diff options
| author | Roger Frank <rfrank@pglaf.org> | 2025-10-15 02:35:49 -0700 |
|---|---|---|
| committer | Roger Frank <rfrank@pglaf.org> | 2025-10-15 02:35:49 -0700 |
| commit | 3c3f79176c6c2a46d430ecd092ea32f76195d45c (patch) | |
| tree | 6c15cf7a024184c0a5fbf7be6042e000fe204bce /27685-h | |
Diffstat (limited to '27685-h')
| -rw-r--r-- | 27685-h/27685-h.htm | 11645 | ||||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image01.jpg | bin | 0 -> 3668 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image02.jpg | bin | 0 -> 107582 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image03.jpg | bin | 0 -> 53533 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image04.jpg | bin | 0 -> 76972 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image05.jpg | bin | 0 -> 56924 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image06.jpg | bin | 0 -> 95687 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image07.jpg | bin | 0 -> 42614 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image08.jpg | bin | 0 -> 65698 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image09.jpg | bin | 0 -> 59099 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image10.jpg | bin | 0 -> 64283 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image11.jpg | bin | 0 -> 63878 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image12.jpg | bin | 0 -> 83095 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image13.jpg | bin | 0 -> 71047 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image14.jpg | bin | 0 -> 58427 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image15.jpg | bin | 0 -> 88304 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image16.jpg | bin | 0 -> 54024 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image17.jpg | bin | 0 -> 61022 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image18.jpg | bin | 0 -> 75130 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image19.jpg | bin | 0 -> 59509 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image20.jpg | bin | 0 -> 61924 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image21.jpg | bin | 0 -> 58705 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image22.jpg | bin | 0 -> 76977 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image23.jpg | bin | 0 -> 91758 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image24.jpg | bin | 0 -> 58888 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image25.jpg | bin | 0 -> 105319 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image26.jpg | bin | 0 -> 60349 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image27.jpg | bin | 0 -> 55141 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image28.jpg | bin | 0 -> 96340 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image29.jpg | bin | 0 -> 55384 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image30.jpg | bin | 0 -> 67938 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image31.jpg | bin | 0 -> 109292 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image32.jpg | bin | 0 -> 100973 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image33.jpg | bin | 0 -> 65090 bytes |
34 files changed, 11645 insertions, 0 deletions
diff --git a/27685-h/27685-h.htm b/27685-h/27685-h.htm new file mode 100644 index 0000000..dc38ce7 --- /dev/null +++ b/27685-h/27685-h.htm @@ -0,0 +1,11645 @@ +<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD HTML 4.01 Transitional//EN"> +<html> +<head> +<title>Csiky Gergely: Az Atlasz-család</title> +<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8"> +<style type="text/css"> +P {MARGIN-TOP: 0.75em; MARGIN-BOTTOM: 0.75em; TEXT-ALIGN: justify} +H1 {CLEAR: both; TEXT-ALIGN: center} +H2 {CLEAR: both; TEXT-ALIGN: center} +H3 {CLEAR: both; TEXT-ALIGN: center} +H4 {CLEAR: both; TEXT-ALIGN: center} +H5 {CLEAR: both; TEXT-ALIGN: center} +H6 {CLEAR: both; TEXT-ALIGN: center} +HR {CLEAR: both; MARGIN: 2em auto; WIDTH: 33%} +A:link {COLOR: #0000ff; TEXT-DECORATION: none} +LINK {COLOR: #0000ff; TEXT-DECORATION: none} +A:visited {COLOR: #0000ff; TEXT-DECORATION: none} +TABLE {MARGIN-LEFT: auto; MARGIN-RIGHT: auto} +BODY {MARGIN-LEFT: 10%; MARGIN-RIGHT: 10%; max-width: 40em} +.center {TEXT-ALIGN: center} +.right {TEXT-ALIGN: right} +.u {TEXT-DECORATION: underline} +.caption {FONT-WEIGHT: bold} +.figcenter {MARGIN: auto; TEXT-ALIGN: center} +PRE {FONT-SIZE: 8pt} +</style> +</head> +<body> + + +<pre> + +The Project Gutenberg EBook of Az Atlasz-család, by Gergely Csiki + +This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with +almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or +re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included +with this eBook or online at www.gutenberg.org + + +Title: Az Atlasz-család + +Author: Gergely Csiki + +Editor: Kálmán Mikszáth + +Illustrator: Antal Neogrády + +Release Date: January 2, 2009 [EBook #27685] + +Language: Hungarian + +Character set encoding: UTF-8 + +*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK AZ ATLASZ-CSALÁD *** + + + + +Produced by Tamás Róth, Szever Pál and the Online +Distributed Proofreading Team. With special thanks to the +library of Pécs, especially to the director, József +Kereszturi for the help in selecting and borrowing the +books. + + + + + + +</pre> + +<hr style="WIDTH: 100%"> +<p class="center"><img alt="Borító" src="images/image02.jpg"></p> +<hr style="WIDTH: 70%"> +<h2>MAGYAR REGÉNYÍRÓK</h2> +<h3>KÉPES KIADÁSA</h3> +<h4>Szerkeszti és bevezetésekkel +ellátja</h4> +<h3>MIKSZÁTH KÁLMÁN</h3> +<br> +<br> +<h3>41. KÖTET</h3> +<h3>AZ ATLASZ-CSALÁD</h3> +<br> +<h5>Irta</h5> +<h3>CSIKY GERGELY</h3> +<br> +<br> +<h3>BUDAPEST</h3> +<h3>FRANKLIN-TÁRSULAT</h3> +<h5>Magyar irod. intézet és könyvnyomda</h5> +<h4>1904</h4> +<hr style="WIDTH: 70%"> +<p class="center"><a name="1" id="A1"></a><br><img alt="Csiky Gergely" src="images/image03.jpg"><br> +R. H. N. fec.</p> +<hr style="WIDTH: 70%"> +<h2>AZ</h2> +<br> +<h1>ATLASZ-CSALÁD</h1> +<br> +<h4>REGÉNY</h4> +<br> +<h5>IRTA</h5> +<br> +<h3>CSIKY GERGELY</h3> +<br> +<h4>NEOGRÁDY ANTAL RAJZAIVAL</h4> +<br> +<center><img src="images/image01.jpg" width="100" height="116" alt="FT"></center> +<br> +<h3>BUDAPEST</h3> +<h3>FRANKLIN-TÁRSULAT</h3> +<h5>Magyar irod. intézet és könyvnyomda</h5> +<h4>1904</h4> +<hr style="WIDTH: 70%"> +<center><i><b>Minden jog fentartva.</b></i></center> +<br> +<center><b>Franklin-Társulat nyomdája.</b></center> +<hr style="WIDTH: 70%"> +<h2>TARTALOM.</h2> +<p class="center"><br></p> +<center><table> +<tr> +<td> </td> +<td></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">Lap</td> +</tr> +<tr> +<td colspan="2"><a href="#ACsiky_Gergely">CSIKY GERGELY. Irta <i>Mikszáth Kálmán</i></a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">V</td> +</tr> +<tr> +<td colspan="2"><a href="#AAtlasz_csalad">AZ ATLASZ-CSALÁD</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">1</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right"><a href="#AI">I.</a></td> +<td><a href="#AI">Kölcsönös +meglepetések</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">3</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right"><a href="#AII">II.</a></td> +<td><a href="#AII">Képek a múltból</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">29</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right"><a href="#AIII">III.</a></td> +<td><a href="#AIII">Boglár Kálmán és +leánya</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">43</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right"><a href="#AIV">IV.</a></td> +<td><a href="#AIV">Boglár Klára</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">58</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right"><a href="#AV">V.</a></td> +<td><a href="#AV">Az új szomszédok</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">78</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right"><a href="#AVI">VI.</a></td> +<td><a href="#AVI">A családi tanács</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">89</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right"><a href="#AVII">VII.</a></td> +<td><a href="#AVII">A plébános +felköszöntője</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">106</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right"><a href="#AVIII">VIII.</a></td> +<td><a href="#AVIII">Atlasz úr +baklövései</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">128</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right"><a href="#AIX">IX.</a></td> +<td><a href="#AIX">Pénzügyek</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">153</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right"><a href="#AX">X.</a></td> +<td><a href="#AX">A féreg a szívben</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">166</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right"><a href="#AXI">XI.</a></td> +<td><a href="#AXI">Góg Ferencz +fölfedezése</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">179</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right"><a href="#AXII">XII.</a></td> +<td><a href="#AXII">Az első +évforduló</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">194</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right"><a href="#AXIII">XIII.</a></td> +<td><a href="#AXIII">Eredmény</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">213</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right"><a href="#AXIV">XIV.</a></td> +<td><a href="#AXIV">Az épület inog</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">241</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right"><a href="#AXV">XV.</a></td> +<td><a href="#AXV">Az épület +összedől</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">257</td> +</tr> +</table></center> +<hr style="WIDTH: 70%"> +<h3>KÉPJEGYZÉK.</h3> +<p class="center"><br></p> +<center><table> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">1.</td> +<td><a href="#A1">Csiky Gergely arczképe</a></td> +<td align="right">II</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">2.</td> +<td><a href="#A2">—Mit akarsz ezzel mondani?</a></td> +<td align="right">5</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">3.</td> +<td><a href="#A3">Nagy léptekkel halad tova a +búzaföldek közt</a></td> +<td align="right">30</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">4.</td> +<td><a href="#A4">—Öreg kópé, te +ugyancsak megválasztottad, minek +szülessél</a></td> +<td align="right">51</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">5.</td> +<td><a href="#A5">Mikor nemsokára elnézett a +templomba</a></td> +<td align="right">74</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">6.</td> +<td><a href="#A6">—Na? Nincs itt a huszár vagy a +komornyik?</a></td> +<td align="right">91</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">7.</td> +<td><a href="#A7">A szomszéd falvak lakosai is +eljöttek, zászlók alatt és +létániákat énekelve</a></td> +<td align="right">119</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">8.</td> +<td><a href="#A8">A vendégsereg +visszaözönlött a kastélyba és az +ebédlőbe gyűlt</a></td> +<td align="right">122</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">9.</td> +<td><a href="#A9">—Nem tartja ártatlannak +Klárát?</a></td> +<td align="right">150</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">10.</td> +<td><a href="#A10">Mereven és feszesen ült egyik +középső ülésen</a></td> +<td align="right">163</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">11.</td> +<td><a href="#A11">—Nézd, összeírtam a +látogatni való házakat</a></td> +<td align="right">180</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">12.</td> +<td><a href="#A12">—Nem tudok többé nyugodtan +hallgatni</a></td> +<td align="right">203</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">13.</td> +<td><a href="#A13">Az öreg asszonyság metsző +sikoltással akart fölugrani +székéről</a></td> +<td align="right">211</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">14.</td> +<td><a href="#A14">—Kár volt előbb nem +szólnod e levelekről</a></td> +<td align="right">224</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">15.</td> +<td><a href="#A15">Némán, hosszasan nézte +mozdulatlan arczát</a></td> +<td align="right">236</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">16.</td> +<td><a href="#A16">Megmerevült kezében +görcsösen szorítva egy hírlapot</a></td> +<td align="right">262</td> +</tr> +</table></center> +<hr style="WIDTH: 70%"> +<a name="Csiky_Gergely" id="ACsiky_Gergely"></a> +<h2><br> +CSIKY GERGELY.</h2> +<h3>1842-1891.</h3> +<p><br> +Olyan helyen, ahol ritkák a gólyák, rozzant +kereket tesz ki a gazda a ház vagy a fa tetejére, +hogy a gólya arra megragadjon, fészket rakjon.</p> +<p>Ilyen forma ártatlan csalogatások az +Akadémiák jutalomtételei, melyek +költői művekre tűzetnek ki. +Szegényes irodalmi viszonyokra mutatnak. A jeligés +levelekből ki-kibontakozik egy-egy név, s van nagy +örvendezés, hogy itt valami olyan <i>segittetett +elő</i>, a mi a nélkül nem lett volna, pedig +ha hébe-hóba olyan név kerül ki a +jeligés levélkéből, a melyik majdan +az irodalomtörténetbe is belejut, azt bizonyosan +kihámozta volna a napfény a ködből a +nélkül is.</p> +<p>De hogysem e fölött elmélkednénk, +ismerjük el, hogy 1875-ben a Teleki-féle +pályázatnál a nyertes +«<i>Jóslat</i>» alkalmával egy +név ugrott ki a gondosan lepecsételt kis +borítékból, mely gyorsan bejárta az +országot s azontúl vagy tizenhét évig +folytonosan rokonszenvesen csengett-pengett, mint egy forgalomban +levő aranypénz. Ez a Csiky Gergely neve volt. Ki ez +a Csiky Gergely? Kérdezték mindenfelé, +ámbár az ó görög +történelemből vett darab nem volt jó, +csupa romantika, csupa chablon a szerkezetben, a +birálók egy része több kifogást +emelt, csak a nyelvben és verselésben mutatkozott +némi erő és a közönség +ennek daczára megérezte, hogy <i>valaki, a kire +vártak, megérkezett</i>.</p> +<p>—Egy szemináriumi professzor +Temesvárott,—beszéltek róla a +beavatottak,—egy harminczhárom éves pap, +pankotai örmény fiú. Ki hitte volna +róla?</p> +<p>A következő évben megint ő nyerte el +a jutalmat és azután majd minden jutalmat ő +nyert el. A diadalok Pestre vonzották, megkapta +püspökétől az engedélyt és +ide jött az irodalmi focusba, hol nagy szükség +volt rá, mert a magyar színműirodalom kezdett +aláhanyatlani, bár soha sem emelkedett volt fel +még európai niveaura (még ma se áll +azon). Szigligeti Edére, Toldy Istvánra már +leselkedik a halál, Tóth Ede pedig már +künn pihen a kerepesi temetőben. Csiky Gergely +úgy kellett ide, mint a falat kenyér.</p> +<p>Zömök, kis kövér papocska volt, bozontos +szemöldökkel, bika fejjel, kurta nyakkal. Egy idomtalan +emberke, csak a szemei voltak szépek és lelkesen +világolók.</p> +<p>Feljött és itt mindjárt elhelyezkedett az +akadémiai körökben, «a szérű +mellett», a hogy az igazi bohémek mondják. De +erre nem volt szüksége, mert ez az ember dolgozni +jött két kézzel, tíz kézzel, +száz kézzel. Szinte +szemkápráztató gyorsasággal +öntötte a színműveket, eleinte a +klasszikus mintákon indulva, az ókorban kereste +meséit, de csakhamar belátta, Sardou és +Pailleron sikerein okulva, hogy a közönségnek +aktuálisabb koszt kell s ez a pap, ki a szeminárium +szük falai közt élt, egyszerre merész +kézzel, éles megfigyeléssel nyult be az +élő magyar társadalomba, megirván a +«<i>Proletárok</i>»-at, egy sereg +pompásan kidomborított, «vérből +és húsból» való alakot +vonultatva fel a színpadra. Ekkor érte el a +zenitet. Többre tehetsége nem telt. Innen már +csak lefelé mehetett, de jó irányban ment, +ostorozva «<i>Mukányi</i>»-ban a +stréberséget s általában minden +további darabjában a magyar betegségeket, mi +által közelebb hozta az ország első +színpadát magasabb feladatához.</p> +<p>Minket különben e helyütt csak +mellékesen érdekel +színműírói emelkedése, mely +valóságos uralkodás volt a magyar +színpad fölött. Mondják, hogy egy kis +zsarnokság is vegyült közzé, hogy mint +dramaturg visszaszorította onnan a talentumokat. De +hát hol vannak azok a talentumok, kiket +visszaszorított s a kik az ő +halálával felszabadultak volna?</p> +<p>Tény, hogy férfias, vasakaratú ember +volt, erős szenvedélyekkel. Gyűlölt +és szeretett. Tudott akarni—azok közé +tartozott, kik a könyökükkel is elég +erősek maguknak utat vágni—de hogy a +könyökét használhatta volna, arra nem +jutott ideje, mert ez a könyök éjjel-nappal oda +van támasztva szinte szünetlenül az +iróasztalhoz.</p> +<p>Kivált miután a papságtól 1880-ban +meg kellett válnia, mert az angyalok, a kikkel a pap +foglalkozik, és a színinövendék +bakfisok, a kikkel viszont a színképezdei +tanár bajlódik, az egyház szemében +összeférhetlenek. Kitért a protestáns +vallásra és megnősült. Mindez +hasznára vált a literaturának, mert a +családfentartás nagyobb munkásságra +kényszeríté. Sok becses dolgot +csinált. Lefordította Sophoklest, Plautust,—e +nemű fordításai becsben az Arany +Jánoséval vetekednek; írt +mithologiát, dramaturgiát; dolgozott, birált +az Akadémiánál és +Kisfaludy-Társaságnál, sőt még +regényeket is irt és mint ilyen kerül be most +gyüjteményünkbe az «<i>Az +Atlasz-család</i>»-dal, mely +körülbelül a legjobb, társai: «<i>Az +atyafiak</i>», «<i>Sisiphus</i>», +«<i>Arnold</i>» között.</p> +<p>Nem volt fris talentum, nem hozott új +növényeket és virágokat új +színekkel és illatokkal. Nem az anyaföld +ősereje tolta ki gondolatait. Olyan volt csak, mint a +«sprudel» vize, hogy a mi idegen tárgy +beleesik és az ő koponyájában +megmártódik, az az ő patináját +nyeri s a hervatag szegfű is bizonyos művészi +kéreggel bevontan a kövek +maradandóságát veszi fel.</p> +<p>Egy kis jegyzőkönyvet tartogatott zsebében, +abba jegyezte be, ha jó ötletet, élczet, +aperçu-t olvasott vagy hallott. Ez a kis könyv volt +az ő virágos kertje. Másrészt mint +dramaturgnak módjában állt a szemét +kiaknázása. A használhatlan darabokban +előforduló használható +téglatörmelékből építette +föl meséit s a kis könyvecskéből +bokrétázta föl őket.</p> +<p>A melyik mese be nem vált színdarabnak, +regényt csinált belőle. Regényei +kevesebb igényűek, mint darabjai, de mindenik +becsületes munka; s emlékeztetnek +színműveire, vannak bennök csattanó +jelenetek, érdekes mese, mely az olvasót megfogja, +egy kis melegség, egy kis illat, nem +túlságosan sok, csak a mennyi épen telik, de +mindeniken rajta van az iró rendkívüli +műveltségének és +éleslátásának bélyege.</p> +<p>Az összes tollat forgató +generáczióban ő az egyetlen, a ki nem +dolgozott lapnál, nem bocsátkozott a +politikába, se egyéb mellékes +szereplésekbe, kizárólag csak iró +maradt. Egyszerű, elvonuló, mint az énekes +madár, mely láttatlanul a +sűrűségben szeret lenni. A legszűkebb +családi körben élt, alig egy-két +barátjával érintkezve. Neve csak akkor +bukkant ki, ha új darabot alkotott. Mintha a hold, az +ég hárfása, csak akkor jelenne meg, mikor +megtelt.</p> +<p>De hát egyszer mégis megtörtént a +szomorú kivétel egy ködös novemberi napon +1891-ben. A sajtó megdöbbenve jelentette, hogy Csiky +Gergely nem él többé.</p> +<p>Egy előadatlan színdarab maradt utána, +meg a kis jegyzőkönyvecske. És a kis +«Notes»-ben ki tudja, hány darab, hány +személy, a kiket nem tud életre +szólítani soha többé sem a +Gábriel harsonája, se a körmöczi +pénzverde pörölyeinek csattogása.</p> +<p class="right"><i>Mikszáth Kálmán.</i></p> +<hr style="WIDTH: 70%"> +<a name="Atlasz_csalad" id="AAtlasz_csalad"></a> +<h2><br> +AZ ATLASZ-CSALÁD</h2> +<br> +<p class="center"><i>Első kiadása megjelent +1890-ben.</i></p> +<hr style="WIDTH: 40%"> +<a name="I" id="AI"></a> +<p class="center"><br> +<img src="images/image04.jpg" alt=""></p> +<h3>I.</h3> +<h5>(Kölcsönös meglepetések.)</h5> +<p><br> +Az öreg Atlasz Samu addig törte a fejét, addig +tanácskozott a feleségével, hogy micsoda +meglepetést szerezzenek Sándor fioknak +nevenapjára, míg végre Sándor +úrfi maga szerzett nekik meglepetést, még +pedig olyant, hogy majd a falnak szaladtak tőle.</p> +<p>Az öreg úr egy legújabb +találmányú és javított +szerkezetű gőzeke s egy teljesen fölszerelt +almásszürke négyes fogat között +ingadozott; amaz a szenvedélyes gazdának szerzett +volna örömet; ez hízelgett volna +fényűzési hajlamának, mely, mint igazi +magyar földesúrhoz illik, eddig csupán +lovakban, sallangos szerszámokban, parádés +kocsisokban s több ilyfélében +összpontosult.</p> +<p>—Tudod-e Rozália,—mondá Atlasz +úr feleségének, miután hosszasan +kifejtette előtte a két névnapi +meglepetés előnyeit,—tudod-e, hogy neked az +ember semmi hasznodat sem veheti? Itt beszélek már +egy óra óta a gőzekéről +és az almásszürke fogatról; elmondom, +mindegyikének mi lenne az ára és miben +szerezne örömet Sándor fiúnknak, s te itt +hagysz engem állni és vaktában +tapogatózni a nélkül, hogy csak egy +szóval is segítenél rajtam. Hát +mindent én tegyek már ebben a házban? +Nemcsak a pénzt szerezzem meg, hanem azon is én +törjem a fejemet, hogy mire költsük el?</p> +<p>Atlasz úr igazán haragudni kezdett, s lekapta +fejéről a fekete bársony sipkát, +melyet a régi idők emlékéül +télen-nyáron viselt, a szobában is, kalapja +alatt is.</p> +<p>—Istenem, Istenem!—kiáltott Rozália +asszonyság panaszos hangon,—hát mit mondjak, +miben adjak én neked tanácsot, mikor te olyan okos +ember vagy és úgy sem hallgatnál a +tanácsomra, ha nem volna tetszésedre?</p> +<p>—De most akarom, hogy tanácsot adj. És ha +jó lesz, követni is fogom. Egy hét +múlva itt van Sándor napja; a keresztyén +katholikusok jobban megünneplik a névnapot, mint a +születésnapot; tudom az én papomtól, a +főtisztelendő plébános +úrtól; és mi, a szülei, nem +sérthetjük meg Sándort azzal, hogy nem +veszszük figyelembe vallási szokásait. +Névnapi ajándékot kell neki adnunk, csak az +a kérdés: a gőzekét-e vagy a +négyes fogatot?</p> +<p>—A gőzeke—mondá az öreg +asszonyság elgondolkozva—hasznos a +gazdaságban és mindenesetre nagy +örömöt fog okozni Sándornak, a ki olyan +nagy gazda, hogy a régi, az igazi földesurak is +hozzá járnak tanulni és +bámulni...</p> +<a name="2" id="A2"></a><br> +<p class="center"><img alt="—Mit akarsz ezzel mondani?" +src="images/image05.jpg"></p> +<h5><i>—Mit akarsz ezzel mondani?</i></h5> +<br> +<p>—Mit akarsz ezzel mondani?—vágott +közbe szigorúan Atlasz úr.—Talán +azt, hogy Sándor nem igazi földesúr?</p> +<p>—Harapjam el a nyelvemet, ha azt akartam +mondani!—kiáltott az öreg hölgy +fölpezsdülve.—Sándor igazi +földesúr, ha van igazi földesúr a +világon; de nem régi—ezt nem lehet tagadni; +csakhogy annál nagyobb dicsőség, ha a +régiek hozzá járnak tanulni és +bámulni.</p> +<p>—Helyes beszéd,—monda Atlasz úr +és teljes kiengesztelődése +jeléül ismét fejére húzta a +bársony sipkát.—Tehát azt +tanácslod, hogy a gőzekét vegyük meg +Sándornak?</p> +<p>—Akarod, hogy adjak neked egy igazi okos +tanácsot?</p> +<p>—Akarom-e? Hogyne akarnám, mikor egy óra +óta kérem már azt a tanácsot?</p> +<p>—Én azt gondolom, hogy a gőzeke +épen olyan örömöt szerezne neked, mint +Sándornak, mert hasznos lenne a gazdaságban; +azért hát azt tanácslom, vegyük meg a +gőzekét. De a négyes fogat még +nagyobb örömöt okozna Sándornak, mert +egyedül az övé lenne; azért vegyük +meg a négyes fogatot is.</p> +<p>—Asszony, ez valóban okos +tanács!—kiáltott bámulva Atlasz +úr.—Csodálom, hogy nekem nem jutott eszembe. +Meg fogjuk venni mind a kettőt! Ez lesz aztán az +igazi öröm, az igazi meglepetés. Megmondom +Sándornak, hogy a te eszméd volt. Ezentúl +mindig tanácsot kérek tőled, ha valamit +akarok tenni.</p> +<p>—Ilyen okos ember nem szorul az én +tanácsomra—felelt az öreg +asszonyság.</p> +<p>—Hát csakugyan okos embernek tartasz +engemet?—kérdé Atlasz úr büszke +szerénységgel.</p> +<p>—Micsoda kérdés ez! Nem épen +úgy tudod te, és nem épen úgy tudja +az egész világ? Ha nem volnál okos ember, +meg tudtál volna ennyire gazdagodni semmiből?</p> +<p>—Uzsora nélkül,—tevé +hozzá kiegészítőleg Atlasz +úr.</p> +<p>—Hála Istennek! Ezt senki sem mondhatja +rólunk. Mikor az emberek beszélgetnek rólad +és mondják: «a gazdag Atlasz Samu», +mindig hozzá teszik: «pedig soha sem volt +uzsorás». A másik meg azt mondja: +«tisztességes úton gazdagodott meg». +És senki sem vonja kétségbe, és +csodálkoznak rajta. Miért csodálkoznak?</p> +<p>—Mert ritkaság vagyok, +specialitás,—mondá Atlasz Samu +büszkén.—De meg is áldott az Isten; +elmondhatjuk, hogy boldogok vagyunk.</p> +<p>—Boldogok vagyunk gyermekeinkben,—tevé +hozzá az öreg asszonyság.</p> +<p>—Gyermekeinkben és minden egyébben. Egyik +kiegészíti a másikat. Olyanok, mint a +lánczszemek, ha az egyik megbomlik, már nincs +láncz. Ha a gyermekeinkben örömünk volna, +de elveszne a pénzünk, vagy ha a pénzünk +szaporodnék, de valamelyik gyermekünknek baja +esnék, akkor már nem volna boldogság, mert +az egyik szem kiesnék. Érted?</p> +<p>—Milyen szépen ki tudod +magyarázni!—kiáltott Rozália +asszonyság.—Milyen jól eltaláltad a +lánczot! Egészen úgy van, a mint mondod. De +hála Istennek, nálunk nem szakad el a láncz, +minden szeme erősen tart. Gazdaságunk +virágzik, pénzünk szaporodik, üzleteink +jól sikerülnek...</p> +<p>—Mit beszélsz üzletről? Ki +csinál üzletet?—vágott közbe +méltósággal Atlasz úr. A +földesurak nem csinálnak üzletet. Vagy +talán azt hiszed, hogy a te férjed és fiad +közönséges üzletemberek, a kik egyik +úrtól a másikhoz szaladgálnak +és kidobatják magokat?</p> +<p>—Bocsáss meg, nem üzletet akartam +mondani,—mentegetőzött az öreg +asszonyság,—csak a régi időkre +gondoltam és ráment a nyelvem.</p> +<p>—Igyekezzél, hogy ne menjen rá a nyelved a +régi időkre... Üzlet! micsoda +szó!—kiáltott megvetőleg Atlasz +úr.—Ha leányunk, a grófné, +meghallaná, mindjárt elájulna. Nem tudsz +elegánsan beszélni? Nem csodálom, hogy +vőnk, a gróf, mindig ideges lesz, ha a szalonban, a +társaság előtt megszólalsz... +Üzlet! Bah!</p> +<p>—De hát mit mondjak, ha arról... +arról az izéről akarok szólni?... +kérdé az öreg asszonyság, nem merve +kiejteni többé a végzetes szót, +melyről férje az előbb oly kicsinylő +definitiót adott.</p> +<p>Atlasz úr egy kissé zavarba jött; lekapta +fejéről bársony sipkáját, +beletekintett, ismét fejére tette; de nem +találta meg az elegánsabb szót, melylyel +megbotránkoztatás nélkül lehetne a +száműzött üzletet pótolni.</p> +<p>—Legokosabban teszed, ha soha sem beszélsz +üzletről,—rivallt végre +feleségére.—Mi közünk nekünk +az üzlethez? Mondd azt: az Úristen megáldotta +fáradságunkat—ez jól hangzik és +a plébános úrnak is tetszeni fog.</p> +<p>—Így fogom mondani,—felelt +alázatosan az öreg asszonyság.—Te nagyon +szépen tudsz beszélni, s én +szeretném, ha mindig te tanítanál engem.</p> +<p>—Utánozz hát engem,—viszonzá +Atlasz úr, kit ismét egészen kiengesztelt +nejének elismerése.—Gondolom, elég +szépen tudok beszélni, de még sem olyan +szépen, mint fiaim.</p> +<p>—Nem csoda, ők már egészen uri +nevelésben részesültek,—mondá az +öreg hölgy, újra éledő +büszkeséggel.—De az is a te érdemed, te +adtad hozzá a pénzt.</p> +<p>—Miért szerezne az ember pénzt, ha nem +gyermekeire költené?</p> +<p>—Ez már megint olyan mondás, melyet arany +betűkkel kellene fölírni,—mondá +Rozália asszonyság könnyes szemekkel és +mély meggyőződéssel.—De meg is +áldott az Isten, büszkék lehetünk +gyermekeinkre.</p> +<p>—A leányunk grófné, és +férje, a gróf jószágán lakik, +ősi kastélyban.</p> +<p>—Manó fiúnk miniszteri titkár +és jobb keze a miniszternek.</p> +<p>—Sándor fiúnk a legjobb gazda a +megyében, és úgy tud lovagolni, +vadászni és virtuskodni, hogy a született urak +is megcsodálják.</p> +<p>—Szóval száz perczentnél +többet hozott a pénz, melyet gyermekeinkbe +fektettünk,—fejezé be az öreg +asszonyság hálás tekintettel.</p> +<p>—Ne emlegess száz perczentet,—mondá +Atlasz úr rosszalólag,—az emberek még +azt hinnék, uzsorával szereztem a +pénzemet.</p> +<p>—Hiszen az egész világ tudja, hogy nem +voltál uzsorás.</p> +<p>—De azért mégis szeretnék +rám fogni, ha lehetne. Ha valaki közülünk +meggazdagszik, nagyon óvatosnak kell lennie, mert az nagy +bűn a szegény ember szemében. És azt +hiszik, azzal könnyítenek a magok +szegénységén, ha rosszat mondhatnak a gazdag +emberről. Ne emlegess hát száz perczentet, +mert ha valaki meghallaná, mindjárt azt +mondaná: ahá! hajdanában nagyon hozzá +szokott a száz perczenthez, hogy most is +rájár a nyelve.</p> +<p>—Többé nem fogom +emlegetni,—mondá az öreg asszonyság +engedelmesen.—Meg fogod hát venni a négyes +fogatot Sándor neve napjára?</p> +<p>—És a gőzekét is,—tevé +hozzá Atlasz úr.—Miért ne szerezzen az +ember örömöt gyermekének, ha annyi +pénze van, mint nekem?</p> +<p>A földesuri kastély egyik félreeső +kis szobájában folyt le e +nagyfontosságú tanácskozás, az +udvarra néző szárnyban, abban a +lakosztályban, melyet az öreg házaspár +a maga külön használatára tartott fenn. A +szoba bútorzata egyszerű volt, még azon +időből való, mikor Atlasz Samu nem volt +földesúr és nem a saját +kastélyában lakott. De magával hozta ide is, +jól érezte magát köztök. Ha +dicsekedni akart régi ismerősei előtt, kik +néha napján meglátogatták, elvezette +őket a kastély kerti szárnyába, az +aranyozott, kifestett termekbe, melyek fényesen és +nagyúri kényelemmel voltak bútorozva—a +gyermekek számára. Itt lakott Sándor, az +igazi földesúr; itt volt a gróf és +grófné lakosztálya, mikor pénzre volt +szükségök és meglátogatták +az öregeket; és itt pihente ki országos +fáradalmait a miniszter jobb keze, mikor a +szünidőben haza jött vadászni és +uraskodni.</p> +<p>Az öreg asszonyság magas hátú, +kipárnázott karszékben ült, nagy +kendőkbe burkolva, széles +főkötővel, mely alól nem +látszott ki selyem parókája. Tudta, hogy ez +a paróka nagy szálka gyermekeinek szemében, +s kivált leánya, a grófné, csaknem +görcsöket kap, ha megpillantja; de nem tudott +tőle megválni s azért inkább +úgy kimélte gyermekeinek érzelmeit, hogy +egészen eltakarta és senkinek sem mutatta, +ámbár hajdan, fiatal asszony korában, nagyon +büszke volt rá.</p> +<p>A karszék az ablak mellett állt, honnan +egyenesen az udvarra lehetett látni és figyelemmel +kisérni a cselédek +járását-kelését, a +libatömést, a majorság etetését +s más ily házi dolgokat, melyek iránt az +öreg asszonyság nagy +érdeklődéssel viseltetett, habár +gyöngesége és köszvényes +lábai miatt már nem vehetett részt +bennök személyesen, de innen az ablakból +legalább felügyelhetett, hogy minden jó +rendben és a régi hagyományoknak +megfelelően történjék. Ennél az +ablaknál ült legszívesebben, ide tolatta +kerekes karszékét s innen +gyönyörködött a szakadatlanul +felhangzó sipegésben, +kotkodácsolásban, kukorékolásban +és gágogásban, melynél szebb +madárzenét soha életében nem ismert. +Ezt a gyönyörűségét csak az multa +fölül, ha gyermekei meglátogatták s +beszéltek neki mulatságaikról, +örömeikről, az uri világról s az +uri világban játszott fényes +szerepökről. Az öreg asszonyság boldog +volt az ablak mellett, kényelmes +karszékében, és nem volt semmi más +kívánsága, mint gyermekeinek +ragyogása és a majorság +szaporodása.</p> +<p>Most is itt ült az ablak mellett, de figyelmét +egészen elvonta a libatömésről az a +fontos kérdés, melyet férje eléje +terjesztett: mivel lepjék meg Sándort neve +napjára? Atlasz úr a karszék előtt +állt, az asztalhoz támaszkodva, s csak akkor +változtatta helyzetét, ha vagy a száz +perczent emlegetése, vagy az üzlet szó, vagy +más efféle megfeledkezése az öreg +asszonyságnak, fölboszantotta, mikor +néhány lépést tett a szobában +s lekapta fejéről bársony +sipkáját. Atlasz úr könnyen +megharagudott nejére, ha nem volt vele megelégedve, +de épen olyan könnyen kiengesztelődött, s +az efféle házi viharok soha sem tartottak +tovább egy-két percznél. A névnapi +meglepetés kérdésében is +szépen megegyeztek s Atlasz úr a teljes +összhang jeléül épen megveregette neje +vállán a nagykendő-csomagot, a mi +hosszú idő óta a +gyöngédség legmagasabb kifejezése volt +köztök—midőn az öreg +asszonyság örömtől reszkető +kézzel az udvarra mutatott, honnan +kocsizörgés, ostorpattogás hangzott föl +és hangos gágogás, melylyel a ludak +szétrebbentek a bevágtató lovak +elől.</p> +<p>—Megjött Sándor!—kiáltott az +öreg asszonyság, reszketve és +fölindultan.—Ő hajtja a lovakat, olyan +szépen tud hajtani, akár a gróf +parádés kocsisa. Most leugrik a bakról... +jaj! majd megijedtem, azt hittem, eltaposta a búbos +fehér tyúkot... de csak mellé ugrott... +ügyes fiú, mindenben ügyes és finom.</p> +<p>—Hol van?—kérdé Atlasz úr, az +ablakhoz lépve.</p> +<p>—Ott ni!—kiáltott lelkesülten +neje—most oda dobja a gyeplőt a kocsisnak és +a kastély felé siet. Milyen egyenesen tartja +magát! Oh Istenem! mily öröm! talán +hozzánk jő?</p> +<p>—Előbb más ruhát vesz és +lemossa magáról az uti port,—oktatá +nejét Atlasz úr, jóakaró +fensőséggel.</p> +<p>—De lépteket hallok a +tornáczon,—mondá idegesen az öreg +asszonyság,—egyenesen ide jő; tudja, hogy +anyjához az uti ruhájában is +eljöhet.</p> +<p>Az ajtó csakugyan megnyílt, de nem Sándor +lépett a szobába. Az inas volt, zsinóros +dolmányban, hetyke bajuszszal és bizalmas +tekintettel.</p> +<p>Köszöntés nélkül, a tisztelet +legcsekélyebb jele nélkül lépett Atlasz +úr mellé s úgy foghegyről oda +vetette, hogy itt van Cserepes András a +birkabőrökkel és kérdezteti, hogy mikor +adhatja át.</p> +<p>Az öreg asszonyság fejét +csóválta s ijedten és +szemrehányólag nézett +férjére.</p> +<p>—Ej! ej! már megint?—mondá +félénken.—Ha Sándor megtudná! +Tudod, mennyire haragszik az ilyen alsórendű... +izé... Üzletet akart mondani, de eszébe jutott +férjének tilalma, mely egyszer mindenkorra +száműzte szótárából az +üzletet, s azért hirtelenében így +egészítette ki gondolatát:—tudod, +mennyire haragszik az ilyen alsórendű Isten +áldásáért.</p> +<p>—Hát mit tegyek?—dörmögött +Atlasz úr kissé zavartan, mint a tetten ért +rossz gyerek—csak kell a magam számára is +valami mulatságról gondoskodnom?</p> +<p>Tudod, hogy nem a nyereségért teszem; +néha vesztek is rajta, ezek a parasztok ravaszabbak +és kitanultabbak, mint a magunk fajtája; de nekem +ez mulatság, élvezet, +gyönyörűség, és nekem is szabad +mulatnom, ha már ennyire meggazdagodtam.</p> +<p>—Ebben igazad van; de hiába, Sándor +megtiltotta; azt mondja, elrontja tekintélyünket a +parasztok előtt,—mondá az öreg +asszonyság, kinek szokatlan bátorságot adott +az, hogy fia nevében s mintegy az ő +tekintélyével beszélt.</p> +<p>—Eh!—mondá Atlasz úr még +mindig zavartan és feszengve,—Sándornak sem +kell mindent tudni, a mi a ház körül +történik; te sem tudtad volna meg, ha ez az ostoba +János nem jön ide fecsegni.</p> +<p>—Vigyázz, meghallja,—suttogott az öreg +asszonyság aggódva.</p> +<p>—Hát aztán? Hiszen ő csak egy +inas,—felelt Atlasz úr lenézőleg, de +azért mégis egy gyors fürkésző +pillantást vetett megvetésének tárgya +felé, ki az asztalhoz támaszkodva, keresztbe vetett +lábakkal állt e beszélgetés alatt, +közömbös, részvétlen arczczal, +halkan fütyörészve és fényes +csizmájának hegyes orrára szegezve +szemét.</p> +<p>—Hallja maga János,—mondá Atlasz +úr hozzá fordulva,—menjen ahhoz a Cserepeshez +és mondja meg neki, hogy várjon a +juhásznál és lóduljon a +kastélyból azokkal a büdös +birkabőrökkel. Érti? És ha +magának máskor dolga lesz velem, négyszem +közt végezze el, érti?</p> +<p>—Értem no, hogy ne +érteném?—felelt nyugodtan János +és kifordult a szobából, megint +köszöntés nélkül, de egy bizalmas, +egyetértő pillantást vetve +gazdájára, kinél sokkal többre tartotta +magát, ámbár kenyerét ette és +libériáját viselte. Atlasz úr pedig +még a régi időkben úgy hozzá +szokott a sujtásos cselédek arisztokratikus +lenézéséhez, hogy most sem +ütközött meg rajta, mikor a saját +cselédjétől tapasztalta.</p> +<p>Alig zárult be az ajtó János +mögött s alig hangzottak el a tornáczon hetyke +lépései, Atlasz úr még magához +sem tért egészen zavarából s ki sem +fejthette álláspontját felesége +előtt, ki ily véletlenül rajtakapta a tilos +birkabőr-kereskedésen, midőn a +tornáczon újra közeledő léptek +zaja hallatszott s az öreg asszonyság +sugárzó arczán világosan +látszott, hogy megismerte fia lépteit.</p> +<p>Csinos fiatal ember lépett a szobába. +Napsütött arczán meglátszott a jó +falusi levegő pirosító hatása. +Bajusza hegyesre volt pödörve, haját +homlokára fésülte, fekete +körszakálla göndör volt és +fényes. Széles vállán, domború +mellén, izmos tagjain megfeszült a szürke uti +öltöny; mozdulataiban volt ugyan némi +nehézkesség és szögletesség, de +látszott az igyekezet, hogy délczeg és +előkelő akar lenni, s annyi bizonyos, hogy a +két öreg szemében, kikhez most a +szobába lépett, ő volt a +férfiúi szépség, erő és +egészség eszménye és +mintaképe.</p> +<p>Kezet csókolt anyjának, aztán +apjának, s mielőtt ezek +elragadtatásukból magukhoz térhettek volna, +egy nagy papírcsomagot tett az öreg asszonyság +ölébe, tele a legfinomabb czukros +gesztenyével. Ez volt az egyetlen és legfőbb +nyalánkság, melyről Rozália +asszonyság már gyermekkorában +álmodozott, mely után titkon és hiába +epedett, mikor a kezdő és törekvő +Atlasz Samu fiatal felesége volt s a melyet csak +késő öregségében ért el, +mikor már meggazdagodtak s megengedhettek maguknak +efféle fényűzést.</p> +<p>—Milyen jó fiú vagy te, +Sándor,—kiáltott az öreg +asszonyság csillogó szemekkel, kinyitva a +papírcsomagot s mohó gyönyörrel +ízlelve édes tartalmát.—Tudod, mit +szeretek és soha sem feledkezel meg szegény +öreg anyádról. Ha téged sem áld +meg az Isten, akkor nincs igazság az égben... +Milyen édes, milyen finom! látszik, hogy a +városban készült! soha életemben nem +ettem ilyen finomságot.</p> +<p>Megkinálta férjét is, de Atlasz úr +nem volt barátja az édességnek; +jóakaró mosolylyal visszatolta a papircsomagot s +csak arra intette feleségét, hogy el ne rontsa +megint gyomrát a sok édességgel, mint az +utolsó sátoros ünnepen, mikor két +hétig sínlette a czukros gesztenye +mértéktelen élvezetét.</p> +<p>—No Sándor,—folytatá aztán +fiához fordulva, ki ezalatt közel anyjához az +asztal szélére ült, maga alá +húzva egyik lábát s a másikat +könnyedén lóbázva a +levegőben,—no fiam, szerencsével +jártál a városban?</p> +<p>—Szerencsével,—felelt Sándor.</p> +<p>—Láttad a püspököt, +beszéltél vele?—kérdé +mohón az öreg asszonyság.</p> +<p>—Nem.</p> +<p>—Micsoda!—kiáltott fellobbanva Atlasz +úr.—Talán nem bocsátott maga +elé? Talán nem akart elfogadni? Hát nem +tudja, hogy keresztyén vagy, hogy patrónus vagy +és hogy te magad tartasz ki egy egész papot? +Nagyszerű! És még el sem akar téged +fogadni, mikor tisztelegni mégysz hozzá?</p> +<p>—Azt szeretném látni, hogy ne fogadjon el, +mikor én bejelentetem magamat +nála,—mondá Sándor, úgy az +asztalra ütve öklével, hogy édes anyja +ijedtében egyszerre lenyelt egy egész czukros +gesztenyét.—Mindjárt +felfüggeszteném a plébánosunk +fizetését és egy krajczárt sem +adnék többet a templomra. Ezt meg is mondtam a +püspök titkárjának, mikor a huszár +avval a hírrel jött, hogy a püspök nem +fogadhat el.</p> +<p>—Hát még sem akart +elfogadni!—kiáltott Atlasz úr nagy +méltatlankodással.—Nem fogadni el egy Atlasz +Sándort! Ki az a püspök, mi az a +püspök? A püspök is csak olyan pap, mint a +többi, csakhogy több pénze van és +vörös ruhában jár. Nagyszerű!</p> +<p>—Nem fogadhatott el, mert nagy beteg,—mondá +Sándor csillapítólag.</p> +<p>—Ez már más,—jegyzé meg +Atlasz úr megnyugodva.—Miért nem mondtad ezt +mindjárt?</p> +<p>—Szegény püspök!—mondá +részvéttel az öreg asszonyság.—Mi +baja van?</p> +<p>—Valami nagy és veszedelmes nyavalya +bánthatja, mert a püspöki titkár nagyokat +sóhajtott és fölforgatta szemeit. +Különben igen szépen és udvariasan, lehet +mondani, alázatosan beszélt velem. Azt mondta, +hogy: ő excellentiája véghetetlenül +sajnálja és ezer bocsánatot kér, hogy +személyesen nem fogadhatja el nagyságodat...</p> +<p>—Kedves és finom ember ez a püspöki +titkár—szólt közbe Atlasz úr +elégedetten.</p> +<p>—Selyem reverendát és lakkczipőt +visel,—egészíté ki Sándor a +személyleírást.—Azt mondta hát, +hogy ő excellentiája ezer bocsánatot +kér, de betegsége miatt nem lehet hozzám +szerencséje s majd a püspöki helyettes, a +nagyprépost fogja elintézni ügyemet. Maga a +titkár vezetett hozzá.</p> +<p>—A nagyprépost is +főpap?—kérdé Atlasz úr.</p> +<p>—Mindjárt a püspök után +következik; de neki csak a gombjai vörösek, nem az +egész reverendája.</p> +<p>—Ez is nagyon szép viselet,—jegyzé +meg az öreg asszonyság.</p> +<p>—Mennyi jövedelme van?—kérdé +Atlasz úr.</p> +<p>—Azt mondják, fölmegy vagy +huszonnégyezer forintra.</p> +<p>—Finom úr lehet. És hogy fogadott +téged?</p> +<p>—A lehető legnagyobb tisztelettel. Kezet fogtunk +és egymás mellé ültünk a pamlagra. +A nagyprépost engem nagyságos úrnak +szólított, én őt +méltóságos úrnak; a titkár +már előre figyelmeztetett, hogy meg kell +méltóságozni, mert czímzetes +püspök.</p> +<p>—Nagyszerű! És kezet fogott veled?</p> +<p>—Meghiszem azt. Mikor elmondtam neki, hogy a +templomunkat újra építtetem és egy +szép nagy oltárképet festetek, megfogta mind +a két kezével a kezemet és el sem +bocsátotta többé. Azt mondta, hogy +példát adok a többi kegyuraknak és az +Isten meg fog áldani +nagylelkűségemért.</p> +<p>—Művelt ember a nagyprépost +úr,—jegyzé meg az öreg asszonyság +megindultan és könnyes szemekkel.</p> +<p>—Azután elmondtam neki, hogy a templom +helyreállítását nemsokára +befejezzük; az oltárkép is +elkészült, és szeretném a templomot a +búcsúkor, Sándor napján +fölszenteltetni, mert az oltárkép is szent +Sándort ábrázolja...</p> +<p>—Volt szent Sándor?—kérdé +Atlasz úr büszkén.</p> +<p>—Több is, a mint a papunk mondja. Az egyik +püspök, a másik pápa.</p> +<p>—A mienk legyen a pápa,—mondá Atlasz +úr elégedetten.—Ez nagyobb úr. +És mit felelt a nagyprépost? Kérdezte, +mennyibe került a templom és a kép?</p> +<p>—Nem kérdezte, de én megmondtam. +Megszorította a kezemet, s ismét azt +állította, hogy az Isten meg fog áldani. +Ekkor előadtam kérésemet, hogy +szeretném, ha a templomszentelésre ő maga +jönne el hozzánk és vendégünk +lenne. Nagyon megtisztelve érezte magát és +bizonyosan eljött volna, de agg kora és hivatalos +teendőinek halmaza nem engedi, hogy +eltávozzék hazulról; hanem +megígérte, hogy egy kanonok minden esetre el fog +hozzánk jönni e nagy ünnepre.</p> +<p>—Ez is nagy pap?—kérdé Atlasz +úr.</p> +<p>—A derekán és a nyakán +vörös a ruhája és nagyságos +úrnak szólítják. Az, a ki +hozzánk fog jönni—mert többen +vannak—még püspöksüveget is +viselhet.</p> +<p>— A vörös selyem bútoros szobába +fogjuk szállásolni,—monda Atlasz úr +elégedetten.—Úgy látszik, ezt a +színt legjobban szeretik a papok. Ebédre franczia +pezsgőt iszunk. Hát aztán mi +történt?</p> +<p>—A nagyprépost meghívott +ebédre.</p> +<p>—Hallod asszony?—kiáltott Atlasz úr, +büszkén neje felé +fordulva.—Sándor a nagyprépostnál +ebédelt.</p> +<p>— Hány tál étel +volt?—kérdé az öreg asszonyság +ragyogó tekintettel.</p> +<p>—Nem olvastam meg, de nagyon sok volt,—felelt +Sándor.—A nagyprépost ebéd alatt +toastot mondott rám és mindnyájan +kocczintottak velem.</p> +<p>—Franczia pezsgővel?—kérdé +Atlasz úr elragadtatva.</p> +<p>—Nem volt pezsgő.</p> +<p>—Nálunk lesz, franczia,—mondá Atlasz +úr büszkén.—Kár, hogy az +öreg nagyprépost nem jöhet ki; de egy kanonok, +az is csak valami. Az egész környék uri +családjait meghívjuk. Szép nap lesz, +szép ünnep.</p> +<p>—A legszebb ünnep a +világon,—tevé hozzá az öreg +asszonyság,—Sándor nevenapja.</p> +<p>—Úgy ám, Sándor +nevenapja,—folytatá Atlasz úr, +egyetértő kacsintást vetve +feleségére.—És Sándor nem is +tudja, mi vár reá ezen a napon.</p> +<p>—Nagy meglepetések—mondá mosolyogva +az öreg asszonyság.</p> +<p>—Csitt! ki ne fecsegd +előre!—kiáltott jókedvűen Atlasz +úr.—Akkor már nem lesz meglepetés a +meglepetés. Minek teszed kíváncsivá +ezt a fiút? Nézd, már most is olyan +kíváncsi, hogy utoljára is el kell neki +árulnunk az egész meglepetést.</p> +<p>—Nem vagyok én kíváncsi egy cseppet +sem,—mondá Sándor, kissé izgatottan, s +helyet cseréltetett lábaival, azt lógatva +le, melyet előbb maga alá húzott, s a +másikat rakva föl az asztalra.—Nem vagyok +én kíváncsi, mert úgy is tudom, hogy +ti szerettek engem s azt fogjátok nevem napjára +adni, a mi legboldogabbá tesz.</p> +<p>—Jól ismersz minket,—mondá Atlasz +úr elégedetten.—Azt adjuk, a mi +legboldogabbá tesz. Mondjuk meg, hogy mi az?</p> +<p>—Engedjétek inkább, hogy én mondjam +meg,—szólt Sándor izgatottan, s most +már mind a két lábát +lelógatta.</p> +<p>—No hát találd ki,—mondá +Atlasz úr csintalanul.</p> +<p>Sándor egy ideig habozott, fölhúzta, +lebocsátotta lábait, megpödörte +bajuszát, s mintha e férfias dísz +érintése egyszerre fölébresztené +egész bátorságát, megemberelte +magát s így szólt:</p> +<p>—Meg akarok házasodni.</p> +<p>—Hohó!—kiáltott Atlasz +úr—ez már igazán meglepetés a +mi számunkra.</p> +<p>—Már miért volna +meglepetés?—kérdé az öreg +asszonyság.—Hát nem arra való a fiatal +ember, hogy megházasodjék? Hát ellehet +sokáig ily nagy gazdaság asszony +nélkül? Hát nem a napokban is arról +beszélgettünk, hogy Sándor +számára ma-holnap egy jó pártit kell +keresnünk?</p> +<p>—Ez épen a +bökkenő,—mondá Atlasz +úr.—Jó pártit keresni!</p> +<p>—No hát Sándor talált már +magának,—mondá az öreg asszonyság +felbuzdulva, mint mindig, ha fia érdeke forgott +szóban,—és így legalább +megkímélt minket a +fáradságtól.</p> +<p>—Hiszen, ha jó a párti és megfelel +a mi igényeinknek, akkor semmi kifogásom sincs +ellene.</p> +<p>—Sándornak sokkal több esze van, hogysem +olyan leányra vesse szemét, a ki nem hozzánk +való.</p> +<p>—Én is azt hiszem,—mondá Atlasz +úr megnyugodva.—De hát miért nem +szól? Miért nem mondja meg a leány +nevét? Itt ül az asztalon és +lógázza a lábát és hagyja, +hogy mi a fejünket törjük az ő +választottja fölött.</p> +<p>—Hogy szólna, mikor nem engeded szóhoz +jutni?—viszonzá az öreg asszonyság.</p> +<p>—No hát engedem szóhoz jutni,—felelt +Atlasz úr, nadrágzsebébe dugva kezeit +és háttal az asztalhoz támaszkodva.—Mi +ugyan más meglepetést +készítettünk neved napjára, de ha neked +egy feleség a legkedvesebb névnapi +meglepetés, azt is megszerzem, elég pénzem +van rá. Halljuk hát a nevét!</p> +<p>—Boglár Klára,—felelt Sándor +lassan, vontatva és lesütve szemét apja +előtt. De mintha e név kiejtése egyszerre +visszaadta volna bátorságát, hirtelen +fölkapta fejét, leugrott az asztalról s +újra hangosan, csaknem daczosan +ismétlé:—Boglár Klára és +senki más ezen a világon!</p> +<p>Az öreg Atlasz füléhez tartotta +tenyerét, előre nyújtotta a nyakát s +mintha nem bíznék hallásának +helyességében, fölszólítá +Sándort, mondja ki még egyszer a leány +nevét, de jó hangosan mondja, mert úgy +látszik, mintha a füle csengett volna s nem hallana +elég tisztán.</p> +<p>—Boglár Klára,—ismétlé +Sándor harmadszor, apja kivánsága szerint +oly hangosan, hogy az öreg úr hirtelen befogta mind a +két fülét.</p> +<p>—Hallom, hallom!—mondá fejét +csóválva és feleségére +tekintve, kinek arczán rémület és +szomorúság látszott,—hallom, de nem +tudok hinni a fülemnek. Vagy talán van több +Boglár-család a világon s mi nem +ismerjük az igazit?</p> +<p>—Ismeritek,—felelt Sándor.</p> +<p>—Hát ez az?—kiáltott Atlasz +úr nagy +méltatlankodással.—Szépen vagyunk! Mi +itt törjük a fejünket, micsoda meglepetést +szerezzünk nevednapjára, és te csinálsz +nekünk olyan meglepetést, hogy majd megüt +tőle a guta. Boglár Klára! Bah!</p> +<p>—De hát mi kifogásod van +ellene?—kérdé Sándor.</p> +<p>—Mi kifogásom van ellene? Ez aztán a +kérdés! Hallod-e asszony, azt kérdi, mi +kifogásom van ellene? Mintha csak nekem volna +kifogásom! Mintha te egészen jónak, +helyesnek, bölcsnek, hasznosnak tartanád ezt a +házasságot! Szólj hát már no, +vagy fiad mindjárt ide hozza Boglár Klára +kisasszonyt és oda ülteti az öledbe.</p> +<p>—Szólj, anyám,—mondá +Sándor, szintén az öreg asszonysághoz +fordulva,—te is rosszalod választásomat?</p> +<p>—Istenem, Istenem!—siránkozott az öreg +asszonyság,—hogy nekem esik ez a két hatalmas +férfi, mintha rászorulnának az én +tanácsomra!</p> +<p>—Ez nem felelet,—mondá Atlasz úr +mogorván.</p> +<p>—Hiszen, ha az igazat meg kell mondanom, és ha +Sándor nem haragszik meg,—folytatá az +öreg asszonyság vékony, csaknem +csiripelő hangon,—hát annyi bizonyos, hogy +én ezt a leányt nem tartom Sándorhoz +valónak, és nekem nagyon fáj, igen, +én nagyon szomorú vagyok, hogy épen +őt választotta.</p> +<p>—Tessék! magától mondja, nem +én tanítottam rá!—kiáltott +Atlasz úr diadalmasan.—Még anyád s, a +ki jobban fél tőled, mint tőlem, a ki nem is +tud gondolkozni a te fejed nélkül, még +ő is ellene van e házasságnak. Mit akarsz +többet?</p> +<p>—Azt akarom, hogy mondjátok meg tisztán +és határozottan, mi kifogástok van +ellene?</p> +<p>—Beszélek hát tisztán és +határozottan,—mondá Atlasz +úr.—Az a kifogásom van ellene, hogy +koldus.</p> +<p>—Miért nem volt ez a kifogásod akkor, +mikor Szádváry elvette nénémet? Az is +koldus volt.</p> +<p>—Nagyszerű!—kiáltott Atlasz +úr, a legőszintébb bámulattal csapva +össze tenyereit,—még azt kérdi, +miért nem volt kifogásom Szádváry +ellen? Azért, mert Szádváry egy gróf +és a leányomat grófnévá tette. +Ez nagy dolog, ezért lehet sok pénzt adni, a mi nem +pazarlás, hanem bölcs befektetés. De micsoda a +te Boglár Klárád? Az apja még nem is +gentry, nem is nemesember, hanem egy vén korhely, a ki +mindig a mások pénzén játszotta a +gavallért.</p> +<p>—Nem az apját akarom én elvenni, hanem a +leányt.</p> +<p>—Ez egy rossz viccz, a mit én már +százszor hallottam, de most nem nevetek rajta. Nem az +apját akarod elvenni? De bizony azt is el fogod venni. Azt +hiszed, a leánya elhagyja az apját? Neked kell +eltartanod őt is, s a mint ismerem a vén ganefet, +többe fog kerülni, mint egy asszony.</p> +<p>—Atyám, ne feledkezzél meg +magadról,—szólt Sándor +fölpattanva.</p> +<p>—Csak úgy véletlenül szaladt ki a +számon az a ganef +szó,—mentegetőzött Atlasz úr +megszégyenülve.—Tudod, hogy nem szoktam ilyen +közönséges szavakat használni, de most +fel voltam hevülve és nem tudtam, mit mondok. Te vagy +az oka, minek bosszantottál úgy fel azzal a +Boglár Klárával?—folytatá +ismét beledolgozva magát előbbi haragos +hangulatába, melyből egy pillanatra kivette +megszégyenülése és +mentegetőzése.</p> +<p>De Sándor sem hagyta magát. Észrevette a +pillanatra födetlenül hagyott gyönge oldalt s +igyekezett azon ellenfeléhez férkőzni.</p> +<p>—Akárhogy föl van valaki hevülve, ha +uri ember és a művelt osztályhoz tartozik, +soha sem használhat oly szavakat, melyek ki vannak +zárva a jó társaságból. Mit +mondana a nagyprépost vagy a kanonok, ha kijönne +hozzánk s ilyen kifejezést hallana +tőled?</p> +<p>Atlasz úrnak elevenére tapintott e +kérdés, az öreg asszonyságon meg hideg +borzadály futott végig e szörnyű +lehetőség puszta föltevésére is. +Sándor érezte az előnyt, melyet atyja +pillanatnyi megfeledkezése által nyert s nem hagyta +kisiklani keze közül.</p> +<p>—Akármint gondolkozol az öreg Boglár +Kálmánról—folytatá neki +hevülve—azt nem tagadhatod, hogy +előkelő, finom, uri modora van s helyet foglalhat +bármily társaságban. Hát még a +leánya! Nincs az a grófnő a világon, +a ki hozzá mérhető volna. A +néném már öt éve +grófné, de azért mégis olyan +Klára mellett, mintha szobaleánya volna.</p> +<p>—Tagadom,—mondá vékony, +siránkozó hangon az öreg +asszonyság.</p> +<p>—Nem látjátok-e be,—folytatá +Sándor, nem véve figyelembe anyja gyönge +tiltakozását,—hogy ily +összeköttetés épen úgy +emelné családunkat, mint akár a magas rang, +akár a nagy vagyon? Aztán utoljára is, +én szeretem a leányt és boldog akarok +lenni.</p> +<p>—De azzal nem gondolsz, hogy szüleidet +boldogtalanokká +tennéd?—nyöszörgött Atlasz úr +panaszos hangon, miután több sikertelen +kísérletet tett előbbi haragos +hangulatának s elvesztett tekintélyének +visszaszerzésére.</p> +<p>—Ha nem törődném a ti +boldogságtokkal, akkor nem kérném +beleegyezésteket, hanem elvenném a leányt a +nélkül is,—mondá Sándor +szelídülő hangon.—Azt akarom, hogy ti is +úgy örüljetek menyeteknek, mint én a +feleségemnek, mert az én boldogságom csak +akkor lesz teljes.</p> +<p>—Mégis csak jó fiú ez a +Sándor,—mondá az öreg asszonyság +elérzékenyülve.</p> +<p>—Mondd hát, anyám, igaz +lelkedre,—folytatá Sándor hirtelen +hozzá fordulva,—nem tenne téged +boldoggá, ha boldognak látnád fiadat?</p> +<p>—Itt sülyedjek székestül a +földbe,—felelt az öreg asszonyság +erélylyel,—ha nem örülnék a te +boldogságodnak. De mikor tudom, hogy az a leány nem +fog téged boldoggá tenni!</p> +<p>—Miért nem?</p> +<p>—Mert nem hozzád való.</p> +<p>—Miért nem hozzám való?</p> +<p>—Mit tudom én?—nyögött az +öreg asszonyság, ismét visszaesve +siránkozó, panaszos +hangjába.—Kérdezd meg atyádat, +ő okos ember, jobban meg tudja mondani.</p> +<p>—Azért nem hozzád +való,—vágott közbe Atlasz +úr,—mert nem illik a családunkba. Mi a mi +családunk? egy emelkedő család, melynek +még mindig fölfelé kell haladni, mert +még messze van a tetőtől. Én +megszereztem a pénzt, a jószágot, nektek +kell csinálni a nevet, az összeköttetést, +az állást. Leányom már +grófné, egyik fiam már előkelő +hivatalnok, ők megtették a magukét. Neked +olyan pártit kell csinálni, mely vagy sok +pénzt hoz a családba, vagy magasrangú +összeköttetést szerez. Tudom, Manó +bátyád soha sem venne feleségül egy +Boglár Klárát.</p> +<p>—Nem is adnám oda neki,—mondá +Sándor daczosan.</p> +<p>—Jaj nekem!—kiáltott Atlasz úr, +összecsapva kezeit,—hát már semmi okos +beszéd sem fog rajtad?</p> +<p>—A legokosabb beszéd az volna, ha így +szólnál: «Jól van fiam, ha szereted +Klárát, vedd el és fogadd +áldásomat».</p> +<p>—Jaj nekem!—kesergett Atlasz +úr,—még áldást is adjak? +Hát az áldásom nélkül nem +vennéd el?</p> +<p>—Elvenném, de boldogtalan lennék.</p> +<p>—Mégis jó fiú ez a +Sándor,—jegyzé meg az öreg +asszonyság.</p> +<p>Hiszen épen az a baj, hogy jó +fiú!—kiáltott elkeseredve Atlasz +úr.—Ha rossz fiú volna, nem +bánnám, akárkit vesz el; nem adnék +neki pénzt, aztán szeretném látni, +hogy élne meg a szerelemből? De ő jó +fiú, és utoljára is kénytelen leszek +nemcsak pénzt, hanem áldást is adni +neki.</p> +<p>—Úgy értsem ezt, hogy beleegyeztek +házasságomba?—kérdé +örömmel Sándor.</p> +<p>—Úgy értsed, hogy beleegyezünk? +Sehogy se értsed, kiáltott Atlasz úr, +erősen hányódva a meghatottság +és harag hullámai közt.—Engedj +legalább gondolkozni. Mi akartunk neked a neved +napjára meglepetést szerezni, és te +leptél meg minket úgy, hogy a fejünk is +zúg tőle. Nem olyan könnyű itt hamar +felelni. Ígérd meg, hogy egy hétig semmit +sem fogsz tenni, egy hét múlva aztán +megtudod végleges határozatunkat. Nos, tetszik az +alku?</p> +<p>—Itt a kezem!—kiáltott Sándor +jókedvűen, s hatalmasan markába csapott +apjának, azután megölelte anyját s +vidám fütyörészés mellett elhagyta +a szobát.</p> +<p>—Adj nekem is most abból a czukros +gesztenyéből,—monda Atlasz úr +mogorván, nejéhez fordulva.—Ez a +szerencsétlen fiú úgy megkeserítette +a szám ízét, hogy szükségem van +egy kis édességre.</p> +<hr style="WIDTH: 40%"> +<a name="II" id="AII"></a> +<p class="center"><br> +<img alt="" src="images/image06.jpg"></p> +<h3>II.</h3> +<h5>(Képek a multból.)</h5> +<p><br> +Hiába evett Atlasz úr a czukros +gesztenyéből, keserű maradt a szája +íze, keserű a lelke, keserűek a gondolatai. +Megpróbálta a philosophiát: elfogadni az +elkerülhetetlent s a lehető legjobb színben +tüntetni föl maga előtt; de a +philosophia—mint mindig—nagyon vékony +vígasztalásnak bizonyult az ember saját +bajában. Csodálatos, hogy ugyanaz a +bölcseség, melylyel oly +meggyőződéssel tudunk vígasztalni +másokat, mennyire elveszti meggyőző +erejét, mikor mi magunk esünk hasonló bajba. +Atlasz úr is elmondott magának mindent, a mivel +ilyen esetekben bizonyára le tudta volna +csillapítani akármely barátjának +háborgó lelkét; de most hiába +biztatta magát, hiába hitette el magával, +hogy megnyugodott mindenben, hogy utoljára is jóra +fordul a dolog; hiába erősítette +feleségének, hogy az ilyen házasságok +rendesen a legjobban szoktak kiütni, hiába +bizonykolá az öreg asszonyság, hogy ő +is egészen megnyugszik az Isten akaratában: mihelyt +egymásra néztek, világosan +látták egymás szemében, hogy magukat +vagy egymást akarják ámítni, +bolondítni, megcsalni, s utoljára is Atlasz +úr nem találván mást, a kire +megharagudjék, megharagudott a feleségére, +szemére hányta, hogy Sándor tőle +örökölte ostoba költői hajlamait, +és miután ekképen jól +megkeserítette és megríkatta az öreg +asszonyságot, megveregette vállát, +megbocsátott neki, s azt mondva, hogy gondolkozni akar, +fogta kalapját és kiment a mezőre.</p> +<p>Cserepes András hiába várt a +juhásznál birkabőreivel, Atlasz úrnak +eszébe sem jutott, hogy oda rendelte. Nincs most +idő mulatságra, szórakozásra. +Egész életének munkája, +családjának sorsa, jövője, +emelkedése vagy hanyatlása, dicsősége +vagy megaláztatása van most +kérdésben. Erről kell gondolkoznia, csak +össze tudná fogni szerte-szét kalandozó +gondolatait, hogy mindnyáját egy pontra +irányozhassa. Mélyen szemébe vágja +kalapját, úgy hogy feje búbján +kilátszik alóla fekete bársony +sipkája, s nagy léptekkel halad tova a +búzaföldek közt, a keskeny csapáson, nem +törődve azzal, hogy az áldott +ragaszkodó föld mindegyre nagyobb mennyiségben +tapad csizmájához és lassanként +egész bocskorrá alakul rajta.</p> +<a name="3" id="A3"></a><br> +<p class="center"><img alt= +"Nagy léptekkel halad tova a búzaföldek közt." +src="images/image07.jpg"></p> +<h5><i>Nagy léptekkel halad tova a búzaföldek +közt.</i></h5> +<br> +<p>A mezőn dolgozó munkások +megállnak, a mint gazdájukat elhaladni +látják a távolban. Megállanak, +pipára gyújtanak és tanakodnak egymás +közt.</p> +<p>—Ahun megy az Atlacz zsidó,—mondja az +egyik.</p> +<p>—Vajjon micsoda hunczutságon töri a +fejét?—teszi hozzá a másik.</p> +<p>Nemsokára előttük viszi el Atlasz urat a +kanyargó ösvény; a munkások gyorsan +dolgozni kezdenek, nehogy henye beszélgetésben +lássa őket a földesúr. +Félvállról köszöntik, a mint +elhalad előttük, aztán folytatják a +munkát és megjegyzéseiket, melyek +épen oly arisztokratikus lenézésről +tanúskodnak, mint azok, a milyeneket előbb +hallattak.</p> +<p>Atlasz úr nem látja munkásait, nem hallja +megjegyzéseiket. Megy tovább a maga +útján és gondolkozni akar. Nagy +erőfeszítéseket tesz, hogy szeme elé +állítsa a szőnyegen forgó +legfontosabb kérdést, fia +házasságát, és hogy reá +központosítsa minden gondolatát; de ezek a +gondolatok minduntalan szanaszét szaladnak, +keresztül-kasul kalandoznak a mult idők letarolt +mezején, s a mint elfáradtan visszaérkeznek, +más-más emléket, más-más +képet czipelnek magukkal, oda +állítják Atlasz úr szeme elé, +elszórakoztatják, +szétszakítják figyelmét s nem engedik +nyugodtan és rendszeresen gondolkozni.</p> +<p>Ime most tér vissza pihegve egyik a +szökevény gondolatok közül. Nagyon messzire +járhatott, hogy így elfáradt. A +legrégibb multba futott vissza s onnan hozta +magával azt az alakot, melyet most urának szeme +elé állít. Olyan régi +időből való alak, hogy Atlasz úr +csaknem egészen megfeledkezett róla, de mihelyt +meglátja, rögtön ráismer. Vékony, +nyurga legény, állán még alig +ütött ki a férfiasság pelyhe, de +annál gazdagabb két fényes fekete fürt +göndörödik lefelé két füle +mellett. Bokáig érő bő kabátja +meglehetősen viseltes, de látszik rajta, hogy +kínos gondossággal van kikefélve. Nagy +ünnepe van a legénynek, s azt úgy üli +meg, hogy tiszta ruhát vesz és kikeféli a +kabátját, a mire a közönséges +napokon nem igen jut ideje. Menyegzőjét tartja, +azzal a kis leánynyal, kinek most vágják le +szép barna fürteit s a ki gyermekes örömmel +szemlélgeti a tükörben selyem +parókáját. Olyan gyermekek mind a ketten, +hogy tegnap még a bolt lépcsőjén +játszottak kavicsokkal s ma már férj +és feleség. A gyermekek neki mennek az élet +nehéz harczának, s bátran, kitartóan, +türelemmel törnek maguknak utat a sűrű +vadonban. Fönn a mármarosi hegyek közt, kis +faluban, szegényes boltban teszik meg az első +lépést az úton, melynek magasra, nagyon +magasra kell vezetnie. Mert az alázatos legényke +lelkében erős becsvágy lakik, s mialatt +hallgatva nyeli részeg rusznyák parasztok durva +tréfáit és hízelegve kinálja +fitymáló parasztlyányoknak selyem +pántlikáját és +pirosítóját: a jövő +nagyság, gazdagság, tisztelet, becsülés +csábító képeit látja +ábrándos szeme az alacsony bolt meszeletlen, +víztől csepegő falán. Türelemmel +rakosgatja egymásra a krajczárokat s nem veszi +számba a velük járó +lábrúgásokat és oldalba +döféseket. Arra a nyirkos falra láthatatlan +tündérkézzel föl van írva, hogy a +krajczárokból forintok, százak, ezrek, +milliók lesznek, s akkor majd megjő a tisztelet is, +mely után oly epedve szomjúhozik lelke. Mert +hallgat ugyan, és nem lázad föl, sőt +nem is mutatja, hogy fáj neki a lenézés, a +megvetés, a méltatlanság, a +bántalmazás, de azért szíve +rejtekében mélyen érez minden +legyintést, s alázatosan lehajtott arcza sokszor +kipirul és zsebébe dugott keze gyakran +ökölre szorul. Csakhogy a kik lenézik és +bántják, azoktól van a nyeresége, +és az a világ rendje, hogy mentől több +lesz a nyeresége, annál kevesebbet fog majd +szenvedni.</p> +<p>Ezzel a szebb jövővel biztatja magát +és feleségét, mikor a csúf és +nehéz napi munka után együtt ülnek a +hátulsó boltban s szépen megosztoznak egy +fej vöröshagymán és egy karaj kenyeren. +Ezzel némítja el feleségét, mikor +gyerekes nyafogással nógatja, hogy pihenjen egy +kissé vacsora után s ne rontsa szemét a +pislogó faggyúgyertyánál a sok +írással és olvasással. Nem lehet, nem +szabad pihenni sem éjjel, sem nappal. Nappal pénzt +keresni, éjjel tanulni, műveltséget, +tudományt szerezni — ez az ember +kötelessége, a ki azt karja, hogy ne +törölhesse mindenki hozzá a +csizmáját, és kalapot emeljen, a ki +megszólítja. A tiszteletet nem adják ingyen, +s ki az út elején pihenni ül, soha sem jut +föl a hegy tetejére.</p> +<p>Atlasz úr már másodszor teszi meg az utat +munkásai előtt. Azt hiszik, őket lesi, +pihenésüket irigyli s kettőzött +erővel dolgoznak, szidva a zsidót, a ki +utolsó verejtékcsöppjét kifacsarja a +szegény munkásnak. Pedig Atlasz úr nem is +látja őket, nem is a maga földjén +jár. Lelke még a múlt időkben +kalandozik, szeme csak a rég letűnt alakokat +látja.</p> +<p>Abban, a melyet most hajt eléje +száguldozó képzelete, alig ismer a +pelyhetlen állú nyurga legénykére, ki +már eltűnt szeme elől. Most ez foglalta el +helyét. Ha nem tudná bizonyosan, hogy mind a +kettő ugyanaz, nem merné ráfogni. De +bizonyosan tudja. Sok idő, sok munka, sok +szenvedés, sok nyereség, sok változás +van a kettő között, azért +különböznek annyira egymástól. Nagy +utat tett, hosszú állomásokat tartott a +legény, míg a mármarosi hegyek +közül ide jutott a Tisza partjára. És a +mint éjszakról délnek haladt, úgy +hagyogatta el régi ruháit, régi +szokásait, és úgy igyekezett a többi +emberhez hasonlítni, hogy vele is úgy +bánjanak, mint a többi emberrel. Olyan ruhát +visel, mint a többiek; haját úgy +fésüli, bajuszát úgy pödri, mint a +többiek, úgy él, úgy érez, +úgy gondolkozik, úgy beszél, sőt +olyan czifrán káromkodik, mint a többiek. +És mégis marad valami láthatatlan vonal, +mely elválasztja őt a többitől s nem +engedi, hogy maguk közül valónak tartsák. +Az Isten megáldotta fáradságát, nagy +földbirtokot tart haszonbérben, pénze +szaporodik, jóléte növekszik, és az a +tisztelet, melyért lelke szomjúhozik, csak nem akar +megjönni. Ha be is fogadják a +társaságokba, ha illedelmesen is beszélnek +vele azok, a kik pénzére szorultak, ha kalapot +emelnek is előtte azok, a kiket fizet: érzi, hogy +hiányzik valami, a mit nem pótol a pénz, +és hogy nem veszik egész emberszámba. +Bizonyosan nem elég gazdag még, gondolja +magában; többet kell dolgozni, többet kell +szerezni, és dolgozik, szerez, messze földön +híre megy gazdagságának, mindegyre +többen vannak, a kik rászorulnak, több +kéz nyúl feléje, több arcz mosolyog +rá: és mégis, nem tehet róla, a +kézszorításban érzi a +leereszkedést, a mosolyban észreveszi a +gúnyt, és tudja, hogy a mit adnak, +kegyelemből adják s nincs joga hozzá.</p> +<p>«Majd ha még több pénzem lesz, ha +millióim lesznek, ha nem bérlő, hanem +földesúr leszek», biztatja +feleségét, a ki már harmadik +gyermekét ápolja s nagyon meg volna elégedve +sorsával, ha nem búsítaná +férjének elégedetlensége. De +így ő is érzi a kielégítetlen +becsvágy gyötrelmeit s azzal vigasztalja +férjét, hogy a mit ők nem érhettek +el, majd élvezni fogják gyermekeik. +Bizonyára úgy lesz; ők szegényen, +egészen a legelején kezdték, semmiből +emelkedtek föl és a régi +szegénység szennye mindig hagy rajtuk valami +nyomot; de a gyermekek már jólétben +születtek, urilag nevelkednek, uri modort vesznek föl, +nincs köztük és szomszédjaik közt +semmi különbség, az ő sorsuk +egészen más lesz. Ezentúl nem magukat +fogják tekinteni, hanem a gyermekek +jövőjét, s a család emelkedése +lesz életük törekvése. +Vendégük, a szomszéd város bölcs +rabbija, mosolyogva hallgatja nagyratörő +álmodozásaikat s megjegyzi, hogy ebben az +országban mindig szidni fogják a zsidót; ha +szegény, szembe, ha gazdag, a háta +mögött.</p> +<p>A mezőn dolgozó munkások igazat adnak a +bölcs rabbinak s ugyancsak szidják a zsidó +mivoltát földesuruknak, a ki még mindig itt +csatangol a mezőn s megakadályozza munkásait +szokott délutáni pihenőjük +élvezésében.</p> +<p>Atlasz úr lelke előtt új emlékek, +más képek vonulnak el. A +haszonbérlőből földesúr lett, +beköltözött a kastélyba, délczeg +paripák vonják hintóját, +libériás cselédsereg veszi körül. +Minden úgy megy nála, mint az igazi uraknál; +minden, azzal az egy kivétellel, azzal a +láthatatlan vonallal, melynek másik +feléről az utolsó paraszt is, saját +cselédje is lenézéssel tekint át +reá. Most már nem fáj úgy +lelkének; hozzá törődött, bele +öregedett; becsvágya helyet változtatott, +gyermekeiben központosul, az ő fényes +jövőjükre törekszik. Ne +érezzék soha azt, a mit ő szenvedett, s +érjék el mindazt, a mit ő soha sem tudott +elnyerni. A család emelkedése +életének czélja, s akármit mondott a +bölcs rabbi—a kit már rég +eltemettek—jó úton van feléje. A +kastély kitűnő nevelőkkel van tele, +franczia és angol kisasszonyokkal, zongoramesterekkel, +tánczmesterekkel, mindennel, a mit pénzen meg lehet +szerezni. A gyermekek nevelése fényesen +sikerül, modoruk előkelő, +ízlésük finom, s úgy tudnak +költeni, mint apjuk szerezni. Nincs bennük semmi, a mit +megvetőleg zsidósnak szoktak nevezni s a mivel +őt annyiszor letorkolták életében. +Leánya és nagyobbik fia egy telet már a +fővárosban töltöttek, egy +előkelő nemes családnál, hol tenger +pénzt fizetett érettük; részt vettek +minden bálban, a színházban páholyba +jártak, korcsolyáztak, mulattak, szerepeltek, +és senki sem tartotta őket zsidóknak. +Kisebbik fia még itthon maradt, még tanul; de +ebből úgy látszik, falusi úr lesz, +afféle gentry; nagyon szereti a gazdaságot, mindig +a mezőn jár, megkergeti a parasztlyányokat, +pompásan tud lovagolni, hajtani, sőt gyerek +létére puskát is mer a kezébe venni s +lelövi a verebeket és varjúkat, és +olyan erős, hogy a legerősebb parasztfiút is +földhöz vágja. Valóban nagy +öröme van gyermekeiben s teljesülve látja +bennük álmait.</p> +<p>Fia és leánya diadal koszorúkkal +és ragyogó emlékekkel terhelten +tértek vissza a fővárosból. De a +nyarat is vigalomban töltik, a kastély +selyembútoros szobái uri vendégektől +hemzsegnek, a kik leánya kedvéért még +Atlasz úrral is kezet fognak s az öreg +asszonyság egészsége után +kérdezősködnek. Atlasz úr tudja, hogy +csak leányának köszönheti e +kitüntetést; de nem haragszik, ellenkezőleg, +büszke rá és el van ragadtatva. Evelinere +fényes jövő vár, s általa fogja +a család a legnagyobb ugrást tenni a +dicsőség útján. Az öreg +asszonyság szigorú korholást kap, ha +néha feledékenységből +Évának szólítja +leányát, mint a régi időkben. Atlasz +úrnak nagy tervei vannak leányával. +Még eddig senkinek sem szólt, de gyakran mosolyog +és elégedetten dörzsöli kezeit. A +szomszéd vasúti állomáshoz +nemrég egy fiatal hivatalnokot neveztek ki hatszáz +forint évi fizetéssel. Ez a fiatal hivatalnok +gróf, még pedig szegény gróf, +különben nem állt volna be vasúti +tisztviselőnek. Atlasz úr mindent tud róla. +Már a nagyapja tönkrejutott és +kénytelen volt átengedni hitelezőinek minden +birtokát; apja még a régi grófi +emlékekből élt, hol a rokonok, hol a +jó barátok, hol az ország +költségén, itt-ott egy s más +hivatalban, valami ideiglenes foglalkozásban, s +végül mint kataszteri felügyelő halt meg; +de a fiát már nem tudta tovább +segítni grófi neve, mint erre a kis vasúti +állomásra. Atlasz úr azt is tudja, hogy az +ősi birtok, oda fönn a Mátra alján, +már a harmadik kézben van s most Berger Márk +bankár tulajdona, ki háromszázezer +forintért szívesen túladna rajta.</p> +<p>Atlasz úrnak nem nagy fáradságába +kerül megismerkedni az ifjú Szádváry +gróffal. Búzát ad föl a vasútra +s beszélgetést kezd a gróf úrral, ki +a szállítólevelet kiállítja +számára. Igaz, hogy a gróf úr csak +úgy félvállról felelget, de +azért Atlasz úr mégis meghívja +másnapra ebédre. A gróf úr +végig méri a szürke kabátot, a +föltűrt szürke nadrágot, a sáros +csizmát, melyből nem néz ki valami jó +ebéd; de megtudja az +állomásfőnöktől, hogy e +szürke ruhás zsidó a vidék leggazdagabb +földesura és leereszkedő +pártfogással megígéri, hogy elmegy az +ebédre. Soha ilyen ebédet nem ettek még a +kastélyban. Az öreg asszonyságnak +szigorúan meg volt tiltva, hogy belebeszéljen a +társalgásba, még kínálnia sem +volt szabad, arra való a libériás inas, hogy +körülhordja a tálat. Atlasz úr is +föltette magában, hogy lehető keveset fog +beszélni, nehogy véletlenül elárulja +magát, s csak arra szorítkozott, hogy elmondta, +hány hold föld a birtok, s figyelmeztette a +grófot az asztal közepén álló +nagy arany csemegetartóra és megmondta az +árát. A fiatal gróf egészen +úgy érezhette magát, mint a maga +született körében. Eveline oly művelten +csevegett, kaczagott és magázta őt, +Manó úgy dicsekedett fővárosi +összeköttetéseivel és lovagias +ügyeivel, Sándor úgy beszélt +paripákról és vadászatokról, +hogy a fiatal gróf egészen grófi +társaságba képzelhette magát. +Ebéd után befogattak a hintóba s +körülkocsizták a birtokot, +megnézték a tanyákat, a nyájakat, a +szérűket s Atlasz úr pontosan megmondta +értékét mindennek. Késő este +maga vitte haza, állomására, a fiatal +grófot, s útközben ajánlatot tett neki, +hogy vegye nőül leányát s ő +viszont meg fogja venni számára +háromszázezer forintért ősi +jószágát. A fiatal gróf +először meglepetve nézett rá, +azután nagyot kaczagott s végre hosszasan +elgondolkozott. Atlasz úr reszketve, aggódva +várta válaszát, egész addig, +míg az állomásra értek. A gróf +úr ekkor kiugrott a hintóból; azt mondta, +hogy ez oly fontos dolog, melyről előbb ki kell +kérnie rokonai és barátjai +véleményét s majd azután fog felelni; +barátságosan megveregette Atlasz úr +vállát, aztán meggondolta magát, +kezet nyújtott neki, valósággal kezet +nyújtott és hangos fütyüléssel +szobájába sietett.</p> +<p>A multból visszaszállingoló képek +egyre szaporodnak, egyre fényesebbek lesznek és +gazdagabb színekben játszanak. Amott jön a +vasúti szolga egy kis czédulával a +gróf úrtól, melyben az +állomásra hívja Atlasz urat, egy +héttel a nevezetes ebéd után. Ott +látja Atlasz úr önmagát a fiatal +gróf szobájában, kezében forgatva +kalapját, lihegő mellel, örömtől +kipirult orczával, mialatt a fiatal főúr +leereszkedő nyájassággal tudtára +adja, hogy rokonai, némi ellenvetések után, +belenyugodtak a házasságba s így ő +kész elfogadni ajánlatát. Szinte hallja a +hangos örömrivalgást, az elragadtatás +kitöréseit, melyekkel családja a nagy +hírt fogadja: az öreg asszonyságon olyan +reszketés vesz erőt, hogy egész estig nem +tér magához és le kell fektetni; Manó +rögtön lóra ül és az +állomásra vágtat a grófi +sógorhoz, hogy megölelje és tegezze, és +Eveline pirulva megvallja, hogy a csinos fiatal gróf +kezdettől fogva megnyerte tetszését. +Mindenki örül a kötendő frigynek, +még a plébános úr is, a ki eddig +nagyon restelte, hogy parochiájának zsidó +patrónusa van és még az nap +látogatást tesz a kastélyban, hogy a +keresztelési szertartásról +értekezzék. Azt tanácsolja, hogy necsak a +kisasszony, hanem az egész család +keresztelkedjék ki, mert csak így lehet a +grófi rokonságot későbbi +megszégyenítésektől +megkímélni. Atlasz úrnak nincs +kifogása, hogy mind a három gyermeke +keresztyén legyen, mert úgy sincs már +bennük semmi zsidó vonás és csak ily +módon számíthatnak az életben +fényes jövőre; de ő és +felesége már öregebbek és +szeretnének megmaradni régi hitükben. A +főtisztelendő úr előveszi minden +ékesszólását; de Atlasz úr +rendületlen marad; inkább megígéri, +hogy a jószágot Sándor nevére +íratja, úgy is neki szánta, s ő lesz +ezentúl a plébánia patrónusa. A +plébános úr végre belenyugszik, a mit +annál könnyebb lélekkel tehet, mert mindig +pontosan megkapja illetékét, melyet a hajdani +igazhitű földesúrtól rendesen pör +útján kellett behajtania.</p> +<p>A mezei munkások dühösen dolgoznak és +úgy káromkodnak, mint a jégeső. Alig +akarnak szünetelni egy kissé, már megint +fölbukkan a földesúr alakja, a mint +össze-vissza csatangol a sáros +dűlőutakon. Most pillantja meg a legszebb +képet. Csupa sugár, csupa mosoly, a mit lát. +A hetedhét országra szóló +menyegző, az aranyos süvegű prépost, a +ki a főúri párt összeesketi és a +kastélyba van szállva, a ragyogó +vendégsereg, a hintók végtelen sora, a +harsogó zene, az elmés +felköszöntések, a gróf, az ő veje, +a grófné, az ő leánya, a +mátraalji ősi kastély, a grófi +unokák, a kik őt nagyapának +szólítják s minden +látogatáskor pénzt kérnek +tőle; Manó fényes pályája, kit +a grófi sógorság a minisztériumba +juttatott s kinek levelei tele vannak sikereivel és +hódításaival, mindez ragyogó, gazdag +színekben emelkedik föl szeme előtt, s +fényes nappá, az Atlasz-család +emelkedő napjává egyesül. És +most egyszerre sötét felhő emelkedik a +mélységből, fekete szárnyai mindig +tovább és tovább nyúlnak, +elérik a napot, eltakarják, homály foglalja +el a fény helyét, elenyésznek a +mosolygó viziók, a kalandozó lélek +visszatér a rideg jelenbe, szeme újra +meglátja a sarat, melyet lába tapos. Atlasz +úr úgy érzi, mintha fáznék, +szorosan összegombolja kabátját, nagyot +sóhajt s lassan visszaindul a kastély +felé.</p> +<p>—Mehetsz már atta +zsidaja,—dörmögnek a munkások,—mikor +már úgyis végére jár a nap. +Majd fölveti a pénze, s mégis ide jő a +szegény ember után leskelődni, hogy +lehúzhasson valamit a béréből.</p> +<p>Atlasz úrnak menet közben eszébe jut +valami, meggyorsítja lépteit, nemsokára +eléri a kastélyt, szobájába siet +és íróasztalához ül. +Három levelet ír, nagy gondolkozással, +verejtékező fáradsággal. Nehezen megy +az írás, de elkészül vele. Az egyik +levél Manó fiának szól, a +másik vejének, Szádváry Arthur +grófnak. Mindkettőt tudósítja a +családját fenyegető +veszélyről, s kéri őket, +jöjjenek azonnal családi tanácskozásra. +A harmadik levelet fővárosi +ügyvivőjének küldi, a ki igen +szemfüles ember és minden ember zsebét +és lelkét ismeri. Kimerítő és +részletes tudósítást kér +tőle Boglár Kálmánról, +multjáról, jelenéről, családi +és minden egyéb viszonyairól. Lovas +legénynyel rögtön a legközelebbi +postára küldi a leveleket, s csak midőn +kezében tartja a nyomtatott vevényeket, akkor +csillapul le egy kissé izgatottsága.</p> +<hr style="WIDTH: 40%"> +<a name="III" id="AIII"></a> +<p class="center"><br> +<img alt="" src="images/image08.jpg"></p> +<h3>III.</h3> +<h5>(Boglár Kálmán és +leánya.)</h5> +<p><br> +Atlasz úr rövidebb úton is nyerhetett volna +részletes fölvilágosítást +Boglár Kálmán viszonyairól, ha a +plébánoshoz fordul, a ki bizonyára +jól ismeri, mert ő hozta ide, mindennap +találkozik vele, sőt nem lehetetlen, hogy rokona +is. Épen azért nem akart Atlasz úr +hozzá fordulni, mert részrehajlástól +félhetett, s neki teljesen elfogulatlan, sőt a +mennyire lehetséges, kedvezőtlen +felvilágosításra volt szüksége. +Csak így remélhette, hogy megakadályozza ezt +a házasságot, melytől érzelme, +gondolkodása, becsvágya, egész lénye +idegenkedve fordult el.</p> +<p>Minek is hozta ide a balsors ezt a Boglár +Kálmánt? Útjaik különben annyira +eltértek egymástól, oly +különböző tájakon vonultak +végig, oly ellentétes czélok felé +vezettek, hogy rendes körülmények közt soha +sem találkoztak volna egymással. Minden bajnak oka +az egyházi patrónusság, melyre +különben olyan büszke volt. Annak +köszönheti ezt a zűrzavart, hogy nagyon is +összebarátkozott a papsággal, s nemcsak +jótevője volt, hanem tanácsára is +hallgatott. Most itt van ni, szép kátyúba +vitte a papi barátság. Ha még élne a +bölcs rabbi, milyen kárörömmel +hajtogatná a fejét, és mondaná: +úgy kell neked, vén Sámuel!</p> +<p>A dolog így történt: a faluban, Atlasz Samu +uradalmának székhelyén és +központján, a templom meglehetős rozzant +állapotban volt és a plébános +fölszólította Atlasz Sándort, mint a +kegyuraság tulajdonosát, hogy a templomot +kötelességéhez képest +állíttassa helyre. Az uradalomnak az a +része, melyhez a kegyuraság tartozott, mint Atlasz +úr a keresztelés alkalmával +megígérte, Sándor nevére volt +írva, és a plébános állhatatos +következetességgel figyelmen kívül +hagyta, hogy az egész uradalmat még mindig az +öreg Atlasz úr vezeti s tulajdonképen ő +adja a pénzt neki is, templomának is. +Fölterjesztését tehát Sándorhoz +intézte, Sándor oda adta apjának és +mivel Atlasz úr rendkívül büszke volt +arra, hogy egy egész pap az ő +pénzéből él és egy +egész egyházat az ő pénze tart +fönn: kijelenté fiának, hogy csak +építtessen, javíttasson, festessen mindent, +a mi szemének-szájának tetszik, hadd +lássa ez a pap, hogy igazi úr az ő +patrónusa. Hozzá fogtak hát a +munkához s csaknem egészen újra +építették a templomot.</p> +<p>A plébános hajdan főúri +házaknál nevelősködött, s az +előkelő modort és nagyvilági +szokásokat, melyeket ott eltanult, a falusi életbe +is elhozta magával. Szeretett a divat szerint +öltözködni, gyakran tett nagyobb +kirándulásokat a fővárosba, otthon +lovakat tartott és ügyesen tudott hajtani, s +részt vett a vadászatokban, melyeket a vidék +urai rendeztek. De Atlasz úrral szemben szigorúan +föntartotta álláspontját, s +miután nem tudta megtéríteni, +óvatosan került minden hivatalos +érintkezést, mely kegyuri jogainak s így +némileg egyházi +méltóságának elismerése lett +volna. Házát azonban gyakran meglátogatta, +eljárt Sándorral vadászni és +akárhányszor ebédelt a kastélyban, +kivált mikor Atlasz úr vendégei előtt +dicsekedni akart, hogy neki is van papja, a ki mintegy +udvarához tartozik. A plébános ezt nem tudta +s leereszkedő, pártfogó +nyájassággal viselte magát Atlasz úr +iránt, kitől hivatalos +minőségében mereven +visszahúzódott s pénzét csak +úgy fogadta el, ha Sándor kezén +keresztül jutott hozzá.</p> +<p>Ezt meg Atlasz úr nem vette észre, s +mindkettő azt hitte magáról, hogy a +másikat pártfogolja s leereszkedik hozzá, s +e kölcsönös pártfogolás és +leereszkedés mellett szépen megfértek +egymással s mindenki megkapta azt, a mit akart.</p> +<p>A templom szépen fölépült, új +tetőt kapott, tornya magasabb lett, Atlasz úr nem +győzött dicsekedni ismerősei előtt s +minden vendégét elvitte a faluba és +megmutatta neki a hatalmas épületet, +részletesen fölszámítva a +költséget, melybe került. De falakkal, +tetővel, toronynyal a plébános még +nem volt megelégedve, s kijelenté Sándornak, +hogy mielőtt a templomot fölszentelnék, +szükséges lesz egy egészen új +képet festetni a főoltárra s a régi +apróbb képek is javításra +szorulnak.</p> +<p>—Beszéljen az öreggel,—mondá +Sándor,—bizonyosan szívesen megadja erre is a +költséget.</p> +<p>—Semmi közöm hozzá hivatalos +minőségemben,—felelt a +plébános.—E költségek a kegyurat +illetik s ezt csak önben ismerem el.</p> +<p>—Jól van, majd beszélek hát +én vele,—mondá Sándor, s gyorsan +czélba vett és le is lőtt egy hatalmas +nyulat, mely épen akkor futott át a +barázdákon, mert e hivatalos +értekezés egy reggeli vadászat +alkalmával történt.</p> +<p>Atlasz úr nagyon megörült a +nyúlpecsenyének, melyet nagyon szeretett, és +semmi kifogása sem volt az ellen, ha a +plébános annyi képet festet +templomába, a mennyi csak belefér. De +szeretné kikötni, hogy a festő ügyesen +vinné be Sándor arczképét az angyalok +vagy szentek közé. Sándor azt felelte, hogy +erre a dicsőségre épen nem vágyik; +Atlasz úr hát nem ragaszkodott +eszméjéhez, hanem azt mégis +kikötötte, hogy a fő szentet atlasz +ruhában fessék a képre, a mi finom +czélzás lenne arra, hogy az Atlasz-család +pénzén készült. Ezt végezze el a +festővel,—mondá Sándor,—ő +tudja legjobban, szoktak-e a szentek atlasz ruhában +járni; a főkérdés most az, megadja-e +a pénzt, melybe a képek kerülnek?</p> +<p>—Akármennyit,—felelt Atlasz úr +büszkén.—Rendeljétek meg mindjárt +a festőt.</p> +<p>A plébánosnak már volt embere erre a +czélra. Nem hivatásszerű festő, mint +mondá; inkább csak dilettánsnak lehet +nevezni, de már számtalan oltárképet +festett és nagyon jól eltalálja a +vallásos hangulatot, a mi a templomban többet +ér minden művészetnél. Aztán +abban a helyzetben van, hogy hosszabb időre ide jöhet +s helyben végezheti munkáját, a mi sokkal +többet ér, mintha a kész képet +küldené ide, annál inkább, mert a +régi képeket is ki kell javítania; egy +szóval, ő legjobbnak tartja, hogy Boglár +Kálmánt bízzák meg e +munkával.</p> +<p>—Boglár +Kálmán?—kérdé Atlasz úr, +minden nagyobb felindulás nélkül ejtve ki +először e nevet, mely később oly +végzetessé vált reá +nézve.—A főtisztelendő úr meg +Boglár Mihály. A festő úr +talán testvére főtisztelendő +uraságodnak?</p> +<p>—Magán kíváncsiságból +kérdi ezt, vagy kegyurasági +szempontból?—viszonzá a +plébános.</p> +<p>—Kíváncsiságból, vagy +szempontból!—mondá Atlasz úr +csodálkozva s nem értve e jogi +megkülönböztetést.—Kérdezem, +mert nem tudom. Nagyszerű!</p> +<p>—Boglár nevű ember igen sok van a +világon,—mondá a plébános +Sándorhoz fordulva s ily módon biztosságba +helyezve álláspontját,—a +nélkül, hogy rokonoknak kellene lenniök. +Boglár Kálmán csak névrokonom, semmi +egyéb. De régi jó ismerősöm. +Mikor Dengeleghy grófnál nevelősködtem, +mindennapos vendég volt a grófi +kastélyban.</p> +<p>—Ha mindennapos vendég volt a grófi +kastélyban, az még többet ér, mintha +volna a főtisztelendő uraságnak +rokona,—mondá Atlasz úr mély +meggyőződéssel.—Elfogadjuk +Boglár Kálmánt templomi festőnek.</p> +<p>Így került Boglár Kálmán +Tisza-Végre, Atlasz úr +székhelyére.</p> +<p>Nem jött egyedül. Magával hozta +leányát is. Atlasz úr nagylelkűleg +lakást ajánlott számukra a +kastélyban; hadd lássák—mint a +plébánosnak mondá—hogy az Atlasz +kastélyban is csak úgy pártolják a +művészetet, mint a Dengeleghy grófnál; +csak írja meg neki a főtisztelendő +uraság, hogy egyenesen szálljon a kastélyba; +ne féljen, jó szobát, jó +élelmet fog kapni és senki sem lesz büszke +hozzá. És ha a leányát magával +hozza, azt is szívesen látják és +külön szobát adnak neki, az apja mellett, a +kastély felső emeletén, hol a +vendégszobák vannak.</p> +<p>Néhány nap mulva sürgöny +érkezett Atlasz úrhoz Boglár +Kálmán aláírással, hogy +küldje ki hintóját az állomásra, +a holnap déli vonathoz, melyen Boglár +Kálmán meg fog jönni +leányával,</p> +<p>—A hintómat? Hm!—dörmögött +Atlasz úr fejét csóválva, mikor +elolvasta a sürgönyt.—Úgy látszik, +a Dengeleghy grófok nagyon elkényeztették a +festő urat. Jól van! Az Atlasz Samu sem kisebb +gavallér, mint a Dengeleghy gróf. +Kiküldöm eléje a hintómat.</p> +<p>Mikor másnap délben a hintó +visszaérkezett a vasúti +állomástól, Atlasz úr épen az +udvaron volt. A kíváncsiság tartotta itt, +tudván, hogy a kocsinak nemsokára vissza kell +jönnie; meg aztán mellesleg és +hamarjában egy kis dolga is akadt abból a +fajtából, melyet fia tudta nélkül +és tilalma ellenére, titokban saját +külön mulatságára és +szórakozására szokott gyakorolni, holmi +Cserepes Andrásokkal és birkabőrökkel. +Nagyon belemélyedt az alkudozásba, úgy hogy +észre sem vette, mikor a hintó behajtatott az +udvarba; de Cserepes András figyelmesebb volt, oldalba +lökte földesurát és félbe +szakította az alkudozásokat.</p> +<p>—Menjen no, látja, hogy vendégei +gyüttek a hintón. A bőröket megkaphatja, +darabját huszonöt garasával.</p> +<p>—Nem adok többet húsz +garasnál,—kiáltott vissza Atlasz úr, a +hintóhoz szaladva, melyből épen akkor +lépett ki egy előkelő öreges úr, +kezét nyújtva egy fiatal leánynak, hogy +kisegítse maga után a hintóból.</p> +<p>Atlasz úr rendes szürke ruhájába +volt öltözve s föllépése nem tett +szemkápráztató vagy megdöbbentő +benyomást. Sőt vendégei eleinte észre +sem vették. Az előkelő öreges úr +előbb a kocsisra nézett, a ki lovait kezdte +kifogni; aztán az inast látszott a bakon vagy az +udvaron keresni, s miután sehol sem látott +ilyenféle alakot, végre a szürke ruhás +öreg emberre esett tekintete, ki a hintó +közelében állt s épen akkor ugrott +félre, hogy a kifogott lovak neki ne menjenek.</p> +<p>—Ugyan, édes barátom,—mondá +az előkelő, öreges úr, a szürke +ruhás ember vállára ütve,—nem +vinné fel szobánkba málháinkat?</p> +<p>Atlasz urat eleinte zavarba hozta e +fölhívás; de azután meggondolta +magát s összeszedve minden +méltóságát, oda kiáltott a nem +messze álló Cserepes Andrásnak.</p> +<p>—Mit tátja itt kend a száját? Nem +látja, hogy a vendég uraságoknak inasra van +szükségük? Miért nem hívja +már azt a Jánost, az inasomat? Szaladjon fel a +kastélyomba és kiáltson a Jánosra, +hogy a nagyságos úr hivatja. Hallja!</p> +<p>—Hallom, hallom, ha nem is kiabál +úgy,—felelt vissza félvállról +Cserepes András.—Ott jön már a +János, la!</p> +<p>Az előkelő öreges úr egy +kissé meglepettnek látszott, mikor a szürke +ruhás ember, kivel málháját föl +akarta vitetni, inasáról és +kastélyáról beszélt; +csodálkozva nézett leányára s a +leány hangosan elnevette magát.</p> +<p>—Valóban nem tudom, hogyan kérjek +bocsánatot szerencsétlen +tévedésemért,—kiáltott a +vendég, Atlasz úrhoz fordulva.</p> +<p>—Nem tesz semmit,—felelt Atlasz +úr.—Azért én mégis Atlasz Samu +vagyok és ez a kastély az enyém és a +zsebem pénzzel van tele, ha inasnak néznek +is,—tevé hozzá zsebére ütve.</p> +<p>—A mi sokkal többet ér, mintha az embert +úrnak nézik és a zsebe +üres,—mondá az előkelő +öreges úr, a maga zsebére +ütve.—Különben van szerencsém magamat +bemutatni, én Boglár Kálmán vagyok, s +ez itt a leányom, ki szíves engedelmével +szintén a kastély vendége lesz.</p> +<p>—Szívesen megengedem,—felelt Atlasz +úr, pártfogó hangon. Egészen +visszanyerte méltóságát és +önérzetét, mióta vendége +czélzást tett a saját üres +zsebére s ezzel elismerte felsőségét. +Még csak azon törte a fejét, kezet +nyújtson-e a festőnek s nem lesz ez +részéről túlságos +leereszkedés, midőn Boglár úr +megragadta mindkét kezét, erősen +megrázta, s azután átölelve +vállát és barátságosan +rá támaszkodva, megindult vele a kastély +felé, hová János már felvitte a +málnákat. A leány hallgatva ment atyja +mellett.</p> +<a name="4" id="A4"></a><br> +<p class="center"><img alt= +"—Öreg kópé, te ugyancsak megválasztottad, minek szülessél." +src="images/image09.jpg"></p> +<h5><i>—Öreg kópé, te ugyancsak +megválasztottad, minek szülessél.</i></h5> +<br> +<p>—Tudod-e, öregem,—mondá Boglár +úr bizalmasan, a mint beléptek a kastély +ajtaján s fölfelé haladtak a széles +lépcsőn,—tudod-e, hogy ez a kastély +valóban jól mutat? Sok főúri +residentiában megfordultam már, de mondhatom, +első látásra egy sem tett reám ily +fejedelmi benyomást.</p> +<p>Atlasz urat rendkívül +föllelkesíté e hizelgő +elismerés, de rögtön ismét +lehűté a folytatás:</p> +<p>—Ugyan nem mondanád meg, hogyan tudtad ezt +így összezsugorgatni? Nagyon +megköszönném, ha engem is +megtanítanál erre a mesterségre. Vagy igaz, +születni kell rá, úgy-e? Épen +úgy, mint költőnek, vagy festőnek, vagy +zenésznek születik az ember. Öreg +kópé, te ugyancsak megválasztottad, minek +szülessél.</p> +<p>És nevetve megveregette Atlasz úr +vállát, kinek vére csaknem megfagyott a +megbotránkozástól, de annyira +imponált neki vendégének +előkelő, fesztelen modora, oly bizalmasan hajolt ez +vállára, oly barátságosan, +régi ismerős módjára viselte +magát, hogy Atlasz úr gyöngének +érezte magát minden erélyesebb +tiltakozásra s csak annyit tudott zavartan hebegni:</p> +<p>—Azt tetszik gondolni, hogy uzsorával szereztem a +vagyonomat?</p> +<p>—Micsoda «tetszik +gondolni?»—kiáltott Boglár úr +leereszkedőleg.—Mire való ez a feszes hang +köztünk? Ha én tegezlek téged, +magától értetődik, hogy neked is +megengedem a tegezést. Már ez így +szokás a társaságban, s most már te +is oda tartozol, én viszlek be, s ne félj, ha az +én karomon lépsz be, senki sem fog +kiutasítni.</p> +<p>Atlasz úr tökéletesen le volt fegyverezve s +minden további ellenállás nélkül +át kellett adnia magát Boglár +Kálmán pártfogó +barátságának. Megint úgy +érezte magát mellette, a mint a kastély +szőnyeges folyosóján tovább haladtak, +mint hajdan, szegény árendás korában, +midőn egyik-másik nagy úr +kastélyába beosont, hogy megvegye +búzáját vagy gyapját. Akkor is +érezte, hogy egy zsebéből ki tudná +fizetni az egész nagy urat kastélyostul, és +mégis alázatos meghunyászkodással +fogadta leereszkedő vállveregetését +és szinte kegyelemnek tartotta, ha nem dobta ki és +nem uszította rá a kutyákat. +Vendégének viselete annyira visszavitte +lelkét a régi időkbe, hogy egy pillanatra +elfeledkezett mindenről; elfeledte, hogy ez a +kastély az övé, hogy ez ember az ő +megfogadott festője, a kit pénzével fog +fizetni, a kinek munkájával joga van rendelkezni, +elfeledte, hogy most ő az úr, kinek joga van +pártfogást gyakorolni. Csaknem alázatosan +nyitotta ki vendégei előtt szobájuk +ajtaját és kicsibe múlt, hogy meg nem +köszönte a megtiszteltetést, mikor Boglár +Kálmán megkérdezte, hány +órakor van az ebéd és remélte, hogy +viszontlátják egymást az +asztalnál.</p> +<p>Csak akkor tért magához, csak akkor jutott +újra lélekzethez, midőn visszatért +szobájába és az öreg Rozália +asszonyság, ki ablakából látta a +vendégek megérkezését, nagy +kíváncsisággal +kérdezősködni kezdett a festőről +és különösen +leányáról. Atlasz úr +először összeszidta feleségét, +mint mindig, mikor valahol kellemetlenség érte s ki +kellett valakin töltenie rossz kedvét; azután, +mikor az öreg asszonyság sírva fakadt, +elrestelte magát, bocsánatot kért +tőle, megveregette vállát és +megvallotta, hogy ez a festő tette ilyen +haragossá.</p> +<p>—Talán nem tud elég jól +festeni?—kérdé az öreg +asszonyság.</p> +<p>—Hát te azt gondolod, hogy mindjárt neki +állt a templom falának és kezdett +festeni?—felelt Atlasz úr, ismét +fellobbanva.—Azért lettem haragos, mert ez nem is +igazi festő, hanem egy vén +barázdabillegető. Az igazi festő +hosszú hajat hord, alázatosan viseli magát +és meghunyászkodik az uraság előtt, a +ki fizeti; ez pedig nekem a hasamra veregetett, öregnek +hívott, lett velem per tu és úgy viselte +magát, mintha ő volna egy gróf és +én egy szenzál.</p> +<p>—De hát a lyánya, a +lyánya?—sürgeté az öreg +asszonyság kíváncsian.</p> +<p>—Mi közöm nekem a lyányához? +Arról csak annyit tudok, hogy kinevetett, mikor az apja +inasnak nézett és föl akarta velem vitetni a +málhát.</p> +<p>—Inasnak nézett!—kiáltott +elszörnyedve az öreg asszonyság.</p> +<p>—Hát nem hallottad, hogy inasnak nézett? +De meg is mondtam neki a magamét.</p> +<p>—Jól tetted. Mit mondtál neki?</p> +<p>—Csak azt!—felelt Atlasz úr, hősies +kifejezéssel.—Itt ugyan nem fog grófot +játszani, festő uram, és a kit én +fizetek, attól megkívánom, hogy +meghunyászkodjék előttem, mint a kutya.</p> +<p>—Ezt mondtad neki?—kiáltott az öreg +asszonyság ijedten, de némi +büszkeséggel.</p> +<p>—Ezt akartam mondani,—felelt Atlasz úr, +jelentékenyen leeresztve hangját,—de nem +jutottam szóhoz. Hanem majd meg fogom még neki +mondani!</p> +<p>Úgy látszék azonban, hogy Atlasz +úr később sem jutott szóhoz, mert +azt, a mit akart, soha sem tudta megmondani +festőjének. Akárhogy +küzködött, akárhogy igyekezett +összeszedni méltóságát, +akárhogy hetvenkedett négyszem közt az +öreg asszonyság előtt: abból az +álláspontból, melyet Boglár +Kálmán első föllépése +kijelölt számára, nem tudott többé +kiemelkedni.</p> +<p>Tapasztalta ezt mindjárt az első ebéden, +melyet együtt ettek meg a kastély kisebbik +ebédlőjében. A plébános +meghallva Boglárék +megérkezését, átjött +hozzájuk s Boglár Kálmán +rögtön ott tartóztatta ebédre, Atlasz +úr füle hallatára, a ki természetesen +nem szólhatott ellene, mert a plébános +különben is gyakori vendége volt s +akárhányszor ebédelt meghívás +nélkül a kastélyban. De most mégis +úgy ült az asztalhoz, mint Boglár +Kálmán meghívott vendége. Sőt +maga Atlasz úr is úgy érezte magát, +mintha csak vendég volna saját +asztalánál, még pedig hívatlan +vendég, a kinek adnak ugyan enni, de különben +nem sokat törődnek vele. A hangot Boglár +Kálmán vitte az asztalnál s ha valami idegen +véletlenül belép a terembe, bizonyára +őt nézi a házi úrnak. Boglár +úr és a plébános beszélgettek +régi emlékeikről, hajdani +mulatságaikról, ismerőseikről, a +Dengeleghyek kastélyáról, +vadászataikról, s Atlasz úr és neje, +kik rendes szokásuk szerint egymás mellett +ültek az asztal egyik végén, még +egymással is alig válthattak egy pár halk +megjegyzést, s nem tehettek mást, mint hallgattak +és ettek.</p> +<p>És a mi legjobban elkeserítette s egyszersmind +megfélemlítette Atlasz urat, az volt, hogy mindenki +rendesnek, természetesnek, helyén valónak +találta ezt a dolgot, nemcsak az inasok, kik +azelőtt is félvállról szoktak vele +bánni, nemcsak a plébános, a kinek +hivatalához tartozott, hogy ne valami nagyra becsülje +őt, hanem még Sándor is, a fia, a ki egy +csöppet sem látszott megbotránkozni azon, hogy +egy semmi ember, egy festő, egy koldus, így +játszsza az urat apja kastélyában. +Legalább viseletéből ezt kell +következtetnie. Az első bemutatásra +rögtön megbarátkozott Boglár +Kálmánnal, úgy fogott vele kezet, mint +egészen hozzá hasonló úrral, s az +asztalnál némán hallgatta nagyhangú +elbeszéléseit a fényes főúri +vadászatokról, csak néha-néha +szólva közbe, akkor is csak úgy, mint az +iskolás fiú mestere előtt, és semmi +sem volt benne abból a hetyke, betyáros +modorból, melyre Atlasz úr különben oly +büszke volt, mint fia valódi földesúri +hivatásának legnyilvánvalóbb +bizonyságára.</p> +<p>Még a leány iránt is mennyire +máskép viselte magát! Atlasz úr +gyakran látta fiát a bérlők, +gazdatisztek, jegyzők s más efféle falusi +ismerősök feleségei és leányai +közt és mindig nagy +megelégedésére szolgált az a kurta +gavalléros mód, melylyel velük bánt. De +most mintha kicserélték volna! Szólni is +alig mert e leányhoz, csak úgy lopva nézett +rá féloldalt, a mint mellette ült az +asztalnál: szögletesnek és ügyetlennek +látszott. A leánynak kellett őt +megszólítani, máskép talán +beszélni sem mert volna.</p> +<p>Annál inkább mert beszélni a +leány. Nem pirult el, nem sütötte le +szemét, nem babrált a köténye +csücskén, mint a falusi kisasszonyok, mikor a +földes úrfi megpödörte a bajuszát s +valami vastag tréfát mondott nekik vagy épen +megcsípte az orczájukat. Az igaz, hogy most semmi +ilyesmit nem művelt. Pedig nem lehet mondani, hogy a +leány büszke lett volna iránta vagy +tartózkodó, vagy hideg. Ellenkezőleg, +minduntalan megszólította, kisegítette, ha +zavarba jött s elállt a lélekzete, +beszélt vele lovaglásról és +vadászatról, nevetgélt, ingerkedett vele, de +mindebben volt valami leereszkedés, valami +engedményféle, mintha nem is illetné meg +Sándort s csak úgy kegyelemből +juttatná neki, és Atlasz úr +észrevette ezt és mérgelődött +magában, és legjobban azon +mérgelődött, hogy Sándor nem veszi +észre és egészen rendjén +valónak találja.</p> +<p>Hiszen tapasztalt ő máskor is ilyesmit, +vejétől is, a nemes Szádváry +gróftól, meg másoktól is, de akkor +nem érezte; hanem hogy efféle +közönséges festőnépség, a +kik nem is grófok, nem is gazdagok, s a kiknek ő ad +munkát és kenyeret, ilyen nagyuri modort +éreztessenek vele és családjával, ezt +nem tudta megérteni, ez elkeserítette, s +annál jobban elkeserítette, mert se szólni, +se tenni nem tudott ellene. Csak magában gondolta, s ebben +keresett némi elégtételt, hogy mihelyt +elkészülnek a templomi képek, rögtön +kifizeti a festőt,—alku nélkül, hadd +lássa, hogy igazi úrral van dolga,—s +aztán megszabadul tőle örökre.</p> +<hr style="WIDTH: 40%"> +<a name="IV" id="AIV"></a> +<p class="center"><br> +<img alt="" src="images/image10.jpg"></p> +<h3>IV.</h3> +<h5>(Boglár Klára.)</h5> +<p><br> +Egyelőre azonban nem igen volt kilátása +Atlasz úrnak, hogy büszke +elhatározását teljesítse és +alku nélkül kifizesse a festőt. Boglár +Kálmánnak eszébe sem jutott a +képről beszélni; még azt sem +kérdezte, merre van a templom; úgy ült az +asztalnál, mintha egyesegyedül azért jött +volna, hogy az Atlasz-kastélyban ebédeljen +és szakértő véleményt mondjon +borairól. A fehér érmellékivel +és magyarádival meg volt elégedve, de a +vörös bort kissé érdesnek találta +s megkérdezte, nincs-e a pinczében médoc, +mely kedvencz itala?</p> +<p>—Van pezsgő, franczia,—morgott Atlasz +úr, kiben ezúttal győzött a +büszkeség abbeli elhatározása +fölött, hogy nem fogja figyelembe venni a +festőt.</p> +<p>—Hozasson föl egy pár +palaczkkal,—mondá a plébános, +egyenesen Sándorhoz fordulva, mintha ez is a +patrónusi jogok közé tartoznék.</p> +<p>Az inas alig várta meg Sándor +intését, már futott a pinczébe s +nemsokára visszajött a kivánt palaczkokkal. +Atlasz úrnak végig kellett néznie, hogy az +ő kikerülésével mint bontják +föl pezsgős palaczkjait, mint iszszák +drága pezsgőjét. És nem +szólhatott ellene, hiszen Sándor rendelte +így és egészen rendjén valónak +találta. A palaczkokat Boglár Kálmán +kerítette kezére s oly ügyesen ugratta ki a +dugókat, hogy nem is pukkantak, a mi új +boszúság volt Atlasz úrra nézve, mert +a pezsgődugók durrogását mindig nagy +büszkeséggel szokta hallgatni s még az +öreg asszonyság is gyermekesen örült neki +és előre befogta fülét a +kezével. De most hiába fogta be. S nemcsak ez az +örömük veszett kárba, hanem még a +pezsgő habzásában sem +gyönyörködhettek, a vendég úgy +töltötte a poharakba, mint a +közönséges bort. Atlasz úrnak mindezt +néznie kellett s még az az elégtétele +sem volt, hogy dicsérjék a pezsgőjét. +Megitták, mint akár a vizet, s beszéltek +más tárgyakról, mintha a franczia +pezsgő mindennapi italuk volna. A +méltatlankodó háziúr legalább +azzal akart könnyítni lelkén, hogy +egymásután több pohár pezsgőt +hajtott föl, s feleségéhez fordulva, megmondta +a firmát, honnan a pezsgőt szerezte, és az +árat, melyet érte fizetett; de senki sem hallgatott +rá.</p> +<p>Sándor azonban a harmadik palaczknál +bátrabb és beszédesebb lett s +megkérdezte Klárát, nem volna-e kedve +ebéd után kirándulást tenni a +pusztára? Az indítványt mindnyájan +örömmel fogadták, s a plébános +rögtön haza izent, hogy fogjanak be könnyű +házi kocsijába és állítsanak +be vele a kastély udvarára, mert ő is a +kirándulókkal fog tartani, sőt egy helyet +föl is ajánl kocsijában.</p> +<p>—Nekem ugyan nem,—mondá Klára +jókedvűen,—mert én lovagolni akarok. Ha +ugyan,—folytatá Sándorhoz fordulva,—van +nekem való paripája.</p> +<p>—Van egy jámbor öreg lovam,—felelt +Sándor,—de biztosan jár és nem +ijedős.</p> +<p>—Én sem vagyok +ijedős,—kiáltott Klára +nevetve,—s a nekem való paripa alatt nem +jámbor öreget értek. Ellenkezőleg! +Nekem vágtató, táncoló, +ágaskodó paripa kell, melyet dicsőség +megfékezni és ránczba szedni. Csak ilyen +hátán élvezet a lovaglás.</p> +<p>—De a lefordulás nem +élvezet,—mondá Sándor nevetve, mert +újra egy pohár pezsgőt ivott és +mindinkább megjött a bátorsága.</p> +<p>—Ne féltsd te a +leányomat,—szólt közbe Boglár +Kálmán.—Olyan lovas ez, hogy a circusban is +bátran fölléphetne.</p> +<p>Atlasz úr és az öreg asszonyság +titkos borzalommal néztek a fiatal leányra, ki a +circusban is képes volna lovagolni; Atlasz úr +intett is szemével fiának, hogy hagyja el ezt a +lovaglást; de Sándor nem is nézett +apjára, fölugrott az asztaltól s +kijelenté, hogy szaván fogja a kisasszonyt, +Villámot nyergelteti meg számára s majd +meglátja, tud-e versenyt vágtatni vele. Ezzel +kisietett a szobából.</p> +<p>—Én pedig szaladok, fölveszem lovagló +ruhámat,—monda Klára, szintén +fölemelkedve.—Ne féljenek, nálam nem +tart oly soká a toilette, mint más +asszonyoknál.</p> +<p>Kifutott az ebédlőből. A +plébánosnak is eszébe jutott, hogy jobb lesz +személyesen néznie kocsija után. +Boglár Kálmán egyedül maradt az +asztalnál az öreg házaspárral.</p> +<p>Fölkelt helyéről, az asztal +végére ment és Atlasz úr mellé +ült.</p> +<p>—No öreg,—mondá +barátságosan megkopogtatva Atlasz úr +hátát,—magunkra maradtunk. Koccintsunk egyet, +ha a nagyságos asszony megengedi.</p> +<p>Udvariasan meghajolt az öreg asszonyság +előtt, kit e figyelem annyira kiengesztelt, hogy maga is +koczintott nyájas vendégökkel s föl is +akarta hajtani a pohár tartalmát; de szeme +találkozott férje szigorú szemével s +a pezsgő a czigányútra szaladt.</p> +<p>Atlasz urat nem engesztelte ki a «nagyságos +asszony» czím, melylyel Boglár +Kálmán megtisztelte az öreg +asszonyságot, mert azt sokkal alázatosabban +és a bizalmasság minden jele nélkül +kellett volna mondani, a mint egy ilyen szegény emberhez +illenék. De ez az ember ugyanakkor megkopogtatta az +ő hátát és öregnek +szólította.</p> +<p>Idején valónak tartá végre +valódi helyzetére figyelmeztetni az elbizakodott +embert.</p> +<p>—Míg a kisasszonyt lovagolni viszi a +Sándor fiam, mi az alatt elmehetünk a templomba +és én megmutatom ott a reparálni való +képeket.</p> +<p>De Boglár Kálmánt épen nem +sújtotta le e figyelmeztetés.</p> +<p>—Ki gondolna ma a képekkel!—kiáltott +nevetve.—Ma mulatni akarok, a pap kocsiján én +is kihajtok a pusztára. Hanem jó, hogy eszembe +juttattad a képeket öregem; egy kérésem +van hozzád, adj ötszáz forint +előleget.</p> +<p>—Előleget!—mondá elszörnyedve +Atlasz úr.—Előleget, ötszáz +forintban! Hát mennyibe fog kerülni az egész +munka?</p> +<p>—Azt csak a munka végén mondhatom meg, de +az ötszáz forintra azonnal szükségem van. +Egy pár kiabáló adósságom van, +azoknak a száját akarnám betömni.</p> +<p>—Adósság? Mi az az adósság? +Én soha sem tudtam, mi az az +adósság,—kiáltott Atlasz úr +büszkén, azt remélve, hogy most végre +valódi helyére utasítja vissza ez +embert.</p> +<p>—Azt elhiszem, öregem,—felelt Boglár +Kálmán, cseppet sem pironkodva.—Az +emberiség két táborból áll, a +nagyobbikban vannak az +adósság-csinálók, a kisebbikben a +pénzkölcsönzők. Én annak a nagy +tábornak a katonája vagyok; mióta eszemet +tudom, mindig adósságból éltem, +új adóssággal fizettem ki a régit +és menekültem a hitelezők elől. Te +sokkal okosabb pályát választottál +és ahhoz a kisebbik táborhoz csatlakoztál. +Kövesse mindenik a maga végzetét: én +csinálok adósságot, te csinálj +adósokat.</p> +<p>—Azt akarod mondani, hogy uzsorával szereztem a +pénzemet?</p> +<p>—Ha uzsorásnak tartanálak,—felelt +megnyugtatólag Boglár +Kálmán,—akkor nem barátkoznám +veled és nem nyújtanék neked kezet.</p> +<p>Atlasz úr megint le volt fegyverezve; most már +úgy állt a dolog, hogy szinte örülnie +kellett Boglár Kálmán +barátságának, és csaknem +megtiszteltetésnek vehette, hogy elfogadja tőle az +előleget. Menynyit is mondott? Ötszáz +forintot? Meg fogja kapni az ötszáz forintot, csak +írja meg róla az elismervényt. Mi az egy +Atlasz Samunak, a zsebébe nyúlni és +kifizetni ötszáz forintot? Akár föl se +keljen az asztaltól.</p> +<p>—Nem olyan sürgős, +öregem,—mondá Boglár +Kálmán csillapítótag.—Holnap is +elvégezhetjük. Most sokkal kellemesebb dolgunk van. +Nézd, itt jönnek a fiatalok; a fiad +szeméből látom, hogy a lovak már +nyergeken állnak az ajtó előtt. Az igazi +sportsman szeme mindig keresztben áll, ha a lovak +közül jő. Íme a leányom! +Valódi amazon, mi? Hjah! a vér, a race! Rajta +gyerekek, rajta!</p> +<p>—A lovak föl vannak +nyergelve,—kiáltott Sándor, kipirult +arczczal, s egészen elveszítve előbbi +szögletességét, mihelyt lóról +volt szó.—Villám nagyon türelmetlen +és a földet kaparja lábával. Nem +fél a kisasszony?</p> +<p>—Nyújtsa kezét és +vezessen,—felelt Klára, vidáman suhintva +lovagló ostorával.</p> +<p>—A pap is most hajt be az udvarra,—kiáltott +Boglár Kálmán, kihajolva az ablakon. +Én már csak vele tartok. Előre, +gyerekek!</p> +<p>Mind a hárman kisiettek a szobából. +Atlasz úr egyedül maradt a +feleségével.</p> +<p>—Hát te nem mégysz +velök?—kérdé az öreg +asszonyság félénken.</p> +<p>—Menjek velök, mikor nem +hívtak?—felelt Atlasz úr +keserűen.—Vagy talán üljek én is +egy tüzes paripára és törjem ki a +nyakamat?</p> +<p>—Befogathatsz a mi +hintónkba,—sürgeté az öreg +asszonyság.</p> +<p>—Talán sántuljanak meg a lovaim és +törjék el a hintóm kereke a rossz mezei +utakon?—felelt bosszúsan Atlasz úr.—Ha +akarták volna, hogy velök menjek, a pap +ültethetett volna az ő kocsijába, úgyis +ő hajtja a lovakat. De nem mert +hívni,—tevé hozzá önmagát +vigasztalva,—akárhogy barátkozik evvel a +festővel, mégis érezte, hogy +méltóságomon alul volna egy kocsiban +ülni az én fizetett festőmmel, a ki +előleget kért tőlem. Okos ember a mi papunk; +nem mutatja ugyan, de egész ügyesen és +simán igyekszik megóvni földesurának +méltóságát.</p> +<p>Ezzel a fordulattal Atlasz úr egészen +megvigasztalja az öreg asszonyságot, s még +önmagát is lecsillapítja egy kissé. +Félszemmel kipillant az ablakon és látja, +hogyan segíti Sándor lovára az amazont, mint +vágtatnak ki a kapun a tüzes paripák s mint +hagyja el mindjárt az első indulásnál +Sándort, a páratlan lovast, a festő +leánya. Ez is jobban tenné, ha főzni +tanúlna, dörmög Atlasz úr, +elfordúlva az ablaktól. Az öreg +asszonyság fejcsóválva ad igazat +férjének s hozzá teszi, hogy ha e +leány megtanúlna számolni, +állást is kaphatna valami comptoirban s +később nagy segítségére +lehetne férjének. Atlasz úr gúnyosan +kaczag e szóra. Férjének! Ugyan ki +venné el ezt a leányt? No, annak a sorsát +nem irigyli. Szegény leány, nagyúri +passiókkal, hogy fér ez össze? Ha az ő +leánya, az Eveline, a grófné, lovagol +és fátyolos cylindert tesz a fejére +és hetvenkedik, annak az jól áll, mert joga +van hozzá, mert grófné és sok +pénze van az apjának; de egy ilyen semmi +leány, a kinek az apja koldus és templomi +képek festésével keresi a kenyerét, +és még ez mer hetvenkedni. Bah!</p> +<p>Az öreg asszonyság mindenben igazat ád +férjének, csodálja +bölcseségét és éles +ítéletét, s nagyokat nevet gúnyos +megjegyzésein. Ez az elégtétel +egészen megkönnyíti Atlasz úr +lelkét és diadalmas büszkeséggel +tölti el. Jó kedvvel megy a gazdasági udvarba +és új alkudozásba bocsátkozik +Cserepes Andrással, a kit tökéletesen lever a +lábáról. Neki is megvan a maga +mulatsága és jobban érzi magát +mellette, mint azok, a kik üres zsebbel henczegnek +más lován, más kocsiján. Vajon merre +járnak most? Az az ördöngős Sándor +bizonyosan meghurczolja őket átkon-bokron. +Jól teszi. Hadd lássák, milyen az igazi +lovas, a ki a saját paripáján, saját +földjén lovagol. Milyen jót nevetne, ha +estére azt hallaná, hogy ez a hetvenkedő +kisasszony lefordúlt a lóról.</p> +<p>De ezen nem volt alkalma nevetni. A kirándulók +késő este széles jó kedvvel +érkeztek haza s a vacsoránál nem +győzték eléggé dícsérni +a mai élvezetes napot. Atlasz úr, ki egyedül +ült az asztal végén, mert az öreg +asszonyság már lefeküdt, hiába leste, +hogy a kisasszony lefordulására kerüljön +a szó. Ellenkezőleg, Sándor nagy +elismeréssel beszélt ügyes +lovaglásáról és már sokkal +bátrabban és bizalmasabban szólt +hozzá, mint délben. A leány meg olyan +fesztelenül viselte magát irányában, +mintha régi ismerősök volnának. Milyen +rossz nevelése van, gondola magában Atlasz +úr. Megint nagyon rossz kedvű volt, s még azt +sem mondta meg vendégeinek, hány holdból +áll a puszta, melyet ma belovagoltak, és mennyibe +kerültek a paripák, melyeken nyargaltak. +Érdemes is ily emberekkel komolyan beszélni!</p> +<p>Másnap vadászni mentek, még a +festő és leánya is. Sőt a +leány, Atlasz úr nagy +megbotránkozására, olyan +könnyedén bánt a puskával, mintha +ő is kiszolgálta volna az egyévi +önkénytességet, mint Sándor, kinek +egyévi önkénytessége Debreczenben +épen négyezer forintjába került az +apjának. Boglár Kálmánnak +eszébe sem jutott a templom után +kérdezősködni. Az előleget +fölvette ugyan, de azt nem mondta, mikor akar a +munkához fogni. Atlasz úr figyelmezteté e +hanyagságra a plébánost, +megjegyezvén, hogy így majd el sem +készül a kép a fölszentelés +idejére. A plébános azt felelte, hogy ez +patronárusi kérdés, mely egyedül +Sándorhoz tartozik; különben ő is nyugodt +lehet, mert jót áll róla, hogy a kép +készen lesz a maga idején. Rég ismeri +Boglár Kálmánt és tudja, hogy a mit +elvállalt, azt el is végzi. Addig pedig ne +irigyelje a szegény emberek mulatságát; +látja, hogy a fia milyen jól érzi +magát közöttük.</p> +<p>Hiszen épen ez volt a baj! Ez volt, a mi +elbénította Atlasz úr haragját +és megkötötte nyelvét. A fia jól +érezte magát közöttük! A +fiának tetszettek ez emberek, mulatságát +találta velök. Ha ez nem lett volna...! De a mi a +fiának tetszett, az ellen neki sem lehetett +kifogása s csak zsebében szoríthatta +össze az öklét és legfölebb csak +négyszem közt, feleségének mondhatta el +nagy merészen, hogy hiába tetszenek fiának +ezek az emberek: neki nem tetszenek és soha sem fognak +tetszeni, mert könnyelműek, +adósságcsinálók, henczegők +és koldusok, és alig várja, hogy +elkészüljön valahára az a templom +és örökre megszabaduljon tőlök.</p> +<p>Hát még ha azt tudta volna, a mi háta +mögött történt!</p> +<p>Ha tudta volna, hogy Sándor fülig szerelmes ebbe a +hetvenkedő koldus leányba!</p> +<p>De honnan tudhatta volna, mikor Sándor maga sem tudta? +Legalább ha hirtelen a vallató biró +elé állítják, hogy adjon +számot érzelméről, melylyel +Boglár Klára iránt viseltetik, nem tudott +volna megfelelő nevet találni számára +a szótárban.</p> +<p>Eleinte feszesen érezte magát mellette, csaknem +félt tőle s meg sem merte szólítni. A +leány könnyed modora, fesztelen bizalmassága, +melyet, mintha régi ismerősök volnának, +kezdettől fogva tanúsított iránta, +lassanként megszüntette e kényelmetlen +érzését, bátrabbá tette +és önbizalmat öntött lelkébe. Eddig +nem igen fordult meg női társaságban; +többre becsülte lovait, kopóit, +puskáját és jó pajtásait, +kikkel reggelig is elmulatott, eltivornyázott. Igazi +ripők falusi gavallér volt, mint +szomszédjai, kikkel gyermekkorától +együtt nevelkedett, együtt önkényteskedett, +együtt mulatott, együtt érzett és +gondolkozott. Nem volt köztük semmi +különbség, s legalább az ő +példája azt bizonyította, hogy az ember +fejlődése nem fajától, nem +veleszületett faji tulajdonságaitól, hanem +környezetétől függ.</p> +<p>A nőket is úgy vette, mint pajtásai. +Vakmerő volt, a hol bátorítást nyert; +esetlen és ügyetlen, a hol nem lehetett +vakmerő. A nő csak szeretni való, +mondták a pajtások poharazás közben, +és a hol nem lehet szeretkezni, ott fölösleges a +nővel foglalkozni, több élvezetet ád a +kártya vagy a puska. A mit a nőből eddig +megismert, az nem igen változtatott nézetén. +Vagy fülig pirulnak és mindjárt oda vannak, ha +a gazdag földes úrfi egy szót szól +hozzájok; vagy kiabálva beszélnek, +kaczagnak, bizalmaskodnak vele, csaknem provokálják +a vakmerőségre és szinte a nyakába +dobják magokat; vagy begyesek, finnyásak, +kimértek, a kiknek olyan jól esik hátat +fordítni, és mindnyájan +ízléstelenek, czifrálkodók, +követelők, s mindjárt a +házasságra gondolnak, ha leányok, az +udvarlásra, ha asszonyok.</p> +<p>Boglár Klára egyikhez sem hasonlított +ezek közül. Szemérmes volt, de nem pironkodott, +fesztelen volt, de nem bizalmaskodott, önérzetes +volt, de nem finnyáskodott. Sándor +csodálkozott magán, hogy jól érzi +magát mellette, ámbár nem mondanak +kétértelmű szavakat a szerelemről, +sőt nem is beszélnek róla, s még +jobban csodálkozott, hogy minden másról tud +vele beszélni, a nélkül, hogy nagyon +megerőltetné magát. Hogy a leány +lovagolt, vadászott vele, hogy órákig +egyedül maradt társaságában, mindez oly +természetesnek látszott, hogy nem is gondolkozott +róla. Úgy érezte, mintha mindig így +lett volna, mintha gyermek koruktól fogva együtt +nevelkedtek volna, és üresnek, léhának, +hiábavalónak tünt föl előtte +minden, a miben eddig élvezetét találta, s +még a lovaglás és vadászat is csak +azért nyert kegyelmet szemében, mert megoszthatta e +leánynyal.</p> +<p>Boglár Kálmán, Atlasz úr +megnyugvására, végre belefogott a +munkába. Eleinte kevesebbet, azután többet +dolgozott, de mindig talált időt arra is, hogy +mulasson, kikocsizzék a pappal, vadászni menjen a +fiatalokkal, hosszan elüldögéljen ebéd +és vacsora után az asztalnál, egy +szóval, Atlasz úr kifejezése szerint, +játsza az urat az ő költségén +és felforgassa a házat. Hanem azt nem tagadhatta, +hogy dolgozik és halad a munkában. Atlasz úr +mindennap elment megnézni a nagy oltárképet +és bámulta a sok szentet és az apró +szárnyas angyalokat, melyek egymásután +támadtak rajta. A plébános is többnyire +ott volt és megmagyarázta Atlasz úrnak a +kép jelentését és a hangulatot, +melyet a nézőben támasztania kell. Atlasz +úr semmi kifogást sem tehetett a kép ellen, +az ő műigényeit teljesen +kielégítette s a rikító +vörös és sárga szövetek, melyekbe a +szentek öltöztetve voltak, egészen megfeleltek +ízlésének; de a hangulat, melyet +lelkében támasztott, inkább gyakorlati +természetű volt, mint vallásos, s abban a +meggyőződésben nyert kifejezést, hogy +Boglár Kálmán azért fest oly nagy +tömeg szentet, mert minél tovább akar a +kastélyban élősködni, mely +meggyőződésében +megerősítheté az a +körülmény, hogy Boglár úr +már több rendbeli előleget vett fel +tőle és munkája mellett olyan vígan +élt, olyan otthonossá tette magát a +kastélyban, mintha soha sem volna szándéka +innen tovább állni.</p> +<p>De a nagy kép végre mégis +elkészült, s most már csak az apróbb +falfestmények s a mellékoltárok régi +képeinek kijavítása volt hátra. +Boglár Kálmán ezeken a templomban dolgozott, +mikor kedve volt dolgozni, s Atlasz úr ide is mindennap +eljárt, ellenőrizni a munka +haladását. Néha Klára is +segített atyjának, s ilyenkor Sándor is nagy +érdeklődést mutatott a templom dísze +iránt, mely az ő patrónusi nevét +fogja megörökíteni. Mikor aztán +Klára megunta a munkát s eldobta az ecsetet, +lóra ültek és kinyargaltak a +pusztára.</p> +<p>—Nem veszed észre,—mondá a +plébános, midőn egy izben csak ketten voltak +a templomban és Boglár Kálmán +épen vörösre festette a pokol elkopott +lángjait,—nem veszed észre, hogy Klára +olyan hódítást tett, melyért +megirigyelheti húsz mérföldnyi kerületben +minden eladó leány?</p> +<p>—Micsoda +hódítást?—kérdé +Boglár Kálmán, kiegészítve egy +fiatal ördög letört szarvát.</p> +<p>—Nagyon el lehetsz merülve a pokol +reparátiójába,—monda nevetve a +plébános,—különben +magyarázat nélkül is megértetted volna +czélzásomat.</p> +<p>—Vagy úgy? Értelek,—felelt +Boglár könnyedén.—Ez a +hódítás nem veszedelmes.</p> +<p>—Kire nem veszedelmes?</p> +<p>—Ki másra, mint leányomra? Az ő +szíve nem egykönnyen fog tüzet, sőt azt +hiszem, örökre meghalt a szerelemre nézve.</p> +<p>—Hogyan? Még most sem feledte el azt a +haszontalan embert?</p> +<p>—Lehet az ilyent feledni?</p> +<p>—De hiszen őrültség volna, ha +még mindig szeretné.</p> +<p>—Ki mondja, hogy szereti?</p> +<p>—Nem te mondtad, hogy nem tudja elfeledni?</p> +<p>—Nemcsak a szerelemnek van jó +emlékező tehetsége, hanem a +gyűlöletnek is.</p> +<p>—De hát érdemes ez az ember +gyűlöletre? Érdemes-e másra, mint +megvetésre?</p> +<p>—A leányok nem ítélnek mindig a mi +szemünkkel. Különben meglehet, hogy Klára +is így érez már iránta. Nem tudom, +soha sem beszélek vele e +kérdésről.</p> +<p>—Pedig jó volna, ha a gyűlölet a +megvetésnek adna helyet. Ha a gyűlölet +jó emlékező tehetséggel bír, a +megvetés könnyen feled. S én most azt +szeretném, ha Klára szívéből +minden régi emléket ki lehetne +törülni.</p> +<p>—Miért?—kérdé Boglár +Kálmán, ismét a pokol lángjai +közé merülve.</p> +<p>—Hogy hely legyen benne új érzelmek +számára.</p> +<p>—Csak nem gondolod, hogy bele szerethetne ebbe az +Atlasz-gyerekbe?—kérdé Boglár, +letéve ecsetjét s igazi bámulattal fordulva +barátja felé.</p> +<p>—Sőt megvallom, hogy ez a remény vezetett, +midőn téged hivattalak ide a templomi képek +elkészítésére. Reményem +félig már teljesedésbe ment: Sándor +szerelmes lett leányodba s most csak ettől +függ, hogy a tiszavégi uradalom úrnője +legyen.</p> +<p>—Megbolondultál?—kérdé a +festő egyházi barátját.</p> +<p>—A bolond az, a ki eldobja a +kínálkozó szerencsét,—felelt +nyugodtan a plébános.—Itt van egy gazdag, +fiatal földbirtokos, a ki csinos fiú is, szereti is +leányodat, a ki boldog lenne keze által, a ki +föltétlen úrnővé tenné +őt maga és vagyona fölött, a ki +végre téged is biztos, nyugalmas révbe +vihetne annyi hányatás után,—én +megmutatom neked ezt a jó alkalmat, ezt a +szerencsét, ezt az utolsó reményt, mely +számodra még fenmaradt, s te azt kérded +tőlem: megbolondultam-e? Vajon ki közülünk +a nagyobb bolond?</p> +<p>—Mindenesetre én,—felelt nevetve +Boglár Kálmán.—Mindig én voltam +a nagyobb bolond. Most is bolond vagyok, nem tagadom; mert mikor +megmutatod nekem ezt a nagy szerencsét, ezt a gazdag +vőlegényt, én, a koldus, az +ingyenélő, elfintorítom orromat, és +azt mondom, hogy nem akarok leereszkedni a ghettóba.</p> +<p>—Eh! badar beszéd!—kiáltott a +plébános elpirulva.—Sándor már +keresztyén, az egész család, kivéve +az öregeket, keresztyén, és a mi +Szádváry grófnak nem derogált, azt +Boglár Kálmán sem tarthatja +szégyennek.</p> +<p>—Hiszen igazad van, igazad van,—mondá +Boglár, orrát dörzsölve az ecset +nyelével.—Én csak úgy +hamarjában, az első benyomás hatása +alatt nyilatkoztam, de még soha sem gondolkoztam a +dologról a te szempontodból. Ki is hitte volna, +hogy ez még komolyan kérdésbe +jöhet?</p> +<p>—Nagyon is komolyan. Reátok nézve ez a +menekvés egyetlen révpartja; rám +nézve pedig igen fontos, hogy e nagy birtok, e falu, e +kegyuraság oly kezekre szálljon idővel, +melyekben megnyugodhatom. Itt most nincs más +kérdés, mint hogy akar-e Klára?</p> +<p>—Hm! ez pedig nagyon is kérdéses +kérdés,—mondá Boglár +elgondolkozva.</p> +<p>—Nagyon szívesen együtt van a fiúval, +mulat, enyeleg vele, látszik, hogy jól érzi +magát társaságában.</p> +<p>—Ez Kláránál nem sokat jelent. +Mindenkivel nyájas, barátságos, fesztelen, a +mit már sokszor félre is magyaráztak +nála, s mélyebb vonzalomnak +tulajdonították, a mi csak természetes modor +volt. De merjen valaki csak egy lépéssel +közelebb menni hozzá, mint a hogy ő megengedi, +úgy megjárná, mint a hogy már sokan +megjárták vele. Félek, ez lenne sorsa az +Atlasz-gyereknek is.</p> +<p>—Nem volna jó, ha tapogatóznál?</p> +<p>—Isten mentsen! Mihelyt észrevenné, hogy +komolyabb szándékunk van vele és az +Atlasz-gyerekkel, rögtön hátat fordítana +neki.</p> +<p>—Hagyjuk hát reájok a dolgot. +Különben is azt hiszem, hogy a szerelemben csak +ártanak a közbenjárók.</p> +<p>—Már ott, a hol. Te pap levén, úgy +is csak elméletből beszélhetsz. De +Kláránál így áll a dolog. +Legjobb lesz, ha egészen magára hagyjuk.</p> +<p>—De neked már nincs semmi kifogásod a +fiú ellen?</p> +<p>—Isten neki!—mondá Boglár +Kálmán oly sóhajjal, mintha valami nagy +és nehéz engedményt tenne. Mások is +kötöttek már mésalliance-ot. +Lépjünk hát sógorságba az +öreg Atlasz bácsival.</p> +<p>Ha ezt Atlasz úr hallotta volna!</p> +<p>De nem hallotta. Csak azt látta nagy +megelégedéssel, mikor nemsokára +elnézett a templomba, hogy már a pokol is +elkészült, lángjai rikító +vörös fénynyel lobognak, az +ördögök egészen megifjodtak és az +elkárhozott lelkek úgy csikorgatják +fogaikat, hogy gyönyörűség látni a +becsületes embernek. Annál nagyobb +gyönyörűség, mert a pokollal be van +fejezve minden munka s a festőnek nincs többé +semmi dolga a templomban, sem a kastélyban. Atlasz +úr előkelő nagylelkűséggel +föl is szólítja, hogy nyújtsa be +számláját, de rögtön újabb +vereséget szenved, mert a jelenlevő +plébános kijelenti, hogy ez patronátusi +dolog, melyet csak Sándornak van joga elintézni. Be +kell hát várnia azt a formalitást, hogy a +számlát Sándor vegye át s +olvasatlanul oda adja neki. Atlasz úr most már +fizethet. Fizet is, nagyúri +bőkezűséggel, nem alkudozva, csak az +előlegeket vonva le az utolsó krajczárig, +és előkelő könnyedséggel, +nyugtatványt sem kívánva, csak arra +ügyelve, hogy a fizetés a plébános +és az egész család +jelenlétében történjék s esetleg +legyen kire hivatkozni, ha a festő el akarná +tagadni a pénz fölvételét. Az öreg +asszonyság egészen el van ragadtatva férje +nagyúri modorától, Boglár +Kálmán olvasatlanul zsebébe gyűri a +pénzt és nem is felel Atlasz úr +ismételt kérdésére, hogy melyik +vonathoz kivánja befogatni a kocsit. Atlasz úr meg +van ijedve, hogy a festő még tovább is itt +akar maradni, s titkon fölteszi magában, hogy +még egy napig vár, aztán erélyesen +fog föllépni.</p> +<a name="5" id="A5"></a><br> +<p class="center"><img alt= +"Mikor nemsokára elnézett a templomba." src= +"images/image11.jpg"></p> +<h5><i>Mikor nemsokára elnézett a +templomba.</i></h5> +<br> +<p>De az erélyes föllépésre nincs +szükség. Boglár Kálmán komolyan +gondolkozik az elutazásról s róla +beszél, mikor karonfogva a falu felé halad a +plébánossal, a nyárfáktól +szegélyezett úton, mely a kastélyból +a faluba vezet.</p> +<p>—Nem tudom, mi lesz jobb ügyünkre +nézve,—teszi hozzá.—Azóta +gondolkoztam tervedről s étvágyam +egészen megjött evés közben. +Valóban nem tudnék helyzetünkben +szerencsésebb megoldást képzelni, mintha +Klára ez Atlasz-gyerek nejévé lenne.</p> +<p>—Mit gondolsz, nyilatkozott már a fiú?</p> +<p>—Nem. Klára bizonyosan szólt volna nekem, +akár elfogadja, akár visszautasítja.</p> +<p>—Akkor mégis jobb lesz, ha egy időre +eltávoztok. Hogy szerelmes leányodba, az +kétségtelen, de vagy nincs bátorsága +nyilatkozni, vagy magának sincs világos +öntudata szerelméről. A távolság +mind a kettőt megadhatja, s a ti visszajöveteletekre +elég jó ürügy lesz a +templomszentelés napja. Az én vendégeim +lesztek, s akkora, reménylem, érett lesz a +dolog.</p> +<p>—Nem rossz terv, kivált ha tekintetbe +veszszük, hogy csak elméletből ismered a +szerelmet. Hát az öregek mit mondanak majd +hozzá?</p> +<p>—Az öregeket mi sem szoktuk számba venni; +nekik azt kell tenniök, a mit Sándor akar. Nincs itt +más nehézség, mint Klára akarata.</p> +<p>—Reméljük, hogy neki is megjön az +esze.</p> +<p>—Én nemcsak eszében bízom, hanem +szívében is. Ki tudja, hátha a +távolság azt is megszólalásra +bírja?</p> +<p>—El nem tudom képzelni, hogy Klára +szerelmes legyen egy ilyen Atlasz-gyerekbe. De utoljára, +ki tudja kiszámítni a női szivet? Ez az +egyetlen, a hol még mindig lehet csodákban +bízni; reméljük, hogy itt is meg fog +történni a csoda.</p> +<p>Soha olyan gyönyörűséggel nem adott +még rendeletet Atlasz úr a lovak +befogására, mint a mikor Boglárékat +kellett a vasúthoz vinni. Nagy örömében +még azt sem vette észre, hogy Sándor mily +sápadt, és olyan kábult, mintha főbe +ütötték volna. Annyira viszi a +szívességet, hogy maga is elmegy a vasúthoz, +a plébánossal és Sándorral +együtt. Sándor a kocsis mellé jut, mert +hintóban nincs hely a számára; az +állomáson sincs alkalma hosszasabban +beszélni Klárával, mert a vonat csakhamar +megérkezik és Atlasz úr nagyon sürgeti +vendégeit a beülésre, nehogy lemaradjanak s +nagy buzgalmában maga viszi utánok a +táskákat.</p> +<p>Végre fölhangzik a megváltó +fütty, a kocsiablakból Boglár +Kálmán zsebkendője lebeg, a vonat elrobog, +már csak füstje látszik a +távolból, nem sokára az is eloszlik, +és Sándor csodálkozva veszi észre, +milyen üres körülötte a világ.</p> +<p>Ezt a végtelen ürességet találja +mindenütt. A kastélyban, a mezőn, +czimboráinak társaságában, kikhez +ismét ellátogat, s kiket csakhamar undorral hagy +ott. Megnyergelteti lovát és bebarangolja a +pusztát, de fáradtan és +kielégítetlenül tér vissza, mintha +valamit keresett volna, a mit sehol sem tudott megtalálni. +Vállára akasztja fegyverét s +vadászatra indul, de gyorsan visszatér és +riadtan dobja el puskáját, mert olyan +különös vágyat kezdett érezni, hogy +az ártatlan nyulak helyett saját homlokának +fordítsa csövét. Nem tudja, mi lelte; unalmas, +hideg, utálatos minden, a mi körülötte van, +a miben azelőtt kedvét találta. Gondolkozni +kezd önmaga fölött, megvizsgálja +lelkét, megkérdezi szívét, s mialatt +benn jár a székvárosban s mialatt visszahajt +otthonába, mely azelőtt oly meleg, mosolygó, +vidám volt s most szinte visszaijeszti rideg +komorságával: tisztába jön +magával s azzal az elhatározással lép +apja elé, hogy Boglár Klára lesz a neje +és senki más a világon.</p> +<hr style="WIDTH: 40%"> +<a name="V" id="AV"></a> +<p class="center"><br> +<img alt="" src="images/image12.jpg"></p> +<h3>V.</h3> +<h5>(Az új szomszédok.)</h5> +<p><br> +Leveleinek elküldése egy kissé +lecsillapította Atlasz úr +izgatottságát, de nem szüntette meg rossz +kedvét. Sándort nem látta azóta, hogy +a kicsikart fél-igérettel távozott +szobájából; a cselédek azt +mondták, hogy kilovagolt és azt izente, ne +várják haza vacsorára. Atlasz úr +szinte örült neki, hogy nem látja fiát; +mert nem merte vele rossz kedvét éreztetni, s +mégis, érezte, nem tudna erőt venni +magán; az is nagy +megkönnyebbülésére szolgált, hogy +a plébános nem mutatkozott a kastélyban, +mert őt tartotta e baj fő-fő +szerzőjének, de sokkal jobban félt +tőle, hogysem szemrehányást mert volna neki +tenni. Így legalább nem kellett fékeznie +magát és szabadon éreztethette rossz +kedvét az öreg asszonysággal, kit az est +folyamán több versben megríkatott, s igen +elégedetlen volt magával és az egész +világgal, midőn nagy későn aludni +ment.</p> +<p>Ebben a hangulatban nézett ki másnap dél +felé az ablakon, midőn egy könnyű kocsit +látott behajtani az udvarra. A kocsiból +először egy öreges úr lépett ki s +aztán kezénél fogva kisegített +belőle egy fiatal nőszemélyt. Atlasz +úrnak az első pillantásra megborzongott a +háta. Talán megint visszajöttek? Kitelik +tőlök, a milyen kullancs természetűek. +De a második pillantás megnyugtatta lelkét, +nem Boglárék voltak. Az öreges úrban +semmi sem volt Boglár Kálmán +előkelő, hetyke +magatartásából; meggörnyedve +járt és új tavaszi felöltője +úgy fityegett rajta, mintha kölcsön vette volna; +a fiatal nő is csak annyiban hasonlított +Boglár Klárához, hogy fiatal volt, +különben inkább ellentétének +lehetett volna mondani. Klárának sugár +termete, könnyed, fürge járása, finom +metszésű, hosszúkás arcza, +gesztenyeszínű haja volt, melyekkel nehéz +lett volna összetéveszteni az újonjött +vendég hízásnak indúlt kurta +termetét, kerek orczáját, koromfekete +göndör haját és tipegő +járását. Atlasz úr látta a +különbséget, de bár első +ijedtségéből magához tért, +rossz kedve nem szűnt meg.</p> +<p>—Öreges úr, fiatal +nővel,—dörmögött magában, +visszahúzódva az ablaktól, nehogy +meglássák a +vendégek.—Köszönöm szépen, +jóllaktam már az öreges urakkal, kik fiatal +nővel jönnek hozzám. Talán ezt is +valami pap küldte, hogy beleszerettesse a fiamat. Az +én kastélyomban bizony nem fog többé +semmi öreges úr fiatal nővel +garázdálkodni. Megszököm a mezőre, +aztán ha megunták a várakozást, +elmehetnek.</p> +<p>Kilopózott szobájából, s +végig futva a folyosón, a hátulsó +lépcsőn akart leosonni, honnan a gazdasági +udvarra s innen a mezőre juthatott volna. Már a +lépcső aljára ért, mikor +János, a sujtásos inas, rá +kiáltott:</p> +<p>—Hova szalad már no? Gyűjjön fel, +vendégek érkeztek, ott várnak a nagy +szalonban. A fiatal nagyságos úr nincs itthon, +hát aszonták, hogy az öreg úrral is +beérik.</p> +<p>Atlasz úr meg is ijedt, meg is szégyelte +magát. Mindig titkos rettegéssel viseltetett +sujtásos cselédjei iránt, kikről azt +gyanította, hogy szívök mélyén +lenézik és nem tartják igazi úrnak. +Szeretett volna tekintélyt tartani előttök, s +mindig attól félt, hogy olyas valamin kapják +rajta, a mivel elárulja járatlanságát +a nagyúri szokásokban és elveszti +tekintélyét. János azelőtt +grófi házaknál szolgált s Atlasz +úr különösen az ő +kritikájától rettegett.</p> +<p>—Hát miért nem jelentette be nekem, hogy +vendégek jöttek?—mondá hirtelen +visszafordulva és fölsietve a +lépcsőn.</p> +<p>Titkolatlan rossz kedvvel lépett be a terembe, s +föltette magában, hogy rövid úton +elbánik az ismeretlenekkel és nem hagyja úgy +maga fölé kerekedni, mint +Boglárékat.</p> +<p>Az öreges úr, kit a kocsiból kilépni +látott, a terem közepén állt s a +földig hajolva üdvözlé Atlasz +úrat.</p> +<p>—Kérhetünk-e bocsánatot, oh! +remélhetünk-e bocsánatot, hogy ily +korán zavarni merészeltük +nagyságodat?—kérdé az öreges +úr, kétrét görnyedve a nagy +alázatosságtól.</p> +<p>Szörnyű alázatosak, bizonyosan +szegény kéregetők,—gondolá +magában Atlasz úr; s büszke +mogorvasággal, fönhangon hozzá +tevé:—miben lehetek +segítségökre?</p> +<p>—A szomszédi jog czímén +jöttünk, illetőleg vettünk +bátorságot jövetelre,—felelt az +öreges úr, valódi +kígyó-ügyességet fejtve ki a +görnyedezésben.—Legfőbb vágyunk +és első teendők volt, e vidéken +való letelepedésünk után, megismerkedni +a híres és gazdag Atlasz Samuval és +családjával, és oh! mily szó +fejezheti ki boldogságunkat, a mai napon +teljesedésbe megy e forró vágyunk. De +engedje meg, mélyen tisztelt uram, hogy eleget tegyek a +nagyvilági társadalom szabta +kötelességnek és bemutassam magunkat. +Íme, szeretett unokahúgom, özvegy +Volkán Ádámné, ki +megvásárolván a sarlósi uradalmat, ez +által szomszédi viszonyba lépett +nagyságoddal, és én, legalázatosabb +szolgája, Góg Ferencz, hites ügyvéd s +jelenleg a sarlósi uradalom kormányzója.</p> +<p>—Tessék helyet foglalni!—kiáltott +Atlasz úr sugárzó arczczal.</p> +<p>A vendégek leűltek és Atlasz úr +elragadtatva szemlélte a szép fiatal özvegyet, +ki a sarlósi uradalmat megvette. Valóban +szép asszony volt, Atlasz úr ritkán +látott szebbet; kövér volt, arcza majd +kicsattant az egészségtől, fekete szeme +úgy villogott, mint a gyémánt és +duzzadt, piros ajka fölött finom barna pehely vonult +végig. A sarlósi uradalom kerek egy milliót +ért, Atlasz úr jól tudta, ő is +szerette volna megvenni, ha grófi veje és +Manó fia annyira igénybe nem vették volna +tőkéit.</p> +<p>—Nem is tudtam, hogy a sarlósi uradalomnak +már vevője akadt,—kezdé Atlasz +úr az érdekes társalgást.</p> +<p>—A múlt héten írtuk alá a +szerződést,—felelt Góg Ferencz, helyet +keresve kalapjának, melyet eddig nem mert letenni +kezéből. Unokahúgom +készpénzzel fizette ki az egész +vételárat s az uradalmat nevére +telekkönyveztette.</p> +<p>—Legyen szerencsém +ebédre,—mondá Atlasz úr.</p> +<p>Góg Ferencz el volt ragadtatva a +megtiszteltetéstől s fölkelve +székéről, a híres kaucsuk-emberhez +méltó vonaglásokkal fejezte ki +háláját. A szép, barna, +köpczös menyecske is mosolygott, fejével +bólogatott és illegette magát; s +midőn látta, hogy nagybátyja még +mindig nem tud mit mívelni kalapjával, kikapta +kezéből és a pamlag mellé, a +földre tette.</p> +<p>Atlasz úr büszke volt és boldog. Ilyen +vendégeket szeret ő: gazdagok, milliomosok, +és a mellett olyan jó modoruk van, hogy vele +szemben szinte zavarba jönnek a nagy tisztelettől. +Attól sem tarthatott, hogy talán +szemfényvesztők és oly gazdagsággal +dicsekszenek, mely nem létezik. Jól +emlékezett Volkán Ádám nevére, +híres pénzkölcsönző volt a +fővárosban, kinek vagyonáról +mesés hírek szállongtak a pénzes +emberek körében. Hajdanában érintkezett +is vele egy párszor, s furfangos kapzsi, arczátlan +vén gonosztevőnek ismerte, a ki semmi +módtól sem riadt vissza, ha pénzt +szerezhetett általa. De a pénze megvolt, nagyon +megvolt, s Atlasz úr, bár +szívéből megvetette a vén +bűnöst, pénzétől nem tagadhatta +meg az elismerését. Kivált mióta ily +szép, puha, kövér, tiszta kézbe +került. Nem is tudta, hogy Volkán Ádám +megházasodott és meghalt. Ezt meg is mondta +vendégeinek.</p> +<p>—Megházasodott és +meghalt,—mondá Góg Ferencz, szomorú +arczot öltve, míg unokahúga újra +mosolygott és illegette magát, mintha valami +vidám dologról +beszélnének.—Megházasodott és +meghalt. A két esemény gyorsan követte +egymást. Kedves Lilla húgom, e +jelenlévő gyászoló +özvegy,—folytatá Góg Ferencz, a +mosolygó köpczös menyecskére +mutatva,—szárnyaim alatt nevelkedett és +szerény háztartásomat vezette, midőn +megismerkedett az akkor még nem boldogult Volkán +Ádámmal. E dúsgazdag pénzfejedelemnek +én valék jogi tanácsadója s +évek hosszú során keresztül én +alkalmazám a törvény szigorát +vonakodó adósaira. Megismerni Lillát +és megszeretni pillanatnak műve volt, mint a +költő lantja zengi, bár a jelen esetben nem +forgott fenn a kölcsönösség, Volkán +Ádám hetven éves és az apollói +szépség ellentéte lévén, +míg Lilla húgom húsz tavasz +virágaival ékeskedett, s a mint kegyesen +látni méltóztatik, minden tavasz +virágával versenyezhet.</p> +<p>—Nem szeretem, ha maga dicséri a +szépségemet,—szólt közbe a tavasz +virágaival versenyző hölgy,—a kinek +szeme van, láthatja, milyen vagyok.</p> +<p>Góg Ferencz mélyen meghajolt unokahúga +felé, aztán még mélyebben Atlasz +úr felé és folytatá:</p> +<p>—Ha a felek közt csak az egyik részen van is +szerelem, a másikon pedig józan ész, annak +jogi következménye már lehet +házasság. Úgy történt a jelen +esetben is. Volkán Ádám, ki több +évi jogi tanácsaimért jelentékeny +összeggel volt adósom, a maga határozott, +lehet mondani, rideg modorában tudtomra adá, hogy +tartozása fejében nőül veszi +unokahúgomat, kinek bájai lángra +gyújtották szívét. Unokahúgom +józan észszel megfontolván a dolgot s +becsületére válván gondos +nevelésemnek, kész megadással fogadá +a hetven éves dúsgazdag vőlegény +kezét. A házasság megtörtént, +teljes érvényességgel, az illetékes +plébános és két tanú +jelenlétében. Menyegzői lakoma nem volt. A +házasélet boldogsága három +hónap alatt sírba dönté feledhetetlen +Volkán Ádámunkat s gyászos +özvegyét keserű fájdalomban s +ingó és ingatlan javainak birtokában +hagyá hátra e siralom völgyében.</p> +<p>—Általános +örökös?—kérdé Atlasz úr +nagy tisztelettel.</p> +<p>—Formaszerű végrendelet +értelmében,—felelt Gőg Ferencz.</p> +<p>—Mily szerencse vidékünkre, hogy a +sarlósi uradalom ily szolid kézbe +került,—kiáltott Atlasz úr.</p> +<p>—Szeretett unokahúgom itt óhajt +letelepedni. A kastély szép és +kényelmes, s a vidék előkelő +családjai, melyek között első helyre a +nagyságodét teszem, kellemes és +csillogó kört formálnak, melynek ő lesz +ragyogó központja.</p> +<p>—A városban nem volt +ismeretségem,—szólt közbe az +özvegy,—nem volt semmi mulatságom. Régi +ismerőseim nagyon szegények hozzám és +irigykednek rám.</p> +<p>—Igyekezni fogunk, hogy nagyságod boldognak +érezze magát +körünkben,—mondá Atlasz +úr.—Ha a gazdag emberek nem támogatják +egymást, akkor ne csodálkozzanak, hogy a +szegények közéjök tolakodnak és +egyenlőknek képzelik magokat.</p> +<p>—Aranymondás, +gyöngyszem!—kiáltott Góg Ferencz +lelkesülten.</p> +<p>—Hány hold a sarlósi uradalom?</p> +<p>—Tízezer, egy tagban.</p> +<p>—Van patronátusa?</p> +<p>—Nincs.</p> +<p>—Nekem van. Azaz a fiamnak, a Sándornak. A +tiszavégi részt ráírattam. +Háromezer hold, egészen az övé. Mi +fizetjük a papot, szép templomot +építtetünk.</p> +<p>—A mi kastélyunkban is van egy udvari +kápolna. Mit gondolsz húgom, nem volna jó +udvari papot tartani?</p> +<p>—Mit csináljak én egy +pappal?—mondá vállat vonva az +özvegy.</p> +<p>—A pap mindig emeli az uraság +tekintélyét, a ki fizeti. Vőm, az Eveline +leányom férje, a gróf Szádváry +Arthur azt mondja, hogy igazi nagy úr nem is +képzelhető pap nélkül.</p> +<p>—A gróf úr is itt lakik?</p> +<p>—A gróf úr saját ősi +jószágán lakik, én váltottam +ki háromszázezer forintért.</p> +<p>—Épen ennyi a becsértéke a mi nagy +bérházunknak a főváros balparti +részében.</p> +<p>A fiatal özvegy azonban nem igen látszott mulatni +e rendkívül érdekes versengésen, mert +ásított és nyugtalanul feszengett +ülésén. Góg Ferencz, a gondos +nagybátya és szemes +jószágkormányzó észrevette +húga és úrnője +unatkozását és sietett +enyhítéséről gondoskodni, azt a nagy +kegyet kérve a házi úrtól, hogy +mutassa be őket szeretett családjának.</p> +<p>—Szeretett családom nincs +itthon,—mondá Atlasz úr.—A +leányom, a grófné, +férjénél lakik a grófnál; a +Manó fiam a minisztériumban szerepel és az +úri kaszinóban mulat az ő barátaival; +a Sándor fiam itt lakik, de bizonyosan vadászni +ment és csak ebédre jő haza; most csak a +feleségem van itthon, a ki öreg asszony és +mindig a szobájában ül. Be fogom mutatni +uraságtokat az öreg asszonynak.</p> +<p>Átmentek az épület másik +szárnyába. Atlasz úr szerette volna, ha a +sujtásos hajdú előttök megy és +az ajtókat nyitogatja, de János nem jelent meg a +csöngetésre s Atlasz úr maga nyitott +ajtót vendégei előtt. Az öreg +asszonyság el volt ragadtatva az új +ismerősöktől; a szép, fiatal, +gyémántokkal megrakott asszony kezet csókolt +neki és néninek szólította, a mi az +öreg asszonyságnak nemcsak nagyon jól esett, +hanem föl is bátorította, úgy annyira, +hogy rögtön élénk +beszélgetésbe mélyedt vele, +először gyermekeiről, azután +majorságáról s az ablakból +megmutogatta neki kedvencz tyúkjait. Atlasz úr +és Góg Ferencz ezalat bejárták a +kastélyt, az udvart, a gazdasági +épületeket, a magtárakat, a +béresházakat, s mire az ebédig jutottak, +tökéletesen és alapos +részletességgel informálva voltak +egymás vagyoni viszonyairól.</p> +<p>Az ebéd fényes volt, Atlasz úr +kijátszotta legnagyobb kártyáját +és franczia pezsgőt hozatott föl a +pinczéből. A dugó nagyot durrant, s nemcsak +az öreg asszonyság fogta be kezével a +fülét, hanem a fiatal özvegy is, s +mindnyájan örültek az édes ital +habzásának és pezsgésének. +Atlasz úr elégedett volt és büszke, +ő vitte asztalánál a szót s +vendégei valódi gazdag emberek voltak, kik +tisztelettel hallgattak reá és tekintélynek +tartották. Még az öreg aszszonyság is +mert csevegni és nevetgélni a fiatal +özvegygyel, a ki egészen az ő +színvonalán állott s mindenről tudott +vele beszélni. Sándor volt a leghallgatagabb. +Épen az ebéd elején érkezett haza s +vadászruhájában ült az asztalhoz. Atyja +nagy pompával mutatta be vendégeinek, de alig +váltott néhány szót s észre +sem vette, hogy a fiatal özvegy igen gyakran s igen +mély tekintettel pihenteti rajta nagy fekete szemeit. +Annál inkább észrevette Atlasz úr, s +nagyon jókedvű volt, és midőn +késő délután az új +szomszédok a jó ebéd fölemelő +hangulatában s a mielőbbi +viszontlátás ígérete mellett +búcsút vettek, Atlasz úr, ki őket +kocsijokhoz kisérte Sándorral, fölfelé +haladva a lépcsőn, nem győzte +eléggé magasztaló szavakkal +dicsőítni a fiatal özvegy +gazdagságát, finom modorát, jó +nevelését, ragyogó +szépségét, s csintalan kacsintással +kérdé fiától, hogy hát mit +tart róla?—Kiről?—kérdé +Sándor, fölriadva +álmodozásából.</p> +<p>—Kiről?—kiáltott Atlasz úr +megbotránkozva.—Kiről másról, +mint a szép Volkán +Ádámnéról, a ki ma +vendégünk volt és megvette a sarlósi +uradalmat? Szép asszony, nagyon szép asszony! Azt +csak nem tagadhatod, hogy gyönyörű asszony.</p> +<p>—Csinos kis bajusza van,—felelt Sándor +szórakozottan.</p> +<p>—Bajusz!—visszhangzá Atlasz úr +bosszúsan.—Hát te nem láttál +meg belőle mást, mint a bajuszát? Az nem is +bajusz, hanem finom pehely, a miből nem haj nő, +hanem tollú, mint az angyalok +szárnyában.</p> +<p>De Sándor nem méltányolta atyjának +e szokatlan költői +föllendülését, s mivel ezalatt +fölértek az emeletre, megfordult és szó +nélkül szobája felé ment.</p> +<p>Atlasz úr fejét csóválva +nézett fia után, míg a folyosó +kanyarulatánál el nem tűnt szeme elől. +Arczán szomorúság és harag +látszott. Nagyot sóhajtott s mellére +csüggesztett fővel indult a saját +szobája felé. De a mint elhaladt a zárt +ajtó előtt, mely mögött ezelőtt +Boglár Kálmán lakott +leányával, megállt és +öklét rázta feléje.</p> +<p>—Még nem +győztetek,—dörmögött +magában.—Hátra van még a +családi tanács, a Manó és a +gróf Szádváry, és meg fogja +még Sándor látni a Volkán +Ádámné fényes szemét és +gyémántjait.</p> +<hr style="WIDTH: 40%"> +<a name="VI" id="AVI"></a> +<p class="center"><br> +<img alt="" src="images/image13.jpg"></p> +<h3>VI.</h3> +<h5>(A családi tanács.)</h5> +<p><br> +Néhány nap mulva kétfelől is +jött sürgöny Atlasz úrhoz, hogy küldje +hintóját a vasuti állomáshoz, +egyfelől Manó, másfelől Eveline +grófné fognak megérkezni. Ugyanakkor +levél is jött az ügynöktől, melyet +Atlasz úr nagy figyelemmel olvasott végig és +sugárzó arczczal rejtett rengeteg vörös +bőrtárczájába. Ideje volt! Még +csak két nap van hátra a nevezetes névnapig, +akkor telik le az egy heti határidő is; hanem ez a +levél ki fogja nyitni Sándor szemét. +Szerette volna mindjárt oda adni neki; de aztán +meggondolta, hogy az ilyen szerelmes, tapasztalatlan falusi +fiú más szemmel látja a nagyvilági +dolgokat, s meglehet, még annál inkább +megerősödik elhatározásában, ha +a kellő előkészítés és +magyarázat nélkül ismeri meg a +történt dolgokat; nem fog hát addig +szólni neki, míg nem tanácskozott a +miniszteri titkárral és a grófnéval, +kik jártasabbak a nagy világ dolgaiban és +jobban tudnak bánni az emberekkel. Nem szólt a +levél tartalmáról senkinek, még az +öreg asszonyságnak sem, kinek titoktartási +képességéről alapos aggodalmai +voltak.</p> +<p>A budapesti vonat, mely Manót hozta, mintegy +négy órával előbb érkezett meg +a másiknál. Atlasz úr személyesen +ment nagyúri fia elé; jól esett +lelkének, ha az állomás személyzete +látja, mint csókol neki kezet az elegáns +fővárosi úr, s ha mindenkinek elmondhatja, +az állomásfőnöknek úgy, mint a +jegyszedő szolgának, hogy az a finom úr, ki +az első osztályból fog kiszállni, az +ő fia, a miniszter jobbkeze.</p> +<p>—Nyissák ki az ajtót! első +osztály! szalonkocsi! ott néz ki a fiam az +ablakon!—kiabált Atlasz úr a korlát +mellől, midőn a vonat dübörögve +megérkezett s nagy fújtatva megállt egy +perczre e harmadrangú pusztai állomáson.</p> +<p>Aztán mikor kinyitották a korlát +ajtaját, maga futott a töltés mellé +rakott táskákért, s kikapkodta a szolga +kezéből, mintha versenyezni akarna vele a +borravalóért. Az elegáns fiatal úr, +ki a táskák nyomában kiszállt a +kocsiból, megcsókolta kezét, megölelte, +és Atlasz úr büszkeségtől +sugárzó arczczal s könyektől +csillogó szemekkel nézett körül, nem +csodálják-e a kocsi-ablakokból a többi +utasok e megható jelenetet s nem felejti-e el +kötelességét a vonat személyzete a +pillanat benyomása alatt? De a vasúti menetrend +nincs tekintettel a nagy emberek magán dolgaira; a vonat +füttyentett és tovább robogott, s Atlasz +úr egyedül maradi a vas-sínek közt +fiával.</p> +<a name="6" id="A6"></a><br> +<p class="center"><img alt= +"—Na? Nincs itt a huszár vagy a komornyik?" src= +"images/image14.jpg"></p> +<h5><i>—Na? Nincs itt a huszár vagy a +komornyik?</i></h5> +<br> +<p>—Na?—mondá az elegáns fiatal +úr fölcsípve szemével +üvegét s fitymáló arczczal +körültekintve.—Na? Nincs itt a huszár vagy +a komornyik, hogy a hintóba vigye podgyászomat? Te +sem tudsz rendet tartani cselédeid közt, öreg! +Ott ülnek a bakon és hagyják, hogy az +uraság hurczolja a táskákat. Kedvem volna +megbotozni e csőcseléket!</p> +<p>—Úgy-e, ez már igazi +gavallér?—súgta Atlasz úr nagy +büszkén a vasúti szolga fülébe, +kivel együtt vitte a podgyászt fia után.</p> +<p>Manó félrelökte ezalatt az +ajtóból a néhány paraszt asszonyt, +kik együtt szálltak le vele a vonatról, s +áthaladva a folyosón és nem viszonozva az +állomásfőnök +köszöntését, ki kíváncsian +várt Atlasz úr híres fiára a +bejárat mellett, parancsoló mozdulattal oda intette +apja hintaját.</p> +<p>—Hallja maga, kocsis!—kiáltott nagy +hangon,—máskor, ha az uraság érkezik, +ott tartsa az orrát és vigye utána a +podgyászát. Érti?</p> +<p>—Én a lovaimat ott nem hagyom az Istennek +sem,—felelt foghegyről a kocsis.</p> +<p>—Fogja be a száját vagy megtanítom +emberségre!—rivallt rá a fiatal úr +és gyorsan beugrott a hintóba.—Most pedig +úgy hajts, hogy a lovaid hasa a földet érje! +Engem nem lehet elbolondítani, én értek a +lóhúshoz.</p> +<p>—Talán azt mért az apja, mikor a +mészárszéket +árendálta,—dörmögött a kocsis +mogorván, oldalpillantást vetve a vasúti +szolgára, ki vigyorogva állt a hintó +mellett.</p> +<p>—Így kell ezzel a néppel bánni, ha +az ember jó szolgálatot akar,—jegyzé +meg Manó, kényelmesen hátra dőlve +és az első ülésre rakva +lábait.—De te, öreg, nem tudsz parancsolni, nem +tudsz tekintélyt tartani. Huszárod van és +nem hozod ki a léhűtőt a vasuthoz, hanem +idegen emberrel viteted utánam a podgyászt, a kinek +külön borravalót kell adni. Látod, ez a +pazarlás, és nem az, mikor én grófi +barátjaimmal a kaszinóban +kártyázom.</p> +<p>—Nyersz tőlük?—kérdé +Atlasz úr, bámuló tekintetet vetve +fiára.</p> +<p>—Nyerek, vesztek, a mint jön,—felelt +Manó könnyedén.—Most újabban +vesztettem, még pedig sokat. De erről majd +később beszélünk. Hát micsoda +bolond bogár bújt annak a Sándornak a +fülébe, hogy egy semmit, egy koldus leányt +akar feleségül venni? Nem tudtad megértetni +vele, hogy neki kötelességei vannak családja +iránt?</p> +<p>—Azért hivattalak le téged, hogy te +értesd meg vele. Te sokkal szebben és okosabban +tudsz vele beszélni.</p> +<p>—Beszélek is! Nézze meg az ember! +Miért nem vesz rólam példát? A +házasság üzlet, melyben a férj ad +nevet, a nő ad pénzt. Ennél maradok, +ebből nem lépek ki. Mennél nagyobb a +kereslet, mennél kisebb a kinálat, annál +jobban emelkedik a portéka ára. Százszor +annyi leány van, a ki férjhez kivan menni, mint +férfi, a ki házasodni akar. Mi következik +ebből? Az, hogy a férj nagyon ritka és +keresett portéka, s ehhez kell mérni az +árát. Én egy millión alul +szóba sem állok. Ezt kell megértetni +Sándorral. Ő is megér egy +félmilliót.</p> +<p>—Ezt a beszédet már +szeretem!—kiáltott lelkesülten Atlasz +úr.—Ha így beszélsz Sándorral, +bizonyosan megjön az esze.</p> +<p>—Meg kell jönnie. Nekem még nincs kedvem +házasodni, ahhoz még nagyon arany fiatalság +vagyok; de Sándor falusi gazda, neki szüksége +van asszonyra. Meg kell házasodnia, de csak gazdag +nőt vehet el. Ez az én elvem.</p> +<p>—Az enyém is.</p> +<p>—Ha másért nem, +érettem.—Én tartom fenn a nagyvilágban +az Atlasz nevet, én szerzek neki fényt és +nimbust: kötelességtek gondoskodni, hogy soha ki ne +fogyjak a módokból. Mit tudna arról a +világ, hogy létezik egy Atlasz-család, ha a +lóversenyeken nem mondanák: ez az Atlasz +Manó lova, fogadjunk az Atlasz Manó lovára; +ha a színházban nem mondanák: ez a +páholy, a hol úgy lármáznak, az +Atlasz Manó páholya; ha az utczán nem +mondanák: ez az elegáns kocsi, ezek a tüzes +fekete lovak, az Atlasz Manó fogata, térjünk +ki gyorsan, mert eltapos? He? Atlasz Manó mindenütt! +De ez pénzbe kerül, sok pénzbe.</p> +<p>—Adok is annyit, a mennyi kell,—mondá +büszkén Atlasz úr.</p> +<p>—Nem eleget. A bizonyság az, hogy +adósságom van. Ha elég pénzt +adnál, nem csinálnék +adósságot. Ez csak világos.</p> +<p>—Világos,—felelt Atlasz úr +kissé elfintorítva arczát.—Megint +adósságot csináltál?</p> +<p>—Bagatell az egész,—felelt +könnyedén Manó.—Ha elég +pénzt adtál volna, nem csináltam volna +adósságot; mert magában az +adósságcsinálásban én nem +találok élvezetet. Egy-két rossz este a +kaszinóban, egy kis botlás a lóversenyen, s +mindjárt együtt van néhány ezer forint. +Összeírtam, oh! én pontos ember vagyok, nem +hasonlítok azokhoz, kik az ablakon szórják +ki pénzüket. Oda haza majd átadom neked a +lisztát. De mondom, csekélység: ha +jól emlékszem, alig tesz negyven vagy +ötvenezer forintot.</p> +<p>—Jaj nekem! bizonyosan inkább ötvenezer +lesz, mint negyven,—sóhajtott Atlasz +úr.—Harmadéve is annyit fizettem +érted. De akkor könnyebb volt; most rossz évek +járnak, a termés gyönge, az árak +alacsonyak, az amerikai concurrentia agyon nyom. És most +egyszerre fizessek ki ötvenezer forintot!</p> +<p>—Épen azért kell Sándornak gazdag +pártit tennie, hogy ne nyomjon agyon az amerikai +concurrentia.</p> +<p>—Ördög vigye az amerikai +concurrentiát!—dörmögött +boszúsan Atlasz úr.—Ha te magadat egy +millióra tartod, talán jobb volna neked is +megházasodni?</p> +<p>—Ezt az eszközt a végső +kétségbeesés pillanatára tartom fenn. +Egyelőre gondoljunk arra, hogy Sándort +kimentsük romantikus hálójából +és józanabb gondolkozásra +tanítsuk.</p> +<p>A hintó behajtatott a kastély udvarára. +Manó kiugrott s miután nagy lármát +csapott, hogy a cselédek nem futottak elő +fogadására s halálosan megsértette az +udvaron ácsorgó Cserepes Andrást, kit minden +teketória nélkül félrelökött +útjából, fölsietett a +lépcsőn anyjához, ki az ablakból +leste érkezését.</p> +<p>Mialatt az öreg asszonyság kedvére +gyönyörködött szép és +előkelő fiában s rögtön +felpróbálta és magán tartotta az +ajándékokat, melyeket a +fővárosból hozott számára, a +csipkés fejkötőt és a nagy +vörös selyemkendőt, azalatt Atlasz úr +bejárta az egész házat, Sándort +keresve, kit itthon hagyott, mikor a vasúthoz indult. +János, az inas, egy ideig nagy phlegmával +nézte, mint jár gazdája föl és +le a lépcsőkön, ki és be a +szobákból; végre, mikor már az +istállóból is visszatért, rá +kiáltott a tornácz ablakából:</p> +<p>—Ha az ifjú urat keresi, azt izenteti, hogy nincs +itthon.</p> +<p>—Hol van hát?—kiáltott vissza Atlasz +úr.—Nem mondtam neki, hogy megjön a +bátyja, a Manó? Talán vadászni +ment?</p> +<p>—Nem ment vadászni,—felelt +János.—A plébános úr jött +érte kocsiján és elvitte.</p> +<p>—Hová?—kérdé ijedten Atlasz +úr.</p> +<p>—Nem mondták, én meg nem +kérdeztem,—viszonzá János, +hosszút köpve az ablakból, melyet aztán +nagy lelki nyugalommal becsukott.</p> +<p>Atlasz úr megijedt. Ez a hirtelen elutazás, a +plébános társaságában, rosszat +jelenthet. Meg kell tudnia, hova mentek. Sietett gyalog a faluba +s meg sem állt, míg a +plébániára nem ért. Ott aztán +megtudta, hogy a plébános a +székvárosba utazott, a püspökhöz, s +csak búcsú napján fog haza jönni. Ez +kissé megnyugtatta Atlasz urat. Bizonyosan a +püspöksüveges kanonokért ment, ki a +templomot föl fogja szentelni, és Sándort, +mint patrónust, azért vitte magával, hogy +bemutassa a püspöknek. Kár volt úgy +megijednie. Sándor megígérte, hogy egy +hétig semmit sem fog tenni szerelme dolgában, s az +ő szavában meg lehet bízni.</p> +<p>De mialatt a faluban járt és visszatért, +eltelt az idő, s alig érkezett udvarára, +újra befogatott a hintóba s visszahajtott a +vasúti állomáshoz.</p> +<p>—Most a vőmet, a Szádváry +grófot, és leányomat, a +grófnét várom,—mondá az +állomásfőnöknek.—He? Ennyi nagy +úr is ritkán száll le ezen az +állomáson.</p> +<p>A megérkező vonatról azonban csak Eveline +grófné szállt le, minden kiséret +nélkül. Szemei vörösek voltak és +igen szomorúnak látszott.</p> +<p>—Baj van?—kiáltott ijedten Atlasz +úr.—Hol van a gróf? Hol vannak a grófi +gyerekek, az én unokáim?</p> +<p>—Egyedül jöttem, nincs semmi baj,—felelt +gyorsan Eveline.—Siessünk, üljünk a +hintóba, ne bámuljanak rám az emberek.</p> +<p>—Bámulnak, mert nem mindennap látnak +grófnét,—mondá büszkén +Atlasz úr, karon fogva s a hintóhoz vezetve +leányát.</p> +<p>De alig indultak meg a lovak, a mindenkitől +megbámult grófné oda borult apja +vállára és hangos zokogásra +fakadt.</p> +<p>—Seregeknek ura!—kiáltott +rémülten Atlasz úr.—Mi +történt? Meghalt valaki?</p> +<p>—Mindnyájan +egészségesek,—zokogott +Eveline,—más a bajunk, a mi nagy bajunk. Oh +édes atyám, csak te segíthetsz rajtunk.</p> +<p>—Ha én segíthetek, akkor te ne +sírj, mert bizonyosan segítni fogok. Mondd +hát gyorsan, mi a bajotok?</p> +<p>—Tönkre jutottunk,—súgá +Eveline, sírástól akadozó hangon +atyja fülébe.</p> +<p>Szerencse, hogy a hintó ajtaja be volt csukva, mert +Atlasz úr bizonyosan kiugrott volna belőle.</p> +<p>—Tönkre jutottatok!—kiáltá +kimeredő szemekkel.—Seregeknek ura! Tönkre +jutottatok! Megbolondultam én, vagy visszafelé +értem a szavakat? Mit jelent az, hogy tönkre +jutottatok?</p> +<p>—Azt jelenti, hogy birtokunk terhelve van +adósságokkal s ha ki nem egyezünk +hitelezőinkkel, csődöt kérnek +ellenünk.</p> +<p>—Tudom, hogy ezt nevezik tönkre +jutásnak,—mondá Atlasz úr +keserűen szakértő tekintettel.—De azt +kérdem, ti hogyan jutottatok tönkre? Hiszen eddig +mindig dicsekedtél, milyen jó gazda a gróf, +a férjed.</p> +<p>—Épen ez volt a baj, hogy nagyon jó gazda +akart lenni és nem értett hozzá. +Gyárakat állított és belebukott, +mindenféle vállalatba fogott és belebukott, +mindennel speculált és mindenbe belebukott.</p> +<p>—Speculált!—kiáltott Atlasz +úr elkeseredve.—Minek speculált? Nem volt +ő zsidó, hogy speculáljon. A grófnak +az a hivatása, hogy urasan elköltse a +jószága jövedelmét. Miért nem +maradt a hivatásánál? Minek avatkozott abba, +a mire nem született? Bah!</p> +<p>—Nagyon megszállta a nagyravágyás. +Nem elégedett meg a birtokkal, melyet te +kiváltottál számára, s az a +rögeszméje támadt, hogy mind azt a +jószágot visszaszerzi, a mi hajdan a +Szádváryaké volt.</p> +<p>—És most elveszti azt is, a mit én +visszaszereztem neki.</p> +<p>—Ha tönkre kell jutnia, azt mondta, főbe +lövi magát,—kiáltott Eveline újra +kitörő zokogással.</p> +<p>—Szörnyűség!—kiáltott +Atlasz úr, olyant szökve helyén, hogy +erősen a hintó födelébe vágta +fejét.—Főbe lövi magát! Kitelik +tőle, azért gróf. Ha a zsidó +tönkre jut, kezdi újra a batyúval, de a +gróf főbe lövi magát. Miért nem +utánozza ebben is a zsidót, ha már a +speculatióban utánozta? Nagyszerű! No de ne +sírj olyan görcsösen, emeld föl a fejedet +és töröld meg a szép szemedet. Tudod, +hogy a te tátid nem hagy el téged. Mennyi az +adósságtok?</p> +<p>—A betáblázott követelés csak +nyolczvanezer forint.</p> +<p>—Csak? Jaj nekem! Neked ez csak?</p> +<p>—Hiszen a jószág +háromszázezret ér.</p> +<p>—Azért mégis rámehet a +nyolczvanezer forintnyi adósságra, ha rossz +időben támadnak rá a +hitelezők,—jegyzé meg Atlasz úr +szakértő fensőbbséggel.—Ezt +én jobban tudom.</p> +<p>—Hanem...</p> +<p>—Micsoda hanem? Van még egy hanem is?</p> +<p>—A betáblázott követeléseken +kívül van még férjemnek +váltóadóssága is.</p> +<p>—Irgalmas Isten! hogy jutott hozzá?</p> +<p>—Értékesítni akarta erdőnket +és parketgyárat állított. Az +erdőt kivágatta, de a parket nem ért semmit +s a megrendelők nem fogadták el. A pert +elvesztettük, az erdő elpusztult, pénz nem +volt. Férjemet más kötelezettségek is +szorították; szerződéseket +kötött nagy repczeszállításokra, +melyeknek nem tudott megfelelni. Mindenfelől +szorongatták a pénzért, s ezt csak +uzsorásoktól kaphatott. Egyik váltó +szülte a másikat és aztán ... de mit +mondjam tovább? Hiszen tudod, hogyan szokott ez +történni.</p> +<p>—Tudom,—sóhajtott Atlasz +úr,—ámbár én soha sem voltam +uzsorás. Mennyi hát az egész +adósság?</p> +<p>—Kétszázezer forint, +körülbelül.</p> +<p>—Körülbelül! Nagyszerű! Mikor azt +mondják, körülbelül, akkor bizonyosan van +azon fölül. És én most fizessek! Honnan a +pokolból fizessek?</p> +<p>—Ha te is elhagysz minket, édes +atyám,—mondá Eveline újra +görcsösödő zokogással,—akkor +elvesztünk. Férjem megöli magát. Ismerem, +nem tudná elviselni családjának +másodszori bukását, és én +két gyermekemmel koldusbotot vehetek kezembe.</p> +<p>—Micsoda! Koldusbot az én leányom +kezében, a kis Elemér gróffal és a +kis Alice grófnővel, az én +unokáimmal! Még csak az kellene! Ne sírj +már na, mondtam, hogy a táti nem hagy el +téged. Csakhogy az nem megy olyan könnyen. Nekem +sincs annyi pénz mindig a zsebemben, és még +többet is kell fizetnem. A Manó is csinált +ötvenezer forint adósságot.</p> +<p>—Megint! Hogy mer az a fiú +adósságot csinálni?—kiáltott +Eveline méltatlankodva.</p> +<p>—Ő játszotta Pesten a grófot +és csinált adósságot. Mikor a +grófok akarnak zsidók lenni, akkor a zsidók +lesznek grófok, és mind a ketten csinálnak +adósságot, és én fizetem ki. +Úgy látszik, ez a világ rendje. Ezt +hívják átmeneti korszaknak. Majd ha jobban +összeszoktak és mindegyik tanult a +másiktól valamit, akkor ez is jobban fog +sikerülni; de addig nincs más mentség, mint +megfizetni a tanuló pénzt. Légy most +nyugodt, édes leányom. Majd ha itt +elvégeztük a dolgunkat, magam megyek veled +Mátraaljára és beszélni fogok a +hitelezőkkel. Ne félj, rendbe hozom a dolgokat, nem +lesz semmi baj. Töröld meg a szemedet, nehogy az +anyád, az öreg asszony, meglássa, hogy +sírtál. Neki semmit sem szabad tudni. A +Manónak se szólj semmit a férjed +adósságairól; mert ha megtudja, hogy +értetek kétszázezer forintot fizetek, +kitelik tőle, hogy hamarjában még +csinál a magáéhoz százötvenezer +forint adósságot. No, hála Istennek, +megérkeztünk. Szállj le a +hintóból és menj föl édes +anyádhoz, a ki ott sír és integet az +ablakban.—Uram ne hagyj el!—új +fejkötő van a fején,—én addig +dolgom után nézek és estére majd +tanácskozunk a legfőbb bajról, Sándor +szerencsétlen szerelméről.</p> +<p>Késő estig aztán nem törődtek +semmi kellemetlen dologgal, hanem élvezték a +viszontlátás örömét. A nap az +öreg asszonyságé volt; fia és +leánya körülötte ültek s +beszéltek neki mesés dolgokat a maguk fényes +életéről és feleltek kifogyhatatlan +kérdéseire. Az öreg asszonyság boldog +volt; csak azon búslakodott néha, hogy +Sándor nincs jelen s nem láthatja egyszerre mind a +három gyermekét. Vacsorára is itt +terítettek föl az öregek +szobájában s nem engedték, hogy a +sújtásos inas szolgáljon föl az +asztalnál. Elvégezték azt ők maguk, +mint hajdan, mikor a gyerekek még kicsinyek voltak +és nem csináltak adósságot. Nem is +volt most sem az adósságról semmi +szó, talán el is feledkeztek róla, +kivéve Atlasz urat, ki egy-egy perczre mélyen +elmerült s ujjain számítni látszott +valamit, mialatt Eveline gyermekeinek +haladásáról és +viseletéről beszélt anyjának +és Manó oly mulatságos anekdotákat +mesélt, hogy az öreg asszonyság könnye +kicsordult a nevetéstől. Nagyon szerették +egymást, annyi bizonyos; s akármilyen hibáik +és ferdeségeik voltak az életben és a +világgal való érintkezésben, a +családi összetartás erős +érzését semmi sem ölhette ki +belőlük.</p> +<p>Mikor az öreg asszonyság boldogan lefeküdt, +Atlasz úr a maga szobájába intette +gyermekeit s gondosan bezárta maga után az +ajtót.</p> +<p>—Hagyjuk az öreg asszonyt +aludni,—mondá halkan,—ő úgy sem +tudna praktikus véleményt mondani, s reá +nézve jobb, ha csak örömeinkben osztozik, nem +pedig bajainkban. De nekünk tennünk kell valamit, hogy +megmentsük Sándort.</p> +<p>Mind a két testvér a legerősebb szavakkal +rosszalta Sándor méltatlan +szenvedélyét. Abban mindnyájan +egyetértettek, hogy Sándornak csak dúsgazdag +nőt szabad elvennie, most még inkább, mint +valaha. De hogyan lehetne észre térítni, ha +a szerelem annyira megzavarta? Ez a kérdések +kérdése.</p> +<p>Atlasz úr kinyitotta nagy +bőrtárczáját és kivett +belőle egy összehajtott levelet.</p> +<p>—Írtam az +ügynökömnek,—mondá Manónak +nyújtva a levelet,—hogy tudjon ki egyetmást +erről a Boglár Kálmánról +és leányáról. Az ügynök +felelete itt van. Olvasd fel fiam, s aztán majd +meglátjuk, ki lehet-e ezzel nyitni Sándor +szemét?</p> +<p>Manó olvasni kezdte a levelet.</p> +<p>«Nagyságos úr!...»</p> +<p>—Ez én vagyok, hozzám czímezte a +levelet,—szólt közbe Atlasz úr +elégedetten.</p> +<p>«Van szerencsém +értesíteni,—folytatá Manó az +olvasást,—hogy megbízásában, +bármennyire kívül esik rendes üzleti +körünkön, tehetségemhez képest +eljártam. Boglár Kálmán bizonyos +főúri körökben meglehetősen ismert +alak...»</p> +<p>—Akkor talán ti is ismeritek,—szólt +közbe ismét Atlasz úr,—ti is +főúri kör vagytok.</p> +<p>—Férjem annyira el van foglalva +gazdaságával, hogy nem érintkezik +senkivel,—mondá Eveline.</p> +<p>—A kaszinó a legeslegfőúriabb +kör, de ott semmit sem tudunk Boglár +Kálmánról,—tevé hozzá +Manó, s aztán folytatá az +olvasást.</p> +<p>«Majd egyik, majd másik mágnás +kastélyának vendége, hol +különféle módokon teszi hasznossá +magát. Lovakat trainiroz, vadászkutyákat +dressiroz, hajtóvadászatokat rendez stb. +Képeket is fest, de csak templomok számára, +mert a főpapságnak különös kegyeltje +és a sok szent kép festése által +szigorú egyházi nézeteket öltött +magára; azért a mágnások +közül is csak a legkonzervativebb és +legvallásosabb családok kastélyaiban szokott +élősködni. Azt beszélik, hogy +törvénytelen fia a több évvel +ezelőtt elhunyt öreg Dengeleghy grófnak, a ki +híres volt rendíthetetlen egyházi +érzelméről és szigorú +vallásosságáról. Az öreg +gróf természetesen soha sem vallotta +magáénak a gyermeket, ki élő +czáfolata lett volna feddhetetlen +hírnevének, hanem titokban gondoskodott +neveléséről egy hű gazdatisztje, +Boglár Kelemen által, ki a gyermeket, +földesura iránt való tekintetből, +magáénak fogadta, saját nevét adta +neki és a saját fiával, Mihálylyal +neveltette, mely utóbbi később a papi rendbe +lépett, s jelenleg, mint tudom, lelkész a +nagyságod uradalmában.»</p> +<p>—Úgy van,—szólt közbe Atlasz +úr,—én vagyok, azaz Sándor a +patrónusa, de én fizetem. Most már nem +csodálom, hogy annyira pártolta ezt a Boglár +Kálmánt. Olvasd tovább a levelet, fiam, most +jön a java.</p> +<p>«A beavatott körökben nyilt titok +Boglár Kálmán származása, s a +rokon érzelmű mágnások és +főpapok épen ezért az öreg Dengeleghy +halála után sem ejtették el s +mindenféle módon gondoskodtak +exis-tentiájáról. De nyugtalan +vérű ember lévén s +kiváló hajlammal birván az +uraskodásra, semmi hivatalban sem tudott megmaradni s +végre is arra az életmódra jutott, melyet +fölebb részleteztem. Meg is nősült, +elvette egy másik főúrnak szintén +törvénytelen leányát, ki azonban +csakhamar meghalt, miután életet adott egy +leánynak. Ezt a leányát Boglár +Kálmán serdülő kora óta +mindenhová magával hordozza kalandos +életpályáján. Nem lehet tagadni, hogy +mind apai, mind anyai ágon, ha nem is egyenes úton, +de mégis mágnás-vér folyik e +leány ereiben, s a mint mondják, ez meg is +látszik külsején, viseletén, +gondolkozásmódján és +szokásain. Kétes vagy gyanús dolgot azonban +nem hallottam róla, kivéve egyetlen egy +esetet.»</p> +<p>—Halljuk az egyetlen egy esetet!—kiáltott +Atlasz úr izgatottan.</p> +<p>«Két évvel +ezelőtt,—folytatá Manó az +olvasást,—jegyben járt egy valóban +előkelő fiatal úrral, de az eljegyzés +hirtelen fölbomlott, Boglár Kálmán +párbajt vívott leánya volt jegyesével +s aztán hosszú időre eltűnt a +fővárosból leányával. Mi volt +oka az eljegyzés fölbontásának, senki +sem tudta bizonyosan; a fiatal úr barátjai azt +beszélték, hogy a vőlegény oly +engedékenynek találta menyasszonyát, hogy +nem merte nejévé tenni; de ez csak titokban +suttogott pletyka maradt, s én nem jöhettem +nyomára, mi benne az igaz, valamint azt sem tudhattam meg, +mi volt a visszalépett vőlegény neve. Ennyi +mindaz, mit az idő rövidsége miatt +kikutathattam Boglár Kálmánról +és leányáról s azon reményben, +hogy megbízásának +kívánsága szerint megfeleltem, maradok +alázatos szolgája Nyilas Mór.»</p> +<p>—Na?—kiáltott Atlasz úr, +várakozással teljesen, miután fia +összehajtotta és visszaadta a levelet.</p> +<p>—Ez a nő soha sem léphet a mi +családunkba!—mondá Eveline +határozottan.—A Szádváry +ősök mind megfordulnának +sírjaikban.</p> +<p>—Szó sincs róla,—tevé +hozzá Manó.—Könnyű +vérű leány, bízzátok +reám. Ha Sándor még erre a levélre is +megmarad vakságában, egy-két szóval +úgy elcsavarom a leány fejét, hogy maga +fogja kikosarazni.</p> +<p>—Hogy is ne!—kiáltott ijedten Atlasz +úr.—Azt nem engedem! Hogy aztán a +leány a te nyakadba varrja magát, vagy az apja +hívjon ki téged párbajra!</p> +<p>—Egy párbaj nekem meg se +kottyan,—mondá Manó henczegve.—De nem +bánom, nem fogom elcsavarni a leány fejét, +az nem volna lovagias. Legjobb lesz, ha ezt a levelet megmutatod +Sándornak, ez is elég lesz neki. Jó +éjtszakát!</p> +<hr style="WIDTH: 40%"> +<a name="VII" id="AVII"></a> +<p class="center"><br> +<img alt="" src="images/image15.jpg"></p> +<h3>VII.</h3> +<h5>(A plébános +felköszöntője.)</h5> +<p><br> +Atlasz úr gondosan tárczájába +zárta és belső zsebébe rejtette a +fontos levelet, hogy rögtön átadhassa +Sándornak, mihelyt találkozik vele. De nem +találkozott. Sándor másnap sem jött +haza, csak délután érkezett tőle +sürgöny, mely így szólt: «Minden +jól megy. Holnap hajnalban indulunk Bogdán +apát-kanonokkal s nyolcz órára ott +leszünk. Az apát-kanonok hozzánk száll. +Minden jól megy.»</p> +<p>—Miért írta kétszer is, hogy minden +jól megy?—mondá Atlasz úr Manó +fiának.—Ezért többet kell fizetnie hat +krajczárral, és mégis oda írta, a +miből látszik, hogy nagyon örül neki. +Minek örül? Talán a püspök +meghívta ebédre vagy a kanonok lett vele per tu? A +kanonok urat a vörös selyem bútoros +szobába szállásoljuk. Minden jól +megy, hm!</p> +<p>—De az nem jól megy, hogy Sándor +úrfi csak a búcsú napján jő +haza, mikor házunk tele lesz +vendéggel,—szólt Manó +bosszúsan.—Nem is beszélhetünk vele +komolyan s még valami bolondot követ el, +mielőtt fölnyitjuk a szemét.</p> +<p>—Addig semmi bolondot sem követ el, míg a +kanonok úr itt van, mert mindig vele lesz +elfoglalva,—felelt megnyugtatólag Atlasz +úr.—Ne félj, Sándor tudja a +patrónus kötelességeit, s a míg +egyházi méltóságában lesz, nem +megy félre a szomszéd szobába +megházasodni. A keresztyéneknél nem megy a +házasság csak úgy futtában; tudhatod, +hiszen te is keresztyén vagy. Mihelyt aztán +vége lesz a sok ünnepnek, mindjárt +beszélek Sándorral okosan és fejéhez +verem ezt a levelet.</p> +<p>—Mindegy, én mégis jobban +szeretném, ha még ma, az ünnep előtt +beszélnél vele.</p> +<p>—Hogy beszéljek vele, mikor nincs itt?</p> +<p>De ha Sándor nem jött meg, jöttek helyette +mások, kiket Atlasz úr nagy +gyönyörűséggel s kitörő +örömmel fogadott. A szép +gömbölyű, fekete szemű özvegy, +Volkán Ádámné és Góg +Ferencz, a mindenes nagybácsi.</p> +<p>Csak úgy czeremónia nélkül, egy kis +szomszédi látogatásra rándultak +át, mint Góg Ferencz mondá, hogy +kibeszélgessék magokat, mert a holnapi nagy +ünnepen, melyre ők is meg voltak híva, annyian +lesznek, hogy nem lesz alkalmok a bizalmas eszmecserére. +Atlasz úr mindig örül kedves vendégeinek, +s annál inkább örül most, hogy +bemutathatja Manó fiát és +leányát, a grófnét. Be is mutatta +nagy pompával, miután hirtelenében +néhány szót súgott Manó +fülébe az özvegy millióiról. Az +ismerkedés tehát igen könnyen ment és +néhány percz alatt a legkellemesebbé lett +mindkét részről, mint a gazdag emberek +közt szokás. Manó elemében volt; csak +úgy szikrázott az elmésségtől +és henczegéstől s meg volt +győződve, hogy egészen elbájolta a +bajuszos menyecskét. Atlasz úr is meg volt +róla győződve, s az a gondolat +ötlött agyába, hogy Manó nőül +vehetné a milliomos özvegyet s újra sokkal +ragyogóbban kifényesíthetné az +Atlasz-család homályosodni kezdő +napját.</p> +<p>De a fiatal özvegyen, bármennyit kaczagott a +fővárosi dandy elmés tréfáin, +bizonyos nyugtalanság és +szórakozottság volt észrevehető, s +néha-néha jelentős pillantást vetett +nagybátyjára, a kinek arczán meg az +látszott, hogy szeretne valamit mondani, de nem tud bele +kapni. A bajuszos menyecske végre erősen +ránézett nagybátyjára és +haragosan toppantott lábával. Góg Ferencz +ijedten fölugrott székéről s minden +bevezetés nélkül fölkérte Atlasz +urat, hogy néhány igen fontos és bizalmas +szóra vezesse szobájába.</p> +<p>Mintegy félóráig voltak távol, s +mikor visszatértek, mindkettejük arcza igen +hosszúra volt nyúlva. Góg Ferencz +mindenfelé nézett, csak unokahúga +arczába nem, a ki pedig nagy +kíváncsisággal szegezte rá +villogó szemét. Atlasz úr zavart volt +és haragosan rárivalt az öreg +asszonyságra, a ki ártatlan +kíváncsisággal kérdé, hogy +miről beszélgettek. A társalgás +ellankadt. Manó élcze kiapadt, mikor látta, +hogy a milliomos menyecske alig figyel rá s nyugtalanul +fészkelődik a pamlagon. Végre +fölugrott, gyorsan, röviden búcsút vett a +háziaktól s intett nagybátyjának, +hogy szólítsa elő a kocsit.</p> +<p>Atlasz úr és Manó nagy +illendőséggel egész a lépcső +aljáig kisérték vendégeiket s ezek +semmit sem beszélhettek egymással. Csak annyi +látszott, hogy Góg Ferencz nagyon +fölhúzta vállait és igen +bűnbánó arczot vágott, a bajuszos +menyecske meg néha-néha nagyot rántott +karján és egyáltalában ideges +hangulatot tanúsított. De mihelyt a kocsiban +ültek s annyira haladtak, hogy a hátramaradottak nem +hallhatták, rákiáltott +nagybátyjára:</p> +<p>—Na hát, miért nem szól? +Talán kivágta a nyelvét az a vén +zsidó?</p> +<p>—Kedves húgocskám,—kezdé +ünnepélyes, de kissé reszkető hangon +Góg Ferencz.</p> +<p>—Ne húgocskámozzon most +engem,—vágott közbe ingerülten +Lilla,—hanem feleljen röviden és +kitérés nélkül: kosarat kaptam?</p> +<p>—Nem egészen,—felelt Góg Ferencz +félénken.</p> +<p>—De maga egészen bolond,—mondá +haragosan az özvegy.—Mit ért az alatt, hogy nem +egészen adtak kosarat?</p> +<p>—Az öreg Atlaszt nagyon boldoggá tette +ajánlatom, majdnem hanyatt esett örömében +és azt mondta, hogy te vagy a világ legszebb +és legkedvesebb nőszemélye.</p> +<p>—Mit törődöm én az öreg +Atlasz boldogságával?—mondá Lilla +vállat vonva, de jóval szelídebb hangon, a +hízelgő bókok hatása alatt.—De +a fia, a fia! Mit mondott a fiáról?</p> +<p>—Azt mondta, hogy a fia most még egy hozzá +méltatlan szerelem békóiban +hever,—felelt Góg Ferencz,—s ezt a szerelmet +előbb ki kell verni a fejéből, a mi, +reményli, sikerülni is fog.</p> +<p>—Kibe szerelmes?—kérdé az +özvegy újra föllobbanó haraggal.</p> +<p>—A nevét nem kérdeztem,—felelt +Góg Ferencz félénken,—de annyit tudok, +hogy méltatlan hozzá.</p> +<p>—Maga ügyetlen vén +mamlasz,—mondá a bajuszos menyecske, +összetörve drága napernyőjét.</p> +<p>Ugyane tárgytól beszélt Atlasz úr +is Manó fiával, midőn a kocsi +távozása után fölfelé haladt +vele a lépcsőn.</p> +<p>—Milyen szerencse és +szerencsétlenség egyszerre!—sóhajtott +Atlasz úr.—Képzeld, ez a dúsgazdag, +szép, kedves asszonyság szerelmes Sándorba +és szívesen feleségül menne +hozzá.</p> +<p>—Sándorhoz?—kérdé +Manó, egyaránt elnyújtva hangját +és ábrázatát.—Jól +hallottad? Csakugyan Sándorról volt szó?</p> +<p>—Csakugyan Sándorról volt +szó?—ismétlé Atlasz úr +elkeseredve.—Talán süket vagyok, hogy nem +hallom, kiről van szó? Bár hallottam volna +Sándor helyett Manót, jobban szerettem volna.</p> +<p>—Kell is nekem!—mondá Manó +arisztokratikus gőggel. Ha akarnám, semmi sem volna +könnyebb, mint ezt a közönséges asszonyt +meghódítani. De nem kell, átengedem +Sándornak.</p> +<p>—Átengeded, átengeded! Én is +átengedném, csak Sándor +átvenné.</p> +<p>—Neki meg kell nősülnie, mert falusi gazda; +és gazdagon kell nősülnie, mert +máskép nem segíthet családján. +És ha én lemondok javára a gazdag +özvegyről, nem tudom, mi akadályozná +abban, hogy feleségül vegye?</p> +<p>—Hát Boglár Klára, kő +nőjjön a gyomrában!—kiáltott +Atlasz úr, elkeseredésében egészen +megfeledkezve úri modoráról.</p> +<p>—Hát a levél a zsebedben? Boglár +Klára elenyészett, megsemmisült. Bízd +csak rám a dolgot; ha én beszélek +Sándor fejével, vége lesz akkor +Boglár Klárának.</p> +<p>Az asszonyoknak semmit sem szóltak a titkos +beszélgetésről s a +Volkán-látogatás valódi +czéljáról. Atlasz úr nem akarta +fölháborítni kedélyöket s elvonni +figyelmöket a fontos házi teendőkről, +melyek most egészen igénybe vették +őket. Kivált Eveline grófnét, ki a +holnapi ünnepélyes alkalomra átvette a +háziasszonyi tisztet, s minden tehetségét +és figyelmét arra kellett fordítnia, hogy a +vendégség méltó legyen az +Atlasz-család nevéhez. Atlasz úr +különösen büszke volt arra, hogy holnap, +midőn egy apátkanonok lesz a kastély +szálló vendége s a vidék öszszes +úri családjai asztalánál fognak +ebédelni, egy valóságos grófné +vigye a háziasszonyi tisztet, melynek az öreg +asszonyság úgy sem tudott volna kellő +méltósággal megfelelni.</p> +<p>Eveline grófné tehát egy időre +félre tette mindenféle grófi bajait s +egészen az Atlasz-család +dicsőségének szentelte magát. +Egész nap folyt a kastélyban a +sikálás, törölgetés, +mosogatás, bútorok ki- és behordása, +szőnyegek kopogtatása, a legyilkolt malaczok +és apró marhák szívszaggató +jajveszéklése. Az öreg asszonyság az +ablakból nézte és titokban megkönnyezte +kedvencz majorságának veszedelmét; Atlasz +úr a pinczében töltötte idejét +Cserepes Andrással, ki mindenhez értett s +különösen a borok lehúzásában +volt szaktekintély. Számtalan palaczkot +töltött meg vörös és fehér +borokkal a hegyes bajuszú János +segédkezése mellett, s hogy hogy nem, a munka +végén keményen be voltak rúgva mind a +ketten s össze-vissza ölelgették és +nedves bajuszszal megcsókolgatták Atlasz urat, +elérzékenyült szavakkal áldva a +zsidó istenét a nagyságos úrnak. +Szerencsére Manó nem volt tanuja e demokratikus +tüntetésnek; mert Volkánék +látogatása után vadászni ment a +mezőre, hogy vadpecsenyével járuljon a +lakoma gazdagításához s csak +késő este tért haza üres +táskával és sántító +lábbal, a mi azonban nem volt nagy baj, mert Cserepes +András, ki ezúttal földesúri +engedélylyel gyakorolta az orvvadászat +mesterségét, már előbb ellátta +volt a konyhát két kövér őzzel s +megszámlálhatatlan nyulakkal és +mindenféle vad madarakkal.</p> +<p>Fölvirradt végre Sándor napja s ünnepi +díszben pompázott a kastély és az +egész falu. A micsoda lombosodni kezdő +faágat találtak az erdőben, azt mind +letördesték, hogy +fölékesítsék velök a templomot +és környékét. Az utczákat hajnal +pirkadtától kezdve három czigánybanda +járta be, mindegyik más-más +nótát húzva és nem +törődve sem egymással, sem a harmónia +törvényeivel. Messze vidékről +vásárosok jöttek s a falu +főutczáján felütötték +sátoraikat, csizmát, szűrt, kalapot, +mézeskalácsot és gyerekjátékot +kínálva a falu népének, mely +szokás szerint a búcsú napján +elégítette ki egész esztendőre +ruházati és fényűzési +igényeit. A gyerekek már korán reggel +szaladgálni kezdtek a sátorok közt s +fütyülős falovak, trombiták és +dobok harsogásától visszhangzott az utcza; +sőt a nagy leányok sem várták be az +isteni tiszteletet s még ki sem nyílt a templom +ajtaja, mire már valamennyien ellátták +magokat pántlikával, selyemkendővel +és pirosítóval, melyet még a mai +ünnepen föl akartak használni +személyök +ékesítésére.</p> +<p>Épen nyolczat ütött az óra, mikor a +plébános kocsija behajtott az udvarra, és +Sándor egy méltóságos +tartású egyházi urat segített le +belőle. Vörös zsinóros bekecsbe volt +burkolva és fején finom szőrű kucsma +volt vörös selyem béléssel. Bár +csípős szellő fújdogált, +bekecse nem volt egészen begombolva; itt-ott nyitva +állt, hogy szabad bepillantást engedjen +derekán a haragos-vörös selyem övre +és mellén a vastag arany lánczra. Atlasz +úr, ki a lépcső alján fekete +ünneplő ruhájába öltözve +várakozott, a kocsihoz sietett, hogy +segítségére legyen az egyházi +méltóságnak a leszállásban, +és Sándor bemutatta őket +egymásnak.</p> +<p>—Édes atyám, Bogdán +apát-kanonok úr ő nagysága.</p> +<p>—Édes atyja? Szép, nagyon +szép,—mondá az apát-kanonok +leereszkedő nyájassággal és Atlasz +úr felé nyújtotta kezét, melynek +egyik ujján óriási zöldköves +gyűrű villogott. Atlasz úr tisztelettel, de +hatalmasan megrázta a feléje nyújtott kezet +s hirtelenében megbecsülte a zöldköves +gyűrű értékét. +Körülbelül ezer forintot érhetett. +Mégis nagy urak a papok!</p> +<p>Az apát-kanonok úr inkább +méltóságos, mint kellemes benyomást +tett a szemlélőre. Gömbölyű kis +ember volt, roppant nagy fejjel. Hosszú arczát +itt-ott vörös szeplők borították, +de ajkán folytonosan szelíd mosoly lebegett, mely +közszemlére állítá nagy +sárga fogait. Ez a nyájas mosoly egészen +föllelkesítette Atlasz urat s hangosan kiabált +János után, hogy jöjjön gyorsan, vigye +föl a nagyságos kanonok úr holmiját a +vörös selyem bútoros szobába.</p> +<p>—A vörös selyem bútoros szobába +fogjuk szállásolni +nagyságodat,—ismétlé a kanonokhoz +fordulva.—Legszebb szoba a kastélyban s csak a +legfőbb vendégeknek nyitjuk ki. Már egy +prépost is lakott benne, mikor a leányomat +megeskette a vőmmel, a Szádváry +gróffal. Hol van már az a János?</p> +<p>János most az egyszer nem várakoztatott +magára sokáig s nagy buzgalommal kezdte lekapkodni +a bakról az utazó táskákat. Egy +csomagot a kanonok úr azonban maga vett ki a +kocsiládából s fölkérte Atlasz +urat, hogy megbízható emberrel rögtön +küldje a szekrestyébe, mert ott fogja magára +ölteni.</p> +<p>—Bizonyosan a főpapi costume,—mondá +Atlasz úr, tisztelettel tapogatva a csomagot.</p> +<p>—Nem costume,—mondá az apát-kanonok +elnéző mosolylyal, de egy kissé +megbotránkozva,—hanem a püspöki +jelvények, süveg, pásztorbot, keztyűk, +saruk, melyeket rangomnál fogva jogom van viselni.</p> +<p>—Száz esztendeig viselje!—kiáltott +Atlasz úr lelkesülten.—János, +rögtön szaladjon ezzel a csomaggal a +szekrestyébe és mondja meg, hogy jól +vigyázzanak rá! Méltóztassék +fölsétálni nagyságos úr a +vörös selyem bútoros szobába.</p> +<p>Ezalatt Eveline grófné is előkerült +és segítségére jött +atyjának, ki nagy buzgalmában azt sem tudta, melyik +oldalára kerüljön a nagy egyházi +méltóságnak s csaknem ölben vitte +föl a lépcsőn. Sándornak semmi +hasznát sem vehették; némán és +zavartan állt atyja mögött s úgy +látszott, mintha kerülné a tekintetét, +a mit ugyan Atlasz úr nem vett észre, mert +egészen el volt foglalva főpapi +vendégével.</p> +<p>Miután a sokszor emlegetett vörös selyem +bútoros szobába vezették a kanonokot s +Atlasz úr hiába várt egy elismerő +bókot a bútorok színéről +és finomságáról; +megkérdé a vendéget, nem parancsol-e +reggelit és mi volna leginkább inyére, mert +a kastélyban minden van, még franczia pezsgő +is.</p> +<p>—Nem reggelizhetem, mert a templomszentelés +szertartása misével van +összekötve,—felelt a kanonok,—s mi a mise +előtt nem reggelizhetünk. Különben +köszönöm szívességét, hiszen +nagyságod nem ismeri, nem ismerheti ezt az egyházi +törvényt.</p> +<p>A kanonok úr igen szánakozó, csaknem +fájdalmas hangon mondá ezt, s Eveline és +Sándor fülig vörösödtek apjok +baklövésén.</p> +<p>—Nemsokára a templomba kell +mennem,—folytatá a kanonok, a +grófnéhoz fordulva s nagylelkűleg időt +engedve Atlasz úrnak, hogy leküzdhesse +zavarát,—a szertartás kilencz órakor +kezdődik s nem akarnám megvárakoztatni a +hivők nagy tömegét.</p> +<p>—Zsúfolt ház lesz,—szólt +közbe Atlasz úr, hogy e divatos kifejezéssel, +mely t sokszor olvasott az újságokban, helyre +üsse elöbbi csorbáját.</p> +<p>Most a kanonok is elpirúlt és Eveline +grófné titokban bosszúsan megrántotta +apja kabátját, hogy hallgasson.</p> +<p>Bogdán apát-kanonok úr azonban igen +elnéző és nagylelkű volt és +semmi sem zavarta meg leereszkedő +nyájasságát. Tüntetőleg +barátságos akart lenni e napon a szegény +zsidók iránt, mert remélte, hogy az +ünnepélyről hosszú +tudósítás fog megjelenni a +fővárosi hírlapokban, melyek kellőleg +méltányolni fogják +szabadelvűségét és +elfogulatlanságát, a mi a +kormánykörök figyelmét is reá +vonhatja és útat készíthet a +püspökségre. E messzeható terv +szálai közé tartozott az is, hogy nagy +érdeklődéssel +kérdezősködött Atlasz úr +másik kedves fia, a miniszteri titkár után, +ki mint hallja, szintén lerándult e szent +ünnepre, s midőn hallotta, hogy Manó +bizonyosan anyjánál lesz, +barátságosan megkérte Atlasz urat, vezesse +tisztelt nejéhez, mielőtt a templomba indulna.</p> +<p>—Az öreg asszony meg fog pukkadni a +büszkeségtől, ha az apát-kanonok +úr az ő szobájába +megy,—kiáltott Atlasz úr +lelkesülten.—Szaladok előre s megmondom neki, +hogy tegye föl az új +fejkötőjét.</p> +<p>És valóban nagyon büszke és boldog +volt az öreg asszonyság, midőn a hatalmas +egyházi méltóság +szobájába lépett, és +barátságosan megkérdezte +egészségi állapotát, és +elmondta, hogy Sándor fiát a püspök is +nagyra becsüli, mint a legbőkezűbb +egyházi patrónust, hogy Evelin grófné +valóban díszére válik a +Szádváry grófcsaládnak és hogy +régóta kivánt személyesen +találkozni Manóval, kit eddig csak +híréből ismert. Összeesett +ránczos arcza szinte megszépült a +sugárzó örömtől és szemei +csillogtak a könnyektől, midőn ez +egyházi magas méltóság ily +szép elismeréssel beszélt +gyermekeiről és látta, hogy gyermekei olyan +műveltek, olyan könnyedén és +fesztelenül viselik magokat e főúrral szemben, +mintha magok is született nagy urak volnának. +Eszébe jutott a marmarosi rusznyák falu és a +szegényes bolt, és lelke mélyében +hálát adott az Istennek, hogy +valósággá tette akkori vigasztaló +reményét és gyermekeik +dicsőségében elégítette ki a +szülők becsvágyát.</p> +<p>Miután az apát-kanonok úr boldoggá +tette az egész családot s a legjobb hangulatot +keltette bennök az egyházi hierarchia iránt, +fölült a plébános kocsijára, mely +még mindig várt reá a lépcső +előtt, és visszahajtatott a faluba, a nagy +szertartásra.</p> +<p>Atlasz úr föl akarta használni a rövid +időközt, hogy Sándorral néhány +szót váltson és megmutassa neki a nagy +fontosságú levelet. De hiába nézett +körül utána; a kanonok távozása +után Sándor is eltünt.</p> +<p>Nem volt pedig idő keresésére, mert az +úri fogatok egymás után hajtottak be a +kastély udvarára s az egész családnak +elég dolga volt a vendégek +elfogadásával. A vidék valamennyi úri +családja hivatalos volt a nagy napra, s mindnyájan +el is jöttek, a mint otthon egymás közt nevetve +és vállat vonva mondogatták, azért, +hogy a zsidó uraskodáson mulassanak, de igen +nyájasak és udvariasak voltak s nem +mutatták, hogy rossz néven veszik az Atlaszok +gazdagságát vagy hogy tolakodásnak +tartják a meghívást. Nagylelkűleg +úgy tették magokat, mintha egészen magokhoz +hasonlónak tartanák az Atlasz-családot +és tüntetőleg grófnénak +szólították Evelinet, mintha +éreztetni akarnák, hogy egészen +elfeledték a család kellemetlen és +szégyelni való multját. Ez igen nagy +elégtétellel tölté el lelköket s +megvigasztalá saját +szegénységöket, melynek különben +pirulni kellett volna az +összehasonlítástól.</p> +<p>Csak egyetlen egy volt a vendégek közt, a kinek +gazdagsága nemcsak versenyzett az Atlasz-család +vagyonával, hanem tetemesen fölül is multa: a +sarlósi uradalom új úrnője, a +szép és kövér özvegy Volkán +Ádámné. Új alak volt a vidéken +s az úri családok nagy részével csak +itt ismerkedett meg; de hírből már +jól ismerték roppant gazdagságát, s +ámbár forrásáról nagy +megvetéssel beszéltek magok közt és +több tréfás vagy lenéző +megjegyzést tettek a bajuszos menyeskére: +reája is kiterjesztették azt a +jótékony fátyolt, melylyel a világ +nagylelkűleg el szokta takarni a gazdag emberek +kétes múltját, ha +gazdagságukból hasznot remél a maga +számára. A bajuszos menyecskét +mindenfelől mosolygó arczok, meleg +kézszorítások, bókok, +hizelgések vették körül s +bizonyára nem az úri társaságon +múlt, hogy nem akart jobb kedve lenni, hogy folytonosan +idegesen nézett jobbra-balra, mintha keresne valakit, +és egy párszor keményen megcsípte +karját érdemes nagybátyjának, a ki +bűnbánólag fölhúzta +vállait és tagadólag rázta +fejét, ha kérdőleg rászegezte haragos +fekete szemeit.</p> +<a name="7" id="A7"></a><br> +<p class="center"><img alt= +"A szomszéd falvak lakosai is eljöttek, zászlók alatt és létániákat énekelve." +src="images/image16.jpg"></p> +<h5><i>A szomszéd falvak lakosai is eljöttek, +zászlók alatt és +létániákat énekelve.</i></h5> +<br> +<p>Ezalatt azonban megkondultak az új harangok s Atlasz +úr megmagyarázta vendégeinek, mennyit nyom +minden harang, ki öntötte és mennyibe +került. De már nem igen hallgattak rá +kivéve Góg Ferenczet, ki hódoló +tisztelettel és vonagló +alázatossággal figyelt szavaira; a többiek +siettek kocsikra ülni, hogy részt vegyenek az isteni +tiszteletben. A nép is nagy tömegekben tódult +a templom felé; a szomszéd falvak lakosai is +eljöttek, zászlók alatt és +létániákat énekelve, hogy +tanúi legyenek a ritka templomszentelési +ünnepnek. A templom annyira tele volt, hogy igen sokan +kívül maradtak és nagy zsivajjal tolakodtak +és lökdöstek egymást a főkapu +előtt.</p> +<p>Az első padok posztóval voltak bevonva. Itt +foglaltak helyet az úri társaság +hölgyei s úgy tettek, mintha +imádkoznának +bársonykötésű, +aranyszegélyű imakönyveikből; csak a +bajuszos szép özvegy tartotta +fölöslegesnek, ily látszattal szolgálni +épületes például a népnek, s le +nem vette szemét Sándorról, ki +magában ült a szentélyben, oldalt +álló kis padban, mint az egyházi +kegyúr díszhelyén, s e kiemelkedő +helyzetében igen zavartnak és nyugtalannak +látszott és vagy a templom boltozatát +vizsgálta vagy a földre szegezte szemét. A +férfiak, falusi úri szokás szerint, a +sekrestyében gyűltek össze, s vagy +megjegyzéseket tettek az imádkozó +hölgyekre vagy zajosan vitatkoztak a +politikáról és termésről. Egy +időre Atlasz úr is bepillantott ide s az +ajtóból gyönyörűséggel +szemlélte Sándor fiának +dicsőségét a külön padban, s +magán kívül volt +büszkeségében, mikor látta, hogy a +papok meghajlottak előtte s külön +meghintették szentelt vízzel és +megfüstölték tömjénnel. Pedig mennyi +pap volt itt és mily czifrán voltak +öltözve! Az apát-kanonok nagy fején +majdnem akkora süveg volt, mint ő maga s csupa +aranyhímzés volt a palástja, és +mellette a szomszéd falvak papjai valamennyien +drága aranyos ruhákban pompáztak, melyek +mind az Atlasz-család pénzéből +kerültek ki. A harangok zúgása, az orgona +zenéje, a papok és hivők éneke, +minden az Atlasz nevet hirdette és magasztalta, s Atlasz +úr kénytelen volt ismét a szabad +levegőre sietni a sekrestyéből, mert feje +már szédülni kezdett a nagy +dicsőségtől, zajtól és +melegségtől.</p> +<p>Különben is haza kellett sietnie, hogy utána +nézzen a lakomái készületeknek. +Mindennek készen kell lennie, mire az isteni tisztelet +véget ér s a nagyúri vendégsereg a +kastélyba tódul ebédre. Olyan ebéd +lesz, a milyen még nem volt ezen a vidéken. +Ilyenkor szükség van a háznál az okos +főre. Az öreg asszony ugyan otthon maradt, de annak +semmi hasznát sem lehet venni, mert minden +csirkének halálát külön +megsiratja. Eveline is otthon maradt, de ő maga +egyedül nem képes megfelelni az ezerféle +teendőnek. Atlasz úr tehát haza siet; de +bármennyire siet, útközben megáll a +vásáros sátraknál, s +próbából és mulatságból +alkudozni kezd pántlikára, selyem kendőre s +más efféle falusi piperére. A sátoros +zsidó nem tudja, hogy a földesúr alkudozik +vele és meg akarja csalni. Atlasz úr +jóízűen mosolyog sikerült +tréfáján, s miután +szakértelmével egészen sarokba +szorította a sátoros zsidót, megmondja neki +kilétét s nem veszi meg a pántlikát. +Elégedetten megy tovább, kezeit dörzsölve +és magában nevetve a sátoros zsidó +hüledező arczkifejezésén. Eszébe +jut a régi idő, mikor még ő is +így mérte a pántlikát s így +esküdözött egy krajczár +nyereségért, s hálát ad az Istennek, +hogy megáldotta törekvését és +hogy módot adott neki, úri rangra emelni +családját s megkímélni gyermekeit az +élet aprólékos és szennyes +küzdelmeitől.</p> +<p>Olyan elégedett és boldog, hogy minden +kellemetlenségét elfelejti, nem jut eszébe +Sándor végzetes szerelme sem, mely +megakadályozhatná családjának +emelkedését. Nem gondolt Boglár +Kálmánra és leányára sem, +és mégis,—mily csodálatos +játéka a képzelemnek!—egyszerre, egy +pillanatra úgy rémlett szemének, mintha +Boglár Klárát pillantotta volna meg a +plébánia-ház ablakában.</p> +<p>Megrezzent, megdörzsölte szemét s újra +erősen oda nézett az ablakra. Üres volt, +senkit sem látott. Bizonyosan káprázat +játszott az előbb szemével, +képzelődése ámította el. De +jó kedve megszünt, s igen kellemetlen és +kényelmetlen érzésnek adott helyet. Gyors +léptekkel, csaknem futva sietett ki a faluból, a +kastély felé, mintha menekülni akarna a +boszantó vizió elől. Azután +eszébe jutott, hát ha mégis jól +látott, hát ha csakugyan megint eljött e +leány, hogy befejezze vészes munkáját +s elrabolja tőle fiát? Megtapogatta zsebében +a levelet, de ez sem nyugtatta meg egészen. Sokkal +könnyebb lenne elbánni Sándorral, ha a +leány nem volna itt; de ha ismét bűvös +körébe jut, ki tudja, fog-e hallgatni a +legvilágosabb bizonyítékokra? Vajjon +csakugyan itt van-e a leány vagy képzelete mutatta +alakját? Ez a gondolat kínozta folytonosan, mialatt +hazaért a kastélyba, s ezen +évődött, míg fölhordatta a +pinczéből a boros palaczkokat és +személyesen ügyelt föl, hogy a nagy +ebédlőben a hosszú patkó-forma asztal +a legdíszesebben legyen fölterítve.</p> +<p>Kétségei rettentő megoldást +nyertek, midőn a hosszú szertartás +végével a vendégsereg +visszaözönlött a kastélyba és az +ebédlőbe gyűlt. A hullámzó +tömegben, mely helyét kereste az asztalnál, +ott látta világosan, el nem +vitázhatólag, Boglár Kálmánt +és leányát, még pedig az +apát-kanonok úrral beszélgetve. E magas +egyházi méltóság igen melegen +szorongatta Boglár Kálmán kezét +és a lehető legnyájasabb mosolygással +intett nagy fejével Klára felé, midőn +Eveline grófné felszólítá, +hogy foglalja el helyét mellette, az asztalfőn. A +többiek is megtalálták ezalatt helyeiket s +nagy székzörgéssel telepedtek az asztalhoz. +Klára Sándor mellett ült, s Atlasz úr +szótlanúl, csaknem megdermedve roskadt +székére az asztal végén. +Szerencsére oly keveset törődtek vele, hogy +senki sem vette észre, mennyire ki van kelve rendes +formájából.</p> +<a name="8" id="A8"></a><br> +<p class="center"><img alt= +"A vendégsereg visszaözönlött a kastélyba és az ebédlőbe gyűlt." +src="images/image17.jpg"></p> +<h5><i>A vendégsereg visszaözönlött a +kastélyba és az ebédlőbe +gyűlt.</i></h5> +<br> +<p>A vendégek ettek, ittak, suttogtak, kiabáltak, +nevetgéltek, s Atlasz úrnak az asztal +végén elég ideje maradt +háborítlanul magához térni +fájdalmas meglepetéséből. Nem +szólt semmit; a vendégek sem foglalkoztak vele, +rájok nézve az igazi házi úr +Sándor, az igazi házi asszony Eveline volt, s az +öregeket legfölebb úgy vették, mint +ráadást. A két ráadás az +asztal végén egészen egymásra volt +hagyva, és senki sem hallotta, mily +méltatlankodó szavakkal fejezte ki Atlasz úr +fölháborodását felesége +előtt ez emberek tolakodásán, kik hivatlanul +asztalához mertek ülni. Csak Boglár +Kálmán kiáltott egyszer át +hozzá kedélyesen az asztal túlsó +oldaláról:</p> +<p>—Úgy-e, kellemesen megleptünk, öreg? +Különben gondolhattad, hogy kíváncsi +voltam a hatásra, melyet nagy oltárképem +tesz a szakértőkre.</p> +<p>—Az oltárkép +impozáns,—szólt közbe az +apát-kanonok az asztalfőről,—s +valóban dicsérnünk kell a +művészt, ki ily megragadó kifejezést +tudott adni az egyház egyik legmagasztosabb +eszméjének. Isten éltesse!</p> +<p>A tornáczon felállított czigányok +azt hitték, hogy a kanonok úr valami +felköszöntőt fejezett be és tust +húztak. A vendégek, magok sem tudva miért, +éljenezni kezdtek, a pezsgős palaczkok dugói +hatalmasan durrogtak, a poharak egymás után +ürültek ki, a jó kedv és zaj +tetőpontjára hágott, és az +apát-kanonok úr, kit a czigánytus +szónoki kötelességére figyelmeztetett, +fölemelkedett helyéről, föltartotta tele +poharát s ünnepélyes és kenetes hangon +hosszú felköszöntőt mondott.</p> +<p>Először Atlasz Sándor ő +nagyságára, a tiszavégi egyház +nagylelkű kegyurára, kinek vallásos +buzgósága és bőkezűsége +hozta létre a mai szép és +lélekemelő ünnepélyt. Aztán +Szádváry Eveline grófné ő +méltóságára, kinek +lekötelező szívességéből +most e dúsan terített asztalnál +örvendeznek háládatos szívvel az Isten +áldásának. Továbbá Atlasz +Manó ő nagyságára, ki országos +gondjai közepett is talált időt, hogy eleget +tegyen buzgó szíve áhítatos +vágyainak s jelenlétével emelje e nagy +vallásos ünnepély díszét. +Végül,—és itt különösen +fölemelte hangját az apát-kanonok úr +és arczán minden vörös szeplő a +jóakaró leereszkedés egy-egy fényes +napja gyanánt ragyogott,—nem mellőzheti +hallgatással e három kitűnő +testvér tiszteletre méltó szüleit, +kik—bár magok idegen akolhoz, tartoznak—ily +kiváló gyermekekkel +ajándékozták meg az egyházat +és hazát; ő—az apát-kanonok +úr—nem tagadja, hogy bizonyos tekintetben +mindnyájan emberek vagyunk s vannak oly közös +emberi javaink, melyeknek élvezetéből senkit +sem zárhatunk ki, mint az egészség és +hosszú élet: nem hiszi tehát, hogy +bárki is akadna e díszes társaságban, +ki ellenmondana neki, midőn e derék öreg +házaspárnak is jeles gyermekei mellett, +tartós egészséget és hosszú +életet kíván. Éljenek!</p> +<p>A czigányok tust húztak, a vendégek +ordítottak, a poharak összecsengtek. A közelebb +ülők még Atlasz úrral és +nejével is koczintottak, sőt az apát-kanonok +egyenesen hozzájok ment és koczintott velök. +Az öreg asszonyság sírt +örömében és +büszkeségében, sőt a pillanat +fölemelő hatása alatt Atlasz úr is +elfeledte egy perczre titkos bánatát, s a +földi dicsőség legmagasabb ormára +emelkedett, de csak azért, hogy a következő +perczben a legmélyebb örvénybe zuhanjon.</p> +<p>Most a plébános emelkedett föl s figyelmet +kért szavainak. Röviden óhajt +felköszönteni egy ifjú párt mely +önmagában sokkal boldogabb, hogysem hosszas szavakkal +kellene boldogságot kívánni +számára. De mielőtt elárulná, +kire emeli poharát, egy kellemes hírt kell +közölnie a jelenlévő úri +társasággal. Atlasz Sándor ő +nagysága, a mai ünnep bőkezű +hőse, plébániájának +nagylelkű kegyura, tegnap a székesegyházban +örök hűséget esküdött a +kitűnő művész, Boglár +Kálmán szeretetreméltó Klára +leányának. Kívánja tehát, hogy +az Úristen e boldog párt sokáig +éltesse!</p> +<p>Nem számítva, a híres +történeti felköszöntőket, melyek +országok, nemzetek sorsát +döntötték el, alig tett valaha toast oly nagy +hatást, mint a plébános úré. A +vendégek közűl a legtöbben nem +ismerték Klárát, s már az ebéd +elején csodálkozva kérdezgették +egymástól a fiatal nő kilétét, +ki a házi úr mellett ül s oly fesztelenül +beszélget vele. Nagy volt tehát +meglepetésük, midőn meghallották a +valót, s ámbár meglehet, hogy +néhány vidéki kisasszony és az +eladó leányokkal rendelkező +szülők keblében egy pillanatra valami +kellemetlen csalódás érzése mozdult +meg, mégis jó magyar szokás szerint, a toast +befejezése és a tus fölhangzása +után, az első meglepetés elmultával +általános volt a zajos éljenzés, +dobogás, pohárcsengés, s mindenki sietett +szerencsét kívánni az új +párnak. Az egyetemes tolongásban senki sem vette +észre, hogy az öreg Atlasz +halálsápadtan dőlt hátra +székén s feleségével együtt +közel volt az ájuláshoz, hogy Eveline +grófné fölugrott székéről +s ajkai ketté nyíltak, mintha mondani akarna +valamit, de nem juthatott szóhoz, mert az +apát-kanonok a legmelegebb szavakban kivánt neki +és családjának szerencsét e +kitűnő választáshoz, és hogy +Manó apjához sietett, fölrázta +dermedtségéből s haragos arczczal +fülébe súgta: A levelet! miért nem +mutattad meg a levelet? Senki sem vette észre az +ijedségnek és fölháborodásnak e +jeleit, csak Klára, és gondtalan vidám +arczán egy pillanatra a kellemetlen meglepetés +fellege vonult át, mintha csak most jutna eszébe, +hogy férje családjában nem is +láthatják szívesen. De a +következő pillanatban megfogta kezét +Sándor és szüleihez vezette.</p> +<p>—Édes atyám, édes +anyám,—mondá oly halkan, hogy a közelebb +állók sem hallhatták, talán maga +Klára sem,—ha szerettek, ha boldogságomat +akarjátok, nyugodjatok meg választásomban +és áldjatok meg engem, áldjátok meg +nőmet.</p> +<p>És Atlasz úr, utoljára is, jobban +szerette fiát, hogysem végsőig vigye az +ellenállást, s az ő kedvéért +megölelte azt a nőt, kit szíve +mélyéből gyűlölt. Megölelte, +mert fia kívánta, de nem bocsátott meg +neki.</p> +<p>Ezt azonban senki sem látta; az éljenzés, +üdvözlés, szerencsekivánás, +koczintás újult erővel hangzott, s mindenki +azt hihette, hogy valóban egy hosszú, boldog +házasság első napját +ünneplik.</p> +<p>De Góg Ferencz ellenkező +véleményen volt. Oda hajolt Lillához, kinek +szemei villámokat szórtak, s ajka, keze, mindene +reszketett a fölindulástól s +vígasztaló hangon, bár egy kissé +félénken fülébe súgott a +katonás, bajuszos menyecskének.</p> +<p>—Magyarországban a házassággal +még nem ér véget a szerelmi komédia. +Hála Istennek, van még elválás +is.</p> +<hr style="WIDTH: 40%"> +<a name="VIII" id="AVIII"></a> +<p class="center"><br> +<img alt="" src="images/image18.jpg"></p> +<h3>VIII.</h3> +<h5>(Atlasz úr baklövései.)</h5> +<p><br> +Ha Atlasz úr zűrzavaros +kábultságában, mely a plébános +toastja és a rá következő +ünnepélyes jelenet után elfogta lelkét, +gondolkozni tudott volna, megtalálta volna +magyarázatát annak, a mit tegnap nem tudott +megérteni: miért izente Sándor +kétszer is a székvárosból +küldött sürgönyében, hogy minden +jól megy? Ez az ismételve papírra tett +három szó valóban nem volt más, mint +a túláradó boldogság +kitörése, melynek másképen még +nem lehetett kifejezést adni. Mikor Sándor a +plébános kocsijára ült, hogy vele +együtt a székvárosba hajtson, nem merte +remélni, hogy mint Klára férje tér +onnan vissza.</p> +<p>Nem mintha atyjának ellenzésétől +tartott volna. Attól a naptól fogva, midőn +először beszélt vele +szerelméről, meg volt győződve, hogy +bármennyire kedve ellen, de mégis bele fog nyugodni +házasságába, s annál könnyebben +és simábban fog menni a dolog, mennél +hamarabb lép eléje a bevégzett +ténynyel. De a tényt bevégzetté +tenni, ebben látta a legfőbb +nehézséget. Mentől tovább +gondolkozott róla, annál jobban elfogta +lelkét az a csüggedés, mely együtt +jár az igazi szerelemmel, mikor még nem tudja, +viszonzásra talált-e, és egybeveti +saját érdemetlenségét az +imádott lény +tökéletességével. Visszaidézett +emlékébe mindent, mit Klárán +tapasztalt: mosolygását, melylyel +üdvözölte, nevetését, melyet +tréfája vagy néha ügyetlensége +gerjesztett, szavait, még a +legközömbösebbeket is, melyeket vele +váltott; s bár egy-egy pillanatra úgy +vélte látni, hogy szerelem napfénye csillan +föl az összehalmozott emlékek mögül, +bizalmatlansága csakhamar erőt vett rajta s +gúnyosan azt súgta fülébe, hogy az a +nyájasság, melyben oktalan reménye szerelmet +lát, nem egyéb, mint a nagyvilági hölgy +megszokott modora, és esetlen falusi tuskónak +szidta magát, a kihez csak vagyonáért +mehetne valaki nőül.</p> +<p>De arra egy perczig sem gondolt, hogy Klára +vagyonáért menne hozzá. Méltatlannak +találta volna e gondolatot mind a leányhoz, mind +önmagához. A szegény leány oly magasan +állt fölötte az ő szemében, hogy +szegénysége s az ő gazdagsága +számba sem vehető különbség volt a +másik nagy aránytalanság mellett. Az +első harcz tehát, melyet atyjával +vívott s melynek eredményéről +már előre biztos volt, csak a kisebb és +könnyebb küzdelem volt; a másik, a nehezebb, +Klára szívének +meghódítása, csak ezután +következett.</p> +<p>Mindezt elmondta őszintén, leplezetlenül a +plébánosnak, kit meghittjéül +választott szerelmi ügyében. Elmondta, hogy +Klárát szereti és nélküle +boldogtalan lesz, s elmondta, hogy atyjának nincs +kedvére e házasság, de tudja, hogy +végre mégis bele fog nyugodni.</p> +<p>—Erről én is biztos vagyok,—monda a +plébános.—Az öreg úr a maga +régi fogalmai szerint nem is tartja igazi +házasságnak a hozomány nélküli +házasságot. De ez könnyű akadály. +Egyházi törvényeink szerint a +szülők beleegyezése nem szükséges +a házasság +érvényességéhez.</p> +<p>—És atyám igazán szeret engem, s +utoljára is bele fog nyugodni abba, a mi boldoggá +tesz, egyházi törvények nélkül +is,—tevé hozzá Sándor.</p> +<p>—Ezt mondom én is. Az ő ellenzése +nem magáért veendő figyelembe, hanem +Klára miatt. Ismerem ezt a leányt. Ha +észrevenné, hogy az ön családja nem +szívesen látja vagy épen tolakodónak +tartja, soha sem lenne az ön nejévé, +bármennyire szeretné különben.</p> +<p>—Nem szabad észrevennie,—kiáltott +Sándor ijedten.</p> +<p>—Ezt meg tudnám akadályozni.</p> +<p>—De hogyan? Az öreg,—bármily +elismeréssel vagyok szorgalma, szerénysége, +realitása iránt,—valljuk meg, sokkal +járatlanabb a nagyvilági modorban, hogysem el +tudná rejteni ellenszenvét. És ha ön +Klárát mint jegyesét vezetné +eléje, attól tartok, úgy fogadná, +hogy a büszke leányt örökre +elriasztaná öntől.</p> +<p>Sándor egy ideig gondolkozva nézett a +plébános arczára, aztán +örömmel, mintha nagy fölfedezést tett +volna, fölkiáltott.</p> +<p>—Nem mint jegyesemet, hanem mint nőmet +vezetném eléje. Akármit tenne az első +pillanat meglepetésében, Klárát +többé nem riaszthatná vissza, és sokkal +jobban szeret, hogy később bele ne nyugodnék +a meg nem változtatható ténybe. Csak az a +kérdés, lehetséges-e a titkos +házasság?</p> +<p>—Ha én előttem esküsznek meg, az +érvényes és törvényes +házasság lesz, akár titkon, akár +nyilvánosan, akár itt, akár másutt +történik. Ez tehát nem kérdés. +Az egyetlen egy kérdés csak az: akar-e Klára +az ön nejévé lenni?</p> +<p>—Ah! igaza van. Ez az igazi nagy +kérdés.</p> +<p>—A melyre egyikünk sem képes választ +adni.</p> +<p>—Ön jól ismeri Boglárékat, +főtisztelendő úr. Mit gondol,—mit +hisz,—mit vett észre, lehet-e reményem?</p> +<p>—A mi engem illet, őszintén megvallom, +nagyon óhajtanám e házasságot, s +tehetségemhez képest rajta lennék, hogy +teljesüljön. Azt is tudom, hogy Boglár +Kálmánnak sem volna ellene kifogása, +sőt nagy örömmel adná +beleegyezését...</p> +<p>—De a leány! a leány!</p> +<p>—Attól, legjobb lesz, ha egyenesen maga +kérdi meg. A mint én ismerem, a +közbenjáró nála inkább +ártana, mint használna.</p> +<p>—Megkérdjem? Hol van hát? Hova +fordúljak? Írjak neki? Tudja, hogy a tollal nem +igen tudok bánni, még kevésbbé, mint +a szóval, pedig ebben sem vagyok valami nagy mester.</p> +<p>—Jobb szóval, mint tollal. Én azt +tanácslom, vesse el bizalmatlanságát, +álljon Klára elé s őszintén, +nyiltan kérdezze meg tőle, akar-e +nejévé lenni?</p> +<p>—És ha azt feleli, hogy nem akar?</p> +<p>—Akkor nem is lesz, és nincs az a hatalom, mely +rá kényszerítse. De miért +csüggedjünk? Miért ne reméljük a +jobbat?</p> +<p>—Ön a jobbat +reméli?—kérdé mohón +Sándor.</p> +<p>—Remélem, de biztosat nem mondhatok,—felelt +kitérőleg a plébános. Újra +csak oda térek vissza; ha bizonyosat akar tudni, forduljon +a legilletékesebb forráshoz.</p> +<p>—De mikor úgy félek a lesujtó +választól,—mondá Sándor, +újra visszatérő +csüggedéssel.—Ez a bizonytalanság +bármilyen kínos, mégis van benne valami +édes, mert egy-egy pillanatra mégis +fölvidámít a remény. De a rideg +valóság, a kérlelhetetlen, visszavonhatatlan +megtagadás—nem—ennek nem merem kitenni +magamat.</p> +<p>—Soha sem tapasztaltam, de mindig hallottam, hogy a +szerelmesek gyávák,—felelt a +plébános vállat vonva,—hanem ilyen +gyáva szerelmest még soha sem láttam.</p> +<p>—Gyáva, gyáva!—mondá +Sándor elpirulva.—Épen ebből +láthatja, hogy igazán szeretem. Elégszer +voltam bátor ott, hol nem szerettem; az igaz szerelem, +úgy látszik, gyávává teszi a +szívet. Hiszen még azt sem tudom, nem +jövök-e későn, nem szeret-e már +más valakit Klára?</p> +<p>—Biztosítom, hogy nem!—kiáltott a +plébános szokatlan erélylyel. Nem szeret, +senkit sem szeret. Szíve egészen szabad, ha csak +ön nem vette még be.</p> +<p>—Megkérdem, megkérdem tőle, +minél előbb,—mondá Sándor, +kinek csüggedése, a szerelmesek örök +törvénye szerint, egy pillanatra ismét a +reménynek hagyott helyet.</p> +<p>—Ha akarja, ezt még ma vagy holnap megteheti. +Kocsim készen áll, be kell rándulnom a +templomszentelés ügyében a +székvárosba. Jőjjön velem, ott +tisztába jöhet mindennel. Klára több nap +óta itt van atyjával, ki a püspöki +kápolna képeit javítja. Ha kedve van velem +jönni, siessen haza, készüljön fel, +félóra múlva udvarán leszek +kocsimmal.</p> +<p>Így történt, hogy mialatt Atlasz úr +a vasútnál várta másik két +gyermekét, kiknek segítségével meg +akarta akadályozni Sándor +házasságát, ez épen akkor indult +leánykérő útjára.</p> +<p>Ugyanabba a fogadóba szálltak, hol Boglár +Kálmán lakott leányával. A +főpinczér, ki mint régi +ismerősét üdvözölte a +plébánost, +kérdezősködésére azt +válaszolta, hogy Boglár úr Bogdán +kanonoknál ebédelt s még nem tért +haza. A kisasszony itthon maradt, szobájába vitette +az ebédet s most ott van.</p> +<p>—Mintha csak mi rendeztük volna el az egész +helyzetet,—szólt a plébános +Sándorhoz.—Nekem úgy is beszédem van +Bogdán kanonokkal, egyenesen oda sietek hát; +ön pedig szedje össze bátorságát, +menjen be Klárához, beszéljen vele +őszintén, s remélem, mire +visszajövök, mindent rendben fogok találni.</p> +<p>És valóban rendben talált mindent. Mikor +egy óra múlva a két Boglár +visszatért a fogadóba s benyitott a szobába, +Klára vidáman, boldogan lépett atyja +elé és Sándort, kinek arcza sugárzott +a boldogságtól, kezénél fogva +hozzája vonta e szavakkal:</p> +<p>—Van szerencsém bemutatni +vőlegényemet.</p> +<p>Hogyan jutottak ide? Sándor maga +legkevésbbé tudta volna megmondani. Minden, a mi +történt, úgy kavargott fejében, mint +valami zűrzavaros álom, melyből egyszerre +napfény, madárdal, meleg tavaszi szellő +ébreszti föl. Homályosan emlékezett +arra, hogy midőn félénk kopogás +után a szobába lépett, Klára +meglepetve, örvendve ugrott föl az asztal mellől +s oly őszinte mosolylyal nyújtott neki kezet, hogy +egyszerre csodálatos módon megszállta a +bátorság és beszélni kezdett. Hogy +mit beszélt össze, azt nemcsak most nem tudná +megmondani, de akkor sem tudta. Eleinte úgy rémlett +szemének, a leány sem értette, s meglepetve, +csodálkozva nézett rá; de utoljára +mégis megértette és kezét +nyújtotta feléje. «Hiszi-e, hogy +boldoggá fogom tenni?» ... mintha ezt +kérdezte volna tőle; de azt már nem tudta, +mit felelt rá, csak arra emlékezett még, +hogy magához vonta kezét és +átölelte derekát, és a leány +vállára hajtotta fejét, s könnyezve +és mosolyogva mondta: «Ki hitte volna, hogy a +jó pajtásságból szerelem +legyen?»</p> +<p>Boglár Kálmán hangos örömmel +üdvözölte leánya +vőlegényét és jókedvű +czélzásokat tett a sok vadászatra, melyet +együtt végeztek s utoljára is egymást +lőtték sziven. De azután elkomolyodott, s +nála szokatlan ünnepélyességgel +monda:</p> +<p>—Gyermekeim, az én megegyezésem és +áldásom még nem elég. Ne +feledjük, hogy Sándornak is vannak szülei. Azt +kérdem tehát tőled, fiam: tudják-e +ők is e szép szándékodat és +biztos vagy-e megegyezésökről?</p> +<p>—Tudják,—felelt Sándor és +igazat is mondott. A kérdés második +részére azonban csak kitérőleg mert +válaszolni:—és sokkal jobban szeretnek engem, +hogysem megtagadnák tőlem +megegyezésöket és áldásukat.</p> +<p>Klára nem is nagyon figyelt e +szóváltásra s eszébe sem jutott, +mélyebben behatolni e kérdésbe vagy ki nem +elégítőnek találni Sándor +kitérő válaszát. Azon idő +alatt, melyet a tiszavégi kastélyban +töltött, ő is egészen belejutott az ott +uralkodó áramlatba, mely határozottan +kedvezőtlen volt az öregek +tekintélyének, s abból állt, hogy +mindenki Sándort tekintette az igazi úrnak s nem +igen vette számba az öregeket. Atlasz úr +és neje rajongó szeretetökkel magok +adták erre a legfőbb példát s nem +gondolták meg, hogy az így +fölállított helyzet majd akkor is megtartja +erejét, mikor akaratuk +összeütközésbe jöhet +Sándoréval. Klára így találta +a helyzetet, így szokta meg, s a nélkül, hogy +tiszteletlenséggel viseltetnék Sándor +szülei iránt, egyszerűen nem gondolt +reájok s eszébe sem jutott, hogy +beleegyezésök egyáltalában +kérdésbe jöhetne, mikor Sándor +akaratáról van szó.</p> +<p>Igen világosnak és természetesnek +találta tehát Sándor feleletét s nem +is törődött vele többé. Még +azon sem ütközött meg, midőn a +plébános, atyjának régi jó +barátja, csaknem testvére, kit +gyermekkorától megszokott +nagybátyjának tekinteni, azt mondá, hogy +legjobbnak tartja, ha holnap rögtön megesküsznek +és Sándor őt már mint nejét +viszi haza. Eredetinek találta e gondolatot, mely +már azért is megnyerte tetszését, +mert eltért a közönséges +chablontól. Mi természetesebb, mint hogy a kik +szeretik egymást, minél előbb +egymásé legyenek, ha nem függ +mástól, csak saját akaratuktól +és nem kell legyőzniök semmi akadályt? +Azt a nyárspolgárias szokást, hogy a +menyasszony hónapokon át járjon +lesütött szemmel a boltokba bevásárolni +és elpirulva fogadja az udvarias boltoslegények +szerencsekívánatait, mindig nagyon +nevetségesnek találta.</p> +<p>Csak akkor ötlött egy pillanatra eszébe, hogy +e sietős és titkos +házasságkötésnek oka talán +Sándor szüleinek ellenzése lehetett, +midőn azt a lesújtó hatást +látta, melyet a plébános +felköszöntője férjének +családjára gyakorolt. De ez is könnyű, +elfutó felhő volt; gondtalan, gyanútlan +lelke gyorsan lerázta magáról a kellemetlen +benyomást, s egészen természetesnek, +őszintének, mintegy köteles +szentesítésnek vette azt az ölelést, +melylyel férjének atyja keblére fogadta s +ezzel kifejezte teljes megnyugvását.</p> +<p>Pedig Atlasz úr nem nyugodott meg. És ha +talán félénkség vagy fiának +szeretete el is némította volna, voltak mellette, a +kik fölnyissák száját és +elhitessék vele, hogy épen fia iránt +való szeretetből nem szabad megnyugodnia.</p> +<p>Mialatt a vendégek ebéd után +kisebb-nagyobb csoportokra oszlottak s vagy a kertben vagy a +termekben sétáltak, mulattak, játszottak, +beszélgettek, s Klára egészen +természetesen és könnyedén +átvette a háziasszonyi tisztet, mintha már +évek óta belegyakorolta volna magát, +és Sándor férfi-vendégeinek +különféle mulatságáról +gondoskodott s egy négyes tarokk-parthiet +állított össze az apát-kanonok +úr számára: Atlasz úr +szobájába vezette az öreg asszonyt s rendes +székébe ültette az ablak mellé, hol +bőséges mulatsága akadt az úri +fogatok szemlélésében. Sándor +házasságáról egy szót sem +szóltak; az öreg asszonyság meg volt +rémülve s néha-néha egy +félénk pillantást vetett férje +arczára, mintha a jeladást várná. De +Atlasz úr néma és komor volt s szó +nélkül kiment a szobából.</p> +<p>Az ajtó előtt Góg Ferenczczel +találkozott, ki leskelődni látszott +rá. Az érdemes férfiú vállai +füléig föl voltak húzva s arcza a +legmélyebb fájdalmat fejezte ki.</p> +<p>Megragadta Atlasz úr kezét s hosszasan, +kimondhatatlan részvéttel rázta, mintha nem +találna szavakat e nagy szerencsétlenségben. +Hallgatva mentek tovább a tornáczon s Atlasz +úr keserű arczczal figyelt az épület +túlsó szárnyából +áthallatszó zajra. Góg Ferencz +fájdalmasan vonaglott és fejét +rázta.</p> +<p>—Szép toastot mondott a plébános +úr, száz esztendeig +éljen,—mondá végre Atlasz +úr.</p> +<p>—Szegény húgom! szegény +Lilla!—nyögött Góg Ferencz.—Ha a +villám sújtotta volna, nem lehetett volna +úgy megdermedve. Eleinte attól féltem, +eszét veszti nagy fájdalmában. De a +szívét elvesztette, ah! örökre +elvesztette.</p> +<p>Ezalatt Atlasz úr szobájához +értek. Góg Ferencz meggörnyedve nyitotta ki az +ajtót s engedelmet kért, hogy beléphessen +és csendes magányban átengedhesse +magát nagybátyai szíve +fájdalmának.</p> +<p>A szobában találták Manót +és Eveline grófnét.</p> +<p>Manó a pamlagon ült s lábait az asztalra +tette. E kaszinói helyzetben egymás után +csavargatta a papiros-szivarkákat és oly +csípős füstöt terjesztett el a +szobában, hogy az ember szeme könnybe lábadt +tőle. Nagyon rosszkedvűnek és idegesnek +látszott s lábával dobolt az asztalon. +Eveline az ablakmélyedésben állt és +szemeit törölte. De a könnyeket nem csupán +Manó csípős szivarfüstje facsarta +szeméből; lángoló arcza, +reszkető ajkai azt mutatták, hogy a +grófné keblében hatalmas vihar tombol.</p> +<p>—Na?—mondá Atlasz úr, a mint +megpillantá gyermekeit.</p> +<p>—Na!—felelt Manó és új +szivarkát csavart magának.</p> +<p>—Ott hagytuk a vendégeket,—mondá +Eveline grófné, újra könnyekre fakadva +haragjában.—Reánk ott többé nincs +szükség, mi semmit sem számítunk. +Én legkevesebbet számítok; ott van +már az egyetlen, az igazi háziasszony, észre +sem veszik az én távollétemet.</p> +<p>Atlasz úr keserűen sóhajtott ez +ingerűlt szavakra. Góg Ferencz nagyokat +nyögött s feje egészen elveszett vállai +között.</p> +<p>—A levelet! Miért nem mutattad meg a +levelet?—kiáltott Manó, idegesen dobolva +lábával az asztalon.</p> +<p>—Micsoda levelet?—kérdé Góg +Ferencz, fülét hegyezve.—Bocsánatot +kérek tisztelt szomszéd uraim és +méltóságos +grófné,—folytatá előre +lépve s kimondhatatlan részvéttel +nézve egymás után az Atlasz-család +jelenlévő tagjaira,—bocsánatot +kérek, ha szavaim talán némi illetlen +kiváncsiságot látszanak kifejezni. +Méltóztassék elhinni, nem a +kiváncsiság, hanem a legtisztább rokoni +indulat rúgója kérdésemnek. Igen, +újra kimondom, s vágjanak bár izekre vagy +űzzénnek örök számkivetésbe, +nem vonom viszsza kifejezésemet, a rokoni indulat. +Én a kitűnő Atlasz-család +rokonának tekintem magamat, lélekben, szellemben. +Családi körünkben nyilt titok, hogy szeretett +Lilla húgom, a milliomos, és, nagybátyai +elfogúltság nélkül mondva, +valóban szép özvegy, mély és +kiirthatatlan szerelemmel vonzódik szerencsétlen +eltévelyedett Sándorunkhoz, s eltökélt +szándéka volt nejévé lenni, kinek +én ekképen szerető nagybátyja lettem +volna. És bármi csapást mért +reánk a sors—nem, nem a sors, hanem a +hierarchiával szövetkezett proletariátus +cselszövénye—húgom szerelme +örök és változatlan s én +lélekben síromig nagybátyja maradok +szegény Sándorunknak.—E szent +rokonsági kapocsnál fogva bátor vagyok +újra kérdeni, minő levél az, melyet +meg kellett volna mutatni?</p> +<p>—Itt van, ez a levél,—mondá Atlasz +úr, kinyitva nagy tárczáját s +átnyújtva az ügynök levelét, +melyet Góg Ferencz mohón kikapott +kezéből s nagy figyelemmel végig +olvasott.</p> +<p>—Ezt a levelet,—mondá aztán igen +ünnepélyes hangon,—nemcsak meg kellett volna +mutatni, hanem ezután is meg kell mutatni. Itt egy +iszonyú csalás esete forog fenn, melyet mi +jogtudósok úgy nevezünk, hogy: error in +qualitate personae. Szerencsétlen Sándorunk nem azt +vette el, a kit gondolt, azaz helyesebben kifejezve, nem olyant +vett el, a milyent gondolt, s önnek atyai +kötelessége, fölnyitni szemét +szegény elámított fiának.</p> +<p>—Én is azt mondom,—tevé hozzá +Manó, fölkelve a pamlagról.</p> +<p>—Csalók iránt nem tartozunk semmi +kimélettel,—mondá Eveline +grófné.—Föl kell nyitni Sándor +szemeit.</p> +<p>—Föl fogom nyitni Sándor +szemeit,—fejezé be Atlasz úr teljes +meggyőződéssel.—Csak megvárom, +hogy az apát-kanonok elutazzék, mert úgy +vettem észre, hogy ő is, meg a +plébános is nagyon örültek Sándor +házasságának, s én nem akarom +megharagítani a papokat.</p> +<p>—A hierarchiát tiszteljük, míg az +oltárnál marad,—mondá Góg +Ferencz,—de nem tűrjük, hogy családi +ügyeinkbe avatkozzék. Ez legnagyobb +vívmánya az újkori civilisatiónak. De +jól van, várjuk meg a nagyságos +apát-kanonok úr elutazását, +annál inkább, mert vele +valószínüleg elutazik e szerencsétlen +nő atyja is, a dilettáns festő +művész, és ő sem lesz +útunkban.</p> +<p>—Elutazik!—kiáltott Atlasz úr +keserves arczczal.—Van is eszében! Attól +félek, hogy örökre itt marad s az én +pénzemen játsza az urat. Ismerem már ezt az +ingyenélő népet.</p> +<p>—Bízd csak reám ezt az +embert,—mondá Manó henczegve.—Majd +megértetem vele finoman és aristokratikus +módon, hogy elég volt egy koldus-tarisznyát +akasztani nyakunkba. Jót állok róla, hogy +holnap ő is itt hagyja a házat.</p> +<p>Manó be is váltotta szavát. Másnap +dél felé, midőn Bogdán kanonok +kijelenté, hogy ebédre nem marad itt, hanem +rövid villás reggeli után haza utazik: karon +fogta Boglár Kálmánt és egy kis +sétára hívta a kertbe.</p> +<p>—A kanonokkal utazol?—kérdé +Manó, a mint a kertbe értek.</p> +<p>—Nem,—felelt Boglár csodálkozva.</p> +<p>—Úgy hát velem jösz a vasúton? +Az esti vonattal indulok Budapestre,—folytatá +Manó.</p> +<p>—Ejnye be sürgősen gondoskodol +elutazásomról,—mondá Boglár +Kálmán nevetve.</p> +<p>—Azt gondoltam, hogy sietni fogsz elhagyni apám +kastélyát, mivel már nincs több +reparálni való kép a faluban,—felelt +Manó finoman és aristokratikusan.</p> +<p>Boglár Kálmán meglepetve nézett az +előkelő fiatal úrra; arcza egy pillanatra +elkomorodott, de csakhamar visszanyerte rendes +kifejezését s mosolyogva felelt:</p> +<p>—Az én mesterségem nemcsak képek +festése, hanem lovak idomítása is. De ha te +még ma elutazol, úgy valóban nincs itt +többé semmi dolgom.</p> +<p>Ezzel megfordúlt s egy platánfa +tövében hagyta az elegáns fiatal urat, a ki +bamba képpel bámult utána s azon törte +fejét, sértés vagy bók volt-e, a mit +hallott. Még nem jött tisztába e fontos +kérdéssel, mikor Boglár Kálmán +már eltűnt szeme elől s belépett a +kastély ajtaján.</p> +<p>A lépcsőn a plébánossal +találkozott, ki eljött, hogy jelen legyen +Bogdán kanonok ünnepélyes +búcsúján.</p> +<p>—Jó hogy talállak, +papom,—mondá Boglár Kálmán, +barátja karjába öltve +karját.—Valami fölfedezést tettem. +Úgy látszik, nem vagyok szívesen +látott vendége az Atlasz-családnak.</p> +<p>—Csak ma fedezted föl?—kérdé a +plébános nyugodtan.—És mi vezetett e +nagy fölfedezésre?</p> +<p>—Épen most adta ki útamat a +henczegő Manó, s van okom hinni, hogy apja +megbízásából tette.</p> +<p>—Hát aztán? Mi közöd +hozzájok? E ház ura Sándor, és +ő szívesen lát, arról meg lehetsz +győződve.</p> +<p>—Hohó! nem úgy vagyunk. Te mindig csak a +patrónust látod s neked könnyű csak +Sándort venni tekintetbe. De én itt nem a +patrónus, hanem a házi úr vendége +vagyok.</p> +<p>—Az öreget itt nem szokás figyelembe +venni.</p> +<p>—Eddig én sem vettem, mert eszembe sem jutott, +hogy nem látna a legnagyobb szívességgel. De +most már tudom, hogy terhére vagyok, és ez +egészen más dolog.</p> +<p>—El tudnád hagyni leányodat?</p> +<p>—Klárát nem féltem. Fönn tudja +ő magát tartani s boldogságára nem +szükséges az én segítségem. +Férje szereti, erről meg vagyok +győződve, s ő is szereti +férjét. Az esküvő előtt komolyan +beszéltem vele, s tudom, hogy nem érdekből +ment a fiúhoz. Nem hittem volna, de igaz. Egyenes, +becsületes, őszinte fiúnak ismeri, s ez nyerte +meg szívét. Elég az hozzá, szeretik +egymást, s ez elég Klárának, hogy ha +a család nem is fogadta nagy örömmel +keblébe, föntartsa állását s +boldog legyen. De jelenlétemmel nem akarom +bonyolúltabbá tenni helyzetét s +megnehezíteni küzdelmét. Elmegyek s +élek tovább a magam módja szerint. +Különben itt maradsz te, s ha valaha +szükség lesz reám, mindig ide +szólíthatsz.</p> +<p>Ezalatt fölértek az emeletre. A +plébános az ebédlőbe ment, hol a +kanonok jelentékeny villás reggelivel +erősítette magát a nehány órai +kocsizásra. Boglár Kálmán +leányának szobájába sietett.</p> +<p>Klárát meglepte és elszomorította +atyjának szándéka. Soha sem gondolt arra, +hogy elváljanak egymástól; +legkevésbbé most, midőn +hányódott életök után biztos +és állandó révbe jutottak. +Bizonyára szerelemből lett Sándor +nejévé, s maga az a gondolat, hogy atyjának +nyugalmas életet biztosítson, soha sem bírta +volna arra, hogy szerelem nélkül kezét +nyújtsa valakinek; de szerelmi boldogságát +emelte és tökéletessé tette, hogy apja +is osztozni fog jólétében és +nyugalmában. Atyja azonban könynyedén, +mosolyogva felelt ellenvetéseire. Soha sem gondolt arra, +hogy állandóan leányának falusi +magányában maradjon. Sokkal öregebb +már, hogysem megszokott életmódjával +föl tudna hagyni, s azt hiszi, meghalna, ha mindig egy +helyben kellene maradnia. Már ő csak ezután +is utazgatni fog egyik barátjától a +másikhoz, s vendég lesz ezután is +mindenütt, mint eddig volt. Most is több felé +várják, hova eligérkezett; ha majd +leányára kerül a sor, őt is meg fogja +látogatni, de csak mint vendég, mert +máskép nem tudna élni. Ne Jegyen hát +leánya sem önző s hagyja őt a maga +módja szerint boldogúlni.</p> +<p>Klárának meg kellett ebben nyugodnia, de +mégis könnyezett a szeme, midőn +atyjától, életében +először, hosszú időre +elbúcsúzott. Annál jobb kedvű volt +Boglár Kálmán; nevetve ölelgette meg +Sándort, a ki legalább nehány hétre +akarta itt tartóztatni, s kijelenté, hogy a +legrosszabb ízlésnek tartja, ha a +szülők épen mézes heteikben +alkalmatlankodnak gyermekeiknek. Atlasz úrtól s az +egész családtól is a legvidámabb +hangulatban búcsúzott el, s Klárának +el kellett hinnie, hogy valóban önzés volna +tőle, ha visszatartaná atyját kalandos, +vándorló életének +folytatásától.</p> +<p>Atlasz úr arcza is földerűlt, midőn +saját szemével meggyőződött, +hogy Boglár Kálmán úti +ládája is föl van csatolva a kocsi +bakjára, mely az apát-kanonok urat a városba +fogja vinni. Jó kedvében annyira ment, hogy majdnem +kezet csókolt Bogdán kanonoknak, midőn ez +kenetes ünnepélyességgel búcsút +vett az Atlasz-családtól s megáldotta +valamennyi tagját, még azokat is, kiknek +megáldására nem bírt hivatalos +fölhatalmazással. A kocsis lovai közé +csapott, az apát-kanonok gyűrűs kezével +intett, Boglár Kálmán kendőjét +lobogtatta s egy utolsó mosolygó pillantást +küldött leánya könnyes szemébe, s a +hintó tova robogott, és az Atlasz-család +egyedűl maradt a kastélyban.</p> +<p>Miután a plébános is a falu felé +indúlt, Atlasz úr komoly arczczal megfogta +Sándor kezét és szobájába +vezette. Betette az ablakot, becsukta az ajtót, s +fiának csodálkozó tekintetére +zsebébe nyúlt s kivette onnan a sokszor szerepelt +nagy bőrtárczát.</p> +<p>—Fiam,—kezdé ünnepélyes hangon +s öntudatlanul utánozva Bogdán kanonok +imponáló modorát,—te minket tegnap +megleptél, nagyon megleptél.</p> +<p>—Eh, atyám!—vágott közbe +Sándor,—ezen már túlestünk. +Klára nőm lett, te megáldottad, minek +kezdjük újra az alkudozást?</p> +<p>—Kezdjük újra az alkudozást? Ki +akarja kezdeni az alkudozást?—kiáltott Atlasz +úr, egyszerre kiesve kanonoki +tónusából.—Én csak azt mondom, +hogy te olyan hirtelen leptél meg engem a +feleségeddel, hogy nem nyithattam ki a szemedet az +esküvő előtt. Apai kötelességemet +teljesítem tehát, midőn kinyitom szemedet az +esküvő után.</p> +<p>—Kinyitod a szememet?—kérdé +Sándor, roppant csodálkozással.—Mit +értesz ez alatt?</p> +<p>—Olvasd el ezt a levelet, aztán meg fogod +látni, mit értek ez alatt.</p> +<p>Sándor átvette a levelet és olvasni +kezdte. Arczán eleinte csak +kíváncsiság látszott, de a mint +vége felé közeledett, elsápadt, +szemöldei összehúzódtak s a papir +reszketett kezében. Oly tekintettel emelte szemét +apjára, hogy Atlasz úr megijedt s szinte +megbánta, hogy felnyitotta fia szemét.</p> +<p>—Ki írta ezt a levelet?—kérdé +Sándor rekedten.</p> +<p>—Alá van írva a neve,—felelt Atlasz +úr félénken.</p> +<p>—Jer velem,—mondá Sándor, megragadva +apja kezét és az ajtó felé vonta. De +a mint a tornáczra léptek, megállt, mintha +más jutott volna eszébe. Melle erősen +zihált, homlokán kiütött az +izzadság.</p> +<p>—Nem, nem hozzá,—mormogott, mintegy +magához beszélve.—Előbb +világosság kell, meggyőződést +akarok. Hazugság, nem lehet más! Tudom már, +kitől kérjek magyarázatot.</p> +<p>—Jer velem,—folytatá, ismét +megragadva apja karját s lesietett vele a +lépcsőn.</p> +<p>—Hova megyünk?—kérdé Atlasz +úr aggódva.</p> +<p>—Menjünk, menjünk!—sürgeté +Sándor izgatottan, mintha nem is hallotta volna apja +kérdését. Atlasz úr nem mert +többet szólni s néma rettegéssel haladt +fia mellett.</p> +<p>Átmentek a kerten, s a nyárfáktól +szegélyezett úton a faluba jutva, addig meg nem +álltak, míg a plébániára nem +értek. A plébános irodájában +volt, s ijedten s meglepetve ugrott föl +íróasztalától, midőn a +két Atlasz szobájába lépett és +meglátta Sándor dúlt arczát.</p> +<p>—Uram,—kezdé Sándor, alig +véve lélekzetet, s a gyors menéstől +és indulattól szakadozott hangon,—ön +kezdettől tanúja és meghittje volt +szerelmemnek és segítségemre volt, +midőn Klárát nőmmé tettem. Azt +is tudom, hogy Boglárékat régóta +ismeri, s e levélből meggyőződtem, +hogy közelebbi viszonyban áll velök. Önnek +tudnia kell mindent, mi rájok vonatkozik, s +kötelessége, nekem magyarázatot adni.</p> +<p>—Mindenre kész vagyok magyarázatot +adni,—mondá a plébános +csodálkozva.—Parancsoljon velem.</p> +<p>—Klárát +rágalmazták,—esküszöm, csak +rágalomnak tartom,—nem tudom, nem akarom hinni, hogy +könnyelmű volt, hogy megcsalt, +elámított, hogy őszinte, szerető +szívembe lopta magát, csak azért, hogy +palástot borítson becstelenségére. +Rágalom, hazugság; de a rágalom tövist +vert szívembe, s önön áll, hogy +kihúzza belőle.</p> +<p>—Mit jelent ez?—kiáltott a +plébános fölháborodva.</p> +<p>—Olvassa el ezt a levelet,—mondá +Sándor,—s azután feleljen.</p> +<p>A plébános elolvasta a levelet, +összehajtotta és asztalára dobta.</p> +<p>—Ki tette önnel azt a rossz +tréfát,—kérdé +haragosan,—hogy kezébe adta ezt a levelet?</p> +<p>—Atyám. Ő tudakozódott +Boglárék felől +ügynökénél s ezzel a válaszszal +akarta megakadályozni házasságomat.</p> +<p>—Miért nem mutatta meg hát e levelet az +esküvő előtt?—kérdé a +plébános, vállat vonva.</p> +<p>—Hogy mutattam volna meg az esküvő +előtt, mikor nem híttak meg a +lakodalomra?—kiáltott Atlasz úr egyszerre +ijedt és bosszús hangon.</p> +<p>—Nem arról van most +szó,—vágott közbe +Sándor,—hanem arról, tud-e ön e +rágalomról valamit és kész-e +róla fölvilágosítást adni?</p> +<p>—Kész vagyok,—felelt a +plébános.—Üljenek le és +hallgassanak meg nyugodtan. Biztosítom, hogy nyugodtan +hallgathatnak. Két évvel ezelőtt,—mint +e levél is mondja, Klára jegyben járt egy +fiatal emberrel.</p> +<p>—Mi a neve?—kérdé Sándor.</p> +<p>—Nem hiszem, hogy ez életben valaha +találkozhatnék vele. Azóta, a mint tudom, +tönkre ment, elzüllött, elaljasodott. Régi +ismerősei egészen elvesztették szem +elől, csak néha-néha jön felőle +valami hír, hogy közönséges kalandor lett +s egészen elmerült a fővárosi +társadalom posványába.</p> +<p>—Mi a neve?—ismétlé Sándor, +türelmetlenül.</p> +<p>—Lándsa Jenő,—felelt a +plébános.—Ez az ifjú akkor a legjobb +társaságban élt s csillogó +külszínével még el tudta +ámítani a világot. Klára a +gyermekleány rajongó szemével nézett +reá és boldog volt, mikor megkérte +kezét. Egy pár hétig jegyesek voltak. +Mindenütt együtt látták őket, a +miben semmi feltűnőt sem találhatott az, ki +ismerte Klára gyanútlan lelkét, +önálló, csaknem férfias +nevelését. Emlékezhetik, ön +iránt is így viselte magát, +ismeretségök első napjától +fogva; akárhányszor lovagoltak, vadásztak +egyedül a nélkül, hogy ön ebben valami +feltünőt látott volna s ne találta +volna egészen természetesnek.</p> +<p>—Én akkor még nem szóltam neki +szerelemről,—mondá Sándor +elgondolkozva.</p> +<p>—Mondja inkább, hogy becsületes ember +volt,—s nem élt vissza a helyzettel, melyet ez +ártatlan lélek gyanútlan +fesztelensége teremtett. Lándsa Jenőnek, a +mint utólag megtudtuk, soha sem volt komoly +szándéka Klárát nőül +venni. Az egész eljegyzési játék +egyszerűen arra szolgált, hogy közelébe +férhessen. Fogadott czimboráival, hogy +diadalmaskodni fog Klárán. Egy este +elrejtőzött szobájában, s midőn +a leány már bezárkózott és +nyugalomra készült térni, rá +támadott, vakmerően, szemtelenül, +erőszakosan. De rosszúl számított. +Klárának nemcsak modora, szokásai, +kedvtelései voltak férfiasak, hanem ereje is. Nem +sikoltott, nem ütött zajt, hanem úgy +eltaszította a nyomorúltat, hogy a földre +bukott. Azután fölkapta pisztolyát s azzal +fenyegette, hogy rögtön lelövi, ha el nem hagyja +szobáját. Lándsa ijedtében, vagy +inkább számításból, az ablakon +ugrott ki. Czimboráinak, kik az utczán +lesték kalandja végét, úgy +látszik, oly módon adta elő a dolgot, mintha +megnyerte volna fogadását; legalább mint +később megtudtuk, s e levélből is +látom, ez a pletyka terjedt el. A valóság +az, hogy Boglár Kálmán másnap +megvívott a hitvány emberrel és +súlyosan megsebesítette. Azután nem +hallottunk többé felőle; csak azt tudom, hogy +nemsokára utolérte a nemezis, lassankint +kiszorúlt a tisztességes emberek +társaságából s végre +egészen elaljasodott.</p> +<p>Sándor sokáig hallgatott. Mellére hajtott +fővel, mozdulatlanul ült székén s +öntudatlanul jártatta újjait az asztalon. +Végre föltekintett s komoran kérdé:</p> +<p>—Miért nem mondták meg ezt nekem az +esküvő előtt?</p> +<p>—Mit mondtak volna meg?—kiáltott a +plébános föllobbanva.—Az +önérzetes nő köteles megvallani +leendő férjének, ha folt van multján, +ha tévedés emléke nyomja lelkét. De +mi volt itt megvallani való? Vagy talán nem hisz +szavamnak, nem tartja ártatlannak +Klárát?</p> +<p>—Igen, igen, igaz, ő ártatlan, +köszönöm a +felvilágosítást,—mondá +Sándor, lassan fölemelkedve +székéről.—Hallod, atyám, +Klára ártatlan! Hála istennek! Szót +se többet erről a levélről! +Vigyázz, Klára meg ne tudja, hogy +kételkedünk benne!</p> +<p>De arczán nem látszott az a megnyugvás, +melyet szavai fejeztek ki. Midőn kezét +nyujtá a plébánosnak, az hideg volt, mint a +jég, és szemét komoran, elgondolkozva +szegzé a földre. Lassan, nehéz +léptekkel ment ki a szobából, minden +további szó nélkül. Atlasz úr +fölugrott és fia után akart sietni, de a +plébános az ajtó elé állt +és elzárta a menekülés +útját.</p> +<p>—No, Atlasz úr,—mondá +komolyan,—büszke lehet rá, hogy ma olyan bakot +lőtt, a milyen csak nagy ritkán kerül a +vadász csöve elé.</p> +<p>Atlasz úr mindig félt a +plébánostól s nem szeretett vele +vitába bocsátkozni. Most is +kényelmetlenül feszengett előtte s nem tudta, +melyik lábára támaszkodjék, de +arczán mégis látszott valami daczos +kifejezés, melyet máskor nem mert volna +mutatni.</p> +<p>—Bakot lőttem? Micsoda bakot +lőttem?—mondá morogva.</p> +<p>—Azt hittem, megelégszik azzal az egy bakkal, +melyet kedves Manó fia által lövetett, +midőn Klára atyját csaknem kidobatta +házából.</p> +<p>—Vagyok talán köteles eltartani a +Klára egész +atyafiságát?—kérdé daczosan +Atlasz úr.</p> +<a name="9" id="A9"></a><br> +<p class="center"><img alt= +"—Nem tartja ártatlannak Klárát?" src= +"images/image19.jpg"></p> +<h5><i>—Nem tartja ártatlannak +Klárát?</i></h5> +<br> +<p>—Boglár Kálmán nem szorult arra, +hogy ön eltartsa; de Sándor fia rászorult +volna, hogy neje ne veszítse el atyját, a ki +legjobb védelmezője, őre lett volna +nyugalmuknak, boldogságuknak. Ön nem akarta. +Jó. Bakot lőtt vele. De miért nem +elégedett meg ezzel? Miért akarja erővel +boldogtalanná tenni fiát? Nem vette észre, +hogy Sándor féltékeny +természetű? E vészes szenvedély eddig +szíve mélyén pihent, de az ön +szerencsétlen baklövése +fölébresztette, s ha a szörnyeteg +fölébredt, akkor ordít és +zsákmányt keres. Ki számíthatja ki, +mi lesz ennek következménye? A férget +beültette fia szívébe, és ki tudja, nem +fog-e oly nagyra nőni, hogy megőrli +szívét és elpusztítja +nyugalmát, boldogságát?</p> +<p>—Apai kötelességemet tettem,—felelt +Atlasz úr megátalkodottan.</p> +<p>—Az apa kötelessége nem az, hogy +boldogtalanná tegye fiát.</p> +<p>—A főtisztelendő úr úgy +bánik velem, mintha én volnék egy rossz +apa,—felelt Atlasz úr, egyre +merészebben,—pedig én jobban tudhatom, mert +nekem van három gyermekem és a +főtisztelendő úrnak egy sincs. És +mindenki, a kinek van esze, azt mondta, hogy apai +kötelességem fölnyitni Sándor +szemét.</p> +<p>—Ugyan ki mondta?</p> +<p>—A leányom, az Eveline grófné, meg +a Manó fiam, meg a Góg Ferencz +uraság—</p> +<p>—Micsoda!—kiáltott a +plébános, most igazán haragra +lobbanva.—Még ennek is megmutatta a levelet?</p> +<p>—Miért ne mutattam volna meg? A Góg +Ferencz olyan, mintha volna rokonunk és nagybátyja +Sándornak, mert a húga, a szép gazdag +özvegy, szeretett volna Sándor felesége +lenni,—bár lett volna,—tevé +hozzá Atlasz úr daczosan.</p> +<p>—Ennek ugyan megadta,—mondá a +plébános boszúsan.—Megnyitotta +zsilipjét a legféktelenebb pletykának. +Menjen, menjen Atlasz úr; hiába mondja, hogy +ön nem vadász. Három ilyen +óriási bakot, a milyet ön lőtt ma, a +legügyesebb Nimród sem tudna egy nap elejteni.</p> +<p>Ezzel félre lépett az ajtóból, s +Atlasz úr fölhasználva a támadt +rést, vadász-zsákmányával +terhelten, de még mindig mogorva és daczos +arczczal, szó nélkül kiosont a +szobából.</p> +<hr style="WIDTH: 40%"> +<a name="IX" id="AIX"></a> +<p class="center"><br> +<img alt="" src="images/image20.jpg"></p> +<h3>IX.</h3> +<h5>(Pénzügyek.)</h5> +<p><br> +A következő napokban Manó és Eveline +zilált pénzügyeinek rendezése annyira +igénybe vette Atlasz urat, hogy nem foglalkozhatott +Sándor további boldogításával. +Manó fiát néhány ezer forinttal s +azzal a vígasztalással tette vasútra, hogy +nemsokára utána megy a fővárosba +és személyesen egyenlíti ki +adósságait. Egyelőre sürgősebb +dolog a grófi ügyek rendezése, nemcsak +azért, mert egy grófnak még +adóssága is főbb rangú, mint a +közönséges emberé, hanem +különösen azért, mert a veszély +sokkal égetőbb s Eveline grófné +szüntelenül rémképeket fest atyja +elé, melyekben hol Szádváry gróf +öngyilkosságát, hol a kis grófi +unokák rongyokba burkolt koldús alakjait +tüntei föl rikító színekkel. +Atlasz úrnak a háta borzong és égnek +mered minden haja szála s egy időre még +Sándor házasságát is +elviselhető szerencsétlenségnek tartja e +nagyobb csapás mellett. Összeszedi minden +fölkelő pénzét, s harmadnapra a +nevezetes templom-szentelés után +leányával együtt útra kel a +Szádváryak ősi fészke +felé.</p> +<p>Sokkal több időt töltött itt, mint +előre gondolta volna. A fiatal Szádváry +gróf olyan jól gazdálkodott, hogy már +csak nagy nehezen, igen sok furfanggal és még +több készpénzzel lehetett partra juttatni +speculatióinak hínárjából. +És Atlasz úr még csak +szemrehányást sem tehetett neki, mert +valóban nem lehetett pazarlásról, +könnyelműségről vádolni. A +háztartás nem volt fényűző; +nagyúri passiókról, melyek Manó +adósságait szülték, itt szó sem +volt. A fiatal gróf csakugyan takarékosan +élt s majdnem fukar volt magára és +családjára nézve; azért Atlasz +úr, ámbár a haját szerette volna +kitépni, midőn belepillantott grófi +vejének üzleti dolgaiba, nem vehette lelkére, +hogy megharagudjék e jóakaratú, de +ügyetlen kezű fiatal emberre, s csak szelíd +tanácsadás hangján fejezte ki előtte +abbeli meggyőződését, hogy maradjon +mindenki a maga rendeltetése mellett: a zsidó +szerezzen s a gróf éljen a készből, +rangja szerint.</p> +<p>—Rangja szerint!—kiáltott a fiatal +gróf, kissé ingerülten.—Hát azt +hiszi ön, hogy e jószág +jövedelméből rangom szerint élhetek? +Tizenkét ezer forint a legjobb esetben! Mi az egy +grófnak, ha rangja szerint akar élni?</p> +<p>—Az én háztartásom is kijön +annyival,—jegyzé meg Atlasz úr +félénken.</p> +<p>—Elhiszem! Ön Atlasz Samu. Én pedig +gróf Szádváry Arthur vagyok. E +között van egy kis különbség?</p> +<p>Ez ellen Atlasz úr semmit sem szólhatott. A +különbséget nem tagadhatta.</p> +<p>—Látja öreg,—mondá a fiatal +gróf, egy kissé barátságosabban, mert +utoljára is meg kell becsülni azt, a kitől +százezreket várunk,—látja, öreg, +épen az vert adósságba, hogy rangom szerint +akarnék élni. Az a becsvágyam van, hogy +helyreállítsam a Szádváryak +ősi fényét s visszaszerezzem mindazt a +vagyont, mely hajdan családunké volt. Akkor +aztán igazán élhetnék rangom szerint; +de míg idáig juthatok, szereznem kell, sokat kell +szereznem.</p> +<p>—Seregeknek ura!—jajveszékelt Atlasz +úr—hát még eztán is szerezni +akar?</p> +<p>—És ön ezt helytelennek találja? +Ön, a ki egész életét szerzéssel +töltötte és ezt tartja az ember legfőbb +hivatásának?</p> +<p>—Igen, mert én zsidó +vagyok,—kiáltott Atlasz úr elkeseredve.</p> +<p>—Hallja, öreg, ez már mégis +elbizakodottság. Hát maga azt hiszi, hogy csak a +zsidónak van esze a szerzésre?</p> +<p>—Dehogy hiszem, dehogy hiszem!—felelt Atlasz +úr, elfintorítva arczát, mert Manó +fia jutott eszébe.—Csak azt akartam mondani, hogy +nekem a véremben volt, én arra születtem, arra +nevelkedtem, hogy szerezzek, és meg is mutattam, hogy +tudok szerezni. De magának a hetvenhetedik öregapja +is csak költeni tudott; magának a +vérében van, hogy költsön, és az +eddigi speculatióival meg is mutatta, hogy nem tud +szerezni, mert mindenbe belebukott. Mennyei +Úristen!—folytatá Atlasz úr, +összecsapva kezeit,—hová jutottunk, hogy nekem +kell egy grófot a grófi életre +tanítani!</p> +<p>—Igaz, hogy eddigi vállalataim rosszúl +sikerültek,—mondá a fiatal gróf, +elgondolkozva,—de az mindenkivel megeshetik. Ki tudja, +hátha ezentúl szerencsésebb leszek +üzleteimben?</p> +<p>—Ne mondja azt, hogy üzlet, ki nem állhatom, +ha egy gróf azt mondja, hogy +üzlet,—kiáltott Atlasz úr, +megrázkódva.—Tudom már, mit jelent az +üzlet, mikor egy gróf veszi a szájába; +láttam a parket-gyárat, ütne bele a +hetvenhét istennyila!</p> +<p>—A parket-gyár nem jövedelmezett, az igaz; +de ha kiterjeszteném az üzletet, ha jobb +munkásokat hozatnék—</p> +<p>—Ne mondja tovább!—kiáltott Atlasz +úr, befogva fülét kezével,—ne +mondja tovább, mert mindjárt megüt a guta. +Most még vagyok olyan állapotban, hogy +kitisztázzam az adósságokból, de ha +tovább folytatja a vagyonszerzés +munkáját, nem sokára én is +tönkre jutok és akkor vehetünk mind a ketten +batyut a hátunkra.</p> +<p>—Beszéljen csak a maga +nevében,—mondá a fiatal gróf +bosszúsan.—Ha tönkre jutok, nem +öntől fogom kérdeni, mit tegyek.</p> +<p>—Jaj nekem! úgy is tudom, hogy nem tőlem +kérdené,—sóhajtott Atlasz úr, +megborzadva. Eszébe jutottak Eveline +rémképei: a töltött pisztoly, a +koldúsrongyok, és sietett megnyugtatni e +lobbanékony fiatal mágnást.</p> +<p>—Ki mondta, hogy batyut vegyen a +hátára?—folytatá engesztelő +hangon s kissé erőltetett nevetéssel.</p> +<p>—Tudom én, hogy egy gróf +Szádváry nem arra született, hogy batyut +vegyen a hátára. Semmit sem fog venni, se a +hátára, se a szájába; azért +van itt az öreg Atlasz, hogy segítsen az ő +grófi vején. Most még tudok segíteni; +csak azért mondtam, hogy ne speculáljon +többet, mert attól féltem, hogy +utoljára majd én sem tudok segíteni. De most +még nem vagyok ott, még mindent jóvá +tehetünk. Hallgasson rám és ha +tanácsomat követi, a fejemet teszem rá, hogy +minden jól lesz.</p> +<p>—Beszéljen hát!—mondá a +gróf, türelmetlenül.—Mindjárt ezen +kellett volna kezdeni.</p> +<p>—Mielőtt pénzt adok, akartam jó +tanácsot adni,—felelt Atlasz úr, +mosolyogva.—Tudom, hogy a pénzt szívesebben +veszik, mint a tanácsot, de az én +pénzemből csak akkor lesz magának igazi +haszna, ha követi a jó tanácsomat. Most pedig +nem beszélek, hanem teszek. Az adósságokat +átnéztem, a hitelezőkkel megegyeztem. Egy +részt kifizettem készpénzzel, a másik +részt magamra vállaltam és +betábláztattam az én uradalmamra. Most +már nekem is van adósságom, a mit soha sem +hittem volna.</p> +<p>—Könnyű magának; egy év alatt +kiheveri.</p> +<p>—Egy év alatt kiheverem. Ki is kell heverni, mert +ha egy Atlasz Samu jószágán +adósság van, az annyit jelent, mint ha egy +gróf Szádváry megszökik egy +párbaj elől.</p> +<p>—A hasonlat nem egészen talál; de mindegy. +A fő dolog az, hogy átvette +adósságaimat.</p> +<p>—A fő dolog, hogy átvettem +adósságait,—ismétlé Atlasz +úr, kissé elkeseredve, mert melegebb +elismerést és dicséretet várt volna +vejétől.—A főbb dolog, hogy +magamról is lerázzam az adósságokat. +Ez is meg fog történni Isten +segítségével, egy esztendő alatt. A +legfőbb dolog pedig az, hogy vőm uram, a +gróf úr, ne csináljon több +adósságot.</p> +<p>—Legyen nyugodt, öreg!</p> +<p>—Leszek nyugodt, ha követi tanácsaimat.</p> +<p>—Halljuk azokat a +tanácsokat!—kiáltott a fiatal gróf, +jó kedvvel.—A ki annyit fizet értünk, +megérdemli, hogy tanácsait is meghallgassuk.</p> +<p>—Először is,—kezdé Atlasz +úr újjain számolva a bölcs +tanácsokat,—föl fog hagyni minden +üzlettel, vállalkozással és +gazdálkodással.</p> +<p>—Micsoda? A gazdálkodással is? Hát +aztán mi lesz a jószágból, mi lesz +belőlem?</p> +<p>—Ez a második és a harmadik pont; csak +tessék jól vigyázni. A +jószágot bérbe fogja adni, találtam +is már egy solid bérlőt és +megegyeztem vele. Fog fizetni évenként +tizenkét ezer forintot, s a kastélyt és a +parkot meghagyja magoknak, hogyha nyáron haza jönnek, +legyen hol játszani az én grófi +unokáimnak.</p> +<p>—Haza jövünk? Nyáron? Hát +máskor hol leszünk?</p> +<p>—Ez a harmadik pont. Most vannak a +képviselő-választások. Ebben a +kerületben magát fogják +fölléptetni. Már adtam be offertet a +vezérlő uraságoknak és +acceptálták. Én fizetek négyezer +forintot készpénzben és magát +megválasztják képviselőnek.</p> +<p>—Képviselőnek? Engem? Aztán melyik +párthoz kell tartoznom?</p> +<p>—Az mindegy. Választhat magának +pártot; de én azt tanácslom, legyen +kormánypárti, mert akkor legkönnyebben kaphat +hivatalt vagy épen viszszajön a megyébe, mint +főispán. Egy grófból minden lehet. No +hát, mit mond az öreg Atlasz tanácsaihoz?</p> +<p>—Az öreg Atlasz tanácsai valóban +aranyat érnek,—felelt a fiatal gróf +elégedetten.—Megadom magamat és elfogadok +mindent.</p> +<p>—És igéri, hogy nem csinál +több adóságot?—kérdé +Atlasz úr jó kedvvel, mert vejének +elismerő szavai nagyon +föllelkesítették.</p> +<p>—Mindent igérek,—viszonzá +könnyedén a gróf.</p> +<p>—Hála Istennek, ezt hát rendbe hoztuk. +Most még hátra van a másik.</p> +<p>—Micsoda másik?</p> +<p>—A Manó fiam, a ki szintén tele van +adósságokkal.</p> +<p>—Ez már mégis +botrány!—szörnyűködött a +gróf.—Nem jön meg már az esze annak a +fiúnak?</p> +<p>—Majd ha maga Pesten fog lakni, akkor vigyázhat +rá és adhat neki jó +tanácsokat,—mondá Atlasz úr, +szelíd gúnynyal.—De egyelőre +még nekem kell tanácsot adnom, a mi +fizetéssel jár. Mihelyt rendbe jöttem itt +mindennel, megyek föl Buda-Pestre és tisztába +hozom a Manó dolgát. Ha akarja magának is +keresek lakást, hogy a választás után +tüstént beköltözhessék.</p> +<p>—Nagyon jó lesz, öreg, keressen +lakást s fizesse is ki az első negyedet.</p> +<p>Atlasz úr azonban nem utazott el tüstént. +Mindent személyesen akart elvégezni, s mivel a +választások úgy is közel voltak, +elhatározta, hogy személyesen ügyel föl +négyezer forintos befektetésének +kamatozására. Különben sem volt +ellenére a grófi napfény sugaraiban +sütkérezni s veje még soha sem volt +iránta oly jó hangulattal és annyi +figyelemmel, mint most, midőn minden +adósságát kifizette s új +ösvényt nyitott becsvágyának. +Fölhasználta hát a kedvező alkalmat, s +teljes tüdővel szívta magába az +aristokratikus levegőt és élvezte azt a +dicsőséget, hogy mint gróf +Szádváry apósát mutatták be a +kerületi nagy uraknak s együtt evett velök a +választók lakomáján.</p> +<p>Midőn aztán mindent rendbe hozott, az +adósságokat kifizette és +átíratta, a jószágot átadta a +bérlőnek és végig hallgatta +vejének beszédét, melylyel a +mandátumot megköszönte +választóinak, megölelte leányát +s külön még egy ezer forintos ropogós +bankjegyet csúsztatott kezébe; ölébe +vette unokáit s mindegyiknek tíz darab +fényes aranyat ajándékozott, azután +gazdag borravalókat osztogatott ki a cselédek +közt, nehogy megszólják és +zsidónak mondják grófi gazdájok +apósát, s megkönnyebbült zsebbel +és szívvel ült a vasútra, eltelve +aristokratikus dicsőséggel és szinte +elfeledve, hogy csaknem minden ölelést, minden +kézszorítást, minden kalapemelést +külön-külön drága pénzzel +kellett megfizetnie.</p> +<p>Ilyen drágán megfizetett +dicsőséget élvezett a +fővárosban is, Manó fiának +jóvoltából. Pompás szobában +lakott, nagyszerű ebédeket evett, drága +külföldi borokat ivott, kocsikázott, +színházba járt, s előkelő +fiatal urakkal ismerkedett meg, kik öregnek +szólították és a +vállára veregettek. A mint Manó mondta, +csupa casinói tagok voltak: grófok, +bárók, kamarások, Atlasz úr feje +szédült, szeme káprázott a nagy +uraságtól és főúri +dicsőségtől, és fizetett, mint a +köles. Manó ügyeit sokkal könnyebb volt +rendezni; nem kellett se hitelezőkkel kiegyezni, se +átíratni, se haszonbérlőt keresni +vagy képviselőségi offertet nyújtani +be; nem kellett tenni semmi egyebet, mint fizetni. Az +adósságok mind váltóra voltak, ismert +uzsorások birtokában, kik mereven +visszautasítottak minden alkudozást, és, +mint Shylock, ragaszkodtak a kötéshez. Atlasz +úr kifizetett mindent, s midőn az +összszeszedett váltókat +ünnepélyesen elégette, megeskette fiát, +hogy nem fog több adósságot +csinálni.</p> +<p>Manó megesküdött és négyezer +forintot kért atyjától, hogy új +életpályáját adósság +nélkül kezdhesse meg.</p> +<p>—Micsoda!—kiáltott Atlasz úr +elszörnyedve.—Még adjak négyezer +forintot? Hát azt hiszed, én +bankócsináló gép vagyok?</p> +<p>—Csak ne légy kicsinyes, öreg,—felelt +Manó nyugodtan.—Épen most esküdtem meg, +hogy nem csinálok több adósságot; csak +nem szeghetem meg eskümet mindjárt az első +nap? Pénzre pedig szükségem van, nincs +hát egyéb hátra, mint hogy te adj. Ez csak +világos.</p> +<p>—Világos, világos,—mondá +Atlasz úr, fejét vakarva,—csak az nem +világos, mire kell neked annyi pénz, mikor nincs +semmi adósságod?</p> +<p>—Miből éljek, ha nincs pénzem?</p> +<p>—Hát a fizetésed?</p> +<p>—Az a rongy?—kiáltott Manó +fitymálva.—Hiszen ez még szivarra sem +elég.</p> +<p>—Drága szivarokat szoktál +szívni,—mondá Atlasz úr.</p> +<p>—Egy szó mint száz, ha azt akarod, hogy +rangomhoz képest éljek és becsületet +szerezzek az Atlasz névnek, nekem is legalább annyi +apanaget kell adnod, mint Szádváryéknak. +Még így is meg kell szorítnom +kiadásaimat, össze kell húznom magamat. De +annyit én is joggal megkivánhatok, mint +Szádváry, a ki nem is fiad, csak vőd.</p> +<p>—De gróf.</p> +<p>—Több gróf vagyok én, mint ő, +habár nincs meg a czímerem.</p> +<p>—Az igaz,—mondá Atlasz úr, +félig büszke, félig savanyú +arczczal.—De a Szádváryék +négyen vannak, te meg csak egyedül.</p> +<p>—Ez csak mellettem szól. A ki otthon él s +a kinek olyan jó gazdasszony a felesége, mint +Eveline, annak negyedmagával is olcsóbban meg lehet +élnie, mint nekem, ki a főrangú világ +örvényének kellő közepébe +vagyok kidobva. Ha így okoskodunk, nekem még +többet lehetne követelnem, mint a mennyit +sógorom kap. De nagylelkű és szerény +leszek, s megelégszem ugyanannyival.</p> +<a name="10" id="A10"></a><br> +<p class="center"><img alt= +"Mereven és feszesen ült egyik középső ülésen." +src="images/image21.jpg"></p> +<h5><i>Mereven és feszesen ült egyik +középső ülésen.</i></h5> +<br> +<p>—Jaj nekem! a te szerénységed nagyon sokba +kerül. Akkor hát ez a négyezer forint a conto +lesz az apanage-ra?</p> +<p>—Semmi à conto! Ez szükséges +befektetés a józanabb és szerényebb +életmód megkezdésére. A conto! Hogy +is ne! Ugyan, öreg, fizess már és ne +zsidóskodjál!</p> +<p>Ez az utolsó szó Atlasz úrnak minden +ellenvetését elnémította. Nem +zsidóskodott, fizetett s megigérte, hogy +ezentúl havi részletekben pontosan felküldi az +évi pénzt. Manó viszont megigérte, +hogy nem csinál több adósságot s nagy +búcsúebédet adott atyja tiszteletére, +melyben csupa fiatal főurak vettek részt és +igen zajosan mulattak. Ebéd után Manó +saját fogatán vitte ki atyját a +vasúthoz s nem engedte, hogy szokása szerint a +második osztályra váltson jegyet. Atlasz +úr nem akart ártani fia +tekintélyének, a ki szégyelt volna +búcsút venni egy másodosztályú +utastól, és az első helyre váltott +jegyet, a hol igen kényelmetlenül érezte +magát és az egész úton nem mert +szivarra gyújtani. Mereven és feszesen ült +egyik középső ülésen s +mozdulatlanúl nézett kifelé, a rohamosan +eltünedező távíró +oszlopokra.</p> +<p>—Sok pénzembe került, de mégis rendbe +hoztam a dolgot,—gondolá magában Atlasz +úr, elég ideje lévén gondolkozni, +mert utitársai közül senki sem ereszkedett vele +szóváltásba s ő sem mert +megszólítani senkit.—Elment ugyan minden +készpénzem, adósságot is +vállaltam, de egy jó termés megint +elég pénzt fog hozni s az adósságot +könnyű lesz kifizetni. A fődolog az, hogy +megmentettem leányomat és grófi +unokáimat a koldusbottól, s a helyes útra +térítettem vőmet és Manó +fiamat. Az egyik nem fog többet speculálni, +képviselő lesz, főispán, talán +miniszter, s magával együtt emelni fogja +családomat; a másik nem csinál több +adósságot, úri módon fog élni +a nagyúri társaságban, ismertté +és tiszteltté teszi az Atlasz nevet, mindegyre +magasabb és magasabb hivatalba jut s végre elvesz +egy milliomos leányt és +báróságot szerez. Báró +Atlasz—nem is hangzik rosszúl. Igaz, hogy sok +pénzembe került, de a kinek van pénze, az +fizethet, s arra nézve még kis baj az, melyen +pénzzel lehet segíteni. Ah! Sándor +baján nem segít a pénz. Ez a +szerencsétlen házasság tönkre tette +jövőjét; nem lesz belőle más, +mint közönséges falusi gazda, a ki élni +fog abból a vagyonból, melyet tőlem kap, ha +ugyan a felesége azt is el nem veri. Ah! miért nem +tudtam előbb megmutatni neki azt a levelet! Talán +nem vette volna el e gyanús erkölcsű +leányt. Legalább ha elvette, válnék +el tőle! A Góg Ferencz, a ki nagy jogtudós, +azt mondja, hogy nálunk, azaz nálok könynyen +megy az elválás, és a szép Lilla +akkor is szívesen nőül menne Sándorhoz, +mert halálosan bele van bolondulva. Milyen nagy szerencse +volna! Igaz, hogy Sándornak +kálvinistává kell lennie, azt mondja a +Góg Ferencz, és a plébános +kiugranék a bőréből; de úgy +kell neki, ő házasította össze +Sándort a Boglár Klárával. Ah! milyen +kellemes meglepetés volna, ha otthon avval a hírrel +fogadna Sándor, hogy megkezdte a +válópört a felesége ellen.</p> +<hr style="WIDTH: 40%"> +<a name="X" id="AX"></a> +<p class="center"><br> +<img alt="" src="images/image22.jpg"></p> +<h3>X.</h3> +<h5>(A féreg a szívben.)</h5> +<p><br> +Ebben a kellemes meglepetésben nem részesült +Atlasz úr, midőn haza érkezett. +Sándor nem fogadta azzal a hírrel, hogy megkezdte a +válópert; ellenkezőleg, úgy vette +észre, meglehetős békességben +és jó egyetértésben élnek. +Karon fogva jöttek eléje, mikor kiszállt a +hintóból, s Klára jó kedvvel, +mosolyogva nyújtott kezet. De ez ismét csak +újabb lángra lobbantotta Atlasz úr +lelkében a régi ellenszenvet. Ez a jött-ment, +ez a betolakodott asszony úgy fogadja őt +saját házában, mint valami +közönséges vendéget, a helyett, hogy +kezet csókolna, mint Sándor, sőt a mint +Eveline is szokott tenni, a ki pedig grófné. Ez meg +csak a kezét nyujta neki, és mosolyog, és +azt mondja: Isten hozta—és ezzel ott hagyja. Atlasz +úr ennek következtében elég +mogorván viszonozta menye +üdvözlését és neje után +tudakozódott, mialatt egy gyors, kémlő +pillantást vetett Sándor arczára, vajon nem +látja-e már rajta a boldogtalanság és +az elválási szándék első +jeleit. Nem látott rajta semmit, és +életében először jött abba a +különös helyzetbe, hogy haragudott, mert fia +arczát nyugodtnak és vidámnak +látja.</p> +<p>Az öreg asszonyság ablakában állt +és onnan integetett férjének. Atlasz +úr hát nem vizsgálta tovább +Sándor arczát, melyen csak leverő és +kellemetlen fölfedezéseket tett; magához vette +az ajándékokat, melyeket az öreg +asszonyság számára hozott és +fölsietett a lépcsőn.</p> +<p>Meglehet, ha Atlasz úr nagyobb arczismerő +és jártasabb a lélektan +tudományában, talán Sándor +tekintetében is talál olyan jeleket, +melyekből vigasztalást és reményt +meríthet. De Atlasz úr nem volt +lélekbuvár. Egész életében az +anyaggal foglalkozott, csak ahhoz értett, csak annak +megitélésére volt szeme. Ha az +erdőben egy erős, terebélyes +tölgyfát kínáltak volna neki +megvételre, egy pár fonnyadó +levélből, egy kis repedésből +rögtön meglátta volna, hogy a viruló +törzsben féreg őröl s nemsokára el +fogja hervasztani; de az emberi arcz derüjén, az +emberi szem vidám tekintetén keresztül nem +tudta meglátni a szivben őrlő +férget.</p> +<p>Ilyen férget hordott szívében +Sándor, mióta ama végzetes levelet +elolvasta. A plébános jól ismerte őt +s eltalálta a boldogságát fenyegető +veszélyt, midőn szemére hányta Atlasz +úrnak baklövéseit. +Féltékenysége, az emésztő +szörnyeteg, ismeretlenül szunnyadt lelke +mélyében; az első hangos szó +fölébresztette s azóta nem tudott +töbé elszenderülni.</p> +<p>A magyarázat, melyet a plébános adott, +megnyugtatta egy időre, vagy inkább elhitette +magával, hogy megnyugtatónak találja. De +míg eszének egész +józanságával, akaratának minden +erejével igyekezett a feledés leplét +borítani a hallottakra, egy nyugtalan, kegyetlen +kéz minduntalan fölemelte a jótékony +lepel egyik csücskét s szabad utat nyitott a +gyanú gúnyosan vigyorgó arczának.</p> +<p>Józan esze, erős akarata ellen pártot +ütött képzelő ereje és a +szörnyeteg féltés szolgálatába +szegődött. Ha nejének mélyen +szemébe tekintett s mosolygó +sugarától fölmelegült szíve, ha +megfogta kezét s meleg, puha +érintésétől villamos ütés +futott végig egész testén, ha +átölelte derekát és keblére +hajtotta fejét, hitte, érezte, látta, tudta, +hogy egészen az övé szerelme, hogy +egyedül az övé, hogy soha sem volt +másé: a kínzó, kegyetlen +képzelem egyszerre egy más férfi +alakját mutatta szemének az ő helyén +más férfi ajkát tolta oda az ő +és neje ajkai közé. És hiába +űzte el onnan, hiába nem akarta látni: +látnia kellett. A képzelemnek nem lehet +parancsolni, az ész jobb +meggyőződése, az akarat ereje nem +riaszthatja el szeszélyes +játékát.</p> +<p>—Ha sokáig így tart, meg kell +bolondulnom.—gondolá magában Sándor, +midőn néha bágyadtan, +törődötten fölkeresett egy-egy +magányos zúgot, hogy megpihenjen és +összeszedje zilált gondolatait.—Hogy az embert +álmában a legbolondabb képek gyötrik, +melyeket nincs ereje elkergetni, azt értem, az megesik +mindenkin; de hogy ébren is álomképek +kínozzanak, hogy azt lássam, a mit nem hiszek, a +mit nem akarok látni, ez csak velem +történhetik meg. Okoskodjunk csak! +Klárát rágalmazták, ez a +rágalom a fülembe jutott. Hát mit tesz az? Nem +hiszek a rágalomnak, nincs okom hinni s nagyon sok okom +van megbizni nőm szerelmében. Miért +kínoz hát mégis az a képtelen +gondolat, hogy igazán szerette azt az embert, +igazán az övé volt, s ha újra +összekerülne vele, ismét az övé +lenne szerelme? Nincs ezt hinnem semmi okom, semmi, semmi... +és mégis... hátha megcsaltak? hátha +igaz volt?</p> +<p>Hátha igaz volt? Evvel a pár szóval, mint +valami vaskos ecsettel, a gonosz képzelem egyszerre +elmázolta a megnyugvás enyhe képét, +melyet a józan ész Sándor lelkébe +rajzolt. Sötét, üres, idomtalan foltok maradtak +ismét a helyén. Sokszor föltette +magában, hogy véget vet kínzó +töprengéseinek, neje elé áll, egyenesen +szemébe mondja, hogy mindent tud, s +fölszólítja, valljon meg neki mindent az +igazsághoz híven. De mindig visszariadt +ettől a végső lépéstől. +Mit is nyerne vele? Ha neje csakugyan hibás volt a +múltban, ki biztosítja arról, hogy megvallja +az igazságot, melyet eddig elhallgatott? És ha +valóban kétkedik benne, ki biztosítja, hogy +tagadása után nem fog többé +kételkedni? Ha pedig nem igaz, ha valóban +rágalom volt minden, a mint hiszi, a mint hinni akarja, +mit nyer azzal, ha tudtára adja nejének, hogy +kételkedett benne, hogy hitt a rágalomnak, hogy +gyanusította tisztaságát? Nem +koczkáztatja-e ezzel, hogy megsérti +önérzetét vagy hogy épen +nevetségessé lesz előtte, eljátsza +becsülését és elveszti +szerelmét?</p> +<p>Klára semmit sem vett észre a +gyötrelmekből, melyek férje lelkét +emésztették. Ha néha komornak látta, +ha észrevette, hogy homlokán egy-egy +sötét felhő húzódik át, +vagy kerüli tekintetét és kellemetlen +gondolatokba merül, nem felel szavára vagy nyersen +utasítja vissza nyájasságát: +eszébe sem jutott, hogy e jeleket +féltékenységre magyarázza. Azt hitte, +a gazdaság gondjai bántják ilyenkor +lelkét, s egy-két tréfás +szóval magára hagyta. Multjára nem gondolt. +Mire is gondolt volna? Azt az embert, kit egy ideig szeretett s +aztán aljasnak ismert meg, régóta megvetette +és elfeledte. Hogy mivel rágalmazta őt, nem +tudta; hogy e rágalom férjének +fülébe is eljutott s mérget csepegtetett +szívébe, azt nem sejtette. Öntudata +semmiről sem vádolta; hogyan kereshette volna +önmagában férje komorságának +okát? Azt sem gondolhatta, hogy Sándor szerelme +meghült iránta és megbánta +házasságát; hiszen gyöngéd, +figyelmes volt hozzá, kedvét kereste, gondoskodott +kényelméről, aggódott +jóléteért, +egészségeért, és ha a +sötét felhők eltüntek +arczáról, ha le tudta győzni +komorságát, ha elüzhette gyötrő +gondolatait, oly szenvedélylyel, oly, csaknem +erőszakos, szerelemmel szorította keblére, +mintha valami képzelt ellenség karjaiból +ragadta volna vissza, és őt is, magát is +kárpótolni akarná a pillanatnyi +hidegségért.</p> +<p>Egyik legkedvesebb időtöltése és +mulatsága az volt Klárának, hogy +férjének kissé parlagias modorát +megfinomítsa, vagy—mint nevetve mondta Sándor +szemébe,—köszörülje a csiszolatlan +gyémántot. +Öltözködésében, +beszédmódjában, viseletében, +mozdulataiban el akarta szoktatni attól a +szögletességtől és betyáros +módtól, mely eddigi környezetében +ráragadt s mely az öreg Atlaszok szemében +netovábbja volt az igazi földesúri +tempónak. Maga kötötte meg +nyakkendőjét, megigazgatta haját, +szakáját, maga rendelte meg számára a +ruhákat, kiigazította nyers kifejezéseit s +betapasztotta száját kezével, ha egy kis +káromkodás szaladt ki rajta. Enyelegve, jó +kedvvel tette mindezt, és Sándor elég +vidáman vetette magát alá a második +nevelésnek s néha maga nevetett legjobban +saját ügyetlenségein, mikor egyszerre csak +megint eléje tolta vigyorgó arczát a soha el +nem alvó gyanú, s a bolond képzelem +ismét egy más alakot állított szeme +elé, csinos, kikent-kifent, elegáns alakot, +és a fölébredt szörnyeteg gúnyosan +fülébe sugta: ehhez akar téged is +hasonlóvá tenni, hogy mindig rá +emlékeztesd. Arcza ismét +elsötétült, szemét komoran +elfordította neje mosolygó arczáról +és úgy szerette volna szeme közé dobni +Lándsa Jenő nevét; de erőt vett +magán, összeszorította fogait, s +képzelgett és gyötrődött +tovább titokban.</p> +<p>Így álltak a dolgok, midőn Atlasz +úr csaknem hat heti távollét után +haza érkezett s abban a kellemetlen +csalódásban részesült, hogy fia +még nem akar elválni a +feleségétől. Hogy a legjobb úton van +e czél felé, azt, nem lévén +psychologus, nem láthatta. Fölsietett az öreg +asszonyság szobájába, s miután a +viszontlátás örömében hatalmasan +megveregette vállát s egy lélekzet alatt +elmondta, hogy Eveline jól van, a kis grófi +unokák is egészségesek, Manónak sincs +semmi baja és mindnyájan csókoltatják +a mama és nagymama kezét, és végre +kirakta az ajándékokat, melyeket a gyerekek +küldtek s a maga részéről átadta +a hagyományos csomagot a czukros gesztenyével: +leült az ablak mellé, szemben az öreg +asszonysággal és kérdezősködni +kezdett az itthon történt dolgokról.</p> +<p>—A búbos fehér tyúknak hét +csirkéje volt, de kettőt közülök +elvitt a kánya,—felelt az öreg +asszonyság.</p> +<p>—Ördög vigye a búbos fehér +tyúkot és mind a hét +csirkéjét,—kiáltott Atlasz úr +haragra lobbanva.—Hát reád nézve nincs +fontosabb történet ebben a házban, mint a +búbos fehér tyúk csirkéi?</p> +<p>—Oh Istenem, Istenem!—siránkozott az +öreg asszonyság,—milyen hamar megharagszol! +Pedig én csak arról beszélhetek, a mit +tudok, és nem tehetek róla, ha +egyébről nem tudok.</p> +<p>Az öreg asszony sírva fakadt s visszatette a +csomagba a czukros gesztenyét, melynek felét +már leharapta volt.</p> +<p>—No, no, csak ne pityeregj,—szólt Atlasz +úr ismét kiengesztelődve s megveregetve neje +vállát.—Nem haragszom már, nem is +haragudtam, legalább nem reád haragudtam, tudod, ki +az, a kire ebben a házban haragudni kell. Töröld +meg a szemedet és nyeld le azt a czukros +gesztenyét. Úgy! Most pedig felelj arra, a mit +kérdezek, és az Isten nyugasztalja meg a +búbos fehér tyúk csirkéit. Hogy +viselte magát Sándor, mióta távol +voltam?</p> +<p>—Sándor mindig jó fiú +volt!—kiáltott az öreg asszonyság +hirtelen kisugárzó tekintettel.</p> +<p>—Nem vettél rajta észre valamit, mintha +boldogtalan volna?</p> +<p>—Sándor megérdemli, hogy mindig a +legboldogabb legyen,—mondá az öreg +asszonyság erélyesen.</p> +<p>—Nem azt kérdezem, mit érdemel +Sándor,—mondá Atlasz úr kissé +türelmetlenül,—hanem te mit vettél rajta +észre? Nem látszik-e, mintha elégedetlen, +rossz kedvű, szomorú volna? Nem mondta neked, hogy +már megunta azt a ... azt a ... Boglár +Klárát?</p> +<p>—A feleségét?</p> +<p>—Jól van no, hát a +feleségét,—tört ki Atlasz úr +elkeseredetten.—Azt kérdem, nem mondott-e neked +ilyes valamit?</p> +<p>—Hogy mondott volna, mikor soha sem beszél velem +róla?</p> +<p>—Soha sem beszél róla? Hm! Ez lehet +jó jel is, rossz is. Hát egymás +iránt, hogy viselik magokat? Vettél észre +valamit?</p> +<p>—Hogy vettem volna észre valamit, mikor soha sem +látom őket együtt?</p> +<p>—Soha sem látod együtt? Hát az +ebédnél?</p> +<p>—Gyöngélkedtem és mindig a +szobába hozattam az ebédet.</p> +<p>—És ők nem jöttek ide, hogy neked +társaságod legyen és ne und halálra +magadat?</p> +<p>—Nem untam magamat, ablakomból mindig elég +mulatságom volt a majorsággal.</p> +<p>—Forduljon föl a +majorság!—dörmögött Atlasz +úr.—Nem a majorságról +kérdezlek, hanem azt akarom tudni, hogy ők soha sem +jöttek hozzád, mikor tudták, hogy beteg vagy +és nem mehetsz ki a szobából?</p> +<p>—Sándor mindennap eljött hozzám +és megkérdezte, hogy vagyok és mit +csinálok,—felelt büszkén az öreg +asszonyság.</p> +<p>—Hát az a másik?</p> +<p>—Minek jött volna? Én nem +kívánkoztam utána, nem is tudnék vele +beszélni, s azt sem tudom, tegezzem-e vagy +nagyságos asszonynak szólítsam? Egyszer volt +itt, körülfordult a szobában, +megkérdezte, nincs-e valami +kívánságom, azután elment.</p> +<p>—És te mit feleltél neki?</p> +<p>—Semmit. Nem tudtam, mit mondjak.</p> +<p>—Kezet csókolt?</p> +<p>—Eszébe sem jutott. De nem is szerettem volna. +Hiszen oly nagyúriasan viseli magát, hogy +még én csókolhatnék neki kezet.</p> +<p>—Még csak az kellene! A koldús +ivadék! Többet aztán nem jött a +szobádba?</p> +<p>—Hála Istennek, nem; én sem +kívánkoztam utána.</p> +<p>—Hát a háziasszonyi dolgokban nem +jött hozzád tanácsot kérni?</p> +<p>—Háziasszonyi dolgokban!—kiáltott az +öreg asszonyság a tőle telhető +keserűséggel.—Ki a háziasszony? +Én nem vagyok háziasszony. Mióta +Sándor megházasodott, engem többé meg +sem kérdeztek, az ő felesége vett át +mindent, ő most a háziasszony, és engem +számba sem vesz, mint ha idegen vendég +volnék a házunkban.</p> +<p>Valóban úgy is állt a dolog. Ha valami +hibája volt Klárának, bizonyára az +volt, hogy keveset törődött Sándor +szüleivel, nem igyekezett hozzájok közeledni, +megnyerni szeretetöket. Nem megvetésből vagy +tiszteletlenségből, hanem +megszokásból. Így szokta meg, mikor +még vendég volt e házban, így +tapasztalta mindenkinél s gondatlanságában +eszébe sem jutott, hogy e helyzeten neki illenék +változtatást tennie. Megszokta, hogy az öregek +mindig szerényen és hallgatva +visszahúzódjanak az asztal végére, s +úgy találta, hogy ott egészen +helyökön vannak és jól érzik +magokat. Gondolkozásuk, szokásaik, modoruk, +kedvteléseik közt oly véghetetlen +távolságot látott, hogy eszébe sem +jutott a közeledés. Bizonyára, ha valaki +figyelmezteti kötelességére, megtette volna az +első lépést, mert nem viseltetett semmi +rossz indulattal Sándor szülei iránt, +egyszerűen nem vette őket észre; de senki sem +figyelmeztette; Sándor lelkét sokkal jobban +elfoglalta a szívében őrlő +féreg, hogysem észre vett volna valamit, a mi +szerelmén és gyötrő +kétségein túl feküdt, az egyetlen +tanácsadó pedig, a ki oldala mellett állt, a +plébános, maga is egészen +természetesnek találta e helyzetet s a maga +részéről sem tartotta nagyobb figyelemre +méltóknak a ki nem keresztelkedett öregeket. +Ezek meg épen nem közeledtek Klárához, +s hideg vagy félénk visszavonulásukkal +teljesen lehetetlenné tették, hogy a +közeledés szüksége eszébe +jusson.</p> +<p>Így maradt továbbra is, Atlasz úr +visszaérkezése után. Az öregek +hallgattak, visszahúzódtak s hagytak mindent +úgy menni, mint Sándor rendelte. Atlasz úr, +mióta a levél fölfedezésével oly +szerencsétlen bakot lőtt, nem mert +többé Sándor előtt felesége +ellen szólni, csak titokban duzzogott és leste, +mikor fog kihülni végre Sándor szerelme +és mikor fog megnyílni a szeme, a minek, Góg +Ferencz állitása szerint, előbb-utóbb +be kell következnie.</p> +<p>Ez érdemes görnyedező uraság gyakran +tett látogatást az Atlasz-katélyban, s nem +ragaszkodott a társadalmi formasághoz, mint Lilla +húga, a ki az első látogatást +várja az új pár +részéről s addig nem vesz róla +tudomást. Góg Ferencz különben +mást is tud beszélni szeretett Lilla +húgáról, midőn Atlasz úrral +szobájába vonul vagy hosszú +sétákat tesz vele a kertben és a +mezőn. Atlasz úr arcza ilyenkor fölvidul s +keble új reményekkel telik el, mert Góg +Ferencz igen tudós uraság, s egyaránt +járatos az emberi szív rejtelmeiben és a +törvény paragraphusaiban.</p> +<p>De a szép Lilla és a szomszéd úri +családok mind hiába várták az +első látogatást. Klárának egy +csepp kedve sem volt tovább szőni az +ismeretséget azokkal, kikkel menyegzője +napján futólag találkozott az +Atlasz-kastélyban, s örült, hogy Sándor +nem sürgeti a látogatásokat s nem +látszik kedvelni a szomszédolást. +Talán nem örült volna annyira, ha megtudja +valódi okát, miért vonul vissza +Sándor a világtól s miért nem viszi +őt sehová. A gonosz féreg folyton ott +őrölt a szívben, s a gyötrő +képzelem egyre azt súgta fülébe: +hátha igaz volt? hátha újra igaz lesz, ha +alkalom kerül rá?</p> +<p>Mindig otthon ült, mindig őrizte nejét, +mint a sárkány féltett kincsét, +együtt ment vele lovagolni, kocsizni, elvitte a +városba, ha néha dolga akadt, és +Klára boldog volt, mert csak a soha nem +szűnő, mindig telhetetlen szerelem jeleit +látta ebben; s nem pillantotta meg a sötét +gyanut, mely mozdulatlanul ott ült a szerelmes +epedéssel ránéző szem egyik +szögletében.</p> +<p>Ez alatt kinn a világban,—a világ itt a +szomszéd falvak és puszták birtokosait +jelentvén,—vígan garázdálkodott +a legféktelenebb pletyka. Elfogadott és senki +által kétségbe nem vont +igazságként beszélték, hogy Atlasz +Sándor esküvője után egy nappal +rájött arra, hogy nejének szeretője +van, hogy meg is verekedett vele, de nem ölte meg, a +szerető felgyógyult, s titokban újra +folytatja viszonyát a fiatal asszonynyal, a férj +gyanakszik, de még nem jött nyomára semminek, +azért tartja zár alatt feleségét, +őrzi és lesi minden lépését, +hogy ha kellő bizonyitékokat szerez, +megindíthassa a válópert.</p> +<p>Góg Ferencz híven megvitte Atlasz urnak e +különféle érdekes pletykákat, +és Atlasz úrnak nem volt annyi erkölcsi +érzéke, hogy azt lássa bennök, a mi +fiára és saját nevére nézve +megalázó; csak azt látta, hogy Sándor +házasságát mindenki +szerencsétlenségnek tartja; csak azt várta +és leste, mikor jut Sándor is e +meggyőződésre, hogy aztán +elűzze a gyűlölt asszonyt és +nőül vegye a milliomos özvegyet, a ki még +mindig készen vár reá.</p> +<p>És a milliomos házasság napról +napra égetőbb szükséggé lett. A +gazdaság sülyedt, Sándor nem sokat +törődött vele, össze-vissza ment minden, a +termés nem ütött be, a gabona-árak +hanyatlottak, és Atlasz úr nem hogy kitisztult +volna a vejétől átvállalt +adósságokból, hanem még ujakat is +csinált. A vidéken megrendült az +Atlasz-név tekintélye s az eladósodott +szomszédos földesurak úgy kezdtek róla +beszélni, mint magokhoz hasonlóról. Nagy +szükség van ilyenkor egy pár +millióra!</p> +<p>Így telt el egy esztendő s újra +közelgett Sándor napja, a nevezetes +templomszentelésnek első +évfordulója.</p> +<hr style="WIDTH: 40%"> +<a name="XI" id="AXI"></a> +<p class="center"><br> +<img alt="" src="images/image23.jpg"></p> +<h3>XI.</h3> +<h5>(Góg Ferencz fölfedezése.)</h5> +<p><br> +—Ha vendégeket hívunk neved napjára +és meg akarjuk ünnepelni házasságunk +évfordulóját,—mondá +Klára férjének, mintegy két +héttel Sándor napja +előtt,—előbb látogatásokat kell +tennünk.</p> +<p>—Látogatásokat? +Hol?—kérdé Sándor, csaknem megriadva. +Az őrjöngő képzelem, mely mindig +résen állt, egyszerre megragadta lelkét, s +úgy érezte, mintha valami láthatatlan daemon +vállára hajolnék s izzó +lehelletével fülébe súgná: +vigyázz, őt keresi, reá akar +találni.</p> +<p>—Hol?—felelt nevetve +Klára.—Azoknál, a kiket meg akarunk +hívni. Máskép akár +sértésnek vehetik a meghívást, s +joggal megtehetik, hogy el sem jönnek. Úgyis +már régen meg kellett volna tennünk a +köteles látogatásokat, de biz én nem +nagyon törtem magamat a derék pletykázó +szomszédok után, sokkal jobb volt nekem itt, +egyedül, a te oldalodon.</p> +<p>—És most miért kívánkozol az +emberek közé?—kérdé +Sándor.</p> +<p>—Nehéz fejed van ma, +öregem,—mondá Klára mosolyogva és +megkopogtatta újjával Sándor +homlokát.—Nem épen most mondtam, hogy +előbb meg kell látogatnunk azokat, a kiket meg +akarunk hívni?</p> +<p>—Őrült vagyok, valóban azt kell +hinnem, hogy őrült vagyok,—gondolá +magában Sándor, erősen megrázva +magát, mintha le akarna dobni +válláról valami reá nehezedő +terhet. Szeméből eltünt a sötét +árnyék, megfogta neje kezét, ajkához +emelte, s azután mintha valami nagy +megbántásért akarna bocsánatot +kérni, oly bűnbánó tekintettel +nézett szemébe, hogy Klára elnevette +magát.</p> +<p>—No hát, látom, megadod magadat, +édes bolondom,—mondá +vígan,—és megbántad +bűnödet, hogy ellenkezni mertél a te okos +feleségeddel. Bár ne kellett volna engedned, +bár továbbra is itthon maradhatnánk, +egyedül, egymásnak élve. De hiába, +emberek közt élünk, meg kell adnunk magunkat +helyzetünknek. Nézd, összeírtam a +látogatni való házakat; sorra veszszük +őket és egy hét alatt +elvégezzük. De még ma kell megkezdenünk, +hogy ki ne fogyjunk az időből. Menjünk +öltözni, aztán fogass be, és induljunk +neki a keserves gyönyörűségnek.</p> +<p>A látogatások a rendes módon folytak le, +a mint e hivatalos bemutatásfélék falusi +házaknál történni szoktak. Nagy +öröm a megtiszteltetés fölött, +szemrehányások az eddigi mellőzés +miatt, igéretek a jövőre, toilettek gyors +szemléje és titkos megbirálása, +uzsonna, ház és kert bemutatása s +melegében egy kis jellemrajz a vidék +társadalmáról. Azok a pletykák, +melyek már csaknem egy éve keringtek a +környék társaságában, nem +akadályozták, hogy az új +házaspár első +látogatását mindenütt szívesen +ne fogadják.</p> +<a name="11" id="A11"></a><br> +<p class="center"><img alt= +"—Nézd, összeírtam a látogatni való házakat." +src="images/image24.jpg"></p> +<h5><i>—Nézd, összeírtam a +látogatni való házakat.</i></h5> +<br> +<p>Nagy kiváncsisággal és +érdeklődéssel nézték +Klárát, mint annyi regényes +történet hősnőjét, s ha a +nők eleinte feszesek és hidegek akartak is +iránta lenni, bizalmas, könnyed, nyájas modora +csakhamar elüzött minden feszességet, s +mindnyájan elismerték, hogy ez a kellemes, finom +eleven asszony nem maradhat hű olyan falusi +tuskóhoz, mint Sándor, és a férfiak, +kikkel barátságosan kezet fogott s oly +vidáman enyelgett, mint régi +ismerősökkel, titkon azt remélték, hogy +e kedves fiatal asszonyt könnyű lesz +meghódítni s Lándsa Jenő után +még rájuk is kerülhet a sor.</p> +<p>Klára semmit sem sejtett e merész +vágyakból s nyugodtan és jó kedvvel +folytatta tovább a látogatások +egyhangú robotmunkáját. Azt sem vette +észre, férje mily kínos figyelemmel +kiséri minden házban szeme tekintetét, mint +vizsgálja a férfiak arczát, kikkel +találkoznak, mint lesi szavaikat s kész +hallgatózni is, ha azt sejti, hogy valamely +félrevonult csoportban rólok beszélnek. Nem +vett észre semmit, s nem is volt módja megtudni +valamit férje titkos gyötrelmeiről. +Sándor minden látogatás után +újra őrült bolondnak nevezte magát, +és föltette, hogy ezentúl jobban fog +parancsolni gonosz képzelmének.</p> +<p>A látogatások rendjében utolsónak +maradt Volkán Ádámné. A szép +bajuszos menyecske nem szokott ahhoz, hogy érzelmeit +palástolja, s épen nem volt rabja ama +nagyvilági szokásnak, hogy jó arczot +mutasson annak is, a kit ki nem állhat. Biz ő nem +mondta Klárának, hogy örül kedves +látogatásának, szemrehányást +sem tett neki, hogy eddig megfosztotta e véghetetlen +gyönyörüségtől, hanem egy +párszor keményen, daczosan végig +mérte s vetett reá egy pár olyan +pillantást, mintha szemével keresztül +akarná ütni szivét. Szeretett volna +szóval is sebezni s egy pár csípős, +finom megjegyzéssel tudtára adni e +gyülölt asszonynak, hogy ismeri szerelmi kalandjait s +nem tartja méltónak a maga +társaságára; de nem tudott szólni, a +csipős finomság nem állt +rendelkezésére a tenyeres-talpas szép +özvegynek, s Klára könnyed, +barátságos, föl sem vevő viselete +annyira kihozta sodrából, hogy csak zavartan tudott +egy pár szót mondani és meg kellett +elégednie szemének lesujtó +fegyverével.</p> +<p>Csak egyszer tudta annyira összeszedni nehéz +szellemét, hogy egy pár szót mondjon, +melyekkel, mint hitte, finoman, de halálosan megsebezhette +ellenségét. Sándor, ki nem látta +Góg Ferenczet, hogy valamit mondjon a nehezen +gördülő társalgás +lendítésére, +kérdezősködni kezdett a nagybácsi +hollétéről.</p> +<p>—Nincs itt, Pestre utazott,—felelt Lilla, +kemény oldalpillantást vetve +Klárára.—De nem sokára haza jő, +hogy lerántsa valakinek az álarczát.</p> +<p>De Klára nem mutatta, mintha találva +érezné magát Góg Ferencz +álarcz-rángatása által, s nem vette +észre, hogy Sándor arcza +elsötétül.</p> +<p>Midőn haza felé hajtottak, Sándor komor +és hallgatag volt, s alig felelt egy-két +szóval neje gondtalan, vidám +csevegésére, melylyel szemlét tartott a +legutolsó látogatások fölött. +Midőn végre a bajuszos özvegyre került a +sor, Sándor fölriadt +merengéséből s haragosan +fölkiáltott:</p> +<p>—Kellemetlen, gonosz lelkű asszony! Ki nem +állhatom.</p> +<p>—Én inkább ügyetlennek találom +szegényt,—mondá Klára nevetve.</p> +<p>—Szétküldted már a +meghívókat Sándor napjára?</p> +<p>—Még nem. Holnap fogom megírni.</p> +<p>—Szeretném, ha ennek az asszonynak nem +küldenél.</p> +<p>—Minek megsérteni szegény fejét? Az +ilyen mellőzés vidéken örökös +haragot vonhat maga után.</p> +<p>—Bánom is én!—kiáltott +Sándor hevesen—Nem akarom, hogy ez asszony +házamba tegye a lábát.</p> +<p>De midőn másnap a meghívók +szétküldésére került a sor, s +Atlasz úr megtudta, hogy Volkánékat ki +akarják hagyni, olyan jajveszékelést +csapott, hogy Sándor kénytelen volt engedni s nekik +is elküldte a meghívót.</p> +<p>Az ünnepi évfordulóra azonban más +vendég is jelentkezett. Klára örömmel +futott Sándor elé, kezében nyitott +levéllel. Atyja írta, esküvőjök +évfordulójára ő is el fog jönni. +Boglár Kálmán ez év alatt is +folytatta vándorló +életpályáját, s bár +leányának többször írt, eddig +mindig vonakodott meghívásának engedni. +Annál nagyobb örömmel töltötte el most +lelkét a viszontlátás reménye. Csak +az nem tetszett neki, hogy atyja, a mint levelében +írta, a plébános vendége lesz a +néhány napra, melyet itt fog tölteni.</p> +<p>—Miért nem száll +hozzánk?—kérdé +férjétől.—Nincs-e nálunk sokkal +több kényelem, s nem volt-e hosszú ideig e +kastély lakója, mikor még semmi kapocs sem +csatolta hozzá? Akkor jól érezte itt +magát, s most, mikor leányához jöhetne, +idegen házban keres lakást. Mit jelent ez?</p> +<p>—Nem értem, de nem is fogom +engedni,—mondá Sándor.—Ha +máskép nem akar, erőszakkal hozatom ide. Az +volna még szép, hogy ilyen rossz hirbe hozza +házunk vendégszeretetét. Vagy talán +megsértette valaki, mikor utoljára itt +volt?—kérdé Atlasz úrhoz fordulva, ki +leeresztett orral hallgatta e +szóváltást.</p> +<p>—Ki sértette meg? Én nem sértettem +meg!—kiáltott Atlasz úr.—Én +pontosan kifizettem a számláját és +annyi pezsgőt adtam neki inni, a mennyi csak bele +fért.</p> +<p>Ugyanaz nap, melyen Boglár Kálmán levele +érkezett, megjött Manó is. Díszesen, +hangosan beszélve s jobban henczegve, mint valaha. +Klárát csak futólag, +félvállról s alig titkolt gúnyos +mosolylyal üdvözölte. Atlasz úr most +már nem volt úgy elragadtatva +elsőszülöttje +látogatásától, mint azelőtt. +Tudta, hogy e látogatások mindig nehéz +pénzbeli áldozatokkal járnak, a mennyiben e +nagyvilági fia rendesen olyankor jött haza, mikor +adósságai már nagyon meggyűltek. Eddig +könnyen fizethette Atlasz úr e +látogatási díjakat; de most reá +magára is nehéz terhek súlyosodtak, +pénztára üres volt, s minden +rendkívüli kiadás új kölcsönt +tett volna szükségessé. Ezt meg is mondta +Manónak, mikor az öreg asszonyság +szobájában magokra maradtak.</p> +<p>—Hát ki mondta, hogy fizetned kell +érettem? Hát kértem én tőled +pénzt? Nagyszerű!—felelt Manó, +sértett méltósággal, végig +nyújtózva a pamlagon.</p> +<p>—Nagyon örülök, hogy nem kell +érted fizetnem,—mondá Atlasz úr +megkönnyebbült sóhajjal,—és ha +megsértettelek, inkább bocsánatot +kérek tőled.</p> +<p>—Azt nem kívánom, öreg,—felelt +Manó nagylelkűleg.—Elég nekem, ha +elismered, hogy én is jó fiad vagyok, nemcsak +Sándor, s megérdemlem épen oly +gondoskodásodat, mint ő.</p> +<p>—Mégis jó fiú ez a +Manó,—szólt közbe az öreg +asszonyság az ablak mellől, szokása szerint +könnyekig megindulva, mikor valamelyik +gyermekéről volt szó.</p> +<p>—Mondtam én, hogy nem jó fiú a +Manó?—kérdé Atlasz úr +méltósággal.—Ha valaki +adósságot csinál, azért még +lehet jó fiú, és én csak attól +féltem, hogy megint egy csomó +adóssággal jött haza, mint rendesen.</p> +<p>—Mondtam én, hogy nincs +adósságom?—kérdé +Manó.</p> +<p>—Micsoda!—kiáltott Atlasz úr +egyszerre felszökve +helyéről.—Bolonddá tartasz engem? Nem +épen most mondtad, hogy nincs új +adósságod?</p> +<p>—Azt én nem mondtam, csak azt mondtam, hogy nem +kell értem fizetned. Ha pedig nem neked kell fizetned, azt +hiszem, rád nézve mindegy, akár van +adósságom, akár nincs. Ez csak +világos.</p> +<p>—Nem egészen világos,—mondá +Atlasz úr komoran, míg az öreg +asszonyság, mintegy sejtve a közelgő vihart, +félénken karszékébe +bújt.—Nem egészen világos. Csak akkor +volna világos, ha tudnám, kivel akarod kifizettetni +az adósságodat?</p> +<p>—Már ki van fizetve.</p> +<p>—Ej! azt a derék embert szeretném ismerni, +a ki a mások adósságát +kifizeti,—mondá Atlasz úr hitetlen +gúnynyal.—Nekem is szükségem volna ilyen +jó barátra. Mondd meg a nevét, talán +kifizeti az én adósságaimat is.</p> +<p>—A neve Góg Ferencz.</p> +<p>—Úgy! A neve Góg +Ferencz!—kiáltott Atlasz úr leeresztett +orral.—A Góg Ferencz igen derék, +nyájas, udvarias, alázatos uraság; de nem +hiszem, hogy csupa barátságból +kifizetné a mások adósságait.</p> +<p>—Nem is barátságból fizette ki, +hanem tisztességes kamatért. Még +váltót sem kívánt; megelégszik +azzal, ha a kötelezvényt betábláztatom +a jószágomra.</p> +<p>—A jószágodra? A te +jószágodra?—kérdé Atlasz +úr roppant csodálkozással.—Van neked +jószágod? Hol van a te jószágod?</p> +<p>—És ezt apa kérdi +elsőszülött fiától!</p> +<p>—Akarod talán mondani, hogy az én +jószágomra fogod betábláztatni a +Góg Ferencz követelését?</p> +<p>—Isten mentsen! Nem a te jószágodra, hanem +az én részemre, mely engem, mint +elsőszülött fiadat jogosan megillet.</p> +<p>—Jaj nekem!—kiáltott Atlasz úr, +kétségbeesetten,—ha így folytatod, +utoljára nem marad semmi a jószágból, +a mi téged jogosan meg fog illetni.</p> +<p>—No, csak ne jajveszékelj, +öreg,—mondá Manó előkelő +higgadtsággal.—Ha megsúgok neked valamit, ki +fogsz ugrani a bőrödből.</p> +<p>—Már is vagyok olyan kedvben, hogy +szeretnék kiugrani a bőrömből.</p> +<p>—De a mit én mondok, attól +örömödben fogsz kiugrani. Góg Ferencz nem +lett volna olyan nagylelkű és én nem fogadtam +volna el segítségét, ha nem tesz olyan +fölfedezést, olyan nagy fölfedezést, mely +egy csapással helyre hozza minden bajunkat.</p> +<p>—Micsoda fölfedezést tett a Góg +Ferencz? Talán föltalálta másodszor a +puskaport?</p> +<p>—Nem a puskaport, hanem Lándsa Jenőt.</p> +<p>—Ah! ah! ah!—hebegett Atlasz úr, +szörnyű meglepetéssel.—A Lándsa +Jenőt? Azt a Lándsa Jenőt, a ki...</p> +<p>—Csitt!—intett Manó, az öreg +asszonyság felé vágva szemével, ki +székében tehetetlenül +hátradőlve, néma rémülettel, +vigasztalan tekintettel hallgatta férje és fia +párbeszédét.</p> +<p>—Igazad van,—dörmögött Atlasz +úr,—nem az ő eszéhez valók ezek +a dolgok. Menjünk a kertbe, fiam, tegyünk egy kis +sétát, azalatt majd nyugodtabban +beszélhetünk.</p> +<p>Mialatt Manó fölemelkedett vízszintes +helyzetéből s előkereste kalapját, az +öreg asszonyság előre hajlott +székén s aggódva kérdé:</p> +<p>—Úgy-e, már nem haragszol Manóra? +Úgy-e, nem azért hívtad a kertbe, hogy +megverd?</p> +<p>—Ne félj, mama,—kiáltott Manó +nevetve.—Atlasz Manót senki sem veri meg, még +az apja sem. Különben is én most olyan +örömhírt mondtam az öregnek, hogy nem +verést, hanem csókot várok tőle.</p> +<p>—Igaz ez?—kérdé az öreg +asszonyság, félénken férjére +nézve.</p> +<p>—Igaz, igaz,—mondá türelmetlenül +Atlasz úr.—Te is csókold meg a fiadat, +és maradj nyugodtan a székedben s edd meg jó +étvágygyal a czukros gesztenyédet.</p> +<p>Mihelyt kiléptek az ajtón, Atlasz úr +mohó kiváncsisággal sürgeté +Manót a beszédre.</p> +<p>—A dolog így +történt,—kezdé Manó szivarra +gyújtva, a mint a lépcsőn lefelé +mentek.—Góg Ferencz barátunk, a ki, mint +tudod, igen élelmes, furfangos, éles szemű, +vizsla orrú úri ember, de a mellett +családunknak nagy tisztelője és +hűséges barátja—</p> +<p>—Száz esztendeig éljen,—szólt +közbe Atlasz úr.</p> +<p>—Erről a kifejezésről +leszokhatnál,—mondá Manó +rosszalólag,—mindjárt rád ismernek, +hogy zsidó vagy. Hogy tehát Góg Ferenczre +térjünk, ez a jeles férfiú már +egy éve kutatja Lándsa Jenő nyomát. +Nehéz volt rátalálnia, mert ez az ember +egészen eltűnt a társaságból s +régi ismerősei is elvesztették szem +elől. De Góg Ferencz furfangjával s a +szép Lilla pénzével mindennek nyomára +lehet jutni. Megtudták, hogy Lándsa Jenő sok +ideig a külföldön kóborolt és +különféle nevek alatt szerepelt, +leginkább a világhírű +játékbarlangokban. Sokan hamis +játékosnak is mondták; annyi bizonyos, hogy +sehol sem maradt hosszú ideig s a legtöbb +helyről erőszakos módon +távolították el, más szóval, +kidobták. Ellenben hamis játékos volta ellen +szól az a tény, hogy nem tudott zöld +ágra vergődni s a legújabb időben +mindenéből kizsebelve, egy krajczár +nélkül vetődött vissza hazánk +fővárosába.</p> +<p>—Ilyen férj illett volna a Boglár +Kálmán családjába,—szólt +közbe az engesztelhetetlen Atlasz Samu.</p> +<p>—Várj csak, még bele juthat. Góg +Ferencz, a ki folytonosan kutatta nyomát, itt végre +rá akadt. Ismeretséget kötött vele, +megbarátkoztak. Hozzám is elhozta és +bemutatta nekem. Mi is jó barátok vagyunk.</p> +<p>—Jó barátja vagy ennek a haszontalan +embernek?</p> +<p>—Haszontalan ember, de finom gavallér, a kinek ha +elég pénze van, akkor nem haszontalan ember. Most +pedig van elég pénze. Góg Ferencz +pártfogásába vette s lehozta magával +a sarlósi kastélyba.</p> +<p>—Micsoda! Itt van most? Ilyen közel +hozzánk?</p> +<p>—Egy vonaton jöttünk, s mondhatom, az +egész úton igen jól mulattunk vele. +Pompás ficzkó!</p> +<p>—Ha olyan pompás ficzkó, még bele +szeret a Lilla nagysága és feleségül +megy hozzá,—jegyzé meg Atlasz úr +aggódva.</p> +<p>—Attól ne tarts! Ez a tűzről pattant +menyecske, Isten tudja miért, halálosan bele van +bolondulva Sándorba. Tudom a +nagybátyjától. Hiszen a szegény +Góg Ferencz is nem annyira hozzánk való +tiszteletből, hanem húga kedvéért +tette tűvé egész Európát ez +után a Lándsa Jenő után. Azt mondja, +húgának nincs sem éjjele, sem nappala, +mióta Sándor másnak a férje, s csak +az a remény tartja vissza az +öngyilkosságtól, hogy Sándor +elválik nejétől és őt veszi +feleségül. Csodálatos, de úgy van!</p> +<p>—Miért volna +csodálatos?—jegyzé meg Atlasz úr +büszkén.—A Sándor szép +fiú, nagyon szép fiú.</p> +<p>—Vannak más szép fiúk is a +világon, a kik valamivel finomabbak is +Sándornál. De az ízlés ellen nem +lehet vitatkozni. Elég az hozzá, hogy a dolog +így áll. Sándornak el kell válnia +feleségétől, ez az első +lépés, s erre biztos eszköz lesz Lándsa +Jenő barátom. Ha valaha szeretője volt +Klárának,—a mit erősen hiszek, ismerem +az asszonyokat,—úgy a találkozás +új lángra lobbantja szerelmöket, +megszöknek vagy Sándor rajta kapja őket, s +akkor nincs más hátra, mint a +válópör. Ha pedig nem volt szeretője, +Sándor tudja a történt dolgokat, +féltékenynyé lesz s a +féltékeny emberrel mindent el lehet hitetni. +Így is, úgy is válópör a +vége, s nekünk ez a czél szentesíti az +eszközöket.</p> +<p>—És Sándor, boldog lesz,—tevé +hozzá Atlasz Úr, teljes +meggyőződéssel,—csak akkor lesz +igazán boldog, ha ezt a szép és milliomos +özvegyet elveszi. Tudom én, hogy most boldogtalan. +Hiába tetteti magát, hiába +csókolgatja a Boglár Klára kezét, +jól látom én, hogy sokszor szomorú +és ökölre szorítja a markát. Isten +áldja meg a Góg Ferencz uraságot, hogy +kitalálta a módját, melylyel boldoggá +fogjuk tenni a fiamat.</p> +<p>—No hát, mégis rossz néven veszed +tőlem, hogy elfogadtam segítségét +és követelését be akarom +tábláztatni a jószágomra?</p> +<p>—Már megint a jószágodról +beszélsz?</p> +<p>—Igen is, arról beszélek. Most épen +jó kedvedben vagy, tisztába hozhatjuk ezt a +kényes kérdést. Elsőszülött +fiad vagyok s nem akarok rövidséget szenvedni +testvéreim kedvéért. Sándorra +már ráírattad a tiszavégi +részt, Eveline férjének kétszer +megvetted a mátraalji jószágot: én is +követelek magamnak legalább annyi ingatlant. +Aztán nem bánom, haszonbérbe adom neked, +kezeld te, csak fizesd meg pontosan az évi bérletet +s engedd, hogy annyi adósságot csináljak +rá, a mennyi tetszik.</p> +<p>—Megbolondúltál te fiú, vagy engem +tartasz bolondnak?—kiáltott Atlasz úr, +újra elkeseredve.—Jószág kell neked +csak azért, hogy adósságot csinálj +rá? Ugyan szépen kezdenéd a +gazdálkodást.</p> +<p>—Bízd azt csak reám. Tudom én, mit +akarok. Azt is tudom, hogy az adósságot ki kell +fizetni. Eddig is mindig kifizettem.</p> +<p>—Azaz, hogy én fizettem ki.</p> +<p>—No hát, épen ezt akarom kikerülni. +Az én adósságaimat senki se fizesse ki +kegyelemből, melyért kunyorálni kell +és zsebre rakni egy porczió szidást. +Független akarok lenni, jogom van rá, +régóta nagykorú vagyok. Attól pedig +ne félj, hogy elverem a vagyonomat. Nemsokára +kifizetem adósságaimat, kitisztázom a +jószágomat és én leszek a +leggazdagabb mindnyájatok közt.</p> +<p>—Szeretném, ha engem is +megtanítanál erre a titokra.</p> +<p>—Ahhoz te már öreg vagy. Te megtetted a +kötelességedet, megszerezted az alapot, most +már bízd a többit gyermekeidre. Én +tisztában vagyok magammal. Nem is titkolózom +előtted, röviden elmondom programmomat. +Először is lemondok hivatalomról...</p> +<p>—Mit hallok! Megint újabb meglepetés! +Hát miért mondasz le a hivatalodról?</p> +<p>—Mert ezen az úton nem lehet elég gyorsan +haladni. A szamárlajtorja nem hozzám való. +Én nem mászom, hanem ugrom, nagyot ugrom. +Megválasztatom magamat itt a kerületünkben +képviselőnek, s aztán nyitva áll +előttem a világ egészen a +miniszterségig, nem számítva a milliomos +pártit, mely akkor reám vár s melyhez +képest a te bajuszos özvegyed csak sifli.</p> +<p>E fényes perspectiva ismét +elkápráztatta Atlasz úr szemét s a +pillanatnyi elkeseredés után a régi +csodálattal és elragadtatással nézett +ragyogó elsőszülöttjére. +Mégis csak benne van a legtöbb tehetség +gyermekei közt s ő fogja legmagasabbra emelni az +Atlasz nevet. Ebbeli elragadtatásában nem is +vizsgálta mélyebben a hivatalról való +lemondás kérdését s így nem is +tudta meg, hogy Manó merész költői +szabadsággal jövő időt tett a +múlt helyére, a mennyiben lemondása +már befejezett tény volt s nem csupán szabad +elhatározásának, hanem még +inkább a miniszter bizalmas +fölszólításának +következménye, a ki már megúnta jobb +kezének hanyagságát s +barátságosan tudtára adta, hogy a +végkielégítés készen van +számára.</p> +<p>De Atlasz úrnak ezt nem kellett tudnia, s teljes +gyönyörűséggel fürösztötte +lelkét fia fényes jövőjében. Ha +gyermekeiről volt szó, akkor gyönge és +együgyű volt. Egészen megnyugodott hát +elsőszülöttjének új +programmjában s megigérte neki, hogy a többi +kérdést majd rendbe hozza az ünnep +után, mikor talán Sándor dolgával is +jobban tisztába jönnek. Akkor majd Eveline is itt +lesz s közös egyetértéssel +állapíthatják meg az osztozást.</p> +<p>—Eveline nem fog lejönni,—mondá erre +Manó.—Tiszteltet és azt izenteti, hogy addig +nem teszi lábát a kastélyba, míg ez a +nőszemély, ez a Klára itt a +háziasszony.</p> +<p>—Itt van ni!—sóhajtott Atlasz úr, +keserűen.—Már saját leányomat is +elüldözi a házamból. Oh, ez a +Boglár Klára csak az én veszedelmemre +született e világra!</p> +<p>—Ne búsulj, +öreg,—vígasztalá Manó a +kesergő apát.—Gondolj Góg Ferencz +fölfedezésére. Nemsokára +megszabadúlunk e nyűgtől és az +Atlasz-család napja új fénynyel fog +fölemelkedni a magas égre.</p> +<hr style="WIDTH: 40%"> +<a name="XII" id="AXII"></a> +<p class="center"><br> +<img alt="" src="images/image25.jpg"></p> +<h3>XII.</h3> +<h5>(Az első évforduló.)</h5> +<p><br> +Körűlbelül ismét az a +társaság van együtt, mely ma egy éve +töltötte be az Atlasz-kastély termeit; de a +színe még sem egészen ugyanaz. Most nem a +meggazdagodott zsidók uraskodásán +mosolyognak és mérgelődnek a +környék elszegényedett ősurai; sokkal +mélyebb, általánosabb, hogy úgy +mondjam emberiebb érdek tartja elfoglalva +figyelmöket, táplálja +társalgásukat, tartja ébren +kárörömüket: a pletyka, a halhatatlan +pletyka. Sőt talán a botrány is. Híre +futott, senki sem tudta, mily forrásból, de +mindenki suttogott róla, hogy ma valami érdekes fog +történni, talán oly katastropha, +melyből évekig el fognak élni az +embertársak dolgaival foglalkozó nyelvek. Mindenki +erről gondolkozik, erről suttog, ezért lesi +figyelmesen a háziaknak, kivált a fiatal +házaspárnak mozdulatait, +arczkifejezését, s a titkolózás, +suttogás, apró csoportok alakulása, a +feszűltség és nyugtalanság olyan +színt ad a társaságnak, mint ha csupa +összeesküvők gyűléseznének, +kik a jelszót várják a lázadás +zászlójának +kitűzésére.</p> +<p>Másban is különbözik a +társaság a tavalyitól. Hiányzik az +egyházi színezet, a papi elem uralkodó +szereplése. Az úri társaság nem megy +templomba délelőtt, a búcsú +napját csak a köznép ünnepli meg. Nincs +itt az apátkanonok úr virító +vörös színeivel, s a plébános +annyira el van foglalva a faluban hivatalos ünnepi +teendőivel, hogy egy pillanatra sem nézhetett be a +kastélyba, sőt talán még az +ebédre sem fog eljönni. Sándor legalább +külön nem hívta meg, régen nem is +találkozott vele.</p> +<p>Egy év óta nagyon meglazult a viszony a +földesúr és papja közt. A közös +vadászatok, kocsizások, kirándulások +egészen elmaradtak. Sándor sokkal jobban el volt +foglalva örökös +tépelődéseivel, sokkal kitartóbban +őrizte nejét, hogysem kedve vagy ideje lett volna +régi mulatságaira. A +plébánostól elidegenedett; kellemetlen +érzés vett rajta erőt, ha látta vagy +beszélni kellett vele; feszesen, +kényelmetlenül érezte magát +társaságában, mintha őt is +felelőssé tette volna titkos +gyötrelmeiért, vagy mintha érezné, hogy +ez ember lelkébe lát és restelkednék +előtte.</p> +<p>És valóban, a plébános volt az +egyetlen, ki lelkébe látott Sándornak, ki +tisztán olvasta arczán emésztő +küzdelmeit és aggódó figyelemmel +kisérte e különös benső harczot +gyanakodó képzelme és józan esze +között. De nem tehetett mást, mint, figyelni +és várni. Tudta, hogy látása +kellemetlen Sándornak, mert újra meg újra +eszébe juttatja kínzó titkát s +fölébreszti tépelődések; nem is +kereste föl sokszor, csak épen annyiszor, a mennyi +szükséges volt arra, hogy fentartsa a jó +viszony külső színét, hogy figyelemmel +kisérje Klárát és +segítségére lehessen, ha nyugalmát +fenyegetve látná.</p> +<p>A vendégek nagyrészt már +összegyűltek s a kastély termeiben, melyek az +ünnepnapra mind ki voltak nyitva és +földíszítve, kisebb-nagyobb csoportokra +oszolva halkan beszélgettek és várni +látszottak valamit, magok sem tudták, mit. De +Manó, úgy látszék, többet +tudott; diadalmas arczczal s izgatottan járt föl s +alá a hullámzó csoportok közt, gyakran +kitekintve az ablakon s néha-néha jelentős +pillantást vetve Atlasz úrra, ki a terem egyik +szögletében ült, hallgatva és +magányosan. Az öreg asszonyság nem volt +mellette; nem érezte magát egészen +jól s meg akarták kímélni a nagy +vendéglátás izgalmaitól s +egyebektől is, melyeknek bekövetkezését +várták.</p> +<p>Klára is nyugtalan volt. Atyja még most sem +érkezett meg. Mialatt vendégeit fogadta s a +különböző csoportokkal beszélgetett, +sokszor tekintett izgatottan a nagy ajtó felé. +Sándornak is feltünt ez, ki folyton neje +nyomában járt és szokása szerint e +nyugtalanságot is a maga módja szerint +magyarázta.</p> +<p>—Kire várhat oly +türelmetlenűl?—gondolá +magában.—Szeme minduntalan az ajtó +felé fordúl, arcza földerűl és +kipirúl az örömtől, ha az ajtó +nyílik s újra elszomorodik, ha +közömbös ember lép be rajta. Valakit +vár, annyi bizonyos. Ki lehet az? Ki lehet az?</p> +<p>E pillanatban megnyilt az ajtó s három +tagból álló társaság +lépett be. Volkán Ádámné, +Góg Ferencz és egy ismeretlen fiatal ember. A +bajuszos menyecske arcza sugárzott a diadaltól, +feje, füle, nyaka, karja villogott a +gyémántoktól; csupa fény és +ragyogás volt, hogy szinte elkáprázott a +szem, ha rá nézett. Mind a hárman egyenesen +Sándor felé siettek, ki a terem tulsó +végén állt Klára mellett és +arczát vizsgálta. Észrevette, hogy egy +pillanatra elhalványult s szemében kellemetlen +meglepetés kifejezése látszott; de gyorsan +erőt vett magán, s nyugodtan, bár nem +szokott mosolyával várta feléje siető +vendégeit.</p> +<p>—Repeső örömmel fogadtuk a kegyes +meghívást, mely ismét megnyitá +előttünk e főúri hajlék +fényes termeit,—kezdé Góg Ferencz, +mint a társaság szónoka, két +rét görnyedve a nagy +alázatosságtól, midőn Sándor +elé értek.—És íme siettünk +eleget tenni a megtisztelő meghívásnak, +sőt ismerve e kastély +vendégszeretetét, megengedtük magunknak ama +merészséget, hogy szerény házunk +vendégét is magunkkal hozzuk, kit ezennel van +szerencsém bemutatni Lándsa Jenő úr +személyében.</p> +<p>Sándor egész teste úgy +megrázkódott e név hallatára, mintha +erős villamos ütés érte volna. Itt +állt előtte az az ember, ki lázas +álmainak állandó kísértete +volt, itt áll szemben nejével, kit +gyötrő képzelete egy év óta +annyiszor kötött vele össze. Első +gondolata, mely e név hallatára, ez ember +láttára, agyába szökött, az volt, +hogy Klára tudta jövetelét, őt +várta oly türelmetlenűl, érette +tekintett pirúlva-elhalványodva annyiszor az +ajtó felé. A vér fejébe kezdett +tódulni, lélekzete nehéz és +rövid lett, erősen megragadta Klára +kezét és sötéten arczára vetette +szemét. Nagy erőfeszítésébe +került, hogy féltékeny haragja +rögtön ki nem tört rajta; de félig +öntudatlanúl föltette magában, hogy +várni, vigyázni fog s az első biztos jelre +egész haragjával sújtja a +bűnösöket.</p> +<p>Klára arczán azonban nem látott +mást, mint kellemetlen meglepetést egy pillanatra, +s ennek elmúltával nyugodt hidegséget. +Góg Ferencz ünnepélyes bemutató +szónoklatára, mely épen úgy +hozzá volt intézve, mint Sándorhoz, +csendesen meghajtotta fejét, nem nyújtva +kezét egyiknek sem három vendége +közűl, s aztán megfogva férje +karját, el akart vele fordulni, hogy más +vendégeihez menjen, mintha a bemutatás már +be volna fejezve. De Sándor mozdulatlanúl +állt, és midőn Klára kissé +csodálkozva arczára nézett, akkor kezdte +először észre venni, hogy férje +lelkében erős háborgás megy +végbe.</p> +<p>De ha Klára nem vesztette el nyugalmát, +annál nagyobb meglepetés, zavar, +megdöbbenés volt olvasható Lándsa +Jenő arczán. Látszott, hogy nem volt +elkészülve e találkozásra, nem tudta, +kivel fog itt szemben állni. Góg Ferencz a +színpadi hatás iránt kitünő +érzéket tanúsított, midőn a +meglepetést mindkét részen +kölcsönössé tette; így mindenesetre +nagyobb lesz a feltünés, s ha egyik nem árulja +el magát, elárulhatja a másik, a +miből önként következik a botrány +és a többi. Számításában +azonban, legalább egyelőre, mégis +csalódott; Sándor sokkal jobban tudott uralkodni +szenvedélyén, mint gondolta, s bár +szemének és arczának nem parancsolhatott, +tudott parancsolni nyelvének; Klára nyugodt +hidegségében pedig csak előkelő +megvetés látszott, melyet nemcsak a bemutatott +fiatal ember, hanem bemutatói is magokra vehettek, a mint +hogy a bajuszos menyecske magára is vette, s +részint e fölötti +boszúságában, részint +csalódott reményében titkon erősen +megcsípte Góg Ferencz karját, hogy ez +érdemes nagybácsi elkékült és +-zöldűlt bele.</p> +<p>Mindez sokkal rövidebb idő alatt +történt, mint a mennyi elmondására +szükséges. Alig egy pár pillanatig tartott, +mialatt a vendégek, kik az egy esztendős +pletykából többnyire ismerték +Lándsa Jenő nevét, most e név +hallatára várakozással tele, +kiváncsian kezdtek csoportosúlni a +beszélők körűl. Góg Ferencz +jóvá akarta tenni a meghiúsult első +hatást, s mintha csak most venné észre a +vendége arczán tükröződő +meglepetést, fölkiáltott:</p> +<p>—De mit látnak szemeim! Hiszen, úgy +vélem észlelni, a bemutatás +fölösleges volt s én tudtomon kívül +régi ismerősöket hoztam össze. +Lándsa barátom arczán és ő +nagysága, mélyen tisztelt házi asszonyunk +szemében úgy olvasom, hogy ez életben +már találkoztak, bizonyosan a főúri +körökben, melyeknek mindketten méltó +díszei valának. Oh mily édes, a régi +jó ismerősök találkozása! Oh +mily boldognak magasztalom magamat, hogy szerény +közvetítője lehettem ily édes +találkozásnak!</p> +<p>És Góg Ferencz elragadtatott +görnyedezéssel tekintett körűl a +társaságban. Többeknek arczán +gúnyos mosoly látszott, itt-ott vihogás +hallatszott. A bajuszos özvegy is vihogott.</p> +<p>—Valóban én is úgy veszem +észre,—szólt Sándor nagy +erőfeszítéssel, tompa, rekedt +hangon,—mintha ez úr és nőm +ismernék egymást. Igazam van-e, valóban +régi ismerősöddel hozott össze a +véletlen?—folytatá Klárára +emelve sötét tekintetét.</p> +<p>—Atyámmal hajdan annyi helyen fordúltam +meg, annyi mindenféle emberrel találkoztam, hogy ez +úr is köztük lehetett,—felelt Klára +könnyedén, s aztán Sándor +karjába fonva karját, elvonta e csoporttól s +más vendégeihez ment vele, nyugodtan +beszélgetve hol egygyel, hol mással, mint a +háziasszony kötelessége. Sándor, +kábultan, félig öntudatlanúl ment +tovább neje karján, nem tudva, mit tegyen s nem +merve az emberek szeme közé nézni. A +beavatottak előtt úgy látszott, hogy az +első vihar elvonúlt. Legalább a bajuszos +menyecske így fogta föl a helyzetet s +elégedetlenségét ki is fejezte +szerencsétlen nagybátyja előtt, kit +többször erősen karon csípett s halkan, +de nagy méreggel ügyetlen vén bolondnak +nevezett.</p> +<p>Most Manó is idején valónak látta +a közbelépést.</p> +<p>—Isten hozott, kedves barátom, nagyon +örülök, hogy meglátogattad +házunkat,—kiáltott nagy hangon, mintha csak +most venné észre Lándsa Jenőt s +kinyújtott kézzel feléje sietett.—Jer, +bemutatlak apámnak; az öreg is nagyon fog +örűlni ismeretségednek. Reménylem, +ezentúl gyakori, nagyon gyakori vendég +lészsz házunkban.</p> +<p>Fenhangon, csaknem tüntető +kiabálással beszélt, szüntelen a mindig +messze vonuló Klára felé tekintgetve, mintha +vele is, a társasággal is tudatni akarná, +hogy mindez neki szól. Ezalatt Lándsa is +magához tért első +meglepetésének zavarából; mikor +Manóval kezet fogott, arczán már +ismét ott volt rendes hetyke, szemtelen tekintete, s a +két kiváló nagyvilági fiatal ember +karon fogva és hangos nevetgéléssel +indúlt Atlasz úr felé, ki ez egész +jelenet alatt szögletében maradt és +feszűlt figyelemmel leste a történt +dolgokat.</p> +<p>Mialatt Atlasz úr megismerkedett Lándsa +Jenővel s nagy tisztelettel fogott kezet ez +előkelő fiatal emberrel, kiben nem fia +nyugalmának és becsületének +megrontóját, hanem egész +családjának megmentőjét látta; +és mialatt a vendégek különféle +csoportokra oszlottak, Klára oly ügyesen haladt +végig közöttük Sándorral, +csoportról csoportra megállva, és egy-egy +szót váltva, hogy végre minden +feltünés elkerülésével, +észrevétlenűl a legvégső +szobába jutottak, hol egyedül voltak.</p> +<p>—Úgy-e ügyesen ide hoztalak az +ellenséges csatasorok tüzelése +közt?—mondá nevetve s egy +ablakmélyedésbe vonva férjét.</p> +<p>Sándor feje még mindig kábult volt, lelke +zavarodott; agyában, keblében elszabadúltak +lelánczolt gonosz szellemei és +féktelenűl garázdálkodtak benne. Nem +tudott neje arczába nézni, csak tompán, +fojtott hangon kérdé, mit akar?</p> +<p>—Erre a Lándsa Jenőre akarlak +figyelmeztetni. Jobban ismerem, mint mutattam; nagyon haszontalan +ember, nem való tisztességes +társaságba. Míg vendégeink itt +vannak, ne csinálj botrányt, de azután +jó lesz vagy Volkánékat figyelmeztetni vagy +egyenesen röviden kiadni az útját.</p> +<p>—Majd kiadom az útját azzal, hogy +megölöm,—felelt Sándor rekedten.</p> +<p>—Megölöd?—kérdé +Klára meglepetve férje hangjától +és tekintetétől.—Miért +ölöd meg?</p> +<p>—Mert szeretőd volt, mert még mindig +szeret, mert újra szeretőd akar +lenni,—kiáltott Sándor hirtelen +kitöréssel.</p> +<p>A gonosz szellemek egészen erőt vettek rajta s +megfosztották eszének +józanságától. Arcza kigyúladt, +szeme szokatlan fénynyel villogott s valóban oly +tekintettel nézett nejére, mintha e perczben +gyilkolni tudna.</p> +<p>—Sándor!—sikoltott Klára +rémülten és erősen megragadva +kezét, mélyen szemébe +tekintett.—Megőrültél?</p> +<p>—Tagadod, hogy egykor jegyesed +volt?—kérdé Sándor felelet +helyett.</p> +<p>—Miért tagadnám?—Nem +tagadom,—felelt Klára, leküzdve +felindulását, nyugodt hangon.—Honnan tudod, +hogy az volt?</p> +<p>—Mindegy, akárhonnan tudom. Abból a +forrásból többet is tudok.</p> +<p>—Ha az a forrás tiszta és igaz, csak azt +tudhatod, hogy ez ember nyomorúlt, kiből +kiábrándúltam, kit megvetettem és +elkergettem magamtól.</p> +<p>—Vagy ő hagyott el, midőn látta, +hogy nagyon is könnyű volt megnyernie szerelmedet.</p> +<a name="12" id="A12"></a><br> +<p class="center"><img alt= +"—Nem tudok többé nyugodtan hallgatni." src= +"images/image26.jpg"></p> +<h5><i>—Nem tudok többé nyugodtan +hallgatni.</i></h5> +<br> +<p>—Sándor!—kiáltott Klára +kiegyenesedve s arczát sötét pírral +borítá a méltatlankodás +érzése,—még egy ily szó +és rögtön elhagyom házadat és soha +többé nem térek vissza hozzád. +Válaszsz! Akarod-e, hogy távozzam, vagy +meghallgatsz nyugodtan?</p> +<p>—Nyugodtan! Nem tudok többé nyugodtan +hallgatni. Elég sokáig erőltettem magamra a +nyugalmat, nem bírom tovább, erőm +megtörött. Egy éve hordozom e szörnyű +szikrát lelkemben, egy éve küzdök +emberfölötti erővel, hogy lángba ne +borítsa véremet, össze ne perzselje +agyvelőmet. Nem bírom tovább a harczot ez +alattomos, soha nem szünő, mindig újra +ébredő, gyilkos kétség ellen. +Bizonyosságot akarok, világosságot akarok +végre. Eleget szenvedtem; most már tudod. Ha +arczomat komornak láttad, ha szemem sötéten +elmerengett, ha kezedet hidegen toltam el magamtól, most +már tudod, mi volt az oka. Titkoltam tőled +kétségeimet, gyötrelmeimet, mert +féltem, hogy elvesztem szerelmedet, és én +szerettelek, oh! most is szeretlek, s ez a szerelem teszi oly +halálossá kételkedésemet. +Szánj meg engem Klára és légy +őszinte hozzám.</p> +<p>Hangja, mely eleinte a fölindulástól +reszketett, a vége felé, midőn +szerelméről kezdett beszélni, +ellágyult, könyörgésbe ment át. +Szeméből lassanként eltünt az esztelen +föllobbanás tüze, és szelídebb, +enyhébb fény foglalta el helyét; de +arczán, szemében, hangja remegésében +oly boldogtalanság látszott, hogy Klára +elfeledte a sértést, mely +föllázítá önérzetét, +s csak kimondhatatlan szánalmat érzett a +szerencsétlen ember iránt.</p> +<p>—Szegény Sándorom, hiszen te beteg vagy, +nagyon beteg vagy,—mondá halkan, melléje +lépve és végig vonva kezét +izzó homlokán.</p> +<p>—Érzem, tudom, nem tagadom, beteg vagyok. Sokszor +mondtam én ezt magamnak, sokszor neveztem önmagamat +őrültnek és igyekeztem kinevetni +őrültségemet. Egy időre +győzött is józan eszem, +lecsillapítám benső +háborgásaimat, de aztán újra... +újra... óh! te nem tudod, mily kín, +őrültnek lenni és tudni azt és +mégsem győzhetni le az +őrültséget. Most már tudod, csak te +segíthetsz rajtam, ne vond el tőlem egyetlen +orvosságomat, a tiszta igazságot.</p> +<p>—Miért nem kérted ezt tőlem +mindjárt kétségeid kezdetén? Akkor +sem tagadtam volna meg, s megmentettelek volna téged a +hosszú szenvedésektől, magamat e +megaláztatástól.</p> +<p>—Miért nem szóltál te +kérdés nélkül? Midőn +megvallottam szerelmemet és megkértem kezedet, +miért nem voltál őszinte hozzám?</p> +<p>—Istenem! Miben lettem volna őszinte? Hiszen e +nyomorúlt embert úgy elfeledtem, hogy eszembe sem +juthatott hajdani eljegyzésem. Különben mi +titkolni való lett volna egy eljegyzésben, a mi +nyilvános volt?</p> +<p>—De az ok, melyért fölbomlott, nem volt +nyilvános.</p> +<p>—Az ok az volt,—mondá Klára +elpirúlva,—hogy ez embert, ki vissza akart +élni helyzetemmel és orvul támadta meg +becsületemet, megvetettem és fegyverrel űztem +ki szobámból.</p> +<p>—Igen, mondták ezt nekem +barátaid,—viszonzá Sándor újra +éledő gyanúval szemlélve neje +elpirúlt arczát,—de azt is mondták, +hogy ez ember másról is gyanúsított s +a világban más okról beszéltek. Hogy +ő hagyott el téged, mert nagyon +könnyűnek találta a győzelmet +erényed fölött.—</p> +<p>—És te ezt elhitted!—kiáltott +Klára lángba borúlt arczczal.</p> +<p>—Miért pirúltál el, ha nem +igaz?</p> +<p>—Eh! esztelen ember te, ki csodálkozol, hogy egy +nő elpirúl, midőn +férjétől ily gyanút kell hallania. +Elég, Sándor, te beteg vagy, és +betegségeden közönséges szerekkel nem +lehet segíteni. Hallgass reám! A mit te most +szemembe mondtál, a mit megvallottal, hogy ily +kétséggel szívedben képes +voltál egy évig nődnek nevezni s lelkedben +engem, nődet, napról napra, újra meg +újra megalázni, arczúl verni, ez oly +megbántás, melyet egy önérzetes +nő beszámíthat a +féltékenységnek, megbocsáthat a +szerelemnek, de nem viselhet el. Ha szívedbe tovább +is ily kétségek élnek +becsületemről, én nem maradhatok nőd. +Gondold meg jól! Gondolj vissza egy évi +házasságunkra, keress egy mozdulatot, egy +pillantást, melyből azt +magyarázhatnád ki, hogy nem tiszta, önzetlen +szerelemből lettem nőddé, vagy hogy jogod +volna akár múltamban, akár jelenemben +kétkedni. Ha nem találsz, és Isten a +tanúm, hogy nem találhatsz, akkor megkövetelem +teljes és föltétlen bizalmadat mind +múltamra, mind jelenemre nézve, vagy +esküszöm neked, bármint szeretlek s +bármily nehezen esnék a válás, +magadra hagylak és visszatérek atyámhoz. +Most pedig tégy ez emberrel, a mit akarsz. Űzd ki +azonnal házadból, nem bánom, én a +botránytól sem félek; a pletyka +úgyis, a mint látom, már megragadta nevemet, +és ez ember ide hozatala szándékos +kiszámítással történt. Ki +által, nem kutatom, nem is törődöm vele; +mással én nem gondolok, csak a te bizalmaddal, s ha +az megvan, kinevetem e silány emberek együgyű +beszédeit. De a te bizalmadat megkövetelem, jogom van +hozzá, s még egyszer jegyezd meg jól +magadnak, ha észreveszem, hogy elvesztettem bizalmadat, +megszüntem nőd lenni.</p> +<p>E szavakkal elhagyta a szobát, nem tekintve vissza +Sándorra. De erre, úgy látszék, +legalább egyelőre üdvös hatással +volt az erősebb orvosság. Habozó, +kétkedő, gyanakodó lelkére, melyben a +főszerepet mégis csak a szerelem vitte, sokkal +jótékonyabban hatott az erélyes +beszéd, mint bárminő kérlelés, +magyarázat, esküdözés. Szemébe +visszatért rendes, nyugodt kifejezése, s azzal az +elhatározással indúlt vissza a +társaság felé, hogy többé +föl sem veszi ezt a Lándsa Jenőt és +úgy tesz, mintha soha sem hallotta volna nevét, s +ezzel legjobban lefőzi azokat, kik—józan +gondolkozással most már világosan +látta,—csak azért hozták ide, hogy +konkolyt hintsenek közéje és neje +közé.</p> +<p>Elhatározására azonban nem volt +szükség, Lándsa Jenőt többé +sehol sem látta. Manó kétségbeesve +járt-kelt a termekben, kedves Lándsa +barátját keresve, de senki sem tudott róla +fölvilágosítást adni. Egyszerre csak +eltünt s azóta nem kerűlt vissza. Manó +még Sándort is megszólította, ravasz +hunyorgatással kérdezve, talán ő tud +valamint Lándsa Jenő holléte felől? S +egészen elbámult és lefőzöttnek +látszott, midőn Sándor könnyedén +s minden fölindulás nélkül csak annyit +felelt, hogy a keresettet azóta nem látta, +mióta bemutatták neki s megvígasztalta +aggódó bátyját, hogy ne +féljen, az ebédre majd elő fog +kerűlni.</p> +<p>Nem kevésbbé képedt el Góg +Ferencz, midőn a két testvérhez +lépve, alázatos és +bűnbánó görnyedezések közt +bocsánatot kért Sándortól, hogy +Lándsa Jenő bemutatása által +netalán kellemetlenséget okozott. Ő nem is +sejtette, hogy e fiatal ember régi ismerőse +ő nagyságának s látása +rosszúl hathat reá, különben a +világért sem hozta volna ide s most is azért +keresi, hogy rögtön eltávolítsa.</p> +<p>—Nem értem, miért e nagy +bocsánatkérés?—felelt Sándor +hidegen.—Meg lehet győződve, hogy +vendégét épen oly szívesen +látom házamban, mint önt magát.</p> +<p>Ezzel elfordúlt és a faképnél +hagyta az álmélkodó alázatos +férfiút, ki azt sem tudta, hova menjen, merre +nézzen, mert az egyik szögletben katonás +húgának dühös szemei villogtak +feléje és karja még mindig sajgott a mai sok +csípéstől.</p> +<p>Sándor megpillantá nejét a +szomszéd teremben és lassan feléje tartott. +Ugyanekkor lépett be a plébános a +másik ajtón s egyszerre érkezett +Sándorral Klára mellé.</p> +<p>—Még sem érkezett meg +atyám?—kérdé Klára, +kezét nyújtva régi +barátjának.</p> +<p>—Dehogy nem! már itt is voltunk +egyszer,—felelt a plébános halkan, de +jókedvűen.—Az első, a kivel +találkoztunk, az a haszontalan ember, az a Lándsa +volt. Atyád rögtön megértette a helyzetet +s a maga módja szerint hamar föltalálta +magát. Karon fogta a derék fiatal urat s elvitte +innen,—nem tudom, hová; de arról bizonyos +vagyok, hogy ide nem hozza vissza.</p> +<p>Klárához beszélt, de a mellette +álló Sándorra szegezte szemét, +mintegy lesve, mily hatást tesznek reá szavai. +Örömmel vette észre, hogy arcza nyugodt maradt, +s Klárának még jobban esett, midőn +férje csöndesen csak ennyit mondott:</p> +<p>—Kár volt olyan nagy dolgot csinálni +belőle. Most már bátran itt maradhatott +volna.</p> +<p>Klára megszorította férje kezét s +hálás mosolylyal nézett szemébe.</p> +<p>—De csak hordja el magát innen, a hol senki sem +látja szívesen,—mondá +vidáman.—Különben adjuk meg neki és +jóakaró bemutatóinak, hogy akaratuk +ellenére okos dolgot cselekedtek és jót +tettek velünk: alkalmat adtak arra, hogy +kimagyaráztuk magunkat az urammal, és a mint +örömmel látom az én édes +bolondomnak megjött az esze.</p> +<p>Valóban úgy látszott, mintha +Sándornak egészen megjött volna az esze. +Nyugodt, vidám volt, szeretettel nézett +nejére és mosolyogva beszélt hozzá. +Klára boldog volt és tartósnak hitte a +gyógyulást.</p> +<p>Boglár Kálmán még az ebédre +sem érkezett vissza. Lándsa Jenő sem +kerűlt többé elő, bármily +kétségbeesetten kereste mindenütt Manó +barátja, nevét kiabálva a folyosókon, +az udvaron és a kertben, s mindenkit megkérdezve, +nem látta-e barátját. Így ha +Lándsa Jenő testileg nem is volt jelen, a neve +legalább szünetlenűl hangzott és nem +mehetett ki a vendégek emlékezetéből, +kiknek bőséges alkalmok volt a +fejtörésre, mily titkot rejthet magában +megjelenése és hirtelen eltünése.</p> +<p>Az ebéd meglehetős nyomott hangulatban folyt le. +Mindenki érezte, hogy történni kellett volna +valaminek, és boszankodott és törte a +fejét, miért nem történt? A +társalgásnak rejtélyes színe volt; az +emberek halkan, suttogva, óvatosan beszélgettek +egymással; a mi megjegyzés hangosabban +történt, az is tele volt kímélettel +és czélzással; még a szokásos +névnapi felköszöntő sem tette meg a +rendes hatást, s messze állt a tavalyi viharos +lelkesüléstől. Igaz, hogy most nem az +apát-kanonok úr imponáló hangja +hallotszott, mely nem annyira kérte, mint inkább +leparancsolta az ég áldását a nap +hősére és családjára; az +apát-kanonok helyett most Góg Ferencz mondta a +hivatalos felköszöntőt, s áradozó +jó kívánságai úgy tele voltak +elburkolt czélzásokkal, föntartásokkal, +záradékokkal, kikötésekkel és +mindenféle jogi fogással, hogy az egésznek +hatása inkább nyomasztó, mint +felemelő volt.</p> +<p>Ez a hangulat uralkodott ebéd után is, s ez volt +oka, hogy a vendégek eltértek a régi +jó falusi szokástól, mely a ház +vendégeit ebéd után vacsoráig, +sőt néha másnap reggelig is együtt +tartja. A kocsik egymás után hajtottak elő s +a szomszéd úri családok egymás +után távoztak az Atlasz-kastélyból, +törve fejöket, mi az, a minek történnie +kellett volna s mi volt oka, hogy semmi sem történt. +Este felé már senki sem volt a nagy +ebédlőben, csak a család tagjai s Góg +Ferencz és bajuszos unokahúga, kik makacs +kitartással még mindig a családhoz +számították magokat. Az öreg +asszonyságot is előhozták +szobájából, mivel már semmi +izgalomtól sem kellett félteni, a minek +különben Atlasz úr nem igen látszott +örűlni.</p> +<p>Ekkor kerűlt vissza Boglár Kálmán, +s mialatt Klára hangos örömsikoltással +rohant rég nem látott atyja keblére, ez +magához ölelte s gyorsan fülébe +súgta;</p> +<p>—Légy nyugodt, nem volt szükség +erőszakra. Elvittem s megtiltottam, hogy még e +házba tegye lábát. Engedelmeskedni fog. +Annyira sűlyedt, hogy már gyáva is. Ne +beszéljünk többé róla.</p> +<p>De Manó nem akarta, hogy ne beszéljenek +többé Lándsa Jenőről. Sőt +nagyon is beszélt róla. Még mindig azon +törte a fejét, hová tünhetett el oly +hirtelen, s Boglár Kálmánt is +megkérdezte, nem tud-e valamit felőle?</p> +<p>—De igen, tudok felőle,—visszonzá +Boglár nyugodtan.—Légy nyugodt, nincs semmi +baja kedves barátodnak. Saját kocsimon vittem a +Volkán-kastélyba, melynek, mint mondá, a +vendége.</p> +<p>—Te vitted el!—kiáltott +Manó.—Most már meg van oldva a +rejtély. De miért vitted el? Ő maga +kívánkozott el innen?</p> +<p>—Azt nem kérdeztem tőle, egyszerűen +elvittem.</p> +<p>—És miért vitted el, ha szabad +kérdenem?</p> +<p>—Mert nem akartam, hogy itt maradjon.</p> +<p>—És miért nem +akartad?—kiáltott Manó fölemelkedve +székéről, kihívó +tekintettel.—Mi közöd neked ahhoz, ki jár +a mi kastélyunkba? Hogy mersz te a mi kastélyunkban +parancsolni?</p> +<a name="13" id="A13"></a><br> +<p class="center"><img alt= +"Az öreg asszonyság metsző sikoltással akart fölugrani székéről." +src="images/image27.jpg"></p> +<h5><i>Az öreg asszonyság metsző +sikoltással akart fölugrani +székéről.</i></h5> +<br> +<p>—Hogy mer itt parancsolni?—visszhangozá +Atlasz úr, bátorságot nyerve Manó +példájából.</p> +<p>—Én nem akarok itt parancsolni,—felelt +nyugodtan Boglár Kálmán,—de ahhoz +jogom van, hogy egy tisztességes házból +eltávolítsak oly embert, ki nem való +tisztességes társaságba.</p> +<p>—Hogy mered azt mondani, hogy Lándsa Jenő +nem tisztességes ember?—kiáltott Manó, +mindegyre kihívóbb +tartással.—Lándsa Jenő nekem jó +barátom, és a ki őt bántja, engem is +megsért. Nem tűröm. Érted? Nem +tűröm!</p> +<p>—Elég legyen!—kiáltott +Sándor, Manó elé lépve.</p> +<p>—De nem elég! Nem hagyom magamat. Ez a +kastély az apámé, épen oly jogom van +benne nekem, mint neked. És ha én itt +barátjaimat el akarom fogadni, senkinek sincs joga innen +kitiltani őket.</p> +<p>—Hallgass!—kiáltott Sándor.</p> +<p>—Azért sem hallgatok,—felelt Manó +hetykén.—Én itt jogommal élek, +és elfogadom barátomat, és nem engedem, hogy +kitiltsátok innen, a miért a feleséged +szeretője volt...</p> +<p>Ki sem mondta egészen ez utolsó szót, +midőn Sándor megragadta vállait s oly +erővel vágta a falhoz, hogy a hetyke fiatal +úr, kezét-lábát elnyújtva, +végig terűlt a földön.</p> +<p>Az öreg asszonyság metsző +sikoltással akart fölugrani +székéről, midőn két fia +egymásra támadt, de lábai megtagadták +a szolgálatot s ájultan összeesett. A bajuszos +menyecske helyén valónak s érdekesnek +találta, ha ő is elájúl, a mit menten +meg is tett. Klára férje mellé ugrott s +karjába kapaszkodott, mialatt Atlasz úr +rémítő jajveszékléssel futott +Manótól nejéhez s ettől ismét +Manóhoz, nem tudva, melyiknek segítsen. Nem is +segített egyiken sem. Boglár Kálmán +fölemelte az öreg asszonyságot és +karszékébe ültette, hol nemsokára +magához tért, Manó is fölemelkedett a +fal mellől, kitörölte szemét, s +dühösen, zavartan, megriadva, de hallgatva és +reszketve nézett öcscsére. Csak a bajuszos +menyecske folytatta tovább az ájulást, +jókat csípve Góg Ferencz karján, ki +úgy tette magát, mintha hinne +ájulásában és siránkozva +igyekezett életre költeni.</p> +<p>Sándor ezalatt magához tért +fölindulásából. Nyugodtan egy +lépést tett Manó felé, s míg +ez ökleit háta mögött +összeszorítva apja felé hátrált, +harag nélkül, de szilárdan szólt +hozzá.</p> +<p>—Sajnálom, a mit tettem, de ha újra +kezdenéd, újra megtenném. Jegyezd meg +hát magadnak: senkitől, értsd meg, +senkitől sem fogom eltűrni, hogy nőmet +megsértse. Mára végeztünk +egymással, s reménylem, többé nem lesz +alkalom köztünk ily jelenetre.</p> +<p>Megfogta Klára kezét s eltávozott vele a +teremből. Boglár Kálmán okosabbnak +tartotta, ha nem háborgatja most a fiatal +házasokat, de az Atlasz-család keblében sem +volt kedve tovább maradni; fogta kalapját, s +barátságosan általános jó +éjtszakát kívánva, elsietett, a +megvert ellenség birtokában hagyva a +csatatért.</p> +<hr style="WIDTH: 40%"> +<a name="XIII" id="AXIII"></a> +<p class="center"><br> +<img alt="" src="images/image28.jpg"></p> +<h3>XIII.</h3> +<h5>(Eredmény.)</h5> +<p><br> +Komor, sötét nap következett az +Atlasz-kastélyban a tegnapi viharra. Midőn +Sándor másnap reggel fölébredt, feje +fájt és nehéz volt, keblén valami +nyomasztó súly ült, mint minden álom +után, melyet kellemetlen érzések, +erős lelki felháborodások előznek +meg. Gondolkozni kezdett félálomban, mi lehet az a +kínos érzés, mely elfoglalva tartja +lelkét, s a mint az álom lassanként +tűnni kezdett szeméből, abban az +arányban világosodott emlékezete és +nemsokára mind elvonúltak előtte a tegnap +történt dolgok és visszatértek +lelkébe a tegnapi benyomások. Felugrott +ágyából és gyorsan +felöltözött, azután betekintett a +szomszéd szobába, Klára +szobájába. Üres volt. Sándor +lelkében egy pillanatra fölvillant a régi +gyanú, de leküzdte. Eszébe jutottak +nejének tegnap mondott szavai, eszébe jutott +fenyegetése és a saját fogadása. Nagy +erőszakot tett magán és elűzte +lelkéből az újra kísérteni +kezdő rémeket.</p> +<p>—Bizonyosan apjához ment a +faluba,—gondolá magában, míg szeme +nyugtalanul siklott végig a szoba minden zugán s +azután az ablakon keresztűl a kert +útjain.—Tegnap találkoztak +először egy évi elválás +után s alig válthattak pár szót +egymással. Nem csoda ha türelmetlenűl +vágyott ölelésére s korán reggel +hozzá sietett. Őrült volnék, ha +újra gyanakodni kezdenék, most már +belátom, hogy őrült volnék. Megtartom +fogadásomat, bízni fogok nőmben, nem adok +rá okot, hogy elhagyjon.</p> +<p>Azt hitte, tökéletesen megnyugtatta lelkét +s nagyon meg volt elégedve magával. Szerette volna, +ha Klára látja e pillanatban, ha megismeri lelki +erejét és bizalmát, megdicséri +és újra biztosítja +szerelméről. Lelke úgy el volt telve +elégűltséggel, hogy minden áron +találkoznia kellett valakivel, a ki előtt +kiöntse. Eszébe jutott a tegnapi jelenet, +szüleinek rémülete, s gyorsan, minden +további gondolkozás nélkül az +épület túlsó szárnyába +indúlt, az öregek lakosztálya felé.</p> +<p>Atlasz úr ijedten ugrott el az ablak mellől, hol +rendes szokása szerint szemben állt az öreg +asszonyság karszékével. Mindketten +félve néztek a belépő +Sándorra. Nem tudták, mit akar. Talán +tegnapi kitörését folytatni? Kivált +Atlasz úr, ki érezte bűnös voltát +Klára irányában, különös +bizalmatlansággal nézett belépő +fiára, mintha attól félne, hogy most vele +akarja folytatni azt, a mit tegnap Manóval tett.</p> +<p>De Sándor nyugodtan lépett melléjök, +kezet csókolt, mint máskor, s gyöngéden +tudakozódott anyja +egészségéről.</p> +<p>—Köszönöm, fiam, én jól +vagyok, csak ti legyetek jól,—felelt +félénken az öreg asszonyság, kinek +szemei ki voltak sírva.</p> +<p>—Hol van Manó?—kérdé +Sándor körűltekintve a szobában.</p> +<p>A két öreg ijedten nézett egymásra s +egy ideig hallgatott.</p> +<p>—Mit akarsz Manóval?—kérdé +végre halkan az öreg asszonyság.</p> +<p>—Sajnálom a tegnapi +összeütközést,—felelt +Sándor.—Reménylem, Manó belátta +hibáját s nem fog köztünk megszakadni a +jó testvéri viszony.</p> +<p>—Mégis csak jó fiú ez a +Sándor,—jegyzé meg +elérzékenyülve az öreg +asszonyság.</p> +<p>Atlasz úr érthetetlen +röfögésszerű hangot hallatott, s +midőn Sándor kérdését +egyenesen hozzá fordúlva ismétlé, +röviden csak annyit felelt, hogy Manó nincs +itthon.</p> +<p>—Hol van? Csak nem utazott el?</p> +<p>—Nem utazott el,—felelt Atlasz +úr,—ámbár tegnap este olyan haragos +volt, hogy rögtön el akart utazni. De aztán +megmondtam neki, hogy itt most szükség van rá, +mert föl fog lépni képviselőnek +és korteskedni kell, ha nem akarja hiába kidobni a +tenger pénzt. Most a szolgabíróhoz ment, +és neked azt izeni, hogy ne haragudjál, ha +néhány hétig még itt marad, nem lesz +alkalmatlan, ebédelni is külön fog.</p> +<p>—Eh! Micsoda beszéd ez?—kiáltott +Sándor türelmetlenűl.—Nem fog velünk +ebédelni? Idegen akar lenni szüleinek +házában?</p> +<p>—Ez a ház a tied,—mondá Atlasz +úr,—a tisza-végi részhez tartozik, +mely reád van írva. De ha megengeded, én is, +Manó is, az öreg asszony is, mind itt maradunk.</p> +<p>—Ha megengedem? Mit jelent ez?</p> +<p>—Bocsáss meg, nem akarlak megint +megharagítni. Nem fogunk neked alkalmatlankodni. Mi az +öreg asszonynyal szépen meg fogjuk magunkat +húzni ebben a pár szobában és itt +fogunk magunknak teríttetni is.</p> +<p>—Micsoda beszéd ez?—kiáltott +Sándor elkedvetlenedve.—Egészen el akartok +vonúlni tőlem? Annyira megsértettelek, hogy +megtagadtok?</p> +<p>—Tagadjon meg engem az Úristen, ha én +megtagadlak téged,—mondá Atlasz hevesen; +aztán ismét félénken, habozva +folytatá:—de beszéltem Manóval +és az öreg asszonynyal, s mindnyájan jobbnak +tartjuk, ha téged magadra hagyunk a feleségeddel. +Bocsáss meg, nem akarok róla rosszat mondani, de mi +nem vagyunk hozzá valók, nem érezzük +jól magunkat mellette, és ha még egyszer +olyan jelenet történnék, mint tegnap este, az +öreg asszony belehalna.</p> +<p>—A mint tetszik,—mondá Sándor, +egészen elvesztve jó kedvét s ismét +visszaesve régi komor merengésébe.—Nem +láttad ma reggel Klárát?—tevé +hozzá szünet múlva.</p> +<p>—Mikor korán reggel a mezőn jártam, +láttam a fasorban, és köszöntem is +neki,—felelt Atlasz úr sietve.</p> +<p>—Hová ment?</p> +<p>—A falu felé.</p> +<p>—Egyedül?</p> +<p>—Igen—egyedül,—felelt Atlasz úr +vontatva.</p> +<p>Az öreg asszonyság félénken +megrántotta férje kabátját, mintha +hallgatásra akarná inteni. De Sándor +észrevette e titkos mozdulatot s elaltatott gyanúja +újra fölébredt.</p> +<p>—Nem igaz, láttad valakivel,—mondá +reszkető hangon, közelebb lépve +atyjához.</p> +<p>—Sülyedjek el, ha együtt láttam +valakivel,—kiáltott Atlasz úr.</p> +<p>—Miért rántotta meg anyám +kabátodat? Miért akart hallgatásra +figyelmeztetni, ha semmit sem láttál?</p> +<p>—Azt nem mondom, hogy semmit sem láttam, csak azt +mondom, hogy nem láttam Klárával, a mily +igaz, hogy élek.</p> +<p>—Mit láttál?</p> +<p>Az öreg asszonyság rémült tekintettel, +esedezve nézett férjére. Sándor szeme +követte pillantását, s még +közelebb lépve atyjához, elborúlt +arczczal ismétlé kérdését.</p> +<p>—Miért fél úgy anyám, hogy +megmondod azt, a mit láttál?</p> +<p>—Az öreg asszony attól fél, hogy +engem is földhöz vágsz, mint a +Manót,—felelt Atlasz úr, neje széke +mögé húzódva.</p> +<p>—Kit láttál?—kiáltott +Sándor magánkívül.</p> +<p>—De nem haragszol, ha +megmondom?—kérdé Atlasz úr +aggódva.—Én nem akarok rosszat mondani +Kláráról, száz esztendőt +éljen. Nem is volt vele, nem is láttam, hogy +találkoztak; de mikor a mezőn jártam, arra +láttam lovagolni azt a fiatal urat, a ki tegnap itt volt +és eltünt; de ne gondold, hogy rosszat akarok mondani +Kláráról.</p> +<p>—Jól van,—felelt Sándor +kurtán, rekedten, s kifordult a +szobából.</p> +<p>Hiába hitte, hogy kigyógyult, hiába volt +megelégedve magával, hogy le tudta győzni +kisértő rémeit. Csak aludtak, de az +első hangos szóra fölébredtek. +Fölébredtek, megragadták lelkét, +birtokba vették eszét és kergették, +előre, vakon, azon az úton, melyen leghamarabb +vélt nejéhez juthatni.</p> +<p>A mint a kert ajtaján kilépett s a falu +felé fordúlt, a távolból, a fasor +túlsó végéről +Klárát látta maga felé +közeledni. Nem egyedül jött, egy férfi +karjára támaszkodott. Sándor vére egy +pillanatra mind szíve felé tódult, +aztán hirtelen fölkaczagott, őrült +bolondnak nevezte magát és szeretett volna +visszafordúlni a kertbe, nehogy Klára +meglássa és azt higyje, leskelődött +rá. Megismerte a férfit, kit neje mellett +látott. Boglár Kálmán volt.</p> +<p>Egy ideig habozva állt helyén, nem tudta +elhatározni visszafordúljon-e a kertbe vagy a +közelgők elé siessen? A mily hirtelen +elvesztette józan megfontolását az +első gyanúsító szóra, +épen oly gyorsan megszégyelte magát +önmaga előtt, midőn látta, hogy a +gyanú alaptalan volt. Újra fülében +csengtek Klára tegnapi szavai, s félni kezdett, +hogy jelenlétét bizalmatlanságnak fogja +tulajdonítni és beváltja +fenyegetését.</p> +<p>—Mégis okosabb lesz, ha eléje +megyek,—gondolá magában, nagy +léptekkel megindúlva a fasorban.—Bizonyosan +meglátott, s ha hirtelen visszafordulnék, azt +hinné, leskelődtem rá. Így azt +gondolhatja, s azt is fogom mondani neki, hogy eléje +jöttem, haza akarom kisérni és atyjával +óhajtottam találkozni. Hogy is tudtam olyan bolond +lenni, olyan hirtelen elveszteni józan eszemet? +Ezentúl óvatosabb leszek, jobban fogok +vigyázni magamra. Ez volt az utolsó eset, +esküszöm, a legutolsó.</p> +<p>E bölcs elhatározással sietett a +közelgő pár felé, mosolygó +arczczal, vidám tekintettel, nehogy Klára +szeméből olvassa előbbi +gyanakodását. De erre nem volt +szüksége. Klára nem is gondolt arra, hogy +férje oly hamar visszaeshetik hibájába; a +mily nyilt és bizalmas lelkű volt önmaga, +olyannak hitte Sándort is, s meg volt +győződve, hogy gyanakodását tegnap +örökre eltemette.</p> +<p>A mint közelebb ért hozzá, +elbocsátotta apja karját és feléje +futott.</p> +<p>—Valóban szép tőled, hogy +elém jöttél. Honnan tudtad, hogy +atyámat mentem meglátogatni?</p> +<p>—Gondolhattam, hogy ily korán nem mehetsz +máshova,—felelt Sándor megkönnyűlt +lélekzettel, látva, hogy Klára maga +magyarázza kedvezően +találkozásukat.</p> +<p>—Most legalább mind együtt folytatjuk +útunkat haza felé,—mondá Klára, +megfogva atyja kezét, ki ezalatt hozzájok +érkezett.</p> +<p>—Nekem vissza kell fordúlnom,—felelt +Boglár Kálmán.</p> +<p>—Maradjatok ti csak egymásra; legjobban szeretem, +ha mindig egymásra maradtok.</p> +<p>—Mit értesz ezalatt?—kérdé +Klára csodálkozva.</p> +<p>—Én azt vártam, hogy egészen +hozzánk fogsz költözni,—tevé +hozzá Sándor.—Nem is járja, hogy +midőn leányodnál elég hely van +számodra, idegen házhoz szállj.</p> +<p>—Jobb lesz nekem a papnál,—mondá +Boglár Kálmán vidáman,—a ki +különben nem is idegen reám nézve. +Úgyis csak néhány napig maradok itt s e +kevés időre nem érdemes újra +hurczolkodni. És végre is, beszéljünk +őszintén, mindnyájan okos emberek vagyunk, +az én jelenlétem csak nehezebbé tenné +házatokban a békességes +együttélést.</p> +<p>Sándor elpirúlt és hallgatott. +Klára sem sürgette tovább apját, s +miután röviden elbúcsúzott tőle, +Sándor karján haza felé indúlt. +Útközben Sándor elmondta apjával +folytatott beszélgetését s az öregek +és Manó abbeli elhatározását, +hogy ezentúl külön fognak étkezni.</p> +<p>—Kár olyan nagy dolgot csinálniok +belőle,—mondá erre Klára, +könnyedén vállat vonva.—Ha nem +bántanak engem, én nagyon szépen +megférhetnék velök.</p> +<p>Többet nem beszélt e tárgyról, s +ebben követte el a második hibát. Ismét +nagyon könnyen, gondatlanúl vette Sándor +szüleit, s ha nem is mutatott irántok +ellenséges indulatot, nem is igen +törődött velök. A dolog ennyiben is maradt. +Se Klára, se Sándor nem igyekezett Atlasz urat +szándékának +megváltoztatására bírni s Atlasz +úr szigorú következetességgel +megtartotta a vesztegzárt, melyre magát s az +öreg asszonyságot kárhoztatta. Nemcsak az +étkezés idején, de különben sem +találkozott a fiatalokkal és Sándor csak +akkor láthatta szüleit, ha szobájokban kereste +föl őket. De e látogatások nem igen +vidították föl lelkét. Atlasz úr +mindig félve, bizonyos tartózkodással +beszélt, és látszott, hogy +kényelmetlenül, feszesen érzi magát +vele szemben; az öreg asszonyság szemei folytonosan +vörösek voltak a sok sírástól. +Manóval sem beszélt a névnapi +összeütközés óta. E nagyra termett +fiatal úr ritkán volt otthon, egész nyakig a +politikába merűlt s folytonosan járt-kelt a +kerületben korteskedve és a pénzt költve, +és ha néha haza vetődött, +feltünően kerülte a találkozást +öcscsével vagy sógornőjével s +meszszire kitért előlök, ha +véletlenűl megpillantotta az udvaron vagy a +folyosón.</p> +<p>Sándort napról-napra jobban leverte és +elkedvetlenítette e ferde viszony. Sokkal jobban +ragaszkodott családjához és sokkal +inkább megszokta a szüleivel való folytonos +együttlétet, hogysem e feszűltség, ez +elidegenedés nehezére ne esett volna. S még +jobban bántotta, hogy Klára észre sem +látszott venni a mindegyre növekedő +szakadást és semmi kísérletet sem +tett az öregekhez való közeledésre. De +nem szólt neki semmit. Ez úgy is csak +mellékes, másodrendű oka volt lelki +gyötrelmeinek; az igazi, a fő ok az volt, melyet +már egészen legyőzöttnek vélt s +mely csak azért szunnyadt el egy kis időre, hogy +annál nagyobb erővel ébredjen föl.</p> +<p>Mivel Boglár Kálmán nem akart +többé az Atlasz-kastélyba jönni, +Klára többször meglátogatta őt a +plébános lakásán. Néha +Sándort is magával hívta, néha +egyedül ment, ha férje épen nem volt otthon, +midőn útra indúlt. Sándor ilyenkor a +legnagyobb bizalmat mutatta nejével szemben, nem is +kérdezősködött +hollétéről s vigyázott, nehogy +észre vegye, titkon mily figyelemmel kíséri +minden lépését. Pedig csakugyan +leskelődött rá, az ördög újra +megragadta lelkét. De óvatosabb volt +Klárával szemben; nem feledte el +fenyegetését s gyanújának +elárulásával nem akart okot adni, hogy +teljesítse fenyegetését. Klára +erélyes föllépésének az az +eredménye volt, hogy nem gyógyította ugyan +ki férjét, de óvatosabbá tette.</p> +<p>Atlasz úr megjegyzése, hogy Lándsa +Jenőt a falu körül látta, nem ment ki +többé Sándor fejéből, s +midőn egy párszor ő maga is megpillantotta, +a mint a mezőn a falu felé lovagolt, meg volt +győződve, hogy ez ember Klárát lesi +és vele akar találkozni.</p> +<p>Nejének nem mert szólni, mert attól +félt, hogy ezzel is elárulja +bizalmatlanságát s alkalmat ad +fenyegetésének beváltására, +mielőtt meggyőződhetnék az +igazságról. De vére forrni kezdett +már a gondolatra is, hogy ez ember nejét meri +lesni, hogy találkozni akar vele, s ez a gondolat +egészen megfosztotta nyugalmától és a +józan megfontolástól, melyet egy ideig +magára erőszakolt.</p> +<p>De Lándsa Jenő +ólálkodását más is +észrevette, nemcsak Sándor. Erről +beszélt Boglár Kálmán, midőn +leánya egy héttel a nevezetes +évforduló után ismét +meglátogatta.</p> +<p>—Ezt az embert nagyon gyakran látom a falu +körül. Valóban úgy viseli magát, +mintha reád lesne és találkozni akarna +veled, vagy mintha gyanúba akarna hozni, hogy +találkoztok. Mentől tovább gondolkozom, +annál világosabb lesz előttem, hogy ez +embert olyanok hozták ide, kiknek érdekében +áll konkolyt hinteni közétek, és ez a +folytonos ólálkodása is tervökhöz +tartozik, hogy ébren tartsák férjed +gyanúját.</p> +<p>—Meglehet, de nem érnek +czélt,—felelt Klára +könnyedén.—Sándort már +kigyógyítottam s most föltétlen +bizalommal viseltetik irántam.</p> +<p>—Hm, az ilyen gyógyulások nem +zárják ki a recidivát.</p> +<p>—Nem hiszem, nem tudom hinni, hogy Sándor azok +után, a miket tőlem hallott, még +kételkedni merne bennem,—mondá Klára +hevesen.</p> +<p>—No, no, azért még sem szeretném +nagy próbára tenni erejét. Tisztába +akarok jönni evvel a Lándsával és +szándékával; nem tűröm, hogy +még sokáig folytassa e játékot.</p> +<p>Klára egy ideig hallgatott, habozni látszott; +azután erőt vett magán, közelebb +lépett apjához, körülnézett, +nincs-e valaki a közelben, mert e beszélgetés +a plébános kertjében történt, s +aztán halkan mondá:</p> +<p>—Nem akartam neked szólni, nehogy +szükség nélkül fölingereljelek, nem +is tartottam jelentékeny dolognak, de ha azt hiszed, hogy +ez az ember még veszélyes lehet +boldogságomra, mégis jobb lesz, ha +beszélünk róla és +szándékáról. Már több +levelet kaptam tőle.</p> +<p>—Levelet? Miről írt?</p> +<p>—Ostobaságokról. +Szerelméről, +bűnbánatáról s több +efféléről.</p> +<p>—Megmutattad férjednek?</p> +<p>—Miért mutattam volna meg? Ha komolyan veszi, +még párbaj lehetett volna belőle. +Látod, neked sem szóltam eddig, magamra +nézve oly jelentéktelen dolognak tartom az +egészet.</p> +<p>—Mit tettél a levelekkel?</p> +<p>—Széttéptem és eldobtam.</p> +<p>—Mikor kaptad az utolsó levelet?</p> +<p>—Mikor? Várj csak, hadd gondolkozzam. Igen, +tegnap kaptam. Egy kis parasztleány adta át, +épen mikor haza mentem tőled s beléptem a +kertajtón.</p> +<p>—Mi volt e levélben?</p> +<p>—Biz' én nem tudom. El sem olvastam. Rá +ismertem az írásra s nem lévén +kíváncsi Lándsa úr +vallomásaira, olvasatlanúl +széttéptem.</p> +<p>—Kár volt előbb nem szólnod e +levelekről. Ha Sándornak egyik vagy másik +kezébe került volna, ki tudja, nem ébredt +volna-e föl újra gyanakodása?</p> +<p>—Sándorról biztos +vagyok,—mondá Klára erős +meggyőződéssel.—Föltétlen +bizalmat ígért nekem s eddig meg is tartotta +szavát. Ha újra csalódnám benne, ha +újra megsértené önérzetemet +gyanújával—akkor—de nem, erre nem is +akarok gondolni.</p> +<a name="14" id="A14"></a><br> +<p class="center"><img alt= +"—Kár volt előbb nem szólnod e levelekről." +src="images/image29.jpg"></p> +<h5><i>—Kár volt előbb nem szólnod e +levelekről.</i></h5> +<br> +<p>—De én akarok rá gondolni. Véget +fogok vetni ennek a Lándsa-komédiának. Hogy +van veled valami szándéka, az bizonyos. Vagy azt +hiszi, hogy meghódítja szerelmedet s azért +jár utánad.</p> +<p>—A szamár!—vágott közbe +Klára megvetőleg.</p> +<p>—Ez még a kisebb rossz volna, ebből hamar +ki lehetne ábrándítani. De én +attól tartok, hogy mindaz, a mi történt, +Lándsa idejövetele, bemutatása, +levelezése, ólálkodása, minden +tervszerűleg történt s czélja az, hogy +férjedet föingerelje ellened. Majd +meglátjuk... Most menj nyugodtan haza s a többit +bízd reám. Jót állok róla, +hogy e Lándsa Jenő nem fog többé +utánad járni, sem leveleivel alkalmatlankodni.</p> +<p>Boglár Kálmán ezen a napon egész a +kertajtóig kísérte leányát s +még ott is sokáig beszélt vele. +Különösen aggódó és +gyöngéd volt iránta, a mi máskor nem +igen volt szokása, s nagyon elütött attól +a könnyed modortól, melylyel rendesen viselte +magát vele szemben s a mely inkább fiút, +mint leányt illetett volna meg. Klára is +gondolkozóbb, elfogúltabb volt, mint rendesen, +mintha atyjának hangulata őt is megszállta +volna. A nagy jelenet óta, melyben először +ismerte meg Sándor +féltékenységét s melyben, a mint +hitte, őrökre kigyógyította +hibájából, most jutott először +eszébe, hogy férje gyanúja újra +fölébredhet, hogy újra megbánthatja +bizalmatlanságával, hogy boldogsága nem +nyugszik egészen biztos alapon és saját +hibája nélkül minden perczben +megsemmisülhet. Nagyon boldogtalanná tette e gondolat +s egészen elérzékenyült, midőn +végre elbúcsúzott atyjától s a +kerten át a kastély felé indúlt.</p> +<p>Sándort nem találta otthon. +Kérdezősködött utána a +cselédektől s hallá, hogy a pusztára +ment a munkások után nézni. Máskor +föl sem tünt volna neki, hogy férje +gazdasági dolgaiban hosszabb időre távozik; +de most ez is rosszúl esett; nem tudta, miért, +valami kínos, kellemetlen érzés +szállta meg lelkét. A nagy kastély +egészen üres volt s ma különösen +érezte ez ürességet. A cselédeken +kívül nem volt kivel szót váltania; az +öregek ki nem mozdultak szobájokból, +Klára már napok óta nem látta +őket s eszébe sem jutott, hogy fölkeresse +szobájokban. Pedig nagyon elhagyatva érezte +magát, soha sem vágyott még ennyire emberi +szó után. Ablakához űlt s onnan leste +férje érkezését.</p> +<p>Sándor este érkezett haza. Azt mondta, hogy +nagyon sok dolog volt kinn a pusztán s előbb nem +végezhette el. A mit Klára eddig nem tett, most +figyelemmel nézett arczába, s +szeméből, vonásaiból igyekezett +kiolvasni gondolatait. De Sándor arcza nyugodt volt. Igaz, +hogy kinn járt a pusztán, de az is igaz, hogy nem +annyira munkásai után nézett, mint +inkább Lándsa Jenőt leste, nem +látja-e ismét a falu felé lovagolni? Semmit +sem látott, s ez, ha nem is nyugtatta meg gyanakvó +lelkét, legalább képessé tette a +nyugalom színlelésére. De +Klárának ez is elég volt, aggodalmai +eloszlottak s megnyugodva, boldogan hajtotta álomra +fejét.</p> +<p>Midőn Sándor másnap reggel +kilépett szobájából, atyját +találta a tornáczon. Olyan rég volt +már, hogy Atlasz úr az épületnek ebbe a +szárnyába lépett, hogy Sándor nemcsak +meglepetést, hanem ijedséget is érzett +látására.</p> +<p>—Az Istenért, valami baj van? talán +anyám lett rosszúl?—kiáltott, gyorsan +apja elé sietve.</p> +<p>—Az öreg asszony nem lett rosszúl, +úgyis elég rosszúl van mindennap, +mióta folytonosan sír és +sóhajt,—felelt Atlasz úr a fal mellé +lapúlva, mintha veréstől +félne.—De most nincs rosszabbúl, mint +rendesen, és nagyon meg fog örülni, ha megmondom +neki, hogy te még gondolsz vele valamit.</p> +<p>—Eh! atyám,—mondá Sándor +elkedvetlenűlve,—azért +látogattál meg, hogy ismét +szemrehányásokat tégy?</p> +<p>—Nem azért látogattalak meg, hogy +szemrehányásokat tegyek; és ha te haragszol, +akkor inkább visszamegyek a szobámba.</p> +<p>Ezzel Atlasz úr megfordúlt s még mindig a +falhoz lapúlva visszafelé indúlt.</p> +<p>—Ugyan atyám,—kiáltott Sándor +Atlasz úr elé kerülve s elzárva +előle a visszavonulási vonalat,—mire +való ez a tréfa vagy épen gúny? +Valóban úgy viseled magadat, mintha +félnél tőlem vagy idegen volnál +saját házadban.</p> +<p>—Mondtam már, hogy ez a ház a +tied,—felelt Atlasz úr +megállva,—és én nem félek +tőled, de félek a feleségedtől, mert +te azt földhöz vágod, a ki őt +bántja.</p> +<p>—Azon legkönnyebben lehet segítni, ha nem +bántjátok őt,—felelt Sándor +elkomorodva.</p> +<p>—Ki akarja bántani?—kiáltott Atlasz +úr ijedten.—Sűlyedjek el, ha bántani +akarom, hiszen azért jöttem most is ide, hogy neki +szolgálatot tegyek.</p> +<p>—Szolgálatot, Klárának! Micsoda +szolgálatot?</p> +<p>—Ha nem haragszol meg, elmondom; de ne haragudjál +meg, mert én a tiszta igazságot mondom és +nem akarok Klárára rosszat fogni. Tegnap este +épen az udvaron voltam és Cserepes Andrással +beszéltem, mikor egy idegen parasztleány +lépett be a kapun. Oda ment Cserepes Andráshoz +és azt kérdezte tőle, hol van a +nagyságos asszony? Mindjárt tudtam, hogy +Kláráról kérdezősködik, +mert az öreg asszonyt most már senki sem hívja +nagyságos asszonynak. Cserepes András, a ki +kíváncsi ember, kérdezte, hogy mit akar a +nagyságos asszonynyal? Én nem mertem +kérdezni, de Cserepes András bátor ember. A +kis leány erre azt felelte, hogy semmi közünk +hozzá, csak mutassuk meg, hol van a nagyságos +asszony. Gondoltam, hogy nem teszek semmi rosszat, ha megmondom, +hogy fönt van a szobájában és a +nagyságos úr is vele van. A nagyságos +úr te vagy. Erre a parasztleány megijedt és +azt mondta: jaj, akkor nem adhatom oda a levelet...</p> +<p>—Micsoda levelet?—kiáltott +Sándor.</p> +<p>—Én is azt kérdeztem, hogy micsoda +levelet?—folytatá Atlasz úr. A kis +leány azt felelte, hogy azt a levelet titokban kell a +nagyságos asszony kezébe adni, mert ő +azért jó borravalót kapott, és a +felét nekem ígérte, ha magamra +vállalom a levelet. Bizonyosan inasnak nézett, a mi +máskor is megesett rajtam, és már +homályos volt, nem láthatta, hogy úr vagyok. +Neki hagytam a borravalót és átvettem a +levelet, de már késő volt, nem akartam +Klárát háborgatni. Talán már +le is feküdt, és gondoltam, éjjel úgy +sem tehet semmit, elég, ha másnap reggel kapja meg +a levelet. Ne haragudjál, ha talán rosszúl +tettem...</p> +<p>—Add ide azt a levelet,—mondá +Sándor.</p> +<p>—A kis leány ugyan azt +mondta,—folytatá félénken Atlasz +úr,—hogy csak a nagyságos asszony +kezébe adjam; de hát én neked mégis +atyád vagyok és az öreg asszony is azt mondta, +hogy tőled semmit sem szabad eltitkolni. De ne hidd, hogy +Klárára rosszat akarok mondani; én nem +tudom, mi van a levélben és nem is akarom +tudni.</p> +<p>—Add ide a levelet!—ismétlé +Sándor.</p> +<p>Atlasz úr zsebébe nyúlt és egy kis +lepecsételt levelet vett ki. Sándor nem +várta, hogy feléje nyújtsa; kikapta +kezéből, gyorsan megnézte +pecsétjét, borítékát. Semmi +czím nem volt rajta. Föl akarta szakítni a +pecsétet, de keze félúton megállt; +gondolkozni látszott s egy pillanatra mintha +megszégyelte volna magát; de a vér +már fejébe tódult, józan esze +elnémúlt s nem hallott mást, mint a +gyanakodás kárörvendő +suttogását. Gyorsan feltörte a pecsétet +és elolvasta a levelet.</p> +<p>Arcza halálosan elsápadt, azután +kigyuladt, szeme villámlott, s mialatt ökölre +fogott keze görcsösen szorítá +magába a papirdarabot, a folyosó ablakához +futott, fölrántotta s erős hangon +lekiáltott az udvarra:</p> +<p>—Lovamat! Rögtön nyergeljétek meg +lovamat!</p> +<p>Atlasz úr kissé +félrehúzódva s a falhoz lapulva, +aggódó figyelemmel kísérte fia +mozdulatait, s nem tudta, örüljön-e vagy +megrémüljön a levél hatása +miatt?</p> +<p>—Mi történt? Miért kiáltasz +oly erővel lovad után?—kérdé +Klára az ajtóba lépve.</p> +<p>—Te vagy? Épen jókor +jöttél!—kiáltott Sándor +magánkívül.—Hej! +léhütők! siessetek már azzal a +lóval!—kiáltott ismét kihajolva az +ablakon. Azután Klárához lépett, ki a +meglepetéstől megdermedve, mozdulatlanul, +halaványan állt az ajtóban.—Azt +kérdezed, mit akarok? Miért kiáltok lovam +után? Szeretődhöz sietek, hogy +megöljem!</p> +<p>Klára nem tudott szólni. A meglepetés, +fölháborodás, rémület +megbénította nyelvét. Tágra +nyílt szemekkel nézett férjére s csak +két kezét tudta feléje nyújtani, +mintha így akarná megakadályozni +őrjöngő kitörésében. Atlasz +úr ijedten, félelem és öröm vegyes +érzésével lapult a falhoz s várni +látszott a bekövetkező dolgokat. A nagy zaj a +háziakat is fölriasztotta s a folyosó +végén föltüntek a cselédség +alakjai s mögöttök biztos +távolságban Manó +kárörvendő arcza.</p> +<p>De Sándor nem látott ebből semmit. Nem +látott mást, mint neje halvány +arczát. Megragadta feléje nyujtott kezét s +erősen magához rántotta. A testi +fájdalom, a durva sértés sötét +lánggal vonta be az asszony sápadt arczát +és hangot adott megbénult nyelvére.</p> +<p>—Sándor!—sikoltott Klára, +hasztalanul igyekezve kirántani kezét az +erős vaskapocsból.—Mit jelent ez? +Megőrültél?</p> +<p>—Olvasd ezt! olvasd ezt!—lihegett Sándor, +szeme elé tartva az összegyűrt papirlapot.</p> +<p>A betűk összefolytak szeme előtt; csak +nehezen akadozva tudta elolvasni a néhány sort, a +legaljasabb csalás sorait. Lándsa Jenő neve +volt a levél alá írva s a forró, a +boldog, a kielégített szerelem hangján +írt hozzá, mintha már többször +találkoztak volna a faluban s mintha atyja is +szövetségese volna szerelmöknek; új +találkozásra hívja ma estére s +férjéről gúnynyal és +szánakozással beszél.</p> +<p>—Hazugság! hazugság!—sikoltott +Klára, erőszakkal kirántva kezét s +lábával tiporva a földre dobott levelet. De +egy pillanat mulva eltünt arczáról a +méltatlankodás lángja, ismét +elhalavanyult, és szilárd tekintettel, komolyan, +szomorúan férjére emelte szemét.</p> +<p>—És te ezt elhitted?—kérdé +fájdalmasan.</p> +<p>—Eh! félre most a nagy +szavakkal!—kiáltott az eszeveszett +ember.—Szép dolog, bizalmat követelni, s a +bizalom palástja alatt elárulni hitet, +becsületet, szerelmet. Most már nem erről van +szó, most már a büntetés jő. +Először ő, azután te. Félre +tőlem! Előbb azzal a másikkal +számolok.</p> +<p>Nagy erővel ellökte magától +atyját, ki e szavakra ijedten eléje lépett s +vissza akarta tartóztatni. Atlasz úr valóban +meg volt ijedve. Erre soha sem gondolt. Hogy fia +féltékeny lesz, és +féltékenységből eltaszítja +nejét, ezt rendén valónak tartotta, mert +Klárát igazán bűnösnek hitte s +legfőbb vágya volt, megszabadítni +tőle családját. De hogy Sándor neje +miatt párbajra álljon ki, hogy golyónak +tegye ki magát, hogy talán életét is +elveszítse, erre Atlasz úr nem számolt, s +csak most, fiának utolsó szavaira derült +föl előtte a rémes világosság. +Kétségbeesetten fia elé vetette magát +s midőn ez félrelökte +útjából, Klárának fordult s +megátkozta őt, mint egyetlen okát fia +romlásának. De Klára nem is hallgatott a +tehetetlen öreg ember átkaira; az előbbi +lesújtó hatástól még mindig +némán, dermedten állt az ajtóban; +azután megfordult, hosszú tekintettel végig +nézett a folyosón s a csoportosuló alakokon, +és lassan visszament szobájába.</p> +<p>Sándor ezalatt elrohant a lépcsőn, +lovára patant, kihozatta pisztolyait és +elvágtatott a Volkán-kastély felé. +Egyszer sem nézett vissza elhagyott házára, +mintha háta mögött ijesztő rémek +kergetnék, kik elől épen oly mohón +igyekszik menekülni, mint útjának +czélját elérni. Érezte, hogy az +után, a mit most nejével tett, nincs +többé visszalépés, nincs módja a +kiengesztelődésnek, s csodálatos +ellenmondással most már csaknem attól +kezdett félni, hogy nem talál igaz lenni az, a mi +így fölháborította lelkét. De +érzései, gondolatai nem voltak tiszták, +öntudatosak; zavarosan keringett fejében a harag, +boszúvágy, szégyen, megbánás, +s vágtatott vakon, gondolkozás nélkül, +tovább, tovább, az útszéli fák +és kavicshalmok rohamosan tűntek el mellette, s a +mezőn dolgozó munkások, a kik paraszt +kényelemmel akarták köszönteni +földesurokat, már csak a messze +távolságban látták tova +vágtató alakját, mire kalapjokig +emelték kezöket.</p> +<p>Midőn Sándor tajtékzó lován +bevágtatott a Volkán-kastély +udvarára, itt mindent nagy fölfordulásban +talált. Valami nagy dolog történhetett. A +cselédek rémült tekintettel futkostak ki +és be, érthetetlen szavakat kiabálva s +egymást riasztgatva, az udvaron lovakat fogtak be a +kocsiba s a kocsis össze-vissza cserélte a +szerszámokat, míg a körülötte +állók segítni akartak s még jobban +összezavartak mindent. A ház úrnője nem +volt látható, de nagybátyja a +tornáczon állt, jobban görnyedezve, mint +valaha, s midőn Sándort meglátta, karjait +siralmasan nyújtogatva és tenyereit +összecsapkodva feje fölött, hangos +jajveszékléssel sietett feléje.</p> +<p>Sándor leugrott lováról, s az udvar +közepén magára hagyta a reszkető +lábú állatot. Góg Ferencz e +pillanatban melléje érkezett.</p> +<p>—Mily csapás! mily +szerencsétlenség!—jajgatott az +alázatos jogtudós, megragadva +vendégének mindkét kezét.—Isten +hozta nagyságodat szerény házunkba, e +szomorú alkalommal.</p> +<p>—Itt lakik még Lándsa +Jenő?—kérdé Sándor lihegve, +rekedten.</p> +<p>—Itt lakik, oh nagyon is itt +lakik!—sóhajtott Góg Ferencz, +barátságosan rázva vendégének +fogva tartott kezeit.</p> +<p>—Itthon van?—kérdé Sándor a +ház felé indulva.</p> +<p>—Itthon van, oh nagyon is itthon +van,—nyögött Góg +Ferencz.—Méltóztassék +besétálni! Szeretett Lilla húgom +elájult ugyan, de rögtön magához fog +térni, ha meghallja becses jelenlétét.</p> +<p>—Hol van?—kérdé Sándor, +gyorsan tovább haladva a ház felé.</p> +<p>—Lilla húgom?</p> +<p>—Lándsa Jenőt kérdem,—felelt +Sándor türelmetlenül.</p> +<p>—Szobájában, a +vendégszobában, oh nagyon is ott +van—sóhajtott, Góg Ferencz.—Épen +most vitték oda.</p> +<p>—Oda vitték!—kiáltott Sándor +hirtelen megállva.—Mit jelent ez? Miért +vitték?</p> +<p>—Hát nem méltóztatik tudni? Azt +hittem azért méltóztatott jönni. Oh +mily csapás, mily szerencsétlenség! +Szegény Lilla húgom bele fog betegedni. És a +botrány! a törvényszéki +tárgyalás. Oh! oh!</p> +<p>—Semmit sem tudok. Mi történt? +Feleljen!—kiáltott Sándor izgatottan.</p> +<p>—Szegény Lándsa Jenő, e +viruló fiatal ember, ma reggel súlyosan +megsebesült párbajban.</p> +<p>—Párbajban!—kiáltott Sándor +roppant meglepetéssel.—Kivel volt +párbaja?</p> +<p>—Boglár Kálmánnal,—felelt +Góg Ferencz.—Tegnap este itt volt egy +szomszéd ismerősünkkel s titkon +néhány szót beszélt +szerencsétlen fiatal barátunkkal. Én az +ajtón hallgatóztam s ma reggel +tudósítni akartam a szolgabírót, de +elkéstem. A párbaj kora hajnalban már +megtörtént, pisztolyra, és szegény +Lándsánk hőn dobogó keblébe +kapta a gyilkos golyót. Nem régen hozták +haza, Lilla húgom elájult, én +orvosért küldtem, de e nyomorult kocsis még +most sem tudta befogni a lovakat, és szegény +megsebesült barátunk magányosan +vergődik halálos kórágyán, +illetőleg pamlagán.</p> +<p>—Hol van? Vezessen hozzá. Látni +akarom,—mondá Sándor, fölfelé +indulva a lépcsőn.</p> +<p>—Látni akarja?—mondá Góg +Ferencz, megállva és zavartan vakarva orrát. +De Sándor tovább sietett, s Góg Ferencz +kénytelen volt ismét megindulni.—Látni +akarja? Valóban nem ajánlom! Marczangoló +látvány az érző szívnek.</p> +<p>—Ismétlem, látni akarom. Hol van +szobája?</p> +<p>Góg Ferencz nem mert több ellenvetést +tenni. Végig vezette Sándort a tornáczon, +semmit sem szólva többé, csak egy nagy +kétszárnyú ajtó előtt +állt meg s tett újabb kísérletet, +mondván:</p> +<p>—Szeretett Lilla húgom boudoirja, hol most +ájultan fekszik hölgyei közepett.</p> +<p>De mivel Sándor még e +csábító biztatásra sem lépett +be a kétszárnyú ajtón, hanem +tovább sietett, Góg Ferencz is utána futott, +fölvezette a széles lépcsőn az emeletre +s a folyosó végén megállt egy +ajtó előtt.</p> +<p>—Ime a szenvedő +szobája,—mondá reszkető hangon +és orrát fújva, mintha sírás +erőltetné. Sándor óvatosan kinyitotta +az ajtót és belépett. Góg Ferencz +lassan utána lopózott, hogy legalább +tanúja legyen e nagy jelentőségű +találkozásnak.</p> +<p>A sebesült a pamlagon feküdt. Mellette egy öreg +asszony ült, a kulcsárné, és hideg +borogatást rakott fejére és mellére, +a mit Góg Ferencz orvosi tudománya rendelt, +míg a kocsi elhozza a hivatásbeli orvost. De +úgy látszék, ez már +későn fog érkezni. A sebesült szeme le +volt húnyva, lélekzete nem hallatszott, +sápadt arczán nem látszott az életnek +más nyoma, mint elkékült ajkainak gyönge +reszketése. Nyakkendője föl volt bontva, inge +szét volt szakítva mellén s +néhány vércsepp látszott rajta, nem +több.</p> +<p>—Az előbb még borzasztóan +félrebeszélt,—mondá sugva az +ápolónő a belépőknek,—de +azután elcsendesült, most már +lélekzése is alig hallatszik.</p> +<p>Sándor a sebesült fölé hajolt +és némán, hosszasan nézte mozdulatlan +arczát. A harag, a gyülölet, a +féltékenység, mely ide kergette, hogy +elvegye ez ember életét, mindez eltünt +szívéből a halál felséges +nyugalma előtt. De a haldokló +melléből hörgő sóhaj tört +ki és szeme lassan megnyílt. Félig +megüvegesedett tekintete a föléje hajló +arczra esett és látszott +kifejezéséből, hogy megismerte. +Szólni akart, jobb kezét lassan fölemelte +és ajkai kínos erőlködéssel +mozogtak. De nem tudott hangot adni, szeme egyre tágabbra +nyilt s megkövült tekintete mereven nézte a +föléje hajló arczot, mialatt fölemelt +keze tehetetlenül visszaesett, ajkán +néhány vércsepp jelent meg és +álla leesett.</p> +<p>—Meghalt,—mondá az +ápolónő, megfogva a tehetetlen kezet +és a halott melléhez tapasztva +fülét.—Meghalt szegény, pedig +láttam, hogy mondani akart valamit.</p> +<p>Sándor még mindig a halott fölé +hajolt, kinyílt szemébe nézve mereven, +mintha még mindig azt a szót várná, +mely már nem tudta elhagyni ajkait. De a halott arcza +mozdulatlan maradt. Góg Ferencz rosszúl kezdte +magát érezni, s megilletve Sándor +karját, kérte, távozzanak a +szobából és hagyják a halottat az +ápolónőre, hogy elkészítse +testét a ravatalra.</p> +<a name="15" id="A15"></a><br> +<p class="center"><img alt= +"Némán, hosszasan nézte mozdulatlan arczát." +src="images/image30.jpg"></p> +<h5><i>Némán, hosszasan nézte mozdulatlan +arczát.</i></h5> +<br> +<p>Sándor lassan, elgondolkozva ment ki a +szobából, még egyszer megállva az +ajtónál és visszatekintve, mintha +várná, hogy a halott visszahívja és +kimondja azt az utolsó szót, mely +megkövülve ajkán maradt. Mit akart mondani? Mit +akart mondani?</p> +<p>—Vajon mit akart mondani?—mondá Góg +Ferencz, mintha visszhangot adna Sándor lelki +töprengésére.—Mert annyi bizonyos, hogy +akart valamit mondani... Ki tudja, talán jobb, hogy nem +szólhatott,—tevé hozzá gondolatban az +érdemes nagybácsi és +cselszövő,—a haldoklók átkozottul +őszinték szoktak lenni... E szomorú +látvány,—folytatá ismét +fenhangon, kivonva Sándort a halottas +szobából és megindulva vele a +lépcső felé,—e szomorú +látvány mélyen megrendíté +nagyságod érző szívét, a mint +szerencsém van észrevenni. +Méltóztassék megtisztelni szerény +ebédlőnket becses jelenlétével s +némi erősítő reggelit venni +magához, mely kedves alkalomra, reménylem, Lilla +húgom is magához fog térni tartós +ájulásából.</p> +<p>De Sándor nem válaszolt e nyájas +meghívásra semmit. Nem is hallotta. Elgondolkozva, +magába merülve, mintegy gépileg ment le a +lépcsőn, aztán végig az alsó +tornáczon s onnan le az udvarra. Lovát ott tartotta +egy házi szolga. Sándor szó +nélkül a nyeregbe ült és a kapu +felé indult, majd fellökve Góg Ferenczet, ki +nagy vendégszeretetében a paripa +kantárába kapaszkodott s úgy +ismételte meghívását.</p> +<p>Lassan, csöndes ügetéssel ment vissza +Sándor az úton, melyet nem régen +vágtatva tett meg. A haldokló látása, +ki nem mondott utolsó szava egészen elfoglalta +lelkét s lova ösztönére bízta, +hogy megtalálja a haza vezető utat. De +meghatottságát és +töprengését nemsokára sokkal +kínosabb érzés szorítá ki +lelkéből. Hogyan fog neje elé lépni, +mit fog neki mondani, hogyan nyeri meg bocsánatát? +Igen, bocsánatát. Érezte, hogy ismét +igazságtalanul vádolta és hogy e vád +halálos sértés volt nejére. +Mentől tovább gondolkozott rajta, mentől +jobban eltöltötte lelkét ez érzés, +annál erősebb lett +meggyőződése, hogy Klára nem fog +megbocsátani és hogy nem is érdemli meg +bocsánatát. Mit fog tenni? Hogyan fog +szemébe nézni? Minél jobban közeledett +haza felé, annál inkább elfogta a +kínos nyugtalanság, és szinte megijedt, +midőn a hosszú, lassú út mégis +véget ért s lova megállt a kapu +előtt.</p> +<p>De a kapuban hangos örömrivalgás +üdvözlé. Atlasz úr itt leste +visszaérkezését, s kitörő +örömmel sietett eléje, midőn +látta, hogy épségben, baj nélkül +jött haza. Majd lerántotta fiát a +lóról és mohón +kérdezősködött a +párbajról.</p> +<p>—A párbaj megtörtént, de nekem nem +volt benne részem,—felelt Sándor komoran, de +nem szállva le lováról, se a kapun nem +lépve be.—Boglár Kálmán +hívta ki, s mire oda értem, Lándsa +már meghalt.</p> +<p>—Hát a Boglár +Kálmán?—kérdé Atlasz úr +rémülten.</p> +<p>—Nem tudom. Semmit sem tudok. Ne kérdezz +többet.</p> +<p>—Hol van Klára?</p> +<p>—Elment,—felelt félénken Atlasz +úr.</p> +<p>—Elment! Hová ment?—kiáltott +Sándor, úgy megrántva a +kantárszárat, hogy megriadt paripája +ágaskodni kezdett.</p> +<p>—Nem tudom,—felelt Atlasz úr elugorva az +ágaskodó ló mellől, de még +jobban megijedve Sándor +hangjától.—Mihelyt eltávoztál, +a szobájába ment, s onnan néhány +percz mulva a kertbe sietett. A cselédek +látták a falu felé menni.</p> +<p>Sándor megsarkantyúzta lovát s minden +további szó nélkül a falu felé +vágtatott. Csak most jutott eszébe, hogy +Klára beválthatja fenyegetését +és örökre elhagyja őt. Ez a gondolat +visszaadta bátorságát; most már nem +rettegett neje elé lépni, nem halogatta a +találkozást; minden más érzést +elnémított lelkében az egyetlen, +ijesztő gondolat, hogy örökre elvesztette +nejét.</p> +<p>Midőn a paplakba érkezett, a +plébános eléje sietett és +lesegítette lováról.</p> +<p>—Hol van Klára?—volt Sándor +első szava.</p> +<p>—Elutazott atyjával,—felelt a +plébános komolyan, hidegen.</p> +<p>—Elutazott? Hová?—kiáltott +Sándor.</p> +<p>—Ez az ő titkuk. Ön tudja, mi +történt kettejök közt, miért hagyta +el neje örökre. Mert örökre elhagyta, ezt +izenteti általam.</p> +<p>—Megérdemeltem, oh! +megérdemeltem,—sóhajtott Sándor tompa +kétségbeeséssel.</p> +<p>Aztán nem is szólt többet. Ismét +felült lovára, s lassan, lecsüggesztett +fővel, eleresztve a kantárszárat, az okos +állatra bízta, vigye, a merre akarja.</p> +<hr style="WIDTH: 40%"> +<a name="XIV" id="AXIV"></a> +<p class="center"><br> +<img alt="" src="images/image31.jpg"></p> +<h3>XIV.</h3> +<h5>(Az épület inog.)</h5> +<p><br> +Az Atlasz-család ismét birtokába vette a +kastélyt, az ősi kastélyt, mint Manó +szerette nevezni. Atlasz úr újra kezdett +lélekzeni. A szálka kihullt szeméből, +s azt hitte, most már tisztán láthatja a +fényes jövőt. Fia megszabadult a +nőtől, ki örökös akadálya +volt a család emelkedésének. Igaz, hogy most +még nagyon szomorú és el van keseredve; +lehorgasztott fővel, nyugtalanul jár, kerüli +az embereket, még szüleit is, nem beszél +senkivel és olyan harapós kedvben van, hogy alig +mernek hozzá szólni; de ez mind csak +múló fájdalom, mely nemsokára el fog +enyészni, újra visszajön életkedve, +üres szíve új szerelem után fog epedni +és szeme végre meg fogja látni azt a +nőt, ki régen készletben tartja +számára a boldogságot. Atlasz úr erre +nézve egészen nyugodt. Tudja, hogy így fog +történni; biztosította róla +Manó, a ki jól ismeri a nagy világot, +és Góg Ferencz, a ki igen tudós +férfiú. Természetes tehát, hogy +semmiféle lelki furdalást nem érzett sem a +történt dolgok, sem fiának mostani +szomorú állapota miatt; hiszen ő mindent +fiának boldogságáért tett s meg volt +győződve, hogy mindent a legjobban tett.</p> +<p>De nem sokáig élvezhette zavartalanul +diadalát. Néhány nap mulva +sürgönyt kapott a fővárosból +Eveline grófnétól, e lakonikus +rövidségű, de jelentős tartalommal: +«Nagy baj van. Jöjj fel rögtön. Hozz +magaddal annyi pénzt, a mennyit csak tudsz.»</p> +<p>—Seregeknek ura!—kiáltott Atlasz úr +elképedve és megmutatva Manó fiának a +sürgönyt, mert Sándor, mint rendesen, most sem +volt otthon.—Hozz magaddal annyi pénzt, a mennyit +csak tudsz! Érted ezt?</p> +<p>—Nagyon könnyen +megérthető,—felelt Manó savanyú +arczczal, mert a pénzre neki is nagy szüksége +volt s a készlet nem volt kimeríthetetlen.</p> +<p>—Mit jelent ez?—kiáltott Atlasz úr, +kikapva fia kezéből a sürgönyt és +újra elolvasva.—Mire kell nekik a pénz? Csak +nem állított föl a gróf megint +parkett-gyárat vagy nem akart repczével +spekulálni?</p> +<p>—Sok módja van az +adósságcsinálásnak,—jegyzé +meg Manó szakértőleg.—Én azt +gyanítom, hogy a gróf a börzén +játszott.</p> +<p>—A börzén +játszott!—üvöltött Atlasz úr, +haját tépve +kétségbeesésében.—Még +csak az volt hátra! Hát erőnek +erejével zsidó akar lenni? Nem megmondtam neki, +hogy a gróf maradjon grófnak és ne +avatkozzék a zsidó dolgába? Honnan tudod, +hogy a börzén játszott?</p> +<p>—Tudtam, mikor még oda fönn voltam. Azt +mondta, neki biztos játéka van a +börzén, mert képviselő +lévén, előre tudja a politikai +változásokat. De nagyon megkért, hogy ne +szóljak neked. Meg akart lepni téged, mikor majd +legalább egy milliója lesz.</p> +<p>—Ugyan csak meglepett engem!—sóhajtott +Atlasz úr elkeseredve.—Azt gondoltam, vele +már mindent rendbe hoztam, s itt van, újra kezdi a +bolondját. Elspekulálja a pénzemet, te meg +elvered itthon a maradékot. Tönkre tesztek! +tönkre tesztek!</p> +<p>—No csak ne sírj öreg, nemsokára +megfordul a koczka. Sándor most már szabad, a +Volkán bácsi milliói maholnap újra +megaranyozzák az Atlasz-napot.</p> +<p>Ez a kilátás kissé megvígasztalta +ugyan Atlasz urat, de azzal az erős +elhatározással ült a vasútra, hogy +vejében többé nem fog bízni s +akármilyen gróf, nem hagyja felügyelet +nélkül. Nem engedi többé sem a +saját jószágán, sem a +fővárosban lakni, lemondatja a +képviselőségről és haza hozza +családostul; a kastélyban most úgyis van +elég hely, itt járhat vadászni, adhat +lakomákat, népszerűvé teheti +magát s ha megjön az ideje, innen is kinevezhetik +főispánnak. De ebben nem fog engedni, a +grófnak haza kell jönnie, itt az ideje, hogy +már erélyes legyen, különben a legjobb +úton van a tönkrejutás felé.</p> +<p>De mire a fővárosba érkezett, megtudta, +hogy a baj sokkal nagyobb, mint gondolta, és nincs +többé szüksége erélyes +föllépésre. Szádváry Arthur +gróf agyonlőtte magát. Manónak igaza +volt: szerencsétlen rögeszméje, hogy +vagyonát szaporítsa és visszaszerezze a +Szádváryak régi fényét, a +börzére vezette, és ott hagyta +mindenét. Még a mátra-alji +jószágot is, melyet apósa egyszer már +kitisztázott az adóságokból. Ezt is +eladta, de már ez sem segíthetett rajta. A +veszteségek, a tönkrejutás, a szégyen, +bűnbánat, megalázott hiúság +kísértetei megzavarták amúgy is +gyönge agyát s egy kétségbeesett +pillanatban kezébe nyomták a gyilkos fegyvert. +Mikor Atlasz úr megérkezett, már +kiterítve feküdt a ravatalon.</p> +<p>—Későn érkeztél, +atyám, mindennel elkéstünk,—zokogott +Eveline, miután elmondta atyjának a szomorú +történetet.—Az utolsó veszteségek +egészen megzavarták lelkét, s mikor +én szemrehányásokat tettem neki +jószágunk eladása miatt, ellenem is nagy +haragra lobbant és azt mondta, hogy a mi +hiúságunk oka minden +szerencsétlenségének. Ha meghagytuk volna +egyszerű sorsában, most is boldogul élhetne +valami kis vasúti állomáson. De neked +grófi vő kellett, nekem grófi férj +kellett, és fölébresztettük +lelkében a nagyravágyás +szenvedélyét. Még minket okozott +azért, hogy így tönkre tett. Nem tudtam +nyugodtan hallgatni, én is keserű szavakat mondtam +szemébe. Elrohant. Ekkor megrémültem és +siettem sürgönyözni neked. De már +késő volt; többé nem +beszélhettem vele, s mikor újra láttam, +már halva volt.</p> +<p>Ezen már nem lehetett változtatni. Atlasz +úr lassanként magához tért a +kábultságból, melybe vejének +halála s leányának és +unokáinak könnyei ejtették, s nagy +erőfeszítéssel összeszedte minden +tehetségét, hogy megmentse a megmenthetőt +és valami rendet hozzon a halott zilált +ügyeibe. A szerencsétlen fiatal gróf +súlyos terheket hagyott hátra, melyek mind az +apósának vállára nehezültek. +Nemcsak a Szádváry név +becsületéért, melyre Atlasz úr sokat +tartott, hanem saját nevéért is, melynek +jó híre és hitele egész +életében büszkesége volt, azon kellett +lennie, hogy a gróf halála semmi jogos +igényt meg ne károsítson, és se a +halott, se az élő nevén ne maradjon folt. +Egészen fölébredt régi ereje, +ügyessége, élelmessége; +fáradhatatlanul járt, kelt, alkudozott, +egyezkedett, fizetett, terheket vállalt, s bármily +súlyosan érezte a veszteséget, mely +sújtotta, megvolt az az elégtétele, hogy a +Szádváryak grófi nevének nem volt oka +szégyenkeznie az Atlasz névvel való +összeköttetése miatt, és a fényes +temetésen, a czímerekkel borított +koporsó mögött nem csak azért haladhatott +fölemelt fővel, hogy mindenki láthassa +gróf Szádváry apósát, hanem +még inkább azért, mert a +Szádváry név szerencsétlen +viselője neki köszönhette, hogy csak +részvét és szánakozás +kísérte sírjába.</p> +<p>De ez a szomorú dicsőség sok +idejébe s még több pénzébe +került Atlasz úrnak. Adósságai, melyek +már eddig is nehezen súlyosodtak reá, +tetemesen megszaporodtak és megijeszthették volna +saját jövőjére nézve, ha nem +állt volna biztatóan előtte Sándor +milliomos házassága, melyre most már a +kétségbeesés +megátalkodottságával számolt. Az +idő is telt; több hét múlt el, +míg a különféle zavaros ügyek +rendezésével elkészült s +leányával és unokáival végre +haza indúlhatott.</p> +<p>Otthon azonban nem várt reá valami +vigasztaló örömhír. A +képviselőválasztás épen haza +érkezése előtt egy nappal +történt meg, és Manó, ellenére a +tömérdek pénznek, melyet elköltött, +szégyenletesen megbukott.</p> +<p>—Meg nem foghatom, hogyan +történt,—mondá e nagyra termett fiatal +úr, midőn leeresztett orral elbeszélte +atyjának a választási csata +történetét.—Egy antiszemitát +választottak meg ellenemben, pedig én jobban +szidtam a zsidókat, mint a legdühösebb +antiszemita. De rám fogták, hogy zsidó +vagyok s még a kortes-nótába is +beletették, hogy «nyúlbőrökkel +nem gseftelünk, zsidó követ nem kell +nekünk». Megfoghatatlan!</p> +<p>—Megmondta ezt már nekem régen a +bölcs rabbi,—felelt Atlasz úr sóhajtva +és fejét vakarva.—Ebben az országban +mindig fogják szidni a zsidót, még ha nem +zsidó is. Akkor rá sem hallgattam, de most kezdem +látni, hogy bölcs ember volt. Valami átok van +rajtam, annyi bizonyos. Vagy a rabbik átkoztak meg, a +miért kikereszteltettem gyermekeimet, vagy a +keresztyén papok átkoztak meg, a miért +kiüldöztem innen az ő pártfogoltjaikat, a +Boglár Kálmánt és +leányát; de érzem, hogy valamelyik pap rossz +szót tett értem az Úristennél.</p> +<p>Manót azonban nem zavarták meg apjának +theologiai aggályai. Megvígasztalta Sándor +leendő házasságával, mely minden +csorbát ki fog köszörülni s +megigérte, hogy a lakodalomra ismét hazajön. +Addig visszamegy a fővárosba; ott van az igazi +talaj az ő nagyvilági képességei +számára s biztosítja apját, hogy nem +sokára oly szerencsét csinál, mely +még Sándorénál is többet fog +érni. Egy időre még elég maradt a +pénzből, melyet az apja +gyöngeségétől kicsikart +jószágrészre fölvett, s nemcsak Atlasz +úrnak mondta, hanem maga is meg volt +győződve arról, hogy csak akarnia kell s a +fővárosban nemsokára oly fényes +házasságot köthet, mely egyszer mindenkorra +úrrá teszi.</p> +<p>Manó elútazása után +egyhangú, szomorú napok következtek az +Atlasz-kastélyban. Az özvegy és a két +árva gyászruhája volt az uralkodó +szín; sírásuk, panaszaik, kesergéseik +adták meg az uralkodó hangot. Az öreg +asszonyság gyönge egészsége nem volt +képes ellenállni a csapásoknak, melyek +egymás után sújtották gyermekeit. El +kellett hagynia nagy karszékét és kedvelt +helyét az ablak mellett, hol annyi boldog +órát töltött, a majorság +szaporodásában gyönyörködve +és gyermekeinek fényes sorsáról +ábrándozva. Most már ágyban kellett +feküdnie, a szoba túlsó sarkában, +hová csak elvétve szökött be +néha-néha kívülről egy kis +napsugár; de ez csak ágya +párnáját aranyozta meg, lelkébe nem +hatolt be, nem vidította meg komor, szomorú +sötétségét. Mindig sírt s ha +leánya vagy férje megkorholták +örökös sírásáért, a +fal felé fordult vagy takarója alá rejtette +fejét, s úgy sírt csendesen +szünetlenül, hol egyik, hol másik gyermeke +miatt. Mert mind a háromért elég oka volt a +könnyhullatásra. Leánya özvegy lett, +Manó fia megbukott és távol van, +Sándor fia boldogtalan. Legtöbbször +Sándort siratta, s bár nem merte férje +előtt kimondani, egyszerű női +ösztönével megérezte, hogy azok voltak +okai boldogtalanságának, a kik +elszakították őt nejétől.</p> +<p>Sándor valóban elég okot adott +anyjának a sírásra. Egészen +megváltozott, közömbös volt minden +iránt, nem törődött semmivel, s +úgy elhagyta magát, mint a ki vesztét +érzi s szeretné, ha sorsa minél előbb +betelnék rajta. Alig volt otthon, anyját sem +látogatta meg, s ha néha, több +hívás után, megjelent +beteg-ágyánál, szótalan, +szomorú volt, röviden vagy épen nem felelt a +hozzá intézett kérdésekre és +így igyekezett minél előbb menekülni ki +a mezőre. Itt barangolt egész nap, puskával +vállán, de ritkán lőtt vadra, +még ritkábban találta el s valódi +csoda volt, ha egyszer-másszor mégis hozott haza +valami vadász-zsákmányt. Egy ideig +mulatozásba, régi pajtásainak +társaságába, szilaj +dorbézolásba akarta fojtani bánatát, +éjjeleken át ivott, kurjongatott, +muzsikáltatta magát; de keserű volt neki az +ital, bántotta czimboráinak hangja, +lassanként összeveszett valamennyivel s abbahagyta +sikertelen kisérleteit.</p> +<p>Klára nevét soha sem említette. Ha a +plébánost látta, messziről +kikerűlte, pedig életét adta volna oda, ha +valamit hallhatna nejéről. De a +szégyenkezés, a bűnbánat +érzése s annak tudata, hogy nejét +halálosan megsértette és nem remélhet +tőle bocsánatot, egyesűlve a daczczal, mely +eltöltötte lelkét, egészen +elvadította, szilajjá s mégis +félénkké, esetlenné tette. +Utoljára mindenkit került s terhére volt +minden emberi szó. Gazdaságát +tökéletesen elhanyagolta, nem +törődött semmivel. Atlasz úrnak kellett +újra kezébe vennie a jószág +vezetését, ha nem akarta, hogy minden +széthulljon.</p> +<p>Pedig épen most lett volna legnagyobb +szükség értelemre, szorgalomra, +munkára, hogy össze lehessen tartani a bomladozni +kezdő épületet. Az elvállalt terhek +mindegyre súlyosabban nehezedtek az uradalomra, s a +több éven át tartott rossz termés +és a gabonaárak folytonos csökkenése +mellett a terhek egyre szaporodtak, a helyett, hogy +könnyűltek volna.</p> +<p>Atlasz úr kínos elfogódással, +keserű sóhajtással szemlélte, mint +hull szét napról-napra a díszes +épület, melyet életének nehéz +munkájával emelt. Lótott-futott, +fáradozott, izzadott, veszekedett, kunyorált, mint +életének legsúlyosabb napjaiban, mikor +még a kezdet nehézségeivel +küzdött; de régi ruganyossága, +régi szerencséje most nem volt vele, s +kétségbeesetten kellett volna megadnia magát +a kérlelhetetlen végzetnek és +fölhagynia a haszontalan küzdelemmel, ha még +egyetlen egy remény nem tartja fönn +bátorságát, erejét.</p> +<p>Ennek a reménynek teljesültét várta +Atlasz úr kétségbeesett +szívóssággal.</p> +<p>—Meg fog jönni, meg kell +jönnie,—bíztatá Góg Ferencz is, +ki ez idő alatt, szép bajuszos hugával +gyakori vendége volt az Atlasz-kastélynak s +karján több rendbeli kék foltot viselt ez +ingerlékeny hölgy +csípéseitől.—Meg kell jönnie. +Sándor fiatal ember, előbb-utóbb bele kell +únnia a tétlen bankódásba, +szíve megnyílik s új szerelem +napsugára után fog epedni. Jó lenne, ha +akkorra minden formalitással rendbe volnánk s +jogilag is lehullnának a tényleg lerázott +bilincsek. Szóval jó lenne, ha minél +előbb megkezdené a válópert.</p> +<p>—Én nem merek neki +szólni,—mondá Atlasz úr +félénken.—Egyszer említettem +előtte, de úgy nézett rám, mintha +keresztűl akart volna szúrni szemével.</p> +<p>—Majd arra is találunk módot, +találunk módot,—mondá Góg +Ferencz görnyedezve.—Addig is igyekezzünk +szegény Sándorunkat lehetőleg +szórakoztatni s elvonni lelkét +emésztő tépelődéseitől. +Lilla húgom a jövő héten fényes +ünnepélylyel készül megülni +nevenapját; igyekezzék rávenni kedves +fiát, hogy ő is tisztelje meg +jelenlétével szerény házunkat.</p> +<p>Sándor azonban nem ment el a fényes +névnapi ünnepélyre, s még mindig nem +akart megjönni az, minek eljövetelét Góg +Ferencz oly biztosan s Atlasz úr oly +türelmetlenül várta. E helyett jött +más: az első lejárt váltó, +melyet Atlasz úr nem tudott kifizetni s melyre sehol sem +tudott pénzt kapni. Kérhetett volna ugyan az +özvegytől, talán kapott is volna, de +attól félt, hogy ezzel rossz hírbe hozza +előtte vagyoni állását s +lehetetlenné teszi Sándor +házasságát. Nem tudott mit tenni, +hitelének megrendülése egészen +megzavarta s már a csőd ijesztő +rémét látta fölemelkedni +adósságainak sűrű +ködéből. Egy mentsége volt még. +Sándor része, a tiszavégi +jószág, tisztán állt a +telekkönyvben; erre kellett kölcsönt +fölvennie, de erre Sándor beleegyezése +kellett. Atlasz úr megemberelte magát, +fölkereste Sándort s előadta neki +kérését.</p> +<p>—Vegyenek föl rá, a mennyit akarnak, +aláírok mindent, a mit kívánnak, s +aztán hagyjanak nekem békét,—felelt +Sándor türelmetlenül.</p> +<p>Az első veszély ezzel el volt +hárítva, de csak rövid időre. Az +adósságok lavinája tovább rohant a +maga természetes útján s nemsokára +Sándor részét is eltemette. Ezalatt azonban +múlt az idő, ismét eltelt egy +esztendő, Sándor napja is elérkezett, el is +múlt, minden különös ünnepély +nélkül; az öreg asszonyság egyre +rosszabbul lett s az orvosok már fejöket +csóválták, ha +beteg-ágyától eltávoztak. Atlasz +úr már sürgönyözni akart +Manónak, kinek ez ideig igen kevés +hírét hallotta, midőn e kiváló +fiatal ember egyszerre váratlanul haza érkezett az +apai kastélyba.</p> +<p>De nagyon megviselt állapotban. Rossz színben +volt, arcza meg volt nyúlva és a +kicsapongások, álmatlan éjtszakák +nyomai látszottak rajta. Régi henczegő +modora is elhagyta, nyugtalan és zavarodott volt, gyakran +ijedten nézett maga körül s minden zajra +összerezzent és szeretett volna elbújni mint a +kit megkergettek. Megérkezése után +rögtön mohó kíváncsisággal +kérdezősködött atyjától, +mikor tartja Sándor esküvőjét s mikor +tehetik végre kezöket az özvegy +millióira?</p> +<p>—Mikor tartja az +esküvőjét?—sóhajtott keservesen +Atlasz úr.—Mintha az olyan könnyen menne a +keresztyéneknél. Előbb meg kell kezdeni a +válópert, azután +kálvinistává lenni, és ha mindezen +keresztül esett, csak akkor lehet szó az új +esküvőről. Sándor pedig még a +válópert sem kezdte meg.</p> +<p>—Micsoda!—kiáltott Manó +megrémülve.—Még mindig itt vagytok? +Mikor nekünk oly égető +szükségünk van a pénzre! Hát semmi +szíve sincs annak a Sándornak a családja +iránt? Parancsold meg neki, hogy rögtön kezdje +meg a válópert.</p> +<p>—Mintha olyan könnyű volna a Sándornak +parancsolni!—mondá Atlasz úr fejét +csóválva.—De igazad +van,—folytatá elgondolkozva,—itt az ideje, +hogy már tegyünk valamit. A Góg Ferencz azt +mondta egyszer, hogy ő ennek is módját fogja +találni. A Góg Ferencz tudós uraság: +megyek hozzá és megkérdem tőle a +módját.</p> +<p>Atlasz úr csakugyan befogatott és +áthajtott a szomszéd kastélyba. Itt +hosszú ideig értekezett a jogtudós +urasággal, azután ismét kocsira űlt, +de nem hajtatott egyenesen haza, hanem megkerülve +kastélyát, a faluban, a plébános +lakása előtt állott meg. Itt is hosszabb +ideig maradt, s midőn végre haza hajtatott, +föl sem ment szobájába, csak az inast +küldte föl, hogy egy-két ruhadarabját +és úti készületét lehozza; +megizente nejének, hogy egy-két napra elutazik, +és eltávozott, senkinek sem mondva, hová +megy. Harmadnapra érkezett haza, jó kedvvel, +sugárzó arczczal, de útjáról +akkor sem szólt senkinek, s Manó türelmetlen +kérdéseire csak annyit felelt, hogy várja be +az eseményeket.</p> +<p>Két hét múlva ritka vendége volt a +kastélynak, a plébános, kit Klára +távozása óta nem láttak itt. +Sándor után kérdezősködött +s egyenesen szobájába ment, miután hallotta, +hogy itthon van.</p> +<p>A mint kinyitotta az ajtót, Sándor ijedten +ugrott föl az ablak mellől, melynek +párkányára dőlve komor +merengéssel bámult le a kertbe. Arcza gyors +váltakozással elhalványult és +elpirult, s megrianva, zavartan nézett szokatlan +vendégére, mintha sejtené, hogy +látogatása Klárával van +kapcsolatban.</p> +<p>—Hivatalos ügyben +jövök,—kezdé a plébános, +hideg, hivatalos hangon.—Nem akartam irodámba +fárasztani; mint kegyuram iránt tartozom annyi +tekintettel, hogy én keressem föl. A +szentszéktől meghagyást kaptam, hogy adjam +át önnek ez idézést és e +keresetlevelet—</p> +<p>—Mit akarnak velem?—kérdé +Sándor tompán, s gépileg kezébe vette +az átnyujtott iratokat.</p> +<p>—Neje, Boglár Klára megindította +ön ellen a válópert—</p> +<p>—A válópert!—kiáltott +Sándor lángba borúlt +arczczal.—Klára válópert +indított ellenem! Miért? Mi szüksége +van rá? Nem hagyott el itélet nélkül? +Nem elégedett meg ezzel a büntetéssel? Mit +akar többet? Miért hurczolja +törvényszék elé nevünket? Mi +már elváltunk... örökre... nincs +szükségünk a törvény +szentesítésére.</p> +<p>—A törvény +szentesítésére mindig szükség +van, hogy egy törvénytelen állapot +törvényessé legyen,—felelt a +plébános nyugodtan.—Önök már +több mint egy éve élnek külön, +lemondtak egymásra nézve minden jogukról +és mégis kötve vannak egymáshoz.</p> +<p>—Kötve vagyunk egymáshoz... Mit akar ezzel +mondani?... Ah! értem... Ezt a kapcsot kell még +széttörni, talán egy új kapocs +kedveért...</p> +<p>—Igazságtalan neje iránt most is, mint +mindig,—mondá a plébános, +lassanként neki melegedve és kiesve hivatalos +hangjából.—Igazságtalan volt, ön +maga tudja legjobban, mily igazságtalan volt, mikor +méltatlan gyanújával arra +kényszerítette, hogy elhagyja. És +igazságtalan most is. Klárától is +kaptam levelet, egyidejűleg e hivatalos +megkereséssel. Nem tartozik ugyan hivatalos +közlendőimhez, de mint magánember megmondhatom +önnek, hogy Klára soha sem gondolt a +válópörre, s ha mégis megkezdte, azt +csak az ön érdekében tette.</p> +<p>—Mit jelent ez? Mit akar ezzel +mondani?—kérdé Sándor elszorúlt +kebellel.</p> +<p>—Klárának azt mondták, hogy +önnek érdekében áll az +elválás, mert új házasság +áll előtte, melytől +boldogságát reméli. Azt mondták, hogy +ön gyöngédségből, +lovagiasságból, kiméletből nem akarja +ellene megindítni a válópert. Azt +mondták, hogy ha az ön boldogságát +óhajtja, neki kell és illik megtennie az +első lépést.</p> +<p>—Ki mondta ezt?—kiáltott Sándor, +egészen kikelve magából.</p> +<p>—Az ön atyja. Megkérdezte tőlem +Klára mostani lakását, elment hozzá +és ezeket mondta neki.</p> +<p>—Atyám! Atyám tette ezt velem? Hol van? +Jöjjön, azonnal keressük fel. Ön +előtt, az ön jelenlétében mondja +szemembe, igaz-e, hogy ezt tette?</p> +<p>Nagy erővel megragadta a plébános +karját és elvonta magával. Nem kellett +messzire menniök. Atlasz úr látta a +plébános jövetelét és +Manóval a nagy teremben várta +látogatásának eredményét. Nem +volt egészen nyugodt, s izgatottan és +szórakozottan felelt Manó kíváncsi +kérdéseire. De mikor belépő +fiának földúlt arczára vetette +szemét, nagy emberismeret nélkül is +rögtön megértette, hogy e +látogatásból erős vihar +támadhat s ijedten, mintegy védelmet keresve, +húzódott Manó háta +mögé.</p> +<p>—Atyám!—kezdé Sándor a +fölindulástól fuldokló +lélekzettel s csak nagy nehezen kapkodva a +szavakat,—igaz, hogy Kláránál +voltál s azt mondtad neki, hogy az én +érdekemben indítsa meg a +válópert?</p> +<p>—Azt gondoltam... hebegett félénken Atlasz +úr.</p> +<p>—Felelj, igaz-e?</p> +<p>—A te boldogságodért tettem, fiam.</p> +<p>—Eh! eleget tettél már +boldogságomért,—tört ki Sándor +szenvedélyes erővel,—és +megelégedhetnél már +boldogtalanságommal. Boldogságomért +hintetted a gyanu első magvát szívembe +nőm ellen, boldogságomért tartottad +szüntelen ébren őrült +kétkedésemet. Megtörtént, a mivel +boldogítani akartál, elszakadtam +nőmtől. De te nem pihentél, még +tovább akartál boldogítani. +Boldogságomért terveztél más +házasságot számomra oly nővel, a kit +kinevetek és utálok. Boldogságomért +állítottál Klára előtt a +leghitványabb, legaljasabb ember színébe. +Legyen már elég a +boldogításból. Kimondom előtted, hogy +azt a nőt, kire gondolsz, soha sem veszem el; kimondom +előtted, hogy úgy maradok, a mint vagyok, hogy +nőmtől nem akarok elválni, és +mindenkivel, a ki még jobban el akar tőle +szakítani, úgy teszek, mint most ezzel a rongy +papírral, mely el akarta őt szakítani +még nevemtől is.</p> +<p>Ezzel ketté tépte a kezében tartott +váló-keresetet és a földre dobta. A +plébános szó nélkül meghajtotta +fejét és eltávozott a +szobából.</p> +<hr style="WIDTH: 40%"> +<a name="XV" id="AXV"></a> +<p class="center"><br> +<img alt="" src="images/image32.jpg"></p> +<h3>XV.</h3> +<h5>(Az épület összedől.)</h5> +<p><br> +A szegény öreg asszonyság halála +épen olyan csendes, szelid, zajtalan volt, mint +egész élete. Mindig az volt törekvése, +hogy minél kevesebb alkalmatlanságot okozzon +másoknak és ne legyen útjában +senkinek. Úgy halt meg csöndesen, +félénken panasz nélkül, +párnája alá vetve könnyeit, +szívébe temetve aggodalmait. Utolsó +pillanatában még egyszer meglátogatta +ablakán keresztül a vidám napsugár +és megaranyozta összeesett, fonnyadt arczát, s +még egyszer fölcsillámlott szemében a +boldogság mosolya, midőn egymás mellett +látta ágya előtt három +gyermekét s közöttök férjét, +és egyiknek arczán sem látta a +csalódások, a szenvedések nyomait, melyek +utolsó napjait megszomorították, s +mindnyájan szeretettel néztek reá és +egymásra, mint a régi boldog napokban. +Azután behúnyta szemét, és egy halk, +nagyon halk sóhajtás után, nehogy megzavarja +szeretteinek nyugalmát, mintegy lopva, zaj és +feltünés nélkül elosont e nyugtalan +világból.</p> +<p>Az anya halála, a megtört apa +vigasztalásának kötelessége +ismét közelebb hozta egymáshoz az +elidegenített testvéreket. Sándor +fölhagyott barangolásaival, komor +merengésével; minden idejét apja +szobájában töltötte testvéreivel s +egy ideig mintha még érezni is lehetett volna az +öreg asszony utolsó mosolyát, mely nyugalmat, +békességet, szeretetet árasztott a +gondoktól vagy szenvedélyektől +fölzavart szívekre.</p> +<p>De a haldokló anya mosolyának visszamaradt +fénye lassanként szétoszlott a +levegőben s újra komor, rideg +sötétség jött utána. Az anyagi +gondok kérlelhetetlen kopogása, a +szenvedélyek újra emelkedő viharja +elűzte a gyászoló bánat ünnepi +csendjét. Legelőször Manó tért +vissza a halál költészetétől az +élet hideg mindennapi prózájához. +Nyugtalansága, ijedezése, melyet +megérkezésekor mutatott, ismét erőt +vett rajta s napról-napra növekedett és +aggasztóbbá vált. Végre nem birt +többé magával s mintegy tíz nappal a +temetés után azzal lépett atyja elé, +hogy pénzre, még pedig meglehetős sok +pénzre van szüksége.</p> +<p>—Nincs,—felelt Atlasz úr bágyadtan, +szomorúan.</p> +<p>—De nekem okvetetlenül szükségem van +rá,—felelt Manó kínos zavarral.</p> +<p>—Nem adhatok, mert nincs. Mindennap várom a +csődöt, nincs pénzem, nincs hitelem.</p> +<p>Oly fájdalmas lemondással mondta e +szomorú vallomást, mint a király, ki a +trónról való +leköszönését jelenti lázadó +alattvalóinak. Hangjának +keserűségéből, szemének levert +tekintetéből mindenki meggyőződhetett +szavainak igazságáról.</p> +<p>—De értsd meg, atyám, nekem kell a +pénz, kell!—mondá Manó egyre nagyobb +zavarral.—Legalább tízezer forint. +Akárhonnan, a föld alól is, a pokol +fenekéről is, meg kell szerezni ezt a pénzt, +máskép végem van.</p> +<p>—Máskép véged +van?—kérdé Atlasz úr, mereven +fiára szegezve szemét.—Beszélj +világosabban.</p> +<p>—Igen ám,—felelt Manó fejét +vakarva,—csakhogy nem olyan könnyű azt +megvallani, még az apa előtt sem, kinek +hallgatásáról biztosak lehetünk. De +látom, mégis kénytelen vagyok kimondani. +Hiszen utoljára nem oly nagy dolog... lehet mondani, +divat... a legelőkelőbb családok fiaival +megtörténik... rajtam is megesett... rávitt a +kényszerűség... no, nem érted? +segíts már kimondani... néhány +váltót adtam ki... de... másnak a +nevét írtam alá...</p> +<p>Tovább nem folytathatta. Atlasz úr, kikelve +arczából, kimeredő szemekkel, +halálsápadtan feléje kapott mindkét +kezével, mintha be akarná száját +tapasztani vagy rá akarna ütni; azután egy +iszonyút kiáltott és aléltan a +földre bukott.</p> +<p>Kiáltására berohantak a háziak s +Eveline sietett atyját fölemelni a +földről és magához +téríteni. Manó rémülten, +bambán állt a szoba közepén, se +segítni nem tudott atyján, se arra nem akart +fölvilágosítást adni, mi volt oka e +hirtelen rosszúllétnek. Megriadt, +bámész tekintettel nézte az alélt +öreg embert s az élesztési +kísérleteket; de midőn atyja kinyitotta +szemét, gyorsan, félénken kiosont a +szobából s fülét az ajtóra +illesztve hallgatózott. Hallotta, midőn atyja +rekedten kérdezé, hol van Manó?</p> +<p>—Épen most ment ki innen,—felelt +Eveline.—Behívjam?</p> +<p>—Nem, nem, soha se jőjjön többé +szemem elé,—hallá atyjának heves, +reszkető hangját.—Nem akarom látni... +Ültessetek a karszékbe, oda, az ablak mellé, +az öreg asszony karszékébe... Egész +életem munkája... fáradságom +gyümölcse... vagyonom... nevem, becsületes +nevem... oh! oh!</p> +<p>Az öreg ember szaggatott kitörései hangos +zokogásba fúltak. Manó eleget +hallott.—Még egy mentségem +van,—gondolá magában, elfutva az +ajtótól. Lesietett az udvarra, megnyergeltette +lovát és elvágtatott. Egyenesen a +Volkán-kastélyba. Az özvegyet és +nagybátyját együtt találta. Minden +magyarázat, bevezetés nélkül +megkérte az özvegy kezét. A bajuszos menyecske +eleinte azt hitte, Sándor számára +kéri kezét, s már diadalmas mosolylyal +nézett nagybátyjára; de mikor megtudta, hogy +magáról beszél, megharagudott, +gorombáskodni kezdett vele s azt mondta, hogy ha +rögtön el nem hordja magát, cselédjeivel +dobatja ki kastélyából, +nagybátyjával együtt, ki egy pár +közbenjáró szót akart tenni +szerencsétlen úri barátja mellett.</p> +<p>A megkergetett kérő nem is ment +többé haza. Egyenesen a vasúthoz lovagolt s a +legelső vonattal a fővárosba útazott. +Testvérei otthon nem tudták, mi lett belőle; +azt sem tudhatták meg, mi történt közte +és atyjok közt. Atlasz úr, ha csak +nevét említették előtte, kikelt +magából s oly indulatba jött, hogy +félni lehetett az első roham +ismétlődésétől. Kimélni +kellett az öreg embert, mert ez utolsó csapás +úgy leverte lábáról, hogy +többé nem tudta elhagyni a nagy karszéket. De +nem engedte, hogy orvost hívjanak, ágyba sem akart +feküdni. Éjjel nappal ott űlt +megbénultan, mozdulatlanúl +karszékében, és gyermekeinek semmi +kérlelése nem tudta rávenni, hogy +legalább éjjelenként ágyába +feküdjék.</p> +<p>Ott ült az ablak mellett, bágyadt, üres +tekintettel bámulva ki az udvarra, a hatalmas +épületekre, a messze terjedő földekre, +melyek mind az övéi voltak, de nemsokára +máshoz fognak átvándorolni. Minden +elvész, mi az övé volt, a mit nehéz +verejtékkel szerzett, a mire oly büszke volt, a mire +családjának jövő +nagyságát építette. Minden +elvész, elenyészik, elsülyed, minden, minden, +még neve is, nevének tisztasága is. +Talán újra elvonúltak lelke előtt +azok a régi képek, melyeket egykoron e +mezőkön látott, midőn Sándor +szerelme miatt elkeseredve barangolt rajtok, s talán egy +szemrehányó hang azt is fülébe +súgta, hogy magának is része volt a sok +csapásban, mely lesújtotta. Mit látott, mit +gondolt, senki sem tudta, senkinek sem szólt róla; +ritkán beszélt egy-két szót +gyermekeivel, kik fölváltva folytonosan +körülötte voltak; csak, a mit azelőtt soha +sem tett, a hírlapokat kísérte nagy +figyelemmel; minden hírlapot, mely a kastélyba +járt, szobájába hozatott s mohón +végig olvasott, mintha valamit keresne bennök.</p> +<p>Sándort egészen átváltoztatta +anyjának halála s még inkább +atyjának betegsége. Fölhagyott a régi +tétlen búsongással és +tépelődéssel; visszatért egész +férfiassága és erélye. Látta a +veszedelmet, mely családját fenyegeti, s +megfeszített erővel dolgozott +elhárításán. De erélye +már késő volt. A rohanva +közeledő bukást semmi sem volt képes +föltartóztatni. Nemsokára kimondták a +csődöt az Atlasz-birtokra.</p> +<p>De Atlasz urat már ez sem emelte ki tompa +közömbösségéből. +Egykedvűleg hallgatta a szomorú hírt s a +hírlapok után +kérdezősködött. Nem volt ezentúl +egyéb gondja, egyéb foglalkozása, mint +ezeknek mohó olvasása. Néhány nap +múlva ennek okát is megismerték. Egy reggel, +mikor az újonérkezett lapokat bevitték +hozzá, gyermekei néhány perczre +magára hagyták, hogy háborítlanul +olvashasson. Kevés idő múlva +irtóztató sikoltást hallottak a +szobában s midőn rémülten besiettek, +atyjokat ájultan találták a +földön, megmerevült kezében +görcsösen szorítva egy hírlapot. Mialatt +fölemelték s újra székébe +ültették, Sándor kitépte +kezéből a lapot s átfutotta, hogy +megtalálja ez újabb roham okát. Nem +sokáig kellett keresnie; ott állt világosan, +ridegen a hirek közt, hogy Atlasz Manót, kit +több hamis váltó kibocsátása +miatt üldöztek, elfogták, épen +midőn Brémában egy amerikai hajó +födélzetére készült +szállani.</p> +<a name="16" id="A16"></a><br> +<p class="center"><img alt= +"Megmerevült kezében görcsösen szorítva egy hirlapot." +src="images/image33.jpg"></p> +<h5><i>Megmerevült kezében görcsösen +szorítva egy hirlapot.</i></h5> +<br> +<p>Atlasz úr e percztől fogva nem tért +többé magához. Erős láz ragadta +meg, s a szörnyű képek, melyek lelkét +gyötörték, szaggatott +fölkiáltásokban törtek ki. Folytonosan +félrebeszélt, összekeverve a múltat a +jelennel, pörbe szállva gyermekeivel, +önmagával, a zsidók és a +keresztyének Istenével. Most már +ágyba lehetett fektetni, nem ellenkezett, nem tudta, mi +történik vele; orvost is hívhattak beteg +ágyához, de ez csak fejét +csóválta s nem rendelhetett számára +egyebet, mint a legnagyobb nyugalmat. Két gyermeke +folytonosan mellette ült s irtózva, borzongva +hallgatta a kapcsolat nélküli, szörnyű +beszédeket, melyekben a láz utat tört +magának a beteg ajkain.</p> +<p>Három napig tartott már e kínos +vivódás, midőn egy délután, +alkonyat felé a plébános lépett a +beteg szobájába s néhány +részvevő szó után +fölkérte Sándort, távozzék vele +egy perczre. Sándor fölkelt és szó +nélkül követte a plébánost, ki az +épület túlsó szárnyába +vezette s megállt vele a szoba ajtaja előtt, mely +egykor Kláráé volt. Kopogtatott, +azután félre húzódott s a +következők alatt lassan, csendesen lement a +lépcsőn.</p> +<p>Mielőtt Sándor kifejezést adhatott volna +csodálkozásának, megnyílt az +ajtó és Klára lépett +küszöbére.</p> +<p>Egyszerűen, régi házi +ruhájában, melyet utolsó ittlétekor +viselt, mintha azóta soha sem hagyta volna el e +házat s mintha ezentúl is mindig itt akarna +maradni. Sándornak ideje sem volt a meglepetés +fölkiáltására, neje hozzá +lépett, mosolyogva, bizalmasan, szeretettel, mint a +régi időkben, mint házasságok +első napjaiban, és feléje nyújtotta +mindkét kezét.</p> +<p>—Én vagyok, Sándor—mondá +férjéhez simulva—visszajöttem, +elfoglalom ismét helyemet oldalad mellett. Az a +gyanú, mely egykor elüldözött tőled, +többé nem taszíthat el +egymástól; az a föllázadt +önérzet, mely egykor távozásra +kényszerített, most már elnémult. +Bízol-e bennem, vagy nem bízol, nem kérdezem +többé; most már csak eskümre +emlékszem, melyet az oltárnál fogadtam +neked. Csapások, szerencsétlenségek +értek; szegény lettél, munkával kell +ezentúl kenyeredet keresned: az én helyem itt van, +oldalad mellett, s többé semmi sem űzhet el +innen, én férjem, én édes, szeretett +férjem!</p> +<p>Sándor nem tudott szólni. Némán, +reszketve nézett neje arczára, mintha nem hinne +boldogságában, mintha még mindig +várná, hogy szóljon, többet +szóljon, bizonyítsa újra, ismételten +azt, a mit nem tud igaznak tartani.</p> +<p>—Nincs szavad számomra +Sándorom?—folytatá Klára, egyre +közelebb simulva hozzá.—Nem tudtad még +elfeledni, hogy elhagytalak? Lásd, én mindent +elfeledtem; megbántás, sérelem, harag, +fájdalom, minden, minden elenyészett az +erős, a halhatatlan szerelemben. Engedd visszafoglalnom +helyemet oldalad mellett, hadd legyek segítőd, +vigasztalód szegénységedben, nehéz +munkádban. Szólj hozzám szeretettel, fogadj +ismét magadhoz, uram, férjem, szerelmem, +mindenem!</p> +<p>Egészen keblére simult és +vállára hajtotta fejét. Sándor karjai +lassan fölemelkedtek, s eleinte félénken, +mintha még mindig bűnbánatával +küzdene, azután mindig bátrabban, mindig +erősebben átfogta derekát, magához +szorította, könnyek törtek ki +szeméből és hangos zokogásra +fakadt.</p> +<p>—Életem, boldogságom, téged +visszanyertelek, nem félek már a sors semmi +csapásától. Jer velem, szegény beteg +atyámhoz; hadd lásson, hadd ismerjen meg +téged igazán, hadd adja vissza életét +a te áldott hangod!</p> +<p>Megragadta neje karját, erősen magához +szorította s gyors léptekkel apja szobája +felé sietett vele. A szobában csend volt. Eveline a +sok virrasztástól elbágyadva elaludt a +pamlagon s az ajtó nyilására sem +ébredt föl. Sándor az ágyhoz vezette +nejét. Atlasz úr hanyatt feküdt, szemei +tágra voltak nyilva.</p> +<p>—Édes atyám,—mondá +Sándor, föléje hajolva és megsimogatva +homlokát,—hallod, mit mondok? Nézd, +Klára, nőm áll mellettem. Visszajött, +nem hagy el szegénységemben. Ismerd meg őt +atyám, ismerd meg és áldd meg +leányodat. Édes atyám, nem hallod +szavamat?</p> +<p>Atlasz úr semmit sem felelt. Nyitott szemét +mereven szegezte egy pont felé és nem +fordította a beszélőre. Látszott, +hogy nem látja, nem hallja, nem tudja, mi +történik körülötte. Aztán +lassan mozogni kezdtek újjai a takaró +fölött, mintha számolna valamit; ajkai +megreszkettek és halkan mormolták:</p> +<p>—Egy rőf pántlika, százezer forint, +két rőf pántlika kétszázezer +forint. Nem adom alább, nem adom. Senkit sem csalok meg, +becsületes ember vagyok.</p> +<p>Hangja mindinkább emelkedett, reszkető +kezével támaszt keresett, hogy +fölemelkedjék s feje nyugtalanúl lógott +ide-oda. Fia gyöngéden vissza akarta nyomni +párnájára, de a beteg kiragadta magát +kezéből, föltérdelt az ágyban, s +kimeredő szemekkel, maga elé nyújtott +kezekkel rikoltá:</p> +<p>—Nem adom a pénzemet, nem adom a hitelemet, nem +adom a becsü—</p> +<p>Visszahanyatlott a párnára s többé +nem mozdúlt meg. Az utolsó szót már +nem fejezhette be ezen a földön.</p> +<hr style="WIDTH: 70%"> +<h2>TARTALOM.</h2> +<p class="center"><br></p> +<center><table> +<tr> +<td> </td> +<td> </td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">Lap</td> +</tr> +<tr> +<td colspan="2"><a href="#ACsiky_Gergely">CSIKY GERGELY. Irta <i>Mikszáth Kálmán</i></a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">V</td> +</tr> +<tr> +<td colspan="2"><a href="#AAtlasz_csalad">AZ ATLASZ-CSALÁD</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">1</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right"><a href="#AI">I.</a></td> +<td><a href="#AI">Kölcsönös +meglepetések</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">3</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right"><a href="#AII">II.</a></td> +<td><a href="#AII">Képek a múltból</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">29</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right"><a href="#AIII">III.</a></td> +<td><a href="#AIII">Boglár Kálmán és +leánya</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">43</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right"><a href="#AIV">IV.</a></td> +<td><a href="#AIV">Boglár Klára</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">58</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right"><a href="#AV">V.</a></td> +<td><a href="#AV">Az új szomszédok</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">78</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right"><a href="#AVI">VI.</a></td> +<td><a href="#AVI">A családi tanács</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">89</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right"><a href="#AVII">VII.</a></td> +<td><a href="#AVII">A plébános +felköszöntője</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">106</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right"><a href="#AVIII">VIII.</a></td> +<td><a href="#AVIII">Atlasz úr +baklövései</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">128</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right"><a href="#AIX">IX.</a></td> +<td><a href="#AIX">Pénzügyek</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">153</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right"><a href="#AX">X.</a></td> +<td><a href="#AX">A féreg a szívben</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">166</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right"><a href="#AXI">XI.</a></td> +<td><a href="#AXI">Góg Ferencz +fölfedezése</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">179</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right"><a href="#AXII">XII.</a></td> +<td><a href="#AXII">Az első +évforduló</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">194</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right"><a href="#AXIII">XIII.</a></td> +<td><a href="#AXIII">Eredmény</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">213</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right"><a href="#AXIV">XIV.</a></td> +<td><a href="#AXIV">Az épület inog</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">241</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right"><a href="#AXV">XV.</a></td> +<td><a href="#AXV">Az épület +összedől</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">257</td> +</tr> +</table></center> +<hr style="WIDTH: 70%"> +<h3>KÉPJEGYZÉK.</h3> +<p class="center"><br></p> +<center><table> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">1.</td> +<td><a href="#A1">Csiky Gergely arczképe</a></td> +<td align="right">II</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">2.</td> +<td><a href="#A2">—Mit akarsz ezzel mondani?</a></td> +<td align="right">5</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">3.</td> +<td><a href="#A3">Nagy léptekkel halad tova a +búzaföldek közt</a></td> +<td align="right">30</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">4.</td> +<td><a href="#A4">—Öreg kópé, te +ugyancsak megválasztottad, minek +szülessél</a></td> +<td align="right">51</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">5.</td> +<td><a href="#A5">Mikor nemsokára elnézett a +templomba</a></td> +<td align="right">74</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">6.</td> +<td><a href="#A6">—Na? Nincs itt a huszár vagy a +komornyik?</a></td> +<td align="right">91</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">7.</td> +<td><a href="#A7">A szomszéd falvak lakosai is +eljöttek, zászlók alatt és +létániákat énekelve</a></td> +<td align="right">119</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">8.</td> +<td><a href="#A8">A vendégsereg +visszaözönlött a kastélyba és az +ebédlőbe gyűlt</a></td> +<td align="right">122</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">9.</td> +<td><a href="#A9">—Nem tartja ártatlannak +Klárát?</a></td> +<td align="right">150</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">10.</td> +<td><a href="#A10">Mereven és feszesen ült egyik +középső ülésen</a></td> +<td align="right">163</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">11.</td> +<td><a href="#A11">—Nézd, összeírtam a +látogatni való házakat</a></td> +<td align="right">180</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">12.</td> +<td><a href="#A12">—Nem tudok többé nyugodtan +hallgatni</a></td> +<td align="right">203</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">13.</td> +<td><a href="#A13">Az öreg asszonyság metsző +sikoltással akart fölugrani +székéről</a></td> +<td align="right">211</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">14.</td> +<td><a href="#A14">—Kár volt előbb nem +szólnod e levelekről</a></td> +<td align="right">224</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">15.</td> +<td><a href="#A15">Némán, hosszasan nézte +mozdulatlan arczát</a></td> +<td align="right">236</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">16.</td> +<td><a href="#A16">Megmerevült kezében +görcsösen szorítva egy hírlapot</a></td> +<td align="right">262</td> +</tr> +</table></center> + + + + + + + +<pre> + + + + + +End of the Project Gutenberg EBook of Az Atlasz-család, by Gergely Csiki + +*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK AZ ATLASZ-CSALÁD *** + +***** This file should be named 27685-h.htm or 27685-h.zip ***** +This and all associated files of various formats will be found in: + http://www.gutenberg.org/2/7/6/8/27685/ + +Produced by Tamás Róth, Szever Pál and the Online +Distributed Proofreading Team. With special thanks to the +library of Pécs, especially to the director, József +Kereszturi for the help in selecting and borrowing the +books. + + +Updated editions will replace the previous one--the old editions +will be renamed. + +Creating the works from public domain print editions means that no +one owns a United States copyright in these works, so the Foundation +(and you!) can copy and distribute it in the United States without +permission and without paying copyright royalties. Special rules, +set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to +copying and distributing Project Gutenberg-tm electronic works to +protect the PROJECT GUTENBERG-tm concept and trademark. Project +Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you +charge for the eBooks, unless you receive specific permission. If you +do not charge anything for copies of this eBook, complying with the +rules is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose +such as creation of derivative works, reports, performances and +research. They may be modified and printed and given away--you may do +practically ANYTHING with public domain eBooks. Redistribution is +subject to the trademark license, especially commercial +redistribution. + + + +*** START: FULL LICENSE *** + +THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE +PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK + +To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free +distribution of electronic works, by using or distributing this work +(or any other work associated in any way with the phrase "Project +Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full Project +Gutenberg-tm License (available with this file or online at +http://gutenberg.org/license). + + +Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm +electronic works + +1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm +electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to +and accept all the terms of this license and intellectual property +(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all +the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy +all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your possession. +If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project +Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound by the +terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or +entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. + +1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be +used on or associated in any way with an electronic work by people who +agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few +things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works +even without complying with the full terms of this agreement. See +paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project +Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this agreement +and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm electronic +works. See paragraph 1.E below. + +1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the Foundation" +or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project +Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual works in the +collection are in the public domain in the United States. If an +individual work is in the public domain in the United States and you are +located in the United States, we do not claim a right to prevent you from +copying, distributing, performing, displaying or creating derivative +works based on the work as long as all references to Project Gutenberg +are removed. Of course, we hope that you will support the Project +Gutenberg-tm mission of promoting free access to electronic works by +freely sharing Project Gutenberg-tm works in compliance with the terms of +this agreement for keeping the Project Gutenberg-tm name associated with +the work. You can easily comply with the terms of this agreement by +keeping this work in the same format with its attached full Project +Gutenberg-tm License when you share it without charge with others. + +1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern +what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in +a constant state of change. If you are outside the United States, check +the laws of your country in addition to the terms of this agreement +before downloading, copying, displaying, performing, distributing or +creating derivative works based on this work or any other Project +Gutenberg-tm work. The Foundation makes no representations concerning +the copyright status of any work in any country outside the United +States. + +1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: + +1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate +access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear prominently +whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work on which the +phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the phrase "Project +Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, performed, viewed, +copied or distributed: + +This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with +almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or +re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included +with this eBook or online at www.gutenberg.org + +1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is derived +from the public domain (does not contain a notice indicating that it is +posted with permission of the copyright holder), the work can be copied +and distributed to anyone in the United States without paying any fees +or charges. If you are redistributing or providing access to a work +with the phrase "Project Gutenberg" associated with or appearing on the +work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1 +through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the +Project Gutenberg-tm trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or +1.E.9. + +1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted +with the permission of the copyright holder, your use and distribution +must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional +terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked +to the Project Gutenberg-tm License for all works posted with the +permission of the copyright holder found at the beginning of this work. + +1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm +License terms from this work, or any files containing a part of this +work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. + +1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this +electronic work, or any part of this electronic work, without +prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with +active links or immediate access to the full terms of the Project +Gutenberg-tm License. + +1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, +compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any +word processing or hypertext form. However, if you provide access to or +distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format other than +"Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official version +posted on the official Project Gutenberg-tm web site (www.gutenberg.org), +you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a +copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon +request, of the work in its original "Plain Vanilla ASCII" or other +form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg-tm +License as specified in paragraph 1.E.1. + +1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, +performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works +unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. + +1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing +access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works provided +that + +- You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from + the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method + you already use to calculate your applicable taxes. The fee is + owed to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he + has agreed to donate royalties under this paragraph to the + Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments + must be paid within 60 days following each date on which you + prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax + returns. Royalty payments should be clearly marked as such and + sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the + address specified in Section 4, "Information about donations to + the Project Gutenberg Literary Archive Foundation." + +- You provide a full refund of any money paid by a user who notifies + you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he + does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm + License. You must require such a user to return or + destroy all copies of the works possessed in a physical medium + and discontinue all use of and all access to other copies of + Project Gutenberg-tm works. + +- You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any + money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the + electronic work is discovered and reported to you within 90 days + of receipt of the work. + +- You comply with all other terms of this agreement for free + distribution of Project Gutenberg-tm works. + +1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg-tm +electronic work or group of works on different terms than are set +forth in this agreement, you must obtain permission in writing from +both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and Michael +Hart, the owner of the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the +Foundation as set forth in Section 3 below. + +1.F. + +1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable +effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread +public domain works in creating the Project Gutenberg-tm +collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm electronic +works, and the medium on which they may be stored, may contain +"Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or +corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual +property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a +computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by +your equipment. + +1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right +of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project +Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project +Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project +Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all +liability to you for damages, costs and expenses, including legal +fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT +LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE +PROVIDED IN PARAGRAPH F3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE +TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE +LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR +INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH +DAMAGE. + +1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a +defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can +receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a +written explanation to the person you received the work from. If you +received the work on a physical medium, you must return the medium with +your written explanation. The person or entity that provided you with +the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a +refund. If you received the work electronically, the person or entity +providing it to you may choose to give you a second opportunity to +receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy +is also defective, you may demand a refund in writing without further +opportunities to fix the problem. + +1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth +in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS' WITH NO OTHER +WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO +WARRANTIES OF MERCHANTIBILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. + +1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied +warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages. +If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the +law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be +interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by +the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any +provision of this agreement shall not void the remaining provisions. + +1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the +trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone +providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in accordance +with this agreement, and any volunteers associated with the production, +promotion and distribution of Project Gutenberg-tm electronic works, +harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees, +that arise directly or indirectly from any of the following which you do +or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg-tm +work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any +Project Gutenberg-tm work, and (c) any Defect you cause. + + +Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm + +Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of +electronic works in formats readable by the widest variety of computers +including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists +because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from +people in all walks of life. + +Volunteers and financial support to provide volunteers with the +assistance they need, is critical to reaching Project Gutenberg-tm's +goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will +remain freely available for generations to come. In 2001, the Project +Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure +and permanent future for Project Gutenberg-tm and future generations. +To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation +and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4 +and the Foundation web page at http://www.pglaf.org. + + +Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive +Foundation + +The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit +501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the +state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal +Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification +number is 64-6221541. Its 501(c)(3) letter is posted at +http://pglaf.org/fundraising. Contributions to the Project Gutenberg +Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent +permitted by U.S. federal laws and your state's laws. + +The Foundation's principal office is located at 4557 Melan Dr. S. +Fairbanks, AK, 99712., but its volunteers and employees are scattered +throughout numerous locations. Its business office is located at +809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887, email +business@pglaf.org. Email contact links and up to date contact +information can be found at the Foundation's web site and official +page at http://pglaf.org + +For additional contact information: + Dr. Gregory B. Newby + Chief Executive and Director + gbnewby@pglaf.org + + +Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg +Literary Archive Foundation + +Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide +spread public support and donations to carry out its mission of +increasing the number of public domain and licensed works that can be +freely distributed in machine readable form accessible by the widest +array of equipment including outdated equipment. Many small donations +($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt +status with the IRS. + +The Foundation is committed to complying with the laws regulating +charities and charitable donations in all 50 states of the United +States. Compliance requirements are not uniform and it takes a +considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up +with these requirements. We do not solicit donations in locations +where we have not received written confirmation of compliance. To +SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any +particular state visit http://pglaf.org + +While we cannot and do not solicit contributions from states where we +have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition +against accepting unsolicited donations from donors in such states who +approach us with offers to donate. + +International donations are gratefully accepted, but we cannot make +any statements concerning tax treatment of donations received from +outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. + +Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation +methods and addresses. Donations are accepted in a number of other +ways including checks, online payments and credit card donations. +To donate, please visit: http://pglaf.org/donate + + +Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic +works. + +Professor Michael S. Hart is the originator of the Project Gutenberg-tm +concept of a library of electronic works that could be freely shared +with anyone. For thirty years, he produced and distributed Project +Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of volunteer support. + + +Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed +editions, all of which are confirmed as Public Domain in the U.S. +unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily +keep eBooks in compliance with any particular paper edition. + + +Most people start at our Web site which has the main PG search facility: + + http://www.gutenberg.org + +This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, +including how to make donations to the Project Gutenberg Literary +Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to +subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. + + +</pre> + +</body> +</html> diff --git a/27685-h/images/image01.jpg b/27685-h/images/image01.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..1dda7ab --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image01.jpg diff --git a/27685-h/images/image02.jpg b/27685-h/images/image02.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..d0f433d --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image02.jpg diff --git a/27685-h/images/image03.jpg b/27685-h/images/image03.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..deffb6b --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image03.jpg diff --git a/27685-h/images/image04.jpg b/27685-h/images/image04.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..8b73b18 --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image04.jpg diff --git a/27685-h/images/image05.jpg b/27685-h/images/image05.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..c83ae89 --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image05.jpg diff --git a/27685-h/images/image06.jpg b/27685-h/images/image06.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..dc006bb --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image06.jpg diff --git a/27685-h/images/image07.jpg b/27685-h/images/image07.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..551dc36 --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image07.jpg diff --git a/27685-h/images/image08.jpg b/27685-h/images/image08.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..6a6f818 --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image08.jpg diff --git a/27685-h/images/image09.jpg b/27685-h/images/image09.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..17fd8fa --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image09.jpg diff --git a/27685-h/images/image10.jpg b/27685-h/images/image10.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..42d2ade --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image10.jpg diff --git a/27685-h/images/image11.jpg b/27685-h/images/image11.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..85f9c7e --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image11.jpg diff --git a/27685-h/images/image12.jpg b/27685-h/images/image12.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..ce3388d --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image12.jpg diff --git a/27685-h/images/image13.jpg b/27685-h/images/image13.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..b624685 --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image13.jpg diff --git a/27685-h/images/image14.jpg b/27685-h/images/image14.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..60e0fd6 --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image14.jpg diff --git a/27685-h/images/image15.jpg b/27685-h/images/image15.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..3b0731f --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image15.jpg diff --git a/27685-h/images/image16.jpg b/27685-h/images/image16.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..d1987fc --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image16.jpg diff --git a/27685-h/images/image17.jpg b/27685-h/images/image17.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..fb0950a --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image17.jpg diff --git a/27685-h/images/image18.jpg b/27685-h/images/image18.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..7fa6fa5 --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image18.jpg diff --git a/27685-h/images/image19.jpg b/27685-h/images/image19.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..b2160fc --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image19.jpg diff --git a/27685-h/images/image20.jpg b/27685-h/images/image20.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..6873fd5 --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image20.jpg diff --git a/27685-h/images/image21.jpg b/27685-h/images/image21.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..e2d741d --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image21.jpg diff --git a/27685-h/images/image22.jpg b/27685-h/images/image22.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..043b7a0 --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image22.jpg diff --git a/27685-h/images/image23.jpg b/27685-h/images/image23.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..9ee33dc --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image23.jpg diff --git a/27685-h/images/image24.jpg b/27685-h/images/image24.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..8d9f5d2 --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image24.jpg diff --git a/27685-h/images/image25.jpg b/27685-h/images/image25.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..e30d952 --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image25.jpg diff --git a/27685-h/images/image26.jpg b/27685-h/images/image26.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..eefac39 --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image26.jpg diff --git a/27685-h/images/image27.jpg b/27685-h/images/image27.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..8901e14 --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image27.jpg diff --git a/27685-h/images/image28.jpg b/27685-h/images/image28.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..b1ff17c --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image28.jpg diff --git a/27685-h/images/image29.jpg b/27685-h/images/image29.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..6b6a1ca --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image29.jpg diff --git a/27685-h/images/image30.jpg b/27685-h/images/image30.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..9ec3416 --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image30.jpg diff --git a/27685-h/images/image31.jpg b/27685-h/images/image31.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..11e1ea6 --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image31.jpg diff --git a/27685-h/images/image32.jpg b/27685-h/images/image32.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..1c0bc1c --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image32.jpg diff --git a/27685-h/images/image33.jpg b/27685-h/images/image33.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..eda26b2 --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image33.jpg |
