diff options
Diffstat (limited to '27685-0.txt')
| -rw-r--r-- | 27685-0.txt | 7698 |
1 files changed, 7698 insertions, 0 deletions
diff --git a/27685-0.txt b/27685-0.txt new file mode 100644 index 0000000..9bf71ec --- /dev/null +++ b/27685-0.txt @@ -0,0 +1,7698 @@ +The Project Gutenberg EBook of Az Atlasz-család, by Gergely Csiki + +This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with +almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or +re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included +with this eBook or online at www.gutenberg.org + + +Title: Az Atlasz-család + +Author: Gergely Csiki + +Editor: Kálmán Mikszáth + +Illustrator: Antal Neogrády + +Release Date: January 2, 2009 [EBook #27685] + +Language: Hungarian + +Character set encoding: UTF-8 + +*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK AZ ATLASZ-CSALÁD *** + + + + +Produced by Tamás Róth, Szever Pál and the Online +Distributed Proofreading Team. With special thanks to the +library of Pécs, especially to the director, József +Kereszturi for the help in selecting and borrowing the +books. + + + + + + MAGYAR + REGÉNYIRÓK + + KÉPES KIADÁSA + + Szerkeszti: + MIKSZÁTH KÁLÁN + + 41 + + Csiky Gergely: + Az Atlasz-család + Neogrády Antal rajzaival + + + MAGYAR REGÉNYIRÓK + + KÉPES KIADÁSA + +Szerkeszti és bevezetésekkel ellátja + + MIKSZÁTH KÁLÁN + + + 41. KÖTET + + AZ ATLASZ-CSALÁD + + Irta + CSIKY GERGELY + + + BUDAPEST + FRANKLIN-TÁRSULAT +magyar irod. intézet és könyvnyomda + 1904 + + + +[Illustration: R. H. N. fec.] + + + AZ + ATLASZ-CSALÁD + + REGÉNY + + IRTA + + CSIKY GERGELY + + + NEOGRÁDY ANTAL RAJZAIVAL + +[Illustration: FT] + + BUDAPEST + + FRANKLIN-TÁRSULAT +magyar irod. intézet és könyvnyomda + + 1904 + + + Minden jog fentartva. + + Franlin-Társulat nyomdája. + + + + +CSIKY GERGELY. + +1842-1891. + + +Olyan helyen, ahol ritkák a gólyák, rozzant kereket tesz ki a gazda a +ház vagy a fa tetejére, hogy a gólya arra megragadjon, fészket rakjon. + +Ilyen forma ártatlan csalogatások az Akadémiák jutalomtételei, melyek +költői művekre tűzetnek ki. Szegényes irodalmi viszonyokra mutatnak. A +jeligés levelekből ki-kibontakozik egy-egy név, s van nagy örvendezés, +hogy itt valami olyan segittetett elő, a mi a nélkül nem lett volna, +pedig ha hébe-hóba olyan név kerül ki a jeligés levélkéből, a melyik +majdan az irodalomtörténetbe is belejut, azt bizonyosan kihámozta volna +a napfény a ködből a nélkül is. + +De hogysem e fölött elmélkednénk, ismerjük el, hogy 1875-ben a +Teleki-féle pályázatnál a nyertes «Jóslat» alkalmával egy név ugrott +ki a gondosan lepecsételt kis borítékból, mely gyorsan bejárta az +országot s azontúl vagy tizenhét évig folytonosan rokonszenvesen +csengett-pengett, mint egy forgalomban levő aranypénz. Ez a Csiky +Gergely neve volt. Ki ez a Csiky Gergely? Kérdezték mindenfelé, ámbár az +ó görög történelemből vett darab nem volt jó, csupa romantika, csupa +chablon a szerkezetben, a birálók egy része több kifogást emelt, csak a +nyelvben és verselésben mutatkozott némi erő és a közönség ennek daczára +megérezte, hogy valaki, a kire vártak, megérkezett. + +--Egy szemináriumi professzor Temesvárott,--beszéltek róla a +beavatottak,--egy harminczhárom éves pap, pankotai örmény fiú. Ki hitte +volna róla? + +A következő évben megint ő nyerte el a jutalmat és azután majd minden +jutalmat ő nyert el. A diadalok Pestre vonzották, megkapta püspökétől az +engedélyt és ide jött az irodalmi focusba, hol nagy szükség volt rá, +mert a magyar színműirodalom kezdett aláhanyatlani, bár soha sem +emelkedett volt fel még európai niveaura (még ma se áll azon). +Szigligeti Edére, Toldy Istvánra már leselkedik a halál, Tóth Ede pedig +már künn pihen a kerepesi temetőben. Csiky Gergely úgy kellett ide, mint +a falat kenyér. + +Zömök, kis kövér papocska volt, bozontos szemöldökkel, bika fejjel, +kurta nyakkal. Egy idomtalan emberke, csak a szemei voltak szépek és +lelkesen világolók. + +Feljött és itt mindjárt elhelyezkedett az akadémiai körökben, «a szérű +mellett», a hogy az igazi bohémek mondják. De erre nem volt szüksége, +mert ez az ember dolgozni jött két kézzel, tíz kézzel, száz kézzel. +Szinte szemkápráztató gyorsasággal öntötte a színműveket, eleinte a +klasszikus mintákon indulva, az ókorban kereste meséit, de csakhamar +belátta, Sardou és Pailleron sikerein okulva, hogy a közönségnek +aktuálisabb koszt kell s ez a pap, ki a szeminárium szük falai közt élt, +egyszerre merész kézzel, éles megfigyeléssel nyult be az élő magyar +társadalomba, megirván a «Proletárok»-at, egy sereg pompásan +kidomborított, «vérből és húsból» való alakot vonultatva fel a +színpadra. Ekkor érte el a zenitet. Többre tehetsége nem telt. Innen már +csak lefelé mehetett, de jó irányban ment, ostorozva «Mukányi»-ban a +stréberséget s általában minden további darabjában a magyar +betegségeket, mi által közelebb hozta az ország első színpadát magasabb +feladatához. + +Minket különben e helyütt csak mellékesen érdekel színműírói emelkedése, +mely valóságos uralkodás volt a magyar színpad fölött. Mondják, hogy egy +kis zsarnokság is vegyült közzé, hogy mint dramaturg visszaszorította +onnan a talentumokat. De hát hol vannak azok a talentumok, kiket +visszaszorított s a kik az ő halálával felszabadultak volna? + +Tény, hogy férfias, vasakaratú ember volt, erős szenvedélyekkel. Gyűlölt +és szeretett. Tudott akarni--azok közé tartozott, kik a könyökükkel is +elég erősek maguknak utat vágni--de hogy a könyökét használhatta volna, +arra nem jutott ideje, mert ez a könyök éjjel-nappal oda van támasztva +szinte szünetlenül az iróasztalhoz. + +Kivált miután a papságtól 1880-ban meg kellett válnia, mert az angyalok, +a kikkel a pap foglalkozik, és a színinövendék bakfisok, a kikkel +viszont a színképezdei tanár bajlódik, az egyház szemében +összeférhetlenek. Kitért a protestáns vallásra és megnősült. Mindez +hasznára vált a literaturának, mert a családfentartás nagyobb +munkásságra kényszeríté. Sok becses dolgot csinált. Lefordította +Sophoklest, Plautust,--e nemű fordításai becsben az Arany Jánoséval +vetekednek; írt mithologiát, dramaturgiát; dolgozott, birált az +Akadémiánál és Kisfaludy-Társaságnál, sőt még regényeket is irt és mint +ilyen kerül be most gyüjteményünkbe az «Az Atlasz-család»-dal, mely +körülbelül a legjobb, társai: «Az atyafiak», «Sisiphus», «Arnold» +között. + +Nem volt fris talentum, nem hozott új növényeket és virágokat új +színekkel és illatokkal. Nem az anyaföld ősereje tolta ki gondolatait. +Olyan volt csak, mint a «sprudel» vize, hogy a mi idegen tárgy beleesik +és az ő koponyájában megmártódik, az az ő patináját nyeri s a hervatag +szegfű is bizonyos művészi kéreggel bevontan a kövek maradandóságát +veszi fel. + +Egy kis jegyzőkönyvet tartogatott zsebében, abba jegyezte be, ha jó +ötletet, élczet, aperçu-t olvasott vagy hallott. Ez a kis könyv volt az +ő virágos kertje. Másrészt mint dramaturgnak módjában állt a szemét +kiaknázása. A használhatlan darabokban előforduló használható +téglatörmelékből építette föl meséit s a kis könyvecskéből bokrétázta +föl őket. + +A melyik mese be nem vált színdarabnak, regényt csinált belőle. Regényei +kevesebb igényűek, mint darabjai, de mindenik becsületes munka; s +emlékeztetnek színműveire, vannak bennök csattanó jelenetek, érdekes +mese, mely az olvasót megfogja, egy kis melegség, egy kis illat, nem +túlságosan sok, csak a mennyi épen telik, de mindeniken rajta van az iró +rendkívüli műveltségének és éleslátásának bélyege. + +Az összes tollat forgató generáczióban ő az egyetlen, a ki nem dolgozott +lapnál, nem bocsátkozott a politikába, se egyéb mellékes szereplésekbe, +kizárólag csak iró maradt. Egyszerű, elvonuló, mint az énekes madár, +mely láttatlanul a sűrűségben szeret lenni. A legszűkebb családi körben +élt, alig egy-két barátjával érintkezve. Neve csak akkor bukkant ki, ha +új darabot alkotott. Mintha a hold, az ég hárfása, csak akkor jelenne +meg, mikor megtelt. + +De hát egyszer mégis megtörtént a szomorú kivétel egy ködös novemberi +napon 1891-ben. A sajtó megdöbbenve jelentette, hogy Csiky Gergely nem +él többé. + +Egy előadatlan színdarab maradt utána, meg a kis jegyzőkönyvecske. És a +kis «Notes»-ben ki tudja, hány darab, hány személy, a kiket nem tud +életre szólítani soha többé sem a Gábriel harsonája, se a körmöczi +pénzverde pörölyeinek csattogása. + +Mikszáth Kálmán. + + + + + + +AZ ATLASZ-CSALÁD + + +Első kiadása megjelent 1890-ben. + + + + + +[Illustration] + + + + +I. + +(Kölcsönös meglepetések.) + + +Az öreg Atlasz Samu addig törte a fejét, addig tanácskozott a +feleségével, hogy micsoda meglepetést szerezzenek Sándor fioknak +nevenapjára, míg végre Sándor úrfi maga szerzett nekik meglepetést, még +pedig olyant, hogy majd a falnak szaladtak tőle. + +Az öreg úr egy legújabb találmányú és javított szerkezetű gőzeke s egy +teljesen fölszerelt almásszürke négyes fogat között ingadozott; amaz a +szenvedélyes gazdának szerzett volna örömet; ez hízelgett volna +fényűzési hajlamának, mely, mint igazi magyar földesúrhoz illik, eddig +csupán lovakban, sallangos szerszámokban, parádés kocsisokban s több +ilyfélében összpontosult. + +--Tudod-e Rozália,--mondá Atlasz úr feleségének, miután hosszasan +kifejtette előtte a két névnapi meglepetés előnyeit,--tudod-e, hogy +neked az ember semmi hasznodat sem veheti? Itt beszélek már egy óra óta +a gőzekéről és az almásszürke fogatról; elmondom, mindegyikének mi lenne +az ára és miben szerezne örömet Sándor fiúnknak, s te itt hagysz engem +állni és vaktában tapogatózni a nélkül, hogy csak egy szóval is +segítenél rajtam. Hát mindent én tegyek már ebben a házban? Nemcsak a +pénzt szerezzem meg, hanem azon is én törjem a fejemet, hogy mire +költsük el? + +Atlasz úr igazán haragudni kezdett, s lekapta fejéről a fekete bársony +sipkát, melyet a régi idők emlékéül télen-nyáron viselt, a szobában is, +kalapja alatt is. + +--Istenem, Istenem!--kiáltott Rozália asszonyság panaszos hangon,--hát +mit mondjak, miben adjak én neked tanácsot, mikor te olyan okos ember +vagy és úgy sem hallgatnál a tanácsomra, ha nem volna tetszésedre? + +--De most akarom, hogy tanácsot adj. És ha jó lesz, követni is fogom. +Egy hét múlva itt van Sándor napja; a keresztyén katholikusok jobban +megünneplik a névnapot, mint a születésnapot; tudom az én papomtól, a +főtisztelendő plébános úrtól; és mi, a szülei, nem sérthetjük meg +Sándort azzal, hogy nem veszszük figyelembe vallási szokásait. Névnapi +ajándékot kell neki adnunk, csak az a kérdés: a gőzekét-e vagy a négyes +fogatot? + +--A gőzeke--mondá az öreg asszonyság elgondolkozva--hasznos a +gazdaságban és mindenesetre nagy örömöt fog okozni Sándornak, a ki olyan +nagy gazda, hogy a régi, az igazi földesurak is hozzá járnak tanulni és +bámulni... + +[Illustration: --Mit akarsz ezzel mondani?] + +--Mit akarsz ezzel mondani?--vágott közbe szigorúan Atlasz úr.--Talán +azt, hogy Sándor nem igazi földesúr? + +--Harapjam el a nyelvemet, ha azt akartam mondani!--kiáltott az öreg +hölgy fölpezsdülve.--Sándor igazi földesúr, ha van igazi földesúr a +világon; de nem régi--ezt nem lehet tagadni; csakhogy annál nagyobb +dicsőség, ha a régiek hozzá járnak tanulni és bámulni. + +--Helyes beszéd,--monda Atlasz úr és teljes kiengesztelődése jeléül +ismét fejére húzta a bársony sipkát.--Tehát azt tanácslod, hogy a +gőzekét vegyük meg Sándornak? + +--Akarod, hogy adjak neked egy igazi okos tanácsot? + +--Akarom-e? Hogyne akarnám, mikor egy óra óta kérem már azt a tanácsot? + +--Én azt gondolom, hogy a gőzeke épen olyan örömöt szerezne neked, mint +Sándornak, mert hasznos lenne a gazdaságban; azért hát azt tanácslom, +vegyük meg a gőzekét. De a négyes fogat még nagyobb örömöt okozna +Sándornak, mert egyedül az övé lenne; azért vegyük meg a négyes fogatot +is. + +--Asszony, ez valóban okos tanács!--kiáltott bámulva Atlasz +úr.--Csodálom, hogy nekem nem jutott eszembe. Meg fogjuk venni mind a +kettőt! Ez lesz aztán az igazi öröm, az igazi meglepetés. Megmondom +Sándornak, hogy a te eszméd volt. Ezentúl mindig tanácsot kérek tőled, +ha valamit akarok tenni. + +--Ilyen okos ember nem szorul az én tanácsomra--felelt az öreg +asszonyság. + +--Hát csakugyan okos embernek tartasz engemet?--kérdé Atlasz úr büszke +szerénységgel. + +--Micsoda kérdés ez! Nem épen úgy tudod te, és nem épen úgy tudja az +egész világ? Ha nem volnál okos ember, meg tudtál volna ennyire +gazdagodni semmiből? + +--Uzsora nélkül,--tevé hozzá kiegészítőleg Atlasz úr. + +--Hála Istennek! Ezt senki sem mondhatja rólunk. Mikor az emberek +beszélgetnek rólad és mondják: «a gazdag Atlasz Samu», mindig hozzá +teszik: «pedig soha sem volt uzsorás». A másik meg azt mondja: +«tisztességes úton gazdagodott meg». És senki sem vonja kétségbe, és +csodálkoznak rajta. Miért csodálkoznak? + +--Mert ritkaság vagyok, specialitás,--mondá Atlasz Samu büszkén.--De meg +is áldott az Isten; elmondhatjuk, hogy boldogok vagyunk. + +--Boldogok vagyunk gyermekeinkben,--tevé hozzá az öreg asszonyság. + +--Gyermekeinkben és minden egyébben. Egyik kiegészíti a másikat. +Olyanok, mint a lánczszemek, ha az egyik megbomlik, már nincs láncz. Ha +a gyermekeinkben örömünk volna, de elveszne a pénzünk, vagy ha a pénzünk +szaporodnék, de valamelyik gyermekünknek baja esnék, akkor már nem volna +boldogság, mert az egyik szem kiesnék. Érted? + +--Milyen szépen ki tudod magyarázni!--kiáltott Rozália +asszonyság.--Milyen jól eltaláltad a lánczot! Egészen úgy van, a mint +mondod. De hála Istennek, nálunk nem szakad el a láncz, minden szeme +erősen tart. Gazdaságunk virágzik, pénzünk szaporodik, üzleteink jól +sikerülnek... + +--Mit beszélsz üzletről? Ki csinál üzletet?--vágott közbe méltósággal +Atlasz úr. A földesurak nem csinálnak üzletet. Vagy talán azt hiszed, +hogy a te férjed és fiad közönséges üzletemberek, a kik egyik úrtól a +másikhoz szaladgálnak és kidobatják magokat? + +--Bocsáss meg, nem üzletet akartam mondani,--mentegetőzött az öreg +asszonyság,--csak a régi időkre gondoltam és ráment a nyelvem. + +--Igyekezzél, hogy ne menjen rá a nyelved a régi időkre... Üzlet! +micsoda szó!--kiáltott megvetőleg Atlasz úr.--Ha leányunk, a grófné, +meghallaná, mindjárt elájulna. Nem tudsz elegánsan beszélni? Nem +csodálom, hogy vőnk, a gróf, mindig ideges lesz, ha a szalonban, a +társaság előtt megszólalsz... Üzlet! Bah! + +--De hát mit mondjak, ha arról... arról az izéről akarok szólni?... +kérdé az öreg asszonyság, nem merve kiejteni többé a végzetes szót, +melyről férje az előbb oly kicsinylő definitiót adott. + +Atlasz úr egy kissé zavarba jött; lekapta fejéről bársony sipkáját, +beletekintett, ismét fejére tette; de nem találta meg az elegánsabb +szót, melylyel megbotránkoztatás nélkül lehetne a száműzött üzletet +pótolni. + +--Legokosabban teszed, ha soha sem beszélsz üzletről,--rivallt végre +feleségére.--Mi közünk nekünk az üzlethez? Mondd azt: az Úristen +megáldotta fáradságunkat--ez jól hangzik és a plébános úrnak is tetszeni +fog. + +--Így fogom mondani,--felelt alázatosan az öreg asszonyság.--Te nagyon +szépen tudsz beszélni, s én szeretném, ha mindig te tanítanál engem. + +--Utánozz hát engem,--viszonzá Atlasz úr, kit ismét egészen kiengesztelt +nejének elismerése.--Gondolom, elég szépen tudok beszélni, de még sem +olyan szépen, mint fiaim. + +--Nem csoda, ők már egészen uri nevelésben részesültek,--mondá az öreg +hölgy, újra éledő büszkeséggel.--De az is a te érdemed, te adtad hozzá a +pénzt. + +--Miért szerezne az ember pénzt, ha nem gyermekeire költené? + +--Ez már megint olyan mondás, melyet arany betűkkel kellene +fölírni,--mondá Rozália asszonyság könnyes szemekkel és mély +meggyőződéssel.--De meg is áldott az Isten, büszkék lehetünk +gyermekeinkre. + +--A leányunk grófné, és férje, a gróf jószágán lakik, ősi kastélyban. + +--Manó fiúnk miniszteri titkár és jobb keze a miniszternek. + +--Sándor fiúnk a legjobb gazda a megyében, és úgy tud lovagolni, +vadászni és virtuskodni, hogy a született urak is megcsodálják. + +--Szóval száz perczentnél többet hozott a pénz, melyet gyermekeinkbe +fektettünk,--fejezé be az öreg asszonyság hálás tekintettel. + +--Ne emlegess száz perczentet,--mondá Atlasz úr rosszalólag,--az emberek +még azt hinnék, uzsorával szereztem a pénzemet. + +--Hiszen az egész világ tudja, hogy nem voltál uzsorás. + +--De azért mégis szeretnék rám fogni, ha lehetne. Ha valaki közülünk +meggazdagszik, nagyon óvatosnak kell lennie, mert az nagy bűn a szegény +ember szemében. És azt hiszik, azzal könnyítenek a magok szegénységén, +ha rosszat mondhatnak a gazdag emberről. Ne emlegess hát száz +perczentet, mert ha valaki meghallaná, mindjárt azt mondaná: ahá! +hajdanában nagyon hozzá szokott a száz perczenthez, hogy most is rájár a +nyelve. + +--Többé nem fogom emlegetni,--mondá az öreg asszonyság +engedelmesen.--Meg fogod hát venni a négyes fogatot Sándor neve napjára? + +--És a gőzekét is,--tevé hozzá Atlasz úr.--Miért ne szerezzen az ember +örömöt gyermekének, ha annyi pénze van, mint nekem? + +A földesuri kastély egyik félreeső kis szobájában folyt le e +nagyfontosságú tanácskozás, az udvarra néző szárnyban, abban a +lakosztályban, melyet az öreg házaspár a maga külön használatára tartott +fenn. A szoba bútorzata egyszerű volt, még azon időből való, mikor +Atlasz Samu nem volt földesúr és nem a saját kastélyában lakott. De +magával hozta ide is, jól érezte magát köztök. Ha dicsekedni akart régi +ismerősei előtt, kik néha napján meglátogatták, elvezette őket a kastély +kerti szárnyába, az aranyozott, kifestett termekbe, melyek fényesen és +nagyúri kényelemmel voltak bútorozva--a gyermekek számára. Itt lakott +Sándor, az igazi földesúr; itt volt a gróf és grófné lakosztálya, mikor +pénzre volt szükségök és meglátogatták az öregeket; és itt pihente ki +országos fáradalmait a miniszter jobb keze, mikor a szünidőben haza jött +vadászni és uraskodni. + +Az öreg asszonyság magas hátú, kipárnázott karszékben ült, nagy kendőkbe +burkolva, széles főkötővel, mely alól nem látszott ki selyem parókája. +Tudta, hogy ez a paróka nagy szálka gyermekeinek szemében, s kivált +leánya, a grófné, csaknem görcsöket kap, ha megpillantja; de nem tudott +tőle megválni s azért inkább úgy kimélte gyermekeinek érzelmeit, hogy +egészen eltakarta és senkinek sem mutatta, ámbár hajdan, fiatal asszony +korában, nagyon büszke volt rá. + +A karszék az ablak mellett állt, honnan egyenesen az udvarra lehetett +látni és figyelemmel kisérni a cselédek járását-kelését, a libatömést, a +majorság etetését s más ily házi dolgokat, melyek iránt az öreg +asszonyság nagy érdeklődéssel viseltetett, habár gyöngesége és +köszvényes lábai miatt már nem vehetett részt bennök személyesen, de +innen az ablakból legalább felügyelhetett, hogy minden jó rendben és a +régi hagyományoknak megfelelően történjék. Ennél az ablaknál ült +legszívesebben, ide tolatta kerekes karszékét s innen gyönyörködött a +szakadatlanul felhangzó sipegésben, kotkodácsolásban, kukorékolásban és +gágogásban, melynél szebb madárzenét soha életében nem ismert. Ezt a +gyönyörűségét csak az multa fölül, ha gyermekei meglátogatták s +beszéltek neki mulatságaikról, örömeikről, az uri világról s az uri +világban játszott fényes szerepökről. Az öreg asszonyság boldog volt az +ablak mellett, kényelmes karszékében, és nem volt semmi más kívánsága, +mint gyermekeinek ragyogása és a majorság szaporodása. + +Most is itt ült az ablak mellett, de figyelmét egészen elvonta a +libatömésről az a fontos kérdés, melyet férje eléje terjesztett: mivel +lepjék meg Sándort neve napjára? Atlasz úr a karszék előtt állt, az +asztalhoz támaszkodva, s csak akkor változtatta helyzetét, ha vagy a +száz perczent emlegetése, vagy az üzlet szó, vagy más efféle +megfeledkezése az öreg asszonyságnak, fölboszantotta, mikor néhány +lépést tett a szobában s lekapta fejéről bársony sipkáját. Atlasz úr +könnyen megharagudott nejére, ha nem volt vele megelégedve, de épen +olyan könnyen kiengesztelődött, s az efféle házi viharok soha sem +tartottak tovább egy-két percznél. A névnapi meglepetés kérdésében is +szépen megegyeztek s Atlasz úr a teljes összhang jeléül épen +megveregette neje vállán a nagykendő-csomagot, a mi hosszú idő óta a +gyöngédség legmagasabb kifejezése volt köztök--midőn az öreg asszonyság +örömtől reszkető kézzel az udvarra mutatott, honnan kocsizörgés, +ostorpattogás hangzott föl és hangos gágogás, melylyel a ludak +szétrebbentek a bevágtató lovak elől. + +--Megjött Sándor!--kiáltott az öreg asszonyság, reszketve és +fölindultan.--Ő hajtja a lovakat, olyan szépen tud hajtani, akár a gróf +parádés kocsisa. Most leugrik a bakról... jaj! majd megijedtem, azt +hittem, eltaposta a búbos fehér tyúkot... de csak mellé ugrott... ügyes +fiú, mindenben ügyes és finom. + +--Hol van?--kérdé Atlasz úr, az ablakhoz lépve. + +--Ott ni!--kiáltott lelkesülten neje--most oda dobja a gyeplőt a +kocsisnak és a kastély felé siet. Milyen egyenesen tartja magát! Oh +Istenem! mily öröm! talán hozzánk jő? + +--Előbb más ruhát vesz és lemossa magáról az uti port,--oktatá nejét +Atlasz úr, jóakaró fensőséggel. + +--De lépteket hallok a tornáczon,--mondá idegesen az öreg +asszonyság,--egyenesen ide jő; tudja, hogy anyjához az uti ruhájában is +eljöhet. + +Az ajtó csakugyan megnyílt, de nem Sándor lépett a szobába. Az inas +volt, zsinóros dolmányban, hetyke bajuszszal és bizalmas tekintettel. + +Köszöntés nélkül, a tisztelet legcsekélyebb jele nélkül lépett Atlasz úr +mellé s úgy foghegyről oda vetette, hogy itt van Cserepes András a +birkabőrökkel és kérdezteti, hogy mikor adhatja át. + +Az öreg asszonyság fejét csóválta s ijedten és szemrehányólag nézett +férjére. + +--Ej! ej! már megint?--mondá félénken.--Ha Sándor megtudná! Tudod, +mennyire haragszik az ilyen alsórendű... izé... Üzletet akart mondani, +de eszébe jutott férjének tilalma, mely egyszer mindenkorra száműzte +szótárából az üzletet, s azért hirtelenében így egészítette ki +gondolatát:--tudod, mennyire haragszik az ilyen alsórendű Isten +áldásáért. + +--Hát mit tegyek?--dörmögött Atlasz úr kissé zavartan, mint a tetten ért +rossz gyerek--csak kell a magam számára is valami mulatságról +gondoskodnom? + +Tudod, hogy nem a nyereségért teszem; néha vesztek is rajta, ezek a +parasztok ravaszabbak és kitanultabbak, mint a magunk fajtája; de nekem +ez mulatság, élvezet, gyönyörűség, és nekem is szabad mulatnom, ha már +ennyire meggazdagodtam. + +--Ebben igazad van; de hiába, Sándor megtiltotta; azt mondja, elrontja +tekintélyünket a parasztok előtt,--mondá az öreg asszonyság, kinek +szokatlan bátorságot adott az, hogy fia nevében s mintegy az ő +tekintélyével beszélt. + +--Eh!--mondá Atlasz úr még mindig zavartan és feszengve,--Sándornak sem +kell mindent tudni, a mi a ház körül történik; te sem tudtad volna meg, +ha ez az ostoba János nem jön ide fecsegni. + +--Vigyázz, meghallja,--suttogott az öreg asszonyság aggódva. + +--Hát aztán? Hiszen ő csak egy inas,--felelt Atlasz úr lenézőleg, de +azért mégis egy gyors fürkésző pillantást vetett megvetésének tárgya +felé, ki az asztalhoz támaszkodva, keresztbe vetett lábakkal állt e +beszélgetés alatt, közömbös, részvétlen arczczal, halkan fütyörészve és +fényes csizmájának hegyes orrára szegezve szemét. + +--Hallja maga János,--mondá Atlasz úr hozzá fordulva,--menjen ahhoz a +Cserepeshez és mondja meg neki, hogy várjon a juhásznál és lóduljon a +kastélyból azokkal a büdös birkabőrökkel. Érti? És ha magának máskor +dolga lesz velem, négyszem közt végezze el, érti? + +--Értem no, hogy ne érteném?--felelt nyugodtan János és kifordult a +szobából, megint köszöntés nélkül, de egy bizalmas, egyetértő pillantást +vetve gazdájára, kinél sokkal többre tartotta magát, ámbár kenyerét ette +és libériáját viselte. Atlasz úr pedig még a régi időkben úgy hozzá +szokott a sujtásos cselédek arisztokratikus lenézéséhez, hogy most sem +ütközött meg rajta, mikor a saját cselédjétől tapasztalta. + +Alig zárult be az ajtó János mögött s alig hangzottak el a tornáczon +hetyke lépései, Atlasz úr még magához sem tért egészen zavarából s ki +sem fejthette álláspontját felesége előtt, ki ily véletlenül rajtakapta +a tilos birkabőr-kereskedésen, midőn a tornáczon újra közeledő léptek +zaja hallatszott s az öreg asszonyság sugárzó arczán világosan látszott, +hogy megismerte fia lépteit. + +Csinos fiatal ember lépett a szobába. Napsütött arczán meglátszott a jó +falusi levegő pirosító hatása. Bajusza hegyesre volt pödörve, haját +homlokára fésülte, fekete körszakálla göndör volt és fényes. Széles +vállán, domború mellén, izmos tagjain megfeszült a szürke uti öltöny; +mozdulataiban volt ugyan némi nehézkesség és szögletesség, de látszott +az igyekezet, hogy délczeg és előkelő akar lenni, s annyi bizonyos, hogy +a két öreg szemében, kikhez most a szobába lépett, ő volt a férfiúi +szépség, erő és egészség eszménye és mintaképe. + +Kezet csókolt anyjának, aztán apjának, s mielőtt ezek elragadtatásukból +magukhoz térhettek volna, egy nagy papírcsomagot tett az öreg asszonyság +ölébe, tele a legfinomabb czukros gesztenyével. Ez volt az egyetlen és +legfőbb nyalánkság, melyről Rozália asszonyság már gyermekkorában +álmodozott, mely után titkon és hiába epedett, mikor a kezdő és törekvő +Atlasz Samu fiatal felesége volt s a melyet csak késő öregségében ért +el, mikor már meggazdagodtak s megengedhettek maguknak efféle fényűzést. + +--Milyen jó fiú vagy te, Sándor,--kiáltott az öreg asszonyság csillogó +szemekkel, kinyitva a papírcsomagot s mohó gyönyörrel ízlelve édes +tartalmát.--Tudod, mit szeretek és soha sem feledkezel meg szegény öreg +anyádról. Ha téged sem áld meg az Isten, akkor nincs igazság az égben... +Milyen édes, milyen finom! látszik, hogy a városban készült! soha +életemben nem ettem ilyen finomságot. + +Megkinálta férjét is, de Atlasz úr nem volt barátja az édességnek; +jóakaró mosolylyal visszatolta a papircsomagot s csak arra intette +feleségét, hogy el ne rontsa megint gyomrát a sok édességgel, mint az +utolsó sátoros ünnepen, mikor két hétig sínlette a czukros gesztenye +mértéktelen élvezetét. + +--No Sándor,--folytatá aztán fiához fordulva, ki ezalatt közel anyjához +az asztal szélére ült, maga alá húzva egyik lábát s a másikat könnyedén +lóbázva a levegőben,--no fiam, szerencsével jártál a városban? + +--Szerencsével,--felelt Sándor. + +--Láttad a püspököt, beszéltél vele?--kérdé mohón az öreg asszonyság. + +--Nem. + +--Micsoda!--kiáltott fellobbanva Atlasz úr.--Talán nem bocsátott maga +elé? Talán nem akart elfogadni? Hát nem tudja, hogy keresztyén vagy, +hogy patrónus vagy és hogy te magad tartasz ki egy egész papot? +Nagyszerű! És még el sem akar téged fogadni, mikor tisztelegni mégysz +hozzá? + +--Azt szeretném látni, hogy ne fogadjon el, mikor én bejelentetem +magamat nála,--mondá Sándor, úgy az asztalra ütve öklével, hogy édes +anyja ijedtében egyszerre lenyelt egy egész czukros +gesztenyét.--Mindjárt felfüggeszteném a plébánosunk fizetését és egy +krajczárt sem adnék többet a templomra. Ezt meg is mondtam a püspök +titkárjának, mikor a huszár avval a hírrel jött, hogy a püspök nem +fogadhat el. + +--Hát még sem akart elfogadni!--kiáltott Atlasz úr nagy +méltatlankodással.--Nem fogadni el egy Atlasz Sándort! Ki az a püspök, +mi az a püspök? A püspök is csak olyan pap, mint a többi, csakhogy több +pénze van és vörös ruhában jár. Nagyszerű! + +--Nem fogadhatott el, mert nagy beteg,--mondá Sándor csillapítólag. + +--Ez már más,--jegyzé meg Atlasz úr megnyugodva.--Miért nem mondtad ezt +mindjárt? + +--Szegény püspök!--mondá részvéttel az öreg asszonyság.--Mi baja van? + +--Valami nagy és veszedelmes nyavalya bánthatja, mert a püspöki titkár +nagyokat sóhajtott és fölforgatta szemeit. Különben igen szépen és +udvariasan, lehet mondani, alázatosan beszélt velem. Azt mondta, hogy: ő +excellentiája véghetetlenül sajnálja és ezer bocsánatot kér, hogy +személyesen nem fogadhatja el nagyságodat... + +--Kedves és finom ember ez a püspöki titkár--szólt közbe Atlasz úr +elégedetten. + +--Selyem reverendát és lakkczipőt visel,--egészíté ki Sándor a +személyleírást.--Azt mondta hát, hogy ő excellentiája ezer bocsánatot +kér, de betegsége miatt nem lehet hozzám szerencséje s majd a püspöki +helyettes, a nagyprépost fogja elintézni ügyemet. Maga a titkár vezetett +hozzá. + +--A nagyprépost is főpap?--kérdé Atlasz úr. + +--Mindjárt a püspök után következik; de neki csak a gombjai vörösek, nem +az egész reverendája. + +--Ez is nagyon szép viselet,--jegyzé meg az öreg asszonyság. + +--Mennyi jövedelme van?--kérdé Atlasz úr. + +--Azt mondják, fölmegy vagy huszonnégyezer forintra. + +--Finom úr lehet. És hogy fogadott téged? + +--A lehető legnagyobb tisztelettel. Kezet fogtunk és egymás mellé ültünk +a pamlagra. A nagyprépost engem nagyságos úrnak szólított, én őt +méltóságos úrnak; a titkár már előre figyelmeztetett, hogy meg kell +méltóságozni, mert czímzetes püspök. + +--Nagyszerű! És kezet fogott veled? + +--Meghiszem azt. Mikor elmondtam neki, hogy a templomunkat újra +építtetem és egy szép nagy oltárképet festetek, megfogta mind a két +kezével a kezemet és el sem bocsátotta többé. Azt mondta, hogy példát +adok a többi kegyuraknak és az Isten meg fog áldani nagylelkűségemért. + +--Művelt ember a nagyprépost úr,--jegyzé meg az öreg asszonyság +megindultan és könnyes szemekkel. + +--Azután elmondtam neki, hogy a templom helyreállítását nemsokára +befejezzük; az oltárkép is elkészült, és szeretném a templomot a +búcsúkor, Sándor napján fölszenteltetni, mert az oltárkép is szent +Sándort ábrázolja... + +--Volt szent Sándor?--kérdé Atlasz úr büszkén. + +--Több is, a mint a papunk mondja. Az egyik püspök, a másik pápa. + +--A mienk legyen a pápa,--mondá Atlasz úr elégedetten.--Ez nagyobb úr. +És mit felelt a nagyprépost? Kérdezte, mennyibe került a templom és a +kép? + +--Nem kérdezte, de én megmondtam. Megszorította a kezemet, s ismét azt +állította, hogy az Isten meg fog áldani. Ekkor előadtam kérésemet, hogy +szeretném, ha a templomszentelésre ő maga jönne el hozzánk és vendégünk +lenne. Nagyon megtisztelve érezte magát és bizonyosan eljött volna, de +agg kora és hivatalos teendőinek halmaza nem engedi, hogy eltávozzék +hazulról; hanem megígérte, hogy egy kanonok minden esetre el fog hozzánk +jönni e nagy ünnepre. + +--Ez is nagy pap?--kérdé Atlasz úr. + +--A derekán és a nyakán vörös a ruhája és nagyságos úrnak szólítják. Az, +a ki hozzánk fog jönni--mert többen vannak--még püspöksüveget is +viselhet. + +-- A vörös selyem bútoros szobába fogjuk szállásolni,--monda Atlasz úr +elégedetten.--Úgy látszik, ezt a színt legjobban szeretik a papok. +Ebédre franczia pezsgőt iszunk. Hát aztán mi történt? + +--A nagyprépost meghívott ebédre. + +--Hallod asszony?--kiáltott Atlasz úr, büszkén neje felé +fordulva.--Sándor a nagyprépostnál ebédelt. + +--Hány tál étel volt?--kérdé az öreg asszonyság ragyogó tekintettel. + +--Nem olvastam meg, de nagyon sok volt,--felelt Sándor.--A nagyprépost +ebéd alatt toastot mondott rám és mindnyájan kocczintottak velem. + +--Franczia pezsgővel?--kérdé Atlasz úr elragadtatva. + +--Nem volt pezsgő. + +--Nálunk lesz, franczia,--mondá Atlasz úr büszkén.--Kár, hogy az öreg +nagyprépost nem jöhet ki; de egy kanonok, az is csak valami. Az egész +környék uri családjait meghívjuk. Szép nap lesz, szép ünnep. + +--A legszebb ünnep a világon,--tevé hozzá az öreg asszonyság,--Sándor +nevenapja. + +--Úgy ám, Sándor nevenapja,--folytatá Atlasz úr, egyetértő kacsintást +vetve feleségére.--És Sándor nem is tudja, mi vár reá ezen a napon. + +--Nagy meglepetések--mondá mosolyogva az öreg asszonyság. + +--Csitt! ki ne fecsegd előre!--kiáltott jókedvűen Atlasz úr.--Akkor már +nem lesz meglepetés a meglepetés. Minek teszed kíváncsivá ezt a fiút? +Nézd, már most is olyan kíváncsi, hogy utoljára is el kell neki árulnunk +az egész meglepetést. + +--Nem vagyok én kíváncsi egy cseppet sem,--mondá Sándor, kissé +izgatottan, s helyet cseréltetett lábaival, azt lógatva le, melyet előbb +maga alá húzott, s a másikat rakva föl az asztalra.--Nem vagyok én +kíváncsi, mert úgy is tudom, hogy ti szerettek engem s azt fogjátok +nevem napjára adni, a mi legboldogabbá tesz. + +--Jól ismersz minket,--mondá Atlasz úr elégedetten.--Azt adjuk, a mi +legboldogabbá tesz. Mondjuk meg, hogy mi az? + +--Engedjétek inkább, hogy én mondjam meg,--szólt Sándor izgatottan, s +most már mind a két lábát lelógatta. + +--No hát találd ki,--mondá Atlasz úr csintalanul. + +Sándor egy ideig habozott, fölhúzta, lebocsátotta lábait, megpödörte +bajuszát, s mintha e férfias dísz érintése egyszerre fölébresztené egész +bátorságát, megemberelte magát s így szólt: + +--Meg akarok házasodni. + +--Hohó!--kiáltott Atlasz úr--ez már igazán meglepetés a mi számunkra. + +--Már miért volna meglepetés?--kérdé az öreg asszonyság.--Hát nem arra +való a fiatal ember, hogy megházasodjék? Hát ellehet sokáig ily nagy +gazdaság asszony nélkül? Hát nem a napokban is arról beszélgettünk, hogy +Sándor számára ma-holnap egy jó pártit kell keresnünk? + +--Ez épen a bökkenő,--mondá Atlasz úr.--Jó pártit keresni! + +--No hát Sándor talált már magának,--mondá az öreg asszonyság +felbuzdulva, mint mindig, ha fia érdeke forgott szóban,--és így legalább +megkímélt minket a fáradságtól. + +--Hiszen, ha jó a párti és megfelel a mi igényeinknek, akkor semmi +kifogásom sincs ellene. + +--Sándornak sokkal több esze van, hogysem olyan leányra vesse szemét, a +ki nem hozzánk való. + +--Én is azt hiszem,--mondá Atlasz úr megnyugodva.--De hát miért nem +szól? Miért nem mondja meg a leány nevét? Itt ül az asztalon és lógázza +a lábát és hagyja, hogy mi a fejünket törjük az ő választottja fölött. + +--Hogy szólna, mikor nem engeded szóhoz jutni?--viszonzá az öreg +asszonyság. + +--No hát engedem szóhoz jutni,--felelt Atlasz úr, nadrágzsebébe dugva +kezeit és háttal az asztalhoz támaszkodva.--Mi ugyan más meglepetést +készítettünk neved napjára, de ha neked egy feleség a legkedvesebb +névnapi meglepetés, azt is megszerzem, elég pénzem van rá. Halljuk hát a +nevét! + +--Boglár Klára,--felelt Sándor lassan, vontatva és lesütve szemét apja +előtt. De mintha e név kiejtése egyszerre visszaadta volna bátorságát, +hirtelen fölkapta fejét, leugrott az asztalról s újra hangosan, csaknem +daczosan ismétlé:--Boglár Klára és senki más ezen a világon! + +Az öreg Atlasz füléhez tartotta tenyerét, előre nyújtotta a nyakát s +mintha nem bíznék hallásának helyességében, fölszólítá Sándort, mondja +ki még egyszer a leány nevét, de jó hangosan mondja, mert úgy látszik, +mintha a füle csengett volna s nem hallana elég tisztán. + +--Boglár Klára,--ismétlé Sándor harmadszor, apja kivánsága szerint oly +hangosan, hogy az öreg úr hirtelen befogta mind a két fülét. + +--Hallom, hallom!--mondá fejét csóválva és feleségére tekintve, kinek +arczán rémület és szomorúság látszott,--hallom, de nem tudok hinni a +fülemnek. Vagy talán van több Boglár-család a világon s mi nem ismerjük +az igazit? + +--Ismeritek,--felelt Sándor. + +--Hát ez az?--kiáltott Atlasz úr nagy méltatlankodással.--Szépen +vagyunk! Mi itt törjük a fejünket, micsoda meglepetést szerezzünk +nevednapjára, és te csinálsz nekünk olyan meglepetést, hogy majd megüt +tőle a guta. Boglár Klára! Bah! + +--De hát mi kifogásod van ellene?--kérdé Sándor. + +--Mi kifogásom van ellene? Ez aztán a kérdés! Hallod-e asszony, azt +kérdi, mi kifogásom van ellene? Mintha csak nekem volna kifogásom! +Mintha te egészen jónak, helyesnek, bölcsnek, hasznosnak tartanád ezt a +házasságot! Szólj hát már no, vagy fiad mindjárt ide hozza Boglár Klára +kisasszonyt és oda ülteti az öledbe. + +--Szólj, anyám,--mondá Sándor, szintén az öreg asszonysághoz +fordulva,--te is rosszalod választásomat? + +--Istenem, Istenem!--siránkozott az öreg asszonyság,--hogy nekem esik ez +a két hatalmas férfi, mintha rászorulnának az én tanácsomra! + +--Ez nem felelet,--mondá Atlasz úr mogorván. + +--Hiszen, ha az igazat meg kell mondanom, és ha Sándor nem haragszik +meg,--folytatá az öreg asszonyság vékony, csaknem csiripelő hangon,--hát +annyi bizonyos, hogy én ezt a leányt nem tartom Sándorhoz valónak, és +nekem nagyon fáj, igen, én nagyon szomorú vagyok, hogy épen őt +választotta. + +--Tessék! magától mondja, nem én tanítottam rá!--kiáltott Atlasz úr +diadalmasan.--Még anyád s, a ki jobban fél tőled, mint tőlem, a ki nem +is tud gondolkozni a te fejed nélkül, még ő is ellene van e házasságnak. +Mit akarsz többet? + +--Azt akarom, hogy mondjátok meg tisztán és határozottan, mi kifogástok +van ellene? + +--Beszélek hát tisztán és határozottan,--mondá Atlasz úr.--Az a +kifogásom van ellene, hogy koldus. + +--Miért nem volt ez a kifogásod akkor, mikor Szádváry elvette nénémet? +Az is koldus volt. + +--Nagyszerű!--kiáltott Atlasz úr, a legőszintébb bámulattal csapva össze +tenyereit,--még azt kérdi, miért nem volt kifogásom Szádváry ellen? +Azért, mert Szádváry egy gróf és a leányomat grófnévá tette. Ez nagy +dolog, ezért lehet sok pénzt adni, a mi nem pazarlás, hanem bölcs +befektetés. De micsoda a te Boglár Klárád? Az apja még nem is gentry, +nem is nemesember, hanem egy vén korhely, a ki mindig a mások pénzén +játszotta a gavallért. + +--Nem az apját akarom én elvenni, hanem a leányt. + +--Ez egy rossz viccz, a mit én már százszor hallottam, de most nem +nevetek rajta. Nem az apját akarod elvenni? De bizony azt is el fogod +venni. Azt hiszed, a leánya elhagyja az apját? Neked kell eltartanod őt +is, s a mint ismerem a vén ganefet, többe fog kerülni, mint egy asszony. + +--Atyám, ne feledkezzél meg magadról,--szólt Sándor fölpattanva. + +--Csak úgy véletlenül szaladt ki a számon az a ganef szó,--mentegetőzött +Atlasz úr megszégyenülve.--Tudod, hogy nem szoktam ilyen közönséges +szavakat használni, de most fel voltam hevülve és nem tudtam, mit +mondok. Te vagy az oka, minek bosszantottál úgy fel azzal a Boglár +Klárával?--folytatá ismét beledolgozva magát előbbi haragos hangulatába, +melyből egy pillanatra kivette megszégyenülése és mentegetőzése. + +De Sándor sem hagyta magát. Észrevette a pillanatra födetlenül hagyott +gyönge oldalt s igyekezett azon ellenfeléhez férkőzni. + +--Akárhogy föl van valaki hevülve, ha uri ember és a művelt osztályhoz +tartozik, soha sem használhat oly szavakat, melyek ki vannak zárva a jó +társaságból. Mit mondana a nagyprépost vagy a kanonok, ha kijönne +hozzánk s ilyen kifejezést hallana tőled? + +Atlasz úrnak elevenére tapintott e kérdés, az öreg asszonyságon meg +hideg borzadály futott végig e szörnyű lehetőség puszta föltevésére is. +Sándor érezte az előnyt, melyet atyja pillanatnyi megfeledkezése által +nyert s nem hagyta kisiklani keze közül. + +--Akármint gondolkozol az öreg Boglár Kálmánról--folytatá neki +hevülve--azt nem tagadhatod, hogy előkelő, finom, uri modora van s +helyet foglalhat bármily társaságban. Hát még a leánya! Nincs az a +grófnő a világon, a ki hozzá mérhető volna. A néném már öt éve grófné, +de azért mégis olyan Klára mellett, mintha szobaleánya volna. + +--Tagadom,--mondá vékony, siránkozó hangon az öreg asszonyság. + +--Nem látjátok-e be,--folytatá Sándor, nem véve figyelembe anyja gyönge +tiltakozását,--hogy ily összeköttetés épen úgy emelné családunkat, mint +akár a magas rang, akár a nagy vagyon? Aztán utoljára is, én szeretem a +leányt és boldog akarok lenni. + +--De azzal nem gondolsz, hogy szüleidet boldogtalanokká +tennéd?--nyöszörgött Atlasz úr panaszos hangon, miután több sikertelen +kísérletet tett előbbi haragos hangulatának s elvesztett tekintélyének +visszaszerzésére. + +--Ha nem törődném a ti boldogságtokkal, akkor nem kérném +beleegyezésteket, hanem elvenném a leányt a nélkül is,--mondá Sándor +szelídülő hangon.--Azt akarom, hogy ti is úgy örüljetek menyeteknek, +mint én a feleségemnek, mert az én boldogságom csak akkor lesz teljes. + +--Mégis csak jó fiú ez a Sándor,--mondá az öreg asszonyság +elérzékenyülve. + +--Mondd hát, anyám, igaz lelkedre,--folytatá Sándor hirtelen hozzá +fordulva,--nem tenne téged boldoggá, ha boldognak látnád fiadat? + +--Itt sülyedjek székestül a földbe,--felelt az öreg asszonyság +erélylyel,--ha nem örülnék a te boldogságodnak. De mikor tudom, hogy az +a leány nem fog téged boldoggá tenni! + +--Miért nem? + +--Mert nem hozzád való. + +--Miért nem hozzám való? + +--Mit tudom én?--nyögött az öreg asszonyság, ismét visszaesve siránkozó, +panaszos hangjába.--Kérdezd meg atyádat, ő okos ember, jobban meg tudja +mondani. + +--Azért nem hozzád való,--vágott közbe Atlasz úr,--mert nem illik a +családunkba. Mi a mi családunk? egy emelkedő család, melynek még mindig +fölfelé kell haladni, mert még messze van a tetőtől. Én megszereztem a +pénzt, a jószágot, nektek kell csinálni a nevet, az összeköttetést, az +állást. Leányom már grófné, egyik fiam már előkelő hivatalnok, ők +megtették a magukét. Neked olyan pártit kell csinálni, mely vagy sok +pénzt hoz a családba, vagy magasrangú összeköttetést szerez. Tudom, Manó +bátyád soha sem venne feleségül egy Boglár Klárát. + +--Nem is adnám oda neki,--mondá Sándor daczosan. + +--Jaj nekem!--kiáltott Atlasz úr, összecsapva kezeit,--hát már semmi +okos beszéd sem fog rajtad? + +--A legokosabb beszéd az volna, ha így szólnál: «Jól van fiam, ha +szereted Klárát, vedd el és fogadd áldásomat». + +--Jaj nekem!--kesergett Atlasz úr,--még áldást is adjak? Hát az áldásom +nélkül nem vennéd el? + +--Elvenném, de boldogtalan lennék. + +--Mégis jó fiú ez a Sándor,--jegyzé meg az öreg asszonyság. + +Hiszen épen az a baj, hogy jó fiú!--kiáltott elkeseredve Atlasz úr.--Ha +rossz fiú volna, nem bánnám, akárkit vesz el; nem adnék neki pénzt, +aztán szeretném látni, hogy élne meg a szerelemből? De ő jó fiú, és +utoljára is kénytelen leszek nemcsak pénzt, hanem áldást is adni neki. + +--Úgy értsem ezt, hogy beleegyeztek házasságomba?--kérdé örömmel Sándor. + +--Úgy értsed, hogy beleegyezünk? Sehogy se értsed, kiáltott Atlasz úr, +erősen hányódva a meghatottság és harag hullámai közt.--Engedj legalább +gondolkozni. Mi akartunk neked a neved napjára meglepetést szerezni, és +te leptél meg minket úgy, hogy a fejünk is zúg tőle. Nem olyan könnyű +itt hamar felelni. Ígérd meg, hogy egy hétig semmit sem fogsz tenni, egy +hét múlva aztán megtudod végleges határozatunkat. Nos, tetszik az alku? + +--Itt a kezem!--kiáltott Sándor jókedvűen, s hatalmasan markába csapott +apjának, azután megölelte anyját s vidám fütyörészés mellett elhagyta a +szobát. + +--Adj nekem is most abból a czukros gesztenyéből,--monda Atlasz úr +mogorván, nejéhez fordulva.--Ez a szerencsétlen fiú úgy megkeserítette a +szám ízét, hogy szükségem van egy kis édességre. + +[Illustration] + + + + +II. + +(Képek a multból.) + + +Hiába evett Atlasz úr a czukros gesztenyéből, keserű maradt a szája íze, +keserű a lelke, keserűek a gondolatai. Megpróbálta a philosophiát: +elfogadni az elkerülhetetlent s a lehető legjobb színben tüntetni föl +maga előtt; de a philosophia--mint mindig--nagyon vékony vígasztalásnak +bizonyult az ember saját bajában. Csodálatos, hogy ugyanaz a bölcseség, +melylyel oly meggyőződéssel tudunk vígasztalni másokat, mennyire +elveszti meggyőző erejét, mikor mi magunk esünk hasonló bajba. Atlasz úr +is elmondott magának mindent, a mivel ilyen esetekben bizonyára le tudta +volna csillapítani akármely barátjának háborgó lelkét; de most hiába +biztatta magát, hiába hitette el magával, hogy megnyugodott mindenben, +hogy utoljára is jóra fordul a dolog; hiába erősítette feleségének, hogy +az ilyen házasságok rendesen a legjobban szoktak kiütni, hiába +bizonykolá az öreg asszonyság, hogy ő is egészen megnyugszik az Isten +akaratában: mihelyt egymásra néztek, világosan látták egymás szemében, +hogy magukat vagy egymást akarják ámítni, bolondítni, megcsalni, s +utoljára is Atlasz úr nem találván mást, a kire megharagudjék, +megharagudott a feleségére, szemére hányta, hogy Sándor tőle örökölte +ostoba költői hajlamait, és miután ekképen jól megkeserítette és +megríkatta az öreg asszonyságot, megveregette vállát, megbocsátott neki, +s azt mondva, hogy gondolkozni akar, fogta kalapját és kiment a mezőre. + +Cserepes András hiába várt a juhásznál birkabőreivel, Atlasz úrnak +eszébe sem jutott, hogy oda rendelte. Nincs most idő mulatságra, +szórakozásra. Egész életének munkája, családjának sorsa, jövője, +emelkedése vagy hanyatlása, dicsősége vagy megaláztatása van most +kérdésben. Erről kell gondolkoznia, csak össze tudná fogni szerte-szét +kalandozó gondolatait, hogy mindnyáját egy pontra irányozhassa. Mélyen +szemébe vágja kalapját, úgy hogy feje búbján kilátszik alóla fekete +bársony sipkája, s nagy léptekkel halad tova a búzaföldek közt, a +keskeny csapáson, nem törődve azzal, hogy az áldott ragaszkodó föld +mindegyre nagyobb mennyiségben tapad csizmájához és lassanként egész +bocskorrá alakul rajta. + +[Illustration: Nagy léptekkel halad tova a búzaföldek közt.] + +A mezőn dolgozó munkások megállnak, a mint gazdájukat elhaladni látják a +távolban. Megállanak, pipára gyújtanak és tanakodnak egymás közt. + +--Ahun megy az Atlacz zsidó,--mondja az egyik. + +--Vajjon micsoda hunczutságon töri a fejét?--teszi hozzá a másik. + +Nemsokára előttük viszi el Atlasz urat a kanyargó ösvény; a munkások +gyorsan dolgozni kezdenek, nehogy henye beszélgetésben lássa őket a +földesúr. Félvállról köszöntik, a mint elhalad előttük, aztán folytatják +a munkát és megjegyzéseiket, melyek épen oly arisztokratikus lenézésről +tanúskodnak, mint azok, a milyeneket előbb hallattak. + +Atlasz úr nem látja munkásait, nem hallja megjegyzéseiket. Megy tovább a +maga útján és gondolkozni akar. Nagy erőfeszítéseket tesz, hogy szeme +elé állítsa a szőnyegen forgó legfontosabb kérdést, fia házasságát, és +hogy reá központosítsa minden gondolatát; de ezek a gondolatok +minduntalan szanaszét szaladnak, keresztül-kasul kalandoznak a mult idők +letarolt mezején, s a mint elfáradtan visszaérkeznek, más-más emléket, +más-más képet czipelnek magukkal, oda állítják Atlasz úr szeme elé, +elszórakoztatják, szétszakítják figyelmét s nem engedik nyugodtan és +rendszeresen gondolkozni. + +Ime most tér vissza pihegve egyik a szökevény gondolatok közül. Nagyon +messzire járhatott, hogy így elfáradt. A legrégibb multba futott vissza +s onnan hozta magával azt az alakot, melyet most urának szeme elé állít. +Olyan régi időből való alak, hogy Atlasz úr csaknem egészen +megfeledkezett róla, de mihelyt meglátja, rögtön ráismer. Vékony, nyurga +legény, állán még alig ütött ki a férfiasság pelyhe, de annál gazdagabb +két fényes fekete fürt göndörödik lefelé két füle mellett. Bokáig érő bő +kabátja meglehetősen viseltes, de látszik rajta, hogy kínos gondossággal +van kikefélve. Nagy ünnepe van a legénynek, s azt úgy üli meg, hogy +tiszta ruhát vesz és kikeféli a kabátját, a mire a közönséges napokon +nem igen jut ideje. Menyegzőjét tartja, azzal a kis leánynyal, kinek +most vágják le szép barna fürteit s a ki gyermekes örömmel szemlélgeti a +tükörben selyem parókáját. Olyan gyermekek mind a ketten, hogy tegnap +még a bolt lépcsőjén játszottak kavicsokkal s ma már férj és feleség. A +gyermekek neki mennek az élet nehéz harczának, s bátran, kitartóan, +türelemmel törnek maguknak utat a sűrű vadonban. Fönn a mármarosi hegyek +közt, kis faluban, szegényes boltban teszik meg az első lépést az úton, +melynek magasra, nagyon magasra kell vezetnie. Mert az alázatos legényke +lelkében erős becsvágy lakik, s mialatt hallgatva nyeli részeg rusznyák +parasztok durva tréfáit és hízelegve kinálja fitymáló parasztlyányoknak +selyem pántlikáját és pirosítóját: a jövő nagyság, gazdagság, tisztelet, +becsülés csábító képeit látja ábrándos szeme az alacsony bolt +meszeletlen, víztől csepegő falán. Türelemmel rakosgatja egymásra a +krajczárokat s nem veszi számba a velük járó lábrúgásokat és oldalba +döféseket. Arra a nyirkos falra láthatatlan tündérkézzel föl van írva, +hogy a krajczárokból forintok, százak, ezrek, milliók lesznek, s akkor +majd megjő a tisztelet is, mely után oly epedve szomjúhozik lelke. Mert +hallgat ugyan, és nem lázad föl, sőt nem is mutatja, hogy fáj neki a +lenézés, a megvetés, a méltatlanság, a bántalmazás, de azért szíve +rejtekében mélyen érez minden legyintést, s alázatosan lehajtott arcza +sokszor kipirul és zsebébe dugott keze gyakran ökölre szorul. Csakhogy a +kik lenézik és bántják, azoktól van a nyeresége, és az a világ rendje, +hogy mentől több lesz a nyeresége, annál kevesebbet fog majd szenvedni. + +Ezzel a szebb jövővel biztatja magát és feleségét, mikor a csúf és nehéz +napi munka után együtt ülnek a hátulsó boltban s szépen megosztoznak egy +fej vöröshagymán és egy karaj kenyeren. Ezzel némítja el feleségét, +mikor gyerekes nyafogással nógatja, hogy pihenjen egy kissé vacsora után +s ne rontsa szemét a pislogó faggyúgyertyánál a sok írással és +olvasással. Nem lehet, nem szabad pihenni sem éjjel, sem nappal. Nappal +pénzt keresni, éjjel tanulni, műveltséget, tudományt szerezni -- ez az +ember kötelessége, a ki azt karja, hogy ne törölhesse mindenki hozzá a +csizmáját, és kalapot emeljen, a ki megszólítja. A tiszteletet nem adják +ingyen, s ki az út elején pihenni ül, soha sem jut föl a hegy tetejére. + +Atlasz úr már másodszor teszi meg az utat munkásai előtt. Azt hiszik, +őket lesi, pihenésüket irigyli s kettőzött erővel dolgoznak, szidva a +zsidót, a ki utolsó verejtékcsöppjét kifacsarja a szegény munkásnak. +Pedig Atlasz úr nem is látja őket, nem is a maga földjén jár. Lelke még +a múlt időkben kalandozik, szeme csak a rég letűnt alakokat látja. + +Abban, a melyet most hajt eléje száguldozó képzelete, alig ismer a +pelyhetlen állú nyurga legénykére, ki már eltűnt szeme elől. Most ez +foglalta el helyét. Ha nem tudná bizonyosan, hogy mind a kettő ugyanaz, +nem merné ráfogni. De bizonyosan tudja. Sok idő, sok munka, sok +szenvedés, sok nyereség, sok változás van a kettő között, azért +különböznek annyira egymástól. Nagy utat tett, hosszú állomásokat +tartott a legény, míg a mármarosi hegyek közül ide jutott a Tisza +partjára. És a mint éjszakról délnek haladt, úgy hagyogatta el régi +ruháit, régi szokásait, és úgy igyekezett a többi emberhez hasonlítni, +hogy vele is úgy bánjanak, mint a többi emberrel. Olyan ruhát visel, +mint a többiek; haját úgy fésüli, bajuszát úgy pödri, mint a többiek, +úgy él, úgy érez, úgy gondolkozik, úgy beszél, sőt olyan czifrán +káromkodik, mint a többiek. És mégis marad valami láthatatlan vonal, +mely elválasztja őt a többitől s nem engedi, hogy maguk közül valónak +tartsák. Az Isten megáldotta fáradságát, nagy földbirtokot tart +haszonbérben, pénze szaporodik, jóléte növekszik, és az a tisztelet, +melyért lelke szomjúhozik, csak nem akar megjönni. Ha be is fogadják a +társaságokba, ha illedelmesen is beszélnek vele azok, a kik pénzére +szorultak, ha kalapot emelnek is előtte azok, a kiket fizet: érzi, hogy +hiányzik valami, a mit nem pótol a pénz, és hogy nem veszik egész +emberszámba. Bizonyosan nem elég gazdag még, gondolja magában; többet +kell dolgozni, többet kell szerezni, és dolgozik, szerez, messze földön +híre megy gazdagságának, mindegyre többen vannak, a kik rászorulnak, +több kéz nyúl feléje, több arcz mosolyog rá: és mégis, nem tehet róla, a +kézszorításban érzi a leereszkedést, a mosolyban észreveszi a gúnyt, és +tudja, hogy a mit adnak, kegyelemből adják s nincs joga hozzá. + +«Majd ha még több pénzem lesz, ha millióim lesznek, ha nem bérlő, hanem +földesúr leszek», biztatja feleségét, a ki már harmadik gyermekét ápolja +s nagyon meg volna elégedve sorsával, ha nem búsítaná férjének +elégedetlensége. De így ő is érzi a kielégítetlen becsvágy gyötrelmeit s +azzal vigasztalja férjét, hogy a mit ők nem érhettek el, majd élvezni +fogják gyermekeik. Bizonyára úgy lesz; ők szegényen, egészen a legelején +kezdték, semmiből emelkedtek föl és a régi szegénység szennye mindig +hagy rajtuk valami nyomot; de a gyermekek már jólétben születtek, urilag +nevelkednek, uri modort vesznek föl, nincs köztük és szomszédjaik közt +semmi különbség, az ő sorsuk egészen más lesz. Ezentúl nem magukat +fogják tekinteni, hanem a gyermekek jövőjét, s a család emelkedése lesz +életük törekvése. Vendégük, a szomszéd város bölcs rabbija, mosolyogva +hallgatja nagyratörő álmodozásaikat s megjegyzi, hogy ebben az országban +mindig szidni fogják a zsidót; ha szegény, szembe, ha gazdag, a háta +mögött. + +A mezőn dolgozó munkások igazat adnak a bölcs rabbinak s ugyancsak +szidják a zsidó mivoltát földesuruknak, a ki még mindig itt csatangol a +mezőn s megakadályozza munkásait szokott délutáni pihenőjük élvezésében. + +Atlasz úr lelke előtt új emlékek, más képek vonulnak el. A +haszonbérlőből földesúr lett, beköltözött a kastélyba, délczeg paripák +vonják hintóját, libériás cselédsereg veszi körül. Minden úgy megy nála, +mint az igazi uraknál; minden, azzal az egy kivétellel, azzal a +láthatatlan vonallal, melynek másik feléről az utolsó paraszt is, saját +cselédje is lenézéssel tekint át reá. Most már nem fáj úgy lelkének; +hozzá törődött, bele öregedett; becsvágya helyet változtatott, +gyermekeiben központosul, az ő fényes jövőjükre törekszik. Ne érezzék +soha azt, a mit ő szenvedett, s érjék el mindazt, a mit ő soha sem +tudott elnyerni. A család emelkedése életének czélja, s akármit mondott +a bölcs rabbi--a kit már rég eltemettek--jó úton van feléje. A kastély +kitűnő nevelőkkel van tele, franczia és angol kisasszonyokkal, +zongoramesterekkel, tánczmesterekkel, mindennel, a mit pénzen meg lehet +szerezni. A gyermekek nevelése fényesen sikerül, modoruk előkelő, +ízlésük finom, s úgy tudnak költeni, mint apjuk szerezni. Nincs bennük +semmi, a mit megvetőleg zsidósnak szoktak nevezni s a mivel őt annyiszor +letorkolták életében. Leánya és nagyobbik fia egy telet már a fővárosban +töltöttek, egy előkelő nemes családnál, hol tenger pénzt fizetett +érettük; részt vettek minden bálban, a színházban páholyba jártak, +korcsolyáztak, mulattak, szerepeltek, és senki sem tartotta őket +zsidóknak. Kisebbik fia még itthon maradt, még tanul; de ebből úgy +látszik, falusi úr lesz, afféle gentry; nagyon szereti a gazdaságot, +mindig a mezőn jár, megkergeti a parasztlyányokat, pompásan tud +lovagolni, hajtani, sőt gyerek létére puskát is mer a kezébe venni s +lelövi a verebeket és varjúkat, és olyan erős, hogy a legerősebb +parasztfiút is földhöz vágja. Valóban nagy öröme van gyermekeiben s +teljesülve látja bennük álmait. + +Fia és leánya diadal koszorúkkal és ragyogó emlékekkel terhelten tértek +vissza a fővárosból. De a nyarat is vigalomban töltik, a kastély +selyembútoros szobái uri vendégektől hemzsegnek, a kik leánya kedvéért +még Atlasz úrral is kezet fognak s az öreg asszonyság egészsége után +kérdezősködnek. Atlasz úr tudja, hogy csak leányának köszönheti e +kitüntetést; de nem haragszik, ellenkezőleg, büszke rá és el van +ragadtatva. Evelinere fényes jövő vár, s általa fogja a család a +legnagyobb ugrást tenni a dicsőség útján. Az öreg asszonyság szigorú +korholást kap, ha néha feledékenységből Évának szólítja leányát, mint a +régi időkben. Atlasz úrnak nagy tervei vannak leányával. Még eddig +senkinek sem szólt, de gyakran mosolyog és elégedetten dörzsöli kezeit. +A szomszéd vasúti állomáshoz nemrég egy fiatal hivatalnokot neveztek ki +hatszáz forint évi fizetéssel. Ez a fiatal hivatalnok gróf, még pedig +szegény gróf, különben nem állt volna be vasúti tisztviselőnek. Atlasz +úr mindent tud róla. Már a nagyapja tönkrejutott és kénytelen volt +átengedni hitelezőinek minden birtokát; apja még a régi grófi emlékekből +élt, hol a rokonok, hol a jó barátok, hol az ország költségén, itt-ott +egy s más hivatalban, valami ideiglenes foglalkozásban, s végül mint +kataszteri felügyelő halt meg; de a fiát már nem tudta tovább segítni +grófi neve, mint erre a kis vasúti állomásra. Atlasz úr azt is tudja, +hogy az ősi birtok, oda fönn a Mátra alján, már a harmadik kézben van s +most Berger Márk bankár tulajdona, ki háromszázezer forintért szívesen +túladna rajta. + +Atlasz úrnak nem nagy fáradságába kerül megismerkedni az ifjú Szádváry +gróffal. Búzát ad föl a vasútra s beszélgetést kezd a gróf úrral, ki a +szállítólevelet kiállítja számára. Igaz, hogy a gróf úr csak úgy +félvállról felelget, de azért Atlasz úr mégis meghívja másnapra ebédre. +A gróf úr végig méri a szürke kabátot, a föltűrt szürke nadrágot, a +sáros csizmát, melyből nem néz ki valami jó ebéd; de megtudja az +állomásfőnöktől, hogy e szürke ruhás zsidó a vidék leggazdagabb +földesura és leereszkedő pártfogással megígéri, hogy elmegy az ebédre. +Soha ilyen ebédet nem ettek még a kastélyban. Az öreg asszonyságnak +szigorúan meg volt tiltva, hogy belebeszéljen a társalgásba, még +kínálnia sem volt szabad, arra való a libériás inas, hogy körülhordja a +tálat. Atlasz úr is föltette magában, hogy lehető keveset fog beszélni, +nehogy véletlenül elárulja magát, s csak arra szorítkozott, hogy +elmondta, hány hold föld a birtok, s figyelmeztette a grófot az asztal +közepén álló nagy arany csemegetartóra és megmondta az árát. A fiatal +gróf egészen úgy érezhette magát, mint a maga született körében. Eveline +oly művelten csevegett, kaczagott és magázta őt, Manó úgy dicsekedett +fővárosi összeköttetéseivel és lovagias ügyeivel, Sándor úgy beszélt +paripákról és vadászatokról, hogy a fiatal gróf egészen grófi társaságba +képzelhette magát. Ebéd után befogattak a hintóba s körülkocsizták a +birtokot, megnézték a tanyákat, a nyájakat, a szérűket s Atlasz úr +pontosan megmondta értékét mindennek. Késő este maga vitte haza, +állomására, a fiatal grófot, s útközben ajánlatot tett neki, hogy vegye +nőül leányát s ő viszont meg fogja venni számára háromszázezer forintért +ősi jószágát. A fiatal gróf először meglepetve nézett rá, azután nagyot +kaczagott s végre hosszasan elgondolkozott. Atlasz úr reszketve, aggódva +várta válaszát, egész addig, míg az állomásra értek. A gróf úr ekkor +kiugrott a hintóból; azt mondta, hogy ez oly fontos dolog, melyről előbb +ki kell kérnie rokonai és barátjai véleményét s majd azután fog felelni; +barátságosan megveregette Atlasz úr vállát, aztán meggondolta magát, +kezet nyújtott neki, valósággal kezet nyújtott és hangos fütyüléssel +szobájába sietett. + +A multból visszaszállingoló képek egyre szaporodnak, egyre fényesebbek +lesznek és gazdagabb színekben játszanak. Amott jön a vasúti szolga egy +kis czédulával a gróf úrtól, melyben az állomásra hívja Atlasz urat, egy +héttel a nevezetes ebéd után. Ott látja Atlasz úr önmagát a fiatal gróf +szobájában, kezében forgatva kalapját, lihegő mellel, örömtől kipirult +orczával, mialatt a fiatal főúr leereszkedő nyájassággal tudtára adja, +hogy rokonai, némi ellenvetések után, belenyugodtak a házasságba s így ő +kész elfogadni ajánlatát. Szinte hallja a hangos örömrivalgást, az +elragadtatás kitöréseit, melyekkel családja a nagy hírt fogadja: az öreg +asszonyságon olyan reszketés vesz erőt, hogy egész estig nem tér magához +és le kell fektetni; Manó rögtön lóra ül és az állomásra vágtat a grófi +sógorhoz, hogy megölelje és tegezze, és Eveline pirulva megvallja, hogy +a csinos fiatal gróf kezdettől fogva megnyerte tetszését. Mindenki örül +a kötendő frigynek, még a plébános úr is, a ki eddig nagyon restelte, +hogy parochiájának zsidó patrónusa van és még az nap látogatást tesz a +kastélyban, hogy a keresztelési szertartásról értekezzék. Azt +tanácsolja, hogy necsak a kisasszony, hanem az egész család +keresztelkedjék ki, mert csak így lehet a grófi rokonságot későbbi +megszégyenítésektől megkímélni. Atlasz úrnak nincs kifogása, hogy mind a +három gyermeke keresztyén legyen, mert úgy sincs már bennük semmi zsidó +vonás és csak ily módon számíthatnak az életben fényes jövőre; de ő és +felesége már öregebbek és szeretnének megmaradni régi hitükben. A +főtisztelendő úr előveszi minden ékesszólását; de Atlasz úr rendületlen +marad; inkább megígéri, hogy a jószágot Sándor nevére íratja, úgy is +neki szánta, s ő lesz ezentúl a plébánia patrónusa. A plébános úr végre +belenyugszik, a mit annál könnyebb lélekkel tehet, mert mindig pontosan +megkapja illetékét, melyet a hajdani igazhitű földesúrtól rendesen pör +útján kellett behajtania. + +A mezei munkások dühösen dolgoznak és úgy káromkodnak, mint a jégeső. +Alig akarnak szünetelni egy kissé, már megint fölbukkan a földesúr +alakja, a mint össze-vissza csatangol a sáros dűlőutakon. Most pillantja +meg a legszebb képet. Csupa sugár, csupa mosoly, a mit lát. A hetedhét +országra szóló menyegző, az aranyos süvegű prépost, a ki a főúri párt +összeesketi és a kastélyba van szállva, a ragyogó vendégsereg, a hintók +végtelen sora, a harsogó zene, az elmés felköszöntések, a gróf, az ő +veje, a grófné, az ő leánya, a mátraalji ősi kastély, a grófi unokák, a +kik őt nagyapának szólítják s minden látogatáskor pénzt kérnek tőle; +Manó fényes pályája, kit a grófi sógorság a minisztériumba juttatott s +kinek levelei tele vannak sikereivel és hódításaival, mindez ragyogó, +gazdag színekben emelkedik föl szeme előtt, s fényes nappá, az +Atlasz-család emelkedő napjává egyesül. És most egyszerre sötét felhő +emelkedik a mélységből, fekete szárnyai mindig tovább és tovább nyúlnak, +elérik a napot, eltakarják, homály foglalja el a fény helyét, +elenyésznek a mosolygó viziók, a kalandozó lélek visszatér a rideg +jelenbe, szeme újra meglátja a sarat, melyet lába tapos. Atlasz úr úgy +érzi, mintha fáznék, szorosan összegombolja kabátját, nagyot sóhajt s +lassan visszaindul a kastély felé. + +--Mehetsz már atta zsidaja,--dörmögnek a munkások,--mikor már úgyis +végére jár a nap. Majd fölveti a pénze, s mégis ide jő a szegény ember +után leskelődni, hogy lehúzhasson valamit a béréből. + +Atlasz úrnak menet közben eszébe jut valami, meggyorsítja lépteit, +nemsokára eléri a kastélyt, szobájába siet és íróasztalához ül. Három +levelet ír, nagy gondolkozással, verejtékező fáradsággal. Nehezen megy +az írás, de elkészül vele. Az egyik levél Manó fiának szól, a másik +vejének, Szádváry Arthur grófnak. Mindkettőt tudósítja a családját +fenyegető veszélyről, s kéri őket, jöjjenek azonnal családi +tanácskozásra. A harmadik levelet fővárosi ügyvivőjének küldi, a ki igen +szemfüles ember és minden ember zsebét és lelkét ismeri. Kimerítő és +részletes tudósítást kér tőle Boglár Kálmánról, multjáról, jelenéről, +családi és minden egyéb viszonyairól. Lovas legénynyel rögtön a +legközelebbi postára küldi a leveleket, s csak midőn kezében tartja a +nyomtatott vevényeket, akkor csillapul le egy kissé izgatottsága. + +[Illustration] + + + + +III. + +(Boglár Kálmán és leánya.) + + +Atlasz úr rövidebb úton is nyerhetett volna részletes fölvilágosítást +Boglár Kálmán viszonyairól, ha a plébánoshoz fordul, a ki bizonyára jól +ismeri, mert ő hozta ide, mindennap találkozik vele, sőt nem lehetetlen, +hogy rokona is. Épen azért nem akart Atlasz úr hozzá fordulni, mert +részrehajlástól félhetett, s neki teljesen elfogulatlan, sőt a mennyire +lehetséges, kedvezőtlen felvilágosításra volt szüksége. Csak így +remélhette, hogy megakadályozza ezt a házasságot, melytől érzelme, +gondolkodása, becsvágya, egész lénye idegenkedve fordult el. + +Minek is hozta ide a balsors ezt a Boglár Kálmánt? Útjaik különben +annyira eltértek egymástól, oly különböző tájakon vonultak végig, oly +ellentétes czélok felé vezettek, hogy rendes körülmények közt soha sem +találkoztak volna egymással. Minden bajnak oka az egyházi patrónusság, +melyre különben olyan büszke volt. Annak köszönheti ezt a zűrzavart, +hogy nagyon is összebarátkozott a papsággal, s nemcsak jótevője volt, +hanem tanácsára is hallgatott. Most itt van ni, szép kátyúba vitte a +papi barátság. Ha még élne a bölcs rabbi, milyen kárörömmel hajtogatná a +fejét, és mondaná: úgy kell neked, vén Sámuel! + +A dolog így történt: a faluban, Atlasz Samu uradalmának székhelyén és +központján, a templom meglehetős rozzant állapotban volt és a plébános +fölszólította Atlasz Sándort, mint a kegyuraság tulajdonosát, hogy a +templomot kötelességéhez képest állíttassa helyre. Az uradalomnak az a +része, melyhez a kegyuraság tartozott, mint Atlasz úr a keresztelés +alkalmával megígérte, Sándor nevére volt írva, és a plébános állhatatos +következetességgel figyelmen kívül hagyta, hogy az egész uradalmat még +mindig az öreg Atlasz úr vezeti s tulajdonképen ő adja a pénzt neki is, +templomának is. Fölterjesztését tehát Sándorhoz intézte, Sándor oda adta +apjának és mivel Atlasz úr rendkívül büszke volt arra, hogy egy egész +pap az ő pénzéből él és egy egész egyházat az ő pénze tart fönn: +kijelenté fiának, hogy csak építtessen, javíttasson, festessen mindent, +a mi szemének-szájának tetszik, hadd lássa ez a pap, hogy igazi úr az ő +patrónusa. Hozzá fogtak hát a munkához s csaknem egészen újra építették +a templomot. + +A plébános hajdan főúri házaknál nevelősködött, s az előkelő modort és +nagyvilági szokásokat, melyeket ott eltanult, a falusi életbe is elhozta +magával. Szeretett a divat szerint öltözködni, gyakran tett nagyobb +kirándulásokat a fővárosba, otthon lovakat tartott és ügyesen tudott +hajtani, s részt vett a vadászatokban, melyeket a vidék urai rendeztek. +De Atlasz úrral szemben szigorúan föntartotta álláspontját, s miután nem +tudta megtéríteni, óvatosan került minden hivatalos érintkezést, mely +kegyuri jogainak s így némileg egyházi méltóságának elismerése lett +volna. Házát azonban gyakran meglátogatta, eljárt Sándorral vadászni és +akárhányszor ebédelt a kastélyban, kivált mikor Atlasz úr vendégei előtt +dicsekedni akart, hogy neki is van papja, a ki mintegy udvarához +tartozik. A plébános ezt nem tudta s leereszkedő, pártfogó nyájassággal +viselte magát Atlasz úr iránt, kitől hivatalos minőségében mereven +visszahúzódott s pénzét csak úgy fogadta el, ha Sándor kezén keresztül +jutott hozzá. + +Ezt meg Atlasz úr nem vette észre, s mindkettő azt hitte magáról, hogy a +másikat pártfogolja s leereszkedik hozzá, s e kölcsönös pártfogolás és +leereszkedés mellett szépen megfértek egymással s mindenki megkapta azt, +a mit akart. + +A templom szépen fölépült, új tetőt kapott, tornya magasabb lett, Atlasz +úr nem győzött dicsekedni ismerősei előtt s minden vendégét elvitte a +faluba és megmutatta neki a hatalmas épületet, részletesen fölszámítva a +költséget, melybe került. De falakkal, tetővel, toronynyal a plébános +még nem volt megelégedve, s kijelenté Sándornak, hogy mielőtt a +templomot fölszentelnék, szükséges lesz egy egészen új képet festetni a +főoltárra s a régi apróbb képek is javításra szorulnak. + +--Beszéljen az öreggel,--mondá Sándor,--bizonyosan szívesen megadja erre +is a költséget. + +--Semmi közöm hozzá hivatalos minőségemben,--felelt a plébános.--E +költségek a kegyurat illetik s ezt csak önben ismerem el. + +--Jól van, majd beszélek hát én vele,--mondá Sándor, s gyorsan czélba +vett és le is lőtt egy hatalmas nyulat, mely épen akkor futott át a +barázdákon, mert e hivatalos értekezés egy reggeli vadászat alkalmával +történt. + +Atlasz úr nagyon megörült a nyúlpecsenyének, melyet nagyon szeretett, és +semmi kifogása sem volt az ellen, ha a plébános annyi képet festet +templomába, a mennyi csak belefér. De szeretné kikötni, hogy a festő +ügyesen vinné be Sándor arczképét az angyalok vagy szentek közé. Sándor +azt felelte, hogy erre a dicsőségre épen nem vágyik; Atlasz úr hát nem +ragaszkodott eszméjéhez, hanem azt mégis kikötötte, hogy a fő szentet +atlasz ruhában fessék a képre, a mi finom czélzás lenne arra, hogy az +Atlasz-család pénzén készült. Ezt végezze el a festővel,--mondá +Sándor,--ő tudja legjobban, szoktak-e a szentek atlasz ruhában járni; a +főkérdés most az, megadja-e a pénzt, melybe a képek kerülnek? + +--Akármennyit,--felelt Atlasz úr büszkén.--Rendeljétek meg mindjárt a +festőt. + +A plébánosnak már volt embere erre a czélra. Nem hivatásszerű festő, +mint mondá; inkább csak dilettánsnak lehet nevezni, de már számtalan +oltárképet festett és nagyon jól eltalálja a vallásos hangulatot, a mi a +templomban többet ér minden művészetnél. Aztán abban a helyzetben van, +hogy hosszabb időre ide jöhet s helyben végezheti munkáját, a mi sokkal +többet ér, mintha a kész képet küldené ide, annál inkább, mert a régi +képeket is ki kell javítania; egy szóval, ő legjobbnak tartja, hogy +Boglár Kálmánt bízzák meg e munkával. + +--Boglár Kálmán?--kérdé Atlasz úr, minden nagyobb felindulás nélkül +ejtve ki először e nevet, mely később oly végzetessé vált reá nézve.--A +főtisztelendő úr meg Boglár Mihály. A festő úr talán testvére +főtisztelendő uraságodnak? + +--Magán kíváncsiságból kérdi ezt, vagy kegyurasági +szempontból?--viszonzá a plébános. + +--Kíváncsiságból, vagy szempontból!--mondá Atlasz úr csodálkozva s nem +értve e jogi megkülönböztetést.--Kérdezem, mert nem tudom. Nagyszerű! + +--Boglár nevű ember igen sok van a világon,--mondá a plébános Sándorhoz +fordulva s ily módon biztosságba helyezve álláspontját,--a nélkül, hogy +rokonoknak kellene lenniök. Boglár Kálmán csak névrokonom, semmi egyéb. +De régi jó ismerősöm. Mikor Dengeleghy grófnál nevelősködtem, +mindennapos vendég volt a grófi kastélyban. + +--Ha mindennapos vendég volt a grófi kastélyban, az még többet ér, +mintha volna a főtisztelendő uraságnak rokona,--mondá Atlasz úr mély +meggyőződéssel.--Elfogadjuk Boglár Kálmánt templomi festőnek. + +Így került Boglár Kálmán Tisza-Végre, Atlasz úr székhelyére. + +Nem jött egyedül. Magával hozta leányát is. Atlasz úr nagylelkűleg +lakást ajánlott számukra a kastélyban; hadd lássák--mint a plébánosnak +mondá--hogy az Atlasz kastélyban is csak úgy pártolják a művészetet, +mint a Dengeleghy grófnál; csak írja meg neki a főtisztelendő uraság, +hogy egyenesen szálljon a kastélyba; ne féljen, jó szobát, jó élelmet +fog kapni és senki sem lesz büszke hozzá. És ha a leányát magával hozza, +azt is szívesen látják és külön szobát adnak neki, az apja mellett, a +kastély felső emeletén, hol a vendégszobák vannak. + +Néhány nap mulva sürgöny érkezett Atlasz úrhoz Boglár Kálmán aláírással, +hogy küldje ki hintóját az állomásra, a holnap déli vonathoz, melyen +Boglár Kálmán meg fog jönni leányával, + +--A hintómat? Hm!--dörmögött Atlasz úr fejét csóválva, mikor elolvasta a +sürgönyt.--Úgy látszik, a Dengeleghy grófok nagyon elkényeztették a +festő urat. Jól van! Az Atlasz Samu sem kisebb gavallér, mint a +Dengeleghy gróf. Kiküldöm eléje a hintómat. + +Mikor másnap délben a hintó visszaérkezett a vasúti állomástól, Atlasz +úr épen az udvaron volt. A kíváncsiság tartotta itt, tudván, hogy a +kocsinak nemsokára vissza kell jönnie; meg aztán mellesleg és hamarjában +egy kis dolga is akadt abból a fajtából, melyet fia tudta nélkül és +tilalma ellenére, titokban saját külön mulatságára és szórakozására +szokott gyakorolni, holmi Cserepes Andrásokkal és birkabőrökkel. Nagyon +belemélyedt az alkudozásba, úgy hogy észre sem vette, mikor a hintó +behajtatott az udvarba; de Cserepes András figyelmesebb volt, oldalba +lökte földesurát és félbe szakította az alkudozásokat. + +--Menjen no, látja, hogy vendégei gyüttek a hintón. A bőröket +megkaphatja, darabját huszonöt garasával. + +--Nem adok többet húsz garasnál,--kiáltott vissza Atlasz úr, a hintóhoz +szaladva, melyből épen akkor lépett ki egy előkelő öreges úr, kezét +nyújtva egy fiatal leánynak, hogy kisegítse maga után a hintóból. + +Atlasz úr rendes szürke ruhájába volt öltözve s föllépése nem tett +szemkápráztató vagy megdöbbentő benyomást. Sőt vendégei eleinte észre +sem vették. Az előkelő öreges úr előbb a kocsisra nézett, a ki lovait +kezdte kifogni; aztán az inast látszott a bakon vagy az udvaron keresni, +s miután sehol sem látott ilyenféle alakot, végre a szürke ruhás öreg +emberre esett tekintete, ki a hintó közelében állt s épen akkor ugrott +félre, hogy a kifogott lovak neki ne menjenek. + +--Ugyan, édes barátom,--mondá az előkelő, öreges úr, a szürke ruhás +ember vállára ütve,--nem vinné fel szobánkba málháinkat? + +Atlasz urat eleinte zavarba hozta e fölhívás; de azután meggondolta +magát s összeszedve minden méltóságát, oda kiáltott a nem messze álló +Cserepes Andrásnak. + +--Mit tátja itt kend a száját? Nem látja, hogy a vendég uraságoknak +inasra van szükségük? Miért nem hívja már azt a Jánost, az inasomat? +Szaladjon fel a kastélyomba és kiáltson a Jánosra, hogy a nagyságos úr +hivatja. Hallja! + +--Hallom, hallom, ha nem is kiabál úgy,--felelt vissza félvállról +Cserepes András.--Ott jön már a János, la! + +Az előkelő öreges úr egy kissé meglepettnek látszott, mikor a szürke +ruhás ember, kivel málháját föl akarta vitetni, inasáról és kastélyáról +beszélt; csodálkozva nézett leányára s a leány hangosan elnevette magát. + +--Valóban nem tudom, hogyan kérjek bocsánatot szerencsétlen +tévedésemért,--kiáltott a vendég, Atlasz úrhoz fordulva. + +--Nem tesz semmit,--felelt Atlasz úr.--Azért én mégis Atlasz Samu vagyok +és ez a kastély az enyém és a zsebem pénzzel van tele, ha inasnak néznek +is,--tevé hozzá zsebére ütve. + +--A mi sokkal többet ér, mintha az embert úrnak nézik és a zsebe +üres,--mondá az előkelő öreges úr, a maga zsebére ütve.--Különben van +szerencsém magamat bemutatni, én Boglár Kálmán vagyok, s ez itt a +leányom, ki szíves engedelmével szintén a kastély vendége lesz. + +--Szívesen megengedem,--felelt Atlasz úr, pártfogó hangon. Egészen +visszanyerte méltóságát és önérzetét, mióta vendége czélzást tett a +saját üres zsebére s ezzel elismerte felsőségét. Még csak azon törte a +fejét, kezet nyújtson-e a festőnek s nem lesz ez részéről túlságos +leereszkedés, midőn Boglár úr megragadta mindkét kezét, erősen megrázta, +s azután átölelve vállát és barátságosan rá támaszkodva, megindult vele +a kastély felé, hová János már felvitte a málnákat. A leány hallgatva +ment atyja mellett. + +[Illustration: --Öreg kópé, te ugyancsak megválasztottad, minek +szülessél.] + +--Tudod-e, öregem,--mondá Boglár úr bizalmasan, a mint beléptek a +kastély ajtaján s fölfelé haladtak a széles lépcsőn,--tudod-e, hogy ez a +kastély valóban jól mutat? Sok főúri residentiában megfordultam már, de +mondhatom, első látásra egy sem tett reám ily fejedelmi benyomást. + +Atlasz urat rendkívül föllelkesíté e hizelgő elismerés, de rögtön ismét +lehűté a folytatás: + +--Ugyan nem mondanád meg, hogyan tudtad ezt így összezsugorgatni? Nagyon +megköszönném, ha engem is megtanítanál erre a mesterségre. Vagy igaz, +születni kell rá, úgy-e? Épen úgy, mint költőnek, vagy festőnek, vagy +zenésznek születik az ember. Öreg kópé, te ugyancsak megválasztottad, +minek szülessél. + +És nevetve megveregette Atlasz úr vállát, kinek vére csaknem megfagyott +a megbotránkozástól, de annyira imponált neki vendégének előkelő, +fesztelen modora, oly bizalmasan hajolt ez vállára, oly barátságosan, +régi ismerős módjára viselte magát, hogy Atlasz úr gyöngének érezte +magát minden erélyesebb tiltakozásra s csak annyit tudott zavartan +hebegni: + +--Azt tetszik gondolni, hogy uzsorával szereztem a vagyonomat? + +--Micsoda «tetszik gondolni?»--kiáltott Boglár úr leereszkedőleg.--Mire +való ez a feszes hang köztünk? Ha én tegezlek téged, magától értetődik, +hogy neked is megengedem a tegezést. Már ez így szokás a társaságban, s +most már te is oda tartozol, én viszlek be, s ne félj, ha az én karomon +lépsz be, senki sem fog kiutasítni. + +Atlasz úr tökéletesen le volt fegyverezve s minden további ellenállás +nélkül át kellett adnia magát Boglár Kálmán pártfogó barátságának. +Megint úgy érezte magát mellette, a mint a kastély szőnyeges folyosóján +tovább haladtak, mint hajdan, szegény árendás korában, midőn egyik-másik +nagy úr kastélyába beosont, hogy megvegye búzáját vagy gyapját. Akkor is +érezte, hogy egy zsebéből ki tudná fizetni az egész nagy urat +kastélyostul, és mégis alázatos meghunyászkodással fogadta leereszkedő +vállveregetését és szinte kegyelemnek tartotta, ha nem dobta ki és nem +uszította rá a kutyákat. Vendégének viselete annyira visszavitte lelkét +a régi időkbe, hogy egy pillanatra elfeledkezett mindenről; elfeledte, +hogy ez a kastély az övé, hogy ez ember az ő megfogadott festője, a kit +pénzével fog fizetni, a kinek munkájával joga van rendelkezni, +elfeledte, hogy most ő az úr, kinek joga van pártfogást gyakorolni. +Csaknem alázatosan nyitotta ki vendégei előtt szobájuk ajtaját és +kicsibe múlt, hogy meg nem köszönte a megtiszteltetést, mikor Boglár +Kálmán megkérdezte, hány órakor van az ebéd és remélte, hogy +viszontlátják egymást az asztalnál. + +Csak akkor tért magához, csak akkor jutott újra lélekzethez, midőn +visszatért szobájába és az öreg Rozália asszonyság, ki ablakából látta a +vendégek megérkezését, nagy kíváncsisággal kérdezősködni kezdett a +festőről és különösen leányáról. Atlasz úr először összeszidta +feleségét, mint mindig, mikor valahol kellemetlenség érte s ki kellett +valakin töltenie rossz kedvét; azután, mikor az öreg asszonyság sírva +fakadt, elrestelte magát, bocsánatot kért tőle, megveregette vállát és +megvallotta, hogy ez a festő tette ilyen haragossá. + +--Talán nem tud elég jól festeni?--kérdé az öreg asszonyság. + +--Hát te azt gondolod, hogy mindjárt neki állt a templom falának és +kezdett festeni?--felelt Atlasz úr, ismét fellobbanva.--Azért lettem +haragos, mert ez nem is igazi festő, hanem egy vén barázdabillegető. Az +igazi festő hosszú hajat hord, alázatosan viseli magát és +meghunyászkodik az uraság előtt, a ki fizeti; ez pedig nekem a hasamra +veregetett, öregnek hívott, lett velem per tu és úgy viselte magát, +mintha ő volna egy gróf és én egy szenzál. + +--De hát a lyánya, a lyánya?--sürgeté az öreg asszonyság kíváncsian. + +--Mi közöm nekem a lyányához? Arról csak annyit tudok, hogy kinevetett, +mikor az apja inasnak nézett és föl akarta velem vitetni a málhát. + +--Inasnak nézett!--kiáltott elszörnyedve az öreg asszonyság. + +--Hát nem hallottad, hogy inasnak nézett? De meg is mondtam neki a +magamét. + +--Jól tetted. Mit mondtál neki? + +--Csak azt!--felelt Atlasz úr, hősies kifejezéssel.--Itt ugyan nem fog +grófot játszani, festő uram, és a kit én fizetek, attól megkívánom, hogy +meghunyászkodjék előttem, mint a kutya. + +--Ezt mondtad neki?--kiáltott az öreg asszonyság ijedten, de némi +büszkeséggel. + +--Ezt akartam mondani,--felelt Atlasz úr, jelentékenyen leeresztve +hangját,--de nem jutottam szóhoz. Hanem majd meg fogom még neki mondani! + +Úgy látszék azonban, hogy Atlasz úr később sem jutott szóhoz, mert azt, +a mit akart, soha sem tudta megmondani festőjének. Akárhogy küzködött, +akárhogy igyekezett összeszedni méltóságát, akárhogy hetvenkedett +négyszem közt az öreg asszonyság előtt: abból az álláspontból, melyet +Boglár Kálmán első föllépése kijelölt számára, nem tudott többé +kiemelkedni. + +Tapasztalta ezt mindjárt az első ebéden, melyet együtt ettek meg a +kastély kisebbik ebédlőjében. A plébános meghallva Boglárék +megérkezését, átjött hozzájuk s Boglár Kálmán rögtön ott tartóztatta +ebédre, Atlasz úr füle hallatára, a ki természetesen nem szólhatott +ellene, mert a plébános különben is gyakori vendége volt s akárhányszor +ebédelt meghívás nélkül a kastélyban. De most mégis úgy ült az +asztalhoz, mint Boglár Kálmán meghívott vendége. Sőt maga Atlasz úr is +úgy érezte magát, mintha csak vendég volna saját asztalánál, még pedig +hívatlan vendég, a kinek adnak ugyan enni, de különben nem sokat +törődnek vele. A hangot Boglár Kálmán vitte az asztalnál s ha valami +idegen véletlenül belép a terembe, bizonyára őt nézi a házi úrnak. +Boglár úr és a plébános beszélgettek régi emlékeikről, hajdani +mulatságaikról, ismerőseikről, a Dengeleghyek kastélyáról, +vadászataikról, s Atlasz úr és neje, kik rendes szokásuk szerint egymás +mellett ültek az asztal egyik végén, még egymással is alig válthattak +egy pár halk megjegyzést, s nem tehettek mást, mint hallgattak és ettek. + +És a mi legjobban elkeserítette s egyszersmind megfélemlítette Atlasz +urat, az volt, hogy mindenki rendesnek, természetesnek, helyén valónak +találta ezt a dolgot, nemcsak az inasok, kik azelőtt is félvállról +szoktak vele bánni, nemcsak a plébános, a kinek hivatalához tartozott, +hogy ne valami nagyra becsülje őt, hanem még Sándor is, a fia, a ki egy +csöppet sem látszott megbotránkozni azon, hogy egy semmi ember, egy +festő, egy koldus, így játszsza az urat apja kastélyában. Legalább +viseletéből ezt kell következtetnie. Az első bemutatásra rögtön +megbarátkozott Boglár Kálmánnal, úgy fogott vele kezet, mint egészen +hozzá hasonló úrral, s az asztalnál némán hallgatta nagyhangú +elbeszéléseit a fényes főúri vadászatokról, csak néha-néha szólva közbe, +akkor is csak úgy, mint az iskolás fiú mestere előtt, és semmi sem volt +benne abból a hetyke, betyáros modorból, melyre Atlasz úr különben oly +büszke volt, mint fia valódi földesúri hivatásának legnyilvánvalóbb +bizonyságára. + +Még a leány iránt is mennyire máskép viselte magát! Atlasz úr gyakran +látta fiát a bérlők, gazdatisztek, jegyzők s más efféle falusi ismerősök +feleségei és leányai közt és mindig nagy megelégedésére szolgált az a +kurta gavalléros mód, melylyel velük bánt. De most mintha kicserélték +volna! Szólni is alig mert e leányhoz, csak úgy lopva nézett rá +féloldalt, a mint mellette ült az asztalnál: szögletesnek és ügyetlennek +látszott. A leánynak kellett őt megszólítani, máskép talán beszélni sem +mert volna. + +Annál inkább mert beszélni a leány. Nem pirult el, nem sütötte le +szemét, nem babrált a köténye csücskén, mint a falusi kisasszonyok, +mikor a földes úrfi megpödörte a bajuszát s valami vastag tréfát mondott +nekik vagy épen megcsípte az orczájukat. Az igaz, hogy most semmi +ilyesmit nem művelt. Pedig nem lehet mondani, hogy a leány büszke lett +volna iránta vagy tartózkodó, vagy hideg. Ellenkezőleg, minduntalan +megszólította, kisegítette, ha zavarba jött s elállt a lélekzete, +beszélt vele lovaglásról és vadászatról, nevetgélt, ingerkedett vele, de +mindebben volt valami leereszkedés, valami engedményféle, mintha nem is +illetné meg Sándort s csak úgy kegyelemből juttatná neki, és Atlasz úr +észrevette ezt és mérgelődött magában, és legjobban azon mérgelődött, +hogy Sándor nem veszi észre és egészen rendjén valónak találja. + +Hiszen tapasztalt ő máskor is ilyesmit, vejétől is, a nemes Szádváry +gróftól, meg másoktól is, de akkor nem érezte; hanem hogy efféle +közönséges festőnépség, a kik nem is grófok, nem is gazdagok, s a kiknek +ő ad munkát és kenyeret, ilyen nagyuri modort éreztessenek vele és +családjával, ezt nem tudta megérteni, ez elkeserítette, s annál jobban +elkeserítette, mert se szólni, se tenni nem tudott ellene. Csak magában +gondolta, s ebben keresett némi elégtételt, hogy mihelyt elkészülnek a +templomi képek, rögtön kifizeti a festőt,--alku nélkül, hadd lássa, hogy +igazi úrral van dolga,--s aztán megszabadul tőle örökre. + +[Illustration] + + + + +IV. + +(Boglár Klára.) + + +Egyelőre azonban nem igen volt kilátása Atlasz úrnak, hogy büszke +elhatározását teljesítse és alku nélkül kifizesse a festőt. Boglár +Kálmánnak eszébe sem jutott a képről beszélni; még azt sem kérdezte, +merre van a templom; úgy ült az asztalnál, mintha egyesegyedül azért +jött volna, hogy az Atlasz-kastélyban ebédeljen és szakértő véleményt +mondjon borairól. A fehér érmellékivel és magyarádival meg volt +elégedve, de a vörös bort kissé érdesnek találta s megkérdezte, nincs-e +a pinczében médoc, mely kedvencz itala? + +--Van pezsgő, franczia,--morgott Atlasz úr, kiben ezúttal győzött a +büszkeség abbeli elhatározása fölött, hogy nem fogja figyelembe venni a +festőt. + +--Hozasson föl egy pár palaczkkal,--mondá a plébános, egyenesen +Sándorhoz fordulva, mintha ez is a patrónusi jogok közé tartoznék. + +Az inas alig várta meg Sándor intését, már futott a pinczébe s nemsokára +visszajött a kivánt palaczkokkal. Atlasz úrnak végig kellett néznie, +hogy az ő kikerülésével mint bontják föl pezsgős palaczkjait, mint +iszszák drága pezsgőjét. És nem szólhatott ellene, hiszen Sándor +rendelte így és egészen rendjén valónak találta. A palaczkokat Boglár +Kálmán kerítette kezére s oly ügyesen ugratta ki a dugókat, hogy nem is +pukkantak, a mi új boszúság volt Atlasz úrra nézve, mert a pezsgődugók +durrogását mindig nagy büszkeséggel szokta hallgatni s még az öreg +asszonyság is gyermekesen örült neki és előre befogta fülét a kezével. +De most hiába fogta be. S nemcsak ez az örömük veszett kárba, hanem még +a pezsgő habzásában sem gyönyörködhettek, a vendég úgy töltötte a +poharakba, mint a közönséges bort. Atlasz úrnak mindezt néznie kellett s +még az az elégtétele sem volt, hogy dicsérjék a pezsgőjét. Megitták, +mint akár a vizet, s beszéltek más tárgyakról, mintha a franczia pezsgő +mindennapi italuk volna. A méltatlankodó háziúr legalább azzal akart +könnyítni lelkén, hogy egymásután több pohár pezsgőt hajtott föl, s +feleségéhez fordulva, megmondta a firmát, honnan a pezsgőt szerezte, és +az árat, melyet érte fizetett; de senki sem hallgatott rá. + +Sándor azonban a harmadik palaczknál bátrabb és beszédesebb lett s +megkérdezte Klárát, nem volna-e kedve ebéd után kirándulást tenni a +pusztára? Az indítványt mindnyájan örömmel fogadták, s a plébános rögtön +haza izent, hogy fogjanak be könnyű házi kocsijába és állítsanak be vele +a kastély udvarára, mert ő is a kirándulókkal fog tartani, sőt egy +helyet föl is ajánl kocsijában. + +--Nekem ugyan nem,--mondá Klára jókedvűen,--mert én lovagolni akarok. Ha +ugyan,--folytatá Sándorhoz fordulva,--van nekem való paripája. + +--Van egy jámbor öreg lovam,--felelt Sándor,--de biztosan jár és nem +ijedős. + +--Én sem vagyok ijedős,--kiáltott Klára nevetve,--s a nekem való paripa +alatt nem jámbor öreget értek. Ellenkezőleg! Nekem vágtató, táncoló, +ágaskodó paripa kell, melyet dicsőség megfékezni és ránczba szedni. Csak +ilyen hátán élvezet a lovaglás. + +--De a lefordulás nem élvezet,--mondá Sándor nevetve, mert újra egy +pohár pezsgőt ivott és mindinkább megjött a bátorsága. + +--Ne féltsd te a leányomat,--szólt közbe Boglár Kálmán.--Olyan lovas ez, +hogy a circusban is bátran fölléphetne. + +Atlasz úr és az öreg asszonyság titkos borzalommal néztek a fiatal +leányra, ki a circusban is képes volna lovagolni; Atlasz úr intett is +szemével fiának, hogy hagyja el ezt a lovaglást; de Sándor nem is nézett +apjára, fölugrott az asztaltól s kijelenté, hogy szaván fogja a +kisasszonyt, Villámot nyergelteti meg számára s majd meglátja, tud-e +versenyt vágtatni vele. Ezzel kisietett a szobából. + +--Én pedig szaladok, fölveszem lovagló ruhámat,--monda Klára, szintén +fölemelkedve.--Ne féljenek, nálam nem tart oly soká a toilette, mint más +asszonyoknál. + +Kifutott az ebédlőből. A plébánosnak is eszébe jutott, hogy jobb lesz +személyesen néznie kocsija után. Boglár Kálmán egyedül maradt az +asztalnál az öreg házaspárral. + +Fölkelt helyéről, az asztal végére ment és Atlasz úr mellé ült. + +--No öreg,--mondá barátságosan megkopogtatva Atlasz úr hátát,--magunkra +maradtunk. Koccintsunk egyet, ha a nagyságos asszony megengedi. + +Udvariasan meghajolt az öreg asszonyság előtt, kit e figyelem annyira +kiengesztelt, hogy maga is koczintott nyájas vendégökkel s föl is akarta +hajtani a pohár tartalmát; de szeme találkozott férje szigorú szemével s +a pezsgő a czigányútra szaladt. + +Atlasz urat nem engesztelte ki a «nagyságos asszony» czím, melylyel +Boglár Kálmán megtisztelte az öreg asszonyságot, mert azt sokkal +alázatosabban és a bizalmasság minden jele nélkül kellett volna mondani, +a mint egy ilyen szegény emberhez illenék. De ez az ember ugyanakkor +megkopogtatta az ő hátát és öregnek szólította. + +Idején valónak tartá végre valódi helyzetére figyelmeztetni az +elbizakodott embert. + +--Míg a kisasszonyt lovagolni viszi a Sándor fiam, mi az alatt +elmehetünk a templomba és én megmutatom ott a reparálni való képeket. + +De Boglár Kálmánt épen nem sújtotta le e figyelmeztetés. + +--Ki gondolna ma a képekkel!--kiáltott nevetve.--Ma mulatni akarok, a +pap kocsiján én is kihajtok a pusztára. Hanem jó, hogy eszembe juttattad +a képeket öregem; egy kérésem van hozzád, adj ötszáz forint előleget. + +--Előleget!--mondá elszörnyedve Atlasz úr.--Előleget, ötszáz forintban! +Hát mennyibe fog kerülni az egész munka? + +--Azt csak a munka végén mondhatom meg, de az ötszáz forintra azonnal +szükségem van. Egy pár kiabáló adósságom van, azoknak a száját akarnám +betömni. + +--Adósság? Mi az az adósság? Én soha sem tudtam, mi az az +adósság,--kiáltott Atlasz úr büszkén, azt remélve, hogy most végre +valódi helyére utasítja vissza ez embert. + +--Azt elhiszem, öregem,--felelt Boglár Kálmán, cseppet sem +pironkodva.--Az emberiség két táborból áll, a nagyobbikban vannak az +adósság-csinálók, a kisebbikben a pénzkölcsönzők. Én annak a nagy +tábornak a katonája vagyok; mióta eszemet tudom, mindig adósságból +éltem, új adóssággal fizettem ki a régit és menekültem a hitelezők elől. +Te sokkal okosabb pályát választottál és ahhoz a kisebbik táborhoz +csatlakoztál. Kövesse mindenik a maga végzetét: én csinálok adósságot, +te csinálj adósokat. + +--Azt akarod mondani, hogy uzsorával szereztem a pénzemet? + +--Ha uzsorásnak tartanálak,--felelt megnyugtatólag Boglár Kálmán,--akkor +nem barátkoznám veled és nem nyújtanék neked kezet. + +Atlasz úr megint le volt fegyverezve; most már úgy állt a dolog, hogy +szinte örülnie kellett Boglár Kálmán barátságának, és csaknem +megtiszteltetésnek vehette, hogy elfogadja tőle az előleget. Menynyit is +mondott? Ötszáz forintot? Meg fogja kapni az ötszáz forintot, csak írja +meg róla az elismervényt. Mi az egy Atlasz Samunak, a zsebébe nyúlni és +kifizetni ötszáz forintot? Akár föl se keljen az asztaltól. + +--Nem olyan sürgős, öregem,--mondá Boglár Kálmán csillapítótag.--Holnap +is elvégezhetjük. Most sokkal kellemesebb dolgunk van. Nézd, itt jönnek +a fiatalok; a fiad szeméből látom, hogy a lovak már nyergeken állnak az +ajtó előtt. Az igazi sportsman szeme mindig keresztben áll, ha a lovak +közül jő. Íme a leányom! Valódi amazon, mi? Hjah! a vér, a race! Rajta +gyerekek, rajta! + +--A lovak föl vannak nyergelve,--kiáltott Sándor, kipirult arczczal, s +egészen elveszítve előbbi szögletességét, mihelyt lóról volt +szó.--Villám nagyon türelmetlen és a földet kaparja lábával. Nem fél a +kisasszony? + +--Nyújtsa kezét és vezessen,--felelt Klára, vidáman suhintva lovagló +ostorával. + +--A pap is most hajt be az udvarra,--kiáltott Boglár Kálmán, kihajolva +az ablakon. Én már csak vele tartok. Előre, gyerekek! + +Mind a hárman kisiettek a szobából. Atlasz úr egyedül maradt a +feleségével. + +--Hát te nem mégysz velök?--kérdé az öreg asszonyság félénken. + +--Menjek velök, mikor nem hívtak?--felelt Atlasz úr keserűen.--Vagy +talán üljek én is egy tüzes paripára és törjem ki a nyakamat? + +--Befogathatsz a mi hintónkba,--sürgeté az öreg asszonyság. + +--Talán sántuljanak meg a lovaim és törjék el a hintóm kereke a rossz +mezei utakon?--felelt bosszúsan Atlasz úr.--Ha akarták volna, hogy velök +menjek, a pap ültethetett volna az ő kocsijába, úgyis ő hajtja a +lovakat. De nem mert hívni,--tevé hozzá önmagát vigasztalva,--akárhogy +barátkozik evvel a festővel, mégis érezte, hogy méltóságomon alul volna +egy kocsiban ülni az én fizetett festőmmel, a ki előleget kért tőlem. +Okos ember a mi papunk; nem mutatja ugyan, de egész ügyesen és simán +igyekszik megóvni földesurának méltóságát. + +Ezzel a fordulattal Atlasz úr egészen megvigasztalja az öreg +asszonyságot, s még önmagát is lecsillapítja egy kissé. Félszemmel +kipillant az ablakon és látja, hogyan segíti Sándor lovára az amazont, +mint vágtatnak ki a kapun a tüzes paripák s mint hagyja el mindjárt az +első indulásnál Sándort, a páratlan lovast, a festő leánya. Ez is jobban +tenné, ha főzni tanúlna, dörmög Atlasz úr, elfordúlva az ablaktól. Az +öreg asszonyság fejcsóválva ad igazat férjének s hozzá teszi, hogy ha e +leány megtanúlna számolni, állást is kaphatna valami comptoirban s +később nagy segítségére lehetne férjének. Atlasz úr gúnyosan kaczag e +szóra. Férjének! Ugyan ki venné el ezt a leányt? No, annak a sorsát nem +irigyli. Szegény leány, nagyúri passiókkal, hogy fér ez össze? Ha az ő +leánya, az Eveline, a grófné, lovagol és fátyolos cylindert tesz a +fejére és hetvenkedik, annak az jól áll, mert joga van hozzá, mert +grófné és sok pénze van az apjának; de egy ilyen semmi leány, a kinek az +apja koldus és templomi képek festésével keresi a kenyerét, és még ez +mer hetvenkedni. Bah! + +Az öreg asszonyság mindenben igazat ád férjének, csodálja bölcseségét és +éles ítéletét, s nagyokat nevet gúnyos megjegyzésein. Ez az elégtétel +egészen megkönnyíti Atlasz úr lelkét és diadalmas büszkeséggel tölti el. +Jó kedvvel megy a gazdasági udvarba és új alkudozásba bocsátkozik +Cserepes Andrással, a kit tökéletesen lever a lábáról. Neki is megvan a +maga mulatsága és jobban érzi magát mellette, mint azok, a kik üres +zsebbel henczegnek más lován, más kocsiján. Vajon merre járnak most? Az +az ördöngős Sándor bizonyosan meghurczolja őket átkon-bokron. Jól teszi. +Hadd lássák, milyen az igazi lovas, a ki a saját paripáján, saját +földjén lovagol. Milyen jót nevetne, ha estére azt hallaná, hogy ez a +hetvenkedő kisasszony lefordúlt a lóról. + +De ezen nem volt alkalma nevetni. A kirándulók késő este széles jó +kedvvel érkeztek haza s a vacsoránál nem győzték eléggé dícsérni a mai +élvezetes napot. Atlasz úr, ki egyedül ült az asztal végén, mert az öreg +asszonyság már lefeküdt, hiába leste, hogy a kisasszony lefordulására +kerüljön a szó. Ellenkezőleg, Sándor nagy elismeréssel beszélt ügyes +lovaglásáról és már sokkal bátrabban és bizalmasabban szólt hozzá, mint +délben. A leány meg olyan fesztelenül viselte magát irányában, mintha +régi ismerősök volnának. Milyen rossz nevelése van, gondola magában +Atlasz úr. Megint nagyon rossz kedvű volt, s még azt sem mondta meg +vendégeinek, hány holdból áll a puszta, melyet ma belovagoltak, és +mennyibe kerültek a paripák, melyeken nyargaltak. Érdemes is ily +emberekkel komolyan beszélni! + +Másnap vadászni mentek, még a festő és leánya is. Sőt a leány, Atlasz úr +nagy megbotránkozására, olyan könnyedén bánt a puskával, mintha ő is +kiszolgálta volna az egyévi önkénytességet, mint Sándor, kinek egyévi +önkénytessége Debreczenben épen négyezer forintjába került az apjának. +Boglár Kálmánnak eszébe sem jutott a templom után kérdezősködni. Az +előleget fölvette ugyan, de azt nem mondta, mikor akar a munkához fogni. +Atlasz úr figyelmezteté e hanyagságra a plébánost, megjegyezvén, hogy +így majd el sem készül a kép a fölszentelés idejére. A plébános azt +felelte, hogy ez patronárusi kérdés, mely egyedül Sándorhoz tartozik; +különben ő is nyugodt lehet, mert jót áll róla, hogy a kép készen lesz a +maga idején. Rég ismeri Boglár Kálmánt és tudja, hogy a mit elvállalt, +azt el is végzi. Addig pedig ne irigyelje a szegény emberek mulatságát; +látja, hogy a fia milyen jól érzi magát közöttük. + +Hiszen épen ez volt a baj! Ez volt, a mi elbénította Atlasz úr haragját +és megkötötte nyelvét. A fia jól érezte magát közöttük! A fiának +tetszettek ez emberek, mulatságát találta velök. Ha ez nem lett +volna...! De a mi a fiának tetszett, az ellen neki sem lehetett kifogása +s csak zsebében szoríthatta össze az öklét és legfölebb csak négyszem +közt, feleségének mondhatta el nagy merészen, hogy hiába tetszenek +fiának ezek az emberek: neki nem tetszenek és soha sem fognak tetszeni, +mert könnyelműek, adósságcsinálók, henczegők és koldusok, és alig várja, +hogy elkészüljön valahára az a templom és örökre megszabaduljon tőlök. + +Hát még ha azt tudta volna, a mi háta mögött történt! + +Ha tudta volna, hogy Sándor fülig szerelmes ebbe a hetvenkedő koldus +leányba! + +De honnan tudhatta volna, mikor Sándor maga sem tudta? Legalább ha +hirtelen a vallató biró elé állítják, hogy adjon számot érzelméről, +melylyel Boglár Klára iránt viseltetik, nem tudott volna megfelelő nevet +találni számára a szótárban. + +Eleinte feszesen érezte magát mellette, csaknem félt tőle s meg sem +merte szólítni. A leány könnyed modora, fesztelen bizalmassága, melyet, +mintha régi ismerősök volnának, kezdettől fogva tanúsított iránta, +lassanként megszüntette e kényelmetlen érzését, bátrabbá tette és +önbizalmat öntött lelkébe. Eddig nem igen fordult meg női társaságban; +többre becsülte lovait, kopóit, puskáját és jó pajtásait, kikkel +reggelig is elmulatott, eltivornyázott. Igazi ripők falusi gavallér +volt, mint szomszédjai, kikkel gyermekkorától együtt nevelkedett, együtt +önkényteskedett, együtt mulatott, együtt érzett és gondolkozott. Nem +volt köztük semmi különbség, s legalább az ő példája azt bizonyította, +hogy az ember fejlődése nem fajától, nem veleszületett faji +tulajdonságaitól, hanem környezetétől függ. + +A nőket is úgy vette, mint pajtásai. Vakmerő volt, a hol bátorítást +nyert; esetlen és ügyetlen, a hol nem lehetett vakmerő. A nő csak +szeretni való, mondták a pajtások poharazás közben, és a hol nem lehet +szeretkezni, ott fölösleges a nővel foglalkozni, több élvezetet ád a +kártya vagy a puska. A mit a nőből eddig megismert, az nem igen +változtatott nézetén. Vagy fülig pirulnak és mindjárt oda vannak, ha a +gazdag földes úrfi egy szót szól hozzájok; vagy kiabálva beszélnek, +kaczagnak, bizalmaskodnak vele, csaknem provokálják a vakmerőségre és +szinte a nyakába dobják magokat; vagy begyesek, finnyásak, kimértek, a +kiknek olyan jól esik hátat fordítni, és mindnyájan ízléstelenek, +czifrálkodók, követelők, s mindjárt a házasságra gondolnak, ha leányok, +az udvarlásra, ha asszonyok. + +Boglár Klára egyikhez sem hasonlított ezek közül. Szemérmes volt, de nem +pironkodott, fesztelen volt, de nem bizalmaskodott, önérzetes volt, de +nem finnyáskodott. Sándor csodálkozott magán, hogy jól érzi magát +mellette, ámbár nem mondanak kétértelmű szavakat a szerelemről, sőt nem +is beszélnek róla, s még jobban csodálkozott, hogy minden másról tud +vele beszélni, a nélkül, hogy nagyon megerőltetné magát. Hogy a leány +lovagolt, vadászott vele, hogy órákig egyedül maradt társaságában, +mindez oly természetesnek látszott, hogy nem is gondolkozott róla. Úgy +érezte, mintha mindig így lett volna, mintha gyermek koruktól fogva +együtt nevelkedtek volna, és üresnek, léhának, hiábavalónak tünt föl +előtte minden, a miben eddig élvezetét találta, s még a lovaglás és +vadászat is csak azért nyert kegyelmet szemében, mert megoszthatta e +leánynyal. + +Boglár Kálmán, Atlasz úr megnyugvására, végre belefogott a munkába. +Eleinte kevesebbet, azután többet dolgozott, de mindig talált időt arra +is, hogy mulasson, kikocsizzék a pappal, vadászni menjen a fiatalokkal, +hosszan elüldögéljen ebéd és vacsora után az asztalnál, egy szóval, +Atlasz úr kifejezése szerint, játsza az urat az ő költségén és +felforgassa a házat. Hanem azt nem tagadhatta, hogy dolgozik és halad a +munkában. Atlasz úr mindennap elment megnézni a nagy oltárképet és +bámulta a sok szentet és az apró szárnyas angyalokat, melyek egymásután +támadtak rajta. A plébános is többnyire ott volt és megmagyarázta Atlasz +úrnak a kép jelentését és a hangulatot, melyet a nézőben támasztania +kell. Atlasz úr semmi kifogást sem tehetett a kép ellen, az ő műigényeit +teljesen kielégítette s a rikító vörös és sárga szövetek, melyekbe a +szentek öltöztetve voltak, egészen megfeleltek ízlésének; de a hangulat, +melyet lelkében támasztott, inkább gyakorlati természetű volt, mint +vallásos, s abban a meggyőződésben nyert kifejezést, hogy Boglár Kálmán +azért fest oly nagy tömeg szentet, mert minél tovább akar a kastélyban +élősködni, mely meggyőződésében megerősítheté az a körülmény, hogy +Boglár úr már több rendbeli előleget vett fel tőle és munkája mellett +olyan vígan élt, olyan otthonossá tette magát a kastélyban, mintha soha +sem volna szándéka innen tovább állni. + +De a nagy kép végre mégis elkészült, s most már csak az apróbb +falfestmények s a mellékoltárok régi képeinek kijavítása volt hátra. +Boglár Kálmán ezeken a templomban dolgozott, mikor kedve volt dolgozni, +s Atlasz úr ide is mindennap eljárt, ellenőrizni a munka haladását. Néha +Klára is segített atyjának, s ilyenkor Sándor is nagy érdeklődést +mutatott a templom dísze iránt, mely az ő patrónusi nevét fogja +megörökíteni. Mikor aztán Klára megunta a munkát s eldobta az ecsetet, +lóra ültek és kinyargaltak a pusztára. + +--Nem veszed észre,--mondá a plébános, midőn egy izben csak ketten +voltak a templomban és Boglár Kálmán épen vörösre festette a pokol +elkopott lángjait,--nem veszed észre, hogy Klára olyan hódítást tett, +melyért megirigyelheti húsz mérföldnyi kerületben minden eladó leány? + +--Micsoda hódítást?--kérdé Boglár Kálmán, kiegészítve egy fiatal ördög +letört szarvát. + +--Nagyon el lehetsz merülve a pokol reparátiójába,--monda nevetve a +plébános,--különben magyarázat nélkül is megértetted volna czélzásomat. + +--Vagy úgy? Értelek,--felelt Boglár könnyedén.--Ez a hódítás nem +veszedelmes. + +--Kire nem veszedelmes? + +--Ki másra, mint leányomra? Az ő szíve nem egykönnyen fog tüzet, sőt azt +hiszem, örökre meghalt a szerelemre nézve. + +--Hogyan? Még most sem feledte el azt a haszontalan embert? + +--Lehet az ilyent feledni? + +--De hiszen őrültség volna, ha még mindig szeretné. + +--Ki mondja, hogy szereti? + +--Nem te mondtad, hogy nem tudja elfeledni? + +--Nemcsak a szerelemnek van jó emlékező tehetsége, hanem a gyűlöletnek +is. + +--De hát érdemes ez az ember gyűlöletre? Érdemes-e másra, mint +megvetésre? + +--A leányok nem ítélnek mindig a mi szemünkkel. Különben meglehet, hogy +Klára is így érez már iránta. Nem tudom, soha sem beszélek vele e +kérdésről. + +--Pedig jó volna, ha a gyűlölet a megvetésnek adna helyet. Ha a gyűlölet +jó emlékező tehetséggel bír, a megvetés könnyen feled. S én most azt +szeretném, ha Klára szívéből minden régi emléket ki lehetne törülni. + +--Miért?--kérdé Boglár Kálmán, ismét a pokol lángjai közé merülve. + +--Hogy hely legyen benne új érzelmek számára. + +--Csak nem gondolod, hogy bele szerethetne ebbe az +Atlasz-gyerekbe?--kérdé Boglár, letéve ecsetjét s igazi bámulattal +fordulva barátja felé. + +--Sőt megvallom, hogy ez a remény vezetett, midőn téged hivattalak ide a +templomi képek elkészítésére. Reményem félig már teljesedésbe ment: +Sándor szerelmes lett leányodba s most csak ettől függ, hogy a tiszavégi +uradalom úrnője legyen. + +--Megbolondultál?--kérdé a festő egyházi barátját. + +--A bolond az, a ki eldobja a kínálkozó szerencsét,--felelt nyugodtan a +plébános.--Itt van egy gazdag, fiatal földbirtokos, a ki csinos fiú is, +szereti is leányodat, a ki boldog lenne keze által, a ki föltétlen +úrnővé tenné őt maga és vagyona fölött, a ki végre téged is biztos, +nyugalmas révbe vihetne annyi hányatás után,--én megmutatom neked ezt a +jó alkalmat, ezt a szerencsét, ezt az utolsó reményt, mely számodra még +fenmaradt, s te azt kérded tőlem: megbolondultam-e? Vajon ki közülünk a +nagyobb bolond? + +--Mindenesetre én,--felelt nevetve Boglár Kálmán.--Mindig én voltam a +nagyobb bolond. Most is bolond vagyok, nem tagadom; mert mikor +megmutatod nekem ezt a nagy szerencsét, ezt a gazdag vőlegényt, én, a +koldus, az ingyenélő, elfintorítom orromat, és azt mondom, hogy nem +akarok leereszkedni a ghettóba. + +--Eh! badar beszéd!--kiáltott a plébános elpirulva.--Sándor már +keresztyén, az egész család, kivéve az öregeket, keresztyén, és a mi +Szádváry grófnak nem derogált, azt Boglár Kálmán sem tarthatja +szégyennek. + +--Hiszen igazad van, igazad van,--mondá Boglár, orrát dörzsölve az ecset +nyelével.--Én csak úgy hamarjában, az első benyomás hatása alatt +nyilatkoztam, de még soha sem gondolkoztam a dologról a te +szempontodból. Ki is hitte volna, hogy ez még komolyan kérdésbe jöhet? + +--Nagyon is komolyan. Reátok nézve ez a menekvés egyetlen révpartja; rám +nézve pedig igen fontos, hogy e nagy birtok, e falu, e kegyuraság oly +kezekre szálljon idővel, melyekben megnyugodhatom. Itt most nincs más +kérdés, mint hogy akar-e Klára? + +--Hm! ez pedig nagyon is kérdéses kérdés,--mondá Boglár elgondolkozva. + +--Nagyon szívesen együtt van a fiúval, mulat, enyeleg vele, látszik, +hogy jól érzi magát társaságában. + +--Ez Kláránál nem sokat jelent. Mindenkivel nyájas, barátságos, +fesztelen, a mit már sokszor félre is magyaráztak nála, s mélyebb +vonzalomnak tulajdonították, a mi csak természetes modor volt. De merjen +valaki csak egy lépéssel közelebb menni hozzá, mint a hogy ő megengedi, +úgy megjárná, mint a hogy már sokan megjárták vele. Félek, ez lenne +sorsa az Atlasz-gyereknek is. + +--Nem volna jó, ha tapogatóznál? + +--Isten mentsen! Mihelyt észrevenné, hogy komolyabb szándékunk van vele +és az Atlasz-gyerekkel, rögtön hátat fordítana neki. + +--Hagyjuk hát reájok a dolgot. Különben is azt hiszem, hogy a +szerelemben csak ártanak a közbenjárók. + +--Már ott, a hol. Te pap levén, úgy is csak elméletből beszélhetsz. De +Kláránál így áll a dolog. Legjobb lesz, ha egészen magára hagyjuk. + +--De neked már nincs semmi kifogásod a fiú ellen? + +--Isten neki!--mondá Boglár Kálmán oly sóhajjal, mintha valami nagy és +nehéz engedményt tenne. Mások is kötöttek már mésalliance-ot. Lépjünk +hát sógorságba az öreg Atlasz bácsival. + +Ha ezt Atlasz úr hallotta volna! + +De nem hallotta. Csak azt látta nagy megelégedéssel, mikor nemsokára +elnézett a templomba, hogy már a pokol is elkészült, lángjai rikító +vörös fénynyel lobognak, az ördögök egészen megifjodtak és az +elkárhozott lelkek úgy csikorgatják fogaikat, hogy gyönyörűség látni a +becsületes embernek. Annál nagyobb gyönyörűség, mert a pokollal be van +fejezve minden munka s a festőnek nincs többé semmi dolga a templomban, +sem a kastélyban. Atlasz úr előkelő nagylelkűséggel föl is szólítja, +hogy nyújtsa be számláját, de rögtön újabb vereséget szenved, mert a +jelenlevő plébános kijelenti, hogy ez patronátusi dolog, melyet csak +Sándornak van joga elintézni. Be kell hát várnia azt a formalitást, hogy +a számlát Sándor vegye át s olvasatlanul oda adja neki. Atlasz úr most +már fizethet. Fizet is, nagyúri bőkezűséggel, nem alkudozva, csak az +előlegeket vonva le az utolsó krajczárig, és előkelő könnyedséggel, +nyugtatványt sem kívánva, csak arra ügyelve, hogy a fizetés a plébános +és az egész család jelenlétében történjék s esetleg legyen kire +hivatkozni, ha a festő el akarná tagadni a pénz fölvételét. Az öreg +asszonyság egészen el van ragadtatva férje nagyúri modorától, Boglár +Kálmán olvasatlanul zsebébe gyűri a pénzt és nem is felel Atlasz úr +ismételt kérdésére, hogy melyik vonathoz kivánja befogatni a kocsit. +Atlasz úr meg van ijedve, hogy a festő még tovább is itt akar maradni, s +titkon fölteszi magában, hogy még egy napig vár, aztán erélyesen fog +föllépni. + +[Illustration: Mikor nemsokára elnézett a templomba.] + +De az erélyes föllépésre nincs szükség. Boglár Kálmán komolyan +gondolkozik az elutazásról s róla beszél, mikor karonfogva a falu felé +halad a plébánossal, a nyárfáktól szegélyezett úton, mely a kastélyból a +faluba vezet. + +--Nem tudom, mi lesz jobb ügyünkre nézve,--teszi hozzá.--Azóta +gondolkoztam tervedről s étvágyam egészen megjött evés közben. Valóban +nem tudnék helyzetünkben szerencsésebb megoldást képzelni, mintha Klára +ez Atlasz-gyerek nejévé lenne. + +--Mit gondolsz, nyilatkozott már a fiú? + +--Nem. Klára bizonyosan szólt volna nekem, akár elfogadja, akár +visszautasítja. + +--Akkor mégis jobb lesz, ha egy időre eltávoztok. Hogy szerelmes +leányodba, az kétségtelen, de vagy nincs bátorsága nyilatkozni, vagy +magának sincs világos öntudata szerelméről. A távolság mind a kettőt +megadhatja, s a ti visszajöveteletekre elég jó ürügy lesz a +templomszentelés napja. Az én vendégeim lesztek, s akkora, reménylem, +érett lesz a dolog. + +--Nem rossz terv, kivált ha tekintetbe veszszük, hogy csak elméletből +ismered a szerelmet. Hát az öregek mit mondanak majd hozzá? + +--Az öregeket mi sem szoktuk számba venni; nekik azt kell tenniök, a mit +Sándor akar. Nincs itt más nehézség, mint Klára akarata. + +--Reméljük, hogy neki is megjön az esze. + +--Én nemcsak eszében bízom, hanem szívében is. Ki tudja, hátha a +távolság azt is megszólalásra bírja? + +--El nem tudom képzelni, hogy Klára szerelmes legyen egy ilyen +Atlasz-gyerekbe. De utoljára, ki tudja kiszámítni a női szivet? Ez az +egyetlen, a hol még mindig lehet csodákban bízni; reméljük, hogy itt is +meg fog történni a csoda. + +Soha olyan gyönyörűséggel nem adott még rendeletet Atlasz úr a lovak +befogására, mint a mikor Boglárékat kellett a vasúthoz vinni. Nagy +örömében még azt sem vette észre, hogy Sándor mily sápadt, és olyan +kábult, mintha főbe ütötték volna. Annyira viszi a szívességet, hogy +maga is elmegy a vasúthoz, a plébánossal és Sándorral együtt. Sándor a +kocsis mellé jut, mert hintóban nincs hely a számára; az állomáson sincs +alkalma hosszasabban beszélni Klárával, mert a vonat csakhamar +megérkezik és Atlasz úr nagyon sürgeti vendégeit a beülésre, nehogy +lemaradjanak s nagy buzgalmában maga viszi utánok a táskákat. + +Végre fölhangzik a megváltó fütty, a kocsiablakból Boglár Kálmán +zsebkendője lebeg, a vonat elrobog, már csak füstje látszik a távolból, +nem sokára az is eloszlik, és Sándor csodálkozva veszi észre, milyen +üres körülötte a világ. + +Ezt a végtelen ürességet találja mindenütt. A kastélyban, a mezőn, +czimboráinak társaságában, kikhez ismét ellátogat, s kiket csakhamar +undorral hagy ott. Megnyergelteti lovát és bebarangolja a pusztát, de +fáradtan és kielégítetlenül tér vissza, mintha valamit keresett volna, a +mit sehol sem tudott megtalálni. Vállára akasztja fegyverét s vadászatra +indul, de gyorsan visszatér és riadtan dobja el puskáját, mert olyan +különös vágyat kezdett érezni, hogy az ártatlan nyulak helyett saját +homlokának fordítsa csövét. Nem tudja, mi lelte; unalmas, hideg, +utálatos minden, a mi körülötte van, a miben azelőtt kedvét találta. +Gondolkozni kezd önmaga fölött, megvizsgálja lelkét, megkérdezi szívét, +s mialatt benn jár a székvárosban s mialatt visszahajt otthonába, mely +azelőtt oly meleg, mosolygó, vidám volt s most szinte visszaijeszti +rideg komorságával: tisztába jön magával s azzal az elhatározással lép +apja elé, hogy Boglár Klára lesz a neje és senki más a világon. + +[Illustration] + + + + +V. + +(Az új szomszédok.) + + +Leveleinek elküldése egy kissé lecsillapította Atlasz úr izgatottságát, +de nem szüntette meg rossz kedvét. Sándort nem látta azóta, hogy a +kicsikart fél-igérettel távozott szobájából; a cselédek azt mondták, +hogy kilovagolt és azt izente, ne várják haza vacsorára. Atlasz úr +szinte örült neki, hogy nem látja fiát; mert nem merte vele rossz kedvét +éreztetni, s mégis, érezte, nem tudna erőt venni magán; az is nagy +megkönnyebbülésére szolgált, hogy a plébános nem mutatkozott a +kastélyban, mert őt tartotta e baj fő-fő szerzőjének, de sokkal jobban +félt tőle, hogysem szemrehányást mert volna neki tenni. Így legalább nem +kellett fékeznie magát és szabadon éreztethette rossz kedvét az öreg +asszonysággal, kit az est folyamán több versben megríkatott, s igen +elégedetlen volt magával és az egész világgal, midőn nagy későn aludni +ment. + +Ebben a hangulatban nézett ki másnap dél felé az ablakon, midőn egy +könnyű kocsit látott behajtani az udvarra. A kocsiból először egy öreges +úr lépett ki s aztán kezénél fogva kisegített belőle egy fiatal +nőszemélyt. Atlasz úrnak az első pillantásra megborzongott a háta. Talán +megint visszajöttek? Kitelik tőlök, a milyen kullancs természetűek. De a +második pillantás megnyugtatta lelkét, nem Boglárék voltak. Az öreges +úrban semmi sem volt Boglár Kálmán előkelő, hetyke magatartásából; +meggörnyedve járt és új tavaszi felöltője úgy fityegett rajta, mintha +kölcsön vette volna; a fiatal nő is csak annyiban hasonlított Boglár +Klárához, hogy fiatal volt, különben inkább ellentétének lehetett volna +mondani. Klárának sugár termete, könnyed, fürge járása, finom metszésű, +hosszúkás arcza, gesztenyeszínű haja volt, melyekkel nehéz lett volna +összetéveszteni az újonjött vendég hízásnak indúlt kurta termetét, kerek +orczáját, koromfekete göndör haját és tipegő járását. Atlasz úr látta a +különbséget, de bár első ijedtségéből magához tért, rossz kedve nem +szűnt meg. + +--Öreges úr, fiatal nővel,--dörmögött magában, visszahúzódva az +ablaktól, nehogy meglássák a vendégek.--Köszönöm szépen, jóllaktam már +az öreges urakkal, kik fiatal nővel jönnek hozzám. Talán ezt is valami +pap küldte, hogy beleszerettesse a fiamat. Az én kastélyomban bizony nem +fog többé semmi öreges úr fiatal nővel garázdálkodni. Megszököm a +mezőre, aztán ha megunták a várakozást, elmehetnek. + +Kilopózott szobájából, s végig futva a folyosón, a hátulsó lépcsőn akart +leosonni, honnan a gazdasági udvarra s innen a mezőre juthatott volna. +Már a lépcső aljára ért, mikor János, a sujtásos inas, rá kiáltott: + +--Hova szalad már no? Gyűjjön fel, vendégek érkeztek, ott várnak a nagy +szalonban. A fiatal nagyságos úr nincs itthon, hát aszonták, hogy az +öreg úrral is beérik. + +Atlasz úr meg is ijedt, meg is szégyelte magát. Mindig titkos +rettegéssel viseltetett sujtásos cselédjei iránt, kikről azt gyanította, +hogy szívök mélyén lenézik és nem tartják igazi úrnak. Szeretett volna +tekintélyt tartani előttök, s mindig attól félt, hogy olyas valamin +kapják rajta, a mivel elárulja járatlanságát a nagyúri szokásokban és +elveszti tekintélyét. János azelőtt grófi házaknál szolgált s Atlasz úr +különösen az ő kritikájától rettegett. + +--Hát miért nem jelentette be nekem, hogy vendégek jöttek?--mondá +hirtelen visszafordulva és fölsietve a lépcsőn. + +Titkolatlan rossz kedvvel lépett be a terembe, s föltette magában, hogy +rövid úton elbánik az ismeretlenekkel és nem hagyja úgy maga fölé +kerekedni, mint Boglárékat. + +Az öreges úr, kit a kocsiból kilépni látott, a terem közepén állt s a +földig hajolva üdvözlé Atlasz úrat. + +--Kérhetünk-e bocsánatot, oh! remélhetünk-e bocsánatot, hogy ily korán +zavarni merészeltük nagyságodat?--kérdé az öreges úr, kétrét görnyedve a +nagy alázatosságtól. + +Szörnyű alázatosak, bizonyosan szegény kéregetők,--gondolá magában +Atlasz úr; s büszke mogorvasággal, fönhangon hozzá tevé:--miben lehetek +segítségökre? + +--A szomszédi jog czímén jöttünk, illetőleg vettünk bátorságot +jövetelre,--felelt az öreges úr, valódi kígyó-ügyességet fejtve ki a +görnyedezésben.--Legfőbb vágyunk és első teendők volt, e vidéken való +letelepedésünk után, megismerkedni a híres és gazdag Atlasz Samuval és +családjával, és oh! mily szó fejezheti ki boldogságunkat, a mai napon +teljesedésbe megy e forró vágyunk. De engedje meg, mélyen tisztelt uram, +hogy eleget tegyek a nagyvilági társadalom szabta kötelességnek és +bemutassam magunkat. Íme, szeretett unokahúgom, özvegy Volkán Ádámné, ki +megvásárolván a sarlósi uradalmat, ez által szomszédi viszonyba lépett +nagyságoddal, és én, legalázatosabb szolgája, Góg Ferencz, hites ügyvéd +s jelenleg a sarlósi uradalom kormányzója. + +--Tessék helyet foglalni!--kiáltott Atlasz úr sugárzó arczczal. + +A vendégek leűltek és Atlasz úr elragadtatva szemlélte a szép fiatal +özvegyet, ki a sarlósi uradalmat megvette. Valóban szép asszony volt, +Atlasz úr ritkán látott szebbet; kövér volt, arcza majd kicsattant az +egészségtől, fekete szeme úgy villogott, mint a gyémánt és duzzadt, +piros ajka fölött finom barna pehely vonult végig. A sarlósi uradalom +kerek egy milliót ért, Atlasz úr jól tudta, ő is szerette volna +megvenni, ha grófi veje és Manó fia annyira igénybe nem vették volna +tőkéit. + +--Nem is tudtam, hogy a sarlósi uradalomnak már vevője akadt,--kezdé +Atlasz úr az érdekes társalgást. + +--A múlt héten írtuk alá a szerződést,--felelt Góg Ferencz, helyet +keresve kalapjának, melyet eddig nem mert letenni kezéből. Unokahúgom +készpénzzel fizette ki az egész vételárat s az uradalmat nevére +telekkönyveztette. + +--Legyen szerencsém ebédre,--mondá Atlasz úr. + +Góg Ferencz el volt ragadtatva a megtiszteltetéstől s fölkelve székéről, +a híres kaucsuk-emberhez méltó vonaglásokkal fejezte ki háláját. A szép, +barna, köpczös menyecske is mosolygott, fejével bólogatott és illegette +magát; s midőn látta, hogy nagybátyja még mindig nem tud mit mívelni +kalapjával, kikapta kezéből és a pamlag mellé, a földre tette. + +Atlasz úr büszke volt és boldog. Ilyen vendégeket szeret ő: gazdagok, +milliomosok, és a mellett olyan jó modoruk van, hogy vele szemben szinte +zavarba jönnek a nagy tisztelettől. Attól sem tarthatott, hogy talán +szemfényvesztők és oly gazdagsággal dicsekszenek, mely nem létezik. Jól +emlékezett Volkán Ádám nevére, híres pénzkölcsönző volt a fővárosban, +kinek vagyonáról mesés hírek szállongtak a pénzes emberek körében. +Hajdanában érintkezett is vele egy párszor, s furfangos kapzsi, +arczátlan vén gonosztevőnek ismerte, a ki semmi módtól sem riadt vissza, +ha pénzt szerezhetett általa. De a pénze megvolt, nagyon megvolt, s +Atlasz úr, bár szívéből megvetette a vén bűnöst, pénzétől nem tagadhatta +meg az elismerését. Kivált mióta ily szép, puha, kövér, tiszta kézbe +került. Nem is tudta, hogy Volkán Ádám megházasodott és meghalt. Ezt meg +is mondta vendégeinek. + +--Megházasodott és meghalt,--mondá Góg Ferencz, szomorú arczot öltve, +míg unokahúga újra mosolygott és illegette magát, mintha valami vidám +dologról beszélnének.--Megházasodott és meghalt. A két esemény gyorsan +követte egymást. Kedves Lilla húgom, e jelenlévő gyászoló +özvegy,--folytatá Góg Ferencz, a mosolygó köpczös menyecskére +mutatva,--szárnyaim alatt nevelkedett és szerény háztartásomat vezette, +midőn megismerkedett az akkor még nem boldogult Volkán Ádámmal. E +dúsgazdag pénzfejedelemnek én valék jogi tanácsadója s évek hosszú során +keresztül én alkalmazám a törvény szigorát vonakodó adósaira. Megismerni +Lillát és megszeretni pillanatnak műve volt, mint a költő lantja zengi, +bár a jelen esetben nem forgott fenn a kölcsönösség, Volkán Ádám hetven +éves és az apollói szépség ellentéte lévén, míg Lilla húgom húsz tavasz +virágaival ékeskedett, s a mint kegyesen látni méltóztatik, minden +tavasz virágával versenyezhet. + +--Nem szeretem, ha maga dicséri a szépségemet,--szólt közbe a tavasz +virágaival versenyző hölgy,--a kinek szeme van, láthatja, milyen vagyok. + +Góg Ferencz mélyen meghajolt unokahúga felé, aztán még mélyebben Atlasz +úr felé és folytatá: + +--Ha a felek közt csak az egyik részen van is szerelem, a másikon pedig +józan ész, annak jogi következménye már lehet házasság. Úgy történt a +jelen esetben is. Volkán Ádám, ki több évi jogi tanácsaimért jelentékeny +összeggel volt adósom, a maga határozott, lehet mondani, rideg modorában +tudtomra adá, hogy tartozása fejében nőül veszi unokahúgomat, kinek +bájai lángra gyújtották szívét. Unokahúgom józan észszel megfontolván a +dolgot s becsületére válván gondos nevelésemnek, kész megadással fogadá +a hetven éves dúsgazdag vőlegény kezét. A házasság megtörtént, teljes +érvényességgel, az illetékes plébános és két tanú jelenlétében. +Menyegzői lakoma nem volt. A házasélet boldogsága három hónap alatt +sírba dönté feledhetetlen Volkán Ádámunkat s gyászos özvegyét keserű +fájdalomban s ingó és ingatlan javainak birtokában hagyá hátra e siralom +völgyében. + +--Általános örökös?--kérdé Atlasz úr nagy tisztelettel. + +--Formaszerű végrendelet értelmében,--felelt Gőg Ferencz. + +--Mily szerencse vidékünkre, hogy a sarlósi uradalom ily szolid kézbe +került,--kiáltott Atlasz úr. + +--Szeretett unokahúgom itt óhajt letelepedni. A kastély szép és +kényelmes, s a vidék előkelő családjai, melyek között első helyre a +nagyságodét teszem, kellemes és csillogó kört formálnak, melynek ő lesz +ragyogó központja. + +--A városban nem volt ismeretségem,--szólt közbe az özvegy,--nem volt +semmi mulatságom. Régi ismerőseim nagyon szegények hozzám és irigykednek +rám. + +--Igyekezni fogunk, hogy nagyságod boldognak érezze magát +körünkben,--mondá Atlasz úr.--Ha a gazdag emberek nem támogatják +egymást, akkor ne csodálkozzanak, hogy a szegények közéjök tolakodnak és +egyenlőknek képzelik magokat. + +--Aranymondás, gyöngyszem!--kiáltott Góg Ferencz lelkesülten. + +--Hány hold a sarlósi uradalom? + +--Tízezer, egy tagban. + +--Van patronátusa? + +--Nincs. + +--Nekem van. Azaz a fiamnak, a Sándornak. A tiszavégi részt ráírattam. +Háromezer hold, egészen az övé. Mi fizetjük a papot, szép templomot +építtetünk. + +--A mi kastélyunkban is van egy udvari kápolna. Mit gondolsz húgom, nem +volna jó udvari papot tartani? + +--Mit csináljak én egy pappal?--mondá vállat vonva az özvegy. + +--A pap mindig emeli az uraság tekintélyét, a ki fizeti. Vőm, az Eveline +leányom férje, a gróf Szádváry Arthur azt mondja, hogy igazi nagy úr nem +is képzelhető pap nélkül. + +--A gróf úr is itt lakik? + +--A gróf úr saját ősi jószágán lakik, én váltottam ki háromszázezer +forintért. + +--Épen ennyi a becsértéke a mi nagy bérházunknak a főváros balparti +részében. + +A fiatal özvegy azonban nem igen látszott mulatni e rendkívül érdekes +versengésen, mert ásított és nyugtalanul feszengett ülésén. Góg Ferencz, +a gondos nagybátya és szemes jószágkormányzó észrevette húga és úrnője +unatkozását és sietett enyhítéséről gondoskodni, azt a nagy kegyet kérve +a házi úrtól, hogy mutassa be őket szeretett családjának. + +--Szeretett családom nincs itthon,--mondá Atlasz úr.--A leányom, a +grófné, férjénél lakik a grófnál; a Manó fiam a minisztériumban szerepel +és az úri kaszinóban mulat az ő barátaival; a Sándor fiam itt lakik, de +bizonyosan vadászni ment és csak ebédre jő haza; most csak a feleségem +van itthon, a ki öreg asszony és mindig a szobájában ül. Be fogom +mutatni uraságtokat az öreg asszonynak. + +Átmentek az épület másik szárnyába. Atlasz úr szerette volna, ha a +sujtásos hajdú előttök megy és az ajtókat nyitogatja, de János nem +jelent meg a csöngetésre s Atlasz úr maga nyitott ajtót vendégei előtt. +Az öreg asszonyság el volt ragadtatva az új ismerősöktől; a szép, +fiatal, gyémántokkal megrakott asszony kezet csókolt neki és néninek +szólította, a mi az öreg asszonyságnak nemcsak nagyon jól esett, hanem +föl is bátorította, úgy annyira, hogy rögtön élénk beszélgetésbe mélyedt +vele, először gyermekeiről, azután majorságáról s az ablakból +megmutogatta neki kedvencz tyúkjait. Atlasz úr és Góg Ferencz ezalat +bejárták a kastélyt, az udvart, a gazdasági épületeket, a magtárakat, a +béresházakat, s mire az ebédig jutottak, tökéletesen és alapos +részletességgel informálva voltak egymás vagyoni viszonyairól. + +Az ebéd fényes volt, Atlasz úr kijátszotta legnagyobb kártyáját és +franczia pezsgőt hozatott föl a pinczéből. A dugó nagyot durrant, s +nemcsak az öreg asszonyság fogta be kezével a fülét, hanem a fiatal +özvegy is, s mindnyájan örültek az édes ital habzásának és pezsgésének. +Atlasz úr elégedett volt és büszke, ő vitte asztalánál a szót s vendégei +valódi gazdag emberek voltak, kik tisztelettel hallgattak reá és +tekintélynek tartották. Még az öreg aszszonyság is mert csevegni és +nevetgélni a fiatal özvegygyel, a ki egészen az ő színvonalán állott s +mindenről tudott vele beszélni. Sándor volt a leghallgatagabb. Épen az +ebéd elején érkezett haza s vadászruhájában ült az asztalhoz. Atyja nagy +pompával mutatta be vendégeinek, de alig váltott néhány szót s észre sem +vette, hogy a fiatal özvegy igen gyakran s igen mély tekintettel +pihenteti rajta nagy fekete szemeit. Annál inkább észrevette Atlasz úr, +s nagyon jókedvű volt, és midőn késő délután az új szomszédok a jó ebéd +fölemelő hangulatában s a mielőbbi viszontlátás ígérete mellett búcsút +vettek, Atlasz úr, ki őket kocsijokhoz kisérte Sándorral, fölfelé +haladva a lépcsőn, nem győzte eléggé magasztaló szavakkal dicsőítni a +fiatal özvegy gazdagságát, finom modorát, jó nevelését, ragyogó +szépségét, s csintalan kacsintással kérdé fiától, hogy hát mit tart +róla?--Kiről?--kérdé Sándor, fölriadva álmodozásából. + +--Kiről?--kiáltott Atlasz úr megbotránkozva.--Kiről másról, mint a szép +Volkán Ádámnéról, a ki ma vendégünk volt és megvette a sarlósi +uradalmat? Szép asszony, nagyon szép asszony! Azt csak nem tagadhatod, +hogy gyönyörű asszony. + +--Csinos kis bajusza van,--felelt Sándor szórakozottan. + +--Bajusz!--visszhangzá Atlasz úr bosszúsan.--Hát te nem láttál meg +belőle mást, mint a bajuszát? Az nem is bajusz, hanem finom pehely, a +miből nem haj nő, hanem tollú, mint az angyalok szárnyában. + +De Sándor nem méltányolta atyjának e szokatlan költői föllendülését, s +mivel ezalatt fölértek az emeletre, megfordult és szó nélkül szobája +felé ment. + +Atlasz úr fejét csóválva nézett fia után, míg a folyosó kanyarulatánál +el nem tűnt szeme elől. Arczán szomorúság és harag látszott. Nagyot +sóhajtott s mellére csüggesztett fővel indult a saját szobája felé. De a +mint elhaladt a zárt ajtó előtt, mely mögött ezelőtt Boglár Kálmán +lakott leányával, megállt és öklét rázta feléje. + +--Még nem győztetek,--dörmögött magában.--Hátra van még a családi +tanács, a Manó és a gróf Szádváry, és meg fogja még Sándor látni a +Volkán Ádámné fényes szemét és gyémántjait. + +[Illustration] + + + + +VI. + +(A családi tanács.) + + +Néhány nap mulva kétfelől is jött sürgöny Atlasz úrhoz, hogy küldje +hintóját a vasuti állomáshoz, egyfelől Manó, másfelől Eveline grófné +fognak megérkezni. Ugyanakkor levél is jött az ügynöktől, melyet Atlasz +úr nagy figyelemmel olvasott végig és sugárzó arczczal rejtett rengeteg +vörös bőrtárczájába. Ideje volt! Még csak két nap van hátra a nevezetes +névnapig, akkor telik le az egy heti határidő is; hanem ez a levél ki +fogja nyitni Sándor szemét. Szerette volna mindjárt oda adni neki; de +aztán meggondolta, hogy az ilyen szerelmes, tapasztalatlan falusi fiú +más szemmel látja a nagyvilági dolgokat, s meglehet, még annál inkább +megerősödik elhatározásában, ha a kellő előkészítés és magyarázat nélkül +ismeri meg a történt dolgokat; nem fog hát addig szólni neki, míg nem +tanácskozott a miniszteri titkárral és a grófnéval, kik jártasabbak a +nagy világ dolgaiban és jobban tudnak bánni az emberekkel. Nem szólt a +levél tartalmáról senkinek, még az öreg asszonyságnak sem, kinek +titoktartási képességéről alapos aggodalmai voltak. + +A budapesti vonat, mely Manót hozta, mintegy négy órával előbb érkezett +meg a másiknál. Atlasz úr személyesen ment nagyúri fia elé; jól esett +lelkének, ha az állomás személyzete látja, mint csókol neki kezet az +elegáns fővárosi úr, s ha mindenkinek elmondhatja, az állomásfőnöknek +úgy, mint a jegyszedő szolgának, hogy az a finom úr, ki az első +osztályból fog kiszállni, az ő fia, a miniszter jobbkeze. + +--Nyissák ki az ajtót! első osztály! szalonkocsi! ott néz ki a fiam az +ablakon!--kiabált Atlasz úr a korlát mellől, midőn a vonat dübörögve +megérkezett s nagy fújtatva megállt egy perczre e harmadrangú pusztai +állomáson. + +Aztán mikor kinyitották a korlát ajtaját, maga futott a töltés mellé +rakott táskákért, s kikapkodta a szolga kezéből, mintha versenyezni +akarna vele a borravalóért. Az elegáns fiatal úr, ki a táskák nyomában +kiszállt a kocsiból, megcsókolta kezét, megölelte, és Atlasz úr +büszkeségtől sugárzó arczczal s könyektől csillogó szemekkel nézett +körül, nem csodálják-e a kocsi-ablakokból a többi utasok e megható +jelenetet s nem felejti-e el kötelességét a vonat személyzete a pillanat +benyomása alatt? De a vasúti menetrend nincs tekintettel a nagy emberek +magán dolgaira; a vonat füttyentett és tovább robogott, s Atlasz úr +egyedül maradi a vas-sínek közt fiával. + +[Illustration: --Na? Nincs itt a huszár vagy a komornyik?] + +--Na?--mondá az elegáns fiatal úr fölcsípve szemével üvegét s fitymáló +arczczal körültekintve.--Na? Nincs itt a huszár vagy a komornyik, hogy a +hintóba vigye podgyászomat? Te sem tudsz rendet tartani cselédeid közt, +öreg! Ott ülnek a bakon és hagyják, hogy az uraság hurczolja a táskákat. +Kedvem volna megbotozni e csőcseléket! + +--Úgy-e, ez már igazi gavallér?--súgta Atlasz úr nagy büszkén a vasúti +szolga fülébe, kivel együtt vitte a podgyászt fia után. + +Manó félrelökte ezalatt az ajtóból a néhány paraszt asszonyt, kik együtt +szálltak le vele a vonatról, s áthaladva a folyosón és nem viszonozva az +állomásfőnök köszöntését, ki kíváncsian várt Atlasz úr híres fiára a +bejárat mellett, parancsoló mozdulattal oda intette apja hintaját. + +--Hallja maga, kocsis!--kiáltott nagy hangon,--máskor, ha az uraság +érkezik, ott tartsa az orrát és vigye utána a podgyászát. Érti? + +--Én a lovaimat ott nem hagyom az Istennek sem,--felelt foghegyről a +kocsis. + +--Fogja be a száját vagy megtanítom emberségre!--rivallt rá a fiatal úr +és gyorsan beugrott a hintóba.--Most pedig úgy hajts, hogy a lovaid hasa +a földet érje! Engem nem lehet elbolondítani, én értek a lóhúshoz. + +--Talán azt mért az apja, mikor a mészárszéket árendálta,--dörmögött a +kocsis mogorván, oldalpillantást vetve a vasúti szolgára, ki vigyorogva +állt a hintó mellett. + +--Így kell ezzel a néppel bánni, ha az ember jó szolgálatot +akar,--jegyzé meg Manó, kényelmesen hátra dőlve és az első ülésre rakva +lábait.--De te, öreg, nem tudsz parancsolni, nem tudsz tekintélyt +tartani. Huszárod van és nem hozod ki a léhűtőt a vasuthoz, hanem idegen +emberrel viteted utánam a podgyászt, a kinek külön borravalót kell adni. +Látod, ez a pazarlás, és nem az, mikor én grófi barátjaimmal a +kaszinóban kártyázom. + +--Nyersz tőlük?--kérdé Atlasz úr, bámuló tekintetet vetve fiára. + +--Nyerek, vesztek, a mint jön,--felelt Manó könnyedén.--Most újabban +vesztettem, még pedig sokat. De erről majd később beszélünk. Hát micsoda +bolond bogár bújt annak a Sándornak a fülébe, hogy egy semmit, egy +koldus leányt akar feleségül venni? Nem tudtad megértetni vele, hogy +neki kötelességei vannak családja iránt? + +--Azért hivattalak le téged, hogy te értesd meg vele. Te sokkal szebben +és okosabban tudsz vele beszélni. + +--Beszélek is! Nézze meg az ember! Miért nem vesz rólam példát? A +házasság üzlet, melyben a férj ad nevet, a nő ad pénzt. Ennél maradok, +ebből nem lépek ki. Mennél nagyobb a kereslet, mennél kisebb a kinálat, +annál jobban emelkedik a portéka ára. Százszor annyi leány van, a ki +férjhez kivan menni, mint férfi, a ki házasodni akar. Mi következik +ebből? Az, hogy a férj nagyon ritka és keresett portéka, s ehhez kell +mérni az árát. Én egy millión alul szóba sem állok. Ezt kell megértetni +Sándorral. Ő is megér egy félmilliót. + +--Ezt a beszédet már szeretem!--kiáltott lelkesülten Atlasz úr.--Ha így +beszélsz Sándorral, bizonyosan megjön az esze. + +--Meg kell jönnie. Nekem még nincs kedvem házasodni, ahhoz még nagyon +arany fiatalság vagyok; de Sándor falusi gazda, neki szüksége van +asszonyra. Meg kell házasodnia, de csak gazdag nőt vehet el. Ez az én +elvem. + +--Az enyém is. + +--Ha másért nem, érettem.--Én tartom fenn a nagyvilágban az Atlasz +nevet, én szerzek neki fényt és nimbust: kötelességtek gondoskodni, hogy +soha ki ne fogyjak a módokból. Mit tudna arról a világ, hogy létezik egy +Atlasz-család, ha a lóversenyeken nem mondanák: ez az Atlasz Manó lova, +fogadjunk az Atlasz Manó lovára; ha a színházban nem mondanák: ez a +páholy, a hol úgy lármáznak, az Atlasz Manó páholya; ha az utczán nem +mondanák: ez az elegáns kocsi, ezek a tüzes fekete lovak, az Atlasz Manó +fogata, térjünk ki gyorsan, mert eltapos? He? Atlasz Manó mindenütt! De +ez pénzbe kerül, sok pénzbe. + +--Adok is annyit, a mennyi kell,--mondá büszkén Atlasz úr. + +--Nem eleget. A bizonyság az, hogy adósságom van. Ha elég pénzt adnál, +nem csinálnék adósságot. Ez csak világos. + +--Világos,--felelt Atlasz úr kissé elfintorítva arczát.--Megint +adósságot csináltál? + +--Bagatell az egész,--felelt könnyedén Manó.--Ha elég pénzt adtál volna, +nem csináltam volna adósságot; mert magában az adósságcsinálásban én nem +találok élvezetet. Egy-két rossz este a kaszinóban, egy kis botlás a +lóversenyen, s mindjárt együtt van néhány ezer forint. Összeírtam, oh! +én pontos ember vagyok, nem hasonlítok azokhoz, kik az ablakon szórják +ki pénzüket. Oda haza majd átadom neked a lisztát. De mondom, +csekélység: ha jól emlékszem, alig tesz negyven vagy ötvenezer forintot. + +--Jaj nekem! bizonyosan inkább ötvenezer lesz, mint negyven,--sóhajtott +Atlasz úr.--Harmadéve is annyit fizettem érted. De akkor könnyebb volt; +most rossz évek járnak, a termés gyönge, az árak alacsonyak, az amerikai +concurrentia agyon nyom. És most egyszerre fizessek ki ötvenezer +forintot! + +--Épen azért kell Sándornak gazdag pártit tennie, hogy ne nyomjon agyon +az amerikai concurrentia. + +--Ördög vigye az amerikai concurrentiát!--dörmögött boszúsan Atlasz +úr.--Ha te magadat egy millióra tartod, talán jobb volna neked is +megházasodni? + +--Ezt az eszközt a végső kétségbeesés pillanatára tartom fenn. Egyelőre +gondoljunk arra, hogy Sándort kimentsük romantikus hálójából és józanabb +gondolkozásra tanítsuk. + +A hintó behajtatott a kastély udvarára. Manó kiugrott s miután nagy +lármát csapott, hogy a cselédek nem futottak elő fogadására s halálosan +megsértette az udvaron ácsorgó Cserepes Andrást, kit minden teketória +nélkül félrelökött útjából, fölsietett a lépcsőn anyjához, ki az +ablakból leste érkezését. + +Mialatt az öreg asszonyság kedvére gyönyörködött szép és előkelő fiában +s rögtön felpróbálta és magán tartotta az ajándékokat, melyeket a +fővárosból hozott számára, a csipkés fejkötőt és a nagy vörös +selyemkendőt, azalatt Atlasz úr bejárta az egész házat, Sándort keresve, +kit itthon hagyott, mikor a vasúthoz indult. János, az inas, egy ideig +nagy phlegmával nézte, mint jár gazdája föl és le a lépcsőkön, ki és be +a szobákból; végre, mikor már az istállóból is visszatért, rá kiáltott a +tornácz ablakából: + +--Ha az ifjú urat keresi, azt izenteti, hogy nincs itthon. + +--Hol van hát?--kiáltott vissza Atlasz úr.--Nem mondtam neki, hogy +megjön a bátyja, a Manó? Talán vadászni ment? + +--Nem ment vadászni,--felelt János.--A plébános úr jött érte kocsiján és +elvitte. + +--Hová?--kérdé ijedten Atlasz úr. + +--Nem mondták, én meg nem kérdeztem,--viszonzá János, hosszút köpve az +ablakból, melyet aztán nagy lelki nyugalommal becsukott. + +Atlasz úr megijedt. Ez a hirtelen elutazás, a plébános társaságában, +rosszat jelenthet. Meg kell tudnia, hova mentek. Sietett gyalog a faluba +s meg sem állt, míg a plébániára nem ért. Ott aztán megtudta, hogy a +plébános a székvárosba utazott, a püspökhöz, s csak búcsú napján fog +haza jönni. Ez kissé megnyugtatta Atlasz urat. Bizonyosan a +püspöksüveges kanonokért ment, ki a templomot föl fogja szentelni, és +Sándort, mint patrónust, azért vitte magával, hogy bemutassa a +püspöknek. Kár volt úgy megijednie. Sándor megígérte, hogy egy hétig +semmit sem fog tenni szerelme dolgában, s az ő szavában meg lehet bízni. + +De mialatt a faluban járt és visszatért, eltelt az idő, s alig érkezett +udvarára, újra befogatott a hintóba s visszahajtott a vasúti állomáshoz. + +--Most a vőmet, a Szádváry grófot, és leányomat, a grófnét várom,--mondá +az állomásfőnöknek.--He? Ennyi nagy úr is ritkán száll le ezen az +állomáson. + +A megérkező vonatról azonban csak Eveline grófné szállt le, minden +kiséret nélkül. Szemei vörösek voltak és igen szomorúnak látszott. + +--Baj van?--kiáltott ijedten Atlasz úr.--Hol van a gróf? Hol vannak a +grófi gyerekek, az én unokáim? + +--Egyedül jöttem, nincs semmi baj,--felelt gyorsan Eveline.--Siessünk, +üljünk a hintóba, ne bámuljanak rám az emberek. + +--Bámulnak, mert nem mindennap látnak grófnét,--mondá büszkén Atlasz úr, +karon fogva s a hintóhoz vezetve leányát. + +De alig indultak meg a lovak, a mindenkitől megbámult grófné oda borult +apja vállára és hangos zokogásra fakadt. + +--Seregeknek ura!--kiáltott rémülten Atlasz úr.--Mi történt? Meghalt +valaki? + +--Mindnyájan egészségesek,--zokogott Eveline,--más a bajunk, a mi nagy +bajunk. Oh édes atyám, csak te segíthetsz rajtunk. + +--Ha én segíthetek, akkor te ne sírj, mert bizonyosan segítni fogok. +Mondd hát gyorsan, mi a bajotok? + +--Tönkre jutottunk,--súgá Eveline, sírástól akadozó hangon atyja fülébe. + +Szerencse, hogy a hintó ajtaja be volt csukva, mert Atlasz úr bizonyosan +kiugrott volna belőle. + +--Tönkre jutottatok!--kiáltá kimeredő szemekkel.--Seregeknek ura! Tönkre +jutottatok! Megbolondultam én, vagy visszafelé értem a szavakat? Mit +jelent az, hogy tönkre jutottatok? + +--Azt jelenti, hogy birtokunk terhelve van adósságokkal s ha ki nem +egyezünk hitelezőinkkel, csődöt kérnek ellenünk. + +--Tudom, hogy ezt nevezik tönkre jutásnak,--mondá Atlasz úr keserűen +szakértő tekintettel.--De azt kérdem, ti hogyan jutottatok tönkre? +Hiszen eddig mindig dicsekedtél, milyen jó gazda a gróf, a férjed. + +--Épen ez volt a baj, hogy nagyon jó gazda akart lenni és nem értett +hozzá. Gyárakat állított és belebukott, mindenféle vállalatba fogott és +belebukott, mindennel speculált és mindenbe belebukott. + +--Speculált!--kiáltott Atlasz úr elkeseredve.--Minek speculált? Nem volt +ő zsidó, hogy speculáljon. A grófnak az a hivatása, hogy urasan elköltse +a jószága jövedelmét. Miért nem maradt a hivatásánál? Minek avatkozott +abba, a mire nem született? Bah! + +--Nagyon megszállta a nagyravágyás. Nem elégedett meg a birtokkal, +melyet te kiváltottál számára, s az a rögeszméje támadt, hogy mind azt a +jószágot visszaszerzi, a mi hajdan a Szádváryaké volt. + +--És most elveszti azt is, a mit én visszaszereztem neki. + +--Ha tönkre kell jutnia, azt mondta, főbe lövi magát,--kiáltott Eveline +újra kitörő zokogással. + +--Szörnyűség!--kiáltott Atlasz úr, olyant szökve helyén, hogy erősen a +hintó födelébe vágta fejét.--Főbe lövi magát! Kitelik tőle, azért gróf. +Ha a zsidó tönkre jut, kezdi újra a batyúval, de a gróf főbe lövi magát. +Miért nem utánozza ebben is a zsidót, ha már a speculatióban utánozta? +Nagyszerű! No de ne sírj olyan görcsösen, emeld föl a fejedet és töröld +meg a szép szemedet. Tudod, hogy a te tátid nem hagy el téged. Mennyi az +adósságtok? + +--A betáblázott követelés csak nyolczvanezer forint. + +--Csak? Jaj nekem! Neked ez csak? + +--Hiszen a jószág háromszázezret ér. + +--Azért mégis rámehet a nyolczvanezer forintnyi adósságra, ha rossz +időben támadnak rá a hitelezők,--jegyzé meg Atlasz úr szakértő +fensőbbséggel.--Ezt én jobban tudom. + +--Hanem... + +--Micsoda hanem? Van még egy hanem is? + +--A betáblázott követeléseken kívül van még férjemnek váltóadóssága is. + +--Irgalmas Isten! hogy jutott hozzá? + +--Értékesítni akarta erdőnket és parketgyárat állított. Az erdőt +kivágatta, de a parket nem ért semmit s a megrendelők nem fogadták el. A +pert elvesztettük, az erdő elpusztult, pénz nem volt. Férjemet más +kötelezettségek is szorították; szerződéseket kötött nagy +repczeszállításokra, melyeknek nem tudott megfelelni. Mindenfelől +szorongatták a pénzért, s ezt csak uzsorásoktól kaphatott. Egyik váltó +szülte a másikat és aztán ... de mit mondjam tovább? Hiszen tudod, +hogyan szokott ez történni. + +--Tudom,--sóhajtott Atlasz úr,--ámbár én soha sem voltam uzsorás. Mennyi +hát az egész adósság? + +--Kétszázezer forint, körülbelül. + +--Körülbelül! Nagyszerű! Mikor azt mondják, körülbelül, akkor bizonyosan +van azon fölül. És én most fizessek! Honnan a pokolból fizessek? + +--Ha te is elhagysz minket, édes atyám,--mondá Eveline újra görcsösödő +zokogással,--akkor elvesztünk. Férjem megöli magát. Ismerem, nem tudná +elviselni családjának másodszori bukását, és én két gyermekemmel +koldusbotot vehetek kezembe. + +--Micsoda! Koldusbot az én leányom kezében, a kis Elemér gróffal és a +kis Alice grófnővel, az én unokáimmal! Még csak az kellene! Ne sírj már +na, mondtam, hogy a táti nem hagy el téged. Csakhogy az nem megy olyan +könnyen. Nekem sincs annyi pénz mindig a zsebemben, és még többet is +kell fizetnem. A Manó is csinált ötvenezer forint adósságot. + +--Megint! Hogy mer az a fiú adósságot csinálni?--kiáltott Eveline +méltatlankodva. + +--Ő játszotta Pesten a grófot és csinált adósságot. Mikor a grófok +akarnak zsidók lenni, akkor a zsidók lesznek grófok, és mind a ketten +csinálnak adósságot, és én fizetem ki. Úgy látszik, ez a világ rendje. +Ezt hívják átmeneti korszaknak. Majd ha jobban összeszoktak és mindegyik +tanult a másiktól valamit, akkor ez is jobban fog sikerülni; de addig +nincs más mentség, mint megfizetni a tanuló pénzt. Légy most nyugodt, +édes leányom. Majd ha itt elvégeztük a dolgunkat, magam megyek veled +Mátraaljára és beszélni fogok a hitelezőkkel. Ne félj, rendbe hozom a +dolgokat, nem lesz semmi baj. Töröld meg a szemedet, nehogy az anyád, az +öreg asszony, meglássa, hogy sírtál. Neki semmit sem szabad tudni. A +Manónak se szólj semmit a férjed adósságairól; mert ha megtudja, hogy +értetek kétszázezer forintot fizetek, kitelik tőle, hogy hamarjában még +csinál a magáéhoz százötvenezer forint adósságot. No, hála Istennek, +megérkeztünk. Szállj le a hintóból és menj föl édes anyádhoz, a ki ott +sír és integet az ablakban.--Uram ne hagyj el!--új fejkötő van a +fején,--én addig dolgom után nézek és estére majd tanácskozunk a legfőbb +bajról, Sándor szerencsétlen szerelméről. + +Késő estig aztán nem törődtek semmi kellemetlen dologgal, hanem élvezték +a viszontlátás örömét. A nap az öreg asszonyságé volt; fia és leánya +körülötte ültek s beszéltek neki mesés dolgokat a maguk fényes életéről +és feleltek kifogyhatatlan kérdéseire. Az öreg asszonyság boldog volt; +csak azon búslakodott néha, hogy Sándor nincs jelen s nem láthatja +egyszerre mind a három gyermekét. Vacsorára is itt terítettek föl az +öregek szobájában s nem engedték, hogy a sújtásos inas szolgáljon föl az +asztalnál. Elvégezték azt ők maguk, mint hajdan, mikor a gyerekek még +kicsinyek voltak és nem csináltak adósságot. Nem is volt most sem az +adósságról semmi szó, talán el is feledkeztek róla, kivéve Atlasz urat, +ki egy-egy perczre mélyen elmerült s ujjain számítni látszott valamit, +mialatt Eveline gyermekeinek haladásáról és viseletéről beszélt anyjának +és Manó oly mulatságos anekdotákat mesélt, hogy az öreg asszonyság +könnye kicsordult a nevetéstől. Nagyon szerették egymást, annyi +bizonyos; s akármilyen hibáik és ferdeségeik voltak az életben és a +világgal való érintkezésben, a családi összetartás erős érzését semmi +sem ölhette ki belőlük. + +Mikor az öreg asszonyság boldogan lefeküdt, Atlasz úr a maga szobájába +intette gyermekeit s gondosan bezárta maga után az ajtót. + +--Hagyjuk az öreg asszonyt aludni,--mondá halkan,--ő úgy sem tudna +praktikus véleményt mondani, s reá nézve jobb, ha csak örömeinkben +osztozik, nem pedig bajainkban. De nekünk tennünk kell valamit, hogy +megmentsük Sándort. + +Mind a két testvér a legerősebb szavakkal rosszalta Sándor méltatlan +szenvedélyét. Abban mindnyájan egyetértettek, hogy Sándornak csak +dúsgazdag nőt szabad elvennie, most még inkább, mint valaha. De hogyan +lehetne észre térítni, ha a szerelem annyira megzavarta? Ez a kérdések +kérdése. + +Atlasz úr kinyitotta nagy bőrtárczáját és kivett belőle egy összehajtott +levelet. + +--Írtam az ügynökömnek,--mondá Manónak nyújtva a levelet,--hogy tudjon +ki egyetmást erről a Boglár Kálmánról és leányáról. Az ügynök felelete +itt van. Olvasd fel fiam, s aztán majd meglátjuk, ki lehet-e ezzel +nyitni Sándor szemét? + +Manó olvasni kezdte a levelet. + +«Nagyságos úr!...» + +--Ez én vagyok, hozzám czímezte a levelet,--szólt közbe Atlasz úr +elégedetten. + +«Van szerencsém értesíteni,--folytatá Manó az olvasást,--hogy +megbízásában, bármennyire kívül esik rendes üzleti körünkön, +tehetségemhez képest eljártam. Boglár Kálmán bizonyos főúri körökben +meglehetősen ismert alak...» + +--Akkor talán ti is ismeritek,--szólt közbe ismét Atlasz úr,--ti is +főúri kör vagytok. + +--Férjem annyira el van foglalva gazdaságával, hogy nem érintkezik +senkivel,--mondá Eveline. + +--A kaszinó a legeslegfőúriabb kör, de ott semmit sem tudunk Boglár +Kálmánról,--tevé hozzá Manó, s aztán folytatá az olvasást. + +«Majd egyik, majd másik mágnás kastélyának vendége, hol különféle +módokon teszi hasznossá magát. Lovakat trainiroz, vadászkutyákat +dressiroz, hajtóvadászatokat rendez stb. Képeket is fest, de csak +templomok számára, mert a főpapságnak különös kegyeltje és a sok szent +kép festése által szigorú egyházi nézeteket öltött magára; azért a +mágnások közül is csak a legkonzervativebb és legvallásosabb családok +kastélyaiban szokott élősködni. Azt beszélik, hogy törvénytelen fia a +több évvel ezelőtt elhunyt öreg Dengeleghy grófnak, a ki híres volt +rendíthetetlen egyházi érzelméről és szigorú vallásosságáról. Az öreg +gróf természetesen soha sem vallotta magáénak a gyermeket, ki élő +czáfolata lett volna feddhetetlen hírnevének, hanem titokban +gondoskodott neveléséről egy hű gazdatisztje, Boglár Kelemen által, ki a +gyermeket, földesura iránt való tekintetből, magáénak fogadta, saját +nevét adta neki és a saját fiával, Mihálylyal neveltette, mely utóbbi +később a papi rendbe lépett, s jelenleg, mint tudom, lelkész a nagyságod +uradalmában.» + +--Úgy van,--szólt közbe Atlasz úr,--én vagyok, azaz Sándor a patrónusa, +de én fizetem. Most már nem csodálom, hogy annyira pártolta ezt a Boglár +Kálmánt. Olvasd tovább a levelet, fiam, most jön a java. + +«A beavatott körökben nyilt titok Boglár Kálmán származása, s a rokon +érzelmű mágnások és főpapok épen ezért az öreg Dengeleghy halála után +sem ejtették el s mindenféle módon gondoskodtak exis-tentiájáról. De +nyugtalan vérű ember lévén s kiváló hajlammal birván az uraskodásra, +semmi hivatalban sem tudott megmaradni s végre is arra az életmódra +jutott, melyet fölebb részleteztem. Meg is nősült, elvette egy másik +főúrnak szintén törvénytelen leányát, ki azonban csakhamar meghalt, +miután életet adott egy leánynak. Ezt a leányát Boglár Kálmán serdülő +kora óta mindenhová magával hordozza kalandos életpályáján. Nem lehet +tagadni, hogy mind apai, mind anyai ágon, ha nem is egyenes úton, de +mégis mágnás-vér folyik e leány ereiben, s a mint mondják, ez meg is +látszik külsején, viseletén, gondolkozásmódján és szokásain. Kétes vagy +gyanús dolgot azonban nem hallottam róla, kivéve egyetlen egy esetet.» + +--Halljuk az egyetlen egy esetet!--kiáltott Atlasz úr izgatottan. + +«Két évvel ezelőtt,--folytatá Manó az olvasást,--jegyben járt egy +valóban előkelő fiatal úrral, de az eljegyzés hirtelen fölbomlott, +Boglár Kálmán párbajt vívott leánya volt jegyesével s aztán hosszú időre +eltűnt a fővárosból leányával. Mi volt oka az eljegyzés fölbontásának, +senki sem tudta bizonyosan; a fiatal úr barátjai azt beszélték, hogy a +vőlegény oly engedékenynek találta menyasszonyát, hogy nem merte nejévé +tenni; de ez csak titokban suttogott pletyka maradt, s én nem jöhettem +nyomára, mi benne az igaz, valamint azt sem tudhattam meg, mi volt a +visszalépett vőlegény neve. Ennyi mindaz, mit az idő rövidsége miatt +kikutathattam Boglár Kálmánról és leányáról s azon reményben, hogy +megbízásának kívánsága szerint megfeleltem, maradok alázatos szolgája +Nyilas Mór.» + +--Na?--kiáltott Atlasz úr, várakozással teljesen, miután fia +összehajtotta és visszaadta a levelet. + +--Ez a nő soha sem léphet a mi családunkba!--mondá Eveline +határozottan.--A Szádváry ősök mind megfordulnának sírjaikban. + +--Szó sincs róla,--tevé hozzá Manó.--Könnyű vérű leány, bízzátok reám. +Ha Sándor még erre a levélre is megmarad vakságában, egy-két szóval úgy +elcsavarom a leány fejét, hogy maga fogja kikosarazni. + +--Hogy is ne!--kiáltott ijedten Atlasz úr.--Azt nem engedem! Hogy aztán +a leány a te nyakadba varrja magát, vagy az apja hívjon ki téged +párbajra! + +--Egy párbaj nekem meg se kottyan,--mondá Manó henczegve.--De nem bánom, +nem fogom elcsavarni a leány fejét, az nem volna lovagias. Legjobb lesz, +ha ezt a levelet megmutatod Sándornak, ez is elég lesz neki. Jó +éjtszakát! + +[Illustration] + + + + +VII. + +(A plébános felköszöntője.) + + +Atlasz úr gondosan tárczájába zárta és belső zsebébe rejtette a fontos +levelet, hogy rögtön átadhassa Sándornak, mihelyt találkozik vele. De +nem találkozott. Sándor másnap sem jött haza, csak délután érkezett tőle +sürgöny, mely így szólt: «Minden jól megy. Holnap hajnalban indulunk +Bogdán apát-kanonokkal s nyolcz órára ott leszünk. Az apát-kanonok +hozzánk száll. Minden jól megy.» + +--Miért írta kétszer is, hogy minden jól megy?--mondá Atlasz úr Manó +fiának.--Ezért többet kell fizetnie hat krajczárral, és mégis oda írta, +a miből látszik, hogy nagyon örül neki. Minek örül? Talán a püspök +meghívta ebédre vagy a kanonok lett vele per tu? A kanonok urat a vörös +selyem bútoros szobába szállásoljuk. Minden jól megy, hm! + +--De az nem jól megy, hogy Sándor úrfi csak a búcsú napján jő haza, +mikor házunk tele lesz vendéggel,--szólt Manó bosszúsan.--Nem is +beszélhetünk vele komolyan s még valami bolondot követ el, mielőtt +fölnyitjuk a szemét. + +--Addig semmi bolondot sem követ el, míg a kanonok úr itt van, mert +mindig vele lesz elfoglalva,--felelt megnyugtatólag Atlasz úr.--Ne félj, +Sándor tudja a patrónus kötelességeit, s a míg egyházi méltóságában +lesz, nem megy félre a szomszéd szobába megházasodni. A keresztyéneknél +nem megy a házasság csak úgy futtában; tudhatod, hiszen te is keresztyén +vagy. Mihelyt aztán vége lesz a sok ünnepnek, mindjárt beszélek +Sándorral okosan és fejéhez verem ezt a levelet. + +--Mindegy, én mégis jobban szeretném, ha még ma, az ünnep előtt +beszélnél vele. + +--Hogy beszéljek vele, mikor nincs itt? + +De ha Sándor nem jött meg, jöttek helyette mások, kiket Atlasz úr nagy +gyönyörűséggel s kitörő örömmel fogadott. A szép gömbölyű, fekete szemű +özvegy, Volkán Ádámné és Góg Ferencz, a mindenes nagybácsi. + +Csak úgy czeremónia nélkül, egy kis szomszédi látogatásra rándultak át, +mint Góg Ferencz mondá, hogy kibeszélgessék magokat, mert a holnapi nagy +ünnepen, melyre ők is meg voltak híva, annyian lesznek, hogy nem lesz +alkalmok a bizalmas eszmecserére. Atlasz úr mindig örül kedves +vendégeinek, s annál inkább örül most, hogy bemutathatja Manó fiát és +leányát, a grófnét. Be is mutatta nagy pompával, miután hirtelenében +néhány szót súgott Manó fülébe az özvegy millióiról. Az ismerkedés tehát +igen könnyen ment és néhány percz alatt a legkellemesebbé lett mindkét +részről, mint a gazdag emberek közt szokás. Manó elemében volt; csak úgy +szikrázott az elmésségtől és henczegéstől s meg volt győződve, hogy +egészen elbájolta a bajuszos menyecskét. Atlasz úr is meg volt róla +győződve, s az a gondolat ötlött agyába, hogy Manó nőül vehetné a +milliomos özvegyet s újra sokkal ragyogóbban kifényesíthetné az +Atlasz-család homályosodni kezdő napját. + +De a fiatal özvegyen, bármennyit kaczagott a fővárosi dandy elmés +tréfáin, bizonyos nyugtalanság és szórakozottság volt észrevehető, s +néha-néha jelentős pillantást vetett nagybátyjára, a kinek arczán meg az +látszott, hogy szeretne valamit mondani, de nem tud bele kapni. A +bajuszos menyecske végre erősen ránézett nagybátyjára és haragosan +toppantott lábával. Góg Ferencz ijedten fölugrott székéről s minden +bevezetés nélkül fölkérte Atlasz urat, hogy néhány igen fontos és +bizalmas szóra vezesse szobájába. + +Mintegy félóráig voltak távol, s mikor visszatértek, mindkettejük arcza +igen hosszúra volt nyúlva. Góg Ferencz mindenfelé nézett, csak unokahúga +arczába nem, a ki pedig nagy kíváncsisággal szegezte rá villogó szemét. +Atlasz úr zavart volt és haragosan rárivalt az öreg asszonyságra, a ki +ártatlan kíváncsisággal kérdé, hogy miről beszélgettek. A társalgás +ellankadt. Manó élcze kiapadt, mikor látta, hogy a milliomos menyecske +alig figyel rá s nyugtalanul fészkelődik a pamlagon. Végre fölugrott, +gyorsan, röviden búcsút vett a háziaktól s intett nagybátyjának, hogy +szólítsa elő a kocsit. + +Atlasz úr és Manó nagy illendőséggel egész a lépcső aljáig kisérték +vendégeiket s ezek semmit sem beszélhettek egymással. Csak annyi +látszott, hogy Góg Ferencz nagyon fölhúzta vállait és igen bűnbánó +arczot vágott, a bajuszos menyecske meg néha-néha nagyot rántott karján +és egyáltalában ideges hangulatot tanúsított. De mihelyt a kocsiban +ültek s annyira haladtak, hogy a hátramaradottak nem hallhatták, +rákiáltott nagybátyjára: + +--Na hát, miért nem szól? Talán kivágta a nyelvét az a vén zsidó? + +--Kedves húgocskám,--kezdé ünnepélyes, de kissé reszkető hangon Góg +Ferencz. + +--Ne húgocskámozzon most engem,--vágott közbe ingerülten Lilla,--hanem +feleljen röviden és kitérés nélkül: kosarat kaptam? + +--Nem egészen,--felelt Góg Ferencz félénken. + +--De maga egészen bolond,--mondá haragosan az özvegy.--Mit ért az alatt, +hogy nem egészen adtak kosarat? + +--Az öreg Atlaszt nagyon boldoggá tette ajánlatom, majdnem hanyatt esett +örömében és azt mondta, hogy te vagy a világ legszebb és legkedvesebb +nőszemélye. + +--Mit törődöm én az öreg Atlasz boldogságával?--mondá Lilla vállat +vonva, de jóval szelídebb hangon, a hízelgő bókok hatása alatt.--De a +fia, a fia! Mit mondott a fiáról? + +--Azt mondta, hogy a fia most még egy hozzá méltatlan szerelem békóiban +hever,--felelt Góg Ferencz,--s ezt a szerelmet előbb ki kell verni a +fejéből, a mi, reményli, sikerülni is fog. + +--Kibe szerelmes?--kérdé az özvegy újra föllobbanó haraggal. + +--A nevét nem kérdeztem,--felelt Góg Ferencz félénken,--de annyit tudok, +hogy méltatlan hozzá. + +--Maga ügyetlen vén mamlasz,--mondá a bajuszos menyecske, összetörve +drága napernyőjét. + +Ugyane tárgytól beszélt Atlasz úr is Manó fiával, midőn a kocsi távozása +után fölfelé haladt vele a lépcsőn. + +--Milyen szerencse és szerencsétlenség egyszerre!--sóhajtott Atlasz +úr.--Képzeld, ez a dúsgazdag, szép, kedves asszonyság szerelmes Sándorba +és szívesen feleségül menne hozzá. + +--Sándorhoz?--kérdé Manó, egyaránt elnyújtva hangját és ábrázatát.--Jól +hallottad? Csakugyan Sándorról volt szó? + +--Csakugyan Sándorról volt szó?--ismétlé Atlasz úr elkeseredve.--Talán +süket vagyok, hogy nem hallom, kiről van szó? Bár hallottam volna Sándor +helyett Manót, jobban szerettem volna. + +--Kell is nekem!--mondá Manó arisztokratikus gőggel. Ha akarnám, semmi +sem volna könnyebb, mint ezt a közönséges asszonyt meghódítani. De nem +kell, átengedem Sándornak. + +--Átengeded, átengeded! Én is átengedném, csak Sándor átvenné. + +--Neki meg kell nősülnie, mert falusi gazda; és gazdagon kell nősülnie, +mert máskép nem segíthet családján. És ha én lemondok javára a gazdag +özvegyről, nem tudom, mi akadályozná abban, hogy feleségül vegye? + +--Hát Boglár Klára, kő nőjjön a gyomrában!--kiáltott Atlasz úr, +elkeseredésében egészen megfeledkezve úri modoráról. + +--Hát a levél a zsebedben? Boglár Klára elenyészett, megsemmisült. Bízd +csak rám a dolgot; ha én beszélek Sándor fejével, vége lesz akkor Boglár +Klárának. + +Az asszonyoknak semmit sem szóltak a titkos beszélgetésről s a +Volkán-látogatás valódi czéljáról. Atlasz úr nem akarta fölháborítni +kedélyöket s elvonni figyelmöket a fontos házi teendőkről, melyek most +egészen igénybe vették őket. Kivált Eveline grófnét, ki a holnapi +ünnepélyes alkalomra átvette a háziasszonyi tisztet, s minden tehetségét +és figyelmét arra kellett fordítnia, hogy a vendégség méltó legyen az +Atlasz-család nevéhez. Atlasz úr különösen büszke volt arra, hogy +holnap, midőn egy apátkanonok lesz a kastély szálló vendége s a vidék +öszszes úri családjai asztalánál fognak ebédelni, egy valóságos grófné +vigye a háziasszonyi tisztet, melynek az öreg asszonyság úgy sem tudott +volna kellő méltósággal megfelelni. + +Eveline grófné tehát egy időre félre tette mindenféle grófi bajait s +egészen az Atlasz-család dicsőségének szentelte magát. Egész nap folyt a +kastélyban a sikálás, törölgetés, mosogatás, bútorok ki- és behordása, +szőnyegek kopogtatása, a legyilkolt malaczok és apró marhák szívszaggató +jajveszéklése. Az öreg asszonyság az ablakból nézte és titokban +megkönnyezte kedvencz majorságának veszedelmét; Atlasz úr a pinczében +töltötte idejét Cserepes Andrással, ki mindenhez értett s különösen a +borok lehúzásában volt szaktekintély. Számtalan palaczkot töltött meg +vörös és fehér borokkal a hegyes bajuszú János segédkezése mellett, s +hogy hogy nem, a munka végén keményen be voltak rúgva mind a ketten s +össze-vissza ölelgették és nedves bajuszszal megcsókolgatták Atlasz +urat, elérzékenyült szavakkal áldva a zsidó istenét a nagyságos úrnak. +Szerencsére Manó nem volt tanuja e demokratikus tüntetésnek; mert +Volkánék látogatása után vadászni ment a mezőre, hogy vadpecsenyével +járuljon a lakoma gazdagításához s csak késő este tért haza üres +táskával és sántító lábbal, a mi azonban nem volt nagy baj, mert +Cserepes András, ki ezúttal földesúri engedélylyel gyakorolta az +orvvadászat mesterségét, már előbb ellátta volt a konyhát két kövér +őzzel s megszámlálhatatlan nyulakkal és mindenféle vad madarakkal. + +Fölvirradt végre Sándor napja s ünnepi díszben pompázott a kastély és az +egész falu. A micsoda lombosodni kezdő faágat találtak az erdőben, azt +mind letördesték, hogy fölékesítsék velök a templomot és környékét. Az +utczákat hajnal pirkadtától kezdve három czigánybanda járta be, +mindegyik más-más nótát húzva és nem törődve sem egymással, sem a +harmónia törvényeivel. Messze vidékről vásárosok jöttek s a falu +főutczáján felütötték sátoraikat, csizmát, szűrt, kalapot, mézeskalácsot +és gyerekjátékot kínálva a falu népének, mely szokás szerint a búcsú +napján elégítette ki egész esztendőre ruházati és fényűzési igényeit. A +gyerekek már korán reggel szaladgálni kezdtek a sátorok közt s fütyülős +falovak, trombiták és dobok harsogásától visszhangzott az utcza; sőt a +nagy leányok sem várták be az isteni tiszteletet s még ki sem nyílt a +templom ajtaja, mire már valamennyien ellátták magokat pántlikával, +selyemkendővel és pirosítóval, melyet még a mai ünnepen föl akartak +használni személyök ékesítésére. + +Épen nyolczat ütött az óra, mikor a plébános kocsija behajtott az +udvarra, és Sándor egy méltóságos tartású egyházi urat segített le +belőle. Vörös zsinóros bekecsbe volt burkolva és fején finom szőrű +kucsma volt vörös selyem béléssel. Bár csípős szellő fújdogált, bekecse +nem volt egészen begombolva; itt-ott nyitva állt, hogy szabad +bepillantást engedjen derekán a haragos-vörös selyem övre és mellén a +vastag arany lánczra. Atlasz úr, ki a lépcső alján fekete ünneplő +ruhájába öltözve várakozott, a kocsihoz sietett, hogy segítségére legyen +az egyházi méltóságnak a leszállásban, és Sándor bemutatta őket +egymásnak. + +--Édes atyám, Bogdán apát-kanonok úr ő nagysága. + +--Édes atyja? Szép, nagyon szép,--mondá az apát-kanonok leereszkedő +nyájassággal és Atlasz úr felé nyújtotta kezét, melynek egyik ujján +óriási zöldköves gyűrű villogott. Atlasz úr tisztelettel, de hatalmasan +megrázta a feléje nyújtott kezet s hirtelenében megbecsülte a zöldköves +gyűrű értékét. Körülbelül ezer forintot érhetett. Mégis nagy urak a +papok! + +Az apát-kanonok úr inkább méltóságos, mint kellemes benyomást tett a +szemlélőre. Gömbölyű kis ember volt, roppant nagy fejjel. Hosszú arczát +itt-ott vörös szeplők borították, de ajkán folytonosan szelíd mosoly +lebegett, mely közszemlére állítá nagy sárga fogait. Ez a nyájas mosoly +egészen föllelkesítette Atlasz urat s hangosan kiabált János után, hogy +jöjjön gyorsan, vigye föl a nagyságos kanonok úr holmiját a vörös selyem +bútoros szobába. + +--A vörös selyem bútoros szobába fogjuk szállásolni +nagyságodat,--ismétlé a kanonokhoz fordulva.--Legszebb szoba a +kastélyban s csak a legfőbb vendégeknek nyitjuk ki. Már egy prépost is +lakott benne, mikor a leányomat megeskette a vőmmel, a Szádváry gróffal. +Hol van már az a János? + +János most az egyszer nem várakoztatott magára sokáig s nagy buzgalommal +kezdte lekapkodni a bakról az utazó táskákat. Egy csomagot a kanonok úr +azonban maga vett ki a kocsiládából s fölkérte Atlasz urat, hogy +megbízható emberrel rögtön küldje a szekrestyébe, mert ott fogja magára +ölteni. + +--Bizonyosan a főpapi costume,--mondá Atlasz úr, tisztelettel tapogatva +a csomagot. + +--Nem costume,--mondá az apát-kanonok elnéző mosolylyal, de egy kissé +megbotránkozva,--hanem a püspöki jelvények, süveg, pásztorbot, keztyűk, +saruk, melyeket rangomnál fogva jogom van viselni. + +--Száz esztendeig viselje!--kiáltott Atlasz úr lelkesülten.--János, +rögtön szaladjon ezzel a csomaggal a szekrestyébe és mondja meg, hogy +jól vigyázzanak rá! Méltóztassék fölsétálni nagyságos úr a vörös selyem +bútoros szobába. + +Ezalatt Eveline grófné is előkerült és segítségére jött atyjának, ki +nagy buzgalmában azt sem tudta, melyik oldalára kerüljön a nagy egyházi +méltóságnak s csaknem ölben vitte föl a lépcsőn. Sándornak semmi hasznát +sem vehették; némán és zavartan állt atyja mögött s úgy látszott, mintha +kerülné a tekintetét, a mit ugyan Atlasz úr nem vett észre, mert egészen +el volt foglalva főpapi vendégével. + +Miután a sokszor emlegetett vörös selyem bútoros szobába vezették a +kanonokot s Atlasz úr hiába várt egy elismerő bókot a bútorok színéről +és finomságáról; megkérdé a vendéget, nem parancsol-e reggelit és mi +volna leginkább inyére, mert a kastélyban minden van, még franczia +pezsgő is. + +--Nem reggelizhetem, mert a templomszentelés szertartása misével van +összekötve,--felelt a kanonok,--s mi a mise előtt nem reggelizhetünk. +Különben köszönöm szívességét, hiszen nagyságod nem ismeri, nem +ismerheti ezt az egyházi törvényt. + +A kanonok úr igen szánakozó, csaknem fájdalmas hangon mondá ezt, s +Eveline és Sándor fülig vörösödtek apjok baklövésén. + +--Nemsokára a templomba kell mennem,--folytatá a kanonok, a grófnéhoz +fordulva s nagylelkűleg időt engedve Atlasz úrnak, hogy leküzdhesse +zavarát,--a szertartás kilencz órakor kezdődik s nem akarnám +megvárakoztatni a hivők nagy tömegét. + +--Zsúfolt ház lesz,--szólt közbe Atlasz úr, hogy e divatos kifejezéssel, +mely t sokszor olvasott az újságokban, helyre üsse elöbbi csorbáját. + +Most a kanonok is elpirúlt és Eveline grófné titokban bosszúsan +megrántotta apja kabátját, hogy hallgasson. + +Bogdán apát-kanonok úr azonban igen elnéző és nagylelkű volt és semmi +sem zavarta meg leereszkedő nyájasságát. Tüntetőleg barátságos akart +lenni e napon a szegény zsidók iránt, mert remélte, hogy az ünnepélyről +hosszú tudósítás fog megjelenni a fővárosi hírlapokban, melyek kellőleg +méltányolni fogják szabadelvűségét és elfogulatlanságát, a mi a +kormánykörök figyelmét is reá vonhatja és útat készíthet a püspökségre. +E messzeható terv szálai közé tartozott az is, hogy nagy érdeklődéssel +kérdezősködött Atlasz úr másik kedves fia, a miniszteri titkár után, ki +mint hallja, szintén lerándult e szent ünnepre, s midőn hallotta, hogy +Manó bizonyosan anyjánál lesz, barátságosan megkérte Atlasz urat, +vezesse tisztelt nejéhez, mielőtt a templomba indulna. + +--Az öreg asszony meg fog pukkadni a büszkeségtől, ha az apát-kanonok úr +az ő szobájába megy,--kiáltott Atlasz úr lelkesülten.--Szaladok előre s +megmondom neki, hogy tegye föl az új fejkötőjét. + +És valóban nagyon büszke és boldog volt az öreg asszonyság, midőn a +hatalmas egyházi méltóság szobájába lépett, és barátságosan megkérdezte +egészségi állapotát, és elmondta, hogy Sándor fiát a püspök is nagyra +becsüli, mint a legbőkezűbb egyházi patrónust, hogy Evelin grófné +valóban díszére válik a Szádváry grófcsaládnak és hogy régóta kivánt +személyesen találkozni Manóval, kit eddig csak híréből ismert. +Összeesett ránczos arcza szinte megszépült a sugárzó örömtől és szemei +csillogtak a könnyektől, midőn ez egyházi magas méltóság ily szép +elismeréssel beszélt gyermekeiről és látta, hogy gyermekei olyan +műveltek, olyan könnyedén és fesztelenül viselik magokat e főúrral +szemben, mintha magok is született nagy urak volnának. Eszébe jutott a +marmarosi rusznyák falu és a szegényes bolt, és lelke mélyében hálát +adott az Istennek, hogy valósággá tette akkori vigasztaló reményét és +gyermekeik dicsőségében elégítette ki a szülők becsvágyát. + +Miután az apát-kanonok úr boldoggá tette az egész családot s a legjobb +hangulatot keltette bennök az egyházi hierarchia iránt, fölült a +plébános kocsijára, mely még mindig várt reá a lépcső előtt, és +visszahajtatott a faluba, a nagy szertartásra. + +Atlasz úr föl akarta használni a rövid időközt, hogy Sándorral néhány +szót váltson és megmutassa neki a nagy fontosságú levelet. De hiába +nézett körül utána; a kanonok távozása után Sándor is eltünt. + +Nem volt pedig idő keresésére, mert az úri fogatok egymás után hajtottak +be a kastély udvarára s az egész családnak elég dolga volt a vendégek +elfogadásával. A vidék valamennyi úri családja hivatalos volt a nagy +napra, s mindnyájan el is jöttek, a mint otthon egymás közt nevetve és +vállat vonva mondogatták, azért, hogy a zsidó uraskodáson mulassanak, de +igen nyájasak és udvariasak voltak s nem mutatták, hogy rossz néven +veszik az Atlaszok gazdagságát vagy hogy tolakodásnak tartják a +meghívást. Nagylelkűleg úgy tették magokat, mintha egészen magokhoz +hasonlónak tartanák az Atlasz-családot és tüntetőleg grófnénak +szólították Evelinet, mintha éreztetni akarnák, hogy egészen elfeledték +a család kellemetlen és szégyelni való multját. Ez igen nagy +elégtétellel tölté el lelköket s megvigasztalá saját szegénységöket, +melynek különben pirulni kellett volna az összehasonlítástól. + +Csak egyetlen egy volt a vendégek közt, a kinek gazdagsága nemcsak +versenyzett az Atlasz-család vagyonával, hanem tetemesen fölül is multa: +a sarlósi uradalom új úrnője, a szép és kövér özvegy Volkán Ádámné. Új +alak volt a vidéken s az úri családok nagy részével csak itt ismerkedett +meg; de hírből már jól ismerték roppant gazdagságát, s ámbár forrásáról +nagy megvetéssel beszéltek magok közt és több tréfás vagy lenéző +megjegyzést tettek a bajuszos menyeskére: reája is kiterjesztették azt a +jótékony fátyolt, melylyel a világ nagylelkűleg el szokta takarni a +gazdag emberek kétes múltját, ha gazdagságukból hasznot remél a maga +számára. A bajuszos menyecskét mindenfelől mosolygó arczok, meleg +kézszorítások, bókok, hizelgések vették körül s bizonyára nem az úri +társaságon múlt, hogy nem akart jobb kedve lenni, hogy folytonosan +idegesen nézett jobbra-balra, mintha keresne valakit, és egy párszor +keményen megcsípte karját érdemes nagybátyjának, a ki bűnbánólag +fölhúzta vállait és tagadólag rázta fejét, ha kérdőleg rászegezte +haragos fekete szemeit. + +[Illustration: A szomszéd falvak lakosai is eljöttek, zászlók alatt és +létániákat énekelve.] + +Ezalatt azonban megkondultak az új harangok s Atlasz úr megmagyarázta +vendégeinek, mennyit nyom minden harang, ki öntötte és mennyibe került. +De már nem igen hallgattak rá kivéve Góg Ferenczet, ki hódoló +tisztelettel és vonagló alázatossággal figyelt szavaira; a többiek +siettek kocsikra ülni, hogy részt vegyenek az isteni tiszteletben. A nép +is nagy tömegekben tódult a templom felé; a szomszéd falvak lakosai is +eljöttek, zászlók alatt és létániákat énekelve, hogy tanúi legyenek a +ritka templomszentelési ünnepnek. A templom annyira tele volt, hogy igen +sokan kívül maradtak és nagy zsivajjal tolakodtak és lökdöstek egymást a +főkapu előtt. + +Az első padok posztóval voltak bevonva. Itt foglaltak helyet az úri +társaság hölgyei s úgy tettek, mintha imádkoznának bársonykötésű, +aranyszegélyű imakönyveikből; csak a bajuszos szép özvegy tartotta +fölöslegesnek, ily látszattal szolgálni épületes például a népnek, s le +nem vette szemét Sándorról, ki magában ült a szentélyben, oldalt álló +kis padban, mint az egyházi kegyúr díszhelyén, s e kiemelkedő +helyzetében igen zavartnak és nyugtalannak látszott és vagy a templom +boltozatát vizsgálta vagy a földre szegezte szemét. A férfiak, falusi +úri szokás szerint, a sekrestyében gyűltek össze, s vagy megjegyzéseket +tettek az imádkozó hölgyekre vagy zajosan vitatkoztak a politikáról és +termésről. Egy időre Atlasz úr is bepillantott ide s az ajtóból +gyönyörűséggel szemlélte Sándor fiának dicsőségét a külön padban, s +magán kívül volt büszkeségében, mikor látta, hogy a papok meghajlottak +előtte s külön meghintették szentelt vízzel és megfüstölték tömjénnel. +Pedig mennyi pap volt itt és mily czifrán voltak öltözve! Az +apát-kanonok nagy fején majdnem akkora süveg volt, mint ő maga s csupa +aranyhímzés volt a palástja, és mellette a szomszéd falvak papjai +valamennyien drága aranyos ruhákban pompáztak, melyek mind az +Atlasz-család pénzéből kerültek ki. A harangok zúgása, az orgona zenéje, +a papok és hivők éneke, minden az Atlasz nevet hirdette és magasztalta, +s Atlasz úr kénytelen volt ismét a szabad levegőre sietni a +sekrestyéből, mert feje már szédülni kezdett a nagy dicsőségtől, zajtól +és melegségtől. + +Különben is haza kellett sietnie, hogy utána nézzen a lakomái +készületeknek. Mindennek készen kell lennie, mire az isteni tisztelet +véget ér s a nagyúri vendégsereg a kastélyba tódul ebédre. Olyan ebéd +lesz, a milyen még nem volt ezen a vidéken. Ilyenkor szükség van a +háznál az okos főre. Az öreg asszony ugyan otthon maradt, de annak semmi +hasznát sem lehet venni, mert minden csirkének halálát külön megsiratja. +Eveline is otthon maradt, de ő maga egyedül nem képes megfelelni az +ezerféle teendőnek. Atlasz úr tehát haza siet; de bármennyire siet, +útközben megáll a vásáros sátraknál, s próbából és mulatságból alkudozni +kezd pántlikára, selyem kendőre s más efféle falusi piperére. A sátoros +zsidó nem tudja, hogy a földesúr alkudozik vele és meg akarja csalni. +Atlasz úr jóízűen mosolyog sikerült tréfáján, s miután szakértelmével +egészen sarokba szorította a sátoros zsidót, megmondja neki kilétét s +nem veszi meg a pántlikát. Elégedetten megy tovább, kezeit dörzsölve és +magában nevetve a sátoros zsidó hüledező arczkifejezésén. Eszébe jut a +régi idő, mikor még ő is így mérte a pántlikát s így esküdözött egy +krajczár nyereségért, s hálát ad az Istennek, hogy megáldotta törekvését +és hogy módot adott neki, úri rangra emelni családját s megkímélni +gyermekeit az élet aprólékos és szennyes küzdelmeitől. + +Olyan elégedett és boldog, hogy minden kellemetlenségét elfelejti, nem +jut eszébe Sándor végzetes szerelme sem, mely megakadályozhatná +családjának emelkedését. Nem gondolt Boglár Kálmánra és leányára sem, és +mégis,--mily csodálatos játéka a képzelemnek!--egyszerre, egy pillanatra +úgy rémlett szemének, mintha Boglár Klárát pillantotta volna meg a +plébánia-ház ablakában. + +Megrezzent, megdörzsölte szemét s újra erősen oda nézett az ablakra. +Üres volt, senkit sem látott. Bizonyosan káprázat játszott az előbb +szemével, képzelődése ámította el. De jó kedve megszünt, s igen +kellemetlen és kényelmetlen érzésnek adott helyet. Gyors léptekkel, +csaknem futva sietett ki a faluból, a kastély felé, mintha menekülni +akarna a boszantó vizió elől. Azután eszébe jutott, hát ha mégis jól +látott, hát ha csakugyan megint eljött e leány, hogy befejezze vészes +munkáját s elrabolja tőle fiát? Megtapogatta zsebében a levelet, de ez +sem nyugtatta meg egészen. Sokkal könnyebb lenne elbánni Sándorral, ha a +leány nem volna itt; de ha ismét bűvös körébe jut, ki tudja, fog-e +hallgatni a legvilágosabb bizonyítékokra? Vajjon csakugyan itt van-e a +leány vagy képzelete mutatta alakját? Ez a gondolat kínozta folytonosan, +mialatt hazaért a kastélyba, s ezen évődött, míg fölhordatta a pinczéből +a boros palaczkokat és személyesen ügyelt föl, hogy a nagy ebédlőben a +hosszú patkó-forma asztal a legdíszesebben legyen fölterítve. + +Kétségei rettentő megoldást nyertek, midőn a hosszú szertartás végével a +vendégsereg visszaözönlött a kastélyba és az ebédlőbe gyűlt. A hullámzó +tömegben, mely helyét kereste az asztalnál, ott látta világosan, el nem +vitázhatólag, Boglár Kálmánt és leányát, még pedig az apát-kanonok úrral +beszélgetve. E magas egyházi méltóság igen melegen szorongatta Boglár +Kálmán kezét és a lehető legnyájasabb mosolygással intett nagy fejével +Klára felé, midőn Eveline grófné felszólítá, hogy foglalja el helyét +mellette, az asztalfőn. A többiek is megtalálták ezalatt helyeiket s +nagy székzörgéssel telepedtek az asztalhoz. Klára Sándor mellett ült, s +Atlasz úr szótlanúl, csaknem megdermedve roskadt székére az asztal +végén. Szerencsére oly keveset törődtek vele, hogy senki sem vette +észre, mennyire ki van kelve rendes formájából. + +[Illustration: A vendégsereg visszaözönlött a kastélyba és az ebédlőbe +gyűlt] + +A vendégek ettek, ittak, suttogtak, kiabáltak, nevetgéltek, s Atlasz +úrnak az asztal végén elég ideje maradt háborítlanul magához térni +fájdalmas meglepetéséből. Nem szólt semmit; a vendégek sem foglalkoztak +vele, rájok nézve az igazi házi úr Sándor, az igazi házi asszony Eveline +volt, s az öregeket legfölebb úgy vették, mint ráadást. A két ráadás az +asztal végén egészen egymásra volt hagyva, és senki sem hallotta, mily +méltatlankodó szavakkal fejezte ki Atlasz úr fölháborodását felesége +előtt ez emberek tolakodásán, kik hivatlanul asztalához mertek ülni. +Csak Boglár Kálmán kiáltott egyszer át hozzá kedélyesen az asztal túlsó +oldaláról: + +--Úgy-e, kellemesen megleptünk, öreg? Különben gondolhattad, hogy +kíváncsi voltam a hatásra, melyet nagy oltárképem tesz a szakértőkre. + +--Az oltárkép impozáns,--szólt közbe az apát-kanonok az asztalfőről,--s +valóban dicsérnünk kell a művészt, ki ily megragadó kifejezést tudott +adni az egyház egyik legmagasztosabb eszméjének. Isten éltesse! + +A tornáczon felállított czigányok azt hitték, hogy a kanonok úr valami +felköszöntőt fejezett be és tust húztak. A vendégek, magok sem tudva +miért, éljenezni kezdtek, a pezsgős palaczkok dugói hatalmasan +durrogtak, a poharak egymás után ürültek ki, a jó kedv és zaj +tetőpontjára hágott, és az apát-kanonok úr, kit a czigánytus szónoki +kötelességére figyelmeztetett, fölemelkedett helyéről, föltartotta tele +poharát s ünnepélyes és kenetes hangon hosszú felköszöntőt mondott. + +Először Atlasz Sándor ő nagyságára, a tiszavégi egyház nagylelkű +kegyurára, kinek vallásos buzgósága és bőkezűsége hozta létre a mai szép +és lélekemelő ünnepélyt. Aztán Szádváry Eveline grófné ő méltóságára, +kinek lekötelező szívességéből most e dúsan terített asztalnál +örvendeznek háládatos szívvel az Isten áldásának. Továbbá Atlasz Manó ő +nagyságára, ki országos gondjai közepett is talált időt, hogy eleget +tegyen buzgó szíve áhítatos vágyainak s jelenlétével emelje e nagy +vallásos ünnepély díszét. Végül,--és itt különösen fölemelte hangját az +apát-kanonok úr és arczán minden vörös szeplő a jóakaró leereszkedés +egy-egy fényes napja gyanánt ragyogott,--nem mellőzheti hallgatással e +három kitűnő testvér tiszteletre méltó szüleit, kik--bár magok idegen +akolhoz, tartoznak--ily kiváló gyermekekkel ajándékozták meg az egyházat +és hazát; ő--az apát-kanonok úr--nem tagadja, hogy bizonyos tekintetben +mindnyájan emberek vagyunk s vannak oly közös emberi javaink, melyeknek +élvezetéből senkit sem zárhatunk ki, mint az egészség és hosszú élet: +nem hiszi tehát, hogy bárki is akadna e díszes társaságban, ki +ellenmondana neki, midőn e derék öreg házaspárnak is jeles gyermekei +mellett, tartós egészséget és hosszú életet kíván. Éljenek! + +A czigányok tust húztak, a vendégek ordítottak, a poharak összecsengtek. +A közelebb ülők még Atlasz úrral és nejével is koczintottak, sőt az +apát-kanonok egyenesen hozzájok ment és koczintott velök. Az öreg +asszonyság sírt örömében és büszkeségében, sőt a pillanat fölemelő +hatása alatt Atlasz úr is elfeledte egy perczre titkos bánatát, s a +földi dicsőség legmagasabb ormára emelkedett, de csak azért, hogy a +következő perczben a legmélyebb örvénybe zuhanjon. + +Most a plébános emelkedett föl s figyelmet kért szavainak. Röviden óhajt +felköszönteni egy ifjú párt mely önmagában sokkal boldogabb, hogysem +hosszas szavakkal kellene boldogságot kívánni számára. De mielőtt +elárulná, kire emeli poharát, egy kellemes hírt kell közölnie a +jelenlévő úri társasággal. Atlasz Sándor ő nagysága, a mai ünnep bőkezű +hőse, plébániájának nagylelkű kegyura, tegnap a székesegyházban örök +hűséget esküdött a kitűnő művész, Boglár Kálmán szeretetreméltó Klára +leányának. Kívánja tehát, hogy az Úristen e boldog párt sokáig éltesse! + +Nem számítva, a híres történeti felköszöntőket, melyek országok, +nemzetek sorsát döntötték el, alig tett valaha toast oly nagy hatást, +mint a plébános úré. A vendégek közűl a legtöbben nem ismerték Klárát, s +már az ebéd elején csodálkozva kérdezgették egymástól a fiatal nő +kilétét, ki a házi úr mellett ül s oly fesztelenül beszélget vele. Nagy +volt tehát meglepetésük, midőn meghallották a valót, s ámbár meglehet, +hogy néhány vidéki kisasszony és az eladó leányokkal rendelkező szülők +keblében egy pillanatra valami kellemetlen csalódás érzése mozdult meg, +mégis jó magyar szokás szerint, a toast befejezése és a tus fölhangzása +után, az első meglepetés elmultával általános volt a zajos éljenzés, +dobogás, pohárcsengés, s mindenki sietett szerencsét kívánni az új +párnak. Az egyetemes tolongásban senki sem vette észre, hogy az öreg +Atlasz halálsápadtan dőlt hátra székén s feleségével együtt közel volt +az ájuláshoz, hogy Eveline grófné fölugrott székéről s ajkai ketté +nyíltak, mintha mondani akarna valamit, de nem juthatott szóhoz, mert az +apát-kanonok a legmelegebb szavakban kivánt neki és családjának +szerencsét e kitűnő választáshoz, és hogy Manó apjához sietett, fölrázta +dermedtségéből s haragos arczczal fülébe súgta: A levelet! miért nem +mutattad meg a levelet? Senki sem vette észre az ijedségnek és +fölháborodásnak e jeleit, csak Klára, és gondtalan vidám arczán egy +pillanatra a kellemetlen meglepetés fellege vonult át, mintha csak most +jutna eszébe, hogy férje családjában nem is láthatják szívesen. De a +következő pillanatban megfogta kezét Sándor és szüleihez vezette. + +--Édes atyám, édes anyám,--mondá oly halkan, hogy a közelebb állók sem +hallhatták, talán maga Klára sem,--ha szerettek, ha boldogságomat +akarjátok, nyugodjatok meg választásomban és áldjatok meg engem, +áldjátok meg nőmet. + +És Atlasz úr, utoljára is, jobban szerette fiát, hogysem végsőig vigye +az ellenállást, s az ő kedvéért megölelte azt a nőt, kit szíve mélyéből +gyűlölt. Megölelte, mert fia kívánta, de nem bocsátott meg neki. + +Ezt azonban senki sem látta; az éljenzés, üdvözlés, szerencsekivánás, +koczintás újult erővel hangzott, s mindenki azt hihette, hogy valóban +egy hosszú, boldog házasság első napját ünneplik. + +De Góg Ferencz ellenkező véleményen volt. Oda hajolt Lillához, kinek +szemei villámokat szórtak, s ajka, keze, mindene reszketett a +fölindulástól s vígasztaló hangon, bár egy kissé félénken fülébe súgott +a katonás, bajuszos menyecskének. + +--Magyarországban a házassággal még nem ér véget a szerelmi komédia. +Hála Istennek, van még elválás is. + +[Illustration] + + + + +VIII. + +(Atlasz úr baklövései.) + + +Ha Atlasz úr zűrzavaros kábultságában, mely a plébános toastja és a rá +következő ünnepélyes jelenet után elfogta lelkét, gondolkozni tudott +volna, megtalálta volna magyarázatát annak, a mit tegnap nem tudott +megérteni: miért izente Sándor kétszer is a székvárosból küldött +sürgönyében, hogy minden jól megy? Ez az ismételve papírra tett három +szó valóban nem volt más, mint a túláradó boldogság kitörése, melynek +másképen még nem lehetett kifejezést adni. Mikor Sándor a plébános +kocsijára ült, hogy vele együtt a székvárosba hajtson, nem merte +remélni, hogy mint Klára férje tér onnan vissza. + +Nem mintha atyjának ellenzésétől tartott volna. Attól a naptól fogva, +midőn először beszélt vele szerelméről, meg volt győződve, hogy +bármennyire kedve ellen, de mégis bele fog nyugodni házasságába, s annál +könnyebben és simábban fog menni a dolog, mennél hamarabb lép eléje a +bevégzett ténynyel. De a tényt bevégzetté tenni, ebben látta a legfőbb +nehézséget. Mentől tovább gondolkozott róla, annál jobban elfogta lelkét +az a csüggedés, mely együtt jár az igazi szerelemmel, mikor még nem +tudja, viszonzásra talált-e, és egybeveti saját érdemetlenségét az +imádott lény tökéletességével. Visszaidézett emlékébe mindent, mit +Klárán tapasztalt: mosolygását, melylyel üdvözölte, nevetését, melyet +tréfája vagy néha ügyetlensége gerjesztett, szavait, még a +legközömbösebbeket is, melyeket vele váltott; s bár egy-egy pillanatra +úgy vélte látni, hogy szerelem napfénye csillan föl az összehalmozott +emlékek mögül, bizalmatlansága csakhamar erőt vett rajta s gúnyosan azt +súgta fülébe, hogy az a nyájasság, melyben oktalan reménye szerelmet +lát, nem egyéb, mint a nagyvilági hölgy megszokott modora, és esetlen +falusi tuskónak szidta magát, a kihez csak vagyonáért mehetne valaki +nőül. + +De arra egy perczig sem gondolt, hogy Klára vagyonáért menne hozzá. +Méltatlannak találta volna e gondolatot mind a leányhoz, mind önmagához. +A szegény leány oly magasan állt fölötte az ő szemében, hogy szegénysége +s az ő gazdagsága számba sem vehető különbség volt a másik nagy +aránytalanság mellett. Az első harcz tehát, melyet atyjával vívott s +melynek eredményéről már előre biztos volt, csak a kisebb és könnyebb +küzdelem volt; a másik, a nehezebb, Klára szívének meghódítása, csak +ezután következett. + +Mindezt elmondta őszintén, leplezetlenül a plébánosnak, kit meghittjéül +választott szerelmi ügyében. Elmondta, hogy Klárát szereti és nélküle +boldogtalan lesz, s elmondta, hogy atyjának nincs kedvére e házasság, de +tudja, hogy végre mégis bele fog nyugodni. + +--Erről én is biztos vagyok,--monda a plébános.--Az öreg úr a maga régi +fogalmai szerint nem is tartja igazi házasságnak a hozomány nélküli +házasságot. De ez könnyű akadály. Egyházi törvényeink szerint a szülők +beleegyezése nem szükséges a házasság érvényességéhez. + +--És atyám igazán szeret engem, s utoljára is bele fog nyugodni abba, a +mi boldoggá tesz, egyházi törvények nélkül is,--tevé hozzá Sándor. + +--Ezt mondom én is. Az ő ellenzése nem magáért veendő figyelembe, hanem +Klára miatt. Ismerem ezt a leányt. Ha észrevenné, hogy az ön családja +nem szívesen látja vagy épen tolakodónak tartja, soha sem lenne az ön +nejévé, bármennyire szeretné különben. + +--Nem szabad észrevennie,--kiáltott Sándor ijedten. + +--Ezt meg tudnám akadályozni. + +--De hogyan? Az öreg,--bármily elismeréssel vagyok szorgalma, +szerénysége, realitása iránt,--valljuk meg, sokkal járatlanabb a +nagyvilági modorban, hogysem el tudná rejteni ellenszenvét. És ha ön +Klárát mint jegyesét vezetné eléje, attól tartok, úgy fogadná, hogy a +büszke leányt örökre elriasztaná öntől. + +Sándor egy ideig gondolkozva nézett a plébános arczára, aztán örömmel, +mintha nagy fölfedezést tett volna, fölkiáltott. + +--Nem mint jegyesemet, hanem mint nőmet vezetném eléje. Akármit tenne az +első pillanat meglepetésében, Klárát többé nem riaszthatná vissza, és +sokkal jobban szeret, hogy később bele ne nyugodnék a meg nem +változtatható ténybe. Csak az a kérdés, lehetséges-e a titkos házasság? + +--Ha én előttem esküsznek meg, az érvényes és törvényes házasság lesz, +akár titkon, akár nyilvánosan, akár itt, akár másutt történik. Ez tehát +nem kérdés. Az egyetlen egy kérdés csak az: akar-e Klára az ön nejévé +lenni? + +--Ah! igaza van. Ez az igazi nagy kérdés. + +--A melyre egyikünk sem képes választ adni. + +--Ön jól ismeri Boglárékat, főtisztelendő úr. Mit gondol,--mit +hisz,--mit vett észre, lehet-e reményem? + +--A mi engem illet, őszintén megvallom, nagyon óhajtanám e házasságot, s +tehetségemhez képest rajta lennék, hogy teljesüljön. Azt is tudom, hogy +Boglár Kálmánnak sem volna ellene kifogása, sőt nagy örömmel adná +beleegyezését... + +--De a leány! a leány! + +--Attól, legjobb lesz, ha egyenesen maga kérdi meg. A mint én ismerem, a +közbenjáró nála inkább ártana, mint használna. + +--Megkérdjem? Hol van hát? Hova fordúljak? Írjak neki? Tudja, hogy a +tollal nem igen tudok bánni, még kevésbbé, mint a szóval, pedig ebben +sem vagyok valami nagy mester. + +--Jobb szóval, mint tollal. Én azt tanácslom, vesse el bizalmatlanságát, +álljon Klára elé s őszintén, nyiltan kérdezze meg tőle, akar-e nejévé +lenni? + +--És ha azt feleli, hogy nem akar? + +--Akkor nem is lesz, és nincs az a hatalom, mely rá kényszerítse. De +miért csüggedjünk? Miért ne reméljük a jobbat? + +--Ön a jobbat reméli?--kérdé mohón Sándor. + +--Remélem, de biztosat nem mondhatok,--felelt kitérőleg a plébános. Újra +csak oda térek vissza; ha bizonyosat akar tudni, forduljon a +legilletékesebb forráshoz. + +--De mikor úgy félek a lesujtó választól,--mondá Sándor, újra visszatérő +csüggedéssel.--Ez a bizonytalanság bármilyen kínos, mégis van benne +valami édes, mert egy-egy pillanatra mégis fölvidámít a remény. De a +rideg valóság, a kérlelhetetlen, visszavonhatatlan +megtagadás--nem--ennek nem merem kitenni magamat. + +--Soha sem tapasztaltam, de mindig hallottam, hogy a szerelmesek +gyávák,--felelt a plébános vállat vonva,--hanem ilyen gyáva szerelmest +még soha sem láttam. + +--Gyáva, gyáva!--mondá Sándor elpirulva.--Épen ebből láthatja, hogy +igazán szeretem. Elégszer voltam bátor ott, hol nem szerettem; az igaz +szerelem, úgy látszik, gyávává teszi a szívet. Hiszen még azt sem tudom, +nem jövök-e későn, nem szeret-e már más valakit Klára? + +--Biztosítom, hogy nem!--kiáltott a plébános szokatlan erélylyel. Nem +szeret, senkit sem szeret. Szíve egészen szabad, ha csak ön nem vette +még be. + +--Megkérdem, megkérdem tőle, minél előbb,--mondá Sándor, kinek +csüggedése, a szerelmesek örök törvénye szerint, egy pillanatra ismét a +reménynek hagyott helyet. + +--Ha akarja, ezt még ma vagy holnap megteheti. Kocsim készen áll, be +kell rándulnom a templomszentelés ügyében a székvárosba. Jőjjön velem, +ott tisztába jöhet mindennel. Klára több nap óta itt van atyjával, ki a +püspöki kápolna képeit javítja. Ha kedve van velem jönni, siessen haza, +készüljön fel, félóra múlva udvarán leszek kocsimmal. + +Így történt, hogy mialatt Atlasz úr a vasútnál várta másik két +gyermekét, kiknek segítségével meg akarta akadályozni Sándor házasságát, +ez épen akkor indult leánykérő útjára. + +Ugyanabba a fogadóba szálltak, hol Boglár Kálmán lakott leányával. A +főpinczér, ki mint régi ismerősét üdvözölte a plébánost, +kérdezősködésére azt válaszolta, hogy Boglár úr Bogdán kanonoknál +ebédelt s még nem tért haza. A kisasszony itthon maradt, szobájába +vitette az ebédet s most ott van. + +--Mintha csak mi rendeztük volna el az egész helyzetet,--szólt a +plébános Sándorhoz.--Nekem úgy is beszédem van Bogdán kanonokkal, +egyenesen oda sietek hát; ön pedig szedje össze bátorságát, menjen be +Klárához, beszéljen vele őszintén, s remélem, mire visszajövök, mindent +rendben fogok találni. + +És valóban rendben talált mindent. Mikor egy óra múlva a két Boglár +visszatért a fogadóba s benyitott a szobába, Klára vidáman, boldogan +lépett atyja elé és Sándort, kinek arcza sugárzott a boldogságtól, +kezénél fogva hozzája vonta e szavakkal: + +--Van szerencsém bemutatni vőlegényemet. + +Hogyan jutottak ide? Sándor maga legkevésbbé tudta volna megmondani. +Minden, a mi történt, úgy kavargott fejében, mint valami zűrzavaros +álom, melyből egyszerre napfény, madárdal, meleg tavaszi szellő ébreszti +föl. Homályosan emlékezett arra, hogy midőn félénk kopogás után a +szobába lépett, Klára meglepetve, örvendve ugrott föl az asztal mellől s +oly őszinte mosolylyal nyújtott neki kezet, hogy egyszerre csodálatos +módon megszállta a bátorság és beszélni kezdett. Hogy mit beszélt össze, +azt nemcsak most nem tudná megmondani, de akkor sem tudta. Eleinte úgy +rémlett szemének, a leány sem értette, s meglepetve, csodálkozva nézett +rá; de utoljára mégis megértette és kezét nyújtotta feléje. «Hiszi-e, +hogy boldoggá fogom tenni?» ... mintha ezt kérdezte volna tőle; de azt +már nem tudta, mit felelt rá, csak arra emlékezett még, hogy magához +vonta kezét és átölelte derekát, és a leány vállára hajtotta fejét, s +könnyezve és mosolyogva mondta: «Ki hitte volna, hogy a jó pajtásságból +szerelem legyen?» + +Boglár Kálmán hangos örömmel üdvözölte leánya vőlegényét és jókedvű +czélzásokat tett a sok vadászatra, melyet együtt végeztek s utoljára is +egymást lőtték sziven. De azután elkomolyodott, s nála szokatlan +ünnepélyességgel monda: + +--Gyermekeim, az én megegyezésem és áldásom még nem elég. Ne feledjük, +hogy Sándornak is vannak szülei. Azt kérdem tehát tőled, fiam: tudják-e +ők is e szép szándékodat és biztos vagy-e megegyezésökről? + +--Tudják,--felelt Sándor és igazat is mondott. A kérdés második részére +azonban csak kitérőleg mert válaszolni:--és sokkal jobban szeretnek +engem, hogysem megtagadnák tőlem megegyezésöket és áldásukat. + +Klára nem is nagyon figyelt e szóváltásra s eszébe sem jutott, mélyebben +behatolni e kérdésbe vagy ki nem elégítőnek találni Sándor kitérő +válaszát. Azon idő alatt, melyet a tiszavégi kastélyban töltött, ő is +egészen belejutott az ott uralkodó áramlatba, mely határozottan +kedvezőtlen volt az öregek tekintélyének, s abból állt, hogy mindenki +Sándort tekintette az igazi úrnak s nem igen vette számba az öregeket. +Atlasz úr és neje rajongó szeretetökkel magok adták erre a legfőbb +példát s nem gondolták meg, hogy az így fölállított helyzet majd akkor +is megtartja erejét, mikor akaratuk összeütközésbe jöhet Sándoréval. +Klára így találta a helyzetet, így szokta meg, s a nélkül, hogy +tiszteletlenséggel viseltetnék Sándor szülei iránt, egyszerűen nem +gondolt reájok s eszébe sem jutott, hogy beleegyezésök egyáltalában +kérdésbe jöhetne, mikor Sándor akaratáról van szó. + +Igen világosnak és természetesnek találta tehát Sándor feleletét s nem +is törődött vele többé. Még azon sem ütközött meg, midőn a plébános, +atyjának régi jó barátja, csaknem testvére, kit gyermekkorától +megszokott nagybátyjának tekinteni, azt mondá, hogy legjobbnak tartja, +ha holnap rögtön megesküsznek és Sándor őt már mint nejét viszi haza. +Eredetinek találta e gondolatot, mely már azért is megnyerte tetszését, +mert eltért a közönséges chablontól. Mi természetesebb, mint hogy a kik +szeretik egymást, minél előbb egymásé legyenek, ha nem függ mástól, csak +saját akaratuktól és nem kell legyőzniök semmi akadályt? Azt a +nyárspolgárias szokást, hogy a menyasszony hónapokon át járjon lesütött +szemmel a boltokba bevásárolni és elpirulva fogadja az udvarias +boltoslegények szerencsekívánatait, mindig nagyon nevetségesnek találta. + +Csak akkor ötlött egy pillanatra eszébe, hogy e sietős és titkos +házasságkötésnek oka talán Sándor szüleinek ellenzése lehetett, midőn +azt a lesújtó hatást látta, melyet a plébános felköszöntője férjének +családjára gyakorolt. De ez is könnyű, elfutó felhő volt; gondtalan, +gyanútlan lelke gyorsan lerázta magáról a kellemetlen benyomást, s +egészen természetesnek, őszintének, mintegy köteles szentesítésnek vette +azt az ölelést, melylyel férjének atyja keblére fogadta s ezzel +kifejezte teljes megnyugvását. + +Pedig Atlasz úr nem nyugodott meg. És ha talán félénkség vagy fiának +szeretete el is némította volna, voltak mellette, a kik fölnyissák +száját és elhitessék vele, hogy épen fia iránt való szeretetből nem +szabad megnyugodnia. + +Mialatt a vendégek ebéd után kisebb-nagyobb csoportokra oszlottak s vagy +a kertben vagy a termekben sétáltak, mulattak, játszottak, beszélgettek, +s Klára egészen természetesen és könnyedén átvette a háziasszonyi +tisztet, mintha már évek óta belegyakorolta volna magát, és Sándor +férfi-vendégeinek különféle mulatságáról gondoskodott s egy négyes +tarokk-parthiet állított össze az apát-kanonok úr számára: Atlasz úr +szobájába vezette az öreg asszonyt s rendes székébe ültette az ablak +mellé, hol bőséges mulatsága akadt az úri fogatok szemlélésében. Sándor +házasságáról egy szót sem szóltak; az öreg asszonyság meg volt rémülve s +néha-néha egy félénk pillantást vetett férje arczára, mintha a jeladást +várná. De Atlasz úr néma és komor volt s szó nélkül kiment a szobából. + +Az ajtó előtt Góg Ferenczczel találkozott, ki leskelődni látszott rá. Az +érdemes férfiú vállai füléig föl voltak húzva s arcza a legmélyebb +fájdalmat fejezte ki. + +Megragadta Atlasz úr kezét s hosszasan, kimondhatatlan részvéttel rázta, +mintha nem találna szavakat e nagy szerencsétlenségben. Hallgatva mentek +tovább a tornáczon s Atlasz úr keserű arczczal figyelt az épület túlsó +szárnyából áthallatszó zajra. Góg Ferencz fájdalmasan vonaglott és fejét +rázta. + +--Szép toastot mondott a plébános úr, száz esztendeig éljen,--mondá +végre Atlasz úr. + +--Szegény húgom! szegény Lilla!--nyögött Góg Ferencz.--Ha a villám +sújtotta volna, nem lehetett volna úgy megdermedve. Eleinte attól +féltem, eszét veszti nagy fájdalmában. De a szívét elvesztette, ah! +örökre elvesztette. + +Ezalatt Atlasz úr szobájához értek. Góg Ferencz meggörnyedve nyitotta ki +az ajtót s engedelmet kért, hogy beléphessen és csendes magányban +átengedhesse magát nagybátyai szíve fájdalmának. + +A szobában találták Manót és Eveline grófnét. + +Manó a pamlagon ült s lábait az asztalra tette. E kaszinói helyzetben +egymás után csavargatta a papiros-szivarkákat és oly csípős füstöt +terjesztett el a szobában, hogy az ember szeme könnybe lábadt tőle. +Nagyon rosszkedvűnek és idegesnek látszott s lábával dobolt az asztalon. +Eveline az ablakmélyedésben állt és szemeit törölte. De a könnyeket nem +csupán Manó csípős szivarfüstje facsarta szeméből; lángoló arcza, +reszkető ajkai azt mutatták, hogy a grófné keblében hatalmas vihar +tombol. + +--Na?--mondá Atlasz úr, a mint megpillantá gyermekeit. + +--Na!--felelt Manó és új szivarkát csavart magának. + +--Ott hagytuk a vendégeket,--mondá Eveline grófné, újra könnyekre +fakadva haragjában.--Reánk ott többé nincs szükség, mi semmit sem +számítunk. Én legkevesebbet számítok; ott van már az egyetlen, az igazi +háziasszony, észre sem veszik az én távollétemet. + +Atlasz úr keserűen sóhajtott ez ingerűlt szavakra. Góg Ferencz nagyokat +nyögött s feje egészen elveszett vállai között. + +--A levelet! Miért nem mutattad meg a levelet?--kiáltott Manó, idegesen +dobolva lábával az asztalon. + +--Micsoda levelet?--kérdé Góg Ferencz, fülét hegyezve.--Bocsánatot kérek +tisztelt szomszéd uraim és méltóságos grófné,--folytatá előre lépve s +kimondhatatlan részvéttel nézve egymás után az Atlasz-család jelenlévő +tagjaira,--bocsánatot kérek, ha szavaim talán némi illetlen +kiváncsiságot látszanak kifejezni. Méltóztassék elhinni, nem a +kiváncsiság, hanem a legtisztább rokoni indulat rúgója kérdésemnek. +Igen, újra kimondom, s vágjanak bár izekre vagy űzzénnek örök +számkivetésbe, nem vonom viszsza kifejezésemet, a rokoni indulat. Én a +kitűnő Atlasz-család rokonának tekintem magamat, lélekben, szellemben. +Családi körünkben nyilt titok, hogy szeretett Lilla húgom, a milliomos, +és, nagybátyai elfogúltság nélkül mondva, valóban szép özvegy, mély és +kiirthatatlan szerelemmel vonzódik szerencsétlen eltévelyedett +Sándorunkhoz, s eltökélt szándéka volt nejévé lenni, kinek én ekképen +szerető nagybátyja lettem volna. És bármi csapást mért reánk a +sors--nem, nem a sors, hanem a hierarchiával szövetkezett proletariátus +cselszövénye--húgom szerelme örök és változatlan s én lélekben síromig +nagybátyja maradok szegény Sándorunknak.--E szent rokonsági kapocsnál +fogva bátor vagyok újra kérdeni, minő levél az, melyet meg kellett volna +mutatni? + +--Itt van, ez a levél,--mondá Atlasz úr, kinyitva nagy tárczáját s +átnyújtva az ügynök levelét, melyet Góg Ferencz mohón kikapott kezéből s +nagy figyelemmel végig olvasott. + +--Ezt a levelet,--mondá aztán igen ünnepélyes hangon,--nemcsak meg +kellett volna mutatni, hanem ezután is meg kell mutatni. Itt egy iszonyú +csalás esete forog fenn, melyet mi jogtudósok úgy nevezünk, hogy: error +in qualitate personae. Szerencsétlen Sándorunk nem azt vette el, a kit +gondolt, azaz helyesebben kifejezve, nem olyant vett el, a milyent +gondolt, s önnek atyai kötelessége, fölnyitni szemét szegény elámított +fiának. + +--Én is azt mondom,--tevé hozzá Manó, fölkelve a pamlagról. + +--Csalók iránt nem tartozunk semmi kimélettel,--mondá Eveline +grófné.--Föl kell nyitni Sándor szemeit. + +--Föl fogom nyitni Sándor szemeit,--fejezé be Atlasz úr teljes +meggyőződéssel.--Csak megvárom, hogy az apát-kanonok elutazzék, mert úgy +vettem észre, hogy ő is, meg a plébános is nagyon örültek Sándor +házasságának, s én nem akarom megharagítani a papokat. + +--A hierarchiát tiszteljük, míg az oltárnál marad,--mondá Góg +Ferencz,--de nem tűrjük, hogy családi ügyeinkbe avatkozzék. Ez +legnagyobb vívmánya az újkori civilisatiónak. De jól van, várjuk meg a +nagyságos apát-kanonok úr elutazását, annál inkább, mert vele +valószínüleg elutazik e szerencsétlen nő atyja is, a dilettáns festő +művész, és ő sem lesz útunkban. + +--Elutazik!--kiáltott Atlasz úr keserves arczczal.--Van is eszében! +Attól félek, hogy örökre itt marad s az én pénzemen játsza az urat. +Ismerem már ezt az ingyenélő népet. + +--Bízd csak reám ezt az embert,--mondá Manó henczegve.--Majd megértetem +vele finoman és aristokratikus módon, hogy elég volt egy +koldus-tarisznyát akasztani nyakunkba. Jót állok róla, hogy holnap ő is +itt hagyja a házat. + +Manó be is váltotta szavát. Másnap dél felé, midőn Bogdán kanonok +kijelenté, hogy ebédre nem marad itt, hanem rövid villás reggeli után +haza utazik: karon fogta Boglár Kálmánt és egy kis sétára hívta a +kertbe. + +--A kanonokkal utazol?--kérdé Manó, a mint a kertbe értek. + +--Nem,--felelt Boglár csodálkozva. + +--Úgy hát velem jösz a vasúton? Az esti vonattal indulok +Budapestre,--folytatá Manó. + +--Ejnye be sürgősen gondoskodol elutazásomról,--mondá Boglár Kálmán +nevetve. + +--Azt gondoltam, hogy sietni fogsz elhagyni apám kastélyát, mivel már +nincs több reparálni való kép a faluban,--felelt Manó finoman és +aristokratikusan. + +Boglár Kálmán meglepetve nézett az előkelő fiatal úrra; arcza egy +pillanatra elkomorodott, de csakhamar visszanyerte rendes kifejezését s +mosolyogva felelt: + +--Az én mesterségem nemcsak képek festése, hanem lovak idomítása is. De +ha te még ma elutazol, úgy valóban nincs itt többé semmi dolgom. + +Ezzel megfordúlt s egy platánfa tövében hagyta az elegáns fiatal urat, a +ki bamba képpel bámult utána s azon törte fejét, sértés vagy bók volt-e, +a mit hallott. Még nem jött tisztába e fontos kérdéssel, mikor Boglár +Kálmán már eltűnt szeme elől s belépett a kastély ajtaján. + +A lépcsőn a plébánossal találkozott, ki eljött, hogy jelen legyen Bogdán +kanonok ünnepélyes búcsúján. + +--Jó hogy talállak, papom,--mondá Boglár Kálmán, barátja karjába öltve +karját.--Valami fölfedezést tettem. Úgy látszik, nem vagyok szívesen +látott vendége az Atlasz-családnak. + +--Csak ma fedezted föl?--kérdé a plébános nyugodtan.--És mi vezetett e +nagy fölfedezésre? + +--Épen most adta ki útamat a henczegő Manó, s van okom hinni, hogy apja +megbízásából tette. + +--Hát aztán? Mi közöd hozzájok? E ház ura Sándor, és ő szívesen lát, +arról meg lehetsz győződve. + +--Hohó! nem úgy vagyunk. Te mindig csak a patrónust látod s neked könnyű +csak Sándort venni tekintetbe. De én itt nem a patrónus, hanem a házi úr +vendége vagyok. + +--Az öreget itt nem szokás figyelembe venni. + +--Eddig én sem vettem, mert eszembe sem jutott, hogy nem látna a +legnagyobb szívességgel. De most már tudom, hogy terhére vagyok, és ez +egészen más dolog. + +--El tudnád hagyni leányodat? + +--Klárát nem féltem. Fönn tudja ő magát tartani s boldogságára nem +szükséges az én segítségem. Férje szereti, erről meg vagyok győződve, s +ő is szereti férjét. Az esküvő előtt komolyan beszéltem vele, s tudom, +hogy nem érdekből ment a fiúhoz. Nem hittem volna, de igaz. Egyenes, +becsületes, őszinte fiúnak ismeri, s ez nyerte meg szívét. Elég az +hozzá, szeretik egymást, s ez elég Klárának, hogy ha a család nem is +fogadta nagy örömmel keblébe, föntartsa állását s boldog legyen. De +jelenlétemmel nem akarom bonyolúltabbá tenni helyzetét s megnehezíteni +küzdelmét. Elmegyek s élek tovább a magam módja szerint. Különben itt +maradsz te, s ha valaha szükség lesz reám, mindig ide szólíthatsz. + +Ezalatt fölértek az emeletre. A plébános az ebédlőbe ment, hol a kanonok +jelentékeny villás reggelivel erősítette magát a nehány órai kocsizásra. +Boglár Kálmán leányának szobájába sietett. + +Klárát meglepte és elszomorította atyjának szándéka. Soha sem gondolt +arra, hogy elváljanak egymástól; legkevésbbé most, midőn hányódott +életök után biztos és állandó révbe jutottak. Bizonyára szerelemből lett +Sándor nejévé, s maga az a gondolat, hogy atyjának nyugalmas életet +biztosítson, soha sem bírta volna arra, hogy szerelem nélkül kezét +nyújtsa valakinek; de szerelmi boldogságát emelte és tökéletessé tette, +hogy apja is osztozni fog jólétében és nyugalmában. Atyja azonban +könynyedén, mosolyogva felelt ellenvetéseire. Soha sem gondolt arra, +hogy állandóan leányának falusi magányában maradjon. Sokkal öregebb már, +hogysem megszokott életmódjával föl tudna hagyni, s azt hiszi, meghalna, +ha mindig egy helyben kellene maradnia. Már ő csak ezután is utazgatni +fog egyik barátjától a másikhoz, s vendég lesz ezután is mindenütt, mint +eddig volt. Most is több felé várják, hova eligérkezett; ha majd +leányára kerül a sor, őt is meg fogja látogatni, de csak mint vendég, +mert máskép nem tudna élni. Ne Jegyen hát leánya sem önző s hagyja őt a +maga módja szerint boldogúlni. + +Klárának meg kellett ebben nyugodnia, de mégis könnyezett a szeme, midőn +atyjától, életében először, hosszú időre elbúcsúzott. Annál jobb kedvű +volt Boglár Kálmán; nevetve ölelgette meg Sándort, a ki legalább nehány +hétre akarta itt tartóztatni, s kijelenté, hogy a legrosszabb ízlésnek +tartja, ha a szülők épen mézes heteikben alkalmatlankodnak +gyermekeiknek. Atlasz úrtól s az egész családtól is a legvidámabb +hangulatban búcsúzott el, s Klárának el kellett hinnie, hogy valóban +önzés volna tőle, ha visszatartaná atyját kalandos, vándorló életének +folytatásától. + +Atlasz úr arcza is földerűlt, midőn saját szemével meggyőződött, hogy +Boglár Kálmán úti ládája is föl van csatolva a kocsi bakjára, mely az +apát-kanonok urat a városba fogja vinni. Jó kedvében annyira ment, hogy +majdnem kezet csókolt Bogdán kanonoknak, midőn ez kenetes +ünnepélyességgel búcsút vett az Atlasz-családtól s megáldotta valamennyi +tagját, még azokat is, kiknek megáldására nem bírt hivatalos +fölhatalmazással. A kocsis lovai közé csapott, az apát-kanonok gyűrűs +kezével intett, Boglár Kálmán kendőjét lobogtatta s egy utolsó mosolygó +pillantást küldött leánya könnyes szemébe, s a hintó tova robogott, és +az Atlasz-család egyedűl maradt a kastélyban. + +Miután a plébános is a falu felé indúlt, Atlasz úr komoly arczczal +megfogta Sándor kezét és szobájába vezette. Betette az ablakot, becsukta +az ajtót, s fiának csodálkozó tekintetére zsebébe nyúlt s kivette onnan +a sokszor szerepelt nagy bőrtárczát. + +--Fiam,--kezdé ünnepélyes hangon s öntudatlanul utánozva Bogdán kanonok +imponáló modorát,--te minket tegnap megleptél, nagyon megleptél. + +--Eh, atyám!--vágott közbe Sándor,--ezen már túlestünk. Klára nőm lett, +te megáldottad, minek kezdjük újra az alkudozást? + +--Kezdjük újra az alkudozást? Ki akarja kezdeni az alkudozást?--kiáltott +Atlasz úr, egyszerre kiesve kanonoki tónusából.--Én csak azt mondom, +hogy te olyan hirtelen leptél meg engem a feleségeddel, hogy nem +nyithattam ki a szemedet az esküvő előtt. Apai kötelességemet teljesítem +tehát, midőn kinyitom szemedet az esküvő után. + +--Kinyitod a szememet?--kérdé Sándor, roppant csodálkozással.--Mit +értesz ez alatt? + +--Olvasd el ezt a levelet, aztán meg fogod látni, mit értek ez alatt. + +Sándor átvette a levelet és olvasni kezdte. Arczán eleinte csak +kíváncsiság látszott, de a mint vége felé közeledett, elsápadt, +szemöldei összehúzódtak s a papir reszketett kezében. Oly tekintettel +emelte szemét apjára, hogy Atlasz úr megijedt s szinte megbánta, hogy +felnyitotta fia szemét. + +--Ki írta ezt a levelet?--kérdé Sándor rekedten. + +--Alá van írva a neve,--felelt Atlasz úr félénken. + +--Jer velem,--mondá Sándor, megragadva apja kezét és az ajtó felé vonta. +De a mint a tornáczra léptek, megállt, mintha más jutott volna eszébe. +Melle erősen zihált, homlokán kiütött az izzadság. + +--Nem, nem hozzá,--mormogott, mintegy magához beszélve.--Előbb +világosság kell, meggyőződést akarok. Hazugság, nem lehet más! Tudom +már, kitől kérjek magyarázatot. + +--Jer velem,--folytatá, ismét megragadva apja karját s lesietett vele a +lépcsőn. + +--Hova megyünk?--kérdé Atlasz úr aggódva. + +--Menjünk, menjünk!--sürgeté Sándor izgatottan, mintha nem is hallotta +volna apja kérdését. Atlasz úr nem mert többet szólni s néma rettegéssel +haladt fia mellett. + +Átmentek a kerten, s a nyárfáktól szegélyezett úton a faluba jutva, +addig meg nem álltak, míg a plébániára nem értek. A plébános irodájában +volt, s ijedten s meglepetve ugrott föl íróasztalától, midőn a két +Atlasz szobájába lépett és meglátta Sándor dúlt arczát. + +--Uram,--kezdé Sándor, alig véve lélekzetet, s a gyors menéstől és +indulattól szakadozott hangon,--ön kezdettől tanúja és meghittje volt +szerelmemnek és segítségemre volt, midőn Klárát nőmmé tettem. Azt is +tudom, hogy Boglárékat régóta ismeri, s e levélből meggyőződtem, hogy +közelebbi viszonyban áll velök. Önnek tudnia kell mindent, mi rájok +vonatkozik, s kötelessége, nekem magyarázatot adni. + +--Mindenre kész vagyok magyarázatot adni,--mondá a plébános +csodálkozva.--Parancsoljon velem. + +--Klárát rágalmazták,--esküszöm, csak rágalomnak tartom,--nem tudom, nem +akarom hinni, hogy könnyelmű volt, hogy megcsalt, elámított, hogy +őszinte, szerető szívembe lopta magát, csak azért, hogy palástot +borítson becstelenségére. Rágalom, hazugság; de a rágalom tövist vert +szívembe, s önön áll, hogy kihúzza belőle. + +--Mit jelent ez?--kiáltott a plébános fölháborodva. + +--Olvassa el ezt a levelet,--mondá Sándor,--s azután feleljen. + +A plébános elolvasta a levelet, összehajtotta és asztalára dobta. + +--Ki tette önnel azt a rossz tréfát,--kérdé haragosan,--hogy kezébe adta +ezt a levelet? + +--Atyám. Ő tudakozódott Boglárék felől ügynökénél s ezzel a válaszszal +akarta megakadályozni házasságomat. + +--Miért nem mutatta meg hát e levelet az esküvő előtt?--kérdé a +plébános, vállat vonva. + +--Hogy mutattam volna meg az esküvő előtt, mikor nem híttak meg a +lakodalomra?--kiáltott Atlasz úr egyszerre ijedt és bosszús hangon. + +--Nem arról van most szó,--vágott közbe Sándor,--hanem arról, tud-e ön e +rágalomról valamit és kész-e róla fölvilágosítást adni? + +--Kész vagyok,--felelt a plébános.--Üljenek le és hallgassanak meg +nyugodtan. Biztosítom, hogy nyugodtan hallgathatnak. Két évvel +ezelőtt,--mint e levél is mondja, Klára jegyben járt egy fiatal +emberrel. + +--Mi a neve?--kérdé Sándor. + +--Nem hiszem, hogy ez életben valaha találkozhatnék vele. Azóta, a mint +tudom, tönkre ment, elzüllött, elaljasodott. Régi ismerősei egészen +elvesztették szem elől, csak néha-néha jön felőle valami hír, hogy +közönséges kalandor lett s egészen elmerült a fővárosi társadalom +posványába. + +--Mi a neve?--ismétlé Sándor, türelmetlenül. + +--Lándsa Jenő,--felelt a plébános.--Ez az ifjú akkor a legjobb +társaságban élt s csillogó külszínével még el tudta ámítani a világot. +Klára a gyermekleány rajongó szemével nézett reá és boldog volt, mikor +megkérte kezét. Egy pár hétig jegyesek voltak. Mindenütt együtt látták +őket, a miben semmi feltűnőt sem találhatott az, ki ismerte Klára +gyanútlan lelkét, önálló, csaknem férfias nevelését. Emlékezhetik, ön +iránt is így viselte magát, ismeretségök első napjától fogva; +akárhányszor lovagoltak, vadásztak egyedül a nélkül, hogy ön ebben +valami feltünőt látott volna s ne találta volna egészen természetesnek. + +--Én akkor még nem szóltam neki szerelemről,--mondá Sándor +elgondolkozva. + +--Mondja inkább, hogy becsületes ember volt,--s nem élt vissza a +helyzettel, melyet ez ártatlan lélek gyanútlan fesztelensége teremtett. +Lándsa Jenőnek, a mint utólag megtudtuk, soha sem volt komoly szándéka +Klárát nőül venni. Az egész eljegyzési játék egyszerűen arra szolgált, +hogy közelébe férhessen. Fogadott czimboráival, hogy diadalmaskodni fog +Klárán. Egy este elrejtőzött szobájában, s midőn a leány már bezárkózott +és nyugalomra készült térni, rá támadott, vakmerően, szemtelenül, +erőszakosan. De rosszúl számított. Klárának nemcsak modora, szokásai, +kedvtelései voltak férfiasak, hanem ereje is. Nem sikoltott, nem ütött +zajt, hanem úgy eltaszította a nyomorúltat, hogy a földre bukott. Azután +fölkapta pisztolyát s azzal fenyegette, hogy rögtön lelövi, ha el nem +hagyja szobáját. Lándsa ijedtében, vagy inkább számításból, az ablakon +ugrott ki. Czimboráinak, kik az utczán lesték kalandja végét, úgy +látszik, oly módon adta elő a dolgot, mintha megnyerte volna fogadását; +legalább mint később megtudtuk, s e levélből is látom, ez a pletyka +terjedt el. A valóság az, hogy Boglár Kálmán másnap megvívott a hitvány +emberrel és súlyosan megsebesítette. Azután nem hallottunk többé felőle; +csak azt tudom, hogy nemsokára utolérte a nemezis, lassankint kiszorúlt +a tisztességes emberek társaságából s végre egészen elaljasodott. + +Sándor sokáig hallgatott. Mellére hajtott fővel, mozdulatlanul ült +székén s öntudatlanul jártatta újjait az asztalon. Végre föltekintett s +komoran kérdé: + +--Miért nem mondták meg ezt nekem az esküvő előtt? + +--Mit mondtak volna meg?--kiáltott a plébános föllobbanva.--Az önérzetes +nő köteles megvallani leendő férjének, ha folt van multján, ha tévedés +emléke nyomja lelkét. De mi volt itt megvallani való? Vagy talán nem +hisz szavamnak, nem tartja ártatlannak Klárát? + +--Igen, igen, igaz, ő ártatlan, köszönöm a felvilágosítást,--mondá +Sándor, lassan fölemelkedve székéről.--Hallod, atyám, Klára ártatlan! +Hála istennek! Szót se többet erről a levélről! Vigyázz, Klára meg ne +tudja, hogy kételkedünk benne! + +De arczán nem látszott az a megnyugvás, melyet szavai fejeztek ki. Midőn +kezét nyujtá a plébánosnak, az hideg volt, mint a jég, és szemét +komoran, elgondolkozva szegzé a földre. Lassan, nehéz léptekkel ment ki +a szobából, minden további szó nélkül. Atlasz úr fölugrott és fia után +akart sietni, de a plébános az ajtó elé állt és elzárta a menekülés +útját. + +--No, Atlasz úr,--mondá komolyan,--büszke lehet rá, hogy ma olyan bakot +lőtt, a milyen csak nagy ritkán kerül a vadász csöve elé. + +Atlasz úr mindig félt a plébánostól s nem szeretett vele vitába +bocsátkozni. Most is kényelmetlenül feszengett előtte s nem tudta, +melyik lábára támaszkodjék, de arczán mégis látszott valami daczos +kifejezés, melyet máskor nem mert volna mutatni. + +--Bakot lőttem? Micsoda bakot lőttem?--mondá morogva. + +--Azt hittem, megelégszik azzal az egy bakkal, melyet kedves Manó fia +által lövetett, midőn Klára atyját csaknem kidobatta házából. + +--Vagyok talán köteles eltartani a Klára egész atyafiságát?--kérdé +daczosan Atlasz úr. + +[Illustration: --Nem tartja ártatlannak Klárát?] + +--Boglár Kálmán nem szorult arra, hogy ön eltartsa; de Sándor fia +rászorult volna, hogy neje ne veszítse el atyját, a ki legjobb +védelmezője, őre lett volna nyugalmuknak, boldogságuknak. Ön nem akarta. +Jó. Bakot lőtt vele. De miért nem elégedett meg ezzel? Miért akarja +erővel boldogtalanná tenni fiát? Nem vette észre, hogy Sándor féltékeny +természetű? E vészes szenvedély eddig szíve mélyén pihent, de az ön +szerencsétlen baklövése fölébresztette, s ha a szörnyeteg fölébredt, +akkor ordít és zsákmányt keres. Ki számíthatja ki, mi lesz ennek +következménye? A férget beültette fia szívébe, és ki tudja, nem fog-e +oly nagyra nőni, hogy megőrli szívét és elpusztítja nyugalmát, +boldogságát? + +--Apai kötelességemet tettem,--felelt Atlasz úr megátalkodottan. + +--Az apa kötelessége nem az, hogy boldogtalanná tegye fiát. + +--A főtisztelendő úr úgy bánik velem, mintha én volnék egy rossz +apa,--felelt Atlasz úr, egyre merészebben,--pedig én jobban tudhatom, +mert nekem van három gyermekem és a főtisztelendő úrnak egy sincs. És +mindenki, a kinek van esze, azt mondta, hogy apai kötelességem fölnyitni +Sándor szemét. + +--Ugyan ki mondta? + +--A leányom, az Eveline grófné, meg a Manó fiam, meg a Góg Ferencz +uraság-- + +--Micsoda!--kiáltott a plébános, most igazán haragra lobbanva.--Még +ennek is megmutatta a levelet? + +--Miért ne mutattam volna meg? A Góg Ferencz olyan, mintha volna +rokonunk és nagybátyja Sándornak, mert a húga, a szép gazdag özvegy, +szeretett volna Sándor felesége lenni,--bár lett volna,--tevé hozzá +Atlasz úr daczosan. + +--Ennek ugyan megadta,--mondá a plébános boszúsan.--Megnyitotta +zsilipjét a legféktelenebb pletykának. Menjen, menjen Atlasz úr; hiába +mondja, hogy ön nem vadász. Három ilyen óriási bakot, a milyet ön lőtt +ma, a legügyesebb Nimród sem tudna egy nap elejteni. + +Ezzel félre lépett az ajtóból, s Atlasz úr fölhasználva a támadt rést, +vadász-zsákmányával terhelten, de még mindig mogorva és daczos arczczal, +szó nélkül kiosont a szobából. + +[Illustration] + + + + +IX. + +(Pénzügyek.) + + +A következő napokban Manó és Eveline zilált pénzügyeinek rendezése +annyira igénybe vette Atlasz urat, hogy nem foglalkozhatott Sándor +további boldogításával. Manó fiát néhány ezer forinttal s azzal a +vígasztalással tette vasútra, hogy nemsokára utána megy a fővárosba és +személyesen egyenlíti ki adósságait. Egyelőre sürgősebb dolog a grófi +ügyek rendezése, nemcsak azért, mert egy grófnak még adóssága is főbb +rangú, mint a közönséges emberé, hanem különösen azért, mert a veszély +sokkal égetőbb s Eveline grófné szüntelenül rémképeket fest atyja elé, +melyekben hol Szádváry gróf öngyilkosságát, hol a kis grófi unokák +rongyokba burkolt koldús alakjait tüntei föl rikító színekkel. Atlasz +úrnak a háta borzong és égnek mered minden haja szála s egy időre még +Sándor házasságát is elviselhető szerencsétlenségnek tartja e nagyobb +csapás mellett. Összeszedi minden fölkelő pénzét, s harmadnapra a +nevezetes templom-szentelés után leányával együtt útra kel a Szádváryak +ősi fészke felé. + +Sokkal több időt töltött itt, mint előre gondolta volna. A fiatal +Szádváry gróf olyan jól gazdálkodott, hogy már csak nagy nehezen, igen +sok furfanggal és még több készpénzzel lehetett partra juttatni +speculatióinak hínárjából. És Atlasz úr még csak szemrehányást sem +tehetett neki, mert valóban nem lehetett pazarlásról, könnyelműségről +vádolni. A háztartás nem volt fényűző; nagyúri passiókról, melyek Manó +adósságait szülték, itt szó sem volt. A fiatal gróf csakugyan +takarékosan élt s majdnem fukar volt magára és családjára nézve; azért +Atlasz úr, ámbár a haját szerette volna kitépni, midőn belepillantott +grófi vejének üzleti dolgaiba, nem vehette lelkére, hogy megharagudjék e +jóakaratú, de ügyetlen kezű fiatal emberre, s csak szelíd tanácsadás +hangján fejezte ki előtte abbeli meggyőződését, hogy maradjon mindenki a +maga rendeltetése mellett: a zsidó szerezzen s a gróf éljen a készből, +rangja szerint. + +--Rangja szerint!--kiáltott a fiatal gróf, kissé ingerülten.--Hát azt +hiszi ön, hogy e jószág jövedelméből rangom szerint élhetek? Tizenkét +ezer forint a legjobb esetben! Mi az egy grófnak, ha rangja szerint akar +élni? + +--Az én háztartásom is kijön annyival,--jegyzé meg Atlasz úr félénken. + +--Elhiszem! Ön Atlasz Samu. Én pedig gróf Szádváry Arthur vagyok. E +között van egy kis különbség? + +Ez ellen Atlasz úr semmit sem szólhatott. A különbséget nem tagadhatta. + +--Látja öreg,--mondá a fiatal gróf, egy kissé barátságosabban, mert +utoljára is meg kell becsülni azt, a kitől százezreket várunk,--látja, +öreg, épen az vert adósságba, hogy rangom szerint akarnék élni. Az a +becsvágyam van, hogy helyreállítsam a Szádváryak ősi fényét s +visszaszerezzem mindazt a vagyont, mely hajdan családunké volt. Akkor +aztán igazán élhetnék rangom szerint; de míg idáig juthatok, szereznem +kell, sokat kell szereznem. + +--Seregeknek ura!--jajveszékelt Atlasz úr--hát még eztán is szerezni +akar? + +--És ön ezt helytelennek találja? Ön, a ki egész életét szerzéssel +töltötte és ezt tartja az ember legfőbb hivatásának? + +--Igen, mert én zsidó vagyok,--kiáltott Atlasz úr elkeseredve. + +--Hallja, öreg, ez már mégis elbizakodottság. Hát maga azt hiszi, hogy +csak a zsidónak van esze a szerzésre? + +--Dehogy hiszem, dehogy hiszem!--felelt Atlasz úr, elfintorítva arczát, +mert Manó fia jutott eszébe.--Csak azt akartam mondani, hogy nekem a +véremben volt, én arra születtem, arra nevelkedtem, hogy szerezzek, és +meg is mutattam, hogy tudok szerezni. De magának a hetvenhetedik +öregapja is csak költeni tudott; magának a vérében van, hogy költsön, és +az eddigi speculatióival meg is mutatta, hogy nem tud szerezni, mert +mindenbe belebukott. Mennyei Úristen!--folytatá Atlasz úr, összecsapva +kezeit,--hová jutottunk, hogy nekem kell egy grófot a grófi életre +tanítani! + +--Igaz, hogy eddigi vállalataim rosszúl sikerültek,--mondá a fiatal +gróf, elgondolkozva,--de az mindenkivel megeshetik. Ki tudja, hátha +ezentúl szerencsésebb leszek üzleteimben? + +--Ne mondja azt, hogy üzlet, ki nem állhatom, ha egy gróf azt mondja, +hogy üzlet,--kiáltott Atlasz úr, megrázkódva.--Tudom már, mit jelent az +üzlet, mikor egy gróf veszi a szájába; láttam a parket-gyárat, ütne bele +a hetvenhét istennyila! + +--A parket-gyár nem jövedelmezett, az igaz; de ha kiterjeszteném az +üzletet, ha jobb munkásokat hozatnék-- + +--Ne mondja tovább!--kiáltott Atlasz úr, befogva fülét kezével,--ne +mondja tovább, mert mindjárt megüt a guta. Most még vagyok olyan +állapotban, hogy kitisztázzam az adósságokból, de ha tovább folytatja a +vagyonszerzés munkáját, nem sokára én is tönkre jutok és akkor vehetünk +mind a ketten batyut a hátunkra. + +--Beszéljen csak a maga nevében,--mondá a fiatal gróf bosszúsan.--Ha +tönkre jutok, nem öntől fogom kérdeni, mit tegyek. + +--Jaj nekem! úgy is tudom, hogy nem tőlem kérdené,--sóhajtott Atlasz úr, +megborzadva. Eszébe jutottak Eveline rémképei: a töltött pisztoly, a +koldúsrongyok, és sietett megnyugtatni e lobbanékony fiatal mágnást. + +--Ki mondta, hogy batyut vegyen a hátára?--folytatá engesztelő hangon s +kissé erőltetett nevetéssel. + +--Tudom én, hogy egy gróf Szádváry nem arra született, hogy batyut +vegyen a hátára. Semmit sem fog venni, se a hátára, se a szájába; azért +van itt az öreg Atlasz, hogy segítsen az ő grófi vején. Most még tudok +segíteni; csak azért mondtam, hogy ne speculáljon többet, mert attól +féltem, hogy utoljára majd én sem tudok segíteni. De most még nem vagyok +ott, még mindent jóvá tehetünk. Hallgasson rám és ha tanácsomat követi, +a fejemet teszem rá, hogy minden jól lesz. + +--Beszéljen hát!--mondá a gróf, türelmetlenül.--Mindjárt ezen kellett +volna kezdeni. + +--Mielőtt pénzt adok, akartam jó tanácsot adni,--felelt Atlasz úr, +mosolyogva.--Tudom, hogy a pénzt szívesebben veszik, mint a tanácsot, de +az én pénzemből csak akkor lesz magának igazi haszna, ha követi a jó +tanácsomat. Most pedig nem beszélek, hanem teszek. Az adósságokat +átnéztem, a hitelezőkkel megegyeztem. Egy részt kifizettem készpénzzel, +a másik részt magamra vállaltam és betábláztattam az én uradalmamra. +Most már nekem is van adósságom, a mit soha sem hittem volna. + +--Könnyű magának; egy év alatt kiheveri. + +--Egy év alatt kiheverem. Ki is kell heverni, mert ha egy Atlasz Samu +jószágán adósság van, az annyit jelent, mint ha egy gróf Szádváry +megszökik egy párbaj elől. + +--A hasonlat nem egészen talál; de mindegy. A fő dolog az, hogy átvette +adósságaimat. + +--A fő dolog, hogy átvettem adósságait,--ismétlé Atlasz úr, kissé +elkeseredve, mert melegebb elismerést és dicséretet várt volna +vejétől.--A főbb dolog, hogy magamról is lerázzam az adósságokat. Ez is +meg fog történni Isten segítségével, egy esztendő alatt. A legfőbb dolog +pedig az, hogy vőm uram, a gróf úr, ne csináljon több adósságot. + +--Legyen nyugodt, öreg! + +--Leszek nyugodt, ha követi tanácsaimat. + +--Halljuk azokat a tanácsokat!--kiáltott a fiatal gróf, jó kedvvel.--A +ki annyit fizet értünk, megérdemli, hogy tanácsait is meghallgassuk. + +--Először is,--kezdé Atlasz úr újjain számolva a bölcs tanácsokat,--föl +fog hagyni minden üzlettel, vállalkozással és gazdálkodással. + +--Micsoda? A gazdálkodással is? Hát aztán mi lesz a jószágból, mi lesz +belőlem? + +--Ez a második és a harmadik pont; csak tessék jól vigyázni. A jószágot +bérbe fogja adni, találtam is már egy solid bérlőt és megegyeztem vele. +Fog fizetni évenként tizenkét ezer forintot, s a kastélyt és a parkot +meghagyja magoknak, hogyha nyáron haza jönnek, legyen hol játszani az én +grófi unokáimnak. + +--Haza jövünk? Nyáron? Hát máskor hol leszünk? + +--Ez a harmadik pont. Most vannak a képviselő-választások. Ebben a +kerületben magát fogják fölléptetni. Már adtam be offertet a vezérlő +uraságoknak és acceptálták. Én fizetek négyezer forintot készpénzben és +magát megválasztják képviselőnek. + +--Képviselőnek? Engem? Aztán melyik párthoz kell tartoznom? + +--Az mindegy. Választhat magának pártot; de én azt tanácslom, legyen +kormánypárti, mert akkor legkönnyebben kaphat hivatalt vagy épen +viszszajön a megyébe, mint főispán. Egy grófból minden lehet. No hát, +mit mond az öreg Atlasz tanácsaihoz? + +--Az öreg Atlasz tanácsai valóban aranyat érnek,--felelt a fiatal gróf +elégedetten.--Megadom magamat és elfogadok mindent. + +--És igéri, hogy nem csinál több adóságot?--kérdé Atlasz úr jó kedvvel, +mert vejének elismerő szavai nagyon föllelkesítették. + +--Mindent igérek,--viszonzá könnyedén a gróf. + +--Hála Istennek, ezt hát rendbe hoztuk. Most még hátra van a másik. + +--Micsoda másik? + +--A Manó fiam, a ki szintén tele van adósságokkal. + +--Ez már mégis botrány!--szörnyűködött a gróf.--Nem jön meg már az esze +annak a fiúnak? + +--Majd ha maga Pesten fog lakni, akkor vigyázhat rá és adhat neki jó +tanácsokat,--mondá Atlasz úr, szelíd gúnynyal.--De egyelőre még nekem +kell tanácsot adnom, a mi fizetéssel jár. Mihelyt rendbe jöttem itt +mindennel, megyek föl Buda-Pestre és tisztába hozom a Manó dolgát. Ha +akarja magának is keresek lakást, hogy a választás után tüstént +beköltözhessék. + +--Nagyon jó lesz, öreg, keressen lakást s fizesse is ki az első +negyedet. + +Atlasz úr azonban nem utazott el tüstént. Mindent személyesen akart +elvégezni, s mivel a választások úgy is közel voltak, elhatározta, hogy +személyesen ügyel föl négyezer forintos befektetésének kamatozására. +Különben sem volt ellenére a grófi napfény sugaraiban sütkérezni s veje +még soha sem volt iránta oly jó hangulattal és annyi figyelemmel, mint +most, midőn minden adósságát kifizette s új ösvényt nyitott +becsvágyának. Fölhasználta hát a kedvező alkalmat, s teljes tüdővel +szívta magába az aristokratikus levegőt és élvezte azt a dicsőséget, +hogy mint gróf Szádváry apósát mutatták be a kerületi nagy uraknak s +együtt evett velök a választók lakomáján. + +Midőn aztán mindent rendbe hozott, az adósságokat kifizette és átíratta, +a jószágot átadta a bérlőnek és végig hallgatta vejének beszédét, +melylyel a mandátumot megköszönte választóinak, megölelte leányát s +külön még egy ezer forintos ropogós bankjegyet csúsztatott kezébe; ölébe +vette unokáit s mindegyiknek tíz darab fényes aranyat ajándékozott, +azután gazdag borravalókat osztogatott ki a cselédek közt, nehogy +megszólják és zsidónak mondják grófi gazdájok apósát, s megkönnyebbült +zsebbel és szívvel ült a vasútra, eltelve aristokratikus dicsőséggel és +szinte elfeledve, hogy csaknem minden ölelést, minden kézszorítást, +minden kalapemelést külön-külön drága pénzzel kellett megfizetnie. + +Ilyen drágán megfizetett dicsőséget élvezett a fővárosban is, Manó +fiának jóvoltából. Pompás szobában lakott, nagyszerű ebédeket evett, +drága külföldi borokat ivott, kocsikázott, színházba járt, s előkelő +fiatal urakkal ismerkedett meg, kik öregnek szólították és a vállára +veregettek. A mint Manó mondta, csupa casinói tagok voltak: grófok, +bárók, kamarások, Atlasz úr feje szédült, szeme káprázott a nagy +uraságtól és főúri dicsőségtől, és fizetett, mint a köles. Manó ügyeit +sokkal könnyebb volt rendezni; nem kellett se hitelezőkkel kiegyezni, se +átíratni, se haszonbérlőt keresni vagy képviselőségi offertet nyújtani +be; nem kellett tenni semmi egyebet, mint fizetni. Az adósságok mind +váltóra voltak, ismert uzsorások birtokában, kik mereven +visszautasítottak minden alkudozást, és, mint Shylock, ragaszkodtak a +kötéshez. Atlasz úr kifizetett mindent, s midőn az összszeszedett +váltókat ünnepélyesen elégette, megeskette fiát, hogy nem fog több +adósságot csinálni. + +Manó megesküdött és négyezer forintot kért atyjától, hogy új +életpályáját adósság nélkül kezdhesse meg. + +--Micsoda!--kiáltott Atlasz úr elszörnyedve.--Még adjak négyezer +forintot? Hát azt hiszed, én bankócsináló gép vagyok? + +--Csak ne légy kicsinyes, öreg,--felelt Manó nyugodtan.--Épen most +esküdtem meg, hogy nem csinálok több adósságot; csak nem szeghetem meg +eskümet mindjárt az első nap? Pénzre pedig szükségem van, nincs hát +egyéb hátra, mint hogy te adj. Ez csak világos. + +--Világos, világos,--mondá Atlasz úr, fejét vakarva,--csak az nem +világos, mire kell neked annyi pénz, mikor nincs semmi adósságod? + +--Miből éljek, ha nincs pénzem? + +--Hát a fizetésed? + +--Az a rongy?--kiáltott Manó fitymálva.--Hiszen ez még szivarra sem +elég. + +--Drága szivarokat szoktál szívni,--mondá Atlasz úr. + +--Egy szó mint száz, ha azt akarod, hogy rangomhoz képest éljek és +becsületet szerezzek az Atlasz névnek, nekem is legalább annyi apanaget +kell adnod, mint Szádváryéknak. Még így is meg kell szorítnom +kiadásaimat, össze kell húznom magamat. De annyit én is joggal +megkivánhatok, mint Szádváry, a ki nem is fiad, csak vőd. + +--De gróf. + +--Több gróf vagyok én, mint ő, habár nincs meg a czímerem. + +--Az igaz,--mondá Atlasz úr, félig büszke, félig savanyú arczczal.--De a +Szádváryék négyen vannak, te meg csak egyedül. + +--Ez csak mellettem szól. A ki otthon él s a kinek olyan jó gazdasszony +a felesége, mint Eveline, annak negyedmagával is olcsóbban meg lehet +élnie, mint nekem, ki a főrangú világ örvényének kellő közepébe vagyok +kidobva. Ha így okoskodunk, nekem még többet lehetne követelnem, mint a +mennyit sógorom kap. De nagylelkű és szerény leszek, s megelégszem +ugyanannyival. + +[Illustration: Mereven és feszesen ült egyik középső ülésen.] + +--Jaj nekem! a te szerénységed nagyon sokba kerül. Akkor hát ez a +négyezer forint a conto lesz az apanage-ra? + +--Semmi à conto! Ez szükséges befektetés a józanabb és szerényebb +életmód megkezdésére. A conto! Hogy is ne! Ugyan, öreg, fizess már és ne +zsidóskodjál! + +Ez az utolsó szó Atlasz úrnak minden ellenvetését elnémította. Nem +zsidóskodott, fizetett s megigérte, hogy ezentúl havi részletekben +pontosan felküldi az évi pénzt. Manó viszont megigérte, hogy nem csinál +több adósságot s nagy búcsúebédet adott atyja tiszteletére, melyben +csupa fiatal főurak vettek részt és igen zajosan mulattak. Ebéd után +Manó saját fogatán vitte ki atyját a vasúthoz s nem engedte, hogy +szokása szerint a második osztályra váltson jegyet. Atlasz úr nem akart +ártani fia tekintélyének, a ki szégyelt volna búcsút venni egy +másodosztályú utastól, és az első helyre váltott jegyet, a hol igen +kényelmetlenül érezte magát és az egész úton nem mert szivarra gyújtani. +Mereven és feszesen ült egyik középső ülésen s mozdulatlanúl nézett +kifelé, a rohamosan eltünedező távíró oszlopokra. + +--Sok pénzembe került, de mégis rendbe hoztam a dolgot,--gondolá magában +Atlasz úr, elég ideje lévén gondolkozni, mert utitársai közül senki sem +ereszkedett vele szóváltásba s ő sem mert megszólítani senkit.--Elment +ugyan minden készpénzem, adósságot is vállaltam, de egy jó termés megint +elég pénzt fog hozni s az adósságot könnyű lesz kifizetni. A fődolog az, +hogy megmentettem leányomat és grófi unokáimat a koldusbottól, s a +helyes útra térítettem vőmet és Manó fiamat. Az egyik nem fog többet +speculálni, képviselő lesz, főispán, talán miniszter, s magával együtt +emelni fogja családomat; a másik nem csinál több adósságot, úri módon +fog élni a nagyúri társaságban, ismertté és tiszteltté teszi az Atlasz +nevet, mindegyre magasabb és magasabb hivatalba jut s végre elvesz egy +milliomos leányt és báróságot szerez. Báró Atlasz--nem is hangzik +rosszúl. Igaz, hogy sok pénzembe került, de a kinek van pénze, az +fizethet, s arra nézve még kis baj az, melyen pénzzel lehet segíteni. +Ah! Sándor baján nem segít a pénz. Ez a szerencsétlen házasság tönkre +tette jövőjét; nem lesz belőle más, mint közönséges falusi gazda, a ki +élni fog abból a vagyonból, melyet tőlem kap, ha ugyan a felesége azt is +el nem veri. Ah! miért nem tudtam előbb megmutatni neki azt a levelet! +Talán nem vette volna el e gyanús erkölcsű leányt. Legalább ha elvette, +válnék el tőle! A Góg Ferencz, a ki nagy jogtudós, azt mondja, hogy +nálunk, azaz nálok könynyen megy az elválás, és a szép Lilla akkor is +szívesen nőül menne Sándorhoz, mert halálosan bele van bolondulva. +Milyen nagy szerencse volna! Igaz, hogy Sándornak kálvinistává kell +lennie, azt mondja a Góg Ferencz, és a plébános kiugranék a bőréből; de +úgy kell neki, ő házasította össze Sándort a Boglár Klárával. Ah! milyen +kellemes meglepetés volna, ha otthon avval a hírrel fogadna Sándor, hogy +megkezdte a válópört a felesége ellen. + +[Illustration]. + + + + +X. + +(A féreg a szívben.) + + +Ebben a kellemes meglepetésben nem részesült Atlasz úr, midőn haza +érkezett. Sándor nem fogadta azzal a hírrel, hogy megkezdte a válópert; +ellenkezőleg, úgy vette észre, meglehetős békességben és jó +egyetértésben élnek. Karon fogva jöttek eléje, mikor kiszállt a +hintóból, s Klára jó kedvvel, mosolyogva nyújtott kezet. De ez ismét +csak újabb lángra lobbantotta Atlasz úr lelkében a régi ellenszenvet. Ez +a jött-ment, ez a betolakodott asszony úgy fogadja őt saját házában, +mint valami közönséges vendéget, a helyett, hogy kezet csókolna, mint +Sándor, sőt a mint Eveline is szokott tenni, a ki pedig grófné. Ez meg +csak a kezét nyujta neki, és mosolyog, és azt mondja: Isten hozta--és +ezzel ott hagyja. Atlasz úr ennek következtében elég mogorván viszonozta +menye üdvözlését és neje után tudakozódott, mialatt egy gyors, kémlő +pillantást vetett Sándor arczára, vajon nem látja-e már rajta a +boldogtalanság és az elválási szándék első jeleit. Nem látott rajta +semmit, és életében először jött abba a különös helyzetbe, hogy +haragudott, mert fia arczát nyugodtnak és vidámnak látja. + +Az öreg asszonyság ablakában állt és onnan integetett férjének. Atlasz +úr hát nem vizsgálta tovább Sándor arczát, melyen csak leverő és +kellemetlen fölfedezéseket tett; magához vette az ajándékokat, melyeket +az öreg asszonyság számára hozott és fölsietett a lépcsőn. + +Meglehet, ha Atlasz úr nagyobb arczismerő és jártasabb a lélektan +tudományában, talán Sándor tekintetében is talál olyan jeleket, +melyekből vigasztalást és reményt meríthet. De Atlasz úr nem volt +lélekbuvár. Egész életében az anyaggal foglalkozott, csak ahhoz értett, +csak annak megitélésére volt szeme. Ha az erdőben egy erős, terebélyes +tölgyfát kínáltak volna neki megvételre, egy pár fonnyadó levélből, egy +kis repedésből rögtön meglátta volna, hogy a viruló törzsben féreg őröl +s nemsokára el fogja hervasztani; de az emberi arcz derüjén, az emberi +szem vidám tekintetén keresztül nem tudta meglátni a szivben őrlő +férget. + +Ilyen férget hordott szívében Sándor, mióta ama végzetes levelet +elolvasta. A plébános jól ismerte őt s eltalálta a boldogságát fenyegető +veszélyt, midőn szemére hányta Atlasz úrnak baklövéseit. Féltékenysége, +az emésztő szörnyeteg, ismeretlenül szunnyadt lelke mélyében; az első +hangos szó fölébresztette s azóta nem tudott töbé elszenderülni. + +A magyarázat, melyet a plébános adott, megnyugtatta egy időre, vagy +inkább elhitette magával, hogy megnyugtatónak találja. De míg eszének +egész józanságával, akaratának minden erejével igyekezett a feledés +leplét borítani a hallottakra, egy nyugtalan, kegyetlen kéz minduntalan +fölemelte a jótékony lepel egyik csücskét s szabad utat nyitott a gyanú +gúnyosan vigyorgó arczának. + +Józan esze, erős akarata ellen pártot ütött képzelő ereje és a +szörnyeteg féltés szolgálatába szegődött. Ha nejének mélyen szemébe +tekintett s mosolygó sugarától fölmelegült szíve, ha megfogta kezét s +meleg, puha érintésétől villamos ütés futott végig egész testén, ha +átölelte derekát és keblére hajtotta fejét, hitte, érezte, látta, tudta, +hogy egészen az övé szerelme, hogy egyedül az övé, hogy soha sem volt +másé: a kínzó, kegyetlen képzelem egyszerre egy más férfi alakját +mutatta szemének az ő helyén más férfi ajkát tolta oda az ő és neje +ajkai közé. És hiába űzte el onnan, hiába nem akarta látni: látnia +kellett. A képzelemnek nem lehet parancsolni, az ész jobb meggyőződése, +az akarat ereje nem riaszthatja el szeszélyes játékát. + +--Ha sokáig így tart, meg kell bolondulnom.--gondolá magában Sándor, +midőn néha bágyadtan, törődötten fölkeresett egy-egy magányos zúgot, +hogy megpihenjen és összeszedje zilált gondolatait.--Hogy az embert +álmában a legbolondabb képek gyötrik, melyeket nincs ereje elkergetni, +azt értem, az megesik mindenkin; de hogy ébren is álomképek kínozzanak, +hogy azt lássam, a mit nem hiszek, a mit nem akarok látni, ez csak velem +történhetik meg. Okoskodjunk csak! Klárát rágalmazták, ez a rágalom a +fülembe jutott. Hát mit tesz az? Nem hiszek a rágalomnak, nincs okom +hinni s nagyon sok okom van megbizni nőm szerelmében. Miért kínoz hát +mégis az a képtelen gondolat, hogy igazán szerette azt az embert, igazán +az övé volt, s ha újra összekerülne vele, ismét az övé lenne szerelme? +Nincs ezt hinnem semmi okom, semmi, semmi... és mégis... hátha +megcsaltak? hátha igaz volt? + +Hátha igaz volt? Evvel a pár szóval, mint valami vaskos ecsettel, a +gonosz képzelem egyszerre elmázolta a megnyugvás enyhe képét, melyet a +józan ész Sándor lelkébe rajzolt. Sötét, üres, idomtalan foltok maradtak +ismét a helyén. Sokszor föltette magában, hogy véget vet kínzó +töprengéseinek, neje elé áll, egyenesen szemébe mondja, hogy mindent +tud, s fölszólítja, valljon meg neki mindent az igazsághoz híven. De +mindig visszariadt ettől a végső lépéstől. Mit is nyerne vele? Ha neje +csakugyan hibás volt a múltban, ki biztosítja arról, hogy megvallja az +igazságot, melyet eddig elhallgatott? És ha valóban kétkedik benne, ki +biztosítja, hogy tagadása után nem fog többé kételkedni? Ha pedig nem +igaz, ha valóban rágalom volt minden, a mint hiszi, a mint hinni akarja, +mit nyer azzal, ha tudtára adja nejének, hogy kételkedett benne, hogy +hitt a rágalomnak, hogy gyanusította tisztaságát? Nem koczkáztatja-e +ezzel, hogy megsérti önérzetét vagy hogy épen nevetségessé lesz előtte, +eljátsza becsülését és elveszti szerelmét? + +Klára semmit sem vett észre a gyötrelmekből, melyek férje lelkét +emésztették. Ha néha komornak látta, ha észrevette, hogy homlokán +egy-egy sötét felhő húzódik át, vagy kerüli tekintetét és kellemetlen +gondolatokba merül, nem felel szavára vagy nyersen utasítja vissza +nyájasságát: eszébe sem jutott, hogy e jeleket féltékenységre +magyarázza. Azt hitte, a gazdaság gondjai bántják ilyenkor lelkét, s +egy-két tréfás szóval magára hagyta. Multjára nem gondolt. Mire is +gondolt volna? Azt az embert, kit egy ideig szeretett s aztán aljasnak +ismert meg, régóta megvetette és elfeledte. Hogy mivel rágalmazta őt, +nem tudta; hogy e rágalom férjének fülébe is eljutott s mérget +csepegtetett szívébe, azt nem sejtette. Öntudata semmiről sem vádolta; +hogyan kereshette volna önmagában férje komorságának okát? Azt sem +gondolhatta, hogy Sándor szerelme meghült iránta és megbánta házasságát; +hiszen gyöngéd, figyelmes volt hozzá, kedvét kereste, gondoskodott +kényelméről, aggódott jóléteért, egészségeért, és ha a sötét felhők +eltüntek arczáról, ha le tudta győzni komorságát, ha elüzhette gyötrő +gondolatait, oly szenvedélylyel, oly, csaknem erőszakos, szerelemmel +szorította keblére, mintha valami képzelt ellenség karjaiból ragadta +volna vissza, és őt is, magát is kárpótolni akarná a pillanatnyi +hidegségért. + +Egyik legkedvesebb időtöltése és mulatsága az volt Klárának, hogy +férjének kissé parlagias modorát megfinomítsa, vagy--mint nevetve mondta +Sándor szemébe,--köszörülje a csiszolatlan gyémántot. Öltözködésében, +beszédmódjában, viseletében, mozdulataiban el akarta szoktatni attól a +szögletességtől és betyáros módtól, mely eddigi környezetében ráragadt s +mely az öreg Atlaszok szemében netovábbja volt az igazi földesúri +tempónak. Maga kötötte meg nyakkendőjét, megigazgatta haját, szakáját, +maga rendelte meg számára a ruhákat, kiigazította nyers kifejezéseit s +betapasztotta száját kezével, ha egy kis káromkodás szaladt ki rajta. +Enyelegve, jó kedvvel tette mindezt, és Sándor elég vidáman vetette +magát alá a második nevelésnek s néha maga nevetett legjobban saját +ügyetlenségein, mikor egyszerre csak megint eléje tolta vigyorgó arczát +a soha el nem alvó gyanú, s a bolond képzelem ismét egy más alakot +állított szeme elé, csinos, kikent-kifent, elegáns alakot, és a +fölébredt szörnyeteg gúnyosan fülébe sugta: ehhez akar téged is +hasonlóvá tenni, hogy mindig rá emlékeztesd. Arcza ismét elsötétült, +szemét komoran elfordította neje mosolygó arczáról és úgy szerette volna +szeme közé dobni Lándsa Jenő nevét; de erőt vett magán, összeszorította +fogait, s képzelgett és gyötrődött tovább titokban. + +Így álltak a dolgok, midőn Atlasz úr csaknem hat heti távollét után haza +érkezett s abban a kellemetlen csalódásban részesült, hogy fia még nem +akar elválni a feleségétől. Hogy a legjobb úton van e czél felé, azt, +nem lévén psychologus, nem láthatta. Fölsietett az öreg asszonyság +szobájába, s miután a viszontlátás örömében hatalmasan megveregette +vállát s egy lélekzet alatt elmondta, hogy Eveline jól van, a kis grófi +unokák is egészségesek, Manónak sincs semmi baja és mindnyájan +csókoltatják a mama és nagymama kezét, és végre kirakta az ajándékokat, +melyeket a gyerekek küldtek s a maga részéről átadta a hagyományos +csomagot a czukros gesztenyével: leült az ablak mellé, szemben az öreg +asszonysággal és kérdezősködni kezdett az itthon történt dolgokról. + +--A búbos fehér tyúknak hét csirkéje volt, de kettőt közülök elvitt a +kánya,--felelt az öreg asszonyság. + +--Ördög vigye a búbos fehér tyúkot és mind a hét csirkéjét,--kiáltott +Atlasz úr haragra lobbanva.--Hát reád nézve nincs fontosabb történet +ebben a házban, mint a búbos fehér tyúk csirkéi? + +--Oh Istenem, Istenem!--siránkozott az öreg asszonyság,--milyen hamar +megharagszol! Pedig én csak arról beszélhetek, a mit tudok, és nem +tehetek róla, ha egyébről nem tudok. + +Az öreg asszony sírva fakadt s visszatette a csomagba a czukros +gesztenyét, melynek felét már leharapta volt. + +--No, no, csak ne pityeregj,--szólt Atlasz úr ismét kiengesztelődve s +megveregetve neje vállát.--Nem haragszom már, nem is haragudtam, +legalább nem reád haragudtam, tudod, ki az, a kire ebben a házban +haragudni kell. Töröld meg a szemedet és nyeld le azt a czukros +gesztenyét. Úgy! Most pedig felelj arra, a mit kérdezek, és az Isten +nyugasztalja meg a búbos fehér tyúk csirkéit. Hogy viselte magát Sándor, +mióta távol voltam? + +--Sándor mindig jó fiú volt!--kiáltott az öreg asszonyság hirtelen +kisugárzó tekintettel. + +--Nem vettél rajta észre valamit, mintha boldogtalan volna? + +--Sándor megérdemli, hogy mindig a legboldogabb legyen,--mondá az öreg +asszonyság erélyesen. + +--Nem azt kérdezem, mit érdemel Sándor,--mondá Atlasz úr kissé +türelmetlenül,--hanem te mit vettél rajta észre? Nem látszik-e, mintha +elégedetlen, rossz kedvű, szomorú volna? Nem mondta neked, hogy már +megunta azt a ... azt a ... Boglár Klárát? + +--A feleségét? + +--Jól van no, hát a feleségét,--tört ki Atlasz úr elkeseredetten.--Azt +kérdem, nem mondott-e neked ilyes valamit? + +--Hogy mondott volna, mikor soha sem beszél velem róla? + +--Soha sem beszél róla? Hm! Ez lehet jó jel is, rossz is. Hát egymás +iránt, hogy viselik magokat? Vettél észre valamit? + +--Hogy vettem volna észre valamit, mikor soha sem látom őket együtt? + +--Soha sem látod együtt? Hát az ebédnél? + +--Gyöngélkedtem és mindig a szobába hozattam az ebédet. + +--És ők nem jöttek ide, hogy neked társaságod legyen és ne und halálra +magadat? + +--Nem untam magamat, ablakomból mindig elég mulatságom volt a +majorsággal. + +--Forduljon föl a majorság!--dörmögött Atlasz úr.--Nem a majorságról +kérdezlek, hanem azt akarom tudni, hogy ők soha sem jöttek hozzád, mikor +tudták, hogy beteg vagy és nem mehetsz ki a szobából? + +--Sándor mindennap eljött hozzám és megkérdezte, hogy vagyok és mit +csinálok,--felelt büszkén az öreg asszonyság. + +--Hát az a másik? + +--Minek jött volna? Én nem kívánkoztam utána, nem is tudnék vele +beszélni, s azt sem tudom, tegezzem-e vagy nagyságos asszonynak +szólítsam? Egyszer volt itt, körülfordult a szobában, megkérdezte, +nincs-e valami kívánságom, azután elment. + +--És te mit feleltél neki? + +--Semmit. Nem tudtam, mit mondjak. + +--Kezet csókolt? + +--Eszébe sem jutott. De nem is szerettem volna. Hiszen oly nagyúriasan +viseli magát, hogy még én csókolhatnék neki kezet. + +--Még csak az kellene! A koldús ivadék! Többet aztán nem jött a +szobádba? + +--Hála Istennek, nem; én sem kívánkoztam utána. + +--Hát a háziasszonyi dolgokban nem jött hozzád tanácsot kérni? + +--Háziasszonyi dolgokban!--kiáltott az öreg asszonyság a tőle telhető +keserűséggel.--Ki a háziasszony? Én nem vagyok háziasszony. Mióta Sándor +megházasodott, engem többé meg sem kérdeztek, az ő felesége vett át +mindent, ő most a háziasszony, és engem számba sem vesz, mint ha idegen +vendég volnék a házunkban. + +Valóban úgy is állt a dolog. Ha valami hibája volt Klárának, bizonyára +az volt, hogy keveset törődött Sándor szüleivel, nem igyekezett hozzájok +közeledni, megnyerni szeretetöket. Nem megvetésből vagy +tiszteletlenségből, hanem megszokásból. Így szokta meg, mikor még vendég +volt e házban, így tapasztalta mindenkinél s gondatlanságában eszébe sem +jutott, hogy e helyzeten neki illenék változtatást tennie. Megszokta, +hogy az öregek mindig szerényen és hallgatva visszahúzódjanak az asztal +végére, s úgy találta, hogy ott egészen helyökön vannak és jól érzik +magokat. Gondolkozásuk, szokásaik, modoruk, kedvteléseik közt oly +véghetetlen távolságot látott, hogy eszébe sem jutott a közeledés. +Bizonyára, ha valaki figyelmezteti kötelességére, megtette volna az első +lépést, mert nem viseltetett semmi rossz indulattal Sándor szülei iránt, +egyszerűen nem vette őket észre; de senki sem figyelmeztette; Sándor +lelkét sokkal jobban elfoglalta a szívében őrlő féreg, hogysem észre +vett volna valamit, a mi szerelmén és gyötrő kétségein túl feküdt, az +egyetlen tanácsadó pedig, a ki oldala mellett állt, a plébános, maga is +egészen természetesnek találta e helyzetet s a maga részéről sem +tartotta nagyobb figyelemre méltóknak a ki nem keresztelkedett öregeket. +Ezek meg épen nem közeledtek Klárához, s hideg vagy félénk +visszavonulásukkal teljesen lehetetlenné tették, hogy a közeledés +szüksége eszébe jusson. + +Így maradt továbbra is, Atlasz úr visszaérkezése után. Az öregek +hallgattak, visszahúzódtak s hagytak mindent úgy menni, mint Sándor +rendelte. Atlasz úr, mióta a levél fölfedezésével oly szerencsétlen +bakot lőtt, nem mert többé Sándor előtt felesége ellen szólni, csak +titokban duzzogott és leste, mikor fog kihülni végre Sándor szerelme és +mikor fog megnyílni a szeme, a minek, Góg Ferencz állitása szerint, +előbb-utóbb be kell következnie. + +Ez érdemes görnyedező uraság gyakran tett látogatást az +Atlasz-katélyban, s nem ragaszkodott a társadalmi formasághoz, mint +Lilla húga, a ki az első látogatást várja az új pár részéről s addig nem +vesz róla tudomást. Góg Ferencz különben mást is tud beszélni szeretett +Lilla húgáról, midőn Atlasz úrral szobájába vonul vagy hosszú sétákat +tesz vele a kertben és a mezőn. Atlasz úr arcza ilyenkor fölvidul s +keble új reményekkel telik el, mert Góg Ferencz igen tudós uraság, s +egyaránt járatos az emberi szív rejtelmeiben és a törvény +paragraphusaiban. + +De a szép Lilla és a szomszéd úri családok mind hiába várták az első +látogatást. Klárának egy csepp kedve sem volt tovább szőni az +ismeretséget azokkal, kikkel menyegzője napján futólag találkozott az +Atlasz-kastélyban, s örült, hogy Sándor nem sürgeti a látogatásokat s +nem látszik kedvelni a szomszédolást. Talán nem örült volna annyira, ha +megtudja valódi okát, miért vonul vissza Sándor a világtól s miért nem +viszi őt sehová. A gonosz féreg folyton ott őrölt a szívben, s a gyötrő +képzelem egyre azt súgta fülébe: hátha igaz volt? hátha újra igaz lesz, +ha alkalom kerül rá? + +Mindig otthon ült, mindig őrizte nejét, mint a sárkány féltett kincsét, +együtt ment vele lovagolni, kocsizni, elvitte a városba, ha néha dolga +akadt, és Klára boldog volt, mert csak a soha nem szűnő, mindig +telhetetlen szerelem jeleit látta ebben; s nem pillantotta meg a sötét +gyanut, mely mozdulatlanul ott ült a szerelmes epedéssel ránéző szem +egyik szögletében. + +Ez alatt kinn a világban,--a világ itt a szomszéd falvak és puszták +birtokosait jelentvén,--vígan garázdálkodott a legféktelenebb pletyka. +Elfogadott és senki által kétségbe nem vont igazságként beszélték, hogy +Atlasz Sándor esküvője után egy nappal rájött arra, hogy nejének +szeretője van, hogy meg is verekedett vele, de nem ölte meg, a szerető +felgyógyult, s titokban újra folytatja viszonyát a fiatal asszonynyal, a +férj gyanakszik, de még nem jött nyomára semminek, azért tartja zár +alatt feleségét, őrzi és lesi minden lépését, hogy ha kellő +bizonyitékokat szerez, megindíthassa a válópert. + +Góg Ferencz híven megvitte Atlasz urnak e különféle érdekes pletykákat, +és Atlasz úrnak nem volt annyi erkölcsi érzéke, hogy azt lássa bennök, a +mi fiára és saját nevére nézve megalázó; csak azt látta, hogy Sándor +házasságát mindenki szerencsétlenségnek tartja; csak azt várta és leste, +mikor jut Sándor is e meggyőződésre, hogy aztán elűzze a gyűlölt +asszonyt és nőül vegye a milliomos özvegyet, a ki még mindig készen vár +reá. + +És a milliomos házasság napról napra égetőbb szükséggé lett. A gazdaság +sülyedt, Sándor nem sokat törődött vele, össze-vissza ment minden, a +termés nem ütött be, a gabona-árak hanyatlottak, és Atlasz úr nem hogy +kitisztult volna a vejétől átvállalt adósságokból, hanem még ujakat is +csinált. A vidéken megrendült az Atlasz-név tekintélye s az eladósodott +szomszédos földesurak úgy kezdtek róla beszélni, mint magokhoz +hasonlóról. Nagy szükség van ilyenkor egy pár millióra! + +Így telt el egy esztendő s újra közelgett Sándor napja, a nevezetes +templomszentelésnek első évfordulója. + +[Illustration] + + + + +XI. + +(Góg Ferencz fölfedezése.) + + +--Ha vendégeket hívunk neved napjára és meg akarjuk ünnepelni +házasságunk évfordulóját,--mondá Klára férjének, mintegy két héttel +Sándor napja előtt,--előbb látogatásokat kell tennünk. + +--Látogatásokat? Hol?--kérdé Sándor, csaknem megriadva. Az őrjöngő +képzelem, mely mindig résen állt, egyszerre megragadta lelkét, s úgy +érezte, mintha valami láthatatlan daemon vállára hajolnék s izzó +lehelletével fülébe súgná: vigyázz, őt keresi, reá akar találni. + +--Hol?--felelt nevetve Klára.--Azoknál, a kiket meg akarunk hívni. +Máskép akár sértésnek vehetik a meghívást, s joggal megtehetik, hogy el +sem jönnek. Úgyis már régen meg kellett volna tennünk a köteles +látogatásokat, de biz én nem nagyon törtem magamat a derék pletykázó +szomszédok után, sokkal jobb volt nekem itt, egyedül, a te oldalodon. + +--És most miért kívánkozol az emberek közé?--kérdé Sándor. + +--Nehéz fejed van ma, öregem,--mondá Klára mosolyogva és megkopogtatta +újjával Sándor homlokát.--Nem épen most mondtam, hogy előbb meg kell +látogatnunk azokat, a kiket meg akarunk hívni? + +--Őrült vagyok, valóban azt kell hinnem, hogy őrült vagyok,--gondolá +magában Sándor, erősen megrázva magát, mintha le akarna dobni válláról +valami reá nehezedő terhet. Szeméből eltünt a sötét árnyék, megfogta +neje kezét, ajkához emelte, s azután mintha valami nagy megbántásért +akarna bocsánatot kérni, oly bűnbánó tekintettel nézett szemébe, hogy +Klára elnevette magát. + +--No hát, látom, megadod magadat, édes bolondom,--mondá vígan,--és +megbántad bűnödet, hogy ellenkezni mertél a te okos feleségeddel. Bár ne +kellett volna engedned, bár továbbra is itthon maradhatnánk, egyedül, +egymásnak élve. De hiába, emberek közt élünk, meg kell adnunk magunkat +helyzetünknek. Nézd, összeírtam a látogatni való házakat; sorra veszszük +őket és egy hét alatt elvégezzük. De még ma kell megkezdenünk, hogy ki +ne fogyjunk az időből. Menjünk öltözni, aztán fogass be, és induljunk +neki a keserves gyönyörűségnek. + +A látogatások a rendes módon folytak le, a mint e hivatalos +bemutatásfélék falusi házaknál történni szoktak. Nagy öröm a +megtiszteltetés fölött, szemrehányások az eddigi mellőzés miatt, +igéretek a jövőre, toilettek gyors szemléje és titkos megbirálása, +uzsonna, ház és kert bemutatása s melegében egy kis jellemrajz a vidék +társadalmáról. Azok a pletykák, melyek már csaknem egy éve keringtek a +környék társaságában, nem akadályozták, hogy az új házaspár első +látogatását mindenütt szívesen ne fogadják. + +[Illustration: --Nézd, összeírtam a látogatni való házakat.] + +Nagy kiváncsisággal és érdeklődéssel nézték Klárát, mint annyi regényes +történet hősnőjét, s ha a nők eleinte feszesek és hidegek akartak is +iránta lenni, bizalmas, könnyed, nyájas modora csakhamar elüzött minden +feszességet, s mindnyájan elismerték, hogy ez a kellemes, finom eleven +asszony nem maradhat hű olyan falusi tuskóhoz, mint Sándor, és a +férfiak, kikkel barátságosan kezet fogott s oly vidáman enyelgett, mint +régi ismerősökkel, titkon azt remélték, hogy e kedves fiatal asszonyt +könnyű lesz meghódítni s Lándsa Jenő után még rájuk is kerülhet a sor. + +Klára semmit sem sejtett e merész vágyakból s nyugodtan és jó kedvvel +folytatta tovább a látogatások egyhangú robotmunkáját. Azt sem vette +észre, férje mily kínos figyelemmel kiséri minden házban szeme +tekintetét, mint vizsgálja a férfiak arczát, kikkel találkoznak, mint +lesi szavaikat s kész hallgatózni is, ha azt sejti, hogy valamely +félrevonult csoportban rólok beszélnek. Nem vett észre semmit, s nem is +volt módja megtudni valamit férje titkos gyötrelmeiről. Sándor minden +látogatás után újra őrült bolondnak nevezte magát, és föltette, hogy +ezentúl jobban fog parancsolni gonosz képzelmének. + +A látogatások rendjében utolsónak maradt Volkán Ádámné. A szép bajuszos +menyecske nem szokott ahhoz, hogy érzelmeit palástolja, s épen nem volt +rabja ama nagyvilági szokásnak, hogy jó arczot mutasson annak is, a kit +ki nem állhat. Biz ő nem mondta Klárának, hogy örül kedves +látogatásának, szemrehányást sem tett neki, hogy eddig megfosztotta e +véghetetlen gyönyörüségtől, hanem egy párszor keményen, daczosan végig +mérte s vetett reá egy pár olyan pillantást, mintha szemével keresztül +akarná ütni szivét. Szeretett volna szóval is sebezni s egy pár csípős, +finom megjegyzéssel tudtára adni e gyülölt asszonynak, hogy ismeri +szerelmi kalandjait s nem tartja méltónak a maga társaságára; de nem +tudott szólni, a csipős finomság nem állt rendelkezésére a +tenyeres-talpas szép özvegynek, s Klára könnyed, barátságos, föl sem +vevő viselete annyira kihozta sodrából, hogy csak zavartan tudott egy +pár szót mondani és meg kellett elégednie szemének lesujtó fegyverével. + +Csak egyszer tudta annyira összeszedni nehéz szellemét, hogy egy pár +szót mondjon, melyekkel, mint hitte, finoman, de halálosan megsebezhette +ellenségét. Sándor, ki nem látta Góg Ferenczet, hogy valamit mondjon a +nehezen gördülő társalgás lendítésére, kérdezősködni kezdett a nagybácsi +hollétéről. + +--Nincs itt, Pestre utazott,--felelt Lilla, kemény oldalpillantást vetve +Klárára.--De nem sokára haza jő, hogy lerántsa valakinek az álarczát. + +De Klára nem mutatta, mintha találva érezné magát Góg Ferencz +álarcz-rángatása által, s nem vette észre, hogy Sándor arcza elsötétül. + +Midőn haza felé hajtottak, Sándor komor és hallgatag volt, s alig felelt +egy-két szóval neje gondtalan, vidám csevegésére, melylyel szemlét +tartott a legutolsó látogatások fölött. Midőn végre a bajuszos özvegyre +került a sor, Sándor fölriadt merengéséből s haragosan fölkiáltott: + +--Kellemetlen, gonosz lelkű asszony! Ki nem állhatom. + +--Én inkább ügyetlennek találom szegényt,--mondá Klára nevetve. + +--Szétküldted már a meghívókat Sándor napjára? + +--Még nem. Holnap fogom megírni. + +--Szeretném, ha ennek az asszonynak nem küldenél. + +--Minek megsérteni szegény fejét? Az ilyen mellőzés vidéken örökös +haragot vonhat maga után. + +--Bánom is én!--kiáltott Sándor hevesen--Nem akarom, hogy ez asszony +házamba tegye a lábát. + +De midőn másnap a meghívók szétküldésére került a sor, s Atlasz úr +megtudta, hogy Volkánékat ki akarják hagyni, olyan jajveszékelést +csapott, hogy Sándor kénytelen volt engedni s nekik is elküldte a +meghívót. + +Az ünnepi évfordulóra azonban más vendég is jelentkezett. Klára örömmel +futott Sándor elé, kezében nyitott levéllel. Atyja írta, esküvőjök +évfordulójára ő is el fog jönni. Boglár Kálmán ez év alatt is folytatta +vándorló életpályáját, s bár leányának többször írt, eddig mindig +vonakodott meghívásának engedni. Annál nagyobb örömmel töltötte el most +lelkét a viszontlátás reménye. Csak az nem tetszett neki, hogy atyja, a +mint levelében írta, a plébános vendége lesz a néhány napra, melyet itt +fog tölteni. + +--Miért nem száll hozzánk?--kérdé férjétől.--Nincs-e nálunk sokkal több +kényelem, s nem volt-e hosszú ideig e kastély lakója, mikor még semmi +kapocs sem csatolta hozzá? Akkor jól érezte itt magát, s most, mikor +leányához jöhetne, idegen házban keres lakást. Mit jelent ez? + +--Nem értem, de nem is fogom engedni,--mondá Sándor.--Ha máskép nem +akar, erőszakkal hozatom ide. Az volna még szép, hogy ilyen rossz hirbe +hozza házunk vendégszeretetét. Vagy talán megsértette valaki, mikor +utoljára itt volt?--kérdé Atlasz úrhoz fordulva, ki leeresztett orral +hallgatta e szóváltást. + +--Ki sértette meg? Én nem sértettem meg!--kiáltott Atlasz úr.--Én +pontosan kifizettem a számláját és annyi pezsgőt adtam neki inni, a +mennyi csak bele fért. + +Ugyanaz nap, melyen Boglár Kálmán levele érkezett, megjött Manó is. +Díszesen, hangosan beszélve s jobban henczegve, mint valaha. Klárát csak +futólag, félvállról s alig titkolt gúnyos mosolylyal üdvözölte. Atlasz +úr most már nem volt úgy elragadtatva elsőszülöttje látogatásától, mint +azelőtt. Tudta, hogy e látogatások mindig nehéz pénzbeli áldozatokkal +járnak, a mennyiben e nagyvilági fia rendesen olyankor jött haza, mikor +adósságai már nagyon meggyűltek. Eddig könnyen fizethette Atlasz úr e +látogatási díjakat; de most reá magára is nehéz terhek súlyosodtak, +pénztára üres volt, s minden rendkívüli kiadás új kölcsönt tett volna +szükségessé. Ezt meg is mondta Manónak, mikor az öreg asszonyság +szobájában magokra maradtak. + +--Hát ki mondta, hogy fizetned kell érettem? Hát kértem én tőled pénzt? +Nagyszerű!--felelt Manó, sértett méltósággal, végig nyújtózva a +pamlagon. + +--Nagyon örülök, hogy nem kell érted fizetnem,--mondá Atlasz úr +megkönnyebbült sóhajjal,--és ha megsértettelek, inkább bocsánatot kérek +tőled. + +--Azt nem kívánom, öreg,--felelt Manó nagylelkűleg.--Elég nekem, ha +elismered, hogy én is jó fiad vagyok, nemcsak Sándor, s megérdemlem épen +oly gondoskodásodat, mint ő. + +--Mégis jó fiú ez a Manó,--szólt közbe az öreg asszonyság az ablak +mellől, szokása szerint könnyekig megindulva, mikor valamelyik +gyermekéről volt szó. + +--Mondtam én, hogy nem jó fiú a Manó?--kérdé Atlasz úr méltósággal.--Ha +valaki adósságot csinál, azért még lehet jó fiú, és én csak attól +féltem, hogy megint egy csomó adóssággal jött haza, mint rendesen. + +--Mondtam én, hogy nincs adósságom?--kérdé Manó. + +--Micsoda!--kiáltott Atlasz úr egyszerre felszökve helyéről.--Bolonddá +tartasz engem? Nem épen most mondtad, hogy nincs új adósságod? + +--Azt én nem mondtam, csak azt mondtam, hogy nem kell értem fizetned. Ha +pedig nem neked kell fizetned, azt hiszem, rád nézve mindegy, akár van +adósságom, akár nincs. Ez csak világos. + +--Nem egészen világos,--mondá Atlasz úr komoran, míg az öreg asszonyság, +mintegy sejtve a közelgő vihart, félénken karszékébe bújt.--Nem egészen +világos. Csak akkor volna világos, ha tudnám, kivel akarod kifizettetni +az adósságodat? + +--Már ki van fizetve. + +--Ej! azt a derék embert szeretném ismerni, a ki a mások adósságát +kifizeti,--mondá Atlasz úr hitetlen gúnynyal.--Nekem is szükségem volna +ilyen jó barátra. Mondd meg a nevét, talán kifizeti az én adósságaimat +is. + +--A neve Góg Ferencz. + +--Úgy! A neve Góg Ferencz!--kiáltott Atlasz úr leeresztett orral.--A Góg +Ferencz igen derék, nyájas, udvarias, alázatos uraság; de nem hiszem, +hogy csupa barátságból kifizetné a mások adósságait. + +--Nem is barátságból fizette ki, hanem tisztességes kamatért. Még váltót +sem kívánt; megelégszik azzal, ha a kötelezvényt betábláztatom a +jószágomra. + +--A jószágodra? A te jószágodra?--kérdé Atlasz úr roppant +csodálkozással.--Van neked jószágod? Hol van a te jószágod? + +--És ezt apa kérdi elsőszülött fiától! + +--Akarod talán mondani, hogy az én jószágomra fogod betábláztatni a Góg +Ferencz követelését? + +--Isten mentsen! Nem a te jószágodra, hanem az én részemre, mely engem, +mint elsőszülött fiadat jogosan megillet. + +--Jaj nekem!--kiáltott Atlasz úr, kétségbeesetten,--ha így folytatod, +utoljára nem marad semmi a jószágból, a mi téged jogosan meg fog +illetni. + +--No, csak ne jajveszékelj, öreg,--mondá Manó előkelő higgadtsággal.--Ha +megsúgok neked valamit, ki fogsz ugrani a bőrödből. + +--Már is vagyok olyan kedvben, hogy szeretnék kiugrani a bőrömből. + +--De a mit én mondok, attól örömödben fogsz kiugrani. Góg Ferencz nem +lett volna olyan nagylelkű és én nem fogadtam volna el segítségét, ha +nem tesz olyan fölfedezést, olyan nagy fölfedezést, mely egy csapással +helyre hozza minden bajunkat. + +--Micsoda fölfedezést tett a Góg Ferencz? Talán föltalálta másodszor a +puskaport? + +--Nem a puskaport, hanem Lándsa Jenőt. + +--Ah! ah! ah!--hebegett Atlasz úr, szörnyű meglepetéssel.--A Lándsa +Jenőt? Azt a Lándsa Jenőt, a ki... + +--Csitt!--intett Manó, az öreg asszonyság felé vágva szemével, ki +székében tehetetlenül hátradőlve, néma rémülettel, vigasztalan +tekintettel hallgatta férje és fia párbeszédét. + +--Igazad van,--dörmögött Atlasz úr,--nem az ő eszéhez valók ezek a +dolgok. Menjünk a kertbe, fiam, tegyünk egy kis sétát, azalatt majd +nyugodtabban beszélhetünk. + +Mialatt Manó fölemelkedett vízszintes helyzetéből s előkereste kalapját, +az öreg asszonyság előre hajlott székén s aggódva kérdé: + +--Úgy-e, már nem haragszol Manóra? Úgy-e, nem azért hívtad a kertbe, +hogy megverd? + +--Ne félj, mama,--kiáltott Manó nevetve.--Atlasz Manót senki sem veri +meg, még az apja sem. Különben is én most olyan örömhírt mondtam az +öregnek, hogy nem verést, hanem csókot várok tőle. + +--Igaz ez?--kérdé az öreg asszonyság, félénken férjére nézve. + +--Igaz, igaz,--mondá türelmetlenül Atlasz úr.--Te is csókold meg a +fiadat, és maradj nyugodtan a székedben s edd meg jó étvágygyal a +czukros gesztenyédet. + +Mihelyt kiléptek az ajtón, Atlasz úr mohó kiváncsisággal sürgeté Manót a +beszédre. + +--A dolog így történt,--kezdé Manó szivarra gyújtva, a mint a lépcsőn +lefelé mentek.--Góg Ferencz barátunk, a ki, mint tudod, igen élelmes, +furfangos, éles szemű, vizsla orrú úri ember, de a mellett családunknak +nagy tisztelője és hűséges barátja-- + +--Száz esztendeig éljen,--szólt közbe Atlasz úr. + +--Erről a kifejezésről leszokhatnál,--mondá Manó rosszalólag,--mindjárt +rád ismernek, hogy zsidó vagy. Hogy tehát Góg Ferenczre térjünk, ez a +jeles férfiú már egy éve kutatja Lándsa Jenő nyomát. Nehéz volt +rátalálnia, mert ez az ember egészen eltűnt a társaságból s régi +ismerősei is elvesztették szem elől. De Góg Ferencz furfangjával s a +szép Lilla pénzével mindennek nyomára lehet jutni. Megtudták, hogy +Lándsa Jenő sok ideig a külföldön kóborolt és különféle nevek alatt +szerepelt, leginkább a világhírű játékbarlangokban. Sokan hamis +játékosnak is mondták; annyi bizonyos, hogy sehol sem maradt hosszú +ideig s a legtöbb helyről erőszakos módon távolították el, más szóval, +kidobták. Ellenben hamis játékos volta ellen szól az a tény, hogy nem +tudott zöld ágra vergődni s a legújabb időben mindenéből kizsebelve, egy +krajczár nélkül vetődött vissza hazánk fővárosába. + +--Ilyen férj illett volna a Boglár Kálmán családjába,--szólt közbe az +engesztelhetetlen Atlasz Samu. + +--Várj csak, még bele juthat. Góg Ferencz, a ki folytonosan kutatta +nyomát, itt végre rá akadt. Ismeretséget kötött vele, megbarátkoztak. +Hozzám is elhozta és bemutatta nekem. Mi is jó barátok vagyunk. + +--Jó barátja vagy ennek a haszontalan embernek? + +--Haszontalan ember, de finom gavallér, a kinek ha elég pénze van, akkor +nem haszontalan ember. Most pedig van elég pénze. Góg Ferencz +pártfogásába vette s lehozta magával a sarlósi kastélyba. + +--Micsoda! Itt van most? Ilyen közel hozzánk? + +--Egy vonaton jöttünk, s mondhatom, az egész úton igen jól mulattunk +vele. Pompás ficzkó! + +--Ha olyan pompás ficzkó, még bele szeret a Lilla nagysága és feleségül +megy hozzá,--jegyzé meg Atlasz úr aggódva. + +--Attól ne tarts! Ez a tűzről pattant menyecske, Isten tudja miért, +halálosan bele van bolondulva Sándorba. Tudom a nagybátyjától. Hiszen a +szegény Góg Ferencz is nem annyira hozzánk való tiszteletből, hanem húga +kedvéért tette tűvé egész Európát ez után a Lándsa Jenő után. Azt +mondja, húgának nincs sem éjjele, sem nappala, mióta Sándor másnak a +férje, s csak az a remény tartja vissza az öngyilkosságtól, hogy Sándor +elválik nejétől és őt veszi feleségül. Csodálatos, de úgy van! + +--Miért volna csodálatos?--jegyzé meg Atlasz úr büszkén.--A Sándor szép +fiú, nagyon szép fiú. + +--Vannak más szép fiúk is a világon, a kik valamivel finomabbak is +Sándornál. De az ízlés ellen nem lehet vitatkozni. Elég az hozzá, hogy a +dolog így áll. Sándornak el kell válnia feleségétől, ez az első lépés, s +erre biztos eszköz lesz Lándsa Jenő barátom. Ha valaha szeretője volt +Klárának,--a mit erősen hiszek, ismerem az asszonyokat,--úgy a +találkozás új lángra lobbantja szerelmöket, megszöknek vagy Sándor rajta +kapja őket, s akkor nincs más hátra, mint a válópör. Ha pedig nem volt +szeretője, Sándor tudja a történt dolgokat, féltékenynyé lesz s a +féltékeny emberrel mindent el lehet hitetni. Így is, úgy is válópör a +vége, s nekünk ez a czél szentesíti az eszközöket. + +--És Sándor, boldog lesz,--tevé hozzá Atlasz Úr, teljes +meggyőződéssel,--csak akkor lesz igazán boldog, ha ezt a szép és +milliomos özvegyet elveszi. Tudom én, hogy most boldogtalan. Hiába +tetteti magát, hiába csókolgatja a Boglár Klára kezét, jól látom én, +hogy sokszor szomorú és ökölre szorítja a markát. Isten áldja meg a Góg +Ferencz uraságot, hogy kitalálta a módját, melylyel boldoggá fogjuk +tenni a fiamat. + +--No hát, mégis rossz néven veszed tőlem, hogy elfogadtam segítségét és +követelését be akarom tábláztatni a jószágomra? + +--Már megint a jószágodról beszélsz? + +--Igen is, arról beszélek. Most épen jó kedvedben vagy, tisztába +hozhatjuk ezt a kényes kérdést. Elsőszülött fiad vagyok s nem akarok +rövidséget szenvedni testvéreim kedvéért. Sándorra már ráírattad a +tiszavégi részt, Eveline férjének kétszer megvetted a mátraalji +jószágot: én is követelek magamnak legalább annyi ingatlant. Aztán nem +bánom, haszonbérbe adom neked, kezeld te, csak fizesd meg pontosan az +évi bérletet s engedd, hogy annyi adósságot csináljak rá, a mennyi +tetszik. + +--Megbolondúltál te fiú, vagy engem tartasz bolondnak?--kiáltott Atlasz +úr, újra elkeseredve.--Jószág kell neked csak azért, hogy adósságot +csinálj rá? Ugyan szépen kezdenéd a gazdálkodást. + +--Bízd azt csak reám. Tudom én, mit akarok. Azt is tudom, hogy az +adósságot ki kell fizetni. Eddig is mindig kifizettem. + +--Azaz, hogy én fizettem ki. + +--No hát, épen ezt akarom kikerülni. Az én adósságaimat senki se fizesse +ki kegyelemből, melyért kunyorálni kell és zsebre rakni egy porczió +szidást. Független akarok lenni, jogom van rá, régóta nagykorú vagyok. +Attól pedig ne félj, hogy elverem a vagyonomat. Nemsokára kifizetem +adósságaimat, kitisztázom a jószágomat és én leszek a leggazdagabb +mindnyájatok közt. + +--Szeretném, ha engem is megtanítanál erre a titokra. + +--Ahhoz te már öreg vagy. Te megtetted a kötelességedet, megszerezted az +alapot, most már bízd a többit gyermekeidre. Én tisztában vagyok +magammal. Nem is titkolózom előtted, röviden elmondom programmomat. +Először is lemondok hivatalomról... + +--Mit hallok! Megint újabb meglepetés! Hát miért mondasz le a +hivatalodról? + +--Mert ezen az úton nem lehet elég gyorsan haladni. A szamárlajtorja nem +hozzám való. Én nem mászom, hanem ugrom, nagyot ugrom. Megválasztatom +magamat itt a kerületünkben képviselőnek, s aztán nyitva áll előttem a +világ egészen a miniszterségig, nem számítva a milliomos pártit, mely +akkor reám vár s melyhez képest a te bajuszos özvegyed csak sifli. + +E fényes perspectiva ismét elkápráztatta Atlasz úr szemét s a +pillanatnyi elkeseredés után a régi csodálattal és elragadtatással +nézett ragyogó elsőszülöttjére. Mégis csak benne van a legtöbb tehetség +gyermekei közt s ő fogja legmagasabbra emelni az Atlasz nevet. Ebbeli +elragadtatásában nem is vizsgálta mélyebben a hivatalról való lemondás +kérdését s így nem is tudta meg, hogy Manó merész költői szabadsággal +jövő időt tett a múlt helyére, a mennyiben lemondása már befejezett tény +volt s nem csupán szabad elhatározásának, hanem még inkább a miniszter +bizalmas fölszólításának következménye, a ki már megúnta jobb kezének +hanyagságát s barátságosan tudtára adta, hogy a végkielégítés készen van +számára. + +De Atlasz úrnak ezt nem kellett tudnia, s teljes gyönyörűséggel +fürösztötte lelkét fia fényes jövőjében. Ha gyermekeiről volt szó, akkor +gyönge és együgyű volt. Egészen megnyugodott hát elsőszülöttjének új +programmjában s megigérte neki, hogy a többi kérdést majd rendbe hozza +az ünnep után, mikor talán Sándor dolgával is jobban tisztába jönnek. +Akkor majd Eveline is itt lesz s közös egyetértéssel állapíthatják meg +az osztozást. + +--Eveline nem fog lejönni,--mondá erre Manó.--Tiszteltet és azt +izenteti, hogy addig nem teszi lábát a kastélyba, míg ez a nőszemély, ez +a Klára itt a háziasszony. + +--Itt van ni!--sóhajtott Atlasz úr, keserűen.--Már saját leányomat is +elüldözi a házamból. Oh, ez a Boglár Klára csak az én veszedelmemre +született e világra! + +--Ne búsulj, öreg,--vígasztalá Manó a kesergő apát.--Gondolj Góg Ferencz +fölfedezésére. Nemsokára megszabadúlunk e nyűgtől és az Atlasz-család +napja új fénynyel fog fölemelkedni a magas égre. + +[Illustration] + + + + +XII. + +(Az első évforduló.) + + +Körűlbelül ismét az a társaság van együtt, mely ma egy éve töltötte be +az Atlasz-kastély termeit; de a színe még sem egészen ugyanaz. Most nem +a meggazdagodott zsidók uraskodásán mosolyognak és mérgelődnek a környék +elszegényedett ősurai; sokkal mélyebb, általánosabb, hogy úgy mondjam +emberiebb érdek tartja elfoglalva figyelmöket, táplálja társalgásukat, +tartja ébren kárörömüket: a pletyka, a halhatatlan pletyka. Sőt talán a +botrány is. Híre futott, senki sem tudta, mily forrásból, de mindenki +suttogott róla, hogy ma valami érdekes fog történni, talán oly +katastropha, melyből évekig el fognak élni az embertársak dolgaival +foglalkozó nyelvek. Mindenki erről gondolkozik, erről suttog, ezért lesi +figyelmesen a háziaknak, kivált a fiatal házaspárnak mozdulatait, +arczkifejezését, s a titkolózás, suttogás, apró csoportok alakulása, a +feszűltség és nyugtalanság olyan színt ad a társaságnak, mint ha csupa +összeesküvők gyűléseznének, kik a jelszót várják a lázadás zászlójának +kitűzésére. + +Másban is különbözik a társaság a tavalyitól. Hiányzik az egyházi +színezet, a papi elem uralkodó szereplése. Az úri társaság nem megy +templomba délelőtt, a búcsú napját csak a köznép ünnepli meg. Nincs itt +az apátkanonok úr virító vörös színeivel, s a plébános annyira el van +foglalva a faluban hivatalos ünnepi teendőivel, hogy egy pillanatra sem +nézhetett be a kastélyba, sőt talán még az ebédre sem fog eljönni. +Sándor legalább külön nem hívta meg, régen nem is találkozott vele. + +Egy év óta nagyon meglazult a viszony a földesúr és papja közt. A közös +vadászatok, kocsizások, kirándulások egészen elmaradtak. Sándor sokkal +jobban el volt foglalva örökös tépelődéseivel, sokkal kitartóbban őrizte +nejét, hogysem kedve vagy ideje lett volna régi mulatságaira. A +plébánostól elidegenedett; kellemetlen érzés vett rajta erőt, ha látta +vagy beszélni kellett vele; feszesen, kényelmetlenül érezte magát +társaságában, mintha őt is felelőssé tette volna titkos gyötrelmeiért, +vagy mintha érezné, hogy ez ember lelkébe lát és restelkednék előtte. + +És valóban, a plébános volt az egyetlen, ki lelkébe látott Sándornak, ki +tisztán olvasta arczán emésztő küzdelmeit és aggódó figyelemmel kisérte +e különös benső harczot gyanakodó képzelme és józan esze között. De nem +tehetett mást, mint, figyelni és várni. Tudta, hogy látása kellemetlen +Sándornak, mert újra meg újra eszébe juttatja kínzó titkát s fölébreszti +tépelődések; nem is kereste föl sokszor, csak épen annyiszor, a mennyi +szükséges volt arra, hogy fentartsa a jó viszony külső színét, hogy +figyelemmel kisérje Klárát és segítségére lehessen, ha nyugalmát +fenyegetve látná. + +A vendégek nagyrészt már összegyűltek s a kastély termeiben, melyek az +ünnepnapra mind ki voltak nyitva és földíszítve, kisebb-nagyobb +csoportokra oszolva halkan beszélgettek és várni látszottak valamit, +magok sem tudták, mit. De Manó, úgy látszék, többet tudott; diadalmas +arczczal s izgatottan járt föl s alá a hullámzó csoportok közt, gyakran +kitekintve az ablakon s néha-néha jelentős pillantást vetve Atlasz úrra, +ki a terem egyik szögletében ült, hallgatva és magányosan. Az öreg +asszonyság nem volt mellette; nem érezte magát egészen jól s meg akarták +kímélni a nagy vendéglátás izgalmaitól s egyebektől is, melyeknek +bekövetkezését várták. + +Klára is nyugtalan volt. Atyja még most sem érkezett meg. Mialatt +vendégeit fogadta s a különböző csoportokkal beszélgetett, sokszor +tekintett izgatottan a nagy ajtó felé. Sándornak is feltünt ez, ki +folyton neje nyomában járt és szokása szerint e nyugtalanságot is a maga +módja szerint magyarázta. + +--Kire várhat oly türelmetlenűl?--gondolá magában.--Szeme minduntalan az +ajtó felé fordúl, arcza földerűl és kipirúl az örömtől, ha az ajtó +nyílik s újra elszomorodik, ha közömbös ember lép be rajta. Valakit vár, +annyi bizonyos. Ki lehet az? Ki lehet az? + +E pillanatban megnyilt az ajtó s három tagból álló társaság lépett be. +Volkán Ádámné, Góg Ferencz és egy ismeretlen fiatal ember. A bajuszos +menyecske arcza sugárzott a diadaltól, feje, füle, nyaka, karja +villogott a gyémántoktól; csupa fény és ragyogás volt, hogy szinte +elkáprázott a szem, ha rá nézett. Mind a hárman egyenesen Sándor felé +siettek, ki a terem tulsó végén állt Klára mellett és arczát vizsgálta. +Észrevette, hogy egy pillanatra elhalványult s szemében kellemetlen +meglepetés kifejezése látszott; de gyorsan erőt vett magán, s nyugodtan, +bár nem szokott mosolyával várta feléje siető vendégeit. + +--Repeső örömmel fogadtuk a kegyes meghívást, mely ismét megnyitá +előttünk e főúri hajlék fényes termeit,--kezdé Góg Ferencz, mint a +társaság szónoka, két rét görnyedve a nagy alázatosságtól, midőn Sándor +elé értek.--És íme siettünk eleget tenni a megtisztelő meghívásnak, sőt +ismerve e kastély vendégszeretetét, megengedtük magunknak ama +merészséget, hogy szerény házunk vendégét is magunkkal hozzuk, kit +ezennel van szerencsém bemutatni Lándsa Jenő úr személyében. + +Sándor egész teste úgy megrázkódott e név hallatára, mintha erős +villamos ütés érte volna. Itt állt előtte az az ember, ki lázas álmainak +állandó kísértete volt, itt áll szemben nejével, kit gyötrő képzelete +egy év óta annyiszor kötött vele össze. Első gondolata, mely e név +hallatára, ez ember láttára, agyába szökött, az volt, hogy Klára tudta +jövetelét, őt várta oly türelmetlenűl, érette tekintett +pirúlva-elhalványodva annyiszor az ajtó felé. A vér fejébe kezdett +tódulni, lélekzete nehéz és rövid lett, erősen megragadta Klára kezét és +sötéten arczára vetette szemét. Nagy erőfeszítésébe került, hogy +féltékeny haragja rögtön ki nem tört rajta; de félig öntudatlanúl +föltette magában, hogy várni, vigyázni fog s az első biztos jelre egész +haragjával sújtja a bűnösöket. + +Klára arczán azonban nem látott mást, mint kellemetlen meglepetést egy +pillanatra, s ennek elmúltával nyugodt hidegséget. Góg Ferencz +ünnepélyes bemutató szónoklatára, mely épen úgy hozzá volt intézve, mint +Sándorhoz, csendesen meghajtotta fejét, nem nyújtva kezét egyiknek sem +három vendége közűl, s aztán megfogva férje karját, el akart vele +fordulni, hogy más vendégeihez menjen, mintha a bemutatás már be volna +fejezve. De Sándor mozdulatlanúl állt, és midőn Klára kissé csodálkozva +arczára nézett, akkor kezdte először észre venni, hogy férje lelkében +erős háborgás megy végbe. + +De ha Klára nem vesztette el nyugalmát, annál nagyobb meglepetés, zavar, +megdöbbenés volt olvasható Lándsa Jenő arczán. Látszott, hogy nem volt +elkészülve e találkozásra, nem tudta, kivel fog itt szemben állni. Góg +Ferencz a színpadi hatás iránt kitünő érzéket tanúsított, midőn a +meglepetést mindkét részen kölcsönössé tette; így mindenesetre nagyobb +lesz a feltünés, s ha egyik nem árulja el magát, elárulhatja a másik, a +miből önként következik a botrány és a többi. Számításában azonban, +legalább egyelőre, mégis csalódott; Sándor sokkal jobban tudott +uralkodni szenvedélyén, mint gondolta, s bár szemének és arczának nem +parancsolhatott, tudott parancsolni nyelvének; Klára nyugodt +hidegségében pedig csak előkelő megvetés látszott, melyet nemcsak a +bemutatott fiatal ember, hanem bemutatói is magokra vehettek, a mint +hogy a bajuszos menyecske magára is vette, s részint e fölötti +boszúságában, részint csalódott reményében titkon erősen megcsípte Góg +Ferencz karját, hogy ez érdemes nagybácsi elkékült és -zöldűlt bele. + +Mindez sokkal rövidebb idő alatt történt, mint a mennyi elmondására +szükséges. Alig egy pár pillanatig tartott, mialatt a vendégek, kik az +egy esztendős pletykából többnyire ismerték Lándsa Jenő nevét, most e +név hallatára várakozással tele, kiváncsian kezdtek csoportosúlni a +beszélők körűl. Góg Ferencz jóvá akarta tenni a meghiúsult első hatást, +s mintha csak most venné észre a vendége arczán tükröződő meglepetést, +fölkiáltott: + +--De mit látnak szemeim! Hiszen, úgy vélem észlelni, a bemutatás +fölösleges volt s én tudtomon kívül régi ismerősöket hoztam össze. +Lándsa barátom arczán és ő nagysága, mélyen tisztelt házi asszonyunk +szemében úgy olvasom, hogy ez életben már találkoztak, bizonyosan a +főúri körökben, melyeknek mindketten méltó díszei valának. Oh mily édes, +a régi jó ismerősök találkozása! Oh mily boldognak magasztalom magamat, +hogy szerény közvetítője lehettem ily édes találkozásnak! + +És Góg Ferencz elragadtatott görnyedezéssel tekintett körűl a +társaságban. Többeknek arczán gúnyos mosoly látszott, itt-ott vihogás +hallatszott. A bajuszos özvegy is vihogott. + +--Valóban én is úgy veszem észre,--szólt Sándor nagy erőfeszítéssel, +tompa, rekedt hangon,--mintha ez úr és nőm ismernék egymást. Igazam +van-e, valóban régi ismerősöddel hozott össze a véletlen?--folytatá +Klárára emelve sötét tekintetét. + +--Atyámmal hajdan annyi helyen fordúltam meg, annyi mindenféle emberrel +találkoztam, hogy ez úr is köztük lehetett,--felelt Klára könnyedén, s +aztán Sándor karjába fonva karját, elvonta e csoporttól s más +vendégeihez ment vele, nyugodtan beszélgetve hol egygyel, hol mással, +mint a háziasszony kötelessége. Sándor, kábultan, félig öntudatlanúl +ment tovább neje karján, nem tudva, mit tegyen s nem merve az emberek +szeme közé nézni. A beavatottak előtt úgy látszott, hogy az első vihar +elvonúlt. Legalább a bajuszos menyecske így fogta föl a helyzetet s +elégedetlenségét ki is fejezte szerencsétlen nagybátyja előtt, kit +többször erősen karon csípett s halkan, de nagy méreggel ügyetlen vén +bolondnak nevezett. + +Most Manó is idején valónak látta a közbelépést. + +--Isten hozott, kedves barátom, nagyon örülök, hogy meglátogattad +házunkat,--kiáltott nagy hangon, mintha csak most venné észre Lándsa +Jenőt s kinyújtott kézzel feléje sietett.--Jer, bemutatlak apámnak; az +öreg is nagyon fog örűlni ismeretségednek. Reménylem, ezentúl gyakori, +nagyon gyakori vendég lészsz házunkban. + +Fenhangon, csaknem tüntető kiabálással beszélt, szüntelen a mindig +messze vonuló Klára felé tekintgetve, mintha vele is, a társasággal is +tudatni akarná, hogy mindez neki szól. Ezalatt Lándsa is magához tért +első meglepetésének zavarából; mikor Manóval kezet fogott, arczán már +ismét ott volt rendes hetyke, szemtelen tekintete, s a két kiváló +nagyvilági fiatal ember karon fogva és hangos nevetgéléssel indúlt +Atlasz úr felé, ki ez egész jelenet alatt szögletében maradt és feszűlt +figyelemmel leste a történt dolgokat. + +Mialatt Atlasz úr megismerkedett Lándsa Jenővel s nagy tisztelettel +fogott kezet ez előkelő fiatal emberrel, kiben nem fia nyugalmának és +becsületének megrontóját, hanem egész családjának megmentőjét látta; és +mialatt a vendégek különféle csoportokra oszlottak, Klára oly ügyesen +haladt végig közöttük Sándorral, csoportról csoportra megállva, és +egy-egy szót váltva, hogy végre minden feltünés elkerülésével, +észrevétlenűl a legvégső szobába jutottak, hol egyedül voltak. + +--Úgy-e ügyesen ide hoztalak az ellenséges csatasorok tüzelése +közt?--mondá nevetve s egy ablakmélyedésbe vonva férjét. + +Sándor feje még mindig kábult volt, lelke zavarodott; agyában, keblében +elszabadúltak lelánczolt gonosz szellemei és féktelenűl garázdálkodtak +benne. Nem tudott neje arczába nézni, csak tompán, fojtott hangon kérdé, +mit akar? + +--Erre a Lándsa Jenőre akarlak figyelmeztetni. Jobban ismerem, mint +mutattam; nagyon haszontalan ember, nem való tisztességes társaságba. +Míg vendégeink itt vannak, ne csinálj botrányt, de azután jó lesz vagy +Volkánékat figyelmeztetni vagy egyenesen röviden kiadni az útját. + +--Majd kiadom az útját azzal, hogy megölöm,--felelt Sándor rekedten. + +--Megölöd?--kérdé Klára meglepetve férje hangjától és +tekintetétől.--Miért ölöd meg? + +--Mert szeretőd volt, mert még mindig szeret, mert újra szeretőd akar +lenni,--kiáltott Sándor hirtelen kitöréssel. + +A gonosz szellemek egészen erőt vettek rajta s megfosztották eszének +józanságától. Arcza kigyúladt, szeme szokatlan fénynyel villogott s +valóban oly tekintettel nézett nejére, mintha e perczben gyilkolni +tudna. + +--Sándor!--sikoltott Klára rémülten és erősen megragadva kezét, mélyen +szemébe tekintett.--Megőrültél? + +--Tagadod, hogy egykor jegyesed volt?--kérdé Sándor felelet helyett. + +--Miért tagadnám?--Nem tagadom,--felelt Klára, leküzdve felindulását, +nyugodt hangon.--Honnan tudod, hogy az volt? + +--Mindegy, akárhonnan tudom. Abból a forrásból többet is tudok. + +--Ha az a forrás tiszta és igaz, csak azt tudhatod, hogy ez ember +nyomorúlt, kiből kiábrándúltam, kit megvetettem és elkergettem magamtól. + +--Vagy ő hagyott el, midőn látta, hogy nagyon is könnyű volt megnyernie +szerelmedet. + +[Illustration: --Nem tudok többé nyugodtan hallgatni.] + +--Sándor!--kiáltott Klára kiegyenesedve s arczát sötét pírral borítá a +méltatlankodás érzése,--még egy ily szó és rögtön elhagyom házadat és +soha többé nem térek vissza hozzád. Válaszsz! Akarod-e, hogy távozzam, +vagy meghallgatsz nyugodtan? + +--Nyugodtan! Nem tudok többé nyugodtan hallgatni. Elég sokáig erőltettem +magamra a nyugalmat, nem bírom tovább, erőm megtörött. Egy éve hordozom +e szörnyű szikrát lelkemben, egy éve küzdök emberfölötti erővel, hogy +lángba ne borítsa véremet, össze ne perzselje agyvelőmet. Nem bírom +tovább a harczot ez alattomos, soha nem szünő, mindig újra ébredő, +gyilkos kétség ellen. Bizonyosságot akarok, világosságot akarok végre. +Eleget szenvedtem; most már tudod. Ha arczomat komornak láttad, ha +szemem sötéten elmerengett, ha kezedet hidegen toltam el magamtól, most +már tudod, mi volt az oka. Titkoltam tőled kétségeimet, gyötrelmeimet, +mert féltem, hogy elvesztem szerelmedet, és én szerettelek, oh! most is +szeretlek, s ez a szerelem teszi oly halálossá kételkedésemet. Szánj meg +engem Klára és légy őszinte hozzám. + +Hangja, mely eleinte a fölindulástól reszketett, a vége felé, midőn +szerelméről kezdett beszélni, ellágyult, könyörgésbe ment át. Szeméből +lassanként eltünt az esztelen föllobbanás tüze, és szelídebb, enyhébb +fény foglalta el helyét; de arczán, szemében, hangja remegésében oly +boldogtalanság látszott, hogy Klára elfeledte a sértést, mely föllázítá +önérzetét, s csak kimondhatatlan szánalmat érzett a szerencsétlen ember +iránt. + +--Szegény Sándorom, hiszen te beteg vagy, nagyon beteg vagy,--mondá +halkan, melléje lépve és végig vonva kezét izzó homlokán. + +--Érzem, tudom, nem tagadom, beteg vagyok. Sokszor mondtam én ezt +magamnak, sokszor neveztem önmagamat őrültnek és igyekeztem kinevetni +őrültségemet. Egy időre győzött is józan eszem, lecsillapítám benső +háborgásaimat, de aztán újra... újra... óh! te nem tudod, mily kín, +őrültnek lenni és tudni azt és mégsem győzhetni le az őrültséget. Most +már tudod, csak te segíthetsz rajtam, ne vond el tőlem egyetlen +orvosságomat, a tiszta igazságot. + +--Miért nem kérted ezt tőlem mindjárt kétségeid kezdetén? Akkor sem +tagadtam volna meg, s megmentettelek volna téged a hosszú +szenvedésektől, magamat e megaláztatástól. + +--Miért nem szóltál te kérdés nélkül? Midőn megvallottam szerelmemet és +megkértem kezedet, miért nem voltál őszinte hozzám? + +--Istenem! Miben lettem volna őszinte? Hiszen e nyomorúlt embert úgy +elfeledtem, hogy eszembe sem juthatott hajdani eljegyzésem. Különben mi +titkolni való lett volna egy eljegyzésben, a mi nyilvános volt? + +--De az ok, melyért fölbomlott, nem volt nyilvános. + +--Az ok az volt,--mondá Klára elpirúlva,--hogy ez embert, ki vissza +akart élni helyzetemmel és orvul támadta meg becsületemet, megvetettem +és fegyverrel űztem ki szobámból. + +--Igen, mondták ezt nekem barátaid,--viszonzá Sándor újra éledő gyanúval +szemlélve neje elpirúlt arczát,--de azt is mondták, hogy ez ember másról +is gyanúsított s a világban más okról beszéltek. Hogy ő hagyott el +téged, mert nagyon könnyűnek találta a győzelmet erényed fölött.-- + +--És te ezt elhitted!--kiáltott Klára lángba borúlt arczczal. + +--Miért pirúltál el, ha nem igaz? + +--Eh! esztelen ember te, ki csodálkozol, hogy egy nő elpirúl, midőn +férjétől ily gyanút kell hallania. Elég, Sándor, te beteg vagy, és +betegségeden közönséges szerekkel nem lehet segíteni. Hallgass reám! A +mit te most szemembe mondtál, a mit megvallottal, hogy ily kétséggel +szívedben képes voltál egy évig nődnek nevezni s lelkedben engem, nődet, +napról napra, újra meg újra megalázni, arczúl verni, ez oly megbántás, +melyet egy önérzetes nő beszámíthat a féltékenységnek, megbocsáthat a +szerelemnek, de nem viselhet el. Ha szívedbe tovább is ily kétségek +élnek becsületemről, én nem maradhatok nőd. Gondold meg jól! Gondolj +vissza egy évi házasságunkra, keress egy mozdulatot, egy pillantást, +melyből azt magyarázhatnád ki, hogy nem tiszta, önzetlen szerelemből +lettem nőddé, vagy hogy jogod volna akár múltamban, akár jelenemben +kétkedni. Ha nem találsz, és Isten a tanúm, hogy nem találhatsz, akkor +megkövetelem teljes és föltétlen bizalmadat mind múltamra, mind +jelenemre nézve, vagy esküszöm neked, bármint szeretlek s bármily +nehezen esnék a válás, magadra hagylak és visszatérek atyámhoz. Most +pedig tégy ez emberrel, a mit akarsz. Űzd ki azonnal házadból, nem +bánom, én a botránytól sem félek; a pletyka úgyis, a mint látom, már +megragadta nevemet, és ez ember ide hozatala szándékos kiszámítással +történt. Ki által, nem kutatom, nem is törődöm vele; mással én nem +gondolok, csak a te bizalmaddal, s ha az megvan, kinevetem e silány +emberek együgyű beszédeit. De a te bizalmadat megkövetelem, jogom van +hozzá, s még egyszer jegyezd meg jól magadnak, ha észreveszem, hogy +elvesztettem bizalmadat, megszüntem nőd lenni. + +E szavakkal elhagyta a szobát, nem tekintve vissza Sándorra. De erre, +úgy látszék, legalább egyelőre üdvös hatással volt az erősebb orvosság. +Habozó, kétkedő, gyanakodó lelkére, melyben a főszerepet mégis csak a +szerelem vitte, sokkal jótékonyabban hatott az erélyes beszéd, mint +bárminő kérlelés, magyarázat, esküdözés. Szemébe visszatért rendes, +nyugodt kifejezése, s azzal az elhatározással indúlt vissza a társaság +felé, hogy többé föl sem veszi ezt a Lándsa Jenőt és úgy tesz, mintha +soha sem hallotta volna nevét, s ezzel legjobban lefőzi azokat, +kik--józan gondolkozással most már világosan látta,--csak azért hozták +ide, hogy konkolyt hintsenek közéje és neje közé. + +Elhatározására azonban nem volt szükség, Lándsa Jenőt többé sehol sem +látta. Manó kétségbeesve járt-kelt a termekben, kedves Lándsa barátját +keresve, de senki sem tudott róla fölvilágosítást adni. Egyszerre csak +eltünt s azóta nem kerűlt vissza. Manó még Sándort is megszólította, +ravasz hunyorgatással kérdezve, talán ő tud valamint Lándsa Jenő holléte +felől? S egészen elbámult és lefőzöttnek látszott, midőn Sándor +könnyedén s minden fölindulás nélkül csak annyit felelt, hogy a +keresettet azóta nem látta, mióta bemutatták neki s megvígasztalta +aggódó bátyját, hogy ne féljen, az ebédre majd elő fog kerűlni. + +Nem kevésbbé képedt el Góg Ferencz, midőn a két testvérhez lépve, +alázatos és bűnbánó görnyedezések közt bocsánatot kért Sándortól, hogy +Lándsa Jenő bemutatása által netalán kellemetlenséget okozott. Ő nem is +sejtette, hogy e fiatal ember régi ismerőse ő nagyságának s látása +rosszúl hathat reá, különben a világért sem hozta volna ide s most is +azért keresi, hogy rögtön eltávolítsa. + +--Nem értem, miért e nagy bocsánatkérés?--felelt Sándor hidegen.--Meg +lehet győződve, hogy vendégét épen oly szívesen látom házamban, mint önt +magát. + +Ezzel elfordúlt és a faképnél hagyta az álmélkodó alázatos férfiút, ki +azt sem tudta, hova menjen, merre nézzen, mert az egyik szögletben +katonás húgának dühös szemei villogtak feléje és karja még mindig +sajgott a mai sok csípéstől. + +Sándor megpillantá nejét a szomszéd teremben és lassan feléje tartott. +Ugyanekkor lépett be a plébános a másik ajtón s egyszerre érkezett +Sándorral Klára mellé. + +--Még sem érkezett meg atyám?--kérdé Klára, kezét nyújtva régi +barátjának. + +--Dehogy nem! már itt is voltunk egyszer,--felelt a plébános halkan, de +jókedvűen.--Az első, a kivel találkoztunk, az a haszontalan ember, az a +Lándsa volt. Atyád rögtön megértette a helyzetet s a maga módja szerint +hamar föltalálta magát. Karon fogta a derék fiatal urat s elvitte +innen,--nem tudom, hová; de arról bizonyos vagyok, hogy ide nem hozza +vissza. + +Klárához beszélt, de a mellette álló Sándorra szegezte szemét, mintegy +lesve, mily hatást tesznek reá szavai. Örömmel vette észre, hogy arcza +nyugodt maradt, s Klárának még jobban esett, midőn férje csöndesen csak +ennyit mondott: + +--Kár volt olyan nagy dolgot csinálni belőle. Most már bátran itt +maradhatott volna. + +Klára megszorította férje kezét s hálás mosolylyal nézett szemébe. + +--De csak hordja el magát innen, a hol senki sem látja szívesen,--mondá +vidáman.--Különben adjuk meg neki és jóakaró bemutatóinak, hogy akaratuk +ellenére okos dolgot cselekedtek és jót tettek velünk: alkalmat adtak +arra, hogy kimagyaráztuk magunkat az urammal, és a mint örömmel látom az +én édes bolondomnak megjött az esze. + +Valóban úgy látszott, mintha Sándornak egészen megjött volna az esze. +Nyugodt, vidám volt, szeretettel nézett nejére és mosolyogva beszélt +hozzá. Klára boldog volt és tartósnak hitte a gyógyulást. + +Boglár Kálmán még az ebédre sem érkezett vissza. Lándsa Jenő sem kerűlt +többé elő, bármily kétségbeesetten kereste mindenütt Manó barátja, nevét +kiabálva a folyosókon, az udvaron és a kertben, s mindenkit megkérdezve, +nem látta-e barátját. Így ha Lándsa Jenő testileg nem is volt jelen, a +neve legalább szünetlenűl hangzott és nem mehetett ki a vendégek +emlékezetéből, kiknek bőséges alkalmok volt a fejtörésre, mily titkot +rejthet magában megjelenése és hirtelen eltünése. + +Az ebéd meglehetős nyomott hangulatban folyt le. Mindenki érezte, hogy +történni kellett volna valaminek, és boszankodott és törte a fejét, +miért nem történt? A társalgásnak rejtélyes színe volt; az emberek +halkan, suttogva, óvatosan beszélgettek egymással; a mi megjegyzés +hangosabban történt, az is tele volt kímélettel és czélzással; még a +szokásos névnapi felköszöntő sem tette meg a rendes hatást, s messze +állt a tavalyi viharos lelkesüléstől. Igaz, hogy most nem az +apát-kanonok úr imponáló hangja hallotszott, mely nem annyira kérte, +mint inkább leparancsolta az ég áldását a nap hősére és családjára; az +apát-kanonok helyett most Góg Ferencz mondta a hivatalos felköszöntőt, s +áradozó jó kívánságai úgy tele voltak elburkolt czélzásokkal, +föntartásokkal, záradékokkal, kikötésekkel és mindenféle jogi fogással, +hogy az egésznek hatása inkább nyomasztó, mint felemelő volt. + +Ez a hangulat uralkodott ebéd után is, s ez volt oka, hogy a vendégek +eltértek a régi jó falusi szokástól, mely a ház vendégeit ebéd után +vacsoráig, sőt néha másnap reggelig is együtt tartja. A kocsik egymás +után hajtottak elő s a szomszéd úri családok egymás után távoztak az +Atlasz-kastélyból, törve fejöket, mi az, a minek történnie kellett volna +s mi volt oka, hogy semmi sem történt. Este felé már senki sem volt a +nagy ebédlőben, csak a család tagjai s Góg Ferencz és bajuszos +unokahúga, kik makacs kitartással még mindig a családhoz számították +magokat. Az öreg asszonyságot is előhozták szobájából, mivel már semmi +izgalomtól sem kellett félteni, a minek különben Atlasz úr nem igen +látszott örűlni. + +Ekkor kerűlt vissza Boglár Kálmán, s mialatt Klára hangos +örömsikoltással rohant rég nem látott atyja keblére, ez magához ölelte s +gyorsan fülébe súgta; + +--Légy nyugodt, nem volt szükség erőszakra. Elvittem s megtiltottam, +hogy még e házba tegye lábát. Engedelmeskedni fog. Annyira sűlyedt, hogy +már gyáva is. Ne beszéljünk többé róla. + +De Manó nem akarta, hogy ne beszéljenek többé Lándsa Jenőről. Sőt nagyon +is beszélt róla. Még mindig azon törte a fejét, hová tünhetett el oly +hirtelen, s Boglár Kálmánt is megkérdezte, nem tud-e valamit felőle? + +--De igen, tudok felőle,--visszonzá Boglár nyugodtan.--Légy nyugodt, +nincs semmi baja kedves barátodnak. Saját kocsimon vittem a +Volkán-kastélyba, melynek, mint mondá, a vendége. + +--Te vitted el!--kiáltott Manó.--Most már meg van oldva a rejtély. De +miért vitted el? Ő maga kívánkozott el innen? + +--Azt nem kérdeztem tőle, egyszerűen elvittem. + +--És miért vitted el, ha szabad kérdenem? + +--Mert nem akartam, hogy itt maradjon. + +--És miért nem akartad?--kiáltott Manó fölemelkedve székéről, kihívó +tekintettel.--Mi közöd neked ahhoz, ki jár a mi kastélyunkba? Hogy mersz +te a mi kastélyunkban parancsolni? + +[Illustration: Az öreg asszonyság metsző sikoltással akart fölugrani +székéről.] + +--Hogy mer itt parancsolni?--visszhangozá Atlasz úr, bátorságot nyerve +Manó példájából. + +--Én nem akarok itt parancsolni,--felelt nyugodtan Boglár Kálmán,--de +ahhoz jogom van, hogy egy tisztességes házból eltávolítsak oly embert, +ki nem való tisztességes társaságba. + +--Hogy mered azt mondani, hogy Lándsa Jenő nem tisztességes +ember?--kiáltott Manó, mindegyre kihívóbb tartással.--Lándsa Jenő nekem +jó barátom, és a ki őt bántja, engem is megsért. Nem tűröm. Érted? Nem +tűröm! + +--Elég legyen!--kiáltott Sándor, Manó elé lépve. + +--De nem elég! Nem hagyom magamat. Ez a kastély az apámé, épen oly jogom +van benne nekem, mint neked. És ha én itt barátjaimat el akarom fogadni, +senkinek sincs joga innen kitiltani őket. + +--Hallgass!--kiáltott Sándor. + +--Azért sem hallgatok,--felelt Manó hetykén.--Én itt jogommal élek, és +elfogadom barátomat, és nem engedem, hogy kitiltsátok innen, a miért a +feleséged szeretője volt... + +Ki sem mondta egészen ez utolsó szót, midőn Sándor megragadta vállait s +oly erővel vágta a falhoz, hogy a hetyke fiatal úr, kezét-lábát +elnyújtva, végig terűlt a földön. + +Az öreg asszonyság metsző sikoltással akart fölugrani székéről, midőn +két fia egymásra támadt, de lábai megtagadták a szolgálatot s ájultan +összeesett. A bajuszos menyecske helyén valónak s érdekesnek találta, ha +ő is elájúl, a mit menten meg is tett. Klára férje mellé ugrott s +karjába kapaszkodott, mialatt Atlasz úr rémítő jajveszékléssel futott +Manótól nejéhez s ettől ismét Manóhoz, nem tudva, melyiknek segítsen. +Nem is segített egyiken sem. Boglár Kálmán fölemelte az öreg +asszonyságot és karszékébe ültette, hol nemsokára magához tért, Manó is +fölemelkedett a fal mellől, kitörölte szemét, s dühösen, zavartan, +megriadva, de hallgatva és reszketve nézett öcscsére. Csak a bajuszos +menyecske folytatta tovább az ájulást, jókat csípve Góg Ferencz karján, +ki úgy tette magát, mintha hinne ájulásában és siránkozva igyekezett +életre költeni. + +Sándor ezalatt magához tért fölindulásából. Nyugodtan egy lépést tett +Manó felé, s míg ez ökleit háta mögött összeszorítva apja felé hátrált, +harag nélkül, de szilárdan szólt hozzá. + +--Sajnálom, a mit tettem, de ha újra kezdenéd, újra megtenném. Jegyezd +meg hát magadnak: senkitől, értsd meg, senkitől sem fogom eltűrni, hogy +nőmet megsértse. Mára végeztünk egymással, s reménylem, többé nem lesz +alkalom köztünk ily jelenetre. + +Megfogta Klára kezét s eltávozott vele a teremből. Boglár Kálmán +okosabbnak tartotta, ha nem háborgatja most a fiatal házasokat, de az +Atlasz-család keblében sem volt kedve tovább maradni; fogta kalapját, s +barátságosan általános jó éjtszakát kívánva, elsietett, a megvert +ellenség birtokában hagyva a csatatért. + +[Illustration] + + + + +XIII. + +(Eredmény.) + + +Komor, sötét nap következett az Atlasz-kastélyban a tegnapi viharra. +Midőn Sándor másnap reggel fölébredt, feje fájt és nehéz volt, keblén +valami nyomasztó súly ült, mint minden álom után, melyet kellemetlen +érzések, erős lelki felháborodások előznek meg. Gondolkozni kezdett +félálomban, mi lehet az a kínos érzés, mely elfoglalva tartja lelkét, s +a mint az álom lassanként tűnni kezdett szeméből, abban az arányban +világosodott emlékezete és nemsokára mind elvonúltak előtte a tegnap +történt dolgok és visszatértek lelkébe a tegnapi benyomások. Felugrott +ágyából és gyorsan felöltözött, azután betekintett a szomszéd szobába, +Klára szobájába. Üres volt. Sándor lelkében egy pillanatra fölvillant a +régi gyanú, de leküzdte. Eszébe jutottak nejének tegnap mondott szavai, +eszébe jutott fenyegetése és a saját fogadása. Nagy erőszakot tett magán +és elűzte lelkéből az újra kísérteni kezdő rémeket. + +--Bizonyosan apjához ment a faluba,--gondolá magában, míg szeme +nyugtalanul siklott végig a szoba minden zugán s azután az ablakon +keresztűl a kert útjain.--Tegnap találkoztak először egy évi elválás +után s alig válthattak pár szót egymással. Nem csoda ha türelmetlenűl +vágyott ölelésére s korán reggel hozzá sietett. Őrült volnék, ha újra +gyanakodni kezdenék, most már belátom, hogy őrült volnék. Megtartom +fogadásomat, bízni fogok nőmben, nem adok rá okot, hogy elhagyjon. + +Azt hitte, tökéletesen megnyugtatta lelkét s nagyon meg volt elégedve +magával. Szerette volna, ha Klára látja e pillanatban, ha megismeri +lelki erejét és bizalmát, megdicséri és újra biztosítja szerelméről. +Lelke úgy el volt telve elégűltséggel, hogy minden áron találkoznia +kellett valakivel, a ki előtt kiöntse. Eszébe jutott a tegnapi jelenet, +szüleinek rémülete, s gyorsan, minden további gondolkozás nélkül az +épület túlsó szárnyába indúlt, az öregek lakosztálya felé. + +Atlasz úr ijedten ugrott el az ablak mellől, hol rendes szokása szerint +szemben állt az öreg asszonyság karszékével. Mindketten félve néztek a +belépő Sándorra. Nem tudták, mit akar. Talán tegnapi kitörését +folytatni? Kivált Atlasz úr, ki érezte bűnös voltát Klára irányában, +különös bizalmatlansággal nézett belépő fiára, mintha attól félne, hogy +most vele akarja folytatni azt, a mit tegnap Manóval tett. + +De Sándor nyugodtan lépett melléjök, kezet csókolt, mint máskor, s +gyöngéden tudakozódott anyja egészségéről. + +--Köszönöm, fiam, én jól vagyok, csak ti legyetek jól,--felelt félénken +az öreg asszonyság, kinek szemei ki voltak sírva. + +--Hol van Manó?--kérdé Sándor körűltekintve a szobában. + +A két öreg ijedten nézett egymásra s egy ideig hallgatott. + +--Mit akarsz Manóval?--kérdé végre halkan az öreg asszonyság. + +--Sajnálom a tegnapi összeütközést,--felelt Sándor.--Reménylem, Manó +belátta hibáját s nem fog köztünk megszakadni a jó testvéri viszony. + +--Mégis csak jó fiú ez a Sándor,--jegyzé meg elérzékenyülve az öreg +asszonyság. + +Atlasz úr érthetetlen röfögésszerű hangot hallatott, s midőn Sándor +kérdését egyenesen hozzá fordúlva ismétlé, röviden csak annyit felelt, +hogy Manó nincs itthon. + +--Hol van? Csak nem utazott el? + +--Nem utazott el,--felelt Atlasz úr,--ámbár tegnap este olyan haragos +volt, hogy rögtön el akart utazni. De aztán megmondtam neki, hogy itt +most szükség van rá, mert föl fog lépni képviselőnek és korteskedni +kell, ha nem akarja hiába kidobni a tenger pénzt. Most a szolgabíróhoz +ment, és neked azt izeni, hogy ne haragudjál, ha néhány hétig még itt +marad, nem lesz alkalmatlan, ebédelni is külön fog. + +--Eh! Micsoda beszéd ez?--kiáltott Sándor türelmetlenűl.--Nem fog velünk +ebédelni? Idegen akar lenni szüleinek házában? + +--Ez a ház a tied,--mondá Atlasz úr,--a tisza-végi részhez tartozik, +mely reád van írva. De ha megengeded, én is, Manó is, az öreg asszony +is, mind itt maradunk. + +--Ha megengedem? Mit jelent ez? + +--Bocsáss meg, nem akarlak megint megharagítni. Nem fogunk neked +alkalmatlankodni. Mi az öreg asszonynyal szépen meg fogjuk magunkat +húzni ebben a pár szobában és itt fogunk magunknak teríttetni is. + +--Micsoda beszéd ez?--kiáltott Sándor elkedvetlenedve.--Egészen el +akartok vonúlni tőlem? Annyira megsértettelek, hogy megtagadtok? + +--Tagadjon meg engem az Úristen, ha én megtagadlak téged,--mondá Atlasz +hevesen; aztán ismét félénken, habozva folytatá:--de beszéltem Manóval +és az öreg asszonynyal, s mindnyájan jobbnak tartjuk, ha téged magadra +hagyunk a feleségeddel. Bocsáss meg, nem akarok róla rosszat mondani, de +mi nem vagyunk hozzá valók, nem érezzük jól magunkat mellette, és ha még +egyszer olyan jelenet történnék, mint tegnap este, az öreg asszony +belehalna. + +--A mint tetszik,--mondá Sándor, egészen elvesztve jó kedvét s ismét +visszaesve régi komor merengésébe.--Nem láttad ma reggel Klárát?--tevé +hozzá szünet múlva. + +--Mikor korán reggel a mezőn jártam, láttam a fasorban, és köszöntem is +neki,--felelt Atlasz úr sietve. + +--Hová ment? + +--A falu felé. + +--Egyedül? + +--Igen--egyedül,--felelt Atlasz úr vontatva. + +Az öreg asszonyság félénken megrántotta férje kabátját, mintha +hallgatásra akarná inteni. De Sándor észrevette e titkos mozdulatot s +elaltatott gyanúja újra fölébredt. + +--Nem igaz, láttad valakivel,--mondá reszkető hangon, közelebb lépve +atyjához. + +--Sülyedjek el, ha együtt láttam valakivel,--kiáltott Atlasz úr. + +--Miért rántotta meg anyám kabátodat? Miért akart hallgatásra +figyelmeztetni, ha semmit sem láttál? + +--Azt nem mondom, hogy semmit sem láttam, csak azt mondom, hogy nem +láttam Klárával, a mily igaz, hogy élek. + +--Mit láttál? + +Az öreg asszonyság rémült tekintettel, esedezve nézett férjére. Sándor +szeme követte pillantását, s még közelebb lépve atyjához, elborúlt +arczczal ismétlé kérdését. + +--Miért fél úgy anyám, hogy megmondod azt, a mit láttál? + +--Az öreg asszony attól fél, hogy engem is földhöz vágsz, mint a +Manót,--felelt Atlasz úr, neje széke mögé húzódva. + +--Kit láttál?--kiáltott Sándor magánkívül. + +--De nem haragszol, ha megmondom?--kérdé Atlasz úr aggódva.--Én nem +akarok rosszat mondani Kláráról, száz esztendőt éljen. Nem is volt vele, +nem is láttam, hogy találkoztak; de mikor a mezőn jártam, arra láttam +lovagolni azt a fiatal urat, a ki tegnap itt volt és eltünt; de ne +gondold, hogy rosszat akarok mondani Kláráról. + +--Jól van,--felelt Sándor kurtán, rekedten, s kifordult a szobából. + +Hiába hitte, hogy kigyógyult, hiába volt megelégedve magával, hogy le +tudta győzni kisértő rémeit. Csak aludtak, de az első hangos szóra +fölébredtek. Fölébredtek, megragadták lelkét, birtokba vették eszét és +kergették, előre, vakon, azon az úton, melyen leghamarabb vélt nejéhez +juthatni. + +A mint a kert ajtaján kilépett s a falu felé fordúlt, a távolból, a +fasor túlsó végéről Klárát látta maga felé közeledni. Nem egyedül jött, +egy férfi karjára támaszkodott. Sándor vére egy pillanatra mind szíve +felé tódult, aztán hirtelen fölkaczagott, őrült bolondnak nevezte magát +és szeretett volna visszafordúlni a kertbe, nehogy Klára meglássa és azt +higyje, leskelődött rá. Megismerte a férfit, kit neje mellett látott. +Boglár Kálmán volt. + +Egy ideig habozva állt helyén, nem tudta elhatározni visszafordúljon-e a +kertbe vagy a közelgők elé siessen? A mily hirtelen elvesztette józan +megfontolását az első gyanúsító szóra, épen oly gyorsan megszégyelte +magát önmaga előtt, midőn látta, hogy a gyanú alaptalan volt. Újra +fülében csengtek Klára tegnapi szavai, s félni kezdett, hogy jelenlétét +bizalmatlanságnak fogja tulajdonítni és beváltja fenyegetését. + +--Mégis okosabb lesz, ha eléje megyek,--gondolá magában, nagy léptekkel +megindúlva a fasorban.--Bizonyosan meglátott, s ha hirtelen +visszafordulnék, azt hinné, leskelődtem rá. Így azt gondolhatja, s azt +is fogom mondani neki, hogy eléje jöttem, haza akarom kisérni és +atyjával óhajtottam találkozni. Hogy is tudtam olyan bolond lenni, olyan +hirtelen elveszteni józan eszemet? Ezentúl óvatosabb leszek, jobban +fogok vigyázni magamra. Ez volt az utolsó eset, esküszöm, a legutolsó. + +E bölcs elhatározással sietett a közelgő pár felé, mosolygó arczczal, +vidám tekintettel, nehogy Klára szeméből olvassa előbbi gyanakodását. De +erre nem volt szüksége. Klára nem is gondolt arra, hogy férje oly hamar +visszaeshetik hibájába; a mily nyilt és bizalmas lelkű volt önmaga, +olyannak hitte Sándort is, s meg volt győződve, hogy gyanakodását tegnap +örökre eltemette. + +A mint közelebb ért hozzá, elbocsátotta apja karját és feléje futott. + +--Valóban szép tőled, hogy elém jöttél. Honnan tudtad, hogy atyámat +mentem meglátogatni? + +--Gondolhattam, hogy ily korán nem mehetsz máshova,--felelt Sándor +megkönnyűlt lélekzettel, látva, hogy Klára maga magyarázza kedvezően +találkozásukat. + +--Most legalább mind együtt folytatjuk útunkat haza felé,--mondá Klára, +megfogva atyja kezét, ki ezalatt hozzájok érkezett. + +--Nekem vissza kell fordúlnom,--felelt Boglár Kálmán. + +--Maradjatok ti csak egymásra; legjobban szeretem, ha mindig egymásra +maradtok. + +--Mit értesz ezalatt?--kérdé Klára csodálkozva. + +--Én azt vártam, hogy egészen hozzánk fogsz költözni,--tevé hozzá +Sándor.--Nem is járja, hogy midőn leányodnál elég hely van számodra, +idegen házhoz szállj. + +--Jobb lesz nekem a papnál,--mondá Boglár Kálmán vidáman,--a ki különben +nem is idegen reám nézve. Úgyis csak néhány napig maradok itt s e kevés +időre nem érdemes újra hurczolkodni. És végre is, beszéljünk őszintén, +mindnyájan okos emberek vagyunk, az én jelenlétem csak nehezebbé tenné +házatokban a békességes együttélést. + +Sándor elpirúlt és hallgatott. Klára sem sürgette tovább apját, s miután +röviden elbúcsúzott tőle, Sándor karján haza felé indúlt. Útközben +Sándor elmondta apjával folytatott beszélgetését s az öregek és Manó +abbeli elhatározását, hogy ezentúl külön fognak étkezni. + +--Kár olyan nagy dolgot csinálniok belőle,--mondá erre Klára, könnyedén +vállat vonva.--Ha nem bántanak engem, én nagyon szépen megférhetnék +velök. + +Többet nem beszélt e tárgyról, s ebben követte el a második hibát. Ismét +nagyon könnyen, gondatlanúl vette Sándor szüleit, s ha nem is mutatott +irántok ellenséges indulatot, nem is igen törődött velök. A dolog +ennyiben is maradt. Se Klára, se Sándor nem igyekezett Atlasz urat +szándékának megváltoztatására bírni s Atlasz úr szigorú +következetességgel megtartotta a vesztegzárt, melyre magát s az öreg +asszonyságot kárhoztatta. Nemcsak az étkezés idején, de különben sem +találkozott a fiatalokkal és Sándor csak akkor láthatta szüleit, ha +szobájokban kereste föl őket. De e látogatások nem igen vidították föl +lelkét. Atlasz úr mindig félve, bizonyos tartózkodással beszélt, és +látszott, hogy kényelmetlenül, feszesen érzi magát vele szemben; az öreg +asszonyság szemei folytonosan vörösek voltak a sok sírástól. Manóval sem +beszélt a névnapi összeütközés óta. E nagyra termett fiatal úr ritkán +volt otthon, egész nyakig a politikába merűlt s folytonosan járt-kelt a +kerületben korteskedve és a pénzt költve, és ha néha haza vetődött, +feltünően kerülte a találkozást öcscsével vagy sógornőjével s meszszire +kitért előlök, ha véletlenűl megpillantotta az udvaron vagy a folyosón. + +Sándort napról-napra jobban leverte és elkedvetlenítette e ferde +viszony. Sokkal jobban ragaszkodott családjához és sokkal inkább +megszokta a szüleivel való folytonos együttlétet, hogysem e feszűltség, +ez elidegenedés nehezére ne esett volna. S még jobban bántotta, hogy +Klára észre sem látszott venni a mindegyre növekedő szakadást és semmi +kísérletet sem tett az öregekhez való közeledésre. De nem szólt neki +semmit. Ez úgy is csak mellékes, másodrendű oka volt lelki +gyötrelmeinek; az igazi, a fő ok az volt, melyet már egészen +legyőzöttnek vélt s mely csak azért szunnyadt el egy kis időre, hogy +annál nagyobb erővel ébredjen föl. + +Mivel Boglár Kálmán nem akart többé az Atlasz-kastélyba jönni, Klára +többször meglátogatta őt a plébános lakásán. Néha Sándort is magával +hívta, néha egyedül ment, ha férje épen nem volt otthon, midőn útra +indúlt. Sándor ilyenkor a legnagyobb bizalmat mutatta nejével szemben, +nem is kérdezősködött hollétéről s vigyázott, nehogy észre vegye, titkon +mily figyelemmel kíséri minden lépését. Pedig csakugyan leskelődött rá, +az ördög újra megragadta lelkét. De óvatosabb volt Klárával szemben; nem +feledte el fenyegetését s gyanújának elárulásával nem akart okot adni, +hogy teljesítse fenyegetését. Klára erélyes föllépésének az az eredménye +volt, hogy nem gyógyította ugyan ki férjét, de óvatosabbá tette. + +Atlasz úr megjegyzése, hogy Lándsa Jenőt a falu körül látta, nem ment ki +többé Sándor fejéből, s midőn egy párszor ő maga is megpillantotta, a +mint a mezőn a falu felé lovagolt, meg volt győződve, hogy ez ember +Klárát lesi és vele akar találkozni. + +Nejének nem mert szólni, mert attól félt, hogy ezzel is elárulja +bizalmatlanságát s alkalmat ad fenyegetésének beváltására, mielőtt +meggyőződhetnék az igazságról. De vére forrni kezdett már a gondolatra +is, hogy ez ember nejét meri lesni, hogy találkozni akar vele, s ez a +gondolat egészen megfosztotta nyugalmától és a józan megfontolástól, +melyet egy ideig magára erőszakolt. + +De Lándsa Jenő ólálkodását más is észrevette, nemcsak Sándor. Erről +beszélt Boglár Kálmán, midőn leánya egy héttel a nevezetes évforduló +után ismét meglátogatta. + +--Ezt az embert nagyon gyakran látom a falu körül. Valóban úgy viseli +magát, mintha reád lesne és találkozni akarna veled, vagy mintha gyanúba +akarna hozni, hogy találkoztok. Mentől tovább gondolkozom, annál +világosabb lesz előttem, hogy ez embert olyanok hozták ide, kiknek +érdekében áll konkolyt hinteni közétek, és ez a folytonos ólálkodása is +tervökhöz tartozik, hogy ébren tartsák férjed gyanúját. + +--Meglehet, de nem érnek czélt,--felelt Klára könnyedén.--Sándort már +kigyógyítottam s most föltétlen bizalommal viseltetik irántam. + +--Hm, az ilyen gyógyulások nem zárják ki a recidivát. + +--Nem hiszem, nem tudom hinni, hogy Sándor azok után, a miket tőlem +hallott, még kételkedni merne bennem,--mondá Klára hevesen. + +--No, no, azért még sem szeretném nagy próbára tenni erejét. Tisztába +akarok jönni evvel a Lándsával és szándékával; nem tűröm, hogy még +sokáig folytassa e játékot. + +Klára egy ideig hallgatott, habozni látszott; azután erőt vett magán, +közelebb lépett apjához, körülnézett, nincs-e valaki a közelben, mert e +beszélgetés a plébános kertjében történt, s aztán halkan mondá: + +--Nem akartam neked szólni, nehogy szükség nélkül fölingereljelek, nem +is tartottam jelentékeny dolognak, de ha azt hiszed, hogy ez az ember +még veszélyes lehet boldogságomra, mégis jobb lesz, ha beszélünk róla és +szándékáról. Már több levelet kaptam tőle. + +--Levelet? Miről írt? + +--Ostobaságokról. Szerelméről, bűnbánatáról s több efféléről. + +--Megmutattad férjednek? + +--Miért mutattam volna meg? Ha komolyan veszi, még párbaj lehetett volna +belőle. Látod, neked sem szóltam eddig, magamra nézve oly jelentéktelen +dolognak tartom az egészet. + +--Mit tettél a levelekkel? + +--Széttéptem és eldobtam. + +--Mikor kaptad az utolsó levelet? + +--Mikor? Várj csak, hadd gondolkozzam. Igen, tegnap kaptam. Egy kis +parasztleány adta át, épen mikor haza mentem tőled s beléptem a +kertajtón. + +--Mi volt e levélben? + +--Biz' én nem tudom. El sem olvastam. Rá ismertem az írásra s nem lévén +kíváncsi Lándsa úr vallomásaira, olvasatlanúl széttéptem. + +--Kár volt előbb nem szólnod e levelekről. Ha Sándornak egyik vagy másik +kezébe került volna, ki tudja, nem ébredt volna-e föl újra gyanakodása? + +--Sándorról biztos vagyok,--mondá Klára erős meggyőződéssel.--Föltétlen +bizalmat ígért nekem s eddig meg is tartotta szavát. Ha újra csalódnám +benne, ha újra megsértené önérzetemet gyanújával--akkor--de nem, erre +nem is akarok gondolni. + +[Illustration: --Kár volt előbb nem szólnod e levelekről.] + +--De én akarok rá gondolni. Véget fogok vetni ennek a Lándsa-komédiának. +Hogy van veled valami szándéka, az bizonyos. Vagy azt hiszi, hogy +meghódítja szerelmedet s azért jár utánad. + +--A szamár!--vágott közbe Klára megvetőleg. + +--Ez még a kisebb rossz volna, ebből hamar ki lehetne ábrándítani. De én +attól tartok, hogy mindaz, a mi történt, Lándsa idejövetele, bemutatása, +levelezése, ólálkodása, minden tervszerűleg történt s czélja az, hogy +férjedet föingerelje ellened. Majd meglátjuk... Most menj nyugodtan haza +s a többit bízd reám. Jót állok róla, hogy e Lándsa Jenő nem fog többé +utánad járni, sem leveleivel alkalmatlankodni. + +Boglár Kálmán ezen a napon egész a kertajtóig kísérte leányát s még ott +is sokáig beszélt vele. Különösen aggódó és gyöngéd volt iránta, a mi +máskor nem igen volt szokása, s nagyon elütött attól a könnyed modortól, +melylyel rendesen viselte magát vele szemben s a mely inkább fiút, mint +leányt illetett volna meg. Klára is gondolkozóbb, elfogúltabb volt, mint +rendesen, mintha atyjának hangulata őt is megszállta volna. A nagy +jelenet óta, melyben először ismerte meg Sándor féltékenységét s +melyben, a mint hitte, őrökre kigyógyította hibájából, most jutott +először eszébe, hogy férje gyanúja újra fölébredhet, hogy újra +megbánthatja bizalmatlanságával, hogy boldogsága nem nyugszik egészen +biztos alapon és saját hibája nélkül minden perczben megsemmisülhet. +Nagyon boldogtalanná tette e gondolat s egészen elérzékenyült, midőn +végre elbúcsúzott atyjától s a kerten át a kastély felé indúlt. + +Sándort nem találta otthon. Kérdezősködött utána a cselédektől s hallá, +hogy a pusztára ment a munkások után nézni. Máskor föl sem tünt volna +neki, hogy férje gazdasági dolgaiban hosszabb időre távozik; de most ez +is rosszúl esett; nem tudta, miért, valami kínos, kellemetlen érzés +szállta meg lelkét. A nagy kastély egészen üres volt s ma különösen +érezte ez ürességet. A cselédeken kívül nem volt kivel szót váltania; az +öregek ki nem mozdultak szobájokból, Klára már napok óta nem látta őket +s eszébe sem jutott, hogy fölkeresse szobájokban. Pedig nagyon +elhagyatva érezte magát, soha sem vágyott még ennyire emberi szó után. +Ablakához űlt s onnan leste férje érkezését. + +Sándor este érkezett haza. Azt mondta, hogy nagyon sok dolog volt kinn a +pusztán s előbb nem végezhette el. A mit Klára eddig nem tett, most +figyelemmel nézett arczába, s szeméből, vonásaiból igyekezett kiolvasni +gondolatait. De Sándor arcza nyugodt volt. Igaz, hogy kinn járt a +pusztán, de az is igaz, hogy nem annyira munkásai után nézett, mint +inkább Lándsa Jenőt leste, nem látja-e ismét a falu felé lovagolni? +Semmit sem látott, s ez, ha nem is nyugtatta meg gyanakvó lelkét, +legalább képessé tette a nyugalom színlelésére. De Klárának ez is elég +volt, aggodalmai eloszlottak s megnyugodva, boldogan hajtotta álomra +fejét. + +Midőn Sándor másnap reggel kilépett szobájából, atyját találta a +tornáczon. Olyan rég volt már, hogy Atlasz úr az épületnek ebbe a +szárnyába lépett, hogy Sándor nemcsak meglepetést, hanem ijedséget is +érzett látására. + +--Az Istenért, valami baj van? talán anyám lett rosszúl?--kiáltott, +gyorsan apja elé sietve. + +--Az öreg asszony nem lett rosszúl, úgyis elég rosszúl van mindennap, +mióta folytonosan sír és sóhajt,--felelt Atlasz úr a fal mellé lapúlva, +mintha veréstől félne.--De most nincs rosszabbúl, mint rendesen, és +nagyon meg fog örülni, ha megmondom neki, hogy te még gondolsz vele +valamit. + +--Eh! atyám,--mondá Sándor elkedvetlenűlve,--azért látogattál meg, hogy +ismét szemrehányásokat tégy? + +--Nem azért látogattalak meg, hogy szemrehányásokat tegyek; és ha te +haragszol, akkor inkább visszamegyek a szobámba. + +Ezzel Atlasz úr megfordúlt s még mindig a falhoz lapúlva visszafelé +indúlt. + +--Ugyan atyám,--kiáltott Sándor Atlasz úr elé kerülve s elzárva előle a +visszavonulási vonalat,--mire való ez a tréfa vagy épen gúny? Valóban +úgy viseled magadat, mintha félnél tőlem vagy idegen volnál saját +házadban. + +--Mondtam már, hogy ez a ház a tied,--felelt Atlasz úr megállva,--és én +nem félek tőled, de félek a feleségedtől, mert te azt földhöz vágod, a +ki őt bántja. + +--Azon legkönnyebben lehet segítni, ha nem bántjátok őt,--felelt Sándor +elkomorodva. + +--Ki akarja bántani?--kiáltott Atlasz úr ijedten.--Sűlyedjek el, ha +bántani akarom, hiszen azért jöttem most is ide, hogy neki szolgálatot +tegyek. + +--Szolgálatot, Klárának! Micsoda szolgálatot? + +--Ha nem haragszol meg, elmondom; de ne haragudjál meg, mert én a tiszta +igazságot mondom és nem akarok Klárára rosszat fogni. Tegnap este épen +az udvaron voltam és Cserepes Andrással beszéltem, mikor egy idegen +parasztleány lépett be a kapun. Oda ment Cserepes Andráshoz és azt +kérdezte tőle, hol van a nagyságos asszony? Mindjárt tudtam, hogy +Kláráról kérdezősködik, mert az öreg asszonyt most már senki sem hívja +nagyságos asszonynak. Cserepes András, a ki kíváncsi ember, kérdezte, +hogy mit akar a nagyságos asszonynyal? Én nem mertem kérdezni, de +Cserepes András bátor ember. A kis leány erre azt felelte, hogy semmi +közünk hozzá, csak mutassuk meg, hol van a nagyságos asszony. Gondoltam, +hogy nem teszek semmi rosszat, ha megmondom, hogy fönt van a szobájában +és a nagyságos úr is vele van. A nagyságos úr te vagy. Erre a +parasztleány megijedt és azt mondta: jaj, akkor nem adhatom oda a +levelet... + +--Micsoda levelet?--kiáltott Sándor. + +--Én is azt kérdeztem, hogy micsoda levelet?--folytatá Atlasz úr. A kis +leány azt felelte, hogy azt a levelet titokban kell a nagyságos asszony +kezébe adni, mert ő azért jó borravalót kapott, és a felét nekem ígérte, +ha magamra vállalom a levelet. Bizonyosan inasnak nézett, a mi máskor is +megesett rajtam, és már homályos volt, nem láthatta, hogy úr vagyok. +Neki hagytam a borravalót és átvettem a levelet, de már késő volt, nem +akartam Klárát háborgatni. Talán már le is feküdt, és gondoltam, éjjel +úgy sem tehet semmit, elég, ha másnap reggel kapja meg a levelet. Ne +haragudjál, ha talán rosszúl tettem... + +--Add ide azt a levelet,--mondá Sándor. + +--A kis leány ugyan azt mondta,--folytatá félénken Atlasz úr,--hogy csak +a nagyságos asszony kezébe adjam; de hát én neked mégis atyád vagyok és +az öreg asszony is azt mondta, hogy tőled semmit sem szabad eltitkolni. +De ne hidd, hogy Klárára rosszat akarok mondani; én nem tudom, mi van a +levélben és nem is akarom tudni. + +--Add ide a levelet!--ismétlé Sándor. + +Atlasz úr zsebébe nyúlt és egy kis lepecsételt levelet vett ki. Sándor +nem várta, hogy feléje nyújtsa; kikapta kezéből, gyorsan megnézte +pecsétjét, borítékát. Semmi czím nem volt rajta. Föl akarta szakítni a +pecsétet, de keze félúton megállt; gondolkozni látszott s egy pillanatra +mintha megszégyelte volna magát; de a vér már fejébe tódult, józan esze +elnémúlt s nem hallott mást, mint a gyanakodás kárörvendő suttogását. +Gyorsan feltörte a pecsétet és elolvasta a levelet. + +Arcza halálosan elsápadt, azután kigyuladt, szeme villámlott, s mialatt +ökölre fogott keze görcsösen szorítá magába a papirdarabot, a folyosó +ablakához futott, fölrántotta s erős hangon lekiáltott az udvarra: + +--Lovamat! Rögtön nyergeljétek meg lovamat! + +Atlasz úr kissé félrehúzódva s a falhoz lapulva, aggódó figyelemmel +kísérte fia mozdulatait, s nem tudta, örüljön-e vagy megrémüljön a levél +hatása miatt? + +--Mi történt? Miért kiáltasz oly erővel lovad után?--kérdé Klára az +ajtóba lépve. + +--Te vagy? Épen jókor jöttél!--kiáltott Sándor magánkívül.--Hej! +léhütők! siessetek már azzal a lóval!--kiáltott ismét kihajolva az +ablakon. Azután Klárához lépett, ki a meglepetéstől megdermedve, +mozdulatlanul, halaványan állt az ajtóban.--Azt kérdezed, mit akarok? +Miért kiáltok lovam után? Szeretődhöz sietek, hogy megöljem! + +Klára nem tudott szólni. A meglepetés, fölháborodás, rémület +megbénította nyelvét. Tágra nyílt szemekkel nézett férjére s csak két +kezét tudta feléje nyújtani, mintha így akarná megakadályozni őrjöngő +kitörésében. Atlasz úr ijedten, félelem és öröm vegyes érzésével lapult +a falhoz s várni látszott a bekövetkező dolgokat. A nagy zaj a háziakat +is fölriasztotta s a folyosó végén föltüntek a cselédség alakjai s +mögöttök biztos távolságban Manó kárörvendő arcza. + +De Sándor nem látott ebből semmit. Nem látott mást, mint neje halvány +arczát. Megragadta feléje nyujtott kezét s erősen magához rántotta. A +testi fájdalom, a durva sértés sötét lánggal vonta be az asszony sápadt +arczát és hangot adott megbénult nyelvére. + +--Sándor!--sikoltott Klára, hasztalanul igyekezve kirántani kezét az +erős vaskapocsból.--Mit jelent ez? Megőrültél? + +--Olvasd ezt! olvasd ezt!--lihegett Sándor, szeme elé tartva az +összegyűrt papirlapot. + +A betűk összefolytak szeme előtt; csak nehezen akadozva tudta elolvasni +a néhány sort, a legaljasabb csalás sorait. Lándsa Jenő neve volt a +levél alá írva s a forró, a boldog, a kielégített szerelem hangján írt +hozzá, mintha már többször találkoztak volna a faluban s mintha atyja is +szövetségese volna szerelmöknek; új találkozásra hívja ma estére s +férjéről gúnynyal és szánakozással beszél. + +--Hazugság! hazugság!--sikoltott Klára, erőszakkal kirántva kezét s +lábával tiporva a földre dobott levelet. De egy pillanat mulva eltünt +arczáról a méltatlankodás lángja, ismét elhalavanyult, és szilárd +tekintettel, komolyan, szomorúan férjére emelte szemét. + +--És te ezt elhitted?--kérdé fájdalmasan. + +--Eh! félre most a nagy szavakkal!--kiáltott az eszeveszett ember.--Szép +dolog, bizalmat követelni, s a bizalom palástja alatt elárulni hitet, +becsületet, szerelmet. Most már nem erről van szó, most már a büntetés +jő. Először ő, azután te. Félre tőlem! Előbb azzal a másikkal számolok. + +Nagy erővel ellökte magától atyját, ki e szavakra ijedten eléje lépett s +vissza akarta tartóztatni. Atlasz úr valóban meg volt ijedve. Erre soha +sem gondolt. Hogy fia féltékeny lesz, és féltékenységből eltaszítja +nejét, ezt rendén valónak tartotta, mert Klárát igazán bűnösnek hitte s +legfőbb vágya volt, megszabadítni tőle családját. De hogy Sándor neje +miatt párbajra álljon ki, hogy golyónak tegye ki magát, hogy talán +életét is elveszítse, erre Atlasz úr nem számolt, s csak most, fiának +utolsó szavaira derült föl előtte a rémes világosság. Kétségbeesetten +fia elé vetette magát s midőn ez félrelökte útjából, Klárának fordult s +megátkozta őt, mint egyetlen okát fia romlásának. De Klára nem is +hallgatott a tehetetlen öreg ember átkaira; az előbbi lesújtó hatástól +még mindig némán, dermedten állt az ajtóban; azután megfordult, hosszú +tekintettel végig nézett a folyosón s a csoportosuló alakokon, és lassan +visszament szobájába. + +Sándor ezalatt elrohant a lépcsőn, lovára patant, kihozatta pisztolyait +és elvágtatott a Volkán-kastély felé. Egyszer sem nézett vissza +elhagyott házára, mintha háta mögött ijesztő rémek kergetnék, kik elől +épen oly mohón igyekszik menekülni, mint útjának czélját elérni. Érezte, +hogy az után, a mit most nejével tett, nincs többé visszalépés, nincs +módja a kiengesztelődésnek, s csodálatos ellenmondással most már csaknem +attól kezdett félni, hogy nem talál igaz lenni az, a mi így +fölháborította lelkét. De érzései, gondolatai nem voltak tiszták, +öntudatosak; zavarosan keringett fejében a harag, boszúvágy, szégyen, +megbánás, s vágtatott vakon, gondolkozás nélkül, tovább, tovább, az +útszéli fák és kavicshalmok rohamosan tűntek el mellette, s a mezőn +dolgozó munkások, a kik paraszt kényelemmel akarták köszönteni +földesurokat, már csak a messze távolságban látták tova vágtató alakját, +mire kalapjokig emelték kezöket. + +Midőn Sándor tajtékzó lován bevágtatott a Volkán-kastély udvarára, itt +mindent nagy fölfordulásban talált. Valami nagy dolog történhetett. A +cselédek rémült tekintettel futkostak ki és be, érthetetlen szavakat +kiabálva s egymást riasztgatva, az udvaron lovakat fogtak be a kocsiba s +a kocsis össze-vissza cserélte a szerszámokat, míg a körülötte állók +segítni akartak s még jobban összezavartak mindent. A ház úrnője nem +volt látható, de nagybátyja a tornáczon állt, jobban görnyedezve, mint +valaha, s midőn Sándort meglátta, karjait siralmasan nyújtogatva és +tenyereit összecsapkodva feje fölött, hangos jajveszékléssel sietett +feléje. + +Sándor leugrott lováról, s az udvar közepén magára hagyta a reszkető +lábú állatot. Góg Ferencz e pillanatban melléje érkezett. + +--Mily csapás! mily szerencsétlenség!--jajgatott az alázatos jogtudós, +megragadva vendégének mindkét kezét.--Isten hozta nagyságodat szerény +házunkba, e szomorú alkalommal. + +--Itt lakik még Lándsa Jenő?--kérdé Sándor lihegve, rekedten. + +--Itt lakik, oh nagyon is itt lakik!--sóhajtott Góg Ferencz, +barátságosan rázva vendégének fogva tartott kezeit. + +--Itthon van?--kérdé Sándor a ház felé indulva. + +--Itthon van, oh nagyon is itthon van,--nyögött Góg +Ferencz.--Méltóztassék besétálni! Szeretett Lilla húgom elájult ugyan, +de rögtön magához fog térni, ha meghallja becses jelenlétét. + +--Hol van?--kérdé Sándor, gyorsan tovább haladva a ház felé. + +--Lilla húgom? + +--Lándsa Jenőt kérdem,--felelt Sándor türelmetlenül. + +--Szobájában, a vendégszobában, oh nagyon is ott van--sóhajtott, Góg +Ferencz.--Épen most vitték oda. + +--Oda vitték!--kiáltott Sándor hirtelen megállva.--Mit jelent ez? Miért +vitték? + +--Hát nem méltóztatik tudni? Azt hittem azért méltóztatott jönni. Oh +mily csapás, mily szerencsétlenség! Szegény Lilla húgom bele fog +betegedni. És a botrány! a törvényszéki tárgyalás. Oh! oh! + +--Semmit sem tudok. Mi történt? Feleljen!--kiáltott Sándor izgatottan. + +--Szegény Lándsa Jenő, e viruló fiatal ember, ma reggel súlyosan +megsebesült párbajban. + +--Párbajban!--kiáltott Sándor roppant meglepetéssel.--Kivel volt +párbaja? + +--Boglár Kálmánnal,--felelt Góg Ferencz.--Tegnap este itt volt egy +szomszéd ismerősünkkel s titkon néhány szót beszélt szerencsétlen fiatal +barátunkkal. Én az ajtón hallgatóztam s ma reggel tudósítni akartam a +szolgabírót, de elkéstem. A párbaj kora hajnalban már megtörtént, +pisztolyra, és szegény Lándsánk hőn dobogó keblébe kapta a gyilkos +golyót. Nem régen hozták haza, Lilla húgom elájult, én orvosért küldtem, +de e nyomorult kocsis még most sem tudta befogni a lovakat, és szegény +megsebesült barátunk magányosan vergődik halálos kórágyán, illetőleg +pamlagán. + +--Hol van? Vezessen hozzá. Látni akarom,--mondá Sándor, fölfelé indulva +a lépcsőn. + +--Látni akarja?--mondá Góg Ferencz, megállva és zavartan vakarva orrát. +De Sándor tovább sietett, s Góg Ferencz kénytelen volt ismét +megindulni.--Látni akarja? Valóban nem ajánlom! Marczangoló látvány az +érző szívnek. + +--Ismétlem, látni akarom. Hol van szobája? + +Góg Ferencz nem mert több ellenvetést tenni. Végig vezette Sándort a +tornáczon, semmit sem szólva többé, csak egy nagy kétszárnyú ajtó előtt +állt meg s tett újabb kísérletet, mondván: + +--Szeretett Lilla húgom boudoirja, hol most ájultan fekszik hölgyei +közepett. + +De mivel Sándor még e csábító biztatásra sem lépett be a kétszárnyú +ajtón, hanem tovább sietett, Góg Ferencz is utána futott, fölvezette a +széles lépcsőn az emeletre s a folyosó végén megállt egy ajtó előtt. + +--Ime a szenvedő szobája,--mondá reszkető hangon és orrát fújva, mintha +sírás erőltetné. Sándor óvatosan kinyitotta az ajtót és belépett. Góg +Ferencz lassan utána lopózott, hogy legalább tanúja legyen e nagy +jelentőségű találkozásnak. + +A sebesült a pamlagon feküdt. Mellette egy öreg asszony ült, a +kulcsárné, és hideg borogatást rakott fejére és mellére, a mit Góg +Ferencz orvosi tudománya rendelt, míg a kocsi elhozza a hivatásbeli +orvost. De úgy látszék, ez már későn fog érkezni. A sebesült szeme le +volt húnyva, lélekzete nem hallatszott, sápadt arczán nem látszott az +életnek más nyoma, mint elkékült ajkainak gyönge reszketése. Nyakkendője +föl volt bontva, inge szét volt szakítva mellén s néhány vércsepp +látszott rajta, nem több. + +--Az előbb még borzasztóan félrebeszélt,--mondá sugva az ápolónő a +belépőknek,--de azután elcsendesült, most már lélekzése is alig +hallatszik. + +Sándor a sebesült fölé hajolt és némán, hosszasan nézte mozdulatlan +arczát. A harag, a gyülölet, a féltékenység, mely ide kergette, hogy +elvegye ez ember életét, mindez eltünt szívéből a halál felséges +nyugalma előtt. De a haldokló melléből hörgő sóhaj tört ki és szeme +lassan megnyílt. Félig megüvegesedett tekintete a föléje hajló arczra +esett és látszott kifejezéséből, hogy megismerte. Szólni akart, jobb +kezét lassan fölemelte és ajkai kínos erőlködéssel mozogtak. De nem +tudott hangot adni, szeme egyre tágabbra nyilt s megkövült tekintete +mereven nézte a föléje hajló arczot, mialatt fölemelt keze tehetetlenül +visszaesett, ajkán néhány vércsepp jelent meg és álla leesett. + +--Meghalt,--mondá az ápolónő, megfogva a tehetetlen kezet és a halott +melléhez tapasztva fülét.--Meghalt szegény, pedig láttam, hogy mondani +akart valamit. + +Sándor még mindig a halott fölé hajolt, kinyílt szemébe nézve mereven, +mintha még mindig azt a szót várná, mely már nem tudta elhagyni ajkait. +De a halott arcza mozdulatlan maradt. Góg Ferencz rosszúl kezdte magát +érezni, s megilletve Sándor karját, kérte, távozzanak a szobából és +hagyják a halottat az ápolónőre, hogy elkészítse testét a ravatalra. + +[Illustration: Némán, hosszasan nézte mozdulatlan arczát.] + +Sándor lassan, elgondolkozva ment ki a szobából, még egyszer megállva az +ajtónál és visszatekintve, mintha várná, hogy a halott visszahívja és +kimondja azt az utolsó szót, mely megkövülve ajkán maradt. Mit akart +mondani? Mit akart mondani? + +--Vajon mit akart mondani?--mondá Góg Ferencz, mintha visszhangot adna +Sándor lelki töprengésére.--Mert annyi bizonyos, hogy akart valamit +mondani... Ki tudja, talán jobb, hogy nem szólhatott,--tevé hozzá +gondolatban az érdemes nagybácsi és cselszövő,--a haldoklók átkozottul +őszinték szoktak lenni... E szomorú látvány,--folytatá ismét fenhangon, +kivonva Sándort a halottas szobából és megindulva vele a lépcső felé,--e +szomorú látvány mélyen megrendíté nagyságod érző szívét, a mint +szerencsém van észrevenni. Méltóztassék megtisztelni szerény ebédlőnket +becses jelenlétével s némi erősítő reggelit venni magához, mely kedves +alkalomra, reménylem, Lilla húgom is magához fog térni tartós +ájulásából. + +De Sándor nem válaszolt e nyájas meghívásra semmit. Nem is hallotta. +Elgondolkozva, magába merülve, mintegy gépileg ment le a lépcsőn, aztán +végig az alsó tornáczon s onnan le az udvarra. Lovát ott tartotta egy +házi szolga. Sándor szó nélkül a nyeregbe ült és a kapu felé indult, +majd fellökve Góg Ferenczet, ki nagy vendégszeretetében a paripa +kantárába kapaszkodott s úgy ismételte meghívását. + +Lassan, csöndes ügetéssel ment vissza Sándor az úton, melyet nem régen +vágtatva tett meg. A haldokló látása, ki nem mondott utolsó szava +egészen elfoglalta lelkét s lova ösztönére bízta, hogy megtalálja a haza +vezető utat. De meghatottságát és töprengését nemsokára sokkal kínosabb +érzés szorítá ki lelkéből. Hogyan fog neje elé lépni, mit fog neki +mondani, hogyan nyeri meg bocsánatát? Igen, bocsánatát. Érezte, hogy +ismét igazságtalanul vádolta és hogy e vád halálos sértés volt nejére. +Mentől tovább gondolkozott rajta, mentől jobban eltöltötte lelkét ez +érzés, annál erősebb lett meggyőződése, hogy Klára nem fog megbocsátani +és hogy nem is érdemli meg bocsánatát. Mit fog tenni? Hogyan fog szemébe +nézni? Minél jobban közeledett haza felé, annál inkább elfogta a kínos +nyugtalanság, és szinte megijedt, midőn a hosszú, lassú út mégis véget +ért s lova megállt a kapu előtt. + +De a kapuban hangos örömrivalgás üdvözlé. Atlasz úr itt leste +visszaérkezését, s kitörő örömmel sietett eléje, midőn látta, hogy +épségben, baj nélkül jött haza. Majd lerántotta fiát a lóról és mohón +kérdezősködött a párbajról. + +--A párbaj megtörtént, de nekem nem volt benne részem,--felelt Sándor +komoran, de nem szállva le lováról, se a kapun nem lépve be.--Boglár +Kálmán hívta ki, s mire oda értem, Lándsa már meghalt. + +--Hát a Boglár Kálmán?--kérdé Atlasz úr rémülten. + +--Nem tudom. Semmit sem tudok. Ne kérdezz többet. + +--Hol van Klára? + +--Elment,--felelt félénken Atlasz úr. + +--Elment! Hová ment?--kiáltott Sándor, úgy megrántva a kantárszárat, +hogy megriadt paripája ágaskodni kezdett. + +--Nem tudom,--felelt Atlasz úr elugorva az ágaskodó ló mellől, de még +jobban megijedve Sándor hangjától.--Mihelyt eltávoztál, a szobájába +ment, s onnan néhány percz mulva a kertbe sietett. A cselédek látták a +falu felé menni. + +Sándor megsarkantyúzta lovát s minden további szó nélkül a falu felé +vágtatott. Csak most jutott eszébe, hogy Klára beválthatja fenyegetését +és örökre elhagyja őt. Ez a gondolat visszaadta bátorságát; most már nem +rettegett neje elé lépni, nem halogatta a találkozást; minden más érzést +elnémított lelkében az egyetlen, ijesztő gondolat, hogy örökre +elvesztette nejét. + +Midőn a paplakba érkezett, a plébános eléje sietett és lesegítette +lováról. + +--Hol van Klára?--volt Sándor első szava. + +--Elutazott atyjával,--felelt a plébános komolyan, hidegen. + +--Elutazott? Hová?--kiáltott Sándor. + +--Ez az ő titkuk. Ön tudja, mi történt kettejök közt, miért hagyta el +neje örökre. Mert örökre elhagyta, ezt izenteti általam. + +--Megérdemeltem, oh! megérdemeltem,--sóhajtott Sándor tompa +kétségbeeséssel. + +Aztán nem is szólt többet. Ismét felült lovára, s lassan, lecsüggesztett +fővel, eleresztve a kantárszárat, az okos állatra bízta, vigye, a merre +akarja. + +[Illustration] + + + + +XIV. + +(Az épület inog.) + + +Az Atlasz-család ismét birtokába vette a kastélyt, az ősi kastélyt, mint +Manó szerette nevezni. Atlasz úr újra kezdett lélekzeni. A szálka +kihullt szeméből, s azt hitte, most már tisztán láthatja a fényes jövőt. +Fia megszabadult a nőtől, ki örökös akadálya volt a család +emelkedésének. Igaz, hogy most még nagyon szomorú és el van keseredve; +lehorgasztott fővel, nyugtalanul jár, kerüli az embereket, még szüleit +is, nem beszél senkivel és olyan harapós kedvben van, hogy alig mernek +hozzá szólni; de ez mind csak múló fájdalom, mely nemsokára el fog +enyészni, újra visszajön életkedve, üres szíve új szerelem után fog +epedni és szeme végre meg fogja látni azt a nőt, ki régen készletben +tartja számára a boldogságot. Atlasz úr erre nézve egészen nyugodt. +Tudja, hogy így fog történni; biztosította róla Manó, a ki jól ismeri a +nagy világot, és Góg Ferencz, a ki igen tudós férfiú. Természetes tehát, +hogy semmiféle lelki furdalást nem érzett sem a történt dolgok, sem +fiának mostani szomorú állapota miatt; hiszen ő mindent fiának +boldogságáért tett s meg volt győződve, hogy mindent a legjobban tett. + +De nem sokáig élvezhette zavartalanul diadalát. Néhány nap mulva +sürgönyt kapott a fővárosból Eveline grófnétól, e lakonikus rövidségű, +de jelentős tartalommal: «Nagy baj van. Jöjj fel rögtön. Hozz magaddal +annyi pénzt, a mennyit csak tudsz.» + +--Seregeknek ura!--kiáltott Atlasz úr elképedve és megmutatva Manó +fiának a sürgönyt, mert Sándor, mint rendesen, most sem volt +otthon.--Hozz magaddal annyi pénzt, a mennyit csak tudsz! Érted ezt? + +--Nagyon könnyen megérthető,--felelt Manó savanyú arczczal, mert a +pénzre neki is nagy szüksége volt s a készlet nem volt kimeríthetetlen. + +--Mit jelent ez?--kiáltott Atlasz úr, kikapva fia kezéből a sürgönyt és +újra elolvasva.--Mire kell nekik a pénz? Csak nem állított föl a gróf +megint parkett-gyárat vagy nem akart repczével spekulálni? + +--Sok módja van az adósságcsinálásnak,--jegyzé meg Manó szakértőleg.--Én +azt gyanítom, hogy a gróf a börzén játszott. + +--A börzén játszott!--üvöltött Atlasz úr, haját tépve +kétségbeesésében.--Még csak az volt hátra! Hát erőnek erejével zsidó +akar lenni? Nem megmondtam neki, hogy a gróf maradjon grófnak és ne +avatkozzék a zsidó dolgába? Honnan tudod, hogy a börzén játszott? + +--Tudtam, mikor még oda fönn voltam. Azt mondta, neki biztos játéka van +a börzén, mert képviselő lévén, előre tudja a politikai változásokat. De +nagyon megkért, hogy ne szóljak neked. Meg akart lepni téged, mikor majd +legalább egy milliója lesz. + +--Ugyan csak meglepett engem!--sóhajtott Atlasz úr elkeseredve.--Azt +gondoltam, vele már mindent rendbe hoztam, s itt van, újra kezdi a +bolondját. Elspekulálja a pénzemet, te meg elvered itthon a maradékot. +Tönkre tesztek! tönkre tesztek! + +--No csak ne sírj öreg, nemsokára megfordul a koczka. Sándor most már +szabad, a Volkán bácsi milliói maholnap újra megaranyozzák az +Atlasz-napot. + +Ez a kilátás kissé megvígasztalta ugyan Atlasz urat, de azzal az erős +elhatározással ült a vasútra, hogy vejében többé nem fog bízni s +akármilyen gróf, nem hagyja felügyelet nélkül. Nem engedi többé sem a +saját jószágán, sem a fővárosban lakni, lemondatja a képviselőségről és +haza hozza családostul; a kastélyban most úgyis van elég hely, itt +járhat vadászni, adhat lakomákat, népszerűvé teheti magát s ha megjön az +ideje, innen is kinevezhetik főispánnak. De ebben nem fog engedni, a +grófnak haza kell jönnie, itt az ideje, hogy már erélyes legyen, +különben a legjobb úton van a tönkrejutás felé. + +De mire a fővárosba érkezett, megtudta, hogy a baj sokkal nagyobb, mint +gondolta, és nincs többé szüksége erélyes föllépésre. Szádváry Arthur +gróf agyonlőtte magát. Manónak igaza volt: szerencsétlen rögeszméje, +hogy vagyonát szaporítsa és visszaszerezze a Szádváryak régi fényét, a +börzére vezette, és ott hagyta mindenét. Még a mátra-alji jószágot is, +melyet apósa egyszer már kitisztázott az adóságokból. Ezt is eladta, de +már ez sem segíthetett rajta. A veszteségek, a tönkrejutás, a szégyen, +bűnbánat, megalázott hiúság kísértetei megzavarták amúgy is gyönge agyát +s egy kétségbeesett pillanatban kezébe nyomták a gyilkos fegyvert. Mikor +Atlasz úr megérkezett, már kiterítve feküdt a ravatalon. + +--Későn érkeztél, atyám, mindennel elkéstünk,--zokogott Eveline, miután +elmondta atyjának a szomorú történetet.--Az utolsó veszteségek egészen +megzavarták lelkét, s mikor én szemrehányásokat tettem neki jószágunk +eladása miatt, ellenem is nagy haragra lobbant és azt mondta, hogy a mi +hiúságunk oka minden szerencsétlenségének. Ha meghagytuk volna egyszerű +sorsában, most is boldogul élhetne valami kis vasúti állomáson. De neked +grófi vő kellett, nekem grófi férj kellett, és fölébresztettük lelkében +a nagyravágyás szenvedélyét. Még minket okozott azért, hogy így tönkre +tett. Nem tudtam nyugodtan hallgatni, én is keserű szavakat mondtam +szemébe. Elrohant. Ekkor megrémültem és siettem sürgönyözni neked. De +már késő volt; többé nem beszélhettem vele, s mikor újra láttam, már +halva volt. + +Ezen már nem lehetett változtatni. Atlasz úr lassanként magához tért a +kábultságból, melybe vejének halála s leányának és unokáinak könnyei +ejtették, s nagy erőfeszítéssel összeszedte minden tehetségét, hogy +megmentse a megmenthetőt és valami rendet hozzon a halott zilált +ügyeibe. A szerencsétlen fiatal gróf súlyos terheket hagyott hátra, +melyek mind az apósának vállára nehezültek. Nemcsak a Szádváry név +becsületéért, melyre Atlasz úr sokat tartott, hanem saját nevéért is, +melynek jó híre és hitele egész életében büszkesége volt, azon kellett +lennie, hogy a gróf halála semmi jogos igényt meg ne károsítson, és se a +halott, se az élő nevén ne maradjon folt. Egészen fölébredt régi ereje, +ügyessége, élelmessége; fáradhatatlanul járt, kelt, alkudozott, +egyezkedett, fizetett, terheket vállalt, s bármily súlyosan érezte a +veszteséget, mely sújtotta, megvolt az az elégtétele, hogy a Szádváryak +grófi nevének nem volt oka szégyenkeznie az Atlasz névvel való +összeköttetése miatt, és a fényes temetésen, a czímerekkel borított +koporsó mögött nem csak azért haladhatott fölemelt fővel, hogy mindenki +láthassa gróf Szádváry apósát, hanem még inkább azért, mert a Szádváry +név szerencsétlen viselője neki köszönhette, hogy csak részvét és +szánakozás kísérte sírjába. + +De ez a szomorú dicsőség sok idejébe s még több pénzébe került Atlasz +úrnak. Adósságai, melyek már eddig is nehezen súlyosodtak reá, tetemesen +megszaporodtak és megijeszthették volna saját jövőjére nézve, ha nem +állt volna biztatóan előtte Sándor milliomos házassága, melyre most már +a kétségbeesés megátalkodottságával számolt. Az idő is telt; több hét +múlt el, míg a különféle zavaros ügyek rendezésével elkészült s +leányával és unokáival végre haza indúlhatott. + +Otthon azonban nem várt reá valami vigasztaló örömhír. A +képviselőválasztás épen haza érkezése előtt egy nappal történt meg, és +Manó, ellenére a tömérdek pénznek, melyet elköltött, szégyenletesen +megbukott. + +--Meg nem foghatom, hogyan történt,--mondá e nagyra termett fiatal úr, +midőn leeresztett orral elbeszélte atyjának a választási csata +történetét.--Egy antiszemitát választottak meg ellenemben, pedig én +jobban szidtam a zsidókat, mint a legdühösebb antiszemita. De rám +fogták, hogy zsidó vagyok s még a kortes-nótába is beletették, hogy +«nyúlbőrökkel nem gseftelünk, zsidó követ nem kell nekünk». +Megfoghatatlan! + +--Megmondta ezt már nekem régen a bölcs rabbi,--felelt Atlasz úr +sóhajtva és fejét vakarva.--Ebben az országban mindig fogják szidni a +zsidót, még ha nem zsidó is. Akkor rá sem hallgattam, de most kezdem +látni, hogy bölcs ember volt. Valami átok van rajtam, annyi bizonyos. +Vagy a rabbik átkoztak meg, a miért kikereszteltettem gyermekeimet, vagy +a keresztyén papok átkoztak meg, a miért kiüldöztem innen az ő +pártfogoltjaikat, a Boglár Kálmánt és leányát; de érzem, hogy valamelyik +pap rossz szót tett értem az Úristennél. + +Manót azonban nem zavarták meg apjának theologiai aggályai. +Megvígasztalta Sándor leendő házasságával, mely minden csorbát ki fog +köszörülni s megigérte, hogy a lakodalomra ismét hazajön. Addig +visszamegy a fővárosba; ott van az igazi talaj az ő nagyvilági +képességei számára s biztosítja apját, hogy nem sokára oly szerencsét +csinál, mely még Sándorénál is többet fog érni. Egy időre még elég +maradt a pénzből, melyet az apja gyöngeségétől kicsikart jószágrészre +fölvett, s nemcsak Atlasz úrnak mondta, hanem maga is meg volt győződve +arról, hogy csak akarnia kell s a fővárosban nemsokára oly fényes +házasságot köthet, mely egyszer mindenkorra úrrá teszi. + +Manó elútazása után egyhangú, szomorú napok következtek az +Atlasz-kastélyban. Az özvegy és a két árva gyászruhája volt az uralkodó +szín; sírásuk, panaszaik, kesergéseik adták meg az uralkodó hangot. Az +öreg asszonyság gyönge egészsége nem volt képes ellenállni a +csapásoknak, melyek egymás után sújtották gyermekeit. El kellett hagynia +nagy karszékét és kedvelt helyét az ablak mellett, hol annyi boldog órát +töltött, a majorság szaporodásában gyönyörködve és gyermekeinek fényes +sorsáról ábrándozva. Most már ágyban kellett feküdnie, a szoba túlsó +sarkában, hová csak elvétve szökött be néha-néha kívülről egy kis +napsugár; de ez csak ágya párnáját aranyozta meg, lelkébe nem hatolt be, +nem vidította meg komor, szomorú sötétségét. Mindig sírt s ha leánya +vagy férje megkorholták örökös sírásáért, a fal felé fordult vagy +takarója alá rejtette fejét, s úgy sírt csendesen szünetlenül, hol +egyik, hol másik gyermeke miatt. Mert mind a háromért elég oka volt a +könnyhullatásra. Leánya özvegy lett, Manó fia megbukott és távol van, +Sándor fia boldogtalan. Legtöbbször Sándort siratta, s bár nem merte +férje előtt kimondani, egyszerű női ösztönével megérezte, hogy azok +voltak okai boldogtalanságának, a kik elszakították őt nejétől. + +Sándor valóban elég okot adott anyjának a sírásra. Egészen megváltozott, +közömbös volt minden iránt, nem törődött semmivel, s úgy elhagyta magát, +mint a ki vesztét érzi s szeretné, ha sorsa minél előbb betelnék rajta. +Alig volt otthon, anyját sem látogatta meg, s ha néha, több hívás után, +megjelent beteg-ágyánál, szótalan, szomorú volt, röviden vagy épen nem +felelt a hozzá intézett kérdésekre és így igyekezett minél előbb +menekülni ki a mezőre. Itt barangolt egész nap, puskával vállán, de +ritkán lőtt vadra, még ritkábban találta el s valódi csoda volt, ha +egyszer-másszor mégis hozott haza valami vadász-zsákmányt. Egy ideig +mulatozásba, régi pajtásainak társaságába, szilaj dorbézolásba akarta +fojtani bánatát, éjjeleken át ivott, kurjongatott, muzsikáltatta magát; +de keserű volt neki az ital, bántotta czimboráinak hangja, lassanként +összeveszett valamennyivel s abbahagyta sikertelen kisérleteit. + +Klára nevét soha sem említette. Ha a plébánost látta, messziről +kikerűlte, pedig életét adta volna oda, ha valamit hallhatna nejéről. De +a szégyenkezés, a bűnbánat érzése s annak tudata, hogy nejét halálosan +megsértette és nem remélhet tőle bocsánatot, egyesűlve a daczczal, mely +eltöltötte lelkét, egészen elvadította, szilajjá s mégis félénkké, +esetlenné tette. Utoljára mindenkit került s terhére volt minden emberi +szó. Gazdaságát tökéletesen elhanyagolta, nem törődött semmivel. Atlasz +úrnak kellett újra kezébe vennie a jószág vezetését, ha nem akarta, hogy +minden széthulljon. + +Pedig épen most lett volna legnagyobb szükség értelemre, szorgalomra, +munkára, hogy össze lehessen tartani a bomladozni kezdő épületet. Az +elvállalt terhek mindegyre súlyosabban nehezedtek az uradalomra, s a +több éven át tartott rossz termés és a gabonaárak folytonos csökkenése +mellett a terhek egyre szaporodtak, a helyett, hogy könnyűltek volna. + +Atlasz úr kínos elfogódással, keserű sóhajtással szemlélte, mint hull +szét napról-napra a díszes épület, melyet életének nehéz munkájával +emelt. Lótott-futott, fáradozott, izzadott, veszekedett, kunyorált, mint +életének legsúlyosabb napjaiban, mikor még a kezdet nehézségeivel +küzdött; de régi ruganyossága, régi szerencséje most nem volt vele, s +kétségbeesetten kellett volna megadnia magát a kérlelhetetlen végzetnek +és fölhagynia a haszontalan küzdelemmel, ha még egyetlen egy remény nem +tartja fönn bátorságát, erejét. + +Ennek a reménynek teljesültét várta Atlasz úr kétségbeesett +szívóssággal. + +--Meg fog jönni, meg kell jönnie,--bíztatá Góg Ferencz is, ki ez idő +alatt, szép bajuszos hugával gyakori vendége volt az Atlasz-kastélynak s +karján több rendbeli kék foltot viselt ez ingerlékeny hölgy +csípéseitől.--Meg kell jönnie. Sándor fiatal ember, előbb-utóbb bele +kell únnia a tétlen bankódásba, szíve megnyílik s új szerelem napsugára +után fog epedni. Jó lenne, ha akkorra minden formalitással rendbe +volnánk s jogilag is lehullnának a tényleg lerázott bilincsek. Szóval jó +lenne, ha minél előbb megkezdené a válópert. + +--Én nem merek neki szólni,--mondá Atlasz úr félénken.--Egyszer +említettem előtte, de úgy nézett rám, mintha keresztűl akart volna +szúrni szemével. + +--Majd arra is találunk módot, találunk módot,--mondá Góg Ferencz +görnyedezve.--Addig is igyekezzünk szegény Sándorunkat lehetőleg +szórakoztatni s elvonni lelkét emésztő tépelődéseitől. Lilla húgom a +jövő héten fényes ünnepélylyel készül megülni nevenapját; igyekezzék +rávenni kedves fiát, hogy ő is tisztelje meg jelenlétével szerény +házunkat. + +Sándor azonban nem ment el a fényes névnapi ünnepélyre, s még mindig nem +akart megjönni az, minek eljövetelét Góg Ferencz oly biztosan s Atlasz +úr oly türelmetlenül várta. E helyett jött más: az első lejárt váltó, +melyet Atlasz úr nem tudott kifizetni s melyre sehol sem tudott pénzt +kapni. Kérhetett volna ugyan az özvegytől, talán kapott is volna, de +attól félt, hogy ezzel rossz hírbe hozza előtte vagyoni állását s +lehetetlenné teszi Sándor házasságát. Nem tudott mit tenni, hitelének +megrendülése egészen megzavarta s már a csőd ijesztő rémét látta +fölemelkedni adósságainak sűrű ködéből. Egy mentsége volt még. Sándor +része, a tiszavégi jószág, tisztán állt a telekkönyvben; erre kellett +kölcsönt fölvennie, de erre Sándor beleegyezése kellett. Atlasz úr +megemberelte magát, fölkereste Sándort s előadta neki kérését. + +--Vegyenek föl rá, a mennyit akarnak, aláírok mindent, a mit kívánnak, s +aztán hagyjanak nekem békét,--felelt Sándor türelmetlenül. + +Az első veszély ezzel el volt hárítva, de csak rövid időre. Az adósságok +lavinája tovább rohant a maga természetes útján s nemsokára Sándor +részét is eltemette. Ezalatt azonban múlt az idő, ismét eltelt egy +esztendő, Sándor napja is elérkezett, el is múlt, minden különös +ünnepély nélkül; az öreg asszonyság egyre rosszabbul lett s az orvosok +már fejöket csóválták, ha beteg-ágyától eltávoztak. Atlasz úr már +sürgönyözni akart Manónak, kinek ez ideig igen kevés hírét hallotta, +midőn e kiváló fiatal ember egyszerre váratlanul haza érkezett az apai +kastélyba. + +De nagyon megviselt állapotban. Rossz színben volt, arcza meg volt +nyúlva és a kicsapongások, álmatlan éjtszakák nyomai látszottak rajta. +Régi henczegő modora is elhagyta, nyugtalan és zavarodott volt, gyakran +ijedten nézett maga körül s minden zajra összerezzent és szeretett volna +elbújni mint a kit megkergettek. Megérkezése után rögtön mohó +kíváncsisággal kérdezősködött atyjától, mikor tartja Sándor esküvőjét s +mikor tehetik végre kezöket az özvegy millióira? + +--Mikor tartja az esküvőjét?--sóhajtott keservesen Atlasz úr.--Mintha az +olyan könnyen menne a keresztyéneknél. Előbb meg kell kezdeni a +válópert, azután kálvinistává lenni, és ha mindezen keresztül esett, +csak akkor lehet szó az új esküvőről. Sándor pedig még a válópert sem +kezdte meg. + +--Micsoda!--kiáltott Manó megrémülve.--Még mindig itt vagytok? Mikor +nekünk oly égető szükségünk van a pénzre! Hát semmi szíve sincs annak a +Sándornak a családja iránt? Parancsold meg neki, hogy rögtön kezdje meg +a válópert. + +--Mintha olyan könnyű volna a Sándornak parancsolni!--mondá Atlasz úr +fejét csóválva.--De igazad van,--folytatá elgondolkozva,--itt az ideje, +hogy már tegyünk valamit. A Góg Ferencz azt mondta egyszer, hogy ő ennek +is módját fogja találni. A Góg Ferencz tudós uraság: megyek hozzá és +megkérdem tőle a módját. + +Atlasz úr csakugyan befogatott és áthajtott a szomszéd kastélyba. Itt +hosszú ideig értekezett a jogtudós urasággal, azután ismét kocsira űlt, +de nem hajtatott egyenesen haza, hanem megkerülve kastélyát, a faluban, +a plébános lakása előtt állott meg. Itt is hosszabb ideig maradt, s +midőn végre haza hajtatott, föl sem ment szobájába, csak az inast küldte +föl, hogy egy-két ruhadarabját és úti készületét lehozza; megizente +nejének, hogy egy-két napra elutazik, és eltávozott, senkinek sem +mondva, hová megy. Harmadnapra érkezett haza, jó kedvvel, sugárzó +arczczal, de útjáról akkor sem szólt senkinek, s Manó türelmetlen +kérdéseire csak annyit felelt, hogy várja be az eseményeket. + +Két hét múlva ritka vendége volt a kastélynak, a plébános, kit Klára +távozása óta nem láttak itt. Sándor után kérdezősködött s egyenesen +szobájába ment, miután hallotta, hogy itthon van. + +A mint kinyitotta az ajtót, Sándor ijedten ugrott föl az ablak mellől, +melynek párkányára dőlve komor merengéssel bámult le a kertbe. Arcza +gyors váltakozással elhalványult és elpirult, s megrianva, zavartan +nézett szokatlan vendégére, mintha sejtené, hogy látogatása Klárával van +kapcsolatban. + +--Hivatalos ügyben jövök,--kezdé a plébános, hideg, hivatalos +hangon.--Nem akartam irodámba fárasztani; mint kegyuram iránt tartozom +annyi tekintettel, hogy én keressem föl. A szentszéktől meghagyást +kaptam, hogy adjam át önnek ez idézést és e keresetlevelet-- + +--Mit akarnak velem?--kérdé Sándor tompán, s gépileg kezébe vette az +átnyujtott iratokat. + +--Neje, Boglár Klára megindította ön ellen a válópert-- + +--A válópert!--kiáltott Sándor lángba borúlt arczczal.--Klára válópert +indított ellenem! Miért? Mi szüksége van rá? Nem hagyott el itélet +nélkül? Nem elégedett meg ezzel a büntetéssel? Mit akar többet? Miért +hurczolja törvényszék elé nevünket? Mi már elváltunk... örökre... nincs +szükségünk a törvény szentesítésére. + +--A törvény szentesítésére mindig szükség van, hogy egy törvénytelen +állapot törvényessé legyen,--felelt a plébános nyugodtan.--Önök már több +mint egy éve élnek külön, lemondtak egymásra nézve minden jogukról és +mégis kötve vannak egymáshoz. + +--Kötve vagyunk egymáshoz... Mit akar ezzel mondani?... Ah! értem... Ezt +a kapcsot kell még széttörni, talán egy új kapocs kedveért... + +--Igazságtalan neje iránt most is, mint mindig,--mondá a plébános, +lassanként neki melegedve és kiesve hivatalos hangjából.--Igazságtalan +volt, ön maga tudja legjobban, mily igazságtalan volt, mikor méltatlan +gyanújával arra kényszerítette, hogy elhagyja. És igazságtalan most is. +Klárától is kaptam levelet, egyidejűleg e hivatalos megkereséssel. Nem +tartozik ugyan hivatalos közlendőimhez, de mint magánember megmondhatom +önnek, hogy Klára soha sem gondolt a válópörre, s ha mégis megkezdte, +azt csak az ön érdekében tette. + +--Mit jelent ez? Mit akar ezzel mondani?--kérdé Sándor elszorúlt +kebellel. + +--Klárának azt mondták, hogy önnek érdekében áll az elválás, mert új +házasság áll előtte, melytől boldogságát reméli. Azt mondták, hogy ön +gyöngédségből, lovagiasságból, kiméletből nem akarja ellene megindítni a +válópert. Azt mondták, hogy ha az ön boldogságát óhajtja, neki kell és +illik megtennie az első lépést. + +--Ki mondta ezt?--kiáltott Sándor, egészen kikelve magából. + +--Az ön atyja. Megkérdezte tőlem Klára mostani lakását, elment hozzá és +ezeket mondta neki. + +--Atyám! Atyám tette ezt velem? Hol van? Jöjjön, azonnal keressük fel. +Ön előtt, az ön jelenlétében mondja szemembe, igaz-e, hogy ezt tette? + +Nagy erővel megragadta a plébános karját és elvonta magával. Nem kellett +messzire menniök. Atlasz úr látta a plébános jövetelét és Manóval a nagy +teremben várta látogatásának eredményét. Nem volt egészen nyugodt, s +izgatottan és szórakozottan felelt Manó kíváncsi kérdéseire. De mikor +belépő fiának földúlt arczára vetette szemét, nagy emberismeret nélkül +is rögtön megértette, hogy e látogatásból erős vihar támadhat s ijedten, +mintegy védelmet keresve, húzódott Manó háta mögé. + +--Atyám!--kezdé Sándor a fölindulástól fuldokló lélekzettel s csak nagy +nehezen kapkodva a szavakat,--igaz, hogy Kláránál voltál s azt mondtad +neki, hogy az én érdekemben indítsa meg a válópert? + +--Azt gondoltam... hebegett félénken Atlasz úr. + +--Felelj, igaz-e? + +--A te boldogságodért tettem, fiam. + +--Eh! eleget tettél már boldogságomért,--tört ki Sándor szenvedélyes +erővel,--és megelégedhetnél már boldogtalanságommal. Boldogságomért +hintetted a gyanu első magvát szívembe nőm ellen, boldogságomért +tartottad szüntelen ébren őrült kétkedésemet. Megtörtént, a mivel +boldogítani akartál, elszakadtam nőmtől. De te nem pihentél, még tovább +akartál boldogítani. Boldogságomért terveztél más házasságot számomra +oly nővel, a kit kinevetek és utálok. Boldogságomért állítottál Klára +előtt a leghitványabb, legaljasabb ember színébe. Legyen már elég a +boldogításból. Kimondom előtted, hogy azt a nőt, kire gondolsz, soha sem +veszem el; kimondom előtted, hogy úgy maradok, a mint vagyok, hogy +nőmtől nem akarok elválni, és mindenkivel, a ki még jobban el akar tőle +szakítani, úgy teszek, mint most ezzel a rongy papírral, mely el akarta +őt szakítani még nevemtől is. + +Ezzel ketté tépte a kezében tartott váló-keresetet és a földre dobta. A +plébános szó nélkül meghajtotta fejét és eltávozott a szobából. + +[Illustration] + + + + +XV. + +(Az épület összedől.) + + +A szegény öreg asszonyság halála épen olyan csendes, szelid, zajtalan +volt, mint egész élete. Mindig az volt törekvése, hogy minél kevesebb +alkalmatlanságot okozzon másoknak és ne legyen útjában senkinek. Úgy +halt meg csöndesen, félénken panasz nélkül, párnája alá vetve könnyeit, +szívébe temetve aggodalmait. Utolsó pillanatában még egyszer +meglátogatta ablakán keresztül a vidám napsugár és megaranyozta +összeesett, fonnyadt arczát, s még egyszer fölcsillámlott szemében a +boldogság mosolya, midőn egymás mellett látta ágya előtt három gyermekét +s közöttök férjét, és egyiknek arczán sem látta a csalódások, a +szenvedések nyomait, melyek utolsó napjait megszomorították, s +mindnyájan szeretettel néztek reá és egymásra, mint a régi boldog +napokban. Azután behúnyta szemét, és egy halk, nagyon halk sóhajtás +után, nehogy megzavarja szeretteinek nyugalmát, mintegy lopva, zaj és +feltünés nélkül elosont e nyugtalan világból. + +Az anya halála, a megtört apa vigasztalásának kötelessége ismét közelebb +hozta egymáshoz az elidegenített testvéreket. Sándor fölhagyott +barangolásaival, komor merengésével; minden idejét apja szobájában +töltötte testvéreivel s egy ideig mintha még érezni is lehetett volna az +öreg asszony utolsó mosolyát, mely nyugalmat, békességet, szeretetet +árasztott a gondoktól vagy szenvedélyektől fölzavart szívekre. + +De a haldokló anya mosolyának visszamaradt fénye lassanként szétoszlott +a levegőben s újra komor, rideg sötétség jött utána. Az anyagi gondok +kérlelhetetlen kopogása, a szenvedélyek újra emelkedő viharja elűzte a +gyászoló bánat ünnepi csendjét. Legelőször Manó tért vissza a halál +költészetétől az élet hideg mindennapi prózájához. Nyugtalansága, +ijedezése, melyet megérkezésekor mutatott, ismét erőt vett rajta s +napról-napra növekedett és aggasztóbbá vált. Végre nem birt többé +magával s mintegy tíz nappal a temetés után azzal lépett atyja elé, hogy +pénzre, még pedig meglehetős sok pénzre van szüksége. + +--Nincs,--felelt Atlasz úr bágyadtan, szomorúan. + +--De nekem okvetetlenül szükségem van rá,--felelt Manó kínos zavarral. + +--Nem adhatok, mert nincs. Mindennap várom a csődöt, nincs pénzem, nincs +hitelem. + +Oly fájdalmas lemondással mondta e szomorú vallomást, mint a király, ki +a trónról való leköszönését jelenti lázadó alattvalóinak. Hangjának +keserűségéből, szemének levert tekintetéből mindenki meggyőződhetett +szavainak igazságáról. + +--De értsd meg, atyám, nekem kell a pénz, kell!--mondá Manó egyre +nagyobb zavarral.--Legalább tízezer forint. Akárhonnan, a föld alól is, +a pokol fenekéről is, meg kell szerezni ezt a pénzt, máskép végem van. + +--Máskép véged van?--kérdé Atlasz úr, mereven fiára szegezve +szemét.--Beszélj világosabban. + +--Igen ám,--felelt Manó fejét vakarva,--csakhogy nem olyan könnyű azt +megvallani, még az apa előtt sem, kinek hallgatásáról biztosak lehetünk. +De látom, mégis kénytelen vagyok kimondani. Hiszen utoljára nem oly nagy +dolog... lehet mondani, divat... a legelőkelőbb családok fiaival +megtörténik... rajtam is megesett... rávitt a kényszerűség... no, nem +érted? segíts már kimondani... néhány váltót adtam ki... de... másnak a +nevét írtam alá... + +Tovább nem folytathatta. Atlasz úr, kikelve arczából, kimeredő +szemekkel, halálsápadtan feléje kapott mindkét kezével, mintha be akarná +száját tapasztani vagy rá akarna ütni; azután egy iszonyút kiáltott és +aléltan a földre bukott. + +Kiáltására berohantak a háziak s Eveline sietett atyját fölemelni a +földről és magához téríteni. Manó rémülten, bambán állt a szoba közepén, +se segítni nem tudott atyján, se arra nem akart fölvilágosítást adni, mi +volt oka e hirtelen rosszúllétnek. Megriadt, bámész tekintettel nézte az +alélt öreg embert s az élesztési kísérleteket; de midőn atyja kinyitotta +szemét, gyorsan, félénken kiosont a szobából s fülét az ajtóra illesztve +hallgatózott. Hallotta, midőn atyja rekedten kérdezé, hol van Manó? + +--Épen most ment ki innen,--felelt Eveline.--Behívjam? + +--Nem, nem, soha se jőjjön többé szemem elé,--hallá atyjának heves, +reszkető hangját.--Nem akarom látni... Ültessetek a karszékbe, oda, az +ablak mellé, az öreg asszony karszékébe... Egész életem munkája... +fáradságom gyümölcse... vagyonom... nevem, becsületes nevem... oh! oh! + +Az öreg ember szaggatott kitörései hangos zokogásba fúltak. Manó eleget +hallott.--Még egy mentségem van,--gondolá magában, elfutva az ajtótól. +Lesietett az udvarra, megnyergeltette lovát és elvágtatott. Egyenesen a +Volkán-kastélyba. Az özvegyet és nagybátyját együtt találta. Minden +magyarázat, bevezetés nélkül megkérte az özvegy kezét. A bajuszos +menyecske eleinte azt hitte, Sándor számára kéri kezét, s már diadalmas +mosolylyal nézett nagybátyjára; de mikor megtudta, hogy magáról beszél, +megharagudott, gorombáskodni kezdett vele s azt mondta, hogy ha rögtön +el nem hordja magát, cselédjeivel dobatja ki kastélyából, nagybátyjával +együtt, ki egy pár közbenjáró szót akart tenni szerencsétlen úri barátja +mellett. + +A megkergetett kérő nem is ment többé haza. Egyenesen a vasúthoz +lovagolt s a legelső vonattal a fővárosba útazott. Testvérei otthon nem +tudták, mi lett belőle; azt sem tudhatták meg, mi történt közte és +atyjok közt. Atlasz úr, ha csak nevét említették előtte, kikelt magából +s oly indulatba jött, hogy félni lehetett az első roham ismétlődésétől. +Kimélni kellett az öreg embert, mert ez utolsó csapás úgy leverte +lábáról, hogy többé nem tudta elhagyni a nagy karszéket. De nem engedte, +hogy orvost hívjanak, ágyba sem akart feküdni. Éjjel nappal ott űlt +megbénultan, mozdulatlanúl karszékében, és gyermekeinek semmi kérlelése +nem tudta rávenni, hogy legalább éjjelenként ágyába feküdjék. + +Ott ült az ablak mellett, bágyadt, üres tekintettel bámulva ki az +udvarra, a hatalmas épületekre, a messze terjedő földekre, melyek mind +az övéi voltak, de nemsokára máshoz fognak átvándorolni. Minden elvész, +mi az övé volt, a mit nehéz verejtékkel szerzett, a mire oly büszke +volt, a mire családjának jövő nagyságát építette. Minden elvész, +elenyészik, elsülyed, minden, minden, még neve is, nevének tisztasága +is. Talán újra elvonúltak lelke előtt azok a régi képek, melyeket +egykoron e mezőkön látott, midőn Sándor szerelme miatt elkeseredve +barangolt rajtok, s talán egy szemrehányó hang azt is fülébe súgta, hogy +magának is része volt a sok csapásban, mely lesújtotta. Mit látott, mit +gondolt, senki sem tudta, senkinek sem szólt róla; ritkán beszélt +egy-két szót gyermekeivel, kik fölváltva folytonosan körülötte voltak; +csak, a mit azelőtt soha sem tett, a hírlapokat kísérte nagy +figyelemmel; minden hírlapot, mely a kastélyba járt, szobájába hozatott +s mohón végig olvasott, mintha valamit keresne bennök. + +Sándort egészen átváltoztatta anyjának halála s még inkább atyjának +betegsége. Fölhagyott a régi tétlen búsongással és tépelődéssel; +visszatért egész férfiassága és erélye. Látta a veszedelmet, mely +családját fenyegeti, s megfeszített erővel dolgozott elhárításán. De +erélye már késő volt. A rohanva közeledő bukást semmi sem volt képes +föltartóztatni. Nemsokára kimondták a csődöt az Atlasz-birtokra. + +De Atlasz urat már ez sem emelte ki tompa közömbösségéből. Egykedvűleg +hallgatta a szomorú hírt s a hírlapok után kérdezősködött. Nem volt +ezentúl egyéb gondja, egyéb foglalkozása, mint ezeknek mohó olvasása. +Néhány nap múlva ennek okát is megismerték. Egy reggel, mikor az +újonérkezett lapokat bevitték hozzá, gyermekei néhány perczre magára +hagyták, hogy háborítlanul olvashasson. Kevés idő múlva irtóztató +sikoltást hallottak a szobában s midőn rémülten besiettek, atyjokat +ájultan találták a földön, megmerevült kezében görcsösen szorítva egy +hírlapot. Mialatt fölemelték s újra székébe ültették, Sándor kitépte +kezéből a lapot s átfutotta, hogy megtalálja ez újabb roham okát. Nem +sokáig kellett keresnie; ott állt világosan, ridegen a hirek közt, hogy +Atlasz Manót, kit több hamis váltó kibocsátása miatt üldöztek, elfogták, +épen midőn Brémában egy amerikai hajó födélzetére készült szállani. + +[Illustration: Megmerevült kezében görcsösen szorítva egy hirlapot.] + +Atlasz úr e percztől fogva nem tért többé magához. Erős láz ragadta meg, +s a szörnyű képek, melyek lelkét gyötörték, szaggatott fölkiáltásokban +törtek ki. Folytonosan félrebeszélt, összekeverve a múltat a jelennel, +pörbe szállva gyermekeivel, önmagával, a zsidók és a keresztyének +Istenével. Most már ágyba lehetett fektetni, nem ellenkezett, nem tudta, +mi történik vele; orvost is hívhattak beteg ágyához, de ez csak fejét +csóválta s nem rendelhetett számára egyebet, mint a legnagyobb +nyugalmat. Két gyermeke folytonosan mellette ült s irtózva, borzongva +hallgatta a kapcsolat nélküli, szörnyű beszédeket, melyekben a láz utat +tört magának a beteg ajkain. + +Három napig tartott már e kínos vivódás, midőn egy délután, alkonyat +felé a plébános lépett a beteg szobájába s néhány részvevő szó után +fölkérte Sándort, távozzék vele egy perczre. Sándor fölkelt és szó +nélkül követte a plébánost, ki az épület túlsó szárnyába vezette s +megállt vele a szoba ajtaja előtt, mely egykor Kláráé volt. Kopogtatott, +azután félre húzódott s a következők alatt lassan, csendesen lement a +lépcsőn. + +Mielőtt Sándor kifejezést adhatott volna csodálkozásának, megnyílt az +ajtó és Klára lépett küszöbére. + +Egyszerűen, régi házi ruhájában, melyet utolsó ittlétekor viselt, mintha +azóta soha sem hagyta volna el e házat s mintha ezentúl is mindig itt +akarna maradni. Sándornak ideje sem volt a meglepetés fölkiáltására, +neje hozzá lépett, mosolyogva, bizalmasan, szeretettel, mint a régi +időkben, mint házasságok első napjaiban, és feléje nyújtotta mindkét +kezét. + +--Én vagyok, Sándor--mondá férjéhez simulva--visszajöttem, elfoglalom +ismét helyemet oldalad mellett. Az a gyanú, mely egykor elüldözött +tőled, többé nem taszíthat el egymástól; az a föllázadt önérzet, mely +egykor távozásra kényszerített, most már elnémult. Bízol-e bennem, vagy +nem bízol, nem kérdezem többé; most már csak eskümre emlékszem, melyet +az oltárnál fogadtam neked. Csapások, szerencsétlenségek értek; szegény +lettél, munkával kell ezentúl kenyeredet keresned: az én helyem itt van, +oldalad mellett, s többé semmi sem űzhet el innen, én férjem, én édes, +szeretett férjem! + +Sándor nem tudott szólni. Némán, reszketve nézett neje arczára, mintha +nem hinne boldogságában, mintha még mindig várná, hogy szóljon, többet +szóljon, bizonyítsa újra, ismételten azt, a mit nem tud igaznak tartani. + +--Nincs szavad számomra Sándorom?--folytatá Klára, egyre közelebb +simulva hozzá.--Nem tudtad még elfeledni, hogy elhagytalak? Lásd, én +mindent elfeledtem; megbántás, sérelem, harag, fájdalom, minden, minden +elenyészett az erős, a halhatatlan szerelemben. Engedd visszafoglalnom +helyemet oldalad mellett, hadd legyek segítőd, vigasztalód +szegénységedben, nehéz munkádban. Szólj hozzám szeretettel, fogadj ismét +magadhoz, uram, férjem, szerelmem, mindenem! + +Egészen keblére simult és vállára hajtotta fejét. Sándor karjai lassan +fölemelkedtek, s eleinte félénken, mintha még mindig bűnbánatával +küzdene, azután mindig bátrabban, mindig erősebben átfogta derekát, +magához szorította, könnyek törtek ki szeméből és hangos zokogásra +fakadt. + +--Életem, boldogságom, téged visszanyertelek, nem félek már a sors semmi +csapásától. Jer velem, szegény beteg atyámhoz; hadd lásson, hadd +ismerjen meg téged igazán, hadd adja vissza életét a te áldott hangod! + +Megragadta neje karját, erősen magához szorította s gyors léptekkel apja +szobája felé sietett vele. A szobában csend volt. Eveline a sok +virrasztástól elbágyadva elaludt a pamlagon s az ajtó nyilására sem +ébredt föl. Sándor az ágyhoz vezette nejét. Atlasz úr hanyatt feküdt, +szemei tágra voltak nyilva. + +--Édes atyám,--mondá Sándor, föléje hajolva és megsimogatva +homlokát,--hallod, mit mondok? Nézd, Klára, nőm áll mellettem. +Visszajött, nem hagy el szegénységemben. Ismerd meg őt atyám, ismerd meg +és áldd meg leányodat. Édes atyám, nem hallod szavamat? + +Atlasz úr semmit sem felelt. Nyitott szemét mereven szegezte egy pont +felé és nem fordította a beszélőre. Látszott, hogy nem látja, nem +hallja, nem tudja, mi történik körülötte. Aztán lassan mozogni kezdtek +újjai a takaró fölött, mintha számolna valamit; ajkai megreszkettek és +halkan mormolták: + +--Egy rőf pántlika, százezer forint, két rőf pántlika kétszázezer +forint. Nem adom alább, nem adom. Senkit sem csalok meg, becsületes +ember vagyok. + +Hangja mindinkább emelkedett, reszkető kezével támaszt keresett, hogy +fölemelkedjék s feje nyugtalanúl lógott ide-oda. Fia gyöngéden vissza +akarta nyomni párnájára, de a beteg kiragadta magát kezéből, föltérdelt +az ágyban, s kimeredő szemekkel, maga elé nyújtott kezekkel rikoltá: + +--Nem adom a pénzemet, nem adom a hitelemet, nem adom a becsü-- + +Visszahanyatlott a párnára s többé nem mozdúlt meg. Az utolsó szót már +nem fejezhette be ezen a földön. + + + + +TARTALOM. + + + Lap +CSIKY GERGELY. Irta Mikszáth Kálmán V +AZ ATLASZ-CSALÁD 1 + I. Kölcsönös meglepetések 3 + II. Képek a múltból 29 + III. Boglár Kálmán és leánya 43 + IV. Boglár Klára 58 + V. Az új szomszédok 78 + VI. A családi tanács 89 + VII. A plébános felköszöntője 106 +VIII. Atlasz úr baklövései 128 + IX. Pénzügyek 153 + X. A féreg a szívben 166 + XI. Góg Ferencz fölfedezése 179 + XII. Az első évforduló 194 +XIII. Eredmény 213 + XIV. Az épület inog 241 + XV. Az épület összedől 257 + + + + +KÉPJEGYZÉK. + + + Lap + 1. Csiky Gergely arczképe II + 2. --Mit akarsz ezzel mondani? 5 + 3. Nagy léptekkel halad tova a búzaföldek közt 30 + 4. --Öreg kópé, te ugyancsak megválasztottad, minek + szülessél 51 + 5. Mikor nemsokára elnézett a templomba 74 + 6. --Na? Nincs itt a huszár vagy a komornyik? 91 + 7. A szomszéd falvak lakosai is eljöttek, zászlók alatt és + létániákat énekelve 119 + 8. A vendégsereg visszaözönlött a kastélyba és az ebédlőbe + gyűlt 122 + 9. --Nem tartja ártatlannak Klárát? 150 +10. Mereven és feszesen ült egyik középső ülésen 163 +11. --Nézd, összeírtam a látogatni való házakat 180 +12. --Nem tudok többé nyugodtan hallgatni 203 +13. Az öreg asszonyság metsző sikoltással akart fölugrani + székéről 211 +14. --Kár volt előbb nem szólnod e levelekről 224 +15. Némán, hosszasan nézte mozdulatlan arczát 236 +16. Megmerevült kezében görcsösen szorítva egy hírlapot 262 + + + + + +End of the Project Gutenberg EBook of Az Atlasz-család, by Gergely Csiki + +*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK AZ ATLASZ-CSALÁD *** + +***** This file should be named 27685-0.txt or 27685-0.zip ***** +This and all associated files of various formats will be found in: + http://www.gutenberg.org/2/7/6/8/27685/ + +Produced by Tamás Róth, Szever Pál and the Online +Distributed Proofreading Team. With special thanks to the +library of Pécs, especially to the director, József +Kereszturi for the help in selecting and borrowing the +books. + + +Updated editions will replace the previous one--the old editions +will be renamed. + +Creating the works from public domain print editions means that no +one owns a United States copyright in these works, so the Foundation +(and you!) can copy and distribute it in the United States without +permission and without paying copyright royalties. Special rules, +set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to +copying and distributing Project Gutenberg-tm electronic works to +protect the PROJECT GUTENBERG-tm concept and trademark. Project +Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you +charge for the eBooks, unless you receive specific permission. If you +do not charge anything for copies of this eBook, complying with the +rules is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose +such as creation of derivative works, reports, performances and +research. They may be modified and printed and given away--you may do +practically ANYTHING with public domain eBooks. Redistribution is +subject to the trademark license, especially commercial +redistribution. + + + +*** START: FULL LICENSE *** + +THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE +PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK + +To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free +distribution of electronic works, by using or distributing this work +(or any other work associated in any way with the phrase "Project +Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full Project +Gutenberg-tm License (available with this file or online at +http://gutenberg.org/license). + + +Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm +electronic works + +1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm +electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to +and accept all the terms of this license and intellectual property +(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all +the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy +all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your possession. +If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project +Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound by the +terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or +entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. + +1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be +used on or associated in any way with an electronic work by people who +agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few +things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works +even without complying with the full terms of this agreement. See +paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project +Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this agreement +and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm electronic +works. See paragraph 1.E below. + +1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the Foundation" +or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project +Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual works in the +collection are in the public domain in the United States. If an +individual work is in the public domain in the United States and you are +located in the United States, we do not claim a right to prevent you from +copying, distributing, performing, displaying or creating derivative +works based on the work as long as all references to Project Gutenberg +are removed. Of course, we hope that you will support the Project +Gutenberg-tm mission of promoting free access to electronic works by +freely sharing Project Gutenberg-tm works in compliance with the terms of +this agreement for keeping the Project Gutenberg-tm name associated with +the work. You can easily comply with the terms of this agreement by +keeping this work in the same format with its attached full Project +Gutenberg-tm License when you share it without charge with others. + +1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern +what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in +a constant state of change. If you are outside the United States, check +the laws of your country in addition to the terms of this agreement +before downloading, copying, displaying, performing, distributing or +creating derivative works based on this work or any other Project +Gutenberg-tm work. The Foundation makes no representations concerning +the copyright status of any work in any country outside the United +States. + +1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: + +1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate +access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear prominently +whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work on which the +phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the phrase "Project +Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, performed, viewed, +copied or distributed: + +This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with +almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or +re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included +with this eBook or online at www.gutenberg.org + +1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is derived +from the public domain (does not contain a notice indicating that it is +posted with permission of the copyright holder), the work can be copied +and distributed to anyone in the United States without paying any fees +or charges. If you are redistributing or providing access to a work +with the phrase "Project Gutenberg" associated with or appearing on the +work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1 +through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the +Project Gutenberg-tm trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or +1.E.9. + +1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted +with the permission of the copyright holder, your use and distribution +must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional +terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked +to the Project Gutenberg-tm License for all works posted with the +permission of the copyright holder found at the beginning of this work. + +1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm +License terms from this work, or any files containing a part of this +work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. + +1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this +electronic work, or any part of this electronic work, without +prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with +active links or immediate access to the full terms of the Project +Gutenberg-tm License. + +1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, +compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any +word processing or hypertext form. However, if you provide access to or +distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format other than +"Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official version +posted on the official Project Gutenberg-tm web site (www.gutenberg.org), +you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a +copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon +request, of the work in its original "Plain Vanilla ASCII" or other +form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg-tm +License as specified in paragraph 1.E.1. + +1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, +performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works +unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. + +1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing +access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works provided +that + +- You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from + the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method + you already use to calculate your applicable taxes. The fee is + owed to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he + has agreed to donate royalties under this paragraph to the + Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments + must be paid within 60 days following each date on which you + prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax + returns. Royalty payments should be clearly marked as such and + sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the + address specified in Section 4, "Information about donations to + the Project Gutenberg Literary Archive Foundation." + +- You provide a full refund of any money paid by a user who notifies + you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he + does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm + License. You must require such a user to return or + destroy all copies of the works possessed in a physical medium + and discontinue all use of and all access to other copies of + Project Gutenberg-tm works. + +- You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any + money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the + electronic work is discovered and reported to you within 90 days + of receipt of the work. + +- You comply with all other terms of this agreement for free + distribution of Project Gutenberg-tm works. + +1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg-tm +electronic work or group of works on different terms than are set +forth in this agreement, you must obtain permission in writing from +both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and Michael +Hart, the owner of the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the +Foundation as set forth in Section 3 below. + +1.F. + +1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable +effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread +public domain works in creating the Project Gutenberg-tm +collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm electronic +works, and the medium on which they may be stored, may contain +"Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or +corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual +property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a +computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by +your equipment. + +1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right +of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project +Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project +Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project +Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all +liability to you for damages, costs and expenses, including legal +fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT +LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE +PROVIDED IN PARAGRAPH F3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE +TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE +LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR +INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH +DAMAGE. + +1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a +defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can +receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a +written explanation to the person you received the work from. If you +received the work on a physical medium, you must return the medium with +your written explanation. The person or entity that provided you with +the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a +refund. If you received the work electronically, the person or entity +providing it to you may choose to give you a second opportunity to +receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy +is also defective, you may demand a refund in writing without further +opportunities to fix the problem. + +1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth +in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS' WITH NO OTHER +WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO +WARRANTIES OF MERCHANTIBILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. + +1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied +warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages. +If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the +law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be +interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by +the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any +provision of this agreement shall not void the remaining provisions. + +1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the +trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone +providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in accordance +with this agreement, and any volunteers associated with the production, +promotion and distribution of Project Gutenberg-tm electronic works, +harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees, +that arise directly or indirectly from any of the following which you do +or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg-tm +work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any +Project Gutenberg-tm work, and (c) any Defect you cause. + + +Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm + +Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of +electronic works in formats readable by the widest variety of computers +including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists +because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from +people in all walks of life. + +Volunteers and financial support to provide volunteers with the +assistance they need, is critical to reaching Project Gutenberg-tm's +goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will +remain freely available for generations to come. In 2001, the Project +Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure +and permanent future for Project Gutenberg-tm and future generations. +To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation +and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4 +and the Foundation web page at http://www.pglaf.org. + + +Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive +Foundation + +The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit +501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the +state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal +Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification +number is 64-6221541. Its 501(c)(3) letter is posted at +http://pglaf.org/fundraising. Contributions to the Project Gutenberg +Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent +permitted by U.S. federal laws and your state's laws. + +The Foundation's principal office is located at 4557 Melan Dr. S. +Fairbanks, AK, 99712., but its volunteers and employees are scattered +throughout numerous locations. Its business office is located at +809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887, email +business@pglaf.org. Email contact links and up to date contact +information can be found at the Foundation's web site and official +page at http://pglaf.org + +For additional contact information: + Dr. Gregory B. Newby + Chief Executive and Director + gbnewby@pglaf.org + + +Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg +Literary Archive Foundation + +Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide +spread public support and donations to carry out its mission of +increasing the number of public domain and licensed works that can be +freely distributed in machine readable form accessible by the widest +array of equipment including outdated equipment. Many small donations +($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt +status with the IRS. + +The Foundation is committed to complying with the laws regulating +charities and charitable donations in all 50 states of the United +States. Compliance requirements are not uniform and it takes a +considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up +with these requirements. We do not solicit donations in locations +where we have not received written confirmation of compliance. To +SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any +particular state visit http://pglaf.org + +While we cannot and do not solicit contributions from states where we +have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition +against accepting unsolicited donations from donors in such states who +approach us with offers to donate. + +International donations are gratefully accepted, but we cannot make +any statements concerning tax treatment of donations received from +outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. + +Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation +methods and addresses. Donations are accepted in a number of other +ways including checks, online payments and credit card donations. +To donate, please visit: http://pglaf.org/donate + + +Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic +works. + +Professor Michael S. Hart is the originator of the Project Gutenberg-tm +concept of a library of electronic works that could be freely shared +with anyone. For thirty years, he produced and distributed Project +Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of volunteer support. + + +Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed +editions, all of which are confirmed as Public Domain in the U.S. +unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily +keep eBooks in compliance with any particular paper edition. + + +Most people start at our Web site which has the main PG search facility: + + http://www.gutenberg.org + +This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, +including how to make donations to the Project Gutenberg Literary +Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to +subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. |