diff options
Diffstat (limited to '34759-0.txt')
| -rw-r--r-- | 34759-0.txt | 11866 |
1 files changed, 11866 insertions, 0 deletions
diff --git a/34759-0.txt b/34759-0.txt new file mode 100644 index 0000000..1b14b01 --- /dev/null +++ b/34759-0.txt @@ -0,0 +1,11866 @@ +The Project Gutenberg EBook of A vörös regina, by Árpád Abonyi + +This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with +almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or +re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included +with this eBook or online at www.gutenberg.org + + +Title: A vörös regina + +Author: Árpád Abonyi + +Release Date: December 27, 2010 [EBook #34759] + +Language: Hungarian + +Character set encoding: UTF-8 + +*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK A VÖRÖS REGINA *** + + + + +Produced by Judit Horváth, Tamás Róth and the Online +Distributed Proofreading Team at DP Europe +(http://dp.rastko.net) + + + + + + A VÖRÖS + REGINA + + REGÉNY + + ÍRTA + ABONYI ÁRPÁD + +[Illustration] + + BUDAPEST, 1918. + +AZ ATHENAEUM IROD. ÉS NYOMDAI + RÉSZVÉNYTÁRSULAT KIADÁSA + + +8946.--Budapest, az Athenaeum nyomása + + + + +ELSŐ FEJEZET + +Búcsút mondok csendes erdészházamnak és 1914 augusztus elején bevonulok, +mint tartalékos közlegény, ezredemhez.--Új bakancsomat meg kell +foltoztatnom és emiatt sok bajom támad.--Kopár orosz vidékek, +fölperzselt házak.--Lángban álló mezei tanya, hol egy egész népes család +szörnyű tűzhalált halt.--A Morelli-század átesik a tűzkeresztségen és +»Stand«-ba jut. + + +Állami erdész vagyok a kincstár egyik felvidéki több ezer holdas +birtokán, ahol kocsin is néhány óráig lehet utazni, amíg valaki +kiérkezik az erdőségekből. Ott is laktam az erdőkben, egy mély völgyben +levő magányos érdészházban, két kerülővel és a kutyámmal. Nőtlen ember +vagyok, egyik polyák kerülőm szintén, a másiknak azonban van felesége, +aki mindhármunk számára főz és mos. Hetenkint csak egyszer lovagolok be +a városba bevásárlások végett, mert negyven kilométernyi utat nem +szívesen tesz meg az ember, csak akkor, ha már elkerülhetetlenül muszáj. +A másik legközelebb eső város, Dobsina, még messzebb van tőlem, több, +mint ötven kilométer s az odavezető út háromszor oly fárasztó, mint ez a +másik. Mindezt csak azért említem meg, hogy lássék, mennyire távol élünk +mi ott az erdők mélységében mindentől, ami kultúrának és általában +polgári életnek neveztetik. + +Lehet, ez volt az oka, hogy amikor a háború kitörésekor, 1914 augusztus +harmadikán, vagy negyedikén, megkaptam behívómat, hogy huszonnégy óra +alatt vonuljak be ezredemhez, amelynek tartalékosa voltam,--épen akkor +töltöttem be harmincegyedik életévemet--semmiféle felindulást nem +éreztem, pedig tudtam, hogy ezúttal nem fegyvergyakorlatról, hanem +valóságos és komoly hadjáratról van szó. Magam sem tudom okát adni, hogy +miért, de az első pillanatban mintha még bizonyos elégedettséget is +éreztem volna. Az járt a fejemben, hogy egyidőre ismét belecsöppenek az +emberek közé és töméntelen fa, a tót és polyák parasztok, nemkülönben az +erdei vadak helyett embereket, városokat, szóval életet fogok látni, +amelyből éveken keresztül ki voltam közösítve. Persze, ha családom lett +volna--nem fogtam volna így fel a dolgot--dehát senkim sem volt, sem +feleségem, sem gyermekem, sem szüleim, akik szegények, rég pihennek, az +ilyen magányos kakuk tehát nem hagy itt senkit, akiért aggódjék és +miatta sem érez bánatot senki. Az egyetlen élőlény, amelyet sajnáltam +otthagyni lusta öreg kerülőim gondozására, hűséges kutyám volt, a +Zsandár. No, de meg is fenyegettem a vén lustákat, hogy kicserzem +bőrüket, ha valami hiba talál esni a kutyámban, míg oda leszek. + +Meg sem mondtam nekik, hogy hová megyek. Az ilyen csontos fejű vén +parasztnak amúgy is mindegy. Nem érdekli ezeket már semmi, csak a róka, +meg a farkas--annak is csak a bőre. + +Még aznap összecsomagoltam holmimat és lóra ülve, egész éjjel nyeregben +voltam, míg másnap reggel nyolc óra tájban végre beérkeztem a városba és +jelentkezhettem ezredem laktanyájában. + +Bizony, alig ismertem rá a máskor mindig csendes és néptelen városkára. +Olyan volt az egész, mint egy tábor. A sok bevonuló rezervista ugyancsak +elevenné tette, még a környéket is. S milyen vígak és hangosak voltak +ezek az emberek. Majdnem valamennyinek virág volt a kalapja vagy +kucsmája mellett, különösen a magyar legények tűntek ki szertelen +hangosságukkal, amely úgy zengett végig a városkán, mintha valami +nagyszerű lakodalom lett volna készülőben. Engem eleinte valósággal +elkábított a nagy lárma és a sürgő-forgó roppant elevenség, amely +mindenfelől egyszerre csapott le rám. Az erdők örökös csendje és békéje +után most egyszerre ez a lármás zaj,--nem csoda, hogy szinte +belekábultam, míg lassankint valahogy mégis hozzá tudtam szokni. + +A kaszárnyából azzal küldtek el, hogy néhány napig várnom kell, míg a +sor ránk--rezervistákra--kerül, mert elsősorban a lineabeli csapatok +felszerelését kell befejezni. + +--Vajjon meddig kell várakozni?--kíváncsiskodtam az őrmesternél. + +--Három-négy napig--hangzott a válasz. + +Nem igen örültem ennek a hírnek. Hazamenni erre a három-négy napra már +nem volt érdemes, elhatároztam tehát, hogy ott maradok. Meg voltam +akadva a lovammal is, ezen a bajon azonban hamar túlestem, mert alig +tettem vele néhány lépést, egy kapitány már megszólított, hogy ez a ló +is az avatás-köteles lovak közé tartozik-e? Megmondtam, hogy nem +tartozik. Az állásomhoz tartozik, kincstári ló. + +--Lefoglalom--szólt röviden a tiszt. + +Le is foglalta és azt nagyon okosan cselekedte, legalább letettem +nyakamról a gondját. Kaptam érte--nem is utalványban, hanem +készpénzben--négyszáz forintot. Ha megkérdezik az árát, szívesen +odaadtam volna százötvenért. Dehát nem kérdezték. + +Aztán nem is négy napig, de öt napig lézengtem és lézengtünk, valahányan +berukkolt tartalékosok csak voltunk, míg végre az ötödik nap a +sorhadbeliek kivonultak a városból, és mi bevonulhattunk a kaszárnyába. + +Annyian voltunk, hogy alig fértünk. És micsoda vígság verte fel a széles +udvart, meg az egész rengeteg épületet. Az ember a saját szavát sem +hallotta. Mindenki vídám és hangos volt. A tisztek tréfálkoztak velünk, +az őrmesterek nyájasok, jókedvűek, szolgálatkészek voltak. A megszokott +régi kaszárnyai gorombaságnak és nyerseségnek sehol semmi nyoma. Egy +jóképű szakállas rezervista nagy komolyan ki is jelentette, hogy +mindezen csodák után pedig okvetlenül össze fog omlani a világ... + +A világ azonban nem omlott össze, minket ellenben annak rendje és módja +szerint beöltöztettek és hamarosan kiadták az összes Rüstungot is. +Minden finom, komótos és vadonatúj volt. Olyanok voltunk az új +egyenruhákban, mintha csupamerő »extrában« feszítettünk volna és nem +bejöttünk volna, hanem hazamenőben lennénk az extrában, hadd dagadjon +odahaza, ha meglát, a Rózsi vagy a Kati szíve. + +Pénzemet, mely a hazulról hozott százhúsz forinttal együtt, lovam árát +is hozzáadva, ötszázhúsz forintot tett ki, ügyesen bevarrtam a blúzom +belső zsebébe. Ezt a belső zsebet én csináltam, mert bévülről t. i. +nincs zsebe a rendes katonai blúznak. Adjusztálni egyébként semmit sem +kellett, úgy állt rajtam az új csukaszürke, mint a parancsolat. Hát +hiszen jól megnőtt, nagy darab, olajbarna képű ember vagyok, rám nem +kunszt ruhát szabni. + +Nagyon jól festett volna bár két szál káplári csillagocska az új blúzon, +dehát nem lettem annak idejében még káplár sem, mert örökös hadilábon +álltam bemák-ivadék őrmesteremmel és emiatt persze meg is maradtam végig +közlegény-sorban. + +Láttam néhány pityergős jelenetet is, de nem sokat. Egy ráncosképű, +töpörödött parasztasszony sírdogálása hatott meg mindössze különösebben. +Ott állt szegény a kaszárnya kapujában és csendeskén törölgette könyeit. +Három unokája vonult be. Egymaga maradt odahaza. Nem tréfa az, ha valaki +már a hetven felé jár, mint ez az öreg néni. Mit fog ez csinálni +egymagában, ha nem akadnak jó emberek, kik elhagyatottságában +megvígasztalják és egyben-másban megsegítsék? Adtam szegénynek a +pénzemből öt forintot. Megköszönte, de csak tovább sírdogált csendeskén +ott a kaszárnya kapujában egészen estig. + +Századomban--a »siegreiche 16-te Kompagnie«-ban--Morelli százados úron +kívül csak két tiszt volt: főhadnagy úr Nagy és hadnagy úr Schultz. A +százados bizony már jócskán idős úr volt--lehetett vagy +ötvennégy-ötvenöt esztendős. Azokból a régimódi tisztekből való volt, +akik sohasem mennek előbbre a századosi rangnál,--zömök termetű, kicsit +ragyás, roppant lármás, azonban jószívű és emberséges katona volt--a +legénység szerette, mintha apja lett volna. Nagy István +főhadnagy--valóságos óriás volt a százados úrhoz képest--fekete, mint az +ördög, de vakmerő is, mint az ördög. Jobban tudott káromkodni, mint egy +tucat huszár, különösen ha kártyázott és vesztett. Már pedig mindig +kártyázott és mindig vesztett. Schultz hadnagy úr teljes és tökéletes +ellentéte volt mindenekben: elegáns, finom, szőke fiatalember. Mintha +mindig valamely illatszeres skatulyából lépett volna ki, akár jött, akár +ment. Soha a keztyüjén egyetlen foltocskát nem látott emberfia. Azonban +tehette. Igen gazdag bécsi sörgyárosnak volt a fia,--pénze mindig bőven +volt és ki is adta urasan--ebben nem volt hiba. Hallottam, hogy a +Bataillon valamennyi tisztje be volt nála »dőlve« kisebb-nagyobb summák +erejéig, ami tekintélyét persze toronymagasságnyira fokozta, de nem +hallottam, hogy ezzel a hatalommal visszaélt volna. Magyarul nem sokat +tudott. + +A kilencedik nap délutánján felolvasott ezredparancsból megtudtuk, hogy +még aznap este be leszünk vaggonirozva, elhagyjuk a városkát és +egyesülni fogunk az előreküldött rendes csapatokkal. + +Nem mondhatnám, hogy valami rendkívüli sürgés-forgás lett volna a +parancs vétele után, vagy túlsok lekonyult fejet láttam volna. Akadt +egynéhány ebből is, de igazán nem sok. Sőt majdnem azt mondhatnám, hogy +a legénység legjava-része még örült is a dolognak, legalább nem kellett +tovább elszenvednie hozzátartozói szomorkodását, ami ilyenkor +elkerülhetetlen. + +Nekem könnyű dolgom volt,--utánam és érettem nem lamentált senki. De +hogy én se vigyem el szárazon, arról gondoskodott a balszerencse egy +kiálló szeg képében, amelybe belebotlottam és kiszakítottam oldalvást az +új bakancsomat. Ritkán szoktam káromkodni, de most igazán nagyon mérges +voltam a saját ügyetlenségemre. Már most csak hamar egy csizmadiát, aki +a repedést befoltozza. Elindultam suszter-vadászatra és a közeli utcában +találtam is egy májsztert, aki kész volt a repedést--negyven krajcárok +fejében--azonnal befoltozni. Be is foltozta. Csakhogy egy kicsit összébb +találta húzni a bőrt, semmint kellett volna, ennélfogva éreztem, hogy a +bakancs bizony szorítja a lábamat. A májszter biztatott, hogy egy-két +óra alatt »kijárom« és akkor nem fog szorítani. Ez csak az elején van +így, mert a bakancs különben is új. Ha azonban mégis szorítani +találna--hozzam vissza és szívesen kifejti s megint újra visszavarrja a +foltot. + +Este hét órakor teljes Mars-Adjustirungban, felkészülve álltunk a +kaszárnya udvarán. Az ezredes a front elé lovagolt és beszédet intézett +a legénységhez. Nagyon lelkesen beszélt, én azonban egy szót sem +értettem az egészből, mert igen messze álltam a középső fronttól. A +beszéd után felharsanó hurrákból és mennydörgő éljenekből következtetve, +az ezredes úr alighanem a legénység szája íze szerint szónokolhatott. + +Azután vezényszók hallatszottak, kivonultunk a kaszárnyából és +kimasiroztunk a pályaudvarra. A fél város apraja-nagyja kísért. +Elárasztottak szerencsekívánatokkal és teméntelen virággal. Még akkor is +hullott a virágeső, amikor a végeláthatatlanul hosszú katonai vonat szép +lassan kicammogott a pályaudvarról és mindegyre távolodott a kendőket +lobogtató, éljenző és még a távolból is búcsúzkodó közönségtől. + +* + +A menázsi-szünetek leszámításával, amikor a vonat megállt, s szabad volt +leszállanunk--négy teljes napig szakadatlanul mentünk észak felé. Igaz, +hogy förtelmesen lassan mentünk. Az ember már a második napon sem tud +magával mit kezdeni, hát még a harmadikon és a negyediken! A vidám +nótázás már a második napon megszűnt. A virágot pedig sok legény már az +első nap kidobta mérgében a kocsiból. Én nem dobtam ki a magamét. +Általában sokkal jobban tűrtem az unalmas utat, mint társaim, akik nem +voltak hozzá szokva,--mint én--hogy félnapokig egy helyben gubbasztva +lessenek valamely ravasz erdei vadra. + +Hát hiszen azért eléggé úntam biz ezt a szörnyen lassú és lábakat, +kezeket zsibbasztó utazást. Meg aztán aggasztott a bakancsom is. Megint +éreztem, hogy a rácsapott folt tájékán szorít. Hol levetettem, hol +megint felhúztam,--próbáltam tágítani is--de biz az nem engedett. Keserű +szemrehányásokat kezdtem tehát magamnak tenni, hogy nem mentem vissza a +májszterhoz, aki ajánlkozott, hogy kibontja és újra varrja a foltot. +Végre is csak az a reményem maradt, hogy ebben a mostani száraz és meleg +időben, ha nem is enged a folt, majd enged esze nélkül, ha egyszer amúgy +istenigazában átázik és ellágyulnak konokul kemény erkölcsei. + +Ebben az időben igen nagy meleg volt. Az áthevült levegő szinte +reszketni látszott a kiszikkadt föld közelében, amely csak úgy ontotta +magából a forróságot. Minden pocsolya fenékig ki volt száradva, még a +nádasok is. A felrepedezett agyagos föld oly keményre szikkadt, hogy +nemcsak gyalogos embert, de talán még ágyúkat is elbírt volna. A +marhakocsik, melyekben minket szállítottak, napközben valóságos kemencék +voltak. Ez talán még jobban kifárasztotta az embereket, mint a négy +napos út. Már alig állták. Volt olyan is, aki elég hangosan, a tiszturak +füle hallatára mondta ki véleményét... baj azonban ebből a +szabadszájúságból sem lett. A mi Morelli századosunk épen oly dühös +volt, mint a legénység s ugyancsak sűrűn emlegette a »schweinerei«-t. +Pergamen-színűre égett, ragyás arca szinte rángatódzott a haragos +türelmetlenségtől. A Nagy főhadnagy úré nemkülönben. Azt, amit ez az +óriás hangosan kimondott, semmiféle papiros nem tűri meg. Csak a mindig +finom Schultz hadnagy úr nem mondott soha semmit, amin az illendőség +fennakadhatott volna. + +De hát egyszer a leghosszabb prédikációnak is vége szokott lenni. Véget +ért a negyedik nap délutánján a mi megpróbáltatásunk is. Megérkeztünk +rendeltetésünk helyére--a határra, vagy talán még azon is túl. + +--Auswaggonirung! Kiszállni emberek! + +Mondhatom, hogy soha életemben parancsot szívesebben és fürgébben nem +hajtottam végre. Szinte repültem kifelé a gyalázatos marhakocsiból, mint +a gummilabda! Végig is mértem egész hosszúságommal az anyaföldet, de oda +se neki! És nem törődtek hasonló csekélységekkel a többiek sem. Azt a +szapora kifelé bomlást, ami itt elkezdődött! Egymás hegyin-hátán +ugráltak ki az emberek a kocsikból... ki a hasára esvén, ki az orrára... +de csakhogy künn volt! + +Délután öt órára elkészültünk a menázsival is. Igen jó levest, marhahúst +és pörkölt tarhonyát kaptunk, minden ember annyit, amennyit csak meg +tudott enni. + +Fél hatra »Vergatterung«-ot fújtak. + +Cudar meleg volt, de ezzel most már nem törődtek az emberek. Lengedezett +valami kicsi szél is, s ez annyira amennyire elviselhetővé tette a +forróságot. A fődolog az volt, hogy nem ültünk a marhakocsikban. + +A vidék, amit be lehetett látni, nem volt valami szép. Kopár dombok, +lankás emelkedések, messze elnyúló lapos völgyek látszottak a +távolságban. A legtávolabbi láthatárt sem zárták be a hegyek. Lehet, +hogy alföldi ember más szemmel nézte volna ezt a vidéket, mi azonban egy +szálig hegyvidéki emberek voltunk, hát persze, hogy csunyának találtuk. + +Este nyolc órakor lekanyarodott a regiment egy elég mélynek látszó +völgybe. + +A fordulóról már észrevettük, hogy odalenn katonai tábor van. Sátrak +szürke vászna tűnt szembe jókora területen. Gulába rakott fegyverek nagy +sokaságát vettük észre a sátrak vonalában, tábori konyhák füstje +szivárgott a szél irányában, amely most valamivel élénkebb jóindulattal +hűtötte le homlokunkon a verítéket. + +Szemmértékkel mérve, egy teljes divizióra becsültem a lenn táborozó +katonaságot. Később megtudtam, hogy jól taksáltam, mert tényleg a mi +hadosztályunk táborozott itt már hét nap óta. Mi voltunk az utolsó +tartalékosok, akik még hiányoztak. A mi bevonulásunkkal komplett +hadilétszámon állt a divizió, amelynek vezére báró G. altábornagy úr ő +excellenciája volt. A fiatal sorhadbeliek ismerték, mi öregebbek nem. + +Fél kilencre lenn voltunk a völgyben. + +Roppant zajos fogadtatásban részesültünk, amikor bevonultunk a +táborba,--olyan hurrázás és éljenzés harsogott felénk, mintha már +megvertük volna az ellenséget. Fogalmam sincs róla, miért örültem magam +is, hogy már itt vagyunk, de örültem és még sokkal jobban örültem volna, +ha lábamon az az átkozott bakancs-folt nem komiszkodott volna. + +Amint kijelölt helyünket a táborban elfoglaltuk és komócióba tehettük +magunkat, azonnal levetettem a bakancsomat. Azt reméltem, hogy talán a +kapca gyűrődött össze a folt tájékán, azért szorít most jobban, mint +eddig,--de bizony a kapca símán fogta körül a lábamat. Megint csak +szemrehányásokat tettem magamnak, hogy nem használtam fel a majszter +ajánlkozását és hittem a »kijárás«-ban--most persze már későn, mert más +bakancsot itt nem kaphattam. Kivághattam volna ugyan a varrást, de hátha +esős idő fogja felváltani a forróságot--mit csinálok lyukas lábbeliben? +Az ördög vigye el ezt az egész dolgot. + +A meleg nem engedett napszállta után sem, de nagyon szép csillagos +éjszakánk volt. + +A tábor-őrszemeken kívül mindenki aludt. Én sokáig nem tudtam +elszunnyadni. Hátamra fekve bámészkodtam a csillagos égre és +elkalandoztam, gondolatban, haza, erdeim közé. Vajjon mit csinálhat két +lustám, ha nem kell tőle tartaniok, hogy a sarkukban vagyok? Szegény jó +kutyám! Hogy kereshetett az engem napokig, míg végre belenyugodott, hogy +egy darabig nem fogjuk, egymást látni. + +Hm... de hátha soha többé nem fogjuk egymást látni? Lám, lám... ez eddig +eszembe sem jutott. Igazán egy pillanatig sem gondoltam rá eddig, hogy +voltaképen ez az eshetőség sincs kizárva... + +Most, hogy eszembe jutott--úgy éreztem, hogy semmi hatással sincs reám. +Elvégre, aki olyan életpályát választott magának, mint én, annak arra is +lépten-nyomon el kell készülve lennie, hogy valamelyik tettenért vadorzó +gyorsabb talál lenni és hamarabb röpít golyót a fejembe, mint mi az ő +fejébe, punktum... eddig van és igazán nincsen tovább. Az erdőségek +mélységeiben járván, sohasem tudtam, hogy mikor és honnan leshetnek rám +ezek a gazfickók,--hozzá voltam tehát szokva, hogy minden egyes utamon a +fejemmel játszom. Innen van, hogy a halál gondolata rám semmiféle +különösebb hatást nem tehetett. + +A csillagok állásából következtetve, lehetett tizenegy óra is, amikor +végre magam is elaludtam. + +Reggelre kelve nagy örömmel tapasztaltam, hogy a forróság valamennyire +engedett és ami még jobban megörvendeztetett, az a bakancsom kegyes +engedékenysége volt,--alig éreztem, amikor felhúztam. Derék dolog! +Egészen kényelmesen tudtam benne járni. Arra persze ebben a pillanatban +nem gondoltam, hogy reggel az ember lába jelentékenyen kisebb, mint +napközben, ha már munkában van. + +Öt órakor már az egész tábor fenn volt. A konyhákon főtt a kávé, az +emberek egy a táboron keresztül folyó, elég bő vizű érben mosdáshoz +láttak. A naposok parancsot hoztak, hogy fél hétre mindenki legyen +készen, mert lehet, hogy ezt a táborhelyet a divizió egy része el fogja +hagyni. Úgy is volt. Valamivel fél hét óra után úgy a tábor jobb-, +valamint balszárnyán, ahol mi lógeroztunk, élénk mozgolódás támadt. + +Századparancsnokom, Morelli kapitány úr, szinte futva érkezett meg a +hadiszállás felől és izgatott arccal, mindazonáltal büszkén és nagyon +elégedetten közölte tisztjeivel és a legénységgel, hogy a regiment +keleti »Vorhut«-jának (elővédjének) az ezredes úr a mi századunkat +rendelte ki. Also auf. + +Tíz perc alatt készen voltunk. Morelli kapitány úr nyeregbe kapaszkodott +és kicsit borízű, rekedtes hangján elkiáltotta magát: + +--Vorwärts, fiaim, éljen a haza! + +Dörgő éljennel válaszoltunk és elindultunk észak-keleti irányban a +táborhelytől. Marsközben egyszer még visszanéztem. Az jutott eszembe, +hogy látjuk-e még vajjon valaha azokat, akiket most ebben a határszéli +völgyben hátrahagytunk? Miért jutott ez épen most eszembe, igazán nem +tudom. + +Délelőtt tizenegyig szakadatlanul mentünk. + +Keresztülhaladtunk egy kis erdőcskén is. Silány erdőcske volt biz ez, +odahaza inkább csak ciherszámba mehetett volna. + +Útnak, vagy útfélének itt már híre-hamva sem mutatkozott. Még +marhacsapást sem láttunk, pedig már jókora darab földet hagytunk a +hátunk mögött. Se szarvasmarha nem járt itt, sem ember. Mert bizony +embert sem láttunk. Felkapaszkodván egy lankás hágóra, ott egy +nyírfákkal körülszegett tisztáson végre megpillantottuk az +ember--nyomát. Csak a nyomát és nem az embert. + +Egy porig leégett tanya vagy más efféle szerdék lehetett, ami itt +szemeink elé került. + +Az épület földig le volt égve, közel ehez a hamurakáshoz még két másik +hamurakás is szürkéllett, talán az ólak vagy kukorica-kasok maradéka. A +szegény fák megperzselve szomorkodtak a pusztulás e néma helye felett, +amely találgatásainkra semmiféle választ nem adhatott. + +Röviddel esti hét óra előtt az erdő szélére érve--mintegy ezer lépésnyi +távolságban--megint nagyon csúnya látvány ütközött váratlanul a szemünk +közé. + +Az innen tovahúzódó legelő közepén egy nagy tanya állt lángokban. + +Rengeteg koromfekete füst és szikrázó perje vágódott föl a levegőbe. A +recsegést egészen az erdőig hallottuk, holott jó ezer lépésnyi volt a +távolság. Három hosszú szín-féle épület, a lakóház, a hátulsó kasok és +ólak, nemkülönben a szalma-és széna-kazlak égtek. Óriási fekete füst +szállongott különösen a kazlak felett. Egy-egy pillanatra semmit sem +lehetett látni, csak ezt a vastag, szikrával kevert, széles lökésekkel +szerteszét gomolygó fekete füstöt... Szabad szemmel is észre lehetett +venni, hogy a megriadva ide-oda futkosó barmokat lovas katonák fogdossák +össze és terelik hátra az égő tanya mögé. + +Rövid vártatva Morelli kapitány komolyra keményedett ragyás arcát +pillantottuk meg az erdő szélén. Megállt egy bokor alatt és nyomban +gukkerezni kezdte az égő tanyát. Azután magához intette a tiszt urakat +és látszólag semmivel sem izgatottabban, mint ahogy a manővereken +szokta, így szólt: + +--Fél szotnya kozák. Meg fogjuk őket támadni. + +A többit a tiszt urak is tudják, mi is. Általános, heves fegyver-ropogás +indult meg az egész vonalon. Megfoghatatlan! Az emberek--ez volt első +tűzkeresztségük--oly dühösek lettek saját fegyvereik hangjától, mintha +az ördög bújt volna beléjük. Mintha a puskák dörrenése és a könnyedén +tovaszálló lőporfüst egyenként valamennyit felbőszitette volna... + +Felugráltak a rajvonalból és szuronnyal rohantak az égő tanya felé, hogy +a még el nem menekült kozákokat kézrekerítsék. Mert ezek a gyújtogató +rablók csak alig tíz percig állták a tüzet, azután menekült, aki tudott. +Harminc-harmincöt lehetett a vad iramban menekülők száma, a többi +szerteszét szóródva, részint halva, részint megsebesülve hevert a +földön. Az emberek nagyszerű pontossággal lőttek, a kapitány úr meg +lehetett elégedve a »trefferek«-kel, amelyekkel egyébként soha sem volt +megelégedve. Mire öregedő lábaival ő is a tanyához ért, a legénység már +az életben maradt kozák lovasok lefegyverzésével is elkészült. A +halottakat összeszedték és valamennyit egymás mellé fektették a fűbe, +hogy a kapitány úr is megvizsgálhassa őket. + +Ezen munka közben egy rémülten sikongató kis leány és egy bevérezett +arcú idős asszony bújt elé a füstös romok mögül. A szerencsétlen +lerogyott a kapitány úr elé és zokogó hangon, kétségbeesve, fuldokló +sírással beszélt... beszélt... beszélt... + +Nem értettük meg, hogy mit beszél, mert messze álltunk tőle, de láttuk, +hogy zsidó és most már mindent megértettünk. + +Egyedül maradt a szerencsétlen a mellette sikongó vézna kis leánnyal, a +kozákok legyilkolták egész háznépét, s a holttesteket bedobálták a +tűzbe. A kapitány úr ragyás arca lángolt a dühtől. + +--A kutyák... a kutyák... sziszegte felbőszülve. + +Az égő épületek ezalatt rendre összerogytak. Amikor a hosszú földszíntes +lakóház fedele összeomlott--hatalmas szikrafelhő vágódott fel nyomában a +levegőbe és oly vastag füst csapódott szét, hogy egy-két pillanatig +mindnyájan eltűntünk benne. Az emberek köhögési ingert kaptak a büdös +füsttől s szaporán retiráltak hátrafelé, hogy friss levegőhöz jussanak. +Még benne voltunk a vastag füstben, midőn a már-már izzó hamuvá leégett +kazlak közelében váratlanul egy lövés esett. + +Morelli kapitány úr azonnal odafordult és bosszankodva tudakolta annak a +szamárnak a nevét, aki patront felejtett a fegyverében. Azt hitte, hogy +»schlamperei« történt, pedig most az egyszer nem schlampereiről volt +szó. Én már csak akkor érkeztem oda, midőn az emberek elszörnyedve +jelentették a kapitány úrnak, hogy az egyik foglyul esett kaukázusi +kozák altiszt, aki addig mozdulatlanul várta két szuronyos legény között +a sorsát és akit elfelejtettek megmotozni--egyszerre csak revolvert +rántott, s villámgyors mozdulattal arrafelé lőtt, ahol a kapitány úr +állott. A golyó azonban célt tévesztett és a szegény Schmidt őrmester +hátát ütötte át, aki háttal állt az orgyilkos kozák felé és nem is +sejthette, hogy veszélyben forog. + +A következő pillanatban a nekivadult gyilkos már le volt fegyverezve, de +ez persze a szegény őrmesteren nem segített. A lövés után még +visszafordult és mondani akart valamit... Azután szép csendesen +megfordult a sarka körül, leült a földre és előrehajtotta fejét annyira, +hogy sipkája a pernye közé esett. Mindjárt utána, abban a percben, amint +az emberek melléje térdeltek, hogy segítsenek rajta, ha lehet--nagy +csomó vér buggyant ki száján, tagjai reszketni kezdtek, s a szegény +őrmester egész hosszában elnyúlt a földön... Mire a reszketés megszűnt, +szája kinyílt, szemei kitágultak és megüvegesedve, meredten bámultak +üregeikben... + +Egy káplár mellére nyomta a fülét és hallgatódzott. + +--Már nem dobog... mondotta fölgerjedve. + +Morelli kapitány úr szintén megvizsgálta kedvenc őrmesterét, de ez a +vizsgálat is szomorúan ütött ki--meg kellett róla győződnie, hogy a +kötelességtudó, derék katona kiszenvedett. + +--Meghalt... mormogta sötét arccal. + +Schultz hadnagy úr idegesen tépegette finom bajuszkáját. + +--Der arme... ő már befejezte. + +Nagy főhadnagy úr bika-vállai ennél a szónál ismét megrándultak. +Hirtelen odafordult a kapitány úrhoz, mintha mondani akart volna neki +valamit, de aztán csak mégse mondott semmit, hanem ehelyett odalépett a +dacosan álló gyilkos kozákhoz és olyan hangon, amelynek dühét sohasem +fogom elfelejteni, ráordított: + +--Nyomorult orgyilkos! Az ilyen becstelen katonát, mint te... + +S a főhadnagy úr nehéz ökle minden acélkalapácsnál súlyosabb erővel +zuhant le a kozák fejére. A rettenetes ütés földhöz sújtotta a kozákot, +a feldühösödött emberek pedig megragadták, s még mielőtt a kapitány úr +tiltó parancsa elhangzott volna--egy szempillantás alatt hátra csavarták +karjait, hogy visszájára kössék gúzsba, mint ahogy a farkast szokták. A +kozák azonban szilaj és erős ember volt--roppant erőfeszítéssel +kirántotta hátracsavart jobbkarját a szorításból és akkorát vágott a +vele szemben álló Pitelka Tóni arcába, hogy annak menten eleredt +orrán-száján a vér. Másodszor is ütésre emelte karját ez a szőrös képű +izmos vadállat, de oly eszeveszett lendülettel kapta öklét a levegőbe, +hogy egyensúlyt vesztve hátratántorodott és belezuhant a mellette izzó +kazal-hamu zsarátnokába. Egy csomó szikra csapódott fel a levegőbe, s a +zuhanás nyomán támadt lyuk ismét betemetődött izzó hamutömeggel... + +A legények hiába kaptak utána, hogy kirántsák a tüzes pokolból. + +Néhány pillanat mulva egy ennél még sokkal kellemetlenebb jelenetet is +meg kellett érnünk. + +Az öreg zsidó asszony, ki eddig ott sírdogált a leégett lakóház +közelében, amely szeretteit maga alá temette--abban a minutumban, amikor +a kozák hatalmas alakja eltűnt a zsarátnokban--felugrott kuporgó +helyzetéből és eltorzult arccal, felbomlott ősz hajjal, mely mint egy +kígyó-csomó röpködött halántékai körül, odarohant a tüzes zsarátnok elé +és sovány karjait égnek emelve, a kielégített bosszú eszelős örömével +rikácsolt a tűzbe valami rettenetes átkot. + +Azután beleköpött a tűzbe... + +Hát hiszen igaz, ami igaz, volt miért gyűlölnie az ellenséget, mely +egész családját kiirtotta és volt miért örülnie, hogy a gyilkosok közül +legalább egy aképpen pusztult el, mint ahogy az övéi elpusztultak, reánk +azonban mégis oly rossz hatással volt ez a dolog, mintha váratlanul egy +rocska hideg vízzel öntöttek volna végig... + +A kapitány úr maga elé vezettette és sokáig beszélt neki valamit német +nyelven. Nem értettük hogy mit, mert messze álltunk,--csak azt láttuk, +hogy az öreg asszony ismét sírni kezdett és a fejét rázogatta. Később +azonban, úgy látszik, mégis csak szót fogadott, mert kézen fogta a +mellette keservesen pityergő kis leányocskát és egy melléje adott káplár +társaságában elindult vele a frontunk háta mögé. Ezen a porrá égett +tanyán már úgy sem volt mit keresnie. + +Alig hogy az erdő szélén eltűntek a messzeségben, két huszár érkezett +vágtatva az erdő felől. + +Parancsot hoztak a kapitány úrnak. + +Mi volt a parancsban, azt nem tudhattuk, a kapitány úr bosszús arcáról +azonban valami affélét lehetett leolvasni, hogy túlságosan jó dolog nem +lehetett benne. + +A huszárok csakhamar visszavágtattak, amerről jöttek. + +Nekünk meg kiadta a parancsot a kapitány úr, hogy íziben lássunk +munkához és temessük el a halottakat. Ez meg is történt. A foglyokat +hátra indították a divizió felé--a halottakat eltemettük. +Szerencsétlenül járt Schmidt őrmesterünket természetesen külön sírba +temettük el. Keresztet is csináltunk sírja fölé. Nagyon primitív +fakereszt volt biz ez, de mégis csak kereszt volt. A kapitány úr rövid +beszédet tartott felette, mikor leeresztettük a becsületesen kiásott +mély gödörbe, s a ceremóniának ezzel vége volt. Katona-temetés, +ellenséges földön. Nem tartott tovább tíz rövid percnél. + +Midőn valamennyi halottal készen voltunk--a kapitány úr hosszasabb ideig +tanácskozott a tiszt urakkal. E tanácskozás eredménye az volt, hogy az +egész századot visszaindították oda, ahonnan idejöttünk: az erdő mellé. + +Midőn a századvonal legszélén, egy vén nyirfa tövében, elfoglaltam +helyemet--első dolgom megint csak az volt, hogy levetettem és földhöz +vágtam átkozott bakancsomat, mely ismét szorítani kezdte a lábamat. + +Azonban megállj, nyomorult »Fussbedeckung«--itt lesz ma éjjelre az az +eső,--kiteszlek és meg fogsz ázni, mint egy patkány! + +Tizenegy óra lehetett, mire végre elálmosodtam és elaludtam. Félálomban +még hallottam, hogy az eső--hála istennek--eleredt és elég szaporán +kopogtatja nyírfám koronáját... Csak hulljon minél több ebből a +nagyszerű áldásból, legalább véget vet a forróságnak és megpuhítja +bakancsomat is. Finomul ázik a gonosz... + +Ezen a szeles és esős éjszakán csak Morelli kapitány úr volt ébren. + +Megügyelték,--az őrtálló posztok legalább így beszélték--hogy egész +éjjel fenn volt a sátrában és a térképeket bujta. A szél mindegyre +kioltotta a kis kézi lámpást, mely a térképekre volt helyezve, de a +virrasztó századparancsnok mindannyiszor ismét meggyújtotta és tovább +tanulmányozta a térképeit. + + + + +Második fejezet + +Morelli-rendszerű árkok kiásása és megépítése.--A halhatatlan gulyás +dicsérete.--Ágyúmoraj észak-nyugat felől.--Shrapnelek világítanak az +éjszakában.--Varga őrmester örömhírt hoz.--Apró pontok mutatkoznak a +láthatáron.--Varga őrmester kegyetlenül haragszik, de később megbékül és +ragyogtatja csodálatos fegyverművészetét.--Shrapnelt kapok a +ballábamba.--A század tovább vonul észak felé,--engem ott hagynak. + + +A következő nap délelőttjén több ízben végigjárta az egész frontot és +ismételten is alaposan kioktatta az embereket, hogy milyen egy +becsületes »Schützen-Graben.« Tudta minden ember, hogy milyen, de azért +úgy hallgatták a recsegő magyarázatot, mintha most hallanának a dologról +először életükben. Az öreg úr ugyanis szerette, ha nagyon figyelmesen +hallgatják. A legfigyelmesebben fülelő, vagy fülelni látszó, legényeket +ilyenkor egy-két jóféle cigarettával is megajándékozta. + +Az ebéd gulyás volt. Mozgókonyhát még nem kaptunk, a dicső gulyás tehát +csak rendes üstökben főtt meg, de így is nagyszerű volt az ő messze +illatozó pompájában. Hát én most is azt mondom, amit mindig makacsul +állítottam--nincs ennél nagyszerűbb étel a világon! És ami fő: bárhol +van is rá szükség, korlátlan mineműségben főzhető meg. Mi a magunkéba +aznap például a következő kincseket adjusztáltuk bele: paprikát, borsot, +sót, krumplit, répát, sok hagymát, apróra vágott szalonnát, lebbencs +metéltet, zellert, két marék pórit. E kincsek javarésze a porrá égett +tanya veteményes kertjéből került ki, ahol a legények szemlét tartottak +a még használható kerti vetemények felett. Találtak néhány érett +paradicsomot is. Elhozták, betettük a gulyásba. Találtak vagy félmarék +gyömbért is. Azt is elhozták, betettük a gulyásba. Látnivaló, hogy a +gulyásba mindenfélét be lehet tenni, csak annál nagyszerűbb lesz tőle. +És meg lehet tőle vonni--a hagymán kívül--akármit, felséges íze és +menyei illata az éhes ember előtt ugyanaz marad. Ezért első étele a +világnak a gulyás. + +Morelli kapitány úr kétszer is hozatott magának belőle, nemkülönben Nagy +főhadnagy úr is,--csak Schultz hadnagy nem kért a világ első ételéből, +mert hogy az neki »erős«. Nem állta finom szája a paprikát. Hát hiszen +paprika volt benne--az igaz. Azonban ki látott becsületes magyar gulyást +paprika nélkül, ha egyáltalában van kéznél ebből a szép piros +gyönyörűségből? Az ember nagyokat köszörül tőle a torkán, de örömmel +eszi és boldogan törölgeti kicsorduló könyeit élvezet közben. A mi +örökké finom és előkelő Schultz hadnagyunk egy doboz szardiniát +menázsizott és megevett hozzá két nagy karéj »komiszt«. Vajjon mit +gondolhattak azok a szintén finom halacskák, amikor hófehér zsemlék +helyett komisz baka-prófunttal kerültek össze? + +Ebéd után tovább folyt a munka. + +Dolgoztunk egész esti alkonyatig, amíg mindenki elkészült a maga árkával +és letehette az ásót. + +Este hét óra tájban végre én is sarokba állíthattam a magamét és +elindulhattam vízért a velünk szemben levő leégett tanya kútjához. Ez a +kerekes kút Isten csodájára nem pusztult el a tüzes pokolban, amely itt +néhány óra alatt mindent elpusztított, amit egy szorgalmas család évekig +tartó munkával megalkotott. Romhalmaz, korom és szürke hamu az egész. +Ezért fáradtak, szegények? Semmi szükség nem volt rá, hogy ezt a +magányos tanyát felégessék, az meg épen hajmeresztő gazság, hogy egy +öreg asszony és egy kis gyermek kivételével kiirtsák az egész ártatlan +családot. Amilyen igaz, hogy a gulyás a világ első étele--épen olyan +szent igaz, hogy a kozák a világ utolsó katonája. + +Vacsorára a fejedelmi gulyás maradékát fogyasztottuk el. Jutott belőle +elegendő porció mindenkinek vacsorára is. Kár is lett volna minden +cseppért, bármint vélekedik is róla Schultz hadnagy úr. + +Szakaszom parancsnokát Varga Ferencnek hívták és tartalékos őrmester +volt. A polgári életben igen jóravaló és igen értelmes lakatosmester, a +hadi dolgokból azonban már rég »...rausgekommén«, amint Nagy főhadnagy +féltréfásan mondani szokta. Nehéz és izmos ember volt századunknak ez az +óriása, mint a vas, amivel dolgozni szokott és csak egy katonai regula +maradt egykori altiszti tudományából: »Meg kell támadni az ellenséget +ott, ahol találjuk és meg kell verni!«--Egészen helyes beszéd. Semmi ok +sem volt rá, hogy a tiszt urak ilyenkor mindig jóízűen nevettek rajta. + +A szélső jobbszárnyon most felhangzott az »alarm!« + +Őrmester úr Varga hozzánk sietett és a maga érces, mély hangján, mely +olyan tiszta és csengő volt, mint a megkondult harang, így magyarázta +meg a riadó okát: + +--A kapitány úr allarmot fúvatott, gyerekek... a fene tudja, hogy miért. +Talpra tehát minden ember és várjuk, hogy mi a fene lesz ebbül... + +No, most már tudták a fiúk, hogy miért harsant meg a riadó. + +Mindenki talpraugrott s az alvókat hirtelen felrázták. Auf! Alarm van, +emberek! + +Morelli kapitány végigjárta az egész frontot és rendre megvizsgálta a +szakaszokat. + +--Nur langsam, fiaim, semmi hudri-budri... recsegte hol itt, hol ott, +ahol izgatottabb kapkodást vett észre a sorok között--csak szép lassan, +nyugodtan és semmi hudri-budri!... No, also! Még semmi sem történt és +talán nem is fog történni semmi, de készen kell lenni minden +eshetőségre. No, also! Tehát csak aufpassen és nyugalom. + +Távozása után a szél egyszerre oly haragos erővel feküdt neki az +erdőnek, hogy csak úgy zúgott bele a sok milliónyi hajladozó faág, s az +egész nyugati égbolt elsötétült. + +Őrmester úr Varga néhány perc mulva meg is jegyezte: + +--Fenét!... Már villámlik is. + +Ez azonban nagyon furcsa villám volt... Alig hogy kitört a nyugati ég +nehéz sötétségéből, szétszakadt s utána szennyesbarna füstfelhőcske +oszladozott bele a sötétségbe. + +Nyomában a nagy távolság miatt igen gyenge pukkanó hang szűrődött +füleimhez. + +Ebben a pillanatban észrevettem, hogy a mi örökké elegáns és finom +Schultz hadnagyunk áll közelemben és gukkerezi a mindegyre sűrűbben +mutatkozó különös villámokat. Nyírfám volt itt a legmagasabban fekvő +pont, azért jött ide. + +Rövid vártatva levette szemeiről a látcsövet, betolta tokjába és hozzám +fordult. + +--Tudja, hogy mi az? + +--Azt hiszem--válaszoltam gondolomra--hogy shrapnel. + +Schultz hadnagy bólintott. + +--Úgy van. De még nagyon messze operálnak... várhatunk. + +Őrmester úr Varga nyomban mellettem termett, amint a hadnagy eltávozott +és megkérdezte, hogy miről van szó. + +--Arról van szó,--magyaráztam neki a most már nyilvános titkot--hogy +odalenn valahol messze... alighanem ütközet kezdődött, s a shrapnelek +fénye egészen idáig világít. + +Varga Ferenc bólingatott, hogy érti, de egyben azt is azonnal +hozzáharangozta a maga pompás mély hangján: + +--Ha ott van az ellenség, hát akkor oda kell menni és meg kell verni, a +fene egye meg... Annál hamarább mehetünk haza. + +Persze, hogy annál hamarabb mehetünk haza. De hol van még ez a haza? +Félistennek kellene lennie, aki ezt pontosan megjósolja. + +Esti tíz óra után elcsendesedett a távoli ágyúzás, s ettől kezdve már +csak a folyton erősbödő szélvihar zúgása hallatszott. Saját külön +nyírfám hajlékony ágai majdnem földig bókoltak a szél hatalmas lökései +alatt. Ahányan voltunk, mind a legnagyobb figyelemmel hegyeztük +füleinket, hogy újra kezdődik-e a »bál« vagy erre az éjszakára be van +fejezve és a rendezők egyebet gondoltak,--a távolból azonban ettől +kezdve semmiféle hang nem érkezett hozzánk. Az egész óriási fronton +csendesség támadt. + +A szél még javában ordítozott, amikor végre az én szemeimet is lefogta +az álom. + +* + +Hajnali négy óra után egy vállaimra nehezedő súlyos kéz érintése +ébresztett fel. Az ég most is mindenfelől be volt borulva, eső azonban +egy csepp sem esett. A tegnap dél óta garázdálkodó szél valamivel +alábbhagyta a komiszkodást, ereje azért eléggé érezhető volt így is. + +Őrmester úr Varga ébresztett fel. Barátságos, széles arca, szinte +világított az örömtől, amikor nyelvével csettintve, a következő örömhírt +közölte velem: + +--Úgy nézem, hogy ma már vége leszen ennek az eddigvaló gyalázatos +semmittevésnek és nem esz meg továbbat is a fene... + +Kidörzsöltem szemeimből az álmot és talpraugrottam. Lám, be furcsa +örömhírei vannak ennek a vasgyúrónak... + +--Hogy tetszik ezt gondolni? + +--Úgy,--hangzott az örvendő válasz--hogy ha csak a fene megint bele nem +üti az orrát--ma elintézhetjük ügyünket az ellenséggel és aztán fel is +út, le is... mehetünk haza. + +Ezt a kedves együgyűséget annyi melegséggel tálalta ki nekem a vasnak ez +a kitűnő májsztere, hogy nem tudtam nevetni rajta. + +Aki reggelijének elköltésével volt elfoglalva, az most hirtelen +abbahagyta a szalonnazást és a tőlünk nyugatra fekvő dombvidék felé +kapkodta fejét. Szabad szemmel is észre lehetett venni, hogy az ezen a +dombvidéken elhelyezkedő tüzérütegek hosszú frontján élénk mozgolódás +támadt. Vágtató lovasok száguldoztak egyik állástól a másikig. Egy-két +gépkocsit is láttunk sebes rohanásban a nyugatra lehúzódó völgyektől +északra eső dombsorok felé. És aztán minél figyelmesebben vizsgáltam az +előttem elterülő messze vidéket--annál jobban elbámultam. Honnan lett +ide az a sok ember? Mikor jöttek? Megfoghatatlan, hogy mi semmit sem +vettünk észre, pedig el sem mozdultunk árkaink mellől. Alighanem a +földből nőttek ki, mint langyos tavaszi eső után a gomba... + +Morelli kapitány úr éles sípja most megszólalt. Ez azt jelentette, hogy +»Ruhe!«--ettől a pillanattól kezdve csend legyen. + +--Aufpassen und Ruhe!... hangzott a kapitány recsegő hangja. + +Őrmester úr Varga mellettem hasalt és semmiképen nem volt megelégedve a +paranccsal. + +--Minek a fenének... dörmögte békétlenül,--iszen nem mutatkozik sehol +semmi... + +Nemsokára azonban mutatkozott. + +Az ágyúütegek távoli vonala felől hol itt, hol ott vágódott fel a +levegőbe egy-egy csomó szennyesbarna füst... s rövid vártatva rá +meghozta a szél az ágyúdörgés tompa lökéseinek hangját is. Ez a +veszedelmes zenéje a háborúnak rendkívüli izgalmat váltott ki nálunk is +az egész fronton és nem hagyta érintetlenül a mellettem hasaló Varga +őrmestert sem. Láttam, hogy egészséges piros arca gyorsan vörösödik, +azután hirtelen elsápad... majd ismét elborítja egy friss vérhullám úgy, +hogy egész a hajáig belepirul... Nem kivétel ez alól senki. Az én +természetem elég nyugodt. Nem igen izgulok. Félelmet sohasem ismertem. +Mégis éreztem, hogy egész testemen végigzsibong valami különös +nyugtalanság, s a kezem nem egészen mozdulatlanul markolja a Mannlicher +agyát. + +--Most tehát mégis csak mutatkozik valami... súgtam oda az őrmesternek. + +--Igen... úgy látszik--bólintott fejével a nagy békétlen. + +Midőn a messze nyugati tájak felől heves fegyverropogás is hallható +lett, őrmester úr Varga felütötte a fejét. + +--Jól van, ez már beszéd... mormogta elégedetten. + +Nem értettem, hogy mire céloz. + +--Hogy tetszik ezt gondolni? + +Rám nézett. + +--A fene gondol valamit--válaszolta szemmel látható +izgatottsággal,--hanem tudja, az úgy van, hogy amíg csak az ágyúk +diskurálnak, addig nem is érdemes odafigyelni, mert nagyon messze van a +bál--amikor azonban már a puskák is beleszólnak a dologba, akkor remélni +lehet, hogy az ügy komolyodik. Igen, igen... most már csakugyan +komolyodik. Hallja? + +Intettem, hogy hallom. + +Erős gépfegyverkattogás vegyült a puskák ropogásába. + +--Hát igen... ismételgette egyre nagyobb izgatottsággal a vasgyúró, ez +már beszéd... ez már komoly beszéd... + +Néhány perc mulva harmadszor is megszólalt a Morelli kapitány úr sípja. + +--Aufpassen! Vigyázni, fiaim... + +Ebben a pillanatban a leégett tanya irányában levő lankás +magaslaton--tőlünk körülbelül kétezer lépésnyire--alig kivehető apró +pontok jelentek meg a láthatár vonalában. + +A távolság még sokkal nagyobb volt, semhogy a talajból alig kiemelkedő +pontoknál egyebet is ki tudtam volna venni, annyit azonban szabadszemmel +is láttam, hogy ezek az apró pontok mozgásban vannak. Rendes vonalban, +ritkásan voltak elosztva, s hol előtűntek a talaj homályos alapjából, +hol meg ismét beleolvadtak, úgy, hogy percekig nem látszott semmi. + +Most Varga őrmester piros arca jelent meg az árok végén, ahol az én +Standom volt. Morelli kapitány úr parancsait osztogatta ki a legények +között, s eképen jutott el útjának legvégére az én állásomig. + +Roppant haragos volt a derék mester az egész mindenségre. Ebbeli +elkeseredett hangulatában mindenkit letegezett, s kifejezéseinek +egynémelyike vetekedett borsosság dolgában a legerősebben megfűszerezett +gulyással is. + +Széles melle úgy dolgozott, mint egy kovácsfújtató,--öklével--azzal az ő +minden acélkalapácsnál nehezebb öklével--akkorákat vágott mérgében az +árkom földjére, hogy ezekbe a lyukakba egy gyermekfej is könnyen +belefért volna. Miatyánk ki vagy a mennyekben, ha ez az ember egyszer +komolyan fejbe talál valakit ütni ezekkel az ő rettentő ökleivel! + +--Sohse haragudjék, őrmester úr--próbáltam csillapítani a mérges +Herkulest--egyszer majd csak vége lesz. + +--Ennek? + +--Ennek. + +--Ennek a marhaságnak? + +--Ennek. + +--Ennek lesz valaha vége?... fakadt ki még mérgesebben az óriás és +szorgalmasan döngette ökleivel az árok földjét... sohasem lesz ennek, +kérem, vége, ha így haladunk... meg fogja látni! Az összes fiatal fák ki +fognak addig korhadni a maga erdeiben... és még mindig nem lesz vége, ha +így haladunk. Tudja kérem, az úgy van,--fordította felém a fejét--hogy +én szívesen verekszem, ha meg kell lenni, tátogni azonban nem szeretek. +Akinek, mint nekem is, családja vagyon odahaza... feleség, három +gyerek... az szereti gyorsan elintézni a dolgait. + +A mester morgott és összeráncolt homlokkal morfondirozott maga elé. +Öklei azonban ekkor már nem is simogatták a földet. Tétlenül, mély +hallgatásba merülve hasalt mellettem az árok oldalában. + +A tőlünk nyugatra eső dombvidéken az ágyúdörgés fokozatosan mindegyre +élénkebbé vált. Szabad szemmel is láttam, hogy az isten tudja mekkora +távolságban levő ellenség shrapneljei szintén sűrűbben jelentkeznek a +levegőben--volt olyan perc is, hogy egyszerre tíz-tizenöt fehér +felhőcske is mutatkozott. + +Valami egy negyedóra mulva aztán a mivelünk szemben levő fronton is +mutatkozni kezdtek hasonló füstfelhőcskék, csakhogy sokkal kisebbek, +mint amilyeneket az ágyú-shrapnel lök a levegőbe. A láthatár vonalában +fel-feltünedező apró pontok nemsokára közelebb mutatkoztak... s néhány +perc mulva már egészen jól ki lehetett venni a hegyes orosz puska +»cserebogarak« zümmögését... + +--No, végre, a fene egye meg... dörmögte elégedetten a mellettem +morfondirozó mester és egészen felfrissülve ütötte fel a +fejét,--csakhogy már kezdik. + +Feszülten füleltünk a kapitány úr sípjelzésére, de még eltelt egy jó +óra, míg végre meghallottuk. Abban a percben hallottuk meg, amikor a +szemben levő lankásan menedékes terepen egy hosszú sor előreszaladó +zöldes-szürke alakot pillantottunk meg magunk előtt körülbelül +hét-nyolcszáz lépésnyire. + +Árkainkból ebben a pillanatban majdnem egyszerre dörgött kifelé a +kétszázötven Manlicher. + +Őrmester úr Varga csodálatos biztossággal kezelte a magáét,--egy +pillanat alatt kilőtte mind az öt patrónt, s a rákövetkező pillanatban +már ismét be volt tolva fegyverébe az új magazin. + +Az előre szaladó zöldes-szürke sorból egész csomó kibukott és eltűnt a +fűben. Egy-egy ordítás, egy-egy jajgató hang egészen hozzánk +elhallatszott... Szegények, azok már lefeküdtek. + +--Csak ide gyorsan... mormogta elégedetten Varga őrmester, miközben +majdnem egy gépfegyver boszorkányos gyorsaságával lőtte ki egyik +magazint a másik után és jóformán mindenik lövése talált,--minél +gyorsabban intézzük el egymással a dolgot, annál hamarabb mehetünk +haza... + +Megbámultam a mestert. Éreztem, hogy én, aki egész életemben mindig +fegyverrel bántam és azt képzeltem, hogy amit egy golyós puskával +gyorsaság és biztos »treffer« dolgában produkálni lehet, abban engem +senki sem mulhat felül--képtelen vagyok versenyezni ezzel az emberrel, +akinek pedig ez nem is tanult mestersége. + +Oly gyorsan dolgozott, mint az ördög. + +--Ügyekezzék, főerdőtanácsosúr!--kiáltotta felém és édesdeden elnevette +magát,--minél szaporábban ügyekezünk, annál hamarabb mehetünk haza... +bumszti, a pléhangyalát, ezt elhibáztam! + +A szakadatlan fegyverropogásba most egy váratlan vendég szóllott bele. +Magasan fejünk felett jelent meg és fülsükítető dördüléssel robbant szét +a csaták e legmérgesebb és legveszedelmesebb viperája és orgyilkosa: a +shrapnel. + +Láttam, hogy néhány emberünk hátrahanyatlik és visszaesik az +árokba--ezeket megcsípte az undok kígyó valamelyik méregfoga. Egyiküknek +a feje volt csupa vér, egy másiknak vállába szakított bele a +shrapnelszilánk... Szekeres Tóni és Hudecz Mihály azonnal +szörnyethaltak... + +Morelli kapitány úr és szanitéceink térdeltek mellettük. Mi többiek egy +pillanatra se hagytuk abba a tüzet, melyet ez után a szerencsétlenség +után még a boszúvágy is szított. + +Szakadatlanul ropogtak egész frontunkon a fegyverek, s a fejünk felett +tovabúgó új, meg új shrapneleket most már dühös ordítás fogadta. Ezek az +undok dögök kihozták sodrukból az egyébként nyugodt legénységet, öklök +emelkedtek a levegőbe, valahányszor csak egy-egy ilyen átkozott bestia +keresztülsivított árkaink felett és becsapott a hátunk mögött levő erdő +fái közé. + +Egy-egy bükkfának emberderékvastagságú oldalágai úgy repültek +szerteszéjjel, mintha vékony cirokseprő ágszálai lettek volna. +Hallatlan, micsoda gyilkos ereje van egy ilyen pokolfajzatjának! S a +hangja... az az ő hegyesen búgó, átható, százezer egyszerre megrepedt +üveg fülsértő pengéséhez hasonló förtelmes hangja... No, hogy az ördög +vigye el a gazdáját,--igazán mondhatom, hogy ki tudja lódítani +békességes sodrából még az ilyen magamszőrű csendes természeteket is. +Nem csodálkoztam rajta, hogy a fiúk az öklükkel fenyegették meg a fejük +felett tovasikoltozó shrapneleket. + +A hátunk mögött levő szerencsétlen erdő menthetetlenül lángba borult +volna, ha a shrapnel saját óriási légnyomása ki nem oltotta volna a +keletkezhető tüzet. + +Egy pimasz suhintást saját külön nyirfám legfelső ágai is kaptak. Egész +csomó letépett levél repült le róluk. + +Világvégéig persze semmi sem tart. + +A fiúk elkeseredett haragja is csak valami félóráig bírta heves +lobogással, azután már lohadt a harag s végül egészen elcsendesedett. + +Morelli kapitány úr valahonnan a földből e pillanatban a hátunk mögött +termett. Arca csak úgy ragyogott az elégedettségtől. + +--Nagyszerűen megy, fiaim, nagyszerűen megy, meg vagyok veletek +elégedve. Nem hoztok szégyent öreg kapitányotokra. Köszönöm! Derék +fiúk... így is kell! Összomlott az egész támadás. Meg vannak állítva. +Hátrálnak! + +Az öreg úr kezeit dörzsölgette örömében s egy szempillantás mulva már +messze járt tőlünk, hogy a front valamely másik pontján dícsérje meg a +fiai ügyességét... + +Varga őrmester nagyokat fújva ráncolta össze homlokát. + +--Azt mondta a kapitány úr, hogy hátrálnak?--kérdezte szinte megütközve. + +Intettem, hogy azt mondta. + +--Nézzük csak, kérem, igaz-e? + +Mindketten figyelmes vizsgálat alá vettük az ellenséges vonalat és +meggyőződtünk róla, hogy Morelli kapitány úr helyesen ítélte meg a +beállott fordulatot. Az összetört ellenséges vonal rendetlen +visszavonulóban volt. Egy-egy részén világosan ki lehetett venni, hogy +valósággal menekülnek a feltünedező apró pontok s sietve bukdácsolnak +tova a fűben, mely végig meg volt rakva mozdulatlan pontokkal. Ezek +voltak a sebesültek és a halottak... Sok ilyen pont hevert a fűben s a +számuk eközben is nőtt. Hol itt bukott fel fegyvereink ádáz tüzében +öt-hat ilyen emberi pont, hol ott. Borzasztó... Most, hogy Varga +őrmesterrel abbahagytuk a tüzelést, ösztönszerűen arra gondoltam, hogy +azoknak az embereknek odahaza szintén van édesanyjuk, aki reszkető +lélekkel várja haza a gyermekét és íme, hiába várja... A szerencsétlen +ott kínlódik vérében a száraz fű között és nincs aki segítsen rajta. + +Szörnyű sors... de szörnyű akkor is, ha minket ér. Kölcsönbe megy. +Minket sem pólyáz puha vattába a hadjárat... tehát voltaképen miért +iparkodik kivirágzani szívünkben a szánalom? + +Különös teremtménye a természetnek az ember. A legádázabb pusztító harci +készség után--asszonyos ellágyulás. S ez mind belefér az öklömnyi +szívbe. Mégis csak ez a legóriásibb műhely... + +Őrmester úr Varga eközben még mindig megütközve figyelte a távolságban +visszafelé bukdácsoló apró pontokat, azután szinte elkeseredve fordult +hozzám, s hatalmas ökleivel ismét elkezdte döngetni az árok puha +földjét. + +--Hátrálnak, kérem... hátrálnak, a fene egye meg őket, ebben nem lehet +kétség! Itt hagynak és nekünk nem szabad utánuk mennünk. Nem lehet velük +véglegesen elintézni a dolgot és emiatt nem lehet hazamenni... Tetszik +érteni, hogy mi ez? Itt muszáj maradni száz esztendeig, ha így megy! A +suszterangyalát ennek a piszok világnak.... ha így megy... + +A közelben posztoló legények mind felénk pislogattak és suba alatt, +titokban röhögtek a roppant haragos mesteren, akinek egészségétől +duzzadó arca ismét el volt borítva a leggyilkosabb méreggel. + +Ebben a pillanatban oly közel robbant szét fejünk felett egy bestia, +hogy ösztönszerűen valamennyien hasra vágódtunk. + +Lassan felemeltem a fejemet és körülnéztem. + +Egy csomó apró galy és szétroncsolt levél hullott nyirfámról a nyakam +közé. A shrapnel tehát valahol itt robbanhatott szét közvetlen +közelünkben. + +Utánam az emberek is felemelkedtek és szintén körülnéztek az +árokban--elkárosodott-e vajjon valaki, vagy sem. Ilyenkor első dolog, +hogy az ember önmagát is megvizsgálja, mert csak a vérről tudja meg, +hogy megsebesült,--a sebet, amit kapott, jó hosszú ideig senki sem érzi. +Rendesen úgy van, hogy mindig más mondja meg az embernek a bajt. + +Most is így volt. + +Baloldali szomszédom, egy jóképű parasztlegény, figyelmeztetett, hogy +vizsgáljam meg a ballábamat, mert úgy nézi--vér szivárog keresztül a +nadrágomon. + +--Hejnye, a teremtésit annak a dögnek!--kiáltotta részvéttel a mester, +mialatt hozzám sietve gyorsan lekényszerített a földre--bizonyos, hogy +megcsípte a lábát... üljön csak le szépen, mindjárt megnézzük, hogy +mekkora csípés esett rajta. + +Ketten, hárman is hozzám siettek és egy-kettőre leszedték ballábamról a +bakancsomat. Azt a foltost, amelyik szorított. Szerettem volna jót rúgni +rajta... + +Azután megállapították, hogy a shrapnel-szilánk egy kis hasítást +»eszközölt« közvetlenül a bokám felett. Nem volt nagy dolog az egész. +Szó sem lehetett róla, hogy ilyesmiért a Verband-Platzra engedjem +vitetni magamat, jóllehet Morelli kapitány úr szigorúan elrendelte, hogy +a legkisebb sérüléssel is azonnal jelentkezni kell. Nyilván arra +gondolt, hogy a legények bizony nem mindig nyúlnak tiszta kézzel a +sebhez és könnyen bepiszkolják. + +A mester maga kötözte le sérülésemet. És ezt is oly ügyes kézzel +»eszközölte«, mintha egész életében mindig effélével foglalkozott volna, +pedig nehéz keze volt! Mint egy súlyos pőröly. Mégis oly könnyedén +dolgozott a lábamon, hogy jóformán nem is éreztem az érintését. + +--Igy ni, kérem!--mondogatta bátorítva--nincs semmi baj, főerdőtanácsos +úr. Nyolc nap mulva a fene se fogja észrevenni, hogy az a piszok dög ide +eresztette be egyik méregfogát. Kár a nadrágért, meg a bakancsért--mind +a kettő véres lett. + +De erre már belőlem is kikívánkozott a jogos harag. + +--A bakancsért nem kár! Ezért a cudarért nem kár, hogy az ördög vigye +el... bárcsak szétment volna. + +Őrmester úr Vargát derült hangulatba hozta ádáz gyűlöletem a bakancsom +iránt. Nevetni kezdett. + +--Helyes, kérem! De akkor a lába is szétment volna, kérem. Ez pedig nem +lett volna helyes, kérem. + +Igazat adtam neki és szépen megköszöntem a szívességét. + +--Nincs mit, kérem,--válaszolta szívélyesen--hálát kell adnia az +úristennek, hogy az a büdös nem szakította le az egész lábát, mert azt +is megtehette volna, kérem és akkor miképen tetszett volna odahaza +ellátni a hivatalát, főerdőtanácsos úr? + +Bizony, miképen? + +Még csak most éreztem, mily különös hideg borzong végig a tagjaimon. Nem +félelem volt ez, hanem valami furcsa borzadály attól a jövendőtől, +melyet a mester rövid megjegyzése hirtelen szemeim--helyesebben szólva a +fantáziám--elé rajzolt. Láttam magamat, mint mankóra szorult féllábú +nyomorékot... Még a szívem is összeszorult. + +* + +Árkaink frontjában most mindenütt csendesség lett. Sem puskalövés nem +esett, sem shrapnel nem vágott le több a hátunk mögött levő erdő épen +eléggé megtépázott fái közé. + +Rövid vártatva meghallottuk Morelli kapitány úr jeladó sípjának avizóját +is. + +--Mára schluss!--kiáltott oda a mester a fülelő legényeknek--elő a +sajkákat, gyerekek és iparkodjék mindenki a menázsija után. Aki későn +érkezik--keveset kap. Laufschritt! + +Az emberek nevettek és sajkákkal felfegyverkezve, ugyancsak sebesen +iparkodtak a század konyhája felé, nehogy a menázsi kiosztásához későre +érkezzenek. + +Az ellenségre senki sem gondolt. A távolból még sokáig áthangzott +hozzánk az ágyúütegek dörgése, de az ember füle végre is annyira +megszokja ezt a folytonos lármát, hogy már nem is hallja. + +Végighordozva tekintetemet a nyugatra és észak-keletre eső láthatáron, +megállapítottam, hogy az egész hatalmas vidék megtisztult az emberi +hangyák nyüzsgésétől. Az ütközet messzire elhúzódhatott. A nyugatra eső +dombokon semmit sem láttam. Az összes ágyúütegek eltűntek róluk, pedig +mennyi volt! Egy láng volt órákig az egész beláthatatlanul hosszú vonal. + +Most, ime, semmi. Mindenütt kopár dombhátak. + +Eltűntek. + +Este hét óra tájban sürgés-forgást vettem észre Morelli kapitány tábori +sátra körül. + +A visszaszállingózó legények azt újságolták, hogy parancs érkezett az +ezredes úrtól,--azt tanulmányozzák a tiszt urak és amiatt van ott lenn a +sürgés-forgás. + +Úgy is volt. Morelli kapitány úr nemsokára ki is hirdette a parancsot, +amely általános örvendetes fogadtatásban részesült, mert az azonnal való +»Vorrückung«-ot rendelte el. + +--Also, auf!--rendelkezett harsány hangon a kapitány--und sofort +abrücken! + +Bizony isten, magam is szívesen ráncigáltam megsérült lábamra a +bakancsomat. Még meg is bocsátottam ideiglenesen a foltozott +cudarnak--pedig ugyancsak haragban voltam vele--afelett való örömömben, +hogy tovább mehetek innen. + +Pedig korán örültem. Az istennyila sem csaphatott volna belém nagyobb +rosszindulattal, mint az a parancs, amit néhány perc mulva maga Morelli +kapitány úr közölt velem, aki tudtomra adta, hogy én nem fogok elmenni a +századdal, hanem »megfigyelő és biztosító őrszem« gyanánt továbbra is +itt maradok. + +Borzasztó savanyú képet vághattam, hogy a kapitány úr is azonnal +észrevette rajta a megrőkönyödést. + +Hozzámlépett, megveregette vállamat és mosolyogva így szólt: + +--Sajnálom, de erre a posztra különösen nyugodt és értelmes emberre van +szükségem. Nem hagyhatok itt parasztlegényt. Önnek kell ittmaradnia. +Megvigasztalhatom azzal, hogy amint lehet, azonnal berendelem. + +Sarkonfordult és otthagyott. + +Mehettem elkeseredésemmel panaszra a sóhivatalhoz... + +És azután csakugyan otthagytak. Tíz perc mulva az egész század vidám +dudorászással elindult észak felé--én meg, kezemben az írásos +paranccsal, melyben teendőim voltak nyilván felsorolva--ottmaradtam +árván a nyirfám alatt. Láttam, hogy Varga őrmester, Orgonás, meg a +többiek sipkáikkal integetnek felém. Viszonoztam a búcsú-integetést, de +abban a percben igazán nagyon el voltam keseredve... + +A láthatár vonala mögött nemsokára az utolsó ember is eltűnt. + +Egymagam maradtam. + +Roppant hajlandóság fogta el összes érzékeimet, hogy valamit amúgy +istenigazában földhöz csapjak... + +[Illustration] + + + + +HARMADIK FEJEZET + +Az első nyugalmas éjszaka.--Beletörődöm sorsomba és nagymosást +rendezek.--Fölbukkan és ámulatba ejt egy vöröshajú furcsa emberi +lény.--Megtudom, hogy ezt a furcsa teremtést Reginának hívják és +elméjében meg van zavarodva.--A vörös Regina szintén kimossa szakadozott +köntösét és egy erdei forrás vizében megtisztálkodik.--A leány +hallucinál. + + +Amikor végérvényesen és megapellálhatatlanul bizonyos volt, hogy +csakugyan itthagytak és ezen most már minden kesergés hiábavaló, ismét +leraktam magamról az imént hirtelen magamra szíjjazott Rüstungot és +letelepedve nyirfám tövébe... kezdtem sehogy sem érteni a dolgot. Elég +értelmes katona voltam rendes sorhadbeli fiatal koromban is, de soha +efféléről nem hallottam, hogy a tovavonuló csapat úgynevezett +»Verbindung«-nál egyébfajta embert is hagyott volna a háta mögött. Már +pedig én nem voltam Verbindung, mert nem volt mit verbindolnom--utánunk +semmi sem következett. Én legalább nem tudtam róla és nyilván a kapitány +úr sem, különben ezt is értésemre adta volna. A szememet is hiába +meresztettem, sehol a háttér hatalmas távolságában nem voltam képes +semmiféle mozgást észrevenni--ennélfogva tehát ez idő szerint nem is +volt ott semmi, amire figyelnem kellett volna. + +És ennélfogva tehát mi voltaképen az én feladatom? + +Miért hagytak itt? + +Mirevaló ide olyan ember, aki nem lehet paraszt? Morelli kapitány úr +világosan megmondotta, hogy erre a posztra nem állíthat parasztot. +Lám... dehát miért nem állíthat? + +Lássuk az írást, amit a kezembe adtak! Hátha attól okosabb lészen a +haragos magyar. Mert igazán haragudtam, amiért épen engem ütött így +tarkón a balszerencse. Bár hiszen a méreg csak ártani fog a +szépségemnek... Okosabb, ha belenyugszom, amin változtatni úgy sem áll +hatalmamban. + +Kiterítettem a litografált írást a térdemre és végigolvastam az utolsó +betüig. Magyar nyelven volt írva és amolyan utasításféle volt, vagy +akart lenni, csak az volt a baj, hogy aki írta, vagy németből +fordította, vagy nem tudott magyarul. Tréfából visszafelé is elolvastam, +de így sem voltam képes az egészet megérteni. Itt-ott azonban mégis +sikerült belőle kihámoznom a magot, s ebből a kevésből legalább annyit +sikerült megértenem, hogy én itt tulajdonképen megfigyelő és biztosító +őrszeme vagyok a századnak arra az esetre--ha a folyamatban levő +események további fordulata közben esetleg vissza kellene vonulnia. + +Hm... »a folyamatban levő események további fordulata közben«... Roppant +világos! Csak tudnám, hogy mit kell alatta érteni? Egyéb baj nincs. + +Mi lesz például, ha engem itt megtámadnak és elnémítanak? Hogyan adjam +akkor tudtul Morelli kapitány úrnak »a folyamatban levő események +további fordulata közben«, hogy erre a helyre jó lesz nem visszajönni, +mert ezen a helyen addigra... hadjáratban semmi sem lehetetlen... akár +egy egész regiment orosz is befészkelhette magát. Nem valószínű ugyan ez +a lehetőség, de nem is olyan képtelenség, amit számításon kívül kellene +hagyni. + +Lassankint mindazonáltal megnyugodtam. Becsületesen meg fogom csinálni, +amivel meg vagyok bízva--a többi nem az én dolgom. Bizonyos, hogy nem ok +nélkül állítottak erre a posztra. Ennélfogva tehát az is bizonyos, hogy +Morelli kapitány úr nem fog csalódni bennem. + +Esteledett. + +A tegnap óta csak igen mérsékelt meleggel letűző nap elérte a nyugati +láthatár horizontját. + +Arra, amerre lenyugszik--van Magyarország. Ha kissé délnek húzok egy +képzeletbeli egyenes vonalat--van az én szűkebb hazám, szülőföldem és a +kincstári erdőm. Két lusta kerülőm, lakásom, összes ingóbingóm és +szegény Zsandár kutyám. Az egész kicsi mindenség, ami hozzám tartozik és +amire gondolni szoktam. Királynak ország--szegény embernek alig egy +tenyér. De ez a tenyérnyi birtok semmivel sem csekélyebb értékünk, mint +bármely hatalmas királynak az ő országa. Ezt persze nem én mondom, hanem +nagytiszteletű Herepei uram szokta mondani vasárnaponkint a templomunk +szószékéről. Vajjon megszabadult-e már a nagytiszteletű úr a zsábájától? +Igen panaszkodott, amikor utoljára beszéltem vele, pedig egyébként izmos +öreg ember. + +A kapitány úr egy láda konzervet cipeltetett árkomba, de nem nyúltam +hozzá. + +Amint a nap eltűnt a láthatár pereme mögött, kényelembe helyezkedtem +nyirfám alatt és a magam kincseinek raktárából vacsoráztam pár szelet +szalámit és egy karéj kenyerét. Azután leküldtem rá egy korty hazai +szilvóriumot és vagy egy kupa vizet. Vizem volt elég, nem kellett vele +takarékoskodnom. Húsz-huszonöt lépésnyire a hátam mögött levő erdőben +elég bő vizű forrást fedeztünk fel az este--abból annyi vizet +szerezhettem, amennyire csak szükségem volt. El is határoztam, hogy +holnap reggel nagymosást rendezek és magamat is alaposan ki fogom mosni. +A rajtam levő ing meg alsónadrág épen úgy rászorult a szappanos vízre, +mint jómagam. Hát igenis, hogy hadjáratban ez a legdrágább gyémánt: egy +szép tiszta ing. Aki még nem viselt testén négy-öt hétig egy +inget--annak fogalma sincs róla, mekkora mesebeli drágakő egy szép +tiszta ing! + +Kilenc óra tájban magamra húztam takarómat és lefeküdtem. + +Teljes biztonságban éreztem magamat. Eszembe se jutott, hogy meglepetés +érhet. + +Ma legalább még nem. Bármerre húzódott is az ütközet, valami éktelenül +nagy távolságra mégsem lehetek a csapatainktól. Ugy okoskodtam, hogy ha +talán megfordul időközben a hadiszerencse és a hátráló ellenség új erőre +kapva--visszanyomja a diadalmasan előrenyomuló frontot, a visszafelé +hullámzó ütközet legszélső mozgása úgyis körül fogja nyaldosni ezt a +vidéket és én még jóidejében meg fogom tudni, hogy főhadiszállásom itt a +nyirfám tövében többé nem bátorságos. + +Addig azonban nyugodtan alhatom. + +Meg is cselekedtem. + +Nem telt bele tíz perc és már aludtam is. A háború óta ezen az éjszakán +aludtam legelső ízben úgy, hogy egyetlenegyszer sem ébredtem fel,--sem +pedig fel nem ébresztettek. Eddig minden áldott éjjel felvert +egyszer-kétszer a hirtelen felhangzó alarm. Persze aztán hiába sült ki, +hogy ok nélkül való riadalomról van szó--az álom egy egészséges darabja +akkor már az ördögé volt. + +Hold nem világított ezen az első igazán csendes és nyugalmas éjszakámon. +Sötétségben feküdtem és sem a kabócák cirpelését, sem a mindenhol +jelenlevő tücskök hegedülését nem hallottam. + +* + +Másnap reggel borult időben ébredtem fel. Nézem az órámat. Egynegyed +kilenc. Hallatlan! + +Alig akartam hinni a szememnek, hogy már egynegyed kilenc és én--mint +egy princ--még mindig itt nyújtózkodom a takaróm alatt. Ez a csoda sem +esett meg velem Isten tudja mióta, mert otthon is korán kelő ember +vagyok. A felkelő nappal ébredek és a tyúkokkal megyek aludni. Most meg +már egynegyed kilenc! Látszik, hogy a több hetes fáradság felhasználta a +jó alkalmat és kivette köteles részét a kárpótlásból. Hát hiszen, +helyesen cselekedte. Nem kergetett senki, uraskodhattam egymagamban, +mint egy magányos kakuk. Még pedig--sánta kakuk. Mert bizony egy kicsit +sántikálnom kellett. Megsebzett lábam nem sajgott valami túlságosan, +rálépni azonban csak úgy tudtam, ha előbb biccenek egyet. + +Semmi no, majd elmúlik! Az a fő, hogy tisztán le van kötve és nem +piszkolódott be. És az a fő, hogy nem kellett ráhúznom bakancsot, azt a +komisz foltost, nagy ellenségemet, akinek már százszor is megigértem, +hogy nekimegyek a penicilusommal és vérét veszem. + +Járhatok, ha tetszik, mezítláb is. + +Sőt járhattam volna itt akár úgy is, mint ártatlan korában Ádám apánk a +paradicsomban--nem sértettem volna meg vele senkinek a szemérmetességét. +Magam voltam itt élő ember. Amerre szemem ellátott--mindenfelé +mozdulatlan csend, béke és hangtalan nyugalom borult a tájra. Szinte +álomnak tetszett, hogy azokon a lankás nyugati dombokon tegnap és +tegnapelőtt este szakadatlanul dörgött és ordított a halál, s csupa +tűzláng volt az egész nagy távolság egészen a láthatár legszéléig. + +Mindennek még a nyoma sincs meg. Eltűnt, mint valamely rég szikkadó +forró talajon a tavaszi eső. + +Nekifoghattam az este tervbe vett nagymosásnak, nem nézte szorgalmas +munkámat senki, csak a jóságos Isten. + +Kiszedtem kincseim közül a szappant. Glycerinszappannal ugyan nem igen +szokás inget mosni--más azonban nem volt. És ebből sem lehetett túlsokat +elprédálni, mert csak egyetlenegy darabot birtokoltam. Az a derék vén +Milecz grájzleros, akitől vásároltam, néhány száz kilométer +távolságnyira köhécsel tőlem boltocskájának pudlija mögött, s nyilván +bolondnak tartott volna, ha egy ekkora darab szappanért szívesen markába +nyomtam volna tíz forintot. Pedig igazán szívesen megtettem volna. + +Igy igen kellett takarékoskodnom a kinccsel, nehogy elfogyjon. A hideg +forrásvízben nem is oldódott valami jól. Keményebb dörzsölésnek sem +akartam kitenni ingemet, nehogy elszakadjon. Tehát inkább csak +símogattam, lágyan és óvatosan, mint valamely drága selymet. Tisztának +mindazonáltal tiszta lett a kitűnő ing--vagy legalább is tisztának +látszott. Már az a tudat is roppant sokat ér, hogy ki van mosva. + +Visszamentem vele nyirfám alá és kiterítettem a fűre. Száradjon. Ráér, +nem sürgős--száradhat akár holnapig is. Ha majd a kegyelmes nap kibújik +a fellegek mögül--az is fehérít rajta valamelyest. Annyi bizonyos, hogy +ha életemben még egyszer hadbavonulok, fehér vászoninget nem viszek +magammal. + +Elhelyezkedtem szemben az inggel a fa alatt és épen a reggelim erányában +kezdtem gondolkozni, amikor hirtelen olyan meglepetés ért, hogy majdnem +eltátottam bámulatomban a számat. Egy pillanatig nem is akartam hinni a +szememnek. + +Egy emberi lény! Rajtam kívül ebben a nagy csendességben még egy emberi +lény... Úgy bámultam rá, mint egy kísértetre. + +Szoknyát viselt az istenadta, tehát leány volt, vagy asszony, de milyen +rongyos! És milyen kócos. Milyen ágrólszakadt. + +Amikor kibújt az erdő bokrai közül és megpillantott, egy ideig csak +mereven nézett rám, mint a vad, ha a vadászt váratlanul meglátja és +menekülésre már nincs ideje. Szinte látni véltem, mint tágulnak és +húzódnak össze az orrcimpái... s mily sebesen dolgozik melle a +félelemtől. + +Azaz, hogy... ebben a pontban részemről alighanem tévedés történt. A +rongyos teremtés--erről hamarosan meg kellett győződnöm--nem mutatott +félelmet, mert csakhamar közeledni kezdett és néhány pillanat mulva +közvetlen közelemben állt meg. + +Most jól megnéztem. + +Kicsiny termetű, lesoványodott, vézna lelkecske volt az +istenadta,--bronzvörösbe játszó haja kócos kontyocskába volt felcsavarva +fejére, de lelógott belőle halántékára is, a homlokába is. Bámész +tekintetét úgy meresztette rám, mintha most látott volna életében +először embert. Kicsiny, helyesen pisze orra mozgott, mint a mókusé. ha +fintorgatva vizsgálódik. Cipője, harisnyája egy rongy és ugyanolyan volt +szoknyája is. Akkora cafatok lógtak le róla, mint a tenyerem. Hol az +Isten csodájába csavaroghatott ez, hogy ennyire megtépődött? Mert +látnivaló volt, hogy bokrok, meg tüskék tépték össze rajta ily csunyán a +ruhát. Annak a kendőnek a színét, amelybe burkolódzott--senki emberfia +ki nem találta volna--pedig még ez a nagykendő volt rajta az egyetlen +valamirevaló köntösdarab, a többiért mind összevéve sem adott volna +többet a handlé öt hatosnál. + +Gyereknek néztem és szemmértékre nem becsültem többre +tizenkét-tizenhárom esztendősnél. Pedig lám, csalódhatik az ember! +Amikor hosszas bámészkodás után egy lépéssel megint közelebb +merészkedett és levette vállairól a kiismerhetetlen színű +nagykendőt--láttam, hogy idősebbnek kell lennie: a szakadozott blúzt +egészen kifejlett mellek feszítették. Ez annál furcsább volt, mert ezek +a feltűnően előretolakodó, kemény mellek sehogy sem illettek ily +gyerekesen fejletlennek látszó, kicsiny és--mondom--felette vézna +teremtéshez. Szinte érthetetlen furcsasága volt a természetnek. Már +pedig a természet mindig komolyan szokta intézni a maga dolgait és nem +hederít rá, miképen nézi alkotásait a kotnyeles ember. + +Megelégelve a bámészkodást, rászóltam anélkül, hogy ültő-helyemből +megmozdultam volna. Azt hittem, hogy ha megmozdulok, megriad és elfut. + +--Hát maga, kis leány, honnan kerül ide és hogy hívják? + +Újabb hosszas bámészkodás,--ellenben semmi válasz. + +Aha! Nem érti. Persze, ezen az idegen földön nem értik a magyar +beszédet. Megismételtem tehát a kérdést német nyelven. + +Erre felneszelt és erősen hunyorgatott. Valószínűnek látszott, hogy ért +németül, mert belenyulkált kócos vörös hajába és megvakarta fejét, +mintha az adandó válaszon gondolkoznék. Úgy látszik azonban, hogy semmi +sem akart eszébe jutni, mert a válasz elmaradt. + +Aztán újabb hosszas bámészkodás és újabb orrfintorgatások. Egy lépéssel +megint közelebb jött. Azután összefogta szakadozott szoknyáját a térde +alatt és hirtelen leült velem szembe a fűbe. + +Elhatároztam, hogy mindaddig nem szólok most már egy árva szót sem, míg +ez az én kis rongyos vendégem magától meg nem szólal. Elvégre az is +lehet, hogy a németül hozzá intézett kérdést sem értette meg. Talán csak +oroszul, ruthénul, tótul, vagy másféle nyelven tud. Én ugyan povedáltam +egy kicsit tótul, de épen azokat a szavakat nem tudtam összekeresgélni, +melyek a hozzá intézendő kérdéshez szükségesek lettek volna,--ennélfogva +tehát nem állhattam vele szóba ezen a teleszájú nyelven. + +További próbálkozás helyett inkább elővettem kincstáramat és kenyeret, +szalonnát szelve--megkínáltam. + +--Egyék, kis leány. + +No, ezt látni kellett! Ezt a sietős, őszintén állati mohóságot! +Valósággal kiragadta kezemből a kenyeret, mint egy éhes vércse. Szép +fehér gyöngyfogai... ezek az egészséges fogak voltak szegénykén az +egyetlen ékességek... egyszerre vágódtak bele a kenyérbe. Nem is +harapta, hanem tépte és szaggatta, akkora sietséggel, mintha attól +rettegett volna, hogy visszaveszem az adományt. + +Biz ez a rettenetes mohó falás nem igen volt valami gusztusos látvány, +de nem is volt annyira visszataszító, mint amilyen +más--rendes--körülmények között lehetett volna. Láttam már ilyet. Láttam +már olyat is, hogy egyik fiatal regrutánk, akinek valami másfél napig +kellett koplalnia--egy darab nyers húst úgy lenyelt, mint valamely éhes +kopó. Még azt se mondta, kukk!... és már lenn volt. Igaz, hogy kapott is +ezért a szamár viccért akkora pofont, hogy csak úgy zengett, de az a fő, +hogy sem a pofon nem ártott meg neki, sem a nyers hús. Rendes viszonyok +között mind a kettőt sokáig emlegette volna. + +A kenyér hihetetlenül gyorsan elfogyott a leány nagyszerű fogai alatt--a +szalonnát azonban csak megszagolta, de nem ette meg. + +--Ez nem kell--szólalt meg német nyelven. + +Különös hangzása volt a németségének, de csakhogy megszólalt. A furcsán +bizonytalan, bámész--mondhatni--bamba nézése sem igen volt ínyemre, de +legalább kinyitotta a száját. Ezzel az idegenszerű nézéssel egyébként +nem tudtam tisztába jönni. Volt úgy, hogy tökéletesen butának +találtam--egy pillanat mulva azonban oly sunyi és ravasz tekintet +villant meg aluszékonyan lehunyt szemei szegletében, hogy akaratlanul is +a róka jutott eszembe... Vigyázat! Rá fog szedni és meg fog csalni. A +rókasághoz külszínre szükségeltető vörösség ott csillogott a hajában. Az +is vörös volt--mint a rókáé. Igaz, hogy nem világos lángszínű, hanem +sötétbe árnyékolt, mint az olvasztott bronz... de mégis csak vörös. + +Ami különben azt illeti, hogy bármiféle rászedéstől kellenék tartanom, +hát ez egyszerűen sült bolondság. Szinte resteltem, hogy ilyesmi eszembe +jutott. + +A szalonna helyett, amelyet visszaadott, még egy karéj kenyeret szegtem +neki. Elfogadta és azt is épen oly sietve ette, mint az elsőt. Nagyon ki +lehetett éhezve szegény. + +--Kiadósabb lett volna szalonnával--próbáltam megindítani a +diskurzust,--az ilyen katonakenyér szinte megkívánja a szalonnát. Nem +akar? Szívesen adom. + +--Nem kérek szalonnát,--válaszolta fejét rázogatva--sohasem ettem. + +Amint tetszik! Visszatettem a szalonnát többi kincseim közé és megint +csak az iménti kérdést intéztem hozzá: + +--Most már, hogy nem éhes, megmondhatja, miféle szél fújta erre és +hogyan hívják? + +--Regina. + +--Regina? Errefelé is szeretik a bibliai neveket, mint a székelység +közt? Ott vannak efféle nevek. És aztán miféle Regina? + +--Regina. + +--Ezt már hallottam. De miféle Regina? + +Ágrólszakadt vendégem rámbámult és megint csak megismételte a választ, +de most már immel-ámmal, kedvetlenül, mintha sokallotta volna a +kérdezősködést: + +--Regina. + +Lám, ez a vörös nem akarja a vezetéknevét megmondani. Csak nem tart +valamitől? Vajjon mi az istencsodájától? És vajjon mi az istencsodájáért +vagyok én kíváncsi a vezetéknevére... szeretném tudni? Hát nem mindegy +nekem, akárminek is hívják? + +Elnevettem magamat, annyira együgyűnek találtam a magam csacsiságat. A +kis vörös Regina mintha gyanút fogott volna nevetésemre, mert egyszerre +összerezzent, beharapta a száját és megint csak rámmeresztette +tekintetét. Vékony karjai nekifeszültek a földnek, mintha fel akart +volna ugrani, hogy elszaladjon... + +--Sohse ugráljon, kis leány,--intettem neki a kezemmel is, a szememmel +is--eszem ágában sincs, hogy bántsam! Nem volna szép, ha egy ilyen +magamfajta nagy darab magyar katona bántana egy ilyen gyenge gyereket, +mint amilyen maga. + +--Nem vagyok gyerek... rázogatta fejét a leány. + +--Hát mi? + +--Voltak itt katonák,--folytatta anélkül, hogy a kötekedő kérdésre +választ adott volna--akik bántani akartak. + +--Azok orosz kozákok voltak, lelkem. + +--Igen, orosz kozákok!... kiáltotta szinte rémülten a leány, s +tágranyílt tekintete merőn bámészkodott a nyirfámmal szemben levő +leégett tanya felé, melynek kormos falait egészen idáig jól ki lehetett +venni,--jaj, azok az átkozott disznók... folytatta ijedt hangon--azok az +átkozottak... azok az átkozottak... + +Ohó! Sejteni kezdtem valamit. + +--Mondja csak, kis leány,--fordultam hozzá legnyájasabb hangon--nem +onnan való maga? + +Kinyújtottam karomat és a porráégett tanya romjai felé mutattam. + +A leány kimeresztett szemmel nézett a mutatott irányba. + +--Igen, ott... Ott laktunk. Én is ott laktam. A néni is,--a többiek is +ott laktak és most is ott laknak. Amikor azok a disznók jöttek, mind el +akartunk szaladni, de csak én szaladhattam be ide az erdőbe... és a +nénike bújhatott el valahova a Szidikével... a többieket megfogták.... +És azok most is ott laknak. Mert ottfogták őket a kozákok, hát most is +ott vannak... + +Valami ártatlanul bizakodó mosoly jelent meg e pillanatban a leány +bágyadtan kinyíló ajkai körül. + +--Most is ott vannak úgy-e? Te biztosan tudod. Nem voltak lángok... nem +volt tűz... nem ordítozott senki... Nem is tudom, hogy miért szaladtam +el. Te úgy-e itt voltál és bizonyosan tudod, hogy semmi sem történt és +most is ott vannak a házban... Csak az én fejem nincs ott ... + +Csendesen bólintottam. Bizony, nincs... + +Úgy látszik, ez a Regina meg van zavarodva. A rémület, amin átesett, +kihibbantott egy szeget a fejéből. + +Választ látszott várni zűrzavaros beszédére, mert ismét rám meresztette +a tekintetét. Azonban mit mondhattam neki? Az igazságot? Azt saját +szemeivel is láthatja, ha a romokban heverő tanya felé néz. Egyebet +pedig ugyan mit mondhatok? + +Jobb lesz másfelé kanyarodni ezzel a diskurzussal. + +--Aztán hol bujkált maga, kis leány itt az erdőben, hogy senki se látta? + +--A nagy barlangban. + +--Van itt olyan is? + +--Van. + +--És mit evett ez alatt az egész hosszú idő alatt? + +--Nem tudom,--válaszolta eltünődve--körtét... málnát... + +--Egyebet nem? + +--De igen... málnát... + +--Ezt már mondta. + +--Mondtam?... + +Elfordította tekintetét és megint a tanya felé bámészkodott. Látta-e, +nem-e, hogy ott minden korom, hamu és romhalmaz--nem bizonyos. + +--Tudja mit, Regina,--rukkoltam ki egy indítvánnyal, abban a reményben, +hogy hátha visszaugrik régebbi helyére a fejéből kihibbant szeg--menjen +haza oda a tanyára, ahol lakott és nézze meg. + +--Menjek oda? + +--Bátran mehet,--nincs ott senki + +--Megyek, de gyere te is... hangzott a gyanakvó válasz. + +--Szívesen elkísérnélek,--fordítottam most már én is atyafiságos +tegeződésre a beszédet--de ma még nem igen sétálhatok, mert fáj a lábam. +Sántikálok, ha rálépek. Te azonban öt perc alatt odaérsz, mindent +megnézel és azután megint visszajösz. No, kis Regina, egy-kettő... +szaladj! + +A leány felugrott. + +--De hátha... azok a disznók... mormogta tétovázva. + +--Rég elvitte azokat az ördög, bátran mehetsz! + +--Bátran mehetek? Nem csalsz meg? + +--Nem. + +--Akkor hát... De itt foglak találni, ha visszajövök? + +--Itt. + +--Bizonyosan? + +--Bizonyosan. El se tudnék menni, ha akarnék is,--mondottam bekötött +lábamra mutatva--a sánta kutyát hamar utolérik. + +Intett, hogy ez igaz. + +--Jó, hát elmegyek... de mindjárt visszajövök. + +Letette mellém a kendőjét és elindult. Eleinte csak lépésben, vigyázva, +meg-megállapodva haladt és minduntalan visszanézett--később azonban, úgy +látszik, mégis csak nekibátorodott és most már futva iparkodott a tanya +felé. + +Míg odajárt, ráértem okoskodni. Első gondolatom természetesen az volt, +hogy mit kezdjek vajjon ezzel a megzavarodott elméjű teremtéssel? Itt +tartsam? Elkergessem? Egyik sem látszott kivihetőnek. Mit csinálok vele, +ha itt tartom és mi fog vele történni, ha elkergetem? Felette bolond +história... Belerekedhet az ember gondolkozó elméje kerékagyig. + +Ha időközben erre találna tévedni valami szekérféle a trénből, vagy egy +patrull--átadnám nekik, hogy szállítsák el a legközelebbi faluba, ahol +parancsnokságunk van. De hátha senkit sem hoz ide a jó szerencse? Mi a +macskát fogok csinálni ezzel a félbolonddal? Mondhatom--buta ügy. +Fogalmam sem volt róla, miképen lehetne belőle tisztességgel +kievickélni. + +Eközben valami kellemetlenül nehéz szag ütötte meg az orromat. +Körülnéztem, hogy mi lehet. + +Ahá! A kendő. A Regina nagykendője, amely mellettem hevert. Felemeltem +és... hamar visszatettem. Csakugyan az illatozott így visszájára. Már +most, ha a kendő ilyen, milyen lehet a lerongyosodott köntös, amely a +testén van? Igaz, hogy ha valaki éjjel-nappal mindig ugyanabban a +ruhában kénytelen maradni, nem lehet olyan illata, mint a +gyöngyvirágnak--a vizet azonban azért teremtette az úristen, hogy +használjuk. Víz pedig elég van itt hátrább a forrásnál, ahol az ingemet +és magamat mostam. + +Kerülj csak vissza Regina, majd odavezényellek. + +Elég sokára került vissza. Beletelt jó háromnegyed óra, míg vézna +alakját ismét megpillantottam. Maga elé tünődve, csendesen, minden +izgalom nélkül jött keresztül a tanyától idáig terjedő legelőn és akkor +is teljesen nyugodtnak látszott, midőn előbbi helyét ismét elfoglalva, +egykedvű hangon így szólt: + +--Ott voltam. + +Vártam, hogy folytatni fogja, de nem folytatta. Csak bámult maga elé és +hallgatott. No, gondoltam, szépen vagyunk! A kihibbant szeg +visszazökkenése alighanem elmaradt... a valóságnak szemtől-szembe való +látása, úgy látszik, mit sem használt. Nem gyújtott világosságot a +fejében, nem oszlatta el az elméjére boruló homályt. Szegény Regina, +sajnállak--de mi az istennyilát kezdjek egy félbolonddal? + +Haszontalan elmélkedésemből megint csak az orrom zavart ki. Most, hogy a +szegény lélek igen közel talált hozzám leülni, ismét csak úgy találtam, +hogy testének illata egyáltalában nem hasonlít a gyöngyvirág +illatához... + +Ezen a bajon segíteni kell... + +--Mondd csak, kis leány, mikor mosdottál utoljára? + +--Nem tudom. + +--Van itt lejebb, vagy huszonöt lépésnyire benn az erdőben, egy forrás. +Jó sok víz van benne. Eredj oda és mosdj meg! Meg is fürödhetsz. Sőt meg +kell fürödnöd,--ez szükséges. + +Kikerestem kincses-raktáramból a szappant és átnyújtottam neki. + +--Ennyi szappanom még van,--szívesen odaadom, bár nincs több, csak ez. +De ne spórolj vele--használd! + +Elvette, de nem mozdult. + +--Nem megyek egyedül... mormogta fejét rázva. Félek, hogy eltévedek... +Szeretnék tiszta lenni, de félek... + +--Ugyan kitől? + +--Azoktól... riadt fel összerázkódva és gyorsan, ijedten körülnézett. + +Még mindig a kozákoktól rettegett a szerencsétlen. + +--Hányadszor mondjam, hogy azokat a gazfickókat már rég elvitte az +ördög! Azoktól ne félj, Regina. + +--Ha elkísérsz és vigyázol rám--válaszolta tétován--elhiszem, hogy +igazat mondasz és nem fogok félni. + +Felugrott és azonnal indulni akart. + +--Gyerünk! Amíg fürdök... te vigyázol. + +* + +Nem ütköztem meg a dolgon. Még csak illetlennek sem találtam a +kívánságot. Ez a megzavarodott elméjű teremtés sem azért nem felelős, +amit beszél, sem azért, amit csinál. A vak bizalom, melyet irántam +érezni látszott,--öntudatlan ösztönnél alig egyéb. Valamely titokzatos +eredetű benső sejtelem súghatta neki, hogy attól az embertől, akinek +megpillantása nem riasztotta vissza az erdőbe--nem kell tartania, mert +ez nem ellenség, hanem jóbarát. Micsoda különös sugallat lehetett ez +ennek a boldogtalannak elhomályosodott elméjében--én nem tudom. Az +állatok hasonló sajátságos--sohasem tévedő--bizalmáról bőséges +tapasztalataim voltak, emberi lénynél most láttam effélét először és +alighanem utoljára. + +Nem is áhítoztam utána, hogy hasonló példával életemben még egyszer +találkozzam. + +Az is természetes, hogy ha nem tudtam volna egészen bizonyosan, hogy az +úristen mindent meglátó szemén kívül más magamformájú értelmes +teremtmény szeme nem láthat ide--nem vállalkoztam volna a dologra. Egy +kevés hiúság még a legeszesebb emberben is lappang,--nem soroztam +magamat a legeszesebbek közé, ennél mindig több eszem volt, de nem igen +vágtam volna zsebre, ha okot adtam volna rá, hogy valaki kedvére +kinevessen. Nevetséges figurává senki sem akar dicsőülni. Már pedig +menthetetlenül nevetséges szürke »keresztes«-sé dicsőülök, ha valaki +meglátta volna, hogy figyelő posztot állok egy leányzó közelében, amíg +az fürdik. Ilyenkor nagyon mellékes, hogy ez a leányzó épeszű-e, vagy +nem épeszű. Az emberi csufondáros hajlam csak azt szúrja fel a maga +roppant hegyes gombostűjére, hogy két különböző nemű emberi teremtmény +között--az egyiknek tartózkodó okossága, vagy szánalma--hasonló +helyzetben--mindig nevetséges. + +Látnivaló, mennyire igaztalan és durva kiforgatása ez a valóságnak,--de +olyan második Szent Sebestyén még nem született erre a világra, aki +sikerrel tudott volna szembeszállni a vidám tökfilkók kacajával. + +Elindultunk. + +A vörös elől, én utána. + +Néhány lépésnyire azonban hátramaradt és ettől kezdve most már én mentem +elől. Mutattam az útat. A járás nem ment valami könnyen, mert minden +lépésnél biccentenem kellett egyet--kellemetlenebb fájdalmat +mindazonáltal nem éreztem. Csontot tehát nem sértett a shrapnel-szilánk. + +A forrás, ahová igyekeztünk, egy őspalából képződött domb tövében volt. + +Összevisszanőtt, sűrű mogyorófa és fiatal égerbokrok zárták körül az +alig pár méteres tisztást, melyen át a forrás bő vízere útjára indult. +Aki nem tudta, hogy ezen az elrejtett helyen vizet talál, bajosan akadt +volna rá a sűrűségben. A mi embereinket is csak a véletlen szerencse +vetette ide. + +Míg a forrás felé bicegtem, megkérdeztem a hátam mögött lépegető +Reginától, hogy mit látott ott... ahol volt. Nincs semmi mondanivalója? + +--Nincs,--hangzott az egykedvű válasz. + +Hm... hát ezen csakugyan semmit sem segített a közvetlen szemlélődés. + +--De csak láttad, Regina, hogy ott mi van?--firtattam tovább a dolgot. + +--Láttam. + +--No, és?... + +--Meg is tapogattam... + +--Úgy? + +--Igen, úgy... Mindent megtapogattam a kezemmel. A falakat, a kormot, a +hamut, a sok üszköt--mindent. + +--Igy hát tudod... + +--Igen, tudom,--hangzott ismét a közömbös válasz--tudom, mert mondom, +mindent megtapogattam... még az elgörbült kapcsolóvasakat is, amelyek +kilógnak a falakból. Gondolhatod, mekkora tűz lehetett az, amely ezeket +a vastag kapcsoló-vasakat ennyire el tudta görbíteni. + +--Nagyon gondolhatom, mert akkor már itt voltunk. + +--Láttad a tüzet is? + +--Persze, hogy láttam! + +--Hát akkor tudod... Egy láng lett minden, amikor azok jöttek és mindent +felgyújtottak. Mi szaladtunk. Én egyenesen az erdőbe szaladtam. A +többiek... a többiek... Nem is emlékszem, hogy mi lett a többiekkel? Azt +gondoltam, hogy a többiek most is ott vannak... de nincsenek ott. Senki +sincs ott... láttam. Igaz, hogy nem is lehetnének ott, mert minden +összedőlt, leégett, korommá vált... de ha nincsenek odahaza--hol +lehetnek? + +Megmondjam neki az igazságot, vagy ne mondjam meg? Nem mondom meg. + +--Elmenekültek és most valahol biztos helyen vannak. + +--Elmenekültek... biztos helyen vannak... Nem mondasz igazat. + +--Nem-e? + +--Nem... ismételgette szárazon a leány--nem mondasz igazat, mert azt még +láttam, hogy megfogták őket... és összekötözték... és korbáccsal +verték... Öreg gazdámnak csupa vér lett a feje, arca, szakálla... Ennyit +még láttam, miközben futottam. + +Ebből a mormogásból--mert inkább valami dünnyögő mormogás volt ez, +semmint értelmes beszéd--legalább megtudtam, hogy ez a névtelen Regina +cseléd volt az elpusztult tanyán, vagy ilyesmi. Esetleg valami távoli +szegény rokon, akit a szörnyű véget ért jómódú család cselédnek +használt. + +Elhárítottam az utolsó bokrot is az útból és a forráshoz léptem. + +--Itt volnánk. + +Regina közelebb lépett a forrás medencéjéhez és bólintott. + +--Ismerem ezt a helyet,--mondotta valamivel élénkebben, miközben +vizsgatekintettel körülnézett és kendőjét ledobta a fűbe,--sokszor +voltam itt a nagy Reginával. + +--Még egy Regina? + +--Igen, a nagy Regina. Ketten voltunk. Ő volt a nagy, én voltam a kicsi. +A gazdám leánya volt ez a nagy Regina és zongorázni is tudott. Úgy +kellett szólítani, hogy gnädiges Fräulein, különben megharagudott. De +nem mindig. Ha jó kedve volt, megfeledkezett a gnädigségéről és úgy +hancurozott, mint egy helytelen gyerek. + +Úgy tetszett, mintha valami sápadt mosolyféle jelent volna meg e +pillanatban a leány ajkai körül. + +--Amikor ide jöttünk, ehez a forráshoz,--folytatta csendes, tünődő +hangon, akadozva, mintha emlékeit akarta volna a fejét borító homályból +életre kényszeríteni,--mindig helytelenkedett... igen... Itt mindig jó +kedve volt a gnädiges Fräuleinnak. Hancurozott velem, letepert a földre +és hemperegtünk... igen. Mint két kölyök. Aztán levetkőztünk, fürödtünk +és akkor azt kérdezte a kisasszony, hogy kihez hasonlít inkább, +Vénuszhoz... igen, Vénuszhoz... vagy Dianához? Emlékszem, Vénuszt és +Dianát mondott... Én nem tudtam, hogy kik ezek,--erre szamárnak nevezett +és azt mondta, hogy Vénuszhoz szeretne hasonlítani, mert az volt a +szépség istenasszonya. Én azt mondtam, hogy szépnek úgy is szép, ha +senkihez sem hasonlítja magát és ez igaz is volt... igen, ez igaz volt! +Most is mondom, Mert igaz volt. Nem hiszed, hogy igaz volt? + +Szinte rámkiáltott ezzel a heves és követelő kérdéssel, amely oly +furcsán hangzott, hogy akaratlanul is elkacagtam magamat. + +--Már miért ne hinném? + +--Hiába röhögsz... kiáltott ingerülten, s pisze orra megint csak úgy +fintorgott, mint a mókusé--és hiába nem hiszed, mert azért mégis szép +volt... ha százszor nem hiszed is! Fényes fekete haja volt és olyan +fehér bőre, mint a hó. Még az én bőrömnél is fehérebb, de nálam nem +csoda, mert vörös a hajam, s az ilyeneknek mindig fehér a bőrük... mint +a sületlen zsemle. Neki azonban fekete haja volt, s teste mégis olyan +fehér volt, mint a sületlen zsemle. Piha... ez szép?... + +Félbeszakítottam ezt a zagyva beszédet. + +--Elég lesz már, kis leány, a kisasszonyból! Úgy sem ismerem és nem is +fogom ismerni. + +--Nem baj, ne sajnáld!--vágott szavamba fitymáló kézlegyintéssel--nem +vesztesz vele... Mondom, hogy igen nagy volt. Valóságos tehén: mindene +széles és húsos, zsíros karjai, nagy lábai, nagy melle, vastag +combjai... Piha, ez szép? Szép, ha egy úri kisasszony akkora, mint egy +vaskos parasztlegény? Volt akkora, mint te... igen, volt akkora, mint +te. + +Teringettét! Most legalább azt is megtudtam, hogy vaskos parasztlegény +vagyok. Jól haladok. + +--Fogj hozzá és ne beszélj többet! Itt a sok jó víz, nálad a szappan... +egy-kettő! Én majd addig ide hátra megyek a bokrok mögé és egyedül +hagylak. + +--Jó,--bólintott fejével a leány--de ne menj messze! Csak annyira menj, +hogy halljam a hangodat... különben nem maradok itt! + +--Meglesz. + +--Minden ruhámat ki fogom mosni, mert minden büdös... Nálad nélkül is +tudom, hogy minden büdös, ami rajtam van,--nem kellett volna +fintorgatnod az orrodat. + +Lám... nem is gondoltam, hogy észreveszi. Ez egy kicsit megint megzavart +és gyanakodóvá tett kócos vörös fejének igazi állapotára nézvést. +Őszintén félbolond-e vajjon ez a furcsa jószág, vagy csak bizonyos +dolgokra nézve hull ki fejéből a bizonyos negyedik szeg? A teljesen +zavart ember nem figyel afféle csekélységekre, hogy elfintorítja-e +valaki valami miatt az orrát, vagy nem fintorítja el. Ez megfigyelte +fintorgásomat és a maga állapotának meghatározásában ugyancsak +öntudatosnak mutatkozott. + +--De baj van, hallod-e!--szólalt meg kelletlenül,--ha mindent kimosok, +ami rajtam van, miben járok addig, míg a ruháim megszáradnak? + +No tessék, hát ez is egészen értelmes beszéd. Igazi, tökéletes bolondnak +nem jutott volna eszébe, hogy mit csinál addig, míg nedves ruhái +megszáradnak, hanem Morelli kapitány úr »hudribudri«-ságával vakon +nekifogott volna a paskolásnak. + +--Míg a holmid megszárad,--adtam meg a választ, miközben előkészületeket +tettem a távozásra--odaadom használatra a katonaköpenyegemet. Az leér a +sarkadig. Még sleppelni is fog utánad. + +A kis vörös egészen természetesnek találta az ajánlatot. + +--Jó!--biccentett a fejével--menj és hozd el. + +Elindultam. + +--De rögtön gyere vissza! Különben nem maradok itt. + +--Maradhatsz bátran,--szóltam vissza neki a vállamon +keresztül--századszor mondom, hogy nem érhet semmi veszedelem. + +--Nem, nem! Azok a föld alól is kibújnak... félek... + +--Azok ugyan, akik akkor nálatok voltak, többé nem bújnak ki.... No, de +most fogj hozzá! Addig elhozom a köpenyeget. Minden ruhádat kimosd, +Regina! + +--Tudom, tudom! Nem kell századszor mondanod, hogy minden büdös... +Mondtam már, hogy ezt úgyis tudom... + +Vállat vont s fölbiggyesztette a száját. Azután hátat fordított és +kezdte ledobálni magáról a rongyait. + +Erre én is hátat fordítottam neki és belépve a bokrok közé, elindultam a +nyírfámhoz, hogy elhozzam az ideiglenes, sőt felette »különleges« +szolgálatra fölajánlt köpenyeget. + +A majdnem állandóan észak-nyugati irányból érkező légáramlatot eközben +meleg déli szélfúvás váltotta föl. Azért kell melléje ragasztanom a +»fúvás«-t is, mert a szél nevét gyengesége miatt voltaképen nem +érdemelte meg. A minapi meleget azonban így is visszahozta. Ez persze +akkor vált egész pompájában érezhetővé, amikor rövid vártatva a nap is +kisütött a gyorsan oszladozó fellegek mögül és nagyszerű ragyogását +ismét az eddigi tékozló bőségben sugározta a földre. + +A nyírfa alatt levő főhadiszállásomra való bicegés közben többízben +megálltam és vizsgálódtam. Tekintetem azonban hasztalan kutatta végig a +láthatárt,--sehol az életnek legkisebb nyomait sem tudtam fölfedezni. +Mindenütt az előbbi nagy csend és mozdulatlanság--bármerre néztem. +Valóságos Treuga Dei--isteni béke. Ez annyira különös és szokatlan +tünemény gyanánt foglalkoztatta érzékeimet, hogy szinte lehangoltságot +éreztem, megnyugvás és öröm helyett. Nincs hálátlanabb teremtménye az +Istennek, mint az ember... + +Főhadiszállásomon mindössze annyi teendőm akadt, hogy a számomra +itthagyott konzerves ládát becipeltem az árokba, rálapátoltam a +»Spaten«-nel egy csomó friss földet és sátort húztam föléje a +pokrócomból. Legyen árnyékban, hűvös helyen. A konzerv jó dolog, de nem +állja a meleget. A munka is jó dolog volt, amit végeztem, de kimászni az +árokból már nem volt jó dolog, mert sérült lábammal kétszer is +visszacsúsztam. Egy kicsit sziszegtem is eközben, mint a kígyó, ha a +farkára lépnek... pontosan ott súroltam neki sérült lábamat az árok +oldalának, ahol fájt. Tehát megadtam a módját és sziszegtem. A +kígyó-hasonlat ugyan sehogysem passzolt ide, mert nem éreztem magamat +kígyónak... legkevésbé azon halhatatlan paradicsomi kígyónak, aki Éva +anyánk ártatlanságát megrontotta. Ennek az én mostani nyugalmas +paradicsomomnak ártatlan Éváját én nem akarom megrontani. + +Halt! Már kiabál is paradicsomom ártatlanja... + +--Kumm zuruck! + +Tölcsért formáltam szájam elé a tenyeremből és harsányan +visszakiáltottam neki a saját furcsa német dialektusában: + +--Kumm schon, kumm! + +--Aber sofurt! + +--Sofurt! + +Úgy kellett lennie, ez a névtelen Regina most is irtózott azoktól a +kozákoktól, akik már rég csendes emberek, be vannak kaparva a föld alá +és soha többé esmmiféle gyalázatosságot el nem követhetnek. Ez a szegény +lélek nem hiszi, hogy így van és most is látja őket, hiába próbálná neki +az ember bebizonyítani, hogy hallucinál. + +Alighanem itt kellene megtalálni azt a bizonyos negyedik szeget, amely +kihibbant helyéből, sőt talán végkép ki is hullott... + +Panyókára löktem vállamra a köpenyt és indultam vissza. + +Szt... az ördög vigye el--már megint odasúroltam fájós lábamat, ahová +nem kellett volna. Szó ami szó, de nagy nyomorúság az ilyen sebhelyes +láb, ha még oly jelentéktelen is rajta a sérülés--hát még ha nehezebb +csípés esik rajta. Mint azon a sok ezer emberen, akik csak ezen a +vidéken estek össze... Valjon hánynak a kínlódása szárad ezek közül az +én lelkemen? Bár hiszen épen így megnyomoríthattak volna engem is, ha +jobban rám talál a balszerencse. + +--Kumm sofurt... hol maradsz annyit!--csapott ismét fülembe a kis vörös +hangja. + +--Jövök! + +--Azonnal gyere, különben nem maradok itt!...--kiabálta mérgesen a +leány--nem érted, hogy félek egyedül... + +--Nem érted, hogy nincs mitől? Tudhatnád, hogy nem lehetek messze, ha a +szavamat meghallod... tehát ne ordíts. + +--Nem ordítok!--hangzott a még mérgesebb kiáltás--te ordítasz! + +--Regina kisasszony, csendesebben... + +--Nem vagyok Regina kisasszony... itt vagy? + +--Itt. + +--Hol? + +--Itt a bokrok mögött. + +--Akkor jól van... ha itt vagy. Te erős ember vagy, megvédesz. Nem +engeded, hogy azok megfogjanak, mint ahogy a nagy Reginát megfogták. +Regina kisasszonyt hárman is tartották, letépték róla a ruhát és röhögve +cipelték a szénakazal mögé... Elhoztad a köpenyeget? + +--El. + +--De várakoznod kell rám, mert nem vagyok készen. + +--Jójó... várok, csak moss ki ügyesen mindent. A kendődet is. + +--Azt már kimostam. + +--Hát akkor a többit. Nem kell kímélni a szappant. + +--Ezt már mondtad. + +--Most ismét mondom. + +--Esel! Nem vagyok olyan buta, hogy elfelejtsem... + +No lám! Ez a meghibbant lélek már le is szamarazza az embert. Mily +megindító bizalmaskodás! És milyen gyorsan! Alig néhány órája, hogy +ismerjük egymást. + +Hallottam, hogy elkacagja magát, de nem törődtem vele. Az a fő, hogy +szorgalmasan használja a szappant. + +--Haragszol, amiért szamárnak neveztelek?--hangzott ki a bokrok mögül a +kérdés--hegyesen, mintha egy kis kakas kötekedett volna. + +--Dehogy haragszom--beszélhetsz. + +--Hol vagy? + +--Jobb lesz, ha dolgozol és nem beszélsz annyit. + +--Azért én mosok, ha beszélek is. Nem hallod, hogy mosok? Csak azért +beszélek, hogy ne menj el. Amíg felelsz a kérdéseimre, addig tudom, hogy +itt vagy és nem vagyok egyedül... Hallod, hogy mosok? Most épen a +szoknyámat mosom. + +--Ráfér... + +--Nu, ja... ráfér. Ezt én is tudom. + +* + +Egy darabig csend lett. A kis vörös csakugyan szorgalmasan mosott, mert +ugyancsak nagy zajjal paskolta a vizet. Eközben mintha valami +vékonyhangú dudolást is hallottam volna. Cérnavékonyságú cirpeléshez, +vagy egy roppant finom penicilus élességéhez hasonlított-e inkább ez a +dudorászás--nehéz lett volna eldönteni. Az én fülemre aképen hatott, +mintha száraz fűszállal csiklandozták volna. + +Megsokallván az állingálást, leültem a bokrok alá a fűbe. + +Alig ültem azonban néhány percig, a vékony dudorászást rémült kiáltás +váltotta fel. + +--Uristen... segítség!... + +Ohó a patvarba, mi ez? Amilyen gyorsan csak tudtam talpra ugrottam és +széthajtva a bokrokat, szempillantás alatt a forrás körüli tisztáson +termettem. + +--Mi az? Mi történt? + +A leány félelemtől eltorzult arccal, egész testében reszketve lapult a +forrás széléhez és a szemközt levő bokrokra intett. + +--Ott... egy ember... + +--Micsoda? + +--Egy ember... egy ember... + +--Nem lehet az! + +--Egy ember... Nézd, nézd! Egy ember... + +Villámgyorsan átkutattam szemeimmel a közeli bokrokat, de nem láttam +semmit. Minden mozdulatlan, csendes és békességes volt. Rögtön tisztában +voltam vele, hogy képzelődik--nagyobb bizonyosság kedvéért azonban +megtettem, hogy átmentem a másik oldalra és az összes ottlevő bokrokat +egyenkint félrehajtogattam, hadd győződjék meg a saját szemével, hogy +semmi oka sincs a rémületre. + +--Rosszul láttál, Regina--nincs itt semmi. + +--Ott lejebb... még lejebb... + +Félrehajtogattam a meggyanúsított sűrűlevelű málnabokrot is, de persze, +ott sem volt semmi. + +--Látod, hogy nincsen semmi? + +--Látom... mondotta megkönnyebbült, mély lélegzettel s most már +valamivel bátrabban hajolt előre, hogy még mindig ijedt tekintetét a +mozdulatlan bokrok sűrűségébe fúrja... látom, hogy nincsen semmi, de +volt... + +--Nem volt. + +--De volt, volt!... Láttam, hogy egy ember mereszti rám onnan a +szemeit... + +Ráhagytam--legyen úgy. Hiszen bizonyos, hogy vissza-visszatérő +rémüldözési rohamában tényleg látta, amit más emberfiának normális +elméje nem figyelhet meg. Nem ingereltem tehát az ellentmondással, amit +az ilyen hallucináló betegeket rendszerint csak annál makacsabbakká +szokta tenni. + +Sehol sincs inkább helyén a bölcs közmondás, hogy az okosabb enged, mint +hasonló esetekben. + +--Fekete szakálla volt--dunnyogta lassankint lecsillapodva a leány--és +vastag orra... és veres vércseszeme... Ez volt az, aki Regina +kisasszonyt először ragadta meg és leszakította melléről a ruhát... Ez +volt az a disznó... Ó, ó... erre a cudarra jól emlékszem... + +Haszontalan fáradság lett volna, ha meg akartam volna vele értetni, hogy +a szóbanforgó kozák szintén a rég elföldelt emberek közé tartozik, mert +úgysem adott volna hitelt szavaimnak. Hagytam tehát, hogy beszéljen. + +Még dünnyögött valamit, de azt már nem értettem meg. Azután megdörzsölte +homlokát, hátralökte fején a vörös haját és ismét kezébe vette +szoknyáját, meg a szappant. Folytatni akarta a félbenhagyott munkát. + +--Még csak ezt kell kimosni és az ingemet, azután készen vagyok. + +Figyeltem a hangra, de a félelemnek most már legkisebb nyomát sem +lehetett belőle kiérezni. Úgylátszik, hogy ezeknél a hallucináló +betegeknél pillanatok alatt változnak az indulatok. + +Kicsavarta a szoknyából a vizet és kidobta mellém a fűbe. + +--Ez is megvan, még csak az inget kell kimosni. + +Az ing még rajta volt. Egyéb nem is takarta tagjait, csak a szakadozott, +rongyos ing, amelynek valaha fehér vásznába mintha játékos macskák +karmolták volna bele a festéseket. A francia forradalom rémnapjaiban a +csőcselék húzott ily rongyos ingeket a vesztőhelyre cipelt francia +márkinők puderes vállaira... + +Ez a kis vörös nem volt francia márkinő, a válla sem volt puderes, a +bőre azonban oly fehér volt, hogy szinte világított a rongyos ing +feslései alatt, mint a hó, ha rácsillog a nap. + +Nyugodtan tekintettem rá és épen oly nyugodtan fordítottam neki hátat, +amikor vézna alakjához képest aránytalanul kifejlett nagy mellei +kiduzzadtak az ingből és a következő pillanatban az ing is átfordult a +leány soványka hátán. Levetette, hogy kimossa. Ott vagyok-e még, vagy +nem vagyok--nem látszott észrevenni. Ugy tetszett, hogy ebben a percben +csakugyan nem volt rólam tudomása. Ki tudja, hogy zavaros feje hol +kalandozhatott. + +Megfordultam és visszamentem a bokrok mögé. + +Ne lásson ott, ha öntudata ismét visszatér és képessé teszi a +figyelemre. + +Egy darabig csend volt. Hallottam, miközben ismét leültem előbbi +helyemre a fűbe, hogy az ing kimosása elkezdődött. Csakhamar egy halk +kacajt is fölfogott a fülem. + +--Jé, mein Gott... ez nagyon rongyos. + +--Ki nevet ott? + +--Én!--kiáltotta vissza és megint kacagott--azon röhögök, hogy ebben az +én szegény ingemben száz macska sem fogna meg egy egeret, annyi rajta a +feslés. Huh!... ha látnád, milyen! Nem is érdemes kimosni. + +--De csak mosd ki! Ha megszárad, a fesléseket be lehet varrni. + +--Mivel? Az ujjammal? + +--Tűvel és cérnával--van nálam az is. + +--Akkor kimosom. + +Tíz percig megint csend lett. Amikor a mosás bevégződött, ismét +megszólalt: + +--Készen vagyok. Minden holmim ki van mosva és magam is ki vagyok +mosakodva--a szappannak azonban fuccs!... elfogyott. Nem maradt belőle +egy csepp se. Már most mi lesz? Hogy jöjjek ki? Nem mutogathatom magamat +meztelenül... + +--Itt hagyom a bokrok alatt a köpenyegemet és visszamegyek a Standomra. +Te magadra veszed a köpenyegemet és a holmiddal együtt utánam jössz. +Verstanden? + +--Ja, ja... verstanden!--hangzott a nevető válasz, amely azonban +hirtelen ismét aggodalmassá vált--eredj odébb, míg fölveszem a +köpenyegedet, de ne menj messze... + +Erre már nem is válaszoltam. Lassankint mindenhez hozzá lehet +szokni--még egy beteg elme kiszámíthatatlan ugrálásaihoz is. + +--Nem leszek messze--kijöhetsz. + +--Jövök!--kiáltotta aggodalmas sietséggel a leány--már künn is vagyok... +de ne nézz ide... + +--Eszem ágában sincs, hogy odanézzek!... kiáltottam vissza megnyugtatva, +miközben letettem köpenyegemet a bokrok alá és szép lassan, lépésben +bicegve elindultam a nyírfám felé. Valóságosan is úgy gondolkoztam, amit +beszéltem. Nem volt csak afféle tessék-lássék szólás, hogy eszem ágában +sincs a kotnyeles kiváncsiság, mert csakugyan nem járta meg fejemet +hasonló gyerekes szándék. Beértem annyival, amennyit akaratlanul is +látnom kellett. Jobban szerettem volna, ha elméje zavaros műhelyébe +tudtam volna belátni, hátha meg tudtam volna találni a hiányzó negyedik +szeget. Sejtettem, hogy enélkül bajos lesz a dologból tisztességgel +kievickélni. + +Nem sántikálhattam messzebb tíz lépésnyinél és már megszólalt a bokrok +mögött a leány nyugtalan hangja: + +--Nit géh wát!... Hol vagy? + +--Mondtam már, hogy nem megyek messze... hát ne kiabálj, hanem gyere. + +--Kumm schon! + +Jött. + +Nagyon furcsa figura volt szegény, nem tudtam kacagás nélkül megállni. +Hosszú bakaköpenyegem legalább két arasznyira sleppelt utána a +földön,--lépni sem igen tudott benne. Az ujjakat felgyürte, mégis alig +látszottak ki belőlük a kezei, melyek a kimosott rongyokat markolászták. +Botorkálva tipegett előre, biztosra vettem, hogy no, most-most botlik +bele a köpeny aljába és esik orra. + +--Ne röhögj, hanem segíts!...--kiáltotta mérgesen, miközben megállt és +odavágta a kimosott holmit a fűbe,--nem bírok menni is, meg ezt cipelni +is. Folyton botlok... ebben a te hosszú kaftánodban. + +--Köpeny az, nem kaftán. + +--Azt mondom, hogy hosszú!... Nem érted? + +--Jó, jó... + +Megint az okosabb enged. Fölszedtem a földhöz vágott nedves holmit és +vittem. + +--Eltranszferálom a ruhádat--gyere! + +Elől én sántikáltam sérült lábammal, utánam Regina botorkált a sleppelő +köpenyegben--de legalább most már biztosítva volt, hogy nem esik orra. +Lavírozott is mindkét vékony karjával, hogy az egyensúlyt megtarthassa. +Mondom, nagyon furcsa figura volt szegényke--hasonlított azokhoz a +betlehemes gyerekekhez, akik faluhelyen alkalmatosabb maskara hiányában +apjuk köntösébe bújnak és kócparókat nyomnak a fejükbe, hogy föl ne +ismerjék őket. A nedves vörös haj majdnem akként festett a leány fején, +mint egy oda nem tartozó idegen láng-paróka. Ha egy kis aranyfüstpapiros +is lett volna benne--tökéletes lett volna a maskarádé. Bár hiszen így is +elég nevetséges volt. + +Istentelen pusztítást vittek végbe itt a shrapnelek--erdészszívem szinte +fájt, mikor egy-egy derékvastagságú ágat kellett kikerülnöm, melyet úgy +hasított le az az átkozott dög, mintha mesebeli kutyák szaggatták volna +le a törzsről. Millió szilánk és forgács hevert mellette a földön. +Némely helyen viszont egész kosárnyi letépett levél állta el az utat. +Ezt a rengeteg falevelet mind a légnyomás csapta le a fákról. Már pedig +ahány levél, annyi tüdő, amin a fa lélegzetet vesz. Egész sereg szép +nagy fa fog itt elszáradni tüdősorvadásban. Saját külön Standom és +jelenleg főhadiszállásom nyírfája is kapott egy-két shrapnel-suhintást a +koronája fölé--nagyobb kár azonban szerencsére nem esett benne. +Sajnáltam volna, hogy árnyéka nélkül maradok ebben az ismét hevesen +letüző forróságban. + +Odaérkezve, letettem Regina vizes holmiját a fűbe és levetettem a +bluzomat. Igen ellepte homlokomat a meleg verejték--én bizony nem +izzadok, ha nem muszáj, száz félbolond kedvéért sem. Nagyszerűen esett +szellős ingemen át a levegő. + +--Du hast es gut... bólintott fejével a leány, miközben lekuporodott +köpenyestől a nyírfa alá--neked jó, de nekem nem jó, mert nem bújhatok +ki ebből a kaftánból. Pedig nekem is olyan melegem van, hogy majdnem +megsülök. + +Láttam, hogy ez igaz. Piros volt, mint a pipacs, s a homloka tele +verejtékkel. + +--Türelem--biztattam jóindulattal--azonnal kiterítem homlidat a napra és +nem vetek bele félórát, száraz lesz minden, mint a puskapor. Fölveheted +és kibújhatsz a kaftánból... ha már zsidó kaftánnak nézed az én +becsületes köpenyegemet. + +--Arról van szó, hogy hosszú,--dunnyogta fejét rázogatva a leány--még +mindig nem érted? + +--Jó, jó... + +--Minden kaftán hosszú. + +--Bánom is én! + +--Olyan hosszú, mint ez a tied. + +Erre a makacskodásra már nem is válaszoltam. Elészedtem a vizes ruhákat +és sorjában kiterítettem valamennyit a napra. Száradjanak. + +Regina figyelemmel kísérte a manipulációt, de nem szólt közbe. Csak +akkor szólalt meg, amikor észrevette, hogy nagykendőjét véletlenségből +viszájára fordítva terítettem ki. Integetett, hogy fordítsam a színére. + +--Az a szőrösebbik fele, az szárad nehezebben--magyarázta oktató hangon. + +--Helyes,--válaszoltam engedékenyen--de a viszáján nem szívná ki annyira +a nap. + +--Nincs mit kiszívni rajta,--hangzott a fitymáló válasz--kopott rongy +ennek a színe is, a viszája is. + +Hm... már megint! Ez íme, megint annyira értelmes megjegyzés volt, hogy +öntudatosabbat kívánni sem lehetett volna. Persze, hogy megint csak +gyanakodva tekintettem rá--teringettét, hogyan is állunk hát voltaképen +a bolondsággal? Hol vannak a határai? Melyik ösvény viszi kajla +területre és melyik a normális értelemhez? + +A kis vörös észrevette, hogy erősen figyelem. + +Fintorgatta pisze orrocskáját és szintén figyelte minden mozdulatomat. +Majd bosszúsan megrázta fejét és majdnem haragosan rám kiáltott: + +--Mit nézel rajtam? + +--Én-e? + +--Igen, te! + +--Nem szabad rád nézni? + +--Szabad, de nem így. + +--Hogy? + +--Igy, mint te! + +--Lám... hát én hogy nézek? + +--Azt hiszed, nem tudom, hogy bolondnak tartasz? + +Ohó!... ez vágott, mint a kés. A hang is volt olyan éles, mint egy kés. +A dühös tekintet is, amely a leány szemeiből arcomba metszett. Magam sem +tudom... de egy pillanatra annyira megzavarodtam, hogy szinte +megdöbbenve bámultam rá. A patvarba, mi ez? Csak nem az fog kisülni +ebből a dologból, hogy voltaképen én voltam félbolond, amikor ezt a kis +vöröst bolondnak tartottam? Nem, ez nem valószínű--igyekeztem magamat +kellemetlen zavaromban megnyugtatni--ily emeletes szamár talán csak +mégsem vagyok... + +Letelepedtem egy üres történyesládára. + +--Ne dühösködj, Regina--válaszoltam engesztelő hangon. + +--Beszélhetsz... tudom én jól, hogy bolondnak tartasz, azért nézel így +rám, mint Frau Mikelre a doktor... Frau Mikel azonban igazán bolond volt +és amikor a doktor megvizsgálta és így nézett rá, mint te rám és amikor +azt mondta neki, hogy Liebe Frau, sie müssen nach Lemberg in a +Sanatórium géhén--hát akkor Frau Mikel úgy megütötte a doktor arcát, +hogy csupa vér lett és belekapaszkodott szakállába is és jó csomót ki is +tépett belőle... igen, azt tette. + +--Szerencse, hogy nekem nincs szakállam. + +A leány méltatlankodva rázta meg vörös fejét. + +--Mondtam, hogy Frau Mikel bolond volt, aki ilyet is tehetett, mert +gyermeknek, bolondnak minden szabad. Nekem azonban jó eszem van. Az én +körmeim akkor sem mennének neki a szakálladnak, ha volna szakállad. +Pedig megérdemelnéd... igen, megérdemelnéd! Mert most is úgy mereszted +rám a szemedet, mint Frau Mikelre a doktor... + +Elnevettem magamat. + +--Rosszul látsz, Regina. + +--Ná!... Van nekem eszem. + +Megint dühösködni kezdett. Apró szemei úgy égtek, mint a parázs. +Elérkezettnek láttam az időt, hogy valamiféle tréfával üssem el a +dolgot. Közben ismét és ezúttal végérvényesen eldöntöttem, hogy minden +fel-feltünedező látszat dacára, mely az ellenkező mellett is +bizonyíthatott volna--csakugyan betegelméjű teremtéssel van dolgom, +akinek hisztérikus idegállapotát nem tanácsos ellentmondásokkal +ingerelni. Eleresztettem tehát enyhítésül egy szeliden nyálkás +komplimentumot: + +--Szép arcod van, Regina--azt bámulom, ha épen tudni akarod. + +--Mondtam már,--hangzott az erélyes válasz--hogy nekem beszélhetsz. + +--Igazat beszélek. + +--Butaságot beszélsz... dunnyogta a leány. + +Aztán mondja valaki, hogy nem volt okom a gyanakvásra. Ez is épen olyan +értelmes megjegyzés volt, mint az előbbi, amely nem ok nélkül hökkentett +meg. + +--Nekem is van egy kis eszem, Regina... iparkodtam a veszendő tekintélyt +megmenteni. + +--Tudom, hogy van,--felelte hirtelen a leány--nem is te vagy buta, hanem +az, amit mondtál... az nagy butaság. + +--Dehogy! + +--Dehogy, vagy nem dehogy, nagy butaság... Még ha kisasszonyomnak, a +nagy Reginának mondtad volna, hogy szép arca van... ezt érteném. + +Míg beszélt, fölemelkedtem a töltényes-ládáról és a közeledő délre való +tekintettel hozzáfogtam az ebéd elkészítéséhez. Egyszerű és felette +gyorsan elvégezhető munka. Az ember megtölti a »kokeszli«-t +(Koch-Kessel) vízzel, ügyesen ráhelyezi két lapos kőre, összegyűjt egy +marék száraz ágat és gizgazt, alája rakja és begyujt. Ha leég, új száraz +ág és új gizgaz mindaddig, míg a kokeszliben fölforr a víz. Akkor a +bajonét végivel fölfeszít egy konzerves dobozt s a tartalmát +beleszerkeszti a buzgó vízbe. Alkalmaz bele egy kis sót, hozzájárul egy +csipetnyi fájn törött borssal és kész az ebéd,--tálalni lehet a világ +legnagyszerűbb ennivalóját--a halhatatlan gulyást. Gulyás-konzervet +főztem ugyanis, mert ez a legjobb. Jó a borsófőzelék-konzerv is--a +gulyás azonban királya, sőt császárja ellenséges földön minden +ételeknek, nemcsak azért, mert valóban jó, hanem tán legkivált azért, +mert haza emlékezteti ízével és felséges illatával a messze idegenbe +vetődött magyar katonát. Míg eszi és kenyeret mártogat belé az +ember,--azt képzelheti, hogy valahol otthon, az Alföld valamelyik +pusztáján, ülöget mellette a földön--előtte a bogrács, háta mögött a +pihenő ménes, jobbkézt valahol a gémes kút, balkézt valahol a tanya... +Ilyen nagy varázsló a gulyás! Nem csoda, hogy akkora előttünk a +becsülete. + +A Regina leány érdeklődve figyelte a menázsifőzés műveletét, s közben +úgy izzadt szegény feje a meleg köpenyegben, hogy végre is megsajnáltam. + +--Meleg van odabe, Regina... + +--Egy darabig még állom, de nem sokáig--lihegte homlokát törölgetve. + +--Várj, segítünk a bajon... biztattam vigasztaló hangon, mialatt a napra +terített ruhákhoz járulva, megtapogattam őket, hogy szárazak-e már +annyira, hogy föl lehessen őket venni? Az alsószoknya, meg az +össze-vissza feslett ing már száraz volt, a többi holmi még nem. Ezt a +két ruhadarabot azonban már föl lehetett venni. Felette szellős ruházat, +de ebben a forróságban épen ilyen szellős ruházat a jó. + +--Megszáradtak?--kérdezte élénken a leány. + +--Az ingedet meg az alsószoknyádat fölveheted. + +--Dobd ide, aztán fordíts hátat egy percre... fölveszem őket, különben +rögtön megüt a guta ebben a meleg kaftánban. + +--Köpenyeg az, hé,--nem zsidó kaftán--igazítottam helyre a köpenyegemen +esett csúfságot harmadszor is. + +--Nem érted, hogy arról van szó, hogy hosszú!...--méltatlankodott +neheztelve a leány. + +--Jó, jó... ezt már hallottam. + +--Hát akkor miért beszélsz? + +Visszamentem a kokeszlihez és hátat fordítottam neki. Bújjon ki a +köpenyegből és szedje magára szellős rongyait, nehogy valahogy Isten +csudájára csakugyan meglegyintse a guta. Nem is pipacsvörös volt már az +arca, hanem céklapiros--szinte lángolt a forróságtól. Nem is gondoltam +volna, hogy ebben a vézna testecskében ennyi a vér. + +Mire az átöltözéssel elkészült és rámkiáltott, hogy már +szembefordulhatok vele, ha akarok--én is készen voltam a fejedelmi +gulyással. Tálalhattam és azonnal tálaltam is. Teleraktam a sajkámat--ez +a Regináé. Ami a kokeszliben marad, az az enyim. Két karaj kenyér, a +nagyobbik Regináé. Egy kés meg egy bicska, a kés a Regináé. Két tiszta +vászonkapca kineveztetik szalvétának, az egyik Regináé. Törölje bele +pittyedt száját, ha a fejedelmi gulyás hasonlíthatatlanul kitünő ízű +zsíros levével bemaszatolja. Mikor mindez készen volt, szembefordultam +vele, hogy meginvitáljam a menázsihoz... de amint megpillantottam, úgy +elfogott a kacagás, hogy nem tudtam szóhoz jutni. + +[Illustration] + + + + +NEGYEDIK FEJEZET + +Nem tudok eligazodni a vörös Regina zavaros elméjében.--Standom +paradicsomi nyugalma fölborul.--Menekülés egy közeledő őrjárat elől.--Az +erdei barlang.--Kétségeim vannak, hogy ellenséges őrjárat elől +menekültem-e, vagy szégyenszemre a mienk elől?--Mindenáron bizonyosságot +szerzek. + + +Roppant siralmas figura volt szegény Regina rövid alsószoknyájában, mely +a mosásban még jobban összement, meg a szakadozott ingében, melyet +hasztalan fogott össze mellén, hogy minél kevesebb helyen villanjon ki +alóla fehér bőre, mert bizony így is csak az nem látszott ki alóla, ami +előtt az ember jóakaratulag szemet hunyt. Hát hiszen ebben nem volt +hiány. Jóakaratulag szemet hunytam. Úgy tettem, mintha nem vettem volna +észre, mily aggodalommal iparkodik kihívóan előreálló melleit az ing +rongyai mögé elrejteni... higyje, ha akarja, hogy efféle csekélységekre +nem figyelek. Voltaképen nem is igen figyeltem--ez az igazság. +Hozzászokhattam, mióta itt van a szemem előtt. Inkább a dolog ritka +különössége foglalkoztatott egy-egy percre--okosabb megfigyelni való +hiányában--semmint úgynevezett ingerlő vonatkozása a jellegzetes +nőiességre. Ezzel igazán nem törődtem. Ami tőlem tellett, az mindössze +annyi volt, hogy titokban meg mertem egy kicsit kritizálni a +természetet, amely egy ily sovány és mindenképen vézna testecskét, mint +amilyen ezé a Regináé volt, ily semmiképen hozzá nem illő női szépséggel +tüntetett ki. Kárpótlásképen tette, vagy azért, hogy korlátlanul +szeszélyes hatalmát a kotnyeles ember bámész szemeibe csillogtassa--én +nem tudom. + +Persze, nem emiatt fogott el ellenállhatatlanul a kacagás, hanem kócos +vendégem általános külseje miatt, mely a maga siralmas rongyosságában +módfelett hasonlított az én vidékemen szokásos madárijesztőkhöz. Nálunk +felé szokás a madárijesztőkre efféle fehér rongyokat akasztani. +Boldogult édesanyám is azt hitte, hogy a fehér szín hatásosabban +riasztja el az ültetvényeire kiszemtelenkedő verebeket, mint a fekete, +vagy a másegyéb színű ringy-rongy, amit az ilyen--egyébként semmit sem +érő--madárijesztő-vázra ráakasztani szoktak. Nem ijeszt az +vissza--másnap--már egyetlenegy verebet sem. Hamar megszokják--akárcsak +én ezt a Regina leányt az ő szakadozott rongyaival és előre kevélykedő +szép mellével. + +--Könnyű röhögni!...--fakadt ki haragosan--de honnan vegyek jobb ruhát, +ha nincs? + +Megnyugtattam, hogy tökéletesen igaza van. Nem járja, hogy nevetek. +Könnyű a szegényt kigúnyolni, de nehéz felruházni, tanítja minden röhögő +tökfilkó okulására a Szentírás is. Bizonyos, hogy ha nagytiszteletű +Herepei uram meglátott volna, illedelmetlen magaviseletemért alaposan +megpirongat. Azonban nagyon messze vagyon most tőlem a derék tiszteletes +úr, a haragos Reginát pedig majd mindjárt kiengesztelem. + +--Nem rajtad nevetek, Regina fiam, hanem a ruhádon... aminthogy te sem +engem tartottál az imént butának, hanem csak azt, amit mondtam. Most +tehát--kvitt! Nem tartozunk egymásnak semmivel. Akarod, hogy ne +tartozzunk egymásnak semmivel? + +--Jó,--bólintott békülékenyen--különben rád kellene támadnom, hogy ha +utálatosnak tartasz így, adj jobb köntöst és akkor rögtön ledobom ezeket +a rongyokat. + +--Ruhig... ki tart utálatosnak? Most egyébként nem locsogunk többet, +hanem ebédelünk. Itt a jó finom gulyás--egy püspök sem eszik jobbat! Bár +ugyan olyan püspökről még nem hallottam, aki gulyást ebédelt volna. + +Kikanalaztam a kokeszliből egy nagy porciót és beleraktam a +sajkámba.--Nesze, Regina, egyél. Itt hozzá a kenyér is. Itt hozzá a kés +is és itt a tiszta vászonkapca is--szalvétának. Nem igaz ember, aki +jobbat akar nyujtani, mint amire képes. + +--Ez a kincstári finom cinkanál meg arra való, hogy segedelmével e +császári étel utolsó csöppjét is gondosan kikanalazd a sajkábul. Azután +tisztítsd ki kenyérrel, ami még benne marad. Egyrészt azért, mert ekként +semmi sem megy belőle kárba, másrészt így könnyebb kimosni. A katona +mindenre gondol, Regina fiam, merthogy a sajkát neki kell kimosnia. + +Szakadt ingecske, hiányos alsószoknya és minden egyéb tökéletlenség el +volt felejtve abban a pillanatban, amint a párolgó étel nagyszerű illata +a Regina fitos orrába csapott. + +Oly mohón nyult a sajka után, hogy szinte kiütötte a kezemből. + +--Add!... Éhes vagyok. + +Adtam és a kis vörös evett. Én is térdem közé fogtam a »kokeszli«-t és +ettem, de persze sokkal lassabban, mint Regina. Azzal tátogtam el a +közbeeső időt, hogy az ő leírhatatlanul egészséges étvágyában +gyönyörködtem azalatt, míg evett. Apró gyöngyfogai a legnagyobb +könnyűséggel intézték el a kemény kenyérhéjat. Nekem is hibátlan fogaim +vannak, ilyen produkciókra azonban nem merném őket munkába állítani. +Dicséretére legyen mondva, ezúttal mégsem »falt« úgy, mint néhány órával +ezelőtt, amikor az erdőben levő búvóhelyéről ide merészkedett. A száját +sem a kezefejével törölte le, hanem a szalvétával. Sőt még azt is +észrevette, hogy a szalvétája voltaképen nem szalvéta. + +--Mondd... új vászon ez az izé... wat soll i sagen?... + +Intettem, hogy az, egészen új,--azonképen nyaralt a borjumban, ahogy még +odahaza kifaszoltuk a többi Ausrüstunggal. + +--Mert ha már a lábadon volt... + +Utánozhatatlan grimace-ra fintorodott el egész arca. + +--Ná?... kérdezte gyanakodva. + +--Ná, ná... ördögöt!--tiltakoztam erélyes nyerseséggel,--háborúban sok +minden lehet,--de az már csak mégsem lehet, hogy használt kapcával +töröljem le a számat. Akkor inkább letörlöm a kezem fejével, mint ahogy +te, meg a többi paraszt... + +Gondoltam, nesze vörös a gyanusításért,--kapsz a füledbe egy kis égő +taplót. Azonban nem látszott tudomásul venni a fülébe elhelyezett +taplót... nyugodt maradt, s csak soványka vállait vonogatta. + +--Nem vagyok paraszt,--dunnyogta egykedvűen. + +--Hm... én sem. + +--Azt én nem is mondtam... és nem is bánom, akárki vagy. Azt is csak úgy +említem, hogy árván maradtam és akkor kerültem oda a rokonaimhoz, akik +cselédnek használtak--ha rosszkedvük volt. Ha jó kedvük volt, én is épen +úgy éltem, mint a nagy Regina. + +--Mégis nagyságos kisasszonynak kellett szólítanod? + +--Ná! Nem mindig, csak ha rossz kedve volt, vagy ha idegenek +hallották--magyarázta élénken a leány--máskor nem... A nagy Regina nem +volt rosszszívű, jól fog vele járni, aki elveszi. + +Aha... ez az a görbe ösvény, amelyen értelme kihibban a normális +kerékvágásból,--helyesen teszem, ha a diskurzussal másfelé kanyarodok. +Ez a szegény lélek még most sem tudja, hogy abból a szerencsétlen nagy +Reginából csak egy marék hamu maradt a porrá égett tanya többi hamuja +közé keveredve... Pedig ott volt és látta a kormot, meg a hamut, sőt +megtapogatta tulajdon kezével is, mégsem térítette észre a rettentő +látvány. + +--Jóllaktál? + +--Jól. + +--Nem szoktál cigarettázni ebéd után? + +Rám nézett. + +--Csufolódol? + +--Nem én! Ma már sok kisasszony füstöl. + +--Mondtam már, hogy nem vagyok kisasszony... Én nem cigarettázni szoktam +ebéd után, hanem mosogatni. + +--Azt is lehet,--ragadtam meg vidáman a szót--itt a kokeszli, meg a +sajka, nem árt nekik, ha szakértelemmel kimosod őket. + +--Kimosom, de előbb vizet kell melegíteni. + +--Hozz a forrásból,--van ott elég. + +A leány fejét rázta. + +--Oda nem megyek egyedül... mormogta aggodalmasan. + +Halt! Ez is a görbe ösvények közé tartozik... vissza! Különben megint +kisiklunk az értelemmel. + +--Hagyd! A mosogatással ráérünk estefelé is. Alkonyattájban majd együtt +megyünk vízért és együtt mosogatunk. Most nézd meg a blúzodat, meg a +többi holmidat,--azt hiszem, hogy már szárazak és fel lehet őket venni. +Igaz, hogy ebben a forróságban kényelmesebb így, mint felöltözve. + +A leány felugrott és a napra kiterített holmija felé sietett, + +--Lehet, hogy kényelmesebb,--mondotta útközben--de nem szeretek így +lenni. + +--Tőlem lehetsz. + +--Tudom, de magam előtt sem szeretek így lenni... ebben a szakadt ingben +olyan érzésem van, mintha meztelen lennék. + +Eközben fölvette az immár szintén teljesen száraz blúzt és gondosan +bekapcsolta. + +--So... mondotta megkönnyebbülve,--így mégis csak jobb. Nem kell +szégyezkezni. Gyűrött és csúnya... nincs kivasalva... de mégis csak +ruha. + +Visszaült előbbi helyére, maga alá szedte lábait és miközben apró, +hunyorgó szemeivel merőn a szemembe nézett, hirtelen ezt a kérdést +intézte hozzám: + +--Mondd... van feleséged? A Weib, aki várja, hogy hazamenj? + +A követelő, sőt majdnem vallató hangot annyira mulatságosnak találtam, +hogy nevetnem kellett rajta. + +--Ne röhögj,--utasított rendre ingerülten a leány,--hanem mondd, van +vagy nincs? + +--Már hogy az istennyilába volna, ha nincs! Miért kérdezed? + +--Nur so... Gyermeked sincs? + +--Ahol feleség nincs--ott gyerek sincs... okos! + +A kis vörös eltünődött. + +--Ja... ez igaz--dunnyogta végül helyeselve--ez igaz... A mi +Adolfkánknak ugyan nem volt még felesége, mert még csak Fratz volt,--de +gyereke már volt. Odahozták a házhoz és azt mondták, hogy tartsa el. +Látod--ez is lehet! + +--Egy szóval se mondtam, hogy nem lehet. + +--Látod, látod... hogy ez is lehet!--magyarázta diadalmasan a leány, +mintha valami hamiskodáson, vagy tagadáson kapott volna rajta,--pedig a +gyerek mamája is csak Fratz volt... és nagyon megverték. Ugy-e jól +tették, hogy megverték? + +--Bánom is én! + +--És engem is megvernének... folytatta elgondolkozva, miközben hunyorgó +szemei belebámultak a távolságba,--ezt mondtam mindig Adolfnak és jól +tettem, hogy mondtam. + +--Aztán ki volt ez a Dolfi? + +--Az? Egy fiú. A bácsim fia,--a nagy Regina testvére. + +--Aha! Tehát afféle házi tolvajszarka. + +--Mi az? + +--Most már semmi... + +Nem akartam hozzátoldani, hogy most már ez a boldogtalan éretlen +szoknyavadász »Fratz« is ott keveredik a többi hamuval, családjának +elhamvadt pora között... + +Regina tovább fűzögette a megkezdett szálat. Csöppet sem érdekelt ez az +egész históriácska a sárgaszájú úrfiról, aki az apja háztája körül +található szoknyák után futkos,--de hagytam, hogy beszéljen. Hátha a +visszaemlékezés esetleg megnyitja elméje előtt a világosságot azon a +ponton is, amely most még el van borulva? + +Valami affélét mondott, hogy az úrfi csúnya fiú volt. Ennél a pontnál +még a száját is fölbiggyesztette és kétszer-háromszor is elismételte +azon a sajátságos dunnyogó--félig orrhangon,--amely minden volt, csak +kellemes nem. + +--Vörös volt... róka, mint én és épen olyan csúnya, mint én... + +Megint az iménti fürkésző figyelemmel nézett rám, mintha ennek a +kijelentésnek megerősítését várta volna. Gondoltam, megvigasztalom +szegény kis kócos vendégemet: + +--Igaz, hogy a te hajad vörös, Regina fiam, de azért nem vagy csúnya. + +--Mindenki csúnya, aki vörös--folytatta meggyőződéssel a leány, s vékony +vértelen ujjaival elégedetlenül tépegette ki a közelében levő +fűszálakat. Egyet a szájába vett és összerágta.--Adolfunknak is mondtam, +hogy csúnya... leharapom az orrát, ha meg mer fogni, mert nekem az ilyen +vörös róka nem kell. S hozzá még kicsiny is volt... épen mint én. Két +ilyen csúnya vörös kicsiny--a wahrer skandál... nit?--Nem lett volna az +igazi skandál? Jól tettem, hogy egyszer úgy megrúgtam, hogy két napig +sántikált. Attól kezdve nem mertem egyedül kimenni sem a földekre, sem +ide az erdőbe, vagy a forráshoz, mert mérgében azzal fenyegetett, hogy +rám les és erőszakkal is a szeretőjévé tesz. Hein... ilyen malac volt. + +El voltam foglalva sérült lábam friss bekötésével hát csak úgy félfüllel +hallgattam a dunnyogást. Bágyasztott a délutáni nagy forróság is, +melynek pazar bőségétől saját külön nyárfám eléggé árnyékos koronája sem +tudott megvédeni. + +--Szóval, nem tetszett neked a Dolfi gyerek--válaszoltam, csakhogy épen +mondjak valamit. + +--Ná!--hangzott a fitymáló lekicsinylés--inkább megfojtottam volna magam +a kötényem szalagjával... Meg is kellett volna magamat fojtanom, ha be +tudta volna váltani fenyegetését, de nem tudta. Vigyáztam magamra. + +--Úgy is kell. + +--Úgy... Fáj a lábad? + +--Nem nagyon, csak amennyire kell. + +--Én is be tudom kötni... segítsek? + +--Köszönöm, már megvan. + +--Szívesen segítek... + +Ez a csendes dunnyogás oly szokatlanul melegen hangzott, hogy szinte +megütköztem rajta. És meglepett az is, hogy e már jó félórája tartó +fecsegés közben egyetlen zavaros félreugrást sem produkált a kis Regina. + +--Elhiszem, hogy jó szívvel vagy hozzám,--válaszoltam a tőlem kitelhető +legnagyobb nyájassággal,--de amint látod, már készen vagyok. + +--Neked mindent szívesen megteszek,--mormogta maga elé a leány, miközben +ismét letépett néhány fűszálat és egyet megint csak szájába vett, mert +te szép, nagy vagy... és nem vagy vörös és jó vagy... Irántam legalább +az vagy... és ami fő, nem vagy vörös és csúnya, mint én, vagy az a +szemtelen Fratz. + +Ebben a pillanatban kezdtem nem jól érezni magamat. Ösztönszerű +sejtelmem támadt, amely nem egészen helytelen gyanunak is beillett +volna... Föl akartam emelkedni helyemről, hogy véget vessek a további +diskurzusnak, a kis Regina azonban hirtelen hozzám csúszott és oly +erővel ragadta meg a kezemet, hogy majdnem a körme is tenyerembe +mélyedt. Ohó szent Indibalanc, s ti többi kegyelmes bakaszentek... mit +akar ez? + +--Ha megígéred--lehelte fülembe meleg, de majdnem követelő hangon,--hogy +ezután is jó leszel hozzám... mondok valamit... + +Lehúzta fejemet egészen az arca elé és úgy furta nyugtalanul égő +tekintetét a szemem közé. + +--Mondok valamit--suttogta még halkabban. + +Nem adtam mindjárt választ, mert elsőbben is azon kellett mesterkednem, +hogy kiszabadítsam arcomat a kezei, helyesebben szólva--körmei közül. +Vigyázat--járta meg fejemet a gyanakvó aggodalom--mázolva... Ha +behajlítja körmét és beleereszti mind a tizet a pofámba, bizonyos, hogy +aképen fogok festeni, mintha valamely macskával harcoltam volna. Valami +nagyon erélyesen sem akartam végrehajtani ezt a pofamentő műveletet, +nehogy durvaságnak lássék--tehát csak szép lassan, csínyján és elég +gyöngéden iparkodtam ez idő szerint még karmolatlan arcomat minél +távolabb elmesterkedni a körmeitől. + +Csak azután szólaltam meg. + +--Semmit sem kell megígérnem, Regina fiam, mert magad is látod, hogy sem +eddig nem ettelek meg, sem pedig ezután nem foglak megenni. + +--Látom--dunnyogta a leány. + +--Ebben nyugodj meg--és mosd ki ügyesen a kokeszlit, meg a csajkát, +akibül ettél. Remélem, jól laktál? + +--Oh... jól. De most mondani akarok valamit. A csajkát, azt mondtad, +majd estefelé együtt fogjuk megmosni... arról hát ne beszélj, hanem +gyere közelebb és hallgass ide. + +Intettem, hogy beszélhet, ha akar. Elég közel vagyok és különben is +nagyszerű füleim vannak. + +--Azt akarom mondani,--folytatta lassú hangon--hogy ha nincs otthon +senkid, veled megyek. Tudod... itthagyom azokat és elmegyek veled, +akármeddig kellene is mennem. De csak ha ezután is jó leszel hozzám és +ha igazán nincs otthon se feleséged, se szeretőd, se gyereked... ha +egyedül vagy, mint ahogy én egyedül vagyok. Tudod... én innen már nem +fogok többet hazamenni, hanem elbújok, ha a bácsim vagy a nagy Regina, +vagy az a büdös Fratz erre találna jönni... megvárom, amíg elmennek és +akkor elmegyek veled... jó? Nem bánod, ha elmegyek veled? Amint +beesteledik és nem fog ilyen forrón sütni a nap,--elindulunk. Én jól +ismerem az utat--vezetni foglak... jó? + +Mit felelhettem erre a zavaros beszédre? Majd nagyot nézne Morelli +kapitány úr, ha visszajövet nem találna helyemen, hanem megtudná, hogy +mint egykoriban a mese Bolond Istókja, elindultam nagy bolondjába +Debrecenbe... + +Azonban megmaradok azon a különben elég keskeny értelmi-ösvényen, mely +már eddig is legcélirányosabbnak bizonyult. + +--Erről még beszélünk, Regina--máskor. Ma még bajos erről beszélni, mert +egyelőre ide vagyok parancsolva és itt kell maradnom. + +--Úgy?... Neked is parancsolnak? + +--Meghiszem azt! + +--Te nem vagy cseléd a bácsidnál... mégis parancsolnak? + +--Persze! Nem látod, hogy katona vagyok? + +--Látom. + +--No, csakhogy látod. + +--De azt is látom--folytatta eltünődve--hogy most nincs itt senki, aki +parancsoljon. Egyedül vagy, magadnak pedig azt parancsolhatod, amit +akarsz... nem? + +--De nem ám! + +--Furcsa... + +--Dehogy furcsa! Tudhatnád, hogy a katona--úgy értem, hogy a becsületes +és bátor katona--sohasem hagyja el azt a helyet, ahová állították. + +Regina fejét rázogatta erre a neki nyilván csöppet sem értelmes +magyarázatra. + +--Akkor sem szabad innét hazamenned, ha azok a disznók idejönnek és +korbáccsal vernek... mint ahogy a bácsit verték? Akkor sem, ha be +akarnak dobni a tűzbe? Vagy elhurcolnak a kazlak mögé--mint a nagy +Reginát? Mondd... akkor is itt kell maradnod? És akkor is itt kell +maradnod, ha megkötöznek és puskával ütnek? + +Aha! Megint arra a bizonyos görbe ösvényre kanyarodunk. Jó lesz tehát +megint megállni félúton, mint az imént. + +--Az más, Regina fiam--válaszoltam megnyugtatva--ha túlerő találna +meglepni, annak ki kellene térni az útjából. + +--Akkor elfutnánk? + +--El. + +--Különben nem? + +--Nem. + +A leány kiköpte a szájában tartogatott fűszálat és valami effélét +mormogott maga elé: + +--Akkor szeretném, ha azok jó sokan jönnének... + +--De nem jönnek! + +--Csak annyit mondtam, hogy szeretném, ha jönnének... + +--Nem igaz beszéd ez, Regina. + +--De... igaz. + +--Megfeledkezel róla, hogy te is itt vagy. + +--Nem! Tudom, hogy itt vagyok. + +--És elfelejted, hogy téged is megfognának. + +--Nem felejtem--válaszolta elszántan a leány--de nekem könnyű... I +helfet mer schon! És tudod, hogyan segítenék magamon? Úgy, hogy kötényem +szalagjával fölakasztanám magamat arra az ágra... arra, amelyik erről a +fáról lelóg és olyan közel van, hogy még az ilyen vézli is elérheti, +mint én. + +Ezt olyan komolyan mondta a kis vörös, hogy nem volt lelkem +szembenevetni érte. Megvártam, míg szokása szerint kétszer-háromszor is +megismétli a dolgot, azután elkezdtem neki magyarázni, hogy hasonló +hősies elhatározásra egyelőre nem kerülhet a sor, mert az ellenség +messze van. Semmi kilátás, hogy hősies elhatározásokra alkalmat +szolgáltasson. + +A leány rám meresztette tekintetét. + +--Mi sem gondoltuk, hogy jönni fognak, mégis eljöttek. + +--Az más! + +--Miért más? + +--Azért más, mert itt most mi vagyunk az urak. + +--Más nincs itt senki, csak te. + +--Ez alatt a fa alatt csak én, de amoda túl a láthatáron... + +--Ami ott van--szakított félbe rosszaló hangon a leány--az ott van és +nincs itt! Azoktól, akik ott vannak... százszor is elveszhetünk. Die +Schweine kennen kommen... és sokan jöhetnek... és mindkettőnket +idekötözhetnek ehez a fához. + +Erre az aggodalmas hangú mesebeszédre azonban már nem adtam választ. +Szótlanul gubbasztottam nyírfám árnyékában és szívtam a cigarettámat. +Regina egy ideig szintén szótlanul tépegette maga körül a füvet, azután +megvonogatta vállait, elszántan fölbiggyesztette száját és megérintve +ujjával a vállamat, így szólt: + +--Nem bánom, várok, ameddig kell, de azután veled megyek. + +--Jól van. + +Magamban természetesen nem így gondolkoztam. Megesnék bele--együtt +maradni ezzel az összekonfundált lelkecskével! Csinos kis komédia volna, +ha a hadjárat végeztével ily sovány hadizsákmánnyal érkeznék haza, mint +ez a Nemtudomkicsoda Regina. Bizonyos, hogy még két világlustája +erdőkerülőm is félrehúzná a száját. Hát csak beszéljen és tervezzen +szegényke. + +Bár hiszen az is bizonyos, hogy valamit okvetlen csinálni kell +vele--csak tudnám, mit? Addig, míg itt vagyok, el lehet itt is, de ha +elparancsolnak innen, vagy a század visszatér, vagy más valami történik, +ami ennek a posztnak elhagyására kényszerít--nem maradhat mellettem. Ez +olyan világos, mint a vakablak... hogy az ördög vigye el! Semmiképen nem +tudtam egy jóravaló gondolatot fülön csípni. S minél többet +morfondíroztam a dolog fölött, annál inkább kiderült, hogy a folytonos +haszontalan ismétlések körbenforgóját járom--mert mindezeket néhányszor +már mind eltáncoltam, anélkül, hogy egy egészséges gondolatban meg +tudtam volna állapodni. + +A délutáni nagy forróság segítségemre sietett, mert elnyomott az álom. +Leragadtak a szempilláim--nem morfondíroztam tovább. Úgy ültömben +aludtam, ahogy voltam, csak éppen sérült lábamat raktam át a másikra, +nehogy valahogy ránehezedjék. + +Félálomban úgy tetszett, mintha egy kis vörösfejű hegyimanó kuporgott +volna oldalam mellett. + +* + +Nem tudom, mennyi ideig szundíthattam ebben a lankasztó délutáni +forróságban, mely úgy rebegett a mezőségek fölött, mintha a földet +belülről fűtötte volna valamely láthatatlan gondviselés.. félálomban +azonban megint csak úgy tetszett, mintha a közelemben kuporgó hegyimanó +fölriadt volna mozdulatlanságából és megrázott volna... + +--Kelj föl! Kelj föl... stéh auf!--kiáltotta fülembe rémült hangon. + +A hang annyira éles és riasztó volt, hogy rögtön kirepült szemeimből az +álom. + +--Mi baj? + +A leány hozzám csúszott és reszkető szájjal mutatott a leégett tanyán +túl tovahúzódó távoli láthatár felé. + +--Nézz oda... + +Odanéztem. + +A láthatár távoli vonalában fel-feltünedező fekete pontok mutatkoztak. A +távolság igen nagy volt--egy lovas alakot és valami harminc különálló +fekete pontot azonban még így--szabad szemmel is meg lehetett +különböztetni. Föltámadt aggodalmam közben is megcsodáltam a kis Regina +rendkívül finom látását, mely a még csak alig kivehető pontokat is +azonnal észre tudta venni. Alapjában véve nyugodt természetű ember +vagyok--különösebb izgalom nem igen telik tőlem--de amennyi izgatottság +ki tudott belőlem váltódni, az most egy szempillantás alatt kiváltódott. + +Legfőként azért, mert a tökéletes biztosság tudatát hirtelen a +bizonytalanság érzése váltotta föl. + +Összeszedtem minden éleslátásomat, hogy a feltünedező pontok +hovatartozandóságát fölismerjem. A mieink-e, vagy nem a mieink? Jóbarát, +vagy ellenség? S e bizonytalan kérdésekkel kapcsolatban: itt maradjak-e, +vagy elmeneküljek? Mert ha a mieink közelednek és én itthagyom +őrhelyemet, ahova kirendeltek--nem fog használni semmi mentegetődzés, +irgalmatlanul ki fog nevetni nyúlszívűségemért még a legtejfölösebb +szájú regruta is. Éreztem, hogy nagy csomó vér fut az arcomba és egész +testemet megborzongatja valami nyálkás hideg... + +Regina merőn nézett a láthatár alá húzódó fekete pontokra, azután +megragadta karomat és talpraszökött. + +--Gott... én már látom... én már látom--rebegte kétségbeesve, miközben +fölkapta nagykendőjét és riadt szemei az üldözött vad rémületével +fordultak az erdő felé,--azok jönnek ott... Szent isten... + +--Jól látsz, Regina?--vetettem oda, mialatt holmimat a legnagyobb +sietséggel szintén összeszedtem. + +--Jól látok... szent isten, szaladjunk az erdőbe! Csak az erdőbe... az +erdőbe... ott nem fognak meg! Siess, az istenért... amíg nem késő! Még +messze vannak, de az egyiknek lova is van... + +Nem voltam bizonyos a dolgomban, egy megmagyarázhatatlan ösztön azonban +arra unszolt, hogy hitelt adjak a leány szavainak. Hátamra raktam +mindent, amit el bírtam vinni. Regina fölkapta pokrócomat, bakancsaimat +és vitte. Kenyeres tarisznyámba bedobáltam egy csomó konzerves dobozt--a +többit belerúgtam az árokba és oly gyorsan sántikáltam sérült lábammal +az erdő felé siető leány után, amilyen gyorsan csak tudtam. + +Regina gyerekes testecskéjét, mintha acélrugók hajtották volna, oly +gyorsan ment és oly fürgén furakodott keresztül az egymásra nőtt bokrok +össze-vissza gubancolt buja sűrűségén, hogy csak a legnagyobb +fáradsággal tudtam nyomában maradni. Most én botorkáltam, nem ő. És +persze hogy lépten-nyomon odaütöttem sérült lábamat, ahová nem kellett +volna. Lehet, hogy sokkal nagyobb biztossággal botorkáltam volna utána, +ha meg lettem volna győződve, hogy jól látott és csakugyan nem a mieink +közelednek, hanem az ellenség valamely előretolt őrjárata, vagy +detachementja, csakhogy épen erről a leglényegesebb dologról nem voltam +meggyőződve. Tisztára és kizárólag a Regina szemeire és ösztönére bíztam +magamat, amikor elhittem neki, hogy ellenségről van szó és nem +jóbarátról. Magamban forrón óhajtottam, hogy igaza legyen. Borzasztóan +szégyelném, ha saját katonaságunk elől kerekedtem volna sántító +nyúllábra, anélkül, hogy a valóságról előbb kétséget kizárólag +megbizonyosodtam volna. Bár hiszen az is igaz, hogy ez a kétségtelen +bizonyosság esetleg a fejembe és ennek az előttem haladó lelkecskének az +életébe kerülhetett volna... + +Nehéz ügy. Jobban lenyomja a habozó ember értelmét, mint vállait egy +mázsa só. + +Csakhamar a forrásnál találtam magamat, ahol a nagymosás folyt. Regina +azonban nem állt meg, hanem átbújt a baloldali bokrok alatt és tovább +sietett. + +--Maradj mindig a nyomomban, vezetni foglak,--szólt hátra, miközben egy +kiszáradt vízmosás hepehupás medrébe lépett. + +Szótlanul követtem és amennyire tudtam, iparkodtam a nyomában maradni. +Mert--hiába--nem igen tudtam. Akármilyen jelentéktelen volt is lábamon a +sérülés, de akadályozott a járásban és fájt, ha odaütögettem botorkálás +közben a kövekhez, meg a kiálló fagyökerekhez. Arról, hogy bakancsot +húzzak rá, egyelőre szó sem lehetett. Örültem, hogy az a foltos +nyomorult nincs a lábamon, eleget kínzott, amíg ép volt a lábam. Az is a +nemezis ádáz munkája volt, hogy épen az a lábam sérült meg, amely a +miatt az átkozott folt miatt már amúgy is eléggé megszenvedett. + +--Siess!--parancsolta erélyesen a leány, amikor észrevette, hogy +megállok és fájós lábamat emelgetem. + +--Nem szaladhatok,--válaszoltam egy kicsit fölpaprikázva arra a furcsa +gondolatra, hogy ez a semmiség parancsolgat nekem. + +A leány megfordult és hevesen rámkiáltott: + +--Azt akarod, hogy utólérjenek? + +--Persze, hogy ilyen bolondot akarok... + +--És megfogjanak? + +--Hogyne! + +--Hát akkor siess. + +--Csak amennyire lehet. + +Regina bosszúsan rázogatta vörös fejét. + +--Viszem a topánodat, pokrócodat, meg a magam rongyait is, téged nem +vehetlek a hátamra, mert nem birlak el. Magadnak kell jönnöd.... +gyorsan... különben utólérnek. + +--Jó, jó... + +--Mondtam már, hogy én hamar végzek magammal, ha úgy fordulna a +szerencsétlenség, hogy megfogjanak,--folytatta elszánt ingerültséggel a +leány--én hamar megfojtom magamat a kötényem szalagjával... te azonban a +kezük közé kerülsz... + +Tessék, most már meg sérteget is ez a hegyi manó. + +--Rosszul beszélsz, Regina,--iparkodtam a veszélyben forgó tekintélyt +megmenteni--élve én nem kerülhetek a kezük közé. + +--Ne is kerülj!... riadt fel összerázkódva a leány,--inkább te is fojtsd +meg magadat a kötényem szalagjával... Det soll aber no warten, ha sietsz +és idejében elbújhatunk, nem lesz semmi bajod. Gyere, vezetlek! + +--Voltaképen hová vezetsz? + +--Mindjárt meglátod... csak gyorsan... + +Tovább bujkált előttem a vízmosásba mélyen lehajló lombsátor alatt és én +követtem. Be kellett látnom, hogy igaza van. Hasonló gonosz helyzetben +az okoskodás csak fölösleges időpazarlással jár és egy likas mogyorónál +nem ér többet. Csak a bizonytalanság... a bizonytalanság... Ez nem akart +sehogysem megnyugodni. A menekülés föltétlenül okosabb elhatározás volt +a maradásnál,--igyekeztem nyugtalanságomat lecsillapítani--csak a +kigúnyoltatás torzfigurája ne leskelődött volna a háttérben. Minduntalan +egy-egy ilyen csufondáros figura nyelvöltögetését véltem megpillantani a +levegőben előttem, mellettem és mindenütt... még a hátam mögött is. Sőt +még a Regina apró, hunyorgó szemeiben is... Teringettét! Hátha egy szó +sem igaz az egészből? Hátha csak meg akar félemlíteni és most »visz« +magával... az ördög tudja, hogy miért? Az ilyen nem normális teremtés +értelme felette bonyolult lelki műhely. Nem szabad csodálkozni a +legképtelenebb bukfencen sem. Ennélfogva... + +Nem fűzögethettem tovább a minden előzmény nélkül hirtelen fölvillant +gyanut. Regina megfordult és rámkiáltott: + +--Itt vagyunk! Siess... siess... + +Futni kezdett. + +Ha nem akartam szem elől téveszteni, gyorsabban kellett utána +sántikálnom. Ez meg is történt. Összeszedtem minden putyerámat és fájós +láb ide, fájós láb oda, iparkodtam, mint egy sánta medve, néha féllábon +is, nehogy elveszítsem szem elől. Nehéz munka volt. Ilyenkor jó, ha a +legény kicsi. Az ilyen magamforma nagy darab embernek már csak az önmaga +súlyának tovalódítása is jókora fáradságába kerül, hátha még meg is van +rakva egy csomó mindenféle cókmókkal, mint ahogy én meg voltam rakva. A +saját nyolcvankét kilómon kívül legalább harmincöt kilónyi súly cipelése +nehezedett komiszul engedelmeskedő lábaimra. + +Azonban a vízmosás, hála istennek, elfogyott. Kiérkeztem egy alig négy +lépésnyi tisztásra. Jobbra-balra mindenütt sűrű bokrok. Mögöttük sziklás +domb emelkedett ki a rengeteg levélzetből. Elhagyatott, csendes, vad +hely. Regina pedig nem volt sehol. + +Körülnéztem. + +Fiatalabb és öregebb fák, bokrok, indák, kúszó növények nagy sokasága. +Minden úgy nőtt és terjedt, amint a természet nagyszerű ereje +széthajtotta. + +Nem tudtam, merre menjek. Lehetetlenségnek látszott kibújni ebből a +mindenfelé felém ütköző és utamat elálló sűrűségből. + +Bármily figyelemmel vizsgálódtam is, nem voltam képes a kiutat +fölfedezni. Ez pedig nem volt kicsi dolog, gyakorlott erdész-szemeimet +nem oly könnyű munka zavarbahozni. Kénytelen voltam végleg megállani. + +--Regina! + +A leány épen velem szembe bukkant ki a sűrűségből. + +--Látod,--suttogta elégedetten, miközben ajkain megjelent egy még +elégültebb mosoly--ez jó hely... ez nagyon jól elrejtett hely... itt nem +találnak meg, ha akármeddig keresnek is. Jőjj utánam, bevezetlek a +barlangba. Ez az a barlang, amelyben el voltam bújva, amíg az éhség ki +nem űzött. + +Megfogta kezemet és vitt. Keresztül bújtam a sűrűségen s néhány pillanat +múlva benn voltam a Regina barlangjában. Közönséges, újabb képződésű, +sziklabarlang volt ez is, mint az erdei barlangok általában. +Bejárata--két szűken összehajló szikla közt--medvének való, benn azonban +eléggé tágas és ami fő--száraz. Az ilyen helyen szokásos nyiroknak sehol +semmi nyoma. Ez volt az egyetlen érdekesség, ami megragadta figyelmemet. +Sok ily eldugott erdei barlangot láttam már életemben, az én hegyes +vidékemen néhány száz van belőle, kicsi és nagy, ily abszolut száraz +üreget--erdőben--azonban még egyetlenegyet sem láttam. Itt nem fogja +megtámadni Mannlicheremet a rozsda, sem elemózsiás kincstáramat a +penész. + +Leraktam magamról a cókmókot és leültem, hogy kissé kifújjam magamból a +fáradtságot. + +Ha nem fájt volna a lábam és ha bizonyosan tudtam volna, hogy erre a +menekülő bújkálásra elkerülhetetlen szükség volt, még jól is érezhettem +volna magamat ebben a medvebarlangban. Igy azonban folytonosan ott +motoszkált fejemben a kétség. + +A kis Regina meg volt magával elégedve. Otthonosan elhelyezkedett és +tízszer egymásután is elmondotta, hogy semmitől sem kell tartanunk. Azok +nem fognak ily mélyen bejönni az erdőbe és ha be is jönnek, nem találnak +meg. Egy baj azonban van és ez a víz. Az egész környéken nincs egy +aprócska forrás sem. Legfölebb esővizet lehetne felfogni. Esőre pedig +nincs kilátás. Tehát mi legyen a vízzel? + +--Van a forrásban elég,--válaszoltam a folytonos kérdezősködésre--majd +elindulok és hozok. + +Regina végignézett rajtam. + +--Esel... dunnyogta megvetéssel. + +--Hm... ezt egyszer már hallottam,--mondottam vállatvonva, anélkül, hogy +a friss gorombaságra további ügyet vetettem volna. + +A leány élénken bólintott. + +--Ja... már hallottad és mindig hallani fogod, amikor szamárságokat +beszélsz. Ezzel a sánta lábbal akarsz te elmenni a forráshoz? + +--Mondtam. + +--Azt is mondtad,--esett szavamba a leány--hogy a sánta kutyát hamar +utólérik... + +--Azt is mondtam. + +--Hát... látod! + +--Látom. + +--Hiába húzod félre a szádat, szamárságot mondtál und aus... Csak nem +gondolod, hogy egymagadban foglak útnakereszteni, hein... csak nem +gondolod? + +--De, gondolom. + +--Hát majd meglátom, hogy fogsz-e engedelmeskedni, vagy nem! + +Ismét fenyeget ez a semmiség... hogy a kakas csípje meg, igazán nem +rossz! Még megérem, hogy anyáskodni kezd rajtam és azt fogja követelni, +hogy aképen táncoljak, amint neki fütyülni tetszik. Tán azt vette fejébe +szegény, hogy ebben az ő medvebarlangjában--ő a medve. + +Nem bántam, higyje. Bolondot nem mondott, az bizonyos. Sántikáló lábbal +bajos volna aképen elintézni a vízszerzést, hogy esetleges veszedelembe +kerülvén, épségben kerüljek vissza. + +Eközben lassan esteledni kezdett. + +A forróság valamennyire engedett, de nem nagyon. Érezni lehetett +verejtékfakasztó melegét a barlangban is. + +Regina a barlang szája közelében maga alá szedett lábakkal kuporgott s +egy leveles ággal legyezte magát. Ezzel az ággal csapkodott a nyíláson +beszemtelenkedő szúnyogok után is. Észrevettem, hogy apró szemei +figyelemmel kísérik minden mozdulatomat... szinte lesni látszott rám, +mint a macska az egérre... de nem mutattam neki, hogy ez a folytonos +leskelődése terhemre van. A bizonytalanság foglalkoztatott, amelytől +sehogy sem bírtam szabadulni. Most, hogy nagyjában ismét pihentnek és +teljes erőben levőnek éreztem magam--még kevésbé. + +Eh az ördögbe... végre is meg kell tudnom! + +Meg kell bizonyosodnom róla, hogy helyesen cselekedtem-e, amidőn +elhagytam őrhelyemet, vagy megesett velem az az emeletes bolondéria, +hogy a saját bajtársaim elől futottam el? + +Ez a gyanu annyira befészkelte magát a fejembe, hogy egy pillanatig sem +tudtam volna tovább a barlangban megmaradni. + +Ki kellett mennem, hogy bizonyosságot szerezzek, még pedig bármily áron! +Ha máskép nem megy, akár a nyakam kockáztatása árán is. Lehetetlenségnek +éreztem, hogy másnap reggelig ebben a bizonytalanságban töltsek el egy +éjszakát. + +Megmarkoltam hűséges Mannlicheremet, belenyomtam egy tele magazint és +fölemelkedve ültő helyemből, ezt mondottam a mindenre feszülten figyelő +kis vörösnek. + +--Maradj itt, Regina, nekem el kell mennem, de hamarosan visszajövök. + +A leány abban a pillanatban talpraszökött. + +--Megbolondultál? Hová akarsz menni?--támadt rám szinte fenyegetve, s a +barlang szája elé ugorva, elállta az utat. + +--Meg kell tudnom, hogy jóbarát van-e most a Standomon, vagy ellenség. +Kell! Tehát megyek. Légy szíves, fiacskám, eredj félre az útból, +különben... + +--Mit különben? Azt hiszed, félek tőled? + +--Különben félreteszlek... + +--Nem szabad kimenned, hallottad! Nem engedem! Én mondom, hogy azok a +disznók jöttek vissza... ez nem elég? + +--Nem elég. + +--Hör zu--sziszegte arcomba a leány--megverhetsz, ha nem mondtam igazat. +Nem bánom, összetörheted minden csontomat, ha hazudtam... Mondd... +hallgass ide... miért hazudtam volna? Nincs neked annyi eszed, hogy fel +tudd fogni, miféle okom lett volna arra, hogy idevezesselek, ha ott, +ahol voltunk, biztonságban maradhattunk volna? Azt hiszed... hallgass +ide és gondolkozz, hogy én jól érzem magam veled így összezárva? Ezen a +szűk helyen... egész éjjel.... + +Mennydörgettét, egészen bizonyos, hogy ez sem volt oktalan +beszéd,--világosabb és értelmesebb már nem is lehetett volna--de annyira +úrrá lett felettem a bizonyosság vágya, hogy lehetetlenség volt +tágítanom. Egy világért sem tudtam volna ottmaradni! + +--Látnom kell a dolgot saját szemeimmel. + +Regina hunyorgó szemei égtek, mint a parázs. + +--Nem hiszel nekem... rebegte vérig sértve. + +--Lehet, hogy igazad van. De épen erről kell a saját szememmel +meggyőződnöm. Azután visszajövök. + +--És ha nem jösz vissza? + +Eluntam ezt a huzavonát. Perzselt a türelmetlenség... nem tehettem +másként. Megfogtam mindkét karjánál fogva a kis semmiséget és szépen +félretettem az útból. Azután gyorsan kibújtam a barlang száján és +elindultam. + +[Illustration] + + + + +ÖTÖDIK FEJEZET + +Meggyőződöm róla, hogy ellenséges őrjáratról van szó és ez +megnyugtat.--A kis Reginával csoda történik: legyőzi rémképeit és +kémkedni megy.--Az elfogatás veszélye fenyeget, de a veszély +elvonul.--Egy orosz hadikutya képében új veszedelem keletkezik.--Éjszaka +idején elhagyjuk a barlangot és menekülünk.--A rejtelmes +»Pokoltorok«.--Regina lassanként megváltozik, érzelmes lesz és elméje +véglegesen megtisztul. + + +Alig tettem néhány lépést és alig bújtam keresztül az utamat mindenfelé +elálló lombsátor sűrűségén, midőn egy jól ismert hang ösztönszerűleg +megállásra kényszerített. Úgy rémlett, mintha távoli ágyúmorajt +hallottam volna... Feszült figyelemmel hallgatóztam, de néhány percig +ismét csak a könnyű esti szélben megmozduló falevelek susogó hangja +szivárgott füleimhez a csendességben. + +Csalódtam volna? És ha nem csalódtam, mi történhetett a fronton, melyről +azt kellett képzelnem, hogy igen nagy távolságra huzódhatott észak és +észak-nyugat felé? Megfordult volna a harcban álló vonal? Visszafelé +hullámzik talán az óriási kiterjedésű ütközet s a balszerencse vagy egy +magasabb akarat,--a hadvezérek tudják csak miféle okból--aképen +irányítja az összes részletmérkőzéseket, hogy ezen a legszélsőbb ponton +helycsere történt? + +Mit gondoljak? + +Bármi történt is, éreztem, hogy okvetlen meg kell bizonyosodnom +helyzetemről. Ez a bizonytalanság százszorta tűrhetetlenebb a +legszomorúbb bizonyosságnál is. Arról tehát, hogy a fülembe csapódó +távoli ágyúmoraj megváltoztassa szándékomat, szó sem lehet. + +Leereszkedtem a vízmosásba és tovább sántikáltam. + +Ohó!... most ismét... + +Ágyúznak valahol, ebben nem lehet kétség. Félpercnyi időközönként nyolc +dörrenést számoltam meg. A távolság azonban igen nagy lehetett,--a hang +tompán, erőtlenül, csak mint egy erejevesztett messze visszhang érkezett +füleimhez. Letettem arról a reményről, hogy ráismerhessek ágyúinkra. A +fronton pontosan tudtam, hogy a mieink dolgoznak-e vagy az ellenség. +Igaz, hogy itt, ahol hallgatóztam, az erdő is felette tompítja a +dörrenés hangját, a távolság azonban így is nagyobb lehetett, a terep +formációját is figyelembe véve, tizenöt-tizennyolc kilométernél. Ekkora +távolságból még mélyen dörmögő Haubitz-tantejaink hangjára sem tudtam +volna ráismerni, annál kevésbé az élesen nyelvelő Hinterlauferekre. + +Tovább botorkáltam a vízmosásban. + +Komisz munka volt, de hát egy szekér aranyért visszafordultam volna? + +Muszájt megtudnom az igazságot. + +Több ágyúmorajt ettől kezdve nem hallottam. Midőn óvatos előnyomulás +után néhány perc múlva elérkeztem a már jól ismert forráshoz, zűrzavaros +emberi hangokat véltem hallani... sokat, nem kettőt-hármat... mintha +legalább huszan beszéltek volna összevissza... + +Ismét megálltam és hallgatóztam. + +Ha fel tudtam volna mászni a mellettem levő ágbogas égerfára, rögtön +tisztába lehettem volna vele, hogy jóbarát, vagy ellenség került-e +elhagyott Standomra, sérült lábammal ez azonban nem volt lehetséges. +Ismét dühös lettem a lábamra és még azt a szerencsétlen munkást is a +pokolba kívántam, aki a lábamba hasító shrapnelt montírozta... A méreg +persze megint csak a szépségemnek ártott. A fára azért nem tudtam +felmászni, bármint gyötört is a kíváncsiság, hogy végre megbizonyosodjak +a valóságról. + +Néhány pillanat múlva úgy tetszett, mintha az emberi hangok közelebbről +hangzottak volna. + +Gyorsan körülnéztem. + +Rejtekhely után kell néznem, ha azt nem akarom, hogy itt lepjenek. + +Semmi kétség... a hangok közeledtek.... + +Vigyázva, nehogy a legkisebb zajt okozzam, behúzódtam a forrás közelében +levő mogyoróbokrok áthatlan sűrűségébe, s ott csendesen lekuporodva +lestem, hogy mi lesz? Félelmet sohasem éreztem,--ezzel a visszás +ajándékkal nem nyomorította meg idegrendszeremet a természet,--csak +nagymérvű izgatottság lett úrrá rajtam. Egy-egy pillanatra melegem lett, +mintha lobogó tűz mellett kuporogtam volna, a másik pillanatban pedig +olyan kellemetlen érzésem támadt, mintha hangyák mászkáltak volna a +testemen. Nyomban utána viszont mintha egy kanna jegesvízzel öntött +volna végig valamely láthatatlan kéz... + +Minden érzékem a szemembe gyűlt. + +A közeledő hangok erősödtek. Félperc múlva már a szavukat is meg tudtam +különböztetni. + +És most ismét végigöntött egy kanna jeges vízzel az a bizonyos kéz... + +Egy durva hang kiáltását hallottam. + +--Na vodu, goszpodin Podponutschik! + +Oroszok! + +A durva hangú ember azt jelentette a hadnagyának, hogy vízért mennek. + +Még egy perc és itt lesznek. Lélegzetemet is visszafojtva lestem abba az +irányba, ahonnan jönniök kellett. + +* + +Ebben a számomra leírhatatlanul izgalmas pillanatban erős szorítást +éreztem a kezemen s egy szorosan hozzám szoruló emberi testecske melegét +is. Szemeim, füleim, minden érzékem annyira el voltak foglalva, hogy sem +közeledését, sem mellém telepedését nem vettem észre. Úgy lopódzhatott +utánam a kis vörös az ő könnyű, vézna alakocskájával, mint az árnyék. +Csak akkor tudtam, hogy ott van, amikor már hozzám szorulva ült a fűben +és kezemet szorította. + +--Ne mozdulj... lehellte fülemhez hajolva. + +Ránéztem. Megértette. + +--Itt akarok lenni... válaszolta inkább a szemeivel. + +A nagy lelki izgalom e feszült pillanatában is arra gondoltam, hogy +valami roppant változásnak kellett végbemennie e szegény lelkecske egész +törékeny lényében, különben nem tudta volna legyőzni az irtózatot, +melyet azok iránt érzett... De legyőzte, el mert jönni, itt guggolt +mellettem és csak a szája remegett. Egyébként mozdulatlanul és csendesen +ült. + +Leshelyemmel szemközt most félrecsapódtak az ágak és három jól +megtermett orosz gyalogos alakja vált láthatóvá. Vízért jöttek. +Vászonvedrük ugyanolyan, mint a mienk. Tipikus szláv fiú volt mind a +három. Fiatal sorkatonák. Egyik sem lehet idősebb huszonkét +esztendősnél. Jókedvűen, nagyokat kacagva merítették tele a +vászonvedreket, valami felette mulattathatta őket, alighanem a goszpodin +Podponutschik--a hadnagyuk--valamiféle parancsát figurázták ki egymás +között. + +Azután felkapták a tele vedreket és ugyanazon az úton, amelyen jöttek, +eltávoztak. + +Tehát megtudtam, amit meg akartam tudni... + +Oroszok vannak Morelli kapitány úr utolérhetetlen tökéletességgel +megépített Schützen-Grabenjeiben, melyeknek magassága mindenütt +százkilencvenkét centiméter. + +Vajjon miféle »ics« tartja megszállva saját külön nyirfám alatt az +árnyékot? + +Szomorú bizonyosság... de legalább bizonyosság. Nyugtalanságom eltűnt. +Lelkiismeretem megnyugodott. Szinte érthetetlen megenyhülést éreztem, +holott talán épen most kellett volna leginkább megdöbbennem. + +A legnagyobb aggodalom, hogy a bajtársak--abban az esetben, ha +túlságosan korán találtam volna elhagyni őrhelyemet--esetleg a félénk +nyúl erényeivel találnak felruházni, megszűnt. Nem a túlóvatosság, hanem +a kényszerűség kergetett ki a kapitány úr utólérhetetlen árkaiból. + +--Pszt... + +A leány még mindig erősen tartotta a kezemet. + +--Igazat mondtam? + +Intettem, hogy igen,--fájdalom, igazat mondott... + +--Igazat mondtál, Regina. + +--Látod... látod... suttogta halkan, szemrehányással a leány. + +Erre lassan és oly nesztelenül, mint az árnyék, fölemelkedett kuporgó +helyzetéből s ujját szája elé tartva, intett, hogy ne mozduljak. Szót +fogadtam. Tekintélye és megbízhatósága nagyot nőtt szememben. Akár +bámulatosan finom látása, akár természetes ösztönei vezették--meg +lehetett benne bízni, hogy amit megfigyel, igaz. + +Összefogta szakadozott szoknyácskáját és még egyszer intett, hogy +maradjak veszteg. Azután félrehajtotta a bokrok sűrű levélzetét és az +így támadt nyiláson keresztülbújva--egy kígyó nesztelen ügyességével +eltűnt szem elől. + +Magam sem tudom, micsoda unszolásnak engedtem, de hirtelen utána +nyújtottam a kezemet, hogy visszatartsam. Azonban csak az üres levegőt +markolhattam meg, a kis »vézli«,--miként önmagát nevezte--nem volt +sehol. Egy kicsit rosszul kezdtem magam érezni!... Erőszakkal is vissza +kellett volna tartanom. Még valami baj talál történni szegénykével... +Sohasem bocsátanám meg magamnak. + +És ismét sehogysem értettem a dolgot. Iménti gondolatom, mely +akaratlanul is felvillant a fejemben, megint visszatért: mi történt +vele, hogy az irtózást le tudta győzni és ide mert jönni? Megkerült +talán az a bizonyos negyedik szeg és ismét normális értelem dolgozott +benne? És ha csakugyan visszazökkent értelme az eredeti helyes +kerékvágásba, nem támad-e ismét egy kritikus pont, amelyen felborul? +Eddig állandóan azokon borult föl... az orosz katonáktól iszonyodott ... +most azonban ide mert jönni, szemtől-szembe látta őket és mégis +megmaradt a helyes kerékvágásban: nem mutatott semmi hisztérikus +írtózatot. Sőt íme, utánuk lopódzott... utánuk mert lopódzni... hogy +kilesse őket. Ha ez sem megbízható jele a gyógyulásnak, akkor nem tudom, +hogy melyek azok a szimptomák, amikben csakugyan hinni lehet. + +Elhatároztam, hogy ha még néhány percig nem jön vissza, utána megyek. +Nem lett volna becsület sorsára hagyni. Miattam tette kockára a saját +biztosságát. Oktalanul és szükségtelenül--de megtette. Ki kell mellette +tartanom, ha esetleg vesztembe szaladok is... + +Fölemelkedtem ültőhelyemből és hallgatóztam. Ha baj fenyegetné, +kiáltana... de semmi sem mozdult. Mindenütt csend és az erdő hallgatag +némasága. Itt még madár sincs. Elűzte őket az ágyúk és fegyverek +lármája. + +Egy-egy kacagás gyenge visszhangja idáig is elvergődött a meleg esti +levegőben--egyéb hang azonban nem hallatszott. Jókedvük van ezeknek az +orosz legényeknek, hogy ennyit viháncolnak. Csak tudnám, miért? És ha ők +tudnák--meddig? + +Ebben a pillanatban megmozdult közelemben a sűrűség és a kis »vézli« +alakja látható lett. Majdnem örömmel kaptam a keze után. Hála Istennek, +nem történt semmi baja. + +--Rosszul tetted, hogy elmentél... + +--Pszt, csendesebben... suttogta alig érthető halk hangon--nincsenek +messze... + +Oly halkra tompítottam hangomat én is, amilyenre csak tudtam. + +--Ostobaságot csináltál, Regina... + +--Meg kellett tudnom, hogy hol vannak és hányan vannak.... azért, hogy +te is tudd. A fánk alatt ülnek és huszonnyolcan vannak. Egy lovat is +láttam. Oda van kötve a fához és a nyereg most is rajta van. Ez talán +azért van, mert a tiszt tovább akar menni embereivel, csak +megvacsoráznak... A tiszt is fiatal ember. Folytonosan szivarozik és +nagyon türelmetlen... nagyon csúnya... + +--Főznek? + +--Igen, tüzet raktak... ugyanazon a helyen, ahol te--bólintott fejével a +leány és ismét fölbiggyesztette a száját, miközben így szólt: olyan haja +van, mintha lenszőke kóc volna a fején és olyan fehér bőre, mint egy +kisasszonynak, akit paraszol alatt visznek ki a levegőre... eckelhafter +Kerl... + +Regina oly halkan dünnyögött, hogy nem értettem meg, miről beszél. + +--Mondottál valamit? + +--Azt mondottam--suttogta félrehúzott szájjal--hogy útálatos fickó azzal +az ő kisasszonyosan fehér bőrével. + +--Ki? + +--A tiszt, aki vezeti őket. Róla beszélek. + +Hm... ez már megint nem egészen bizonyos jele a gyógyulásnak. A veszély +közvetlen közelében, íme, legelsősorban azt figyelte meg ez a Regina, +hogy az ellenség tisztje csúnya fiú. Bár hiszen azt mondják, hogy ez az +a bizonyos ösztönös és örök asszonyiság, mely már az éretlen +leánygyermekben is megvan, s ellenállhatatlanul kiütközik gyakorta még a +legalkalmatlanabb és legveszedelmesebb helyzetben is. Mi igaz +belőle--nem tudom. Lehet, hogy így van. + +Regina most hirtelen abbahagyta az ellenséges tiszt csúnyaságának +feszegetését és gyorsan megragadta a kezemet. + +--Pszt, pszt... egy szót se--súgta ijedten a fülembe--azonnal +menekülnünk kell... jönnek... Mind erre jönnek-- + +Engedelmeskedtem, jóllehet magam még nem hallottam semmit. A leánynak +azonban élesebb hallása volt. Gyorsan beretiráltam utána a vízmosásba és +lehetőleg zaj nélkül iparkodtam tovasántikálni a forrás közeléből az +elhagyott sziklabarlang felé, melyet körülbelül tíz percig tartó +bujkálás után értünk el. Regina szinte betaszított a barlang szűk +nyílásán, annyira sietett. Kicsibe múlt, hogy oda nem csaptam sérült +lábamat a kövekhez. + +Amikor benn voltunk, megkönnyebbülve föllélegzett. + +--Gott... annyira féltem, hogy észrevesznek és utólérnek... + +Megsimogatta vállamat és ezt súgta: + +--Mit csináltam volna én nálad nélkül? + +Hangocskájának nagy melegsége akaratlanul is megindított. Éreztem, hogy +iménti bátor önfeláldozásáért és ragaszkodásáért hálával tartozom neki. +Taksálhatom egyébként annyira, amennyire akarom--a hálát megérdemli. +Kezembe vettem a kezét és gyöngéden megszorítottam. + +--Derék leányka vagy Regina,--együtt maradunk, amíg lehet. + +Intett a fejével, hogy érti. + +--Én mindig ott leszek, ahol te vagy... suttogta oly biztos hangon, +mintha ez máskép nem is volna lehetséges. + +Mondani akartam valamit erre a nagy bizakodásra, de most villámgyorsan +hozzám kuporodott a földre és betapasztotta kezével a számat. + +--Hallgass... pusmogta fülemhez hajolva--itt vannak.... + +Mozdulatlanul ülve maradtam. + +Künn a barlang előtt hangok törték meg az esteli csendességet. Egy nyers +hang valami parancsot adhatott a legénységnek és erre egy +másik--alázatos--hang válaszolt: + +--Dobre, goszpodin Podponutschik! + +Éreztem, hogy a leány egész kis teste reszket, az én arcomat pedig heves +vérhullám önti végig... Egy lehelletkönnyű suttogást mégis megértettem: + +--Ne félj... itt sohasem találnak meg. + +Az orosz csizmák alatt összetöredezett száraz galyak recsegése néhány +pillanat múlva megszűnt. Elvonultak. Merre? Nem bírtam kivenni, +bármennyire füleltem is, Pedig éreztem, hogy ezt jó volna tudni, bár +ösztönszerűen abban állapodtam meg, hogy kifelé az erdőből, kelet felé +kell tartaniok. A hadnagy, aki ezt a patrouillet vezeti, bizonyosan +megnézte a térképet és arról könnyűszerrel leolvasta, hogy délnek +haladva, napokig sem tudna embereivel kikerülni az erdőségből. + +Abban egy pillanatig sem volt kétségem, hogy ez az idáig elkalandozó +orosz patrouille voltaképen kémszemlén van--különben nem hagyta volna +ott Morelli kapitány úr nagyszerű árkait, hanem beléjük telepedett volna +és az utána következő orosz csapatok részére elfoglalta volna. Ez +azonban nem történt meg. Az orosz hadnagy keresztül iparkodik az erdőn s +nyilván arról akar meggyőződni, hogy van-e valami a terep keleti +irányában, vagy nincs. De hogy tudott akadálytalanul idáig jönni? Merre +vannak a mieink? Mi történhetett az egész északi és északkeleti fronton? + +Aggodalmas és nehéz kérdések... de kitől remélhettem volna választ? A +mindenttudó Isten mindenkit meghallgat, de senkinek sem válaszol... + +Teringettét, de hát voltaképen mi jogon lógatom le az orromat? Mit tudok +én? + +Semmit. + +Még annál is kevesebbet... Nem tudok semmi mást a világon, mint hogy egy +orosz tiszti patrouille egészen idáig lecsatangolt. Ebben pedig +tulajdonképen nincs semmi meggyászolni való szomorúság, mert az ilyesmi +egy sok száz kilométerre terjedő óriási harci fronton +naponként--kölcsönösen--akár százszor is előfordulhat, anélkül, hogy +hátrányos következtetéseket szabadna belőle levonni a magunk, vagy az +ellenség rovására. Dictum-factum, munkába állítottam józan eszemet és +megmagyaráztam magamnak, hogy a bajtársak miatt semmiféle komoly +töprengésre nincsen okom. És nincs önmagam miatt sem. Ez a medvebarlang +biztos búvóhely. Regina nem túlzott, amikor az imént azt súgta fülembe, +hogy ne féljek, mert itt sohasem találnak meg. + +Mennyi ideig ültünk ott mozdulatlanul--nem tudom. Csak a mindegyre +sűrűsödő esti homályból következtettem, hogy tovább várakozhattunk az +ellenség végleges eltisztulására--félóránál. Már-már a lábam is +belezsibbadt. + +Először Regina emelkedett föl mozdulatlan kuporgásából, azután én álltam +talpra. + +--Elmentek... mormogta elégedetten. + +--Vigye el őket az ördög. + +Regina bólintott. + +--El is viszi... mondotta meggyőződéssel. + +--Nem bizonyos. + +--Lehet, hogy nem bizonyos, de nekem valami azt súgja, hogy elviszi... +Meg fogod látni, hogy igazat mondok. + +--Nem lehet ezt tudni, Regina. + +--Persze, hogy nem lehet tudni--bólintott ismét a leány--az ember +azonban sokszor megérez olyan dolgot is, aminek okát adni nem tudja, +akármennyit töri is rajta a fejét. Én sokszor vagyok így... Egészen +bizonyosan meg fogod látni, hogy most is igazat mondok. + +A kis Regina tekintélye akkorát nőtt előttem, hogy majdnem elhittem, +amit mondott, helyesebben szólva--amit ily biztos határozottsággal +megjósolt. Némely ember megfoghatatlan előérzetei nem mindig a babona +talajából virulnak ki... + +Ráhagytam, hogy elhiszem és örülni fogok, ha ezeket a hirtelenszőke +»chlapec«-eket az ördög csakugyan el fogja vinni. Legalább ezekkel is +kevesebb lesz. + +--Vacsorázni kellene valamit. Éhes vagy? + +Tagadólag rázogatta a fejét. + +--Nem vagyok... jóllaktam az ijedtséggel. + +--Hát ez elmúlt, ne is beszéljünk róla,--iparkodtam visszakanyarodni a +rendes kerékvágásba--nem foglalkozhatunk egy dologgal száz esztendeig. +Lemegyek a forráshoz és hozok egy veder vizet. Anélkül nem lehet főzni. + +--Én is jövök. + +--Helyesebb volna, ha addig, míg én odajárok víz után, csinálnál itt +barlang szájánál egy kis tüzet. + +--Majd azután,--válaszolta elutasító mozdulattal a leány, miközben +kezébe vette a vászon vedret és elindult--majd azután csinálunk tüzet, +ha visszajövünk a vízzel. + +--Odatalálok nálad nélkül is. + +--Mondtam már, hogy mindenütt ott akarok lenni, ahol te vagy. + +Ez megint olyan határozottan volt mondva, hogy határozottabb parancsot +maga Morelli kapitány úr sem adhatott volna. »Akarok«... és azzal +schluss! Hiába, jól megy. Még huszonnégy óra és ebben a barlangban +csakugyan ő lesz a--medve. Még pedig olyan medve, aki táncoltat. Akit +pedig táncoltatni fog, az alighanem én leszek. Ez a gondolat a maga +furcsaságával annyira tetszett nekem, hogy makacskodása miatt +felberzenkedő bosszúságom azonnal elpárolgott. + +--Gyerünk! + +A barlang szája előtt Regina megállt és jó néhány másodpercig +megerőltetett figyelemmel hallgatózott. Keskeny orrcimpái csodálatos +nagyra tágultak... szája kinyílt, mintha azon keresztül is hallani akart +volna. Olyan volt, mint egy ragadozó, amelyik még nem pillantotta meg a +prédát, de rendkívül finom érzékeivel már megérezte. + +--Tiszta a levegő... mondotta megnyugodva--messze vannak és soha ide +többé nem fognak visszajönni. + +--Majd elválik... + +--Azt hiszem, hogy mire holnap reggel virradni kezd--már el is vált... +erősítette épen oly szilárd meggyőződéssel a leány, mint az imént. + +Nem mozgattam tovább ezt a dolgot, hanem igyekeztem, hogy közvetlenül a +nyomában maradjak sántikáló lábammal, különben elvesztettem volna szem +elől. A forráshoz érve tele merítettem a vászon-vedret és azzal +haladéktalanul indultunk visszafelé. Sietni kellett a főzéssel, mert még +egy rövid óra és ránk esteledik. + +Tüzet a barlang külső szájában magamnak kellett csinálnom, Regina nem +értett hozzá. Ehez a legutolsó katona is jobban ért, mint a legelső női +cseléd, aki egész életében se csinál nyílt helyen tüzet. Ennélfogva nem +is tudhatja a fortélyait. Két perc múlva lobogott a láng. Válogatott +száraz ágacskákat gyüjtöttem alája, nehogy nyirkos is keveredvén +közibe--fekete füstöt fodrozzon föl a levegőbe. Ez messzire meglátszik +és nem lehet tudni... Az ördög sohasem alszik. Az egész száraz fa +azonnal lángol és úgyszólván egy csepp füstöt se ad. + +Víz a kokeszlibe, víz a sajkába,--amint egy kicsit megmelegedett, +odatoltam Regina elé, hogy szakértelemmel mossa ki, míg én a +földkerekség első ételének, a halhatatlan gulyásnak konzerves dobozát +nemkülönben jeles szakértelemmel fölfeszítem. + +Negyedóra múlva készen volt a földkerekség legelső ennivalója--azonnal +hozzá lehetett fogni. + +Hozzá is fogtam és éppen olyan tisztára elintéztem a magam részét, mint +Regina a magáét. Csak mondta, hogy jóllakott a kiállott félelemmel--a +valóságban nagyszerű étvággyal evett. Apró gyöngyfogai szaporán +villantak ki ajkai közül, miközben a részére szegett kenyeret felőrölte +és a sajka halhatatlan tartalmát bekanalazta. Nem tudom, hogy századszor +ismétlem-e, vagy ezredszer, de magyar ember szája íze szerint ez az első +étel. Különösen a messze idegenben. Lám, ez a Regina idegen szerzet +volt, mégis mennyire izlett neki a mi magyar hazai ételünk, holott bíz +én az ő porciójától se sajnáltam a paprikát. Fintorgatta ugyan egy +kicsit az orrát és azt dunnyogta, hogy »famóz«, de jóízűnek találta és +megette. Nem komédiázott vele, mint a szalonnával. + +Mire az esteli menázsival elkészültünk, teljesen leereszkedett az esti +homály. A hold világosságára nem lehetett számítani, mert ezidőtájt +éppen első negyedben volt, valamiféle gyertyafélének vagy lámpásnak +meggyújtásáról szó sem lehetett. Mert--mondom, az ördög nem alszik soha. +Hátha valamely okból visszalődörögnek azok a hirtelenszőke szlávok? Van +ugy is--hallottam elégszer--hogy egyik-másik nem ellenséges szándékkal +fordít hátat a testvéreinek, hanem azért, hogy végkép a faképnél hagyván +őket, megszökhessen. Azonban most az ilyen vendéget se láttam volna +szívesen, mert nem tudtam volna neki enni adni. Ami kevés készletet a +nyírfám alatt levő Grabenből el tudtunk hirtelenében hozni, az épen csak +hogy magunknak volt elég néhány napra, még egy harmadik szájnak nem +jutott volna belőle. Az orosz katonák pedig főleg épen azért szöknek +meg, mert hol kapnak enni, hol nem. Egy öreg csiga se mászik lassabban, +mint az ő trénjük. Ez az oka annak is, hogy bárhova kerülnek, lopnak és +fosztogatnak, mintha mindenikük született tolvaj volna. + +--Mindjárt kilenc óra, Regina, »capistrángot« itt nem fújnak, de anélkül +is letesszük a fejünket és alszunk, ahogy tudunk. + +A leány intett, hogy érti. + +--Jól van. + +--Itt a pokrócom, tedd magad alá és használd szalmazsáknak. Ez a homokos +föld inkább kemény, mint a kő, semmint lágy, mint a pihe. Nekem elég +lesz a köpenyeg is. Takaró nem kell--meleg van. Elég, ha az ember +ilyenkor a jó lelkiismeretével takaródzik. + +--Elég... dunnyogta a vörös. + +Az erős homályban is észrevettem, hogy folyton leskelődik rám a szeme +szegletéből, de nem árultam el, hogy észreveszem. Nem is bosszantott a +dolog. Leskelődjék, ha nincs jobb dolga. Forgasson vörös fejében +akármit--nem bánom. Kíméletesnek kellett lennem, mert én voltam az +erősebb és önfeláldozó magaviselete miatt le voltam neki kötelezve. +Tehát nem lehettem goromba, mint a pokróc. Mert ha goromba akartam volna +lenni, azt kellett volna neki mondanom, hogy spórolja meg a leskelődést +és ne kísérje gyanakvó szemmel minden mozdulatomat, nincs arra semmi +szükség. Eszem ágában sincs, hogy egy ily »vézli«-t megtámadjak és +kapitulációra kényszerítsek... Dreimal hapták és ezer +laufschritt-nieder!... Bele kellene ugranom szégyenemben a legelső +kútba. + +Pedig szinte bizonyos, hogy valami ilyesmit forgat fejében a vörös. Lám, +egész a barlang hátuljáig retirál a pokrócommal. + +--Lefekhetel, Regina, ahová akarsz,--vetettem oda félvállról, miközben +magam alá terített köpenyegemen elhelyezkedtem--mérget vehetsz rá, hogy +senki se fogja nyugvásodat megzavarni. + +--Nem félek--hangzott a sötétben a bosszús válasz. + +Hm... ha a hang nem csal, a kis vörös haragszik valamiért. + +--Bánt valami? + +--Nem. + +--Azt gondoltam... Nyugodtan alhatsz, majd én vigyázok rád. + +--Én is... + +--Rám nem kell vigyázni. + +--Rám sem. + +--Hát akkor annál jobb. Jó éjszakát! + +--Rám azért nem kell vigyázni, mert én tudok magamra vigyázni... + +Ejnye, teremtúrós zacskóját... ez meg most már épen úgy hangzott, mintha +nem is figyelmeztetés, hanem fenyegetés akart volna lenni. Hiába, nincs +ennek esze. + +--Tehát csak vigyázz magadra, Regina,--morogtam oda neki, miközben +letettem fejemet a torniszteremre és hátat fordítottam neki--amíg te +szorgalmasan vigyázol magadra, addig én alszom. Jó éjt! + +--Jó éjt. + +Több szó nem esett. Elhatároztam, hogy egy kukkot se szólok, hanem +megpróbálok aludni, bár egy csöppet se voltam álmos. + +Igy telt el talán egy félóra a legnagyobb csendességben. Nem zavarta meg +a nagy némaságot csak a kívülről behallatszó levélsusogás. Szél indult +odakünn. + +Most észrevettem, hogy Regina hirtelen fölemelkedik a pokrócról és a +következő pillanatban már ott kuporgott közvetlenül oldalam mellett. Mit +akar ez? Meg se mozdultam. + +--Hallod?... kérdezte suttogva. + +--Mit? + +--Egy kutya... + +--Miféle kutya? + +--Nem tudom... egy kutya...--suttogta ismét a leány s eközben óvatosan +csúszva a barlang nyílása felé játszta magát. + +A fölfedezés egyszerre az én fejembe is szeget ütött. Nyomban +fölemelkedtem és szintén a barlang szája felé iparkodtam. + +Csakugyan! A kis Regina csodálatos fülei most sem tévedtek. + +Az állatnak csak homályos körvonalait tudtam kivenni a sötétségben, +mérges morgása azonban eléggé világosan elárulta, hogy ott van valahol a +barlang nyílása közelében. + +--Ez a kutya azoké... súgta fülembe a leány--vagy talán egy másik +ellenségé, amely azóta telepedett a fánk alá és ezt a kutyát magával +hozta... Mihelyt reggel lesz--nyakunkra fogja őket hozni. + +Az ördögbe! Szépen vagyunk. + +--Az egész környéken nincs kutya,--folytatta tovább a leány--ez tehát az +ő kutyájuk... és nyomra fogja őket vezetni. + +Kinyújtottam kezemet a Mannlicherem után, hogy lelőjjem a semmirekellő +dögöt--Regina azonban még idejében lefogott. + +--Bolond vagy? Ide akarod őket csődíteni? + +Ez igaz volt. Helyrehozhatatlan szamárságot csináltam volna. + +--Maradj csendesen...--suttogta Regina.--Majd én elkergetem. Úgy kell +elkergetni, hogy ne ugasson... + +Megragadta a pokrócot és hirtelen kiugorva a barlang szája elé, egész +erejével hozzácsapta a kutyához. Az állat ijedten visszatorpant és egy +szempillantás alatt eltűnt szem elől, anélkül hogy csak egyet is ugatott +volna. + +--És most--mondotta izgatott sietséggel a leány--összeszedni mindent és +el! Menekülnünk kell, különben elfognak. Ez az állat ide fogja vezetni +az egész disznócsordát... + +Egy pillanatig sem kételkedtem benne, hogy így lesz. Okvetlen itt kell +hagyni ezt a biztosnak látszó rejtekhelyet egy nyomorult dög miatt, +amelyet elpusztíthattam volna, ha nem sántikálnék. Mi sem lett volna +könnyebb, mint rávetni magamat és akkorát sújtani fejére puskatussal, +hogy nyomban felforduljon. Itt maradhattunk volna. Kutyaszimat nélkül +soha ránk nem akadnának. Ennek azonban vége. Menekülni kell. De merre? + +--Siess...--nógatott még gyorsabb sietésre a leány. + +Összeszedtem a holmimat és néhány perc alatt készen álltunk az útra. Föl +akartam ugyan vetni az indítványt, hogy talán elég idő volna reggel is, +de még idejében elharaptam a szót és nem szóltam semmit. Ezzel +megtakarítottam egy újabb erélyes »Esel«-t, amit Regina okvetlen a +fejemhez vágott volna. + +A leány még egyszer körülnézett a barlangban, azután szó nélkül +kimászott a nyíláson és elindult. + +--Merre? + +--Maradj mindig a nyomomban--ismét vezetni foglak, mint ahogy ide +vezettelek. + +--Igen, de merre? + +--Majd meglátod. Előre hiába mondanám meg, mert nem vagy ismerős ezen a +mi vidékünkön és okosabbat úgysem tehetsz, mintha rám bízod magadat. Nem +igaz? Tehetsz most valami okosabbat? + +Erre bizony nem volt mit válaszolni. Szent igaz, hogy most semmi +okosabbat nem tehetek. Egy nem remélt és váratlan fölfedezés +annyira-amennyire még e nyomorúságos helyzetben is +megörvendeztetett,--az ugyanis, hogy fel tudtam húzni sérült lábamra a +bakancsomat--és nem fájt. Sántikálnom kellett vele csakúgy, mint eddig +nélküle, de nem fájt és ez már nagy dolog volt. Az az átkozott folt, +mellyel legelejétől kezdve elkeseredett harcban álltam, mintha eltűnt +volna. Csöppet sem szorított. Nem is éreztem, hogy van. Becsületesebb +erkölcsökre határozta-e magát, vagy úgy találta, hogy már eleget +gyötört, nem tudom. Nekem elég volt, hogy nem kínozza amúgy is sántikáló +lábamat és védelmezi a kiálló fagyökerek és más egyéb akadályok +ütődésétől. + +Az erdő sötétségében ezekből bőven kijárt. A kis vörös is lépten-nyomon +megbotlott. Ilyenkor nem a legszebb kifejezések váltak le összeszorított +ajkairól. Mondott olyat is, hogy egy bakakáplár se vallott volna vele +szégyent. + +Tőlem szitkozódhatott, ahogy akart. + +Nem taksáltam többre, mint amennyit ért, bár jó tulajdonságait--azokat, +amiket tapasztalásból eddig megismertem--szívesen és minden utógondolat +nélkül készségesen elismertem. Nagyra is becsültem értük, mert +megérdemelte. Mindenkinek a magáét!--tanította nagytiszteletű Herepei +uram és én szívesen követem tanítását. Haj, be más volna a világ, ha +minden ember akként gondolkoznék, mint a nagytiszteletű úr, akinél +igazabb pásztora az Úr szőlőjének kettő sincs ezen a mindenféle +siralmakkal szomorú földön. Lám, akkor háború sem volna... nem +vadásznánk az egymás rövidke életére...nem tapadna kezemre egy csomó +kiontott vér. Olyan emberek ártatlan vére, akiket sohasem láttam. Mert +ez a legnagyobb kő, ami az ember lelkére hull... Jobb erre nem gondolni. + +--Tummel di... tummel di--hangzott a Regina sürgető hangja. + +Mi az, hogy tummel di? Ezt a furcsa nyemec kifejezést eddig még nem +hallottam. + +--Sohse piszkolj, Regina fiam, rosszul áll. + +--Csak annyit mondtam, hogy siess,--hangzott a méltatlankodó válasz--nem +szoktam piszkolódni. Ha nem értesz valamit, előbb kérdezd meg és csak +azután nyisd ki a szádat... + +Tessék, ezt zsebrevághatom. Voltaképen meg is érdemeltem, mert csakugyan +mást értettem a »tummel« alatt, mint amit jelent. Malacságot sejtettem, +holott--semmi. Bár hiszen az is bizonyos, hogy ha az imént nem hallottam +volna szájáról azokat a csúnya szavakat, nem jutott volna eszembe, hogy +meggyanusítsam. + +Nesztelenül haladtunk előre. + +Nem azért, mintha meglepetéstől kellett volna tartani, hanem mert minden +egyes lépésre vigyázni kellett a sötétségben, amely az erdő sűrűségében +körülfogott. + +Egy kis tisztáson áthaladóban valami fehér tárgyat pillantottam meg a +fűben. Lehajoltam utána és fölvettem. Üres cigarettadoboz volt. Mivel +pedig nálunk nincsenek forgalomban ily fehér színű cigarettadobozok, +valószínűnek látszott, hogy ezt az üres dobozt az erre áthaladó orosz +hadnagy dobhatta el, vagy valamelyik módosabb katonája, aki +megengedhette magának a fényűzést, hogy tíz cigarettáért 60 kopeket +adjon. + +A fölfedezés egy percre megállított. + +--Regina... + +--Nit plausch... Kum! + +--Kum, kum... arról van szó, hogy nem jól vezetsz. + +--De! + +--Ugyanazon az úton megyünk, amelyen előttünk azok mentek... + +--Tudom. + +--Tessék? + +--Tudom, hogy azon megyünk... ne maradozz. + +--Tudod és mégis a torkukba akarsz futni? + +--Nem akarok. + +--Már pedig ezen a nyomon egyenesen torkukba szaladunk. + +--Van még valami locsogni valód?... riasztott rám bosszusan a vörös, +miközben ismét hátat fordított és még gyorsabban szedegette előre +lábait, mint eddig. + +Belenyugodtam, hogy neki van igaza és nem nekem. Bizonyos, hogy ha ezen +az úton csak a legkisebb veszedelem fenyegetne is--gondosabban elkerülte +volna, mint az ördög a tömjént. + +Ennélfogva nem kockáztattam meg újabb véleményeket, hanem engedelmesen +baktattam lába nyomában egészen az erdő keleti széléig, melyet egy +hosszú óránál is tovább tartó vándorlás után értünk el. Regina ott +megállt, ledobta a magával cipelt cókmókot a fűbe és így szólt: + +--Stehen bleiben... megállunk. Itt megállunk és csak virradatkor megyünk +tovább. + +Rögtön le is kuporodott a cókmók mellé és intett, hogy heverjek le én +is, mert egyelőre nincs szándékában tovább menni. + +Körülnéztem. + +Ismerős hely... Hát persze! Most rögtön ráismertem. Ez az erdőnek az a +pontja, ahol egy alkalommal Varga őrmesterrel kibújtunk, hogy a kelet +felé eső területet kikémleljük. Innen kelet felé menedékes mezőség +húzódik mindegyre alább és alább egy széles mély árokba, amelynek alján +egy elátkozott falucskát fedeztünk föl annak idején. + +Persze hát, persze... + +--Mi az a persze? + +--Semmi különös... Annyi az egész, hogy már jártam erre. + +--Mikor? + +--Nemrég... + +A kis vörös nem volt rá kíváncsi, hogy jártam-e erre, vagy nem jártam. +Másodszor is intett, hogy üljek le és pihenjek. + +--Hajnalig négy órai időnk van--mondotta azon a sajátságos dunnyogó +hangon, mely ilyenkor úgy hangzott, mintha igen nagy távolságból +érkezett volna és csak véletlenül került volna a füleimbe--ezt az időt +legjobb lesz alvásra fölhasználni. Feküdj le és aludj. Én is lefekszem +és alszom. Négy óra mulva, pitymallatkor, ha már egy kicsit szürkülni +kezd--fel foglak ébreszteni. + +--Jól van. Előre megmondhatom, hogy én magamtól nem fogok fölébredni. + +--Det viel rederei... Mondtam már, hogy föl foglak ébreszteni. + +Fejem alá raktam a torniszteremet, magam alá igazítottam a köpenyt és +kinyújtóztattam épen elegendően fáradt tagjaimat. Jól esett, hogy bár +néhány óráig, nem kell a Regina gyors lábai után sántikálnom. Oly +sebesen haladt, hogy szinte érthetetlen volt, honnan veszi ez a gyönge +teremtés a hozzá való erőt. Mert hiábavaló minden akarat és makacsság, +ha a lábak fölmondják a szolgálatot. Az ő lábai nem mondták föl,--talán +még annyira sem volt fáradt, mint én--a hozzá képest vaskos és nehéz +oszlop. Pokrócomat, amelyet ő cipelt, közvetlenül szomszédságomban +terítette le a fűbe és egyik felét egész hosszában magára húzva mutatta, +hogy mindjárt aludni fog. A barlangban tapasztalt értelmetlen komédiák +elmaradtak. Nem tartott szemmel és nem leskelődött. Olybá vett, mintha +nem is léteztem volna. + +Ez a futólagos megfigyelés elég ok lett volna rá, hogy értelme normális +működését egy kicsit megint gyanuba vegyem--amit azonban ezen az egy +epizódon kívül tapasztaltam, az annyira kizárt minden kételyt, hogy +szélnek eresztettem minden gyanusítgatást. Csúnya dolog lett volna +önfeláldozásáért hálátlansággal fizetni. + +Máskor, amint letettem a fejemet, néhány perc múlva már aludtam +is,--ezen az éjszakán sehogy se akart rám találni az álom. Mindenféle +semmiség eszembe jutott. Képzeletben elkalandoztam haza is, hatalmas +kincstári erdő-birodalmamba, amely ezerszer szebb, mint ez az idegen +erdő, minden ő szegényes fáival együtt. Láttam hűséges »Zsandár« +kutyámat, aki talán most sem érti, miért maradtak el a rendes hajnali +séták és láttam képzeletben két lusta erdőkerülőmet, akik eltávozásom +óta bizonyára egyetlen-egyszer sem néztek ki a vágásokba, s még arra sem +tudta őket rávenni, véletlenül megmaradt jobbik felük, hogy távollétem +alatt bár két szalmaszálat keresztbe tegyenek. No, világ lustái, +csináltok, amit csináltok.... nem bánom, mert semmit sem tehetek +ellene... de azért ismét mondom, hogyha a kutyámnak baja talál esni--ki +foglak fordítani a bőrötökből. Ezt gondolatban sokszor megígértem és +most is megígérem. Ki fogtok potyogni vén bőrötökből! + +Átfordultam másik oldalamra, hátha így hamarabb elszundítok. A szél +mintha erősödött volna. Néha-néha elég gorombán cibálta meg azt a ritkás +mogyoróbokrot, mely alatt éjjeli sátorfánkat felütöttük. A szálfák +között is eléggé érezhetően fütyörészett. Úgy tetszett, mintha valahol +egy ágat is letört volna. Majd meg úgy tetszett, mintha hosszabb +szünetek között valahonnan a messze távolságból tompa dörrenések +visszhangját is szárnyára kapta volna... Fölemeltem fektemből a fejemet +és hallgatóztam. Mi lehet? Ágyúdörej vagy távoli mennydörgés? A láthatár +a horizont egész belátható vonalában mindenütt csillagokkal volt +megrakva. Kicsit sápadtak voltak--sok vízpára úszott a levegőben--de +azért valamennyit egészen jól ki lehetett venni. Égiháború tehát nem +igen lehetett ennek a húsz-huszonöt kilométernyi távolságnak a +körvonalában, ami emberi fül számára még számba jöhet. Ennélfogva... + +Tessék, most megint... + +Ennélfogva, füzögettem össze találgatásaimat, valahol vagy dolgoznak, +vagy robbantás folyhatik, mert ezek a dörrenések is hasonlítanak--nagy +távolságból--az ágyúhanghoz. Miközben még eszembe jutott, hogy otthon +hagyott sörétes Lankaster-puskám balcsövébe benne felejtettem azt a +rézhüvely-patront, melyet néhány udvaromba beszemtelenkedő tolvaj-szarka +számára toltam a bal csőbe és ez a patron most bele fog rozsdásodni a +drága csőbe... fizethetek Pan Popelnik mesternek, ha azt akarom, hogy a +csövet ismét tükörsimára húzza--elnehezedett a fejem és végre elaludtam. + +Tizenegy óra lehetett, éjfél előtt. + +Nehezen aludtam el, de aztán aludtam is, mint egy zsák. + +Egy-két rázásra oda se hederítettem. + +--Gott... wie án Vieh--hallottam félálomban a Regina hangját, amely most +még a rendesnél is cérnavékonyabbnak tetszett és épen úgy sértette a +fülemet, mint a szúnyogsírás. + +Kiállhatatlan egy hangocska... arról nem is szólva, hogy ismét +belegázolt a becsületembe. És arról sem szólva, hogy nem engedett tovább +aludni, hiába fordultam másik oldalamra. Megragadta a vállamat és +rázott. + +--Kelj föl és készülj--elmegyünk! + +--Hány óra? + +--Akármennyi! Virrad és ez elég. + +Föl kellett tápászkodnom. Kidörzsöltem szemeimből az álmot és tétován +körülnéztem. Hát bizony--virradt. A keleti láthatár alján megjelent egy +finom sárgás fénycsík és a magasban úszó bárányfelhők fodros szélei +lassanként mindegyre világosabbakká váltak. Hajnali három óra. Még +másfél óra és itt a reggel. + +A vörös e pillanatban úgy kapta marokra a pokrócot, mintha a fejemhez +akarta volna vágni. + +--Mozdulj!--kiáltotta ingerülten s fitos orra most ismét úgy mozgott, +mint egy dühös mókusé--különben egészen ránk virrad és akkor el vagyunk +veszve... Nem érted? Nem érted, hogyha azt az átkozott dögöt eleresztik, +az ide is utánunk talál? + +Ohó, a kutya! Erről a bestiáról egészen megfeledkeztem. Igaza van a +vörösnek--ha reggelre kelve utánunk találják ereszteni, egészen +bizonyos, hogy nyomunkba vezeti őket. Az ugyan még fölötte homályos +kérdés, hogy kiket vezet nyomunkba, mert nem tudom, hogy kié voltaképen +az a dög--de ha Regina azt állítja, hogy ezen a tájon senkinek sincs +kutyája, akkor föl kell tenni, hogy betanított orosz hadikutya. Ördög és +pokol minden sánta lábbal! Be könnyen végezhettem volna azzal a +bestiával, ha ez a nyavalyás sérült láb nem akadályozott volna. Nem +kellett volna elhagyni azt a pompás száraz medveodút és becsületesen +kialhattam volna magamat. + +Auf--és mars! Itt nem maradhatunk. Magamra raktam tehát a cókmókot és +kijelentettem a dühös Reginának, hogy bár félig még mindig alszom, de +azért készen állok az indulásra. + +A leány tetőtől-talpig végigmért, azután elém állt, kidüllesztette előre +álló melleit és nyersen, kihívó, szinte sértő hangon akkorát kiáltott, +hogy szinte csattant: + +--Mondd... hogy hívnak téged? + +El kellett mosolyodnom szegényen, annyira furcsa figura volt, amint ott +állt előttem hegyesen kidüllesztett mellel, hunyorgó, fenyegető, +szaporán pislogó tekintettel, amely égett, mint a parázs... de persze +nem égetett, mint a parázs. Engem legalább nem. + +--Józsefnek kereszteltek--válaszoltam elkomolyodva, nehogy még jobban +feldühösítsem. + +--Mondd, Jozéf,--folytatta éles hangon--tudod te, hogy mi a különbség a +bátor ember és a szamár ember között? Azt hiszed, hogy aki ennyire nem +fél az elfogatástól, mint ahogy te nem látszol félni, különben nem +tátognál itt dologtalanul félóra számra--az bátor ember? Hein? Azt +hiszed, hogy az megérdemli a bátor nevet? + +Nem válaszoltam a gorombaságra. + +Vállamra csaptam a puskámat is és szótlanul elindultam. + +Regina elégedetlenül rázogatta vörös fejét. Haragos pulykamérge, mintha +egyszerre elpárolgott volna. Nyilván azt képzelte, hogy csúful +megsértett és most neheztelek. Azért nem adtam választ. Holott pedig +azért nem adtam választ, mert arra az igazságra, amit szemem közé +kiáltott, nem igen kínálkozott talpraesett riposzt. + +Szótlanul mentünk. Regina hamarosan elém került és jó darabon mindig +előttem ment. Később valamivel hátrább maradt és minden öt percben +más-más megjegyzést tett. Konok hallgatásba merülvén, egyikre sem adtam +választ. Némán, egykedvű, megkeményedett arccal bandukoltam előre, mint +valamely rosszkedvű, láncos medve. Nagyon jól láttam, hogy titokban +megnyúlt ábrázattal, elgondolkozva vizsgálódik rám a szeme szegletéből, +de nem mutattam, hogy látom. Úgy tettem, mintha semmit sem vennék észre. +Sőt mintha őt magát sem venném észre. + +Nem sokat törődtem ugyan az egész semmiséggel, de úgy döntöttem, hogy +nem árt megragadni a kínálkozó jó alkalmat és nem árt megvonni bizonyos +határokat, különben el talál fajulni kettőnk között az érintkezés a +szavak durvaságában, amire ennek a vörösfejű teremtésnek +szemmelláthatólag igen erős hajlamai vannak. A szavak után pedig +rendszerint a cselekedetek szoktak eldurvulni. Előbb csak lemarház, +azután hozzám is csapja mérgében, ami keze ügyébe esik. Ez mindig így +van. + +Sérült lábam állapotához képest elég gyorsan igyekeztem előre. Ugyanazon +a keskeny mezei ösvényen haladtunk, amelyen az őrmesterrel streifoltunk +nemrégiben a völgyben fölfedezett holt falu felé. + +Regina eközben nem nyugodott. Minden áron ki akart belőlem kényszeríteni +valamiféle választ azokra az egymással semmi összefüggésben nem álló +megjegyzésekre, melyek egymásután váltak le nyugtalan ajkairól. Azonban +hasztalan próbálkozott. Nem tudott szóra bírni. Hallgattam, mint a +csuka. + +A harmat bőven hullott az éjjel,--nyirkosak lettek a bakancsaim, Regina +rongyos topánkái is átnedvesedtek s gyűrött szoknyácskája alja is +latyakos lett. + +A kora hajnali párázatban, mely mint finom fátyol borította be az egész +mezőt, a távolabbi vidéknek még halavány körvonalait sem lehetett +megkülönböztetni. + +Regina egyenesen az itt már erősen menedékes hajlás felé tartott. + +Egy darabig szótlanul követtem, de amikor bizonyosnak látszott, hogy nem +fog megállani a menedéken, hanem lefelé indul a völgy hajlása +irányában--elérkezettnek láttam az időt, hogy megszólaljak. Erre igen +súlyos okom volt. Amikor még az erdő szélén volt »Stand«-ban a +Morelliszázad--a mindenfelé elkalandozó fiúk fölfedezték, hogy ebben a +keskeny és mély völgyben veszélyes kéngőzök áramlanak, melyek egykoriban +a lenn látható, alig harminc-harmincöt házból álló falucska lakosságát +is menekülésre kényszerítették. Hátha ez a leány nem is tudja, hogy +odalenn a bizonyos halál leskelődik a vigyázatlanra, aki a fojtogató +gázok áramlásának útjába merészkedik? + +--Csak nem akarsz lemenni a faluba?--kérdeztem, miközben ledobtam +vállaimról a cókmókot és megállottam. + +Regina élénken fordult hátra. Szemmelláthatólag örült, hogy végre +megszólaltam. Szinte megsimogatott a tekintetével, mialatt a gyors +választ elröpítette: + +--Aber ja! Épen oda akarok menni--mondotta biztos hangon. + +--Akkor hát nem tudod, mi vár odalenn? + +--Dehogy nem tudom! Voltam én már ott elégszer. + +--Abba a faluba? + +--Igen, abba... Ladomirskában, mert így hívták, mikor még emberek laktak +benne. De ez már régen volt. Akkor még egyikünk sem volt a világon. +Azóta úgy hívják az erre vidéki parasztok, hogy »Pokoltorok« ... +Peklopapula és jól hívják, mert csakugyan ott van a pokol torka, amely +minden életet megfojt. Aki nem ismerős ezen a helyen, azt--ha +vigyázatlanul találja megközelíteni a pokol torkát--azonnal megtámadja +az ördög és elviszi... Nézz oda, Jozéf! Nézz oda! Mit látsz? + +Ez az élénk figyelmeztetés diadalkiáltásnak is beillett volna. Regina +vékony hangocskája szinte visítva hasította a levegőt, miközben valami +kimondhatatlanul kaján kárörömmel mutatott jobbjával egy tőlünk +körülbelül harminc lépésnyire eső lapos területre, mely apró +boróka-bokrokkal volt itt-ott meg-megszegve. + +--Mit látsz, mit látsz? Nézz oda,--mit látsz? + +A hajnali párázatban nem vettem mindjárt észre, hogy miről van szó. + +--A pokoltorok kiokádta rájuk az ördögöt és az ördög valamennyit +megfojtotta!--visította vad örömmel a leány. + +Megragadta kezemet és maga után ráncigált, hogy közelebb kerüljünk a +megjelölt helyhez. + +--Ah! + +Most már láttam, miről van szó. A törpe borókabokrok között huszonnyolc +orosz katona élettelen hullája hevert. Legszélről egy lóhulla, valamivel +tovább mellette a gazdája holtteste. A szerencsétlen fiatal orosz +hadnagy nyitott szemekkel, megkeményedett, kitátott szájjal hanyatt +feküdt a kemény földön. Görcsösen összehúzódott csizmás lábait maga alá +szorította, karjait szétterpesztette... mellkasa egészen behorpadt... +Dereka alatt egy csomó vér. A lóról való lezuhantában valószínűleg +kardja kosarára esett, az szakította föl derekát az ágyéka táján. + +Valamennyi hulla tátott szájjal feküdt. Rettenetes küzdelmük +lehetett--de rövid, talán fél percig se tartó. A gyilkos kéngáz oly +gyorsan támadta meg őket, hogy menekülésre nem is gondolhattak. Lehet, +hogy húsz lépéssel odább már tiszta és beszívható volt a levegő--de nem +tudták megtenni ezt a húsz lépést... ott kellett elveszniök, ahol a +gyilkos áramlás meglepte őket. + +--Megmondtam, nem megmondtam?--kiáltotta diadalmas hangon a leány--nem +megmondtam, hogy valamennyit el fogja vinni az ördög? Számítottam rá, +hogy ide fognak jönni... és eljöttek. Itt vannak és itt is fognak +maradni. Mindnyájan itt fognak maradni. + +Sehogy se tetszett nekem ez a kegyetlen öröm. Nyilt harcban elpusztítom +ellenségemet, ha körmeim közé kerül--ez azonban itt szerencsétlenség és +nem harc... + +Regina mintha leolvasta volna arcomról, hogy mit gondolok, mert hirtelen +felém fordult és ezt kérdezte: + +--Ha ők fogtak volna meg minket és nem őket az ördög, akkor most nem +sajnálkoznál, hanem ordítanál kínodban... megcsonkítva... Ezek úgy +szoktak. Nem jobb így? + +--Ezek se mind barmok... + +--De ezt csak akkor tudnád, ha nem csonkítottak volna meg--vágta vissza +gyorsan a leány. + +Vállat vontam. Lehet... + +--Szedd föl a holmit--folytatta valamivel enyhébb hangon Regina--tovább +megyünk. + +--Be a faluba? + +--Igen, be a faluba--hangzott a még enyhébb válasz,--de persze nem olyan +helyen, ahol az ördög leskelődik, hanem ott, ahol már nincs hatalma és +fojtogató keze el nem érhet. + +--Hol van az? + +--Mindjárt meglátod... + +Fölszedtem a holmimat és elindultunk. Regina néhány száz lépés után +balra kanyarodott a lejtősen eső mezőségen és a völgyben feltünedező +falu nyugati széle felé tartott. A legutolsó épület ott egy pajtaféle +alkotmány volt--afféle állás, oldalfalak nélkül. Ettől mintegy +két-háromszáz lépésnyire meredek hegyoldal emelkedett a magasba. A +hegyláb se volt kámvázva és egy földalatti patak bújt ki belőle a +napvilágra. További útjában ez a patak keresztül folyt a falun és valami +negyven kilométernyire délnyugati irányban a Cetina nevű folyócskába +szakadt. + +A vörös szaporán szedegette lábait és egyenesen a hegy lába felé +tartott, ahol a patak a hegyből kibújt. + +Szótlanul bandukoltam utána. + +Elhittem, hogy ismeri ezt az elátkozott helyet és oktalanul nem sodor +veszélybe mindkettőnket. + +Valami útfélének vagy akár csak ösvénynek is itt már semmi nyoma nem +mutatkozott. Ki tudja, hány esztendő telt el azóta, hogy ezen a tájon +utoljára járt élő ember. A porrávált tanya lakói nyilván ismerték itt a +veszélyes és veszélytelen helyeket, ezek közül a szerencsétlenek közül +azonban már csak ez a vörös Regina volt életben... + +Mehettünk valami egy óra hosszat. Mire a leány lekanyarodott egy fölötte +meredek ereszkedőn a hegyláb tövébe--hajnali négy óra is elmúlt. +Közeledett a reggel,--mindegyre világosabb és világosabb lett s az +éjjeli harmat bő párolgása megkezdődött. + +Leérkezve a hegy lábához, Regina előre futott és a kikámvázott sziklás +mélyedésben,--mely akkora volt így alulról nézve, mint egy hatalmas +kapu--megállapodva, örömében tapsolni kezdett. + +--Hein! Gyere, gyere... megérkeztünk! Ugy-e, szép itt? + +Ráhagytam, hogy szép és ez igaz is volt. Az egymásra boruló mohos, +sötétbarna, helyenkint vörhenyes sziklák alatt majdnem az volt a +benyomásom, mintha valamely öreg templom méltóságos boltívei alatt +állanék, a hegy belsejéből előtörő patak moraja pedig az ájtatos hívek +egyhangú moraja, ima közben... Úgy, ahogy az a mi szép öreg református +templomunkban lenni szokott. + +--Hát ez igazán szép hely... + +--És ami fő--dicsekedett ragyogó szemekkel a leány--sokkal biztosabb még +annál a barlangnál is, ahonnan az a dög kutya kizavart. Ide ne +merészeljen utánunk jönni senki, mert úgy jár, mint azok ott fönn... + +Megvártam, míg ezt a fenyegető mondatot befejezi. + +--De aki ott jön, ahol mi--az épen úgy idejut, mint mi. + +Regina nevetett. + +--Ilyen idegen ember nincs a világon! Aki idegen még eddig ide +merészkedett, az mind a másik lankás és könnyen járható oldalon tévedt a +falu felé és jórészt elveszett. Ez a földalatti pokol ide, ahol most +vagyunk--erre az egyetlen helyre--sohasem küldi ki fojtogató ördögeit. A +mérges büdösség áramlása innen körülbelül száz lépésnyire, annál a +pajtánál... ott ni!... annál, amelyiknek nincs oldala--kezdődik és +állandóan a falu felé csúszik tovább. Ha a szél fölemeli--fölnyúlik a +mezőség oldalaira is és ott fojtogat. Ilyen fölnyúló mérges büdösség +fojtotta meg ott fenn az oldalban azokat is. + +Leraktam holmimat egy kiálló kőpadra és letelepedtem a homokos földre. + +Bele kellett nyugodnom a magyarázatba, bár kielégítőnek egyáltalában nem +találtam. Nem értettem a dolgot. Hogy valóban így van, ahogy Regina +mondja--abban nem kételkedtem, mert valóban így volt, ezt saját +szememmel is láthattam--a föld alól kiáramló kén útjának rendszeressége +dolgában azonban alapos kételyeim voltak. Ez az út--tapasztalás +szerint--mindig a levegő áramlásától függ. Ez pedig nem ismer rendszert. +Ha erre a hegyláb irányában talál áramlani--megfulladunk. + +Ezt meg is mondtam Reginának, de megint csak kinevetett. + +--Ka Spur... szó sincs róla! Sohasem történt. Ha neked annyi ezresed +volna, ahányszor én már itt voltam az elmúlt években--négyemeletes házat +vehetnél Lemberg legszebb utcájában. De sohasem történt, hogy a büdösség +erre csúszott volna. Nézd csak, te okos! Élnék én, ha csak egyetlen +egyszer is itt lepett volna? + +Ez döntő argumentum volt--semmit sem lehetett rá válaszolni. + +--Nyáron a nagy forróságokban vagy a forráshoz rándultunk ki a nagy +Reginával vagy ide, mert itt mindig jó hűvös a levegő... épen mint most. +A nagy Regina, aki kövér volt, ide szívesebben jött. Elhoztuk +uzsonnánkat is. Az a lapos kő, amelyen ülsz, volt az asztal, ez a másik, +amelyen most én ülök--a pohárszék, rajta az uzsonnával és két pohár +vízzel. Ezt szintén magunkkal hoztuk, mert ennek a pataknak a vize +büdös, nem iható. Szegény nagy Regina... boldog volt, ha titokban kiitta +az én vizemet is... + +A leány elgondolkozva nézett maga elé. + +--Szegény nagy Regina--ismételte csöndes hangon--akkor még nem tudta, +mily borzasztó vége lesz... + +...Ez a megindult, csöndes hang annyira meglepett, hogy egy kis +bakatúlzással szólva--majdnem lefordultam a kőpadról, amelyen ültem. Ez +nem a tegnapi vörös Regina hangja, hanem egy értelmes, érző, öntudatos +és gyöngéd léleké, aki tudja, hogy mit mond. Feszülten figyeltem, hogy +mi fog következni, de nem következett semmi, ami impressziómat +elrontotta volna. + +A leány csöndesen ingatta vörös fejét. + +--Talán jobb neki, hogy azok a gazok bedobták a tűzbe és +meghalt--mormogta maga elé--meggyalázva milyen élete lehetett volna? És +legalább nem érezte a fájdalmat sem, hogy vele együtt egész családját +ugyanaz a rettenetes sors érte, ami őt... Ugy-e, ez iszonyú? Elveszni +úgy, mint ő... szent Isten... és a többiek, szegények! Ugy-e, nem csoda, +ha ezek az iszonyatosságok egy kicsit megzavarták a fejemet? + +Rám emelte szomorú tekintetét, mintha választ várt volna. Nem tudtam +neki mit válaszolni, de e pillanatban éreztem, hogy az a bizonyos +kihibbant negyedik szeg kétségtelenül megkerült. + +[Illustration] + + + + +HATODIK FEJEZET + +Szomjuság kezd gyötörni, mely a »Pokoltorok«-ból visszakényszerít az +elhagyott nyírfa alá.--Regina megneheztel és elmarad tőlem.--A +jezernicai ütközet visszafelé hullámzik.--Rátalálok a Morelli-századra +és résztveszek az elkeseredett harcban.--Nagy főhadnagy megsebesül.--Az +oroszokat ismét visszaszorítjuk a jezernicai völgybe. + + +Ez a megnyugtató fordulat természetesen azért volt rám nézve felette +örvendetes, mert nagy mértékben megkönnyítette vele szemben a +helyzetemet. Nem tartottam volna emberséges dolognak, ha előbbi +gyámoltalanságában magára hagyom és útjára bocsátom Isten nevében--akire +ilyenkor hivatkozni szokás. Holott pedig mindenki tudja, hogy a jó Isten +csak a mezők liliomait szokta felruházni--ember maga segítsen magán, ha +azt akarja, hogy a mindenható Isten is megsegélje... Látnivaló, hogy aki +már efféle paposkodásra is ráér, annak a szekere rúdja nem fordul kátyu +felé. + +A másik felette örvendetes dolog az volt, hogy--úgylátszik--ma reggeltől +kezdve teljesen kibékültem a bakancsommal. Több mint négy órája volt már +a lábamon és egy cseppet sem szorított,--szabadon mozoghattam benne, a +számtalanszor elátkozott folt mintha egyáltalában nem is létezett volna. +Talán efelett való nagy örömöm okozta azt is, hogy már-már alig kellett +egy kicsit sántikálnom. Rohamosan gyógyult a shrapnel-csípés,--szabadon +mozgathattam a bokámat--nem fájt. + +Pár falat reggeli után levetettem sérült lábamról a bakancsot és +leszedtem róla a régi kötést. + +A seb szépecskén gyógyult, szélei sárgásbarna színbe halványodtak az +eddigi tüzes vörösség után. Még két-három nap és az--immár nem sánta +kutyát nehéz lesz utólérni. + +A régi kötést eldobtam és most már csak könnyű vászon-sleifnit +szorítottam rá. Regina figyelmesen nézegette a műveletet, de nem +ajánlkozott, hogy segít. Tegnap még ajánlkozott. + +Láttam, hogy a számára szegett kenyeret sem eszi oly mohón, mint tegnap, +hanem inkább csak csipegeti. A kenyér mellé adott sajtot pedig csak alig +hogy érintette. + +--Nem ízlik? + +--Nem vagyok éhes--hangzott az egykedvű válasz. + +--Más baj nincs? + +--De van, még pedig nagy... Ezt a vizet nem lehet inni. + +A sziklás hegy mélységéből előtörő patak hangos zuhogással sietett bele +az évszázadok óta kivájt köves mederbe és olyan hideg volt, hogy +állandóan könnyű ködfelhő lebegett fölöttede mit ért, ha útálatos íze +miatt egészséges emberi gyomor nem vehette be. + +Igaza volt a vörösnek--ez nagy baj volt. Honnan kerítsünk iható vizet? + +--Itt persze mindenütt ilyen a víz? + +--Ilyen--bólintott fejével a leány--megiható víz csak az erdei forrásban +van... abban, ahonnan eljöttünk. + +No most... mi legyen? Ennivaló nélkül meg tudok lenni--ha muszáj--akár +három napig is, víz nélkül egy napig sem. Az étel sem olyan, hogy ne +kívánja a vizet. Tej, édes túró, zöldség és másefféle nem szorul külön +vízre--az én ennivalóm azonban mind olyan, hogy víz nélkül részint el +sem készíthető, részint megveszekedik utána az ember a szomjúságtól. +Lám, már a gondolat is, hogy nincs víz--előidézi torkomban a +szomjúságot. + +--Jó hely... szép hely--mormogtam inkább magamnak--de nem lehet itt +maradni. + +Regina vállat vont és egykedvűen hordozta körül a sziklákon hunyorgó +tekintetét. + +--Ja, aber was den...?--dunnyogta elégedetlenül,--mit tehetünk? Belátom, +hogy víz nélkül nem lehet itt megmaradni--de neked is be kell látnod, +hogy vissza nem mehetünk. + +--Persze, hogy belátom--és még sem marad egyéb hátra, mint +visszaretirálni oda, ahonnan elsvenkoltunk. A szomjúságot nem állom. + +--Én sem. + +--Hát akkor... + +--Nem szabad a dolgot elhamarkodni,--vágott szavamba erélyesen a +leány--estig ki lehet bírni, ha még oly szomjas is valaki. Ha estig nem +lesz eső, hogy felfoghassunk megiható vizet--bár annyit, hogy holnapig +elég legyen--magam is azt mondom, hogy menjünk vissza. Szomjan +elpusztulni én sem akarok... Erre a bajra nem gondoltam, amikor ide +vezettelek, megfeledkeztem róla a zavaros fejemmel... + +Megnyugtatva intettem, hogy nem tesz semmit. + +--Az ember feje nem káptalan. + +--Ná... de erre mégis csak gondolhattam volna--mondotta bosszankodva a +leány. + +Megdörzsölte homlokát és pillanatig mozdulatlanul tünődve tekintett maga +elé. + +--Mondd csak--kérdezte gyanakodva--sok bolondot beszéltem? + +--Nem tapasztaltam. + +Aha, most mindjárt vallatni fog... Velem azonban nem boldogul. + +--Azért kérdezem--folytatta nyugtalan hangon--mert bárhogy igyekszem is +visszaemlékezni--semmi sem jut eszembe... Olyan ez, mintha álmodtam +volna... csak az bizonyos, hogy a fejemben nehéz nyomást éreztem és +minden porcikám reszketett, mint a lázbetegé. Az is bizonyos, hogy +beszéltem... de mit? Szamárságokat, ugy-e? + +--Nem igen. + +--Csak nem akarod megmondani... + +--Miért ne? + +--Kíméletből... + +--Nincs miért kíméljelek. + +--Az sem szorul kíméletre, amit tettem? + +--Nem tettél semmi rosszat. + +--Valami butaságot... + +--Nem csináltál semmi butaságot. + +--Hiába... nem emlékszem--rázogatta vörös fejét a leány, anélkül, hogy +gyanakvó tekintetét levette volna rólam. Mindenáron keresztül szeretett +volna látni rajtam, hogy kiderítse az igazságot, csakhogy ez merőben +haszontalan fáradság volt. Nem volt itt semmi titkolni való. Attól a +pillanattól kezdve, hogy rejtekhelyéről kimerészkedett és a közelembe +került, egészen mostanig--az egész kalandocskát bátran ki lehetett +teríteni a napra, hogy mindenki lássa. + +Én tudtam, hogy így van--ennek a gyanakvó »vézli«-nek azonban alighanem +az motoszkálhatott a vörös fejében, hogy talán nem egészen van így... és +zavarodott lelkiállapotában esetleg olyasmit is elkövethetett, amit nem +lett volna szabad. + +--Nincs mire emlékezni--szóltam kissé nyersebb hangon--mondom, hogy nem +csináltál semmi szamárságot. + +Intett, hogy elhiszi. A következő pillanatban azonban egész a hajáig +elvörösödött. + +--Hein... mégis... Most jut eszembe--igen, igen, most jut eszembe, hogy +a forrásban kimostam rongyaimat és ugyanakkor a szemed láttára +megfürödtem. Igaz ez? Igy volt? Nem tagadhatod, hogy így volt... + +Piros volt, mint a pipacs. Égő szemei szinte belefúródtak az arcomba ... +hevesen reszketett bennük a szemérmes szégyen. + +Úgy tettem, mint aki semmit sem vesz észre és nincs érzéke az ilyen +lelki megnyilatkozások iránt. + +--Persze, hogy így volt--bólintottam nyugodt flegmával--de ezt meg +kellett cselekedned, mert én parancsoltam. + +--Parancsoltad? + +--Igen, parancsoltam és annak meg kellett lenni. Máskülönben te magad is +beláttad, hogy meg kell lennie, mert nem lehetett a köntösöd közelében +megmaradni... és a te közeledben sem. Tessék, most meghallottad az +igazságot. Ezért parancsoltam meg, hogy mosd ki a köntösödet és ne +sajnáld a vizet magadtól sem. + +--Emlékszem... csakhogy ez a szemed láttára történt. + +--Úgy van. + +--Te pedig nem voltál vak... + +--Attól sem vakultam meg, amit láttam. + +Kíméletlenebbül is meg szerettem volna neki mondani az igazságot, de +sehogy sem vitt rá a gonoszabbik felem. Sajnáltam. Nem nagy virtus +legázolni egy ilyen vézna kis teremtést, akinek talán fogalma sincs +róla--vagy, ha van is, szívesen elfelejti--hogy az ő asszonyisága +nemelég erős delej arra, hogy az értelmet csúffá tegye. + +Nem mondtam ki, amit így gondoltam... és roppantul meg voltam lepve, +amikor a leány hirtelen ezzel a kérdéssel fordult hozzám: + +--Ugy-e, ez azért volt, mert semmibe se vettél? + +Éreztem, hogy ösztönszerűen kitalálta a gondolatomat. Ennélfogva +könyörületes szamaritánus akarok lenni és mindent letagadok, sőt még az +igazság nyakát is kicsavarom. Miért gázoljak végig szegényen épen én? +Gázolt már ezen eleget a sors akkor, amikor megteremtette. + +--Dehogy nem vettelek!--kiáltottam s még a szememmel is vágtam egyet +hozzá--úgy meresztettem rád a szememet, hogy majd kiugrott... + +Regina elfordította fejét és csendesen így szólt: + +--Nem igaz... Szép tőled, hogy így beszélsz, de én tudom, hogy nem +mondasz igazat. Az az igazság, hogy semmibe sem vettél és én ezen nem +csodálkozom. Rajtam nincsen semmi, ami figyelmet ébreszthessen, vagy +lekösse az olyan szemet, mint amilyen a tied. Az pedig, ami bennem jó és +érték--a lelkemben van. Nem látható. Eddig nem is mutatkozhatott +meg--hogy észrevegyed. És ha el kell egymástól válnunk, sohasem fogod +megtudni, hogy az a szegény kis csúnya teremtés, akit nyomorúságában +megsegítettél--voltaképen mit ért? Úgy fogok élni emlékezetedben--mint +egy furcsaság, aki egy darabig szemed előtt volt, azután nyom nélkül +megint eltűnt. Foglalkoztál vele, mert előtted volt, de sem érkezése, +sem távozása nem hagy emlékezetedben különösebb nyomot. Egy-két hét és +vége.... Egész lényem felismerhetetlenül el fog emlékezetedben +halványodni. Én ezt jól tudom, természetesnek is találom és csak azt +sajnálom, hogy az én helyzetem veled szemben nem ilyen könnyű. + +Mosolyogva emelte rám tekintetét, de meghökkenve vettem észre, hogy ezek +az apró hunyorgó szemek nedvesek... + +--Tudod, az úgy van--folytatta elfogult hangon, miközben ismét +félrenézett--hogy a leány mindig több ostobaságot csinál a szívével, +mint a fiú... + +Gyorsan kitörülte szemeit és talpra ugrott. + +--Szamárság, hagyjuk... Most arról van szó, hogy vissza kell menni a +vízhez--mert ez a fö. Amint beesteledik--weiter, vissza, ahonnan +jőttünk. Hátha már tiszta ott a levegő és azok, akiké az a bestia volt, +már eltakarodtak. + +Sarkon fordult és vidáman elnevette magát. + +--Várod ugy-e, Jozéf, hogy megszabadulj tőlem? Ne búsúlj, meg fogsz +szabadulni... de előre nevetnem kell, ha eszembe jut, hogy miféle hosszú +pofákat fogsz te majd vágni, ha majd egyszer megint csak elédbe bukkanok +és megkopogtatom lakásod ajtaját: ki van itthon? + +El kellett mosolyodnom ezen a látszólag pajzán beszéden. + +--Hol van innen az én lakásom! + +--Tudom, hogy messze van... de ne feledd, hogy én el tudok vándorolni a +te messze hazádba is, ha meg akarom kopogtatni lakásod ajtaját, hogy +megkérdezzem: ki van itthon? + +Ezen a tréfásnak látszó fenyegetésen is mosolyognom kellett. Egy +pillantás a kis vörös gyönge alakjára, bárkit is azonnal meggyőzött +volna róla, hogy a beszédnek nincs semmi magja. Messze van ide az én +hazám... nagyon messze vannak kedves erdeim... roppant messze az +erdésztanya, mely gazdátlanul szomorkodik az erdők mélységében... Hogy +jutna el odáig egy ilyen gyönge jószág, mint ez a Regina, szegény... +Olyan ez tisztára, mintha egy hangya fogadkoznék, hogy elvándorol +Magyarországba. + +De persze azt válaszoltam, hogy nagyon jó lesz, jöjjön, nem fogok hosszú +pofákat vágni, ha rám kopogtatja az ajtót és megkérdezi, hogy ki van +itthon. + +Aztán röviden elmondtam neki, hogy a porráégett tanya pusztulásakor +rajta kívül még két lélek menekült meg: egy igen öreg asszony és egy +leánygyermek. Ezeket az én századom kapitánya vette gondjaiba s +visszaküldte őket a front mögé saját hadtápvonalainkra, ahol bizonyára +gondoskodtak elhelyezésükről. + +Regina bólintott. + +--Tudom,--dunnyogta vállat vonva,--láttam, amikor a néni elbújt. +Szerencséje, hogy nem akadtak rá,--de nekem ne legyen hozzá szerencsém +ebben az életben. Nem akarom látni az öreg nénit... Ő sem ugrana ki +bőréből örömében, ha látna. Sohasem szívelhetett. Csúnya természetű, +zsugori, kegyetlen öreg asszony,--még azt az ételt is sajnálta tőlem, +amit megettem. Tudod... olyan igazi fukar zsidó aszszony, akinek Istene +az arany. Ezért tán még saját családját is kész lett volna +levetkeztetni. Nem is szívelhette még a tulajdon fia sem. Ha tehát azt +hiszed, hogy fel fogom keresni, nagyon, tévedsz... A jóságos Isten is +elvétette a dolgot, amikor éppen ez a gonosz vén asszonyt mentette meg a +tűztől, akiért pedig nem lett volna kár. + +--Nem azért mondtam... + +--Ne is, mert még a kaszakok kezére is inkább kerülök, mint ennek a csúf +természetű boszorkánynak a kezére! Mit is avatkozott kapitányod olyan +dologba, amihez semmi köze? Hagyta volna sorsára... + +Ez inkább ádáz sziszegés volt, semmint beszéd. Épen úgy hangzott, mintha +egy fölingerelt kígyó sziszegett volna. + +Ah, aki így tud gyűlölni, attól félni kell... Ösztönszerűen hátráltam +egy-két lépést. + +A leány észrevette. + +--Ne ijedj meg tőlem, barátom, a te orrodat nem harapom le... +Elhuzódol... pedig nincs igazad. Meg kell a dolgot érteni. Azért +gyűlölöm annyira ezt a csúf vén asszonyt, mert ez biztatta titokban az +Adolf kölyköt, hogy lessen utánam... Számított rá, hogyha megesek, +szégyenemben bele fogom magamat ölni a kútba és nem fogom többé +pusztítani a drága kenyeret... + +--Ejha! + +--Esküszöm neked, hogy így volt! Meggyőződtem róla. Bizonyosan tudom. +Kihallgattam a szaletliben, amikor kitanította... ez a szipirtyó. Ezek +után tehát nem csoda, ha ennyire útálom és ezt az utálatos gyűlölködést +is meg lehet nekem bocsátani--nem igaz? Nem igaz, hogy meg lehet nekem +bocsátani? + +--Meg. Ha így áll a dolog,--nagyon meg. + +--Látod, látod!... Látod, hogy nem kell engem kerülni, amiért ily +fertelmes indulatot árultam el. Te sem volnál más. Minden becsületes +ember hasonló volna hozzám. Azért mondtam az imént, hogy előbb meg kell +a dolgot érteni. + +Igazat kellett neki adnom, mert igaza volt. Emlékezetembe idéztem az +öreg asszony alakját és megcsendültek fülemben azok a borzalmas +átkozódások is, melyeknek fültanuja voltam a tüzes hamurakás mellett, +ahová az a nagy szál kozák belezuhant... + +Emlékszem, még a hátam is borzongott azoknak a visítozó átkozódásoknak +hallatára. + +Igen, igen, bizonyos, hogy ennek a leánynak igaza van... az a vén +asszony rászolgált, hogy ne szeressék és az a csúnya gyűlölködő hang, +mely a Regina ajkára felfakadt, nem bizonyítéka a kígyóra emlékeztető +természetnek. Elhamarkodtam a dolgot... + +E gyors meditáció közben--mellékesen--azt is elhatároztam, hogy amint +beesteledik, magam fogom bepatrouillozni régi állásomat és a vizet is +magam fogom beszerezni. Nincs értelme, hogy Regina is velem jöjjön. +Nincs főleg abban az épen nem kizárt esetben, ha odafenn nem tiszta a +levegő. Egy ember könnyebben streifolhat az ellenség közelében, mint +kettő. + +Ezt rögtön meg is mondtam a leánynak. + +--So?... egyedül akarsz menni? + +--Egyedül. + +--Hát én? + +--Te addig itt maradsz és megvárod, amíg visszajövök. + +--És ha nem jösz vissza? + +--Visszajövök. + +--Vissza, ha életben maradsz,--de ha nem maradsz? + +Leintettem a kezemmel. + +--Van nekem eszem. + +--Annyi eszem nekem is van, hogy ne ereszszelek el egyedül. Sohasem +bocsátanám meg magamnak... Értsd meg, hogy én itt itthon vagyok, minden +zugot ismerek, minden fűszál jó ismerősöm,--nem tévedek és nem szorulok +tanácsra. Érek annyit, mint egy jó kutya. Hibát követnél el, ha ezt a +kutyát itt hagynád és vaktában indulnál neki a veszedelemnek. + +Volt ebben a meleg beszédben igazság is, de az én álláspontom is +emberséges volt. + +Nem engedhettem belőle egy virgulát sem. + +--Itt nem lehet víz nélkül megmaradni, Regina, ez nemde bizonyos. + +--Igen, ez bizonyos. + +--Valószínű az is, hogy odafenn nem tiszta a levegő és lehet, hogy +minden ügyességem mellett is észre találnak venni... Micsoda piszok +dolog volna, ha magammal együtt téged is szerencsétlenségbe döntenélek! +Ezt meg én nem tudnám magamnak megbocsátani soha. + +A leány egy pillanatig csendesen ingatta fejét, azután megszólalt. + +--Nem nagyon nyomná szívedet az én szerencsétlenségem... + +Megint az iménti szomorú hang és megint azok a megnedvesedett szemek... + +Kezdtem valahogy rosszul érezni magamat. + +Valahogy olyanformán éreztem magamat, mintha vétettem volna ez ellen a +szegény ördög ellen, pedig semmiféle szemrehányást nem tehettem magamnak +és mindenekben oly ártatlan voltam, mint egy ostoba bárány. Talán még +annál is ártatlanabb és ostobább... + +Engeszteljem, ne engeszteljem? Miért engeszteljem, ha semmit sem +vétettem? Megfogjam a kezét, vagy ne fogjam meg?... Az ördögbe, hát ez +igazán szamár komédia... + +--Nem jól gondolkozol, Regina--próbáltam megkockáztatni egy ügyetlen +hízelgés-félét,--tudnod kellene, hogy már annyira hozzám tartozol, hogy +inkább levágatnám a félkaromat, semhogy valamiféle bajba sodorjalak. + +--Hozzád tartozom? + +--Akár csak az édes testvérem. + +--Mégis itt akarsz hagyni? + +--Csak annyi időre, amíg szétnézek és vizet hozok. + +A leány félrehúzta az ajaka szélét és nem válaszolt. Láttam, hogy sovány +vállacskái idegesen mozognak s vértelen, vézna ujjai belemélyednek a +tenyerébe... Erősen főtt benne valami. Tartottam tőle, hogy vissza talál +esni előbbi állapotába,--ez azonban, szerencsére nem következett be. + +Végre megszólalt. + +Felugrott a kőpadról, amelyen kuporgott és hangosan elnevette magát. + +--Hein, kamerád! Mondok valamit... Mindenki tegye azt, amit jónak lát. +Nem igaz? Nem vagyunk egymáshoz varrva, sem összenőve.... sem +összeházasodva. Én is azt teszem, amit jónak látok,--te is azt teszed, +amit jónak látsz. + +Lám... ez új fordulat. Sem a nevetés nem volt ínyemre, sem a beszéd. +Bizonyos, hogy forral valamit. + +De mit? + +--Ne bolondozz, kis kamerád--ütöttem meg én is a tréfás tónust,--hanem +hallgass az okos szóra. Maradj itt szépen, míg visszajövök és akkor +kapsz tőlem ajándékba egy nyulacskát is... + +--Schon gut, mein lieber,--ezt befejeztük. + +--Tehát itt maradsz? + +--Ne vallass. + +--Tudni akarom. + +--Semmi közöd hozzá! + +--Már hogyne volna! + +--Adieu, elmehetsz, ha akarsz... megmondtam! Nem vagy sem apám, sem +uram, sem szeretőm... senkim és semmim. Mindenki oda mehet, ahová akar. +Azt teheti, amit tetszik. Visszajöhet, elmaradhat... nach belieben, +ahogy a kedve tartja. Megmondtam és így lesz. + +--Regina... + +--Mi tetszik?--kérdezte szinte éles hangon. + +Elharaptam, ami a nyelvemen volt. + +--Semmi. + +--Jobb is,--hangzott a hirtelen válasz--már eddig is sokat beszéltél... +Általában úgy találom, hogy ma reggel óta túlságosan sokat beszélsz. +Férfi létedre ez nem is illik. + +Ismét elnevette magát és fittyet hányt felém az ujjaival. + +Okosabbnak találtam, ha hallgatok. + +Hadilábra kerültünk--ez kétségtelennek látszott. + +Úgy is volt. Egész nap nem vettünk tudomást egymásról és nem szóltunk +egymáshoz egy árva szót sem. Regina dudorászva, látszólag a +legvirágosabb jókedvvel tett-vett, pepecselt a patak mellett, hol +kifutott egészen a pajta tájékáig, amely mellől a fojtó kéngőzök +áramlása--állítólag--elkezdődött, hol ismét visszatért és a magával +hozott mezei virágokból koszorut kötött magának a fejére. Olyan volt +ezzel a koszoruval, mint egy--menyasszony, vagy mi... Vörös hajához +különben illett a sok tarka mezei virág. + +Végre beesteledett. + +Szó nélkül készülődni kezdtem az útra. Észrevettem, hogy rám se hederít. +Felém se nézett. + +Helyes! Igy is jól van. Legalább nem kell egy újra megélemedő +csatlakozási szándékot visszavernem. + +Nem vittem magammal semmit, csak lőszert és a Manlicheremet. Minden +egyéb holmimat otthagytam és hallgatólag rábíztam Reginára. Ügyeljen rá, +míg elékerülök. Ha megéhezik, szedje ki a »borjú« meg a tarisznya +kincseit és egyék. Vizet majd hozok a vászon »Eimer«-ben. + +--Megyek, Regina, a viszontlátásra! Néhány óra múlva visszajövök. + +--Nem sürgős... Adieu! + +--Haragszik valaki... + +--Eszében sincs. + +--No, nem baj! Majd megbékülsz. + +--Ne fecsegj, hanem menj. + +Hátat fordított és bement a sziklatemplom belsejébe. Ez nyilván azt +jelentette, hogy fel is út, le is út... el lehet menni. Tehát +nekiindultam a menedékesen fölfelé vezető keskeny ösvénynek és oly +gyorsan róttam az utat, amily gyorsan csak tudtam. Amikor körülbelől +félórai kapaszkodással fölérkeztem a magaslat tetejére, visszanéztem. +Odalenn azonban nem láttam semmit. Regina nem mutatkozott. + +Számítottam rá, hogy nem fog utánam nézni, mégis bosszantott egy kicsit +a dolog. Kellemetlen, ha éreztetik az emberrel, hogy gombház... + +Most azonban vigyázat:.. másról van szó. + +A hágó tetején meglassítottam lépteimet és csak nagyon lassan, óvatosan, +vigyázva nyomultam előre, mindenütt az utamba kerülő vadrózsa, csenevész +boróka és még csenevészebb sombokrok fedezéke alatt. Ez a lassú +előrenyomulás szintén eltartott valami félóráig. Mire egy szélesebb +sűrűségű tüskés borókabokor tövéhez lehúzódva megállapodtam, hogy +gondosabb vizsgálat alá vegyem az előttem levő ismerős terepet--az esti +alkonyat teljesen leszállt. Az én gyakorlott szemeimre volt szükség, +hogy a homályban el tudjon valaki igazodni. + +Jobbkézt tőlem, észak felé, megpillantottam a leégett tanyát, azon +innen, alább, az erdőt, legszélén a nyírfámmal, amely alatt Morelli +kapitány úr utolérhetetlen tökéletességű Graben-jei húzódtak tova. + +Megerőltettem minden éleslátásomat, hogy tisztán és tévedés nélkül +tudjam a szemeim előtt levő perspektívát megkülönböztetni, élő lelket +azonban seholsem vettem észre. Sem embert, sem állatot. Minden némának, +kihaltnak, elhagyatottnak látszott. A keleti égen feltűnt az esti +csillag, a nyugatin--közel a láthatár pereméhez--az újhold vékony +sarlója fénylett. »Békesség ide alant az embereknek...« Mert hogy ennél +tökéletesebb békességet a legkeresztényebb lélek sem tudott volna +elképzelni. + +Amint ott kuporogtam a bokor tövében és belenéztem ebbe a mindenféle +szerteáradó végtelenül nyugalmas békességbe, megülte szívemet a kedves +megenyhülés. Oly áldott jóérzés vett erőt rajtam, mint már régen nem. +Könnyűnek, elégedettnek és örvendezőnek éreztem magamat, kicsibe múlt, +hogy bele nem kezdtem gyönyörű templomi zsoltárunk eléneklésébe: »te +benned bíztunk eleitől fogva...« + +A felettem tündöklő csillagos égboltnál hol van szebb istenháza? + +Egy pillanat mulva azonban vissza kellett zuhannom a földre. + +A leégett tanya irányában--de jóval túl rajta--ordítozás lármája +szűrődött hozzám a csendességben. Közben heves puskaropogást is +hallottam... majd ismét lármát, mintha egész sereg emberi torok +egyszerre üvöltött volna... + +Tudtam, hogy az északi láthatár vonalán túl hirtelen eséssel tágas völgy +kezdődik, melyet a mintegy tíz kilométernyi távolságra meghúzódó +Jezernica falucska után jezernicai völgynek hallottam emlegetni, +bizonyosnak látszott tehát, hogy az ütközet ebből a jezernicai völgyből +hömpölyög visszafelé. Minden hidegvéremet összeszedtem, hogy kritikus +helyzetemben helyesen tudjam magamat tájékozni. Semmiféle megbízható +támaszpontom nem volt. Nem tudhattam, hogy a mieink bukkantak-e föl +elsőknek az északi láthatár vonalában, vagy az ellenség? Oroszokat +látok-e a távoli homályban, vagy az én tegnapelőtt nagy erővel +előrenyomuló hadosztályom valamelyik Bataillonját, talán épen azt, +melyhez Morelli kapitány úr százada is tartozik. Ebben az esetben +»otthon« volnék... + +A jezernicai völgy irányában most vörös fényt láttam felszivárogni az +égboltra. + +A falu ég, vagy a közelében messzeterjedő sástenger fogott tüzet? +Hallottam, hogy ott sok négyzetkilométernyi területen valóságos +sástenger van. Nagyobb, mint a régi ecsedi láp vagy a régi Fertő +sás-zsombékos, híres útvesztői. + +Rövid vártatva az ágyúk tompa dörgését is felfoghattam. + +Semmi kétség, a már napok óta tartó széles frontális ütközet visszafelé +hullámzik, csak azt nem bírtam eldönteni, hogy kik azok, akiket a +távolban magam előtt látok? Légvonalban is nagyobb volt a távolság +három-négyezer lépésnyinél, nem tehettem szemrehányást magamnak, hogy +látásom ily nagy távolságra az esti homályban nem megbízható. + +A rövid szünetek után újra megismétlődő ágyúdörgés kizavarta normális +állapotából a nyugalmamat. Nem voltam »fölhúzva«, amint germán +féltréfával mondani szokás, de éreztem, hogy az izgatottság lassanként +meg-megborzongatja rajtam a bőrt... + +Ez nem volt félelem, csak egyik megnyilatkozási formája a félelemnek. Az +a bizonyos lebírhatatlan »bétise«, amelynek mindenki alá van vetve. +Hazug és gyerekesen hencegő fráter, aki azzal vél férfias tekintélyt +szerezni magának, hogy azt akarja elhitetni: közel se járt ahoz a +vidékhez, ahol a félelem terem. Bizony közel jár ahoz a legderekabb +ember is, mert teljes megsemmisítésére embernek nincs hatalma. Mindezt a +változatlanul állandó és sokezer éves igazságot nem azért említem, +mintha mentegetni akarnám a tagjaimban zsibongó nagymérvű izgatottságot, +hanem azért, mert talán ez volt oka, hogy az előttem kibontakozó +helyzetet még akkor sem voltam képes helyesen megítélni, amikor az +ütközetnek ez a része már-már a tanya felé húzódott le. + +Lovasság is résztvett a harcban. Egész svadrónok tünedeztek elé a +homályból és csaptak össze. + +Felugrottam a bokor alól, amely alatt eddig kuporogtam. + +Még pedig olyan gyorsan, mint egy gummilabda. A fülembe érkező kiáltások +ugrasztottak fel. + +--Huj, huj!... + +Ezer villám... hisz ez a mieink csataordítása! A mi embereink kapták föl +az ős-magyarságnak ezt a hajdanta európaszerte rettegett »pogány«, +kiáltását, mely a turk-nomádok ajkán mai napig is ebben az eredeti +formájában viharzik föl. + +Futottam a tanya felé, ahogy csak bírtam. + +Csakugyan a mieink! + +Egy mellettem tovaszáguldó huszársvadrón majdnem legázolt, alig tudtam a +lovak patái elől idejében félreugrani. Deres szakállú, idősebb kapitány +lovagolt a svadrón élén. Olyan volt, mint egy félisten! Fekete arca +szinte ontotta a lángot. Harsány ordítása egy félrevert vészharang +riasztó kongásához hasonlított. S egy szempillantás mulva eltűnt szem +elől dühösen huj-hujozó lovasaival együtt... belerohant »fiaival« az +előtte kavarodó ütközetbe. Nehéz ütések, fülsértő kardcsattogás és +revolverropogás zűrzavaros káosza ütközött ki a sötétségből, amerre a +svadrón eltűnt. A följajduló, fájdalmas hangok, a sebesültek nyögése, a +lovakról lebukó halottak zuhanása... mind beleveszett a vad lármába. +Alig észrevehetőbb ez, mint viharban a gyermeksírás. + +Minden erőmet összeszedtem, hogy valami kevés nyugalmat megőrizzek. Nem +voltam újonc ebben a táncban. + +Tájékozódni azonban sehogy sem voltam képes. + +Belekeveredtem a legelső embertömegbe... + +Nem az én századom volt. + +Visszamaradtam az elkeseredett erővel megindult szuronyrohamból és +tovább szaladtam a következő sorokig. + +Ezek sem voltak az én századombeliek. Ismeretlen arcok, +pantallós-bakák... valamelyik osztrák regiment emberei. Nagy keveredés +lehetett, hogy ezek közibénk kerültek a saját diviziójuktól. Azonban úgy +ordítottak és oly dühvel vetették magukat a sötétségből feltünedező +»moszkálik«-ra, mint bármely magyar baka. Fogalmam sem lehetett róla, +miféle ezredbeliek lehettek,--csehek azonban nem voltak, az bizonyos... + +Most egy recsegő hang csapódott a füleimbe. + +Szinte fölkiáltottam örömemben. + +Holla!... hála istennek... ez a Morelli kapitány úr jól ismert recsegő +hangja. + +Futottam a hang irányába. Hány utamba kerülő embert löktem föl, nem +tudom,--jókat taszítottak rajtam is--de, hála istennek, végre mégis csak +megtaláltam a testvéreket. Az első ember, akibe belebotlottam, a +bivalynyakú Varga őrmester volt. Ő állt embereivel a tűzben levő század +jobbszélső szárnyán és úgy bömbölt nekikeseredett haragjában, mint egy +valóságos bivaly. + +Tüzelés közben rám meresztette a szemét és visszaszólt a vállán +keresztül. + +--Maga az, főerdőtanácsos úr? Hozta az ördög... arra most több szükség +van... Hajrá, gyerekek! Ne kíméld azt a kutya patrónt, virágszál--feuer! +bumm bele a hasa közepibe!... Hogy a fene egye meg ezt a piszok világot, +virágszálak... szentugyse, letöröm a derekatokat, ha ezek a gazos +malacok itt át tudnak törni!... + +Beugrottam a sorba és magam is megeresztettem a tüzet. + +Őrmester úr Varga szokásos boszorkányos gyorsaságával lőtte ki már-már +átmelegedett fegyveréből egyik magazint a másik után. Egy sápadt képű +fiúnak más kötelessége sem volt, mint ellátni a fegyver e nagy művészét +kellő számú tölténymagazínnal. Eközben most is ráért diskurálni ez a +mindenképen eredeti óriás, akit mindjárt az első órában megszerettem +volt ritka becsületes jó szíve miatt. + +--Nagyon sokan vannak, hogy az istennyila csiklandozza meg a talpukat... +ez a baj. Különben már megettük volna őket. + +--Majd elfogynak. + +--El hát, de mikor? Túl jártunk már Jezernicán is, amikor özönleni +kezdtek. Valóságosan özönleni, mint a sáskahad vagy a megáradt víz... +Muszájt engedni ennek a gyalázatos özönlésnek, különben elsöpörtek volna +a tömegükkel. Igy húzódtunk lépésről-lépésre tegnap dél óta. Nem volt +egy-két órai szünetnél több... most pedig már esti nyolc óra is +elmúlt... harmincharmadik órája, hogy birkózunk velük. Lónak is sok, +fene egye, nem embernek. De azért itt mégis meg muszáj őket állítani, +különben az egész diviziót agyonüti a mennydörgős mennykő. Ha erre a +hágóra föl tudják hozni az ágyúikat... kampec neked világ, +befellegzik!... + +--Igyekezzünk... + +--Ügyekszünk is!--ordította az óriás, hogy túlharsogja a pokoli +lármát--mindenáron vissza kell őket szorítani a túlsó völgybe. Azt a +jámbor kis falut ott lenn fölgyújtották, pedig az övék... és semmi +szükség se volt rá. Mink nem bántottuk, amikor tegnapelőtt benne +lógeroztunk. Ezek a marhák mindent fölégetnek, ha kell, ha nem, holott +pedig az ő káruk, nem a mienk. Lődd fiam, Veszelka, apja rézangyalát a +fejinek! + +Ez a biztatás egy hórihorgas tót fiúnak szólt, aki közvetlen közelében +hasalva iparkodott kivágni magából a még megmaradt rezet. Egy facsaró +víz ez is, mint a többi. Csak úgy dőlt homlokáról a forró verejték s +szája ennek is nyitva... tudtam, hogy a világ aranyáért nem tudott volna +köpni. Szomjúságtól kiszikkadt szájában egy darab megdagadt kék +szilva--ez ilyenkor az ember nyelve. Nyál pedig annyi sem találtatódik, +amennyivel egy plajbász hegyét meg lehetne nedvesíteni. + +Néhány perc mulva az én tarkómon is csurgott lefelé a veríték. Én mégis +annyival könnyebben voltam, mert semmiféle Rüstung nem nehezedett +vállaimra. Amim volt, az mind a »Pokoltorok«-ban maradt. + +Nagyokat kiáltottam az őrmester úr Varga füleibe. + +--Kik hiányoznak, őrmester úr? + +Tudni szerettem volna, hogy miféle veszteség érte távollétem ideje alatt +a kompániámat. + +--Már mint kik nem fognak hazamenni? + +--Már mint kik? + +--Egy óra előtt még mind megvoltunk,--harsogta munka közben az +óriás--merthogy alighanem nagyon szeret minket az atyaisten ő szent +felsége... bumm! vakapád... ezt a nyavalyást elhibáztam... Csak a finom +Schultz hadnagy úr került hátra az este... Schnellfeuer, emberek. + +--Megsebesült? + +--Nem a! Katarinája lett. + +--Mi az, kérem? + +--Vérhas. + +--Hajaj... + +--Alighanem attól a rongyos dinnyétül kapta, amit nagy gusztussal +elfogyasztott, bort azonban nem ivott utána, hanem vizet... jó sokat. Ne +igyék sok vizet, főerdőtanácsos úr, de még keveset se, békának való +elementom a', nem becsületes magyar gyomorba való. A hadnagy úr baja +különben nem a veszedelmesebbik fajtábul való, azért csak »katarina« és +nem disenteria. Hajrá, gyerekek! Vorwerts vagy húsz lépéssel... Jól +megy! Inog a büdös moszkáli! Auf... + +Felugrott és előre rohant. Mi többiek utána. Ordítottunk, mint a +megveszekedett vadak. + +Az előttünk mozgó orosz front csakugyan megingott, nem bírta a +szuronyrohamot... meghátrált, majd felbomlott és futva menekült +visszafelé... Ennél rettenetesebb kavarodást még elképzelni sem tudtam. +Köztünk is vége volt minden rendnek. Mindenki a saját vad hevületei +szerint igazodott. Nemcsak a mi szélső századunk, de az egész ezred +végig az egész vonalon, egy nekiszilajodott hullámcsapás roppant +erejével rontott az orosz frontra és a szó szoros értelmében szétszórta +a szuronyai elé kerülő tömegeket. + +Átvetettük őket a hágón le a másik völgybe. Irtózatos lárma viharzott a +levegőben. Senki sem hallotta a másik szavát. + +Egy pillanatra felbukkant előttem Morelli kapitány úr is. Kivont +karddal, sapka nélkül lihegett a sorok között. Látszott, hogy +holtfáradt, s már végső ereje megfeszítésével próbálja nyugalomra inteni +a nekivadult embereket. + +--Ruhig, fiacskáim, ruhig! Csak nyugalom... nem elhamarkodni... + +Senki sem hallgatott rá. Én is csak azért értettem meg, mert ebben a +pillanatban véletlenül épen közvetlenül melléje sodort az ádáz +szuronyroham. Vágtattunk, mint a bolondok. Huj, huj... huj! + +--Huj, huj! a ponciuspilátusát a hasának... rontsátok ki! Annál hamarább +megyünk haza! + +Ez Varga őrmester úr. Nem láthattam a szörnyű kavarodásban, bömbölő +hangja azonban még ezt a fülsiketítő lármát is túlordította. Különben is +ő szokta mindig a hazamenetellel biztatni embereit. + +Ebben a percben egy vállas alak ütődött belém oly vehemenciával, hogy +csepp híján majdnem felborított. Azonnal ráismertem, Nagy főhadnagy úr +volt, a század másik herkulesi termetű óriása. Termetre valamivel +magasabb, mint őrmester úr Varga, de nem olyan izmosan vállas. + +--Halt! Maga az, főerdőtanácsos úr? + +--Én vagyok, főhadnagy úr! + +--Megkerült? + +--Jelentem alássan, meg! Berukkoltam... + +--Helyes! Fogja meg a karomat... + +Most vettem észre, hogy ingadozik. Azonnal megragadtam a karját és +lesegítettem a földre. Visszamaradtunk. Leguggoltam melléje és +megkérdeztem, hogy mit parancsol. + +--Megsebesült, főhadnagy úr? + +--Azt hiszem... belémhibáztak... + +--Hol fáj? + +--Itt lesz valahol a balvállam alatt... + +Föltéptem a blúzt és lehúztam róla oly óvatosan, amennyire +izgatottságomban csak képes voltam. A roham láza még bennem volt, egész +testem reszketett. Csak akkor hűltem le, amikor megpillantottam ingén a +vért. Ez mintha a hideg víz kijózanító erejével hatott volna összes +érzékeimre, egyszerre nyugodt lettem. Biztos kézzel hasítottam föl +mellén a véres inget és megállapítottam, hogy a lövés közvetlenül a bal +váll alatt a nagy mellizmot ütötte át. Hirtelen gyöngeségét nem a seb, +hanem inkább a nagy vérvesztés idézte elő. Nem vette mindjárt észre, +hogy vérzik. Gyakori eset. + +Víz hiányában nem tudtam kimosni a sebet, tehát csak jó erősen +lekötöttem és megállítottam a vérzést. A főhadnagy sápadt volt, +egyébként azonban tökéletesen nyugodt, sőt majdnem jókedvű, mint mindig, +ha valami kellemetlenség érte. Különös természet, de jó természet. + +--Fáj, főhadnagy úr? + +--Dehogy! Nagyon jól esik... Dugjon most a szájamba egy égő cigarettát, +aztán itt hagyhat. Ha véletlenül útjába kerülnek azok a derék +»pislicárok«, mondja meg nekik, hogy szívesen látom őket. Hozzanak egy +tragacsot és szedjenek föl. + +--Itt maradok, főhadnagy úr. + +--Köszönöm! Önt természetesen szívesebben látom magam mellett, mint +azokat a derék embereket. Igaz! Ebben a gyalázatos sötétségben meg sem +tudná találni őket... várjunk reggelig. Akkor elvisznek, ön pedig tovább +hajszolhatja a moszkálikat. Sajnálom, hogy néhány napra ki kell maradnom +a vadászatból. + +Kitapogattam magam mellett egy elhagyott hátizsákot. Megfogtam és párnát +gyúrtam belőle a főhadnagy feje alá. Azonnal elaludt. Az égő cigaretta +még füstölgött a szájában, de már aludt. Rettenetes kimerült lehetett ez +a hatalmas férfitest, hogy így egyszerre »összedőlt«,--amint Morelli +kapitány úr mondani szokta. + +Letelepedtem oldala mellé, azután óvatosan kivettem összeszorított +halavány ajkai közül az égő cigarettát és hogy kárba ne vesszen a drága +hadikincs, tovább szívtam. + +Egyedül maradtunk. + +Az ütközet keresztülhömpölygött a hágón és mindegyre távolodott. A +szörnyű ordítozás percről-percre tompábban és tompábban érkezett +füleimhez. Nemsokára már a mezőn elhullott sebesültek nyöszörgését is +meghallottam. + +[Illustration] + + + + +HETEDIK FEJEZET + +A sebesült Nagy főhadnagyot Heiszer bácsi gondjaira bízom.--Egyedül +maradok az elcsendesedett csatatéren és megint szomjuság +kínoz.--Fölkeresem az erdei forrást és vizet szállítok a Pokoltorokba az +ottmaradt Reginának is.--A szegény kis Regina megkínoztatása és +megmentése.--Egy sajnálatos tévedés, melynek két becsületes orosz esik +áldozatul. + + +Nem egészen egy negyedóra múlva az ágyúdörgés az egész sok kilométeres +vonalon végkép elhallgatott... már csak a gépfegyverek utálatos +kattogása érkezett füleimhez. Az ütegek alighanem állást változtattak és +most mindenütt felrohanóban vannak az imént visszahódított dombhátak +magaslataira. Emiatt beszüntették a tüzet... isten segítse őket... és +adjon csendes nyugalmat mindenkinek, aki innen már nem fog hazamenni... + +Az újhold vékony sarlója ezalatt eltűnt a nyugati ég pereme alatt, az +esti félhomály azonban nem növekedett meg, olyan világos este volt, +mintha telehold úszott volna az égen. + +Újabb negyedóra múlva végre megérkeztek derék szanitéceink is. Mögöttük +egész sereg mindenféle szekér, taliga és vöröskeresztes kocsi iparkodott +előre a félhomályban. A derék szanitécek kiabáltak, a kocsisok kiabáltak +és suhogtatták az ostort, mindenki kiabált, ha kellett, ha nem. Enélkül +nem megy. + +Tehát én is kiabáltam: + +--Hollá! ide!... + +A hozzám legközelebbre eső »pislicárok«--amint Nagy főhadnagy úr nevezte +az imént, egyébként mondom, felette derék és igen lelkiismeretes, igen +becsületes munkát végző szanitéceinket--egy vékony vízmosás szélén +iparkodtak fölfelé vászonponyvás szekereikkel és bizony már +szemmelláthatóan kimerült lovaikkal. + +--Hollá!... integettem nekik a sipkámmal is. + +A vezető káplár észrevette az integetést és azonnal felém dirigálta a +vöröskeresztes alkalmatosságot. + +--Haaalt!... Van itt valaki? + +Nini, hisz ez régi ismerősöm, a kövér Heiszer »bácsi«, a polgári életben +emberséges esztergályosmester, jelenleg szanitéc-káplár. Testessége +miatt dukál ki neki a bácsi titulus, amelyre harmincnégy éve különben +nem szolgálna rá. + +--Maga az, Heiszer úr? + +--Én vagyok, én bizony, igen tisztelt erdész úr, jó estét kívánok! Szép +helyen találkozunk, könyörgöm... csak nem sebesült meg? + +--Én nem, hanem itt a főhadnagyom--lövést kapott a válla alá. Bekötöztem +és most alszik. Legyen szíves, Heiszer úr, emeltesse valahogy úgy a +kocsijába, hogy ne ébredjen föl... ha lehet. Tökéletesen ki van állva, +pedig erős ember. + +--Hja, könyörgöm, én is erős ember vagyok, mégis ki vagyok állva, mint +egy elhajszolt ló. Azonban megpróbáljuk. + +Intett az embereknek és maga is segített akként kocsira helyezni a +főhadnagyot, hogy ne ébredjen föl. A művelet sikerült. A sebesült nem +ébredt föl. Rajta kívül még csak három sebesült volt a kocsiban, két +huszár és egy Fahrkanonir. Nagy főhadnagy urat tehát elég kényelmesen +szállásoltam el, nyilván meg lesz hathatós protekciómmal elégedve, ha +ugyan ebben az életben valaha még találkozunk. Ez az ádáz hadivihar úgy +szerteszét szórja egymás mellől az embereket, mint a szélvész a +faleveleket. Igaz, hogy némelykor össze is tereli, mint ahogy például +most engem is ennek a jóravaló Heiszer bácsinak közelébe terelt. + +--Igy-e! Alszik,--bólintott fejével a mester--mire fölébred, a doktorok +kezében lesz. + +--Ügyeljen rá, Heiszer úr. + +--Ügyelek én, könyörgöm, mindenkire... de szeretném, ha már senkire se +kellene ügyelnem. Szeretném, ha ellátogathatnék kegyedhez fáért, mint a +háború előtt. Azaz, felette szeretném, ha már vége volna ennek a +vérontásnak, amelyhez semmiképen sem tudok hozzászokni. + +Megkínált egy cigarettával. Köszönettel elfogadtam, mert ez idő szerint +egy szálnak sem voltam birtokában, minden holmim a »Pokoltorok«-ban +maradt. + +--Nem is lehet ehez hozzászokni--válaszoltam a mester fanyar +megjegyzésére. + +--Dehogy is nem lehet, könyörgöm!--mondotta élénken--akárhány olyan +embert szedtem már föl erre az én szomorú kocsimra, aki dühös volt +emiatt és alig akart engedelmeskedni. Erőnek-erejével vissza akart +maradni, merthogy már »beleszokott...« a spitáltól pedig semmi jót nem +várt. Persze, hogy az igazság itt is a has körül találtatódik, ezeknek a +verekedni szerető parasztfiúknak semmiképen nem ízlik a mi sovány +betegkosztunk, ez a főoka, hogy nem szívesen hagyja magát +beraktároztatni ebbe az én keresztes bárkámba. Persze, nem kérdezzük. +Allómars, be veled, öcskös! Merthogy a Vorschrift, az szentírás. Van-e +még, könyörgöm, abból a tavalyi igazán príma jávorfából, amelyből +szeptemberben azt a két métert vettem? + +Lám, mire gondol még ilyen helyen és helyzetben is egy szorgalmas +esztergályosmester! Erre sem képes sorkatona, csak rezervista, akin csak +a külső katona, a lényeg változatlanul civil és az is marad az idők és +háborúk végeiglen... + +Kicsit meghökkentett a kérdés, de magam is rezervista lévén, ez a +hirtelen meghökkenés fél másodpercig sem tartott. Sőt el is mosolyodtam +a dolgon, annyira vad íze volt az elcsendesedett csatatér kellős +közepén... itt, a sebesült emberek káromkodása és nyögései között. + +--Lesz jávorfa, Heiszer úr, amennyire csak szüksége lesz,--válaszoltam +neki--adok magának annyi és olyan fát, amilyent csak kíván, tessék +azonban előbb ezt a háborút befejezni, hogy hazamehessünk. + +Heiszer bácsi megtörölte izzadó homlokát és szintén elmosolyodott. + +--Ezt követeli Varga Feri őrmester barátom is. Neki is megígértem. +Erdész úrnak is megígérem. Mindenkinek megígérem nagyon szívesen, mert +magam is szívemből óhajtom. Erdész úrnak különben okvetlen haza kell +kerülnie, különben kitől venném meg a szükséges fát? + +Nevetett. Kövér homlokán elsimultak a ráncok. Szemmelláthatólag örült, +hogy egy-két percre a tréfa virágos rétjére tévedhetett. Bizony, ritkán +tévedünk mostanában erre a kedves virágos rétre... + +Miután ismételten megígérte, hogy a legnagyobb gonddal fogja +főhadnagyomat az orvosoknak átszolgáltatni, kezet szorítottunk és +elbúcsúztunk a »viszontlátásra«. + +A vöröskeresztes kocsi tovább döcögött. + +Ismét egyedül maradtam. + +És ismét hallottam a mezőn elmaradt sebesültek jajgatását és +segélykiáltásait... + +A szanitécek mindenütt munkában voltak. Egyszerre ugyanegy időben +azonban nem lehettek. A sebekből kiszivárgó vér persze nem vár, hanem +tovább szivárog... és vele szivárog az élet... + +Heves szomjúságot éreztem. + +Heiszernek csak rumja és más efféle frissítője volt kéznél, víz egy +csöpp se. A legényeknek sem volt. + +Néhány elvesztett kulacsot fölfedeztem a fűben, csakhogy ezek mind +üresek voltak. A negyediket vagy ötödiket földhöz vágtam s csepp híján +majdnem rátapostam... Szégyelni való oktalan dühösködés, de így volt. És +másokkal is így van. + +A szájam oly száraz volt már, hogy megdagadt nyelvem majdnem +szájpadlásomhoz ragadt. + +Mindenáron vízhez kell jutnom. + +Néhány szanitécet még megkérdeztem, aki utamba került, hogy adhatnának-e +egy kis vizet, a válasz azonban egyforma volt, vizet csak a leghátulsó +kolonne hoz, ott van elég, náluk csak rum, feketekávé, cognac és bor +található. Ezekből, ha kell, szívesen adnak. Köszönöm! Még a gondolatára +is keserves émelygést éreztem... + +Több embert nem kérdeztem meg, hanem elkezdtem futni a leégett tanya +felé. Futni valósággal, ahogy csak hibás ballábamtól kitelt. Puskámat +markomba szorítva, ügettem keresztül a tanya helyén felhalmozódó kormon +és nyargaltam tovább az erdő felé, egyenesen régi őrhelyem, a nyírfám +irányában, toronyiránt, semmit ki nem kerülve és mindenféle gizgazon, +tüskén és fűbuckákon keresztülgázolva ebben a szorongó rohanásban a +vízért. + +Aki ezt a gyötrelmet sohasem érezte, annak hiába próbálnám +megmagyarázni, hogy mi az. + +Forróság és nagy hideg borzong keresztül az ember testén, jóformán +ugyanegy időben, mint a legmagasabb sebláz válságos perceiben. A +halántékokon megfeszülnek az erek s a vér dübörögve zuhog az agy felé, +mint valami megvadult áradat, ha sikerül áttörnie a gátat... Utána heves +fejfájás szokott bekövetkezni s végül teljes eszméletlenség veri le +lábairól a szegény katonát. + +Ettől a nehéz pillanattól még messze voltam, de már annyi is bőven elég +volt, amennyivel viaskodnom kellett. + +A tanyától az erdő széléig lemérhető körülbelül ezer lépésnyi távolságot +nem hiszem, hogy nyolc percnél hosszabb idő alatt hagytam volna a hátam +mögött, pedig egy kicsit még mindig sántikálnom kellett. Bár a +bakancsomat egy csöppet sem éreztem. Jó útra tért, becsületes és +barátságos bakancs lett a régebbi komiszból, mely annyit kínozta +szerencsétlen ballábamat. Azt sem tudtam, hogy voltaképen még mindig +rajta van az a förtelmes folt. Vágtattam előre, nem akadályozott a +szaladásban és nem botlasztott bele az utamba kerülő száraz fűcsomókba. + +Még egy ugrás és átkerültem a másik oldalra, közvetlenül saját külön +régi nyírfám alá, a régi Standra. + +Magam is elcsodálkoztam rajta, hogy ily könnyen át tudtam vetni magamat +Morelli kapitány úr nagyszerű Grabenjén, anélkül hogy az utolérhetetlen +tökéletességű Kunst-Werkbe belepottyantam volna. + +Innét még vagy huszonöt-harminc lépés a forrás. + +Hajrá! + +Bele a sűrűségbe, szinte fejjel, mint a bivaly, ha vérbeborult szemmel +vakon támad... + +Ma sem értem, hogy az arcomba csapó bokorágak ki nem verték a szememet. + +Végre! A víz! + +Egy ugrással a forrás szélén termettem és a következő szempillantásban +már hasra vágódva nyeltem a hűvös forrásvizet, akkora mohósággal, +amilyenről normális viszonyok között élő embernek fogalma sincs! Akkor +is éreztem, most is mondom és holtom napjáig is fogom mondani, hogy +ennél nagyobb boldogság nincs a világon! Az éhség is keserves. Jóllakni +kemény éhezés után bizonyára szintén nagy gyönyörűség, a szomjúság +azonban gyilkosabb és markosabb ellenség, hamarabb leteperi és +könnyebben megfojtja az embert, mint az éhség. Legyőzése tehát nagyobb +boldogság és sokkal tisztább gyönyör! Az ember, amíg habzsolja és +valósággal eszi a vizet, azzal a boldog érzéssel dúskál ebben a +nagyszerű gyönyörűségben, hogy épen ebben a pillanatban született meg +másodszor és ez a sok lenyelt édesség voltaképen nem is víz, hanem maga +a legfelségesebb élet! + +Végtelen nyugalom és megelégedés töltötte el egész lényemet. + +Igy érezheti magát egy megelégedett király. + +Felülni sem igen akaródzott. Úgy maradtam ott a forrás mellett, ahogy az +imént melléje vetettem magamat. + +Meddig heverhettem ott egy helyben, nem tudom. Lustának és tökéletesen +boldognak éreztem magam, nem siettem semmivel és csak lassanként +biztattam rá a koponyámat, hogy ne terheltessék most már egy kicsit +gondolkozni is. Dicséretemre legyen mondva, akire legelőször gondolni +kezdtem, az a szegény kis Regina volt. Megígértem, hogy néhány óra mulva +visszatérek hozzá a »Pokoltorok«-ba és vizet is viszek. Hátha már +szorongva és szomjasan várja ezt a megígért vizet... én pedig itt +heverek a hasamon e mellett a pompás víz mellett és nem viszek neki +belőle egy csöppnyit sem. Járja ez? Bizony nem járja... sőt határozottan +csúnya hálátlanság, amit szégyelni kell. + +Munkára! Becsületes katona megtartja szavát. + +Leoldottam hátamról a rászíjazott vászon »Eimer«-t, megtöltöttem vízzel, +s az egész készséget ráakasztottam a Manlicheremre. Ezt meg a vállamra +emeltem, mint egy botot. A vízzel megtöltött vászonedény akként lógott +rajta, mint valami batyu a handlé vállán. Csakhogy jobban kellett rá +vigyáznom, mint a handlénak a batyujára, különben nyakamba ömlik a drága +kincs és a kis vörös szomjan marad. + +Elindultam. + +Nyugodtan és megenyhülve,--mondom--mint egy megelégedett király. + +Nem siethettem volna persze akkor sem, ha akartam volna. Kiloccsant +volna a víz és akkor mit iszik a Regina gyermek? + +Elhaladóban pár percre megállapodtam régi Standomnál a nyírfa alatt és +szétnéztem, mi változást csináltak itt a muszkálik, akik rövid időre +elfoglalva tartották árkainkat? Feltűnőbb változást azonban sehol sem +vettem észre. Sem a kihányt földet nem kapálták vissza,--amint ezt +rendesen meg szokták cselekedni--sem új árkokat nem ástak. Még a +konzerves láda összetört roncsait is ott hagyták az árok alján, ahová +berúgtam, amikor menekülni kellett. Tehát nem akartak itt gyökeret +verni. + +Otthon éreztem magamat ezen a helyen, szinte jól esett, hogy ismét látom +és mindent úgy találok, mint ahogy elhagytam. + +Viszontlátásra, régi Standom! Vizet viszek vöröshajú kamerádomnak, de +azután visszajövök és ismét elfoglallak, mert itt van víz, odalenn abban +a templomszerű torokban pedig nincs, csak büdös, nem iható. Víz nélkül +nem lehetvén élni, egészen bizonyos, hogy visszajövök. Sőt voltaképen +kötelességem is visszafoglalni régi őrhelyemet, mert nem vagyok +fölváltva, Morelli kapitány úr pedig világosan megparancsolta, hogy amíg +be nem von, vagy másképen nem intézkedik, nem szabad elhagynom a +posztot, ahová kirendeltek. Igaz, hogy egyszer már elhagytam, de ez +menekülés volt a túlerő elől és az okosság tanácsolta, különben +elpusztítottak volna. A túlerő kilendített helyemről, mint az ingát, a +hatás azonban elmúlván, visszalendülök előbbi helyzetembe. + +Gyerünk! + +Az erdő szélén egy pillanatra megint megállottam. A láthatár peremén +északi irányban hatalmas vörös fény úszott az égen. A felgyújtott +jezernica falu égett ott lenn a jezernicai völgyben, ahová a mieink +ismét visszaszorították az oroszokat. Ki tudja, ezóta hol viharzik már +ez a rettenetesen makacs ütközet... lehet, hogy őrmester úr Varga azóta +már az égő falun túl került a regimenttel másodszor is, vagy talán +harmadszor... + +Nem értem ezeket a muszkálikat. + +Miért pusztítják el azt is, ami az övék? + +Mire való volt például ezt a Jezernica nevű szerencsétlen falut is +felgyújtani? A mieink nem bántották, ők meg lángba borítják, +holott--mondom,--az övék. Csak nem hiszik, hogy rá vagyunk szorulva +ezekre a nyomorult falucskákra? Mit nyujthat élelem vagy más hadiszükség +dolgában ezernyi-ezer embernek egy ilyen néhány száz lelket számláló +orosz falu? Jóformán semmit. Mégis elpusztítják. Az ördög érti, hogy hol +tartják a józan eszüket. Ekkora marhaságot nálunk a legutolsó bundás +baka sem követne el, mert kiégne szégyenletiben a szeme. Ők elkövetik és +nemcsak itt, hanem mindenütt elkövetik. Nem hiszem, hogy Johannes Husz +ezt az érthetetlen oktalanságot is »sancta simplicitas«-nak nevezte +volna. + +Nekivágtam a rétségnek, mely innen az erdőszéltől a »Pokoltorok« völgye +felé terjedt. + +Este kilenc óra lehetett. + +Bandukolásom közben éreztem, hogy gyenge szél indul, a szélre pedig ezen +a veszedelemes helyen ugyancsak vigyázni kell. + +Nem is haladtam ettől kezdve a völgy irányában, hanem fenn maradtam a +tetőn és annak mentén iparkodtam tovább a torok felé, amelynek aljában +vöröshajú kamerádomat és a holmimat hagytam. + +Az északi égbolton úszó nagy tűzfény világított. + +Botorkálás nélkül haladhattam, ami arra volt jó, hogy aránylag csak igen +kevés víz loccsant ki a víztartóból, amit puskám csövére akasztva +szállítottam. + +Féltíz óra tájban végre lekanyarodhattam arra a keskeny ösvényre, mely a +torok aljába vezetett. + +Leértem minden baj nélkül a vízzel. + +Odalenn persze már nem világított az égő falu fénye, szoktatni kellett +szemeimet a homályhoz, hogy a körülöttem levő dolgokat meg tudjam +különböztetni. Letettem a vizet a kőpadra és körülnéztem: hol van a kis +kamerád? Itt a víz. + +--Itt vagyok a vízzel, Regina! + +Semmi válasz. + +--Megjöttem a vízzel! + +Csend. Nem mozdul semmi. Csak a föld mélyéből előtörő patak egyforma +csobogása hallatszott, amint a köveken lerohanva, megkezdte futását a +halott falu felé. + +Hol van az a leány? + +Vizsgálódtam, de nem tudtam fölfedezni. Talán lefeküdt és alszik? +Beljebb mentem a torok belseje felé, hogy megkeressem. + +--Hollá, itt vagyok a vízzel! Merre vagy? + +Ezt az ordítást--mert inkább az volt--meg lehet hallani, még a patak +lármáján keresztül is. De nem hallotta... Semmi választ sem kaptam. + +Furcsa... A dolog nyugtalanítani kezdett. + +Előrehajolva tapogatózni indultam a torok belseje felé, s csakhamar +ráakadtam a holmimra. Ott volt minden, amit a leányra bíztam, pokrócom, +köpenyegem, borjúm, zsákom... minden ingó-bingóm, úgy, ahogy otthagytam. +Regina azonban sehol sem volt. Kikutattam az egész tágas sziklatorkot, +de semmi nyoma. Meggyújtottam kézi tábori lámpámat is és azzal indultam +keresésére, abban a hiszemben, hogy itt van valahol, de truccol és azért +sem válaszol hívásomra... merthogy félig-meddig voltaképen haraggal +váltunk el egymástól... azonban hiába világítottam be a +sziklamélyedésekbe: nem volt egyikben sem. + +Tehát nincs itt, ez már bizonyos. De ha nincs itt, miért nincs? És ha +eltávozott, hová mehetett? + +Nyugtalan sejtelmeim támadtak és rosszul kezdtem magamat érezni... Nem +éreztem magam hibásnak, mégis valami szemrehányásféle bántott. Talán nem +kellett volna itthagyni... Igaz, megígértem, hogy visszajövök, aminthogy +íme, vissza is jöttem, de talán mégis helyesebb lett volna, ha engedek +kívánságának és vele együtt indulok útnak. Ez ellen szintén mozgásba +tudtam hozni egy sereg okos érvet, benső érzésem mindazonáltal mégis az +maradt, hogy nem kellett volna szegényt egyedül hagyni. Ez hiba volt... +nagyon sajnáltam. Segíteni azonban már nem lehetett a dolgon. + +--Regina! + +Harsány kiáltásom szikláról-sziklára vágódva, visszhangzott bele a +levegőbe, sajnos, ezúttal is eredmény nélkül. + +A leány nem lehetett a torok közelében, különben okvetlenül meghallotta +volna. Ha neheztelt is rám, ordítozásaimat bizonyára nem hagyta volna +ily sokáig válasz nélkül. Ennélfogva véglegesen el kellett döntenem, +hogy nincs itt, sőt még a környéken sincs. + +Nem tudtam, mihez fogjak. + +Keressem? De hol keressem? Pedig meg kell keresni és okvetlen meg kell +találni, ez az egy bizonyos. Sohasem tudnék belenyugodni, hogy ez a +szegény is elsodródott, mint a falevél a viharban, anélkül, hogy bár +foglalmam lehetne róla, merre? Az ördög vigyen el mindent okoskodást, +miért is nem egyeztem bele, hogy velem jöjjön? + +Várjak reggelig? + +De hátha reggelig sem kerül vissza? És hátha valami baj érte? Most, ha +ráakadok, még talán segíteni lehet rajta, reggelig azonban még hosszú az +idő... és hátha akkor már késő? Nem maradhatok itt ölbe tett kezekkel és +nem fogok várni, hanem elindulok és keresni fogom. Ez a legkevesebb, +amit önfeláldozásáért tőlem--vagy bármely más becsületes +embertől--megérdemel. + +Nyomban kiöntöttem a magammal hozott vizet, becsaptam a vedret is a +többi holmim közé és teljesen, marsadjusztálva, minden holmimmal együtt +elhagytam a »Pokoltorok« sziklabarlangját, ugyanazon az úton, amelyen +idejöttem. + +Alig értem ki azonban a szabadba, amikor úgy tetszett, mintha valahonnan +elfojtott... vergődő... távoli kiáltást hallottam volna... + +Mi ez? + +Hirtelenében nem tudtam tájékozódni, hogy a riasztó hang merről ütötte +meg a fülemet. + +Megálltam és feszült figyelemmel hallgatóztam. + +Itt van... most ismét! + +Ugyanaz a vergődő, kínosan kiszakadt hang... mintha fulladozó ember +melléből tört volna ki... + +De honnan, honnan? + +--Jaj!... + +Villám és halál! Bizonyos, hogy valaki segítségre szorul itt a közelben +és én nem tudom, hogy hol. Merre rohanjak, hogy segítsek rajta? Roppant +izgatottság száguldozott végig tagjaimon. A bizonytalanságot nehezen +viselem el. Ez az egyetlen állapot, ami fel tudja borítani nyugalmamat. + +Most megint... + +Végre! Mintha elfogtam volna a hangirányt... + +Markomba ragadtam a Mannlichert és futva vágtattam annak az oldalfalak +nélkül egymagában álló pajtának, mely mintegy száz-százötven lépésnyire +lehetett a sziklatoroktól, s amelyről Regina azt mesélte, hogy a nehéz +gőzök áramlása annak a közeléből indul a falu felé. + +Valami húsz-huszonöt lépésnyire a pajtától két egymásután eldördülő +lövés hirtelen megállított. A fejem fölött tovasuhanó éles fütty nem +hagyott kétségben aziránt, hogy mind a két lövés nekem volt szánva... + +Azonnal letérdeltem. + +Ebben a pillanatban még fogalmam sem volt róla, hogy mi történik. Az +ösztön dolgozott bennem, nem az értelem. + +Két embert pillantottam meg a pajta mellett. Az esti homály erősebb +volt, semhogy ki tudtam volna venni, kik lehetnek? Mivel azonban +bizonyos volt, hogy észrevettek és az is kétségtelennek látszott, hogy +ha a szerencse jobban kedvez nekik, akkor már átlőtt koponyával hevernék +a magas fűben... nyomban célba vettem a két embert és jóformán +ugyanabban a szempillantásban lőttem ki a fegyveremben levő magazin két +patrónját. + +Az egyik előre zuhant és kiterpesztett karokkal arcára esve, nem mozdult +többet... a másik megfordult maga körül, azután leült a földre, mindkét +kezét szájához szorította s néhány hörgő hang után úgy maradt ott ülve, +mellére esett fejjel, mintha csak aludt volna. + +Tudtam, hogy megöltem őket. Én sohase hibázok. Az első homloklövést +kapott és szörnyethalt abban a pillanatban, a másiknak tüdejét fúrta +keresztül a golyó és átüthette a szív alsó pitvarát is. Ez még élt +néhány pillanatig, míg a rohamos vérömlés meg nem fullasztotta. +Vadászember ezeket a biztos tüneteket mind ismeri az elejtett állatokon. +Az ember pedig épen úgy hal meg, mint az állat... + +Fölugrottam és odasiettem, hogy lássam, mi történt voltaképen? Kik ezek? + +És most kis híjján szinte elkiáltottam magamat. Az esti homályban csak +közvetlen közelbe érve vettem észre, hogy még egy harmadik emberi +teremtmény is van itt... és ez a harmadik lélek a szegény kis Regina +volt. De milyen helyzetben és milyen állapotban! + +Anyaszült meztelenül oda volt kötözve a pajta egyik oszlopához. Borzas +vörös haja arcába lógott, szemei lehúnyva, arca halálsápadt, szájában +valami rongydarab... sovány kis hasán harántfutó körömnyomok... +Borzasztó! A legkegyetlenebb szívű ember is megsajnálta volna. Miféle +ronda gazemberek voltak azok, akik ezzel a vézna és gyönge teremtéssel +így tudtak bánni! + +--Regina! Bátorság, szegény gyermekem... én vagyok! + +Kinyitotta a szemét, rámmeredt és nyöszörgött... De fölismert. Tehát, +hála istennek, öntudatnál volt. + +Egy pillanat alatt megszabadítottam kötelékeitől, leültettem az oszlop +alá a fűbe, megsimogattam a fejét és pár csepp rumot akartam önteni a +szájába. De azt remegő kézzel elhárította. + +--Nem kell... rebegte alig érthetően. + +Nem kérdeztem semmit egy jó darabig, vártam, míg valamennyire magához +tér és annyira lecsendesedik, hogy magától is beszélni kezd. + +Ehelyett közelebbről szemügyre vettem a két mozdulatlan embert és itt +megint csak kezdtem sehogysem érteni a dolgot... Orosz közkatonák voltak +a 156-ik gyalogezredből. Rendes sorhadbeli, tiszta szláv típusú orosz +közlegények. Jóindulatú, szelíd vonásaikat alig torzította el a halál. +Egészen fiatal emberek. Komplett tábori Marsadjusztírungban mind a +kettő. Minden vadonat új, tiszta, szinte érintetlen. Tehát egészen friss +katonák. + +Érthetetlen! + +Látnivaló volt, hogy még egyáltalában nem voltak frontális tűzben, +különben nem lettek volna ilyen »újak«. De akkor hogyan kerültek ide és +hogyan hagyhatták el ezredüket? Megszöktek azon »új« állapotban, ahogy a +vasút elhozta őket, vagy patrouille-szolgálatra rendeltettek ki és +ekként tévedtek ide? Nem, ez sem lehet! Ilyen egészen tapasztalatlan, új +embereket nem szokás hasonló nehéz szolgálatra kiküldeni. + +Teljességgel nem értettem a dolgot! S amit legkevésbbé értettem, az a +gonoszságuk volt. Ha kirgiz, cserkesz, doni kozák, vagy valamelyik +kaukázusi ezred emberei lettek volna, nem ütköztem volna meg, mert +ezeket a hadjárat eleje óta durva és komisz kapcabetyároknak tanultuk +megismerni s akként is bántunk el velük, ha körmeink közé kerültek, a +telivér ú. n. nagyoroszt azonban mindig, megkülönböztettük a többitől. +Ezek a jámbor, vallásos, jóindulatú szlávok nem igen szolgáltattak rá +okot, hogy gyűlöljék őket... meg is szöktek ezredeiktől ott, ahol csak +tehették. Hogy lehet az, hogy ez a két nagyorosz közkatona ennyire +csúffá tudta tenni a mibennünk őróluk kialakult jó véleményt? + +Megfoghatatlan! Bár hiszen elhiszem azt is, hogy a legjámborabb ember is +hamar befordul abba a pocsolyába, amelyben állati érzékei szívesen +megfürödnek... + +Szemlélődésemet a Regina gyenge hangja szakította félbe. + +--Kum... gyere ide és segíts. Nem tudok felállani... + +Otthagytam a két hullát és hozzásiettem. Ez alatt a néhány percnyi idő +alatt, míg magára hagytam, hogy összeszedje magát--annyira-amennyire +csakugyan összeszedte magát, de kimondhatatlanul levertnek, sőt majdnem +teljesen apathikusnak látszott. Előbbi heves szeméremérzete mintha +tökéletesen megbénult és eltűnt volna,--még kísérletet sem tett, hogy +meztelen tagjait eltakarja. Úgy ült ott a fűben, mint aki teljesen +érzéketlen minden iránt, ami körülötte történik, vagy történni fog. Igaz +viszont az is, hogy nem is volt mivel betakaróznia, mert rongyoska ruhái +nem voltak sehol. Csak nem szaggatták össze ezeket a rongyokat azok a +barmok? + +--Kérlek,--rebegte halkan--légy szíves és hozd ide a ruháimat. Ott +vannak a másik oldalon, az oszlop mellett. + +Átmentem a pajta másik oldalára és csakugyan ott találtam ruháit a +megadott helyen egy csomóba hányva és siralmasan összetépve. A különben +is foszlós szoknya egy rongy volt, a blúz csupa szakadás... nincs az a +tündérujjú sneider, aki ezeket a szerencsétlen köntös-darabokat össze +tudta volna varrni. + +--Tudod mit, Regina,--jobb lesz, ha beburkolódzol a köpenyegembe. Ezt a +holmit nem lehet többé fölvenni. + +Kiráztam előtte a szakadozott blúzt és mutattam a rajta lévő lyukakat, +hogy meggyőzzem a szomorú, valóságról. + +--Mindegy--mondotta fejével intve--add rám az ingemet és segíts fölvenni +a blúzt is. Nem bírom még a karjaimat... fájnak... + +--Amint akarod. + +--Akármilyen rongyos is, mégis csak ruha... és nem kuporgok itt +meztelenül. + +--Jól van,--segítek. + +Megtettem. Szegénynek mind a két vékony karocskáját megdolgozta a saját +széttépett kötényéből font kötelék, mellyel a pajta oszlopához volt +kötve. Gyalázatos gazemberek! Igy megkínozni egy ilyen gyenge +teremtést... ehez már csak baromi durvaság kell! + +A szoknya feladása nehezen ment, mert szegény Regina nem tudott lábra +állani. Úgy kellett öltöztessem, mint egy magával tehetetlen gyermeket. +Lábain a bokák fölött még erősebben meglátszott a kötelékek duzzadt +nyoma, mint karjain. Nagynehezen azonban a szoknyával is elkészültem. + +Még csak most szólalt meg. Eddig hallgatott és hagyott magával mindent +tenni. + +--Kérlek,--mondotta csendesen, miközben fejével a pajta mögött +tovarohanó patak medre felé intett--eredj és nézd meg, hogy ott van-e? + +Nem értettem, hogy mit akar. + +--Mit nézzek meg? + +--Azt a bambát,... hogy ott van-e? + +--Kicsoda? + +--Előbb nézd meg, ott van-e, azután gyere vissza. + +Gyanu villant keresztül a lelkemen erre a furcsának tetsző beszédre, de +nem szóltam semmit, hanem elindultam a mutatott irányba a patak felé. +Ebben a pillanatban majdnem teljes bizonyossággal meg voltam róla +győződve, hogy szegény Regina fejéből megint kiesett az a bizonyos +negyedik szeg--s lehet, hogy ezúttal véglegesen. Bizony, nem találtam a +dolgon semmi lehetetlent és semmi csodálni valót. Sokkal erősebb +szervezetű embert is megráz és kilök normális értelméből egy ilyen +rettenetes kaland, mint aminőn ennek a szegény teremtésnek át kellett +esnie. + +A patakhoz érve azonban új meglepetés ért, amely meggyőződésemet +egyszerre fölborította. + +Közel a vízhez, arccal fölfelé, tátott szájjal és már egészen +megmerevedve--egy szakállas, félmeztelen férfihulla feküdt. Lábai, hasa +meztelenek, szőrös mellén mocskos, színes ingféle.... tipikus +csavargó-figura, amint nagy művészek festeni szokták őket. + +Melle és kitátott szája meg volt telve rászáradt vérrel. Két lövés érte +ezt a körülbelül ötven-ötvenöt évesnek látszó piszkos csavargót--egy a +fején, közvetlenül a halántéka mögött, egy az ágyéka táján, ferde +irányban melle felé. Mind a két seb feltétlenül halálos volt. Nem sokáig +kínlódhatott. + +Semmit sem értettem az egészből. + +Hogy kerül ide ez az ember, akit Regina bambának nevezett és hogyan +pusztult el? Ki lőtte le? Regina bizonyosan nem. De ha ő nem--hát akkor +ki? + +Ebben a pillanatban eszembe jutott a két orosz s erre megint közel +férkőzött hozzám a gyanu... de most egészen más formában... + +Rögtön sarkon fordultam és visszasiettem a pajtához. + +A leány rám emelte tekintetét és gyorsan megkérdezte: + +--Ott van? + +--Ha azt az öreg csavargót gondolod--az ott van. + +--Igen, azt gondolom. + +Várakoztam, hogy folytatni fogja, de nem szólt, csak csendesen, +apathikusan nézegetett maga elé s a keze fejét dörzsölgette. + +A gyanu nem hagyott nyugton. Leültem elébe a Rüstungomra, amit időközben +ledobtam magamról s megpróbáltam kihámozni ebből a zavaros históriából +az igazságot. + +--Mondd csak, Regina--hogy került ide az a csavargó és ki lőtte agyon? +Azonban, ha fáradt vagy és pihenni szeretnél--elvárhatok a dologgal +holnap reggelig is. + +A leány felém fordította sápadt arcát. + +--Hogyan került ide, azt nem tudom--mondotta fejét rázva--csavargás +közben vetődött erre is, mint másfelé, ahol csavarogni szokott. Ismerem +gyermekkorom óta. Sokszor járt nálunk is a tanyán. Nevét nem tudtuk, +mert nem tudta megmondani, kinek hívják. Afféle kótyafejű koldus volt +egész életében--ismerte errefelé az egész vidék és mindenki csak »a +bamba« néven beszélt róla, ha kéregetni jött... vagy a kutyák +megkergették. Nem bántott senkit,--szabadon csavaroghatott, amerre +akart. Amikor elhagytál... mert elhagytál... + +Szükségét éreztem, hogy ezt a csendes szemrehányást elhárítsam magamról. + +--Elhagytalak--vágtam közbe hirtelen--de megmondtam, hogy amint vizet +kerítek, visszajövök. Aminthogy vissza is jöttem. + +--Igaz, visszajöttél--bólintott fejével fáradtan a leány--de azalatt el +is pusztulhattam volna... + +--Sajnálom, hogy nem vittelek magammal. + +--Sajnálod? + +--Elhiheted, hogy tiszta szívből. + +Megbiccentette gyenge mozdulattal a fejét és intett, hogy elhiszi. + +--Schon gut... szép tőled, ha most így gondolkozol--válaszolta halk +hangon s közben, mintha egy bánatos sóhaj is ellebbent volna +ajkairól--de azért, mondom, elpusztulhattam volna... Amikor elhagytál és +egyedül maradtam, nagyon el voltam keseredve. Azt gondoltam, hogy az én +életemnek igazán nincs semmi értelme--tehát minek is élek? Senki sem +örül, ha jövök és senki sem búsul, ha megyek. Egy eltévedt birkát +mindenki nagyobb igyekezettel keresne, mint engem--aki semmire sem +vagyok jó. Mit használ, hogy én tudom, mennyit érek--ha más nem tudja? + +--Nono... van, aki tudja. + +Regina fejét rázta. + +--Te sem tudod, különben nem hagytál volna el. Látod, ez nagyon +elkeserített... Nem mutattam, mert minek? Tán el sem hitted volna, hogy +itt belül... a lelkemben... minden vérzett. Elhatároztam, hogy elmegyek +és nem jövök vissza. Holmidat, amit rám bíztál, szépen összehajtogattam +egy csomóba, ráemeltem a kőpadra, hogy azonnal megtaláld, ha visszajössz +érte--és elindultam ide ehez a pajtához, hogy innen tovább menjek a falu +felé... Bele akartam vetni magamat a kéngőzbe. + +--Hát ezt elég rosszul gondoltad ki! + +--Jól gondoltam ki--dunnyogta vállait vonogatva Regina--de nem tudtam +végrehajtani, mert ennél a pajtánál az a csavargó egyszer csak elébem +állt, mintha a földből bújt volna ki és megtámadott. Soha ezt azelőtt +nem cselekedte. Azt hittem tréfál, de nem tréfált... megragadott és +hiába estem körmeimmel az arcának... nem eresztett el. Most már +megrémültem tőle és kiabálni kezdtem, sikoltottam, védtem magamat... +Erre megkötözött, leszedte rólam rongyaimat és odakötözött a pajta +oszlopához. Röhögött, simogatott, tapogatta a testemet... azután +letépett egy darabot a kendőmből és szájamba dugta, hogy ne +sikolthassak. Rettenetes kétségbeesés fogott el, amikor láttam, hogy +ennek a bamba állatnak a körmeiből nem szabadulhatok... áldozatul kell +neki esnem, mert meg sem mozdulhattam. Tűrnöm kellett, hogy piszkos +kezei derekamat szorongassák és szőrös mellét mellemhez szorítsa... és +szája benyálazzon... + +Szegény Regina! Valósággal összerázta az undor. + +--Az utolsó percben az Isten megszánt és megsegített--folytatta mély +lélegzettel--ideküldött két orosz katonát, akik kétségbeesett +nyöszörgésemet meghallották és a patak felé menekülő vén csavargót +lelőtték... A többit nem tudom--miképen volt. Csak arra emlékszem, hogy +az oroszok közvetlenül ezután hirtelen visszaugrottak és egyszerre +lőttek... Nyomban utána megint két lövést hallottam... és láttam, hogy +mind a ketten összerogynak... + +A leány most megint rám emelte szomorú tekintetét. + +--Te ölted meg őket? + +Némán intettem, hogy én. + +--Milyen kár... sóhajtotta elmélázva a leány,--becsületes fiúk voltak... +Te is az vagy, tudom, nem tehettél másként, mert rád lőttek... és mégis, +milyen szerencsétlenség, hogy becsületes emberek gyilkolják egymást! +Ugy-e, hogy ez szerencsétlenség? Főleg, ha egy ilyen magamhoz hasonló +senki miatt kell két derék fiatal embernek elvesznie... Szegény fiúk! +Volt miért ezt a senkit megmenteni... + +Megvallom, borzasztó rosszul éreztem magamat ez alatt az egész +elbeszélés alatt. + +Lelkiismeretem föllázadt és bármint csitítgattam is magamat azzal a +bizonyos »hadijog«-gal, erre az esetre sehogy sem látszott +alkalmazhatónak ez az egyébként rideg és igazságos jog. + +Igaz, hogy rám lőttek és meg is ölhettek volna--ez azonban csak +értelmemet nyugtatta meg, nem egyúttal az érzésemet is. + +--Sajnálom, hogy ennek így kellett történnie... + +Regina leintett a kezével. + +--Nem tehetsz róla--dunnyogta elkeseredve--mindennek én vagyok az oka. + +--Eh, dehogy vagy, dehogy... + +--Mondom, hogy én vagyok oka és ez így is van... Jó lesz, ha sorsomra +hagysz. Láthatod, hogy bajt hozok rád és még több bajt is fogok hozni, +ha nem menekülsz tőlem. Majd egyszer... később... el fogok vándorolni a +hazádba és fölkereslek--de addig jó lesz, ha minél messzebb igyekezel +tőlem maradni. + +Nem szakítottam félbe ezt az elkeseredett dunnyogást. Igaz, hogy nem is +tudtam volna. Hiába... szegénynek sokban igaza volt, ha nem is +mindenben. Ezt be kellett magamnak vallanom, bármint tiltakozott is +ellene jóérzésem. + +Néhány perc múlva észrevettem, hogy feje mellére hanyatlik s kezei +tehetetlenül ölébe csúsznak. Elaludt. Szabályos lélegzetvétele elárulta, +hogy szervezete végkép kimerült és mélyen alszik. Feje alá tettem +pokrócomat és betakartam a köpenyegemmel. Nem ébredt föl. El lehetett +volna vinni, oly mélyen aludt. + +Hadd aludjék! Csoda, hogy az átélt rettenetes izgalmat ennyire is ki +tudta bírni. Ismét meg kellett róla győződnöm, hogy a valóságban sokkal +erősebb, mint amilyennek látszott. És még ennél is sokkal nagyobb csoda, +hogy értelme egy pillanatra sem esett vissza előbbi zavaros állapotába, +hanem öntudatos és tiszta maradt. + +Az én szemeimre nem jött álom. + +Képtelen voltam magamat megnyugtatni.... bántott a lelkiismeret amiatt a +két orosz miatt--akik ép úgy örökre elnémíthattak volna, mint ahogy ők +örökre elnémultak. Nem lehet ez ellen tenni semmit: tökéletlen az ember +és mindvégig az is marad... + +Elővettem tábori ásómat, a »spatá«-t s elindultam sírhelyet ásni az +oroszoknak. Eltemetem őket, hátha ők is eltemettek volna engem... +Tiszteljük meg egymást legalább holtunk után. + +Jó mély sírt ástam--eltartott ez a szomorú munka éjjeli féltizenkettőig, +míg végre elkészültem. + +Egymás mellé fektettem őket a gödör aljába--tán az életben is megfértek +egymással--és melléjük helyeztem puskáikat is. Azután beföldeltem őket, +elmondtam felettük egy miatyánkot és otthagytam őket. Pihenjenek, míg az +örökkévalóság trombitája meg nem szólal... + +Egy köpenyt, egy blúzt és egy nadrágot visszatartottam. Könnyű nyári +holmi volt--vékony, de erős szövet. A halottnak többé nincs rá +szüksége--nekem azonban lesz: köntöst fogok ebből a holmiból csinálni +Reginának. Milyent, még nem tudom, de fogok. Mostani szakadozott +rongyaiban nem maradhat. Mindene kilátszik. Muszáj valamit csinálni, +amit fölvehessen, mert az ártatlansággal csak a paradicsomban lehetett +takarózni. + +[Illustration] + + + + +NYOLCADIK FEJEZET + +Elhagyjuk Reginával a Pokoltorkot és visszamegyünk öreg nyírfám alá a +régi Standra.--Galambos Ganz Árpi a Király-utcából.--Orosz köpenyből és +nadrágból ruhát igyekszem készíteni Reginának.--Ez a művelet szörnyen +nehezen megy, de mégis kielégítő eredménnyel jár.--Egy nagy zivatar +ismét az erdei barlangba kerget. + + +Éjfél után egy óra körül alhattam el. Igaz, hogy ily mélységesen mély +álmom, talán még sohasem volt, holott pedig a magamfajta »erdei« ember +tud aludni. Regina azonban még ennél is mélyebben aludt. Mire másnap +reggel fölnyitottam a szememet--nyolc óra volt, a nap már magasan járt s +a fűszálakról fölszívódott az éjjeli harmat,--Regina mozdulatlanul +aludt. Természetesnek találtam, hogy ily mélyen alszik és örültem +neki,--a tegnapi kegyetlen kaland izgalmai után ez a kegyelmes álom +helyre fogja hozni és ismét visszavarázsolja megkínzott tagjaiba az +élénkséget. + +Elindultam a közelben levő patakhoz, hogy megmosdjam. A csavargó hullája +ugyanúgy hevert ott a parton, mint tegnap. Azonban a legyek már dongni +kezdték s meztelen, szőrös mellén kiütköztek a zöldesbarna hullafoltok. +Igen ronda volt... és bár kótyafejű teremtménye volt az Úristennek, +mégsem mutatkozott rá érdemesnek, hogy vesződjek vele és eltemessem. +Csúffá tette volna a szegény kis vöröst, ha ideje maradt volna erre a +gyalázatra, amire kiütközött állatiassága ösztönözte. Bár hiszen igaz, +hogy az ilyen féleszű teremtmény cselekedeteit, dolgait másképen kell +megítélni, mint az enmagunkét,--de az is igaz, hogy az elkövetett +gazságot hiábavaló a féleszűséggel mentegetni. Szegény Regina baja azzal +nem lett volna kisebb, hogy egy féleszű ember bestialitásának esett +áldozatul. Ennélfogva biz én nem fáradok vele, hogy eltemessem. Elég +lesz, ha útnak indítom innen,--ne ütközzék a leány szemébe, ha +fölébred,--a transzferálást végezze el a víz. A patak itt elég mély és +elég sebes, majd eltranszferálja valamerre, ahová akarja,--mi gondom rá? +Eképen cselekedtem tehát és belerúgtam a hullát a vízbe. Alé!... +mehet... + +A patak sebes sodra azonnal elkapta és vitte. Néhány perc mulva már +eltűnt szemem elől ez a rondaság. + +Övig meztelenre vetkezve megmosdottam. Meg is fürödtem volna, a záptojás +szagú víz azonban oly kegyetlenül hideg volt, hogy nem mertem +megkockáztatni a dolgot. Bizonyos, hogy óriási náthát zudítottam volna +magamra ebben a jéghideg vízben. + +Törülköző hiányában csak úgy kutyamódra rázogattam le magamról a vizet. +Ehez a művelethez táncoltam is egy kicsit, hogy fölmelegedjem, mert a +víz csakugyan veszekedett hideg volt még az én edzett bőrömnek is. +Pezsgős-üvegeket néhány perc alatt felségesen be lehetett volna itt +hűteni. + +Még ugráltam ide-oda a napon, amikor Regina gyenge hangja megszólalt a +hátam mögött: + +--Was is? Mit csinálsz? + +--Melegszem,--válaszoltam hátrafordulva. + +Megkérdeztem, hogy kipihente-e magát elegendőképen és hogy ízlett a +hosszú álom? Hála Istennek, úgy aludt, mint egy medve valamely zimankós +télen a barlangjában. De csakhogy jól aludt,--ez a fő. Minden más most +már magától jön. + +A leány nem adott választ, hanem a patak felé kutatott,--előrenyujtott +nyakkal kutatta végig apró, hunyorgó szemeivel a füves partot s e +művelet közben elégedetlenül rázogatta fejét. Majd gyorsan felém fordult +és nyugtalanul kérdezte: + +--Hova lett innen az... + +--Az? + +--Igen, az... mert nincs itt. + +--Utazik. + +--Csak nem... + +--Nem, nem,--siettem a további aggodalmas kérdésnek elejét venni--attúl +már nem kell félned, nem ébredt föl, nagyon jól meg volt halva és +most--mondom--utazik. Belöktem ide a patakba és rábíztam, hogy vigye, +ahová akarja... nem bajlódok az elhantolásával. Azóta már messze +úszhatik... Tehát ez az oka, hogy nem látod. + +A leány egy pillanatig hallgatott, azután csendesen megkérdezte: + +--Mondd, egészen bizonyos, hogy meghalt? + +--Bizonyos. + +--Akkor jól van... + +Bólintott a fejével és mintha a megkönnyebbülés egy halk sóhaja is +ellebbent volna ajkairól. Ennélfogva nagyon helyesen cselekedtem, amikor +azt a szőrös hullát belerúgtam a vízbe. Ha nem látja, a kiáltott +izgalmak emlékezete is gyengül, végül pedig egészen el fog halaványodni. +A természet jóságos mindenkihez. + +Ezúttal ismét tapasztalnom kellett, hogy a megszokás mennyire nagy +varázsló. Ott álltam derékig meztelenül Regina előtt, de arcán a régebbi +restelkedő pírnak most nyoma sem mutatkozott,--vonásainak egy idege sem +rebbent meg, szemeiben az ösztönszerű nőies szeméremnek egyetlen +melegebb vagy hidegebb szikrája sem gyulladt ki, mint ahogy ez régebben +mindenkor megtörtént, valahányszor csak így kellett előtte +kényszerűségből mutatkoznom. Most--semmi. Talán nem is látott. +Valaminthogy az én szájam sem húzódott nevetésre, amikor ezekben a +mostani--még a rongynál is rongyabb--köntösdarabjaiban megpillantottam. +Emlékszem, hogy amikor először került szemem elé akkori hiányos +rongyocskáiban--nem bírtam elfojtani a kacagást, annyira furcsa figura +volt. Most olyan rongyok lógtak le róla, hogy igazán majdnem mindene +kilátszott alóluk, mégsem kívánkozott ajkaimra a mosoly, annál kevésbbé +jutott eszembe, hogy nevessek rajta. Megszoktam. Helyesebben +szólva--megszoktuk egymást és nem hozott ki egykedvű nyugalmunkból sem a +rongyosság, sem a ruhátlanság, sem a többi, aminek az ember a természet +akaratából alá van vetve. Magamon kellett tapasztalnom azt is, mily +roppant gyorsan és könnyen siklik le az ember a művelt eszesség fényes +útjáról arra a távoli ösvényre, melyen valaha legrégibb ősei +vándoroltak... + +Azonban megint csak komolyan elhatároztam, hogy valamiféle köntöst +okvetlen gyártani fogok Reginának. Igy nem maradhat. És szó, ami +szó--tisztelet minden megszokásnak és az ebből fakadó varázslatnak,--de +szent Sebestyén ezen a világon csak egy volt... Csöppet sem bizonyos, +hogy e kitünő szent rendíthetetlen állhatatosságának töviskoszorúját a +magam méltatlan fejére alkalmatosnak találjam és példáját utánozzam, +vagy sokáig utánozni tudjam... + +Meg is mondottam Reginának, hogy amint fölérkezünk régi +Standunkra,--első teendő lészen egy neki alkalmatos ruhának »építése«. A +testén levő foszlós rongyokat nem lehet többé viselni. + +--Tudom, hogy nem lehet,--válaszolta fejével intve,--amíg azonban más +nincs, ezek is jobbak a semminél. + +--Lesz! + +--So? Ugyan honnan? + +--Majd meglátod. + +--Szeretném meglátni... dunnyogta vállat vonva, mint aki egy árva igét +sem hisz abból, amit hallott. + +Nem szaporítottam tovább a szót, hanem gyorsan fölkészültem az útra. +Elhagyjuk ezt a helyet és visszamegyünk a régire. + +--Mondd, Regina, elég erősnek érzed magad, hogy kibírd odáig az útat? + +--Kibírom akkor is,--hangzott a gyors válasz,--ha négykézláb kellene is +innen elmennem, mert valahányszor csak körülnézek és megpillantom azt a +pajtát... azt, ahol meg voltam kötözve... mindig végigfut hátamon a +borzadály. Tudod, az nem volt tréfa... + +--Tudom. + +--Különben még jó, hogy az a bamba megkötözött... dunnyogta maga elé a +leány,--ha szabadon használhattam volna kezeimet, egészen bizonyos, hogy +kétségbeesésemben megfojtottam volna magamat.... És ezt nagyon helyesen +tettem volna... És ezt akkor is megtettem volna, ha a segítség későn +érkezik. + +Ez már nem apathikus dunnyogás, hanem heves kiáltás volt. Ki lehetett +érezni a hang nyers csengéséből, hogy egyenesen a szívéből jön. + +--Ezen is túl vagyunk. Regina... gyerünk! És ne beszéljünk többet erről +a dologról. + +--Persze,--dörmögte félhangon a leány,--neked könnyű... + +Igaza volt, hogy nekem könnyű, most azonban a »toilette« ügye járt a +fejemben--nem terjeszkedtem ki másra. Nem hagyhattam ilyen szörnyen +rongyosan a kamerádomat. Térde, mellei és egyéb részei minden lépésnél +kiütköztek a rongyok alól. Muszáj valamiféle köntöst előteremteni. + +Amikor összecsomagoltam az egyik orosz közkatonától visszafogott +köpenyt, blúzt és nadrágot,--tudtára adtam, hogy ebből a holmiból fogok +számára köntöst fabrikálni. Azaz, hogy nekiülünk és ketten fogjuk +fabrikálni,--így majd csak kisütünk valamit. + +--Értesz valamit a tűhöz? + +--Aber, hallod! + +Gyorsan reparálni akartam a sértést. + +--Csak azért, mert magam nem vagyok nagy művésze és kettőnk közül az +egyiknek okvetlen értenie kell hozzá, különben semmire se megyünk. Meg +azért is, mert vannak leányok, akik utálják a tűt. + +--Én nem tartozom közéjük. + +--Akkor minden rendben van... + +--Dehogy is van rendben! Honnan veszem a tűt? + +--Adok én! + +--Ah! Van neked tűd is? + +--Van bizony! Egy magyar katonának mindene van. + +Nem tudom, miért vágtam ezt ki oly büszkén, hogy szinte lobogott benne a +kevélykedés,--a hatás azonban visszájára sült el, mert a leány arca +kiderült, sápadt ajkain pedig megjelent egy könnyű mosoly. + +No, végre! Csakhogy már idáig is elérkeztünk. Akármilyen szegényes is ez +a mosoly, mégis csak szivárványa a léleknek--vihar után, amelynek hatása +megtört. + +--Also, ha mindened van... és tűd is van... akkor csakugyan minden +rendben van,--dunnyogta mosolyogva. + +Megfigyeltem, hogy titokban sunyi tekintetet vet felém a szeme +szögletéből, de nem akartam észrevenni, hogyha gondol valamire, mire +gondol,--meg voltam annyival is elégedve, hogy a szivárvány +megmutatkozott és jobb idővel bíztat, mint amilyen az eddigi volt. +Összecsomagoltam a részére rendeltetett holmit és megkérdeztem, hogy +elszállítja-e a Standig, vagy magam vigyem. Egy csomaggal több, vagy +kevesebb--nálam nem számít. És különben is szívesen cipelem. + +--Ná!... tiltakozott erélyesen a leány,--ezt nem kívánhatom tőled, +cipelsz eleget amúgy is,--add csak ide! És add ide a köpenyt, meg a +pokrócot is. Nem vagyok én olyan gyenge, mint amilyennek látszom. + +Úgy lett. + +Nagyjában megosztottuk a cipelnivalót és most már elindultunk +visszafelé. Majdnem azt akartam mondani, hogy hazafelé. A régi Stand +otthonnak tetszett ez után a barátságtalan hely után, mely a Regina +emlékezetéből bizonyára sokáig nem fog »kiradirozódni«, amint Morelli +kapitány mondani szokta. »Sie müssen das aus Ihrem Kopf sofort +ausradieren!!« Derék jó Morelli kapitányom, valjon hol recseg most +csillapító, megnyugtató, mindig nyugalomra serkentő hangja? Isten ellen +való nagy bűn volna, ha ennek a kedves öreg úrnak valami baja esnék. + +Regina tipegett elől, én bandukoltam utána. + +Szerencsénk lett: a nap eltűnt az északi égen felsorakozó fellegek +mögött,--nem kellett izzadnunk a fölfelé kapaszkodó hágón, mely innen a +fensík tetejébe vezetett. Igaz, hogy nem is siettünk. Szép lassan, +komótosan mendegéltünk egymás lába nyomában, mint a ludak. + +A fensík tetejére érkezve, Regina egy pillanatra megállt és ernyőt +formálva szemei elé a tenyerével, figyelmesen vizsgálódott régi +Standomnak messzire ellátszó magányos nyírfája felé. + +Melléje álltam és én is vizsgálódtam,--észrevenni azonban nem vettem +észre semmit, ami gyanumat fölkelthette volna. De mivel tapasztalásból +tudtam, hogy a Regina apró, hunyorgó szemei még az én gyakorlott +szemeimnél is élesebbek,--óvatosságból megkérdeztem, hogy észrevett-e +valamit és ha igen--mit? + +A leány bólintott. + +--Nem bizonyos, hogy jól látok-e...--dörmögte gyanakodva,--de mintha +odalenn nem volna tiszta a levegő... + +--A patvarba! Dehogy is nem az! Képtelenség, hogy ide most ellenséges +katona eljuthasson-- + +--Nem mondom, hogy azok közül való, aki ott mozog... Nézd! most ismét +megmozdult... de valamiféle ember, az bizonyos. + +Ebben a pillanatban én is megláttam a nyírfa alatt mozgó emberi alakot. + +--Hogy az ördög vigye el... csakugyan mozog ott valaki! + +--Ja, ja... egészen bizonyos. Mit tegyünk? + +--Semmit. Nem ellenség--mert az lehetetlen,--hanem valaki a mieink +közül, ha katona. + +--Az! Olyan sipka van a fején, mint a tieden. + +--Mondom, hogy a mieink közül valaki. Ennélfogva majd megtudjuk, hogy ki +fiaborja légyen, ha odaérünk. + +Regina fejét rázogatta. + +--Nekem itt kell maradnom,--mondotta röstelkedve,--nem mutathatom +magamat idegen ember előtt ezekben a rongyokban... nem igaz? +Szégyellem... meg tán az epe is elöntene, ha kiröhögne. Ki tudja, miféle +fráter lehet. + +--Hát ugyan a pofon mire való? + +--Köszönöm szépen, még csak az kellene! Eredj csak magad. Én itt fogok +várakozni, amíg eligazítod. + +Elismertem, hogy igaza van, az indítványt azonban mégsem fogadtam el. + +--Együtt megyünk, Regina. Magadra veszed ezt a vékony orosz köpenyt, +beleburkolódzol és jössz. Ez alatt nem lehet meglátni, hogy mi van alól. +Ha pedig az a valaki ott lenn csakugyan neveletlen fráter és röhögni +talál,--hát én ezzel az én vastag öklömmel hamar megtanítom a magyar +katonai becsületre. + +Regina egy darabig még habozott, hogy megkockáztassa-e a dolgot, vagy +okosabban cselekszik, ha a becsületre való kitanításra nem ad okot, +végül azonban mégis csak engedett és magára véve a csomagból kibontott +orosz köpenyt, tovább haladtunk a Standom felé. Lassan haladhattunk, +mert a köpeny hosszú volt és mindegyre belebotlott. Szegény, már-már a +türelmét is elvesztette. + +--Hogy épen most hozta ide az ördög azt a katonát... + +--Majd elzavarom én, ha nincs itt semmi keresete. + +--Aber, csak szépen. + +--Jójó... + +A nyírfa alatt foglalatoskodó katona, aki épen hátizsákja +fölkapcsolásával vesződött és mindeddig háttal állt felénk--most +hirtelen megfordult és észrevett. Az első pillanatban úgy bámult ránk, +mint a borjú az új kapura. Meglepetésében még a szája is kinyílt. +Módfelett meglephette, hogy ezen az elhagyatott helyen, messze-a front +háta mögött, katona-embert varázsol kimeresztett szemei elé a titokzatos +fátum. Nagy megrőkönyödése azonnal elárulta, hogy erre a csodára nem +volt elkészülve és nem is látszott egészen bizonyosnak, hogy ínyére +van-e ez a csoda, vagy nincs ínyére. Úgy láttam, hogy inkább nincs. + +A hosszú orosz köpenyben esetlenül állingáló Reginát szintén megbámulta, +de nem találta nevetségesnek a látványt--inkább gyanakodott. + +Kis termetű, sovány fiatal emberke volt a hivatlan vendég, alig +valamivel magasabb Reginánál és Isten csudájára a haja is vörös. De +élénknek és fürgének látszott, mint a gyík. A szeme is épen oly sebesen +járt ide-oda, mint a gyíké. Balkezén szabályszerűen lekötött vattakötést +pillantottam meg. + +Közelebb léptem hozzá és megmondottam a nevemet ezredszámommal és +századom számával együtt. Erre ezt a furcsa választ kaptam: + +--Nagyon örvendek, tessék helyet foglalni és méltóztassék felszólítani +őnagyságát is, hogy ő is foglaljon helyet. Végtelenül sajnálom, hogy +kanapéval nem szolgálhatok, de tetszik látni--magam is csak átutazó +vendég vagyok ezen a helyen. + +Ez a kedélyes beszéd most már engem lepett meg annyira, hogy +hirtelenében nem is tudtam rá válaszolni. Összenéztünk Reginával--miféle +Isten bogara lehet ez? + +--Mondja, barátom, melyik ezredbe való? + +--Tegnap óta egyikbe se. Megsebesültem, bekötöztek és visszaküldtek. Az +éjjel elmaradtam a transzporttól, amely a Feldspitál felé szállított +minket--engem és még tizennyolc társamat--amott a leégett tanya +közelében elaludtam és mire ma reggel fölébredtem, a transzport már +messze járt. Lehet, hogy az őrmester úr kerestetett, de nem akadtak rám. +Igy kerültem ide. De tovább megyek, nem maradok itt. Nem méltóztattak +erre lefelé az erdő alatt meglátni a sanitéten-transportot? + +Intettem, hogy nem. + +A kis ember vállait vonogatta és--nézd csak!--épen úgy fintorgatta az +orrát, mint ahogy Regina szokta. Az ő orra azonban nem volt kicsiny, +fitos, mókus-orr, mint a Regináé, hanem görbe, élesen hajlott és hegyes, +mint a ragadozó madaraké. + +--Verflixt... de nem tesz semmit, elindulok magamban is. Ezer mérföldre +nem lehetnek. + +--Ha mindig az erdő mellett veszi a direkciót, valamelyik szanitéc +Abteilunggal egészen bizonyosan találkozni fog. Ha ma tán nem is, hát +akkor holnap. + +--Nekem az mindegy!--mondotta élénken a kis ember,--nem bánom, akár +holnapután is, mert ez--sag ich--nekem most már mindegy. Igy is, úgy is +Spitálba kerülök és ott is maradok... Ohó, de mennyire ott maradok! + +Sunyi mosoly játszadozott keskeny ajkai körül és ravaszkásan pislantott, +miközben még egyszer biztosított, hogy neki most már egészen a hadjárat +végéig nincs semmi keresnivalója a harctereken--mert megsebesült és +végesvégig a kórházban kell maradnia. Mert nem fog meggyógyulni. Mérget +vehet rá száz doktor, hogy egészen a hadjárat végéig nem fog +meggyógyulni. + +--Most már csak csinálják maguk--mosolygott elégedetten, miközben +hátizsákja fölkapcsolásával végre elkészült és előkészületeket tett a +távozásra--én elvégeztem a magamét. Bátran harcoltam, véremet +ontottam--arra a bizonyos »hősi halál«-ra azonban nem tartok igényt. + +--A keze sebesült meg? + +--Mindegy, hogy mim sebesült meg--nevetett vidáman a fiú--az a lényeges, +hogy megsebesültem--hála Istennek--és nem fogok meggyógyulni. Száz +orvos? Mit száz orvos! Ezer Regiments-Arzt nem fogja tudni annyira +vinni, hogy visszatranszferáljanak a Kader-hez és megint idehozzanak... +pedig bátran, sőt--becsületemre mondom!--vitézül harcoltam. Kitüntetésre +is föl vagyok terjesztve--arany vitézségi érmet fogok kapni. Minap öt +sturmot csináltunk egymásután--mind az ötben a legelsők között voltam és +a legrettenetesebb gépfegyvertűzben kapaszkodtam fel szakaszommal az +orosz Grábenekbe. + +Mulatni kezdtem a fiún. + +--Miféle szakasszal méltóztatott kapaszkodni, mert amint látom, egyszerű +infanteristának méltóztatik lenni. + +--Ja, schmarren... az úgy volt, hogy az ezredes úr magasztaló szavakkal +volt irántam és azonnal a sturm után kinevezett őrmesterré, de az +Abzeichungot még nem volt időm felvarratni és hogy közben meg is +sebesültem, nekem ez most már mindegy! Nem igaz, hogy nekem ez most már +mindegy? Jobb zupát a Spitálban azért nem kapok. És ez a fő--a Spitál. +De csak mert véremet ontottam hazámért és királyomért és megsebesültem. +Ha nem sebesültem volna meg--örömmel itt maradnék magukkal, kolléga s +tovább harcolnék hazámért és királyomért--für Kaiser und Vaterland! Alle +beide sollen leben und ich selber auch daneben! + +Az a nevetés, amely felhangzott ajkairól, oly hangos és őszinte volt, +hogy szinte beleszépült ez az egyébként kellemetlen pofájú fiú. + +--Hát csak éljen száz esztendeig, fiatal úr és a maga Istene áldja meg! +Szerencsés utat! + +--Danke, Herr Kollége, kísérje szerencse magukat is--én ezennel +tisztelettel elbúcsúzok és megyek! Ha majd az ujságban olvasni +méltóztatik, hogy őfelsége Feldwebel Galambos Árpádot az arany vitézségi +éremmel kitüntetni kegyeskedett, tessék emlékezni, hogy az én +vagyok--Galambos Árpád, előbb Ganz, Pesten a Király-utcában, ahol finom +rövidárú-üzletem van. Legyen szerencsém, ha Pestre méltóztatnak +jönni,--nagyon jutányosan, nagyon szolídul fogom kiszolgálni. + +--Jó lesz Galambos úr--az Isten áldja! + +--Magukat is áldja meg,--adieu! + +--Pá! + +Vitéz Galambos Árpád--előbb Ganz, a Király-utcából--ezzel barátságosan +szalutált és megszorongatva kezemet és udvarias komplimentumot vágva a +némán állingáló Regina felé--útnak indult. Fürgén és gyorsan szedegette +lábait. Látszott, hogy könnyű szívvel, örömmel és elégedetten rójja +visszafelé az utat. És mérget lehetett rá venni, hogy ezt az ügyes fiút +ebben az életben többé nem fogják frontjuk előtt látni sem az oroszok, +sem a bajtársai. + +Regina, aki eddig mozdulatlanul állt, csak akkor szólalt meg, amikor a +fiú alakja végleg eltűnt az erdő alsó mélyedésében és többé nem +láthatta. Ekkor rántott egyet a vállán és valami utánozhatatlanig +megvető ajkbiggyesztéssel ezt mondotta: + +--Eckelhafter Kerl... + +Nem tudtam megállani, hogy el ne nevessem magam. + +--Csak nem haragszol erre az ügyes fiúra? + +--Útálatos...--ismételte megvetéssel a leány. Elfintorította orrát és +haragjában kiköpött maga elé a földre. + +--Dehogy is! Van ennek esze. + +--Van... Hazug ganef! Egy szó sem igaz abból, amit mondott. + +--Baj az? + +--Szemtelen hazug... Szerettem volna szembe köpni! + +--Ezt az ügyes fiút? + +--Ezt. + +--Huh, be mérges valaki! + +A leány lecsapta a cókmókot a fa alá a fűbe és odacsapta melléje a +köpenyt is, amit időközben leráncigált a vállairól. + +--Ez a szemtelen hazug most azt fogja gondolni--fakadt ki +indulatosan,--hogy mi mind a ketten olyan marhák vagyunk és elhisszük a +buta meséit. Tetszik ez neked? Inyedre van, ha marhának tartanak? + +Regina megint durva volt, mint a pokróc. A kis Regina megint visszaesett +régebbi goromba tempóiba, amikről nagyjában már leszokott. Még a szeme +is olyan dühösen világított, mint a vadmacskáé. Ugyanazt a felbőszült +teremtést láttam magam előtt, akit találkozásunk első napján tanultam +ebben a kellemetlen formában megismerni. + +Mire ez a sok mérges hűhó semmiért? Galambos Ganz Árpád inkább +mulatságos figura, semmint nem. Típus, amelyen derülni kell. Vele jár a +hadjárattal, hogy ez a típus mindenütt kiütközzék, ahol tagjai csak +megfordulnak. Gyanuba kezdtem venni a leányt, hogy oktalan haragja nem +annyira a nagyzoló és hazudozó, mint inkább a veresfejű »ganef« ellen +lázadozik. Ez a Regina alighanem olybá vette a dolgot, mintha a saját +családjából kapott volna rajta valakit egy csomó füllentésen és mintha +tüntetni akart volna a haragjával, hogy ő nem olyan, mint ez a +családjabeli hazug... Egyébbel ezt a teljesen fölösleges dühösködést +egyhamarjában nem tudtam sem magyarázni, sem mentegetni. Bár hiszen +annyira jelentéktelen epizód volt az egész, hogy kár rá vesztegetni a +szót. + +Ezt meg is mondottam a leánynak, de csak azt nyertem vele, hogy még +gorombább lett. Úgy kell lenni, hogy megérezte, mire gondoltam az imént +és ez sértette érzékenységét... + +Hagytam, hogy mérgelődjék. Majd lecsillapodik. + +Leszereltem. Minden holmimat ugyanarra a helyre raktam, mint ahol első +nap álltak s e munka közben valósággal úgy éreztem magamat, mint aki +hosszabb távollét után hazajött. Aztán fülönragadtam az »Eimer«-t és +nekivágtam a bokroknak, hogy a közeli forrásból vizet hozzak az +ebédmenázsi megfőzéséhez. Két napja nem láttam meleg ételt,--ideje, hogy +ismét főzzek valamit. + +Otthon érezvén magamat, fütyörészve haladtam le a forráshoz és +telemerítettem vízzel a vászonedényt. Ittam is a vízből néhány tele +kortyot. Nagyszerű, friss hideg víz ez a saját forrásombeli, aranyat ér! +Meg fogom vele kínálni Reginát is. Hátha lehűti és pulykamérge +elpárolog. Helyesebben szólva: vadmacska-mérge. Még mindig úgy kuporgott +ott a fa alatt, mintha ugrani készült volna... + +--Berukkoltam a jó friss vízzel, Regina--igyál. + +Ezt úgylátszik eltaláltam, mert a leány azonnal felugrott kuporgásából +és mohón nyúlt a víz után. Nagyokat ivott belőle s elégedettségében +szinte föllélegzett. + +--Roppant szomjas voltam... mondta lecsillapodva. + +--No, látod! Ha előbb itt lett volna ez a csuda víz, nem dühösködtél +volna... + +--Hadd el... az ilyen hazug majom még a legjámborabb embert is képes +feldühösíteni. + +--Például téged, jámbor Regina--csalánoztam meg kötekedve, miközben a +»spatá«-val hirtelen megfelelő lyukat szerkesztettem a kokeszli számára. + +A leány sápadt vonásain most már mosoly játszadozott. + +--Nem vagyok jámbor--vonogatta vállait,--igazi formámban előtted még nem +is mutatkoztam, mert féltem, hogy elriasztlak... + +--Ohó!... Add csak errébb azt a borsókonzerves skatulyát--borsólevest +fogunk főzni. Jó! Szereted a borsólevest? + +--Bánom is én, csak meleg étel legyen. + +--Úgy van! Az a fő, hogy meleg legyen. Ezenközben megmutogathatod, ha +akarod, »igazi« formádat is. Meg fogod látni, hogy kanalazni fogom a jó +meleg borsólevest és nem fogok elriadni, sem elszaladni. Tőlem +figurázhatsz, lelkem! A gyufát, Regina... ott van a blúzom balzsebében. + +Regina nyujtotta a gyufát. Mialatt kellő szakértelemmel alágyújtottam és +a tűzre helyeztem a vízzel telt »kokeszli«-t, valami affélét dunnyogott, +hogy indulatosság dolgában nagyon rossz természete van és szeretne +megváltozni. Annak a bamba csavargónak is csak úgy sikerülhetett erőt +venni rajta, hogy hirtelen hátracsavarta és összekötötte a kezeit, +különben egészen bizonyosan megvakította volna... Kitépte volna +körmeivel a szemeit. + +--Tán nem? + +--De! Kitéptem volna a szemeit...--ismételte fenyegetve. + +--Ilyen veszedelmes tudsz lenni? + +--Ilyen. + +--Uh!... Akkor ne gyere közel, ha dühös vagy. + +--Rád nem vagyok dühös. + +--De akkor se gyere közel, ha dühös leszel rám. Titokban ugyanis +komolyan el vagyok rá szánva, hogy amely órában meg találnék +vakulni--abban az órában egészen nyugodtan főbelövöm magamat. Vesd ide, +kérlek, azt a pár száraz galyat,--nem elég lángos a tűz. + +Száraz fűvel is bíztattam a tüzet, hogy nagyobb lánggal égjen. A +felbugyborékoló forró vízbe aztán belealkalmaztam a konzerves doboz +tartalmát és azzal a bizonyos kellő szakértelemmel szorgalmasan +kavargattam, nehogy a kokeszli fenekén odaégjen. A készülő borsóleves +finom illatai szállongani kezdtek. + +Regina figyelmesen nézte a munkát, a megkezdett cirkulusból azonban nem +lendült ki. Újabb dunnyogásából valami affélét értettem meg, hogy titkos +elhatározásom voltaképen vétek az Isten ellen és sokban gyengeség is. + +Odavetettem, hogy lehet. De már csak megmaradok amellett, hogy a magam +szempontjából nekem van igazam. + +--Ennélfogva ügyelj, hogy legnagyobb mérgedben se kapard ki a szememet. + +--Bolond beszéd... rázogatta fejét a leány. + +--Nem olyan bolond beszéd, mint amilyennek ebben a pillanatban +gondolod,--válaszoltam jókedvűen, mert az »otthon« érzése és a pompás +illatokkal párolgó meleg leves ritka jókedvre hangolt, sokkal különbre, +mint aminőt valamely milliomos egy rogyásig megrakott fényes asztal +mellett valaha érezhetett,--mivel azonban erről még ráérünk diskurálni, +most szaladj ide a csészével és szegj magadnak kenyeret is! + +Becsületesen kétfelé osztottam a levest, felét Reginának, felét a +sajkába magamnak. Volt annyi, hogy két éhes tót napszámos is +jóllakhatott volna. Nem sikerült egészen forsriftosan, mert kicsit sűrű +volt, de ez a szépséghiba kívánatosságából semmit sem vont le. +Felségesnek találtatódott és amint mondani szokás, az utolsó +»cseppedescseppig« megevődött. Hathatós dícséretemre mondva, Regina +suttyomban még ki is nyalta a csészéjét, amikor azt hitte, hogy nem +nézek oda. + +Utána sajtot ettünk, erre még néhány kisebbfajta kortyocska hazámbeli +szilvóriumot küldtem le a torkomon. Rá akartam venni a leányt is, hogy +próbálkozzék meg a sárga kinccsel, de nem akart. + +--Sohasem ittam effélét... + +--Nem is tudod te, hogy mi a jó. + +--Lehet. + +--Lerészegedni nem muszáj,--egy-két kortyocska pedig meg nem árt. + +--Nem kérek. + +Visszatettem a kincset a hátizsákba és nem erőltettem. Ezzel is aképen +állt a dolog, mint a szalonnával,--legyen tehát neki a maga tökéletlen +gusztusa szerint. + +Legvégül egy szál cigarettának elfüstölése következett. Reginát persze +ezzel is megkínáltam, de erre már nevetett. + +--Aber geh!... Mi jut eszedbe? Örülj, hogy neked van. + +--Szívesen adom. + +--Nem kérek. + +--Hát mit kérsz? + +--Semmit. Jóllaktam. + +--Ez a fő! Minden más ezután következik. Azt persze tudod, hogy mi +következik ezután? + +--Mi? + +--Nézz a térdedre. + +A fehér térdecskék bizony mindenütt kilátszottak a szoknya rongyai alól, +hiába akarta őket a szomszédos szoknyarongyokkal eltakarni. + +--Ne fáradj, Regina, mondtam már, hogy ezekkel a rongyokkal semmire se +mégy. Olyan foszlós lett ez a holmi, hogyha csak hozzányúlsz is, már +szakad, mint a pókháló. El kell dobni a blúzt is, a szoknyát is. És +hozzá kell fogni szaporán, hogy új köntöst fabrikáljunk ezek helyett a +végkép tönkrement rongyok helyett. Most tehát ez következik. + +--Jól van,--bólintott engedelmesen--csak azt szeretném tudni, hogyan +képzeled a dolgot? Ebből a hosszú orosz köpenyből rövidet--nekem +valót--csinálni könnyű, de miképen csináljak a nadrágból szoknyát? + +Nevetett. + +--Mit gondolsz? + +--Hm... ez fogas ügy, Regina. Sőt kivihetetlen. Ennélfogva neki se lehet +vágni. Azonban várj csak... Szoknya helyett alkalmatos bugyogót +csinálunk és megvan. + +--Bugyogót?... nevetett derült jókedvre hangolva a leány. Szörnyen +komikusnak tetszett neki a dolog. + +--Miért ne? + +--Aztán micsoda maskara leszek én egy ilyen bugyogóban? + +--Minden úri dáma hord bugyogót. + +--Persze, hogy hord, csakhogy a szoknya alatt és nem posztóból, hanem +lágy vászonból, vagy épen selyemből... okos! + +--Aha! ez igaz... De nem tesz semmit. Ha lágy vásznunk vagy selymünk +volna, abból csinálnók meg a bugyogót, mivel azonban nincs, abból kell +megcsinálni, amink van. Ez olyan világos, mint a vakablak... A köpenyeg +alatt pedig nem fog látszani, hogy nem szoknya van rajtad, hanem bu... +azaz, hogy voltaképen--nadrág. Igy van, vagy nem így van? + +A leány olyan szívből nevetett ezen a tótágast álló baka-okoskodáson, +hogy egészen belevörösödött. És csodálatosan megszépült erre a néhány +rövid pillanatra. Szinte megbámultam. + +--Dehogy is van így, dehogy!--mondotta újra fel-feltörő hangos +nevetéssel, miközben felbomlott vörös haját ismét helyes kontyocskába +iparkodott csavarni fején, ez a művelet a rakoncátlan hajjal azonban +csak fölötte hiányosan sikerült--kócos maradt biz az továbbra +is,--legkivált pedig azért nincs így, mert nem maradhatok ebben a +melegben mindig köpenyegben. Ha pedig nincs rajtam, akkor kész a +maskara. + +--A maskarához az kell, hogy valaki röhögjön rajta. Én nem foglak +kiröhögni. + +--Te nem, de más. + +--Hol van az a »más«? + +--Idetévedhet valaki megint, mint az a... hős. + +--Ganz úr? Az Árpi? Hol van az már, az Isten éltesse... Egyébként pedig +ez az Árpi sem röhögött rajtad. És más katona sem fog ilyen szamárságot +cselekedni, sőt észre sem fogja venni, hogy mi van rajtad. Ki bajlódik +most ilyen csekélységgel? Fogjunk hozzá, Regina,--add errébb azt a +muszka nadrágot, lássuk, mire megyünk vele? + +Kiraktam magam elé a »Proprietäten«-raktár tartalmából a tűt, cérnát, +ollót és azután elkezdtünk okoskodni a nadrág fölött. A feladvány nem +volt könnyű, de nem is megoldhatatlan. Főleg, ha szabni tudtunk volna. +De nem tudtunk. Regina értett a tűhöz, a szabáshoz azonban tán még +annyira sem, mint én, mert én legalább bátran nekimentem az ollóval és a +szükségesnek látszó határig leadjusztáltam a fölösleges hosszúságot. + +--Próbáld föl, Regina,--lássuk! + +--Hogyan próbáljam föl?--kérdezte a leány. + +--Hát úgy, hogy vedd fel. + +Regina kicsit zavartan, de nevetésre szélesedett arccal suhogtatta meg +szoknyája rongyait. + +--Erre vegyem fel? + +--Dehogy arra! + +--Előtted vessem le a szoknyámat? + +--Eredj oda a nyírfa mögé és ott vesd le és ott vedd föl ezt a +megadjusztált mesterművet is--nesze! Gondold, hogy én vagyok Worth--az +meg ott a szalonom, ahol a dámák a toiletteket fölpróbálják. + +Regina kacagott. Feltűnt, hogy valami félóra óta minden semmiségen +kacagott, amit azelőtt sohasem tett. + +--Hein, barátom... kár, hogy nem vagyok dáma. + +--Én is sajnálom, hogy nem vagyok Worth. + +--Ki az? + +--Az egy milliomos női szabó. Világhírű sneider-művész. De akár az +életembe fogadok, hogy ilyen bugyogót még száz ily világhírű +sneider-művész sem tud csinálni, mint amilyen ez. Eredj, lelkem és +próbáld föl. Azután mutasd magad, lássam, mit kellene rajta változtatni, +hogy viselhesd. + +Eképen történt. + +Regina ledobta szoknya-rongyait, felvette a mesterművet és néhány perc +múlva ismét ott állt előttem. + +--Da! Itt vagyok!--mondotta nevetve, hetykén, mialatt elébem állt és +kacagó tekintettel, kevélyen kidüllesztett mellel haptákba helyezkedett +szakértő színem előtt. + +A mű jobban sikerült, semmint két ilyen kontártól, mint amilyenek mi +voltunk, várni lehetett volna. Térdtől lefelé gamasniszerűen simult +lábszáraira és egészen jól passzolt,--szűkíteni csak a deréktájon +kellett. Azt egy kicsit túlbőre találtam szabni, holott pedig azt +hittem, hogy nagyon is szűkre szabom. + +--Be karcsú nádszál vagy te, Regina. + +--Azt akarod mondani, hogy sovány, mint a kutya... nem igaz? + +--Nem igaz. + +Összébb húztam derekán a művet. + +--Jó lesz így? + +--Húzd még szűkebbre, különben leesik. Igy... még egy kicsit... még, +még! + +--Hiszen már alig marad valami. + +--Látod!... És még ebbe is belefér az ilyen sovány kutya. + +--No, de most már csak elég szűk lesz? + +--Elég. Igy jó lesz! Ne ereszd el... + +--Fogom. + +--Persze, most ki kellene belőle bújnom... + +--Bújj ki. + +--Ej, hát nem bánom,--nevetett elszántan a kis Regina--kigombolom és +kibújok. Nem is tudom, mit teketóriázok veled annyit... + +--Okosan. + +Egy szempillantás alatt lenn volt róla a mestermű és a másik +szempillantásban már a rongyos szoknyácska is visszakerült előbbi +helyére a derekára. Oda se néztem. Higyje, hogy nem láttam semmit. +Persze, nem hitte. De csak az arcát kitüzesítő vérhullám árulta el, hogy +a teketóriázást helyénvalónak találta volna, akármilyen nagy varázsló is +a megszokás és bármily letompító ereje van is a kényszerűségnek, amely +bizony még a legkényesebb tekinteteket is fölborítja. Az ember úgy +próbál segíteni ezeken az elkerülhetetlen bajokon, hogy nem beszél +róluk, sőt úgy tesz, mintha semmit sem venne észre. + +Hozzáfogtunk a bugyogó szűkítéséhez. Én nagyjában összeférceltem, Regina +aztán átvette és rendesen összevarrta. Hasonló munkafelosztás kísérte a +blúz átalakítását is, csakhogy ez sokkal keményebb dió volt, mint +amellyel most elvégződtünk. Ha sorhadbeli katona lettem volna, talán +hozzá sem fogok,--egy tartalékos előtt azonban semmi sem lehetetlen. +Morelli kapitány úr szerint: az ügyes rezervista fölér egy +gépfegyverrel. Ennél nagyobb dícséretet nem mondhatott. + +Ennélfogva bátran nekimentem a blúzügynek is. Regina segített ahogy +tudott, de inkább csak biztatott, semmint segített. + +--Nem baj, ha nem is fog úgy passzolni, mintha rám öntötték +volna,--elég, ha fölvehetem. + +--Persze, persze... + +--Fölpróbálom. Rajtam jobban meglátod, hogy mennyit kell levenni a +nyakon, a háton és a mellen. Fölvegyem? + +--Vedd. + +Úgy festett benne, mint egy bő zsákban. Borzasztó sokat kell +»bevenni«--hogy viselhesse. + +--Csak bátran!--biztatott mosolyogva. + +--Ha bátorsággal lehetne megcsinálni, akkor már rég készen +volna,--tudomány kell ide, lelkem, nem bátorság. Félek, hogy +teljes-tökéletesen elfuseráljuk. Megállj csak... + +--Állok... bólintott pajzán mosollyal a leány. + +--Legnehezebb rész a nyak,--okoskodtam azzal a bizonyos kellő +szakértelemmel, miközben összébb fogtam nyaka körül a blúzt, hogy a +lehetőségig hozzásímuljon. + +--Szt... szisszent föl kacagva a leány,--csiklandozod a nyakamat. + +--Nem akartam. Megállj csak... + +--Mondtam már, hogy állok! + +--Jó, jó... Azt akarom tudni, hogy így, ahogy most fogom, nem szorítja a +nyakadat? + +--Nem. + +--Akkor ide egy vonást csinálok. Igy! Ez rendben van. Tessék +megfordulni. Most jön a legeslegnehezebb rész--a mell. + +Regina szembefordult és mosolyogva várakozott. Sejtette, hogy hiányos +találékonyságom bukfencet fog vetni a feladat nehézségei előtt. + +--Baj, baj... dörmögtem elakadva. Hogy kellene ezt megcsinálni, Regina? +A derekadhoz szűkíteni kellett a bugyit, a melledhez azonban tágítani +kell ezt a blúzt--és ez sokkal nehezebb dolog, mint a másik. + +--Ne fáradj, nem lehet megcsinálni és ezzel punktum. Lapos szabású +férfiblúzból lehetetlenség női derékblúzt csinálni, ennyit én is tudok, +pedig nem értek a szabáshoz,--de látnivaló, hogy nem lehet, tehát hiába +ráncolod össze a homlokodat. + +--Hát bizony nem lehet... + +--Hagyjuk így. + +--Muszáj, mert nem tudjuk megcsinálni. Ha nem volna ilyen szép ez a +vidék... és ennyire dús... + +--A blúz kedvéért nem vághatom le a melleimet... + +--Nem bizony! Szóval... + +--Szóval, azt akarod mondani, hogyha nem volnék ilyen nagymellű, meg +tudnád csinálni a blúzt is. + +--Ilyen szamarat nem mondok. + +--Csak gondolod... + +--Nem is gondolom. Van nekem szemem és tudom, hogy mi a szép. + +--Mi? + +--Majd megmondom egyszer... De akkor is csak úgy mondom meg, ha bizonyos +leszek benne, hogy nem kaparod ki a szememet. Nesze, varrd össze a blúz +nyakát, azután adjusztaljuk meg hirtelenében a köpenyeget is. Estig az +egész toilette készen lehet. + +Regina átvette a blúzt, leült a fűbe és a kibontott fércelés nyomán +összevarrta a megszűkített ruhadarabot. Gyorsan és ügyesen bánt a tűvel, +észre lehetett azonban venni, hogy sohasem tanította senki erre a +mesterségre, mert eszébe se jutott, hogy gyüszű is van a világon. + +Amíg dolgozott, én a köpenyt rövidítettem le és húztam össze a +hátrészeken, hogy ki ne potyogjon belőle a kamerád. + +--Állj fel és próbáld föl ezt is! Hátha jó lesz. + +Felemelkedett ültéből és fölvette a köpenyt. Csepp híjján szinte +eltrafáltam a szükséges méreteket. + +--Ládd, milyen csuda sneider vagyok! Majdnem jó. Ha még szűkebbre fogom +vagy két-három centiméterrel--egészen passzolni fog. Olyan helyes kis +muszka leszel benne, mint a pinty. + +--Még hasonlítani sem akarok azokhoz a... + +--Lassan Regina! Azok is szívesen látnák az ilyen kis muszkát, mint +amilyen te vagy... + +Rám bámult és nem értette a dolgot. Majd csendesen ismét leült a földre, +kezébe vette a tűt és szótlanul varrogatni kezdett. Éreztem, hogy valami +hibát követtem el. Nem tudtam volna megmondani, hogy mit, de valami +hibát... Egy vékony hajszállal talán tovább csúsztam, semmint szabad +lett volna. Nem voltam vele tisztában, hogy mit kell tennem, csak az +látszott bizonyosnak, hogy ennél a megcsúszásnál--vagy minek +nevezzem--nem állhatok meg. Tovább kell csúsznom még egy hajszállal és +most már,--úgy éreztem--szinte ellenállhatatlanul tovább kell csúsznom, +különben mindjárt sírva fakad a kis kamerád... A szája már most +pityergésre áll... + +Leültem melléje a földre és gyöngéden kezembe fogva a kezét, +megszorítottam. + +--Nézz a szemembe, Regina... ostobaságot beszéltem, ne haragudj... +Keresztül mennék annak a muszkának még a lelkén is, aki csak egy ujjal +is hozzád merne nyúlni... + +Kivonta kezét a kezemből és félre nézett. Azon gondolkozott-e, amit +mondottam, vagy egészen más irányban tünődött-e el, nem tudtam +eldönteni. Lehet, hogy semmin sem gondolkozott, sőt az is lehet, hogy +nem is figyelt arra, amit hallott. Tartalomban legalább nem, hanem csak +a külsőségekben és azok között is csak arra, amely testi formáira +vonatkozott. Lassanként észre kellett vennem, hogy ez a pont ennél az +egyébként felette igénytelen teremtésnél is épen oly érzékeny és könnyen +sebezhető volt, mint bármely más nőnél--csak jobban tudta titkolni, mint +más és azzal iparkodott elejét venni a feléje röppenthető gúnynak, hogy +önmaga is elég ügyesen gúnyolódott maga fölött. Persze, hogy ez az +önmaga kicsúfolása nem volt őszinte, s ez okon az én ártatlan +megjegyzésemben is titkos csúfságot gyanított, amire pedig igazán nem +gondoltam. Sohasem voltam csúfolkodó természetű. + +Azt hihettem volna, hogy Regina erről már meg van győződve, holott +pedig--úgy vettem észre--nem volt. Ezt mondotta: + +--Nem beszéltél ostobaságot, de nem is azt mondtad, amit titokban +gondolsz... Hein, barátom--van nekem is eszem. Nagyon jól tudom én, hogy +keresztül mennél annak a muszkának a lelkén, aki megtámadna, ezt azonban +bármely becsületes fiú megcselekedné, ha látná, hogy egy ilyen +magamfajta vézli veszélyben forog. + +--Ez igaz. Ezt minden becsületes magyar katona megcselekedné. + +--No, látod! + +--Mit kell itt látni? + +--Azt, hogy nem vagy kivétel. + +--Nem emlékszem, hogy ilyen érdemet akartam volna magamra akasztani... +Nem is hiszem, hogy valami glória-féle világítana homlokomon. Fityeg +valami efféle a homlokomon? + +Regina pityergésre húzódó szája most egy pillanat alatt mosolygósra +csucsorodott, s a következő percben már el is nevette magát. + +--Ná... válaszolta derülten--nem »fityeg« semmi. + +--Csak azért... Titokban ugyanis semmit sem gondolok rólad... + +--Elhigyjem? + +--El. Amit titokban gondolok, azt nyiltan is akármikor elmondhatom. Sem +rajtad nem esik miatta folt, sem rajtam. + +Regina bólintott. + +--Schon gut... tudom, hogy tisztességes ember vagy. + +--Olyanforma... + +Ezt a haszontalan beszédet sikerült abbahagynom. Megnyugtatásomra és +dicséretemre légyen egyébként megjegyezve, hogy az ilyen üres +szalmacséplést mindig Regina kezdte és nem én. Lehet, hogyha végig +engedem csépelni, mag is hullott volna az üresnek látszó +szalmából--félúton azonban eddig még mindig sikerült elakasztanom a +munkát és így a maghullás elmaradt. Ennél az igyekezetnél nem is annyira +az értelemre, mint inkább természetes ösztönömre hallgattam, mely +megállásra biztatott--félúton. Éreztem, hogy ezen a határvonalon +túl--felette könnyen vetek bukfenczet és egyenesen a kis vörös Regina +ölébe pottyanok... + +Félóra múlva leszállt az alkony. A nyugati firmamentum gyorsan borulni +kezdett, s csakhamar megérkezett a szél is. Az erdő fái hajladozni +kezdtek,--saját külön nyírfámról pedig százával hullottak fejünkre a +levelek. + +Reménykedve tekintettem a gyorsan közeledő borulat felé. A folytonos +nagy forróság után szinte epekedett az ember egy kis jóravaló eső után, +amely elűzze, vagy legalább mérsékelje a nagy meleget. + +Regina fölemelkedett kuporgásából, fölvette a számára átalakított orosz +köpenyeget, azután ismét visszaült előbbi helyére a nyírfa alá. + +--Rögtön itt a zápor--mondotta fejével a beborult égre intve--jó lesz, +ha te is magadra szeded a köpenyegedet. Úgy látom, erős zivatar jön. + +--Csak már itt lenne! + +--Negyedóra múlva itt lesz. + +--Hurrá, csak ide! Nagyon szívesen látom. + +--Én is. Az ember megfúl ebben a borzasztó melegben... + +--Bizony, ha olyan kövér valaki... + +--Baj ez a sovány kutyának is. + +--Itt nincs sovány kutya! Itt csak egy finom formájú helyes kisasszony +van. + +Regina kidugta kezét a köpeny szörnyű bő ujjából és megfenyegetett. + +--Ne komiszkodj, barátom, mert bosszút állok. + +--A szent igazságot mondom! + +--Meglásd, hogy bosszút állok... + +Ideje volt, hogy magam is beburkolódzam köpenyegembe, mert az eső +megeredt. Bőséges tömegben zuhogott alá, meg lehettem vele elégedve. +Megmutatkoztak az egek tűzcsóvái is--hatalmas villámok nyilaltak +keresztül a sötét felhőtömegeken, s egyik mennydörgés a másikat érte, A +föld szinte megrázkódott. Nagyszerű vihar száguldott felettünk--egy +kicsit már sokallani is kezdtem a hatalmas áldást. + +Volt egy vízhatlan ponyvadarabom--azt kénytelen voltam fejemre húzni, +különben átázott volna rajtam a bakaköpeny. + +--Ide gyere, Regina és bújj le a ponyva alá!--kiabáltam a közvetlenül +mellettem kuporgó leányra, olyan hangon, mintha egy egész huszársvadront +kommandíroztam volna. Máskülönben nem hallotta volna meg a folytonos +mennydörgés miatt. + +Szót fogadott és bebújt mellém a ponyva alá. Igy kuporogtunk egymás +mellett valami félóráig, anélkül, hogy a vihar alábbhagyott volna. Sőt +mintha még nőtt volna ez a rettenetes erő. A dörgések utóhangja néha +hosszantartó mély hördüléssé keményedett, mint a legnagyobb kaliberű +nehéz ágyú hangja... Szinte lestem, hogy mikor robban már a lecsapó +»Geschoss« és mikor repülünk föl Reginával együtt a mennyországba... + +Derekam, térdem zsibbadni kezdett a mozdulatlan kuporgásban. Kedvező +kilátás--semmi. A vihar nem engedett. Zuhogott az eső, vágta a ponyvánk +tetejét, a dühösen tovaszáguldó szélvész pedig oly erővel próbálta +letépni fejünk felől ezt a szerencsétlen ponyvát, hogy alig tudtam elég +keményen megmarkolászni. + +--Borzasztó orkán--mormogta nyugtalanul a leány. + +--Nekem elég volna. + +--Te kívántad... + +--Igaz, de nem ennyit. + +Néhány percnyi hallgatás után Regina ismét megszólalt. + +--Hány óra lehet? + +--Fél kilenc felé jár. + +--Borzasztó... + +A villám lecsapott. Rettenetes recsegés rázta meg a levegőt s mintha a +föld is megingott volna... + +Regina belém kapaszkodott és megragadta a vállamat. Én is ösztönszerűen +hozzákaptam, mintha valamely mélység széléről kellett volna +visszarántanom, ahová belezuhanni készültünk... + +Azután rövid csend... az orkán elült... Pedig csak az én fülem mondta +föl néhány pillanatra a szolgálatot, az orkán tovább tombolt. Mire pár +pillanat múlva ismét meghallottam a mennydörgések hangját, Regina is +magához tért kábultságából és suttogva kérdezte. + +--Vajjon hová üthetett? + +--Messzire nem, az bizonyos... + +--Úgy éreztem,--suttogta egész testében remegve--hogy belénk ütött... +Nézz ide, fogd meg a kezemet--azt hiszem, megbénult... + +--Ugyan! + +--De igen, azt hiszem... + +Amikor meggyőződött róla, hogy nem úgy van--elhallgatott. Én sem +beszéltem. Mozdulatlanul, némán kuporogtunk megint valami félóráig a +ponyva alatt. Az volt a szerencsénk, hogy ez a nyírfa volt itt a +legmagasabban fekvő pont, különben nyakig vízbe kerülhettünk volna. A +ponyvára lezúduló töméntelen víz így lerohant mellettünk az árok felé és +aránylag elég szárazon hagyta azt a kicsi helyet, amelyen szoronganunk +kellett. + +Ebből a kényelmetlen szorongásból azonban már igazán elég volt. +Teljességgel nem éreztem a térdeimet. Akárcsak két fadarab. A derekam +meg most már fájni kezdett. + +--Tartsd csak jó erősen a ponyvát, Regina... + +--Mit akarsz? + +--Kibújok. Nem bírom ezt a kuporgást. + +--Én sem--mondotta hirtelen a leány. + +--Nem bánom, ha bőrig ázok is... föl kell állanom, különben +belenyomorodok ebbe a kuporgásba. + +--Én is. + +Egyakarattal fölemelkedtünk. Még ugrani is akartam, hogy ismét életet +teremtsek tagjaimba, a kísérlet azonban nem sikerült,--valósággal meg +voltam bénulva a több mint egy óráig tartó guggolástól. A leány +nemkülönben. Két nehéz fatuskó voltunk,--egyik jobban fájtatta a +derekát, mint a másik. + +A ponyvát nem lehetett tartani--félrecsapta a szélvihar és kifordította +a visszájára. Akárhogy markoltam is, mindig visszájára került. Erre +eleresztettem--üssön beléd a mennydörgős mennykő. Én bizony nem birkózok +vele többet. + +--Fogd meg, mert elviszi a szél!--kiáltotta a leány és maga is utána +kapott, de már késő volt--a ponyva repülni kezdett szárnyak nélkül s egy +szempillantás alatt eltűnt a Morelli-féle Graben vízzel telt +mélységében. Oda sodorta be a dühös szélroham. + +--Kár volt elereszteni--mondotta neheztelve Regina--most ázhatunk. + +--Inkább ázok, de nem kuporgok többet. + +--Richtig! ez igaz! Én sem kuporgok többet. Ebbe a vizes latyakba +azonban nem lehet éjszakára lefeküdni. Szedjük össze a holminkat és +gyerünk éjszakára a barlangba... be az erdőbe. Látnivaló, hogy egész +éjjel zuhogni fog. Reggel visszajöhetünk. Jó? + +--Jó. + +Öt perc múlva már útban is voltunk. Regina elől ment--én utána. +Koromsötétben bukdácsoltunk előre az erdő fái alatt. Egy-egy villám +vakító fénye után csak annál sötétebb lett. A tulajdon orromat sem +láttam, nemhogy az előttem haladó Regina alakját ki tudtam volna venni. +Máskor tíz percig tart ez az út--most beletelt harminc is, míg végre +Regina megállt és megfogva kezemet, megvígasztalt. + +--Itt vagyunk! Hajolj, nehogy beleverd homlokodat a sziklába. + +Még egy perc és benn voltunk a barlangban. Helyesebben szólva: benn +voltunk egy talán még vakabb sötétségben, mint odakünn. A hely azonban +száraz volt és most ez volt a fő. + +--Le a cókmókkal, fiú!--vezényelte Regina jókedvűen--és gyújtsd meg a +lámpást. Itt vagyunk. Nagyszerű éjjeli szállás! Dícsérem az eszemet, +hogy rágondoltam. Úgy fogunk aludni, mint a tej. Odakünn ordíthat a +szél, ahogy akar--fittyet hányok neki és annál jobban fogok aludni, +minél eszeveszettebbül ordít. A lámpást, fiú, a lámpást! Azután rakd ide +szépen a szikla alá a holmit, én addig meg fogom csinálni a te ágyadat +is. + +[Illustration] + + + + +KILENCEDIK FEJEZET + +Viharos éjszaka,--nem tudunk elaludni.--Regina szilvóriumot iszik és +oktalanságokat beszél.--»Ha bosszankodni akarsz--tégy jót!«--Regina ugy +viseli magát, mint egy vadmacska, elhagyja a barlangot és eltűnik +szemeim elől.--Elhatároztam, hogy nem törődöm vele, hanem sorsára +bízom.--Elindulok, hogy valahol ismét megtaláljam a századomat.--Mi +minden van egy elhagyott csatatéren? + + +A sötétségben kitapogattam valahogy a hátizsákból a kézilámpást és a +gyufát. Arra a gondolatra, hogy hátha a gyufa átázott és ekként elvitte +az ördög, szinte rosszul kezdtem magamat érezni. Mi a patvart kezdjen az +ember ebben a pokoli sötétségben? A balsejtelem azonban szerencsére +alaptalannak bizonyult: a gyufát nem érte semmi vizes veszedelem, meg +lehetett gyújtani a lámpásban szigorgó maradék stearingyertyát. + +Még egy félperc és a világosság szegényes forrása kigyúlt. + +--Mondá az Úr,--idéztem a szentírást--hogy ez jó lenne! + +--Tedd oda a szikla oldallapjára, hogy lássak--vezényelte a leány. + +Odatettem. Hát a sötétséget most már valamivel jobban meg lehetett +látni... + +--Kicsi világosság ez, Regina, de ha nem sietsz, ez is elfogy. + +--Bizony, spórolni kell a maradék gyertyával! Tehát csak gyorsan, +gyorsan, rakd el a cókmókot, úgy, ahogy tudod, nem baj, ha nincs is +rendben, én addig hirtelen összetákolom az ágyakat... vagy minek +nevezzem ezeket a vackokat, amiket most mindjárt összeütök. Az a fő, +hogy szárazban ülünk. + +--Igen, ez a fő. + +Fölnyaláboltam, ami kezem ügyébe került és minden rend nélkül, úgy ahogy +jött,--kvartirba helyeztem cókmókunkat. Néhány hegyesen kiugró sziklaél +ruhafogas gyanánt használódott: fölakasztottam rájuk a magam meg a +Regina köpenyegét, hadd száradjanak. Az én köpenyem csuronvizes lett a +veszekedett vízzuhatagban, amely odakünn érte, s jócskán kikapott a +»procák«--kenyértarisznyám is. Haj hó, görbe liliom! Ha kikapott a +kenyerem is és szétmállott, mit eszünk? Mit ér egynémely roppant kincs +kenyér nélkül? Például a szalonna? + +Mindez reggelre kisül, most nincs idő a vizsgálatra, különben elfogy a +gyertya. + +Regina sietve ütötte össze az ágyaknak nevezett fekhelyeket. Egy csomó +hirtelenében összekotort száraz levél alul, a pokróc felül és megvolt az +ágy. Ennél gyorsabban és egyszerűbben--gondolom--maga Lucifer sem rugdos +össze ágyat a rossz lelkeknek. + +Néhány perc mulva rámkiáltott! + +--Készen vagy? + +--Hát úgy... + +--Én is! Ez itt a nagy kő alatt a tied, ez meg az enyém. Olyan ágy, +amilyen tellett... akinek nem tetszik, kifekhetik az esőre. És most fújd +el a gyertyát, ne prédáljuk hiába. + +Ne bizony! Nagy dolog az ilyen kis darab gyertya is, ha semmi módja nem +mutatkozik a pótlásának. Már pedig ilyesmire még gondolni sem lehetett. +Tehát gyorsan elfújtam a maradék drágaságot s ezzel ismét belezuhantunk +a legvakabb sötétségbe. + +--Uhu...--huhogtam mély hangon--minden jó lélek dícséri az Urat, ki van +itthon? + +--Jobb lesz, ha ügyelsz a fejedre, dorgált a leány--különben belevered +homlokodat a kiálló kövekbe és azzal maradsz. + +--Ügyelek. + +Előrenyújtott kézzel kitapogattam a járást és sikerült is minden baj +nélkül megközelítenem a fekhelyemet. Azonnal leültem, nehogy csakugyan +beleteremtsem fejemet valamelyik előreálló sziklakőbe. Az ember ilyenkor +hathatósan irígykedik barlangbeli elődjére, a medvére, aki biztosan +mozgott valamikor ezen a helyen és nem kellett minden sziklánál +keményebb koponyájára ügyelnie. + +Miközben előkészületeket tettem a lefekvésre, időnként hallgatózva +füleltem kifelé, engedett-e vajjon erejéből a vihar, vagy nem engedett. +De bíz az nem engedett. Egy-egy nagyobbszerű villámlás fénycsóvája +benyilalt még ebbe a sötét barlangba is. Ilyenkor egy szempillantásra +világosság hasított keresztül a sötétségen és roppant furcsa vonalakat +rajzolt az oldalfalakra. A mennydörgések hatalmas ereje azonban megtört +a barlangszájon, a legnehezebb dörgés is csak nagyon tompán érkezett +füleimhez, mintha valamely mély pincében és annak is legtávolabbi +boltozott folyosójában tartózkodtam volna. + +Regina a sötétség dacára is észrevette, hogy hallgatódzom, ahelyett +hogy--mint ő--birtokba vettem volna fekhelyemet és iparkodtam volna +elaludni. + +--Még mindig piszmogsz?--kérdezte dorgáló hangon. + +--Wer da? Ki huhog itt? + +--Miért nem fekszel le? + +--Fekszem. + +--Nem igaz! + +--Honnan tudod, hogy nem igaz? Nem vagy te bagoly, hogy ide láss. + +--Az nem vagyok, de a mozgolódásodból tudom, hogy haszontalanul +elpiszmogod az időt. + +Tessék! Akármilyen kicsi, de már anyáskodik és zsarnokoskodni szeretne +az ember fölött. + +--Te meg haszontalanul prédikálsz, Regina, ahelyett, hogy aludnál. Ne +törődj velem, hanem aludj. + +Úgy látszott, belátta, hogy voltaképpen igazam van, mert egy darabig +csendben maradt. Ekkor már talán esti tíz óra is elmúlt, ideje volt, +hogy magam is birtokba vegyem kemény fekhelyemet. Kinyújtóztattam tehát +tagjaimat a pokrócon és próbáltam elhelyezkedni. Alig találtam el +azonban a testemnek legkényelmesebbnek látszó »nieder«-t, amikor most +már meg Regina kezdett el piszmogni,--saját kifejezése szerint--még +pedig eléggé nyugtalanul arra, hogy tudomásul kellett vennem a +mozgolódást. + +--Ejnye, még mindig piszmogsz?--kérdeztem ugyanolyan dorgáló hangon, +mint ő az imént. + +Nagy meglepetésemre erre halk nevetés volt a válasz. + +--Ja... piszmogok. + +--Aludni! + +--Nem lehet. + +--Miért nem lehet? + +--Fázik a lábam--hangzott a panaszos válasz, melyet ismét halk kacaj +követett. + +--Dörzsöld. + +--Dörzsölöm, de olyan hideg, mint a jég. Nem bírom fölmelegíteni, ha +pedig fázik a lábam, nem tudok elaludni. Nagyon átázott a rongyos +topánom, ha ugyan azt a csupa lyuk rongyot topánnak lehet nevezni... +okosabb lett volna, ha meztelen lábbal jövök, legalább nem áztatta volna +lábamat még a topán meg a harisnya is. + +--Hát akkor... mert álmos én sem vagyok... talán jó lesz, ha fölkelek és +egy kis tüzet rakok a barlang szája közeliben, annál aztán +megmelegítheted a lábaidat. Rakjak? + +Nagylelkű ajánlkozásomat Regina hangos nevetéssel utasította vissza. + +--Még csak az kellene, hogy most tüzet rakjunk és telebüdösítsük füsttel +az egész barlangot. Akkor aztán már épen nem tudnék elaludni. + +Persze, persze, a füstre hirtelenében nem gondoltam. Bizonyos, hogy +ebben a nehéz, esős időben az egész füstöt a barlang belseje felé +szorította volna vissza a légnyomás és a finom tüzecskét el kellett +volna oltani. Holott pedig tetszetősnek találtam a gondolatot a magam +lábai szempontjából is, amelyek--most, hogy Regina panaszkodott--szintén +fázósaknak találtattak. Lehet, hogy ha nem szól, eszembe se jut, hogy +voltaképen nekem is fázik a lábam. + +--Vígasztalódj, Regina, nekem is az a bajom, ami neked. + +--Csak nem fázik a te lábad is? + +--De bizony! + +--Dörzsöld. + +Szerettem volna tudni, hogy mi viháncolni való van ezen, de nem szóltam. +Azt tapasztaltam, hogy a vörös kamerád ilyenkor minden igaz ok nélkül +goromba válaszokat hajlandó adni a nyájas kérdezősködésre. + +Ebben a pillanatban egyúttal roppant okos ideám is támadt. Az volt a +roppant okos idea, hogy a megmelegedés művelete tulajdonképen más módon +is »eszközölhető«, nemcsak száraz forgácsokból összeszerkesztett +parázs-tűzzel. Jóféle hazai szilvóriummal például felette gyorsan és +hatékonyan eszközölhető. Tehát, auf! Rekviráljuk ide izibe a sárga hazai +kincset. + +Fölkeltem és tapogatózva elindultam a cókmók felé. Ott tartózkodik a +kincs. + +--Mit csinálsz?--kérdezte Regina. + +--Mozgok. + +--Hallom, de minek? + +--Melegedés erányában mozgok. + +--Mondtam már, hogy nem csinálunk tüzet! Szántszándékkal önmagát csak a +bolond füstöli ki. + +--Ruhig, Regina, másról van szó. Sligovicáról van szó és nem silány +forgácstűzről. Néhány becsületes kortyocska szilvórium és olyan pompás +melege lesz az embernek, mintha két kályha között ülne. + +Tovább kerestem holmim között, míg a szilvóriumos üveget sikerült +fölfedeznem. Lám, milyen szerencse, aki spórol, annak van akkor, amikor +valósággal is rászorul az ilyen hazai orvosságra. Mióta hordozom ezt a +zöldszínű szerémségi üveget és ihol, még mindig megvan a fele. Tán +néhány tisztességes kortyocskával még több is, mint a fele. + +Illő reverenciával kihúztam zömök nyakából a dugót és leeresztettem +torkomon egy becsületes kortyot. Mi tagadás benne, jól esett, bár +sohasem voltam italos természetű. Most azonban aképen éreztem magamat, +mint akit felette puha és meleg bársonnyal simogatnak, azonkívül, hogy +hízelgő szeretettel még az orcáimat is megsimogatják. Minden porcikámat +elöntötte ettől a különben ordináré hazai kincstől a jóságos meleg. +Ennélfogva még ittam egy másik becsületes kortyot. Azaz, megittam két +hasas kupicányit. A »becsületes« korty ugyanis annyi, mint két hasas +kupica. Nálunk felé legalább ennyi. + +--Hát én már kezdek urasan megmelegedni, Regina,--mondottam, miközben +tapogatózva visszaigyekeztem vackom felé--neked is azt kommendálom, hogy +kövesd példámat és melegedj meg. + +--Sohasem ittam pálinkát--hangzott a sötétségből. + +--Nem is azt kommendálom én, hogy idd a pálinkát, mint egy tót +napszámos, hanem azt, hogy kóstold. Aki úr, az nem issza az ilyesmit, +hanem csak kóstolja. + +--Nem kérek. + +--Pedig jó orvosság a hideg ellen, megmenti finom piszédet a ráólálkodó +náthátul is. + +--Nem lehet mindenkinek olyan vastag orra, mint neked. + +A választ nagyon gyorsan röpítette felém a kamerád, de nem haragudott, +hogy lepiszéztem. Hallottam, hogy a sötétben még nevet is. Általában +megfigyeltem, hogy ma dél óta minden haszontalan semmiségen mulatni +tudott. Akkora művész a női hangulatváltozások titkának kifürkészésében +persze nem voltam, hogy az okot is kitaláltam volna. Igaz, hogy meg sem +próbáltam. Hegyezzen zabot az, akinek efféle tudós játékokban kedve +telik. + +Néhány perc mulva megint megpróbálkoztam a kínálgatással. + +--Hozzam az üveget, Regina? Meglásd, milyen jó dolog, ha az ember lába +fázik, aztán egyszerre csak nem fázik. Egy-két rövid kortyot kell csak +lekóstolnod és attól úgy fogod érezni magadat, mintha a legnagyszerűbb +pihe-dunyha alatt feküdnél. Tehát hozom az üveget, jó? + +Semmi válasz. + +--Elindultam az üveggel, Regina. + +Erre sem érkezett semmi válasz. Egy halk nevetés azonban ismét hallható +lett a sötétségben. + +--Ha odaérek, szólj, nehogy isten csudájára beléd botoljak és kiejtsem +az üveget. Nagy kár lenne! + +--So!... az persze nem lenne kár, ha jól megrúgnál. + +--De bizony az is kár lenne. Azért kell szólnod, ha közeledbe érek ebben +a tök-sötétségben, nehogy afféle akaratlan pimaszságot tegyek. Tehát már +közeledek... + +Nem mondta, hogy ne jöjjek. Úgy látszik, csakugyan nagyon fázott +szegénynek a lába és kénytelen-kelletlen rá fog fanyalodni az +orvosságra. Óvatosan tapogatózva folytattam utamat abba az irányba, ahol +feküdt. Csakhogy ekkor már nem feküdt, hanem ülve kuporgott a magára +borított köpeny alatt. A következő lépésnél már meg is fogta a lábamat. + +--Halt! + +Megálltam. Ha még egyet léptem volna, rálépek és legázolom a nyolcvankét +kilómmal. + +--Állok, Regina, itt az üveg! + +Találomra feléje nyújtottam. Elvette a kezemből és így szólt: + +--Szeretnék megmelegedni, mert igazán fázom... de mi lesz, ha rosszul +leszek ettől a pálinkától? + +--Szűzpálinka ez, lelkem, magunk csináltuk, nem pancs. Ettől még egy kis +leány se lesz rosszul, de még egy angyal se. Sátoros ünnepeken odafenn a +paradicsomban is isznak az angyalok ilyen tiszta szűzpálinkát, mint +amilyen ez. + +--Igen... a korhelyek. + +--Korhely angyalokról még nem olvastam a szentírásban. Ne okoskodj, +hanem igyál... akarom mondani--kóstold. + +--Also gut, megpróbálom, de ha valami bajom lesz, a te lelkeden szárad. + +--Vállalom a bajt, meg a felelősséget is. Kínálnálak tán, ha csak a +legkisebb bajtól kellene is tartani? + +Amíg beszéltem, Regina végre rászánta magát a dologra és ivott. Látni +nem láttam a sötétségben, de hallottam az üveg nyakának kotyogó hangját. + +--Brrr... ez borzasztó erős, elégeti a számat... + +--Nem éget az semmit, csak melegít. No, még egyet! + +--Sok lesz... félek... + +Néhány pillanat mulva megint megszólalt: + +--Hm... most már nem éget és--hogy mondjam--nem is olyan rossz... + +--Nem bizony! Olyan ez, mint a folyékony arany. + +--És melegít, az bizonyos... És nem is olyan rossz, mint ahogy +gondoltam... Valamilyen kesernyés íze van, de--hogy mondjam--igazán nem +rossz, ha az ember szája kicsit már hozzászokott... + +--Nem kell ehez hozzászokni, lelkem, enmaga szoktatja magát, merthogy +jóféle ital. Csak a komiszhoz kell hozzászokni. + +--Nem tudom, merjek-e még? + +--Merj. + +--Sok lesz... + +--Hányszor ittál? + +--Kétszer... + +--És fázik még a lábad? + +--Az?... Nem nagyon fázik... + +--Hát akkor, mint afféle bátor vitéz, aki nem ijed meg az árnyékától, de +még ettől a jóbarát pálinkától sem, még igyál egyszer, azután add ide az +üveget. De ügyelj az istenért, nehogy kiejtsd! Porrá törnék ezeken a +köveken és odalenne. + +A sötétben hallottam, hogy Regina elfogadta az indítványt és harmadszor +is szájához emelte az üveget... glu, glu, glu... Megfogyatkozott egy +újabb korttyal a kincs. + +--Jó volt? + +A kamerád nevetve nyújtotta felém az üveget. + +--Jó. + +--Nem látom, hogy merre felé nyújtogatod az üveget... Ha macska volnék, +látnám. Semmit sem lehet látni ebben a tömlöcben... meg kellett volna +gyújtani a lámpást legalább néhány percre. + +--Hát gyújtsd meg. + +--Igen, de akkor meg a gyertya fogy el. + +--Ezen úgy lehet segíteni,--hangzott a szerfelett jókedvű válasz--hogy +azt, ami elfogy, többé nem gyújtod meg. + +--Ne mondd! + +--De mondom. Visszadugtad a lámpást a zsákba? + +--Nem dugtam, ott van a kövön... két lépésnyire a fejedtől... és +mellette van a gyufa is, ha meg akarod gyújtani. + +Míg a szilvóriumos üveggel óvatosan a podgyászunk felé retiráltam, +Regina fürgén felugrott guggoló helyzetéből és ahhoz a lapos sziklakőhöz +tapogatta magát, amelyen a lámpás állott. Ott gyorsan gyufát gyújtott és +a következő percben már égett is a lámpásban levő maradékgyertya. Nem +helyeseltem ezt a gyertyagyújtást, de örültem neki, hogy világosságot +látok. Alvásra alkalmatos a sötétség, az ébren levő embert azonban +módfelett lehangolja és elfárasztja. + +--So... hadd égjen! Utálom a sötétséget és egy kicsit félek is +tőle,--mondotta megkönnyebbült lélegzettel a leány, miközben szeretettel +nézett az égő gyertya pislogó lángjába, amely sárgára festette +arcát--mindig azt képzelem, hogy valaki a hátam mögött van és rögtön +megfog, amint visszanézek... + +--No, itt ugyan nincs senki a hátad mögött. + +--Tudom, hogy nincs, de mégis csak jó, ha világosság van... Vajjon hány +óra lehet, fiú? + +Elékerestem blúzom zsebéből az órámat és megnéztem kíváncsiságból az +időt, mennyit herdáltunk el az alvás idejéből? + +--Féltizenegy. + +--Csak féltizenegy? Azt gondoltam, hogy több. Álmos vagy? + +--Nem vagyok. + +--Én sem vagyok. Mit gondolsz, zuhog még odakünn? + +Erre nem kellett válaszolnom. Hatalmas mennydörgés nehéz moraja töltötte +meg e pillanatban a barlangot. Úgy tetszett, mintha az összes +sziklafalak mozogtak volna... Az orkán tehát még nem engedett odakünn a +maga hallatlan erejéből. Valóságos ítéletidő. + +Regina fülelt, azután mosolyogva fintorgatta orrát a barlang szája felé. + +--Jó, hogy itt vagyunk és nem künn... A te kemény fejedtől nem telt +volna ki, hogy ide mentsük a bőrünket. Erre is nekem kellett gondolnom. +Mindenre nekem kell gondolnom. + +Kacagott és még izgékonyabban fintorgatta orrát, amely ilyenkor felette +hasonlított a mókuséhoz. Ez volt impresszióm az első perctől kezdve, +amikor legelőször megpillantottam. + +Közben elpakoltam a szilvóriumos üveget és rükverc-koncentráltam magamat +fekhelyem felé. A felém kiröpített gorombaságra nem adtam választ. + +--Az a fő, Regina, hogy fázik-e még a lábad? Minden más beszéd--szalma. + +--Nem fázik--válaszolt széles mosolyra húzódott szájjal a leány, +miközben ímmel-ámmal lelökte vállairól a köpenyeget és teleszívott +mellel belefújt a levegőbe. + +--Akkor jól van. + +--Mondtam már, hogy melegem van, nem érted? + +--Eddig még nem mondtad. + +--Háromszor is mondtam! + +--Jó, jó... + +--Nem mondtam háromszor is? Nemcsak azt mondtam háromszor, hogy most már +egy cseppet sem fázik a lábam, de azt is mondtam, hogy melegem van... +bizonyosan a pálinkától... Nem is kellet volna talán inni abból a +pálinkából... Ezt már vagy hatszor elmondtam, de megint mondom, sok +volt... szédül a fejem... + +--Reggelig elmúlik. + +--Nem érted, hogy szédül a fejem?--folytatta kissé akadozó nyelvvel--ez +nem rossz... nem, ez nem rossz... de nem is jó... Főleg az nem jó, hogy +túlságosan melege van az embernek. + +--Reggelig ez is elmúlik. + +--Reggelig, reggelig... ezt már vagy tízszer mondtad, de mi lesz +reggelig? Addig még legalább... legalább... három-négy óra van hátra, +talán még több is, mint három-négy óra... Nem igaz? + +--De igaz. + +--Schauéns, Sie!... szamár. + +Ez olyan örvendő, sőt diadalmas hangon volt mondva, hogy el kellett +nevetnem magamat. Becsípett kicsit a vörös és ennek én voltam oka. +Zsebre kellett tehát vágnom az ebből az állapotból kisarjadzó összes +következményeket is, a mellékletképen velük kiosztandó titulusokkal +együtt. Ezekkel a paraszt-titulusokkal a kis kamerád különben máskor sem +fukarkodott. + +--Te izé... fiú... was soll i sagen... hogy is mondjam?...--dunnyogta +maga elé, állandó mosolyra húzódó szájjal, miközben egyre szaporábban +fújta ki vérpirosra tüzesedett ajkai közül a levegőt--mit is akarok +mondani? + +A furcsa grimace-okon, amiket vágott, akaratlanul is mulatnom kellett. +Jóideje nem produkálta ezeket a mókusszerű fintorgatasokat, elszoktam +tőlük. Most, hogy ismét szerencsém lett hozzájuk, nevetésre ingereltek. +Bizonyos, hogy felette furcsák voltak. Ha megfeszültem volna, sem tudtam +volna csak egyet is utánozni. + +--Alighanem azt akarod mondani,--válaszoltam a hozzám intézett zavaros +kérdésre--hogy most mindjárt leteszed fejedet szépen a zsákra és aludni +fogsz. Merthogy már ideje. + +--Ah, ná! Nem azt akartam neked mondani,--dunnyogta fejét rázva, s +nagyobb nyomaték kedvéért még a kezeivel is integetett--hanem... +hanem... azt akarom neked mondani, hogy ha tudtad, milyen mérges az a +pálinka, miért kínáltad, hogy igyam? + +--Azért, mert nyafogtál, hogy fázik a lábad. + +--Egyébért nem? + +--Miféle egyébért? + +--Azért, hogy lerészegedjek. + +--Lám, hát részeg vagy? + +--Ne kacagj, szamár... nem vagyok részeg,--kiáltotta neheztelve a vörös, +de azért maga is nevetett és ajkai körül a furcsa grimaceok még +szaporábban váltogatták egymást, mint az imént--azért sem vagyok részeg, +hiába számítottál rá, hogy bele fogok fordulni a pocsolyába... + +Figyelni kezdtem a beszédre. + +--Mire számítottam én? + +--A.... arra, hogy mint egy részeg Lump, bele... bele fogok fordulni +a... a pocsolyába és akkor azt tehetsz velem, amit akarsz... + +Hm, ez elég értelmesen volt mondva. + +Zsebre lehetett vágni és idézni lehetett melléje a régi bölcs igazságot: +»ha bosszankodni akarsz--tégy jót«. + +Elhatároztam, hogy nem fogok vele törődni, akármit beszél is az ajkain +keresztül megnyilatkozó--szilvórium. Mert az beszélt s ez enyhítő +körülmény gyanánt esett latba. Becsípett a vörös és most mindenféle +szamárságokra téved zavaros feje. Nem tartottam emberségesnek, hogy ezt +a megzavarodott vörös fejecskét valami hatvan fontos gorombasággal +agyonüssem. Pedig csöpp híjja, hogy meg nem tettem. + +Regina kihívó szemekkel tekintett rám. Apró, hunyorgó szemei pislogva +szikráztak üregeikben s szinte kiabált bennök a sértő gyanu. Emellett +állandóan és egy kicsit bambán, de folytonosan nevetgélt. Épen olyan +volt, mint találkozásunk legelső napján, szegény... + +--Bá!... hiába leskelődöl,--mondotta pár pillanatnyi hallgatás után--nem +fogok belefordulni a pocsolyába és nem... nem fogok elaludni... + +--Az a te gondod. + +--Nem is hagyom, hogy a tied legyen. + +--Bátran hagyhatod. + +--Le akartál it... itatni, Kerl... de nem sikerült. Nem fogok ittasan +belefordulni a... a... Hiába kuporogsz ott az ágyadon és lesed, hogy +mikor fordulok bele a... a... + +Elakadt. A mondat többi része oly hangos kacagásba fúlt, hogy +visszhangzott bele az egész barlang. Most már nemcsak a haja volt vörös, +hanem az arca is, szinte lángot vetett a forróságtól. Egy kicsit +meghökkentett a dolog. Hátha többet ivott a kelleténél? Még baj lesz +ebből a csacsiságból... + +A leány most föltápászkodott eddigi kuporgó helyzetéből és félrelökve +maga mellől a köpenyeget, támolyogva indult a barlang szája felé. + +Rászóltam. + +--Mit akarsz? + +--Ki akarok menni... rosszul vagyok... + +--Igy akarsz kimenni, az esőre? Hiszen alig van rajtad valami, halálra +hűtheted magadat! + +--Kell. + +Tovább támolygott. Erre felugrottam és útjába állva, nem bocsátottam. +Még csak az kellene, hogy így menjen ki! + +--Itt fogsz maradni, Regina. + +--Bocsáss, ki kell mennem.--motyogta valami képtelenül torz mosolyra +húzódott szájjal, miközben éreztem, hogy körmei belemélyednek a karomba +s a lábát rúgásra próbálja fölemelni--ne állj utamba, ha jót akarsz... +okvetlen ki kell mennem, mert itt megfulok... Érted, hogy itt +megfulok... levegőre van szükségem... kimegyek... Rosszul vagyok. + +Minél jobban vergődött, annál erősebben tartottam. + +--Itt maradsz! + +--Nem...--suttogta elfulladt, forró hangon s kis kezei oly erővel +szorították azt a karomat, amellyel tartottam, hogy szinte vér serkedt +körmei helyén--kimegyek... kimegyek... Bocsáss, különben itt esem össze +a szemed előtt... Rosszul vagyok... + +El voltam határozva, hogy semmi szín alatt sem bocsátom ki a szabadba +így, amint volt, jóformán ruha nélkül, amely a künn zuhogó eső és +szélvihar ellen megvédte volna, emberséges jószandékom azonban +meghiusult. Amikor látta, hogy hiába vergődik, mert erőszakkal az én +kezeimből nem szabadulhat: nyilván ismét hatalmába kerítette érzékeit +régi vadmacska-dühe, mert egyszer csak heves fájdalmat éreztem +kézfejemen... el kellett eresztenem a karját... beleharapott a +kezembe... + +Abban a pillanatban nem vettem figyelembe, hogy nincs egészen +beszámítható állapotban,--a megivott szilvórium hatása bizonyos +volt--csak arra figyeltem, hogy dühös harapással válaszolni egy iránta +megnyilvánuló jószándékra, több az elégnél... Föllobbant bennem a harag +és a méltatlankodás. Akkorát kiáltottam, hogy visszhangot vert bele a +barlang szája. + +--Nohát, mars! Eredj a pokolba... + +Hátat fordítottam neki és a pislákoló lámpás felé igyekeztem. Annak a +világánál láttam, hogy a feldühösödött vörös nem tréfált, egész +kezemfeje egy vér volt, alaposan beleharapott... ideje, hogy a vérzést +valamiképen elállítsam. Amíg a torniszterből kiszedegettem a szükséges +sleif-bandokat, visszanéztem a barlang szája felé és megállapítottam, +hogy csakugyan egyedül vagyok: a leány kiment és vézna alakja +beleveszett a sötétségbe. + +Magammal törődtem, nem vele. Félkézzel bekötni egy sebet nem a +legkönnyebb munka, a sleif-band vége mindegyre kicsúszott ujjaim közül, +pedig a fogaimmal is segítettem. Igy történt, hogy amivel egyébként +néhány perc alatt elvégződtem volna, azzal most talán egy negyedóránál +is több időt töltöttem el. A kötés így is suta volt, a derék Heiszer +bácsi nagyot csóvált volna jóindulatú, kövér fején, ha ezt a tökéletlen +munkát meglátta volna. Ügyesebb kötés hiányában nekem azonban ezzel is +be kellett érnem, a vérzést elvégre sikerült elállítanom és ez a +fődolog. + +Tábori lámpásom most fölmondta a szolgálatot. A gyertyamaradék már csak +a legalján pislogott. Még egy-két perc és utolsó pislantásával +gehorzamst meldolni fogja, hogy több Dienst-et nem leistolhat. + +Ezzel még egyet pislogott és kialudt. + +Sötétben maradtam. + +Azaz hogy... Furcsa! Vajjon mi történik odakünn? Nem maradtam egészen +sötétségben, a derengésnek némi halavány nyomai rajzolódtak a barlang +száját elzáró sziklafalak kiálló szegleteire, mintha valamely nagy +távolságból rejtelmes eredetű fény érkezett volna... + +Mi lehet ez? + +Három lépéssel a barlang szájánál termettem és egy fürge ugrással künn +voltam a szabadban. + +Ott aztán kis híjján, hogy lelkes hurrát nem kiáltottam örömömben a +Mindenség kegyelmes alkotójának tiszteletére, aki egyetlen +kézlegyintéssel véget vetett a gyalázatos időjárásnak, elűzte az +esőfellegeket, megállította eszeveszett rohanásában a förtelmes szelet +és olyan felséges ultramarinkék színt varázsolt a firmamentumra, hogy az +embernek a szíve repesett örömében! Gyönyörű tiszta égbolt csillogott +fejem fölött a sarlós hold és a teljes fényükben ragyogó csillagok +világosságában. A tökéletes szélcsendben egyetlen falevél sem mozdult. +Békességes, nyugodt és csendes volt körülöttem az erdőség. Ebben a +hangtalan csendességben talán egy halk sóhajtást is meghallottam volna. + +Gondoltam rá, hogy hallani fogok... Azonban nem hallottam. Lehet, hogy +ha hallottam volna, sem mozdultam volna... a méltatlankodás még igen +erősen fortyogott bennem. + +Mire visszamentem a barlangba, hogy lefeküdjem, éjféli tizenkét óra +lett. Ideje, hogy kinyújtózkodjam fekhelyemen és elaludjak. Aki nincs +itt, ne aludjék. Ha aludni akar, visszatalál magától is, ha tetszik, ha +nem tetszik, annyi. + +Leheveredtem az improvizált ágyvacokra és semmi nyugtalanságot nem +éreztem a künn kódorgó vörös miatt. Hiába! a méreg... Meg a +sértődöttség. Meg egy kis komoly restelkedés is, hogy +tán--voltaképen--és mindenképen... többet foglalkozom ezzel az egész +dologgal, semmint kellene. Elvégre, csakugyan lehet, hogy így áll +valahogy a dolog és nem másképen... Igaz, hogy nem én kevertem eképen a +sors és véletlen kártyáit, hanem maga a sors és a véletlenség, amelyek +ezt a vörös Reginát utamba hozták. Ezt a kicsi Reginát, az eszest, +jószívűt, ügyest, vakmerőt, szemérmest és félbolondot... Ennyi, úgy +hiszem, elég? Nagy része e titulusoknak azonban becsületesen meg van +érdemelve.... + +Nem tehetek magamnak semmiféle szemrehányást: a sorsnak és a véletlennek +különös játékaiba nem avatkoztam. Sem előre nem vittem semmit, sem hátra +nem toltam. Sem semmit nem irányítottam. Ami volt, magától lett úgy, +ahogy épen történt. Becsületes nyíltsággal elmondhatom magamnak, hogy +akármi történt volna eddig, vagy fog történni ezután ezzel a +teremtéssel, ez az én lelkiismeretemet nem érinti. Örültem és nagyon meg +voltam e pillanatban magammal elégedve, hogy így van. Megvallom, szinte +rosszul éreztem magamat a gondolatra, hogy másképen is lehetett volna... +Mert--lehetett volna. + +Akkor most meg volnék kötve, vagy ha nem is--egy nagy kő okvetlen lógna +a nyakamon. Igy nem lóg semmi és nem kell a szemem közé pirítanom, hogy +nagy bivaly létemre elgázoltam egy ilyen semmiséget. + +--Hogy az ördög vigye el... csakugyan fájt a kezem. Úgy sajgott, hogy +szinte emelkedni éreztem rajta a kötést. Hát nem bolond, aki ilyesmit +tesz a barátjával? Beleharap a kezébe. Még ha ittas is egy kicsit, akkor +sem járja. Majdnem az jut ilyenkor az ember eszébe, hogy ha szeretője +lettem volna, nem harapott volna a kezembe. Lám, ez nem is olyan +emeletes szamárság, mint amilyennek látszik. Tán épen azért harapott a +kezembe... + +Elmélkedni fogok ezen a dolgon. Jó éjszakát... + +* + +Mire másnap reggel kinyitottam szemeimet, félkilenc felé járt az idő. +Hatalmas medveálom volt, elég lett volna két medvének. + +Most azonban--auf! És ki ebből az oduból. + +Készülődés közben körülnéztem és egyáltalában nem éreztem semmi +meglepetést, amikor láttam, hogy még mindig egyedül vagyok. A valamely +okból ezúttal úgylátszik roppant komolyan felbőszült vadmacska nem jött +vissza. Fekhelye érintetlen volt. Makacs egy portéka, az bizonyos. Ez +azonban nem az én dolgom, hanem az övé. + +Egy pillanatig tűnődtem, hogy voltaképen mit kellene most csinálni, +azután gyorsan határoztam. Látnia kell, hogy sem makacskodása, sem +haragja nem imponál, nem fogok utána meghalni bánatomban... Még tréfából +sem. Amit megtehetek, megteszem. Itt hagyok számára egy csomó ennivalót, +a pokrócomat, a gyufát és más efféléket, használja, ha akarja. Hogy hol +találhat meg, azt úgyis tudja. Schluss! + +Magamra kapcsoltam a holmimat, vállamra löktem a Manlichert és faképnél +hagytam az éjjeli szállást. Direkció a Morelli-féle Graben és a nyírfám! + +Elindultam. + +Az erdei forrás vizéből, amely mellett el kellett haladnom, nem lehetett +inni, annyira zavarossá tette a tegnapi zápor, meg a beléje hullott +mindenféle giz-gaz. A fű is egy latyak volt bakancsom alatt, hiába +kerülgettem. A nap azonban hatalmasan dolgozott, egész párafelhők +emelkedtek a magasba, amint a természet óriási lélegzetvétele a +legpicinyebb növénykét is új munkára serkentette. + +Néhány perc mulva künn voltam az erdőből. + +Ott állt saját külön nyírfám és ott mellette a Morelli-Graben színültig +megtelve sárgás-barna vízzel. Rengeteg víz dőlt le a magasságból, hogy +ezeket a mély árkokat elboríthatta. Igy, ahogy vannak, nem volna jó +beléjök állni. + +Idáig tehát rendben volna a dolog, itt vagyok, ahol parancs szerint +lennem kell, de vajjon itt kell-e lennem egész az ítéletnapig? Hátha a +végítélet napjáig sem kapok parancsot, hogy hagyjam el a posztot és +rukkoljak be a regimenthez, itt kell-e gyökeret vernem a földbe? Hátha +nincs mód, hogy avizót vagy parancsot kaphassak? Akkor is itt kell +állnom? Ez meggondolandó... és csiklandós ügy. Hadjáratban nem sokat +teketóriáznak,--ha a magam szakállára hagyom el a posztot és ebben +engedetlenséget találnak látni--elverik rajtam a port. + +Másfelől pedig ösztönszerűen éreztem, hogy összeköttetést kellene +találnom a regimenttel, mert itt már igazán nincs semmi keresni valóm. +Hol vannak már ettől a vidéktől a régóta folyó harcok! Az ütközet ezen a +vidéken kétszer is tovahömpölygött a jezernicai völgy felé és onnan +megint vissza és ismét előre, semmiképen nem valószínű, hogy a +hadiszerencse harmadszor is cserben hagyott minket és újra engedni +kellene az ellenség hatalmas lökésének. Emellett bizonyít az is, hogy a +szerencsétlen Jezernica falut tegnapelőtt este felgyújtották. Tehát nem +remélik, hogy ismét visszaszerezhetik. Az oroszok ilyenkor szoktak +kérlelhetetlenül mindent elpusztítani, ami menekülésük közben útjokba +kerül. + +Mindezekből az következik, hogy ha nem is azzal az elhatározással hagyom +el a részemre kijelölt posztot, hogy önkényesen változtatok meg egy +parancsot, de el fogom hagyni ideiglenesen, hogy körülnézzek és +megtudjam: merre lehetnek a fiúk? Azután megint visszajövök. + +Néhány pillanat alatt annyira beleéltem magam ebbe az elhatározásba, +hogy szinte türelmetlenség bizseregtetett, alig vártam, hogy szerény +reggeli menázsimmal elkészüljek. + +Állva kaptam be a szalonnát, meg az utolsó kenyérmaradékot, amit még +birtokoltam, hogy ezzel se veszítsek időt és a gyomromnak is legyen +valami foglalkozása. Azután ismét vállamra dobtam hűséges társamat és +nekivágtam a mezőnek, amelynek túlsó szélén a leégett tanya hamu-és +koromtömegeit rendezte el az éjjel megint más formációkba a szélvész. + +Hosszú lépésekkel róttam végig a mezőt. Nem egészen tíz perc alatt már a +koromhalmazon is túl voltam. + +Itt egy kis kellemetlen meglepetés ért, de erősen föltettem magamban, +hogy ügyet sem vetek rá. + +Érezni kezdtem sérült ballábamon a bakancsomat. + +Mintha az a szerencsétlen folt, mely időközben tökéletesen megbékült +ellenségnek mutatkozott, ismét megharagudott volna és mintha valami +afféle szándékot vett volna nyomorult bőrfejébe, hogy megint bosszantani +fog... + +Nem gondolok vele. Bár azt szintén erősen elhatároztam, hogy amint csak +lehet, rögtön más lábbelit szerzek. + +A tanyától a magaslatig, mely a kilátást észak-kelet felé határolta, +egyenetlen, vízmosásos, sok helyen rendetlenül hepehupás legelőféle +területen kellett keresztül mennem. Itt-ott egy-egy tüskebokor, egy-egy +vadrózsa szakította meg az egyhangúságot. Különben minden lapos, +napégett és egyforma volt. + +Nyírfám tájékáról nem is sejtettem, hogy itt mi van. Pedig sok minden +volt. A szikkadt fű között lépten-nyomon lábam alá kerültek az itt +elhagyott mindenfélék: kulacsok, sipkák, kenyér-tarisznyák, bajonettek, +összetört puskák és más effélék. Valóságos zsibvásár. Ha a mindenfelé +látható vérfoltos rongyok és eldobott, piszkos vattadarabok nem ütköztek +volna szemembe, akár elhagyott zsidópiacnak is nézhettem volna ezt a +nagykiterjedésű hepehupás területet. Igy azonban rögtön megelevenedett +lelkem előtt, hogy ezen a helyen mi folyt... + +Szegény Nagy főhadnagy úr, vajjon mi van vele? Ha nem csalódom, épen +ennek az ároknak a szélén adtam át a derék Heiszer bácsinak, amely +mellett most visz el utam a hágó teteje felé. + +Jó mély árok, át kellene valahol menni rajta, csak ne lenne tele ez is +piszkos esővízzel. + +Ohó!... Szerencsétlen pára, hát ez hogy maradt itt? + +Egy hámos ló. Félteste a szennyes vízben, fejtül való része az +árokparton. A hám összevissza szakadva rajta, csak a kantár +homlokszíjjai voltak épek. Észrevettem, hogy ágyéka emelkedik és száll, +tehát még élt szegény állat, bár a szemei le voltak húnyva. Bizonyosan +azért hagyták el, mert menthetetlennek látszott. + +Megnéztem. + +Lemásztam az árok aljába és hozzálépve, a kantárnál fogva megemeltem a +fejét. De rögtön vissza is eresztettem. Jobboldali szügye és nyaka, +amelyeken feküdt és amit eddig nem láthattam, egyetlen rettenetes seb +volt. A kitépett hús helye csupa fekete, megalvadt vér. Hogy maradhatott +életben ez a nyomorult pára? És hogyan hagyhatták kínlódni, ahelyett +hogy szabály szerint egy kegyelmes puskagolyóval megmentették volna +rettentő kínjaitól? + +Szomorú, hogy ennyire el tudunk fásulni, de el tudunk. + +Jóváteszem, amit a háború e boldogtalan áldozata ellen vétettek. Odafenn +majd javamra írják. + +Kinyomtam egy patrónt a magazinból, becsúsztattam a fegyvercsőbe és +közvetlen közelből főbelőttem a szegény párát. A horpadt, sárral +borított test meg sem rezzent, a szemek azonban lassan kinyíltak és úgy +bámultak elhomályosulva mély üregeikben... A halál beállt. + +Kimásztam az árokból és azzal az elégedett érzéssel folytattam utamat, +hogy jót cselekedtem. Csak valahogy el ne felejtsék odafenn javamra +írni. Most sok a dolog... könnyen elkallódhatik az ilyen pici +érdemecske. + +Annyi bizonyos, hogy spórolni nem igen tudunk. Nem azért, mintha nem +akarnánk, vagy szándékosan »truccolna« az ember fölebbvalóival, akik +fáradhatatlanul takarékosságra intenek, hanem talán azért, mert ebbe a +dologba is belefásul lassanként a legénység, mint--a menázsin +kívül--minden másba. Nem mindjárt, idővel azonban annál bizonyosabban. +Az az érték például, ami csak tovahaladásom keskeny vonalán került +szemem elé, hozzávetőleges találgatással is több ezer forintot tehetett +ki. Hát még a többi, ami ezen a több kilométer kiterjedésű területen +szerte-szét volt szórva. Egészen ép fegyvertöltények hevertek a fűben +ezer meg ezer számra, vegyesen az oroszokéból és a mieinkből, +összevissza, amint a katona siettében vagy hevületében egyszerre három +magazint is kiránt és azok közül kettőt félredob, mert a fegyverbe csak +egyet szoríthat bele, arra pedig többnyire nincs ideje, hogy a másik +kettőt visszahelyezze a patrontáska rekeszébe. Eképen esik, hogy minden +egyes lövés, mely ütközet közben a fegyvereket elhagyja, voltaképen +három tölténybe kerül. Gyakorta még ennél is többe. Mindenütt így van és +így lesz ezután is. + +Egészen ép torniszterek, hátizsákok, kenyértarisznyák hevertek +félredobva. Egy jókora cipót kiemeltem az egyik ilyen félredobott +»procák«-ból és berekviráltam a magam procák-jába. Egy hátizsákból pedig +egy szál gyertyát emeltem ki. Minden egyebet otthagytam. Talán +összeszedik, ha majd visszakerülnek és ráérnek az ilyen csendes munkára, +lehet azonban, hogy itt marad veszendőben minden, úgy, amint van. Mi ez +a kár a tenger sima tükréhez képest? + +Nem tudom, hogyan van máshol, ami azonban a mi szanitéceinket illeti, +bizonyos, hogy felette derék fiúk. Úgy értem, hogy a mi regimentünk +szanitécei a derék fiúk. Akár azért, mert lelkiismeretesen vezetik őket +az olyan komoly és érett emberek, mint például Heiszer bácsi, akár mert +maguk is az érett emberek sorába tartoznak, a munka, amit végeznek, +becsülésreméltó és dicséretes. Azon a nagy területen, amit kutató +tekintetem átvizsgálhatott, egyetlenegy véletlenül ittfelejtett +sebesültet vagy halottat sem pillantottam meg. Minden el volt takarítva. +A sebesülteket elvitték a keresztes kocsik, a halottakat befogadta a +föld. Balkézt az ároktól, amely felett fölfelé iparkodtam, szép sorjában +egymásmellett valami kilenc-tíz sebtében felhányt friss sírt számoltam +meg. Külön gazdája csak kettőnek volt, az elsőben egy elesett +magasabbrangú orosz tiszt nyugodott, a másikban valaki a mi tisztjeink +közül. Nem lehetett elolvasni a nevét. A tintaceruzás feliratot +szétmázolta a zápor. + +Mi minden akad egy ilyen elhagyott csatatér területén, szinte +elképzelhetetlen. Egy fűcsomó alatt szájharmonikát pillantottam meg, +közvetlen közelében egy gummiból való játékbabát. Melyik legénynek a +holmijából kerültek ezek ide? A harmonikát még csak értem, de a +gummibaba? Mire kellett neki ez a baba és még ennél is érthetetlenebb +kérdés, hogy ugyan hol szerezte és kinek tartogatta? És ha már +tartogatta, miért dobta el? Az elesett vagy megsebesült katona holmija +érintetlenül vele van, ilyené nem lehetett, különben nem maradt volna +itt, hanem a katona összes fölszerelésével együtt a transzport-kocsira +került volna. + +Néhány lépéssel odább egy szétázott levél maradványai. Nagy öreg +ákombákom betűk. Afféle nehéz paraszti írás. + +Fölemeltem a földről és betüzgettem. + +Az eleje végkép olvashatatlanná ázott az elmúlt éjjeli záporesőben, ami +megmaradt, abból is csak egy sor értelme volt kivehető: »...elküttem +neköd két ingöt és egy pár libának árát, vigyázz gyereköm az +egésségedre«. + +Bizonyosan valamelyik fiúnak az édesanyja írta. Az apa egészen +bizonyosan kifelejtette volna az ilyen levélből, hogy gyerekét az +egészségére való vigyázásra intse. + +A papir szélein elmosott vérnyomokat vettem észre. Lehet, hogy a gyerek +rosszul vigyázott az egészségére... + +Lehajoltam útközben egy piroskötésű káplári bugyelláris után is, +legfőként azért, mert vadonatújnak látszott, mégis elhányta a gazdája. +Bár hiszen lehet, hogy véletlenül vesztette el. Új volt a beledugott +plajbász is, amellyel alighanem csak azt az egyetlen sort írta eddig a +noteszbe a káplár úr, amely mindjárt az első oldalon ékeskedett: + +»...Szekeresnek új Zólen, Hornyáknak Sále és pofon.« + +A notesz elveszvén, nem bizonyos, hogy Szekeres megkapta-e az új +csizma-vagy bakancstalpat, Hornyák pedig a kosztoscsészét, de hogy ez a +Hornyák az »evidenz«-be vett pofont így is megkapta, az egészen +bizonyos. + +A lankásan emelkedő hágó tetejére érkezve, ott még nagyobb sokaságát +találtam az elhagyott fölszerelések tömegének. Ezeken a helyeken azonban +már sokkal több volt az orosz eredetű holmi, semmint a mienk. A +szerteszét hányt mindenféle között itt ágyú-municiót is találtam. Egy +felfordult lőszerkocsi ládáiból egymás hegyin-hátán zuhantak le a földre +a Geschoss-ok és ott maradtak--veszendőben--egy rakáson. Egyet +megnéztem. Nem voltak betempírozva. Úgy kerültek az ebek harmincadjára, +amint a gyárból vagy valamelyik orosz katonai magazinból a frontra +érkeztek. Jobb így, hogy »krepírt« sorsra jutottak, semmint ha +betempírozták és kilőtték volna... Most itt leköphetem őket, ha akarom, +nem köpnek vissza a lábamba, mint ahogy a multkoriban egy ilyen piszok +megcselekedte. + +Elhagyott halottat ezen a tájon sem láttam. Szem előtt legalább egy sem +volt, hacsak a sűrűségekben nem. Innen a tetőről lefelé a jezernicai +völgybe ugyanis sok helyen felette sűrű és bokros ciherek húzódtak le. +Némely ponton oly sűrű volt ez a ciher, hogy fölért akadály dolgában a +leggondosabban épített drótsövénnyel. Mi lehetett, vagy maradhatott +vissza benne, nem láthattam. + +Nem is igen foglalkoztam találgatásokkal, mert most egész figyelmemet a +szemeim elé táruló távoli panoráma kötötte le. + +A falu itt-ott még mindig füstölt. Kicsi orosz falucska lehetett ez a +szerencsétlen Jezernica, mindössze ötven-hatvan hamurakást számoltam +meg. Néhány nappal ezelőtt még lakóházak, pajták, színek és kazlak, most +hamurakások. A múlt éjjeli óriási zápor ezeket is jó mélyre verte. Alig +emelkedtek ki a barátságtalan anyaföld szintjétől fél, másfél +méternyire. Ahol még némi szennyes füst szivárgott ki a koromtömegekből, +ott alighanem gabona vált semmivé a tűzben. Az ég makacsul sokáig az eső +dacára is. + +Emberi lelket nem láttam sehol. A koldusokká felpörkölt parasztokat vagy +magukkal kényszerítették a visszavonuló orosz csapatok, vagy még a falu +keleti oldalán látható erdőség mélyében lappanganak. Ha elég idejük volt +a menekülésre saját katonaságuk elől, akkor egészen bizonyos, hogy +barmaikkal és más egyéb megmozgatható holmijukkal együtt az erdőbe +menekültek. + +Ez az erdő igen nagy kiterjedésűnek látszott, legtávolabbi pontjai +belesimultak az innen áttekinthető láthatár homályába. Szemmértékkel +mérve csak annyi, amennyit beláthattam belőle, több lehetett ezer +katasztrális holdnál. A sötét tónusú zöld bükkre és tölgyfára +gyaníttatott, ami ezen az általában értéktelen fát termő vidéken +rengeteg vagyont jelentett. + +A távolság odáig nagy volt, meghaladhatta a hét-nyolc kilométert, annyit +azonban mégis észre tudtam venni, hogy az erdőség szélén, az előtérben +levő fák árnyéka mögött, valami épületféle látszik. Nem annyira maga az +épület, mint inkább elmosódó kontúrjai. + +Hm... ha Regina itt lett volna, az ő csodálatosan éles látása azonnal +világosságot derített volna ebbe a rejtélybe. Arról a mérges +vadmacskáról azonban ne essék szó... Még nagyon a gyomromban van. Nem +beszélek róla... Az én egyébként szintén jó és gyakorlott szemeim nem +voltak elég élesek, hogy a távolságban mutatkozó rejtélyt +megvilágíthatták volna. Annyit eldöntöttem, hogy a dolog a legnagyobb +mértékben érthetetlen. Ha azok a mutatkozó kontúrok csakugyan valamely +nagyobb épület rajzai és nem a képzelődésem játékáról van szó, miért nem +került az az épület is ugyanarra a szomorú sorsra, mint a falu? + +Tudom én jól, hogy a gyújtogatással megbízott orosz lovasokkal tíz-húsz +rubel fejében ki lehet egyezkedni, egy-két épület ilyenformán a faluban +is épen maradt volna. Ott azonban az összes épületek elhamvadtak. Ez a +ház, kastély vagy micsoda pedig sértetlen maradt, holott alig van +messzebb az elpusztult községtől két kilométernél. + +Nem lehet ezt a dolgot megérteni. + +És azt sem tudom hirtelenében megérteni, hogy miért nem látok egy +teremtett emberi lényt sem azon az egész vonalon, mely innen a faluig +terjed? Sem ember, sem állat, sehol. Ágyúmorajt hosszú időközökben még +csak hallottam, vagy legalább is hallani véltem, egyéb jele az eleven +életnek azonban sehol sem mutatkozott. + +Oly nagy távolságokba húzódott az ütközet, ahonnan a hang már nem bír +idáig elvergődni? Ez sem lehet. Az ágyúdörej még erős szél ellen is +elhallszik harmincz kilométernyire, szél alatt gyakorta kétszázra is. +Ide egyik disztancia sem stimmelt. Az első kevés volt, a másik sok. Úgy +kell tehát lennie, hogy szünet támadt a harcvonalakon. Ezért nem hallok +semmit a nagy időközökben fülembe szivárgó ágyúmorajon kívül, amelynek +eredete lehet természetesen más is, például robbantás vagy más egyéb +szappőrmunka. + +Elindultam a falu maradványai felé. + +Valami útfélét sehol sem fedezhetvén föl, a ciher között iparkodtam +lefelé a völgybe, azzal a határozott szándékkal, hogy mindaddig menni +fogok, amíg csak össze nem akadok valakivel a mieink közül. Képtelenség, +hogy ily nagy területen egyetlenegy ember se legyen. Ha gyalogos +őrjáratot nem is, de lovas »stráfli«-t (Streif-Patrouille) talán csak +utamba vet a jószerencse. Az ilyen lovaspatrul rendszerint mindenütt fel +szokott bukkanni, ahol senki sem várja. + +[Illustration] + + + + +TIZEDIK FEJEZET + +Találkozom a derék Heiszer bácsival és megtudom tőle, hogy a +Morelli-század már messze északon táborozik.--Heiszer bácsi megajándékoz +egy pár nagyszerű csizmával.--Kivégezem foltos bakancsomat és elindulok +észak felé.--Egy bemocskolt úri kastély.--Megtalálom gyufatartómat, +melyet Reginánál az erdei barlangban hagytam.--Gyanakodni kezdek, hogy a +leány valahol a nyomomban van. + + +Egy teljes órai baktatás után--gyorsabb masírozásról itt szó sem +lehetett--leérkeztem a völgy aljába, ahol valami patakféle sekélyes +vizecske bujkált a megpörkölődött fűzfák hosszú sora alatt. + +Egy ilyen füstös fűzfa közelében végre megpillantottam egynéhány eleven +embert. Szanitécek voltak. A ponyvával letakart vöröskeresztes kocsi +árnyékában heverésztek és épen a déli menázsi elfogyasztásának kellemes +munkájába voltak elmerülve. A lovak szabadon legelésztek. +Szemmelláthatóan nagy kényelem dúlt köztük, ráértek mindennel bőven. + +Nem lepett meg túlságosan, amikor a még javában párolgó tábori bogrács +mellett a Heiszer bácsi jóindulatú, kövér arcát pillantottam meg. + +Ő jobban meg volt lepve, mint én. + +--Mi az ördög!--kiáltotta harsány hangon--csak nem ennek az isteni +gulyásnak illata csalta ide? + +--Nem a gulyásillat nyomában járok, Heiszer úr--válaszoltam a derék +szanitécnek, aki eközben barátságosan megszorította kezemet s hangosan +elkiáltotta nevemet emberei számára is, hadd tudják, kinek a becses +személyét tisztelhetik tábori bográcsuk körül. + +--Holla, már tudom!--nevetett vidáman a vöröskeresztes bácsi--bizonyosan +a regimentet keresi... nem igaz? + +Intettem, hogy igaz. + +--Hát kérem--legyintett kezével, mialatt megint elfoglalta előbbi helyét +a bogrács mellett s engem is odainvitált a közelébe--azt ez idő szerint +hiába tetszik keresni. + +--Messze vannak? + +--Ojjé! + +--Talán mégsem lehetnek olyan messze, ha Heiszer úr itt van... + +--Csakhogy nem vagyok itt. + +Elnevette magát és ismét legyintett a kezével. + +--Nem bizony, nem vagyok itt... + +Észrevettem, hogy a kocsijához tartozó nyolc legény egyike-másika is +félrehúzza a szája szélét. + +--Nem értem a dolgot, Heiszer úr... + +--Elhiszem,--mosolygott édesdeden az öreg s szemmelláthatóan mulatott a +dolgon, hogy ilyen gyerekes rébuszt sikerült tájékozatlanságom számára +föladnia--nagyon elhiszem, hogy nem méltóztatik megérteni a dolgot, +pedig roppant egyszerű. Vissza vagyok transzferálva a Feldspitálhoz. A +mienkhez, a Nr. 3-hoz... méltóztatik tudni. Ez a parancs. Mivel azonban +sem azt nem tudták megmondani, hogy hol van most a Nr. 3, sem azt, hogy +csak hozzávetőleg is merre lehet, a magam szimatoló orrára vagyok +utalva. Ennélfogva tehát már két napja útban vagyok, anélkül, hogy erről +a helyről megmozdulnék... Ezért bátorkodtam az imént azt mondani, hogy +nem vagyok itt. + +Kedélyes bácsi ez a gömbölyű tokájú Heiszer, hogy ezen a felette naiv +csalafintán is mulatni tudott. Bár hiszen nemcsak kedélyről van +itt--igazság szerint--szó, hanem elpusztíthatlan izmokról is. + +--Tartson velünk,--invitált meg Heiszer bácsi a menázsihoz--nincs +egyebünk ennél a »normál« gulyásnál, de talán még nem tetszett belőle +elégszer részesülni... + +A szanitécek nevettek. Ők is tudták, hogy tíz ebéd közül nyolcszor ez +szerepel a hadiétlapon: betelhet vele a legény, egész életére. Azonban +még mindig szívesebben látott rendes vendég a sajkában, mint a +borsó-vagy a lencsekonzerv. + +Eközben eszembe jutott, hogy foltos bakancsom dolgában most kellene +talán megragadni a jó alkalmat. Reggel óta ismét szorítani kezdte +lábamat az a sokszor pokolba kívánt átkozott, folt... hátha most +megszabadulhatnék tőle. A szanitécek ügyes emberek. Mindenhez értenek és +minden van náluk. A nagy ballonponyvás vöröskeresztes kocsi mélységében +a legcsudálatosabb dolgok rejtőzködnek. + +--Mondja, Heiszer úr,--fordultam a mesterhez--nem tudna nekem szerezni +egy pár új bakancsot? Ez a foltos bestia már sok kínt szerzett a +lábamnak, ki szeretném cserélni új bakanccsal. + +A mester gondolkozott. + +--Nagyon szívesen, kérem, bakancsféle azonban jelenleg nincs +birtokomban, hanem van egy pár csizmám. Orosz csizma. Ha jól emlékszem, +valami kozák hadnagyé volt. Mi földeltük el most valami három hete. +Gránátot kapott szegény. Rajta és körülötte egy rongy volt minden, +magasszárú új Ritterstifelje azonban isten csudájára épen maradt. Hé, +Veszelka! Hozd ki fiam a kocsiból azt a muszkacsizmát... tudod te! Ott +van legalul a telefondrótok alatt. Ügyelj, nehogy a lekváros fazekat +felborítsd. + +Mondom, hogy az ügyes szanitéceknél még lekvár is van. + +A legény bebújt a rengeteg kocsiba és rövid vártatva hozta a csizmát. +Módfelett megörültem a dolognak. Az ő istenében és a mi ólmunkban +megboldogult »muszi«-nak ugyan valamivel nagyobb lába volt, mint nekem, +efféle csekélységgel azonban nem törődtem. Az a fő, hogy végre kényelmet +szerezhettem elgyötört ballábamnak. + +Elégedett és boldog voltam a csizma birtokában. + +--Mit fizessek a csizmáért, Heiszer úr? + +A mester arcán minden ráncocska nevetett. + +--Viccelni méltóztatik, kérem! Mi a haragos istennyilát csináljak én itt +a pénzzel? Hisz jóformán már azt is elfelejtettem, hogy valami pénznek +nevezett papirka is van a világon. Adtak ott valamit pénzért, ahol +nagyságod eddig tartózkodni méltóztatott? + +Igaza volt. Az egész idő alatt egyetlenegyszer sem jutott eszembe, hogy +ilyenféle »papirkák« is vannak. + +--Ingyen adom a csizmát, amennyibe nekem került,--folytatta jóindulattal +Heiszer bácsi--örülök, hogy szívességet tehettem. + +Megköszöntem az ajándékot és azonnal nekifogtam foltos bakancsom +kivégzésének. A mester nevetett és nevettek a szanitéc-legények is, az +inkviziciót azonban végrehajtottam: bicskával először kettéhasítottam a +nyomorult bakancs egész hasát, azután négyfelé vágtam. Véged van, +pimasz! Soha senkinek sem fogod többé a lábát megkínozni. + +Az eképen ádázul kivégzett pimaszt megragadtam zsinórjánál fogva és +messze beröpítettem a közeli patak vizébe, hadd ússzék akár az +Óperenciás tengerig, csak én ne lássam többet. + +* + +Heiszer le akart róla beszélni, hogy tovább menjek. Komolyan adta elő +érveit, meg akart győzni, hogy vállalkozásomnak nincs értelme. +Biztosított róla, hogy a folytonos heves előnyomulásban levő csapatok +eddig már a legközelebbi--Rudnik nevű--orosz községen is túl vannak, ez +pedig messzebb esik ide harminczöt kilométernél, tehát mit akarok? + +Marasztalása nem fogott rajtam. Fejembe vettem, hogy okvetlen meg fogom +találni ezredemet, tehát meg fogom találni, bármilyen messzire kellene +is utána mennem. + +Délután két óra tájban búcsút vettem Heiszer bácsitól és a többi felette +szíves polgároktól. + +--Nem tarthatom vissza erőszakkal,--mondotta szemrehányó hangon a +mester--de meg fogja látni, hogy okosabb lett volna, ha nem erőlteti a +dolgot. + +Némán megráztuk egymás kezét és elváltunk. Heiszer bácsi ott maradt +embereivel a vöröskeresztes kocsi mellett, én elindultam a földig +leperzselt falu keleti széle irányában az orrom után. Más direkcióm nem +volt. Amerre északkeletnek az orrom mutat, arra kell lennie valahol az +ezrednek is. + +Körülbelül száz lépésnyire lehettem, amikor az öreg Heiszer harsány +kiáltása fülemhez jutott. + +--Halló! halló! Szétugrasztott »muszik« csatangolnak az erdőségben, +vigyázzon, nehogy elfogják! + +Szócsövet formálva tenyeremből, visszakiáltottam: + +--Vigyázni fogok! + +Búcsúzóul még egyszer meglengettem sipkámat és ezzel végleg elváltam +Heiszer bácsitól és az ő derék szanitéceitől. Tíz percnyi mars után már +nem láttam őket. A »muszik«-ra való figyelmeztetés mindenesetre jókor +jött. Nem is gondoltam efféle eshetőségre. + +Gyanut fogván személyes biztonságom dolgában, lassan nyomultam előre az +erdőség alatt. A legkisebb zaj, vagy zörgés megállított. Úgy haladtam +tovább, mintha rókanyomot csapáztam volna--kutya nélkül. + +Annak az épületnek--kastélynak vagy minek--irányában mentem a fák +árnyékának védelme alatt, amelynek homályos kontúrjait már a jezernicai +hágó tetejéről megpillantottam. Ez az óvatos csapázás majdnem egy teljes +óráig tartott. Közeledvén a titokzatos házhoz, bevonultam az erdő sűrűbb +részébe, a mindenfelé szétterpeszkedő bokrok közé és onnan vettem +szemügyre a közelben kibontakozó épületet. + +Egyideig még mozdulatlanul várakoztam leshelyemen, azután kiléptem a +sűrűségből és elindultam az épület felé. + +Széles, tornácos, orosz úri kastély volt ez az épület, oszlopos frontján +régimódi, kupolás verandával. Nyolc lapos lépcső vezetett föl rá,--de +egy ugrással is fönn lehetett az ember. Nem is tudtam olyan laposakat +lépni, mint amilyenek ezek a szibarita-kényelemmel beépített +verandalépcsők voltak. Ily dolgokban különben minden orosz úriház +egyforma. Kényelem, nagy kényelem, hallatlan kényelem mindenben. Hely +van bőven és ami fő--nem siet senki. Szépen, lassan... pomáli... +kényelmesen lépegetheti ezeket a lapos lépcsőket még a legköszvényesebb +orosz úri láb is. + +Az első szoba, melybe a verandáról beléptem, alighanem ebédlő volt. +Hamarosan meggyőződtem róla, hogy a többi, kilenc vagy tíz szoba is +ugyanily hallatlanul barbár módon van elpusztítva, mint ez. Elbámultam a +teljesen oktalan rombolásnak ezen az igazán tökéletes látványán, ami itt +meghökkent szemeim elé tárult, pedig hasonló dolgok iránt jócskán +elveszti érzékét az ember. Nem volt itt egyetlen ép ajtó vagy ablak. A +festett padló eredeti színét talán még egy hiúz szeme sem tudta volna +kitalálni. Ami bútorféle maradt--összevissza zúzva hevert a szobákban. S +az a teméntelen mindenféle piszok és szemét, az a sok megnevezhetetlen +bűzös, megpállott, elrothadt hulladék--ami az ember útját az összes +szobák mocskos padlóján elállotta! + +A legnagyobb óvatossággal kellett szedegetnem a lábamat, nehogy bele +lépjek valamibe. Vajjon miféle képeket fog vágni ennek a bizonyára +előkelő kényelemmel berendezett kastélynak elmenekült gazdája, ha majd +hazajön és ide először belép. A gyomra fog-e felfordulni előbb, vagy +orra nyomorodik meg? + +Az orrom engem is arra kényszerített, hogy fölhagyjak a további +nézdelődéssel. Nem bírtam tovább a mindenfelől felém áradó dögleletes +bűzt. + +Kifelé... + +Alig vártam, hogy künn legyek az udvaron és tiszta levegőt kapjak az +orromba. + +Esti félhét óra tájban vállamra lódítottam Manlicheremet és elindultam +északkeleti irányban ugyanazon az úton, amelyen a kozákok szekere vágott +nyomot. + +Ez az út a kastélyhoz tartozó rengeteg park--valóságos erdő--fái alatt, +nyílegyenes irányban vezetett ki az erdőség felé. + +Jobbra-balra mindenütt újabb és újabb nyomai az oktalanul pusztító +vandalizmusnak. A virágágyak összetaposva, a szökőkút márvány-medencéje +összetörve, a szigonyos Neptun-szobor darabokra zúzva... az embernek még +a gyomra is felháborodik! Tovább egy csinos formájú kerti házon +meglátszott, hogy valaha fehérre festett zsaluit fejszével vagdosták ki +pántjaikból és a szétvagdosott darabokat belerugdosták a bokrok közé. Ki +lehetett az az eszeveszett vadállat, aki ezt a nyomorult munkát +elrendelte? A maga buta fejétől ilyesmit a legutolsó orosz katona sem +csinál--legföljebb felgyújtotta volna a házikót. + +Ebben a pillanatban oly meglepetés ért, hogy alig akartam hitelt adni a +szemeimnek. + +A kerti ház mellett, közvetlenül a bejárat küszöbe +közelében--megpillantottam egy üres gyufatartót. Afféle garasos jószág +volt, amilyeneket vásárokon szoktak árulni. Fából való, csappantyús +fedelű, olcsó portéka. »Dobsinai emlék« felirattal. De az enyém volt ... +ezer villám és vakablak!... az én gyufatartóm, ugyanaz, amelyet több +egyéb holmimmal együtt Regina birtokában hagytam. + +Hogy került ez ide?... + +Fölemeltem a földről és alaposabban megvizsgáltam. Semmi kétség! Ugyanaz +a gyufatartó... + +Újabb ezer villám és százezer vakablak... hogy az Isten csudájába került +ez ide? + +...Ha valamely láthatatlan kéz nyakonteremtett volna, sem kapkodtam +volna gyorsabban jobbra-balra a fejemet, mint meghökkenésem ez első +izgatott pillanatában, amikor már-már azt képzeltem, hogy még egy perc +és okvetlen megpillantom valahol a vörös Reginát is... + +Fölgerjedésemben egy szempillantás alatt benn voltam a feldúlt kerti +házban, abban a gyanuban élvén, hogy hátha odabenn lesi mozdulataimat a +még mindig erősen a gyomromban levő harapós vadmacska... odabenn azonban +csak szétzúzott bútordarabok hevertek szerteszéjjel a bemocskolt padlón. +Emberi léleknek semmi nyoma. Kirobogván a lugas túlsó ajtaján, +benyomultam a közeli bokrok sűrűségébe is,--a gyors rekognoscirozás +eredménye azonban itt is az előbbi volt. Elhagyatottság és mozdulatlan +csend. Senki. Egy karcsú pinty füttyintett mindössze a közeli +jázminbokor hajlékony ágán. Más--gyanus--nyoma az életnek sehol sem +ingerelte vizsga tekintetemet. + +Mennydörgettét! Csodák pedig már rég nincsenek... tehát hogyan került +akkor mégis ide az én gyufatartóm? + +Bolond ügy. Leghelyesebb, ha megmakacsolom magamat és úgy teszek, mintha +az egész rejtelmes dolog csöppet sem érdekelne. Bánom is én, akárhogy +került ide ez a jószág! Semmi közöm hozzá. A vörös kipottyant a +gráciából... Gyerünk tovább. + +Direkciót a nyílegyenes úton véve, folytattam utamat a park északi +lejtője felé, amely közvetlen érintkezésben levőnek látszott az +erdőséggel s csak egy drótsövénnyel volt ettől elválasztva. + +Útközben egy gondolat mégis motoszkált a fejemben,--még pedig az, hogy +ez az aprócska gyufatartó-ügy lehet bolond história, de semmiképen sem +tiszta munka. A tartónak mind a két csappantyúja le volt törve. A leány +nem törte le--az bizonyos. Ha véletlenül elvesztette, ép állapotban +került volna kezeim közé. Ennélfogva tehát ki csonkította meg? Ennél a +fogas pontnál oly tág tere nyílik a sok mindenféle gyanunak és +találgatásnak, hogy akár elmerülhettem volna benne. + +Jobb, ha az egész süppedős hínárt elkerülöm... + +Valamivel esti hét óra után elértem az erdőség alját. Lassankint +alkonyodott. Az északi firmamentumon mindegyre erősebben rajzolódott ki +a távoli tűzfény, amelyről Heiszer bácsi megemlékezett és amely valami +Rudnik nevű orosz község végveszedelmét jelentette. + +Az erdő szélén két útcsapás vonta magára kutató figyelmemet, az egyik +innen keletnek, a másik egyenesen északnak ágazott el. A kelet felé +ágazó csapás az erdő mélyebb részeiben tűnt el és meg volt szántva friss +keréknyommal. Elinduljak rajta, vagy ne induljak? Bizonyos, hogy a +keréknyomok emberlakta hely felé vezetnek, ezt pedig kerülnöm kellett. + +A másik útat választottam. + +Ezen sem emberi, sem állati lábnyomot nem sikerült fölfedeznem. Rég +tévedhetett erre valaki. Magasszárú, kényelmes Ritter-csizmáimmal a +naptól leégett fűre nehezedvén, most én »tévengtem« rajta. + +Néhány száz lépésnyi marsolás után a láthatár széle egyre vörösebb és +vörösebb lett... S az Irás szavai szerint: »az égből hangok +hallatszának...« + +Valahol a nagy messzeségben vihar tombolhatott,--a meg-megújuló +mennydörgések tompa moraját meghozta szárnyán a szél, de ezek a hangok +már csak mint rövid, rekedt, erőtlen hördülések érkeztek füleimhez. +Voltak azonban más hangok is. Ismerős dörrenések. Ezek nem az égből +hallatszanak... + +Megálltam és figyelmesen hallgatóztam. + +...Nem bizony, ezek a hangok nem az égből jönnek. Ismerős érctorkok +ordítják őket, teljes úri nevükön: k. und k. 15 cm. Mörser Abt. +Batterien. Komoly, mély hangjukat a leghevesebb tábori ágyútűzben is +azonnal megismerjük. + +* + +Nem volt nyugtom,--egész éjjel mentem. Mindössze kora virradatkor +támadott meg annyira a fáradtság, hogy egy fa tövébe le kellett ülnöm és +ott elnyomott az álom. De már öt órakor talpon voltam és innen kezdve +ismét megállás nélkül folytattam útamat. + +Eközben feltűnt, hogy az eddig elég szaporán hangzó távoli ágyúdörgés +most mintha végkép megszűnt volna és semmi nyoma többé a gépfegyverek +kattogásának sem. + +Mindenütt az erdő szélén haladva, hatalmas kerülővel,--valami három vagy +négy kilométernyi gyaloglás árán--érkeztem el az erdőség túlsó szélén +lévő legelső állásokig, ahol a harcból ideiglenesen kivont pihenő +osztagok és a rezervák voltak elhelyezve. Csupa ismeretlen, idegen +Abteilungok,--horvátok és osztrákok. + +Ide-oda lézengtem a csapatok között, míg végre el tudtam csípni egy +fiatal káplárt, aki nagy örömömre útba igazított. + +--Jobbra, szélrűl az utolsó, vonal. Tegnap legalább még ott voltak. +Minket váltottak fel. + +--Köszönöm, Isten áldjon! + +--Grüss ench Gott! + +Sváb fiú volt az Istenadta, de legalább meg tudta mondani, hogy merre +menjek. Mentem is, mintha kergettek volna. Hiába, nem szeretünk ott +lenni, ahol egyetlen árva magyar szót sem hallunk... + +Jókora útat kutyagoltam végig a hátulsó vonalak között, de senki sem +volt rá kíváncsi, hogy mit keres itt ez az egymagában siető idegen +regimentbeli »Mann«. Végtelenül közönyös arcok, semmitmondó, unott +szemek és alig mozduló csend. Az emberek szó nélkül tettek-vettek, +mintha fababák lettek volna. + +Szinte futottam, hogy minél hamarabb a hátam mögött tudjam őket. + +[Illustration] + + + + +TIZENEGYEDIK FEJEZET + +A fölperzselt Rudnik községen túl végre megtalálom századomat.--Varga +őrmester itt is kegyetlenül haragszik.--Ganz Árpi pletykázott rólam és +Regináról.--Megrohanjuk az oroszok állásait.--Hatalmas ütést kapok, +amely leterit és eszméletlenül egy gödörbe sujt.--Másnap estefelé +magamhoz térek és szomorú sejtelmekkel eltelve, meneküléshez látok. + + +Végre, hála Istennek, megpillantottam a mieinket! És már messziről +fülembe csapott az eleven élet friss magyar pezsgése, e páratlanul +becses és kedves ajándéka a természetnek. Bezzeg, híre-hamva se volt itt +a fásultan egykedvű pofák egyforma tömegének és nem járt itt senki +lagymatagon, lehorgasztott fejjel, mint ónos őszi esőben a vándor túzok. +Kacagás és tréfa járta, hogy az Isten tartson meg minket örökké aranyos +jókedvünkben! Akár ugrottam volna is egyet örömemben, amikor néhány +pillanat múlva végre-valahára a magam vérei között voltam. + +Az első jóismerős, akit megpillantottam, a kicsit szabadszájú, +egyébképen azonban aranyosszívű nagy vállas Herkules: Varga Ferenc, +tartalékos őrmester volt. + +Mind a két vaskos kezét felém nyújtotta, amikor észrevett. S akkorát +kiáltott, szinte zengett bele a mély »Verbindungs-Graben«, amelybe +sietve beugrottam, nehogy az alig négyszáz lépésnyire eső orosz +állásokból valamelyik szemfüles »muszi« észrevegyen. + +--Hollá, tanácsos úr! Kegyed az, vagy csak a lelke? + +Megráztam mind a két kezét. + +--Én vagyok, őrmester úr, berukkoltam. + +--Az ám, hogy az Istennyila csapjon bele ebbe a komisz planétába... +tisztára megfeledkeztünk nagyságodról. Morelli kapitány úr már el is +rendelte, hogy töröljék nagysádat a Verflégs-Standból, olyan bizonyosra +veszi, hogy amazoknak a kosztjára tetszett kerülni. + +--Nem tetszett. + +--Éljen! Egye meg amazokat a fene... Helyezze magát kényelembe, tanácsos +úr,--nevetett vidáman az óriás,--ez itt a mi szállásunk, tetszik +látni,--háromszáznegyven méter az egész, de jó, finom szállás. Egy +kicsit még itt-ott beesik az ólomeső, hanem majd becsületesen kiépítjük, +ha--kiépítjük. Addig is--csak úgy, mint otthon! Dél felé jelenteni fogom +a kapitány úrnak, hogy berukkolt. + +Ezenközben leraktam holmimat a számomra kijelölt fedezékbe és rendre +kezet szorítottam a fiúkkal, akik látásomra összesereglettek. +Valamennyien azt hitték, hogy vagy a mennyországban, vagy a muszik +fogságában vagyok. És immár jócskán meg is feledkeztek rólam. Mi +ilyenkor egy ember? + +Csakhamar aztán magamra maradtam a fedezékben, mert a legények aludni +mentek. + +--Egész éjjel nem hagytak békiben azok a nyavalyások--méltatlankodott +Varga őrmester, miközben vastag öklével az orosz állások felé +fenyegetett,--hat óra után szűntették be a muzsikát... Hanem ma este +adunk nekik! Épen jókor tetszett jönni, tanácsos úr... ma este olyan +tánc lesz itt, hogy bele fog porzani még ez a piszok sáros föld is. Huj, +be útálom már ezt a földet... Ideje, hogy egyszer már nagyon megverjük +azokat a hosszú plundrisokat, különben sohasem megyünk haza. + +--Bál lesz? + +--Az! bólintott fejével az őrmester és belecsapott vidáman a +levegőbe,--ezért váltottuk fel mi azokat az... izéket, akik előttünk itt +nyefelegtek. Azok csinálták mindezen ringy-rongy Deckungokat is... ennék +meg praha-szósszal... Nem is érdemes őket becsületesen kiépíteni, mert +ha ma este amúgy Istenigazában elfenekeljük a muszikat, úgyis tovább +nyomakodunk és itt hagyjuk ezeket a leköpni való Deckungokat. + +A Herkules kiráncigálta nadrágzsebéből az óráját és rápillantott. + +--Mindjárt fél tíz... + +Ebben a pillanatban magányos puskalövés hangzott el az orosz állások +felől, s nyomban utána éles fütty sivított el az őrmester feje fölött. + +--Tetszik látni,--mondotta megvetéssel, miközben széles gesztussal +körülmutatott a fedezékeken,--ennyit ér ez a pocsék munka... + +Ezzel szép nyugodtan leült velem szembe egy üres töltényládára, +előszedte dohánytárcáját és hozzá fogott egy vékony cigaretta +megsodrásához. + +Amikor a cigarettával elkészült, rágyújtott és egymásra csapva izmos +lábait, néhány szóval röviden összefoglalta a legközelebbi napok +történetét, attól az időponttól kezdve, hogy a századtól elmaradtam. +Kevés új dolog történt,--jóformán alig valami. Morelli kapitány úr +változatlanul egyforma állhatatossággal int most is nyugalomra,--a +mindig elegáns Schultz hadnagy úr most is szorgalmasan lekefélteti +ruhájáról a Schützengrabenben ráragadó agyagos sarat és egyéb +piszkot,--a megsebesült Nagy főhadnagy úrról pedig mindössze annyi hír +érkezett, hogy Lembergben van és nemsokára--egy-két hónap +múlva--valószinűleg visszajön. A század különben jól megúszta az eddigi +Vormarschot. Megbetegedett kilenc, megsebesült harmincegy, eltűnt +három--összesen negyvenhárom ember. Helyökbe azonban ötvenhat új fiú +jött a Marschtranszporttal, a nyereség tehát tizenhárom ember és egy +cigány. + +Az óriás nevetett. + +--Ez a cigány külön számítódik, tanácsos úr, azért csak tizenhárom és +nem tizennégy a Zuvachs. Még pedig azért számítódik külön, mert csak +akkora az egész ember, hogy belefér a nagyságod félcsizmájába. Hanem +olyan szépen tud muzsikálni a kölyök, hogy elevenen megenném azt a +piszok muszit, aki kárt merne benne tenni! Úgy is ügyelünk erre a csöpp +cigányra, mint a szemünk világára. Ahogy ez el tudja húzni a »Repülj +fecském«-et, vagy a »Kék nefelejts«-et!... Úgy elpityeredünk, de úgy a +hegedűje sírására, mint a vén asszonyok. Majd meg tetszik hallani! Még a +Morelli kapitány úr öreg granicsár-szíve is belenyefeledik,--mit mondjak +többet? + +Az őrmester hátra nézett. + +--Farkast emlegetvén--itt jár a kertek alatt... mondotta kedélyesen, +miközben gyorsan talpra ugrott és félredobta a +cigaretta-maradékot,--tessék készülni,--jön a kapitány úr! + +Az összekötő-árok végén e pillanatban felbukkant Morelli kapitány zömök +alakja, nyakában az elmaradhatatlan Zeissal. + +--Vizitelő körúton van az öreg--mosolygott Varga őrmester,--legalább itt +mindjárt leadhatja tanácsos úr a Meldungot is. + +Az öreg úr recsegő hangja egészen idáig elhallatszott, bár a szavából +semmit sem értettem meg. + +--Úgy látszik, haragszik a kapitány úr... + +Varga őrmester mosolyogva rázogatta fejét. + +--Dehogy haragszik--csak méltatlankodik. Ezeket a silány Grabeneket és +Deckungokat szidja már másodnapja. Ezt a szót azonban, hogy »bemák«, a +világért sem ejtené ki a száján, pedig épen olyan jól tudja, mint mi, +hogy kiknek a lelkiismeretén szárad ez a pocsék munka. + +Beletelt tíz perc, míg a kapitány úr körútjában a mi árkunk végéhez ért. + +Elébe álltam és szabályszerűen jelentettem, hogy berukkoltam. + +--Aber sowas! csodálkozott az öreg úr, s kétszer is végig hordozta +rajtam őszintén meglepett tekintetét--hát maga él? + +--Igenis. + +--Hát akkor nagyon jól van!--recsegett szemem közé barátságos hangja +egész atyai szivélyességével.--Also, izé... Feldwebel Varga, bevenni +megint a Standlistébe és a Verpflégs-standba! + +Az óriás szalutált. + +--Értem, százados úr. + +--Also, izé... hol is volt maga? Már nem emlékszek. + +--Aviso-Post voltam, százados úr, egy fölperzselt major közelében, ahol +parancsára visszamaradtam. + +Az öreg úr élénken intett. + +--Ahá, ahá! Már emlékszek. Ott, ahol mi ástuk ki a Vor-Grabeneket, az +erdő alatt. + +--Ott, igenis... + +--No de, hogy onnan ép bőrrel jutott ide! Ez brav, ez nagyon brav, fiam! +Mi már törültük. Örülök, hogy egy kitűnő Schütz-el több támaszték +biztosítja a Kompagnie harci sikereit. + +Távozás közben barátságosan intett és ezzel a Meldung el volt intézve. + +Varga őrmester belepattintott ujjaival a levegőbe és tréfásan igy szólt: + +--Hát nem nagyszerű ember az öreg úr? Egy szóval sem firtatta, hogy mit +tetszett ott egymagában csinálni--eddig, ha már életben méltóztatott +lenni. Mert más, ha le tetszett volna hurcolkodni a föld alá,--de hála +Istennek, nem tetszett. + +Kiéreztem a hangból, hogy az óriás céloz valamire. Egy kis dévaj +kötekedés ott leskelődött a szeme szögletében is... + +--Mit kellett volna a kapitány úrnak »firtatni«?--kérdeztem egyenesen a +szeg fejére ütve. + +--Ohó!... tiltakozott az óriás és oly szívből nevetett, hogy magam is +követtem a jó példát--én bizony Isten nem vallatom... + +--Vallok magamtól is. + +--Fenét vall... + +--Tessék kérdezni. + +--Nem én! + +--De ha szívesen ajánlkozom, hogy mindent bevallok, amire itt esetleg +valaki kíváncsi, vagy amiről félfüllel talán hallott. + +Varga őrmester ez ellen is tiltakozott. + +--Fészkes fenét hallott itt valaki valamit!--kiáltotta szokásos harsány +nyerseségével,--csak úgy gondolják, hogy elcsíptek valamit a félfülükre, +ami aztán a kapitány úr füleibe is elszívárgott, de persze ügyet sem +vetett rá, mert hogy hitte is--ha akarta--nem is. Inkább nem, semmint +igen. Merthogy nem egészen kóser forrásbul fakadt... Valami... ejnye, +hogy a géci csudába is hívták... Hollá, igaz! Valami Galambos Ganz Árpi +nevű fráter írta meg tábori levelezőlapon egyik cimborájának, aki itt a +szomszédos században lesi, hogy mikor eszkomotálhatná magát ő is a +Hinterland valamelyik Spitáljába--hogy találkozott a tanácsos úrral. Nem +bizonyos, hogy igaz-e? + +--Igaz. + +--No lám! Csudálatosképen nem hazudott. + +--Nem hazudott. Találkoztam ezzel a Ganz Árpival. + +--Hát ettül a fülestől eredt a pletyka. + +--Mit pletykázott? + +--Biz én már nem igen emlékszem--mosolygott kedélyesen az őrmester, +miközben ismét óráját nézte--fél tizenegy, lássunk a menázsi után!--csak +annyit tudok, hogy pletykázott. Olyasmi állt a firkájában, hogy a +tanácsos urat »hölgytársaságban« találta. + +--Hölgytársaságban? + +--Abban. + +A dolog oly sután hangzott, hogy el kellett nevetnem magamat. Azután +nagyjában elbeszéltem az őrmesternek az egész Regina-históriát. +Figyelmesen hallgatott, majd leintett a kezével és így szólt: + +--Biz ez a szegény kis Regina nem »hölgy« és Árpi ostoba szamár, ha +pletykázik róla. Egyébként... tegye el, főerdőtanácsos úr, ezt a +históriát is többi háborús emlékei közé. Lesz még több is, ha nem +sikerül hamarosan faképnél hagynunk ezt a savanyú szagú országot. Huh, +be utálom ezt a mindenünnen orromba tolakodó örökös büdösséget... + +S az óriás őszinte émelyedéssel fintorgatta orrát,--mintha csakugyan +érezte volna, amiről beszélt. + +Kezet nyújtott és elváltunk. + +A nap csendben telt el. A szemben levő ellenséges állások felől a +szokásos egyes »ébresztő« puskalövéseken kívül, amelyekre senki sem +szokott hederíteni--kiadósabb kötekedés nem érkezett. + +A déli menázsit különös jóétvággyal fogyasztottam el,--jóideje, hogy nem +ehettem becsületesen megfőtt meleg ételt, ennélfogva tehát felette +izlett a »pityóka« (krumpli) leves is, a hagymás marhahus is, meg a +derelye is. Ma extra porció jár ki a legénységnek--fejenként félliter +borral. Ebből minden fiú már délben megtudta, hogy a mai szent nap +lenyugvásakor valami lesz... Extra menázsi, bor, dohány--közönséges +alkalmatosság idejére nem jár, csak ha »valami lesz«... + +Az előjelek már esti hat óra tájban mutatkoztak. + +Eleven sürgés-forgás indult az egész vonalon. + +A Kompagnie-Train munkában volt. + +Talicskázták a friss municiót, századonként nyolc-tíz ládával--s ezen +kívül még két rezerva láda is bekerült az árkok központi fedezékébe. + +Hét óra tájban maga Morelli kapitány úr inspiciálta végig az egész ránk +eső vonalat. Minden árokrésznél megállt és »kis beszédet« mondott. +Ezeket a kis beszédeket már annyiszor elmondotta, hogy a legények +valamennyit kívülről tudták. Ez a szó, hogy Ruhe körülbelül harmincszor, +a Vorsicht huszonötször, a Schneidigkeit tizenöt-húszszor fordult elő +bennök,--ezzel szemben a »magyar virtus« ötvenszer, a »magyar katona« +legalább százszor és ez a kifejezés, hogy »le fogunk borsozni éket!« +egynéhány százszor is előfordult ezekben a recsegő »Aufmunterung«-al +elmondott úgynevezett kis beszédekben, amelyekről derék öreg kapitányunk +bizonyára azt képzelte, hogy a század harci sikereinek biztosításához +hozzájárultak. + +Nyolc óra felé Schultz hadnagy úr járta végig mégegyszer a frontot. + +Finom, sápadt arca változatlanul egyforma maradt. + +Semmi változást nem vettem rajta észre. Talán ő volt az egész divizióban +az egyetlen fiatalember, aki fölött nyom nélkül viharzott el a háború +eddigi összes nyomorúsága, öröme, szennye és dicsősége. Minden nap +gondosan megborotválkozott. Ebben körülbelül minden benne van. + +Amikor megpillantott, megállt és futólag végignézett. + +--Ön az? Úgy tudom, hogy önt már töröltük. + +--Berukkoltam, hadnagy úr. + +Egy pillanatig figyelmesen vizsgált, azután--úgy vettem észre--mintha +alig megvillanó mosoly surrant volna végig ajkai szegletében... + +--Egyedül rukkolt be? + +--Igenis, egyedül. + +--Remélem, jól mulatott? + +Nem válaszolhattam neki, mert a kérdés után nyomban sarkon fordult és +otthagyott. Persze, mit is válaszolhattam volna? A két gyorsan +egymásután következő kérdésből könnyű volt kitalálni, hogy ő is tud a +Regina-históriáról. Jellemző, hogy az ilyen dolog mily általános +érdeklődés rangjára emelkedik... ha csak egy olyan rongyocska +szoknyácskáról van is szó, mint amilyen a Regináé volt. S mindez nehéz +és komoly időkben történik--szemtől-szembe az ellenséggel, az ezer oldal +felől leselkedő halál szomorú pitvarában... + +Nyolc óra. + +A sötétség beálltakor az eddigi elevenséget általános csend váltotta +fel. + +Minden ember feszült figyelemmel várta, hogy mi fog történni és melyik +oldalon indul meg a tánc. + +Néhány perccel nyolc óra után Varga őrmester herkulesi alakja bukkant +föl közelemben a sötétségből. Odalépett mellém és elégedetten +dörzsölgette kezeit. + +--Készüljön, tanácsos úr--mondotta jókedvűen--most futott végig a +telefonokon a parancs... nyolc óra negyven perckor meg fogjuk rohanni +azokat a kaftános parasztokat. + +Nem éreztem semmi meglepetést. A hír nem jött váratlanul. Egész délután +beszélték, hogy ma este »lesz valami«. + +--Én készen vagyok--válaszoltam az örvendező Herkulesnek--csak az +látszik kissé szokatlannak, hogy a mulatságot ágyúk nélkül akarják +megtartani. + +Varga őrmester vállat vont. + +--Afféle »meztelen« roham lesz, tanácsos úr... Az okát nem tudom és nem +is kérdezem. Nekem elég, hogy végre itt lehet hagyni ezeket a piszok +Stellungokat, amilyeneknél utálatosabbakat még sohasem láttam és nem +szagoltam... fuj! ahányszor lélegzetet veszek--ki akar fordulni a +gyomrom... + +Ebből a gyomorémelyítő rossz szagból más emberfia nem érzett semmit. A +levegő tiszta és szokatlanul hüvös volt,--bőségesen éltette a tüdőt és +egyáltalában nem alkalmatlankodott a szagló érzékeknek. A harag és +türelmetlenség azonban már oly erős volt ebben a különben mindig +méltányosan ítélkező óriásban, hogy valósággal is érezte a büdösséget, +amelynek nyoma sem volt. + +--Türelmetlen, őrmester úr... válaszoltam csak azért, hogy épen mondjak +valamit. + +No, jó helyen kopogtattam! Egy ízben már tanuja voltam, mint döngette +mérgében az árok agyagos oldalát,--de amilyen haragos erővel most +csapott le vastag ökle a Deckung oldalára, az épen elégnek látszott +arra, hogy az egész rozoga alkotmányt romba döntse. + +--Pléh angyalát ennek a büdös országnak, hát hogyne volnék +türelmelten--fakadt ki oly hirtelen kilobbanó méreggel, mintha rakétát +gyújtottak volna meg--hát nem volt elég? + +Bólintottam, hogy de--elég volt. + +--Csak meg ne hallja a kapitány úr--súgtam oda neki +figyelmeztetőleg--félreérthetné a dolgot... + +Azonnal elhallgatott. + +--Igaza van... mormogta nagyokat fújva--bár engem már ismer... + +Morelli kapitány úr csakugyan a közelünkben tartózkodott. Alakját nem +lehetett kivenni a sötétségben, halkra tompított rekedtes hangját +azonban meghallottuk. + +--Már járt itt... mit akarhat? + +--Úgy tetszik, haragszik. + +--Érti, hogy mit mond? + +--Nem. + +Tovább hallgatóztunk, az öreg úr azonban távolabb volt, semhogy halkan, +indulatosan elrecsegett parancsainak értelmét ki tudtam volna venni. +Másfél perc múlva megértettük, hogy miről van szó. Közvetlen mellettünk +egy bakagyerek alakja bontakozott ki a sötétségből. Termetes kosarat +cipelt karján a fiú. Ebbe a kosárba szó nélkül belenyúlt, kiemelt belőle +egy borosüveget és azt a markomba nyomva, visszasietett abban az +irányban, ahonnan jött. + +Varga őrmester haragos dohogása rögtön átváltozott jókedvű derültséggé. + +--Egy üveg bor, tanácsos úr... a rézangyalát! Ezt azért osztogatja szét +fiai között az öreg, hogy nagyobb kurázsijuk legyen és minél +hathatósabban »le fogunk borsozni éket!«... Bizonyosan későbben érkeztek +meg a bundások a borral, semmint parancsolta--azért szidja most +valamennyinek a »nénéd kontyit!« + +Megint csak azt kellett látnom, hogy ennél a mi öreg kapitányunknál +atyaibb századparancsnok nincs sehol a világon--képes megszegni a +magasabb tilalmakat is, csakhogy fiainak kedvében járjon. Válságos órák +küszöbén minden szeszes ital szigorúan tilos. Ennélfogva--kiosztatja a +maga titkos adományát sötétségben. A fiúk gyorsan megisszák, az üres +üveget beássák a földbe--és senki sem tud semmiről semmit!... + +Varga őrmester úr lekuporodott az árok aljára, megvilágította villamos +lámpácskájával az óráját, azután hirtelen ismét talpra pattant. + +--Nyolc óra harmincöt... suttogta elégedetten. + +--Még öt perc. + +--Még öt... + +Ettől a pillanattól kezdve több szó nem esett. Lestük a parancsot, amely +egész frontunkat ki fogja mozdítani az árkok sötétségbe burkolt +labirintusából. Varga őrmester izgatottabb volt, mint én. Nem a félelem +miatt. A várakozást nem állta--nem tudott hallgatni és türelmesen várni. +Ez jobban fölizgatta érzékeit, mint a legnagyobb veszély. Szinte +reszketett az egész nagy darab ember, mintha forró láz gyötörte volna. + +Most egy rövid, alig hallható fütty szisszent keresztül a sötétségen... + +--Végre!...--lélegzett föl megkönnyebbülten és azonnal felugrott a +patronládáról, amelyre izgatott várakozásában tízszer is leült, hogy +ismét felálljon és hátrább rúgja. + +--Megyünk? + +--Megyünk, tanácsos úr! A distancia odáig... azokhoz... valamivel több, +mint négyszáz lépés. Nagyságodnak ennyit elég tudni. + +Intettem, hogy elég. + +A következő pillanatban az őrmester hatalmas alakja eltűnt mellőlem. +Csak halkan dörmögő hangját hallottam a sötétségben: + +--Szt!... Vorwerts, gyerekek... alé!... + +Mozgás az összes vonalakon. Látni semmit sem lehetett, csak az egymáshoz +ütődő Rüstung-darabok zaja volt hallható, amint a sietve előrenyomuló +legénység mozgása elkezdődött. + +Magam a legszélső jobbszárnyon iparkodtam a többiekkel a kontaktust +fentartani. Itt valami negyven fiú nyomakodott előre zárt vonalban, +nehogy egymástól elmaradjunk. Az oroszoknak nem voltak fényszóróik, +különben nem lehetett volna ezt a vakmerő »stikli«-t elkövetni. + +Három perc mulva a balszélső vonalak felől már felhangzott a hosszan +elnyújtott, harsány hurrá!... Ott már sturmoltak a fiúk. Gyorsabb lábuk +volt, mint nekünk. Igaz, hogy a terep is simább azon a szakaszon, mint a +miénken, ahol az ember folyton botlott. + +Összevissza fegyverropogás... néhány géppuska... sípjelek... És +rettenetes kaosza az emberi ordításnak az állati üvöltözéstől kezdve föl +egészen a füldobrepesztő visításig. + +Egy perc mulva mi is belekerültünk a vad forgatagba. + +Varga őrmester bömbölése csapódott füleimbe: + +--Vágjátok... a pakfón Krisztussát a fejinek, különben sohse megyünk +haza! + +Mindig ezzel a csataordítással biztatta embereit. + +Borzasztó kavarodás támadt a sötétségben. + +A fiúk szilaj lármával özönlötték el az orosz árkokat és rettenetes +csapásokat mértek puskaaggyal a kétségbeesetten védekező ellenségre. + +--Legázolni ezeket a kaftános parasztokat!...--dörögte mennydörgő hangon +az óriás--különben sohse megyünk haza! + +Valahol messze, a balszárny-vonalak irányában most az ágyúk is +beleordítottak a Sturm rettentő lármájába. + +Most egy fülsértő hang sivított végig a levegőn: + +--Die sind dort schon fertig, gyerekek! Ágyúk pfefferolnak menekülő +ellenségbe bele... Hurrá! Für's Kaiser und Vaterland! + +Morelli kapitány úr hangja ez? Rá sem lehetett ismerni... Mintha egy +dühös vércse vijjongott volna. + +--Éljen a kapitány úr!--ordították a fiúk. + +--Éljen a magyar becsilet és gurázs!--rikoltotta magasra emelt +revolverét megforgatva az öreg úr--also csak nyugalom, fiaim, nur Ruhe, +und Vorsicht... und elevigyazatosság! + +Furcsán hangzottak ezek a megszokott intések ebben a vad dulakodásban, +szinte bosszantották a füleimet. Olyan ez, mintha egy vén tyúk szokásból +kotkodácsol... Bizonyos, hogy szörnyű izgatottságában nem is tudta az +öreg úr, mit beszél. + +Egy másik bizonyosság azonban még szörnyűbb hatással lehetett rá. Ezen a +szakaszon nem bírtunk az ellenséggel... ezt észre kellett venni. Minden +erőlködés hiábavaló volt. Túlerővel kerültünk szembe... Számuk +percenként nőtt, ahelyett hogy fogyott volna. Mindig új, meg új +szuronyos csoportok bukkantak ki a sötétségből és vetették magukat +sturmoló vonalunkra... + +Ez volt az az időpont, amikor a körülöttem tomboló rettenetes lármából +már kezdtem semmit sem hallani. Kit vágtam le puskaaggyal a felém rohanó +tömegből, kit ütöttem le ököllel... nem tudom... Volt-e valaki a fiúk +közül mellettem, vagy nem volt... Még Varga őrmester bömbölő hangját sem +tudtam a borzalmas ordítozásban fölismerni. + +Most egy nehéz ütés tompa sajgása nyilalt tagjaimba. + +Lábon akartam maradni, de nem bírtam... Megtántorodva hátráltam vissza +és belezuhantam valami bokrok közé. Erőlködtem, hogy ismét talpra +álljak, de nem sikerült. A halálos kimerültség forró verítéke csak úgy +dőlt rólam, egész testem egy víz volt... lihegve, levegő után kapkodva +tudtam nehezen fujtató tüdőmbe egy kis enyhülést kapni... + +Úgy tetszett, mintha egy nagy, minden ólomnál nehezebb súly nyomná +testemet a földre... egészen le... talán a föld alá. Mert mintha már el +is tűnt volna testem a földről... + +Valami rossz ízű nyirkot éreztem a szájamon. Lenyaltam és kiköptem. +Vér... Lehet, hogy az én vérem. De lehet, hogy csak odafröccsent nagy +csomóban valakinek a testéből és most folyik le félig megalvadva a +szájamig... ahonnan lenyaltam... és kiköptem. + +A fejem zúgott, mint a malom. Nem hallottam semmit. Lárma, ordítozás, +nehéz ütések puffanása, sikoltások... Van itt valaki? Valósággal, mintha +egyesegyedül lettem volna a mozdulatlan csendben... + +...Arra még homályosan emlékszem, hogy fejem mélyebbre esett vissza a +bokrok közé és néhány perc mulva elálmosodtam. Egyébként pedig, mintha +sohasem éreztem volna magamat jobban, mint most. Nyugodt és álmos +voltam. Bárcsak becsületesen ki tudnám magamat aludni... + +* + +Meddig fekhettem ott a bokrok között, nem bizonyos. Mire magamhoz térve +a halálosan tompa kábulatból, lassankint ébredezni és eszmélni kezdtem, +azt gondoltam, hogy reggel van. De bizonyosan még igen korán lehet... +talán pirkadó hajnal, mert a világ még felette homályos volt, s a bokrok +legfelső ágain fel-feltünedező fény nagyon gyenge. Hanyatt feküdtem +valami mélyedésfélében, melyet a bokrok egészen körülvettek s egyúttal +el is rejtettek a kívülről betolakodó kíváncsiság elől. Amikor néhány +perc mulva jobban össze tudtam szedni gondolataimat, azt tapasztaltam, +hogy a világosság nem kelet felől, hanem nyugati irányból érkezik a +körülöttem levő bokrok legfelső zöldjéhez... Ezen a tüneményen hosszasan +eltűnődtem, míg végre is rászántam magamat, hogy tovább fogok +gondolkozni és meg fogok benne nyugodni, hogy most tulajdonképen nem +reggel van, hanem esti alkonyatidő, úgy körülbelül hét, félnyolc óra, +vagy ilyesmi. És ennélfogva tehát nemcsak az egész éjjelt töltöttem már +el itt ebben az árokformán kikámvázott mélyedésben, hanem a rákövetkező +egész napot is, a most lassanként leereszkedő alkonyatig... Ezen a +dolgon aztán megint csak hosszasan elgondolkoztam. Mozdulatlanul, +hanyatt-fekve próbálgattam végtelenül lustán működő értelmemet frissebb +munkára serkenteni. Annyi már bizonyosnak látszott, hogy több mint húsz +órája fekszem itt egyugyanazon helyen magamra hagyva, anélkül hogy +valaki rámakadt volna. Tehát az is bizonyos, hogy segítségre ezek után +már sehonnan sem számíthatok. Akár mi maradtunk urai a csatatérnek, akár +az ellenség, az ütközet színhelyén megjelenő »takarítók« eddig már +bizonyosan elvégezték a streifolást és tovább vonultak, új munkára. + +Ha a mi embereink takarítottak volna,--tünődtem magamban--megtaláltak és +elvittek volna innen. A szanitéckutyák bizonyosan megtaláltak volna. De +lám, nem találtak meg, tehát nem is kerestek. Eképen arra kell gondolni, +hogy az ellenség emberei takarítottak és azok nem akadtak rám, különben +már fogságban lennék. + +Hallgatózva nyújtogattam a nyakamat, hátha elfoghatnék valami hangot, +amely alkalmas lenne arra, hogy föltevéseimet megerősítse. De sehol +semmi nyoma az életnek, mindenütt nyugalmas csend és hangtalan homály. + +Befejeződött-e már az ütközet, vagy csak tovább hömpölygött erről a +vidékről... az Isten tudja! Rossz érzéseim támadtak erről az +összecsapásról. Az volt az érzésem, hogy ezen a fronton, ahol az én +Bataillonom is részt vett a verekedésben, alighanem baj történt... Itt +túlságosan sok volt a kaftános paraszt, ahogy a fiúk a hosszúkabátos +orosz legénységet nevezni szokták. Emlékszem... rögtön a Sturm elején +egész gomolyag ilyen kaftános fickó közé keveredtem magam is s a +sötétségben jóformán azt sem tudtam, hogy ellenséget vagy jóbarátot +ragadok-e meg. Arról, hogy ki sújtott le valami nehéz tárggyal a +tarkómra, fogalmam sem volt. Bizony megeshetik, hogy nem is ellenséges +kéz terített le a sötétségben, hanem valaki a mieink közül. + +Kísérletet tettem, hogy felkuporodjak fektemből. + +Ez el fogja dönteni azt is, hogy elnyomorodtam-e testem valamely részén, +vagy csak az ütés nehéz ereje kábított el annyira, hogy tehetetlenül +fekve maradtam és átaludtam az ütközetet követő egész napot. + +Kezeimet nekifeszítve a földnek, föltápászkodtam és felültem. Nem +éreztem fájdalmat sehol. A blúzom ujja és melle tele volt rászáradt +vérszennyel, de ez nem volt az én vérem. Úgy freccsenhetett rá, ki +tudja, kinek a sebéből és bemocskolta arcomat is. Zsebtükröm +segítségével és benyálazott zsebkendőmmel nagyjában letakarítottam +arcomról a rászáradt vért és e művelet közben azt is láttam, hogy semmi +híjja sincs a holmimnak. Hátizsák, kenyértarisznya, kulacs, +tölténytáskák, Manlicher, minden itt hever mellettem érintetlenül. Tehát +immár kétségtelenül bizonyos, hogy attól a pillanattól kezdve, amikor +eszméletlenül ide lezuhantam és fekve maradtam, semmiféle teremtett +emberi lélek nem mutatkozott ezeknek a sűrű fagyalbokroknak közelében: +se barát, sem ellenség. Ha nehéz sebet találtam volna kapni, bátran +kilehelhettem volna a lelkemet, mint az erdei vad... senki sem tudta +volna, hogy elpusztultam. + +Azonban nem pusztultam el, sőt úgy látszik, elég könnyen kerültem ki a +tegnap esti véres táncból, egyetlen gyalázatos ütés árán, amely ebbe a +gödörbe vágott és itt is marasztott. A tarkóm körül volt a hiba. A +nyakam és vállam sajgott, ha megmozdítottam, sebet azonban nem találtam +sem a nyakamon, sem a vállaimon. Puskaagy érhetett, még pedig lapra +fordulva, különben vagy a magazin vagy a Stoss-Kurbel okvetlen sebet +vágott volna a tarkóm tájékába. + +Éhesnek éreztem magamat és ez újabb jele volt a szerencsének, amelyről +méltán beszélhettem. + +Magamhoz húztam hátizsákomat és kiszedve belőle a kenyeret meg a +szalonnát, nyugodalmasan enni kezdtem. Ugyanolyan kellemes nyugalom +ömlött el egész valómon, mint az este, azzal a különbséggel, hogy most +nem voltam sem álmos, sem kimerült. Igaz, hogy nem is fárasztottam +elmémet a gondolkozással. Nem töprengtem azon, hogy ezután mi lesz, mit +teszek, hová vetődöm és merre indulok, ha majd elindulok... hanem a +legnagyobb lelki nyugodalommal újabb karéj kenyeret szegtem egy újabb +falatka szalonnához és azt is megettem. Azután leöntöttem néhány korty +szilvóriummal és semmi csodálni valót nem találtam rajta, hogy a +szilvóriumos üveg nem tört össze, holott világosan emlékszem, hogy +zuhanásom közben hanyatt estem, épen a hátizsákra. Mégis épen maradt a +sárga színű hazai kincs. + +A pálinka hatása hamarosan jelentkezett, agyam lomha kerekei gyorsabban +kezdtek forogni s a gondolkozási képesség élénkségével párhuzamosan +eddigi lusta és békés nyugalmam is tünedezni kezdett... + +Mielőtt az éjjeli sötétség beáll, el kell magamat valamire határoznom, +mert itt nem maradhatok. + +Dolgozni kezdtek természetes ösztöneim is, s ezek egy csöppet sem voltak +biztatók... ösztönszerűen megéreztem, hogy ezen a helyen nem vagyok +barátságos földön és semmiesetre sem vagyok biztonságban, hanem ki +vagyok téve annak az eshetőségnek, hogy valamely ellenséges őrjárat +mégis csak fölfedez és fogságba hurcol, ha el bír fogni. Ez ugyan nem +egészen bizonyos, de lehetséges. + +Az órám rosszabbul állta zuhanásomat, mint a szilvóriumos +üvegem,--megállt. Nem határozhattam meg pontosan az időt, de a gyorsan +leszálló alkonyaiból következtetve, közelebb járhatott az esti nyolc +óra, semmint a hét. + +Fölemelkedtem ülő helyzetemből és óvatosan körülnéztem. + +Senki. + +Egyedül voltam. Amerre szemem elláthatott, mindenütt csend és +elhagyatottság. + +A közel vidéknek ez a szakasza tele volt bokrokkal, az erdőség csak e +bokor-labirintuson túl kezdődött, szemmértékkel mérve körülbelül két +kilométernyi távolságra attól a helytől, ahonnan szertevizsgálódtam. +Tisztában voltam vele, hogy mindenekfelett az erdőt kell okvetlen +elérnem. Ha egyszer benn leszek, az »erdei ember« tapasztalt ösztöne rá +fog vezérelni a helyes útra. Fogságba jutni... ez rettenetes +szerencsétlenség volna. Rosszabb a halálnál is, a magam szempontjából. +Aki egész életét a természet hatalmas arányai között töltötte el, az nem +bírja el a fogságot. Ép elmével legalább nem. + +Ennél a gondolatnál keményebb sarkantyú nem is érhetett volna. A +bágyadtságnak utolsó nyoma is eltűnt, egyszerre olyan nyugtalannak és +fürgének éreztem magamat, mint valamely veszélytől félő ragadozó. + +S most már egy pillanatig sem kételkedtem elhatározásom végrehajtásában, +hanem oly gyorsan, amint csak bírtam, magamra szereltem összes holmimat, +vállamra löktem a Manlichert és azzal mars!... direkció az erdő és benne +a szabadulás. + +Lehajtott fejjel törtem magamnak utat a bokrok között, bár erre a nagy +óvatosságra nem igen volt szükség, az utamba kerülő bokrok jórészt oly +magasak voltak, hogy egy lovas is észrevétlenül válthatott volna át +köztük, felületesen figyelő szem egyáltalában nem vette volna észre. + +Bújkáló utamnak itt-ott mindjárt az első percekben akadtak állomásai és +ezekből meggyőződtem, ami sejtelmem formájában már eddig is élt bennem, +hogy a csatatérnek ezen a szerencsétlen szakaszán, fájdalom, nem mi +maradtunk az urak... Halott katonák hevertek a bokrok között. Oroszok +is. Egy ilyen örökre elcsendesedett szegény fiúba úgy megbotlottam, hogy +majdnem szívembe nyilallott, mikor csizmám orra a boldogtalannak kihűlt +testéhez ért... Hiába! Ezt nem lehet megszokni. Az ember idővel +belefásul, de csak egy időre. Azután ismét elölről kezdődik az érző +lélek természetes borzongása. + +Ezen a szakaszon az oroszok maradtak az urak. + +A mieink már napközben összeszedték volna az itt elesett embereket, az +oroszok nem szoktak sietni ilyesmivel. Valószínű, hogy most már nem is +fognak jönni, ha eddig nem jöttek... Majd elvégzi helyettük az idő és a +csataterek közelében ólálkodó utálatos varjúsereg, a szegény elesett +katona holttestének ez ingyen sírásói... + +Előregörnyedve, kutató szemmel bujkáltam tovább, nehogy ismét belerúgjak +valamelyik szerencsétlenbe, akinek hullája utamba kerül. + +Ezek itt mind mozdulatlanok voltak, de lehettek ezen a nagy területen +olyanok is, akikben még volt élet... Egyik-másik talán kínlódva próbálja +magát kivonszolni nyomorékká lőtt tagjaival a bokrok sűrűségéből, annyi +ereje azonban már nincs, hogy kiálthasson... Ezek a boldogtalanok mind +itt fognak veszni, átkozódva és félig megtébolyodva a kínok kínjaitól... +amíg csak el nem csendesednek és megkeményedett szájuk ki nem nyílik az +utolsó átok vagy az utolsó imádság után... + +Amikor mintegy félórai bújkálás után végre elértem az erdőség legszélső +fáit, tökéletesen besötétedett. Tudtam, hogy a hold ebben az időszakban +egész éjjel nem látható, a sötétség tehát biztos segítőtársa lesz +menekülő utamnak, amely innen visszafelé, délnyugati irányban vezet. +Minden más irány bizonytalan lenne, azaz, hogy minden más irányban +egészen bizonyosan össze kellene találkoznom a szerteszét portyázó +ellenséges patrullokkal. + +Oly nehéz sötétség vett körül, hogy tapogatóznom kellett, nehogy +beleüssem kissé még mindig sajgó fejemet valamelyik fába. + +Kitapogattam egy vastag törzset és amellett megállapodtam. + +Ennek az oldala mellett ütöm föl reggelig az ideiglenes lógert. + +Tehát halt... nem megyek tovább. + +Ebben a pillanatban úgy tetszett, mintha nem lennék egyedül... Úgy +tetszett, mintha mozgolódás halk zaja szivárgott volna füleimhez, még +pedig nem is túlságosan nagy távolságból. Rövid hallgatózás után +világosan hallottam egy-egy száraz ág gyenge ropogását, amint a +ránehezedő lépések alatt összetört. + +Semmi kétség, nem vagyok egyedül... + +Valaki közeledik... sőt nem is egy valaki, hanem kettő. Két ember +lépéseit különböztettem meg. Két olyan emberét, akik épen oly lassú +óvatossággal bujkálnak valahol itt a közelemben, mint ahogy az imént én +magam bujkáltam ide. + +Most tehát az a kérdés, hogy a mieink közül valók-e vagy nem? Erre +rögtön azt a természetes választ adtam magamnak, hogy az ellenségnek +nincs oka bujkálni, ennélfogva bizonyosan a mieink közül próbál ezen az +úton megmenekülni két ember, akárcsak én. + +Mozdulatlanul leskelődtem... + +Az emberek közeledtek... nemsokára már elfojtott suttogásukat is +meghallottam. Egyelőre azonban csak egyetlen szót tudtam megérteni, de +ez is elég volt, hogy meghökkent csalódást érezzek és »fertig«-re +szorítsam markomban Manlicheremet. + +--Stoj...--suttogta társának egy aggodalmas hang. + +Oroszok... + +Nekiszorítottam vállamat a fatörzsnek és moccanás nélkül várakoztam. + +[Illustration] + + + + +TIZENKETTEDIK FEJEZET + +Összeakadok két szökevény orosszal. Megtudom tőlük, hogy szomorú +sejtelmeim valóra váltak: az ütközet elveszett és a Morelli-század +fogságba került.--Menekülök vissza--délnyugat felé.--Egy borzalmas +epizód. + + +A suttogva beszélő ember hangjának aggodalmassága nem kerülte el +figyelmemet. A válasz, amit társától kapott, ugyanily nyugtalan volt... +ösztönszerűleg tehát az villant keresztül agyamon, hogy ez a két ember +nem válhatik rám nézve veszedelmessé, mert ez a két orosz katona +alighanem megszökött csapattestétől az ütközetek zűrzavarában s most +menekülőfélben vannak, akárcsak jómagam. Ennélfogva tehát egy malomban +őrölünk, ha nem is ugyanazon a kövön... + +Elmehetnénk egymás mellett, ők jobbra, én balra, három kicsiny falevél a +háború orkánjának szörnyű fergetegében... + +Észre kellett vennem, hogy a két orosz egyenesen az én rejtekhelyem felé +tart és közvetlen közelből--bármily sötétség van is--lehetetlenség lesz +kikerülni, hogy észre ne vegyenek. Még néhány lépés és okvetlen belém +fognak ütközni... A meglepetés és a hirtelen rémület hatása alatt pedig +egészen bizonyos, hogy az összeütközésből vérontás lesz... + +Határozni kellett, még pedig rögtön. + +Rájuk kiáltottam: + +--Halt! Wer da? + +A sötétségben mit sem láthattam a hatásból, amit kiáltásom okozhatott, +csak a két ember ijedt felszisszenéséből következtethettem, hogy a +közvetlen közelükbe lecsapó villám sem béníthatta volna meg jobban +érzékeiket, mint az a ridegen parancsoló hang, mely a sötétségből +fülükbe vágódott. + +--Pojte sem... folytattam féloroszra, féltótra fordítva a beszédet--ne +bojite sa, nem bántalak. Lépjetek közelebb, lássam, hányan vagytok. + +Igyekeztem lehetőleg barátságosra lágyítani az iménti nyers hangot, hogy +bátorságot öntsek a rémülettől még mindig dermedten álló emberekbe. Azt +hitte ez a két ember, hogy most mindennek vége... fogságba jutnak, +pedig--amint később megértettem--nem azzal a szándékkal szöktek meg +ezredüktől, hogy fogságba jussanak. + +Barátságos hangom nem maradt hatás nélkül. + +Az emberek néhány lépéssel közelebb jöttek és jelentették, hogy ketten +vannak. + +--Ide a fegyvereket! + +Engedelmesen átnyújtották. Elvettem tőlük a fegyvereket és +odatámasztottam őket a fa törzséhez. Amikor ez megvolt, rájuk szóltam, +hogy üljenek le velem szemben a fűbe és adjanak becsületesen őszinte +választ arra, amit kérdezni fogok. + +--Ne hazudjatok, klopcsiszko, mert amelyik hazudik, azt keresztüllövöm, +ha azonban becsületesen igazi választ adtok, akkor ígérem, hogy szabadon +eresztelek. Mehettek, amerre láttok! Nem bántalak. + +Az emberek leültek a fűbe és szinte gyerekesen mohó sietséggel +biztosítottak, hogy mindenre igaz választ fognak adni, amiről tudnak. + +--Tartalékban voltatok a tegnap esti ütközetek alatt? + +--Nem voltunk, goszpodin Podpolkownik (az alezredes) beküldött a tűzbe. + +--Hol verekedtetek? Úgy értem, hogy melyik tájékon kerültetek a mi +tüzünkbe? + +--Ezen az innenső vidéken, tőlünk számítva balkéz felől a bokros ciherek +közelében, egészen az árkokig. + +Ez az irány volt a mi vonalunk, legszélső végén mi támadtunk Morelli +kapitány úrral... Egy pillanatra úgy éreztem, mintha hevesebben dobbant +volna meg a szívem. Közeledtem a bizonyossághoz... + +--Hogy végződött az ütközet? + +--Rosszul, sokan meghaltak... a sötétségben nem lehetett látni... Csak +reggel tudtuk meg, hogy a tieitek részint elpusztultak, részint fogságba +kerültek, szegények... Óh, az nagy szerencsétlenség, ha valaki fogságba +kerül! Szomorú lett a lelkem, amikor láttam őket. Én is ott voltam, +Alexej is azok között, akik a foglyokat őrizték, de az ő szemük sem volt +bánatosabb, mint a mienk... Szegények, szegények! Hiába fogja őket várni +odahaza az asszony... + +Megérkeztem a bizonyossághoz... Valóra váltak rossz előérzeteim, a +Bataillon, amelyhez tartoztam, szerencsétlenül járt. + +A rossz hír módfelett levert, pedig nem jött váratlanul. El voltam rá +készülve, sőt majdnem bizonyosra vettem, hogy így történt. Mégis oly +nehéz lett a szívem, mintha szomorú előérzeteim megcsaltak volna. +Percekig nem jött ajkamra hang... Mire is legyek most már kíváncsi? + +Arra a kérdésre, hogy mennyi lehetett a foglyok száma, az emberek nem +tudtak megbízható felvilágosítást adni. Abban a csoportban, melyet ők is +őriztek, hozzávetőleg százötven-kétszáz lehetett. + +--Kettőt meg kellett kötni,--mondotta az Alexej-nek nevezett +fiatalabbik--egy kis öreg ragyás tiszt urat és egy óriást, mert igen el +voltak keseredve és tomboltak, nem akartak engedelmeskedni. + +A kis öreg alighanem Morelli kapitány úr volt, az óriás pedig Varga +őrmester. Boldogtalan végzet! Szegény jólelkű óriása tönkrement +századomnak, nem fogom többé hallani harsány csataordítását s a sűrűn +emlegetett réz-, pléh-és pakfon-angyalok nem segítették... + +--Hová vittétek a foglyokat? + +--Nem tudom, uram,--válaszolta az öregebbik orosz--mi csak estig őriztük +őket, mert amint leváltottak és sötét lett, belopóztunk Alexejjel a +bokrok sűrűségébe és megszöktünk. Ami azóta történt, nem tudjuk. De +azóta már messze járhatnak, mert erről a vidékről az összes ezredeket +elvitték észak felé. + +Tehát vége... Más kérdezni valóm nem volt. + +Egy darabig hallgattunk, azután én törtem meg elsőnek a csendet. + +--Becsületesen megmondtátok, emberek, amit tudtatok, elválhatunk +egymástól békességgel. Menjetek haza. + +Ezzel markukba nyomtam a puskákat és ráveregettem vállaikra. + +--Menjetek, Isten nevében! + +Az emberek kezemet szorongatták és érzékenyen elbúcsúztak. Egyszerű, +becsületes, buta orosz parasztok voltak, nem vitt volna rá a lélek, hogy +csak egy ujjal is érintsem őket. + +Néhány perc mulva ismét magamra maradtam. Az oroszok elmentek. Egy +darabig még hallottam siető lépéseik neszét, azután az utolsó könnyű +nesz is beleveszett a csendességbe és többé nem hallatszott semmi. + +Egyedül maradtam. Most már igazán egyedül... Tegnap éjjel óta sehová se +tartoztam, a Morelli-század megsemmisült... + +Nehéz szívvel vetettem vállamra fegyveremet és indultam meg az erdő +szélén délnyugat felé. + +A sötétségben csak lassan botorkálva haladhattam előre, de azért mentem, +ahogy tudtam. Ezzel a lassú kullogással is megnőtt a távolság, mely +ettől a szerencsétlen vidéktől elválasztott. Úgy éreztem magamat, mint +akit fájdalmas gyász ér, valamely kedves ismerős, vagy jóbarát +elvesztése. Tudtam, hogy a szomorúság nem lesz tartós, hisz voltaképen +idegenek voltak nekem a fiúk és én is idegen voltam nekik, az +összeszokás azonban nagy bűvész a messze ellenséges földön: közelhozza +egymáshoz a legkülönbözőbb karakterű, fajsúlyú és hajlamban is elütő +embereket, gyakorta annyira, amire normális viszonyok között hosszú +esztendők sem képesek. + +Nyomott hangulatomban egyelőre csak kevéssé vígasztalt, hogy a +katasztrófából egy hatalmas ütés árán megmenekültem és nem kerültem +fogságba a többiekkel. E kivételes szerencse nagyságát csak később +kezdtem a maga teljes értékében megbecsülni, amikor dolgozni kezdett a +fantáziám és elképzeltem, hogy mi sors várt volna reám az ellenség +fogságában. Mi lett volna belőlem, az erdők szabad fiából, aki serdülő +ifjúkorom óta hozzá voltam szokva ahoz az abszolút szabadsághoz, amely a +madaraké és a rengeteg vadjaié. Szinte tűrhetetlen szorongás borzongott +végig tagjaimon erre a rettenetes gondolatra... Még a lélegzetem is +nehezebb lett... + +Nem, soha! Fogságba nem fogok kerülni, inkább magam loccsantom szét a +koponyámat. S csak most kezdtem hálás szívvel gondolni a véletlenre, +amelynek szabadságomat köszönhetem. Mert hiába voltam elszánva a halálra +inkább, semhogy a többiek sorsára jussak, amikor ott hevertem +eszméletlenül a bokrok között levő gödörben, a leggyengébb orosz katona +is foglyul ejthetett volna. Sem vele nem tudtam volna elbánni, sem +önmagammal. + +Hálát adhattam a jóságos Istennek, hogy így történt és nem megfordítva. +Haj, uram Isten! Ime, lépten-nyomon bebizonyul, mi törékeny semmiség +idealant a porlandó ember, s de igaza van nagytiszteletű Herepei +uramnak, amikor örökké ezt prédikálja. De csak a szerencsétlenség tanít +rá, hogy az ilyen beszéd--nem papolás. + +... Valami egy óra hosszat botorkálhattam a sötétségben, míg végre is +kénytelen voltam rászánni magamat, hogy pihenőt tartsak. Sehogy sem ment +tovább. Nekihibáztam a fatörzseknek és egy-egy visszahajló ágtól +érzékeny suhintásokat kaptam a fejemre. Meg kellett állni, különben +könnyen kiverhettem volna a szememet is. + +Tizenkét óra lehetett éjfél körül. Gyufát nem mertem gyújtani, hogy +megvizsgáljam, hova ülök, hát csak úgy jószerencsére telepedtem le. Tán +csak nem túrok föl hangyabolyt? Valamikor egyszer nagyon megjártam az +eképen megharagított hangyákkal, azóta igen respektálom őket. + +De sem hangyák, sem más nem zavart meg, fekhettem békességben. +Ráhajtottam fejemet a hátizsákra, magamra húztam köpenyegemet, egy ideig +figyelmesen hallgatóztam... aztán úgy aludtam, mint a mormota. + +Csakhogy nem olyan sokáig, mint a mormota. + +Alig pitymallott és már fölnyitottam a szemeimet. Az erdei vad nyugtalan +ösztöne, vagy mi, dolgozott érzékeimben, de a menekülés vágya még +egészséges álmomat is legyőzte és nem tűrte, hogy uralkodjék rajtam. + +Rögtön talpra ugrottam és magamra szedve holmimat, elindultam. + +Pontosan nem voltam képes meghatározni az időt, a nap állása után +azonban mégis elindítottam órámat, amely harmadnapja megállt és +megközelítőleg eldöntvén, hogy már hajnali három óra is elmúlhatott, +csak annál szaporábban szedegettem lábaimat. Micsoda nagyszerű +ajándéknak éreztem a Heiszer bácsitól prezentbe kapott magasszárú +Ritter-csizmákat, melyekben úgy komótizálhatott a lábam, mint valamely +kényelmes csónakban. + +Bármint iparkodtam is, hogy az ellenség által veszélyeztetettnek látszó +zónából minél hamarabb kikerüljek, a dolog keservesen lassan ment. Az +erdőség szélén volt ugyan egy eléggé használható csapás, arra azonban +nem mertem kilépni. Valahonnan megláthattak volna. Benn kellett maradnom +a fák között, ott pedig gyalázatosan lassan haladhattam. Bár lehet, hogy +csak a türelmetlenség láttatta velem ily förtelmes lassúnak a dolgot. + +Legközelebbi munkámat akként szabtam meg, hogy mindaddig bujkálni fogok, +míg ebből a veszélyes hadizónából kikerülök. Továbbhaladva, viszont +mindaddig menni fogok, míg valamely előrenyomuló saját csapattesttel +találkozom. Onnan aztán majd eltranszferálnak az ezredemhez, vagy--ha ez +már nincsen meg--legalább a brigádomhoz. + +Ennél a pontnál ismét föléledtek nyomasztó érzéseim. A legrosszabb +helyre kerültünk, az bizonyos... A többi regiment szerencsésebb volt. Az +ellenséges áradat legerősebb lökése minket ért és alighanem az az +igazság, amit a szökevény oroszok hiányos elbeszéléseiből ki tudtam +hámozni: nemcsak a Morelli-század járt rosszul, hanem az egész +regiment.... + +»Hja, ez a háború!« Persze, hogy ez a háború, de ennél nyomorúságosabb +vigasztalás aztán nincs is... + +* + +Valamivel öt óra után, balkézt benn az erdő széle közelében, kisebbszerű +irtást közelítettem meg. Pár pillanatnyi vizsgálódás után meghökkenve +láttam, hogy az irtás nem favágó kéz munkája, hanem a 2l-es gránátoké. +Az itt végighömpölygő ütközet egy oldalvilláma ide is lesujtott és +borzasztó nyomokat hagyott maga után... Az efféle látványba jócskán +belefásul az ember, de önkéntelenül mégis mindig meghökken, valahányszor +csak ismét megpillantja. + +Vagy hetven négyszögméternyi területen az összes fák össze voltak törve, +némelyik tőből szakadt ki s úgy feküdt keresztül a többieken. Miért +vették nehéz tűz alá ezt az aránylag kicsiny pontot, azt persze nem +tudhattam, az eredmény azonban, vagy legalább is egy része az +eredménynek, még itt éktelenkedett a szemem előtt... Hét lóhulla és +tizenegy orosz dragonyos holtteste hevert a gránátok által kivágott +hatalmas túrásokban. Itt hagyták őket temetetlen. Helyesebben szólva, +ezeket is itt hagyták, mint sok más halottjukat, akiket nekünk kellett +utólagosan elföldelnünk. Orrfacsaró hullabűz mérgezte meg a levegőt... +Napok óta heverhettek már itt a melegben, ezer meg ezer légy dongta +őket... + +Futólag vettem csak szemügyre az egész csúnya látványt, egy igazán +rettenetes részlete azonban így is örökre emlékezetemben marad... Az +egyik lónak hasát tépte szét a gránát, úgy hogy egész belső része +kifordult. A széttépett belek e puffadt tömegéből egy szőke emberi fej +meredt rám. Ezt a fejet letépte törzséről a gránát és belecsapta a +kifordult lóbelekbe, ahova beleragadt és tátott szájjal, megmeredt, +üveges, nyitott szemekkel bámészkodott a felette szállongó légyfelleg +utálatosan zümmögő tömegébe... + +Elfordítottam tekintetemet, hogy ne lássam. + +Aztán oly gyorsan szedegettem lábaimat, amint csak bírtam, hogy minél +messzebbre hagyjam hátam mögött ez undorítóan vérfagyasztó látványt, +melyet a hadjáratok történelme nem szokott följegyezni s a szemtanuk +emlékezetében is csak mint felette jelentéktelen »epizódok« +szerepelnek... Mellékes, hogy minden nagy ütközet képe sok ezer ily +jelentéktelen epizód sokaságából alakul ki. + +* + +Több mint kétórai szakadatlan bujkálás után, esti félnyolc óra tájban, +nem bírtak tovább a lábaim, meg kellett állnom, hogy valamiféle éjjeli +szállás után nézzek. Csak úgy dőlt rólam a verejték, nyakam, hátam, +mellem, minden egy víz volt. Nem restellem bevallami, hogy az elől a +rettenetes látvány elől menekültem, amely szinte üldözött... s még itt +is nyomomban volt. Más emberfia számára én is azonnal készen lettem +volna a szokásos jó tanáccsal: eb ura fakó! verd ki fejedből és eredj +odább. Önmagamat azonban hiába lódítottam volna odébb... + +Az erdő itt már ritkulni kezdett. + +Messzire elláthattam, de még ennél is jobban esett, hogy az ég hirtelen +borulni kezdett és csakhamar megérkezett a szél is. Zivatarra lehetett +számítani. Úgy megörültem neki, mint valamely becses ajándéknak. +Módfelett nagy és sürgős szükségét éreztem a víznek, melynek tisztító +áldásában napok óta nem részesülhettem. Ezt civil ember nem igen érti, +körülményesebb magyarázattal azonban nem szolgálhat a katona anélkül, +hogy a jóízlést ki ne végezze... + +Kiválasztottam egy odvas, vén égerfát és gyors kézzel kitakarítottam az +odu törmelékét. Ez az eléggé tágas üreg lesz a ruhamagazin. Belefér +minden olyan holmim, aminek szárazon maradása kívánatos. A következő +percben már neki is vetkeztem, egyenruha, hátizsák, ing, sipka, csizma, +alsónadrág, minden belekerült az üregbe, nem maradt rajtam semmi, csak +amit ingyen kaptam a természettől. Szappanom, sajnos, nem volt. + +Fölfedeztem azonban egy kevés homokot az erdő széle mellett elfutó +száraz ér aljában, szappan hiányában az ilyen finom homok is jó +szolgálatokat tesz, akinek a bőre nem túlságosan érzékeny és +mindenekfelett valónak a hathatós tisztálkodást tartja. Különösen jól +szolgál az ember fején, ha sok a haj. És nem bizonyos, hogy nem került-e +a hajba bizonyos élősdi, amely végig az összes frontokon majdnem +makacsabb ellensége a katonának, mint az orosz. A homok nyomorgatását +nem állja ez a konok ellenség, ha még oly cudarul ragaszkodó természete +van is. + +Hála az Úristennek, rövid vártatva csakugyan lezuhogott a zápor. +Hatalmas pászmákban paskolta végig a vidéket s az öreg égerfa alatt +engem is. No, elég vizet kaptam! És erélyesen munkába vettem a homokot. +Telemarkú dörzsölési manipulációim alatt valamely kényesebb bőrből +alighanem a vér is kiserkedt volna, az én napbarnult bőröm oda se +hederített a kínzásnak. Voltaképen lónak se való művelet volt bíz ez, de +nagy szükség volt rá, úgy éreztem magamat ott a zápor paskolásában, +mintha épen most kerültem volna diadalmas liliomtisztaságban a világra. +Tobzódtam a bőséges vízben, mint a kacsa. + +Rám esteledett. + +A zápor nem sokáig tartott, elverte a szél s nem is igen egészen félóra +mulva már megszakadoztak az imént még sűrű viharfellegek és itt-ott +kivillantak a csillagok is. A nagy melegben kőkeményre szikkadt talaj +oly mohón beitta a rázúduló esővizet, hogy ennek a sok víznek jóformán +alig maradt valami nyoma,--»meg se kottyant«--amint felénk mondani +szokták,--a földnek a bő áldás. Háromszor is annyi elkelt volna. Nekem +így volt jó, szárazban szedhettem ki a faoduból oda berejtett holmimat +és szárazban öltözhettem föl. Heiszer bácsi ajándék-csizmáira egy csöpp +sár sem ragadt. A nagyszerű »kacsázás« után viszont arra is elég +frissnek éreztem magamat, hogy ismét »Marschbereit« állapotba +helyezkedjem és tovább folytassam az utat. + +A beálló sötétségben ez azonban lehetetlen volt, ott kellett maradnom +reggelig és úgy kellett elhelyezkednem az alvásra, amint épen lehetett: +háttal nekitámaszkodva az öreg égerfának, ülő helyzetben, mint valamely +zsúfolt vasúti kocsiban. A legszélső vonalak Grabenjeiben a megfigyelő +posztok mind így alusznak... Ezért a Dienstverletzungért szabály szerint +ugyan huszonöt pálca járna ki, a baka azonban még álmában is meg szokta +érezni az inspiciáló fölebbvalót s a veszélyes pillanatban már nyitott +szemmel jelenti, hogy »semmi előfordulás nem adta elő magát... melde +hórzam«. + +Hány óra lehetett, amikor kényelmetlen helyzetemben végre mégis sikerült +elaludnom, nem tudom. Nem szundíthattam azonban sokáig, mert még +ugyancsak álmos voltam, midőn valamely ösztönszerű érzés hatása alatt +hirtelen fölnyitottam szemeimet és fülelni kezdtem. + +Első benyomásom az volt, hogy talán álmodtam... néhány pillanat múlva +azonban meggyőződtem róla, hogy nem érzékeim játékáról van szó. + +Jár itt valaki... + +Sőt nem is valaki, hanem valakik... Ketten lehetnek, amint a csendesen +pusmogó rekedtes hangok csakhamar elárulták. + +Óvatosan föltérdeltem és markomban szorítottam a Manlichert. + +Nyugodtnak és biztosnak éreztem magamat a dolgomban. + +Nem támadok meg senkit, de jaj annak, aki támadásra kényszerít... + +A két ember lengyel nyelven beszélgetett. + +Az első mondatokat nem értettem, körülbelül húsz-huszonöt lépésnyire +lehettek tőlem, közvetlenül az erdő szélén, rövid vártatva közelebb +kerültek éjjeli fekhelyemhez és most már meg tudtam érteni +beszélgetésüket. És meghallottam a csörrenést is a sötétségben, ami vagy +a tábori ásóhoz ütődő szuronytok, vagy a kulacs hangja lehetett... Ez +intő jel volt arra, hogy katonák--orosz gyalogosok--és nyilván ezek is +szökevények... + +A gyanu nem lepett meg váratlanul, amúgy is tudtam, hogy ezen a +messzeterjedő vidéken sok ilyen csapattestétől elmaradt szökevény +csatangolhat, azokon kívül, akikkel már találkoztam. A lengyel +nemzetiségű orosz katona az első kínálkozó alkalommal megszökik. +Nyilvánvalónak látszott, hogy ez a két ember is ebbe a kategóriába +tartozik. + +Gürüzdölő, rekedt, parasztos hangok voltak. Afféle alja parasztok +lehettek. + +--Nem jól megyünk... morogta türelmetlenül a vastagabbik hang +tulajdonosa. + +--Jól megyünk, ha mondom--válaszolta a másik. + +--A másik oldalon volt... + +--Ezen volt, nem a másikon. + +--Az erdő ezen az oldalon van és nem a túlsón...--dörmögte a másik. + +Pillanatnyi csend után ismét a kételkedő természetű paraszt szólalt meg: + +--Bizonyos, hogy a goszpodin Rotmister (kapitány) is a halottak között +volt? + +--Bizonyos,--mondotta határozottan a másik--tulajdon szememmel láttam, +hogy megdöglött... Feje berepült egy ló hasába, maga ott fekszik szélrül +a saját lova mellett. És azt is tudom, hogy sok pénz volt nála. És az is +bizonyos, hogy azóta itt még nem járt senki. Azért mondottam, hogy +vissza kell jönni és megszerezni a pénzt. Neki már nem kell, mi beérjük +vele holtig. Annyit ihatsz, Sandre, amennyi beléd fér és nem kell többet +robotába se járnod. Goszpodin leszel holtod napjáig. + +--Az...--mormogta a rekedt--kivált ha meg nem fognak és föl nem +akasztanak. + +--Most már nem fognak meg... messze vannak ide... A mundért, levetjük, a +fegyvereket elássuk, beöltözünk a magunk köntösébe, aztán kereshetnek. +Ne járasd hiába a szádat, mert becsapom! + +--Jó, jó... Nagyon is elbízod magad. Az este is csöpp híjja volt, hogy +az a veresfejű csertovka meg nem látott. + +--Ebben az egyben igazad van... a veres csertovka szinte meglátott. +Ettől a csertovkától félni kell, Sandre... azt gondolom, hogy gonosz +lélek és nem ember. Nem fiú és nem leány... az ördög kölyke. Ha utánunk +leskelődik, baj van... Tüzet fú ránk és eléget. + +Elhallgattak. + +Feszült figyelemmel kísértem a halk beszédet. Kit néztek ezek a babonás +parasztok »csertovkának«, ami voltaképen nőstény ördögöt jelent? S a +hozzá ragasztott »veresfejű«?... Mint a villám suhant keresztül fejemen +egy fantasztikus gyanu, de ezt azonnal elhárítottam magamtól, annyira +képtelennek látszott. + +A hullarablásra lopakodó parasztok tovább mentek. + +Hagytam, hogy menjenek. + +Amikor már a legkisebb nesz is megszűnt és ismét az éjszaka csendessége +nehezedett a sötétségre, másodszor is kísérletet tettem az alvásra. A jó +szándék azonban csak nagyon tökéletlenül sikerült. Hol félóránként, hol +óránként mindegyre fölriadtam és ösztönszerűen hallgatóztam... mintha +éreztem volna, hogy bármily nagy csendesség vesz is körül, nem vagyok +egyedül. Ez a sajátságos érzés módfelett kellemetlenül hatott rám. +Értelmem hiába döntötte el, hogy gyanakvásomnak nincs semmi alapja, egy +titokzatos belső ösztön folytonosan arra ingerelt, hogy jól figyeljek +minden legkisebb jelre, mert lesz köztük olyan is, mely el fogja árulni +az igazságot. De miféle igazságot? + +Hiába, nem volt nyugtom. + +Még alig pitymallott--kora hajnali félhárom óra tájban--és már +véglegesen ébren voltam. Szó sem lehetett róla, hogy ismét beburkolódzam +köpenyegembe és újra haszontalan kísérleteket tegyek az alvásra. +Helyesebb, ha rágyújtok egy cigarettára, magamra kapcsolom holmimat és +tovább folytatom vándorlásomat délnyugat felé. Ezenközben majd elpárolog +érzékeimből a gyanu is. + +[Illustration] + + + + +TIZENHARMADIK FEJEZET + +Találkozom a vörös Reginával és megtudom, hogy gyanum alapos volt, mert +elválásunk óta mindig a nyomomban settenkedett.--Együtt menekülünk +vissza, a jezernicai völgy felé.--Éjjeli szállás egy piszkos +padlón.--Megpillantjuk a régi Standot.--Egy rosszul sikerült csókocska. + + +Abban a pillanatban, amikor vállamra lódítottam a Manlichert és el +akartam indulni, lecsapott a villám, mely az imént fejemen suhant +keresztül fantasztikus gyanu gyanánt és úgy megdöbbentett, hogy a hatás +első percében valósággal torkomon akadt a szó. + +Megnémulva bámultam, mint egy fatuskó. Egy árva hang sem tudta elhagyni +a számat. + +A dolog annyira lehetetlen volt, hogy józan értelemmel egyhamarjában föl +sem lehetett fogni, és íme, mégsem volt képtelenség és nem volt +képzelődés, hanem valóság: az a gyorsan hozzámsiető vézna teremtés az ő +apró szemeivel, fintorgató mókus-orrával, sipka alá szorított dús vörös +hajával és kevélyen előreálló mellével--Regina volt, a harapós +vadmacska, akinek apró foganyomát most is meg lehetett látni a kezem +fején. + +Amikor egészen közel érkezett hozzám, elmosolyodott és maga alá kapva az +orosz köpenyből részére átformált köntöst, gyorsan leült a földre. + +--Csakhogy itt vagyok...--mondotta elégedetten és ismét mosolygott.--Ha +kibámultad magadat, adj kérlek valamit ennem, mert nagyon éhes vagyok... +tegnap dél óta semmit sem ettem... + +Borzasztó ostoba képet vághattam, pedig nem tartozom azok közé, akik +bármily váratlan dolog fölött sokáig szoktak eltünődni. A kis Regina +hirtelen kibukkanása--szórul-szóra a sötétségből--azonban oly +hihetetlenül gyorsan lepett meg, hogy kisodródtam a rendes nyugodt +kerékvágásból és csöpp híján szinte elvágódtam. Csak akkor ocsúdtam föl +mozdulatlan bámészkodásomból, amikor másodszor is rámszólt, hogy adjak +valami ennivalót, mert nagyon éhes. + +A zsák egy pillanat alatt lenn volt a hátamról s leküzdhetetlen +meglepetésemben még mindig bizonytalan kézzel kotorásztam ki belőle az +elemózsiát: kenyeret, kolbászt, szalonnát, egy darab füstölt oldalast... +és egy lenvászon tiszta kendőcskét abrosznak. Mindezt szó nélkül elébe +raktam és intettem, hogy egyék. + +Most ugyanaz történt, ami legelső találkozásunk alkalmával: a leány oly +mohóságával az éhségnek esett neki az ennivalónak, mint egy vércse. Ott +volt előtte a késem, de körmeivel tépte le a kenyér darabját és azokkal +szakította szét az erősen foghagymás kolbászt is. Biz ez nem volt valami +szép látvány, de csakugyan nagyon éhes lehetett, hogy így falt, +mint--mondom--a vércse. Aki sohasem érezte, hogy mi az éhség, az hamar +készen van a szigorú rosszalassal, mert fogalma sincs róla, mi fölött +ítélkezik. + +--Ne olyan mohón, Regina,--intettem oly nyájassággal, amennyi csak +hangomtól kitelt, hadd lássa, hogy ismét a régi testvéri indulattal +vagyok iránta--ráérsz, van elég. + +--Éhes vagyok...--válaszolta mentegetődzve, inkább a szemeivel. + +Nem háborgattam éhsége további mohó csillapításában, hanem leültem vele +szemközt a fűbe és szótlanul néztem, mint pirul ki lassanként vértelen, +sápadt arca és mint csillan meg apró, leskelődő szemeiben az élet. +Megállapítottam, hogy elválásunk óta jóformán semmi változás sem történt +rajta. A cipője volt mindössze ványoltabb és a rajta levő ruha +kopottabb, az orosz köpenyből gyártott felső eléggé ép állapotban volt, +a bugyogó baltérde táján mutatkozott csak egy jókora lyuk, amely alól +kilátszott térdének fehér bőre. Mindent egybevetve, azonban elég +jóravaló snájder-munkát végeztem ezzel a köntössel, az idő csak +megviselte, de nem mállasztotta szét a sok vesződséggel +összeszerkesztett kontár-művet. + +Néma szemlélődésem közben lassanként ismét belezökkentem rendes +kerékvágásomba és visszanyertem nyugalmamat is. Kicsit mintha már +resteltem volna, hogy az imént annyira kilódultam a rendes nyomból. Volt +már úgy, hogy hasonló váratlan villám máskor is lecsapott orrom előtt, +mégsem inogtam meg olyan mértékben, mint most... tehát miért épen most? + +Amikor a leány félretolta maga elől az ennivalót, ismét megszólalt: + +--Van vized? + +--Vízzel, sajnos, nem szolgálhatok, igyál egy korty lengyel pálinkát, az +van. Van még egy kevés otthoni sligovicám is. + +Elkomolyodott s a fejét rázta. + +--Pálinka nem kell,--mondotta lassú, szégyenkező hangon és +félrenézett--megfogadtam, hogy soha többé nem iszom pálinkát. + +--Már pedig a füstölt holmi azt kívánja. + +--Nem iszom soha többé...--ismételte kelletlenül, mintha nehezére esett +volna, hogy erről beszélnie kell--tudhatod, hogy miért... + +Intettem, hogy sejtem, ez azonban nem ok. + +--Nekem épen elég ok, hogy szégyennel gondoljak vissza arra, ami akkor +éjjel történt... De annak is te vagy az oka! Megrészegedtem és annak te +voltál az oka. + +--Lehet... + +--Nem lett volna szabad megengedned, hogy kétszer is igyam. Egy korty +nem ártott volna meg... amikor unszolásodra másodszor is ittam, az már +megártott. Az egész világ forgott velem... nem is tudtam, hogy mit +csinálok... mindenféle csunyaság megjárta szédelgő fejemet, azért +viseltem magam úgy, mint egy bolond... + +--Hagyjuk ezt, Regina... rég volt. + +Felém fordította élénk tekintetét és gyorsan megszakított. + +--Nem akarsz erről beszélni és ez szép tőled... de én azt is erősen +föltettem magamban, hogy amint találkozunk, rögtön meg fogom neked +magyarázni, hogy miért vesztettem el annyira eszemet, hogy +fölháborodásomban... oktalan dühömben, mert arról van szó... még a +kezedbe is haraptam, csakhogy eleressz és megmeneküljek... + +Ránéztem. Ez a fordulat újság volt előttem. + +--Megmenekülj? Mitől akartál megmenekülni? + +--Föltettem magamban, hogy amint meglátlak, azonnal megmondom neked az +igazat... hátha megérted, hogy miféle szamárságra gondoltam és meg fogsz +nekem bocsátani. + +--Sohse haragudtam rád,--szakítottam félbe az izgatott hangba átsikló +beszédet--csak mérges voltam egy kicsit, amiért megvérezted a kezemet, +holott pedig én jót akartam. Nem akartalak kiereszteni, mert láttam, +hogy nem vagy felöltözve és be vagy csípve, ennyi volt az egész. + +--Ennyi,--intett fejével a leány--az én szédülő fejemben azonban az a +gyanu égett, hogy szándékosan itattál le és ebben az állapotban akarsz +szeretőddé tenni... Itt van, most kimondtam! És nagyon boldognak érezem +magamat, hogy kimondhattam, mert ezzel a vallomással akarok vezekelni és +ezzel akarom magamat érdemessé tenni a bocsánatodra... + +Borzasztó rosszul kezdtem magamat érezni... Elszoktam minden hasonló +beszédtől s meghökkentett a leány szemeiből előtörő köny is, mely lassan +pergett végig vérvörösre tüzesedett arcán és hullott kicsiny kezefejére, +anélkül hogy érezte volna... + +Hirtelenében azt sem tudtam, hogy kellene-e valamit mondanom, vagy talán +nem is illenék, ha meg akarnám nyugtatni, hogy helytelenül gyanusított. +Mintha egy ösztönszerű sejtelem azt tanácsolta volna, hogy ezt ne +mondjam ki. + +--Jól tetted, Regina, hogy megmondtad az igazat,--válaszoltam hosszas +habozás után, nehogy csak egy igével is többet találjak mondani a +kelleténél--legalább tisztán látjuk, ami történt, bár erre részemről nem +volt szükség... + +Észrevettem, hogy nem érti a választ, de hiszen épen azt akartam. + +--Nem volt?--kérdezte halkan. + +--Nem. + +--Tudtad, hogy mit gondolok rólad? + +--Tudtam. + +--Miért nem kiáltottál rám, hogy buta vagyok? + +--Hitted volna? + +--Talán elhittem volna... + +--Másnap. + +--Lehet, hogy már azon az éjszakán. + +--Azon az éjszakán nem lehetett veled beszélni. + +--Igaz... Ittas voltam. + +--Inkább dühös. + +--Inkább ittas...--erősítette szégyenkező hangon a leány, miközben +lopva--hogy ne lássam--letörölte kezefejével a pilláira szivárgó +könycseppet és valamivel nyugodtabban fordult felém--ha nem így lett +volna, eszembe se jutott volna, hogy gyanusítsalak. Nem akkor történt +először, hogy egymás közelében aludtunk, de addig sohasem voltam részeg. +Mindennek az az átkozott pálinka volt oka. + +Megpróbáltam csavarni egyet a dolgon. + +--No, az én szegény szilvóriumom most már elegendően kikapott, Regina, +adj neki pardont és ne szidd többet. Úgy sem igen van már belőle több +egy-két kortyocskánál, ami pedig volt, az elmúlt. Isten hírével mars be +a lyukba... sülyesszük el és hagyjuk ott. + +--Jól van, hagyjuk ott, de igazán nem haragszol? + +--Mondtam már, hogy egy percig sem haragudtam. + +--De azt nem mondtad, hogy örültél, amikor otthagytalak. + +--Nem örültem. + +--És azt sem mondtad, hogy sohasem gondoltál rám... + +Éreztem, hogy lehetetlenség kirukkolnom az igazsággal, de meg voltam +győződve arról is, hogy a tiltakozásnak sem adott volna hitelt. Valamely +rejtelmes női ösztön súghatta meg neki az igazságot és ezt hasztalan +próbáltam volna megingatni. + +--Ebből is láthatod,--dunnyogta csendes hangon--mennyire nem voltam +eszméletnél, amikor azzal a butasággal gyanusítottalak. Igérem, hogy +többé nem teszem... ezután mindig tiszta lesz a fejem és sohasem fogok +elbizakodni. Igen, ezután egy pillanatra sem fogom elfelejteni, hogy +milyen semmi vagyok a világon és mennyire nincs jogom olyan szándékot +föltételezni rólad, amire nem is gondoltál. + +Ez megint olyan beszéd volt, amelyre egyetlen szó választ sem adhattam. +Mondom, felette rosszul éreztem magamat... + +A leány egy ideig szótlan érzelmességgel nézett maga elé, majd hirtelen +fölkapta fejét és dacosan így szólt: + +--Nem baj! Az a fő, hogy ismét itt vagyok. + +Felugrott és leverte a ruhájára ragadt fűszálakat. + +--Gyerünk innnen!--folytatta sürgető hangon--ez a vidék nem barátságos, +sok mindenféle csavargó bujkál az erdőségben... szökött katonák, +mindenre elszánt gonosz emberek... találkoztam velük, tudom, hogy +mennyit érnek. Jó lesz, ha minél messzebbre kerülünk erről a vidékről. +Én is segítek, mit vigyek? + +--Amim van, azt elbírom egyedül is. De hát te? Nincs semmi podgyászod? + +--Nincs. Igy járok folytonosan a nyomodban, ahogy látsz... + +--Az én nyomomban? + +--Igen, a te nyomodban,--mondotta halkan a leány, miközben megragadta +kezemet és szinte húzott maga után, csakhogy minél gyorsabb haladásra +kényszerítsen--gyerünk, gyerünk! Útközben majd elmesélem, hogy miképen +voltam folytonosan a nyomodban, mint a kopó kutya... de most gyerünk! + +Gyöngéden megszorítottam a sovány kis kezet, de nem éreztem, hogy ez a +hideg kéz ettől az érintéstől melegebb lett volna. A leány ajkai körül +azonban megjelent egy alig észrevehető elégedett mosoly és valami +lehelletkönnyű árnyéka a remegésnek... + +Eközben oly sebesen szedegette lábait, hogy alig tudtam vele lépést +tartani. + +--Igy nem sokáig bírjuk, Regina. + +Rám nézett és csak annál gyorsabb haladásra ösztökélt. + +--Ha átkerülünk a jezernicai völgybe, ott már nem kell sietni. De most +kell... kell!... én tudom, hogy kell!... + +A rangos tekintély kedvéért, nehogy azt higyje ez a »civil +Person«--amint szegény Morelli kapitány úr mondani szokta--hogy »a +schneidig katona nem mindent tudja«, odavetőleg rögtön megjegyeztem: + +--Én is tudom, hogy hol vagyok. + +--Lehet... De nem tudod eléggé, különben jobban sietnél. + +--Ennél sebesebben már csak a gyorsvonat megy... + +A leány fejcsóválva vetett egy pillantást hatalmas csizmáimra. + +--Kár volt elcserélni cipőidet ezekkel a nehéz Stieflikkel, amikben alig +tudsz menni. Ha a szerencse ellenünk fordul és úgy lesz... hogy szaladni +kell--mint ahogy néhányszor nekem kellett és épen akkor, amikor azt +gondoltam, hogy teljes biztonságban érezhetem magam--nem tudom, hogy +ezeket a nehéz csizmákat nem kell-e majd lehúznod és a hátadon vinned. + +--Efféle gyalázat énrajtam nem eshetik. + +Válasz nélkül hagyta az önérzetes tiltakozást és tovább sietett. Észre +kellett vennem, hogy sokkal jobban ismeri ezen a vidéken a járást, mint +én, pedig az ilyen magamfajta »erdei« ember szimatja évek mulva is +pontosan elvezeti birtokosát azokon a helyeken, ahol egyszer már +megfordult. + +A rövid déli pihenőt leszámítva, úgyszólván egész nap szakadatlanul +mentünk s az egész hosszú idő alatt talán kétszer-háromszor állt meg +néhány pillanatra, hogy az egymást keresztező ösvényfélék között +tájékozódjék és ismét megtalálja a számunkra legalkalmasabbnak mutatkozó +helyes irányt. Titokban azt a fáradhatatlan kitartást is megcsodáltam, +mely ezt a külső formáiban törékeny teremtést úgy hajtotta előre, mintha +vézna alakjának minden egyes izmát acélrúgók feszítették volna. +Valóságos bivaly voltam hozzá képest, nagyobb energiát azonban képtelen +lettem volna kifejteni. Igaz, hogy súly dolgában legfölebb könnyű őz +számba mehetett volna az utána törtető bivaly mellett... + +Esti fél nyolc óra tájban, persze a legnagyobb titokban, kénytelen +voltam egy kakaslépésnyire közeledni Regina álláspontjához a csizmákra +nézvést,--bakancsban sokkal könnyebben jut előre az ember, mint +csizmában... Konok magyarok ezt azonban nyíltan el nem ismerik. Világért +sem árultam volna el, hogy a »teljesítőképesség« határvonalán gázoltam +pompás csizmáimmal és ha még eltart vagy egy-két óráig ez a megerőltető +mars, megtörténhetik velem a gyalázat, mely ellen önérzetesen +tiltakoztam: kénytelen leszek levetni, egyébként--mondom--pompás +csizmáimat... + +Erre azonban nem került a sor, Regina egy lankás magaslat tetejére +érkezve, megállt és ernyőt formálva szemei elé a tenyeréből, figyelmes +vizsgálat alá vette az előttünk kibontakozó tájat. + +A leereszkedő esti homály dacára itt már én is pontosabban tájékozódtam. + +A fölperzselt Rudnik község hamurakásai körülbelül másfél kilométernyire +délnyugatnak szomorkodtak ugyanoly állapotban, mint ahogy utoljára +láttam őket. De már nem füstölögtek. Az időközben lezuhogó esőzések +végkép kioltották a bennük még lappangó tüzet s az itt-ott szabadon +fölmeredő falomladványokból is lemállasztottak egy csomót. Mindössze a +téglából épített templom kormos falai állottak érintetlenül a közelükben +elterpeszkedő hamurakás mellett, amely két héttel ezelőtt még parochia +volt és otthona az orosz pópa nagyszámú családjának. + +A tőlünk balkézt eső erdei tisztáson levő urasági kastélyon és +melléképületein nem lehetett változást észrevenni. + +Minden olyan állapotban volt, mint ottlétem rövid ideje alatt. + +Semmi hajlandóságot nem éreztem, hogy azok között a falak között +keressek éjjeli szállást. A kimondhatatlan piszok és rondaság, amit e +bemocskolt kastély valamennyi szobájában láttam, még most is émelyített. +Szinte érezni véltem a rettenetes bűzt, mely akkoriban orromba marta +magát és napokig bántott. + +A leány abbahagyta a vizsgálódást és elégedetlenül rázogatta vörös +fejét, miközben valami affélét mondott, hogy nincs tisztában a dologgal, +hiába erőlteti a szemeit. + +Rám nézett és vállat vont. + +--Nem tudom, hogy megreszkirozzuk-e? + +--Mit? + +--Azon gondolkozom, hogy tanácsos-e bemenni abba az összerondított +Kastelbe, vagy nem tanácsos... + +--Voltál ott? + +--Persze hogy voltam. + +--Akkor tudhatod, hogy abba pedig bemenni nem tanácsos... + +A leány intett, hogy ez igaz. + +--Annyi undorító piszkot még el sem tudtam képzelni, mint amennyi ott +van egy rakáson,--dunnyogta útálattal--de nem is a szobákba akarok én +bemenni, hanem csak az udvarra, vagyis inkább az udvar végiben levő +filagóriába. Ütött-kopott rongyos filagória, de a fedele nagyrészt még +megvan és megvéd az eső ellen. + +Hirtelen eszembe jutott, hogy ennek a filagóriának a közelében találtam +meg a gyufatartómat s ez a meglepő fölfedezés keltette életre bennem a +gyanut, hogy ahol a gyufatartó van, ott kell valahol lennie a leánynak +is... a dolog azonban akkor még annyira képtelennek látszott, hogy +kivetettem agyamból. Holott pedig úgy volt, ahogy gyanakvó ösztönöm +megsejtette... + +Az ég tiszta és csillagos volt. + +--Inkább itt maradok éjszakára, ahol vagyunk,--válaszoltam a +leánynak--esőtől nem tartok, szép, meleg, csillagos éjjel lesz. + +Rögtön le is akartam kapcsolni vállamról a cókmókomat, Regina azonban +nem engedte. + +--Nem maradhatunk itt, mert megázunk. Ezen a mi vidékünkön--mert ez már +majdnem a mi vidékünk--úgy van, hogy ha egyszer elkezdi, akkor minden +nap esik. Ma pedig még nem esett. Csak tudnám, hogy nem leskelődik-e ott +lenn egypár kucsmás... Schwein... + +--Ilyen messzire nem csatangolnak. + +--Tévedsz! Elcsatangolnak ezek akármilyen messzire, ahol rabolni lehet, +vagy azt remélik, hogy arra vetődő embereket kirabolhatnak. Mit +kockáztathat az ilyen szökött katona? Legfölebb a bőrét. Ez pedig már +csak félig az övé. + +--Van ezek között is jóravaló ember. + +--Nincs!--erősítette heves hangon a leány--ahánnyal csak találkoztam, az +mind alávaló gazember volt. + +Hát hiszen persze, persze... Okos ember azonban óvatosan kerüli ennek a +dolognak körülményesebb megvitatását és nem feszegeti a magyarázatot. +Főleg pedig óvakodik valamiképen megsejtetni, hogy ebben a restelni való +komiszságban katona és katona között nem igen lehet különbséget tenni... +Láttam effélét is eleget. S ha még oly kegyetlen büntetés fenyegeti is +az embereket, a szemeik elé kerülő szoknya nincs tőlük biztonságban. Egy +pillanat alatt megvakul, megsiketül és gazfickóvá aljasodik még a +tisztességesebbje is. Van ritka kivétel, de nem sok. + +Reginát természetesen meghagytam abban a hitében, hogy ily alávaló +fickók csak az ellenség soraiban találhatók. + +--Mein Gott...--habozott elégedetlenül a leány--igazán nem tudom, hogy +megkockáztassuk-e... + +Megmaradtam amellett, hogy a szökött katonák ilyen messzire nem +csatangolnak. Regina eleresztette füle mellett megjegyzésemet és +hirtelen határozott. + +--Tudom már, mit kell tenni! Maradj itt, mindjárt jövök... + +--Mit akarsz? + +--Megnézem, nem leskelődik-e ott valaki, azután visszajövök. + +Megragadtam a kezét és nem bocsátottam. + +--Csak nem képzeled, hogy eleresztelek? + +A leány vékony ajkai körül mosoly játszadozott, miközben végignézett +rajtam és valami utánozhatatlan kicsinyléssel így szólt: + +--Csak nem képzeled, hogy erre engedélyt kérek tőled? + +Lám! Ez úgy vágott, mint a borotva. + +--Nem magamért mondom,--folytattam egyszerre lehűlve és nyomban el is +eresztettem a kezét--hanem miattad... Ha nem tetszik--nekem így is jó. +Mindenki azt cselekszi a maga bőrével, amit akar. Nem parancsolok veled, +de te sem szólhatsz abba, amit én csinálok. + +Visszalöktem vállamra a Manlichert és nekivágtam egyenes vonalban a +mintegy félkilométernyi távolságban levő kastélynak. A leány megérezte, +hogy ezúttal mindenféle tiltakozás haszontalan munka lett volna, szó +nélkül jött s nem vette át a vezetőszerepet sem. Egymás mellett +kerülgettük a lecsapódó esti harmattól már nedves fűcsomókat. + +Mire az épület közelébe értünk, egészen beesteledett. + +--Várj...--súgta halkan a leány--nem tanácsos fejjel nekimenni a +falnak... + +Nem hederítettem rá és nem engedtem, hogy megfogja a karomat. +Tökéletesen megbíztam a ragadozók finom ösztönében, melyből jókora +adagot oltott belém a természet és életmódom s minden aggodalom nélkül +állottam meg az épület udvarán, amely elhagyatott, csendes és épen oly +rettenetes szemetes volt, mint amikor utoljára láttam. Egy pillanatig +sem tartottam attól a veszélytől, hogy valamelyik ablakból +lepuffanthatnak. + +--Sohse nézegess körül, fiacskám,--biztattam nyugodt hangon a tágranyílt +szemekkel ide-odavizsgálódó leányt--nincsen itt senki. + +--Úgy látszik,--bólintott fejével, miközben folyton szemmel tartotta az +esti homályból sötéten ránkmeredő ablakokat--hogy csakugyan nincs... + +Az összezúzott ablakok kicsorbult széleikkel úgy tátogtak az emberre, +mint egy-egy fogatlan fekete száj. Élet sehol sem mutatkozott. Mindenütt +feketeség, mozdulatlanság és nyugalmas csend. Igazi elátkozott kastély +lett volna ez a népmeséből, ha az ablakokon és ajtókon kiáramló +rettenetes bűz nem riasztotta volna az embert a valóságra. + +Hátráltam, mintha fejbe ütöttek volna. + +--Gyerünk innen, Regina! Ezt a büdösséget nem bírom el... + +--Én sem...--fintorgatta orrát undorodva a leány. + +Kimenekültünk az udvarról a kastély egykori parkjába, egészen a rozoga +filagóriáig, amelyről Regina beszélt. + +Idáig nem jutott el a szobákban fölhalmozott rondaság bűze, lélegzetet +lehetett venni és meg lehetett maradni, ha egyáltalában itt akarunk +maradni éjszakára. Nekem most sem tetszett ez a terv. Szívesebben +aludtam volna künn az Isten szabad ege alatt. + +Regina viszont makacsul megmaradt amellett, hogy okosabb, ha itt +maradunk az ócska filagória fedele alatt, mert itt nem fog nyakunkba +szakadni a zápor, amely ma éjjel okvetlenül le fog zuhogni. »Mert ma még +nem esett«--ismételte talán tizedszer is. + +Beléptem a filagóriába, vaktában levertem egy valaha fehérre festett +kerti asztalról a port és ráraktam cókmókomat. Ezt is találomra. A +sötétségben semmit sem lehetett látni. Gyertyám, amit meggyújthattam +volna, nem volt. Vaksi szemmel matarásztam hátizsákomban elemózsia után, +hogy valamiféle vacsorát adhassak a leánynak és néhány kiadós falattal a +magam lázadó gyomrát lecsendesítsem. Kenyér, száraz lengyel kolbász és +sajt volt a menázsi. Szótlanul ettünk. + +--Legalább a kis villamos zseblámpám volna itt,--mondottam majszolás +közben--igaz! hiszen nálad hagytam, Regina. + +--Igen, nálam maradt, de már nincs meg,--válaszolta a leány--útközben +valahol elvesztettem... Már nem is tudom, hogy hol. A többi holmid, ami +nálam maradt, ott van most is a barlangban, ahol lerészegedtem... +tudod... az erdőben... A kis zseblámpát magammal vittem, amikor +elindultam utánad, hogy megtaláljalak és bizony valahol elvesztettem. +Sokszor kellett szaladnom, nem csoda, ha kiesett a zsebemből és az sem +lett volna csoda, ha magam is kiestem volna a világból... + +A sötétségben nem láthattam a leány arcát, a mélabús hang azonban sürgős +visszavonulásra intett. Jó lesz nem rálépni arra az útra, ahová ennek a +hangnak tónusa vezetne... s amely útnak a végéről jelenlegi--nem egészen +nyugodt--hangulatomban nem állhattam jót... + +--Szomjas lehetsz, Regina,--kanyarodtam vissza a közömbös +országútra--vízzel azonban nem szolgálhatok, csak pá... Ohó! Ki se +mondom. + +--Hiába mondanád,--hangzott a válasz a sötétségből--az a csúfság csak +egyszer eshetett rajtam... Igaz, hogy nagyon szomjas vagyok, de reggelig +majd csak kibírom. Ha elalszom, elfelejtem szomjúságomat is. Már pedig +hamar el fogok aludni. Te nem vagy álmos? + +--De bizony az vagyok én! + +Visszaemlékeztem, hogy ebben a filagóriában egy rongyos díványt is +láttam a sarokban valahol, ha ugyan ez a lefityegő bőrrongyokkal +szomorkodó ócskaság díványnak volt nevezhető. Elindultam, hogy +kitapogassam, merre van. Rá is akadtam, Regina azonban rámszólt: + +--Csak nem akarsz azon a piszkos díványon aludni? + +--Én? Nem rólam van szó... + +--Sehr schén!... Nagyon kedves, ha ezt a piszkos díványt nekem szántad. + +--Dehogy szántam! Csak gondoltam, hogy hátha!... nem is olyan piszkos... +Ráterítem a köpenyegemet. + +--Köszönöm, ne terítsd rá a köpenyegedet, megleszek itt is, ahol vagyok. + +Abbahagytam a kínálkozást. Elvégre egy ilyen leszakadt féderes, szúette, +ócska jószág nem kecsegtet túlságos kényelemmel, ennélfogva tehát vigye +az ördög, elleszek reggelig én is itt, ahol vagyok. + +Beburkolództam köpenyegembe, ráhajtottam fejemet a hátizsákra és +elnyúltam a földön, mint egy fáradt komondor. Egy darabig még hallottam +a leány szabályos lélegzet vételét, azután mintha a filagória üres +ablakain becsapó szél hűvösséget is éreztem volna... s valami egyhangú +zajt a fedelen... Az ám, alighanem megeredt az eső... Reginának igaza +volt. + +Esik. + +Félálomban mintha a villámok fényét is megérezte volna lecsukott szemem, +a mennydörgést azonban már nem hallottam. + +* + +Mire másnap reggel--jó későn--hat óra tájban kinyitottam a szemeimet, +Regina már fenn volt és épen tömött vörös hajának megfékezésével +bajlakodott. Módfelett rakoncátlan természetű volt ez a dús vörös +hajzat, amely ékességnek bizony csak a legnagyobb jóakarattal lett volna +nevezhető. Azelőtt is sokszor elcsodálkoztam a nagy türelmen, melyet +lefésülésére fordított, hogy úgy, ahogy rendes kontyba tudja +kényszeríteni fején, most is csodálatosnak találtam a dolgot. Hja, +persze, a paradicsom Évájának hiúsága legyőzi még az ily hirtelen +föllobbanó természetű teremtményt is, amilyen ez az ugyancsak +ingerlékeny, néha egész a nyers durvaságig vagdalkozó természetű Regina +volt... Ha ugyan hitte, hogy bronzvörös haja ékesség és dísz. Bár +hiszen, ha nem hitte volna, nem fordított volna rá annyi türelmes gondot +és nem próbálta volna tízszer-húszszor is lesimítani a halántékaira és +homlokába tolakodó engedetlen hajszálakat. + +Amikor észrevette, hogy ébren vagyok, élénken intett: + +--Látod, hogy igazam volt! Olyan eső zuhogott, hogy enélkül a filagória +nélkül bőrig áztál volna. + +--Azt akarod mondani, hogy a te bölcs tanácsod nélkül... + +Elmosolyodott, miközben a sipkát a fárasztó türelemmel végre +rendbehozott »frizura« veszedelme nélkül igyekezett fejére illeszteni. + +--A tanács is valami, de a filagória a fő. Igaz, hogy még egyszer nem +aludnék ezen a kemény padlón... minden porcikám fáj. + +--Igy járnak a rossz gyerekek, akik nem hallgatnak jó apjuk +szavára!--mondottam kenetesen s a másik pillanatban már talpon is +voltam, hogy szintén kirázzam csontjaimból a poros padló barátságtalan +keménységét--kommandíroztalak erre a fájn dívánra, de nem tetszett. + +--Rá se lehet feküdni, mert olyan öreg, hogy leszakad. + +--No, alattad nem szakad le. + +Vártam a hasonló célzásra máskor mindig elkövetkező goromba választ, ez +azonban elmaradt. Lehet különben, hogy nem is hallotta tagjai +véznaságának ez újabb meglegyintését, mert példámat követve, szintén a +köpenyege kiporolásával volt elfoglalva. A por ujjnyi vastagon borította +a padlót. Ebben a porban feküdtünk, mint két malac. Olyanok is lettünk +tőle, mint a malacok. Alig vártam, hogy valamiféle mosdóvizet +találhassak. + +Víz bőséges tömegben zuhogott az éjjel, edényféle azonban sehol sem +volt, amely fölfoghatta volna, meg kellett tehát elégedni azzal a +tócsával, amely közvetlenül a filagória előtt keletkezett. Ez is +megteszi. Nem szabad finnyásnak lenni. + +Lekuporodtam a tócsa szélére és megmosdottam. + +Regina mosolyogva szemlélte a szegényes igyekezetet, de nem követte. Nem +is követhette volna, mert fölkavartam a tócsát s a víz szürke lett az +iszapos sártól. Későn vettem észre, hogy ezt a sáros iszapot is a +pofámra locsoltam. Mindegy, nem szabad finnyásnak lenni... + +--Én majd csak otthon fogok megmosdani--jelentette ki a leány s +rosszalva csóválgatta fejét, amikor látta, hogy törölközőnek az ingemet +neveztem ki. Valamibe azonban meg kellett törölköznöm. Az ingemen ott +marad az iszap fotográfiája, ezt majd ki fogom mosni, ha ráérek és több +víz lesz raktáron, mint itt... az, mondom, a fő, hogy nem szabad +finnyásnak lenni. + +Még el sem készültem a nagy tisztálkodással és Regina már nógatott, hogy +siessek, tovább kell mennünk. + +Igaza volt. A szél, úgy látszik, megfordult és most a kastély felől +lengedezett felénk. Nehéz bűz furakodott szerencsétlen orromba, hiába +ismételtem rendületlen konoksággal, hogy nem szabad finnyásnak lenni. +Hej, hogy az istennyila nem ütötte tarkón azokat a ronda orosz +parasztokat, akik azokat a szobákat oly hallatlan módon +összepiszkították! Lehetetlenség volt kiállani a borzasztó bűzt... + +--Menjünk, Regina... + +Föl se szíjjaztam magamra a holmimat, csak fölkaptam az egészet és +futottam... ki... ellenkező irányba az utánam lengedező szaggal. + +Regina utánam... + +Hallottam, hogy nevet, nyilván a nehézkesen szaladó »csizmás kandúrt« +találta felette nevetséges látványosságnak, úri személyemben, de azt is +hallottam, hogy tüsszög és folyton az orrát fújja. Ez kielégítette +kárörömömet. Kikapott az én »horgas«-om is, de az ő fitos mókusa is +megkapta a magáét, tüsszöghet, míg a penetráns ajándéktól megszabadul. + +Ebben a kénytelen menekülésben most én mutattam meg neki, hogy mi az a +Sturm-Schritt. Rohanva gázoltam keresztül sáron, pocsolyán, +vakandtúráson, fűbuckákon és mindenen, ami utamba került, mint valamely +szabadjára eresztett mozdony, mindaddig, míg csak azt nem reméltem, hogy +az a rettenetes bűz már nem érhet utól. + +Regina egy darabig vitézül állta a rohanást, a második kilométer után +azonban kifogyott gyengécske melléből a »szusz« és kénytelen volt leülni +a fűbe, hogy lélegzethez jusson. + +Félórás »kurze Rast«-ot tartottunk. Ez a rövid pihenő arra is szükséges +volt, hogy rongyos cipőit valami madzagfélével összekössük. Siralmas +állapotban voltak, egyik rongyosabb, mint a másik. És semmi kilátás, +hogy más cipőt lehessen szerezni. + +--Eldobnám ezeket a fetzniket,--mondotta rezignáltam--de nem tudok +mezítláb járni. Próbáltam, nem megy... + +Ledrótoztam őket egy szál madzaggal, úgy, ahogy lehetett, azután +megvígasztaltam: + +--Ne búsulj... Amint ráérek, csinálok neked egy pár cipőt. + +Elnevette magát. + +--De már azt szeretném látni! + +--Majd megmutatom. Snájder már voltam, lehetek sujszter is. Nincs annál +könnyebb!... Most azonban auf, Regina! Gyerünk tovább... Mondom, nincs +annál könnyebb,--magyaráztam, miközben tovább folytattuk a vándorlást, +ezúttal lassúbb tempóban, mint eddig--az ember vesz egy darab bőrt, azt +kihajtja, behajtja, kigörbíti, begörbíti, összevarrja és kész a cipő. + +--Ojjé, hogyne!...--fintorgatta orrát a leány--főleg, ha nincs mit +kigörbíteni-begörbíteni. Honnan vesszük a bőrt? + +--Majd kitaláljuk ezt is. A köntösödet is úgy találtuk ki s lám, be +remek munka lett. Kicsit gyűrődött, ennyi az egész, egyébként úgy áll +rajtad, mintha rádöntötték volna. + +--Hogyne, hogyne! Csak nem lehet begombolni... + +--Nem is kell! Az Isten azért teremtette a nagy szépségeket, hogy +mutogassa, akinek van. + +A leány fölemelte kezét és megfenyegetett. + +--Azt akarod mondani, hogy tehénmellű vagyok... Pedig, ha igazságos +akarnál lenni, tudhatnád, hogy erről nem tehetek. + +--Nem vagyok én akkora szamár, hogy csúnyának tartsam azt, ami szép és +nem felesleges, sőt szükséges és pompás, mint a rózsatőn a virág. Na, +Regina virágom, ez csak elég szépen van mondva? + +--Ja... csakhogy nem arról van szó, amit mondasz, hanem arról, amit +titokban gondolsz...--mondotta neheztelve a leány. + +Megragadtam volna az alkalmat egy kis kötekedésre, ennél a furcsa +teremtésnél azonban jóformán lehetetlenség volt eltalálni a helyes +mértéket. Volt úgy, hogy amit más föl sem vett volna, az őt érzékenyen +megsebezte és megfordítva: ami bármely más leányt vérig sértett volna, +őt teljesen hidegen hagyta. Már most »légy okos, Domokos«, sohasem +voltam benne biztos, hogy egy-egy ártatlanul tréfás megjegyzés nem sül-e +el épen visszájára. Az igazság egyébként mindezek mellett is az volt, +hogy örültem neki, hogy ismét mellettem van. Hozzászoktam--ennyi. +Hozzászoktam, mint például... mit mondjak?... mint például a +szivarszipkámhoz, amely évek óta mindig a zsebemben van, bár sohasem +veszem semmi hasznát, mert sem szivart, sem cigarettát nem szívok +szipkából. De azért minden nap hűségesen beteszem a zsebembe és hiányát +érezném, ha nem lenne ott. Ez pedig, amit most mondtam, nem durvaság és +nem cinizmus, hanem épen oly egyszerű igazság, mint bármely más igazság +a világon. + +Estefelé elérkeztünk a jezernicai völgybe. + +A bokrokkal sűrűn telenőtt hágó tetején néhány percre megállapodtunk, +hogy kikémleljük az alant mutatkozó perspektívát végig a szintén +porráégett falucska mellett egészen a túlsó dombsorig, mely alatt a +sebesfolyású patak kanyarodik ki az északkeleti síkság felé. + +Elhagyatottság és békességes csend nehezedett mindenütt a jezernicai +völgyre is, mint a rudnikira. + +Sehol egy élő lélek, vagy bár egy állat, vagy éneklő madár. Az itt +végighullámzó harcok az összes állatokat és éneklőmadarakat elűzték más, +barátságosabb, távoli vidékekre s a szegény menekülők még nem mertek +visszatérni. De nem úszott a levegőben egyetlenegy ragadozómadár sem, se +kánya, se vércse, de még egy szál varjú sem az egész közeli és távoli +horizonton. Oly különös, szomorúan nyomasztó érzés volt ez az abszolút +élettelensége a földnek és levegőnek... + +Magam is szinte mozdulatlanul vertem cöveket a földbe. A leány +megérintette a karomat. + +--Gyerünk,--mondotta sürgetve--estig otthon kell lennünk, különben +utolér a zápor. Mondtam már, hogy ebben az időszakban ezen a mi +vidékünkön mindennap esik. Nézd, ott jön! + +A nyugati láthatár távoli peremén csakugyan sötét felhőtömegek +gyülekeztek. Engem e pillanatban azonban inkább ez a szó fogott meg, +hogy »otthon«. A leány már több ízben használta ezt a kifejezést. + +--Mondd csak, Regina,--kérdeztem inkább némi érdeklődéssel, semmint +kíváncsian--mit értesz te azalatt, hogy »otthon«? Hol van neked vagy +nekem--otthon? + +A leányt szemmelláthatóan meghökkentette a kérdés. Csodálkozva +meresztette rám apró, hunyorgó szemeit és sokáig nem tudta, hogy mit +válaszoljon. Egész lényéről lerítt, hogy ezen a dolgon sohasem +gondolkozott. + +--Mit értek az alatt... hogy otthon?... Mein Gott--mit? Igazán, magam +sem tudom, hogy mit... Talán azt a helyet értem alatta, ahol először +találkoztam veled és jó voltál hozzám... Mert azt a nagy hamurakást, +amely a tanya helyén van és ahol valaha otthon voltam, úgy-e nem +nevezhetem otthonomnak? + +--Jól van, kis kamerád,--iparkodtam az érzelmesebb ösvényre való +kitérést elkerülni--gyerünk hát haza és »nézzünk rá« hogy estig otthon +legyünk. + +Némán haladtunk tovább föl a szemben levő dombsor tetejére, ahová esti +félhét óra tájban érkeztünk meg. A leány soványka +tagjait--mondom--acélrúgók hajtották előre: ő ért elsőnek a tetőre, nem +én. Amikor pedig fenn volt, kiterjesztette karjait és oly meleg örömmel +hallatott egy örvendező kiáltást, hogy engem is egészen fölvillanyozott. + +--Hála Istennek!--kiáltotta boldog gyönyörködéssel, mintha az egész +tájat szívére akarta volna ölelni--megérkeztünk és most már itthon +vagyunk! + +Megpillantottam a leégett tanyát és tovább ezer lépésnyire saját külön +nyírfámat az erdő szélén. + +Nem tagadom, nagyon jól esett lelkemnek ez az ismerős kép. Én is +megálltam és hangos hurrával üdvözöltem a megszokott helyet, melyet a +kis Regina--ösztönének valamely ártatlan sejtésében--otthonnak nevezett +el. Magasra emeltem sipkámat és egy második harsány hurrát is +belekiáltottam a tájék mozdulatlan csendjébe. + +Regina vörösre pirult arccal, elragadtatva, a boldog elégedettségnek +szinte magánkívüli örömével tapsolt és ugrált... nyilván maga sem tudta, +hogy mit csinál... mert egyszerre csak mellemre vetette magát és +belekiáltotta az arcomba: + +--Most már nem félek! Itthon vagyunk... itthon vagyunk! + +Fölkaptam a kis kamerádot, mint egy pelyhet, körüllendítettem a +levegőben, mint ahogy a pólyásbabát hintáztatja karján a dajka, azután +nyilván én sem tudtam, hogy mit csinálok, mert bizony olyan katonás +csókot nyomtam az ajakára, hogy akár tüzes vas érintésének is beillett +volna... + +De rögtön megbántam. + +A leány rámbámult, azután lehúnyta szemeit és olyan sápadt lett +egyszerre, mint a halott... Szinte megrémültem tőle. Az iménti boldog +vérszín eltűnt vonásairól, fehéren, halotthalaványan, megdermedve feküdt +karjaimban. Ijedt zavaromban azt sem tudtam, hogyan fektessem le minél +csendesebben a földre és melléje térdelve, mit mondjak neki, ha majd +fölnyitja a szemeit. + +--Regina,--simogattam meg sápadt homlokát--tréfa volt, kis Regina... ne +haragudj... + +[Illustration] + + + + +TIZENNEGYEDIK FEJEZET + +Megérkezés az öreg nyírfa alá.--Beleesem a »Feld Fieber«-nek nevezett +lázbetegségbe, nem találom sehol helyemet és minden fölingerel.--Megint +az erdei barlang.--Diadalmas szerelem.--Rejtélyes eredetű lövés ér a +»Pokoltorok« felől, mely összezúzza bokámat;--Regina megment. + + +A leány nem válaszolt. Beletelt néhány végtelenül hosszúnak látszó +pillanat, míg ismét kinyitotta szemeit. Egy ideig még mozdulatlanul ülve +maradt. Aztán elsimította az arcába tolakodó hajszálakat, fáradt +lassúsággal fölemelkedett a földről és mintha semmire sem emlékeznék, +ezt mondotta: + +--Menjünk... Nagyon szomjas vagyok. + +Újabb mentegetődzéseken törtem fejemet, de sehogysem tudtam megfogni a +dolgot. Talán nem is szükséges. Regina szótlanul haladt oldalam mellett +és sem azt nem árulta el, hogy rossz néven vette a támadást, sem azt, +hogy hallgatólagosan már meg is bocsátotta. Közömbös arcáról nem voltam +képes leolvasni az igazságot, pedig sokszor sandítottam féloldalvást +erre a sápadt arcra, hogy kitaláljam a lelkében lappangó valót. A könnyű +remegés, mely vékony ajkait egy-egy pillanatra ellágyította, semmi +bizonyosságot nem árult el. + +Szégyeltem magamat... no, az bizonyos! De tudja az ördög... mintha nem +szégyeltem volna magam eléggé. Úgy éreztem--most legelső ízben--hogy +voltaképen semmi istentelenséget nem csináltam és ez a meggyőződés +mintha jókora fokú makacsságot oltott volna belém. + +Sajátságos ingerültség száguldozott érzékeimben s valami nagy hajlam a +kötekedésre és egy újabb támadásra... + +Egyelőre azonban befogtam a számat és némán haladtam tovább. Regina is +hallgatva lépegetett, Igy róttuk végig a leégett tanyáig terjedő +szikkadt mezőt és haladtunk végig az egykori tanya helyén emelkedő +hamurakások között. Ezeket is már földig verte a sok esőzés. Csak a +falak meredeztek ki a pusztulásból. Egy hajdani sertésól épen maradt, +pedig deszkákból volt összeróva. De csak most vettem észre, hogy ez az +ól ép és nem égett le. Eddig nem láttam, hogy ép. Lám, be különös, hogy +eddig nem vettem észre... Ott állt mellette egy négykerekű kézikocsi, a +földön egy ásó és két rozsdás kapa. Ezeket is csak most vettem észre... + +--Nem furcsa, hogy ez az ól meg ezek az izék... nem vesztek oda? + +Regina rám nézett és megbiccentette fejét. + +--Igen,--mondotta szelíden--ez elég furcsa. + +Kellemes elégedettséget éreztem. Nem a válaszra voltam kíváncsi, hanem a +hangra, ez pedig igen enyhe, igen megbocsátó volt, semmi nyoma benne a +goromba haragnak, amelyre el kellett készülve lennem. Csakhogy belátta, +hogy igazán nem tettem semmi rosszat és a vigyorgó Gonosznak nem +nyújtottam oda a kis ujjamat, hogy szőröstől-bőröstől elkaphasson... +Elégedettnek éreztem magamat és még sem voltam nyugodt, sem egykedvű +vagy közömbös, mint eddig... Bizonyos, hogy valami történik velem, +aminek nem tudok becsületes magyarázatot adni. Talán majd holnap, ha +végre jól kialszom magam. + +Esteledett, amikor ismét ott álltunk saját külön nyírfám mellett, +amelyet Regina »otthon«-nak nevezett el. + +Őszinte örömet éreztem, hogy ismét itt vagyok, ezen az ismerős régi +helyen, oly hosszú idő után. Nem is volt ez az idő oly nagyon hosszú, +nekem azonban roppant hosszúnak tetszett. Azóta szakállam nőtt és +valóságos sörény a fejemen. Holnap--mert most már ráérek--meg fogok +borotválkozni és rendbehozom sörényes fejemet is. + +A nyírfa előtt levő Graben--szegény jó Morelli kapitány úr +mesterműve--most is tele volt sárga, piszkos esőlével. A belerúgott üres +konzervláda félig belemerülve úszott ebben a piszkos lében. A fa körül +posztódarabok, cérnavégek... minden úgy maradt, ahogy itthagytuk. + +Regina arcán is megjelent az öröm, amikor futólag körülnézett és +megállapította, hogy itt most már semmitől sem kell tartani. Hangja +élénkebb, melegebb és bizakodóbb lett. + +--Szomjas vagyok,--szólt egy pillanatnyi csend után s nyomban neki is +vágott az erdő sűrűjének--lemegyek a tóhoz és iszom. + +--Én is megyek. + +Nagyon szomjazhatott szegény, mert úgy ment, mint egy +megriasztott--mókus. Őzet akartam mondani, de csak azért is mókusra +gondoltam... Alig tudtam nyomába érni azon a rövid distancián, mely az +erdő szélétől a kis tóig vezetett. Az alkonyat homálya ezen a csendes +helyen már ráborult a bokrokra. Mire odaérkeztem, Regina mohón ivott. +Nem pohárból, hanem csak úgy mezei módon--hasmánt fekve. + +Elnevettem magamat. + +--Be sürgős! Nem is vársz, míg előadom a poharamat. + +--Mondtam már, hogy nagyon szomjas vagyok. + +Láttam, hogy ez igaz. Borzasztó mohón nyelte a vizet. Bizony, a +szomjúság nagy ellenség. + +--Elég már, Regina, megárt. Merthogy a víz is megárt. + +--Jó hideg... + +--Lehet, de már elég volt. Ha nem hallgatsz a jó tanácsra, levágok erről +a mogyoróbokorról egy vesszőcskét és kikapod vele a huszonötöt. Épen +alkalmatosan fekszel a huszonötre. + +Ismét elnevettem magamat, pedig nem volt rá semmi okom, sőt még csak +jókedvem sem volt. Ellenkezőleg, inkább valami különös bosszúságot +éreztem, de ennek a különös érzésnek sem tudtam volna értelmes okát +adni. Nem értettem, mi történik velem. Most tör ki rajtam a sok elviselt +izgalom, mely eddig jóformán hatástalanul suhant el fölöttem? Vagy csak +én képzeltem, hogy így van? Érthetetlen! Eddig minden idegességet úri +betegségnek tartottam, de lám... van idegesség. A természet, úgy veszem +észre, még a legkeményebb tölgyet sem óvja meg a beléje furakodó +szútól... Bár hiszen lehet, hogy ha--mondom--becsületesen kialszom +magam, vége lesz ennek az érthetetlen állapotnak is. Tessék, hogy a +patvar vigye el.... még az ujjaim is remegnek s hol a meleg borzong +végig ingerült tagjaimon, hol a hideg. Szinte ellenállhatatlan +hajlandóságot éreztem, hogy ledobáljak magamról mindent és belevessem +magamat ebbe a hideg vízbe. + +Regina végre lecsillapította kínzó szomjúságát és fölemelkedett. Amikor +rám emelte tekintetét, csodálkozó szemein azonnal észrevettem, hogy +nyugtalan magaviseletem feltűnt neki. + +Resteltem a dolgot. Olyan vagyok, mint az ablaküveg... akárki keresztül +láthat rajtam. + +A leány apró szemei kutatva szegződtek arcomra. Egy lépéssel közelebb +jött. + +--Mi bajod van?--kérdezte csodálkozva. + +--Nekem? Nekem ugyan semmi--válaszoltam szinte nyersen, pedig egészen +bizonyos, hogy nyugodt választ akartam adni. + +Regina egy pillanatig szótlanul vizsgált, azután olyan hangon, mint +ahogy az álmos gyereket szokta biztatni a dajka, ezt mondotta: + +--Holnapig lecsendesedel és megint minden jó lesz... + +--Most is jól van Regina--iparkodtam visszakanyarodni a rendes, +megszokott ösvényre, melyen eddig minden zökkenés nélkül haladtam,--de +nem fog ártani, ha egyszer amúgy istenigazában kialszom magamat. Az a +fő,--és főleg ezért fogok nyugodtan aludni--hogy nem haragszol azért a +rongyos csókocskáért... és beéred vele, ha megígérem, hogy soha többé +nem teszem. Erre akár esküt is teszek. + +Regina szelíden rázogatta vörös fejét, miközben szomorúan ezt +válaszolta: + +--Nem szükséges... Úgy is elhiszem. + +Megint egy érthetetlen rébusz! Ez a bánatosan lemondó hang, ahelyett, +hogy--mint eddig mindig--lecsillapított volna, most valósággal +bosszantott. + +Regina nem figyelt többé rám, hanem gyorsan megindult és a bokrok +sűrűségében a közeli barlang felé sietett. Én még telemerítettem vízzel +a vászon »Eimer«-t, azután utána mentem. Útközben alaposan leszamaraztam +magamat és szigorúan elhatároztam, hogy vissza fogom vezetni magamat a +rendes kerékvágásba. Nem járja, hogy a »Feld-Fieber« engem is +megtámadjon. + +Mire a barlanghoz érkeztem, Regina mélázó hangulata eltűnt, hogy helyet +engedjen valami pajzán jókedvnek, amely a legritkább vendég volt a kis +vörös kamerádnál. Toilettet is csinált, kényelembe helyezkedett, +levetette az esetlenül álló köpenyt és a tökéletesen elfuserált blúzt és +régi, keserves fáradsággal összevarrt kékpettyes blúzában lépett elém. +Abban, amelyet már eldobtunk, de Regina időközben ismét elővette és úgy +ahogy, megint csak egészet csinált a foszlós rongyból. + +Míg rendre ledobáltam magamról összes holmimat és a cókmók mellé löktem +Ritter-csizmáimat is, alig vártam, hogy megszabaduljak ezektől a nehéz +ajándékoktól, Regina odamutatott a barlang oldalán levő kőpadra, ahol +rábízott holmim állt szép rendben összerakva. + +--Minden itt van,--mondotta jókedvűen--semmi sem hiányzik, amit +rámbíztál és ami itt maradt. Csak a villamoslámpa és a gyufatartó +hiányzik. Azokat elvesztettem valahol, miközben folytonosan a nyomodban +jártam, mint a kopó. + +--A vad után, akarod mondani, pedig nem is én voltam a vad, hanem te. +Még egy harapást is kaptam ettől a haragos kis vadtól... Itt van nyoma a +kezem fején. + +--Mutasd! + +--Tessék! Egészen csinos kis harapás. + +--Fájt? + +--Dehogy! Jól esett. + +--Igazán sajnálom... és már rég megbántam, hogy úgy viseltem magamat, +mintha okom lett volna rá, hogy többre becsüljem magamat, mint amennyit +valóban érek. Pedig meg fogod látni, hogy többet érek, mint amennyire te +becsülsz... És az is igaz, hogy én csak melletted érek valamit, azért +mindig melletted akarok maradni. Ezt már sokszor mondottam, de még most +sem hiszed. + +--Megválik... Ha éhes vagy, kitálalom a menázsit. + +--Jó. + +A magammal hozott füstölt oldalas nem vallott szégyent, gyengén +foghagymás ízű, igen jó szelni való volt ez is, meg a sajt is. Alaposan +fogyott mind a kettőből. Regina jóízűen evett és utána megint megivott +vagy három pohárnyi vizet. Én sárga hazai sligovicám legutolsó pár +kortynyi maradékát kotyogtattam le a torkomon, azután fülön ragadtam az +üres üveget és kiröpítettem a barlang száján a bokrok közé. + +--Schluss! Egy cipelni valóval kevesebb. + +Ezalatt egészen leszállt az alkony, a barlang közelében levő bokrok +lassankint össze kezdtek folyni a homállyal és a leszálló sötétség +mindegyre nagyobbá és áthatatlanabbá vált. Szótlanul üldödéltünk a +barlang szája előtt. Regina a cipői kioldozásával bajlakodott. +Biztattam, hogy holnap nekifogunk és új cipőt csinálunk. + +Elmosolyodott és a fejét rázta. + +--Az égből nem hull bőr. + +--Az égből nem, de a »bornyú«-ból majd ki fog hullani egy akkora darab, +hogy ki lehet mesterkedni belőle egy pár neked való sarufélét. Kicsi +lábad van, telni fog. Elég, ha a hátizsákot cipelem, a »bornyú« felfog +áldoztatni és saruvá lészen változandó. + +--Az is olyan szép lesz, mint a blúz, amit csináltál? + +--Beszélhetsz... Többet ér az még így fuser formáiban is, mint ez a +rongy, amely alól kilátszik a bőröd. + +--Nem látszik. Összevarrtam. + +--Ha egyet sóhajtasz, kireped tíz helyen is. + +--Nem sóhajtok. + +--Nem is tanácsolom. + +--Pedig volna rá okom,--folytatta lassú hangon a leány, miközben +fölkönyökölt és tenyerébe fektette sovány kis arcát--különösen, ha a +holnapra gondolok, amely bizonytalan. Akárhogy erőlködöm, nem tudok +belelátni... Egyébre nem is gondolok, csak mindig... mindig erre... +Minden más emlékem, egész eddigi életem olyan, mint ez a sötétség, mely +percenkint nagyobb és nagyobb... Egyetlen gondolatom a holnap. Mi lesz +holnap és mi lesz velem ebben a bizonytalan holnapban?... Nem tudok, nem +érzek, nem sejtek semmit, csak azt tudom egész bizonyosan, hogy holnap +is melletted leszek. + +Ismét az iménti mélázó, bánatos hang... S oly nagy melegség égett ebben +az alig hallható hangban, hogy még a legdurvább lelket is megfogta +volna. Úgy kell lennie, hogy csakugyan a háború útálatos láza fertőzött +meg engem is, mint a többieket, mert megint visszájára hatott rám a +leány érzelmes melanchóliája: fölbosszantott, ahelyett hogy megindított +volna... + +Kinyújtottam utána a karomat és kényszerítettem, hogy közelebb üljön +hozzám. + +--Hol lennél, ha nem velem!--kiáltottam rá oly kíméletlen nyerseséggel, +hogy szinte magam is meghökkentem tulajdon hangom durvaságától s ez csak +még jobban föllázított--a véletlen sodort mellém és nekem ajándékozott +így, ahogy vagy. Hol lenne a helyed, ha nem itt? + +Reginát nem rémítette meg az ingerült nyerseség, melynek keserves +fáradsággal összevarrt blúza is áldozatul esett. Épen a közepén feslett +ki ismét, úgyhogy megint csak kivillant alóla mellének fehér bőre... ezt +a blúzt ebben az életben többé nem lehet összevarrni. De nem is vette +észre, hogy ujjaim szorítása alatt fáradságos munkája tönkrement. Mintha +egy villámgyors pillanat alatt egyszerre és egészen megváltozott volna +ez a vézna kis teremtés, az arca, a szája, a szeme nem az volt, ami +eddig, hanem valami egészen idegen... és egészen más. Tömött vörös haja, +mint egy égő korona, szinte lángolni látszott fején. Szája megduzzadt, +szemei háromszor oly nagyok voltak, mint ahogy eddig láttam őket és meg +voltak telve valami gyönyörű ragyogással. Amikor egészen közel csúszott +hozzám, hogy majdnem ölembe kuporodott és rámfüggesztette csodálatosan +megnőtt szemeit, megláttam magamat ezekben a nagy szemekben, a forró +nedvességben, mely bennök égett, a kígyóbűvölő mereven rámszegzett +lenyügöző tekintetében és éreztem, hogy ettől a merev tekintettől +elszédülök. Elfordítottam arcomat, hogy ne lássam, a vörös Regina +azonban megfogta az arcomat és kényszerített, hogy ismét közvetlen +közelből bámuljak bele félelmes nagyságra megnövekedett szemeibe. Úgy +rémlett, mintha mosolygott volna, de ez a mosoly is annyira idegen és +kegyetlen volt, mintha rögtön utána egy vad harapást is éreztem volna az +arcomban... és a vér sós ízét, mely a seb szélén kifolyt. +Hallucináltam... egészen bizonyos. A vörös Regina merev tekintetétől +azonban nem bírtam szabadulni. Minél közelebb tolta szemeimhez ezt a +kegyetlen tekintetet, annál erősebb szédülés remegtette meg tagjaimat +is, nemcsak a fejemet. Képtelennek éreztem reá magamat, hogy +kiszabaduljak ebből a bűvöletből. Vergődtem, mint egy elítélt. Suttogó +hangja úgy zúgott a fülembe, mint egy vészharang... + +--Szeretlek... nagyon szeretlek...--lehelte arcomba. + +Semmit sem értettem abból, amit mond, csak rémlett, mintha folytonosan +azt suttogta volna, hogy szeret... tízszer, húszszor egymásután és +mindig csendesebben, végül már úgy, mint aki zokog... Erőlködtem, hogy +válaszoljak és én is azt mondjam neki, hogy szeretem... szeretlek +szegény kis vörös Regina... de nem tudtam kinyitni ajkaimat. Talán +félreértette hallgatásomat, mert kétségbeesetten kulcsolta át a nyakamat +és olyan fuldokló zokogás rázta meg vézna testecskéjét, hogy majdnem +megbolondultam... Mégsem bírtam szóra nyitni a számat, hiába kínlódtam, +hogy megnyugtassam. A következő pillanatban egyet fordult velem a világ +és elkapott valami leírhatatlanul kedves vágy, hogy ezt a nekem +ajándékozott lelkecskét mindenáron megnyugtassam. Semmire sem gondoltam +csak erre. Ne értse félre némaságomat, melyet nem bírtam megtörni, hiába +erőlködtem, hogy megszólaljak... Karjaimba emeltem, mint egy gyermeket +és a kis vörös Regina nem ellenkezett. Engedelmesen kulcsolta át a +nyakamat és ott, ahol voltunk, a kedvesem lett. + +* + +Másnap reggel fölébresztettem egy gyöngéd csókkal. Úgy tetszett, mintha +tegnap óta csodálatosan megszépült és megnőtt volna. Amikor hirtelen +kinyitotta szemét és talpra szökött, egy pillanatig tétován tekintett +rám, azután lehajtotta fejét és mélyen elpirulva sütötte le tekintetét a +földre. A szemérmes szégyenkezés ez ösztönszerű varázslata azonban csak +egy rövidke pillanatig tartott. A következő pillanatban ismét fölemelte +fejét és nyugodtan, mosolyogva, végtelen odaadással nyugtatta rajtam +tekintetét. Meglepve bámultam a változást, melyen egész lénye keresztül +ment. Apró, hunyorgató szemei eltűntek... ezek a szemek, melyek most +nyugodtak rajtam, nagyok és boldogan mosolygó asszonyi szemek voltak, +tele öntudattal és mosolyukban is valami sejtelmesen érett komolysággal. + +Kezét nyújtotta és most már a zavar legkisebb jele nélkül üdvözölt. + +--Jó reggelt! Helyesen tetted volna, ha hamarább fölébresztesz. +Túlságosan sokáig aludtam. + +--Ránk fér, kedvesem, én is csak egy félóra óta vagyok ébren. Legalább +jól aludtál? + +--Köszönöm, jól. És te? + +--Én is. + +--Akkor minden rendben van. Most el fogunk menni a tóhoz és megmosdunk, +még pedig alaposan, mert ez is ránk fér. De leszel szíves nem +beletörölközni az ingedbe, mint tegnap, hanem majd ezt használjuk +törölközőnek. + +Kikeresett a cókmókból egy darab színes vásznat és mosolyogva +felmutatta. + +--Ez egykori szoknyám maradéka! Tisztára van mosva, mint a patyolat, +bátran föl merem neked ajánlani. Gyerünk! Lökd válladra a fegyvert és +gyerünk. + +--Minek a mosdáshoz fegyver? + +--Kell, kell... nem lehet tudni! Csak hozd, különben elvihetem én is. + +Elindult, hogy kihozza, de ezt persze nem engedtem, hanem magam löktem +vállamra hűséges barátomat. Eként, fegyveresen, vonultunk az erdei +tavacskához megmosdani, ami akadálytalanul meg is történt. A mosakodás +eléggé hoszszadalmas művelete alatt ismét elbámultam a roppant +változáson, melyen a kis Regina egykori furcsa lénye teljesen és +nyomtalanul úgy ment keresztül, hogy a régiből semmi sem maradt. Magam +elé idéztem régi lényét és összehasonlítottam azzal a most szemeim előtt +levő nővel, aki annyira diszkrét és ügyes mozdulatokkal intézi el a +mosdás műveletét, hogy semmit sem árul el rongyai alatt. Már pedig ez +ezekben a hiányos köntösfélékben ugyancsak nagy művészi feladat volt és +méltó a legteljesebb csodálatra. + +A mosdási művelet elvégzése után indítványoztam, hogy nézzünk el néhány +percre saját külön nyírfámhoz is. Onnan messze kilátás nyílik +északnyugat felé az egész tájra, hamar meg lehet róla győződni, hogy +tiszta-e a levegő vagy nem. Ez mindenesetre szükséges. + +Regina bólintott, hogy igen, ez szükséges. + +Kimentünk az erdőből és közeledtünk egykori őrhelyemhez. + +...És itt olyasmi történt, amit mai napig sem tudok megérteni. + +Alig hogy a nyírfához értem, valahonnan a kénes »Pokoltorok« felé vezető +ösvény ciherjei táján eldördült egy puskalövés. Egyetlenegy magányos +puskalövés... semmi több... És sehol senki. Nem láttunk sehol egyetlen +teremtett lelket sem az egész tájon. + +A lövést követő pillanatban éles fájdalmat éreztem a ballábam bokájában. +Le kellett ülnöm, különben lerogytam volna. + +--Szent Isten...--rebegte elsápadva Regina és hozzám ugrott, hogy +támogasson. + +--Eltalált a fickó... azt hiszem, hogy összezúzta a bokámat... Segíts, +drágám, húzzuk le a csizmámat. + +Regina reszketve sietett segítségemre. A rémület egész energiáját +megsemmisítette, olyan volt mint egy gyámoltalan gyermek. Folyton csak +azt rebegte, hogy ha megölt volna az a nyomorult... ha megölt volna +Szent Isten, ha megölt volna!... + +--De nem ölt meg,--iparkodtam rémületét eloszlatni--csak megsebesített. + +Amikor végre sikerült a csizmát lehúznom, kegyetlen fájdalom nyilait +bele az agyamba, cseppbe mult, hogy föl nem kiáltottam kínomban, annyira +gyötört a seb. Regina most egyszerre magához tért és a gyámoltalan +siránkozó gyermekből egy szempillantás alatt ismét gyorsan cselekvő +jóbaráttá változott át. Gondolatgyorsan kötötte le az erősen vérző +sebet. Amikor ezzel készen volt, fölragadta a földről Manlicheremet és +villámló szemekkel vizsgálódott abba az irányba, ahonnan a lövés döreje +idehangzott. Nagy fájdalmaim között is láttam és ez végtelenül jól +esett, hogy a párját féltő tigris rettenetes gyűlölete lobog égő szemei +mélységében... + +De hiába leskelődött, nem látott semmit. + +--Széttépném azt a kutyát... sziszegte fogai közt. + +Mindhiába. Élőlénynek az egész környéken sehol semmi nyoma. + +--Mit csináljunk?--fordult ismét felém, miközben letérdelt mellém és +szeretettel megcsókolta fájdalomtól izzadó homlokomat--nem tudsz a +lábadra állni... úgy-e, nem tudsz? + +Intettem, hogy nem. Össze van zúzva a bokám. + +--Istenem, mit csináljunk... mit... Óh, már tudom!--kiáltotta egy segítő +ötlettől megkapatva--maradj itt, drágám, mindjárt jövök. + +És már futott is, mint a zerge, egyenesen a leégett tanya felé. Nem telt +bele egy negyedóra és már vissza is jött, maga után húzva azt a +négykerekű kézikocsit, mely a sertés ól mellett csodálatosképen épen +maradt. + +--Rá foglak emelni és húzni foglak--mondotta határozottan.--Előbb +azonban lemegyek a barlanghoz és elhozom a holmit. Azt nem hagyjuk itt +annak a bitangnak, akit verjen meg az Isten... + +Két fordulóra Regina mindent elhozott és elhelyezte a kis kocsin. Azután +engem segített föl. Ez keserves munka volt szegénynek, bár mindent +elkövettem, hogy magamtól tápászkodjak föl. De nem bírtam egészen a +magam erejéből, a gyalázatos fájdalom miatt, amely egészen elgyengített. +Nagy darab ember vagyok, sokat elbírok, ez a hasogató fájdalom azonban +egy bivalynak is elég lett volna... Éreztem, hogy összezúzott bokámból +többé sohasem lesz ép boka... sántítani fogok egész életemben. És ez a +gyanu talán még jobban fájt, mint maga a seb... + +Mit mondjak még? + +Amikor végre elhelyezkedtem a kis kocsin, Regina húzni kezdte és ereje +megfeszítésével fáradhatatlanul húzta az erdő mellett a legközelebbi +falu, az ide körülbelül öt-hat kilométernyire fekvő Osztrok felé. +Hálával és tisztelettel csodáltam hősiességét. Nélküle elpusztultam +volna. Ily kétségbeesett erőfeszítésre férfi talán nem is képes. Szegény +kis Regina... sovány tagjai majdnem megszakadtak a szívós erőlködéstől, +de nem engedett, minden pihenő után ismét azzal a makacs energiával +húzta tovább a kocsit, melyet ebben a csodálatos teremtésben már +annyiszor megbámultam. Szeretettel, megilletődve tekintettem rá. Amikor +kértem, hogy pihenjen, letörölgette keze fejével homlokáról a verejtéket +és végtelen gyöngédséggel ezt kérdezte: + +--Úgy-e, drágám, már nem fáj olyan nagyon? + +Mit felelhettem? Lelkem mélyéig éreztem, hogy sebem neki is fáj, +igyekeztem hát megnyugtatni, hogy ne fájjon neki az én fájdalmam. + +Késő estére tudott bevonszolni Osztrokra. Ott már annyira ki volt +merülve, hogy majdnem ájultan rogyott össze. A boldogság azonban ott +csillogott a szemeiben, hogy keserves erőfeszítése nem volt hiábavaló, A +faluban néhány emberből álló hadtáp-detachement tartózkodott, amelynél +jelentkezhettem. Ez meg is történt. Az őrmester--derék magyar ember--el +sem akarta hinni, hogy így kerültem ide, ahogyan ide kerültem. +Barátságosan megszorongatta a Regina kezét és azt mondta neki: + +--Igazán szép volt, az Isten éltesse! + +Másnap reggel parasztszekérre tettek és elküldöttek a legközelebbi +Feld-Spitál-stációra, ahol megvizsgáltak és különböző jegyzőkönyveket +vettek fel rólam. A kis Reginát itt is megdícsérték, az ezredorvos +azonoban mintha megcsóválta volna a fejét, amikor sebemet alaposabban +megvizsgálta. Éreztem, hogy a szívem nagyot dobban... + +--Micsoda maga, fiam, civilben?--kérdezte odavetve. + +--Erdész vagyok, ezredorvos úr. + +--Szeret vadászni? + +--Igen. + +--Hát ez egy kicsit most már lassabban fog menni,--folytatta mosolyogva +az ezredorvos--hivatalát azonban egy jó erős bot segítségével +akadálytalanul elláthatja. + +Lehunytam a szemeimet. Éreztem, hogy ebben a pillanatban nemcsak a sebem +fájt, hanem mellembe is belenyilallott egy fájdalmas bizonyosság... Nem +vagyok többé ép ember. + +Hely hiányában egy parasztházba kerültem, amíg valamennyire felépülök. +Reginának megengedték, hogy közelemben maradhasson és ápolhasson. Nagy +szeretettel, odaadó, kedves gyöngédséggel végezte ezt a feladatát is. +Százszor elsimította napközben a párnáimat és mindannyiszor fülembe +súgta, valahányszor csak arcomhoz dörzsölte finom kis arcát: + +--Ne búsulj, drágám... Lásd, én olyan rossz vagyok, hogy még örülök is, +mert legalább az enyém maradsz... + +Egészen helyes volt újonnan beszerzett vászonruhácskájában, mely tagjai +véznaságát valamenynyire elleplezte. Vörös haját az öreg ezredorvos +határozottan szépnek találta. + +Nyolc nap mulva tovább transzferáltak Lembergbe, ahonnan a munkácsi +kórházba kerültem. Hat hét mulva innen is elbocsátottak és végleg +abfertigoltak. Elmehettem haza a rokkantak szomorú országútján, ballábam +bokája merev maradt a gyógyulás után és nem lehetett rá semmi reményem, +hogy bot nélkül valaha használhassam. Regina vígasztalt és bátorított. +Olyan szívhez szóló, kedves igyekezettel cselekedte szegény, hogy nem +volt lelkem hangosan is kimondani azt a keserűséget, mely torkomat +fojtogatta. + +* + +Amikor egy hét múlva megérkeztem Reginával régen elhagyott +erdészházamba, volt egy naiv örömem is. Nem két lusta erdőkerülőm +megnyúlt pofája okozta ezt az örömet, akiknek hosszú tunyálkodását +megérkezésemmel nyakonszegtem, hanem a »Zsandár« kutyám. Az a +magánkívüli öröm, amit ez az állat mutatott! Vinnyogott, szűkölt, +eszeveszettül forgott maga körül, csakhogy épen fel nem döntött nagy +boldogságában, hogy itthon a gazda és ő ismét hozzátartozónak érezheti +magát. + +Cseppbe múlt, hogy a kis Regina el nem pityeredett ennyi ragaszkodás +láttára. Megszorította kezemet és mélázva így szólt: + +--Ez az állat is szeret téged... + +Éreztem a célzást és elnémítottam ajkait egy hálás csókkal. + +Amikor néhány nap mulva valamennyire rendbe jöttünk és kijelentettem +neki, hogy feleségül veszem, komolyan bólintott. Jól van. Legyen úgy, +ahogy akarom. + +Csodálatos! Még a hangja is egészen más volt, mint régen. Dallamos, +komoly, meleg. Valamikor cérnavékony volt és többnyire bántóan éles. Hát +csak mondják nekem, hogy csodák pedig ezen a világon nem történnek. +Dehogy nem történnek! Hová sorozzam a kis vörös Reginát, ha nem a csodák +közé? + +Azonnal átvette a háztartás vezetését és hónapról-hónapra ezt a +feladatát is a legnagyobb komolysággal töltötte be. Egész napja el volt +foglalva. Csak estefelé ért rá, hogy odahúzzon egy széket az erdőre +nyíló ablak mellé és szorgalmasan varrogasson. Sokszor megleptem így +munkája fölé hajolva, amint elmélyedve dolgozott és alig látszott +megjelenésemet észrevenni. + +Egyszer jobban odanéztem és akkor láttam, hogy mi az, amin ily nagy +buzgalommal dolgozik. + +--Nini, Regina szívem, hiszen ez babakelengye! + +Mosolyogva emelte rám szégyenlős tekintetét. + +--Kelleni fog... mondotta csendes hangon és ismét belemélyedt a +munkájába. + +(Vége.) + + + + + +End of the Project Gutenberg EBook of A vörös regina, by Árpád Abonyi + +*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK A VÖRÖS REGINA *** + +***** This file should be named 34759-0.txt or 34759-0.zip ***** +This and all associated files of various formats will be found in: + http://www.gutenberg.org/3/4/7/5/34759/ + +Produced by Judit Horváth, Tamás Róth and the Online +Distributed Proofreading Team at DP Europe +(http://dp.rastko.net) + + +Updated editions will replace the previous one--the old editions +will be renamed. + +Creating the works from public domain print editions means that no +one owns a United States copyright in these works, so the Foundation +(and you!) can copy and distribute it in the United States without +permission and without paying copyright royalties. Special rules, +set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to +copying and distributing Project Gutenberg-tm electronic works to +protect the PROJECT GUTENBERG-tm concept and trademark. Project +Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you +charge for the eBooks, unless you receive specific permission. If you +do not charge anything for copies of this eBook, complying with the +rules is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose +such as creation of derivative works, reports, performances and +research. They may be modified and printed and given away--you may do +practically ANYTHING with public domain eBooks. Redistribution is +subject to the trademark license, especially commercial +redistribution. + + + +*** START: FULL LICENSE *** + +THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE +PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK + +To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free +distribution of electronic works, by using or distributing this work +(or any other work associated in any way with the phrase "Project +Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full Project +Gutenberg-tm License (available with this file or online at +http://gutenberg.org/license). + + +Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm +electronic works + +1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm +electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to +and accept all the terms of this license and intellectual property +(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all +the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy +all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your possession. +If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project +Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound by the +terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or +entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. + +1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be +used on or associated in any way with an electronic work by people who +agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few +things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works +even without complying with the full terms of this agreement. See +paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project +Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this agreement +and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm electronic +works. See paragraph 1.E below. + +1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the Foundation" +or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project +Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual works in the +collection are in the public domain in the United States. If an +individual work is in the public domain in the United States and you are +located in the United States, we do not claim a right to prevent you from +copying, distributing, performing, displaying or creating derivative +works based on the work as long as all references to Project Gutenberg +are removed. Of course, we hope that you will support the Project +Gutenberg-tm mission of promoting free access to electronic works by +freely sharing Project Gutenberg-tm works in compliance with the terms of +this agreement for keeping the Project Gutenberg-tm name associated with +the work. You can easily comply with the terms of this agreement by +keeping this work in the same format with its attached full Project +Gutenberg-tm License when you share it without charge with others. + +1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern +what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in +a constant state of change. If you are outside the United States, check +the laws of your country in addition to the terms of this agreement +before downloading, copying, displaying, performing, distributing or +creating derivative works based on this work or any other Project +Gutenberg-tm work. The Foundation makes no representations concerning +the copyright status of any work in any country outside the United +States. + +1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: + +1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate +access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear prominently +whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work on which the +phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the phrase "Project +Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, performed, viewed, +copied or distributed: + +This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with +almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or +re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included +with this eBook or online at www.gutenberg.org + +1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is derived +from the public domain (does not contain a notice indicating that it is +posted with permission of the copyright holder), the work can be copied +and distributed to anyone in the United States without paying any fees +or charges. If you are redistributing or providing access to a work +with the phrase "Project Gutenberg" associated with or appearing on the +work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1 +through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the +Project Gutenberg-tm trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or +1.E.9. + +1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted +with the permission of the copyright holder, your use and distribution +must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional +terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked +to the Project Gutenberg-tm License for all works posted with the +permission of the copyright holder found at the beginning of this work. + +1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm +License terms from this work, or any files containing a part of this +work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. + +1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this +electronic work, or any part of this electronic work, without +prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with +active links or immediate access to the full terms of the Project +Gutenberg-tm License. + +1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, +compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any +word processing or hypertext form. However, if you provide access to or +distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format other than +"Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official version +posted on the official Project Gutenberg-tm web site (www.gutenberg.org), +you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a +copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon +request, of the work in its original "Plain Vanilla ASCII" or other +form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg-tm +License as specified in paragraph 1.E.1. + +1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, +performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works +unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. + +1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing +access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works provided +that + +- You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from + the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method + you already use to calculate your applicable taxes. The fee is + owed to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he + has agreed to donate royalties under this paragraph to the + Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments + must be paid within 60 days following each date on which you + prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax + returns. Royalty payments should be clearly marked as such and + sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the + address specified in Section 4, "Information about donations to + the Project Gutenberg Literary Archive Foundation." + +- You provide a full refund of any money paid by a user who notifies + you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he + does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm + License. You must require such a user to return or + destroy all copies of the works possessed in a physical medium + and discontinue all use of and all access to other copies of + Project Gutenberg-tm works. + +- You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any + money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the + electronic work is discovered and reported to you within 90 days + of receipt of the work. + +- You comply with all other terms of this agreement for free + distribution of Project Gutenberg-tm works. + +1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg-tm +electronic work or group of works on different terms than are set +forth in this agreement, you must obtain permission in writing from +both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and Michael +Hart, the owner of the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the +Foundation as set forth in Section 3 below. + +1.F. + +1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable +effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread +public domain works in creating the Project Gutenberg-tm +collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm electronic +works, and the medium on which they may be stored, may contain +"Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or +corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual +property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a +computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by +your equipment. + +1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right +of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project +Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project +Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project +Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all +liability to you for damages, costs and expenses, including legal +fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT +LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE +PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE +TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE +LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR +INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH +DAMAGE. + +1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a +defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can +receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a +written explanation to the person you received the work from. If you +received the work on a physical medium, you must return the medium with +your written explanation. The person or entity that provided you with +the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a +refund. If you received the work electronically, the person or entity +providing it to you may choose to give you a second opportunity to +receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy +is also defective, you may demand a refund in writing without further +opportunities to fix the problem. + +1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth +in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS' WITH NO OTHER +WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO +WARRANTIES OF MERCHANTIBILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. + +1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied +warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages. +If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the +law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be +interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by +the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any +provision of this agreement shall not void the remaining provisions. + +1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the +trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone +providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in accordance +with this agreement, and any volunteers associated with the production, +promotion and distribution of Project Gutenberg-tm electronic works, +harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees, +that arise directly or indirectly from any of the following which you do +or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg-tm +work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any +Project Gutenberg-tm work, and (c) any Defect you cause. + + +Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm + +Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of +electronic works in formats readable by the widest variety of computers +including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists +because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from +people in all walks of life. + +Volunteers and financial support to provide volunteers with the +assistance they need, are critical to reaching Project Gutenberg-tm's +goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will +remain freely available for generations to come. In 2001, the Project +Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure +and permanent future for Project Gutenberg-tm and future generations. +To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation +and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4 +and the Foundation web page at http://www.pglaf.org. + + +Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive +Foundation + +The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit +501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the +state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal +Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification +number is 64-6221541. Its 501(c)(3) letter is posted at +http://pglaf.org/fundraising. Contributions to the Project Gutenberg +Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent +permitted by U.S. federal laws and your state's laws. + +The Foundation's principal office is located at 4557 Melan Dr. S. +Fairbanks, AK, 99712., but its volunteers and employees are scattered +throughout numerous locations. Its business office is located at +809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887, email +business@pglaf.org. Email contact links and up to date contact +information can be found at the Foundation's web site and official +page at http://pglaf.org + +For additional contact information: + Dr. Gregory B. Newby + Chief Executive and Director + gbnewby@pglaf.org + + +Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg +Literary Archive Foundation + +Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide +spread public support and donations to carry out its mission of +increasing the number of public domain and licensed works that can be +freely distributed in machine readable form accessible by the widest +array of equipment including outdated equipment. Many small donations +($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt +status with the IRS. + +The Foundation is committed to complying with the laws regulating +charities and charitable donations in all 50 states of the United +States. Compliance requirements are not uniform and it takes a +considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up +with these requirements. We do not solicit donations in locations +where we have not received written confirmation of compliance. To +SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any +particular state visit http://pglaf.org + +While we cannot and do not solicit contributions from states where we +have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition +against accepting unsolicited donations from donors in such states who +approach us with offers to donate. + +International donations are gratefully accepted, but we cannot make +any statements concerning tax treatment of donations received from +outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. + +Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation +methods and addresses. Donations are accepted in a number of other +ways including checks, online payments and credit card donations. +To donate, please visit: http://pglaf.org/donate + + +Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic +works. + +Professor Michael S. Hart is the originator of the Project Gutenberg-tm +concept of a library of electronic works that could be freely shared +with anyone. For thirty years, he produced and distributed Project +Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of volunteer support. + + +Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed +editions, all of which are confirmed as Public Domain in the U.S. +unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily +keep eBooks in compliance with any particular paper edition. + + +Most people start at our Web site which has the main PG search facility: + + http://www.gutenberg.org + +This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, +including how to make donations to the Project Gutenberg Literary +Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to +subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. |