl nem vette, melyen a basa megharagudott, s őt, mint valami kis
+malaczot, mindjárt nyársba huzatta és megsütötte. Igy maga maradt János,
+a kit is egy vigyázó helyre küldöttek, és oda talált menni, merre a
+legközelebbi falukból malomba szoktak járni buzával s egyetmással; az
+uton egy szegény ember vitt hat zsákot a kocsián, azt János tőle elvette
+és maguk lakóhelyére vitte. Ezen első cselekedetén nagyon megörültek a
+haramiák; s ő megint visszament valami szin alatt és felült a paraszt
+kocsiára, és bement együtt a faluba és onnét a legközelebb városba a
+város birájához mentek, hol János a károkat megösmerte és kérte, hogy ma
+estve tiz órakor sok ember jőjön fegyverekkel és más erős eszközökkel, s
+fogják el a haramiákat; mit biró uram meg is cselekedett; de jegyokul
+azt hagyta nekiek, hogy őt arról fogják megismerni a haramiák között,
+hogy kalapja körösztben fog lenni. Azzal János visszament és vacsorált a
+többiekkel. Kevés idő mulva a sok ember körülfogá az elárult haramiákat
+s egyenként megkötözték, épen csak a basa maradott Jánossal, kinek
+minden bizodalma Jánosban volt, de igen megcsalatkozott, mivel midőn
+leült, hátra taszitotta őt és erősen megsebezte, mikor meg is kötözték
+és feltették a kocsira, ki csak azon kérte Jánost, hogy ne azon halállal
+mulaszsza ki őt ezen világból, mint barátját Lőrinczet ő; mégis mikor a
+legelső városba jöttek, mindenikre legerősebb sentenczia szállott és a
+kövér haramia basát megsütötték, mint ő János barátját, kinek most a
+legnagyobb becsülete volt már ezen tett érdemiért. A király megszerette
+s a gyermeke mellé udvari mesternek tétette. Különben minthogy jámbor
+életü volt és szép gyermek, tudományokkal is bővelkedett, az egész udvar
+kedvelte, de a mi legtöbb, az ő kellemetessége végett a királyleány belé
+szeretett, mit idővel atyjának is megjelentett azon kéréssel, hogy őt
+János feleségül vehesse. Ezen a császár azaz király igen megörült, meg
+is engedte kérését és Jánosnak tudtára adta ezen édes érzeményt, ki majd
+meghalt örömében. Néhány nap mulva megházasodtak és többé János nem
+kivánkozott hazájába menni, és mint uralkodó király meghalt ugyanitt. A
+ki nem hiszi, menjen, kérdje meg a vak óriástul.
+
+[Illustration]
+
+
+
+
+15. Tamás kocsis.
+
+Volt egyszer a világon egy szegény ember, annak egy fia, és nem tudta ő
+feltartani a gyermeket, hanem árvaságra maradt és itten a falubeli jó
+öreg asszonyok tartogatták, vittek neki enni és ő szépen fölnevelkedett,
+ugy hogy már volt vagy kilencz tiz esztendős, és már akkor felgondolta
+magában, hogy olyan egy fiatalnak szégyen isten nevében élni, hanem
+gondolta, jobb volna nekie szolgálatot keresni, és annyira gondolkozott,
+hogy gondolkozása után el is indult hetedhét ország ellen bujdosni és
+szolgálatot keresni. Mén, mén, mendegél egy uton, egyszer előtalál egy
+embert, a ki elindult szolgát keresni. Mikor ők szépen az uton
+összejöttek, a fiu azt mondja az embernek: hová megyen, bátyám uram? és
+az ember is szólott hozzá: hát öcsém, te hova mégy? Én megyek, felele a
+gyermek, szolgálatot keresni. Én is szolgát megyek keresni; gyere,
+megfogadlak én, mert nekem sem fiam sem leányom egyéb, egy öreg anyám
+van s ugy leszünk mi hárman. Az uton való menetökben kérdi az ember: mit
+kivánsz hát, öcsém, egy esztendőre, és az esztendő nem több most, csak
+három nap? Azt mondja a gyermek: nem bánom én, bátyám uram, akármennyi;
+elszolgálom én magát holtig is, csak ennem és innom elég legyen.
+
+Nosza! azon utazásokbul haza érnek, s azt mondja édes anyjának az ember:
+no, édes szülém, itten vagyon a gyermek, amelyet én szolgának fogadtam.
+Azt mondja neki az anyja: nem szolgát fogadtál te, mert ez neked utóbb
+is urad fog lenni. Lehetetlen dolog az, édes szülém, hogy ily szegény
+gyermek nekem uram lenne valaha, holott ennek sem apja, sem anyja, se
+semmi nemzetsége, s csak mint egy fátul szakadt, ugy él e világon. Nosza
+ottan mindjárt adnak ő neki enni, inni eleget; meg is evett annyit, hogy
+két három ember sem ett volna meg többet. Jóllakik a gyermek, azt mondja
+neki a gazda: eszel-e még többet? Nem eszem már én többet, bátyám uram,
+mert igen nagyon jóllaktam. No, ha jóllaktál, megmutatom a földet, a hol
+kapálsz és dolgozol magad. Kivezeti az ember őt a dologra, megmutatja
+neki a földbe vetett kukoriczát, hogy ő azt kapálgassa, munkálja; azután
+elmegyen haza, a gyermeket ott hagyván. Ottan kapálgat már ő magának, és
+kapál annyit, hogy harmincz vagy negyven ember sem dolgozhatott volna
+többet egy nap. Kimegyen a gazda estve érette, és haza viszi, azt mondja
+az édes anyjának: édes anyám asszony nem hinné kend, hogy ez a mi
+szolgánk milyen jó dolgos; mert nem dicsekedésbül mondom kedves
+szülémnek, hogy harmincz, negyven ember sem dolgozott volna annyit egy
+nap, mint ez maga. No, tehát olyan formán nem hiába hogy sokat tud enni,
+tud is hát dolgozni. Itten, hogy az esztendő három nap volt, egymás után
+mulnak az esztendők, azt mondja neki a gazda: no, öcsém, elmult az
+esztendő, megmaradsz-e még vagy elmégy? Nem megyek én, bátyám uram, mert
+én meg fogok maradni magánál. No, öcsém, ha megmaradsz, én meg foglak
+még más esztendőre is tartani, hanem mit fogsz kérni, hogy utóbb valami
+neheztelésünk ne legyen egymásra a bérfizetés végett. Oh dehogy lesz
+édes gazduram, holott én magánál igen szeretek szolgálni, mert ennem,
+innom mindenkor bőven kijár. Azonnal megint megmarad a gyermek, három
+nap az esztendő, lassanként elfolynak a napok, megint mondja a gazda:
+itt az esztendő vége, elmégy-e tőlem vagy megmaradsz? A mint mondottam,
+édes gazdám, én még tovább is kivánok magánál szolgálni, ha tetszik mind
+gazduramnak, mind öreg anyámnak. Itten mondja neki az öreg asszony: édes
+fiam, én szeretlek, meg nem gyülöltelek, és az én fiam is szereti, hogy
+őt tovább is kivánod szolgálni, azért hát mostan csak mondd meg, mit
+kivánsz esztendőt által szolgálatodért, mert mink sem kivánjuk ingyen
+való szolgálatodat; ha kivánsz még többet szolgálni, jó jutalmát fogod
+kapni, a melyet meg is fogsz emlegetni. Köszönöm igen szépen, édes
+szülém, magának én hozzám való indulatját, még én megmaradok és itten
+szolgálok. Megmaradt még három napot, azaz egy esztendőt, annak is
+elérkezett a vége. Azonközben gondolja egyszer a gyermek: uram isten,
+talán jobb volna már nekem innen elmenni és másutt is próbálni, mert
+fiatal embernek annál jobb, mennél többet próbál, tanul és lát. Kimegyen
+a gazda érte, haza mennek ők együtt kocsin, mondja neki a gazda:
+elmégy-e, vagy meg fogsz maradni? Mondja neki a gyermek: majd megmondom
+estvére, ha elébb jóllakom. Itten haza érkezéskor mondja a gazda az édes
+anyjának: édes szülém, a mi béresünknek talán nem volna kedve többet
+itten szolgálni, mert kérdeztem tőle és azt mondotta: majd megmondom, ha
+jóllakom; azért csak jól kell ám őtet tartani, hogy semmi panasza ne
+legyen az éhség felől, mert az nekünk nagy szégyen lenne, ha éhen menne
+el házunkból. No, jóllakik a béres, azt mondja neki az öreg asszony: no,
+fiam, elmégy-e vagy megmaradsz? Már én, édes szülém, el fogok menni, és
+többet is akarok próbálni. No fiam, ha elmégy, nem bánom, hanem mit
+fogsz azért a három esztendőbeli szolgálatodért kérni? Én nem kivánok,
+édes szülém, semmit se, csakhogy nekem jó élésem volt a maguk házánál.
+No itten az öreg asszony azt mondja nekie: én sem fogom hiába kivánni
+eddig való szolgálatodat, hanem fogok adni minden napra hét garast;
+azért jó uram: mondja meg egy szóval: mennyi az? Hatvan három. Itten
+megadták neki az ő fizetését és egy bivalbőr nadrágot; evvel elmegy az a
+szegény legény hetedhét ország ellen Magyarország kellő közepébe. A mint
+megyen, utjában nem tanál se falut se várost, csak a nagy erdőséget;
+megunván magát, gondolja, talán jó volna egy kicsit leülni, a fa alatt
+pihenni; azonnal meg is cselekedte. A mint leült, álmos kezdett lenni,
+és gondolá: jó volna egy keveset lefeküdni, és gondolta magában mig el
+nem aludt, hogy jobb volna talán neki azon az uton, a melyen jött,
+visszafordulni. Ezen gondolkodásában elaludt s azt álmodja alvásában,
+hogy a mely uton elindult, vissza ne menjen, mert ha visszamegy, a
+bivalbőr nadrágot is elveszti, ha pedig tovább megy előre, jobban fog az
+ő dolga fordulni; csak menjen keresztül azon a nagy erdőn, s a mint kiér
+belőle, balra ne forduljon, hanem menjen jobb kéz felé, ottan meg fog
+látni nem sokára egy nagy rezidencziát, melyben ő szolgálatot fog
+találni, mert az ott levő királynak meghalt a parádés kocsisa, őt minden
+bizonynyal megfogadja.
+
+Elérvén azon rezidencziához, megállapodik egy keveset a strázsa előtt;
+jár, kel, vigyázolódik, mikép mehetne be a királyi palotába. Gondolja a
+strázsa, talán jó volna őt megszólitani, s mondja neki: mit akarsz
+földi, talán el akarsz valamit lopni? Felelé ő: nem akarok biz én,
+katona uram, hanem azért jöttem, mert hallottam, hogy a fölséges
+királynak cseléd szükséges, engemet megfogadna. Én nem tudom, barátom,
+megfogad-e vagy nem, eredj be hozzá, majd meghallod; azonnal bemegyen,
+meglátja az inas, mondja neki: hol jársz itt földi? Ösmeretlen levén: oh
+tekintetes uram, én hallottam, hogy itten szükséges volna cseléd a
+királynak, hát mondaná meg neki, hogy fogadjon meg engemet, én hiven
+szolgálnám őt, hogy ha megtetszem neki. Azzal fölszaladt az inas, mondja
+a királynak: fölségednek ujságot mondok, ha meg nem haragudnék érette.
+Micsoda lehetne az? dehogy haragszom. Nem egyéb fölséges király, hanem
+egy paraszt legény ide bejött szolgálatot keresni, és azt mondotta, hogy
+mindenkor hiven és alkalmatosan viselné magát. Itten a király mondja,
+hogy jőjön fel. Fölmegyen hozzá süvegvéve, mondja neki a fölség: hát mit
+akarsz fiam, mit? Nem egyebet fölséges király, hanemha szükséges volna
+szolga, én ide szeretnék szegődni. Mondja neki a király: én nekem is
+szükséges volna a jó szolga, legkivált ha kocsis jó volna, mert a
+parádés kocsisom meghalt; ha gondolod magadban, hogy jól tudnál a lóval
+bánni és kocsizni rajta, megfogadnálak, jó fizetést is adnék, mivel
+látom, derék egy fiatal ember vagy, illenél a hintóm eleire. Feleli neki
+a legény: fölséges király! lóval csak keveset bántam, hanem azért
+remélem, hogy jól tudok vele bánni, a mit meg is fogok mutatni.
+
+Itten megfogadja a király, levezeti őt az istálóba, és mondja a
+legföljebb való kocsisnak: no fogadtam egy uj szolgát a parádés kocsis
+helyébe, hanem ő még nem oly kitanult kocsis, hanem te légy most az én
+parádés kocsisom, ennek az uj szolgának a kezére adjátok a legalábbvaló
+lovakat. Itten általadtak neki minden lóhoz való szerszámokat és az
+istálót is megmutatták, melyik lónak hol a helye, mikor pedig a kefét,
+vakarót megmutatták neki, mind felgondolta, hogy nem bolondság itten
+lenni. Nem soká leszek én legalábbvaló ember a palotában és a felséges
+király előtt, mert rövid idő alatt kimutatom magamat, a mit tudok, hogy
+a többinek mennél hamarébb eleibe hághassak mindenféle alkalmatosságban.
+Meg is történt, mert minden estvére volt neki három szál gyertya, de ő
+azt nem égette el, hanem mind megmaradt, mégis az ő istálója csak olyan
+világos volt éjjel, mint a többié nappal. Hanem ő azon haragudott, hogy
+ha valamelyik kocsis bement az istálójába, mert akkor azt gondolták
+volna, hogy el akarja adni, azért gyüjti rakásra, és azt vette észre,
+hogy ő utána leselkednek. Egyszer látja a király, hogy az ő lovai
+legjobbakká lettek, azért nagyon örült neki, hogy neki kell valami
+mesterségének lenni a lovakhoz, azért fogott ki mindegyik kocsisán; és
+mondja a többi kocsisnak: mi az ördögöt csináltok ti azoknak a lovaknak,
+hogy azok ugy megvetkőztek; látjátok, ezek legroszabbak voltak, és
+legjobbakká lettek; azért is ez leszen mai napságtul fogva az én parádés
+kocsisom, a kit most fogadtam. Azok igen haragudtak az uj kocsisra;
+egyszer parancsolja neki a király: hallod-e jó szolgám: te legkevesebb
+idő alatt vagy az én udvaromnál, és mégis magad jóviselete miatt annyira
+kedvembe tüntél, hogy más cselédeimet meghátráltattad; no hát, gyertek
+szolgák, felel neki a király, adjatok által neki minden jószágot, a mi
+parádés lovakhoz, hintókhoz tartozik. Kinek volt nagyobb öröme, mint
+neki, hogy oly nagy becsületet nyert a király előtt.
+
+Tehát egyszer a király ebéd felett gondolja magában és mondja a
+feleségének: hallod-e társam, ki kellene már egyszer menni az uj
+kocsissal próbát tenni, hogy mit tud. Én nem bánom, szivemnek szép
+szerelme, menjünk ki, és majd meglátjuk az ő hivségét és tudományát.
+Itten a király parancsolja mindjárt az inasnak, hogy menjen le a
+kocsishoz és mondja meg, hogy délután négy órára legyen készen a
+legnagyobb parádéban a legjobb lovakkal, és legjobb hintókkal.
+Megmondotta az inas mindezeket, és azt mondotta a kocsis: jól van! régen
+tudom már. Itten az inas gondolta, hogy tán haragbul beszél, fölszalad a
+királyhoz és mondja neki: fölséges király, az nagyon haragszik, mert oly
+mérges szóval mondotta, hogy ő régen tudja már. Mondja a király: hadd
+haragudjék, eb az anyja, majd megbékül, ha akar. Itten a kocsis
+mindeneket legnagyobb friseséggel elkészit; a király nézi a palota
+ablakábul, hogy készülődik a kocsis. Kihuzza a hintót a szin alól az
+istáló eleibe; a mint oda huzta, kiszedi a kereket, a hintót
+felforditja, lefelé a mivel fölfelé szokott lenni, a kerekeket ugy rakja
+a tetejébe mind a négyet. Itt a király látja, hogy roszul cselekszik a
+kocsis, üzen feleségének, hogy jőjön, csak nézze a kocsis gorombaságát.
+Oda megyen a királyné, feleli a királynak: oh ember, csak hagyjuk ő reá,
+ő tudja mit csinál. A király is mondja: eb az anyja emberének, legyen
+ugy a mint ő akarja. Bemegy a kocsis az istálóba, fölvesz egy marok
+szénát a lovak elől, megtörölgeti vele mind a hatot. Mind a hat lónak
+aranynyá vált a szőre, ezüstté a farka és gyémánttá a szemei. Kivezeti
+kettejét, ugy ég a két lónak a szeme, mint a legvilágosabb gyertya.
+Kivezeti a többi négyet is, azok szinte olyanok voltak; befogja őket, de
+nem ugy, mint szokták, a hintó eleibe fogni, hanem fővel a hintó felé,
+farával pedig előre. Mikor mindent elkészit, felüzen az inastul, hogy
+jőjön le a király ő fölsége. Lemegyen a király, elneveti magát: ha, ha,
+ha! mit csinálsz te, soha sem láttam én hintóba ugy fogni, mint ezeket
+fogtad te. Azt mondja: ne féljen fölséged semmit, én tudom, hogy mit
+csinálok. Beülnek a hintóba feleségével együtt, fölül a kocsis a hintó
+tetejére, két felé csap a lovak mellett, a lovak ugy megmennek hátra,
+jobban sem kell. Itten a király megörül az ő parádéjának, elmegy más
+városba, és a kik csak látták, mind igen nagyon csudálták, mind nagyon
+szépnek tartották, a többi főrendü urak is örültek, hogy az ő
+királyuknak oly hires és tudományos kocsisa van. A mint haza érkeznek,
+kiszáll a király a hintóbul, megveregeti a kocsis vállait, benyul a
+zsebjébe, megajándékozza őt tiz ezer forinttal. Azt feleli neki a
+király: emberséges ember vagy fiam, hol tanultad azt a mesterséget?
+Itten elteszi a tiz ezer forintot és feleli a királynak: én alázatosan
+köszönöm fölségének hozzám való jó akaratját. Ne köszönd, fiam, feleli a
+király, én neked szántam azt, csak mindig jól viseld magad. Itt a
+királyné is gondolja, hogy már ő mivel ajándékozza meg; én pénzt nem
+adok, hanem mondja neki: jőj el hozzám regvel kilencz órakor, én is meg
+foglak téged ajándékozni. Elmegyen regvel a királynéhoz; no fiam,
+eljöttél? Igen is eljöttem, felelé a kocsis, fölséges királyné
+asszonynak parancsolatjára. No ha eljöttél fiam, én megajándékozlak
+téged három arany hajszállal, melyek tenéked mindenkor igazat
+jelentenek.
+
+Itten a király leányának igen nagy kedve volna kiparádézni, kéri ő a
+királyi atyját, hogy engedné meg neki is kimenni a kocsissal hintóval,
+hogy ő is örvendezhetne abban, azon uj szokásában. A király engedett
+szép kérésinek; elmentek és azonnal vissza is érkeztek. Kérdi leányától
+a király: no édes leányom, hogy volt a mulatságod? Fölséges király
+atyám, igen jó volt és tetszetős, hanem egyet mégis elfelejtettem
+fölséges király atyámtól megkérdezni. De ugyan mit, édes leányom? Nem
+egyebet, fölséges királyi atyám, hanem hogy mi legyen a mi kocsisunknak
+neve? Én szerelmes leányom, magam sem tudom; csak annyit tudok, hogy
+Tamás. Micsoda Tamás? feleli a leány; fölséges atyám én tudnék neki
+egyéb nevet adni az ő cselekedetiért, mert a mint látom, hogy bánik ő a
+jószággal, lehetne őt eszetlen Tamásnak hivni. Feleli az atyja: nem
+érdemli tőled, hogy annak hivnád őt.
+
+Itten ezek mind végbementek, s az történt más nap a dologbul, hogy korán
+regvel, midőn dolgát végezte volna a kocsis, kimegy az istáló eleibe,
+ottan holmit eltisztogat; fölkel jókor a király leánya, kitekint a
+palota ablakán, reá kiált a kocsisra neve szerint: Tamás! Tekintget a
+kocsis kétfelé, nem lát senkit, hogy ki kajabál, nem is gondolta volna,
+hogy az a király leánya legyen. Megint kiált a leány: Tamás! Tekint
+kétfelé a kocsis, megint nem lát senkit. Megint kiált a leány: eszetlen
+Tamás! Tekint a kocsis fölfelé, elkezdi szavával mondani: ki vagy,
+eszlek? Mindjárt erre a szóra a király leánya megnehezedett; itten
+naprul napra vastagabb lett, meglátván a király leányának
+szerencsétlenségét, elhivatja feleségét, azt mondja neki: hallod-e
+asszony, mi a mennykő baja a leányodnak? a szegény ember hizik, azért
+vastagszik, szóbeszéd után mondják. Azt mondja az anya leányának: ugyan
+kedves leányom, mi a bajod, holott mikor elsőben felöltöztél abba a
+ruhába, melyet fölséges atyád csináltatott, kerek volt az alja, mostan
+elül rövid, hátul hosszu, mi az oka annak? Feleli a leány: szabó nem jól
+szabta, varró nem jól varrta. Az a hiba abban? azért mondom kedvesem,
+hogy királyi atyád tőlem kérdést vett, hogy ő valami roszat gondolna
+felőled, de gondolatomban sem tudnám, kivel cselekedted volna azt.
+
+[Illustration]
+
+Egyszer elérkezik az az idő, hogy a princzeszné vajudik és megszüli a
+gyermeket. Itten megüzenik a királynak s egyszersmind királynénak, hogy
+az ő leányuk meggyermekezett. A király mindjárt azt feleli: mondottam
+mennykü teremtette, hogy igy lesz a dolog! az én királyi udvaromnál
+micsoda szégyen az most. Itten a király elmegyen a leányhoz,
+gyermekágyábul letérdepelteti, két töltött pisztolyt mellének szögez,
+hogy kitől való volna a gyermek, vallaná meg. De mivel a leány azt a
+dolgát senkivel nem közlötte, nem tudott senkire vallani. Itten a király
+összehivatja minden tanácsosát, hogy valahogy vennék ki a leánytól:
+kitül való a gyermek. Mind előszámlálják a herczegeket, grófokat, a
+leány akkor is azt mondja, hogy ő nem tudja, hogy magában fogantatott;
+azt felelik a tanácsosok, hogy az lehetetlen dolog mostani emberek
+között. Tartják a tanácsot három nap és három éjjel, még sem mehettek
+semmire vele. Egyszer kimegy a király a törvényházbul, egy hitvány
+szolgáló eleibe áll, s azt kérdi tőle: ugyan, fölséges király! mi dolog
+legyen az, hogy a tanácsbeli urak oly régen törvénykeznek, mégsem
+mehetnek semmire? Feleli a király: mi bajod neked avval, akármiről
+törvénykeznek, nem szükség neked azt tudni. Feleli a leány: hátha,
+fölséges király, hamarébb tudnék én róla mondani, mint a törvényes urak.
+Evvel bemegyen a törvényházba a király, grácziát kér a személynek, hogy
+engedjenek neki egyet szólani. Felelik a törvényes urak: mindenkor lehet
+bátran szólani. Nem egyebet szólok, feleli a király, hanem most, hogy
+kint voltam, az én szolgálóm azt felelte énnekem, hogy ő azon dolognak
+hamarább végére tudna járni. Itten a tanácsosok egymás szemibe
+tekintenek, megszégyenlették magukat orczapirulással. Behivatják a
+leányt; no, mit akarsz mondani, édes leányom, felőle? Feleli a leány:
+nem egyebet, törvényes urak, hanem csináltasson a király ő felsége egy
+szál arany tulipánt, de az ne legyen kinyilva, hanem csak bimbójában, és
+tétesse le maga házában az asztal közepére és tegyék mellé a kis
+gyermeket, adják a jobb kezébe; ugy hivassák össze az egész udvarbeli
+férfi cselédeket; azok egyenként menjenek el az asztal előtt és jól
+vigyázzanak, hogy mikor a gyermeknek atyja fog menni, akkor a tulipán
+kinyilik és a gyermek atyja felé hajlik; igy megtudják, ki legyen a
+gyermek atyja.
+
+Itt a király mind összehivatja, egymásután elsétáltatja, hát meg sem
+mozdul a virág. Legutoljára felhivatja a parádés kocsist, az elmegyen az
+asztal előtt; hát a virág szépen kinyilik és feléje hajlik; ekkor
+megtudják, hogy ki legyen a gyermek apja. Ezen a király igen
+megszomorodott és elszégyenlette magát; tanácsosait haza bocsátotta,
+leányát, maga itélete szerint, áristomba tétette; a kocsist akasztófára
+itélte, hogy délután négy órára őt fel is akasztatja. De a kocsis
+észrevette, gondolta, hogy jobb volna, ha ő onnét elszöknék. Itten
+minden jószágait összeszedte, magához vette, ugyszinte maga is utnak
+indult, hogy mikor a hátulsó kapun kiment a strázsa megszólitja: hova
+menne, ő bizon feleli nagy rövidséggel: hagyj békét, barátom, az időm
+kitelt. Avval, hogy onnan kiugorhatott, a király már későn gondolkozott,
+mert az ő szolgája akkorára eltünt, semmit nem tehetett neki, és igen
+haragudott. Itt mindjárt gondolja magában, hogy hova tegye leányát,
+mivel királyi udvarát ugy meggyalázta; parancsolja, hogy mindjárt jőjön
+hat kőmüves; kiknek aztán megparancsolta, hogy bástyáját kilyukaszszák,
+leányát oda berakják. Ugy is lett a dolog, hogy az ő leányát berakták.
+Itten az elszökött kocsis már mindezt jól tudta, s azon gondolkozott,
+hogy szabadithassa ki a leányt, és gondolkozásában annyit utazott, hogy
+egy nagy erdőre talált és benne egy házhoz ért, a melyben lakott egy
+öreg banya. Isten, jó nap! öreg anyám! Hozott a szerencse, fiam, Tamás!
+Hol jársz itt, hol a te országodbul madarak sem járnak? Jaj édes öreg
+anyám, halál elől bujdosok. Hogy, hogy, fiam Tamás? Ugy hogy egy
+királynál voltam kocsis, és a leánya tőlem gyermeket is kapott, azért
+atyja engem majd felakasztatott, és vettem utamat ez idegen országba.
+Mondja az öreg asszony: ne félj, Tamás, semmit; adok én neked egy jó
+mesterséget, de ugy, ha te azt jól megbecsülöd. Ekkor adott neki egy
+kalapácsot: evvel a kőbástyákat elronthatod.
+
+Innen vette utját tovább; ballag magának, ugy annyira megy a nagy
+erdőségben, hogy megint reá tanál egy rosz házacskára, a melyben egy
+öreg asszony lakott. Oda jut estvére, épen vacsorakor benéz az ablakon,
+azt mondja Tamás: jőjön ki csak édes öreg anyám! mondja az öreg asszony:
+ki mennék, de nem tudom, ki vagy. Én vagyok, öreg anyám! Nohát köszönd
+is, hogy öreg anyádnak fogadtál, mert ha nem, mindjárt meghaltál volna;
+gyere be hát, fiam! beszéld el, hová akarsz menni. Biz én, öreg anyám,
+halál ellen bujdosok. Hogy lehetne az neked, szép, fiatal ember? Feleli
+a kocsis: ugy hogy egy királynál voltam kocsis és a leánya tőlem viselős
+lett, azért engem akasztófára itélt. Azt mondja az öreg asszony: de
+csakhogy igéretének eleget nem tett; ezután te fogsz ő neki parancsolni,
+de ugy, ha megtartod az én szómat; most pedig adok egy ajándékot, annak
+oly ereje van, akár hegyen, völgyön és száraz helyeken, ha te azt
+levágod, oly viz folyik helyén, mintha Tisza vagy Duna folyna. Meg is
+adta neki azon igéretet: egy szál vesszőt; a sok beszéd között már el is
+estveledett; éjszakára megmaradott. Reggel nap fölkeltekor utjára
+menvén, mendegélt, annyira bujdosott, hogy megint reá talált egy házra.
+Ottan is lakozott egy öreg asszony, kinek volt egy hétfejü sárkány
+kutyája. Mikor az utazó oda ért, a kutya igen csunyául elorditotta
+magát; meghallja az öreg asszony, elszólitja a kutyát, s azonnal mondja
+neki: gyere be, fiam; ki vagy? Feleli neki: egy szegény árva legény, ki
+már sok időtől bujdosok. Feleli neki az öreg asszony: fiam, már én
+minden bujdosásodat jól tudom, azt is tudom, hogy már rajtam kivül két
+asszonynál voltál, és a kettő adott neked jó mesterséget; én is adok
+ajándékul egy kardot, mely tenéked mindenkor gondodat viseli, csak tudj
+neki parancsolni; már te avval a három mesterséggel elélhetsz és
+szeretődet is kiszabadithatod a bástyábul és atyját királyságárul
+leszállithatod, hanem azon három arany hajszálnak ereje lesz a
+legnagyobb bizonyság, hogy a királynak meg kelletik halni és te pedig
+ugy ülsz a királyi székbe. Itten feleli neki a legény: igen szépen
+köszönöm a maga tanácsadását; menjek-e még tovább ezen az uton vagy
+pedig visszaforduljak? Feleli neki az öreg asszony: már, fiam, tovább ne
+menj, hanem fordulj vissza és mennél hamarabb iparkodjál annak a
+királynak a palotájához, a ki leányát a kő bástyába rakatta; mert még ha
+most hamarjában oda mégy, elevenen kiszabadithatod kis gyermekével
+együtt, hanem csak siess hozzája, és mikor oda érsz, éjfél után egy óra
+tájban, mondd a kalapácsnak: nosza, édes kalapácsom, eredj ennek a
+palotának napkeletrül való bástyájának; ugy törd össze, hogy reggelre
+porábul se maradjon, és a kit ottan találsz, egy megtagadott
+királyleányt, kis gyermekével együtt utasitsd utánam erre, meg erre,
+napkeletre, hogy én az ő szeretője, Tamás, arra mentem, te is pedig én
+utánam elsiess ám.
+
+Avval a kalapács megfogadta szavát, elment, ugy összetörte a bástyát,
+hogy reggelre porábul sem maradt, a király kisasszonyt gyermekével
+együtt kiszabaditotta, és megmondotta neki, merre menjen napkeletnek, ki
+el is ment és egy helyen el is érte az ő szeretőjét. Kérdi tőle Tamás:
+ugyan, szép szerelmem, sokat szenvedtél a bástyában! Azon szóbeszéd
+közben, hogy mi legyen a kis fiu neve, feleli a királykisasszony: édes
+szivem, nem egyéb, hanem Gondolat; a ki még kicsin, és meg tudta nekem
+jövendőlni, hogy te minket a kő lyukból ki fogsz szabaditani. Itten már
+ők egymást szépen megértették; szépen megviradván, kitekint a király a
+palota ablakán, hát látja, hogy a bástya végkép el van rontva.
+Összecsapja két kezét; mi dolog lehet az, hogy nekem valami ellenségem
+tudatlanságból támadott és ily nagy kárt okozott. Itten mindjárt
+gondolkozik, hogy ki lehetne az; elhivatja jövendőmondóját; feleli a
+jövendőmondó: fölséges király, nem egyéb, hanem Tamás, kinek oly
+mestersége van, hogy fölséges király egész erővel menjen rá, nem tud
+neki tenni, még utóbb fölségének ő fog parancsolni. Itten a király
+nagyon gondolkozik, hogy lehetlen dolog volna az oly szegény embertül,
+mikor nekem ezernyi ezer jó katonám: csak meg tudok neki felelni, hanem
+csak azt mondd meg, merre vagyon, majd elmegyek én utána, mégis végire
+járok én neki rosz cselekedetiért. Evvel a király egész armádiát
+fegyverbe állita, utána indult egész erővel ugy annyira, hogy már nem
+messze volt. Tamás is meglátja őt és mondja feleségének: no szerelmem,
+jőn atyád egész erővel reánk; mit csináljunk: megálljunk-e, vagy
+elbujjunk? Felelé a kis gyermek: atyám, a mely reménységem vagyon
+magában, álljunk meg neki, ne féljünk semmit ő tőle. Itten már csaknem
+elfogta az egész armádia. Ő is veszi az arany vesszőt, levágta a földbe
+s ugy elhasadt a föld előtte, mint Magyarországon a Tisza vagy a Duna
+szélessége és oly sebes viz folyt benne, hogy rajta semmi
+alkalmatossággal által nem mehettek. Itten a király ugyan gondolkozik,
+hogy mit csináljon az egy ember ellen; gondolta, ágyuval majd agyon
+löveti. De Tamás meg sem iedett, hanem kiállt egy kis partocskára, a
+melyre legjobban szolgált az ágyuk erős golyóbisa; mennél jobban lőttek,
+annál jobban iparkodott visszahajgálni a golyóbisokat, s az ezernyi ezer
+emberekben igen sokat lerontott; és már igen elfáradt, de mégis azt
+felelte, hogy meg nem szünik, mig ő tőle a király valami keveset nem
+függ.
+
+Itt a király látja, hogy neki semmit se tehet, megállitotta népét egy
+keveset pihenni; itten megpihennek a népek, de Tamás is megpihent ám; a
+király is gondolja, hogy ő még szerencsét próbál, pedig bár ne próbált
+volna, mert nagyon szerencsétlen lett, mert mihelyest elkezdették az
+ütközetet, Tamás is mondja kardjának: no, te édes kardom, eredj erre a
+végire, itt fekszik a leghiresebb népe; vágd le ugy annyira, hogy csak
+kettőt, hármat hagyj meg hirmondóul, de a királynak hagyj békét. Itten a
+kard mind le is vagdalta; a kalapácsot pedig más utra bocsátotta, hogy a
+kit ottan tanál, mind agyon verje; egyet vagy kettőt hagyjon meg
+emlékezetnek. Elment a kalapács, ő is mind leverte. Ki volt a
+szerencsés, mint a szegény Tamás, mert mikor megjöttek az ő jószágai,
+nagy örömmel mondták: itt vagyunk! Feleli Tamás: ugy viseltétek-e
+magatokat, mint én parancsoltam? Igen is, mint uram parancsolta,
+felelték nekie. Itten fölveszi Tamás az arany szálvesszőt a vizbül; a
+viz azonnal elfut, a föld összemegy, s elmegyen Tamás az ő szerelmével a
+király felé; megfogja a királyt: no, fölséged, kezemben az életed; te
+akartál énnekem halálomra járni, de bezzeg ki a vitéz? Azt mondja a
+király: hallod-e, jó fiam! hagyd meg életemet, mert téged jobb vitéznek
+ismerlek, hadd menjek én még egyszer királyi palotámba. Itten feleli
+neki Tamás: hallod-e barátom, azt a kevés időt megengedhetem, de mégis
+feleségemtül majd kérdést veszek. Itten már a király azon idő alatt
+fogságban marada, mig a vitéz Tamás megtudta feleségétül, hogy
+megengedjen-e életének vagy ne. Feleli a felesége: engedj meg jó társam,
+mert kérlek. Feleli Tamás: megengednék neki, édes szép szerelmem, de
+csak magadra hagyom: a te rosz atyád három lelket ártatlanul el akart
+vesziteni, nem méltó ő az engedelemre, hanem hogy érdemes-e arra, van
+nekem három arany hajszálam igaz jelentésre, azok majd megmutatják.
+Leveszi kalapját, leteszi fejét a felesége ölibe, mondja neki: szakitsd
+ki egyik szál arany hajamat; ha abból csupa nyers vér csöppen ki egy
+csöp: ugy megérdemli atyád a valóságos halált. Kiszakitja a felesége
+egyik szál arany haját, megszoritja a végit, kicsöppen belőle egy csöp
+vér és viz; és mondja neki: bizony azt jelenti, hogy atyádnak meg kell
+halni. Akkor megint társa feleli: kérlek igen szépen, csak engedj meg
+neki. De itten Tamás csak azt feleli, hogy jobb lesz ő nekie királynak
+lenni, mintsem sem egy rosz embert világon megtartani. Megint leteszi
+fejét a felesége ölibe: hallod-e galambom, ne kivánd atyádnak életét,
+mert én meg nem engedhetek roszaságaért; ha nem hiszed, szakits ki még
+egy szál arany hajamat, ha abból két csöp piros vér csöppen ki: atyád
+érdemes a halálra. Megint kiszakit egy arany hajszálat, megszoritja a
+végit, akkor is kicsöppen belőle két csöp véres viz. Feleli Tamás:
+látod-e édesem, hogy bizon megérdemli atyád a szomoru halált. Itten
+megint kéri a a felesége: kérlek édes rózsám, engedj a szavamnak, ne adj
+halált királyi atyámnak, nem cselekszi többet, a mit velünk akart. Itten
+felel Tamás: hallod-e angyalom, jobb volna-e neked szegénynek maradni,
+mint sem holtig királynénak lenni? Ha már annyiban telt, engedek egy
+kevés ideig. Van még nekem ugyan egy arany hajam; csendesen hajtom fejem
+az öledbe, ne sajnáld kivenni még azt az egy szálat, ha abból három csöp
+piros vér csöppen, bizonynyal azt jelenti, meg kell atyádnak halni.
+Kiszakitja azt is, megfogja a végit, megszoritja; kicsöppen belőle három
+csöp piros vér. Látod, édes társam, ez azt jelenti, hogy három ártatlan
+vért el akart atyád büntelen veszteni, ezek azt jelentik, meg kell neki
+halni.
+
+Itt mindjárt Tamás a királyt megfogatta, kötözve palotához vitette; a
+tanácsosok összegyülekeztek, a szegény királyról ugyan törvénykeztek,
+hogyan maradhatna meg élete. De a tanácsosok már haragudtak reá, mivel ő
+hozzájuk is mostoha móddal viseltetett. Itt kérdi Tamás: hallja a
+törvény, hogy én most mit mondok: érdemes-e az az ember az életre, ki a
+maga gyermekét halálra itélte? Felel itt a törvény: nem tudjuk mi végre
+kérdi ezt kegyelmes fölsége. Nem egyébre kérdem, feleli Tamás, hanem
+mikor ő még uralkodott szépen, én szegény legény hozzája érkeztem,
+királyi palotájánál szolgálatot vettem, kevés idő után szerencsétlen
+lettem, házátul elbujdostam, mint egy szegény árva; nagy búm miatt
+annyira bujdostam, hogy királyságra juttam. Itt a tanácsosok mind haza
+mentek, azt felelték neki: ugy bánjék vele, a mint tetszik. Ugy tetszett
+Tamásnak, hogy a mit neki szánt, hogy őt akasztófán megszáritja,
+fölakasztatta a királyt, feleségét ló farkára szánta, mégis hogy ő ló
+farkán egészen megmaradott, négy felé vágatta, az öreg királynét a város
+négy szögletére kitette; mikor ezek elmultak, a tanácsosok eljővén, az
+ifju királynak szépen tiszteletet tettek: éljen sok ideig ifju
+királyunk.
+
+
+
+
+16. Jézus mondásának teljesedni kell.
+
+[Illustration]
+
+Egyszer volt, hol nem volt, még az óperencziás tengeren is tul volt egy
+szegény ember; ez egy nagy pusztán épen az országut mellett lakott, egy
+uraság majorjában kerülősködött, még akkor, mikor Jézus a földön járt.
+Egyszer épen utazott Jézus Péter apostollal és épen annál a pusztánál
+rájok esteledett. Bement Jézus szállást kérni a szegény emberhez, de a
+szegény ember azt mondta: uram! nem adhatok, mert a feleségem
+gyermekszülésben szenved, alkalmatlan volna itt a hálás. De Jézus mondá:
+mindegy az, uramfia, azért csak itt hálunk (mert setét volt, mint a
+kulimáz); s letelepedtek Jézusék. Volt ott már akkor szállva egy gazdag
+kereskedő is, a ki épen szalonnát sütött. A szegény ember felesége igen
+jajgatott kinjában. Egyszer mondja Jézus: uram Jézus! kegyelmezz ennek a
+szegény asszonynak, hogy ne kinlódjék már olyan sokáig. Ekkor azt mondja
+Péter apostolnak: eredj ki csak, Péter, nézzed, mi van az egen. Akkor
+Péter kiment, de nem látott semmit az egen, s bemene megint a házba.
+Egyszer ujra igen jajgat a szegény asszony. Megint mondja Jézus: uram
+Jézus! kegyelmezz ennek a szegény asszonynak, ne kinlódjék már tovább.
+Megint mondja Péternek: eredj csak, Péter, nézzed, mi van az egen.
+Kimegyen Péter, néz föl az égre, lát egy kardot. Akkor bemegyen, mondja
+Jézusnak: uram, nem látok én csak egy kardot. Akkor mondja Jézus: na,
+meglesz már mindjárt. Ekkor megint jajgat a szegény asszony; megint
+mondja Jézus: uram Jézus! kegyelmezz ennek a szegény asszonynak, ne
+kinlódjék tovább. Most megint azt mondja Péternek, eredj csak Péter,
+nézzed, mit látsz az egen. Kimegyen Péter, de nem lát semmit; mikorra
+bement, már a gyermek megszületett.
+
+Jézus nem ugy adta ki magát, mintha ő lett volna Jézus, hanem mint pap.
+A szegény ember mondá, hogy áldaná meg gyermekét. Jézus megáldván, látá,
+hogy fiu a gyermek, mondá a kereskedőnek: van az urnak egy kis lánya, ez
+a fiu, ha megnő, azt fogja elvenni. A kereskedő felcsattant, hogy hát
+hogy venné el az ő lányát olyan szegény ember fia; de Jézus azt mondá,
+hogy az ugy lesz.
+
+Más nap elment Jézus Péterrel a maga utjára, valamint a kereskedő is a
+magáéra. Egyszer hát darab idő mulva a fiu megnőtt és igen derék legény
+válott belőle; az apja megmondta, hogy mit mondott neki, mikor
+született, egy papi ember; ő is felszedte vette magát, ment házasodni
+oda, hol a gazdag kereskedő lakott. Megyen hát, mendegél hetedhét ország
+ellen, megtalál egy várost. Már igen ehetett volna; s bement ott egy
+vendégfogadóba, hogy majd eszik valamit; látja, hogy ott van egy uri
+ember, s ez az uri ember épen az a kereskedő volt, kinek a lányát ő
+megkérni ment. Mi járatban vagy, fiam? kérdi tőle a kereskedő, hol
+lakol? Ő mondja, hol lakik, mi járatban van; a kereskedőnek mindjárt
+eszébe jutott, hogy hát ki lehet az a fiu. Kérdi tőle tovább: hát
+mifélének a leányát veszed el? Egy gazdag kereskedőét, mondá a fiu.
+Mondja aztán a kereskedő: na, én vagyok az a kereskedő; hanem várakozz;
+irok én mindjárt egy czédulát a feleségemnek, hogy adja oda neked
+leányomat, mert én utazom a tengerekre, nem mehetek vissza.
+
+A kereskedő pedig nem azt irta feleségének a czédulára, hogy adja oda
+leányát, hanem hogy mihelyt oda megyen, egyszerre rudalja ki. A fiu,
+mivel olvasni nem tudott, azt gondolta, hogy az van a czédulára irva,
+hogy elkapja a leányt; ment nagy örömmel a város felé, a czédulát
+kalapjához dugta. Egyszer már igen elfáradt, megizzadt, eldült egy
+árokhányásra, és ott elaludt. Megyen arra három diák; meglátják a
+czédulát, hogy mi van rá irva, kivették a kalapja mellől, avval azt
+irták rá, hogy adja oda leányát a kereskedőné a legénynek, azzal tovább
+mentek. Egyszer felkél a legény, megyen mendegél, eléri a várost,
+bemegyen a gazdag kereskedőnél, oda adja a czédulát. Mindjárt igen
+szivesen látták, sütöttek, főztek, vendégelték a legényt; a leány igen
+belé szeretett, mert ám szép fiu volt; azután rövid időn megesküdtek.
+
+Egyszer haza megyen a kereskedő, látja, hogy ott van a fiu, s egészen
+neki veresedett mérgében, de már késő volt; mindig szidta, mocskolta a
+fiut. A fiu is megunta mindig ezt hallani, egy nap felvette magát,
+köszönt a feleségének, avval elindult, hogy megkeresi az apját. Utjában,
+a mint megyen, mendegél, találkozik egy urral. Hová mégy, szegény ember?
+Megyek az apám házához, felelé emez. Egy dolgot biznék én rád, ha
+megcselekednéd. Mit? mondja a legény. Eredj a napistenhez és kérdezd meg
+tőle: miért jőn fel oly vigan, és miért megyen le oly szomoruan? A fiu
+is kész volt, ment hetedhét ország ellen, s talál egy kis folyóvizet.
+Látja, hogy ott a csónakban van egy ember; a seggi a csónakhoz, a keze
+meg a lapáthoz van ragadva. A mint viszi által felé a vizen a fiut,
+kérdi tőle: hová mégy, fiam? mert már ősz volt az ember. Én bizony
+megyek a napistenhez, mondá a fiu, megkérdezni, hogy miért jőn oly vigan
+fel és miér megyen le oly szomoruan. Ekkor mondja neki az ember: ugyan
+édes fiam, kérdezd meg, hogy hogy van az, hogy én itt vénültem meg ebben
+a csónakban, és mégsem tudok innen szabadulni. Jó, öreg apám, hát
+megkérdem.
+
+Megyen a fiu, mendegél; közeledett a naphoz, már szinte égette orczáját,
+mikor egyszer kiáltja a napisten: megállj, mit keressz itt? Megiedt a
+fiu, de azután mégis mondá a napistennek: én bizony azt jöttem kérdeni:
+miért megyen le a nap olyan szomoruan és miért jő fel oly vigan? Mondja
+neki a napisten: azért száll le szomoruan, mert akkor már minden ember
+elfárad és boszus, de reggel megujult erővel megyen kiki a maga
+munkájára. No, jól van; már ezt tudta a fiu. Azután kérdezé: miért van,
+hogy a hol egy vizen átjöttem, egy ember már ott vénült meg, mégsem tud
+onnét szabadulni, s mondta nekem, hogy kérdezzem meg: hogy hogy tudna
+onnét kiszabadulni. Mondd meg neki, hogy ha valaki a csónakjában lesz,
+csak azt mondja neki: halbert! mindjárt az ragad oda, de addig ne mondd,
+mig a csónakban leszesz, mert te ragadsz ott. Ment hát visszafelé nagy
+örömmel a fiu; elért a vizhez, kérdi tőle a vén ember: no, hát mit
+mondott a napisten, miért száll le a nap szomoruan és miért kél fel
+vigan. Azért, mondá a fiu, hogy este mindenki elfáradt, kidolgozta
+magát, de reggel egészen megfrisülve uj erővel megyen a munkára. Kérdi
+tovább a vén ember: hát azt nem mondta-e, hogy én hogy szabadulhatnék
+ki? A fiu nem merte mondani a csónakban, hanem felelé: majd megmondom
+odaki. Mikor kiszállott a csónakból, elment egy hajitásnyira, onnan
+kiáltotta vissza, hogy a ki a csónakjába ül, csak azt mondja: halbert!
+mindjárt az ragad oda. Ezzel fütyörészve ment az urhoz, a ki küldte vót
+őtet a napistenhez. Mikor oda megyen, kérdi tőle az ur: na, hát mit
+mondott a napisten, miért száll le a nap oly szomoruan és miért jő fel
+oly vigan? Ő elmondta, hogy azért száll le szomoruan, mert akkor
+mindenki kifárad a munkában, de reggel azért kel fel vidáman, hogy akkor
+minden ember kinyugodta magát és vigan megyen a munkára. Ekkor az ur egy
+szekeret aranynyal, ezüsttel megrakatott, a fiut rá ültette és ugy
+küldte haza. A felesége már a ganajrul várta a fiut. Látja, hogy jön egy
+kocsi az uton, de nem gondolta, hogy azon az ura jő. Egyszer látja, hogy
+nyilik a kapu és a kocsibul az ő ura száll ki; mindjárt megörült,
+összecsókoloztak. Rakolják befelé a sok drágaságot; kérdezi vejétől a
+kereskedő: hol vette azt a sok drága kincset. A napistenhez jártam,
+azért kaptam ezt mind. A kereskedő ugy értette, hogy a napisten adta, s
+megindult hazulról, hogy ő is oda megy. Megyen, mendegél hetedhét ország
+ellen, s megtalálja a a kis vizet, a min által kellett menni; a vén
+ember elkiáltja magát: halbert! Ő mindjárt szabad lett, a kereskedő
+seggi ragadt a csónakhoz, a lapát a kezéhez, s most is ott ül, ha meg
+nem holt.
+
+
+
+
+17. A szegény ember és a halál.
+
+Egyszer volt hol nem volt, volt egy szegény ember, kinek annyi gyermeke
+volt, mint rostán a lyuk, még egygyel több. Mikor az utolsó
+megszületett, már nem tudott keresztapát hivni, mert az egész világ
+komája volt. Megyen hát, elindul hetedhét ország ellen, hogy hátha
+találna mégis valahol keresztapára. A mint megyen, mendegél, egyszer
+megtalálja Jézust. Hová mégy te szegény ember? mondja neki Jézus. Megyek
+keresztapát keresni, ha találnék valahol. Ejh, mondja neki Jézus, soha
+se fáradj más után, majd leszek én keresztapja fiadnak. Ekkor azt mondja
+a szegény ember: hát ki vagy te? Én Jézus vagyok. A szegény ember
+feleli: nem kellesz nekem, mert te csak a jókat szereted.
+
+Akkor megint megyen, mendegél, s egyszer meglátja a halált. Mondja neki
+a halál: hova mégy te szegény ember? Megyek, mond amaz, keresztapát
+keresni a fiamnak, ha lelnék valahol. Azt mondja a halál neki: soha se
+fáradj, jó ember, majd leszek én keresztapja fiadnak. Hát ki vagy te?
+kérdi a szegény ember. Én a halál vagyok, mondá amaz. Na, jó! téged
+elfogadlak keresztapának, mert te a jót is, a roszat is egyformán
+szereted. Ekkor mondja neki a halál: jere be nálam, hadd vegyem fel az
+én ünnepi köntösömet, mert igy rám ismernek. A szegény ember is bement a
+halál házába, s elrémült mindjárt a sok kisebb nagyobb gyertyától, mely
+a halál házában égett, s kérdezi a haláltul: micsoda sok gyertya ez itt?
+Azt mondja a halál: ez az élet gyertyája; itt minden embernek van egy és
+csak addig élhet, mig gyertyája el nem ég. Azt mondja a szegény ember a
+halálnak: mutasd, melyik az enyém. Ekkor oda mutat a halál egyre, mely
+már csak egy kis darabka volt. Akkor azt mondja a szegény ember a
+halálnak: hé, koma! toldd meg egy kicsivel az én gyertyámat, hiszen már
+mindjárt elég. Azt mondja neki a halál: nem lehet, jó koma, senki
+gyertyáját meghosszabitani, mert a feltámadás megharagudnék rám, nem vón
+kit feltámasztania. No de mégis addig kunyorált a szegény ember, hogy
+csakugyan megtoldotta egy szállal a halál az ő gyertyáját.
+
+[Illustration]
+
+Elment hát a szegény ember házához a halál; nagy vendégséget,
+keresztelőt csapott a szegény ember, ugy hogy a halál leittasodott;
+ekkor aztán bezzeg adott a szegény embernek olyan nagy hatalmat, hogy ha
+ő a haldoklónak csak ágyához ér is, vagy ágyának eleibe áll, mindjárt
+meggyógyul; de mihelyt miatyánkot vagy áment mond, mindjárt meghal. A
+szegény ember azonnal igen nagy hirre kapott, mint a kinek olyan nagy
+hatalma volt; járt mindenfelé gyógyitani urakhoz, királyokhoz és igen
+meggazdagodott. A halál mondá neki, midőn házátul elment, hogy látogassa
+meg gyakran; de már annak néhány esztendeje mult, és ő még sem látogatta
+meg a halált. Egyszer hát rá gondolja magát, hogy el kéne menni a
+halálhoz; befogatja hát hirtelen ezüst szőrü paripáit az üveg hintóba,
+mert már ekkor ennyire meggazdagodott; azzal megyen, mendegél a halálhoz
+a sebes lovakon. Mikor már közel volt a halál házához, talált az uton
+egy siró gyermeket, kit mindjárt felvett a hintajába, kérdezé tőle, hogy
+miért sirna. Azt mondja a kis gyermek: azért sirok, mert megvert édes
+apám, hogy az imádságból egy szót nem tudtam. Kérdi tőle az ember: hát
+melyik volt az a szó? a miatyánk? Nem az, mondá a gyermek. Egész végig
+mondotta a miatyánkot az ember, még sem az volt. Utoljára azt mondja:
+hát az ámen? Az az! felelé a halál, mert ő volt a siró gyermek képiben.
+Ámen neked, koma, ámen. Ekkor az ember mindjárt meghalt, fiai pedig a
+nagy gazdagságon elosztozván, most is élnek, ha meg nem haltak.
+
+
+
+
+18. Mikor én kis fiu voltam…
+
+Régen ezelőtt, hajdanában, mikor még a világ csak felényi volt mint
+most, de ezerszer gazdagabb: mikor én kis fiu voltam: volt az apám
+kertében egy igen igen nagy nyárfa, olyan hogy a tetejéről az egész
+világot be lehetett látni, volt annak az oldalában egy embernyi
+magasságra egy kis lyuk, olyan, hogy az öklöm nem fért be egészen rajta,
+abban a kis lyukban egy sárga rigó tanyázott. Mindenképen ki akartam én
+fészkéből a sárgarigót venni, de sehogy sem vehettem. Egyszer azt
+gondoltam, hogy van az én apámnak egy nagy kése, majd azzal kivágom a
+lyuk száját, hogy az öklöm belé férhessen, s kiveszem a sárgarigót.
+Elcsiptem hát apám tarisznyájából a nagy kést, mert igen kedves lévén,
+mindig a tarisznyában hordozta, s levittem a kertbe. Egyszer a mint
+vágom, faragom a fa oldalát, kisiklott a kezemből, s bele esett a fa
+odujába. Mit csináljak már most, én istenem! töprenkedtem magamban;
+megöl édes apám, ha megtudja, kivenni pedig sehogy sem tudom. Csak ott
+gondolkozom, csak ott töprenkedem, egyszer mit nem gondolok! Elindulok
+egyenesen le a kerten, szaladok egész az erdő széleig. Ott megállottam,
+gondolkoztam magamban. Mentem, mendegéltem hát messzeföldön keresztül.
+
+Egyszer a sok vándorlás után beértem egy faluba, megláttam ott egy
+udvaron egy lovas szekeret: ide megyek be, gondoltam magamban, ha szekér
+van, lónak is kell lenni, s bementem. Mindjárt beszegődtem kocsisnak.
+Egy két napig csak heverésztem én kedvemre, ettem, ittam. Egyszer azt
+mondja a gazdám: Debreczenbe megyünk, Jankó! meg tudod-e kenni a
+szekeret? Hogy ne tudnám, gazduram! feleltem rá. Ide adott hát egy darab
+hájat, s hozzáfogtam a szekérkenéshez. Még az egyik birfát se kentem
+meg, már elfogyott a háj. Én bementem többet kérni, s megmondtam, hogy
+az egyik birfára sem volt elég a mit adott. Hát lelkemadta! van nekem
+drága dolog, hogy mit csináltam én; hiszen nem a birfát mondta ő, hogy
+kenjem meg, hanem a kereket. Alig kentem meg egy kereket, már elfogyott
+a háj megint, bementem hozzá többet kérni, hogy még az egy kerekre se
+volt elég. Hát mit csináltál megint, kutyaanyától való Szélházi Jankója!
+nem a kereket: a tengelyt kellett volna megkenni. Hiszen a kereket
+parancsolta gazduram, hát én megfogadtam. Nesze még egy darab háj, aztán
+kend meg a tengelyt, de csak ott, hol a kerék forog, érted? Értem,
+gazduram! értem; s megkenem annak rendi szerint a tengelyt. No, már most
+fogd be a lovat, Jankó, parancsolá gazdám; kettőt elül, kettőt hátul,
+tudod? Tudom, édes gazduram! tudom; s azzal kimentem, s befogtam a
+lovat, a mint parancsolta kettőt elül, kettőt hátul, kettőt az első,
+kettőt a hátulsó saroglyába, s bementem, amugy magyarosan megmondtam
+neki: na, gazduram! parancsolatja szerint be van fogva a ló; mehetünk.
+Jól van, Jankó fiam, megyek egyszerre; mégis derék fiu vagy te; hirtelen
+be tudtál fogni, meg se gondoltam volna; igy beszélt hozzám a gazdám, de
+majd a guta ütötte meg, midőn kijött s meglátta, hogy fogtam be a lovat.
+Hát, kutya fogantotta Szélházia! igy kell engem bolonddá tenni,
+káromkodott erősen, igy mondtam én neked? Hiszen azt mondta gazduram,
+hogy kettőt elül, kettőt hátul fogjak, hát hisz ugy van. Nem igy kellett
+volna azt, gaz kölyök, folytatta tovább, s jól megrakott boszuságában, s
+befogta a lovat, mind a négyet előre, engem pedig fellökött a kasfarba,
+s megparancsolta: Debreczenig egyet se szóljak; maga pedig felült a
+nyeregbe, hajtotta a lovat, a mint neki tetszett.
+
+Egyszer, a mint már csaknem elértük Debreczent, kiesett az egyik lőcs;
+én egyet se szóltam, mert hiszen a gazdám megparancsolta; utána kiesett
+a kerék, akkor se szólottam. Csak nehezedik, csak nehezedik a szekér,
+egyszer hátranéz a gazda, meglátja hogy kiesett a kerék. Mért nem
+mondtad meg, akasztani való, hogy kiesett, rám rivalkodék. Hiszen azt
+mondta gazduram, hogy Debreczenig egyet se kukkanjak, mert ha meg merek
+piszenni, ugy a kerékhez mázol, hogy a hetvenhetedik nagyapám se szed
+fel; feleltem neki. Gazdám is kihuzta a kas mellől a botot, jól
+elpászmált. Takarodj előlem, akasztófára való, többet meg ne lássalak; s
+elkergetett. Én is szaladtam be Debreczenbe, ott az utczán megláttam egy
+vak koldust, kinek vezetőre volt szüksége, s beállottam koldusvezetőnek.
+
+Elindultunk hát koldulni, bementünk egy helyre; adtak egy darab száraz
+kenyeret, felét odadtam az öregnek, felét eltettem magamnak. Megint
+mentünk egy más helyre, ott épen akkor sütöttek, hát egy jó darab turós
+lángost adtak. Már ezt nem adtam a gazdámnak, hanem megettem. Kérdi a
+gazdám, mikor kiérünk a kapun: mit adtak itt? Száraz kenyeret; s odadtam
+neki azt, mit az előbb eltettem; de az öreg nem hitte el, mert orrába
+csapott a turós lángos szaga, s kezdett engem mocskolni, hogy én
+hazudok, mert turós lángost adtak. Én is ott akartam hagyni, hogy ha
+kételkedik bennem; keressen más vezetőt. Megiedt az öreg koldus: ne
+hagyj el, édes fiam, ne hagyj el, nem kételkedem többet; rimánkodék
+szörnyen. Megmaradtam hát nagy kérésére, mentünk tovább. Egyszer azt
+mondja nekem: ha valami gödör lesz előttünk, hogy belé ne essék, azt
+kiáltsam neki: czanczékusz! gazduram. Jól van, jól, mondtam neki, s
+feltettem magamban, a miért megmocskolt, majd rászedem valahol. A mint
+elértük a templomot, mikor már közel volt a fala, elkiáltottam magam:
+czanczékusz! gazduram, s neki ugrott a templom falának, hogy majd
+széjjellocscsant az agyveleje is, de nem mert szólani, hogy majd ott
+hagyom, csak szeliden kérdezte: micsoda ez itt? Templom, gazduram!
+felelém rá. No, jól van, azt mondja, itt megállunk; majd mikor a diákok
+jőnek, szólj, hadd kérjek tőlök egy kis segedelmet. Hát milyenek azok a
+diákok, kérdtem tőle. Feketék, volt rá a felelet. Egyszer jőnek a
+bivalyok; én is elkiáltottam magam: jőnek a diákok. Az én gazdám is oda
+ment, s a mint ott motyorékolt hozzájok, jól megtérdelték, hogy csak ugy
+orditott belé; én aztán elkergettem róla a bivalyokat, s mondtam neki:
+még hamisak ezek a diákok. Felkelt szegény azután nagy keservesen a
+földről, s meghagyta nekem, hogy ha még egyszer jőnek erre feketék,
+kiáltsam el magam, legalább megrakja őket, a miért megtérdelték.
+
+Nem sokára jöttek arra a diákok, én is elkiáltottam magam: jőnek a
+feketék! Ekkor gazdám: csihé puhe! közéjök ver. De ezek sem vették
+tréfára a dolgot, ugy elrakták az öreget, hogy ha ott nem lettem volna,
+tán életbe se hagyták volna.
+
+Ez is megvolt; mentünk megint tovább. Én már ráuntam a vezetgetésre,
+mindenképen meg akartam ugrani az öregtől, de sehogy sem lehetett.
+Egyszer a mint mentünk egyik faluból a másikba, a szántóföldeken egy ó
+kutat találtam, melyből a viz egészen kiszáradt. Én is mit, mit nem
+gondoltam! mikor már nem messze volt, elkiáltottam: czánczékusz!
+gazduram; s az öreg belé ugrott a közepibe, én pedig elszaladtam. A mint
+szaladtam tüskén, bokron keresztül, beértem egy faluba, s ott egy
+gazdaembernél beállottam kecskepásztornak. A kecskekarám kivül volt a
+falun. A gazdám kiküldött, hogy háljak kinn a kecskékkel; ne féljek, nem
+fázom ott meg; igy biztatott: van ott fa elég, akár olyan tüzet
+rakhatok, hogy a karán is meggyuljon belé. Én is kaptam magamat, s
+egyszerre olyan tüzet penderitettem, hogy az egész karám lángba borult.
+A mint melegszem a karám tüzénél, látom hogy valaki szalad felém, egy
+nagy bottal fenyeget és iszonyun kiabál. Mindjárt megismertem, hogy a
+gazdám, mihent közelebb jött; azért fenyegetett, hogy a karámot
+felgyujtottam. Én is, nem vettem tréfára a dolgot; aló! vesd el magad!
+elszaladtam; iedtemben még a gubámat is ott hagytam. Gazdám mindenütt
+kergetett az erdőig, ott, mikor észre sem vette, felugrottam egy nagy
+magas kétágu fára, melynek két ága közt egy nagy lyuk volt. Csak
+lógáztam, csak lógáztam a lyukban a lábom, egyszer belé siklottam. Most
+akadtam meg igazán; kimászni sehogy sem tudtam; ott voltam egész harmad
+napig éhen, szomjam. Harmad nap mulva, szerencsémre, teknőcsináló
+czigányok jöttek az erdőre, s azt a fát akarták kivágni, a mékben én
+voltam. Csak faragták; egyszer belyukadt. Megörültek neki a czigányok,
+megint vágták tovább. Egyszer, mikor már annyi lyuk volt, hogy
+kiférhettem rajta, elkiáltottam magam. Iedtökben a czigányok
+elszaladtak, még baltájokat is ott hagyták; én pedig szépen kibujtam, s
+felszedtem a baltákat és bementem velök a legközelebb levő faluba. Ott a
+baltát, minthogy nagyon éhes voltam, eladtam ennivalóért.
+
+A mint jóllaktam, arra gondoltam magam, hogy jó volna már haza is menni,
+s megkérni az apámat, hogy ne haragudjék; otthon legalább uri módra
+élhetnék. Elindultam hát haza felé; a mint mentem, mendegéltem, egy
+erdőben elesteledtem. Mit csináljak! gondoltam magamban, itt megesznek
+éjtszaka a farkasok. A mint igy gondolkoztam, megláttam messze, nagyon
+messze egy pislákoló tüzet; egyenesen neki tartottam. A mint oda értem,
+megláttam, hogy tizenkét zsivány ül mellette, mindenik egy egy ökröt
+süt, s mindenik mellett egy egy hordó bor. Egy kicsit féltem hozzájok
+menni, de már mit volt mit tennem, elmentem s köszöntem nekik. Mind a
+tizenkettő rám meresztette egyszerre szemét, de látván, hogy csak magam
+vagyok, leültettek magok mellé, s nyájasan beszélgettek velem. Megsülvén
+az ökör, engem is megtraktáltak belőle, ugy szinte a borból is. Mikor
+már jót ettem, ittam, letettem a fejem a félkönyökömre, de nem mertem
+elaludni, féltem, hogy megölnek, csak a szememet hunytam be. Ők pedig
+azt gondolván, hogy alszom, elkezdtek rólam beszélgetni: hogy mit
+csináljanak velem, megöljenek-e vagy hova tegyenek? mert ha életben
+maradok, kilesem utjokat s elárulom őket. Egyik azt mondja: öljenek meg;
+másik azt mondta: ne bántsanak. Végtére azon állapodtak meg, hogy
+fenekeljenek be egy üres hordóba. Én ezeket mind hallottam, de egyet sem
+mertem kukkanni. Befenekeltek hát egy üres hordóba, s ott hagytak; ők
+pedig elmentek, isten tudja, hová. Szerencsére a hordón egy lyuk volt, s
+épen oda esett, hol az ökörcsontok egy rakáson voltak. Alig hogy
+elmentek, mindjárt oda jött a csontokra egy iszonyu nagy farkas, s a
+mint ott rágcsálta a csontokat, farka hegyi a hordó lyukába csuszott, s
+a mint fogyott előle a csont, mindig hátrált, mindig hátrált, s farka
+mindig beljebb beljebb csuszott. Egyszer, mikor láttam, hogy már jól
+megmarkolhatom, megkaptam, beljebb rántottam, s vagy háromszor a kezemre
+tekeritettem. A farkas is megied, elkezd szaladni hegyen, völgyön; én a
+hordóban utána mindenütt; egyszer épen annak a falunak a végin, a hova
+való voltam, ugy csapta a hordót a ház oldalához, hogy
+szerteszéjjelomlott, a ház oldala pedig mindjárt bedült; akkor farkát
+eleresztettem; szaladt ujra hegyen, völgyön, nekem pedig semmi bajom se
+lett, a magam falujában találtam magam.
+
+[Illustration]
+
+A ki nem hiszi, a miket beszéltem, menjen ki a falu végire, s nézze meg
+a ház oldalát, hogy még most is be van dülve.
+
+
+
+
+19. Gyermekmesék.
+
+
+I.
+
+Egyszer volt egy szegény ember, volt annak három fia és egy kecskéje, s
+azt mondja legnagyobbik fiának: hajtsd ki fiam ezt a kecskét térdig érő
+fübe, kötésig érő vizbe. A fiu kihajtotta a kecskét térdig érő gyepbe,
+kötésig érő vizbe. Estve haza hajtja, kérdi a fiától, ha kihajtotta-e?
+ki! Ettél-e, ittál-e édes kecském? kérdi az ember a kecskétől. Se nem
+ittam, se nem ettem, éhen, szomjan majd elvesztem; válaszolt a kecske; s
+az ember agyon ütötte fiát. A másik fiának ismét mondja: hajtsd ki,
+fiam, ezt a kecskét térdig érő fübe, kötésig érő vizbe. Ez is kihajtotta
+térdig érő fübe, kötésig érő vizbe. Estve haza hajtja a kecskét, kérdi
+ismét az ember: ettél-e, ittál-e, édes kecském? Se nem ittam, se nem
+ettem, éhen szomjan majd elvesztem; válaszolt a kecske; a fiut meg agyon
+ütötte az ember. A harmadik fiának mondja, hogy hajtsa ki a kecskét
+térdig érő fübe, kötésig érő vizbe. A fiu szinte kihajtotta, de már az
+ember megleste, ha vajjon kihajtja-e a fiu a kecskét; és látta, hogy
+eszik, iszik a kecske. Haza hajtja estve, s kérdi az ember: ettél-e,
+ittál-e, édes kecském? Se nem ittam, se nem ettem, éhen, szomjan majd
+elvesztem. Ekkor megfogja a kecskét fiastul, s elevenen elkezdik nyuzni.
+Mikor már félig meg volt nyuzva, felugrik a kecske, elszalad, s a mezőn
+egy rókalyukba bujt. Haza megyen a róka, nem mer bemenni, csak a lyuk
+száján leskődik. Arra megyen egy farkas: mit csinálsz róka koma? kérdi a
+rókát. Jaj, farkas koma! mond a róka, valami van a házamban, nem tudok
+bemenni. Micsoda? majd kihajtom én. Kérdi a farkas: ki vagy itt? Én
+vagyok, én vagyok, félig nyuzott kecske, dübü, dübü lábammal, majd
+megdöflek szarvammal. Nem mert a farkas bemenni a lyukba, nem tudta
+kihajtani. Ismét megy arra egy őz: mit csinálsz róka koma? Valami van a
+házamban, nem tudom kihajtani. Micsoda? majd kihajtom én; s kérdi ez is:
+mi vagy? Én vagyok, én vagyok, félig nyuzott kecske; dübü, dübü
+lábammal, majd megdöflek szarvammal. Ez sem tudta kihajtani. Arra megyen
+egy nyul. Mit csinálsz róka koma? Valami van a házamban, nem tudom
+kihajtani. Majd kihajtom én; mi vagy itt? Én vagyok, én vagyok, félig
+nyuzott kecske, dübü, dübü lábammal, majd megdöflek szarvammal. Ez sem
+tudta kihajtani. Arra megyen egy tövises disznó: mit csinálsz róka koma?
+Jaj hé! valami van a házamban, nem tudom kihajtani. Majd kihajtom én; mi
+vagy itt? Én vagyok, én vagyok, félig nyuzott kecske, dübü, dübü
+lábammal, majd megdöflek szarvammal. Ekkor a tövises disznó höngörödik
+befelé a lyukba, a kecske nyuzott lábát megszurja tövisével, a kecske
+kiugrik, a többi körülkapta és széjjeltépték, megették, hanem a belit a
+róka eltette magának.
+
+Egy darab idő mulva azt mondja a farkas a rókának: hé! ehetném én. Együk
+meg, a mék legcsunyább nevü közöttünk. Farkas barkas, szép név! róka
+bóka, szép név; őz bőz, szép név; nyul bul, szép név! tövisesdisznó nem
+szép név. A tövisesdisznót megették. Egy kis idő mulva azt mondja ismét
+a farkas a rókának: ehetném én. Mondja megint a róka: együk meg, a mék
+legcsunyább nevü köztünk. Számlálja a farkas megint: Farkas barkas, szép
+név! róka bóka, szép név; őz bőz, szép név; nyul bul, nem szép név.
+Megették a nyulat; azután az őzet; de már ezután nem volt mit enni.
+Ekkor előveszi a kecske belit, ráül s eszi. Meglátja a farkas, kérdi:
+mit eszel róka koma! A hasamat haraptam ki, hát a belemet eszem; harapd
+ki te is a hasadat és egyél, mint én. A farkas csak hamar kiharapta a
+hasát és megdöglött belé, igy ő is a rókának szolgált eledelül.
+
+
+II.
+
+Volt egyszer egy gazda ember, annak egy Jakab nevü szolgája, a kit ő
+elküldött zabot aratni, de Jakab nem aratta le a zabot, haza se ment.
+Elküldötte annálfogva a kis kutyát, hogy harapná meg Jakabot; a kis
+kutya nem harapta meg Jakabot, Jakab nem aratta le a zabot, haza se
+ment. Most elküldötte a botot, hogy ütné meg a kis kutyát. Bot nem
+ütötte meg a kis kutyát, kis kutya nem harapta meg Jakabot, Jakab nem
+aratta le a zabot, haza se ment. Elküldötte a tüzet: égetné meg a botot;
+tüz nem égette meg a botot, bot nem ütötte meg a kis kutyát, kis kutya
+nem harapta meg Jakabot, Jakab nem aratta le a zabot, haza se ment.
+Elküldötte a vizet: oltaná el a tüzet; viz nem oltotta el a tüzet, tüz
+nem égette el a botot, bot nem ütötte meg a kis kutyát, kis kutya nem
+harapta meg Jakabot, Jakab nem aratta le a zabot, haza se ment.
+Elküldötte a bikát: inná meg a vizet; bika nem itta meg a vizet, viz nem
+oltotta el a tüzet, tüz nem égette el a botot, bot nem ütötte meg a kis
+kutyát, kis kutya nem harapta meg Jakabot, Jakab nem aratta le a zabot,
+haza se ment. Elküldötte a mészárost: vágná le a bikát; mészáros nem
+vágta le a bikát, bika nem itta meg a vizet, viz nem oltotta el a tüzet,
+tüz nem égette meg a botot, bot nem ütötte meg a kis kutyát, kis kutya
+nem harapta meg Jakabot, Jakab nem aratta le a zabot, haza se ment.
+
+Elküldötte a szolgabirót: csapassa meg a mészárost. Szolgabiró
+megcsapatta a mészárost, mészáros levágta a bikát, bika megitta a vizet,
+viz eloltotta a tüzet, tüz megégette a botot, bot megütötte a kis
+kutyát, kis kutya megharapta Jakabot, Jakab learatta a zabot, haza is
+ment; otthon még egyszer jól kikapta a magáét, de azután megette a turós
+dödöllét.
+
+Pest, 1855. Nyomatott Landerer és Heckenastnál.
+
+
+
+
+TARTALOM.
+
+ Előszó.                                           Lap.
+ 1. A liliomleány (két képpel)                       1
+ 2. A hajnalkötöző királyfi (három képpel)           7
+ 3. A fekete kisasszony (egy képpel)                20
+ 4. Az elátkozott király kisasszony (két képpel)    26
+ 5. A mosolygó alma (egy képpel)                    42
+ 6. Nemtudomka (egy képpel)                         47
+ 7. A szalmakirály (két képpel)                     63
+ 8. Több hétszer esküdni, mint egyszer (egy képpel) 79
+ 9. Az aranyhaju ikrek (két képpel)                 87
+ 10. János vitéz (egy képpel)                      105
+ 11. A bölcs királyfi (egy képpel)                 114
+ 12. Százat egy ütéssel (egy képpel)               128
+ 13. A leghüségesebb királykisasszony              134
+ 14. A három vándorló (egy képpel)                 148
+ 15. Tamás kocsis (egy képpel)                     155
+ 16. Jézus mondásának teljesedni kell (egy képpel) 175
+ 17. A szegény ember és a halál (egy képpel)       180
+ 18. Mikor én kis fiu voltam (egy képpel)          183
+ 19. Gyermekmesék I. II.                           191
+
+
+
+
+ [Transcriber’s Note:
+
+ List of corrected typographical errors:
+ Page 5, "legszebb aszonynyá;"
+ changed to "legszebb asszonynyá;"
+ Page 5, "a melly mindig"
+ changed to "a mely mindig"
+ Page 11, "hirtelen, el-a oldta"
+ changed to "hirtelen, eloldta"
+ Page 13, "nem én, mondá amaz hacsak"
+ changed to "nem én, mondá amaz, hacsak"
+ Page 15, "mindjárt kapot"
+ changed to "mindjárt kapott"
+ Page 18, "vén aszszony,"
+ changed to "vén asszony,"
+ Page 31, "erőteté magát:"
+ changed to "erőteté magát;"
+ Page 35, "Magkapván a kezkenőt"
+ changed to "Megkapván a kezkenőt"
+ Page 38, "kávébe vetni"
+ changed to "kávéba vetni"
+ Page 40, "tarisznyám, mellyből"
+ changed to "tarisznyám, melyből"
+ Page 56, "ebben az országben"
+ changed to "ebben az országban"
+ Page 62, "örökre egtartotta."
+ changed to "örökre megtartotta."
+ Page 65, "egfiatalabb, kit… de mit ltehetett"
+ changed to "legfiatalabb, kit… de mit tehetett"
+ Page 90, "mig hugogodot"
+ changed to "mig hugodot"
+ Page 102, "akkor össecsapódott"
+ changed to "akkor összecsapódott"
+ Page 104, "ök hárman"
+ changed to "ők hárman"
+ Page 106, "a szép királyleányt"
+ changed to "a szép királyleányt,"
+ Page 117, "nem nyitom ki mert"
+ changed to "nem nyitom ki, mert"
+ Page 119, "a király tisztartójánál"
+ changed to "a király tiszttartójánál"
+ Page 120, "felhivatta. Alekszándert"
+ changed to "felhivatta Alekszándert"
+ Page 122, "mindjárt beeresztette’"
+ changed to "mindjárt beeresztette"
+ Page 131, "enni, innni"
+ changed to "enni, inni"
+ Page 142, "nem voltál szerencses"
+ changed to "nem voltál szerencsés"
+ Page 146, "A herczegkisasszoy midőn"
+ changed to "A herczegkisasszony midőn"
+ Page 149, "ujonan letette"
+ changed to "ujonnan letette"
+ Page 152, "orditni, bőgni sikoltozni"
+ changed to "orditni, bőgni, sikoltozni"
+ Page 156, "meg is evet annyit"
+ changed to "meg is evett annyit"
+ Page 159, "fölségednek ujsáságot"
+ changed to "fölségednek ujságot"
+ Page 167, "azon gondolkozott hogy"
+ changed to "azon gondolkozott, hogy"
+ Page 168, "házacskára, a melyben egy öreg asszony. Oda"
+ changed to "házacskára, a melyben egy öreg asszony lakott. Oda"
+ Page 169, "elevenen kiazabadithatod"
+ changed to "elevenen kiszabadithatod"
+ Page 171, "szerencsét probál"
+ changed to "szerencsét próbál"
+ Page 172, "Fellei Tamás;"
+ changed to "Feleli Tamás:"
+ Page 181, "oda mumutat"
+ changed to "oda mutat"
+ Page 188, "nem meszsze"
+ changed to "nem messze"
+ Page 188, "nem vettem téfára"
+ changed to "nem vettem tréfára"]
+
+
+
+
+
+End of the Project Gutenberg EBook of Magyar népmesék, by János Erdélyi
+
+*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK MAGYAR NÉPMESÉK ***
+
+***** This file should be named 38605-0.txt or 38605-0.zip *****
+This and all associated files of various formats will be found in:
+        https://www.gutenberg.org/3/8/6/0/38605/
+
+Produced by Albert László (This book was produced from
+scanned images of public domain material from the Google
+Books project.)
+
+
+Updated editions will replace the previous one--the old editions
+will be renamed.
+
+Creating the works from public domain print editions means that no
+one owns a United States copyright in these works, so the Foundation
+(and you!) can copy and distribute it in the United States without
+permission and without paying copyright royalties.  Special rules,
+set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to
+copying and distributing Project Gutenberg-tm electronic works to
+protect the PROJECT GUTENBERG-tm concept and trademark.  Project
+Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you
+charge for the eBooks, unless you receive specific permission.  If you
+do not charge anything for copies of this eBook, complying with the
+rules is very easy.  You may use this eBook for nearly any purpose
+such as creation of derivative works, reports, performances and
+research.  They may be modified and printed and given away--you may do
+practically ANYTHING with public domain eBooks.  Redistribution is
+subject to the trademark license, especially commercial
+redistribution.
+
+
+
+*** START: FULL LICENSE ***
+
+THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE
+PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK
+
+To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free
+distribution of electronic works, by using or distributing this work
+(or any other work associated in any way with the phrase "Project
+Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full Project
+Gutenberg-tm License (available with this file or online at
+https://gutenberg.org/license).
+
+
+Section 1.  General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm
+electronic works
+
+1.A.  By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm
+electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to
+and accept all the terms of this license and intellectual property
+(trademark/copyright) agreement.  If you do not agree to abide by all
+the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy
+all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your possession.
+If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project
+Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound by the
+terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or
+entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8.
+
+1.B.  "Project Gutenberg" is a registered trademark.  It may only be
+used on or associated in any way with an electronic work by people who
+agree to be bound by the terms of this agreement.  There are a few
+things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works
+even without complying with the full terms of this agreement.  See
+paragraph 1.C below.  There are a lot of things you can do with Project
+Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this agreement
+and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm electronic
+works.  See paragraph 1.E below.
+
+1.C.  The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the Foundation"
+or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project
+Gutenberg-tm electronic works.  Nearly all the individual works in the
+collection are in the public domain in the United States.  If an
+individual work is in the public domain in the United States and you are
+located in the United States, we do not claim a right to prevent you from
+copying, distributing, performing, displaying or creating derivative
+works based on the work as long as all references to Project Gutenberg
+are removed.  Of course, we hope that you will support the Project
+Gutenberg-tm mission of promoting free access to electronic works by
+freely sharing Project Gutenberg-tm works in compliance with the terms of
+this agreement for keeping the Project Gutenberg-tm name associated with
+the work.  You can easily comply with the terms of this agreement by
+keeping this work in the same format with its attached full Project
+Gutenberg-tm License when you share it without charge with others.
+
+1.D.  The copyright laws of the place where you are located also govern
+what you can do with this work.  Copyright laws in most countries are in
+a constant state of change.  If you are outside the United States, check
+the laws of your country in addition to the terms of this agreement
+before downloading, copying, displaying, performing, distributing or
+creating derivative works based on this work or any other Project
+Gutenberg-tm work.  The Foundation makes no representations concerning
+the copyright status of any work in any country outside the United
+States.
+
+1.E.  Unless you have removed all references to Project Gutenberg:
+
+1.E.1.  The following sentence, with active links to, or other immediate
+access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear prominently
+whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work on which the
+phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the phrase "Project
+Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, performed, viewed,
+copied or distributed:
+
+This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with
+almost no restrictions whatsoever.  You may copy it, give it away or
+re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included
+with this eBook or online at www.gutenberg.org
+
+1.E.2.  If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is derived
+from the public domain (does not contain a notice indicating that it is
+posted with permission of the copyright holder), the work can be copied
+and distributed to anyone in the United States without paying any fees
+or charges.  If you are redistributing or providing access to a work
+with the phrase "Project Gutenberg" associated with or appearing on the
+work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1
+through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the
+Project Gutenberg-tm trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or
+1.E.9.
+
+1.E.3.  If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted
+with the permission of the copyright holder, your use and distribution
+must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional
+terms imposed by the copyright holder.  Additional terms will be linked
+to the Project Gutenberg-tm License for all works posted with the
+permission of the copyright holder found at the beginning of this work.
+
+1.E.4.  Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm
+License terms from this work, or any files containing a part of this
+work or any other work associated with Project Gutenberg-tm.
+
+1.E.5.  Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this
+electronic work, or any part of this electronic work, without
+prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with
+active links or immediate access to the full terms of the Project
+Gutenberg-tm License.
+
+1.E.6.  You may convert to and distribute this work in any binary,
+compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any
+word processing or hypertext form.  However, if you provide access to or
+distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format other than
+"Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official version
+posted on the official Project Gutenberg-tm web site (www.gutenberg.org),
+you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a
+copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon
+request, of the work in its original "Plain Vanilla ASCII" or other
+form.  Any alternate format must include the full Project Gutenberg-tm
+License as specified in paragraph 1.E.1.
+
+1.E.7.  Do not charge a fee for access to, viewing, displaying,
+performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works
+unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9.
+
+1.E.8.  You may charge a reasonable fee for copies of or providing
+access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works provided
+that
+
+- You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from
+     the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method
+     you already use to calculate your applicable taxes.  The fee is
+     owed to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he
+     has agreed to donate royalties under this paragraph to the
+     Project Gutenberg Literary Archive Foundation.  Royalty payments
+     must be paid within 60 days following each date on which you
+     prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax
+     returns.  Royalty payments should be clearly marked as such and
+     sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the
+     address specified in Section 4, "Information about donations to
+     the Project Gutenberg Literary Archive Foundation."
+
+- You provide a full refund of any money paid by a user who notifies
+     you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he
+     does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm
+     License.  You must require such a user to return or
+     destroy all copies of the works possessed in a physical medium
+     and discontinue all use of and all access to other copies of
+     Project Gutenberg-tm works.
+
+- You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any
+     money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the
+     electronic work is discovered and reported to you within 90 days
+     of receipt of the work.
+
+- You comply with all other terms of this agreement for free
+     distribution of Project Gutenberg-tm works.
+
+1.E.9.  If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg-tm
+electronic work or group of works on different terms than are set
+forth in this agreement, you must obtain permission in writing from
+both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and Michael
+Hart, the owner of the Project Gutenberg-tm trademark.  Contact the
+Foundation as set forth in Section 3 below.
+
+1.F.
+
+1.F.1.  Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable
+effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread
+public domain works in creating the Project Gutenberg-tm
+collection.  Despite these efforts, Project Gutenberg-tm electronic
+works, and the medium on which they may be stored, may contain
+"Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or
+corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual
+property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a
+computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by
+your equipment.
+
+1.F.2.  LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right
+of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project
+Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project
+Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project
+Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all
+liability to you for damages, costs and expenses, including legal
+fees.  YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT
+LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE
+PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3.  YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE
+TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE
+LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR
+INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH
+DAMAGE.
+
+1.F.3.  LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a
+defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can
+receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a
+written explanation to the person you received the work from.  If you
+received the work on a physical medium, you must return the medium with
+your written explanation.  The person or entity that provided you with
+the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a
+refund.  If you received the work electronically, the person or entity
+providing it to you may choose to give you a second opportunity to
+receive the work electronically in lieu of a refund.  If the second copy
+is also defective, you may demand a refund in writing without further
+opportunities to fix the problem.
+
+1.F.4.  Except for the limited right of replacement or refund set forth
+in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS' WITH NO OTHER
+WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO
+WARRANTIES OF MERCHANTIBILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE.
+
+1.F.5.  Some states do not allow disclaimers of certain implied
+warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages.
+If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the
+law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be
+interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by
+the applicable state law.  The invalidity or unenforceability of any
+provision of this agreement shall not void the remaining provisions.
+
+1.F.6.  INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the
+trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone
+providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in accordance
+with this agreement, and any volunteers associated with the production,
+promotion and distribution of Project Gutenberg-tm electronic works,
+harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees,
+that arise directly or indirectly from any of the following which you do
+or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg-tm
+work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any
+Project Gutenberg-tm work, and (c) any Defect you cause.
+
+
+Section  2.  Information about the Mission of Project Gutenberg-tm
+
+Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of
+electronic works in formats readable by the widest variety of computers
+including obsolete, old, middle-aged and new computers.  It exists
+because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from
+people in all walks of life.
+
+Volunteers and financial support to provide volunteers with the
+assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's
+goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will
+remain freely available for generations to come.  In 2001, the Project
+Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure
+and permanent future for Project Gutenberg-tm and future generations.
+To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation
+and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4
+and the Foundation web page at https://www.pglaf.org.
+
+
+Section 3.  Information about the Project Gutenberg Literary Archive
+Foundation
+
+The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit
+501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the
+state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal
+Revenue Service.  The Foundation's EIN or federal tax identification
+number is 64-6221541.  Its 501(c)(3) letter is posted at
+https://pglaf.org/fundraising.  Contributions to the Project Gutenberg
+Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent
+permitted by U.S. federal laws and your state's laws.
+
+The Foundation's principal office is located at 4557 Melan Dr. S.
+Fairbanks, AK, 99712., but its volunteers and employees are scattered
+throughout numerous locations.  Its business office is located at
+809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887, email
+business@pglaf.org.  Email contact links and up to date contact
+information can be found at the Foundation's web site and official
+page at https://pglaf.org
+
+For additional contact information:
+     Dr. Gregory B. Newby
+     Chief Executive and Director
+     gbnewby@pglaf.org
+
+
+Section 4.  Information about Donations to the Project Gutenberg
+Literary Archive Foundation
+
+Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide
+spread public support and donations to carry out its mission of
+increasing the number of public domain and licensed works that can be
+freely distributed in machine readable form accessible by the widest
+array of equipment including outdated equipment.  Many small donations
+($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt
+status with the IRS.
+
+The Foundation is committed to complying with the laws regulating
+charities and charitable donations in all 50 states of the United
+States.  Compliance requirements are not uniform and it takes a
+considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up
+with these requirements.  We do not solicit donations in locations
+where we have not received written confirmation of compliance.  To
+SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any
+particular state visit https://pglaf.org
+
+While we cannot and do not solicit contributions from states where we
+have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition
+against accepting unsolicited donations from donors in such states who
+approach us with offers to donate.
+
+International donations are gratefully accepted, but we cannot make
+any statements concerning tax treatment of donations received from
+outside the United States.  U.S. laws alone swamp our small staff.
+
+Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation
+methods and addresses.  Donations are accepted in a number of other
+ways including including checks, online payments and credit card
+donations.  To donate, please visit: https://pglaf.org/donate
+
+
+Section 5.  General Information About Project Gutenberg-tm electronic
+works.
+
+Professor Michael S. Hart was the originator of the Project Gutenberg-tm
+concept of a library of electronic works that could be freely shared
+with anyone.  For thirty years, he produced and distributed Project
+Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of volunteer support.
+
+
+Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed
+editions, all of which are confirmed as Public Domain in the U.S.
+unless a copyright notice is included.  Thus, we do not necessarily
+keep eBooks in compliance with any particular paper edition.
+
+
+Most people start at our Web site which has the main PG search facility:
+
+     https://www.gutenberg.org
+
+This Web site includes information about Project Gutenberg-tm,
+including how to make donations to the Project Gutenberg Literary
+Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to
+subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks.