diff options
| author | Roger Frank <rfrank@pglaf.org> | 2025-10-14 20:10:42 -0700 |
|---|---|---|
| committer | Roger Frank <rfrank@pglaf.org> | 2025-10-14 20:10:42 -0700 |
| commit | ec22bde459fbb11d700673662bdeef51152782c5 (patch) | |
| tree | 617de74b0a93f60eb8d8be84c1dc25707a3f72e3 | |
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 3 | ||||
| -rw-r--r-- | 38605-0.txt | 4999 | ||||
| -rw-r--r-- | 38605-0.zip | bin | 0 -> 120523 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 38605-h.zip | bin | 0 -> 1467309 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 38605-h/38605-h.htm | 5453 | ||||
| -rw-r--r-- | 38605-h/images/im01.png | bin | 0 -> 80576 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 38605-h/images/im02.png | bin | 0 -> 17572 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 38605-h/images/im03.png | bin | 0 -> 85309 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 38605-h/images/im04.png | bin | 0 -> 24708 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 38605-h/images/im05.png | bin | 0 -> 75513 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 38605-h/images/im06.png | bin | 0 -> 10078 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 38605-h/images/im07.png | bin | 0 -> 89284 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 38605-h/images/im08.png | bin | 0 -> 19215 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 38605-h/images/im09.png | bin | 0 -> 87139 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 38605-h/images/im10.png | bin | 0 -> 29341 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 38605-h/images/im11.png | bin | 0 -> 61756 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 38605-h/images/im12.png | bin | 0 -> 15357 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 38605-h/images/im13.png | bin | 0 -> 84908 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 38605-h/images/im14.png | bin | 0 -> 20844 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 38605-h/images/im15.png | bin | 0 -> 77835 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 38605-h/images/im16.png | bin | 0 -> 14053 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 38605-h/images/im17.png | bin | 0 -> 80782 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 38605-h/images/im18.png | bin | 0 -> 37263 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 38605-h/images/im19.png | bin | 0 -> 37978 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 38605-h/images/im20.png | bin | 0 -> 98911 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 38605-h/images/im21.png | bin | 0 -> 102166 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 38605-h/images/im22.png | bin | 0 -> 64292 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 38605-h/images/im23.png | bin | 0 -> 71508 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 38605-h/images/im24.png | bin | 0 -> 49714 bytes | |||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 |
31 files changed, 10468 insertions, 0 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..6833f05 --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,3 @@ +* text=auto +*.txt text +*.md text diff --git a/38605-0.txt b/38605-0.txt new file mode 100644 index 0000000..0bfaec1 --- /dev/null +++ b/38605-0.txt @@ -0,0 +1,4999 @@ +The Project Gutenberg EBook of Magyar népmesék, by János Erdélyi + +This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with +almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or +re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included +with this eBook or online at www.gutenberg.org + + +Title: Magyar népmesék + Képes kiadás + +Author: János Erdélyi + +Release Date: January 18, 2012 [EBook #38605] + +Language: Hungarian + +Character set encoding: UTF-8 + +*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK MAGYAR NÉPMESÉK *** + + + + +Produced by Albert László (This book was produced from +scanned images of public domain material from the Google +Books project.) + + + + + + +MAGYAR + +NÉPMESÉK. + +KIADJA + +ERDÉLYI JÁNOS. + +[Illustration] + +KÉPES KIADÁS. + +PEST, 1855. + +HECKENAST GUSZTÁV SAJÁTJA. + + + + +ELŐSZÓ. + +Ezen kötettel a magyar népirodalom ereklyéi: mesék, dalok, közmondások, +adomák, szokások, hiedelmek, szóval: minden ide tartozó elemek kiadása +van foganatba véve. + +Részint másod kiadása leszen ez a „Magyar Népköltési gyüjteménynek“, +melyet a Kisfaludy-Társaság tekintélye alatt ugyancsak tőlem vőn a +nemzet a népdalok három kötetében, és a közmondások könyvében; részint +folytatása ugyanazon kezdetnek, az egész népirodalmat együvé foglalva, +egyes külön, de összefüggő kötetekbe rendezve, koronként; azon +igérettel, hogy a népirodalmi elemek szépészeti álláspontját egy +műbölcsészeti értekezés fogja igazolni. + +A szövegbe a buzgó kiadó csinos fametszeteket ad; mivel, hihetőleg, oly +tanulmányok lopakodnak be a képző müvészetbe, melyek után a hazai +tárgyak: viselet, ruha, táncz, népszokások, közélet és képzelem mind +jobban engedik át magokat a metsző vésüjének, a föstész ecsetének; +egyuttal a nagy közönségnek is mulattató szemléletül ajánlkoznak. Az +anyag, mint előre kivehető, nem fog hiányzani az egész gyüjteményen +keresztül. + +Ezuttal tudatni akarom egyszersmind, hogy a Kisfaludy-Társaság +tekintélyét mind folyvást megtartom, vele élek; s neve alatt +megváltozott körülményeimhez képest is még mindig gyüjtök. Segédim, a jó +régi társakon kivül, a sárospataki tanuló ifjak közül néhány, kik a +néppel közvetlenül érintkezvén, eredeti közléseket adhatnak. + +Igy indul meg a jelen kötet „Népmesék“ czim alatt, teljesen uj +tartalommal. E részben tisztelettel emlitem Toldy Ferencz barátságát, ki +néhai Gaal György eredeti magyar szövegü mesegyüjteményét szives volt +használatul átengedni. + +Még egy szót régi gyüjtő társaimhoz! Ők fogják tudni: mi állott elő a +népi elem tanulmányaiból tiz év óta; hogy ez eredménynek az én +törekvéseim is voltak tényezői; s most jobban lehet igényem, mint +ezelőtt is, gyámolitásukra. + +Sárospatak, junius 14. 1855. + +Erdélyi János. + + + + +NÉPMESÉK. + + + + +1. A liliomleány. + +Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy igen jó király, kit +minden rendü és rangu ember az országában ugy szeretett, hogy életét is +odaadta volna érette. Felesége nem volt, s alattvalói azt kivánták, hogy +házasodjék, olyan jó királyt hagyhasson örökösül, minő maga. Nagy szeget +ütött ez az ő fejébe; gondolkozott magában, mit csináljon, hogyan leljen +magához való feleséget. + +Volt neki egy öreg barátja, kitől tanácsot szokott kérni, mivel nagyon +szerette. Az öreg ember vadász volt a király erdejében; egyébiránt +élhetett volna másképen is, mert a király uri módon eltartotta volna; de +neki nem kellett semmi; azért csak ott éldegélt az erdőben egy kis +kunyhóban, mint a szegény ember szokott. A mint a király meghallotta, +mit kivánnak alattvalói, elméne az öreg vadászhoz tanácsot kérni. Az +öreg vadász egy rozmarinszálat adott neki, s azt mondá: a mék lány előtt +ez a rozmarinszál meghajol, azt vegye el, az lesz hozzávaló. +Összegyüjtötte hát a király a temérdek lányokat palotájába, a mennyi +csak fért, s mindenik mellé egy-egy katonát állitott, kiknek az volt +kötelességök, hogy a magok urlányainak nevét az asztalon levő +gyöngyökből rakják ki; a gyöngyök azé lesznek, ki előtt a rozmarinszál +meghajol; ha pedig senki előtt sem hajol meg, mindeniké a maga neve. A +mint ott ülnek sorban, jön a király, kezében hozva a rozmarinszálat. +Végig viszi a leányok előtt, de az egyik előtt sem hajolt meg. Másnap +megint más leányokat, szebbnél szebbeket, gyüjtetett össze, de a +rozmarinszál akkor sem hajolt meg egy előtt se. Harmadik nap szinte ugy +lett, akkor sem hajolt meg a rozmarinszál. Mit csináljon most már? +gondolkozék magában; hol keresse fel élete párját? + +A mint igy tünődött éjszaka, látja, hogy valami suhan be az ablakon s +egyenesen a rozmarinra száll, s elkezd szépen beszélgetni hozzá. Én a +királynak háladatossággal tartozom, mert ő engemet már kétszer +szabaditott meg a sólyom körmei közül, igy beszélt a kis aranyos madár, +mert a volt, a mi az ablakon besuhant; most lefizethetném adósságomat, +el tudnám vezetni azon leányhoz, ki előtt te meghajolsz. Az a +tündérkertben van; azért jöttem ide megmondani, hogy te indulj el holnap +előtte s vezesd; én majd fölöttetek repülök; csak rám vigyázz mindenütt, +s utánam jöjj. Jól hallotta ezeket a király, mert koránsem hagyá őt +aludni a nagy gondolkozás; alig várhatá a reggelt, mindjárt utnak +indult. A rozmarin előtte ment, a madár pedig fölötte repült. + +A mint igy mentek, mendegéltek hárman, találtak az uton egy sánta +táltost, ki iszonyuan nyögött. Mi bajod, kérdé a király, hogy oly +iszonyuan nyögsz? Itt, a baloldalamban egy nyil, majd esztendeje már, +hogy itt hordozom, s még eddig nem akadt olyan könyörületes szivü ember, +a ki kivette volna; egy vén boszorkány lőtte azt én belém, hogy +megronthassa gazdámat, felelé a táltos. Kiveszem; szólott a király s +megkapván az ezüst nyilat, kirántotta a ló ballapoczkájából. Ez is +iszonyut ágaskodott s olyan szép lett, a milyet még soha nem látott. +Ekkor megköszönte a király szivességét s igy beszéle hozzá: Én jól +tudom, mi járatban vagy. Messze van az, a kit te keressz, hanem ülj fel +rám, én elviszlek mind addig, a mig fel nem találod szép feleségedet. + +A király felült a táltos hátára, s ugy repült ez vele, mint a villámlás. +A rozmarin mindenütt előtte ment, az aranyos madár pedig fölötte repült. + +[Illustration] + +A mint mennek hegyen, völgyön, találnak egy üvegvárat, honnan iszonyatos +sikoltás hangzik. Ezt meg kell szabaditanom, akárki legyen, szólott a +király s bement az üvegvárba. Mit lát, mit nem lát, látja hogy egy nagy +üvegember ordit, egy dongó szünetlenül repked a gyomrában, azt ki akarja +rágni. Ki vagy, mi vagy? kérdi az üvegember tőle. Én egy idegen király +vagyok, a tündérvárba akarok menni, feleséget keresni; hát te ki vagy? +Én ennek a várnak királya vagyok. Mi bajod van, hogy ugy orditozol? +kérdi az idegen király. Ez a dongó keresztül akarja rágni gyomromat. Hát +nem lehetne megszabadítani tőle? Nem, mig öreganyja, a két kardu pók, +él; az pedig tán örök időkig él, mert nem árthat neki semmiféle fegyver. +Egy táltosom ugyan volt, az árthatott neki, de már azt is meglőtte, +felelt az üvegkirály. Nem lehetne meglátnom azt a hatalmas pókot? kérdé +az idegen király. Mindjárt itt lesz; nézz csak oda az üvegkanapéra. Ott +ül szegény feleségem, csupa rózsaruha van rajta, ez a pók minden órában +eljár hozzá, mindig beköti pókhálóval; mikor elmegy, egy kis tövismadár +jön el letépni a rákötött hálót. Egy percz mulva itt lesz a pók. + +Egyszer nagy csörömpölés hallatszik, felnéz az idegen király a padlásra; +hát egy iszonyu pók ereszkedik alá felé. Ő is fogja magát, kirántja +kardját s elkezd vagdalni a pókhoz, de soha nem érheti, mert két első +lába mindig feltartóztatja a vágást. Már csakhogy le nem vágta az idegen +királyt a pók, midőn beugrott a táltos az üveg szobába, hogy csak ugy +töredeztek össze-vissza az üveg garádicsok, s ráugrott az iszonyu pókra. +A dongó látván, hogy nagy veszedelemben forog anyja, mindenképen ki +akart repülni az üveg királyból, hogy majd segit neki. De a táltos +észrevette a dongó akaratját s kiabált az üveg királynak, hogy fogja be +száját; ne ereszsze ki a dongót; azonban nem tudta befogni s +kieresztette; ő is nagyot toppantott első lábával s levágta a dongót a +pók mellé; mind a kettőt egyszerre megölte. + +A mint ez a két csudabogár megdöglött, az üveg király mindjárt oly +gyönyörü emberré vált, hogy párját kellett volna keresni egész világon; +felesége pedig a legszebb asszonynyá; a legpompásabb rózsák nyiltak +ruháján. A kis tövismadár szinte egy szép leánynyá változott; az üveg +vár egy szép arany várrá. A volt üveg király most megköszönte +szivességét az idegen királynak, s igy beszélte el egész történetét: + +Ez a vár az enyém volt mindig, s ilyen állapotban, a milyenben most +látod. A vár alatt egy kis kunyhó volt, abban egy vén boszorkány lakott. +Volt a vén boszorkánynak egy leánya, kit én hozzám sietett volna férjhez +adni, de nekem nem kellett. Én a tündérvárból házasodtam, onnan vettem +el feleségemet, kit nem adnék e világért. A boszorkány ezen nagyon +megboszankodott s engem üveggé változtatott, leányát dongóvá, hogy +mindig rágódjék bennem. Csak ugyan egy hét alatt keresztül is rágott +volna már. Maga egy nagy pókká változott, hogy feleségem rózsaruháját +pókhálóval rutithassa; a szobaleányt pedig egy kis tövismadárrá +változtatta, a mely mindig tépje a pókhálót ruhájáról, hogy ő ujra +beköthesse. De előbb táltosomat kellett meglőnie. Te huztad ki belőle a +nyilvesszőt, te szabaditottál meg a kinoktól; mondd meg már most, mit +kivánsz jó tettedért? – Semmit, felelt az idegen király, csak azt mondd +meg nekem, messze van-e az a tündérvár, én oda akarok menni feleséget +venni. Ide már nem nagyon messze van, majd elviszen az én táltosom, +felelt a király. + +[Illustration] + +Ezzel felült az idegen király a táltos hátára s egy félóra alatt +odavágtatott. A rozmarin előtte ment, az arany madár fölötte repült. +Mikor odaértek, gyászba volt boritva az egész tündérvár. Miért van ez, +kérdé a király. – Feleltek rá a tündérek: mert a legszebb leány, a +tündérek királynéjának testvére, az üveg királyné miatti buvában, fehér +liliommá változott. – Kérte az idegen király a tündéreket, vezetnék el +őt ahoz a fehér liliomhoz. A tündérek elvezették. A rozmarin ekkor is +előtte ment, még pedig előre szaladt, a mint a fehér liliomhoz ért, +hirtelen megállt és földig meghajolt előtte, a kis aranyos madár pedig +rászállott. A fehér liliom is neki rázkodott s olyan gyönyörü leány lett +belőle, kinek párja hetedhét országon nem találtatott. A király odament +hozzá, megkérte kezét, holtig egymáséi lettek. Másnap mindjárt +elindultak haza felé, utba ejtették a megszabaditott várat is, hol a +királyné testvére lakott. Itt jól megvendégeltetve, otthonig meg sem +álltak, hol szörnyü pompával fogadtattak, nagy lakodalmat csaptak, s +most is élnek, ha meg nem haltak. + + + + +2. A hajnalkötöző királyfi. + +Egyszer volt, hol nem volt, még az óperencziás tengeren is tul volt egy +király, és ennek három fia és három leánya. A király öreg volt már, +féllába a koporsó szélin. Egyszer, midőn közel volt halálához, igy szól +fiainak: No fiaim! leánytestvéreiteket annak adjátok, a ki legelsőben +kéri; a vadászerdőben pedig őrizkedjetek ama nagy jegenyefától, s ha +elkéstek is valamikor éjszaka, ne menjetek alá hálni soha. Nem sokára +meghalt az öreg király; s királyságát a legkisebb fiára hagyta. Egyszer +egy estve, mikor vacsoránál mind együtt voltak, azt mondja valaki az +ablakon: adjátok ide a legnagyobb leányt. A fiuk, hogy teljesitsék +atyjok rendeletét, odaadták mindjárt az ablakon által. Más estve megint +kérik a közbülső leányt, azt is odaadják. Harmadik estve megint kérik a +legkisebb leányt, azt is kidugták az ablakon; igy hát a királyfiak csak +magok maradtak. + +Egyszer kimennek az erdőbe vadászni, s elestveledvén, ama jegenyefa alá +találtak vetődni, melytől apjuk eltiltotta. Eszökbe jutott az apai +mondás, de mégis akarták tudni, miért tiltotta el őket az alól. A mint +lefeküdtek, mert igen el voltak fáradva, a legidősb királyfi őrnek +fenmaradt. A nagy tüz égett derekasan, ő fenvirrasztott; egyszer csak +látja, hogy valami falja, eszi a tüzet. Jobban nézi, hát látja, hogy egy +három fejü sárkány. Neki megy kardjával, viaskodnak; de végre is +meggyőzi a sárkányt, ás neki ott a fa alatt egy gödröt, belétemeti. +Reggelre virradva fölkelt a két testvér, de ezek az éjszakai történetből +semmit sem tudtak, bátyjuk sem szólt egy szóval se felőle. + +Idő multán megint kimentek vadászni az erdőbe, és megint az alá a fa alá +akadtak éjjelre. Ekkor már a középső fiu vigyázott, mig a többi aludt. +Egyszer a mint járkál fel s alá kivont karddal a fa alatt, látja, hogy +falja, eszi valami a tüzet; nézi jobban, hát látja, hogy egy hat fejü +sárkány. Mindjárt belé vág kardjával, viaskodnak sokáig, végre is +megölte a sárkányt a királyfi, szinte a fa alá temette. Reggel fölkeltek +a többi testvérek, de nem tudtak semmit, hogy mi történt az éjszaka. + +Egyszer megint az alatt a fa alatt estveledtek el; akkor a legkisebb +maradt vigyázónak. A mint járkál kivont karddal fel s alá, egyszer +látja, hogy falja, eszi valami a tüzet, s csak azon veszi észre, hogy +már mind felfalta. Nézi jobban, hát látja, hogy egy kilencz fejü +sárkány. Ő is mindjárt belé vág a karddal, viaskodnak sokáig; utoljára +is a királyfi meggyőzte a sárkányt, s hasonlókép eltemette a fa alá. + +Most már azon gondolkodott, hol vegyen egy kis tüzet, s elindult az +erdőben keresni, hogy merre találna. Egyszer lát egy kis tüzet pislogni; +oda megyen, hát látja, hogy ott veszekedik az éjszaka meg a hajnal. Ő is +kérdi, hogy miért veszekednek. Azért, mond a hajnal, hogy én már fel +akarok kelni, de ez az éjszaka nem hagy. Akkor a királyfi vágott a +gatyamadzagából, megkötötte őket egy fához. Megyen hát, viszi a kis +tüzet, de mig oda ért volna vele, hol bátyjai feküdtek, elaludt. Megint +hol vegyen már tüzet. Megyen, mendegél az erdőben, egyszer látja, hogy +egy helyen csak ugy bömböl a jó tüz. Odamegyen, hát látja, hogy három +óriás fekszik a tüz körül. Ő is egyen átlép, azzal felvesz a tüzről jó +darab üszköket, s a mint lépne vissza, hát egy darab tüz az óriás hasára +esett. Ez is megkapja hirtelen a királyfit, s mondja a másik óriásnak: +nézzed már hé! egy szunyogot fogtam. Azt mondja a másik: ne bántsd hé! a +kis király az, hanem mit csináljunk vele? Azt mondja a harmadik: süssük +meg, együk meg. Rimánkodott a királyfi, hogy ne bántsák, s egyik mondá +az óriások közül: na nem bántunk, ha megteszed a mit mondunk. A királyfi +igért füt, fát, csak bocsássák el. Azt mondja neki a legnagyobb óriás: +na, hallod-e, ennek s ennek a királynak van három leánya, mi próbáltuk +már sokszor elhozni, de nem lehetett, mivel van ott egy kis kakas, meg +egy kis kutya, az mindjárt megérzi az idegen szagot, és hirt ad; hanem +ha te azt a három kisasszonyt elhozod, vagy a kakast meg a kis kutyát +megölöd, akkor mehetsz szabadon. Akkor azt mondja a királyfi: jó! +megteszem; hanem adjatok egy gombolyag spárgát, a végét itt hagyom, +fogja meg valamelyitek; mikor aztán én ezt megrántom, akkor jöjjetek. + +[Illustration] + +Ment hát, mendegélt a királyfi; egyszer már ott van a várnál, hanem egy +viz volt előtte, a melyen semmikép nem tudott átmenni. Megrántja a +spárgát. Mindjárt ott termett egy óriás, egy fát általtett a vizen, és +átment a királyfi. Bemegyen a várba; a kis kakas, meg a kis kutya nem +hallották, mert a szél arról fujt, a merről a királyfi ment. Bemegyen +hát legelőször is a legidősebb királykisasszony hálószobájába; látja, +hogy ott fekszik egy réznyoszolyán. Ő is lehuzta ujjáról az arany +gyürűt, azzal a magáéra huzta. Megyen megint egy más szobába, látja, +hogy ott fekszik a középső királykisasszony ezüst nyoszolyában. Annak is +lehuzta arany gyürüjét, azzal a magáéra tette. Bemegyen a harmadik +szobába, hát látja, hogy ott fekszik egy arany nyoszolyában a legkisebb +királykisasszony. Annak az ujjáról is lehuzta az arany gyürüt, de igen +szerelmessé is lett belé, mert igen szép volt, s gondolkodott mindjárt, +hogy kellene azokat az óriásokat elveszteni. Megrántja hát a spárgát, +ott terem egy óriás, s a mint megyen befelé a házba, melynek ajtaja az ő +nagyságához képest igen alacsony volt, le kellett hajlania, s a fejét +dugta be előbb; ekkor a királyfi hirtelen ugy elvágta, mintha ott se +lett volna; testét egy szögletbe huzta. Megint megrántja a spárgát, jön +a második óriás, ez is a mint dugta befelé a fejét, hirtelen elvágta a +királyfi; magát a szögletbe vitte az elsőhöz. Megrántja a spárgát +harmadszor is; jön a harmadik óriás; ez is ugy járt, mint a többi. + +Ekkor már mit csináljon? Eszébe jutott, hogy a hajnalt összekötötte az +éjszakával, sietett hirtelen, eloldta őket és mindjárt megvirradt; +ezután odament a nagy fa alá, hol bátyjai feküdtek, s felköltötte őket. +Azt mondja a nagyobbik bátyja: ejnye öcsém! beh hosszu volt az éjszaka. +Azt mondja a kis királyfi: bizony hosszu, édes bátyám. Akkor +megindultak, mentek, mendegéltek, mig haza nem értek. + +Egyszer mondja a kis királyfi a két bátyjának: menjünk házasodni; tudok +én szép három királykisasszonyt. Mentek hát, mendegéltek heted hét +ország ellen, még az óperencziás tengeren is tul, egyszer megtalálták a +várost, melyben a három királykisasszony lakott. Azt mondja a legkisebb +fiu a két bátyjának: legyetek itt, bemegyek én, megkérem a három +királykisasszonyt. Bátyjai ott maradtak, ő ment; már el is ért a +várkapuhoz, melyben a király lakott, s egyszer egy ember megállitja, +kérdi tőle, hogy hová akar menni? Ő mond: a királyhoz; leányait akarom +megkérni hármunk számára. Nem szabad, monda amaz, mig, itt van egy dob, +erre rá nem üt, és azután a mi kérdést adnak, ha reá meg nem felel, meg +kell halni, ha ezer lelke lesz is. Ő rá ütött; kérdeztek tőle valamit az +óriásokról, a kiket ő megölt, és szóról szóra megfelelt a kérdésekre, s +azt is kivallotta, hogy ő ölte meg őket. + +Ekkor azt mondja a király: válaszsz leányaim közül. Ő is mindjárt +előhivá többi testvéreit és elvették hárman a három királykisasszonyt, +neki persze a legkisebb jutott; olyan nagy lakodalmat csaptak, hogy +Kisidától Nagyidáig folyt a sárga lé. A leányok apja, mivelhogy fia nem +volt, legkisebb vejének adta át a királyságot, de azt kivánta, hogy vele +együtt lakjék. A kis királyfi egyszer menni akart az apjáról maradt +országba, de ugy hogy a feleségét is elviszi. A vén király mondá: ne +vidd, fiam, mert csak addig lesz a tied, mig a határról kiviszed, +azontul mindjárt elrabolják. De ő, mivel feleségének is nagy kedve volt +menni, elindult vagy negyven lovas katona kiséretében. Egyszer, mikor +átlépnek a határon, hirtelen ugy elragadják a királynét a kocsiból, +mintha ott se lett volna. Ekkor haza megyen a kis királyfi s mondja +apjokának: bizony elrabolták az én feleségemet, a mint megmondta +felséges király atyám, hanem nem nyugszom addig, mig föl nem keresem; s +kérdi a vén királytól: valjon miféle országba vihették leányát. Csak a +fehér országot kérdezd, ha ott meg nem találod, ugy sohse látod többé. + +Ő is hát utnak indult, ment heted hét ország ellen; egyszer talál egy +várat; belé megyen, hát látja, hogy ott van a legnagyobb nénje, s kérdi +tőle: hát itt lakik? Itt bizony, mondá a nénje, az én uram egy négy fejü +sárkány, azzal vesződöm. Egyszer lép be hozzájok a sárkány, s igy szól: +isten hozott, sógor; mi járatban vagy? Én bizony Fehérországot keresem, +nem tudna-e sógor eligazitani, merre van? Bizony nem én, mondá a +sárkány, ha csak állatjaim közül valamelyik nem tud felőle. Akkor +összehivta állatjait, de egy sem hallotta még csak hirét sem +Fehérországnak. + +Megindul ismét a királyfi; megyen, mendegél heted hét ország ellen; +egyszer talál egy várat; bemegyen és ott leli középső nénjét, kinek az +ura nyolczfejü sárkány volt. Kérdi a sárkány: mi járatban volna? bizony +sógor, mondá a királyfi, én Fehérországot keresném, ha megtalálnám, nem +tud-e róla valamit? Bizony nem én, mondá amaz, ha csak állatjaim közül +nem tud valamelyik felőle. Mindjárt összehivatja állatjait, kérdi tőlük: +nem tudnák-e Fehérországot hogy merre van? de mind azt mondta, hogy még +hirét sem hallották. + +Ekkor megint utnak indult nagy busan a királyfi; ment, mendegélt heted +hét ország ellen. Egyszer megint talál egy várat; belé megyen, hát +látja, hogy ott sir a legkisebb huga egy nagy könyvből olvasva, kinek az +ura tizenkét fejü sárkány volt. Mi járatban van: kérdi a sárkány; +bizony, sógor, mondá a királyfi, én Fehérországot keresem, nem +hallott-e, nem tud-e róla valamit, hogy merre van? Bizony nem én, mondá +amaz, hacsak állatjaim valamelyike nem tud róla valamit. Összehivja hát +állatjait, s kérdi tőlük: nem hallották-e hirét valaha Fehérországnak; +de mind azt mondja, hogy soha nem hallották. Egyszer már, mikor a többi +állat mind széjjeloszlott, sántikál egy sánta farkas. Kérdi tőle a +sárkány: nem hallottad-e hirét Fehérországnak? Dehogy nem, felelé a +farkas, lábom is ott törték el, mikor egy juhot akartam ellopni. No hát, +mondá neki a sárkány, vezesd ezt a királyfit el oda, majd kapsz +egynehány juhot. Bizony nem megyek én belé, mond a farkas, három nyáj +juhért sem, hanem mégis a határig elkisérem. Akkor mindjárt kapott a +farkas egy juhot; a királyfi is jóllakott s azzal mentek, mendegéltek +heted hét ország ellen. Egyszer egy dombtetőre vezeti a farkas a +királyfit, és azt mondja neki: Na! amott van Fehérország, eredj; én már +visszamegyek. + +[Illustration] + +Ment a királyfi, mendegélt; egyszer odaér egy nagy város végére egy kis +forráshoz, leül pihenni. Annak a forrásnak olyan tulajdonsága volt, hogy +a ki abból ivott, mindjárt megfrisült. Egyszer, a mint ott van, látja, +hogy jön az ő felesége egy kis aranyos korsóval vizért. Mindjárt +megismerték egymást, összeölelkeztek, csókolóztak. Na, édes feleségem, +mondá a királyfi, én te érted jöttem, hogy szabadithatnálak meg? Bizony +nem tudom én hirtelen, mond a felesége, mert ennek a fehér vitéznek, a +ki engem tőled ellopott, kinél vagyok most is, olyan lova van egy, hogy +ugy megyen, mint a gondolat, és ha én szökve mennék el veled, bizonyosan +utólérne rajta, mindkettőnknek halál volna fején. Hanem azt mondom én te +neked: menj el te, itt s itt van egy vén asszony, annak van három lova, +a maga tulajdon lányai, állj be annál kocsisnak, ne kérj egyéb fizetést, +hanem van ott egy kis csikó, azt, meg a padon egy tyukganajos nyereg, +egy kantár, ha az a csikó megnő, azon elvihetsz, más különben nem, mert +ennek a fehér vitéznek a lova is onnan való, azért tud oly sebesen +menni. + +Ment hát a királyfi, mendegélt, a hol a vén asszony lakott. Egyszer +megtalál egy kis halat a szárazon. Lökj be engem a tóba, te királyfi, +mond a kis hal, jótét helyébe jót várj. És ő belökte a kis halat a +vizbe; ekkor a kis hal odaád neki egy kis sipot, és azt mondja: na, ha +valami bajod lesz, fujd meg ezt a kis sipot, ott leszek segitségedre. Ő +eltette a kis sipot a tarisznyájába, és ment, mendegélt. Egyszer megint +talál egy hangyát, a mely egy légygyel veszekedett. Védj meg engem te +királyfi, mond neki a hangya, jótét helyébe jót várj. Megmentette a +hangyát s ez adott neki egy kis sipot, hogy ha valami baja lesz, fujja +meg, s ő ott lesz segitségére. Ezt is eltette tarisznyájába. Megyen +megint, mendegél a királyfi, egyszer talál egy sánta rókát. Ugyan te +királyfi, mond a róka, hozz egy kis ezerjófüvet a lábomra, s kösd be, +jótét helyébe jót várj. Hozott neki füvet a királyfi, bekötötte a lábát, +ez is adott egy kis sipot, hogy mikor baja lesz, fujja meg, ott lesz +segitségére. Tarisznyájába tevén a sipot, ment, mendegélt a királyfi, +egyszer megtalálja a vén asszonyt, kihez küldte szolgálni a felesége. +Bemegyen, köszön: jó estvét, öreg anyám! Isten hozott, fiam! mondá a vén +banya, mi járatban vagy? Én bizony szolgálatot keresnék; ugy hallottam, +hogy öreg anyámnak szüksége volna kocsisra. Bizony volna nekem, mond a +vén asszony, hanem kiállod-e a szolgálatot? mert már kilenczvenkilencz +emberfej van odakinn a karóba huzva; tied lesz a századik, ha ki nem +állod. Na! beállott a királyfi kocsisnak egy esztendőre, de akkor még +három napból állott egy esztendő. Estve mindjárt a vén asszony jól +tartotta álomlevessel, aztán kiküldte a lovakat tőle. A királyfi is, +mivelhogy fáradt volt, lefeküdt, édesden elaludt. Egyszer fölébred, hát +látja, hogy virrad, de lovai sehol sincsenek. Mit tegyen? Eszébe jut a +kis sip, melyet a hal adott; megfujja, hát mindjárt ott terem a kis hal. +Na, mi bajod van? kérdé a hal! Hát bizony a lovam veszett el. Na, ne +busulj semmit, jer velem. Mentek hát, mendegéltek, vezette a hal a +királyfit egy tóhoz. A tó szélén uszott három arany hal. Azt mondja a +kis hal: na, az a te lovad, hanem csapd hozzá a kantárt, aztán ülj fel +rá. Ő is hozzávágta a kantárt, felült rá, hazament. Itthon vagy fiam? +mond neki a vén asszony. Itthon bizony öreg anyám. Akkor kiment a vén +asszony az istálóba, elővette a vasvillát, jól meghányta lovait; beste +lélek kurvanyátok, mondá nekik, tán szerelmesek vagytok kocsisotokba. +Jaj, anyám, többet tud az, mint kend, mondának lovai. – Más estve megint +kiküldte a fiutól a lovakat s ekkor már béklyóba tette a királyfi, s +lefeküdt. Reggel fölébred, hát nincs a lova. Keresi mindenfelé, nem +leli; egyszer eszébe jut a kis sip, melyet a hangya adott, kiveszi a +tarisznyájából, megfujja; mindjárt ott terem a kis hangya, s kérdi: na, +mi bajod van? A lovam veszett el az éjszaka megint és nem találom sehol +sem. Na, megállj! megyünk egy partoldalra, találunk ott egy +hangyafészket, abból ki fog jőni három veres hangya, csapd a fejéhez a +kantárt, az a te lovad. Mentek, hát megtalálták a hangyaturást, kijött +belőle három veres hangya; ő is csak a fejéhez vágta a kantárt, mindjárt +lóvá válott és haza mene rajtok. Megint mondja a vén asszony: itthon +vagy fiam? Itthon biz, öreg anyám! Akkor megint kimegy az istálóba, a +lovakat jól elhányja, hogy csak ugy tudnak elbujni. Jaj anyám, mondák +azok, többet tud az, mint kend. Más estve megint jól tartja álomlevessel +a királyfit, kiküldi tőle a lovakat, de előbb megmondá nekik, hogy haza +menjenek, majd elbujtatja ő őket. Kiviszi a fiu a lovakat, lefekszik, +elalszik. Reggel fölkél, hát nincs a ló sehol sem. Keresi mindenfelé, +nem leli; eszébe jut a kis sip, melyet a róka adott, megfujja s mindjárt +ott terem a róka. – Mi bajod, édes királyfim? Jaj, hé! mond az, a lovam +sehol sem lelem. Akkor mond a róka: az igaz, hogy most szoros helyen +van, tojásnak válott mind a három, otthon a vénasszony fon egy széken, +az alatt van egy kosárban; hanem van a vén banyának egy arany kakasa meg +egy arany tyukja a kakasülőn; én fel fogok menni a padra, azokat +fojtogatom, mig a vén asszony felszalad, te addig menj be a szobába, +csapd a tojás fejéhez a kantárt, mindjárt lóvá válik. Mentek, +mendegéltek, egyszer elérték a vén asszony házát; a róka felment a ház +padjára és ugyan fojtogatta a tyukot meg a kakast. A vén asszony is +felszalad hirtelen a padra: höss te róka, kutyák egyék a véredet; ez +alatt a királyfi bement a házba, a tojáshoz vágta a kantárt, mindjárt +megvolt a lova, bevezette az istálóba. Megyen le a vén asszony, nézi a +tojást, hát csak a hült helyét leli. Megcsóválta fejét. Másnap behivta a +fiut, és mondta neki: na, fiam, kitöltötted az esztendőt becsületesen, +hanem már most mit kivánsz? Nem kivánok én egyebet, hanem csak azt a +gyenge csikót, melyet tegnap ellett az egyik ló, meg a padon van egy +tyukganajos nyereg, és egy kantár. Ejh, mond a vén asszony, mit érsz +azzal! inkább adok a mennyi pénzt kivánsz. Nem, csak az kell nekem, mond +a fiu. Utoljára is a vén asszony kénytelen volt odaadni. Fölvette hát a +csikót hátára a királyfi, mert még menni sem birt, aztán a nyerget, +kantárt, azzal ment, mendegélt. Egyszer egy helyen elestveledik, azt +mondja neki a csikó: ereszsz haza, édes gazdám, szopni, holnap reggel +visszajövök. Ekkor a csikó haza ment szopni, ő lefeküdt; reggel a csikó, +mikor visszajött, megrugta talpát s mondá: no, édes gazdám, menjünk. +Mentek, mendegéltek, egyszer megint elestveledtek; azt mondja a kis +csikó: édes gazdám, ereszsz haza még egyszer szopni, holnap visszajövök. +Ő haza eresztette a kis csikót, maga lefeküdt. Reggel megrugja a +királyfi talpát a kis csikó s mondja: no, menjünk. Ekkor megint venné +hátára a kis csikót a királyfi, hanem az igy szólott: na, édes gazdám, +eddig te hoztál engem, már most én viszlek téged. Azzal megnyergelé a +királyfi, ráült, mentek mint a szél, mig elértek a kuthoz, melynél +találkozott elsőben feleségével a királyfi. Itt megitatta kis lovát, +maga is ivott a királyfi, s ezalatt megint odament a felesége vizért az +aranyos korsóval. Ekkor: no, feleségem, itt a ló, a melyért szolgáltam, +hanem ülj fel rá, én is felülök, aztán menjünk. Mikor felültek, azt +kérdi a ló: hogy menjek, mint a szél vagy mint a gondolat? A mint +akarod, mondá a királyfi. Mentek hát; egyszer otthon a fehér vitéz lova +rug, vág; kimegyen a fehér vitéz; mi bajod? kutyák, ebek nyalják fel a +véredet. Viszik a szép asszonyt, mond amaz, egy csikólovon. Akkor +mindjárt felugrott a fehér vitéz lovára, mentek mint a gondolat; már +majd utolérték a királyfiékat, s monda lovának a fehér vitéz: nyerits +csak annak a lónak, hogy várjon meg. Nyerit a ló, de a csikó azt nyeríti +vissza: megvárlak, ha magad jösz. Akkor a ló is felhányta a farát; neki +iramodott, ugy levetette a fehér vitézt, hogy mindjárt széjjelmállott; a +kis csikó pedig megvárta. A királyfi a fehér vitéz lovára ült, felesége +a csikón maradt, s ugy mentek haza. Annak örömére, hogy megtalálta és +haza vitte feleségét a királyfi, nagy lakomát csapott; már ekkor az öreg +király is meghalt, ő maga maradt feleségével a királyságban, s most is +élnek, ha meg nem haltak. + +[Illustration] + + + + +3. A fekete kisasszony. + +Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy király; volt annak tizenkét +fia; jártak ők vadászni és minden nap találkoztak egy öreg ősz emberrel, +a ki őket világot látni küldte, mondván nekik, hogy ő küldve van +hozzájok, hogy menjenek utazni, s lássanak világot. Mondják otthon a +királynak, hogy ők mennek utazni; a király nem engedte. + +A vadászaton ismét találkoznak az öreg ősz emberrel, s azt mondja nekik, +hogy menjenek világot látni, mert majd rosz lesz belőle, ha nem mennek, +mivel ő küldve van hozzájok. Ekkor a tizenkét királyfi neki készült s +utnak indult. Elestveledtek egy erdőben; ott találtak egy kastélyt, abba +mentek szállásra, melyben volt tizenkét szoba, s tizenkét emberre +teritve asztal; tizenkét lónak hely. A lovakat bekötötték, magok +bementek a kastélyba, vacsoráltak, annakutána kiki a maga szobájában a +már készen megvetett ágyba lefeküdt. A lovak is rendesen szénát, abrakot +ettek, s ittak. Éjszaka a kastély előtt a legnagyobb királyfi neve +hallatszott, e szókkal: fiam, jere ki. A királyfi kimegy s a kastély +előtt a fekete kisasszony volt s mondá neki: mi tizenketten vagyunk +testvérek, s el vagyunk átkozva; addig fel nem szabadulunk, mig tizenkét +királyfi itt, ebben a kastélyban hét évig, hét hónapig, hét hétig és hét +nap, hét óráig itt nem mulat; addig soha nem megy mulatságba, nem +házasodik, szóval, ebből a kastélyból soha ki nem megyen; itt magoknak, +lovaiknak étele, itala meglesz uri módon. + +Ezután a kisasszony eltünt. A legnagyobb királyfi bemegy, s a többi +testvéreinek mondja, hogy mit mondott neki a fekete kisasszony. Reggel +fölkelnek; a tizenegy testvér elindul a kastélyból, hogy ők ott nem +lesznek, nem kénytelenek ott remetéskedni annyi ideig; csak a legidősb +maradt maga; de mielőtt az erdőből kiérnének, tizenegy farkas eleikbe +állott, nem bocsátotta őket s vissza kellett menniök a kastélyba. Már +ekkor se maguknak, se lovuknak nem volt eleségök, mivel a törvényt +megszegték; a legnagyobb a maga ételéből adott a többinek. Más reggel +ismét felkészültek, hogy ott hagyják a kastélyt, de mihelyt lóra ültek a +kastély előtt, azonnal kővé változtak, a tizenegy istáló pedig +összeomlott. Igy a legnagyobb csak maga maradt, neki s lovának minden +nap kijárt az eleség. A fekete kisasszony naponként járt őt +meglátogatni. + +Már a kitüzött idő közel van, s egyszer hozzá megyen a fekete +kisasszony. No, János, mond neki, az éjjel ide fognak jőni hozzád az +ördögök tizenegy testvéred képiben; beszélnek hozzád, játszanak, hivnak +magukkal haza, hogy ne légy itt, de te ne szólj semmit. Azután ez nem +használ, elkezdenek ütni, verni, kinozni, ne szólj semmit. Egyszer +előjőnek az ördögök, ott figuráznak, nevettetik, de ő nem nevet; ütik, +verik, ő nem szól. Reggel eljön a fekete kisasszony. No, János, hogy +mint vagy? Akkor megkente Jánost kenőcscsel; még hétszerte szebb +királyfi lett, mint azelőtt volt. + +Más este ismét elmegy hozzá a fekete kisasszony, ismét mondja neki, hogy +eljőnek az ördögök apád, anyád képiben; beszélnek hozzád; te ne szólj; +azután ismét kinoznak, fel is fognak akasztani; mégse szólj; ugy lett. +Este elmennek az ördögök, beszélnek Jánoshoz, de ő nem szól; ütik, +verik, a kastély elibe kiviszik, felakasztják. Reggel a fekete +kisasszony levette az akasztófáról, megkente kenőcscsel, még hétszerte +szebb királyfi lett. – Jól viselted magad, mond a fekete kisasszony, már +félig mind a tizenketten fehérek vagyunk. Egy éjszaka van még hátra, ha +azt kiállod, egészen fehérek leszünk, meg fogsz szabaditni bennünket. +Jövő éjszaka ismét itt lesznek az ördögök, apád, anyád, testvéreid, +mindenféle rokonid képiben; ütnek, vernek, kinoznak, ne szólj semmit; +tüzes koporsóba tesznek, porrá égetnek, mégse szólj. Eljőnek éjszaka az +ördögök, összekinozzák, vallatják, de csak egy szót sem tudnak belőle +kivenni; annakutána tüzes koporsóba fektetik, tüzelnek alatta, +szurkálják, mégsem szól; porrá égetik, kiviszik a port a kastély elibe, +a sárba tapossák. Reggel a fekete kisasszony eljött, összeszedte a +porát, megkente ismét azzal a kenőcscsel; hétszerte szebb királyfi lett, +mint azelőtt volt. + +No, János, már egészen fehérek vagyunk, megszabadítottál bennünket. Már +most el fogunk menni az én városomba, fekete városba, de még nekem sok +rendezni valóm van; te előre fogsz indulni, majd utolérlek aztán én. +Majd ha mégy az uton, egy igen szép lány fog hozzád szólani, játszani +veled, nevettetni, te hozzá se szólj, fordulj félre tőle. Azután fogsz +találni igen gazdagon terített asztalt, hozzá ne nyulj, rá se nézz. +Elment János; a mint megyen egy erdőben, egy gyönyörü szép leány +megszólítja: hová mégy? hol voltál? szállj le a lovadról, jere hozzám, +itt lakom; ezer meg ezer édesgető szavakkal unszolta, csakhogy meg tudná +szólaltatni, de János másfelé fordult. Azután egy teritett asztalt +talált az ut közepén, mihelyt megpillantotta, nem állhatta meg, hogy a +rajta levő buzakenyérből egy csipetnyit a szájába ne tett volna, mire az +ut közepén azonnal lováról lebukott s elaludt. Kis idő mulva megyen arra +üveg hintón a fekete kisasszony, látja hogy János a földön van s fel nem +lehet költeni; kardlapjára ezeket irá: ha fölkelsz, eredj haza, ott a +leomlott tizenegy istálóban van egy vasszőg, a kardoddal vágd ketté, ugy +indulj utánam. Majd a veres tengernél találsz egy igen nagy embert, az +fog a tengeren átvinni. Mikor már általviszen, mondjad neki, hogy arany +gyürüd a tengerbe esett, vegye ki; s akkor majd ha keresi, rugd arczczal +a tengerbe. Annakutána találod a hármas üveghegyet, ott egy bakarasznyi +ember fog hozzád beszélni, de te ne szólj hozzá, s az akkor megkap, +minden lovastól együtt általhajit az üveghegyen, hogy a harmadiknak az +aljába esel, Feketeváros pedig épen ott van, ott fogsz engem találni. +Este a mint fölkel János, meglátja mindjárt, a mi a kardjára irva van. +Felül a lovára, megy az összeomlott istálóba. Ott megkereste a +vasszöget, s kardjával elvágta, utnak indult. Mikor elért a veres +tengerhez, az igen nagy ember általvitte. A tulsó szélen mondja János: a +gyürüm a tengerbe esett, vegye ki; mikor keresi, bebuktatja a tengerbe. +Ekkor az igen nagy ember ezt mondja: jól jártál, te kutya, mert ha ezer +lelked van is, meg kellett volna halnod. A tengerszélén bement egy kis +kunyhóba, ott egy igen öreg asszony volt. Jó napot, öreg anyám! Isten +hozott, te kutya! válaszolt az öreg asszony, jól jártál, hogy anyádnak +fogadtál, mert ha ezer lelked van is, meg kellett volna halnod, mivel +megölted leányomat; t. i. mikor a vasszöget a leomlott falban ketté +vágta. Ismét utnak indul János, eléri a hármas üveghegyet, ott egy +bakarasznyi ember ugrál, tánczol, danol, szól Jánoshoz. Ő rá sem ügyel. +Ekkor mérgesen megkapja őt, minden lovastól áthajitja az üveghegyen, +épen Feketevárosba. Ott mindjárt megkereste a fekete kisasszonyt, +megtalálta tizenegy testvérével együtt, kik már nem feketék, de fehérek +voltak. Ezután összehivtak papot, hóhért, vaskalapot, meg volt a nagy +lakzi, még most is élnek, ha csak meg nem haltak. + +[Illustration] + + + + +4. Az elátkozott királykisasszony. + +Volt egykor egy özvegy királyné és kiadta parancsolatban, hogy a ki tiz +lépést előre megy vagy hátra marad táborából, mindjárt agyon lövessék. +Egy zöld dragonyos nem állhatta tovább és mivelhogy igen megszorult, +tehát akármely büntetést fog is kapni, mégis hátra maradt, és leszállott +a lováról, és hetvenhét esztendeig ott maradott ülve. Csakugyan az +özvegy királyné, a ki táborával az ellenségre ütött, meggyőzetett oly +annyira, hogy még lakó városából is kinyomatott. És volt a királynénak +egy szép leánya, a királyné tehát mind a herczegasszonyt az ő királyi +palotájával együtt elátkozta, hogy senki hozzá ne jusson, ha csak három +nagy próbán keresztül nem megy. A szegény dragonyos hetvenhét esztendő +után észrevette magát és bement a királyi lakó városba, a mely el volt +átkozva, és bement egy traktirba, és kért magának egy meszely bort és +fizetett volna, és volt pénze, de az a pénz volt nála, melyet még akkor +kapott, mikor háboruba indultak, tehát már akkor nem volt kellemetes; és +a kocsmáros azt mondja: ez a pénz már nem jár az országban, mert annak a +királynénak a pénze, a ki ezek előtt hetvenhét esztendővel elvesztette +országát; és mondá a kocsmáros, hogy a princzeszné el vagyon átkozva, a +rezidencziával együtt és mondotta a zöld dragonyosnak, hogy te próbált +ember vagy, mert elbeszélette neki, hogy és mint járt; tehát próbáljon +szerencsét, hogy ha megszabadithatná. A dragonyos rászánta magát és +elment a palotába; és a mint egy szobából a másikba járkálna, itten jő +eleibe az elátkozott kisasszony fekete medvebőrben, és megszólitja, hogy +mit keresne; nem tudja-e a parancsolatot, hogy a ki a tábortól +hátramarad, legkeményebben megbüntettessék. A dragonyos feleli, hogy +eltévelyedett. No tehát, felelé a princzeszné, maradj itten, és ha +kitöltesz három éjszakát: megszabaditasz engemet és meg fogod kapni a +királyságot és személyemet. Reá állott a dragonyos; a princzeszné +eltünt. Itten mindjárt mindenféle ételek teremnek az asztalon, a nélkül, +hogy a konyhában tüzet találna, vagy a ki azt behordja, látná. Minden, a +mit csak gondolt, hogy ez jó volna, kedvére megtermett; igy töltötte el +a napot. Jön az estveli idő; ehol jön a princzeszné, hoz magával +gyertyát, egy könyvet és egy fekete kezkenőt, és eleibe teszi mondván: +csak arra kérlek, hogy meg ne ijedj, ne félj semmit, hanem gyujtsd meg +ezt a gyertyát és itten van a könyv: olvasd; akárki jön be hozzád, reá +ne nézz, se ne szólj. Elmegy a királykisasszony, maga marad a dragonyos, +meggyujtja a gyertyát, eleibe veszi a könyvet és olvassa. Eljön tizenegy +óra; itten összejőnek mindenfélék szebbnél szebben felöltözve, de ő +reájok sem tekintett. Eleget kérdezték, hogy mit keres itt; de ő nem +szólott; mit szólitgatod, mond az egyik, hanem kapd fel hajitsd nekem. +És igy egyik a másikának hajigálta; üti a tizenkét órát, elmentek +mindnyájan, csak maga maradt a dragonyos, de már ő magával jótehetlen +volt. Jön reggel a királykisasszony tiszta vörös ruhában, megkenegeti, +mindjárt nem lett semmi baja. Ismét mondja a királykisasszony: már egy +éjszakát szerencsésen eltöltöttél, még két éjszakát állj ki; akármit +fognak veled tenni, ne félj semmit; megjön ismét a te egészséged. A +kisasszony eltávozott, neki, ugymint a dragonyosnak kivánsága szerint +volt minden enni, inni valója; sétált egyik szobából másikba, igy +töltötte az egész napot. Jön ismét a második éjjel, eljön megint a +princzeszné, hoz magával ismét gyertyát, könyvet és egy vörös kendőt, és +letette a dragonyos eleibe, és mondá hasonlóképen, mint tegnap: gyujtaná +meg a gyertyát, olvasná a könyvet, és akárki jön, akármit kérdez, semmit +ne felelne, hanem csak a könyvet olvasgatná. Föltette magában a +dragonyos, hogy akármi történik vele, már ő csak kiállja még azt a két +éjszakát. Üti a tizenegy órát, nagy lármával jőnek a palotába, hogy még +a palota is rázkódott. Itten legelőször is, mihelyt bejöttek, azt +mondják: no, nézzétek, megint itten vagyon a dragonyos. Eleget +kérdezgették, hogy mit akar; de ő csak folyvást olvasgatott, megunták +mindig szólitgatni, kapják: kirántják az asztal megül és szijat szabnak +a hátából. Mikor a negyediket szabnák, kezdi ütni a tizenkét órát és ugy +hagyják. A dragonyos már föl sem kelhetett a fájdalom miatt, hanem abban +a helyben, a hol kinozták, ottan maradott reggelig. Eljön megint a +királykisasszony kékes ruhában, megölelvén a dragonyost, megkenegeti és +ismét jobban lett. Kéri megint a királykisasszony, hogy ezt az éjszakát +még töltené el, azután minden jó állapotban fog lenni. Fogadta a +dragonyos, ezek után magára hagyta a királykisasszony, igy tehát csak +evéssel, ivással, gondolkozással töltötte a napot. Beestveledik ujra; +jön a princzeszné; ismét hoz magával gyertyát, könyvet és egy kék +kezkenőt, mondván, hogy mostan is ugy cselekednék, mint már két +éjszakán, hogy gyujtaná meg a gyertyát és olvasná a könyvet és senkihez +ne szólana s nézne. Mondá a dragonyos, hogy ő mindeneket meg fog tenni; +evvel ott hagyta a princzeszné. Ismét érkezett tizenegy óra; még nagyobb +zörgés támadott a palotában, de a dragonyos arra semmit se ügyelt. +Bejőnek a szobába, a hol ő volt, ottan dombéroznak és mondják, hogy +menne ki, mivel itt semmi keresete. A dragonyos ezt csak elhallgatta, +akármit kérdeztek, ő nem felelt; ekkor mondják: fogjuk meg! nagy ur akar +ez itt lenni. Kapják tehát őtet, viszik a konyhába, a hol iszonyu tüz +égett és a nyárs készen. Itten kapják őt, mindjárt nyársra huzzák; és +sütik, forgatják már őt a nyárson, mikor üti a tizenkét órát: mindjárt +elszéledtek; hanem a princzeszné, a ki megszabadult az átoktól, +leszaladt azonnal, megszabaditóját levette a tűzről és a nyársról; már a +dragonyos csak hogy meg nem volt halva; de a princzeszné megkenegette, a +mely után jobban is lett, de mégis betegágyban feküdt három nap, azután +már nem volt semmi baja. Már ők ugy vannak, mint házasok, csakhogy meg +nem voltak esketve; igy töltenek egy hetet egymással, s mond a +princzeszné: kedves férjem! minthogy én is rég nem voltam a templomban, +menjünk el itten s itten levő városba. Felele a dragonyos: nem bánom, +kedves társam. Elmentek tehát a templomba, és beszállottak egy nagy +vendégfogadóba; ott pedig volt egy ördöngös vén kocsmárosné, a ki +irigylette a dragonyosnak ezen nagy szerencsét, a ki már mint király +volt azóta, mióta kiszabaditotta átok alól a princzesznét, és azt +mondotta a dragonyos inasának: jöjj ide te fiu, és fogjad ezt az +aranyat, melyért nem kivánok egyebet, hanem hogy ezt a tűt tüznéd az +urad ruhájába. Gondolván az inas, hogy ez által semmi nagy kárt nem +okozhat, megigérte, és meg is cselekedte. Más napra kelvén az idő, +felöltözött mind a dragonyosból lett király, mind a princzeszné; +minekelőtte elindultak volna, mondá a princzeszné: no, szivem, vigyázz +hogy el ne aludjál, mert ha elalszol, nálam nélkül fogsz élni. Mennek ők +a templomba, s bemenvén, leültek egymás mellé. A dragonyosból lett +király mindjárt elszunyadott, mihelyt kezdődött az ájtatosság, pedig +eleget rángatta a princzeszné, de mind haszontalan volt. Vége lett az +ájtatosságnak, kimenvén a templomból, mond a princzeszné: mondottam, +hogy el ne aludjál, mert nálam nélkül fogsz maradni; még kétszer megyünk +a templomba, vigyázz, hogy el ne aludjál, mert ha elalszol, tudd meg, +hogy nálam nélkül fogsz maradni. A király örömest aludt volna egész nap +és egész éjjel is, csakhogy a templomban ébren lehetne, de akkor nem +jött rá az álom. Második nap következett, elmennek megint a templomba és +mihelyest beültek a székbe, mindjárt szundikált, eleget rángatta a +princzeszné, de hiába volt. Vége lett az ájtatosságnak, kijönnek, mondja +a princzeszné nagy szomoruan: már látom, hogy nálam nélkül kell +maradnod, mert meg nem tudod magad az álomtól tartani. A király oly +nagyon szivére vette, hogy könyezett, hogy sok szenvedései után sem +lehet a princzesznével boldog. Mondá a princzeszné: még egy nap van +hátra; azaz még egy próba, mert még egyszer elmegyünk a templomba, de ha +akkor is elaluszol, mint már kétszer, többé soha sem fogsz látni. Eleget +sohajtozott a király; nem tudhatta, hogy mi lelte őt, hogy mindig álmos, +mikor a templomban kelletik lennie. Elmennek ők még harmadszor is; a +király eleget erőteté magát; mind hasztalan volt, mert mihelyest a +székbe beültek, oly mélyen elaludt, hogy még akkor is alig tudták +felkölteni, mikor vége lett az ájtatosságnak. Evvel kijöttek a +templomból; itten a princzeszné sirva nyakába ugrik a királynak, mint az +átok alól kiszabaditójának és sir keservesen, mondván: nincsen már többé +veled maradásom; s megölelvén, eltünt a princzeszné. Könyek csordultak +ki a király szeméből, látván szemlátomást, hogy veszti el az ő kedvesét, +kiért annyit szenvedett! Haza megy inasával a kocsmába, és szobájában +keservesen sir. Az inas nem gondolta, hogy mind ezt a tűvel ő okozta +légyen; a vén boszorkány pedig magában fölötte örült. Már most mi tevő +legyen a király? Haza felé indult, ugymint a királyi lakó városba, s +itten elbeszélé az egész történt dolognak mivoltát. Országnagyai igen +sajnálták, eleget vigasztalták, de mind haszontalanul; legtöbb idejét +mindig magányosan töltötte, és mikor sétálni ment, azon fiatal inasát +vitte, ki a gombostűt a király köntösébe tüzte, kit a király legjobban +kedvelt. Kimegy tehát egykor napközben a király a városon kivül levő +erdőbe sétálni az inassal, szomorkodva mindig. És volt abban az erdőben +egy nagy vendégfogadó, mivel országut ment rajta keresztül, s bevetődött +oda a király. Épen három diák vala ott; ezek ismerték a királyt és +látván, hogy nagyon bus, annyi bátorságot vettek maguknak, hogy +megkérdezék: fölséges király! mi lehet oka ezen nagy bánatjának? Feleli +a király: kedves fiaim, ha megmondom is, hát rajta nem segithettek. +Hátha segitünk, csak beszélje el fölséged. Elbeszéli tehát a király, +hogy miképen szabaditotta meg a princzesznét az átok alól, és hogyan +járt a templomban, hogy aludt el és ő annak okát nem tudhatja. Eleget +intette őt a princzeszné, hogyha elaluszik, tehát el fogja őt veszteni. +Ekkor ujra könyezett a király, és mondják erre a diákok: fölséges +királynak a ruhájában van egy gombostű, az okozta, hogy elaludt. Ekkor +odamegy a diákok közül egy, és kihuzza és eldobja; hanem fölséges +király, ezt annak a vén kocsmárosnénak tulajdonithatja, a ki abban a +kocsmában van, hol fölséged volt a princzesznével szállva; hanem +fölséged ha akarja még idővel a princzesznét megtalálni és magáévá +tenni, tehát fogadja tanácsunkat; tudniillik mostan mindjárt hozasson +magának akárhonnan egy oly fekete lovat, a kiben egy szál fehér szőr sem +találkozik, és csináltasson egy arany golyóbist, mert azt a vén asszonyt +mással meg nem lehet ölni, hanem arany golyóbissal, és mig az a vén +kocsmárosné él, addig fölséged boldog és dolgaiban szerencsés nem lehet. +Jól figyelmezett a király az ő tanácsadásokra, a mint tovább igy +folytatták: mikor meglesz a tiszta fekete paripa, fekete szerszámmal, és +hasonlóképen fölségednek tiszta fekete öltözete és az arany golyóbis, +töltse ezen golyóbist fölséged egy pisztolyba és menjen el abba a +vendégfogadóba, ahoz a vén kocsmárosnéhoz; ő majd szivességet mutat, +hanem fölséged csak tekintsen be a szobába és a lovát meg se kösse, és +mikor kijön fölséged a szobából, a vén asszony ki fogja kisérni; +mihelyest kilép fölséged után a vén asszony, a lovat készen tartván, +forduljon vissza és lőjön bele, és kapjon lóra és hagyja rá a meddig meg +nem áll magától, mindaddig hátra ne nézzen. Ezt végbevitte a király. +Meghozatta a lovat és elment a kocsmárosnéhoz, bemenvén a szobába, csak +hamar megfordul, a kocsmárosné utána kimegy, ekkor a király csak kikapja +pisztolyát, belé lőtt, akkor felült a lovára, a lovat eresztette kedve +szerint, a ló fél óra alatt vitte egész a tengerig és ottan egy kunyhó +előtt megállapodott. Lakott pedig ottan a félvilág csősze. Itten +beköszön a király, mondja: jó estvét, öreg apám! felele az öreg: jó +estvét, fiam! szállj le lovadról és jőj be. Ekkor fogadván az öreg +szavát, bement a kunyhóba; a mie volt az öregnek, szolgált vele. Itten +már most kérdi az öreg, hogy ki legyen és hova igyekeznék. Elbeszéli a +király, hogy ő mint járt, mikor dragonyos volt és hogyan szabaditotta +meg a princzesznét és hogy, miképen vesztette el egy vén asszony végett; +utoljára kérdezi az öreget, hogy tudna-e valamit mondani róla. Kedves +fiam, felelt az öreg, én nem tudok semmit felőle, mert ebben a határban, +a hol én csősz vagyok, sehol nincsen, pedig én napjában gyakorta egy +fertály óra alatt bejárom, hanem a tengereken tul, más feliben az öcsém +csősz, ottan bizonyosan meg fogod találni, mert ottan vagyon egy öreg +király, a kinek semmi gyermekei nincsenek, tehát nála szoktak +tartózkodni olyan szerencsétlen személyek és férfiak, tehát javaslom, +menj a tenger partjára, ottan fognak lenni szebbnél szebb csónakok, de +te egyikbe se ülj belé, mert ha belé ülsz, tehát végedre fognak járni, +hanem menj mind addig, mig csak egy rosz csónakra nem találsz, a mely +félig vagyon vizzel; ülj bátran belé, s az téged minden sérelem nélkül +át fog vinni. + +[Illustration] + +Mostan már elbucsuzik a király, megköszönvén az öregnek jó tanácsadását. +Megy a tenger partján, hiják mindenütt abba a szép csónakokba, de ő +megfogadta szavát az öregnek, ment mindaddig, mig csak azon roskadt +hajóra nem talált; belé is ült bátran és általment nagy hamarsággal a +tenger másik partjára. A tenger partjától egy keveset távol kunyhó vala, +oda ment, beköszönt, monda: jó napot, öreg apám! Isten hozott, édes +fiam! jól tudom, mi járatban vagy: a mátkádat keresed. Az igaz, hogy az +én határomban vagyon, az üveg hegyen levő várban. A király, fiam, őtet +férjhez akarta már adni, de azt mondotta, hogy mivel őt három próba +által mentették meg az átoktól, tehát három próba által megyen végbe az +én férjhez menetelem. A király reá állott és a princzeszné kérezkedett +az üveg hegyen levő várba, hogy a ki oda felugrat és azon három +ajándékot, melyet ő kirendel, három próbatétel által magáévá teszi, az +fog lenni az ő férje; és már édes fiam, sokan próbálták, sok királyok, +herczegek, mivel az ő szépsége különös, tehát mindenek szivébe tünik és +nem tudják a módját, hogy lehetne oda felugratni, az ajándékot +megnyerni, a princzesznét magokévá tenni. Mostan, kedves fiam, van-e +pénzed? Bizon nekem nincsen, öreg apám. No ha nincsen, van nekem elég, +és szedj magadnak aranyat elegendőt, és menj be a városba, mostan áll a +vásár és nézz magadnak olyan lovat, melyben semmi fehér ne találtassék, +és csináltass egészen fekete ruhát, a lovadra fekete szerszámot és +üttess rá arany patkót gyémánt szögekkel. Ha már ezek készen lesznek, +jőj hozzám, hogy megláthassam. Utána látott a király, hogy ezeket mentül +hamarább megszerezhesse, meg is szerzette és kiméne az öregnek +kunyhójához és monda: no, öreg apám, jól vagyon? Igen jól, fiam; csak +menj most az üveg hegy alá, és már ott sok mindenféle nagy urak fia +igyekszik felugratni, de nincs annyi eszök, hogy lovukra arany patkót +üttetnének gyémánt szögekkel; hanem ha oda érsz, várakozz, mig rád nem +kerül az ugratás és tudd meg, hogy lovad minden bizonynyal felugrik s +első ajándék lesz egy aranynyal csudálatosan kivarrott kezkenő; második +próbára egy arany alma, a harmadik próbára a princzesznének a gyürüje. +Ezek után elmegy a király, és látja, mily számosan vannak, mindenik +próbál és minden haszon nélkül. Már ő rajta vagyon a sor, s ő olyan +könnyen felugrat, hogy még a hegy tetejétől száz ölnyire vagyon lovának +a körme. Megismerte mindjárt a princzeszné, örömmel szoritotta szivéhez. +Megkapván a kezkenőt, leugrott, s a jelenlevőkön tul messzire jött le a +lova; pedig a királytól erős parancsolat volt, hogy a ki fog nyerni az +ajándékból, személyesen jelenjék meg nála, ő meg nem ment a királyhoz, +hanem egyenesen az öreg kunyhójához. A mint megérkezett, mindjárt +kérdezte az öreg: no fiam, megtetted az első próbát szerencsésen? Feleli +a király: meg, öreg apám. De már holnapután, fiam, ne menj ebben a +ruhában, mert rád ismernek, hanem csak menj be a városba, és végy tiszta +sárga ruhát, sárga lovat, mint a ruha, és a lóra tiszta sárga +szerszámot. Megint megszerzé, a mit az öreg mondott és mikor minden +készen volt, elment az öreg embernek bemutatni. Az öreg ember mind jónak +találta. Hanem mostan, ha oda érsz, ne várd, mig rád fog kerülni a sor, +hanem csak ugrass fel, de lovadon rajta legyen az arany patkó gyémánt +szögekkel. + +Elmegy tehát a király; az ottan uralkodó király pedig neheztelt, hogy be +nem jelentette magát, a ki elkapta az aranynyal kivarrott kezkenőt; +tehát fél armádiát állitott fel a vár körül, hogy őt megkaphassák. Mikor +oda ér a király sárga lovon, sárga ruhában, nem várt senkire, hanem +felugratott és elkapta az arany almát; evvel megcsókolván a +princzesznét, keresztülszökött lova az armádián és elszalasztották. +Haszontalan okoskodott a vén király. Elmenvén az öreghez, mindjárt +kérdezte tőle: no fiam, majd megkaptak ugy-e? Majd ám, öreg apám. De +most már egész másképen kell cselekednünk. Menj el a városba és végy +tiszta fehér paripát, arra fehér szerszámot és magadnak tiszta fehér +öltözetet, a lóra pedig üttess arany patkót gyémánt szögekkel. + +Addig ki sem jött a városból, mig mindezek készen nem voltak. Mikor +minden megvolt, felült a lóra, elment magát bemutatni. Az öreg megnézte +és: jól van, fiam, csak vigyázz, hogy meg ne fogjanak. Ekkor elindult a +király, oda ért, nem várakozott a sorra, hanem neki ereszti lovát és +felugratott, megkapta az arany gyürüt és akkor is megcsókolván a +princzesznét, leszöktetett lovával, hanem azt gondolta, hogy most is +csak annyira való katonaság volna a vár körül, pedig két annyit +parancsolt a király; igy tehát az ő lova a katonaság közepibe ugrott le. +Ezt látván a király, ki akar szöktetni, s a mint ugrat, lovának ikrájába +szurta panganétját egy katona, és megösmerték, hogy sebet kapott, mert a +mint fölöttök ment a ló, csepegett a vére. + +[Illustration] + +Megérkezik az öreghez. Meg nem kaptak ugy-e, de megsebesitettek. Igaz, +öreg apám. No fiam, jere, és hadd kössem be sebedet, és nyugodd ki +magadat. Az öreg király pedig igen mérgelődött, hogy nem tudhatta, ki +nyerte legyen az ajándékokat el, és hogy kié fog lenni a +királykisasszony. Az öreg csősz: no, fiam, tudod-e most mit kell neked +cselekedni? Nem tudom, öreg apám. No, fiam, mostan vedd fel ezt a +szegényruhát, mivel már nincs az üveg hegyen levő várban a princzeszné, +hanem a városban levő királyi palotában. Menj oda ebben a ruhában +szolgálatot keresni; megfogadnak téged mindjárt kuktának; a sebedet kösd +be; mikor gondolod, hogy már vaksolja a princzeszné, hogy te lennél és +fog tégedet alattomban nézni, kötögesd sebedet azzal a kezkenővel, +melyet első ugratáskor nyertél, a gyürüt pedig vesd abba a findzsába, +melyben viszik neki a kávét, és mikor inni fogja, tehát szájára fog +jőni. Elmegy a király, szolgálatot kér az udvarnál, megfogadják +kuktának. Most csak az volt fő gondja, mikor lenne alkalmatossága a +gyürüt a kávéba vetni. Más nap reggel mindjárt volt hozzá szerencséje, +mert a szakácsnak sietős dolga volt, mikor kitöltögette a kávét, s nem +volt mikor megmutogatni az inasnak, hogy melyik a princzeszné kávéja, +hanem megparancsolá a kuktának, hogy mutatná meg. Ő tehát élt az +alkalmatossággal és beléveti a gyürüt a kávéba. Beviszik a +princzesznének, a mint kevergeti, hallja, hogy csörög a kanala; nézi, mi +lehetne benne, látja, hogy a gyürü, melyet a harmadik próbatételkor +adott. Hivatja mindjárt az inast, hogy micsoda idegen volna itt az +udvarnál. Nincs más, mint az a kukta, a kit tegnap fogadtunk. No, menj +mondjad, hogy jőjön hozzám mindjárt. Fölséges princzeszné, még nem kész +a ruhája, a melyben pedig ide jött, nem igen lehet benne ide bocsátani. +No, csak te mondjad neki. Meg is mondotta az inas, de ő, mint kukta, azt +felelte, hogy „neki annyi ide, mint nekem oda.“ Ezt megmondá az inas; s +a király, ki mint kukta volt a konyha körül, észrevette, hogy a +princzeszné bement a konyhára szolgáló szobába. Tehát mindjárt oldozza +sebét és kötözgeti azzal az aranynyal kivarrott kendővel. Ezt mindjárt +megösmerte a princzeszné, hogy ő lenne, ki őt az átok alól +kiszabaditotta és a ki az ő három kivánt próbáját megtette. Nem szólott +ő semmit, hanem bement a királyhoz és előbeszélette, hogy ő az, ki őt az +átok alól kiszabaditotta és a három próbát is megtette, tehát érdemes, +hogy férje legyen. Itten a király parancsolta mindjárt az udvari papot, +és felhivatván a királyt, összeesküdtette őket. + +Élnek már most ők néhány hónapig együtt, s mondja egykor ebédnél az öreg +király: vedd kezedhez az ország kormányzását, én már öreg vagyok, +ohajtom a nyugodalmat. Feleli a dragonyosból lett király: jóllehet én +már sokat próbáltam, de még esztendeig elmegyek próbálni valamerre. +Eleget marasztalta felesége és az öreg király, de hasztalan volt +kéréseik. Elbucsuzott mindkettejétől, megy ő már mendegél s beszáll egy +vendégfogadóba, kér magának enni, inni. A kocsmáros parancsolja +mindjárt: Ignácz, hordj ebédet ennek az urnak. Feleli: mindjárt. Hordja +ő az ételt, és nem látja a király, s kérdi a kocsmárostól: ki lenne az, +a ki az ételt hordja. Mondja, hogy az inasa. Kérdi a király: mennyiért +adná neki? Feleli: háromszáz aranyért. Mindjárt lefizette a király, és +fölkelvén az ebédtől mondja: Ignácz, gyere, menjünk! Ő tehát megy és +beszélgetnek együtt, s beestveledvén, találnak egy helyet, hol sok +furmányosok kifogtak; itten mondja a király nekik: jó estvét! elfogadták +és egyszersmind kérdi: megengedik-e neki, hogy itt velök meghálhasson. +Miért ne? felelték. Itten mindjárt parancsol a király: hordj fát, +Ignácz! rakj tüzet. A kereskedők és furmányosok senkit se láttak, hogy +hordaná a fát és tüzet csinálna. Itten mondja egy: király, ez helyes +szolga; hanem cseréljünk! mondja a kereskedő, nekem van egy tarisznyám, +melyből, ha mondom, annyi katonaság masirozik ki, a meddig azt nem +mondom, hogy elég. Itten megteszik a próbát; kinyitja a tarisznya száját +és mondja: mars kifelé! Jön kifelé a sok katonaság, lovasság, gyalogság, +mig csak nem mondotta, hogy elég. Ezután ismét parancsolja: mars befelé! +és mind bemasiroztak. Ez megtetszett a királynak; tehát cseréltek; de +mikor elváltak egymástól, a kereskedő nem mondotta: Ignácz, maradj +nálam. Tehát mikor megy a király haza felé tarisznyájával, megéhezvén, +monda: Ignácz, ha most itt volnál, be megenném, ha hoznál valamit. +Hiszen itt vagyok. Hát nem mentél el a kereskedővel? Hiszen nem +mondotta, hogy maradjak nála, én biz eljöttem. + +Elérkeznek a királyi város alá, ő is kinyitja a tarisznyát, mondja: mars +kifelé! Itten bandával jőnek ki lovasság és gyalogság. Ekkor mondja +Ignácznak: menj el a királyhoz és mondjad, hogy jőne ki és nézné meg +katonáimat. Elmegy Ignácz a királyhoz, bemegy a szobába és mondja: +Fölséges király, a fiatal király hivatja, hogy jőne ki megnézni az ő +katonáit, kik a városon kivül vannak. Nem látta a király, hogy ki hivta +őt, tehát azt mondta, hogy nem megy. Feleli Ignácz: ha fölséged nem jő, +tehát elviszem. Kapja, felfogja az öreg királyt és vitte kifelé. Itten +látták, hogy hozná az öreg királyt, tehát mindenfelé szólott a banda. Az +öreg király monda: fiam, tudod, hogy az én országom nem oly nagy, mit +fogunk csinálni evvel a sok néppel, mivel tartjuk? Fölséges király, nem +kell ennek semmi; azért parancsolta: mars befelé! s mind bemasiroztak. +Csudálta az öreg király, hanem ezután bementek a városba, az öreg +királytól átvette az ország kormányzását és élt a feleségével +csendességben. + + + + +5. A mosolygó alma. + +[Illustration] + +Volt egyszer egy ifju király; egy estve igen erős almaszag ütötte meg az +orrát, s azt mondja az inasnak: ha nekem abból a kellemetes szagu +almából nem hozol, minden törvény nélkül felakasztatlak. Az inas lóra +ült és elment heted hét ország ellen, mindenütt az almaszag után, végre +elért ő ahoz a kerthez, a melyben az a jószagu alma termett; megkötötte +a lovát és beugrott a sövényen. Alig szakitott le egy pár almát, egy +bozontos vén ember mindjárt megfogta, megkötözte. Az inas elmondta, hogy +ő a királynak akar vinni egy pár almát, és ha nem viszen, felakasztatja. +A vén ember azt mondja neki: jöjj be hozzám, van nekem egy vén +feleségem, előbb tanácsot kérek tőle, mi tevő legyek, adjak-e vagy ne. +Elindultak, de az inas nem ment be, hanem a pitvarban maradt, az öreg +bement és elbeszélte a történetet, de a felesége jól összeszidta. Volt +az öregnek három leánya; azt mondja a legnagyobbik: miért nem adott neki +apám egy pár almát, még ugy lehet, hogy az a király engem elvehet; és ha +elvenne, egy marok kenderből szőnék olyan sátort, hogy az egész +katonasága elférne alatta. Azt mondja a középső: ha engem elvenne, egy +szem buzából sütnék annyi kalácsot, hogy az egész katonasága megérné +vele. Azt mondja a legkisebbik: ha engem elvenne, szülnék neki olyan két +aranyhaju gyermeket, hogy egyiknek üstökös csillag volna a homlokán, a +másiknak nap, és mindkettőnek karján arany perecz. Az inas mind +meghallotta és feljegyezte a pitvarban s elvitte magával. Kijött az öreg +ember, adott neki egy pár almát választva; az inas lóra ült és utnak +indult haza felé. + +Mihelyt haza ért, általadta az almát a királynak, ki nem ette meg, hanem +csak beléharapott, és mindjárt nevetett; belé tette a lajbi zsebbe, +egyiket egyikbe, másikat másikba; azután kimentek vadászni; a király nem +állhatta a jó szagot, ismét beléharapott, de elmosolyodott tőle. Az inas +nem állhatta, s általadta a jegyzéket, mit a szegény ember pitvarában +feljegyzett. Mihelyt általadta, nézte a király; egyszerre félbenhagyta a +vadászatot, befogatott és ment a szegény emberhez. Mikor oda ért, azt +mondja a legnagyobbik lánynak: igaz-e, hogy azt mondtad, hogy ha +elvennélek, szőnél egy marok kenderből olyan sátort, valamennyi katonám +mind elférne alatta! Azt mondja a leány: igenis igaz. Azt mondja ismét a +középsőnek: te mondtad-e: sütnél egy szem buzából annyi kalácsot, hogy +valamennyi katonám van, mind megérné vele! Azt mondja a leány: igenis, +én mondtam. Kérdezi a legutolsót: te mondtad-e, hogy ha elvennélek, +szülnél olyan két aranyhaju gyermeket, hogy egyiknek üstökös csillag +volna a homlokán, a másiknak nap, s mind a kettőnek karján arany perecz? +Azt mondja a leány: igenis, én. Ekkor a király megölelte, és elvette +feleségül, megesküdtek, haza vitte a várba és csakhamar teherbe esett +tőle; de nem sokára háboruba kellett a királynak menni; elbucsuztak +egymástól, és elment. + +Volt a király udvarában egy vén asszony, annak is volt egy leánya és +igen szerette volna a királyhoz adni. Mikor eljőtt a szülés napja, a +királynét elámitotta a vén asszony, hogy ő nálok a padról szokta az anya +leszülni gyermekét. Felvitték a királynét a padra és leszült két +aranyhaju gyermeket. A vén asszony alul levén, megfojtotta a két +gyermeket, s elásatta egyiket egyik kapufélfa alá, másikat másik alá; a +királyné alá pedig két kis kopófiut tett, minthogy épen akkor kölykezett +meg egy vén kopó; azután megirta a királynak, hogy az ő felesége nem +aranyhaju gyermeket szült, hanem két kopót. A király haza ment és +szidta, verte a feleségét, ő pedig addig kérte az istent, mig meg nem +hallgatta. Kiment egyszer a kapuba és a hol az ő két fia el volt ásva, +felfohászkodott és mindjárt sóbálványnyá lett; a király elvette a vén +asszony lányát, és lett két kis gyermeke. Kinéz egyszer a király az +ablakon, látja, hogy az ő kapujában két arany körtefa vagyon; elbámul, +de nem tudta az okát megfejteni. Az öregasszony mihelyt meglátta, +mindjárt megtudta, hogy az aranyhaju gyermeken nőtt mind a kettő. A fa +annyira nevekedett, hogy még más országból is jártak nézni; s a vén +asszony nem maradhatott, mindig azon törte fejét, hogy vágathatná ki a +királylyal a két körtefát. Azért leányát reávette, hogy tegye magát +beteggé és mondja a királynak: csak ugy fog meggyógyulni, ha az arany +körtefa nyoszolyából csinált ágyba fekszik. Bemegyen a király, látja, +hogy a felesége holtbeteg; kérdezi, mi baja, de még csak nem is eszmél; +a király csak nézte, egyszer felrándul nagyot jajdulva, azt mondja a +királynak: azt álmodtam lelkem, hogy ha az arany körtefát levágatnád, és +belőle nekem nyoszolyát csináltatnál, ha abba fekhetném, talán +meggyógyulnék. Azt mondja a király: nem te érted, de még az egész világ +asszonyáért sem vágatom ki az arany körtefát, mert én abban igen +gyönyörködöm. Elment a király más nap vadászni, mihelyt kiment az +udvarból, a vén asszony mindjárt kivágatta az egyik arany körtefát, s +megcsináltatta nyoszolyának s a leányát belé fektette. A király nagyon +szomorkodott, szomoruságában a másikat is kivágatta és megcsináltatta +nyoszolyának a maga számára. Lefeküdtek estve, s aludtak csendesen +hajnalig. Egyszer megszólal az a nyoszolya, a melyiken a királyné +feküdt, s azt mondja a másiknak: nehéz-e neked, testvérem? Azt feleli a +másik: nekem nem nehéz, csak olyan, mint ha most lennék a világra +ujonnan; mert az apja feküdt a nyoszolyában. Kérdezi ő is a másiktól: +nehéz-e neked? azt mondja, a melyiken a királyné feküdt: nekem oly +nehéz, hogy ha még egy óráig rajtam fekszik annak a gyilkosnak a lánya, +meg kell halnom. + +A vén asszony nem aludt, mind kihallgatta, mit beszéltek. Mihelyt elment +a király vadászni, mindjárt összevágatta, tüzre hányatta; a tüzön igen +pattogott; egy tüzes szén lepattant a földre és egy vén kecske felkapta +s megvemhesedett tőle. Mikor eljött az ellés ideje, épen a konyhában +szaladgált, s ott meg is ellett két szép aranyszőrü kecskét. A király +igen megörvendezett benne, s egy különös szobába vitette közel a +magáéhoz. A vén asszony még sem nyughatott, mihelyt elment a király +vadászni, mindjárt bement a szobába és megölte a két aranyszőrü kecskét. +Volt az udvarban két szolgáló, ezek a hurkáját kivitték a kertben levő +patakba mosni, de vigyázatlanságból egy darabkát ott találtak hagyni; +egy vén varju pedig leszállt és felkapta; repült vele a tenger +hetvenhetedik szigetébe, ott rakott magának egy fészket, s tojt belé két +arany tojást; mikor kiköltötte, elbámult rajta, mert két arany haju +gyermeket költött; az egyiknek üstökös csillag volt a homlokán, a +másiknak nap, mindkettőnek karján arany perecz. A vén varju feladta őket +iskolába és hét esztendeig tanittatta egy remetével, a ki már rég óta a +tenger szigetében volt. Eltelvén a hét esztendő, azt mondja a varju a +két fiunak: én többé nem tarthatlak titeket, hanem menjetek az +apátokhoz, ő nagy király; jobban lesz nála dolgotok. Miután elegendő +tudósitást adott nekik, megindult előttök repülve, s a két fiu mindenütt +a varjut követve, elért apja kastélyához; a varju megtanitotta őket, +hogy viseljék magukat, aztán visszament a szigetbe. + +A két fiu bement a királyhoz, a király megkérdezte, hogy mit keresnek, +ők pedig mindent elmondtak, mert a varju mindent elbeszélt előttök. +Elmondták, hogy a vén asszony ásatta őket a kapufélfa alá, s belőlök +nőtt a két körtefa; azután kimentek a kapuba, szóltak a sóbálványhoz, az +pedig megszólalt a király hallatára, miért a király igen nagy +szomoruságnak adta magát és a vén asszonyt szilaj csikó farkán +szaggattatá szét, a két fiát nagy gonddal nevelte és megelégedve most is +él, ha meg nem halt. + + + + +6. Nemtudomka. + +Volt egy időben egy király Sczithiában, honnan a magyarok veszik +eredetöket, kinek a felesége néhány esztendő elfolyása után egy Dániel +nevü herczeget szült, de ugyanazon éjszakán, nemkülönben órában és +perczben egy kancza is megellett a ménesen, s a kis csikót egyenesen a +kis Dánielnek ajándékozta a király. A többi között mikor már a gyermek +arra való volt, hogy iskolába menjen, szorgalmatosan járt és tanult is, +de neki már bevett szokása volt, hogy mikor iskolába ment vagy haza +jött, legelső gondja is a volt, hogy megnézze és megsimogassa +lovacskáját. + +Egyszeri alkalmatosságnál, mikor a királynak el kelle menni +háboruskodni, feleségét s gyermekét egy generálisra bizta, a ki is +alattomban a királynéval szövetségbe jött; s minthogy az asszony félt a +gyermek okosságától, ugy egyeztek meg, hogy a generális jól vigyázva +járjon hozzája, de a gyermek előtt olyas dolgokról semmit se mutasson. +Jól vagyon, hanem mégis tartottak az ő szemességétől, s eltökélették, +hogy e világból kivesztik efféleképen, ugymint: a generális kérdezi a +királynétól: te szivemnek szerelme, mely móddal mulasztod ki gyermeked e +világból? A melyre feleletül adta: az legkevesebb. Én anyja vagyok, ma +tehát éjszaka, a midőn le fog feküdni, de már akkor oda lesz készitve az +ágyba egy hegyes tőr, fogok neki hizelkedni, egyszersmind őt +csiklantani, ezt pedig ő nem szereti: akkor tehát ő hirtelen megfordul, +s agyon szurja magát. + +A kis herczeg bement most is megnézni lovacskáját és igen szomorunak +találta, s magában kezdett hozzá beszélni: ugyan mi bajod lehet te +szegény pára? De minthogy a ló a kocsisoktól megszólamlani nem mert, +csak leütötte fejét, és ugy is, gondolta magában, iskola után megint +eljő hozzám. Iskola után csakugyan beszaladt Dániel az istálóba, +bemenetelét se kocsisok, se mások észre nem vették, megsimogatta lovát +és ujonnan kezdett hozzá beszélni: ugyan édes párám! mi bajod lehet +tenéked? Hát egyszer csak megszólal a lovacska: én nekem ugyan semmi +bajom; ezen szavakra szinte meghidegedett a királyfi. Hát te beszélni is +tudsz? Oh igenis! hallgasd meg csak panaszimat. Anyád össze van beszélve +a generálissal, és ki akarnak mulasztani e világból; ezzel megmondotta +neki, hogyan tartsa magát az éjtszaka. Ő szót fogadott lovacskájának, +nem is vetkőzött le, csak a kanapén szunnyadott, és ott maradt regvelig. +Ezen a cselekedetén Dániel királyfinak megdöbbentek az elveszteni +akarók, de megint összebeszéltek és azt végezték, hogy ugy is szereti +Dániel az édességeket; tehát kedveért csinált az anyja mennél tetszetősb +kis darab czukrokat, méreggel vegyitve. + +Más nap, a midőn iskolába akart menni, ismét meglátogatta lovacskáját, +ki is mindjárt megszólamlott: ugy-e kis királyfi, nem végeztek ki e +világból, de vigyázz máma, és megbeszélette neki, hogy az édességekből +ne egyék. Iskolából haza térve, szokása szerint bement lovához, és az +ugyan megint figyelmeztette őt, ki is azt véghez vitte, mert midőn +asztalhoz ültek, kevés levest és néhány ételekből jó izüt evett, de a +midőn az édességet elibe adták, kézcsókolással megköszönte és felkelt az +asztaltól, mene tanulni. Itten szól a generális anyjának: te szivemnek +szivszerelme! tudod-e, mi itt a bökkenő? A király e napokban haza jő, +tedd magad beteggé, s mondjad neki, hogy addig fel nem gyógyulsz, mig +azon csikónak, mely akkor lett, mikor te a kis Dánielt szülted, nem +eszel a májából. Ez a mi akadályunk, nem a gyermek okossága; ha követed +tanácsomat, igyekezetünk szerencsésen fog kiütni. + +Jól vagyon! a mint ők elvégzék tanácskozásukat, a generális bement a +maga szobájába, s a király is megjött az alatt. A királyné mindjárt +panaszkodott hites társának, hogy egészséges nem lehet, mig ama csikónak +májából nem eszik. Hiszen, lelkem, az legkevesebb! Levágatom, és +kivánságodnak eleget tehetünk; hanem várj egy keveset, mig Dániel haza +jő, kié a csikó, hogy legalább még láthassa utoljára. Csönget a király; +a mint az inas belép, jő Dániel királyfi is; az inast elküldi és mondja +Dánielnek: meg kell öletnünk a csikót anyád kedviért. Jól vagyon, édes +atyám, de várjon egy kevéssé, mig fölveszem nyargaló nadrágomat. Az okos +Dániel fortélyossággal élt és nagy hamarsággal leszaladt a lovához, a ki +igen nagyon busult, és megmondá neki, hogy kérje ki atyjától azon +szabadságot, hogy utoljára háromszor nyargalhasson körül az udvarban; +annak elvégzése után kérjen egy pohár bort, igya meg atyja egészségeért, +azon való örömében, hogy gonoszságukat véghez nem vihették, az anyja és +a generális egészségeért is. Dániel mindenben szót fogadott, a mint +felhuzta a nyargaló nadrágot, térdre esett atyja előtt, ki megengedte +kivánságát és a lovacskát fölnyergelték. Ő háromszor körülnyargalt, és +kapott egy pohár bort, és atyjára köszönté: ez legyen édes atyám +egészségeért, hasonlóképen anyám és a vele tartott generális +egészségeért azon okból, hogy kivánságokat rajtam nem töltheték elszánt +gyilkolással. Ezek elmondása után a lova Dániellel a palotán felül +ugrott és elvitte őt heted hét országig. + +Midőn a király e szörnyüséget hallotta, megköttette a generálist, és a +várnak négy szögletére akasztatta, feleségét pedig a legerősebb +tömlöczbe tétette; de minthogy Dániel visszajövetele semmi módon sem +történt, feleségét azonban szerette a király, megirgalmazott neki, és +kivétette a tömlöczből. + +Dániel királyfit a lova egész London városáig vitte Anglia országba; és +letette ott egy mezőn ezen kérésnek mondásával: édes gazdám, azért +hoztalak ezen országba, hogy ha megtartod szavamat, jövendőben itten +király fogsz lenni. Ő megigérte. Azt mondotta neki a lovacska: téged +akárki és akármiről fog kérdezni, csak azt add feleletül: nem tudom. Jól +vagyon! bemegy a városba a királyfi, s egy helyütt megtalálják +szólitani: Ki vagy? Nem tudom. Honnét jösz? Nem tudom. És ez mindig igy +ment, s néhány napokig a városban járkálván, többi között a királynak is +tudtára adták, hogy itt van egy igen gyönyörü fiu, ki mindenre azt +mondja: nem tudom. Az semmi! hozassák ide, szolgáljon az én konyhámban. +A mint elhozták a király elibe, megtetszett neki, és kérdezé tőle: hogy +hivnak? Nem tudom. Ezzel mindjárt a főszakácshoz adta azon +parancsolattal, hogy akármicsoda kárt talál tenni, verni őt nem szabad. +Itten az a bevett szokás volt, hogy minden vasárnap, a kire a sor jött, +otthon kellett maradni, tüzet rakni, a többinek templomba menni. Nem +sokára őt is érte a sor; a többi közt reá parancsoltak, hogy tüzet +rakjon és a hust addig feltegye, hogy forrjon. Ő feltette ugyan, hanem +hamut is hintett a hus fölé. A midőn haza jőnek, látják az ő +cselekedetét; mit volt tenni, verni szabad nem volt; szidás nélkül vagy +azzal, neki mindegy volt, azért kérdezték tőle: miért tette azt? Nem +tudom. Kénytelen voltak mindent kivetni és fris hust hozatni, mindent +ujra késziteni, és ezentul ő _Nemtudomkának_ hivatott. + +Nemtudomka többféle károkat tett a konyhában, s kénytelen volt a +főszakács ő felségének megjelenteni azon kérésével, hogy méltóztatnék őt +máshová tétetni. A kertésznek épen szüksége volt segitőre, a ki +vigyázzon a kertre, mig ő valahová ki talál menni. Történt egy vasárnap, +hogy a kertész, mint szokás volt, elment misére; nem is maradt otthon +csak egyik királykisasszony, ki némely fájdalmat érzett tagjain, más +pedig a háznál senki sem volt, csak Nemtudomka, a kit a lova +meglátogatott és kérdezősködött tőle: mint szolgál egészsége, mint van +dolga. Nemtudomka mindenekről értelmessé tette őt, hogy meglehetősképen. +Itten a lovacska elhozott egy kantárt neki és mondá, ha én kellek neked, +csak ezen kantárt rázd meg, de oly időben, mikor magad vagy, én mindjárt +megjelenek. Már mostanában rázd meg a kantárt. Megrázta és azonnal ott +termett egy rézszinü szép ló, és neki való ruha, melyre felült és a +kertet sebes nyargalással összevágta, rontotta. Ezt az ablakból jól +látta a kisasszony, de mindazonáltal senkinek se szólt felőle. A midőn +ezen kárt megtette, egyet rázkodott Nemtudomka lova és megváltozott és +elment, ő pedig az istálóban teknő alá bujt féltiben, a kantárt jól +eltette, hogy senki rá ne találjon. + +Jól vagyon! Haza jő már most az öreg kertész, látja ezen romlásokat, +kiabál: ilyen adta, teremtette! hol vagy Nemtudomka? majd adok én neked +jól nem vigyázni. De az ablakból intett a kisasszony, hogy meg ne verje. +Csak kiált reá, de minthogy meglátta lábait a teknő alól, mondá: gyere +ki, Nemtudomka! Miért nem vigyáztál jobban? Nem tudom! Csak még egyszer +ilyen kárt tégy, majd adok én neked. Nem tudom, volt mindig a felelet. +Nagy nehezen aztán egy héti munkával összeigazgatták a kertet, majd oly +rendbe s állapotba hozták, mint régente volt. Megtudta a király is, hogy +az alatt esett, mig templomban voltak, hogy Nemtudomka nem vigyázott, +más pedig nem volt itthon. No! isten neki, mondá a király, csakhogy +megint helyre hoztátok. + +Jövő vasárnap megint elmennek misére, kivéve Nemtudomkát és a +királyleányt, ki magát betegnek tetette, mivel gondolta, hogy megint fog +valakit nyargalni látni. Jól vagyon, a midőn már mind elmentek, fertály +óra mulva Nemtudomka megrázta kantárját. Azonnal ott termett ezüst szinü +formában kedves lova. Most kétszeresen rutabbul elcsufitotta a kertet, +mint első vasárnap. A királykisasszony csak az ablakról nézte és fájt +neki azon lovon ülő szép ifjuért a szive. Azután leszállott Nemtudomka a +lóról, megrázta magát a ló, elváltozott elment, ő pedig elbujt az +udvarban. Hazajövetelkor majd hogy a guta meg nem ütötte a vén kertészt. +Meglátja Nemtudomkát: várj, te gazember! majd adok én neked vigyázást; +de ő szokás szerint felelte: Nem tudom. De ilyen adta, szedte, vette! +majd tudom én, csak kezembe kerülj. Nem tudom. A kertet ismét nagy +nehezen felékesitették, de harmadik vasárnap, a midőn Nemtudomkát +kivéve, a templomba mentek, de igaz! a királykisasszony megint betegnek +jelentette magát, gondolta, hogy talán megint eljő az a szép ifju. Alig +hogy elmentek misére, megrázta kantárját és ott terem Nemtudomka lova +aranyszinü szőrben; ő is felült aranynyal tündöklött szép ruhájában, és +ugy összerontotta azon kertet, hogy nem egy hamar lehetett +megcsináltatni. De ezt nem nézte betett ablakon által a +királykisasszony, hanem kinyitotta az ablakot és kikönyökölve nézte a +szép ifjut. Ezt megpillantja Nemtudomka, oda ugrat egyenesen be az +ablakon hozzája és megcsókolja kezét, de semmit nem beszélt. Erre azt +mondja a királykisasszony: szólalj meg már egyszer, látom én, hogy te +tudsz beszélni, csakhogy nem akarsz. Ezzel kiugratott és leszállt az +istálónál, lova elment, ő pedig fel s alá sétált az udvarban. Jól tudta +a királykisasszony, hogy ez valami különös ágból veszi eredetét, de +valamin aggódik, a miről se tesz legkisebb emlitést; ő meg betegnek csak +tetette magát, s mostanában igazán fájt szive. Haza jőnek a templomból, +látják ezen iszonyu nagy kárt, kérdezik Nemtudomkát: ki tette? Nem +tudom. Miért nem vigyáztál? Nem tudom. Erre megfogták és meg akarták +verni, de minthogy mindenre azt mondá: Nem tudom, azt gondolták, hogy +bolond, és elengedték neki a büntetést. + +Egyszer azt mondja leányainak a király: nézzünk utána már egyszer, hogy +férjhez mehessetek, különben megvénültök. Itt a király mindenféle +országbeli királyfiakat és fényes születésü ifju nemzetségeket felszólit +azon okból, hogy a melyikbe leányai belészeret, legyen bár az akár +kicsoda, hozzá adja feleségül. Kevés idő mulva megérkeztek, kisasszonyai +válogattak; a két első csakugyan királyfiakat, de a harmadik testvér +egyiket sem kedvelte, hanem igy szólott: minthogy édes atyám megengedte, +hogy akár szegény, akár gazdaghoz mehetek férjhez, hivassa mind, a ki +csak udvarunkban lakik. Itten e parancsolatra valamennyien megjelennek, +de egyiket sem választotta, hanem kérdezte: senki sincs már más az +udvarnál? Van, de abba csak belé nem szeretsz: Nemtudomka. Jőjön fel. A +mint feljött és a szobába lépett, kérdezi a királykisasszony: hogy hínak +téged szép ifjum? Nem tudom. Erre megcsókolta Nemtudomkát. Én szivemnek +szivszerelme, én a tied, te az enyém. Ezen valamennyien csudálkoztak; de +mit volt tenni, atyja nem akarta megváltoztatni szavát és igy +megesküdtek mind a hárman. + +Midőn már vigadtak a mulatságban, Nemtudomka semmit se beszélt, hanem +lejött szobájába; de észrevevén, hogy hibázik, leküldenek hozzája, +hivatják, de ő csak azt mondja: Nem tudom. Már elmult a lakodalom, és +javasolták a királynak, hogy szégyenökre ne essék, csináltasson +Nemtudomkának deszkából házat a palota előtt; lakjék ott feleségével +egyetemben; a mi ugy is lett. Egyszer a két ifju király, ugymint a +Nemtudomka sógorai, vadászni mentek, s hivták őtet is. Nem tudom. Hiszen +majd tudjuk mi, te vén bolond, és elmentek. Nemtudomka is megrázta +kantárját, a nélkül, hogy valaki látta volna és megjelent lova réz +ruhával egyetemben és eléjök vágtatott, mintha már visszajőne a +vadászatról. Ezek a midőn meglátják: ugyan ki lehet ez a királyfi? +valami külső országbeli herczeg; még a ruhája is csupa réz. Honnét jő +uraságod, nem jőne vissza vadászni? Én már elvégeztem a magamét, és +mutatja nekik az arany vadkacsát, hogy mit visz. Ennek látására egymás +szemébe néznek és mondják egymásnak: vegyük meg tőle, ha eladja: nagy +böcsületet nyerünk mi ezzel. Kérdik őt: miért adná azt az ur minékünk? +Pénzért nem, felelé, hanem ha nekem adjátok azt a két gyürüt, melyben +esküdtetek. – Egy kicsit gondolkoznak s mondják: adjuk oda, hiszen majd +csináltatunk másat az aranymüvesnél. Oda adták és kérdezék: ki lenne +személye? Én, a deszkavári király fia. Ezzel elbucsuztak és örömükben +elnyargaltak; Nemtudomka pedig megelőzvén őket, felöltözött más ruhájába +és kiállt az ajtó elé. Hát egyszer jőnek és mondják: látod, sógor, +Nemtudomka, miért nem jöttél; látd, mit vadásztunk. Nem tudom. De tudjuk +mi, szamár! Ezen megörült a király, minthogy ebben az országban affélét +nem is látott. Más nap megint kimentek volt, ismét hitták őt: gyere +sógor, vadászni. Nem tudom. A másik azt mondja: hagyj békét annak a +bolondnak. Nem tudom. Ők elmentek. Nemtudomka megint megelőzte őket +ezüstszőrü lovával, és magán is azonféle ruha ékeskedett. A midőn +megszemlélték őt, egyik azt mondja: ez a tegnapi királyfi; a másik +mondja: nem az, mivel az rézruhában volt. Megszólitják: nem jőne-e +vissza, vadászni. Nem, mivel már én elvégeztem, és mutatja nekik az +arany szarvast. Ők ezt igen megszerették és kérdik: miért adná el +nekünk. Barátim, nem egyébért, hanem ha ezen arany gyürüt homlokotokra +hagyjátok sütni. Egymás szemébe néznek; ámbátor fájni fog, de a haj +alatt senki se látja. Azonnal oda sütötte, nekik pedig szivökre szolgált +ugyan, de az öröm miatt nem igen érezték, és megint kérdezék: kihez +volna szerencséjök. A deszkavári király fiához. Ezzel elbucsuztak, +elmentek; Nemtudomka ujonnan megelőzte őket és kiállt a kapuba, +közönséges ruhájában. A midőn megjöttek, csufolták őt; látod, mit +vadásztunk! Nem tudom. Mivel nincs eszed. Nem tudom. A király most +százszortább megörült. Harmadszor is, midőn kimentek volt, hitták +sógorukat, de csak „nem tudom“ felelettel hagyta őket; a ki is eleikbe +lovaglott aranyszőrü lovával és olyanféle ruhában. A midőn meglátták, +azt találták mondani: ez megint a deszkavári király fia. A midőn már jól +közelgetett, csakugyan reá ismertek és kérdezik tőle: honnan jőne! +Vadászatról. Hát mit vadászott! Oh igen szép gyönyörü arany tuzokot. Ezt +a midőn meglátták, majd meghaltak érette, és ujonnan kérték tőle. Oda +adom ezt is, de csak ha az akasztófát hátatokra hagyjátok sütni. Azok +gondolták ugyan, hogy fájni fog, de nem látja senki, s reá hagyják +sütni, a mint meg is esett. Itten haza lovagoltak a szép állattal, ha +jóformán megszenvedtek érte, nagy dicsekedéssel is mentek a király +elibe, ki még jobban megörült, mint a többi vadaknál. Nemtudomka pedig, +a midőn elváltak egymástól, leszállott lováról, ki neki három tarisznyát +adott: mivel most nem sokára háboruja fog lenni feleséged atyjának +Kukoricza Marczi királylyal, és a midőn látni fogod, hogy igen veszt, +rázd meg a kantárt, el fogok én jőni és mi ösmeretlenül megyünk az ő +segitségére. Az első zacskónak az a tulajdonsága vagyon, a midőn akarod, +mindenféle katona jő belőle; a második akármennyi municzióra van +szükséged, megadja; a harmadik pedig élelmet, a mennyi csak kivántatik. + +[Illustration] + +A midőn elvégezték beszédőket ő a maga ruháját felölté és haza ment; már +akkor mindenütt keresték, hogy hová lehetett, kérdezi a felesége és +többi sógorai: hol voltál Nemtudomka? rosz hir vagyon; háborunk lesz. +Nem tudom. Más nap jött a parancsolat, hogy regvel a csata kezdődik. +Ilyen formán el kellett készülni és rendelt órára kiment a két ifju +házas király is. A mint hadakoztak, Kukoricza Marczi ugy megverte a +király népét, hogy az országból is majd kiverte. Haza jövetelkor az +egész udvar szomoruságban volt, kivált Nemtudomka felesége; mivel mindig +gondolta: mit csináljon ezzel a boldogtalannal, se beszélni, se mást nem +tud; és kérdi őt: lelkem, mit csináljak én már mostanában, ha elveszti +országát atyám, hogy éljünk? Nem tudom; és mindig örült Nemtudomka; +megfogta felesége kezét s atyja háza felé huzta, a hol épen vacsoráltak, +és csudálkoztak az ő megjelenésükön, holott soha sem szoktak eljőni +ebédre, annál inkább vacsorára; és mutogatta kezeivel, hogy itt akar +vacsorálni feleségével együtt; nagyon is szivesen fogadták, mivel soha +sem látták ilyen jó kedvét. + +Vacsora közben megszólal egyik sógora: nem tudom, minek örülhet +Nemtudomka, holott inkább szomorkodni kellene. Ezen szavakra felugrik és +botját felkapva, örömmel teljesen kiabálja: nem tudom, és forgatja +botját, vág vele mindenfelé és csufolja őket mutogatással, hogy mit +félnek, ekkor megütötte mellét és mutatott az egekre ilyen mondással: +Nem tudom. Felesége és ő felkeltek, megcsókolták atyjok kezét, kiki haza +ment aludni. Csudálkozott mindenki az ő vig napján. Korán regvel mind az +utczákon állottak fegyverben; két sógora általugratott Nemtudomkához a +palotából és hivták: gyere sógor, verekedni, tegnap ugy is eleget +vágtál. Ő szomoruvá tetette magát, és mondá: Nem tudom. Midőn a többiek +már jó messzi mentek a katonasággal, megrázta kantárját; itt termett +mindjárt az ő jó lova. No! édes gazdám, meg vagy szabaditva, +megtartottad szavadat; ezentul szabad már beszélned. Kiki gondolhatja, +mely örömére volt Nemtudomkának ez a szó. Lovát bevezeti udvarába, +beszalad feleségéhez ezen mondásokkal: No, angyalom, szép feleségem, ne +félj már többé és ne is szomorkodjál; minden jól fog végződni. Felesége +igen megörült, de megtiltotta neki, hogy felfedezze még atyja előtt is, +hogy ő beszélni tud és háboruba megy. Előtte pánczélos ruhát öltött, +lovára felült, megcsókolta őt és elment. Alig hagyta el a várost, a +tarisznyát megforditotta és annyi katonaság lett egyszerre, hogy csak +szörnyüség volt; közelgetett mindig odább, és épen akkor már agyonverte +Kukoricza Marczi az ő felesége atyját, ki midőn látta, hogy hátulról is +jő egy sereg nagy futással, még jobban megiedt; de Nemtudomka fehér +zászlót küldött előre, hogy az ő segitségére jő. A király mindjárt +eleibe szaladott, hogy kihez lenne szerencséje, és mint érdemlette meg +ezt a nagy barátságot. Én vagyok a deszkavári király fia; többire leszen +még szerencsénk beszéleni; addig is megcsókolták egymást. + +Az elfáradt katonák hátra küldetvén, a magáét vitte előre Nemtudomka és +mikor már két óráig viaskodtak, tetette magát, mintha megsebesült volna. +Csizmáját keresztülszuratta, és vért öntött belé, és ugy szinlette, +mintha észre sem vette volna. Ezzel hátra szaladott, s mondja: No kedves +ismeretlen király, ne busuljon, részünkön lesz a győzedelem. Egyszer +csak azt mondja a király: deszkavári királyfiu! meg van maga sebesitve. +Hol? A lábán és vér is fut belőle. Kérem tehát, adja ide nyakáról +kendője felét, hogy kössem be. Hát ha ingét kérte volna, nem adta volna +oda? Azután megint elment a viaskodás piaczára és Kukoricza Marczi +királyt egész országaig verték, sok adóra kötelezték, melyet sokáig +fizetett is. + +Itten elmult a háboru, a deszkavári királyfiut hitták magokkal +embereivel egyetemben, hogy annál inkább meghálálhassák szivességét, de +ő megköszönte, hanem el fog menni ugymint más nap; a mint elbucsuztak +egymástól, ő mintha pihentetni akarta volna katonáit, leült, s mikor +amazok messzire haladtak, zacskóba hajtotta katonáit, maga frisen haza +ment, lova eltávozott, ő pedig levetette pánczélos ruháját, fölvette a +mindennaplót és feleségével beszélgetett, tudtára adván, mily +szerencsésen lett vége a harczolásnak, s kérte, hogy csak senkinek +semmit se szóljon, hogy tegyen először megérdemlett csufolódó tréfát +sógorain, hogy ő legyen vig, de semmit ne beszéljen. Arra is +megtanitotta feleségét, hogy emlitse: nem hiába mutogatott az egekre +Nemtudomka; nem hiába örült, de örömre is vált a mi szomoruságunk; más +különben kérdezze sógorait: micsoda vitézséget vittek véghez, és miért +nem vitték el Nemtudomkát erővel is harczolni, legalább megtanult volna +ott beszélni. Itten hallják a muzsikaszólásokat, kimegy Nemtudomka az +ajtó elé és nagy szomoruan nézi őket; két sógora reá kiált: No te ingyen +élő, mért élsz a világon, ha csak mindig itthon henyélsz; lásd, mi +veszekedtünk és erőnk által mindeneket meg is nyertünk. Nem tudom. + +Estve nagy mulatság adatik, a hol mindenféle nagy és kis urak +megjelentek az udvari személyekkel egyetemben. Itten mindnyájának kedve +volt; Nemtudomka egyszer csak kiszökött és elment haza; háza körül +felállitotta katonáit, ágyukkal együtt, őrzésképen. Ezalatt Nemtudomka +felesége meghasználta a feltett kérdéseket; de azért csak a két sógorát +dicsérték, hanem mikor arra kellett felelniök, miért nem vitték el +Nemtudomkát, azt mondják nagy fitykén: bolondot vinni oda, az is +gondolat! Most, hogy ő nem volt a szobában, utána küldtek egy fő +generálist; de a midőn generális uram meglátta a sok fegyveres katonát, +visszaszaladt és jelenté, hogy oda követségképen volna jó menni, ki +tudja, mi van a dologban. Mindjárt néhány katonával bement hozzá és azt +mondja: a király hivatja, jőjön fel hozzá. És megszólamlik: tőle mint +atyámtól nem érdemlem, de addig föl nem megyek, mig ő maga le nem jő +hozzám. A király lement, de már akkor elveszett onnét a sok katonaság, ő +pedig letérdepelve várta őt, ugymint a királyt, kezét kérte, megcsókolta +és fölkelt. Köszönöm, édes atyám, megalázódásodat; és felöltözött +biboros bársonyos királyi ruhába és kérte atyját, hogy a többiek előtt +mutassa be. Itten mindegyik csudálkozott, hogy oly szép fiu volt, és +hogy megszólamlott, felesége a többi előtt megcsókolta. + +Mostanában beszéltek a deszkavári király fiáról, hogy ha az nem lett +volna, elvesztünk volna. Ő pedig kérdezi: Ösmerik-e ezen kezkenőt? Oh, +igen is. No, tehát nem kell már keresni őt; én azért neveztem magamat +ugy, mivel deszka házban laktam; és mutat két arany gyürüt: ki ösmerné +el magáénak. A két királyleány mindjárt, egyik is másik is azt mondja: +enyém. No tehát, hogy megösmerjék a ravasz erkölcsü embereket, két +szemtelen sógorom adá nekem az arany vadkacsáért, mit ha nem hisznek, +nézzék meg a homlokukra sütött bélyeget; sőt még az utóbbi két +vadállatért az akasztófát sem szégyenlék hátokra süttetni. Ezt mindjárt +megvizsgálták és valósággal ugy találták. Nem volt itten többé oly +kedves ember, mint Dániel, a született királyfi, más néven: Nemtudomka; +kinek is a felesége atyja általadta mindjárt az országot, és +megkoronáztatta London városában. Két sógora elveszté a régi becsületet, +ő szerencsésen élt feleségével egyetemben, és a lovat magának örökre +megtartotta. + + + + +7. A szalmakirály. + +Volt egyszer egy király, annak három fia és három leánya és a három fiu +gyakorta kijárt sétálni, de leánytestvéreiknek nem volt szabad kimenni, +azért is összebeszéltek, hogy ki fogják őket kérni atyjuktól. Haza +érvén, legelsőben is a legöregebbik ment be atyjukhoz és kérte, hogy +engedné meg testvéreiknek is kisétálni. Ezért a király igen +megharagudott és kihuzta kardját, a fia után hajitotta, de a fia sem +kimélte lábait: elszaladt. Más nap ismét elmegy a második fiu, de a +midőn kérését fölfedezte, ugy járt, mint a bátyja. Kérdi őket a +legfiatalabb: hát édes bátyáim, megnyertétek-e kérésteket, vagy mit +szólt atyánk? Felelék nekie: mi édes öcsénk, meg nem nyerhettük azon +szabadságot és nem is igérte meg. Igy tehát majd megpróbálom én is a +szerencsét, monda a legkisebbik, és elment atyjához, és a két bátya már +a nélkül is felinditotta őt, most még hathatósabban neheztelte kérésit; +felkapja a kést és utána hajitja nagy méreggel, a mely köntösének szélin +keresztülütődött és a szobaajtóban megállott. Erre a gyermek kihuzza a +kést az ajtóból és visszament vele atyjához. Ha uram atyámnak ugy +tetszik, én kész vagyok értök áldozatul lenni. Az atyja, mint okos +ember, látja, hogy olyan bátor: valaha lehet belőle jó vitéz, de +mindazonáltal mondja fiának: nem tudjátok, hogy meg van jövendőlve, hogy +ha három testvérteket kieresztem, el fognak ragadtatni, a mi igen nagy +fájdalmam lenne. Feleli a gyermek (fiu): kedves atyám, azok még nem +tudják ezen a világon mi a jó, avagy rosz, holott a tömlöcznél is +erősebb helyen vannak, azért legalább némely időkre legyen szabad velünk +kijönniök. Sok könyörgés után megengedte, de csak két órára, de mondá: +ha elragadtatnak testvéreid, neked is meg kell halni. Megköszönte édes +atyjának szivességét, s nagy örömmel ment bátyjaihoz és tudtokra adá a +kért megnyert engedelmet. Csakugyan dél után el is mentek azon bezárt +helyre, hol testvéreik voltak, és megfogott mindegyik egyet és ugy +kimentek a rózsás kertbe sétálni. + +A midőn kinyitották ajtaját, azonnal elkapta a legöregebbet a nap, a +középsőt a hold, a legkisebbiket pedig a szél. A három fiu testvér +bezzeg megiedt ezen szörnyü eseten, de főkép a legkisebbik, mivel +fogadta, hogy vissza fogja őket vinni. Tehát kénytelen volt az egész +történetet atyjának megjelenteni, ki miután megértette leányai +elragadtatását, mindjárt siralomházba tétette őt, és összehivatván +tanácsosait, kérdezte: micsoda büntetést érdemel az ő fia, elbeszélett +cselekedeteiért? A tanácsosok, ki akasztófára, ki agyon lövetésre +itélték. Hanem volt a tanácsban egy öreg király, ki is csak hallgatta a +mondott itéletet, és mostanában felszólalt: érdemes uraimék! azért a +gyermek nem méltó a halálra, mivel ha tudta volna minden bizonynyal, +hogy elragadtatnak, nem vitte volna őket sétálni, de minthogy meg volt +jövendőlve az ő elragadtatásuk, lehet, hogy jobb helyen vannak, mint +voltak; azért csak azt itélem, hogy csapassék ki a király országából és +soha többé ne legyen szabad neki visszajőni. Ezen javaslatra reá is +állottak, és leirva az itéletet megküldték atyjának, a ki is midőn +elolvasta, aláirta a mit végeztek, hogy véghez vitessék és csakugyan +országából kicsapatott a legfiatalabb, kit a királyné igen nagyon +sajnált, de mit tehetett felőle, kivált mikor gondolta, hogy idegen +országban hogy fog ő tengődni, a mi több, még vadak is megehetik. Azért +egy szolgájától örök emlékezetül egy arany órát és jó nagy summa pénzt +küldött utána ezen parancsolattal, hogy ha megszorul valahol és édes +anyját látni kivánja, nyissa fel óráját, az mindig meg fogja +vigasztalni. + +Nincs már maradása a királyfinak se hegyen, se völgyön, és ha eszébe +jutott neveltetése, bánkódásában majd hogy meg nem halt. Utazása közben +talált a hegynek oldalában egy lyukat, mely igen mélyen beszolgált s +végét nem lehetett látni, s gondolván: akár ily szomoruan éljek, avagy +igy muljak ki, de mégis ezen lyukba bemegyek, mig csak végét nem érem. +Ment is valamely tizenkét napig és jó messzire világot látott, s +gondolta, hogy ott ki fog érni a lyukból. Közelebb menve látja, hogy egy +kősziklából ház vagyon kivágva, bemász az ablakán, lát tizenkét szál égő +gyertyát, mellettök egy öreg ősz szakálu asszony imádkozik, kinek a +homlokán van egy szeme. Bement mégis hozzája és mindjárt anyjának +nevezte. Feleli az öreg asszony: isten hozott, királyfi! már két hete, +hogy várlak és fenem a fogamat rád, majd megeszlek. Mondja a királyfi: +édes öreg anyám, ugyan mit tudna én rajtam enni, holott nincs annyi hus +rajtam, mint a bőregéren. Köszönd gyermek, hogy igy feleltél, mivel +tizenkét fiam van, nehéz kereskedők, azoknak lettél volna vacsorául +elkészitve, de már ne félj. E mellett jó vacsorát ad neki az öreg +asszony és aludni mentek; mig aludtak, előjött a tizenkét zsivány, és +felköltötték anyjukat. A legkisebb még be sem jött az ajtón, már +megérezte, hogy van valami idegen a szobában, s monda: édes anyám! +micsoda nyers szagu van a szobában? hiszen régen meg kellett volna már +sütni. Feleli az öreg anya: szavaimra igen helyesen felelt, különben +szerencsétlenségén sajnálkoztam; ti is engedjetek meg neki. Aztán a +tizenkét zsiványnak eleikbe tette a vacsorát, mihez a királyfit is fel +akarták költeni, de álmossága miatt nem lehete felkölteni; hanem vacsora +után megparancsolták anyjuknak, hogy a háztól jó móddal igazitsák el a +királyfit, különben el kell vesznie. Mikor fölébredt a királyfi, +reggelizett, és utnak indult, de az öreg asszony megállitja őt: +hallod-e, édes királyfim! kövesd tanácsadásomat. Most hét esztendeje +volt itt egy király kertészének a fia, ki oly termetü és ábrázatu volt +mint önnön magad s Péter volt a neve. Azért menj te is azon városba, +mely a lyuk végén látszik és menj igenyest a király kertészéhez és +valljad magad a kertész fiának. Most pedig adok egy halállovat és +széllámpást; erre a lóra ülj fel és menj isten hirével, mert gyalog igen +sokáig ki nem érnél. Midőn a lyuk szájához érsz, akaszd e lámpást a ló +nyakába, és balra ne térj, hanem jobbra. + +Ugy is esett a dolog; felült a lóra, és vevén kezébe a lámpást, egy +gondolat alatt kiért a királyfi. Akkor ló nyakába akasztotta a lámpást +és visszaeresztette, maga pedig gyalog tovább ment és jobbra tért, de +utja igen homokos volt; mennyit előre, annyit hátra; s nem különben a +nagy melegség igen igen megizzasztotta, s nem győzvén tovább tartani a +szomjuságot, földre esett. Ezután fölveté szemeit az ég felé, hogy +micsoda kegyetlen pusztán kell neki szomjuság végett meghalni, +gondolatjában bucsut vett minden rokonától. Ekkor eszébe jut anyjától +kapott adománya, veszi az arany órát, felhuzza és gondolkozik, mikor mul +ő ki e világból. A midőn kinyitja, kiugrik belőle egy inas, és monda: +fölséges királyfi mit parancsolsz? Ezen szinte megiedt, s azt felelte: +mostanában semmit se parancsolok. Ismét becsukja óráját és az inas +eltünt; de gondolta: talán jó volna még egyszer kinyitni az órát és ki +is nyitotta; hát az inas kiugrott s kérdezte: mit parancsol a királyfi? +Nem egyebet, minthogy étel, ital elég legyen egy aranylábu asztalon. +Alig hogy kimondotta, hát már minden készen volt. A királyfi is előbb +ivott, aztán kedve szerint jóllakott; becsukta óráját és tovább ment, és +beért azon városba. A király felől tudakozódván, megmutatták neki; +bement a kertészhez és nagy örömmel fogadá az őtet. Isten hozott, fiam, +Péter! azt gondoltam már, hogy odavesztél; és nagy öröm közt bevezette, +egyről másról tudakozódott, a melyekre igen alkalmatosan megfelelt. +Kérem, uram atyám, adjon nekem egy különös szobát, mivel az én kitanult +mesterségemhez az illik; a melyet megkapott. Minthogy ideje volt a +nyugvásnak, lefeküdt; ekkor mintegy éjféltájban kinyitja óráját, az inas +kiugrik és kérdezi: mit parancsol, fölséges királyfi? Azt, hogy nekem +oly szép virágot készits, melynek párját sem lehet találni, és tedd az +asztalra. Midőn megviradt, kivánta látni Péter fiát az öreg, és be +talált nézni az ablakon s a nagy világosság majd hogy el nem vette szeme +fényét, azt gondolta, tüz; s reá kiált: gyere ki, Péter! Péter felelé: +ne tartson semmitől; semmi baj. Ekkor kinyitotta az ajtót, hát látja az +öreg az elkészitett virágot, melynek párját soha sem látta, és mondja +fiának: valóban szép; és jól kitanultad mesterségedet; nem hiába +vándoroltál hét esztendeig. Erre azt feleli: ezen virágot édes atyám +adja a legöregebbik királyleánynak; melyet át is adott, és nagy öröme +volt benne a királyleánynak és kérdezte, hogy hol vette. Az én tulajdon +Péter fiam csinálta. Jól megnézvén a virágot, látja királyleány, hogy +igen mesterségesen van reá irva: a ki ezen virágot meg akarja venni, egy +országot adjon érte; azért szerette volna megtudni, mely okból +ajándékozta neki, holott másnak ily drágán adja, de mégis abban hagyta a +kérdést. + +[Illustration] + +Másnap megint olyan virágot csinált Péter, de az még kecsegtetőbb volt, +és reá volt irva, hogy két országot ér, s ezt a második testvérnek adá. +Harmadnap még gyönyörübbet csináltatott, a mely negyedfél országot ért +és a harmadik testvérnek adta. Történt pedig egykor, hogy bált tartott a +király; külső országi fejedelmeket is összehivott. Mutatja virágát a +legöregebbik, s azt gondolta, hogy csak magának vagyon az; de a midőn +két testvére mutatá a magáét, csak akkor bámultak a virágok szépségén, +és megegyeztek, hogy a virágot felteszik fejökre; majd fognak +csudálkozni a bálban; mit meg is tettek; és a világosság ugy elvette a +gyertyák világát, hogy csak épen e virágoknak volt erejök. Midőn +meglátták a vendégek, azt gondolták, hogy az egész szoba tüzben van; +némelyek megijedtek, némelyek csudálkoztak. A mint vége lett a bálnak, +hazájába ment mindegyik. Kevés idő mulva a leányoknak kedvök lett volna +férjhez menni; atyjok ki is hirdette, hogy mindenféle embernek szabad +megjelenni. A mint megjelentek a kérők, a két idősb hamar kiválasztotta +maga társát, de a legifjabb nem talált magának; hanem az udvari népet is +kihivatta; s mikor megjelentették, hogy itt vannak már, a szobaleány azt +mondja: fölséges kisasszony, a jelentés nem igaz, mivel Péter még a +kertben dolgozik. Tehát mindjárt küldtek Péter után, a ki azonnal +megjelent. A mint valamennyit megnézte a legifjabb, hát Pétert +választotta. Ezek után megesküdtek valamennyien és lakodalmat nagyot +tartottak. + +Ezek után találkozott egy miniszter, ki a királykisasszonyért nagyon +haragudott Péterre, holott ő jobban megérdemlette volna a +királykisasszonyt. Ugyanazon okból gondolkozott is, hogy mint veszthetné +ki őt a világból. A többi között volt a rezidenczia előtt egy nagy +kőszikla, tehát azt fogta Péterre, hogy feleségét tegnap gyalázatosan +kiszidta volna a kertben, s felesége azt mondotta volna: nem is tudom, +mint szerethettem beléd, talán mesterségedért? Melyre azt felelte volna: +nem csak tégedet, hanem azt a kősziklát is, mely atyád háza előtt van, +egy éjtszaka elhordatnám, helyét felszántatnám, buzával bevetném, +learatnám, s regvelre még kalácsot is ehetnék atyád belőle. Ezt hallván +a király, magához hivatta Pétert, és mondá neki: mit cselekedtél tegnap, +és mit mondottál? ha mindazt el nem végzed: odalesz életed. Péter e +felől mind nem tudván semmit, egy kevés időnek hallgatása mulva kérdi a +királytól: mi lehet az? Feleli vissza nagy haraggal: jól tudod te a +tegnapi cselekedeted feleségeddel, és hogy mit mondottál; és elbeszélte, +a mint feljebb emlitettük. Ezek után Péter nagy szomoruan elment és +gondolkozott, hogy ki lehetett az a csalárd, a ki őt igy beárulta. Többi +között felnyitja óráját, s kérdezi az inastól, hogy meg lehetne-e +mindezt cselekedni? a melyre is felelt: igenis. Azután szomorunak +mutatta magát, és a midőn a felesége kérdezte volna: mi bajod? +elbeszélte neki, a ki is nem győzött rajta eleget csudálkozni. Azonban +éjszaka idején ezt mind megcsinálta az inas és mondá Péternek: a ki azt +reád fogta, háromszor fogja kilelni a hideg, s erről megösmerheted a +ravasz embert; a ki neked vermet ásott, maga fog bele esni. + +A midőn megviradt, látják, hogy a parancsolt dolog véghez vitetett. +Jelentik a királynak, de ő lehetlennek állitotta, hanem a midőn kijött, +csudálkozott a csinálmányon és Péter a becsületét kettősen visszakapta. +Itten a miniszter igen mérgelődött, ismét nagyobb kigondolt hazudságot +formált, hogy mit cselekedett volna tegnap Péter a feleségével, és +elárulta a király előtt rutabbul mint elsőbben, és a felesége azt +mondotta volna: nem hiszem, hogy ördögi mesterséggel nem birnál; de +Péter azt felelte volna: hogy nem csak tégedet nem tudtalak volna +elvenni, hanem azon kősziklát is vissza tudnám tenni, mely a rezidenczia +előtt volt és a tetején egy szalmaszálon palotát, a palotától egész a +király házaig arany hidat tudnék csinálni. A király hivatja Pétert és +nagy haragosan megmondotta, ha ezt nem teszed: halál fia leszesz. Itten +Péter nagyon megiedt, és nagy szomoruan haza ment; felesége kérdi: mi +bajod? felelé: mi haszna, ha megmondom is, te arról nem segitesz. Ekkor +félrement és óráját ismét kinyitotta azzal a kérdéssel: lehet-e ezt +megcsinálni? a melyre felelte: igenis, csak te ne busulj, édes gazdám. A +ki ezt reád fogta, két hónapig fogja rázni a hideg. Más napra kelvén az +idő, jelentik a királynak, hogy a parancsolt dolog kész volna; el nem +hitte, hanem azt a szolgát, a ki jelentette, nagyon megsebesité. Ismét +bemegy a másik jelenteni, annak sem hitte, hanem kiment mégis megnézni, +hogy igaz-e, és látja, hogy valósággal ugy vagyon és csudálkozott azon a +raritáson; Péter pedig feleségestől fönt volt a szalmapalotában; a midőn +fölébredtek, tekintenek széjjel és körülbelül az egész tartományt látják +s magok is elcsudálkoztak. Itten karon fogva elmentek atyjokhoz, ki épen +az arany hidon csudálkozott, és fölmenvén a palotába, nem győzött eleget +álmélkodni a garádicsokon, a fortélyos mesterségeken, és ott maradt +ebédre, ebéd után pedig Péterrel kimentek vadászni. A miniszter +fölgyógyulván betegségéből, észrevette, hogy Péter nem volna oda haza; +elment a feleségéhez és mondá nekie: fölséges királyné, azon sehonnaiból +lett király nem érdemli a királyságot, hanem az akasztófát, mivel ha +meggondoljátok, ti szalmakirályok vagytok, s már a városban is ugy +folyik a hiretek, mivel a palotád is szalmán áll és ezt a te urad mind +ördögi mesterséggel teszi. Vedd be tanácsomat, fölséges királyné, és +mondd neki: te nem magad vagy, hanem ördögökkel határos. Alig hogy +végezte beszédét, hát ehol jő Péter; a miniszter elbujt az ajtó megé; +mikor belépett a házba, elibe ugrik felesége: no, te átkozott, mostan +kitanultam ördögi mesterségedet vagy talántán magad is az vagy, mivel +mindenütt csak szalmakirálynak hivnak. Azonban kinyitja Péter az órát és +inasát bizonyságra híja: már mostanában mondd meg feleségemnek: ördögi +mesterség-e? feleli: nem, hanem egyedül isten segitsége által vagyon; +azonban óráját felakasztja szögre, ezt pedig jól látta a miniszter és +csak azon gondolkozott, hogy mint lophatná el azt és egész éjtszaka ott +maradt az ajtó mellett, és várta, mig csak el nem aludtak. A midőn +hallotta őket hortyogni, lassan odament és levette szögrül az órát; +elmegy ki a palota eleibe, kinyitja az órát, hát kiugrik belőle az inas: +mit parancsolsz te ravasz, uramnak elárulója? Én semmi egyebet, mint +hogy ezt a palotát az arany hiddal együtt ugy elvidd, mintha itt sem +lett volna, hogy az isten se tudja hová lételét; és ezen királyt, ki az +ágyban fekszik, hagyd itt a kősziklán, engem pedig a királynéval vigy +el. + +Másnap fölkelt Péter, hát látja magát a sziklán; feleségét, palotáját, +nem különben óráját igen nagyon sajnálta; fölkelt a király atya is, hát +látja, hogy sem arany hid, sem palota, és felküldte lajtorján cselédjét +a sziklára, hogy a mit ottan lelnek, hozzák le; hát csak Péter uramat +lelték és lehozták, de ő még csak szólni sem tudott szomoruságában. +Ekkor mondá atyja: ne busulj fiam, Péter; viszek én még neked +házastársul valakit, csak ne epeszd magad; de Péter felelé: nekem nem +kell, ha azok oda vannak, magam is addig busulok, mig reájok nem akadok. +A király nem tarthatta őt; utravalót adott neki négy társzekér pénzt és +a mellé őrizetül katonaságot. A midőn már a városból kiment, talála egy +kápolnát nem messze; mindjárt gőbölöket vett három társzekér pénzből és +az ó törvény szerint megégette áldozatul; a negyedik társzekér pénzt a +katonaságnak kiosztotta; maga pedig utnak eredett. Sok idő mulva +elérkezett a nap anyjához, s még messziről meglátta elragadott legidősb +nénjét, kit nem ismert meg, hanem a ki őt megismerte és eleibe jött és +megcsókolván kérdezte: hol jársz, édes öcsém! Engemet a nyomoruság +hozott ide. Ezt meglátta a nap anyja, fenyegette leányát, hogy minek +adja magát idegen emberhez. Mondá a leány: hogy soha sem látott volna +kend fia engemet, ha ez az öcsém nem lett volna, mivel ő kikért +bennünket sétálni és egy akkori alkalmatosságnál kapott el a kend fia; ő +szegény, azért lett bujdosóvá. Az anyja mondá: adj neki enni, inni, és +mondá, hogy várja meg sógorát, mig haza jőne. + +Estve felé lett az idő, haza jött a nap fia, s még messziről meglátta, +hogy itt van sógora. Miért fáradsz ilyen messzire sógor? Feleli Péter: +kedves sógor uram, tudom, hogy eleget jár kel a világban, ha látta +valahol palotámat és arany hidamat, azért fáradozok. Mondá a nap fia: +láttam, midőn fölépült és magam is csudálkoztam szépségén, de hová lett, +nem tudok semmit felőle; azért, sógor, elkisérlek egész a holdvilágig, +hol a középső nénédet megtalálod, talán többet fog tudni róla, mivelhogy +éjtszaka is jár. Elmentek a holdvilághoz. Itt is meglátta nénje, +kiszaladt elibe és megölelte, s kérdi: mi vetett ennyire tégedet? +Meglátja ezt a hold anyja, kezdi pirongatni leányát, hogy nem elégszik +az ő fiával, hanem még jövevényhez adja magát. Feleli: az az én testvér +bátyám; ő mi érettünk bujdosik, mivel ha ő nem lett volna, soha sem +látott volna engem a kend fia. A hold anyja is szivéből fogadta, és +marasztalta, hogy várja meg sógorát. Csakugyan kevés idő mulva elő is +jött és tudakozta sógorát, hogy miért fáradoz; ő is mondta, hogy látta, +de most már nem tudja hol lehetne palotája, arany hidja. Azért sógor, +menj el a szél anyjához, ő tán többet fog mondani. Midőn oda ér, ismét +meglátja testvér huga, kiszalad eleibe és szánakozik fáradozásán. Ezt +meglátta a szél anyja, s reákiált: mit akarsz te idegen emberekkel, nem +éred be az én fiammal? mondja: hisz ez az én testvér bátyám, ennek +köszönheti a kend fia, hogy engem megkapott, mert ha ő nem lett volna, +soha sem látott volna. Az anyja is sajnálta őt, és mindenekben +kedveskedett neki, marasztalta, mig a fia haza jő; nem sokára haza is +jött a szél, látja a sógorát, és bujdosása okáról kérdezősködik. Péter +keservesen előszámlálta minden eseteit, nem különben ékes +rezidencziájáról. Kedves, édes sógorom, még benned van reménységem, +igazits az én elszámlált történetimnek megtalálására, mivel nem csak +kivülről való jószágokat, hanem rejtekhelyeket is megjársz. Mondja szél +sógora: tiszta szivemből segitenék, de én bizony azon időtől fogva nem +láttam, mióta onnan elvitték. Ezen szavakra majd hogy el nem ájult +Péter, s minthogy igy epesztette magát, összehivja cselédeit a szél és +parancsolja, hogy körülbelül nézzék össze a világot, hol látnák meg +valahol azt a rezidencziát, és pedig mig a vacsora elkészül. Csakugyan +el is indultak a szelek, várakat, kastélyokat összerontanak, és +hamarsággal visszatértenek, de se egyik, se másik nem hozhatott jó hirt +felőle. A vacsorához ülnek, de bánatjában Péternek enni sem volt kedve, +hanem halálnak gondolta magát; ekkor vigasztalására mondja szél sógora: +kedves sógorkám! már hét esztendő óta egy szél nevezetü ló neveltetett +itt számodra, ha csak azon reá nem találsz, különben nem tudom mint +teszed szerit. Itten megszólitja legkedvesebb fiát a szél, hogy menjen +el az egeknek urához s kérdezze meg szent Pétertől: nem tudna-e valamit +az ékes rezidenczia felől; ki is nagy hamarsággal feleletül csak azt +hozta, hogy az egek ura legkisebbet sem tud felőle; de minthogy Péter a +gőbölöket megáldozta, tehát kegyelemből egy arany vesszőt küldött neki, +melylyel akár földet avagy kősziklát megvág, megnyilik előtte. Más napra +kelvén a dolog, Péter király fölserken álmából, hugától, sógorától +keservesen elbucsuzik, felül a szél lóra, veszi az arany vesszőt, egy +gondolat alatt a tenger hetvenhetedik szigetjében találta magát, mely +sziget olyan magas volt, hogy annyira nem szolgált a szemnek +világossága, és oldalán gyémántok függöttek láncz formában. Tehát +megvágja ezen rettenetes kősziklát az arany vesszővel, és mindjárt +megnyilott. Befelé vette utját és egy két pillanat mulva az egerek +világába, azaz a harmadik világba ért, hol a vár falai, bástyái mind +szalonnából, disznólábból voltanak, körül pedig az őrállók egerekből. +Kérdezvén, mit csinálnak, vagy kié ez a vár? a többiek közül, feleli egy +egér őrálló, hogy ez az ő királyok rezidencziája. Péter meggondolta +magát és ment egyenesen a királyhoz, megfogván a kilincs madzagját, mely +kolbászból volt, ki akarta nyitni, hát csak a kezében maradt. Itten az +ajtón csak kaparász, meghallja az egérkirály, miniszterét küldi, hát +látja, hogy egy rettenetes nagy ember, a ki be akar jőni, s +megjelentette. Azonban bement Péter és meghajtotta magát az egerek +királya előtt, a ki is szivesen fogadta. Hallod-e felséges király, ha +rezidencziámat megtérited, öt esztendőre való gabonát adok. Feleli az +egerek királya: barátom: én most hallok rezidencziádról, hanem légy +várakozással, mig népemet összehivatom. A mint összegyültek az egerek, +kiadta parancsolatban, hogy a ki hirt tud a rezidencziáról, nagy +tisztséget, ajándékot kap. Mind azt kiáltja: nem láttam, nem tudom. +Péter itt sem maradhatott, hanem elment; azon idő alatt pedig jelenti +magát egy kopasz egér, hogy ő tud valamit a rezidencziáról, hogy az igen +szoros helyen vagyon; hogy ő is életével játszott, hogy kiszabadulhatott +onnan. + +[Illustration] + +Mindjárt Péter után küldött és mondá az egerek királya: ezzel az öreg +katonámmal fogsz elmenni, ő tudja hollétét. Az egér reá tekintett s +mondá: fölséges király, oda lehetlen bemenni; de a király +reárivalkodott: hogy ha oda nem vezeted ezen jámbort, mindjárt agyon +lövetlek. És csakugyan el is ment Péter az egérrel s tudakozódott a +rezidencziáról, nem különben órájáról és feleségéről. Az egér azt +mondja: egy szalmaszálon van a rezidenczia, egy férfi és egy asszony +lakik benne, az órát mindig nyakában hordozza a férfi; lehetlen neked +odajőni velem, hol magamnak is szorultságot kell szenvednem. Mondá +Péter: én nem is kivánkozom, csak órámat megkaphatnám. Tehát csak +leendjen békével, elhozom én az arany órát. A mint odaérkezett +éjféltájkor, feküdve találta mindkettőt. Lerágja nyakából az arany +lánczot és kiveszi. A mint hallja az óra petyegését, mondja: ne lármázz, +régi gazdádnak viszlek; és hamarjában Péterhez érkezett, általadja neki. +Péter legelsőbb is megcsókolta óráját, ugy nyitotta ki, midőn kiugrott +az inas és kérdezé: mit parancsolsz, régi jó gazdám? Azt, édes szolgám, +hogy ezen egereknek öt esztendőre való gabonát készits; máskülönben azon +minisztert, ki eddig feleségemmel élt, vidd fel oly kősziklára, hogy ha +megfordul, mindjárt leessék és törje ki a nyakát, a rezidencziát pedig +feleségemmel együtt régi helyére szolgáltasd. + +Mindezeket megcselekedte Péter hiv inasa, s midőn megregveledett, a +csalárd miniszter maga maradott egy irtóztató magas kősziklán; a mint +fölébredett, iedtében megfordult és leesett a földre, a hol is lelkét +mindjárt kiadta. A mint mostanában regvelre minden a maga helyén volt, a +király kinéz az ablakon az időt nézni, hát látja, hogy ott a +rezidenczia, az arany hiddal egyetemben, és felöltözködött és elment a +rezidencziába és kérdezi: ki vagyon ide haza? Mondják, hogy +valamennyien. Nagy örömmel szalad az ajtóra, és zörget; itten Péter +felnyitotta, hát látja, hogy az ő király atyja, ki előtt is leborult és +kezeit csókolta; felesége hasonlóképen az ágyból kiugrott, és ugy +örültek, csakhogy még egyszer őket az isten visszavezethette. Itten +elbeszélették történetöket, hogymint és hol voltak, hogy miniszter uram +hol maradt, a ki már valósággal agyonütötte magát. Felesége megfogadta, +hogy többé senki meg nem fogja csalni; Péternek ugyan nehezen esett az +utazás, de nem tudott elég hálát adni az istennek, hogy ez +alkalmatossággal elragadott testvéreit láthatta; hanem ezentul nagyobb +gondviseléssel volt órájára; és elbeszélte a maga történetét, hogy +micsoda nemzetségből való, miért lett oly szerencsétlen; akkor +csudálkozott a király és a felesége; igy ő soha többé atyja házához nem +ment, hol a két bátyja, ha él, még most is együtt van. + + + + +8. Több hétszer esküdni, mint egyszer. + +Egyszer volt, honnan volt, még az operencziás tengeren is tul élt egy +szegény ember feleségestől, a ki igen derék személy volt. Ezt megtudta +az ördög s az asszonyhoz járt szerelmeteskedni, a nélkül hogy az asszony +maga is tudta volna. Egyszer odamegy az ördög s kéri az asszonyt, hogy +adja oda neki, a mit a házánál nem tud. Hiszen én mindent tudok +házamnál, mond az asszony, de az ördög mégis csak kérte, hogy adja oda +neki, utoljára is odaadta az asszony, ki teherbe esett és ugyan nem a +férjétől, hanem az ördögtől s ez volt a mit nem tudott. Egyszer hát +megszületik a fiu, már nagy volt, mikor eljött az ördög, és mondá az +asszonynak: no, hát ezt a fiut igérted te nekem, ez az, a mit nem +tudtál; már most elviszem. Az asszony sirt rítt, de az ördög még is +elvitte. Az ördögnek volt otthon egy leánya; a fiut pedig Dénesnek +keresztelte; leánya már akkor tudta az ördögi mesterséget, de a fiu még +nem. Egyszer a vén ördög felesége behivja a vén ördögöt és mondja neki: +te vén kutya! tanitsd már ezt a fiut valamire; ma holnap megvénül s még +nem tud semmit. Ekkor estve mindjárt behivta az ördög Dénest és +parancsolta neki, hogy az udvart szántsa fel, vesse be kölessel, hogy +reggelre aratni lehessen. A fiu igen busult, Ilona hítta be vacsorára, +de ő nem ment; kérdezte Ilona: mi baja, min busul? Hogy ne busulnék, +mikor azt parancsolta a vén dög apád, hogy ezt az udvart fölszántsam, +kölessel bevessem, hogy reggelre aratni lehessen. A lány azt mondja +neki: ne busulj semmit, adok én néked egy sipot, ha azt megfujod, jőnek +te hozzád emberek; ne iedj meg tőlök, azok azt fogják mondani: mit +parancsolsz? Te pedig mondjad, hogy ezt az udvart szántsátok fel, +vessétek be kölessel, hogy holnap aratni lehessen. Egyszer jőnek az +emberek; kérdezik: mit parancsolsz? Ő azt mondja nekiek: ezt az udvart +szántsátok fel, vessétek be kölessel, hogy reggelre aratni lehessen. +Reggel, mikor kijön a vén ördög, látja, hogy minden ugy van, a mint +parancsolta. Másnap megint behivja Dénest. Egy erdő volt s azt mondja +neki, hogy az erdőt kiirtsa és vesse be buzával, hogy más nap délre +aratni lehessen. Ekkor megint busult a fiu, még a vacsora sem kellett +neki; a leány kérdezte: mit busulsz? Hogy ne busulnék, felelt a fiu, +mikor azt parancsolta a vén dög apád, hogy ezt az erdőt kiirtsam, +buzával bevessem, hogy holnap délre aratni lehessen. Ej, ne busulj +semmit, mondja Ilona, itt egy kis síp, fujd meg ezt, majd jő sok ember s +kérdezik, hogy mit parancsolsz, s te mondd meg nekik, hogy ezt az erdőt +kiirtsák, bevessék buzával, hogy holnap délre aratni lehessen. Hát +egyszer megyen a sok nép, kérdezik Dénestől: mit parancsolsz? Ez mondta +nekik, hogy ezt az erdőt kiirtsátok, buzával bevessétek, hogy holnap +délre aratni lehessen. Más nap délben nézi a vén ördög és jól van +minden. Harmadik nap megint behivatja Dénest s azt mondja neki: no, +holnap délre egy várat épits ezen az udvaron viaszból, hogy benne +ebédelhessek, mert különben, ha ezer lelked lesz is, meg kell halni. +Megint busult a fiu, még a vacsora sem kellett neki. Megy hozzá Ilona, +kérdi Dénestől: miért busulsz? Hogy ne busulnék, mikor az a vén dög apád +azt parancsolta, hogy holnap délre itt az udvaron egy viasz várat +épitsek, hogy benne ebédelhessen, különben ha ezer lelkem lesz is, meg +kell halnom. Ilona mondja neki: Ej ne busulj, szivem szép szerelme! itt +egy síp, ha ezt megfujod, jő mindenfelől sok méh, s ha megparancsolod +nekik, azok mindjárt megcsinálják. Egyszer hát megfujja a sípot Dénes; +jőnek mindenfelől a sok méhek, s kérdezik: mit parancsolsz? Dénes azt +mondta nekik, hogy holnap délre az udvaron egy viasz várat épitsenek, +hogy benne lehessen ebédelni. Ekkor kimegyen a vén ördög, hát látja, +hogy megvan a mint parancsolta. Most azt mondja a vén ördög felesége a +vén ördögnek: eredj, te vén kutya, nézz széjjel; hátha lányod csinálja, +mit fiadnak parancsolsz. Tehát a vén ördög elzárta őket egymástól, a +leányt egy kis szobába, s megparancsolta a fiunak estve, hogy holnap +reggelre a tulsó udvart, mely tele van kősziklával, szántsa fel és vesse +be, mert különben, ha ezer lelke lesz is, meg kell halnia. Busult, sirt, +rítt a fiu, mert már a lánynak sem volt több sípja, meg el is zárták +tőle. Oda megyen hát mégis a lány szobájának kulcslyukához, mondja neki: +hogy a kutyák, ebek nyalják fel annak a vén apádnak a vérét, azt mondta, +hogy azt a tulsó sziklás udvart szántsam fel, vessem be buzával, hogy +holnap délre aratni lehessen, különben, ha ezer lelkem lesz is, meg kell +halnom. A lány mondja neki: ne busulj, szivem szép szerelme! elszökünk, +itt hagyjuk ezeket a vén kutyákat; majd köpök én hármat a ház közepire; +az első azt fogja mondani, ha hivnak, hogy most öltözöm, a második, hogy +mosdom, a harmadik, hogy mindjárt megyek. Ugy is lett; a lány kiment a +kulcslyukon a fiuhoz, felült egy tüzes lapátra, a fiut a hátára vette, s +mentek, mint a gondolat heted hét ország ellen. Reggel hivják a lányt, +azt mondja az első köp, olyan hangon, mint a lányé volt: most öltözöm. +Megint hivják vagy egy óra mulva, azt mondja a másik köp: most mosdom; +megint hivják vagy egy óra mulva, azt mondja a harmadik köp: mindjárt +megyek. Várták a lányt, nem ment. Ekkor a vén ördög felesége mondja a +vén ördögnek: eredj, te vén kutya, hát ha elszöktek. Akkor bemegyen a +vén ördög a házba s nem talál senkit, csak a három köpöt. Mindjárt +mondja a vén ördögné a vén ördögnek: megmondtam, kutyák, ebek nyalják +fel a véredet, vigyázz reájok, most eredj utánok, különben, ha ezer +lelked lesz is, meghalsz. Ekkor a vén ördög felült egy tüzes szénvonóra +és ment utánok és már csaknem elérte őket, mikor a lány azt mondja a +fiunak: Dénes, szivem, lelkem, nézz hátra, igen ég az én bal orczám. +Dénes hátra nézett, azután mondá a lánynak: nem látok én egyebet, csak +egy nagy fekete borulatot. A lány mondja: no! az a mi apánk; hanem már +most mit csináljunk? Én válok itt kápolnának, te pedig abba egy öreg +papnak; le fog ide szállani a vén dög és kérdezni fogja: nem láttál-e +ilyen meg ilyen fiatalokat? te pedig csak azt mondd neki: bizon nem +láttam én, pedig itt vénültem meg. Ugy is lett; a vén ördög leszállott a +kápolnához, kérdezi a paptól, nem látott-e ilyen s ilyen fiatalokat. +Dénes pedig mondja: bizon nem láttam, pedig itt vénültem meg, madárnál +egyebet. Akkor a vén ördög megfordult, haza ment. A felesége kérdezi +otthon, hogy nem látta-e őket. Mondja neki a vén ördög: nem láttam én +egyebet egy kápolnánál, abban meg egy öreg papot. Kérdeztem tőle: nem +látott-e ilyen meg ilyen fiatalokat, azt mondta: ott vénült meg, még sem +látott madárnál egyebet. Ekkor mondja a felesége: hiszen te vén bolond, +abból a kápolnából csak egy forgácsot hoztál volna, mindjárt haza jöttek +volna. + +[Illustration] + +De Ilonáék, mihelyt apjok elment, fölkeltek, mentek heted hét ország +ellen, egy hegyen leültek pihenni s ott hétszer megesküdtek, hogy ők +soha el nem hagyják egymást. A vén ördög felesége meg ütötte, verte a +vén ördögöt, hogy menjen keresse a fiut, meg a lányt; a vén ördög ekkor +még haragosabban felült egy tüzes lapátra, és ment utánok heted hét +ország ellen. Ekkor megint mondja a lány a fiunak: Dénes, szivem, +lelkem, nézz hátra csak, mert igen ég a balorczám, mit látsz? Nem látok +egyebet, mondja Dénes, csak egy nagy veres borulatot. Ekkor mondja a +lány a fiunak: no még eddig kikerültük a veszedelmet, de már most látom, +hogy vissza kell mennünk, hanem mégis próbáljunk valamit, én válok itt +egy tónak, te meg egy nagy arany kacsának a tóba; fog téged kergetni az +a vén ördög, de vigyázz, hogy csak egy tollad szála se veszszen el, mert +akkor vissza kell menni. A lány tónak válott, a mint mondta, Dénes pedig +egy arany kacsának belé. Egyszer leszáll a vén ördög a tóhoz, kergeti a +kacsát egyik szélétől a másikig, s már meg is éhezett, utoljára +felszedte vette magát, haza ment, de megátkozta a fiut, meg a lányt, +hogy hét esztendeig ne beszéljenek egymással. + +Mikor elment a vén ördög, ugy elvált Dénes Ilonától, hogy még azt sem +mondták egymásnak: isten áldjon meg. Ilona egy jobb kéz felől való +városba ment ott beállott szobalánynak, Dénes pedig a bal kéz felé való +városba ment, hol egy király lakott, annál beállott kályhafütőnek. Volt +annak a királynak egy igen szép lánya; kérték mindenféle királyfiak, nem +ment senkihez se, hanem csináltatott egy magas oszlopot a kapufélfa +mellé, arra egy koszorut tett s azt mondta, hogy ahoz megyen, a ki azt +lekapja; próbálták sokan, nem tudta senki lekapni. Egyszer gondolkozik +Dénes, hogy meg kéne próbálni, hátha szerencsés volna. Ő is kimegyen a +kertbe, volt neki ott egy lófeje, megrugja, kiesik belőle egy dió, +felnyitja a diót, hát egy szép paripa kiugrik belőle, meg egy szép +öltözék uri ruha. Mindjárt szépen felöltözött, felült a paripára, azután +elvágtatott az oszlophoz s ugy lekapta róla a koszorut, mintha ott sem +lett volna. Ekkor bement a királyhoz a királykisasszony, mihelyt +meglátta, mindjárt fülig szerelmes lett belé, ott a sok urak előtt +gyürüt váltottak s ellakták a kézfogót. Azután Dénes köszönt a +királykisasszonynak, hogy két hét mulva visszamegy, aztán megesküsznek. +Dénes kiment a kert alá, levetette az uri ruhát, avval megint a +kályhafütői ruhába öltözött. A királykisasszony várta már a mátkáját, +mert ekkorára el kellett volna neki már jőni, de hogy nem jött, a +királykisasszony igen megbetegedett. Szánta Dénest egy darabig, azután +már csak a gyürüjét szánta. Dénes már ekkor gondolkodott, hogy kéne a +gyürüt a királykisasszonynak visszaadni. Egyszer hát egy délben bemegy a +konyhába, látja, hogy a szakács egy kis tálkában külön tálal a +királykisasszonynak; ő is alattomosan belé lökte a gyürüt. Felviszik a +királykisasszonynak az ételt, a mint felkavarja, látja, hogy benne van +egy gyürü; nézi, hát látja, hogy az övé. Mindjárt felhivták a +szakácsasszonyt, kérdezték, hogy hát ki lökte azt a gyürüt a tálba. Én +nem tudom, felelé a szakácsasszony, nem volt a konyhában senki, csak az +a kályhafütő törlészkedett ott. Felhivják a kályhafütőt, kérdezik, hol +vette azt a gyürüt. Elsőbb tagadta, de később csakugyan kivallotta; +ekkor mindjárt papot hozatott a király, Dénes kiment a kertbe, megrugta +a lófejet, az paripának válott; szépen felöltözött, még hétszerte szebb +volt most, mint azelőtt. Ekkor megesküdtek, hét nap, hét éjszaka állott +a lakodalom. Az első éjszaka hát, a mint együtt feküdt Dénes a +királykisasszonynyal, jön az ablakra Ilona galamb képében, mert már +akkor eltelt a hét esztendő s azt mondja Dénesnek: Dénes, szivem, szép +szerelmem, ébredj; itt van, a kivel hétszer megesküdtél a gyepen; nem +ébredt föl Dénes, de a szobaleány ezt kihallgatta. Más éjszaka megint +elment Ilona galamb képében az ablakra, megint mondja: Dénes, szivem, +szép szerelmem, ébredj fel; itt van a kivel hétszer megesküdtél a +gyepen. Ekkor sem ébredt fel Dénes. Akkor azt mondja Ilona: na! még +egyszer eljövök, ha akkor sem leszesz ébren, soha sem látsz többé; a +szobalány azt mind hallotta. + +Másnap igy szól a szobalány Dénesnek: mondanék én valamit a királyfinak, +ha meg nem haragudnék. Mit? mondjad. Itt volt egy valaki már két éjszaka +galamb képében az ablakon és azt mondta: ébredj Dénes, szivem, szép +szerelmem; itt van, a kivel hétszer megesküdtél a gyepen; s azt mondta, +hogy még egyszer eljön, de ha akkor sem ébredsz fel, többé soha nem +látsz. Dénes mindjárt tudta, hogy Ilona; ébrebben aludt más éjszaka. +Egyszer hallja, hogy mondja valaki: Dénes, szivem, szép szerelmem, itt +van, a kivel hétszer megesküdtél. Akkor Dénes felkél, beveszi a +galambot, hát hétszerte szebb kisasszonynak válik, mint a +királykisasszony, akkor még hétszerte jobban megszerette Dénes, és +mondja a feleségének: no! feleségem, te veled csak egyszer esküdtem meg, +de ezzel hétszer; igazságosabban leszek az övé. Ekkor Dénes felszedte +magát, egy más városba ment, ott Ilonával megesküdött; most is élnek, ha +meg nem haltak. + + + + +9. Az aranyhaju ikrek. + +Egy rongyos faluban volt egy szegény ember, ki feleségével már sok +esztendőket eltöltött, és semmi magzatjuk nem volt; kérték tehát az +istent, hogy adna nekik valamely magzatot, a ki öregségökben gyámoluk +lehetne. Isten meg is hallgatta könyörgésöket, és az öreg ember felesége +világra hoz két magzatot egy fiu gyermeket és egy leányt, és mind a +kettőnek arany haja volt. Itten mi tevő legyen az öreg apa? mivelhogy +szegény volt, gondolkozott, kit hivjon el keresztkomájának; sokakat +eljárt, de senki sem akart elmenni, hanem inkább kiszidták, hogy az a +gyalázatos vén asszony még öregségében is teherbe esett. Mindezt igen +nagy fájdalommal hallotta az öreg ember, és szomoruságában nem tudta +hová forduljon; s ime, utjába akad egy gazdag kereskedő, ki oly búsnak +látván a szegény embert, kérdezi tőle: mit szomorkodol, öreg apám? Ez +pedig felele: hogyne szomorkodnám, mikor feleségem két magzatot szüle a +világra és nincsen a ki őket keresztelőre is akarná vinni. Erre a +kereskedő felele: tudod-e öreg, én szivemből el fogok menni feleségemmel +együtt keresztkomádnak, mert semmi gyermekem, de hol lakol? Én, felele a +szegény ember, lakom egy rongyos házban; meg fogja ismerni, édes jóakaró +uram, egy eperfa van a ház előtt, és a kamra oldala ki van dülve, a ház +oldala meg van támogatva és van egy kutyám, melynek a neve Cerberus, és +mindig az eperfa alatt fekszik. Elment azután az öreg ember sietve, és +azt mondá feleségének, hogy akadott már komára; s a kereskedő más nap +meg is jelent feleségestül. Látván a két kisdedet, elcsudálkozott, hogy +micsoda ritka szépség legyenek a világon, tehát elvitték keresztelni és +a fiut nevezték Rudolfnak, a leányt Jozéfának. Ezek a szegény apjok +munkás keresménye által naponként nevekedtek s voltak már tiz +esztendősek, a kereskedő felfogta mind a kettőt örökből és mivel nem +akart bajlódni az ő nagy gazdagságával, egyiknek adta egyik boltját, +másiknak másikát, oly föltétellel, hogy a mit nyernek, maguk hasznára +fordithatják, csakhogy a tőkepénz ne csorbuljon. A két növendék örült az +ily szerencsének, ők tehát folytatták a kereskedést, és kevés idő alatt +már hatszáz forint nyereséget csináltak. Egyszer olyan szomoru idő adta +elő magát, hogy se vásárló, se munka nem volt, tehát hogy vigabban +muljék az óra, felele Rudolf az ő hugának Jozéfának: menj és hozz egy +tuczat kártyát, hogy mulathassuk magunkat, és gyakoroljuk a játékban; +mindent jó tudni. Jozéfa nem akarta szegni bátyja kivánságát, tüstént +elment és visszatért a kártyával. Felele Rudolf: kezdjünk a játékhoz +abban a pénzben, melyet már magunk szereztünk, de ugy hogy akármelyikünk +nyeri el a másikét, visszaadja. Mondja erre Jozéfa: én nem bánom, én +reáállok. Kezdenek a kártyához és kevés idő alatt elveszti az ő részét +Rudolf, és mondja: már én kedves hugom, nem játszhatom, mert mind +elvesztettem, hanem add vissza. Huga a föltételt szentül megtartván, +visszaadta. Kezdenek játszani ujra, és Jozéfa mind elveszti. Itten +mondja bátyjának, hogy mind mind elvesztette, hanem adná vissza. Felele +Rudolf: talán elment az eszem, hogy visszaadjam, és hiába töltsem az +időt; biz én nem adom. Erre megszomorodott Jozéfa és mondja bátyjának, +hogy micsoda föltétellel kezdettek játszani, de Rudolf erre semmit se +hajtván, hanem elég az, hogy ő elnyerte; vesz tehát huga a tőkepénzből +három forintot és kezdik megint a játékot; Rudolf lesz szerencsétlen, +Jozéfa szerencsés, mert mind a maga, mind a bátyja pénzét elnyerte. +Itten Rudolf kérte vissza tőle az elnyert pénzt; felele huga: te sem +adtad vissza, én sem fogom visszadni. Rudolf erre megharagudott s azt +mondta, hogy elfogja őt átkozni, hogy őt se ég, se föld be nem fogja +venni. Mivelhogy ezen iesztő szavakkal semmire se ment Rudolf, kezdte őt +átkozni, és egyszerre a föld megnyilván, Jozéfát elnyelte a mélység és +egészen lement a halak királyaig, a ki is neki pártját fogta. + +Egyszer az ő gondviselő atyjuk elment a boltba látogatásukra és kérdi: +hol vagyon Jozéfa? Rudolf mondá, hogy piaczra ment volna, s ennek ugyan +hitelt adott az öreg kereskedő; de mivel éjszakára sem jött haza, tehát +gyanuság esett Rudolfra, hogy hová lett az ő huga. Mi volt Rudolfnak mit +tenni, megvallotta, hogy játszott a hugával pénzre oly föltétellel, hogy +a ki elnyeri, az tartozzék ismét visszaadni. Ő elnyerte először az én +pénzemet, és visszaadta; ujra kezdettük a játékot, én elnyertem az övét, +és többé vissza nem adtam, a hugom tehát a tőkepénzből vett három +forintot és igy mind azt a pénzt, melyet én tőle nyertem, mind pedig a +mit bolti portékából nyertem, a kártyán tőlem elnyerte s nem akarta +visszaadni, mivel én sem adtam vissza, tehát eltette pénzemet, s én őt +elátkozám, hogy se ég, se föld be ne vegye; erre megnyilott a föld és én +nem tudom hová lett. Felele az öreg boltos: no, te átkozott, hogyan +tehetéd azt testvér hugoddal? Mivel te elátkozád őt, én is elátkozlak +tégedet, hogy se ég, se föld be ne vegyen, s addig mindig jőj, menj, mig +hugodot vissza nem hozod. Ekkor megnyilt a föld és Rudolf elveszett; és +lement egészen az alsó Indiába. + +Mén, mén, mendegél, s nem talál egyebet, mint a nagy pusztaságot, s nem +is tudta hová vegye utját. Imé egy palotát vesz észre maga előtt, s +megkettőzteti lépéseit, hanem kapui be voltak zárva. Jár ide s tova +körülötte, kukucskál be a rostélyán, bent az udvarban lát sétálni egy +öreg embert; az öreg ember is meglátja őt és csudálja az ő szépségét és +kérdezte, hogy hol vette itt magát és mit keresne. Ő mondá: öreg apám, +én szolgálatot keresek. Te szép gyermek, én az udvarban semmi +szolgálatot nem tudok, hanem ha a király, ki a palotában lakik, fog +neked szolgálatot adni; azért is meg fogom jelenteni. Fölmegy az öreg +ember a királyhoz, mond a királynak: fölséges király itten a palotán +kivül van egy aranyhaju szép gyermek a más világról, a ki szolgálatot +jött keresni, ha fölséged tudna neki rendelni. Erre a király: küldd fel +öreg, azt az aranyhaju ifjat hozzám. Mikor fölment hozzá: kérdezte, hogy +bánt-e lóval valaha vagy sem. Hogyne bántam volna. Mindjárt őt +felöltöztette fullajtárruhába, de néhány esztendő mulva ugy megnőtt, +hogy lóra nehéz volt, szerencséjére meghalt egy öreg igás kocsis, ki a +szakácsasszonyoknak két lóval a konyhára vizet, fát, mit hordott; s a +két ló ugy leesett lábáról, hogy ki sem mehetett az istálóból, s mondá +neki a király: már most te leszesz igás kocsis avval a két lóval; +hizlald annyira, hogy szolgálhass, a mit a szakácsasszonyok +parancsolnak; ha jól viseled magad, többet adok kezed alá. Itten a fiu +mentől hamarább a lovakat annyira fölhizlalta, hogy kivihette a kutra +inni, azért a király felhivatta a gyereket és mondá: hallod-e te fiu, +ezeket a lovakat éjszakára kivihetnéd a tenger partjára, talán hamarább +megjavulnának attól a zöld mezőtől. Itt a fiu estve kivitte a lovakat a +tenger partjára és ott legeltette kötőfékszáron egész tiz óráig; akkor +tekintett a vöröstengerre, s látja, hogy kétfelé nyilik a közepe, jön a +világ szép asszonya, ki mindjárt reá kiáltott: hallod-e, ne is bujj már, +gyere hozzám, igyál, egyél és beszélgess velem. Azután lefeküdtek és +elaludtak; és a világ szép asszonya még hamarább fölébredt, mint a fiu, +akkor megrugja neki a talpát: hallod-e kelj fel, hozd el a te két +lovadat. Akkor oda viszi, itt a világ szép asszonya kezkenőjével +megtörölgeti a két lovat, olyan két rézszőrü paripa lett belőle, hogy +gyönyörü volt reá nézni. Itt a világ szép asszonya csak elfordult, +összecsapódott a tenger vele. Itt a fiu viszi haza felé a két lovat: a +többi kocsisok, mihelyt meglátták, mindjárt fölmentek a királyhoz: +fölséges uram! nem jó gyermeket fogadtunk az udvarba. Itt a király +kérdezi: miért? Azért, fölséges király, hogy olyan két rézszőrü paripát +lopott az éjszaka, hogy ha gazdája találkozik, fölséged udvarán +legnagyobb gyalázat eshetik miatta. Lehetetlen! Nincs különben. + +[Illustration] + +Itt a fiu beköti lovait, a király hivatja őt: hallod-e fiu, hogy merted +te azt a lopott jószágot udvaromba hozni; ha itt annak gazdája +találkozik, még micsoda szégyent vallhatok érette? Fölséges király, a +lótól ne féljen, mert én a lovat nem loptam, hanem én a lónak a szénát +vágva szoktam adni, a vizet fonttal mérni, az abrak árát nem szoktam +zsebembe rakni, mint a többi kocsisok; ha nem hiszi fölséges király, +jőjön le, nézze meg a lovat, rajta a maga bélyege. A király lemegy, +látja, hogy az ő bélyege rajta, s a fiut megajándékozza egy tuczat +aranynyal. A fiu megörült, hogy van elég pénze; második estve is +következik, megint kivitte a lovat ugyan arra a helyre, s ott legeltette +kötőfékszáron egész tizenegy óráig. Ekkor tekint a vörös tengerre, +látja, hogy kétfelé nyilik a közepe, jön a világ szép asszonya; bujna a +fiu, de nem tud hová. Hallod-e, ne is bujj már, csak gyere hozzám, jobb +lesz, egyél, igyál, beszélgess velem. A fiu odament, és mulattak ők +ketten, lefeküdtek, hanem a fiu fölébredt, megtapogatta, itt a világ +szép asszonya ugy pofon csapta, hogy szikrázott a szeme. Hallod-e, ne +bánts, még van idő erre, utóvégre is a tied leszek. Ekkor a fiu +megszégyelte magát, ujra elaludt, reggel hamarább fölkelt a világ szép +asszonya, megrugja neki a talpát: hallod-e, kelj föl, eredj, hozd el a +te két lovadat. A fiu odaviszi a két lovat, a világ szép asszonya +kezkenőjével megtörölgeti: olyan két ezüstszőrü paripa lett belőle, +szintugy tündöklött. Ekkor a világ szép asszonya elfordult tőle, +összecsapódott a vörös tenger, odalett a világ szép asszonya, a fiu maga +maradt. Itten viszi haza a két lovat, a többi kocsisok meglátták, +fölmentek a királyhoz. Fölséges király! nem jó gyermeket fogadtunk. +Mondja a király: miért? Azért hogy olyan két ezüstszőrü paripát lopott, +hogy ha annak gazdája találkozik, fölséged élete is elveszhet. +Lehetetlen! Már nincs különben. Itt a fiu beköti a lovakat istálóba; +hivatja a király: hallod-e, fiu, hol vetted azt a lovat? hogy merted +udvaromba hozni azt a lopott jószágot? holott ha ennek gazdája +találkozik, életem is elveszhet. Fölséges király, a lótól ne féljen, +mert én a lovat nem loptam, hanem én a szénát a lónak vágva szoktam +adni, a vizet fonttal szoktam mérni, az abrak árát nem szoktam zsebembe +rakni, mint a többi a kocsisok; ha nem hiszi fölséged, jőjön le, a maga +bélyege rajta. A király lement, hát látja, hogy az ő bélyege rajta. +Akkor a fiut megajándékozta egy tuczat aranynyal. Itt a fiu megint +megörült, hogy elég pénze van, és otthon maradt harmad napig. Harmadik +estve is következik, megint kiviszi a két lovat a tenger partjára, ott +legelteti egész tizenkét óráig kötöfékszáron; akkor tekint a vörös +tengerre, látja, hogy ketté nyilik a közepe, jön a világ szép asszonya, +megint reákiált: hallod-e, fiu, ne is bujj, csak gyere hozzám, jobb +lesz, egyél, igyál, beszélgess velem. A fiu hozzá megy, esznek, isznak, +és mulatnak; hallod-e, fiu, ha te azt akarod, hogy a tied legyek, te az +enyém: én velem soha senkinek ne dicsekedj, hogy „nekem ilyen meg ilyen +szeretőm van“; mert ha én rólam legkisebbet is szólasz valakinek, soha +sem leszek a tied. Akkor lefeküdtek és elaludtak, reggel hamarább +fölkelt a világ szép asszonya, megrugja a fiu talpát; kelj föl, eredj, +hozd el a két lovadat. Oda viszi lovát, megtörli kezkenőjével a világ +szép asszonya, hát olyan szép aranyszőrü paripa lett belőle, hogy +fényessége mindjárt elvette a fiunak szeme fényét. Akkor csak elfordult +tőle a világ szép asszonya, összecsapódott a vörös tenger és odavan. A +fiu összeköti az aranyszőrü paripát, viszi haza felé, meglátják a többi +kocsisok, fölmennek a királyhoz: fölséges király! nem jó gyermeket +fogadtunk. A király azt mondja: miért? Azért, fölséges király, hogy +olyan két aranyszőrü paripát lopott az éjszaka, hogy fölségednek, ha +gazdájok találkozik, az országa is elvesz. Lehetetlen! Az nincsen +máskép. A fiu istálóba vitte a lovat, a király csak arra hagyta, +gondolván magában: annak a fiunak valami mesterségének kell lenni. + +Itt a királynak volt egy öreg parádés kocsisa, ki már ötven esztendő óta +szolgálta, és felhivatta mindazt, mind a fiut. Hallod-e, már te eleget +szolgáltál, azért se rám, se erre a fiura ne neheztelj; e napságtól +fogva ő lesz az én parádés kocsisom, te pedig avval a két lóval igás +kocsis és szolgálsz a szakácsasszonyok körül a mi szükséges. Itt a fiu +lett a parádés kocsis, az öreg kocsis pedig igen megharagudott reá: +kutya ilyen adta fatyja! most jött ide és már kiturt helyemből. Már a +fiunak olyan jó dolga volt, hogy csak akkor ült a ló farához, mikor a +király parádéra ment. Különben a többi kocsisokkal ebédelt, vacsorált, +de mivel haragudott reá az öreg kocsis, azt találta mondani: majd +meglássátok, hogy ez a fiu még király leszen, elveszi a +királykisasszonyt. Itt a fiu azt feleli: de ördög vigye +királykisasszonyotokat, nem kell nekem; mert az én szeretőmnek nyomába +sem hághat. Itt a haragos kocsis mindjárt fölment a királyhoz: fölséges +király! igy van a dolog: azt találták egymás közt mondani a többi +kocsisok, hogy majd meglássátok, még az a fiu király lesz; s a fiu azt +felelé: de ördög vigye királykisasszonyotokat, nem kell nekem; mert az +én szeretőmnek nyomába sem hághat. Azon a király igen megharagudott, +hivatta a fiut maga eleibe: hallod-e, fiu, mit mondottál estve a többi +kocsisoknak? Mit, fölséges király? hiszen én nem is beszéltem velök. Már +ne is tagadd; mondd meg; jobb lesz. Mi volt mit tenni, kénytelen volt +megvallani. A király itt a fiut mindjárt siralomházba tétette, hogy +holnap nyolcz órakor felakasztatja; még akkor éjtszaka meg is csinálták +a fiunak az akasztófát. Elkövetkezvén az idő, a fiu kivánkozott a király +eleibe: adjon neki annyi grácziát, hogy csak egyszer beszélhessen vele. +Gráczia, fiam; mit akarsz? Már látom, fölséges király, hogy meg kell +halnom, legalább oda csináltass akasztófát, a hová én avval a két lóval +jártam, a tenger partjára. Itt a király meg is engedte, hogy arra a +helyre csináltatott az akasztófa. Mikor a nyolcz óra már elmult, +kikisérté a fiut karon fogva két hóhér. A fiu azt mondja a két hóhérnak: +ha ti engemet ugy tudnátok felkötni, hogy mikor ott hagytok, le se +essem, meg se fuljak, megajándékoználak kettőtöket egy véka aranynyal. +Ezen a két hóhér igen megörült, s ugy kötötték fel őtet, hogy le sem +esett, meg sem fult. Mikor már ott hagyták, szépen leszabadult a fiu a +fáról; ott sir már a fa alatt, földbe is bujna, csak lehetne, akkor +tekint a vörös tengerre, látja, hogy kétfelé nyilik a közepe, jön a +világ szép asszonya, megint reá kiált: hallod-e fiu, ne is bujj már, +csak gyere ide: jobb lesz; megmondottam, hogy igy jársz, most kicsinbe +mult, hogy megmaradt életed; ne dicsekedjél velem, mert mind te, mind én +elkárhozunk; hanem azt te meg nem állhattad. Eddig szabadon járhattam, a +merre akartam, hanem most haza kell menni a magam városába, s az mind +addig lesz fekete gyászba huzva, mig te veled ott nem beszélek; az pedig +soha sem lesz, mert jóllehet te oda jösz valaha, de meg sem ösmerjük +egymást, ha egy tálból, egy pohárból eszel, iszol is velem. Akkor csak +elfordult tőle a világ szép asszonya és összecsapódott vele a vörös +tenger és odalett; a fiu bujdosásnak adta magát. + +Megy, mendegél annyira, hogy egyszer talál annyi hangyát, hogy még csak +meg sem tudott közöttök mozdulni; csak megállt közöttük: uram, én +istenem, mit csináljak ezekkel, belőlök sem egyet agyon ütni, sem +eltapodni nem akarok. Ekkor a hangyák királya csak megszólal egyszer +hozzája: hallod-e fiu, látom, hogy jó szivvel vagy hozzám és népemhez, +látom, hogy sem egyet agyon ütni, sem eltapodni nem akarsz; ne is +bántsd, mert még jótét helyébe jót várj; ha megszorulsz valaha, csak azt +mondd: hangyák királya, add nekem erődet, én is odaadom enyimet, s olyan +hangya leszesz, mint én vagyok; és ha ember akarsz lenni, csak azt +mondd: hangyák királya, add vissza erőmet, én is visszadom a tiedet; s +olyan ember leszesz, mint voltál. Itt a fiu igen megörült, hogy ő jó +mesterséget kapott; avval utnak indult, ott hagyta a hangyákat, hogy már +avval a mesterséggel akármerre elmehet; annyira megy, mendegél, hogy +egyszer megint talál annyi sast, hogy meg sem tud mozdulni közte, csak +megáll: ugyan mit csináljak velök, sem egyet agyon ütni, sem eltapodni +nem akarok. Itt a sasok királya csak megszólal: hallod-e fiu, látom, +hogy jó szivvel vagy népemhez és magamhoz, sem egyet agyon ütni nem +akarsz, sem eltapodni; ne is bántsd; jótét helyébe jót várhatsz; ha +valaha megszorulsz, csak azt mondd: sasok királya, add ide erődet, én is +odaadom enyimet, olyan sas leszesz, mint én vagyok; akár mindig szállva +járhatsz; a hol ember akarsz lenni, olyan leszesz, mint voltál. Itten a +fiu igen megörült, hogy már két jó mesterséget kapott; már nem fél, +akármerre menjen a világba. Avval ott hagyja azokat is; megy, mendegél, +talál egy csárdát, a melyben lakott egy öreg ember, tán már kétszáz +esztendőt is ért; beköszönt hozzája: jó estvét, öreg atyám uram! Jól +jártál fiu, hogy apádnak vallottál, mert ha ezer lelked van is, itt +kellett volna veszned; hanem micsoda járatban vagy? Én bizon abban +vagyok, hogy keresem a halak királyát, ha tán hirét vette volna valaha, +ujságot mondani felőle. Oh fiu, már én éltem kétszáz esztendőt, hanem a +halak királyának soha hirét se hallottam, nemhogy ujságot tudnék felőle +mondani. Hanem te hiába is mégy; maradj itten, ugy sincs semmi cselédem. +A fiu azt mondja: ha veszni indultam, ha elveszek is, még sem maradok. +Itt az öreg ember azt mondja neki: hallod-e, fiu, én jót akarok, károdat +nem kivánom, mert itt s itt van száz juhász, annak száz kutyája, +olyanok, mint egy borju; egyébfelé nem mehetsz, ha ezer lelked lesz is, +el kell veszned. Már mindegy, akár ott veszszek, akár itt; avval csak +utnak indul a fiu, ott hagyja az öreget. + +Egyszer, a mint megy, megy, mendegél, meglátja juhászok közt a tüzet, +csak ugy csillámlik közöttök és a kutyákat: uram, én istenem! mit +csináljak? ha igy emberi képben megyek oda, ugy széjjelszaggatnak, hogy +a szél sem kap egy szemet poromból; ha hangya leszek: valamelyik rám +tapod, ugy is el kell vesznem; ha sas leszek, valamelyik juhász meglát, +agyon üt, ugy is el kell vesznem; de akármit ad isten, mindegy: sasok +királya! add nekem erődet, én is odaadom enyimet. Mindjárt lett belőle +egy sas; avval csak fölkerekedett, szépen oda ereszkedett a juhászok +háta mögé; semmiféle állat észre nem vehette. Sasok királya! add vissza +erőmet, én is visszadom tiedet; ekkor lett olyan ember, mint azelőtt. Az +öreg számadó, ki már három száz esztendőt ért, csak akkor vette észre, +mikor oda köszönt hozzája: jó estvét, öreg atyám! Hozott a szerencse, +fiu; ezer volt a szerencséd, hogy ezek a kutyák észre nem vettek. Hogy +jöttél ide, micsoda járatban vagy? Én biz, öreg atyám, keresem a halak +királyát, ha valaha hirét hallotta volna, vagy tudna felőle valamit +mondani. Oh fiu, már éltem három száz esztendőt, de hirét sem hallottam, +nemhogy tudnék neked valamit mondani felőle; hanem te hiába is keresed, +maradj meg itt, légy tanyás; egyéb dolgod nem lesz, hanem itt a tanyánál +fogsz mindig lenni. Mondja a fiu: már nem bánom, meg is maradok. Itt +pedig az a száz juhász a világ szép asszonyának volt a juhászai, és a +kit ők őrzöttek százan egy falka juhot, egyéb hasznát nem vette, mint +fejtek tőle minden reggel egy zsétár tejet, és abban a tiszta tejben +fürdött a világ szép asszonya; és csak olyan volt, mintha vizben mosdott +volna, valamig a fiura nem került a sor, hogy neki kellett bevinni a +tejet mosdani. És a melyet ő bevitt, mikor benne megmosdott a világ szép +asszonya, ugy meggyengült minden teste, mintha másant született volna a +világra. Akkor a fiu csak kiment a tanyára, s már beszélt is vele és +egyik sem tudta, hogy még valaha ugy összejőnek. Itt más reggel más +viszi be a tejet, a világ szép asszonya előtte megmosdik annak, a ki +bevitte, ha olyan tej-e az, mint a milyent tegnap vittek; hanem bizon +nem olyan volt az. Hallod-e, barátom, mondd meg annak a fiunak, a ki +tegnap behozta a tejet, hogy holnap is abból hozzon; igen nehezen várom. +Harmadik reggel megint beviszi a tejet a fiu, ott előtte megmosdik a +világ szép asszonya benne, akkor megint ugy megujult a teste, mintha +másant született volna. Hallod-e, fiu, ne menj ki udvaromból, lakjál itt +velem; de a fiunak nem kellett az: hogy ide benn nem maradhat, mert ő +tanyás, neki ki kell menni a tanyára. A mint kiballagott, azt mondja a +számadónak: ugyan öreg atyám, van-e itt csárda közelében? Hallod-e, fiu, +minek? Annak, hogy szeretnék a parasztok közt mulatni és tánczolni. +Hallod-e fiu, minek mennél te oda, mikor itthon mindenféle van, +mulathatsz és tánczolhatsz eleget. Nem ugy szeretném én; én csak +szeretnék a parasztok közt mulatni. Mondja a számadó: ne menj, mert itt +hamis emberek vannak, valahol agyon ütnek. De hogy bántanának, ha én nem +bántok senkit? No ha ugy van, csak eredj. Akkor a fiu ott hagyta a +tanyát estve; pedig nem oda ment, hanem egyenesen be a városba a világ +szép asszonyának kapujára, hol be nem mehetett, mert már becsukták. Csak +ott gondolkozik, hogyan menjen be; egyszer azt mondja: hangyák királya! +add nekem erődet, én is odaadom enyimet. Lett belőle mindjárt hangya; +bebujt szépen a kapu alatt, föl a garádicsokon a szoba ajtajára, hol a +világ szép asszonya feküdött a legkedvesebb szobaleányával és bemászott +a kulcslyukon az ágyra és jól megcsipte a világ szép asszonyát, ki is +felsivalkodván: nem jól vetetted az ágyat! kiáltja szobaleányának. Akkor +gyertyát gyujtottak, nem volt egyéb egy hangyánál. Igy volt másodszor +is, harmadszor is, de már ekkor a világ szép asszonya odakapott és a +hangyát beszoritotta a markába, és egy butelliába eresztette, és kitette +az ablakba. Bezzeg! most akadt meg a hangya. Ha hangya leszek, hát itt +kell elveszni, ha emberré változom, ugy is megtudják, hogy én voltam. +Azonban megviradt az idő. Már akármit ad isten, de kár volna itt hangya +képében elveszni: hangyák királya, add vissza erőmet, én is visszaadom a +tiedet. Ekkor olyan szép juhászlegény kerekedett ki a butelliából, hogy +a világ szép asszonya ott fekvésében mindjárt belé szeretett. Szivemnek +szép szerelme! én a tied, te az enyim; ne menj sehová, maradj itt nálam. +De a fiunak nem kellett egyéb, csakhogy megszabadulhatott, akkor szónak +sem állt, ki egyenesen a tanyára, és mondja az öreg számadónak: öreg +atyám, én megelégedtem a szolgálattal; most visszamegyek, a honnan +jöttem. Hallod-e, fiu, ha kedved nincs, ha magam fia volnál, sem +tarthatnálak erővel, azért csak eredj isten hirével. Akkor elindult ő +visszafelé s annyira ment, hogy egyszer oda ért a tenger partjára, a hol +a világ szép asszonya kijárt; és látja, hogy a habból a tengerbe olyan +garádics változik eleibe, mintha kőből rakták volna; itten gondolta: +akármit ád isten, lemegyek én rajta; el is indult és mindaddig ment, mig +le nem ért az alsó Indiába, akkor összecsapódott a vörös tenger s ő oda +alá maradt; annyira járt már, hogy éhen, szomjan majd elveszett. + +[Illustration] + +Egyszer talál egy kis szép gyümölcsös kertet, hol volt mindenféle +gyümölcs és minden fa alatt egy-egy arany nyoszolya. Itt gondolta +magában, mivel már nagyon éhes volt: nem bánom, akármit csinálnak velem; +fölment egy arany körtefára, jóllakott, akkor lejött és ott sétált az +arany nyoszolyák között; az pedig volt a halak királyának az udvara, ki +szerencséjére, nem volt oda haza, hanem országát járni. Egyszer látja a +fiu, hogy jön a halak királynéja a kertbe a kastélyából. Mihelyt +meglátta, térdre esett előtte és ugy panaszolta dolgát: fölséges +királyné, mi türés, tagadás, én jóllaktam az arany gyümölcsből, mert nem +állhattam az éhséget. Mondja a királyné: arra való az, fiam; ha +jóllaktál, ne félj, nem lesz semmi bajod; akkor megfogta a fiu karját és +fölvezette a szobájába, ott ujra inni, enni adott neki. A fiu, a mint +jóllakott, lefeküdt; egyszer jön a halak királya estve nyolcz órakor, s +mihelyt bement az ajtón, mondja feleségének: idegent érzek. Mi volna, +nincs itt semmi. Már ne is tagadd, csak hozd elő, jobb lesz. Mi türés, +tagadás, egy idegen országi gyerek akadott ide, enni és inni adtam neki. +Akkor mondja a király: hozz nekünk is, vacsoráljunk. Mikor asztal mellé +ülnek, mondja a király: hallod-e, fiu, gyere hozzánk; vacsorálj velünk. +Köszönöm, fölséges király, már nekem elég volt. No, csak gyere, a mennyi +kell egyél, igyál. A fiu fölkelt és oda ült az asztalhoz, evett, ivott, +aztán megint lefeküdt. Itten a király és felesége hozzá fognak a +kártyához pénzre játszani. Ekkor mondja a király: fiu! gyere velünk +játszani. Dehogy megyek, fölséges király! mikor most is az elől +bujdosok. Erre nem szól a király semmit, hanem hivja másodszor is, +harmadszor is; a fiu mindig azt feleli. A király tehát megkérdezi, hogy +mi dolog lehet az, hogy az elől bujdosna. Itt a fiu elbeszéli az ő +esetének minden történetét az öreg boltosról, a ki nekik keresztapjok +volt, és a kártyajátékról, melyet a hugával tett; hogy azt megátkozta, +és ugy elveszett, hogy senki nem tud felőle semmit; és oda van, most is +őt keresem. Itt a halak királynéja összecsapta mindjárt kezét, elszaladt +a más udvarba, a halak királyának öcscséhez, kinek felesége volt a +legény huga. Fölséges princzeszné! itt van a maga bátyja. Itten a leány +mindjárt térdre esett és nem mehetett a bátyjához, hanem a királyné a +fiut karon fogva vitte hugához; itt a mint megismerték egymást, ugy +siránkoztak, hogy majd megszakadt a szivök. + +Itt vannak együtt egy kevés ideig; egyszer azt mondja hugának a fiu: +hallod-e édes hugom, mondd meg az uradnak, hogy jőjön el, nézze meg a mi +országunkat, mert ha nem jön, ugy is elviszlek tégedet. Akkor mindjárt +megraktak tizenkét társzekeret aranynyal, ezüsttel, s elindultak haza +felé hárman, de mikor haza értek, az atya és anya olyan öreg volt már, +hogy ki sem birtak menni a házból, és öreg volt a boltos is már +feleségestől. Mikor az atyja házához mentek, beköszön a fiu: jó estvét, +öreg atyám uram! Hozta a szerencse fölséges királyfit; hogy volnék én +magának apja? Ugyan öreg atyám, nem adhatna szállást nekünk hármunknak +az éjtszaka? Szivesen adnék, de az én házam nem arra való. Hej, öreg +atyám, meghálunk mi a pitvarban is. Beszálltak ők hárman és ott +virradtak fel a pitvarban. Itt reggel bemegyen öreg atyjához: ugyan öreg +atyám, mit kiván a szállásért? Mit kivánnék a fölséges királyfitól! én +nem kivánok semmit. Öreg atyám, nem akarom azt hiába hagyni. Akkor hat +társzekér aranyat és ezüstöt leraktak a pitvarába; és második estve +elmentek az öreg boltoshoz. Jó estvét, öreg boltos atyám! Hozta a +szerencse fölséges királyfit. Adhat-e szállást az éjszakára? Szivesen, +királyfi, mert nekem is jól esett néhánykor, mikor én kereskedtem. Itt +már a boltos jó vacsorát adott nekik, ágyat is jót; ott virradtak fel. +Reggel mondja a fiu a boltosnak: mit kiván a szállásadásért? Mit +kivánnék fölséges királyfitól! Semmit. De nem veszem én hiába. Ugy két +társzekér aranyat és ezüstöt leraktak a boltos házába és maradott +maguknak négy szekérrel; kiindultak a városból és menvén egy darabig, az +ur isten koldus ruhában eleikbe került, s az ut mellett, a merre ők +mentek, ott kéregetett, mint a koldus szokott; ők csak marokkal hányták +a pénzt, hogy az öreg föl sem győzte szedni. Másodszor, harmadszor is +eleikbe került és mindig annyit leszórtak, hogy nem győzte fölszedni az +öreg koldus, ki maga az ur isten volt, és azt mondja nekik: mit +kivánnának az ur istentől, ha valamit tudnék segiteni. Mondja a fiu: én +nem kivánnék egyebet: van nekem egy öreg apám, öreg anyám, és egy öreg +boltos, feleségestől, csak azok mind a négyen olyan fiatalok lennének, +mikorra oda érünk, mint mi. Ekkor csak elveszett előlök a koldus és ők +visszafordultak. Mikor haza értek, a négy öreg olyan fiatal lett, mint +ők hárman. Akkor elbeszélte atyjának, hogy hol járt, hogy ő volt az, de +nem akarta magát kimutatni, igy ezek után a leány a halak királyának +öcscsével megesküdött és együtt éltek örömek között. + + + + +10. János vitéz. + +Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy király, annak volt egy +igen igen szép lánya, milyen akkorában hetedhét országon nem +találtatott. De nem csak maga volt a világon ez a király, hanem volt még +egy nála százszorta hatalmasabb és gazdagabb király is, kinek két fia +volt, mind a kettő olyan szép, hogy még a más világról is csudájára +jártak. + +Történik egyszer, hogy a kisebbik királyfi meg akar házasodni, s elindul +megkérni a szép királyleányt, kinek szépségének, jóságának, s +gazdagságának már régen hire futamodott. El is ért ő nagy fáradsággal a +királyleányhoz, s alig hogy meglátta, egyszeriben megkérte atyjától +kezét, de a király nem adta hozzá egyszerre leányát, hanem azt mondta +neki: eredj el fiam, előbb országokról országokra, szerezz magadnak +tapasztalást, s ha ezt megtetted és három esztendő mulva épségben +visszatérsz, leányom kezét királyságommal együtt birni fogod. Nagyon +megszomorodott ezen a királyfi, de minthogy a leány nagyon megszerette, +kész lett volna érte akármit megtenni. Elbucsuzott hát a szép leánytól, +s nagy buslakodással utnak indult. Mig igy utazgat messze földeken, +addig bátyja vigan tölti az időt a szép királykisasszonynál, mert ő +benne is felütött a házasság szele, s meghallván, hogy öcscsét +országokról országokra vándorolni küldték, feltette magában, hogy mig +oda jár, a királyleányt magáévá teszi. De a királykisasszony csak a +kisebbik királyfit szerette; hasztalan volt minden igyekezet. Hiába +hazudozott neki, hiába mondta neki, hogy az én öcsém ilyen s ilyen +haszontalan ember, hogy korhely, félénk, hazug: a királyleányt sehogy +sem térithette magához. + +Eltelt azonban a három esztendő, mind a két királyfi visszatért atyja +házába, de alig érkezett meg a kisebbik, mindjárt el akart indulni +menyasszonyához; azonban hamar leverte szándékáról a bátyja; azt +hazudván neki, hogy a királykisasszony őt nem szereti, de ha szeretné +is, nem arra való, hogy elvegye, mert az sohasem lesz böcsületes +személy. – Otthon maradt tehát a királyfi, a bátyja hazug szavára, a +leány pedig nem tudta mire vélni a dolgot. Csak várt, csak várt, +gondolkozott magában, hogy milyen régen eltelt a három esztendő, s még +sem tért meg hozzá királyi kedvese. Végre a sok haszontalan várakozás +után kétségbe esett, nem kellett neki sem étel, sem ital; mindig +szomorkodott, gyakran átkozá öreg atyját, hogy miért utasitotta el +kérőjét, miért küldte országokról országokra, s nem adta hozzá +egyenesen. Még várok három napot, szólt egyszer szomoruan atyjához, s ha +addig meg nem érkezik, lemondok e rosz világról, meghalok; hanem +meghagyom átok alatt, hogy engem a templomban levő sirboltba +temettessen, minden éjjel fegyveres emberrel őriztessen. + +Eltelt a három nap is; még sem jött el a kisebbik királyfi, az én +szerelmesem, szólott szomoruan a királyleány. Eltelt a három nap; nekem +meg kell halni; hanem a mit mondtam, atyám, el ne felejtkezzék; ezzel +meghalt. Felöltöztették mindjárt tiszta selyembe, bársonyba, bele tették +egy arany koporsóba; a várost pedig behuzták fekete posztóval. Épen +mikor már sirboltba akarták tenni, akkor érkezett oda a nagyobbik +királyfi, s kérdé, a mint meghallotta a harangszót, s meglátta a fekete +posztót: kinek harangoznak, kit gyászol a város? Mondának az összegyült +népek egy szivvel, egy szájjal: a királykisasszonynak, a +királykisasszonyt. E szóra csaknem összerogyott a királyfi, de még is +nem akarta egészen elhinni, hogy igaz volna a dolog, mert ugy szokott +lenni rendesen, a mi roszul esik, nem akarjuk hinni, a mi jól esik, ha +nem igaz is, örömest elhiszszük, azért egyenesen a királyhoz ment, a kit +is nagyon szomorunak találván, kérdé tőle: min buslakodik király atyám? +Hogyne buslakodnám, édes fiam, egyetlen leányom meghalt, öcséd miatt +buvában, s nekem átok alatt hagyta meg, hogy a templomban levő sirboltba +temettessem, s minden éjjel fegyveres emberrel őriztessem. Azon én is +busulok, hogy meghalt, de az őriztetésen semmit se tessék buslakodni, +majd megőrzöm én az éjtszaka, azután könnyebben megőrizheti akárki. + +Ugy is lett; a királyfi felöltözött fegyveresen, s a mint az estve +eljött, elment a templomba, a hová a királyleány holttestét tették. Csak +ott járkál, csak ott járkál nagy merészen fel s alá, egyszer, a mint üti +a tizet, borzasztó zugás hallik a templomban, mindenfelé recseg, ropog; +egyszer megnyilik nagy ropogva a kriptaajtó s kilép belőle a +királyleány. Ahá! itt vagy te csábitó? te csábitottad el jó testvéredet; +ha ezer lelked van is, meg kell halnod. Ezzel neki rohant, s diribről +darabra szaggatá a királyfit. Ekkor felszedé csontjait, lerakta az oltár +háta megé, maga visszalépett a sirboltba, borzasztó ropogás, csikorgás +közt az ajtó becsapódott. + +Meg se várta a király a reggelt, mihelyt pitymallott, befogatott az üveg +hintóba s ment a templomba megnézni, mi történt a királyfival. Sokáig +zörgetett s utoljára is be kellett rugatni a templom ajtaját. Csak +keresi, csak keresi a királyfit, sehol sem találja. Egyszer, a mint az +oltárhoz megyen, megtalálja csontjait, de nagyon megszomorodott s +egyszeribe felült az üveg hintóba s haza vágtatott. + +Csak hamar fülébe ment a kisebbik királyfinak a leány halála, s +utravalót süttetvén magának, elindult a királyhoz bővebb tudomást venni +felőle. Épen azon gondolkozott a király, hogy ki őrzi már meg leányát az +éjtszaka, midőn oda ért: s ő mindjárt magára vállalta. Kulacsot +akasztott tehát nyakába, s kardosan felkészülve elment a templomba. Ő is +csak ott járkál, csak ott járkál bátran, mint a bátyja, egyszer minden +recseg ropog; üti a tizet, megnyilik nagy csikorgással a kriptaajtó, +kilép a szép királyleány. Ahá! itt vagy hütelen! ha ezer lelked van is +meg kell halnod. Ezzel megragadja a királyurfit, diribről darabra +szaggatja; csontjait összeszedi, az oltár megé rakja, bemegy ismét a +kriptába; az ajtó utána nagy csikorgással becsapódik. + +Igy ment, a harmadik, negyedik, ötödik estve; utoljára már embert sem +kapott a király; a leánya mind fölemésztette; nagyon busult, +buslakodott, hogy mi tevő legyen. Épen akkor vetődött oda egy kiszolgált +katona, ki, megtudván a király buslakodásának okát, azt mondta neki: +felséges király, megőrzöm leányodat, ha minden éjszaka egy véka aranyat +adsz nekem. Nagyon megörült a király, s megigérte János vitéznek, mert +ugy hivták a kiszolgált katonát, megigérte a véka aranyat. Elindult hát +János vitéz, de a mint a templomba ért, eszébe jutott, hogy milyen nagy +dolgot vállalt magára, s igy gondolkozék: bizony bolondot tettem én! ha +már annyi embert megölt, engem sem fog életben hagyni; bizony nem is +megyek én be, hanem elszököm a városból s azzal megindul szaladni hegyen +völgyön. A mint által akar ugrani a várost keritő sánczon, hahó! +megállj! ily szó hangzik felé. Oda fordul, hát egy öreg ősz ember állott +háta megett. Mit akar kend, öreg apám? Csak azt akarom, hogy eredj +vissza, a honnét eljöttél. Én tudom, hogy te magadra vállaltad a +királykisasszony megőrzését, hanem eszedbe jutott, hogy meg is halhatsz +belé, hát elszaladtál; én csak azt tanácslom neked, eredj vissza, ne +félj semmit, öltözz fegyverbe, járkálj ott bátran fel s alá a +templomban, hanem vigyázz, mikor a tizet üti, szaladj fel a toronyba, +bujj be a középső harangba; ne félj, ott meg nem lel a királykisasszony, +reggel pedig jókor gyere ki ide, itt fogod találni öreg apádat; +megosztozunk a véka aranyon. + +Visszafordult hát János vitéz, s a mint az öreg megmondta, ugy tett. +Csak ott járkál, csak ott járkál a templomban; egyszer üti a tizet; ő is +szalad egyenesen a toronyba, s belé bujik a középső harangba, de majd +kiesett belőle, ugy mozgott az is, a mint megnyilt a sirbolt ajtaja. +Kilépett a királyleány, s a mint széjjelnézett, nem látott senkit. Hát +már te is megszeged esküvésedet, király atyám? Ekkor észrevette magát, +és szaladt fel nagy sietve a toronyba, össze-visszakutatott mindent, a +mint a középső haranghoz akar menni, üti a tizenkettőt. Jól jártál, hogy +ütött az óra, melyben vissza kell feküdni az arany koporsóba, többé +nincs hatalmam ide fent. Leszállt a sirboltba, az ajtó borzasztó +ropogással csapódott be utána. + +János vitéz is nagy örömmel kibujt a harangból s vigan sétált reggelig +fel s alá a templom közepén. Reggel, a mint viradni kezdett, már ott +volt a király az üveghintón; benéz a kulcslyukon, hát látja, hogy János +vitéznek kutyabaja, vigan sétál az ajtóig, meg vissza; s örömében nagyot +kiáltott: nyisd ki, Jancsi fiam, az ajtót! János egyszeribe kinyitotta, +a király karon fogva kivezette a templomból s felültette az üveg +hintóba. A mint haza értek, kikapta János a királytól a véka aranyat, s +egyenesen oda ment vele, hol az öreg embert találta; az öreg most is ott +volt; kétfelé osztották az aranyat. Hát nem iedtél-e meg? Bizony +megiedtem én egy kicsit; de hisz ez már megtörtént, hanem az éjtszaka +mit csináljak, hová bujjam el, hogy meg ne leljen? Eredj az oltár megé, +szólt az öreg, a sok embercsont közt rád nem akad. Jól van, öreg apám, +az isten áldja meg; azzal elment János vitéz, az öreg pedig utána +kiáltott: de aztán el ne felejtkezz öreg apádról. Jól van, jól, öreg +apám! Beérvén a városba, kocsmákról kocsmákra mind addig ivott, mig +eljött az estve, akkor elment a templomba. Csak járkál, csak járkál; +egyszer üti a tizet, ő is nagy hirtelenséggel szalad az oltár megé, s +bebujik az embercsontok alá. Nagy ropogással megnyilik a kripta ajtaja, +kilép a királyleány. Már látom, csakugyan meg kell átkozni tégedet, +király atyám! mondá, de észrevette magát s nagy dühösen szaladt fel a +toronyba, de az őrt nem leli; lejön, kezd mindent hányni vetni, már épen +a csontokra került a sor, mikor szerencsére üti a tizenkettőt. Jól +jártál, hogy ütött az óra, melyben vissza kell feküdnöm az arany +koporsóba; többé nincs hatalmam ide fent. Leszállt a sirboltba, az ajtó +borzasztó ropogással csapódott be utána. + +János vitéz nagy örömmel kibujt a csontok alól s vigan járt kelt +reggelig fel s alá a templomban. Reggel ismét ott volt üveg hintóján a +király, s nagyon csudálkozott, hogy János vitézt életben lelte. Ennek +bizonyosan valami nagy embernek kell lenni, ugy gondolkozott magában; +ismét karon fogva vezette ki a templomból s felültette az üveg hintóba. +János vitéz kikapta a véka aranyat, ment vele az öreg emberhez, ott +ismét együtt megosztoztak rajta. Még egy éjszaka van hátra, igy szóla +János vitéz, tanácsoljon öreg apám, mi tevő legyek. Ne busulj fiam! Csak +mikor gondolod, hogy tiz óra lesz, eredj fel a katedrába, végy egy +könyvet kezedbe, ne ügyelj semmire, akármit csinál, beszél a +királykisasszony; ha pedig fel akar hozzád menni, a katedrának kétfelé +van garádicsa, ha ő az egyiken felmegy, te a másikon le, szaladj be a +kriptába s feküdj belé az üres koporsóba, nem lesz semmi bajod; de aztán +el ne felejtkezz öreg apádról. Jól van, jól, öreg apám! Ezzel bement +János vitéz a városba, s késő estig evett, ivott, akkor pedig elment a +templomba, felment egyenesen a katedrába, könyvet vett kezébe, s ott +várta a tiz órát! Egyszer üti, megnyilik nagy ropogással, csikorgással a +kriptaajtó, kijön a királyleány. Ah! hát már katonája sincs öreg +apámnak, papot küldött őrizetemre, igy beszélt nagy fenszóval, s ezzel a +katedrának szalad fel egyenesen a garádicson. János vitéz is kirugja +maga alól a katedrát, be egyenesen a kriptába, s bele fekszik az arany +koporsóba; a királykisasszony nyomban utána, de már akkor János vitéz jó +helyen volt. Kelj fel koporsómból, kelj fel koporsómból! rimánkodik a +kisasszony, de János vitéz ügyet sem vét beszédére. Kelj fel, kelj fel, +szivem szép szerelme, kelj fel koporsómból! De János vitéz meg se +piszszen, mintha nem is hallaná. Egyszer üti a tizenkettőt, még jobban +kéri a királykisasszony, de János vitéz csak ott fekszik. Mikor az óra +kongása elhangzik, megcsókolja a királykisasszony Jánost, s mondja nagy +örömmel: kelj fel! már most tied vagyok örökre; neked köszönhetem +életem; te szabadítottál meg e halálnál is kinosabb állapottól; ha +felkeltél volna a koporsóból tizenkét óra előtt, én tán örökre ily élő +halott vagyok; most már menjünk haza, ne is jőjünk ide többet a +kisértetek házába. Azzal megfogták egymás kezét, haza sétáltak a király +palotájába. Az öreg király a mint meglátta leányát, örömében mindjárt +meghalt; János vitéz elvette a királykisasszonyt, a királyság is reá +maradt; ennek örömére igen nagy lakodalmat tartottak, s a nagy vigság +között megfelejtkezett János az öreg emberről, s már a második, harmadik +estve is eljött, még se vitte el neki az aranyat. + +[Illustration] + +Egyszer, a mint legjobban vigadnak, belép az ajtón egy öreg ember s +kérdi nagy fenszóval: hol van János vitéz? Itt vagyok, öreg apám! s +odalépett János vitéz. Öreg apám, öreg apám! beh megfelejtkeztünk öreg +apámról. Már most jertek, kövessetek! S kivezette Jánost és feleségét a +palotából, a város végére egy kis kunyhóba. A mint bementek, elővesz az +öreg egy kardot a szögletből s mondja nagy haragosan: most +mindkettőtöknek meg kell halni. Rimánkodnak, kérik: engedjen meg nekik. +Most az egyszer megengedek, mond az öreg, de ha meggazdagodtok, ne +felejtkezzetek el a szegényről. – Menjetek haza békével. + + + + +11. A bölcs királyfi. + +Volt egyszer egy király; volt annak egy fia. A királyné meghalt, s +meghagyta testamentomban a királynak, hogy az ő fiát bölcseségre +tanittassa. Darab idő mulva eszébe jut a királynak, hogy felesége mit +hagyott; tüstént levelet irt a hét bölcsmesternek, hogy nála jelenjenek +meg. Felmentek a bölcsek a királyhoz; azt mondja nekik a király: +halljátok bölcsmesterek! a feleségem meghagyta testamentomban, hogy a +fiamat bölcseségre tanittassam. Azt mondja a legelső bölcs: én egy nap +alatt megtanitom, hogy annyit fog tudni, mint én; a második azt mondja: +én megtanitom két nap alatt, hogy annyit fog tudni, mint én; a harmadik +szinte azt mondja: én három nap alatt; a negyedik négy nap alatt; s igy +tovább a hetedikig. + +Elvitték tehát a bölcsek a fiut s adtak neki egy tanuló szobát, de soha +felé sem mentek. Ezalatt a király megházasodott, s elvett egy fiatal +királykisasszonyt, kinek a király igen dicsekedett, hogy van neki egy +szép fia. Ő tehát igen kérte a királyt, hogy hivassa haza fiát, mert +igen szeretné látni. A király mindjárt levelet irt a hét bölcsmesternek, +hogy fiát bocsássák haza látogatás végett. Kapja a hét bölcsmester a +levelet, tüstént összegyülnek, tanácskoznak, haza bocsássák-e a fiut, +vagy nem, mert még semmire se tanitották. Elhatározák, hogy meg fogják +próbálni. Ekkor kimennek s leszakítnak egy orgonafalevelet és alá teszik +a fiu nyoszolyájának lába alá. A fiu mihelyt belé feküdt, mindjárt +észrevette, s kérdezte a bölcsektől: mi dolog az, hogy az ő nyoszolyája +alacsonyabb, mint másszor volt. A bölcsek egymásra néztek és +álmélkodtak, hogy nem is tanitották, mégis tud valamit. Ekkor azt +mondják a bölcsek a királyfinak: most haza fog menni, de előbb kimegyünk +és megvizsgáljuk a csillagokat, ha jó lesz-e felségednek haza menni. +Kimentek és megvizsgálták a csillagokat; azt mondják a királyfinak: jó +lesz felségednek haza menni. Ekkor azt mondja a királyfi: én is +kimegyek, és megvizsgálom a csillagokat: ha jó lesz-e valósággal haza +mennem. Kimegyen és talál egy nagy csillag mellett egy kicsit, mely azt +jelentette neki, hogy ha ő otthon beszélni fog, meghal, ha pedig némának +tetteti magának, életben marad. Bemegyen, azt mondja a bölcseknek: +halljátok-e, ti bölcsek vagytok, és azt mondjátok: jó lesz nekem haza +menni; de én találtam egy nagy csillag mellett egy kicsit, mely nekem +azt jelentette, hogy ha otthon beszélni fogok, meghalok, ha pedig +magamat némának tettetem, életben maradok. Ha nem hiszitek, jertek ki és +vizsgáljátok meg. Kimennek a bölcsek, széjjelnéznek, azt mondják a +királyfinak: bizon felségednek igazsága van; de ha valami baja lesz, +segitségére fogunk menni. + +Haza ment a királyfi, magát némának tettette; senkinek se köszönt, még +az apjának se. A király igen megboszankodott, hogy az ő fiát nem hogy +bölcseségre tanitották volna, hanem némává tették. Adott neki egy külön +szobát, hogy egyedül lehessen, senkit ne botránkoztasson. Azt mondja a +királyné a királynak: hallod-e, ha a te fiad tudott valaha beszélni, én +megmutatom, hogy most is fog beszélni. Ekkor bement a fiuhoz és kezdett +hozzá beszélni, de a fiu rá sem ügyelt. Minden módon ostromolta a +szegény fiut, csábitgatta, s azt mondja neki: hallod-e, édes fiam! ha +valaha tudtál beszélni, szólj hozzám; tudod, hogy a te atyád öreg ember, +én pedig fiatal vagyok; a mit csak kivánsz, mindent adok. A fiu nem +felelt semmit. Ekkor elkezdett a királyné a szobából szaladni, ruháját, +haját tépni, kiabálni, hogy a fia meg akarta paráznítani. Bement +szétszórt hajjal a királyhoz, s kérte, hogy néma fiát akasztassa fel, +mert nem méltó, hogy rá is nézzenek. A király mindjárt csináltatott egy +akasztófát, és a fiát fel akarta akasztatni, de a bölcsek megtudták és +siettek a királyfi megmentésére. A legelső bölcs épen akkor ért oda, +mikor a fiut vitték akasztani; megállította a sokaságot és felment a +királyhoz, hogy legalább még egy nap legyen a szobában, hát ha meg fog +szólalni. A király megkegyelmezett a fiának, hogy akkor nap nem +akasztották fel. Más nap ismét, mikor vitték a fiut akasztani, jött a +második bölcsmester; ez is megmentette, hogy az nap nem akasztották fel. +Igy ment ez addig, mig csak a legutolsó bölcs el nem érkezett; mihelyt +ez oda érkezett mindjárt felment a királyhoz és a fiut is magával vitte. +Azt mondja a királynak: ha felséged ezt az egy fiát is felakasztatja, +ugy lesz állapotja, mint egyszer egy öreg nemesembernek volt. Ez az öreg +ember is özvegyen maradt és elvett egy fiatal leányt… + +Itt megállott a bölcs és nem beszélt. A király vágyott volna tudni az +öreg nemesember történetét; kérte a bölcsmestert, hogy beszélje el; de +ez csak azzal a feltétellel akarta, ha fiának megkegyelmez a király. +Megkegyelmezett. Ekkor megszólal a bölcsmester: + +Felséges király! az az öreg nemesember elvett egy fiatal leányt, mint +tulajdon felséged; de ez a fiatal személy minden éjtszaka kijárt a +városra. Egyszer az öreg ember észrevette, hogy felesége nincsen +mellette; felkél és megnézi az ajtót, ha nyitva van-e, s ugy találja. +Kiment és kereste a feleségét, de nem találta; ekkor jutott eszébe +valami az öreg embernek; bement és bekulcsolta az ajtót. Később jött a +felesége haza, de az ajtó be volt zárva. Bekiáltott az ablakon az +urának, hogy nyissa ki az ajtót, de nem akarta, hanem azt mondta neki: +nem nyitom ki, mert fajtalankodni jártál; majd eljőnek hajnalban a +bakterek, jó huszonötöt fogsz kapni. Azt mondja a felesége: hallod-e +lelkem, én nem jártam rosz czélból, hanem az anyám halálán van, őt +voltam megnézni; de az öreg ember nem akarta kinyitni. A felesége +felvett ekkor egy követ, s az ablak alatt levő kutba lökte, hogy a férje +azt gondolja, hogy a kutba ugrott. Az öreg megbánta tettét és kiment +keresni a kutban; a felesége pedig, ki lesben volt, mig az öreg kereste, +bement és lefeküdt. Észrevette az öreg ember, hogy megcsalatott, indult +be, de az ajtót zárva lelte. Azt mondja a feleségének: hallod-e, bocsáss +be. Nem bocsátlak, vén lator, mert a városba jártál latorkodni; hanem +majd hajnalban eljőnek a bakterek és jó huszonötöt fogsz kapni. Azt +mondja a vén ember: nem voltam sehol, hanem megbántam a tettem, és +kerestelek; azt gondoltam, hogy a kutba ugrottál. Semmit se használt a +kérelem; nem bocsátotta be, de eljöttek a bakterek és jó huszonötöt +kapott. Azt mondja ekkor a bölcsmester: ha felséged a fiát felakasztatta +volna, igy lett volna állapotja. + +Ekkor szólalt meg a királyfi, s azt mondja az apjának: ha engem most +felakasztatott volna, ugy járt volna, mint egyszer egy öreg ember, kinek +volt egy fia, mint én vagyok felséges király atyámnak. Egy vacsora +közben az öreg ember ablakán egy fülemile igen szépen énekelt; az öreg +ember igen gyönyörködött benne; s azt mondja a fiának: beh bölcs, +hatalmas volna, a ki meg tudná mondani, mit fütyörész ez a fülemile. Azt +mondja a fia: édes apám, én meg tudnám mondani, de ha megmondom, +megharagszik rám édes apám. Az apja biztatta, hogy ne féljen. Azt mondja +ekkor a fiu: ez a fülemile azt fütyörészi, hogy én belőlem olyan +hatalmas ember lesz, hogy édes apám fogja tartani a mosdó tálat, édes +anyám pedig a törülközőt, mikor mosdani fogok. Erre az öreg ember +megboszankodott, felkapta a fiát, vitte és bevetette a tengerbe: eredj +hunczut! még én neked inasod lennék valaha! A fiut Alekszándernek +hivták. Azt mondja ekkor a királyfi, ha én beszélni tudtam volna, ugy +jártam volna. + +Azonban Alekszánder jól tudott uszni és felkapott egy sziklára. Arra +mentek a gályások, felkéredzett rá és felvették. Egy néhány nap utaznak +a tengeren, végre egy város alatt kikötöttek. Alekszánder megköszönte +szivességöket és bement a városba; beállt inasnak a király +tiszttartójánál, mert a király ebben a városban lakott. Ennek a +királynak kastélyára három holló járt károgni; akárhová ment a király, a +három holló mindig a feje fölött károgott éjjel, nappal. A király igen +megfélemlett és még a kastélyából sem mert kimenni. Hirül adta az egész +országban, hogy a ki megmondaná, miért jár oda az a három holló és +eltávolitaná onnan, az egész királyságát és lányát annak fogná adni. +Sokan felmentek a hir hallatára a király udvarába, ezek közt az +Alekszánder gazdája is, de senki sem tudta megmagyarázni, miért jár oda +a három holló; a hogy felmentek, ugy ismét haza mentek. Kérdezi +Alekszánder a gazdájától: ha volt-e ember, a ki megmondotta volna, miért +jár a három holló a kastélyra. Nem volt, felelé s kérte őt Alekszánder, +hogy menne fel a királyhoz és mondja meg, hogy ő meg is fogja mondani, +miért jár a három holló a kastélyra, el is fogja üzni. Felment az +Alekszánder gazdája és bejelentette a királynál; a király mindjárt +felhivatta Alekszándert és igéretét ismét kimondva, unszolta +Alekszándert a magyarázásra. Ő pedig azt mondja a királynak: ha felséged +szavát állja, elmondom és el is üzöm a három hollót. A király azt +mondja: én, fiam, szavamat állom, és királyi koronámra esküszöm, hogy +amit igértem, meg is adom. Ekkor azt mondja Alekszánder: felséges +király, az a három holló azért jár ide, hogy tegyen köztök, mint király, +itéletet, mert az egyik tojó holló, a másik gunár, a harmadik pedig a +kettőnek fia. A tojó holló azt kivánja, hogy őtet illeti a fiu holló, +mert ő kiköltötte, a gunár azt kivánja, hogy őtet illeti, mert a tojó +holló elhagyta mig kicsin volt és ő messzeföldről táplálta. Most tegyen +felséged közöttök itéletet. A király kimondta az itélet, s ugy elment a +három holló károgva, hogy most is oda van. + +Ekkor azt mondja a király: hallod-e Alekszánder! vedd el a lányomat; +légy király, mert én már öreg ember vagyok, nem igazgathatom az +országot. Azt mondja Alekszánder: felséges király atyám! még nem veszem +el a lányát, mert egy bölcs királyt hallottam, elmegyek hozzá még egy +esztendeig bölcseséget tanulni. Azt mondja a király: nem bánom, ha +elmégy is, most is sokat tudsz, de azért hasznát veszed valaha. Szedett +ekkor magához Alekszánder kincset, aranyat, a mennyi csak kellett neki +és utnak indult. Darab idő mulva beért abba a városba, hol a bölcs +király lakott. Szerencséjére ételhordó inas nem volt a királynál, s őt +mindjárt megfogadták. Ennek a királynak is volt egy igen szép lánya; +volt még a király udvarában egy más inas is: Ludókius, de ez csak külső +dolgokat végzett, ennélfogva a királykisasszonyt soha sem láthatta. Ez a +Ludókius mindenben igen hasonló volt Alekszánderhez; senki se ismerte +egymástól, és csak hamar lelki testi barátok lettek. Egyszer valami +különös dolga akadt Alekszándernek, a miért az udvart el kelle hagynia. +Tehát megkérte barátját, Ludókiust, hogy végezze el érte az ételhordást, +fel is vállalta és senki se ismerte meg, hogy nem Alekszánder. Bevitte +Ludókius az ételt a kisasszonynak, és egyszerre ugy belé szeretett, hogy +a hideg mindjárt kilelte. Meg érkezett Alekszánder, kérdezi tőle: +barátom, Ludókius, mi bajod? Azt mondja Ludókius: barátom! nincs az a +doktor, a ki meg tudná mondani, egyéb az istennél. Azt mondja +Alekszánder: én tudom, kedves barátom, mi bajod; téged a szerelem bánt; +no de ne félj, majd segitünk a bajon. Elment mindjárt a piaczra, és vett +egy drága arany köntöst, felvitte a királykisasszonynak és általadta a +Ludókius nevében. Azt mondja a kisasszony: mi dolog az, Alekszánder, +hogy te másnak keresed a hasznot, nem magadnak? Más nap ismét vett +Alekszánder még drágább köntöst, és felvitte ismét a kisasszonynak. A +kisasszony elcsudálkozott s kérdezte: Ludókius szegény inas létére ilyen +drága ruhákat bir venni ajándékba? Azt mondja erre Alekszánder: felséges +királykisasszony! vehet ő, mert nagy királynak a fia; hanem arra kérem a +kisasszonyt, ereszsze be vagy egyszer egy pár szóra magához. Azt mondja +a kisasszony: mondd meg Ludókiusnak, holnap estve jőjön az ablakomra, +kopogtassa meg: beeresztem. Lement Alekszánder, mondta Ludókiusnak a +hallottakat, ez is örömében mindjárt meggyógyult, alig várta a kitüzött +időt, s midőn eljött, tüstént ment az ablakra, megkopogtatta, a +kisasszony mindjárt beeresztette, és igen nagy szerelembe estek. Igy +folyt egy darabig az idő, mindig bejárt titokban az ablakon. + +Egyszer az Alekszánder apjoka levelet ir, hogy eltelt az esztendő, +menjen haza, mert ő tovább nem bajlódik az országgal. Alekszánder +felment a királyhoz, megköszönte szivességét és lement Ludókiushoz, azt +mondja neki: édes barátom! én már tovább itt nem leszek, mert atyám +levelet irt, hogy menjek haza; hanem arra kérlek, vigyázz magadra, ki ne +tudja a király, hogy a kisasszonyt szereted, mert felakasztat. Most +pedig kedves barátom! cseréljünk gyürüt; olyannak fogom nézni, mintha +tégedet látnálak. Ez megtörténvén, elbucsuztak egymástól; ő utnak +indult; s helyére beállt inasnak egy Vályi nevü ember. Ez alig volt ott +egy hétig, már észrevette, hogy Ludókius a kisasszonyt szereti; felment +a királyhoz és bejelentette. Azt mondja neki a király: hogy lehet az, +mikor Ludókius régi szolgám; te pedig egy hete, hogy szolgálsz, már is +észrevetted? Azt mondja ekkor Vályi: ha nem igaz, kihivom Ludókiust egy +szál kardra, és ha nekem lesz igazságom, én vágom le, ha pedig neki +lesz, ő fogja levágni az én fejemet. Felhivatta a király Ludókiust, s +azt mondja neki: Vályi azt mondja, hogy te az én lányomat szereted; s +kihítt egy szál kardra, hogy ha neki lesz igazsága, ő vágja le fejedet, +ha pedig neked, te vágod le az övét. Ludókius igen szomoru lett, és ment +egyszerre a kisasszonyhoz, elbeszélte neki, mi történt vele. Erre azt +mondja neki a kisasszony: hallod-e, Vályi erős vitéz, te pedig gyenge +ember vagy, le talál vágni, és nekem is végem lesz, hanem menj be +atyámhoz, és kérd meg, bocsásson haza, mert az atyád igen beteg, levelet +irt, hogy ha nem sietsz, életben nem kapod; te pedig, ha elbocsát, siess +Alekszánderhez, és kérd meg, hogy jőjön, vivjon meg érted Vályival. Fel +is ment Ludókius a királyhoz, és a király elbocsátotta, a bajvivás +napját hátrább rendelte. Elindult Ludókius, és elért abba a városba, a +melyikben Alekszánder lakott; felkereste és elbeszélte a sorsát. Azt +mondja neki Alekszánder: barátom, nagyon roszkor jöttél, mert holnap +akarok esküdni feleségemmel, hanem igy fogunk segiteni a bajon: minthogy +igen hasonló vagy hozzám, te fogsz megesküdni az én feleségemmel, és +addig, mig oda leszek, mig érted víni fogok, itt fogsz lenni. Ekkor +elindult Alekszánder, és elért abba a városba, hol az ő barátja Ludókius +lakott. Bement a királyhoz és mondja neki: felséges király! visszajöttem +a rendelt időre; de én most is azt mondom, hogy a királykisasszonyt soha +sem szerettem; hiszem az istent, hogy megsegit; levágom a Vályi fejét. +Más nap kimentek egy szál kardra, de mind a kettő igen erős vitéz volt; +reggeltől estig mindig viaskodtak; végre Alekszánder levágta Vályi fejét +s felvitte a királynak. Azt mondja neki a király: hallod-e Ludókius! +(mert a király sem ismerte meg, hogy Alekszánder) látom, hogy neked volt +igazságod; most már vedd el a lányomat és uralkodj. Azt mondja +Alekszánder: felséges király! az atyámat még sehogy sem hagytam, mert a +bajvivás napjára siettem, azért elmegyek, és megnézem, ha él-e vagy +meghalt? + +Ez alatt az idő alatt, mig Alekszánder elvégezte a Ludókius dolgát, +Ludókius is el elvégezte az Alekszánder dolgát: megesküdt a feleségével, +de sohasem nyult hozzá, hanem minden éjjel csupasz kardot rakott magok +közé. Haza ment Alekszánder, azt mondja Ludókiusnak: barátom, kinyertem +az egész utadat; eredj haza, vedd el a kisasszonyt és te fogsz +uralkodni. Ludókius megköszönte a szivességét, elbucsuzott tőle és haza +ment. + +Lefekszik Alekszánder estve a feleségével; azt mondja neki a felesége: +hallod-e, miért raktál még eddig közénk minden éjjel csupasz kardot? +Ekkor tudta meg Alekszánder a Ludókius hűségét. A felesége kérdésére az +felelte: az asszonyi állhatatosságot akartam vele megpróbálni. Ez +napságtól fogva soha sem kellett Alekszánder a feleségének, hanem volt +az udvarnál egy haditiszt és egy vén asszony. Felhivatta a vén asszonyt +s azt mondja neki: hallod-e, én ezt a haditisztet jobban szeretném, mint +Alekszándert; minden vacsorába mérget adj be Alekszándernek. Ugy is +lett, de ő nem halt meg a méregtől, hanem nagyon elbetegesedett és +elfekélyesedett. Ekkor a haditiszttel megesküdött, és Alekszándert még +az udvarából is kilökte. Sok idő multával elért Alekszánder abba a +városba, hol Ludókius lakott. Már ekkor három fiu gyermeke volt +Ludókiusnak. Épen akkor tartott egy nagy bált, az országból még a +koldusok is oda igyekeztek. Alekszánder is felment a többi koldusok +közt, de ő oly fertelmes koldus volt, hogy még a többi koldusok is +lökdösték magok közül. Végre nagy ügygyel bajjal feltörekedett az +ajtóhoz, melyen az ételt hordták. Azt mondja az ételhordó inasnak: +mondja meg a királynak, hogy egy koldus kér egy pohár bort a király +poharából Alekszánder nevében. Bemegy az inas, azt mondja a királynak: +felséges király! az ajtón álló koldus kér egy pohár bort a maga +poharában Alekszánder nevében. Azt mondja a király: tölts neki egy pohár +bort, akárki legyen az, ha Alekszánder nevében kért. Töltött neki és +kivitte. Megitta a koldus és az ujjáról a régi gyürüt, melyet cseréltek, +lehuzta, és belé vetette a pohárba. Azt mondja az inasnak: vidd be és +tedd a király elibe. Bevitte az inas és a király egyszerre megismerte +saját gyürüjét, melyet Alekszándernek adott; azt mondja az inasnak: +eredj és zárd el azt a koldust, a kinek a bort adtad. Az inas kiment és +elzárta. + +[Illustration] + +Mikor a sokaság szétoszlott, kiment a király feleségestől a koldust +megnézni, de a felesége mindjárt visszament, mert a koldus nagyon +fertelmes volt. Ludókius maga maradt s azt mondja a koldusnak: hol +vetted ezt a gyürüt, megölted-e érte az én kedves barátomat, +Alekszándert, vagy elloptad tőle? Azt mondja a koldus: felséges király, +én se meg nem öltem, se el nem loptam tőle, tulajdon az az ember adta +felségednek a gyürüt vissza, a kinek felséged adta; én vagyok +Alekszánder. A király ekkor nagy szomoruságba esett, hogy az ő lelki +testi barátja olyan nyomoruságra jutott. Felmegy és azt mondja a +feleségének: ha a mi lelki testi barátunk olyan volna, mint az a +fertelmes koldus, a kit láttál, ráállnál-e, hogy gyermekeinkből vért +bocsátnánk, ha segithetnénk rajta azzal, s ha vele megmosnók, olyanná +tehetnők, mint azelőtt volt? Azt mondja a felesége: hogyne állnék, +lelkem, mikor ő mentette meg a mi életünket a haláltól. A felesége +elment a templomba, Ludókius pedig bevitt egy tekenőt, mind a három +fiából vért bocsátott s a koldust megmosta benne. + +Felállt Alekszánder a tekenőből és csak olyan ember lett, mint azelőtt +volt; egy néhány nap ott mulatott; azután azt mondja Ludókiusnak: kedves +barátom! van nekem egy öreg apám és egy öreg anyám, hanem adj nekem +katonaságot és költséget, mert meg akarom őket látogatni. Adott neki +Ludókius mindent, a mire szüksége volt és egy királyi öltözetet. +Elindult Alekszánder azon város felé, melyben az apja lakott. Még messzi +volt a várostól, már levelet küldött az apjának, hogy ez s ez királyt +várja vacsorára, mikorra oda is érkezett, a katonaságot elszállásolta a +városba, maga pedig az apjához ment. Vacsora közben kérdezi az apját: +volt-e valaha gyermekök, hogy csak kettecskén vannak. Azt mondja az +apja: nem volt nekünk, felséges király, soha sem. Alekszánder sokáig nem +kérdezősködött, hanem lefeküdt. Más nap reggel, mikor mosdani akar, +látja, hogy az apja viszi a mosdó tálat; rá kiált az inasára: vedd el +ettől az öreg embertől a mosdó tálat, mert nem vagyok méltó, hogy ilyen +öreg ember tartsa a mosdó tálat előttem. Mikor megmosdott, az anyja +ismét vitte a törülköző kendőt és megtörülközött. + +Egy kis idő mulva azt mondja az apjának: tudja-e édes apám, mikor egy +vacsora közben egy fülemile igen szépen énekelt az ablakon; mikor azt +mondta, hogy beh bölcs, hatalmas ember volna, a ki meg tudná mondani, +mit fütyörész az a fülemile, én pedig mikor megmondottam, bevetett a +tengerbe? Tovább nem tudott beszélni, mert az apja nyakába esett és +örömében sirt; az anyja is hasonlóképen. Még egynéhány napig ott +mulatott; végre elindult katonáival azon város felé, melyben felesége +lakott. Mihelyt oda értek, tüstént megfogatta a haditisztet és a +feleségét; négy felé vágatta és a várnak négy szögire akasztatta, a vén +asszonyt pedig szilaj csikó farkára kötteté és mindaddig hurczoltatá, +mig egy darab sem lett belőle; maga pedig elvett egy királykisasszonyt, +és még most is élnek, ha meg nem haltak. + + + + +12. Százat egy ütéssel. + +[Illustration] + +Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy mesterlegény, kinek se +égen, se földön nem volt egyebe egy rongyos garasánál. Elindult ő +vándorolni. A mint ment, mendegélt hegyen völgyön keresztül, nagyon +megéhezett. Bement hát egy vendéglőbe, s kért ott magának egy garas ára +aludttejet. Csak eszi, csak eszi az aludttejet, egyszer belé száll a +tálba egy szörnyü nagy rakás légy; ő is haragosan belé csap a +tenyerével, s megolvassa, hány legyet ölt meg; hát épen száz volt a +megölt legyek száma. Ő is fogja magát, kiirja egy táblára nagy betükkel: +én vagyok az, a ki százat egy ütéssel megöltem, s kitette a táblát a +hátára. + +A mint ment, mendegélt egy nagy királyi városon keresztül, meglátta a +folyosóról a király a nagy betüket, s leküldte inasát, hogy nézné meg, +mi van annak az embernek a hátára irva. Az inas megnézvén, megmondta a +királynak, hogy mi van rá irva. – Hivd be csak gyorsan azt az embert, +mondá a király, épen ilyen emberre volna szükségem. Az inas behivta. +Miért hivatott felséges uram? kérdte a vándorló legény. Biz én csak +azért hivattalak, hogy van itt nekem a hegyoldalban egy templomom, +tizenkét medve jár belé; már igen sok embert elpusztitott, gondoltam, +hogy te tán ki tudnád őket pusztítani. Ki is pusztítom én, felséges +uram, csak nekem egy fél esztendőt adjon, addig enni, innivalóval jól +ellásson, fogadom, hogy nem jár abba a templomba több medve. A király +megadta a fél esztendőt. A vándorló legény feltette magában: nem bánja, +ha meghal is, legalább fél esztendeig jól él; evett is, ivott is mindig. +Eltelvén a fél esztendő, mikor beestveledett, a templomba tizenkét dézsa +bort szállittatott, ugyanannyi kenyeret és hust; s azokat lerakta sorba, +a templom közepére, de ugy, hogy senki sem látta, maga pedig megbujt a +székek között. Egyszer jön nagy morogva a tizenkét medve, ugyancsak +hozzálát mindenik az evéshez, iváshoz; mindent felfaltak és megittak egy +csepig; de be is fizettek magoknak, mert a bortól mind részegek lettek. +Mikor mind összevisszadültek a részegségtől, kiugrott a mesterlegény a +székek alól s elszeldelte egyenként fejöket, s a templomból mindent +szépen kitakarított, csak a medvéket hagyta ott egy rakáson. + +Reggel jókor, még a király alig kelt fel, jelentette neki, hogy a medvék +meg vannak ölve; a király felöltözött és megnézte. Hát csak +elcsudálkozott rajta, hogy a medvék egy rakáson voltak megdögölve. Hogy +ölted meg ezeket? kérdi a vándorló legénytől. Hát nekem szaladtak, hogy +széjjeltépjenek, én meg mind kardra hánytam őket egymás után, felelt a +vándorló legény. Még egy dolgot bizok rád, szólt a király hozzá; ha azt +megteszed, fele királyságom és egyetlen leányom neked adom. Mi lesz az? +szólt a vándorló legény. Van nekem egy igen szép kertem, mond a király, +benne három óriás uralkodik, ha azokat kipusztítod, tied lesz, a mit +mondottam. Jól van, felséges uram! csak egy fertály esztendőt kérek, s +addig a legpompásabb ellátást mindennel. Megadatott neki, a mit kivánt, +s ő nyugodtan várta a kitüzött időt; s meg is érkezett az nem sokára. +Mitevő legyen már most? gondolkozott magában, hogy pusztítsa ki a három +óriást. Mit mit nem gondolt: egyszer kiment a piaczra, vett ott vagy két +garas ára turót és egy pacsirtát, azzal haza ment. A mint elérkezett az +estve, bement a kertbe, s mindjárt a kapunál találkozott a legnagyobb és +legerősebb óriással. + +Tudom, mi járatban vagy, szólott az óriás, minket akarsz kipusztítani, +hanem nem lesz belőle semmi; különben megpróbálhatjuk mindjárt, ha +birkózhatunk-e együtt. Itt van egy darab kő, ha ezt ugy össze tudod +morzsolni, mint én, akkor birkozhatunk s megfogta a követ és +széjjelmorzsolta; a vándorló legénynek meg egy más darabot adott. Ő is +kikapta hirtelen a zsebből a turót, a kőhöz nyomta és mutatta az +óriásnak. Lásd pajtás, az nem nagy dolog, a mit te csináltál, hanem azt +tedd meg, a mit én teszek, hogy vizet facsarj a kőből. Megpróbálta az +óriás, de sehogy sem tudta. Még tegyünk egy próbát, mondá elszégyelve +magát. Van nekem itt egy nagy buzogányom, hajitsd fel te azt, a mennyire +én. Megpróbálom, szólt a vándorló legény. Az óriás felkapta a rettentő +buzogányt, oly magasra hajította, hogy mikor lejött, embervastagságu +lyukat hasított a földben, s két ölnyire lehaladt. A vándorló lement +érte, hogy majd ő hajítja már fel, de korántsem vette ki, hanem inkább +betakarta földdel, a pacsirtát pedig kirepitette a zsebéből, s az oly +sebességgel repült fölfelé, hogy nem lehetett kivenni: micsoda. Az óriás +csak várta, hogy mikor esik már le. Jaj pajtás! ne várd azt, szólt a +vándorló legény; nem esik az le soha, tulment az az egen, ki tudja +melyik világba. – Még ilyen legényre nem akadtam; már látom, én nem +birkozhatom veled, nem te én velem; a másik két társam pedig gyöngébb, +mint én, azok már hasztalan is próbálják, tudom nem győznek meg, hanem +előhivom őket; s egyet fütyentett, s egyszerre mind a két óriás ott +termett. Még ilyen legényre nem akadtunk többet, szólott a legerősebb +óriás; ezzel egyikünk sem birkozhatik meg; hanem egyet gondoltam: hát ha +bevennők társaságunkba. Jó lesz biz a! mondták a többi óriások; de hát +te ráállsz-e? kérdezte a mesterlegényt. Nekem mindegy, szólott az, csak +legyen mit enni, inni, akárhol; s társokká szegődött az óriásoknak. + +Ettek, ittak, jóllaktak, lefeküdtek; de egyik sem mert aludni. A +vándorló legény is félt az óriásoktól, az óriások is ő tőle, s igy ment +az egész éjszaka. Más nap összeesküdtek az óriások, hogy megölik; majd +mikor alszik, főbe üti valamelyik a buzogányával. A vándorló legény élt +a gyanuperrel, azért kerített egy nagy hólyagot, s azt megtöltvén +marhavérrel, mikor lefeküdt, ugy illesztette fejéhez, mintha valóságos +feje lett volna. Az óriásoknak is csak az kellett, hogy lefeküdjék. +Mindjárt oda lopózott egy lábujjhegyen, s ugy rá csapott a hólyagból +csinált fejre, hogy a vér mind a szeme közé locsant. Nagy örömmel +szaladt társaihoz, kik látván, hogy véres, mindjárt meghitték, hogy +végbe vivé, a mit akartak, s annak örömére iszonyu nagy vendégséget +csaptak, s ugy leették, itták magokat, mint a csap. A mesterlegénynek +sem kellett több. Mikor a legédesdebben aludtak, rájok rohant, mind a +háromnak elvágta fejét. + +Reggel mihelyt megviradt, jelentette a királynak, hogy halva vannak az +óriások. A király nagyon elcsudálkozott, hogy micsoda nagy ember lehet +az a vándorló legény; a mit ő álmodni sem mert, hogy az volna, s +egyszerre hozzá adta lányát. + +Mikor már esküdni akartak, akkor érkezett a királynak egy levél, melyben +a szomszéd király hadat üzent neki; még pedig hogy mihelyt a levelet +kapja, mindjárt induljon; azt irta a levélben. Eredj el, édes fiam, +helyettem; vezesd a sereget; lásd én már öreg vagyok, nem oly hatalmas, +mint te; igy kérte az öreg király a vándorló legényt; majd összekeltek, +ha visszakerülsz a háboruból. Jól van, király atyám, elmegyek; mondá, +szomoruan a mesterlegény, azzal elindult. Elővezették neki a király +ólából a legpompásabb paripákat, de ő soha sem ült lovon, nem mert +ráülni egyre se, hanem azt mondta, hogy hozzanak neki egy rosz paraszt +lovat, nem kell neki ilyen czifra, mikor háboruba akar menni. Előhoztak +hát egy paraszt lovat. Csak ugy nevették mindenfelől, mikor ráült a nagy +királyfi; de ő rá sem ügyelt, elindult a sereg előtt, a sereg pedig +utána. Mikor elértek az ellenséghez, s megszólalt mindkét felől a +trombita, megiedt a háboruhoz nem szokott paraszt ló, s elkezdett +szaladni hegyen, völgyön. A mint egy kereszt mellett szaladt el, a +királyfi félvén, hogy leesik, megkapta a keresztet; az kitörvén, a +vállán maradt, de ő azért nem eresztette el. A ló most még százszorta +jobban megiedt, szaladt egyenesen az ellenségnek. Az ellenség királya +meglátván a keresztet, azt gondolta, hogy maga az isten, s elkiáltotta +magát: rakjátok le fegyvereiteket; e háboru nem lesz igazságos, maga az +isten jő ellenünk. A katonák mind lerakták a fegyvert, s ott hagyván, +visszatértek. A vándorló legény pedig, vagyis a királyfi felszedette +azokat, s győzedelmesen tért vissza az öreg királyhoz. Ott mindjárt a +királyleánynyal összekeltek, örömében a király egészen átadta neki a +királyságot. Nagy lakodalmat tartottak, olyat, hogy az egész világon +hire futamodott, de a mint lefeküdtek s elaludtak, elkezdett a vándorló +legény beszélni, holmi vasaló vasat, czérnát, tűt s más egyebet; a +királyleány pedig mind hallotta, csak alig várhatta a reggelt, mindjárt +megmondotta apjának, hogy ugyan miféle származásu lehet az ő férje; +vasaló vasat, czérnát, tűt emleget. A király megkérdte vejétől, hogy +miért álmodta azokat. Ő azt felelte rá, hogy tegnap egy szabóboltban +volt s ott hallott ilyeneket emlegetni, azért álmodott velök. Megmondta +leányának a király az egész dolog okát, s mindjárt kibékültek és azután +mindig boldogul éltek; az öreg király és leánya még mai napig sem +tudják, hogy a királylyá lett szabólegény miféle nemzetségből +szármozott. + + + + +13. A leghüségesebb királykisasszony. + +Volt egy kereskedő a világon, kinek nem volt egynél több gyermeke, a kit +is neveztek Károlynak; és Amsterdam városában laktak, hol lakott maga a +király is. A midőn már kitanulta iskoláit a fiu, kérdezte atyja: micsoda +mesterségre szánja magát; ő pedig, minthogy a kereskedést jó formán +érté, azt felelé, hogy szeretné maga is azt folytatni. Volt pedig az +atyjának tizenkét boltja, tehát egyik boltjába oda adta őt, hogy magát +jobban kimivelje, és mivelhogy már egyéb tudományokat jól értett a fiu, +ezt is hamarjában megtanulta; s atyja általadta volt neki valamennyi +tizenkét boltját. Egyszer megfogyatkozván portékái, igy szóla hozzá +atyja: eredj már mostanában portékákat vásárolni, és mondotta nekie: el +fogsz menni Törökországba, ott vásárolj mindeneket; megrakott neki +tizenkét társzekeret pénzzel, s utnak indította. Midőn már szárazon +tovább menni nem lehetett, kénytelen volt hajóra ülni, és tengeri +utjából kiszállott egy nagy városba szombat napon, de nem tudá a +szokást, hogy a kik oda szombaton érkeznek, vasárnapon ki nem eresztik. +A korcsmáros, a hol volt szállva, mindezt megmondá nekie, és +egyszersmind azt is, hogy itt az a szokás vagyon, hogy vasárnapokon +minden ember a maga templomába isteni szolgálatot megy hallgatni. Ezekre +Károly megparancsolá cselédeinek, hogy vasárnap reggeli hat órakor +menjenek el mind templomba, maga pedig kilencz órakor fog elmenni. A +midőn cselédei elmentek, s beléptek a templomba, ottan volt egy +holttest, a kit minden embernek meg kellett pökni és reá ütni. A +felállított őrállók mondották: üssenek rá és pökjék meg, s azt meg is +cselekedték. A midőn már visszatértek templomból, haza érve mondották +uroknak: soha sem láttunk ilyen gyalázatot, mint a hogy itt szokásban +vagyon, mely csufot tesznek egy holttesttel! A ki bemegy és meg nem +köpi, befogatik. + +Itten Károly is elmegy a templomba, de ő se meg nem köpte, se rá nem +ütött. Az őr megszólította, hogy ha nem cselekszi, mindjárt befogatik. +Mindaddig nem cselekszem, felele rá Károly, mig meg nem tudom, mely +okból teszik e szégyent a holt emberen. A midőn ezt megértették, +mindjárt mondák város birájának, hogy itten vagyon egy ember, ki a +szokásba vett köpést nem akarja tenni mindaddig, mig meg nem mondják, mi +okból teszik azt a szégyent rajta. Itten a város előljárói sok +adósságokkal és könyvekkel mentek ő hozzá, és mondák: ha te ezt meg +akarod tudni, sok pénzt készits elő. Uram! nem bánom én, ha minden +vagyonomat oda adom is, de e gyalázatos szokást nem cselekszem; mivel +velem életében, annál kevésbbé holta után semmi roszat nem cselekedett. +Itten a biró mondja Károlynak: hozasd el pénzedet, hogy lássuk: elég +lesz-e az adósság kifizetésére. Ezzel ő is mindjárt ir egy kis levelet +és elküldi a kocsmába, hogy hat társzekér pénzt hozzanak mindjárt ide. +Megérkezvén a pénz, a biró megvizsgálta számát; s mondá: hallod-e, +mindez kevés. Károly azonnal parancsolta, hogy a többi hat társzekérrel +is hozzák el; el is hozták. Itten látván a birák, hogy bizonyosan elég +lesz, mondják Károlynak: látod-e, te ember, ha meg akarod tudni, mely +okból vagyon e szégyen rajta, te neked meg kell érte fizetni minden +adósságait. Ez éltében igen nagy gazdag ember volt és kevély, és +senkivel jót nem tett; és a ki reá szorult, nem hogy segitette volna, +hanem kinevette. Egyszer isten ezen cselekedeteiért megbüntette és +megszégyenedett ugy annyira, hogy semmie sem lett, és e sok adósságot +tette; innen vagyon a szégyen rajta. Elbeszélvén az okát, mindjárt +összehivták, a kiknek adós maradt; és minden kocsin két ember olvasta a +mondott számokat, hogy kinek mennyit adjanak; de ez mind kevés volt, +hanem a tizenkét társzekeret lovaival együtt eladta, és abból +valamennyiöket kielégítette ugyannyira, hogy midőn a temetést is +kifizette, épen csak egy polturája volt. A midőn már haza akart menni, +egy öreg koldus jött eleibe és mondá nekie: Uram! nekem is tartozik egy +polturával, ezt is odaadta. Ezek után cselédeit ott hagyta, maga pedig +haza felé ment nagy szegényen elannyira, hogy koldulással lehetett +tovább jutnia, és már szüléi is igen várták, minthogy portékára nagy +szükség volt. A midőn már közelgetett városa felé, atyja épen akkor ki +talált menni sétálni és összeakadott fiával. A fiu mindjárt megismerte +édes atyját és megszólította: édes atyám, hogy vagyon? Erre az apa: te +vagy Károly fiam? – Igenis! – Hogy vagy te? – Én igen nem jól vagyok; +némely nagy hajótörést kelletett szenvednem, a tengeren a zsiványok +reánk ütöttek, és minthogy fegyverünk nem volt, nem védelmezhettük +magunkat, hajóinkat összelövöldözték, és engem egy deszkára a szerencse +reá vetett, igy értem a szigetnek egyik részére, hol három hónapig kelle +várnom, mig csak más hajó arra nem jött. + +Károly atyja midőn ezen, minden kigondolt hazugsággal teljes panaszt +megértette, sajnálta őt; azután, kibeszélvén magukat, haza mentek az +anyához, és ennek mindent elmondottak: semmi az, csakhogy te magad +itthon vagy! mondotta az anya. A fiu megint mondja szüléinek: minthogy a +portéka igen szükséges, elmegyek én még mostanában. Erre az atya +megrakott tizenkét gályát pénzzel és mondá nekie: menj már most +Angliába. Minden rendelések megtétettek, s elindultak Anglia felé; de +ott mindjárt nem vásároltak, hanem tovább kelletett menni a király +városaig. Mikor a király városához közelgettek már, a város emberei azt +gondolták, hogy ellenség jön reájok, mindjárt reá ágyuztak, hogy majd +összetörték hajóit. Itten, a midőn gondolkozóba esett Károly: mit +tegyen, vissza-e vagy tovább menjen; mindenkép roszul üt ki, azt találja +mondani azon káplárnak, ki hajóján főgondviselő volt: mi tevő legyünk? +Az pedig felele: ez legkevesebb. Erre kitett volt egy fehér zászlót, és +ugy a városból követet küldöttek hozzája, kinek Károly elbeszélé, hogy ő +kereskedő és vásárolni akar, mire a követ visszament, és megbeszélé a +város eleinek. Ezek után a tenger kapui megnyittattak és igy ők is a +város alá szállottak. Károly ezzel egyenesen a város parancsnokához +ment, hogy tizenöt napig engedtessék meg nekie itten maradni és +bevásárolni; a mit meg is engedtek. Az alatt az idő alatt kiment Károly +káplárjával együtt a városba, hol mindeneket megnézvén, a város szélire +is kiment a királyi palotát meglátni; és ottan három fehérszemélyt lát +kikötve egy kőoszlopnál és látja itt is, mely nagy csufságot tesznek +rajta. Hogy ők ketten megköpni nem akarták, megfogattak, s fölvitettek a +királyhoz. Hallod-e? mondja a király, látod-e már kilenczven kilencz fej +van itt felakasztva, és ha nem cselekszed, tied lesz a századik. Károly +itt csak azt mondotta: fölséges király, addig nem cselekszem, mig az +okát nem tudom, mivel nekem soha semmit nem vétett. Ekkor mondotta neki +a király: ha te azt meg akarod tudni, ha nagyon sok pénzed van, +megtudhatod, s életed megmaradhat. Erre Károly feleli: fölséges király! +tizenkét gályám teli vagyon pénzzel. Erre a király feleli: hogy ha +vagyon annyi pénzed, mennyit az én óriásom el nem bir, megmaradhat +pénzed s életed is, de ha be birja hozni, akkor pénzed, nem különben +életed is el fogod veszteni. Károly itten elküldé káplárját a gályára, +hogy mondja meg a többieknek, a pénzt valamennyit hogy aranyra váltsák +fel. De Károlyt mind a mellett el nem eresztette a király, hanem +elbeszélette neki, mi okból szenvednek azon kikötött leányok, az +óriásnak pedig huszonnégy bivalybőrből egy zacskót varratott. No már +most elmondom, Károly, hallgasd. Az egyik egy herczegkisasszony, +Francziaországnak leánya, a kettő pedig szobaleány. Az apjával midőn +háborut tartottam volna, engemet elfogatott és erős helyre tétetett; de +minthogy ezen erős óriásom találkozott, őt meggyőztem, s atyján boszumat +nem tölthetvén, leányán követem ezen szégyent. + +A midőn már a pénzeket felváltották, Károly ismét berakatta az aranyakat +hajóiba. Erre Károly, a király, és a magokkal vitt óriás, ki hóna alatt +vitte a zacskót, oda mentek. A mint már odamentek, az óriás rakta +zacskóba az aranyokat és valamennyi tiz gályából már belé rakta, de +látván, hogy bizony belé nem megy, megrázta a zacskót és a +tizenegyediket is belé rakta. Ismét látta, hogy már több nem férhet +belé, lábával is csömöszölte és ugy a tizenkettediknek is felét belé +rakta, de egészen belé nem rakhatta, minthogy teli volt már a zacskó. +Ekkor felkapta a zacskót az óriás, a király elől ment, Károly pedig +hátul. A midőn látta Károly, hogy az óriás elfárad, minthogy inai +reszkedtek, fohászkodik az egekhez: hogy el ne hagyja őt s ne engedje, +hogy e mérges király boszut állhasson rajta. A pogány király pedig örült +magában, de a midőn a rezidenczia grádicsán nagy erősen vitte az óriás a +zacskót teli aranynyal, és az utolsóra fellépni akart, visszaesett és +kimult a világból, a zacskó is kilyukadt, az arany egész a kapuajtóig +folyt. Erre azt mondja a király: no, Károly, vesztél volna országodban +pénzeddel, herczegkisasszonyoddal együtt, csak ezen óriásom megélne. +Erre mindjárt takarították gályára a pénzeket és minthogy azt +parancsolta a király, hogy ha huszonnégy óra alatt ki nem mennek +országából, mind fölakasztatja őket, igen nagyon siettek, csak hogy +mentül hamarább berakhassák. Károly pedig az alatt az idő alatt +káplárjával a herczegkisasszonyt és két szobaleányt föleresztették az +oszloptól és magokkal a hajóra vitték. A midőn már berakták a pénzt, +nagy hamarjában elindultak és ugy eveztek, hogy huszonnégy óra alatt az +országból kimenjenek és szerencsésen ki is mentek, ugy tehát boszuját a +király rajtok nem tölthette. + +Egyszer találtak egy kis várost, a hol is megállottak tizenöt napra. Itt +minden cselédeinek mondotta: vegyetek pénzt a mennyire szükségtek vagyon +és vásároljatok be magatoknak. Az alatt az idő alatt a fehérszemélyek +ruhát csináltattak és régenti szinöket megkapták; kivált a +herczegkisasszony fölötte szép volt, ő pedig csináltatott egy pár +gyürüt, másikat szinte, a William nevü herczegkisasszonynak. Tizenöt nap +lefolyása után elutaztak Amsterdam felé; midőn közeledtek, Károly +parancsolá cselédeinek, hogy három ágyut süssenek el, hogy tudhassa +jövetelét atyja. A városban nem tudták, mire vélni ezen lövést, a király +igen megiedt, minthogy katonaságai épen otthon nem valának, hanem +kiüttetett egy fehér zászlót, hogy szabadon bejöhet a városba. A mint +bemennek a városba, látta a király, hogy ez nem ellenség; s midőn a szép +herczegasszonyt és az aranyokat is látta, miképen hordják haza felé, azt +gondolta, hogy ez valami nagy vitéz, azért is nagy lövésekkel tisztelte. +Atyja nem igen bánta, hogy portékát nem hozott, sőt megörült a külső +országból hozott szép pénzen; kinek is azt mondotta, hogy a +megszabadított herczegkisasszonyt feleségül fogja venni. Ezen főkép +megörvendezett a herczegkisasszony és monda nekie, ugymint Károlynak: +hallod-e, el kellene már minekünk menni az én atyám országába is; hanem +minekelőtte elmennénk, látod, ime, ezen fakó lovat, én festettem, menj +el és akárhol keress efélét és hozd haza. Elméne Károly föl s alá +országában, de sehol sem látott ő olyan formát. + +Egykor, a midőn már visszajőne, lát egy öreg embert egy kocsival, a mint +a sárból nem tudja kihuzni a befogott két ló. Azzal leszáll a maga +lováról, hozzá fogja és igy kihuzatja a kocsit. Ez idő alatt elérkezett +a szegény embernek hátramaradt csikója. A mint meglátta Károly, gondolá: +efélét még nem láttam. Ezzel kiveszi a festett lovat, és egészen +hasonlónak lelte hozzája; adott száz aranyat érette anyjostól; de +minthogy a szegény ember sajnálta csikaját, ezt pedig ő észrevette, +ugyanazért adott neki két száz aranyat. Azután haza méne a vett +csikóval, megmutatá a herczegkisasszonynak, a ki is azt mondotta: ez a +csikó épen olyan, mint az én atyámé volt, hanem, mondja, édes Károlyom, +add jó cseléd keze alá, hogy pihenje ki magát, azután el fogsz menni +Párisba édes atyámhoz, és adok magaddal egy levelet, melyben meg lesz +irva, hogy ki szabadított meg és hol, és az is meg lesz irva, hogy jőjön +ő ide hozzám, különben ha én megyek előbb oda, szerencsés nem leszek. A +midőn már a csikó valami fél esztendeig nyugodott, elindult Károly és +egy dereglyén, vizen ment egész Francziaországig, és a lovacskát is +magával vitte, meg a királyi ruhát. A mint szárazra lépett, kikötötte a +dereglyét, felöltözött királyi ruhába, felült a lovára; és a ki látta, +mind azt mondotta, hogy ő lenne a párisi király. A midőn beért a +városba, a rezidencziánál kverauszt kiáltottak. Leszállván lováról, meg +sem köté azt, hanem csak ugy hagyta, hogy lejövetelekor annál hamarább +elindulhasson, mivel nem akarta magát fölismértetni. Fölméne hát a +királyhoz, köszön, átadja neki a levelet, melyet is nagy örömmutatással +viszonzott a király, ő lejött és elnyargalt. A midőn felnyitá a király a +levelet, mindjárt az elején olvasta, hogy ez a fiu, a ki engem a +szégyentől megszabadított, hanem jőjön érettem és keressen meg; itt +vagyok Amsterdam városában. A midőn már megértette a levelet, azonnal +utána küldött Károlynak a király, a kit is, minthogy tengerre még nem +szállhatott, elvittek a király elibe; ki neki ezt mondotta: mint mertél +házamtól oly hamar elindulni, nekem igen nagy érdemet tettél, s melyet +neked megjutalmazni tartozom. Én mostanában el nem mehetek oda, hanem +adok hat gyalog ezredet egy generálissal, menj és ugy hozd fel +leányomat. Itten mindjárt gályára ültek és a mint közeledtek már +Amsterdam városához, kéri Károly a kommandírozó generálist, hogy a vele +jött katonákkal lövessen el három ágyut; a melyet midőn ellőttek, a +király azt gondolta, hogy Károly ismét valamely országot nyert és +ujonnan atyjához jő. + +A mint már valamennyien kiszállottak a szárazra, William +herczegkisasszony elejökbe jött, és mondotta: édes Károlyom, most nem +voltál szerencsés, mivel atyám nem jöhet. Itten a generálist a kereskedő +házába bekvártélyozták, a többi katonaságot pedig a városba, és az egész +idő alatt ingyen tartották nem kellett fizetni ételük, italukért. De +minthogy a herczegkisasszonynak nem volt már maradása, reábeszélte +Károlyt és elindultak Francziaországba az ő atyjához, a király pedig a +legnagyobb pompával kisértette ki a városból. + +A herczegkisasszony, Károly és a generális egy gályán mentek. A többi +között a midőn a tengeren mennének, belé szeret a generális a +herczegkisasszonyba és gondolta magában: ha én Károlyt el nem vesztem, +el nem érhetem kivánságomat. Igy a midőn már jó messze voltak Amsterdam +városától, találtak egy szigetre, a hol szép sétáló hely volt. Károly +kiméne sétálni, mit a generális látván, azonnal parancsolta legényeinek, +hogy onnan tovább menjenek. A gályán az egész dolgot senki sem vette +észre, hanem csak az őr, de a kit megesketett és megajándékozott a +generális, hogy csak senkinek se szóljon, ha pedig haza érnek, feljebb +viszi. És elindultak a nélkül, hogy Károly észrevette volna, s a leány +is aludt az alatt; s a midőn fölkelt, kereste Károlyt, s kérdezte a +többitől, hogy hol volna, de senki sem tudván róla szólani, azon +gondolatra is jött, hogy tengerbe ugrott volna, és föltette magában, +hogy Károlyról soha meg nem felejtkezik. + +A midőn már haza értek a királynak legelső kérdése is Károly volt, +hogymintléte felől tudakozódott, a generális azt felelte: nem tudom; a +leányzó sem tudott felőle semmit. Már jó ideig volt otthon a +herczegkisasszony, de mindig szomorkodott szeretett Károlya után. A +generális megkérette ugyan, de azt felelte: ő nem megy férjhez, mivel +Károlyát várja; atyját pedig megkérte, hogy adjon neki egy esztendőt, +egy hónapot és egy napot, mig utána várakozhassék; és a város végére +csináltatott egy kocsmát s parancsolatul adá, hogy Károly nevére mindent +ingyen adjanak; ő maga mindennap kiment oda s a maga szobájában sirván, +csókolta gyürüjét, melyen rajta volt Károly neve. + +Károly már esztendeje, hogy azalatt mindig gyökerekkel élt és soha +senkit sem látott arra menni; hanem egykor arra jön egy öreg ember, kit +magához intett. Az öreg oda menvén, igy szóla: állj be csónakomba. Erre +szinte megváltozott Károly és kérdé: hogy tudod, jó öreg, hogy engem ugy +neveznek? Engemet jól ismersz, csak a nevemet megmondjam. Ez általvitte +őt és adott neki három aranyat, mondván: én vagyok azon ember, a kit +Törökországban magad költségén megszabadítottál; én voltam a holttest a +templomajtó mellett, neked köszönhetem, hogy élek; eredj már most +Párisba; szeretőd még sem ment férjhez, hanem a város végén csináltatott +nevedre egy kocsmát, ott minden ember, a ki csak nevedet tudja említeni, +ingyen kap, a mit akar; a herczegkisasszony mindennap kijár. Eredj oda, +szerencsés leszesz. Ezzel elbucsuztak egymástól; s megköszönvén az +öregnek jóakaratját, Károly elindult Páris felé. Párisba érve, mig +pénzében tartott, beszállott a kocsmába és kért magának egy külön +szobát. Már harmad napig éldegélt ott a maga pénzén s épen akkor +eresztgette el obsittal katonáit a franczia király. A többi között egy +épen arra ment; egyik kezében az obsit, másikban pedig négy krajczár és +káromkodék: huszonnégy esztendeje, hogy szolgálom és csak négy +krajczárral fizetett ki! Károly meglátta és magához felhítta az +obsitost, s kérdezé tőle: mi bajod? mire mindeneket elbeszélt a katona, +Károly pedig mondá: miért nem kére kend többet tőle? Kértem én, de nem +adott. No, várjon kend, adja ide munkáját, elmegyek én a kend +személyében; maradjon itt addig. Felöltözött katonának, elment a +kocsmába és mondá: adjatok enni, inni; pénzt is, mivel nagy szükségem +van, a Károly nevére. A kocsmáros kérdi: mennyi kell; felelé: három +tuczat arany; a melyet meg is kapott és visszament szállására, s mondá +az obsitosnak: lássa kend, ime kaptam három tuczatot, de várjon kend +holnapig, még egyszer el fogok menni, talántán jól el fog sülni a puska. + +Más nap kiment a herczegkisasszony a kocsmába és kérdezé: volt-e itten +valaki, a ki Károlyról emlitést tett volna? Igenis volt egy obsitos +katona, kinek kivánságát be is teljesitettük. – Más nap ismét elmegy oda +és kér ujonnan a Károly nevére enni, inni, és hat tuczat aranyat, mit +meg is adtak neki, és az öreg katonának mondá: no, lássa kend, a király +megint adott hat tuczatot, hanem várjon kend még egy nap, mivel engemet +biztattak. A herczegkisasszony a midőn ismét kiment a kocsmába, +kérdezte, nem volt-e itt valaki a Károly nevére kérni valamit; felelék: +ujra itt volt a katona és megkapta a mit kért. A herczegkisasszony sírt, +ritt és kérte istent, hogy ha még életben volna, hozná eleibe, mivel már +az idő vége tája felé jár, s igy férjhez kell mennie. – A harmadik nap +is elméne a katona és kért a Károly nevére enni, inni és tizenkét tuczat +aranyat; máskülönben azon aranyos pohárból inni, melyből a +herczegkisasszony szokott ivogatni. Ezt ugyan eleinte nem akarták, de +minthogy azt felelte, hogy senki kérését meg nem vethetik, ha Károly +nevére kér, igy tehát tele töltötték borral; és ő félig kiitta, gyürüjét +pedig belé tette és meghagyta, hogy a herczegkisasszonynak mondják meg, +hogy „a Károly nevére kérem, igya meg ezen bort.“ Midőn elment a katona, +nézék, hogy valami nincs-e a pohárban; látják az arany gyürüt, örülnek, +hogy meg nem itta mind; mert ha megitta volna, elvitte volna magával a +gyürüt, melyet a herczegkisasszony tegnap felejtett a pohárban. + +Károly haza megy szállására és átadja az öreg valóságos katonának, a mit +hozott, mondván: no, öreg, itt van; már kifizették kendet, többet nem +kap, menjen isten hirével. Erre mondja a katona: ha ezt mind nekem +szerzé, fele a magáé; de Károly megköszönte és el nem vette, hanem +mondá: van nekem miből elélni; igy elment a katona, ő pedig +felöltözködött maga ruhájába. A herczegkisasszony midőn megint ujra +kiment, kérdezősködött a kocsmában: nem volt-e itt valaki Károly nevére +kérni. Volt, mondák, megint az öreg katona, és a fölséges +herczegkisasszony poharábul kivánkozott inni, melyet oda is adtunk, +hanem: a Károly nevére, igya meg ezt a fél pohár bort. De jó, hogy +egészen meg nem itta! felséged gyürüje benne volt. Erre mondja a +princzeszné: micsoda gyürü? az enyém ujjomon van. De ez épen olyan. +Mutassátok. Hát ekkor látja, hogy Károlynak adott gyürüje az; min igen +nagyon megörült és megitta hagyott borát, tudakozván tőlök, micsoda +katona volt az. Huszonnégy esztendős szolga volt, elment haza; többé már +el nem fog jőni. + +A herczegkisasszony elment haza atyjához és mondja nekie, hogy Károly +életben vagyon, hanem az eleresztett katonákat hivassa be, hogy +megnézhesse őket; a minthogy nem sokára megérkeztek. A midőn már mind +együtt voltak, megnézegette őket, de egyik sem volt közülök, a kit +akart. Erre azt mondja: halljátok, öregek, nem volt-e valamelyitek +ruhája máson? s kérdezvén, emberségére fogadta, hogy semmi bántása nem +lesz. Erre az öreg katona azt kiáltja: fölséges princzeszné, én nem +bánom, akármi bántásom lesz is, én ruhámat egyszer odadtam egy fiatal +urnak, ki a város szélén van egy kocsmában. És mit adott neked? Ennyi +meg ennyi aranyat, de én azt sem tudom, honnan hozta. Ezt az embert a +herczegkisasszony jól megajándékozta, és a többit is, hogy +visszafáradtak, a mikor elmentek mind. + +Erre mindjárt a király befogat egy hintóba négy lovat, nagy pompával oda +mentek, de midőn a kocsmárost megkérdezték, hogy volna-e ott egy vidéki? +s az megmutatta; már ekkor becsukta magát Károly. Mondják neki: nyitná +fel és zörgetnek; erre azt mondja: menjetek, én tolvaj nem vagyok, se +rosz ember, tehát hagyjatok békét. Nem, nem! a király küldött éretted; +de minthogy semmit sem vehettek rajta, visszamentek megjelenteni, hogy +mint van a dolog. A herczegkisasszony azonnal maga ment egy generalis +kulcscsal; kinyitotta, és bement a szobába. Károly is kirántotta +kardját, egynéhányat reá vert, és mondta nekie: ha mindjárt ki nem mész, +keresztülszurlak. Erre felelé a herczegkisasszony: édes Károlyom, nem +bánom én, szivesen meghalok kezed által, ugy is te szabaditottál meg. +Ezen szavaira fölemelte és megcsókolta őt, mondván, ne gondold, +kedvesem, hogy talán méregből vertelek volna, de csak meg akartam tudni, +minő szeretettel vagy irántam. Ezzel haza mentek; és elbeszélvén a +generalis cselekedetét, azonnal elvétette életét a király, és igy nagy +lakodalmat tartottak, örültek a megszabadult leányon, valamint Károly +visszakerülésén is. Azután elmentek Károly szüléihez, kik többé nem +folytattak kereskedést, hanem velök együtt Párisba mentek lakni, s ottan +éltek nagy megegyezéssel több jó esztendőket. + + + + +14. A három vándorló. + +Egy időben árván maradt három vándorló legény, kiknek neve volt Sándor, +Lőrincz és János. A midőn sok ideig vándoroltak már az országban, egykor +egész a török határig mentek Belgrád városába; hol is a törökök mihelyt +meglátták őket, elfogatták, a legelső uradalom kezébe adták; és ott +voltak mint rabok esztendeig; ámbátor raboskodtak, de még is +meglehetősen volt állapotjok. Hanem esztendő elfolyása után vásárra +vitettek, s megvette őket egy más uradalom háromszáz forintért, hol +szinte jó dolguk volt, de ellenben a talpukat minden héten kétszer +megverték, hogy el ne szökjenek. Szegény vándorlók alig várták az +esztendő elfolyását, mikor ismét vásárra hajtattak, és Holofernes +basának eladattak szinte háromszáz forintért, a ki is hét esztendő előtt +egy napkeleti királynak leányát elfogta, de szüzeségét azon esztendők +alatt is el nem vehette, azért is a legerősebb tömlöczbe tétette, s a +három rabot egy időben puttonokkal a szőlők hegyeire kiküldötte kigyókat +fogdosni; de minthogy ők azon vastag nagy mérges kigyókat megfogni nem +merészelték: a basa önnön kezeivel rakta be a puttonokba, s ő velök haza +vitette. Már azelőtt készittetett ő két koporsót; az egyik nagyobb volt +a másiknál, a kisebb ki volt jóforma nagyságu lyukakkal furkálva. Azután +a királykisasszonyt egy ingben a koporsóba fektette, a kigyókat reá +öntette, a két koporsót pedig jó erősen reá szegezte; és igy, midőn a +kigyók a leány testéből jóllaktak, a másik koporsóba heverni a lyukakon +kimentek, ujonnan letette a leányt a régi erős tömlöczbe negyven napig, +mely idő alatt ugy megették a kigyók, hogy legkisebb csontja sem maradt. +Negyven nap elfolyása után felhozatta tömlöczből a koporsót, de a kigyók +is mind dögölve voltak, és azon kigyókat egy kazánba belé rakatta, hogy +belőlök mérget főzzön. A mint már két napig ment a főzés, próba gyanánt +egy kanállal a kutya szájába öntöttek, mely is tőle mindjárt megdöglött. +Ezt látva, egymás szemébe nézett a három fogoly; János igy felelt a +többieknek: barátim! mi ugy is rabok vagyunk, s annál inkább én is egy +kanállal a basa szájába bevágok; erre mindnyájan reá állottak. Minthogy +elfáradt a basa a főzésben, és a melegség miatt kevéssé roszul is lett, +János barátai megfogták basa uramat és szájába jó dózist öntöttek a +méregből, a melytől mindjárt meghalt őkeme; s ezen cselekedet után +összebeszéltek és elvitték basa uramnak három arany szőrü lovait, de +minthogy a határon egy hidon által nem mehettek, a lovakat egy rejtett +helyre lekötötték, magok sötét éjszaka idején legnagyobb villámlások és +mennydörgések között hason a hidon szerencsésen általmásztak, s ott már +nem messze volt egy magas hegy, melyet akaskányi hegynek neveztek, és +akkora volt, hogy ha az ember fönt volt, ide lent akkorának látszott, +mint legkisebb madárka. Már pedig ezen elszökött barátok egy lészát +csináltak, hogy a tengeren annál könnyebben körösztül mehessenek. Már +jól előre mentek a hegyen és a legszélső parton állottak, midőn más nap +elterjedt a hire, hogy a három fogoly elszökött, a basát ölve hagyták; +azonnal utánok küldöttek, és egy török más keresztyén rabbal épen azon +uton indult el utánok, a merre ők vették utjokat. Látja a kopasz török, +hegynek tetején a három állatot, és valóban gondolta, hogy az elszökött +foglyok volnának, – a minthogy azok is voltak – de a vele volt +keresztyén azzal ámitotta el, hogy valamely sasok lehetnének, és igy a +hegyen levők lészára felültek és tengeren elereszkedtek. Ugy annyira +mentek már hét nap hét éjtszaka, hogy nem is tudták merre volnának, de +minthogy az éhség is elővette őket, kevés idő mulva száraz földre +kiszálltak, és az erdőben a mint járkálgattak, birkanyomásra találtak, +melyen is addig mentek, mig egy helyütt az erdőben egy akolra találtak, +a hova is midőn bementek, láttak egy nagy óriást, kinek csak egy szeme +volt, az is homlokán, és kérdezte őket, mi járatban volnának; kinek is +dolgukat azonnal elbeszélték. Az óriás azután enniök adott, és minthogy +nem sokára beestveledett, a birkákat behajtotta az akolba, de azok a +birkák akkorák voltak, mint mi nálunk a szamár; az akolnak más zára nem +volt mint egy kő, de azt olyan közönséges ember tizenhat sem emelhette +volna el helyéből. Bezárván a birkákat, maga is a tüzhöz jött +beszélgetés gyanánt; a többi közt mindegyiknek a nyakát megtapogatta, +melyiké volna legvastagabb. Hát a szegény Sándorét találta +legvastagabbnak, s azonnal veszi a kést és a nyakát levágta, és +birkáinak enni oda vetette. Itten a két barát néz egymás szemibe; +összebeszélgettek, és a midőn látták, hogy óriás uram a tüznél hanyatt +feküdt, János egy üszkös fával a szemét kinyomta, és igy semmit se +látott. Már regveledett, és a midőn a madarak megszólamlottak, elvette a +követ ajtója elől az óriás, de oly fortélyossággal eresztette ki +birkáit, tudniillik, keresztülvetette két lábát és azok alatt egyenként +eresztette ki őket, de minthogy János valaha csizmadia volt, tüje és +hegyes ára akkor is nála volt, s megtanitván Lőrincz barátját +egyetemben, adott kezébe egy árat, hogy a birkának a farkába +akaszkodjék, és a midőn az ajtó mellett leszen, szurja a hasába, a ki is +őtet hamarsággal ki fogja huzni. János maga is igy cselekedett és +szerencsésen mind a ketten kijöttek. Midőn már a birkák kimentek volt, +megintlen betette volt kövével ajtaját vak óriás uram, és tapogatott +mindenfelé, de minthogy senkit nem talált, akkorát kiáltott, hogy ők a +tengerparton hasra estek; és orditásának hangjára azonnal magaforma +tizenkét óriás jelent meg, és látták az ő szerencsétlenségét és őt +mindjárt összeszaggatták; azután a tengerhez szaladtak mind a +tizenketten, de már az elszökött két rab barát tizenkét ölnyire volt a +tengerben, és hogy boszut nem állhattak rajtok, mindnyájan elkezdtek +orditni, bőgni, sikoltozni, annyira, hogy a tenger is felháborodott és +habjaival a szegényeket majd eltemeté; hanem isten őket szerencsésen +megtartotta, és mentek tovább, mig egy erdőre találtak, hol az ő +lészájokat kikötötték, és bementek sétálás képen az erdőbe; a többi +között találtak ott egy szép folyó vizet, s megszemlélték, hogy itt +embernyomás volt, mely után addig mentek, mignem találtak egy remetének +házára; a hová is bementek és találtak tulajdon öreg remetét, kit nagy +alázatossággal tiszteltek, és ezen remetét hitták szent Antalnak. Ő +szivesen fogadta a jövevényeket, kik minthogy maguk magukat ajánlották, +hogy itten maradhassanak, akarnák ezen szent életet viselni, és se +hazájok se semmiök nincsen, a remete szivesen megtartotta őket. +Következő nap a remete bevett szokásait János és Lőrincz szökött uraknak +is kellett cselekedni, a mely ebből állott, ugymint regvel a háztul +fogva egész a vizig térden kelletett menni imádkozni. Ottan +megmosogatták magukat, és onnan ismét térden vissza. A midőn a szobába +bementek, már ottan volt az asztalon három czipó, hozzátartozandó +étellel elkészitve, és mindegyik megette a magáét. Következendő nap, a +midőn elvégzék szolgálatjukat, az erdőben sétálgattak, s azt találta +mondani Lőrincz: te János! üssük agyon ezt a vén remetét, talán sok +elrejtett kincse van. Mit beszélsz! látod, hogy isten szegénye, és csak +jobban élne mint most. No tehát hagyjuk abba! Következő nap, a mikor +kötelességökről haza mentek, az asztalon csak két czipó volt. Ekkor azt +mondja a remete: közületek egyik nekem roszat kivánt, azért távozzatok +mindjárt házamtól, és haljon meg az én roszakaróm olyan halállal, minőt +nekem akart. Ezzel utnak vették sátorfájukat, és az erdőben bujdostak, +mint a rosz czigányok addig, hogy éjszaka idején egy tüzet láttak és oda +mentek, ott pedig haramiák voltak huszonnégyen. Itten oda köszönnek; +azok kérdezik: kik legyenek; olyanok vagyunk, mint tik. Erre a haramia +basa oda vet egy aranyat és János fölvette, Lőrincz elibe is oda vetett, +ő föl nem vette, melyen a basa megharagudott, s őt, mint valami kis +malaczot, mindjárt nyársba huzatta és megsütötte. Igy maga maradt János, +a kit is egy vigyázó helyre küldöttek, és oda talált menni, merre a +legközelebbi falukból malomba szoktak járni buzával s egyetmással; az +uton egy szegény ember vitt hat zsákot a kocsián, azt János tőle elvette +és maguk lakóhelyére vitte. Ezen első cselekedetén nagyon megörültek a +haramiák; s ő megint visszament valami szin alatt és felült a paraszt +kocsiára, és bement együtt a faluba és onnét a legközelebb városba a +város birájához mentek, hol János a károkat megösmerte és kérte, hogy ma +estve tiz órakor sok ember jőjön fegyverekkel és más erős eszközökkel, s +fogják el a haramiákat; mit biró uram meg is cselekedett; de jegyokul +azt hagyta nekiek, hogy őt arról fogják megismerni a haramiák között, +hogy kalapja körösztben fog lenni. Azzal János visszament és vacsorált a +többiekkel. Kevés idő mulva a sok ember körülfogá az elárult haramiákat +s egyenként megkötözték, épen csak a basa maradott Jánossal, kinek +minden bizodalma Jánosban volt, de igen megcsalatkozott, mivel midőn +leült, hátra taszitotta őt és erősen megsebezte, mikor meg is kötözték +és feltették a kocsira, ki csak azon kérte Jánost, hogy ne azon halállal +mulaszsza ki őt ezen világból, mint barátját Lőrinczet ő; mégis mikor a +legelső városba jöttek, mindenikre legerősebb sentenczia szállott és a +kövér haramia basát megsütötték, mint ő János barátját, kinek most a +legnagyobb becsülete volt már ezen tett érdemiért. A király megszerette +s a gyermeke mellé udvari mesternek tétette. Különben minthogy jámbor +életü volt és szép gyermek, tudományokkal is bővelkedett, az egész udvar +kedvelte, de a mi legtöbb, az ő kellemetessége végett a királyleány belé +szeretett, mit idővel atyjának is megjelentett azon kéréssel, hogy őt +János feleségül vehesse. Ezen a császár azaz király igen megörült, meg +is engedte kérését és Jánosnak tudtára adta ezen édes érzeményt, ki majd +meghalt örömében. Néhány nap mulva megházasodtak és többé János nem +kivánkozott hazájába menni, és mint uralkodó király meghalt ugyanitt. A +ki nem hiszi, menjen, kérdje meg a vak óriástul. + +[Illustration] + + + + +15. Tamás kocsis. + +Volt egyszer a világon egy szegény ember, annak egy fia, és nem tudta ő +feltartani a gyermeket, hanem árvaságra maradt és itten a falubeli jó +öreg asszonyok tartogatták, vittek neki enni és ő szépen fölnevelkedett, +ugy hogy már volt vagy kilencz tiz esztendős, és már akkor felgondolta +magában, hogy olyan egy fiatalnak szégyen isten nevében élni, hanem +gondolta, jobb volna nekie szolgálatot keresni, és annyira gondolkozott, +hogy gondolkozása után el is indult hetedhét ország ellen bujdosni és +szolgálatot keresni. Mén, mén, mendegél egy uton, egyszer előtalál egy +embert, a ki elindult szolgát keresni. Mikor ők szépen az uton +összejöttek, a fiu azt mondja az embernek: hová megyen, bátyám uram? és +az ember is szólott hozzá: hát öcsém, te hova mégy? Én megyek, felele a +gyermek, szolgálatot keresni. Én is szolgát megyek keresni; gyere, +megfogadlak én, mert nekem sem fiam sem leányom egyéb, egy öreg anyám +van s ugy leszünk mi hárman. Az uton való menetökben kérdi az ember: mit +kivánsz hát, öcsém, egy esztendőre, és az esztendő nem több most, csak +három nap? Azt mondja a gyermek: nem bánom én, bátyám uram, akármennyi; +elszolgálom én magát holtig is, csak ennem és innom elég legyen. + +Nosza! azon utazásokbul haza érnek, s azt mondja édes anyjának az ember: +no, édes szülém, itten vagyon a gyermek, amelyet én szolgának fogadtam. +Azt mondja neki az anyja: nem szolgát fogadtál te, mert ez neked utóbb +is urad fog lenni. Lehetetlen dolog az, édes szülém, hogy ily szegény +gyermek nekem uram lenne valaha, holott ennek sem apja, sem anyja, se +semmi nemzetsége, s csak mint egy fátul szakadt, ugy él e világon. Nosza +ottan mindjárt adnak ő neki enni, inni eleget; meg is evett annyit, hogy +két három ember sem ett volna meg többet. Jóllakik a gyermek, azt mondja +neki a gazda: eszel-e még többet? Nem eszem már én többet, bátyám uram, +mert igen nagyon jóllaktam. No, ha jóllaktál, megmutatom a földet, a hol +kapálsz és dolgozol magad. Kivezeti az ember őt a dologra, megmutatja +neki a földbe vetett kukoriczát, hogy ő azt kapálgassa, munkálja; azután +elmegyen haza, a gyermeket ott hagyván. Ottan kapálgat már ő magának, és +kapál annyit, hogy harmincz vagy negyven ember sem dolgozhatott volna +többet egy nap. Kimegyen a gazda estve érette, és haza viszi, azt mondja +az édes anyjának: édes anyám asszony nem hinné kend, hogy ez a mi +szolgánk milyen jó dolgos; mert nem dicsekedésbül mondom kedves +szülémnek, hogy harmincz, negyven ember sem dolgozott volna annyit egy +nap, mint ez maga. No, tehát olyan formán nem hiába hogy sokat tud enni, +tud is hát dolgozni. Itten, hogy az esztendő három nap volt, egymás után +mulnak az esztendők, azt mondja neki a gazda: no, öcsém, elmult az +esztendő, megmaradsz-e még vagy elmégy? Nem megyek én, bátyám uram, mert +én meg fogok maradni magánál. No, öcsém, ha megmaradsz, én meg foglak +még más esztendőre is tartani, hanem mit fogsz kérni, hogy utóbb valami +neheztelésünk ne legyen egymásra a bérfizetés végett. Oh dehogy lesz +édes gazduram, holott én magánál igen szeretek szolgálni, mert ennem, +innom mindenkor bőven kijár. Azonnal megint megmarad a gyermek, három +nap az esztendő, lassanként elfolynak a napok, megint mondja a gazda: +itt az esztendő vége, elmégy-e tőlem vagy megmaradsz? A mint mondottam, +édes gazdám, én még tovább is kivánok magánál szolgálni, ha tetszik mind +gazduramnak, mind öreg anyámnak. Itten mondja neki az öreg asszony: édes +fiam, én szeretlek, meg nem gyülöltelek, és az én fiam is szereti, hogy +őt tovább is kivánod szolgálni, azért hát mostan csak mondd meg, mit +kivánsz esztendőt által szolgálatodért, mert mink sem kivánjuk ingyen +való szolgálatodat; ha kivánsz még többet szolgálni, jó jutalmát fogod +kapni, a melyet meg is fogsz emlegetni. Köszönöm igen szépen, édes +szülém, magának én hozzám való indulatját, még én megmaradok és itten +szolgálok. Megmaradt még három napot, azaz egy esztendőt, annak is +elérkezett a vége. Azonközben gondolja egyszer a gyermek: uram isten, +talán jobb volna már nekem innen elmenni és másutt is próbálni, mert +fiatal embernek annál jobb, mennél többet próbál, tanul és lát. Kimegyen +a gazda érte, haza mennek ők együtt kocsin, mondja neki a gazda: +elmégy-e, vagy meg fogsz maradni? Mondja neki a gyermek: majd megmondom +estvére, ha elébb jóllakom. Itten haza érkezéskor mondja a gazda az édes +anyjának: édes szülém, a mi béresünknek talán nem volna kedve többet +itten szolgálni, mert kérdeztem tőle és azt mondotta: majd megmondom, ha +jóllakom; azért csak jól kell ám őtet tartani, hogy semmi panasza ne +legyen az éhség felől, mert az nekünk nagy szégyen lenne, ha éhen menne +el házunkból. No, jóllakik a béres, azt mondja neki az öreg asszony: no, +fiam, elmégy-e vagy megmaradsz? Már én, édes szülém, el fogok menni, és +többet is akarok próbálni. No fiam, ha elmégy, nem bánom, hanem mit +fogsz azért a három esztendőbeli szolgálatodért kérni? Én nem kivánok, +édes szülém, semmit se, csakhogy nekem jó élésem volt a maguk házánál. +No itten az öreg asszony azt mondja nekie: én sem fogom hiába kivánni +eddig való szolgálatodat, hanem fogok adni minden napra hét garast; +azért jó uram: mondja meg egy szóval: mennyi az? Hatvan három. Itten +megadták neki az ő fizetését és egy bivalbőr nadrágot; evvel elmegy az a +szegény legény hetedhét ország ellen Magyarország kellő közepébe. A mint +megyen, utjában nem tanál se falut se várost, csak a nagy erdőséget; +megunván magát, gondolja, talán jó volna egy kicsit leülni, a fa alatt +pihenni; azonnal meg is cselekedte. A mint leült, álmos kezdett lenni, +és gondolá: jó volna egy keveset lefeküdni, és gondolta magában mig el +nem aludt, hogy jobb volna talán neki azon az uton, a melyen jött, +visszafordulni. Ezen gondolkodásában elaludt s azt álmodja alvásában, +hogy a mely uton elindult, vissza ne menjen, mert ha visszamegy, a +bivalbőr nadrágot is elveszti, ha pedig tovább megy előre, jobban fog az +ő dolga fordulni; csak menjen keresztül azon a nagy erdőn, s a mint kiér +belőle, balra ne forduljon, hanem menjen jobb kéz felé, ottan meg fog +látni nem sokára egy nagy rezidencziát, melyben ő szolgálatot fog +találni, mert az ott levő királynak meghalt a parádés kocsisa, őt minden +bizonynyal megfogadja. + +Elérvén azon rezidencziához, megállapodik egy keveset a strázsa előtt; +jár, kel, vigyázolódik, mikép mehetne be a királyi palotába. Gondolja a +strázsa, talán jó volna őt megszólitani, s mondja neki: mit akarsz +földi, talán el akarsz valamit lopni? Felelé ő: nem akarok biz én, +katona uram, hanem azért jöttem, mert hallottam, hogy a fölséges +királynak cseléd szükséges, engemet megfogadna. Én nem tudom, barátom, +megfogad-e vagy nem, eredj be hozzá, majd meghallod; azonnal bemegyen, +meglátja az inas, mondja neki: hol jársz itt földi? Ösmeretlen levén: oh +tekintetes uram, én hallottam, hogy itten szükséges volna cseléd a +királynak, hát mondaná meg neki, hogy fogadjon meg engemet, én hiven +szolgálnám őt, hogy ha megtetszem neki. Azzal fölszaladt az inas, mondja +a királynak: fölségednek ujságot mondok, ha meg nem haragudnék érette. +Micsoda lehetne az? dehogy haragszom. Nem egyéb fölséges király, hanem +egy paraszt legény ide bejött szolgálatot keresni, és azt mondotta, hogy +mindenkor hiven és alkalmatosan viselné magát. Itten a király mondja, +hogy jőjön fel. Fölmegyen hozzá süvegvéve, mondja neki a fölség: hát mit +akarsz fiam, mit? Nem egyebet fölséges király, hanemha szükséges volna +szolga, én ide szeretnék szegődni. Mondja neki a király: én nekem is +szükséges volna a jó szolga, legkivált ha kocsis jó volna, mert a +parádés kocsisom meghalt; ha gondolod magadban, hogy jól tudnál a lóval +bánni és kocsizni rajta, megfogadnálak, jó fizetést is adnék, mivel +látom, derék egy fiatal ember vagy, illenél a hintóm eleire. Feleli neki +a legény: fölséges király! lóval csak keveset bántam, hanem azért +remélem, hogy jól tudok vele bánni, a mit meg is fogok mutatni. + +Itten megfogadja a király, levezeti őt az istálóba, és mondja a +legföljebb való kocsisnak: no fogadtam egy uj szolgát a parádés kocsis +helyébe, hanem ő még nem oly kitanult kocsis, hanem te légy most az én +parádés kocsisom, ennek az uj szolgának a kezére adjátok a legalábbvaló +lovakat. Itten általadtak neki minden lóhoz való szerszámokat és az +istálót is megmutatták, melyik lónak hol a helye, mikor pedig a kefét, +vakarót megmutatták neki, mind felgondolta, hogy nem bolondság itten +lenni. Nem soká leszek én legalábbvaló ember a palotában és a felséges +király előtt, mert rövid idő alatt kimutatom magamat, a mit tudok, hogy +a többinek mennél hamarébb eleibe hághassak mindenféle alkalmatosságban. +Meg is történt, mert minden estvére volt neki három szál gyertya, de ő +azt nem égette el, hanem mind megmaradt, mégis az ő istálója csak olyan +világos volt éjjel, mint a többié nappal. Hanem ő azon haragudott, hogy +ha valamelyik kocsis bement az istálójába, mert akkor azt gondolták +volna, hogy el akarja adni, azért gyüjti rakásra, és azt vette észre, +hogy ő utána leselkednek. Egyszer látja a király, hogy az ő lovai +legjobbakká lettek, azért nagyon örült neki, hogy neki kell valami +mesterségének lenni a lovakhoz, azért fogott ki mindegyik kocsisán; és +mondja a többi kocsisnak: mi az ördögöt csináltok ti azoknak a lovaknak, +hogy azok ugy megvetkőztek; látjátok, ezek legroszabbak voltak, és +legjobbakká lettek; azért is ez leszen mai napságtul fogva az én parádés +kocsisom, a kit most fogadtam. Azok igen haragudtak az uj kocsisra; +egyszer parancsolja neki a király: hallod-e jó szolgám: te legkevesebb +idő alatt vagy az én udvaromnál, és mégis magad jóviselete miatt annyira +kedvembe tüntél, hogy más cselédeimet meghátráltattad; no hát, gyertek +szolgák, felel neki a király, adjatok által neki minden jószágot, a mi +parádés lovakhoz, hintókhoz tartozik. Kinek volt nagyobb öröme, mint +neki, hogy oly nagy becsületet nyert a király előtt. + +Tehát egyszer a király ebéd felett gondolja magában és mondja a +feleségének: hallod-e társam, ki kellene már egyszer menni az uj +kocsissal próbát tenni, hogy mit tud. Én nem bánom, szivemnek szép +szerelme, menjünk ki, és majd meglátjuk az ő hivségét és tudományát. +Itten a király parancsolja mindjárt az inasnak, hogy menjen le a +kocsishoz és mondja meg, hogy délután négy órára legyen készen a +legnagyobb parádéban a legjobb lovakkal, és legjobb hintókkal. +Megmondotta az inas mindezeket, és azt mondotta a kocsis: jól van! régen +tudom már. Itten az inas gondolta, hogy tán haragbul beszél, fölszalad a +királyhoz és mondja neki: fölséges király, az nagyon haragszik, mert oly +mérges szóval mondotta, hogy ő régen tudja már. Mondja a király: hadd +haragudjék, eb az anyja, majd megbékül, ha akar. Itten a kocsis +mindeneket legnagyobb friseséggel elkészit; a király nézi a palota +ablakábul, hogy készülődik a kocsis. Kihuzza a hintót a szin alól az +istáló eleibe; a mint oda huzta, kiszedi a kereket, a hintót +felforditja, lefelé a mivel fölfelé szokott lenni, a kerekeket ugy rakja +a tetejébe mind a négyet. Itt a király látja, hogy roszul cselekszik a +kocsis, üzen feleségének, hogy jőjön, csak nézze a kocsis gorombaságát. +Oda megyen a királyné, feleli a királynak: oh ember, csak hagyjuk ő reá, +ő tudja mit csinál. A király is mondja: eb az anyja emberének, legyen +ugy a mint ő akarja. Bemegy a kocsis az istálóba, fölvesz egy marok +szénát a lovak elől, megtörölgeti vele mind a hatot. Mind a hat lónak +aranynyá vált a szőre, ezüstté a farka és gyémánttá a szemei. Kivezeti +kettejét, ugy ég a két lónak a szeme, mint a legvilágosabb gyertya. +Kivezeti a többi négyet is, azok szinte olyanok voltak; befogja őket, de +nem ugy, mint szokták, a hintó eleibe fogni, hanem fővel a hintó felé, +farával pedig előre. Mikor mindent elkészit, felüzen az inastul, hogy +jőjön le a király ő fölsége. Lemegyen a király, elneveti magát: ha, ha, +ha! mit csinálsz te, soha sem láttam én hintóba ugy fogni, mint ezeket +fogtad te. Azt mondja: ne féljen fölséged semmit, én tudom, hogy mit +csinálok. Beülnek a hintóba feleségével együtt, fölül a kocsis a hintó +tetejére, két felé csap a lovak mellett, a lovak ugy megmennek hátra, +jobban sem kell. Itten a király megörül az ő parádéjának, elmegy más +városba, és a kik csak látták, mind igen nagyon csudálták, mind nagyon +szépnek tartották, a többi főrendü urak is örültek, hogy az ő +királyuknak oly hires és tudományos kocsisa van. A mint haza érkeznek, +kiszáll a király a hintóbul, megveregeti a kocsis vállait, benyul a +zsebjébe, megajándékozza őt tiz ezer forinttal. Azt feleli neki a +király: emberséges ember vagy fiam, hol tanultad azt a mesterséget? +Itten elteszi a tiz ezer forintot és feleli a királynak: én alázatosan +köszönöm fölségének hozzám való jó akaratját. Ne köszönd, fiam, feleli a +király, én neked szántam azt, csak mindig jól viseld magad. Itt a +királyné is gondolja, hogy már ő mivel ajándékozza meg; én pénzt nem +adok, hanem mondja neki: jőj el hozzám regvel kilencz órakor, én is meg +foglak téged ajándékozni. Elmegyen regvel a királynéhoz; no fiam, +eljöttél? Igen is eljöttem, felelé a kocsis, fölséges királyné +asszonynak parancsolatjára. No ha eljöttél fiam, én megajándékozlak +téged három arany hajszállal, melyek tenéked mindenkor igazat +jelentenek. + +Itten a király leányának igen nagy kedve volna kiparádézni, kéri ő a +királyi atyját, hogy engedné meg neki is kimenni a kocsissal hintóval, +hogy ő is örvendezhetne abban, azon uj szokásában. A király engedett +szép kérésinek; elmentek és azonnal vissza is érkeztek. Kérdi leányától +a király: no édes leányom, hogy volt a mulatságod? Fölséges király +atyám, igen jó volt és tetszetős, hanem egyet mégis elfelejtettem +fölséges király atyámtól megkérdezni. De ugyan mit, édes leányom? Nem +egyebet, fölséges királyi atyám, hanem hogy mi legyen a mi kocsisunknak +neve? Én szerelmes leányom, magam sem tudom; csak annyit tudok, hogy +Tamás. Micsoda Tamás? feleli a leány; fölséges atyám én tudnék neki +egyéb nevet adni az ő cselekedetiért, mert a mint látom, hogy bánik ő a +jószággal, lehetne őt eszetlen Tamásnak hivni. Feleli az atyja: nem +érdemli tőled, hogy annak hivnád őt. + +Itten ezek mind végbementek, s az történt más nap a dologbul, hogy korán +regvel, midőn dolgát végezte volna a kocsis, kimegy az istáló eleibe, +ottan holmit eltisztogat; fölkel jókor a király leánya, kitekint a +palota ablakán, reá kiált a kocsisra neve szerint: Tamás! Tekintget a +kocsis kétfelé, nem lát senkit, hogy ki kajabál, nem is gondolta volna, +hogy az a király leánya legyen. Megint kiált a leány: Tamás! Tekint +kétfelé a kocsis, megint nem lát senkit. Megint kiált a leány: eszetlen +Tamás! Tekint a kocsis fölfelé, elkezdi szavával mondani: ki vagy, +eszlek? Mindjárt erre a szóra a király leánya megnehezedett; itten +naprul napra vastagabb lett, meglátván a király leányának +szerencsétlenségét, elhivatja feleségét, azt mondja neki: hallod-e +asszony, mi a mennykő baja a leányodnak? a szegény ember hizik, azért +vastagszik, szóbeszéd után mondják. Azt mondja az anya leányának: ugyan +kedves leányom, mi a bajod, holott mikor elsőben felöltöztél abba a +ruhába, melyet fölséges atyád csináltatott, kerek volt az alja, mostan +elül rövid, hátul hosszu, mi az oka annak? Feleli a leány: szabó nem jól +szabta, varró nem jól varrta. Az a hiba abban? azért mondom kedvesem, +hogy királyi atyád tőlem kérdést vett, hogy ő valami roszat gondolna +felőled, de gondolatomban sem tudnám, kivel cselekedted volna azt. + +[Illustration] + +Egyszer elérkezik az az idő, hogy a princzeszné vajudik és megszüli a +gyermeket. Itten megüzenik a királynak s egyszersmind királynénak, hogy +az ő leányuk meggyermekezett. A király mindjárt azt feleli: mondottam +mennykü teremtette, hogy igy lesz a dolog! az én királyi udvaromnál +micsoda szégyen az most. Itten a király elmegyen a leányhoz, +gyermekágyábul letérdepelteti, két töltött pisztolyt mellének szögez, +hogy kitől való volna a gyermek, vallaná meg. De mivel a leány azt a +dolgát senkivel nem közlötte, nem tudott senkire vallani. Itten a király +összehivatja minden tanácsosát, hogy valahogy vennék ki a leánytól: +kitül való a gyermek. Mind előszámlálják a herczegeket, grófokat, a +leány akkor is azt mondja, hogy ő nem tudja, hogy magában fogantatott; +azt felelik a tanácsosok, hogy az lehetetlen dolog mostani emberek +között. Tartják a tanácsot három nap és három éjjel, még sem mehettek +semmire vele. Egyszer kimegy a király a törvényházbul, egy hitvány +szolgáló eleibe áll, s azt kérdi tőle: ugyan, fölséges király! mi dolog +legyen az, hogy a tanácsbeli urak oly régen törvénykeznek, mégsem +mehetnek semmire? Feleli a király: mi bajod neked avval, akármiről +törvénykeznek, nem szükség neked azt tudni. Feleli a leány: hátha, +fölséges király, hamarébb tudnék én róla mondani, mint a törvényes urak. +Evvel bemegyen a törvényházba a király, grácziát kér a személynek, hogy +engedjenek neki egyet szólani. Felelik a törvényes urak: mindenkor lehet +bátran szólani. Nem egyebet szólok, feleli a király, hanem most, hogy +kint voltam, az én szolgálóm azt felelte énnekem, hogy ő azon dolognak +hamarább végére tudna járni. Itten a tanácsosok egymás szemibe +tekintenek, megszégyenlették magukat orczapirulással. Behivatják a +leányt; no, mit akarsz mondani, édes leányom, felőle? Feleli a leány: +nem egyebet, törvényes urak, hanem csináltasson a király ő felsége egy +szál arany tulipánt, de az ne legyen kinyilva, hanem csak bimbójában, és +tétesse le maga házában az asztal közepére és tegyék mellé a kis +gyermeket, adják a jobb kezébe; ugy hivassák össze az egész udvarbeli +férfi cselédeket; azok egyenként menjenek el az asztal előtt és jól +vigyázzanak, hogy mikor a gyermeknek atyja fog menni, akkor a tulipán +kinyilik és a gyermek atyja felé hajlik; igy megtudják, ki legyen a +gyermek atyja. + +Itt a király mind összehivatja, egymásután elsétáltatja, hát meg sem +mozdul a virág. Legutoljára felhivatja a parádés kocsist, az elmegyen az +asztal előtt; hát a virág szépen kinyilik és feléje hajlik; ekkor +megtudják, hogy ki legyen a gyermek apja. Ezen a király igen +megszomorodott és elszégyenlette magát; tanácsosait haza bocsátotta, +leányát, maga itélete szerint, áristomba tétette; a kocsist akasztófára +itélte, hogy délután négy órára őt fel is akasztatja. De a kocsis +észrevette, gondolta, hogy jobb volna, ha ő onnét elszöknék. Itten +minden jószágait összeszedte, magához vette, ugyszinte maga is utnak +indult, hogy mikor a hátulsó kapun kiment a strázsa megszólitja: hova +menne, ő bizon feleli nagy rövidséggel: hagyj békét, barátom, az időm +kitelt. Avval, hogy onnan kiugorhatott, a király már későn gondolkozott, +mert az ő szolgája akkorára eltünt, semmit nem tehetett neki, és igen +haragudott. Itt mindjárt gondolja magában, hogy hova tegye leányát, +mivel királyi udvarát ugy meggyalázta; parancsolja, hogy mindjárt jőjön +hat kőmüves; kiknek aztán megparancsolta, hogy bástyáját kilyukaszszák, +leányát oda berakják. Ugy is lett a dolog, hogy az ő leányát berakták. +Itten az elszökött kocsis már mindezt jól tudta, s azon gondolkozott, +hogy szabadithassa ki a leányt, és gondolkozásában annyit utazott, hogy +egy nagy erdőre talált és benne egy házhoz ért, a melyben lakott egy +öreg banya. Isten, jó nap! öreg anyám! Hozott a szerencse, fiam, Tamás! +Hol jársz itt, hol a te országodbul madarak sem járnak? Jaj édes öreg +anyám, halál elől bujdosok. Hogy, hogy, fiam Tamás? Ugy hogy egy +királynál voltam kocsis, és a leánya tőlem gyermeket is kapott, azért +atyja engem majd felakasztatott, és vettem utamat ez idegen országba. +Mondja az öreg asszony: ne félj, Tamás, semmit; adok én neked egy jó +mesterséget, de ugy, ha te azt jól megbecsülöd. Ekkor adott neki egy +kalapácsot: evvel a kőbástyákat elronthatod. + +Innen vette utját tovább; ballag magának, ugy annyira megy a nagy +erdőségben, hogy megint reá tanál egy rosz házacskára, a melyben egy +öreg asszony lakott. Oda jut estvére, épen vacsorakor benéz az ablakon, +azt mondja Tamás: jőjön ki csak édes öreg anyám! mondja az öreg asszony: +ki mennék, de nem tudom, ki vagy. Én vagyok, öreg anyám! Nohát köszönd +is, hogy öreg anyádnak fogadtál, mert ha nem, mindjárt meghaltál volna; +gyere be hát, fiam! beszéld el, hová akarsz menni. Biz én, öreg anyám, +halál ellen bujdosok. Hogy lehetne az neked, szép, fiatal ember? Feleli +a kocsis: ugy hogy egy királynál voltam kocsis és a leánya tőlem viselős +lett, azért engem akasztófára itélt. Azt mondja az öreg asszony: de +csakhogy igéretének eleget nem tett; ezután te fogsz ő neki parancsolni, +de ugy, ha megtartod az én szómat; most pedig adok egy ajándékot, annak +oly ereje van, akár hegyen, völgyön és száraz helyeken, ha te azt +levágod, oly viz folyik helyén, mintha Tisza vagy Duna folyna. Meg is +adta neki azon igéretet: egy szál vesszőt; a sok beszéd között már el is +estveledett; éjszakára megmaradott. Reggel nap fölkeltekor utjára +menvén, mendegélt, annyira bujdosott, hogy megint reá talált egy házra. +Ottan is lakozott egy öreg asszony, kinek volt egy hétfejü sárkány +kutyája. Mikor az utazó oda ért, a kutya igen csunyául elorditotta +magát; meghallja az öreg asszony, elszólitja a kutyát, s azonnal mondja +neki: gyere be, fiam; ki vagy? Feleli neki: egy szegény árva legény, ki +már sok időtől bujdosok. Feleli neki az öreg asszony: fiam, már én +minden bujdosásodat jól tudom, azt is tudom, hogy már rajtam kivül két +asszonynál voltál, és a kettő adott neked jó mesterséget; én is adok +ajándékul egy kardot, mely tenéked mindenkor gondodat viseli, csak tudj +neki parancsolni; már te avval a három mesterséggel elélhetsz és +szeretődet is kiszabadithatod a bástyábul és atyját királyságárul +leszállithatod, hanem azon három arany hajszálnak ereje lesz a +legnagyobb bizonyság, hogy a királynak meg kelletik halni és te pedig +ugy ülsz a királyi székbe. Itten feleli neki a legény: igen szépen +köszönöm a maga tanácsadását; menjek-e még tovább ezen az uton vagy +pedig visszaforduljak? Feleli neki az öreg asszony: már, fiam, tovább ne +menj, hanem fordulj vissza és mennél hamarabb iparkodjál annak a +királynak a palotájához, a ki leányát a kő bástyába rakatta; mert még ha +most hamarjában oda mégy, elevenen kiszabadithatod kis gyermekével +együtt, hanem csak siess hozzája, és mikor oda érsz, éjfél után egy óra +tájban, mondd a kalapácsnak: nosza, édes kalapácsom, eredj ennek a +palotának napkeletrül való bástyájának; ugy törd össze, hogy reggelre +porábul se maradjon, és a kit ottan találsz, egy megtagadott +királyleányt, kis gyermekével együtt utasitsd utánam erre, meg erre, +napkeletre, hogy én az ő szeretője, Tamás, arra mentem, te is pedig én +utánam elsiess ám. + +Avval a kalapács megfogadta szavát, elment, ugy összetörte a bástyát, +hogy reggelre porábul sem maradt, a király kisasszonyt gyermekével +együtt kiszabaditotta, és megmondotta neki, merre menjen napkeletnek, ki +el is ment és egy helyen el is érte az ő szeretőjét. Kérdi tőle Tamás: +ugyan, szép szerelmem, sokat szenvedtél a bástyában! Azon szóbeszéd +közben, hogy mi legyen a kis fiu neve, feleli a királykisasszony: édes +szivem, nem egyéb, hanem Gondolat; a ki még kicsin, és meg tudta nekem +jövendőlni, hogy te minket a kő lyukból ki fogsz szabaditani. Itten már +ők egymást szépen megértették; szépen megviradván, kitekint a király a +palota ablakán, hát látja, hogy a bástya végkép el van rontva. +Összecsapja két kezét; mi dolog lehet az, hogy nekem valami ellenségem +tudatlanságból támadott és ily nagy kárt okozott. Itten mindjárt +gondolkozik, hogy ki lehetne az; elhivatja jövendőmondóját; feleli a +jövendőmondó: fölséges király, nem egyéb, hanem Tamás, kinek oly +mestersége van, hogy fölséges király egész erővel menjen rá, nem tud +neki tenni, még utóbb fölségének ő fog parancsolni. Itten a király +nagyon gondolkozik, hogy lehetlen dolog volna az oly szegény embertül, +mikor nekem ezernyi ezer jó katonám: csak meg tudok neki felelni, hanem +csak azt mondd meg, merre vagyon, majd elmegyek én utána, mégis végire +járok én neki rosz cselekedetiért. Evvel a király egész armádiát +fegyverbe állita, utána indult egész erővel ugy annyira, hogy már nem +messze volt. Tamás is meglátja őt és mondja feleségének: no szerelmem, +jőn atyád egész erővel reánk; mit csináljunk: megálljunk-e, vagy +elbujjunk? Felelé a kis gyermek: atyám, a mely reménységem vagyon +magában, álljunk meg neki, ne féljünk semmit ő tőle. Itten már csaknem +elfogta az egész armádia. Ő is veszi az arany vesszőt, levágta a földbe +s ugy elhasadt a föld előtte, mint Magyarországon a Tisza vagy a Duna +szélessége és oly sebes viz folyt benne, hogy rajta semmi +alkalmatossággal által nem mehettek. Itten a király ugyan gondolkozik, +hogy mit csináljon az egy ember ellen; gondolta, ágyuval majd agyon +löveti. De Tamás meg sem iedett, hanem kiállt egy kis partocskára, a +melyre legjobban szolgált az ágyuk erős golyóbisa; mennél jobban lőttek, +annál jobban iparkodott visszahajgálni a golyóbisokat, s az ezernyi ezer +emberekben igen sokat lerontott; és már igen elfáradt, de mégis azt +felelte, hogy meg nem szünik, mig ő tőle a király valami keveset nem +függ. + +Itt a király látja, hogy neki semmit se tehet, megállitotta népét egy +keveset pihenni; itten megpihennek a népek, de Tamás is megpihent ám; a +király is gondolja, hogy ő még szerencsét próbál, pedig bár ne próbált +volna, mert nagyon szerencsétlen lett, mert mihelyest elkezdették az +ütközetet, Tamás is mondja kardjának: no, te édes kardom, eredj erre a +végire, itt fekszik a leghiresebb népe; vágd le ugy annyira, hogy csak +kettőt, hármat hagyj meg hirmondóul, de a királynak hagyj békét. Itten a +kard mind le is vagdalta; a kalapácsot pedig más utra bocsátotta, hogy a +kit ottan tanál, mind agyon verje; egyet vagy kettőt hagyjon meg +emlékezetnek. Elment a kalapács, ő is mind leverte. Ki volt a +szerencsés, mint a szegény Tamás, mert mikor megjöttek az ő jószágai, +nagy örömmel mondták: itt vagyunk! Feleli Tamás: ugy viseltétek-e +magatokat, mint én parancsoltam? Igen is, mint uram parancsolta, +felelték nekie. Itten fölveszi Tamás az arany szálvesszőt a vizbül; a +viz azonnal elfut, a föld összemegy, s elmegyen Tamás az ő szerelmével a +király felé; megfogja a királyt: no, fölséged, kezemben az életed; te +akartál énnekem halálomra járni, de bezzeg ki a vitéz? Azt mondja a +király: hallod-e, jó fiam! hagyd meg életemet, mert téged jobb vitéznek +ismerlek, hadd menjek én még egyszer királyi palotámba. Itten feleli +neki Tamás: hallod-e barátom, azt a kevés időt megengedhetem, de mégis +feleségemtül majd kérdést veszek. Itten már a király azon idő alatt +fogságban marada, mig a vitéz Tamás megtudta feleségétül, hogy +megengedjen-e életének vagy ne. Feleli a felesége: engedj meg jó társam, +mert kérlek. Feleli Tamás: megengednék neki, édes szép szerelmem, de +csak magadra hagyom: a te rosz atyád három lelket ártatlanul el akart +vesziteni, nem méltó ő az engedelemre, hanem hogy érdemes-e arra, van +nekem három arany hajszálam igaz jelentésre, azok majd megmutatják. +Leveszi kalapját, leteszi fejét a felesége ölibe, mondja neki: szakitsd +ki egyik szál arany hajamat; ha abból csupa nyers vér csöppen ki egy +csöp: ugy megérdemli atyád a valóságos halált. Kiszakitja a felesége +egyik szál arany haját, megszoritja a végit, kicsöppen belőle egy csöp +vér és viz; és mondja neki: bizony azt jelenti, hogy atyádnak meg kell +halni. Akkor megint társa feleli: kérlek igen szépen, csak engedj meg +neki. De itten Tamás csak azt feleli, hogy jobb lesz ő nekie királynak +lenni, mintsem sem egy rosz embert világon megtartani. Megint leteszi +fejét a felesége ölibe: hallod-e galambom, ne kivánd atyádnak életét, +mert én meg nem engedhetek roszaságaért; ha nem hiszed, szakits ki még +egy szál arany hajamat, ha abból két csöp piros vér csöppen ki: atyád +érdemes a halálra. Megint kiszakit egy arany hajszálat, megszoritja a +végit, akkor is kicsöppen belőle két csöp véres viz. Feleli Tamás: +látod-e édesem, hogy bizon megérdemli atyád a szomoru halált. Itten +megint kéri a a felesége: kérlek édes rózsám, engedj a szavamnak, ne adj +halált királyi atyámnak, nem cselekszi többet, a mit velünk akart. Itten +felel Tamás: hallod-e angyalom, jobb volna-e neked szegénynek maradni, +mint sem holtig királynénak lenni? Ha már annyiban telt, engedek egy +kevés ideig. Van még nekem ugyan egy arany hajam; csendesen hajtom fejem +az öledbe, ne sajnáld kivenni még azt az egy szálat, ha abból három csöp +piros vér csöppen, bizonynyal azt jelenti, meg kell atyádnak halni. +Kiszakitja azt is, megfogja a végit, megszoritja; kicsöppen belőle három +csöp piros vér. Látod, édes társam, ez azt jelenti, hogy három ártatlan +vért el akart atyád büntelen veszteni, ezek azt jelentik, meg kell neki +halni. + +Itt mindjárt Tamás a királyt megfogatta, kötözve palotához vitette; a +tanácsosok összegyülekeztek, a szegény királyról ugyan törvénykeztek, +hogyan maradhatna meg élete. De a tanácsosok már haragudtak reá, mivel ő +hozzájuk is mostoha móddal viseltetett. Itt kérdi Tamás: hallja a +törvény, hogy én most mit mondok: érdemes-e az az ember az életre, ki a +maga gyermekét halálra itélte? Felel itt a törvény: nem tudjuk mi végre +kérdi ezt kegyelmes fölsége. Nem egyébre kérdem, feleli Tamás, hanem +mikor ő még uralkodott szépen, én szegény legény hozzája érkeztem, +királyi palotájánál szolgálatot vettem, kevés idő után szerencsétlen +lettem, házátul elbujdostam, mint egy szegény árva; nagy búm miatt +annyira bujdostam, hogy királyságra juttam. Itt a tanácsosok mind haza +mentek, azt felelték neki: ugy bánjék vele, a mint tetszik. Ugy tetszett +Tamásnak, hogy a mit neki szánt, hogy őt akasztófán megszáritja, +fölakasztatta a királyt, feleségét ló farkára szánta, mégis hogy ő ló +farkán egészen megmaradott, négy felé vágatta, az öreg királynét a város +négy szögletére kitette; mikor ezek elmultak, a tanácsosok eljővén, az +ifju királynak szépen tiszteletet tettek: éljen sok ideig ifju +királyunk. + + + + +16. Jézus mondásának teljesedni kell. + +[Illustration] + +Egyszer volt, hol nem volt, még az óperencziás tengeren is tul volt egy +szegény ember; ez egy nagy pusztán épen az országut mellett lakott, egy +uraság majorjában kerülősködött, még akkor, mikor Jézus a földön járt. +Egyszer épen utazott Jézus Péter apostollal és épen annál a pusztánál +rájok esteledett. Bement Jézus szállást kérni a szegény emberhez, de a +szegény ember azt mondta: uram! nem adhatok, mert a feleségem +gyermekszülésben szenved, alkalmatlan volna itt a hálás. De Jézus mondá: +mindegy az, uramfia, azért csak itt hálunk (mert setét volt, mint a +kulimáz); s letelepedtek Jézusék. Volt ott már akkor szállva egy gazdag +kereskedő is, a ki épen szalonnát sütött. A szegény ember felesége igen +jajgatott kinjában. Egyszer mondja Jézus: uram Jézus! kegyelmezz ennek a +szegény asszonynak, hogy ne kinlódjék már olyan sokáig. Ekkor azt mondja +Péter apostolnak: eredj ki csak, Péter, nézzed, mi van az egen. Akkor +Péter kiment, de nem látott semmit az egen, s bemene megint a házba. +Egyszer ujra igen jajgat a szegény asszony. Megint mondja Jézus: uram +Jézus! kegyelmezz ennek a szegény asszonynak, ne kinlódjék már tovább. +Megint mondja Péternek: eredj csak, Péter, nézzed, mi van az egen. +Kimegyen Péter, néz föl az égre, lát egy kardot. Akkor bemegyen, mondja +Jézusnak: uram, nem látok én csak egy kardot. Akkor mondja Jézus: na, +meglesz már mindjárt. Ekkor megint jajgat a szegény asszony; megint +mondja Jézus: uram Jézus! kegyelmezz ennek a szegény asszonynak, ne +kinlódjék tovább. Most megint azt mondja Péternek, eredj csak Péter, +nézzed, mit látsz az egen. Kimegyen Péter, de nem lát semmit; mikorra +bement, már a gyermek megszületett. + +Jézus nem ugy adta ki magát, mintha ő lett volna Jézus, hanem mint pap. +A szegény ember mondá, hogy áldaná meg gyermekét. Jézus megáldván, látá, +hogy fiu a gyermek, mondá a kereskedőnek: van az urnak egy kis lánya, ez +a fiu, ha megnő, azt fogja elvenni. A kereskedő felcsattant, hogy hát +hogy venné el az ő lányát olyan szegény ember fia; de Jézus azt mondá, +hogy az ugy lesz. + +Más nap elment Jézus Péterrel a maga utjára, valamint a kereskedő is a +magáéra. Egyszer hát darab idő mulva a fiu megnőtt és igen derék legény +válott belőle; az apja megmondta, hogy mit mondott neki, mikor +született, egy papi ember; ő is felszedte vette magát, ment házasodni +oda, hol a gazdag kereskedő lakott. Megyen hát, mendegél hetedhét ország +ellen, megtalál egy várost. Már igen ehetett volna; s bement ott egy +vendégfogadóba, hogy majd eszik valamit; látja, hogy ott van egy uri +ember, s ez az uri ember épen az a kereskedő volt, kinek a lányát ő +megkérni ment. Mi járatban vagy, fiam? kérdi tőle a kereskedő, hol +lakol? Ő mondja, hol lakik, mi járatban van; a kereskedőnek mindjárt +eszébe jutott, hogy hát ki lehet az a fiu. Kérdi tőle tovább: hát +mifélének a leányát veszed el? Egy gazdag kereskedőét, mondá a fiu. +Mondja aztán a kereskedő: na, én vagyok az a kereskedő; hanem várakozz; +irok én mindjárt egy czédulát a feleségemnek, hogy adja oda neked +leányomat, mert én utazom a tengerekre, nem mehetek vissza. + +A kereskedő pedig nem azt irta feleségének a czédulára, hogy adja oda +leányát, hanem hogy mihelyt oda megyen, egyszerre rudalja ki. A fiu, +mivel olvasni nem tudott, azt gondolta, hogy az van a czédulára irva, +hogy elkapja a leányt; ment nagy örömmel a város felé, a czédulát +kalapjához dugta. Egyszer már igen elfáradt, megizzadt, eldült egy +árokhányásra, és ott elaludt. Megyen arra három diák; meglátják a +czédulát, hogy mi van rá irva, kivették a kalapja mellől, avval azt +irták rá, hogy adja oda leányát a kereskedőné a legénynek, azzal tovább +mentek. Egyszer felkél a legény, megyen mendegél, eléri a várost, +bemegyen a gazdag kereskedőnél, oda adja a czédulát. Mindjárt igen +szivesen látták, sütöttek, főztek, vendégelték a legényt; a leány igen +belé szeretett, mert ám szép fiu volt; azután rövid időn megesküdtek. + +Egyszer haza megyen a kereskedő, látja, hogy ott van a fiu, s egészen +neki veresedett mérgében, de már késő volt; mindig szidta, mocskolta a +fiut. A fiu is megunta mindig ezt hallani, egy nap felvette magát, +köszönt a feleségének, avval elindult, hogy megkeresi az apját. Utjában, +a mint megyen, mendegél, találkozik egy urral. Hová mégy, szegény ember? +Megyek az apám házához, felelé emez. Egy dolgot biznék én rád, ha +megcselekednéd. Mit? mondja a legény. Eredj a napistenhez és kérdezd meg +tőle: miért jőn fel oly vigan, és miért megyen le oly szomoruan? A fiu +is kész volt, ment hetedhét ország ellen, s talál egy kis folyóvizet. +Látja, hogy ott a csónakban van egy ember; a seggi a csónakhoz, a keze +meg a lapáthoz van ragadva. A mint viszi által felé a vizen a fiut, +kérdi tőle: hová mégy, fiam? mert már ősz volt az ember. Én bizony +megyek a napistenhez, mondá a fiu, megkérdezni, hogy miért jőn oly vigan +fel és miér megyen le oly szomoruan. Ekkor mondja neki az ember: ugyan +édes fiam, kérdezd meg, hogy hogy van az, hogy én itt vénültem meg ebben +a csónakban, és mégsem tudok innen szabadulni. Jó, öreg apám, hát +megkérdem. + +Megyen a fiu, mendegél; közeledett a naphoz, már szinte égette orczáját, +mikor egyszer kiáltja a napisten: megállj, mit keressz itt? Megiedt a +fiu, de azután mégis mondá a napistennek: én bizony azt jöttem kérdeni: +miért megyen le a nap olyan szomoruan és miért jő fel oly vigan? Mondja +neki a napisten: azért száll le szomoruan, mert akkor már minden ember +elfárad és boszus, de reggel megujult erővel megyen kiki a maga +munkájára. No, jól van; már ezt tudta a fiu. Azután kérdezé: miért van, +hogy a hol egy vizen átjöttem, egy ember már ott vénült meg, mégsem tud +onnét szabadulni, s mondta nekem, hogy kérdezzem meg: hogy hogy tudna +onnét kiszabadulni. Mondd meg neki, hogy ha valaki a csónakjában lesz, +csak azt mondja neki: halbert! mindjárt az ragad oda, de addig ne mondd, +mig a csónakban leszesz, mert te ragadsz ott. Ment hát visszafelé nagy +örömmel a fiu; elért a vizhez, kérdi tőle a vén ember: no, hát mit +mondott a napisten, miért száll le a nap szomoruan és miért kél fel +vigan. Azért, mondá a fiu, hogy este mindenki elfáradt, kidolgozta +magát, de reggel egészen megfrisülve uj erővel megyen a munkára. Kérdi +tovább a vén ember: hát azt nem mondta-e, hogy én hogy szabadulhatnék +ki? A fiu nem merte mondani a csónakban, hanem felelé: majd megmondom +odaki. Mikor kiszállott a csónakból, elment egy hajitásnyira, onnan +kiáltotta vissza, hogy a ki a csónakjába ül, csak azt mondja: halbert! +mindjárt az ragad oda. Ezzel fütyörészve ment az urhoz, a ki küldte vót +őtet a napistenhez. Mikor oda megyen, kérdi tőle az ur: na, hát mit +mondott a napisten, miért száll le a nap oly szomoruan és miért jő fel +oly vigan? Ő elmondta, hogy azért száll le szomoruan, mert akkor +mindenki kifárad a munkában, de reggel azért kel fel vidáman, hogy akkor +minden ember kinyugodta magát és vigan megyen a munkára. Ekkor az ur egy +szekeret aranynyal, ezüsttel megrakatott, a fiut rá ültette és ugy +küldte haza. A felesége már a ganajrul várta a fiut. Látja, hogy jön egy +kocsi az uton, de nem gondolta, hogy azon az ura jő. Egyszer látja, hogy +nyilik a kapu és a kocsibul az ő ura száll ki; mindjárt megörült, +összecsókoloztak. Rakolják befelé a sok drágaságot; kérdezi vejétől a +kereskedő: hol vette azt a sok drága kincset. A napistenhez jártam, +azért kaptam ezt mind. A kereskedő ugy értette, hogy a napisten adta, s +megindult hazulról, hogy ő is oda megy. Megyen, mendegél hetedhét ország +ellen, s megtalálja a a kis vizet, a min által kellett menni; a vén +ember elkiáltja magát: halbert! Ő mindjárt szabad lett, a kereskedő +seggi ragadt a csónakhoz, a lapát a kezéhez, s most is ott ül, ha meg +nem holt. + + + + +17. A szegény ember és a halál. + +Egyszer volt hol nem volt, volt egy szegény ember, kinek annyi gyermeke +volt, mint rostán a lyuk, még egygyel több. Mikor az utolsó +megszületett, már nem tudott keresztapát hivni, mert az egész világ +komája volt. Megyen hát, elindul hetedhét ország ellen, hogy hátha +találna mégis valahol keresztapára. A mint megyen, mendegél, egyszer +megtalálja Jézust. Hová mégy te szegény ember? mondja neki Jézus. Megyek +keresztapát keresni, ha találnék valahol. Ejh, mondja neki Jézus, soha +se fáradj más után, majd leszek én keresztapja fiadnak. Ekkor azt mondja +a szegény ember: hát ki vagy te? Én Jézus vagyok. A szegény ember +feleli: nem kellesz nekem, mert te csak a jókat szereted. + +Akkor megint megyen, mendegél, s egyszer meglátja a halált. Mondja neki +a halál: hova mégy te szegény ember? Megyek, mond amaz, keresztapát +keresni a fiamnak, ha lelnék valahol. Azt mondja a halál neki: soha se +fáradj, jó ember, majd leszek én keresztapja fiadnak. Hát ki vagy te? +kérdi a szegény ember. Én a halál vagyok, mondá amaz. Na, jó! téged +elfogadlak keresztapának, mert te a jót is, a roszat is egyformán +szereted. Ekkor mondja neki a halál: jere be nálam, hadd vegyem fel az +én ünnepi köntösömet, mert igy rám ismernek. A szegény ember is bement a +halál házába, s elrémült mindjárt a sok kisebb nagyobb gyertyától, mely +a halál házában égett, s kérdezi a haláltul: micsoda sok gyertya ez itt? +Azt mondja a halál: ez az élet gyertyája; itt minden embernek van egy és +csak addig élhet, mig gyertyája el nem ég. Azt mondja a szegény ember a +halálnak: mutasd, melyik az enyém. Ekkor oda mutat a halál egyre, mely +már csak egy kis darabka volt. Akkor azt mondja a szegény ember a +halálnak: hé, koma! toldd meg egy kicsivel az én gyertyámat, hiszen már +mindjárt elég. Azt mondja neki a halál: nem lehet, jó koma, senki +gyertyáját meghosszabitani, mert a feltámadás megharagudnék rám, nem vón +kit feltámasztania. No de mégis addig kunyorált a szegény ember, hogy +csakugyan megtoldotta egy szállal a halál az ő gyertyáját. + +[Illustration] + +Elment hát a szegény ember házához a halál; nagy vendégséget, +keresztelőt csapott a szegény ember, ugy hogy a halál leittasodott; +ekkor aztán bezzeg adott a szegény embernek olyan nagy hatalmat, hogy ha +ő a haldoklónak csak ágyához ér is, vagy ágyának eleibe áll, mindjárt +meggyógyul; de mihelyt miatyánkot vagy áment mond, mindjárt meghal. A +szegény ember azonnal igen nagy hirre kapott, mint a kinek olyan nagy +hatalma volt; járt mindenfelé gyógyitani urakhoz, királyokhoz és igen +meggazdagodott. A halál mondá neki, midőn házátul elment, hogy látogassa +meg gyakran; de már annak néhány esztendeje mult, és ő még sem látogatta +meg a halált. Egyszer hát rá gondolja magát, hogy el kéne menni a +halálhoz; befogatja hát hirtelen ezüst szőrü paripáit az üveg hintóba, +mert már ekkor ennyire meggazdagodott; azzal megyen, mendegél a halálhoz +a sebes lovakon. Mikor már közel volt a halál házához, talált az uton +egy siró gyermeket, kit mindjárt felvett a hintajába, kérdezé tőle, hogy +miért sirna. Azt mondja a kis gyermek: azért sirok, mert megvert édes +apám, hogy az imádságból egy szót nem tudtam. Kérdi tőle az ember: hát +melyik volt az a szó? a miatyánk? Nem az, mondá a gyermek. Egész végig +mondotta a miatyánkot az ember, még sem az volt. Utoljára azt mondja: +hát az ámen? Az az! felelé a halál, mert ő volt a siró gyermek képiben. +Ámen neked, koma, ámen. Ekkor az ember mindjárt meghalt, fiai pedig a +nagy gazdagságon elosztozván, most is élnek, ha meg nem haltak. + + + + +18. Mikor én kis fiu voltam… + +Régen ezelőtt, hajdanában, mikor még a világ csak felényi volt mint +most, de ezerszer gazdagabb: mikor én kis fiu voltam: volt az apám +kertében egy igen igen nagy nyárfa, olyan hogy a tetejéről az egész +világot be lehetett látni, volt annak az oldalában egy embernyi +magasságra egy kis lyuk, olyan, hogy az öklöm nem fért be egészen rajta, +abban a kis lyukban egy sárga rigó tanyázott. Mindenképen ki akartam én +fészkéből a sárgarigót venni, de sehogy sem vehettem. Egyszer azt +gondoltam, hogy van az én apámnak egy nagy kése, majd azzal kivágom a +lyuk száját, hogy az öklöm belé férhessen, s kiveszem a sárgarigót. +Elcsiptem hát apám tarisznyájából a nagy kést, mert igen kedves lévén, +mindig a tarisznyában hordozta, s levittem a kertbe. Egyszer a mint +vágom, faragom a fa oldalát, kisiklott a kezemből, s bele esett a fa +odujába. Mit csináljak már most, én istenem! töprenkedtem magamban; +megöl édes apám, ha megtudja, kivenni pedig sehogy sem tudom. Csak ott +gondolkozom, csak ott töprenkedem, egyszer mit nem gondolok! Elindulok +egyenesen le a kerten, szaladok egész az erdő széleig. Ott megállottam, +gondolkoztam magamban. Mentem, mendegéltem hát messzeföldön keresztül. + +Egyszer a sok vándorlás után beértem egy faluba, megláttam ott egy +udvaron egy lovas szekeret: ide megyek be, gondoltam magamban, ha szekér +van, lónak is kell lenni, s bementem. Mindjárt beszegődtem kocsisnak. +Egy két napig csak heverésztem én kedvemre, ettem, ittam. Egyszer azt +mondja a gazdám: Debreczenbe megyünk, Jankó! meg tudod-e kenni a +szekeret? Hogy ne tudnám, gazduram! feleltem rá. Ide adott hát egy darab +hájat, s hozzáfogtam a szekérkenéshez. Még az egyik birfát se kentem +meg, már elfogyott a háj. Én bementem többet kérni, s megmondtam, hogy +az egyik birfára sem volt elég a mit adott. Hát lelkemadta! van nekem +drága dolog, hogy mit csináltam én; hiszen nem a birfát mondta ő, hogy +kenjem meg, hanem a kereket. Alig kentem meg egy kereket, már elfogyott +a háj megint, bementem hozzá többet kérni, hogy még az egy kerekre se +volt elég. Hát mit csináltál megint, kutyaanyától való Szélházi Jankója! +nem a kereket: a tengelyt kellett volna megkenni. Hiszen a kereket +parancsolta gazduram, hát én megfogadtam. Nesze még egy darab háj, aztán +kend meg a tengelyt, de csak ott, hol a kerék forog, érted? Értem, +gazduram! értem; s megkenem annak rendi szerint a tengelyt. No, már most +fogd be a lovat, Jankó, parancsolá gazdám; kettőt elül, kettőt hátul, +tudod? Tudom, édes gazduram! tudom; s azzal kimentem, s befogtam a +lovat, a mint parancsolta kettőt elül, kettőt hátul, kettőt az első, +kettőt a hátulsó saroglyába, s bementem, amugy magyarosan megmondtam +neki: na, gazduram! parancsolatja szerint be van fogva a ló; mehetünk. +Jól van, Jankó fiam, megyek egyszerre; mégis derék fiu vagy te; hirtelen +be tudtál fogni, meg se gondoltam volna; igy beszélt hozzám a gazdám, de +majd a guta ütötte meg, midőn kijött s meglátta, hogy fogtam be a lovat. +Hát, kutya fogantotta Szélházia! igy kell engem bolonddá tenni, +káromkodott erősen, igy mondtam én neked? Hiszen azt mondta gazduram, +hogy kettőt elül, kettőt hátul fogjak, hát hisz ugy van. Nem igy kellett +volna azt, gaz kölyök, folytatta tovább, s jól megrakott boszuságában, s +befogta a lovat, mind a négyet előre, engem pedig fellökött a kasfarba, +s megparancsolta: Debreczenig egyet se szóljak; maga pedig felült a +nyeregbe, hajtotta a lovat, a mint neki tetszett. + +Egyszer, a mint már csaknem elértük Debreczent, kiesett az egyik lőcs; +én egyet se szóltam, mert hiszen a gazdám megparancsolta; utána kiesett +a kerék, akkor se szólottam. Csak nehezedik, csak nehezedik a szekér, +egyszer hátranéz a gazda, meglátja hogy kiesett a kerék. Mért nem +mondtad meg, akasztani való, hogy kiesett, rám rivalkodék. Hiszen azt +mondta gazduram, hogy Debreczenig egyet se kukkanjak, mert ha meg merek +piszenni, ugy a kerékhez mázol, hogy a hetvenhetedik nagyapám se szed +fel; feleltem neki. Gazdám is kihuzta a kas mellől a botot, jól +elpászmált. Takarodj előlem, akasztófára való, többet meg ne lássalak; s +elkergetett. Én is szaladtam be Debreczenbe, ott az utczán megláttam egy +vak koldust, kinek vezetőre volt szüksége, s beállottam koldusvezetőnek. + +Elindultunk hát koldulni, bementünk egy helyre; adtak egy darab száraz +kenyeret, felét odadtam az öregnek, felét eltettem magamnak. Megint +mentünk egy más helyre, ott épen akkor sütöttek, hát egy jó darab turós +lángost adtak. Már ezt nem adtam a gazdámnak, hanem megettem. Kérdi a +gazdám, mikor kiérünk a kapun: mit adtak itt? Száraz kenyeret; s odadtam +neki azt, mit az előbb eltettem; de az öreg nem hitte el, mert orrába +csapott a turós lángos szaga, s kezdett engem mocskolni, hogy én +hazudok, mert turós lángost adtak. Én is ott akartam hagyni, hogy ha +kételkedik bennem; keressen más vezetőt. Megiedt az öreg koldus: ne +hagyj el, édes fiam, ne hagyj el, nem kételkedem többet; rimánkodék +szörnyen. Megmaradtam hát nagy kérésére, mentünk tovább. Egyszer azt +mondja nekem: ha valami gödör lesz előttünk, hogy belé ne essék, azt +kiáltsam neki: czanczékusz! gazduram. Jól van, jól, mondtam neki, s +feltettem magamban, a miért megmocskolt, majd rászedem valahol. A mint +elértük a templomot, mikor már közel volt a fala, elkiáltottam magam: +czanczékusz! gazduram, s neki ugrott a templom falának, hogy majd +széjjellocscsant az agyveleje is, de nem mert szólani, hogy majd ott +hagyom, csak szeliden kérdezte: micsoda ez itt? Templom, gazduram! +felelém rá. No, jól van, azt mondja, itt megállunk; majd mikor a diákok +jőnek, szólj, hadd kérjek tőlök egy kis segedelmet. Hát milyenek azok a +diákok, kérdtem tőle. Feketék, volt rá a felelet. Egyszer jőnek a +bivalyok; én is elkiáltottam magam: jőnek a diákok. Az én gazdám is oda +ment, s a mint ott motyorékolt hozzájok, jól megtérdelték, hogy csak ugy +orditott belé; én aztán elkergettem róla a bivalyokat, s mondtam neki: +még hamisak ezek a diákok. Felkelt szegény azután nagy keservesen a +földről, s meghagyta nekem, hogy ha még egyszer jőnek erre feketék, +kiáltsam el magam, legalább megrakja őket, a miért megtérdelték. + +Nem sokára jöttek arra a diákok, én is elkiáltottam magam: jőnek a +feketék! Ekkor gazdám: csihé puhe! közéjök ver. De ezek sem vették +tréfára a dolgot, ugy elrakták az öreget, hogy ha ott nem lettem volna, +tán életbe se hagyták volna. + +Ez is megvolt; mentünk megint tovább. Én már ráuntam a vezetgetésre, +mindenképen meg akartam ugrani az öregtől, de sehogy sem lehetett. +Egyszer a mint mentünk egyik faluból a másikba, a szántóföldeken egy ó +kutat találtam, melyből a viz egészen kiszáradt. Én is mit, mit nem +gondoltam! mikor már nem messze volt, elkiáltottam: czánczékusz! +gazduram; s az öreg belé ugrott a közepibe, én pedig elszaladtam. A mint +szaladtam tüskén, bokron keresztül, beértem egy faluba, s ott egy +gazdaembernél beállottam kecskepásztornak. A kecskekarám kivül volt a +falun. A gazdám kiküldött, hogy háljak kinn a kecskékkel; ne féljek, nem +fázom ott meg; igy biztatott: van ott fa elég, akár olyan tüzet +rakhatok, hogy a karán is meggyuljon belé. Én is kaptam magamat, s +egyszerre olyan tüzet penderitettem, hogy az egész karám lángba borult. +A mint melegszem a karám tüzénél, látom hogy valaki szalad felém, egy +nagy bottal fenyeget és iszonyun kiabál. Mindjárt megismertem, hogy a +gazdám, mihent közelebb jött; azért fenyegetett, hogy a karámot +felgyujtottam. Én is, nem vettem tréfára a dolgot; aló! vesd el magad! +elszaladtam; iedtemben még a gubámat is ott hagytam. Gazdám mindenütt +kergetett az erdőig, ott, mikor észre sem vette, felugrottam egy nagy +magas kétágu fára, melynek két ága közt egy nagy lyuk volt. Csak +lógáztam, csak lógáztam a lyukban a lábom, egyszer belé siklottam. Most +akadtam meg igazán; kimászni sehogy sem tudtam; ott voltam egész harmad +napig éhen, szomjam. Harmad nap mulva, szerencsémre, teknőcsináló +czigányok jöttek az erdőre, s azt a fát akarták kivágni, a mékben én +voltam. Csak faragták; egyszer belyukadt. Megörültek neki a czigányok, +megint vágták tovább. Egyszer, mikor már annyi lyuk volt, hogy +kiférhettem rajta, elkiáltottam magam. Iedtökben a czigányok +elszaladtak, még baltájokat is ott hagyták; én pedig szépen kibujtam, s +felszedtem a baltákat és bementem velök a legközelebb levő faluba. Ott a +baltát, minthogy nagyon éhes voltam, eladtam ennivalóért. + +A mint jóllaktam, arra gondoltam magam, hogy jó volna már haza is menni, +s megkérni az apámat, hogy ne haragudjék; otthon legalább uri módra +élhetnék. Elindultam hát haza felé; a mint mentem, mendegéltem, egy +erdőben elesteledtem. Mit csináljak! gondoltam magamban, itt megesznek +éjtszaka a farkasok. A mint igy gondolkoztam, megláttam messze, nagyon +messze egy pislákoló tüzet; egyenesen neki tartottam. A mint oda értem, +megláttam, hogy tizenkét zsivány ül mellette, mindenik egy egy ökröt +süt, s mindenik mellett egy egy hordó bor. Egy kicsit féltem hozzájok +menni, de már mit volt mit tennem, elmentem s köszöntem nekik. Mind a +tizenkettő rám meresztette egyszerre szemét, de látván, hogy csak magam +vagyok, leültettek magok mellé, s nyájasan beszélgettek velem. Megsülvén +az ökör, engem is megtraktáltak belőle, ugy szinte a borból is. Mikor +már jót ettem, ittam, letettem a fejem a félkönyökömre, de nem mertem +elaludni, féltem, hogy megölnek, csak a szememet hunytam be. Ők pedig +azt gondolván, hogy alszom, elkezdtek rólam beszélgetni: hogy mit +csináljanak velem, megöljenek-e vagy hova tegyenek? mert ha életben +maradok, kilesem utjokat s elárulom őket. Egyik azt mondja: öljenek meg; +másik azt mondta: ne bántsanak. Végtére azon állapodtak meg, hogy +fenekeljenek be egy üres hordóba. Én ezeket mind hallottam, de egyet sem +mertem kukkanni. Befenekeltek hát egy üres hordóba, s ott hagytak; ők +pedig elmentek, isten tudja, hová. Szerencsére a hordón egy lyuk volt, s +épen oda esett, hol az ökörcsontok egy rakáson voltak. Alig hogy +elmentek, mindjárt oda jött a csontokra egy iszonyu nagy farkas, s a +mint ott rágcsálta a csontokat, farka hegyi a hordó lyukába csuszott, s +a mint fogyott előle a csont, mindig hátrált, mindig hátrált, s farka +mindig beljebb beljebb csuszott. Egyszer, mikor láttam, hogy már jól +megmarkolhatom, megkaptam, beljebb rántottam, s vagy háromszor a kezemre +tekeritettem. A farkas is megied, elkezd szaladni hegyen, völgyön; én a +hordóban utána mindenütt; egyszer épen annak a falunak a végin, a hova +való voltam, ugy csapta a hordót a ház oldalához, hogy +szerteszéjjelomlott, a ház oldala pedig mindjárt bedült; akkor farkát +eleresztettem; szaladt ujra hegyen, völgyön, nekem pedig semmi bajom se +lett, a magam falujában találtam magam. + +[Illustration] + +A ki nem hiszi, a miket beszéltem, menjen ki a falu végire, s nézze meg +a ház oldalát, hogy még most is be van dülve. + + + + +19. Gyermekmesék. + + +I. + +Egyszer volt egy szegény ember, volt annak három fia és egy kecskéje, s +azt mondja legnagyobbik fiának: hajtsd ki fiam ezt a kecskét térdig érő +fübe, kötésig érő vizbe. A fiu kihajtotta a kecskét térdig érő gyepbe, +kötésig érő vizbe. Estve haza hajtja, kérdi a fiától, ha kihajtotta-e? +ki! Ettél-e, ittál-e édes kecském? kérdi az ember a kecskétől. Se nem +ittam, se nem ettem, éhen, szomjan majd elvesztem; válaszolt a kecske; s +az ember agyon ütötte fiát. A másik fiának ismét mondja: hajtsd ki, +fiam, ezt a kecskét térdig érő fübe, kötésig érő vizbe. Ez is kihajtotta +térdig érő fübe, kötésig érő vizbe. Estve haza hajtja a kecskét, kérdi +ismét az ember: ettél-e, ittál-e, édes kecském? Se nem ittam, se nem +ettem, éhen szomjan majd elvesztem; válaszolt a kecske; a fiut meg agyon +ütötte az ember. A harmadik fiának mondja, hogy hajtsa ki a kecskét +térdig érő fübe, kötésig érő vizbe. A fiu szinte kihajtotta, de már az +ember megleste, ha vajjon kihajtja-e a fiu a kecskét; és látta, hogy +eszik, iszik a kecske. Haza hajtja estve, s kérdi az ember: ettél-e, +ittál-e, édes kecském? Se nem ittam, se nem ettem, éhen, szomjan majd +elvesztem. Ekkor megfogja a kecskét fiastul, s elevenen elkezdik nyuzni. +Mikor már félig meg volt nyuzva, felugrik a kecske, elszalad, s a mezőn +egy rókalyukba bujt. Haza megyen a róka, nem mer bemenni, csak a lyuk +száján leskődik. Arra megyen egy farkas: mit csinálsz róka koma? kérdi a +rókát. Jaj, farkas koma! mond a róka, valami van a házamban, nem tudok +bemenni. Micsoda? majd kihajtom én. Kérdi a farkas: ki vagy itt? Én +vagyok, én vagyok, félig nyuzott kecske, dübü, dübü lábammal, majd +megdöflek szarvammal. Nem mert a farkas bemenni a lyukba, nem tudta +kihajtani. Ismét megy arra egy őz: mit csinálsz róka koma? Valami van a +házamban, nem tudom kihajtani. Micsoda? majd kihajtom én; s kérdi ez is: +mi vagy? Én vagyok, én vagyok, félig nyuzott kecske; dübü, dübü +lábammal, majd megdöflek szarvammal. Ez sem tudta kihajtani. Arra megyen +egy nyul. Mit csinálsz róka koma? Valami van a házamban, nem tudom +kihajtani. Majd kihajtom én; mi vagy itt? Én vagyok, én vagyok, félig +nyuzott kecske, dübü, dübü lábammal, majd megdöflek szarvammal. Ez sem +tudta kihajtani. Arra megyen egy tövises disznó: mit csinálsz róka koma? +Jaj hé! valami van a házamban, nem tudom kihajtani. Majd kihajtom én; mi +vagy itt? Én vagyok, én vagyok, félig nyuzott kecske, dübü, dübü +lábammal, majd megdöflek szarvammal. Ekkor a tövises disznó höngörödik +befelé a lyukba, a kecske nyuzott lábát megszurja tövisével, a kecske +kiugrik, a többi körülkapta és széjjeltépték, megették, hanem a belit a +róka eltette magának. + +Egy darab idő mulva azt mondja a farkas a rókának: hé! ehetném én. Együk +meg, a mék legcsunyább nevü közöttünk. Farkas barkas, szép név! róka +bóka, szép név; őz bőz, szép név; nyul bul, szép név! tövisesdisznó nem +szép név. A tövisesdisznót megették. Egy kis idő mulva azt mondja ismét +a farkas a rókának: ehetném én. Mondja megint a róka: együk meg, a mék +legcsunyább nevü köztünk. Számlálja a farkas megint: Farkas barkas, szép +név! róka bóka, szép név; őz bőz, szép név; nyul bul, nem szép név. +Megették a nyulat; azután az őzet; de már ezután nem volt mit enni. +Ekkor előveszi a kecske belit, ráül s eszi. Meglátja a farkas, kérdi: +mit eszel róka koma! A hasamat haraptam ki, hát a belemet eszem; harapd +ki te is a hasadat és egyél, mint én. A farkas csak hamar kiharapta a +hasát és megdöglött belé, igy ő is a rókának szolgált eledelül. + + +II. + +Volt egyszer egy gazda ember, annak egy Jakab nevü szolgája, a kit ő +elküldött zabot aratni, de Jakab nem aratta le a zabot, haza se ment. +Elküldötte annálfogva a kis kutyát, hogy harapná meg Jakabot; a kis +kutya nem harapta meg Jakabot, Jakab nem aratta le a zabot, haza se +ment. Most elküldötte a botot, hogy ütné meg a kis kutyát. Bot nem +ütötte meg a kis kutyát, kis kutya nem harapta meg Jakabot, Jakab nem +aratta le a zabot, haza se ment. Elküldötte a tüzet: égetné meg a botot; +tüz nem égette meg a botot, bot nem ütötte meg a kis kutyát, kis kutya +nem harapta meg Jakabot, Jakab nem aratta le a zabot, haza se ment. +Elküldötte a vizet: oltaná el a tüzet; viz nem oltotta el a tüzet, tüz +nem égette el a botot, bot nem ütötte meg a kis kutyát, kis kutya nem +harapta meg Jakabot, Jakab nem aratta le a zabot, haza se ment. +Elküldötte a bikát: inná meg a vizet; bika nem itta meg a vizet, viz nem +oltotta el a tüzet, tüz nem égette el a botot, bot nem ütötte meg a kis +kutyát, kis kutya nem harapta meg Jakabot, Jakab nem aratta le a zabot, +haza se ment. Elküldötte a mészárost: vágná le a bikát; mészáros nem +vágta le a bikát, bika nem itta meg a vizet, viz nem oltotta el a tüzet, +tüz nem égette meg a botot, bot nem ütötte meg a kis kutyát, kis kutya +nem harapta meg Jakabot, Jakab nem aratta le a zabot, haza se ment. + +Elküldötte a szolgabirót: csapassa meg a mészárost. Szolgabiró +megcsapatta a mészárost, mészáros levágta a bikát, bika megitta a vizet, +viz eloltotta a tüzet, tüz megégette a botot, bot megütötte a kis +kutyát, kis kutya megharapta Jakabot, Jakab learatta a zabot, haza is +ment; otthon még egyszer jól kikapta a magáét, de azután megette a turós +dödöllét. + +Pest, 1855. Nyomatott Landerer és Heckenastnál. + + + + +TARTALOM. + + Előszó. Lap. + 1. A liliomleány (két képpel) 1 + 2. A hajnalkötöző királyfi (három képpel) 7 + 3. A fekete kisasszony (egy képpel) 20 + 4. Az elátkozott király kisasszony (két képpel) 26 + 5. A mosolygó alma (egy képpel) 42 + 6. Nemtudomka (egy képpel) 47 + 7. A szalmakirály (két képpel) 63 + 8. Több hétszer esküdni, mint egyszer (egy képpel) 79 + 9. Az aranyhaju ikrek (két képpel) 87 + 10. János vitéz (egy képpel) 105 + 11. A bölcs királyfi (egy képpel) 114 + 12. Százat egy ütéssel (egy képpel) 128 + 13. A leghüségesebb királykisasszony 134 + 14. A három vándorló (egy képpel) 148 + 15. Tamás kocsis (egy képpel) 155 + 16. Jézus mondásának teljesedni kell (egy képpel) 175 + 17. A szegény ember és a halál (egy képpel) 180 + 18. Mikor én kis fiu voltam (egy képpel) 183 + 19. Gyermekmesék I. II. 191 + + + + + [Transcriber’s Note: + + List of corrected typographical errors: + Page 5, "legszebb aszonynyá;" + changed to "legszebb asszonynyá;" + Page 5, "a melly mindig" + changed to "a mely mindig" + Page 11, "hirtelen, el-a oldta" + changed to "hirtelen, eloldta" + Page 13, "nem én, mondá amaz hacsak" + changed to "nem én, mondá amaz, hacsak" + Page 15, "mindjárt kapot" + changed to "mindjárt kapott" + Page 18, "vén aszszony," + changed to "vén asszony," + Page 31, "erőteté magát:" + changed to "erőteté magát;" + Page 35, "Magkapván a kezkenőt" + changed to "Megkapván a kezkenőt" + Page 38, "kávébe vetni" + changed to "kávéba vetni" + Page 40, "tarisznyám, mellyből" + changed to "tarisznyám, melyből" + Page 56, "ebben az országben" + changed to "ebben az országban" + Page 62, "örökre egtartotta." + changed to "örökre megtartotta." + Page 65, "egfiatalabb, kit… de mit ltehetett" + changed to "legfiatalabb, kit… de mit tehetett" + Page 90, "mig hugogodot" + changed to "mig hugodot" + Page 102, "akkor össecsapódott" + changed to "akkor összecsapódott" + Page 104, "ök hárman" + changed to "ők hárman" + Page 106, "a szép királyleányt" + changed to "a szép királyleányt," + Page 117, "nem nyitom ki mert" + changed to "nem nyitom ki, mert" + Page 119, "a király tisztartójánál" + changed to "a király tiszttartójánál" + Page 120, "felhivatta. Alekszándert" + changed to "felhivatta Alekszándert" + Page 122, "mindjárt beeresztette’" + changed to "mindjárt beeresztette" + Page 131, "enni, innni" + changed to "enni, inni" + Page 142, "nem voltál szerencses" + changed to "nem voltál szerencsés" + Page 146, "A herczegkisasszoy midőn" + changed to "A herczegkisasszony midőn" + Page 149, "ujonan letette" + changed to "ujonnan letette" + Page 152, "orditni, bőgni sikoltozni" + changed to "orditni, bőgni, sikoltozni" + Page 156, "meg is evet annyit" + changed to "meg is evett annyit" + Page 159, "fölségednek ujsáságot" + changed to "fölségednek ujságot" + Page 167, "azon gondolkozott hogy" + changed to "azon gondolkozott, hogy" + Page 168, "házacskára, a melyben egy öreg asszony. Oda" + changed to "házacskára, a melyben egy öreg asszony lakott. Oda" + Page 169, "elevenen kiazabadithatod" + changed to "elevenen kiszabadithatod" + Page 171, "szerencsét probál" + changed to "szerencsét próbál" + Page 172, "Fellei Tamás;" + changed to "Feleli Tamás:" + Page 181, "oda mumutat" + changed to "oda mutat" + Page 188, "nem meszsze" + changed to "nem messze" + Page 188, "nem vettem téfára" + changed to "nem vettem tréfára"] + + + + + +End of the Project Gutenberg EBook of Magyar népmesék, by János Erdélyi + +*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK MAGYAR NÉPMESÉK *** + +***** This file should be named 38605-0.txt or 38605-0.zip ***** +This and all associated files of various formats will be found in: + https://www.gutenberg.org/3/8/6/0/38605/ + +Produced by Albert László (This book was produced from +scanned images of public domain material from the Google +Books project.) + + +Updated editions will replace the previous one--the old editions +will be renamed. + +Creating the works from public domain print editions means that no +one owns a United States copyright in these works, so the Foundation +(and you!) can copy and distribute it in the United States without +permission and without paying copyright royalties. Special rules, +set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to +copying and distributing Project Gutenberg-tm electronic works to +protect the PROJECT GUTENBERG-tm concept and trademark. Project +Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you +charge for the eBooks, unless you receive specific permission. If you +do not charge anything for copies of this eBook, complying with the +rules is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose +such as creation of derivative works, reports, performances and +research. They may be modified and printed and given away--you may do +practically ANYTHING with public domain eBooks. Redistribution is +subject to the trademark license, especially commercial +redistribution. + + + +*** START: FULL LICENSE *** + +THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE +PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK + +To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free +distribution of electronic works, by using or distributing this work +(or any other work associated in any way with the phrase "Project +Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full Project +Gutenberg-tm License (available with this file or online at +https://gutenberg.org/license). + + +Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm +electronic works + +1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm +electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to +and accept all the terms of this license and intellectual property +(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all +the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy +all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your possession. +If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project +Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound by the +terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or +entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. + +1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be +used on or associated in any way with an electronic work by people who +agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few +things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works +even without complying with the full terms of this agreement. See +paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project +Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this agreement +and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm electronic +works. See paragraph 1.E below. + +1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the Foundation" +or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project +Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual works in the +collection are in the public domain in the United States. If an +individual work is in the public domain in the United States and you are +located in the United States, we do not claim a right to prevent you from +copying, distributing, performing, displaying or creating derivative +works based on the work as long as all references to Project Gutenberg +are removed. Of course, we hope that you will support the Project +Gutenberg-tm mission of promoting free access to electronic works by +freely sharing Project Gutenberg-tm works in compliance with the terms of +this agreement for keeping the Project Gutenberg-tm name associated with +the work. You can easily comply with the terms of this agreement by +keeping this work in the same format with its attached full Project +Gutenberg-tm License when you share it without charge with others. + +1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern +what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in +a constant state of change. If you are outside the United States, check +the laws of your country in addition to the terms of this agreement +before downloading, copying, displaying, performing, distributing or +creating derivative works based on this work or any other Project +Gutenberg-tm work. The Foundation makes no representations concerning +the copyright status of any work in any country outside the United +States. + +1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: + +1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate +access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear prominently +whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work on which the +phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the phrase "Project +Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, performed, viewed, +copied or distributed: + +This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with +almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or +re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included +with this eBook or online at www.gutenberg.org + +1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is derived +from the public domain (does not contain a notice indicating that it is +posted with permission of the copyright holder), the work can be copied +and distributed to anyone in the United States without paying any fees +or charges. If you are redistributing or providing access to a work +with the phrase "Project Gutenberg" associated with or appearing on the +work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1 +through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the +Project Gutenberg-tm trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or +1.E.9. + +1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted +with the permission of the copyright holder, your use and distribution +must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional +terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked +to the Project Gutenberg-tm License for all works posted with the +permission of the copyright holder found at the beginning of this work. + +1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm +License terms from this work, or any files containing a part of this +work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. + +1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this +electronic work, or any part of this electronic work, without +prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with +active links or immediate access to the full terms of the Project +Gutenberg-tm License. + +1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, +compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any +word processing or hypertext form. However, if you provide access to or +distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format other than +"Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official version +posted on the official Project Gutenberg-tm web site (www.gutenberg.org), +you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a +copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon +request, of the work in its original "Plain Vanilla ASCII" or other +form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg-tm +License as specified in paragraph 1.E.1. + +1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, +performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works +unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. + +1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing +access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works provided +that + +- You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from + the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method + you already use to calculate your applicable taxes. The fee is + owed to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he + has agreed to donate royalties under this paragraph to the + Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments + must be paid within 60 days following each date on which you + prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax + returns. Royalty payments should be clearly marked as such and + sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the + address specified in Section 4, "Information about donations to + the Project Gutenberg Literary Archive Foundation." + +- You provide a full refund of any money paid by a user who notifies + you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he + does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm + License. You must require such a user to return or + destroy all copies of the works possessed in a physical medium + and discontinue all use of and all access to other copies of + Project Gutenberg-tm works. + +- You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any + money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the + electronic work is discovered and reported to you within 90 days + of receipt of the work. + +- You comply with all other terms of this agreement for free + distribution of Project Gutenberg-tm works. + +1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg-tm +electronic work or group of works on different terms than are set +forth in this agreement, you must obtain permission in writing from +both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and Michael +Hart, the owner of the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the +Foundation as set forth in Section 3 below. + +1.F. + +1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable +effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread +public domain works in creating the Project Gutenberg-tm +collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm electronic +works, and the medium on which they may be stored, may contain +"Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or +corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual +property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a +computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by +your equipment. + +1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right +of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project +Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project +Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project +Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all +liability to you for damages, costs and expenses, including legal +fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT +LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE +PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE +TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE +LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR +INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH +DAMAGE. + +1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a +defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can +receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a +written explanation to the person you received the work from. If you +received the work on a physical medium, you must return the medium with +your written explanation. The person or entity that provided you with +the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a +refund. If you received the work electronically, the person or entity +providing it to you may choose to give you a second opportunity to +receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy +is also defective, you may demand a refund in writing without further +opportunities to fix the problem. + +1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth +in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS' WITH NO OTHER +WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO +WARRANTIES OF MERCHANTIBILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. + +1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied +warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages. +If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the +law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be +interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by +the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any +provision of this agreement shall not void the remaining provisions. + +1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the +trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone +providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in accordance +with this agreement, and any volunteers associated with the production, +promotion and distribution of Project Gutenberg-tm electronic works, +harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees, +that arise directly or indirectly from any of the following which you do +or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg-tm +work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any +Project Gutenberg-tm work, and (c) any Defect you cause. + + +Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm + +Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of +electronic works in formats readable by the widest variety of computers +including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists +because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from +people in all walks of life. + +Volunteers and financial support to provide volunteers with the +assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's +goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will +remain freely available for generations to come. In 2001, the Project +Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure +and permanent future for Project Gutenberg-tm and future generations. +To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation +and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4 +and the Foundation web page at https://www.pglaf.org. + + +Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive +Foundation + +The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit +501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the +state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal +Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification +number is 64-6221541. Its 501(c)(3) letter is posted at +https://pglaf.org/fundraising. Contributions to the Project Gutenberg +Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent +permitted by U.S. federal laws and your state's laws. + +The Foundation's principal office is located at 4557 Melan Dr. S. +Fairbanks, AK, 99712., but its volunteers and employees are scattered +throughout numerous locations. Its business office is located at +809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887, email +business@pglaf.org. Email contact links and up to date contact +information can be found at the Foundation's web site and official +page at https://pglaf.org + +For additional contact information: + Dr. Gregory B. Newby + Chief Executive and Director + gbnewby@pglaf.org + + +Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg +Literary Archive Foundation + +Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide +spread public support and donations to carry out its mission of +increasing the number of public domain and licensed works that can be +freely distributed in machine readable form accessible by the widest +array of equipment including outdated equipment. Many small donations +($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt +status with the IRS. + +The Foundation is committed to complying with the laws regulating +charities and charitable donations in all 50 states of the United +States. Compliance requirements are not uniform and it takes a +considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up +with these requirements. We do not solicit donations in locations +where we have not received written confirmation of compliance. To +SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any +particular state visit https://pglaf.org + +While we cannot and do not solicit contributions from states where we +have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition +against accepting unsolicited donations from donors in such states who +approach us with offers to donate. + +International donations are gratefully accepted, but we cannot make +any statements concerning tax treatment of donations received from +outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. + +Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation +methods and addresses. Donations are accepted in a number of other +ways including including checks, online payments and credit card +donations. To donate, please visit: https://pglaf.org/donate + + +Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic +works. + +Professor Michael S. Hart was the originator of the Project Gutenberg-tm +concept of a library of electronic works that could be freely shared +with anyone. For thirty years, he produced and distributed Project +Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of volunteer support. + + +Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed +editions, all of which are confirmed as Public Domain in the U.S. +unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily +keep eBooks in compliance with any particular paper edition. + + +Most people start at our Web site which has the main PG search facility: + + https://www.gutenberg.org + +This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, +including how to make donations to the Project Gutenberg Literary +Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to +subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. diff --git a/38605-0.zip b/38605-0.zip Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..9318f99 --- /dev/null +++ b/38605-0.zip diff --git a/38605-h.zip b/38605-h.zip Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..5267c3a --- /dev/null +++ b/38605-h.zip diff --git a/38605-h/38605-h.htm b/38605-h/38605-h.htm new file mode 100644 index 0000000..62f87e3 --- /dev/null +++ b/38605-h/38605-h.htm @@ -0,0 +1,5453 @@ +<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" + "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> +<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> +<head> +<meta name="generator" content= +"HTML Tidy for Linux/x86 (vers 25 March 2009), see www.w3.org" /> +<meta http-equiv="Content-Type" content= +"text/html; charset=utf-8" /> +<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> +<title>The Project Gutenberg eBook of Title by FirstName +LastName</title> + +<style type="text/css"> +/*<![CDATA[*/ + +body { + margin-left: 10%; + margin-right: 10%; +} + + h1,h2,h3,h4,h5,h6 { + text-align: center; /* all headings centered */ + clear: both; +} + +p { + margin-top:.75em; + text-align: justify; + margin-bottom:.75em; + text-indent: 1.5em; +} + +hr { + width: 33%; + margin-top: 2em; + margin-bottom: 2em; + margin-left: auto; + margin-right: auto; + clear: both; +} + +hr.tb {width: 45%;} +hr.chap {width: 65%} +.pagenum { /* uncomment the next line for invisible page numbers */ + /* visibility: hidden; */ + position: absolute; + right: 2%; + color: gray; + font-size: smaller; + text-align: right; + text-indent:0; +} /* page numbers */ + +.center { + text-align: center; +} + +.right {text-align: right;} + +.caption {font-weight: bold;} + +.caption-large {font-weight: bold; font-size: 150%;} + +.caption-largest {font-weight: bold; font-size: 300%;} + +.caption-small {font-weight: bold;font-size: 90%;} + +/* Images */ +.figcenter { + margin: auto; + text-align: center; +} + +/* Transcriber’s notes */ +.transnote {background-color: #E6E6FA; + color: black; + font-size:smaller; + padding:0.5em; + margin-bottom:5em; + font-family:sans-serif, serif; } + +.transnote b { + color: #880000; +} + +ul.TOC { /* TOC as a whole, or any sub-list of sub-topics in it */ + list-style-type: none; /*list with no symbol */ + /* position: relative; makes a "container" for span.tocright */ + /* width: 85%; page-number margin pulls in*/ +} +span.ralign { /* use absolute positioning to move page# right */ + position: absolute; + right: 10%; /* right edge against container’s right edge */ + top: auto; /* vertical align to original text baseline */ +} + + +/*]]>*/ +</style> +</head> +<body> + + +<pre> + +The Project Gutenberg EBook of Magyar népmesék, by János Erdélyi + +This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with +almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or +re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included +with this eBook or online at www.gutenberg.org + + +Title: Magyar népmesék + Képes kiadás + +Author: János Erdélyi + +Release Date: January 18, 2012 [EBook #38605] + +Language: Hungarian + +Character set encoding: UTF-8 + +*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK MAGYAR NÉPMESÉK *** + + + + +Produced by Albert László (This book was produced from +scanned images of public domain material from the Google +Books project.) + + + + + + +</pre> + +<hr class="tb" /> +<p class="center"><span class="caption-large">MAGYAR</span></p> +<p class="center"><span class= +"caption-largest">NÉPMESÉK.</span></p> +<p class="center"><span class="caption">KIADJA</span></p> +<p class="center"><span class="caption-large">ERDÉLYI +JÁNOS.</span></p> +<div class="figcenter"><img src="images/im01.png" alt="" /></div> +<p class="center"><span class="caption-large">KÉPES +KIADÁS.</span></p> +<p class="center"><span class="caption">PEST, 1855.</span></p> +<p class="center"><span class="caption">HECKENAST GUSZTÁV +SAJÁTJA.</span></p> +<hr class="tb" /> +<h2>ELŐSZÓ.</h2> +<p>Ezen kötettel a magyar népirodalom ereklyéi: mesék, dalok, +közmondások, adomák, szokások, hiedelmek, szóval: minden ide +tartozó elemek kiadása van foganatba véve.</p> +<p>Részint másod kiadása leszen ez a „Magyar Népköltési +gyüjteménynek“, melyet a Kisfaludy-Társaság tekintélye alatt +ugyancsak tőlem vőn a nemzet a népdalok három kötetében, és a +közmondások könyvében; részint folytatása ugyanazon kezdetnek, az +egész népirodalmat együvé foglalva, egyes külön, de összefüggő +kötetekbe rendezve, koronként; azon igérettel, hogy a népirodalmi +elemek szépészeti álláspontját egy műbölcsészeti értekezés fogja +igazolni.</p> +<p>A szövegbe a buzgó kiadó csinos fametszeteket ad; mivel, +hihetőleg, oly tanulmányok lopakodnak be a képző müvészetbe, melyek +után a hazai tárgyak: viselet, ruha, táncz, népszokások, közélet és +képzelem mind jobban engedik át magokat a metsző vésüjének, a +föstész ecsetének; egyuttal a nagy közönségnek is mulattató +szemléletül ajánlkoznak. Az anyag, mint előre kivehető, nem fog +hiányzani az egész gyüjteményen keresztül.</p> +<p>Ezuttal tudatni akarom egyszersmind, hogy a Kisfaludy-Társaság +tekintélyét mind folyvást megtartom, vele élek; s neve alatt +megváltozott körülményeimhez képest is még mindig gyüjtök. Segédim, +a jó régi társakon kivül, a sárospataki tanuló ifjak közül néhány, +kik a néppel közvetlenül érintkezvén, eredeti közléseket +adhatnak.</p> +<p>Igy indul meg a jelen kötet „Népmesék“ czim alatt, teljesen uj +tartalommal. E részben tisztelettel emlitem Toldy Ferencz +barátságát, ki néhai Gaal György eredeti magyar szövegü +mesegyüjteményét szives volt használatul átengedni.</p> +<p>Még egy szót régi gyüjtő társaimhoz! Ők fogják tudni: mi állott +elő a népi elem tanulmányaiból tiz év óta; hogy ez eredménynek az +én törekvéseim is voltak tényezői; s most jobban lehet igényem, +mint ezelőtt is, gyámolitásukra.</p> +<p>Sárospatak, junius 14. 1855.</p> +<p class="right">Erdélyi János.</p> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_1" id= +"Page_1">-1-</a></span></p> +<h1>NÉPMESÉK.</h1> +<hr class="chap" /> +<h2><a name="CHAPT01" id="CHAPT01"></a>1. A liliomleány.</h2> +<p>Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy igen jó király, +kit minden rendü és rangu ember az országában ugy szeretett, hogy +életét is odaadta volna érette. Felesége nem volt, s alattvalói azt +kivánták, hogy házasodjék, olyan jó királyt hagyhasson örökösül, +minő maga. Nagy szeget ütött ez az ő fejébe; gondolkozott magában, +mit csináljon, hogyan leljen magához való feleséget.</p> +<p>Volt neki egy öreg barátja, kitől tanácsot szokott kérni, mivel +nagyon szerette. Az öreg ember vadász volt a király erdejében; +egyébiránt élhetett volna másképen is, mert a király uri módon +eltartotta volna; de neki nem kellett semmi; azért csak ott +éldegélt az erdőben egy kis kunyhóban, mint a szegény ember +szokott. A mint a király meghallotta, mit kivánnak alattvalói, +elméne az öreg vadászhoz tanácsot kérni. Az öreg vadász egy +rozmarinszálat adott neki, s azt mondá: a <span class= +"pagenum"><a name="Page_2" id="Page_2">-2-</a></span> mék lány +előtt ez a rozmarinszál meghajol, azt vegye el, az lesz hozzávaló. +Összegyüjtötte hát a király a temérdek lányokat palotájába, a +mennyi csak fért, s mindenik mellé egy-egy katonát állitott, kiknek +az volt kötelességök, hogy a magok urlányainak nevét az asztalon +levő gyöngyökből rakják ki; a gyöngyök azé lesznek, ki előtt a +rozmarinszál meghajol; ha pedig senki előtt sem hajol meg, +mindeniké a maga neve. A mint ott ülnek sorban, jön a király, +kezében hozva a rozmarinszálat. Végig viszi a leányok előtt, de az +egyik előtt sem hajolt meg. Másnap megint más leányokat, szebbnél +szebbeket, gyüjtetett össze, de a rozmarinszál akkor sem hajolt meg +egy előtt se. Harmadik nap szinte ugy lett, akkor sem hajolt meg a +rozmarinszál. Mit csináljon most már? gondolkozék magában; hol +keresse fel élete párját?</p> +<p>A mint igy tünődött éjszaka, látja, hogy valami suhan be az +ablakon s egyenesen a rozmarinra száll, s elkezd szépen beszélgetni +hozzá. Én a királynak háladatossággal tartozom, mert ő engemet már +kétszer szabaditott meg a sólyom körmei közül, igy beszélt a kis +aranyos madár, mert a volt, a mi az ablakon besuhant; most +lefizethetném adósságomat, el tudnám vezetni azon leányhoz, ki +előtt te meghajolsz. Az a tündérkertben van; azért jöttem ide +megmondani, hogy te indulj el holnap előtte s vezesd; én majd +fölöttetek repülök; csak rám vigyázz mindenütt, s utánam jöjj. Jól +hallotta ezeket a király, mert koránsem hagyá őt aludni a nagy +gondolkozás; alig várhatá a reggelt, mindjárt utnak indult. A +rozmarin előtte ment, a madár pedig fölötte repült. <span class= +"pagenum"><a name="Page_3" id="Page_3">-3-</a></span></p> +<p>A mint igy mentek, mendegéltek hárman, találtak az uton egy +sánta táltost, ki iszonyuan nyögött. Mi bajod, kérdé a király, hogy +oly iszonyuan nyögsz? Itt, a baloldalamban egy nyil, majd +esztendeje már, hogy itt hordozom, s még eddig nem akadt olyan +könyörületes szivü ember, a ki kivette volna; egy vén boszorkány +lőtte azt én belém, hogy megronthassa gazdámat, felelé a táltos. +Kiveszem; szólott a király s megkapván az ezüst nyilat, kirántotta +a ló ballapoczkájából. Ez is iszonyut ágaskodott s olyan szép lett, +a milyet még soha nem látott. Ekkor megköszönte a király +szivességét s igy beszéle hozzá: Én jól tudom, mi járatban vagy. +Messze van az, a kit te keressz, hanem ülj fel rám, én elviszlek +mind addig, a mig fel nem találod szép feleségedet.</p> +<p>A király felült a táltos hátára, s ugy repült ez vele, mint a +villámlás. A rozmarin mindenütt előtte ment, az aranyos madár pedig +fölötte repült.</p> +<div class="figcenter"><img src="images/im02.png" alt="" /></div> +<p>A mint mennek hegyen, völgyön, találnak egy üvegvárat, honnan +iszonyatos sikoltás hangzik. Ezt meg kell szabaditanom, akárki +legyen, szólott a király s bement <span class="pagenum"><a name= +"Page_4" id="Page_4">-4-</a></span> az üvegvárba. Mit lát, mit nem +lát, látja hogy egy nagy üvegember ordit, egy dongó szünetlenül +repked a gyomrában, azt ki akarja rágni. Ki vagy, mi vagy? kérdi az +üvegember tőle. Én egy idegen király vagyok, a tündérvárba akarok +menni, feleséget keresni; hát te ki vagy? Én ennek a várnak királya +vagyok. Mi bajod van, hogy ugy orditozol? kérdi az idegen király. +Ez a dongó keresztül akarja rágni gyomromat. Hát nem lehetne +megszabadítani tőle? Nem, mig öreganyja, a két kardu pók, él; az +pedig tán örök időkig él, mert nem árthat neki semmiféle fegyver. +Egy táltosom ugyan volt, az árthatott neki, de már azt is meglőtte, +felelt az üvegkirály. Nem lehetne meglátnom azt a hatalmas pókot? +kérdé az idegen király. Mindjárt itt lesz; nézz csak oda az +üvegkanapéra. Ott ül szegény feleségem, csupa rózsaruha van rajta, +ez a pók minden órában eljár hozzá, mindig beköti pókhálóval; mikor +elmegy, egy kis tövismadár jön el letépni a rákötött hálót. Egy +percz mulva itt lesz a pók.</p> +<p>Egyszer nagy csörömpölés hallatszik, felnéz az idegen király a +padlásra; hát egy iszonyu pók ereszkedik alá felé. Ő is fogja +magát, kirántja kardját s elkezd vagdalni a pókhoz, de soha nem +érheti, mert két első lába mindig feltartóztatja a vágást. Már +csakhogy le nem vágta az idegen királyt a pók, midőn beugrott a +táltos az üveg szobába, hogy csak ugy töredeztek össze-vissza az +üveg garádicsok, s ráugrott az iszonyu pókra. A dongó látván, hogy +nagy veszedelemben forog anyja, mindenképen ki akart repülni az +üveg királyból, hogy majd segit neki. De a táltos észrevette a +dongó akaratját s kiabált <span class="pagenum"><a name="Page_5" +id="Page_5">-5-</a></span> az üveg királynak, hogy fogja be száját; +ne ereszsze ki a dongót; azonban nem tudta befogni s kieresztette; +ő is nagyot toppantott első lábával s levágta a dongót a pók mellé; +mind a kettőt egyszerre megölte.</p> +<p>A mint ez a két csudabogár megdöglött, az üveg király mindjárt +oly gyönyörü emberré vált, hogy párját kellett volna keresni egész +világon; felesége pedig a legszebb asszonynyá; a legpompásabb +rózsák nyiltak ruháján. A kis tövismadár szinte egy szép leánynyá +változott; az üveg vár egy szép arany várrá. A volt üveg király +most megköszönte szivességét az idegen királynak, s igy beszélte el +egész történetét:</p> +<p>Ez a vár az enyém volt mindig, s ilyen állapotban, a milyenben +most látod. A vár alatt egy kis kunyhó volt, abban egy vén +boszorkány lakott. Volt a vén boszorkánynak egy leánya, kit én +hozzám sietett volna férjhez adni, de nekem nem kellett. Én a +tündérvárból házasodtam, onnan vettem el feleségemet, kit nem adnék +e világért. A boszorkány ezen nagyon megboszankodott s engem üveggé +változtatott, leányát dongóvá, hogy mindig rágódjék bennem. Csak +ugyan egy hét alatt keresztül is rágott volna már. Maga egy nagy +pókká változott, hogy feleségem rózsaruháját pókhálóval rutithassa; +a szobaleányt pedig egy kis tövismadárrá változtatta, a mely mindig +tépje a pókhálót ruhájáról, hogy ő ujra beköthesse. De előbb +táltosomat kellett meglőnie. Te huztad ki belőle a nyilvesszőt, te +szabaditottál meg a kinoktól; mondd meg már most, mit kivánsz jó +tettedért? – Semmit, felelt az idegen király, csak azt mondd meg +nekem, messze van-e az a tündérvár, <span class="pagenum"><a name= +"Page_6" id="Page_6">-6-</a></span> én oda akarok menni feleséget +venni. Ide már nem nagyon messze van, majd elviszen az én táltosom, +felelt a király.</p> +<div class="figcenter"><img src="images/im03.png" alt="" /></div> +<p>Ezzel felült az idegen király a táltos hátára s egy félóra alatt +odavágtatott. A rozmarin előtte ment, az arany madár fölötte +repült. Mikor odaértek, gyászba volt boritva az egész tündérvár. +Miért van ez, kérdé a király. – Feleltek rá a tündérek: mert a +legszebb leány, a tündérek királynéjának testvére, az üveg királyné +miatti buvában, fehér liliommá változott. – Kérte az idegen király +a tündéreket, vezetnék el őt ahoz a <span class="pagenum"><a name= +"Page_7" id="Page_7">-7-</a></span> fehér liliomhoz. A tündérek +elvezették. A rozmarin ekkor is előtte ment, még pedig előre +szaladt, a mint a fehér liliomhoz ért, hirtelen megállt és földig +meghajolt előtte, a kis aranyos madár pedig rászállott. A fehér +liliom is neki rázkodott s olyan gyönyörü leány lett belőle, kinek +párja hetedhét országon nem találtatott. A király odament hozzá, +megkérte kezét, holtig egymáséi lettek. Másnap mindjárt elindultak +haza felé, utba ejtették a megszabaditott várat is, hol a királyné +testvére lakott. Itt jól megvendégeltetve, otthonig meg sem álltak, +hol szörnyü pompával fogadtattak, nagy lakodalmat csaptak, s most +is élnek, ha meg nem haltak.</p> +<hr class="chap" /> +<h2><a name="CHAPT02" id="CHAPT02"></a>2. A hajnalkötöző +királyfi.</h2> +<p>Egyszer volt, hol nem volt, még az óperencziás tengeren is tul +volt egy király, és ennek három fia és három leánya. A király öreg +volt már, féllába a koporsó szélin. Egyszer, midőn közel volt +halálához, igy szól fiainak: No fiaim! leánytestvéreiteket annak +adjátok, a ki legelsőben kéri; a vadászerdőben pedig őrizkedjetek +ama nagy jegenyefától, s ha elkéstek is valamikor éjszaka, ne +menjetek alá hálni soha. Nem sokára meghalt az öreg király; s +királyságát a legkisebb fiára hagyta. Egyszer egy estve, mikor +vacsoránál mind együtt voltak, azt mondja valaki az ablakon: +adjátok ide a legnagyobb leányt. A fiuk, hogy teljesitsék atyjok +rendeletét, odaadták mindjárt az ablakon által. Más <span class= +"pagenum"><a name="Page_8" id="Page_8">-8-</a></span> estve megint +kérik a közbülső leányt, azt is odaadják. Harmadik estve megint +kérik a legkisebb leányt, azt is kidugták az ablakon; igy hát a +királyfiak csak magok maradtak.</p> +<p>Egyszer kimennek az erdőbe vadászni, s elestveledvén, ama +jegenyefa alá találtak vetődni, melytől apjuk eltiltotta. Eszökbe +jutott az apai mondás, de mégis akarták tudni, miért tiltotta el +őket az alól. A mint lefeküdtek, mert igen el voltak fáradva, a +legidősb királyfi őrnek fenmaradt. A nagy tüz égett derekasan, ő +fenvirrasztott; egyszer csak látja, hogy valami falja, eszi a +tüzet. Jobban nézi, hát látja, hogy egy három fejü sárkány. Neki +megy kardjával, viaskodnak; de végre is meggyőzi a sárkányt, ás +neki ott a fa alatt egy gödröt, belétemeti. Reggelre virradva +fölkelt a két testvér, de ezek az éjszakai történetből semmit sem +tudtak, bátyjuk sem szólt egy szóval se felőle.</p> +<p>Idő multán megint kimentek vadászni az erdőbe, és megint az alá +a fa alá akadtak éjjelre. Ekkor már a középső fiu vigyázott, mig a +többi aludt. Egyszer a mint járkál fel s alá kivont karddal a fa +alatt, látja, hogy falja, eszi valami a tüzet; nézi jobban, hát +látja, hogy egy hat fejü sárkány. Mindjárt belé vág kardjával, +viaskodnak sokáig, végre is megölte a sárkányt a királyfi, szinte a +fa alá temette. Reggel fölkeltek a többi testvérek, de nem tudtak +semmit, hogy mi történt az éjszaka.</p> +<p>Egyszer megint az alatt a fa alatt estveledtek el; akkor a +legkisebb maradt vigyázónak. A mint járkál kivont karddal fel s +alá, egyszer látja, hogy falja, eszi valami a tüzet, s csak azon +veszi észre, hogy már mind <span class="pagenum"><a name="Page_9" +id="Page_9">-9-</a></span> felfalta. Nézi jobban, hát látja, hogy +egy kilencz fejü sárkány. Ő is mindjárt belé vág a karddal, +viaskodnak sokáig; utoljára is a királyfi meggyőzte a sárkányt, s +hasonlókép eltemette a fa alá.</p> +<p>Most már azon gondolkodott, hol vegyen egy kis tüzet, s elindult +az erdőben keresni, hogy merre találna. Egyszer lát egy kis tüzet +pislogni; oda megyen, hát látja, hogy ott veszekedik az éjszaka meg +a hajnal. Ő is kérdi, hogy miért veszekednek. Azért, mond a hajnal, +hogy én már fel akarok kelni, de ez az éjszaka nem hagy. Akkor a +királyfi vágott a gatyamadzagából, megkötötte őket egy fához. +Megyen hát, viszi a kis tüzet, de mig oda ért volna vele, hol +bátyjai feküdtek, elaludt. Megint hol vegyen már tüzet. Megyen, +mendegél az erdőben, egyszer látja, hogy egy helyen csak ugy bömböl +a jó tüz. Odamegyen, hát látja, hogy három óriás fekszik a tüz +körül. Ő is egyen átlép, azzal felvesz a tüzről jó darab üszköket, +s a mint lépne vissza, hát egy darab tüz az óriás hasára esett. Ez +is megkapja hirtelen a királyfit, s mondja a másik óriásnak: nézzed +már hé! egy szunyogot fogtam. Azt mondja a másik: ne bántsd hé! a +kis király az, hanem mit csináljunk vele? Azt mondja a harmadik: +süssük meg, együk meg. Rimánkodott a királyfi, hogy ne bántsák, s +egyik mondá az óriások közül: na nem bántunk, ha megteszed a mit +mondunk. A királyfi igért füt, fát, csak bocsássák el. Azt mondja +neki a legnagyobb óriás: na, hallod-e, ennek s ennek a királynak +van három leánya, mi próbáltuk már sokszor elhozni, de nem +lehetett, mivel van ott egy kis kakas, <span class= +"pagenum"><a name="Page_10" id="Page_10">-10-</a></span> meg egy +kis kutya, az mindjárt megérzi az idegen szagot, és hirt ad; hanem +ha te azt a három kisasszonyt elhozod, vagy a kakast meg a kis +kutyát megölöd, akkor mehetsz szabadon. Akkor azt mondja a +királyfi: jó! megteszem; hanem adjatok egy gombolyag spárgát, a +végét itt hagyom, fogja meg valamelyitek; mikor aztán én ezt +megrántom, akkor jöjjetek.</p> +<div class="figcenter"><img src="images/im04.png" alt="" /></div> +<p>Ment hát, mendegélt a királyfi; egyszer már ott van a várnál, +hanem egy viz volt előtte, a melyen semmikép nem tudott átmenni. +Megrántja a spárgát. Mindjárt ott termett egy óriás, egy fát +általtett a vizen, és átment a királyfi. Bemegyen a várba; a kis +kakas, meg a kis kutya nem hallották, mert a szél arról fujt, a +merről a királyfi ment. Bemegyen hát legelőször is a legidősebb +királykisasszony hálószobájába; látja, hogy ott fekszik egy +réznyoszolyán. Ő is lehuzta ujjáról az arany gyürűt, azzal a +magáéra huzta. Megyen megint egy más szobába, látja, hogy ott +fekszik a középső királykisasszony ezüst nyoszolyában. Annak is +lehuzta arany gyürüjét, azzal a magáéra tette. Bemegyen a harmadik +szobába, hát látja, hogy ott fekszik egy arany nyoszolyában +<span class="pagenum"><a name="Page_11" id= +"Page_11">-11-</a></span> a legkisebb királykisasszony. Annak az +ujjáról is lehuzta az arany gyürüt, de igen szerelmessé is lett +belé, mert igen szép volt, s gondolkodott mindjárt, hogy kellene +azokat az óriásokat elveszteni. Megrántja hát a spárgát, ott terem +egy óriás, s a mint megyen befelé a házba, melynek ajtaja az ő +nagyságához képest igen alacsony volt, le kellett hajlania, s a +fejét dugta be előbb; ekkor a királyfi hirtelen ugy elvágta, mintha +ott se lett volna; testét egy szögletbe huzta. Megint megrántja a +spárgát, jön a második óriás, ez is a mint dugta befelé a fejét, +hirtelen elvágta a királyfi; magát a szögletbe vitte az elsőhöz. +Megrántja a spárgát harmadszor is; jön a harmadik óriás; ez is ugy +járt, mint a többi.</p> +<p>Ekkor már mit csináljon? Eszébe jutott, hogy a hajnalt +összekötötte az éjszakával, sietett hirtelen, eloldta őket és +mindjárt megvirradt; ezután odament a nagy fa alá, hol bátyjai +feküdtek, s felköltötte őket. Azt mondja a nagyobbik bátyja: ejnye +öcsém! beh hosszu volt az éjszaka. Azt mondja a kis királyfi: +bizony hosszu, édes bátyám. Akkor megindultak, mentek, mendegéltek, +mig haza nem értek.</p> +<p>Egyszer mondja a kis királyfi a két bátyjának: menjünk +házasodni; tudok én szép három királykisasszonyt. Mentek hát, +mendegéltek heted hét ország ellen, még az óperencziás tengeren is +tul, egyszer megtalálták a várost, melyben a három királykisasszony +lakott. Azt mondja a legkisebb fiu a két bátyjának: legyetek itt, +bemegyek én, megkérem a három királykisasszonyt. Bátyjai ott +maradtak, ő ment; már el is ért a várkapuhoz, melyben a király +lakott, s egyszer egy ember <span class="pagenum"><a name="Page_12" +id="Page_12">-12-</a></span> megállitja, kérdi tőle, hogy hová akar +menni? Ő mond: a királyhoz; leányait akarom megkérni hármunk +számára. Nem szabad, monda amaz, mig, itt van egy dob, erre rá nem +üt, és azután a mi kérdést adnak, ha reá meg nem felel, meg kell +halni, ha ezer lelke lesz is. Ő rá ütött; kérdeztek tőle valamit az +óriásokról, a kiket ő megölt, és szóról szóra megfelelt a +kérdésekre, s azt is kivallotta, hogy ő ölte meg őket.</p> +<p>Ekkor azt mondja a király: válaszsz leányaim közül. Ő is +mindjárt előhivá többi testvéreit és elvették hárman a három +királykisasszonyt, neki persze a legkisebb jutott; olyan nagy +lakodalmat csaptak, hogy Kisidától Nagyidáig folyt a sárga lé. A +leányok apja, mivelhogy fia nem volt, legkisebb vejének adta át a +királyságot, de azt kivánta, hogy vele együtt lakjék. A kis +királyfi egyszer menni akart az apjáról maradt országba, de ugy +hogy a feleségét is elviszi. A vén király mondá: ne vidd, fiam, +mert csak addig lesz a tied, mig a határról kiviszed, azontul +mindjárt elrabolják. De ő, mivel feleségének is nagy kedve volt +menni, elindult vagy negyven lovas katona kiséretében. Egyszer, +mikor átlépnek a határon, hirtelen ugy elragadják a királynét a +kocsiból, mintha ott se lett volna. Ekkor haza megyen a kis +királyfi s mondja apjokának: bizony elrabolták az én feleségemet, a +mint megmondta felséges király atyám, hanem nem nyugszom addig, mig +föl nem keresem; s kérdi a vén királytól: valjon miféle országba +vihették leányát. Csak a fehér országot kérdezd, ha ott meg nem +találod, ugy sohse látod többé.</p> +<p>Ő is hát utnak indult, ment heted hét ország ellen; <span class= +"pagenum"><a name="Page_13" id="Page_13">-13-</a></span> egyszer +talál egy várat; belé megyen, hát látja, hogy ott van a legnagyobb +nénje, s kérdi tőle: hát itt lakik? Itt bizony, mondá a nénje, az +én uram egy négy fejü sárkány, azzal vesződöm. Egyszer lép be +hozzájok a sárkány, s igy szól: isten hozott, sógor; mi járatban +vagy? Én bizony Fehérországot keresem, nem tudna-e sógor +eligazitani, merre van? Bizony nem én, mondá a sárkány, ha csak +állatjaim közül valamelyik nem tud felőle. Akkor összehivta +állatjait, de egy sem hallotta még csak hirét sem +Fehérországnak.</p> +<p>Megindul ismét a királyfi; megyen, mendegél heted hét ország +ellen; egyszer talál egy várat; bemegyen és ott leli középső +nénjét, kinek az ura nyolczfejü sárkány volt. Kérdi a sárkány: mi +járatban volna? bizony sógor, mondá a királyfi, én Fehérországot +keresném, ha megtalálnám, nem tud-e róla valamit? Bizony nem én, +mondá amaz, ha csak állatjaim közül nem tud valamelyik felőle. +Mindjárt összehivatja állatjait, kérdi tőlük: nem tudnák-e +Fehérországot hogy merre van? de mind azt mondta, hogy még hirét +sem hallották.</p> +<p>Ekkor megint utnak indult nagy busan a királyfi; ment, mendegélt +heted hét ország ellen. Egyszer megint talál egy várat; belé +megyen, hát látja, hogy ott sir a legkisebb huga egy nagy könyvből +olvasva, kinek az ura tizenkét fejü sárkány volt. Mi járatban van: +kérdi a sárkány; bizony, sógor, mondá a királyfi, én Fehérországot +keresem, nem hallott-e, nem tud-e róla valamit, hogy merre van? +Bizony nem én, mondá amaz, hacsak állatjaim valamelyike nem tud +róla valamit. Összehivja hát állatjait, s kérdi tőlük: nem +hallották-e <span class="pagenum"><a name="Page_14" id= +"Page_14">-14-</a></span> hirét valaha Fehérországnak; de mind azt +mondja, hogy soha nem hallották. Egyszer már, mikor a többi állat +mind széjjeloszlott, sántikál egy sánta farkas. Kérdi tőle a +sárkány: nem hallottad-e hirét Fehérországnak? Dehogy nem, felelé a +farkas, lábom is ott törték el, mikor egy juhot akartam ellopni. No +hát, mondá neki a sárkány, vezesd ezt a királyfit el oda, majd +kapsz egynehány juhot. Bizony nem megyek én belé, mond a +<span class="pagenum"><a name="Page_15" id= +"Page_15">-15-</a></span> farkas, három nyáj juhért sem, hanem +mégis a határig elkisérem. Akkor mindjárt kapott a farkas egy +juhot; a királyfi is jóllakott s azzal mentek, mendegéltek heted +hét ország ellen. Egyszer egy dombtetőre vezeti a farkas a +királyfit, és azt mondja neki: Na! amott van Fehérország, eredj; én +már visszamegyek.</p> +<div class="figcenter"><img src="images/im05.png" alt="" /></div> +<p>Ment a királyfi, mendegélt; egyszer odaér egy nagy város végére +egy kis forráshoz, leül pihenni. Annak a forrásnak olyan +tulajdonsága volt, hogy a ki abból ivott, mindjárt megfrisült. +Egyszer, a mint ott van, látja, hogy jön az ő felesége egy kis +aranyos korsóval vizért. Mindjárt megismerték egymást, +összeölelkeztek, csókolóztak. Na, édes feleségem, mondá a királyfi, +én te érted jöttem, hogy szabadithatnálak meg? Bizony nem tudom én +hirtelen, mond a felesége, mert ennek a fehér vitéznek, a ki engem +tőled ellopott, kinél vagyok most is, olyan lova van egy, hogy ugy +megyen, mint a gondolat, és ha én szökve mennék el veled, +bizonyosan utólérne rajta, mindkettőnknek halál volna fején. Hanem +azt mondom én te neked: menj el te, itt s itt van egy vén asszony, +annak van három lova, a maga tulajdon lányai, állj be annál +kocsisnak, ne kérj egyéb fizetést, hanem van ott egy kis csikó, +azt, meg a padon egy tyukganajos nyereg, egy kantár, ha az a csikó +megnő, azon elvihetsz, más különben nem, mert ennek a fehér +vitéznek a lova is onnan való, azért tud oly sebesen menni.</p> +<p>Ment hát a királyfi, mendegélt, a hol a vén asszony lakott. +Egyszer megtalál egy kis halat a szárazon. Lökj be engem a tóba, te +királyfi, mond a kis hal, jótét helyébe <span class= +"pagenum"><a name="Page_16" id="Page_16">-16-</a></span> jót várj. +És ő belökte a kis halat a vizbe; ekkor a kis hal odaád neki egy +kis sipot, és azt mondja: na, ha valami bajod lesz, fujd meg ezt a +kis sipot, ott leszek segitségedre. Ő eltette a kis sipot a +tarisznyájába, és ment, mendegélt. Egyszer megint talál egy +hangyát, a mely egy légygyel veszekedett. Védj meg engem te +királyfi, mond neki a hangya, jótét helyébe jót várj. Megmentette a +hangyát s ez adott neki egy kis sipot, hogy ha valami baja lesz, +fujja meg, s ő ott lesz segitségére. Ezt is eltette tarisznyájába. +Megyen megint, mendegél a királyfi, egyszer talál egy sánta rókát. +Ugyan te királyfi, mond a róka, hozz egy kis ezerjófüvet a lábomra, +s kösd be, jótét helyébe jót várj. Hozott neki füvet a királyfi, +bekötötte a lábát, ez is adott egy kis sipot, hogy mikor baja lesz, +fujja meg, ott lesz segitségére. Tarisznyájába tevén a sipot, ment, +mendegélt a királyfi, egyszer megtalálja a vén asszonyt, kihez +küldte szolgálni a felesége. Bemegyen, köszön: jó estvét, öreg +anyám! Isten hozott, fiam! mondá a vén banya, mi járatban vagy? Én +bizony szolgálatot keresnék; ugy hallottam, hogy öreg anyámnak +szüksége volna kocsisra. Bizony volna nekem, mond a vén asszony, +hanem kiállod-e a szolgálatot? mert már kilenczvenkilencz emberfej +van odakinn a karóba huzva; tied lesz a századik, ha ki nem állod. +Na! beállott a királyfi kocsisnak egy esztendőre, de akkor még +három napból állott egy esztendő. Estve mindjárt a vén asszony jól +tartotta álomlevessel, aztán kiküldte a lovakat tőle. A királyfi +is, mivelhogy fáradt volt, lefeküdt, édesden elaludt. Egyszer +fölébred, hát látja, hogy virrad, de lovai sehol sincsenek. +<span class="pagenum"><a name="Page_17" id= +"Page_17">-17-</a></span> Mit tegyen? Eszébe jut a kis sip, melyet +a hal adott; megfujja, hát mindjárt ott terem a kis hal. Na, mi +bajod van? kérdé a hal! Hát bizony a lovam veszett el. Na, ne +busulj semmit, jer velem. Mentek hát, mendegéltek, vezette a hal a +királyfit egy tóhoz. A tó szélén uszott három arany hal. Azt mondja +a kis hal: na, az a te lovad, hanem csapd hozzá a kantárt, aztán +ülj fel rá. Ő is hozzávágta a kantárt, felült rá, hazament. Itthon +vagy fiam? mond neki a vén asszony. Itthon bizony öreg anyám. Akkor +kiment a vén asszony az istálóba, elővette a vasvillát, jól +meghányta lovait; beste lélek kurvanyátok, mondá nekik, tán +szerelmesek vagytok kocsisotokba. Jaj, anyám, többet tud az, mint +kend, mondának lovai. – Más estve megint kiküldte a fiutól a +lovakat s ekkor már béklyóba tette a királyfi, s lefeküdt. Reggel +fölébred, hát nincs a lova. Keresi mindenfelé, nem leli; egyszer +eszébe jut a kis sip, melyet a hangya adott, kiveszi a +tarisznyájából, megfujja; mindjárt ott terem a kis hangya, s kérdi: +na, mi bajod van? A lovam veszett el az éjszaka megint és nem +találom sehol sem. Na, megállj! megyünk egy partoldalra, találunk +ott egy hangyafészket, abból ki fog jőni három veres hangya, csapd +a fejéhez a kantárt, az a te lovad. Mentek, hát megtalálták a +hangyaturást, kijött belőle három veres hangya; ő is csak a fejéhez +vágta a kantárt, mindjárt lóvá válott és haza mene rajtok. Megint +mondja a vén asszony: itthon vagy fiam? Itthon biz, öreg anyám! +Akkor megint kimegy az istálóba, a lovakat jól elhányja, hogy csak +ugy tudnak elbujni. Jaj anyám, mondák azok, többet tud az, mint +kend. Más <span class="pagenum"><a name="Page_18" id= +"Page_18">-18-</a></span> estve megint jól tartja álomlevessel a +királyfit, kiküldi tőle a lovakat, de előbb megmondá nekik, hogy +haza menjenek, majd elbujtatja ő őket. Kiviszi a fiu a lovakat, +lefekszik, elalszik. Reggel fölkél, hát nincs a ló sehol sem. +Keresi mindenfelé, nem leli; eszébe jut a kis sip, melyet a róka +adott, megfujja s mindjárt ott terem a róka. – Mi bajod, édes +királyfim? Jaj, hé! mond az, a lovam sehol sem lelem. Akkor mond a +róka: az igaz, hogy most szoros helyen van, tojásnak válott mind a +három, otthon a vénasszony fon egy széken, az alatt van egy +kosárban; hanem van a vén banyának egy arany kakasa meg egy arany +tyukja a kakasülőn; én fel fogok menni a padra, azokat fojtogatom, +mig a vén asszony felszalad, te addig menj be a szobába, csapd a +tojás fejéhez a kantárt, mindjárt lóvá válik. Mentek, mendegéltek, +egyszer elérték a vén asszony házát; a róka felment a ház padjára +és ugyan fojtogatta a tyukot meg a kakast. A vén asszony is +felszalad hirtelen a padra: höss te róka, kutyák egyék a véredet; +ez alatt a királyfi bement a házba, a tojáshoz vágta a kantárt, +mindjárt megvolt a lova, bevezette az istálóba. Megyen le a vén +asszony, nézi a tojást, hát csak a hült helyét leli. Megcsóválta +fejét. Másnap behivta a fiut, és mondta neki: na, fiam, kitöltötted +az esztendőt becsületesen, hanem már most mit kivánsz? Nem kivánok +én egyebet, hanem csak <span class="pagenum"><a name="Page_19" id= +"Page_19">-19-</a></span> azt a gyenge csikót, melyet tegnap ellett +az egyik ló, meg a padon van egy tyukganajos nyereg, és egy kantár. +Ejh, mond a vén asszony, mit érsz azzal! inkább adok a mennyi pénzt +kivánsz. Nem, csak az kell nekem, mond a fiu. Utoljára is a vén +asszony kénytelen volt odaadni. Fölvette hát a csikót hátára a +királyfi, mert még menni sem birt, aztán a nyerget, kantárt, azzal +ment, mendegélt. Egyszer egy helyen elestveledik, azt mondja neki a +csikó: ereszsz haza, édes gazdám, szopni, holnap reggel +visszajövök. Ekkor a csikó haza ment szopni, ő lefeküdt; reggel a +csikó, mikor visszajött, megrugta talpát s mondá: no, édes gazdám, +menjünk. Mentek, mendegéltek, egyszer megint elestveledtek; azt +mondja a kis csikó: édes gazdám, ereszsz haza még egyszer szopni, +holnap visszajövök. Ő haza eresztette a kis csikót, maga lefeküdt. +Reggel megrugja a királyfi talpát a kis csikó s mondja: no, +menjünk. Ekkor megint venné hátára a kis csikót a királyfi, hanem +az igy szólott: na, édes gazdám, eddig te hoztál engem, már most én +viszlek téged. Azzal megnyergelé a királyfi, ráült, mentek mint a +szél, mig elértek a kuthoz, melynél találkozott elsőben feleségével +a királyfi. Itt megitatta kis lovát, maga is ivott a királyfi, s +ezalatt megint odament a felesége vizért az aranyos korsóval. +Ekkor: no, feleségem, itt a ló, a melyért szolgáltam, hanem ülj fel +rá, én is felülök, aztán menjünk. Mikor felültek, azt kérdi a ló: +hogy menjek, mint a szél vagy mint a gondolat? A mint akarod, mondá +a királyfi. Mentek hát; egyszer otthon a fehér vitéz lova rug, vág; +kimegyen a fehér vitéz; mi bajod? kutyák, ebek nyalják fel a +véredet. <span class="pagenum"><a name="Page_20" id= +"Page_20">-20-</a></span> Viszik a szép asszonyt, mond amaz, egy +csikólovon. Akkor mindjárt felugrott a fehér vitéz lovára, mentek +mint a gondolat; már majd utolérték a királyfiékat, s monda lovának +a fehér vitéz: nyerits csak annak a lónak, hogy várjon meg. Nyerit +a ló, de a csikó azt nyeríti vissza: megvárlak, ha magad jösz. +Akkor a ló is felhányta a farát; neki iramodott, ugy levetette a +fehér vitézt, hogy mindjárt széjjelmállott; a kis csikó pedig +megvárta. A királyfi a fehér vitéz lovára ült, felesége a csikón +maradt, s ugy mentek haza. Annak örömére, hogy megtalálta és haza +vitte feleségét a királyfi, nagy lakomát csapott; már ekkor az öreg +király is meghalt, ő maga maradt feleségével a királyságban, s most +is élnek, ha meg nem haltak.</p> +<div class="figcenter"><img src="images/im06.png" alt="" /></div> +<hr class="chap" /> +<h2><a name="CHAPT03" id="CHAPT03"></a>3. A fekete kisasszony.</h2> +<p>Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy király; volt annak +tizenkét fia; jártak ők vadászni és minden nap találkoztak egy öreg +ősz emberrel, a ki őket világot látni küldte, mondván nekik, hogy ő +küldve van hozzájok, hogy menjenek utazni, s lássanak világot. +Mondják otthon a királynak, hogy ők mennek utazni; a király nem +engedte.</p> +<p>A vadászaton ismét találkoznak az öreg ősz emberrel, s azt +mondja nekik, hogy menjenek világot látni, mert majd rosz lesz +belőle, ha nem mennek, mivel ő küldve <span class= +"pagenum"><a name="Page_21" id="Page_21">-21-</a></span> van +hozzájok. Ekkor a tizenkét királyfi neki készült s utnak indult. +Elestveledtek egy erdőben; ott találtak egy kastélyt, abba mentek +szállásra, melyben volt tizenkét szoba, s tizenkét emberre teritve +asztal; tizenkét lónak hely. A lovakat bekötötték, magok bementek a +kastélyba, vacsoráltak, annakutána kiki a maga szobájában a már +készen megvetett ágyba lefeküdt. A lovak is rendesen szénát, +abrakot ettek, s ittak. Éjszaka a kastély előtt a legnagyobb +királyfi neve hallatszott, e szókkal: fiam, jere ki. A királyfi +kimegy s a kastély előtt a fekete kisasszony volt s mondá neki: mi +tizenketten vagyunk testvérek, s el vagyunk átkozva; addig fel nem +szabadulunk, mig tizenkét királyfi itt, ebben a kastélyban hét +évig, hét hónapig, hét hétig és hét nap, hét óráig itt nem mulat; +addig soha nem megy mulatságba, nem házasodik, szóval, ebből a +kastélyból soha ki nem megyen; itt magoknak, lovaiknak étele, itala +meglesz uri módon.</p> +<p>Ezután a kisasszony eltünt. A legnagyobb királyfi bemegy, s a +többi testvéreinek mondja, hogy mit mondott neki a fekete +kisasszony. Reggel fölkelnek; a tizenegy testvér elindul a +kastélyból, hogy ők ott nem lesznek, nem kénytelenek ott +remetéskedni annyi ideig; csak a legidősb maradt maga; de mielőtt +az erdőből kiérnének, tizenegy farkas eleikbe állott, nem +bocsátotta őket s vissza kellett menniök a kastélyba. Már ekkor se +maguknak, se lovuknak nem volt eleségök, mivel a törvényt +megszegték; a legnagyobb a maga ételéből adott a többinek. Más +reggel ismét felkészültek, hogy ott hagyják a kastélyt, de mihelyt +lóra ültek <span class="pagenum"><a name="Page_22" id= +"Page_22">-22-</a></span> a kastély előtt, azonnal kővé változtak, +a tizenegy istáló pedig összeomlott. Igy a legnagyobb csak maga +maradt, neki s lovának minden nap kijárt az eleség. A fekete +kisasszony naponként járt őt meglátogatni.</p> +<p>Már a kitüzött idő közel van, s egyszer hozzá megyen a fekete +kisasszony. No, János, mond neki, az éjjel ide fognak jőni hozzád +az ördögök tizenegy testvéred képiben; beszélnek hozzád, játszanak, +hivnak magukkal haza, hogy ne légy itt, de te ne szólj semmit. +Azután ez nem használ, elkezdenek ütni, verni, kinozni, ne szólj +semmit. Egyszer előjőnek az ördögök, ott figuráznak, nevettetik, de +ő nem nevet; ütik, verik, ő nem szól. Reggel eljön a fekete +kisasszony. No, János, hogy mint vagy? Akkor megkente Jánost +kenőcscsel; még hétszerte szebb királyfi lett, mint azelőtt +volt.</p> +<p>Más este ismét elmegy hozzá a fekete kisasszony, ismét mondja +neki, hogy eljőnek az ördögök apád, anyád képiben; beszélnek +hozzád; te ne szólj; azután ismét kinoznak, fel is fognak +akasztani; mégse szólj; ugy lett. Este elmennek az ördögök, +beszélnek Jánoshoz, de ő nem szól; ütik, verik, a kastély elibe +kiviszik, felakasztják. Reggel a fekete kisasszony levette az +akasztófáról, megkente kenőcscsel, még hétszerte szebb királyfi +lett. – Jól viselted magad, mond a fekete kisasszony, már félig +mind a tizenketten fehérek vagyunk. Egy éjszaka van még hátra, ha +azt kiállod, egészen fehérek leszünk, meg fogsz szabaditni +bennünket. Jövő éjszaka ismét itt lesznek az ördögök, apád, +<span class="pagenum"><a name="Page_23" id= +"Page_23">-23-</a></span> anyád, testvéreid, mindenféle rokonid +képiben; ütnek, vernek, kinoznak, ne szólj semmit; tüzes koporsóba +tesznek, porrá égetnek, mégse szólj. Eljőnek éjszaka az ördögök, +összekinozzák, vallatják, de csak egy szót sem tudnak belőle +kivenni; annakutána tüzes koporsóba fektetik, tüzelnek alatta, +szurkálják, mégsem szól; porrá égetik, kiviszik a port a kastély +elibe, a sárba tapossák. Reggel a fekete kisasszony eljött, +összeszedte a porát, megkente ismét azzal a kenőcscsel; hétszerte +szebb királyfi lett, mint azelőtt volt.</p> +<p>No, János, már egészen fehérek vagyunk, megszabadítottál +bennünket. Már most el fogunk menni az én városomba, fekete +városba, de még nekem sok rendezni valóm van; te előre fogsz +indulni, majd utolérlek aztán én. Majd ha mégy az uton, egy igen +szép lány fog hozzád szólani, játszani veled, nevettetni, te hozzá +se szólj, fordulj félre tőle. Azután fogsz találni igen gazdagon +terített asztalt, hozzá ne nyulj, rá se nézz. Elment János; a mint +megyen egy erdőben, egy gyönyörü szép leány megszólítja: hová mégy? +hol voltál? szállj le a lovadról, jere hozzám, itt lakom; ezer meg +ezer édesgető szavakkal unszolta, csakhogy meg tudná szólaltatni, +de János másfelé fordult. Azután egy teritett asztalt talált az ut +közepén, mihelyt megpillantotta, nem állhatta meg, hogy a rajta +levő buzakenyérből egy csipetnyit a szájába ne tett volna, mire az +ut közepén azonnal lováról lebukott s elaludt. Kis idő mulva megyen +arra üveg hintón a fekete kisasszony, látja hogy János a földön van +s fel nem lehet <span class="pagenum"><a name="Page_24" id= +"Page_24">-24-</a></span> költeni; kardlapjára ezeket irá: ha +fölkelsz, eredj haza, ott a leomlott tizenegy istálóban van egy +vasszőg, a kardoddal vágd ketté, ugy indulj utánam. Majd a veres +tengernél találsz egy igen nagy embert, az fog a tengeren átvinni. +Mikor már általviszen, mondjad neki, hogy arany gyürüd a tengerbe +esett, vegye ki; s akkor majd ha keresi, rugd arczczal a tengerbe. +Annakutána találod a hármas üveghegyet, ott egy bakarasznyi ember +fog hozzád beszélni, de te ne szólj hozzá, s az akkor megkap, +minden lovastól együtt általhajit az üveghegyen, hogy a harmadiknak +az aljába esel, Feketeváros pedig épen ott van, ott fogsz engem +találni. Este a mint fölkel János, meglátja mindjárt, a mi a +kardjára irva van. Felül a lovára, megy az összeomlott istálóba. +Ott megkereste a vasszöget, s kardjával elvágta, utnak indult. +Mikor elért a veres tengerhez, az igen nagy ember általvitte. A +tulsó szélen mondja János: a gyürüm a tengerbe esett, vegye ki; +mikor keresi, bebuktatja a tengerbe. Ekkor az igen nagy ember ezt +mondja: jól jártál, te kutya, mert ha ezer lelked van is, meg +kellett volna halnod. A tengerszélén bement egy kis kunyhóba, ott +egy igen öreg asszony volt. Jó napot, öreg anyám! Isten hozott, te +kutya! válaszolt az öreg asszony, jól jártál, hogy anyádnak +fogadtál, mert ha ezer lelked van is, meg kellett volna halnod, +mivel megölted leányomat; t. i. mikor a vasszöget a leomlott falban +ketté vágta. Ismét utnak indul János, eléri a hármas üveghegyet, +ott egy bakarasznyi ember ugrál, tánczol, danol, szól Jánoshoz. Ő +rá sem ügyel. Ekkor mérgesen megkapja őt, minden lovastól áthajitja +az üveghegyen, épen <span class="pagenum"><a name="Page_25" id= +"Page_25">-25-</a></span> Feketevárosba. Ott mindjárt megkereste a +fekete kisasszonyt, megtalálta tizenegy testvérével együtt, kik már +nem feketék, de fehérek voltak. Ezután összehivtak papot, hóhért, +vaskalapot, meg volt a nagy lakzi, még most is élnek, ha csak meg +nem haltak.</p> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_26" id= +"Page_26">-26-</a></span></p> +<div class="figcenter"><img src="images/im07.png" alt="" /></div> +<hr class="chap" /> +<h2><a name="CHAPT04" id="CHAPT04"></a>4. Az elátkozott +királykisasszony.</h2> +<p>Volt egykor egy özvegy királyné és kiadta parancsolatban, hogy a +ki tiz lépést előre megy vagy hátra marad táborából, mindjárt agyon +lövessék. Egy zöld dragonyos nem állhatta tovább és mivelhogy igen +megszorult, tehát akármely büntetést fog is kapni, mégis hátra +maradt, és leszállott a lováról, és hetvenhét esztendeig ott +maradott ülve. Csakugyan az özvegy királyné, a ki táborával az +ellenségre ütött, meggyőzetett oly annyira, hogy még lakó városából +is kinyomatott. És volt a királynénak egy szép leánya, a királyné +tehát mind a herczegasszonyt az ő királyi palotájával együtt +elátkozta, hogy senki hozzá ne jusson, ha csak három nagy próbán +keresztül nem megy. A szegény dragonyos hetvenhét esztendő után +észrevette magát és bement a királyi lakó városba, a mely el volt +átkozva, és bement egy traktirba, és kért magának egy meszely bort +és fizetett volna, és volt pénze, de az a pénz volt nála, melyet +még akkor kapott, mikor háboruba indultak, tehát már akkor nem volt +kellemetes; és a kocsmáros azt mondja: ez a pénz már nem jár az +országban, mert annak a királynénak a pénze, a ki ezek előtt +hetvenhét esztendővel elvesztette országát; és mondá a kocsmáros, +hogy a princzeszné el vagyon átkozva, a rezidencziával együtt és +mondotta a zöld dragonyosnak, hogy te próbált ember vagy, mert +elbeszélette neki, hogy és mint járt; tehát próbáljon szerencsét, +hogy ha megszabadithatná. A dragonyos rászánta magát és elment a +palotába; és a mint <span class="pagenum"><a name="Page_27" id= +"Page_27">-27-</a></span> egy szobából a másikba járkálna, itten jő +eleibe az elátkozott kisasszony fekete medvebőrben, és megszólitja, +hogy mit keresne; nem tudja-e a parancsolatot, hogy a ki a tábortól +hátramarad, legkeményebben megbüntettessék. A dragonyos feleli, +hogy eltévelyedett. No tehát, felelé a princzeszné, maradj itten, +és ha kitöltesz három éjszakát: megszabaditasz engemet és meg fogod +kapni a királyságot és személyemet. Reá állott a dragonyos; a +princzeszné eltünt. Itten mindjárt mindenféle ételek teremnek az +asztalon, a nélkül, hogy a konyhában tüzet találna, vagy a ki azt +behordja, látná. Minden, a mit csak gondolt, hogy ez jó volna, +kedvére megtermett; igy töltötte el a napot. Jön az estveli idő; +ehol jön a princzeszné, hoz magával gyertyát, egy könyvet és egy +fekete kezkenőt, és eleibe teszi mondván: csak arra kérlek, hogy +meg ne ijedj, ne félj semmit, hanem gyujtsd meg ezt a gyertyát és +itten van a könyv: olvasd; akárki jön be hozzád, reá ne nézz, se ne +szólj. Elmegy a királykisasszony, maga marad a dragonyos, +meggyujtja a gyertyát, eleibe veszi a könyvet és olvassa. Eljön +tizenegy óra; itten összejőnek mindenfélék szebbnél szebben +felöltözve, de ő reájok sem tekintett. Eleget kérdezték, hogy mit +keres itt; de ő nem szólott; mit szólitgatod, mond az egyik, hanem +kapd fel hajitsd nekem. És igy egyik a másikának hajigálta; üti a +tizenkét órát, elmentek mindnyájan, csak maga maradt a dragonyos, +de már ő magával jótehetlen volt. Jön reggel a királykisasszony +tiszta vörös ruhában, megkenegeti, mindjárt nem lett semmi baja. +Ismét mondja a királykisasszony: már egy éjszakát szerencsésen +eltöltöttél, még két éjszakát állj <span class="pagenum"><a name= +"Page_28" id="Page_28">-28-</a></span> ki; akármit fognak veled +tenni, ne félj semmit; megjön ismét a te egészséged. A kisasszony +eltávozott, neki, ugymint a dragonyosnak kivánsága szerint volt +minden enni, inni valója; sétált egyik szobából másikba, igy +töltötte az egész napot. Jön ismét a második éjjel, eljön megint a +princzeszné, hoz magával ismét gyertyát, könyvet és egy vörös +kendőt, és letette a dragonyos eleibe, és mondá hasonlóképen, mint +tegnap: gyujtaná meg a gyertyát, olvasná a könyvet, és akárki jön, +akármit kérdez, semmit ne felelne, hanem csak a könyvet olvasgatná. +Föltette magában a dragonyos, hogy akármi történik vele, már ő csak +kiállja még azt a két éjszakát. Üti a tizenegy órát, nagy lármával +jőnek a palotába, hogy még a palota is rázkódott. Itten legelőször +is, mihelyt bejöttek, azt mondják: no, nézzétek, megint itten +vagyon a dragonyos. Eleget kérdezgették, hogy mit akar; de ő csak +folyvást olvasgatott, megunták mindig szólitgatni, kapják: +kirántják az asztal megül és szijat szabnak a hátából. Mikor a +negyediket szabnák, kezdi ütni a tizenkét órát és ugy hagyják. A +dragonyos már föl sem kelhetett a fájdalom miatt, hanem abban a +helyben, a hol kinozták, ottan maradott reggelig. Eljön megint a +királykisasszony kékes ruhában, megölelvén a dragonyost, +megkenegeti és ismét jobban lett. Kéri megint a királykisasszony, +hogy ezt az éjszakát még töltené el, azután minden jó állapotban +fog lenni. Fogadta a dragonyos, ezek után magára hagyta a +királykisasszony, igy tehát csak evéssel, ivással, gondolkozással +töltötte a napot. Beestveledik ujra; jön a princzeszné; ismét hoz +magával gyertyát, könyvet és egy kék kezkenőt, mondván, hogy +<span class="pagenum"><a name="Page_29" id= +"Page_29">-29-</a></span> mostan is ugy cselekednék, mint már két +éjszakán, hogy gyujtaná meg a gyertyát és olvasná a könyvet és +senkihez ne szólana s nézne. Mondá a dragonyos, hogy ő mindeneket +meg fog tenni; evvel ott hagyta a princzeszné. Ismét érkezett +tizenegy óra; még nagyobb zörgés támadott a palotában, de a +dragonyos arra semmit se ügyelt. Bejőnek a szobába, a hol ő volt, +ottan dombéroznak és mondják, hogy menne ki, mivel itt semmi +keresete. A dragonyos ezt csak elhallgatta, akármit kérdeztek, ő +nem felelt; ekkor mondják: fogjuk meg! nagy ur akar ez itt lenni. +Kapják tehát őtet, viszik a konyhába, a hol iszonyu tüz égett és a +nyárs készen. Itten kapják őt, mindjárt nyársra huzzák; és sütik, +forgatják már őt a nyárson, mikor üti a tizenkét órát: mindjárt +elszéledtek; hanem a princzeszné, a ki megszabadult az átoktól, +leszaladt azonnal, megszabaditóját levette a tűzről és a nyársról; +már a dragonyos csak hogy meg nem volt halva; de a princzeszné +megkenegette, a mely után jobban is lett, de mégis betegágyban +feküdt három nap, azután már nem volt semmi baja. Már ők ugy +vannak, mint házasok, csakhogy meg nem voltak esketve; igy töltenek +egy hetet egymással, s mond a princzeszné: kedves férjem! minthogy +én is rég nem voltam a templomban, menjünk el itten s itten levő +városba. Felele a dragonyos: nem bánom, kedves társam. Elmentek +tehát a templomba, és beszállottak egy nagy vendégfogadóba; ott +pedig volt egy ördöngös vén kocsmárosné, a ki irigylette a +dragonyosnak ezen nagy szerencsét, a ki már mint király volt azóta, +mióta kiszabaditotta átok alól a princzesznét, <span class= +"pagenum"><a name="Page_30" id="Page_30">-30-</a></span> és azt +mondotta a dragonyos inasának: jöjj ide te fiu, és fogjad ezt az +aranyat, melyért nem kivánok egyebet, hanem hogy ezt a tűt tüznéd +az urad ruhájába. Gondolván az inas, hogy ez által semmi nagy kárt +nem okozhat, megigérte, és meg is cselekedte. Más napra kelvén az +idő, felöltözött mind a dragonyosból lett király, mind a +princzeszné; minekelőtte elindultak volna, mondá a princzeszné: no, +szivem, vigyázz hogy el ne aludjál, mert ha elalszol, nálam nélkül +fogsz élni. Mennek ők a templomba, s bemenvén, leültek egymás +mellé. A dragonyosból lett király mindjárt elszunyadott, mihelyt +kezdődött az ájtatosság, pedig eleget rángatta a princzeszné, de +mind haszontalan volt. Vége lett az ájtatosságnak, kimenvén a +templomból, mond a princzeszné: mondottam, hogy el ne aludjál, mert +nálam nélkül fogsz maradni; még kétszer megyünk a templomba, +vigyázz, hogy el ne aludjál, mert ha elalszol, tudd meg, hogy nálam +nélkül fogsz maradni. A király örömest aludt volna egész nap és +egész éjjel is, csakhogy a templomban ébren lehetne, de akkor nem +jött rá az álom. Második nap következett, elmennek megint a +templomba és mihelyest beültek a székbe, mindjárt szundikált, +eleget rángatta a princzeszné, de hiába volt. Vége lett az +ájtatosságnak, kijönnek, mondja a princzeszné nagy szomoruan: már +látom, hogy nálam nélkül kell maradnod, mert meg nem tudod magad az +álomtól tartani. A király oly nagyon szivére vette, hogy könyezett, +hogy sok szenvedései után sem lehet a princzesznével boldog. Mondá +a princzeszné: még egy nap van hátra; <span class= +"pagenum"><a name="Page_31" id="Page_31">-31-</a></span> azaz még +egy próba, mert még egyszer elmegyünk a templomba, de ha akkor is +elaluszol, mint már kétszer, többé soha sem fogsz látni. Eleget +sohajtozott a király; nem tudhatta, hogy mi lelte őt, hogy mindig +álmos, mikor a templomban kelletik lennie. Elmennek ők még +harmadszor is; a király eleget erőteté magát; mind hasztalan volt, +mert mihelyest a székbe beültek, oly mélyen elaludt, hogy még akkor +is alig tudták felkölteni, mikor vége lett az ájtatosságnak. Evvel +kijöttek a templomból; itten a princzeszné sirva nyakába ugrik a +királynak, mint az átok alól kiszabaditójának és sir keservesen, +mondván: nincsen már többé veled maradásom; s megölelvén, eltünt a +princzeszné. Könyek csordultak ki a király szeméből, látván +szemlátomást, hogy veszti el az ő kedvesét, kiért annyit +szenvedett! Haza megy inasával a kocsmába, és szobájában keservesen +sir. Az inas nem gondolta, hogy mind ezt a tűvel ő okozta légyen; a +vén boszorkány pedig magában fölötte örült. Már most mi tevő legyen +a király? Haza felé indult, ugymint a királyi lakó városba, s itten +elbeszélé az egész történt dolognak mivoltát. Országnagyai igen +sajnálták, eleget vigasztalták, de mind haszontalanul; legtöbb +idejét mindig magányosan töltötte, és mikor sétálni ment, azon +fiatal inasát vitte, ki a gombostűt a király köntösébe tüzte, kit a +király legjobban kedvelt. Kimegy tehát egykor napközben a király a +városon kivül levő erdőbe sétálni az inassal, szomorkodva mindig. +És volt abban az erdőben egy nagy vendégfogadó, mivel országut ment +rajta keresztül, s bevetődött oda a király. Épen három diák vala +<span class="pagenum"><a name="Page_32" id= +"Page_32">-32-</a></span> ott; ezek ismerték a királyt és látván, +hogy nagyon bus, annyi bátorságot vettek maguknak, hogy +megkérdezék: fölséges király! mi lehet oka ezen nagy bánatjának? +Feleli a király: kedves fiaim, ha megmondom is, hát rajta nem +segithettek. Hátha segitünk, csak beszélje el fölséged. Elbeszéli +tehát a király, hogy miképen szabaditotta meg a princzesznét az +átok alól, és hogyan járt a templomban, hogy aludt el és ő annak +okát nem tudhatja. Eleget intette őt a princzeszné, hogyha +elaluszik, tehát el fogja őt veszteni. Ekkor ujra könyezett a +király, és mondják erre a diákok: fölséges királynak a ruhájában +van egy gombostű, az okozta, hogy elaludt. Ekkor odamegy a diákok +közül egy, és kihuzza és eldobja; hanem fölséges király, ezt annak +a vén kocsmárosnénak tulajdonithatja, a ki abban a kocsmában van, +hol fölséged volt a princzesznével szállva; hanem fölséged ha +akarja még idővel a princzesznét megtalálni és magáévá tenni, tehát +fogadja tanácsunkat; tudniillik mostan mindjárt hozasson magának +akárhonnan egy oly fekete lovat, a kiben egy szál fehér szőr sem +találkozik, és csináltasson egy arany golyóbist, mert azt a vén +asszonyt mással meg nem lehet ölni, hanem arany golyóbissal, és mig +az a vén kocsmárosné él, addig fölséged boldog és dolgaiban +szerencsés nem lehet. Jól figyelmezett a király az ő +tanácsadásokra, a mint tovább igy folytatták: mikor meglesz a +tiszta fekete paripa, fekete szerszámmal, és hasonlóképen +fölségednek tiszta fekete öltözete és az arany golyóbis, töltse +ezen golyóbist fölséged egy pisztolyba és menjen el abba a +vendégfogadóba, ahoz a vén kocsmárosnéhoz; ő majd szivességet +mutat, hanem fölséged <span class="pagenum"><a name="Page_33" id= +"Page_33">-33-</a></span> csak tekintsen be a szobába és a lovát +meg se kösse, és mikor kijön fölséged a szobából, a vén asszony ki +fogja kisérni; mihelyest kilép fölséged után a vén asszony, a lovat +készen tartván, forduljon vissza és lőjön bele, és kapjon lóra és +hagyja rá a meddig meg nem áll magától, mindaddig hátra ne nézzen. +Ezt végbevitte a király. Meghozatta a lovat és elment a +kocsmárosnéhoz, bemenvén a szobába, csak hamar megfordul, a +kocsmárosné utána kimegy, ekkor a király csak kikapja pisztolyát, +belé lőtt, akkor felült a lovára, a lovat eresztette kedve szerint, +a ló fél óra alatt vitte egész a tengerig és ottan egy kunyhó előtt +megállapodott. Lakott pedig ottan a félvilág csősze. Itten beköszön +a király, mondja: jó estvét, öreg apám! felele az öreg: jó estvét, +fiam! szállj le lovadról és jőj be. Ekkor fogadván az öreg szavát, +bement a kunyhóba; a mie volt az öregnek, szolgált vele. Itten már +most kérdi az öreg, hogy ki legyen és hova igyekeznék. Elbeszéli a +király, hogy ő mint járt, mikor dragonyos volt és hogyan +szabaditotta meg a princzesznét és hogy, miképen vesztette el egy +vén asszony végett; utoljára kérdezi az öreget, hogy tudna-e +valamit mondani róla. Kedves fiam, felelt az öreg, én nem tudok +semmit felőle, mert ebben a határban, a hol én csősz vagyok, sehol +nincsen, pedig én napjában gyakorta egy fertály óra alatt bejárom, +hanem a tengereken <span class="pagenum"><a name="Page_34" id= +"Page_34">-34-</a></span> tul, más feliben az öcsém csősz, ottan +bizonyosan meg fogod találni, mert ottan vagyon egy öreg király, a +kinek semmi gyermekei nincsenek, tehát nála szoktak tartózkodni +olyan szerencsétlen személyek és férfiak, tehát javaslom, menj a +tenger partjára, ottan fognak lenni szebbnél szebb csónakok, de te +egyikbe se ülj belé, mert ha belé ülsz, tehát végedre fognak járni, +hanem menj mind addig, mig csak egy rosz csónakra nem találsz, a +mely félig vagyon vizzel; ülj bátran belé, s az téged minden +sérelem nélkül át fog vinni.</p> +<div class="figcenter"><img src="images/im08.png" alt="" /></div> +<p>Mostan már elbucsuzik a király, megköszönvén az öregnek jó +tanácsadását. Megy a tenger partján, hiják mindenütt abba a szép +csónakokba, de ő megfogadta szavát az öregnek, ment mindaddig, mig +csak azon roskadt hajóra nem talált; belé is ült bátran és +általment nagy hamarsággal a tenger másik partjára. A tenger +partjától egy keveset távol kunyhó vala, oda ment, beköszönt, +monda: jó napot, öreg apám! Isten hozott, édes fiam! jól tudom, mi +járatban vagy: a mátkádat keresed. Az igaz, hogy az én határomban +vagyon, az üveg hegyen levő várban. A király, fiam, őtet férjhez +akarta már adni, de azt mondotta, hogy mivel őt három próba által +mentették meg az átoktól, tehát három próba által megyen végbe az +én férjhez menetelem. A király reá állott és a princzeszné +kérezkedett az üveg hegyen levő várba, hogy a ki oda felugrat és +azon három ajándékot, melyet ő kirendel, három próbatétel által +magáévá teszi, az fog lenni az ő férje; és már édes fiam, sokan +próbálták, sok királyok, herczegek, mivel az ő szépsége különös, +tehát mindenek szivébe tünik és nem tudják a módját, <span class= +"pagenum"><a name="Page_35" id="Page_35">-35-</a></span> hogy +lehetne oda felugratni, az ajándékot megnyerni, a princzesznét +magokévá tenni. Mostan, kedves fiam, van-e pénzed? Bizon nekem +nincsen, öreg apám. No ha nincsen, van nekem elég, és szedj +magadnak aranyat elegendőt, és menj be a városba, mostan áll a +vásár és nézz magadnak olyan lovat, melyben semmi fehér ne +találtassék, és csináltass egészen fekete ruhát, a lovadra fekete +szerszámot és üttess rá arany patkót gyémánt szögekkel. Ha már ezek +készen lesznek, jőj hozzám, hogy megláthassam. Utána látott a +király, hogy ezeket mentül hamarább megszerezhesse, meg is +szerzette és kiméne az öregnek kunyhójához és monda: no, öreg apám, +jól vagyon? Igen jól, fiam; csak menj most az üveg hegy alá, és már +ott sok mindenféle nagy urak fia igyekszik felugratni, de nincs +annyi eszök, hogy lovukra arany patkót üttetnének gyémánt +szögekkel; hanem ha oda érsz, várakozz, mig rád nem kerül az +ugratás és tudd meg, hogy lovad minden bizonynyal felugrik s első +ajándék lesz egy aranynyal csudálatosan kivarrott kezkenő; második +próbára egy arany alma, a harmadik próbára a princzesznének a +gyürüje. Ezek után elmegy a király, és látja, mily számosan vannak, +mindenik próbál és minden haszon nélkül. Már ő rajta vagyon a sor, +s ő olyan könnyen felugrat, hogy még a hegy tetejétől száz ölnyire +vagyon lovának a körme. Megismerte mindjárt a princzeszné, örömmel +szoritotta szivéhez. Megkapván a kezkenőt, leugrott, s a +jelenlevőkön tul messzire jött le a lova; pedig a királytól erős +parancsolat volt, hogy a ki fog nyerni az ajándékból, személyesen +jelenjék meg nála, ő meg nem ment a királyhoz, <span class= +"pagenum"><a name="Page_36" id="Page_36">-36-</a></span> hanem +egyenesen az öreg kunyhójához. A mint megérkezett, mindjárt +kérdezte az öreg: no fiam, megtetted az első próbát szerencsésen? +Feleli a király: meg, öreg apám. De már holnapután, fiam, ne menj +ebben a ruhában, mert rád ismernek, hanem csak menj be a városba, +és végy tiszta sárga ruhát, sárga lovat, mint a ruha, és a lóra +tiszta sárga szerszámot. Megint megszerzé, a mit az öreg mondott és +mikor minden készen volt, elment az öreg embernek bemutatni. Az +öreg ember mind jónak találta. Hanem mostan, ha oda érsz, ne várd, +mig rád fog kerülni a sor, hanem csak ugrass fel, de lovadon rajta +legyen az arany patkó gyémánt szögekkel.</p> +<p>Elmegy tehát a király; az ottan uralkodó király pedig neheztelt, +hogy be nem jelentette magát, a ki elkapta az aranynyal kivarrott +kezkenőt; tehát fél armádiát állitott fel a vár körül, hogy őt +megkaphassák. Mikor oda ér a király sárga lovon, sárga ruhában, nem +várt senkire, hanem felugratott és elkapta az arany almát; evvel +megcsókolván a princzesznét, keresztülszökött lova az armádián és +elszalasztották. Haszontalan okoskodott a vén király. Elmenvén az +öreghez, mindjárt kérdezte tőle: no fiam, majd megkaptak ugy-e? +Majd ám, öreg apám. De most már egész másképen kell cselekednünk. +Menj el a városba és végy tiszta fehér paripát, arra fehér +szerszámot és magadnak tiszta fehér öltözetet, a lóra pedig üttess +arany patkót gyémánt szögekkel.</p> +<p>Addig ki sem jött a városból, mig mindezek készen nem voltak. +Mikor minden megvolt, felült a lóra, elment <span class= +"pagenum"><a name="Page_37" id="Page_37">-37-</a></span> magát +bemutatni. Az öreg megnézte és: jól van, fiam, csak vigyázz, hogy +meg ne fogjanak. Ekkor elindult a király, oda ért, nem várakozott a +sorra, hanem neki ereszti lovát és felugratott, megkapta az arany +gyürüt és akkor is megcsókolván a princzesznét, leszöktetett +lovával, hanem azt gondolta, hogy most is csak annyira való +katonaság volna a vár körül, pedig két annyit parancsolt a király; +igy tehát az ő lova a katonaság közepibe ugrott le. Ezt látván a +király, ki akar szöktetni, s a <span class="pagenum"><a name= +"Page_38" id="Page_38">-38-</a></span> mint ugrat, lovának ikrájába +szurta panganétját egy katona, és megösmerték, hogy sebet kapott, +mert a mint fölöttök ment a ló, csepegett a vére.</p> +<div class="figcenter"><img src="images/im09.png" alt="" /></div> +<p>Megérkezik az öreghez. Meg nem kaptak ugy-e, de megsebesitettek. +Igaz, öreg apám. No fiam, jere, és hadd kössem be sebedet, és +nyugodd ki magadat. Az öreg király pedig igen mérgelődött, hogy nem +tudhatta, ki nyerte legyen az ajándékokat el, és hogy kié fog lenni +a királykisasszony. Az öreg csősz: no, fiam, tudod-e most mit kell +neked cselekedni? Nem tudom, öreg apám. No, fiam, mostan vedd fel +ezt a szegényruhát, mivel már nincs az üveg hegyen levő várban a +princzeszné, hanem a városban levő királyi palotában. Menj oda +ebben a ruhában szolgálatot keresni; megfogadnak téged mindjárt +kuktának; a sebedet kösd be; mikor gondolod, hogy már vaksolja a +princzeszné, hogy te lennél és fog tégedet alattomban nézni, +kötögesd sebedet azzal a kezkenővel, melyet első ugratáskor +nyertél, a gyürüt pedig vesd abba a findzsába, melyben viszik neki +a kávét, és mikor inni fogja, tehát szájára fog jőni. Elmegy a +király, szolgálatot kér az udvarnál, megfogadják kuktának. Most +csak az volt fő gondja, mikor lenne alkalmatossága a gyürüt a +kávéba vetni. Más nap reggel mindjárt volt hozzá szerencséje, mert +a szakácsnak sietős dolga volt, mikor kitöltögette a kávét, s nem +volt mikor megmutogatni az inasnak, hogy melyik a princzeszné +kávéja, hanem megparancsolá a kuktának, hogy mutatná meg. Ő tehát +élt az alkalmatossággal és beléveti a gyürüt a kávéba. Beviszik a +princzesznének, a mint kevergeti, hallja, hogy csörög a +<span class="pagenum"><a name="Page_39" id= +"Page_39">-39-</a></span> kanala; nézi, mi lehetne benne, látja, +hogy a gyürü, melyet a harmadik próbatételkor adott. Hivatja +mindjárt az inast, hogy micsoda idegen volna itt az udvarnál. Nincs +más, mint az a kukta, a kit tegnap fogadtunk. No, menj mondjad, +hogy jőjön hozzám mindjárt. Fölséges princzeszné, még nem kész a +ruhája, a melyben pedig ide jött, nem igen lehet benne ide +bocsátani. No, csak te mondjad neki. Meg is mondotta az inas, de ő, +mint kukta, azt felelte, hogy „neki annyi ide, mint nekem oda.“ Ezt +megmondá az inas; s a király, ki mint kukta volt a konyha körül, +észrevette, hogy a princzeszné bement a konyhára szolgáló szobába. +Tehát mindjárt oldozza sebét és kötözgeti azzal az aranynyal +kivarrott kendővel. Ezt mindjárt megösmerte a princzeszné, hogy ő +lenne, ki őt az átok alól kiszabaditotta és a ki az ő három kivánt +próbáját megtette. Nem szólott ő semmit, hanem bement a királyhoz +és előbeszélette, hogy ő az, ki őt az átok alól kiszabaditotta és a +három próbát is megtette, tehát érdemes, hogy férje legyen. Itten a +király parancsolta mindjárt az udvari papot, és felhivatván a +királyt, összeesküdtette őket.</p> +<p>Élnek már most ők néhány hónapig együtt, s mondja egykor ebédnél +az öreg király: vedd kezedhez az ország kormányzását, én már öreg +vagyok, ohajtom a nyugodalmat. Feleli a dragonyosból lett király: +jóllehet én már sokat próbáltam, de még esztendeig elmegyek +próbálni valamerre. Eleget marasztalta felesége és az öreg király, +de hasztalan volt kéréseik. Elbucsuzott mindkettejétől, megy ő már +mendegél s beszáll egy vendégfogadóba, kér magának enni, inni. A +kocsmáros <span class="pagenum"><a name="Page_40" id= +"Page_40">-40-</a></span> parancsolja mindjárt: Ignácz, hordj +ebédet ennek az urnak. Feleli: mindjárt. Hordja ő az ételt, és nem +látja a király, s kérdi a kocsmárostól: ki lenne az, a ki az ételt +hordja. Mondja, hogy az inasa. Kérdi a király: mennyiért adná neki? +Feleli: háromszáz aranyért. Mindjárt lefizette a király, és +fölkelvén az ebédtől mondja: Ignácz, gyere, menjünk! Ő tehát megy +és beszélgetnek együtt, s beestveledvén, találnak egy helyet, hol +sok furmányosok kifogtak; itten mondja a király nekik: jó estvét! +elfogadták és egyszersmind kérdi: megengedik-e neki, hogy itt velök +meghálhasson. Miért ne? felelték. Itten mindjárt parancsol a +király: hordj fát, Ignácz! rakj tüzet. A kereskedők és furmányosok +senkit se láttak, hogy hordaná a fát és tüzet csinálna. Itten +mondja egy: király, ez helyes szolga; hanem cseréljünk! mondja a +kereskedő, nekem van egy tarisznyám, melyből, ha mondom, annyi +katonaság masirozik ki, a meddig azt nem mondom, hogy elég. Itten +megteszik a próbát; kinyitja a tarisznya száját és mondja: mars +kifelé! Jön kifelé a sok katonaság, lovasság, gyalogság, mig csak +nem mondotta, hogy elég. Ezután ismét parancsolja: mars befelé! és +mind bemasiroztak. Ez megtetszett a királynak; tehát cseréltek; de +mikor elváltak egymástól, a kereskedő nem mondotta: Ignácz, maradj +nálam. Tehát mikor megy a király haza felé tarisznyájával, +megéhezvén, monda: Ignácz, ha most itt volnál, be megenném, ha +hoznál valamit. Hiszen itt vagyok. Hát nem mentél el a +kereskedővel? Hiszen nem mondotta, hogy maradjak nála, én biz +eljöttem. <span class="pagenum"><a name="Page_41" id= +"Page_41">-41-</a></span></p> +<p>Elérkeznek a királyi város alá, ő is kinyitja a tarisznyát, +mondja: mars kifelé! Itten bandával jőnek ki lovasság és gyalogság. +Ekkor mondja Ignácznak: menj el a királyhoz és mondjad, hogy jőne +ki és nézné meg katonáimat. Elmegy Ignácz a királyhoz, bemegy a +szobába és mondja: Fölséges király, a fiatal király hivatja, hogy +jőne ki megnézni az ő katonáit, kik a városon kivül vannak. Nem +látta a király, hogy ki hivta őt, tehát azt mondta, hogy nem megy. +Feleli Ignácz: ha fölséged nem jő, tehát elviszem. Kapja, felfogja +az öreg királyt és vitte kifelé. Itten látták, hogy hozná az öreg +királyt, tehát mindenfelé szólott a banda. Az öreg király monda: +fiam, tudod, hogy az én országom nem oly nagy, mit fogunk csinálni +evvel a sok néppel, mivel tartjuk? Fölséges király, nem kell ennek +semmi; azért parancsolta: mars befelé! s mind bemasiroztak. +Csudálta az öreg király, hanem ezután bementek a városba, az öreg +királytól átvette az ország kormányzását és élt a feleségével +csendességben. <span class="pagenum"><a name="Page_42" id= +"Page_42">-42-</a></span></p> +<hr class="chap" /> +<h2><a name="CHAPT05" id="CHAPT05"></a>5. A mosolygó alma.</h2> +<div class="figcenter"><img src="images/im10.png" alt="" /></div> +<p>Volt egyszer egy ifju király; egy estve igen erős almaszag +ütötte meg az orrát, s azt mondja az inasnak: ha nekem abból a +kellemetes szagu almából nem hozol, minden törvény nélkül +felakasztatlak. Az inas lóra ült és elment heted hét ország ellen, +mindenütt az almaszag után, végre elért ő ahoz a kerthez, a melyben +az a jószagu alma termett; megkötötte a lovát és beugrott a +sövényen. Alig szakitott le egy pár almát, egy bozontos vén ember +mindjárt megfogta, megkötözte. Az inas elmondta, hogy ő a királynak +akar vinni egy pár almát, és ha nem viszen, felakasztatja. A vén +ember azt mondja neki: jöjj be hozzám, van nekem egy vén feleségem, +előbb tanácsot kérek tőle, mi tevő legyek, adjak-e vagy ne. +Elindultak, de az inas nem ment be, hanem a pitvarban maradt, az +öreg bement és elbeszélte a történetet, de a felesége jól +összeszidta. Volt az öregnek három leánya; azt mondja a +legnagyobbik: miért nem adott neki apám egy pár almát, még ugy +lehet, hogy az a király engem elvehet; és ha elvenne, egy marok +kenderből szőnék olyan sátort, hogy az egész <span class= +"pagenum"><a name="Page_43" id="Page_43">-43-</a></span> katonasága +elférne alatta. Azt mondja a középső: ha engem elvenne, egy szem +buzából sütnék annyi kalácsot, hogy az egész katonasága megérné +vele. Azt mondja a legkisebbik: ha engem elvenne, szülnék neki +olyan két aranyhaju gyermeket, hogy egyiknek üstökös csillag volna +a homlokán, a másiknak nap, és mindkettőnek karján arany perecz. Az +inas mind meghallotta és feljegyezte a pitvarban s elvitte magával. +Kijött az öreg ember, adott neki egy pár almát választva; az inas +lóra ült és utnak indult haza felé.</p> +<p>Mihelyt haza ért, általadta az almát a királynak, ki nem ette +meg, hanem csak beléharapott, és mindjárt nevetett; belé tette a +lajbi zsebbe, egyiket egyikbe, másikat másikba; azután kimentek +vadászni; a király nem állhatta a jó szagot, ismét beléharapott, de +elmosolyodott tőle. Az inas nem állhatta, s általadta a jegyzéket, +mit a szegény ember pitvarában feljegyzett. Mihelyt általadta, +nézte a király; egyszerre félbenhagyta a vadászatot, befogatott és +ment a szegény emberhez. Mikor oda ért, azt mondja a legnagyobbik +lánynak: igaz-e, hogy azt mondtad, hogy ha elvennélek, szőnél egy +marok kenderből olyan sátort, valamennyi katonám mind elférne +alatta! Azt mondja a leány: igenis igaz. Azt mondja ismét a +középsőnek: te mondtad-e: sütnél egy szem buzából annyi kalácsot, +hogy valamennyi katonám van, mind megérné vele! Azt mondja a leány: +igenis, én mondtam. Kérdezi a legutolsót: te mondtad-e, hogy ha +elvennélek, szülnél olyan két aranyhaju gyermeket, hogy egyiknek +üstökös csillag volna a homlokán, a másiknak nap, s mind a kettőnek +<span class="pagenum"><a name="Page_44" id= +"Page_44">-44-</a></span> karján arany perecz? Azt mondja a leány: +igenis, én. Ekkor a király megölelte, és elvette feleségül, +megesküdtek, haza vitte a várba és csakhamar teherbe esett tőle; de +nem sokára háboruba kellett a királynak menni; elbucsuztak +egymástól, és elment.</p> +<p>Volt a király udvarában egy vén asszony, annak is volt egy +leánya és igen szerette volna a királyhoz adni. Mikor eljőtt a +szülés napja, a királynét elámitotta a vén asszony, hogy ő nálok a +padról szokta az anya leszülni gyermekét. Felvitték a királynét a +padra és leszült két aranyhaju gyermeket. A vén asszony alul levén, +megfojtotta a két gyermeket, s elásatta egyiket egyik kapufélfa +alá, másikat másik alá; a királyné alá pedig két kis kopófiut tett, +minthogy épen akkor kölykezett meg egy vén kopó; azután megirta a +királynak, hogy az ő felesége nem aranyhaju gyermeket szült, hanem +két kopót. A király haza ment és szidta, verte a feleségét, ő pedig +addig kérte az istent, mig meg nem hallgatta. Kiment egyszer a +kapuba és a hol az ő két fia el volt ásva, felfohászkodott és +mindjárt sóbálványnyá lett; a király elvette a vén asszony lányát, +és lett két kis gyermeke. Kinéz egyszer a király az ablakon, látja, +hogy az ő kapujában két arany körtefa vagyon; elbámul, de nem tudta +az okát megfejteni. Az öregasszony mihelyt meglátta, mindjárt +megtudta, hogy az aranyhaju gyermeken nőtt mind a kettő. A fa +annyira nevekedett, hogy még más országból is jártak nézni; s a vén +asszony nem maradhatott, mindig azon törte fejét, hogy vágathatná +ki a királylyal a két körtefát. Azért leányát reávette, hogy tegye +magát beteggé és mondja a királynak: <span class="pagenum"><a name= +"Page_45" id="Page_45">-45-</a></span> csak ugy fog meggyógyulni, +ha az arany körtefa nyoszolyából csinált ágyba fekszik. Bemegyen a +király, látja, hogy a felesége holtbeteg; kérdezi, mi baja, de még +csak nem is eszmél; a király csak nézte, egyszer felrándul nagyot +jajdulva, azt mondja a királynak: azt álmodtam lelkem, hogy ha az +arany körtefát levágatnád, és belőle nekem nyoszolyát csináltatnál, +ha abba fekhetném, talán meggyógyulnék. Azt mondja a király: nem te +érted, de még az egész világ asszonyáért sem vágatom ki az arany +körtefát, mert én abban igen gyönyörködöm. Elment a király más nap +vadászni, mihelyt kiment az udvarból, a vén asszony mindjárt +kivágatta az egyik arany körtefát, s megcsináltatta nyoszolyának s +a leányát belé fektette. A király nagyon szomorkodott, +szomoruságában a másikat is kivágatta és megcsináltatta +nyoszolyának a maga számára. Lefeküdtek estve, s aludtak csendesen +hajnalig. Egyszer megszólal az a nyoszolya, a melyiken a királyné +feküdt, s azt mondja a másiknak: nehéz-e neked, testvérem? Azt +feleli a másik: nekem nem nehéz, csak olyan, mint ha most lennék a +világra ujonnan; mert az apja feküdt a nyoszolyában. Kérdezi ő is a +másiktól: nehéz-e neked? azt mondja, a melyiken a királyné feküdt: +nekem oly nehéz, hogy ha még egy óráig rajtam fekszik annak a +gyilkosnak a lánya, meg kell halnom.</p> +<p>A vén asszony nem aludt, mind kihallgatta, mit beszéltek. +Mihelyt elment a király vadászni, mindjárt összevágatta, tüzre +hányatta; a tüzön igen pattogott; egy tüzes szén lepattant a földre +és egy vén kecske <span class="pagenum"><a name="Page_46" id= +"Page_46">-46-</a></span> felkapta s megvemhesedett tőle. Mikor +eljött az ellés ideje, épen a konyhában szaladgált, s ott meg is +ellett két szép aranyszőrü kecskét. A király igen megörvendezett +benne, s egy különös szobába vitette közel a magáéhoz. A vén +asszony még sem nyughatott, mihelyt elment a király vadászni, +mindjárt bement a szobába és megölte a két aranyszőrü kecskét. Volt +az udvarban két szolgáló, ezek a hurkáját kivitték a kertben levő +patakba mosni, de vigyázatlanságból egy darabkát ott találtak +hagyni; egy vén varju pedig leszállt és felkapta; repült vele a +tenger hetvenhetedik szigetébe, ott rakott magának egy fészket, s +tojt belé két arany tojást; mikor kiköltötte, elbámult rajta, mert +két arany haju gyermeket költött; az egyiknek üstökös csillag volt +a homlokán, a másiknak nap, mindkettőnek karján arany perecz. A vén +varju feladta őket iskolába és hét esztendeig tanittatta egy +remetével, a ki már rég óta a tenger szigetében volt. Eltelvén a +hét esztendő, azt mondja a varju a két fiunak: én többé nem +tarthatlak titeket, hanem menjetek az apátokhoz, ő nagy király; +jobban lesz nála dolgotok. Miután elegendő tudósitást adott nekik, +megindult előttök repülve, s a két fiu mindenütt a varjut követve, +elért apja kastélyához; a varju megtanitotta őket, hogy viseljék +magukat, aztán visszament a szigetbe.</p> +<p>A két fiu bement a királyhoz, a király megkérdezte, hogy mit +keresnek, ők pedig mindent elmondtak, mert a varju mindent +elbeszélt előttök. Elmondták, hogy a vén asszony ásatta őket a +kapufélfa alá, s belőlök nőtt a két körtefa; azután kimentek a +kapuba, <span class="pagenum"><a name="Page_47" id= +"Page_47">-47-</a></span> szóltak a sóbálványhoz, az pedig +megszólalt a király hallatára, miért a király igen nagy +szomoruságnak adta magát és a vén asszonyt szilaj csikó farkán +szaggattatá szét, a két fiát nagy gonddal nevelte és megelégedve +most is él, ha meg nem halt.</p> +<hr class="chap" /> +<h2><a name="CHAPT06" id="CHAPT06"></a>6. Nemtudomka.</h2> +<p>Volt egy időben egy király Sczithiában, honnan a magyarok veszik +eredetöket, kinek a felesége néhány esztendő elfolyása után egy +Dániel nevü herczeget szült, de ugyanazon éjszakán, nemkülönben +órában és perczben egy kancza is megellett a ménesen, s a kis +csikót egyenesen a kis Dánielnek ajándékozta a király. A többi +között mikor már a gyermek arra való volt, hogy iskolába menjen, +szorgalmatosan járt és tanult is, de neki már bevett szokása volt, +hogy mikor iskolába ment vagy haza jött, legelső gondja is a volt, +hogy megnézze és megsimogassa lovacskáját.</p> +<p>Egyszeri alkalmatosságnál, mikor a királynak el kelle menni +háboruskodni, feleségét s gyermekét egy generálisra bizta, a ki is +alattomban a királynéval szövetségbe jött; s minthogy az asszony +félt a gyermek okosságától, ugy egyeztek meg, hogy a generális jól +vigyázva járjon hozzája, de a gyermek előtt olyas dolgokról semmit +se mutasson. Jól vagyon, hanem mégis <span class="pagenum"><a name= +"Page_48" id="Page_48">-48-</a></span> tartottak az ő +szemességétől, s eltökélették, hogy e világból kivesztik +efféleképen, ugymint: a generális kérdezi a királynétól: te +szivemnek szerelme, mely móddal mulasztod ki gyermeked e világból? +A melyre feleletül adta: az legkevesebb. Én anyja vagyok, ma tehát +éjszaka, a midőn le fog feküdni, de már akkor oda lesz készitve az +ágyba egy hegyes tőr, fogok neki hizelkedni, egyszersmind őt +csiklantani, ezt pedig ő nem szereti: akkor tehát ő hirtelen +megfordul, s agyon szurja magát.</p> +<p>A kis herczeg bement most is megnézni lovacskáját és igen +szomorunak találta, s magában kezdett hozzá beszélni: ugyan mi +bajod lehet te szegény pára? De minthogy a ló a kocsisoktól +megszólamlani nem mert, csak leütötte fejét, és ugy is, gondolta +magában, iskola után megint eljő hozzám. Iskola után csakugyan +beszaladt Dániel az istálóba, bemenetelét se kocsisok, se mások +észre nem vették, megsimogatta lovát és ujonnan kezdett hozzá +beszélni: ugyan édes párám! mi bajod lehet tenéked? Hát egyszer +csak megszólal a lovacska: én nekem ugyan semmi bajom; ezen +szavakra szinte meghidegedett a királyfi. Hát te beszélni is tudsz? +Oh igenis! hallgasd meg csak panaszimat. Anyád össze van beszélve a +generálissal, és ki akarnak mulasztani e világból; ezzel +megmondotta neki, hogyan tartsa magát az éjtszaka. Ő szót fogadott +lovacskájának, nem is vetkőzött le, csak a kanapén szunnyadott, és +ott maradt regvelig. Ezen a cselekedetén Dániel királyfinak +megdöbbentek az elveszteni akarók, de megint összebeszéltek és azt +végezték, hogy ugy is szereti Dániel az <span class= +"pagenum"><a name="Page_49" id="Page_49">-49-</a></span> +édességeket; tehát kedveért csinált az anyja mennél tetszetősb kis +darab czukrokat, méreggel vegyitve.</p> +<p>Más nap, a midőn iskolába akart menni, ismét meglátogatta +lovacskáját, ki is mindjárt megszólamlott: ugy-e kis királyfi, nem +végeztek ki e világból, de vigyázz máma, és megbeszélette neki, +hogy az édességekből ne egyék. Iskolából haza térve, szokása +szerint bement lovához, és az ugyan megint figyelmeztette őt, ki is +azt véghez vitte, mert midőn asztalhoz ültek, kevés levest és +néhány ételekből jó izüt evett, de a midőn az édességet elibe +adták, kézcsókolással megköszönte és felkelt az asztaltól, mene +tanulni. Itten szól a generális anyjának: te szivemnek +szivszerelme! tudod-e, mi itt a bökkenő? A király e napokban haza +jő, tedd magad beteggé, s mondjad neki, hogy addig fel nem +gyógyulsz, mig azon csikónak, mely akkor lett, mikor te a kis +Dánielt szülted, nem eszel a májából. Ez a mi akadályunk, nem a +gyermek okossága; ha követed tanácsomat, igyekezetünk szerencsésen +fog kiütni.</p> +<p>Jól vagyon! a mint ők elvégzék tanácskozásukat, a generális +bement a maga szobájába, s a király is megjött az alatt. A királyné +mindjárt panaszkodott hites társának, hogy egészséges nem lehet, +mig ama csikónak májából nem eszik. Hiszen, lelkem, az legkevesebb! +Levágatom, és kivánságodnak eleget tehetünk; hanem várj egy +keveset, mig Dániel haza jő, kié a csikó, hogy legalább még +láthassa utoljára. Csönget a király; a mint az inas belép, jő +Dániel királyfi is; az inast elküldi és mondja Dánielnek: meg kell +öletnünk a csikót anyád kedviért. Jól vagyon, édes atyám, de várjon +egy <span class="pagenum"><a name="Page_50" id= +"Page_50">-50-</a></span> kevéssé, mig fölveszem nyargaló +nadrágomat. Az okos Dániel fortélyossággal élt és nagy hamarsággal +leszaladt a lovához, a ki igen nagyon busult, és megmondá neki, +hogy kérje ki atyjától azon szabadságot, hogy utoljára háromszor +nyargalhasson körül az udvarban; annak elvégzése után kérjen egy +pohár bort, igya meg atyja egészségeért, azon való örömében, hogy +gonoszságukat véghez nem vihették, az anyja és a generális +egészségeért is. Dániel mindenben szót fogadott, a mint felhuzta a +nyargaló nadrágot, térdre esett atyja előtt, ki megengedte +kivánságát és a lovacskát fölnyergelték. Ő háromszor körülnyargalt, +és kapott egy pohár bort, és atyjára köszönté: ez legyen édes atyám +egészségeért, hasonlóképen anyám és a vele tartott generális +egészségeért azon okból, hogy kivánságokat rajtam nem töltheték +elszánt gyilkolással. Ezek elmondása után a lova Dániellel a +palotán felül ugrott és elvitte őt heted hét országig.</p> +<p>Midőn a király e szörnyüséget hallotta, megköttette a +generálist, és a várnak négy szögletére akasztatta, feleségét pedig +a legerősebb tömlöczbe tétette; de minthogy Dániel visszajövetele +semmi módon sem történt, feleségét azonban szerette a király, +megirgalmazott neki, és kivétette a tömlöczből.</p> +<p>Dániel királyfit a lova egész London városáig vitte Anglia +országba; és letette ott egy mezőn ezen kérésnek mondásával: édes +gazdám, azért hoztalak ezen országba, hogy ha megtartod szavamat, +jövendőben itten király fogsz lenni. Ő megigérte. Azt mondotta neki +a lovacska: téged akárki és akármiről fog kérdezni, csak +<span class="pagenum"><a name="Page_51" id= +"Page_51">-51-</a></span> azt add feleletül: nem tudom. Jól vagyon! +bemegy a városba a királyfi, s egy helyütt megtalálják szólitani: +Ki vagy? Nem tudom. Honnét jösz? Nem tudom. És ez mindig igy ment, +s néhány napokig a városban járkálván, többi között a királynak is +tudtára adták, hogy itt van egy igen gyönyörü fiu, ki mindenre azt +mondja: nem tudom. Az semmi! hozassák ide, szolgáljon az én +konyhámban. A mint elhozták a király elibe, megtetszett neki, és +kérdezé tőle: hogy hivnak? Nem tudom. Ezzel mindjárt a főszakácshoz +adta azon parancsolattal, hogy akármicsoda kárt talál tenni, verni +őt nem szabad. Itten az a bevett szokás volt, hogy minden vasárnap, +a kire a sor jött, otthon kellett maradni, tüzet rakni, a többinek +templomba menni. Nem sokára őt is érte a sor; a többi közt reá +parancsoltak, hogy tüzet rakjon és a hust addig feltegye, hogy +forrjon. Ő feltette ugyan, hanem hamut is hintett a hus fölé. A +midőn haza jőnek, látják az ő cselekedetét; mit volt tenni, verni +szabad nem volt; szidás nélkül vagy azzal, neki mindegy volt, azért +kérdezték tőle: miért tette azt? Nem tudom. Kénytelen voltak +mindent kivetni és fris hust hozatni, mindent ujra késziteni, és +ezentul ő <i>Nemtudomkának</i> hivatott.</p> +<p>Nemtudomka többféle károkat tett a konyhában, s kénytelen volt a +főszakács ő felségének megjelenteni azon kérésével, hogy +méltóztatnék őt máshová tétetni. A kertésznek épen szüksége volt +segitőre, a ki vigyázzon a kertre, mig ő valahová ki talál menni. +Történt egy vasárnap, hogy a kertész, mint szokás volt, elment +misére; nem is maradt otthon csak egyik királykisasszony, +<span class="pagenum"><a name="Page_52" id= +"Page_52">-52-</a></span> ki némely fájdalmat érzett tagjain, más +pedig a háznál senki sem volt, csak Nemtudomka, a kit a lova +meglátogatott és kérdezősködött tőle: mint szolgál egészsége, mint +van dolga. Nemtudomka mindenekről értelmessé tette őt, hogy +meglehetősképen. Itten a lovacska elhozott egy kantárt neki és +mondá, ha én kellek neked, csak ezen kantárt rázd meg, de oly +időben, mikor magad vagy, én mindjárt megjelenek. Már mostanában +rázd meg a kantárt. Megrázta és azonnal ott termett egy rézszinü +szép ló, és neki való ruha, melyre felült és a kertet sebes +nyargalással összevágta, rontotta. Ezt az ablakból jól látta a +kisasszony, de mindazonáltal senkinek se szólt felőle. A midőn ezen +kárt megtette, egyet rázkodott Nemtudomka lova és megváltozott és +elment, ő pedig az istálóban teknő alá bujt féltiben, a kantárt jól +eltette, hogy senki rá ne találjon.</p> +<p>Jól vagyon! Haza jő már most az öreg kertész, látja ezen +romlásokat, kiabál: ilyen adta, teremtette! hol vagy Nemtudomka? +majd adok én neked jól nem vigyázni. De az ablakból intett a +kisasszony, hogy meg ne verje. Csak kiált reá, de minthogy meglátta +lábait a teknő alól, mondá: gyere ki, Nemtudomka! Miért nem +vigyáztál jobban? Nem tudom! Csak még egyszer ilyen kárt tégy, majd +adok én neked. Nem tudom, volt mindig a felelet. Nagy nehezen aztán +egy héti munkával összeigazgatták a kertet, majd oly rendbe s +állapotba hozták, mint régente volt. Megtudta a király is, hogy az +alatt esett, mig templomban voltak, hogy Nemtudomka nem vigyázott, +más pedig nem volt itthon. <span class="pagenum"><a name="Page_53" +id="Page_53">-53-</a></span> No! isten neki, mondá a király, +csakhogy megint helyre hoztátok.</p> +<p>Jövő vasárnap megint elmennek misére, kivéve Nemtudomkát és a +királyleányt, ki magát betegnek tetette, mivel gondolta, hogy +megint fog valakit nyargalni látni. Jól vagyon, a midőn már mind +elmentek, fertály óra mulva Nemtudomka megrázta kantárját. Azonnal +ott termett ezüst szinü formában kedves lova. Most kétszeresen +rutabbul elcsufitotta a kertet, mint első vasárnap. A +királykisasszony csak az ablakról nézte és fájt neki azon lovon ülő +szép ifjuért a szive. Azután leszállott Nemtudomka a lóról, +megrázta magát a ló, elváltozott elment, ő pedig elbujt az +udvarban. Hazajövetelkor majd hogy a guta meg nem ütötte a vén +kertészt. Meglátja Nemtudomkát: várj, te gazember! majd adok én +neked vigyázást; de ő szokás szerint felelte: Nem tudom. De ilyen +adta, szedte, vette! majd tudom én, csak kezembe kerülj. Nem tudom. +A kertet ismét nagy nehezen felékesitették, de harmadik vasárnap, a +midőn Nemtudomkát kivéve, a templomba mentek, de igaz! a +királykisasszony megint betegnek jelentette magát, gondolta, hogy +talán megint eljő az a szép ifju. Alig hogy elmentek misére, +megrázta kantárját és ott terem Nemtudomka lova aranyszinü szőrben; +ő is felült aranynyal tündöklött szép ruhájában, és ugy +összerontotta azon kertet, hogy nem egy hamar lehetett +megcsináltatni. De ezt nem nézte betett ablakon által a +királykisasszony, hanem kinyitotta az ablakot és kikönyökölve nézte +a szép ifjut. Ezt megpillantja Nemtudomka, oda ugrat egyenesen be +az ablakon hozzája és megcsókolja <span class="pagenum"><a name= +"Page_54" id="Page_54">-54-</a></span> kezét, de semmit nem +beszélt. Erre azt mondja a királykisasszony: szólalj meg már +egyszer, látom én, hogy te tudsz beszélni, csakhogy nem akarsz. +Ezzel kiugratott és leszállt az istálónál, lova elment, ő pedig fel +s alá sétált az udvarban. Jól tudta a királykisasszony, hogy ez +valami különös ágból veszi eredetét, de valamin aggódik, a miről se +tesz legkisebb emlitést; ő meg betegnek csak tetette magát, s +mostanában igazán fájt szive. Haza jőnek a templomból, látják ezen +iszonyu nagy kárt, kérdezik Nemtudomkát: ki tette? Nem tudom. Miért +nem vigyáztál? Nem tudom. Erre megfogták és meg akarták verni, de +minthogy mindenre azt mondá: Nem tudom, azt gondolták, hogy bolond, +és elengedték neki a büntetést.</p> +<p>Egyszer azt mondja leányainak a király: nézzünk utána már +egyszer, hogy férjhez mehessetek, különben megvénültök. Itt a +király mindenféle országbeli királyfiakat és fényes születésü ifju +nemzetségeket felszólit azon okból, hogy a melyikbe leányai +belészeret, legyen bár az akár kicsoda, hozzá adja feleségül. Kevés +idő mulva megérkeztek, kisasszonyai válogattak; a két első +csakugyan királyfiakat, de a harmadik testvér egyiket sem kedvelte, +hanem igy szólott: minthogy édes atyám megengedte, hogy akár +szegény, akár gazdaghoz mehetek férjhez, hivassa mind, a ki csak +udvarunkban lakik. Itten e parancsolatra valamennyien megjelennek, +de egyiket sem választotta, hanem kérdezte: senki sincs már más az +udvarnál? Van, de abba csak belé nem szeretsz: Nemtudomka. Jőjön +fel. A mint feljött és a szobába lépett, kérdezi a +királykisasszony: hogy hínak <span class="pagenum"><a name= +"Page_55" id="Page_55">-55-</a></span> téged szép ifjum? Nem tudom. +Erre megcsókolta Nemtudomkát. Én szivemnek szivszerelme, én a tied, +te az enyém. Ezen valamennyien csudálkoztak; de mit volt tenni, +atyja nem akarta megváltoztatni szavát és igy megesküdtek mind a +hárman.</p> +<p>Midőn már vigadtak a mulatságban, Nemtudomka semmit se beszélt, +hanem lejött szobájába; de észrevevén, hogy hibázik, leküldenek +hozzája, hivatják, de ő csak azt mondja: Nem tudom. Már elmult a +lakodalom, és javasolták a királynak, hogy szégyenökre ne essék, +csináltasson Nemtudomkának deszkából házat a palota előtt; lakjék +ott feleségével egyetemben; a mi ugy is lett. Egyszer a két ifju +király, ugymint a Nemtudomka sógorai, vadászni mentek, s hivták +őtet is. Nem tudom. Hiszen majd tudjuk mi, te vén bolond, és +elmentek. Nemtudomka is megrázta kantárját, a nélkül, hogy valaki +látta volna és megjelent lova réz ruhával egyetemben és eléjök +vágtatott, mintha már visszajőne a vadászatról. Ezek a midőn +meglátják: ugyan ki lehet ez a királyfi? valami külső országbeli +herczeg; még a ruhája is csupa réz. Honnét jő uraságod, nem jőne +vissza vadászni? Én már elvégeztem a magamét, és mutatja nekik az +arany vadkacsát, hogy mit visz. Ennek látására egymás szemébe +néznek és mondják egymásnak: vegyük meg tőle, ha eladja: nagy +böcsületet nyerünk mi ezzel. Kérdik őt: miért adná azt az ur +minékünk? Pénzért nem, felelé, hanem ha nekem adjátok azt a két +gyürüt, melyben esküdtetek. – Egy kicsit gondolkoznak s mondják: +adjuk oda, hiszen majd csináltatunk másat az aranymüvesnél. Oda +adták és kérdezék: ki lenne személye? <span class= +"pagenum"><a name="Page_56" id="Page_56">-56-</a></span> Én, a +deszkavári király fia. Ezzel elbucsuztak és örömükben elnyargaltak; +Nemtudomka pedig megelőzvén őket, felöltözött más ruhájába és +kiállt az ajtó elé. Hát egyszer jőnek és mondják: látod, sógor, +Nemtudomka, miért nem jöttél; látd, mit vadásztunk. Nem tudom. De +tudjuk mi, szamár! Ezen megörült a király, minthogy ebben az +országban affélét nem is látott. Más nap megint kimentek volt, +ismét hitták őt: gyere sógor, vadászni. Nem tudom. A másik azt +mondja: hagyj békét annak a bolondnak. Nem tudom. Ők elmentek. +Nemtudomka megint megelőzte őket ezüstszőrü lovával, és magán is +azonféle ruha ékeskedett. A midőn megszemlélték őt, egyik azt +mondja: ez a tegnapi királyfi; a másik mondja: nem az, mivel az +rézruhában volt. Megszólitják: nem jőne-e vissza, vadászni. Nem, +mivel már én elvégeztem, és mutatja nekik az arany szarvast. Ők ezt +igen megszerették és kérdik: miért adná el nekünk. Barátim, nem +egyébért, hanem ha ezen arany gyürüt homlokotokra hagyjátok sütni. +Egymás szemébe néznek; ámbátor fájni fog, de a haj alatt senki se +látja. Azonnal oda sütötte, nekik pedig szivökre szolgált ugyan, de +az öröm miatt nem igen érezték, és megint kérdezék: kihez volna +szerencséjök. A deszkavári király fiához. Ezzel elbucsuztak, +elmentek; Nemtudomka ujonnan megelőzte őket és kiállt a kapuba, +közönséges ruhájában. A midőn megjöttek, csufolták őt; látod, mit +vadásztunk! Nem tudom. Mivel nincs eszed. Nem tudom. A király most +százszortább megörült. Harmadszor is, midőn kimentek volt, hitták +sógorukat, de csak „nem tudom“ felelettel hagyta őket; a ki is +eleikbe <span class="pagenum"><a name="Page_57" id= +"Page_57">-57-</a></span> lovaglott aranyszőrü lovával és olyanféle +ruhában. A midőn meglátták, azt találták mondani: ez megint a +deszkavári király fia. A midőn már jól közelgetett, csakugyan reá +ismertek és kérdezik tőle: honnan jőne! Vadászatról. Hát mit +vadászott! Oh igen szép gyönyörü arany tuzokot. Ezt a midőn +meglátták, majd meghaltak érette, és ujonnan kérték tőle. Oda adom +ezt is, de csak ha az akasztófát hátatokra hagyjátok sütni. Azok +gondolták ugyan, hogy fájni fog, de nem látja senki, s reá hagyják +sütni, a mint meg is esett. Itten haza lovagoltak a szép állattal, +ha jóformán megszenvedtek érte, nagy dicsekedéssel is mentek a +király elibe, ki még jobban megörült, mint a többi vadaknál. +Nemtudomka pedig, a midőn elváltak egymástól, leszállott lováról, +ki neki három tarisznyát adott: mivel most nem sokára háboruja fog +lenni feleséged atyjának Kukoricza Marczi <span class= +"pagenum"><a name="Page_58" id="Page_58">-58-</a></span> +királylyal, és a midőn látni fogod, hogy igen veszt, rázd meg a +kantárt, el fogok én jőni és mi ösmeretlenül megyünk az ő +segitségére. Az első zacskónak az a tulajdonsága vagyon, a midőn +akarod, mindenféle katona jő belőle; a második akármennyi +municzióra van szükséged, megadja; a harmadik pedig élelmet, a +mennyi csak kivántatik.</p> +<div class="figcenter"><img src="images/im11.png" alt="" /></div> +<p>A midőn elvégezték beszédőket ő a maga ruháját felölté és haza +ment; már akkor mindenütt keresték, hogy hová lehetett, kérdezi a +felesége és többi sógorai: hol voltál Nemtudomka? rosz hir vagyon; +háborunk lesz. Nem tudom. Más nap jött a parancsolat, hogy regvel a +csata kezdődik. Ilyen formán el kellett készülni és rendelt órára +kiment a két ifju házas király is. A mint hadakoztak, Kukoricza +Marczi ugy megverte a király népét, hogy az országból is majd +kiverte. Haza jövetelkor az egész udvar szomoruságban volt, kivált +Nemtudomka felesége; mivel mindig gondolta: mit csináljon ezzel a +boldogtalannal, se beszélni, se mást nem tud; és kérdi őt: lelkem, +mit csináljak én már mostanában, ha elveszti országát atyám, hogy +éljünk? Nem tudom; és mindig örült Nemtudomka; megfogta felesége +kezét s atyja háza felé huzta, a hol épen vacsoráltak, és +csudálkoztak az ő megjelenésükön, holott soha sem szoktak eljőni +ebédre, annál inkább vacsorára; és mutogatta kezeivel, hogy itt +akar vacsorálni feleségével együtt; nagyon is szivesen fogadták, +mivel soha sem látták ilyen jó kedvét.</p> +<p>Vacsora közben megszólal egyik sógora: nem tudom, minek örülhet +Nemtudomka, holott inkább szomorkodni <span class= +"pagenum"><a name="Page_59" id="Page_59">-59-</a></span> kellene. +Ezen szavakra felugrik és botját felkapva, örömmel teljesen +kiabálja: nem tudom, és forgatja botját, vág vele mindenfelé és +csufolja őket mutogatással, hogy mit félnek, ekkor megütötte mellét +és mutatott az egekre ilyen mondással: Nem tudom. Felesége és ő +felkeltek, megcsókolták atyjok kezét, kiki haza ment aludni. +Csudálkozott mindenki az ő vig napján. Korán regvel mind az +utczákon állottak fegyverben; két sógora általugratott +Nemtudomkához a palotából és hivták: gyere sógor, verekedni, tegnap +ugy is eleget vágtál. Ő szomoruvá tetette magát, és mondá: Nem +tudom. Midőn a többiek már jó messzi mentek a katonasággal, +megrázta kantárját; itt termett mindjárt az ő jó lova. No! édes +gazdám, meg vagy szabaditva, megtartottad szavadat; ezentul szabad +már beszélned. Kiki gondolhatja, mely örömére volt Nemtudomkának ez +a szó. Lovát bevezeti udvarába, beszalad feleségéhez ezen +mondásokkal: No, angyalom, szép feleségem, ne félj már többé és ne +is szomorkodjál; minden jól fog végződni. Felesége igen megörült, +de megtiltotta neki, hogy felfedezze még atyja előtt is, hogy ő +beszélni tud és háboruba megy. Előtte pánczélos ruhát öltött, +lovára felült, megcsókolta őt és elment. Alig hagyta el a várost, a +tarisznyát megforditotta és annyi katonaság lett egyszerre, hogy +csak szörnyüség volt; közelgetett mindig odább, és épen akkor már +agyonverte Kukoricza Marczi az ő felesége atyját, ki midőn látta, +hogy hátulról is jő egy sereg nagy futással, még jobban megiedt; de +Nemtudomka fehér zászlót küldött előre, hogy az ő segitségére jő. A +király mindjárt eleibe szaladott, hogy <span class= +"pagenum"><a name="Page_60" id="Page_60">-60-</a></span> kihez +lenne szerencséje, és mint érdemlette meg ezt a nagy barátságot. Én +vagyok a deszkavári király fia; többire leszen még szerencsénk +beszéleni; addig is megcsókolták egymást.</p> +<p>Az elfáradt katonák hátra küldetvén, a magáét vitte előre +Nemtudomka és mikor már két óráig viaskodtak, tetette magát, mintha +megsebesült volna. Csizmáját keresztülszuratta, és vért öntött +belé, és ugy szinlette, mintha észre sem vette volna. Ezzel hátra +szaladott, s mondja: No kedves ismeretlen király, ne busuljon, +részünkön lesz a győzedelem. Egyszer csak azt mondja a király: +deszkavári királyfiu! meg van maga sebesitve. Hol? A lábán és vér +is fut belőle. Kérem tehát, adja ide nyakáról kendője felét, hogy +kössem be. Hát ha ingét kérte volna, nem adta volna oda? Azután +megint elment a viaskodás piaczára és Kukoricza Marczi királyt +egész országaig verték, sok adóra kötelezték, melyet sokáig +fizetett is.</p> +<p>Itten elmult a háboru, a deszkavári királyfiut hitták magokkal +embereivel egyetemben, hogy annál inkább meghálálhassák +szivességét, de ő megköszönte, hanem el fog menni ugymint más nap; +a mint elbucsuztak egymástól, ő mintha pihentetni akarta volna +katonáit, leült, s mikor amazok messzire haladtak, zacskóba +hajtotta katonáit, maga frisen haza ment, lova eltávozott, ő pedig +levetette pánczélos ruháját, fölvette a mindennaplót és feleségével +beszélgetett, tudtára adván, mily szerencsésen lett vége a +harczolásnak, s kérte, hogy csak senkinek semmit se szóljon, hogy +tegyen először megérdemlett csufolódó tréfát sógorain, hogy ő +<span class="pagenum"><a name="Page_61" id= +"Page_61">-61-</a></span> legyen vig, de semmit ne beszéljen. Arra +is megtanitotta feleségét, hogy emlitse: nem hiába mutogatott az +egekre Nemtudomka; nem hiába örült, de örömre is vált a mi +szomoruságunk; más különben kérdezze sógorait: micsoda vitézséget +vittek véghez, és miért nem vitték el Nemtudomkát erővel is +harczolni, legalább megtanult volna ott beszélni. Itten hallják a +muzsikaszólásokat, kimegy Nemtudomka az ajtó elé és nagy szomoruan +nézi őket; két sógora reá kiált: No te ingyen élő, mért élsz a +világon, ha csak mindig itthon henyélsz; lásd, mi veszekedtünk és +erőnk által mindeneket meg is nyertünk. Nem tudom.</p> +<p>Estve nagy mulatság adatik, a hol mindenféle nagy és kis urak +megjelentek az udvari személyekkel egyetemben. Itten mindnyájának +kedve volt; Nemtudomka egyszer csak kiszökött és elment haza; háza +körül felállitotta katonáit, ágyukkal együtt, őrzésképen. Ezalatt +Nemtudomka felesége meghasználta a feltett kérdéseket; de azért +csak a két sógorát dicsérték, hanem mikor arra kellett felelniök, +miért nem vitték el Nemtudomkát, azt mondják nagy fitykén: bolondot +vinni oda, az is gondolat! Most, hogy ő nem volt a szobában, utána +küldtek egy fő generálist; de a midőn generális uram meglátta a sok +fegyveres katonát, visszaszaladt és jelenté, hogy oda követségképen +volna jó menni, ki tudja, mi van a dologban. Mindjárt néhány +katonával bement hozzá és azt mondja: a király hivatja, jőjön fel +hozzá. És megszólamlik: tőle mint atyámtól nem érdemlem, de addig +föl nem megyek, mig ő maga le nem jő hozzám. A király lement, de +már akkor elveszett onnét <span class="pagenum"><a name="Page_62" +id="Page_62">-62-</a></span> a sok katonaság, ő pedig letérdepelve +várta őt, ugymint a királyt, kezét kérte, megcsókolta és fölkelt. +Köszönöm, édes atyám, megalázódásodat; és felöltözött biboros +bársonyos királyi ruhába és kérte atyját, hogy a többiek előtt +mutassa be. Itten mindegyik csudálkozott, hogy oly szép fiu volt, +és hogy megszólamlott, felesége a többi előtt megcsókolta.</p> +<p>Mostanában beszéltek a deszkavári király fiáról, hogy ha az nem +lett volna, elvesztünk volna. Ő pedig kérdezi: Ösmerik-e ezen +kezkenőt? Oh, igen is. No, tehát nem kell már keresni őt; én azért +neveztem magamat ugy, mivel deszka házban laktam; és mutat két +arany gyürüt: ki ösmerné el magáénak. A két királyleány mindjárt, +egyik is másik is azt mondja: enyém. No tehát, hogy megösmerjék a +ravasz erkölcsü embereket, két szemtelen sógorom adá nekem az arany +vadkacsáért, mit ha nem hisznek, nézzék meg a homlokukra sütött +bélyeget; sőt még az utóbbi két vadállatért az akasztófát sem +szégyenlék hátokra süttetni. Ezt mindjárt megvizsgálták és +valósággal ugy találták. Nem volt itten többé oly kedves ember, +mint Dániel, a született királyfi, más néven: Nemtudomka; kinek is +a felesége atyja általadta mindjárt az országot, és megkoronáztatta +London városában. Két sógora elveszté a régi becsületet, ő +szerencsésen élt feleségével egyetemben, és a lovat magának örökre +megtartotta. <span class="pagenum"><a name="Page_63" id= +"Page_63">-63-</a></span></p> +<hr class="chap" /> +<h2><a name="CHAPT07" id="CHAPT07"></a>7. A szalmakirály.</h2> +<p>Volt egyszer egy király, annak három fia és három leánya és a +három fiu gyakorta kijárt sétálni, de leánytestvéreiknek nem volt +szabad kimenni, azért is összebeszéltek, hogy ki fogják őket kérni +atyjuktól. Haza érvén, legelsőben is a legöregebbik ment be +atyjukhoz és kérte, hogy engedné meg testvéreiknek is kisétálni. +Ezért a király igen megharagudott és kihuzta kardját, a fia után +hajitotta, de a fia sem kimélte lábait: elszaladt. Más nap ismét +elmegy a második fiu, de a midőn kérését fölfedezte, ugy járt, mint +a bátyja. Kérdi őket a legfiatalabb: hát édes bátyáim, +megnyertétek-e kérésteket, vagy mit szólt atyánk? Felelék nekie: mi +édes öcsénk, meg nem nyerhettük azon szabadságot és nem is igérte +meg. Igy tehát majd megpróbálom én is a szerencsét, monda a +legkisebbik, és elment atyjához, és a két bátya már a nélkül is +felinditotta őt, most még hathatósabban neheztelte kérésit; +felkapja a kést és utána hajitja nagy méreggel, a mely köntösének +szélin keresztülütődött és a szobaajtóban megállott. Erre a gyermek +kihuzza a kést az ajtóból és visszament vele atyjához. Ha uram +atyámnak ugy tetszik, én kész vagyok értök áldozatul lenni. Az +atyja, mint okos ember, látja, hogy olyan bátor: valaha lehet +belőle jó vitéz, de mindazonáltal mondja fiának: nem tudjátok, hogy +meg van jövendőlve, hogy ha három testvérteket kieresztem, el +fognak ragadtatni, a mi igen nagy fájdalmam lenne. Feleli +<span class="pagenum"><a name="Page_64" id= +"Page_64">-64-</a></span> a gyermek (fiu): kedves atyám, azok még +nem tudják ezen a világon mi a jó, avagy rosz, holott a tömlöcznél +is erősebb helyen vannak, azért legalább némely időkre legyen +szabad velünk kijönniök. Sok könyörgés után megengedte, de csak két +órára, de mondá: ha elragadtatnak testvéreid, neked is meg kell +halni. Megköszönte édes atyjának szivességét, s nagy örömmel ment +bátyjaihoz és tudtokra adá a kért megnyert engedelmet. Csakugyan +dél után el is mentek azon bezárt helyre, hol testvéreik voltak, és +megfogott mindegyik egyet és ugy kimentek a rózsás kertbe +sétálni.</p> +<p>A midőn kinyitották ajtaját, azonnal elkapta a legöregebbet a +nap, a középsőt a hold, a legkisebbiket pedig a szél. A három fiu +testvér bezzeg megiedt ezen szörnyü eseten, de főkép a legkisebbik, +mivel fogadta, hogy vissza fogja őket vinni. Tehát kénytelen volt +az egész történetet atyjának megjelenteni, ki miután megértette +leányai elragadtatását, mindjárt siralomházba tétette őt, és +összehivatván tanácsosait, kérdezte: micsoda büntetést érdemel az ő +fia, elbeszélett cselekedeteiért? A tanácsosok, ki akasztófára, ki +agyon lövetésre itélték. Hanem volt a tanácsban egy öreg király, ki +is csak hallgatta a mondott itéletet, és mostanában felszólalt: +érdemes uraimék! azért a gyermek nem méltó a halálra, mivel ha +tudta volna minden bizonynyal, hogy elragadtatnak, nem vitte volna +őket sétálni, de minthogy meg volt jövendőlve az ő elragadtatásuk, +lehet, hogy jobb helyen vannak, mint voltak; azért csak azt itélem, +hogy csapassék ki a király országából és soha többé ne legyen +szabad neki visszajőni. Ezen javaslatra <span class= +"pagenum"><a name="Page_65" id="Page_65">-65-</a></span> reá is +állottak, és leirva az itéletet megküldték atyjának, a ki is midőn +elolvasta, aláirta a mit végeztek, hogy véghez vitessék és +csakugyan országából kicsapatott a legfiatalabb, kit a királyné +igen nagyon sajnált, de mit tehetett felőle, kivált mikor gondolta, +hogy idegen országban hogy fog ő tengődni, a mi több, még vadak is +megehetik. Azért egy szolgájától örök emlékezetül egy arany órát és +jó nagy summa pénzt küldött utána ezen parancsolattal, hogy ha +megszorul valahol és édes anyját látni kivánja, nyissa fel óráját, +az mindig meg fogja vigasztalni.</p> +<p>Nincs már maradása a királyfinak se hegyen, se völgyön, és ha +eszébe jutott neveltetése, bánkódásában majd hogy meg nem halt. +Utazása közben talált a hegynek oldalában egy lyukat, mely igen +mélyen beszolgált s végét nem lehetett látni, s gondolván: akár ily +szomoruan éljek, avagy igy muljak ki, de mégis ezen lyukba +bemegyek, mig csak végét nem érem. Ment is valamely tizenkét napig +és jó messzire világot látott, s gondolta, hogy ott ki fog érni a +lyukból. Közelebb menve látja, hogy egy kősziklából ház vagyon +kivágva, bemász az ablakán, lát tizenkét szál égő gyertyát, +mellettök egy öreg ősz szakálu asszony imádkozik, kinek a homlokán +van egy szeme. Bement mégis hozzája és mindjárt anyjának nevezte. +Feleli az öreg asszony: isten hozott, királyfi! már két hete, hogy +várlak és fenem a fogamat rád, majd megeszlek. Mondja a királyfi: +édes öreg anyám, ugyan mit tudna én rajtam enni, holott nincs annyi +hus rajtam, mint a bőregéren. Köszönd gyermek, hogy igy feleltél, +mivel tizenkét fiam van, nehéz <span class="pagenum"><a name= +"Page_66" id="Page_66">-66-</a></span> kereskedők, azoknak lettél +volna vacsorául elkészitve, de már ne félj. E mellett jó vacsorát +ad neki az öreg asszony és aludni mentek; mig aludtak, előjött a +tizenkét zsivány, és felköltötték anyjukat. A legkisebb még be sem +jött az ajtón, már megérezte, hogy van valami idegen a szobában, s +monda: édes anyám! micsoda nyers szagu van a szobában? hiszen régen +meg kellett volna már sütni. Feleli az öreg anya: szavaimra igen +helyesen felelt, különben szerencsétlenségén sajnálkoztam; ti is +engedjetek meg neki. Aztán a tizenkét zsiványnak eleikbe tette a +vacsorát, mihez a királyfit is fel akarták költeni, de álmossága +miatt nem lehete felkölteni; hanem vacsora után megparancsolták +anyjuknak, hogy a háztól jó móddal igazitsák el a királyfit, +különben el kell vesznie. Mikor fölébredt a királyfi, reggelizett, +és utnak indult, de az öreg asszony megállitja őt: hallod-e, édes +királyfim! kövesd tanácsadásomat. Most hét esztendeje volt itt egy +király kertészének a fia, ki oly termetü és ábrázatu volt mint +önnön magad s Péter volt a neve. Azért menj te is azon városba, +mely a lyuk végén látszik és menj igenyest a király kertészéhez és +valljad magad a kertész fiának. Most pedig adok egy halállovat és +széllámpást; erre a lóra ülj fel és menj isten hirével, mert gyalog +igen sokáig ki nem érnél. Midőn a lyuk szájához érsz, akaszd e +lámpást a ló nyakába, és balra ne térj, hanem jobbra.</p> +<p>Ugy is esett a dolog; felült a lóra, és vevén kezébe a lámpást, +egy gondolat alatt kiért a királyfi. Akkor ló nyakába akasztotta a +lámpást és visszaeresztette, maga pedig gyalog tovább ment és +jobbra tért, de utja igen <span class="pagenum"><a name="Page_67" +id="Page_67">-67-</a></span> homokos volt; mennyit előre, annyit +hátra; s nem különben a nagy melegség igen igen megizzasztotta, s +nem győzvén tovább tartani a szomjuságot, földre esett. Ezután +fölveté szemeit az ég felé, hogy micsoda kegyetlen pusztán kell +neki szomjuság végett meghalni, gondolatjában bucsut vett minden +rokonától. Ekkor eszébe jut anyjától kapott adománya, veszi az +arany órát, felhuzza és gondolkozik, mikor mul ő ki e világból. A +midőn kinyitja, kiugrik belőle egy inas, és monda: fölséges +királyfi mit parancsolsz? Ezen szinte megiedt, s azt felelte: +mostanában semmit se parancsolok. Ismét becsukja óráját és az inas +eltünt; de gondolta: talán jó volna még egyszer kinyitni az órát és +ki is nyitotta; hát az inas kiugrott s kérdezte: mit parancsol a +királyfi? Nem egyebet, minthogy étel, ital elég legyen egy +aranylábu asztalon. Alig hogy kimondotta, hát már minden készen +volt. A királyfi is előbb ivott, aztán kedve szerint jóllakott; +becsukta óráját és tovább ment, és beért azon városba. A király +felől tudakozódván, megmutatták neki; bement a kertészhez és nagy +örömmel fogadá az őtet. Isten hozott, fiam, Péter! azt gondoltam +már, hogy odavesztél; és nagy öröm közt bevezette, egyről másról +tudakozódott, a melyekre igen alkalmatosan megfelelt. Kérem, uram +<span class="pagenum"><a name="Page_68" id= +"Page_68">-68-</a></span> atyám, adjon nekem egy különös szobát, +mivel az én kitanult mesterségemhez az illik; a melyet megkapott. +Minthogy ideje volt a nyugvásnak, lefeküdt; ekkor mintegy +éjféltájban kinyitja óráját, az inas kiugrik és kérdezi: mit +parancsol, fölséges királyfi? Azt, hogy nekem oly szép virágot +készits, melynek párját sem lehet találni, és tedd az asztalra. +Midőn megviradt, kivánta látni Péter fiát az öreg, és be talált +nézni az ablakon s a nagy világosság majd hogy el nem vette szeme +fényét, azt gondolta, tüz; s reá kiált: gyere ki, Péter! Péter +felelé: ne tartson semmitől; semmi baj. Ekkor kinyitotta az ajtót, +hát látja az öreg az elkészitett virágot, melynek párját soha sem +látta, és mondja fiának: valóban szép; és jól kitanultad +mesterségedet; nem hiába vándoroltál hét esztendeig. Erre azt +feleli: ezen virágot édes atyám adja a legöregebbik királyleánynak; +melyet át is adott, és nagy öröme volt benne a királyleánynak és +kérdezte, hogy hol vette. Az én tulajdon Péter fiam csinálta. Jól +megnézvén a virágot, látja királyleány, hogy igen mesterségesen van +reá irva: a ki ezen virágot meg akarja venni, egy országot adjon +érte; azért szerette volna megtudni, mely okból ajándékozta neki, +holott másnak ily drágán adja, de mégis abban hagyta a kérdést.</p> +<div class="figcenter"><img src="images/im12.png" alt="" /></div> +<p>Másnap megint olyan virágot csinált Péter, de az még +kecsegtetőbb volt, és reá volt irva, hogy két országot ér, s ezt a +második testvérnek adá. Harmadnap még gyönyörübbet csináltatott, a +mely negyedfél országot ért és a harmadik testvérnek adta. Történt +pedig egykor, hogy bált tartott a király; külső országi +fejedelmeket <span class="pagenum"><a name="Page_69" id= +"Page_69">-69-</a></span> is összehivott. Mutatja virágát a +legöregebbik, s azt gondolta, hogy csak magának vagyon az; de a +midőn két testvére mutatá a magáét, csak akkor bámultak a virágok +szépségén, és megegyeztek, hogy a virágot felteszik fejökre; majd +fognak csudálkozni a bálban; mit meg is tettek; és a világosság ugy +elvette a gyertyák világát, hogy csak épen e virágoknak volt +erejök. Midőn meglátták a vendégek, azt gondolták, hogy az egész +szoba tüzben van; némelyek megijedtek, némelyek csudálkoztak. A +mint vége lett a bálnak, hazájába ment mindegyik. Kevés idő mulva a +leányoknak kedvök lett volna férjhez menni; atyjok ki is hirdette, +hogy mindenféle embernek szabad megjelenni. A mint megjelentek a +kérők, a két idősb hamar kiválasztotta maga társát, de a legifjabb +nem talált magának; hanem az udvari népet is kihivatta; s mikor +megjelentették, hogy itt vannak már, a szobaleány azt mondja: +fölséges kisasszony, a jelentés nem igaz, mivel Péter még a kertben +dolgozik. Tehát mindjárt küldtek Péter után, a ki azonnal +megjelent. A mint valamennyit megnézte a legifjabb, hát Pétert +választotta. Ezek után megesküdtek valamennyien és lakodalmat +nagyot tartottak.</p> +<p>Ezek után találkozott egy miniszter, ki a királykisasszonyért +nagyon haragudott Péterre, holott ő jobban megérdemlette volna a +királykisasszonyt. Ugyanazon okból gondolkozott is, hogy mint +veszthetné ki őt a világból. A többi között volt a rezidenczia +előtt egy nagy kőszikla, tehát azt fogta Péterre, hogy feleségét +tegnap gyalázatosan kiszidta volna a kertben, s felesége azt +mondotta volna: nem is tudom, mint szerethettem beléd, <span class= +"pagenum"><a name="Page_70" id="Page_70">-70-</a></span> talán +mesterségedért? Melyre azt felelte volna: nem csak tégedet, hanem +azt a kősziklát is, mely atyád háza előtt van, egy éjtszaka +elhordatnám, helyét felszántatnám, buzával bevetném, learatnám, s +regvelre még kalácsot is ehetnék atyád belőle. Ezt hallván a +király, magához hivatta Pétert, és mondá neki: mit cselekedtél +tegnap, és mit mondottál? ha mindazt el nem végzed: odalesz életed. +Péter e felől mind nem tudván semmit, egy kevés időnek hallgatása +mulva kérdi a királytól: mi lehet az? Feleli vissza nagy haraggal: +jól tudod te a tegnapi cselekedeted feleségeddel, és hogy mit +mondottál; és elbeszélte, a mint feljebb emlitettük. Ezek után +Péter nagy szomoruan elment és gondolkozott, hogy ki lehetett az a +csalárd, a ki őt igy beárulta. Többi között felnyitja óráját, s +kérdezi az inastól, hogy meg lehetne-e mindezt cselekedni? a melyre +is felelt: igenis. Azután szomorunak mutatta magát, és a midőn a +felesége kérdezte volna: mi bajod? elbeszélte neki, a ki is nem +győzött rajta eleget csudálkozni. Azonban éjszaka idején ezt mind +megcsinálta az inas és mondá Péternek: a ki azt reád fogta, +háromszor fogja kilelni a hideg, s erről megösmerheted a ravasz +embert; a ki neked vermet ásott, maga fog bele esni.</p> +<p>A midőn megviradt, látják, hogy a parancsolt dolog véghez +vitetett. Jelentik a királynak, de ő lehetlennek állitotta, hanem a +midőn kijött, csudálkozott a csinálmányon és Péter a becsületét +kettősen visszakapta. Itten a miniszter igen mérgelődött, ismét +nagyobb kigondolt hazudságot formált, hogy mit cselekedett volna +tegnap Péter a feleségével, és elárulta a király előtt rutabbul +<span class="pagenum"><a name="Page_71" id= +"Page_71">-71-</a></span> mint elsőbben, és a felesége azt mondotta +volna: nem hiszem, hogy ördögi mesterséggel nem birnál; de Péter +azt felelte volna: hogy nem csak tégedet nem tudtalak volna +elvenni, hanem azon kősziklát is vissza tudnám tenni, mely a +rezidenczia előtt volt és a tetején egy szalmaszálon palotát, a +palotától egész a király házaig arany hidat tudnék csinálni. A +király hivatja Pétert és nagy haragosan megmondotta, ha ezt nem +teszed: halál fia leszesz. Itten Péter nagyon megiedt, és nagy +szomoruan haza ment; felesége kérdi: mi bajod? felelé: mi haszna, +ha megmondom is, te arról nem segitesz. Ekkor félrement és óráját +ismét kinyitotta azzal a kérdéssel: lehet-e ezt megcsinálni? a +melyre felelte: igenis, csak te ne busulj, édes gazdám. A ki ezt +reád fogta, két hónapig fogja rázni a hideg. Más napra kelvén az +idő, jelentik a királynak, hogy a parancsolt dolog kész volna; el +nem hitte, hanem azt a szolgát, a ki jelentette, nagyon +megsebesité. Ismét bemegy a másik jelenteni, annak sem hitte, hanem +kiment mégis megnézni, hogy igaz-e, és látja, hogy valósággal ugy +vagyon és csudálkozott azon a raritáson; Péter pedig feleségestől +fönt volt a szalmapalotában; a midőn fölébredtek, tekintenek +széjjel és körülbelül az egész tartományt látják s magok is +elcsudálkoztak. Itten karon fogva elmentek atyjokhoz, ki épen az +arany hidon csudálkozott, és fölmenvén a palotába, nem győzött +eleget álmélkodni a garádicsokon, a fortélyos mesterségeken, és ott +maradt ebédre, ebéd után pedig Péterrel kimentek vadászni. A +miniszter fölgyógyulván betegségéből, észrevette, hogy Péter nem +volna oda <span class="pagenum"><a name="Page_72" id= +"Page_72">-72-</a></span> haza; elment a feleségéhez és mondá +nekie: fölséges királyné, azon sehonnaiból lett király nem érdemli +a királyságot, hanem az akasztófát, mivel ha meggondoljátok, ti +szalmakirályok vagytok, s már a városban is ugy folyik a hiretek, +mivel a palotád is szalmán áll és ezt a te urad mind ördögi +mesterséggel teszi. Vedd be tanácsomat, fölséges királyné, és mondd +neki: te nem magad vagy, hanem ördögökkel határos. Alig hogy +végezte beszédét, hát ehol jő Péter; a miniszter elbujt az ajtó +megé; mikor belépett a házba, elibe ugrik felesége: no, te +átkozott, mostan kitanultam ördögi mesterségedet vagy talántán +magad is az vagy, mivel mindenütt csak szalmakirálynak hivnak. +Azonban kinyitja Péter az órát és inasát bizonyságra híja: már +mostanában mondd meg feleségemnek: ördögi mesterség-e? feleli: nem, +hanem egyedül isten segitsége által vagyon; azonban óráját +felakasztja szögre, ezt pedig jól látta a miniszter és csak azon +gondolkozott, hogy mint lophatná el azt és egész éjtszaka ott +maradt az ajtó mellett, és várta, mig csak el nem aludtak. A midőn +hallotta őket hortyogni, lassan odament és levette szögrül az órát; +elmegy ki a palota eleibe, kinyitja az órát, hát kiugrik belőle az +inas: mit parancsolsz te ravasz, uramnak elárulója? Én semmi +egyebet, mint hogy ezt a palotát az arany hiddal együtt ugy elvidd, +mintha itt sem lett volna, hogy az isten se tudja hová lételét; és +ezen királyt, ki az ágyban fekszik, hagyd itt a kősziklán, engem +pedig a királynéval vigy el.</p> +<p>Másnap fölkelt Péter, hát látja magát a sziklán; feleségét, +palotáját, nem különben óráját igen nagyon <span class= +"pagenum"><a name="Page_73" id="Page_73">-73-</a></span> sajnálta; +fölkelt a király atya is, hát látja, hogy sem arany hid, sem +palota, és felküldte lajtorján cselédjét a sziklára, hogy a mit +ottan lelnek, hozzák le; hát csak Péter uramat lelték és lehozták, +de ő még csak szólni sem tudott szomoruságában. Ekkor mondá atyja: +ne busulj fiam, Péter; viszek én még neked házastársul valakit, +csak ne epeszd magad; de Péter felelé: nekem nem kell, ha azok oda +vannak, magam is addig busulok, mig reájok nem akadok. A király nem +tarthatta őt; utravalót adott neki négy társzekér pénzt és a mellé +őrizetül katonaságot. A midőn már a városból kiment, talála egy +kápolnát nem messze; mindjárt gőbölöket vett három társzekér +pénzből és az ó törvény szerint megégette áldozatul; a negyedik +társzekér pénzt a katonaságnak kiosztotta; maga pedig utnak +eredett. Sok idő mulva elérkezett a nap anyjához, s még messziről +meglátta elragadott legidősb nénjét, kit nem ismert meg, hanem a ki +őt megismerte és eleibe jött és megcsókolván kérdezte: hol jársz, +édes öcsém! Engemet a nyomoruság hozott ide. Ezt meglátta a nap +anyja, fenyegette leányát, hogy minek adja magát idegen emberhez. +Mondá a leány: hogy soha sem látott volna kend fia engemet, ha ez +az öcsém nem lett volna, mivel ő kikért bennünket sétálni és egy +akkori alkalmatosságnál kapott el a kend fia; ő szegény, azért lett +bujdosóvá. Az anyja mondá: adj neki enni, inni, és mondá, hogy +várja meg sógorát, mig haza jőne.</p> +<p>Estve felé lett az idő, haza jött a nap fia, s még messziről +meglátta, hogy itt van sógora. Miért fáradsz ilyen messzire sógor? +Feleli Péter: kedves sógor uram, <span class="pagenum"><a name= +"Page_74" id="Page_74">-74-</a></span> tudom, hogy eleget jár kel a +világban, ha látta valahol palotámat és arany hidamat, azért +fáradozok. Mondá a nap fia: láttam, midőn fölépült és magam is +csudálkoztam szépségén, de hová lett, nem tudok semmit felőle; +azért, sógor, elkisérlek egész a holdvilágig, hol a középső nénédet +megtalálod, talán többet fog tudni róla, mivelhogy éjtszaka is jár. +Elmentek a holdvilághoz. Itt is meglátta nénje, kiszaladt elibe és +megölelte, s kérdi: mi vetett ennyire tégedet? Meglátja ezt a hold +anyja, kezdi pirongatni leányát, hogy nem elégszik az ő fiával, +hanem még jövevényhez adja magát. Feleli: az az én testvér bátyám; +ő mi érettünk bujdosik, mivel ha ő nem lett volna, soha sem látott +volna engem a kend fia. A hold anyja is szivéből fogadta, és +marasztalta, hogy várja meg sógorát. Csakugyan kevés idő mulva elő +is jött és tudakozta sógorát, hogy miért fáradoz; ő is mondta, hogy +látta, de most már nem tudja hol lehetne palotája, arany hidja. +Azért sógor, menj el a szél anyjához, ő tán többet fog mondani. +Midőn oda ér, ismét meglátja testvér huga, kiszalad eleibe és +szánakozik fáradozásán. Ezt meglátta a szél anyja, s reákiált: mit +akarsz te idegen emberekkel, nem éred be az én fiammal? mondja: +hisz ez az én testvér bátyám, ennek köszönheti a kend fia, hogy +engem megkapott, mert ha ő nem lett volna, soha sem látott volna. +Az anyja is sajnálta őt, és mindenekben kedveskedett neki, +marasztalta, mig a fia haza jő; nem sokára haza is jött a szél, +látja a sógorát, és bujdosása okáról kérdezősködik. Péter +keservesen előszámlálta minden eseteit, nem különben ékes +rezidencziájáról. Kedves, édes sógorom, még <span class= +"pagenum"><a name="Page_75" id="Page_75">-75-</a></span> benned van +reménységem, igazits az én elszámlált történetimnek megtalálására, +mivel nem csak kivülről való jószágokat, hanem rejtekhelyeket is +megjársz. Mondja szél sógora: tiszta szivemből segitenék, de én +bizony azon időtől fogva nem láttam, mióta onnan elvitték. Ezen +szavakra majd hogy el nem ájult Péter, s minthogy igy epesztette +magát, összehivja cselédeit a szél és parancsolja, hogy körülbelül +nézzék össze a világot, hol látnák meg valahol azt a rezidencziát, +és pedig mig a vacsora elkészül. Csakugyan el is indultak a szelek, +várakat, kastélyokat összerontanak, és hamarsággal visszatértenek, +de se egyik, se másik nem hozhatott jó hirt felőle. A vacsorához +ülnek, de bánatjában Péternek enni sem volt kedve, hanem halálnak +gondolta magát; ekkor vigasztalására mondja szél sógora: kedves +sógorkám! már hét esztendő óta egy szél nevezetü ló neveltetett itt +számodra, ha csak azon reá nem találsz, különben nem tudom mint +teszed szerit. Itten megszólitja legkedvesebb fiát a szél, hogy +menjen el az egeknek urához s kérdezze meg szent Pétertől: nem +tudna-e valamit az ékes rezidenczia felől; ki is nagy hamarsággal +feleletül csak azt hozta, hogy az egek ura legkisebbet sem tud +felőle; de minthogy Péter a gőbölöket megáldozta, tehát kegyelemből +egy arany vesszőt küldött neki, melylyel akár földet avagy +kősziklát megvág, megnyilik előtte. Más napra kelvén a dolog, Péter +király fölserken álmából, hugától, sógorától keservesen elbucsuzik, +felül a szél lóra, veszi az arany vesszőt, egy gondolat alatt a +tenger hetvenhetedik szigetjében találta magát, mely sziget olyan +magas volt, hogy annyira <span class="pagenum"><a name="Page_76" +id="Page_76">-76-</a></span> nem szolgált a szemnek világossága, és +oldalán gyémántok függöttek láncz formában. Tehát megvágja ezen +rettenetes kősziklát az arany vesszővel, és mindjárt megnyilott. +Befelé vette utját és egy két pillanat mulva az egerek világába, +azaz a harmadik világba ért, hol a vár falai, bástyái mind +szalonnából, disznólábból voltanak, körül pedig az őrállók +egerekből. Kérdezvén, mit csinálnak, vagy kié ez a vár? a többiek +közül, feleli egy egér őrálló, hogy ez az ő királyok rezidencziája. +Péter meggondolta magát és ment egyenesen a királyhoz, megfogván a +kilincs madzagját, mely kolbászból volt, ki akarta nyitni, hát csak +a kezében maradt. Itten az ajtón csak kaparász, meghallja az +egérkirály, miniszterét küldi, hát látja, hogy egy rettenetes nagy +ember, a ki be akar jőni, s megjelentette. Azonban bement Péter és +meghajtotta magát az egerek királya előtt, a ki is szivesen +fogadta. Hallod-e felséges király, ha rezidencziámat megtérited, öt +esztendőre való gabonát adok. Feleli az egerek királya: barátom: én +most hallok rezidencziádról, hanem légy várakozással, mig népemet +összehivatom. A mint összegyültek az egerek, kiadta parancsolatban, +hogy a ki hirt tud a rezidencziáról, nagy tisztséget, ajándékot +kap. Mind azt kiáltja: nem láttam, nem tudom. Péter itt sem +maradhatott, hanem elment; azon idő alatt pedig jelenti magát egy +kopasz egér, hogy ő tud valamit a rezidencziáról, hogy az igen +szoros helyen vagyon; hogy ő is életével játszott, hogy +kiszabadulhatott onnan.</p> +<div class="figcenter"><img src="images/im13.png" alt="" /></div> +<p>Mindjárt Péter után küldött és mondá az egerek királya: ezzel az +öreg katonámmal fogsz elmenni, ő <span class="pagenum"><a name= +"Page_77" id="Page_77">-77-</a></span> tudja hollétét. Az egér reá +tekintett s mondá: fölséges király, oda lehetlen bemenni; de a +király reárivalkodott: hogy ha oda nem vezeted ezen jámbort, +mindjárt agyon lövetlek. És csakugyan el is ment Péter az egérrel s +tudakozódott a rezidencziáról, nem különben órájáról és +feleségéről. Az egér azt mondja: egy szalmaszálon van a +rezidenczia, egy férfi és egy asszony lakik benne, az órát mindig +nyakában hordozza a férfi; lehetlen neked odajőni velem, hol +magamnak is szorultságot kell szenvednem. Mondá Péter: én nem is +kivánkozom, <span class="pagenum"><a name="Page_78" id= +"Page_78">-78-</a></span> csak órámat megkaphatnám. Tehát csak +leendjen békével, elhozom én az arany órát. A mint odaérkezett +éjféltájkor, feküdve találta mindkettőt. Lerágja nyakából az arany +lánczot és kiveszi. A mint hallja az óra petyegését, mondja: ne +lármázz, régi gazdádnak viszlek; és hamarjában Péterhez érkezett, +általadja neki. Péter legelsőbb is megcsókolta óráját, ugy nyitotta +ki, midőn kiugrott az inas és kérdezé: mit parancsolsz, régi jó +gazdám? Azt, édes szolgám, hogy ezen egereknek öt esztendőre való +gabonát készits; máskülönben azon minisztert, ki eddig feleségemmel +élt, vidd fel oly kősziklára, hogy ha megfordul, mindjárt leessék +és törje ki a nyakát, a rezidencziát pedig feleségemmel együtt régi +helyére szolgáltasd.</p> +<p>Mindezeket megcselekedte Péter hiv inasa, s midőn +megregveledett, a csalárd miniszter maga maradott egy irtóztató +magas kősziklán; a mint fölébredett, iedtében megfordult és leesett +a földre, a hol is lelkét mindjárt kiadta. A mint mostanában +regvelre minden a maga helyén volt, a király kinéz az ablakon az +időt nézni, hát látja, hogy ott a rezidenczia, az arany hiddal +egyetemben, és felöltözködött és elment a rezidencziába és kérdezi: +ki vagyon ide haza? Mondják, hogy valamennyien. Nagy örömmel szalad +az ajtóra, és zörget; itten Péter felnyitotta, hát látja, hogy az ő +király atyja, ki előtt is leborult és kezeit csókolta; felesége +hasonlóképen az ágyból kiugrott, és ugy örültek, csakhogy még +egyszer őket az isten visszavezethette. Itten elbeszélették +történetöket, hogymint és hol voltak, hogy miniszter uram hol +maradt, a ki már valósággal agyonütötte <span class= +"pagenum"><a name="Page_79" id="Page_79">-79-</a></span> magát. +Felesége megfogadta, hogy többé senki meg nem fogja csalni; +Péternek ugyan nehezen esett az utazás, de nem tudott elég hálát +adni az istennek, hogy ez alkalmatossággal elragadott testvéreit +láthatta; hanem ezentul nagyobb gondviseléssel volt órájára; és +elbeszélte a maga történetét, hogy micsoda nemzetségből való, miért +lett oly szerencsétlen; akkor csudálkozott a király és a felesége; +igy ő soha többé atyja házához nem ment, hol a két bátyja, ha él, +még most is együtt van.</p> +<hr class="chap" /> +<h2><a name="CHAPT08" id="CHAPT08"></a>8. Több hétszer esküdni, +mint egyszer.</h2> +<p>Egyszer volt, honnan volt, még az operencziás tengeren is tul +élt egy szegény ember feleségestől, a ki igen derék személy volt. +Ezt megtudta az ördög s az asszonyhoz járt szerelmeteskedni, a +nélkül hogy az asszony maga is tudta volna. Egyszer odamegy az +ördög s kéri az asszonyt, hogy adja oda neki, a mit a házánál nem +tud. Hiszen én mindent tudok házamnál, mond az asszony, de az ördög +mégis csak kérte, hogy adja oda neki, utoljára is odaadta az +asszony, ki teherbe esett és ugyan nem a férjétől, hanem az +ördögtől s ez volt a mit nem tudott. Egyszer hát megszületik a fiu, +már nagy volt, mikor eljött az ördög, és mondá az asszonynak: no, +hát ezt a fiut igérted te nekem, ez az, a mit nem tudtál; már most +elviszem. Az asszony sirt rítt, de <span class="pagenum"><a name= +"Page_80" id="Page_80">-80-</a></span> az ördög még is elvitte. Az +ördögnek volt otthon egy leánya; a fiut pedig Dénesnek keresztelte; +leánya már akkor tudta az ördögi mesterséget, de a fiu még nem. +Egyszer a vén ördög felesége behivja a vén ördögöt és mondja neki: +te vén kutya! tanitsd már ezt a fiut valamire; ma holnap megvénül s +még nem tud semmit. Ekkor estve mindjárt behivta az ördög Dénest és +parancsolta neki, hogy az udvart szántsa fel, vesse be kölessel, +hogy reggelre aratni lehessen. A fiu igen busult, Ilona hítta be +vacsorára, de ő nem ment; kérdezte Ilona: mi baja, min busul? Hogy +ne busulnék, mikor azt parancsolta a vén dög apád, hogy ezt az +udvart fölszántsam, kölessel bevessem, hogy reggelre aratni +lehessen. A lány azt mondja neki: ne busulj semmit, adok én néked +egy sipot, ha azt megfujod, jőnek te hozzád emberek; ne iedj meg +tőlök, azok azt fogják mondani: mit parancsolsz? Te pedig mondjad, +hogy ezt az udvart szántsátok fel, vessétek be kölessel, hogy +holnap aratni lehessen. Egyszer jőnek az emberek; kérdezik: mit +parancsolsz? Ő azt mondja nekiek: ezt az udvart szántsátok fel, +vessétek be kölessel, hogy reggelre aratni lehessen. Reggel, mikor +kijön a vén ördög, látja, hogy minden ugy van, a mint parancsolta. +Másnap megint behivja Dénest. Egy erdő volt s azt mondja neki, hogy +az erdőt kiirtsa és vesse be buzával, hogy más nap délre aratni +lehessen. Ekkor megint busult a fiu, még a vacsora sem kellett +neki; a leány kérdezte: mit busulsz? Hogy ne busulnék, felelt a +fiu, mikor azt parancsolta a vén dög apád, hogy ezt az erdőt +kiirtsam, buzával bevessem, hogy holnap délre aratni lehessen. Ej, +ne busulj semmit, <span class="pagenum"><a name="Page_81" id= +"Page_81">-81-</a></span> mondja Ilona, itt egy kis síp, fujd meg +ezt, majd jő sok ember s kérdezik, hogy mit parancsolsz, s te mondd +meg nekik, hogy ezt az erdőt kiirtsák, bevessék buzával, hogy +holnap délre aratni lehessen. Hát egyszer megyen a sok nép, +kérdezik Dénestől: mit parancsolsz? Ez mondta nekik, hogy ezt az +erdőt kiirtsátok, buzával bevessétek, hogy holnap délre aratni +lehessen. Más nap délben nézi a vén ördög és jól van minden. +Harmadik nap megint behivatja Dénest s azt mondja neki: no, holnap +délre egy várat épits ezen az udvaron viaszból, hogy benne +ebédelhessek, mert különben, ha ezer lelked lesz is, meg kell +halni. Megint busult a fiu, még a vacsora sem kellett neki. Megy +hozzá Ilona, kérdi Dénestől: miért busulsz? Hogy ne busulnék, mikor +az a vén dög apád azt parancsolta, hogy holnap délre itt az udvaron +egy viasz várat épitsek, hogy benne ebédelhessen, különben ha ezer +lelkem lesz is, meg kell halnom. Ilona mondja neki: Ej ne busulj, +szivem szép szerelme! itt egy síp, ha ezt megfujod, jő mindenfelől +sok méh, s ha megparancsolod nekik, azok mindjárt megcsinálják. +Egyszer hát megfujja a sípot Dénes; jőnek mindenfelől a sok méhek, +s kérdezik: mit parancsolsz? Dénes azt mondta nekik, hogy holnap +délre az udvaron egy viasz várat épitsenek, hogy benne lehessen +ebédelni. Ekkor kimegyen a vén ördög, hát látja, hogy megvan a mint +parancsolta. Most azt mondja a vén ördög felesége a vén ördögnek: +eredj, te vén kutya, nézz széjjel; hátha lányod csinálja, mit +fiadnak parancsolsz. Tehát a vén ördög elzárta őket egymástól, a +leányt egy kis szobába, s megparancsolta a fiunak estve, hogy +holnap reggelre <span class="pagenum"><a name="Page_82" id= +"Page_82">-82-</a></span> a tulsó udvart, mely tele van +kősziklával, szántsa fel és vesse be, mert különben, ha ezer lelke +lesz is, meg kell halnia. Busult, sirt, rítt a fiu, mert már a +lánynak sem volt több sípja, meg el is zárták tőle. Oda megyen hát +mégis a lány szobájának kulcslyukához, mondja neki: hogy a kutyák, +ebek nyalják fel annak a vén apádnak a vérét, azt mondta, hogy azt +a tulsó sziklás udvart szántsam fel, vessem be buzával, hogy holnap +délre aratni lehessen, különben, ha ezer lelkem lesz is, meg kell +halnom. A lány mondja neki: ne busulj, szivem szép szerelme! +elszökünk, itt hagyjuk ezeket a vén kutyákat; majd köpök én hármat +a ház közepire; az első azt fogja mondani, ha hivnak, hogy most +öltözöm, a második, hogy mosdom, a harmadik, hogy mindjárt megyek. +Ugy is lett; a lány kiment a kulcslyukon a fiuhoz, felült egy tüzes +lapátra, a fiut a hátára vette, s mentek, mint a gondolat heted hét +ország ellen. Reggel hivják a lányt, azt mondja az első köp, olyan +hangon, mint a lányé volt: most öltözöm. Megint hivják vagy egy óra +mulva, azt mondja a másik köp: most mosdom; megint hivják vagy egy +óra mulva, azt mondja <span class="pagenum"><a name="Page_83" id= +"Page_83">-83-</a></span> a harmadik köp: mindjárt megyek. Várták a +lányt, nem ment. Ekkor a vén ördög felesége mondja a vén ördögnek: +eredj, te vén kutya, hát ha elszöktek. Akkor bemegyen a vén ördög a +házba s nem talál senkit, csak a három köpöt. Mindjárt mondja a vén +ördögné a vén ördögnek: megmondtam, kutyák, ebek nyalják fel a +véredet, vigyázz reájok, most eredj utánok, különben, ha ezer +lelked lesz is, meghalsz. Ekkor a vén ördög felült egy tüzes +szénvonóra és ment utánok és már csaknem elérte őket, mikor a lány +azt mondja a fiunak: Dénes, szivem, lelkem, nézz hátra, igen ég az +én bal orczám. Dénes hátra nézett, azután mondá a lánynak: nem +látok én egyebet, csak egy nagy fekete borulatot. A lány mondja: +no! az a mi apánk; hanem már most mit csináljunk? Én válok itt +kápolnának, te pedig abba egy öreg papnak; le fog ide szállani a +vén dög és kérdezni fogja: nem láttál-e ilyen meg ilyen fiatalokat? +te pedig csak azt mondd neki: bizon nem láttam én, pedig itt +vénültem meg. Ugy is lett; a vén ördög leszállott a kápolnához, +kérdezi a paptól, nem látott-e ilyen s ilyen fiatalokat. Dénes +pedig mondja: bizon nem láttam, pedig itt vénültem meg, madárnál +egyebet. Akkor a vén ördög megfordult, haza ment. A felesége +kérdezi otthon, hogy nem látta-e őket. Mondja neki a vén ördög: nem +láttam én egyebet egy kápolnánál, abban meg egy öreg papot. +Kérdeztem tőle: nem látott-e ilyen meg ilyen fiatalokat, azt +mondta: ott vénült meg, még sem látott madárnál egyebet. Ekkor +mondja a felesége: hiszen te vén bolond, abból a kápolnából csak +egy forgácsot hoztál volna, mindjárt haza jöttek volna. +<span class="pagenum"><a name="Page_84" id= +"Page_84">-84-</a></span></p> +<div class="figcenter"><img src="images/im14.png" alt="" /></div> +<p>De Ilonáék, mihelyt apjok elment, fölkeltek, mentek heted hét +ország ellen, egy hegyen leültek pihenni s ott hétszer megesküdtek, +hogy ők soha el nem hagyják egymást. A vén ördög felesége meg +ütötte, verte a vén ördögöt, hogy menjen keresse a fiut, meg a +lányt; a vén ördög ekkor még haragosabban felült egy tüzes lapátra, +és ment utánok heted hét ország ellen. Ekkor megint mondja a lány a +fiunak: Dénes, szivem, lelkem, nézz hátra csak, mert igen ég a +balorczám, mit látsz? Nem látok egyebet, mondja Dénes, csak egy +nagy veres borulatot. Ekkor mondja a lány a fiunak: no még eddig +kikerültük a veszedelmet, de már most látom, hogy vissza kell +mennünk, hanem mégis próbáljunk valamit, én válok itt egy tónak, te +meg egy nagy arany kacsának a tóba; fog téged kergetni az a vén +ördög, de vigyázz, hogy csak egy tollad szála se veszszen el, mert +akkor vissza kell menni. A lány tónak válott, a mint mondta, Dénes +pedig egy arany kacsának belé. Egyszer leszáll a vén ördög a tóhoz, +kergeti a kacsát egyik szélétől a másikig, s már meg is éhezett, +utoljára felszedte vette magát, haza ment, de megátkozta a fiut, +meg a lányt, hogy hét esztendeig ne beszéljenek egymással.</p> +<p>Mikor elment a vén ördög, ugy elvált Dénes Ilonától, hogy még +azt sem mondták egymásnak: isten áldjon meg. Ilona egy jobb kéz +felől való városba ment ott beállott szobalánynak, Dénes pedig a +bal kéz felé való városba ment, hol egy király lakott, annál +beállott kályhafütőnek. Volt annak a királynak egy igen szép lánya; +kérték mindenféle királyfiak, nem ment senkihez <span class= +"pagenum"><a name="Page_85" id="Page_85">-85-</a></span> se, hanem +csináltatott egy magas oszlopot a kapufélfa mellé, arra egy +koszorut tett s azt mondta, hogy ahoz megyen, a ki azt lekapja; +próbálták sokan, nem tudta senki lekapni. Egyszer gondolkozik +Dénes, hogy meg kéne próbálni, hátha szerencsés volna. Ő is +kimegyen a kertbe, volt neki ott egy lófeje, megrugja, kiesik +belőle egy dió, felnyitja a diót, hát egy szép paripa kiugrik +belőle, meg egy szép öltözék uri ruha. Mindjárt szépen felöltözött, +felült a paripára, azután elvágtatott az oszlophoz s ugy lekapta +róla a koszorut, mintha ott sem lett volna. Ekkor bement a +királyhoz a királykisasszony, mihelyt meglátta, mindjárt fülig +szerelmes lett belé, ott a sok urak előtt gyürüt váltottak s +ellakták a kézfogót. Azután Dénes köszönt a királykisasszonynak, +hogy két hét mulva visszamegy, aztán megesküsznek. Dénes kiment a +kert alá, levetette az uri ruhát, avval megint a kályhafütői ruhába +öltözött. A királykisasszony várta már a mátkáját, mert ekkorára el +kellett volna neki már jőni, de hogy nem jött, a királykisasszony +igen megbetegedett. Szánta Dénest egy darabig, azután már csak a +gyürüjét szánta. Dénes már ekkor gondolkodott, hogy kéne a gyürüt a +királykisasszonynak visszaadni. Egyszer hát egy délben bemegy a +konyhába, látja, hogy a szakács egy kis tálkában külön tálal a +királykisasszonynak; ő is alattomosan belé lökte a gyürüt. +Felviszik a királykisasszonynak az ételt, a mint felkavarja, látja, +hogy benne van egy gyürü; nézi, hát látja, hogy az övé. Mindjárt +felhivták a szakácsasszonyt, kérdezték, hogy hát ki lökte azt a +gyürüt a tálba. Én nem tudom, felelé a szakácsasszony, nem volt a +konyhában <span class="pagenum"><a name="Page_86" id= +"Page_86">-86-</a></span> senki, csak az a kályhafütő törlészkedett +ott. Felhivják a kályhafütőt, kérdezik, hol vette azt a gyürüt. +Elsőbb tagadta, de később csakugyan kivallotta; ekkor mindjárt +papot hozatott a király, Dénes kiment a kertbe, megrugta a lófejet, +az paripának válott; szépen felöltözött, még hétszerte szebb volt +most, mint azelőtt. Ekkor megesküdtek, hét nap, hét éjszaka állott +a lakodalom. Az első éjszaka hát, a mint együtt feküdt Dénes a +királykisasszonynyal, jön az ablakra Ilona galamb képében, mert már +akkor eltelt a hét esztendő s azt mondja Dénesnek: Dénes, szivem, +szép szerelmem, ébredj; itt van, a kivel hétszer megesküdtél a +gyepen; nem ébredt föl Dénes, de a szobaleány ezt kihallgatta. Más +éjszaka megint elment Ilona galamb képében az ablakra, megint +mondja: Dénes, szivem, szép szerelmem, ébredj fel; itt van a kivel +hétszer megesküdtél a gyepen. Ekkor sem ébredt fel Dénes. Akkor azt +mondja Ilona: na! még egyszer eljövök, ha akkor sem leszesz ébren, +soha sem látsz többé; a szobalány azt mind hallotta.</p> +<p>Másnap igy szól a szobalány Dénesnek: mondanék én valamit a +királyfinak, ha meg nem haragudnék. Mit? mondjad. Itt volt egy +valaki már két éjszaka galamb képében az ablakon és azt mondta: +ébredj Dénes, szivem, szép szerelmem; itt van, a kivel hétszer +megesküdtél a gyepen; s azt mondta, hogy még egyszer eljön, de ha +akkor sem ébredsz fel, többé soha nem látsz. Dénes mindjárt tudta, +hogy Ilona; ébrebben aludt más éjszaka. Egyszer hallja, hogy mondja +valaki: Dénes, szivem, szép szerelmem, itt van, a kivel hétszer +megesküdtél. <span class="pagenum"><a name="Page_87" id= +"Page_87">-87-</a></span> Akkor Dénes felkél, beveszi a galambot, +hát hétszerte szebb kisasszonynak válik, mint a királykisasszony, +akkor még hétszerte jobban megszerette Dénes, és mondja a +feleségének: no! feleségem, te veled csak egyszer esküdtem meg, de +ezzel hétszer; igazságosabban leszek az övé. Ekkor Dénes felszedte +magát, egy más városba ment, ott Ilonával megesküdött; most is +élnek, ha meg nem haltak.</p> +<hr class="chap" /> +<h2><a name="CHAPT09" id="CHAPT09"></a>9. Az aranyhaju ikrek.</h2> +<p>Egy rongyos faluban volt egy szegény ember, ki feleségével már +sok esztendőket eltöltött, és semmi magzatjuk nem volt; kérték +tehát az istent, hogy adna nekik valamely magzatot, a ki +öregségökben gyámoluk lehetne. Isten meg is hallgatta +könyörgésöket, és az öreg ember felesége világra hoz két magzatot +egy fiu gyermeket és egy leányt, és mind a kettőnek arany haja +volt. Itten mi tevő legyen az öreg apa? mivelhogy szegény volt, +gondolkozott, kit hivjon el keresztkomájának; sokakat eljárt, de +senki sem akart elmenni, hanem inkább kiszidták, hogy az a +gyalázatos vén asszony még öregségében is teherbe esett. Mindezt +igen nagy fájdalommal hallotta az öreg ember, és szomoruságában nem +tudta hová forduljon; s ime, utjába akad egy gazdag kereskedő, ki +oly búsnak látván a szegény embert, kérdezi tőle: mit szomorkodol, +öreg apám? Ez <span class="pagenum"><a name="Page_88" id= +"Page_88">-88-</a></span> pedig felele: hogyne szomorkodnám, mikor +feleségem két magzatot szüle a világra és nincsen a ki őket +keresztelőre is akarná vinni. Erre a kereskedő felele: tudod-e +öreg, én szivemből el fogok menni feleségemmel együtt +keresztkomádnak, mert semmi gyermekem, de hol lakol? Én, felele a +szegény ember, lakom egy rongyos házban; meg fogja ismerni, édes +jóakaró uram, egy eperfa van a ház előtt, és a kamra oldala ki van +dülve, a ház oldala meg van támogatva és van egy kutyám, melynek a +neve Cerberus, és mindig az eperfa alatt fekszik. Elment azután az +öreg ember sietve, és azt mondá feleségének, hogy akadott már +komára; s a kereskedő más nap meg is jelent feleségestül. Látván a +két kisdedet, elcsudálkozott, hogy micsoda ritka szépség legyenek a +világon, tehát elvitték keresztelni és a fiut nevezték Rudolfnak, a +leányt Jozéfának. Ezek a szegény apjok munkás keresménye által +naponként nevekedtek s voltak már tiz esztendősek, a kereskedő +felfogta mind a kettőt örökből és mivel nem akart bajlódni az ő +nagy gazdagságával, egyiknek adta egyik boltját, másiknak másikát, +oly föltétellel, hogy a mit nyernek, maguk hasznára fordithatják, +csakhogy a tőkepénz ne csorbuljon. A két növendék örült az ily +szerencsének, ők tehát folytatták a kereskedést, és kevés idő alatt +már hatszáz forint nyereséget csináltak. Egyszer olyan szomoru idő +adta elő magát, hogy se vásárló, se munka nem volt, tehát hogy +vigabban muljék az óra, felele Rudolf az ő hugának Jozéfának: menj +és hozz egy tuczat kártyát, hogy mulathassuk magunkat, és +gyakoroljuk a játékban; mindent jó tudni. Jozéfa nem akarta szegni +bátyja kivánságát, <span class="pagenum"><a name="Page_89" id= +"Page_89">-89-</a></span> tüstént elment és visszatért a kártyával. +Felele Rudolf: kezdjünk a játékhoz abban a pénzben, melyet már +magunk szereztünk, de ugy hogy akármelyikünk nyeri el a másikét, +visszaadja. Mondja erre Jozéfa: én nem bánom, én reáállok. Kezdenek +a kártyához és kevés idő alatt elveszti az ő részét Rudolf, és +mondja: már én kedves hugom, nem játszhatom, mert mind +elvesztettem, hanem add vissza. Huga a föltételt szentül +megtartván, visszaadta. Kezdenek játszani ujra, és Jozéfa mind +elveszti. Itten mondja bátyjának, hogy mind mind elvesztette, hanem +adná vissza. Felele Rudolf: talán elment az eszem, hogy +visszaadjam, és hiába töltsem az időt; biz én nem adom. Erre +megszomorodott Jozéfa és mondja bátyjának, hogy micsoda föltétellel +kezdettek játszani, de Rudolf erre semmit se hajtván, hanem elég +az, hogy ő elnyerte; vesz tehát huga a tőkepénzből három forintot +és kezdik megint a játékot; Rudolf lesz szerencsétlen, Jozéfa +szerencsés, mert mind a maga, mind a bátyja pénzét elnyerte. Itten +Rudolf kérte vissza tőle az elnyert pénzt; felele huga: te sem +adtad vissza, én sem fogom visszadni. Rudolf erre megharagudott s +azt mondta, hogy elfogja őt átkozni, hogy őt se ég, se föld be nem +fogja venni. Mivelhogy ezen iesztő szavakkal semmire se ment +Rudolf, kezdte őt átkozni, és egyszerre a föld megnyilván, Jozéfát +elnyelte a mélység és egészen lement a halak királyaig, a ki is +neki pártját fogta.</p> +<p>Egyszer az ő gondviselő atyjuk elment a boltba látogatásukra és +kérdi: hol vagyon Jozéfa? Rudolf mondá, hogy piaczra ment volna, s +ennek ugyan hitelt <span class="pagenum"><a name="Page_90" id= +"Page_90">-90-</a></span> adott az öreg kereskedő; de mivel +éjszakára sem jött haza, tehát gyanuság esett Rudolfra, hogy hová +lett az ő huga. Mi volt Rudolfnak mit tenni, megvallotta, hogy +játszott a hugával pénzre oly föltétellel, hogy a ki elnyeri, az +tartozzék ismét visszaadni. Ő elnyerte először az én pénzemet, és +visszaadta; ujra kezdettük a játékot, én elnyertem az övét, és +többé vissza nem adtam, a hugom tehát a tőkepénzből vett három +forintot és igy mind azt a pénzt, melyet én tőle nyertem, mind +pedig a mit bolti portékából nyertem, a kártyán tőlem elnyerte s +nem akarta visszaadni, mivel én sem adtam vissza, tehát eltette +pénzemet, s én őt elátkozám, hogy se ég, se föld be ne vegye; erre +megnyilott a föld és én nem tudom hová lett. Felele az öreg boltos: +no, te átkozott, hogyan tehetéd azt testvér hugoddal? Mivel te +elátkozád őt, én is elátkozlak tégedet, hogy se ég, se föld be ne +vegyen, s addig mindig jőj, menj, mig hugodot vissza nem hozod. +Ekkor megnyilt a föld és Rudolf elveszett; és lement egészen az +alsó Indiába.</p> +<p>Mén, mén, mendegél, s nem talál egyebet, mint a nagy +pusztaságot, s nem is tudta hová vegye utját. Imé egy palotát vesz +észre maga előtt, s megkettőzteti lépéseit, hanem kapui be voltak +zárva. Jár ide s tova körülötte, kukucskál be a rostélyán, bent az +udvarban lát sétálni egy öreg embert; az öreg ember is meglátja őt +és csudálja az ő szépségét és kérdezte, hogy hol vette itt magát és +mit keresne. Ő mondá: öreg apám, én szolgálatot keresek. Te szép +gyermek, én az udvarban semmi szolgálatot nem tudok, hanem ha a +király, ki a palotában lakik, fog neked szolgálatot adni; azért is +meg <span class="pagenum"><a name="Page_91" id= +"Page_91">-91-</a></span> fogom jelenteni. Fölmegy az öreg ember a +királyhoz, mond a királynak: fölséges király itten a palotán kivül +van egy aranyhaju szép gyermek a más világról, a ki szolgálatot +jött keresni, ha fölséged tudna neki rendelni. Erre a király: küldd +fel öreg, azt az aranyhaju ifjat hozzám. Mikor fölment hozzá: +kérdezte, hogy bánt-e lóval valaha vagy sem. Hogyne bántam volna. +Mindjárt őt felöltöztette fullajtárruhába, de néhány esztendő mulva +ugy megnőtt, hogy lóra nehéz volt, szerencséjére meghalt egy öreg +igás kocsis, ki a szakácsasszonyoknak két lóval a konyhára vizet, +fát, mit hordott; s a két ló ugy leesett lábáról, hogy ki sem +mehetett az istálóból, s mondá neki a király: már most te leszesz +igás kocsis avval a két lóval; hizlald annyira, hogy szolgálhass, a +mit a szakácsasszonyok parancsolnak; ha jól viseled magad, többet +adok kezed alá. Itten a fiu mentől hamarább a lovakat annyira +fölhizlalta, hogy kivihette a kutra inni, azért a király felhivatta +a gyereket és mondá: hallod-e te fiu, ezeket a lovakat éjszakára +kivihetnéd a tenger partjára, talán hamarább megjavulnának attól a +zöld mezőtől. Itt a fiu estve kivitte a lovakat a tenger partjára +és ott legeltette kötőfékszáron egész tiz óráig; akkor tekintett a +vöröstengerre, s látja, hogy kétfelé nyilik a közepe, jön a világ +szép asszonya, ki mindjárt reá kiáltott: hallod-e, ne is bujj már, +gyere hozzám, igyál, egyél és beszélgess velem. Azután lefeküdtek +és elaludtak; és a világ szép asszonya még hamarább fölébredt, mint +a fiu, akkor megrugja neki a talpát: hallod-e kelj fel, hozd el a +te két lovadat. Akkor oda viszi, itt a világ szép asszonya +<span class="pagenum"><a name="Page_92" id= +"Page_92">-92-</a></span> kezkenőjével megtörölgeti a két lovat, +olyan két rézszőrü paripa lett belőle, hogy gyönyörü volt reá +nézni. Itt a világ szép asszonya csak elfordult, összecsapódott a +tenger vele. Itt a fiu viszi haza felé a két lovat: a többi +kocsisok, mihelyt meglátták, mindjárt fölmentek a királyhoz: +fölséges uram! nem jó gyermeket fogadtunk az udvarba. Itt a király +kérdezi: miért? Azért, fölséges király, hogy olyan két rézszőrü +paripát lopott az éjszaka, hogy ha gazdája találkozik, fölséged +udvarán legnagyobb gyalázat eshetik miatta. Lehetetlen! Nincs +különben.</p> +<div class="figcenter"><img src="images/im15.png" alt="" /></div> +<p>Itt a fiu beköti lovait, a király hivatja őt: hallod-e fiu, hogy +merted te azt a lopott jószágot udvaromba hozni; ha itt annak +gazdája találkozik, még micsoda szégyent vallhatok érette? Fölséges +király, a lótól ne féljen, mert én a lovat nem loptam, hanem én a +lónak a szénát vágva szoktam adni, a vizet fonttal mérni, az abrak +árát nem szoktam zsebembe rakni, mint a többi kocsisok; ha nem +hiszi fölséges király, jőjön le, nézze meg a lovat, rajta a maga +bélyege. A király lemegy, látja, hogy az ő bélyege rajta, s a fiut +megajándékozza egy tuczat aranynyal. A fiu megörült, hogy van elég +pénze; második estve is következik, megint kivitte a lovat ugyan +arra a helyre, s ott legeltette kötőfékszáron egész tizenegy óráig. +Ekkor tekint a vörös tengerre, látja, hogy kétfelé nyilik a közepe, +jön a világ szép asszonya; bujna a fiu, de nem tud hová. Hallod-e, +ne is bujj már, csak gyere hozzám, jobb lesz, egyél, igyál, +beszélgess velem. A fiu odament, és mulattak ők ketten, lefeküdtek, +hanem a fiu fölébredt, megtapogatta, itt a világ szép asszonya ugy +pofon csapta, hogy szikrázott a szeme. Hallod-e, <span class= +"pagenum"><a name="Page_93" id="Page_93">-93-</a></span> ne bánts, +még van idő erre, utóvégre is a tied leszek. Ekkor a fiu +megszégyelte magát, ujra elaludt, reggel hamarább fölkelt a világ +szép asszonya, megrugja neki a talpát: hallod-e, kelj föl, eredj, +hozd el a te két lovadat. A fiu odaviszi a két lovat, a világ szép +asszonya kezkenőjével megtörölgeti: olyan két ezüstszőrü paripa +lett belőle, szintugy tündöklött. Ekkor a világ szép asszonya +elfordult tőle, összecsapódott a vörös tenger, odalett a világ szép +asszonya, a fiu maga maradt. Itten viszi haza a két lovat, a többi +kocsisok meglátták, fölmentek a királyhoz. Fölséges király! nem jó +gyermeket fogadtunk. Mondja a király: miért? Azért <span class= +"pagenum"><a name="Page_94" id="Page_94">-94-</a></span> hogy olyan +két ezüstszőrü paripát lopott, hogy ha annak gazdája találkozik, +fölséged élete is elveszhet. Lehetetlen! Már nincs különben. Itt a +fiu beköti a lovakat istálóba; hivatja a király: hallod-e, fiu, hol +vetted azt a lovat? hogy merted udvaromba hozni azt a lopott +jószágot? holott ha ennek gazdája találkozik, életem is elveszhet. +Fölséges király, a lótól ne féljen, mert én a lovat nem loptam, +hanem én a szénát a lónak vágva szoktam adni, a vizet fonttal +szoktam mérni, az abrak árát nem szoktam zsebembe rakni, mint a +többi a kocsisok; ha nem hiszi fölséged, jőjön le, a maga bélyege +rajta. A király lement, hát látja, hogy az ő bélyege rajta. Akkor a +fiut megajándékozta egy tuczat aranynyal. Itt a fiu megint +megörült, hogy elég pénze van, és otthon maradt harmad napig. +Harmadik estve is következik, megint kiviszi a két lovat a tenger +partjára, ott legelteti egész tizenkét óráig kötöfékszáron; akkor +tekint a vörös tengerre, látja, hogy ketté nyilik a közepe, jön a +világ szép asszonya, megint reákiált: hallod-e, fiu, ne is bujj, +csak gyere hozzám, jobb lesz, egyél, igyál, beszélgess velem. A fiu +hozzá megy, esznek, isznak, és mulatnak; hallod-e, fiu, ha te azt +akarod, hogy a tied legyek, te az enyém: én velem soha senkinek ne +dicsekedj, hogy „nekem ilyen meg ilyen szeretőm van“; mert ha én +rólam legkisebbet is szólasz valakinek, soha sem leszek a tied. +Akkor lefeküdtek és elaludtak, reggel hamarább fölkelt a világ szép +asszonya, megrugja a fiu talpát; kelj föl, eredj, hozd el a két +lovadat. Oda viszi lovát, megtörli kezkenőjével a világ szép +asszonya, hát olyan szép aranyszőrü paripa <span class= +"pagenum"><a name="Page_95" id="Page_95">-95-</a></span> lett +belőle, hogy fényessége mindjárt elvette a fiunak szeme fényét. +Akkor csak elfordult tőle a világ szép asszonya, összecsapódott a +vörös tenger és odavan. A fiu összeköti az aranyszőrü paripát, +viszi haza felé, meglátják a többi kocsisok, fölmennek a királyhoz: +fölséges király! nem jó gyermeket fogadtunk. A király azt mondja: +miért? Azért, fölséges király, hogy olyan két aranyszőrü paripát +lopott az éjszaka, hogy fölségednek, ha gazdájok találkozik, az +országa is elvesz. Lehetetlen! Az nincsen máskép. A fiu istálóba +vitte a lovat, a király csak arra hagyta, gondolván magában: annak +a fiunak valami mesterségének kell lenni.</p> +<p>Itt a királynak volt egy öreg parádés kocsisa, ki már ötven +esztendő óta szolgálta, és felhivatta mindazt, mind a fiut. +Hallod-e, már te eleget szolgáltál, azért se rám, se erre a fiura +ne neheztelj; e napságtól fogva ő lesz az én parádés kocsisom, te +pedig avval a két lóval igás kocsis és szolgálsz a szakácsasszonyok +körül a mi szükséges. Itt a fiu lett a parádés kocsis, az öreg +kocsis pedig igen megharagudott reá: kutya ilyen adta fatyja! most +jött ide és már kiturt helyemből. Már a fiunak olyan jó dolga volt, +hogy csak akkor ült a ló farához, mikor a király parádéra ment. +Különben a többi kocsisokkal ebédelt, vacsorált, de mivel +haragudott reá az öreg kocsis, azt találta mondani: majd +meglássátok, hogy ez a fiu még király leszen, elveszi a +királykisasszonyt. Itt a fiu azt feleli: de ördög vigye +királykisasszonyotokat, nem kell nekem; mert az én szeretőmnek +nyomába sem hághat. Itt a haragos kocsis mindjárt fölment a +királyhoz: fölséges király! igy van a dolog: <span class= +"pagenum"><a name="Page_96" id="Page_96">-96-</a></span> azt +találták egymás közt mondani a többi kocsisok, hogy majd +meglássátok, még az a fiu király lesz; s a fiu azt felelé: de ördög +vigye királykisasszonyotokat, nem kell nekem; mert az én +szeretőmnek nyomába sem hághat. Azon a király igen megharagudott, +hivatta a fiut maga eleibe: hallod-e, fiu, mit mondottál estve a +többi kocsisoknak? Mit, fölséges király? hiszen én nem is beszéltem +velök. Már ne is tagadd; mondd meg; jobb lesz. Mi volt mit tenni, +kénytelen volt megvallani. A király itt a fiut mindjárt +siralomházba tétette, hogy holnap nyolcz órakor felakasztatja; még +akkor éjtszaka meg is csinálták a fiunak az akasztófát. +Elkövetkezvén az idő, a fiu kivánkozott a király eleibe: adjon neki +annyi grácziát, hogy csak egyszer beszélhessen vele. Gráczia, fiam; +mit akarsz? Már látom, fölséges király, hogy meg kell halnom, +legalább oda csináltass akasztófát, a hová én avval a két lóval +jártam, a tenger partjára. Itt a király meg is engedte, hogy arra a +helyre csináltatott az akasztófa. Mikor a nyolcz óra már elmult, +kikisérté a fiut karon fogva két hóhér. A fiu azt mondja a két +hóhérnak: ha ti engemet ugy tudnátok felkötni, hogy mikor ott +hagytok, le se essem, meg se fuljak, megajándékoználak kettőtöket +egy véka aranynyal. Ezen a két hóhér igen megörült, s ugy kötötték +fel őtet, hogy le sem esett, meg sem fult. Mikor már ott hagyták, +szépen leszabadult a fiu a fáról; ott sir már a fa alatt, földbe is +bujna, csak lehetne, akkor tekint a vörös tengerre, látja, hogy +kétfelé nyilik a közepe, jön a világ szép asszonya, megint reá +kiált: hallod-e fiu, ne is bujj már, csak gyere ide: jobb lesz; +<span class="pagenum"><a name="Page_97" id= +"Page_97">-97-</a></span> megmondottam, hogy igy jársz, most +kicsinbe mult, hogy megmaradt életed; ne dicsekedjél velem, mert +mind te, mind én elkárhozunk; hanem azt te meg nem állhattad. Eddig +szabadon járhattam, a merre akartam, hanem most haza kell menni a +magam városába, s az mind addig lesz fekete gyászba huzva, mig te +veled ott nem beszélek; az pedig soha sem lesz, mert jóllehet te +oda jösz valaha, de meg sem ösmerjük egymást, ha egy tálból, egy +pohárból eszel, iszol is velem. Akkor csak elfordult tőle a világ +szép asszonya és összecsapódott vele a vörös tenger és odalett; a +fiu bujdosásnak adta magát.</p> +<p>Megy, mendegél annyira, hogy egyszer talál annyi hangyát, hogy +még csak meg sem tudott közöttök mozdulni; csak megállt közöttük: +uram, én istenem, mit csináljak ezekkel, belőlök sem egyet agyon +ütni, sem eltapodni nem akarok. Ekkor a hangyák királya csak +megszólal egyszer hozzája: hallod-e fiu, látom, hogy jó szivvel +vagy hozzám és népemhez, látom, hogy sem egyet agyon ütni, sem +eltapodni nem akarsz; ne is bántsd, mert még jótét helyébe jót +várj; ha megszorulsz valaha, csak azt mondd: hangyák királya, add +nekem erődet, én is odaadom enyimet, s olyan hangya leszesz, mint +én vagyok; és ha ember akarsz lenni, csak azt mondd: hangyák +királya, add vissza erőmet, én is visszadom a tiedet; s olyan ember +leszesz, mint voltál. Itt a fiu igen megörült, hogy ő jó +mesterséget kapott; avval utnak indult, ott hagyta a hangyákat, +hogy már avval a mesterséggel akármerre elmehet; annyira megy, +mendegél, hogy egyszer megint talál annyi sast, hogy meg sem tud +mozdulni közte, csak megáll: ugyan mit <span class= +"pagenum"><a name="Page_98" id="Page_98">-98-</a></span> csináljak +velök, sem egyet agyon ütni, sem eltapodni nem akarok. Itt a sasok +királya csak megszólal: hallod-e fiu, látom, hogy jó szivvel vagy +népemhez és magamhoz, sem egyet agyon ütni nem akarsz, sem +eltapodni; ne is bántsd; jótét helyébe jót várhatsz; ha valaha +megszorulsz, csak azt mondd: sasok királya, add ide erődet, én is +odaadom enyimet, olyan sas leszesz, mint én vagyok; akár mindig +szállva járhatsz; a hol ember akarsz lenni, olyan leszesz, mint +voltál. Itten a fiu igen megörült, hogy már két jó mesterséget +kapott; már nem fél, akármerre menjen a világba. Avval ott hagyja +azokat is; megy, mendegél, talál egy csárdát, a melyben lakott egy +öreg ember, tán már kétszáz esztendőt is ért; beköszönt hozzája: jó +estvét, öreg atyám uram! Jól jártál fiu, hogy apádnak vallottál, +mert ha ezer lelked van is, itt kellett volna veszned; hanem +micsoda járatban vagy? Én bizon abban vagyok, hogy keresem a halak +királyát, ha tán hirét vette volna valaha, ujságot mondani felőle. +Oh fiu, már én éltem kétszáz esztendőt, hanem a halak királyának +soha hirét se hallottam, nemhogy ujságot tudnék felőle mondani. +Hanem te hiába is mégy; maradj itten, ugy sincs semmi cselédem. A +fiu azt mondja: ha veszni indultam, ha elveszek is, még sem +maradok. Itt az öreg ember azt mondja neki: hallod-e, fiu, én jót +akarok, károdat nem kivánom, mert itt s itt van száz juhász, annak +száz kutyája, olyanok, mint egy borju; egyébfelé nem mehetsz, ha +ezer lelked lesz is, el kell veszned. Már mindegy, akár ott +veszszek, akár itt; avval csak utnak indul a fiu, ott hagyja az +öreget. <span class="pagenum"><a name="Page_99" id= +"Page_99">-99-</a></span></p> +<p>Egyszer, a mint megy, megy, mendegél, meglátja juhászok közt a +tüzet, csak ugy csillámlik közöttök és a kutyákat: uram, én +istenem! mit csináljak? ha igy emberi képben megyek oda, ugy +széjjelszaggatnak, hogy a szél sem kap egy szemet poromból; ha +hangya leszek: valamelyik rám tapod, ugy is el kell vesznem; ha sas +leszek, valamelyik juhász meglát, agyon üt, ugy is el kell vesznem; +de akármit ad isten, mindegy: sasok királya! add nekem erődet, én +is odaadom enyimet. Mindjárt lett belőle egy sas; avval csak +fölkerekedett, szépen oda ereszkedett a juhászok háta mögé; +semmiféle állat észre nem vehette. Sasok királya! add vissza +erőmet, én is visszadom tiedet; ekkor lett olyan ember, mint +azelőtt. Az öreg számadó, ki már három száz esztendőt ért, csak +akkor vette észre, mikor oda köszönt hozzája: jó estvét, öreg +atyám! Hozott a szerencse, fiu; ezer volt a szerencséd, hogy ezek a +kutyák észre nem vettek. Hogy jöttél ide, micsoda járatban vagy? Én +biz, öreg atyám, keresem a halak királyát, ha valaha hirét hallotta +volna, vagy tudna felőle valamit mondani. Oh fiu, már éltem három +száz esztendőt, de hirét sem hallottam, nemhogy tudnék neked +valamit mondani felőle; hanem te hiába is keresed, maradj meg itt, +légy tanyás; egyéb dolgod nem lesz, hanem itt a tanyánál fogsz +mindig lenni. Mondja a fiu: már nem bánom, meg is maradok. Itt +pedig az a száz juhász a világ szép asszonyának volt a juhászai, és +a kit ők őrzöttek százan egy falka juhot, egyéb hasznát nem vette, +mint fejtek tőle minden reggel egy zsétár tejet, és abban a tiszta +tejben fürdött a világ szép asszonya; és csak olyan volt, mintha +<span class="pagenum"><a name="Page_100" id= +"Page_100">-100-</a></span> vizben mosdott volna, valamig a fiura +nem került a sor, hogy neki kellett bevinni a tejet mosdani. És a +melyet ő bevitt, mikor benne megmosdott a világ szép asszonya, ugy +meggyengült minden teste, mintha másant született volna a világra. +Akkor a fiu csak kiment a tanyára, s már beszélt is vele és egyik +sem tudta, hogy még valaha ugy összejőnek. Itt más reggel más viszi +be a tejet, a világ szép asszonya előtte megmosdik annak, a ki +bevitte, ha olyan tej-e az, mint a milyent tegnap vittek; hanem +bizon nem olyan volt az. Hallod-e, barátom, mondd meg annak a +fiunak, a ki tegnap behozta a tejet, hogy holnap is abból hozzon; +igen nehezen várom. Harmadik reggel megint beviszi a tejet a fiu, +ott előtte megmosdik a világ szép asszonya benne, akkor megint ugy +megujult a teste, mintha másant született volna. Hallod-e, fiu, ne +menj ki udvaromból, lakjál itt velem; de a fiunak nem kellett az: +hogy ide benn nem maradhat, mert ő tanyás, neki ki kell menni a +tanyára. A mint kiballagott, azt mondja a számadónak: ugyan öreg +atyám, van-e itt csárda közelében? Hallod-e, fiu, minek? Annak, +hogy szeretnék a parasztok közt mulatni és tánczolni. Hallod-e fiu, +minek mennél te oda, mikor itthon mindenféle van, mulathatsz és +tánczolhatsz eleget. Nem ugy szeretném én; én csak szeretnék a +parasztok közt mulatni. Mondja a számadó: ne menj, mert itt hamis +emberek vannak, valahol agyon ütnek. De hogy bántanának, ha én nem +bántok senkit? No ha ugy van, csak eredj. Akkor a fiu ott hagyta a +tanyát estve; pedig nem oda ment, hanem egyenesen be a városba a +világ szép asszonyának kapujára, hol be <span class= +"pagenum"><a name="Page_101" id="Page_101">-101-</a></span> nem +mehetett, mert már becsukták. Csak ott gondolkozik, hogyan menjen +be; egyszer azt mondja: hangyák királya! add nekem erődet, én is +odaadom enyimet. Lett belőle mindjárt hangya; bebujt szépen a kapu +alatt, föl a garádicsokon a szoba ajtajára, hol a világ szép +asszonya feküdött a legkedvesebb szobaleányával és bemászott a +kulcslyukon az ágyra és jól megcsipte a világ szép asszonyát, ki is +felsivalkodván: nem jól vetetted az ágyat! kiáltja szobaleányának. +Akkor gyertyát gyujtottak, nem volt egyéb egy hangyánál. Igy volt +másodszor is, harmadszor is, de már ekkor a világ szép asszonya +odakapott és a hangyát beszoritotta a markába, és egy butelliába +eresztette, és kitette az ablakba. Bezzeg! most akadt meg a hangya. +Ha hangya leszek, hát itt kell elveszni, ha emberré változom, ugy +is megtudják, hogy én voltam. Azonban megviradt az idő. Már akármit +ad isten, de kár volna itt hangya képében elveszni: hangyák +királya, add vissza erőmet, én is visszaadom a tiedet. Ekkor olyan +szép juhászlegény kerekedett ki a butelliából, hogy a világ szép +asszonya ott fekvésében mindjárt belé szeretett. Szivemnek szép +szerelme! én a tied, te az enyim; ne menj sehová, maradj itt nálam. +De a fiunak <span class="pagenum"><a name="Page_102" id= +"Page_102">-102-</a></span> nem kellett egyéb, csakhogy +megszabadulhatott, akkor szónak sem állt, ki egyenesen a tanyára, +és mondja az öreg számadónak: öreg atyám, én megelégedtem a +szolgálattal; most visszamegyek, a honnan jöttem. Hallod-e, fiu, ha +kedved nincs, ha magam fia volnál, sem tarthatnálak erővel, azért +csak eredj isten hirével. Akkor elindult ő visszafelé s annyira +ment, hogy egyszer oda ért a tenger partjára, a hol a világ szép +asszonya kijárt; és látja, hogy a habból a tengerbe olyan garádics +változik eleibe, mintha kőből rakták volna; itten gondolta: akármit +ád isten, lemegyek én rajta; el is indult és mindaddig ment, mig le +nem ért az alsó Indiába, akkor összecsapódott a vörös tenger s ő +oda alá maradt; annyira járt már, hogy éhen, szomjan majd +elveszett.</p> +<div class="figcenter"><img src="images/im16.png" alt="" /></div> +<p>Egyszer talál egy kis szép gyümölcsös kertet, hol volt +mindenféle gyümölcs és minden fa alatt egy-egy arany nyoszolya. Itt +gondolta magában, mivel már nagyon éhes volt: nem bánom, akármit +csinálnak velem; fölment egy arany körtefára, jóllakott, akkor +lejött és ott sétált az arany nyoszolyák között; az pedig volt a +halak királyának az udvara, ki szerencséjére, nem volt oda haza, +hanem országát járni. Egyszer látja a fiu, hogy jön a halak +királynéja a kertbe a kastélyából. Mihelyt meglátta, térdre esett +előtte és ugy panaszolta dolgát: fölséges királyné, mi türés, +tagadás, én jóllaktam az arany gyümölcsből, mert nem állhattam az +éhséget. Mondja a királyné: arra való az, fiam; ha jóllaktál, ne +félj, nem lesz semmi bajod; akkor megfogta a fiu karját és +fölvezette a szobájába, ott ujra inni, enni adott <span class= +"pagenum"><a name="Page_103" id="Page_103">-103-</a></span> neki. A +fiu, a mint jóllakott, lefeküdt; egyszer jön a halak királya estve +nyolcz órakor, s mihelyt bement az ajtón, mondja feleségének: +idegent érzek. Mi volna, nincs itt semmi. Már ne is tagadd, csak +hozd elő, jobb lesz. Mi türés, tagadás, egy idegen országi gyerek +akadott ide, enni és inni adtam neki. Akkor mondja a király: hozz +nekünk is, vacsoráljunk. Mikor asztal mellé ülnek, mondja a király: +hallod-e, fiu, gyere hozzánk; vacsorálj velünk. Köszönöm, fölséges +király, már nekem elég volt. No, csak gyere, a mennyi kell egyél, +igyál. A fiu fölkelt és oda ült az asztalhoz, evett, ivott, aztán +megint lefeküdt. Itten a király és felesége hozzá fognak a +kártyához pénzre játszani. Ekkor mondja a király: fiu! gyere velünk +játszani. Dehogy megyek, fölséges király! mikor most is az elől +bujdosok. Erre nem szól a király semmit, hanem hivja másodszor is, +harmadszor is; a fiu mindig azt feleli. A király tehát megkérdezi, +hogy mi dolog lehet az, hogy az elől bujdosna. Itt a fiu elbeszéli +az ő esetének minden történetét az öreg boltosról, a ki nekik +keresztapjok volt, és a kártyajátékról, melyet a hugával tett; hogy +azt megátkozta, és ugy elveszett, hogy senki nem tud felőle semmit; +és oda van, most is őt keresem. Itt a halak királynéja összecsapta +mindjárt kezét, elszaladt a más udvarba, a halak királyának +öcscséhez, kinek felesége volt a legény huga. Fölséges princzeszné! +itt van a maga bátyja. Itten a leány mindjárt térdre esett és nem +mehetett a bátyjához, hanem a királyné a fiut karon fogva vitte +hugához; itt a mint megismerték egymást, ugy siránkoztak, hogy majd +megszakadt a szivök. <span class="pagenum"><a name="Page_104" id= +"Page_104">-104-</a></span></p> +<p>Itt vannak együtt egy kevés ideig; egyszer azt mondja hugának a +fiu: hallod-e édes hugom, mondd meg az uradnak, hogy jőjön el, +nézze meg a mi országunkat, mert ha nem jön, ugy is elviszlek +tégedet. Akkor mindjárt megraktak tizenkét társzekeret aranynyal, +ezüsttel, s elindultak haza felé hárman, de mikor haza értek, az +atya és anya olyan öreg volt már, hogy ki sem birtak menni a +házból, és öreg volt a boltos is már feleségestől. Mikor az atyja +házához mentek, beköszön a fiu: jó estvét, öreg atyám uram! Hozta a +szerencse fölséges királyfit; hogy volnék én magának apja? Ugyan +öreg atyám, nem adhatna szállást nekünk hármunknak az éjtszaka? +Szivesen adnék, de az én házam nem arra való. Hej, öreg atyám, +meghálunk mi a pitvarban is. Beszálltak ők hárman és ott virradtak +fel a pitvarban. Itt reggel bemegyen öreg atyjához: ugyan öreg +atyám, mit kiván a szállásért? Mit kivánnék a fölséges királyfitól! +én nem kivánok semmit. Öreg atyám, nem akarom azt hiába hagyni. +Akkor hat társzekér aranyat és ezüstöt leraktak a pitvarába; és +második estve elmentek az öreg boltoshoz. Jó estvét, öreg boltos +atyám! Hozta a szerencse fölséges királyfit. Adhat-e szállást az +éjszakára? Szivesen, királyfi, mert nekem is jól esett néhánykor, +mikor én kereskedtem. Itt már a boltos jó vacsorát adott nekik, +ágyat is jót; ott virradtak fel. Reggel mondja a fiu a boltosnak: +mit kiván a szállásadásért? Mit kivánnék fölséges királyfitól! +Semmit. De nem veszem én hiába. Ugy két társzekér aranyat és +ezüstöt leraktak a boltos házába és maradott maguknak négy +szekérrel; kiindultak a városból és menvén egy darabig, +<span class="pagenum"><a name="Page_105" id= +"Page_105">-105-</a></span> az ur isten koldus ruhában eleikbe +került, s az ut mellett, a merre ők mentek, ott kéregetett, mint a +koldus szokott; ők csak marokkal hányták a pénzt, hogy az öreg föl +sem győzte szedni. Másodszor, harmadszor is eleikbe került és +mindig annyit leszórtak, hogy nem győzte fölszedni az öreg koldus, +ki maga az ur isten volt, és azt mondja nekik: mit kivánnának az ur +istentől, ha valamit tudnék segiteni. Mondja a fiu: én nem kivánnék +egyebet: van nekem egy öreg apám, öreg anyám, és egy öreg boltos, +feleségestől, csak azok mind a négyen olyan fiatalok lennének, +mikorra oda érünk, mint mi. Ekkor csak elveszett előlök a koldus és +ők visszafordultak. Mikor haza értek, a négy öreg olyan fiatal +lett, mint ők hárman. Akkor elbeszélte atyjának, hogy hol járt, +hogy ő volt az, de nem akarta magát kimutatni, igy ezek után a +leány a halak királyának öcscsével megesküdött és együtt éltek +örömek között.</p> +<hr class="chap" /> +<h2><a name="CHAPT10" id="CHAPT10"></a>10. János vitéz.</h2> +<p>Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy király, annak +volt egy igen igen szép lánya, milyen akkorában hetedhét országon +nem találtatott. De nem csak maga volt a világon ez a király, hanem +volt még egy nála százszorta hatalmasabb és gazdagabb király is, +kinek két fia volt, mind a kettő olyan szép, hogy még a más +világról is csudájára jártak. <span class="pagenum"><a name= +"Page_106" id="Page_106">-106-</a></span></p> +<p>Történik egyszer, hogy a kisebbik királyfi meg akar házasodni, s +elindul megkérni a szép királyleányt, kinek szépségének, jóságának, +s gazdagságának már régen hire futamodott. El is ért ő nagy +fáradsággal a királyleányhoz, s alig hogy meglátta, egyszeriben +megkérte atyjától kezét, de a király nem adta hozzá egyszerre +leányát, hanem azt mondta neki: eredj el fiam, előbb országokról +országokra, szerezz magadnak tapasztalást, s ha ezt megtetted és +három esztendő mulva épségben visszatérsz, leányom kezét +királyságommal együtt birni fogod. Nagyon megszomorodott ezen a +királyfi, de minthogy a leány nagyon megszerette, kész lett volna +érte akármit megtenni. Elbucsuzott hát a szép leánytól, s nagy +buslakodással utnak indult. Mig igy utazgat messze földeken, addig +bátyja vigan tölti az időt a szép királykisasszonynál, mert ő benne +is felütött a házasság szele, s meghallván, hogy öcscsét +országokról országokra vándorolni küldték, feltette magában, hogy +mig oda jár, a királyleányt magáévá teszi. De a királykisasszony +csak a kisebbik királyfit szerette; hasztalan volt minden +igyekezet. Hiába hazudozott neki, hiába mondta neki, hogy az én +öcsém ilyen s ilyen haszontalan ember, hogy korhely, félénk, hazug: +a királyleányt sehogy sem térithette magához.</p> +<p>Eltelt azonban a három esztendő, mind a két királyfi visszatért +atyja házába, de alig érkezett meg a kisebbik, mindjárt el akart +indulni menyasszonyához; azonban hamar leverte szándékáról a +bátyja; azt hazudván neki, hogy a királykisasszony őt nem szereti, +de ha szeretné is, nem arra való, hogy elvegye, mert az +<span class="pagenum"><a name="Page_107" id= +"Page_107">-107-</a></span> sohasem lesz böcsületes személy. – +Otthon maradt tehát a királyfi, a bátyja hazug szavára, a leány +pedig nem tudta mire vélni a dolgot. Csak várt, csak várt, +gondolkozott magában, hogy milyen régen eltelt a három esztendő, s +még sem tért meg hozzá királyi kedvese. Végre a sok haszontalan +várakozás után kétségbe esett, nem kellett neki sem étel, sem ital; +mindig szomorkodott, gyakran átkozá öreg atyját, hogy miért +utasitotta el kérőjét, miért küldte országokról országokra, s nem +adta hozzá egyenesen. Még várok három napot, szólt egyszer +szomoruan atyjához, s ha addig meg nem érkezik, lemondok e rosz +világról, meghalok; hanem meghagyom átok alatt, hogy engem a +templomban levő sirboltba temettessen, minden éjjel fegyveres +emberrel őriztessen.</p> +<p>Eltelt a három nap is; még sem jött el a kisebbik királyfi, az +én szerelmesem, szólott szomoruan a királyleány. Eltelt a három +nap; nekem meg kell halni; hanem a mit mondtam, atyám, el ne +felejtkezzék; ezzel meghalt. Felöltöztették mindjárt tiszta +selyembe, bársonyba, bele tették egy arany koporsóba; a várost +pedig behuzták fekete posztóval. Épen mikor már sirboltba akarták +tenni, akkor érkezett oda a nagyobbik királyfi, s kérdé, a mint +meghallotta a harangszót, s meglátta a fekete posztót: kinek +harangoznak, kit gyászol a város? Mondának az összegyült népek egy +szivvel, egy szájjal: a királykisasszonynak, a királykisasszonyt. E +szóra csaknem összerogyott a királyfi, de még is nem akarta egészen +elhinni, hogy igaz volna a dolog, mert ugy szokott lenni rendesen, +a mi roszul esik, nem akarjuk hinni, <span class="pagenum"><a name= +"Page_108" id="Page_108">-108-</a></span> a mi jól esik, ha nem +igaz is, örömest elhiszszük, azért egyenesen a királyhoz ment, a +kit is nagyon szomorunak találván, kérdé tőle: min buslakodik +király atyám? Hogyne buslakodnám, édes fiam, egyetlen leányom +meghalt, öcséd miatt buvában, s nekem átok alatt hagyta meg, hogy a +templomban levő sirboltba temettessem, s minden éjjel fegyveres +emberrel őriztessem. Azon én is busulok, hogy meghalt, de az +őriztetésen semmit se tessék buslakodni, majd megőrzöm én az +éjtszaka, azután könnyebben megőrizheti akárki.</p> +<p>Ugy is lett; a királyfi felöltözött fegyveresen, s a mint az +estve eljött, elment a templomba, a hová a királyleány holttestét +tették. Csak ott járkál, csak ott járkál nagy merészen fel s alá, +egyszer, a mint üti a tizet, borzasztó zugás hallik a templomban, +mindenfelé recseg, ropog; egyszer megnyilik nagy ropogva a +kriptaajtó s kilép belőle a királyleány. Ahá! itt vagy te csábitó? +te csábitottad el jó testvéredet; ha ezer lelked van is, meg kell +halnod. Ezzel neki rohant, s diribről darabra szaggatá a királyfit. +Ekkor felszedé csontjait, lerakta az oltár háta megé, maga +visszalépett a sirboltba, borzasztó ropogás, csikorgás közt az ajtó +becsapódott.</p> +<p>Meg se várta a király a reggelt, mihelyt pitymallott, befogatott +az üveg hintóba s ment a templomba megnézni, mi történt a +királyfival. Sokáig zörgetett s utoljára is be kellett rugatni a +templom ajtaját. Csak keresi, csak keresi a királyfit, sehol sem +találja. Egyszer, a mint az oltárhoz megyen, megtalálja csontjait, +de nagyon megszomorodott s egyszeribe felült az üveg hintóba s haza +vágtatott. <span class="pagenum"><a name="Page_109" id= +"Page_109">-109-</a></span></p> +<p>Csak hamar fülébe ment a kisebbik királyfinak a leány halála, s +utravalót süttetvén magának, elindult a királyhoz bővebb tudomást +venni felőle. Épen azon gondolkozott a király, hogy ki őrzi már meg +leányát az éjtszaka, midőn oda ért: s ő mindjárt magára vállalta. +Kulacsot akasztott tehát nyakába, s kardosan felkészülve elment a +templomba. Ő is csak ott járkál, csak ott járkál bátran, mint a +bátyja, egyszer minden recseg ropog; üti a tizet, megnyilik nagy +csikorgással a kriptaajtó, kilép a szép királyleány. Ahá! itt vagy +hütelen! ha ezer lelked van is meg kell halnod. Ezzel megragadja a +királyurfit, diribről darabra szaggatja; csontjait összeszedi, az +oltár megé rakja, bemegy ismét a kriptába; az ajtó utána nagy +csikorgással becsapódik.</p> +<p>Igy ment, a harmadik, negyedik, ötödik estve; utoljára már +embert sem kapott a király; a leánya mind fölemésztette; nagyon +busult, buslakodott, hogy mi tevő legyen. Épen akkor vetődött oda +egy kiszolgált katona, ki, megtudván a király buslakodásának okát, +azt mondta neki: felséges király, megőrzöm leányodat, ha minden +éjszaka egy véka aranyat adsz nekem. Nagyon megörült a király, s +megigérte János vitéznek, mert ugy hivták a kiszolgált katonát, +megigérte a véka aranyat. Elindult hát János vitéz, de a mint a +templomba ért, eszébe jutott, hogy milyen nagy dolgot vállalt +magára, s igy gondolkozék: bizony bolondot tettem én! ha már annyi +embert megölt, engem sem fog életben hagyni; bizony nem is megyek +én be, hanem elszököm a városból s azzal megindul szaladni hegyen +völgyön. A mint által akar ugrani a várost keritő sánczon, hahó! +megállj! ily <span class="pagenum"><a name="Page_110" id= +"Page_110">-110-</a></span> szó hangzik felé. Oda fordul, hát egy +öreg ősz ember állott háta megett. Mit akar kend, öreg apám? Csak +azt akarom, hogy eredj vissza, a honnét eljöttél. Én tudom, hogy te +magadra vállaltad a királykisasszony megőrzését, hanem eszedbe +jutott, hogy meg is halhatsz belé, hát elszaladtál; én csak azt +tanácslom neked, eredj vissza, ne félj semmit, öltözz fegyverbe, +járkálj ott bátran fel s alá a templomban, hanem vigyázz, mikor a +tizet üti, szaladj fel a toronyba, bujj be a középső harangba; ne +félj, ott meg nem lel a királykisasszony, reggel pedig jókor gyere +ki ide, itt fogod találni öreg apádat; megosztozunk a véka +aranyon.</p> +<p>Visszafordult hát János vitéz, s a mint az öreg megmondta, ugy +tett. Csak ott járkál, csak ott járkál a templomban; egyszer üti a +tizet; ő is szalad egyenesen a toronyba, s belé bujik a középső +harangba, de majd kiesett belőle, ugy mozgott az is, a mint +megnyilt a sirbolt ajtaja. Kilépett a királyleány, s a mint +széjjelnézett, nem látott senkit. Hát már te is megszeged +esküvésedet, király atyám? Ekkor észrevette magát, és szaladt fel +nagy sietve a toronyba, össze-visszakutatott mindent, a mint a +középső haranghoz akar menni, üti a tizenkettőt. Jól jártál, hogy +ütött az óra, melyben vissza kell feküdni az arany koporsóba, többé +nincs hatalmam ide fent. Leszállt a sirboltba, az ajtó borzasztó +ropogással csapódott be utána.</p> +<p>János vitéz is nagy örömmel kibujt a harangból s vigan sétált +reggelig fel s alá a templom közepén. Reggel, a mint viradni +kezdett, már ott volt a király az üveghintón; benéz a kulcslyukon, +hát látja, hogy János vitéznek <span class="pagenum"><a name= +"Page_111" id="Page_111">-111-</a></span> kutyabaja, vigan sétál az +ajtóig, meg vissza; s örömében nagyot kiáltott: nyisd ki, Jancsi +fiam, az ajtót! János egyszeribe kinyitotta, a király karon fogva +kivezette a templomból s felültette az üveg hintóba. A mint haza +értek, kikapta János a királytól a véka aranyat, s egyenesen oda +ment vele, hol az öreg embert találta; az öreg most is ott volt; +kétfelé osztották az aranyat. Hát nem iedtél-e meg? Bizony +megiedtem én egy kicsit; de hisz ez már megtörtént, hanem az +éjtszaka mit csináljak, hová bujjam el, hogy meg ne leljen? Eredj +az oltár megé, szólt az öreg, a sok embercsont közt rád nem akad. +Jól van, öreg apám, az isten áldja meg; azzal elment János vitéz, +az öreg pedig utána kiáltott: de aztán el ne felejtkezz öreg +apádról. Jól van, jól, öreg apám! Beérvén a városba, kocsmákról +kocsmákra mind addig ivott, mig eljött az estve, akkor elment a +templomba. Csak járkál, csak járkál; egyszer üti a tizet, ő is nagy +hirtelenséggel szalad az oltár megé, s bebujik az embercsontok alá. +Nagy ropogással megnyilik a kripta ajtaja, kilép a királyleány. Már +látom, csakugyan meg kell átkozni tégedet, király atyám! mondá, de +észrevette magát s nagy dühösen szaladt fel a toronyba, de az őrt +nem leli; lejön, kezd mindent hányni vetni, már épen a csontokra +került a sor, mikor szerencsére üti a tizenkettőt. Jól jártál, hogy +ütött az óra, melyben vissza kell feküdnöm az arany koporsóba; +többé nincs hatalmam ide fent. Leszállt a sirboltba, az ajtó +borzasztó ropogással csapódott be utána.</p> +<p>János vitéz nagy örömmel kibujt a csontok alól s vigan járt kelt +reggelig fel s alá a templomban. Reggel <span class= +"pagenum"><a name="Page_112" id="Page_112">-112-</a></span> ismét +ott volt üveg hintóján a király, s nagyon csudálkozott, hogy János +vitézt életben lelte. Ennek bizonyosan valami nagy embernek kell +lenni, ugy gondolkozott magában; ismét karon fogva vezette ki a +templomból s felültette az üveg hintóba. János vitéz kikapta a véka +aranyat, ment vele az öreg emberhez, ott ismét együtt megosztoztak +rajta. Még egy éjszaka van hátra, igy szóla János vitéz, +tanácsoljon öreg apám, mi tevő legyek. Ne busulj fiam! Csak mikor +gondolod, hogy tiz óra lesz, eredj fel a katedrába, végy egy +könyvet kezedbe, ne ügyelj semmire, akármit csinál, beszél a +királykisasszony; ha pedig fel akar hozzád menni, a katedrának +kétfelé van garádicsa, ha ő az egyiken felmegy, te a másikon le, +szaladj be a kriptába s feküdj belé az üres koporsóba, nem lesz +semmi bajod; de aztán el ne felejtkezz öreg apádról. Jól van, jól, +öreg apám! Ezzel bement János vitéz a városba, s késő estig evett, +ivott, akkor pedig elment a templomba, felment egyenesen a +katedrába, könyvet vett kezébe, s ott várta a tiz órát! Egyszer +üti, megnyilik nagy ropogással, csikorgással a kriptaajtó, kijön a +királyleány. Ah! hát már katonája sincs öreg apámnak, papot küldött +őrizetemre, igy beszélt nagy fenszóval, s ezzel a katedrának szalad +fel egyenesen a garádicson. János vitéz is kirugja maga alól a +katedrát, be egyenesen a kriptába, s bele fekszik az arany +koporsóba; a királykisasszony nyomban utána, de már akkor János +vitéz jó helyen volt. Kelj fel koporsómból, kelj fel koporsómból! +rimánkodik a kisasszony, de János vitéz ügyet sem vét beszédére. +Kelj fel, kelj fel, szivem szép szerelme, kelj fel koporsómból! De +János vitéz meg se piszszen, mintha <span class="pagenum"><a name= +"Page_113" id="Page_113">-113-</a></span> nem is hallaná. Egyszer +üti a tizenkettőt, még jobban kéri a királykisasszony, de János +vitéz csak ott fekszik. Mikor az óra kongása elhangzik, megcsókolja +a királykisasszony Jánost, s mondja nagy örömmel: kelj fel! már +most tied vagyok örökre; neked köszönhetem életem; te szabadítottál +meg e halálnál is kinosabb állapottól; ha felkeltél volna a +koporsóból tizenkét óra előtt, én tán örökre ily élő halott vagyok; +most már menjünk haza, ne is jőjünk ide többet a kisértetek házába. +Azzal megfogták egymás kezét, haza sétáltak a király palotájába. Az +öreg király a mint meglátta leányát, örömében mindjárt meghalt; +János vitéz elvette a királykisasszonyt, a királyság is reá maradt; +ennek örömére igen <span class="pagenum"><a name="Page_114" id= +"Page_114">-114-</a></span> nagy lakodalmat tartottak, s a nagy +vigság között megfelejtkezett János az öreg emberről, s már a +második, harmadik estve is eljött, még se vitte el neki az +aranyat.</p> +<div class="figcenter"><img src="images/im17.png" alt="" /></div> +<p>Egyszer, a mint legjobban vigadnak, belép az ajtón egy öreg +ember s kérdi nagy fenszóval: hol van János vitéz? Itt vagyok, öreg +apám! s odalépett János vitéz. Öreg apám, öreg apám! beh +megfelejtkeztünk öreg apámról. Már most jertek, kövessetek! S +kivezette Jánost és feleségét a palotából, a város végére egy kis +kunyhóba. A mint bementek, elővesz az öreg egy kardot a szögletből +s mondja nagy haragosan: most mindkettőtöknek meg kell halni. +Rimánkodnak, kérik: engedjen meg nekik. Most az egyszer megengedek, +mond az öreg, de ha meggazdagodtok, ne felejtkezzetek el a +szegényről. – Menjetek haza békével.</p> +<hr class="chap" /> +<h2><a name="CHAPT11" id="CHAPT11"></a>11. A bölcs királyfi.</h2> +<p>Volt egyszer egy király; volt annak egy fia. A királyné meghalt, +s meghagyta testamentomban a királynak, hogy az ő fiát bölcseségre +tanittassa. Darab idő mulva eszébe jut a királynak, hogy felesége +mit hagyott; tüstént levelet irt a hét bölcsmesternek, hogy nála +jelenjenek meg. Felmentek a bölcsek a királyhoz; azt mondja nekik a +király: halljátok bölcsmesterek! a feleségem meghagyta +testamentomban, hogy a fiamat bölcseségre tanittassam. Azt mondja a +legelső bölcs: én egy nap alatt megtanitom, hogy annyit fog tudni, +mint én; a második azt mondja: én megtanitom két nap <span class= +"pagenum"><a name="Page_115" id="Page_115">-115-</a></span> alatt, +hogy annyit fog tudni, mint én; a harmadik szinte azt mondja: én +három nap alatt; a negyedik négy nap alatt; s igy tovább a +hetedikig.</p> +<p>Elvitték tehát a bölcsek a fiut s adtak neki egy tanuló szobát, +de soha felé sem mentek. Ezalatt a király megházasodott, s elvett +egy fiatal királykisasszonyt, kinek a király igen dicsekedett, hogy +van neki egy szép fia. Ő tehát igen kérte a királyt, hogy hivassa +haza fiát, mert igen szeretné látni. A király mindjárt levelet irt +a hét bölcsmesternek, hogy fiát bocsássák haza látogatás végett. +Kapja a hét bölcsmester a levelet, tüstént összegyülnek, +tanácskoznak, haza bocsássák-e a fiut, vagy nem, mert még semmire +se tanitották. Elhatározák, hogy meg fogják próbálni. Ekkor +kimennek s leszakítnak egy orgonafalevelet és alá teszik a fiu +nyoszolyájának lába alá. A fiu mihelyt belé feküdt, mindjárt +észrevette, s kérdezte a bölcsektől: mi dolog az, hogy az ő +nyoszolyája alacsonyabb, mint másszor volt. A bölcsek egymásra +néztek és álmélkodtak, hogy nem is tanitották, mégis tud valamit. +Ekkor azt mondják a bölcsek a királyfinak: most haza fog menni, de +előbb kimegyünk és megvizsgáljuk a csillagokat, ha jó lesz-e +felségednek haza menni. Kimentek és megvizsgálták a csillagokat; +azt mondják a királyfinak: jó lesz felségednek haza menni. Ekkor +azt mondja a királyfi: én is kimegyek, és megvizsgálom a +csillagokat: ha jó lesz-e valósággal haza mennem. Kimegyen és talál +egy nagy csillag mellett egy kicsit, mely azt jelentette neki, hogy +ha ő otthon beszélni fog, meghal, ha pedig némának tetteti magának, +életben marad. Bemegyen, azt mondja <span class="pagenum"><a name= +"Page_116" id="Page_116">-116-</a></span> a bölcseknek: +halljátok-e, ti bölcsek vagytok, és azt mondjátok: jó lesz nekem +haza menni; de én találtam egy nagy csillag mellett egy kicsit, +mely nekem azt jelentette, hogy ha otthon beszélni fogok, meghalok, +ha pedig magamat némának tettetem, életben maradok. Ha nem +hiszitek, jertek ki és vizsgáljátok meg. Kimennek a bölcsek, +széjjelnéznek, azt mondják a királyfinak: bizon felségednek +igazsága van; de ha valami baja lesz, segitségére fogunk menni.</p> +<p>Haza ment a királyfi, magát némának tettette; senkinek se +köszönt, még az apjának se. A király igen megboszankodott, hogy az +ő fiát nem hogy bölcseségre tanitották volna, hanem némává tették. +Adott neki egy külön szobát, hogy egyedül lehessen, senkit ne +botránkoztasson. Azt mondja a királyné a királynak: hallod-e, ha a +te fiad tudott valaha beszélni, én megmutatom, hogy most is fog +beszélni. Ekkor bement a fiuhoz és kezdett hozzá beszélni, de a fiu +rá sem ügyelt. Minden módon ostromolta a szegény fiut, csábitgatta, +s azt mondja neki: hallod-e, édes fiam! ha valaha tudtál beszélni, +szólj hozzám; tudod, hogy a te atyád öreg ember, én pedig fiatal +vagyok; a mit csak kivánsz, mindent adok. A fiu nem felelt semmit. +Ekkor elkezdett a királyné a szobából szaladni, ruháját, haját +tépni, kiabálni, hogy a fia meg akarta paráznítani. Bement +szétszórt hajjal a királyhoz, s kérte, hogy néma fiát akasztassa +fel, mert nem méltó, hogy rá is nézzenek. A király mindjárt +csináltatott egy akasztófát, és a fiát fel akarta akasztatni, de a +bölcsek megtudták és siettek a királyfi megmentésére. A legelső +bölcs épen akkor ért oda, mikor <span class="pagenum"><a name= +"Page_117" id="Page_117">-117-</a></span> a fiut vitték akasztani; +megállította a sokaságot és felment a királyhoz, hogy legalább még +egy nap legyen a szobában, hát ha meg fog szólalni. A király +megkegyelmezett a fiának, hogy akkor nap nem akasztották fel. Más +nap ismét, mikor vitték a fiut akasztani, jött a második +bölcsmester; ez is megmentette, hogy az nap nem akasztották fel. +Igy ment ez addig, mig csak a legutolsó bölcs el nem érkezett; +mihelyt ez oda érkezett mindjárt felment a királyhoz és a fiut is +magával vitte. Azt mondja a királynak: ha felséged ezt az egy fiát +is felakasztatja, ugy lesz állapotja, mint egyszer egy öreg +nemesembernek volt. Ez az öreg ember is özvegyen maradt és elvett +egy fiatal leányt…</p> +<p>Itt megállott a bölcs és nem beszélt. A király vágyott volna +tudni az öreg nemesember történetét; kérte a bölcsmestert, hogy +beszélje el; de ez csak azzal a feltétellel akarta, ha fiának +megkegyelmez a király. Megkegyelmezett. Ekkor megszólal a +bölcsmester:</p> +<p>Felséges király! az az öreg nemesember elvett egy fiatal leányt, +mint tulajdon felséged; de ez a fiatal személy minden éjtszaka +kijárt a városra. Egyszer az öreg ember észrevette, hogy felesége +nincsen mellette; felkél és megnézi az ajtót, ha nyitva van-e, s +ugy találja. Kiment és kereste a feleségét, de nem találta; ekkor +jutott eszébe valami az öreg embernek; bement és bekulcsolta az +ajtót. Később jött a felesége haza, de az ajtó be volt zárva. +Bekiáltott az ablakon az urának, hogy nyissa ki az ajtót, de nem +akarta, hanem azt mondta neki: nem nyitom ki, mert fajtalankodni +jártál; majd eljőnek hajnalban a bakterek, jó huszonötöt fogsz +kapni. <span class="pagenum"><a name="Page_118" id= +"Page_118">-118-</a></span> Azt mondja a felesége: hallod-e lelkem, +én nem jártam rosz czélból, hanem az anyám halálán van, őt voltam +megnézni; de az öreg ember nem akarta kinyitni. A felesége felvett +ekkor egy követ, s az ablak alatt levő kutba lökte, hogy a férje +azt gondolja, hogy a kutba ugrott. Az öreg megbánta tettét és +kiment keresni a kutban; a felesége pedig, ki lesben volt, mig az +öreg kereste, bement és lefeküdt. Észrevette az öreg ember, hogy +megcsalatott, indult be, de az ajtót zárva lelte. Azt mondja a +feleségének: hallod-e, bocsáss be. Nem bocsátlak, vén lator, mert a +városba jártál latorkodni; hanem majd hajnalban eljőnek a bakterek +és jó huszonötöt fogsz kapni. Azt mondja a vén ember: nem voltam +sehol, hanem megbántam a tettem, és kerestelek; azt gondoltam, hogy +a kutba ugrottál. Semmit se használt a kérelem; nem bocsátotta be, +de eljöttek a bakterek és jó huszonötöt kapott. Azt mondja ekkor a +bölcsmester: ha felséged a fiát felakasztatta volna, igy lett volna +állapotja.</p> +<p>Ekkor szólalt meg a királyfi, s azt mondja az apjának: ha engem +most felakasztatott volna, ugy járt volna, mint egyszer egy öreg +ember, kinek volt egy fia, mint én vagyok felséges király atyámnak. +Egy vacsora közben az öreg ember ablakán egy fülemile igen szépen +énekelt; az öreg ember igen gyönyörködött benne; s azt mondja a +fiának: beh bölcs, hatalmas volna, a ki meg tudná mondani, mit +fütyörész ez a fülemile. Azt mondja a fia: édes apám, én meg tudnám +mondani, de ha megmondom, megharagszik rám édes apám. Az apja +biztatta, hogy ne féljen. Azt mondja ekkor a fiu: ez a fülemile +<span class="pagenum"><a name="Page_119" id= +"Page_119">-119-</a></span> azt fütyörészi, hogy én belőlem olyan +hatalmas ember lesz, hogy édes apám fogja tartani a mosdó tálat, +édes anyám pedig a törülközőt, mikor mosdani fogok. Erre az öreg +ember megboszankodott, felkapta a fiát, vitte és bevetette a +tengerbe: eredj hunczut! még én neked inasod lennék valaha! A fiut +Alekszándernek hivták. Azt mondja ekkor a királyfi, ha én beszélni +tudtam volna, ugy jártam volna.</p> +<p>Azonban Alekszánder jól tudott uszni és felkapott egy sziklára. +Arra mentek a gályások, felkéredzett rá és felvették. Egy néhány +nap utaznak a tengeren, végre egy város alatt kikötöttek. +Alekszánder megköszönte szivességöket és bement a városba; beállt +inasnak a király tiszttartójánál, mert a király ebben a városban +lakott. Ennek a királynak kastélyára három holló járt károgni; +akárhová ment a király, a három holló mindig a feje fölött károgott +éjjel, nappal. A király igen megfélemlett és még a kastélyából sem +mert kimenni. Hirül adta az egész országban, hogy a ki megmondaná, +miért jár oda az a három holló és eltávolitaná onnan, az egész +királyságát és lányát annak fogná adni. Sokan felmentek a hir +hallatára a király udvarába, ezek közt az Alekszánder gazdája is, +de senki sem tudta megmagyarázni, miért jár oda a három holló; a +hogy felmentek, ugy ismét haza mentek. Kérdezi Alekszánder a +gazdájától: ha volt-e ember, a ki megmondotta volna, miért jár a +három holló a kastélyra. Nem volt, felelé s kérte őt Alekszánder, +hogy menne fel a királyhoz és mondja meg, hogy ő meg is fogja +mondani, miért jár a három holló a kastélyra, el is fogja üzni. +Felment az Alekszánder gazdája és bejelentette <span class= +"pagenum"><a name="Page_120" id="Page_120">-120-</a></span> a +királynál; a király mindjárt felhivatta Alekszándert és igéretét +ismét kimondva, unszolta Alekszándert a magyarázásra. Ő pedig azt +mondja a királynak: ha felséged szavát állja, elmondom és el is +üzöm a három hollót. A király azt mondja: én, fiam, szavamat állom, +és királyi koronámra esküszöm, hogy amit igértem, meg is adom. +Ekkor azt mondja Alekszánder: felséges király, az a három holló +azért jár ide, hogy tegyen köztök, mint király, itéletet, mert az +egyik tojó holló, a másik gunár, a harmadik pedig a kettőnek fia. A +tojó holló azt kivánja, hogy őtet illeti a fiu holló, mert ő +kiköltötte, a gunár azt kivánja, hogy őtet illeti, mert a tojó +holló elhagyta mig kicsin volt és ő messzeföldről táplálta. Most +tegyen felséged közöttök itéletet. A király kimondta az itélet, s +ugy elment a három holló károgva, hogy most is oda van.</p> +<p>Ekkor azt mondja a király: hallod-e Alekszánder! vedd el a +lányomat; légy király, mert én már öreg ember vagyok, nem +igazgathatom az országot. Azt mondja Alekszánder: felséges király +atyám! még nem veszem el a lányát, mert egy bölcs királyt +hallottam, elmegyek hozzá még egy esztendeig bölcseséget tanulni. +Azt mondja a király: nem bánom, ha elmégy is, most is sokat tudsz, +de azért hasznát veszed valaha. Szedett ekkor magához Alekszánder +kincset, aranyat, a mennyi csak kellett neki és utnak indult. Darab +idő mulva beért abba a városba, hol a bölcs király lakott. +Szerencséjére ételhordó inas nem volt a királynál, s őt mindjárt +megfogadták. Ennek a királynak is volt egy igen szép lánya; volt +még a király udvarában egy más inas is: Ludókius, de ez +<span class="pagenum"><a name="Page_121" id= +"Page_121">-121-</a></span> csak külső dolgokat végzett, ennélfogva +a királykisasszonyt soha sem láthatta. Ez a Ludókius mindenben igen +hasonló volt Alekszánderhez; senki se ismerte egymástól, és csak +hamar lelki testi barátok lettek. Egyszer valami különös dolga +akadt Alekszándernek, a miért az udvart el kelle hagynia. Tehát +megkérte barátját, Ludókiust, hogy végezze el érte az ételhordást, +fel is vállalta és senki se ismerte meg, hogy nem Alekszánder. +Bevitte Ludókius az ételt a kisasszonynak, és egyszerre ugy belé +szeretett, hogy a hideg mindjárt kilelte. Meg érkezett Alekszánder, +kérdezi tőle: barátom, Ludókius, mi bajod? Azt mondja Ludókius: +barátom! nincs az a doktor, a ki meg tudná mondani, egyéb az +istennél. Azt mondja Alekszánder: én tudom, kedves barátom, mi +bajod; téged a szerelem bánt; no de ne félj, majd segitünk a bajon. +Elment mindjárt a piaczra, és vett egy drága arany köntöst, +felvitte a királykisasszonynak és általadta a Ludókius nevében. Azt +mondja a kisasszony: mi dolog az, Alekszánder, hogy te másnak +keresed a hasznot, nem magadnak? Más nap ismét vett Alekszánder még +drágább köntöst, és felvitte ismét a kisasszonynak. A kisasszony +elcsudálkozott s kérdezte: Ludókius szegény inas létére ilyen drága +ruhákat bir venni ajándékba? Azt mondja erre Alekszánder: felséges +királykisasszony! vehet ő, mert nagy királynak a fia; hanem arra +kérem a kisasszonyt, ereszsze be vagy egyszer egy pár szóra +magához. Azt mondja a kisasszony: mondd meg Ludókiusnak, holnap +estve jőjön az ablakomra, kopogtassa meg: beeresztem. Lement +Alekszánder, mondta Ludókiusnak a hallottakat, ez is örömében +<span class="pagenum"><a name="Page_122" id= +"Page_122">-122-</a></span> mindjárt meggyógyult, alig várta a +kitüzött időt, s midőn eljött, tüstént ment az ablakra, +megkopogtatta, a kisasszony mindjárt beeresztette, és igen nagy +szerelembe estek. Igy folyt egy darabig az idő, mindig bejárt +titokban az ablakon.</p> +<p>Egyszer az Alekszánder apjoka levelet ir, hogy eltelt az +esztendő, menjen haza, mert ő tovább nem bajlódik az országgal. +Alekszánder felment a királyhoz, megköszönte szivességét és lement +Ludókiushoz, azt mondja neki: édes barátom! én már tovább itt nem +leszek, mert atyám levelet irt, hogy menjek haza; hanem arra +kérlek, vigyázz magadra, ki ne tudja a király, hogy a kisasszonyt +szereted, mert felakasztat. Most pedig kedves barátom! cseréljünk +gyürüt; olyannak fogom nézni, mintha tégedet látnálak. Ez +megtörténvén, elbucsuztak egymástól; ő utnak indult; s helyére +beállt inasnak egy Vályi nevü ember. Ez alig volt ott egy hétig, +már észrevette, hogy Ludókius a kisasszonyt szereti; felment a +királyhoz és bejelentette. Azt mondja neki a király: hogy lehet az, +mikor Ludókius régi szolgám; te pedig egy hete, hogy szolgálsz, már +is észrevetted? Azt mondja ekkor Vályi: ha nem igaz, kihivom +Ludókiust egy szál kardra, és ha nekem lesz igazságom, én vágom le, +ha pedig neki lesz, ő fogja levágni az én fejemet. Felhivatta a +király Ludókiust, s azt mondja neki: Vályi azt mondja, hogy te az +én lányomat szereted; s kihítt egy szál kardra, hogy ha neki lesz +igazsága, ő vágja le fejedet, ha pedig neked, te vágod le az övét. +Ludókius igen szomoru lett, és ment egyszerre a kisasszonyhoz, +elbeszélte neki, mi történt <span class="pagenum"><a name= +"Page_123" id="Page_123">-123-</a></span> vele. Erre azt mondja +neki a kisasszony: hallod-e, Vályi erős vitéz, te pedig gyenge +ember vagy, le talál vágni, és nekem is végem lesz, hanem menj be +atyámhoz, és kérd meg, bocsásson haza, mert az atyád igen beteg, +levelet irt, hogy ha nem sietsz, életben nem kapod; te pedig, ha +elbocsát, siess Alekszánderhez, és kérd meg, hogy jőjön, vivjon meg +érted Vályival. Fel is ment Ludókius a királyhoz, és a király +elbocsátotta, a bajvivás napját hátrább rendelte. Elindult +Ludókius, és elért abba a városba, a melyikben Alekszánder lakott; +felkereste és elbeszélte a sorsát. Azt mondja neki Alekszánder: +barátom, nagyon roszkor jöttél, mert holnap akarok esküdni +feleségemmel, hanem igy fogunk segiteni a bajon: minthogy igen +hasonló vagy hozzám, te fogsz megesküdni az én feleségemmel, és +addig, mig oda leszek, mig érted víni fogok, itt fogsz lenni. Ekkor +elindult Alekszánder, és elért abba a városba, hol az ő barátja +Ludókius lakott. Bement a királyhoz és mondja neki: felséges +király! visszajöttem a rendelt időre; de én most is azt mondom, +hogy a királykisasszonyt soha sem szerettem; hiszem az istent, hogy +megsegit; levágom a Vályi fejét. Más nap kimentek egy szál kardra, +de mind a kettő igen erős vitéz volt; reggeltől estig mindig +viaskodtak; végre Alekszánder levágta Vályi fejét s felvitte a +királynak. Azt mondja neki a király: hallod-e Ludókius! (mert a +király sem ismerte meg, hogy Alekszánder) látom, hogy neked volt +igazságod; most már vedd el a lányomat és uralkodj. Azt mondja +Alekszánder: felséges király! az atyámat még sehogy sem hagytam, +mert a bajvivás napjára siettem, <span class="pagenum"><a name= +"Page_124" id="Page_124">-124-</a></span> azért elmegyek, és +megnézem, ha él-e vagy meghalt?</p> +<p>Ez alatt az idő alatt, mig Alekszánder elvégezte a Ludókius +dolgát, Ludókius is el elvégezte az Alekszánder dolgát: megesküdt a +feleségével, de sohasem nyult hozzá, hanem minden éjjel csupasz +kardot rakott magok közé. Haza ment Alekszánder, azt mondja +Ludókiusnak: barátom, kinyertem az egész utadat; eredj haza, vedd +el a kisasszonyt és te fogsz uralkodni. Ludókius megköszönte a +szivességét, elbucsuzott tőle és haza ment.</p> +<p>Lefekszik Alekszánder estve a feleségével; azt mondja neki a +felesége: hallod-e, miért raktál még eddig közénk minden éjjel +csupasz kardot? Ekkor tudta meg Alekszánder a Ludókius hűségét. A +felesége kérdésére az felelte: az asszonyi állhatatosságot akartam +vele megpróbálni. Ez napságtól fogva soha sem kellett Alekszánder a +feleségének, hanem volt az udvarnál egy haditiszt és egy vén +asszony. Felhivatta a vén asszonyt s azt mondja neki: hallod-e, én +ezt a haditisztet jobban szeretném, mint Alekszándert; minden +vacsorába mérget adj be Alekszándernek. Ugy is lett, de ő nem halt +meg a méregtől, hanem nagyon elbetegesedett és elfekélyesedett. +Ekkor a haditiszttel megesküdött, és Alekszándert még az udvarából +is kilökte. Sok idő multával elért Alekszánder abba a városba, hol +Ludókius lakott. Már ekkor három fiu gyermeke volt Ludókiusnak. +Épen akkor tartott egy nagy bált, az országból még a koldusok is +oda igyekeztek. Alekszánder is felment a többi koldusok közt, de ő +oly fertelmes koldus volt, hogy még <span class="pagenum"><a name= +"Page_125" id="Page_125">-125-</a></span> a többi koldusok is +lökdösték magok közül. Végre nagy ügygyel bajjal feltörekedett az +ajtóhoz, melyen az ételt hordták. Azt mondja az ételhordó inasnak: +mondja meg a királynak, hogy egy koldus kér egy pohár bort a király +poharából Alekszánder nevében. Bemegy az inas, azt mondja a +királynak: felséges király! az ajtón álló koldus kér egy pohár bort +a maga poharában Alekszánder nevében. Azt mondja a király: tölts +neki egy pohár bort, akárki legyen az, ha Alekszánder nevében kért. +Töltött neki és kivitte. Megitta a koldus és az ujjáról a régi +gyürüt, melyet cseréltek, lehuzta, és belé vetette a pohárba. Azt +mondja az inasnak: vidd be és tedd a király elibe. Bevitte az inas +és a király egyszerre megismerte saját gyürüjét, melyet +Alekszándernek adott; azt mondja az inasnak: eredj és zárd el azt a +koldust, a kinek a bort adtad. Az inas kiment és elzárta.</p> +<div class="figcenter"><img src="images/im18.png" alt="" /></div> +<p>Mikor a sokaság szétoszlott, kiment a király feleségestől a +koldust megnézni, de a felesége mindjárt visszament, mert +<span class="pagenum"><a name="Page_126" id= +"Page_126">-126-</a></span> a koldus nagyon fertelmes volt. +Ludókius maga maradt s azt mondja a koldusnak: hol vetted ezt a +gyürüt, megölted-e érte az én kedves barátomat, Alekszándert, vagy +elloptad tőle? Azt mondja a koldus: felséges király, én se meg nem +öltem, se el nem loptam tőle, tulajdon az az ember adta felségednek +a gyürüt vissza, a kinek felséged adta; én vagyok Alekszánder. A +király ekkor nagy szomoruságba esett, hogy az ő lelki testi barátja +olyan nyomoruságra jutott. Felmegy és azt mondja a feleségének: ha +a mi lelki testi barátunk olyan volna, mint az a fertelmes koldus, +a kit láttál, ráállnál-e, hogy gyermekeinkből vért bocsátnánk, ha +segithetnénk rajta azzal, s ha vele megmosnók, olyanná tehetnők, +mint azelőtt volt? Azt mondja a felesége: hogyne állnék, lelkem, +mikor ő mentette meg a mi életünket a haláltól. A felesége elment a +templomba, Ludókius pedig bevitt egy tekenőt, mind a három fiából +vért bocsátott s a koldust megmosta benne.</p> +<p>Felállt Alekszánder a tekenőből és csak olyan ember lett, mint +azelőtt volt; egy néhány nap ott mulatott; azután azt mondja +Ludókiusnak: kedves barátom! van nekem egy öreg apám és egy öreg +anyám, hanem adj nekem katonaságot és költséget, mert meg akarom +őket látogatni. Adott neki Ludókius mindent, a mire szüksége volt +és egy királyi öltözetet. Elindult Alekszánder azon város felé, +melyben az apja lakott. Még messzi volt a várostól, már levelet +küldött az apjának, hogy ez s ez királyt várja vacsorára, mikorra +oda is érkezett, a katonaságot elszállásolta a városba, maga pedig +az apjához ment. Vacsora közben kérdezi az apját: volt-e valaha +<span class="pagenum"><a name="Page_127" id= +"Page_127">-127-</a></span> gyermekök, hogy csak kettecskén vannak. +Azt mondja az apja: nem volt nekünk, felséges király, soha sem. +Alekszánder sokáig nem kérdezősködött, hanem lefeküdt. Más nap +reggel, mikor mosdani akar, látja, hogy az apja viszi a mosdó +tálat; rá kiált az inasára: vedd el ettől az öreg embertől a mosdó +tálat, mert nem vagyok méltó, hogy ilyen öreg ember tartsa a mosdó +tálat előttem. Mikor megmosdott, az anyja ismét vitte a törülköző +kendőt és megtörülközött.</p> +<p>Egy kis idő mulva azt mondja az apjának: tudja-e édes apám, +mikor egy vacsora közben egy fülemile igen szépen énekelt az +ablakon; mikor azt mondta, hogy beh bölcs, hatalmas ember volna, a +ki meg tudná mondani, mit fütyörész az a fülemile, én pedig mikor +megmondottam, bevetett a tengerbe? Tovább nem tudott beszélni, mert +az apja nyakába esett és örömében sirt; az anyja is hasonlóképen. +Még egynéhány napig ott mulatott; végre elindult katonáival azon +város felé, melyben felesége lakott. Mihelyt oda értek, tüstént +megfogatta a haditisztet és a feleségét; négy felé vágatta és a +várnak négy szögire akasztatta, a vén asszonyt pedig szilaj csikó +farkára kötteté és mindaddig hurczoltatá, mig egy darab sem lett +belőle; maga pedig elvett egy királykisasszonyt, és még most is +élnek, ha meg nem haltak. <span class="pagenum"><a name="Page_128" +id="Page_128">-128-</a></span></p> +<hr class="chap" /> +<h2><a name="CHAPT12" id="CHAPT12"></a>12. Százat egy ütéssel.</h2> +<div class="figcenter"><img src="images/im19.png" alt="" /></div> +<p>Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy mesterlegény, +kinek se égen, se földön nem volt egyebe egy rongyos garasánál. +Elindult ő vándorolni. A mint ment, mendegélt hegyen völgyön +keresztül, nagyon megéhezett. Bement hát egy vendéglőbe, s kért ott +magának egy garas ára aludttejet. Csak eszi, csak eszi az +aludttejet, egyszer belé száll a tálba egy szörnyü nagy rakás légy; +ő is haragosan belé csap a tenyerével, s megolvassa, hány legyet +ölt meg; hát épen száz volt a megölt legyek száma. Ő is fogja +magát, kiirja egy táblára nagy betükkel: én vagyok az, a ki százat +egy ütéssel megöltem, s kitette a táblát a hátára.</p> +<p>A mint ment, mendegélt egy nagy királyi városon keresztül, +meglátta a folyosóról a király a nagy betüket, <span class= +"pagenum"><a name="Page_129" id="Page_129">-129-</a></span> s +leküldte inasát, hogy nézné meg, mi van annak az embernek a hátára +irva. Az inas megnézvén, megmondta a királynak, hogy mi van rá +irva. – Hivd be csak gyorsan azt az embert, mondá a király, épen +ilyen emberre volna szükségem. Az inas behivta. Miért hivatott +felséges uram? kérdte a vándorló legény. Biz én csak azért +hivattalak, hogy van itt nekem a hegyoldalban egy templomom, +tizenkét medve jár belé; már igen sok embert elpusztitott, +gondoltam, hogy te tán ki tudnád őket pusztítani. Ki is pusztítom +én, felséges uram, csak nekem egy fél esztendőt adjon, addig enni, +innivalóval jól ellásson, fogadom, hogy nem jár abba a templomba +több medve. A király megadta a fél esztendőt. A vándorló legény +feltette magában: nem bánja, ha meghal is, legalább fél esztendeig +jól él; evett is, ivott is mindig. Eltelvén a fél esztendő, mikor +beestveledett, a templomba tizenkét dézsa bort szállittatott, +ugyanannyi kenyeret és hust; s azokat lerakta sorba, a templom +közepére, de ugy, hogy senki sem látta, maga pedig megbujt a székek +között. Egyszer jön nagy morogva a tizenkét medve, ugyancsak +hozzálát mindenik az evéshez, iváshoz; mindent felfaltak és +megittak egy csepig; de be is fizettek magoknak, mert a bortól mind +részegek lettek. Mikor mind összevisszadültek a részegségtől, +kiugrott a mesterlegény a székek alól s elszeldelte egyenként +fejöket, s a templomból mindent szépen kitakarított, csak a +medvéket hagyta ott egy rakáson.</p> +<p>Reggel jókor, még a király alig kelt fel, jelentette neki, hogy +a medvék meg vannak ölve; a király felöltözött és megnézte. Hát +csak elcsudálkozott rajta, hogy <span class="pagenum"><a name= +"Page_130" id="Page_130">-130-</a></span> a medvék egy rakáson +voltak megdögölve. Hogy ölted meg ezeket? kérdi a vándorló +legénytől. Hát nekem szaladtak, hogy széjjeltépjenek, én meg mind +kardra hánytam őket egymás után, felelt a vándorló legény. Még egy +dolgot bizok rád, szólt a király hozzá; ha azt megteszed, fele +királyságom és egyetlen leányom neked adom. Mi lesz az? szólt a +vándorló legény. Van nekem egy igen szép kertem, mond a király, +benne három óriás uralkodik, ha azokat kipusztítod, tied lesz, a +mit mondottam. Jól van, felséges uram! csak egy fertály esztendőt +kérek, s addig a legpompásabb ellátást mindennel. Megadatott neki, +a mit kivánt, s ő nyugodtan várta a kitüzött időt; s meg is +érkezett az nem sokára. Mitevő legyen már most? gondolkozott +magában, hogy pusztítsa ki a három óriást. Mit mit nem gondolt: +egyszer kiment a piaczra, vett ott vagy két garas ára turót és egy +pacsirtát, azzal haza ment. A mint elérkezett az estve, bement a +kertbe, s mindjárt a kapunál találkozott a legnagyobb és legerősebb +óriással.</p> +<p>Tudom, mi járatban vagy, szólott az óriás, minket akarsz +kipusztítani, hanem nem lesz belőle semmi; különben megpróbálhatjuk +mindjárt, ha birkózhatunk-e együtt. Itt van egy darab kő, ha ezt +ugy össze tudod morzsolni, mint én, akkor birkozhatunk s megfogta a +követ és széjjelmorzsolta; a vándorló legénynek meg egy más darabot +adott. Ő is kikapta hirtelen a zsebből a turót, a kőhöz nyomta és +mutatta az óriásnak. Lásd pajtás, az nem nagy dolog, a mit te +csináltál, hanem azt tedd meg, a mit én teszek, hogy vizet facsarj +a kőből. Megpróbálta az óriás, de sehogy sem tudta. Még tegyünk egy +próbát, <span class="pagenum"><a name="Page_131" id= +"Page_131">-131-</a></span> mondá elszégyelve magát. Van nekem itt +egy nagy buzogányom, hajitsd fel te azt, a mennyire én. +Megpróbálom, szólt a vándorló legény. Az óriás felkapta a rettentő +buzogányt, oly magasra hajította, hogy mikor lejött, +embervastagságu lyukat hasított a földben, s két ölnyire lehaladt. +A vándorló lement érte, hogy majd ő hajítja már fel, de korántsem +vette ki, hanem inkább betakarta földdel, a pacsirtát pedig +kirepitette a zsebéből, s az oly sebességgel repült fölfelé, hogy +nem lehetett kivenni: micsoda. Az óriás csak várta, hogy mikor esik +már le. Jaj pajtás! ne várd azt, szólt a vándorló legény; nem esik +az le soha, tulment az az egen, ki tudja melyik világba. – Még +ilyen legényre nem akadtam; már látom, én nem birkozhatom veled, +nem te én velem; a másik két társam pedig gyöngébb, mint én, azok +már hasztalan is próbálják, tudom nem győznek meg, hanem előhivom +őket; s egyet fütyentett, s egyszerre mind a két óriás ott termett. +Még ilyen legényre nem akadtunk többet, szólott a legerősebb óriás; +ezzel egyikünk sem birkozhatik meg; hanem egyet gondoltam: hát ha +bevennők társaságunkba. Jó lesz biz a! mondták a többi óriások; de +hát te ráállsz-e? kérdezte a mesterlegényt. Nekem mindegy, szólott +az, csak legyen mit enni, inni, akárhol; s társokká szegődött az +óriásoknak.</p> +<p>Ettek, ittak, jóllaktak, lefeküdtek; de egyik sem mert aludni. A +vándorló legény is félt az óriásoktól, az óriások is ő tőle, s igy +ment az egész éjszaka. Más nap összeesküdtek az óriások, hogy +megölik; majd mikor alszik, főbe üti valamelyik a buzogányával. A +vándorló legény élt a <span class="pagenum"><a name="Page_132" id= +"Page_132">-132-</a></span> gyanuperrel, azért kerített egy nagy +hólyagot, s azt megtöltvén marhavérrel, mikor lefeküdt, ugy +illesztette fejéhez, mintha valóságos feje lett volna. Az +óriásoknak is csak az kellett, hogy lefeküdjék. Mindjárt oda +lopózott egy lábujjhegyen, s ugy rá csapott a hólyagból csinált +fejre, hogy a vér mind a szeme közé locsant. Nagy örömmel szaladt +társaihoz, kik látván, hogy véres, mindjárt meghitték, hogy végbe +vivé, a mit akartak, s annak örömére iszonyu nagy vendégséget +csaptak, s ugy leették, itták magokat, mint a csap. A +mesterlegénynek sem kellett több. Mikor a legédesdebben aludtak, +rájok rohant, mind a háromnak elvágta fejét.</p> +<p>Reggel mihelyt megviradt, jelentette a királynak, hogy halva +vannak az óriások. A király nagyon elcsudálkozott, hogy micsoda +nagy ember lehet az a vándorló legény; a mit ő álmodni sem mert, +hogy az volna, s egyszerre hozzá adta lányát.</p> +<p>Mikor már esküdni akartak, akkor érkezett a királynak egy levél, +melyben a szomszéd király hadat üzent neki; még pedig hogy mihelyt +a levelet kapja, mindjárt induljon; azt irta a levélben. Eredj el, +édes fiam, helyettem; vezesd a sereget; lásd én már öreg vagyok, +nem oly hatalmas, mint te; igy kérte az öreg király a vándorló +legényt; majd összekeltek, ha visszakerülsz a háboruból. Jól van, +király atyám, elmegyek; mondá, szomoruan a mesterlegény, azzal +elindult. Elővezették neki a király ólából a legpompásabb +paripákat, de ő soha sem ült lovon, nem mert ráülni egyre se, hanem +azt mondta, hogy hozzanak neki egy rosz paraszt lovat, nem kell +neki ilyen czifra, mikor háboruba akar <span class= +"pagenum"><a name="Page_133" id="Page_133">-133-</a></span> menni. +Előhoztak hát egy paraszt lovat. Csak ugy nevették mindenfelől, +mikor ráült a nagy királyfi; de ő rá sem ügyelt, elindult a sereg +előtt, a sereg pedig utána. Mikor elértek az ellenséghez, s +megszólalt mindkét felől a trombita, megiedt a háboruhoz nem +szokott paraszt ló, s elkezdett szaladni hegyen, völgyön. A mint +egy kereszt mellett szaladt el, a királyfi félvén, hogy leesik, +megkapta a keresztet; az kitörvén, a vállán maradt, de ő azért nem +eresztette el. A ló most még százszorta jobban megiedt, szaladt +egyenesen az ellenségnek. Az ellenség királya meglátván a +keresztet, azt gondolta, hogy maga az isten, s elkiáltotta magát: +rakjátok le fegyvereiteket; e háboru nem lesz igazságos, maga az +isten jő ellenünk. A katonák mind lerakták a fegyvert, s ott +hagyván, visszatértek. A vándorló legény pedig, vagyis a királyfi +felszedette azokat, s győzedelmesen tért vissza az öreg királyhoz. +Ott mindjárt a királyleánynyal összekeltek, örömében a király +egészen átadta neki a királyságot. Nagy lakodalmat tartottak, +olyat, hogy az egész világon hire futamodott, de a mint lefeküdtek +s elaludtak, elkezdett a vándorló legény beszélni, holmi vasaló +vasat, czérnát, tűt s más egyebet; a királyleány pedig mind +hallotta, csak alig várhatta a reggelt, mindjárt megmondotta +apjának, hogy ugyan miféle származásu lehet az ő férje; vasaló +vasat, czérnát, tűt emleget. A király megkérdte vejétől, hogy miért +álmodta azokat. Ő azt felelte rá, hogy tegnap egy szabóboltban volt +s ott hallott ilyeneket emlegetni, azért álmodott velök. Megmondta +leányának a király az egész dolog okát, s mindjárt kibékültek és +azután mindig boldogul éltek; az <span class="pagenum"><a name= +"Page_134" id="Page_134">-134-</a></span> öreg király és leánya még +mai napig sem tudják, hogy a királylyá lett szabólegény miféle +nemzetségből szármozott.</p> +<hr class="chap" /> +<h2><a name="CHAPT13" id="CHAPT13"></a>13. A leghüségesebb +királykisasszony.</h2> +<p>Volt egy kereskedő a világon, kinek nem volt egynél több +gyermeke, a kit is neveztek Károlynak; és Amsterdam városában +laktak, hol lakott maga a király is. A midőn már kitanulta iskoláit +a fiu, kérdezte atyja: micsoda mesterségre szánja magát; ő pedig, +minthogy a kereskedést jó formán érté, azt felelé, hogy szeretné +maga is azt folytatni. Volt pedig az atyjának tizenkét boltja, +tehát egyik boltjába oda adta őt, hogy magát jobban kimivelje, és +mivelhogy már egyéb tudományokat jól értett a fiu, ezt is +hamarjában megtanulta; s atyja általadta volt neki valamennyi +tizenkét boltját. Egyszer megfogyatkozván portékái, igy szóla hozzá +atyja: eredj már mostanában portékákat vásárolni, és mondotta +nekie: el fogsz menni Törökországba, ott vásárolj mindeneket; +megrakott neki tizenkét társzekeret pénzzel, s utnak indította. +Midőn már szárazon tovább menni nem lehetett, kénytelen volt hajóra +ülni, és tengeri utjából kiszállott egy nagy városba szombat napon, +de nem tudá a szokást, hogy a kik oda szombaton érkeznek, +vasárnapon ki nem eresztik. A korcsmáros, a hol volt szállva, +mindezt megmondá nekie, és egyszersmind <span class= +"pagenum"><a name="Page_135" id="Page_135">-135-</a></span> azt is, +hogy itt az a szokás vagyon, hogy vasárnapokon minden ember a maga +templomába isteni szolgálatot megy hallgatni. Ezekre Károly +megparancsolá cselédeinek, hogy vasárnap reggeli hat órakor +menjenek el mind templomba, maga pedig kilencz órakor fog elmenni. +A midőn cselédei elmentek, s beléptek a templomba, ottan volt egy +holttest, a kit minden embernek meg kellett pökni és reá ütni. A +felállított őrállók mondották: üssenek rá és pökjék meg, s azt meg +is cselekedték. A midőn már visszatértek templomból, haza érve +mondották uroknak: soha sem láttunk ilyen gyalázatot, mint a hogy +itt szokásban vagyon, mely csufot tesznek egy holttesttel! A ki +bemegy és meg nem köpi, befogatik.</p> +<p>Itten Károly is elmegy a templomba, de ő se meg nem köpte, se rá +nem ütött. Az őr megszólította, hogy ha nem cselekszi, mindjárt +befogatik. Mindaddig nem cselekszem, felele rá Károly, mig meg nem +tudom, mely okból teszik e szégyent a holt emberen. A midőn ezt +megértették, mindjárt mondák város birájának, hogy itten vagyon egy +ember, ki a szokásba vett köpést nem akarja tenni mindaddig, mig +meg nem mondják, mi okból teszik azt a szégyent rajta. Itten a +város előljárói sok adósságokkal és könyvekkel mentek ő hozzá, és +mondák: ha te ezt meg akarod tudni, sok pénzt készits elő. Uram! +nem bánom én, ha minden vagyonomat oda adom is, de e gyalázatos +szokást nem cselekszem; mivel velem életében, annál kevésbbé holta +után semmi roszat nem cselekedett. Itten a biró mondja Károlynak: +hozasd el pénzedet, hogy lássuk: elég lesz-e az adósság +kifizetésére. <span class="pagenum"><a name="Page_136" id= +"Page_136">-136-</a></span> Ezzel ő is mindjárt ir egy kis levelet +és elküldi a kocsmába, hogy hat társzekér pénzt hozzanak mindjárt +ide. Megérkezvén a pénz, a biró megvizsgálta számát; s mondá: +hallod-e, mindez kevés. Károly azonnal parancsolta, hogy a többi +hat társzekérrel is hozzák el; el is hozták. Itten látván a birák, +hogy bizonyosan elég lesz, mondják Károlynak: látod-e, te ember, ha +meg akarod tudni, mely okból vagyon e szégyen rajta, te neked meg +kell érte fizetni minden adósságait. Ez éltében igen nagy gazdag +ember volt és kevély, és senkivel jót nem tett; és a ki reá +szorult, nem hogy segitette volna, hanem kinevette. Egyszer isten +ezen cselekedeteiért megbüntette és megszégyenedett ugy annyira, +hogy semmie sem lett, és e sok adósságot tette; innen vagyon a +szégyen rajta. Elbeszélvén az okát, mindjárt összehivták, a kiknek +adós maradt; és minden kocsin két ember olvasta a mondott számokat, +hogy kinek mennyit adjanak; de ez mind kevés volt, hanem a tizenkét +társzekeret lovaival együtt eladta, és abból valamennyiöket +kielégítette ugyannyira, hogy midőn a temetést is kifizette, épen +csak egy polturája volt. A midőn már haza akart menni, egy öreg +koldus jött eleibe és mondá nekie: Uram! nekem is tartozik egy +polturával, ezt is odaadta. Ezek után cselédeit ott hagyta, maga +pedig haza felé ment nagy szegényen elannyira, hogy koldulással +lehetett tovább jutnia, és már szüléi is igen várták, minthogy +portékára nagy szükség volt. A midőn már közelgetett városa felé, +atyja épen akkor ki talált menni sétálni és összeakadott fiával. A +fiu mindjárt megismerte édes atyját és megszólította: édes atyám, +hogy vagyon? Erre az apa: te vagy <span class="pagenum"><a name= +"Page_137" id="Page_137">-137-</a></span> Károly fiam? – Igenis! – +Hogy vagy te? – Én igen nem jól vagyok; némely nagy hajótörést +kelletett szenvednem, a tengeren a zsiványok reánk ütöttek, és +minthogy fegyverünk nem volt, nem védelmezhettük magunkat, +hajóinkat összelövöldözték, és engem egy deszkára a szerencse reá +vetett, igy értem a szigetnek egyik részére, hol három hónapig +kelle várnom, mig csak más hajó arra nem jött.</p> +<p>Károly atyja midőn ezen, minden kigondolt hazugsággal teljes +panaszt megértette, sajnálta őt; azután, kibeszélvén magukat, haza +mentek az anyához, és ennek mindent elmondottak: semmi az, csakhogy +te magad itthon vagy! mondotta az anya. A fiu megint mondja +szüléinek: minthogy a portéka igen szükséges, elmegyek én még +mostanában. Erre az atya megrakott tizenkét gályát pénzzel és mondá +nekie: menj már most Angliába. Minden rendelések megtétettek, s +elindultak Anglia felé; de ott mindjárt nem vásároltak, hanem +tovább kelletett menni a király városaig. Mikor a király városához +közelgettek már, a város emberei azt gondolták, hogy ellenség jön +reájok, mindjárt reá ágyuztak, hogy majd összetörték hajóit. Itten, +a midőn gondolkozóba esett Károly: mit tegyen, vissza-e vagy tovább +menjen; mindenkép roszul üt ki, azt találja mondani azon káplárnak, +ki hajóján főgondviselő volt: mi tevő legyünk? Az pedig felele: ez +legkevesebb. Erre kitett volt egy fehér zászlót, és ugy a városból +követet küldöttek hozzája, kinek Károly elbeszélé, hogy ő kereskedő +és vásárolni akar, mire a követ visszament, és megbeszélé a város +eleinek. Ezek után a tenger kapui <span class="pagenum"><a name= +"Page_138" id="Page_138">-138-</a></span> megnyittattak és igy ők +is a város alá szállottak. Károly ezzel egyenesen a város +parancsnokához ment, hogy tizenöt napig engedtessék meg nekie itten +maradni és bevásárolni; a mit meg is engedtek. Az alatt az idő +alatt kiment Károly káplárjával együtt a városba, hol mindeneket +megnézvén, a város szélire is kiment a királyi palotát meglátni; és +ottan három fehérszemélyt lát kikötve egy kőoszlopnál és látja itt +is, mely nagy csufságot tesznek rajta. Hogy ők ketten megköpni nem +akarták, megfogattak, s fölvitettek a királyhoz. Hallod-e? mondja a +király, látod-e már kilenczven kilencz fej van itt felakasztva, és +ha nem cselekszed, tied lesz a századik. Károly itt csak azt +mondotta: fölséges király, addig nem cselekszem, mig az okát nem +tudom, mivel nekem soha semmit nem vétett. Ekkor mondotta neki a +király: ha te azt meg akarod tudni, ha nagyon sok pénzed van, +megtudhatod, s életed megmaradhat. Erre Károly feleli: fölséges +király! tizenkét gályám teli vagyon pénzzel. Erre a király feleli: +hogy ha vagyon annyi pénzed, mennyit az én óriásom el nem bir, +megmaradhat pénzed s életed is, de ha be birja hozni, akkor pénzed, +nem különben életed is el fogod veszteni. Károly itten elküldé +káplárját a gályára, hogy mondja meg a többieknek, a pénzt +valamennyit hogy aranyra váltsák fel. De Károlyt mind a mellett el +nem eresztette a király, hanem elbeszélette neki, mi okból +szenvednek azon kikötött leányok, az óriásnak pedig huszonnégy +bivalybőrből egy zacskót varratott. No már most elmondom, Károly, +hallgasd. Az egyik egy herczegkisasszony, Francziaországnak leánya, +a kettő pedig szobaleány. Az apjával midőn háborut <span class= +"pagenum"><a name="Page_139" id="Page_139">-139-</a></span> +tartottam volna, engemet elfogatott és erős helyre tétetett; de +minthogy ezen erős óriásom találkozott, őt meggyőztem, s atyján +boszumat nem tölthetvén, leányán követem ezen szégyent.</p> +<p>A midőn már a pénzeket felváltották, Károly ismét berakatta az +aranyakat hajóiba. Erre Károly, a király, és a magokkal vitt óriás, +ki hóna alatt vitte a zacskót, oda mentek. A mint már odamentek, az +óriás rakta zacskóba az aranyokat és valamennyi tiz gályából már +belé rakta, de látván, hogy bizony belé nem megy, megrázta a +zacskót és a tizenegyediket is belé rakta. Ismét látta, hogy már +több nem férhet belé, lábával is csömöszölte és ugy a +tizenkettediknek is felét belé rakta, de egészen belé nem rakhatta, +minthogy teli volt már a zacskó. Ekkor felkapta a zacskót az óriás, +a király elől ment, Károly pedig hátul. A midőn látta Károly, hogy +az óriás elfárad, minthogy inai reszkedtek, fohászkodik az egekhez: +hogy el ne hagyja őt s ne engedje, hogy e mérges király boszut +állhasson rajta. A pogány király pedig örült magában, de a midőn a +rezidenczia grádicsán nagy erősen vitte az óriás a zacskót teli +aranynyal, és az utolsóra fellépni akart, visszaesett és kimult a +világból, a zacskó is kilyukadt, az arany egész a kapuajtóig folyt. +Erre azt mondja a király: no, Károly, vesztél volna országodban +pénzeddel, herczegkisasszonyoddal együtt, csak ezen óriásom +megélne. Erre mindjárt takarították gályára a pénzeket és minthogy +azt parancsolta a király, hogy ha huszonnégy óra alatt ki nem +mennek országából, mind fölakasztatja őket, igen nagyon siettek, +csak hogy mentül hamarább berakhassák. Károly pedig <span class= +"pagenum"><a name="Page_140" id="Page_140">-140-</a></span> az +alatt az idő alatt káplárjával a herczegkisasszonyt és két +szobaleányt föleresztették az oszloptól és magokkal a hajóra +vitték. A midőn már berakták a pénzt, nagy hamarjában elindultak és +ugy eveztek, hogy huszonnégy óra alatt az országból kimenjenek és +szerencsésen ki is mentek, ugy tehát boszuját a király rajtok nem +tölthette.</p> +<p>Egyszer találtak egy kis várost, a hol is megállottak tizenöt +napra. Itt minden cselédeinek mondotta: vegyetek pénzt a mennyire +szükségtek vagyon és vásároljatok be magatoknak. Az alatt az idő +alatt a fehérszemélyek ruhát csináltattak és régenti szinöket +megkapták; kivált a herczegkisasszony fölötte szép volt, ő pedig +csináltatott egy pár gyürüt, másikat szinte, a William nevü +herczegkisasszonynak. Tizenöt nap lefolyása után elutaztak +Amsterdam felé; midőn közeledtek, Károly parancsolá cselédeinek, +hogy három ágyut süssenek el, hogy tudhassa jövetelét atyja. A +városban nem tudták, mire vélni ezen lövést, a király igen megiedt, +minthogy katonaságai épen otthon nem valának, hanem kiüttetett egy +fehér zászlót, hogy szabadon bejöhet a városba. A mint bemennek a +városba, látta a király, hogy ez nem ellenség; s midőn a szép +herczegasszonyt és az aranyokat is látta, miképen hordják haza +felé, azt gondolta, hogy ez valami nagy vitéz, azért is nagy +lövésekkel tisztelte. Atyja nem igen bánta, hogy portékát nem +hozott, sőt megörült a külső országból hozott szép pénzen; kinek is +azt mondotta, hogy a megszabadított herczegkisasszonyt feleségül +fogja venni. Ezen főkép megörvendezett a herczegkisasszony és monda +nekie, ugymint <span class="pagenum"><a name="Page_141" id= +"Page_141">-141-</a></span> Károlynak: hallod-e, el kellene már +minekünk menni az én atyám országába is; hanem minekelőtte +elmennénk, látod, ime, ezen fakó lovat, én festettem, menj el és +akárhol keress efélét és hozd haza. Elméne Károly föl s alá +országában, de sehol sem látott ő olyan formát.</p> +<p>Egykor, a midőn már visszajőne, lát egy öreg embert egy +kocsival, a mint a sárból nem tudja kihuzni a befogott két ló. +Azzal leszáll a maga lováról, hozzá fogja és igy kihuzatja a +kocsit. Ez idő alatt elérkezett a szegény embernek hátramaradt +csikója. A mint meglátta Károly, gondolá: efélét még nem láttam. +Ezzel kiveszi a festett lovat, és egészen hasonlónak lelte hozzája; +adott száz aranyat érette anyjostól; de minthogy a szegény ember +sajnálta csikaját, ezt pedig ő észrevette, ugyanazért adott neki +két száz aranyat. Azután haza méne a vett csikóval, megmutatá a +herczegkisasszonynak, a ki is azt mondotta: ez a csikó épen olyan, +mint az én atyámé volt, hanem, mondja, édes Károlyom, add jó cseléd +keze alá, hogy pihenje ki magát, azután el fogsz menni Párisba édes +atyámhoz, és adok magaddal egy levelet, melyben meg lesz irva, hogy +ki szabadított meg és hol, és az is meg lesz irva, hogy jőjön ő ide +hozzám, különben ha én megyek előbb oda, szerencsés nem leszek. A +midőn már a csikó valami fél esztendeig nyugodott, elindult Károly +és egy dereglyén, vizen ment egész Francziaországig, és a lovacskát +is magával vitte, meg a királyi ruhát. A mint szárazra lépett, +kikötötte a dereglyét, felöltözött királyi ruhába, felült a lovára; +és a ki látta, mind azt mondotta, hogy ő lenne a párisi király. A +midőn beért a városba, a rezidencziánál kverauszt <span class= +"pagenum"><a name="Page_142" id="Page_142">-142-</a></span> +kiáltottak. Leszállván lováról, meg sem köté azt, hanem csak ugy +hagyta, hogy lejövetelekor annál hamarább elindulhasson, mivel nem +akarta magát fölismértetni. Fölméne hát a királyhoz, köszön, átadja +neki a levelet, melyet is nagy örömmutatással viszonzott a király, +ő lejött és elnyargalt. A midőn felnyitá a király a levelet, +mindjárt az elején olvasta, hogy ez a fiu, a ki engem a szégyentől +megszabadított, hanem jőjön érettem és keressen meg; itt vagyok +Amsterdam városában. A midőn már megértette a levelet, azonnal +utána küldött Károlynak a király, a kit is, minthogy tengerre még +nem szállhatott, elvittek a király elibe; ki neki ezt mondotta: +mint mertél házamtól oly hamar elindulni, nekem igen nagy érdemet +tettél, s melyet neked megjutalmazni tartozom. Én mostanában el nem +mehetek oda, hanem adok hat gyalog ezredet egy generálissal, menj +és ugy hozd fel leányomat. Itten mindjárt gályára ültek és a mint +közeledtek már Amsterdam városához, kéri Károly a kommandírozó +generálist, hogy a vele jött katonákkal lövessen el három ágyut; a +melyet midőn ellőttek, a király azt gondolta, hogy Károly ismét +valamely országot nyert és ujonnan atyjához jő.</p> +<p>A mint már valamennyien kiszállottak a szárazra, William +herczegkisasszony elejökbe jött, és mondotta: édes Károlyom, most +nem voltál szerencsés, mivel atyám nem jöhet. Itten a generálist a +kereskedő házába bekvártélyozták, a többi katonaságot pedig a +városba, és az egész idő alatt ingyen tartották nem kellett fizetni +ételük, italukért. De minthogy a herczegkisasszonynak nem volt már +maradása, reábeszélte Károlyt és elindultak <span class= +"pagenum"><a name="Page_143" id="Page_143">-143-</a></span> +Francziaországba az ő atyjához, a király pedig a legnagyobb +pompával kisértette ki a városból.</p> +<p>A herczegkisasszony, Károly és a generális egy gályán mentek. A +többi között a midőn a tengeren mennének, belé szeret a generális a +herczegkisasszonyba és gondolta magában: ha én Károlyt el nem +vesztem, el nem érhetem kivánságomat. Igy a midőn már jó messze +voltak Amsterdam városától, találtak egy szigetre, a hol szép +sétáló hely volt. Károly kiméne sétálni, mit a generális látván, +azonnal parancsolta legényeinek, hogy onnan tovább menjenek. A +gályán az egész dolgot senki sem vette észre, hanem csak az őr, de +a kit megesketett és megajándékozott a generális, hogy csak +senkinek se szóljon, ha pedig haza érnek, feljebb viszi. És +elindultak a nélkül, hogy Károly észrevette volna, s a leány is +aludt az alatt; s a midőn fölkelt, kereste Károlyt, s kérdezte a +többitől, hogy hol volna, de senki sem tudván róla szólani, azon +gondolatra is jött, hogy tengerbe ugrott volna, és föltette +magában, hogy Károlyról soha meg nem felejtkezik.</p> +<p>A midőn már haza értek a királynak legelső kérdése is Károly +volt, hogymintléte felől tudakozódott, a generális azt felelte: nem +tudom; a leányzó sem tudott felőle semmit. Már jó ideig volt otthon +a herczegkisasszony, de mindig szomorkodott szeretett Károlya után. +A generális megkérette ugyan, de azt felelte: ő nem megy férjhez, +mivel Károlyát várja; atyját pedig megkérte, hogy adjon neki egy +esztendőt, egy hónapot és egy napot, mig utána várakozhassék; és a +város végére csináltatott egy kocsmát s parancsolatul adá, hogy +<span class="pagenum"><a name="Page_144" id= +"Page_144">-144-</a></span> Károly nevére mindent ingyen adjanak; ő +maga mindennap kiment oda s a maga szobájában sirván, csókolta +gyürüjét, melyen rajta volt Károly neve.</p> +<p>Károly már esztendeje, hogy azalatt mindig gyökerekkel élt és +soha senkit sem látott arra menni; hanem egykor arra jön egy öreg +ember, kit magához intett. Az öreg oda menvén, igy szóla: állj be +csónakomba. Erre szinte megváltozott Károly és kérdé: hogy tudod, +jó öreg, hogy engem ugy neveznek? Engemet jól ismersz, csak a +nevemet megmondjam. Ez általvitte őt és adott neki három aranyat, +mondván: én vagyok azon ember, a kit Törökországban magad költségén +megszabadítottál; én voltam a holttest a templomajtó mellett, neked +köszönhetem, hogy élek; eredj már most Párisba; szeretőd még sem +ment férjhez, hanem a város végén csináltatott nevedre egy kocsmát, +ott minden ember, a ki csak nevedet tudja említeni, ingyen kap, a +mit akar; a herczegkisasszony mindennap kijár. Eredj oda, +szerencsés leszesz. Ezzel elbucsuztak egymástól; s megköszönvén az +öregnek jóakaratját, Károly elindult Páris felé. Párisba érve, mig +pénzében tartott, beszállott a kocsmába és kért magának egy külön +szobát. Már harmad napig éldegélt ott a maga pénzén s épen akkor +eresztgette el obsittal katonáit a franczia király. A többi között +egy épen arra ment; egyik kezében az obsit, másikban pedig négy +krajczár és káromkodék: huszonnégy esztendeje, hogy szolgálom és +csak négy krajczárral fizetett ki! Károly meglátta és magához +felhítta az obsitost, s kérdezé tőle: mi bajod? mire mindeneket +elbeszélt a katona, Károly pedig mondá: miért <span class= +"pagenum"><a name="Page_145" id="Page_145">-145-</a></span> nem +kére kend többet tőle? Kértem én, de nem adott. No, várjon kend, +adja ide munkáját, elmegyek én a kend személyében; maradjon itt +addig. Felöltözött katonának, elment a kocsmába és mondá: adjatok +enni, inni; pénzt is, mivel nagy szükségem van, a Károly nevére. A +kocsmáros kérdi: mennyi kell; felelé: három tuczat arany; a melyet +meg is kapott és visszament szállására, s mondá az obsitosnak: +lássa kend, ime kaptam három tuczatot, de várjon kend holnapig, még +egyszer el fogok menni, talántán jól el fog sülni a puska.</p> +<p>Más nap kiment a herczegkisasszony a kocsmába és kérdezé: volt-e +itten valaki, a ki Károlyról emlitést tett volna? Igenis volt egy +obsitos katona, kinek kivánságát be is teljesitettük. – Más nap +ismét elmegy oda és kér ujonnan a Károly nevére enni, inni, és hat +tuczat aranyat, mit meg is adtak neki, és az öreg katonának mondá: +no, lássa kend, a király megint adott hat tuczatot, hanem várjon +kend még egy nap, mivel engemet biztattak. A herczegkisasszony a +midőn ismét kiment a kocsmába, kérdezte, nem volt-e itt valaki a +Károly nevére kérni valamit; felelék: ujra itt volt a katona és +megkapta a mit kért. A herczegkisasszony sírt, ritt és kérte +istent, hogy ha még életben volna, hozná eleibe, mivel már az idő +vége tája felé jár, s igy férjhez kell mennie. – A harmadik nap is +elméne a katona és kért a Károly nevére enni, inni és tizenkét +tuczat aranyat; máskülönben azon aranyos pohárból inni, melyből a +herczegkisasszony szokott ivogatni. Ezt ugyan eleinte nem akarták, +de minthogy azt felelte, hogy senki kérését meg nem vethetik, ha +Károly nevére kér, igy tehát tele töltötték <span class= +"pagenum"><a name="Page_146" id="Page_146">-146-</a></span> borral; +és ő félig kiitta, gyürüjét pedig belé tette és meghagyta, hogy a +herczegkisasszonynak mondják meg, hogy „a Károly nevére kérem, igya +meg ezen bort.“ Midőn elment a katona, nézék, hogy valami nincs-e a +pohárban; látják az arany gyürüt, örülnek, hogy meg nem itta mind; +mert ha megitta volna, elvitte volna magával a gyürüt, melyet a +herczegkisasszony tegnap felejtett a pohárban.</p> +<p>Károly haza megy szállására és átadja az öreg valóságos +katonának, a mit hozott, mondván: no, öreg, itt van; már kifizették +kendet, többet nem kap, menjen isten hirével. Erre mondja a katona: +ha ezt mind nekem szerzé, fele a magáé; de Károly megköszönte és el +nem vette, hanem mondá: van nekem miből elélni; igy elment a +katona, ő pedig felöltözködött maga ruhájába. A herczegkisasszony +midőn megint ujra kiment, kérdezősködött a kocsmában: nem volt-e +itt valaki Károly nevére kérni. Volt, mondák, megint az öreg +katona, és a fölséges herczegkisasszony poharábul kivánkozott inni, +melyet oda is adtunk, hanem: a Károly nevére, igya meg ezt a fél +pohár bort. De jó, hogy egészen meg nem itta! felséged gyürüje +benne volt. Erre mondja a princzeszné: micsoda gyürü? az enyém +ujjomon van. De ez épen olyan. Mutassátok. Hát ekkor látja, hogy +Károlynak adott gyürüje az; min igen nagyon megörült és megitta +hagyott borát, tudakozván tőlök, micsoda katona volt az. Huszonnégy +esztendős szolga volt, elment haza; többé már el nem fog jőni.</p> +<p>A herczegkisasszony elment haza atyjához és mondja nekie, hogy +Károly életben vagyon, hanem az eleresztett <span class= +"pagenum"><a name="Page_147" id="Page_147">-147-</a></span> +katonákat hivassa be, hogy megnézhesse őket; a minthogy nem sokára +megérkeztek. A midőn már mind együtt voltak, megnézegette őket, de +egyik sem volt közülök, a kit akart. Erre azt mondja: halljátok, +öregek, nem volt-e valamelyitek ruhája máson? s kérdezvén, +emberségére fogadta, hogy semmi bántása nem lesz. Erre az öreg +katona azt kiáltja: fölséges princzeszné, én nem bánom, akármi +bántásom lesz is, én ruhámat egyszer odadtam egy fiatal urnak, ki a +város szélén van egy kocsmában. És mit adott neked? Ennyi meg ennyi +aranyat, de én azt sem tudom, honnan hozta. Ezt az embert a +herczegkisasszony jól megajándékozta, és a többit is, hogy +visszafáradtak, a mikor elmentek mind.</p> +<p>Erre mindjárt a király befogat egy hintóba négy lovat, nagy +pompával oda mentek, de midőn a kocsmárost megkérdezték, hogy +volna-e ott egy vidéki? s az megmutatta; már ekkor becsukta magát +Károly. Mondják neki: nyitná fel és zörgetnek; erre azt mondja: +menjetek, én tolvaj nem vagyok, se rosz ember, tehát hagyjatok +békét. Nem, nem! a király küldött éretted; de minthogy semmit sem +vehettek rajta, visszamentek megjelenteni, hogy mint van a dolog. A +herczegkisasszony azonnal maga ment egy generalis kulcscsal; +kinyitotta, és bement a szobába. Károly is kirántotta kardját, +egynéhányat reá vert, és mondta nekie: ha mindjárt ki nem mész, +keresztülszurlak. Erre felelé a herczegkisasszony: édes Károlyom, +nem bánom én, szivesen meghalok kezed által, ugy is te +szabaditottál meg. Ezen szavaira fölemelte és megcsókolta őt, +mondván, ne gondold, kedvesem, hogy talán méregből vertelek volna, +de <span class="pagenum"><a name="Page_148" id= +"Page_148">-148-</a></span> csak meg akartam tudni, minő +szeretettel vagy irántam. Ezzel haza mentek; és elbeszélvén a +generalis cselekedetét, azonnal elvétette életét a király, és igy +nagy lakodalmat tartottak, örültek a megszabadult leányon, valamint +Károly visszakerülésén is. Azután elmentek Károly szüléihez, kik +többé nem folytattak kereskedést, hanem velök együtt Párisba mentek +lakni, s ottan éltek nagy megegyezéssel több jó esztendőket.</p> +<hr class="chap" /> +<h2><a name="CHAPT14" id="CHAPT14"></a>14. A három vándorló.</h2> +<p>Egy időben árván maradt három vándorló legény, kiknek neve volt +Sándor, Lőrincz és János. A midőn sok ideig vándoroltak már az +országban, egykor egész a török határig mentek Belgrád városába; +hol is a törökök mihelyt meglátták őket, elfogatták, a legelső +uradalom kezébe adták; és ott voltak mint rabok esztendeig; ámbátor +raboskodtak, de még is meglehetősen volt állapotjok. Hanem esztendő +elfolyása után vásárra vitettek, s megvette őket egy más uradalom +háromszáz forintért, hol szinte jó dolguk volt, de ellenben a +talpukat minden héten kétszer megverték, hogy el ne szökjenek. +Szegény vándorlók alig várták az esztendő elfolyását, mikor ismét +vásárra hajtattak, és Holofernes basának eladattak szinte háromszáz +forintért, a ki is hét esztendő előtt egy napkeleti királynak +leányát elfogta, de szüzeségét azon esztendők alatt is el nem +vehette, azért is a legerősebb <span class="pagenum"><a name= +"Page_149" id="Page_149">-149-</a></span> tömlöczbe tétette, s a +három rabot egy időben puttonokkal a szőlők hegyeire kiküldötte +kigyókat fogdosni; de minthogy ők azon vastag nagy mérges kigyókat +megfogni nem merészelték: a basa önnön kezeivel rakta be a +puttonokba, s ő velök haza vitette. Már azelőtt készittetett ő két +koporsót; az egyik nagyobb volt a másiknál, a kisebb ki volt +jóforma nagyságu lyukakkal furkálva. Azután a királykisasszonyt egy +ingben a koporsóba fektette, a kigyókat reá öntette, a két koporsót +pedig jó erősen reá szegezte; és igy, midőn a kigyók a leány +testéből jóllaktak, a másik koporsóba heverni a lyukakon kimentek, +ujonnan letette a leányt a régi erős tömlöczbe negyven napig, mely +idő alatt ugy megették a kigyók, hogy legkisebb csontja sem maradt. +Negyven nap elfolyása után felhozatta tömlöczből a koporsót, de a +kigyók is mind dögölve voltak, és azon kigyókat egy kazánba belé +rakatta, hogy belőlök mérget főzzön. A mint már két napig ment a +főzés, próba gyanánt egy kanállal a kutya szájába öntöttek, mely is +tőle mindjárt megdöglött. Ezt látva, egymás szemébe nézett a három +fogoly; János igy felelt a többieknek: barátim! mi ugy is rabok +vagyunk, s annál inkább én is egy kanállal a basa szájába bevágok; +erre mindnyájan reá állottak. Minthogy elfáradt a basa a főzésben, +és a melegség miatt kevéssé roszul is lett, János barátai megfogták +basa uramat és szájába jó dózist öntöttek a méregből, a melytől +mindjárt meghalt őkeme; s ezen cselekedet után összebeszéltek és +elvitték basa uramnak három arany szőrü lovait, de minthogy a +határon egy hidon által nem mehettek, a lovakat egy rejtett helyre +lekötötték, magok sötét éjszaka <span class="pagenum"><a name= +"Page_150" id="Page_150">-150-</a></span> idején legnagyobb +villámlások és mennydörgések között hason a hidon szerencsésen +általmásztak, s ott már nem messze volt egy magas hegy, melyet +akaskányi hegynek neveztek, és akkora volt, hogy ha az ember fönt +volt, ide lent akkorának látszott, mint legkisebb madárka. Már +pedig ezen elszökött barátok egy lészát csináltak, hogy a tengeren +annál könnyebben körösztül mehessenek. Már jól előre mentek a +hegyen és a legszélső parton állottak, midőn más nap elterjedt a +hire, hogy a három fogoly elszökött, a basát ölve hagyták; azonnal +utánok küldöttek, és egy török más keresztyén rabbal épen azon uton +indult el utánok, a merre ők vették utjokat. Látja a kopasz török, +hegynek tetején a három állatot, és valóban gondolta, hogy az +elszökött foglyok volnának, – a minthogy azok is voltak – de a vele +volt keresztyén azzal ámitotta el, hogy valamely sasok lehetnének, +és igy a hegyen levők lészára felültek és tengeren elereszkedtek. +Ugy annyira mentek már hét nap hét éjtszaka, hogy nem is tudták +merre volnának, de minthogy az éhség is elővette őket, kevés idő +mulva száraz földre kiszálltak, és az erdőben a mint járkálgattak, +birkanyomásra találtak, melyen is addig mentek, mig egy helyütt az +erdőben egy akolra találtak, a hova is midőn bementek, láttak egy +nagy óriást, kinek csak egy szeme volt, az is homlokán, és kérdezte +őket, mi járatban volnának; kinek is dolgukat azonnal elbeszélték. +Az óriás azután enniök adott, és minthogy nem sokára beestveledett, +a birkákat behajtotta az akolba, de azok a birkák akkorák voltak, +mint mi nálunk a szamár; az akolnak más zára nem volt mint egy kő, +de azt olyan <span class="pagenum"><a name="Page_151" id= +"Page_151">-151-</a></span> közönséges ember tizenhat sem emelhette +volna el helyéből. Bezárván a birkákat, maga is a tüzhöz jött +beszélgetés gyanánt; a többi közt mindegyiknek a nyakát +megtapogatta, melyiké volna legvastagabb. Hát a szegény Sándorét +találta legvastagabbnak, s azonnal veszi a kést és a nyakát +levágta, és birkáinak enni oda vetette. Itten a két barát néz +egymás szemibe; összebeszélgettek, és a midőn látták, hogy óriás +uram a tüznél hanyatt feküdt, János egy üszkös fával a szemét +kinyomta, és igy semmit se látott. Már regveledett, és a midőn a +madarak megszólamlottak, elvette a követ ajtója elől az óriás, de +oly fortélyossággal eresztette ki birkáit, tudniillik, +keresztülvetette két lábát és azok alatt egyenként <span class= +"pagenum"><a name="Page_152" id="Page_152">-152-</a></span> +eresztette ki őket, de minthogy János valaha csizmadia volt, tüje +és hegyes ára akkor is nála volt, s megtanitván Lőrincz barátját +egyetemben, adott kezébe egy árat, hogy a birkának a farkába +akaszkodjék, és a midőn az ajtó mellett leszen, szurja a hasába, a +ki is őtet hamarsággal ki fogja huzni. János maga is igy +cselekedett és szerencsésen mind a ketten kijöttek. Midőn már a +birkák kimentek volt, megintlen betette volt kövével ajtaját vak +óriás uram, és tapogatott mindenfelé, de minthogy senkit nem +talált, akkorát kiáltott, hogy ők a tengerparton hasra estek; és +orditásának hangjára azonnal magaforma tizenkét óriás jelent meg, +és látták az ő szerencsétlenségét és őt mindjárt összeszaggatták; +azután a tengerhez szaladtak mind a tizenketten, de már az +elszökött két rab barát tizenkét ölnyire volt a tengerben, és hogy +boszut nem állhattak rajtok, mindnyájan elkezdtek orditni, bőgni, +sikoltozni, annyira, hogy a tenger is felháborodott és habjaival a +szegényeket majd eltemeté; hanem isten őket szerencsésen +megtartotta, és mentek tovább, mig egy erdőre találtak, hol az ő +lészájokat kikötötték, és bementek sétálás képen az erdőbe; a többi +között találtak ott egy szép folyó vizet, s megszemlélték, hogy itt +embernyomás volt, mely után addig mentek, mignem találtak egy +remetének házára; a hová is bementek és találtak tulajdon öreg +remetét, kit nagy alázatossággal tiszteltek, és ezen remetét hitták +szent Antalnak. Ő szivesen fogadta a jövevényeket, kik minthogy +maguk magukat ajánlották, hogy itten maradhassanak, akarnák ezen +szent életet viselni, és se hazájok se semmiök nincsen, a remete +szivesen megtartotta őket. <span class="pagenum"><a name="Page_153" +id="Page_153">-153-</a></span> Következő nap a remete bevett +szokásait János és Lőrincz szökött uraknak is kellett cselekedni, a +mely ebből állott, ugymint regvel a háztul fogva egész a vizig +térden kelletett menni imádkozni. Ottan megmosogatták magukat, és +onnan ismét térden vissza. A midőn a szobába bementek, már ottan +volt az asztalon három czipó, hozzátartozandó étellel elkészitve, +és mindegyik megette a magáét. Következendő nap, a midőn elvégzék +szolgálatjukat, az erdőben sétálgattak, s azt találta mondani +Lőrincz: te János! üssük agyon ezt a vén remetét, talán sok +elrejtett kincse van. Mit beszélsz! látod, hogy isten szegénye, és +csak jobban élne mint most. No tehát hagyjuk abba! Következő nap, a +mikor kötelességökről haza mentek, az asztalon csak két czipó volt. +Ekkor azt mondja a remete: közületek egyik nekem roszat kivánt, +azért távozzatok mindjárt házamtól, és haljon meg az én roszakaróm +olyan halállal, minőt nekem akart. Ezzel utnak vették sátorfájukat, +és az erdőben bujdostak, mint a rosz czigányok addig, hogy éjszaka +idején egy tüzet láttak és oda mentek, ott pedig haramiák voltak +huszonnégyen. Itten oda köszönnek; azok kérdezik: kik legyenek; +olyanok vagyunk, mint tik. Erre a haramia basa oda vet egy aranyat +és János fölvette, Lőrincz elibe is oda vetett, ő föl nem vette, +melyen a basa megharagudott, s őt, mint valami kis malaczot, +mindjárt nyársba huzatta és megsütötte. Igy maga maradt János, a +kit is egy vigyázó helyre küldöttek, és oda talált menni, merre a +legközelebbi falukból malomba szoktak járni buzával s egyetmással; +az uton egy szegény ember vitt hat zsákot a kocsián, azt János tőle +elvette és maguk lakóhelyére <span class="pagenum"><a name= +"Page_154" id="Page_154">-154-</a></span> vitte. Ezen első +cselekedetén nagyon megörültek a haramiák; s ő megint visszament +valami szin alatt és felült a paraszt kocsiára, és bement együtt a +faluba és onnét a legközelebb városba a város birájához mentek, hol +János a károkat megösmerte és kérte, hogy ma estve tiz órakor sok +ember jőjön fegyverekkel és más erős eszközökkel, s fogják el a +haramiákat; mit biró uram meg is cselekedett; de jegyokul azt +hagyta nekiek, hogy őt arról fogják megismerni a haramiák között, +hogy kalapja körösztben fog lenni. Azzal János visszament és +vacsorált a többiekkel. Kevés idő mulva a sok ember körülfogá az +elárult haramiákat s egyenként megkötözték, épen csak a basa +maradott Jánossal, kinek minden bizodalma Jánosban volt, de igen +megcsalatkozott, mivel midőn leült, hátra taszitotta őt és erősen +megsebezte, mikor meg is kötözték és feltették a kocsira, ki csak +azon kérte Jánost, hogy ne azon halállal mulaszsza ki őt ezen +világból, mint barátját Lőrinczet ő; mégis mikor a legelső városba +jöttek, mindenikre legerősebb sentenczia szállott és a kövér +haramia basát megsütötték, mint ő János barátját, kinek most a +legnagyobb becsülete volt már ezen tett érdemiért. A király +megszerette s a gyermeke mellé udvari mesternek tétette. Különben +minthogy jámbor életü volt és szép gyermek, tudományokkal is +bővelkedett, az egész udvar kedvelte, de a mi legtöbb, az ő +kellemetessége végett a királyleány belé szeretett, mit idővel +atyjának is megjelentett azon kéréssel, hogy őt János feleségül +vehesse. Ezen a császár azaz király igen megörült, meg is engedte +kérését és Jánosnak tudtára adta ezen édes érzeményt, ki majd +meghalt <span class="pagenum"><a name="Page_155" id= +"Page_155">-155-</a></span> örömében. Néhány nap mulva +megházasodtak és többé János nem kivánkozott hazájába menni, és +mint uralkodó király meghalt ugyanitt. A ki nem hiszi, menjen, +kérdje meg a vak óriástul.</p> +<div class="figcenter"><img src="images/im20.png" alt="" /></div> +<hr class="chap" /> +<h2><a name="CHAPT15" id="CHAPT15"></a>15. Tamás kocsis.</h2> +<p>Volt egyszer a világon egy szegény ember, annak egy fia, és nem +tudta ő feltartani a gyermeket, hanem árvaságra maradt és itten a +falubeli jó öreg asszonyok tartogatták, vittek neki enni és ő +szépen fölnevelkedett, ugy hogy már volt vagy kilencz tiz +esztendős, és már akkor felgondolta magában, hogy olyan egy +fiatalnak szégyen isten nevében élni, hanem gondolta, jobb volna +nekie szolgálatot keresni, és annyira gondolkozott, hogy +gondolkozása után el is indult hetedhét ország ellen bujdosni és +szolgálatot keresni. Mén, mén, mendegél egy uton, egyszer előtalál +egy embert, a ki elindult szolgát keresni. Mikor ők szépen az uton +összejöttek, a fiu azt mondja az embernek: hová megyen, bátyám +uram? és az ember is szólott hozzá: hát öcsém, te hova mégy? Én +megyek, felele a gyermek, szolgálatot keresni. Én is szolgát megyek +keresni; gyere, megfogadlak én, mert nekem sem fiam sem leányom +egyéb, egy öreg anyám van s ugy leszünk mi hárman. Az uton való +menetökben kérdi az ember: mit kivánsz hát, öcsém, egy esztendőre, +és az esztendő nem több most, csak három nap? <span class= +"pagenum"><a name="Page_156" id="Page_156">-156-</a></span> Azt +mondja a gyermek: nem bánom én, bátyám uram, akármennyi; +elszolgálom én magát holtig is, csak ennem és innom elég +legyen.</p> +<p>Nosza! azon utazásokbul haza érnek, s azt mondja édes anyjának +az ember: no, édes szülém, itten vagyon a gyermek, amelyet én +szolgának fogadtam. Azt mondja neki az anyja: nem szolgát fogadtál +te, mert ez neked utóbb is urad fog lenni. Lehetetlen dolog az, +édes szülém, hogy ily szegény gyermek nekem uram lenne valaha, +holott ennek sem apja, sem anyja, se semmi nemzetsége, s csak mint +egy fátul szakadt, ugy él e világon. Nosza ottan mindjárt adnak ő +neki enni, inni eleget; meg is evett annyit, hogy két három ember +sem ett volna meg többet. Jóllakik a gyermek, azt mondja neki a +gazda: eszel-e még többet? Nem eszem már én többet, bátyám uram, +mert igen nagyon jóllaktam. No, ha jóllaktál, megmutatom a földet, +a hol kapálsz és dolgozol magad. Kivezeti az ember őt a dologra, +megmutatja neki a földbe vetett kukoriczát, hogy ő azt kapálgassa, +munkálja; azután elmegyen haza, a gyermeket ott hagyván. Ottan +kapálgat már ő magának, és kapál annyit, hogy harmincz vagy negyven +ember sem dolgozhatott volna többet egy nap. Kimegyen a gazda estve +érette, és haza viszi, azt mondja az édes anyjának: édes anyám +asszony nem hinné kend, hogy ez a mi szolgánk milyen jó dolgos; +mert nem dicsekedésbül mondom kedves szülémnek, hogy harmincz, +negyven ember sem dolgozott volna annyit egy nap, mint ez maga. No, +tehát olyan formán nem hiába hogy sokat tud enni, tud is hát +dolgozni. Itten, hogy az esztendő három nap volt, egymás után +mulnak az <span class="pagenum"><a name="Page_157" id= +"Page_157">-157-</a></span> esztendők, azt mondja neki a gazda: no, +öcsém, elmult az esztendő, megmaradsz-e még vagy elmégy? Nem megyek +én, bátyám uram, mert én meg fogok maradni magánál. No, öcsém, ha +megmaradsz, én meg foglak még más esztendőre is tartani, hanem mit +fogsz kérni, hogy utóbb valami neheztelésünk ne legyen egymásra a +bérfizetés végett. Oh dehogy lesz édes gazduram, holott én magánál +igen szeretek szolgálni, mert ennem, innom mindenkor bőven kijár. +Azonnal megint megmarad a gyermek, három nap az esztendő, +lassanként elfolynak a napok, megint mondja a gazda: itt az +esztendő vége, elmégy-e tőlem vagy megmaradsz? A mint mondottam, +édes gazdám, én még tovább is kivánok magánál szolgálni, ha tetszik +mind gazduramnak, mind öreg anyámnak. Itten mondja neki az öreg +asszony: édes fiam, én szeretlek, meg nem gyülöltelek, és az én +fiam is szereti, hogy őt tovább is kivánod szolgálni, azért hát +mostan csak mondd meg, mit kivánsz esztendőt által szolgálatodért, +mert mink sem kivánjuk ingyen való szolgálatodat; ha kivánsz még +többet szolgálni, jó jutalmát fogod kapni, a melyet meg is fogsz +emlegetni. Köszönöm igen szépen, édes szülém, magának én hozzám +való indulatját, még én megmaradok és itten szolgálok. Megmaradt +még három napot, azaz egy esztendőt, annak is elérkezett a vége. +Azonközben gondolja egyszer a gyermek: uram isten, talán jobb volna +már nekem innen elmenni és másutt is próbálni, mert fiatal embernek +annál jobb, mennél többet próbál, tanul és lát. Kimegyen a gazda +érte, haza mennek ők együtt kocsin, mondja neki a gazda: elmégy-e, +vagy meg fogsz maradni? Mondja neki <span class="pagenum"><a name= +"Page_158" id="Page_158">-158-</a></span> a gyermek: majd megmondom +estvére, ha elébb jóllakom. Itten haza érkezéskor mondja a gazda az +édes anyjának: édes szülém, a mi béresünknek talán nem volna kedve +többet itten szolgálni, mert kérdeztem tőle és azt mondotta: majd +megmondom, ha jóllakom; azért csak jól kell ám őtet tartani, hogy +semmi panasza ne legyen az éhség felől, mert az nekünk nagy szégyen +lenne, ha éhen menne el házunkból. No, jóllakik a béres, azt mondja +neki az öreg asszony: no, fiam, elmégy-e vagy megmaradsz? Már én, +édes szülém, el fogok menni, és többet is akarok próbálni. No fiam, +ha elmégy, nem bánom, hanem mit fogsz azért a három esztendőbeli +szolgálatodért kérni? Én nem kivánok, édes szülém, semmit se, +csakhogy nekem jó élésem volt a maguk házánál. No itten az öreg +asszony azt mondja nekie: én sem fogom hiába kivánni eddig való +szolgálatodat, hanem fogok adni minden napra hét garast; azért jó +uram: mondja meg egy szóval: mennyi az? Hatvan három. Itten +megadták neki az ő fizetését és egy bivalbőr nadrágot; evvel elmegy +az a szegény legény hetedhét ország ellen Magyarország kellő +közepébe. A mint megyen, utjában nem tanál se falut se várost, csak +a nagy erdőséget; megunván magát, gondolja, talán jó volna egy +kicsit leülni, a fa alatt pihenni; azonnal meg is cselekedte. A +mint leült, álmos kezdett lenni, és gondolá: jó volna egy keveset +lefeküdni, és gondolta magában mig el nem aludt, hogy jobb volna +talán neki azon az uton, a melyen jött, visszafordulni. Ezen +gondolkodásában elaludt s azt álmodja alvásában, hogy a mely uton +elindult, vissza ne menjen, mert ha visszamegy, a bivalbőr nadrágot +is elveszti, <span class="pagenum"><a name="Page_159" id= +"Page_159">-159-</a></span> ha pedig tovább megy előre, jobban fog +az ő dolga fordulni; csak menjen keresztül azon a nagy erdőn, s a +mint kiér belőle, balra ne forduljon, hanem menjen jobb kéz felé, +ottan meg fog látni nem sokára egy nagy rezidencziát, melyben ő +szolgálatot fog találni, mert az ott levő királynak meghalt a +parádés kocsisa, őt minden bizonynyal megfogadja.</p> +<p>Elérvén azon rezidencziához, megállapodik egy keveset a strázsa +előtt; jár, kel, vigyázolódik, mikép mehetne be a királyi palotába. +Gondolja a strázsa, talán jó volna őt megszólitani, s mondja neki: +mit akarsz földi, talán el akarsz valamit lopni? Felelé ő: nem +akarok biz én, katona uram, hanem azért jöttem, mert hallottam, +hogy a fölséges királynak cseléd szükséges, engemet megfogadna. Én +nem tudom, barátom, megfogad-e vagy nem, eredj be hozzá, majd +meghallod; azonnal bemegyen, meglátja az inas, mondja neki: hol +jársz itt földi? Ösmeretlen levén: oh tekintetes uram, én +hallottam, hogy itten szükséges volna cseléd a királynak, hát +mondaná meg neki, hogy fogadjon meg engemet, én hiven szolgálnám +őt, hogy ha megtetszem neki. Azzal fölszaladt az inas, mondja a +királynak: fölségednek ujságot mondok, ha meg nem haragudnék +érette. Micsoda lehetne az? dehogy haragszom. Nem egyéb fölséges +király, hanem egy paraszt legény ide bejött szolgálatot keresni, és +azt mondotta, hogy mindenkor hiven és alkalmatosan viselné magát. +Itten a király mondja, hogy jőjön fel. Fölmegyen hozzá süvegvéve, +mondja neki a fölség: hát mit akarsz fiam, mit? Nem egyebet +fölséges király, hanemha szükséges volna szolga, én ide szeretnék +<span class="pagenum"><a name="Page_160" id= +"Page_160">-160-</a></span> szegődni. Mondja neki a király: én +nekem is szükséges volna a jó szolga, legkivált ha kocsis jó volna, +mert a parádés kocsisom meghalt; ha gondolod magadban, hogy jól +tudnál a lóval bánni és kocsizni rajta, megfogadnálak, jó fizetést +is adnék, mivel látom, derék egy fiatal ember vagy, illenél a +hintóm eleire. Feleli neki a legény: fölséges király! lóval csak +keveset bántam, hanem azért remélem, hogy jól tudok vele bánni, a +mit meg is fogok mutatni.</p> +<p>Itten megfogadja a király, levezeti őt az istálóba, és mondja a +legföljebb való kocsisnak: no fogadtam egy uj szolgát a parádés +kocsis helyébe, hanem ő még nem oly kitanult kocsis, hanem te légy +most az én parádés kocsisom, ennek az uj szolgának a kezére adjátok +a legalábbvaló lovakat. Itten általadtak neki minden lóhoz való +szerszámokat és az istálót is megmutatták, melyik lónak hol a +helye, mikor pedig a kefét, vakarót megmutatták neki, mind +felgondolta, hogy nem bolondság itten lenni. Nem soká leszek én +legalábbvaló ember a palotában és a felséges király előtt, mert +rövid idő alatt kimutatom magamat, a mit tudok, hogy a többinek +mennél hamarébb eleibe hághassak mindenféle alkalmatosságban. Meg +is történt, mert minden estvére volt neki három szál gyertya, de ő +azt nem égette el, hanem mind megmaradt, mégis az ő istálója csak +olyan világos volt éjjel, mint a többié nappal. Hanem ő azon +haragudott, hogy ha valamelyik kocsis bement az istálójába, mert +akkor azt gondolták volna, hogy el akarja adni, azért gyüjti +rakásra, és azt vette észre, hogy ő utána leselkednek. Egyszer +látja a király, hogy az ő lovai legjobbakká <span class= +"pagenum"><a name="Page_161" id="Page_161">-161-</a></span> lettek, +azért nagyon örült neki, hogy neki kell valami mesterségének lenni +a lovakhoz, azért fogott ki mindegyik kocsisán; és mondja a többi +kocsisnak: mi az ördögöt csináltok ti azoknak a lovaknak, hogy azok +ugy megvetkőztek; látjátok, ezek legroszabbak voltak, és +legjobbakká lettek; azért is ez leszen mai napságtul fogva az én +parádés kocsisom, a kit most fogadtam. Azok igen haragudtak az uj +kocsisra; egyszer parancsolja neki a király: hallod-e jó szolgám: +te legkevesebb idő alatt vagy az én udvaromnál, és mégis magad +jóviselete miatt annyira kedvembe tüntél, hogy más cselédeimet +meghátráltattad; no hát, gyertek szolgák, felel neki a király, +adjatok által neki minden jószágot, a mi parádés lovakhoz, +hintókhoz tartozik. Kinek volt nagyobb öröme, mint neki, hogy oly +nagy becsületet nyert a király előtt.</p> +<p>Tehát egyszer a király ebéd felett gondolja magában és mondja a +feleségének: hallod-e társam, ki kellene már egyszer menni az uj +kocsissal próbát tenni, hogy mit tud. Én nem bánom, szivemnek szép +szerelme, menjünk ki, és majd meglátjuk az ő hivségét és +tudományát. Itten a király parancsolja mindjárt az inasnak, hogy +menjen le a kocsishoz és mondja meg, hogy délután négy órára legyen +készen a legnagyobb parádéban a legjobb lovakkal, és legjobb +hintókkal. Megmondotta az inas mindezeket, és azt mondotta a +kocsis: jól van! régen tudom már. Itten az inas gondolta, hogy tán +haragbul beszél, fölszalad a királyhoz és mondja neki: fölséges +király, az nagyon haragszik, mert oly mérges szóval mondotta, hogy +ő régen tudja már. Mondja a király: <span class="pagenum"><a name= +"Page_162" id="Page_162">-162-</a></span> hadd haragudjék, eb az +anyja, majd megbékül, ha akar. Itten a kocsis mindeneket legnagyobb +friseséggel elkészit; a király nézi a palota ablakábul, hogy +készülődik a kocsis. Kihuzza a hintót a szin alól az istáló eleibe; +a mint oda huzta, kiszedi a kereket, a hintót felforditja, lefelé a +mivel fölfelé szokott lenni, a kerekeket ugy rakja a tetejébe mind +a négyet. Itt a király látja, hogy roszul cselekszik a kocsis, üzen +feleségének, hogy jőjön, csak nézze a kocsis gorombaságát. Oda +megyen a királyné, feleli a királynak: oh ember, csak hagyjuk ő +reá, ő tudja mit csinál. A király is mondja: eb az anyja emberének, +legyen ugy a mint ő akarja. Bemegy a kocsis az istálóba, fölvesz +egy marok szénát a lovak elől, megtörölgeti vele mind a hatot. Mind +a hat lónak aranynyá vált a szőre, ezüstté a farka és gyémánttá a +szemei. Kivezeti kettejét, ugy ég a két lónak a szeme, mint a +legvilágosabb gyertya. Kivezeti a többi négyet is, azok szinte +olyanok voltak; befogja őket, de nem ugy, mint szokták, a hintó +eleibe fogni, hanem fővel a hintó felé, farával pedig előre. Mikor +mindent elkészit, felüzen az inastul, hogy jőjön le a király ő +fölsége. Lemegyen a király, elneveti magát: ha, ha, ha! mit +csinálsz te, soha sem láttam én hintóba ugy fogni, mint ezeket +fogtad te. Azt mondja: ne féljen fölséged semmit, én tudom, hogy +mit csinálok. Beülnek a hintóba feleségével együtt, fölül a kocsis +a hintó tetejére, két felé csap a lovak mellett, a lovak ugy +megmennek hátra, jobban sem kell. Itten a király megörül az ő +parádéjának, elmegy más városba, és a kik csak látták, mind igen +nagyon csudálták, mind nagyon szépnek tartották, a többi főrendü +urak is örültek, hogy az <span class="pagenum"><a name="Page_163" +id="Page_163">-163-</a></span> ő királyuknak oly hires és +tudományos kocsisa van. A mint haza érkeznek, kiszáll a király a +hintóbul, megveregeti a kocsis vállait, benyul a zsebjébe, +megajándékozza őt tiz ezer forinttal. Azt feleli neki a király: +emberséges ember vagy fiam, hol tanultad azt a mesterséget? Itten +elteszi a tiz ezer forintot és feleli a királynak: én alázatosan +köszönöm fölségének hozzám való jó akaratját. Ne köszönd, fiam, +feleli a király, én neked szántam azt, csak mindig jól viseld +magad. Itt a királyné is gondolja, hogy már ő mivel ajándékozza +meg; én pénzt nem adok, hanem mondja neki: jőj el hozzám regvel +kilencz órakor, én is meg foglak téged ajándékozni. Elmegyen regvel +a királynéhoz; no fiam, eljöttél? Igen is eljöttem, felelé a +kocsis, fölséges királyné asszonynak parancsolatjára. No ha +eljöttél fiam, én megajándékozlak téged három arany hajszállal, +melyek tenéked mindenkor igazat jelentenek.</p> +<p>Itten a király leányának igen nagy kedve volna kiparádézni, kéri +ő a királyi atyját, hogy engedné meg neki is kimenni a kocsissal +hintóval, hogy ő is örvendezhetne abban, azon uj szokásában. A +király engedett szép kérésinek; elmentek és azonnal vissza is +érkeztek. Kérdi leányától a király: no édes leányom, hogy volt a +mulatságod? Fölséges király atyám, igen jó volt és tetszetős, hanem +egyet mégis elfelejtettem fölséges király atyámtól megkérdezni. De +ugyan mit, édes leányom? Nem egyebet, fölséges királyi atyám, hanem +hogy mi legyen a mi kocsisunknak neve? Én szerelmes leányom, magam +sem tudom; csak annyit tudok, hogy Tamás. Micsoda Tamás? feleli a +leány; fölséges atyám én tudnék <span class="pagenum"><a name= +"Page_164" id="Page_164">-164-</a></span> neki egyéb nevet adni az +ő cselekedetiért, mert a mint látom, hogy bánik ő a jószággal, +lehetne őt eszetlen Tamásnak hivni. Feleli az atyja: nem érdemli +tőled, hogy annak hivnád őt.</p> +<p>Itten ezek mind végbementek, s az történt más nap a dologbul, +hogy korán regvel, midőn dolgát végezte volna a kocsis, kimegy az +istáló eleibe, ottan holmit eltisztogat; fölkel jókor a király +leánya, kitekint a palota ablakán, reá kiált a kocsisra neve +szerint: Tamás! Tekintget a kocsis kétfelé, nem lát senkit, hogy ki +kajabál, nem is gondolta volna, hogy az a király leánya legyen. +Megint kiált a leány: Tamás! Tekint kétfelé a kocsis, megint nem +lát senkit. Megint kiált a leány: eszetlen Tamás! Tekint a kocsis +fölfelé, elkezdi szavával mondani: ki vagy, eszlek? Mindjárt erre a +szóra a király leánya megnehezedett; itten naprul napra vastagabb +lett, meglátván a király leányának szerencsétlenségét, elhivatja +feleségét, azt mondja neki: hallod-e asszony, mi a mennykő baja a +leányodnak? a szegény ember hizik, azért vastagszik, szóbeszéd után +mondják. Azt mondja az anya leányának: ugyan kedves leányom, mi a +bajod, holott mikor elsőben felöltöztél abba a ruhába, melyet +fölséges atyád csináltatott, kerek volt az alja, mostan elül rövid, +hátul hosszu, mi az oka annak? Feleli a leány: szabó nem jól +szabta, varró nem jól varrta. Az a hiba abban? azért mondom +kedvesem, hogy királyi atyád tőlem kérdést vett, hogy ő valami +roszat gondolna felőled, de gondolatomban sem tudnám, kivel +cselekedted volna azt.</p> +<div class="figcenter"><img src="images/im21.png" alt="" /></div> +<p>Egyszer elérkezik az az idő, hogy a princzeszné vajudik +<span class="pagenum"><a name="Page_165" id= +"Page_165">-165-</a></span> és megszüli a gyermeket. Itten +megüzenik a királynak s egyszersmind királynénak, hogy az ő leányuk +meggyermekezett. A király mindjárt azt feleli: mondottam mennykü +teremtette, hogy igy lesz a dolog! az én királyi udvaromnál micsoda +szégyen az most. Itten a király elmegyen a leányhoz, gyermekágyábul +letérdepelteti, két töltött pisztolyt mellének szögez, hogy kitől +való volna a gyermek, vallaná meg. De mivel a leány azt a dolgát +senkivel nem közlötte, nem tudott senkire vallani. Itten a király +összehivatja minden tanácsosát, hogy <span class="pagenum"><a name= +"Page_166" id="Page_166">-166-</a></span> valahogy vennék ki a +leánytól: kitül való a gyermek. Mind előszámlálják a herczegeket, +grófokat, a leány akkor is azt mondja, hogy ő nem tudja, hogy +magában fogantatott; azt felelik a tanácsosok, hogy az lehetetlen +dolog mostani emberek között. Tartják a tanácsot három nap és három +éjjel, még sem mehettek semmire vele. Egyszer kimegy a király a +törvényházbul, egy hitvány szolgáló eleibe áll, s azt kérdi tőle: +ugyan, fölséges király! mi dolog legyen az, hogy a tanácsbeli urak +oly régen törvénykeznek, mégsem mehetnek semmire? Feleli a király: +mi bajod neked avval, akármiről törvénykeznek, nem szükség neked +azt tudni. Feleli a leány: hátha, fölséges király, hamarébb tudnék +én róla mondani, mint a törvényes urak. Evvel bemegyen a +törvényházba a király, grácziát kér a személynek, hogy engedjenek +neki egyet szólani. Felelik a törvényes urak: mindenkor lehet +bátran szólani. Nem egyebet szólok, feleli a király, hanem most, +hogy kint voltam, az én szolgálóm azt felelte énnekem, hogy ő azon +dolognak hamarább végére tudna járni. Itten a tanácsosok egymás +szemibe tekintenek, megszégyenlették magukat orczapirulással. +Behivatják a leányt; no, mit akarsz mondani, édes leányom, felőle? +Feleli a leány: nem egyebet, törvényes urak, hanem csináltasson a +király ő felsége egy szál arany tulipánt, de az ne legyen kinyilva, +hanem csak bimbójában, és tétesse le maga házában az asztal +közepére és tegyék mellé a kis gyermeket, adják a jobb kezébe; ugy +hivassák össze az egész udvarbeli férfi cselédeket; azok egyenként +menjenek el az asztal előtt és jól vigyázzanak, hogy mikor a +gyermeknek atyja fog menni, akkor a tulipán kinyilik és a +<span class="pagenum"><a name="Page_167" id= +"Page_167">-167-</a></span> gyermek atyja felé hajlik; igy +megtudják, ki legyen a gyermek atyja.</p> +<p>Itt a király mind összehivatja, egymásután elsétáltatja, hát meg +sem mozdul a virág. Legutoljára felhivatja a parádés kocsist, az +elmegyen az asztal előtt; hát a virág szépen kinyilik és feléje +hajlik; ekkor megtudják, hogy ki legyen a gyermek apja. Ezen a +király igen megszomorodott és elszégyenlette magát; tanácsosait +haza bocsátotta, leányát, maga itélete szerint, áristomba tétette; +a kocsist akasztófára itélte, hogy délután négy órára őt fel is +akasztatja. De a kocsis észrevette, gondolta, hogy jobb volna, ha ő +onnét elszöknék. Itten minden jószágait összeszedte, magához vette, +ugyszinte maga is utnak indult, hogy mikor a hátulsó kapun kiment a +strázsa megszólitja: hova menne, ő bizon feleli nagy rövidséggel: +hagyj békét, barátom, az időm kitelt. Avval, hogy onnan +kiugorhatott, a király már későn gondolkozott, mert az ő szolgája +akkorára eltünt, semmit nem tehetett neki, és igen haragudott. Itt +mindjárt gondolja magában, hogy hova tegye leányát, mivel királyi +udvarát ugy meggyalázta; parancsolja, hogy mindjárt jőjön hat +kőmüves; kiknek aztán megparancsolta, hogy bástyáját kilyukaszszák, +leányát oda berakják. Ugy is lett a dolog, hogy az ő leányát +berakták. Itten az elszökött kocsis már mindezt jól tudta, s azon +gondolkozott, hogy szabadithassa ki a leányt, és gondolkozásában +annyit utazott, hogy egy nagy erdőre talált és benne egy házhoz +ért, a melyben lakott egy öreg banya. Isten, jó nap! öreg anyám! +Hozott a szerencse, fiam, Tamás! Hol jársz itt, hol a te +országodbul madarak sem járnak? Jaj édes öreg anyám, halál +<span class="pagenum"><a name="Page_168" id= +"Page_168">-168-</a></span> elől bujdosok. Hogy, hogy, fiam Tamás? +Ugy hogy egy királynál voltam kocsis, és a leánya tőlem gyermeket +is kapott, azért atyja engem majd felakasztatott, és vettem utamat +ez idegen országba. Mondja az öreg asszony: ne félj, Tamás, semmit; +adok én neked egy jó mesterséget, de ugy, ha te azt jól +megbecsülöd. Ekkor adott neki egy kalapácsot: evvel a kőbástyákat +elronthatod.</p> +<p>Innen vette utját tovább; ballag magának, ugy annyira megy a +nagy erdőségben, hogy megint reá tanál egy rosz házacskára, a +melyben egy öreg asszony lakott. Oda jut estvére, épen vacsorakor +benéz az ablakon, azt mondja Tamás: jőjön ki csak édes öreg anyám! +mondja az öreg asszony: ki mennék, de nem tudom, ki vagy. Én +vagyok, öreg anyám! Nohát köszönd is, hogy öreg anyádnak fogadtál, +mert ha nem, mindjárt meghaltál volna; gyere be hát, fiam! beszéld +el, hová akarsz menni. Biz én, öreg anyám, halál ellen bujdosok. +Hogy lehetne az neked, szép, fiatal ember? Feleli a kocsis: ugy +hogy egy királynál voltam kocsis és a leánya tőlem viselős lett, +azért engem akasztófára itélt. Azt mondja az öreg asszony: de +csakhogy igéretének eleget nem tett; ezután te fogsz ő neki +parancsolni, de ugy, ha megtartod az én szómat; most pedig adok egy +ajándékot, annak oly ereje van, akár hegyen, völgyön és száraz +helyeken, ha te azt levágod, oly viz folyik helyén, mintha Tisza +vagy Duna folyna. Meg is adta neki azon igéretet: egy szál vesszőt; +a sok beszéd között már el is estveledett; éjszakára megmaradott. +Reggel nap fölkeltekor utjára menvén, mendegélt, annyira bujdosott, +hogy megint reá talált egy házra. Ottan is lakozott egy öreg +asszony, <span class="pagenum"><a name="Page_169" id= +"Page_169">-169-</a></span> kinek volt egy hétfejü sárkány kutyája. +Mikor az utazó oda ért, a kutya igen csunyául elorditotta magát; +meghallja az öreg asszony, elszólitja a kutyát, s azonnal mondja +neki: gyere be, fiam; ki vagy? Feleli neki: egy szegény árva +legény, ki már sok időtől bujdosok. Feleli neki az öreg asszony: +fiam, már én minden bujdosásodat jól tudom, azt is tudom, hogy már +rajtam kivül két asszonynál voltál, és a kettő adott neked jó +mesterséget; én is adok ajándékul egy kardot, mely tenéked +mindenkor gondodat viseli, csak tudj neki parancsolni; már te avval +a három mesterséggel elélhetsz és szeretődet is kiszabadithatod a +bástyábul és atyját királyságárul leszállithatod, hanem azon három +arany hajszálnak ereje lesz a legnagyobb bizonyság, hogy a +királynak meg kelletik halni és te pedig ugy ülsz a királyi székbe. +Itten feleli neki a legény: igen szépen köszönöm a maga +tanácsadását; menjek-e még tovább ezen az uton vagy pedig +visszaforduljak? Feleli neki az öreg asszony: már, fiam, tovább ne +menj, hanem fordulj vissza és mennél hamarabb iparkodjál annak a +királynak a palotájához, a ki leányát a kő bástyába rakatta; mert +még ha most hamarjában oda mégy, elevenen kiszabadithatod kis +gyermekével együtt, hanem csak siess hozzája, és mikor oda érsz, +éjfél után egy óra tájban, mondd a kalapácsnak: nosza, édes +kalapácsom, eredj ennek a palotának napkeletrül való bástyájának; +ugy törd össze, hogy reggelre porábul se maradjon, és a kit ottan +találsz, egy megtagadott királyleányt, kis gyermekével együtt +utasitsd utánam erre, meg erre, napkeletre, hogy én az ő szeretője, +Tamás, arra mentem, te is pedig én utánam elsiess ám. <span class= +"pagenum"><a name="Page_170" id="Page_170">-170-</a></span></p> +<p>Avval a kalapács megfogadta szavát, elment, ugy összetörte a +bástyát, hogy reggelre porábul sem maradt, a király kisasszonyt +gyermekével együtt kiszabaditotta, és megmondotta neki, merre +menjen napkeletnek, ki el is ment és egy helyen el is érte az ő +szeretőjét. Kérdi tőle Tamás: ugyan, szép szerelmem, sokat +szenvedtél a bástyában! Azon szóbeszéd közben, hogy mi legyen a kis +fiu neve, feleli a királykisasszony: édes szivem, nem egyéb, hanem +Gondolat; a ki még kicsin, és meg tudta nekem jövendőlni, hogy te +minket a kő lyukból ki fogsz szabaditani. Itten már ők egymást +szépen megértették; szépen megviradván, kitekint a király a palota +ablakán, hát látja, hogy a bástya végkép el van rontva. Összecsapja +két kezét; mi dolog lehet az, hogy nekem valami ellenségem +tudatlanságból támadott és ily nagy kárt okozott. Itten mindjárt +gondolkozik, hogy ki lehetne az; elhivatja jövendőmondóját; feleli +a jövendőmondó: fölséges király, nem egyéb, hanem Tamás, kinek oly +mestersége van, hogy fölséges király egész erővel menjen rá, nem +tud neki tenni, még utóbb fölségének ő fog parancsolni. Itten a +király nagyon gondolkozik, hogy lehetlen dolog volna az oly szegény +embertül, mikor nekem ezernyi ezer jó katonám: csak meg tudok neki +felelni, hanem csak azt mondd meg, merre vagyon, majd elmegyek én +utána, mégis végire járok én neki rosz cselekedetiért. Evvel a +király egész armádiát fegyverbe állita, utána indult egész erővel +ugy annyira, hogy már nem messze volt. Tamás is meglátja őt és +mondja feleségének: no szerelmem, jőn atyád egész erővel reánk; mit +csináljunk: megálljunk-e, vagy elbujjunk? Felelé a <span class= +"pagenum"><a name="Page_171" id="Page_171">-171-</a></span> kis +gyermek: atyám, a mely reménységem vagyon magában, álljunk meg +neki, ne féljünk semmit ő tőle. Itten már csaknem elfogta az egész +armádia. Ő is veszi az arany vesszőt, levágta a földbe s ugy +elhasadt a föld előtte, mint Magyarországon a Tisza vagy a Duna +szélessége és oly sebes viz folyt benne, hogy rajta semmi +alkalmatossággal által nem mehettek. Itten a király ugyan +gondolkozik, hogy mit csináljon az egy ember ellen; gondolta, +ágyuval majd agyon löveti. De Tamás meg sem iedett, hanem kiállt +egy kis partocskára, a melyre legjobban szolgált az ágyuk erős +golyóbisa; mennél jobban lőttek, annál jobban iparkodott +visszahajgálni a golyóbisokat, s az ezernyi ezer emberekben igen +sokat lerontott; és már igen elfáradt, de mégis azt felelte, hogy +meg nem szünik, mig ő tőle a király valami keveset nem függ.</p> +<p>Itt a király látja, hogy neki semmit se tehet, megállitotta +népét egy keveset pihenni; itten megpihennek a népek, de Tamás is +megpihent ám; a király is gondolja, hogy ő még szerencsét próbál, +pedig bár ne próbált volna, mert nagyon szerencsétlen lett, mert +mihelyest elkezdették az ütközetet, Tamás is mondja kardjának: no, +te édes kardom, eredj erre a végire, itt fekszik a leghiresebb +népe; vágd le ugy annyira, hogy csak kettőt, hármat hagyj meg +hirmondóul, de a királynak hagyj békét. Itten a kard mind le is +vagdalta; a kalapácsot pedig más utra bocsátotta, hogy a kit ottan +tanál, mind agyon verje; egyet vagy kettőt hagyjon meg +emlékezetnek. Elment a kalapács, ő is mind leverte. Ki volt a +szerencsés, mint a szegény Tamás, mert mikor megjöttek az ő +<span class="pagenum"><a name="Page_172" id= +"Page_172">-172-</a></span> jószágai, nagy örömmel mondták: itt +vagyunk! Feleli Tamás: ugy viseltétek-e magatokat, mint én +parancsoltam? Igen is, mint uram parancsolta, felelték nekie. Itten +fölveszi Tamás az arany szálvesszőt a vizbül; a viz azonnal elfut, +a föld összemegy, s elmegyen Tamás az ő szerelmével a király felé; +megfogja a királyt: no, fölséged, kezemben az életed; te akartál +énnekem halálomra járni, de bezzeg ki a vitéz? Azt mondja a király: +hallod-e, jó fiam! hagyd meg életemet, mert téged jobb vitéznek +ismerlek, hadd menjek én még egyszer királyi palotámba. Itten +feleli neki Tamás: hallod-e barátom, azt a kevés időt +megengedhetem, de mégis feleségemtül majd kérdést veszek. Itten már +a király azon idő alatt fogságban marada, mig a vitéz Tamás +megtudta feleségétül, hogy megengedjen-e életének vagy ne. Feleli a +felesége: engedj meg jó társam, mert kérlek. Feleli Tamás: +megengednék neki, édes szép szerelmem, de csak magadra hagyom: a te +rosz atyád három lelket ártatlanul el akart vesziteni, nem méltó ő +az engedelemre, hanem hogy érdemes-e arra, van nekem három arany +hajszálam igaz jelentésre, azok majd megmutatják. Leveszi kalapját, +leteszi fejét a felesége ölibe, mondja neki: szakitsd ki egyik szál +arany hajamat; ha abból csupa nyers vér csöppen ki egy csöp: ugy +megérdemli atyád a valóságos halált. Kiszakitja a felesége egyik +szál arany haját, megszoritja a végit, kicsöppen belőle egy csöp +vér és viz; és mondja neki: bizony azt jelenti, hogy atyádnak meg +kell halni. Akkor megint társa feleli: kérlek igen szépen, csak +engedj meg neki. De itten Tamás csak azt feleli, hogy jobb lesz ő +nekie királynak lenni, mintsem <span class="pagenum"><a name= +"Page_173" id="Page_173">-173-</a></span> sem egy rosz embert +világon megtartani. Megint leteszi fejét a felesége ölibe: hallod-e +galambom, ne kivánd atyádnak életét, mert én meg nem engedhetek +roszaságaért; ha nem hiszed, szakits ki még egy szál arany hajamat, +ha abból két csöp piros vér csöppen ki: atyád érdemes a halálra. +Megint kiszakit egy arany hajszálat, megszoritja a végit, akkor is +kicsöppen belőle két csöp véres viz. Feleli Tamás: látod-e édesem, +hogy bizon megérdemli atyád a szomoru halált. Itten megint kéri a a +felesége: kérlek édes rózsám, engedj a szavamnak, ne adj halált +királyi atyámnak, nem cselekszi többet, a mit velünk akart. Itten +felel Tamás: hallod-e angyalom, jobb volna-e neked szegénynek +maradni, mint sem holtig királynénak lenni? Ha már annyiban telt, +engedek egy kevés ideig. Van még nekem ugyan egy arany hajam; +csendesen hajtom fejem az öledbe, ne sajnáld kivenni még azt az egy +szálat, ha abból három csöp piros vér csöppen, bizonynyal azt +jelenti, meg kell atyádnak halni. Kiszakitja azt is, megfogja a +végit, megszoritja; kicsöppen belőle három csöp piros vér. Látod, +édes társam, ez azt jelenti, hogy három ártatlan vért el akart +atyád büntelen veszteni, ezek azt jelentik, meg kell neki +halni.</p> +<p>Itt mindjárt Tamás a királyt megfogatta, kötözve palotához +vitette; a tanácsosok összegyülekeztek, a szegény királyról ugyan +törvénykeztek, hogyan maradhatna meg élete. De a tanácsosok már +haragudtak reá, mivel ő hozzájuk is mostoha móddal viseltetett. Itt +kérdi Tamás: hallja a törvény, hogy én most mit mondok: érdemes-e +az az ember az életre, ki a maga gyermekét halálra <span class= +"pagenum"><a name="Page_174" id="Page_174">-174-</a></span> itélte? +Felel itt a törvény: nem tudjuk mi végre kérdi ezt kegyelmes +fölsége. Nem egyébre kérdem, feleli Tamás, hanem mikor ő még +uralkodott szépen, én szegény legény hozzája érkeztem, királyi +palotájánál szolgálatot vettem, kevés idő után szerencsétlen +lettem, házátul elbujdostam, mint egy szegény árva; nagy búm miatt +annyira bujdostam, hogy királyságra juttam. Itt a tanácsosok mind +haza mentek, azt felelték neki: ugy bánjék vele, a mint tetszik. +Ugy tetszett Tamásnak, hogy a mit neki szánt, hogy őt akasztófán +megszáritja, fölakasztatta a királyt, feleségét ló farkára szánta, +mégis hogy ő ló farkán egészen megmaradott, négy felé vágatta, az +öreg királynét a város négy szögletére kitette; mikor ezek +elmultak, a tanácsosok eljővén, az ifju királynak szépen +tiszteletet tettek: éljen sok ideig ifju királyunk. <span class= +"pagenum"><a name="Page_175" id="Page_175">-175-</a></span></p> +<hr class="chap" /> +<h2><a name="CHAPT16" id="CHAPT16"></a>16. Jézus mondásának +teljesedni kell.</h2> +<div class="figcenter"><img src="images/im22.png" alt="" /></div> +<p>Egyszer volt, hol nem volt, még az óperencziás tengeren is tul +volt egy szegény ember; ez egy nagy pusztán épen az országut +mellett lakott, egy uraság majorjában kerülősködött, még akkor, +mikor Jézus a földön járt. Egyszer épen utazott Jézus Péter +apostollal és épen annál a pusztánál rájok esteledett. Bement Jézus +szállást kérni a szegény emberhez, de a szegény ember azt mondta: +uram! nem adhatok, mert a feleségem gyermekszülésben szenved, +alkalmatlan volna itt a hálás. De Jézus mondá: mindegy az, uramfia, +azért csak itt hálunk <span class="pagenum"><a name="Page_176" id= +"Page_176">-176-</a></span> (mert setét volt, mint a kulimáz); s +letelepedtek Jézusék. Volt ott már akkor szállva egy gazdag +kereskedő is, a ki épen szalonnát sütött. A szegény ember felesége +igen jajgatott kinjában. Egyszer mondja Jézus: uram Jézus! +kegyelmezz ennek a szegény asszonynak, hogy ne kinlódjék már olyan +sokáig. Ekkor azt mondja Péter apostolnak: eredj ki csak, Péter, +nézzed, mi van az egen. Akkor Péter kiment, de nem látott semmit az +egen, s bemene megint a házba. Egyszer ujra igen jajgat a szegény +asszony. Megint mondja Jézus: uram Jézus! kegyelmezz ennek a +szegény asszonynak, ne kinlódjék már tovább. Megint mondja +Péternek: eredj csak, Péter, nézzed, mi van az egen. Kimegyen +Péter, néz föl az égre, lát egy kardot. Akkor bemegyen, mondja +Jézusnak: uram, nem látok én csak egy kardot. Akkor mondja Jézus: +na, meglesz már mindjárt. Ekkor megint jajgat a szegény asszony; +megint mondja Jézus: uram Jézus! kegyelmezz ennek a szegény +asszonynak, ne kinlódjék tovább. Most megint azt mondja Péternek, +eredj csak Péter, nézzed, mit látsz az egen. Kimegyen Péter, de nem +lát semmit; mikorra bement, már a gyermek megszületett.</p> +<p>Jézus nem ugy adta ki magát, mintha ő lett volna Jézus, hanem +mint pap. A szegény ember mondá, hogy áldaná meg gyermekét. Jézus +megáldván, látá, hogy fiu a gyermek, mondá a kereskedőnek: van az +urnak egy kis lánya, ez a fiu, ha megnő, azt fogja elvenni. A +kereskedő felcsattant, hogy hát hogy venné el az ő lányát olyan +szegény ember fia; de Jézus azt mondá, hogy az ugy lesz. +<span class="pagenum"><a name="Page_177" id= +"Page_177">-177-</a></span></p> +<p>Más nap elment Jézus Péterrel a maga utjára, valamint a +kereskedő is a magáéra. Egyszer hát darab idő mulva a fiu megnőtt +és igen derék legény válott belőle; az apja megmondta, hogy mit +mondott neki, mikor született, egy papi ember; ő is felszedte vette +magát, ment házasodni oda, hol a gazdag kereskedő lakott. Megyen +hát, mendegél hetedhét ország ellen, megtalál egy várost. Már igen +ehetett volna; s bement ott egy vendégfogadóba, hogy majd eszik +valamit; látja, hogy ott van egy uri ember, s ez az uri ember épen +az a kereskedő volt, kinek a lányát ő megkérni ment. Mi járatban +vagy, fiam? kérdi tőle a kereskedő, hol lakol? Ő mondja, hol lakik, +mi járatban van; a kereskedőnek mindjárt eszébe jutott, hogy hát ki +lehet az a fiu. Kérdi tőle tovább: hát mifélének a leányát veszed +el? Egy gazdag kereskedőét, mondá a fiu. Mondja aztán a kereskedő: +na, én vagyok az a kereskedő; hanem várakozz; irok én mindjárt egy +czédulát a feleségemnek, hogy adja oda neked leányomat, mert én +utazom a tengerekre, nem mehetek vissza.</p> +<p>A kereskedő pedig nem azt irta feleségének a czédulára, hogy +adja oda leányát, hanem hogy mihelyt oda megyen, egyszerre rudalja +ki. A fiu, mivel olvasni nem tudott, azt gondolta, hogy az van a +czédulára irva, hogy elkapja a leányt; ment nagy örömmel a város +felé, a czédulát kalapjához dugta. Egyszer már igen elfáradt, +megizzadt, eldült egy árokhányásra, és ott elaludt. Megyen arra +három diák; meglátják a czédulát, hogy mi van rá irva, kivették a +kalapja mellől, avval azt irták rá, hogy adja oda leányát a +kereskedőné a legénynek, azzal tovább <span class= +"pagenum"><a name="Page_178" id="Page_178">-178-</a></span> mentek. +Egyszer felkél a legény, megyen mendegél, eléri a várost, bemegyen +a gazdag kereskedőnél, oda adja a czédulát. Mindjárt igen szivesen +látták, sütöttek, főztek, vendégelték a legényt; a leány igen belé +szeretett, mert ám szép fiu volt; azután rövid időn +megesküdtek.</p> +<p>Egyszer haza megyen a kereskedő, látja, hogy ott van a fiu, s +egészen neki veresedett mérgében, de már késő volt; mindig szidta, +mocskolta a fiut. A fiu is megunta mindig ezt hallani, egy nap +felvette magát, köszönt a feleségének, avval elindult, hogy +megkeresi az apját. Utjában, a mint megyen, mendegél, találkozik +egy urral. Hová mégy, szegény ember? Megyek az apám házához, felelé +emez. Egy dolgot biznék én rád, ha megcselekednéd. Mit? mondja a +legény. Eredj a napistenhez és kérdezd meg tőle: miért jőn fel oly +vigan, és miért megyen le oly szomoruan? A fiu is kész volt, ment +hetedhét ország ellen, s talál egy kis folyóvizet. Látja, hogy ott +a csónakban van egy ember; a seggi a csónakhoz, a keze meg a +lapáthoz van ragadva. A mint viszi által felé a vizen a fiut, kérdi +tőle: hová mégy, fiam? mert már ősz volt az ember. Én bizony megyek +a napistenhez, mondá a fiu, megkérdezni, hogy miért jőn oly vigan +fel és miér megyen le oly szomoruan. Ekkor mondja neki az ember: +ugyan édes fiam, kérdezd meg, hogy hogy van az, hogy én itt +vénültem meg ebben a csónakban, és mégsem tudok innen szabadulni. +Jó, öreg apám, hát megkérdem.</p> +<p>Megyen a fiu, mendegél; közeledett a naphoz, már szinte égette +orczáját, mikor egyszer kiáltja a napisten: <span class= +"pagenum"><a name="Page_179" id="Page_179">-179-</a></span> +megállj, mit keressz itt? Megiedt a fiu, de azután mégis mondá a +napistennek: én bizony azt jöttem kérdeni: miért megyen le a nap +olyan szomoruan és miért jő fel oly vigan? Mondja neki a napisten: +azért száll le szomoruan, mert akkor már minden ember elfárad és +boszus, de reggel megujult erővel megyen kiki a maga munkájára. No, +jól van; már ezt tudta a fiu. Azután kérdezé: miért van, hogy a hol +egy vizen átjöttem, egy ember már ott vénült meg, mégsem tud onnét +szabadulni, s mondta nekem, hogy kérdezzem meg: hogy hogy tudna +onnét kiszabadulni. Mondd meg neki, hogy ha valaki a csónakjában +lesz, csak azt mondja neki: halbert! mindjárt az ragad oda, de +addig ne mondd, mig a csónakban leszesz, mert te ragadsz ott. Ment +hát visszafelé nagy örömmel a fiu; elért a vizhez, kérdi tőle a vén +ember: no, hát mit mondott a napisten, miért száll le a nap +szomoruan és miért kél fel vigan. Azért, mondá a fiu, hogy este +mindenki elfáradt, kidolgozta magát, de reggel egészen megfrisülve +uj erővel megyen a munkára. Kérdi tovább a vén ember: hát azt nem +mondta-e, hogy én hogy szabadulhatnék ki? A fiu nem merte mondani a +csónakban, hanem felelé: majd megmondom odaki. Mikor kiszállott a +csónakból, elment egy hajitásnyira, onnan kiáltotta vissza, hogy a +ki a csónakjába ül, csak azt mondja: halbert! mindjárt az ragad +oda. Ezzel fütyörészve ment az urhoz, a ki küldte vót őtet a +napistenhez. Mikor oda megyen, kérdi tőle az ur: na, hát mit +mondott a napisten, miért száll le a nap oly szomoruan és miért jő +fel oly vigan? Ő elmondta, hogy azért száll le szomoruan, mert +akkor mindenki kifárad a munkában, <span class="pagenum"><a name= +"Page_180" id="Page_180">-180-</a></span> de reggel azért kel fel +vidáman, hogy akkor minden ember kinyugodta magát és vigan megyen a +munkára. Ekkor az ur egy szekeret aranynyal, ezüsttel megrakatott, +a fiut rá ültette és ugy küldte haza. A felesége már a ganajrul +várta a fiut. Látja, hogy jön egy kocsi az uton, de nem gondolta, +hogy azon az ura jő. Egyszer látja, hogy nyilik a kapu és a +kocsibul az ő ura száll ki; mindjárt megörült, összecsókoloztak. +Rakolják befelé a sok drágaságot; kérdezi vejétől a kereskedő: hol +vette azt a sok drága kincset. A napistenhez jártam, azért kaptam +ezt mind. A kereskedő ugy értette, hogy a napisten adta, s +megindult hazulról, hogy ő is oda megy. Megyen, mendegél hetedhét +ország ellen, s megtalálja a a kis vizet, a min által kellett +menni; a vén ember elkiáltja magát: halbert! Ő mindjárt szabad +lett, a kereskedő seggi ragadt a csónakhoz, a lapát a kezéhez, s +most is ott ül, ha meg nem holt.</p> +<hr class="chap" /> +<h2><a name="CHAPT17" id="CHAPT17"></a>17. A szegény ember és a +halál.</h2> +<p>Egyszer volt hol nem volt, volt egy szegény ember, kinek annyi +gyermeke volt, mint rostán a lyuk, még egygyel több. Mikor az +utolsó megszületett, már nem tudott keresztapát hivni, mert az +egész világ komája volt. Megyen hát, elindul hetedhét ország ellen, +hogy hátha találna mégis valahol keresztapára. A mint megyen, +mendegél, egyszer megtalálja Jézust. Hová mégy <span class= +"pagenum"><a name="Page_181" id="Page_181">-181-</a></span> te +szegény ember? mondja neki Jézus. Megyek keresztapát keresni, ha +találnék valahol. Ejh, mondja neki Jézus, soha se fáradj más után, +majd leszek én keresztapja fiadnak. Ekkor azt mondja a szegény +ember: hát ki vagy te? Én Jézus vagyok. A szegény ember feleli: nem +kellesz nekem, mert te csak a jókat szereted.</p> +<p>Akkor megint megyen, mendegél, s egyszer meglátja a halált. +Mondja neki a halál: hova mégy te szegény ember? Megyek, mond amaz, +keresztapát keresni a fiamnak, ha lelnék valahol. Azt mondja a +halál neki: soha se fáradj, jó ember, majd leszek én keresztapja +fiadnak. Hát ki vagy te? kérdi a szegény ember. Én a halál vagyok, +mondá amaz. Na, jó! téged elfogadlak keresztapának, mert te a jót +is, a roszat is egyformán szereted. Ekkor mondja neki a halál: jere +be nálam, hadd vegyem fel az én ünnepi köntösömet, mert igy rám +ismernek. A szegény ember is bement a halál házába, s elrémült +mindjárt a sok kisebb nagyobb gyertyától, mely a halál házában +égett, s kérdezi a haláltul: micsoda sok gyertya ez itt? Azt mondja +a halál: ez az élet gyertyája; itt minden embernek van egy és csak +addig élhet, mig gyertyája el nem ég. Azt mondja a szegény ember a +halálnak: mutasd, melyik az enyém. Ekkor oda mutat a halál egyre, +mely már csak egy kis darabka volt. Akkor azt mondja a szegény +ember a halálnak: hé, koma! toldd meg egy kicsivel az én +gyertyámat, hiszen már mindjárt elég. Azt mondja neki a halál: nem +lehet, jó koma, senki gyertyáját meghosszabitani, mert a feltámadás +megharagudnék rám, nem vón kit feltámasztania. No de mégis addig +kunyorált a szegény ember, <span class="pagenum"><a name="Page_182" +id="Page_182">-182-</a></span> hogy csakugyan megtoldotta egy +szállal a halál az ő gyertyáját.</p> +<div class="figcenter"><img src="images/im23.png" alt="" /></div> +<p>Elment hát a szegény ember házához a halál; nagy vendégséget, +keresztelőt csapott a szegény ember, ugy hogy a halál leittasodott; +ekkor aztán bezzeg adott a szegény embernek olyan nagy hatalmat, +hogy ha ő a haldoklónak csak ágyához ér is, vagy ágyának eleibe +áll, mindjárt meggyógyul; de mihelyt miatyánkot vagy áment mond, +mindjárt meghal. A szegény ember azonnal igen nagy hirre kapott, +mint a kinek olyan nagy hatalma volt; járt mindenfelé gyógyitani +urakhoz, királyokhoz és igen meggazdagodott. A halál mondá neki, +<span class="pagenum"><a name="Page_183" id= +"Page_183">-183-</a></span> midőn házátul elment, hogy látogassa +meg gyakran; de már annak néhány esztendeje mult, és ő még sem +látogatta meg a halált. Egyszer hát rá gondolja magát, hogy el kéne +menni a halálhoz; befogatja hát hirtelen ezüst szőrü paripáit az +üveg hintóba, mert már ekkor ennyire meggazdagodott; azzal megyen, +mendegél a halálhoz a sebes lovakon. Mikor már közel volt a halál +házához, talált az uton egy siró gyermeket, kit mindjárt felvett a +hintajába, kérdezé tőle, hogy miért sirna. Azt mondja a kis +gyermek: azért sirok, mert megvert édes apám, hogy az imádságból +egy szót nem tudtam. Kérdi tőle az ember: hát melyik volt az a szó? +a miatyánk? Nem az, mondá a gyermek. Egész végig mondotta a +miatyánkot az ember, még sem az volt. Utoljára azt mondja: hát az +ámen? Az az! felelé a halál, mert ő volt a siró gyermek képiben. +Ámen neked, koma, ámen. Ekkor az ember mindjárt meghalt, fiai pedig +a nagy gazdagságon elosztozván, most is élnek, ha meg nem +haltak.</p> +<hr class="chap" /> +<h2><a name="CHAPT18" id="CHAPT18"></a>18. Mikor én kis fiu +voltam…</h2> +<p>Régen ezelőtt, hajdanában, mikor még a világ csak felényi volt +mint most, de ezerszer gazdagabb: mikor én kis fiu voltam: volt az +apám kertében egy igen igen nagy nyárfa, olyan hogy a tetejéről az +egész világot be lehetett látni, volt annak az oldalában egy +embernyi magasságra egy kis lyuk, olyan, hogy az öklöm nem fért +<span class="pagenum"><a name="Page_184" id= +"Page_184">-184-</a></span> be egészen rajta, abban a kis lyukban +egy sárga rigó tanyázott. Mindenképen ki akartam én fészkéből a +sárgarigót venni, de sehogy sem vehettem. Egyszer azt gondoltam, +hogy van az én apámnak egy nagy kése, majd azzal kivágom a lyuk +száját, hogy az öklöm belé férhessen, s kiveszem a sárgarigót. +Elcsiptem hát apám tarisznyájából a nagy kést, mert igen kedves +lévén, mindig a tarisznyában hordozta, s levittem a kertbe. Egyszer +a mint vágom, faragom a fa oldalát, kisiklott a kezemből, s bele +esett a fa odujába. Mit csináljak már most, én istenem! +töprenkedtem magamban; megöl édes apám, ha megtudja, kivenni pedig +sehogy sem tudom. Csak ott gondolkozom, csak ott töprenkedem, +egyszer mit nem gondolok! Elindulok egyenesen le a kerten, szaladok +egész az erdő széleig. Ott megállottam, gondolkoztam magamban. +Mentem, mendegéltem hát messzeföldön keresztül.</p> +<p>Egyszer a sok vándorlás után beértem egy faluba, megláttam ott +egy udvaron egy lovas szekeret: ide megyek be, gondoltam magamban, +ha szekér van, lónak is kell lenni, s bementem. Mindjárt +beszegődtem kocsisnak. Egy két napig csak heverésztem én kedvemre, +ettem, ittam. Egyszer azt mondja a gazdám: Debreczenbe megyünk, +Jankó! meg tudod-e kenni a szekeret? Hogy ne tudnám, gazduram! +feleltem rá. Ide adott hát egy darab hájat, s hozzáfogtam a +szekérkenéshez. Még az egyik birfát se kentem meg, már elfogyott a +háj. Én bementem többet kérni, s megmondtam, hogy az egyik birfára +sem volt elég a mit adott. Hát lelkemadta! van nekem drága dolog, +hogy mit csináltam én; hiszen nem <span class="pagenum"><a name= +"Page_185" id="Page_185">-185-</a></span> a birfát mondta ő, hogy +kenjem meg, hanem a kereket. Alig kentem meg egy kereket, már +elfogyott a háj megint, bementem hozzá többet kérni, hogy még az +egy kerekre se volt elég. Hát mit csináltál megint, kutyaanyától +való Szélházi Jankója! nem a kereket: a tengelyt kellett volna +megkenni. Hiszen a kereket parancsolta gazduram, hát én +megfogadtam. Nesze még egy darab háj, aztán kend meg a tengelyt, de +csak ott, hol a kerék forog, érted? Értem, gazduram! értem; s +megkenem annak rendi szerint a tengelyt. No, már most fogd be a +lovat, Jankó, parancsolá gazdám; kettőt elül, kettőt hátul, tudod? +Tudom, édes gazduram! tudom; s azzal kimentem, s befogtam a lovat, +a mint parancsolta kettőt elül, kettőt hátul, kettőt az első, +kettőt a hátulsó saroglyába, s bementem, amugy magyarosan +megmondtam neki: na, gazduram! parancsolatja szerint be van fogva a +ló; mehetünk. Jól van, Jankó fiam, megyek egyszerre; mégis derék +fiu vagy te; hirtelen be tudtál fogni, meg se gondoltam volna; igy +beszélt hozzám a gazdám, de majd a guta ütötte meg, midőn kijött s +meglátta, hogy fogtam be a lovat. Hát, kutya fogantotta Szélházia! +igy kell engem bolonddá tenni, káromkodott erősen, igy mondtam én +neked? Hiszen azt mondta gazduram, hogy kettőt elül, kettőt hátul +fogjak, hát hisz ugy van. Nem igy kellett volna azt, gaz kölyök, +folytatta tovább, s jól megrakott boszuságában, s befogta a lovat, +mind a négyet előre, engem pedig fellökött a kasfarba, s +megparancsolta: Debreczenig egyet se szóljak; maga pedig felült a +nyeregbe, hajtotta a lovat, a mint neki tetszett. <span class= +"pagenum"><a name="Page_186" id="Page_186">-186-</a></span></p> +<p>Egyszer, a mint már csaknem elértük Debreczent, kiesett az egyik +lőcs; én egyet se szóltam, mert hiszen a gazdám megparancsolta; +utána kiesett a kerék, akkor se szólottam. Csak nehezedik, csak +nehezedik a szekér, egyszer hátranéz a gazda, meglátja hogy kiesett +a kerék. Mért nem mondtad meg, akasztani való, hogy kiesett, rám +rivalkodék. Hiszen azt mondta gazduram, hogy Debreczenig egyet se +kukkanjak, mert ha meg merek piszenni, ugy a kerékhez mázol, hogy a +hetvenhetedik nagyapám se szed fel; feleltem neki. Gazdám is +kihuzta a kas mellől a botot, jól elpászmált. Takarodj előlem, +akasztófára való, többet meg ne lássalak; s elkergetett. Én is +szaladtam be Debreczenbe, ott az utczán megláttam egy vak koldust, +kinek vezetőre volt szüksége, s beállottam koldusvezetőnek.</p> +<p>Elindultunk hát koldulni, bementünk egy helyre; adtak egy darab +száraz kenyeret, felét odadtam az öregnek, felét eltettem magamnak. +Megint mentünk egy más helyre, ott épen akkor sütöttek, hát egy jó +darab turós lángost adtak. Már ezt nem adtam a gazdámnak, hanem +megettem. Kérdi a gazdám, mikor kiérünk a kapun: mit adtak itt? +Száraz kenyeret; s odadtam neki azt, mit az előbb eltettem; de az +öreg nem hitte el, mert orrába csapott a turós lángos szaga, s +kezdett engem mocskolni, hogy én hazudok, mert turós lángost adtak. +Én is ott akartam hagyni, hogy ha kételkedik bennem; keressen más +vezetőt. Megiedt az öreg koldus: ne hagyj el, édes fiam, ne hagyj +el, nem kételkedem többet; rimánkodék szörnyen. Megmaradtam hát +nagy kérésére, mentünk tovább. Egyszer azt mondja nekem: ha valami +<span class="pagenum"><a name="Page_187" id= +"Page_187">-187-</a></span> gödör lesz előttünk, hogy belé ne +essék, azt kiáltsam neki: czanczékusz! gazduram. Jól van, jól, +mondtam neki, s feltettem magamban, a miért megmocskolt, majd +rászedem valahol. A mint elértük a templomot, mikor már közel volt +a fala, elkiáltottam magam: czanczékusz! gazduram, s neki ugrott a +templom falának, hogy majd széjjellocscsant az agyveleje is, de nem +mert szólani, hogy majd ott hagyom, csak szeliden kérdezte: micsoda +ez itt? Templom, gazduram! felelém rá. No, jól van, azt mondja, itt +megállunk; majd mikor a diákok jőnek, szólj, hadd kérjek tőlök egy +kis segedelmet. Hát milyenek azok a diákok, kérdtem tőle. Feketék, +volt rá a felelet. Egyszer jőnek a bivalyok; én is elkiáltottam +magam: jőnek a diákok. Az én gazdám is oda ment, s a mint ott +motyorékolt hozzájok, jól megtérdelték, hogy csak ugy orditott +belé; én aztán elkergettem róla a bivalyokat, s mondtam neki: még +hamisak ezek a diákok. Felkelt szegény azután nagy keservesen a +földről, s meghagyta nekem, hogy ha még egyszer jőnek erre feketék, +kiáltsam el magam, legalább megrakja őket, a miért +megtérdelték.</p> +<p>Nem sokára jöttek arra a diákok, én is elkiáltottam magam: jőnek +a feketék! Ekkor gazdám: csihé puhe! közéjök ver. De ezek sem +vették tréfára a dolgot, ugy elrakták az öreget, hogy ha ott nem +lettem volna, tán életbe se hagyták volna.</p> +<p>Ez is megvolt; mentünk megint tovább. Én már ráuntam a +vezetgetésre, mindenképen meg akartam ugrani az öregtől, de sehogy +sem lehetett. Egyszer a mint mentünk egyik faluból a másikba, a +szántóföldeken egy <span class="pagenum"><a name="Page_188" id= +"Page_188">-188-</a></span> ó kutat találtam, melyből a viz egészen +kiszáradt. Én is mit, mit nem gondoltam! mikor már nem messze volt, +elkiáltottam: czánczékusz! gazduram; s az öreg belé ugrott a +közepibe, én pedig elszaladtam. A mint szaladtam tüskén, bokron +keresztül, beértem egy faluba, s ott egy gazdaembernél beállottam +kecskepásztornak. A kecskekarám kivül volt a falun. A gazdám +kiküldött, hogy háljak kinn a kecskékkel; ne féljek, nem fázom ott +meg; igy biztatott: van ott fa elég, akár olyan tüzet rakhatok, +hogy a karán is meggyuljon belé. Én is kaptam magamat, s egyszerre +olyan tüzet penderitettem, hogy az egész karám lángba borult. A +mint melegszem a karám tüzénél, látom hogy valaki szalad felém, egy +nagy bottal fenyeget és iszonyun kiabál. Mindjárt megismertem, hogy +a gazdám, mihent közelebb jött; azért fenyegetett, hogy a karámot +felgyujtottam. Én is, nem vettem tréfára a dolgot; aló! vesd el +magad! elszaladtam; iedtemben még a gubámat is ott hagytam. Gazdám +mindenütt kergetett az erdőig, ott, mikor észre sem vette, +felugrottam egy nagy magas kétágu fára, melynek két ága közt egy +nagy lyuk volt. Csak lógáztam, csak lógáztam a lyukban a lábom, +egyszer belé siklottam. Most akadtam meg igazán; kimászni sehogy +sem tudtam; ott voltam egész harmad napig éhen, szomjam. Harmad nap +mulva, szerencsémre, teknőcsináló czigányok jöttek az erdőre, s azt +a fát akarták kivágni, a mékben én voltam. Csak faragták; egyszer +belyukadt. Megörültek neki a czigányok, megint vágták tovább. +Egyszer, mikor már annyi lyuk volt, hogy kiférhettem rajta, +elkiáltottam magam. Iedtökben a czigányok elszaladtak, még +baltájokat is <span class="pagenum"><a name="Page_189" id= +"Page_189">-189-</a></span> ott hagyták; én pedig szépen kibujtam, +s felszedtem a baltákat és bementem velök a legközelebb levő +faluba. Ott a baltát, minthogy nagyon éhes voltam, eladtam +ennivalóért.</p> +<p>A mint jóllaktam, arra gondoltam magam, hogy jó volna már haza +is menni, s megkérni az apámat, hogy ne haragudjék; otthon legalább +uri módra élhetnék. Elindultam hát haza felé; a mint mentem, +mendegéltem, egy erdőben elesteledtem. Mit csináljak! gondoltam +magamban, itt megesznek éjtszaka a farkasok. A mint igy +gondolkoztam, megláttam messze, nagyon messze egy pislákoló tüzet; +egyenesen neki tartottam. A mint oda értem, megláttam, hogy +tizenkét zsivány ül mellette, mindenik egy egy ökröt süt, s +mindenik mellett egy egy hordó bor. Egy kicsit féltem hozzájok +menni, de már mit volt mit tennem, elmentem s köszöntem nekik. Mind +a tizenkettő rám meresztette egyszerre szemét, de látván, hogy csak +magam vagyok, leültettek magok mellé, s nyájasan beszélgettek +velem. Megsülvén az ökör, engem is megtraktáltak belőle, ugy szinte +a borból is. Mikor már jót ettem, ittam, letettem a fejem a +félkönyökömre, de nem mertem elaludni, féltem, hogy megölnek, csak +a szememet hunytam be. Ők pedig azt gondolván, hogy alszom, +elkezdtek rólam beszélgetni: hogy mit csináljanak velem, +megöljenek-e vagy hova tegyenek? mert ha életben maradok, kilesem +utjokat s elárulom őket. Egyik azt mondja: öljenek meg; másik azt +mondta: ne bántsanak. Végtére azon állapodtak meg, hogy +fenekeljenek be egy üres hordóba. Én ezeket mind hallottam, de +egyet sem mertem kukkanni. Befenekeltek <span class= +"pagenum"><a name="Page_190" id="Page_190">-190-</a></span> hát egy +üres hordóba, s ott hagytak; ők pedig elmentek, isten tudja, hová. +Szerencsére a hordón egy lyuk volt, s épen oda esett, hol az +ökörcsontok egy rakáson voltak. Alig hogy elmentek, mindjárt oda +jött a csontokra egy iszonyu nagy farkas, s a mint ott rágcsálta a +csontokat, farka hegyi a hordó lyukába csuszott, s a mint fogyott +előle a csont, mindig hátrált, mindig hátrált, s farka mindig +beljebb beljebb csuszott. Egyszer, mikor láttam, hogy már jól +megmarkolhatom, megkaptam, beljebb rántottam, s vagy háromszor a +kezemre tekeritettem. A farkas is megied, elkezd szaladni hegyen, +völgyön; én a hordóban utána mindenütt; egyszer épen annak a +falunak a végin, a hova való voltam, ugy csapta a hordót a +<span class="pagenum"><a name="Page_191" id= +"Page_191">-191-</a></span> ház oldalához, hogy +szerteszéjjelomlott, a ház oldala pedig mindjárt bedült; akkor +farkát eleresztettem; szaladt ujra hegyen, völgyön, nekem pedig +semmi bajom se lett, a magam falujában találtam magam.</p> +<div class="figcenter"><img src="images/im24.png" alt="" /></div> +<p>A ki nem hiszi, a miket beszéltem, menjen ki a falu végire, s +nézze meg a ház oldalát, hogy még most is be van dülve.</p> +<hr class="chap" /> +<h2><a name="CHAPT19" id="CHAPT19"></a>19. Gyermekmesék.</h2> +<h3>I.</h3> +<p>Egyszer volt egy szegény ember, volt annak három fia és egy +kecskéje, s azt mondja legnagyobbik fiának: hajtsd ki fiam ezt a +kecskét térdig érő fübe, kötésig érő vizbe. A fiu kihajtotta a +kecskét térdig érő gyepbe, kötésig érő vizbe. Estve haza hajtja, +kérdi a fiától, ha kihajtotta-e? ki! Ettél-e, ittál-e édes kecském? +kérdi az ember a kecskétől. Se nem ittam, se nem ettem, éhen, +szomjan majd elvesztem; válaszolt a kecske; s az ember agyon ütötte +fiát. A másik fiának ismét mondja: hajtsd ki, fiam, ezt a kecskét +térdig érő fübe, kötésig érő vizbe. Ez is kihajtotta térdig érő +fübe, kötésig érő vizbe. Estve haza hajtja a kecskét, kérdi ismét +az ember: ettél-e, ittál-e, édes kecském? Se nem ittam, se nem +ettem, éhen szomjan majd elvesztem; válaszolt a kecske; a fiut meg +agyon ütötte az ember. A harmadik fiának mondja, hogy hajtsa ki a +kecskét térdig érő fübe, kötésig érő vizbe. A <span class= +"pagenum"><a name="Page_192" id="Page_192">-192-</a></span> fiu +szinte kihajtotta, de már az ember megleste, ha vajjon kihajtja-e a +fiu a kecskét; és látta, hogy eszik, iszik a kecske. Haza hajtja +estve, s kérdi az ember: ettél-e, ittál-e, édes kecském? Se nem +ittam, se nem ettem, éhen, szomjan majd elvesztem. Ekkor megfogja a +kecskét fiastul, s elevenen elkezdik nyuzni. Mikor már félig meg +volt nyuzva, felugrik a kecske, elszalad, s a mezőn egy rókalyukba +bujt. Haza megyen a róka, nem mer bemenni, csak a lyuk száján +leskődik. Arra megyen egy farkas: mit csinálsz róka koma? kérdi a +rókát. Jaj, farkas koma! mond a róka, valami van a házamban, nem +tudok bemenni. Micsoda? majd kihajtom én. Kérdi a farkas: ki vagy +itt? Én vagyok, én vagyok, félig nyuzott kecske, dübü, dübü +lábammal, majd megdöflek szarvammal. Nem mert a farkas bemenni a +lyukba, nem tudta kihajtani. Ismét megy arra egy őz: mit csinálsz +róka koma? Valami van a házamban, nem tudom kihajtani. Micsoda? +majd kihajtom én; s kérdi ez is: mi vagy? Én vagyok, én vagyok, +félig nyuzott kecske; dübü, dübü lábammal, majd megdöflek +szarvammal. Ez sem tudta kihajtani. Arra megyen egy nyul. Mit +csinálsz róka koma? Valami van a házamban, nem tudom kihajtani. +Majd kihajtom én; mi vagy itt? Én vagyok, én vagyok, félig nyuzott +kecske, dübü, dübü lábammal, majd megdöflek szarvammal. Ez sem +tudta kihajtani. Arra megyen egy tövises disznó: mit csinálsz róka +koma? Jaj hé! valami van a házamban, nem tudom kihajtani. Majd +kihajtom én; mi vagy itt? Én vagyok, én vagyok, félig nyuzott +kecske, dübü, dübü lábammal, majd megdöflek szarvammal. Ekkor a +tövises disznó höngörödik befelé a lyukba, <span class= +"pagenum"><a name="Page_193" id="Page_193">-193-</a></span> a +kecske nyuzott lábát megszurja tövisével, a kecske kiugrik, a többi +körülkapta és széjjeltépték, megették, hanem a belit a róka eltette +magának.</p> +<p>Egy darab idő mulva azt mondja a farkas a rókának: hé! ehetném +én. Együk meg, a mék legcsunyább nevü közöttünk. Farkas barkas, +szép név! róka bóka, szép név; őz bőz, szép név; nyul bul, szép +név! tövisesdisznó nem szép név. A tövisesdisznót megették. Egy kis +idő mulva azt mondja ismét a farkas a rókának: ehetném én. Mondja +megint a róka: együk meg, a mék legcsunyább nevü köztünk. Számlálja +a farkas megint: Farkas barkas, szép név! róka bóka, szép név; őz +bőz, szép név; nyul bul, nem szép név. Megették a nyulat; azután az +őzet; de már ezután nem volt mit enni. Ekkor előveszi a kecske +belit, ráül s eszi. Meglátja a farkas, kérdi: mit eszel róka koma! +A hasamat haraptam ki, hát a belemet eszem; harapd ki te is a +hasadat és egyél, mint én. A farkas csak hamar kiharapta a hasát és +megdöglött belé, igy ő is a rókának szolgált eledelül.</p> +<h3>II.</h3> +<p>Volt egyszer egy gazda ember, annak egy Jakab nevü szolgája, a +kit ő elküldött zabot aratni, de Jakab nem aratta le a zabot, haza +se ment. Elküldötte annálfogva a kis kutyát, hogy harapná meg +Jakabot; a kis kutya nem harapta meg Jakabot, Jakab nem aratta le a +zabot, haza se ment. Most elküldötte a botot, hogy ütné meg a kis +kutyát. Bot nem ütötte meg a kis kutyát, kis <span class= +"pagenum"><a name="Page_194" id="Page_194">-194-</a></span> kutya +nem harapta meg Jakabot, Jakab nem aratta le a zabot, haza se ment. +Elküldötte a tüzet: égetné meg a botot; tüz nem égette meg a botot, +bot nem ütötte meg a kis kutyát, kis kutya nem harapta meg Jakabot, +Jakab nem aratta le a zabot, haza se ment. Elküldötte a vizet: +oltaná el a tüzet; viz nem oltotta el a tüzet, tüz nem égette el a +botot, bot nem ütötte meg a kis kutyát, kis kutya nem harapta meg +Jakabot, Jakab nem aratta le a zabot, haza se ment. Elküldötte a +bikát: inná meg a vizet; bika nem itta meg a vizet, viz nem oltotta +el a tüzet, tüz nem égette el a botot, bot nem ütötte meg a kis +kutyát, kis kutya nem harapta meg Jakabot, Jakab nem aratta le a +zabot, haza se ment. Elküldötte a mészárost: vágná le a bikát; +mészáros nem vágta le a bikát, bika nem itta meg a vizet, viz nem +oltotta el a tüzet, tüz nem égette meg a botot, bot nem ütötte meg +a kis kutyát, kis kutya nem harapta meg Jakabot, Jakab nem aratta +le a zabot, haza se ment.</p> +<p>Elküldötte a szolgabirót: csapassa meg a mészárost. Szolgabiró +megcsapatta a mészárost, mészáros levágta a bikát, bika megitta a +vizet, viz eloltotta a tüzet, tüz megégette a botot, bot megütötte +a kis kutyát, kis kutya megharapta Jakabot, Jakab learatta a zabot, +haza is ment; otthon még egyszer jól kikapta a magáét, de azután +megette a turós dödöllét.</p> +<p class="center"><span class="caption-small">Pest, 1855. Nyomatott +Landerer és Heckenastnál.</span></p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_195" id= +"Page_195">-195-</a></span></p> +<h2><a name="CHAPT20" id="CHAPT20"></a>TARTALOM.</h2> +<ul class="TOC"> +<li>Előszó.<span class="ralign">Lap.</span></li> +<li>1. A liliomleány (két képpel)<span class="ralign"><a href= +"#Page_1">1</a></span></li> +<li>2. A hajnalkötöző királyfi (három képpel)<span class= +"ralign"><a href="#Page_7">7</a></span></li> +<li>3. A fekete kisasszony (egy képpel)<span class= +"ralign"><a href="#Page_20">20</a></span></li> +<li>4. Az elátkozott király kisasszony (két képpel)<span class= +"ralign"><a href="#Page_26">26</a></span></li> +<li>5. A mosolygó alma (egy képpel)<span class="ralign"><a href= +"#Page_42">42</a></span></li> +<li>6. Nemtudomka (egy képpel)<span class="ralign"><a href= +"#Page_47">47</a></span></li> +<li>7. A szalmakirály (két képpel)<span class="ralign"><a href= +"#Page_63">63</a></span></li> +<li>8. Több hétszer esküdni, mint egyszer (egy képpel)<span class= +"ralign"><a href="#Page_79">79</a></span></li> +<li>9. Az aranyhaju ikrek (két képpel)<span class="ralign"><a href= +"#Page_87">87</a></span></li> +<li>10. János vitéz (egy képpel)<span class="ralign"><a href= +"#Page_105">105</a></span></li> +<li>11. A bölcs királyfi (egy képpel)<span class="ralign"><a href= +"#Page_114">114</a></span></li> +<li>12. Százat egy ütéssel (egy képpel)<span class= +"ralign"><a href="#Page_128">128</a></span></li> +<li>13. A leghüségesebb királykisasszony<span class= +"ralign"><a href="#Page_134">134</a></span></li> +<li>14. A három vándorló (egy képpel)<span class="ralign"><a href= +"#Page_148">148</a></span></li> +<li>15. Tamás kocsis (egy képpel)<span class="ralign"><a href= +"#Page_155">155</a></span></li> +<li>16. Jézus mondásának teljesedni kell (egy képpel)<span class= +"ralign"><a href="#Page_175">175</a></span></li> +<li>17. A szegény ember és a halál (egy képpel)<span class= +"ralign"><a href="#Page_180">180</a></span></li> +<li>18. Mikor én kis fiu voltam (egy képpel)<span class= +"ralign"><a href="#Page_183">183</a></span></li> +<li>19. Gyermekmesék I. II.<span class="ralign"><a href= +"#Page_191">191</a></span></li> +</ul> +<hr class="chap" /> +<div class="transnote"> +<h4>Transcriber’s Note:</h4> +<p>List of corrected typographical errors:</p> +<ul> +<li>Page <a href="#Page_5">5</a>, "legszebb <b>aszonynyá</b>;" +changed to "legszebb <b>asszonynyá</b>;"</li> +<li>Page <a href="#Page_5">5</a>, "a <b>melly</b> mindig" changed +to "a <b>mely</b> mindig"</li> +<li>Page <a href="#Page_11">11</a>, "hirtelen, <b>el-a oldta</b>" +changed to "hirtelen, <b>eloldta</b>"</li> +<li>Page <a href="#Page_13">13</a>, "nem én, mondá amaz hacsak" +changed to "nem én, mondá amaz<b>,</b> hacsak"</li> +<li>Page <a href="#Page_15">15</a>, "mindjárt <b>kapot</b>" changed +to "mindjárt <b>kapott</b>"</li> +<li>Page <a href="#Page_18">18</a>, "vén <b>aszszony</b>," changed +to "vén <b>asszony</b>,"</li> +<li>Page <a href="#Page_31">31</a>, "erőteté magát<b>:</b>" changed +to "erőteté magát<b>;</b>"</li> +<li>Page <a href="#Page_35">35</a>, "<b>Magkapván</b> a kezkenőt" +changed to "<b>Megkapván</b> a kezkenőt"</li> +<li>Page <a href="#Page_38">38</a>, "<b>kávébe</b> vetni" changed +to "<b>kávéba</b> vetni"</li> +<li>Page <a href="#Page_40">40</a>, "tarisznyám, <b>mellyből</b>" +changed to "tarisznyám, <b>melyből</b>"</li> +<li>Page <a href="#Page_56">56</a>, "ebben az <b>országben</b>" +changed to "ebben az <b>országban</b>"</li> +<li>Page <a href="#Page_62">62</a>, "örökre <b>egtartotta</b>." +changed to "örökre <b>megtartotta</b>."</li> +<li>Page <a href="#Page_65">65</a>, "<b>egfiatalabb</b>, kit… de +mit <b>ltehetett</b>" changed to "<b>legfiatalabb</b>, kit… de mit +<b>tehetett</b>"</li> +<li>Page <a href="#Page_90">90</a>, "mig <b>hugogodot</b>" changed +to "mig <b>hugodot</b>"</li> +<li>Page <a href="#Page_102">102</a>, "akkor <b>össecsapódott</b>" +changed to "akkor <b>összecsapódott</b>"</li> +<li>Page <a href="#Page_104">104</a>, "<b>ök</b> hárman" changed to +"<b>ők</b> hárman"</li> +<li>Page <a href="#Page_106">106</a>, "a szép királyleányt" changed +to "a szép királyleányt<b>,</b>"</li> +<li>Page <a href="#Page_117">117</a>, "nem nyitom ki mert" changed +to "nem nyitom ki<b>,</b> mert"</li> +<li>Page <a href="#Page_119">119</a>, "a király +<b>tisztartójánál</b>" changed to "a király +<b>tiszttartójánál</b>"</li> +<li>Page <a href="#Page_120">120</a>, "felhivatta<b>.</b> +Alekszándert" changed to "felhivatta Alekszándert"</li> +<li>Page <a href="#Page_122">122</a>, "mindjárt +beeresztette<b>’</b>" changed to "mindjárt beeresztette"</li> +<li>Page <a href="#Page_131">131</a>, "enni, <b>innni</b>" changed +to "enni, <b>inni</b>"</li> +<li>Page <a href="#Page_142">142</a>, "nem voltál +<b>szerencses</b>" changed to "nem voltál <b>szerencsés</b>"</li> +<li>Page <a href="#Page_146">146</a>, "A <b>herczegkisasszoy</b> +midőn" changed to "A <b>herczegkisasszony</b> midőn"</li> +<li>Page <a href="#Page_149">149</a>, "<b>ujonan</b> letette" +changed to "<b>ujonnan</b> letette"</li> +<li>Page <a href="#Page_152">152</a>, "orditni, bőgni sikoltozni" +changed to "orditni, bőgni<b>,</b> sikoltozni"</li> +<li>Page <a href="#Page_156">156</a>, "meg is <b>evet</b> annyit" +changed to "meg is <b>evett</b> annyit"</li> +<li>Page <a href="#Page_159">159</a>, "fölségednek +<b>ujsáságot</b>" changed to "fölségednek <b>ujságot</b>"</li> +<li>Page <a href="#Page_167">167</a>, "azon gondolkozott hogy" +changed to "azon gondolkozott<b>,</b> hogy"</li> +<li>Page <a href="#Page_168">168</a>, "házacskára, a melyben egy +öreg asszony. Oda" changed to "házacskára, a melyben egy öreg +asszony <b>lakott</b>. Oda"</li> +<li>Page <a href="#Page_169">169</a>, "elevenen +<b>kiazabadithatod</b>" changed to "elevenen +<b>kiszabadithatod</b>"</li> +<li>Page <a href="#Page_171">171</a>, "szerencsét <b>probál</b>" +changed to "szerencsét <b>próbál</b>"</li> +<li>Page <a href="#Page_172">172</a>, "<b>Fellei</b> Tamás<b>;</b>" +changed to "<b>Feleli</b> Tamás<b>:</b>"</li> +<li>Page <a href="#Page_181">181</a>, "oda <b>mumutat</b>" changed +to "oda <b>mutat</b>"</li> +<li>Page <a href="#Page_188">188</a>, "nem <b>meszsze</b>" changed +to "nem <b>messze</b>"</li> +<li>Page <a href="#Page_188">188</a>, "nem vettem <b>téfára</b>" +changed to "nem vettem <b>tréfára</b>"</li> +</ul> +</div> + + + + + + + +<pre> + + + + + +End of the Project Gutenberg EBook of Magyar népmesék, by János Erdélyi + +*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK MAGYAR NÉPMESÉK *** + +***** This file should be named 38605-h.htm or 38605-h.zip ***** +This and all associated files of various formats will be found in: + https://www.gutenberg.org/3/8/6/0/38605/ + +Produced by Albert László (This book was produced from +scanned images of public domain material from the Google +Books project.) + + +Updated editions will replace the previous one--the old editions +will be renamed. + +Creating the works from public domain print editions means that no +one owns a United States copyright in these works, so the Foundation +(and you!) can copy and distribute it in the United States without +permission and without paying copyright royalties. Special rules, +set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to +copying and distributing Project Gutenberg-tm electronic works to +protect the PROJECT GUTENBERG-tm concept and trademark. Project +Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you +charge for the eBooks, unless you receive specific permission. If you +do not charge anything for copies of this eBook, complying with the +rules is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose +such as creation of derivative works, reports, performances and +research. They may be modified and printed and given away--you may do +practically ANYTHING with public domain eBooks. Redistribution is +subject to the trademark license, especially commercial +redistribution. + + + +*** START: FULL LICENSE *** + +THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE +PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK + +To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free +distribution of electronic works, by using or distributing this work +(or any other work associated in any way with the phrase "Project +Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full Project +Gutenberg-tm License (available with this file or online at +https://gutenberg.org/license). + + +Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm +electronic works + +1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm +electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to +and accept all the terms of this license and intellectual property +(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all +the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy +all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your possession. +If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project +Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound by the +terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or +entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. + +1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be +used on or associated in any way with an electronic work by people who +agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few +things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works +even without complying with the full terms of this agreement. See +paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project +Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this agreement +and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm electronic +works. See paragraph 1.E below. + +1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the Foundation" +or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project +Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual works in the +collection are in the public domain in the United States. If an +individual work is in the public domain in the United States and you are +located in the United States, we do not claim a right to prevent you from +copying, distributing, performing, displaying or creating derivative +works based on the work as long as all references to Project Gutenberg +are removed. Of course, we hope that you will support the Project +Gutenberg-tm mission of promoting free access to electronic works by +freely sharing Project Gutenberg-tm works in compliance with the terms of +this agreement for keeping the Project Gutenberg-tm name associated with +the work. You can easily comply with the terms of this agreement by +keeping this work in the same format with its attached full Project +Gutenberg-tm License when you share it without charge with others. + +1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern +what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in +a constant state of change. If you are outside the United States, check +the laws of your country in addition to the terms of this agreement +before downloading, copying, displaying, performing, distributing or +creating derivative works based on this work or any other Project +Gutenberg-tm work. The Foundation makes no representations concerning +the copyright status of any work in any country outside the United +States. + +1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: + +1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate +access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear prominently +whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work on which the +phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the phrase "Project +Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, performed, viewed, +copied or distributed: + +This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with +almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or +re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included +with this eBook or online at www.gutenberg.org + +1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is derived +from the public domain (does not contain a notice indicating that it is +posted with permission of the copyright holder), the work can be copied +and distributed to anyone in the United States without paying any fees +or charges. If you are redistributing or providing access to a work +with the phrase "Project Gutenberg" associated with or appearing on the +work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1 +through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the +Project Gutenberg-tm trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or +1.E.9. + +1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted +with the permission of the copyright holder, your use and distribution +must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional +terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked +to the Project Gutenberg-tm License for all works posted with the +permission of the copyright holder found at the beginning of this work. + +1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm +License terms from this work, or any files containing a part of this +work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. + +1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this +electronic work, or any part of this electronic work, without +prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with +active links or immediate access to the full terms of the Project +Gutenberg-tm License. + +1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, +compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any +word processing or hypertext form. However, if you provide access to or +distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format other than +"Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official version +posted on the official Project Gutenberg-tm web site (www.gutenberg.org), +you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a +copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon +request, of the work in its original "Plain Vanilla ASCII" or other +form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg-tm +License as specified in paragraph 1.E.1. + +1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, +performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works +unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. + +1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing +access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works provided +that + +- You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from + the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method + you already use to calculate your applicable taxes. The fee is + owed to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he + has agreed to donate royalties under this paragraph to the + Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments + must be paid within 60 days following each date on which you + prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax + returns. Royalty payments should be clearly marked as such and + sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the + address specified in Section 4, "Information about donations to + the Project Gutenberg Literary Archive Foundation." + +- You provide a full refund of any money paid by a user who notifies + you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he + does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm + License. You must require such a user to return or + destroy all copies of the works possessed in a physical medium + and discontinue all use of and all access to other copies of + Project Gutenberg-tm works. + +- You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any + money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the + electronic work is discovered and reported to you within 90 days + of receipt of the work. + +- You comply with all other terms of this agreement for free + distribution of Project Gutenberg-tm works. + +1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg-tm +electronic work or group of works on different terms than are set +forth in this agreement, you must obtain permission in writing from +both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and Michael +Hart, the owner of the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the +Foundation as set forth in Section 3 below. + +1.F. + +1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable +effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread +public domain works in creating the Project Gutenberg-tm +collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm electronic +works, and the medium on which they may be stored, may contain +"Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or +corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual +property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a +computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by +your equipment. + +1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right +of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project +Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project +Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project +Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all +liability to you for damages, costs and expenses, including legal +fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT +LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE +PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE +TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE +LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR +INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH +DAMAGE. + +1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a +defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can +receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a +written explanation to the person you received the work from. If you +received the work on a physical medium, you must return the medium with +your written explanation. The person or entity that provided you with +the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a +refund. If you received the work electronically, the person or entity +providing it to you may choose to give you a second opportunity to +receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy +is also defective, you may demand a refund in writing without further +opportunities to fix the problem. + +1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth +in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS' WITH NO OTHER +WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO +WARRANTIES OF MERCHANTIBILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. + +1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied +warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages. +If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the +law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be +interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by +the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any +provision of this agreement shall not void the remaining provisions. + +1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the +trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone +providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in accordance +with this agreement, and any volunteers associated with the production, +promotion and distribution of Project Gutenberg-tm electronic works, +harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees, +that arise directly or indirectly from any of the following which you do +or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg-tm +work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any +Project Gutenberg-tm work, and (c) any Defect you cause. + + +Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm + +Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of +electronic works in formats readable by the widest variety of computers +including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists +because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from +people in all walks of life. + +Volunteers and financial support to provide volunteers with the +assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's +goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will +remain freely available for generations to come. In 2001, the Project +Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure +and permanent future for Project Gutenberg-tm and future generations. +To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation +and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4 +and the Foundation web page at https://www.pglaf.org. + + +Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive +Foundation + +The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit +501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the +state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal +Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification +number is 64-6221541. Its 501(c)(3) letter is posted at +https://pglaf.org/fundraising. Contributions to the Project Gutenberg +Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent +permitted by U.S. federal laws and your state's laws. + +The Foundation's principal office is located at 4557 Melan Dr. S. +Fairbanks, AK, 99712., but its volunteers and employees are scattered +throughout numerous locations. Its business office is located at +809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887, email +business@pglaf.org. Email contact links and up to date contact +information can be found at the Foundation's web site and official +page at https://pglaf.org + +For additional contact information: + Dr. Gregory B. Newby + Chief Executive and Director + gbnewby@pglaf.org + + +Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg +Literary Archive Foundation + +Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide +spread public support and donations to carry out its mission of +increasing the number of public domain and licensed works that can be +freely distributed in machine readable form accessible by the widest +array of equipment including outdated equipment. Many small donations +($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt +status with the IRS. + +The Foundation is committed to complying with the laws regulating +charities and charitable donations in all 50 states of the United +States. Compliance requirements are not uniform and it takes a +considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up +with these requirements. We do not solicit donations in locations +where we have not received written confirmation of compliance. To +SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any +particular state visit https://pglaf.org + +While we cannot and do not solicit contributions from states where we +have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition +against accepting unsolicited donations from donors in such states who +approach us with offers to donate. + +International donations are gratefully accepted, but we cannot make +any statements concerning tax treatment of donations received from +outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. + +Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation +methods and addresses. Donations are accepted in a number of other +ways including including checks, online payments and credit card +donations. To donate, please visit: https://pglaf.org/donate + + +Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic +works. + +Professor Michael S. Hart was the originator of the Project Gutenberg-tm +concept of a library of electronic works that could be freely shared +with anyone. For thirty years, he produced and distributed Project +Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of volunteer support. + + +Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed +editions, all of which are confirmed as Public Domain in the U.S. +unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily +keep eBooks in compliance with any particular paper edition. + + +Most people start at our Web site which has the main PG search facility: + + https://www.gutenberg.org + +This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, +including how to make donations to the Project Gutenberg Literary +Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to +subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. + + +</pre> + +</body> +</html> diff --git a/38605-h/images/im01.png b/38605-h/images/im01.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..194bf36 --- /dev/null +++ b/38605-h/images/im01.png diff --git a/38605-h/images/im02.png b/38605-h/images/im02.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..bde0c49 --- /dev/null +++ b/38605-h/images/im02.png diff --git a/38605-h/images/im03.png b/38605-h/images/im03.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..fa50df2 --- /dev/null +++ b/38605-h/images/im03.png diff --git a/38605-h/images/im04.png b/38605-h/images/im04.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..c8d32b7 --- /dev/null +++ b/38605-h/images/im04.png diff --git a/38605-h/images/im05.png b/38605-h/images/im05.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..8fa3671 --- /dev/null +++ b/38605-h/images/im05.png diff --git a/38605-h/images/im06.png b/38605-h/images/im06.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..f1c566b --- /dev/null +++ b/38605-h/images/im06.png diff --git a/38605-h/images/im07.png b/38605-h/images/im07.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..97e5919 --- /dev/null +++ b/38605-h/images/im07.png diff --git a/38605-h/images/im08.png b/38605-h/images/im08.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..42309b4 --- /dev/null +++ b/38605-h/images/im08.png diff --git a/38605-h/images/im09.png b/38605-h/images/im09.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..1ea435c --- /dev/null +++ b/38605-h/images/im09.png diff --git a/38605-h/images/im10.png b/38605-h/images/im10.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..1d8467c --- /dev/null +++ b/38605-h/images/im10.png diff --git a/38605-h/images/im11.png b/38605-h/images/im11.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..17da424 --- /dev/null +++ b/38605-h/images/im11.png diff --git a/38605-h/images/im12.png b/38605-h/images/im12.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..9d7470b --- /dev/null +++ b/38605-h/images/im12.png diff --git a/38605-h/images/im13.png b/38605-h/images/im13.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..5bbc352 --- /dev/null +++ b/38605-h/images/im13.png diff --git a/38605-h/images/im14.png b/38605-h/images/im14.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..3347bb6 --- /dev/null +++ b/38605-h/images/im14.png diff --git a/38605-h/images/im15.png b/38605-h/images/im15.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..f5e1127 --- /dev/null +++ b/38605-h/images/im15.png diff --git a/38605-h/images/im16.png b/38605-h/images/im16.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..8d0f39c --- /dev/null +++ b/38605-h/images/im16.png diff --git a/38605-h/images/im17.png b/38605-h/images/im17.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..e291712 --- /dev/null +++ b/38605-h/images/im17.png diff --git a/38605-h/images/im18.png b/38605-h/images/im18.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..fcfcfa3 --- /dev/null +++ b/38605-h/images/im18.png diff --git a/38605-h/images/im19.png b/38605-h/images/im19.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..c23786f --- /dev/null +++ b/38605-h/images/im19.png diff --git a/38605-h/images/im20.png b/38605-h/images/im20.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..73b4801 --- /dev/null +++ b/38605-h/images/im20.png diff --git a/38605-h/images/im21.png b/38605-h/images/im21.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..5ee691a --- /dev/null +++ b/38605-h/images/im21.png diff --git a/38605-h/images/im22.png b/38605-h/images/im22.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..3bd004e --- /dev/null +++ b/38605-h/images/im22.png diff --git a/38605-h/images/im23.png b/38605-h/images/im23.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..08f1744 --- /dev/null +++ b/38605-h/images/im23.png diff --git a/38605-h/images/im24.png b/38605-h/images/im24.png Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..7a04267 --- /dev/null +++ b/38605-h/images/im24.png diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..6312041 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This eBook, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this eBook outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..cdea462 --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for +eBook #38605 (https://www.gutenberg.org/ebooks/38605) |
