diff options
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 3 | ||||
| -rw-r--r-- | 33026-0.txt | 12758 | ||||
| -rw-r--r-- | 33026-0.zip | bin | 0 -> 217967 bytes | |||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 |
5 files changed, 12774 insertions, 0 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..6833f05 --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,3 @@ +* text=auto +*.txt text +*.md text diff --git a/33026-0.txt b/33026-0.txt new file mode 100644 index 0000000..7b8f8b1 --- /dev/null +++ b/33026-0.txt @@ -0,0 +1,12758 @@ +The Project Gutenberg EBook of Végzetes tévedés, by Lenke Beniczkyné Bajza + +This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with +almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or +re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included +with this eBook or online at www.gutenberg.org + + +Title: Végzetes tévedés + Regény + +Author: Lenke Beniczkyné Bajza + +Editor: Kálmán Mikszáth + +Release Date: June 29, 2010 [EBook #33026] + +Language: Hungarian + +Character set encoding: UTF-8 + +*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK VÉGZETES TÉVEDÉS *** + + + + +Produced by Adrienne David, from files obtained from The +Hungarian Electronic Library (Magyar Elektronikus Könyvtár), +http://mek.oszk.hu/07700/07737 + + + + + +MAGYAR REGÉNYIRÓK KÉPES KIADÁSA + +Szerkeszti és bevezetésekkel ellátja + +MIKSZÁTH KÁLMÁN + + + +48. KÖTET + + + +VÉGZETES TÉVEDÉS + + + +REGÉNY + + + +Irta + +BENICZKYNÉ BAJZA LENKE + + + + + +WINKLER ELEMÉR RAJZAIVAL + + + + + +BUDAPEST FRANKLIN-TÁRSULAT + +magyar irod. intézet és könyvnyomda + +1909 + + + + + +BENICZKYNÉ BAJZA LENKE. + +Végre egy boldog asszony! S még hozzá irónő, ami kétszeres csoda. Mert +az irói világban még ritkább a boldogság, mint egyebütt. Más fajta +ember boldog lehet, ha ő magának semmi baja nincs s dolgai jól mennek, +de az irónak az érzékeny lelkénél fogva a mások bajai is fájnak. +Világfájdalom, melancholia vesz erőt e gyakorta abnormis +természeteken, az élet sötét oldalainak festésébe azért merülnek el, +de azok se mindig boldogok, akik felderítik az olvasót; mint ahogy a +vidáman szökellő forrás gyakran éles, nagy sziklák közül tör ki, úgy +serked ki a humor is nem egyszer fájdalmas sebek alul. + +Beniczkyné élete egy szép út ebben a siralom völgyében, egy szép út, +göröngyök nélkül való, mindvégig fölfelé visz s ragyogó verőfény önti +el. 1840-ben született Pesten, leánya Bajza Józsefnek, a rendkivül +tisztelt költőnek. Olyan volt ő, mintha nem is az anyja szülte volna, +hanem Bajza gondolta volna ki. A híres császárfürdői bálokon, a +platánok alatt, a legkáprázatosabb jelenség, a legjobb csárdás +tánczosné, kit országszerte emlegetnek. Már korán megmozdul benne az +irodalmi hajlam, nem csak kotillion-emlékeket őriz a titkos fiókjában, +de kéziratokat is, melyek lázasan szaporodnak és--mi lehetne nagyobb +szerencse egy kezdő iróra--hamarosan férjhez megy egy módos kiadóhoz, +Heckenast Gusztávhoz, kit nemsokára 1857-ben megajándékoz egy +könyvvel. + +Az írónőt az úgynevezett «Schöngeist-ot» kielégítette volna ez a +frigy, de e szép lélek még egy sokkalta szebb testben lakott. A +legszebb menyecskét hódolattal rajongták körül az akkori idők előkelő +gavallérjai. Bajza Lenkének, akármilyen jól választott volna is, +éreznie kellett lassankint, hogy jobban is választhatott volna, rövid +idő alatt felbontotta házassági kötelékét s 1862-ben Beniczky +Ferencznek, a pestmegyei fiatalság egyik legképzettebb vezér alakjának +nyujtotta kezét. + +Ez a házassága boldog és zavartalan maradt egész haláláig s mindenben +kielégíthette, mert mig neki a megfelelő vagyoni viszonyok mellett +módjában volt irószobájába vonulni s csendesen elmerülni +képzeletvilágába, addig a férj is közpályákon foglalkozhatott s a +beállott alkotmányos élet folyamatjában majd mint országgyülési +képviselő, később mint szolnokmegyei főispán, majd belügyi +államtitkár, szinházi intendáns s végül pestmegyei főispán, egyre +emelte neje társadalmi állását is s lett lassankint méltóságos, sőt +excellentiás asszony. Hiszen a szaporodó kötetek is elég öröm, de a +szaporodó czímek se okoznak migraint, kivált az asszonyoknál. + +Sokat írt. Legtermékenyebb összes női iróink között, a hatvanas és a +hetvenes évek szépirodalmi lapjai tele vannak az ő novelláival és +regényeivel. Gyakran látja szalonjában az irói köröket, nagy +összeköttetései vannak, néhány novellája németben is megjelenik a jó +Silberstein fordításában. A hetvenes években keletkezett Petőfi- +társaság őt is beválasztja tagjai közzé s így lesz az első nőiró, akit +az irodalmi férfiak bevesznek a czéhbe. Noha társadalmi állásánál +fogva az arisztokrata társaságokhoz tartozik s azoknak egyik kedvelt +nemes alakja, nem a főrangu műkedvelők mennyezetes magaslatáról nézi +az igazi irókat, hanem egész lélekkel közéjük számítja magát, +látogatja a Petőfi-társaság üléseit, folytonos érintkezésben van +szerkesztőkkel, kiadókkal, irókkal, részt vesz apró-cseprő bajaikban, +kisszerű intrikáikban és pártoskodásaikban, sőt a Parnassusra való +csörtetéseikben is, mint bármely vérbeli bohém. + +Amint korban előhalad, egyre termékenyebb lesz, regényei, kivált a +nyolczvanas évek óta, kettesével jelennek meg évenkint, a Mártha és a +Tévesztett utak után 1884-ben Ruth és a Fátyol titkai jelennek meg, a +következő évben már három regénye jön (Az első nyom.--A porban +született.--Nem ösmerem a mult történetét), az azutáni évben, 1876-ban +már négy (A vér hatalma.--Zárt ajtók mögött.--Saját kezébe.--Az erdei +lak.) Később ez a termékenysége megcsappant, de nem is lett volna jó, +ha szorgalma olyan arányban növekedett volna, mert az irály +pongyolasága és a szerkezet lazasága e kövér esztendőkben a +legszembetünőbb. + +Tárgyait a főrangu világból merítette, melyben élt, mint annak +jelentékeny tényezője, de nem az életből rajzolt, hanem franczia +regények után, melyeket olyanok írtak, akik talán nem is hatoltak be a +főrangu világba; hősei és hősnői a sikos parketteken, puha szőnyeges +boudoirokban, parfümos levegőben élnek; szeretnek, csalnak és +csalattatnak, diadalmaskodnak és elbuknak. Nem volt elég írói ereje e +megfestett (különben a természetben is szintelen) magyar főúri +köröknek külön levegőt, karaktert és ízt adni (pedig valami +megkülönböztető mégis van bennök); az ő alakjai bizony csak marquis-k +és marquise-ek, akik magyar nevek alatt bujkálva, áttették mulatozási +szinhelyüket Párisból Budapestre. De ettől eltekintve, nem lehet +eltagadni, hogy novellái és regényei a jó ízlést szolgálták és a +nemesebb irányokat s előadási modora nem nélkülöz bizonyos, inkább +asszonyias, mint művészeti bájt, mely az olvasót kellemes hangulatba +ringatja. Találóan nevezték Magyar Marlittnak; semmivel se volt +rosszabb, de jobb se, mint a kis Thüringen e folyamatosan mesélő +nénikéje. + +Későbbi regényeivel, lassabban írván őket, a jellemekre és +pszichológiára ügyelve, kiengesztelte a kritikát is, mely a +legnehezebben hódolt meg a szép asszonynak. A közönség, kivált az +asszonyolvasók, állandóan kedvelték, úgy, hogy regényei, ami csak a +legkiválóbb írókkal esik meg nálunk, egyöntetü összkiadásban is +megjelentek, mint aránylag kelendő portéka a könyvpiaczon. + +Férje intendánssága idején szini irodalommal is próbálkozott, de a +nemzeti szinház közönsége--ahogy ő szokta magát a regényeiben +előkelően kifejezni--«fel ette hűvösen fogadta». + +Ez volt talán az egyetlen bárányfelhő a derült, napfényes égbolton, +mely áthajlott életútja fölött--az utolsó mozdulatáig, az utolsóig, +mellyel az örök éjszakába lép. + +Meghalt--1905. április 2-án. + + + +Mikszáth Kálmán. + + + +I. + +--Ernesztine, a kalapomat. + +--Itt van a kezemben, de ujra kérem, ne menjen grófné. + +--Miért fecsérled a szavakat? Minden hónapnak ezen a napján +felöltözöm, úgy mint ma. Télen fekete szőrruhába, szürke nyúlprémes +bundába, s a kalappal, melyet négy forintért vettél számomra a +Kerepesi-úton. Keztyűim kopottak, a lábamon sárczipők. Nyáron szürke +vászonruhába, mely talán még egyszerübben fest, mint a téli öltözék, s +az utczán mindenki legföljebb nyelvmesternőnek néz, a ki óraadással +keresi kenyerét és te rendesen lamentácziókkal akarsz visszatartani +utamtól! Miért? Hisz úgy is tudod, hogy az hasztalan! + +E szavakat magas termetű, komoly, okos kifejezésű, harmincz-negyven év +között lévő szép asszony ejté ki nevetve, s komornájához beszélve, +mialatt az kalapját fejére illeszté, de kinek nagyon komor, megrovó +tekintete mulattatni látszott úrnőjét. + +--De hát hova megy, grófné? + +--Hányadszor kérded ezt, Ernesztine?--folytatta a tükörtől +visszafordulva Hermance grófné, s ujra jóízüen nevetett; majdnem +csúfolódva ejté ki szavait.--Mondd, miért akarsz visszatartani, hisz +tudod, hogy rossz helyre nem megyek! + +--Nem tudom. + +Komor, megrovó, de kissé bizonytalan hangon voltak e szavak kiejtve, s +a grófné gyors pillantással mérte őt végig, kinek öreg, ránczos arczát +e tekintetre sötét szégyenpír borítá. + +--Elment az eszed?--kérdé azután tőle meglepetve.--Így nem szokás +rendez-vousra menni. Azonkívül tudod, hogy férjemet szeretem. + +--Azt nem mondtam s nem is úgy értettem, de mire való ez az álruha? +Grófné, ki ezreket költ öltözékére, s a legelegánsabb dáma a +legmagasabb társaságban, nem röstel így menni az utczára, gyalog... +Titkos útra! + +--Csak nem ülhetek ily öltözékben fogatomra?--viszonzá Hermance.--De +mind a mellett ne hidd, hogy oly helyre megyek, mi ellen bárkinek +kifogása lehetne. + +--Hogy mit hiszek ezekről az utakról, melyek évek óta tartanak és +ismétlődnek, az az én dolgom,--viszonzá vállát vonva, s kevés +tisztelettel a komorna, majdnem kétértelmű hangon, mit csak olyan +cseléd engedhet magának, ki úrnőjét felnőni látta. + +--Gondolj, a mit akarsz!--viszonzá félig haraggal, félig mosolylyal az +úrnő, s helyet foglalt egy karszékben és kinyujtá szép, hosszúkás +formájú lábát. + +--Húzd föl a sárczipőm s add ide az esernyőm. + +Ernesztine szó nélkül engedelmeskedett, mialatt kipillantott az +ablakon, melyen át az égen sötét felhőket lehetett látni, mik vihar +közeledtét jelenték. + +Hermance grófné készen volt s kezébe vette az esernyőt és indult az +ajtó felé. + +--Mit mondjak, ha a gróf haza jönne?--kérdé Ernesztine. + +--A mit akarsz... Mondd, hogy sétálni mentem. + +--Ilyen időben? + +--Gondolj ki valamit!--kiáltott föl Hermance türelmetlenül, s +kisietett az ajtón és nem a főlépcsőn haladt le, kilépve az +előszobából, hanem egy melléklejárás felé haladt, hol a cselédség +szokott le--és fölfutkosni, s mely a hátulsó kapuhoz vezetett. + +Kilépve az utczára, melyben a palota állt, melynek tulajdonosa Eszthey +Bertalan gróf volt, sietve haladt azon végig, azután egy mellékutczába +tért be, mely meglehetős hosszú volt, de melyen végighaladva, daczára +az esős alkonynak, meglassítá lépteit, s vidám, gondtalan mosolylyal +haladt előre, mintha már nem volna sietős dolga... + +Az üzletekben egymásután gyultak föl a lámpák s az utcza is +megvilágosodott a villámfénytől és Hermance meg-megállt egyik-másik +egyszerű üzlet kirakata előtt, mosolyogva szemlélvén a szegényes +holmikat, porczellánt, kalapot, czipőket stb., mintha kedve telnék +ilyeneket is látni. + +Azután tovább haladva, ismét egy másik utczába fordult. Az eső már +esni kezdett, mely eddig csak cseperészett, s kifeszíté esernyőjét és +gyorsabban folytatta útját. + +Itt-ott a mellette elhaladók megfordultak utána. Magas termete, +elegáns tartása feltünt, mert ilyen alak nem igen szokott este ilyen +mellékutczákban járni; még csak fátyol sem volt az arczán és jól +lehetett látni finom fehér bőrét, nagy kék szemét, divatos frizuráját, +mely hullámos göndörödésben környezte arczát, s bár túl volt már a +legelső fiatalságon, szépségét, mely inkább bájos volt, mint +szabályszerű, nem lehetett tagadni. + +Végre elérte útja czélját, a házat, melyet keresett. + +Belépett a kapun, becsukta esernyőjét és lassan fölhaladt a lépcsőn, +mely széles volt, tömör márványból készült hajlított karrácscsal, mint +a hogy a legujabb házaknál szokás most alkalmazni, s az emeletre +vezetett, melyre fölérve, Hermance grófnő az első számú ajtónál +megállva, gyorsan, idegesen csöngetett. Az ajtó fölött nagy betükkel +czímtábla ékeskedett arany betükkel, melyre a következő írva: + +«Özv. Obren Adolfné leánynevelő intézete.» + +Pár pillanat mulva megnyilt az ajtó, s fekete ruhás, fehér kötényes és +ugyanolyan fejkötős fiatal nőcseléd tekintett ki rajta. + +--Ah, a nagyságos asszony! Méltóztassék belépni, éppen levelet +készültem vinni számára a postára,--kiáltott föl a leány. + +--Nekem?--kérdé megütközve Hermance, s derült kifejezésű arcza +elkomolyodott, sőt mint a cseléd észrevette, elhalványodott. + +--A nagyságos asszony czímére írva nálam van. De most az szükségtelen, +mind a mellett átadom. Tessék belépni. + +Hermance után becsapódott a nagy szárnyas tölgyfaajtó, s ő követte a +leányt. Vonásai nyugtalanságot fejeztek ki, mi mozdulatain is +meglátszott, lassú, vontatott lépéssel haladt vezetője után, ki tágas, +diszes terembe vezette, s gyorsan fölcsavarva a villamos gombot, percz +alatt fény árasztotta el a szobát, mely beléptük alkalmával teljesen +sötét volt. + +--Itthon van Obrenné asszonyság?--kérdé a grófné. + +--Azonnal megjelentem, hogy vendég érkezett--viszonzá a kérdett, s +eltünt egyik mellékajtón. + +Hermance kezében tartá a neki czímzett levelet, de nem bontá föl. +Szórakozottan tekintett a betükre, s mind nagyobb nyugtalanság és +feszültség látszott az arczán. + +Midőn Obrenné belépett, sietve tett pár lépést felé, ki alacsony, +gömbölyű termetű, mintegy ötven éves hölgy volt, s arczkifejezésével, +hajlott orrával, és keskeny ajkaival szigorú hatást tett, s most +különösen komor volt. + +--Kegyed írni akart nekem?--kérdé Hermance, a kezében tartott levélre +mutatva. + +--Méltóztassék helyet foglalni, grófné,--viszonzá a háziasszony,--mert +a mit mondani akarok, hosszú lesz és--kellemetlen; s mialatt vendége +leült, ő is helyet foglalt vele szemben. + +--Dózia?--kiáltott föl Hermance nyugtalanul. + +--Igen, Teodózia kisasszonyról lesz szó! + +--Milyen ünnepies bevezetés, máskor Dóziának hívta. + +--Mint növendékemet... Most többé nem azt, mert, mert... + +A grófné halálsápadt lett, s önkéntelen összecsapta kezeit. + +--Mit beszél... Hogy értelmezzem szavait?--kérdé remegő hangon. + +--Egyszerűen azt kell tudatnom, hogy pártfogoltját nem tűrhetem tovább +intézetemben, s legkésőbb holnap méltóztassék őt innét elvinni, de ha +lehet, jobb szeretném, ha még ma távoznék. + +--De hát mi okból, valami rosszat követett el? + +--Természetesen! + +--Szabad tudnom, mi az? + +--Megirtam a levélben, de most élőszóval mondom el, miután itt van +méltóságod. Dózia tegnap este el akart szökni az intézetből... Miért, +kivel, mi okból? Azt nem lehet tőle kitudni. Kérdéseimre nem felel, +sír, zokog, de vallomásra nem szánja magát. + +--És hogy jöttek rá szándékára?--kérdé elfojtott lélekkel Hermance. + +--Növendéktársnője árulta el, ki észrevette, hogy kis bőrtáskája a +duzzadásig meg van tömve, s a pamlag alá rejtve, mely máskor üresen +hevert szekrényében. + +--És Dózia be is vallotta szökési szándékát? + +--Semmit sem vallott; mint mondtam, sír, zokog, de egyetlen szót sem +lehet belőle kivenni. + +--De édes asszonyom!--kiáltott föl örömmel Hermance,--ha így van, +akkor nem tudni, hogy ő csakugyan el akart-e menni. Lehet az csak +föltevés az ön részéről. + +--Az kétséget nem szenved,--viszonzá hideg, száraz hangon Obrenné,-- +különben behivom, beszéljen ő maga. Grófné iránt talán közlékenyebb +lesz. + +Obrenné távozott, s pár percz mulva kisírt szemű, igen szép, alig +tizenhét éves leánykával tért vissza, ki lehorgasztott fejjel követte, +s midőn megpillantá Esztheynét, kinek ottlétére, úgy látszott, nem +volt elkészülve, megállt a küszöbön, mintha nem merne közeledni. + +A grófné kérdő, fájdalmas, szomorú pillantással függesztette arczára +szemét, mely igen finom, nemes szabású s bájos volt, aranyszőke hajjal +bekerítve, melynek néhány göndör fürtje homlokára hullt, s majdnem +finom ivezetű szemöldökéig ért a tündöklő szempár fölött. + +--Dózia!--kiáltott föl Hermance meglepetve, mert e perczben egészen +más alak állt előtte, mint kit utolsó ittlétekor látott egy hónap +előtt. Annak komor, daczos, sötét tekintetű arcza elhatározottságot +mutatott, s a grófné fölugorva helyéről, hozzá futott, és megragadta +lefüggő hideg kezeit. + +A leány nevének hallatára zokogásban tört ki és gyorsan elvonva a +grófnétól kezét, azt arczára tapasztá. + +--Ne sírjon, hanem beszéljen,--kiáltott rá szigorúan Obrenné.--Nekem +nem felelt, most itt az ideje, hogy megvallja bűnét a... + +Gyorsan elhallgatott Hermance egy figyelmeztető pillantására. + +--Beszélj, gyermekem,--mondá a grófné szeretetteljes hangon...--Tudod, +mivel vagy vádolva, s mondd el, igaz-e az, vagy nem. Légy őszinte +hozzánk. + +Dózia félve emelte fel szemeit, s azt a hatást tette, mint mikor a kis +gyermek menedéket keres a büntetése elől; tekintete esdeklő volt, s +kifejezte lelki szenvedését, de nem felelt, azután ujra lesüté fejét. + +--Nincs semmi mondanivalód, Dózia?--kérdé megdöbbenve a grófné. + +A leányka fejével intett, hogy nincs, s folyton könnyek hulltak +arczára. + +--De felelnie kell!--kiáltott föl bosszúsan Obrenné.--Tagadnia +lehetetlen szökési szándékát. Táskája be van csomagolva, de azt mondja +meg, hova akart menni, s miért szándékozott elhagyni házamat-- +titokban? + +Dózia konokul hallgatott. + +--Nos tehát, most belátja, asszonyom, hogy itt nem maradhat. Nem! Egy +óráig sem... Ha még bevallaná bűnét s bocsánatot kérne! De így nem +lehet őt itt megtűrni. + +Hermance arcza nagy aggodalmat fejezett ki. Oly nehéz helyzetben volt, +hogy nem tudta kitalálni, mit tegyen, s azért még egyszer ujra kezdte +vallatását, még pedig az előbbinél kissé szigorúbb hangon. + +--Látod, Dózia, mily következései vannak szándékolt távozásodnak, s +meg lehetsz győződve, hogy magad sem tudod, mi vár a jövőben rád! +Azért beszélj. Valld be bűnödet, mondd el, miért és hova akartál +menni. Mi szándékod volt, s ki csábított arra, hogy távozzál. + +--Senki!--kiáltott föl megrettenve a leányka s gyorsan letörlé +könnyeit. + +--Ez nem valószinű! Hova mehettél volna te egyedül? Hisz nem is +ismersz senkit rajtam kivül. + +--És még is úgy kell lenni,--szólt hévvel közbe Obrenné.--Mert +ismeretséget nem köthetett az intézetben senkivel; különös fényt vetne +ez házamra.--Dóziának egy önkéntelen mosoly röpült keresztül ajkán, mi +a két hölgyet megdöbbentette. + +--Csak nem akarja állításomat kétségbevonni?--kérdé elfojtott dühvel +Obrenné, kinek hangja reszketett a fölindulástól. + +--Nem! + +--Hát mit akart jelenteni az a kétértelmű mosoly? + +--Nem vettem észre, hogy mosolyogtam volna,--viszonzá sóhajtva +Dózia.--Nincs is okom rá. + +--Az már igaz,--folytatta majdnem kárörömmel Obrenné s gyorsan a +grófnéhoz fordult. + +--Szives lesz magával vinni Dóziát, asszonyom. Mert, mint mondtam, itt +nem maradhat. Valamennyi növendékem tudja ezt a szégyenletes esetet s +helytelen példát merítenének belőle, ha Dózia csak egy nap is még az +intézetben maradna. + +Eszthey grófné lesujtva állt helyén s nem tudta kitalálni, mit tegyen, +mialatt Dózia érdekkel, feszülten tekintett rá s látta rajta a +tusakodást, mi észrevehető csodálkozásra gerjesztette. + +--Most bámul? ugy-e?--kérdé gúnyosan Obrenné.--Talán azt hitte, tárt +karokkal fogadják s még egy doboz czukrocskát is kap gyönyörű +viseletéért... + +--Nem, azt nem gondoltam!--kiáltott föl hévvel a leány.--Sőt tudom, +hogy rosszul cselekedtem, de... + +--Nos, halljuk tovább. + +--Többet nem mondhatok, de anyámtól bocsánatot kérek. + +--Azt hiszem, ezek után nem lesz megengedve, hogy a nagyságos asszonyt +mamának nevezze,--mondá Obrenné.--Tudja, hogy maga csak fogadott +gyermeke neki, kitől ő hálát és alázatosságot várhatott volna és +dicséretes viseletet talált. + +--Tudom,--viszonzá halkan, szomorúan Dózia. + +Most Hermance szemei teltek meg könnyel, s betakarta arczát, és ez a +mozdulat, s levert tartás oly nagy bánatot fejezett ki, hogy a fiatal +leány láthatólag megdöbbenve, percz alatt mellette termett és +letérdelt előtte. + +--Bocsánat,--rebegte alázatosan, mialatt ujra zokogásban tört ki. + +--Ez már valami,--mondá diadalmas arczczal Obrenné.--Legalább mutatja, +hogy megbánta bűnét! De én nem hiszek neki. + +Hermance meleg pillantást vetett a leánykára s kezét hajára tette. + +--Állj föl, Dózia,--mondá remegő hangon.--Gondolkodnunk kell, hogy mit +tegyek veled, miután itt nem maradhatsz. + +Dóziát láthatólag megdöbbentették e szavak, s mialatt elhagyta helyét, +feszült félelemmel vizsgálta a grófné arczát, ki Obrennéhez fordulva, +majdnem félénken mondá: + +--Csak egy napot türje meg őt itt, asszonyom, csak huszonnégy órát, +míg kitalálom, mitévő legyek. + +--Nem lehet, nem tehetem. + +--Csak huszonnégy óráig, holnap este eljövök érte és elviszem. + +--Lehetetlen, lehetetlen! + +--Most igazán nem tudom, hova vigyem... Istenem, Istenem... Dózia, ha +tudnád, ha csak sejtenéd, mily bonyodalmakba kevertél engem és +magadat. + +A leány mind nagyobb csodálkozással szemlélte ezt a vergődést és nagy +nyugtalanság látszott rajta. + +--Bocsánat, asszonyom, de nem tehetem. Elveszteném minden +növendékemet, ha engedékenységemnek hire menne,--ismétlé Obrenné. + +--Kitől tudnák azt meg? + +--Növendékeimnek nem tilthatom el, hogy ne írjanak szülőiknek a +történtekről. És tizenegyen vannak... A mit pedig annyian tudnak, az +nem marad titokban. + +Hermancenek lesütött feje kifejezte, hogy a mit Obrennétól hallott, +azt be kell látnia, mert annak igaza van. + +Mély, nehéz sóhaj röppent ki ajkán s Dóziához fordulva mondá: + +--Végy köpenyt és kalapot, s menjünk! + +A leány gyorsan megfordult és elhagyta a szobát. + +--Hova viszi őt, grófné?--kérdé egyszerre észrevehető nyugtalansággal +az intézet főnöknője. + +--Alkalmasint haza... Hova vihetném? + +--És a gróf? + +--Fölösleges erről beszélnünk,--mondá türelmetlenül, majdnem büszkén +és hidegen Hermance.--Valamit kell vele tennem, ha ön kérésemet +megtagadja, nem hagyhatom őt az utczán. + +--Én pedig nem koczkáztathatom jó hirnevemet, állásomat. Ezt +beláthatja, grófné. + +--Tehát hagyjuk abba a vitát, de ki kell mondanom, hogy nem hittem +volna önről, miként ily kegyetlen tudjon lenni, ismerve helyzetemet. + +--Nem tehetek másként. De adhatok tanácsot. Van egy nővérem. A +külvárosban lakik. Jómódú katonatisztné, s van egy olyan korú leánya, +mint Dózia. Ő rövid időre befogadná. + +--Megtenné ő ezt?--kérdé érdekkel, majdnem örömmel a grófné. + +--Szivesen küldök neki ajánlatot, s ő megteszi. A saját érdekemben +fogom őt arra kérni. + +--Hol lakik? + +--Messze. A Soroksári-út legvégén, eltart oda az út kocsin félórát. + +Ekkor, mintha figyelmeztetni akarná a falon függő nagy óra a +beszélőket, nyolczat ütött. + +--Ah Istenem!--kiáltott föl ijedten Hermance.--Már is elkéstem; otthon +kellene lennem, két órája, hogy elhagytam a házat, s ez az ebéd ideje +nálunk. + +--Akkor nem tudom, mit tegyünk. Azonban ne mondja grófné, hogy nem +adtam a legjobb akarattal tanácsot. + +--A minek azonban nem vehetem hasznát! + +--Az nem az én hibám, hanem a körülményeké, s kérem azoknak betudni,-- +mondá Obrenné feltünő nyugtalan hangon. + +--Igaza van,--veté oda kissé hidegen Hermance.--Mind a mellett nem +marad más hátra, mint hogy haza vigyem Dóziát. + +Obrenné lesütött szemekkel hallgatott és Esztheyné még egy kisérletet +tett. + +--Ha például kétszeres árat fizetnék Dózia ittlétéért?--kérdé +bátortalanul; de az öreg nőnek vér szökött arczába ez ajánlatra. + +--Miféle véleményben van rólam méltóságod, hogy ilyet ajánl?--kérdé +őszinte vagy tettetett megbotránkozással.--Itt nem pénzről van szó, +hanem erkölcsi lehetetlenségről! + +--Bocsánatot kérek...--rebegte Hermance elpirulva s az ajtó felé +fordult, melyen Dóziának jönnie kellett. + +--Remélem, grófné, nem neheztel szavaimért,--mondá kissé nyugtalanul +az intézet tulajdonosnője, érezve, hogy elutasító hangon ejti ki +szavait. + +--Nem neheztelek, de megvallom, rosszul esik nyilatkozata, +meggondolva, hogy mi mindent... + +--Tett méltóságod az én intézetemért,--folytatta hévvel Obrenné.-- +Pártfogásába vette, növendékeket ajánlott, stb., a miért én hálás is +leszek, a míg élek; de ha már erről beszélünk, ne vegye rossz néven, +ha viszont azt is fölemlítem, hogy nagyon nehéz lett volna Dóziát +előkelő intézetben elhelyeznie a tudott körülmények miatt, s én csak +azért vettem ide, mert a grófnénak szívből hálás tisztelője vagyok! + +--Ha tudná, mily nehéz helyzetben vagyok...--rebegte Hermance, mialatt +szép szemei megteltek könnyel. + +--Sejtem, s éppen azért tettem kivételt, és ha Dózia jól viselte volna +magát, soha nem állt volna be a szomorú kénytelenség, bármeddig +maradhatott volna nálam. De ismétlem, grófné, itt az én lételemről van +szó! Ha kitudódnék, hogy ő szökni akart intézetemből, s én azt +büntetés nélkül elnéztem, elveszíteném minden növendékemet s koldulni +mehetnék. + +--Talán nagyon is tragikusan veszi ezt a dolgot, kedves Obrenné!-- +sóhajtott Hermance.--Végre is semmi sem történt. Gyermekes +meggondolatlanság volt az egész, mi ily fejlődő leányoknál gyakran +előfordul. + +--De történhetett volna! És még csak azt sem lehet Dóziából kivenni, +hova szándékozott menni, hisz tudtommal egyetlen ismerőse sincs a +városban, így mondta nekem méltóságod, nemde? + +--Nincs senkije rajtam kívül, s megfoghatatlan előttem ez az eset. De +remélem, nekem majd vallani fog,--mondá Eszthey grófné az órára +pillantva, s mind nyugtalanabbnak látszott, de ekkor lépett be Dózia +kalappal fején, s kis útibőrönddel kezében. + +--Most siessünk!--kiáltott föl hozzáfordulva Hermance,--végy bucsút +Obrenné asszonyságtól, és kérj bocsánatot tőle. + +De a leányka csak némán hajtá meg magát, s ajkai nem nyiltak föl. +Egyetlen szót sem ejtett ki, s az ajtó felé fordult. + +Obrenné kétértelmű mosolylyal tekintett utána, s Esztheynéhez +fordulva, mondá: + +--Láthatja, grófné, mily rossz hajlamai vannak ennek a gyermeknek. +Daczos, zárkózott, engedetlen és örülök, hogy megszabadultam tőle, de +tanácslom, vigyáztasson rá. + +Dózia hallotta e nyilatkozatot, s ajkán gúnyos, keserű mosoly repült +keresztül, mialatt Esztheyné kezét nyujtá Obrennének, azután követte +Dóziát, kivel némán haladt le a lépcsőn a legelső kocsiállomásig, hol +fogatba ültek. + +A grófné megmondta a kocsisnak az utczát, melyben az Eszthey-palota +állt, de meghagyta neki, hogy az utcza végén álljon meg, nem akarván a +palota kapuja elé hajtatni. + +Midőn Hermance és Dózia kiléptek Obrenné fogadóterméből, gyorsan +fölnyilt annak egyik mellékajtaja s mintegy tizennyolcz éves, magas, +erőteljes leány dugta ki fejét rajta. + +--Nem sikerült,--mondá boszús hangon Obrenné. + +--Hova mennek? + +--Az Eszthey-palotába. + +--Nem soká fog Dózia ott maradni,--mondá nevetve a leány, mire az öreg +nő helyeslőleg intett fejével, azután elmondta neki a lefolyt jelenet +részleteit... + + + +II. + +Midőn a hölgyek leszálltak a fogatról, már egészen sötét volt, de +Hermance mind a mellett óvatosan körültekintett, mintha valamely +véletlen találkozástól félne, de az utcza teljesen üres volt, s ő +Dóziával együtt észrevétlenül surrant be a hátulsó kapun és sietett +föl azon a melléklépcsőn, melyen távozott. + +Ezalatt Dózia kiváncsian tekintgetett ide, s tova, mint a ki nem +tudja, hol van, s arczán feszült várakozás volt kifejezve, mialatt +társnőjét követte, ki fölérve a lépcsőn, jobbra fordult, s a komorna +szobái felé tartott. Ernesztine az ablaknál állt, midőn a grófné +belépett, s a neszre visszafordulva, mondá: + +--Ily későn, grófné? A méltóságos úr már kétszer kérdezte, hol van, s +az ebéd föladásával várnak... + +De megpillantva az úrnőjét követő ismeretlen alakot, meglepetve +hallgatott el s azt álmélkodva szemlélte. + +--Ernesztine,--kezdé Esztheyné nála szokatlan szomorusággal.--Ez a +fiatal leány itt marad nálad, míg én ebédelek. De nem kell senkinek +tudni ittlétéről. Érted? Senkinek! Az ebédhez átöltözni már nincs idő, +csak a kalapomat teszem le. Mit mondtál a grófnak? + +--Hogy sétálni ment, szabad levegőt szívni, mert főfájása van, de ő +rossz kedvvel kiáltott föl: ebben az időben! Azzal távozott s azt +hiszem, a szalonban várakozik méltóságodra. + +--Tégy úgy, Ernesztine, a hogy mondtam. Te pedig vesd le a kalapodat, +Dózia s várj itt reám, míg visszajövök,--mondá gyorsan a grófné s +kisietett, a két egymásnak ismeretlen hölgyet egyedül hagyva, kik +egyforma érdekkel és kiváncsisággal tekintettek egymásra s mialatt +Dózia letette kalapját, a komorna kérdé: + +--Honnét jön, kisasszony?--s vizsgálódva függeszté rá szemét, kinek +bájos arcza, nyulánk termete és előkelő külseje meglepte. + +--Az intézetből... De mondja meg, kérem, hol és kinél vagyok e házban? + +--Nem tudja, hol van?--kérdé bámulva Ernesztine.--Hát nem ismeri a +grófnét? + +--Hallottam, hogy úgy nevezte úrnőjét, kit én évek óta ismerek, de nem +tartottam annak. + +--Eszthey grófné házában van, kivel ide jött, de hát kicsoda ön? + +--Szükséges azt magának tudni? + +A hang, melyen e kérdést Dózia kiejté, száraz és büszke volt s a +komorna homlokára komor redőket vont és vállat vonva mondá: + +--Nem éppen szükséges, de miután feleltem kérdésére, azt hittem, én is +szerencsés leszek választ kapni. + +--Úgy látszik, titokban kell tartani ittlétemet, s így fölösleges, +hogy kilétemről beszéljek,--viszonzá Dózia, s az ablakhoz ült, hátat +fordított a komornának s letekintve az utczára, a járókelőket +szemlélte, bár alig látott azok közül valakit; mert részint egészen +sötét volt, másrészt, mert a palota környéke ilyenkor csöndes szokott +lenni. + +Hermance ezalatt szobáiba sietett s ledobva kalapját, a tükörbe +pillantott és rémülve látta, hogy hajának göndörségét teljesen +eltüntette a nedves, esős levegő. Hosszan hullott az homlokára s +öltözéke sem felelt meg az esteli ebédnek, holott tudta, hogy férje +nagyon sokat ad a külső formákra s nemcsak a késésért fog neki +szemrehányást tenni, hanem öltözéke miatt is, mely legföljebb a +második reggelihez lett volna való. + +De hát nem volt ideje most e fölött tünődni, azon kellett sebtiben +gondolkoznia, míg a szobák hosszú során végighaladt, mivel mentse ki +késését, mi még sohasem történt. + +Férjét csakugyan a szalonban találta, ki unatkozva forgatta az egyik +asztalról fölvett albumnak lapjait s kedvetlen arczczal tekintett a +belépőre, azután elővette óráját. + +--Éppen félórája, hogy várakozom reád, Hermance és az ebédre! Honnét +jösz ily későn s kuszált állapotban? + +--Siessünk hát az ebédlőbe,--mondá erőltetett vidámsággal Hermance s +nyugodtságot mutatva, a mit nem érzett. + +Eszthey gróf követte s éppen akkor érték el a nagy szárnyas ajtót, +midőn az előttük megnyittatott s a komornyik a tálalást jelentette. +Pár perczig némán ültek egymásnak szemközt, mialatt a szolgák +kivonultak, azután Hermance kérdés nélkül mondá: + +--Képzeld, Berni, mi történt ma velem; én, ki fél életemet e városban +töltém, eltévedtem. + +A gróf kételkedve s figyelmesen tekintett rá. + +--Egész nap iszonyú fejfájásom volt,--folytatta kissé akadozva a +grófné--és azt hittem... + +--A reggelinél nem említettél arról semmit,--vágott szavába a gróf. + +--Nem akartalak nyugtalanítani oly csekély bajjal, azt hittem elmúlik +s végre midőn láttam, hogy nem szűnik a szobai levegőben, sétálni +mentem. + +--Este egyedül?... Mily különös gondolat. Miért nem fogattál be? + +--Az nem lett volna mozgás s azt hittem, a járás gyorsabb keringésbe +hozza véremet s idegességem lecsillapul. + +--Tehát ideges voltál? + +--A főfájás mindig idegességből ered s tudod, hogy én minden ok nélkül +olykor nagyfokú idegességben szenvedek. + +--Tudom! De hát hova tévedtél el? + +--Arról később,--viszonzá gyorsan Hermance, mert e perczben a szolgák +a második tál étellel léptek be s nem akart előttük beszélni. + +Mialatt tányért váltottak s az ételt körülhordták, Barnabás gróf +kérdé: + +--Nem akarsz ma velem szinházba jönni? a darab, melyet adnak, új és +nagyon hallom dicsérni. + +--Már későn lesz, csak a végére jönnénk, mert még át kellene öltöznöm. + +--Sajnálom, hogy éppen ma így elkéstünk az ebéddel, nos, de most, +miután ismét magunk vagyunk, folytasd az eltévedés történetét. Mi, +mellesleg mondva, igen valószínűtlennek látszik,--mondá Eszthey +nevetve. + +--Csak nem hiszed, hogy valótlanságot mondok?--kérdé Hermance, kinek +nagyon kedve szerint jött ez az udvariatlan megjegyzés s tettetett +nehezteléssel függeszté szemét férjére. + +--Nem éppen valótlanságot, de leplezni kivánsz valamit, a mi... + +--Nos, jól van! Tehát egyetlen szót sem fogok többé kiejteni, a mi +késésemre vonatkozik. + +--De ha én mégis kérnélek, hogy tedd,--viszonzá ingerkedve a gróf, +mialatt igen jó étvággyal evett és ivott, mi a legnagyobb lelki +nyugalomra mutatott. + +Hermance ajkán szomorú mosoly röpült keresztül. + +--Minek? Úgy sem sokat törődöl vele, bármerre jártam,--mondá +önkéntelen szemrehányóan, mi nem volt szokása. + +--Mondjuk, hogy bizom benned! Ez szebben hangzik,--viszonzá nevetve +Eszthey, mialatt egy pohár bordóit öntött le. + +--Köszönöm! + +--Mily szárazon, hidegen ejted ki e szót, mintha jobb szeretnéd az +ellenkezőt. + +--Nem tudom, nem szeretném-e jobban. + +--Hermance!--kiáltott föl megrovóan Eszthey.--Csak nem akarod magadat +azon hölgyek közé sorozni, kiket férjeiknek félteniök kell? + +--Azokat jobban szeretik a férjek. + +--Milyen beszéd! Tudod, hogy én effélékkel nem szeretek tréfálni. +Házasok között föltétlen bizalommal kell lenni! Az első kétely vagy +gyanu megingatja a házasélet bensőségét, s akkor az többé nem is +házasság! + +--Egyaránt érted ezt férjre és nőre?--kérdé szép ibolyaszínű szemét +feszülten függesztve férjére Hermance, ki erősködése daczára kissé +zavarba jött erre a kérdésre, de határozottan mondá: + +--Kétségkívül! + +--És ha például te csalhatatlan bizonyítványát birnád annak, hogy én +házasságunk ideje alatt másba voltam szerelmes, mit tennél akkor? + +--Ne beszéljünk ily szomorú lehetetlenségekről. Én tudom, hogy +szeretsz s a ki egyet szeret, az nem hevülhet másért! + +Hermance ajkain elnyomott sóhaj röppent el s miután az ebédnek vége +volt, gyorsan emelkedett föl helyéről és férje dohányzójába mentek. + +Az ebéd alatti társalgás a ki--és bejáró szolgák miatt csak +megszakításokkal folyhatott, míg most egyedül voltak, s a gróf +szivarra gyujtva mondá: + +--Tulajdonképpen mi okból választottad ma ezt a különös beszédtárgyat, +Hermance? Nem emlékszem, hogy ilyenekről házasságunk alatt beszéltünk +volna. + +--Magam sem tudom. De ne is folytassuk,--mondá gyorsan Hermance, +félve, hogy férjének ismét eszébe jut kérdezősködni hollétéről és +késése okáról.--Különben is, ha szinházba akarsz menni, sietned kell, +hogy a darab legvége előtt ott lehess. + +Esztheyt meglepte ez a felelet és sürgetés. Egy futó, kérdő +tekintettel függeszté szemét feleségére, azután az órára pillantott. + +--Igaz!--mondá félre téve szivarját,--megyek és te mit fogsz ma este +művelni, nem jön valaki teára hozzád? + +--Nem! Korán lefekszem, mert... + +--Még mindig nem mult el a főfájásod? + +--Jobban vagyok,--viszonzá gyorsan a kérdett s hévvel tette hozzá: + +--Azután a kaszinóba mégy? + +--Talán; még nem tudom, ha kivánod, itthon töltöm az estét. De igaz, +le akarsz pihenni. + +--Igen! Tehát a viszontlátásra holnap. + +Bertalan gróf melegen ölelte meg nejét, azután távozott, mialatt az +szomorú, fájdalmas kifejezéssel tekintett utána s könnyet törült ki +szeméből. + +--A ki egyet szeret, az nem hevülhet másért,--sóhajtá, férje szavait +ismételve, azután lassú léptekkel ment szobáiba és komornájának +csöngetett, ki azonnal megjelent a hivásra. + +Hermance az első pillantásra észrevette, hogy az öreg Ernesztine-nek +nagyon rossz kedve van s majdnem félénken kérdé: + +--Kapott valamit enni az a fiatal leány, kit magammal hoztam? + +--Nem, hisz azt mondta méltóságod, hogy senkinek sem szabad tudni a +nálamlétéről. + +--Igaz, erről elfeledkeztem. Beszéltél vele? + +--Olyan büszke az, mintha valami főherczegnő volna; alig felelt +kérdéseimre s azután nem szóltam hozzá. + +--Némán ültetek együtt egész este?--kérdé csodálkozva Hermance. + +--Ő kinézett az ablakon, én pedig kézimunkán dolgoztam. + +--Ez különös. + +--Honnét hozta őt grófné s mily czélból hozzánk? + +--Ma itt fog maradni. Holnap tovább viszem. Most vezesd ide s menj +estelizni. A szobád mellett lévő szobában fog aludni, de az estét +velem tölti. + +--Tetszeni fog neki a lakás? + +--A szoba, melyben elhelyezzük őt, csinos és tiszta. Mást nem +kivánhat. + +--De hát ki ő? Legyen hozzám bizalommal, grófné,--mondá nyugtalanul a +komorna. + +--Kérdésedre nem felelhetek, Ernesztine, csak annyit mondok, hogy +midőn koronként távoztam hazulról, úgy mint ma is, őt látogattam meg, +kiről kiskora óta gondoskodom. + +--Ezt most legalább tudom. Sok nyugtalanságot okozott nekem gyakori +távozása, grófné, s köszönöm, hogy megmondta. + +--Nem volt arra ok,--viszonzá mosolyogva Hermance.--Most küldd be +vendégedet, ki nagyon elunhatta magát ma este, mihez nincs szokva. + +--Azt magam is hiszem, de hát nem akart velem mulatni,--viszonzá +nevetve a komorna, s elhagyta a szobát és pár pillanat mulva Dózia +lépett be. + +Hermance egy pillanatig fájdalmas kifejezéssel nyugtatta a kecses +alakon szemeit, ki valóban nagyon szép leány volt. + +Tartása egyenes s öntudatos. Megjelenése előkelő, vonásai finomak és +nemesek s a gyönyörű szempárban most komoly, majdnem megrovó kifejezés +ült. + +--Hivatott, grófné,--mondá hideg, ünnepies hangon, s kissé meghajtá +magát, azután merev mozdulatlansággal állt helyén. + +--Tehát megtudtad, ki vagyok,--kezdé elmosolyodva Hermance.--Ülj ide +mellém, s beszélgessünk a történtekről és a jövőről. + +--Nekem nincs mondanivalóm. + +--Igazán mondod ezt, Dózia. Nem érzed szükségét, hogy bizalommal légy +hozzám?--kérdé meghatott hangon Hermance és megölelve őt, a pamlaghoz +vezette, s leült és maga mellé vonta. + +--Nem tudom, mit akar tudni, grófné. + +--Miért hívsz grófnénak, eddig mamának neveztél. Mi változott azóta? + +--Nem tudtam czímét, rangját, míg most tudom, kivel beszélek. + +--Az nem változtatja meg viszonyunkat. Én neked nevelőanyád vagyok és +leszek! Haldokló anyádnak igértem meg, hogy gondoskodni fogok rólad, s +azt megtartottam és míg élek, semmi körülményben sem hagylak el. De +bizalommal kell lenned hozzám. Nem mondom, hogy szeress, mert az érzés +dolga, de arra kérlek, tekints úgy, mintha gyermekem volnál, s gondold +meg, hogy neked rajtam kívül senkid sincs e földön. + +--Kik voltak szülőim? + +--Erre most nem felelhetek, sőt azt hiszem, soha nem is fogok felelni, +de hisz az rád nézve mindegy. + +--Nem egészen,--viszonzá szomorúan a leányka,--mindenki szereti tudni, +kiktől származik, s mindegyik tudta is, a ki az intézetben volt, csak +én nem, és ez sokszor nemcsak leverőleg, de szégyenítőleg hatott rám. + +--És mégis mostanáig sohasem kérdezted azt tőlem. + +--Gyanítottam, hogy nem szeretne róla beszélni, s féltem a felelettől. + +--Mi vitt erre a föltevésre? + +Dózia körülpillantott a szobában, mely elegáns budoire volt a +legkényelmesebben, sőt pompával bútorozva, azután Hermancera függeszté +szemeit. + +--Nem hittem, hogy az, a kinek mondja magát--viszonzá jelentőséggel.-- +Obrennét is nagyságos asszonynak hívják cselédjei, s ugyanaz a czím +nem illett magára. + +--Mi különbséget találtál köztünk? + +--Oh, azt könnyen megmondhatom. Grófné szép és előkelő külsővel bír, +másforma ruhái vannak, más a modora, beszéde, taglejtése, míg Obrenné +nagyon közönséges. + +--Lám, lám, mily éles megfigyelő tehetséggel bír a kis Dózia,--mondá +nevetve Hermance.--Ki hitte volna, hogy ily birálgatásba +bocsátkozik... És mióta keletkezett ez a gyanúd? + +--Mióta regényeket olvastam, hol gyakran történik ilyen. + +--Regényeket? Obrennénál tehát meg van engedve a regényolvasás!--kérdé +kellemetlen meglepetéssel Hermance. + +--Nincs! Titokban olvassák ott a könyveket, ő nem tud arról semmit. + +--És hogy jutnak a növendékek olyan olvasmányokhoz? + +--Két bejáró növendék hozza őket. + +--És ezeket nem zárja ki Obrenné intézetéből! + +--Nem tudja, s nem is fogja megtudni soha, mert mindnyájan +titoktartást igértünk és azt meg is tartottuk. + +Hermance pár perczig hallgatott; igen kellemetlenül érinté ez a +vallomás, de talán még inkább Dózia hosszú pilláktól árnyékolt szeme, +mely kutatóan függött rajta. + +--Ez szomorú,--mondá azután megrovó hangon.--Ti nem tudjátok, mily +káros hatással van a tapasztalatlan leányokra az oly könyvek olvasása, +melyek birálatlanul kezeikbe kerülnek, mielőtt élettapasztalással +bírnának, s most már kezdem érteni szökési kisérletedet és kérlek, +beszélj nekem arról őszintén. + +--Okvetetlen szükséges az?--kérdé Dózia oly száraz, majdnem elutasító +hangon, hogy Hermance nemcsak meglepetve, de igen kellemetlen hatás +alatt viszonzá: + +--Azt hiszem, erre a kérdésre alig kell felelnem s te is +meggondolatlanul intézted azt hozzám, mert hiszen tudnod kell, hogy +csak az alatt a föltétel alatt maradhatunk jó barátnők. + +A leányka lesüté fejét, arczát pirosság önté el, s mintha érezte volna +kérdésének helytelenségét, majdnem alázatosan mondá: + +--Azért kérdeztem azt, hogy okvetetlen szükséges-e beszélnem, mit +Obrenné előtt semmi esetre sem tehettem volna, mert vallomásommal egy +valakit kellene vádolnom, kin ő, hozzám hasonló módon állt volna +bosszút. + +--Ki az?--kérdé nyugtalanul Esztheyné. + +Dózián erős habozás látszott. + +--Igérem, hogy rajtam kívül soha senki sem tudja meg nevét,--mondá +Hermance. + +--Valóban számíthatok arra?--kérdé a leány s elhagyva helyét, a grófné +elé térdelt és megragadva annak kezét, bájos, esdeklő kifejezéssel +tekintett szemébe. + +--Megigértem!--viszonzá Esztheyné, kezét a leányka hullámos hajára +téve, ki most kérő, szelid arczocskájával a régi Dózia volt s kire +visszaemlékezett, hogy az az első látásra megnyerte rokonszenvét, +holott akkor majdnem gyűlölettel közeledett hozzá. + +De Dózia e határozott kijelentés daczára még mindig habozott +feleletével. + +--Egyik növendék társnőd serkentett az intézetből való távozásra?-- +kérdé Hermance, hogy megkönnyítse vallomását. + +--Igen! + +--És hova szándékoztál menni? + +--Hozzá, ki árva s nemsokára megkapja vagyonát és akkor együtt +szándékoztunk élni, miután sem neki, sem nekem senkink sincs, kihez +tartoznánk. + +--Nem hálátlanság ez, a mit most mondasz?--kérdé neheztelve a grófné. + +--Egész történetet kellene elbeszélnem, hogy megértessem +elhatározásomat,--mondá zavarral a leány s arcza piros lett,--de azt +nem mondhatom el. + +--Szóval, nem vagy bizalommal hozzám, pedig ha tudnád, Dózia, mit +teszek én érted, lehetetlen, hogy hálát ne éreznél irántam,--kiáltott +föl Hermance s szemei könnyesek lettek. + +Dózia láthatólag megdöbbent e szívből fakadó fájdalmas hangra; egy +pillanatig kérdőleg nézett e könnyes szemekbe, azután ajkához vonta a +grófné kezét. + +--Bocsánat!--rebegte meghatott hangon,--tudom, hogy nagyon rossz és +hálátlan teremtés vagyok s az is maradok mindig. + +--Ezt nem akarom hinni és mondani, Dózia. Te fiatal és tapasztalatlan +vagy, kinek fogalma sincs az élet göröngyös útjairól s arról a +lejtőről, hova a meggondolatlanság sodorhat. + +--Ebben igaza van. Nem ismerem az életet, csak könyvekből. + +--Örülök, hogy ezt belátod, s talán azt is, hogy én jobb tanácsokat +adhatok neked, mint növendék társnőid, vagy a regények. + +--Meg vagyok róla győződve, azonban meg kell jegyeznem, hogy Klára +nagyon okos leány. + +--Klárának hivják! És a vezetékneve? + +--Engedje azt elhallgatnom, grófné. + +--Legyen, különben is nem nagyon érdekel, miután sem én, sem te, nem +fogunk többé vele találkozni. + +--Ah, azt nagyon sajnálnám!--kiáltott föl ijedten Dózia. + +--Rossz befolyással volt reád, minek most láthatod káros +következményeit. Semmivé tette tanulmányaid folytatását, mikre még +nagy szükséged lett volna. + +--És mi fog történni most velem? + +--E perczben még nem tudok e kérdésre felelni. Ma itt maradsz, s +holnap majd beszélünk róla. Gondolkoznom kell, mi volna rád nézve a +legczélszerűbb. + +--Tehát nem haragszik reám, nem vetett ki kegyeiből? + +--Arról szó sincs! Azonban nem titkolhatom, hogy fájdalmat okoztál, +mert azt hittem, ragaszkodol hozzám és csalódtam! + +--Nem, nem csalódott!--kiáltott föl Dózia ijedten.--Nem akartam +háládatlan lenni s elhatározott szándékom volt tudósítani hollétemről, +bár nem tudtam volna hova czímezni levelemet, miután sem kilétét, sem +lakását nem közölte velem, de Obrenné közvetítette volna a tudósítást. + +--Okom volt arra, hogy ne tudassam kilétemet. De különben minden +hónapban fölkerestelek egyszer, sőt midőn beteg voltál, többször is +meglátogattalak és gondoskodtam rólad minden irányban s hogy ki +vagyok, az neked mindegy lehetett. + +--De miért nem volt szabad azt tudnom, még csak imádságomba sem +foglalhattam igazi nevét? + +--És valóban imádkoztál értem? + +--Minden este és reggel, buzgón, hálateljes szívvel. + +--És mégis szó és búcsú nélkül akartál elhagyni? + +--Magam sem tudtam, mit teszek... És Klára oly kecsegtetően írta le a +jövőt, midőn függetlenek leszünk, tetszésünk szerint élhetünk. Ő +gazdag s én örökre vele s nála maradok, a mi, azt hittem, nagy előny +rám nézve, mert sejtettem, hogy szegény vagyok, sőt Obrenné burkolt +szavakban többször meg is mondá azt nekem, hálára, szorgalomra intve +annak kedvéért, ki gondoskodik rólam, mert nélküle nem élvezhetném az +ő nagyszerű intézetét. + +Hermance elmosolyodott a «nagyszerű» szó gúnyos kiejtésére, magához +szorítá a leány fejecskéjét, de azután komolyan mondá: + +--Arra nem volt fölhatalmazva, hogy ilyeneket mondjon neked s rosszul +tette; azonban mindez nem ok arra, hogy oly könnyelmű lépésre határozd +magad. És kérdés, megtartotta volna-e Klára igéretét a jövőben? Te nem +tudod, hogy mily kevéssé lehet bízni az adott szóban s különben is +barátnőd még szintén az intézetben van. + +--A szünidőkig, azután elhagyja az intézetet örökre. Ő nem volt +növendék, már húsz éves. + +--Az még több, mint egy hónap mulva lesz, miért mentél tehát, vagy +akartál te távozni most már Obrennétól? + +--Nehogy az a látszatja legyen eltünésemnek, mintha együtt távoztunk +volna, ámbár azt hittem, nem igen fogja kutatni eltünésemet senki. + +--És rám nem gondoltál? + +--Szerettem volna elbúcsuzni, de féltem, hogy elárulom magam s Klára +azt tanácsolta, hogy távozzam a nélkül. + +--Én nem tudom, ki az a Klára, de mondhatom, hogy nem nagyon épületes +tanácsokat adott. + +Dózia hallgatott, de vonásain kétely volt kifejezve, mintha nem adna +teljes hitelt ez állításnak. + +--Nem hiszed, a mit róla mondok? + +--Klára nagyon okos és nagyon jó leány--viszonzá meggyőződéssel Dózia. + +--Miben nyilvánult okossága s miért tartod őt jónak? + +--Mert megosztá velem, a mivel bírt és gyakran szívből vigasztalt, ha +szomorú voltam. + +--Az elsőre nézve nem tudom, mit értesz, mert azt hiszem, semmiben sem +láttál hiányt. Pénzed annyi volt, a mennyi s többi növendéknek, s hogy +miért kellett vigasztalni szomorúságodban, szintén nem tudom, miután +szomorúságra nem lehetett okod,--mondá a grófné a leány arczát +vizsgálva, ki lesüté hosszú selyempilláktól árnyékolt szemét. + +--Talán nem lett volna okom a bánkódásra, hisz igaza van, megvolt +mindenem úgy, mint a többieknek, de fájt szívemnek az, hogy mindnyájan +otthonukról, testvéreikről, szülőikről beszéltek, csak én hallgattam +némán, szó nélkül, mert nekem nem volt mit mondanom s nem volt kiről +beszélnem. + +Hermance meghatva tekintett rá, ki igazi, mély szomorúsággal ejté ki e +szavakat és azt gondolta magában, mennyi vétkes ember van a világon, +de nem kivánta, hogy egyet azok közül elérjen a büntetés. + +--Szegény gyermek,--mondá megsimogatva a kedves arczocskát.--Igazán +oly elhagyatottnak érzed magadat? + +Ezt azért kérdezte, mert nem tudott mást mondani vigasztalására. Dózia +fejével intett, azután halkan rebegte: + +--Nem maradhatok itt? El kell mennem? + +Ez a kérdés villámütésként érte Hermancet, összerezzent és gyorsan +mondá: + +--Nem, Dózia, itt lehetetlen maradnod, sőt e perczben még nem is +tudom, hova fogsz menni, de gondoskodom rólad s légy meggyőződve, hogy +szeretlek s a legjobbat kivánom neked. Jó dolgod lesz a jövőben is, +oly jó, mintha saját leányom volnál. + +De Dózia ezt a biztosítást nem nagy elragadtatással fogadta. Arcza +kételyt fejezett ki, vonásain csalódás látszott, nem felelt s szemét +lesütötte. + +Hermance-on nagy nyugtalanság látszott s feszülten kérdé: + +--Kételkedel szavaimban? + +--Nem,--mondá bizonytalanul Dózia,--de látom, hogy terhére vagyok, +alkalmatlanságot okozok és ez szomorít. + +--Ne hidd azt!--kiáltott föl a grófné.--Nekem hatalmamban áll, hogy +gondoskodjam rólad, minden eszközzel birok arra s mindent megteszek, +hogy boldog és elégedett légy. + +--Sorsomra kellett volna bíznia,--mondá szomorúan a leány.--E perczben +már Klára lakásán lennék s jövőm biztosítva volna. + +--De hát ki az a Klára?--kiáltott föl Hermance türelmetlenül, majdnem +haraggal. + +--Egy húsz éves, gazdag és független leány, ki, mint mondtam, nem mint +növendék volt az intézetben, de gyámja nem tudta hova elhelyezni, +miután kilépett a zárdából s Obrennét kérte meg, hogy néhány hónapig +nála maradhasson. A szünidőkig terjed ottléte s akkor hazamegy +birtokára, falura, szabad lesz és él tetszése szerint. + +--Nagyon különös ez, a mit barátnődről beszélsz,--mondá rosszkedvűen a +grófné,--s hajlandó vagyok hinni, hogy ő nem mondta neked a valót. + +--Mi ad arra okot, hogy kételkedjék szavaiban, grófné?--kérdé +neheztelve Dózia. + +--Mert először is, ha Klára most húsz éves, úgy csak négy év mulva +lesz teljes korú, s akkor kapja meg vagyonát. Másodszor, ha igaz úton +járt volna, nem kellett volna titkos távozásra serkenteni, hanem +nyiltan tehette volna nekem azt az ajánlatot, hogy magához vesz, mit +rád nézve előnyösnek tartott s miről gyaníthatta, hogy én nem fognám +azt ellenezni. + +--Éppen ebben nem voltam sem én, sem ő bizonyos. Sőt éppen az +ellenkezőjét hittük annak. + +Hermance előtt ez a felelet bírt némi valószínüséggel s élénken +folytatta: + +--Tehát miután el akartál tűnni, nemde az volt a szándékod, hogy többé +ne találkozzunk. Mi okozta ezt az ellenséges indulatot irántam? + +A leány nyugtalan mozdulatot tett. + +--Grófné félreért engem, ha azt hiszi, hogy szándékom ellenséges +indulatból eredt,--mondá hévvel, s arcza lángpiros lett.-- +Ellenkezőleg! Meg akartam kimélni egy tehertől, mely személyem által +reá nehezült. + +--De hogy jutott ez eszedbe? Ez a gondolat nem fogamzott meg a te +agyadban, bizonynyal ezt is Klára hitette el veled. + +--Nem tagadom. Többször kikérdezett körülményeimről, s midőn sem azt +nem tudtam neki megmondani, kik voltak szülőim, sem pedig azt, hogy +miféle összeköttetésben vagyok pártfogónőmmel, arra a gondolatra +vezetett, hogy létem a grófné nagylelküségének köszönöm, mi igaz is, s +én nem mondhattam neki ellent s ennek következtében tette azt az +ajánlatot, hogy ezentúl ő fog gondoskodni rólam. + +--És te ezt azonnal elfogadtad, minden gondolkozás és megfontolás +nélkül! Rám nem gondoltál, az én ijedtségemre, nyugtalanságomra, ha +nyom nélkül eltünsz az intézetből? Nos, gyermekem, ez sem jó szívre, +sem okosságra nem mutat; s valódi szerencse, hogy a sors meggátolta +szökésedet, melynek igen rossz következményei lehettek volna. + +Dózia lesütött szemekkel, szó nélkül ült mellette. + +--Nem győznek meg szavaim?--kérdé majdnem fájdalmasan a grófné, ki a +hallgatást tagadásnak vagy dacznak vette. + +--Nem tudom!--rebegte halkan, bizonytalanul a kérdett s idegesen +simítá meg homlokát. + +--Nos, tehát ma ne beszéljünk róla többé, különben is későre jár az +idő. + +E szavak alatt Hermance csöngetett s Ernesztine jelent meg a küszöbön. + +--Vezesd a kisasszonyt az általam megjelölt szobába,--mondá Esztheyné, +s azután a leánykához fordult: + +--Menj, gyermekem. Aludj csöndesen és jól, holnap majd folytatjuk a +társalgást, mely ma nem vezetett eredményre. + +Dózia gyorsan elhagyva helyét, egy kutató pillantással futtatta +tekintetét végig a komornán, azután kezet csókolt a grófnénak, s szó +nélkül követte Ernesztinét. Midőn annak szobájába értek s az +megnyitotta előtte a mellékajtót, mely csinos, tiszta, egyszerű +butorzatú helyiségbe vezetett, Dózia átlépte a küszöböt s gyors +pillantással tekintett körül a szobában: + +--Itt fogok aludni?--kérdé futó, gunyos mosolylyal. + +--Ezt jelölte ki a grófné számára. + +--Köszönöm,--viszonzá Dózia s büszkén, hidegen intett fejével és +becsukta maga után az ajtót. + +Ernesztine boszusan állt a becsukott ajtónál, s halkan mormogta: + +--Ki ez a leány, s mit szándékozik vele tenni a grófné. Csak nem...? + +A következő szavakat elharapta, azután majdnem fönnhangon mondá: + +--Eh! Mily badar eszme! Hisz gyermekkora óta ismerem őt. Mily ostoba +gondolatokat idéz föl az emberben a harag és kielégíthetetlen +kiváncsiság. Nem törődöm vele. + +Lassan vetkőzni kezdett s érezte, hogy fáradt. Öreg volt, meghaladta a +hatvan évet, s már kissé nehezére esett állása. Volt ugyan segítsége, +de a grófné nagyon pontos és fáradságos kiszolgáláshoz volt szokva s ő +éppen úgy, mint hosszú évek előtt, teljesítette kötelességét. + +Az órára pillantott, s látta, hogy éjfél elmult. Rendbe rakta ruháit +ágya mellett és kioltva a villámosfényt, lefeküdt, s nem sokára +egyenletes lélekzetvétele mutatta, hogy alszik, nem sejtve, hogy mi +történik a mellékszobában mellette. + +Dózia, midőn becsukta ajtaját, az ablakhoz állt, s letekintett az +utczára, mely teljesen néptelen volt. Mint mondtuk, nappal is kevés +ember fordult meg a palota közelében, s most néma csönd honolt benne, +bár nem volt sötét, mert fényes holdvilág sütött, melynek fehér +fényénél minden tisztán kivehető volt. + +Miután egy ideig így állt, gondolkodva kezébe vette kis utitáskáját és +halk léptekkel közeledett a mellékszoba ajtaja felé, hol sejtette, +hogy a komorna már lefeküdt, alszik s halkan nyitotta meg azt és +hallgatódzott. + +Finom hallásához eljutott az öreg nő lélekzetvétele, miből azt +következtetve, sőt biztosra véve, hogy alszik, nesztelenül lépett ki a +szobából és közeledett a szemben levő ajtóhoz, mely nem volt bezárva s +halkan nyilt föl és ő észrevétlenül jutott abba a kis négyszögű +előszobába, melyből egyik oldalon a grófné szobái nyiltak, hol a +grófnéval az utczáról feljött, a mire tökéletes jártassággal +emlékezett. Megindult tehát abban az irányban s remegve tette kezét a +kilincsre, félve, hogy az be lesz zárva, miután a komorna szobájának +ajtaja nyitva volt. + +De a kilincs nesztelenül engedett s ő kilépett ama helyiségbe, melyből +az oldallépcső lefelé vezetett és hol a lecsavart villany még némi +világosságot terjesztett. + +--Jó csillagom, segíts,--suttogta halkan s lehaladt a lépcsőkön, de +most zárt ajtó előtt állt, s nem tudta, mitévő legyen. Fogalma sem +volt arról, hova vezet az a hosszú folyosó, mely jobbra-balra nyult +előtte, de sejtette, hogy egyik oldalon az a főkapunál végződhetik. + +Tünődve állt helyén s reszketést érzett tagjaiban, de gyorsan +okoskodni kezdett helyzete fölött. + +Mit koczkáztatok?--gondolta bizonyos daczczal,--ha rajtakapnak a +szökésen, a grófné és a komorna tudják, hogy nem vagyok tolvaj s +legföljebb dorgálást nyerek és visszavezetnek szobámba. + +A ház úrnője hozott ide titokban, nem akarja, hogy tudják a palotában +kilétemet és ha tudatják vele, hogy el akartam menni, ő nem fog lármát +csinálni! Hogy tolvaj nem vagyok, azt belátják, s ha kivánják, ezt a +kis táskát itt hagyom zálogba, s el fognak engedni menni... Azért +legjobb, ha a főkapu felé fordulok, hol még ébren lesz valaki s +kibocsát az utczára... + +És meg akart fordulni, hogy a folyosón végig menjen, de e perczben +kulcsot hallott a zárba illeszteni kivülről s gyorsan fölnyilt a kapu +és egy férfialak lépett be rajta égő szivarral szájában, melyet +beléptekor kiejtett ajkai közül s lehajolt utána és mielőtt a kaput +bezárta volna, keresgélni kezdte szivarját. E perczben azonban +szélgyorsasággal érzett valakit elsuhanni maga mellett. Gyorsan +fölugrott meghajlott helyzetéből és kilépve a kapun, végigtekintett az +utczán, melyen a holdvilág fényénél egy futó női alakot látott +tovarohanni s pár pillanatig csodálkozva nézett utána. Azután +visszament, bezárta kulcsával a kaput, és fölhaladt lakosztályába, +ajkán mosolylyal gondolt a látottakra. + +A jövevény Eszthey Bertalan gróf volt, ki nem gondolhatott mást, mint +hogy a mellette kisuhanó alak valamelyik női cseléd a palotában, ki az +éjszakát valamely kétes tánczmulatságban, vagy mindenesetre a házon +kivül akarja tölteni... + +És miután ő nem volt erkölcsbiró, s méltányolta az ily «apró +kedvteléseket», nagy lelkinyugalommal tért napirendre fölötte, és +nemsokára mélyen aludt a napi fáradalmak után... + + + +III. + +A következő nap reggelén Hermance grófnő korábban csöngetett +komornájának a szokott időnél. Rosszul aludt, vagy jobban mondva, alig +aludt valamit; folyton ama kérdéssel tépelődve: hol helyezze el +Dóziát, kit legörömestebb tartott volna egy ideig magánál, de hát az +leheletlen volt és gondolni sem mert arra... + +A csöngetésre Ernesztine azonnal megjelent, még pedig oly különös +kifejezéssel arczán, hogy a grófné rápillantva, nyugtalanul kérdé: + +--Mi bajod, Ernesztine? Egészen ki vagy kelve magadból. + +--Hogyne, grófné! Képzelje, az a fiatal leány eltünt szobájából és a +házból. + +--Lehetetlen!--kiáltott föl Hermance s gyorsan felült ágyában. + +--És mégis úgy van! Ma korán reggel fölébredve, láttam, hogy ajtaja +tárva, melyet tegnap bizonyos daczczal és bosszusággal ő maga csukott +be orrom előtt, egyetlen szót sem szólva hozzám, de arczán láttam, +hogy nem tetszik neki a lakás. + +--És ma?--kérdé elfojtott lélekzettel s elhalványodva Hermance. + +--Mint mondtam, ma reggel tárva volt ajtaja, ágya érintetlen, kis +fekete utitáskája sincs a szobában s az vele együtt eltünt. Úgy +látszik, magával vitte. + +--Nem tudom, mit gondoljak, Ernesztine s majdnem azt kell hinnem, +tekintve ellenszenvedet iránta, hogy segédkezet nyujtottál neki a +távozáshoz,--kiáltott föl bosszusan Hermance, mialatt kiugrott ágyából +s öltözni kezdett. + +A komorna egykedvüen vonta föl sovány vállait s mondá: + +--Ezt a bizalmatlanságot nem érdemlem meg, különösen ily jött-ment +miatt... + +--Hallgass! Te nem tudod, ki az a leány, valamint azt sem képzeled, +mily keserüséget okoz nekem távozása! + +Ernesztine a legnagyobb bámulattal tekintett rá. + +--Ha így beszélt volna velem tegnap, grófné, egészen másként +gondolkoztam volna a kisasszonyról,--mondá némi gúnynyal, mialatt +segített úrnőjének az öltözködésben, kin nagy levertséget látott, sőt +azt is észrevette, hogy annak szemében könnyek csillognak, mi végleg +kihozta sodrából. + +--Te nagyon merész kezdesz lenni, Ernesztine!--mondá haraggal +Hermance.--Azelőtt szó és megjegyzés nélkül teljesítetted +rendeleteimet, most titkaimba akarsz avatkozni... Bármily régen vagy +mellettem, ezt nem türöm. + +--Isten mentsen, grófné. Ezt a szemrehányást nem érdemlem meg, de azt +a leánykát valami titokszerüség veszi körül, minek következményeitől +félek, s ez nyugtalanná tesz. + +--Siess öltözékemmel, a gróf már várni fog a reggelinél, s tudod, hogy +ő türelmetlen. Most nincs időm a megfoghatatlan esetről tovább +beszélni, de annyit mondhatok, hogy különös szinben tünik föl az a +ház, hol ilyen történhetik, és te magad, kinek közvetetlen +szomszédságából valaki éjnek idején távozhatik. + +A komorna annyira meg volt lepetve e szigorú nyilatkozaton, hogy nem +tudott felelni, s minden további szó nélkül öltöztette föl úrnőjét, ki +azután sietve ment egyik szobába, mely a nagy ebédlő melletti, kis +reggeliző terem volt. Itt szokták a házasok együtt elkölteni +reggelijüket, s hol Eszthey gróf már várakozott nejére, ki szokott +elegáns pongyolájában jelent meg, mert nem annyira ő, mint férje sokat +adott a divatos öltözékre! + +Bertalan gróf jó kedvvel ült az asztalhoz, de feltünt neki neje +halványsága. + +--Valami bajod van?--kérdé tőle aggodalommal,--vagy még mindig nem +szünt meg főfájásod. + +--Semmi, rosszul aludtam, kellemetlen álmaim voltak. + +--Pedig én is kellemetlent akarok mondani,--folytatta mosolyogva +Eszthey.--Jobban meg kellene válogatnod a házban lakó személyzetet! +Éjjel ki--és bejárnak a palotából. Tegnap éjfélkor távozott innét +valaki, midőn hazajöttem. + +--Éjfélkor?--kérdé visszafojtott lélekzettel Hermance, s keze, mely a +teás csészét tartá, reszketett. + +--Vagy valamivel később, midőn hazajöttem, s a kis kapu zárját +kulcsommal kinyitottam, egy női alak surrant ki mellettem, és futott +az utcza hosszában tova. + +--Miért nem tartóztattad föl?--kiáltá oly szenvedélyes izgatottsággal +a grófné, hogy férje csodálkozva tekintett rá. + +--Mert csak akkor vettem észre, midőn kint volt az utczán. + +--Az lehetetlen! + +--De úgy van. Beléptemkor kiesett számból a szivar, s azt lehajolva +keresgéltem, ezalatt a kapu egy pillanatig tárva maradt, s ő ezt a +perczet fölhasználva, kisiklott az utczára. + +--Így nem is láttad őt? + +--Nem, de fürge, könnyed mozdulatairól itélve fiatal lehetett, mert +mint a nyul, röpült végig az utczán. + +--Utána néztél? + +--Hogyne, sőt utána is mentem volna, ha a sötétben el nem tünik szemem +elől. + +Hermance gondolkodva nézett maga elé. + +--Van fogalmad róla, ki lehetett?--kérdé a gróf. + +--Sejtelmem sincs, de tudakozódni fogok utána. + +Oly különös, szórakozott hangon ejté ki Hermance e szavakat, hogy +férje mindjobban meg volt lepetve, de azt hivén, hogy annak +kellemetlen arról beszélni, elejté a tárgyat s kérdé: + +--Mikor jön vissza Anika? + +--Utolsó levelében azt irta, hogy pár nap mulva. + +--Úgy látszik, jól mulat, s talán mégis teljesül óhajtásunk a +házasságra nézve. + +--Nagyon összeillő pár lenne! + +--Mintha egymásnak teremtették volna őket, s ezenkivül Jakab egyike a +leggazdagabb embereknek és születésére nézve sem hagy kivánni valót! + +--Mindez úgy van, de az, a mi fő, az egyéniségében és jellemében +rejlik. Sokszor aggódtam a miatt, hogy Veronika ebben a szomorú +társadalomban nem talál olyan férjet, ki méltó volna hozzá, mert ő +egészen más, mint a mai leányok. + +--Ebben igazad van, ő különös teremtés. A fővárosi élvezetek egészen +érintetlenül hagyták jellemét, s olyan, mintha soha ki sem mozdult +volna hegyeink közül,--mondá gondolkodva, de nagy melegséggel +hangjában Bertalan gróf,--s félek, ha ez a házasság nem jönne létre, +nem fog találni olyat, ki megértené őt s boldog lenne vele. + +--Azt én is hiszem, pedig ő nem olyan leány, ki boldogtalanságában +kárpótlást keresne. A szépségét csodálók terhére vannak, a társadalmi +sikerek, luxus, stb. érintetlenül hagyják, s majdnem azt mondhatnám, +hogy mindenütt egyedül, elhagyatva érzi magát, még közöttünk is, kik +mindent megteszünk, miről tudjuk, hogy örömet szerez neki és éppen +azért gyakran reszketek miatta. A hozzá hasonló természetek ritkán +vagy soha sem érik el azt, mit az élettől várnak, de mind a mellett +szeretném, ha Béla kissé hasonlítana hozzá. + +--Az egészen más!--kiáltott föl kissé zavartan Eszthey.--A férfit más +mértékkel kell mérni, mint a nőt, s Béla, bár kissé könnyelmű, de ki +nem volt az közülünk húsz éves korában, s ő kifogástalan, derék, jó +fiú. + +--Az atyák sokat elnéznek fiaiknak, s talán ebben rejlik a későbbi baj +és szomorúság, mit azok szüleiknek okoznak. + +--Lassan kiforrják magukat s később megcsendesednek. + +--Nem mindegyik! s félek, hogy fiunk nem azok közül való! + +--Fölösleges és időelőtti félelem! + +--Mondd csak, Bertalan, óhajtanál te Veronikának olyan férjet, mint +Béla? + +Eszthey kissé megzavarodott erre a kérdésre. + +--Nem! De a többi leányok nem is olyanok, mint ő, s meg vagyok +győződve, hogy Béla boldoggá fogja tenni feleségét, ha egyszer +megnősül. + +--A boldogság nagyon relativ fölfogás, s félek, hogy e tekintetben nem +értünk egyet... + +--Én pedig bizonyos vagyok benne, hogy Béla fölött nem kell aggódnunk; +ő sokban hasonlít hozzám, s azt hiszem, nem lehet kifogásod ellenem, +mint férj ellen,--mondá nevetve a gróf és az asztalon át melegen +nyujtá kezét nejének, mit az megszorított, de ajkait, talán akarata +ellenére, egy áruló sóhaj hagyta el, minek hallatára Eszthey kissé +meglepetve vizsgálta arczát. + +--Mit jelent ez a sóhaj?--kérdé enyelegve, de szemöldökei +összerándultak. + +--Semmi különöst... De bevégeztük a reggelit, s én megyek és +tudakozódni fogok az éjjeli szökevény felől. + +--Ne büntesd nagyon szigoruan, azonban ne nézd el az ilyen éjjeli +kirándulásokat, ha nyomára jösz kilétének,--mondá nevetve Bertalan +gróf, s mindketten elhagyták az ebédlőt. + +Hermance, bármily nagy erőfeszítéssel igyekezett a reggelinél +nyugodtnak látszani, úgy érezte, hogy tűkön ül az egész idő alatt. +Ajka beszélt, gépiesen mondta el félelmét fiára nézve, reményét leánya +házasságát illetőleg, de gondolatai másfelé kalandoztak, s midőn +bemehetett szobáiba, sietve kereste föl Ernesztinet, ki összekulcsolt +kezekkel látta őt belépni, s arczán leírhatatlan nyugtalanság és +aggodalom volt kifejezve. + +--Semmi nyom!--kiáltott föl a komorna.--Már az egész házat +kikérdeztem, persze óvatosan, hogy ki hol volt az este, s nem +távozott-e valaki a házból? Portást, inasokat, a konyhaszemélyzetet, +de senki sem tud semmit, s ha babonás volnék... + +--Nem babonáról van itt szó, Ernesztine! hanem meggondolatlanságról!-- +kiáltott föl haragban kitörve a grófné.--Hogy és miként tünt el ama +fiatal leány, azt én már tudom; kisurrant a kiskapun, midőn a gróf +hazajött, s nyitva hagyta maga után pár pillanatig az ajtót, de hogy +jutott odáig, sötétben, tájékozatlanul, innét, ebből a szobából rajtad +keresztül? ... Azt kivánnám megfejteni, mi majdnem hihetetlen. + +Az öreg komorna szájtátva hallgatta e gyorsan, idegesen kiejtett +szavakat. + +--A gróf eresztette ki? De hát ő mit gondol róla?--kérdé bámulva. + +--Nem eresztette ki, de midőn kinyilt a kapu, ő kiosont mellette, s +futott az utczán végig. A gróf utána nézett, de már messze volt, s azt +hitte, valamelyik cselédleány szaladt ki a palotából. + +--Ez valószinű lehetett volna! De hát miért ment el, s hova lett? + +--Azt az Isten tudja, s én csak annak szeretnék nyomára jönni, hogy +ment ki innét? + +--Valószinüleg mélyen elaludtam és nem vettem észre távozását,--mondá +bűnbánóan Ernesztine.--Azonban mondhatom, nagy bátorság kellett ahhoz, +hogy így távozzék egy ismeretlen házból, hol soha meg nem fordult, nem +ismerte a helyiségeket, és neki mert menni rossz szándékának és a mi a +legkülönösebb, hogy az sikerült is neki. + +--Most keresnem kell, de hol és merre? Erre a kérdésre nem tudok +magamnak felelni, holott okvetlen föl kell találnom. + +--Érdemes ő arra, grófné, hogy fáraszsza magát érte?--kérdé Ernesztine +haraggal. + +--Ez a tett nem volt szép tőle, de nem is érte, hanem magam miatt kell +őt föltalálnom, még pedig mielőbb, mert nincs egy nyugodt perczem, míg +nyomában nem vagyok. + +E szavak után Hermance komornájától követve, lakosztályába sietett, +gyorsan átöltözködött, bérkocsit hozatott, mert nem akart oda, a hová +készült, saját fogatán menni s elhajtatott Obrennéhez, mert egyedül +tőle tudhatott meg valamit. + +A rendőrséghez nem fordulhatott, s természetszerüen azt lehetett +következtetni, hogy Dózia oda mehetett csak, hova már az intézetből +titkon menni akart, s hol bizonynyal várták őt, miután odamenetele meg +volt előre beszélve. + +Ez volt reménye, s ezért kereste föl újra Obrennét, ki csodálkozva +látta őt belépni, ki előtte való nap, ha talán nem is haraggal, de +mindenesetre nehezteléssel távozott tőle. + +Azonban mindjárt az első pillanatban látta Hermance arczán, hogy az +valami rendkivüli ügyben jött hozzá. A grófné rendesen vidám, mosolygó +arcza nagyon komoly volt, viruló bőrét halványság borítá, szemei alatt +fekete karikák huzódtak, nagy nyugtalanságának jelei, s ajka szorosan +lezárva, alig birta az őt fogadó nő üdvözlését viszonozni. + +Egész megjelenésén bú, gond és fájdalom volt kifejezve. + +--Mi baja, grófné?--kérdé megdöbbenve Obrenné, midőn vendége helyet +foglal s ő állva maradt előtte. + +--Dóziát keresem, ki tegnap eltünt házamból, hova őt innét magammal +vittem. + +--Dó-zi-a eltünt?--kiáltott föl bámulva és megrettenve Obrenné, ki nem +tudta hamarjában, mit gondoljon e kijelentésről. + +--Nyom nélkül! Gondolhatja lelkiállapotomat, s azért jöttem, hogy egy +Klára nevű hölgyről tudakozódjam, ki barátnője neki, s kihez innét +menni szándékozott. Ennyit kivettem belőle, többet nem tudok róla. + +--Klára? Ez lehetetlen! Lamberth Klára itt van házamban, nem mint +növendék, mert már húsz éves, de gyámja kért, hogy pár hónapig itt +maradhasson, mialatt társalkodónőt szerez neki, s birtokára küldi, +mert gazdag árva leány, nincs senkije... De az nem nyujthatott +Dóziának segédkezet a távozásra. Nem, azt nem hiszem. + +--És még is úgy kell lenni. Dózia ugyanezeket beszélte róla, de +vezetéknevét nem mondta meg. Tehát itt van az a Klára, s ma nem +távozott hazulról? + +--Tudtommal nem. De ő jöhet-mehet a nélkül, hogy engedelmet kérjen, +sőt egy idős hölgy naponkint eljön érte, hogy sétálni, olykor +szinházba kisérje. Ma azonban, azt hiszem, még nem távozott az +intézetből. + +--Nézze meg, kérem, s ha itt van, hivja ide. + +--Mit akar vele, grófné? + +--Kikérdezem Dózia felől. + +--Félek, hogy nem teljesíthetem kivánságát, mert nem tehetem ki őt +gyanunak... Sértve érezhetné magát. + +--Nem fogom őt gyanuval sérteni. Igérem, hogy általános kérdéseket +intézek hozzá, azt, hogy nem sejti-e, mint Dóziának jó barátnője, hova +tünhetett az el éjnek idején? + +--És ha ő csakugyan tudna arról, reméli, grófnő, hogy őszintén fog +felelni? + +--Nem szavaiból, de viseletéből fogom megtudni, hogy tud-e Dóziáról. +És talán ha látja rémületemet, őszinte lesz irántam. + +--Alig hiszem. Ezek a mai leányok nagyon erős és határozott +egyéniséggel birnak, különösen az ilyen árvák, kik korán megszokják az +önállóságot,--mondá Obrenné, habozva ejtvén ki szavait s Hermancenak +föltünt, hogy arcza és hangja nagyon tétovázó és egész lényén nagy +izgatottság látszott. + +--Ismeri annak a leánynak körülményeit?--kérdé a grófné. + +--Azt nem állíthatom,--viszonzá gyorsan, majdnem ijedten a kérdett s +leült vendégével szemben.--Mindössze annyit tudok róla, hogy Lamberth +Klárának hivják, hogy gazdag, független, árva s gyámja Holcsi ügyvéd +volt eddig, de őt mielőbb nagykorusítani akarja. + +--Így már értem, a mit Dózia beszélt,--kiáltott föl Hermance +megörülve, hogy egy csekély fölvilágosítást kapott Dózia barátnőjének +körülményeiről. + +--Dózia beszélt Kláráról? + +--Megigértem neki, hogy nem tudatom önnel, miként ő csalta el innét +Dóziát, ki hozzá akart menni, midőn elhagyja az intézetet... Most +azonban fölment adott szavam alól az, a mi történt s elárulom Dózia +szövetségesét. + +--Nem hiszem!--kiáltott föl Obrenné láthatólag elhalványodva.--Dózia +nem mondott igazat. + +--Én pedig meg vagyok győződve, hogy ő a valót beszélte, s Klárát kell +kikérdeznünk a szökevény holléte felől. + +--Ha titokban akarták tenni, Klára nem fog vallani és végre is ő nem +tartozik nekem vallomással,--mondá mind nagyobb zavarral és +nyugtalansággal az intézet főnöknője. + +--Ellenkezőleg! Vagy azt akarja, hogy a rendőrséghez forduljak? Azt is +megteszem, ha nem tudok másként Dózia nyomára jönni,--mondá a grófné +jól szemügyre véve Obrennét, kinek viselkedése mind gyanusabb, vagy +legalább is különös volt előtte. + +--Azt ne tegye és nem teheti, grófné,--mondá megdöbbenve Obrenné,-- +mert annak beláthatatlan s ki nem számítható következményei +lehetnének. Gondolja meg saját helyzetét és vegye fontolóra, hogy +nekem mennyire árthatna, ha nyilvánossá lenne ez a dolog. + +--De hát mit tanácsol ön nekem? + +--Tanácsot adni nem tudok, de hogy lássa, miként kezére járok, behivom +Klárát, mit nem kell mondanom, hogy nem szivesen teszek. + +--Abban nem kétkedem, azonban nem állhatok el kivánságomtól, hogy vele +beszéljek, mert Dóziát nekem így vagy úgy, de föl kell találnom. + +Obrenné a határozottan kiejtett szavakra gyorsan elhagyta helyét, s +kisietett a szobából, de tartásán nagy nyugtalanság és levertség +látszott, mit a grófné nem tudott megmagyarázni magának. + +Alig volt azonban pár perczig távol, visszajött, mondván, hogy a kit +keresett, már nincs otthon, kevés idő előtt hagyta el a lakást. + +--Úgy megvárom őt,--jelenté ki Esztheyné. + +--Az soká fog tartani, mert olykor ebédre is kimarad, azonban talán +holnap ilyenkor fáradhatna ide méltóságod. + +--Holnapig már huszonnégy órát vesztünk s nekem a bizonytalanság +türhetetlen. De mindenekelőtt beszéljen nekem erről a Kláráról +valamit. Ki ő, kik voltak szülői, s hogy került önhöz? + +--Elmondom, a mit tudok róla,--viszonzá Obrenné s visszaült kis idő +előtt elhagyott helyére. + +Hermance feszült érdekkel várta szavait. + +--Egy napon--kezdé Obrenné--öreges úr lépett be hozzám, megnevezte +magát, hogy ő Holcsi Kálmán fővárosi ügyvéd s egy kérelemmel jött, +tudniillik, hogy fogadnám be rövid időre unokahugát és árva +gyámleányát, ki huszadik évében van, most jött ki a kolostorból, hol +növekedett s zárdaszűz akart lenni, de ő lebeszélte, és ennek +következtében kilépett onnét. Ő nőtelen ember s nem tarthatja magánál +Lamberth Klárát, kit mielőbb nagykorusítani fog, átadja neki vagyonát, +mely igen tekintélyes, de míg az megtörténik, nem tudja őt kellőkép +elhelyezni s azért hallván intézetemről, idejött, hogy arra kérjen, +miként addig szárnyaim alatt lehessen, míg nagykorusítása megtörténik +és önálló lesz. + +--Ez ellen nekem nem volt és nem lehetett kifogásom, sőt nyereségnek +tekintém, mert az öreg úr sejtette velem azt a gazdag jutalmat, melyet +Klára tartásáért kapni fogok. Így jött intézetembe Lamberth Klára, ki +igen művelt, nagyon eszes, szellemdús leány. Viselete kifogástalan, s +azért alig birom elhinni, hogy ő részese volna Dózia szökésének. + +--Így beszélte nekem Dózia s nem kételkedem, hogy igazat mondott,-- +viszonzá Eszthey grófné.--Mert nem tudott volna ily regét kitalálni, +ha annak nem volna alapja, de sőt nem is indult volna oly útra +tájékozatlanul, hol nem talál előbb biztosítékot. + +--Nem akarok grófnénak ellenmondani, mert nem vagyok biztos Dózia +szavainak ellenkezőjéről, azonban... + +--Kérem, ne bocsátkozzunk czáfolatokba,--vágott a szavába majdnem +indulatosan Hermance.--Most az a kérdés, hol van Dózia, s ezt kell +Klárától megtudnunk, még pedig mint mondtam, mielőbb, mert a +bizonytalanság kiállhatatlan nekem. + +--Mihelyt hazajön Klára, beszélek vele s kikérdezem. + +--Vagy talán legczélszerübb és rövidebb lenne, ha én innét az +ügyvédhez mennék... Hogy is hivják őt? + +--Holcsi Kálmán, de nem hiszem, hogy ő fölvilágosítást adhatna a +kérdéses ügyben. + +--Én pedig meg vagyok arról győződve, hogy nemcsak tudja Dózia +hollétét, de talán nála, lakásán van elrejtve... Hogy miféle czélból, +azt természetesen lehetetlen kitalálnom, azonban valamely oknak kell +arra lenni, hogy elcsalták innét a tapasztalatlan leányt. + +--Mi okból tették volna? ha ugyan az öreg ügyvédet is belevonjuk a +kérdéses ügybe, mert szerintem legvalószinűbb, hogy ő mit sem tud +arról, s ha csakugyan Klára tudtával történt Dózia távozása, meglehet, +hogy nem egyéb, mint a két leány regényes terve... + +Hermance elhagyta helyét. + +--Fölkeresem Holcsi ügyvédet,--mondá elhatározva magát.--Legyen szives +tudatni velem lakását. + +--Legnagyobb sajnálatomra azt sem tehetem. + +Esztheyné nagy csodálkozással tekintett rá. + +--Tudja-e, Obrenné asszony, hogy kérésem megtagadása nagyon különös +gondolatokat kelt bennem,--mondá haraggal. + +--Remélem, nem hátrányomra történik az, grófné,--viszonzá nyugtalanul +Obrenné. + +--Sőt! Azt kell hinnem... De nem folytatom ezt a kérdést. Azonban +szabad tudnom, miért tagadja meg tőlem az ügyvéd lakásának hollétét, +melyet minden czimtárban megtalálhatok?--kérdé Hermance figyelmesen +vizsgálva a főnöknő arczát. + +--Egyszerüen azért, mert nem akarok ebben a dologban szerepelni! Sőt +egyáltalában nem óhajtom, hogy Holcsi úr, ki mindig igen bőkezű volt +hozzám, arra a gondolatra jöjjön, miként én segédkezet nyujtottam a +kellemetlen ügy kutatásához, melyről nagyon valószinű, hogy ő mit sem +tud, az egész csak Dózia agyának szüleménye s egy öreg úrnak +fölösleges nyugtalanságot és kellemetlenséget okozna. + +--A mit kegyed most mond, az látom arczán, hogy maga sem hiszi!-- +kiáltott föl indulatosan a grófné,--és csodálkozom, hogy azt velem el +akarja hitetni. + +--Engem is gyanusít méltóságod? + +--Nem gyanusítom, de viseletéből határozottan látom, miként sehogy sem +kivánja Dózia hollétének kutatását. Azért távozom. Isten önnel,--mondá +nagy fölindulással Hermance, s rá sem nézve többé Obrennéra, kisietett +a szobából és a lakásból, hol a főnöknőt nagy izgatottságban hagyta, +ki pár perczig mély gondolatokba merülve állt helyén, azután vállát +fölvonva, kétértelmű mosolylyal fordult belső szobái felé... + + + +IV. + +Hermance grófnő nagy lelki fölindulásban érkezett haza, s már az egész +uton azon tünődött, hogy kutassa ki Holcsi ügyvéd lakását, melyről +csak annyit tudott, hogy annak a czimtárban kellett lenni, de hol +szerezzen egy czimtárt? Ez a kérdés foglalkoztatá. + +Ledobva kalapját és felöltőjét, férje szobáiba ment, hogy annak +könyvei között talál egy olyan könyvre, melyre neki szüksége volt. + +Eszthey gróf kissé rendetlen természettel birva, minden dolga és +tárgya meglehetős zűrzavarban szokott lenni, mert ő amaz emberek közé +tartozott, kik az életről azt tartják, hogy az azért adatott, miként +annak minden perczét a lehető legnagyobb mértékben kihasználjuk. + +E gondatlanságot lakása is kifejezte, mert íróasztalán rendesen nagy +halmaz levél feküdt hetek óta fölbontatlanul, s csak akkor nézte át +azoknak tartalmát, ha már nagyon sok összegyült vagy éppen más +tennivaló hijában kedve kerekedett hozzá. + +Ezt a szokását ismerve Hermance grófnő, nem volt meglepetve, midőn a +szobába lépve, az íróasztalon nemcsak egész rakását találta az el nem +olvasott leveleknek, s más egyéb irományoknak, hanem szerteszét hányva +nyitott levelek is hevertek, melyeknek tartalmát valószínüleg a +cselédség is rendesen átolvasta. + +Körültekintett s az asztalon fekvő könyvek között a czimtárt kereste, +de nem találta, s egyik nyitott levélre estek szemei, melynek tartalma +csak néhány sorból állt, de előtte érdekesnek látszott, midőn az első +betüket elolvasta. + +Méltóságos Gróf Úr! + +Ha méltóságod egy igen fontos tárgyban fölvilágosítást akar nyerni, +forduljon Holcsi Kálmán dr. ügyvédhez, kit naponként tíz és tizenkét +óra között irodájában talál. Vadász-utcza 12. szám, 1. emelet. + +Meg kell még jegyeznem, hogy egy olyan ügyről van szó, melyben gróf úr +már évek óta fáradozik... + +Hermance szédülni érzé fejét e csodálatos véletlenre, mely oly +váratlanul tudatta vele azt, a mit keresett, s a falon függő órára +pillantott, hogy megtudja: lehetséges volna-e neki az ügyvédet még a +délelőtt folyamán fölkeresni. + +Dél volt s így hasztalan menne hozzá. Gondolkodva állt helyén s a +legnyugtalanítóbb eszmék kergették agyában egymást. + +Mit akarhatott férjével tudatni Holcsi ügyvéd? Miféle ügyben +fáradozott az évek óta, miről neki, nejének, sohasem tett említést? +Valami titokszerűség lengett át az irályon, mintha félne annak írója +többet elárulni soraiban, mint éppen szükséges, azonkívül név vagy +aláírás nélkül volt a tudósítás, mi nagy nyugtalanságot okozott neki. + +Megfordult és szobáiba ment, hol helyet foglalva, tovább tünődött, de +megjegyezvén magának az ügyvéd lakását, elhatározta, hogy a következő +nap fölkeresi őt, bár megkoczkáztatta azt, hogy ott férjével +találkozik... + +Midőn egy óra mulva férjével a második reggelinél együtt ült, azt +nagyon szórakozottnak találta. + +--Hol töltötted a délelőttöt?--kérdé odavetve tőle. + +Eszthey a tudakozódásra kissé meg volt lepetve, mert nem szerette, ha +ily egyenes kérdést intéztek hozzá utjai felől, mit neje nem is igen +szokott tenni, s egy fürkésző pillantást vetve rá, mondá: + +--Ügyes-bajos dolgaim voltak, mik egész délelőttömet igénybe vették. + +--Máskor azokat titkárod végzi. + +--Személyes ügy volt, mit nem szeretek rábizni. + +Tehát Holcsi ügyvédnél járt,--gondolta a grófné, a «személyes ügyből» +következtetve ezt a föltevést. De nem mert tovább kérdezősködni s a +reggeli meglehetős egyhanguságban folyt le, mi ritkán szokott +történni, mert a házasfelek többnyire csak étkezésnél látták egymást, +mindketten beszédesek voltak s ilyenkor mindig találtak egymásnak +mondani valót. + +Reggeli után, mint rendesen, a gróf dohányzójába mentek, hol nemsokára +vendéget jelentett a komornyik: Oroszlay Jakab grófot. + +E név hallatára a házaspáron élénk meglepetés látszott, +jelentőségteljes tekintetet váltottak együtt, mialatt Hermance mondá: + +--Szivesen látjuk a grófot. + +A föltárult ajtón fiatal ember lépett be, magas, karcsú, előkelő alak, +egyenes tartással, emelt fejjel, de mind a mellett nem lehetett rajta +büszkeséget fölfedezni, sőt arczának kifejezése szelid, melankólikus +volt, ajkán kedves mosoly ült s két sor hófehér fogat láttatott. + +Megjelenése feltünő és rendkívül rokonszenves volt. + +--Üzenetet hozok Veronika grófnőtől,--kezdé komoly, mély zengzetű +hangján, mialatt üdvözlé a háziakat, s mindkettőjükkel kezet fogva, +leült Hermance közelében.--Ő maga a napokban érkezik. + +--Leveleiből látjuk, hogy pompásan mulat,--viszonzá a grófné,--de hogy +történt, hogy ön abbanhagyta a vadászatot? + +--Sürgős dolgaim voltak s nehéz szívvel bár, de jönnöm kellett a +fővárosba. + +--Már nem is mégy vissza?--kérdé Eszthey. + +--Ezuttal nem. + +--Hosszabb dolgod van Budapesten? + +--Néhány hónapra Angolországba megyek s előbb ügyeimet kell itt +elvégeznem. + +Úgy a férj, mint a nő arczán megdöbbenés látszott e kijelentésre. + +--És mit csináltak mindent Csetneken, hol az idén, mint Veronika írja, +szokatlan nagy társaság gyült össze?--kérdé gyorsan Hermance, hogy +megdöbbenését titkolja. + +--Nagyon vigan voltak. Minden este táncz, zene, ének stb., most +szinházi előadásra készülnek, mit, fájdalom, én már nem láthatok. + +--Nem halaszthatta el útját? + +--Lehetetlen volt,--mondá kissé habozva Oroszlay, mi beszéde közben +gyakran észrevehető volt hangján, s mi igen érdekessé tette beszédét, +mert a hallgató előtt úgy tünt föl, mintha gondolatai távol volnának, +s valamely álmodozást akarna leküzdeni, mit szemeinek ábrándozó +kifejezése is minduntalan elárult. + +--És meddig maradsz Budapesten? + +--A meddig ügyeim tartóztatnak, de remélem, a hét végén szabadulhatok. + +--A farsangra azonban visszajön? + +--Nem tudom, nincs meghatározva távollétem ideje, azonban a farsang, +mint talán tudja grófné, rám nézve nem bir vonzóerővel. + +--Igaz, te inkább kerülöd, mint keresed a társaságot,--mondá +mosolyogva Eszthey. + +--Sem az egyiket, sem a másikat nem mondhatnám. Szeretek egyedül +lenni, de nem kerülöm az embereket. + +--És mivel tölti idejét, ha egyedül van?--kérdé Hermance érdekkel. + +--Magam sem tudnám megmondani,--viszonzá gondolkodva a kérdett s ajkán +szelid mosoly villant keresztül.--Azt hiszem, tünődöm valami fölött, a +mit nem lehetne szavakba önteni, vagy olvasok és a fölött gondolkodom, +vagy azt sem... Igazán, grófné, e kérdésre nem tudnék felelni. + +--Ha tudnám, hogy szerelmes, érteném szavait. + +--Az nem vagyok, sőt félek, hogy nem is leszek soha! Szeretem az +emberiséget, a természetet, mindent, a mi szép, magasztos, +csodálatraméltó, de egyetlen tárgy vagy személy sem lelkesített +annyira, hogy mélyebb érzelmekre gerjedtem volna. + +Kissé elmerülve, gyanutlanul ejté ki mély, kellemes hangján Oroszlay e +szavakat, nem véve észre, sőt nem is sejtve, hogy mily leverő hatást +tettek azok a grófnéra, ki férjére pillantva, annak is kellemetlen, +vagy inkább csalódott kifejezést látott arczán. + +De bizonyos okokból jobbnak látták ezt a tárgyat nem folytatni s +Hermance minden átmenet nélkül mondá: + +--Nem akarna ma este nálunk ebédelni, ha már nem igérkezett el +valahová? + +--Örömmel, grófné, ha nem lesz nagy társaság, mert... + +--Nem szereti a zajt és sok beszédet,--egészíté ki a félben hagyott +szavakat a grófné.--Azt tudjuk s hiába is tagadná, de mondja meg, mi +okozza ezt az antipatiát önnél, ki mindenkitől csak előzékenységet +tapasztalhatott? + +--Kétségkívül! Nem mondanék valót, ha tagadnám, a mit a grófné állít s +én nagyon jónak is tartom az emberiséget, és magamban kereshetném a +hibát, ha csakugyan nem kedvelném a társaságot. De nem úgy van, mert +inkább félelemnek lehetne tartózkodásomat mondani, vagy velem +született ferdeségnek... Azonban ne beszéljünk rólam, mert az unalmas +tárgy. Inkább Béláról szeretnék valamit hallani, itthon van-e, s miért +nem jött Csetnekre? + +--Itthon van, de ritkán látjuk őt,--viszonzá önkéntelen sóhajjal +Esztheyné.--Bár hasonló volna ő önhöz, Jakab s kevesebbet futkosna +élvezetek után. + +Bertalan gróf erőltetve nevetett. + +--Ilyenek a nők,--mondá, enyelegve pillantván nejére.--Sem ez, sem az +nem elégíti ki őket.--Azután a vendégéhez fordult: + +--Béla ma este az ebédnél jelen lesz; hogy miért nem ment Csetnekre a +vadászatokra, nem tudom, elég helytelenül tette... + +--Jól mulatott volna. + +--És a mit élvezhetünk, azt igyekezzünk megragadni, de az ifjuság nem +is sejti, mily gyorsan eltünnek azok az évek, mik szórakozásra +adattak. + +--A szórakozás azonban egyéni,--mondá Jakab gróf.--Mindenki másban +találja föl életörömét, s a legtöbben hamis irányban kergetik az +élvezeteket, de Béla talán nem tartozik azok közé. + +--Ő úgy él, mint a legtöbb ifjú ember s én nem tehetek neki +szemrehányást, mert visszagondolok saját ifjuságomra! + +Mindhárman nevettek ez őszinte, tréfásan kiejtett vallomásra s +Oroszlay elhagyta helyét. + +--Tehát a viszontlátásra ma este nyolcz órakor,--mondá Hermance, de +midőn az ifjú elhagyta a szobát, majdnem leverten fordult férjéhez: + +--Úgy látszik csalódtunk Jakab érzelmeiben Veronika iránt,--mondá +szomorúan,--s félek, hogy leányunk maga is csalódik. + +--Nem lehet arra adni, mit az emberek beszélnek,--viszonzá a gróf.--Ez +az ifjú egészen különös természet s talán még nincs tisztában +érzelmeivel és azért távozik, hogy próbára tegye vonzalmát. Hogy +Veronika érdekli őt, annyi bizonyos. Nekem ilyenekre nézve jó szemem +van. + +--Azzal nem lehetünk tisztában mai nyilatkozata után, sőt az is +meglehet, hogy czélzatosan ejté ki szavait, mik a szerelemre +vonatkoztak. + +--Nos, majd meglátjuk...--viszonzá az órára pillantva Eszthey, ki nem +tudott hosszasan egy tárgynál maradni.--Veronika még oly fiatal, hogy +évekig várhat erre az újkori Hamletre, ki tünődik, okoskodik, +álmodozik, de talán nem fogja azt mondani Veronikának: menj kolostorba +Ofélia! + +Mindketten elnevették magukat ezekre a tréfás pátoszszal kiejtett +szavakra, s a gróf megölelve és megcsókolva nejét, elhagyta a szobát, +míg Hermance lakosztályát kereste föl s ismét az eltünt leánykára +gondolt, kinek holléte és sorsa folytonos rettegésben tartá. + +A nap folytán már nem tehetett semmit a keresésre nézve, holott minden +órát veszteségnek tartott, mely tétlenségben mult el és önkéntelen +vissza-visszagondolt Obrenné különös viseletére, mi nem tudta, mi +okból, de gyanusnak tetszett neki. Hogy azonban miféle +következtetéseket vonjon le abból, azt nem tudta megállapítani. + +Csak volna egy megbizható férfi ismerősöm,--gondolta sóhajtva, kire +rábizhatnám titkomat s biztos volnék hallgatásában... Én mint nő oly +keveset tehetek, sőt gyanuba keverhetem magamat, mint a hogy +gyanakodott rám Ernesztine, ki pedig távolról sem ismeri a világ +rosszaságát, s ki egész életemben mellettem volt, és ismeri életemnek +minden perczét... + +Azután azt a kérdést vetette föl, ha az ügyvédnél teendő látogatása +nem vezetne eredményre, mitévő lesz akkor? És erre nem tudott magának +felelni. A rendőrséghez nem fordulhatott, mert tiltotta ezt neve, +állása, kiléte és az ügy, mi felette kényes volt, s nem adhatta azt a +világ nyelvére. + +És mégis föl kell találnia azt a szerencsétlen, könnyelmű, +tapasztalatlan gyermeket, kinek most már kezdte hinni, hogy rossz +hajlamai vannak, mint Obrenné mondta, de azután az is eszébe jutott, +hogy mily szomorúan kérdezte tőle: nem maradhatna-e a palotában, s +neki nemmel kellett kérdésére felelni. + +Talán ha itt maradhatott volna, nem határozza magát arra a lépésre, +hogy éjnek idején elhagyja egyetlen menedékhelyét. Talán a keserv, +vagy a büszkeség és csalódás követtette el vele azt a +meggondolatlanságot, hogy az utczára menjen s czél és irány nélkül +fusson ki a világba. + +Ez elmélkedés alatt összeszorulni érezte szivét. Lelkiismereti +furdalást érzett és könnyek szöktek szemébe, mert tehetetlennek érezte +magát és még sem riadt vissza bármily eszköztől, hogy Dóziát +föltalálja. Maga sem tudta hogyan és miért, egyszerre Oroszlayra +gondolt. + +Hátha neki tenne őszinte vallomást? + +És gyorsan előtte állt képzeletben az ifjú nemes, szimpatikus, +bizalmat gerjesztő alakja, kiben lehetetlen volt csalódnia. Buskomoly +tekintete arról a belső küzdelemről látszott beszélni, melylyel önmaga +ellen harczol. Isten tudja, mit akarva legyőzni. Majdnem tökéletesnek +lehetett őt hinni, ki semmi földi gyarlóságnak sincs alávetve, s +ifjusága daczára magasan állt többi korabeli társai között. + +Miért hitte ezt róla Hermance, s miért vélekedett így felőle majdnem +mindenki, azt talán senki sem tudta volna megmondani, mert ő nem tárta +ki belsejét, sőt kedves, nyiltnak látszó modora mellett csodálatos +zárkózott volt, s őrizkedett belsejébe pillantani hagyni. + +--Rendkívüli ember!--sóhajtá Hermance,--vajha sikerülne Veronikának +szerelmét megnyerni, de most kevesebb reménye volt neki ahhoz, mint +csak pár nap előtt is. + +Egy ideig még tünődött a teendők fölött, azután gyorsan elhatározta +magát, hogy Jakabnak elmondja aggodalmait. Határtalanul bizott benne, +s fölkéri őt, hogy segítsen neki Dóziát keresni, még pedig mindjárt ma +az ebéd után, ha pár perczig maguk maradnak. Holnapra egy bizonyos +órában látogatását kéri, hol háborítatlanul beszélhetnek. Hogy mit és +mennyit fog neki mondani Dózia történetéből, azt még nem határozta el. +A mennyi szükséges lesz! Többet nem... De ez a gondolat egészen +fölvidítá, s egyedüli segélyeszköznek tekinté tehetetlen vergődésében. +És ezzel az elhatározással készült az ebédhez, mind a mellett nem téve +le arról a szándékáról, hogy Holcsi ügyvédet másnap személyesen +fölkeresi... + +E két határozat után kedélye valamennyire lecsillapult, s +megkönnyebbülve ült íróasztalához, hogy leányának írjon és +megtudakolja tőle: nem volt-e valamely előzménye és oka, hogy Oroszlay +elhagyta Csetneket és a vadászatot, mely kedvencz szórakozása. Nem +történt-e valami közöttük stb., mi fölemlítésre méltó volna? + +A levél bevégzése után öltözködéshez fogott, s becsengette +Ernesztinét. + +--Nincs még semmi hír arról a fiatal leányról?--kérdé a komorna, +mialatt úrnője haját rendezé. + +--Semmi!--sóhajtá szomorúan Hermance. + +--Kis idő előtt a portás beszélte, hogy Béla gróf tudakolta tőle: ki +hagyta el tegnap éjfél után a palotát? + +--Honnan tudja ezt Béla? + +--Látott valakit végig sietni az utczán, s azt sejté, hogy innét ment +az ki. A portás természetesen semmit sem tudott róla. + +--És te azt hiszed, hogy a siető alak azonos ama fiatal leánynyal? + +--Meg vagyok győződve, annál is inkább, mert a portás azt is beszélte, +hogy a gróf úr nagy csodálkozását fejezte ki a fölött, miként az innét +kisiető hölgy az ő üresen hagyott bérkocsijába ugrott be, s +tovahajtatott. + +--De hogy történhetett az, midőn a leány végig sietett az utczán, s +fiam a palota kapuja előtt szállt ki a fogatból? + +--A gróf, ha későn jön haza, soha sem hajtat a kapu elébe, nehogy a +csöndes utczában lármát csináljon. Az utcza sarkán hagyja azt el, s +onnét gyalog jön. Így történt tegnap is, midőn a női alak elsuhant +mellette, s ő utána nézve látta, hogy az gyorsan beugrott a +bérkocsiba, melyből ő kiszállt. + +--Ez valószínű,--mondá gondolkozva Hermance,--mert hisz a föld nem +nyelhette el, s nem barangolhatott egyedül az utczákon. A véletlen +kezére játszott, de ez nagyszerű fölfedezés, Ernesztine. Fiam tudni +fogja a bérkocsi számát, mert talán rendesen azzal jár, s attól +megtudjuk, hova vitte Dóziát. + +--Dóziának hivják?--kérdé a komorna meglepetve.--Az öreg grófnénak is +az volt a neve...--És a vén cseléd megcsóválta fejét, s +jelentőségteljes tekintetet vetett asszonyára, ki félrefordítá fejét, +de azt látta, hogy elpirult. + +--Száz és száz embernek van ugyanazon neve,--mondá azután bizonyos +zavarral Hermance.--Hogy jutott most éppen napam neve az eszedbe? + +--Magam sem tudom, grófné. Erre igazán nem tudnék felelni, de negyven +éve vagyok ez uri háznál, s ily hosszú idő alatt sokat lát és +tapasztal az ember. + +--És képzel!--jegyzé meg erőltetett mosolylyal Esztheyné, mialatt +elhagyván helyét a tükör előtt, öltözködéshez kezdett, s nagyon jó +kedvvel lépett a társalgóterembe, hol férjét, Oroszlayt és fiát már +együtt találta. + +Talán a remény, a bérkocsi történetének megtudása, vagy az az +elhatározás, hogy Jakab gróf segítségét kéri, okozták, hogy ez este +különösen előnyösen nézett ki fekete bársony ruhájában, fehér +gyöngysorral a nyakán, mi nemcsak férjének, fiának, de a vendég +ifjunak is feltünt. + +Mint mondtuk, ő közel volt a negyven évhez, sőt többen azt állították, +hogy túl van rajta; mind a mellett feltünő szép asszony volt s ama +hölgyek közé tartozott, ki bár szinte, mint annyian, kivette részét az +élet küzdelmeiből, sőt csalódásaiból is, de az nem látszott meg arczán +s nyugodt báj ömlött el vonásain, mintha sohasem látott volna szomorú +napokat, vagy az idő nem merte volna érinteni fiatalos szépségét. + +És az ebéd kellemesen, vidáman folyt le. A fényes világítás, az +asztalt diszítő pompás virágok illata, a jó borok s a kitünő étlap +természetesen hozzájárult a kedélyek derültségéhez és a vendég ifjú, +az egyedüli idegen az asztalnál, mind beszédesebb lett, s elveszté az +őt jellemző komoly zárkózottságot, mi gyakran habozóvá tette +társalgását. + +A fiatal Eszthey Béla szemmel láthatólag csodálta őt, ki számtalan +ifjú embernek volt ideálja s nem egy próbálta meg utánozni modorban, +beszédben, öltözködésben, de mind messze maradtak az eredetitől. + +A fiatal Eszthey csinos, magas termetű ifjú volt. Hasonlított anyjához +arczban, de természete, kedvtelései, atyjára vallottak, ki nem is +gyanítá, mily helytelenül fogta rendesen pártját kihágásainak, s ez +által gyakran féktelenné tette a különben is könnyelmű hajlamokkal +biró alig husz éves ifjút. + +Midőn elhagyták az ebédlőt, szivarozás közben Béla megemlíté éjjeli +kalandját, mely érthetetlen volt előtte s a többiek külön-külön és +más-más érdekből feszülten hallgatták, de a háziak közül talán senki +sem vette észre, hogy Jakab gróf párszor kérdőleg függeszté szemét a +házi úrra, ki szintén elmondá, hogy a női alak mellette suhant ki a +palota hátulsó kapuján, kit fia a bérkocsiba látott ugorni és +elhajtatni. + +--Ismered a bérkocsi számát?--kérdé tőle odavetve a grófné közönyt +erőltetve, mint kit alig érdekel az elmondott különös történet. + +--Nem!--viszonzá a kérdett.--A Ferencziek-terén ültem abba s egyenesen +az utcza sarkáig hajtattam, de annyira érdekel ama titokzatos hölgy +kiléte, hogy holnap, vagy még ma este tudakozódni fogok róla az ott +álló bérkocsisoknál. + +Azután másról kezdtek beszélni s végre a három úr együtt távozott, a +nélkül, hogy Hermancenak alkalma lett volna Jakabot fölkérni a másnapi +látogatásra, de elhatározta, hogy ír neki s megkéri őt a hozzá való +jövetelre. + + + +V. + +Vidáman sütött a nap, midőn Hermance kilépve a palota kapuján, az első +kocsiállomáson bérkocsiba ült s a Vadász-utczába hajtatott. + +Megjegyezve magának férje leveléből a házszámot, tudatta ezt a +kocsissal s könnyű léptekkel ment föl az emeletre és be az ajtón, mely +az ügyvéd czimtábláján a Holcsi Kálmán névvel ékeskedett. + +Pár percznyi habozás után a belső szobába nyitván, fiatal, kopott +ruhájú férfiúval állt szemben, kivel tudatván óhajtását, az egy nagy, +tágas terembe vezette, hol többen ültek íróasztaluk mellett s a +mellékszobából magas, szikár, sárgaképű ötven-hatvan év között lévő +fekete szemüveges férfi dugta ki fejét, talán a beszédre, mi +behallatszott hozzá, Holcsi Kálmán. + +--Az ügyvéd urat keresem,--mondá Hermance a fekete szemüveges úr felé +közeledve. + +--Méltóztassék belépni. + +Midőn a mellékszobában voltak, az ügyvéd betette az irodába vezető +ajtót, s helylyel kinálta meg vendégét, ki egy gyors pillantással +körültekintett, azután leült s erőltetett nyugalommal mondá: + +--Kegyed különösnek fogja találni jövetelem okát. Én fölvilágosítást +jöttem kérni az ön gyámleányáról, Lamberth Kláráról, ki Obrennénál +tartózkodik. + +--Nem értem jól nagyságod szavait,--viszonzá igazi vagy tettetett +csodálkozással az ügyvéd.--Mi tekintetben adhatnék én fölvilágosítást +Lamberth kisasszonyról, s különösen mily czélból tudakozódik kegyed +utána? + +--Megmondom önnek. + +Holcsi e szavak alatt leült íróasztala mellé s czeruzát vett kezébe, +mintha föl akarná jegyezni vendége szavait. + +--Mindenekelőtt tudatnom kell önnel, ki vagyok,--folytatta Hermance az +ügyvédre szegezve szemét, talán várva a hatást, mit nevének kiejtése +annak arczára varázsolni fog. + +Holcsi várakozásteljesen, de nyugodtan állta ki a kutató szemek +pillantását. + +--Eszthey Bertalanné grófné vagyok, s azért jöttem, hogy egy bizonyos +ügyben beszéljek önnel és fölvilágosítását kérjem Lamberth +kisasszonyra nézve. + +--Csodálkozom ezen a kivánságon,--viszonzá az ügyvéd,--mert +gyámleányom soha semmiféle téren nem szerepelt s azt sem foghatom meg, +honnét ismeri méltóságod nevét és létezését. + +--Azonnal el fogom mondani. + +Holcsi kezét szája elé tartva köhögött, mi Hermance szerint bizonyos +nyugtalanságot akart palástolni. + +--Obrenné intézetében évek óta volt nekem egy fiatal védenczem, kit +neveltetek s ez a leány onnét meg akart szökni és midőn vallatóra +fogtam, azt mondta, hogy Lamberth Klárához akart menni, ki tartást, +ellátást ajánlott neki stb., s kinél ő elhagyván az intézetet, azontul +tartózkodni fog... Így tudtam meg az ön gyámleánya létezését és nevét. + +--Bocsánatot kérek, grófné, itt tévedésnek kell lenni,--mondá +határozottan az ügyvéd.--A kegyed védencze nem mondott igazat. Mert +Klára ma is Obrennénál van, neki nincs lakása, melyet fölajánlhatott +volna, sőt ő maga is azért van az intézetben, mert nem tudtam +ideiglenesen máshová elhelyezni, s addig marad ott, míg nagykorusítom +őt és átadom vagyonát. + +--Mindezeket elmondta nekem Obrenné szóról-szóra így a védenczemnek +még is az ő tudtával és fölhivására kellett bátorságot venni az +intézet elhagyására, mert neki egyetlen ismerőse sincs a fővárosban. + +--Mi a neve a méltóságod védenczének? + +--Pármai Teodózia. + +--Különös név,--jegyzé meg az ügyvéd, de látszott rajta, hogy csak +azért tette ezt a megjegyzést, hogy mondjon valamit, s gondolatait +összeszedje. + +--Nem találom különösnek,--mondá hidegen Hermance, kire az ügyvéd +egyénisége igen rossz hatást tett s látta, hogy az titkolódzik, és oly +száraz, zárkózott modorban beszél vele, mintha ellenségének tekintené +őt, ki az életben ma először találkozott vele. + +--Lehet, hogy csak rám tette azt a hatást--mondá az ügyvéd,--de azt +szeretném tudni, hogy jött a grófné arra a gondolatra, miként +gyámleányom csakugyan összeköttetésben van védencze távozásával? + +--Ő maga beszélte mindazt, a mit most ismételtem önnek. + +--Nos, akkor nem mondott igazat,--jelenté ki határozottan Holcsi. + +--Kegyed tehát nem tud arról, hova lett az a fiatal leány, kit +keresek? + +--Távoli gyanum sincs arra nézve. Mind a mellett meg fogom Klárától +kérdezni az összefüggést, azonban majdnem biztosan mondhatom, hogy ő +nem fog tudni fölvilágosítást adni. + +Hermance pár pillanatig gondolkozott. Azon tünődött, kiejtse-e azt a +kérdést, mi ajkára tolult s mi talán megdöbbentené és megzavarná az +ügyvédet, ki fürkészve s látható nyugtalansággal nézett rá. + +Úgy látszott, a grófné némasága nem tetszett neki, s talán valamit +vélt alatta rejleni. Hermance gyorsan elhatározta magát s fejét kissé +hátra vetve, biztos hangon kérdé: + +--Tegnap itt járt önnél férjem, mit végeztek? + +Ez a kérdés kihozta sodrából az ügyvédet. Váratlan volt ez neki s +vonásain megdöbbenés látszott. + +--Arról nem tudok,--viszonzá látható erőlködése daczára kissé +bizonytalanul.--Azonban lehet, hogy az irodafőnökömmel beszélt, mert +nekem tárgyalásom lévén, nem voltam itthon s nem is tudom, miféle +ügyben lett volna szerencsém. + +--De ön iratta azt a levelet, melyben ide hivták őt egy bizonyos +ügyben. + +Holcsi most már teljes nyugalommal viszonzá: + +--Méltóságod téved, mert az irodából ilyféle levél nem küldetett a +grófnak. + +Hermance ajkába harapott, s azt gondolta magában: a ki ily arczátlanul +hazudik, attól nem fogok semmit megtudni, s elhagyta helyét. + +--Így nincs mit beszélnem,--mondá szenvedélyes haraggal és metsző +gúnynyal.--Majd más úton fogok lépéseket tenni, hogy földerüljön az, +mit Dóziáról tudni akarok, mert az lehetetlen, hogy egy tizenhét éves +leány nyom nélkül eltünjék s meg ne lehessen találni. + +Az ügyvéd szemüvege alatt elhalványodott s mind a mellett mosolyogva +kérdé: + +--Szabad tudnom, mik lesznek azok a lépések, miket a grófné ez ügyben +tenni szándékozik? + +--Majd hallani fog róla ügyvéd úr. Ön ittlétem óta egyetlen kérdésemre +sem válaszolt, s engedje meg, hogy a hozzám intézettre én is adós +maradjak a felelettel. + +Büszke főhajtással haladt ki a szobából, s gyorsan hagyta el a lakást, +hol meg volt győződve, hogy egyikével a legkonokabb cselszövőknek volt +dolga, s hogy egyszersmind olyan ügyes, zárkózott és óvatos +gazemberrel, kivel szembeszállni neki nem lesz ereje. + +A legrosszabb kedvben érkezett haza, s egy perczig arra gondolt, ne +hagyja-e abba Dózia keresését, ki oly háládatlan volt iránta, és +hajlandóságot érzett arra. De azután mégis mást határozott, mert +egyrészt szívből sajnálta azt a könynyelmű, meggondolatlan leányt, +másrészt újra és újra lelkifurdalást érzett, hogy nem akarta magánál +tartani, azonkívül neki nagyon erélyes természete volt, s a nehézségek +minden alkalommal csak sarkalták, ha valamit föltett magában, s most +oly csodálatos rejtélylyel állt szemben, melyet okvetetlen föl akart +deríteni. Miután az ügyvédnél tett látogatása semmi eredményre sem +vezetett, most tehát előtte való napi elhatározását akarta +foganatosítani és Oroszlay gróffal beszélni, kiről meg volt győződve, +hogy segítségére leend. + +Irt is neki pár sort azonnal s lakására küldte, melyben fölkérte őt, +hogy aznap három órakor délután látogassa meg, mert komoly és fontos +beszéde van vele, mit négy szem között kiván neki elmondani... + +És maga sem tudta miért, de különös izgatottsággal várta jövetelét, +mit úgy próbált megmagyarázni magának, hogy nagyon kényes tárgyról +lesz közöttük szó, mit Oroszlayn kívül soha senkivel sem volna +bátorsága közölni. + +Vannak dolgok, miket igen csunya szinben lehet feltüntetni, de +ugyanazoknak költői világítás mellett elvesszük élét, s így akart +Hermance Jakab gróffal azokról beszélni, mit mondandó volt s ő az +ifjút olyannak ismerte, ki az életnek csakis szép részével +foglalkozik, s a földi salakból mindig ki tudta venni a lét eszményi +részét. + +És azért érzett hozzá bizalmat, mert ilyennek tartotta, s majdnem +elcsodálkozott, hogy éppen hozzá fordul, kinél voltak idősebb, régibb, +tapasztaltabb barátai, kik talán czélszerűbben tudnának kezére járni, +és ő mégis a fiatal emberhez fordul, holott itélőtehetsége azt mondta +neki, hogy azzal a tervvel, melylyel iránta családjára nézve +viseltetik, okszerűbb volna a fönnforgó ügyben vele nem beszélni. + +Ilyen különösek vagyunk mi nők!--gondolta.--Nem az okszerűségre, hanem +a rokonszenvre adunk, s azokban bizunk, kiket a szeretet szemüvegén át +tekintünk. + +Mindezeket végig gondolta, de nem tett le tervéről, azonban midőn +elérkezett a fiatal gróf jövetelére általa kitűzött idő, majdnem +megdöbbenéssel látta őt belépni, ki szokott előzékeny bájával +közeledett hozzá. Hermance nem a nagy társalgási teremben, hanem +budoirjában fogadta, hol bizalmasabban lehetett beszélni. + +Hüvös nap lévén, a kandallóban tűz égett, az asztalon álló +porczellánedényekben lévő virágok illatárral tölték be a levegőt s az +ifjú arczán kellemes hatás tükröződött, midőn gyorsan, mintegy +önkéntelen körülpillantott a kedves helyiségben, hol még soha sem volt +s szelíd, megnyerő hangján mondá: + +--Hivott grófné és én megjelentem, mivel lehetek szolgálatára? + +--Foglaljon helyet és mindenekelőtt hallgassa meg mentségemet arra +nézve, hogy a fővárosban tartózkodásának egy részét igénybe veszem, +holott tudom, hogy csak ügyei tartóztatják itt. + +--Nincs arra szükség, grófné, tudja, hogy mindig és mindenben +parancsára állok. + +--Ne így fejezze ki magát, mert elbátortalanodom, holott ahhoz, mit +mondani akarok, nagy elhatározás volt szükséges és csakis ön az, kihez +kérelmemet intézni merem. + +--Megtisztelve érzem magamat bizalma által. + +Hermance önkéntelen végigpillantott rajta, ki oly szép volt, hogy az +ember élvezetet talált szemléletében. Nem a férfias és ifjúságban +duzzadó erő, a vonások szabályossága, az átlátszó halvány bőr és +komoly, bizalmat gerjesztő tekintet volt az, mi megbűvölte a szemet, +hanem az a költői ihlet, mi arczán ki volt fejezve s minek a nők +fiatalon vagy későbbi korban egyformán nem tudnak ellenállni. + +Oroszlay kissé csodálkozott hallgatásán, de az előrebocsátott +bevezetés után azt hitte, tusakodik a mondandók kiejtésével s azért +hallgatott, nyugodtan várt, míg a grófné folytatja beszédét. + +Hermance egy fényképet vett föl az asztalról s vendégének nyujtva, +mondá: + +--Nézze meg ezt a fiatal leányt, kiről önnek beszélni kivánok. + +Jakab rápillantott s arczán meglepetés látszott. Homloka kissé +elsötétedett s szemében élénk csodálkozás villant föl, de nyugodtan +mondá: + +--Nagyon szép! Kinek az arczképe? + +--Egy fiatal védenczemé, kit én évek óta neveltetek egy intézetben, +gondoskodtam róla, mintha saját gyermekem lett volna és szerettem! +Legfőbb vágyam volt őt boldoggá tenni és most halálos félelmet állok +ki miatta, mert két nap előtt nyomtalanul eltünt. + +--Eltünt az intézetből?--kérdé csodálkozva Jakab. + +--Nem! Innét a palotából. + +--Tehát itt volt? + +--Egy este magammal hoztam, mert mint az intézet tulajdonosnője mondá, +titokban akart onnét eltávozni s rájöttek szökési szándékára és ő nem +akarta tovább magánál tartani. + +--És hova szándékolt menni az intézet elhagyása után?--kérdé Oroszlay +folyton a képet szemlélve. + +--Azt nem akarta megmondani. Csak egy barátnője keresztnevét említé, +kihez menni akart, de én megtudtam, hogy azt Lamberth Klárának hivják +s gyámleánya valami Holcsi nevezetű ügyvédnek. + +--Holcsi Kálmánnak?--kérdé meglepetve a gróf. + +--Igen. Ismeri őt? + +--Személyesen nem, azonban igen ismeretes név, még pedig nagyon rovott +hirrel, úgy mint uzsorás s mint minden rossz dolognak közvetítője. + +--Istenem!--kiáltott föl elhalványodva Hermance--és azt gyanítom, sőt +bizonyos vagyok benne, hogy védenczem ennek az embernek a kezébe +jutott. + +A fiatal gróf vonásain élénk csodálkozás, sőt megdöbbenés látszott. + +--Nem értem, grófné, kérem, magyarázza meg szavait. + +Hermance röviden elmondá, hogy tegnap este Béla beszélt egy nőalakról, +kit futni látott végig az utczán, s ki abba a bérkocsiba ugrott, +melyről ő leszállt az utcza sarkán. + +--Emlékszem, tehát az volt az a fiatal leány, kiről a grófné beszél? + +--Az! Tegnapelőtt este hagyta el a palotát s azóta semmi nyoma. + +--De hát miért ment el innét titokban? + +--Nem tudom. Úgy látszik, regényes hajlamokkal bir, megvallotta nekem, +hogy az intézetbe regényeket csempésztek be s valószinűleg az zavarta +meg fejét. + +--Hány éves? + +--Tizenhetedik évében van s erős, kifejlett leány. + +--És oly szép, mint egy májusi reggel,--mondá elragadtatva Oroszlay. + +Hermance meglepetve nézte lelkesült arczát s szive félelemben +dobogott. Helyesen tette-e, hogy ezt a képet megmutatta neki? + +--De hát kicsoda tulajdonképpen ez a fiatal hölgy?--kérdé feszülten a +gróf. + +--Azt nem mondhatom meg,--viszonzá elpirulva Hermance a csodálkozó +pillantás hatása alatt, melylyel vendége ráfüggeszté szemét. + +--De ha semmi adatot sem mondhat róla, grófné, akkor nehéz lesz tenni +valamit az ügyben. + +Hermance röviden elmondá neki mindazt, mit az intézet elhagyása után +Dóziáról tudott, mindaddig, míg az eltünt a palotából. Nem hallgatta +el azt sem, hogy fölkereste Holcsi ügyvédet, ki kurtán elutasítá s +minden fölvilágosítást megtagadott. Oroszlay arczán feltűnő érdek +látszott az elbeszélés alatt. Vonása megélénkültek s szeme sötét +tüzben égett, mialatt mondá: + +--Kényszeríteni kell a gazembert a vallomásra. Mi czélja a leánynyal, +miért csalták el az intézetből, s hol tartózkodik az jelenleg? + +--Mindezt nem tudom, s kétségbeejtő helyzetben vagyok. Nemde belátja +most, hogy nem ok nélkül fordultam az ön segítségéhez? + +--És én köszönöm, hogy bizalommal volt hozzám, grófné, csak egy +kérdést engedjen még, miről azonban nem tudom, hogy nem kiméletlen-e. +Tud-e erről a dologról férje? + +Hermance arczát ujra sötét pir önté el, mert nem tudta, mit foglal +magában ez a kérdés, s önkéntelen lesütve szemét, halkan mondá: + +--Nem! + +--És nem is akarja tudatni vele? + +--Nem, mert különben nem fordultam volna önhöz segítségért. + +Jakab gróf pár pillanatig hallgatott, talán az összefüggést kereste a +történetben, mert nem tudta, kérdezősködjék-e annak részleteiről +tovább, vagy egyszerűen azt tudakolja, mit kiván tőle Hermance. + +--Szeretnék önnek teljes őszinteséggel beszélni, kedves gróf...--mondá +Esztheyné, ki sejtette az ifjú gondolatainak lényegét,--s ha +okvetetlenül kivánja, megteszem, de ha lehetne... + +--Nem beszélne arról, grófné,--folytatta szelid, nyájas hangon +Jakab.--Ne is tegye. Nincs arra szükség! Mint szavaiból értem, azt +akarja rám bizni, hogy keressem föl azt az eltünt leánykát, ki önnek +kedves s ki talán egy titkos cselszövénynek lett áldozata! Nemde, így +van? + +Hermance némán intett fejével. + +--Nos, hát, legyen nyugodt. Nem csalódott bennem; én föl fogom kutatni +az ön védenczét, csak mondja meg nevét, hogy kereshessem. + +Esztheyné meghatva tekintett rá s halkan rebegte: + +--Köszönöm. De mondja meg őszintén, mit gondol rólam? + +--Semmit nem törődöm azzal, mi e leányka keresésén kívül esik. Ő a +kegyed védencze s bizalommal fordult hozzám miatta és én igyekszem +megfelelni e bizalomnak. A többi nem tartozik reám, de most még néhány +kérdést kell tennem. + +--Felelni fogok. + +--Tud valaki a házban arról, hogy a grófné keresteti a leányt s +kutatja hollétét? + +--Senki, kivéve öreg komornámat, kinek, mint tudja, szomszédságából +tünt el a leányka. + +--És benne lehet bizni? + +--Föltétlenül! Ő anyámnál szolgált, engem születésem óta ismer, még ma +is tegezem, mint kis gyermekkoromban és törhetetlen hívem s tőle soha +senki sem tudhat meg semmit, mi az én titkom. + +--Az eltünt leány neve? + +--Pármai Teodózia. + +Oroszlay elhagyta helyét. + +--Köszönöm, több kérdésem nincs! De még egyet, nemde a detektiv- +főnökhöz nem fordulhatok? + +--Nem, csak legvégső esetben, de remélem, arra nem lesz szükség. + +--Miért ellenzi ezt, ez volna a legrövidebb, legegyszerűbb s talán +egyedül czélra vezető út? + +--De lárma lenne belőle. + +--A mi a rendőrségnél történik, az titokban marad, ha az illetők +kivánják. + +--Nem, nem!--kiáltott föl megrettenve Hermance--s hogy megmagyarázzam +félelmemet, tudatom, mit el akartam hallgatni, hogy Dózia egy rettentő +drámának egyedüli élő alakja. + +--Rettentő drámának? + +--Anyját meggyilkolták, s őt anyja holttesténél találták meg nyugodtan +szenderegve s úgy került ő hozzám, mint anyátlan árva, kinek nem volt +senkije. + +--És megfogták a gyilkost? + +--Soha! Most már elévült ez a bűneset, de ha Dózia kilétét, eltünését +stb. kutatnók, újra fölelevenednék az s talán a szegény leány is +megtudná, miről neki fogalma sincs, ne is legyen! + +--Különös!--mondá tünődve Oroszlay.--Ha így van, egyedül én fogom őt +keresni s remélem, föl is találom, hisz a föld nem nyelhette el. + +--Adja Isten, hogy reménye teljesüljön, mert nekem kegyeden kívűl +senkim sincs, kire számíthatnék, férjemet és fiamat is bele értve. + +Jakab gróf önkéntelen részvéttel hallgatta e szavakat. + +--Béla, mint tudom, fiatalságához képest nagyon is belemarkolt az +életbe?--mondá. + +--Fájdalom és atyjának ez ellen nincs kifogása. + +Oroszlay nem kivánt e kényes tárgyba bővebben belemenni s meghajtván +magát, mondá: + +--Ha megengedi grófné, pár nap mulva fölkeresem, s remélem, akkorra +hozok valamely megnyugtató hirt. + +--De kegyed csak néhány napig szándékozott a fővárosban maradni. + +--Mig dolgaim bevégeztem, és párhuzamosan fogok dolgozni a magam és a +kegyed ügyeiben.--Meleg kézszorítással váltak el s Hermance sokkal +nyugodtabb volt e párbeszéd után, mert tudta, hogy ügye jó kezekben +van, és mert meg volt elégedve önmagával, érezve, hogy nem mondott +többet, mint szükséges volt, csupán egy kérdés izgatta és +szomorította: mit gondolhat róla Oroszlay, kinek tartja Dóziát, s +miként magyarázza meg az ő lázas félelmét a leány miatt, kinek +létezéséről, s a palotában létéről senkinek, még férjének sem volt +szabad tudni?... + + + +VI. + +Oroszlay gondolatokba mélyedve haladt le a széles, szőnyeggel bevont +lépcsőn, s lépett az utczára, midőn egyszerre az ifjú Eszthey hangját +hallá, ki hazafelé jött, s őt kilépni látván, vigan kiáltotta nevét. + +--Tőlünk jösz?--kérdé föltartóztatva őt haladásában.--Nemde, senkit +sem találtál otthon? Anyám ilyenkor kocsikázni szokott. + +--Ellenkezőleg, a grófné otthon van és fogadott. És te honnét jösz? + +--Egész nap futkostam ama bérkocsi után, melyről tegnap este +beszéltünk jelenlétedben, talán emlékszel rá. + +--Melyben egy női alak nyargalt el, kiről az a vélemény, hogy a +palotából lépett ki. + +--Ugyanaz, s kiről senki sem tudja, hogy ki lehetett, valóságos +rejtély ez az eset. + +--És megtaláltad a kocsist?--kérdé Jakab gróf tettetett közönnyel. + +--Meg! Beszéltem vele, de ő semmit sem akar arról tudni, hogy valakit +vitt volna ez utczából, miután én leszálltam fogatáról. + +--Mi oka volna arra, hogy titkolja... Talán részedről csak képzelődés +volt a látvány?--mondá mosolyogva Jakab gróf. + +Béla nagyon komoly képpel viszonzá: + +--Ha nem tudnám, hogy enyelegsz, komolyan megharagudnék rád e +szavakért. + +--Valóban? Tehát teljesen bizonyos vagy abban, a mit állítasz? + +--Mintha mellettem történt volna. Láttam a női alakot elsuhanni +oldalamnál, de oly gyorsan ment, majdnem futott, hogy szemügyre sem +vehettem, azonban utána néztem s akkor láttam, hogy az általam +elhagyott fogatba ugrott és elhajtatott. + +--És miért érdekel ama hölgy kiléte? + +--Mindnyájunkat érdekel, miután azt sejtjük, hogy a palotából ment +ki,--viszonzá hévvel Béla. + +--Miféle száma van a bérkocsinak? + +--172! Én tegnap este ültem rajta először. + +Oroszlay arczán meglepetés látszott, mert az volt az ő rendes +bérkocsija, ha a fővárosban időzött, s ez a véletlen igen előnyös volt +rá nézve. + +--És most mit készülsz tenni, abban hagyod a további kutatást?--kérdé +az ifjútól, nem említve, hogy ő ismeri a kocsist, ki nem akarta +fölfedezni, hova vitte az éjjeli alakot... + +--Szó sincs róla! Ha valami érdekel engem, azt nem hagyom abba, míg +végére nem járok,--viszonzá majdnem gyermekes kérkedéssel az ifjú,--s +ez igen különös dolog... + +--A tény érdekel vagy a leány? + +--Mindkettő! Valami titokszerűséget látok lappangani alatta s azt +akarom földeríteni. + +--Nos, hát szerencsét hozzá!--mondá mosolyogva Jakab gróf s kezét +nyujtá a fiatalembernek, ki sietve fordult be a palota kapuján. + +Oroszlay folytatta útját. Őt is érdekelte a dolog, bár nem tudta, hogy +jutott ahhoz, hogy Hermance őt tüntette ki bizalmával, melyet sem nem +keresett, sem nem érdemlett, de bár nem volt kellemes neki ez a +megbizás, sokkal udvariasabb természettel birt, semhogy ne igyekezett +volna annak a legjobb módon megfelelni. + +Ő különben sem kedvelvén a társas életet, sokat volt egyedül, s ennek +következtében sokat gondolkozott, olvasott és írt, s bár soha +nyomtatásban meg nem jelent tőle semmi, halomszámra szőtte a +regényeket, és kigondolt mesék papirra tételét, s ennélfogva minden +regényes vagy titokteljes esemény érdekelte, és a grófnő elbeszélése +felköltötte figyelmét. Megmagyarázni magának az összefüggést nem +tudta, de oly sokat tartott a nőkről s annyira tisztelte Esztheynét, +hogy mindazt, mi önkéntelen fölmerült agyában, igyekezett elfojtani és +nem törődni azzal, mit az elhallgatott előtte, bár nem tagadhatta, +hogy Hermance nagy érdeklődése ama fiatal, eltünt, gyönyörű leány +iránt különös és megmagyarázhatatlan volt előtte. + +És azért, hogy azt tartották róla, miként ő az életet keresztül +álmodja, semmi esetre sem volt közönyös a külső behatások iránt, s +figyelemmel kisérte az élet napfényét és árnyait, de távol tartotta +magát mindattól, mi költői nyugalmából fölrázhatta vagy méltatlan +módon érinthette volna. + +Szerelmes még nem volt, de jól észrevette a nők kaczérkodását. Látta, +tapasztalta, hogy azok futnak utána. Tudta, hogy egyénisége +rokonszenves, s mindenki szeretettel közeledik hozzá, mind a mellett +távol tartá magát az emberektől, s majdnem borzadályt érzett közéjük +vegyülni, minek az volt a következménye, hogy társaságát, barátságát +még jobban keresték... És most még oly bizalommal tisztelték meg, mely +hogy Hermance grófnőben mi által keletkezett iránta, legkevésbé sem +tudta megmagyarázni magának. De az mindegy is volt. Minél tovább +gondolkozott Esztheyné különös megbizásán, annál inkább hitte, hogy az +igen komoly dolog a grófnéra nézve, ki sem férjét, sem fiát nem akarta +vagy nem merte abba belevonni, sőt még nála régibb barátait sem, kik +valószinűleg alkalmasabbak lettek volna, mint ő, a kényes és titkos +megbizásra. + +Ez eszmékkel tépelődve ment a Ferencziek-terére, hol rendes +bérkocsiját, a 172. számú fogatot akarta fölkeresni. + +Ez volt az első kiindulási pont, melyet meg szándékozott ragadni s bár +az ifjú Esztheytől tudta, hogy a kocsis annak megtagadta a +fölvilágosítást az éjjeli hölgyre nézve, remélte, hogy ő szerencsésebb +lesz és sikerül tőle egyet-mást megtudni. + +A bérkocsis rendes helyén állt, s midőn őt közeledni látta, elébe +hajtott. + +Jakab gróf szó nélkül ült be a kocsiba s midőn a kocsis útja czélját +kérdezte, szép, sötét szemét kutatóan szegezve rá, mondá: + +--Vadász-utcza 12. szám. + +És a mit várt, bekövetkezett. + +A kocsis arczán meglepetést látott, ki egy pillanatig mozdulatlanul +állt helyén, talán Béla gróf tudakozódására gondolva, azután becsukva +a fogat ajtaját, gyorsan fölült a bakra és elhajtatott a Vadász- +utczába. + +Jakab gróf kiugorva a kocsiból, mondá: + +--Várakozz, míg visszajövök. Ha ugyan ez az a ház, melyet keresek. + +És körülpillantva az utczában, belépett a kapun, eltünve a bérkocsis +szeme elől, ki leugorva helyéről a kapuig ment s figyelmesen utána +nézett, mialatt az fölhaladva a lépcsőn, Holcsi lakásánál állt meg, +hol nyitva volt az ajtó s ő az irodába lépett. + +--Az ügyvéd úrral óhajtok beszélni,--mondá az egyik irodasegédnek,-- +vigye be neki, kérem, névjegyemet. + +De alig, hogy a segéd a mellékhelyiségbe lépett, Holcsi maga jelent +meg vendége fogadására az ajtóban, s mély hajlongással vezette a nála +szokatlan vendéget szobájába. + +--Parancsol velem, gróf úr,--kérdezte kezeit dörzsölve, mialatt széket +gördített hozzá. + +--Tulajdonképpen nem a magam ügyében jövök,--kezdé jól szemügyre véve +őt Oroszlay s már az első pillanatban látta, hogy ravasz, alattomos +emberrel van dolga, kinek tekintetét a sötét szemüveg van hivatva +elrejteni...--Egy barátom nagyobb birtokot akar vásárolni, melyre +kölcsönt szándékozik felvenni s kegyedet bízná meg ennek a kölcsönnek +közvetítésével. + +--Szolgálatára állok,--viszonzá rejthetetlen örömmel Holcsi. + +--E tekintetben tehát számíthatunk önre, de van még egy más dolog is, +mivel nem tudom, foglalkozik-e ön, tudniillik birtok adás-vevéssel. + +--Az nem tartozik ugyan szakmámba, de Istenem, szegény ember mindent +megpróbál, mi kenyeret ad neki, s jövedelmet biztosít számára. + +Jakab gróf elmosolyodott. + +--Azt hiszem, önnek nem szükséges a jövedelmi forrásokat keresni, úgy +mondták nekem, hogy gazdag ember. + +--Azt ellenségeim mondják, kik irigylik szerencsémet, mi nem egyéb, +mint a munka és megfeszített szorgalom eredménye. + +--Ez a ház sajátja, nemde? + +--De tele van hipotékával, mit nyakra-főre törleszteni kell. + +--De úgy tudom, birtoka is van? + +--Néhány holdnyi föld, hol a nyár egy kis részét tölteni szoktam, ha +nehéz munkámtól szabadulhatok. + +--Milyen megyében? + +Holcsi meglepetve pillantott a grófra s tartózkodva mondá: + +--Azt hiszem, keveset érdeklik méltóságodat az én szerény +körülményeim. + +--Meg fogom magyarázni kérdéseim okát,--viszonzá gyorsan Jakab, ki nem +szeretett volna gyanút kelteni az ügyvédben, s érezte, hogy nagyon is +messze ment kérdéseivel.--Említettem, hogy barátom birtokot akar +venni, de még nincs elhatározva, melyik megyében, s miután több +helyről kapott ajánlatot, azt hittem, ön tudna fölvilágosítást adni +ott a föld minéműségéről, hol birtoka van, mi valószinűleg közel +fekszik a fővároshoz. + +--Nagyon közel, sebes vonaton három órányira, s ez alkalmas hely volna +a vevőnek? + +--Az a szándéka, hogy közel legyen Budapesthez. + +Holcsinak villogtak a szemei az üveg alatt, kapzsi kifejezés ült +arczára, s vendége fölvilágosítása teljesen megnyugtatva őt, mondá: + +--Sőt tudnék azonnal ajánlani szomszédságomban egy szép birtokot, +csinos kastélylyal, parkkal, mely jutányos árért eladó. + +--Melyik megyében? + +--Pozsonyban, közel magához a városhoz. + +--Tehát az ön birtoka is ott van? + +--Tulajdonképpen gyámleányomé, de én kezelem, miután ő kiskorú. + +--És meg van a földekkel elégedve? + +--Kitűnő minőségűek. Ha kivánja gróf úr, megmutatom tervrajzát a +birtoknak. + +--Köszönöm, most nincs időm, de el fogok jönni barátommal, kit a dolog +érdekel, én magam keveset értek az ily adás-vevéshez, s csak is az +első lépés megtételére vállalkoztam, a továbbiak az ő személyes +teendői. + +--És mikor lesz szerencsém? + +--A legközelebbi napokban,--mondá a gróf, s elhagyta helyét. Azt, a +miért jött, megtudta, mert meg volt győződve, hogy ha Hermance +védencze Holcsinál van elrejtve, azt bizonyosan nem tartja a +fővárosban, s legvalószinűbb, hogy az falusi birtokán van. Azonban, +mielőtt távozott, egy kérdést akart még hozzá intézni. + +--Családja jelenleg talán már falun van?--kérdé feszülten. + +--Nincs családom, nőtlen ember vagyok. + +--Azt reméltem, hogy az ön által ajánlott birtok megtekintése +alkalmával önhöz szállhatnánk, de így természetesen az lehetetlen. + +--Ellenkezőleg, gróf úr, nagyon örülnék, ha házamban fogadhatnám, én +is kimennék falura méltóságtokkal együtt, s biztosítom, hogy jó +ellátásban részesülnének. + +--Tehát mégis lehetséges volna, daczára, hogy nincs ott háztartása? + +--Azaz, hogy van is, nincs is. + +--Hogy értsem ezt?--kérdé Jakab gróf az ajtónál megállva. + +--Jelenleg nincs senki Tornyoson, így hívják a birtokot, de néhány, +sőt pár nap múlva már gyámleányom ott lesz egy barátnőjével s egész +háztartással. + +Jakab gróf alig bírt egy örömtelt fölkiáltást elfojtani. Most tehát +eljutott oda, a miért jött s a gyanútlan ügyvédet oly vallomásra +bírta, hogy ő maga is csodálkozott saját ügyességén, de a legnagyobb +egykedvűséggel mondta: + +--Köszönöm a szíves meghivást, s barátommal együtt élni fogunk +ajánlatával. + +--Mikor várhatom jövetelüket, gróf úr?--kérdé Holcsi mohó érdekkel, +mert félt elszalasztani a nagyúri gazdag vevőt, s szeretett volna +biztos igéretet csikarni ki tőle. + +--A napot ma nem határozhatom meg, mert barátom nincs a fővárosban, +azonban nemsokára. + +E szavak után kikisértetve az ügyvédtől, elhagyta a lakást, s majdnem +nevetve haladt le a lépcsőkön, mert sok olyat tudott meg, miről félóra +előtt sejtelme sem volt, s miről Hermance grófnő sem tudott. + +--A többi magától fog jönni,--gondolá.--Ily bonyolódott dolgoknál a +véletlenre is kell számítani, s remélem, a bérkocsistól is sikerülni +fog megtudnom valamit. + +És ha a véletlenben bízott, igaza volt, mert kilépve a kapun, két +fiatal leányt látott a ház felé közeledni, a kik karöltve, vidám +csevegéssel jöttek, s midőn, az ő bérkocsisa mellett elhaladtak, az +megemelte előttük kalapját, mit mindketten viszonoztak, de a +fiatalabbik sötéten elpirult, s gyorsan félrefordítá fejét, mely +mozdulat által annak szemei az ő szemeivel találkoztak, s egy +másodperczig egymásba mélyedt tekintetük. + +Jakab gróf azonnal megismerte benne a fénykép eredetiét, mit +Esztheynénél látott, de mennyivel szebb, igézőbb volt az élő, ki +szinte nem tudta róla elfordítani tekintetét, s a csodálat oly őszinte +kifejezésével nézett rá, mintha egy szép álomképet látna. + +És tündöklő szemeinek pillantásában oly tiszta, gyermekes érzelmek +tükröződtek, s kedves mosolya oly szédítően bájos volt, hogy a fiatal +gróf legyökerezve állt, s önkéntelen megemelte kalapját, maga sem +tudva, mit cselekszik. + +A leányok futó fejbólintással viszonozták a köszöntést, majdnem oly +gyorsan, mint előbb a bérkocsisnak, s eltüntek a kapu ivezete alatt. + +Oroszlay utánuk nézett, de az idősebb, magasabb és erőteljesebb +egészen elkerülte a figyelmét. Ő csak az egyiket látta, kinek +nézésében fölolvadt tekintete, s majdnem azt kérdezte tőle: + +--Te vagy, te vagy, kit oly régóta keresek, kit álmaimból ismerek. +Szólj, ki vagy és mi a neved? + +--Tegnapelőtt te hoztad e hölgyek egyikét ide, nemde, későn este éjfél +után?--kérdé határozott hangon a bérkocsistól. + +--Lehet,--mondá az habozva s iparkodott fölmászni a bakra. + +--Felelj. Miért akarod azt, a mit kérdezek, titokban tartani. + +--Gróf úr, én nem emlékezem. + +--Láttam, hogy köszöntötted a hölgyeket, honnét ismered őket? + +--Csak az egyiket,--mondá kedvetlenül a kocsis. + +--Mi a neve? + +--Azzal nem szolgálhatok. + +--Akarom tudni, miért titkolod kilétét. Ime, ezért a pénzért remélem, +beszélni fogsz,--mondá Oroszlay, s száz koronát nyujtott neki. + +--Kérdezzen, gróf úr. + +--Te hoztad ide ama fiatal hölgyet? Hol ült kocsidba? + +--Egyik utcza sarkán... Lépést haladtam, s majdnem észrevétlenül +ugrott fogatomba, és midőn kérdeztem, hova akar menni, ezt az utczát +és számot nevezte meg, s én ide hoztam; de megvallom, gyanusnak +tetszett, s alig számítottam díjazásra. + +--És mégis ellenvetés nélkül tetted meg kérését s elhajtottál vele. + +--A lámpa fényénél láttam, hogy nagyon szép, azonkívül gyorsan öt +forintot nyomott a kezembe. + +--Nos, ez elég fényesen volt fizetve, és mi történt, midőn ide hoztad? + +--Mielőtt csengetett a kapun, hozzám fordult, és oly bájos, kérő +hangon mondá, minőt én még soha sem hallottam, hogy ha valaki +kérdezősködnék utána, ne mondjam, hogy hova ment, és még egy +tizkoronást akart adni, de én nem fogadtam el, azonban megigértem, +hogy hollétét nem árulom el. + +--És ezt meg is tartottad. Helyes! De én kényszerítettelek a beszédre, +azonban ő sohasem fogja megtudni, hogy tőled hallottam hollétét,-- +mondá Oroszlay, s beugrott a fogatba, mialatt a kocsis eltette a +váratlan nagy borravalót, mind a mellett látszott arczán, hogy nincs +megelégedve magával, s kedvetlenül ült helyén és robogott a gróf +lakása felé... + +Oraszlay haza érkezve, még mindig úgy érzé magát, mint az álomlátó, s +nem felelt komornyikjának, ki lesegítve felsőkabátját, többféle +kérdést intézett hozzá. + +Izgatottnak és szórakozottnak érzé magát, s majdnem kábult agygyal +lépett a szobába, hol egyik székbe ereszkedve, lehunyta szemét és +ábrándozott, mit gyakran tett, de most egészen más álmai voltak, mint +rendesen. + +Ő bár ritkán fordult meg Budapesten, mind a mellett kisded palotája +volt a fővárosban, melyet évek előtt vett egy festőtől, ki tönkre ment +s összes szép képeivel és értékes műkincseivel adta el a kisded +palotát, melynek freskóval borított falait ő maga tarkítá be, s igen +nehezen vált meg tőle. + +A tágas, világos ateliert Jakab gróf könyvtárrá és dolgozó-szobává +alakítá át, hol legtöbb idejét tölté, ha otthon volt, s most belépve +oda, gondolatait akarta rendezni, melyek hasonlítottak a lázas +képzelődéshez, s folytonos izgatottságban tartották agyát és szívét. + +--Meg vagyok babonázva?--kiáltott föl indulatosan, midőn órákig +tartott ez az állapot, melyből nem birta magát kiragadni, s fölugrott +helyéről és föl és alá járt a nagyterem szőnyegén... Vére oly sebesen +keringett, hogy szíve dobogását hallani vélte, s keze és feje forró +volt, szemét lángolni érzé. + +De végre férfias akarattal győzte le ezt a beteg, ideges gyöngeséget. +Ablakához állt és nézte az utcza nyüzsgő életét, mi, látva a mások +jövését-menését, saját tehetetlen képzelgését juttatta eszébe, majdnem +szégyenlette lelki állapotát, s el akarta magával hitetni, hogy +Eszthey grófnéhoz kell mennie, hírül vinni, amit Holcsi ügyvédnél +látott és tapasztalt. + +De azután elbátortalanodva gondolt a tervezett látogatásra, érezve, +hogy a mit Esztheyné rábizott, az most már az ő ügye is lett, mert +minden áron tudni akarta, ki az a csodaszép fiatal leány, kit Pármai +Teodóziának hivnak s ki a grófnét oly nagyon érdekli. + +Egy ideig még tünődött ama kérdés fölött, mitévő legyen a jövőben, de +az, hogy elmegy az ügyvéd birtokára, hol Dóziával megismerkedhetik, +tisztán állt előtte.--Viszek magammal egy barátot, ki a birtok vevője +gyanánt fog szerepelni, sőt ha kell, meg is veszem a birtokot, +csakhogy közelében lehessek annak a bájos gyermeknek, ki oly hatást +tett reám, minőre az életben nem emlékszem... + +Szeretett volna Hermance grófnőtől minél több részletet hallani róla, +s megdöbbenéssel gondolt ama lehetőségre, mi annak elbeszélésekor +támadt agyában, s mi akkor közönyösen hagyta. Esztheyné megbizta őt +egy kényes titokkal, mit sem férjének, sem fiának nem volt bátorsága +megmondani, s szorongattatásában őt választá közvetitőül. Ez volt a +hatás, mit akkor érzett, most azonban más szinben látta a dolgokat, s +ez a lehetőség leverte és mélyen szomorítá. Szeretett volna bizonyosat +tudni és mégis félt tőle, de mindamellett vette kalapját, s midőn már +alkonyodni kezdett, elhagyta lakását és gyalog, lassan ballagva, még +mindig gondolatokba mélyedve ment Hermance grófnő palotája felé, kiről +tudta, hogy abban az időben otthon szokott lenni és őt kétségkívül +fogadja... + + + +VII. + +Midőn bejelentetvén magát, a terembe lépett, Hermancet a pamlagon +ülve, levélolvasással elfoglalva, találta, kinek szemében könnyeket +látott, s ki némán intett, hogy foglaljon helyet közelében. + +--Már harmadszor olvasom át e levelet,--mondá szomorú, fátyolozott +hangon.--Dóziától jött az, félóra előtt kaptam, s úgy látom, ő nem +hagyta el a fővárost, de nem akar visszatérni hozzám. Ime, olvassa el +ön is tudósítását. + +Jakab átvette a levelet, s bár határozott fölvilágosítást adhatott +volna a leányka hollétéről, hallgatott és olvasni kezdte a levelet, +mialatt a grófné kérdőleg függeszté rá szemét. + +Mélyen tisztelt grófné! + +Tudva, hogy haraggal, talán megvetéssel gondol reám, félve intézem +méltóságodhoz e sorokat, hogy bocsánatát kérjem, s tudassam, mi volt +az oka, hogy oly háládatlanul hagytam el házát, hol nekem ideiglenes +maradást lett volna kegyes nyujtani. + +Talán látta rajtam, hogy örömmel maradtam volna közelében; de azt +mondta, az lehetetlen, e szerint gyanítám, hogy újra egy Obrenné-féle +intézethez hasonló helyre kell mennem, hol újra kezdődik mindaz, mi +ott nekem már tarthatatlan és kiállhatatlan volt és sem korom-, sem +lelkiállapotomhoz nem való! + +Fogalmam sincs róla, ki vagyok, de Obrenné sejtette velem, hogy a +grófné kegyeiből élek s ezért hálával tartozom... De hogy miért +gondoskodik rólam s miféle összeköttetés fűz bennünket egymáshoz, azt +nem tudom s Obrenné állítása szerint nem is fogom soha megtudni. + +Ez a tudat volt az oka, hogy nem kivántam továbbá jóságát igénybe +venni és megragadtam az alkalmat, mely kinálkozott arra, hogy +megszabadítsam grófnét attól a tehertől, mely lételem által +súlyosodott reá. + +Hogy hol vagyok, kinél, mit cselekszem a jövőben, azzal nem kivánom +untatni, levelem czélja csupán az, hogy megköszönjem irántam +tanúsított jóságát és meggyőzzem, miként nem hálátlanság, hanem az +önérzet vitt arra a lépésre, melyet elkövettem, s melyet reménylem, +nem fogok megbánni soha! + +Felejtse el a szegény kis Dóziát, ki mindig hálásan fog gondolni +méltóságodra, mint nemesszívü jóltevőjére, s örökre hálás híve marad + +Dózia. + +--Ez szép, okos és következetes levél,--mondá Oroszlay gróf. + +--Azt találja? Én az ellenkezőt hiszem, s meg vagyok győződve, hogy +Dózia ezt a mások befolyása alatt írta, mert az irály oly határozott +és hideg, hogy ő bájos, gyermekes lényével ezt nem írta volna. + +--Grófné nem ismeri föl e sorokban védencze egyéniségét?--kérdé +bizonyos mohósággal a gróf. + +--Távolról sem! Dózia kissé makacs, de bájos, gyermekes, melegszívü +teremtés, ki ily hideg, kimért, hivatalos levelet nem tudott volna +írni. + +--És mégis oly váratlanul, szó nélkül hagyta el a grófnét, mintha +szabadulni akart volna. + +--Valaki rossz befolyást gyakorolt rá, s ő még annyira tapasztalatlan, +hogy fogalma sincs arról, mit követett el, s mily fájdalmat okoz +nekem. + +--És grófné valóban fájlalja távozását, kinek úgy ítélem meg a +helyzetből, teher lehetett ittléte? + +--Egyénileg nem volt az, sőt legjobban szerettem volna őt magamhoz +venni, együtt nevelni Veronikával, s örülni fejlődésének, szépségének, +mert oly bájos, kedves gyermek ő! A fénykép, melyet látott, távolról +sem közelíti meg az eredetit. + +Jakab gróf ezt igen jól tudta, s tekintete újra álmodozásba merült, +mert maga elé képzelte az arczot és alakot, melyet pár perczig látott +csak, de teljesen megbüvölte őt... + +--És az lehetetlen most?--kérdé érdekkel. + +--Teljesen lehetetlen! De ez nem maradhat így; neki vissza kell térni +hozzám és reménylem, meg is fogja tenni. + +--Ez a levél nagyon erős elhatározásra vall. + +--Ismétlem, nem ő fogalmazta, tollába mondták! De ki? Hol van, miféle +emberek közé került, ezt kell kitudnom, különben megőrülök a +bizonytalanságtól és félelemtől. + +Oroszlay talán az életben most először küzdött az őszinteség és +titkolódzás kérdésével. Kinek tegyen szolgálatot? Tudassa-e +Esztheynével, hogy föltalálta Dóziát, az általa oly lázas hévvel +keresett leányt, vagy annak óhajtása szerint cselekedjék, ki titokban +akarja tartani hollétét, s talán boldogtalan lenne, ha ő árulója volna +hollétének. + +De tünődése csak pár perczig tartott. Meggyőződése azt mondta neki, +hogy jobb, ha egyelőre elhallgatja Dózia hollétét, s ő fogja a +körülötte történteket figyelemmel kisérni mindaddig, míg az időt +elérkezettnek látja, hogy fölfedezze tapasztalatait. + +Mialatt e gondolatokkal tépődött, a grófné csodálkozva függeszté rá +szemét és feszülten kérdé: + +--Min gondolkozik, Jakab? Hozott valami hírt Dóziáról? + +A kérdett megsimítá homlokát, mintegy föl akarva magát ébreszteni +álmodozásából és tünődéséből, s gyorsan mondá: + +--Semmi lényegest grófné, csak arra akarom figyelmeztetni, hogy Béla +is kutatja Dózia hol--és kilétét, s tudni kivántam, megbizta-e őt is +kegyed azzal? + +--Ellenkezőleg!--kiáltott föl hévvel Hermance.--Mint önnek mondtam, +sem vele, sem férjemmel nem akarom közölni Dózia létezését, s annál +kevésbé az általuk látott leány kilétét... Beszéltünk az éjszakai +eseményről tegnap az ön jelenlétében, de más alkalommal nem volt arról +szó, s Béla valószinűleg azért foglalkozik vele, mert nincs más dolga, +s érdekesnek találja az éjjeli tüneményt. + +--Azt mondta nekem, hogy megtalálta a bérkocsit, melybe a leányt +beszállni látta. + +--Így azt is megtudta, hova vitte az őt?--kérdé élénk aggodalommal +Hermance. + +--Nem! A kocsis nem adott neki semmiféle fölvilágosítást. + +--Csodálatos! De hála Istennek, hogy ő nem tudott meg semmit,--mondá +látható megkönnyebbüléssel Esztheyné. + +--Egy kérdést intézek önhöz, grófné, mi talán szerénytelennek látszik, +de nem abból ered s a felelet megtagadása tetszésétől függ,--mondá +azzal a kedves bájjal Jakab gróf, mi lényét oly ellenállhatatlanná +tette.--Nagy baj következnék abból, ha Bertalan megtudná Dózia +létezését? + +Egy pillanatnyi csönd következett, mialatt Hermancenak arczát láng +borítá s láthatólag habozott a felelettel. + +--Szeretnék önnek felelni és nem tudom, hogyan részletezzem azt, mi +mélységes titok, s mit kegyed következtet nehéz helyzetemről.--Nem +beszélhetek, s csak annyit mondok, hogy képzeljen oly helyzetet, hol +két ember a legszorosabb összeköttetésben él, szeretik, becsülik +egymást, biznak egymásban, igaznak, őszintének tartják kölcsönös +szavaikat, tetteiket... És egyszerre pirulva kell egymás szemébe +nézniök, mert... mert... + +--Elég, grófné!--kiáltott föl majdnem megrettenve Jakab, s arcza a +szokottnál is halványabb színü lett.--Helytelen volt kérdésem és +bocsánatot kérek érte; de újra biztosítom, hogy föltétlenül bizhatik +bennem, ki reméli, hogy nemcsak hiven, de ügyesen fog eljárni +megbizásában. + +--Köszönöm,--viszonzá még mindig biborszinnel arczán Hermance, s oly +fölindult volt, hogy midőn vendégét készülni látta a távozásra, +egyetlen szóval sem tartóztatá, s néma kézszorítással váltak meg és +Oroszlay majdnem leverten hagyta el a palotát. + +Az alkony homálya sötét éjszakára kezdett válni, midőn kilépett a +kapun, melynek belseje már meg volt világítva, s a portás a palota +előtt jobbról-balról álló lámpákat gyujtogatta. + +Jakab gróf nem tudván kiszámítani, mennyi időt töltött a grófnénál, +óráját húzta elő, s rápillantva látta, hogy hét óra múlt, ebéd ideje +van és ment a kaszinóba. + +Utja közben egy jó barátjával, Enyingi Loránd gróffal találkozott, kit +ő még Csetneken hagyott a vadászó társaságban, s csodálkozva látta a +fővárosban létét. + +--Vége a vadászatnak,--mondá az, Jakab kérdő pillantására +válaszolva.--Mindenki elment, s holnap érkezik Veronika grófnő, ki +távozásod után, azt hiszem, nagyon rosszul mulatott. + +--Ez csak képzelődés! + +--Miért is tüntél el oly gyorsan?--kérdé nevetve Enyingi,--tudván, +hogy vérző szívet hagysz magad után. + +--Feljösz a kaszinóba?--kérdé egykedvüen Jakab gróf, válasz nélkül +hagyván barátja szavait. + +--Természetesen, ebédelni szándékozom. + +És együtt mentek az ebédlő terembe, hol egy és ugyanazon asztalhoz +ülve, megrendelték ebédjüket. + +--Mi ujság a fővárosban?--kérdé Enyingi gróf. + +--Budapest ujságjait nem tudom és tudod, hogy soha nem is törődtem +azokkal. + +--Még mindig álmodozással töltöd az időt? Az igazat megvallva, azt +hittem, valamely szerelmi kaland szólított el Csetnekről. + +--Csalódtál, mint a hogy találgatásainkban rendesen csalódni szoktunk. + +--Ki-ki a maga szokása szerint...--mondá Enyingi, élvezettel hajtva le +a gyöngyöző pezsgőt.--Én például másért nem hagytam volna el oly +kedves helyet, mint Csetnek, hol minden megtörténik arra, hogy az +ember jól érezze magát. + +--Ennek nem mondok ellent, de nekem nagyon is sok volt az +élvezetből... Belefáradtam. + +--Mint rendesen, ha a hölgyek nagyon kitüntetnek, de hisz mindenütt +rajonganak érted! + +--Arról nem tudok. + +--Szép a szerénység, de a túlszerénység hiba! + +--Én nem érzem találva magam, azonban beszéljünk másról. Hajlandó +volnál egy szivességet tenni nekem? + +--A legnagyobb örömmel. + +--Birtokot akarok vásárolni, s szeretném, ha eljönnél velem, midőn azt +megtekintem. + +--Szivesen, de nem értek hozzá és bámulatba ejt, hogy te, ki +uradalmakkal birsz, birtokot akarsz venni. Hol? + +--Egy szép vidéken, hol erdők vannak. Az én birtokaim mind az Alföldön +feküsznek, s nyáron élvezhetetlenek. + +--Tehát falun akarsz lakni?--kérdé csodálkozva Enyingi, ki sohasem +volt tisztában Jakabbal, s minden tettében valami különöst vagy +titokszerüt látott. + +--Azt még nem határoztam el, hogy mit fogok tenni, de változtatni +akarok életmódomon, s meglehet egészen falura megyek. + +--Álmodni a magányban! Hisz itt sem teszel mást,--mondá mosolyogva +Enyingi. + +--Nem szebb-e az álom, mint a valóság? különösen a bájos álom! + +--Mond inkább a képzelődés, de ne hidd, hogy az ki fogja elégíteni +ifjúságodat, s az elfecsérelt élet megbünteti magát. + +--Ellenkezőleg, a mi szép, az mindig szép marad, s a mit képzelünk, az +nem csal meg, mert magunk alkotjuk, míg a valóság rendesen keserű +ébredést okoz. + +--Meglehet, hogy te másforma ember vagy, mint mi többiek, sőt úgy is +van, azonban légy készen arra, hogy ábrándjaidat szétfosztja az élet, +s akkor boldogtalanabb leszel, mint mi, kik korán szemébe nézünk +minden vésznek. + +--Miért mondod ezeket nekem? + +--Mert szeretlek és féltelek. + +Jakab elmosolyodott. + +--Mindenki ugy ítél, a hogy érez,--mondá enyelegve,--s nemde, ha az +élet élvezeteiben usznám, s a nagy többséghez hasonlóan fecsérelném el +napjaimat, erőmet, ifjuságomat, nem jutna eszedbe aggódni miattam? + +--Az volna a természetes. + +--Szerinted! Én az ellenkezőt hiszem és légy nyugodt, ha éltem nem úgy +alakul, mint én remélem, el fogom viselni tudni, a mi reám méretett. + +--De életmódod természetlen... Járatlan utakon jársz és eltévelyedel. + +--Hol van az megírva, hogy útjaim járatlanok? Szerintem az a helyes +nyom, melyet hajlamaimnál fogva követek. + +--Meg kellene nősülnöd! Állásodban az kötelességed volna. + +--Félek boldogtalanná tenni egy fiatal teremtést, ki hozzád hasonlóan +gondolkoznék. + +--Mily hévvel véded álláspontodat,--kiáltott föl rossz kedvvel +Enyingi.--Látom, hogy hasztalan beszélek, azért térjünk a +birtokvételre. Mikor akarod, hogy menjünk. + +--Pár nap mulva. Tehát jösz velem? + +--Erről előre biztos lehettél. Vagy kételkedtél bennem? + +--Nem, de még egy kérésem volna hozzád. + +--Rendelkezésedre állok mindenben. + +--Bizonyos okokból neked kell szerepelni mint vevőnek! Hogy miért +kérlek erre, azt később majd megmondom. + +Enyingi meglepetve tekintett rá, ily különös titkolódzónak még sohasem +látta, bár az igen ritkán nyilatkozott meg előtte, ki pedig majdnem +legjobb barátja volt. + +--Ma csupa rejtély vagy,--mondá elmosolyodva. + +--Számíthatok reád? + +--Feltétlenül mindenben. + +--Köszönöm... Írni fogok, s tudatom veled az indulás napját. + +--És angolországi utad most elmarad? + +--Egyelőre. Előbb megtekintjük a birtokot. + +--De ha csakugyan mint vevő fogsz fellépni, úgy majd mégis kisül az +illetők előtt, ki a birtok vásárlója,--mondá Enyingi, ki különben is +kiváncsi természetű volt, s ez a szerinte különös dolog nagyon +érdekelte. + +--Természetesen, csak kezdetben nem akarok mint vevő szerepelni. + +--Félsz, hogy nagyobb lesz az ár neked, mint másnak volna? + +--Arra nem is gondoltam, más okaim vannak arra, hogy te szerepelj a +birtokvételnél és kérlek, ne szólj utazásunkról senkinek. + +--Hallgatni fogok róla,--viszonzá Enyingi, kinek kiváncsisága a +legmagasabb fokig föl volt csigázva. + +Ekkor elvégezvén az étkezést, elhagyták az ebédlőt, s a külső +termekben ismerőseik közé vegyültek, de Oroszlay csak rövid ideig +maradt, s bizonyos elégültséggel távozott a kaszinóból, tudván, hogy +egy lépéssel közelebb jutott Dózia láthatásához. + +Hogy mi czélja van neki e találkozással, arra nem gondolt. Sokkal +nagyobb idealista volt, mint hogy számításokba vagy következtetésekbe +bocsátkozzék. Egész élete oly harmonikusan folyt le eddig, hogy +sohasem készített előre terveket. Minek? Hisz soha egyetlen akadályra +sem talált, s a mire vágyott, azt rendesen minden nehézség nélkül el +is érte. + +És még sem érzett unalmat, mint az a hozzá hasonló egyéneknél történni +szokott; mert belvilága oly gazdag volt, hogy betölté minden idejét, s +a lét kedves volt neki a nélkül, hogy az élet valódi boldogságát--a +szerelmet élvezte volna... + +Vidáman és elégedetten érkezett haza. Teljesen elfelejté azt a +kellemetlen hatást, mivel az Eszthey-palotából távozott. Nem is +gondolt többé az ott folytatott párbeszédre. Nem törte fejét azon a +rejtélyen, mely miatt Hermance grófnőt pirulni látta... + +Alvószobájába érve, kinyitotta ablakát, s élvezettel szívta be a +tavaszi balzsamos levegőt, mely idegeit átjárta. Mélázva nézte az égen +felkelő, későn érkező, s a fellegekből kibontakozó holdat. + +A természet fakadóban volt, s az ő szive is a bimbóból kifejlődő +virághoz hasonlitott. Eddig szunnyadt, most közelgett rá nézve az +ébredés ideje, s ajka többször önkénytelen suttogá: Dózia, Dózia! + +És végre ágyára dőlve elszunnyadt, hogy álmodjék tovább a tavaszról és +szerelemről, s teljesen erőt vett rajta egy bájos álom, mi a jövő +boldogságában ringatá. + + + +VIII. + +--Ah, Klára, mily boldog vagyok!--kiáltott föl ismét és ismét Dózia +ama két nap folytán mióta megérkeztek Tornyosra, Lamberth Klára +birtokára. + +Klára ilyenkor mosolyogva nézett rá, s azután szép arczocskájának +állát kezébe vette és jobbról-balról megcsókolta. Egyáltalában oly +kedves, előzékeny volt Dóziához, úgy az ügyvéd, mint gyámleánya, hogy +az teljes szívből igazat mondott, midőn azt állítá, hogy boldognak +érzi magát. + +A két leány szobája nagy kertre nyilt, melyet ugyan nem lehetett volna +«a park» pompás nevével fölruházni, de téres, virágdús és árnyékos +volt, s elég helylyel bírt, hogy Dózia egész nap futkoshasson benne, s +élvezze a szabad mozgást, melytől emlékezete óta el volt zárva. + +Szobáját majdnem egész nap meleg, fényes sugarak áraszták el, mi most +a tavasz kezdetén még kellemes volt. A fehér muszelin-függönyök, s +fehér fából készült ágy és butorok kedves, szüzies hatást tettek a +belépőre. Egy nyitott szekrényen könyvek feküdtek, a falakon +napsütötte tájképek, melyek szelid nyári délutánt, arató ünnepet, +pusztai jeleneteket ábrázoltak, s Dózia szemei, úgy a könyveken, mint +a képeken és vidám, fehér butorzaton koronként meleg, hálás, +bensőségteljes pillantással nyugodtak. + +Reményteljesen tekintett a jövőbe, hisz ha tizenhét évesek vagyunk, az +oly szépnek látszik, a nélkül, hogy határozott formába tudnánk önteni, +a mit várunk az élettől. És Dózia nem készitett terveket, hisz máris +oly igézően alakult a sorsa, hogy csak azért imádkozott mindennap, +miként sohase változzék meg a jelenlegi élete... + +A két leány a napnak legnagyobb részét együtt tölté. Klára +társalkodónője kisérte őket Tornyosra, s bár továbbra is a házban +maradt, nagyon alantas szerepet játszott, s csak akkor vett részt +társaságukban, ha erre föl lett szólítva. + +Egyáltalán Lamberth kisasszony, daczára fiatalságának, nagyon önálló +természettel bírt. Mint barátnőjének mondá, kora árvaságában megszokta +a gondoskodást önmagáról és körülményeiről, s tudva, hogy saját +birtokán van, jött-ment, rendelkezett és parancsolt, s gyámatyjához +való viszonya is egészen különös volt, majdnem úgy látszott, hogy ő +parancsol az öreg úrnak. + +Dózia ezt bár észrevette, nem gondolkozott rajta. Neki sohasem lévén +alkalma a gyermek, szülők vagy gyámok egymáshoz való viszonyát +tanulmányozni, nem tudta megitélni, miféle viszony szokott azok között +lenni, s ő maga örömmel vetette alá magát Klára akaratának, annál is +inkább, mert mint mondtuk, az nagyon jó, barátságos, előzékeny volt +iránta. Arra, hogy miért karolta őt föl, miért beszélte rá az intézet +titkos elhagyására, sohasem gondolt. Természetesnek tartá, hogy az nem +akart egyedül lenni, ki már az intézetben biztosítá őt, hogy soha sem +érzett oly vonzalmat emberi lényhez, mint hozzá, s boldog volna, ha +együtt tölthetnék életüket. + +Ezzel és több ilyféle rábeszéléssel sikerült Klárának őt odáig vinni, +hogy az intézetet titkon hagyja el, s menjen az ügyvéd lakására, míg +ő, nehogy Obrennében gyanút keltsen, pár napig még ott marad, s azután +követni fogja. Arról, hogy gyámatyja részéről jól fogadtatik, +biztosította, s azzal az eréllyel, mely sajátja volt, ostromolta a +leánykát, ki végre engedett kérésének. + +Elébe tárta, hogy sem neki, sem annak senkije sincs a kerek földön. +Hogy Obrenné mondta neki, miként pártfogónője kegyelméből nevelteti, s +valószínüleg örülne, ha megszabadulna tőle. És végre, mi vár rá a +jövőben, ha az intézetet elhagyja? Nevelőnő vagy társalgónő lesz, míg +nála testvéri szeretetre talál, fényes élet vár rá. Együtt utaznak, +együtt élvezik az életet, mert ő elég gazdag, hogy mindent +megengedhessen magának, mi élvezetet és örömet szerezhet +mindkettőjüknek. + +Dózia sokkal tapasztalatlanabb volt, és sokkal inkább gyermek, hogy +tovább gondolt volna annál, mit Klárától hallott. + +Mindehhez hozzájárult még az, hogy őt magát is nem egyszer +foglalkoztatta az a kérdés: kije és mije ő pártfogónőjének, ki oly +nagylelküen gondoskodik róla? És olykor halvány emlékek merültek föl +benne a multból, mikre azonban csak homályosan emlékezett. Igen korán +került Obrennéhez, s oly kicsi volt, hogy eleinte nem is részesült +oktatásban. A szép fiatal nőt, ki oda vitte «mamának» kellett +neveznie, de hogy ez nem volt anyja, azt többször értésére adta +Obrenné, őt mindig hálára intve iránta, kinek gondoskodása nélkül +valószínüleg el kellett volna vesznie. + +Eleinte sokkal kisebb volt, mint hogy e figyelmeztetésekkel törődött +volna. Később azonban lelki fejlődése hozta magával, hogy elmélkedni +kezdett különös helyzetén. És különösen midőn Klára az intézetbe +került, beszéltek arról gyakran együtt, ki mindjárt az első percztől +pártfogásába és szeretetébe fogadta, s örömmel csatlakozott hozzá, +hisz oly idegennek és elhagyatottnak érezte magát... + +Igy jött köztük létre az egyesség, hogy ő bucsut mond a multnak és az +intézetnek, s titkon elhagyja azt, ki eddig gondoskodott róla, de hogy +kinek az ő létele teher, azt úgy Obrenné, mint Klára gyakran elmondták +neki. Az előbbi talán meggondolatlanságból, az utóbbi érdekből, de +egyforma hatással a tapasztalatlan leányra. + +Nagy lelki megrázkódáson ment keresztül, míg el tudta magát a +távozásra határozni, s még nagyobb próbáltatások vártak rá, midőn +szökési szándéka fölfedeztetett, s őt Eszthey grófné magával vitte. Az +ő egyénisége inkább türelmes, meleg, ragaszkodó tulajdonságokból állt, +s egyszerre daczos-, titkolódzó--és engedetlennek kellett látszania, +ha nem akarta föladni boldogságáról és függetlenségéről szőtt +reményeit. Eleinte hallgatott, megtagadott minden fölvilágosítást, +mert félt elárulni, hogy az ügyvéd lakásának a czíme zsebében van, +hova neki menni kellett, s hogy semmi áron nem tud megválni ama +tervtől, mivel Klára hosszú idő, hónapok óta kecsegteté. És midőn azt +kérdé a grófnétól: nem maradhatnék-e itt? s az nemmel válaszolt: nem +tett le ama reményről, hogy a következő napokban majd foganatosítja +tervét, s fölkeresi az ügyvéd lakását, mely szándékát még jobban +megerősíté Hermance tagadó válasza. + +Klárának igaza van,--gondolta,--ennek a szép, jószivű asszonynak +terhére vagyok, nem tud velem mit kezdeni, s örömöt szerzek neki +távozásommal, és hálával gondol majd rám, hogy megszabadítottam +terhétől. + +Szomoruan követte Ernesztinét, és föllázadt büszkesége, hogy őt annak +szomszédságában helyezték el, mint valami cselédet. Mint tudjuk, +visszautasított annak részéről minden kérdést, s a kis lakatlan szoba +láttára valóságos keserüséget érzett, visszagondolva Klára napfényes, +vidám elbeszéléseire, hogyan fogják együtt tölteni az életet. + +Tehát elhatározta, hogy megkisérli a szökést még az éjszaka folytán, +vagy kora hajnalban, de le nem fekszik, és lesni, várni fogja a +perczet, hol lehetséges lesz szobáját s a házat észrevétlenül +elhagynia. + +Neki akart indulni a sötét éjszakának. Különös bátorságot érzett, s +élénk képzelődése kifesté a továbbiakat, hogy fogja fölkutatni az +utczát és a házat, hol Holcsi ügyvéd lakik, ki várja őt, s meg volt +győződve, hogy eljut czéljához. + +És úgy is történt, a véletlen, a mi oly nagy szerepet játszik +életünkben, neki is segédkezett. Elvezette őt vágyainak czéljához, s +most nagyon boldog volt, mert a mit Klára igért, azt meg is tartotta, +s az elébe tárt ragyogó jövőt megvalósulva látta... + +Két napot töltöttek a falusi házban, midőn Holcsitól levél érkezett, +melyben tudatta, hogy a következő reggel vendégekkel érkezik, kik a +szomszéd eladó birtokot fogják megtekinteni. + +Klára megelégedéssel vette ezt a hirt, s tudni látszott róla, míg +Dózia valósággal megijedt az idegenek érkeztének gondolatára. + +Ő még soha sem forgott emberek között. Kedélye gyermekes volt, lelke +szüzies, s csak a veleszületett komolyság tette tapintatossá és +helyzete ügyessé, mert bár hetek óta csak átmenetileg gondolt +körülményeire, mind a mellett olykor szomoruságot érzett +elhagyatottsága miatt. + +Hogy kik voltak szülői, azt sohasem remélte megtudni, mert csupa +idegenek közt élt, kik multjáról sem tudhattak, s az egyedüli +Esztheyné grófné lehetett volna, ki talán ismerte származását, de vele +nem remélt többé találkozni. + +És pedig erre a gondolatra nem az vitte, hogy holléte örökre titokban +maradhat előtte, hanem hogy az oly haragot érezhet iránta, mi őt +örökre kitörölte emlékéből... + +A következő napon szép üde tavaszi reggel volt, midőn a vendégek +megérkeztek. Egyike azoknak, mikor az ember élvezettel szivja be a +levegőt, s tüdejét mintegy tágulni érzi a tavaszi szellő fuvallatára. + +Klára és Dózia a muszelin-függönyök mögül nézték az udvarra robogó +fogatot, melyről három férfi ugrott le. Hogy Holcsit kivéve, kik +voltak azok, nem tudták, s alakjukat csak egy pillanatig láthatták, +azután eltüntek a lépcsőházban. + +A hosszú, régi emeletes épület a kert közepén emelkedett. Körül volt +véve virágtáblákkal; most azonban még nem nyujtottak azok szinpompát, +mert a kertész csak pár nap előtt ültette ki a virágokat s azok +többnyire fakadó bimbóban voltak. + +A kert magas vasráccsal volt körülkerítve s mellette mint a katonák, +egymás mellett magas jegenyefák nyultak föl beláthatatlan magasságban, +mi százados régiségüket mutatta. A vasrácson kívül futott a fehér +országut, azon túl virágos rét s még távolabb hullámzó tó, melynek +kékes vizén csolnakok lebegtek. + +A látóhatárt rengeteg erdő szegte be, melynek háta mögött nagy hegyek +emelkedtek... + +Megérkezve és elhagyva a fogatot, a három férfi megállt a lépcsőház +küszöbén, s Holcsi a vidék szépségeire tette őket figyelmessé, mit +azok igazi bámulattal szemléltek és Enyingi gróf többszörös +fölkiáltással adott tetszésének őszinte kifejezését, míg Oroszlay néma +maradt, de vonásai kifejezték elragadtatását. + +--Ön igen szép vidéken lakik ügyvéd úr,--mondá Enyingi,--élvezet lehet +itt a nyarat tölteni. + +--Csakhogy, fájdalom, nekem kevés részem van az élvezetből, mert +dolgaim kötve tartanak a fővároshoz s csak ünnepnapokon szoktam +kijönni. + +--De minden oly lakályosnak látszik, lehetetlen hogy a ház üresen +álljon. + +--Nincs is az elhagyatva. Gyámleányom lakik itt nyáron át teljes +háztartással s jelenleg egy barátnője van nála. + +Ha e perczben el nem lettek volna foglalva a társalgással s Jakabra +pillantottak volna, lehetetlen, hogy észre ne vegyék annak arczán a +halványságot, mely azt e szavakra borítá. + +--E birtok,--folytatta Holcsi,--tulajdonképpen gyámleányomé, s kedvem +volna hozzá megszerezni azt is, mit méltóságtoknak ajánlottam +megvételre, mert az határos ezzel. Azonban azt hiszem, okszerübb csak +felerészben tenni hozományát birtokba, s ez az oka, hogy nem +reflektálok rá, holott igazán megéri az árát, a mit érte kérnek. + +--Mikor tekinthetjük azt meg?--kérdé Oroszlay, csakhogy valamit +mondjon, mert eddig némán hallgatta a társalgást. + +--Csak egy kis reggelivel szolgálok, azután mehetünk,--viszonzá +Holcsi, mialatt kitárta a mellékszoba ajtaját vendégei előtt, kik +beléptek, mely helyiség egyszerüen, de jó izléssel volt butorozva. + +Jakab gróf gyors pillantással tekintett körül, mintha valakit keresne, +de a szoba üres volt s arczán csalódás látszott. + +A nap teljes fényével sütött be az ablakon s vidámmá, nyájassá tette a +helyiséget, melyből, hogy csak kis idő előtt távozhatott valaki, +mutatta egy az ajtó közelében elejtett zsebkendő s egy a pamlagon +felejtett női szalmakalap, mellette napernyő. + +--Talán zavartuk a hölgyeket?--kérdé Enyingi, fölemelve a padlón +heverő kendőt. + +--Meglehet, hogy itt voltak és kiosontak, hallva az idegen hangokat,-- +viszonzá mosolyogva az ügyvéd, kinek rendesen komor, savanyu arczához +sehogysem illett a nevetés. + +--Sajnálom, hogy elűztük őket ebből a nyájas szobából, mely +valóságosan napsugárban fürdik. + +--Mindjárt behivom őket, mert valószinüleg a közelben várnak reánk: +kérem, uraim, menjünk reggelizni. + +E szavak után Holcsi egy mellékajtóhoz sietett, fölnyitotta azt és +midőn az ifjak átlépték a küszöböt, nemcsak terített asztalt találtak, +de két fiatal hölgyet is, kiket udvariasan köszöntöttek s az ügyvéd +bemutatta őket a leányoknak. + +Klára bizonyos jártassággal fogadta a vendégeket, míg Dózia majdnem +ügyetlennek látszott mellette s arczát biborpir önté el, mialatt +Enyingi megnémulva a bámulattól, míg Jakab gróf élvezettel tekintett +rájuk. + +Hol vette magát itt ez a szépség?--gondolta Enyingi, s önkéntelenül +barátjára pillantott és annak kifejezését látva, percz alatt tisztában +volt a birtokvásárlással, mit eddig nem tudott megmagyarázni +magának... + +Asztalhoz ültek. + +Egyszerű, polgárias kiállítással volt az megterítve. Hideg ételek, +bor, sör, gyümölcs izletes elrendezéssel, s csak tányért váltani jött +be olykor egy fehérkötényes és kisded fejkötős szobaleány, a házi ur +maga kinálta s maga szolgálta ki vendégeit. + +Közönyös tárgyakról folyt a társalgás és ha Enyingi már nem lett volna +tisztában a dolgok állásával, fölvilágosítja őt Jakab gróf +elfogultsága, kit soha sem látott oly tétovázónak, mint az étkezés +alatt. + +Alig evett valamit, keveset beszélt s legtöbbnyire Klárához intézte +szavait, de komoly, mély tekintetű szemének pillantása gyakran +elröpült Dóziához, ki hasonló elfogultsággal ült helyén s halvány +arczának átlátszó bőrén kétfelől rózsaszin karikák égtek. + +Enyingi bajusza alá rejté mosolyát s majdnem diadalmat érzett erre a +fölfedezésre. + +Ez a férfikülsőbe öltöztetett mimóza-virág, ki megközelíthetetlen volt +eddig a nőknek, ki hagyta a legszebb hölgyeket sóvárogni maga után: +most megtalálta azt, ki szivét elrabolta! + +Ez olyan világfinak, mint Enyingi, páratlan fölfedezés volt. Egész +belső része ujjongott az örömtől. + +De mind e fölfedezések daczára elfogulatlanul evett és társalgott s +igyekezett belevonni a beszédbe Dóziát, ki azonban egyhangú +feleleteket adott s tündöklő szemeinek hosszú pilláit alig merte +fölemelni. + +De annál élénkebben társalgott Klára, ki fiatalsága daczára nagyon is +jártasnak látszott a mulattatásban. Szemében volt valami macskaszerű +ravaszság s Enyinginek föltünt az a gyakori gyors tekintet váltása, +mit az gyámjával cserélt s mi rá, maga sem tudta mi okból, rossz +hatást tett és valami titkos czélt, előre megbeszélt egyetértést vélt +alatta rejleni. + +A megtekintendő birtokról alig esett szó, s Klára csak egyszer tett +arról említést, földicsérvén azt, a mennyire csak tudta, s e dicséret +alatt kutató pillantást vetett Oroszlay grófra. + +--Tulajdonképpen, gróf úr, melyikük szándékozik az eladó birtokot +megvenni?--kérdé Enyingihez fordulva. + +--A melyikünknek megnyeri a tetszését--viszonzá kitérve a kérdett.--A +tulajdonképeni vevő én volnék, de lehet, hogy barátom tulajdona lesz +az, ki szintén ilyen szándékkal foglalatoskodik. + +--Így szomszédok lennénk,--mondá Klára, Jakabra szögezvén szemét. + +--És én erre az esetre gyakran időznék nála, már csak a szomszédság +kedvéért is,--válaszolt Enyingi, látva barátja szórakozottságát, ki +folyton azon tünődött, ki ez a gyönyörű leány, kit Pármai Teodóziának +hivnak s lehetne valamelyik főherczeg gyermeke. + +Ez a titokszerüség kettős érdeket kölcsönzött neki s az oly fogékony +kedélyek, mint az övé, párosulva azzal a csodálattal, mit iránta már +első futó találkozásukkor érzett, nem tudnak szabadulni a hatás alól +addig, míg valami bizonyosat nem tudnak. + +Szerencsére a reggeli bevégződött s a fogat az ajtó előtt állt. + +--Mehetünk,--mondá Holcsi, ki előtt mindaz, mi Enyingi figyelmét +felkölté, teljesen észrevétlen maradt. Sem Dózia pirulására, sem Jakab +gróf elfogultságára nem figyelt, csak egyetlen czél lebegett előtte, +hogy a birtoknak gazdag vevőt találjon, melynek eladása rá volt bízva +s nagyszerű nyereséggel kecsegteté. + +--És bucsut veszünk,--mondá Oroszlay meghajtván magát a leányok +előtt.--A birtok megtekintése után azonnal az indóházhoz hajtatunk. + +--Ah! azt igazán sajnáljuk!--kiáltott föl Klára,--azonban ha gyámatyám +megengedi, egy második kocsin mi is követjük. Dózia még nem látta a +kastélyt belülről, melynek vörös fedele ide látszik, s belseje érdemes +a megtekintésre. + +--Ez pompás terv!--kiáltott föl önkéntelen megfeledkezéssel Dózia, +kinek vidám, elfogulatlan hangját csak most először volt alkalmuk +hallani az ifjaknak. + +--Ha kedvük van, tehetik,--viszonzá Holcsi.--Mi előre megyünk s kiadom +a rendeletet, hogy gyorsan fogjanak egy második kocsiba és utánunk +jöhetnek. + +Ez a terv, úgy látszott, az egész társaságnak megnyerte tetszését, +mert Jakab gróf is egyszerre megélénkült és látható derült kedvben ült +föl a fogatra Enyingi mellé, míg az ügyvéd a kocsis mellett foglalt +helyet. + +Haladás közben, mintegy hangulatot akarva gerjeszteni az ügyvéd, nem +szünt meg vendégeit a vidék nagyszerű szépségére figyelmeztetni, kik +gyönyörködve szemlélték a felséges erdő, mező és hegyek között +váltakozó tájat. + +A kastélyhoz érkezve, mely félórányira feküdt Holcsi birtokától s nagy +kiterjedésű park vette körül, leugráltak a fogatról, s mindenekelőtt +kívülről vették az épületet szemügyre. A ház régiségét mutatták a buja +folyondárok, melyek hosszú évek során egészen befedték a falakat, s a +sötétzöld, széles levelek közül különös ellentéttel emelkedett ki a +vörös tető. + +Az ablakok hosszúk és keskenyek voltak s mintegy belevágva látszottak +lenni a folyondárokba, míg az ajtó--és ablakrámákat zöldes moha +köríté. + +--Régen nem lakik itt senki?--kérdé Enyingi. + +--Néhány éve, hogy a kastély üresen áll. A tulajdonos meghalt, s az +örökösök pört folytattak egymás ellen és addig a birtokot nem lehetett +áruba bocsátani. + +--Lássuk belül,--mondá Oroszlay, s miután már egy ott állongó öreg +ember által fölnyittatott az épület főajtaja, mindhárman a szobába +léptek, hol zárt, penészes levegő és szag fogadta őket, s nem a +legjobb hatást tette, bár az ablak tábláinak fölnyitása által gyorsan +enyhült az első benyomás, midőn a tavaszi balzsamos levegő és a nap +fényes sugarai áraszták el az üres, tágas, elhagyatott termeket. + +Oroszlay elől ment s Enyingi és az ügyvéd követték, sokkal gyorsabban, +mint hogy beható megtekintés lehetséges lett volna, s ez feltünt +Holcsinak, ki koronkint megállítá Jakab grófot s egyre-másra +figyelmeztette. + +Az pedig tettetett érdekkel hallgatta beszédét, míg gondolatai másutt +kalandoztak, Dóziánál és már el volt határozva, hogy megveszi a +birtokot, bármi lesz is az ára, s bármily állapotban legyenek a +szobák. + +Azért nem is sok figyelemre méltatta azokat, mi az ügyvédet láthatólag +nyugtalanná tette, mert azt sejtette e közönyből, hogy az nem tetszik +a grófnak, ki az utolsó teremben Enyingihez fordulva kérdé: + +--Nos, hogy tetszik az épület és környéke? hisz tulajdonképpen te vagy +a vevő. + +--Addig nem itélhetek, míg a birtokot nem láttam,--viszonzá a kérdett, +kinek csak most jutott eszébe, hogy mit határoztak Jakabbal az adás- +vevésre nézve. + +Az ügyvéd ismét megélénkült, mert annak vette Oroszlay közönyét, hogy +ő csak mint jó barát szerepel Enyingi oldalán, s ezentul egész +figyelmét arra fordítá. + +--Természetesen, gróf úr,--mondta helyeslőleg Enyingi megjegyzésére.-- +De meg vagyok győződve, hogy a földeket látva, el lesz ragadtatva +azoktól. + +--Csak azért kérdem,--mondá Jakab gróf,--mert arra az esetre, ha te +nem volnál hajlandó a vételre, én megveszem azt... A vidéktől el +vagyok ragadtatva, a kastélyt kevés erővel helyre lehet állítani, s +mint tudod, az orvosok nekem folyton hegyi levegőt ajánlanak. + +--Én nem állok utadban,--viszonzá Enyingi.--Az ügyvéd úr majd ajánl +mást, nemde? Most pedig menjünk a kertbe... + +Holcsi örömben úszott. + +Midőn a ház egyik erkélyére léptek, hogy áttekintsék a park +természetes szépségeit, mert a kertészet nem jöhetett számba, munkás +kezek nem látszottak sehol. Enyingi az ügyvédhez fordulva kérdé: + +--Engedje meg, ügyvéd úr, hogy megkérdezzem, miféle összeköttetésben +áll kegyed azzal a két ifjú hölgygyel, kiket házában láttunk? + +--Az egyik, Lamberth Klára, gyámleányom, kiről, árva lévén, én +gondoskodom,--viszonzá láthatóan kellemetlenül érintve a kérdett.--A +másiknak Pármai Teodózia a neve s gyámleányomnak barátnője, ki +meghivta őt magához a nyári hónapokra. + +Jakab gróf, bár kissé távolabb állva a beszélőktől, feszülten figyelt +az ügyvéd szavaira. + +--És hova megy ő az őszre, ha Lamberth kisasszony visszatér a +városba?--kérdé Enyingi.--Hol van ő tulajdonképpen otthon? + +--Azt nem tudom,--viszonzá kitérve az ügyvéd.--Klára az őszig +nagykorusítva lesz s úgy hallottam tőle, hogy utazni megy és +valószinű, hogy fiatal barátnőjét is magával viszi, kinek +körülményeiről én semmit sem tudok. + +--Ő valószinüleg szintén árva? + +--Meglehet...--mondá gyorsan, majdnem kedvetlenül Holcsi, és tovább +ment, mintha a további kérdezősködést ki akarná kerülni. + +Majdnem egy egész órát vett igénybe a kastély környéke s a nagy +kiterjedésű kert szemlélete, midőn a két fiatal hölgy megérkezett s a +férfiakhoz csatlakozott. + +Enyingi azonnal Klára mellé szegődött a park utjain, mintegy alkalmat +akarva adni barátjának, hogy Dóziával maradjon, ki lesütött fővel +haladt oldalánál. + +--Emlékezik még kegyed, hogy egy pillanatig a fővárosban +találkoztunk?--kérdé tőle Jakab, igyekezvén szemébe nézni. + +--Emlékezem. + +--És most azonnal megismert? + +--Oh, igen!--viszonzá szép szemét fölvetve a leány, s egy pillanatig +oly melegen, oly bensőségteljesen találkozott pillantásuk, mint az +első látásnál. + +Oroszlay elhalványodott e tekintetre. Oly mélyen hatott az rá, hogy +szive hangosan dobogni kezdett. + +--Gondolt azóta reám, úgy mint én kegyedre a napnak minden órájában?-- +kérdé halkan. + +--Számtalanszor! + +--És örült viszontlátásomnak? + +--Teljes szivemből. + +--Köszönöm,--rebegte nagy fölindulással az ifjú s a gyors, váratlan, +édes vallomásra szédülni érzé fejét. + +Most, midőn a hallgatás jege meg volt törve, Dózia mosolyogva emelte +rá szemét, de megdöbbent annak halványságától s nyugtalanul kérdé: + +--Rosszul érzi magát? + +--Egy ideges fájdalom czikázott át szivemen, a boldogságtól. + +És igazat mondott. Rendesen békés csöndben, álmodozásban élő lénye +csodálatos átalakuláson ment e perczek alatt keresztül. Dózia, mint +álmainak édes alakja, már napok óta foglalkoztatá képzeletét, de most +oly valamit érzett szivében, mi eddig ismeretlen volt előtte; +fájdalmas boldogságot, szomorú előérzetet, sőt megfoghatatlan +félelmet, mint ha szerelmét vész fenyegette volna... Honnét eredt, +miből jött ez az ideges nyugtalanság? Maga sem tudta, csak az állt +előtte tisztán, hogy ezt a gyermeket kimondhatatlanul szereti, örökre +meg van büvölve általa, s legyen az bárki, nincs hatalom, mi +elválaszsza tőle... + +Ekkor utólérték őket a többiek és Holcsi nem is mozdult többé Jakab +gróf oldala mellől, kivel később a birtokot tekintvén meg, tudatta +annak árát, s bár Enyingi azt igen drágának találta, szóval +megkötötték a szerződést s az ifjak úgy utaztak el, mintha igen jó +munkát végeztek volna. Oroszlay most már mint a birtok tulajdonosa +távozott a tornyosi indóházból, hogy másnap a fővárosban végezze a +továbbiakat s az ügyvéd nagy megelégedésére meghatározták az órát, +melyben ő azt a szerződés aláirása végett irodájában fölkeresi. + + + +IX. + +Hermance grófnő budoárjában ült és olvasott, midőn zajosan fölnyilt az +ajtó s fiatal leányalak röpült be hozzá s térdre vetve magát előtte, +átkarolta derekát s zajos örömmel mondá: + +--Itt vagyok, kedves anyácskám! Már alig vártam, hogy hazajőjjek, jó +dolgom volt, pompásan mulattam, de még is csak legjobb itthon! + +Esztheyné melegen viszonzá az ölelést. + +--Én is örülök jövetelednek, Veronika, nagyon nélkülöztelek +távollétedben. + +A leányka ledobta kalapját, levetette felöltőjét és nyulánk termetének +karcsú szépségében állt anyja előtt, ki gyönyörködve szemlélte. + +Nemes harmónia ömlött el e fiatal alakon, párosulva oly előkelőséggel, +hogy nem tagadhatta volna el származását. + +Termete középmagas, talán nagyon is karcsu, keze, lába apró, arcza +nyiló rózsa majd vidámságban, majd komoly kifejezésben váltakozva s +szép kék szemének kifejezése mutatta, hogy sokkal érettebb, +gondolkozóbb koránál s sokkal szellemdusabb, mint rendesen a fiatal +leányok lenni szoktak. + +--Ülj mellém. Veronika és mondd el élményeidet: hogy mulattál? kik +voltak Csetneken stb.,--kérdé maga mellé vonva leányát a grófné. + +--Levélben már mindent megírtam, de különben talán Oroszlay is beszélt +az ott történtekről?--mondá bizonyos feszültséggel hangjában Veronika +s tekintete nyugtalan kérdéssel függött anyja arczán. + +--Ő majdnem semmit sem beszélt az ottaniakról, sőt csodálkoztam, hogy +oly rövid időt töltött Csetneken. + +--Tudjuk, hogy nem kedveli a zajos mulatságokat,--mondá gyorsan, +majdnem zavarral a leány,--ott pedig meglehetős élénken teltek a +napok. Vadászat, játék, bál, szinházi előadás egymást váltották föl s +néha már sok is volt az élvezetből. + +--Nem történt köztetek semmi? Jakab kissé lehangoltnak látszott. + +--Semmi!--viszonzá majdnem szomoruan a leányka.--Egyáltalában azt +hiszem, ő nem sokat törődik velem. + +--Én az ellenkezőről vagyok meggyőződve,--mondá hévvel a grófné, mint +a ki nem akar egy kedvencz eszméjétől megválni.--Jakab nem az az +ember, ki valakivel játékot üzzön s föltett szándékát halogassa. + +--Nem tartozik a kaczér férfiak közé és ő soha sem mutatott mást +irántam, mint tiszteletet és barátságot. + +--Ezt nem állíthatod. Veronika, mert ő határozottan bámulóid közé +tartozott s minden alkalommal kitüntetett mások fölött. Igazad van, +hogy nem kaczérkodik a nőkkel, sőt ellenszenvet mutat minden léhaság +iránt és éppen azért nála többre kell venni mindazt, a mit mutat, mert +azt okvetlen érzi is. + +--Bár úgy volna!--sóhajtott föl Veronika. + +--Úgy van, gyermekem, de soha sem láttam leányt, kinek kevesebb +bizalma van önmaga iránt, mint neked. Mi kifogása lehetne Jakabnak +ellened? Ha nősülni akar, magához méltóbb élettársat nem választhatna. + +--Ha nősülni akar! De ő éppen úgy viseli magát, mint ha az szándékában +sem volna. Sőt nem is gondolna házasságra. Közönyös a fiatal hölgyek +iránt, s majdnem kerüli őket. + +--Talán az éppen azért van, mert egy kötötte le figyelmét. + +Veronika nem akarta észrevenni a czélzást, sőt arcza mutatta, hogy nem +is ad annak hitelt, s elhagyva helyét, végig pillantott ruháján. + +--Megyek átöltözni,--mondá válasz nélkül hagyva anyja szavait...-- +Mikor volt itt Jakab? + +--Néhány nap előtt... Ha megtudja, hogy megjöttél, talán még ma is +látjuk őt. + +E szavak után Veronika eltünt a damaszkfüggönyök ránczai között, +melyek az ajtót boríták, s Hermance gondolkodva tekintett utána és egy +önkéntelen sóhaj hagyta el ajkait. Ő napok óta várta Oroszlay gróf +látogatását, s nyugtalan szivvel gondolt arra, hogy mily hirt fog az +hozni Dóziáról, ha ismét eljön. + +Béla majdnem naponként előhozta az éjszaka látott női alakot, de nem +tudott meg róla semmit, s Bertalan gróf már elfelejtve az egész +eseményt, soha sem beszélt arról. De Hermancenak amaz +eszmelánczolatánál fogva, mely Dóziától elvezeté őt Holcsi ügyvédhez, +többször megfordult eszében ama levél, melyet férje iróasztalán +talált, melyből megtudta az ügyvéd lakását, s melynek irálya oly +különös, titokszerűen volt tartva. Maga sem tudta hogyan és mi okból +jutott eszébe, hogy az a levél Dóziával összefüggésben lehetne. De +azután elvetette e gondolatot, mert nem volt annak alapja. Mind a +mellett figyelemmel kisérte férjét, kit egy idő óta szórakozottnak, +majdnem nyugtalannak talált, és szokatlanul sok időt töltött távol +hazulról. + +Hermance ama nők közé tartozott, kik áldott türelemmel nézik végig +mindazt, mi jogaikban megrövidíti őket. Nyugodtan hallgatta férjének +az erkölcsről, tisztességről mondott szentencziáit, holott tudta annak +ledér életmódját, de soha sem éreztette vele, sőt a mások czélzásait +is hallatlanná tette, mert hiszen a jó barátnők elegen vannak, hogy +nyiltan vagy burkolt szavakban, titkos kárörömmel tudtára adják +egymásnak azt, mi fájdalmat okozhat, s ama kalandokról, miket Eszthey +Bertalan folytatott, az egész világ beszélt. + +Sőt kapott névtelen leveleket is «jó barát» aláírással, melyben férje +kalandjait írták le neki, hozzátéve, hogy oly szép asszonynak nem +kellene azokat tűrni s kárpótolhatná magát. De ő utálattal dobta el az +ily hitvány iratokat. Szerette férjét s nem akarta kenyértörésre vinni +a dolgot, sőt, mint mondtuk, soha nem is sejttette vele, hogy ismeri +életmódját, mely szégyenteljes volt mindkettőjükre nézve. + +Sok gondot és szenvedést okozott neki az a szomorú helyzet, melyben +sinylődött, s most hozzájárult még az is, hogy Dóziáról nem tudott +semmit, és azt ezerféle veszedelemben hitte lenni. + +Megfoghatatlan volt előtte Oroszlay hallgatása, kinek szavában szentül +bizott, s azzal iparkodott magát megnyugtatni, hogy az határozott +eredménynyel kivánja őt csak fölkeresni, s míg nyomon nincs, nem +akarja magát mutatni. + +Azonban multak a napok, s végre nem birt türelmetlenségén erőt venni. +Írt Jakabnak, éppen arra a délutánra kérve látogatását, melyen leánya +váratlanul megérkezett. + +Szinte kellemetlen volt neki annak megérkezése, tudva, hogy ha Jakab +eljön, nem beszélhetnek Dóziáról, de alig volt Veronika távozása után +egyedül, midőn a komornyik nem Oroszlayt, hanem Enyingi Loránd grófot +jelenté. + +--Szívesen látom,--kiáltott föl örvendve Hermance, mert azt remélte, +hogy ha többen lesznek a teremben, neki majd alkalma nyílik Jakabbal +pár perczig észrevétlenül Dóziáról beszélni. + +Enyingi, mint rendes szokása volt, a legvidámabb kedvben lépett be s +gyorsan körülpillantván, kérdé: + +--Béla azt mondta nekem, hogy Veronika grófnő megérkezett és siettem +látogatásomat tenni. + +--Megjött s azonnal itt lesz, csak átöltözik a poros út után. + +Alig töltött Enyingi néhány perczet Hermance grófnő társaságában, +midőn Eszthey lépett be, ki Veronikát még nem látta. A két gyermeke +közül kedvencze volt és hallván megérkezését, sietett őt megölelni. De +a grófnénak arra a biztosítására, hogy az nemsokára megjelenik, helyet +foglalt és részt vett a megkezdett társalgásban, melyet jövetelekor +neje Enyingivel folytatott. Hermance szerette volna a megkezdett +beszédtárgyat bizonyos okokból elejteni, de a vendég Esztheyhez +fordulva, mondá: + +--Neked mi a véleményed arra nézve, miről a grófnéval élénken +vitázunk? + +--Tudnom kell, mi az, mert csak az utolsó szavakat hallottam, valami +párisi történetről. + +--Elbeszélem. Egy jó ismerősöm, Solmage márki megölte nejét hűtlenség +miatt, s a törvényszék fölmentette. + +--A franczia kódex 324-ik paragrafusa szerint,--viszonzá egykedvűséget +tettetve Eszthey, de arcza egy árnyalattal halványabb lett. + +--Úgy van! A férj tetten érte nejét s ugyane törvényczikk 363-ik +paragrafusa szerint cselekményeért nem büntetendő sem a férj, sem a +nő, ha egyik a másik hűtlenségét szemmel látja, sőt a vetélytárs +megöléseért sem felelős. + +Pár pillanatnyi csend következett, mialatt Hermance láthatólag küzdött +fölindulásával. + +--És mi történt tovább Solmage márkival?--kérdé Eszthey. + +--Úgy él, mint azelőtt, mindenütt fogadva van, s játszsza az érdekes +özvegy szerepét. + +--És te ezt helyteleníted, Hermance?--kérdé mosolyt erőltetve ajkaira +Bertalan gróf, mi azonban szánalmasan sikerült. + +--Minden bizonynyal! Egy nő soha sem volna ily kegyetlenségre képes. + +--Azért nem, mert nő!--mondá Enyingi--s mert fizikai ereje sincs +hozzá. + +--És jobb szíve van, könnyebben bocsát meg, s kevés asszony képes +kegyetlenségre! + +--Ezt tagadom, grófné. A példa azt mutatja, hogy az asszonyok sokkal +szenvedélyesebbek, mint mi férfiak, s talán mindent inkább +megbocsátanak, mint a hűtlenséget. + +--E tekintetben én az ellenkezőről vagyok meggyőződve,--mondá hévvel +Hermance, ki hiába küzdött fölindulása ellen, most egyszerre +szenvedélylyel törtek ki a szavak ajkán.--És határozottan azt hiszem, +hogy a legtöbb nő tudva is férje hűtlenségét, szemet huny, napirendre +tér fölötte, meggondolván, hogy közös sorsot kell a többiekkel +viselnie. + +Eszthey megmozdult helyén s új mosolyt erőltetett ajkára. + +--Oly hévvel beszélsz, Hermance, mintha saját ügyedet védenéd,--mondá +enyelegve, de egy bizonyos figyelmeztetéssel hangjában. + +Ez a megjegyzés Enyingit figyelmessé tette, s most gondolt csak arra, +hogy kik előtt pendítette meg a kényes tárgyat, és pár szóval sietett +azt bevégezni. + +--Nem tudja, a fővárosban van-e Oroszlay?--kérdé Hermance, +fölhevüléséből összeszedve magát. + +--Ma itt van, de együtt voltunk pár nap előtt falun. Képzelje, grófné, +Jakab, ki uradalmak ura, egy kis birtokot vásárolt. + +--Jakab birtokot vett?--kiáltott föl meglepetten Eszthey.--Minek és +hol? + +--Ez egy egész kis regény, de nem beszélhetek róla s csak annyit +mondhatok, hogy Pozsonymegye egyik legkiesebb vidéken fekszik a +birtok, szép kis régi kastélylyal, mely azonban meglehetős elhanyagolt +állapotban van,--viszonzá Enyingi, ki úgy gondolkozott, hogy miután a +vásárlás ténynyé vált, már lehet beszélni róla. + +--És Jakab oda megy lakni?--kérdé csodálkozva a grófné, ki sokkal +nyugtalanabb volt e hirre, mint mutatta. + +--Valószinüleg, különben miért vette volna,--jegyzé meg Eszthey.-- +Valami szerelmi história. Mi? Előttünk beszélhetsz. Vagy titoktartást +igértél? + +--Félig-meddig. Azonban, azt hiszem, Jakabnak kellemesebb, ha nem +tudnak arról. + +--Keresd az asszonyt?--kérdé erőltetett mosolylyal Hermance. + +--Azt hiszem... Úgy sejtem...--viszonzá habozva Enyingi gróf, ki már +bánni kezdé, hogy beszélt a birtokról, mert csak most jutott eszébe +Veronika, midőn a szülők érdeklődését látta. + +--És ki ajánlotta neki a birtokot?--kérdé Eszthey odavetve, hogy lelki +állapotát titkolja, mi nem a legrózsásabb volt e perczben. + +--Egy Holcsi nevezetű ügyvéd. + +Most olyan valami következett, mit Enyingi sem akkor, sem később nem +tudott megmagyarázni magának. + +A grófné ajkáról ijedt kiáltás röpült ki s megrázkódott, Eszthey +fölugrott helyéről. + +--Holcsi?--kérdé elhalványult arczczal.--Holcsi Kálmán? + +--A keresztnevét nem tudom,--viszonzá megdöbbenve a kérdett.--Azt sem +tudom, hogy jutott Jakab annak a nem igen bizalmat gerjesztő külsejü +embernek az ismeretségéhez? Kért, hogy menjek vele a birtokot megnézni +s én teljesítettem kivánságát... Többet nem tudok mondani a dologról. + +--Valami regényről tett említést?--kérdé erőltetett nyugalommal +Hermance.--Mi az? + +--Nos, nem regénybe illő dolog-e, hogy egy ember, kinek három uradalma +van pompás kastélyokkal, egy öt-hatszáz holdból álló hitvány kis +birtokot vásárol,--kiáltott föl nevetve Enyingi, föltéve magában, hogy +semmit sem árul el többet Jakab dolgából.--Azt kell hinnem, hogy oda +elvonulva, végleg remetének készül. + +--És a hölgy? + +--Miféle hölgy? + +--Kire értette az előbb, hogy cherchez la femme. + +--Senkire. Ez csak olyan façon de parier. + +--Milyen zárkózott lett egyszerre. + +--Legkevésbé sem, grófné, de igazán nem tudnék erről a dologról többet +mondani. + +Ekkor szerencsére Veronika lépett be s meglátva atyját, annak karjaiba +röpült, össze-vissza csókolta s a vendéget csak azután vette észre és +szokott nyájasságával üdvözlé, ki elhagyva helyét, mély meghajlással +köszönté. + +--Miért nem jött Csetnekre?--kérdé Veronika vidáman.--Úgy tudom, meg +volt híva. + +--Dolgaim tartóztattak, grófnő. Hallom, hogy nagyszerűen mulattak? + +--Kellemesen teltek a napok; ki beszelt az ottani dolgokról? + +--Jakab, ki szintén néhány napot töltött ott. + +--Hogy azután mielőbb megszökjék! + +--Biztosítom, hogy nehéz szívvel tette, de tudom, hogy igazán fontos +dolgai voltak. + +Eszthey szeretett volna gúnyosan fölkiáltani, hogy: birtokvásárlás. De +nem tette s majdnem részvéttel pillantott leányára, ki oly szép volt, +mint a nyiló rózsa és tudta, hogy ha az sejtené azt, a mit ő gyanít +Enyingi elbeszélése után, mélyen megszomorítaná. + +Azután majdnem az egész látogatás alatt csak ketten csevegtek, a +vendég ifjú és a ház leánya. Valami szokatlan nehézkesség vett erőt a +grófi páron, s többször kérdőn pillantottak egymásra, de egyik sem +volt teljesen tisztában a másik aggodalmával s ez nehezítette +helyzetüket. + +Végre Enyingi elhagyta helyét. Ő maga is érezte, hogy valami másként +van ma a teremben, mint egyébkor szokott lenni s azt is tudta, hogy +azt ő idézte elő beszédével. + +Kivéve Veronikát, mindnyájan nyomott kedélyhangulatban voltak s +majdnem örömmel látták távozni a vendéget, kit a házi úr kikisért s +nem is jött többé vissza. + +--Oly szép az idő,--mondá Veronika az ablakhoz futva, melyen ragyogó +napsugár tekintett be,--ha nincs ellenére, mama, Ernesztinnel sétálni +megyek. + +--Menj, menj, gyermekem. Az út után jót fog tenni a járás, nekem +különben is dolgaim vannak,--mondá Hermance, ki érezte, hogy izgatott +kedélyállapota miatt pár óráig egyedül kell maradnia. + +Midőn Veronika távozott a szobából, a grófné arcza egyszerre +elváltozott, az erőltetett nyugalom eltünt vonásairól s majdnem üres +tekintettel nézett a levegőbe. + +Különös sejtelem remegtette meg testét, midőn Enyingi Holcsiról +beszélt, s azt mondta: «ez egy egész történet», melyről aztán nem +akart beszélni. + +Homályba volt előtte burkolva még mindaz, a mit gyanított, de egy +különös ösztönszerű találékonyság majdnem végig vezette őt nyomról- +nyomra a rettentő valóhoz, s majdnem bizonyos volt benne, hogy +megbocsáthatatlan, sőt végzetes tévedést követett el, midőn titkát +Jakabra bizta. Oh, bár ne tette volna, a sátán vezérelte arra, az adta +neki az eszmét, s ő meggondolatlanul cselekedett, minek irtóztatók +lehetnek a következményei... + +Így ült és tünődött óraszámra, mialatt zavarosnak érezte agyát, s még +egy különös eszméje volt, mi nyugtalanságához járult, ama levél, +melyet férje asztalán talált, melyből Holcsi ügyvéd lakását megtudta, +s mely kezdete volt annak a lánczszemnek, mi most egymásba fűződve. +Isten tudja meddig és hova vezet el, s mik lesznek a következményei? + +Lassan leszállt a nap s homályos árny tekintett be az ablakon, midőn +Oroszlay grófot jelentették, ki majdnem rögtön követte a szolgát, s +Hermance már meghajlásában valami elfogultságot látott, mi még inkább +megdöbbentette, mind a mellett a legnyugodtabb kéznyujtással és +mosolylyal fogadta. + +--Remélem, hoz nekem valami jó hirt, kedves gróf,--kezdé vidáman, +mialatt az helyet foglalt. + +--Elvégeztem, a mit rám bizott, grófné s föltaláltam a keresett fiatal +leányt. + +--Föl-ta-lálta?--kérdé majdnem ijedten Hermance. + +--Gyorsabban, mint hittük, de ilyféle dolgoknál rendesen a véletlen +játszik közbe s nekem is az járt kezemre. + +Hermance hallgatott. Leirhatatlan félelem dúlt belsejében. + +--Föltaláltam az ön védenczét, ki általam kerestetett,--folytatta +komolyan, majdnem tünődve az ifjú, talán a fölött, hogy öntse +szavakba, a mit mondani akar.--De félek, hogy nem mondhatok róla olyan +hirt, mit grófné talán vár, és kielégítheti reményét. + +--Hogy érti ezt? + +--Egyszerűen úgy, hogy a keresett fiatal hölgy nincs fenyegetve semmi +veszedelem által. Ott, a hol van, boldog, vidám, elégedett s teljesen +meg van elégedve helyzetével. Beszéltem vele, s a legjobb +meggyőződéssel mondhatom ezeket, és kérni akarom, hogy miután nyugodt +lehet miatta grófné, ne tegyen tovább semmi lépést keresésére. + +Hermancet nyugtalansága mellett boszantották e szavak. Úgy vette ki az +ifjú beszédéből, hogy helyesli azt, a mit Dózia tett; s az ő pártjára +állt, sőt tanácsokat ad neki, mit és mit ne tegyen miatta. Ez igazán +különös volt, s végére akart járni okának, mert Enyingi titkolódzása +jutott eszébe. + +--Tehát boldognak és helyén valónak találta őt?--kérdé mosolyt +erőltetve ajkára. + +--Tökéletesen! Az a fiatal leány tizenhat évével, gyermekded álmaival +s kissé nyugtalan természetével nem lehetne jobb körülmények között, +mint jelenleg van. + +--Ő maga mondta ezt önnek? + +--Nem! Sőt egyáltalán nem is beszéltünk arról. De grófné elmondta +nekem, hogy ő egy intézetben volt, hol nem szeretett lenni s hova már +koránál fogva sem való, és kegyed jövője miatt nem volt tisztában, +mert nem tudta, hova tegye, őt, s mit műveljen vele? És ő gondoskodott +magáról, jobban, mint bárki tehette volna; s azért voltam bátor azt a +tanácsot adni, hogy hagyja őt ott, a hol van, hol barátnőre akadt, ki +szereti őt s bizonynyal nem hagyja a sors esélyeinek kitétetni. + +Jakab gróf mindezt szokatlan hévvel adta elő. De hangja szelid, kérő +és rábeszélő volt, azonban Hermancenak minden vérét forrongásba hozta, +s oly nagy keserűséget érzett, hogy alig birta könyeit leküzdeni. + +Az ifjú azonban ezt nem vette észre. Szeme még a rendesnél is +álmodozóbb volt, s a levegőbe függeszté tekintetét, mintha ott +valamely kedves képet látna, mi szavai alatt másfelé kötné le +figyelmét- + +--De biztosítva van-e jövője?--kérdé kutató hangon a grófné.--Mert rá +nézve az a legfontosabb kérdés. Dóziának vagyona nincs, családdal nem +bir, s ha jelenlegi boldog helyzete megváltozik, mit fog akkor +nélkülem tenni, ha én elvetem létezésének gondját. + +--Szerintem ez a helyzet nem fog beállni. Ama tette, mit nekem grófné +elbeszélt, hogy innét éjnek idején volt bátorsága elmenekülni, erélyes +természetre mutat, s én azt hiszem, ő tudna még akkor is segíteni +magán, ha az a nem várt helyzet beállna, hogy elhagyatva látná magát. + +--De ki tudja, milyen módon! Most, miután látta nagy szépségét, +megitélheti, hogy mily veszedelmeknek lehet kitéve, s hogy ő nem az a +leány, ki nyom nélkül eltünjék a nagy tömegben. + +--Azt én is hiszem! Azonban miért kellene megváltozni helyzetének. Az +a fiatal leány, ki barátnője neki, ki az intézetből elcsalta s magához +vette, gazdag, hozzá hasonlóan árva, és talán szintén egyedül áll a +világban s addig, míg férjhez nem megy, együtt maradnak. + +--És azután? + +--Talán később is fog gondoskodni róla. + +--Talán!--mondá egy nemével a gúnyos izgatottságnak Hermance.--Ön +nagyon is rózsás szinben látja Dózia jövőjét, kedves barátom s ne +nehezteljen, de ha tudom, hogy ily könnyen átsiklik azon a dolgon, mi +nekem hetek óta álmatlanná teszi éjszakáimat, nem fordultam volna +szorongattatásomban önhöz. + +A szomorúan kiejtett szavak s az elfojtott könyektől fátyolozott hang, +mélyen meghatották Jakab érző, meleg szivét. + +--De hát mit szándékozik grófné Dóziával tenni, hogy alakítaná +jövőjét, ha az hajlandó volna kivánatának eleget tenni?--kérdé +feszülten. + +--Gondoskodnám róla, mint a hogy gondoskodtam eddig, mert szent +kötelességemnek tartom el nem hagyni őt, még arra az esetre sem, ha ő +szakítani akar velem. + +--Valami vérbeli rokonság köti őt grófnéhoz?--kérdé bátortalanul az +ifjú. + +--Nem!--mondá a kérdés fölött meglepetve Hermance.--Miből gondolja +ezt? + +--Nem gondolom, csak kérdem, mert rendszerint nem szoktunk azokhoz így +ragaszkodni, mint grófné teszi, kik idegenek ránk nézve. + +--Az az egyéntől függ, s ha már annyit beszéltünk Dóziáról, elmondom +önnek összeköttetésem részleteit vele, nehogy valamely téves és alap +nélküli következtetésekre jusson. + +Oroszlay várakozásteljesen tekintet rá. + +Hermance hátradőlt a pamlag selyem párnájára s pár pillanatig +gondolkozott, talán a szavakat válogatva, melyekbe vallomását öntse +vagy burkolja. + +--Huszonkét éve, hogy férjhez mentem, s igen boldog házasságban éltem +Bertalannal. Telve voltam ábránddal az élet, s reménynyel a jövő iránt +és magamról itélve, azt hittem, az egész világ hozzám hasonló békében, +csendben, élvezetekben tölti életét. Egymásután két gyermekem +született s ekkor oly boldognak, elégedettnek éreztem magamat, hogy +nem kivántam több kegyet a Mindenhatótól. De talán untatom? + +--A világért sem, grófné, láthatja arczomon az érdeklődést. + +--Egy napon,--folytatta Hermance,--levelet kaptam. Ismeretlen kézre +vallott a czím fölirata, hordár hozta, ki azonnal ismét távozott s én +fölbontva a borítékot, körülbelül a következőket olvastam: + +«Egy anya, ki halálos ágyán fekszik, kéri méltóságodat, keresse fel őt +Isten nevében. Gondoljon gyermekeire és ne tagadja meg kérését egy +szerencsétlennek, ki egyedüli reményét grófnéban helyezi, s ki mint a +vízbefuló, a szalmaszálhoz, ragaszkodik ahhoz, hogy halála előtt +meglátogassa...» + +--Név vagy aláírás nem volt a levélben, csak az utcza, ház és +lakásczím, s én megindulva a szomorú levél tartalmán, azonnal kocsira +ültem és a megjelölt utczába hajtattam. + +--Ez szép és nagylelkű dolog volt kegyedtől, grófné! + +--A hozzám irt sorok igazat mondtak. Egy halvány, beteg asszonyt +találtam a lakásban, kinek a szenvedés és enyészet bánatos kinyomata +ült arczán. Ágyban, vánkosaira támasztva fogadott, várva jövetelemre s +mellette egy két éves gyermek szunnyadt, nem sejtve, hogy mily +tragédia folyik le az ő sorsára nézve. Hogy mit beszéltünk együtt, +engedje elhallgatnom, melyből csak azt mondom el, hogy én megigértem +neki, miként gyermekéről gondoskodni fogok. Hogy azt soha el nem +hagyom, de ő nem elégedett meg igéretemmel, hanem meg kellett esküdnöm +gyermekeim boldogságára, hogy a mit mondtam, meg is teszem. A nő pár +nap mulva meghalt, a gyermek Dózia volt, kire én eleinte majdnem +gyűlölettel tekintettem, mert léte által nekem oly iszonyatos +csalódást és bánatot okozott, mi földúlta boldogságomat, megingatta a +jóban hitemet és a tisztességben bizalmamat s néhány óra alatt a +boldog asszonyból nagyon boldogtalan nő lett... + +De később, midőn a kis Dóziát biztos emberekhez elhelyeztem s a +gyermek növekedett, szép lett, mint a feslő bimbó és ha meglátogattam, +szeretettel tárta felém apró karjait és mamának nevezett, +megszerettem, s megtartottam szavamat, igéretemet mindaddig, mig ő el +nem hagyott. Ez a történetünk nekem és Dóziának. Most talán megérti +ön, hogy miért nem egyezhetem távozásába, s miért nem bizhatom sorsára +én, ki megesküdtem, hogy sohasem hagyom el, még pedig gyermekeim +boldogságára! + +Midőn Hermance bevégzé történetét, a fiatal gróf lehorgasztott fejjel +ült helyén, s a föltevések és következtetések után, mik hetek óta +lelkében megérlelődtek, azon tünődött: igaz, való-e az, mit neki +Esztheyné beszélt, vagy kigondolt történet egy másnak a leleplezésére, +s midőn annak csodálkozó, kérdő szemét arczára tapadni érzé, +bizonytalanul mondá: + +--Ha így van, grófné, mint a hogy nekem most beszélte, úgy nem +próbálok többé tanácsot adni. Tegyen belátása szerint, de nekem +szerepem itt bevégződött. Teljesítettem, a mivel megbizott s miután +tudja, hol van Dózia, rendelkezhetik vele, a mint jónak látja s a hogy +jövőjére nézve legjobbnak tartja. + +Hermance mindjobban meg volt lepetve e szavakon. Ő mást várt... +Elismerést, méltánylását tettének, s Oroszlay oly különös hangon +beszélt, mintha... mintha kételkednék szavaiban... + +--Nem, nem, az lehetetlen,--folytatta eszmemenetét, s gondolataiba +merülve fogott vele kezet, ki meghajtván magát, az ajtó felé haladt. + +--De hát hol van Dózia tulajdonképpen?--kiáltott utána a grófné. + +--Pozsonymegyében, Tornyoson, Holcsi Kálmán ügyvéd gyámleánya, +Lamberth Klára birtokán,--viszonzá a gróf, azután lehullott utána az +ajtó függönye és Hermance egyedül maradt... + + + +X. + +A pacsirták vígan énekeltek a levegőben, midőn Dózia az erkélyre +lépett s élvezettel szívta be a reggel felséges, üde levegőjét. + +Zamatos szellő érkezett a hegyekről s a falu tornyában vidám harang +szólt, mely a híveket templomba hívta. + +Dózia is ünneplő ruhájában készült a szentegyházba egyedül, mert csak +kilencz óra volt, s Klára nem akarta elhagyni ágyát. + +Dózia előbb körültekintett s szép arczocskáján folytatása látszott a +természet mosolyának. Teljesen beillett ifjúságával, szépségével a +viruló keretbe, hol már a tavasz bimbói kifakadtak, s minden viruló, +üde volt, mint a milyen a kikelet fölébredésekor szokott lenni. + +A templom csak néhány száz lépésnyire feküdt Klára házától, s ő +lefutva az erkély lépcsőin, sietve indult ki a fehér útra, mely +czéljához vezetett s melyet Tornyoson léte óta minden vasár--és +ünnepnapon meg szokott járni. Oda rendesen a fehér poros úton ment, de +vissza mindig a tó partját választá sétahelyül. Órákig elandalgott a +kékes víz hullámait szemlélvén és olykor csolnakba ült s közel a +parthoz ringatta magát a föltornyosuló, majd elsimuló habokon. + +Hetek multak, mióta Tornyosra érkezett s nagyon bájosnak találta a +falusi életet. Minden új és szép volt itt neki, ki városban növekedett +s a tavaszt, nyarat és őszt néhány busongó fán és bokron láthatta, +melyek hasonlón az ő életéhez, tengették a főváros nehéz, meleg +levegőjében életüket. + +Legfőbb vágya mindig a falunlétel volt, melynek bájait, előnyeit, +szabadságát csak könyvekből és képzeletből ismerte, de szerette, +rajongott érte, s végre elérte vágyainak netovábbját, falun volt és +csodálta a felséges természetet, melyben mindenütt Isten képét +látta... + +A templomhoz vezető úton előre sietve, a földre szögezte szemét s mint +már oly gyakran ama bizonyos nap óta, álmodozott. + +Mit is mondott neki ama szép reggelen Oroszlay, kivel akkor beszélt +először, s addig még soha nevét sem hallotta? + +Hogy szereti. De hát hogy volt az lehetséges, oly hirtelen, minden +előzmény nélkül, hasonlóan a kedves madárénekhez, mely váratlanul +szólal meg a zöld levelek közül s hirdeti a tavaszt, a boldogságot és +a szerelmet... + +És ő sem késett a felelettel. Ki kellett mondania, a mit érzett. +Kényszerítette valami addig nem érzett hatalom, mi erősebb volt +akaratánál s úgy érezte, hogy szíve szétpattan, ha hallgat, de hisz +csak látni kellett azt a szépséges ifjút, hogy szeressük, szeretetre, +imádásra van ő teremtve. + +Ilyen gondolatok között haladt előre, s szive megtelt áhítattal, ajka +halk szerelmi dalt dúdolt s átszellemült arczczal lépett a templomba. + +A mise elűzött fejéből minden földies érzést és gondolatot, egészen +átadta magát a vallás szeretetének s midőn az elvégződött, +megfrissülve, vidáman hagyta el az örök imádás szentegyházát és ment a +kerülő útra, a tó partjára, hol fényesen sütött a nap a kékes +hullámokra s ő megállva, élvezettel legeltette rajtok szemét, nem +gyanítva, hogy már a templomból kilépte óta követi a távolban valaki, +ki egyszerre váratlanul állt előtte. + +--Jó reggelt,--mondá egy édes csengésű hang, melyet Dózia az első +vallomás óta nem tudott feledni s pirulva viszonzá Jakab gróf +üdvözletét, ki szerelemteljes pillantással függeszté arczára szemét. + +--Jó reggelt,--rebegte halkan, elfogultságával küzdve Dózia, s arcza +majd halvány, majd biborpiros lett s az ifjú észrevette, hogy hangja +erősen reszket. + +--Ily egyedül szokott templomba menni?--kérdé Jakab, mialatt tovább +mentek. + +--Klára lusta fölkelni s ritkán jön velem, de én megszoktam az +intézetben a koránkelést, s minden vasárnap a misére megyek. + +--Mikor hagyta el az intézetet? + +--Másfél hónapja. Oh, az boldog nap volt rám nézve!--kiáltott föl +örömmel s jókedvvel a leányka, mintha a pacsirta szólalt volna meg a +levegőben. + +--És boldognak érzi jelenleg magát? + +--Nagyon! Azt hiszem falun születtem, mert a szabad természet az, +melyet mindenekfölött szeretek. + +--Nem tudja, hol született? + +--Nem!--viszonzá lehorgasztott fejjel Dózia, s hangja egyszerre +szomorúra változott, mi oly különös volt az eddigi, majdnem ujjongva +kiejtett örömteljes szavak után. + +--Nem emlékszik gyermekéveire?--kérdé, szemébe igyekezve nézni a gróf, +kinek feszült érdeket fejezett ki hangja, miből Dózia eltalálta, hogy +az ismeri történetét. + +--Homályosan... + +--Például tudja azt, hol volt, mielőtt az intézetbe ment, s hogy ki +vitte oda? + +--Azt tudom, hogy ki vezetett az intézetbe, de akkor csak hat éves +voltam, s azelőtti emlékeim elmosódtak,--viszonzá szorongva a leányka +és szép szemének egy bájos, kérő pillantása kifejezé azt az óhajtását, +hogy ne folytassák a megkezdett beszédtárgyat. + +És Oroszlay megérté őt. Bármennyire szeretett volna multjáról tudni, s +talán összeegyeztetni azt, mit tőle hall, Hermance grófnő +történetével, más térre vitte a beszédet, hisz különben is annyit +szeretett volna neki mondani. + +--Majdnem három hete, hogy találkoztunk pár órára Tornyoson, s néhány +szót váltottunk, mi határozó volt egész életemre!--kezdé meleg, +olvadékony hangon;--gondolt azóta arra, a mit mondtunk egymásnak? + +Dózia fölveté hosszú pilláit, s bensőségteljes tekintettel függeszté +szemét társára, ki visszatartott lélekzettel várta feleletét. + +--Minden órában, minden perczben, de még ma is hihetetlen az előttem, +a mit ön nekem mondott... Álomnak hittem és gyakran kételkedtem, hogy +nem képzelődés-e az ön létezése, s láttam-e igazán alakját, és +hallottam-e hangját, hisz az én egész életem álomhoz hasonlít. + +Jakab megfogta kezét s lehajolt hozzá. + +--Sem akkor, sem most nem álmodik, Dózia, ismétlem, a mit akkor tőlem +hallott. Szeretem, szeretem, szeretem, a hogy csak oly szív szeretni +képes, mely addig, mig önt láttam, soha sem nyilt meg a szerelemnek. + +--Oh, Istenem!--kiáltott föl a boldogságtól és kíntól reszketve +Dózia,--ha tudná, mit foglalnak e szavak magukban rám nézve. A +legnagyobb boldogságot, s a legnagyobb kétségbeesést. + +--Nem értem, mit akar mondani?--kérdé megdöbbenve Oroszlay, nemcsak a +szavakon, de ama belső zokogástól telt hangtól, mivel az nyilatkozatát +kiejté. + +--Szeret engem és én is szeretem, s bármily boldog voltam addig, míg +csak ábrándoztam, most hogy a valóság lebeg előttem, megrettenek annak +szörnyüségétől. + +--Szörnyüségétől? + +--Az előbb multamról kérdezősködött, s én zavarral feleltem, mert +szégyeltem megmondani, hogy én tulajdonképpen egy fölösleges tagja +vagyok az életnek, ki sem szülőit nem ismerte, sem származását nem +tudja. Ide-oda dobált a sors, s azt, hogy felnőttem, tanultam, éltem +és ruházkodtam, más kegyének köszönöm, kiről azt sem tudom, miért +karolta föl elhagyatottságomat, s mi czélja volt velem? + +--Én mindezt tudom!--viszonzá meleg tekintettel Jakab gróf.--Eszthey +grófné mondta el nekem és semmi hatást sem tett az rám. Higyje el, ha +igazán és mélyen szeretünk, nincs hatalom és helyzet, a mi +eltántorítson, s én érzem, hogy csak önnel lehetek boldog, s az ön +birása nélkül haszontalan tagja lennék az emberiségnek. + +Dózia nagyon fiatal és nagyon tapasztalatlan volt még, de mind a +mellett lehetetlennek tetszett neki ez a vallomás. Annyira ismerte már +a társadalmi különbségeket, hogy Oroszlay grófnak más az állása a +társadalomban, mint hogy ő nejévé tehesse, s bánatosan rázta meg szép, +nemes formájú fejét és könytől fénylő szemekkel mondá: + +--Ha azt, a mit mond, gróf úr, el tudnám hinni, nagyon boldog volnék, +de fájdalom, oly valószinütlen az, minek nem szabad hitelt adnom. + +--Majd a jövő megmutatja, kinek volt igaza, s addig bizzék bennem; +higyje, hogy egy igazi barát áll oldala mellett, kinek egyedüli és +legfőbb vágya az ön boldoggá tétele. De arra kérem, ne közölje, a mit +egyedül beszéltünk, ne vétesse észre érzelmeit senkivel. Hogy miért +kérem erre, ma még nem mondhatom meg, azonban gyakran fogjuk egymást +látni, de csak mint idegenek! Olykor átmegyek Tornyosra, s az egész +nyarat új birtokomon töltöm, mit azért vettem, hogy közelében +lehessek, de arra intem, el ne árulja magát, mert végzetes lehetne az +mindkettőnkre nézve, s gondoljon arra, hogy jobban szeretem életemnél, +melynek most már csak az ön birhatása által van becse előttem. + +--Oh, gróf úr...--rebegte a leányka, s még valamit akart mondani, de a +szavak érthetetlen dadogásban vesztek el. + +--Mondja «Jakab» és ne nevezzen gróf úrnak, Dózia. Egyetlen szerelmem, +kedves drágám,--mondá szenvedélyes föllobbanással az ifjú, s karjába +zárva őt, heves csókokkal halmozá a kedves arczocskát, piros ajkat, +azután elváltak, mert Klára házának közelében voltak, s Oroszlay +visszafordult és ismét a tó partján haladt hazafelé, mialatt Dózia +leült a kert egyik zöld levelekkel borított lugasába, hol könyek +áztatták arczát nagy boldogságában, de egyszersmind gyötrő keservében, +mert csak félig merte magát átadni a reménynek... + +Mialatt ő a templomban járt, Holcsi érkezett meg a vasuti állomásról, +mint rendesen minden szombaton délután vagy vasárnap reggel, s az +ebédlőben reggeli várta, hol nemsokára Klára is megjelent, s asztalhoz +ülve együtt költötték el az izletes ételeket, teát, vajat, húst, +süteményt, tojást... Mert daczára, hogy Holcsi nagyon sovány, sárga, +beteges külsővel birt, hatalmas étvágya volt, s annak kielégítésére +nem kimélte a kiadásokat, bár ismeretes volt kapzsiságáról és +fösvénységéről. + +--Hol van Dózia?--kérdé, mialatt kenyerét bőven megkente vajjal. + +--A templomba ment. + +--És te miért nem kisérted őt? Mondtam, hogy igen nagy szabadságot ne +engedj neki. + +--Itt nincs veszély. A templomban nincs más, mint parasztnép, s azok +nem törődnek vele. + +--Sohasem lehet tudni, mi adja magát elő,--viszonzá gondolkodva +Holcsi, s föltolta szemüvegét homlokára, mit csak akkor tett, ha +egyedül volt Klárával. + +--A fővárosban lehetett valami váratlan eseménytől tartani, itt nem! +Budapesten sohasem bocsátottam egyedül és szerencsésen el is hoztuk +onnét, a nélkül, hogy valakivel találkozott volna, értem ezalatt-- +Esztheyéket. + +--Inkább csak a grófnétól lehetett tartani, ki mindenfelé kerestette. +Úgy tudom, kikérdezték a bérkocsist, ki amaz éjszakán hozzánk hozta, +de az nem adott semmiféle fölvilágosítást a fiatal grófnak, ki +többször tudakozódott Dózia után. Obrenné hallgat, s más nem tud a +dologról semmit. + +--És Eszthey gróf? + +--Volt nálam, kétszer keresett, de úgy intéztem, hogy ne +találkozhassék velem. Azért tettem ezt, hogy kiváncsiságát fokozzam, s +midőn nagyon éhes lesz, beadom a szükségeseket neki. + +--Miféle ember Eszthey gróf? + +--Könnyelmű, ledér, állhatatlan természet, de neje előtt +kifogástalannak akar látszani, s mindannyiszor megriad, ahányszor +valami fölfedeztetés fenyegeti hűtlenségét. Sok pénzbe került már neki +a titkolódzás, s most még többe fog kerülni, ha tervem sikerül, de +nagyon előrelátónak és óvatosaknak kell lennünk, Klára, tartsd ezt +eszedben. + +--Rajtam nem múlik semmi! Dózia nagyon szeret engem, ragaszkodik +hozzám, kedvemért bármit megtenne. Bízik bennem, s még annyira +gyermek, hogy semmi sem tűnik föl neki, mi távolról is gyanut +kelthetne benne, vagy éppen fölvilágosíthatná. + +--Maradjon olyan! Igyekezz őt a háznál elfoglalni. Keveset olvasson, +nehogy tapasztalatokat nyerjen, s kinyiljék egy vagy másra nézve a +szeme;--mondá figyelmeztető, ravasz arczczal az ügyvéd, mely +kifejezést Klára jól ismert nála, mi ragadozó madárhoz tette őt +hasonlóvá. + +--Nem emlékszik kis gyermekkoráról semmire és ha sikerült volna +tervünk úgy, a hogy kigondoltuk, sohasem tudta volna meg Eszthey +grófné kilétét sem, de a véletlen úgy hozta magával, hogy a grófné +éppen aznap oda menjen, s Obrenné már nem mondhatott neki mást, mint a +mit levelében írt Dóziáról, s mely levélnek csupán másnap, Dózia +távozása után kellett volna kezébe kerülni. + +--Éppen ily véletlenektől kell tartanunk,--viszonzá reggelijét +bevégezve Holcsi és fölállt az asztal mellől.--Oroszlay gróf +közellététől kissé tartok, s bár kerek húszezer forintot nyertem ennél +az adás-vevésnél, mind a mellett gyakran jutott eszembe: nem vesztek-e +miatta a másik üzletnél, mi sokkal többet fog jövedelmezni, ha simán +megy, úgy a hogy én előre kifőztem. + +--Mitől tart, mi jöhetne közbe?--kérdé Klára, ki szintén fölállt +helyéről. + +--Először is Dózia nagyon szép, s ha Oroszlaynál nem is szúr szemet +szépsége, de sokan fogják őt látogatni, s lehet, hogy a két Eszthey is +megfordul Zaláncon. Atya és fiú, kik egyforma agyagból vannak gyúrva, +s azt nem szeretném. Dóziát Eszthey Bertalannak először nálam kell +látni, még pedig csak akkor, ha már ő eléggé praeperálva lesz, hogy +mindent elhigyjem. + +--Pedig nagyon mulatságos volna összejönni a szomszédokkal,--mondá +fölvillant szemekkel Klára,--különösen, ha mind oly költőien szépek, +mint Oroszlay gróf, sőt a másik is megjárja, ki vele volt itt, midőn a +birtokot megvették. + +--Elment az eszed?--kiáltott föl megriadva az ügyvéd.--Csak nem akarsz +olyan társaságban élni, mint Oroszlay gróf és barátai? + +--Nem akarok, de szeretnék. És a kinek pénze van, az szívesen látott +vendég mindenütt,--viszonzá bizonyos hetykeséggel Klára. + +--Látszik, hogy fogalmad sincs a világi szokásokról, és +figyelmeztetlek, hogy ne ábrándozzál oly dolgokról, mik sohasem +teljesülhetnek, sőt tartsd magad távol minden szorosabb +összeköttetéstől, nehogy az emberek ellessék titkainkat. + +--De hát egész életemben így fogok tengődni?--kérdé duzzogva Klára. + +--Addig, míg igazán gazdag lész! Mert az a vagyon, a mit ma sajátodnak +mondhatsz, még nem gazdagság, csak neked látszik annak, ki +szegénységben nevelkedtél,--mondá szigorúan az ügyvéd, s elfordult +tőle, ki akarván fejezni, hogy terhére van az a feleselés. + +--Amott jön Dózia,--mondá Klára az ablakon a kertbe pillantva,--megyek +elébe. + +És kifutott a szobából, ő is szabadulni akarván gyámja tanácsaitól, +miket kedvetlenül fogadott és teljesített, de nem mert akaratának +ellenszegülni, mert tudta, hogy jövője tőle függ. + +Dózia megpillantván a felé siető Klárát, már messziről nyájas mosoly +ült arczára, mi oly bájossá tette különben is szelid kifejezésű +vonásait, hogy Klára igazi szeretettel ölte meg. + +--Hol jártál ily soká?--kérdé tőle.--A misének régen vége van, s már +gyámatyám is megjött a vasutról. + +--A tó partján andalogtam,--mondá kissé elpirulva a kérdett.--Tudod, +mily nagyon szeretem azt a kék szinű hullámos vizet. + +--Szép vidéket víz nélkül nem is lehet képzelni,--mondá Klára, s kezét +barátnője karjába ölté, s úgy közeledtek az épülethez, mint két +szerető nővér, s fönt az ablakból látva őket Holcsi, örömben dörzsölte +kezeit ezen a jó egyetértésen, mi czéljainak annyira megfelelt. + +--Egészen kezeink közt van ez a leányka, s évek óta szőtt terveimnek +eredménye végéhez közelg,--suttogta, azután ijedten tekintett szét a +szobában, nem hallotta-e valaki szavakba öntött gondolatait, mit óva +őrzött mindenkitől... + +A nap vidáman és kellemesen mult el, mint rendesen. Dózia boldog volt, +Klára hasonlóan elégedettnek látszott, s Holcsira nem lehetett +ráismerni, midőn e falusi magányban tölté a napot. Egészen más ember +volt, mint irodájában, hol szőtte-fonta a cselszövényeket; minden +szavára vigyázott s még arczát is félig eltakarta gömbölyű, fekete +szemüvegével. + +Mindketten a legelőzékenyebbek voltak Dózia iránt ki +tapasztalatlansága ellenére olykor tünődött a fölött, miért mutatnak, +s éreznek iránta annyi szeretetet, ki végre is egészen idegen nekik. +De kora hozta magával, hogy úgy vette és fogadta a dolgokat, a mint +azokat látta. Soha semmiféle gyanu nem szállta meg lelkét, de mit is +gondolhatott volna ő, ki annyira nem ismerte az életet! + +Ismét majdnem egy hét mult el, s közeledett a szombat, hol az ügyvéd +megszokott érkezni, s a leányok nem tudván jobbat tenni a szép +alkonyon, elhatározták, hogy az ügyvédért menő fogatra ülnek, s +elhajtatnak a vasuti indóházhoz elébe. + +Ily kirándulásról sohasem volt szó Holcsi és gyámleánya között, az +tehát nem is lett eltiltva nekik, s ők a legjobb kedvvel haladtak a +bájos alkonyon szemközt a könnyű nyári szellővel, mely enyelegve +játszott hajukkal és széles karimájú szalmakalapjuk szalagját vigan +lebegteté. + +Midőn az indóházhoz érkeztek, éppen akkor robogott be a vonat, s +szokatlan sokan ugráltak le a fülkékből. Egész csoport fiatalember, s +köztük Enyingi gróf, ki megpillantván a várakozó leányokat, köszönté +őket és talán beszédbe ereszkedett volna velük, ha Holcsi ügyvéd meg +nem előzi őt, s majdnem parancsolólag mondá Klárának: + +--Üljenek föl gyorsan! Miféle gondolat ide jönni? + +Az utóbbi szavak akarata ellenére röppentek ki ajkain, s arcza oly +rémült kifejezésű és sápadt volt, hogy azok bámulva néztek rá, de +engedelmeskedtek, s a fogaton gyorsan robogtak el, mielőtt még Enyingi +hozzájuk léphetett volna, ki csodálkozva tekintett utánuk. + +--Ha jól láttam, Holcsi ügyvéd szállt le a vonatról, s hajtatott el +ama fogaton,--mondá Eszthey Bertalan, ki fiával érkezett Jakab gróf +látogatására. + +--Ő volt,--viszonzá Enyingi,--és csodálatosan sietett el innét, mintha +félt volna találkozni velem, kit egyedül ismer a társaságban. Vajjon +miért? + +--Én is ismerem őt látásból,--mondá Bertalan gróf,--de a vonaton nem +láttam. Itt lakik ezen a vidéken? + +--Nem a saját, de gyámleánya birtokán tölti az ünnepnapokat, s minden +szombaton kirándul Tornyosra. + +--És az a két hölgy, kik vártak rá, rokonai? + +--Az egyik gyámleánya, a másik nem tudom, miféle viszonyban van vele, +csak annyit mondhatok, isteni szépség! + +--Szép? Úgy meg kell vele ismerkednünk!--kiáltott föl Eszthey Béla, s +a többiek nevettek, kik együtt érkeztek velük, a bajusztalan, +gyermekarczú ifjú élénk fölkiáltásán. + +--Meglátogathatjuk őket Tornyoson, mely csak félórányira fekszik Jakab +birtokától, ha ugyan ki nem dob a vén sárgaképű uzsorás ügyvéd, mi mai +viseletéből itélve megtörténhetik. Nem tudom, mi lelte ma? Midőn mi +Jakabbal pár hónap előtt nála voltunk, barátságosan fogadott,--mondá +nevetve Enyingi. + +--Jakab jár hozzájuk?--kérdé csodálkozva Eszthey Bertalan észrevehető +nyugtalansággal...--Ő, ki kerüli legjobb ismerőseit! + +--Hogy jár-e, nem tudom. Zalánczot, mint tudjuk, így hívják új +birtokát, az ügyvéd ajánlotta neki, az ő közvetítésével szerezte meg. +Vele jöttem én is e vidékre azt megtekinteni, s ez alkalommal kerestük +föl Holcsi Kálmánt Tornyoson és ismerkedtünk meg a leányokkal, kiket +az előbb oly gyorsan röpített el közelünkből... + +E szavak kicserélése után a fogatokra ültek, melyeket Jakab gróf +küldött értük az indóházhoz, s röpültek Zaláncz felé, melynek vörös +fedele az esti homályban már messziről feltünt szemük előtt, s az +épületet környező erdővel borított hegyek zöld keretében festői képet +nyujtott. + + + +XI. + +Holcsi ezalatt a legrosszabb kedvben ült a kocsis mellett, s +körülbelül eltalálta azt a társalgást, a mely az ő majdnem szökéshez +hasonló távozása után az ott maradt férficsoportban folyhatott, kik +közül Enyingi és Eszthey grófok tudták az ő kilétét, s csak abban nem +volt bizonyos, látták-e azok a leányokat, mit ő minden áron meg akart +akadályozni, s mi, tudta, hogy nemcsak azok előtt lehetett feltünő, de +Klára és Dózia is csodálkozhattak rajta. + +És igaza volt. Megnémulva, bámulattal ültek azok a fogat belsejében +egymás mellett, nem merve gondolataikat szavakba önteni, mert tudták, +hogy Holcsi előtt nem maradna az titokban, mit együtt beszélnek, sőt +úgy sejtették, hogy az figyel rájuk, s lesi minden szavukat. + +Dózia párszor kérdőleg függeszté szemét társnőjére, ki mindannyiszor +fölvonta vállát és megcsóválta fejét, jeléül, hogy nem érti gyámja +különös viselkedését. + +Hazaérkezve, az ügyvéd intett Klárának, hogy kövesse őt szobájába, ki +kedvetlenül teljesíté kivánságát, mialatt Dózia a kertben maradt, s +tünődött azon, a mit látott és tapasztalt Holcsi részéről, mit végre +úgy próbált megmagyarázni magának, hogy az fél az ő hollétének +fölfedeztetésétől. És ez majdnem hálára indította őt az ügyvéd iránt, +ki szobájába érve, mérgesen támadt Klárára, s haragtól remegő hangon +mondá: + +--Nem tiltottam-e meg, hogy kimozduljatok Tornyosról? Megmondtam +okaimat is erre nézve, s te elég könnyelműen és engedetlenül magaddal +viszed Dóziát oly helyekre, hol ráismernek és fölfedezik hollétét. + +--Ki ismerné őt az indóháznál? + +--Könnyelmű beszéd! Tudod-e, kik voltak azok a férfiak, kik a vonatról +leszálltak?--kérdé szikrázó szemekkel Holcsi. + +--Enyingi grófot ismertem, a többieket nem! + +--Eszthey gróf és fia is közöttük voltak, kik Zalánczra mennek +vadászni, hol beszélni fognak rólatok, s Dózia neve említve lesz, és +akkor vége van a titoknak, miért már annyit áldoztunk, s annyi hasznos +kilátás volt azzal összekötve. + +--Volt?--kiáltott föl elhalványodva Klára.--Miért beszél a multban? Mi +változott ezzel a találkozással, hisz úgy ugrottunk föl a kocsira, +mint az őrültek, még hajunk szinét sem láthatta senki. + +--Enyingi köszöntött, tehát megismert, s ő elmondja a többieknek, kik +vagytok és a Dózia név nyomra vezet. + +--De hisz Eszthey nem tudja Dózia létezését!--feleselt Klára, +mentegetni igyekezvén magát, bár már maga is belátta, hogy helytelenül +cselekedett. + +--Mostanig nem tudta, de ily kényes titoknál óvakodni kell minden +csekélységtől, mi elvezet a helyes nyomra. Szóval rosszul tetted, a +mit meggondolatlanul elkövettél, s valószinüleg az lesz a következése, +hogy visszamentek a fővárosba, és vége a kellemes falusi létnek. + +--Én nem megyek!--kiáltott föl duzzogva és megrémülve a leány.--Vigye +magával Dóziát, ha tetszik... Nem fogom a nyár derekán a város porát +nyelni, midőn van falusi tartózkodásom, hol kellemes otthonomban élek. + +--Gondold meg jól, mit beszélsz!--figyelmezteté őt Holcsi fenyegető +hangon. + +--Én nem látok semmi veszedelmet abban, a minek maga oly nagy +jelentőséget tulajdonít,--folytatta lecsillapulva és sokkal enyhébb +hangon Klára;--s azért fölöslegesnek tartom a távozást innét, mi +Dóziának is nagyon feltünő volna. Mindössze azt tehetjük, hogy míg a +vendégek Zalánczon lesznek, nem mozdulunk ki a kert területéről. + +--Azt ki is kérném magamnak! Ma még nem határozok semmit. Megvárjuk, +lesz-e holnap folytatása a mai találkozásnak, s a szerint cselekszünk. + +--Miféle folytatása lehetne? + +--Például, ha meg akarna látogatni bennünket Enyingi társaságában +Eszthey gróf; mi, tekintve azt, hogy ő kétszer keresett irodámban és +nem talált, nagyon valószínű, hogy átjön hozzám. + +--Hisz azt a nélkül is megtehette volna, hogy minket lásson az +indóháznál. + +--De én elbujtam tőlük és titokban tartottam volna érkezésemet előttük +a kiszállásnál is, elvegyülve a tömeg közé, s nem vettek volna észre, +ha ti oda nem vonjátok a figyelmet. + +--No, majd meglátjuk,--viszonzá Klára, ki mindjobban belátta, hogy +gyámatyjának igaza van.--A holnapi napon eldől, hogy bekövetkezik-e +Eszthey gróf látogatása, mert valószinüleg sejti, hogy maga csak a +vasárnapokat tölti itt, s ha beszélni kíván, okvetetlen a holnapot +fogja fölhasználni arra, miután a városban sohasem találja otthon. + +--Dóziának nem szabad holnap a templomba menni,--mondá az ügyvéd. + +--Hogy akadályozzam azt meg a nélkül, hogy neki feltünő ne volna? + +--Megmondod neki, hogy Eszthey gróf is köztük volt amaz általa látott +uraknak, kik a vonattal érkeztek, s egyszersmind magyarázatát adod +ezzel annak a sietségnek, melylyel elhajtattunk. + +--Helyes, de Eszthey Zalánczon van, mi pedig Tornyoson,--mondá nevetve +Klára, mi az ügyvédet láthatólag ingerelte, ki bosszúsan kérdé: + +--Akarsz engedelmeskedni, vagy nem? + +--Kétségkívül! Azonban Dóziának sokkal elevenebb esze van, mint hogy +hihetetlen dolgokkal ámítani lehetne, de megpróbálom. + +--Nem próbákról van szó, hanem oly lehetőségekről, mi világos lesz +előtte, hogy bekövetkezik. Mondd, hogy ha Eszthey magával akarja őt +vinni, én nem tehetek ellene semmit. Ez majd megrémíti. + +--Meg fogom neki mondani, s talán elmegy a kedve a templomtól, melyben +azonban még nem látott mást az itteni parasztoknál. + +--Mind a mellett nincs kizárva, hogy holnap átjönnek Zalánczról a +misére, hol nincs templom. Értesd meg ezt vele,--mondá türelmetlenül +Holcsi, s Klára egy helyeslő fejbólintással elhagyta a szobát és ment +a kertbe fölkeresni Dóziát, ki megpillantván őt, sietve közeledett +felé. + +--Mit beszélt Holcsi úr, miért kellett oly nevetséges sietséggel +eltünnünk az indóházból?--kérdé feszülten. + +--Mert Eszthey gróf is az érkezők között volt, s gyámatyám félt, hogy +rád ismer és magával akar vinni. + +--Ő nem ismer engem,--viszonzá elhalványodva Dózia.--Sőt létezésemet +sem tudja. + +--Ki mondta ezt neked? + +--Láttam a grófné viseletéből, midőn az intézetből a palotába vitt +magával, titokban a hátulsó kapun és melléklépcsőn... Nyugtalan és +ideges volt, koronként félve tekintett körül. Ki miatt tette volna +azt? A cselédségnek ő parancsol, s teheti, a mi neki tetszik... +Egyedül férje lehetett az, ki előtt titkolni akarta ottlétemet. + +Klára alig tudta titkolni meglepetését e nyilatkozat fölött, s látta, +hogy Dóziával nagyon vigyázva kell bánni, mert ritka megfigyelő +képességgel bir. + +--Nos, ha így van, akkor óvakodnod kell, hogy Eszthey gróffal meg ne +ismerkedjél, mert könnyen kisülhet mindaz, mit a grófné előtte +titokban akart tartani. Ki tudja miféle okból? + +--Nem fogok vele találkozni. + +--És nem mégy holnap a templomba? + +--Annak nem látom szükségét, hogy onnét elmaradjak,--mondá látható +ijedtséggel Dózia, mi nem kerülte el Klára figyelmét. + +--Miért akarod magadat veszélynek kitenni?--kérdé fürkészve. + +--Nincs ott veszély! A templomban még sohasem láttam senkit a +parasztokon kivül, s bizonynyal holnap sem lesznek mások a misén. + +--A mint tetszik,--viszonzá egykedvüséget tettetve Klára, de gyanus +volt neki barátnőjének nagy igyekezete meggyőzni őt, hogy nem +szükséges elmaradnia a miséről, s pár pillanat mulva folytatta, miután +Dózia lesütött fővel hallgatott. + +--Én figyelmeztettelek, a többi a te dolgod, s úgy látom, már nem is +tartanád oly nagy szerencsétlenségnek, ha Eszthey grófné megtalálna? + +--Isten őrizzen attól!--kiáltott föl elsápadva Dózia,--de az nem fog +bekövetkezni a miatt, hogy a templomba megyek. + +--Ki tudja! Meglehet, az egész férfisereg ott lesz holnap a misén +Zaláncról, maga Oroszlay gróf és összes vendégei. + +--Azt nem hiszem. Férfiak nem igen szoktak misére járni, például +Holcsi úr még egy vasárnap vagy ünnepnap sem ment el. + +--Róla nem itélhetsz... Ő egész héten dolgozik, s ide pihenni jön és a +szabad levegőt kivánja élvezni... De különben, mint mondtam, tehetsz, +a mit jónak látsz, csak azután ne okozz minket, kik megtettünk érted +mindent, hogy a grófné föl ne találjon. + +--És én nagy hálával tartozom jóságtokért,--mondá meghatva Dózia,--és +ha kivánod, egész nap nem mozdulok ki még a szobából sem, de a miséről +nem maradhatok el. + +--Úgy együtt megyünk,--mondá Klára, kinek mindinkább kezdett gyanus +lenni az a nagy hév, melylyel barátnője a templomba való menetel ügyét +védte, s szavai alatt kutató pillantással függeszti rá szemét. + +Dózia önkéntelenül összerezzent e nyilatkozatra, mi nem kerülte el +Klára figyelmét, s bámulata a fölött ki volt fejezve arczán. + +--Vagy azt sem akarod, hogy elkisérjelek?--kérdé kétértelmű +mosolylyal. + +--Ellenkezőleg, örülök, ha együtt megyünk, mint első vasárnap tettük, +de azóta sohasem birtál, vagy akartál ágyadból kikelni,--viszonzá +nevetve Dózia, de hangja és vidámsága erőltetett volt. + +--Tehát holnap fölkelek időre,--mondá Klára, s egy ideig még Dóziával +maradt a kertben, kin különös zavart és izgatottságot vett észre, +minek oka megfoghatatlan volt előtte, de föltette magában, hogy +ezentúl jobban megfigyeli tetteit, járását-kelését, mert sejté, hogy +annak valami titka van, mi a templommal különös összefüggésben lehet, +miután csak az az egyetlen hely volt eddig, hová ő nélküle és egyedül +ment... + +A következő reggel nyájas napsugarakkal virradt meg, s a ház körül +csend és béke honolt, nem úgy mint az épületben lakók szivében, kik +együtt és külön-külön nyugtalanul látták elérkezni a vasárnapot. + +Klára közölte gyámatyjával, hogy Dóziát nem tudta lebeszélni a misére +való menetelről, s e szerint nem maradt egyéb hátra, csellel +tartóztatni őt vissza, és együtt tervet főztek ki, mi lehetetlenné +tegye Dóziának a távozást... + +Alig volt nyolcz óra, midőn Klára heves görcsökről panaszkodott +szobaleányának, s megbizta, hogy hivja be Dóziát hozzá, mert nagyon +szenved. + +--Dózia kisasszony már elment,--mondá Zsófia, a szobaleány. + +--Talán a kertben sétál?--kérdé meglepetve Klára, s elfelejtkezvén +görcseiről, gyorsan felült ágyában. + +--Imádságos könyvet vitt kezében, mint minden vasárnap reggel. +Valószinüleg a templomba ment. + +--Ily korán!--kiáltott föl Klára, s gyorsan öltözni kezdett. + +--Már jól van kisasszony?--kérdé elmosolyodva Zsófi. + +--Valamivel jobban,--viszonzá szenvedő hangon a kérdett, kinek csak +most jutott eszébe, hogy egy percz előtt még oly nagy beteg volt. + +--Maradjon az ágyban, majd hozok teát, az jót fog tenni. + +--Nem kell! Készítse ki kalapomat, keztyűmet és napernyőmet. + +--Csak nem akar a templomba menni? + +--De igen, tegye, a mit mondtam. + +A leány előszedte a szekrényből a kivánt tárgyakat és távozott, Klára +pedig nem birt bámulatából magához térni, mert Dózia viselete oly +nyilt ellenszegülést mutatott, mit nem tett volna föl eddig róla. + +Mindenekelőtt gyámjával kellett közölnie a történteket, s készen lévén +öltözékével, futott annak szobájába, mely azonban üres volt és a +kertben sem találta őt sehol. + +Hova lehetett? tünődött a kertben járkálva, ki ily korán még ágyát sem +szokta elhagyni, a mint a szobaleány mondta, még nem is reggelizett és +senki sem tudott hollétéről felvilágosítást adni. + +Pedig ő nem mert az ügyvéd jóváhagyása nélkül semmit tenni, s nem is +indult el, mint tervezte, Dózia után. Elhatározta, hogy megvárja az +ebédlőben Holcsi visszatértét és a szerint intézi teendőit, a hogy az +elrendeli, mit tegyen. + +Az ebédlőben terített asztalt talált, de még minden érintetlen volt +azon, sem Dózia, sem a házi úr nem fordult meg ott a reggel folytán, s +ő volt az első, ki étkezéshez fogott. + +Lassan szürcsölte teáját, koronkint a falon függő hangos ketyegésű +órára pillantott, s mind nagyobb csodálkozással látta, hogy tíz óra +felé járt az idő, a misének már régen végének kellett lenni és sem +Dózia nem jött, sem gyámapja nem mutatta magát mi megfoghatatlan volt +előtte. + +Éppen el akarta hagyni az ebédlőt, midőn hevesen föltárult az ajtó s +Holcsi rohant be rajta, izzadtságtól borítva, mintha futott volna. + +--Honnét jön?--kiáltott föl kinézésétől megriadva Klára. + +--Jer szobámba, ott majd megtudod, de előbb egy levelet kell +fogalmaznunk. + +Sietve mentek a mondott helyre s az ügyvéd íróasztalához ülve, gyorsan +írni kezdett, fönhangon mondván a szavakat, miket papirosra tett: + +Tisztelt Holcsi úr! + +Végre nyomában vagyok annak a fiatal leánynak, kit feleségem hetek óta +keresett. Megtudtam, hogy az önnél tartózkodik s ma a déli órákban +érte jövök, hogy magammal vigyem és ha ellenállásra találnék az önök +részéről, a rendőrséget veszem igénybe: Készítse elő az utazásra, mert +onnét azonnal a vasúti indóházhoz hajtatok vele együtt. + +Eszthey Bertalan gróf. + +--Mire való ez a levél?--kérdé megütközve Klára. + +--Ha Dózia megjön, felolvasom ezt előtte s nem kételkedem, hogy ő +annyira megretten, hogy azonnal el fog veled utazni, minek rögtön meg +kell történni. + +--De hát miért? mi történt? + +--Nincs időm bővebb magyarázatra, csak anynyit mondok, hogy Dózia ma +korán reggel eltávozott a háztól s én ezt ablakomból látva, utána +mentem, ki nem a templomba tartott, hanem kerülő utakon a tó partjára, +hova én igen távolról követtem, hol ő háttal felém leült egy +fatörzsre, kezébe hajtá fejét, gondolkodott és várni látszott valakit. + +--Azután?--kérdé a legnagyobb bámulattal s visszatartott lélekzettel +Klára. + +--Meghúzódtam az erdő levágott s rakásra halmozott fái mellett és +szintén vártam, mi nem tartott hosszú ideig, mert nemsokára Oroszlay +grófot pillantottam meg, ki sietve közeledett Dózia felé s midőn +hozzáért, karjába vette és csókokkal halmozta el. + +Klára szája széléig elhalványodott e hihetetlen hírre. + +--Le-he-tet-len,--rebegte álmélkodva. + +--Úgy van, a hogy mondom és nem hallgathatom el, hogy szépen vigyáztál +rá, kinek gondjára volt bízva s idáig jutott egy férfival, kiről mi +azt sem gyanítottuk, hogy ismeri. + +--Álmomban sem jutott ilyen eszembe és még most is... + +--Mindegy, akármi a véleményed, a mit elmondtam, azt saját szemeimmel +láttam s kétség nem férhet hozzá. + +--Most már értem a levél czélját,--rebegte félig leverten, félig +haraggal Klára.--Dóziát el kell innét távolítanunk. + +--Még pedig mielőbb. Mihelyt haza jön, fölolvasom neki e levelet, s ő +annyira megriad, miként készen lesz az utazásra. Azért készülj, hogy +egy óra mulva indulhassatok. + +--De így állván a dolgok, ha például ő nem akar majd menni? + +--Teszünk róla!--viszonzá Holcsi oly mogorva, fenyegető hangon, hogy +Klára összeborzadt. + +--És hova megyünk?--kérdé azután. + +--Egyelőre Budapestre, később tovább. Ez a leány, mint tudod, rám +nézve vagyont képvisel és a jelek után itélve, Oroszlay beavatkozása +megfoszthat attól. Azért minden áron elejét kell vennünk, hogy az ne +történhessék. Értsd meg jól, minden áron! + +Klára hangokat hallott a kertben s az ablakhoz szaladt. + +--Dózia jön!--mondá gyámjának, ki rögtön az ajtó felé közeledett, hol +annak be kellett lépni az ebédlőbe, s pár percz mulva szemközt álltak +egymással a küszöbön. + +--Hála Istennek, gyermekem, hogy itt van,--kiáltott föl Holcsi s +észrevette, hogy Dóziának sötétpiros lett arczocskája s szeme +elborult, mely pár pillanat előtt még boldogságban tündökölt. + +A rossz lelkiismeret, gondolta az ügyvéd. + +--Kiván valamit tőlem?--rebegte elfogultan a leányka. + +--Mindenekelőtt olvassa ezt a levelet. + +Dózia reszkető kézzel vette át a papirost, sejtvén, hogy abban rá +nézve valami rossz foglaltatik, mert úgy Klárának, ki közel jött +hozzá, mint Holcsinak különös szomorú és vésztjósló kifejezést látott +vonásain, kik feszülten lestek a levél hatását arczán, mely perczről- +perczre rémültebb és izgatottabb lett. + +--Soha!--kiáltott föl Dózia könybelábadt szemekkel.--Én Eszthey grófot +nem követem, inkább... + +--Mit szándékozol tehát tenni?--kérdé Klára. + +--Megszököm innét, elmegyek előle, de hogy is tudta meg ittlétemet? + +--Bizonynyal Oroszlay gróf mondta meg neki. + +--Ő nem!--kiáltott föl meggondolatlanul Dózia, azután gyorsan +elhallgatott, észrevéve gyanus tiltakozását.--Azt hiszem, a gróf nem +is tudja a nevemet. + +Ez utolsó szavak által helyre akarta hozni meggondolatlanságát, de az +már kevés hatást tett hallgatóira, hisz mindketten tisztában voltak +vele. + +--Az most már mindegy is, kitől tudta meg hol és kilétét Eszthey...-- +kezdé az ügyvéd kenetteljes hangon, mi részvétét akarta kifejezni.-- +Leveléből olvashatta elhatározott szándékát, s én, fájdalom, most már +mit sem tehetek megvédelmezésében. + +--Ki akar neki szolgáltatni?--kérdé rémülten a leány. + +--Mit tehetek? + +--Klára!--kiáltott föl zokogva Dózia s hozzáfutott és kebelére vetette +magát.--Segíts rajtam, adj tanácsot, mit tegyek, inkább bármire +hajlandó vagyok, minthogy ama gyűlölt palotába visszatérjek, hol +cselédszobában lett volna lakásom, s a grófné mindenki előtt +rejtegetni akart... Engem! ki nem vétettem soha senkinek, s úgy bántak +velem, mint a gonosztevővel, kit meg akarnak menteni a büntetéstől. + +Klára átölelte a zokogót, de fején keresztül egy diadalmas pillantást +vetett gyámjával, s gyorsan mondá: + +--Nem, Dózia, mi nem engedhetjük, hogy elvigyenek tőlünk, de csak egy +mód van, hogy Eszthey gróf erőszakoskodásait megakadályozzuk. + +--És az?--kérdé reményteljesen Dózia. + +--Azonnal el kell utaznunk Budapestre, és onnét tovább, hogy még +nyomodat se találhassák meg. + +--Menjünk!--kiáltott föl Dózia.--Menjünk azonnal bárhova... Én készen +vagyok. + +--Tehát siessünk. Te gyorsan reggelizzél, én azalatt bepakkolok egy +bőröndöt a legszükségesebb holmikkal... Nemde, gyámatyám, megegyezik +tervünkbe? + +--Ha Dózia kivánja, megteszem! Azonban gondolja meg jól gyermekem, a +mit cselekszik, nehogy később--nem tudjuk, hogy alakulnak a dolgok: +engem szemrehányás érjen. + +--Soha!--mondá szenvedélyes föllobbanással a leányka.--Szabad +akaratomból megyek el, s nincs hatalom, mi visszatarthasson. + +--Ime, papiros és tinta. Írja meg ezt az elhatározását néhány sorban, +hogy fedezve legyek minden eshetőség ellen. + +És Dózia készséggel írta le, mit az ügyvéd tollába mondott, azután +gyorsan költötte el reggelijét, mialatt Klára elkészített mindent az +utazásra s fél óra mulva kocsin ültek s röpültek az indóház felé, hol +kevés ideig kellett várniok a berobogó vonatra, mely őket a Dózia +által rettegett «veszély» elől a fővárosba szállítá. + +--Vigyázz, nehogy írhasson Oroszlaynak!--súgta Klárának Holcsi, +mielőtt elutaztak s az helyeslőleg intett fejével és az ügyvéd +kirobogni látván a fogatot, elégedetten dörzsölé kezét s szemei +szemüvege alatt villogtak az örömtől, mialatt suttogta: + +--Most már kereshetik őt, a merre akarják. Addig, míg én szükségét és +hasznát nem látom, hogy Eszthey megtalálja Dóziát, nem fognak nyomára +akadni és akkor? Nos, akkor sok pénzzel lesz gazdagabb Holcsi ügyvéd. + +Csöndben tölté a vasárnapot, evett-ivott, pihent. Zalánczról senki sem +mutatta magát s már remélte, hogy a mitől félt, nem következik be s +Eszthey nem látogat el hozzá falusi magányában, mi egyrészt kellemes +volt neki, másrészt közönyt látott abban, mi nem illett tervének +keretébe s félni kezdett, hogy nem éri el czélját. + +Nos, akkor megeresztünk egy második határozott formába öntött levelet +a grófnak, mi fölrázza őt lelki nyugalmából és cselekedni fog. Addig +várunk Isten nevében, hisz a dolog nem sürgetős, nem is veszélyes, +csak ha--Oroszlay közbelépése jutna érvényre... + +Így elmélkedett a kert illatos bokrai között szivarozva, s nézte a +fehér felhőket és később a szeliden alászálló napot, mely lángtengerbe +önté végső sugaraival a csöndes tájat, s az erdők fáinak sötétzöld +koronáit, midőn egyszerre kocsizörejt hallott és megriadva ugrott föl +helyéről. + +Az épület előtt uri fogat állt meg s Eszthey ugrott le arról. + +--Itthon van a nagyságos úr?--hallá kérdezni Holcsi és tudván, hogy +most már nem kerülheti ki vendégét, kisietett a kertből annak +fogadására, kivel folytatandó társalgását már hónapok előtt +kigondolta, s bár kellemetlen volt annak már nem várt jövetele, nem +érte készületlenül, mint a hogy minden rosszaság és ravaszság folyton +rendezve volt az ő soha nem pihenő elméjében. + +A két férfi feltünő hideg meghajlással köszönté egymást. + +--Bocsánatot kérek, hogy itt falun zavarom,--kezdé Eszthey, mialatt +bementek a házba s az ügyvéd szobájába vezeté vendégét. + +--Mindenkor és mindenütt szolgálatára állok méltóságodnak,--viszonzá +Holcsi udvariasan, helylyel kinálva meg a grófot, + +--Ön ismer engem? + +--Van szerencsém--látásból. + +--Kétszer kerestem irodájában, de sohasem találtam, s megtudván, hogy +a közelben lakik és tegnap velünk egy vonaton érkezett, siettem +fölhasználni az alkalmat. + +--Valami sürgős ügyben? + +--Nem éppen sürgős, de rám nézve fontos... Tud ön arról, hogy egy +névtelen levél küldetett hozzám pár hónap előtt, melyben egy «fontos +ügyről» volt szó, miről a kegyed irodájában kaphatok fölvilágosítást. + +--Névtelen levél?--kérdé csodálkozva az ügyvéd.--Nem, gróf úr, arról +nem tudok, s miféle czélból iratott az? + +--A czélt nem tudom Sőt az is megfoghatatlan előttem, kinek jutott +eszébe névtelen levelet intézni hozzám, holott azt bárki neve alatt +tudathatta volna velem. + +--Mikor kapta gróf úr azt a levelet? + +--Hónapok előtt, de miután az elhányódott, a napot nem tudnám +meghatározni. + +--És ez ügyben keresett engem méltóságod? + +--Miután a levél önre hivatkozott, siettem fölkeresni irodáját. + +--De nem voltam otthon. Sajnálom, hogy hiába fáradt hozzám, azonban +azt kell tudnom, miféle ügyben kellene felvilágosítást adnom? + +Eszthey arczán zavar látszott e kérdésre. + +--Van nekem egy fontos ügyem, melyben évek óta fáradozom s nem tudok +eredményre jutni és ama levelet olvasva, arra a gondolatra jöttem, +hogy esetleg arról lehet szó, de úgy látszik, csalódtam, miután ön nem +tud arról semmit. + +--Nincs sejtelme arról méltóságodnak, hogy ki írhatta a levelet? + +--Legtávolabbról sem gyanakszom senkire. + +--De az illetőnek mégis kell tudni gróf úr «fontos ügyéről». + +--Az kétségtelen,--viszonzá zavarral Eszthey.--Bár körülbelől tizenöt +éve annak, hogy a mondott ügy kezdetét vette. + +--Valamely fontos titok gróf úr multjából? + +--Egy gyermekről van szó, ki eltünt és én sokáig kerestem s ki ha él, +most már nagy leány lehet. + +--És gróf úr még mindig óhajtaná föltalálni? + +--Természetesen! Az legfőbb vágyam. + +--Tudakozódott méltóságod a lefolyt évek alatt arról a leányról? + +--Igen és nem,--mondá folytonos zavarral Eszthey.--Eleinte sokat +fáradtam föltalálásán, de hasztalan volt minden, később már +elfelejtettem s most egy éve lehet annak, hogy... + +--Beszéljen, kérem, egészen őszintén. Az ügyvéd olyan, mint az orvos, +ki csak úgy segíthet a bajon, ha annak minden részletét ismeri. + +--Igaza van,--mondá gyors elhatározással a gróf.--Tehát kezdjük +előlről. Emlékezik, hogy ezelőtt tizenöt évvel egy szenzácziós +gyilkosság történt Budapesten? + +--Történt több is, nem tudom, melyiket érti méltóságod,--viszonzá +Holcsi s szemüvege alatt villogtak szemei. + +A lapokban körülbelül a következő fölhívás jelent meg akkor: + +Tegnap este 7 és 8 óra között borzasztó gyilkosság történt a +Soroksári-út egyik házában. Megöltek egy fiatal, beteg asszonyt, ki +kis gyermekével lakott ott egy hónapos szobában. A gyermek eltűnt, s a +nőt halva találta háziasszonya, kitől az a lakást bérelte. Titokzatos +eset volt, mert a nő oly szegénységben élt, hogy a rablógyilkosság ki +van zárva, s egyedül boszú műve lehetett, vagy a gyermek végett +történt, kit el akartak a nőtől rabolni. + +--Rémlik előttem, hogy olvastam arról a különös gyilkosságról, mit, +úgy emlékszem, soha sem tudtak földeríteni... + +--Soha! A mult évben azonban ismét szó volt a lapokban erről a +gyilkosságról, mit már feledésbe temettek más események. Mert valaki +fölhivásokat tett közzé az ujságokban, s húszezer koronát igért annak, +ki neki hírt ad az eltünt gyermekről, s azt élve vagy halva +föltalálja. + +--És ekkor ismét nem tudott senki fölvilágosítást adni?--kérdé +fürkésző tekintettel Holcsi. + +--Azt hiszem, nem, mert azt is hozták volna a lapok. + +--És gróf úr ismerte ama meggyilkolt nőt? + +--Ismertem,--mondá komor arczczal, lesütött szemekkel a kérdett.--Sőt +több évig összeköttetésben álltam vele, de egyszerre ő maga szakítva +azt meg, többé nem tudtam róla semmit. Egy napon elhagyta lakását, s +nem tudatta velem hollétét, és csak akkor hallottam ismét róla, midőn +az ujságok hozták meggyilkoltatását és nevét, de fájdalom, akkor már +későn volt, hogy valamit tehessek érte. A gyermeket azonban mindenfelé +kerestettem, kutattam, de eredménytelenül. + +--És mit szándékozott a gyermekkel tenni gróf úr? + +--Mily kérdés!--kiáltott föl hévvel Eszthey.--Neveltetni akartam, +gondoskodni róla és férjhez adni gazdag hozománynyal. + +Az ügyvéd pár pillanatig hallgatott, mintha mély gondolatokba volna +merűlve, azután kérdé: + +--És gróf úr ama névtelen levél vétele után az eltünt gyermekre +gondolt? + +--Természetesen, mi másra czélozhatott volna az? + +--Az kérdés, valamint az is, nem akar-e az valami zsarolás lenni,-- +mondá figyelmeztetőleg az ügyvéd.--Gróf úr nős ember lévén, nem +szeretné, ha ez a dolog nyilvánossá lenne? + +--Magától értetődik, hogy ez rám nézve kellemetlen volna. Sőt válságos +lehetne. + +--Nos, gróf úr, én nem tudok ama leányról, ki ma, mint mondja, +tizenhetedik évében lehet, fölvilágosítást adni, és meg nem foghatom, +miért utasította méltóságodat ama levél írója hozzám? Azonban, ha +megbíz annak keresésével, én már nehezebb ügyeket és titkokat is +földerítettem; iparkodni fogok a gyermek nyomára jönni. Hogy sikerül-e +az, nem tudom, de remélem, mert a föld nem nyelhette el ama gyermeket, +s élve vagy halva nyomára kell jönnünk. + +--Szivesen megbízom önt, csak egyre kérem. + +--Szabad tudnom, mi az? + +--A mennyire lehet, ne vegye igénybe a rendőrség hozzájárulását a +kereséshez. + +--Ezt megigérhetem, mert kéz alatt fogok kutatni utána. Azonban +szeretném tudni, kinek volt érdekében most a lapokban tizenöt év után +fölújítani ezt a dolgot? + +--Nincs róla fogalmam, sőt azt sem tudom, hogy lett volna ama szegény +meggyilkolt nőnek valamely rokona. + +--Az nem is valószínű, hogy ha ő oly szegény volt, annyira tehetős +rokona lett volna, ki húszezer koronát igérjen a gyermek +föltalálójának... Most, tizenöt év után! + +--Annak tehetős embernek kell lenni,--mondá Eszthey gondolkodva. + +Az ügyvéd habozva kérdé: + +--És hajlandó volna gróf úr ugyanoly összeggel jutalmazni azt, ki a +keresett gyermeket föltalálja? + +--Kétszer annyival--kiáltott föl szenvedélyes hévvel Eszthey.--De a +gyermek azonosságának kétségkívülinek kellene lenni. + +--Az magától értetődik. Tehát számíthatok igéretére? + +--Írásban adom, ha kívánja. + +Holcsi készséges sietséggel ment íróasztalához s ugyanazt a tollat +adta a gróf kezébe, melylyel Dóziával iratta meg a levelet, melyben az +kijelenté, hogy szabad akaratából távozott Tornyosról. + +Eszthey kiállította a kötelezvényt s távozni készült, midőn az ügyvéd +megállítá. + +--Egy fontos dolgot elfelejtettünk gróf úr, a keresendő gyermeknek a +nevét. + +--Pármai Teodózia,--viszonzá gyorsan Eszthey, s kisietett a szobából, +mintha a kiejtett név üldözte volna... + + + +XII. + +Majdnem egészen besötétedett, midőn Eszthey Bertalan a zalánczi +kastély előtt leszállt a fogatról, hol a parkban együtt találta az +egész férfitársaságot, Jakab gróf vendégeit, kik az épület előtt le-- +és fölsétálva beszélgettek, élvezvén a gyönyörű nyári estét. + +Megérkezni látván őt, mindnyájan hozzá siettek s alig birt kérdéseikre +válaszolni. + +--Jól végezted dolgodat? + +--Láttad a szép leányt, kit az ügyvéd tegnap megszöktetett előlünk? + +--Előhoztad-e, hogy meg akarjuk őket látogatni? stb.--kérdezték sorban +egymásután tőle, ki nem valami különös jó kedvvel érkezett vissza s +egyhangú és rövid feleleteket adott. + +Csupán a háziúr nem szólt semmit. Lovait simogatta s a kocsissal +ereszkedett beszédbe, de hallott minden kérdést, mi vendégei ajkáról +elröppent, valamint feszülten várta Bertalan gróf feleleteit. + +--A hölgyeket nem láttam,--viszonzá Eszthey,--de elég jól végeztem. +Látogatásokról nem beszéltem, komoly dolgom volt az ügyvéddel s +elfelejtettem szándéktokat az odamenetelre nézve bejelenteni. + +--Mily kár!--kiáltott föl Eszthey Béla s a többiek nevettek, mialatt +Bertalan gróf otthagyva őket, szobájába ment, s vacsoráig nem is +látták őt, ki gondolkodva ült ablakánál, s fölmerültek emlékében a +mult eseményei, melyekre már évek óta alig gondolt, de most ama +társalgás következtében, melyet Holcsival folytatott, ismét élénken +gondolt azokra vissza... + +A többiek észrevették lehangoltságát, de nem tudakozódtak okáról s +kedélyesen mult el az est, csak Jakab vetett olykor egy-egy kérdő +pillantást Esztheyre, kit még sohasem látott oly csendesnek, mint ma, +ki rendesen alig birt jókedvével, s gyakran majdnem korához nem illő +csapongó vígságban tölté az időt. + +A következő nap a társaság vadászni indult, de a házi úr nem tartott +velük, mit senki sem vett tőle rossz néven, ismervén annak hajlamait +az egyedülléthez, s hagyták álmodozni, mint a hogy nevetve mondták. + +De ezuttal Jakab gróf nem adta magát álmodozásnak, hanem sietett +élvezni a boldog valóságot s ment a szép kék tó partjára, hol Dóziával +összebeszéltek, hol találkozni fognak. + +Nem találván ott a leánykát, beleült egyik csolnakba és ringatta magát +a habokon, szemét nem véve le arról az irányról, honnét annak érkeznie +kellett. + +Azonban mult az idő. A nap már magasan úszott az égen, de a várva-várt +alak még mindig nem tűnt föl a látóhatáron s Jakab nyugtalan kezdett +lenni. Mi történt, miért maradt el, kit nem úgy itélt meg rövid +ismeretségük folytán, mint ki igéretet tesz, de nem tartja meg. + +Valami tartóztatja! Áthághatatlan gát gördült elébe... És midőn már +délfelé járt az idő, s letett minden reményről, kiugrott a partra, de +nem tudta mihez kezdjen. Nyugtalansága a legmagasabb fokra hágott. + +Elhatározta, hogy hazamegy, nyergeltet és átlovagol Tornyosra, mintha +az ügyvédet keresné, kiről tudta, hogy nem találja otthon, azután a +hölgyekről kérdezősködik, kik talán elfogadják látogatását és sikerül +megtudnia Dóziától, miért maradt el az igért «légyottról»? + +Ugy is tett s fél óra mulva már nemes paripáján ült és belső +nyugtalansága szárnyakat adott lovának... + +Megérkezve Holcsi háza elé, ott mindent szorosan bezárva talált, a +függönyök leeresztve, az ajtók becsukva s az épület teljesen +lakatlannak látszott, mi nagy megdöbbenést okozott neki. + +--Itthon van a nagyságos úr?--kérdé egy, az udvaron dolgozó cselédtől. + +--Nincs, uram. Ma reggel elutazott s csak a hét végén jön vissza. + +--És a kisasszonyok? + +--Azok már tegnap elutaztak. + +--El-u-taz-tak? Hová? + +--Azt nem tudom. A templom után egy óra mulva kocsira ültek, mely az +állomásra vitte őket. + +Jakab most már érté Dózia elmaradását, de meg nem foghatta, mi +történt, hogy oly gyorsan útra keltek, a nélkül, hogy a leányka arról +tudott volna, mert hisz megigérte másnapra való megjelenését a tó +partján. + +Megfordítá lovát, lépésben ment hazafelé. Mély tünődés és levertség +vett rajta erőt.--Esztheyre gondolt, ki tegnap az ügyvédnél járt, s +ama gyanú szállta meg, ha nincs-e összeköttetésben annak látogatása +Dózia távozásával? + +Ő a mily nyugodt, álmodozó, csöndes vérkeringésű volt rendesen, oly +erélyes, gyors és hevülő tudott lenni elhatározásaiban, ha a +körülmények úgy kivánták, s most is elhatározta, hogy pár napig vár +Dózia tudósítására, ki bizonnyal megirja neki váratlan távozásának +okát, azután megy keresni őt, mert érezte, hogy nélküle már nem tud +élni. + +De hiába várt, Dóziától nem érkezett semmi fölvilágosítás. Eltűnt az +nyom nélkül, mint a lehelet, s ő harmadnap tudatta vendégeivel, hogy +neki okvetlen a fővárosba kell menni, de kérte őket, hogy maradjanak +tovább is Zalánczon, s ne zavartassák magukat az ő távolléte által, mi +nem fog hosszúra terjedni, s addig helyettesítse őt Enyingi, mint +háziúr. + +A vendégek megigérték, hogy pár napig még folytatják a vadászatot, +azután, ha ő addig nem térhetne vissza, ki-ki megy a maga útjára... + +Oroszlay tehát pár óra mulva elutazott Budapestre, s első dolga volt +Holcsi lakására menni, megtudandó, ott vannak-e a hölgyek, vagy talán +már időközben visszatértek Tornyosra? + +Azonban a lakáshoz érve, egyszerre az a megdöbbentő kérdés merült föl +benne: mivel lépjen be Holcsi irodájába. + +A fiatal hölgyekről nem tudakozódhatott, s más hirtelenében nem jutott +eszébe. A birtokról kellett vele valamit beszélni. De mit? Egyszerre +iszonyú zavarba jött, és habozva állt az ajtó előtt. + +Ekkor csöndes léptek neszét hallotta háta mögött, s gyorsan +visszafordulva, lefátyolozott hölgyet látott maga mellett, ki +megpillantván őt, halk, meglepődő felkiáltást hallatott, s ő Esztheyné +grófnét ismerte föl benne. + +--Ön a városban van?--kérdé bámulva.--Hisz férjem és fiam vadászni +mentek uj birtokára, vagy csak nekem mondták, hogy oda mennek? + +--Csak egy napra jöttem, ma este még visszatérek, de bámulok, grófné, +kegyedet e lakás előtt találva,--mondá Oroszlay némi zavarral. + +--Valószínűleg egy és ugyanazon ügyben jöttünk, Dózia miatt!--mondá +észrevehető keserűséggel Hermance. + +--Engem nem az hozott ide. Mint tudja, grófné, a kegyed által e +tekintetben rám bizottakat én teljesen bevégeztem. + +--És csakugyan nem hajlandó többé segédkezet nyujtani nekem?--kérdé +kutató hangon Esztheyné. + +--Minden másban szívesen, de ezt czéltalannak tartom. + +--Igy többé nem számíthatok senkire!--sóhajtott föl Hermance, s azért +vagyok ma itt, mert Holcsinak végre is meg kell mondania, mi czélja +van Dóziával, kit csellel csaltak el Obrenné intézetéből. + +--Biztosítom, hogy ő nem fog beszélni. + +--Majd meglátjuk... Most csak az a kérdés, ki lépjen be először hozzá? + +--Természetesen grófné lesz az. + +--És ön addig várakozni fog itt az ajtó előtt? Ezt alig fogadhatom el. + +--Az én ügyem nem sietős. Sétálni megyek, s félóra mulva visszatérek. + +Esztheyné kissé hidegen intett fejével és belépett az irodába, de +Jakab gróf nem távozott, mint mondta, hanem várt annak visszajöttére, +kitől talán megtudhat valamit Dózia hollétéről, bár nagyon kétséges +volt előtte, hogy az ügyvéd egyáltalán szóba ereszkedik-e vele? + +Nem sokáig kellett várnia. + +Hermance pár percz mulva levert tartással jött vissza, s komor, +csalódott hangon mondá: + +--Azt állítják, hogy az ügyvéd nincs otthon, de a zavarból itélve, +melyet segédjein láttam, azt kell hinnem, hogy eltitkolják az irodában +létét. + +--Arra nem számíthattak, hogy grófné ma fölkeresi őt. Most én fogok +kisérletet tenni,--mondá Jakab, s köszönt és belépett a lakásba, hol +Holcsi éppen abban a pillanatban dugta ki fejét a szobájába vezető +ajtón, s megpillantván őt, titkolhatlan zavar látszott rajta. + +--A birtok ügyében jöttem, ügyvéd úr,--kezdé Oroszlay, bajusza alá +rejtvén mosolyát a fölött, hogy az ügyvédet sikerült meglepnie. + +De Holcsi ravaszabb volt, mint hogy azonnal el ne találta volna, hogy +mi hozta az ifjút hozzá s mondá: + +--Méltóztassék belépni, gróf úr, bár ma senkinek sem vagyok itthon, +mert holnap egy fontos tárgyalásra készülök, s ilyenkor be szoktam +zárkózni, hogy ne zavarjanak. + +--Csak pár perczig veszem igénybe idejét,--viszonzá udvariasan +Oroszlay, szobájába követve Holcsit. + +--Mivel szolgálhatok? + +--Csudálkozni fog, ha mondom, hogy Zalánczot szeretném bérbe adni. + +--Már?--kiáltott föl az ügyvéd, de egyetlen szót sem hitt el e +tervből. + +--Az ősszel hosszabb időre külföldre utazom, s csak pár év mulva térek +vissza. + +--De hát akkor miért vette meg gróf úr Zalánczot?--kérdé Holcsi +majdnem gúnyosan, tudva, hogy bujósdit játszanak egymással. + +--Megtetszett, a gyönyörű vidék, föllelkesített. + +--De már megbánta! Bocsásson meg méltóságod, de ez nagy +állhatatlanságra mutat. + +--Tudna nekem egy bérlőt ajánlani?--kérdé a gróf kissé hidegen. + +--E pillanatban senkit. + +--De talán gondolkozik rajta, vagy nem volna hajlandó saját maga +bérbevenni Zalánczot? Úgy tudom, a fiatal hölgyek nagyon szeretik azt +a vidéket. + +--Elérkeztünk a dolog lényegére,--gondolta boszusan az ügyvéd, s hogy +mielőbb végét vesse a komédiának, tettetett egykedvüséggel mondá: + +--Gyámleányom megszakítá falusi tartózkodását, és hosszabb időre +külföldre utazott barátnőjével. + +--Utazni ment? Holott oly elragadtatással beszéltek mindketten a +falusi tartózkodásról. És hova, merre vették útjukat? + +Holcsinak szemüvege alatt gúnyos kifejezéssel villogtak szemei. + +--Azt magam sem tudom,--mondá egykedvüen.--Gyámleányom nagyon +szeszélyes. Egyik óráról a másikra változtatja terveit s én szabad +kezet engedek neki. + +--Lehetetlen, hogy ne közölték volna utitervüket,--mondá megfeledkezve +óvatosságáról a gróf, s hangja feszült és sürgető volt. + +--Érdekli az a gróf urat? + +--Csodálkozom fölötte, miután kegyed pár percz előtt megrótta az én +állhatatlanságomat. + +--Egészen más a nő, mint a férfi, s megvallom, hogy gyámleányomat én +nagyon elkényeztettem. Az ilyen öreg, nőtlen ember nem ért a +neveléshez, azonkivül Klára már husz éves s majdnem szabad ura +tetteinek. + +--Így a bérletre nézve nem tud ön rajtam segiteni s kénytelen vagyok +máshoz fordulni,--mondá Jakab gróf, látva, hogy az ügyvédtől nemcsak +nem tud meg semmit, de további kérdezősködésével gyanut ébreszt benne. +Azért elhagyta helyét s rövid köszönés után távozott. + +Az ügyvéd nevetve tekintett utána. + +--Ez a jámbor fiatal ember Holcsi Kálmán eszén akar túljárni,-- +gondolta diadallal.--Pár évvel korábban kellett volna születnie, s +azon az iskolán mennie keresztül, mi az észt, az óvatosságot és +ravaszságot kifejleszti... + +Oroszlay ezalatt lehorgasztott fővel haladt le a lépcsőn s azon +tünődött, hova lehetett Dózia, ki úgy tünt el, mintha soha többé nem +akarna ő róla tudni, mert még csak egyetlen sort sem irt neki, holott +erőszakkal nem vihették el. + +Az ügyvédtől egyenesen hazament s bezárkózott lakásába és meghagyta +komornyikjának, hogy senkit ne bocsásson hozzá. + +És mint rendesen, hosszú álmodozásnak adta át magát, fokozatosan ment +át gondolataiban az események lánczolatán, de nem tudott ama +következtetéshez jutni, mi a végeredményre vezethette volna. + +Gyanus volt előtte Dózia eltűnése, de az eseményekkel sehogysem tudott +tisztába jönni. Összezavarodtak agyában a pár hónap óta körülötte +történtek, de sem azoknak keletkezését, sem okait nem tudta a +sötétségből kihámozni. + +Hogy Holcsinak valamely titkos czélja van Dóziával, az már tisztán +állt előtte, de hogy mi az, arról fogalma sem lehetett s nem is +remélhette azt tisztázni, miután a leány születését oly titokzatos +homály födte, mit neki, érezte, hogy nem áll hatalmában földeríteni, +bár Hermance grófné elmondta neki történetét, de maga sem tudta mi +okból, nem adott egészen hitelt az ő elbeszélésének. A hatás, mit +Esztheyné modora, beszéde, lázas érdeklődése Dózia iránt rá tett, +egyszerűen az volt, hogy az nem lehet más, mint Hermance gyermeke, ki +Isten tudja hol és mily körülmények között született s arról senki más +nem tud, mint az az öreg komorna, kiről a grófné azt mondta neki, hogy +föltétlenül bízhatik hűségében és hallgatásában. + +Ily tünődéssel tölté az órákat, midőn szolgálója lépett a szobába s +mondá: + +--Egy Bognár Zsófia nevű leány keresi méltóságodat, kinek, mint +mondja, nagy kérése volna gróf urhoz. + +--Mit akar, sohasem hallottam nevét s ma, mint mondtam, nem beszélek +senkivel. + +--Azt állítja, valami Holcsi Kálmán nevű ügyvédnél szolgált, honnét +csak pár nap előtt lett elbocsátva és látta méltóságodat annak +birtokán. + +Oroszlay élénken ugrott föl helyéről s oly nagy hévvel mondta, hogy +bocsássa be szolgája a leányt, hogy az csodálkozva tekintett rá, de +szó nélkül hagyta el a szobát. + +Pár percz mulva belépett Bognár Zsófia. + +--Bocsánatot kérek, gróf úr, hogy bebocsáttatást kértem,--kezdé +folyékony élénkséggel a leány,--de pár óra előtt láttam Holcsi ügyvéd +úr irodájából távozni s már a lépcsőn meg akartam szólítani, de nem +volt ahhoz bátorságom és úgy gondoltam, hogy jobb lesz, ha követem +lakására, hol előadhatom kérelmemet. + +--Mit kiván?--kérdé Jakab gróf majdnem elfogultan belső +izgatottságától, mert azt remélte, hogy Dóziáról tudhat meg tőle +valamit. + +--Csupán azt, hogy szóljon mellettem pár jó szót az ügyvéd úrnak, ki, +nem tudom, miért bocsátott el rögtön szolgálatából, holott már évek +óta házánál vagyok. + +--Miért fordult e miatt hozzám? Én Holcsi urat alig ismerem. + +--Két okból jöttem erre a gondolatra, mert láttam méltóságodat +Tornyoson s mint mondtam, kis idő előtt fölmenni az irodába és mert +senkim sincs, kit arra fölkérhetnék gróf uron kívül, kiről azt hiszem, +hogy nagy hatása volna szavának. + +--Mikor hagyta el szolgálatát? + +--Tornyosról lekisértem a kisasszonyokat a fővárosba, s midőn ők +tovább utaztak, engem elbocsátott a nagyságos úr. + +--És miért nem ment el úrnőjével? + +--Azt nem tudom. Az egész eset nagyon titokzatos volt. Tetszik tudni, +mi cselédek is észreveszünk egyet-mást, s ha nem értjük, tünődünk +rajta és mióta Dózia kisasszony egy éjszaka hozzánk érkezett, minden +másként s oly különösen folyt a házban. + +--Hogy érti ezt, magyarázza ki magát,--mondá Oroszlay visszatartott +lélegzettel. + +--Alig tudom kimagyarázni magamat,--folytatta most egyszerre +észrevehető habozással a kérdett,--mert nem akarnék valótlanságot +beszélni, de a Tornyosról való elutazás is oly különös volt, oly +feltünő, s az én gyors elbocsáttatásom, hogy mindazt még most sem +tudom megmagyarázni magamnak. + +--Mondja el, hogy történt az? + +--Egy reggel, a mult vasárnap Klára kisasszony becsöngetett s azt +mondta, hogy nagyon beteg, gyomorgörcsökben szenved és Dózia +kisasszonyt akarta látni, ki azonban akkor már elment, bár még sokáig +nem kezdődhetett a mise. Midőn mondtam ezt neki, egyszerre elmultak +görcsei s fölugrott ágyából,--folytatta Zsófi gúnyos mosollyal--és +gyorsan öltözni kezdett, s azt rendelte, hogy vegyem elő kalapját, +keztyűjét, miből láttam, hogy ő is menni akar, sőt mondta is, hogy +szintén a templomba szándékozik sietni, valószinüleg Dózia kisasszony +után, kinek korai távozása, úgy láttam, nagyon megijeszté, s +megvallom, az nekem is nagyon feltünő volt. + +--Miért?--kérdé nyugtalanul Jakab, ki nem állhatta meg, hogy ne tegye +ezt a kérdést, a leány bőbeszédűséget egy perczre megakasztva. + +--Magam sem tudom. De tetszik tudni, a mi szokatlan, az feltünő is, s +az még sohasem történt, hogy Dózia kisasszony oly korán elment volna. +Mint mondtam, Klára kisasszony gyorsan felöltözött, de nem ment +azonnal a templomba, hanem Holcsi urat kereste szobájában, az udvaron +és kertben, de nem találva sehol, az ebédlőbe ment s reggelizett. + +--Holcsi úr korán szokott távozni a házból?--kérdé mind nagyobb +nyugtalansággal a gróf. + +--Ellenkezőleg! Rendesen kilencz órakor kelt föl ágyából, de éppen +akkor ő is szokatlan időben hagyta el a házat. + +--És maga nem tudja, hova ment? + +--Csak visszajönni láttam. Majdnem futva érkezett, kipirulva, izzadva +rohant be az udvarra és föl az ebédlőbe, hol sokáig beszéltek Klára +kisasszonnyal, s úgy látszott, valamin feleseltek, mert én a +mellékszobában lévén, igen haragos hangokat hallottam, de a szavakat +nem vehettem ki. + +Azután megjött Dózia kisasszony is s ekkor mindjárt elhatározták az +utazást, mert rögtön podgyászolnom kellett s egy óra mulva már útra +keltünk, holott előbb szó sem volt arról és még aznap este +megérkeztünk ide, hol a két fiatal hölgy egy napot töltvén, tovább +utaztak, nekem pedig kiadatott az útlevél... Hogy mit vétettem, azt +nem tudom,--folytatta majdnem sírva Zsófia. + +--Örömmel mentek a kisasszonyok utazni? + +--Elég jókedvüek voltak, vagy csak úgy mutatták,--viszonzá kétértelmű +mosollyal a leány. + +--Miért mutatták, ha nem érezték volna?--kérdé Oroszlay, ki még többet +óhajtott kivonni a leány fecsegéséből. + +--Mert meg vagyok győződve, miként annak a gyors utazásnak valami +nagyjelentőségű oka volt, valamint Klára kisasszony tettetett +betegségének is, ki nem akarta, hogy barátnője templomba menjen, s +otthon szerette volna őt tartóztatni. + +A gróf figyelmét felkölté ez az állítás és meglepetve pillantott a +beszélőre. + +--Miből gondolja azt?--kérdé feszülten. + +--Abból a hangos szóváltásból, mit hármuktól hallottam, s miközben +valami levelet is olvastak, de hogy mi volt abban, azt nem tudom. + +--És maga szeretne visszamenni elhagyott helyére?--kérdé Jakab gróf, +látván, hogy a leány mindent elmondott, a mit tud, s miből ő mégis +megtudott annyit, hogy az utazással összefüggésben van az ő +találkozása Dóziával, mit valószinüleg fölfedeztek, s azért vitték őt +el oly rögtön Tornyosról. + +--Az volna a legfőbb vágyam,--viszonzá hévvel a leány.--Nagyon jó +helyem volt s ok nélkül veszítettem el. + +--Tudja mit,--mondá Oroszlay.--Várjon addig, míg úrnője visszajön +utazásából, ki, ha ok nélkül bocsátotta el, vissza is fogadja. Ki +tudja, miféle okai voltak arra, és hosszú ideig alkalmasint nem marad +távol. + +--Tartok tőle, hogy a télen nem jönnek vissza. + +--Miből gondolja ezt?--kérdé megdöbbenve a gróf. + +--Minden téli ruhájukat bepakkolták, miért Holcsi úr haragudott s azt +mondta, téli öltönyt csináltathatnak külföldön is. + +Oroszlay pár pillanatig gondolkodott. Ez az érv megzavarta őt, azután +mondá: + +--Mindegy, bármikor jönnek is vissza, ismétlem, maradjon addig hely +nélkül. Én tartásáról gondoskodom, de azt kivánom, hogy igyekezzék +lakást venni a Holcsi-házban, s ha észreveszi, hogy úrnője +visszaérkezett, tudassa azt rögtön velem. Megteszi? + +--Ezer hálával, gróf úr!--kiáltott föl örvendve Zsófi, de észrevehető +meglepetéssel arczán.--Csókolom kezét ez ajánlatért s holnap már +tudakozódom a házmesternél, kaphatnék-e nála lakást a Holcsi-házban. + +--És jelenleg hol tartózkodik? Mert meglehet, hogy elhivatom. + +--Ideiglenesen szolgálatban vagyok egy szegény katonatiszt özvegyénél +az Üllői-úton, de ott nem maradhatok, mert nem tudnak annyi bért +fizetni, mint én kivánok és megérdemlek,--mondá kérkedve Zsófia. + +--És miért vették föl, ha nem bírnak annyit fizetni, mint maga +kivánja? + +--Szivességből mentem hozzájuk, mert az asszony Holcsi úr nővére s +midőn elmentem hozzá, hogy őt is arra kérjem, mire most méltóságodat, +néhány jó szóra mellettem, az ügyvéd úrnál, megmarasztott s kért, hogy +rövid ideig maradjak nála, mert éppen akkor nem volt cselédje. + +--Holcsi nővére?--kérdé csodálkozva a gróf--és még is oly nagy +szegénységben van? + +--Oh, ő alig segíti nővéreit. Mindenét Klára kisasszonyra költi s neki +gyűjti a vagyont, kit úgy szeret, mintha atyja volna. + +--Több nővére is van Holcsi úrnak? + +--Hárman vannak; az, kiről beszélek, Somorjayné a neve és Obrenné, ki +nevelő-intézetet tart s abból él. + +--Obrenné?--kérdé meglepetve Oroszlay, mert Dóziától hallá, hogy +Obrennénál volt intézetben, s onnét csalta el Klára és erre a +fölfedezésre szive majdnem hangosan kezdett dobogni. Hisz’ ez +csodálatos fölfedezés volt, minek szálai messze elágazhattak, s Isten +tudja, hova vezettek? + +Megjegyezte magának a két nevet s azután kérdé: + +--Hányadik szám alatt lakik Somorjayné? + +--Üllői-út 24. Földszint egy kis lakásban s neki is van egy nagy +leánya... + +--Ime, az első hónapra a tartás díja,--mondá Jakab gróf.--Minden hónap +elsején ugyanennyit kap, de igyekezzék bejutni a Holcsi-házba. + +--Remélem, pár nap mulva ott leszek. A házfelügyelőné egyik szobáját +rendesen bérbeadja s kiveszem azt tőle és azonnal oda hordozkodom. + +E szavak után hálálkodva hagyta el a szobát, hol Oroszlay még mindig +bámult a hallottakon s azon, hogy mily különös játékot űznek az +életben a véletlenek és elhatározta, hogy a mit kezébe adott a sors +Dózia föltalálására nézve, azt nem hagyja kisiklani s nyomról-nyomra +követi a bonyolódott cselszövényt. Mert most már tisztán látta, hogy +mióta Dózia elhagyta az intézetet, minden esemény Holcsi által +kieszelt fondorlat volt, melynek hogy hol gyökereznek és hova vezetnek +el szálai, azt most még nem tudta megfejteni, de erősen gyanakodott, +hogy az ügyvédnek nem lehetnek jó czéljai Dóziával, annál is inkább, +mert nemcsak ő, de mindenki aljas embernek tartá Holcsit s igen rossz +hírben állt, mi nem szokta ok nélkül sujtani az ártatlant! + + + +XIII. + +Hermance grófné és leánya alig várták Bertalan gróf visszatértét +Zalánczról, hova az fiával együtt vadászni ment, s daczára, hogy a +háziúr magukra hagyta vendégeit, azok egy hetet töltöttek ott, várva +vissza a háziurat, ki azonban nem jött, s ők végre szétoszlottak és a +két Eszthey Enyingi Lóránddal együtt visszaérkezett a fővárosba. + +De a hölgyek azonnal észrevették, hogy nincsenek azok oly jó +hangulatban, mint rendesen lenni szoktak, ha valamely kirándulásból +visszatérnek. + +Bertalan gróf alig beszélt élményeikről, Béla pedig panaszkodott, hogy +egyetlen hölgyet sem látott az egész idő alatt, s hozzá tette, hogy +azok nélkül nincs mulatság. + +--Hol vették volna magukat a hölgyek a nőtlen házigazdánál?--kérdé +nevetve Veronika, kit rendesen mulattatott ifjú fivérének ilyféle +nyilatkozata, kit még majdnem gyermeknek tartott és sehogysem tudott +az előtte férfiui tekintélyre vergődni. + +--Az is megtörtént már, ha a házi úr másforma volna, mint Jakab,-- +viszonzá kétértelmü mosolylyal Béla.--Azonban lehetett volna +szerencsénk hölgyek társaságához a szomszéd helyiségben, valami Holcsi +nevezetü ügyvéd birtokán, ha éppen akkor el nem utaztak volna, mi +valószínűleg miattunk történt, kik csak egy perczig láthattuk őket az +indóháznál. + +Hermance elállni érzé szívverését a Holcsi-névre, s kérdőleg +pillantott férjére. + +--Midőn a vonatról leszálltunk, két szép hölgyet láttunk az +indóháznál,--folytatta Béla,--kik közül az egyik, bár csak röptében +rápillantva, gyönyörü volt, s Enyingi ismerte őket. Azonban alig volt +ideje köszönni, mert a szinte velünk egyszerre érkező Holcsi kocsira +dobta őket, így kell neveznem amaz őrült sietséget, mivel eltávolítá +szemünk elől a két leányt, s elhajtattak. + +--Kik voltak ama leányok?--kérdé fivére elbeszélésén mosolyogva +Veronika. + +--Az egyik, mint Enyingi mondja, az ügyvéd gyámleánya, a másiknak ő +sem tudja kilétét, holott midőn Jakabbal a birtokot megtekintették. +Holcsinál voltak szállva, s együtt reggeliztek velük. + +Hermance grófnő tudta, hogy ki az a másik és áldá az Istent, hogy +férje és fia meg nem ismerkedtek vele... + +Fordítani akart a beszédtárgyon. + +--Jakab is megjött a fővárosba?--kérdé férjétől. + +--Oh, ő már három napja, hogy ott hagyott bennünket, s mi háziúr +nélkül mulattunk, kinek helyét Loránd pótolta. + +--Ez különös vendéglátás,--jegyzé meg Veronika. + +--Nem volt itt?--kérdé Bertalan gróf. + +--Nem láttuk, azt hittük, birtokán van. + +--Az egy csodálatos és érthetetlen ember,--mondá rossz kedvvel az +idősb Eszthey.--Azt hiszem, untatták őt vendégei, s egyszerüen +megszökött tőlünk. + +--És milyen az új birtok?--kérdé Veronika egykedvűséget tettetve, +holott keserűséget érzett szivében arra a hírre, mit atyjától hallott. +Oroszlay a fővárosban volt, s ők nem tudtak arról! + +--Remek vidék, felséges táj! Nem csodálom, hogy Jakab első látásra +beleszeretett,--viszonzá Eszthey szórakozottan. + +--De ha nincs otthon még akkor sem, ha vendégei vannak, úgy nem sok +érdeket talál az ottlétben. + +--Azt mondta, dolga van, s végre oly gazdag embernél nem csoda, ha +ügyeivel el van foglalva. + +--De különös, hogy mindenhonnét megszökik, hol emberek vannak... Így +tett Csetneken is, s mindig dolgairól beszél és teendőivel menti +magát. + +--Jobban tenné, ha nem is fogadna el meghívást,--jegyzé meg Veronika +szomorúan. + +Hermance erőltetve mosolygott. Egyedül ő tudta a családban, hogy miért +jött Jakab a fővárosba, kivel Holcsi lakása előtt találkozott, de az +azt mondta neki, hogy még aznap este visszautazik. Miért nem tette? Ő +nem szokott valótlanságokat mondani... Mit beszélhettek Holcsival? +Bizonynyal annak a következtében maradt a fővárosban... + +--Az nem szép tőle,--mondá Veronika,--hogy napok óta itt van, s felénk +sem jön. Félek, hogy valami neheztelése van irántunk, mert oly nagyon +megváltozott az utolsó időben. + +--Mi volna?--kérdé könnyedén Béla.--Mi, férfiak,--és egyet pödrött +serkedző bajuszán,--sokfelé el vagyunk foglalva. Nemde, papa? És nem +kell bennünket nagyon szigorú mértékkel mérni. + +De most az egyszer nem csalt mosolyt Eszthey ajkára korán érett fiának +hetykesége. Kedvetlenül kérdé leányától: + +--Nem sértetted meg Jakabot valamivel? Ő nagyon érzékeny természet. + +--Ezt már a mama is kérdezte tőlem,--viszonzá a leányka,--midőn +Csetnekről hazajöttem. De az lehetetlen lett volna. Oly jó, udvarias, +szelid ő, hogy fájna az embernek távolról is sérteni őt. + +A szülők meghatva tekintettek rá, kiről tudták, hogy mily mély +érzelmekkel viseltetik Oroszlay iránt, ki azelőtt osztozni látszott ez +érzelmekben, most azonban Veronikának igaza volt, teljesen +megváltozott irántuk. + +Azért nem is igyekeztek folytatni a kellemetlen tárgyat, s Eszthey, +apa és fiú, szobáikba mentek, mig a hölgyek egy ideig folytatták a +találgatást Jakab gróf viseletére és tartózkodó modorára nézve, midőn +a komornyik éppen őt jelenté, ki látogatását kivánja tenni. + +--Szívesen látjuk,--mondá látható örömmel Veronika, megelőzve anyja +szavait, s nyájas mosolylyal fogadták a várva-várt jövevényt, ki a +rendesnél is szebbnek, hódítóbbnak látszott a hölgyek előtt, komoly, +majdnem szomorú arczával. + +Előkelő külseje mellett valami nyugodt báj ömlött el rajta. Szemében +az ismert nyájas, s ábrándos kifejezés ült, midőn a nőket köszönté, s +Hermance úgy találta, hogy most ismét a régi Jakab, s nem az, kivel +utoljára az ügyvéd ajtaja előtt találkozott, hol annyira meg volt +változva, hogy alig ismert rá. Hiányzott nála akkor a lágyság, +szelídség, s arczáról a rendes álmatag kifejezés. Szeme ragyogott, s +tekintete jellemerőt és belső szilárdságot árult el, mi sötét, +mélységes szint kölcsönzött kifejezésének és modora elhatározásról +tanuskodott. + +--Már rég kivántam látogatásomat tenni,--kezdé zengzetes, szelid +hangján, nyájas pillantással Veronikára, ki elpirult örömében e +tekintet hatása alatt. De arcza ismét elborult az ifjú beszédének +folytatására, ki, mint mondá, búcsuzni jött, mert végre elutazik +hosszabb időre. + +--Tehát nem hagyott föl angolországi útjával?--kérdé Hermance grófnő +közönyt tettetve. + +--Régi tervem az, mint tudja grófné, már Csetnekről visszaérkezve +említettem, azonban közbejött akadályok miatt az mostanig huzódott. + +Az «akadályok» szót erősen, jelentőségteljesen ejté ki, s Esztheyné +kissé zavarba jött és gyorsan kérdé: + +--És ezek most végleg el vannak hárítva? + +--Csak ideiglenesen, mind a mellett remélem, hogy pár nap múlva mi sem +áll utam előtt, s nyugodtan távozhatom. + +--Az egész őszt Angolországban fogja tölteni? De remélem, a farsangra +visszatér...--kérdé Veronika. + +--Oly hosszú időre nem készítek terveket,--viszonzá mosolyogva +Oroszlay,--de valószinű, hogy a jövő év első napjai már itthon +találnak. + +--Annak örülnék, s egy szivességre kérném, ha nem esnék terhére. + +--Rendelkezzék velem, grófnő. + +--Van nekem egy albumom, melyben szép vidékek fényképei vannak +elhelyezve, s arra kérem, szaporítsa azokat néhány érdekes példánynyal +Angolországból, a hol, mint hiszem, vadászni fog az őszszel. + +--Szivesen! De az albumot kellene látnom, hogy hasonló nagyságban +szerezhessem meg a fényképeket. + +--Azonnal elhozom,--viszonzá Veronika s gyorsan elhagyva helyét, a +mellékszobába sietett. + +Alig hogy elhagyta a szobát, Oroszlay halkan mondá: + +--Fontos beszédem van kegyeddel, grófné, mikor találhatnám egyedül? + +--Holnap tizenkét órakor,--viszonzá észrevehetően megdöbbenve +Hermance,--akkor itthon leszek, s várni fogom. + +A gróf egyetértőleg hajtá meg magát s Veronika felé fordult, ki az +emlitett albummal tért vissza a terembe... + +--Örülök, hogy megbizást kapok öntől, grófnő, s igyekszem azt kedve +szerint teljesíteni. + +--Egyenesen Londonba megy? + +--Ott állok meg néhány napra, hol nemcsak barátaim, hanem rokonaim is +vannak, kikhez tovább megyek falura. + +--És mikor indul? + +--A napot még nem határoztam meg, de legközelebb, mert már is sok időt +vesztegettem, mert sokkal előbb szándékoztam utazni. + +--Csetnekről is azért tünt el oly gyorsan,--mondá mosolylyal a +leányka, de hangjában valami fájdalmas és szemrehányó volt. + +--Váratlan dolgok jöttek közbe, mik késleltettek. + +--A birtokvétel? + +--Az is! De többféle más adódott elő. + +--Az csak szeszély volt öntől, nemde? Mert hisz alig töltött ott pár +hetet, s most a legszebb falusi időt, az egész őszt távol tölti,-- +mondá Hermance. + +--De még sok szép időt készülök Zalánczon élvezni. Grófnék nem +képzelik, mily fölséges ott a vidék. + +--Kedvelője ön a természetnek?--kérdé Veronika. + +--Imádok mindent, a mi szép és igaz, s talán egyedül a természet az, +mit nyugalmával, fenséges mozdulatlanságával, sohasem unhatunk meg. + +--De van sok más is, a mit szerethetünk, és szinte sohasem válik +unalmassá. Például a művészet. + +--Kétségkívül!--viszonzá hévvel Jakab. + +--És a szerelem,--folytatta halkan, elfogultan Veronika. + +--Az egészen más érzés, mint a többiekért való rajongás,--viszonzá +önkéntelen lelkesüléssel Jakab, s arcza gyorsan elváltozott és ismét +azon álmodozás ült rajta, mi oly ellenállhatatlanná tette vonásait, s +szeme oly kifejezést nyert, mintha a távolban látna valamit. + +--Hogy érti ezt?--kérdé majdnem reszkető hangon a leány. + +--A szerelmet nem lehet elemezni, mert az oly érzés, mi magába foglal +mindent! Ha szerelmesek vagyunk, szeretjük az egész világot, s szivünk +oly gazdag lesz egyszerre, hogy mindent befogad magába! Nemessé, jóvá, +s minden szép iránt fogékonynyá teszi egész valónkat. + +--Igaza van, igy gondolkozom én is,--rebegte halkan Veronika, s szemei +önkéntelen megteltek könynyel. + +--De most búcsuzom,--mondá elhagyva helyét Oroszlay, ki észrevette a +leány ellágyulását s valami zavar látszott rajta. + +--Látjuk még utazása előtt?--kérdé Hermance grófné, kezét nyujtván +neki. + +--Búcsuzni voltam itt ma, grófné, s minden jót és szépet kivánok +mindkettőjüknek arra az időre, míg távol leszek. + +E szavak után gyorsan elhagyta a szobát, s Veronika kezébe rejté +arczát és zokogott... Lehetetlen volt nem látnia Oroszlay közönyét +maga iránt. + +--Mi bajod?--kérdé megrettenve, s karjába zárva őt Hermance. + +--Oh, mama, ő nem szeret engem, hiú remény volt, hogy érdeklődik +irántam. + +--Én pedig most is azt hiszem, hogy nem kell letenni a reményről, +Jakab olyan ember, kivel sohasem lehetünk tisztában, tünődik, +álmodozik, haboz, de rajtad kívül sohasem közeledett egyetlen leányhoz +sem, s fő az, hogy sohasem volt szerelmes, mert arról hallottunk +volna,--ezt kissé bizonytalanul mondta Hermance, mert önkéntelen +Dóziára gondolt,--s bizzál abban, a mit mondok, Jakab nem közönyös +irántad, de idő kell neki, míg elhatározza magát, hogy azt megmondja. + +--Bár úgy volna!--sóhajtá Veronika--de félek, hogy csalódik benne. + +És Esztheyné maga is félt ettől, mint mindenki retteg egy kedves +reményének elveszitésétől, s azzal, hogy leánya, Oroszlayné lesz, már +évek óta kecsegtette magát és dicséretére legyen mondva, hogy annak +nem rangja, vagyona és világi állása volt az, mi miatt Veronika +férjévé szánta, hanem egyénisége, mely ismerve férjét, fiát, s a +legtöbb férfi léhaságát, Jakabot ideálissá tette szemében. + +És örömmel látta annak közeledését leányához, s arra nem gondolt, hogy +részéről lehet képzelődés is, a mit Oroszlaynál udvarlásnak tartott. A +mit óhajtunk, azt rendesen hiszszük is, s ő is ama gyöngeségben +szenvedett, hogy leányát minden korabeli ifjú hölgy fölé emelte. Senki +sem volt az ő szemében oly szép, oly kedves, szellemdús és bájos, mint +Veronika, s lehetetlennek tartá, hogy oly ember, mint Jakab, ezt észre +ne vegye és ne vonzódjék hozzá. + +Hitt és remélt, s arra nem gondolt, hogy helyes-e Veronikát kétes +reményekben ringatni, ki igazán komoly, mély érzésű leány volt. Oly +reményekben, melyeknek teljesülése felől ő maga is már ingadozni +kezdett hitében és nem egyszer gondolt ama másik szép leányra, +Dóziára, kire ő hívta föl Jakab figyelmét, s ki azt az életben soha +sem látta volna, ha ő nem bizza meg annak keresésével. + +Ki tudja, nem lesz-e ez a meggondolatlan bizalom végzetes Veronikára +nézve? + +Rettegve gondolt arra, hogy ő maga idézte volna elő szeretett gyermeke +csalódását és boldogtalanságát, ama másikért, kit neki tulajdonképen +gyűlölnie kellene... + + + +XIV. + +A főváros harangjai delet zúgtak, midőn Oroszlay fogata megállt az +Eszthey-palota előtt, hol a portás azonnal jelt adott föl az emeletre +a komornyiknak, ki a grófot bejelentés nélkül vezette úrnőjéhez, a ki +egyedül volt otthon és nyugtalan szívvel várta őt. + +Előtte való nap az ifjú arczának kifejezése, hangjának komolysága +jelezte, hogy az valami fontos dolgot akar neki mondani, mi nem +lehetett más, mint hogy Dóziáról kiván beszélni vele vagy... + +Vagy talán Veronikát akarja tőle megkérni. + +Erre a gondolatra édes melegség önté el szívét, de a belépő ifjú első +szavai azonnal eloszlatták ezt a reményét. + +--Mit kiván nekem mondani, Jakab?--kérdé meglehetős elfogultsággal +küzdve, s arczán feszült érdek és várakozás volt kifejezve. + +Oroszlay elfoglalá a neki mutatott helyet szemben vele s kérdé: + +--Emlékszik grófné az Obren névre, ha nem csalódom, említette azt +egyszer előttem? + +--Ismerem ezt a nevet és tulajdonosnőjét is, de nem beszéltem önnek +soha róla. + +--Úgy valaki mástól hallottam, mert nem ismeretlen előttem... Nemde +Obrenné nevelőintézetében volt éveken át elhelyezve Dózia? + +--Majdnem tíz évig volt az intézetben, s mint elmondtam önnek, +titokban akarta azt elhagyni,--mondá észrevehető nyugtalansággal +Hermance. + +--Azt is tudja, grófné, hogy Obrenné Holcsi ügyvédnek a nővére? + +Esztheyné bámulva tekintett rá. + +--Nem, azt nem tudtam, sőt alig hiszem, mert az lehetetlen azok után, +mik... + +--Én pedig biztosan mondhatom. Tegnap tudtam meg, hogy Holcsi +ügyvédnek két nővére van, az egyik Obrenné, a másik egy szegénységben +tengődő katonatiszt özvegye, Somorjayné. + +--Ez egészen új előttem. Obrenné sohasem mondta nekem, hogy vannak +testvérei, sőt Holcsiról úgy beszélt, mint idegenről, kit akkor látott +először, midőn az arra kérte, hogy gyámleányát ideiglenesen, míg az +nagykorusítva lesz, vegye föl intézetébe. Ez különös! + +--És nagyon feltünő! + +--Várjon csak...--mondá gondolkozva Hermance,--most jut eszembe, hogy +midőn Dóziának szökési terve kiderült, s én véletlenül az intézetbe +mentem és Obrenné semmi áron nem akarta őt többé intézetében megtürni, +én pedig nem tudtam hova vinni őt, egy ajánlatot tett; s valami +katonatisztnéről beszélt, ki magához venné. + +--Arra nem emlékszik, hol lakik az említett hölgy? + +--Az Üllői-úton, s azért nem vittem Dóziát hozzá, mert az utcza oly +messze volt, s én az ebédről itthon elkéstem volna. + +--Tehát az a katonatisztné Obrenné nővére, mert nekem azt mondták, +hogy az az Üllői-uton lakik. + +--De hát mire való volt ez a komédia és titkolódzás?--kiáltott föl +izgatottan Esztheyné.--Miféle új bonyodalommal állunk szemben, hisz ha +így van, azt kell hinnem, hogy Dózia ellen valamely merénylet készült, +de akkor miért nem akarta őt Obrenné magánál tartani? + +--Hol ismerkedett meg a grófné Obrennével? + +--Az már régen vette kezdetét. Dózia akkor még igen kis gyermek volt, +alig három éves, s midőn anyja meghalt, én gondoskodtam róla és falun +egy mesterember-családnál helyeztem el, hol alig volt egy évig. Egy +napon Obrenné keresett föl s pártfogásomat kérte. + +--Mire nézve? + +--Mint mondta, nevelő-intézetet akar nyitni, s előmutatva iratait, +bebizonyította, hogy tanítói kurzust végzett és hatósági engedélyt +kapott az intézet megnyitásához. A mellett elmondta, hogy igen +szegény; bár annyi pénze volna, hogy berendezhetne egy kisebbszerű +intézetet, mit ha én pártfogolnék, az okvetetlen virágzásnak indulna, +s hozzátette, miként kisebb gyermekeket is magához venne, kikről +szeretettel gondoskodnék. És én azonnal Dóziára gondoltam, kit +szerettem volna műveltebb emberek közé elhelyezni, s a fővárosba +hozni, miután én falun titokban sohasem látogathattam meg. + +--És mi történt azután?--kérdé feszült érdekkel Jakab gróf. + +--Kérdeztem tőle, hogy magához venne-e egy három éves kis leányt, ki +árva, s az én gondoskodásom alatt áll. Fényesen fizetnék tartásáért, +mert családom végett, mely nem tud annak létezéséről, nem tarthatom +magamnál stb. És ő örömmel vállalkozott erre, én pedig megigértem, +hogy növendékeket ajánlok neki, ha oly tanárokat szerződtet +intézetébe, kik megfelelnek a magasabb oktatásnak. + +--Mily ügyes cselszövény!--kiáltott föl Jakab.--És így megegyeztek +Dóziára nézve? + +--A kis leányért ő személyesen utazott el falura, magával hozta, én +pedig igyekeztem növendékeket szerezni neki, mi sikerült, s így +kezdődött Obrennével összeköttetésem. És mondhatom, hogy Dózia igen +jó, alapos és gondos nevelésben részesült. + +--Szerintem mindez kicsinált dolog volt Holcsi részéről, ki évek óta +fondorkodik valamely terven, de hogy mily czélból tette azt, ma még +lehetetlen kitalálni. + +--Azt hiszi, az ügyvédnek valami czélja van Dóziával? + +--Meg vagyok róla győződve, még pedig évek óta tervszerűen halad egy +kitüzött czél felé. Már akkor kezdődött az, mikor Dózia anyja meghalt, +s a gyermeket a grófné vette pártfogásába. Sőt meglehet, hogy már ama +levelet is Holcsi iratta Dózia anyjával, ki grófné látogatását kérte +és megesküdteté, hogy ha ő meghal, árváját soha el nem hagyja. + +--Ezt nem hiszem!--kiáltott föl hévvel Hermance.--Oly közel a +halálhoz, mint ő volt, nem szoktunk hazudni. + +--És Dózia csakugyan annak a nőnek gyermeke volt?--kérdé Oroszlay, +Hermancera szögezve szemeit. + +--Soha sem jutott eszembe a fölött kételkedni...--mondá hévvel s +láthatólag elpirulva a grófné. + +--És azt nem kérdezte tőle, hogy ki volt a gyermeknek atyja? + +--Nem!--mondá halk, habozó hangon a kérdett, s mintegy ösztönszerűleg +félrefordítá fejét, mintha arczkifejezését akarná titkolni az őt +élesen vizsgáló tekintet előtt. + +--Azt kellene tudnunk, hogy tisztán lássunk ebben a titokzatos +dologban. + +--Mit lendítene ez Dózia sorsán? + +--Sorsán talán semmit, de nyomára jönnénk annak, hogy miféle +cselszövényes banda veszi őt körül. + +--Én azt hiszem, az csak képzelődés az ön részéről Jakab,--mondá +erőltetett mosolylyal Esztheyné--Mily czél és érdek füződhetnék ahhoz +a szegény leányhoz, kinek sem vagyona, sem összeköttetései nincsenek, +s szülői ismeretlenek? + +--Én pedig másként vagyok meggyőződve, ha összegezem az eseményeket +attól a percztől, midőn grófné ama levelet kapta, melyben a beteg +asszonyhoz hívták. + +--Ez természetes volt. Nevem ismeretes a jótékonysági egyesületeknél, +gazdagnak tartanak, fölteszik rólam, hogy segítek a szenvedőkön, hisz +naponként kapok kérő leveleket, s nem látom oly rendkívülinek, hogy +egy haldokló szegény asszony rám akarta bízni gyermeke jövőjét. + +--Azt az asszonyt meggyilkolták. + +Hermance meglepetve, ijedten kapta föl fejét, s rémülettel függeszté +szemét vendégére. + +--Ki mondta ezt önnek?--dadogta önkéntelen összekulcsolva kezeit, s +szája széle remegett lelki viharában. + +--Tudom, sőt azt is hallottam, hogy soha sem találták meg a gyilkost, +mert kinek lett volna érdekében azt kutatni? És ez mellékes is, míg a +fontos az: mi okból történt ez a gyilkosság, mit nekem grófné Dózia +történetének elmondásakor nem említett? + +--Féltem, hogy elidegenedik a gyermektől, ha megtudja, hogy anyja nem +természetes halállal mult ki. + +--Hát homályt vet az a gyermekre, hogy anyja gyilkos kéznek esett +áldozatul? Nem, grófné, ebben a tekintetben nézeteink eltérők. +Kegyetlenül keserű lehet az az árvának, ha tudja, hogy szülői +valamelyikét elpusztították, de mások szemében ez nem ok, hogy róla ne +gondoskodjunk, s kegyed szerint megvessük. + +--És én nem is tettem, fölkaroltam és gondoskodtam róla. + +--De titokban tartotta előttem, holott jobb lett volna teljesen +őszintének lennie, mert talán ma nem volna Dózia ismét a bizonytalan +sorsra bizva, s oly emberek kezében, kiknek jó czélja nem lehet vele! + +--Hát már nincs az ügyvédnél?--kérdé meglepetve Hermance,--hisz férjem +és fiam két fiatal leányt láttak Holcsi társaságában, s azt hittem, +sőt bizonyosra vettem, hogy azok Lamberth Klára és Dózia voltak. + +--És nem is csalódott. Másnap vagy harmadnap azonban mind a két leány +elutazott a birtokról, s azóta Dóziának nyoma veszett. + +--És ön azt jött tőlem tudakozni, nem tudok-e Dózia hollétéről? + +--Nem. Azt biztosra vettem, hogy kegyed nem is tudja a leány +eltüntetését, de a részleteket kivántam tudni a multból, s véleményét +kérni Holcsi, Obrenné és Somorjayné, a három testvér +összeköttetéseiről. + +--El vagyok ámulva azok fölött, a miket ma róluk beszélt. Én Holcsi +nevét először az életben akkor hallottam, midőn megtudtam, hogy Dózia +házánál tartózkodik, de feltünt nekem, hogy Obrenné nem akarta annak +lakását megmondani; azonban nem is sokat gondolkoztam fölötte, s annak +tulajdonítanám, hogy Obrenné fél egy jól fizető ismerősét gyanuba +hozni és elveszíteni. + +--Most azonban lehetetlen, hogy határozott gyanuja ne legyen ellenük? + +--Megvallom, hogy nem tudom, mit gondoljak, mert a ki igaz uton jár, +az nem titkolódzik! + +--Kérem, grófné, beszéljen Obrennéval,--mondá oly szokatlan +élénkséggel Jakab, mi nála ritkaság volt, s mi már az egész társalgás +alatt föltünt Esztheynének, ki koronkint meglepetve, s kutató +szemekkel vizsgálta. + +--Megkisértem, de nem hiszem, hogy a vele való találkozás valami +eredményre vezetne. + +--Ha nem is szavaiból, de viseletéből, talán ijedtségéből és zavarából +fogja látni, hogy veszélyes titkokat rejteget ez a három ember, sőt +talán velük együtt Lamberth Klára, ki elcsalta Dóziát az intézetből. + +--De mily czélból tette? + +--Éppen azt kell kiderítenünk és ha nem sikerül ily módon, más +eszközökhöz folyamodunk. Dózia hollétét azonban minden áron meg kell +tudnunk. + +Hermance mind nagyobb bámulattal tekintett az ifjúra, s pár +pillanatnyi habozás után mondá: + +--Ha jól emlékszem, ön határozottan bevégzettnek mondta azt, amire +Dózia miatt kértem, s megtagadott minden továbbkutatást, sőt arra +kért, hagyjak föl én is azzal és bizzam a leányt sorsára, miután ő jól +érzi magát ott, a hol van, s boldog jelenlegi környezetében. Mi +indítja most arra, hogy ily hévvel karolja föl ügyeit? + +Az ifjút egy perczre megzavarta ez az egyenes kérdés, s kissé habozott +a felelettel. + +Azután gyorsan elhatározva magát, megváltozott, meleg, érzéssel teljes +hangon mondá: + +--Őszinte leszek, grófné, mert nincs okom titkolni érzelmeimet... Én +Dóziát szeretem. Meg vagyok bűvölve, mióta láttam és nem tudok, nem +akarok nélküle élni. Föl kell találnom, föl kell derítenem kilétét, +múltját és az ellene irányult cselszövényt, mert érzem, hogy őt valami +veszedelem fenyegeti. + +Hermance tágra nyilt szemekkel hallgatta ezt a vallomást, s úgy +rezzent össze, mintha kigyó csipte volna meg, vagy a villám csapott +volna le mellette. + +Dóziát szereti ez az ifjú? Oroszlay Jakab? Ki hidegen, egykedvűen +vette a legszebb, legelőkelőbb hölgyek rajongásait, kik őt évek óta +mint leányuk leendő férjét tekintették, kiért Veronika úgyszólván +gyermekkora óta lángol és boldogtalan lesz, ha ezt megtudja? Oh, mily +irtózatosan hatott rá ez a vallomás, s mily iszonyú tudat volt, hogy +Dózia létezését ő ismertette meg vele, ő mutatta meg annak fényképét, +ő hívta föl figyelmét annak szépségére!... + +Irtóztató, végzetes tévedés! + +Alig birta könyeit visszatartani s remegő hangon mondá: + +--Ha így van, akkor nincs többé én rám szüksége Dóziának, ki pártfogót +lelt önben, még pedig erősebbet, hatalmasabbat, mint én vagyok, ki nem +léphettem föl nyiltan, mert gátoltak abban a körülmények. + +Most Oroszlayn volt a csudálkozás sora. + +--Csak nem akarja grófné elvonni kezeit Dóziától?--kérdé meglepetve. + +--Sőt ez megmásíthatatlan elhatározásom azok után, miket öntől +hallottam,--viszonzá hidegen Hermance, s olyan mozdulattal, mi nyiltan +jelezte, hogy végét kivánja vetni a társalgásnak. + +De Jakab gróf nem mozdult helyéről. + +--Tehát Obrennétől sem fog fölvilágosítást kérni?--kérdé csalódva, +majdnem megrovással. + +--Teljesen átengedem önnek a cselekvés terét s távol kivánok maradni +az ügytől. + +--De hát miért változott meg egyszerre Dózia érdekei iránt?--kérdé +önkéntelen szemrehányással hangjában az ifjú, s szép arcza szomorú +volt és kezét kérően tette össze. + +De Esztheynét nem hatotta meg sem az esdeklő mozdulat, sem az +olvadékony, kérő hang, mert oly keserüséget érzett szivében, miről +Jakabnak fogalma sem lehetett, s még az előbbinél is hidegebben, sőt +majdnem gúnynyal mondá: + +--Azt hiszem, nem csodálkozhatik azon, hogy azok után, miket öntől +hallottam, nem kivánok többé e tárgyhoz szólni, vagy abban valamit +cselekedni. Az én gondoskodásom csak addig volt kötelező, míg Dóziát +elhagyatva tudtam, s a leendő Oroszlay grófnénak nincs szüksége az én +pártfogásomra! + +--Miért haragszik rá? Az én szavaim keltettek grófnéban ellenszenvet +iránta? + +--Nem! De azt nem hallgathatom el, hogy nagy csalódást érzek ön iránt, +ki teljesen megfeledkezve névről, rangról, állásról, ilyen házasságot +szándékozik tenni, mert még mindig olyannak hiszem Dózia iránt, ha +szereti, nem táplál valamely alacsony tervet. + +--Elég, grófné!--kiáltott föl vérpiros arczczal az ifjú, s vette +kalapját.--Hogy megharagítottam, azt szavaiból látom, de hogy mi +indítja arra, miként ily szavakat mondjon szemembe, azt nem tudom +kitalálni, azért megyek, csalódással szivemben és nem fogom többé +házának küszöbét átlépni. + +--Arra nincs ok!--kiáltott föl megrettenve Hermance, ki már megbánta +szenvedélyességét, de Jakab gróf meghajtá magát és tartásán s vonásain +látszott, hogy a mit kijelentett, azt nem szándékozik visszavonni. + +Lesütött szemekkel, lehorgasztott fővel haladt ki a palotából, hova +éppen akkor lépett be Enyingi Loránd, mint rendesen, a legrózsásabb +kedvben. + +--Otthon találtad a grófnékat?--kérdé Oroszlaytól, de annak halvány +arczára pillantva, elhalt ajkán a mosoly. + +--Mi bajod?--kérdé megdöbbenve tőle. + +--Jer velem, ha nem okvetetlen szükséges ma látogatást tenned +Esztheynénél; de különben Veronika nincs is otthon. + +--Az ő távolléte inkább téged érdekelhetne, vagy jobban mondva őt a te +látogatásod, mert velem, fájdalom, nem sokat törődik. + +Jakab arczán meglepetés látszott ez odavetett szavakra, s vonásai +egyszerre megélénkültek, szemei fölvillantak. + +--Te azt hiszed, Loránd, hogy Esztheyék számítanak rám? + +Enyingi nagyot nevetett. + +--Ezt csak oly ember kérdezheti, mint te vagy, Jakab, ki átálmodja az +életet, s nem veszi észre maga körül a legkézenfekvőbb dolgokat. + +--Mit értesz ez alatt? + +--Hogy Esztheyék hozzád akarják nőül adni Veronikát, azt az egész +világ beszéli és látja, s élénk várakozással lesi, mikor lesz az +eljegyzés. + +--Most már értem,--rebegte halkan Jakab, gondolatokba merülve, s +megindultak együtt a hosszú utczában és néhány perczig szó nélkül +mentek egymás mellett. + +--Valami kellemetlenséged volt Hermance grófnővel?--kérdé aztán +Enyingi.--Halálsápadtan léptél ki a palotából. + +--Volt okom rá! Oh Loránd, mily megbizhatatlanok az emberek, s mily +kevéssé lehet számítani rájuk. + +--Ilyféle nyilatkozatot most hallok először tőled. + +--Mert alig ismerem őket, s előttem mindig csak legszebb oldalukat +mutatták. + +--Ilyen a sors elkényeztetett kedvencze, én ilyen képzeleteket soha +sem tápláltam irántuk. De hát mily vonatkozással mondod ezt? Megkinált +a grófné Veronikával?--kérdé nevetve Enyingi. + +--Mily föltevés! Veronika válogathat a kérőkben, s én sohasem +udvaroltam neki. + +--Ezt nem merném állítani. + +--Legalább nem szándékoztam tenni. + +--Álmodoztál oldala mellett, mint rendesen tenni szoktad. Talán más +valakiről, de ő azt magára vette. + +Jakab gondolkozva hallgatta barátja megjegyzéseit, s gyorsan +átgondolta az Esztheynével folytatott párbeszédet, mi rá nézve oly +leverőleg végződött. + +--Min gondolkozol?--kérdé Enyingi, midőn hosszú volt neki Jakab +hallgatása. + +--Majd elmondom otthon... Elkisérsz haza, szeretnék beszélni veled. + +--Szivesen. + +És mentek együtt Jakab gróf lakására, hol a háziúr fáradtan dőlt egyik +kényelmes karszékbe s vendége vele szemben foglalt helyet, észrevéve +annak fáradtságát, mi, ismerve Jakab erős testi szervezetét, lelki +kimerülésnek látszott, s kiváncsian várta annak szavait. + +De az hosszú ideig nem beszélt, s végre Enyinginek unalmasnak látszott +a némaság, mert vidám, élénk, beszédes ember volt, s nem kedvelte a +hosszú szüneteket. + +--Látom, valami kellemetlenséged volt Hermance grófnéval?--ismétlé +előbbi kérdését, a melyre még nem kapott feleletet. + +De Oroszlay nem válaszolt e szavakra, hanem teljes pillantását +vendégére függesztve, kérdé: + +--Nagyon helytelennek és megrovásra méltónak tartod te azt, Loránd, ha +valaki rangján alul nősül? + +Enyingin nagy meglepetés látszott e nem várt és különös kérdésre. + +--Tudod, hogy nem vagyok rideg arisztokrata, de mindenesetre +biztosabbnak tartom az oly házasságot, hol hasonló az állás, a +nevelés, a gondolkozásmód, különösen az, hogy ismerős legyen a család, +melyből feleséget választunk. + +--Te hát ellene volnál bárkivel a meszáliánsznak? + +--Vitassuk meg bővebben ezt a kérdést, melyre kurtán, egyszerüen nem +lehet felelni, s különösen határozzuk meg azt, mi a meszáliánsz. + +--Mindketten tudjuk, hogy általánosságban mi tartatik annak. + +--Általánosságban! Azonban e tekintetben nekem eltérő nézeteim vannak, +s mint mindenben vannak kivételek, úgy természetesen ez a fogalom sem +nélkülözi azokat. + +--Hogy érted ezt? + +--Például mondjuk, hogy mi szerelmesek volnánk egy tisztességes, jó +hirű polgárcsalád leányába, ki ama szellemi szinvonalon áll, mely +magasan fölemeli az egyént alantas születéséből. Erényes, tiszta +multú, kifogástalan hirű, úgy ő, mint azok, kiktől származott, s +nevelése, nem értem pusztán a külső mázt, és fogalmai olyanok, minőnek +egy kitünő asszonyénak lenni kell. + +--Az ilyen leányt nőül venni tehát szerinted nem meszáliánsz?--kérdé +szomoruan Jakab gróf;--de például, ha valakit szeretünk, s föltaláljuk +benne azt az ideált, kit kerestünk, s kinek birhatása után +vágyakoztunk, kiben az élet boldogságát reméljük elnyerni. Szép, +szellemes, bájos, de egyebe nincs a földön: elitélendőnek tartod te az +ilyen szövetséget? + +Enyingi látva barátjának ábrándos rajongását, láthatólag megdöbbent. + +--És a mellett tisztességes családból származik?--hebegte, alig tudta +mit beszél, a legnagyobb zavarral. + +--Semmi családból! Anyja, atyja ismeretlen, nevéről sem lehet tudni, +sajátja-e, vagy fölvett név?--viszonzá Oroszlay,--és én ha föltalálom, +mindennek ellenére nőül fogom venni. + +--Dóziát?--kérdé elfogultan Enyingi. + +--Őt! De jelenleg el van tünve oly gyanus körülmények között, hogy még +életéért is rettegek. + +--Nem nagyon gyors elhatározás ez részedről, Jakab? Azt a fiatal +leányt te alig ismered, sőt azt se tudod, viszont szeret-e? Hisz alig +beszéltél vele, a mellett még félig gyermek, ki csak ezután fog +kifejlődni, s ki tudja, mily irányban. + +--Ismerem és szeretem őt! Lénye ideálisan költői. Szépsége megbüvöli a +szemet, s én az első találkozásnál, mely alkalomkor csak egy +pillanatra láttam: halálosan beleszerettem. Én! ki tudod, hogy még +soha sem voltam szerelmes... És ő osztja érzelmeimet. + +--Saját ajkáról hallottad e vallomást? + +--Ő maga mondta, de ha nem mondta volna is, tudnám, mert olyan ajk, +mint az övé, nem hazudhat, s olyan szem egy földöntuli szerelmet és +boldogságot rejt magában. + +--Jakab, Jakab, én rettegek miattad!--kiáltott föl önkéntelen +szomorusággal Enyingi.--De ismerve téged, nem kisértem meg lebeszélni, +mert te soha sem voltál olyan, mint más ember, s majdnem előre látható +volt, hogy hosszú álmodozásodból egy nagy szenvedély fog +fölébreszteni, mely magával ragad, s fölemel vagy elsodor. + +--Helyesen vélekedel rólam, látom, hogy ismersz úgy, mint talán senki, +s mint Hermance grófné bizonyosan nem! + +--Neki is megmondtad szándékodat?--kérdé új megdöbbenéssel Enyingi. + +--Meg, úgy mint neked, majdnem ugyanazokkal a szavakkal, mert szükség +volt, hogy beszéljek vele. + +--És ő? + +--Egyszerre rideg, elutasító lett irántam s oly alacsony dolgot +tételezett föl rólam, hogy nem léphetem át többé az Eszthey-palota +küszöbét. + +--Most már értem halványságodat, midőn a kapu előtt találkoztunk, de +azt is tudom, mi a grófné ridegségének az oka! + +--Ismét Veronikáról akarsz beszélni?--kérdé türelmetlenül Jakab gróf. + +--Ő, és egyedül ő az oka, hogy haragban váltatok el. Mondtam már neked +gyakran, hogy ők számítanak reád. Veronika szerelmes beléd, s +vallomásod mérhetetlen csapás lehetett Esztheynére. + +--Azok után, miket a grófné mondott nekem, magam is kezdem hinni, hogy +valamely mélyebben fekvő oka lehetett az idegességre...--viszonzá +gondolkozva Jakab gróf. + +--De hát miért is mondtad el mindazt neki, mi legkevésbbé sem tartozik +rá? + +--Ellenkezőleg! Te azt nem tudod, hogy Dóziát ő neveltette három éves +korától, s mindaddig gondoskodott róla, míg az titkon eltávozott anyai +szárnyai alól, s Holcsiéknál keresett és talált otthont. + +--Valami összeköttetésben áll ő Dóziával, vagy rokona neki?--kérdé +csodálkozva Enyingi. + +--Azt nem tudom. Többször beszéltünk védenczéről, de lehetetlen +kitudni, miért pártfogolta, miért neveltette és miért volt oly +kétségbeesve annak eltünése fölött. + +--És te hol ismerkedtél meg a leánykával? + +--Akkor beszéltem vele először, mikor együtt mentünk Tornyosra. +Azelőtt egyszer láttam az utczán, csak pár pillanatra, előbb már +Esztheyné megmutatta fényképét, melynek csodáltam szépségét, de az +eredeti varázshatással volt rám, s nem tudnám őt többé elfelejteni. +Olyan mélyen véste magát szivembe! + +--És hol találkoztál később vele? Mert hiszen azt mondod, hogy osztja +érzelmeidet. Így azt meg is kellett mondania. + +--Néhányszor a tornyosi tó partján jöttünk össze, sétáltunk együtt és +kicseréltük érzelmünket. + +--Azonnal fölajánlottad neki kezedet?--kérdé majdnem iróniával +Enyingi--és ő természetesen elfogadta. + +--Házasságról nem beszéltünk,--viszonzá lesütött fővel a kérdett, s +tünődésében nem vette észre barátja futó, gunyos mosolyát. + +--Mi történt azután, miért mentél mindezt bejelenteni Esztheynének? + +--Nem azért kerestem föl őt, de tudni akartam, van-e neki arról +fogalma, hogy Dózia hova lett, miután Tornyosról, sőt Budapestről is +eltünt? + +--Dózia eltünt?--kiáltott föl bámulva Enyingi,--s mikor történt az? + +--Mialatt ti Zalánczon voltatok... Egy napon nekem megigérte, hogy +másnap ismét találkozunk a tó partján, s nem jött, nem tudósított, +elutazott barátnőjével, gondolom Klárának hivják... És azóta nem tudok +róla semmit. + +--Ez csodálatos, majdnem hihetetlen! Hova lehetett? + +--Fölkeresett volt szobaleánya, kit nem vittek magukkal, s +elbocsátottak a szolgálatból, és ő beszélte nekem, hogy a két fiatal +leány utazni ment.--És megfoghatatlan nekem csak az, mi tartóztatja +Dóziát, hogy megirja hollétét. + +--Talán tartóztatva van, de hisz Holcsiéknak keresni kellene az +alkalmat, hogy pártfogoltjuk összejőjjön veled, s megtörténjék a rá +nézve fényes házasság. + +--Úgy látszik, ők nem így gondolkoznak, sőt valószinü, hogy nem is +tudnak róla... Talán más terveik vannak Dóziával! De mik? Az éppen +gyanus nekem. Az ügyvéd hirhedt gazember, gyámleánya sem tetszik +nekem. Titkolóznak mindketten s félrevezették Esztheynét is, ki valami +Obrennénál neveltette Dóziát, de soha sem hallott arról, hogy az +Holcsi Kálmánnak nővére. + +--Igazad van, ez nagyon gyanus,--mondá hévvel Enyingi...--És most mit +akarsz tenni? + +--Tőled akarok tanácsot kérni, hogyan és mi módon lehetne kikutatni +Dózia hollétét, mert én az ilyfélékben teljesen járatlan vagyok. + +--Egy ügyes privátdetektivre kellene bizni az ügyet, ha nem akarsz a +rendőrséghez fordulni. + +--Csak a legvégső esetben. Gondolhatod, hogy kerülöm a nyilvánosságot, +de ha nem jövök nyomára, azt is igénybe veszem. + +--Tehát fordulj egyelőre olyan detektivhez, ki a maga kezére dolgozik. + +--Ismersz egy olyféle embert, ki ügyes, megbizható és hallgat? + +--Elküldöm hozzád, a kit alkalmasnak gondolok arra. Bár nem tudom, nem +jobb volna-e úgy rád, mint Dóziára nézve, ha sohasem találkoznátok +többé. + +--Hogy mondhatod ezt?--kiáltott föl oly mély szomorusággal Oroszlay, +hogy barátja önkéntelen meghatottságot érzett, s megigérte, hogy +összeköttetésbe lép az említett titkos detektivvel és mielőbb elküldi +őt barátjához... + + + +XV. + +Midőn Oroszlay Jakab elhagyta Hermance grófné szalonját, az egyedül +maradva, kezébe rejté arczát és keservesen sirt, mint a hogy zokog az +ember egy kedves halottja elhunytán. + +Ő is halott fölött kesergett, mert legkedvesebb reménye halt meg arra +a nyilatkozatra, mit Jakabtól hallott, hisz nemcsak saját legforróbb +óhajtása, de leánya boldogsága lett ama szörnyű perczben semmivé s +talán élete, mert ez a komoly, mély érzésű leány nem fog +megvigasztalódni tudni iszonyú csalódása fölött. + +Azonban hosszú tünődés után valami csillámlása az új reménynek +keletkezett agyában. Hátha Dózia eltünnék örökre! Nyoma veszne, nem +lehetne föltalálni, s ha Jakab nem találkoznék többé vele, bizonynyal +elfelejtené és visszatérne Veronikához. + +Ő is azok közé tartozott, kik hajlandók mindig azt hinni, a mit +óhajtanánk s még azt tette hozzá, hogy a kiknek érdekében volt Dóziát +eltüntetni, azok továbbra is el fogják rejteni és ő nem keresi +hollétét. + +Egyszerre eltünt szivéből a vonzalom Dózia iránt, sőt úgy érzé, hogy +gyűlöli őt, jobban gyűlöli, mint midőn először látta, ki élő jele volt +az ő megcsalattatásának és semmivé tette hitét, bizalmát a jóban, +hűségben, tisztességben; s csak később kezdte szeretni, ki bájos +lényével, nagy szépségével és ragaszkodásával megnyerte vonzalmát, mi +azonban később semmisnek bizonyult annak hálátlansága által. + +Most már csak leánya, az ő kedves Veronikája vetélytársnőjét látta +benne, ki születésével földulta az ő boldogságát, s most szerelme +által tönkreteszi gyermeke jövőjét! Ezt már nem tudta s nem is akarta +neki megbocsátani. Mesés terveket szőtt, hogyan akadályozza meg +Oroszlay tervét, kinek bár kétségbeesésében szemébe dobta, hogy rossz +czéljai lehetnek Dóziával, mind a mellett meg volt győződve az +ellenkezőről, s tudta, hogy az oly nemes érzésű ember, ki sohasem +okozná senki romlását, s ha Dóziát föltalálja, nőül fogja venni. + +Az órára pillantva látta, hogy még reggeli előtt van ideje fölkeresni +Obrennét. Előre kigondolta, mit fog beszélni vele és megtudja tőle, +igaz-e, mit annak Holcsival való rokonságáról hallott s a többi +magától fog jönni, mi az ő czélját elősegíti... + +Félóra mulva már Obrenné elfogadó termében volt, s midőn az intézet +főnöknője kilépett egy mellékajtón, annak arczán észrevehető feszült +kiváncsiságot látott, míg mozdulatai zavart árultak el. + +--Mily ritka szerencse, grófné, azt hittem, már teljesen elfeledkezett +rólam,--kezdé Obrenné s helylyel kinálta meg vendégét. + +--Egy kérdéssel jövök, melyre kérem, hogy feleljen nekem őszintén. + +--A legnagyobb készséggel, ha az hatalmamban áll. + +--Hol van Dózia? + +--Erre a legnagyobb örömmel válaszolnék, ha tudnám. + +--Nincs már Holcsiéknál? + +--Én hónapok óta nem láttam Lamberth kisasszonyt, sem Holcsi ügyvédet, +és sem ő róluk, sem Dóziáról nem tudok semmit. + +--Az lehetetlen! + +--Miért volna lehetetlen?--kérdé Obrenné meglepetve a határozottan +kiejtett állításra. + +--Mert Holcsi Kálmán önnek fivére s a mult azt mutatja, hogy mindig jó +viszonyban volt vele. + +--Ki mondta ezt grófnénak?--kérdé sötéten elpirulva a főnöknő. + +--Tudom oly egyéntől, kinek állítása minden kétséget kizár, s most +csak azt szeretnem tudni, miért üzte velem szemben azt a komédiát, +melynek titkos okának kellett lenni s valószinüleg nem jó szándékból +eredt. + +--A legnagyobb mértékben el vagyok ámulva e különös kijelentésre...-- +hebegte Obrenné, talán csak azért, hogy az egyenes feleletet +kikerülje. + +--Fivére önnek Holcsi vagy nem?--kérdé Hermance határozott hangon. + +--Nos--igen! Miért tagadjam, hisz nincs annak senkire semmi +jelentősége. + +--Ellenkezőleg... Tudni akarom, miért tartotta azt előttem titokban? +Mert, mint mondtam, ennek a titkolódzásnak oka van, még pedig +valószinüleg fontos czéllal összekötve. És ha meg nem mondja azt, más +eszközökhöz nyulok a kutatásra nézve. + +--De hát mit gondol grófné, s mit tételez föl rólam?--kérdé +elhalványodva Obrenné remegő hangon. + +--A legrosszabbat, ha föl nem világosit az ellenkezőről! Azt kell +hinnem, hogy Dóziával már évek óta valami titkos czéljuk van. Hogy +hárman összebeszéltek, miként helyzetét valamire kihasználják, hogy mi +az, azt nem tudom, de kifürkészem. Hogy már megkezdődött ez a komédia +akkor, midőn ön először hozzám jött kérni nyitandó intézete végett, s +azt mondá, hogy egészen kis gyermekeket is elfogadna ápolásra, arra +számítva, hogy föl fogom önnek ajánlani Dózia tartását, mert +okvetetlen tudta az ő létezését, származását. Fölhasználta +szorongatott helyzetemet és terve sikerült; jól számítottak mind a +hárman, s úgy engem, mint a leánykát kelepczéjükbe csalták s most... + +--Álljunk meg itt, grófné!--kiáltott föl Obrenné szájaszéléig +elsápadva.--Mindenekelőtt azt szeretném tudni, kiket ért hármunk +alatt? + +--Önt és két testvérét, Holcsit és egy Somorjayné nevezetű hölgyet, a +ki szintén testvérük, s kihez amaz este utasított engem, hogy mint jó +ismerőséhez vigyem Dóziát, ki hajlandó lesz az ön ajánlatára őt +befogadni. + +Obrenné látta, hogy Hermance grófné jól van értesülve, hogy hasztalan +lenne tagadása, de oly váratlanul érték annak szavai, hogy pár +pillanatig nem tudott felelni. + +--Akar nekem nyiltan és őszintén beszélni?--kérdé Esztheyné +lecsendesülve, s teljesen hidegen és nyugodtan.--Nem jöttem rossz +szándékkal, sőt lehet, hogy bizonyos irányban kezükre járok, de tudni +akarom a valót. + +Most Obrenné még jobban csodálkozott, mint előbb, s nem tudva +eltalálni, mit ért a grófné a «kezükre járok» kijelentése alatt, +habozva, majdnem halkan mondá: + +--Hogy mi czélja van bátyámnak Dóziával, nem tudom, de nem tagadom, +hogy ő küldött engem méltóságodhoz akkor, mikor először szerencsés +voltam fölkeresni. Ő a gyermek létezését tudta, sőt anyját is ismerte, +ki talán elmondta neki, hogy kinek a gyermeke Dózia, ki az ő halála +után jó kezekben lesz, mert Eszthey grófné megesküdött neki gyermekei +boldogságára, hogy pártfogásába veszi. + +--És talán azt is tudja fivére, ki ölte meg azt a szegény beteg +asszonyt, kinek élete már úgy is csak hetekre terjedhetett?--kérdé +Hermance. + +--Nem, azt nem tudja, mert különben följelentette volna a gyilkost. + +--De hát ha már ennyit bevallott Obrenné asszony, mondja meg azt is, +mi a szándéka fivérének Dóziával, kit oly hosszú éveken át figyelemmel +kisért, azután Klárával elcsalatott innét, s most eltüntette? + +--Esküszöm, grófné, hogy arról nincs fogalmam, sem pedig arról, hogy +hol vannak jelenleg Klára és Dózia. + +--Lehetséges az? Én nem tartom annak. + +--Higyjen szavaimnak. Azonban bárhol létezik is jelenleg a két +barátnő, arról biztosítom, hogy Dózia szabad akaratából távozott és +okvetetlen jól érzi magát ott, a hol van, mert különben tudósította +volna a grófnét vagy engem. + +--Ebben van valami valószinüség, de most én akarok önnek valamit +mondani. + +Obrenné feszült várakozással tekintett rá. + +--Én Dóziáról többé nem kivánok tudni, s átengedem őt örökre önöknek. +Ő velem nagyon háládatlanul bánt, s legfőbb óhajtásom, nem hallani +többé róla. Ön tudja, mennyi félelmet álltam ki miatta, mennyi zavart +okozott ő nekem. Megtartottam szavamat, mit anyjának igértem. +Fölkaroltam, neveltettem, költöttem rá, s tettem volna mindezt tovább +is, ha ő háládatlanul el nem hagy, s föl nem mondja +összeköttetésünket. Vegye ezt kérem tudomásul, valamint azt is, hogy +én többé egyetlen lépést sem teszek keresésére, de figyelmeztetem, +hogy vannak mások, kik utána járnak hollétének, kik mindent el fognak +követni, hogy föltalálják, s miután az illetők gazdagok és hatalmasok, +fog is nekik az sikerülni. Azért legyenek óvatosak és rejtsék el jól a +leányt, különben mindaz napfényre kerül, mit sejtek, hogy Holcsi úrnak +érdekében áll eltitkolni. + +--Grófné gyanusítja fivéremet?--kiáltott föl Obrenné, ki a bámulattól +alig tudta mit beszél e nem várt fordulatra, mi semmikép sem tetszett +neki s nem illett az ő terveiknek keretébe. + +Esztheyné elhagyta helyét. + +--E kérdésre nem felelek,--mondá hidegen.--Mondtam önnek, hogy nem +jöttem rossz szándékkal, sőt ha tudatná velem Dózia hollétét, azt sem +árulnám el senkinek s miattam maradhat ott, a hova vitték, s a hol, +mint ön mondja, szeret és szivesen van... A mi pedig fivérével tett +megjegyzésemet illeti, az nem akar gyanusítás lenni, de ha az volna +is, tőlem semmi irányban nincs mit félnie, mert én tökéletesen +szakítottam a multtal s nem törődöm önökkel. + +E szavak után nem várva be Obrenné feleletét, ki álmélkodva hallgatta +őt, gyorsan elhagyta a szobát és a lakást, de midőn fogatában ülve +hazafelé hajtatott, nem volt megelégedve magával s csupán egy +mentségét találta tettének, azt, hogy leánya boldogságát akarta +minden, sőt bármi áron megmenteni... + +Ő a rendes fölfogás szerint meg volt áldva minden jóval s azt, hogy +mennyit szenvedett házassága ideje alatt, senkisem tudta. Boldog +véralkatú asszonynak tartották, mert nemcsak hogy soha sem +panaszkodott, de nem is mutatta, hogy hiányzik neki az, mi a nőt +igazán boldoggá teheti--férje hűsége és szeretete. + +Elfojtá bánatát, mindenütt jókedvvel jelent meg, sőt még hű cselédje, +Ernesztine, ki egykor dajkája volt, később komornája, sem látta soha +búslakodni úrnőjét, s csak a néma éjszakák voltak tanui könyeinek, +lemondásának. + +Megadta magát a sorsnak, mint megadja oly sok asszony, sohasem +keresett, pedig találhatott volna kárpótlást, de nemesebb érzésű, s +vallásosabb volt, mint hogy a könnyelműség ösvényére tért volna. + +Most azonban, midőn leánya jövőjét kellett egyengetni, annak +boldogságát megmenteni, egyszerre eszébe jutott mindaz, mit férje +ellene vétkezett... Ő türt, szenvedett, de Veronkát nem akarta +kiszolgáltatni a sors szeszélyének, s elhatározta, hogy küzdeni fog a +fenyegető veszély ellen, és elejti Dóziát, kiért annyit áldozott, +annyit rettegett és nyugtalankodott, de most meggyülölte őt, mert mint +a hogy annak anyja egykor elrabolta tőle férje szerelmét, úgy most +leánya készül megrabolni Veronika boldogságát... + +Így okoskodott a fogatban ülve, s esze azt mondta neki, helyesen +cselekszik, de szive... Ah nem is szive, lelkiismerete volt az, mi +másként beszélt, s kinozta őt, de nem birt érvényre jutni, mert anyai +szeretete erősebb volt nála, minden más érzésnél. + +És midőn hazaérkezve leányát látta, ki sétájából érkezett haza, +szépen, üdén, virulóan, mint a bimbójából kipattant ékes virág, +elnémultak aggodalmai, mert ennek a bájos teremtésnek szerinte +boldognak kellett lenni, ha talán a másik boldogsága árán is, de meg +kellett menteni jövőjét, sőt lehet, hogy életét. + +A reggelinél négyen ültek az asztalnál s legtöbbnyire Béla csacsogott, +ki mindig tudta a társaság legújabb eseményeit és azokat mulatságosan +adta elő, elhallgatva olyan történeteket, mik nem a nagyvilágban +folytak le, s azokat csak atyjának mondta el, ki hozzá hasonló módon +élvezte azokat, sőt majdnem fiához hasonló módon tölté napjait. + +--A többek között...--kérdé anyjához fordulva Béla--sohasem hallottak +többé arról az éjszakai tüneményről, ki házunkból osont ki, s nem +lehetett kilétének nyomára jönni? + +--Soha,--mondá látható kellemetlen hatás alatt Hermance grófné, s +hajlandó vagyok hinni, hogy az egész csak képzelet volt! + +--Én pedig megesküszöm reá, hogy láttam,--viszonzá hévvel Béla,--sőt +jó borravalóért még egyszer kikérdezem a bérkocsist, ki akkor +megtagadta a feleletet. + +--Oly régi dolog már az,--mondá Eszthey,--hogy nem érdemes érte +fáradni. Nem lehetett más, mint egy idevaló cseléd, ki bizonynyal nem +jutalmazná meg kiváncsiságodat. + +--Cseléd nem szokott bérkocsin járni. + +Veronika végig hallgatván ezt a társalgást, kiváncsian tudakozódott +annak részleteiről, mit fivére nagy készséggel adott meg neki. + +--Ez különös,--mondá Veronika,--és miért nem kérdezősködtél +Ernesztinnél ama leányról? + +Mindnyájan csodálkozva tekintettek a beszélőre. + +--Ernesztinnél?--kérdé elfogultan Esztheyné.--Hogy jösz erre a +gondolatra? + +--A legtermészetesebben,--viszonzá mosolyogva a leányka a rászegzett +csodálkozó szemek felett.--Midőn Csetnekről hazaérkeztem, Ernesztine +szobájába mentem, hogy valamit ruhámon igazítassak, s a mellékszoba +ajtaja tárva volt és a nap fényes sugarai egy tündöklő tárgyra +vonzották szemeimet, mely az egyik szekrény alatt hevert, s úgy +látszott, takarítás közben nem vették észre. Én odasiettem és +fölemeltem, s csodálkozva láttam egy fekete zsinóron függő, kisded +akvarell arczképet, mely női fejet ábrázolt. + +Hermance grófné láthatólag elhalványodott, s szerette volna +elhallgattatni leányát, de lehetetlen volt közbeszólnia, ki nagy +élénkséggel folytatta. + +--Kérdőre vontam Ernesztinét, ki veszíthette el a rendesen lakatlan +szobában ama kis képet, s ő látható ijedtséggel és zavarral azt +felelte, hogy egy női rokona töltött nála egy éjszakát, s azé lehetett +az arczkép, de hogy kit ábrázol, nem tudja. Valószínüleg az lehetett +amaz idegen hölgy, mert más nem mehetett ki éjjel a palotából. + +Eszthey gróf kérdőleg, sőt kutatólag tekintett nejére, ki oly feltünő +zavart és halavány volt, hogy mindnyájan csodálkoztak arczának +elváltozásán. + +--Tudtál te erről, Hermance?--kérdé Bertalan gróf. + +--Egyetlen szót sem, s nem is hiszem, de Ernesztinét kérdőre fogom +vonni. + +--Ne tegye mama,--mondá kérő hangon Veronika.--Én megigértem neki, +hogy nem beszélek róla, s most majdnem önkéntelen röpült az ki +ajkaimon ama hatás alatt, mit Béla adott elő az éjjeli tüneményről. + +--És hol van az a kép?--kérdé hévvel Béla. + +--Nálam, a szobámban, nem adtam vissza Ernesztinnek, ki pedig +könyörgött érte, de oly bájos leányfő, hogy élvezet rá nézni, és +finom, művészi festés, ha kivánják látni, megmutatom. + +A reggelinek éppen vége volt s Veronika futott elhozni a mondott +képet; Eszthey szivarra gyujtott, Béla nagy várakozással tekintett +huga visszajövetele elé, s Hermance grófné oly halovány volt, mint +ruhájának csipkéi, és majdnem reszketett izgatottságában. + +Midőn Veronika visszatért a képpel, legelőször fivére ragadta ki azt +kezéből s rápillantva, elragadtatással kiáltott föl. + +--Remek fej, s gyönyörű arcz... Kit ábrázolhat? Csak nem azt a +hölgyet, ki amaz éjjel kifutott a palotából és Ernesztine rokona? + +Azután atyjának nyujtá azt, ki kezébe véve és rápillantva, megdermedve +ült helyén, kiesett szájából a szivar, s szemei oly rémületet fejeztek +ki, minőhöz hasonlót családja soha sem látott annak arczán. + +--Ismeri papa?--kérdé Veronika, atyja különös arczkifejezését látva... + +--Ismerem, is-mer-tem,--dadogá az, nem birva szemeit levenni a képről, +azután megsimítá homlokát, és Hermancera szegezte tekintetét, ki némán +ült helyén, s önkéntelen kinyujtá kezeit a festmény után. + +--Hogy jött ez Ernesztine szobájába?--kérdé majdnem szigorúan Eszthey, +mialatt átadta nejének a képet. + +--Nem--tudom,--viszonzá az, de midőn rápillantott, megkönnyebbülve +sóhajtott föl... Az arczkép nem Dózia vonásaival birt, mitől ő +kétszeres okból tartott; hanem egy előtte teljesen ismeretlen arcz +volt, nagy, beszédes szemekkel, aranyszőke hajjal, mosolygó, kedves +ajkakkal. + +Béla és Veronika némán, csodálkozva szemlélték ezt a különös +jelenetet. + +--Ennek a képnek a tulajdonosnője nem lehetett az, ki itt volt a +palotában, s éjnek idején futott ki mellettem a hátulsó kapun, mert az +már régen meghalt, azonban valaki más hagyhatta itt s meg kell tudnom +a komornától, ki volt az?--mondá helyét elhagyva Bertalan gróf. + +--Majd én beszélek vele,--kiáltott föl hévvel Hermance. + +--Én akarom őt kihallgatni... Először megtudom tőle, kit mer ő +rejtegetni tudtunkon kívül magánál, másodszor, hogy került az idegen +hozzá, kinek ez a kép birtokában volt. Mert, nemde Hermance, nem +tudtál arról semmit? + +A grófné gyermekeihez fordult. + +--Hagyjátok el a szobát, beszélni akarok atyátokkal négyszem között,-- +mondá nagy szomorúsággal hangjában. + +A gyermekek engedelmeskedtek, de mind nagyobb bámulattal tekintettek +egymásra, miben osztozott Eszthey is, és egyedül maradva nejével, +feszült várakozással, majdnem félve várta annak szavait, ki láthatólag +küzdött beszéde megkezdésével. + +--Nos?--kérdé, leülve vele szemben a gróf.--Egyedül vagyunk... Mit +akarsz mondani? + +Hermance idegesen simítá meg homlokát. + +--Tizennégy év óta tudom azt, miről soha sem szóltam, de te kivánod, +hogy beszéljünk róla,--kezdé leverten s szép szemében könyek jelentek +meg szavai alatt.--Tizennégy éve, hogy rájöttem arra, miként nem +engem, hanem mást szeretsz, s gondolhatod, minő hatást tett az rám a +három évig tartó házasság után, ki szerelemből lettem nőd, abban a +képzeletben, hogy te is szeretsz... + +--Nos, nos?--kérdé izgatottan Eszthey,--csak nem akarsz hütlenséggel +vádolni? + +--Az idő megmutatta, hogy soha sem vádoltalak semmivel. Tizennégy +hosszú évig volt keblembe zárva titkom, szenvedésem. Soha sem szóltam +arról senkinek, nem mutattam neked fájdalmamat, sőt titkoltam előtted +azt, a mit tudtam, mert nem akartam, hogy pirulnod kelljen előttem, s +megmérgezzem az együttélés harmóniáját. + +--Egyet-len--szót sem értek! + +--Emlékezel, sőt látom, hogy nem felejtetted el azt a hölgyet, kit +Pármai Elzának hivtak. + +--Mit tudsz róla... Mit akarsz mondani?--viszonzá komor hangon a gróf, +kitérve a felelet elől, de láthatólag megriadva. + +Hermance szomorúan, majdnem részvéttel tekintett rá, mert nincs +borzasztóbb, mint ha két együtt élő ember, különösen házastársak +között, a gyöngédség és szeretet szenvedélybe megy át, mely képes az +őrjöngésig fokozódni s a végletekig harczolni egymás ellen. + +--Mindent!--viszonzá pillanatnyi habozás után.--Engedd el, hogy +részletezzem feleletemet. Ez a szó kifejez mindent, sőt arra kérlek, +hogy mindazt, mit én saját erőmből el tudtam hallgatni, titkolni +hosszú évek során, segítsd te is elhallgatni továbbra is--örökre! + +De Bertalan gróf sokkal izgatottabb volt, sem hogy e kérelem +okszerüségére hallgatott volna. + +--Mivel vádolsz? Akarom tudni gyanudat, hogy azt megczáfolhassam. + +Hermance nyugodt méltósággal s tagadólag rázta meg fejét. + +--Ha remélném, hogy az lehetséges, elmondanék mindent apróra. De fáj a +szivem pirulni látni, s újra kérlek, ejtsük el e meddő tárgyat. + +--Ezek nagy szavak, beillenének a szinpadon egy drámai jelenetbe, de +én nem akarok komédiát játszani. Mondd el, mit tudsz erről a hölgyről, +kinek arczképe megfoghatatlan módon került a komorna szobájába. + +--Jó, ha okvetetlen kivánod, megteszem,--viszonzá elhatározva magát +Hermance, de oly megrovó, szemrehányó tekintetet vetve férjére, hogy +az önkéntelen lesütötte előtte szemét s halk, bizonytalan hangon, de +kihivóan mondá: + +--Beszélj... Mondj el őszintén mindent. + +--Én ezt az arczot, melyet a festvény ábrázol, nem ismerem,--folytatta +a grófné--de ilyen lehetett az a beteg asszony, ki tizennégy év előtt +egy könyörgő levélben magához kéretett, midőn még egészséges és viruló +volt. Én már csak halálos ágyán láttam. + +--Mit kivánt tőled és mit beszélt? + +--Szeretetembe és pártfogásomba ajánlotta három éves gyermekét, s +kért, hogy ne hagyjam azt árván, nyomorultan elveszni. Nemes vér +folyik ereiben, mondá, s jó nevelés mellett hasznos tagja lehet a +társadalomnak. + +--És te?--kérdé félre fordítva fejét Eszthey. + +--Megigértem és megtettem, a mit tőlem kért. Fölfogadtam a leánykát, +kit, nem tagadhatom, abban a perczben gyülöltem, de neveltettem és +később megszerettem. Anyja szomorú sorsa, kit, úgy tudom, +meggyilkoltak, meghatott. Azonkívül megesküdtem gyermekeim +boldogságára, hogy védője, támasza leszek s Isten látja, meg is +tartottam, a míg tehetségemben volt! + +--És él a gyermek? + +--Él! Ma tizenhetedik évében van s szép, mint a viruló rózsa és olyan +nevelést kapott, mely a legmagasabb rangú hölgyet illeti meg... + +--És ez a kép? Hogy jött ide... + +--Azt kell hinnem, hogy az ő sajátja lehet, ő veszítette el, mert pár +órát itt töltött a palotában, az Ernesztine szobája mellett levő +szobában volt elhelyezve. + +--Titokban? + +--Természetesen. Kénytelen voltam őt idehozni, mert ott, a hol addig +volt, nem akarták tovább megtürni. Másnapra az volt a tervem, hogy +keresek neki biztos helyet, hol otthont talál. + +--De ő megszökött s elfutott a palotából. Miért? + +--Azt nem tudom. Én nem beszéltem távozása előtt vele. Ernesztinnek +fogalma sem volt arról, hogy távozott, ő látta őt utólszor, de mialatt +aludt, a leány fölhasználta az alkalmat a távozásra. + +--És hova ment? + +--Azt sem tudom--viszonzá a grófné elpirulva a kiejtett valótlanság +miatt, mit készakarva ejtett ki. + +--Nem kerestetted? + +--De igen, azonban nem jöttem nyomára hollétének. + +Eszthey pár pillanatig küzdeni látszott magával s habozni azzal, mit +mondani akart. + +Azután nejéhez lépett, lehajolt hozzá és megölelte, mondván: + +--Te nagy jellem vagy, Hermance s én eltörpülök melletted... Képes +volnál megbocsátani? Hisz’ esküszöm, hogy szivem mindig a tied volt. + +--Azt nem hiszem, Bertalan, de én szeretlek téged s viseletemből +láthatod, hogy megbocsátottam. + +--Majd egyszer, máskor, ha mindketten nyugodtabbak leszünk, elmondom +neked azt a történetet, mit csak félig ismersz és abból nem itélhetsz. +Légy elnéző irántam. Bár érzem, hogy nem érdemlem meg jóságodat. + +De Hermance zokogva borult férje keblére, ki meleg csókokkal halmozta +el homlokát, ajkát, haját és sokáig tartották átölelve egymást... + +Vajjon eszébe jutott-e a franczia kódex 324-ik paragrafusa, melyről +Enyingi gróf beszélt akkor az este ugyanebben a teremben, előadva +barátja, Solmage márki történetét, ki nejét megölte hűtlenség miatt... + +A férfi öl. A nő megbocsát! + + + +XVI. + +Alig egy óra mulva, hogy Esztheyné elhagyta Obrenné lakását, az sietve +vett kalapot és felöltőt magára s ment a Vadász-utczába Holcsi +ügyvédhez, kit otthon talált, de ki őt nem az irodában fogadta, hanem +átment vele lakására, hol háboríthatatlanul beszélhettek. + +--Mi hoz hozzám ily szokatlan időben?--kérdé Holcsi, levéve sötét +szemüvegét, mit leginkább arra használt, hogy szeme kifejezését és +arczának netáni változását eltakarja. + +--Nem valami kellemes hirrel jövök, a mi különben érthetetlen előttem +s tőled kérek fölvilágosítást vagy inkább magyarázatot arra. + +--Halljuk, mi az?--kérdé az ügyvéd látható nyugtalansággal, mert az +oly ember, mint ő, minden váratlan eseményre megdöbben. + +--Eszthey grófné volt ma nálam, s kijelenté, hogy ő nem akar többé +tudni Dóziáról. Átengedi őt azoknak, a kiknél jelenleg tartózkodik, s +nem fogja többé kutatni hollétét. + +--Hohó! Ez valami új s mivel okolta meg elhatározását? + +--Tulajdonképpen semmivel. Elmondta, hogy Dózia háládatlan volt iránta +stb., de hisz erről már azelőtt is beszélt, s szerintem +elhatározásának valami mélyebben fekvő okának kell lenni, mit én nem +tudok kitalálni, s tőled szeretném azt megtudni. + +--Nekem fogalmam sem lehet róla; te jobban ismered őt, sőt nagy +bizalmat mutatott irántad, midőn Dózia származását elmondta... Nekem +éppen úgy megfoghatatlan ez a dolog, mint neked, annál is inkább, mert +mikor utólszor nálam volt, lázas érdeklődést mutatott iránta. + +--De ez még nem minden, a mit mondani akarok. Sokkal veszélyesebb ránk +nézve az, hogy tudja, miként testvérek vagyunk, mit én mindig +titkoltam előtte. + +--Megtudta összeköttetésünket?--kiáltott föl rémültem Holcsi.--Kitől +és mikor? + +--Úgy látszik a legutolsó időben, de hogy kitől és mi módon, arról +nincs fogalmam, sőt azt is tudja, hogy Somorjayné is nővérünk. + +Az ügyvéd álmélkodva s összeránczolt homlokkal hallgatta Obrenné +előadását. Nagyfokú nyugtalanság látszott rajta, s gyors léptekkel +járt föl és alá a szobában. + +--Ez rossz hír, Lujza, nagyon rossz hír,--mormogta fogai között.--Ki +mondhatta meg neki, hisz senki sem tudta rokonságukat, s különösen +Somorjaynéval, ki soha sem jön hozzám, vagy intézetedbe. + +--Csodálatos és megfoghatatlan! + +--És te azt hiszed, hogy ennek következtében mond ő le Dózia +kereséséről? De hisz az nem lehet hatással az ő vele való viszonyára. + +--Azt nem is hiszem, sőt mint láttam, messze terjedő következtetést +von le ezekből a dolgokból a multra nézve, s nem hittem volna oly +találékony eszünek. + +--Miféle következtetéseket?--kérdé mindjobban meglepetve Holcsi s +nővére előtt megállva. + +--Nyiltan kimondta, hogy mi Dóziát már születése óta ismerjük, s +mindaz, mi vele történt, egy általunk szőtt terv szerint ment végbe. + +--És te mit mondtál neki? + +--Mit mondhattam volna? Tagadni a tényt, hogy testvérek vagyunk, +lehetetlen volt, s csak gyanusabbá tette volna a dolgokat. + +--Tehát bevallottad neki? + +--Természetesen! Sőt azt is beismertem, hogy te Dóziát kis gyermekkora +óta ismered anyjával együtt. + +--Szerencsétlen, együgyű teremtés!.... Így teszed semmivé terveimet!-- +kiáltott föl bősz haraggal Holcsi.--Bolond, ki asszonyban bizik, +valamennyi egyforma ostoba és megbizhatatlan. + +--Esztheyné a rendőrséggel fenyegetett,--mondá síró hangon Obrenné,-- +ha nem leszek őszinte hozzá; azonban tőle nincs mit tartanunk, mert +megigérte, hogy soha sem beszél rólunk senkinek, s Dózia hollétével +nem törődik... + +--És te ezt elhiszed neki? + +--Szóról-szóra, mert láttam, hogy a mit mond, arra el is van tökélve. +Sőt figyelmeztetett, hogy más valaki, a ki gazdag és hatalmas, kutatja +Dózia hollétét, s ha jól el nem rejtjük, föl is fogja találni. + +--Ezt mondta ő? És nem nevezte meg, ki az, ki a leányt keresi? + +--Nevét nem említé. + +--Nem is szükséges az, mert én tudom az illető kilétét! + +--Te tudod, kit értett a grófné!--kérdé csodálkozva Obrenné. + +--Tudom, de nem közlöm veled. Valamint semmit sem fogsz ezentul tőlem +megtudni, mert nem vagy az a megbizható egyén, kinek tartottalak. + +--Haragszol rám? + +--Nem bizom benned, mert eljár a szád s nem tudod megitélni, mit és +mennyit lehet bizonyos dolgokról mondani. + +--Mi rosszat mondtam a grófnénak? Csupa ártatlan dolgokat... És ő nem +is igen hallgatott rám, saját gondolataival volt elfoglalva, s a +multtal alig látszott törődni. Egyáltalán Dózia iránt teljesen +közönyösnek mutatkozott, mi, azt hiszem, neked nagy zavart idéz elő +számításodban. + +--Legkevésbbé sem! Én Esztheynére csak másodsorban számítottam, a +főszemély a gróf... És ő már is dupláját igérte a lapokban megjelent +kitüzött jutalomnak, ha nekem sikerül fölkutatni Dóziát. Ez tehát már +jóformán kezemben van. Negyvenezer korona! Csinos kis összeg, mi? De +nekem nem elég. Még más terveim is vannak, s miután az általam +kihirdetett jutalom, huszezer korona, czélzata ily fényesen sikerült, +remélem a többi is gazdag kamatot hajt számomra, mert nekem Dózia már +sok pénzemben van, de sok jövedelmet is várok tőle. + +--A grófot akarod megdézsmálni?--kérdé nevetve Obrenné. + +--Természetesen. Ő az, a ki nagy szorongattatásban van, s azonkívül, +úgy látszik, ragaszkodik ahhoz a gyermekhez, a kinek anyját szerette, +s a kit oly váratlanul veszített el, mielőtt még ráunt volna. + +--Hogy becsüllek, Kálmán, azt nem mondhatom, de bámulom számítási +ügyességedet, a melylyel már vagyont tudtál szerezni,--mondá majdnem +lelkesülten Obrenné. + +--A becsület szép hangzású szó, de keveset jövedelmez, s mellette +meghalhatunk éhen!--viszonzá Holcsi vállat vonva,--s azzal, hogy rossz +a hirem, keveset törődöm. A kinek pénze van, becsülete is van, s ha +terveim sikerülnek, fittyet hányok az egész világnak! + +Obrenné elhagyta helyét. Erre az épületes okoskodásra semmit sem +tudott mondani. Ő, a ki hosszú évek során leginkább fivére kegyéből +élt, nem törődött azzal, honnét veszi az a pénzt, melylyel segíti, és +kivéve, hogy olykor szemébe mondta tetteiről véleményét, nem sokat +gondolt azzal, miféle életmódot folytat az, csak olykor óvatosságra +inté, a mit az gúnyos felsőbbségi mosolylyal fogadott. + +Obrenné rövid búcsú után az ajtó felé indult, de midőn az föltárult, a +szobaleány, a ki jelenleg Zsófi helyét tölté be az ügyvéd házánál, +levéllel kezében lépett be. + +--Egy hordár hozta,--mondá, átnyujtva a levelet,--s azt mondta, hogy +az irodából ideküldték őt, mert sürgős van a boritékra irva. + +Holcsi nyugtalanul vette át a nyujtott levelet, mert, mint mondtuk, ő +mindig nyugtalan volt, ha valami váratlan dolog érte... És a sürgős +szó izgatottá tette. + +Obrenné állva maradt az ajtó közelében, melyen a leány távozott, s +várt, míg fivére olvasott, ki végigfutván a sorokat, dühös +káromkodásban tört ki, midőn a levél tartalmát végigolvasta. + +--Megőrültek ezek az emberek? kiáltott föl, nővérének nyujtván a +levelet, mely a következőket tartalmazta: + +Tisztelt Ügyvéd Úr! + +Ne tegyen kérem semmit abban az ügyben, melyről beszéltünk, s én ama +fiatal leány keresésével megbizva önt, negyvenezer koronát igértem +jutalmul, ha azt föltalálja. + +Meggondolva a dolgot, nem sokat törődöm ama leány hollétével s +visszaveszem igéretemet és kérem, hogy együtt lefolyt párbeszédünket +meg nem történtnek tekintse, ki maradtam őszinte hive + +Eszthey Bertalan gróf. + +--Hisz ez majdnem szóról-szóra ugyanaz, miket nekem a grófné ma +mondott Dóziáról!--kiáltott föl Obrenné.--Ez igazán különös és +megfoghatatlan. + +--Mondd inkább, gyalázatos kijátszása terveimnek,--fakadt ki villogó +szemekkel Holcsi. + +--Valaminek történni kellett a házasok között. + +--Azt nem gondolnám. + +--Nem lehetséges az, hogy Dóziát föltalálták? + +--Az ki van zárva! + +--Hol van ő jelenleg? + +--Elég, ha én tudom, mint mondtam, rád többé nem bizok titkot. + +--Hát Isten veled,--mondá neheztelve s kurtán Obrenné és elhagyta a +szobát, hol az ügyvéd dühösen sétált föl és alá s tünődött, mit tegyen +e nem várt és előtte megfoghatatlan fordulatra, mi terveit és +számításait teljesen tönkretette. + +De volt még egy reménysugár! Oroszlay Jakab... + +Tanuja lévén a közte és Dózia között történt összejövetelnek +Tornyoson, látta, hogy a gróf szerelmes a leányba, s most ezt az +érzést kellett kiaknáznia és kezeibe játszani neki Dóziát, csak azt +nem tudta, mi czélja van annak vele, mert hogy feleségül akarja venni, +azt a legvérmesebb reményekkel sem gondolhatta, de mindamellett +óvatosan akart eljárni az ügyben. + +Új tervet kellett készítenie, de előbb megtudni az okát, a mi a +házaspárt majdnem egyszerre lemondatta Dóziáról, a kit hosszú évek +során rejtegetett Esztheyné férje előtt, az pedig szüntelenül kereste. + +Eddig oly kitünően sikerült zsarolási terve, s most, a midőn a végéhez +közelgett, dugába dől számítása, oly váratlanul rabolták meg a +sikertől, hogy szeretett volna tombolni dühében, de okszerübbnek látta +nyugodtan elmélkedni a történtekről és a jövőről, s addig nem fordulni +Oroszlay grófhoz, a míg Esztheyvel nem beszél, a kit sokkal +együgyübbnek tartott, mint hogy az, ha ő találkozik vele, el ne +árulja, a mit megtudni szándékozik tőle. + +Azt, hogy Oroszlay és Enyingi ez idő alatt miféle tevékenységet +fejtettek ki Dózia föltalálására nézve, természetesen nem sejtette, a +kik e közben beszéltek egy Enyingi által ismert s általa ajánlott +detektivvel, s elmondván annak a szóbanforgó ügyet, megbizták a +kutatással. + +Tiz nap mult el azóta, és Kardos Mihály detektiv már sorra járta +mindama helyeket, a hol a grófok előadása szerint valamit megtudni +remélt az eltünt leányról, és nem is fecsérelte hasztalanul idejét, +mert különös fölfedezésekkel érkezett Oroszlay palotájába, a hol a két +barátot együtt találta, a kik éppen ő róla beszéltek, találgatván, +hogy miféle eredményt ér el megbizatásában. + + + +XVII. + +Genfben a mesés szépségű tó partján emelkednek a legismertebb és +legelegánsabban berendezett szállodák. + +A ki nem ismeri ezt a várost, Helvéczia gyöngyét, annak hiába irnánk +le annak szépségeit, mert bármily ragyogó irály sem birja visszaadni +azt a hatalmas benyomást, mit annak látására érzünk. + +Hemzseg ott az idegen utazó télen és nyáron, sőt az évnek minden +szakában s vissza-vissza térnek mindazok, kik egyszer fölkeresték, +mert úgy nagyszerű fekvése, mint bájos vidéke által újra és újra +megkápráztatja a szemet. + +Legnagyobb számmal angolok tódulnak a szépségéről hires városba, s +mindenki igyekszik ama fogadók egyikében kapni lakást, a melyek a tó +partján állnak, s ablakai annak sima tükrére birnak kilátással... +Méreg drágák ezek a szállodák, s csakis gazdag emberek birják +megfizetni, s ezek közé tartoznak az angolok, amerikaiak, a kik éppen +azért mindenütt szivesen látott vendégek, mert sok a pénzük. + +Eme szállók egyikének erkélyén ült egy bájos alkonyon két fiatal +leány, Lamberth Klára és Dózia, kik hosszú utazás után itt vettek +állandó lakóhelyet és Holcsi utasítása szerint nem volt szabad onnét +távozni addig, míg ő arra engedelmet nem ad nekik. + +De szivesen is maradtak. Különösen Klára, ki elfogulatlanul és +boldogan élvezte az utazást, míg Dóziáról nem lehetett ezt mondani, +mert ő többnyire szomorú volt és kínzó sóvárgással töltötte napjait, +bár ő is élvezte az utazást. + +De a mi igen kellemetlen volt neki, hogy észrevette, miként Klára +folytonosan figyeli, sőt ellenőrzi tetteit. Soha egy pillanatra sem +hagyta egyedül s lehetetlen volt neki észrevétlenül egyetlen sort is +írni, vagy levelet adni postára, ha csak be nem avatja őt titkába, mit +Oroszlay a legszigorúbban megtiltott neki és fogalma sem volt arról, +hogy barátnője tud az ő és Jakab gróf összejöveteléről s megmondani +nem merte azt Jakab gróf tilalma ellenére. + +Míg ő folyton szomorkodott, addig Klára elemében volt. Élvezte nemcsak +a szép vidéket, de a fogadóban lévő idegenek társaságát. Zsófi helyett +egy öreg kisérőnőt adott az ügyvéd melléjük, ki valamivel jobb volt a +cselédnél, bár körülöttük annak teendőit is végezte, mind a mellett a +látszat kedvéért velük evett a table d’ hôte-nál, bár Klárának nem +volt szüksége garde de damesra, mert föllépése bátor, biztos volt s +mindenki látta, hogy ő hármuk között az intéző és rendelkező, mi +fiatalságánál fogva kissé feltünő volt. + +Sokaknak a fogadó lakói közül találgatásra adott okot a három magyar +hölgy kiléte és társadalmi állása. + +De kifogás nem lehetett ellenük, bár azt is különösnek találták, hogy +mindhárman különböző néven voltak az idegenek könyvébe beírva, annak +ellenére, hogy szorosan összetartottak, mert Klára fizette a +költségeket, s bőven költött, hogy okvetetlen gazdagoknak tarthatták +őket, bár kiadásai miatt gyámatyjától nem egyszer kapott szidást és +megrovó leveleket. + +Azonkívül általánosan feltünt a két leány szépsége, mert Klára is igen +csinos volt, Dózia pedig rendkívüli szépségnek ismertetett el. Mind a +mellett nem látszottak azok közül valóknak, kikhez könnyen lehet +közeledni s a futó társalgáson kívül senki sem jutott velük +bizalmasabb viszonyba, soha senkit nem fogadtak lakásukban, bár az +igen díszes és drága volt, három szobából állt s erkélye a tóra nyilt, +mit Genfben igen nagy áron kell megfizetni. + +Azokkal, kikkel megismerkedtek, csakis a szálloda társalgási termében +jöttek össze, vagy az épületet környező parkban, hol nem egy fiatal +ember várakozott megjelenésükre, hogy pár szót válthasson velük, vagy +sétáikban kisérje őket. + +Nyelvismeretét Dózia Obrenné intézetének, kitünő tanárainak +köszönhette. Azonkívül kedve és tehetsége is volt az idegen nyelvekhez +s így könnyen tanult és most annak jó hasznát vette, Klára kedvéért ő +is résztvett a társalgásban, mind a mellett mindenki észrevette bájos +arczocskáján s kedves ajkán azt a szomorú mosolyt és bánatos +kifejezést, mely az utolsó időben, Magyarország elhagyása után, azon +rendesen ült s vonásait sohasem hagyta el, de igen érdekessé tette. + +Mint mondtuk, egy estalkonyon az erkélyen ültek s nézték a lassan tova +tűnő napot, melynek végső sugarai pirosra festették a tó sima tükrét, +melyen ide-oda siklottak a kisded csolnakok, díszes gondolák s élénk +látványt nyujtottak a szemnek... + +Társalgásukban Latorné, kit ők egyszerűen Terkának neveztek, lépett az +erkélyre s névjegyet nyujtott át Klárának, melyen a következő állt: + +KARDOS MIHÁLY + +okleveles mérnök. + +Ajánlva Holcsi Kálmán ügyvéd által. + +--Ezt el kell fogadnunk,--mondá Klára.--Gyámatyámtól van ajánlva s nem +utasíthatjuk el. + +--Nagyon előkelő külsejű, csinos ember,--mondá Latorné tájékoztatásul. + +--Fiatal vagy öreg?--kérdé Klára, kezében forgatva a névjegyet s újra +és újra elolvasta a mi arra írva volt, mind a mellett némi habozás +látszott rajta. + +--Lehet negyven éves, vagy valamivel több,--viszonzá Latorné. + +--Mondja, hogy szivesen látjuk s vezesse ide,--jelenté ki Klára egy +pillantással barátnőjére, ki egykedvűen hallgatta a párbeszédet. + +--Nem lehet elutasítanunk ezzel az ajánlattal,--mondá Klára. + +Dózia helyeslőleg intett fejével. + +Az idegen belépett. Csinos, intelligens kifejezésű arcza, urias +öltözéke, magas, karcsú termete és udvarias meghajlása szimpatikusan +hatott a leányokra, mit ő azonnal észrevett, sőt számítani látszott +arra. + +--Pár napra e városba szándékozván jönni ügyleti dolgokban, Holcsi úr +szerzett számomra útlevelet, melyre ugyan alig van szükség, de mégis +jobb, ha azzal el vagyok látva, s egyszersmind szíves volt +megemlíteni, hogy kegyetek szintén itt időznek,--kezdé Kardos,--sőt +ajánlatot is adott. + +Klára üléssel kinálta meg őt. + +--Hogy van gyámatyám?--kérdé, nem tudván valami jobbal megkezdeni a +társalgást. + +--Jól érzi magát. A napokban Tornyoson volt s elragadtatva érkezett +vissza, mint rendesen, ha oda kirándul. + +A leányok látták, hogy az idegen tájékozva van Holcsi életmódjáról, s +ez Klárára nézve megnyugtató volt, ki kissé gyanakvó természettel +birt, s feltünt neki, hogy a «mérnök úr» le nem vette szemeit +Dóziáról. + +--És meddig marad Genfben kegyed?--kérdé a vendégtől. + +--Pár nap alatt elvégzem ügyeimet, mert sietnem kell haza, vagy jobban +mondva Zalánczra, hol Oroszlay gróf új birtokát fogom fölmérni és +beosztani. + +Dózia e névre elpirult, mit úgy Klára, mint Kardos észrevettek, s ez +utóbbi önkéntelen elmosolyodott. + +--Meg van elégedve a gróf birtokával?--kérdé Klára. + +--Azt hiszem, igen! Nagy építkezéseket szándékozik ott létre hozni, s +majdnem hetenkint kirándul oda Enyingi gróffal. + +--Nem lakik ott? Azt hittem, ott tölti a nyarat,--kérdé Klára. + +--Úgy is szándékozta tenni. De gondolom Angolországban van valami +teendője, s talán néhány hónapra már el is utazott. + +A leányok mindinkább meggyőződtek, hogy vendégük nemcsak Holcsit +ismeri, de a szomszéd gróf terveiről is tájékozva van. + +Dózia arcza megélénkült e társalgás alatt, s elveszté közönyös +kifejezését, melylyel a vendéget fogadta. + +--Most nagyon szép lehet az a vidék,--mondá önkéntelen sóhajjal.-- +Erdő, mező másodvirágzását ünnepli. + +--Csodálom, hogy önök oly hosszú ideig távol vannak onnét,--mondá a +mérnök.--Úgy tudom, már hetek előtt eljöttek. + +--Négy hete, de most már haza készülünk,--mondá élénken Klára. + +--Gondol még olykor Obrenné intézetére?--kérdé Kardos, Dóziához +fordulva. + +--Ritkán...--viszonzá zavarral és meglepetve a kérdett. + +--Én pár hét előtt voltam nála, kis hugomat adtam az intézetbe, s +akkor említé Obrenné, hogy önök mindketten több évet töltöttek nála. + +--Csak Dózia, én mindössze pár hónapig voltam csak ott, a zárdában +nevelkedtem, de ő kiskora óta Obrenné növendéke volt. + +--És szeretett az intézetben? Hugom érdekében kérdezem ezt, ki nehezen +szokik meg idegenek között a családi kör után. + +--Nekem nem volt családom, s így nem veszítettem az ottléttel, sőt +nyertem általa,--mondá halk, elfogult hangon Dózia. + +--Tehát szivesen volt Obrennénál? + +--Szerettem tanulni, s jól bántak velem. + +--És mégis oly könnyen hagyta oda. + +A leányok meglepetve tekintettek rá, s nem feleltek. + +--Előttem teljesen nyiltak lehetnek,--mondá mosolyogva Kardos.--Tudom +Dózia kisasszonynak jóformán egész élettörténetét, nemcsak Holcsi +úrtól, de csodálkozni fognak, ha azt mondom, hogy őt magát is ismertem +kisgyermek korában. + +--Engem ismert, mint kisgyermeket?--kérdé Dózia a legnagyobb +meglepetéssel. + +--Ismertem anyját, ki halála előtt kegyedet Eszthey grófné gondjaira +bizta. + +--De hát ki ön? Mindent tud multamról s én soha sem hallottam nevét?-- +kiáltott föl nagy izgatottsággal Dózia elhalványodva, mialatt Klára +nyugtalanul mozgott helyén. + +--Ez nem valami különös,--viszonzá mosolyogva Kardos.--Szüleimmel a +szomszédban laktam, s mintegy tizennégy éves fiú voltam. Kegyed akkor +három éves lehetett. Nem emlékezik abból az időből semmire? + +--Semmire!--sóhajtá Dózia. + +--Egy csinos lakásra, hol anyja esténkint lámpa világa mellett +dolgozott, gyermeke ruháit igazgatva. + +--Mintha rémlenek előttem valami,--rebegte Dózia szemeit a levegőbe +függesztve, s arczán látszott, hogy emlékező tehetségével küzd, a +régen multba akarván tekinteni. + +--Honnét tudja ön mindezeket?--kérdé nagyfokú ijedtséggel és +nyugtalansággal Klára.--Kérem, Kardos úr, ne mulattasson bennünket +regékkel, minek nincs más czélja, mint hogy barátnőmet fölizgassák. +Remélem, nem azzal a szándékkal jött ide. + +--Isten mentsen, de jól esik a multról beszélnem. Kedves emlékeim +vannak ahhoz fűzve s nem tudtam, hogy Dózia kisasszony előtt +ismeretlen az,--viszonzá hangjában élénk sajnálkozást fejezve ki a +mérnök. + +--Beszéljen, kérem, beszéljen!--kiáltott föl Dózia kérő hangon. + +--Megengedi, kisasszony?--kérdé a vendég Klárához fordulva. + +--Sőt egyenesen eltiltom! Miért fölkavarni a multat, van a jelenben +elég érdekes beszédtárgy. + +--De nekem még soha sem volt alkalmam anyámról hallani,--mondá hévvel +Dózia s szép szemébe könyek gyültek. + +--Nem, nem, megtiltom önnek, hogy folytassa megkezdett +beszédtárgyát,--jelenté ki szigorúan Klára.--És meg vagyok győződve, +ha gyámatyám tudta volna, hogy ilyenekkel mulattat minket, nem +ajánlotta volna önt hozzánk. + +--Ellenkezőleg, ő fölhatalmazott erre,--füllentett Kardos merészebben +s nagy nyugalommal. + +--Az lehetetlen. + +--Miért kételkedik abban kegyed. Vagy valami titok lappang a mult +eseményei alatt? + +--Az nem,--viszonzá láthatólag megzavarodva Klára,--de miután +gyámatyám arról sohasem beszélt nekünk, azt hiszem, nem bizott meg +idegent, hogy ezeket Dóziának előadja. + +--Nem beszélt, mert maga sem tudott róla. Legujabb keletű dolgok ezek +s Holcsi úr egyenesen megbizott, hogy tudakoljam meg Dózia +kisasszonytól, nem emlékezik-e arra az időre, midőn még anyjánál volt. + +Klára halotthalványan ült helyén és nem tudta, mit gondoljon e +konokságról. + +Az idegen férfi a legnagyobb nyugalommal és biztossággal adta elő +állitásait s modora, külseje majdnem bizalmat gerjesztő volt. Viselete +kifogástalan úri emberre vallott és mégis oly lehetetlen, teljesen +megfoghatatlan volt előtte, a miket az nekik beszélt. + +--Ne hallgasson Klárára!--kiáltott föl heves, sürgető hangon Dózia s +közelebb húzta hozzá székét.--Beszéljen a multról, emlékeztessen +egyre-másra abból az időből, melyre sohasem gondoltam s érzem, hogy +emlékezőtehetségem derengeni kezd... + +A vendég kérdő pillantást vetett Klárára, kinek arcza nemcsak +nyugtalanságot, de határozott félelmet árult el. + +--Nem tudom, mit gondoljak önről,--rebegte teljesen megzavarodva. + +--Semmi különöst!--kiáltott föl nevetve Kardos.--A véletlen +összehozott Dózia kisasszonnyal, kit kis gyermek korában szerencsém +volt ismerni. Családja jó volt az én családommal s azt hittem, örömmel +hall valamit a multból. + +--De mily örömmel,--mondá hévvel, ragyogó arczczal Dózia, megrovó +pillantással Klárára, ki majdnem megdermedve ült helyén. + +--Nos, hát kutasson kissé emlékeiben. Semmit sem emlékezik anyjára? + +--De igen, homályosan. Magas termetű, s azt hiszem, szép asszony volt. + +--Úgy van. És játszótársaira, kikkel gyakran mulatott egy ház udvarán, +eperfák árnyékában? + +--Arra nem emlékezem,--viszonzá szomorúan Dózia. + +--Egy napon elvitték egy beteg asszonyhoz, ki ágyban feküdt. Később +egy szép fiatal úri hölgy jelent meg a kisded szobában s megsimogatta +haját, ölébe vette és megigérte, hogy szeretni, pártolni fogja. + +--Eszthey grófné?--kérdé érdekkel Dózia. + +--Emlékezik rá? + +--Abból az időből nem, de később gyakran volt alkalmam őt látni. + +--Mikor találkozott utoljára vele? Mert csakugyan ő volt, kiről +beszélek. + +Dózia elpirult s zavarral mondá: + +--Majdnem négy hónapja mult. + +--Amaz este, midőn elhagyta az Eszthey-palotát? + +A leányok tágra nyilt szemekkel néztek rá. + +--Ön azt is tudja?--kérdé Dózia csodálkozva. + +--Holcsi úr mindent elmondott nekem. + +Klára nem tudta, mit gondoljon. Mindazt, mit eddig a legnagyobb +titokban kellett tartaniok, tudta ez az idegen ember, kinek ő még +nevét sem hallotta soha kiejteni Holcsi által. + +--Most láthatják, hölgyeim,--mondá mosolylyal Kardos,--hogy Holcsi úr +mily őszinte és bizalmas irántam, s most azt szeretném tudni, hova +szándékoznak innét menni? + +--Nincsenek terveink,--viszonzá Klára,--addig maradunk itt, míg +gyámatyám másként rendelkezik velünk s tudatja, hogy mit tegyünk. + +--Ősz felé közeledik az idő s nekem úgy bebeszélt Holcsi úr, hogy +legközelebb visszahivja önöket. + +--Erről utolsó levelében nem tett említést, s alig hiszem, hogy az +volna terve. + +--Mikor kapta kegyed utolsó levelét? + +--A napra nem emlékezem. + +--Nem lenne szíves megnézni a levelet, érdekelne tudni annak keltét? + +--Mi végre? + +--Hogy utolsó találkozásunk előtt, vagy utána küldte-e el tudósítását? + +Klára elhagyta helyét s bement a szobába a levelet elhozni, de alig +hogy eltünt az erkélyről, Kardos gyorsan húzott ki zsebéből egy +összehajtott papirost és Dóziának nyujtva, mondá: + +--Olvassa és rejtse el ezeket a sorokat. A mit meg nem mondhattam +barátnője előtt, azt megtudja azokból. De legyen óvatos. + +Dózia meglepetve vette át az iratot s gyorsan zsebébe rejté. Midőn +Klára visszajött, nyugodt társalgásban találta őket, a vidék +szépségéről beszéltek. + +--Ime,--mondá Kardosnak nyujtva a levelet, ki azonban csak a dátumot +látta azon, mert az óvatosan volt összehajtva, hogy tartalmát ne +lehessen elolvasni. + +--Szeptember tizedike,--olvasta Kardos,--tehát öt nap előtt... És most +kegyeikbe ajánlom magamat. + +--Már megy?--kérdé Dózia sajnálattal hangjában. + +--Nagyon is hosszúra terjedt látogatásom, de ha megengedik, elutazásom +előtt még tiszteletemet fogom tenni. + +--Szivesen látjuk,--viszonzá hévvel Dózia, míg Klára csak fejével +intett s a vendég elhagyta az erkélyt és pár percz mulva látták őt a +ház előtt elmenni s a tó felé haladni. + +--Különös ember,--mondá Klára, gondolkozva kisérvén őt szemével.--Nem +hittem volna, hogy gyámatyám valaki iránt ily bizalommal lehessen, +ismerve az ő zárkózott természetét. + +--Talán nagyon régi ismerőse. + +--Nagyon régi nem lehet, mert arra még fiatal! + +--Rám azt a hatást tette, hogy igen komoly ember, kiben lehetne bízni. + +--Nekem nem tetszett a szeme... Tekintete éles, mintha az ember lelke +mélyére akarna látni, s pillantása gyors és nyugtalan. De még ma írok +gyámatyámnak s megkérdezem tőle, ki ez a Kardos nevezetű mérnök. + +--Várj pár napig,--viszonzá érthetetlen nyugtalansággal Dózia.--Ez az +úr azt mondta, hogy haza hívnak bennünket, s így legközelebb kell +érkezni levélnek. + +Klára figyelmesen vizsgálta a beszélőt, valami szokatlan kifejezést +látott arczán. Maga sem tudta, mily irányban, de különös gyanura +gerjedt, azonban nem tudván azt határozott formába önteni, mondá: + +--Igazad van, megvárom gyámom levelét--s ezzel távozott az erkélyről, +de szobájában azonnal a levél írásához kezdett, mit még aznap el is +küldött Holcsinak. + +Dózia élénk tekintettel kisérte távozását, s midőn az eltünt az +erkélyről, lassan elővette zsebéből a levelet s a következőket olvasta +abban. + +Szeretett drága Dóziám! + +E levél átadója az én megbizásomból megy önt keresni, s bárhol találja +is, bizzék benne, s ha lehetséges, szóval vagy pár sorral válaszoljon +nekem, kinek érthetetlen az ön gyors eltünése és rettegve gondolok +arra, hogy valamely cselszövénynek lehetne áldozata... Holcsi nagyon +rossz ember, s képesnek tartom őt mindenre, és gyámleányában sem +bizom, kérem, óvakodjék tőlük! + +Mihelyt Kardos hirt hoz nekem önről, azonnal sietek fölkeresni, mit +nem kell mondanom, hogy ön nélkül nem kell nekem az élet, s jóban, +rosszban örökre híve marad + +Oroszlay Jakab. + +Dóziának könyek gyültek szemébe e sorok olvasása alatt. Kedves ajka +boldogan mosolygott, s miután megcsókolta a levelet, ujra zsebébe +rejté és gondolkodott, hogy adhatna hirt Jakabnak, mit eddig +lehetetlen volt tennie. + +De remélte, hogy még fölkeresi őket a gróf megbizottja s akkor valami +módon kezébe csusztatja annak a választ, bár alig volt reménye, hogy +Klára szemét kijátszhassa, kin valami gyanut vélt észrevenni, bár nem +lehetett annak semmi alapja, mert mind az valószinü volt, mit Kardos +beszélt. + +Azonban hasztalan várta másnap, harmadnap az idegent, az többé nem +mutatta magát, de az ügyvédtől érkezett levél, melyben az egyetlen +szóval sem említette a mérnököt, s Klára e miatt nagyon nyugtalan volt +és valami--Dózia előtt érthetetlen félelem látszott rajta... + + + +XVIII. + +Utolsó előtti fejezetünkben említettük, hogy Kardos detektiv +jelentette magát Oroszlay Jakabnál, s midőn belépett, a házi urat és +Enyingi grófot együtt találta. + +--Hoz valami jó hírt, Kardos, éppen magáról beszéltünk, s mindketten +érthetetlennek találtuk, hogy oly hosszú idő óta nem ad hírt magáról. + +--Oh, gróf úr, azóta nagyon messze jártam,--viszonzá hamis mosolylyal +a detektiv.--Képzeljék, Genfben voltam. + +--Genfben! És mit keresett ott?--kiáltott föl csodálkozva Oroszlay. + +--A mit rám biztak, a két fiatal hölgyet... És meg is találtam őket. + +Jakab gróf izgatottan ugrott föl helyéről. + +--Csakugyan? Találkozott velük? + +--Hogyne! Holcsi Kálmántól vittem ajánlatot, a mit, természetes, magam +írtam. + +--És sikerült bejutnia hozzájuk? + +--Sőt szivesen láttak, mint mérnök szerepeltem, ki ügyekben jár +Genfben, s ügyes manipuláczióval méltóságod levelét is kezébe +juttattam Dózia kisasszonynak. Választ azonban nem hozhattam, mert +kétszer fölkeresni őket veszélyesnek tartottam. + +--Beszéljen, beszéljen! Mondja el, hogy jött nyomukra a hölgyeknek? + +--Igen egyszerűen, sőt fáradtság nélkül, mert a véletlen, mely ilyféle +dolgokban nagy szerepet játszik, kezemre járt és Zsófi, a volt +szobaleány által tudtam meg hollétüket. + +--Fölkereste Zsófit? + +--Ott lakik Holcsi házában egy kis hónapos szobában és figyel minden +jövés-menésre. Tudattam vele, ki vagyok, s hogy gróf úr megbizásából +jöttem hozzá, a mit ő különben már tudott. + +--Én mondtam neki, hogy föl fogja keresni s hogy bizalommal lehet +magához. + +--Midőn beléptem hozzá, több levelet tartott kezében, melyet a +levélhordó hagyott a házmesternél Holcsi számára, valószinűleg +restelvén fölfáradni az emeletre s Zsófi a levélborítékokat vizsgálta, +melyeknek egyikén genfi postabélyeg volt. + +--Ez Klára kisasszony írása,--mondá, átadván a levelet. + +--Bizonyos ebben?--kérdem a levelet jól szemügyre véve. + +--Tökéletesen,--mondá ő.--Klára kisasszony írását jól ismerem, s +megesküszöm, hogy ezt ő irta. + +--Tud a házmesterné e levelekről?--kérdem. + +--Nem! Ő nincs itthon s nekem adta azokat a levélhordó. + +--Föl fogjuk bontani. + +--Ha van bátorsága hozzá, tegye. Én nem mernék ilyet elkövetni,--mondá +Zsófi s én percz alatt leszakítván a borítékot, a következőket +olvastam. De ime, itt a levél. + +--Nem fogja azt Holcsi megtudni?--kérdé Enyingi kissé nyugtalanul. + +--Kitől? Hogyan? És ha gyanakodnék, annak lett volna nyoma a fiatal +hölgyeknél, kiknek álmukban sem jutott eszükbe, hogy nem Kardos mérnök +vagyok, kinek kiadtam magam. Elhitték, hogy az ügyvéd ajánlott, bár az +idősebb hölgynél némi gyanut vettem észre, mi később eloszlott. + +Oroszlay átfutotta a levelet, s a következőket olvasta abban: + +Genf, Hôtel National + +9/10. 1901. + +Kedves gyámatyám! + +Minden rendben van. Dóziát egy perczre sem hagyom egyedül s ő nem +irhatott senkinek.--Meddig maradunk itt? Nem azért kérdem, mintha +szeretnék elmenni, mert én nagyon boldog vagyok e városban. Jól +mulatok, mit Dóziáról nem mondhatnék, mert ő folytonosan szomorú, s +valami lázas nyugtalanság látszik rajta... + +Írjon, miféle tervei vannak a jövőre és mindenekelőtt küldjön pénzt, +mert az élet itt ebben a méregdrága fogadóban igen sokba kerül. + +Szerető Klárája. + +Kardos látván, hogy Jakab gróf bevégezte az olvasást, mondá: + +--A legközelebbi vonattal indultam Genfbe, hova megérkezvén, +fölkerestem a hölgyeket; Dózia kisasszonynak átadtam méltóságod +levelét és hosszasan beszélgettem velük. Benyomásom az volt, hogy +Holcsi úrnak messzeágazó tervei vannak Dózia kisasszonynyal és--és +valami más egyéb titkot is rejteget. + +--Miféle titkot?--kérdé érdekkel Enyingi. + +--Arról most még nem beszélek, mert határozott adataim nincsenek. De +egy-két olyan nyomra akadtam, mi messze elvezet a multba s ki tudja, +más irányban is miféle fölfedezésekre visz. + +--Valami gyanuja van Holcsira?--kérdé kiváncsian Enyingi. + +--Még pedig sulyos gyanum. Ez az ember, úgy látom, mindenre képes, ha +érdekei úgy kivánják. Két nővére hajlékony eszköz kezében, kik jóban, +rosszban kezére járnak, mert mindkettő rá van szorulva. Obrenné +kevésbbé, de Somorjayné igen szegény, férje évek előtt meghalt s +egyedül hagyta őt egy kis gyermekkel, ki ma hasonló koru Dózia +kisasszonynyal. + +--Mindezt már megtudta és kikutatta?--kérdé érdekkel Oroszlay. + +--Hetek óta fáradozom a kutatással, s azt szeretném tudni, hol volt +Dózia kisasszony, mielőtt Obrenné intézetébe került... Nem tud arról, +gróf úr? + +--Azt csak Eszthey grófné mondhatná meg, de tőle nem kérdezhetem,-- +viszonzá némi zavarral Jakab gróf. + +--Nem is különösen szükséges, mert a rámbizottakat elvégeztem. Azonban +oly különös gyanu keletkezett agyamban s oly váratlan nyomokra +akadtam, mik érdekelnek s nem hagyom abba a kutatást, míg meg nem +győződöm, hogy csalódom vagy különös gyanum alapos. + +--Abban mindenesetre csalódik, Kardos,--viszonzá hévvel Jakab gróf,-- +hogy az ügy, melylyel megbiztam, be volna fejezve. Ama két fiatal +hölgy hollétét kikutatta, de továbbra azt kell tudnom, mit +szándékoznának azok tenni? Hazajönnek-e vagy tovább folytatják +útjukat, mert én nem mehetek Genfbe, nem találkozhatom titokban +Dóziával, miután Klára ismer s azonnal tudatná Holcsival ottlétemet. + +--Mindez úgy van,--viszonzá a detektiv.--Tehát kivánja gróf úr, hogy +folytassam megbizását? + +--Természetesen, még pedig nagy szorgalommal, s talán párhuzamosan ama +gyanujával, miről beszélt. Fontos volna tudnunk Holcsi multját és +terveit Dóziára nézve a jövőben. Azért ujra fölkérem, járjon el +továbbra is ügyemben s tudassa velem tapasztalatait. + +--Szolgálatára állok, gróf úr és remélem, hogy nemsokára új hirekkel +jövök, még pedig fontos tudósítással. + +E szavak után távozott a detektiv s oly gyorsan hagyta el a szobát, +mintha nagyon sietős teendői volnának. + +--Miféle gyanuja lehet?--kérdé Enyingi, midőn egyedül maradtak. + +--Szemén láttam, hogy valami érdekes ügyet forgat fejében. Ki tudja, +miféle gyanu keletkezett agyában? Ez a Holcsi nagyon rossz hírű ember. + +--Közvetítő, uzsorás, de ügyvédi diplomával bir,--mondá Enyingi--s ez +fedezi őt üzelmeiben. Csodálom, hogy még el nem vették tőle. + +--És Eszthey grófné mind a mellett folytonos összeköttetésben áll +vele. Pár hét előtt találkoztunk az ügyvéd lakásának ajtaja előtt, de +ez eltagadta magát előtte, pedig otthon volt, s engem bebocsátott. + +--Bizonynyal Dózia miatt járt nála. + +--Uri asszonynak nem volna szabad ilyféle emberekkel érintkezni. + +--De ha szüksége van rá s magához nem hivathatja... És te csakugyan +nem szándékozol többé Esztheyéket fölkeresni? + +--Utolsó ottlétemkor nagyon rosszul váltunk meg, s jobb, ha nem +mutatom náluk magam. + +--De ez nagyon feltünő lesz Bertalan és különösen Veronika előtt. + +--Majd a grófné valahogy megmagyarázza nekik elmaradásomat. A hölgyek +ilyenben leleményesek. + +--Én sajnálom Veronikát. + +Jakab gróf türelmetlen mozdulatot tett. + +--Én tanácsolnék neked valamit, Lóránd,--mondá erőltetett mosolylyal. + +--És az? + +--Próbálj szerencsét te Veronikánál, úgy látszik, nagyon érdeklődöl +iránta. + +--Hasztalan fáradtság és hiú remény volna, a mit tanácsolsz. + +--Ki tudja? + +--Én semmi tekintetben sem vagyok hasonló hozzád, s hogy Veronika +téged szeret, a fölött semmi kétség. + +--Ha úgy volna is, melyik leány megy nőül ahhoz, ki első szerelme +tárgyát képezte, s én soha semmiféle okot sem adtam arra, hogy leendő +kérőjének tekintsen. + +--Abban tehát bizonyos vagy, hogy nem szándékozol őt nőül venni? + +--Mily különös kérdés!--kiáltott föl türelmetlenül Oroszlay, s +rendesen szelid, álmodozó arcza megrovó kifejezéssel birt, mi barátját +majdnem zavarba hozta. + +--E szerint bátran udvarolhatok neki,--mondá Enyingi mosolyogva s +tréfával akarván visszaállítani az egyensúlyt társalgásukban. + +--A legnagyobb hévvel ostromolhatod őt, csak arra kérlek, ne beszélj +nekem arról a szép, kedves leányról, s ne akard rám fogni, hogy +reményekre jogosítottam őt; mert ez minden valóságot nélkülöz s nekem +kellemetlen! + +Enyingi tehát gyorsan másról kezdett beszélni és még órákig ültek +együtt, sejtelmük sem lévén arról, hogy mily gyakori és fontos +tanácskozások folytak az Eszthey-palotában Oroszlay elmaradása fölött +s mily kétségbeesett hangulatban volt e miatt az egész család. + +Százféle tervet gondoltak ki arra nézve, hogy csalogassák őt vissza s +egyedül Veronika volt az, ki ellenzett minden tervet, mely Jakab +gróffal kapcsolatban volt. + +--Ha magától nem jön,--mondá fájdalmas hangon,--jobb ha nem látjuk őt. +Távolléte teljes hidegséget mutat s a vonzalmat nem lehet senkire +erőszakolni. És ha nem találkozom vele, megtörténhetik, hogy +elfelejtem. + +Ez utolsó szavak azonban úgy voltak kiejtve, hogy Hermance grófnőnek +könnyek szöktek szemébe és titkon átkozta együgyűségét, hogy Dózia +fényképét megmutatta Oroszlaynak s megkérte őt, hogy kutassa annak +hollétét... De hát ki gondolhatott volna arra, hogy az az ember, ki +mindig oly kevés figyelmet fordított a nőkre, az első látásra +beleszeret egy olyan leányba, kinek még nevét sem tudja. + +--Végzetes tévedés!--sóhajtá gyakran sírva a grófné, de férjének nem +merte megvallani a tényállást, s az csak arról győződött meg, hogy +felesége tudja az ő ballépését, mit azonban szerencsésen megbocsátott +neki. A többivel, mint afféle könnyelmű ember, nem sokat törődött. + +Dózia holléte már keveset érdekelte. A Holcsinak igért negyvenezer +koronát jobbnak látta megtartani magának. A mitől félt, hogy Hermance +grófné megtudja a régen mult, de általa nagy titokban tartott +történetet, szépen elsímult s így bár gondolt olykor arra a különös +véletlenre, mely felesége szemében föltárta Pármai Elizzel való +összeköttetését, sohasem merte tőle megkérdezni, hogy és mi módon +jutott ahhoz a titokhoz, sőt a gyermekekhez, mely élő vád és tanu volt +arra, mi azt hitte, hogy végzetessé lehetne házasságukra nézve. + +Egy napon azonban Holcsi kereste fel őt, mi még nem történt, s +nyugtalanságot okozott neki, midőn nála az ügyvédet bejelentették. + +Meglehetős hidegen és egykedvűen fogadta. + +--Megkapta levelemet?--kérdé az ügyvédtől, mielőtt a látogatása +czélját elmondhatta volna. + +--Éppen abban az ügyben jövök, gróf úr, s tudatom, hogy a kutatott +leányt, Pármai Dóziát sikerült megtalálnom. + +Eszthey ezt hallva, egyszerre érdeklődésre gerjedt Holcsi szavai +iránt, de még mindig egykedvűséget szinlelve, mondá: + +--Levelemben tudattam önnel, hogy az a leány már nem érdekel engem. +Annál is inkább, mert volt idő, midőn bizonyos dolgokat valónak +hittem, most azonban kétségtelen bizonyítványokkal bírok az +ellenkezőről s tudom, hogy az a leány rám nézve teljesen idegen. + +--Kitől nyerte gróf úr ezeket a bizonyítványokat? + +--Erre nem kivánok felelni. Ha ügyemben fáradozott s e miatt voltak +talán kiadásai, küldje el a számlát s én ki fogom azt fizetni. + +Az ügyvéd szemüvege alól gúnyos pillantással futtatta a beszélőn végig +pillantását s halk torokreszelés után mondá: + +--Kiadásaim nem voltak s nem is a miatt jöttem. Mást akarok mondani, +mi méltóságodra talán meglepő lesz, de jónak látom tudatni. + +--Mi az?--kérdé látható nyugtalansággal Eszthey. + +--Hogy Pármai Teodózia kisasszony körülbelül menyasszony. + +Eszthey csakugyan meg volt lepetve, de nem gyanítván, mi következik +meg, egykedvűen mondá: + +--Ennek örülök! És hol van ő jelenleg, itt a fővárosban? + +--Nem, még külföldön időz, de nemsokára megérkezik... És nem is +kérdezi méltóságod, ki a vőlegény?--kérdé Holcsi, szemüvege alatt +olyan tekintettel, mint a vércse, mely martalékjára akar rontani. + +--Szívesen veszem, ha megmondja. + +--Egy jó barátja méltóságodnak. + +Bertalan gróf kérdő arczczal kapta föl fejét. + +--Nekem jóbarátom? Ön valószínüleg téved, ki lehet az?--kérdé bámulva. + +--Oroszlay Jakab gróf! + +Eszthey egy perczig nyitott ajakkal tekintett rá, azután hangos +nevetésben tört ki. + +--Ez még regének is valószínűtlen, kedves ügyvéd úr,--mondá gúnyosan. + +--Nem annyira, mint méltóságod hinné! + +--És ön csakugyan hiszi ezt, vagy csak velem akarja elhitetni? Úgy +látszik, nincs fogalma a családok tradicziójáról?--Oroszlay gróf nem +vehet mást nőül, mint vele egyenrangút. Ez ki van zárva! + +--Miért? Ő szabad ura tetteinek, s azt teheti, a mi tetszik neki. + +--Egyáltalján, ismeri a Dóziát? + +--Én a gróf karjaiban láttam Pármai kisasszonyt, s csak tőlem függ, +hogy egy hónap alatt--neje legyen. + +--Ne mondja? És mi köze önnek Pármai kisasszonyhoz? + +--Az előbb méltóságod tagadott meg tőlem egy feleletet, s most én +hasonlót teszek. + +--Nos, kedves uram, ilyen regékkel keressen együgyűbb embert +magának,--mondá nevetve Eszthey.--Mert én egyetlen szót sem hiszek +abból, a mit beszél. De különben is nem tudom, mi okból jött hozzám, s +mi okból mondja el nekem ezeket? + +--Csak tudatni kivántam mert hatalmamban állna meggátolni ezt a +házasságot, mi méltóságodnak annyira hihetetlen. + +--Elég!--kiáltott föl szigorúan Eszthey,--csak nem tételezi föl rólam, +hogy szövetségre lépek önnel Oroszlay gróf terveinek meggátlásában. + +--Tehát nincs a házasság ellen semmi kifogása gróf úrnak? + +--Egyszerűen nem hiszem. + +--Úgy ajánlom magamat s szívből kivánom, hogy sohase bánja meg ezt a +választ és ne gondoljon vissza arra, hogy hatalmában állt volna +Oroszlay gróf nősülését megakadályozni. + +Gúnyos mosolylyal hajtá meg magát e szavak alatt Holcsi és sietve +hagyta el a szobát, hol Eszthey akarata ellenére megdöbbenve tekintett +utána, azután neje szobáiba sietett, hol azt egyedül találta. + +Mint mondtuk, ő ama rá nézve fontos jelenet után teljesen leveté a +gondot Dóziára nézve. Sohasem beszéltek nejével arról és fogalma sem +volt, hogy Hermance grófnét még mindig nagyon sokat foglalkoztatta a +leányka sorsa, kit évekig őszintén szeretett, s most Veronika miatt +majdnem gyűlölt. + +De bármily kellemetlen volt is Esztheynek ez a tárgy, most mégis jónak +látta Holcsi beszédét közölni nejével. + +Hogy mi okból tette azt, maga sem tudta volna megmondani, mind a +mellett elbeszélte neki, talán Veronika miatt, s csodálkozva látta, +hogy az már az első szavaknál halálsápadt lett és egész testében +remegett. + +--Oh Berti,--mondá leverten,--Holcsi nem hazudott. Hogy nőül akarja-e +venni Jakab Dóziát, nem tudom, de hogy szereti, azt ő maga mondta meg +nekem s ismerve Oroszlay jellemét, alig kételkedem abban. + +A grófra mennykőcsapásként hatottak ezek a szavak. Eleinte meglepetve +hallgatta a beszélőt, azután valóságos kétségbeesés vett rajta erőt. + +--De hát ez őrültség!--kiáltotta s egyik székbe hanyatlott.--Az +lehetetlen. Egy ilyen leány miatt áldozza föl Veronikát? Ezt nem lehet +tűrni vagy megengedni, ez ellen gyökeresen tenni kell. + +--De mit? Jakab szabad, független és abban a korban van, hol intézheti +sorsát tetszése szerint. És éppen néked nem lehet semmit tenni ellene, +Berti, gondold meg ezt. + +--De hát honnét ismeri ő Dóziát. Miféle balsors hozta őt vele össze? + +--Emlékezel arra az éjszakára, midőn Dózia innét elszökött? + +--Hogyne, a legélénkebben él emlékemben az a jelenet. + +--És arra is, hogy Jakab másnap nálunk volt ebéden s te és Béla sokat +beszéltetek előtte erről az estről, míg én tűkön ültem e társalgás +alatt? + +--De senkisem tudta nevét és kilétét a szökevénynek. + +--De ő rájött arra, még pedig az én hibámból. Megmutattam neki Dózia +arczképét, s kértem, hogy igyekezzék őt fölkeresni,--viszonzá +bűnbánóan Hermance. + +Eszthey komoran nézett maga elé. Nem mert szemrehányást tenni nejének, +mert érezte, hogy--nincs ahhoz joga. + +--Miért nem voltál hozzám bizalommal?--kérdé két percznyi hallgatás +után. + +--Lehettem-e? + +Eszthey gróf lehajtá fejét, és arczát sötét pír önté el... A szégyen +pírja. + +--Holcsi beszélt neked Jakab házasságáról?--kérdé Hermance, hogy végét +vesse a kinos csöndnek. + +--Ő! De nem hittem neki. Kinevettem és majdnem elutasítottam +ajánlatával. + +--Mit ajánlott, s miért beszélt Oroszlay házasságáról? + +--Hogy ő meg tudná azt akadályozni. + +A házaspár önkéntelen egy jelentőségteljes pillantást váltott. + +--Nem!--mondá Hermance,--ezen az áron nem lehetne boldog Veronika. A +görbe út sohasem vezetett a kivánt czélhoz. + +--És nézzük tétlenül leányunk kétségbeesését?--kérdé kitörve +Eszthey,--midőn hatalmunkban állna segíteni azon? + +--Mit nyernénk vele, ha Holcsi ajánlatát elfogadnók? Itt nem a +helyzet, nem a körülmények határoznak, hanem Jakab vonzalma... És +végre is, Dózia... + +Az utolsó szót Hermance elharapta. + +--Tudom, mit akarsz mondani, de...--kiáltott föl szenvedélyesen a +gróf,--gyűlölöm ezt a beszédtárgyat, azonban kénytelen vagyok vele, +hogy tisztán lássunk. Tisztán, világosan, hogy elejét vegyük Veronika +boldogtalanságának. + +--Nem, Berti, én nem akarok semmit tudni,--mondá szomorúan Hermance +könyes szemekkel, s kezét egy perczig arczához szorítá.--Bár sohase +jöttem volna nyomára Dózia létezésének, de megnyugodtam benne s +azonkívül megesküdtem anyjának, hogy őrködni fogok fölötte s meg is +tartottam mindaddig, míg tehetségemben állott. És most nem fogok olyat +tenni, mi lelkiismeretemmel nem fér össze. Félnék attól, esküm miatt! + +--Láttad azt a nőt, Dó-zi-a any-ját?--kérdé hévvel Eszthey.--Beszéltél +vele? + +--Láttam és beszéltem vele három nappal halála előtt, készen volt a +halálra, de nem arra, hogy--meggyilkolják! + +--Ki tette? Miért kellett neki gyilkos kéz által meghalni, és ki +tudja, az volt-e, kinek állítá magát s nem tévesztett-e meg téged? + +--Erre sohasem gondoltam. + +--Én pedig kételkedem azonosságában és kutatni fogom a valót. + +--Ne tedd! Hagyd a halottat pihenni. Temessük el a multat, s legyen +boldog a gyermek, kinek talán kárpótlást nyújt az ég anyja +szenvedéseiért. + +--Még egyszer fölkeresem Holcsit, s ha nem is fogadom el ajánlatát, +beszélek vele és saját hálójában fogom meg, melyet, érzem, hogy aljas +czélból vetett nekem,--mondá elfojtott dühvel Bertalan gróf s +kisietett a szobából, hol neje szomorúan tekintett utána és +önkénytelen ismétlé azt, mi már oly gyakran hagyta el ajkát: + +--Milyen rosszak a férfiak! + + + +XIX. + +Kardos detektiv nagyon ügyes s nagyon nevezetes egyéniség volt +szakmájában. Gyakran vette a rendőrség is tanácsát igénybe, s mint +egyik angol kollégája, a híres Holmes, ő is szenvedelemből dolgozott +ezen a téren, mert, bár gazdag ember volt és semmiféle hivatalt nem +viselt, életének minden napja be volt töltve a kutatásokkal, miket +pusztán kedvtelésből űzött. Enyingi gróffal, ki őt barátjának, +Oroszlay Jakabnak ajánlotta, szintén e téren ismerkedett meg. Annak +évek előtt nagy lopás történt házánál s a tolvajt mindaddig nem tudták +kikutatni, míg végre ő volt az, ki föltalálta a tettest, fölkereste a +grófot s őt abból az időből ismerte. + +Tudjuk, hogy mivel bízta meg őt Oroszlay, s ő csakhamar eleget is tett +a megbízásnak, de a mellett apró, gyanús jelekre talált, mik másfelé +terelték figyelmét, és most egészen azoknak szentelte idejét. +Mindenekelőtt azt akarta tudni, miféle összeköttetésben áll Holcsi +Dóziával. Miért rejtegeti azt, miért költ rá, még pedig sokat, mert +lakásukról s életmódjukról a drága fogadóban, tájékozva volt kiadásaik +felől; s gyanus volt neki nemcsak az ügyvéd viselete és a három +testvér összejátszása, de az is, mit Oroszlaytól hallott róluk, ki +viszont Zsófia szobaleánytól tudta meg a részleteket. + +Ismerte Holcsi rossz hírét s azokból, mit annak életmódjáról és +cselekményeiről tudott, azt minden rosszra képesnek tartá. És hogy +annak valami különös czélja van Dóziával, abban nem kételkedett, sőt +Klára szerepe is gyanús volt neki. Sokat tűnődött ezeken a dolgokon, +mik érdekelték s egy szép napon beállított Somorjayné lakásába, kit +ismerni akart, tájékozva lenni annak egyéniségéről s tőle remélt +czéljainak kezdetéhez jutni, mert ismerte hírből Holcsi ravaszságát, +ügyességét s hozzá még közeledni sem mert, nehogy gyanúra adván okot, +mindent elrontson... + +Somorjayné mintegy ötven éves nő volt, s mint tudjuk, az Üllői-úton +lakott egyetlen leányával, ki igen csinos tizenhét éves hölgyecske +volt, mindig vidám, jókedvű, s egy hímző-üzletben dolgozott és csak az +estéket s ünnepnapokat töltötte otthon. Ilyenkor összefoltozgatta +anyja és saját ruháit s mellette egész nap vidáman énekelt. + +Vasárnap volt, midőn Kardos csöngetett a kis lakás ajtaján és azt +Juliska nyitotta ki, Somorjayné leánya. + +Férfi nem volt a háznál. Somorjayné özvegységében töltötte már évek +óta napjait, de a szomszéd lakásban egy nyomorék öreg ember lakott, ki +tőlük nyerte az étkezést s ki állítólag sógora volt neki, meghalt +férjének a fivére. + +Ebéden és vacsorán megjelent a nőknél s étkezés után azonnal +visszatért lakásába, mely két szobából állt s azok egyikét rendesen +bérbe adták. + +--Engedelmet kérek, kisasszony,--kezdé szerény, illedelmes hangon +Kardos.--A kapun láttam egy czédulát, melyen hónapos szoba kiadását +olvastam. A házmester ide utasított, s arról szeretnék tudakozódni. + +Juliska végigpillantott a csinos fiatal emberen, s úgy látszott, az +megnyerte tetszését, mert barátságosan mondá: + +--Csakugyan van itt a szomszéd lakásban egy csinos szoba hónapszámra +kiadó. Pár hét óta üresen áll, egy hölgy lakott benne, ki +elhordozkodott s ha látni kívánja, fáradjon a szomszéd lakásba, ott +egy öreg úr azt meg fogja mutatni. + +--Nem önök adják azt ki?--kérdé kissé csalódva Kardos, le nem véve +szemét a fiatal leányról, ki valakihez nagyon hasonlított, de nem +emlékezett, ki lehetne az ismerősei közül. + +--Azt felelhetném e kérdésre, uram, hogy igen és nem!--viszonzá +mosolyogva a leány, s piros ajkai közül tündöklő fehérségű fogsor tünt +elő, mialatt szemeiből vidám életkedv sugárzott, mi még inkább +meglepte a detektivet. + +Hogy ezeket a hamis kifejezésű szemeket már látta valahol, a fölött +nem kételkedett... De hol? + +--Hogy értsem ezt, kisasszony?--kérdé nevetve, mert a leányka jókedve +rá is elragadt. + +--Mi itt lakunk anyámmal, míg a szomszéd lakást egy rokonunk bírja. Ő +adja ki a szobát, azonban mi gondoskodunk a lakóról, s mi szabjuk meg +a szoba árát. + +--Remélem, nem lesz az drága,--viszonzá kissé elkomolyodva Kardos.--Én +szegény tanuló vagyok, ki utolsó vizsgámra készülök. Azért jöttem föl +a vidékről, hogy elzárkózva mindenkitől, tanulmányaimnak éljek, mig a +szigorlatot leteszem, de nem röstellem bevallani, hogy körülményeim +nem valami fényesek. + +--A szegénység nem szégyen,--viszonzá biztató mosolylyal a +leányka...--A szoba ára húsz korona, de csinosan van bútorozva. Tiszta +és csöndes, alkalmas a kegyed czéljára, s a takarítás is bele van +értve az árba. + +--Szabad azt megtekintenem? + +--Hogyne! Természetes, hogy látatlanba nem veheti ki. Jőjjön, majd +megmutatom. + +És mentek együtt a szomszéd lakásba, melynek kisded előszoba ajtaja +nyitva volt, s pár percz múlva a helyiségbe léptek. + +Kardos szeme gyorsan futotta át e szobának minden zege-zúgát s +pillantása az abból nyíló mellékajtón pihent meg. + +--Hova vezet ez?--kérdé a leánytól. + +--A lakás tulajdonosához, ki öreg úr, alig mozdul ki szobájából. Azt +hiszem, most nyitva is van.--És félig kinyitva az ajtót, bedugta szőke +hajjal borított fejét. + +--Ki van ott?--kiáltá egy megriadt gyönge hang. + +--Én, Pali bácsi. A szobát akarja valaki kibérelni. + +--Miféle ember? Remélem, nem valami nő ismét, mint az a Zsófi volt? + +Juliska kissé elpirult s az idegenre pillantott, ki minden szót +hallott, s a Zsófi névre figyelmes lett, de egykedvű mosolylyal mondá: + +--Úgy látszik, az öreg úr nem valami barátságos ember. + +Juliska becsukta az ajtót, mind a mellett nagyon halkan mondá. + +--Mindig rossz kedvű, de rendesen csöndes és nem okoz semmiféle zajt, +vagy alkalmatlanságot a szomszédságban. + +--Ki az a Zsófi, kire úgy látszik haragszik? Valószínűleg az előbbi +lakó? + +--Igen! azért haragszik rá, mert alig hogy behordozkodott ide, ismét +mindjárt elment, s minden ok nélkül hagyta el a szobát... Mi is +sajnáltuk, mert minden házi munkában segítségünkre volt. + +--Sajnos, én ezt nem tehetem,--mondá tréfásan Kardos. + +--Nem is kívánjuk!--viszonzá pajzánan a leány.--Nos uram, hogy tetszik +a szoba? + +--Kiveszem, s holnap behordozkodom. Kinek adjam az előleget. Lesz +kegyed szíves azt tőlem elfogadni? + +--Anyám nincs itthon s ő fölhatalmazott arra. + +Kardos egy tízkoronást nyújtott át neki s nemsokára távozott, de +behúzódott a sötétes kapu alá, mert Holcsi alakját látta közeledni, ki +őt nem véve észre, gyorsan sietett fölfelé a lépcsőn. + +Nagyszerű kilátások! gondolta a detektiv. Tervem kivitele jól +kezdődik, s ha itt lakom, figyelemmel kisérhetem ezt a vén rókát, kit +mindenre képesnek tartok. De hol láttam már annak a csinos leánynak a +szemeit? Mert okvetetlen láttam valahol hasonló szemeket és +kifejezést! De hol? Csodálatos, hogy nem emlékszem rá, holott rendesen +fényes emlékezőtehetségem van. + +Ilyen s ehhez hasonló tépelődéssel haladt lakása felé, midőn a ház +előtt már messziről föltünt neki Oroszlay gróf elegáns, magas alakja, +ki valószínűleg nála volt, s most az ő jövetelére várt föl s alá +sétálva az épület előtt. + +--Honnét jön ily gondolatokba mélyedve?--kérdé Jakab, szokott nyájas +modorában szólítván meg őt. + +--Ha magamban vagyok, rendesen dolgaimon tűnődöm. Az én hivatásom sok +fejtörést kíván. + +--Előbbre van már azon az úton, melyen, mint a multkor mondta, érdekes +fölfedezéseket vár? + +--Sokkal előbbre, de engedje meg gróf úr, hogy most még ne beszéljek +arról. Azt tapasztaltam, hogy bonyolódott ügyről soha sem jó beszélni, +mert annak magától kell kiforrni agyunkban, s idegen vélemények +hallása rendesen kuszáltabbá teszi azt. + +--Hát ne szóljunk róla. Azonban azért jöttem, hogy megkérdezzem: nem +hallott-e valamit a Genfben volt hölgyekről, kik már nincsenek ott. +Eltüntek onnét, mint a lehelet, nyom nélkül. + +--Valóban? Az különben előre látható volt. Klára kisasszony okvetetlen +kérdezősködött rólam Holcsinál, s az gyanúra adott okot és azonnal +továbbította őket. + +--De hova mentek, és miért rejtegeti Dóziát?--kérdé föllobbant +haraggal Oroszlay. + +--Azt megtudjuk nemsokára! Csak türelem, gróf úr. Az ilyen bonyolult +ügy hosszú időt kíván a kihámozásra. + +--Mindenekelőtt azt szeretném tudni, hova lettek a hölgyek? +Remélhetem, hogy újra ki fogja hollétüket kutatni? + +--Igyekezni fogok, bár e perczben nem tudom, hol keressem nyomukat. + +--Megfoghatatlan, hogy Dózia nem felel levelemre! + +--Arra nézve ellenőrzi őt Lamberth Klára, s ez a fiatal hölgy méltó +tanítványa Holcsinak, sőt talán saját véréből való vér. Az is +meglehet, hogy leánya. + +--És Dózia oly nagyon bízik benne. + +--Én kissé kételkedem abban, mert láttam, mily mohón rejtette el előle +méltóságod levelét. + +--De hisz akkor legegyszerűbb volna otthagyni őt, ki tulajdonképen +senkije neki. + +--De ő egyedül áll a világon, s nem tudna hova és kihez fordulni, ha +Klárát elhagyná. Mi férfiak nem tudjuk, mily kínos gondolat az egy oly +fiatal, tapasztalatlan leányra nézve, kitaszítva lenni, egyedül a +világban. + +Erre felelhetett volna Oroszlay, de nem akarta nagyon mélyen beavatni +titkába a detektivet, s mondá: + +--Szedje össze, kérem, minden ügyességét és hozzon hírt nekem +Dóziáról. Nem volna a legjobb, ha elutaznék ismét Genfbe? + +--De ha már nincsenek ott a hölgyek. + +--Talán a szállodában tudnák, hová és merre vették útjokat. + +--Nem hiszem, hogy nyomát hagyták volna hátra útjok czéljának... De +jelenleg nem is hagyhatnám el Budapestet, mert nagyon fontos ügy +tartóztat a fővárosban. + +--Így az enyém háttérbe szorúl? + +--Korántsem! Összefüggésben van az emezzel, s remélem, rövid időn +fontos híreket leszek szerencsés méltóságoddal közölni. + +--Valóban, annak örülnék. + +--Kutatásaimnak szálai ma még elágaznak, de tömörítenem kell azokat, +hogy a gombolyagot egyszerre kettévághassam,--mondá villogó szemekkel +s gonosz mosolylyal Kardos, ki elemében látszott lenni. + +--Rejtélyekben beszél, de arczán látom, hogy valaki iránt biztos +gyanúja van. Ki az, Dóziának valamely ellensége? + +--Ismétlem, nem mondhatok ez idő szerint semmit... De a mi a gyanút +illeti, azt a magamféle ember mindenkire kiterjeszti. Legyen az gazdag +vagy szegény. Úr vagy szolga, nagy hangzású nevekkel már sok bűnös +takaródzott, s én a rossznak már annyi példáját láttam, hogy senkit +sem tartok kivételnek. + +--Nem értem, mit akar mondani. Valami előkelő emberről beszél?--kérdé +kissé meglepődve Oroszlay, kinek, maga sem tudta miért, Eszthey +Bertalan jutott eszébe. + +--Lehet, hogy annak az ügynek kiinduló pontját valamely főúri +palotában fogom megtalálni. Lehet, hogy nem s a legsilányabb embertől +indult meg a cselszövény... Azonban annyit mondhatok, gróf úr, hogy +Dózia kisasszony története annyira érdekel, mert ez nem könnyű és +közönséges eset, hogy ki fogom azt fürkészni, ha mindjárt évek +telnének is bele. + +--Mindenekelőtt fürkéssze ki azt, hova mentek a hölgyek Genfből,-- +viszonzá hévvel Jakab gróf, kinek ez volt legfőbb érdeke és kívánsága. + +--Meg fogom őket találni, gróf úr,--viszonzá Kardos s ezzel elváltak +és míg Oroszlay másfelé vette útját, addig a detektiv fölsietett +lakásába, hol első teendője volt gyorsan összecsomagolni néhány darab +ruhát, könyvet stb., hogy látszatja legyen a hordozkodásnak s +podgyászt vigyen a kivett lakásba, hol az esti órákban jelent meg. +Félt Holcsival találkozni, kiről ugyan azt remélte, nem ismeri őt, de +mind a mellett jobbnak tartotta sötétben surranni be a házba, hol oly +fontos fölfedezéseket remélt tenni. + +Oroszlay Jakab ezalatt lassan haladva az utczákon, még egyszer +végigfutotta gondolatban mindazt, miről Kardossal beszéltek, s törte +rajta fejét, kit érthetett az a «főrendű» elnevezés alatt, s hogy e +szóra mi okból jutott neki eszébe Eszthey, kit mindenki könnyelmű, de +becsületes gavallér embernek tartott, s többnyire szerették is, bár ő +nem különösen szimpatiált vele. Az utóbbi időben majdnem elhidegültek +egymás iránt, de hogy mi volt ennek az oka, meghatározni maga sem +tudta, talán leginkább az, hogy Enyingitől többször hallá, miként azok +számítanak rá, mint Veronika kérőjére! + +Ez boszantotta s olykor idegessé tette, mert ő sohasem udvarolt a +leánynak és különösnek találta, hogy azok kitűzték őt leendő vejüknek, +holott ő nem szándékozott nősülni, s szíve mindaddig az ideig +érintetlen maradt, míg Dóziát meg nem látta. + +A milyen álmodozó természettel bírt, éppen oly keveset törődött ily +tekintetekben a világ fölfogásával. A társadalmi szabályok rá nézve +csak annyiban léteztek, a mennyiben tudta és elismerte azoknak minden +művelt emberre nézve szükségét, de sohasem párhuzamosította azokat +belvilágával. Egészen különös fölfogással bírt szerelemről, +barátságról és helyzete olyan volt, hogy az emberek ridegségét vagy +rosszaságát alig volt alkalma megismerni, még kevésbbé csalódni s +ennélfogva mindent a maga szép, ábrándos lelke szerint itélt meg... + +Talán életének első csalódását Eszthey grófné titkának megismerése +képezte, kiről nem tudta, mit higyjen és hogyan itéljen ama különös +történetet hallva, mit az neki Dóziáról elmondott. + +Első benyomása az volt, hogy Dózia a grófné leánya, kinek létezéséről +nem tud senki, amaz Ernesztin nevű öreg komornán kívül, de ez igen +rossz hatással volt rá, mert ő Hermancet mindig tisztelte és becsülte, +bár leányát soha sem jutott volna eszébe nőül venni. Később azonban +örömmel ejté el a róla táplált gondolatot, s férjét vette gyanúba, +kiről nem egy könnyelmű történet forgott a világ nyelvén, és talán ez +is okozta, hogy visszahúzódott tőle és hetek óta alig találkozott +vele, mivel ő keveset ment emberek közé, s az Eszthey-palotát nem +szándékozott többé fölkeresni. + +Annál kellemetlenebb volt most neki, midőn az Andrássy-úton sétára +indulván, Eszthey Béla és Veronika jöttek vele szemben karöltve s míg +a leányka némán elpirult, addig a fiatal Eszthey megállt s +barátságosan nyújtotta neki kezét. + +--Egész örökkévalóság mult el azóta, hogy láttalak,--kezdé az ő rendes +szeles modorában,--miért nem jösz hozzánk? + +--Tudod, hogy keveset járok társaságba,--viszonzá kissé zavartan a +kérdett, mialatt Veronikára pillantva, látta, hogy annak szép arczát +biborszín önté el, s kissé erőltetett mosollyal mondá: + +--Mi már rég Angolországban hittük önt, minthogy utolsó látogatása +alkalmával úgy bucsúzott el tőlünk. + +--Minden perczben indulni akarok, de új és új hátráltatásom jött +közbe. + +--És most már talán nem is mégy?--kérdé Béla. + +--Okvetlen kell mennem, de nem tudom, mikor indulhatok. + +--Ujságot is akartam neked napok óta mondani,--folytatta Eszthey...-- +Emlékezel még a 112-ik számú bérkocsira? + +Oroszlay szive megdobbant e kérdésre. Hogyne emlékezett volna? +Kérdőleg tekintett a beszélőre, s elfogultan mondá: + +--Emlékezem, te többször beszéltél arról, s valami éjjeli kalandról. + +--Nos, hát az a bérkocsis pár nap előtt azt ujságolta nekem, hogy a +vasutról ő szállítá be a fővárosba azt a fiatal hölgyet, kit akkor +mindenfelé kerestünk. + +--Valóban? Akkor pedig, ha jól emlékszem, nem akart neked róla +fölvilágosítást adni,--mondá nyugodtságot erőltetve Jakab gróf. + +--Most már talán nem érezte kötelezve magát a hallgatásra, s fecsegett +a bérkocsisok szokása szerint; de azt is hozzátette, hogy az egyik +pályaháztól a másikhoz hajtott velük, mert hárman voltak, és azonnal +tovább utaztak. + +--Hova?--kérdé meggondolatlanul Oroszlay, nem véve észre, hogy +Veronika szemei mily feszülten függnek az ő vonásain. + +--Azt nem tudta megmondani, de én azt gyanítom, hogy Tornyosra +mehettek. + +--Lehetséges!--viszonzá, visszanyerve nyugalmát, majdnem egykedvűen +Jakab gróf, azután Veronikához fordult. + +--Mi hírei vannak, grófnő, a csetnekiekről, még nem szándékoznak a +fővárosba jönni? + +--Tegnap kaptam tőlük levelet, s Irmának a napokban fogják +tizennyolczadik születésenapját ünnepelni, és csak azután jönnek. +Engem is hívott az ünnepélyre, s valószinüleg el is megyek. + +--Azt jól teszi. Ilyenkor nagyon szép a falu, és bizonnyal ismét nagy +társaság lesz ott összegyülve. + +--Ön nem kapott meghívást? + +--Nem emlékezem,--viszonzá zavarral a kérdett,--de lehetséges, hogy az +iróasztalon hever. + +--Nem szokta fölbontani leveleit? + +--Nem mindig! Olykor több napig maradnak azok érintetlenül, mi tudom, +hogy hiba, de az igazat megvallva, nem nagyon érdekelnek. + +--És ha például szerelmes levél volna közöttük?--kérdé ingerkedve +Béla. + +--Azt nem szoktam kapni,--viszonzá kellemetlenül érintve e kérdés +által Oroszlay, ismét egy pillantással Veronikára, ki szokva volt +fivére meggondolatlan fecsegéséhez, s igyekezett gyorsan más irányt +adni a beszédnek. + +--Csetnekre tehát nem szándékozik menni, ha megtalálná is a meghívást? + +--Sajnálom, hogy nemet kell mondanom, grófnő, mert tudom, hogy a +vesztes fél én vagyok. + +E társalgás alatt lassan végighaladtak az Andrássy-úton, s fogatuk +lépést kisérte őket, és Veronika ekkor kinyilatkoztatta, hogy visszaül +a kocsiba, gyorsan bucsút vett, s fivérével együtt a Városliget felé +hajtatott. + +Oroszlay a legnagyobb izgatottságban maradt egyedül. A mit Bélától +hallott, az dobogásba hozta szivét. Rögtön elhatározta, hogy haza +siet, és pár óra mulva Zalánczra utazik. Mily boldogság volna Dóziát +ily váratlanul föltalálni és viszont látni! Egészen ki volt véve +rendes nyugalmából, lakására érve, komornyikjának podgyászolni +parancsolt, hogy a legelső vonattal indulhasson birtokára. Boldog +reményben, nyugtalan várakozással. Hátha Bélának csakugyan igaza van +és Dóziát Tornyosra vitték abban a reményben, hogy ősz lévén, +megcsendesült a vidék, senki sem sejti, milyen bájos kincs van a +tornyosi házba rejtve, s ott legkevésbbé fogja valaki őt keresni... + + + +XX. + +Szomorú őszi délután volt, midőn a fiatal gróf a pályaházba érkezett +Tornyoson, mely mint tudjuk, az ő állomása is volt, s kissé tájékozni +akarván magát, az állomásfőnökkel beszédbe eredt. + +--Most kevés ember száll ki itt az állomáson?--kérdé, mielőtt kocsira +ült volna, hogy birtokára hajtasson. + +--Nagyon kevés, majdnem senki, tegnapelőtt azonban a tornyosi uraság +jött meg. Azaz maga Holcsi úr nem, csak a kisasszonyok, egy öreg nő és +szobaleány kiséretében. + +Oroszlaynak ujra megdobbant a szive e hírre. Ez volt, mit tudni akart, +e miatt állt szóba a főnökkel, s szerencsésen el is érte czélját. + +E szavak után köszönt és ment; szolgájával együtt kocsira ült, s +emelkedett hangulatban, hevesen lüktető aggyal, örömrepeső szívvel +közeledett Zaláncz felé. + +Végre, végre: gondolta boldogan. Hónapok teltek el, mióta Dóziát nem +látta és érzé, hogy szerelme ez idő alatt növekedett iránta. + +Most azonban az volt a kérdés: hogy és miként eszközölje ki a vele +való találkozást; mert bármily nyugodt, csöndes, álmodozó természettel +birt is, most már türelmének végén volt, s itt a közelben tudva +Dóziát, úgy érezte, hogy egy napot sem birna tölteni annak láthatása +nélkül. + +Egész úton azon törte fejét: mit tegyen, hogy közelébe jusson? Levelet +nem mert írni neki, félve, hogy az más kezébe juthatna; de +elhatározta, hogy másnap reggel puskát vesz vállára és átmegy a +tornyosi határba, mintha vadászatra indulna, remélvén, hogy Dóziát a +kertben, vagy a tó partján megpillantja, s amaz édes reményben +ringatta magát, miként az szintén keresi a vele való találkozást, s +azokat a helyeket, hol utoljára együtt voltak. + +Ha tudta volna, hogy mi történt a Holcsi-házban a leányok odaérkezése +után, biztosabb reménnyel kecsegteti magát, mert Klára elfáradva az +úttól, hirtelen rosszul lett, s ágyba kellett feküdnie és Dóziára nem +ügyelhetett föl úgy, a hogy azt neki Holcsi meghagyta, bár igyekezett +őt ágya mellett tartóztatni, mind a mellett nem tilthatta meg, hogy +pár órára szabad levegőre ne menjen. + +És az ezt az időt fölhasználta arra, hogy lefusson a tó partjára, és +ama szép órák emlékeit keresse, melyeket a kék vizű hullámzó tó +mellett Jakabbal töltött. + +Nem remélte őt ott találni, írni pedig most sem mert neki, mert Klára +előrelátásból ágyához vitette a posta-táskát, s azt saját kulcsával +bezárva és midőn megérkezett, kinyitva: minden menő és jövő levél az ő +kezén ment keresztül. + +Dózia tehát legfeljebb maga vihette volna levelét a tornyosi +állomásra, hogy azt ott föladja; de az gyalog másfél órányira feküdt, +s annyi ideje a távollétre nem volt, sem pedig bátorsága, hogy az +erdőn keresztül egyedül nekiinduljon a hosszú útnak. + +Kínos és szomorú napokat töltött bizonytalanság és halvány remény +között, s fejecskéjében a legregényesebb tervek kergették egymást: +szökésről, eltünésről, stb. ... Melyeket azonban ismét elvetett, mert +azok egyikének kivitelére sem volt bátorsága. + +Pedig tudta, hogy most kellene valamire elhatároznia magát, míg Klára +beteg, mert ha fölkel ágyából, ismét folyton sarkában lesz, mint volt +már hónapok óta, sőt miután amaz idegen Genfben fölkereste őket, kiről +Holcsi semmit sem tudott, s azt gyanusnak találta: megbizta +gyámleányát, hogy az kétszeresen ügyeljen az ő tetteire. Az idegen +ottlétének következtében hagyták el gyorsan az ügyvéd rendeletére +Genfet, és jöttek Tornyosra, hol valószinüleg biztosabbnak tartotta +Holcsi tartózkodásukat, mint külföldön, vagy különösen a fővárosban, +hol, mint ő hitte, Dózia Eszthey gróffal, vagy a grófnéval +találkozhatnék. + +Az, hogy ama levél, melyet neki az ügyvéd Eszthey aláirásával +mutatott: hamis volt, soha sem jutott volna eszébe, s olykor hálát és +meghatottságot érzett Klára és annak gyámatyja iránt, kik oly hévvel +karolták föl az ő ügyét, s nem akarták kiszolgáltatni azoknak, kikhez +ő nem kivánkozott menni... + +Mind a mellett sokkal eszesebb volt, hogy ne gondolkozott volna olykor +azon: miért védi az ügyvéd oly lelkesen az ő dolgait? Humanitásból? +Daczára, hogy semmi élettapasztalása sem volt, ez valószinütlennek +látszott neki. Vagy Klára iránti szeretetből, ki meleg barátsággal +viseltetik ő hozzá, s gyámatyja talán örömet akart neki szerezni +azzal, hogy fiatal leányt vett a házhoz, hol Klára egyedül érezhette +magát. De végiggondolva az eseményeken, ez is hihetetlennek tetszett +neki. + +Mikor Klára az intézetbe jött, hol ő már évek óta volt, azt mondták, +hogy gyámatyjánál nem lehet, mert az nőtlen ember, és szűk a lakása, s +nincs a szerint berendezve, hogy fiatal leány lakjék nála... + +Azután egyszerre elég nagy lett a lakás. Nemcsak Klára, de ő is külön +szobát kapott, sőt társalkodónőt is fogadtak, ki sétáljon velük, s +egész háztartás létesült körülöttük, és mindez most gyakran +gondolkozóba ejté őt, s úgy tetszett neki, mintha előre minden ki lett +volna számítva, hogy őt kivéve az intézetből, magukhoz csalják. + +Lassanként rájött mindezekre, de az okát nem birta kitalálni, s félni +kezdett, hogy valamely cselszövevény veszi őt körül, mi lassú +biztossággal halad czélja felé... + +Azon a reggelen, melyen Oroszlay puskával vállán elindult Tornyos +felé, ő is elhagyta szobáját és gyorsan átfutva a kerten, sietett a tó +partja felé. + +Hűvös őszi szél lengeté ruháját, s csak a fák megritkult levelei +között és a levegőben röpdöső varjak szomorú károgása verte föl a néma +csöndet. + +De ő sem a szél élességét, sem a szárnyasok lármáját nem vette észre, +sietett előre, míg egyszerre úgy érzé, a földbe gyökereznek lábai, +mert egy alakot pillantott meg, ki lassan közeledett felé, s +gondolatokba mélyedve a földre nézett. + +--Jakab, Jakab!--kiáltá örömtelt hangon, s futva közeledett felé és +pár pillanat mulva karjában volt, ki alig tudott fölocsudni +mélázásából, de szorosan átölelve őt, szivéhez szorítá. + +--Édes szerelmem, egyetlen Dóziám!--kiáltott föl elragadtatva az ifjú, +ki az első pillanatban alig hitt szemének, a bájos, kedves arczocskát +látva...--Mily boldog véletlen. Tehát nem hiába jöttem Zalánczra. + +--Tudta, hogy itt vagyok?--kérdé csodálkozva Dózia. + +--A bérkocsis mondta Eszthey Bélának, ki ugyanaz volt, ki amaz éjjel a +Holcsi-házhoz vitte, s ráismert. + +Dózia halálsápadt lett e szavakra. + +--Istenem, istenem!--rebegte rémült hangon,--úgy itt sem lesz +maradásom... + +--De hát ki elől szökdösik, s viszik ide, s tova a világban?--kérdé +bámulva Oroszlay. + +--Esztheyék elől! Olvastam a grófnak egy Holcsi úrhoz írt levelét, +melyben tudatta azzal, hogy értem jön és magával visz. + +Jakab gróf mind nagyobb csodálkozással hallgatta e szavakat, s +visszagondolva arra, mit neki Hermance grófnő mondott, hogy Dózia +létezéséről sem férjének, sem fiának nem szabad tudni, +valószinűtlennek találta azt, mit a leány beszélt. + +--Olvasta maga azt a levelet, Dózia?--kérdé feszülten, s látható +kétkedéssel. + +--Olvastam, mielőtt elutaztunk innét, azért kellett oly rögtön +eltünnünk, mert a tudósítást Zalánczról hozták és meg volt határozva +abban az óra, melyben Eszthey értem jön, s magával visz. + +Oroszlay megcsóválta fejét. + +--Mindebből egy szó sem igaz, Dózia! Eszthey akkor az én vendégem +volt, s tudom jöttét-mentét, és mondhatom, hogy aznap, midőn maga +elutazott Tornyosról, neki eszében sem volt onnét távozni, oda pedig +nem hozhatta volna, férfiak közé. + +--Úgy nem tudom, mit gondoljak! + +--És én sem tudok fölvilágosítást adni, édes angyalkám,--mondá Jakab +szerelemmel tekintvén a leányka kérdő szemébe, kinek arczáról eltünt a +boldog kifejezés és látható félelemnek adott helyet. + +--Oh, Jakab,--mondá szorongva,--mit akarnak velem Holcsiék? Miért +tartanak fogva, mert az nem szabadság, a mit Klára oldala mellett +tűrök, ki minden tettemet ellenőrzi, s minden léptemre vigyáz. + +--Azt kell megtudnunk, és végére is fogunk járni. Én már minden +intézkedést megtettem arra. De most azt kell elhatároznunk, hogyan +szabaduljon tőlük, mert tovább nem engedem, hogy körmeik között +maradjon. + +--Hova menjek?--kérdé szomorúan a leányka, elhallgatván, hogy ő már +maga is gyakran gondolt a távozásra. + +--Egy tisztességes családot fogok keresni, melynek gondjai alá +helyezem. + +--De addig? Klára beteg, s azért volt lehetséges egyedül elhagynom a +házat, de ha jobban lesz, ujra kezdődik teljes és határtalan rabságom. + +--Ne féljen attól, s ne higyje, a mit Holcsi és barátnője beszélnek. +Mindaz valótlanságon alapul, s csak rémíteni akarják. Esztheyék nem +keresik, de más czélja lehet az ügyvédnek azzal, hogy magához csalta +és magánál tartja. Mindezt föl kell derítenünk, addig legyen +türelemmel és ne árulja el összeköttetésünket,--mondá, gyöngéden +simogatva Jakab a leányka kezét, melyet kezében tartott, s mely az +izgatottságtól reszketett. + +--És ismét elválunk, ismét oly soká nem fogom látni?--kérdé könyes +szemekkel Dózia, s zokogva borult az ifjú keblére, ki csókokkal +halmozta könytől ázott arczát. + +--Csak rövid időre, drágám! A jövő miatt szükséges ez, de míg Klára +betegsége tart, addig naponként látjuk egymást itt az épület +közelében, vagy a tó partján, hol távozása előtt oly boldogok voltunk. + +A leányka kissé megnyugodott és lecsillapult a gyöngéden kiejtett +szeretetteljes biztatásra, s karonfogva sétáltak a sárga levelű fák +alatt. Beszélgettek mindarról, mi Dóziával történt utolsó együttlétük +óta, s a gróf mindjobban meggyőződött a leány beszédéből, hogy +Holcsinak csakugyan valamely titkos szándéka van vele, de hogy mi az? +azt Kardos detektivtől remélte megtudni. + +Aztán újra és újra kicserélték érzelmeiket. Oroszlay elmondá, mennyit +szenvedett, mióta őt nem látta. Fáradozásait, hogy föltalálja, s +Kardos küldetését, hogy keresse föl a világ bármely részében, ki föl +is találta, és most többé nem rabolja el tőle senki, ha mindjárt élete +árán kellene is megvédeni! + +És Dózia boldogan hallgatta szavait. Hitt neki, mert szerette, és nem +jutott eszébe, hogy csalódhatnék benne. Hisz oly tapasztalatlan volt, +nem ismerte a rosszat, a bűnt, a csalfaságot, és Oroszlaynak oly +bizalmat gerjesztő volt külseje, egyénisége, minden szava, mintha maga +lett volna az élő igazság... + +Majdnem egy órát töltöttek e boldog együttlétben, azután Dóziának +menni kellett, nehogy Klára gyanakodjék. És szomorúan váltak el, ezer +biztosításával szerelmüknek, mely hű, változatlan, és mindkettőjük +részéről örök marad... Érezték is azt, a mit mondtak, igaz volt, s +szivüknek legmélyéből eredt, és Dózia boldogságtól sugározva sietett +haza, de nem kereste föl rögtön Klárát; félvén, hogy elárulja magát, +szobájába sietett. + +De az már többször tudakozódott utána, s nyugtalanul hányta-vetette +magát ágyában, rémeket látott, s félt gyámatyja haragjától, ha +Dóziával valami történnék, ki még soha sem maradt ki ily hosszasan +hazulról. + +Végre hallotta, hogy a mellékszobában járkál, s megkönnyebbülve +hallgatódzott. Csodálkozott, hogy az nem jön hozzá, mint máskor +sétájából hazatérve, s végre elkiáltotta nevét, ki még mindig égő +arczczal, tündöklő szemekkel jelent meg a mellékajtón, és kedves +mosolyával ült le ágyához. + +--Merre jártál?--kérdé Klára, feszülten vizsgálva kipirult +arczocskáját. + +--Messze voltam és már nagyon siettem haza! Szinte melegem lett a +gyors haladástól...--viszonzá az, nyugodtan állva ki a ráfüggesztett +tekintetet, de Klára észrevette hangjának reszketését, s odavetve +kérdé: + +--Találkoztál Oroszlay gróffal? + +A váratlan kérdés oly gyorsan intéztetett hozzá, hogy Dózia +megzavarodott. Arcza még pirosabb lett, s erőltetett nyugodtsággal +kérdé: + +--Nem hallottam, hogy ő Zalánczon volna és nem is hiszem. + +Klára látta, hogy nem mond igazat, s a következő szavakat már +határozottan ejté ki. + +--Ne tagadd, Dózia, te láttad Oroszlay grófot! + +--Miért tagadnám!--kérdé az bizonyos daczczal, de szivét remegni érzé +a félelemtől, hogy óva őrzött titka el van árulva. + +--Mi czélod van azzal az úrral, kinek szemében te senki és semmi sem +vagy?--kérdé gúnyosan Klára, mialatt Dózia szemei könybelábadtak.--Azt +hiszed, ő igazat beszél neked, ha szerelmével zúgja tele füledet? Az +ilyen gavallérok játékszerül használják az olyféle leányokat, mint te +vagy, és ha hisznek nekik,--kinevetik őket. + +A leányka először hallott életében ilyen teoriákat, s megdöbbent +azoknak kegyetlenségén. Arczán a piros színt ijesztő halványság váltá +föl és megdermedve, megnémulva ült helyén. + +--Avagy nincs fogalmad helyzetedről és arról az áthidalhatatlan +mélységről, mely Oroszlay gróf és közötted létezik?--folytatta majdnem +kárörömmel Klára, látván a rémületet barátnője arczán, nem tudva neki +megbocsátani, hogy háta mögött cselekedett oly dolgokat, mik +homlokegyenest ellenkeztek Holcsi szigorú utasításával, s őt gyámatyja +haragjának tették ki. + +--Nincs!--rebegte bátortalanul a kérdett.--Mit értesz áthidalhatatlan +mélység alatt? + +--Az ő társadalmi állását, s a te születésedet... Ő nagy úr, te pedig +szülőidet sem ismerted, és senki sem tudja, kik voltak azok. + +--Olyan nagy bűn ez?--kérdé ártatlan arczczal a leányka, kinek +bizonyos dolgok kezdtek derengeni elméjében. + +--Nem bűn, de rád nézve helyrehozhatatlan hiba és akadály, hogy +tisztességes család sarja nőül vegyen; annál kevésbbé oly előkelő +ember, mint Oroszlay gróf. + +--Bizonyos vagy ebben, Klára? + +--Oly bizonyos, mint hogy itt fekszem ágyamban, s ezeket mondom. De +hát tett ő neked házassági ajánlatot? + +--Arról szó sem volt közöttünk. Párszor találkoztam vele, ő hozzám +csatlakozott, s beszélgettünk. Ebből áll egész ismeretségünk. + +--De hisz ha csak mindennapi dolgokról volt szó köztetek, azt +elmondhatta volna itt, én előttem is, miért nem látogatott meg. Nem +először lett volna nálunk. + +--Azt nem tudom, nem kérdeztem tőle, és ő nem mondta. + +--Dózia, Dózia, te nem vagy őszinte hozzám, holott tudod, hogy rajtam +kívül senkid sincs e földön. Mondd, mit csinálnál, ha nálunk nem +lehetnél? + +--Valószinüleg Eszthey grófnéhoz fordulnék, kivel különben is kell még +találkoznom azok után, miket most tőled hallok. + +--Eszthey grófnéval?--kérdé kellemetlen meglepetéssel Klára.--Minek? + +--Ő az egyedüli, ki anyámat ismerte, s így azt is kell tudnia, ki volt +atyám?--viszonzá bizonyos daczczal Dózia, ki engedékeny, szelid +természettel birt, de koronként erős elhatározásai voltak. + +--Azt hiszed, nem szólt volna ő neked arról, ha tudná, vagy ha akart +volna róla beszélni?--viszonzá kétértelmű mosollyal Klára.--Légy +meggyőződve, hogy hasztalan mennél hozzá e miatt; de különben is, ez +valami egészen új elhatározás nálad. Hisz éppen ő előtte rejtegetünk +mi, s emlékezz vissza, mennyire kivántad a Tornyosról való elutazást, +midőn Eszthey gróf levelét olvastad? + +--De vajjon csakugyan ő írta-e azt a levelet? + +--Ki más írta volna?--kiáltott föl a legnagyobb csodálkozással Klára, +s arczából eltünt minden vér az ijedtségtől. + +Dózia e kérdésre nem felelt, mert ismét Oroszlay szavai jutottak +eszébe, ki a legnagyobb óvatosságra inté. + +--Mikor megyünk vissza a fővárosba?--kérdé, szép szemeit barátnőjére +szegezve, ki igen rosszul érezte magát e pillantás alatt. + +--A mikor kivánod. Nekem nincs érdekemben, hogy itt legyünk, s úgy az +utazás, mint a falusi lét miattad történt. + +--Nem félek többé Esztheyéktől, ők nem rendelkezhetnek fölöttem, +valamint senki sem, szüleimet kivéve, kik nem léteznek,--mondá komoly +meggyőződéssel Dózia, s oly határozottsággal beszélt, mi sehogy sem +tetszett Klárának. + +--Akkor nincs is czélja ittlétünknek,--viszonzá közönyt színlelve.--Ma +még irok gyámatyámnak, s tudatom vele, hogy a fővárosba óhajtunk +menni. + +--Még pedig mielőbb! + +--De hát miféle sürgős dolgod akadt ott egyszerre, hogy egészen +megváltoztak terveid? + +--Szeretnék multamról tudni, és arról adhat fölvilágosítást valaki, +kivel beszélni szeretnék. + +--Ki az? Esztheyné?--kérdé mind nagyobb nyugtalansággal Klára, ki még +soha sem látta ily kedélyállapotban Dóziát. + +--Nem ő! Egy más valaki. Emlékezel arra a Kardos nevű úrra, ki Genfben +fölkeresett bennünket? + +--Gyámatyám azt mondja, hogy az nem lehetett más, mint csaló. + +--Azt nem tudom, de nem is hiszem! Te is jelen voltál és hallottad, +hogy mily kérdéseket intézett hozzám kis gyermekkoromról, anyámról, +stb. Emlékezetemet nagy igyekezettel kivánta bizonyos dolgokra +irányítani stb., ... És ez azt mutatja, hogy ő csakugyan ott látott +valahol, mint mondotta, a szomszéd házban, hol én anyámmal éltem. Meg +kell őt találnom, s fölvilágosítását kérem, mert egyszerre oly lázas +érdeklődés támadt bennem kilétemre és születésemre nézve, hogy nem +tudnék többé így élni. Már is sok időt vesztegettem s azt helyre kell +pótolnom. + +Fölugrott helyéről és föl, s alá kezdett járkálni a szobában, mialatt +nagy fölindulás látszott rajta. Klárát félelem szállta meg, hogy nem +helyesen tett, midőn beszélt vele ezekről a dolgokról, de miktől +egészen más hatást várt. + +--Hiú remény ez, Dózia,--mondá csillapítólag,--s azt tanácslom, hogy +ha nincs valami különös okod arra, miként kilétedet és születésed +részleteit kutasd, hagyd nyugodni a multat, s ne kivánj +fölvilágosítást oly dolgokról, mik csak keserűséget okozhatnának. + +--Van!--viszonzá határozottan a leányka és szép arczocskája egyszerre +elváltozott, s majdnem átszellemült lett, míg szemei tündöklő fényben +ragyogtak. Olyan fényben, minőt az arczra és szemekbe csak a szerelem +varázsolhat és Klára fölismerte azt. Megdöbbent tőle, mert eltalálta, +hogy Dózia rájuk nézve elveszett, s más vette lelkét, szivét +birtokába, mi az embereket szilárddá, erélyessé teszi, és akaratuktól +eltántorítani nem engedi... + + + +XXI. + +Kardos behordozkodott az általa kibérelt szobába és megismerkedett +Somorjaynéval, valamint sógorával, az öreg morózus Somorjay Lajossal, +kinek igyekezett kedvében járni. + +Pár nap alatt már kutatta annak gyöngéit. Órákig üldögélt nála. Olykor +egy-egy üveg jó bort vitt át szobájából neki, s beszélgetés közben +lassan megitták az üveg tartalmát, mi az öreg urat beszédessé tette, s +mi nem kerülte el a detektiv figyelmét, hogy az nincs Somorjayné +inyére... + +Egyáltalán az öreg nő nem igen látszott kedvelni az új lakót, de +miután leánya az ő hon nem létében kiadta a szobát, a felpénzt +elfogadta, egy hónapig mindenesetre tűrnie kellett, annak ottlétét, de +midőn a tizennégy nap eltelt, kurtán, minden megokolás nélkül +fölmondott neki. Van az embernek egy különös sejtelme, mit lehetlen +megmagyaráznia, de ilyfélét érzett Somorjayné, habár nem tudta volna +okát adni és Juliskával valóságos harczot vívott miatta, ki nagyon meg +volt elégedve az udvarias, csinos lakóval, s ugyanígy érzett Somorjay +Lajos is, ki Kardostól megtudván sógornője fölmondását, éktelen +haragban tört ki. + +A fölmondás napján Kardos ismét egy üveg jó borral jelent meg az öreg +úrnál, s midőn belépett hozzá, az özvegyet is ott találta. + +A két embernek kipirult, fölhevült arcza mutatta, hogy heves vita +folyt közöttük, és az öreg nő gyorsan elhallgatott, míg Somorjay nem +törődve az idegen jelenlétével, elfojtott dühvel mondá: + +--Oktalanság, ilyen lakót elbocsátani, talán ismét egy Zsófi-féle +személyt akarsz ide venni, kit Kálmán azért bocsátott el, mert +észrevették, hogy kémkedett? + +Az öreg nő észrevehetően elhalványodott, s intett a beszélőnek, +valószinüleg, hogy hallgasson az idegen előtt, mi annak nem kerülte el +figyelmét, de az öreg úr sokkal indulatosabb volt, minthogy intésére +hallgatott volna és folytatta kifakadásait. + +--Rosszkor jöttem,--mondá Kardos,--s engedelmet kérek, hogy zavarom +önöket, de Somorjay úr ilyenkor egyedül szokott lenni. + +--Most is egyedül lesz, mert én távozom,--viszonzá erőltetett +mosollyal a nő.--Egy kis vitánk volt ön miatt, de azonnal jókedvű lesz +ő, ha megyek. + +És e szavak után gyorsan elhagyta a szobát, de kívül az ajtónál +megállt, s nagy nyugtalansággal hallgatódzott. + +--Utálatos vén asszony,--kezdé mormogva az öreg úr.--Szeszélyes +bolond, makacs és önfejű, bár megszabadulhatnék tőle. + +--És miért ne tehetné, ha kellemetlen az együttlakás?--kérdé Kardos, +kihúzván az üveg dugaszát, s megtölté a vele hozott poharakat a nehéz +erős borral, mit az öreg úr mohó örömmel hajtott föl, mialatt az +ajtóra pillantva mondá: + +--Majd felelek erre a kérdésre, de mindenekelőtt tekintsen ki, nem +hallgatódzik-e az a vén asszony az ajtónál. + +Kardos nehéz, dobogó, súlyos léptekkel ment a mondott helyre, hogy +ideje legyen az öreg nőnek elfutni onnét, ha csakugyan ott volna. És +nem csalódott, senkit sem talált ott, az özvegy eltünt onnét, míg ő +feszült kiváncsisággal foglalta el helyét szemben házigazdájával. + +--Bizonyos abban, hogy nincs az ajtónál senki?--kérdé az tőle kipirult +arczczal, mert a bor oly erős volt, mit ivott, hogy az rögtön fejébe +kergette minden vérét. + +--Szemeimmel láttam. + +--Nos hát felelek kérdésére,--mondá halkan,--ha megigéri, hogy +senkinek sem szól arról, a mit mondok. + +--Becsületszavamra igérem. + +--Tehát azért nem távozhatom innét, mert Holcsi ügyvéd gondoskodik +rólam s ő egyszerűen fogvatart e nyomorult lakásban, hol nincs egy +nyugodt pillanatom. + +--Holcsi ügyvéd? Ki az? Nem ismerem,--viszonzá egykedvűen a detektiv, +míg belseje reszketett az örömtől. + +--Ennek a vén asszonynak a fivére. Gyalázatos rossz ember, kitől +minden kitelik s kitől én félek és nem merek ellene tenni. + +--Ne mondja! Mit tehetne ő önnek? + +--Sokat! A mit azonban nem közölhetek és vissza is kellene mennem a +régen múltba történetemmel, mi azonban önt keveset érdekelné. + +--Engem minden érdekel, mit öntől hallok, Somorjay úr,--viszonzá +gyorsan a detektiv.--De különben is, oly vonzalmat érzek önhöz, mintha +rokonom, vagy atyám volna. + +--Ennek örülök, mert vonzalmunk kölcsönös. Sohasem voltam nős s így +nem lehetett fiam, de ha volna, kivánnám, hogy önhöz hasonló legyen! + +--Ez nagy bók volna rám nézve, azonban ön még oly kevéssé ismer engem, +hogy ezt a mondást csakis előlegnek vehetem a jövőre. + +--Fájdalom, ittléte már csak rövid időre terjed. + +--Valóban fájdalom! És önnek nincs hatalma arra, hogy sógornője +akaratát ellensúlyozza? + +--Nincs,--mondá mogorván az öreg úr.--Nem volna bátorságom velük ujjat +húzni s tűrök, a mig lehet, de végre mindennek megvan a határa! + +--De ha nem szándékozik örökre leigáztatni magát, úgy jobb előbb, mint +utóbb kitörni,--mondá Kardos, ismét megtöltvén Somorjay poharát, ki +azt rögtön föl is hajtotta. + +--Most már elég,--mondá megnyalva bajuszát--többet nem iszom, mert nem +szeretném, ha nyelvem oly irányban eredne meg, minek következményei +kiszámíthatatlanok. + +--Ugyan, Somorjay úr, csak nincsenek veszedelmes titkai, miket fél +elárulni? + +--Azt nem lehet tudni! + +--Azonkívül nem tartom önt oly gyönge embernek, kinek néhány pohár bor +a fejébe szálljon,--mondá nevetve Kardos, ki alig tudta izgatottságát +titkolni az öreg ember utolsó, kétértelműen kiejtett szavaira. + +--Ha tíz év előtt mondja ezt, barátom, igazat állított volna, de semmi +sem viseli meg a testet úgy, mint a lelki nyomoruság. + +--Szomoruságai voltak, csapások érték? + +--Nem tudom, mit feleljek kérdésére, mert nem szeretnék többet +mondani, mint lehet,--viszonzá az öreg ember, az utolsó szót +nyomatékkal ejtve ki. + +--Előttem föltárhatja a szivét,--mondá a detektiv melegen.--Én önre +nézve teljesen idegen vagyok, kit dolgai csak annyiban érdekelnek, a +mennyiben szavaiból kiveszem, hogy szenved s nekem is voltak már az +életben csapásaim. Szüleimet alig egy év lefolyása alatt vesztettem el +s árván, szegényen, zsenge korban maradtam vissza a földön, pártfogó +nélkül és keményen kellett küzdenem a létért! Oh, én tudom méltányolni +a mások baját. + +Az öreg úr pár pillanatig részvéttel tekintett rá, azután leöntve az +előtte álló pohár bort, bánatosan mondá: + +--A halál mindig szomorú s különösen ha olyanoktól foszt meg, kiket +szerettünk, de sokkal borzasztóbb az, ha a nélkül kell siratnunk +valakit, ki hozzánk tartozott, hogy utolsó perczeiben vele lehettünk s +nehéz óráiban vigasztalhattuk, bátoríthattuk volna. + +--És ön abban a helyzetben van? + +--Fájdalom!--kiáltott föl egyszerre lángoló szemekkel Somorjay s +gyorsan fölegyenesedett görnyedt tartásából és keze ökölbe szorult. + +Kardos csodálkozva szemlélte és látta rajta, hogy az élvezett szeszes +ital erősebb már, mint akarata s izgatottan várta további szavait. + +--Szerettem valakit,--mondá dühösen az öreg--és azt meggyilkolták! + +--Borzasztó! + +--Meggyilkolták,--folytatta Somorjay boszút lihegő hangon.--Ellopták +gyermekét... Semmi, semmi sem maradt belőle nekem. + +--Szegény uram,--mondá meleg, résztvevő hangon a detektiv--és érezte +is, a mit mondott, mert társa arczán oly kétségbeesett fájdalmat +látott, mi meghatotta. + +--Ön az első, ki ama borzasztó eset óta részvéttel szól hozzám... Óh, +ha tudná, mily alávaló gazok az emberek! + +--Volt alkalmam őket megismerni,--viszonzá a detektiv.--És meg lett +büntetve a gyilkos? + +--Nem! Ma is szabadon járkál. A földi büntetést elkerülte, de majd egy +felsőbb biró fog fölötte itélni. + +--Csodálatos, hogy ön, ki így szenved a hűn elkövetése miatt, nem +vitte a végletekig a gyilkos üldöztetését! + +--Nem--te-hettem. + +--Ez különös! + +--Nem találná annak, ha tudná a részleteket. Óh uram, maga nem is +képzeli, mily iszonyú helyzetek vannak a világon! + +--Nem mondhatná el a történetet, ha már ennyit mondott?--kérdé +tartózkodva Kardos, ki félt, hogy az öreg ember gyanúra gerjedhetne. +Az azonban annyira el volt foglalva saját emlékeivel és keserűségével +s itélőtehetségét kissé talán a bor is megbénította, hogy keveset +ügyelt az ő sürgetésére. + +--Szívesen tenném, mert jól esnék vergődő szivemet egyszer valaki +előtt kiönteni, de nem lehet. Rabja vagyok saját biztosságomnak és egy +gyalázatos bandának, mely képes volna örökre elnémítani. + +--Ez különös!--mondá Kardos, de nem mert tovább kérdezősködni s +csillapítólag mondá: + +--Tehát ne beszéljünk többé róla. Én itt közelében lakom, Somorjay úr +s ha egyszer majd mégis szükségét érzi, hogy megkönnyítse szívét, +talán el fogja mondani nekem a szomorú történetet, mi, úgy látom, +feldúlta egész életét. + +--Igaza van! Nem kétlem, hogy kitárom önnek szivem keservét és akkor +látni fogja, hogy mily boldogtalan ember vagyok, helyzetem rosszabb, +mint a rabé, ki, ha kitöltötte büntetését, kiszabadul börtönéből, míg +nekem halálom napjáig néma kétségbeesésben kell szenvednem! + +E szavak után egy ideig mély hallgatásban ültek s Kardos mára elégnek +tartván azt, a mit megtudott, átment szobájába s gondolkodott a +hallottakon s egész nap nem hagyta el a házat, csakis az étkezésekre +távozott egy közeli kis korcsmába és sietett vissza, hogy a házban +történendőket a legpontosabban megfigyelje. + +Leírhatatlanul érdekelte ez a rejtélyes eset. + +De azon a napon már semmi sem történt... Juliska párszor betekintett +hozzá, kérdezvén, nem kíván-e valamit s ő mindannyiszor jobban és +jobban meg volt lepetve azon a különös hasonlatosságon, mi őt egy más +arczra emlékezteté, de hogy ki az? Nem birta kitalálni. + +A következő nap reggelén suttogás vonta magára figyelmét, mely a +szomszéd szobából hallatszott be hozzá s ő az ajtóhoz lapulva, a +következőket hallá: + +--Megtiltom, hogy egy pohár bort is elfogadj attól a fiatal embertől. +Máli beszélte, hogy tegnap együtt ittatok. A bor megoldja a nyelvet s +nem kell ismételnem a következményeket, mik fecsegésedre előadhatnák +magukat. Vigyázz! Tudod, hogy kezemben vagy s együtt veszünk el. + +Kardos megcsóválta fejét. + +Bárki legyen is az, ki a szomszédban beszél, gondolá elmosolyodva, +ügyetlen és ostoba ember. Tudja, hogy lakik valaki a szomszédban, ki +hallgathatja s ilyen veszedelmes dolgokról beszél! + +De gyorsan ismét hallgatódzott s megismerte hangját szomszédjának, ki +könyörgő hangon mondta: + +--Bocsáss el, Kálmán. Adj annyi pénzt, hisz neked van elég, hogy a +világ végéig mehessek. Nem tartom itt ki. Gyűlöllek mindnyájatokat, +különösen ezt a kőszívű Málit, ki saját gyermeke iránt sem volt +kegyelmes. + +--Csitt!--kiáltott föl a másik olyan hangon, mint a kutya félelmes +morgása, mely veréstől fél.--Hallgass, vagy nyakon ütlek. + +--Úgy, hogy örökre elnémuljak. Nemde? De másodszor nem sikerülne +kibújnod a törvény büntető markából. + +E szavakra Kardos egy csattanást hallott, azután heves birkózást, +káromkodást, míg egy zuhanás után elcsendesült minden s még csak egy +ajtó becsapódása verte föl a csöndet és halk hörgés, lihegés nesze +tartotta őt izgalomban. + +Mit tegyen? Befusson-e szomszédjához, ki talán a földön elterülve +fekszik, sőt meg is halhat s neki segíteni kellene rajta. De nem mert +belépni hozzá és várta, mi fog még következni. + +Hogy ki volt nála, azt tudta, mert hallotta kiejteni keresztnevét, kit +Holcsi Kálmánnak hívtak s kit ő már rég gonosztevőnek tartott, de még +nem voltak oly bizonyítékai, hogy lépeseket tehetett volna ellene... +Várt, várt, a perczek végtelennek látszottak neki, míg végre ismét +ajtónyílást hallott és női hangokat. + +--Már ismét ujjat húztál Kálmánnal?--kérdé Somorjayné, kit Kardos +megismert hangjáról.--Kelj föl és tanulj abból, a mit kaptál. Tudod, +hogy vele nem lehet tréfálni. + +Az öreg ember nem felelt, de a detektiv mozgást hallott, miből +gyanítá, hogy az fölemelkedett a földről, hova Holcsi teperte le s +ágyába feküdt, mert az asszony pár percz múlva elhagyta a szobát. + +Kardos kalapot vett s felöltőt dobott karjára és óvatosan lépett ki +szobájából. Azután úgy tett, mintha most érkeznék haza s beszólt a +konyhába. + +--Be lehet menni Somorjay úrhoz?--kérdé az ott lévő cselédtől. + +--Csak tessék,--viszonzá az rá sem hederítve s folytatta dolgát és +Kardos fedezve látván magát az eshetőségekkel szemben, belépett az +öreg úrhoz, ki ágyban fekve, kezeit arczára tapasztva zokogott, de +meglátván őt, gyorsan fölegyenesedve mondá: + +--Jó, hogy jön, barátom... Ma meg fogja tőlem mindazt tudni, mit +tegnap nem akartam közölni önnel. + +Hangja elszánt, határozott és keserű volt, tekintetében baljóslatú tűz +égett. + +A detektiv csodálkozást színlelve közeledett hozzá. + +--Mi baja?--kérdé tőle részvéttel...--Remélem, nem lett beteg +tegnapról mára? + +Az öreg ember erélylyel rázta meg fejét. + +--Ellenkezőleg! Régen nem voltam oly erős és egészséges, a bitófához +is segítség nélkül tudnék föllépni. + +--Milyen hasonlat! + +--Jöjjön ide és üljön le ágyamhoz, de előbb zárja be kulcscsal az +ajtót. + +Kardos teljesítette kívánságát, még ki is tekintett az előszobába s +miután nem látott senkit, megfordítva a zárban a kulcsot, feszült +várakozással foglalt helyet az ágy közelében, gyanítván, hogy nagyon +fontos dolgokat fog hallani... + +--Honnét jön most ön?--kérdé tőle Somorjay. + +--Kint voltam a városban, most jövök haza--füllentett a kérdett,--de +mielőtt szobámba mentem volna, egy perczre be akartam ide szólni. + +--Tehát nem volt itthon félóra előtt? + +--Már több, mint két órája, hogy elhagytam szobámat. + +--Kár,--mondá sötét tekintettel az öreg úr,--szép dolgokat hallhatott +volna szomszédságában. Kis híjja, hogy nyomorék nem lettem! Holcsi +sógorom letepert a földre s egyet még rugott is rajtam. + +--Lehetetlen, hogy vetemedett ilyen brutalitásra? + +--Azt majd mindjárt meg fogja tudni, ha elmondom történetünket. Pedig +elmondom, ha addig élek is. Akasztófára juttatom őt, az álnok +gazembert, ki mindig a mások megrontásán dolgozik. + +Kardos hallgatott. Szíve röpködött az örömtől és diadaltól. Hát nem +volt hasztalan fáradozása. Leste a szót az öreg ember ajkáról, kinek +arcza lázban égett, szemei tüzeltek s majdnem magánkívüli állapotban +látszott lenni. + +--Történetem hosszú lesz,--mondá rekedt hangon s ajka reszketett.--Van +türelme végighallgatni? + +--Hogyne! Érdekkel várom, a mit mondani fog, csak ne becsülje túl az +erejét a beszéddel. + +--Nos hát, a mint gondolhatja, én sem voltam mindig ilyen törékeny +öreg ember, hanem ifjú, erőteljes, vidám, mint ma ön s szép +kilátásokkal tekinték a jövőbe, de első szerencsétlenségem az volt, +hogy beleszerettem egy férjes asszonyba, ki úgy mutatta, hogy +viszonozza szerelmemet, de ez nem volt igaz, mást szeretett, egy nagy +urat, ki elcsábította s én csak takaróul szolgáltam. + +De ezt, természetesen, akkor még nem tudtam s pár hónapig nagyon is el +voltam foglalva fivérem házasságával, ki eljegyezte Holcsi Amáliát, +Holcsi Kálmán ügyvéd nővérét, kivel ekkor hozott össze először +balsorsom s ki egész életem megrontója lett... + +A fiatal asszony, kit szerettem, szegénysorsú volt, úgy mint mi +fivéremmel, kit bemutattam nála s meghívtuk az esküvőre és ott +ismerkedett meg Holcsival, ki a szép asszonyért szintén lángra gyúlt +és üldözte szerelmével s miután az kereken visszautasítá, boszút +esküdött ellene. + +Minden lépését figyelemmel kisérte s ő fedezte föl viszonyát Eszthey +gróffal, ki házas ember volt s a legnagyobb titokban tartotta +összeköttetését, félve, hogy neje azt megtudja. + +Holcsi jellemtelenségét ismerve, mi volt természetesebb, mint hogy ő +névtelen levelet írt Eszthey grófnénak, tudatván vele férje viszonyát, +sőt megnevezte a hölgyet is, Pármai Elizt, de ezzel nem elégedve meg, +Eliz férjének is írt, ki különben is gyanakvó, szenvedélyes, durva +ember volt s nejét figyelemmel kisérte és gyorsan rájött, hogy a +névtelen levél igazat mondott. + +Eliznek egy kis leánya volt s azzal együtt kidobta házából és az +elhagyatva, szegényen folyamodott sógornőmhöz, hogy rövid időre +fogadja be, míg dolgait valahogy rendezi s majd menhelyet talál, mert +büszkébb volt, semhogy Eszthey segítségét kérte volna. Szerette őt, de +kitartatni nem akarta magát általa s csak akkor szándékozott vele +tudatni hollétét és a történteket, midőn segített magán s valamennyire +rendezve lesznek ügyei. + +Hogy megtörtént-e ez valaha, nem tudom, csak annyit mondhatok, hogy +Holcsi fölajánlá neki segítségét, sógornőm, valószinűleg fivére +parancsára, megnyitotta neki házát s pár hónapig nála lakott, +férjének, az én fivéremnek nagy boszúságára, ki elitélte a férje által +elkergetett asszonyt s ezt ki is mutatta neki. + +Én vérző szívvel néztem ezt az Elizre nézve lehetetlen helyzetet. +Sajnáltam azt a szegény, elhagyatott nőt, nemcsak azért, mert jövője +huszonhat éves korában föl volt dúlva, megsemmisítve, de leginkább ama +helyzet miatt, hogy Holcsi őt körmei közé kaparította. + +Óh barátom, ennek az embernek a rosszaságáról nem lehet annak fogalma, +ki nem ismeri őt... Híre oly rossz, hogy kerülik őt kollégái s minden +tisztességes ember elhúzódik tőle, de mindez kevés ahhoz képest, mit ő +érdemelne. Azonban most eljött az ideje s el fogja nyerni büntetését, +úgy, a hogy megérdemli! + +--Nem akar egy pohár vizet, vagy bort, Somorjay úr?--kérdé részvéttel +a detektiv, látva annak lihegését s hangjának koronkénti elcsuklását; +de az fejével tagadólag intett és folytatta. + +--A nő tehát teljesen Holcsi kezei között volt, de egyben csalódott az +alávaló számításában, mert Eszthey grófné nem tett semmit, úgy +látszott, vagy nem adott hitelt a levélnek, vagy nem törődött férje +tetteivel, holott ő a grófot zsarolni akarta, vagy a nőt, de miután az +nem ment bele hálójába, más tervet gondolt ki, rábeszélte Elizt, hogy +irjon a grófnak és ő kezébe juttatja annak a levelet, ki bizonynyal +föl fogja keresni. + +Ez a levél meg is iratott, de sohasem került Eszthey kezébe. Holcsi +magánál tartván azt, be akarta Eliznek bizonyítani, hogy Eszthey nem +akar róla többé tudni s az a szerencsétlen elhitte, de mind a mellett +nem hajlott Holcsi szerelmi ostromára, ki azt remélte, hogy az, látván +teljes elhagyatottságát, meghallgatja az ő szerelmi ömlengéseit. + +Ez volt az oka, hogy Eliznek el kellett hagyni sógornőm házát s ekkor +jött el az én időm. Eddig távol tartottam magam a szerencsétlen nőtől, +de most nem nézhetvén tovább teljes elhagyatottságát, kértem, hogy +fogadja el segítségemet és a nyomor nagy hatalom lévén, minek Eliz +gyermekével együtt elébe nézett s nem volt ereje és bátorsága +ajánlatomat elutasítani, béreltem neki egy szegényes kis szobát, mint +a hogy béreltem volna egy palotát is, ha tehetségemben áll, mert még +mindig szerettem és szántam, de szegény voltam, éppen oly szegény, +mint ő s nem volt módomban többet tenni érte. + +Évekig dolgoztam, koplaltam és fáztam, csakhogy neki meleg szobája +legyen s gyermekével együtt naponként jóllakhassék, de hogy miért +teszem mindezt, arról sohasem szóltam. Elfojtottam magamban minden +szerelmi vágyat, legyőztem azt, hogy csak egyetlen egyszer is +beszélhessek neki forró imádásomról. Láttam őt búslakodni, könnyezni, +hervadni, vérző szívvel, míg egyszerre nagybeteg lett s orvost +hivatva, attól megtudtam, hogy éltének ideje meg van számítva; +tüdővészbe esett, melyből nem gyógyulhat ki többé. + +Nem beszélek arról a kétségbeesésről, mit az orvos kijelentésére +éreztem, hisz azt úgy sem tudnám elmondani, csak arról, hogy mit +álltam ki, midőn Eliz közeli haláláról beszélt előttem, mert ő maga is +sejté, hogy meg kell halnia s csupán gyermeke miatt kesergett, kiről +nem tudta, mi fog vele történni, ha ő nem lesz többé s az a félelem és +kétségbeesés adta neki azt a merész eszmét, hogy Eszthey grófnénak +írjon... Magához kérje őt és megvallva neki mindent, gyermekét +könyörületébe ajánlja. + +És csodálatosképpen a grófné el is ment hozzá, de hogy mit beszéltek +együtt, azt én sohasem tudtam meg, csak annyit láttam, hogy a beteg +hervadt arczán reménysugár csillogott s utolsó napjaiban széppé tette. + +--Mi volt a gyermek neve?--kérdé Kardos. + +--Dózia. Pármai Teodózia névvel volt az anyakönyvbe bevezetve s bár +Eliz férje később megtagadta a gyermeket, az anyakönyvön nem lehetett +változtatnia s ott mint törvényes gyermek szerepelt,--viszonzá a +beszélő kissé elcsodálkozva társa e kérdésén. + +--És mi lett a gyermek anyja halála után? + +--Annyira még nem vagyunk uram, majd később elmondom azt is,-- +folytatta fáradtan az öreg ember s pár pillanatra lehúnyta szemét. + +--Hagyjuk a többit holnapra, Somorjay úr,--mondá a detektiv, holott +egész belseje remegett a kiváncsiságtól. + +--Nem, uram. Elkezdtem és végig el fogom mondani történetemet, mert +félek, hogy nem lenne arra időm. + +--Csak nem gondol a halálra? + +--Holcsi közelében minden eshetőségre lehet gondolni. + +--Mitől tart, mire gondol? + +--Minden lehetőségre. Ha végighallgatja történetemet, megérti +állításomat, de siessünk, nem szeretném félbenhagyni, a mit még +mondani akarok. + +--Beszéljen. Látja, mily figyelemmel hallgatom. + +--És én sietek a borzalmas véggel... Hallja tovább. + +Kardos közelebb hajolt hozzá, mert hangja halkabb lett s majdnem +suttogva folytatta beszédét. + +--Eszthey grófné látogatása boldog fordulatot idézett elő a beteg nő +még hátralévő életében. Nyugodtan tekintett a halál elé s nekem annyit +mondott, hogy ha meghal, Eszthey grófné magához veszi gyermekét, +nevelteti és gondoskodik róla s én adjam át neki a kis leányt, kire +boldogabb sors vár, mintha ő életben maradna. + +Minden nap sírva váltam el tőle s minden nap láttam Holcsit a ház +körül ólálkodni, de számba sem vettem bujkálását, azt gondolva, hogy +már nem árthat neki. Csalódtam! Nem gyanítám, hogy ő oly tervet főzött +ki a jövőre, mely sok pénzt hozhat neki s azt következetesen keresztül +is vitte. + +Mindenről értesülve volt az által az asszony által, kitől én +kibéreltem Eliznek a szobát. Pénzért minden aljasságra lehet +vállalkozót találni s Holcsi mesterien tudja kihasználni a mások +nyomorát, vagy kapzsiságát... + +Egy este, pár nappal később, hogy Eszthey grófné a beteg asszonynál +volt, az nagyon gyönge lett s nekem valami ellenállhatatlan ösztönöm +támadt, hogy még egyszer fölkeressem őt az éjjeli órákban... Hátha +reggelre meghal,--gondoltam fájó szívvel s visszatértem hozzá... De +megdöbbenve láttam, hogy ajtaja tárva-nyitva van s midőn a küszöbre +léptem, Holcsit láttam egy kis leánynyal karján, bő köpenyegbe +burkolva onnét kilépni és meghökkenve hátrálni előttem, kit ily időben +nem gondolt ott találni. + +--Hová viszed a gyermeket?--kiáltottam rá dühvel--és mit cselekedtél +anyjával? + +De ő egy bősz káromkodással engem félrelökve, elszaladt s én a beteg +ágyához futva, ráhajoltam Elizre, míg a földön egy kis leányt láttam +feküdni, kit nem tarthattam másnak, mint Dóziának, de nem is sokat +törődtem vele, mert anyját haldokolni láttam, arczán az enyészet +jelével, nyakán kékes foltokat vettem észre s csak annyi ideje volt +még, hogy a következő szavakat suttogta: + +--Kicserélte gyermekemet. Siessen utána és vegye el tőle, mert megöli, +mint engem, ki nem akartam engedni, hogy Dóziát elvigye és küzdött +velem, míg körmeit torkomba vájta s meg akart fojtani, hogy +elhallgattasson, mi sikerűlt is neki, mert meghalok. + +És ezzel kilehelte lelkét. Meghalt s én lerogyva ágya mellé, zokogtam, +rá sem nézve a gyermekre, ki ágya mellett feküdt a földön és mélyen +aludt, valószínüleg valamely álomital következtében. + +--Szörnyűség!--kiáltott föl Kardos.--És ez az ember tizenöt évig +szabadon jár-kel s folytatja kárhozatos üzelmeit és ön nyugodtan nézte +járását-kelését a nélkül, hogy föladta volna. Tudja-e, Somorjay úr, +hogy ez bűnrészesség, mit a törvény a legszigorúbban büntet! + +--Tudom,--nyöszörgött az öreg fájdalmasan,--de nem tehettem másként. +Szegény, kétségbeesett és beteg voltam a fájdalomtól. A nagy +megrázkódtatás ágyba vetett és Holcsi, valószínüleg félve, hogy +elárulom, idehozatott nővéréhez, orvost hivatott és úgy ápoltak, mint +a legkedvesebb rokont. + +Midőn meggyógyultam és szemére vetettem bűnét, ő mindent tagadott. +Lázas álomnak, képzelődésnek mondta, hogy őt láttam volna s hogy +kicserélte a gyermeket. + +Oly határozottan állította ezt, hogy magam is kezdtem kételkedni a +látottakon, de nem is volt csoda! Mindaz, a mit Eliz halála +következtében szenvedtem, azután a hetekig tartó lázas betegség, +meggyengíté emlékezőtehetségemet s a következőket csak hónapok mulva +tudtam meg. + +Először, hogy Eszthey grófné a halál hírére, mit Holcsi tudatott vele, +személyesen ment el a gyermekért, kit ő csak egyszer látott anyja +betegágya mellett s természetesen nem gondolhatta, hogy azt +kicserélték. + +Másodszor, hogy ő temettette el a szegény Elizt, kiről rémülve hallá, +hogy meggyilkolták s alig várta, miként távozhassék közeléből, nehogy +a vizsgálatnál mint tanú beidéztessék. + +És harmadszor, hogy a kis tehetetlen Dóziát falura adta egy +tisztességes családhoz, kik jó pénzért jól gondját viselték, kire +nézve már a testvérek között messzire terjedő tervet készítettek, mely +nagy hasznot volt hivatva hajtani Holcsinak. + +A terv az volt, hogy a gyermek Obrennéhez kerüljön, mi meg is történt, +hogy mi lett azóta belőle, nem tudom. + +--De hát a másik, az igazi Dózia hova lett?--kérdé Kardos látható +nyugtalansággal. + +A kérdett súgva mondta: + +--Itt van a háznál. Somorjay Juliska néven. Itt nőtt föl, de én hosszú +betegségemből fölgyógyúlva, megismertem Eliz gyermekét s ez is egyik +oka volt, hogy hallgattam, mert nem akartam közelemből elveszíteni a +kis leányt, ki anyja képmása, kit szeretek s ki élő emlék attól a +nőtől, kit oly forrón imádtam. + +--De hát miféle czélja volt Holcsinak a gyermekcserével? + +--Tudván, hogy a kis Dóziának jó dolga lesz a grófné pártfogása alatt, +jó nevelésben részesül, s talán gazdagon megy férjhez, az ő ördögi +terve az volt, hogy hasznot biztosítson magának a jövőre s kezeiben +tartsa a leányt, kit, születése titkát tudva, mindenre rábirni remélt +és legfényesebb jövedelmi forrásnak tekintett, ha az felnövekszik. + +--Hisz azt mondják, Holcsi gazdag ember? + +--Igaz, de ilyen alávaló módon szerezte minden vagyonát s folytatja +üzelmeit addig, míg mozogni képes, vagy míg a törvény gátat nem vet +gazságainak. + +--És az a fiatal leány, ki mint gyámleánya szerepel, miféle +összeköttetésben van vele? Gondolom, Lamberth Klárának hívják. + +--Ah, Lamberth Klára!--kiáltott föl szenvedélyes dühvel az öreg +ember.--Az egy elhalt barátjának a leánya, ki egészen az ő tanítványa. +Atyja mindenben bűntársa volt Holcsinak, együtt szerezték a vagyont s +midőn meghalt, leánya árván maradt és örökségét az ügyvéd kezeli. + +--Hogy érti azt, hogy a leány méltó tanítványa neki?--kérdé feszülten +a detektiv. + +--Éppen oly elvetemedett, mint ő maga, pedig zárdában neveltette, de +mióta visszakerült hozzá, a legrosszabb dolgokra alkalmazza. + +--És tud ezekről a történtekről más is önön kívül, Somorjay úr? + +--Hogyne! A két nővér, Obrenné és sógornőm. Egy szörnyű banda ez s ha +ők nem is követtek el testi gyilkosságot, megölik, megrontják annak a +lelkét, ki kezeikbe kerül. + +Kardos alig birta eltitkolni örömét e vallomást hallva, mi oly +váratlanul került tudomására; most csak az volt a fontos kérdés, mit +tegyen és hogy ragadja meg Holcsit, ki csodálatosan ügyes és ravasz +ember volt. + +--Hajlandó volna ön azt, a mit beszélt, jegyzőkönyvbe mondani és +aláirásával hitelesíteni?--kérdé az öreg embertől. + +--Bármely perczben, de előbb el kell innét távoznom, mert megölni, azt +hiszem, nem mernének, de agyonéheztetnek, s a baj az, hogy nincsen egy +fillérnyi pénzem. + +--E miatt ne aggódjék! Azonban most maradjon minden a régiben, míg én +intézkedem. Ne sejtse senki az ön vallomását. Tetesse betegnek magát, +s én a kórházba vitetem addig, míg más segítségben részesül. A fő az, +hogy innét megszabaduljon,--mondá Kardos és elhagyta helyét. + +--Mily boldog leszek, ha Eliz halálát megboszulva látom és ezt a +fiatal leányt biztosságban tudom, mert itt csak rossz várhat rá! Ön +talán képes lesz megmenteni, ha Eszthey gróffal tudatja azt, a mit +tőlem hallott. + +--Legyen nyugodt, mindent meg fogok tenni, a mi az ön és a leány +érdekében áll, kinek szemei már az első perczben emlékeztettek +valakire, de nem tudtam rájönni a hasonlatosságra. Most tudom, kinek a +gyermeke ő, s azt be is fogom bizonyítani. + +--Tegye, tegye!--kiáltott könyörgő hangon Somorjay, és kimerültségét +egyszerre ismét lázas erély váltotta föl. Szemei a boszú tüzében +égtek, s karjait kinyujtá a levegőbe, mintha átkokat szórt volna a +mellékszoba ajtaja felé, hol sógornője, özvegy Somorjayné lakott... + + + +XXII. + +Pár nap mulva a fővárost az a szenzácziós hír járta be, hogy Holcsi +Kálmán ügyvédet elfogták. + +Még senki sem tudta, mivel van vádolva, de miután rossz hirű ember +volt, valami nagyon senki sem csodálkozott elfogatásán. + +Mikor Esztheyék is hirét vették az elfogatásnak, úgy a férj, mint a +nő, megdöbbentek rajta. Mindketten Dóziára gondoltak, s Bertalan gróf +a legnagyobb megelégedéssel hallotta neje ajkairól azt az +elhatározást, hogy fölkeresi Obrennét és tudakozódik, mi történt a +leánynyal. + +És csakugyan el is ment az intézetbe, de nem találta őt otthon, s a +cseléd azt beszélte, hogy nem is fog a nap folyamán hazatérni, mert a +nővéréhez, Somorjayné asszonysághoz ment, hol a napot tölti, mert nagy +szerencsétlenség érte a családot. + +--Hol lakik Somorjayné asszony?--kérdé a grófné, ki emlékezett, hogy +Obrenné egykor az Üllői-utat említé neki, ajánlván, hogy oda vigye +Dóziát, de a ház számát nem közölte vele. + +--Azt nem tudom, mert ő sohasem jött hozzánk, de Holcsi ügyvéd úr +lakásával szolgálhatok. + +--Köszönöm, azt én is tudom. Megjöttek már faluról a kisasszonyok? + +--Azt hiszem, igen. + +--De nem biztos benne? + +--Tegnap sürgős levelet vittem Klára kisasszonynak, de úrnőm csak +annyit mondott, hogy adjam át a cselédnek s választ ne kérjek. + +Eszthey grófné tünődve ment le a lépcsőn. Okvetetlen tudni akarta, mi +történt Dóziával az ügyvéd elfogatása után, kinek valószinüleg +lezárták lakását. + +De nem akarva az ügyvéd házába menni, elhatározta, hogy férjét küldi +oda, s haza hajtatott, de midőn fogata a palota kapuja előtt megállt, +egy bérkocsit látott oda hajtani, melyből Enyingi gróf ugrott ki, s őt +meglátva, hozzá sietett. + +--Szabad fölkisérnem, grófné?--kérdé. + +--Hogyne! Sőt nagyon örülök jövetelének. Hallotta, hogy Holcsi +ügyvédet elfogták? + +--Természetesen, még pedig igen sulyos váddal terhelve. Gyilkossággal +és gyermekcsempészettel. + +--Lehetetlen!--kiáltott föl Hermance elhalványodva, mert rögtön az +jutott eszébe, hogy esetleg ők is belekeveredhetnek a kényes ügybe. + +Ekkor fölértek a lépcsőn s Esztheyné ledobva kalapját, helyet foglalt, +mit a vendég követett, s igen komoly arczczal folytatta a tárgyat, +mialatt Bertalan gróf is a szobába lépett. + +--Éppen most beszélem a szenzácziós ujságot,--mondá Enyingi a +háziúrnak.--Az egész város arról beszél, mert Holcsi, ha nem is volt +valami nevezetes alak, s csak mint zúgügyvéd és uzsorás szerepelt, +mind a mellett sokaknak volt összeköttetése vele, kik félnek, hogy +belekeveredhetnek mint tanuk a törvényszéki tárgyalásba. + +--Mivel van az ügyvéd vádolva?--kérdé feltünően nyugtalanul Eszthey. + +--Évek előtt, mint mondják, megfojtott egy beteg asszonyt, kitől el +akarta venni gyermekét s midőn az azt védelmezte, nyakába mélyeszté +körmét és megfojtotta. + +--Évek előtt?--kérdé halálsápadtan Bertalan gróf.--Mennyi ideje lehet +annak? + +--Úgy mondják, félig elévült már a dolog. A gyilkost akkor hosszú +ideig kutatták, de nem tudtak nyomára jönni, s most csodálatosképpen +tizennégy év után jön Holcsi bűne napvilágra. + +--Tizennégy év után?--kérdé reszkető hangon Hermance, s önkéntelen +férjére pillantott, kinek vonásain a legnagyobb izgatottság látszott, +s szeme majdnem félelmet árult el. + +--És Holcsi bevallotta bünét? + +--Ellenkezőleg, mindent tagad. Nagyképüen hideg, majdnem gúnyos +nyugalommal viseli magát. De miután az elfogatás tegnap történt, még +senki sem tud semmi bizonyosat. + +--Nemde, Oroszlay is összeköttetésben állt vele? + +--Csupán egy rövid ideig, midőn a pozsonymegyei birtokot vásárolta +Holcsi közvetítésbe folytán. Akkor, mint tudják, grófné, együtt +mentünk azt megtekinteni Jakabbal s pár órát Holcsi házánál időztünk. + +--És azóta megszakadt az összeköttetés Oroszlay és az ügyvéd között? + +--Tudtommal nem érintkeztek többé, ha csak falun nem, miről nem +hallottam, de lehetséges, mert a két birtok a legközvetetlenebb +szomszédságban fekszik. + +--Ez különös eset,--jegyzé meg nyugalmat erőltetve Bertalan gróf, mi +azonban nem a legjobban sikerült neki. Enyingi azt észrevette, +valamint a grófné nagy halványsága is föltünt neki, azért nem kivánta +folytatni a tárgyat, annál is inkább, mert Veronika lépett a terembe, +ki sem Holcsiról, sem az elfogatásról egyetlen szót sem tudott. + +Azért más mindenféle dolgokról kezdtek beszélni. Enyingi Loránd nagyon +ügyes és mulatságos társalgó volt, s Veronika előtt kétszeresen +kitüntette magát, ki azért örült rendesen látásának, mert tudva, hogy +Oroszlaynak jó barátja, mindig hireket remélt tőle arról hallani. + +Vigan csevegtek, mialatt Hermance tűkön ült s látta, hogy férje +hasonló nyugtalan hangulatban van, de nem akarván leánya mulatságát +zavarni, igyekezett elfogulatlanul részt venni a társalgásban. Végre +megkönnyebbülve sóhajtott föl, midőn a vendég kalapját véve bucsúzott, +kinek távozása után Veronika is elhagyta a szobát, s a házaspár +egyedül maradt. + +--Voltam Obrennénál,--kezdé Hermance--de nem találtam otthon. A cseléd +azt mondta, hogy nem is megy a nap folytán haza, holott nekünk +okvetlen meg kell tudnunk, hova lelt Dózia s mi történt vele, azért +legjobb lesz, ha te fölkeresed Holcsi lakását és ott tudakozódol róla. + +--Félek mutatni ott magam. Okvetetlen rendőri felügyelet alatt áll az +egész ház, s nem kivánom láttatni magam a közelben. + +--De hát mit tegyünk és mit fog most tenni Oroszlay? Nem hiszem, hogy +ő ne vegyen részt Dózia sorsában, ki a történtek után egészen +elhagyatva áll a mi segítségünk nélkül. + +--Azt én sem hiszem. De ez egy borzasztó eset... A hirlapok kiaknáznak +minden részletet, s félek, hogy a mi nevünk is előfordulhat a +tárgyaláson.--Hermance mélyen, fájdalmasan sóhajtott föl, de nem +felelt, mert természetszerüen azt kellett volna kérdeznie, ki ennek az +oka, hogy ilyen botrányba belekeveredhetik oly név, mint az Eszthey? + +--És Enyingi gyermekről is beszélt, kit Holcsi el akart venni +anyjától, s azért gyilkolta meg a beteg asszonyt,--rebegte halkan, +elfogultan, pirba borult arczczal Bertalan gróf.--Félek, hogy a +gyermek Dózia volt, s a meggyilkolt asszony annak anyja! Mi minden +következhetik még ebből? + +--Ki tudja, igaz-e a hir, mit az esetről Enyingi hallott?--kiáltott +föl férjét, s talán önmagát meg akarva nyugtatni Hermance.--Holcsinak +annyiféle bűne lehet, hogy talán másért zárták börtönbe. A fődolog az, +hogy mielőbb bizonyost tudjunk, még nem a lapokból, hanem megbizható +forrásból és hogy Dózia hollétét föltaláljuk. + +--De hogyan, miként? Őrizkednünk kell közeledni Holcsi rokonaihoz, kik +okvetetlen tudnak annak üzelmeiről s meglehet, hogy ők is bűnrészesség +vádjába keverednek... + +Így tünődött hosszú ideig a házaspár és semmire sem tudták elhatározni +magukat, míg egyszerre figyelmesek lettek az előszobában fölhangzó +beszédre, s mindketten elhallgatva, az ajtóra szögezték szemüket, +melyen pár pillanat mulva a komornyik jelent meg. + +--Egy fiatal hölgy van itt,--mondá,--ki a méltóságos grófnéval kiván +beszélni, s oly izgatott és fölindult, hogy nem mertem elutasítani. + +--Mi a neve?--kérdé Esztheyné fölugorva helyéről. + +--Azt, bár kérdeztem, nem mondta meg, de különben is alig áll a lábán, +s azóta talán össze is esett... + +Hermance az ajtó felé sietett. Eltalálta, hogy ki lehet az a fiatal +hölgy, valamint férje is gyanítá, de ő nem mozdult helyéről, úgy érzé, +hogy lábai a földbe gyökereztek; ily kinos helyzetben még soha, egész +életében nem volt. + +--Bocsássa be!--kiáltott föl Hermance, s a komornyik sietve tünt el, +és a következő perczben magas, karcsú, halálsápadt arczú fiatal hölgy +lépett be, kinek látására Hermance örömtelt fölkiáltást hallatva, +hozzá futott. + +--Dózia!--mondá megragadva kezét s önkéntelen férjére pillantott, ki +fürkészve szögezte a leánykára szemét, de arczán csalódás látszott. + +A fiatal hölgy bájos arcza érintetlenül hagyta. Talán hasonlatosságot +várt, de nem talált, mi a mult időkre emlékeztette volna... + +Dózia ezalatt gyorsan átröpíté az idegen, általa nem ismert férfiun +pillantását, kérdően nézett a grófnéra, ki leültette őt a legközelebbi +székre, mert inogni látta, s attól tartott, hogy végigterül az a +szőnyegen előttük. + +--Honnét jösz?--kérdé tőle, haját gyöngéden simítva ki arczából, mely +kuszáltan függött homlokára, de az nem felelt, s kezébe rejtve arczát, +zokogott. + +--Mi történt veled, Dózia? Azt tudjuk, hogy Holcsit elfogták, de hol +van barátnőd? + +--Álnokok, rosszak, csalfák mindannyian...--rebegte szakadozottan a +leányka.--Obrenné és a másik, nem is tudom, hogy hivják. Engem okoznak +Holcsi elfogatásáért és és... + +--Folytasd, folytasd. + +--Kiutasítottak a házból. Klára azt mondta, menjek, a hova tudok, ők +többé nem tartanak, s nincs szükségük rám. + +--Szegény gyermek, és te ide jöttél. Jól tetted,--folytatta Hermance +levéve fejéről a kalapját, s csudálkozva pillantott férjére, ki +távolabb tőlük, hidegen, némán, majdnem megrovó arczczal állt helyén, +és vonásain kedvetlenség volt kifejezve. + +--Itt maradhatok?--kérdé szorongva Dózia,--vagy innét is elüznek... +Oh, hisz megérdemlem! + +--Itt fogsz maradni, de beszéld el, mi történt Holcsiéknál? + +--Keveset mondhatok. Pár nap előtt jöttünk Klárával a fővárosba +Tornyosról. Bár ne jöttünk volna, de az én sürgetésemre történt, ki +egy fiatal Kardos nevű férfit akartam fölkeresni, ki Genfben beszélt +nekem gyermekéveimről. Azt mondta, ismert, mint kis leányt, s meg +akartam tőle tudni, kik voltak szüleim. + +Eszthey nyugtalan mozdulatot tett e szavakra. + +--Ki az a Kardos?--kérdé feszülten. + +--Mérnök, ki Genfben időzvén, fölkeresett bennünket Holcsi +ajánlatával, de mi később kisült, hogy hamis volt, sőt nagy ijedtséget +láttam az ügyvéden és Klárán ottléte miatt, mintha féltek volna attól, +mit ő nekem beszélt. + +--És megtaláltad őt itt a fővárosban? + +--Nem! Egy perczre sem volt szabad elhagynom a lakást, s bár mindig +Klára felügyelete alatt álltam, soha sem volt az oly szigorú, mint +most, mióta visszajöttünk Tornyosról. De nem is tudtam volna a +mérnököt hol keresni. + +--Mikor fogták el Holcsit? + +--Tegnap. A reggelinél ültünk, mikor a hatóság emberei a szobába +léptek, s előmutatták neki az elfogatási parancsot. + +--És ő? + +--Hideg, gúnyos mosolylyal hagyva el helyét, azonnal kész volt őket +követni, s mint mondta, az az elfogatás tévedésen alapul, mert ő +semmiben sem érzi bünösnek magát. + +--Azután követte a rendőröket? + +--Azonnal! De láttam, hogy Klárával egy jelentőségteljes tekintetet +váltott, ki mint a sóbálvány állt helyén, egyetlen szót sem tudott +kiejteni, s midőn gyámatyja elment, visszaesett székére és görcsös +zokogásban tört ki, míg én vigasztalni kezdtem, de dühösen ellökött +magától, s azt kiabálta, hogy én vagyok az oka a szerencsétlenségnek. + +--Nem tudod, mit értett ezalatt? + +--Fogalmam sincs róla. Megdöbbenve, megrendülve mentem szobámba, s +azon tünődtem, mit tegyek? Éreztem, hogy ott nem maradhatok, de nem +lévén senkim e földön, iszonyú félelmet és bizonytalanságot álltam ki, +míg végre elhatároztam, hogy... + +--Ide jösz,--folytatta Hermance Dózia félve kiejtett és akadozva +előadott, félbenhagyott szavait.--Jól tetted, bár soha se távoztál +volna innét, de Oroszlay gróf azt mondta nekem, hogy boldog vagy +Holcsiéknál, s nem akarsz visszatérni hozzám. + +--Oroszlay gróf?--rebegte megdöbbenve Dózia, mialatt sötét pir önté el +arczát, és önkéntelen lesüté szemeit. + +--Ő beszélt rólad, kivel, úgy tudom, az ügyvéd birtokán ismerkedtél +meg falun. + +--Igen! És ő nagyon jó volt irántam, biztam benne, de most nem +fordulhattam hozzá,--viszonzá zavarral a leányka. + +--Miért?--kérdé feszült, kiváncsi, hideg hangon Eszthey, s Dózia +mindjobban megzavarodva tekintett reá, kinek arczán nem látott +jóindulatot, s csak sejtette, hogy Eszthey gróf lehet. + +--Felelj Dózia a grófnak,--figyelmeztette őt Hermance, kit szintén +nyugtalanná tett férje hideg viselete és komor hangja. + +--Hozzá nem mehettem, s irni nem volt alkalmam neki. De nem is mertem +volna hozzá folyamodni... Oh, grófné, nagyon boldogtalan teremtés +vagyok. + +És újra zokogni kezdett, keservesen, szívszaggatóan, mint a hogy az +igazi fájdalom tud keseregni. + +Hermance jó szíve a legnagyobb mértékben meg volt indulva, s férjére +pillantva, kérdé: + +--Miért vagy oly boldogtalan, Dózia, hisz vannak, kik pártodat fogják. +Mi nem fogunk kitenni az elhagyatottságnak, és--és úgy tudom, Oroszlay +gróf szerelmes beléd,--folytatta bizonytalanul. + +--Azt mondta nekem! De én többé nem találkozhatom vele... + +--Miből ered ez elhatározásod?--kérdé talán akarata ellenére +fölvillant örömmel a grófné. + +--Mit ér az én helyzetemben az ő szerelme?--jajdult föl új könyekkel +Dózia.--Nőül nem vehet egy ilyen származású leányt, s én már lemondtam +róla örökre! + +--Azt okosan tette,--mondá hévvel, majdnem megelégedéssel Eszthey, ki +most először érzett és mutatott érdeket a leányka iránt...--De mit tud +származásáról? + +--Semmit! A grófnétól akartam megkérdezni, kik voltak szüleim, miután +ő anyámat ismerte. Ki volt atyám? + +--Azt nem tudom,--viszonzá gyorsan, majdnem ijedten Hermance.--Anyádat +csak egyszer láttam, ki akkor már özvegy volt, s oly beteg, hogy alig +tudott beszélni. + +--És miért kérte föl ő grófnét arra, hogy rólam gondoskodjék, ha +egészen idegen volt rá nézve? + +--Hallott rólam, s tudta, hogy szivesen segitek a szenvedőkön... + +De Dózia kételkedve tekintett e feltünő zavarral kiejtett szavak alatt +rá, s tünődve hajtá le fejét. Látszott rajta, hogy nem elégíté ki e +felvilágosítás. + +--Min gondolkozol?--kérdé Hermance nyugtalanul, nem tudva, mennyit tud +a leány a multból, s mit beszélt neki amaz idegen, kit Kardosnak +hivnak. + +--Nagyon betegnek érzem magam. Két nap óta nincs egy nyugodt +pillanatom; nemcsak Klára, de Obrenné is nagyon kegyetlenül bántak +velem, s volt még egy más hölgy is ott, ki, mint hallottam, szintén +Holcsi nővére, mindhárman szidtak és okoztak azért, a mi fivérükkel +történt. Egyedüli vágyam, valahol lepihenni,--s majdnem akarata +ellenére csukódtak le szemei. + +--Elájult,--mondá rémülten Hermance.--Mit tegyünk vele? + +--Majd magához jön,--viszonzá egykedvüen a gróf.--Mit szándékozol vele +tenni, cselekedni? + +--Természetesen itt marad. Hova küldenénk ily elhagyatott helyzetben. +Veronikának szeretetébe ajánlom, mert tudta nélkül nem lehet nálunk, s +ő bizonynyal jó lesz iránta. + +--És mivel okolod és magyarázod meg ittlétét?--kérdé látható +kedvetlenséggel Eszthey, ki nem helyeselte nejének ezt tervét. + +--Azt mondom, hogy szegény elhagyatott árva, a mint hogy úgy is van. +Ismerem gyermekkora óta, s most egyelőre itt marad. + +--Mint Veronika társalkodónője?--kérdé gúnyosan Eszthey.--Az a +társaság, hol eddig élt és mozgott, nem nagyon ajánlja őt erre a +szerepre Veronika mellé. + +Hermancera nagyon rosszul hatottak e szavak s még inkább a hang, +melyen azok kifejtettek. És újra, mint már számtalanszor, azt +gondolta: mily rosszak a férfiak! + +--Nem lehet válogatnunk,--mondá gyorsan, határozottan, majdnem +hidegen.--Beszélek Veronikával, ki éppen itt jön. + +És e percében látható volt a fiatal leány alakja, ki megpillantva +Dóziát aléltan fekve a karosszékben, meglepetve állt meg. + +--Éppen menni akartam hozzád, Veronika,--kezdé gyorsan a grófné-- +kérni, hogy vedd pártfogásodba ezt a fiatal leánykát, ki egyedül áll a +világon, s teljesen el van hagyatva. + +--Beteg?--kérdé hozzá közeledve Veronika. + +--Elalélt, de nemsokára magához tér, s egyelőre itt kell tartanunk. Jó +leszel hozzá? + +--Oh, mama, mily kérdés?--kiáltott föl melegen Veronika.--Szeretni +fogom, hisz oly bájos arczocskája van, s maga ajánlja, és el van +hagyatva. Nem elég-e ez, hogy vigasztaljam? + +--Édes, jó leányom,--mondá meghatva Esztheyné, szeretettel tekintvén +rá, ki halk léptekkel közeledett Dózia felé, s örömmel látta, hogy az +lassan fölveti hosszú pilláit és álmodozó szemekkel tekint körül, +mintha nem tudná, hol és kik között van. + +--Jobban érzed magad, Dózia?--kérdé tőle a grófné, s az némán intett +igent fejével, és Veronikára estek szemei, ki kedves nyájassággal +mosolygott rá. + +--Leányom, Veronika,--mondá Hermance feleletül a kérdő tekintetre, mit +Dózia szemében látott.--Menj vele, ő megmutatja, hol pihenheted ki +magadat, szomszédságában az ő szobájának. + +--Köszönöm,--viszonzá Dózia, reszketve emelkedvén föl helyéről, s +hálás mosolylyal fogadta el a fiatal pártfogónő karját, ki kivezette +őt a teremből. + +Eszthey Bertalan nem a legnagyobb megelégedéssel kisérte szemével ezt +a jelenetet, de nem mondhatott ellent, s midőn nejével egyedül maradt, +kérdé: + +--És miféle szerepet szántál ebben a különös helyzetben Jakabnak, ki +természetesen meg fogja tudni, hogy Dózia nálunk van? + +--Azon még nem volt időm gondolkodni,--viszonzá sóhajtva Hermance.--Ha +Isten kegyelmes irántam, visszavezeti őt Veronikához. Én mindent +megteszek, a mivel megmenthetem ezt a szegény leánykát a +társadalomnak, mert nélkülem, ki tudja, mi várna rá egyedül +elhagyatva... De azt remélem, hogy az, ki fejünk fölött van, s látja a +hibát, bűnt és érdemet, meg fogja jutalmazni leányomban tettemet, s őt +boldoggá teszi... + + + +XXIII. + +Mint Eszthey Bertalan jól sejté, Oroszlay pár óra mulva már tudta +Kardostól, hogy Dózia az Eszthey-palotában keresett menhelyet, miután +elhagyta Holcsi házát, hol a legnagyobb rémület és zürzavar +uralkodott. + +Azzal, hogy Dózia elhagyta őket, senkisem törődött, hisz már nem +vehették hasznát Holcsi nélkül, ki ugyan beavatta terveibe nővéreit, s +a czélt, melylyel össze volt kötve a gyermekcsere, de ők nem tudták +volna azt ügyes fivérük nélkül értékesíteni, ki váratlanul ragadtatott +ki közülük, s még azt sem tudták, mivel van az vádolva és mily sors +vár reá. Hogy sulyos bűnökkel lesz terhelve, azon nem kételkedtek, +csak a fölött tünődtek, ki és mit bizonyíthat ellene, ki adta föl és +nem háramlik-e rájuk is mindaz, mi miatt az ügyvédet börtönbe +vetették. + +Klára magánkivül volt, mert nemcsak szerette gyámatyját, ki neki +mindig és mindenben kedvét kereste, de vagyonilag is tőle függött, s +mindent koczkáztatva látott annak elfogatása által, fogalma sem lévén +arról, mennyi vagyonnal bir és hol van az elhelyezve. + +Midőn Kardos a följelentést megtette ellene, az öreg Somorjay már a +kórházban feküdt, hova őt a detektiv vitette, még pedig oly rögtön és +váratlanul történt az elszállítás, hogy sógornője meglepetésében nem +mert annak ellenszegülni, miután az öreg, beteg ember saját maga +kivánta, hogy a mentők, kik Kardossal a lakásán megjelentek, őt a +kórházba vigyék. + +Mihelyt Somorjay ki volt ragadva Holcsi kezei közül, s a kórházban +feküdt, Kardos azonnal közjegyzőt hivatott hozzá, ki vallomását irásba +vette, s tanuk által láttamoztatta és sietett azzal a rendőrségre. + +Ennek következtében tartóztatták le az ügyvédet, ki a bünösök rendes +nagyképüségével vette elfogatását, s folyton ismételte, hogy +tévedésnek az áldozata, de majd kiderül ártatlansága... + +Mihelyt Kardos biztosságban látta az ügyvédet, sietett Oroszlay +grófhoz, kit otthon talált, s kinek elmondta mindazt, a mi Holcsival +történt, sőt Somorjaynak egész vallomását is közölte vele, mi fölött +az a legnagyobb mértékben meg volt lepetve, különösen Dózia +történetén, kinek származása most egyszerre tisztán állt előtte. + +Első kérdése az volt: mi történt Dóziával? Kiről azonban Kardos nem +tudott fölvilágosítást adni. Nem is gondolt rá. Sokkal jobban el volt +foglalva fölfedezésének diadalával, mint hogy bármi másra gondolt +volna. + +Ittas volt az örömtől, meggondolván, hogy ama rejtélyes halálesetnél +semmit sem tudtak tizennégy év előtt fölfedezni, s ő, alig hogy +gyanuja kelt, és kezébe vette a kutatást, ily fényes eredményre +jutott, mi fölött a vizsgálóbiró nemcsak bámulatát, de elismerését is +méltató szavakkal fejezte ki előtte. + +Hosszasan beszélt Oroszlay grófnak a dolog részleteiről, de az +elmerülve gondolataiba, alig hallgatott rá. Dózia hollétén tünődött, s +mindenek fölött azt akarta tudni, hol találhatná föl, s hogy +beszélhetne vele, ki, elképzelte, miféle helyzetben lehet. + +A mi származását illette, azzal most tehát tisztában volt, s nem +hatott rá kellemesen, hogy az Somorjayné leánya, de legalább törvényes +gyermek volt, atyja katonatiszt, ki a király egyenruháját hordta, s +abból, a mit Kardos beszélt neki: hogy nem akarta Pármaynét házánál +megtürni, kit férje elkergetett házától, azt is látta, hogy az szigorú +és erkölcsös ember lehetett. + +És a kit tisztának akarunk látni, annak számára ezerféle mentséget +találunk, s ő azok közül a férfiak közül való volt, ki szerelme +tárgyát nemcsak szeretni, de tisztelni is akarta, s ábrándos lelke +magas szinvonalra emelé Dóziát, ki bár hányódott-vetődött a világban, +mind a mellett megtartá szüzies tisztaságát, s minden szava, mit tőle +hallott, kifejezte lelke romlatlanságát és szivének melegségét... + +E hit és vélemény volt oka, hogy mielőtt Kardos nagy hévvel adta elő +az eseményeket, ő képzeletében elérkezni vélte az időt, hogy Dóziát +kiragadva kétes helyzetéből, sajátjává tegye s mielőbb megesküdjék +vele. + +Szabad ember volt, nem tartozott számadással senkinek, s életének +bájos voltát és értékét csak attól a naptól számítá, melyen Dóziát +először megpillantá, s leghőbb vágya volt őt örökre magához csatolni. + +Mit törődött ő a világ itéletével, melyre azelőtt sem sokat adott, s +életét, a mennyire lehetett, visszavonulva, magányban töltötte. Azt +volt a vélemény róla, hogy átálmodja az életet. Sokan különcznek, +ábrándozónak tartották, ki nem ismeri a világot, az embereket. Nem +használja föl előnyeit nyitott szemekkel, s mégis álmodozva tölti +idejét, nem vevé észre sem a vele kaczérkodó szép nemet, sem a +barátságát elnyerni igyekvő ismerősöket. + +A tudományoknak és a művészeteknek élt. Munka tölté be napjait, mely +nem volt hivatva a nyilvánosság elé kerülni. Saját számára irt és +olvasott s lelki kincseknek tartotta azt, a mivel birt tanulmányai +folytán és azokat egészen magának akarta megtartani. + +Mi volt természetesebb, hogy midőn ez a zárkózott szív először lángra +lobbant, az oly mély gyökeret vert abban, hogy érezte, miként nincs +hatalom, előitélet, társadalmi fogalom, vagy okosnak tartott tanács, +mi határozatától eltántorítani, vagy csak megingatni is képes volna... + +Midőn Kardos elvégezte beszédét, helyeslést és elismerést várt, mint a +hogy azt a törvény embereinél talált, de csodálkozva látta a gróf +némaságát, tünődését, sőt oly nagy elmerültségét, mintha ő jelen sem +lett volna, s alig tudta csalódását e fölött eltitkolni. + +--Most még egy kérésem volna önhöz. Kardos,--mondá Oroszlay, észrevéve +a csöndet, mi a detektiv elbeszélése után közöttük beállt. + +--Parancsoljon velem, gróf úr. Azt hiszem, a rámbízottaknak kellően +megfeleltem. + +--Még pedig fényesen!--viszonzá elismeréssel hangjában a gróf.-- +Azonban egyre nem tudott fölvilágosítást adni, hogy hol van jelenleg +az a fiatal leány, kinek keresése kiindulási pont volt mindarra, a mi +azóta történt,--s most még azt szeretném tudni, mi történt vele s +miként lehetséges nekem őt mielőbb föltalálni? + +--Egy óra múlva feleletet hozok kérdésére, gróf úr,--viszonzá Kardos, +ki tudván az előzményeket, természetesnek találta ezt az óhajtást, sőt +szemrehányást tett magának, hogy ezt kifelejté a grófnak hozott +közléséből. + +--Megvárom, míg visszatér,--mondá Oroszlay, s mosolyogva látta távozni +a detektivet, ki sietve hagyta el a szobát, hol a gróf újra +álmodozásaiba merült s majdnem remegve a boldogságtól gondolt arra, +hogy mily közel van végre vágyainak megvalósulása. + +De midőn Kardos visszatért, s tudatta vele, hogy Dózia Esztheyékhez +ment, s huszonnégy óra óta a palota lakója, láthatólag megdöbbent e +hírre, mert új gát fölmerülését látta közeledésére nézve. Ő, a ki a +grófnétól utolsó nálalétekor úgy vett bucsut, hogy annak házaküszöbét +többé át nem lépi... + +Hogy miért ment Dózia Esztheyékhez, az érthetetlen volt előtte, s +majdnem neheztelt rá, hogy vele egyetlen szóval sem tudatta, a mit +cselekedni szándékozott Lamberth Klárától való megválása után. Hisz +annak első gondolatának kellett volna lenni, oltalomért hozzá +fordulni, kiről tudta, hogy életének vérével kész megvédelmezni s +minden eshetőség ellen oltalmazni őt. + +Álszemérem, leányos félénkség, gondolta azután elmosolyodva, mert +arról fogalma sem lehetett, a mit annak Klára beszélt s megfélemlíté +és elvette bizalmát a jövő, s megingatta hitét a boldogság iránt. + +Kardos elvégezvén a rábizottakat, miután tudatta Dózia hollétét, +távozott, s midőn az ajtó becsukódott utána, Enyingi gróffal állt +szemben az előszobában, ki mosolyogva mondá neki: + +--Fogadja elismerésemet, Kardos úr. Maga valóban nagy mester a kutatás +terén, de egyet kifelejtett számításából. + +--És az?--kérdé láthatólag megütődve Kardos. + +--Hogy vannak olyanok, kiknek nem tett jó szolgálatot fölfedezésével. + +--Például Holcsi és társai, azaz nővérei,--viszonzá nevetve a +detektiv. + +--És mások: Például--és kezével Oroszlay termének ajtajára mutatott-- +egy fiatal úr; kire nézve jobb lett volna, ha az egész dolgot +eltemetve hagyja. + +--Azt nem tudtam; a mit tettem, az igazság érdekében történt,-- +viszonzá Kardos kétértelmű mosollyal, s meghajtván magát, távozott, +míg Enyingi gróf belépett barátjához, kit a legnagyobb mértékű +izgatottságban talált. + +--Tudod-e, hogy Dózia az Eszthey-palotában van?--kérdé elébe sietve. + +--A legjobb hely számára, a hol lehet. + +Oroszlay meglepetve tekintett rá. Oly száraz, egykedvű volt a hang, +melyen szavait kiejté, hogy majdnem sértve érezte magát a feleletre. + +--De én így nem közeledhetem hozzá! + +--Egyelőre--nem! De jobb is, ha bevárod, míg Holcsi dolga a +törvényszéken lefoly. Ki tudja, miféle fölfedezések jönnek napfényre. + +--Mi közöm Holcsi ügyéhez?--kiáltott föl haraggal Jakab gróf.--Az nem +tartozik össze Dóziával. + +--Azt ma még nem lehet biztosan tudni. + +--De ő nem annak a gyermeke, a ki leányának hittük. Dózia atyja +Somorjay katonatiszt volt, s éppen a gyermekcsere az, mivel Holcsi +vádolva van. + +Enyingi láthatólag meg volt lepetve. + +--Ki mondta ezt neked?--kérdé feszülten. + +--Kardos,--viszonzá hévvel Oroszlay, s elbeszélte neki az egész +történetet, mit a detektivtől hallott. + +--Igy Dózia Holcsi unokanővére,--mondá vállat vonva s futó gúnnyal +Enyingi.--Szép rokonság. Az az ember vagy a bitófán fog meghalni, vagy +egész életét a fegyencházban tölti. + +Oroszlay nem felelt. Izgatottan járkált föl és alá a teremben, mialatt +barátja feszülten kisérte szemével lépteit, s meg tudta mérni a kínos +tusakodást annak belsejében. + +--Miért tetted e megjegyzést, Loránd?--kérdé Oroszlay egyszerre +megállva előtte. + +--Semmi különös okból. Mindenki így beszélne a dolog állásáról. + +--Azt hiszed, eltántoríthatsz engem föltett szándékomtól? + +--Az nem is volt szándékom! + +--Most csak az a kérdés, mi módon érintkezzem Dóziával?...--folytatta +bizonyos keserűséggel Jakab gróf.--Adj tanácsot. + +--Várd meg, míg ő hírt ad magáról. Ha kiván veled beszélni, azt +tudatni fogja. + +--Ki tudja, mi tartóztatja abban? Talán beteg, hisz borzasztó +megrázkódtatáson mehetett keresztül. + +Oroszlay hallgatott. + +--Ne kínozd magadat mindenféle föltevésekkel, várakozzál néhány napig +türelmesen, s én hírt hozok neked róla,--folytatta hévvel Enyingi. + +--Megtennéd azt?--kiáltott föl örvendő arczczal Oroszlay.--Megváltás +volna az rám nézve, ki félelemben rettegve töltöm az órákat Dózia +miatt. + +--Oly nagyon szereted?--kérdé önkéntelen sóhajjal Enyingi, ki azonban +tudta, ismerve barátját, hogy az úgy tud szeretni, mi már a mai korban +majdnem hihetetlen. + +--Életemhez van forrva ez a szerelem,--viszonzá szenvedélyes +föllobbanással a kérdett. + +--Ma még elmegyek Esztheyékhez, s holnap tudatom veled mindazt, a mit +ott Dóziáról hallok. + +--Jöjj el ma este a kaszinóba, hol várni foglak,--mondá kérő hangon +Jakab gróf.--Te nem tudod, mily messze van még nekem a holnap, ki +lázas félelemben töltöm az órákat, míg bizonyost nem tudok. + +--Ott leszek! + +--Köszönöm,--rebegte meghatva Jakab gróf, s meleg kézszorítással +váltak el és Enyingi rossz kedvvel, majdnem leverten ment az Eszthey- +palotába, mert neki sehogy sem volt inyére barátja szenvedélyes +szerelme, miről azonban tudta, hogy az már kiirthatatlan annak mélyen +érző szivéből. + +Ezek az ábrándos emberek!--gondolta elégedetlenül.--Hosszú évekig +átálmodják az életet, s ha egyszerre fölébrednek, kettős szenvedéllyel +vetik magukat az árba, mely elsodorja őket... + +És mélységes keserűséget okozott neki az a tudat, hogy Oroszlay Jakab, +ez a minden tekintetben páratlan, kiváló ember, ki egy régi, előkelő, +dúsgazdag családnak utolsó sarja, ilyen házasságot készül tenni. + +Ő nem volt rideg arisztokrata, de tisztelte a nagy nevek tradicióját, +s bármily szép, bájos volt is Somorjay Dózia, nem tartotta méltónak, +hogy Oroszlay gróf neje legyen és éppen, mert nagyon szerette +barátját, kész lett volna mindenáron megakadályozni, mint ő hitte: +ballépését. + +No, de még semmi sem bizonyos,--fűzte gondolatait tovább.--Talán a +botrányosan folyó tárgyalások alatt, hol Holcsi ügyében Dózia is +szerepelni fog, elriad Jakab szándékától. Sohasem lehet tudni a jövőt, +csak időt kell nyerni, nehogy gyorsan elkövethesse azt a lépést, mely +minden józan gondolkodás ellen van... + + + +XXIV. + +Dózia két nap óta volt Esztheyéknél, s Veronika annyira megszerette, +hogy egész idejét vele tölté, és boldog volt, hogy egy ifjú társnőt +nyert benne, kivel kedve szerint cseveghetett, s ki nagyon eszes, +művelt és szellemes társalgó volt. + +Mihelyt biztosságban látta magát a palotában, kedélye lecsillapult. +Mindenki jó volt iránta, még Ernesztine is, kinek aggályai +lecsillapultak a leányka kilétére nézve, látván, hogy az nincs többé +titokban a palotában, sőt Veronikának és Béla grófnak is jó pajtása. +Ez utóbbi rögtön fölcsapott imádójának s tüzesen udvarolt neki. + +Legtartózkodóbb volt iránta Eszthey, s olykor, ha ebédnél ült az vele +szemközt, hosszan függött rajta tekintete és vonásai mindig ugyanazt a +kételyt fejezték ki, mit neje már annak első megjelenésekor észlelt +rajta. + +Dózia a ház leánya melletti szobában lakott s az szeretettel +gondoskodott róla, hogy jól érezze magát közelében. Legtöbbnyire +együtt ültek s kézimunkán dolgoztak, és beszélgettek; mindkettőnek új +és érdekes volt mindaz, mit a másiktól hallott. Mindketten más és más +világban éltek, nevelkedtek, különböző tapasztalatokkal birtak, s ez +érdekessé tette az együttlétet. + +Veronika két évvel idősebb volt, de annak életmódja jobban kifejté +szellemi tehetségeit, mert sokat gondolkodott, elmélkedett, mire a +gazdag, elkényeztetett leánynak nem volt szüksége, sohasem jutott +eszébe az élet esélyein, a lét küzdelmein tünődni, még vágyai is alig +voltak, mert minden akarata, óhajtása teljesült, s teljesen boldog +lett volna, ha Oroszlay viszonozza szerelmét. + +Ez a csalódás volt az egyedüli, mi megszomorítá az életét, s anyja úgy +vette észre, hogy szép arczocskája az utolsó időben halványabb a +szokottnál, de sohasem merte kérdezni annak okát, mert félt érinteni +szivének sajgó sebét. + +Most, hogy ifjú társnőre talált, vidámabb lett. Érdekkel hallgatta +annak történetét és látta, hogy mily boldog az ő sorsa más számtalan +leányokéhoz képest, s talán ez okozta, hogy nyugodtabb, türelmesebb +lett, és igyekezett Dóziát fölvidítani, ki pedig csak annyit mondott +el élményeiből neki, mit jónak és tanácsosnak látott... Tartózkodó +volt némely dolgokra nézve, mert azt gondolta, hogy ez a minden jóban +bővelkedő leány úgy sem értené meg az ő kétes sorsát, s bizonytalan +jövőjét. Pedig az megértette volna, mert természetében nem volt semmi +felületesség, s mindenről komolyan tudott gondolkozni és mindent +mélyen érezni, mi szivébe lopta magát. + +És Dózia iránt az első percztől csodálatos vonzódást és szimpátiát +érzett, mit alig tudott megmagyarázni magának, s mi talán abból eredt, +hogy még sohasem ismert egy ahhoz hasonló sorsú leányt és fogalma sem +volt arról, hogy némely embernek mily küzdelmes élete van, hisz ő +emlékezete óta napfényben fürdött, s nem ismerte az élet sötét +árnyait. + +Most látta először, hogy mennyi szenvedés van a földön. Dózia különös +bájjal tudta elpanaszolni sorsát, s mindazt, mit nélkülözni kellett; +kivetve a világba, rokon, vagyon, tanácsadó nélkül. Magára hagyatva +oly kietlen jövővel szemben, mely semmi örömmel nem kecsegtethette s +minden irányban vészt hordott magában. + +És Veronikának mindig hajlama volt a romantikus dolgok iránt, s most, +midőn a véletlen egy oly társnőt adott mellé, ki minden szeretetet +nélkülözött, s egyedül állt a földön, kétszeresen vonzódott hozzá és +megfogadta, hogy kárpótolni igyekszik annak szenvedéseit, s mindent +elkövet, hogy boldog sorsot alkosson számára. + +A második nap estéjén együtt ültek Veronika szobájában, s Dózia +fönhangon ujságot olvasott, míg egyszerre hangja reszketni kezdett s +Veronika nagy rémületére kiejtve a lapot kezéből, halálsápadtan dőlt +hátra székében. + +--Rosszul van, Dózia?--kérdé tőle, fölugorva helyéről. + +--Elszédültem,--viszonzá az gyönge hangon, s önkéntelen betakarta +arczát, mintha sírna, de szeme száraz volt, csak ajkán hallatszott +belső zokogása, mi nehéz, fájdalmas sóhajban nyilatkozott. + +--Pihenjen, én majd folytatom az olvasást,--mondá Veronika.--Hol is +hagyta el? Nemde, valami Holcsi ügyvéd elfogatásáról s börtönben +létéről szólt az ujdonság. + +--Igen,--viszonzá halkan Dózia. + +--Ismeri talán azt az embert? + +--Házánál töltöttem egy évet, gyámleánya jó barátnőm volt... Milyen +sorsa lehet most annak? + +--Mintha hallottam volna már azt a nevet,--mondá gondolkodva Veronika, +erősen kutatva emlékezetében, míg egyszerre fölkiáltott: + +--Ah, már emlékszem, Béla beszélt róla, midőn megjöttek atyámmal +Zalánczról, hol Oroszlay grófnál voltak vadászni. + +Dózia arczát láng borítá e név váratlan kiejtésére, mi nem kerülte el +társnője figyelmét. + +--Ismeri Oroszlay grófot? Úgy tudom, az az ügyvéd, kiről itt a lapban +szó van, annak szomszédjában lakott. + +--Is-me-rem. + +--Mily elfogultan mondja ezt,--kérdé enyelegve Veronika, de szemét +feszülten szegezte a leányra, ki oly zavarodott lett, hogy nem tudott +felelni. + +--Szóljon, legyen hozzám őszinte, édes Dózia,--folytatta meleg, kérő +hangon Veronika, égve a vágytól beszélhetni és hallani Oroszlayról, +kinek nevét már hetek óta nem ejtették ki Esztheyéknél, s szülői +kerülték arról a beszédet. + +--Oh, grófnő, ha mernék róla beszélni...--viszonzá akadozva a leányka, +s szemei egyszerre könyesek lettek.--De oly boldogtalan vagyok, ha +rágondolok, hogy jobb, ha nem is hallom, vagy említem nevét. + +--Szereti őt?--kérdé megdöbbenve Veronika s álmélkodva nézett Dózia +szemébe. + +--Jobban életemnél, s ő is szeret engem és még is le kell mondanunk +egymásról. + +--Ő--is--sze-re-ti ma-gát? + +A kérdett némán intett fejével. Nem sejtve, hogy mily kínt okoz +szavaival Veronikának, ki nem hitt füleinek a vallomást hallva. + +--De hát hol találkoztak, hol ismerkedtek meg s mikor vallotta meg +szerelmét? + +--Hónapok előtt... És én akkor még tapasztalatlanabb voltam, mint ma, +s nem tudva, mily mélység tátong közöttünk, boldognak éreztem magam. +Derültnek, bájosnak láttam a jövőt. Együtt készíténk terveket az +életre. Ő nőül akart venni, s én hajlottam szavára... Most azonban +tudom, hogy az lehetetlen. + +--Miért?--kérdé reszkető hangon Veronika, ki most már értette Oroszlay +iránta tanusított közönyét s alig bírta könyeit visszafojtani. + +--Grófnő kérdezi ezt tőlem, ki ismeri a társadalmi szabályokat? Ő nagy +úr, magas születésű ember, nem vehet nőül oly leányt, mint én, ki még +szülőit sem ismerte. + +--Ki mondta ezeket magának, Dózia? + +--Egy Lamberth Klára nevű leány, ki okosabb, tapasztaltabb nálam, s +ismeri a világ szokásait és fölfogását, mikről nekem fogalmam sem volt +addig. Bár mondta volna előbb, vagy ne tudatta volna soha!--jajdult +föl a leány s zokogott. + +Veronika megdermedve ült helyén. A mit ez az idegen leány beszélt +neki, az ránézve kétségbeejtő volt. Tehát Oroszlay mást szeret és ő +még mindig reményeket fűzött hozzá! Ő is szeretett volna sírni, de +zárkózottabb és büszkébb természetű volt, mint hogy elárulja szivének +kínját, szenvedését. + +--Lamberth Klára igazat mondott, midőn a társadalmi különbségekről +beszélt,--kezdé pár pillanatnyi hallgatás után, mialatt leküzdötte +fölindulását;--de vannak emberek, kik a szabályokkal nem törődnek, s +én, ki Oroszlay Jakabot ismerem, azok közül valónak tartom, ki +szerelméért dacol az egész világgal és nem riad vissza semmitől, hogy +akaratát érvényre juttassa. + +--De én nem fogadhatok el tőle oly nagy áldozatot, s elhatároztam, +hogy többé nem találkozom vele. + +Veronika meglepetve függeszté rá tekintetét, ki oly nagy +elhatározással, s oly kétségbeesett hősiességgel ejté ki szavait, de +egyszersmind olyan arczczal, mintha szive megrepedni készülne. És ő +igazi meleg részvétet érzett iránta, ismerve azt a kínt, mi annak +belsejében dulhat. + +--Igy mindketten boldogtalanok lesznek, s én úgy ismerem őt, hogy nem +fog e határozatba belenyugodni. + +--Nem fogom őt többé látni s megnyugszik a sorsban és--elfelejt. + +De Veronika nem osztotta ezt a nézetet, némán, tagadólag rázta meg +fejét, s gondolkodva szögezte a szőnyeg virágaira szemeit. Azt hitte, +nem fogja tudni elfojtani zokogását. + +Sokáig egyikük sem szakítá meg a csöndet, egyformán boldogtalanok +voltak, egyformán szenvedtek, s most csak az volt a kérdés, kinek +erősebb a lelke, s ki bírja el jobban a megrázkódtatást. + +Végre Dózia társnőjére emelte szemeit, s megdöbbenve látta annak +bánatos kifejezését, nagy halványságát, minek okát nem tudta +megmagyarázni magának. + +--Fájdalmat okoztam grófnőnek, vagy untatom?--kérdé bátortalanul.-- +Bocsásson meg, de oly boldogtalan vagyok, s nincs senkim, kinek +bánatomat kiönthetném. Nagyon is merész voltam. + +--Megszomorított, mert szenvedni látom,--viszonzá halk, elfojtott +hangon Veronika. + +--Milyen jó, mily nemes szíve van. Így még, kivéve Oroszlay grófot, +soha senki sem beszélt velem. És én képtelen vagyok, grófnő, részvétét +meghálálni. Hisz nekem nincs módomban, hogy bármily csekélységgel +viszonozzam jóságát. + +--Ne aggódjék a fölött, Dózia. Maga nem is tudja, mily gazdag +kincscsel bír, s mily választottja a sorsnak,--mondá Veronika +leverten... Azután gyorsan elhallgatott, mert szavai majdnem +öntudatlanul röppentek ki ajkain. + +Dózia kissé elcsodálkozott e szavakra. Nem értette, mit ért az a +«kincs» alatt, de a hang lepte meg, mely meleg és bánatos volt, s +kérdőleg függesztvén rá szemeit, elfogultan kérdé: + +--Oroszlay szerelmét érti? + +--Azt! Minden nő boldog lehet, ki az ő szivét megnyerte, mert Oroszlay +oly férfiu, kihez kevés, vagy talán egy sincs hasonló e földön s azzal +sem játszani nem szabad, sem pedig eldobni magától. + +--De én azzal az ő javát óhajtom, s kész volnék bármit megtenni érte. + +--Menjünk aludni,--mondá idegesen Veronika, ki nem tudta elviselni +Dózia rászegzett kérdő, kutató tekintetét. Emberfölötti erőre volt +szüksége a párbeszéd alatt, hogy el ne árulja magát, ismerve társnője +eleven eszét, s helyes itélőtehetségét, és gyorsan elhagyta helyét, +mit amaz követett. + +--Nem haragszik rám, grófnő, hogy sorsom elmondásával s érzelmeimmel +untattam?--kérdé szomoruan Dózia. + +--Ellenkezőleg! Köszönöm bizalmát, s majd máskor folytatjuk e tárgyat, +de mára elég! Nemde, maga is fáradt és álmos? + +És be sem várva annak feleletét, átölelte derekát, s a mellékszoba +ajtajához vezette, hol az eltünt, s Veronika egyedül maradt, és +leroskadva a legközelebbi székbe, keservesen zokogott. + +Ő ama ritka fiatal leányok közé tartozott, kik sokat gondolkoznak, +elmélkednek oly dolgok fölött, mik még csukott könyv lapjaihoz +hasonlítanak előttök s bár alig ismerik az életet, már is sok birálni +valót találnak abban, és tapogatóznak oly dolgokról, mikről csak +képzeletük által lehetnek tájékozva. Mind a mellett sokkal mélyebb +érzésű volt és józan itélettel bírt, semhogy a helyest a helytelentől +s a jót a rossztól már tisztán meg ne tudta volna különböztetni. + +És most a legkeserűbb csalódáson ment keresztül, mert bár Oroszlay +érzelmeiben már rég kételkedett, s az utolsó időben félig +szétfoszlottak reménységei, mind a mellett sohasem tudta oly +határozottan, mint Dózia vallomása után, hogy annak a szívnek +szerelme, melyért ő életét adta volna, másé, s rá nézve örökre +elveszett. + +És ennek a tudatában teljesen érvényre jutott lelkének nemessége, +gondolkozásmódjának fenkölt iránya és hosszú tűnődés után nagy +elhatározásra jutott, mi enyhítette keservét, s lecsillapítá izgatott +idegeit. + +Becsöngette Ernesztinét és megüzente tőle anyjának, ki estélyre ment, +hova ő nem akarta követni, hogy nem várhatta meg, mint rendesen szokta +tenni, visszajöttét, mert erős fejfájása van és lefeküdt s azután +elküldé az öreg komornát, kit azzal nyugtatott meg, hogy álmos s jót +fog tenni neki a pihenés; ágyában folytatta elmélkedését s álmatlanul +tölté az éjét... + +A következő nap, midőn sétálni ment angol kisérőnőjével, levelet +dobott a postaszekrénybe, mely Oroszlay Jakab grófnak volt czimezve, s +annak látogatását kérve, meghatározta az órát, midőn egyedül, négyszem +között beszélhet vele. + +Ez oly szokatlan tett volt egy az ő állásában levő leánytól, hogy +Jakab bámulva olvasta a meghivást, s nem tudta, örüljön-e, hogy Dózia +közelébe juthat, vagy féljen attól a jelzett párbeszédtől, mit +Veronika folytatni akar vele. + +Veronika ismervén anyja szokásait, tudta, hogy az két órakor naponkint +kikocsikázik dolgait végezni, s olykor ő is vele ment, de legtöbbnyire +otthon maradt, mi most sem lehetett annak feltünő, s a mondott órát +határozta Oroszlaynak; Ernesztinének pedig meghagyta, hogy tudassa a +portással, miként fogadni fogja Oroszlay grófot egyedül, mi fölött a +komorna kissé csodálkozott, tudván, hogy az «szabály ellen van», de +hamisan mosolygott, mert régen kitalálta úrnője titkát, hogy az leánya +férjének a grófot szánta. + +A meghatározott időben Oroszlay megjelent, de nem tudva bizonyos +elfogultságot legyőzni, hidegebben, hivatalosabban hajtá meg magát, +mint talán akarta volna. + +Veronika nyugodtan és barátságosan fogadta, s mindössze az mutatta +belső fölindulását, hogy halvány arczocskáján rózsapír terjedt szét, +mi azt még bájosabbá tette. + +Hellyel kínálta meg vendégét kisded nappali szobájában, mely leány +vendégeinek fogadására volt szánva s talán először fordult meg abban +férfivendég, ki önkéntelen érdekkel pillantott körül s kellemes hatást +érzett a szűzies, fiatal szentély láttára. + +--Ne itéljen meg, kérem, hogy minden szokás ellenére négyszem közt +fogadom,--kezdé nyugodtan, majdnem elszántan Veronika, ki az éjszaka +csöndes órái alatt teljesen leszámolt azzal, mit tenni akar s szóról- +szóra kigondolta, mit Jakabnak mondani fog. + +--Parancsára állok, grófnő. + +--A mit önnel közölni akarok, az legjobb meggyőződésemből ered, de +tudom, hogy a mi világunk fölfogása szerint nem helyes! + +Itt kissé elcsuklott a hangja, s lesüté szemét a ráfüggesztett +csodálkozó tekintet előtt. + +--Azonban én sohasem voltam egészen rabja a társadalmi törvényeknek, +mert olykor nagyon is szigorú fölfogásuaknak, máskor +túlengedékenyeknek láttam azokat. + +--Nem értem, grófnő, mit akar mondani? + +--Nem találja ki, hova czéloznak szavaim?--kérdé most már teljesen +megbátorodva Veronika.--Hisz talán tudja, hogy Dózia néhány nap óta +nálunk van s azt is sejtheti, hogyha két ifju leány sok időt tölt +együtt, titkaikat ki szokták cserélni. + +--Grófnő!--kiáltott föl meglepetve a gróf, ki minden mást várt, mint a +hallott bevezetés után Veronika ajkáról e szavakat, de még mindig nem +tudta, mit gondoljon. + +--Meg van lepetve beszédemen, de gondolja meg, hogy mi, leányok, félig +el vagyunk zárva a tarka, zajos világtól s azt, a mit tudunk, sejtünk +és hiszünk, jóformán magunk alkotjuk és többnyire oly ideálisnak +festjük, mi nem felel meg a valóságnak, de addig, a meddig, boldogok +vagyunk a csalfa képzeletben. Nekem is voltak álmaim, kecsegtető +reményeim, de le tudok azokról mondani, talán azért, mert le kell +mondanom, de nem fájdalommal, nem keserüséggel teszem, mert tudom, +hogy egy mást, sőt két embert teszek boldoggá, kik már csak azért is +érdemesek egymásra, mert szerelmük erős, forró és kölcsönös, +áldozatokat kiván s azt mindketten teljes hévvel, erővel, +elhatározással készülnek hozni. + +--Még mindig nem értem, grófnő,--mondá helyéről fölugorva Oroszlay, ki +egészen el volt bájolva Veronika szavai által s annak lelkes +kifejezésű arczától, melyet még sohasem látott ily szépnek. + +--Tehát megmagyarázom szavaim értelmét,--viszonzá erőltetett mosollyal +a leányka, mi azonban nagyon szomoruan sikerült.--Arra kérem, vegye +nőül mielőbb Dóziát, tegye őt boldoggá, s ne törődjék azokkal a +küzdelmekkel, miket házassága miatt a világgal vívnia kell, mert a +világ itélete szappanbuborék, mely szétfoszlik a leheletre! + +--Grófnő mondja ezeket nekem?--kiáltott föl elbájolva Jakab, ki +szerette volna karjába venni ezt az okos, fölvilágosodott, meleg szivű +kis teremtést, de csak szeme fejezhette ki óhajtását, s reszkető +hangon folytatta: + +--Szeretnék lábához borulni és ruhája szegélyét érinteni ajkammal, +mert szavakban nem tudom kifejezni, a mit érzek: csodálatomat és +hálámat! + +--Nagyon boldog?--kérdé elfojtott sóhajjal, fájdalmas kifejezéssel +Veronika.--Bizonnyal én vagyok az első, ki így szól önhöz, mindenki +ellenezte eddig tervét, a ki tudott róla? + +--Mindenki,--viszonzá szomoruan Jakab. + +--Kik voltak azok, Enyingi? Tudom, hogy ő önnek bizalmas barátja. + +--Elmondtam neki, mert oly telve volt szivem, hogy ki kellett azt +valaki előtt öntenem. De ő ellene volt tervemnek. + +--És ki tud még arról? + +--Hermance grófnőnek megmondtam, hogy Dóziát szeretem. + +--Szegény anyám!--kiáltott föl önkéntelenül Veronika, mert már hetek +óta észrevette, hogy az kerüli vele Oroszlayról a beszédet, s most +megtudta annak okát. + +Jakab gróf sejtette e fölkiáltásban foglalt értelmet. Tudta, hogy +miért okozott csalódást Esztheynének, s azért nem is tudakolta, mit +jelentenek a szánalomteljes szavak, de megragadva Veronika kezét, azt +melegen, hálás tekintettel vonta ajkához. + +--Szabad kifejeznem e kézcsókkal bámulatomat, hódolatomat s azt, hogy +sohasem láttam kegyedhez hasonló leányt. + +Veronika egy pillanatra lesüté szemét, mert érezte, hogy pillái +megnedvesedtek, azután minden bátorságát összeszedve, kérdé: + +--Akarja látni Dóziát? + +--Az volna legfőbb boldogságom! + +Veronika elhagyta helyét s a mellékszoba ajtajához közeledett, de +mielőtt odaérhetett volna, gyorsan távozó lépteket hallott és +ruhasuhogást, mintha valaki sietve távozott volna a függöny mögött. + +De belépve, nem látott senkit s végigsietve a szobákon, mindenütt +Dóziát kereste, ki azonban nem volt sehol s ő csalódva tért vissza. + +--Nem találom őt! De mihelyt szülőim értesülve lesznek az ön +elhatározott szándékáról, gyakran láthatja őt, sőt bármikor is, +házunknál. + +Oroszlay, ki már reszketett az örömtől, hogy Dóziával találkozhatik, +majdnem leverten fogadta e hírt, de meleg bucsut véve a leánykától, +boldog álmokban ringatva magát hagyta el a palotát, s rendes elmélyedt +álmodozásával haladt végig a népes utczákon, hol nem látott senkit, +mert teljesen belső világával volt elfoglalva, és csodálatával +Veronika iránt... + +A következő nap ki is fejezte ezt Enyingi Lóránd előtt, ki mély +figyelemmel hallgatta végig, azután mondá: + +--Boldog lehet az a férfi, ki Veronikát megnyeri élettársul; én +mindjárt fölajánlanám neki kezemet és szívemet, de fájdalom, tudom, +hogy kosarat kapnék. + +--Azt nem lehet csak úgy könnyedén elhatározni,--viszonzá +Oroszlay...--Én, ha helyedben volnék, udvarolnék neki. + +--Azt hiszed, nem kisértém meg? Természetesen te nem vetted azt észre, +minthogy nem kiséred figyelemmel az irántad való érzelmek +megnyilatkozását. Mily más helyzetben volnál most, ha Veronika +szerelmét észrevetted volna, s olyannak ismered meg, mint a hogy most +beszélsz róla. + +--Hagyjuk ezt a tárgyat, barátom; már sokszor kértelek, hogy arról ne +beszéljünk. + +--Én pedig szeretném tudni, hogy miféle alkalommal pillantottál +belsejébe, melynek következtében oly nagy dicséretekkel halmozod, mit +eddig soha sem tettél? + +Jakab elmondá neki a közte és Veronika között lefolyt párbeszédet. + +--Ezért hivott és fogadott téged Veronika? Mily nagyszerű jellem! Te +nem is sejted, mibe került neki az, hogy Dóziát ajánlá neked nőül. A +legiszonyúbb önmegtagadásba, valóságos hősies elhatározás--mondá +meghatva Enyingi. + +Jakab gróf nem birta eltitkolni megdöbbenését, mert ő Veronikát csak +fölvilágosodottnak s meleg szívűnek látta, de hogy az hősies harczot +vívott önmaga és érzelmei ellen, mindeddig eszébe sem jutott, és e +szavakra mélázva, gondolkozva tekintett maga elé a földre. + +--De másról akarok veled beszélni--kezdé Enyingi--Holcsi ügyvédről, +kit okvetetlen súlyos büntetésre itélnek, s tegnap letartóztatták két +nővérét is: Obrennét és Somorjaynét, ki, mint Kardostól tudjuk, Dózia +anyja. + +Jakab gróf láthatólag megdöbbent e hírre, s elhalványodva kérdé: + +--Ők is vádolva vannak? + +--A gyermekcserével, s nem tudom, mi fog történni azzal a fiatal +leánynyal, ki Dózia helyét foglalta el Somorjaynénál. + +--Úgy mondják, Holcsi gazdag ember. + +--A mije van, azt Lamberth Klára örökli, de remélem, Eszthey +gondoskodik róla. + +--És ha ő nem tenné, én veszem ügyét kezembe--mondá hévvel Oroszlay.-- +Senki se nélkülözzön, ki Dóziával érintkezett valaha... + +--De ő nem ismeri Dóziát, soha sem jöttek össze, s Kardos azt mondja, +hogy igen csinos, életrevaló leány, ki megél a jég hátán is, s +legkevésbbé sincs elkényeztetve. + +--Most azonban borzasztó sorsa lehet. + +--Lamberth Klárához hordozkodott, s együtt élnek, míg a foglyok sorsa +valamerre eldől. + +--De hát be van bizonyítva Holcsi bűne? + +--Somorjay vallomása nem hagy semmi kétséget, hogy ő fojtotta meg azt +a beteg asszonyt, s az esküdtszék fölfogása a gyilkosságról csak +egyféle lehet... Különben ez hosszú tárgyalásra ad okot, mert a régen +multban gyökeredzik, sokan meg is haltak a tanuk közül, kiket ki +kellene hallgatni, de vannak újabbak is, még pedig számosan. + +--Csak be ne idézzék Dóziát a törvényszékre tanunak,--mondá izgatottan +Oroszlay,--borzasztó volna annak a szegény kis leánynak ott +megjelenni. + +--Nem hiszem, hogy elkerülhesse, mert az utolsó évet Holcsi +közvetetlen közelében tölté, s okvetetlen ki fogják hallgatni annak +életmódjáról. + +Jakab grófot levertté tette ez a gondolat. Járt-kelt a terem +szőnyegén, mialatt barátja folyton szemeivel kisérte. + +--Nem lehetne ezt az ügyet valahogy eltemetni a nélkül, hogy +tárgyalásra kerüljön?--kérdé Oroszlay. + +--Az lehetetlen! A három bűnös elfogva, maga a bűn elkövetése +hitelesítve, s Holcsi még csak nem is tagadhat, mert ő maga legjobban +ismeri a törvényeket és tudja, hogy büntetése kikerülhetetlen. + +--És mit mondanak Esztheyék mindehhez, hisz őket is érdekli az +esemény? + +--Nem beszéltem velük róla, de Eszthey nem mutatja magát sehol. A +grófné úgy tesz, mintha őt nem érintené. Az a szegény asszony valóban +szánalomraméltó azzal a férjjel. + +Még sokáig beszéltek Holcsi és nővérei ügyéről, s Enyingi a +legrosszabb kedvben hagyta el barátját, kin látta, hogy gondolatai +folyton Dóziánál vannak... + + + +XXV. + +Dózia az ajtó függönye mögött állt, midőn Veronika Oroszlayval ő róla +beszélt és minden szót hallott a társalgásból. + +Nem tudva, hogy Veronika vendéget vár, annak nappali szobájába akart +menni, midőn a függönyön keresztül megismerte Oroszlay gróf hangját, +kitől saját nevét hallotta kiejteni. + +Lábait a földbe gyökerezni érzé, nem tudta elhagyni helyét, a függöny +eltakarta őt a mellékszobában lévők előtt, s ő végighallgatta azoknak +minden szavát, és csak akkor suhant be egy olaszfal mögé, midőn +Veronika be akarta őt hívni. + +És jól számított, mert az nem találva őt a szobákban, visszatért +vendégéhez, mialatt ő szobájába futva, leroskadt egyik székbe és +keservesen sírt. + +Így találta őt a ház leánya, de nem tudta meg könyeinek okát, mert +arról fogalma sem volt, hogy az őket kihallgatta, s Dózia könyeinek +okát annak vette, hogy az nagyon boldogtalannak érezheti magát. + +Megkönnyebbül, ha kisirja könyeit--gondolta s egyedül hagyta.--Az +örömhírt majd később tudatom vele, valamint anyámmal is, kinek ez +iszonyú csapás lesz, de valamint én, úgy ő is meg fog nyugodni +rajta... + +Esztheyné pedig ez alatt, míg házában a föntebbiek történtek, Lamberth +Klárát kereste föl, kivel ama leánykáról kivánt beszélni, kinek helyét +Dózia foglalta el hosszú évek során, s kiről Enyingitől tudta, hogy az +jelenleg Holcsi lakásán van annak gyámleányával együtt, kik nem voltak +rokonságban, de a veszedelem egyformán érte őket, s ő saját érdekében +is beszélni kivánt velük. Megtudni tőlük, mit terveznek, s valamit +tenni akart a fiatal leányért, ki helyett ő Dóziát részesítette +mindabban, mit a beteg anyának igért. + +Félt és reszketett, hogy a tárgyaláson férje neve is előfordul, mi a +legnagyobb botrány lenne mindnyájokra nézve, s e bizonytalanság +kétségbeejtőbb volt a legrosszabb valónál és minden áron bizonyosságot +akart szerezni, mit Lamberth Klárától remélt megtudni, ki otthon volt, +s meglehetős hidegen fogadta őt. + +Midőn a szobába lépett, két fiatal leányt talált ott, egyiket sem +ismerte, de elhalványodva tekintett a fiatalabbra, mert oly +hasonlatosságot talált annak arczán, mi származását kétségtelenné +tette. + +Lélekzetét elállni érzé. Halk, bizonytalan, tétovázó hangon válaszolt +Klára mogorva kérdésére, hogy mit kiván, s eleinte alig tudta, mit +beszél és nem birta szemeit levenni Juliskáról. + +--Megtudva a borzasztó esetet, mi önöket érte, Lamberth kisasszony,-- +kezdé pár pillanatnyi szünet után,--mint Dózia barátnőjének, +segítségemet kivántam fölajánlani. Önök hosszú ideig jók voltak +iránta, s én azt viszonozni szeretném. + +A Dózia névre Klárát valóságos düh fogta el. + +--Ő volt az oka mindennek!--kiáltá.--Ha ő nincs, sohasem jutunk ebbe a +bajba, de ne merjen szemem elébe kerülni. + +Esztheyné megdöbbenve hallgatta e szavakat. + +--Nem igazságtalan ön iránta?--kérdé hidegen.--Miféle szerepe lehetett +neki a kérdéses ügyben? + +--Kár erről beszélni, grófné,--mondá gúnyos megvetéssel Klára.--Dózia, +az ön pártfogoltja, a legálnokabb teremtés, kit képzelni lehet. Mi +minden jóban részesítettük. Fölfogadtuk elhagyatottságában, úgy élt +nálunk, mint egy herczegné, s hátunk mögött szerelmi viszonyt kötött +Oroszlay gróffal, ki detektivvel kisértette lépteinket s az utánunk +utazott Genfbe, kutatott, kémkedett, míg oly vádakat kovácsolt +gyámatyám ellen, mi a börtönbe vezette őt, s ki tudja, hogy és miként +fog végződni ügye. + +--Mindezt Dózia tette volna?--kérdé hitetlenül Esztheyné, ki minderről +még semmit sem hallott s nem is hitte, csak az döbbentette meg, mit +neki Klára Oroszlay és Dózia összeköttetéséről beszélt, mert ő azt +eddig ártatlan szerelemnek gondolta, mi inkább csak ábrándozáson +alapul, s úgy fog elmulni, a hogy jött. + +--Kérdezze meg tőle magától, vagy kérdezze meg ettől a fiatal +leánytól, ha nekem nem akarja elhinni. + +Esztheyné a feltűnő csinos leánykához fordult. + +--Mit tud maga, gyermekem, ezekről a dolgokról?--kérdé tőle. + +--Nem sokat,--viszonzá az zavarral.--Én Somorjayné leányának tartottam +magamat, ki fölnevelt és jó volt hozzám, s az említett Kardos nevű +detektiv azt állítja, hogy nem én, hanem Dózia az ő leánya, de nem +hiszem és nem is akarom hinni. + +--De mit tud arról, mit Lamberth kisasszony Dóziáról beszél? + +--Semmit! Én őt nem ismerem. Csak pár nap előtt hallottam egy Zsófi +nevű szobaleánytól, hogy Holcsiéknál van, de Klárának igazat adok, +mert Kardos úr, ki pár hét óta hónapos szobát bérelt tőlünk, elmondta, +miként ő végette járt Genfben, s ha ez nem történik, a többi sem +következik utána... + +Nagy élénkséggel és természetességgel adta elő szavait a leányka, s +Esztheyné látta, hogy a mit mond, arról meg is van győződve. + +--Lehet, hogy igazuk van,--mondá kitérve,--lehet, hogy nincs, de nem +erről kivánok beszélni, hanem megkérdezni, nincs-e valamiben +fogyatkozásuk, s nem lehetek-e segítségükre? + +--Semmire sincs szükségünk,--viszonzá hidegen Klára.--Én szerencsére +vagyonos vagyok, s holnap Juliskával birtokomra utazom, és együtt +maradunk, ott várva be, hogyan fog gyámatyám sorsa eldőlni. Mit nem +kétlek, hogy gyorsan kitisztázza magát. + +Esztheynét bosszantotta Klára gúnyos, sértő modora s látva, hogy +további maradása czéltalan, hideg, büszke főhajtással, minden további +szó nélkül távozott, azon tudatban: hogy Juliska el van látva, s nem +szorul az ő segítségére. + +Meglehetős rossz kedvvel érkezett haza, hol öltöző-szobájába menve, +leányát ott találta, ki mint látszott, várt az ő jövetelére. + +--Azt hittem, sétálni mentél,--kezdé Hermance grófnő, figyelmesen +pillantva rá, kinek arczán valami szokatlan kifejezést látott, mi +vonásain a rendes komolyságnál is feltünőbb volt. + +--Ma nem mentem, mert fontos beszédem van mamával. + +--Fontos beszéded, velem?--kérdé meglepetve a grófné s feszülten +vizsgálta arczát. + +--Dóziáról szeretnék valamit mondani. + +--Beszélj gyermekem, remélem, nincs valami kifogásod ellene? + +--Ellenkezőleg, nagyon megszerettem s csak azt sajnálom, hogy már +akkor nem maradt itt, midőn először nálunk volt s mint Ernesztine +mondja, egy estét töltött a házban. + +A grófné arczát sötét, haragos pir önté el e szavakra. Ernesztine, az +a vén csacsi fecsegett,--gondolta bosszusan.--Ugyan mire való volt ez +a szószátyárkodás?... Ezért jól meg fogja szidni. + +--Akkor ő csak pár órára jött ide s szó sem volt arról, hogy tovább +maradjon nálunk,--viszonzá erőltetett mosolylyal, de titkolhatatlan +zavarral Hermance. + +--Ama kisded arczképet is ő hagyta itt akkor, melyet én találtam meg, +s mely, mint mondja, anyja arczképe? + +--Ő mondta azt neked? + +--Ő, miután visszaadtam neki a képet, de hát kinek a gyermeke ő +tulajdonképen? + +--Egy özvegyasszonyé, kit Somorjaynénak hívnak,--mondá gyorsan +Hermance.--Atyja katonatiszt volt, de meghalt, s ők nagy szegénységben +maradtak. + +--És leánya mégis oly kitünő nevelést kapott. Minden tekintetben úri +leány ő, úgy fogalmaira, mint műveltségére nézve. + +--Azt nem lehet tagadni, nevelését egy elsőrangu intézetben nyerte, +hol kitünő tanárok voltak s úgy látszik, kedvvel tanult. + +--És ki fedezte költségeit, mert az olyan intézet sokba kerül? + +--Én neveltettem,--viszonzá uj zavarral Esztheyné, kinek igen +kellemetlen volt ez a kérdezősködés. + +--Úgy mamának valami összeköttetésben kellett velük lenni,--mondá +bizonyos konoksággal a leányka, mi nem volt szokása. + +--Minden bizonynyal!--kiáltott föl türelmetlenül Hermance.--De miért +kérdezősködöl most ezekről? Még pedig oly szokatlan nagy érdekkel! + +--Előzményéül azoknak, miket mondani akarok, mert Dóziáról kivánok +hosszasabban beszélni, ki nagyon boldogtalan. + +--Több nála a képzelődés, mint a való,--mondá könnyedén a grófné.--Mi +baja van? Ő nálunk marad, s olyan sorsban részesül, mi kifogást nem +szenved, s ha nem elégszik meg sorsával, háládatlan! + +--De ő szereti Oroszlayt, s viszont szerettetik általa és attól fél, +hogy nem lehetnek egymásé. + +--Ha fél attól, helyesen teszi,--mondá önkéntelen gúnnyal Esztheyné, +de csodálkozva vizsgálta leánya nyugodt arczát, meg nem foghatva, mily +czélból beszél az ezekről neki.--Mert az ilyen házasság lehetetlen. +Oroszlay gróf és Somorjay Dózia! + +--A kik igazán szeretnek, azoknak minden egyéb mellékes! + +--Divatos teóriák ezek Veronika. Az előkelő ember mindig az marad, s +kötelességei vannak neve és rangja iránt,--mondá kedvetlenül a +grófné.--És különben is nem tudom kitalálni, mily czélból beszéled +ezeket nekem? + +--Oroszlay ma nálam volt, s megigértem neki, hogy szószólója leszek +óhajtásának szülőimnél és Dóziánál, kinek nincs bátorsága igent +mondani. + +--Ezt nagyon rosszul tetted, Veronika--viszonzá haraggal, de +egyszersmind a legnagyobb bámulattal Hermance.--Dóziát, azt hiszem, +nem kell rábeszélned semmire, mert ő csak látszatból ellenkezik, ha +ugyan teszi, mert ha nem lett volna bátorsága ahhoz, hogy Oroszlay +grófné legyen, nem hagyta volna odáig jutni a dolgokat. A mi a mi +jóváhagyásunkat illeti, arra Jakabnak nincs szüksége. Dóziának van +anyja, ki rendelkezik fölötte s várjanak, mig kiszabadul a +börtönből,--folytatta gúnyos szenvedéllyel Esztheyné s hátat fordított +leányának. + +--Istenem, istenem,--kiáltott fel Veronika könnyekben törve ki,--mily +kegyetlen a sors, hogy annyi embert tesz szerencsétlenné, holott +mindenki boldog lehetne! + +A grófné tőrszúrást érzett szivében e följajdulásra, mert érezte, hogy +mindannak kezdete, mi fölött leánya kesereg, tőle indult ki. Az ő +végzetes tévedéséből. De hisz ő jót akart s csak igéretét +teljesítette, mit esküvel fogadott gyermekei boldogságára, s éppen +azzal vétett leánya ellen, hogy könyörületes akart lenni. Sirni látván +leányát, az ő szemei is könyekkel teltek meg, s hosszú ideig nem +beszéltek együtt, míg végre Veronika kérdezte. + +--Tehát semmi öröm--vagy megnyugtató hírt sem vihetek Dóziának? + +--Tőlem nem s legjobb szeretném, Veronika, ha nem keverednél ez ügybe, +mely csak rosszat foglalhat magában. + +--De ha Jakabot boldogsághoz vezetné! + +--És te, ki szereted őt, mással kivánod boldoggá tenni? Ez igazán oly +nagylelkűség, mire csak te vagy képes... + +--Nem áldozzuk-e föl örömmel saját boldogságunkat azért, kit +szeretünk?--kérdé lelkesülten a leányka. + +--De ez a házasság Jakabra nézve nagy szerencsétlenség lenne. + +--Azt ő maga tudja legjobban, mi vezeti boldogsághoz. + +--Nos, hát ne beszéljünk róla. Dózia most egyelőre itt marad, s a +dolgok rendes lefolyást vesznek... És ha Oroszlay ragaszkodik ahhoz, +hogy nőül vegye, tegye. De előbb le kell folyni az esküdtszék +tárgyalásának s ha Holcsit és nővéreit elitélik, alig hiszem, hogy +Oroszlay abból a családból kivánna nősülni. + +--Szegény Dózia!--sóhajtá Veronika, és elhagyta a szobát, hogy +visszatérjen hozzá, kit könyek között hagyott szobájában. + +De azt üresnek találta. + +Dózia nem volt sehol. Senki sem látta távozni, s éppen úgy eltünt, +mint amaz éjjel az Eszthey-palotából, egy ujságlapot hagyva +szobájában, a padlón heverve, melyben bő és kimerítő leírása volt +Holcsi nővéreinek, Obrenné és Somorjayné elfogatásának. + +A lap papirosa azon a helyen nedves volt a könyektől s Veronika +eltalálta az összefüggést annak tudósítása és Dózia eltűnése között. + +Szegény leány!--sóhajtá igaz szívből fakadt sajnálkozással.--Sokat +mért rá a sors, de még boldog lehet! + +Azután futott anyjához, ki hallván Dózia eltűnését, kikérdezte +Ernesztinét, az összes cselédséget s a portást, de senki sem tudott +róla hírt adni és az Eszthey-család mind külön-külön meg volt döbbenve +a leányka távozásán, kinek most már igazán nem volt menhelye sehol, s +ki tudja, hova ragadja őt kétségbeesése? + +De nem mertek semmit tenni keresésére. Várták este, reggel, másnap +délig, s midőn az még mindig nem adott életjelt magáról, Eszthey írt +Oroszlaynak, mert egyedüli reményük még az volt, hogy talán ő tud +annak hollétéről. De visszajött a válasz, hogy a gróf nincs a +fővárosban, s csak pár nap mulva várják vissza... + + + +XXVI. + +Holcsi Kálmán ügyvéd bűnpörének nyilvános tárgyalása egy szombati +napra volt kitűzve s óriási érdeklődés mutatkozott a közönségben +iránta, melyet már hetek óta izgattak a lapok tudósításai, melyben, +mint híre járt, főrangú személyek is szerepelni fognak. + +A mondott napon a törvényszék tágas terme fulladásig megtelt kiváncsi +közönséggel. + +A birói emelvényen ült az elnök s jobbról-balról mellette a birák. +Előtte a jegyző, oldalt az ügyész s távolabb nyult el az esküdtek +padja, melyen tizenkét esküdt foglalt helyet, az elnök háta mögött az +ujságok tudósítói, kik feszülten várták, mikor kezdhetnek +jegyzéseikhez. + +A tanuk padján ült Lamberth Klára, Pármai Juliska, Zsófi, volt +szobaleány, Latorné, ki Genfben is volt Holcsi gyámleányával és +Dóziával, Tornyoson pedig a háztartást vezette. Kardos, a detektiv és +Somorjay Károly a koronatanu, ki betegen, sápadtan, összetörve ült +helyén s nyugtalanul tekintgetett az ajtóra, melyen a vádlottnak +belépni kellett. + +Holcsi nagyon öntudatosan jelent meg a teremben. Pillantása átröpült a +tanukon, s Klárának vidáman, biztatóan intett, de midőn Somorjayval +találkozott, fenyegető dacz tükröződött abban. + +Azután az elnökhöz, birákhoz, esküdtekhez fordult s udvariasan hajtá +meg előttük magát. + +A törvényszéki jegyző felolvasta a vádiratot, melyben a vádlott +gyilkossággal és gyermekcsempészettel van vádolva. A biró megkérdezte +tőle: bűnösnek érzi magát? mire ő emelt, bátor, határozott hangon nem- +mel felelt. + +Ekkor fölemelkedett helyéről a királyi ügyész, s azt az indítványt +tette, hogy miután a rendőrségnek még nem volt elég ideje az adatokat +összegyüjteni, s különösen Holcsi nővéreinek bűnrészességét +megállapítani, napolják el a tárgyalást bizonytalan időre. + +De ez indítvány ellen hevesen kelt ki Holcsi védőügyvédje, s a +leghatározottabban protestált, mondván: hogy elég ideje volt a +rendőrségnek adatok gyüjtésére, mert hetek óta tartják védenczét fogva +egy közönséges, nedves czellában, mi által annak egészsége szenved, +kinek szívbaja van s egy oly régi, majdnem elavult bűnnel vádoltatik, +mely időből a tanuk közül már legtöbbnyire meghaltak és alig emlékezik +valaki a bűntettre. + +Az elnök kérdő pillantást vetett birótársaira, azután pár perczig +összesúgtak, azután mondá: + +--A védőügyvédnek igaza van. Semmi ok sincs a tárgyalás +elhalasztására, miután itt összegyűltünk. Hallgassuk ki a tanukat s +azután határozzunk a királyi ügyész úr indítványára nézve. + +Az első tanu Kardos detektiv volt, ki nyugodtan, zavar, vagy habozás +nélkül felelt a hozzá intézett kérdésekre, habár tekintete koronként +elröpült a csinos Juliskához, ki lesütött fejjel ült helyén, s arcza +égett az izgatottságtól. + +Kardos nyilt tekintete, nyugodt tartása és következetes feleletei +láthatólag jó hatást tettek a hallgatóságra. + +Elmondta, hogy jött rá az évek előtt elkövetett bűnre, és sok fáradság +után sikerült neki rábirni Somorjayt a vallomásra, minek alapján tette +meg a följelentést Holcsi ellen. + +A vádlott ismét gúnyosan mosolygott, de nagyon halavány volt, s kezét +többször szíve tájékára szorítá, mintha valamely fájdalom kinozná. + +Miután Kardos bevégezte vallomását, Somorjay Károly lett fölhíva, ki +nehézkesen hagyta el helyét, görnyedten, s lesütött szemekkel várta a +hozzá intézendő kérdéseket. + +Kiváncsi zúgás hangzott föl a hallgatóság sorai közül. Tudták, hogy ő +az egyedüli tanu, ki abból az időből, midőn Holcsi a gyilkosságot +állítólag elkövette: fölfedezéseket tehet, sőt már irásbeli vallomása +is a birák kezei között van, s nagy feszültséggel várták feleleteit. + +De ekkor oly valami történt, mi az összes egybegyűlteket megzavarta és +nagy fölfordulást okozott. + +A vádlott szó nélkül összerogyott, s elterülve feküdt a földön +halálsápadtan, mozdulatlanul; a hallgatóság felugrott helyéről s Klára +és Juliska rémült kiáltással futottak hozzá. + +A közönség köréből egy orvos vált ki, s az élettelen testhez sietett +és gyorsan felgombolva annak mellényét, szivére tette kezét, s +hangosan mondá: + +--Meghalt, ezt nincs ki fölébressze többé! + +A birák zavartan tekintettek egymásra. Nem emlékeztek, hogy ily eset +történt volna hivataluk alatt a törvényszéki teremben. Visszahúzódtak, +a közönség is gyorsan kivonult, Somorjay is eltünt, s csak Kardos, +Klára és Juliska követték a testet, melyet visszavittek börtönébe +további intézkedésig. + +Ez az eset óriási lármát okozott a fővárosban. A lapok hasábokat írtak +a történtekről, s aznap senki sem beszélt másról, mint a vádlott +haláláról, ki megszabadult a földi itélet büntetésétől; s most már a +legfelső biró előtt áll. + +Természetes, hogy Esztheyéknél is nagy izgalmat okozott Holcsi esete. +Már hetek óta a legnagyobb izgalomban éltek a palota lakói. Rettegtek +az ügyvéd vallomásától, s talán még inkább attól, hogy Somorjay +megemlíti Eszthey gróf nevét is, sőt a grófot is beidézik tanunak. A +rendesen vidám, könnyűvérű ember egészen ki volt véve sodrából. Alig +mozdult ki hazulról, s betegnek állítá magát. Hermance grófnő nem +kevésbbé volt leverve az események miatt, mihez még Dózia eltűnése is +járult, kiről semmi hír sem érkezett, és lépéseket nem mertek miatta +tenni a rendőrségen, félve a botránytól. + +Enyingi ebben a nehéz időben naponkénti s majdnem egyedüli látogatója +volt az Eszthey-családnak, s hordta a híreket Oroszlay +kétségbeeséséről és más egyéb, a Holcsi-pörrel kapcsolatban levő +eseményekről. Sok időt töltött Veronika társaságában, ki tőle szerette +volna megtudni mindazt, mi szüleinél érthetetlen volt neki. Azoknak +levertsége. Atyjának szokatlan viselete stb., de természetesen nem +sokat tudott meg tőle, mert az nem adhatott fölvilágosítást. + +A legnagyobb részvéttel beszélt olykor Dóziáról, s Enyingi oly nagy +melegséggel nyilatkozott a szerencsétlen leányról, hogy Veronika +szivét egészen megnyerte s anyja előtt többször úgy nyilatkozott, hogy +ő ezelőtt Enyingit egészen másnak ismerte, mert majdnem semmi +figyelmet sem fordított rá, de most látja, hogy az mily melegszívű +ember. + +A tárgyalás balesetének szenzácziós hírét is ő hozta először az +Eszthey-palotába, s ott a grófi pár föllélegzett Holcsi halálának +hirét hallva. Egyelőre meg voltak mentve annak vallomásától, de hátra +volt még a két elfogott nővér és Somorjay, kik annyit tudhattak a +multból, mint maga az elhunyt ügyvéd, rájuk nézve azonban már nem +voltak oly veszélyesek, miután a fő és igazi bűnös meghalt. + +Némileg tehát visszatért a nyugalom a palotába, s a fiatal Béla gróf +is többet időzött otthon, mint a kedvetlenség idejében. Mert ő csak a +víg társalgást és mulatságokat szerette, s kerülte mindazt, a mi még +kedélyét megzavarta volna. + +Egy napon Oroszlay is meglátogatta Esztheyéket s azok megijedtek azon +a pusztuláson, mi szép arczán ki volt fejezve. Vonásai nagy +szenvedéseket mutattak, s álmodozó szemében most keserv tükrözé magát +az elveszett remény miatt, mert ő sem hallott Dóziáról, de mind a +mellett folytonos remény és kétség között töltötte napjait. + +A szalonba léptekor Enyingit is ott találta, s a kandalló körül a +hölgyeket, kik napok óta nem mehettek ki a házból a gyorsan beállt tél +hóvihara miatt és örömmel látták Oroszlay jövetelét. + +Eleinte a napi eseményekről beszéltek, azután Enyingi rátért a +közeledő farsangra. Elmondta a bemutatandó leányok neveit, a +főrendűeknél készülő bálokat, s vidámságot öntött a társalgásba, mi +kissé nehézkesen indult meg, mert a hölgyek meg voltak döbbenve Jakab +gróf külseje fölött, ki, mint mondtuk, feltünő rossz színben volt, s +alig mertek előtte vidámabb dolgokról beszélni. + +És ő észrevette ezt, s talán nem akarva szomorúságával terhökre lenni, +erőlködött Enyingi élénk társalgásában résztvenni, és Veronikához +fordulva, kérdé: + +--Örül a farsangnak, grófnő, mi Lóránd szerint hosszú és tartalmas +lesz? + +--Oh, én nem szándékozom többé bálba menni, vagy legalább az idén nem. + +Oly nagy határozottsággal ejté ki e szavakat a leányka, hogy +mindnyájan csodálkozva néztek rá. + +--Hisz még csak egy farsangon tánczolt,--mondá Oroszlay,--s azt +állítják a fiatal hölgyek, hogy a világban való szereplés kezdete +rendesen nehézségekkel jár és nagyobb náluk az elfogultság, mint az +élvezet, s a második farsang az, mely élvezetet szerez. + +--És igazat mondanak!--viszonzá hévvel Veronika.--Rendesen nagy +várakozással kezdjük meg mulatságainkat, s talán ez tesz elfogulttá. +De rendesen nem találjuk azt, a mit vártunk. + +--Ezt sok fiatal hölgy elmondhatná magáról, de legkevésbbé grófnő,-- +viszonzá enyelegve Enyingi.--A ki oly ünnepeltetésnek van kitéve, az +többet talál, mint a mit talán várt. + +--De nem mindenki vágyik arra, s nekem elég volt a farsang élvezete +egy télen. Végre is nagyon felületes mulatság végigtánczolni az +éjszakákat, hogy azután a napokat átaludjuk. + +--Kevés leány gondolkodik így,--mondá Enyingi mosolyogva, s egy +pillantással Jakabra, kire látható kellemes hatást tettek e szavak, s +majdnem érzékenyen mondá: + +--Szóról-szóra aláírnám grófnő állítását, csak azt csodálom, hogy hol +vette e tapasztalatokat? Lórándnak igaza van, kevés leány gondolkozik +így, s úgy az anyák, mint leányaik lehetetlennek tartanák másként +cselekedni, mint a bevett szokás előírja, hogy az egyik bál és +mulatságból a másikba siessenek vég nélkül. + +--És természetesnek tartja azt, hogy Veronika így beszél?--kérdé +majdnem megrovóan Hermance, Oroszlayhoz fordulva. + +--Veronika grófnő egyéniségét ismerve--igen. + +--Ha tíz évvel idősebb volna, nem lehetne bámulni szavain. De +tizennyolcz éves korban ez természetellenes. + +--És hány leány van, ki soha sem mulatott, s boldog és elégedett!-- +kiáltott föl hévvel Veronika.--És hány van, ki ott a bálterem zenéje +mellett sírni szeretne, holott kötelessége mosolyogni és derült arczot +mutatni. + +Oly nagy érzékenységgel ejté ki e szavakat a fiatal leány, hogy pár +pillanatra megakadt a társalgás, s a két ifjú meglepetve pillantott +egymásra. + +--Csakhogy azok a leányok, kikről te beszélsz, nincsenek a te +helyzetedben,--mondá Esztheyné,--s nem azért nem vesznek részt az +ifjúság élvezeteiben, mert nincs kedvük, hanem mert nem tehetik. + +--Például szegény Dózia!--mondá búskomolyan Veronika, mely név +kiejtése mindnyájokat megdöbbenté, s Hermance grófnő arcza élénk +rosszalást fejezett ki. + +--Semmi hír sincs róla?--kérdé Enyingi. + +--Semmi! + +Oroszlay nem szólt a feleletre, de nagyon halovány lett, s Enyingi +mondá: + +--Végre is a rendőrséghez kellene fordulni miatta, mert annyiban nem +maradhat eltünése. + +--Nem, nem, azt nem tehetjük,--viszonzá hévvel Esztheyné.--Botrány +lehetne belőle. Ha nyiltan keresnénk, belejönne az az ujságokba, s ezt +ő maga legkevésbbé szeretné. + +--De hát hova lehetett?--tört ki fájdalommal Oroszlay.--Miért +rejtőzködik azok előtt, kik szeretik és nélkülözik? + +--Én nem tettem le a reményről, hogy vagy visszatér, vagy tudatja +hollétét,--mondá Enyingi.--Talán ki akart térni az esetleges +kihallgatás elől Holcsi pörének tárgyalásában, kivel összeköttetésben +volt, s félt, hogy beidézik tanunak. + +--Az valószinű,--jegyzé meg Esztheyné, kinek nagyon kellemetlen volt +ez a beszédtárgy, s örömmel látta a komornyik megjelenését, ki +teakészlettel lépett be, követve az inastól, s gyorsan elrendezték a +tea-asztalt, mialatt megszakadt a társalgás, s Veronika a tea +kiöntéséhez fogott. + +--Egy levelet hoztak a grófnőnek,--mondá a komornyik Veronikához +lépve, s átadva azt, ki rápillantva az írásra a borítékon, csodálkozva +szemlélte a teljesen ismeretlen betüket. + +--Kitől van?--kérdezte Hermance grófnő. + +--Nem tudom. Ha megengedik, fölbontom, mert oly különös érzésem van, +mintha a levél fontos tartalommal bírna. + +És leszakítva a borítékot, mindenekelőtt az aláírásra pillantott s +annak látására halk sikoltás hagyta el ajkait.--A levél Dóziától volt. + +--Mi bajod, Veronika? Kitől jön a levél?--sürgeté őt megrettenve +Esztheyné, s a többiek feszülten vizsgálták arczát, mert sejtették, +hogy abban valami különös lehet, itélve a leányka megdöbbenéséről, +kinek arcza a fölindulástól halálsápadt lett. + +--Dó-zi-á-tól,--rebegte halkan, s olvasni kezdett, mialatt mély csönd +honolt a teremben. + +A levél a következőket tartalmazta: + +Sacré-Coeur, 12/9. 19.... + +Szeretett kedves grófnő! + +Onnét írom e sorokat, hol lenni egyedüli rendeltetésem--a kolostorból! + +Beléptem a szent szűzek közé, s itt maradok örökre és fölveszem a +fátyolt. Ne aggódjanak miattam, hogy híremet eddig nem hallották. Meg +voltam hasonolva önmagammal s idő kellett, míg lelkem egyensulyát +valamennyire visszanyertem. + +Most csöndes és békés vagyok. Lecsillapult bennem mindaz a kínzó +érzés, mi megőrüléssel fenyegetett. Istenhozzádot mondtam a világnak! +El vagyok temetve, s nem kívánok fölébredni. + +Imádkozni fogok mindazok boldogságáért, kiket szeretek, s kik oly jók +voltak hozzám, hogy meghálálni nem tudom, s csak arra kérem, felejtsék +el a boldogtalan + +Dóziát. + +Veronika könyes szemekkel nyujtá Oroszlaynak a levelet, ki mohón +futotta azt keresztül, s azután némán, leverten tekintett maga elé. + +Nagy csapás volt ez rá nézve, és mégis megkönnyebbülést érzett, mert +azt megtudta, hogy Dózia él, mi fölött már kételkedni kezdett. + +Azután sorra elolvasták a szomorú tudósítást s mindnyájuk arczán +meghatottság látszott. Senki sem tett megjegyzést Dózia elhatározására +nézve, s Oroszlay búcsút vett és gyorsan távozott, mint ki nem birja +titkolni bánatát s idegességét és nem akart a hölgyeknek terhére +lenni. + +--Még mindig mennyire szereti,--gondolta ajkait harapdálva Hermance.-- +És ezt az érzést én keltettem föl benne végzetes tévedésemmel! + +--Nem hagyhatjuk Dóziát a zárdában,--mondá nagy erélylyel Veronika.-- +Irtóztató meggondolni, hogy oly szép, fiatal leány tizenhét éves +korában örökre elbúcsuzzék az élet minden boldogságától! + +--Ki tudja, nem lesz-e ott békésebb, boldogabb élete, mint a +világban?--mondá Esztheyné. + +--Láttuk Oroszlay izgatottságát s arczának kétségbeesett kifejezését. +Ez a két ember úgy szereti egymást, hogy boldogság várhat csak rájuk s +miért áldozzák azt föl képzelgéseknek?--mondá Veronika hévvel s igaz +szánalommal hangjában. + +--De ez ellen most már semmit sem lehet tenni,--viszonzá Hermance +grófnő, láthatólag megnyugodva a történtek fölött. + +Enyingi azonban látta Veronika arczán, hogy az valami nagy +elhatározásra készül s jobbnak találta egyedül hagyni a hölgyeket és +rövid idő mulva ő is távozott, azzal a szándékkal, hogy fölkeresi +Jakabot, kinek arcza halálos sápadtságából gyanítá, hogy az miféle +kedélyállapotban lehet. + +Ő, daczára, hogy bizonyos tekintetben könnyűvérű ember volt, tudott +nagyon mélyen érezni és komoly is lenni, s most barátja háza felé +haladva, egyenkint végiggondolta azoknak az embereknek sorsát, kiket a +véletlen oly messziről, s oly különböző társadalmi állásból szedve +össze, egymásba fűzte történetük eseményeit. + +Valamennyien mást és mást óhajtanak s egyik csak a másik boldogsága +árán érheti el azt, a mire vágyik, s egyedül Veronika az, ki +valamennyiüknek fölötte áll, nem törődik saját érdekeivel, szivével és +boldogságával, igyekszik boldoggá tenni azt, a kit szeret és azt, ki +nála oly sokkal szerencsétlenebb helyzetben született, és semmije +sincs neki az életből s az ifjúságból, szerelmén kívül! + +--Nagyszerű jellem,--gondolta elragadtatva--és talán nem is lenne +boldog Jakabbal... Neki másforma férj kellene, ki páratlan egyéniségét +úgy fogja föl, mint én, de hát hasztalan udvarolok neki már évek óta, +észre sem veszi azt Oroszlay mellett, ki pedig sohasem volt más, mint +jó barátja. + +E gondolatok és tünődések alatt lesütött fővel haladva, egyszerre +sötét árnyékot látott maga előtt, s fölpillantva, Kardos detektivet +pillantá meg. + +--Jó reggelt kivánok, gróf úr,--szólítá az meg őt,--a törvényszéki +tárgyalásról jövök. Hallotta már, hogy Holcsi nővéreit fölmentették +bizonyítékok hiányában. Miután a főbűnös meghalt, s a két hölgy úgy is +csak mellékes személy volt és Somorjay visszavonta ellenök vádját, +holnap szabadon bocsátják őket. + +--Nem sok hasznát veszik fölmentésüknek,--viszonzá Enyingi.--Obrenné +bizonynyal nem kapja vissza engedélyét leánynevelő intézetére, de ha +kapná is, vajjon ki adná hozzá gyermekét? És a másik, Holcsi nélkül, +nem tudom miből fog élni? + +--Azt én sem tudom... Talán leánya fogja segíteni, ki, úgy hallom, +Eszthey grófnénál van. + +--Már nincs ott, zárdába ment. + +--Ne mondja, gróf úr! Ez igazán csodálatos. Oly fényes jövőnek nézett +elébe... És mit mond erre Oroszlay gróf, ki általam oly nagy hévvel +kereste hollétét? + +--Még nem tudom, most megyek hozzá,--viszonzá Enyingi tartózkodva, ki +nem igen szeretett Kardossal ezekről a dolgokról beszélni. + +--Ujságot is akarok mondani, gróf úr, ha érdeklik egy kevéssé az én +ügyeim. + +Ekkor már Oroszlay háza előtt voltak, s Enyingi megállva a kapu előtt, +kérdőleg nézett rá. + +--Vőlegény vagyok, s leendő házasságomat tulajdonképpen méltóságodnak +köszönöm. + +--Nekem?--kérdé csodálkozva a gróf.--Ezt igazán nem tudom, hogy +történhetik, miután semmit sem sejtek arról. + +--Ha megmondom, ki a menyasszony, rögtön érteni fogja szavaimat. + +--Halljuk, ez igazán érdekel. + +--Pármay Juliska. A cseregyermek! + +--Ez meglepő. A pör alatt ismerkedtek meg? + +--A mint tudja, gróf úr, ott laktam náluk egy hónapos szobában, hogy +Somorjayt megfigyeljem, a mi sikerült is. Megtudtam mindent, a mit +tudni akartam, de elvesztem szivemet. + +--Tehát kétféle eredménnyel járt a megbízás? Gratulálok! + +--Köszönöm. Majd tudatom ezt Eszthey gróffal, talán érdekelni fogja +őt. + +--Eszthey gróffal? + +--Természetesen! Ajánlom magamat kegyeibe, gróf úr,--mondá nevetve +Kardos s meghajtván magát, távozott, míg Enyingi belépett a kapun és +fölhaladt a lépcsőkön, hogy Oroszlayval beszéljen és esetleg, úgy, a +hogy tudja, megnyugtassa. + + + +XXVII. + +--Tegye föl a kalapját, Ernesztine és menjünk,--mondá pár nappal +később Veronika kisded prémes bundájában és tollas kalappal fején +lépve be az öreg komornához, ki ablaka mellett ülve nézte a +háztetőkről lefüggő zuzmarát, s azt gondolta magában, hogy milyen jó +dolga van annak,--ki meleg szobájában ülhet. + +--Ilyen hidegben akar grófnő sétálni menni?--kérdé, megriadva hagyván +el helyét. + +--A hideg levegő egészséges,--viszonzá mosolyogva a leányka.--De ne +féljen, nem akarom öreg lábait próbára tenni. Kocsin megyünk. + +--Az más!--viszonzá megvidámulva Ernesztine s gyorsan öltözni kezdett. + +De midőn kiléptek a kapun, csodálkozva tekintett körül. Kocsit nem +látott sehol, s gyanakodva nézett Veronikára, mert hozzá volt szokva +annak tréfáihoz. + +--Csak az első bérkocsi-állomásig megyünk. Ne ijedjen meg. + +--Miért nem hozatott kocsit ide, grófnő? Ha nem akar gyalog menni, +fölösleges ezen a hosszú légvonatos utczán végig ballagnunk ebben a +fagyos szélben. + +--Jőjjön, jőjjön, mindjárt ott leszünk, senkinek sem szabad tudni, +hova megyünk s azt a portás előtt meg kellett volna mondanom. + +--De hát hová készül oly titkos útra? + +Veronika nem felelt, gyorsan sietett előre, Ernesztine alig birta +követni. + +Midőn a kocsi-állomáshoz értek. Veronika besegíté az öreg komornát s a +kocsisnak mondá: + +--A Sacré-Coeurbe. + +Ernesztine elámulva ült mellette. + +--Hova mondta a kocsisnak, hogy menjünk?--kérdé, azt hivén, hogy nem +jól hallott. + +--Zárdába, hol addig, míg én a fejedelemnővel beszélek, nézheti a +szentképeket, s imádkozhatik, és nem lesz hosszú az ideje. + +A komorna megcsóválta fejét. + +--Oly különös dolgok történnek egy idő óta nálunk,--motyogta rossz +kedvvel--és ez ismét valami szokatlan kirándulás. + +--Fontos teendőm van ott, s remélem, jól fogok végezni. + +Többé egyetlen szót sem váltottak együtt, s nemsokára a zárda kapuja +előtt állt meg a fogat, hol Veronika a fejedelemasszonyról +kérdezősködött, s megmondván nevét, rögtön be is bocsátották ahhoz. + +--Mit kíván, gyermekem?--kérdé az tőle, jóindulattal tekintvén a +viruló szép leányra. + +--Néhány nap előtt egy fiatal hölgy jött ide,--kezdé Veronika.-- +Somorjay Teodózia a neve. Vele kivánok beszélni. + +--Az nehezen fog menni,--viszonzá kellemetlen meglepetéssel a +fejedelemnő.--Ő betegen érkezett hozzánk, s mint mondta, kimerült és +nagyon boldogtalan; és arra kért, ha valaki keresné, senkit se +bocsássunk hozzá. + +--Én legjobb barátnője vagyok, ő pedig menyasszony. Valamely +félreértés következtében határozta rá magát, hogy titkon elhagyja +házunkat és ide jőjjön... Beszélnem kell vele okvetetlen. Kérem, +bocsásson hozzá. Remélem, nem ágyban fekvő beteg. + +--Az volt, de ma már elhagyta ágyát, s kérem, gyermekem, ne zavarja őt +nyugalmában és szándékában, ő zárdaszűz óhajt lenni. + +--Tudom! És legyen, ha azok után, miket én mondani fogok neki, nem +változtatja meg szándékát,--viszonzá hévvel Veronika, s kezét kérően +tette össze. + +--De gondolja meg, helyes, sőt szabad-e valakit eltéríteni akarni +szent czéljától, ki Istennek kivánja szentelni életét?--kérdé majdnem +hidegen a fejedelemnő. + +--Szerintem ahhoz, hogy igazán szívből és vallásos elhatározásból +tegyünk ily lépést, semmi másnak nem szabad elfoglalni lelkünket,-- +mondá korához alig illő komolysággal a leányka,--holott Teodóziának a +szíve tele van szerelemmel, s csak a kétségbeesés vezérelte ide. + +--Bármi az oka hozzánk jövetelének, itt békét, csöndet és nyugalmat +talál; s ha később mást határoz, bármikor elhagyhatja a zárdát. + +--Tehát nem engedhetik meg, hogy találkozzam vele?--kiáltott föl +türelmetlenül Veronika. + +A fejedelemnő pár pillanatig gondolkozott. + +--Határozzon ő maga,--mondá azután, s csöngetett és a belépő apáczának +mondá: + +--Kérdezze meg Somorjay Teodóziát, kiván-e találkozni Eszthey Veronika +grófnővel? + +A zárdaszűz eltünt, s a fejedelemnő ismét vendégéhez fordult. + +--Ha találkozik barátnőjével, kérem, ne izgassa föl, mert az orvos +idegrohamoktól féltette, mi azonban mostanig szerencsére nem +következett be, de ki tudja, mi történik, ha... + +Ekkor visszajött a küldött, s jelenté, hogy Teodózia várja a vendégét. + +Veronika szeme örömben villant föl e hirre, míg a fejedelemnő arczán +az ellenkező hatás látszott; de a leányka nem vette azt észre, mert +repült az őt vezető zárdaszűz után, alig várva, hogy Dóziát lássa, ki +oly szintelenül és betegen jött elébe, hogy megdöbbent látásán. + +--Miért keresett föl, grófnő?--kérdé gyönge, fájdalmas hangon.--Én +leszámoltam mindennel, s egyedüli óhajtásom e zárda falai között +tölteni életemet. + +--És nem gondol arra, kinek koczkára teszi életét?--kérdé mély +érzéssel Veronika, levonva maga mellé Dóziát, s szeretettel fogva át +derekát.--Oroszlay magának vőlegénye, s nincs ok rá, hogy cserben +hagyja... Tudja-e, hogy ő olyan valamire fogja határozni magát, mitől +Isten óvjon meg mindnyájunkat, kik jó keresztények és vallásosak +vagyunk. + +--Az nem lehet!--kiáltott föl rémülten Dózia.--Ő tudja, hogy miért +hagytam el... Nem vagyok méltó hozzá, s ha ma kész volna is értem +minden áldozatra, később megbánná és akkor... + +Kezébe rejté arczát és keservesen sírt, s nem tudta bevégezni +mondatát. + +--Olyan embernek tartja Oroszlayt, kinél az érzelmek elromlásnak +vannak alávetve? Nem, Dózia! Azt nem szabad és nem lehet róla +föltételezni. Én ismerem őt évek óta, majdnem gyermekkoromtól és +mondhatom, hogy kevés férfi van hozzá hasonló, jó, gyöngéd, állhatatos +és számtalan leány boldog volna, ha ő megajándékozná szerelmével. + +Oly nagy hévvel, meggyőződéssel ejté ki e szavakat Veronika, hogy +Dózia levéve kezét szeméről, meglepetve tekintett rá. + +--Maga is szereti őt?--kérdé önkéntelenül, majdnem rémülten. + +--Sokkal jobban, mint fölfogni képes volna, mert én saját boldogságom +árán kivánom őt boldoggá tenni; míg az, kit szeret, romlásán dolgozik. + +--Ne mondja ezt, grófnő, hisz mérhetetlen az, a mit én e +határozatommal veszitek!--kiáltott föl zokogva Dózia,--Nekem nincs más +menedékem e kopár falakon kívül, s itt kell töltenem egész életemet. + +--De miért teszi? Egészségtelen képzelődés, a mit cselekszik és azt +hiszi, hogy valami hősies tettet követ el, pedig csalódik. Én +gyávaságnak tartom elhatározását. Nem mer megküzdeni a nehézségekkel, +melyek nem is léteznek. Elbujik, mint a büntetéstől félő gyermek, s +magával együtt szerencsétlenné tesz egy oly embert, kinek életét földi +mennyországgá tehetné. + +Dózia valósággal meg volt rémülve ettől a határozott kijelentéstől, s +félve, habozva tekintett a beszélőre... Mennyivel nagyobbnak, szebbnek +látta őt önmagánál, ki oly fenséges lelkesüléssel védte azt az ügyet, +mi tönkretette saját jövőjét, míg ő: igaza volt Veronikának, gyáván +megfutott a nehézségek elől. + +--Nemde, grófnő, maga nagyon rossznak, önzőnek és szívtelennek tart +engem?--kérdé bátortalanul s könyes szemekkel. + +--A legszívtelenebbnek, kit valaha ismertem! Nem törődik senkivel, +semmivel, csak saját képzelgéseivel, és hagy egy egész csapat embert +nyugtalankodni távozása miatt. Avagy azt hiszi, helyesen cselekedett, +mikor titkon elhagyott bennünket és ide menekült? + +--Féltem, hogy beidéznek tanunak a Holcsi-ügyben, s ez +beszámíthatatlan állapotba kergetett. + +--Annak mások is ki voltak téve, s mégsem szöktek meg. Különben az az +ügy már be van fejezve. Holcsi meghalt a tárgyalási teremben birái +előtt. Szívszélhüdés ölte meg s két nővérét szabadon bocsátották. + +Dózia a legnagyobb ámulattal hallgatta e szavakat. + +--És Klára... Mi történt vele?--kérdé visszatartott lélekzettel. + +--Róla nem tudok semmit. Most azonban vegyen kalapot és köpönyeget s +jőjjön velem; legyen vége a habozásnak. Jól öltözködjék föl, mert +hideg van. + +--Hogy lépjek a grófnő elébe, ki bizonynyal megvet engem? + +--Ne aggódjék azon. Én felelek mindarról,--mondá erélylyel Veronika.-- +Vegyen búcsút a fejedelemnőtől, s menjünk e szomorú helyről mielőbb! + +Dózia pár percznyi habozás után felöltözött. Fátyola alatt könyek +hulltak arczára, mikor a fejedelemnőtől elbúcsúzott, ki megrovó +szavakkal mondta el, hogy mennyire nem helyesli ezt az ingatagságot, s +nem jósolt jót a jövőre, de nem tett ellenvetést Dózia távozására +nézve. + +A leányokat megpillantván Ernesztine, bámuló fölkiáltást hallatott. + +--Tehát ide menekült?--kérdé majdnem gúnyosan Dóziától, ki nem felelt, +némán, lesütött fővel ült társnője mellett, s hosszú pilláit nem merte +fölvetni és szó nélkül érkeztek a palotába. + +Szobáikba mentek, hol Veronika egyedül hagyva pár pillanatra Dóziát, +néhány sort vetett papirosra, s Oroszlaynak czímezve, azonnal elküldte +ezt a grófnak: + +«Dózia itt van. Jöjjön mielőbb. + +Eszthey Veronika.» + +Ez állt a levélben, azután anyját kereste föl, s elmondta neki, hogy +Dóziát magával hozta a kolostorból, ki nem nagy örömmel vette ezt a +hírt. + +--Csodálom, hogy volt kedve és bátorsága idejönni,--viszonzá +kedvetlenül a grófné,--s fölöslegesnek tartom részedről azt a nagy +érdeklődést, melylyel annak a gyors elhatározásokra hajlammal biró +leánynak tetteit kiséred. + +Veronika meghatva tekintett anyjára, mert ily hangon ez nem szokott +hozzá beszélni. + +--Rosszalja, a mit tettem?--kérdé lehangoltan. + +--Dóziának legjobb lett volna a zárdában maradni. + +--És Jakab?--kérdé kitört szenvedélylyel a leány.--Ő egész életére +boldogtalan lett volna, holott nekem hatalmamban áll boldoggá tenni. + +--Rövid idő mulva elfelejtené képzelgéseit és akkor... + +--Azt hiszi, nőül vett volna engem? Soha! Az oly szív, mint az övé, +csak egyszer szeret, de abba az érzésbe fölolvad s beletemeti egész +élete boldogságát. + +--Azt az idő mutatta volna meg. + +--És én, ki osztatlan szivet kivántam volna, sohasem fogadnék el oly +érzelmeket, mik egy volt szerelemnek maradványai. Vegye ő nőül Dóziát, +ez már így volt elhatározva. A sors vezette őket össze a társadalom +két végéről. És én boldog leszek, ha Jakabot boldognak tudom. + +--Nem csalod meg magadat, Veronika?--kérdé leverten, szomorúan +Esztheyné, ki természetellenesnek találta leánya arczán és hangjában a +nagy lelkesültséget, melylyel az szavait kiejté. + +--Nem! A mit teszek, az megfontolt elhatározásomból ered. Megnyugodtam +csalódásaim fölött, de ezzel nincs befejezve életem. Hisz annyi tér +van, hol az ember kárpótlást talál... Férjhez nem megyek, mert egy +második Jakab nincs a világon. + +Esztheyné sírva hallgatta e szavakat. Ő volt az oka mindennek. Ő +követte el az első végzetes lépést, s a többi mind egyenkint abból +következett. Vajjon ez a jutalom azért, hogy esküjét megtartotta, mit +annak a beteg asszonynak adott, s gyermekei boldogságára fogadta, hogy +leányáról gondoskodni fog, és helyrehozza férje ballépését... Még csak +nem is az a gyermek Dózia, kinek ő tartá, de mindegy, fölkarolt egy +elhagyatott gyermeket, neveltette, gondoskodott róla, és jótette +ellene fordul s megbünteti őt férje vétkéért. + +Veronika látván anyja szomorúságát, letérdelt előtte, s átfonta +derekát karjaival és erőltetett mosolylyal, enyelgő hangon mondá: + +--Együtt maradunk, mama, és nem lesz nélkülem elhagyatva... Avagy azt +hiszi, nem vettem én észre számtalan szomorúságát házaséletében? Én +kárpótolni fogom azt, mi szenvedését okozta, és végre is, a mely +családban vétkeznek az erkölcs, vallás és tisztesség ellen, ott +valakinek bűnhődni kell, olykor a szülők gyermekeikért, vagy +megfordítva, a gyermek atyja, anyja vétkeért. Nálunk én vagyok a +sorstól kiszemelve arra, s legyen meg Isten akarata! + +--Veronika!--kiáltott föl elszörnyüködve ezen a beszéden Esztheyné, +miből látta, hogy leánya kegyetlen szigorral birálja meg a helyzetet, +ő tudja, vagy kitalálta azt, mit ő oly nagy gonddal őrzött és titkolt +gyermekei előtt. + +--Ne beszéljünk többé ezekről, mama!--kiáltott föl zavarral s lángoló +arczczal a lányka és elhagyta helyét. Két forró könyet törült le +arczáról, melyek kicsordultak szép, lelkes szeméből, s mosolygott. A +megnyugvás és lemondás mosolya volt ez, de anyjának tőrdöfésként +hatolt szivébe... + +Fél óra mulva Oroszlay gróf jelent meg Veronika hivására a palotában. + +Boldog kifejezéssel arczán lépett a terembe, s kérdőleg függeszté +szemeit Veronikára, ki futólag köszöntve őt, szaladt Dóziáért, s kézen +fogva vezette be és mondá: + +--Itt hozom menyasszonyát, Jakab. Tegye őt boldoggá, kinek ezerféle +aggodalma van a jövőre nézve. Oszlassa el azokat, mert nincs többé +semmi akadály, mi házassága elébe gördülhetne. Mindketten szabadok, +függetlenek, s a jövő oly bájosan mosolyog feléjük. + +E szavak után eltünt a teremből, egyedül hagyva a mátkapárt, kik +boldogságban úszva, nem sejtették, hogy két szobával távolabb egy szép +fiatal leányka zokog, kinek mindene megvolt e földön, csak az nem, mi +boldoggá tehette volna, s ki keservesen siratja boldogságát. + +Eszthey gróf és a grófnő megdöbbenve, elszomorodva fogadták az +Oroszlay és Dózia eljegyzésének hírét, s talán mindketten arra +gondoltak, hogy Veronika boldogságát ők tették semmivé. A férj +könnyelműsége volt a kezdet, a nő végzetes tévedése a folytatás, s +leányuk nagy, nemes szive a vég! Talán a sors intézte így, s nekik meg +kellett hajolni gyermekük nemes cselekedete előtt... + +* + +A fővárosban nagy szenzácziót keltett Oroszlay leendő házassága. +Mindenki azt hitte, soha sem fog az megnősülni, mert kivéve Eszthey +Veronikát, soha sem foglalkozott egyetlen rangjabeli leánynyal sem, s +azt, hogy ahhoz is csak mint jóbarát közeledett, senki sem tudta; +talán csak maga Veronika, ki finom itéletével meg tudta bár +különböztetni az udvarlást a barátságtól, mind a mellett mindaddig +remélt, míg meg nem győződött arról, hogy Jakab Dóziát szereti. + +És mint anyjának mondta: neki osztatlan szív kellett. Attól a +percztől, hogy megtudta, miként a fiatal gróf szive másért hevül, nem +óhajtott mást, mint őt boldognak látni! És ez sikerült neki!... + +A következő nap Enyinginek mosolygó ajkkal, száraz, könytelen +szemekkel tudta elmondani Oroszlay és Dózia mátkaságát. Volt ereje +örömét fejezni ki a házasság fölött, s midőn Enyingi megtévesztve e +viselet által, mely közönyt jelentett Jakab iránt, nem állhatott +ellent és imádását, csodálatát, s rég titkolt szerelmét tette a +leányka lábaihoz; az mosolygó arczczal nyujtott neki kezet s biztató +hangon mondá: + +--Ma még nem igérhetek semmit, de mához egy évre megadom a választ +kérésére... Legyen addig türelemmel. Hisz a jövőt nem lehet tudni. + +És Enyingi hálás volt feleletéért. Remélt, mint minden szerelmes +ember. Eddig még kilátásai sem voltak arra, hogy Veronika Jakab +mellett őt észreveszi, s most határidőt szabott az a válaszra! + +Lehetetlen, hogy elutasítsa őt, hisz a nőket meghatja az igaz, +föláldozó szerelem! + + + + + + + + + + +End of Project Gutenberg's Végzetes tévedés, by Lenke Beniczkyné Bajza + +*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK VÉGZETES TÉVEDÉS *** + +***** This file should be named 33026-0.txt or 33026-0.zip ***** +This and all associated files of various formats will be found in: + https://www.gutenberg.org/3/3/0/2/33026/ + +Produced by Adrienne David, from files obtained from The +Hungarian Electronic Library (Magyar Elektronikus Könyvtár), +http://mek.oszk.hu/07700/07737 + + +Updated editions will replace the previous one--the old editions +will be renamed. + +Creating the works from public domain print editions means that no +one owns a United States copyright in these works, so the Foundation +(and you!) can copy and distribute it in the United States without +permission and without paying copyright royalties. Special rules, +set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to +copying and distributing Project Gutenberg-tm electronic works to +protect the PROJECT GUTENBERG-tm concept and trademark. Project +Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you +charge for the eBooks, unless you receive specific permission. If you +do not charge anything for copies of this eBook, complying with the +rules is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose +such as creation of derivative works, reports, performances and +research. They may be modified and printed and given away--you may do +practically ANYTHING with public domain eBooks. Redistribution is +subject to the trademark license, especially commercial +redistribution. + + + +*** START: FULL LICENSE *** + +THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE +PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK + +To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free +distribution of electronic works, by using or distributing this work +(or any other work associated in any way with the phrase "Project +Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full Project +Gutenberg-tm License (available with this file or online at +https://gutenberg.org/license). + + +Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm +electronic works + +1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm +electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to +and accept all the terms of this license and intellectual property +(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all +the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy +all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your possession. +If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project +Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound by the +terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or +entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. + +1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be +used on or associated in any way with an electronic work by people who +agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few +things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works +even without complying with the full terms of this agreement. See +paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project +Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this agreement +and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm electronic +works. See paragraph 1.E below. + +1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the Foundation" +or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project +Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual works in the +collection are in the public domain in the United States. If an +individual work is in the public domain in the United States and you are +located in the United States, we do not claim a right to prevent you from +copying, distributing, performing, displaying or creating derivative +works based on the work as long as all references to Project Gutenberg +are removed. Of course, we hope that you will support the Project +Gutenberg-tm mission of promoting free access to electronic works by +freely sharing Project Gutenberg-tm works in compliance with the terms of +this agreement for keeping the Project Gutenberg-tm name associated with +the work. You can easily comply with the terms of this agreement by +keeping this work in the same format with its attached full Project +Gutenberg-tm License when you share it without charge with others. + +1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern +what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in +a constant state of change. If you are outside the United States, check +the laws of your country in addition to the terms of this agreement +before downloading, copying, displaying, performing, distributing or +creating derivative works based on this work or any other Project +Gutenberg-tm work. The Foundation makes no representations concerning +the copyright status of any work in any country outside the United +States. + +1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: + +1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate +access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear prominently +whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work on which the +phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the phrase "Project +Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, performed, viewed, +copied or distributed: + +This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with +almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or +re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included +with this eBook or online at www.gutenberg.org + +1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is derived +from the public domain (does not contain a notice indicating that it is +posted with permission of the copyright holder), the work can be copied +and distributed to anyone in the United States without paying any fees +or charges. If you are redistributing or providing access to a work +with the phrase "Project Gutenberg" associated with or appearing on the +work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1 +through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the +Project Gutenberg-tm trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or +1.E.9. + +1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted +with the permission of the copyright holder, your use and distribution +must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional +terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked +to the Project Gutenberg-tm License for all works posted with the +permission of the copyright holder found at the beginning of this work. + +1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm +License terms from this work, or any files containing a part of this +work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. + +1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this +electronic work, or any part of this electronic work, without +prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with +active links or immediate access to the full terms of the Project +Gutenberg-tm License. + +1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, +compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any +word processing or hypertext form. However, if you provide access to or +distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format other than +"Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official version +posted on the official Project Gutenberg-tm web site (www.gutenberg.org), +you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a +copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon +request, of the work in its original "Plain Vanilla ASCII" or other +form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg-tm +License as specified in paragraph 1.E.1. + +1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, +performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works +unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. + +1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing +access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works provided +that + +- You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from + the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method + you already use to calculate your applicable taxes. The fee is + owed to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he + has agreed to donate royalties under this paragraph to the + Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments + must be paid within 60 days following each date on which you + prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax + returns. Royalty payments should be clearly marked as such and + sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the + address specified in Section 4, "Information about donations to + the Project Gutenberg Literary Archive Foundation." + +- You provide a full refund of any money paid by a user who notifies + you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he + does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm + License. You must require such a user to return or + destroy all copies of the works possessed in a physical medium + and discontinue all use of and all access to other copies of + Project Gutenberg-tm works. + +- You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any + money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the + electronic work is discovered and reported to you within 90 days + of receipt of the work. + +- You comply with all other terms of this agreement for free + distribution of Project Gutenberg-tm works. + +1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg-tm +electronic work or group of works on different terms than are set +forth in this agreement, you must obtain permission in writing from +both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and Michael +Hart, the owner of the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the +Foundation as set forth in Section 3 below. + +1.F. + +1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable +effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread +public domain works in creating the Project Gutenberg-tm +collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm electronic +works, and the medium on which they may be stored, may contain +"Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or +corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual +property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a +computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by +your equipment. + +1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right +of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project +Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project +Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project +Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all +liability to you for damages, costs and expenses, including legal +fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT +LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE +PROVIDED IN PARAGRAPH F3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE +TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE +LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR +INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH +DAMAGE. + +1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a +defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can +receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a +written explanation to the person you received the work from. If you +received the work on a physical medium, you must return the medium with +your written explanation. The person or entity that provided you with +the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a +refund. If you received the work electronically, the person or entity +providing it to you may choose to give you a second opportunity to +receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy +is also defective, you may demand a refund in writing without further +opportunities to fix the problem. + +1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth +in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS' WITH NO OTHER +WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO +WARRANTIES OF MERCHANTIBILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. + +1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied +warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages. +If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the +law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be +interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by +the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any +provision of this agreement shall not void the remaining provisions. + +1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the +trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone +providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in accordance +with this agreement, and any volunteers associated with the production, +promotion and distribution of Project Gutenberg-tm electronic works, +harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees, +that arise directly or indirectly from any of the following which you do +or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg-tm +work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any +Project Gutenberg-tm work, and (c) any Defect you cause. + + +Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm + +Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of +electronic works in formats readable by the widest variety of computers +including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists +because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from +people in all walks of life. + +Volunteers and financial support to provide volunteers with the +assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's +goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will +remain freely available for generations to come. In 2001, the Project +Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure +and permanent future for Project Gutenberg-tm and future generations. +To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation +and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4 +and the Foundation web page at https://www.pglaf.org. + + +Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive +Foundation + +The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit +501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the +state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal +Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification +number is 64-6221541. Its 501(c)(3) letter is posted at +https://pglaf.org/fundraising. Contributions to the Project Gutenberg +Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent +permitted by U.S. federal laws and your state's laws. + +The Foundation's principal office is located at 4557 Melan Dr. S. +Fairbanks, AK, 99712., but its volunteers and employees are scattered +throughout numerous locations. Its business office is located at +809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887, email +business@pglaf.org. Email contact links and up to date contact +information can be found at the Foundation's web site and official +page at https://pglaf.org + +For additional contact information: + Dr. Gregory B. Newby + Chief Executive and Director + gbnewby@pglaf.org + + +Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg +Literary Archive Foundation + +Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide +spread public support and donations to carry out its mission of +increasing the number of public domain and licensed works that can be +freely distributed in machine readable form accessible by the widest +array of equipment including outdated equipment. Many small donations +($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt +status with the IRS. + +The Foundation is committed to complying with the laws regulating +charities and charitable donations in all 50 states of the United +States. Compliance requirements are not uniform and it takes a +considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up +with these requirements. We do not solicit donations in locations +where we have not received written confirmation of compliance. To +SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any +particular state visit https://pglaf.org + +While we cannot and do not solicit contributions from states where we +have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition +against accepting unsolicited donations from donors in such states who +approach us with offers to donate. + +International donations are gratefully accepted, but we cannot make +any statements concerning tax treatment of donations received from +outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. + +Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation +methods and addresses. Donations are accepted in a number of other +ways including including checks, online payments and credit card +donations. To donate, please visit: https://pglaf.org/donate + + +Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic +works. + +Professor Michael S. Hart was the originator of the Project Gutenberg-tm +concept of a library of electronic works that could be freely shared +with anyone. For thirty years, he produced and distributed Project +Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of volunteer support. + + +Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed +editions, all of which are confirmed as Public Domain in the U.S. +unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily +keep eBooks in compliance with any particular paper edition. + + +Most people start at our Web site which has the main PG search facility: + + https://www.gutenberg.org + +This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, +including how to make donations to the Project Gutenberg Literary +Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to +subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. diff --git a/33026-0.zip b/33026-0.zip Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..2ae7cc1 --- /dev/null +++ b/33026-0.zip diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..6312041 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This eBook, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this eBook outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..7e836ff --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for +eBook #33026 (https://www.gutenberg.org/ebooks/33026) |