1 files changed, 4201 insertions, 0 deletions

diff --git a/38568-0.txt b/38568-0.txt
new file mode 100644
index 0000000..7566119
--- /dev/null
+++ b/38568-0.txt
@@ -0,0 +1,4201 @@
+Project Gutenberg's Sajóvölgyi eredeti népmesék (2. kötet), by László Merényi
+
+This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with
+almost no restrictions whatsoever.  You may copy it, give it away or
+re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included
+with this eBook or online at www.gutenberg.org
+
+
+Title: Sajóvölgyi eredeti népmesék (2. kötet)
+
+Author: László Merényi
+
+Release Date: January 13, 2012 [EBook #38568]
+
+Language: Hungarian
+
+Character set encoding: UTF-8
+
+*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK SAJÓVÖLGYI EREDETI NÉPMESÉK ***
+
+
+
+
+Produced by Albert László (This book was produced with
+permission using text made available from the Hungarian
+Electronic Library. The text was amended after comparison
+with public domain scanned images of the original
+publication from the Google Books project.)
+
+
+
+
+
+
+SAJÓVÖLGYI
+
+EREDETI
+
+NÉPMESÉK.
+
+MÁSODIK KÖTET.
+
+SAJÓVÖLGYI
+
+EREDETI
+
+NÉPMESÉK.
+
+ÖSSZEGYÜJTÖTTE
+
+MERÉNYI LÁSZLÓ.
+
+MÁSODIK KÖTET.
+
+PEST, 1862.
+
+KIADJA HECKENAST GUSZTÁV.
+
+Pest, 1862. Nyomtatott Landerer és Heckenastnál.
+
+
+
+
+SZÉP MIKLÓS.
+
+Volt egyszer a világon egy szegény ember s, ennek egy olyan gyönyörves
+fiacskája, hogy ki se látom mondani; Miklósnak hitták a fiut, de
+szépségeért „Szép Miklós“ volt a titulája. De hogy is ne! aranyfog a
+szájában, egyenes sugár termete pedig mint a nádszál, ugy inogott.
+
+Mikor a fiu ép 18 éves volt, se több, se kevesebb, kiment a rétre
+kaszálgatni.
+
+Csak kaszálgat, csak kaszálgat, egyszer, mint a kilőtt nyil, egy fehér
+pelikán madár repül feléje, szájában hozván egy violaszinü pecsétes
+levelet, melyet Szép Miklós lába előtt leejtett. A legény fölveszi a
+levelet s olvassa, hogy mi van kivülről ráirva aranyos betükkel: „Ezen
+levelem felbontását ajánlom Szép Miklósnak, illő tisztelettel“. Ez nekem
+van küldve, gondolta magában, vajjon ki irhatta, mikor távoli ismerősöm
+senki sincsen. S ezzel Szép Miklós feltöri a violaszinü pecsétes levelet
+s ezt olvasta ki belőle:
+
+„Szivem szép szerelme, hires Szép Miklós! Csillaghozta hired hallottam.
+Minekutána pedig szánandó özvegyi állapotban vagyok: keress föl engemet
+szép Tündérországban. Hogy merre jőjj, csak arra tarts, szivem szive, a
+merre ez a fehér pelikán madár repül“.
+
+A levél alá pedig ez volt irva aranyos betükkel: „Tündérszép Ilona.“
+
+Hogy Szép Miklós elolvasta a levelet, csak a fehér pelikán repülését
+nézte. S mikor megjegyezte az utját toronyirányába, kaszát-kapát
+elhajitott, hazaszaladt s felnevelő apjától, szülő anyjától keserves
+könyhullatások között elbucsúzott s elindult ország-világszerte szép
+Tündérország fölkeresésére.
+
+Mén mendegél hetedhét ország ellen, még az operencziás tengeren is túl,
+még az üveghegyeken is túl, még azon is túl, hol a kis kurta farku
+disznó túr, tulonnan túl, innenen innen egész három álló esztendeig,
+kőütötte, rögtörte, tövisszúrta lábbal; mert a sarujának már se talpa,
+se sarka, se feje nem volt, csupán csak a szára maradt meg a lábán; a
+ruháját pedig annyira elnyűtte, hogy abba aranyért se lehetett volna egy
+garas ára sót belekötni; csupa ringy-rongy volt s ekkor ugy nézett ki
+Szép Miklós, mintegy ágrólszakadt árva, kinek se apja, se anyja, csak a
+teste-lelke.
+
+Ilyen rongyosan érkezett be szép Tündérországba.
+
+Itt Tündérszép Ilona szobaleánya beszalad az asszonyához, mondván:
+
+– Fölséges királyasszony! itt jön Szép Miklós.
+
+– Már hogy jőne még! s ezzel a királyné pofon ütötte a szobaleányt.
+
+Bejön a másik szobaleány is, mondván:
+
+– Fölséges királyasszony, itt jön Szép Miklós!
+
+– Már hogy jőne még! s ezzel Tündérszép Ilona ezt is pofon ütötte.
+
+Nagy lelkendezve beszalad a harmadik is:
+
+– Fölséges királyasszony! itt jön Szép Miklós.
+
+– Már hogy jőne még! s ezzel Tündérszép Ilona ezt is pofon ütötte. Erre
+a csattanásra belép a fehér szobába Szép Miklós nagy rongyosan.
+
+– No Szép Miklós, szólt Tündérszép Ilona, hát megérkeztél? ép jókor
+jöttél; az ólban van három ló, melyek szügyig állnak már a ganajban,
+azért azt hord ki, s mikor ezt elvégezted, a lovakhoz láss, etesd itasd
+meg, kefélgessed vakargassad s csak ezekre legyen neked minden gondod,
+egyébre semmire se.
+
+Szép Miklósnak csak ekkor esett le az álla, csak ekkor nyilt ki a szeme,
+hisz őt királynak hitták ide, ahun ni, most pedig kocsis… Szép jutalom,
+azért a nagy törődésért, a miért idefáradt!…
+
+Szép Miklós azt se tudta, hogy menjen ki, merre van az ajtó, de mégis
+nagy szomoruan, kiténfergett a fehér szobából, lement az ólba s a dolga
+után látott. Hordta a ganajat egész álló nap, de az nemhogy fogyott
+volna, de egyre szaporodott; ugyannyira, hogy a három ló szügyön fölül
+állott a ganajban. Ezért Szép Miklós egészen a búbánatnak adta magát.
+Csak búsul, csak bánkódik, a vén tátosló végre – mert közbe légyen
+mondva, mindhárom ló az volt – megszánta s azt mondja neki:
+
+– Mit búsulsz, mit bánkódol édes gazdánk?
+
+– Hogy ne bánkódnám, hogy ne búsulnék, mikor Tündérszép Ilona meghagyta,
+hogy az ólat mint a tűkört kitisztitsam s ahun ni, mentül jobban hordom
+a ganajat, nem hogy fogyna, de annál jobban szaporodik.
+
+– Ha csak ez a bajod, szólt a tátosló, kisebb gondod is nagyobb legyen
+ennél! csak feküdj le, aludjál csendesen, de reggel idejekorán kelj föl,
+mert hosszu út áll előttünk. Tündérszép Ilona hat hattyun idegen földre
+megyen templomba, de mi is ott leszünk, csak reggel, mikor fölkelsz,
+nyulj be a fülembe, ott találsz egy diót, abban van rézruha, öltözködjél
+fel belé. Mikor bemégy a templomba, mindenki feláll előtted, még maga
+Tündérszép Ilona is, de a kire soha rá ne nézz, mert megköt a szemével,
+hanem csak a papra figyelj, ki midőn elmondja az Amment, már te ekkor a
+tornáczban légy, mondván: köd előttem, köd utánam, hogy senkise lásson.
+És nem lát senkisem, még maga Tündérszép Ilona sem, ki azonnal utánad
+szalad. S aztán ülj fel a hátamra s haza paripázunk.
+
+Ugyis lett. – Szép Miklós lefeküdt s aludt csendesen. Reggelre kelve,
+idejekorán fölkelt, a kancza füléből kivette a diót, azt felnyitotta, s
+kihullt belőle a rézruha, s abba felöltözködött. Aztán ráült a kanczára,
+mely megrázkódott s aranyszőrü tátosparipává változott s ekkor
+kiugrattak az istáló tetején, mondván: köd előttem, köd utánam, hogy
+senkise lásson. S nem látta senki sem. Mikor a templomhoz értek, már
+akkor a hivek, de még maga Tündérszép Ilona is, ott voltak a templomban.
+
+Mikor Szép Miklós belépett a templomba, mindenki, még maga Tündérszép
+Ilona is felállott előtte. Tündérszép Ilona csak hajtogatta a fejét,
+csak hajtogatta, de a rézruháju gavallér meg se látta, hanem csak a
+papra hallgatott.
+
+Mikor a pap rámondta az Amment, már ekkor a rézruháju gavallér a
+tornáczban volt, mondván:
+
+– Köd előttem, köd utánam, hogy senkise lásson.
+
+És bizony nem látta azt senkisem, még maga Tűndérszép Ilona sem, ki
+azonnal utána futott, és ugy nézett utána, hogy majd kinézte a szemét.
+
+Ezzel Szép Miklós ráült a kanczára s egy órával hamarább otthon volt,
+mint Tündérszép Ilona a hat hattyun, pedig az azokat ugyancsak zavarta;
+ugyannyira, hogy mikorára Tündérszép Ilona hazaért, már ekkor Szép
+Miklós le is vetkezett, a maga helyére el is tette a réz-köntöst, fel is
+vette ringy-rongy ruháját s ismét a lovakat vakarta.
+
+Hogy hazaért Tündérszép Ilona, egyenest az ólba sietett, hát látja, hogy
+ott van Szép Miklós s ugyancsak vakarja a lovakat.
+
+– Mi ujság, Miklós? kérdi Tündérszép Ilona.
+
+– Én nem tudok semmit, felelt neki Szép Miklós.
+
+– Mindig itthon voltál?
+
+– Mindig.
+
+– Nem voltál itt meg itt a templomban?
+
+– Nem.
+
+– No, mert azért kérdem, hogy ott láttam egy gavallért, ki igen
+formádzott hozzád, csak a ruhája volt más.
+
+– Nem én voltam.
+
+No jól van, ez abba maradt. Itt elérkezik a másik vasárnap is,
+Tündérszép Ilona ujra a templomba ment a hat hattyun, Szép Miklós pedig
+mint a hogy az anyakancza meghagyta neki, idejekorán fölkelt, az egyik
+csikó füléből, mely szintén kancza volt, kivett egy diót, felnyitja,
+kihull belőle a csillaglátta ezüstruha, s abba felöltözködött. Aztán
+ráült az aranyszőrü tátosparipára s kiugrattak az istáló tetején,
+mondván: Köd előttem, köd utánam, hogy senkise lásson. S bizony nem
+látta azokat senkisem, pedig Tündérszép Ilona előre elállitotta egyik
+szobaleányát, hogy lesse meg, vajjon Szép Miklós nem jön-e ki az ólból.
+
+Mikor Szép Miklós a templomhoz ért, már ekkor beharangoztak s mindenki,
+még maga Tündérszép Ilona is, a templomban volt.
+
+Mikor Szép Miklós belépett a templomba, mindenki, még maga Tündérszép
+Ilona is, felállott előtte. Tündérszép Ilona ugyancsak hajtogatta magát,
+de az ezüstruháju gavallér, már mint a mi Szép Miklósunk, számba se
+vette, meg se látta, csak a papra hallgatott. Tündérszép Ilona imhogy
+meg nem pukkant mérgében, imhogy meg nem ölte a kiváncsiság, hogy vajjon
+ki lehet ez az ékes külsejü ezüstruháju gavallér; mert ő mióta csak
+meghalt a férje, egyebet sem tett, mint országról országra járt
+férjnézőbe, mert föltette magában, hogy csak annak fekszik az oldala
+mellé, ki az egész világon a legszebb lesz és most egy olyan ime előtte
+van és az őt számba se veszi, mintha ott se volna.
+
+Mikor a pap rámondta az Amment, már ekkor Szép Miklós a tornáczban volt,
+mondván:
+
+– Köd előttem, köd utánam, hogy senkise lásson.
+
+És bizony nem látta azt senkisem, még maga Tündérszép Ilona sem, pedig
+ugyancsak szemeskedett s tekintgetett utána jobbra-balra, hogy majd
+kinézte a szemét.
+
+Szép Miklós aztán ráült a kancza-csikóra s egy órával hamarább otthon
+volt, mint Tündérszép Ilona, pedig ez ugyancsak zavarta a hat hattyut;
+ugyannyira, hogy mikorára Tündérszép Ilona hazaért, Szép Miklós le is
+vetkezett, az ezüst-ruhát el is tette a maga helyére, ujból fel is
+öltözött a maga ringy-rongy ruhájába s a lovakat vakarta.
+
+Hogy hazaért Tündérszép Ilona, kérdi a szobaleányt, hogy nem látta-e
+Miklóst kimenni az ólból; otthon volt-e mindig? Az erre csak azt
+felelte, hogy Szép Miklós mindig otthon volt az ólban, most is itthon
+van s a lovakat vakarja. Ezért Tündérszép Ilona pofon ütötte a
+szobaleányt, majd az ólba nyitott be s kérdi:
+
+– Mi ujság, Miklós?
+
+– Semmi, fölséges asszonyom.
+
+– Mindig itthon voltál?
+
+– Mindig.
+
+– Nem voltál itt meg itt a templomban?
+
+– Nem voltam én.
+
+– No, mert azért kérdem, hogy láttam ott egy gavallért, ki igen
+formádzott hozzád, csak a ruhája volt más.
+
+– Nem én voltam.
+
+No jól van, ez abba maradt. Itt elérkezik a harmadik vasárnap is,
+Tündérszép Ilona ujra a templomba ment a hat hattyun, Szép Miklóst pedig
+megszólitja a tátoskancza, a két csikó anyja:
+
+– No kedves gazdám, Tündérszép Ilona hat hattyun idegen földre megyen
+templomba. Te is öltözzél fel szaporán, nyulj be csak a fiam jobbik
+fülébe, ott találsz egy diót, vedd ki, nyisd fel s majd meglátod, hogy
+milyen arany-ruha van abban. Ülj fel aztán a fiamra, majd elvisz az
+téged oda, a hova kell, csak mind elindulásodkor, mind
+visszajöveteledkor ezt mondd: köd előttem, köd utánam, hogy senkise ne
+lásson. És senki sem lát. Mikor bemégysz a templomba, mindenki, még maga
+Tündérszép Ilona is feláll előtted, majd hajlong ő tenéked, de te számba
+se vedd, hanem csak a papra hallgass; mert ha rátekintenél, szép
+szemével azonnal megigézne, megverne s a rabja lennél; csak mikor ki
+akarsz jőni, akkor vess rá egy tekintetet s küldj a számára egy csókot,
+de aztán izibe hord el magad és haza siess.
+
+Ugy is lett. – Szép Miklós idejekorán fölkelt, a tátoscsikó jobb füléből
+kivette a diót, felnyitotta s kihullt belőle a csillaglátta arany-ruha,
+s ebbe aztán fel is öltözködött. Aztán ráült az aranyszőrü paripára s
+kiugrattak az istáló tetején, mondván: köd előttem, köd utánam, hogy
+senkise lásson. És biz nem látta azokat senki sem, pedig lesben állt a
+szobaleány, hogy mikor jön ki már Szép Miklós, pedig az már régen túl
+volt árkon-bokron s ép most szállt le a templom előtt. Belép a templomba
+s előtte mindenki, még maga Tündérszép Ilona is felállott, ki ugyancsak
+hajtogatta magát, de az aranyruháju gavallér számba se vette, rá se
+hederitett, hanem mindig a papra nézett. Pedig Tündérszép Ilona sohse
+vette le róla a szemét, már mint a mi Szép Miklósunkról, pedig a
+tündérkirálynét ugyancsak gyötörte a kiváncsiság, hogy vajjon ki légyen
+ez az ékes ábrázatu, aranyruháju gavallér s tüstént kilelte a szerelem
+hidege, hogy szinte a foga is vaczogott, hogy nemcsak csak, hanem
+ugyancsak.
+
+Mikor a pap rámondta az Amment, Szép Miklós csak ekkor vetett egy
+tekintetet Tündérszép Ilonára s egy csókot hajitott neki, s azzal
+kisietett a templomból, mondván:
+
+– Köd előttem, köd utánam, hogy senkise lásson.
+
+És bizony nem látta azt senkisem, még maga Tündérszép Ilona sem, pedig
+ugyancsak tekintgetett utána, hogy majd kinézte a szemét.
+
+Aztán Szép Miklós ráült a csődör csikóra s jóval egy órával elébb
+érkezett haza Tündérszép Ilonánál, kit a szerelem miatt betegen hozott
+haza a hat hattyu s tüstént lefeküdt a selyemágyba.
+
+Itt Tündérszép Ilona hivatja a szobaleányt, kit felvigyázónak
+kiállitott. A szobaleány beállit hozzá.
+
+– No, nem láttad-e Szép Miklóst az ólból kijőni?
+
+– Nem láttam én, pedig ugy vigyáztam, hogy majd kinéztem a szememet.
+
+Erre a szóra, puff, pofon cserditette a szobaleányt Tündérszép Ilona s
+aztán azt mondja neki:
+
+– Lódulj a szemem elől s küld be Szép Miklóst!
+
+Beállit a tündérkirálynéhoz az ócska ringyes-rongyos köntösben Szép
+Miklós, kihez kérdést intézett Tündérszép Ilona ilyeténképen:
+
+– No Miklós, mi az ujság?
+
+– Semmi, fölséges királyasszony.
+
+– Mindig itthon voltál?
+
+– Mindig.
+
+– Nem voltál itt meg itt a templomban?
+
+– Nem voltam én.
+
+– No, mert azért kérdem, hogy láttam ott egy aranyruháju gavallért, ki
+szakasztott másod volt, csak ruhára nézve különbözött. Valld meg igaz
+lelkedre, te voltál-e?
+
+– Nem voltam én.
+
+No jól van, ez abba maradt. – Itt Tündérszép Ilona a nyoszolyája
+szalmáját nyomta; beteg volt a szerelem miatt; kilelte a szerelem
+hidege, mely ugy rázta, ugy gyötörte, hogy a foga is vaczogott.
+
+– No édes gazdám, szólt az anya-kancza, kelj föl, öltözködjél fel a
+rézruhába, mert Tündérszép Ilona kertjébe megyünk egy czintányér
+karimáján rókatánczot járni. Majd ha meghallja Tündérszép Ilona, hogy a
+kertben tánczoltatsz, majd felugrik az ágyból, bezzeg nem lesz beteg,
+kinyitja ablakát s kihajol rajta, de te oda se nézz, hanem annál jobban
+tánczoltass. S ekkor leküldi a kertbe a cselédeit, hogy fogjanak meg; de
+mikorára azok odaérnek, már mink akkor régen az ólban leszünk.
+
+Ugy is lett. – Szép Miklós felöltözködik a rézruhába, ráült az
+aranyszőrü tátosparipára, a vírágkeritésen át beugratott Tündérszép
+Ilona kertjébe, hol egy czintányér kerületén ugy megtánczoltatta a
+lovát, hogy jobban se kellett.
+
+Beszalad egy szobaleány Tündérszép Ilonához s azt mondja neki:
+
+– Fölséges királyasszony! egy rézruháju gavallér a virágos kert kellős
+közepén egy czintányér karimáján tánczoltatja aranyszőrü paripáját!
+
+– Már hogy tánczoltatná! válaszolt neki Tündérszép Ilona s pofon ütötte
+a szobaleányt.
+
+Kevés idő mulva beszalad a másik szobaleány is, mondván:
+
+– Fölséges királyasszony! egy rézruháju gavallér a virágos kert kellős
+közepén egy czintányér karimáján tánczoltatja aranyszőrü paripáját!
+
+– Már hogy tánczoltatná! s ezzel Tündérszép Ilona ezt is pofon
+cserditette.
+
+Kevés idő mulva beszalad a harmadik szobaleány is nagy lelkendezve,
+mondván:
+
+– Fölséges királyasszony! egy rézruháju gavallér a virágos kert kellős
+közepén egy czintányér karimáján tánczoltatja aranyszőrü paripáját!
+
+Ezt is pofon ütötte, majd haragosan az ablakhoz ugrott, hát látja, hogy
+a rézruháju gavallér, kit a templomban látott, csakugyan a virágos kert
+kellős közepén egy czintányér karimáján tánczoltatja aranyszőrü
+paripáját.
+
+Tündérszép Ilonának se kell több, kinyitja az ablakát s kihajol rajta.
+
+– Ide-ide, szivem szép szerelme! jer, ugrass be az ablakomon,
+selyemágyam meg van vetve.
+
+De a rézruháju gavallér, már mint a mi Szép Miklósunk, rá se hederitett,
+oda se nézett, csak az aranyszőrü tátosparipát tánczoltatta a czintányér
+kerületén.
+
+Tündérszép Ilona szép szavával ujra csalogatta a rézruháju gavallért:
+
+– Ide-ide, szivem szép szerelme! jer, ugrass be az ablakomon,
+selyemágyam meg van vetve.
+
+De a rézruháju gavallér, mintha nem is hallaná, oda se hederitett, oda
+se nézett, csak az aranyszőrü paripát tánczoltatta a czintányér
+karimáján.
+
+Tündérszép Ilona harmadszor is csalogatta a gavallért, mondván:
+
+– Ide-ide, szivem szép szerelme! jer, ugrass be az ablakomon,
+selyemágyam meg van vetve.
+
+De a rézruháju gavallér rá se hederitett, csak aranyszőrü paripáját
+tánczoltatta a czintányér kerületén. Itt lelkem teremtette, mi kerül a
+dologból, mi nem, Tündérszép Ilona nagy haraggal bevágta az ablakát s
+kiadta a parancsolatot, hogy keritsék kézre a rézruháju gavallért s
+hozzák eléje.
+
+De mikor már a cselédség a kertbe ért, a rézruháju gavallér sarkantyuba
+kapta az aranyszőrü paripát, átugratott a virágkeritésen s egyenesen be
+az ólba.
+
+Tündérszép Ilona egy szobaleányát rögtön az ólba küldte, hogy nézze meg,
+ott van-e Szép Miklós s mit csinál. A szobaleány sem hagyta ezt kétszer
+mondani magának, lóhalálában rohant az ólba, de már ekkor a mi Szép
+Miklósunk a lovakat vakarta abban a ringy-rongy ruhában, melybe aranyért
+sem lehetett volna egy garas ára sót bekötni.
+
+A szobaleány visszamegyen s mondja Tündérszép Ilonának, hogy a Miklós
+ott van az ólban s a lovakat vakarja.
+
+Itt Tündérszép Ilona olyan beteg lett, hogy a szobából is kihallott a
+nyögése; a szerelem betege, a szerelem rabja lett s ujra kilelte a
+szerelem hidege s rázta, hogy szinte vaczogott a foga.
+
+No jól van, ez abba maradt. Itt másnap ujra megszólal az anyakancza,
+mondván:
+
+– Öltözködjél fel édes gazdám, az ezüstruhába, ülj a leányomra, ugrass
+be Tündérszép Ilona virágos kertjébe s tánczoltasd meg annak a kellős
+közepén egy czintányér karimáján. Majd ha megtudja Tűndérszép Ilona,
+hogy ott vagy, bezzeg nem lesz beteg, hanem felugrik az ágyból, kinyitja
+az ablakát, kihajol rajta, te pedig ugrass fel hozzá, csókold meg
+háromszor, de be ne menj a szobába, bárhogy kérjen; hanem ugorj le a
+lóról ugy, mintha ugy esnél le. Majd egy kicsit, az igaz, megütöd magad,
+kicseppen a véred és ekkor Tündérszép Ilona saját selyemkendőjét hajitja
+le, hogy kösd be a fejed, melylyel aztán csakugyan tekergesd is be. Majd
+csalogat aztán téged, hogy feküdjél le fölvetett selyemágyára s pihend
+ki magad; de te neked mind erre csak ez legyen szód és mondásod:
+mindjárt beugratok az ablakodon szivem szép szerelme, csak hadd fogjam
+meg nyargaló paripám, mert kárt tesz virágos kertedben. S mikor aztán
+megfogtad a paripádat, ugrass át a keritésen és siess haza.
+
+Itt lelkem teremtette, a mi Miklósunk most az ezüstruhába öltözött fel s
+ráült az aranyszőrü tátosparipára, a vén kancza leányára, – majd
+beugrott Tündérszép Ilona virágos kertjébe, hol egy czintányér
+karimáján, ugyancsak tánczoltatta az aranyszőrü paripát.
+
+Meglátja ezt egy szobaleány. Ennek se kell több, beszalad az
+asszonyához, mondván:
+
+– Fölséges királyasszony! egy ezüstruháju gavallér a virágos kert kellős
+közepén egy czintányér karimáján tánczoltatja aranyszőrü paripáját!
+
+– Már hogy tánczoltatná, válaszolt neki Tündérszép Ilona s ezzel pofon
+üti a szobaleányt.
+
+Kevés idő mulva beszalad a másik is, mondván:
+
+– Fölséges királyasszony! egy ezüstruháju gavallér a virágos kert kellős
+közepén egy czintányér kerületén tánczoltatja aranyszőrü paripáját!
+
+– Már hogy tánczoltatná, válaszolt ennek is Tündérszép Ilona s ezt is
+pofon cserditette.
+
+Beszalad a harmadik is nagy lelkendezve s mondja:
+
+– Fölséges királyasszony! egy ezüstruháju gavallér a virágos kert kellős
+közepén egy czintányér karimáján tánczoltatja aranyszőrü paripáját!
+
+– Már hogy tánczoltatná, válaszolt neki Tündérszép Ilona s ezt is pofon
+cserditette, majd haragosan az ablakhoz szaladt, hát ekkor látja, hogy
+az ezüstruháju gavallér, kit a templomban látott, csakugyan ott
+tánczoltatja aranyszőrü paripáját egy czintányér karimáján.
+
+Tündérszép Ilonának se kell több, kinyitja ablakát, kihajol rajta,
+mondván:
+
+– Ide-ide, szivem szép szerelme! jer, ugrass be az ablakomon,
+selyemágyam meg van vetve.
+
+Erre a szóra sarkantyuba kapja a lovát az ezüstruháju gavallér,
+felugratott Tündérszép Ilonához s háromszor megcsókolta; de a mint
+leugratott volna a virágos kert földjére, leesett a lóról.
+
+Hej, Tündérszép Ilona sem rest, leugrott az ablakból, odaszaladt az
+ezüstruháju gavallérhoz, izibe leoldozta a kebléről selyemkeszkenőjét és
+bekötötte Szép Miklós fejét.
+
+– Jer, szivem szép szerelme, szólt Tündérszép Ilona, jer fehér szobámba,
+készen vár fölvetett selyemágyam, pihend ki magadat.
+
+– Mindjárt megyek, szivem szép szerelme, válaszolt Szép Miklós, csak az
+aranyszőrü paripámat fogom meg, mert lásd, sok kárt tesz a kertedben.
+
+S ezzel Szép Miklós fölkelt fektéből, megfogta az aranyszőrü paripát,
+felpattant a tetejére s aztán – Isten hozzád, Tündérszép Ilona!
+kiugratott a virágos kertből s be az ólba.
+
+Tündérszép Ilona se rest, rögtön az ólba küldte az egyik szobaleányát,
+hogy nézze meg, ott van-e Miklós s mit csinál; mert az ezüstruháju
+gavallér igen formázott Szép Miklóshoz – minthogy az is volt – csak a
+ruhája volt más.
+
+A szobaleány sem hagyta ezt kétszer mondani magának, lóhalálában rohant
+az ólba, de már ekkor a mi Szép Miklósunk a szalmaágyon feküdt abban a
+ringy-rongy ruhában, csak a feje volt bekötve, még pedig Tündérszép
+Ilona keszkenőjével.
+
+Visszaszalad a szobaleány s mondja az asszonyának:
+
+– Fölséges királyasszony! Szép Miklós az ólban fekszik a szalmaágyon,
+csak a feje van bekötve, még pedig a mint észrevehettem, fölséged
+selyemkeszkenőjével.
+
+Tündérszép Ilona sem rest, izibe leszaladt az ólba; de már ekkor Szép
+Miklós leoldozta a fejéről a selyemkeszkenőt s eldugta, az anyakancza
+pedig rálehelt a fejére s ott semmi sebhely nem látszott.
+
+– Mi ujság, Szép Miklós? kérdé Tündérszép Ilona.
+
+– Semmitsem tudok, fölséges asszonyom, válaszolt Szép Miklós.
+
+– Mindig itt voltál az ólban?
+
+– Mindig.
+
+– Nem te voltál itt meg itt a virágos kertemben?
+
+– Én nem voltam.
+
+– No, mert azért kérdem, hogy láttam ott egy gavallért, ki szakasztott
+másod volt, csak a ruhára nézve különbözött… Mondjad, bizony nem bánod
+meg, királylyá teszlek, nem te voltál-e?
+
+– Én nem voltam.
+
+– Ne gyötörj, Szép Miklós, mert te voltál… mutasd a fejed!
+
+Szép Miklós megmutatta a fejét, de azon nemhogy seb, de még a helye sem
+látszott, Tündérszép Ilona pedig, hogy kiment az ólból, pofon ütötte a
+szobaleányt, hogy mért tette őt bolonddá.
+
+No jól van, ez abba maradt. – Itt harmadnap ujra megszólal a tátosló s
+azt mondja a gazdájának:
+
+– Öltözködjél fel édes gazdám az aranyruhába, ülj fel a fiamra, s ugrass
+be aztán Tündérszép Ilona virágos kertjébe s tánczoltasd meg aranyszőrü
+paripád, a kert kellős közepén egy czintányér karimáján. Tündérszép
+Ilona mostan a szerelem miatt betegen fekszik, de majd fölkel ő, hogyha
+meghallja, hogy ott vagy a kertben, majd kinyitja az ablakát, kihajol
+rajta, neveden szólit. És te ekkor ugrass be a szobájába, a többit aztán
+magadtól is elvégzed, ha nem mondom is.
+
+Itt lelkem teremtette, a mi Szép Miklósunk most az aranyruhába
+öltözködött fel, s ráült az aranyszőrü tátosparipára, már mint a vén
+kancza fiára. Majd beugrat Tündérszép Ilona virágos kertjébe s egy
+czintányér karimáján ugyancsak tánczoltatja az aranyszőrü paripát.
+
+Meglátja ezt egy szobaleány. Ennek se kell több, beszalad az
+asszonyához, mondván:
+
+– Kelj föl, fölséges királyasszony! mert egy aranyhaju gavallér a
+virágos kert kellős közepén egy czintányér kerületén tánczoltatja
+aranyszőrü paripáját.
+
+– Már hogy tánczoltatná, válaszolt neki Tündérszép Ilona s a szobaleányt
+pofon ütötte.
+
+Ennek ez elég volt; de egy kevés idő mulva beszalad a másik szobaleány
+is, mondván:
+
+– Kelj föl, fölséges királyasszony! mert egy aranyruháju gavallér a
+virágos kert kellős közepén egy czintányér kerületén tánczoltatja
+aranyszőrü paripáját!
+
+– Már hogy tánczoltatná! s ezzel Tündérszép Ilona pofon üti ezt is.
+
+Ennek ez elég volt; de egy kevés idő mulva beszalad a harmadik is,
+mondván:
+
+– Kelj föl fölséges királyasszony! mert egy aranyruháju gavallér a
+virágos kert kellős közepén egy czintányér kerületén tánczoltatja
+aranyszőrü paripáját.
+
+Tündérszép Ilona ezt is pofon ütötte, de mégis meg nem állhatta asszony
+létére, hogy oda ne vánszorogjon az ablakhoz, kitekint rajta, hát látja,
+hogy az aranyhaju gavallér, kit minap a templomban látott, csakugyan
+tánczoltatja aranyszőrü paripáját.
+
+Tündérszép Ilonának sem kell több, izibe kinyitja ablakát – bezzeg, nem
+volt beteg! – kihajol rajta, ölelő két karját kitárja, mondván:
+
+– Jer, szivem szép szerelme, hires Szép Miklós, mert annak kell lenned,
+jer kedves férjem, ugrass be ablakomon, készen vár fölvetett
+selyemágyam.
+
+Erre a szóra Szép Miklós sarkantyuba kapja az aranyszőrü paripát,
+beugratott Tündérszép Ilona fehér szobájába. Aztán megölelték,
+megcsókolták egymást, mondván:
+
+– Én a tiéd, te az enyém, ásókapa se választ el egymástól!
+
+Lakzit laktak, faggyat hoztak, hordót furtak, ökröt vágtak, faharanggal
+harangoztak, tökkel kolompoztak s bezzeg, volt lé, meg lé, boldog volt
+az, a kinek csak egy kanállal is juthatott.
+
+Itt mi történik a dologból, mi nem, nem egyéb a nagy semminél,
+Tündérszép Ilonának hosszu útra kellett mennie, Szép Miklós maga maradt
+otthon, ki mint afféle uj gazda nem tudhatta, hogy hol, mi áll:
+kutaszkodott a ház körül; de különösen feltünt az előtte, hogy 366
+szobába be szabad neki menni, csak a 367-ikbe nem.
+
+Ezért Szép Miklósban föléledt a kiváncsiság, hogy vajjon, mi lehet
+abban, hogy azon a szobán olyan nagy vasas ajtó van, ezen pedig három
+vasrekesz és kilencz lakat.
+
+Biz ő kigyelme, hogy nem volt otthon a menyecske, egész szabadjából
+előkereste a kulcsokat, kiválasztotta a sok közül a nagy vasajtót, majd
+levetette a három vasrekeszt s kinyitotta a kilencz lakatot, – ekkor
+belökte a nagy vasas ajtót, hát látja, hogy egy 12 fejü sárkány a falhoz
+van szegezve, három irdatlan vasszeggel; az egyik volt: a jobbik
+szárnyában, a másik volt: a bal szárnyában, a harmadik pedig a lábában.
+
+– Hej, hires Szép Miklós, mondja a sárkány, igen szomjas vagyok, adj egy
+pohár vizet, egy világot adok érte!
+
+Szép Miklós adott neki egy pohár fris vizet, melyet a sárkány egy
+hajtókában meg is ivott s tüstént leesett a szegről a jobbik szárnya.
+
+– Hej, hires Szép Miklós, mondja ismét a sárkány, igen szomjas vagyok,
+adj egy pohár vizet, egy világot adok érte, melyet az meg is ivott s
+tüstént leesett a szegről a bal szárnya.
+
+– Hej, hires Szép Miklós, adj még egy pohár vizet, egy világot adok
+érte.
+
+Szép Miklós ujra adott neki egy pohár vizet, mitől az mint a madár
+egészen szabad lett. A sárkány aztán Szép Miklósnak nem szólt semmit,
+hanem Tündérszép Ilonát, ki ép akkor húzta be maga után az ajtót,
+derékon ragadta s elvitte messze-messze nagy sárkányországba. Oda van;
+volt, nincs. Volt szép asszony, nincs szép asszony.
+
+Szép Miklósnak csak ekkor esett le az álla s nagy szomoruan bebandukolt
+az ólba, hol is azt kérdi tőle az anyakancza:
+
+– Mit búsulsz, mit bánkódol kedves gazdám, oly keservesen?
+
+– Jobb ha nem is kérded, kedves lovam! nagyobb az én bajom, mint a
+Mátrahegy, mélyebb az én szivem szomorusága, mint a Duna; volt feleség,
+nincs feleség, volt szép asszony, nincs szép asszony; oda van a sarkig
+érő aranyhaju, nádszál termetü Tündérszép Ilona; elrabolta tőlem az a
+kutyának való 12 fejű sárkány.
+
+– Hahó kedves gazdám, jól mondád: nagyobb a te bajod a Mátrahegynél és
+mélyebb a te szived szomorusága a Dunánál; mert hasztalan próbálunk
+szerencsét, mert van annak a kutyának való 12 fejü sárkánynak – veszett
+volna a tojásában! – egy vasderes három lábu tátosparipája, többet tud
+az, mint mi itt mind hárman, már mint én, a leányom és a fiam. De azért
+legyen meg, a minek lenni kell, ülj fel a hátamra s próbáljunk
+szerencsét.
+
+Felül Szép Miklós az anyakancza hátára, mennek mendegélnek hetedhét
+ország ellen, még az operencziás tengeren is túl, még az üveghegyeken is
+túl, még azon is túl, hol a kis kurta farku disznó túr, tulonnan túl,
+innenen innen, egyszer mégis beértek nagy sárkányországba.
+
+Sárkány ki a rezidencziából, Szép Miklós pedig be. Itt Tündérszép Ilona
+eléje szalad, egy ölelés és egy csók, aztán fel az anyakancza tetejére s
+illa fóré nád a kert.
+
+Hej, a vasderes is elkezd dörömbözni s nyeriteni az ólban. Meghallja ezt
+a sárkány, otthon terem s beront az ólba.
+
+– Hej, kutya egye a husodat, holló vájja a szemedet, nincsen szénád,
+nincsen zabod, hogy ugy dörömbölsz?!
+
+– Szénám is van, zabom is van, de oda a szép asszony; Szép Miklós itt
+volt s elvitte.
+
+– Ehetem-e, ihatom-e, alhatom-e?
+
+– Ehetel is, ihatol is, alhatol is, s ezenkivül két véka mogyorót meg is
+törhetsz, egyet ugrom, kettőt szököm, mégis utól érjük.
+
+Itt a sárkány evett, ivott, aludt, két véka mogyorót meg is tört, majd
+ráült a három lábu vasderesre, mely egyet szökött, kettőt ugrott, mégis
+utolérték Szép Miklóst.
+
+– No Szép Miklós, szólt a sárkány, három világot igértem, egyet akkor
+adtam, mikor a jobbik szárnyam leesett, mert azzal is izzé-porrá
+törhettelek volna, másikat pedig most adom, mert most is megölhetnélek,
+de többet el ne jöjj hozzám, mert ha ezer lelked volna is, se irgalom,
+se kegyelem, csúf halállal mulsz ki!
+
+Ezzel a sárkány Tündérszép Ilonát elvette tőle, hazavitte, Szép
+Miklósnak pedig koppant a szeme s azt mondták neki, orrod tőle
+fokhagymás, ne nyulj-virágnak hiják ezt.
+
+Itt Szép Miklós nagy szomoruan, mint a kinek az orra vére folyik,
+hazafelé bandukolt s otthon ráült a kanczacsikóra s másodszor is elment
+a szép asszonyért.
+
+Sárkány ki a rezidencziából, Szép Miklós pedig be. Itt Tündérszép Ilona
+eléje szalad, egy ölelés és egy csók, aztán föl az aranyszőrü
+kanczacsikóra s illa fóré, nád a kert.
+
+Ej, a vasderes sem rest, dörömböl az ólban. Meghallja ezt a 12 fejü
+sárkány, izibe hazaszállt s be egyenesen az ólba.
+
+– Hej, kutya egye a husodat, holló vájja a szemedet, nincsen szénád,
+nincsen zabod, hogy ugy dörömbölsz?!
+
+– Szénám is van, zabom is van, de nincsen szép asszony; Szép Miklós itt
+járt s elvitte.
+
+– Ehetem-e, ihatom-e, alhatom-e?
+
+– Ehetel is, ihatol is, alhatol is, s ezenkivül 2 véka diót meg is
+törhetsz, egyet szököm, kettőt ugrom, mégis utólérjük.
+
+Itt a sárkány evett, ivott, aludt, két véka diót meg is tört, csak aztán
+ült fel a három lábu vasderes tátosparipára, mely csak egyet szökött,
+kettőt ugrott, még is utólérték Szép Miklóst.
+
+– No Szép Miklós, szólt a sárkány, három világot igértem, egyet akkor
+adtam, mikor a jobbik szárnyam leesett, mert azzal is izzé-porrá
+törhettelek volna, másikat az imént adtam, mikor a feleségemet
+elraboltad, mert akkor is megölhettelek volna, a harmadikat pedig most
+adom, mert most is megölhetnélek, de többet el ne jőjj hozzám, mert ha
+ezer lelked volna is, se irgalom, se kegyelem, csúf halállal mulsz ki.
+
+Ezzel a sárkány Tündérszép Ilonát elvette tőle s hazavitte, Szép Miklós
+pedig nagy szomoruan poroszkált hazafelé s otthon ráült az anyakancza
+fiára, a csődör csikóra; de mielőtt elment volna, azt mondja neki az
+anyakancza:
+
+– Vidd el magaddal, kedves gazdám a montli-zsákot is, hogy ha agyonüt az
+az irgalmatlan fenevad, legalább a fiam majd hazahozhat benne, mert
+ugyis tudom, hogy most is hiába mégysz; mert minekünk mindhármunknak
+sincs annyi tudományunk, mint annak a vasderes három lábu tátoscsikónak.
+
+Szép Miklós szót fogadott jó tátoslovának; elvitte a montli-zsákot s
+harmadszor is elment, ha bele hal is, Tündérszép Ilonáért.
+
+Sárkány ki a rezidencziából, Szép Miklós pedig be. Itt Tündérszép Ilona
+eléje szaladt. Egy ölelés és egy csók, aztán fel az aranyszőrü
+csődör-csikóra s illa fóré nád a kert.
+
+Ej, a vasderes sem rest, dörömböl az ólban. Meghallja ezt a 12 fejü
+sárkány, izibe hazaszállt s be egyenesen az ólba.
+
+– Hej, kutya egye a husodat, holló vájja a szemedet, nincsen szénád,
+nincsen zabod, hogy ugy dörömbölsz?!
+
+– Szénám is van, zabom is van, de oda a szép asszony; Szép Miklós itt
+volt s elvitte.
+
+– Ehetem-e, ihatom-e, alhatom-e?
+
+– Ehetel is, ihatol is, alhatol is s ezenkivül egy véka diót meg is
+törhetsz, egyet szököm, kettőt ugrom, mégis utólérjük.
+
+Itt a sárkány evett, ivott, aludt, egy véka diót meg is tört s csak
+aztán ült fel a vasderes háromlábu tátosparipára, mely csak egyet
+szökött, kettőt ugrott, mégis utólérték Szép Miklóst.
+
+– No Szép Miklós, szólt a sárkány; három világot igértem: egyet akkor
+adtam, mikor a jobbik szárnyam leesett, mert azzal is izzé-porrá
+törhettelek volna, másikat akkor, mikor legelőször eljöttél hozzám, mert
+akkor is megölhettelek volna, harmadikat pedig akkor, mikor másodszor
+eljöttél hozzám s akkor ugy-e megmondtam, hogy többet el ne jőjj, mert
+se irgalom, se kegyelem, csúf halállal mulsz ki.
+
+S ezzel a sárkány az egyik szárnyával ugy megütötte Szép Miklóst, hogy
+az azt se mondta: „bá“; hanem ugy elmállott a földön, hogy kanállal se
+lehetett volna összekaparni. A sárkány aztán Tündérszép Ilonát
+hazavitte, az aranyszőrü tátosparipa pedig Szép Miklós husát vérét
+összeszedte, montli-zsákra rakta s hazavitte. Otthon aztán az anyakancza
+háromszor rálehelt a montli-zsákban levő husra és vérre s kiugrott
+belőle Szép Miklós. Ha eddig szép és erős volt Szép Miklós, de most
+hétszerte szebb és erősebb.
+
+– Minek költöttél fel, édes lovam, mikor oly jól aludtam s oly szépeket
+álmodtam.
+
+– Álom ide, álom oda, válaszolt neki a tátosparipa, de most a dolgod
+után láss. Ugy-e megmondtam, hogy mivelünk hasztalan teszel próbát, mert
+a vasderes csikónak magának több tudománya van, mint minekünk mind
+hármunknak!… Itt meg itt, ennél meg ennél a vén asszonynál, ki – közbe
+légyen mondva, boszorkány – van egy tátosparipa s ennek három csikója. A
+legkisebbik, a három lábu vasderes, mely a sárkánynál van – hogy zápult
+volna meg az a tojás, a melyből kikelt! – ketteje pedig még otthon van
+az anyjánál. Ezeknek egyikeért kell neked elmenni, ezeknek egyikét kell
+neked kiszolgálni. Három napból áll egy esztendő s egyéb dolgod nem
+lesz, mint a három tátosparipát őrzöd. Majd elszöknek azok tőled, de te
+semmitől se tarts, mert mi mindenkor segitségedre leszünk; majd farkas,
+majd agár, majd patkány képében. Azért ha ilyes három állatot látsz,
+azok mi leszünk. Ha kiszolgáltad a három napból álló esztendőt, a
+boszorkánytól ne kérj egyebet, mint a legkisebb rosz csikót és három
+bárányt. Majd kinál ő téged aranynyal és ezüsttel, majd elvezet a
+pinczéjébe, hol számnélküli sok kincs áll; de te ekkor is csak azt
+hajtsd, hogy neked nem kell egyéb, mint a rosz csikó, meg három bárány.
+A pinczéből a kamrába vezet, hol a különbnél különb, szebbnél szebb
+aranyos-ezüstös öltözet ruhák állanak; de te mindig csak azt hajtsd,
+hogy neked nem kell egyéb, mint a rosz csikó és három bárány. A kamrából
+a márványistálóba vezet, hol a különbnél különb, szebbnél szebb
+aranyszőrü paripák állanak, majd mondja ő neked, hogy ha már csikót
+akarsz, válaszsz az aranyszőrü ménes közül; de te neked ekkor is csak ez
+legyen szód és mondásod, hogy neked nem kell egyéb, csak a rosz csikó és
+három bárány. Mit lesz mit tenni a boszorkánynak, utoljára is
+kénytelen-kelletlen odadja a rosz csikót és három bárányt. S te aztán
+húzd ki a rosz csikót a határig, majd földhöz vágja az magát háromszor
+is, de te mindezzel ne törődjél, hanem farkánál fogva emeld föl. Mikor a
+határra érsz, ott két lánczos fenevad áll őrt. Be csak, beeresztenek, de
+ki – nem. Itt az egyik bárányt vesd az egyiknek a torkába, a másikat a
+másiknak s ezzel ugorj át a határon s mikor fenn leszesz a levegőbe, a
+harmadikat azt dobd oda mind a kettőnek. Azon aztán összevesznek s te
+szerencsésen kijöhetsz. Ha egyszer átlépted a határt, többé semmitől se
+tarts, hanem ülj fel a négy lábu – mert ennek már nem három, hanem négy
+lába lesz, mondom, ülj fel a négylábu vasderes tátoscsikóra s hozd haza
+a feleségedet.
+
+Itt lelkem teremtette, mi történik a dologból, mi nem, nem egyéb a nagy
+semminél, ott voltam, a hol mondták, ugy láttam, mint most, de pengyom
+tóditsuk is, mert biz ez már az utolját járja, hires Szép Miklós felül
+az anya-kanczára, két fiát pedig pányván vezette.
+
+Mén mendegél hetedhét ország ellen, még az operencziás tengeren is túl,
+még az üveghegyeken is túl, még azon is túl, hol a kis kurta farku
+disznó túr, tulonnan túl, innenen innen, egyszer elér a vén banya
+birodalma határához, hol leszállván az anyakanczáról, átment a vashidon.
+A vashid végén lánczra verve ott állt a két fenevad. Be csak
+beeresztettek, de hogy jösz ki hires Szép Miklós; ha ezer lelked volna
+is, mégis diribról darabra tép az az átkozott két fenevad s csunya
+halállal mulsz ki!…
+
+Csak mén, csak mendegél, egyszer elér egy nagy kastélyhoz, mely hegyes
+karókkal volt körülkeritve, a hegyes karókon pedig emberfejek.
+
+A vén boszorkány most is ott számlálgatta, dörmögvén:
+
+– Egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét s igy tovább, mig a végéhez nem
+ért.
+
+Az emberfő ép kilenczvenkilencz volt, csak egy hija a száznak!… Itt jön
+a századik, itt hozza Szép Miklós a fejét.
+
+– Adjon Isten jó napot, édes öreganyám!
+
+– Ha öreganyádnak nem szólitottál volna: hamm, mindjárt bekaptalak
+volna! hát hol jársz itt ezen az idegen földön, hol még a madár sem jár?
+
+– Szolgálatot keresek.
+
+– Ép jókor jöttél; mert ép most vettem el a kocsisom fejét, itt szárad a
+napon a karóban. Ha kedved van, megfogadlak. Három napból áll egy
+esztendő, enni-inni lesz annyi, a mennyi a bőrödbe fér s egyéb dolgod
+nem lesz, mint az ólban van három rosz ló, csak azokat őrzöd. Reggel,
+fölöstököm után kiviszed a selyemrétre, estve pedig hazahozod. Ha három
+álló nap meg tudod őrzeni, a mit kivánsz, azt adok; ha pedig elalszol s
+a lovakat nem tudod hazahajtani: karóba húzom a fejed.
+
+Igy lett Szép Miklós kocsis. Reggelre kelve, a pecsenye és a bor előtte
+állott, hogy egyék-igyék annyit, a mennyi csak a bőribe fér; mert estig
+ugy sem kap semmit. Szép Miklós evett is, ivott is, de ezalatt a vén
+banya megtüzesitette a vasdorongot, kivitte az ólba s üti-veri a
+tátosparipákat, mondván:
+
+– Hej, kutyák, ha el nem tudtok szökni, ilyen abrakot kaptok!
+
+Szép Miklós ezt mind jól hallotta, de hallgatott, mint hal a vizben.
+
+Mikor Szép Miklós az ételt és italt megeléglette, jóllakott, kiment az
+ólba, kötőfékre szedte a három rosz lovat, ráült az anyakanczára s
+elvágtatott a selyemrétre.
+
+Mikor Szép Miklós átment a rézhidon, olyan álom szállta meg, hogy azt se
+tudta, fiu-e vagy leány. Itt ugy délután öt óra felé fölébred a mi Szép
+Miklósunk, hát egy irdatlan magas jegenyefa hegyében lelte magát. Le se
+tudott volna róla jőni. Ekkor előveszi a kötőfékeket, megrázza háromszor
+s ime saját lovai farkas képében a fa alatt termettek.
+
+– No édes gazdám, szólt az anyakancza, mászsz csak a fa keleti oldalára,
+mert mi nyugatfelé döntjük le.
+
+Itt a három farkas azonnal a kaparáshoz fogott; kiásták a fa nyugati
+oldalát, Szép Miklós pedig a keleti oldalára mászott. A nagy jegenyefa
+ledőlt, Szép Miklósnak pedig kutya baja sem lett.
+
+– No édes gazdám, szólt ismét az anyakancza, amott a selyemréten
+legelészik három bárány. Azok a te lovaid. Majd mi közrekapjuk s
+errefelé tereljük. S te ekkor ne cselekedjél egyebet, hanem a középsőt
+kapd el szarvánál fogva, ugorj rá, üsd főbe háromszor a kötőfékkel, majd
+lónak válik mind a három s aztán bátran hazaviheted.
+
+Ugy is lett. – A három farkas közre kapja a három bárányt s Szép Miklós
+felé terelték, ki a középsőt szarvánál fogva szerencsésen el is kapta,
+ráült a kötőfékkel háromszor főbe ütötte, lónak vált s aztán mindhármat
+hazafelé terelte.
+
+Otthon azt mondja neki a vén boszorkány:
+
+– No édes fiam, hát megőrizted?
+
+– Meg, édes öreganyám.
+
+– Ugy-e szelidek ezek az én lovaim?
+
+– Mint a kezes bárány.
+
+– Jól van fiam, eredj be, ott van a vacsorád az asztalon, egyél-igyál,
+lakj jól, aztán lefekhetsz s aludjál reggelig.
+
+Szép Miklós bement a szobába, leült, evett-ivott, jóllakott, majd
+lefeküdt s aludt reggelig csendesen.
+
+Reggelre kelve, a vén asszony behítta fölöstökömre. Bort és pecsenyét
+rakott eléje. Szép Miklós csak evegetett, a vén asszony pedig a
+konyhában ugyancsak tüzesitette a vasrudat s mikor egészen izzó lett,
+kiugrik az ólba, üti-veri azokat a szegény pára jószágokat, mondván:
+
+– Hej, kutyák, ha még ma se tudtok elszökni, ilyen abrakot kaptok!
+
+Szép Miklós ezt mind jól hallotta, de nem szólt semmit, hanem
+hallgatott, mint a néma.
+
+Mikor Szép Miklós az ételt és italt megeléglette, jóllakott, kiment az
+ólba, kötőfékre szedte a három rosz lovat, ráült az anyakanczára s
+elvágtatott a selyemrétre.
+
+Mikor keresztül ment a rézhidon, olyan álom szállta meg, hogy azt se
+tudta: á-e vagy b! – Itt ugy délután öt óra felé fölébred a mi Szép
+Miklósunk, hát egy galagonyabokor hegyében lelte magát. Ő sem rest,
+izibe leugrott róla, elővette a kötőfékeket, megrázta háromszor s ime
+saját lovai agár képében előtte termettek.
+
+– No édes gazdám, szólt az anyakancza, amott a selyemrét egyik bokrában
+heverészik három nyúl. Azok a te lovaid. Majd mi közre kapjuk a három
+nyúlat s errefelé hajtjuk. S te ekkor ne cselekedjél egyebet, mint ezt:
+fogd meg a középsőt, kapd el a fülinél fogva, ugorj aztán a hegyébe, üsd
+főbe háromszor a kötőfékkel, lónak válik s aztán szép csendesen ballagj
+hazafelé.
+
+Ugy is lett. – A három agár közre kapja a bokrot, fölverték a nyulakat s
+Szép Miklós felé hajtották, ki a középsőt fülénél fogva szerencsésen el
+is kapta, majd ráült, a kötőfékkel háromszor főbe ütötte, lónak vált s
+aztán mindhármat szép csendesen haza vitte.
+
+Otthon azt mondja neki a boszorkány:
+
+– No édes fiam, hát megőrizted?
+
+– Meg, édes öreganyám.
+
+– Ugy-e szelidek ezek az én lovaim?
+
+– Mint a kezes bárány.
+
+– Jól van fiam, eredj be, az asztalon van az étel és ital; egyél-igyál,
+lakj jól, majd aztán feküdj le s aludj reggelig.
+
+Szép Miklós bement a szobába, leült, evett, ivott, jóllakott, majd
+lefeküdt s aludt reggelig csendesen, mint a jó lelkiismeret.
+
+Reggelre kelve, a vén asszony behitta fölöstökömre; bort és pecsenyét
+tett eléje.
+
+Szép Miklós csak evegetett, csak evegetett, az asszony pedig
+térül-fordul, elővette a vasrudat, s ugyancsak tüzesitette a konyhában.
+Mikor a vasrúd már egészen izzó lett, kiugrik az ólba, üti-veri azokat a
+szegény pára jószágokat, mondván:
+
+– Hej, kutyák, itt az abrak, itt a tüzes zsarátnok! s ha még ma se
+tudtok elszökni, mindig ilyen abrakot kaptok!
+
+Szép Miklós ezt mind jól hallotta, de nem szólt semmit, hanem
+hallgatott, mint hal a vizben.
+
+Mikor Szép Miklós az ételt és italt megeléglette, jóllakott, kiment az
+ólba, kötőfékre szedte a három rosz lovat, ráült az anyakanczára, s
+elvágtatott a selyemrétre.
+
+De mikor keresztül ment a rézhidon, olyan álom szállta meg, hogy azt sem
+tudta, fiu-e vagy leány. De nem is csoda; mert a boszorkány álomporos
+bort adott neki inni. Itt ugy délután öt óra felé fölébred a mi Szép
+Miklósunk, hát egy magas hegy tetején lelte magát. Ő sem rest, izibe
+lemászott a hegyről, majd elővette a kötőfékeket, megrázta háromszor s
+ime, saját lovai patkány képében előtte termettek.
+
+– No édes gazdám, szólt az anyakancza, amott a selyemrét egyik tava
+partján három fiával együtt egy csibés tyúk ül. A tyúk a vén banya,
+három csibéje pedig a három tátosparipa. Majd mi fölverjük a tyúkot, a
+csibéket pedig erre tereljük és te ekkor ugorj elő, kapd el a középső
+csirkét búbjánál fogva, aztán ülj rá, üsd főbe háromszor, lónak válik s
+aztán mindhárom lovat szép csendesen vidd haza.
+
+Ugy is lett. – A három patkány fölverte a vizi jérczét, csibéit pedig
+Szép Miklós felé terelték, ki a középsőt búbjánál fogva szerencsésen
+elkapta, ráült, a kötőfékkel háromszor főbe ütötte, az lónak vált s
+aztán mindhárom lovát szép csendesen hazaterelte.
+
+Otthon azt mondja neki a boszorkány:
+
+– No édes fiam, kitöltötted az esztendőt, most rajtad a sor: mit
+kivánsz?
+
+– Nem kivánok én egyebet, felelt Szép Miklós, mint azt a rosz csikót ott
+az ólban és három bárányt.
+
+– Oh te bolond! hisz minek lenne az neked, hisz csak a bajod gyűlne meg
+vele, hisz az olyan rosz, hogy akár a csipejére akaszthatod a
+tarisznyádat!
+
+– Mind haggyán az, csak nekem a rosz csikó és a három bárány kell.
+
+– Oh te bolond! kivánj aranyat és ezüstöt, jer a pinczébe, majd más
+gondolatra jösz.
+
+Itt a boszorkány bevezeti a mi Szép Miklósunkat a pinczébe, hol kád
+számra állott az arany meg az ezüst élire verve; csakugy fénylett,
+csakugy ragyogott, mintha most kerültek volna ki a pénzverőből.
+
+– No te bolond, itt van 7 kád arany és ezüst, hozz három zsákot s rakd
+meg akár az aranyból, akár az ezüstből.
+
+– Nem kell nekem sem arany, sem ezüst, csak a rosz csikó, meg három
+bárány.
+
+– No te bolond, már látom, hogy nincsen eszed, azért jer a kamrámba,
+válaszsz magadnak 12 öltözet aranyos-ezüstös ruhát, vagy annyit, a
+mennyi tetszik.
+
+Itt a boszorkány a mi Szép Miklósunkat bevezeti a kamrába, hol különbnél
+különb, szebbnél szebb, aranyos-ezüstös ruhák függtek, sorjába
+felakasztva. Csakugy fénylett, csakugy ragyogott rajtuk az a drága igaz
+gyöngy, kaláris, gyémánt és brilliánt, hogy ki sem látom mondani.
+
+– No te bolond, itt van 366 szebbnél szebb, különbnél különb
+biboros-bársonyos ruha, válaszsz, melyik kell.
+
+– Nem kell nekem a biboros-bársonyos ruha, minek volna az nekem, mert
+nekem csak az a rosz csikó kell és három bárány.
+
+– No már látom, hogy csakugyan bolonddal van dolgom, ha már csikó kell,
+jer az én márványistálómba, válaszd ki az aranyszőrü ménes közül azt, a
+melyik szemednek szádnak tetszik.
+
+Itt a vén boszorkány a mi Szép Miklósunkat bevezeti a márványistálóba,
+hol az aranyszőrü ménes aranyvályuból és aranysaroglyából evett-ivott,
+ólomhidláson állott. Csak ugy ragyogott, csak ugy fénylett a szőrük,
+hogy az ember tetőtől talpig meglátta benne magát.
+
+– No válaszsz! Ott van az a harmadfű kancza csikó, nézd, hogy rúgja a
+padlást!… Ott van az a harmadfű csődör-csikó, nézd hogy ragyog a szőre,
+nézd hogy okádja orrán-száján a tüzes lángot. Ha csikó kell, válaszsz
+innen, vigy akár 12-őt, nem bánom, csak azt a rosz csikót ne kérd, mert
+annak ugyse vennéd hasznát, csak a bajod gyülne meg vele, mert azt nem
+adom.
+
+– Nem kell nekem sem az a kancza-csikó mely a padlást rúgja, sem az a
+csődör-csikó, mely orrán-száján tüzet okádik; mert nekem csak a rosz
+csikó kell és három bárány.
+
+Mit volt mit tenni a boszorkánynak, kénytelen kelletlen odadta a rosz
+csikót és három bárányt.
+
+Itt Szép Miklós a rosz csikó fejébe húzza a kötőféket, kivonczolja az
+istálóból. Itt a rosz csikónak még jártányi ereje sem volt; még az
+udvarból sem értek ki, már lerogyott. Szép Miklós odament hozzá,
+farkánál fogva fölemelte s csakis igy tudott tovább vánczorogni a rosz
+csikó, a vén asszony pedig egy véka tetejére felült a háztetőre s onnan
+nevette, hogy és mint vesződik Szép Miklós a rosz csikóval. De meg is
+gyült a baja, mert az egyik kezében a három bárányt vezette pányván, a
+másik kezéből pedig a rosz csikó kötőfékét tartotta, melyet ugy
+vonczolt, húzott maga után mint kutya a d...t.
+
+Itt lelkem teremtette, nagy kínlódás és vesződés között elértek már a
+feleútra. A rosz csikó taktusra minden fél órában egyet lépett és ezt is
+csak akkor tette, ha Szép Miklós egyet rántott a kötőféken. Itt a rosz
+csikó csetlik-botlik, bukfenczet vetett s elmállott az út közepén, Szép
+Miklós pedig odament a farához, farkánál fogva fölemelte s ekkor
+megszólal a rosz csikó:
+
+– Tekints csak hátra kedves gazdám, hol látod ülni a vén banyát?
+
+Szép Miklós visszanézett, hát látja, hogy a vén asszony még most is ott
+ül a háztetőn az üres vékán s ugyancsak fenyegeti az öklével a rosz
+csikót, meg Szép Miklóst.
+
+– Ott ül, kedves lovam, a háztetőn egy üres vékán s ugyancsak fenyeget
+az öklével!
+
+A vén asszony pedig csak azt várta, hogy vagy Szép Miklós tekintsen
+vissza, vagy a rosz csikó. Most, hogy ez megtörtént, hogy Szép Miklós
+visszanézett, kivezeti az ólból az anyakanczát, ráül, felszáll rajta a
+levegőégbe egy zöldes, sötét felhővé változott s utána a rosz csikónak.
+
+– Ejnye, kedves lovam, be sötétzöld felhő közeledik felénk!
+
+– Siessünk kedves gazdám, egy helyett kettőt lépjünk, mert az a vén
+boszorkány bizony levizel bennünket.
+
+Itt a sötétzöld felhőből hármas nyerités hallatszott; az anyakancza a
+fiát csalogatta, a rosz csikó pedig hangos nyeritéssel, hogy szinte
+megkondult belé a világ, visszafelelt az anyjának. Erre megeredt az
+ólmos eső s úgy hullt alá jéggel vegyest, mintha csak kannából öntötték
+volna. Ej, Szép Miklós sem rest, kiereszti aranyhaját s mind a csikót,
+mind a három bárányt, szépen betakarta: igy nem verte őket agyon a
+jéggel vegyes ólmos eső.
+
+Mikor a vén banya emigy kiadta a mérgét, hazaszállt s ujra felült a
+háztetőre egy üres vékára s egyebet nem csinált, mint örökkön örökké
+csak az öklével fenyegette mind Szép Miklóst, mind a rosz csikót.
+
+Itt lelkem teremtette, mentül közelebb értek a határhoz, a rosz csikó
+annál jobban igyekezett; most már nemcsak lépést ment, hanem ügetett,
+koczogott is.
+
+Csak mennek, csak mendegélnek, egyszer ujra megszólal a rosz csikó,
+mondván:
+
+– Tekints csak hátra, kedves gazdám, hol látod a vén boszorkányt?
+
+Visszanéz Szép Miklós, hát látja, hogy a vén asszony az üres vékán még
+most is ott ül a háztetőn s ugyancsak fenyegeti az öklével mind Szép
+Miklóst, mind a rosz csikót.
+
+– Hát kedves lovam, ott ül a háztetőn egy üres vékán s ugyancsak
+fenyeget az öklével!
+
+A vén asszony pedig csak ezt várta, hogy vagy Szép Miklós tekintsen
+vissza, vagy a rosz csikó. Most hogy ez megtörtént, hogy Szép Miklós
+visszanézett, izibe beszalad az ólba, kivezeti az anyakanczát, ráül,
+felszáll rajta a levegő égbe s egy sötétzöld felhő képében utána Szép
+Miklósnak.
+
+– Ejnye, kedves lovam, be haragos sötétzöld felhő közeledik felénk!
+
+– Siessünk kedves gazdám, egy helyett kettőt lépjünk, mert az a vén
+boszorkány bizony levizel bennünket.
+
+Itt a sötétzöld felhőből hármas nyerités hallatszott; az anyakancza a
+fiát csalogatta, a rosz csikó pedig hangos nyeritéssel visszafelel neki,
+hogy szinte megkondult belé a világ. Erre megeredt az ólmos eső jéggel
+vegyest s szakadt, mintha csak kannából öntötték volna.
+
+Ej, Szép Miklós sem rest, kiereszti aranyhaját s vele mind a rosz
+csikót, mind a három bárányt, szépen betakarta: igy nem verte őket agyon
+a jéggel vegyes ólmos eső.
+
+Mikor a vén banya emigy kiadta a mérgét, hazaszállt s ujra felült a
+háztetőre egy üres vékára s egyebet nem tett, mind két öklével Szép
+Miklóst fenyegette.
+
+Itt lelkem teremtette, egyszer valahára még is elértek a határhoz, hol
+megszólal a rosz csikó:
+
+– No kedves gazdám, ha innen is szerencsésen megszabadulunk, akkor
+fittyet se hányj minden bajnak! Majd én itt egy bukfenczet vetek, mintha
+megbotlottam volna s áthajitom magam a vashidon, te pedig ezalatt az
+egyik bárányt hajitsd az egyik fenevad torkába, a másikat a másikéba, s
+ekkor hunyd be szemed, szaladj a vashidnak s mikor a feleközepe tájára
+értél, a harmadikat ekkor dobd oda mindkettőnek. Ezen a fenevadak
+összevesznek; mindkettő el akarja kapni s igy aztán te szerencsésen
+megszabadulhatsz.
+
+Ugy is lett. – A rosz csikó egyet botlik, bukfenczet vet s áthajitotta
+magát a vashidon. A két fenevad ugrik utána, hogy majd elkapják, de a
+láncz visszarántotta. Most Szép Miklós az egyik bárányt az egyik
+torkába, a másikat a másikéba dobta s mig azok azt elnyelték, behunyta
+szemét, neki a hidnak. Mikor a feleközepe táján volt, már a két fenevad
+ugrani akart, hogy mindjárt diribról-darabra szanaszét tépik, de Szép
+Miklós ép ekkor hajitotta oda nekik a harmadik bárányt, melyen azok
+összevesztek, s egymásra rontottak. Igy szabadult meg Szép Miklós a
+bizonyos haláltól; igy szabadult meg a fenevad torkából.
+
+Mikor Szép Miklós átszaladt a hidon, bezzeg már ekkor nem az a rosz
+csikó állott előtte, melynek a csipéjére tarisznyát lehetett volna
+akasztani, hanem a négy lábu vasderes tátosparipa, melynek széles e
+világon párját hasztalan keresnénk.
+
+– No kedves gazdám, szólt a négy lábu vasderes, ülj fel a hátamra, mert
+ha nem mondod is, ugyis tudom, hogy hova igyekezünk. Ne félj, majd
+hazaviszem én a szép asszonyt, pedig csak lépést megyek, az öcsém pedig
+egész erejéből lohol utánam, még se ér utol.
+
+Hej, sárkány ki a rezidencziából, Szép Miklós pedig be. Itt Tündérszép
+Ilona eléje szalad, száz ölelés, száz pár csók, fel a négy lábu vasderes
+hátára s aztán isten hozzád, 12 fejü sárkány!
+
+Ej, a vasderes sem rest, dörömböl az ólban. Meghallja ezt a 12 fejü
+sárkány, hazaszáll s beront az ólba.
+
+– Hej, kutya egye a husodat, holló vájja a szemedet, nincsen szénád,
+nincsen zabod, hogy ugy dörömbölsz?!
+
+– Szénám is van, zabom is van, de oda a szép asszony; itt járt Szép
+Miklós s elvitte.
+
+– Ehetem-e, ihatom-e, alhatom-e?
+
+– Se nem ehetel, se nem ihatol, se nem alhatol, mégsem érjük utól! mert
+nekem csak három lábam van, az ő lovának pedig négy, de azért tegyünk
+próbát.
+
+Itt a sárkány ráül a három lábu vasderesre s utána Szép Miklós után. Mig
+a sárkány paripája lóhalálában futott, addig Szép Miklósé csak lépve
+ment, s mégsem érte utól.
+
+Mikor a határra értek, Szép Miklós négylábu vasderes tátosparipája
+visszanyerit az öcscsének. Ennek se kell több, hogy meghallotta,
+fölugrott a csillagokba s ott fölvetette a farát, ledobta a sárkányt,
+mely midőn a földre ért, kolimázzá változott s ezóta kenik a tótok
+kolimázzal a szekerüket.
+
+Szép Miklós aztán szép csendesen hazavitte a feleségét, ki aztán fehér
+selyemágyát megvetette a virágnyoszolyán, az ura pedig mellé feküdt, s
+még most is ott alszanak a cziprusfa árnyékában, hogy ha föl nem
+ébredtek.
+
+
+
+
+A HÁROM KALMÁRFI.
+
+Volt a világon egy igen gazdag kalmár s ennek három fia. Hogy im gazdag
+volt az ember, hogy im egy pár zsák pénzért nem igen ment a szomszédba:
+két idősb fiát – mert a harmadik még csak 7 esztendős volt – mindenféle
+tudományokra, hadi vitézségekre kitanittatta.
+
+Itt lelkem teremtette, mi történik a dologból, mi nem, nem egyéb a nagy
+semminél, egy éjszaka mind a három fiu álmot látott.
+
+Reggelre kelve a fölöstökömnél, mikor mindnyájan együtt voltak, csak
+elkezdi a legnagyobb:
+
+– Ejnye, uram-atyám, be különös álmot láttam!
+
+– Mit, édes fiam? kérdé a kalmár.
+
+– Hát, itt la, az öcsémmel elmentűnk ország-világszerte a dicsőség
+pálmáját keresni s megtaláltuk azt a zöld király birodalmában. A zöld
+királynak volt három szép eladó leánya. Egyik szebb volt mint a másik,
+de nekem még is legjobban tetszett a legnagyobb. Itt a zöld király
+országszerte kihirdette, hogy az egész föld kerekségéről gyűljenek össze
+a hirneves vitézek s a ki egy sudar fenyőfa szál tetején levő bagolyfiut
+sziven tud lőni, annak adja feleségül legidősb leányát. A vitézek közt
+én is jelen voltam s nekem szolgált a szerencse legjobban, mert én
+lőttem sziven a bagolyfit s enyém lett a királykisasszony egy
+herczegséggel együtt. Én ezt álmodtam.
+
+– Ez szép álom volt. Hát te fiam, szólt a kalmár a középső fiához, mit
+álmodtál?
+
+– Én is azt álmodtam, a mit a bátyám, csak azzal a kis különbséggel,
+hogy nekem a királykisasszonyok közül legjobban tetszett a középső,
+kinek a kezét s vele egyűtt egy herczegséget nyertem el; mert második
+próbául azt vetette föl a zöld király, hogy középső leánya kezét annak
+adja, ki legmesszebb tud hajitani parittyából, az pedig én voltam.
+
+– Ez is szép álom volt. Hát te kis fiam, kérdé a kalmár legkisebb fiát,
+mit álmodtál?
+
+– Én is azt álmodtam a mit a két bátyám, csak azzal a kis különbséggel,
+hogy én a legkisebb leány kezét – a ki most még csak öt esztendős –
+nyertem el az egész királysággal együtt. Hogy mi uton és módon, azt most
+nem mondom meg.
+
+– Ez is szép álom volt, válaszolt a kalmár.
+
+– De nem azt mondom én atyámuram, vette át a szót a legidősb fiu, hanem
+azt, hogy csináltass a számunkra, már mint az én és az öcsém számára –
+téged itthon hagyunk, már mint a legkisebbet, mert te még csak gyermek
+vagy – mondom csináltass a mi számunkra herczegi ruhát, végy alánk drága
+paripákat, oldalunkra görbe kardot, mert mi elmegyünk a zöld király
+birodalmába szerencsét próbálni; mert mához egy esztendőre lesz a viadal
+napja s nekem pedig tovább nincs itthon maradásom.
+
+– Nekem sincs, erősité a középső.
+
+– Teljék szivetek kivánsága, édes fiaim, szólt a kalmár, menjetek el a
+dicsőség pálmájáért, lesz czifra köntös, tüzes paripa és éles kard,
+csakhogy aztán szégyent és bút ne hozzatok vén apátok fejére.
+
+Mit volt mit tenni a gazdag kalmárnak, az országban a legjobb két
+paripát, a legczifrább köntöst és a legélesebb kardot megvette s átadta
+a fiainak, kik aztán emigy felkészülve, elindultak ország-világszerte a
+zöld király rezidencziája fölkeresésére.
+
+Mentek mendegéltek aztán hetedhét ország ellen, még az operencziás
+tengeren is túl, még az üveghegyeken is túl, még azon is túl, hol a kis
+kurta farku disznó túr, tulonnan túl, innenen innen, egyszer valahára
+beértek a zöld király rezidencziájába. Hol már, mint álmodák, széles e
+világból össze voltak gyülve a hirneves vitézek, kiknek szép száma a mi
+két kalmár fiunkkal is szaporodott.
+
+De a két vitéz átalotta, hogy ők csak egy kalmár cselédei, azért
+herczegfiaknak adták ki magukat. Fogadják őket nagy czeremoniával,
+hajlongnak előttük jobbra is, balra is, a két királykisasszony pedig ép
+eléjük szaladt s karon fogva vezették fel a 12 fehér márvány-garádicson.
+
+És a számnélküli sok vitéz között csakugyan, a mint megálmodák, a két
+kalmár-fiu lett a nyertes; mert a legöregebb a nyilával ugy sziven lőtte
+a fenyőszál hegyén levő bagolyfiut, hogy még csak nem is nyikkant, a
+középső pedig a parittyájával annyira túl hajitott, hogy a vitézek közül
+egyetlenegy sem tudta még csak megközeliteni sem. Igy az öregebbiké lett
+a zöld király nagyobbik leánya, a kisebbiké pedig a középső
+királykisasszony, mindegyik egy-egy herczegséget kapott nászajándékul.
+
+Már a két kalmárfiu fedél alá jutott, selyemágyban hált, kinek-kinek
+királykisasszony volt a felesége és már sok ideig együtt éltek nagy
+boldogan. Egyszer azonban csak megszólal a legnagyobbik kalmárfiu:
+
+– Ejnye, kedves öcsém, be rosz álmom volt az éjszaka; azt álmodtam
+ugyanis, hogy az apám földig leégett, mindene porrá lett s igy
+koldusbotra jutott.
+
+– Én is ezt álmodtam, erősité a középső.
+
+– De nem azt mondom én, testvér, hanem azt, hogy mi már ugyis gazdagok
+vagyunk, azért menjünk haza, keressűk fel szükölködő apánkat, épittessük
+fel a házát, töltsük meg a boltját s gazdagitsuk fel ujra.
+
+– Jó lesz biz az, erősité a középső.
+
+S ezzel a két herczegfi, mert már most azok voltak, egy zsák aranyat
+keresztül vetettek a nyereg-kápán s elindultak hazafelé kárvallott édes
+apjuk fölsegélésére.
+
+Mentek mendegéltek aztán hetedhét ország ellen, még az operencziás
+tengeren is túl, még az üveghegyeken is túl, még azon is túl, hol a kis
+kurta farku disznó túr, tulonnan túl, innenen innen, egyszer mégis azt
+mondhatták, itthon vagyunk.
+
+Az öreg kalmár csakugyan porrá égett és a fiával együtt egy
+ingben-gatyában szaladt ki az égő házból. Aztán a kalmárnak nem volt sem
+testének, sem lelkének hová lenni, a fiával együtt, ki már ekkor szép
+legénykévé nyult föl, beállott csordásnak, kik most is, midőn a két
+herczegfi megérkezett, ott őrizték a marhát a tarlón.
+
+A két herczegfi aztán az öreg kalmár házát szépen felépittette, ugy,
+hogy az még különb volt mint azelőtt, s pénzt adtak neki – mert volt
+arany egész dögével – hogy kalmárkodhasson; de a legkisebb testvérüket,
+bár ők ellenezték, az öreg kivánságára, hogy ebből is faragjanak embert,
+elvitték magukkal.
+
+S ezzel a három testvér útnak indult. A legkisebb azonban az egész úton
+szomoru volt s egyet sem szólt. A két idősb testvér előbbre lovagolt s
+azt mondja a legnagyobbik a középsőnek:
+
+– Ugyan testvér, mondd meg nekem, nem bajunkra hoztuk-e mi el ezt a
+fajankót magunkkal?!… Ládd ez még, a mily igaz szive van és a mily
+ostoba, elárul bennünket, hogy mi nem vagyunk herczegfiak.
+
+– Az ám, kontrázott neki a középső.
+
+– Egyet mondok, testvér, kettő lesz belőle: veszitsük el. Majd mikor
+keresztülmegyünk ezen a nagy hidon, mely itt előttünk van, taszitsd a
+mélységes tengerbe.
+
+Ugy is lett. – A középső testvér a legkisebbet beletaszitotta a
+mélységes tengerbe; de biz abból azért még sem lett halétek; mert a zöld
+király legkisebbik leányát, kiről azt álmodta a legkisebb kalmárfiu,
+hogy felesége lesz, elrabolták a zsiványok, kik azt megölni, nem ölték
+meg, hanem leszedték róla a drágaságokat, magát pedig egy bárkába
+csukták s bevetették a mélységes tengerbe. És a kalmárfiu, a mint ott
+uszkált a tengerben, e bárkában kapaszkodott meg. Aztán szép csendesen
+felmászott a bárka tetejére, benéz az ablakon, hát látja, hogy ott egy
+szalmaágyon egy szerelemtől lelkezett gyönyörü leány fekszik. A
+kalmárfiut rögtön kitörte a szerelem hidege, még pedig ugy, hogy még a
+foga is vaczogott.
+
+A kalmárfiu aztán megkoczogtatta az ablakot háromszor s bekiáltott
+rajta:
+
+– Ébredj, szivem szép szerelme, kelj föl s ereszsz be az ablakon.
+
+A királykisasszony fölébredt, kitekint az ablakon, hát látja, hogy a
+bárka tetején egy ékes ábrázatu ifju ül, még pedig olyan, hogy olyant
+sem azelőtt, sem azután, sem azóta nem látott. Ezt is rögtön kilelte a
+szerelem hidege, majd felugrott az ágyról, izibe kinyitotta az ablakot,
+s beeresztette a kalmárfiút, kik aztán azt mondták egymásnak:
+
+– Én a tiéd, te az enyém, ásókapa se választ el egymástól.
+
+S ezzel megölelték, megcsókolták egymást s szent lett a békesség. Aztán
+vitte őket a viz csendes ringatással, egyszer egy szigethez értek, hol a
+bárka magától megállott, a kalmárfiu pedig elindult a sziget belsejébe.
+A merre csak ment, sehol egy lelket sem látott, csak kisebb-nagyobb kővé
+vált embercsoportokra akadt. Mikor a legnagyobb csoport mellett elment
+volna, megszólal valaki ilyeténképen:
+
+– Hej, vitéz kalmárfi, ne menj el mellettünk, hanem jőjj vissza, mert
+egy kis beszédem van veled.
+
+A kalmárfi csak ekkor tekintett hátra, hát látja, hogy a kőcsoport
+kellős közepén álló ember integet neki, hogy menjen vissza. A kalmárfi
+visszament s ekkor azt mondja neki a középütt álló kővé vált ember, ki
+maga a király volt:
+
+– Édes fiam, mert én fiammá fogadlak, látod ezt a márványpalotát, mely
+ide madárlátta távolban van? No ha látod, eredj fel a 12 fehér
+márvány-garádicson, fogd meg az aranykilincset, nyisd be az ajtót s majd
+aztán szebbnél szebb kisasszonyok szaladnak eléd, kik karon fogva
+bevezetnek a fehér szobába s tánczolni hínak; de te, mintha néma volnál,
+egy szót se szólj, hanem ülj le szótlanul az asztalszegbe. S ekkor
+aranyabroszt teritnek eléd, az aranyabroszra czintányért tesznek, a
+czintányér mellé kanalat, villát és szarvasnyelü kést raknak. Mikor
+emigy fölteritettek, mindenféle világi jókkal kinálnak, hogy
+egyél-igyál; de te, egy falat étel és egy korty ital, nem sok, de még
+annyit se végy magadhoz, hanem ülj ott némán mint egy darab fa. S ekkor
+majd megharagszanak a kisasszonyok, hogy se nem eszel, se nem iszol, se
+nem tánczolsz, s kidobnak az ajtón; de az ételeket és italokat is,
+minden abroszostul együtt utánad hajitják. S te ekkor szedd fel az
+ételeket és italokat s hozd el magaddal; de mielőtt odább állhatnál,
+majd utadat állja egy óriás, ki meg akar veled küzdeni. De te ne tarts
+semmitől, csak húzd ki az oldalomon függő éles kardot s vedd ki hátul a
+frakkom zsebében lévő három üveg közül a legkisebbet s igyál belőle
+néhány cseppet. A mi megmarad az üvegben, azt tedd vissza ismét a
+frakkom zsebébe.
+
+Ugy is lett. – A kalmárfi kihúzta a kővé vált király kardját s a maga
+hüvelyébe dugta, majd kivette a frakkja zsebéből a kis üveget s jót
+huzott belőle. Eddig is erős legény volt a kalmárfi, de most hétszerte
+erősebb; akár egy oroszlánnal is megverekedett volna. A kalmárfi aztán
+elindult a márványpalota felé, s hogy odaért, izibe felszaladt a 12
+fehér márvány-garádicson, s ekkor mindenféle énekeket, muzsikát,
+tánczolást s nevetést hallott, majd megfogta az aranykilincset s
+benyitotta a puszpángfa ajtót.
+
+A szoba telisded teli volt szebbnél szebb dalló, tánczoló, nevető
+kisasszonyokkal, kik alighogy megpillantották a mi kalmárfiunkat, huszan
+is eléje szaladtak, ki a karjánál, ki a frakkjánál fogva
+húzták-vonczolták, hogy jőjjön velük tánczolni; de a kalmárfi, mintha
+néma lett volna, egy árva szót sem szólt, hanem szótlanul leült az
+asztalszegbe.
+
+Itt mindjárt nagy sürgés-forgás támadt; a kisasszonyok teritékért
+szaladtak; az egyik az aranyabroszt teritette fel a puszpángfa asztalra,
+a másik a czintányért hozta, a harmadik kést, kanalat és villát tett a
+tányér mellé, a negyedik az ezüstkancsót állitotta fel s igy sorba, mig
+csak meg nem volt teritve az asztal.
+
+Mikor meg volt teritve a puszpángfa asztal, egyszeribe, mint a
+parancsolat, az asztalon termettek a különbnél különb, száj-iznek kedves
+ételek és italok; de a kalmárfi se nem evett, se nem ivott, hanem ott
+ült szótlanul, mintegy sóbálvány. A kisasszonyok aztán odamentek
+melléje, ölelik, csókolják, nyalják-falják, imhogy meg nem ették, hogy
+igyék, egyék, de a kalmárfinak is volt esze; se nem evett, se nem ivott.
+S ezer volt a szerencséje, mert mihelyest akár egy korty bort, akár egy
+falat ételt lenyelt volna, tüstént azon szempillantásban kővé vált
+volna!…
+
+Mikor látták a kisasszonyok, hogy biz ezt nem vezethetik a jégre:
+megragadták a szegény kalmárfit s kihajitották az ajtón. Aztán mindent:
+ételt, italt, kést, kanalat, villát, poharat, abroszt utána dobáltak.
+
+A kalmárfi pedig leteritette az aranyabroszt, s bele rakta az ételeket
+és italokat az evőeszközökkel együtt, majd hurkot vetett rá s hazafelé
+akarta vinni az irháját, de egy irtóztató óriás utját állta, ki szót
+szólt hozzá ilyeténképen:
+
+– Hej, mindig hallottam a hiredet, azért mérkőzzél meg velem, jer az
+ólomszérűre.
+
+Kimentek az ólomszérűre, megfogja az óriás a mi kalmárfiunkat s bokáig
+belevágta az ólomszérűbe.
+
+Hej, a kalmárfi sem rest, kiugrik a lyukból, megfogja az óriást s térdig
+belevágta az ólomszérűbe.
+
+Hej, az óriás sem rest, kiugrik a lyukból, megfogja a kalmárfit s egész
+derékig bevágta az ólomszérűbe.
+
+Hej, a kalmárfi sem rest, kiugrik a lyukból, megfogja az óriást s egész
+nyakig bevágta az ólomszérűbe.
+
+Most az óriás ki akart ugrani a lyukból, de nem lehet, benn rekedt s mig
+ott kászmálódott, a kalmárfi kihúzta a kardját s leszelte a gombját.
+Aztán a kalmárfi fölvette az aranyabroszt, visszament a kővé vált
+királyhoz, ki azt mondja neki:
+
+– No édes fiam, mert már aztán igy nevezlek, most dugd be a kardot a
+maga helyére, menj haza, vigy a kedvesednek ételt, italt, mert most már
+ehettek is ihattok is belőle; de holnap reggel még korábban kelj föl s
+jőjj ide hozzám.
+
+A kalmárfi aztán a kővé vált király kardját bedugta a hüvelyébe s
+visszament a mátkájához, ki már a dolgot nem tudta mire vélni, hogy az ő
+jegyese oly sokáig tér vissza: azért három kendőt is tele sirt, hogy ő
+már megint árván marad. A mint ott sirdogál, kitekint az ablakon, hát
+imhol látja jőni a jegyesét. A királykisasszony sem rest, kinyitja az
+ablakot, kiugrik rajta, eléje szalad a mátkájának. Aztán mindketten
+bementek a bárkába s az evéshez láttak.
+
+Itt másnap reggel a kalmárfi még korábban fölkelt mint tegnap, majd
+felöltözködött s elment a kővé vált királyhoz, ki azt mondja neki:
+
+– Húzd ki csak édes fiam az oldalomon függő kardot s vedd ki a frakkom
+zsebéből a három üveg középsőjét s igyál belőle.
+
+A kalmárfi kihúzta a kővé vált király kardját, kivette a frakkja
+zsebéből a három üveg középsőjét s jót húzott belőle. Eddig is erős volt
+a kalmárfi, de most hétszerte erősebb lett.
+
+– No édes fiam, látod-e azt a három márvány-kastély középsőjét? No, ha
+látod, eredj fel oda a 12 fehér márvány-garádicson, fogd meg az
+aranykilincset, nyisd be a puszpángfa ajtót s ekkor még százszorta szebb
+kisasszonyok szaladnak eléd, kik karon fogva bevezetnek a fehér szobába
+s tánczolni hínak; de te ismét, mintha se szemed, se füled, se nyelved
+nem volna, se ne láss, se ne hallj, se ne beszélj, hanem szótlanul ülj
+be az asztalszögbe az ezüstlóczára. S ekkor a szebbnél szebb
+kisasszonyok majd azt gondolják, hogy éhes is vagy, szomjas is vagy:
+ezért aranyabroszt teritenek eléd, az aranyabroszra ezüsttányért
+tesznek, az ezüsttányér mellé villát, kanalat és kést raknak. Mikor
+emigy fölteritenek, mindenféle világi jók teremnek az asztalon; de te,
+egy falat étel, vagy egy korty ital nem sok, de még annyit se végy a
+szádba, hanem ülj ott némán mindaddig, mig az ajtót ki nem nyitják s ki
+nem hajitanak rajta. S ekkor mindent, de mindent: kést, kanalat, villát,
+ételt, italt, ezüstpoharat utánad hajigálnak, te pedig teritsd le az
+aranyabroszt s mindeneket szedj fel. Mikor a 12 fehér márvány-garádics
+legalsójára érsz, utadat állja egy óriás, ki meg akar veled mérkőzni:
+ezért az ezüstszérűre hil birkozni; de te, ha ugy cselekszel, mint az
+imént mondám, ezen is diadalmaskodol.
+
+Ugy is lett. – A kalmárfi aztán elindult a három márvány-palota
+középsője felé, s hogy odaért, izibe felszaladt a 12 fehér
+márványgarádicson, megfogta az ezüstkilincset s benyitotta a puszpángfa
+ajtót.
+
+Alig tette be a lábát, alig pillantották meg, már húsz leány is szaladt
+feléje. Egyik kisasszony az egyik karját fogta, a másik a másikat, a
+harmadik pedig a frakkja szárnyánál fogva húzta. Csókolták, ölelték,
+nyalták-falták, hogy menjen velük tánczolni. Szólt a banda, húzta a
+czigány. De a kalmárfi, mintha se füle, se szeme, se nyelve nem lett
+volna, se nem hallott, se nem látott, se nem beszélt, hanem szótlanul
+leült az asztalszögbe az ezüstlóczára.
+
+Most a szép kisasszonyok azt gondolták, hogy tán éhes és szomjas a
+gavallér. Azért mindjárt nagy sürgés-forgás támadt; a kisasszonyok
+teritékért szaladtak s husz is rohant mint az eszeveszett, mint a
+bódult, egymásután. Az egyik aranyabroszt húzott a puszpángfa asztalra,
+a másik ezüsttányért tett eléje, a harmadik ezüstkést, kanalat és villát
+tett a tányér mellé, az ötödik ezüstkancsót hozott s igy sorba
+mindaddig, mig csak az asztal meg nem volt teritve.
+
+Mikor a puszpángfa asztal meg volt teritve, egyszeribe, mint a
+parancsolat, száj-iznek kedves, különbnél különb ételek és italok
+termettek elő; de a kalmárfi se nem evett, se nem ivott, hanem ott ült
+szótlanul, mint egy darab fa. A kisasszonyok oda ültek melléje, ölelik,
+csókolják, nyalják-falják, hogy ebből egyék, hogy abból igyék, de a
+kalmárfinak is volt esze, nem enni és nem inni. S ezer volt a
+szerencséje, mert mihelyest akár egy korty bort, akár egy falat ételt
+lenyelt volna, tüstént azon szempillantásban kővé vált volna.
+
+Hogy látták a kisasszonyok, hogy biz azon sem szép szó, sem édes csók,
+sem mézes beszéd nem fog: megragadták a szegény kalmárfit, ki a lábát,
+ki a kezét, ki a haját, s kidobták az ajtón. De ez még nem volt elég,
+hanem mindent: ételt, italt, kést, kanalat, villát, abroszt, kancsót
+kihajigáltak utána.
+
+A kalmárfi aztán az ambituson szépen leteritette az aranyabroszt s
+mindent belepakolt, majd hurkot vetett rajta s lefelé indult a 12 fehér
+márvány-garádicson.
+
+Mikor a márvány-garádics legalsó fokára ért: egy irdatlan óriás utját
+állta, ki nagy mérgesen rárivalkodott:
+
+– Hej, emilyen-amolyan kalmárfia! világszép éltemben mindig hallottam a
+hiredet, az öcsémet is kivégezted csúf halállal: azért jöszte velem az
+ezüstszérűre, mérkőzzünk meg!
+
+Mit volt mit tenni a kalmárfinak, vagy akart, vagy nem, meg kellett az
+óriással birkoznia.
+
+Kimennek az ezüstszérűre, hol az óriás megfogja a mi kalmárfinkat s
+bokáig belevágta az ezüstszérűbe.
+
+Hej, a kalmárfi sem rest, kiugrik a lyukból, megfogja az óriást s térdig
+vágta az ezüstszérűbe.
+
+Hej, az óriás sem rest, kiugrik a lyukból, megfogja a kalmárfit s egész
+derékig belevágta az ezüstszérűbe.
+
+Hej, a kalmárfi sem rest, izibe kiugrik a lyukból, megfogja az óriást s
+egész nyakig belevágta az ezüstszérűbe.
+
+Most az óriás ki akar ugrani a lyukból, de nem lehet, mert két széles
+vállánál fogva benn rekedt s mig ott kászmálódott, a kalmárfi kihúzta a
+kardját s izibe leszelte a gombját.
+
+Miután a kalmárfi emigy elvégezte a dolgát, fölvette az aranyabroszt s
+visszasietett a kővé vált királyhoz, ki azt mondja neki:
+
+– No, édes fiam, most már dugd be a kardot a maga hüvelyébe, menj haza,
+vigy a kedvesednek ételt, italt, de holnapra kelve még korábban kelj fel
+s jőjj ide hozzám.
+
+A kalmárfi aztán a kővé vált király kardját bedugta a maga helyére s
+visszament a mátkájához, ki, mint a párjavesztett galamb, nem tudta a
+dolgot mire vélni, hogy az ő mátkája oly sokáig tér vissza: azért sirva
+fakadt, hogy ő már megint árván maradt, mint a kinek senkije sincsen s
+három kendőt is tele sirt ebbeli szive szomoruságában. A mint ott
+sirdogál az ablaknál, kitekint rajta, hát imhol látja jőni a mátkáját. A
+királykisasszony sem rest, kinyitja az ablakot, kiugrik rajta s eléje
+szalad.
+
+Aztán mindketten bementek a bárkába s az evéshez láttak.
+
+Másnapra kelve, a kalmárfi még korábban fölkelt, izibe felöltözködött,
+mátkájától elbúcsúzott s a kővé vált királyhoz sietett, ki azt mondja
+neki, szót szólván:
+
+– No, édes fiam, hát megérkeztél, azért hát húzd ki harmadszor is az
+oldalomon függő kardot, tedd a magadéba, s aztán vedd ki a frakkom
+zsebéből a legnagyobb üveget s igyál belőle.
+
+A kalmárfi azonképpen cselekedett. – Kihúzta a kővé vált király kardját,
+azt a maga hüvelyébe dugta, majd a három üveg legnagyobbikát is kivette
+s jót húzott belőle. Eddig is erős volt a kalmárfi, de most hétszerte
+erősebb lett.
+
+– No édes fiam, az üveget vidd el magaddal, majd hasznát veszed még;
+mert vagy volt dolgod erős óriással, vagy nem, de most ugyan mokány
+gyerekkel tűzöl össze. Azért ha erőd fogyatékát érzed, csak ebből az
+üvegből igyál. Aztán látod-e madár-látta távolban azt a harmadik
+márvány-palotát? No, ha látod, eredj el oda. S ott még ezerszerte szebb
+leányok szaladnak eléd, kik karon fogva bevezetnek a fehér szobába s
+tánczolni hínak; de te ujra, mintha se szemed, se füled, se nyelved nem
+volna, se ne láss, se ne hallj, se ne beszélj, hanem szótlanul ülj be az
+asztalszögbe az aranylóczára. A szebbnél szebb kisasszonyok ekkor azt
+gondolják, hogy éhes is vagy, szomjas is vagy. S ekkor az
+asztalteritéshez látnak s mindenféle világi jókkal kinálnak, hogy egyél,
+igyál; de te semmihez se nyulj, se egy falat kenyeret ne egyél, se egy
+korty bort ne igyál, hanem ülj ott veszteg, mint egy darab fa,
+mindaddig, mig az ajtót ki nem nyitják s ki nem löknek rajta. S ekkor a
+kisasszonyok mindent, de mindent: kést, kanalat, villát, ételt, italt,
+poharat utánad hajigálnak, te pedig teritsd le az aranyabroszt s
+mindeneket szedj fel s aztán jőjj le a 12 fehér márvány-garádicson.
+Mikor a márvány-garádics legalsójára érsz, utadat állja egy óriás, ki
+meg akar veled mérkőzni; de te, ha a szavamra hallgatsz, ennek is leütöd
+a gombját.
+
+Ugy is lett. – A kalmárfi elindult a harmadik márvány-palota felé. Hogy
+odaért, izibe felszaladt a 12 fehér márvány-garádicson, megfogta az
+aranykilincset s benyitotta a puszpángfa ajtót.
+
+Alig tette be a lábát, alig pillantották meg, már is husznál is több
+leány szaladt feléje. A másik két palotában is szép leányokra talált de
+azok még csak fiai sem lehettek ezeknek. A kisasszonyok aztán a kalmárfi
+nyakába akasztották magukat; ki az egyik karját, ki a másikat, ki a
+frakkja végét fogta. Csókolták, ölelték, nyalták-falták, hogy menjen
+velük tánczolni; de a kalmárfi, mintha se füle, se szeme, se nyelve nem
+lett volna, szótlanul leült az asztalszögbe az aranylóczára.
+
+Most a szép leányok azt gondolták, hogy alkalmasint hamarább, mint nem,
+éhes is, szomjas is a gavallér. Azért mindjárt nagy sürgés-forgás
+támadt; a kisasszonyok teritékért szaladtak s husz is rohant – imhogy a
+nyakukat ki nem törték, – mint bódultak, egymásután. Az egyik abroszt
+húzott a puszpángfa asztalra, a másik tányért tett eléje, a harmadik a
+tányér mellé kést, kanalat és villát rakott, az ötödik aranykancsót
+hozott: igy sorba mindaddig, mig az asztal nem volt teritve.
+
+Mikor a puszpángfa asztal meg volt teritve, egyszeribe, mint a
+parancsolat, száj-iznek kedves, különbnél különb ételek és italok
+termettek maguktól az asztalon; de a kalmárfi se nem evett, se nem
+ivott, hanem ott ült az asztalszögben szótlanul mint egy lelketlen darab
+fa. A kisasszonyok odaültek melléje, ölelik, csókolják, nyalják-falják,
+imhogy a lelküket tenyerükre nem tették, hogy csak egyék, ha nem többet
+is, legalább egy falatot, hogy csak igyék, ha nem többet is, legalább
+egy kortyot; de a kalmárfinak is volt esze, nem enni és inni. S ezer
+volt a szerencséje, mert mihelyest akár egy korty bort, akár egy falat
+ételt lenyelt volna, tüstént azon szempillantásban kővé vált volna.
+
+A kisasszonyok hasztalan vették elő minden mesterségöket, hasztalan
+csábitották ékes szóval, édes beszéddel, zengő muzsikával és mindenféle
+tánczokkal, mert a kalmárfit sehogysem vezethették a jégre.
+
+S hogy im látták a kisasszonyok, hogy semmire sem mehetnek vele:
+megragadták a szegény kalmárfit, kinyitották az ajtót s kihajitották
+rajta. De ez még nem volt elég, hanem mindent: ételt, italt, kést,
+kanalat, villát, kancsót és aranyabroszt kihajigáltak utána.
+
+A kalmárfi aztán az ambituson szépen leteritette az aranyabroszt,
+mindent belepakolt, majd hurkot vetett rajta, s elindult lefelé a 12
+fehér márványgarádicson.
+
+Mikor a márványgarádics legalsójára ért: egy irdatlan óriás utját állta,
+ki nagy mérgesen rárivalkodott:
+
+– Hej, emilyen amolyan kalmárfia! – vesztél volna az anyádnál –
+világszép éltemben mindig hallottam hiredet, két öcsémet is csúf
+halállal kivégezted: azért jöszte velem az aranyszérűre, mérközzünk meg!
+
+Kimennek az aranyszérűre, hol az óriás megfogja a mi kalmárfinkat a
+félkezével s ugy odavágta a szérűhöz, hogy az bokáig sülyedt le.
+
+Hej, a kalmárfi sem rest, kiugrik a lyukból, megfogja az óriást s térdig
+vágta a szérűbe.
+
+Hej, az óriás sem rest, kiugrik a lyukból, megfogja a kalmárfit s egész
+derékig belevágta az aranyszérűbe.
+
+Hej, a kalmárfi sem rest, izibe kiugrik a lyukból, hirtelen kivette a
+zsebéből a kis üveget s jót húzott belőle, mert már az ereje igen
+fogyatékán volt. S ekkor megfogja az óriást s ugy odavágta az
+aranyszérűhöz, hogy az egész nyakig sülyedt le.
+
+Most az óriás ki akar ugrani a lyukból, de nem lehet; nem ereszti a
+leszakadt aranyszérű s mig ott kászmálódik, addig a kalmárfi kihúzta a
+kardját s izibe leszelte a gombját.
+
+Miután a kalmárfi emigy elvégezte a dolgát, fölvette az aranyabroszt s
+visszasietett a kővé vált királyhoz, ki szót szólt hozzá ilyeténképen:
+
+– No édes fiam, most már tartsd meg magadnak jó kardomat, mert az
+megillet téged, s menj haza, vigy a kedvesednek ételt és italt; de
+holnap reggel a királykisasszonynyal együtt jőjj ide hozzám.
+
+A kalmárfi aztán visszament a mátkájához, ki, mint a párjavesztett
+galamb, nem tudta a dolgot mire vélni, hogy az ő mátkája vajjon mért
+késik olyan soká, hogy vajjon, mért nem siet, azért nagy könyhullatások
+között kiült az ablakba és hullt a könye mint a zápor eső, hogy ő már
+megint ugy marad, mint az ujjam, hogy ő már megint árva lesz, mint a
+kinek senkije sincsen.
+
+A mint ott sirdogál, kitekint az ablakon, hát imhol látja jőni a
+mátkáját. Ennek sem kell több, kinyitja az ablakot, kiugrik rajta, eléje
+szalad a mátkájának.
+
+A kalmárfi megölelte, megcsókolta a mátkáját s aztán mindketten bementek
+a bárkába, hol az est-ebédet jó izűen elköltötték.
+
+Más napra kelve, mind a kalmárfi, mind a szép királykisasszony a kővé
+vált királyhoz siettek, ki azt mondja nekik:
+
+– No édes gyermekeim, hát megérkeztetek?… Nagyon jól van, de nem azt
+mondom én nektek, hanem azt: te édes leányom, menj föl erre a hegyre,
+annak a leghegyében találsz egy termő-aranyveszszőt, mely a földbül nőtt
+ki. Szakitsd le azt az aranyveszszőt, vedd magadhoz s csapd meg
+háromszor ezt az irdatlan kőfalat, mely itt ennek az irdatlan hegynek a
+tövében van. A hol megütöd, ott egyszeribe ajtó támad. Szaladjatok be az
+ajtón s mindaddig fussatok, mig csak a gyomrába nem értek. Ott a
+legmélyebb tömlöczben találtok egy 9 mázsás vasra vert királyfit. Ő az
+én fiam. Kerüljétek meg háromszor visszafelé a fiamat s aztán lóhalálába
+rohanjatok vissza; de se jobbra, se balra ne tekintsetek, sem sehol meg
+ne álljatok, mert ha elkéstek, az ajtó becsukódik, ti pedig benn
+rekedtek és kőbálványnyá változtok. Ha szerencsésen kijöhettek, te
+leányom ezt a czédrus fát, mely itt előttem van, vágd meg háromszor a
+földből nőtt aranyveszszővel s a többi aztán, mint a parancsolat,
+magától jön.
+
+No jól van, itt a királykisasszony fölmászott az irdatlan magas hegyre s
+annak a kellős csucsán meglelte a termő aranyveszszőt. Leszakasztotta s
+azzal a mint fölment az irdatlan hegyre, ugy le is jött.
+
+Már ekkor a kalmárfi ott várta a hegy lábánál. A királykisasszony aztán
+megütötte a kőfalat az aranyveszszővel s ime, ott azonnal ajtó támadt.
+Az ajtón aztán mindketten beszaladtak.
+
+Alig tették be a lábukat, már is a hátuk mögött névről szólitgatták
+őket, kiabáltak utánuk, hogy álljanak meg: de ezeknek is volt eszük meg
+nem állni, hanem tovább szaladtak.
+
+Csak szaladnak, csak szaladnak, egyszer mindenféle tánczoló, dalló
+kisasszonyok és urfiak jőnek eléjük, névről szólitják őket, hogy
+mulatozzanak velük; de azoknak is volt eszük nem mulatni, hanem félre
+lökték a kisasszonyokat és urfiakat s tovább szaladtak.
+
+Csak szaladnak, csak szaladnak, egyszer mindenféle éneklő madarakhoz
+értek, melyek aranykaliczkába zárva, szebbnél szebb nótákat danolgattak.
+A királykisasszony meg akart állni, hogy hadd bámulja meg azokat a
+szépen szóló aranyos madarakat; de a kalmárfi megrántotta a kezét s igy
+megint tovább szaladtak.
+
+Csak szaladnak; csak szaladnak, egyszer a lábuk alatt mindenféle
+drágaság: karika-gyűrü, függő, karperecz, aranyfüzőtű, csördült meg. A
+királykisasszony le akart hajolni, hogy majd felkap legalább egyet; de a
+kalmárfi visszarántotta s igy aztán megint tovább szaladtak.
+
+A mint tovább futnak; itt meg mindenféle aranykardok, aranynyergek,
+aranyzablák hevertek a lábuk alatt. Most meg a kalmárfi akart lehajolni,
+hogy majd felkap egy aranyos kardot; de a királykisasszony
+visszarántotta s igy aztán ujra tovább szaladnak.
+
+Csak szaladnak, csak szaladnak, egyszer mindenféle, rútnál rútabb
+kigyók, varancsos békák kerültek a lábuk alá; de mindketten behunyt
+szemmel, keresztül szaladtak rajta.
+
+Egyszer valahára a hegy gyomrába értek, hol 9 mázsás vasra verve égő tűz
+között ült a kővé vált király fia. A lánczra kötött királyfi imhogy meg
+nem halt egy korty vizért, pedig ott buzgott fel mellette, alig egy pár
+lépésnyire tőle a hideg forrás-viz. És ő abból egy kortyot sem ihatott,
+mert a láncz nem engedte odáig menni.
+
+Hogy az égő tűz között ülő királyfi meglátta az egy pár cselédet, térden
+állva kérte őket, hogy itassák meg.
+
+A királykisasszonynak megesett a szive rajta, meg akarta itatni, de a
+kalmárfi visszarántotta. Aztán mindketten a tűz között ülő királyfit
+visszájára megkerülték háromszor s azzal, a mint bementek, kiszaladtak a
+hegyből. S ezer volt a szerencséjök, nem egy, mert ha csak néhány
+szempillantással tovább késnek, a kőfal-ajtó rájuk csapódott volna; mert
+már most is odacsukta a kalmárfi csizmája sarkát, a királykisasszonynak
+pedig a szoknyája szélét.
+
+De már ekkor a tűz között ülő királyfi is szabad volt, ki eléjük jött s
+nagy hajlongások és hálálgatások között köszönte meg élte
+megszabaditását.
+
+A királykisasszony aztán kezébe vette az aranyvesszőt, fölkereste a
+czédrusfát, melynek az oldalát megütötte háromszor az aranyvesszővel.
+
+Az első ütésre megmozdultak az elátkozott kővé vált emberek; a másodikra
+lélekzetet vettek, a harmadikra pedig feltámadtak s az egész dolog
+előttük olybá tetszett, mintha aludtak és álmodtak volna.
+
+Itt a kővé vált király, egész népétől kisérve, nagy hajlongások és
+hálálkodások között jött az egy pár cseléd elé s alig volt hosszavége a
+köszönéseknek.
+
+Egyszer, a mint ott legjobban hajlongnának, egy fehér galamb lecsap a
+levegőégből s a királykisasszony ölében húzta meg magát. A
+királykisasszony azonnal felösmerte benne, rég nem látott kedves
+galambját. Ő már tudta a módját, hogyan kell az ilyes históriával bánni,
+mert csak a hóna alá nyult a galambnak s onnan egy levelet húzott elő,
+melyre kivül ez volt irva: „Ezen levelem felbontását ajánlom legkisebb,
+legkedvesebb leányomnak.“
+
+A királykisasszony izibe feltörte a levelet, s mikor a végihez ért,
+kiesett a levél a kezéből és sirva fakadt.
+
+A kalmárfi vette föl a levelet, ki fennszóval ezt olvasta ki belőle:
+
+„Kedves egyetlenegy szeretett leányom! Nem tudom, élsz-e, halsz-e,
+minekutána nem tudhatom, hogy a világnak melyik zugában vagy zegében
+létezel rablókezek által. Én hála istennek erőben egészségben vagyok,
+melyhez hasonlót kivánok neked is tiszta szivemből, csakhogy a tömlöcz
+fenekén sinlődöm. Mert gondold meg csak, azok az átkozott nénéid, még
+átkozottabb férjeikkel együtt, minekutána a királyságot át nem adtam
+nekik, megfogtak, tömlöczre vetettek s holt hiremet költötték. S
+azótátul fogva itt tartanak kigyók és békák között és sem ennem, sem
+innom nem adnak, csak mint valami országos tolvajnak, egy darab fekete
+kenyeret és egy korsó vizet, ágyam pedig egy kéve zsúp. Azért anyád
+kínszenvedésére kérlek, hogyha élsz és ha teheted: mentül előbb a
+segitségemre légy. Köszöntetlek szépen, ösmeretlen vőmet is mind
+közönségesen. – Szerető apád, a zöld király.“
+
+Most a szót a kővé vált király vette át.
+
+– No édes gyermekeim, jótét helyébe jót várjatok. Mostani nagy
+bajotokból, majd én segitlek ki. A három óriás minden kincseit, minden
+jószágát nektek adom azért a jóért, a mit ti én velem cselekedtetek.
+Azért édes leányom, fogd fel az aranyvesszőt, járd sorra mindhárom
+márványpalotát s üsd meg mindegyik oldalát háromszor az aranyveszszővel.
+Majd meglátjátok, hogy a három márványpalota milyen szép három
+aranyalmává változik. Azokat aztán tegyétek el akár a zsebetekbe, akár
+az ing-deréktokba, vagy oda, a hová nektek tetszik. Otthon aztán a három
+aranyalmát tegyétek le a zöld király birodalma, vagyis a ti saját
+birodalmotok legszebb helyére, te pedig leányom, üsd meg ismét háromszor
+az aranyveszszővel, majd meglássátok, hogy milyen gyönyörves három
+márványpalotátok lesz. De még azt is akarom mondani, folytatá beszédét a
+kővé vált király, majd mikor már letelepedtél a zöld király
+birodalmában, adjál nagy lakomát, még pedig akkorát, hogy egy kis
+lakzival érjen föl. Hirnök által hivasd meg gonosz két bátyádat minden
+családostul együtt. De az ország tanácsosait, herczegeit, grófjait,
+báróit, urait, urfiait, válogatott czigánylegényeit és hosszu süveges
+kankós tótjait is hidd össze pecsétes levéllel. S mikor mindnyájan
+együtt lesznek, terjeszd eléjök a dolgot: hogy mit érdemel az olyan két
+személy és az olyan két vő, kik egyetlenegy jótevőjüket, tulajdon édes
+apjukat kigyók, békák közé börtön fenekére vetik s ott, mint valami
+országos tolvajt, kenyéren és vizen tartják? Mikor az ország bölcsei és
+irástudói kimondják az itéletet, akkor füleltesd le gonosz két bátyádat
+s még gonoszabb két sógorasszonyodat s hajtasd rajtuk végre az itéletet.
+
+Ugy is lett. – A királykisasszony sorra járta a három óriás
+márványpalotáját, mindegyik oldalát megütötte háromszor az
+aranyvesszővel s azok aranyalmává változtak. Az aranyalmákat aztán a
+kebelébe dugta.
+
+Aztán nagy sirás-rivás és könyhullatások között elbúcsúztak a kővé vált
+királytól, édes magzatjától s minden ismerőseiktől s felültek a bárkába.
+
+Mentek mendegéltek aztán hetedhét ország ellen, még az operencziás
+tengeren is túl, még az üveghegyeken is túl, még azon is túl, hol a kis
+kurta farku disznó túr, tulonnan túl, innenen innen, egyszer valahára
+még is azt mondhatták: itthon vagyunk s kikötöttek a zöld király
+birodalmában. A kalmárfi aztán kiválasztotta a birodalom legszebb
+részét, hol is a három aranyalmát egymás mellé lerakta, a mátkája pedig
+az aranyveszszővel háromszor oldalba ütötte, s ime, azokból, mint
+varázslat, három márványpalota keletkezett.
+
+Itt az országban hire futamodik, hogy milyen gróf, báró, vagy pedig ép
+herczeg jött a zöld király birodalmába lakni; ugyannyira, hogy az
+uralkodó két király fülébe is eljutott, kik már szerették volna
+megtekinteni azokat az ékes palotákat, melyeknek csak a hire jutott el
+hozzájuk.
+
+Ki örült akkor legjobban, mint a két király, mikor egyszer csak beállit
+hozzájuk a hirnök, ki jelenti alásan, hogy ekkorra meg ekkorra
+hivatalosak a márvány-palotába minden háznépestül együtt.
+
+A két király hajlongott erősen, hogy köszönik szépen a szives
+megemlékezést s ott lesznek minden háznépestől együtt a mondott időre.
+
+A kalmárfi pedig pecsétes levél által az országban levő minden
+herczegeket, grófokat, bárókat, urakat, urfiakat, válogatott
+czigánylegényeket, hosszu süveges kankós tótokat egybehivatott, kik a
+mondott időre meg is jelentek szép számmal. Ott voltak a jó madarak és a
+szép mákvirágok is, már mint: a két bátyja és a két sógornéja. S ekkor a
+kalmárfi az egész palotát, fegyveres katonákkal vetette körül.
+
+Mikor igy mindnyájan együtt voltak, a kalmárfi beült az első székbe s
+megkérdezte a bölcseket és irástudókat, hogy mit érdemel az olyan egy
+pár leány és az olyan egy pár vő, kik jótevő édes atyjukat kigyók békák
+közé tömlöcz fenekére vetik; de még ekkor is ugy bánnak azzal, mint a
+legutolsó országos tolvajjal: kenyéren és vizen tartják.
+
+A két gonosz madár és a két vő mindjárt tudták, hogy ő róluk szól a
+leczke. Azért elsápadtak, elkékültek, majd kisurrantak a szobából, hogy
+szárazon viszik el az irhát, de a katonák visszaűzték őket s ismét
+behozták a szobába.
+
+Az irástudók kimondták az itéletet: Azt érdemli, fölséges herczegünk,
+mert ékes ábrázatárul itélve nem is lehet más, azt érdemli, hogy a két
+leányt a legszilajabb lófarkára kell kötni, hétszer meghordozni a
+beretvahidon, tüzes vassal csipkedni s a mi kevés megmarad belőlük,
+négyfelé vágni s világcsúfjául az ország négy részére kifüggeszteni. – A
+két jó madarat pedig, már mint a két vőt, a legelső fára felhúzni.
+
+– Hallottátok, fordult most a kalmárfi a jó madarak felé, hallottátok?
+de én, minthogy testvéreim vagytok, kegyelmet adok, de 24 óra alatt
+elhagyjátok a birodalmat minden kincseitekkel együtt, különben itéletet
+láttatok a fejetek fölött.
+
+A két gonosz testvért és a feleségeiket 24 óra lefolyása alatt a hóhér
+seprőzte ki az országból, magát pedig a zöld királyt tüstént kihozták a
+tömlöcz fenekéről, a trónusba ültették; de ő ekkor az összegyült népek
+előtt kedves vejének adta át a királyságot. Igy lett a kalmárfiból a
+hires zöld király, ki még most is él a feleségével együtt nagy
+boldogságban, hogyha meg nem haltak. Eddig volt, mese volt.
+
+
+
+
+A KILENCZ.
+
+Hol volt, hol nem volt, volt egyszer Nekeresden és Ebkérden, Naplacs
+mellett, hol a jeget aszalják, egy szegény özvegyasszony, kihez, bár
+megevő-falatja is alig volt, mégis kilencz katonát adtak.
+
+A szegény özvegyasszonynak aztán hogy hogy nem, biz én azt már nem
+tudom, egy gyermekcséje született, kit az anyja Kilencznek
+kereszteltetett.
+
+Itt a ficzkó, mintha kilencz gyomra lett volna, kilencz gyermek
+porczióját megette, pedig az anyja földhöz ragadt szegény volt, mert két
+kézi munkájával kereste kenyerét: ezért a Kilenczet nem győzte
+elemózsiával az édes anyja. Ezért a szegény asszony felöltözött
+legjobbik ringy-rongy ruhájába s elment a királyhoz, hogy ő a fiacskáját
+igy nem birja, ugy nem birja tartani, mert az kilencz helyett eszik,
+mert az olybá esik neki, mintha kilencz fia volna, azért lássa ő
+Felsége, hogy a Kilenczet vegye pártfogása alá, legyen gyámoló istápja,
+mert különben éhen-holt lesz.
+
+A király aztán, hogy im könyörületes szive volt s szánni tudta a
+szegényt, tartást rendelt a gyermek számára.
+
+Mikor a Kilencz tizenöt esztendős volt, sem több sem kevesebb, beállit a
+királyhoz, hogy fogadja meg őt akárminek, ha mindjárt béresnek is.
+
+A király, hogy im látta, hogy a fiu nagy fejü és nagy kezü, tetszett
+személye személyének, s ezért megfogadta béresnek; de biz ők nagyon
+furán szegődtek be egymáshoz, mert a Kilencz, mikor majd kitelik az
+esztendő, nem kivánt egyebet, csakhogy ő Felségét egyszer pofon üthesse
+s aztán a király tehet vele azt, a mit akar.
+
+A király, hogy hogy nem, ráállott erre a fura szegődésre, gondolván
+magában, hogy egy esztendő nagy idő s azalatt háromszor is elveszitheti
+a Kilenczet. Igy lett a Kilenczből kilenczedik bérese a királynak, ki a
+legszilajabb hat tulkot adta a gondviselése alá; de biz az nem nagyon
+viselte gondját a keze alá adott jószágnak, mert se meg nem etette, se
+meg nem itatta, se meg nem vakarta, hanem a helyett inkább lefeküdt
+aludni, ha csak valamelyik béres jószántából nem vetett egy-egy villa
+szénát a szegény pára jószágoknak s aztán a többivel meg nem itatta. De
+azért a király előtt senki sem mert vádaskodni ellene, mert hogy im nagy
+ereje volt, tartottak tőle.
+
+Itt lelkem teremtette, mi történik a dologból, mi nem, egyszer a király
+arra a gondolatra jött, hogy jó volna azt megtudni, hogy vajjon a
+kilencz bérese között melyik a legfrisebb: ezért még estve kiadta a
+parancsolatot, hogy holnap menjenek ki az erdőre fát hozni, s a ki
+legelőször hazajön a szekérrel, annak tetőtől talpig egy egész ujdonat
+uj öltözet ruhát készittet.
+
+A többi nyolcz béres kötötte az ebet a karóhoz, mert mindegyiknek fájt a
+foga az ujdonat uj öltözet ruhára, ezért idejekorán már a második
+kakasszóra talpon voltak s minekutána megetették és itatták a
+jószágokat, már négy óra felé útban voltak, csak a Kilencz nem, csak ez
+aludt a szurdikban, pedig már a király szolgálói is megfejték a
+teheneket, letették a szoba földjére s aztán kimentek, hogy majd
+behozzák a köcsögöket és a szűrőszitát s elszűrik a tejet. Mondom, hogy
+a király szolgálói kimentek a szobából, a nagy ajtócsapásokra a Kilencz
+is fölébredt, hát látja, hogy ott gőzölög a szoba földjén a ma fejt fris
+tej. Ennek sem kell több s nem kérdezte azt, szabad-e, nem-e, a
+zsajtárokat egymásután kezdte felhajtogatni s mind a kilencz tehén tejét
+megitta s aztán ismét visszafeküdt a kuczikba.
+
+Itt a király szolgálói bejönnek a szobába, hogy majd elszűrik a tejet,
+hát látják, hogy annak se hire, se neve, mind a kilencz zsajtár üres.
+
+Ki tette, ki tette, kárnak nincs gazdája, azt biz a Kilencz tette, azt
+biz a Kilencz tette, hisz még most is tejes a szája?!… Aztán a kilencz
+szolgáló neki esik a mi Kilenczünknek, czibálják, ki a hajánál fogva, ki
+lábánál fogva s kihúzták a szurdékból s már-már sok lúd, disznót győz,
+hogyha Kilencznek eszébe nem jut, hogy micsoda parancsolatot adott ki
+tegnap estve a király. Mondom, hogy ez eszébe jutott, megrázta magát s
+mint mikor a vadkörte potyog, ugy hullott le róla az a sok
+vászoncseléd-féle, majd aztán kiment az ólba, befogta a hat ökröt
+étlen-szomjan s hajtotta az erdőfelé. De mikorára a mi Kilenczünk kiért,
+már a nyolcz béres meg is rakodott, be is fogták az ökröket, hogy majd
+hazafelé jőnek. Meglátja ezt a Kilencz, neki esett az útmentén álló
+élőfáknak s jobbról is balról is mind mind ledöntögette az útra. Most
+már gondolta magában, jöhettek-mehettek, hogyha tudtok! S mikor ezzel
+készen volt, kifogta a hat ökröt s szabadon eresztette az erdőbe
+legelni, maga pedig hozzá látott a rakodáshoz. Azokat a nagy élőfákat,
+mint mi a kendert, minden tövestül együtt kiszaggatta s minden galyastul
+levelestül együtt hajigálta fel a szekérre. Mikor már a szekér meg volt
+rakva, az ökrök után nézett, de ezalatt uramfia mind a hat ökröt
+megették a farkasok s csak a csontjaikra akadt.
+
+Most mi tevő legyen, maga csak nem vontathatta haza a rakott szekereket
+s nem akaszthatta a jármot a nyakába, hisz nem baromnak született?! A
+mint ezen tanakodik, hát látja, hogy négy medve ott viaskodik egymással.
+A mi Kilenczünknek sem kell egyéb, odamegyen a medvékhez s mind a négyet
+megragadta, összekötözte, a járomhoz terelte s abba be is fogta. Aztán
+kezébe veszi a nagy ostort, a füle közé súg a négy medvének, s nógatni
+kezdte; de a medvék nem indítottak.
+
+Ezek még nem birják, gondolta magában, s visszament az erdőbe, hogy
+ragaszt még eléjök valami segitséget. A mint ott bolyong, hát látja,
+hogy két farkas még most is ott rágódik az ökörcsontokon. Ennek sem kell
+több, a két ordast fülön fogta, hogy még nem is nyikkant s
+odaragasztotta a medvék elé. Aztán a kezébe vette az ostort s
+szólitgatni kezdte a hat fura ökröt s azok csakugyan inditottak is s
+vitték a szekeret tüskön-bokron keresztül-kasul.
+
+A béresek, kik ezalatt fejszével vágtak maguknak utat s már-már készen
+is valának vele, hogy im látták, hogy a Kilencz nem mén a rendes uton a
+hidnak, hanem hegyen-völgyön keresztül neki a viznek, annál jobban
+dolgoztak, annál jobban igyekeztek, hogy szinte a hátukon csorgott a
+viz, hogy azt majd igy előzik meg, ugy előzik meg s mégis ők lesznek a
+nyertesek, övék lesz az ujdonat uj öltözet ruha.
+
+Csak mén a Kilencz, csak mendegél hegyen-völgyön keresztül, egyszer
+valami emberforma akadt elé, ki bizonyosan nem lehetett más, mint maga
+az ördög, mert elkezdett vele incselkedni; a kezében levő bottal a
+kerekek küllőin kerepelőzött.
+
+Meglátja ezt a mi Kilenczünk, hátra kiált az emberformának:
+
+– Hallod-e földi! ne incselkedjél velem, mikor ugyis látod, hogy sietős
+a dolgom; mert ha botod bele akad a küllőbe s a kerék el talál törni:
+elhiheted azt nekem, ha nem mondom is, hogy te belőled csinálok kereket,
+neked kell hazáig a tengelyt tartani.
+
+De az a bizonyos emberféle, mintha nem is ő neki beszéltek volna, rá se
+hederitett s azt se mondta: cserélj pipát pajtás, hanem tovább
+incselkedett a mi Kilenczünkkel.
+
+Annyira annyira, hogy egyszer a bot vége bele akadt a küllőbe, zsupp! a
+kerék izzé-porrá tört.
+
+– Hej, atyafi, nem megmondtam, hogy ne izélj velem, he! most már én
+szavamnak ura leszek s fogod meg mindjárt ennek a tengelynek a végét s
+tartod hazáig?!
+
+– No csak ne olyan nagyon, Kilencz, mert nem félünk ám tőled!
+
+– Nem-e? majd mindjárt megtanitlak én, hogy mi a félsz!
+
+– No, hát szoritsunk kezet, mondja az ördögféle.
+
+Kilencz erre is ráállott s ugy megszoritotta az ördög kezét, hogy a
+körme alól csakugy csatagzott ki a vér, hogy jobban se kellett.
+
+– No, tartod-e már a tengelyt, he?!
+
+– Tartom tartom, csak az életemnek kegyelmezz!
+
+Igy fogta meg az ördög a tengely végét s tartotta mindaddig, mig csak
+egy nagy folyóvizhez nem értek.
+
+– No pajtás, szólt Kilencz, most rakjuk fel ezeket az állatokat a szekér
+tetejére s vigyünk át ezt a szekeret, ugy, a hogy van, a tulsó partra.
+
+Mit volt mit tenni az ördögnek, kénytelen kelletlen felrakták a négy
+medvét és a két farkast a szekérre s átvitték a vizen. Mikor a viz tulsó
+partjára értek, letették a szekeret, ujra befogták a fura hat ökröt s
+hazafelé mendegéltek.
+
+Itt a király nem tudta a dolgot mire vélni, hogy már a dél is itt van s
+még sincs itthon az ő kilencz bérese. Ezért a kezébe veszi a messzelátó
+üveget s végig néz rajta, hát látja, hogy imhol jön legelől a Kilencz,
+de az ökrök helyett négy medve és két farkas van befogva a szekérbe.
+Megijed a király s rögtön kiadta a parancsolatot, hogy zárják be a kaput
+s ha zörget, be ne ereszszék a világért a Kilenczet.
+
+A szolgák azonképen cselekedtek. – Itt a mi Kilenczünk, mikor a kapuhoz
+ért, csak ekkor vette észre, hogy biz azt becsukták az orra előtt.
+Zörget rajta, sehol senki, sehol semmi nesz, mintha azalatt az idő
+alatt, mig ő az erdőn volt, mindenki meghalt volna.
+
+– No pajtás, szólt a mi Kilenczünk, fogd meg ennek a szekérnek az egyik
+oldalát, én meg a másikat s hajitsuk át ezen a kapun ugy, hogy mikorára
+leesik, se szekérnek, se a vad állatoknak ne legyen semmi baja, de még a
+fa is fel legyen vágva.
+
+S a mint mondta, ugy cselekedének. És sem a szekérnek nem lett semmi
+baja, sem pedig az állatoknak, de még a fa is fel volt aprózva, csak a
+konyhára kellett vinni. Igy nyerte el az ujdonat uj ruhát a Kilencz, ki
+aztán a négy medvét és a két farkast bekötötte az ólba, ezek valának az
+ökrei s ha valahová kellett mennie, csak ezeket fogta be.
+
+Ezt látva a király, szörnyen elálmékodott a Kilencz világra szóló erején
+és elgondolta, hogyha ez pofon találja cserditeni, vacsorán éri
+Pilátust: ezért mindenfélekép csak a vesztére tört.
+
+Ezért mit mit nem gondolt ki: ebbe meg ebbe a városba irt egy levelet,
+hogy majd küld ő oda egy országos tolvajt, már mint a mi Kilenczünket,
+kit aztán fogjanak meg, akaszszák fel, vagy csináljanak vele azt, a mit
+akarnak, ha mindjárt a kantusát lerántják is, csak az ő szeme elé ne
+kerüljön többet, Kilencznek pedig azt mondta: hogy itt meg itt, ebben
+meg ebben a városban tartoznak neki ennyi meg ennyi summa pénzzel, mit
+sehogysem tud rajtuk megvenni, vigye el ezt a levelet s hajtsa be a
+pénzt.
+
+Itt a mi Kilenczünk a süvege mellé tűzte a levelet, befogta a hat
+állatot s elment abba a bizonyos városba, hol már azalatt a város végén
+akasztófát is csináltak a számára s a hóhér és a tengernyi népség ott
+várta az érkeztét.
+
+De nem kellett sokáig várakozniuk, mert imhol jön a mi Kilenczünk s a
+város birájának át is adta a levelet, melyben nem volt egyéb irva, csak
+az, hogy imhol itt küldöm azt a bizonyos országos hirü tolvajt, vagy
+gazembert, kivel igy bánhattok, ugy bánhattok.
+
+A Kilenczet aztán odavezették az akasztófa alá s mondja neki a hóhér,
+hogy álljon bele a hámba. Kilencz csak ekkor vette észre, hogy hányat
+ütött az óra, hogy csehül vagyunk s azt találja mondani a hóhérnak:
+
+– Már barátom, megengedj, én ezt a mesterséget sohse próbáltam, azért
+nem szánom rá a fejemet, de ha megmutatod, hogy és mint kell beleállni,
+tán kedvet kapok rá.
+
+– Igy ni, válaszolt neki a hóhér s az oktondi maga állt bele a hámba.
+
+Hej, a mi Kilenczünk sem rest, izibe felrántotta a hóhért, ki azt se
+mondhatta aztán: „bá“.
+
+Ezt látva a tengernyi népség, nyúllá változott, szaladásnak eredt s az
+volt a legboldogabb, a ki legelől futhatott. A Kilencz utánuk s egy öreg
+embert, ki nem tudott annyira szaladni, mint a többi, szerencsésen el is
+csipett. Ezt aztán ütniverni kezdte, hogy fizessék meg az ő királyának a
+tartozást, mert különben kő kövön nem marad s az egész város háza
+tetejére felülteti a vörös kakast.
+
+Ez az öreg ép a város feje volt s ha az ember a fejével beszélhet, minek
+beszélne a lábával, ki aztán elővette a nagy pugyellárist s kifizette a
+mi Kilenczünket.
+
+Hetednapra aztán a Kilencz beállitott a királyhoz s átadta neki a kivánt
+pénzt. A király csak ekkor hült el, hogy a Kilenczczel már egy város sem
+bir.
+
+No, ha nem bir, gondolta magában, majd birnak az ördögök: ezért az egész
+határban levő csontokat mind összeszedette, zsákra rakatta s ekkor azt
+mondja a Kilencznek:
+
+– No édes fiam, fogd be az ökreidet s itt meg itt van egy malom, vidd el
+oda ezt a kilencz zsák életet, őröltesd meg s a lisztet aztán hozd haza.
+
+Jól van, a mi Kilenczünk befogja az ő hat állatját, felrakja a kilencz
+zsákot s elindult az ördögök malma felé.
+
+De mikor odaért, egy lisztes ördög, ki senki más nem volt, mint a kivel
+a szekér tengelyét megfogatta, kidugja a fejét a malom ablakán, hát
+látja, hogy imhol jön ám a Kilencz. Ennek sem kell több, izibe kiszaladt
+az udvarra és a Kilencz orra előtt becsukja a kapukat s rádásul még maga
+is neki vetette a hátát s nyomta a kaput kifelé.
+
+Hogy a mi Kilenczünk a kapuhoz ért, hát látja, hogy az csukva van
+előtte. Zörget a kapun, sehol senki, sehol semmi, mintha mindnyájan
+kihaltak volna.
+
+Csak zörget, csak zörget, egyszer már megunta a mulatságot s megüti az
+öklével a kaput ugy, mintha az istennyila csapott volna belé. A kapu
+egyszerre kinyilott; kiesett az ütközőjéből, Kilencz pedig beállitott a
+malom udvarára.
+
+A nagy zajra a sok ördög apraja-nagyja kiszaladt, köztük volt a
+molnár-mester is.
+
+– No ebatta buzarontói, ki köztetek a mester?
+
+– Én vagyok, felelt a molnár.
+
+– Kilencz zsák buzát hoztam, azért azt mondom, hogy őröljétek meg szép
+szerivel, mig jó lesz dolgotok!
+
+– Bizony nem őröljük mi, mert te nem buzát hoztál, hanem lócsontokat!
+
+– Ha tüzes istennyilát hoztam is, azt mondom, hogy őröljétek meg, mig
+jól van dolgotok, mert különben szíjat hasitok a hátatokból!
+
+– Bizony, nem őröljük mi!
+
+– Nem őrlitek meg?
+
+– Nem!
+
+– No, hát majd megőröllek én téged.
+
+S ezzel a mi Kilenczünk megcsipi a molnármester irháját, felkapja mint
+valami egeret, odaviszi a malomkőhöz, rátartja az alfelét s köszörülni
+kezdte.
+
+Csak köszörüli, csak köszörüli, egyszer már az ördög is megunta a
+mulatságot, de hogyis ne! mikor már kilencz bőrt köszörült le róla a
+Kilencz s már az elevenhez ért.
+
+– Jaj, megőrlöm már, jaj megőrlöm már, orditott az ördög, csak az
+életemnek kegyelmezz!
+
+– No ládd, jó barátom, válaszolt neki a Kilencz, ugy-e megtehetted volna
+ezt enélkül a mulatság nélkül is.
+
+Mit volt mit tenni az ördögöknek, felöntötték a garatra a lócsontokat s
+ugy a hogy tudták, megőrlötték, a Kilencz pedig aztán felrakta a
+szekerére a kilencz zsák lisztet s hazavitte.
+
+A királynak csak ekkor esett le az álla, hogy már a Kilenczczel sem az
+emberek, sem az ördögök nem birnak; de azért még nem adta meg magát,
+hanem ujra praktizálni kezdett, hogy és mint veszithesse el a Kilenczet,
+mert már csak egy hónap hibázott az esztendőből.
+
+Hozzá is látott ahhoz ilyeténképpen: egy nagy magas hegyen ásatott egy
+száz öles kutat, e körül irtóztató nagy darab sziklákat rakatott össze,
+hogy majd a Kilenczet leküldi a kútba, hogy rakja azt ki kővel s mikor
+már lent lesz, a sziklákat a hegyébe hányatja és egy száz mázsás
+haranggal lenyomtattatja.
+
+Mikor a kút készen volt, az egész birodalmabeli népségeket
+összegyüjtette, hogy ki lesz az a bátor legény, a ki azt kikövezi,
+ezekkel a szikladarabokkal, de senkisem akadt. Nincs ember Izráelben!
+
+Ej, dehogy nem akadt, dehogy nem, hisz itt van a Kilencz, majd kikövezi
+ő, csak bizzák rája.
+
+Ugy is lett. – A Kilencz lement a kútba s mikor már a fenekén volt,
+kilencz kilencz ember nagy ügygyel-bajjal odahentergetett egy-egy
+sziklát s a hegyibe zúditották. Az emberek egyre hányták a kősziklákat,
+a Kilencz pedig egyre rakta a kutat. Mindig felebb, mindig felebb,
+egyszer, mikor már gondolták, hogy már kampesz a Kilencznek, a száz
+mázsás harangot is odahentergette vagy száz ember s lezúditották a
+hegyébe s aztán a mi kőszikla még ott volt, azt is utána.
+
+De a Kilencznek annyi baja sem lett, mint jó magamnak, la, ugy láttam,
+mint most, ott voltam, a hol beszélték s ha más hazudott, én is hazudom
+utána, hanem a száz mázsás harangot, mint valami kalapot a fejére tette
+s rakta tovább a kutat. Mindig felébb, mindig felébb, egyszer már
+kifogyott belőle s imhol jön ki a kútból s a feje búbján a fura kalap.
+
+– No emberek, szólt a hatalmas gyerek, addig csak rosz dolgom volt, mig
+a kalapom le nem hajitották, mert egynémelyik kövecske még a fejem
+búbjára is esett, de mikor ezt ledobták, még a hajam szála se görbült
+meg.
+
+A királynak csak ekkor esett le az álla s már látta, hogy a Kilenczet
+semmi uton és módon nem veszitheti el, pedig már kitelt az esztendő s ha
+pofon találja cserditeni, sohse látja ő többet isten fényes napját,
+ezért se nem evett, se nem ivott, hanem a búsulásnak adta a fejét.
+
+A királykisasszony észrevette, hogy valami baja van az édes apjának,
+ezért kérdést intézett hozzá:
+
+– Ugyan királyatyám, nem felelne egy kérdésemre?
+
+– S mi lenne az, édes leányom?
+
+– Az biz nem egyéb, csak az: nem mondaná meg nekem, hogy mért búsul és
+bánkódik olyan keservesen?
+
+– Már mért ne mondanám meg, édes leányom, hisz gyermekem vagy: hát a
+Kilenczczel, mikor a szolgálatba fogadtam, ugy egyeztünk meg, hogyha
+kitelik az esztendője, először ő vág engem pofon, aztán meg én azt
+csinálhatom vele, a mit akarok. De ha az engem egyszer pofon ütne, mert
+nagy erő lakozik benne, vacsorán érném Pilátust. Most már inkább odadnám
+neki a fele királyságomat veled együtt, csakhogy ez a szégyen ne
+történnék rajtam, mert biz csúf halállal mulok ki.
+
+– Ha csak ez a baja király atyámnak, kisebb gondja is nagyobb legyen
+ennél, csak bizza én reám a dolgot, majd végezek én vele.
+
+A király, hogy hogy nem, ebbe is beleegyezett.
+
+Itt a királykisasszony hivatja a Kilenczet s mikor beállitott hozzá, azt
+mondja neki:
+
+– No Kilencz, kitelt már az esztendőd s tudom, hogy egyeztél meg
+királyatyámmal, de én a poflevest átvállaltam édes atyámtól: azért azt
+mondom, itt állok előtted, üss pofon!
+
+– Már hogy ütném én pofon a királykisasszonyt, mikor jobb szeretném
+megölelni és megcsókolni.
+
+– De azt mondom, hogy üss pofon, mert különben én ütlek meg.
+
+– Azt már szivesebben eltartom s ha egyik felől pofon üt, a másikat
+forditom.
+
+S ezzel a királykisasszony odament a Kilenczhez, hogy majd pofon üti, de
+biz a helyett a nyakába esett, mert tetszett személye személyének.
+
+Igy lett a nagy szomoruságból nagy vigasság, nagy vigasságból nagy
+lakadalom s még tán most is szól a hegedü, húzza a czigány, hogyha el
+nem hagyta a muzsikát.
+
+
+
+
+A SZEGÉNY EMBER ÉS A VARJAK KIRÁLYA.
+
+Volt egyszer egy ágról szakadt szegény ember s ennek két riska tehene.
+
+A szegény embernek olyan volt ez a két riska tehén, mint a gyermeknek az
+anyja emlője; mert nemcsak hogy tejes-vajat adtak, miből néha napján
+csak ragasztottak egy pár garast sóra-fára, no, ha nem csurdult, hát
+cseppent, de még azonfölül a mi kis földecskéje volt, azt is megmivelte
+rajtuk.
+
+Most is ott szántogatott az erdők alatt a két riska tehénen, egyszer
+honnan honnan nem, csak előtte terem egy hat lovas hintó, ebben pedig
+senki más nem ült, mint a varjak királya, ki azt találja a szegény
+embernek mondani:
+
+– Hallod-e, te szegény ember, egyet mondok, kettő lesz belőle: nem adnád
+el nekem ezt a két riska tehenet? jó pénzt adok érte, duplán fizetek,
+mert a seregem már három nap óta nem evett egy falatot sem,
+étlen-szomjan pedig csak nem halhatnak meg a lelkedre?!
+
+– Ha már igy van a dolog, válaszolt a varjak királyának a szegény ember,
+ha már csakugyan három nap óta nem evett a felséged serege: jól van, én
+nem bánom, odadom e két riska tehenet, csakhogy pénzért nem adom, hanem
+tehénért tehenet adjon fölséged.
+
+– Jól van, szegény ember, legyen a te akaratod szerént, tehénért tehenet
+adok, még pedig kettő helyett négyet kapsz: azért keress föl engem az én
+birodalmamban; mert én vagyok a varjak királya s csak északra keresd a
+fekete várat, ott bizonyosan megtalálsz.
+
+S ezzel a varjak királya ugy eltünt, mintha soha sem lett volna ott,
+mintha a föld nyelte volna el.
+
+A szegény ember aztán tovább szántogatott a két riska tehénen, de ime
+egyszerre, mint valami fekete felhő, nagy károgással közeledik feléje a
+varjak királya serege, lecsapnak a két riska tehénre s diribról darabra
+szedték.
+
+Aztán a fekete sereg nagy károgások között, mint valami fekete felhő,
+tovább repült.
+
+A szegény ember aztán csak azt nézte, hogy merre repülnek, hogy az utat
+megjegyezhesse magának, majd nagy szomoruan hazament, szép két
+fiacskájától és kedves feleségétől keserves könyhullatások között
+elbúcsúzván, elindult ország-világszerte a fekete vár fölkeresésére.
+
+Csak mén, csak mendegél hetedhét ország ellen, még az operencziás
+tengeren is túl, még az üveghegyeken is túl, még azon is túl, hol a kis
+kurta farku disznó túr, tulonnan túl, innenen innen, egyszer egy
+tengernyi sivatag pusztára ért; sehol, még aranyért se látott akár egy
+várost, akár egy falut, akár csak egy gunyhocskát sem, hol a fejét
+lehajthatná az éjszakai nyugodalomra, avagy csak egy darab kenyeret vagy
+egy korty vizet is kérhetne, mert biz a szerdásból régen kifogyott az
+elemózsia és a kobakban, mely ugy az oldalán függött volt, akár csaholni
+lehetne.
+
+Most mit tegyen, hova tudjon a lelke lenni, itt kell neki étlen-szomjan
+elveszni a tengernyi sivatag kellős közepén; otthon aztán akár az itélet
+napjáig várhatják megérkeztét.
+
+Itt a szegény embernek már a jártányi ereje is elfogyott s csakugy
+lézengett mint a maszlagos hal, mint az agyonvert. Egyszer a mint ott
+bolyong, hát látja, hogy jól távol valami pásztortűz ég. Megyen a nagy
+világosság felé csúszva-mászva négykézláb, egyszer mégis nagy nehezen
+odaért, hát látja, hogy a tűz körül három vagy négy ember heverész s
+ugyancsak főzik a bográcsban a forditott kását. Köszön nekik:
+
+– Adjon isten jó estvét!
+
+– Fogadj isten, szegény ember! Hát hol jársz itt ezen az idegen földön,
+hol még a madár se jár?
+
+– Északra a fekete várat keresem. Nem hallottak róla világszép éltökben
+valamit?
+
+– Dehogy nem hallottunk, dehogy nem, hisz mi is annak a királynak a
+juhászai vagyunk, ki erős kegyetlenül meghagyta nekünk, hogyha ilyes meg
+ilyes ember keres fel bennünket, a ki két riska tehenét eladta a katonái
+számára, étellel-itallal jól tartsuk s aztán útba igazitsuk. Vajjon nem
+kend-e az a bizonyos szegény ember?
+
+– De biz én volnék.
+
+– Igazán?
+
+– Nincs különben.
+
+– Ugy hát üljön le ide a tűz mellé erre a subára, egyék, igyék, lakjék
+jól, mert majd mindjárt kész lesz a forditott-kása.
+
+Ugy is lett. – A szegény ember leült a subahátra, evett, ivott, jól
+lakott, majd lefeküdt s elaludt.
+
+Reggelre kelve, a juhászok ujra megvendégelték a szegény embert s
+megajándékozták őt egy gomolya turóval, meg egy brugóval, de még a
+kobakból is kiszoritották a levegőt, csakis igy eresztették útnak,
+megmutatván neki az igaz utat.
+
+Ment mendegélt aztán a szegény ember az igaz uton s most már ha
+megéhezett is, ha megszomjazott is, volt a szerdásban, volt a kobakban.
+Egyszer, ugy estvefelé ujra valami pásztor-tűz félét látott. Megyen a
+nagy tűz felé, hát látja, hogy a mellett a varjak királya csikósai,
+ugyancsak rotyogtatják a húsos tarhonyát. Köszön nekik.
+
+– Isten jó nap, csikós uraimék!
+
+– Fogadj isten szegény ember, szólt a számadó, hát hol jársz itt ezen az
+idegen földön?
+
+– A varjak királya fekete várát keresem. Nem hallott róla valamit
+világszép éltében, bátyám-uram?
+
+– Dehogy nem hallottam, dehogy nem! hiszen mi is annak az emberei
+vagyunk, ki erős kegyetlenül meghagyta nekünk, hogyha ilyen meg ilyen
+szegény ember talál erre vetődni, ki a népe számára két riska tehenét
+eladta, szivesen lássuk. Azért ez szóm és mondásom hozzád, szegény
+ember: vajjon nem te vagy-e az a bizonyos?
+
+– De biz, én volnék.
+
+– Igazán?
+
+– Nincs különben.
+
+– Ugy hát ülj le ide a tűz mellé s egyél, igyál, lakj jól.
+
+A szegény ember aztán leült a tűz mellé, evett, ivott, jól lakott s
+aztán lefeküdt a subahátra s elaludt.
+
+Reggelre kelve, a csikósok ujra megvendégelték a szegény embert s
+szerencse-kivánatok közt, megmutatván neki az igaz utat, útnak
+eresztették, de elébb sem a szerdást, sem a kobakot nem hagyták üresen.
+
+Ment mendegélt aztán a szegény ember az igaz úton, de minek szaporitsam
+a szót, mert száz szónak is egy a vége, elég az hozzá, hogy ugy estefelé
+a varjak királya kondásai tanyájára ért. Köszön nekik.
+
+– Adjon Isten jó estvét!
+
+– Fogadj Isten, szegény ember, szólt a számadó, hát hol jársz itt ezen
+az idegen földön, hol még a madár sem jár?
+
+– A varjak királya fekete várát keresem. Nem hallott róla valamit,
+bátyám-uram világszép éltében?
+
+– Hahó szegény ember, dehogy nem hallottam, dehogy nem! hisz mi is annak
+az emberei vagyunk; de mondsza, vajjon nem te vagy-e az a szegény ember,
+a ki ő felségének eladta két riska tehenét?
+
+– Mi türés tagadás, biz én volnék az.
+
+– Igazán?
+
+– Nincs különben.
+
+– De hogy mégysz te be abba a fekete várba, mikor az köröskörül kőfallal
+van bekeritve és egy aranypulyka lábon szünetlenül forog?! De ne tarts
+semmitől; ne itt van ez a fényes balta, csak te ezt nyomd a kőfalhoz
+ugy, hogy szikrát hányjon, majd megakad az az ajtóban, majd felpattan az
+előtted, te pedig ugorj be rajta. De jól felkösd a gatyádat, nehogy
+elvétsd az ugrást, mert a kőfal-ajtó izibe becsukódik s ha ott rekedsz,
+sem Isten, sem ember nem segit rajtad. Mikor egyszer benn leszesz, a
+varjak királya elébed jőn, fogad szivesen, hogy majd a lelkét is
+tenyérre nem teszi s ekkor majd milyen papos fölöstökömöd, ebéded és
+vacsorád lesz neked. És te, mikor a varjak királya azt kérdi tőled, mit
+kivánsz, ne kérj egyebet, csak azt a sódarálót, mely ugy a szegletben
+áll.
+
+No jól van, ez abba maradt. Reggelre kelve, a szegény ember elindult a
+fekete vár felé. Hogy odaért, hát látja, hogy az aranypulyka lábon
+magától forog, mint valami ördögmotolla, és sehol se ablakot, se kaput
+nem látott rajta, csak a meztelen falat.
+
+A szegény ember aztán a nála levő kondás baltát odanyomja a kőfalhoz.
+Szikrázott a balta ugy, hogy jobban se kellett, egyszer mégis megakadt
+az ajtóban. Az ajtó felpattant, a szegény ember pedig be a várba. Ha
+csak egy szempillantással késett volna is, tüstént odacsukta volna a
+kőfalajtó, mert már most is odakapta a gatyája szélét.
+
+A szegény ember csak aztán, mikor már benn volt, vette észre, hogy belül
+a vár nem forog, csak kivül.
+
+A varjak királya ép az ablaknál állott, hát látja, hogy imhol jön a
+szegény ember a tehenek áráért, kiszalad elébe, rázza a kezét s ugy bánt
+vele, mint a tojással. Aztán bevitte a szebbnél szebb szobákba s
+leültette maga mellé az aranylóczára.
+
+A szegény ember seholse látott egy lelket sem, már pedig itt a dél, itt
+az evés ideje. De ime, egyszerre csak terülni kezd az asztal s szinte
+görnyedett a háta, annyi étel termett rajta. A szegény ember csak a
+fejét csóválta, mert mint mondám, sehol senki; sem szakács, sem kukta,
+sem szolgáló és mégis teritve az asztal?!… Ez biz boszorkányság, ez biz
+ördögi mesterség, de nem jó lélek műve! Hát a sódaráló mit vétett? de ez
+eszébe sem jutott a szegény embernek, pedig ott állott ám a sarokban.
+
+Már a szegény ember harmadnap óta volt vendége a varjak királyának, ki a
+mint csak kitelhetett, ugyancsak emberséggel fogadta, hogy az ellen
+senki fia panaszt nem emelhetett volna; reggel, délben és estve kijárt a
+szegény ember porcziója, a mint dukál. De a szegény embernek már nem
+izlett sem a pecsenye, sem a bor, mert eszébe jutott, hogy ő itt
+duskálkodik, jóllehet a felesége meg két gyermeke kenyérben sem esznek
+eleget.
+
+Mondom, hogy ez eszébe jutott, fészkelődni izegni-mozogni kezdett.
+Észreveszi ezt a varjak királya s azért azt mondja neki:
+
+– No szegény ember, a mint látom, néked már nincs nálam maradásod, mert
+hazahúz a szived: azért azt kérdem tőled, mit kivánsz a két riska
+tehénért; mert elhidd barátom, nagy bajból segitettél te ki engem akkor;
+mert ha nem könyörülsz rajtam, egész seregem étlen vesz el?
+
+– Nem kivánok én egyebet, felelt a szegény ember, mint ezt a sódarálót,
+mely itt a szegletben áll.
+
+– Oh szegény ember, tán elment az eszed; ugyan mondd meg, mi hasznát
+vennéd te annak?
+
+– Hát egy kis kukoriczát, hébe-hóba buzácskát is darálnék rajta, ha
+magamnak nem, hát másnak, mégis csak hozna valamit a konyhára.
+
+– Kivánj egyebet, kivánd azt az egész gulyát, melyet jöttödben láttál!
+
+– Minek lenne nekem az a tengernyi jószág, hisz ha haza hajtanám, még
+roszat gondolnának felőlem, meg aztán se ólam, se legelőm.
+
+– No, hát pénzt adok. Mennyi kell? elég lesz három zsákkal?
+
+– Minek lenne nekem az a tengernyi pénz csak a bajom gyülne meg vele,
+mert vagy azt gondolnák, hogy loptam, vagy, hogy megöltem érte valakit,
+de meg aztán utamat is állhatják.
+
+– No hát katonát adok melléd.
+
+– Mit ér a felséged katonája, nevetett a szegény ember, hisz egy tyuk is
+elkergeti!
+
+– Mit, az én katonámat? s ezzel a varjak királya belefújt egy kis sípba,
+egyszeribe ott termett egy varju, majd megrázkódik s olyan derék legény
+vált belőle, hogy nemcsak csak, hanem ugyancsak.
+
+– No ládd, ilyen katonáim vannak nekem! És a király aztán kiparancsolta
+a legényt a szobából, ki megrázkódván, varjuvá vált s elrepült.
+
+– Már az nekem mindegy, akár milyen katonái vannak fölségednek; fölséged
+azt mondta: hogy azt ad, a mit kivánok, én pedig nem kérek egyebet, mint
+ezt a darálót.
+
+– Már azt nem adom. Kivánd inkább minden jószágomat, csak ezt ne.
+
+– Nem kell nekem minden jószága sem, csak ez a daráló.
+
+– No szegény ember, háromszor tagadtam meg tőled, te pedig háromszor
+kivántad a darálót, most már vagy akarom, vagy nem, oda kell adnom. De
+tudd meg azt, hogy ezen se kukoriczát, se buzát nem kell darálni, mert
+ez olyan tulajdonsággal bir, hogy minden gondolatodat teljesiti. Itt
+van, vidd el, bár vérzik utána a szivem, de te is jót tettél velem:
+azért legyen a tiéd.
+
+A szegény ember aztán a hátára vette a sódarálót, elbúcsúzott a varjak
+királyától, megköszönvén a hozzája való szivességet s elindult hazafelé
+szép csendesen.
+
+Visszajövet mind a kanászokat, mind a csikósokat s mind a gulyásokat
+megvendégelte. Nem tett egyebet, csak ezt monda: „Derülj édes
+darálókám“. És a mi szemnek szájnak szájiznek kedves étel volt, mind
+előtermett magától. S ha ezt mondá: „Borulj édes darálókám“, minden
+étel, mintha a föld nyelte volna el, eltünt.
+
+Aztán a jó pásztoremberektől is elbúcsuzott s folytatta az utját
+hazafelé.
+
+A mint mén mendegél, egyszer egy nagy vadon erdőbe ért s hogy
+megéhezett, csak a darálónak szólt, mondván:
+
+– Derűlj, édes darálókám.
+
+S tüstént egy asztal termett elő, de ez nem egy, hanem két személyre
+volt megteritve. A daráló mindjárt tudta, hogy a szegény embernek
+vendége lesz; mert csakugyan, honnan honnan nem, egyszer csak ott terem
+egy nagy zsiros ember, ki szó nélkül ült le a teritett asztalhoz.
+
+Mikor megeléglették az Isten áldását, megszólal a nagy zsiros ember s
+azt mondja a szegény embernek:
+
+– Hallod-e te szegény ember, add nekem ezt a darálót ezért a görcsös
+botért; mert ha a te darálód olyan tulajdonsággal bir, hogy minden
+kivánságodat teljesiti – a zsiros ember már ezt is tudta – ugy az én
+görcsös botom meg azzal a tulajdonsággal bir, hogy csak ezt kell neki
+mondani: „üssed édes botocskám“ s már akkor az a bizonyos a halál fia.
+
+Mit volt mit tenni a szegény embernek, gondolván magában, hogy ha szép
+szerivel nem adja oda, erőnek erejével is elveszi tőle az a csunya
+zsiros ember: elcserélte a darálót a görcsös botért; de mikor már
+egyszer a kezében volt, könnyen beszélt a szegény ember, mert csak a
+görcsös botnak parancsolta, mondván:
+
+– Üssed édes botocskám.
+
+S az ugy fültövön vágta a zsiros embert, hogy még nem is nyikkant, hogy
+még a kis körmét sem rázta.
+
+Aztán a szegény ember szép csendesen folytathatta a maga utját s hét
+esztendő mulva azt mondhatta: itthon vagyunk.
+
+A felesége, ki ott sirdogált a banyakemencze mellett; elveszett kedves
+urát, és a két riska tehenet siratta: alig ösmerte meg a szegény embert,
+de még is megösmerte, – két fia pedig már egészen felserdült s kinőttek
+már a hosszu ingből.
+
+Hogy betette a lábát a szegény ember a maga hajlékába, letette a darálót
+a koczikba, kigajabitotta a szürét a nyakából s a szegre akasztotta s
+csakis ekkor ösmerték el.
+
+– No apjuk, kérdé az anyjuk, megjött kend, biz már ideje is, mert azt
+gondoltam, hogy sohse látom többet, de mit is kapott kend a Bimbóért meg
+a Csákóért?
+
+– Ezt a darálót, válaszolt a szegény ember nagy immel-ámmal.
+
+– No, ugy meg is ütheti a guta a kend dolgát, pattant fel az asszony,
+jobb lett volna ha hét esztendeig itthon lógázta volna a lábát, mint ezt
+a haszontalan darálót olyan messze földről, mintha bolondgombát evett
+volna, ideczipelte!
+
+– Ej, édes feleségem, jobb valami, mint semmi; mert ládd, ha magunknak
+nem lesz mit őrölni, majd őrlünk másnak, mégis ha nem csurdul, hát
+cseppen.
+
+– De egye meg a fene a kend dolgát, most se tudok mit a fogamhoz verni,
+nemhogy – – – – – – – –
+
+– No, ha nem tudsz édes feleségem, majd lesz mindjárt. Derülj édes
+darálókám!
+
+S erre a szóra annyi étel és ital termett a szegény ember asztalán, hogy
+fele is elég lett volna.
+
+Az asszony csak ekkor szégyenelte el magát, hogy nyelveskedett; de ha
+már asszony, hát asszony, üsse kő, hagy beszéljen!
+
+A szegény ember, meg a felesége, meg két legény fia leültek az asztalhoz
+s hozzá láttak az evéshez, mint a sáskahadak, s ettek ittak kedvükre.
+
+Itt a szegény ember két fiának a bortól-e, vagy mitől, kedvük szottyant,
+kiugrottak a ház földjére s ugy eljárták a kállai kettest, hogy csupa
+gyönyörüség volt nézni.
+
+– Ejnye, kiáltott fel az öregebbik, csak már czigány volna!
+
+Erre a szóra a banya mellett rárántja a banda a muzsikát s ugyancsak
+megczifrázták; ugyannyira, hogy még a szegény ember is kedvet kapott a
+tánczra s ugy megforgatta a feleségét, ki már csakugy aprózta, hogy
+jobban se kellett.
+
+A szomszédok nem tudták a dolgot mire vélni, hogy még a szegény embernél
+muzsika is szól, pedig azelőtt, ha csak az anyjuk nem primázott és két
+fia nem kontrázott, hirrel se látták a vigasságot.
+
+Mi dolog ez, mi dolog ez, tanakodtak magukban, mindig közelebb jöttek,
+majd az ablakra, majd az ajtóra szaladtak, hát csak ekkor látják, hogy
+egy sereg czigány ugyancsak huzza kézzel-lábbal a vonót, az apjuk meg az
+anyjuk és a két fiu ugyancsak aprózzák és az asztal szinte görnyed a sok
+drága étel s ital alatt.
+
+– Jöjjön be komámasszony… jöjjön be komámuram… jöjjön be sógorasszony…
+jöjjön be sógoruram… jöjjön be bátyámuram… jöjjön be öcsémasszony és igy
+vége hossza nincs a hivogatásnak. A vendégek egyre gyültek és még is
+teritve az asztal.
+
+– Ejnye, kiáltott fel a szegény ember, be kár, hogy nem tágasabb a
+szobám; mert ez a sok szép vendég egy kastélyban is alig férne el!
+
+Erre a szóra a szegény ember viskója helyett olyan tizenkét
+kontignácziós rezidenczia termett elő, hogy még maga a királyé is, fia
+sem lehetett volna annak.
+
+A sok uri népség, köztük volt a király is, ép arra sétált. Mi dolog ez,
+mi dolog ez, tanakodtak magukban, hisz itt azelőtt szegény ember viskója
+volt, most meg királyi palota s rádásul ugyancsak szól a muzsika, húzza
+a czigány. Menjünk már, nézzük meg. A király legelől ment, utána a sok
+uri népség, grófok, herczegek, bárók, királykisasszonyok és igy tovább.
+
+A szegény ember pedig kiment eléjök, fogadja nagy szivesen az uri
+népségeket, köztük a királyt s mindnyáját odavezette az asztalfőre, mint
+méltó helyükre, a mely őket megillette.
+
+Esznek isznak, aztán lakmároznak, hogy szinte egy kis lakzival ért föl.
+
+A mint ott legjavában vigadnának, a királynak egy nagy pecsétes levele
+érkezett, mit, midőn elolvasott volt, elsáppadt, elkékült; mert abban
+meg volt irva, hogy a török-tatár nagy haddal közeledik az ország felé,
+tűzzel-vassal pusztit s még az ártatlan siró-rivó portékának sem
+kegyelmez, még azt is kardélre hányja, vérét a föld iszsza, húsát a
+kutyával eteti.
+
+Igy lett a nagy vigasságból nagy szomoruság; de ekkor előlépett a
+szegény ember s azt kérdi a királytól:
+
+– Fölség! hogy ha meg nem sérteném, nem felelne egy kérdésemre?
+
+– S mi lenne az, szegény ember?
+
+– Nem mondaná meg nekem, hogy az imént annak a nagy pecsétes levélnek
+olvasására, mért halványodott el olyan nagyon?
+
+– Mit kérded szegény ember, mikor ugyse tudsz a dolgon segiteni!
+
+– Hátha mégis.
+
+– No hát tudd meg és tudja meg az egész ország, hogy a török-tatár nagy
+haddal közeledik országunk felé kegyetlen szándékkal, hogy még annak az
+ártatlan siró-rivó portékának sem kegyelmez, mert még azt is kardélre
+hányja, vérét a föld iszsza, husát a kutyával eteti.
+
+– S mi lenne annak a jutalma, kérdé a szegény ember, ki az ellenséget
+egy maga kiüzné az országból?
+
+– Arra bizony, válaszolt a király, nagy jutalom és tisztesség
+várakoznék; mert ha két fia volna, két leányomat adnám hozzájuk férjhez
+a fele királysággal együtt, holtom után pedig az egész királyságot
+öröklenék.
+
+– No hát majd kiüzöm én az ellenséget egyes-egyedül.
+
+De a király nem igen bizott a szegény ember igéretében, azért minden
+katonáját összedoboltatta s ezekkel együtt maga is kiment az ellenség
+elé.
+
+A két ellenséges tábor már farkasszemet nézett, mikor a szegény ember
+kiállott a két tábor közé s csak a botjának parancsolta:
+
+– Üsd-verd édes botocskám!
+
+S az az egész török-tatár tábort ugy össze-vissza verte, hogy életben
+csak egyetlenegy embert hagyott hirmondónak.
+
+Igy nyerte el a szegény ember a fele királyságot és a két szép
+királykisasszonyt, kiket aztán két derék fiával összepárositván, hét
+világra szóló lakodalmat laktak s még most is élnek, hogy ha meg nem
+haltak.
+
+Eddig volt, mese volt.
+
+
+
+
+A KERESZTLEÁNY.
+
+Abban az időben, mikor még az Isten anyja, Szűz Mária a földön járt, élt
+e szomorú világban egy szegény ember, kinek annyi gyermeke volt, mint a
+rostán a lyuk, mint a fán a gyümölcs; ugyannyira, hogy a legkisebbik
+magzatjának, ki csak az imént látott napvilágot, keresztanyja sem akadt.
+Ezért a szegény ember nyakába akasztotta a széles világot s elindult
+ország-világszerte keresztanyát keresni.
+
+A mint mén mendegél, egyszer egy fehérszemélylyel akadt össze, ki senki
+más nem volt, mint maga az Isten anyja, Szűz Mária.
+
+– Hová-hová szegény ember? kérdi az Isten anyja.
+
+– Elmegyek keresztanyát keresni, mert a magam szülötte falujában már nem
+kapok.
+
+– Sohse fáradj, ha elfogadsz, leszek én.
+
+– Hát te ki vagy?
+
+– Én vagyok az Isten anyja, Szűz Mária.
+
+Igy lett a szegény ember komaasszonya Szűz Mária, ki, mikor a
+keresztleánya 12 éves volt, elvitte azt magával, hisz ugyis maradt még
+elég az Isten áldásából a szegény embernek.
+
+– No édes leányom, szólt Szűz Mária, ne itt van tizenhárom szoba kulcsa,
+tizenkettőbe bemehetsz, de a tizenharmadiknak még csak feléje se
+szagolj, mert ott maga az öreg Isten lakozik. S egyéb dolgod nem lesz,
+csak a tizenkét szobát söprögessed s tisztogassad, a tizenharmadikra
+pedig nekem lesz gondom.
+
+A leány elvette a tizenhárom szoba kulcsát s a tisztogatáshoz fogott;
+egymásután sorba kiseperte a tizenkét szobát, de mikor a
+tizenharmadikhoz ért, meg nem állhatta, hogy be ne nézzen a kulcslyukon,
+hát egyszerre nagy világosság csapta meg, mitől a haja aranyhajjá
+változott s látja, hogy az öreg Isten ott ül a sarokban lángos-lobogós
+tűz között. A leány se holt, se eleven nem volt, annyira megijedt. Majd
+midőn meglátta magát a szoba falában, mely ugy fénylett, mint a tükör,
+észrevette, hogy a haja aranyhajjá változott, majd a kis ujjára esett a
+tekintete, hát az is, a mint megcsapta a láng, meg volt aranyozva. Aztán
+izibe mind a kis ujját, mind a fejét bekötötte, nehogy észrevegye a
+keresztanyja, hogy a tilosban járt, pedig im itt jön rá szemközt.
+
+– No kis keresztleányom, kérdé az Isten anyja, mi lelte az ujjadat, hogy
+be van kötve?
+
+– Hát izé izé… megvágtam.
+
+– Mutasd édes leányom, vajjon nagy-e a vágás?
+
+Mit volt mit tenni a szegény ember leányának, vagy akarta, vagy nem, meg
+kellett az ujját mutatni, hát csak ekkor látja a keresztanyja, hogy az
+csupa aranyos!
+
+– No, ugy-e megmondtam, hogy ne merészelj bemenni a tizenharmadik
+szobába, he! most valld meg igaz lelkedre, benn voltál-e a 13-ik
+szobában?
+
+A leány nem szólt semmit.
+
+– Még egyszer kérdem, valld meg igaz lelkedre, benn voltál-e a 13-ik
+szobában?
+
+A leány most se felelt.
+
+– Még egyszer és utoljára kérdem, valld meg igaz lelkedre, benn voltál-e
+a 13-ik szobában?
+
+A leány harmadszor se felelt.
+
+– No, ha néma vagy beszélő létedre, hát némulj meg!
+
+És a szegény ember leánya azonnal megnémult, Szűz Mária pedig
+csináltatott a számára egy olyan almáriomot, melyet csak belülről
+lehetett kinyitni és becsukni, ebbe aztán beletette a keresztleányát és
+egy nagy vadon erdőben kitette. De a leány, hogy hogy nem, még se halt
+meg étlen-szomjan, mert egy fehér galamb hordott a számára tejet s ezzel
+táplálta.
+
+Itt lelkem teremtette, mi történik a dologból, mi nem, nem egyéb a
+semminél, egyszer a királyfi vadászni megyen, hát mikor amellett a
+sürüség mellett elment volna, hol a leány ki volt téve, a kutya hol
+visszaszaladt az urához, hol a sürüségbe futott, majd megint visszajött
+farkcsóválva, majd ismét visszafutott.
+
+Mi dolog ez, mi dolog ez, tanakodik magában a királyfi, végre megindult
+a nagy sürüség felé, s mikor odaért, hát csak akkor látja, hogy egy
+olyan gyönyörves almáriom van oda kitéve, milyent sem ezelőtt, sem
+azóta, sem azután nem látott. A király rögtön kiadta a parancsolatot,
+hogy tegyék szekérre az almáriomot, vigyék haza s állitsák fel az ő
+ebédlő szobájába.
+
+A szolgáknak se kellett ezt kétszer mondani, hanem ízibe fülön fogták a
+szép almáriomot, töltették a király szekerére, hazavitték s otthon, a
+mint parancsolva volt, fölállitották az ebédlő szobában.
+
+Mikor a királyfi aztán hazament, rögtön lakatost hivatott, hogy nyissa
+fel az almáriomot; de az bár szegről-végről mindent megtett s váltig
+igyekezett, sehogy sem akadt a nyitjára s végre azt mondta a királynak:
+„Már fölséges uram, ha a fejemet leütteti is, vagy azt teszi velem, a
+mit akar, de én ezt az almáriomot nem tudom kinyitni.“
+
+Mit volt mit tenni a királynak, széjjel veretni, csak nem verethette
+széjjel, mert sajnálta, azért a czifra almáriomot megtartotta csupa
+parádénak, csupa mulatságnak.
+
+Mikor mindnyájan lenyugodtak a királyi rezidencziában, az aranyhaju néma
+leány szép csendesen kinyitotta az almáriomot s kijött belőle, majd
+aztán körültekintett, hogy nincs-e valaki a szobában. Nem volt senki,
+mert hisz ebédlő szoba volt. Aztán a leány enni való után látott,
+kutat-keres mindenütt, végre egy másik almáriomban talált valami
+ételmaradékot, mi biz körömfaladéknak is megjárta. Azt megette, majd
+kezébe vette az égő gyertyát, benyitott a másik szobába is, hogy vajjon
+van-e ott valaki? Ez volt az ifju király hálószobája. A királyfi ott
+feküdt a selyempaplanos ágyban s fújta a kását.
+
+Az aranyhaju néma leány, hogy im látta, hogy attól, a ki ott az ágyban
+fekszik, nincs mit tartani, szép csendesen lábujjhegyen odasompolygott
+az ágy mellé, hát csak ekkor vette észre, hogy ott maga a királyfi
+alszik. Csak nézi, csak nézi annak ékes ábrázatát, s nem győzött eléggé
+jóllakni a nézésével. Majd megsímitván hosszu aranyhaját, ép egy
+aranyhajszál akadt a kezébe, mit a királyfi szivén végig fektetett.
+Aztán odahajolt fölibe s ekkor elgondolta, hogy milyen jó lenne ennek a
+gyöngyadta királyfinak a száját megcsókolni, de ép ekkor fordult meg a
+királyfi fektében, a leány pedig megijedt, kiszaladt a szobából s a mint
+sebesen megfordult, hosszu aranyhajával gyöngén arczul üté a királyfit.
+Az erre fölvetette a szemét, de az egész dolog olybá tetszett neki,
+mintha csakugy álmodta volna, csak mikor reggel fölébredt és az
+aranyhajszált meglelte, tudta meg, hogy biz az nem volt álom; – de a
+dolgot sehogysem tudta magának megmagyarázni.
+
+Itt eljön a dél is, el az ebéd ideje is. A királyfi ilyenkor az
+ánglus-kertben szokott sétálgatni, csak aztán, mikor már a
+főtányérhordozó bevitte a levest, hiják enni. Most is ott párolgott már
+az a jóféle sárga tyúkhús-leves az asztalon. Az inas szalad a királyért,
+hogy az asztalon az étel; de mig ez fölérkezett az ángluskertből, az
+aranyhaju némaleány kinyitotta az almáriumot, kijött belőle s a levest
+mind megette, majd egy darab kenyeret is felkapott s usdi! be ismét az
+almáriomba.
+
+Itt jön a király, leül az asztalhoz, hát látja, hogy üres előtte a tál.
+Szidja az inast mint a vizes kutyát, hogy őt mért tette igy bolonddá. Az
+inas eléggé szabadkozott, tisztázta magát, hogy igy vakuljon meg, ugy
+vakuljon meg, ha nem a két szemével látta, hogy a főtányérhordozó
+behozta a levest s az asztalra tette, de hogy azalatt az idő alatt, mig
+ő a kertben járt, ki ette meg, ha a fejét elüttetik is, nem tudja
+megmondani, minthogy nem is tudhatja.
+
+Száz szónak is egy a vége, elég az hozzá, minek szaporitsam a szót, a
+királynak másik levest kellett behozni s azt ette meg. Itt behozzák a
+többi ételeket is, de hogy hogy nem, a királynak valami ügyes-bajos
+dolga akadt, kiment a szobából. Alig hogy azt megsejdítette az aranyhaju
+néma leány, ujra kijött az almáriomból s a király aranytányérját minden
+ételestül együtt bevitte az almáriomba. Visszajön a király, hát nincsen
+aranytányér, nincsen étel; volt, nincs. Mi dolog ez, mi dolog ez s
+megint a szegény inas kapott ki ok nélkül.
+
+No jól van, ez abba maradt. Itt eljön a másik estve is s mikor
+mindnyájan lepihentek a királyi rezidencziában, ujra nyilik az almáriom
+ajtaja s kilép belőle az aranyhaju némaleány. Körültekint. Sehol senki.
+Ujra ennivaló után látott. Kutat-keres mindenütt, mindent tűvé tesz,
+végre a kályhavállán talált valami ételmaradékot leborítva. Az aztán nem
+kérte szabad-e, nem-e, hanem hozzálátott az evéshez, mert hisz éhes volt
+s evett. Majd mikor az ételt megeléglette, kezébe vevén a világot,
+bement a szomszéd szobába. A királyfi most is ott feküdt a
+selyem-paplanos ágyon s aludt. Odamegyen az aranyhaju néma-leány s nézi
+az ékes ábrázatu királyfit s nem győzött jóllakni a nézésével; majd
+odahajolt fölibe s megcsókolta. Erre a királyfi megmozdult, fölvetette a
+szemét, de semmitsem látott; mert a leány mint álomlátás eltünt.
+
+Itt eljön ismét a dél is, el az ebéd ideje is. A királyfi most is az
+ánglus-kertben sétált. Jön az inas s jelenti alásan, hogy az asztalon az
+étel. De mire a királyfi fölment az ebédlőszobába, az ételnek se hire se
+neve, mert most is az aranyhaju néma leány ette meg a levest. Ujra
+szidják az inast, ki ismét kikapta a maga dózisát, hogy őt – már mint a
+királyt hogy merte lóvá tenni, hogy merte addig fölhivni az
+ánglus-kertből, mig az asztalon nincs a leves. Az inas
+himezett-hámozott, csak a két vállát emelgette, hogy ő igy látta, ugy
+látta, hogy a főasztalmester behozta az ételt. Hivatják a
+főasztalmestert, az is megerősítette, hogy nincs különben a dolog. De
+minek szaporitsam ujra a szót, mert száz szónak is egy a vége, elég az
+hozzá, hogy a királynak másik levest kellett behozni.
+
+De itt lelkem teremtette, mi történik a dologból, mi nem, a király
+elhatározta magában, hogy maga lát a dolog után: ezért, mikor a harmadik
+nap az ételt felhozták volna, elbújt az ebédlő-szobába. Itt a
+főasztal-mester felhozza a levest s parancsolja az inasnak, hogy menjen
+le az ángluskertbe s mondja a királynak, hogy már az étel az asztalon
+van, s ezzel maga is kiment a szobából. Alig húzta be maga után az
+ajtót, nyilik az almáriom s kilép belőle az aranyhaju néma leány.
+Körültekint. Sehol senki. Aztán odaül az asztalhoz s eszi a levest. A
+királyfi honnan honnan nem, az almáriom elé állt s igy a szép leány
+utját elzárta, ki alighogy behabzsolta a levest, be akar menni az
+almáriomba, de nem lehet.
+
+A király világszép éltében még sohse látott ilyen szép leányt; tetszett
+személye személyének s az lett a dolog vége, hogy papot, hóhért,
+vaskalapot hivattak, – a pap összeadta, hóhér seprőzte és az istennyila
+kerülgette, de soha meg nem ütötte, aztán lakzit laktak, hordót fúrtak,
+faharanggal harangoztak, tökkel kolompoztak, tehenet vágtak, faggyat
+hoztak s azzal világitottak.
+
+Igy a királyfiból és az aranyhaju néma leányból férj és feleség lett.
+Sokáig éltek aztán nagy boldogan; de egyszer, a midőn a királyné
+lebetegedett s egy gyermeket hozott a világra, a kis poronty, hogy hogy
+nem, eltünt, elveszett. Ki vitte el, ki vitte el? senki semmiről
+semmitsem tud. Ellopták; oda van. Itt a királyné a másik gyermekét is
+világra hozza, az is hasonlókép eltünt, elveszett.
+
+Itt a királyné a harmadik gyermeket is a világra hozta s bár a király
+egész álló éjszaka maga állt istrázsát, ez is, mintha nem is lett volna,
+ugy elveszett, hogy csak a hült helyét találták. A nép között az a hir
+terjedt el, hogy a királyné boszorkány s ő maga veszti el a gyermekeit.
+Ezért fellázadt a népség s követelték a királytól, hogy a feleségét
+máglyán égesse meg, mert különben ők vetik a tűz közé.
+
+Mit volt mit tenni a királynak, kénytelen kelletlen engedett a népség
+kivánatának; 12 öl fából máglyát rakatott, a királynét közibe rakták s
+meggyujtották körülötte a fát. Már a máglya javában égett, mikor a
+távolról gyenge énekszó hallatszott, mely mindig erősebb lett s ime
+leszáll a földre az Isten anyja s kérdi az aranyhaju néma királynétól,
+szót szólván:
+
+– No most kezembe az élted s valld meg igaz lelkedre, voltál-e a 13-ik
+szobában?
+
+A királyné csak a fejével intett, hogy nem volt. Szűz Mária aztán két
+ujját a királyné szájára tette s az menten visszanyerte a szólást.
+
+– No most már elhiszem, hogy nem voltál a 13-ik szobában, de most már
+azt mondd meg, hogy mitől aranyosodott meg a kis ujjad és a hajad?
+
+– Hátbiz én, válaszolt a királyné, a kulcslyukon néztem be s egyszerre
+valami lobogós lángos tűz csapott meg s attól aranyosodott meg a kis
+ujjam és a hajam.
+
+– Láttál-e ott valakit ülni a szegletben?
+
+– Látni, láttam, de hogy ki volt az, ki nem vehettem, mert égő tűz
+között ült; a nagy világosság elvette szemem fényét.
+
+– No ezer a szerencséd, nem egy, mert különben sohse látnád többé a
+verőfényes napot! s köszönd, hogy be nem nyitottál a 13-ik szobába, mert
+most itt égnél el az égő tűz között.
+
+Aztán az Isten anyja megeresztette az ég csatornáit s szakadó esővel
+eloltotta a tüzet, kivezette belőle a királynét, – majd egy intésére
+elővezették a három szép gyermeket s visszaadta az anyjának és apjának.
+Ezt látva a népség, hogy az ő királynéjok mégse boszorkány, hogy az
+mégse maga emésztette el a gyermekeit, nagy örömmel elszéledtek,
+hazamentek.
+
+Most a nagy szomoruságot nagy vigasság váltotta s tán még most is szól a
+banda, húzza a czigány, hogy ha el nem hagyták a nótát.
+
+
+
+
+BRÚGÓ, AZ ÖRDÖG.
+
+Volt egyszer egy szegény ember s ennek egy felesége, mindkettőjüknek
+pedig szép három eladó leánya.
+
+Itt egyszer a szegény ember vásárra készül. A felesége adott neki egy
+kis pénzt, hogy egyék igyék belőle, vegyen rajta lovat, szerszámot s
+vasas szekeret, ezeken kivül a leányoknak is egy ünneplő ruhát, de a
+mámiról, már mint a szegény ember feleségéről se felejtkezzék meg, hanem
+vegyen annak is legalább egy petyegetett fejrevaló keszkenőt és a mi
+megmarad belőle, azt hozza vissza.
+
+Itt a szegény ember elér abba a városba, hol a vásár volt, hát látja,
+hogy egy korcsmába igen gyülekszik a nép; ugyannyira, hogy ajtóban, de
+még a küszöbön is állottak; ember ember hátán volt.
+
+– Mi dolog ez? tanakodik magában a szegény ember, már csak én is
+megnézem.
+
+S ezzel a szegény ember keresztül furta magát az embereken, hát csak
+ekkor látja, hogy egy nagy zsiros ember tánczol ott s ugyancsak szórja a
+huszast a bőgőbe.
+
+Alig hogy betette a lábát a szegény ember a korcsmába, már a zsiros
+ember azonnal felösmerte, odamegyen hozzá, megfogja a kezét, parulázik
+vele s étellel itallal kinálja.
+
+A szegény ember elfogadta a zsiros embernek a barátságát; evett ivott,
+még pedig annyit, hogy neki is jó kedve kerekedett, s ő is együtt
+tánczolt a zsiros emberrel.
+
+Mikor már megelégelték a mulatságot, a szegény ember elbúcsuzott a
+zsiros embertől, megköszönte a hozzája való szivességet s aztán elindult
+a vásárba.
+
+Hát lelkem teremtette, mikor a szegény ember legjobban alkudnék a lóra,
+szerszámra és vasas szekérre, már ujra ott termett mellette a zsiros
+ember, ki aztán a szegény ember számára megvette a lovat, szerszámot és
+a vasas szekeret; de még ez nem volt elég, hanem mindegyik leány számára
+egy-egy öltözet ruhát vett, mondván:
+
+– Ne, vidd haza szegény ember, ezt a legnagyobbik, ezt a középső, ezt
+pedig a legkisebbik számára vettem.
+
+A legkisebb leány ruhája volt a legszebb. De még ez sem volt elég, hanem
+az anyjuk számára is vett egy öltözet ruhát, a szegény embert pedig
+tetőtől talpig egészen ujba öltöztette; csizmát, irhás nadrágot, fekete
+lajbit, fekete dolmányt, czifra szűrt, rojtos nyakravalót vett a
+számára. Aztán a szegény ember nagy hálálgatások között másodszor is
+elbúcsuzott a zsiros embertől, felült a vasas szekérre s hazafelé
+hajtott.
+
+Csak mén, csak mendegél, egyszer honnan honnan nem, harmadszor is eléje
+kerül a szegény embernek a zsiros ember. Majd felült a vasas szekérre,
+pipára gyujtottak s beszélgetni kezdtek. A többi közt egyszer csak azt
+kérdi a zsiros ember a szegény embertől:
+
+– Ugy-e, van neked három eladó leányod?
+
+– Van, zsiros ember, van.
+
+– Az egyiket Zsuzsinak, a másikat Örzsinek, a legkisebbet pedig
+Juliskának hivják.
+
+– Annak hivják, annak.
+
+– No szegény ember, menj haza szép csendesen, három hét mulva elmegyek
+hozzád háztűzhelyt nézni leánykérőbe.
+
+Itt egy keresztútra értek; a zsiros ember balfelé, a szegény ember pedig
+jobbfelé ment; harmadszor is, elváltak egymástól nagy hálálgatás és
+kézszoritás között.
+
+A szegény ember aztán hazafelé hajtott s mikor hazaért, kinek-kinek
+odadta a maga vásárfiát, a szép öltözet ruhát.
+
+Itt lelkem teremtette, eljön a három hét, a zsiros ember, mint megmondá,
+elment háztűzhelyt nézni; de már ekkor nem abban a zsiros ruhában, hanem
+olyan fényes öltözetben, hogy akár egy kis királyfi is magára ölthette
+volna.
+
+Fogadják szivesen, mint a leánykérőt szokás s odaültették az asztalfőre.
+A zsiros ember elmondta, hogy mi járatban van, a szegény ember pedig
+odadta neki a legnagyobbik leányát feleségül.
+
+Itt a zsiros ember kivezeti a szép leányt a hajlékból, felül egy
+bakkecskére, az ölébe veszi a mátkáját s hetedhét ország ellen
+elparipázott.
+
+Csak mennek, csak mendegélnek, egyszer egy nagy vadon erdőbe értek, hol
+az út mentében egy fris forrás buzogott fel.
+
+– Hej, szivem szép szerelme, szólt a mátkás leány, álljunk csak itt meg,
+mert itt meg itt van egy forrás viz, édes anyám meghagyta, hogy ne
+menjek el a mellett, a nélkül, hogy ne igyam belőle.
+
+– Jól van jól, szólt a zsiros ember, csak soká ne légy, hanem izibe
+enyhitsd szomjadat.
+
+A mátkás leány odamegyen a forrás vizhez s jót ivott belőle. Egyszer
+honnan honnan nem, a vállára repül egy fehér galamb s inni kér, mondván:
+
+– Itass meg engem is, szép mátkás leány.
+
+– Bizony nem itatlak én, mert sietős az én dolgom. S nem itatta meg,
+hanem izibe visszaszaladt a zsiros emberhez, s felült ujra a bakkecskére
+s tovább mentek.
+
+Csak mennek, csak mendegélnek, egyszer a bakkecske megáll egy nagy
+kastély előtt, melynek az ablakai mind be voltak falazva.
+
+Itt a zsíros ember az ölébe veszi a mátkáját, bemén a nagy kastélyba Az
+ajtók egyenként magától kinyitódtak előtte, magától becsukódtak utána,
+egyszer egy sötét szobába értek, melyben nem volt egyéb, csak egy prics.
+
+Ledobja a zsiros ember a pricsre a leányt, mondván:
+
+– Itt a helyed, itt a menyasszony-ágyad. S ezzel térült-fordult, kiment
+a sötét szobából, három kosfejet behozott s odadta a leánynak, mondván:
+
+– Ne, itt van három kosfő, szemét, száját, fülét, orrát vágd le, főzd
+meg magadnak, a többi részét pedig a cselédeknek.
+
+S ezzel Brúgó kiment a sötét szobából, ott hagyta a feleségét, ráült a
+bakkecskére s elparipázott.
+
+A leány aztán sirva fakadt s a három kosfő tisztitásához fogott; szemét,
+száját, fülét, orrát levágta, de nem főzte meg, hanem a tüzes hamuba
+takarta.
+
+Itt eljön a dél, eljön az evés ideje, Brúgó belép a szobába, mely
+egyszerre megtelt cselédséggel.
+
+– No, megfőzted a három kosfőt?
+
+– Meg, válaszolt a leány.
+
+– Szemét, száját, fülét, orrát kivetted s megetted?
+
+– Meg, válaszolt a leány nagy ijedten.
+
+– Szem, száj, fül és orr, hol vagytok?
+
+– Itt vagyunk a forró hamuban.
+
+Ekkor Brúgó neki ment a leánynak, torkon ragadta, megfojtotta s a
+vakablakba ültette. S aztán ráült a bakkecskére s elment a középső
+leányért.
+
+– A mátkám, szólt Brúgó, kifáradt már a tánczban: azért a hugáért
+küldött.
+
+Itt a középső leány izibe felöltözködik s elment tánczolni a
+lakodalomba. A mint keresztül mennek a nagy vadon erdőn a forrás viz
+előtt megszólal a középső leány is:
+
+– Hej, sógor, álljon meg csak; itt van egy forrás viz, édes anyám
+meghagyta, hogy el ne menjek mellette, a nélkül, hogy ne igyam belőle.
+
+– Jól van, jól, szólt Brúgó, teljék szived kivánsága, igyál a forrásból,
+csakhogy aztán soká ne légy.
+
+A középső leány izibe odaszaladt a forráshoz, két kezével meritvén, jót
+ivott belőle. Egyszer honnan honnan nem, a vállára repül egy fehér
+galamb s inni kér, mondván:
+
+– Itass meg engem is, szép mátkás leány.
+
+– Bizony nem itatlak én, mert sietős az én dolgom, lakodalomba kell
+mennem tánczolni, várnak a legények. S nem itatta meg, hanem izibe
+visszaszaladt a sógorához, felült a bakkecskére s elparipáztak.
+
+Csak mennek, csak mendegélnek, egyszer a bakkecske megáll a nagy kastély
+előtt.
+
+– Nézd csak, szólt Brúgó, hogy örül, hogy nevet a nénéd jöttödnek ott az
+ablakban, csak siessünk.
+
+S ezzel ölbe kapta a leányt, bevitte a sötét szobába s ledobja a
+pricsre, mondván:
+
+– Itt a helyed, itt a menyasszony-ágyad. S ezzel Brúgó térült-fordult,
+kiment a szobából, három kosfejet behozott s odahajította a leánynak,
+mondván:
+
+– Ne, itt van három kosfő, szemét, száját, fülét, orrát vágd le, főzd
+meg magadnak, edd meg, a többi részét pedig készitsd el a cselédeknek.
+
+S ezzel Brúgó kiment a sötét szobából, ott hagyta a feleségét, ráült a
+bakkecskére s elparipázott.
+
+Itt a leány magára maradt, sirva fakadt s a három kosfő tisztitásához
+fogott; szemét, száját, fülét, orrát levágta, de biz azokat nem főzte
+meg, hanem bevetette az égő tűz közé.
+
+Itt eljön a dél, eljön az evés ideje, Brúgó is előjött s a sötét szoba
+egyszerre megtelt cselédséggel.
+
+– No, megfőzted-e a három kosfőt?
+
+– Meg, válaszolt a leány.
+
+– Szemét, száját, fülét, orrát kivetted s megetted?
+
+– Meg, válaszolt a leány nagy ijedten, kit már a hideg is lelt.
+
+– Szem, száj, fül, orr, hol vagytok?
+
+– Itt vagyunk az izzó tűzben.
+
+Ekkor Brúgó neki ment a leánynak, torkon ragadta, megfojtotta s a
+vakablakba ültette a nénje mellé. S aztán ujra ráült a bakkecskére s
+elment a legkisebb leányért is.
+
+– A mátkám, meg a huga, már kifáradt a tánczban: azért a legkisebb
+hugáért küldtek.
+
+Itt a legkisebb, legszebb leány is izibe felöltözködött – bár nem akart
+elmenni, de az anyja erőtette – s elment a sógorával a lakodalomba
+tánczolni. A mint elérnek a forrás vizhez, megszólalt a leány:
+
+– Hej, sógor, álljon meg csak; mert itt van egy forrás viz, édes anyám
+pedig meghagyta, hogy el ne menjek mellette, a nélkül, hogy ne igyam
+belőle.
+
+– Jól van jól, válaszolt Brúgó, teljék szived kivánsága, igyál a
+forrásból, csakhogy aztán soká ne légy.
+
+A legkisebb, legszebb leány is leugrott a bakkecskéről, odaszaladt a
+forráshoz, lehajolt s két kezével meritett, s jót ivott belőle. Ennek is
+a vállára szállt a fehér galamb s inni kért:
+
+– Itass meg engem is, szép mátkás leány.
+
+– Nagy dolgomtól biz én ráérek s megitatlak. S ezzel a leány lehajlott a
+forráshoz, két kezével meritett belőle, majd a szájából megitatta a
+fehér galambot.
+
+– No szép mátkás leány, ne félj, jótét helyébe jót várj, legnagyobb
+bajaidban mindig a segitségedre leszek.
+
+S ezzel a fehér galamb elrepült, a leány pedig visszaszaladt a
+sógorához, ráült a bakkecskére s elparipáztak.
+
+S hogy hazaértek, megszólal a Brúgó:
+
+– Nézd csak, hogy örül, hogy nevet két nénéd jöttödnek, ott az ablakban,
+csak siessünk.
+
+S ezzel ölbe kapta a leányt, bevitte a sötét szobába, ledobja a pricsre,
+mondván:
+
+– Itt a helyed, itt a menyasszony-ágyad! S ezzel Brúgó térült-fordult,
+kiment a szobából, három kosfejet behozott s odahajította a leánynak,
+mondván:
+
+– Ne, itt van három kosfő, szemét, száját, fülét, orrát vágd le, főzd
+meg magadnak, edd is meg, a többi részét pedig készitsd el a
+cselédeknek.
+
+S ezzel Brúgó kiment a sötét szobából, ráült a bakkecskére s
+elparipázott, a kis leány pedig egyes-egyedül maradt, sirva fakadt s a
+három kosfő tisztitásához fogott.
+
+Csak sirdogál, csak ridogál, egyszer nyilik az ablak s berepül rajta a
+fehér galamb.
+
+– Mit sirsz, mit risz, mátkás leány olyan keservesen?
+
+– Hogy ne sirnék, hogy ne rinék, mikor az a kutyának való idedobott
+három kosfőt, hogy szemét, száját, fülét, orrát vágjam le, főzzem meg
+magamnak s egyem meg, a többi részét pedig készitsem el a cselédeknek.
+
+– Ha csak ez a bajod, ugy kisebb gondod is nagyobb legyen ennél, csak a
+szavamra hallgass: tégy ugy, mint az urad parancsolta: vedd ki a három
+kosfő szemét, száját, fülét, orrát, tedd a tűzhöz, főzd meg s majd mikor
+készen lesz: a konyhában van egy czirmos macska, add neki, hagy egye
+meg. S mikor a czirmos macska mind megette, fogd meg, üsd agyon s kösd a
+hasadra.
+
+S ezzel a fehér galamb kirepült az ablakon, a kis leány pedig a dolgához
+látott: a három kosfő szemét, száját, fülét, orrát levágta, megfőzte s
+aztán a macskának adta. Mikor a macska az utolsó falatot is elnyelte,
+azt megfogta, agyon ütötte s a hasára kötözte.
+
+Itt eljön a dél, el az evés ideje, Brúgó is előkerült s a sötét szoba
+egyszerre megtelt cselédséggel.
+
+– No, megfőzted-e a három kosfőt?
+
+– Meg, válaszolt a leány.
+
+– Szemét, száját, fülét, orrát kivetted-e s megetted?
+
+– Meg, válaszolt a leány.
+
+– Szem, száj, fül és orr, hol vagytok?
+
+– Itt vagyunk a meleg hasban!
+
+– No, igy te vagy nekem az egyetlen egy legkedvesebb feleségem.
+
+Itt a szoba egyszerre megvilágosodott, a vakablakok eltüntek, papot,
+hóhért és vaskalapot hivatták, – a pap összeadta, a hóhér seprőzte, az
+istennyila kerülgette, de soha meg nem ütötte, bezzeg volt lé meg lé,
+boldog volt a kinek csak egy kanállal is juthatott.
+
+Pengyom tóditsuk is, mert biz majd elfogy ez.
+
+Itt lelkem teremtette, mi történik a dologból, mi nem, Brúgónak hosszu
+útra kelletvén mennie, 7 álló esztendeig lesz oda: ezért a cselédeket
+maga köré gyüjtötte s erős kegyetlenül megparancsolta azoknak, hogy a
+feleségét ugy tekintsék, mint őt magát, hogy annak minden szavát
+teljesitsék, különben lesz ne mulass.
+
+S ezzel Brúgó ráült a bakkecskére, elbúcsúzott kedves feleségétől s
+elparipázott, a szép leány pedig magára maradt, ki egészen a búbánatnak
+adta magát s egyre búsult-bánkódott.
+
+Itt nyilik az ablak, berepül rajta a fehér galamb s a kis leány ölébe
+szállt, mondván:
+
+– Mit búsulsz, mit bánkódol, szép virágszál?
+
+– Hogy ne búsulnék, hogy ne bánkódnám, mikor ily kutya-kézre jutottam!
+
+– Ha csak ez a bajod, kisebb gondod is nagyobb legyen ennél, csak a
+szavamra hallgass: parancsold meg a cselédeknek, hogy készitsenek a te
+számodra egy olyan bárkát, melyen se ablak, se ajtó ne legyen s ebbe
+hordjanak be hét esztendőre való eleséget. Mikor kész lesz a bárka,
+ereszszék a sík tengerre, te pedig a titkos ajtón menj bele s bizd aztán
+magad a jó istenre, megsegit az; de a kastély kulcsát is vidd el
+magaddal.
+
+S ezzel a fehér galamb elszállt, a szép leány pedig, mint a galamb
+meghagyta, kiadta a parancsolatot, hogy készitsenek ilyes meg ilyes
+bárkát a számára.
+
+Mit volt mit tenni a cselédeknek, a gazdájuk meghagyta, hogy mindenben
+engedelmeskedjenek a szép leánynak s ugy tekintsék, mint őt magát: heted
+napra elkészitették a bárkát ugy, a hogy parancsolva volt: sem ablak,
+sem ajtó nem volt rajta, csupán csak egy titkos ajtócska, melyen a szép
+leány bemenvén, a bárkát a sik tengerbe taszitották.
+
+No jól van, ez abba maradt. Itt lelkem teremtette, 3-ik esztendőre –
+pedig azt mondta elmenetelekor, hogy 7-ig lesz oda – hazavetődik a mi
+Brúgónk, keresi a szép leányt, de se hire, se hamva, mert a cselédek
+hallgattak, mint hal a vizben s nem mertek szólni. Volt, nincs. Keresi a
+szobákban, nem találja; keresi a kertben, nem találja, végre ráült a
+bakkecskére s nem tartott egy óráig, hogy a kerek földet mind bejárta,
+de a szép leánynak se hire, se neve, bár fűtől fától tudakozta. No, ha
+nincs a kerek földön, majd megtalálom a sik tengeren, gondolta magában –
+s egy óra elforgása alatt a sik tengert is bejárta, de nem akadt rá,
+mert a bárka a viz szinével egyaránsú volt.
+
+A Brúgónak végre mit volt mit tenni, kénytelen kelletlen hazaparipázott
+s otthon egészen a búbánatnak adta a fejét, hogy most az egyszer akadt
+igazi párjára – mert már 99 leányt fojtott meg s e lett volna a 100-ik –
+s ez is elszökött, elhagyta.
+
+Itt a szép leányt már 4-ik esztendeje annak, hogy a tenger hányja-veti,
+egyszer a halászok, a mint húznák az ezerszemes hálót, ráakadtak a
+bárkára, kifogták s elvitték a királyfinak ajándékba, kinek az annyira
+megtetszett, hogy tüstént fölvitette a maga szobájába.
+
+Ennek a királyfinak az különös szokása volt, hogy senkinek a főztéből
+nem evett, csak az édes anyjáéból, pedig az már csakugy
+tipegett-tapogott, pedig már vén volt. A vén királyné most is ott
+sürgött-forgott a konyhában, mint valami csiga; ebédet készitett a fia
+számára, ki vadászni volt.
+
+A fehér galamb azt a tanácsot adta a szép leánynak, hogy: jőjjön ki a
+titkos ajtón, menjen a konyhába, segitsen a királyfi anyjának sütni
+főzni; de ha kész lesz az ebéd, tüstént visszajőjjön a bárkába.
+
+A szép leány szót fogadott, kötényt kötött, majd bement a konyhába,
+fújta a tüzet, az ételt odarakta s tésztát gyúrt.
+
+A királyfi anyja nem győzi eléggé nézni a leány szépségét, nem győzi
+eléggé dicsérni a leány ügyességét, végre kérdést intézett hozzá:
+
+– Ki leánya vagy?
+
+– Egy szegény emberé.
+
+– Ki küldött ide hozzám?
+
+– Egy fehér galamb.
+
+– Hol vagyon lakásod?
+
+– A királyfi szobájában levő bárkában.
+
+– Én már vén vagyok, azért édes leányom, szeretnék magamnak egy ily
+segitőt mint te vagy, szeretnélek menyemnek látni.
+
+No jól van, ez abba maradt. Mikor készen volt az ebéd, a szép leány
+izibe a vén királynénak kezet csókolt s visszaszaladt a bárkába.
+
+Itt hazajön a királyfi a vadászatból s nem győzi eléggé dicsérni édes
+anyja főztét, hogy ő neki világszép éltében még sohasem főzött szájizre
+kedvesebb ételeket.
+
+– Mi türés tagadás, édes fiam, nem én főztem azt.
+
+– Hát kicsoda?
+
+– Egy szép leány, ki a szobádban levő bárkában lakozik.
+
+A királyfinak se kell több, tüstént letette a kanalat, bement a
+szobájába s keresi az ajtót a bárkán, de nem találja.
+
+– Nyisd ki szivem szép szerelmem, kéri esdekelve, de a leány nem
+nyitotta ki, hanem hallgatott, mint hal a vizben.
+
+No jól van, ez abba maradt. Itt másnap a királyfi ujra vadászni ment, de
+föltette magában, hogy vet egy vargabetüt s hamarább hazamén, mint
+tegnap: igy a szép leányt majd megláthatja.
+
+Alig hogy eltávozott a királyfi, a szép leány kötőt kötött, majd
+kinyitotta a titkos ajtót, be a konyhába, hol szó nélkül tűzet rakott,
+az ételeket odatette, vizet hozott s tésztát gyúrt.
+
+Csak dolgozik, csak dolgozik, egyszer imhol jön a királyfi, be egyenesen
+a konyhába s hogy meglátták egymást, azt mondták egymásnak: én a tiéd,
+te az enyém, ásó-kapa se választ el egymástól. S ezzel megölelték,
+megcsókolták egymást, de a mint ott legjobban szerelmeskednek, kinyilik
+az ablak, berepül rajta a fehér galamb s nagy ijedten azt mondja a
+leánynak:
+
+– Jaj, csak hamar bújj el a bárkába, mert nem messze jön a jegyesed a
+bakkecskén, – te pedig királyfi 366 mázsa szurkot olvasztass fel s
+öntesd a kapud elé.
+
+Itt a szép leány nagy lelkendezve befutott a bárkába, a királyfi pedig
+366 mázsa szurkot felolvasztatott és a kapu elé öntette.
+
+Itt jön a Brúgó a bakkecskén, át akarja ugratni a kapu küszöbjét, zsupp,
+bele a forró szurokba; kecskéstől, mindenestül együtt ott veszett
+gonoszul.
+
+Ekkor a szép leányhoz beszáll a fehér galamb s azt mondja neki:
+
+– Most már, ékes hajadon, szabad vagy, mint a madár. Annak adhatod a
+kezedet, a kinek akarod, de ugyis tudom, ha nem mondod is, választott
+már a te szived. Azért azzal, ha összekelsz, ha a pap rátok adja az
+áldást s férj és feleség lesztek: a magaddal elhozott kastély kulcsát
+hajitsd a tengerbe, majd elhozzák azt neked a Brúgó cselédei, kiknek
+aztán add értésükre, hogy aztán – mivel volt uruk ugyis már vagy a
+pokolban, vagy a fenekében ég – ez a királyfi lesz a gazdájok. Én már
+többet nem jövök el hozzád, mert rám nem lesz szükséged, mert eztán nagy
+boldogságban élsz.
+
+S ezzel a galamb elrepült, a szép leány pedig kijött a bárkából. Még az
+nap elkendőzték, heted napra a pap rájuk adta az áldást s lakzit laktak
+s térdig jártak abba a jóféle sárga tyúkhús-levesben.
+
+A mézes-mákos hetek elmultával a szegény leányból lett királyné, meg az
+ura, kimentek a sik tenger partjára, hol a királyné a magával hozott
+kastély kulcsot bevetette a tengerbe. Ime! alig vártak ott néhány
+szempillantásig, már imhol jőnek a Brúgó cselédei, magukkal hozták a
+kastély kulcsát, kik, mikor megértették a dolgot, hogy másnak a keze alá
+kerültek; imhogy ki nem bújtak a bőrükből, annyira örültek; kezét lábát
+össze-vissza csókolták a királynénak s áldották, hogy az Isten nyugtassa
+meg még a meghaló földjében is s valahányat tapos, annyi áldás szálljon
+a fejére.
+
+A királyi pár aztán hetek hónapok multával hajóra ült s meglátogatták
+mind a Brúgó birodalmát, mely most már az övék volt, mind a szegény
+embert és a feleségét, már mint a mi mesebeli királynénk édes apját és
+szülő anyját, kiket aztán magukkal el is hoztak s holtuk napjáig soha el
+nem eresztettek, hanem mindig ugy bántak velük, mint a tojással.
+
+Eddig volt, mese volt, a kinek esze van, ezt se hiszi talán.
+
+
+
+
+TILINKÓ.
+
+Volt egyszer egy szegény ember s ennek egy fia. Itt a szegény ember fia
+kimegyen az erdő szélbe szántani. Hogy kiért, a gubáját felakasztotta
+egy fára s aztán a szántáshoz fogott.
+
+Csak szántogat, csak szántogat, mondván:
+
+– Csále Csákó, hojsz Bimbó.
+
+Egyszer azonban az erdő felé tekint, hát meglátja ott egy fán saját
+gubáját felakasztva.
+
+– Hej, Tilinkó, mert igy hitták a szegény ember fiát, el tudnád-e lopni
+azt a fekete fürtös gubát?! beszélt magához a mi Tilinkónk, akkor volnál
+ám csak derék gyerek!
+
+S ezzel ott hagyta a szántást, a földre vetette magát s hason csúszva
+ellopta a tulajdon gubáját. Aztán nagy örömmel, utczu vesd el magad,
+hazafelé szaladt, pedig ép szemközt jött rá a király, ki azt kérdi tőle:
+
+– Hová szaladsz olyan sebesen, mint az eszeveszett?
+
+– Hahó, ne is kérdezze fölséged, nézze, milyen szép fekete fürtös gubát
+loptam.
+
+– No gazember, ha te neked ez a mesterséged, hogy ha holnap egy üszőt,
+melyet 6 bakancsos itt meg itt, ezen meg ezen az úton vezet, el nem
+lopod, tüstént megajándékozlak egy fejjel, az pedig senkié sem lesz,
+mint tenmagadé; – ha pedig el tudod lopni, tizenkét kas-pénzt méretek ki
+a számodra!
+
+No jól van, ez abba maradt. Itt eljön a másik nap, a hat katona a
+megnevezett helyen ott vezetgeti az üszőt. Hej, Tilinkónak sem kell
+egyéb, vett egy tyúkalja csibét anyostul együtt s a merre a katonáknak
+el kellett jőni, szépen eleresztgette.
+
+Arra jön a hat katona, vezetik az üszőt, hát látják, hogy egy egész
+sereg csibe szaladgál keresztül-kasul az úton. Hej, a katonáknak sem
+kell több, a tinót fához kötötték s utána a csirkéknek. Az volt a
+legboldogabb, ki legtöbbet foghatott. Tilinkó pedig ezalatt szépen
+eloldozta az üsző kötelét s mikor a katonák visszaérkeztek, csak hült
+helyét találták az üszőnek; Tilinkó már akkor imhogy otthon nem volt.
+Itt másnap Tilinkó apja fölvezeti a király szine elé a hires tinót, a
+király pedig rögtön kimérette a 12 kas-pénzt, de a dolog csombókjául azt
+mondta a szegény embernek:
+
+– No szegény ember, menj haza, mondd meg a fiadnak, hogy köszöntetem,
+hogy ha holnap egy zsákban a papot és az én kutyáimat el nem hozza,
+leüttetem a feje gombját, ha pedig ő azt megcselekszi, 24 kas-pénz
+lészen az ő jutalma.
+
+Itt az egyszeri szegény ember nagy szomoruan bandukol haza felé, mint a
+kinek az orra vére folyik, hogy már az ő fiának igy ütik le, ugy ütik le
+a feje gombját; de mindezekre a mi Tilinkónknak csak ez lett szava és
+mondása:
+
+– Sohse búsuljon édes apám uram, búsuljon a ló, hisz elég nagy a feje s
+kisebb gondja is nagyobb legyen annál, csak menjen ki a Sajó partjára
+rákászni s mindaddig haza ne jőjjön, mig vagy 24 rákot nem fogott. Hogy
+minek lesz az, azt most ne kérdezze, ugyis majd megtudja, édes anyám
+pedig varrjon nekem csepű-vászonból egy gyapjuzsák formát, melynek a
+fele közepe táján legyen a feneke.
+
+Ugy is lett. – Az apjuk kiment a Sajó partjára rákászni, az anyjuk pedig
+izibe összetákolt naggyábul egy irdatlan zsákot, melynek a közepén volt
+a feneke, a két vége pedig üres volt. Itt estve felé az apjuk is
+hazajött s hozott vagy 24 rákot. Tilinkó aztán éjnek idején kilopódzott
+a házból, besurrant a király udvarába. A szamár nagyságu kutyák már
+ekkor szabadon voltak eresztve; mindegyik nyakán ott volt a szeges őrv.
+
+Tilinkó aztán egyenkint névről szólitgatta a kutyákat, a zsák száját
+kipeczkelte s mindegyiknek egy-egy darab lóhúst hajitott be a zsákba. A
+kutyák a lóhus után egyenként beszaladtak a nagy zsákba. Tilinkónak sem
+kell több, a zsák szájára hurkot vetett, aztán föltette egy kocsira s
+kihajtott a rezidencziából.
+
+Már a kutyák meg voltak, de hol van még a pap?! Biz ő kigyelme ott
+fekszik a paplanos ágyon s javában aludt. A király pedig megüzente neki,
+hogy az nap és éjszaka ki ne menjen a házából, mert igy meg igy van a
+dolog.
+
+Itt Tilinkó mit mit nem csinált, az ablakon keresztül bemászott a
+templomba. Mikor már benn volt, mindegyik rák hátára egy-egy
+viaszkgyertyát nyomott s aztán szanaszét eresztette a templomban, maga
+pedig odaült az orgona mellé s keserves hangon el kezdett rajta
+orgonálni.
+
+A pap ép a templom tőszomszédságában lakott, ki, midőn meghallotta az
+orgona szót, nem tudta a dolgot mire vélni, kiugrott az ágyból, kitekint
+az ablakon, hát látja, hogy az egész templom meg van világositva. A
+papnak sem kell egyéb, izibe magára öltötte a reverendáját, a hóna alá
+csapta a szent könyvet, kezébe vette a templom kulcsát s megindult a
+templom felé.
+
+Mikor odaért, kinyitotta az ajtót, bemegyen rajta, hát látja, hogy a
+falakon milyen fura angyalok járkálnak. A pap azt gondolta, hogy itt az
+itélet napja, megnyiltak a menny kapui.
+
+Tilinkó pedig csak elkiáltja magát az orgona mellett ilyeténképen:
+
+– Ki akar a mennyországba jőni; ki akar a mennyországba jőni?!
+
+– Én akarok, felelt a pap.
+
+– Ugy hát bujj bele a zsákomba.
+
+A szegény pap belebújt a Tilinkó zsákjába, ki aztán hurkot vetett rajta
+s húzta a papot a földön, mint kutya d...t, ki aztán gondolhatta
+magában, hogy mily göröncsös ennek a mennyországnak az utja.
+
+Itt lelkem teremtette, reggelre kelve, a szegény ember csak beállit a
+királyhoz, beczipeli a nagy zsákot, melynek az egyik végéből
+kieresztette a papot, a másik végéből pedig a hat szamár nagyságu
+kutyát. A király rögtön kimérette Tilinkó számára a 24 kas-pénzt.
+
+– No szegény ember, szólt a király, menj haza szép csendesen, mondd meg
+a fiadnak, hogy köszöntetem szépen s hogyha ma éjszaka a feleségem
+ujjáról el nem lopja a legkedvesebb jegygyűrüjét, akkor minden irgalom
+és kegyelem nélkül karóba húzatom; ha pedig ő azt el tudja csenni,
+fele-királyság lesz a jutalma.
+
+Itt a szegény ember nagy szomoruan bandukolt haza felé, hogy már az ő
+fiát igy húzzák, ugy húzzák a karóba; de a fia mindezekre csak ezt
+válaszolta, szót szólván:
+
+– Sohse busuljon apám-uram olyan nagyon, búsuljon a ló, hisz elég nagy a
+feje! csak lássanak izibe a dolog után, rakják meg a tüzet, kigyelmed
+apám-uram fát hasogasson, kigyelmed pedig anyám-asszony tüzet gyujtson,
+vizet tegyen oda, lencsét főzzön, még pedig mindaddig, mig egészen péppé
+nem válik A többi aztán az én dolgom.
+
+Az apjuk izibe hozzá látott a fa apritáshoz, az anyjuk pedig aztán a
+tűzrakáshoz s csakhamar megfőzte a lencsét s átadta a fiának, ki az ő
+ördöngös szürét a nyakába galyabitotta, mondván: „köd előttem, köd
+utánam, hogy senkise lásson“ – belopódzkodott a király hálószobájába, s
+az ágy alá elbújt.
+
+Itt lefekszik a király meg a felesége s mindketten el is aludtak szép
+csendesen. Ekkor Tilinkó kibújt az ágy alól s a király ülepébe
+odaöntötte a főtt lencsét. S ezzel mint a kinek legjobb rendén van a
+szénája, visszabújt az ágy alá.
+
+Itt a király megfordul fektében, beledől a főt lencsébe, erre fölébred s
+tapogatódzni kezd. Tyű, kutya teremtette, rosz fát tett ő felsége a
+tűzre! Nem szólt semmit, hanem szép csendesen fölkelt az ágyból,
+kisompolygott a szobából, a kúthoz bandukolt, majd vizet húzott a
+vályuba s mosni kezdte a gatyáját, – Tilinkó pedig ezalatt odafeküdt a
+királyné mellé, felköltötte s azt sugja neki:
+
+– Hallod-e, szivem szép szerelme, tapogasd csak meg az ujjadat, vajjon
+meg van-e még a jegygyűrüd?
+
+– Megvan, súgta vissza a királyné.
+
+– No, ha megvan, ugy add ide, mert ördöngös ember ám az a Tilinkó, sok
+áll hatalmában s ugy lehúzza az ujjadról, hogy észre sem veszed.
+
+A királyné szépen lehúzta az ujjáról legkedvesebb jegygyűrüjét s odadta
+a férjének, vagyis a mi Tilinkónknak.
+
+Tilinkó aztán az ujjára húzta a királyné jegygyűrüjét, felkelt az
+ágyból, kiment a szobából.
+
+– Hová mégysz, szivem szép szerelme? kérdé a királyné.
+
+– Kimegyek, szivem szive, az udvarra, körülnézem a háztájat, hogy vajjon
+az az átkozott Tilinkó nem ólálkodik-e itt valahol?
+
+– Jól van, szivem szép szerelme, csakhogy aztán soká ne légy!
+
+S ezzel a királyné a másik oldalára feküdt s elaludt, Tilinkó pedig
+szépen odább állott s azt sem mondta: befellegzett.
+
+Másnap reggel a szegény ember magához vette a jegygyűrüt s beállit a
+királyhoz, ki még most is restelte a dolgot s szörnyűképen haragudott.
+
+– Adjon Isten jó napot fölségednek!
+
+De a király bezzeg nem mondta rá a fogadj Istent, hanem azt az öreg
+embert megfogatta, vasra verette s a legmélyebb tömlöcz fenekére
+vettette, – Tilinkót pedig bőrzsákba köttette s két hajdunak kiadta a
+parancsolatot, hogy ezt a bőrzsákot rögtön vessék a Sajóba.
+
+A hajduk sem voltak restek, a bőrzsákot saroglyára tették s vitték a
+Sajó felé; – útközben azonban egy korcsma mellett mentek el, hol mindig
+megállottak egy pohár borra. Most is azonképen cselekedtek; ő kigyelmök
+szépen beballagtak a korcsmába, Tilinkót pedig a bőrzsákban ott hagyták
+a korcsma-ajtó előtt.
+
+Most Tilinkó, hogy magára maradt, a praktikához fogott ilyeténképen:
+utcza-hosszat, torka szakadtából elkezdett kiabálni:
+
+– Jaj, nem akarok lenni Budán biró; jaj, nem akarok lenni Budán biró!
+
+Egy gulyás ép arra terelte a nyáját, meghallja, hogy mit kiabál ott egy
+ember, odamegyen hozzá, kioldozza a zsák száját s azt kérdi Tilinkótól:
+
+– Hát atyafi, mért nem akarsz Budán biró lenni?
+
+– Csak azért atyámfia, mert se irni, se olvasni nem tudok.
+
+– Ha csak az a baj, azon könnyen segithetünk, hisz én irástudó számadó
+vagyok.
+
+– No, csak izibe bújj bele ebbe a zsákba, majd én bekötöm a száját s
+aztán én tőlem lehetsz biró Budán.
+
+Itt a számadó-gulyás belebújt a bőrzsákba, Tilinkó pedig bekötvén a zsák
+száját, szépen odább terelte a gulyát.
+
+A két hajdu aztán kijött a korcsmából, fölvették a saroglyát s mikor a
+Sajóhoz értek, az egyik megfogta a zsák alsó végét, a másik pedig a
+felsőt s szépen belóditották a vizbe.
+
+Itt lelkem teremtette, mi történik a dologból, mi nem, Tilinkóra ép
+szemközt jön a király, ki azt kérdi tőle:
+
+– Hát te ördöngös Tilinkó, hol veszed itt magad s honnan hajtod azt a
+gulyát?
+
+– A Sajó fenekéről.
+
+– Van-e még ott több is?
+
+– De van ám, csak ki kellene hajtani.
+
+– Nem mutatnád meg, hogy melyik felén vetettek be a Sajóba?
+
+– Dehogy nem, dehogy nem; hanem farka van a dolognak, mert nem elég ám
+csak hibele-hóbele Balázs, lovat ad Isten-módjára beleugorni a vizbe,
+mert sohse menne le az ember a fenekére, pedig ott legelésznek ám a
+szebbnél szebb gulyák, hanem kolonczul ötven fontos követ kell az ember
+nyakába kötni.
+
+A király erre is ráállott, csakhogy oly szép gulyája lehessen, mint
+Tilinkóé, ez pedig, mikor már a nyakába volt kötve az ötven fontos
+koloncz, a legmélyebb vizet jelelte ki, hogy ott ugorjék be.
+
+Be is ugrott a király, de biz az sohse látta többé Isten verőfényes
+napját, hanem hal-étek lett belőle.
+
+Most már az volt a kérdés, hogy kit válaszszanak királynak? kit egyebet,
+mint Tilinkót?! hisz a fele királyság ugyis az ővé volt, felét pedig
+elnyerte azáltal, hogy a vizben megboldogult király özvegyét elvette
+feleségül.
+
+Aztán lakzit laktak. A lakodalomban én is ott voltam, de hogy legyen mit
+a fogunk alá rakni, ráraktam a szekérre 4 ökröt, befogtam 6 zsák szemen
+szedett tiszta buzát s elvittem a malomba. Hogy ideértem, felöntöttem a
+garatra a 4 ökröt s ekkor azt gondoltam, hogy kukoriczát őrlök, hát
+pedig babot. De hogy madárhús is legyen a lakodalomban, mig a lisztem
+lejárt, kiszaladtam az erdőre seregélyfiakat szedni. Találtam is egy
+odút, beledugtam a kezemet, de az nem fért bele, beledugtam aztán a
+fejemet, az belefért, de benn is rekedt. Most mi tevő legyek, kaptam a
+lelkét, ott hagytam a fejemet, haza szaladtam baltáért, hogy majd
+kivágom az odút! Elhoztam a baltát, kivágtam az odút, kivettem a fejemet
+s a helyére tettem. Ha nem hiszik kigyelmetek, hát kételkedjenek. Aztán
+elszedtem a fiók seregélyeket, madzagra kötöttem s a kebelembe raktam;
+de uramfia, a seregély fiak elszálltak velem, egyszer egy nagy folyóviz
+felett repülök, melynek a partján ép asszonyok mostak, kik, midőn
+megláttak engem, elkiáltották magukat: „Ó bé, de nagy madár!“ Én meg ugy
+értettem: „Oldjam meg a gatyám.“ Megoldtam a gatyámat, a seregélyfiak
+elszálltak, én meg beleczuppantam a Dunába. Egy nagy ebadta bunkós bot
+volt a kezemben, melylyel a Dunában levő sok halat mind kihajtottam egy
+parton álló meztelen czigánygyermek ingébe. Ezalatt megőrlették a
+lisztemet, hazavittem s megmondtam a feleségemnek, hogy süssön ebből a
+király-lisztből fehér kenyeret, ő meg oly fekete csermolyás kenyeret
+sütött, hogy a kutya sem ette volna meg. Káromkodom s szidom a lelkét.
+Ép ekkor toppan be a szobába a vén Csoszogó, a ki dicsérni kezdi, hogy
+az én feleségem ilyen jó, olyan jó kenyér-sütő. Erre én dühbe jöttem s a
+kezemben levő forró kenyeret ugy vágtam a Csoszogó fejéhez, hogy most is
+kopasz tőle.
+
+
+
+
+TARTALOM.
+
+                                    Lap
+
+Szép Miklós                           1
+A három kalmárfi                     55
+A kilencz                            93
+A szegény ember és a varjak királya 113
+A keresztleány                      135
+Brúgó, az ördög                     149
+Tilinkó                             171
+
+
+ [Transcriber’s Note:
+
+ Alternative spellings have been retained as they appear in the
+ original.
+
+ List of corrected typographical errors:
+ Page 9, "– Mi ujság, Miklós, kérdi Tündérszép Ilona?"
+ changed to "– Mi ujság, Miklós? kérdi Tündérszép Ilona."]
+
+
+
+
+
+End of the Project Gutenberg EBook of Sajóvölgyi eredeti népmesék (2. kötet), by 
+László Merényi
+
+*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK SAJÓVÖLGYI EREDETI NÉPMESÉK ***
+
+***** This file should be named 38568-0.txt or 38568-0.zip *****
+This and all associated files of various formats will be found in:
+        https://www.gutenberg.org/3/8/5/6/38568/
+
+Produced by Albert László (This book was produced with
+permission using text made available from the Hungarian
+Electronic Library. The text was amended after comparison
+with public domain scanned images of the original
+publication from the Google Books project.)
+
+
+Updated editions will replace the previous one--the old editions
+will be renamed.
+
+Creating the works from public domain print editions means that no
+one owns a United States copyright in these works, so the Foundation
+(and you!) can copy and distribute it in the United States without
+permission and without paying copyright royalties.  Special rules,
+set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to
+copying and distributing Project Gutenberg-tm electronic works to
+protect the PROJECT GUTENBERG-tm concept and trademark.  Project
+Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you
+charge for the eBooks, unless you receive specific permission.  If you
+do not charge anything for copies of this eBook, complying with the
+rules is very easy.  You may use this eBook for nearly any purpose
+such as creation of derivative works, reports, performances and
+research.  They may be modified and printed and given away--you may do
+practically ANYTHING with public domain eBooks.  Redistribution is
+subject to the trademark license, especially commercial
+redistribution.
+
+
+
+*** START: FULL LICENSE ***
+
+THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE
+PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK
+
+To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free
+distribution of electronic works, by using or distributing this work
+(or any other work associated in any way with the phrase "Project
+Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full Project
+Gutenberg-tm License (available with this file or online at
+https://gutenberg.org/license).
+
+
+Section 1.  General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm
+electronic works
+
+1.A.  By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm
+electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to
+and accept all the terms of this license and intellectual property
+(trademark/copyright) agreement.  If you do not agree to abide by all
+the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy
+all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your possession.
+If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project
+Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound by the
+terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or
+entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8.
+
+1.B.  "Project Gutenberg" is a registered trademark.  It may only be
+used on or associated in any way with an electronic work by people who
+agree to be bound by the terms of this agreement.  There are a few
+things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works
+even without complying with the full terms of this agreement.  See
+paragraph 1.C below.  There are a lot of things you can do with Project
+Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this agreement
+and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm electronic
+works.  See paragraph 1.E below.
+
+1.C.  The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the Foundation"
+or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project
+Gutenberg-tm electronic works.  Nearly all the individual works in the
+collection are in the public domain in the United States.  If an
+individual work is in the public domain in the United States and you are
+located in the United States, we do not claim a right to prevent you from
+copying, distributing, performing, displaying or creating derivative
+works based on the work as long as all references to Project Gutenberg
+are removed.  Of course, we hope that you will support the Project
+Gutenberg-tm mission of promoting free access to electronic works by
+freely sharing Project Gutenberg-tm works in compliance with the terms of
+this agreement for keeping the Project Gutenberg-tm name associated with
+the work.  You can easily comply with the terms of this agreement by
+keeping this work in the same format with its attached full Project
+Gutenberg-tm License when you share it without charge with others.
+
+1.D.  The copyright laws of the place where you are located also govern
+what you can do with this work.  Copyright laws in most countries are in
+a constant state of change.  If you are outside the United States, check
+the laws of your country in addition to the terms of this agreement
+before downloading, copying, displaying, performing, distributing or
+creating derivative works based on this work or any other Project
+Gutenberg-tm work.  The Foundation makes no representations concerning
+the copyright status of any work in any country outside the United
+States.
+
+1.E.  Unless you have removed all references to Project Gutenberg:
+
+1.E.1.  The following sentence, with active links to, or other immediate
+access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear prominently
+whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work on which the
+phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the phrase "Project
+Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, performed, viewed,
+copied or distributed:
+
+This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with
+almost no restrictions whatsoever.  You may copy it, give it away or
+re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included
+with this eBook or online at www.gutenberg.org
+
+1.E.2.  If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is derived
+from the public domain (does not contain a notice indicating that it is
+posted with permission of the copyright holder), the work can be copied
+and distributed to anyone in the United States without paying any fees
+or charges.  If you are redistributing or providing access to a work
+with the phrase "Project Gutenberg" associated with or appearing on the
+work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1
+through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the
+Project Gutenberg-tm trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or
+1.E.9.
+
+1.E.3.  If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted
+with the permission of the copyright holder, your use and distribution
+must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional
+terms imposed by the copyright holder.  Additional terms will be linked
+to the Project Gutenberg-tm License for all works posted with the
+permission of the copyright holder found at the beginning of this work.
+
+1.E.4.  Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm
+License terms from this work, or any files containing a part of this
+work or any other work associated with Project Gutenberg-tm.
+
+1.E.5.  Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this
+electronic work, or any part of this electronic work, without
+prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with
+active links or immediate access to the full terms of the Project
+Gutenberg-tm License.
+
+1.E.6.  You may convert to and distribute this work in any binary,
+compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any
+word processing or hypertext form.  However, if you provide access to or
+distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format other than
+"Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official version
+posted on the official Project Gutenberg-tm web site (www.gutenberg.org),
+you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a
+copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon
+request, of the work in its original "Plain Vanilla ASCII" or other
+form.  Any alternate format must include the full Project Gutenberg-tm
+License as specified in paragraph 1.E.1.
+
+1.E.7.  Do not charge a fee for access to, viewing, displaying,
+performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works
+unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9.
+
+1.E.8.  You may charge a reasonable fee for copies of or providing
+access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works provided
+that
+
+- You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from
+     the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method
+     you already use to calculate your applicable taxes.  The fee is
+     owed to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he
+     has agreed to donate royalties under this paragraph to the
+     Project Gutenberg Literary Archive Foundation.  Royalty payments
+     must be paid within 60 days following each date on which you
+     prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax
+     returns.  Royalty payments should be clearly marked as such and
+     sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the
+     address specified in Section 4, "Information about donations to
+     the Project Gutenberg Literary Archive Foundation."
+
+- You provide a full refund of any money paid by a user who notifies
+     you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he
+     does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm
+     License.  You must require such a user to return or
+     destroy all copies of the works possessed in a physical medium
+     and discontinue all use of and all access to other copies of
+     Project Gutenberg-tm works.
+
+- You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any
+     money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the
+     electronic work is discovered and reported to you within 90 days
+     of receipt of the work.
+
+- You comply with all other terms of this agreement for free
+     distribution of Project Gutenberg-tm works.
+
+1.E.9.  If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg-tm
+electronic work or group of works on different terms than are set
+forth in this agreement, you must obtain permission in writing from
+both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and Michael
+Hart, the owner of the Project Gutenberg-tm trademark.  Contact the
+Foundation as set forth in Section 3 below.
+
+1.F.
+
+1.F.1.  Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable
+effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread
+public domain works in creating the Project Gutenberg-tm
+collection.  Despite these efforts, Project Gutenberg-tm electronic
+works, and the medium on which they may be stored, may contain
+"Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or
+corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual
+property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a
+computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by
+your equipment.
+
+1.F.2.  LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right
+of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project
+Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project
+Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project
+Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all
+liability to you for damages, costs and expenses, including legal
+fees.  YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT
+LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE
+PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3.  YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE
+TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE
+LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR
+INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH
+DAMAGE.
+
+1.F.3.  LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a
+defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can
+receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a
+written explanation to the person you received the work from.  If you
+received the work on a physical medium, you must return the medium with
+your written explanation.  The person or entity that provided you with
+the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a
+refund.  If you received the work electronically, the person or entity
+providing it to you may choose to give you a second opportunity to
+receive the work electronically in lieu of a refund.  If the second copy
+is also defective, you may demand a refund in writing without further
+opportunities to fix the problem.
+
+1.F.4.  Except for the limited right of replacement or refund set forth
+in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS' WITH NO OTHER
+WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO
+WARRANTIES OF MERCHANTIBILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE.
+
+1.F.5.  Some states do not allow disclaimers of certain implied
+warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages.
+If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the
+law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be
+interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by
+the applicable state law.  The invalidity or unenforceability of any
+provision of this agreement shall not void the remaining provisions.
+
+1.F.6.  INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the
+trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone
+providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in accordance
+with this agreement, and any volunteers associated with the production,
+promotion and distribution of Project Gutenberg-tm electronic works,
+harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees,
+that arise directly or indirectly from any of the following which you do
+or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg-tm
+work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any
+Project Gutenberg-tm work, and (c) any Defect you cause.
+
+
+Section  2.  Information about the Mission of Project Gutenberg-tm
+
+Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of
+electronic works in formats readable by the widest variety of computers
+including obsolete, old, middle-aged and new computers.  It exists
+because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from
+people in all walks of life.
+
+Volunteers and financial support to provide volunteers with the
+assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's
+goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will
+remain freely available for generations to come.  In 2001, the Project
+Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure
+and permanent future for Project Gutenberg-tm and future generations.
+To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation
+and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4
+and the Foundation web page at https://www.pglaf.org.
+
+
+Section 3.  Information about the Project Gutenberg Literary Archive
+Foundation
+
+The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit
+501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the
+state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal
+Revenue Service.  The Foundation's EIN or federal tax identification
+number is 64-6221541.  Its 501(c)(3) letter is posted at
+https://pglaf.org/fundraising.  Contributions to the Project Gutenberg
+Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent
+permitted by U.S. federal laws and your state's laws.
+
+The Foundation's principal office is located at 4557 Melan Dr. S.
+Fairbanks, AK, 99712., but its volunteers and employees are scattered
+throughout numerous locations.  Its business office is located at
+809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887, email
+business@pglaf.org.  Email contact links and up to date contact
+information can be found at the Foundation's web site and official
+page at https://pglaf.org
+
+For additional contact information:
+     Dr. Gregory B. Newby
+     Chief Executive and Director
+     gbnewby@pglaf.org
+
+
+Section 4.  Information about Donations to the Project Gutenberg
+Literary Archive Foundation
+
+Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide
+spread public support and donations to carry out its mission of
+increasing the number of public domain and licensed works that can be
+freely distributed in machine readable form accessible by the widest
+array of equipment including outdated equipment.  Many small donations
+($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt
+status with the IRS.
+
+The Foundation is committed to complying with the laws regulating
+charities and charitable donations in all 50 states of the United
+States.  Compliance requirements are not uniform and it takes a
+considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up
+with these requirements.  We do not solicit donations in locations
+where we have not received written confirmation of compliance.  To
+SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any
+particular state visit https://pglaf.org
+
+While we cannot and do not solicit contributions from states where we
+have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition
+against accepting unsolicited donations from donors in such states who
+approach us with offers to donate.
+
+International donations are gratefully accepted, but we cannot make
+any statements concerning tax treatment of donations received from
+outside the United States.  U.S. laws alone swamp our small staff.
+
+Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation
+methods and addresses.  Donations are accepted in a number of other
+ways including including checks, online payments and credit card
+donations.  To donate, please visit: https://pglaf.org/donate
+
+
+Section 5.  General Information About Project Gutenberg-tm electronic
+works.
+
+Professor Michael S. Hart was the originator of the Project Gutenberg-tm
+concept of a library of electronic works that could be freely shared
+with anyone.  For thirty years, he produced and distributed Project
+Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of volunteer support.
+
+
+Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed
+editions, all of which are confirmed as Public Domain in the U.S.
+unless a copyright notice is included.  Thus, we do not necessarily
+keep eBooks in compliance with any particular paper edition.
+
+
+Most people start at our Web site which has the main PG search facility:
+
+     https://www.gutenberg.org
+
+This Web site includes information about Project Gutenberg-tm,
+including how to make donations to the Project Gutenberg Literary
+Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to
+subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks.