diff options
| author | Roger Frank <rfrank@pglaf.org> | 2025-10-15 02:35:49 -0700 |
|---|---|---|
| committer | Roger Frank <rfrank@pglaf.org> | 2025-10-15 02:35:49 -0700 |
| commit | 3c3f79176c6c2a46d430ecd092ea32f76195d45c (patch) | |
| tree | 6c15cf7a024184c0a5fbf7be6042e000fe204bce | |
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 3 | ||||
| -rw-r--r-- | 27685-0.txt | 7698 | ||||
| -rw-r--r-- | 27685-0.zip | bin | 0 -> 159846 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h.zip | bin | 0 -> 2461433 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/27685-h.htm | 11645 | ||||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image01.jpg | bin | 0 -> 3668 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image02.jpg | bin | 0 -> 107582 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image03.jpg | bin | 0 -> 53533 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image04.jpg | bin | 0 -> 76972 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image05.jpg | bin | 0 -> 56924 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image06.jpg | bin | 0 -> 95687 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image07.jpg | bin | 0 -> 42614 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image08.jpg | bin | 0 -> 65698 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image09.jpg | bin | 0 -> 59099 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image10.jpg | bin | 0 -> 64283 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image11.jpg | bin | 0 -> 63878 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image12.jpg | bin | 0 -> 83095 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image13.jpg | bin | 0 -> 71047 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image14.jpg | bin | 0 -> 58427 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image15.jpg | bin | 0 -> 88304 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image16.jpg | bin | 0 -> 54024 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image17.jpg | bin | 0 -> 61022 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image18.jpg | bin | 0 -> 75130 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image19.jpg | bin | 0 -> 59509 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image20.jpg | bin | 0 -> 61924 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image21.jpg | bin | 0 -> 58705 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image22.jpg | bin | 0 -> 76977 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image23.jpg | bin | 0 -> 91758 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image24.jpg | bin | 0 -> 58888 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image25.jpg | bin | 0 -> 105319 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image26.jpg | bin | 0 -> 60349 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image27.jpg | bin | 0 -> 55141 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image28.jpg | bin | 0 -> 96340 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image29.jpg | bin | 0 -> 55384 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image30.jpg | bin | 0 -> 67938 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image31.jpg | bin | 0 -> 109292 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image32.jpg | bin | 0 -> 100973 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 27685-h/images/image33.jpg | bin | 0 -> 65090 bytes | |||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 |
40 files changed, 19359 insertions, 0 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..6833f05 --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,3 @@ +* text=auto +*.txt text +*.md text diff --git a/27685-0.txt b/27685-0.txt new file mode 100644 index 0000000..9bf71ec --- /dev/null +++ b/27685-0.txt @@ -0,0 +1,7698 @@ +The Project Gutenberg EBook of Az Atlasz-család, by Gergely Csiki + +This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with +almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or +re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included +with this eBook or online at www.gutenberg.org + + +Title: Az Atlasz-család + +Author: Gergely Csiki + +Editor: Kálmán Mikszáth + +Illustrator: Antal Neogrády + +Release Date: January 2, 2009 [EBook #27685] + +Language: Hungarian + +Character set encoding: UTF-8 + +*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK AZ ATLASZ-CSALÁD *** + + + + +Produced by Tamás Róth, Szever Pál and the Online +Distributed Proofreading Team. With special thanks to the +library of Pécs, especially to the director, József +Kereszturi for the help in selecting and borrowing the +books. + + + + + + MAGYAR + REGÉNYIRÓK + + KÉPES KIADÁSA + + Szerkeszti: + MIKSZÁTH KÁLÁN + + 41 + + Csiky Gergely: + Az Atlasz-család + Neogrády Antal rajzaival + + + MAGYAR REGÉNYIRÓK + + KÉPES KIADÁSA + +Szerkeszti és bevezetésekkel ellátja + + MIKSZÁTH KÁLÁN + + + 41. KÖTET + + AZ ATLASZ-CSALÁD + + Irta + CSIKY GERGELY + + + BUDAPEST + FRANKLIN-TÁRSULAT +magyar irod. intézet és könyvnyomda + 1904 + + + +[Illustration: R. H. N. fec.] + + + AZ + ATLASZ-CSALÁD + + REGÉNY + + IRTA + + CSIKY GERGELY + + + NEOGRÁDY ANTAL RAJZAIVAL + +[Illustration: FT] + + BUDAPEST + + FRANKLIN-TÁRSULAT +magyar irod. intézet és könyvnyomda + + 1904 + + + Minden jog fentartva. + + Franlin-Társulat nyomdája. + + + + +CSIKY GERGELY. + +1842-1891. + + +Olyan helyen, ahol ritkák a gólyák, rozzant kereket tesz ki a gazda a +ház vagy a fa tetejére, hogy a gólya arra megragadjon, fészket rakjon. + +Ilyen forma ártatlan csalogatások az Akadémiák jutalomtételei, melyek +költői művekre tűzetnek ki. Szegényes irodalmi viszonyokra mutatnak. A +jeligés levelekből ki-kibontakozik egy-egy név, s van nagy örvendezés, +hogy itt valami olyan segittetett elő, a mi a nélkül nem lett volna, +pedig ha hébe-hóba olyan név kerül ki a jeligés levélkéből, a melyik +majdan az irodalomtörténetbe is belejut, azt bizonyosan kihámozta volna +a napfény a ködből a nélkül is. + +De hogysem e fölött elmélkednénk, ismerjük el, hogy 1875-ben a +Teleki-féle pályázatnál a nyertes «Jóslat» alkalmával egy név ugrott +ki a gondosan lepecsételt kis borítékból, mely gyorsan bejárta az +országot s azontúl vagy tizenhét évig folytonosan rokonszenvesen +csengett-pengett, mint egy forgalomban levő aranypénz. Ez a Csiky +Gergely neve volt. Ki ez a Csiky Gergely? Kérdezték mindenfelé, ámbár az +ó görög történelemből vett darab nem volt jó, csupa romantika, csupa +chablon a szerkezetben, a birálók egy része több kifogást emelt, csak a +nyelvben és verselésben mutatkozott némi erő és a közönség ennek daczára +megérezte, hogy valaki, a kire vártak, megérkezett. + +--Egy szemináriumi professzor Temesvárott,--beszéltek róla a +beavatottak,--egy harminczhárom éves pap, pankotai örmény fiú. Ki hitte +volna róla? + +A következő évben megint ő nyerte el a jutalmat és azután majd minden +jutalmat ő nyert el. A diadalok Pestre vonzották, megkapta püspökétől az +engedélyt és ide jött az irodalmi focusba, hol nagy szükség volt rá, +mert a magyar színműirodalom kezdett aláhanyatlani, bár soha sem +emelkedett volt fel még európai niveaura (még ma se áll azon). +Szigligeti Edére, Toldy Istvánra már leselkedik a halál, Tóth Ede pedig +már künn pihen a kerepesi temetőben. Csiky Gergely úgy kellett ide, mint +a falat kenyér. + +Zömök, kis kövér papocska volt, bozontos szemöldökkel, bika fejjel, +kurta nyakkal. Egy idomtalan emberke, csak a szemei voltak szépek és +lelkesen világolók. + +Feljött és itt mindjárt elhelyezkedett az akadémiai körökben, «a szérű +mellett», a hogy az igazi bohémek mondják. De erre nem volt szüksége, +mert ez az ember dolgozni jött két kézzel, tíz kézzel, száz kézzel. +Szinte szemkápráztató gyorsasággal öntötte a színműveket, eleinte a +klasszikus mintákon indulva, az ókorban kereste meséit, de csakhamar +belátta, Sardou és Pailleron sikerein okulva, hogy a közönségnek +aktuálisabb koszt kell s ez a pap, ki a szeminárium szük falai közt élt, +egyszerre merész kézzel, éles megfigyeléssel nyult be az élő magyar +társadalomba, megirván a «Proletárok»-at, egy sereg pompásan +kidomborított, «vérből és húsból» való alakot vonultatva fel a +színpadra. Ekkor érte el a zenitet. Többre tehetsége nem telt. Innen már +csak lefelé mehetett, de jó irányban ment, ostorozva «Mukányi»-ban a +stréberséget s általában minden további darabjában a magyar +betegségeket, mi által közelebb hozta az ország első színpadát magasabb +feladatához. + +Minket különben e helyütt csak mellékesen érdekel színműírói emelkedése, +mely valóságos uralkodás volt a magyar színpad fölött. Mondják, hogy egy +kis zsarnokság is vegyült közzé, hogy mint dramaturg visszaszorította +onnan a talentumokat. De hát hol vannak azok a talentumok, kiket +visszaszorított s a kik az ő halálával felszabadultak volna? + +Tény, hogy férfias, vasakaratú ember volt, erős szenvedélyekkel. Gyűlölt +és szeretett. Tudott akarni--azok közé tartozott, kik a könyökükkel is +elég erősek maguknak utat vágni--de hogy a könyökét használhatta volna, +arra nem jutott ideje, mert ez a könyök éjjel-nappal oda van támasztva +szinte szünetlenül az iróasztalhoz. + +Kivált miután a papságtól 1880-ban meg kellett válnia, mert az angyalok, +a kikkel a pap foglalkozik, és a színinövendék bakfisok, a kikkel +viszont a színképezdei tanár bajlódik, az egyház szemében +összeférhetlenek. Kitért a protestáns vallásra és megnősült. Mindez +hasznára vált a literaturának, mert a családfentartás nagyobb +munkásságra kényszeríté. Sok becses dolgot csinált. Lefordította +Sophoklest, Plautust,--e nemű fordításai becsben az Arany Jánoséval +vetekednek; írt mithologiát, dramaturgiát; dolgozott, birált az +Akadémiánál és Kisfaludy-Társaságnál, sőt még regényeket is irt és mint +ilyen kerül be most gyüjteményünkbe az «Az Atlasz-család»-dal, mely +körülbelül a legjobb, társai: «Az atyafiak», «Sisiphus», «Arnold» +között. + +Nem volt fris talentum, nem hozott új növényeket és virágokat új +színekkel és illatokkal. Nem az anyaföld ősereje tolta ki gondolatait. +Olyan volt csak, mint a «sprudel» vize, hogy a mi idegen tárgy beleesik +és az ő koponyájában megmártódik, az az ő patináját nyeri s a hervatag +szegfű is bizonyos művészi kéreggel bevontan a kövek maradandóságát +veszi fel. + +Egy kis jegyzőkönyvet tartogatott zsebében, abba jegyezte be, ha jó +ötletet, élczet, aperçu-t olvasott vagy hallott. Ez a kis könyv volt az +ő virágos kertje. Másrészt mint dramaturgnak módjában állt a szemét +kiaknázása. A használhatlan darabokban előforduló használható +téglatörmelékből építette föl meséit s a kis könyvecskéből bokrétázta +föl őket. + +A melyik mese be nem vált színdarabnak, regényt csinált belőle. Regényei +kevesebb igényűek, mint darabjai, de mindenik becsületes munka; s +emlékeztetnek színműveire, vannak bennök csattanó jelenetek, érdekes +mese, mely az olvasót megfogja, egy kis melegség, egy kis illat, nem +túlságosan sok, csak a mennyi épen telik, de mindeniken rajta van az iró +rendkívüli műveltségének és éleslátásának bélyege. + +Az összes tollat forgató generáczióban ő az egyetlen, a ki nem dolgozott +lapnál, nem bocsátkozott a politikába, se egyéb mellékes szereplésekbe, +kizárólag csak iró maradt. Egyszerű, elvonuló, mint az énekes madár, +mely láttatlanul a sűrűségben szeret lenni. A legszűkebb családi körben +élt, alig egy-két barátjával érintkezve. Neve csak akkor bukkant ki, ha +új darabot alkotott. Mintha a hold, az ég hárfása, csak akkor jelenne +meg, mikor megtelt. + +De hát egyszer mégis megtörtént a szomorú kivétel egy ködös novemberi +napon 1891-ben. A sajtó megdöbbenve jelentette, hogy Csiky Gergely nem +él többé. + +Egy előadatlan színdarab maradt utána, meg a kis jegyzőkönyvecske. És a +kis «Notes»-ben ki tudja, hány darab, hány személy, a kiket nem tud +életre szólítani soha többé sem a Gábriel harsonája, se a körmöczi +pénzverde pörölyeinek csattogása. + +Mikszáth Kálmán. + + + + + + +AZ ATLASZ-CSALÁD + + +Első kiadása megjelent 1890-ben. + + + + + +[Illustration] + + + + +I. + +(Kölcsönös meglepetések.) + + +Az öreg Atlasz Samu addig törte a fejét, addig tanácskozott a +feleségével, hogy micsoda meglepetést szerezzenek Sándor fioknak +nevenapjára, míg végre Sándor úrfi maga szerzett nekik meglepetést, még +pedig olyant, hogy majd a falnak szaladtak tőle. + +Az öreg úr egy legújabb találmányú és javított szerkezetű gőzeke s egy +teljesen fölszerelt almásszürke négyes fogat között ingadozott; amaz a +szenvedélyes gazdának szerzett volna örömet; ez hízelgett volna +fényűzési hajlamának, mely, mint igazi magyar földesúrhoz illik, eddig +csupán lovakban, sallangos szerszámokban, parádés kocsisokban s több +ilyfélében összpontosult. + +--Tudod-e Rozália,--mondá Atlasz úr feleségének, miután hosszasan +kifejtette előtte a két névnapi meglepetés előnyeit,--tudod-e, hogy +neked az ember semmi hasznodat sem veheti? Itt beszélek már egy óra óta +a gőzekéről és az almásszürke fogatról; elmondom, mindegyikének mi lenne +az ára és miben szerezne örömet Sándor fiúnknak, s te itt hagysz engem +állni és vaktában tapogatózni a nélkül, hogy csak egy szóval is +segítenél rajtam. Hát mindent én tegyek már ebben a házban? Nemcsak a +pénzt szerezzem meg, hanem azon is én törjem a fejemet, hogy mire +költsük el? + +Atlasz úr igazán haragudni kezdett, s lekapta fejéről a fekete bársony +sipkát, melyet a régi idők emlékéül télen-nyáron viselt, a szobában is, +kalapja alatt is. + +--Istenem, Istenem!--kiáltott Rozália asszonyság panaszos hangon,--hát +mit mondjak, miben adjak én neked tanácsot, mikor te olyan okos ember +vagy és úgy sem hallgatnál a tanácsomra, ha nem volna tetszésedre? + +--De most akarom, hogy tanácsot adj. És ha jó lesz, követni is fogom. +Egy hét múlva itt van Sándor napja; a keresztyén katholikusok jobban +megünneplik a névnapot, mint a születésnapot; tudom az én papomtól, a +főtisztelendő plébános úrtól; és mi, a szülei, nem sérthetjük meg +Sándort azzal, hogy nem veszszük figyelembe vallási szokásait. Névnapi +ajándékot kell neki adnunk, csak az a kérdés: a gőzekét-e vagy a négyes +fogatot? + +--A gőzeke--mondá az öreg asszonyság elgondolkozva--hasznos a +gazdaságban és mindenesetre nagy örömöt fog okozni Sándornak, a ki olyan +nagy gazda, hogy a régi, az igazi földesurak is hozzá járnak tanulni és +bámulni... + +[Illustration: --Mit akarsz ezzel mondani?] + +--Mit akarsz ezzel mondani?--vágott közbe szigorúan Atlasz úr.--Talán +azt, hogy Sándor nem igazi földesúr? + +--Harapjam el a nyelvemet, ha azt akartam mondani!--kiáltott az öreg +hölgy fölpezsdülve.--Sándor igazi földesúr, ha van igazi földesúr a +világon; de nem régi--ezt nem lehet tagadni; csakhogy annál nagyobb +dicsőség, ha a régiek hozzá járnak tanulni és bámulni. + +--Helyes beszéd,--monda Atlasz úr és teljes kiengesztelődése jeléül +ismét fejére húzta a bársony sipkát.--Tehát azt tanácslod, hogy a +gőzekét vegyük meg Sándornak? + +--Akarod, hogy adjak neked egy igazi okos tanácsot? + +--Akarom-e? Hogyne akarnám, mikor egy óra óta kérem már azt a tanácsot? + +--Én azt gondolom, hogy a gőzeke épen olyan örömöt szerezne neked, mint +Sándornak, mert hasznos lenne a gazdaságban; azért hát azt tanácslom, +vegyük meg a gőzekét. De a négyes fogat még nagyobb örömöt okozna +Sándornak, mert egyedül az övé lenne; azért vegyük meg a négyes fogatot +is. + +--Asszony, ez valóban okos tanács!--kiáltott bámulva Atlasz +úr.--Csodálom, hogy nekem nem jutott eszembe. Meg fogjuk venni mind a +kettőt! Ez lesz aztán az igazi öröm, az igazi meglepetés. Megmondom +Sándornak, hogy a te eszméd volt. Ezentúl mindig tanácsot kérek tőled, +ha valamit akarok tenni. + +--Ilyen okos ember nem szorul az én tanácsomra--felelt az öreg +asszonyság. + +--Hát csakugyan okos embernek tartasz engemet?--kérdé Atlasz úr büszke +szerénységgel. + +--Micsoda kérdés ez! Nem épen úgy tudod te, és nem épen úgy tudja az +egész világ? Ha nem volnál okos ember, meg tudtál volna ennyire +gazdagodni semmiből? + +--Uzsora nélkül,--tevé hozzá kiegészítőleg Atlasz úr. + +--Hála Istennek! Ezt senki sem mondhatja rólunk. Mikor az emberek +beszélgetnek rólad és mondják: «a gazdag Atlasz Samu», mindig hozzá +teszik: «pedig soha sem volt uzsorás». A másik meg azt mondja: +«tisztességes úton gazdagodott meg». És senki sem vonja kétségbe, és +csodálkoznak rajta. Miért csodálkoznak? + +--Mert ritkaság vagyok, specialitás,--mondá Atlasz Samu büszkén.--De meg +is áldott az Isten; elmondhatjuk, hogy boldogok vagyunk. + +--Boldogok vagyunk gyermekeinkben,--tevé hozzá az öreg asszonyság. + +--Gyermekeinkben és minden egyébben. Egyik kiegészíti a másikat. +Olyanok, mint a lánczszemek, ha az egyik megbomlik, már nincs láncz. Ha +a gyermekeinkben örömünk volna, de elveszne a pénzünk, vagy ha a pénzünk +szaporodnék, de valamelyik gyermekünknek baja esnék, akkor már nem volna +boldogság, mert az egyik szem kiesnék. Érted? + +--Milyen szépen ki tudod magyarázni!--kiáltott Rozália +asszonyság.--Milyen jól eltaláltad a lánczot! Egészen úgy van, a mint +mondod. De hála Istennek, nálunk nem szakad el a láncz, minden szeme +erősen tart. Gazdaságunk virágzik, pénzünk szaporodik, üzleteink jól +sikerülnek... + +--Mit beszélsz üzletről? Ki csinál üzletet?--vágott közbe méltósággal +Atlasz úr. A földesurak nem csinálnak üzletet. Vagy talán azt hiszed, +hogy a te férjed és fiad közönséges üzletemberek, a kik egyik úrtól a +másikhoz szaladgálnak és kidobatják magokat? + +--Bocsáss meg, nem üzletet akartam mondani,--mentegetőzött az öreg +asszonyság,--csak a régi időkre gondoltam és ráment a nyelvem. + +--Igyekezzél, hogy ne menjen rá a nyelved a régi időkre... Üzlet! +micsoda szó!--kiáltott megvetőleg Atlasz úr.--Ha leányunk, a grófné, +meghallaná, mindjárt elájulna. Nem tudsz elegánsan beszélni? Nem +csodálom, hogy vőnk, a gróf, mindig ideges lesz, ha a szalonban, a +társaság előtt megszólalsz... Üzlet! Bah! + +--De hát mit mondjak, ha arról... arról az izéről akarok szólni?... +kérdé az öreg asszonyság, nem merve kiejteni többé a végzetes szót, +melyről férje az előbb oly kicsinylő definitiót adott. + +Atlasz úr egy kissé zavarba jött; lekapta fejéről bársony sipkáját, +beletekintett, ismét fejére tette; de nem találta meg az elegánsabb +szót, melylyel megbotránkoztatás nélkül lehetne a száműzött üzletet +pótolni. + +--Legokosabban teszed, ha soha sem beszélsz üzletről,--rivallt végre +feleségére.--Mi közünk nekünk az üzlethez? Mondd azt: az Úristen +megáldotta fáradságunkat--ez jól hangzik és a plébános úrnak is tetszeni +fog. + +--Így fogom mondani,--felelt alázatosan az öreg asszonyság.--Te nagyon +szépen tudsz beszélni, s én szeretném, ha mindig te tanítanál engem. + +--Utánozz hát engem,--viszonzá Atlasz úr, kit ismét egészen kiengesztelt +nejének elismerése.--Gondolom, elég szépen tudok beszélni, de még sem +olyan szépen, mint fiaim. + +--Nem csoda, ők már egészen uri nevelésben részesültek,--mondá az öreg +hölgy, újra éledő büszkeséggel.--De az is a te érdemed, te adtad hozzá a +pénzt. + +--Miért szerezne az ember pénzt, ha nem gyermekeire költené? + +--Ez már megint olyan mondás, melyet arany betűkkel kellene +fölírni,--mondá Rozália asszonyság könnyes szemekkel és mély +meggyőződéssel.--De meg is áldott az Isten, büszkék lehetünk +gyermekeinkre. + +--A leányunk grófné, és férje, a gróf jószágán lakik, ősi kastélyban. + +--Manó fiúnk miniszteri titkár és jobb keze a miniszternek. + +--Sándor fiúnk a legjobb gazda a megyében, és úgy tud lovagolni, +vadászni és virtuskodni, hogy a született urak is megcsodálják. + +--Szóval száz perczentnél többet hozott a pénz, melyet gyermekeinkbe +fektettünk,--fejezé be az öreg asszonyság hálás tekintettel. + +--Ne emlegess száz perczentet,--mondá Atlasz úr rosszalólag,--az emberek +még azt hinnék, uzsorával szereztem a pénzemet. + +--Hiszen az egész világ tudja, hogy nem voltál uzsorás. + +--De azért mégis szeretnék rám fogni, ha lehetne. Ha valaki közülünk +meggazdagszik, nagyon óvatosnak kell lennie, mert az nagy bűn a szegény +ember szemében. És azt hiszik, azzal könnyítenek a magok szegénységén, +ha rosszat mondhatnak a gazdag emberről. Ne emlegess hát száz +perczentet, mert ha valaki meghallaná, mindjárt azt mondaná: ahá! +hajdanában nagyon hozzá szokott a száz perczenthez, hogy most is rájár a +nyelve. + +--Többé nem fogom emlegetni,--mondá az öreg asszonyság +engedelmesen.--Meg fogod hát venni a négyes fogatot Sándor neve napjára? + +--És a gőzekét is,--tevé hozzá Atlasz úr.--Miért ne szerezzen az ember +örömöt gyermekének, ha annyi pénze van, mint nekem? + +A földesuri kastély egyik félreeső kis szobájában folyt le e +nagyfontosságú tanácskozás, az udvarra néző szárnyban, abban a +lakosztályban, melyet az öreg házaspár a maga külön használatára tartott +fenn. A szoba bútorzata egyszerű volt, még azon időből való, mikor +Atlasz Samu nem volt földesúr és nem a saját kastélyában lakott. De +magával hozta ide is, jól érezte magát köztök. Ha dicsekedni akart régi +ismerősei előtt, kik néha napján meglátogatták, elvezette őket a kastély +kerti szárnyába, az aranyozott, kifestett termekbe, melyek fényesen és +nagyúri kényelemmel voltak bútorozva--a gyermekek számára. Itt lakott +Sándor, az igazi földesúr; itt volt a gróf és grófné lakosztálya, mikor +pénzre volt szükségök és meglátogatták az öregeket; és itt pihente ki +országos fáradalmait a miniszter jobb keze, mikor a szünidőben haza jött +vadászni és uraskodni. + +Az öreg asszonyság magas hátú, kipárnázott karszékben ült, nagy kendőkbe +burkolva, széles főkötővel, mely alól nem látszott ki selyem parókája. +Tudta, hogy ez a paróka nagy szálka gyermekeinek szemében, s kivált +leánya, a grófné, csaknem görcsöket kap, ha megpillantja; de nem tudott +tőle megválni s azért inkább úgy kimélte gyermekeinek érzelmeit, hogy +egészen eltakarta és senkinek sem mutatta, ámbár hajdan, fiatal asszony +korában, nagyon büszke volt rá. + +A karszék az ablak mellett állt, honnan egyenesen az udvarra lehetett +látni és figyelemmel kisérni a cselédek járását-kelését, a libatömést, a +majorság etetését s más ily házi dolgokat, melyek iránt az öreg +asszonyság nagy érdeklődéssel viseltetett, habár gyöngesége és +köszvényes lábai miatt már nem vehetett részt bennök személyesen, de +innen az ablakból legalább felügyelhetett, hogy minden jó rendben és a +régi hagyományoknak megfelelően történjék. Ennél az ablaknál ült +legszívesebben, ide tolatta kerekes karszékét s innen gyönyörködött a +szakadatlanul felhangzó sipegésben, kotkodácsolásban, kukorékolásban és +gágogásban, melynél szebb madárzenét soha életében nem ismert. Ezt a +gyönyörűségét csak az multa fölül, ha gyermekei meglátogatták s +beszéltek neki mulatságaikról, örömeikről, az uri világról s az uri +világban játszott fényes szerepökről. Az öreg asszonyság boldog volt az +ablak mellett, kényelmes karszékében, és nem volt semmi más kívánsága, +mint gyermekeinek ragyogása és a majorság szaporodása. + +Most is itt ült az ablak mellett, de figyelmét egészen elvonta a +libatömésről az a fontos kérdés, melyet férje eléje terjesztett: mivel +lepjék meg Sándort neve napjára? Atlasz úr a karszék előtt állt, az +asztalhoz támaszkodva, s csak akkor változtatta helyzetét, ha vagy a +száz perczent emlegetése, vagy az üzlet szó, vagy más efféle +megfeledkezése az öreg asszonyságnak, fölboszantotta, mikor néhány +lépést tett a szobában s lekapta fejéről bársony sipkáját. Atlasz úr +könnyen megharagudott nejére, ha nem volt vele megelégedve, de épen +olyan könnyen kiengesztelődött, s az efféle házi viharok soha sem +tartottak tovább egy-két percznél. A névnapi meglepetés kérdésében is +szépen megegyeztek s Atlasz úr a teljes összhang jeléül épen +megveregette neje vállán a nagykendő-csomagot, a mi hosszú idő óta a +gyöngédség legmagasabb kifejezése volt köztök--midőn az öreg asszonyság +örömtől reszkető kézzel az udvarra mutatott, honnan kocsizörgés, +ostorpattogás hangzott föl és hangos gágogás, melylyel a ludak +szétrebbentek a bevágtató lovak elől. + +--Megjött Sándor!--kiáltott az öreg asszonyság, reszketve és +fölindultan.--Ő hajtja a lovakat, olyan szépen tud hajtani, akár a gróf +parádés kocsisa. Most leugrik a bakról... jaj! majd megijedtem, azt +hittem, eltaposta a búbos fehér tyúkot... de csak mellé ugrott... ügyes +fiú, mindenben ügyes és finom. + +--Hol van?--kérdé Atlasz úr, az ablakhoz lépve. + +--Ott ni!--kiáltott lelkesülten neje--most oda dobja a gyeplőt a +kocsisnak és a kastély felé siet. Milyen egyenesen tartja magát! Oh +Istenem! mily öröm! talán hozzánk jő? + +--Előbb más ruhát vesz és lemossa magáról az uti port,--oktatá nejét +Atlasz úr, jóakaró fensőséggel. + +--De lépteket hallok a tornáczon,--mondá idegesen az öreg +asszonyság,--egyenesen ide jő; tudja, hogy anyjához az uti ruhájában is +eljöhet. + +Az ajtó csakugyan megnyílt, de nem Sándor lépett a szobába. Az inas +volt, zsinóros dolmányban, hetyke bajuszszal és bizalmas tekintettel. + +Köszöntés nélkül, a tisztelet legcsekélyebb jele nélkül lépett Atlasz úr +mellé s úgy foghegyről oda vetette, hogy itt van Cserepes András a +birkabőrökkel és kérdezteti, hogy mikor adhatja át. + +Az öreg asszonyság fejét csóválta s ijedten és szemrehányólag nézett +férjére. + +--Ej! ej! már megint?--mondá félénken.--Ha Sándor megtudná! Tudod, +mennyire haragszik az ilyen alsórendű... izé... Üzletet akart mondani, +de eszébe jutott férjének tilalma, mely egyszer mindenkorra száműzte +szótárából az üzletet, s azért hirtelenében így egészítette ki +gondolatát:--tudod, mennyire haragszik az ilyen alsórendű Isten +áldásáért. + +--Hát mit tegyek?--dörmögött Atlasz úr kissé zavartan, mint a tetten ért +rossz gyerek--csak kell a magam számára is valami mulatságról +gondoskodnom? + +Tudod, hogy nem a nyereségért teszem; néha vesztek is rajta, ezek a +parasztok ravaszabbak és kitanultabbak, mint a magunk fajtája; de nekem +ez mulatság, élvezet, gyönyörűség, és nekem is szabad mulatnom, ha már +ennyire meggazdagodtam. + +--Ebben igazad van; de hiába, Sándor megtiltotta; azt mondja, elrontja +tekintélyünket a parasztok előtt,--mondá az öreg asszonyság, kinek +szokatlan bátorságot adott az, hogy fia nevében s mintegy az ő +tekintélyével beszélt. + +--Eh!--mondá Atlasz úr még mindig zavartan és feszengve,--Sándornak sem +kell mindent tudni, a mi a ház körül történik; te sem tudtad volna meg, +ha ez az ostoba János nem jön ide fecsegni. + +--Vigyázz, meghallja,--suttogott az öreg asszonyság aggódva. + +--Hát aztán? Hiszen ő csak egy inas,--felelt Atlasz úr lenézőleg, de +azért mégis egy gyors fürkésző pillantást vetett megvetésének tárgya +felé, ki az asztalhoz támaszkodva, keresztbe vetett lábakkal állt e +beszélgetés alatt, közömbös, részvétlen arczczal, halkan fütyörészve és +fényes csizmájának hegyes orrára szegezve szemét. + +--Hallja maga János,--mondá Atlasz úr hozzá fordulva,--menjen ahhoz a +Cserepeshez és mondja meg neki, hogy várjon a juhásznál és lóduljon a +kastélyból azokkal a büdös birkabőrökkel. Érti? És ha magának máskor +dolga lesz velem, négyszem közt végezze el, érti? + +--Értem no, hogy ne érteném?--felelt nyugodtan János és kifordult a +szobából, megint köszöntés nélkül, de egy bizalmas, egyetértő pillantást +vetve gazdájára, kinél sokkal többre tartotta magát, ámbár kenyerét ette +és libériáját viselte. Atlasz úr pedig még a régi időkben úgy hozzá +szokott a sujtásos cselédek arisztokratikus lenézéséhez, hogy most sem +ütközött meg rajta, mikor a saját cselédjétől tapasztalta. + +Alig zárult be az ajtó János mögött s alig hangzottak el a tornáczon +hetyke lépései, Atlasz úr még magához sem tért egészen zavarából s ki +sem fejthette álláspontját felesége előtt, ki ily véletlenül rajtakapta +a tilos birkabőr-kereskedésen, midőn a tornáczon újra közeledő léptek +zaja hallatszott s az öreg asszonyság sugárzó arczán világosan látszott, +hogy megismerte fia lépteit. + +Csinos fiatal ember lépett a szobába. Napsütött arczán meglátszott a jó +falusi levegő pirosító hatása. Bajusza hegyesre volt pödörve, haját +homlokára fésülte, fekete körszakálla göndör volt és fényes. Széles +vállán, domború mellén, izmos tagjain megfeszült a szürke uti öltöny; +mozdulataiban volt ugyan némi nehézkesség és szögletesség, de látszott +az igyekezet, hogy délczeg és előkelő akar lenni, s annyi bizonyos, hogy +a két öreg szemében, kikhez most a szobába lépett, ő volt a férfiúi +szépség, erő és egészség eszménye és mintaképe. + +Kezet csókolt anyjának, aztán apjának, s mielőtt ezek elragadtatásukból +magukhoz térhettek volna, egy nagy papírcsomagot tett az öreg asszonyság +ölébe, tele a legfinomabb czukros gesztenyével. Ez volt az egyetlen és +legfőbb nyalánkság, melyről Rozália asszonyság már gyermekkorában +álmodozott, mely után titkon és hiába epedett, mikor a kezdő és törekvő +Atlasz Samu fiatal felesége volt s a melyet csak késő öregségében ért +el, mikor már meggazdagodtak s megengedhettek maguknak efféle fényűzést. + +--Milyen jó fiú vagy te, Sándor,--kiáltott az öreg asszonyság csillogó +szemekkel, kinyitva a papírcsomagot s mohó gyönyörrel ízlelve édes +tartalmát.--Tudod, mit szeretek és soha sem feledkezel meg szegény öreg +anyádról. Ha téged sem áld meg az Isten, akkor nincs igazság az égben... +Milyen édes, milyen finom! látszik, hogy a városban készült! soha +életemben nem ettem ilyen finomságot. + +Megkinálta férjét is, de Atlasz úr nem volt barátja az édességnek; +jóakaró mosolylyal visszatolta a papircsomagot s csak arra intette +feleségét, hogy el ne rontsa megint gyomrát a sok édességgel, mint az +utolsó sátoros ünnepen, mikor két hétig sínlette a czukros gesztenye +mértéktelen élvezetét. + +--No Sándor,--folytatá aztán fiához fordulva, ki ezalatt közel anyjához +az asztal szélére ült, maga alá húzva egyik lábát s a másikat könnyedén +lóbázva a levegőben,--no fiam, szerencsével jártál a városban? + +--Szerencsével,--felelt Sándor. + +--Láttad a püspököt, beszéltél vele?--kérdé mohón az öreg asszonyság. + +--Nem. + +--Micsoda!--kiáltott fellobbanva Atlasz úr.--Talán nem bocsátott maga +elé? Talán nem akart elfogadni? Hát nem tudja, hogy keresztyén vagy, +hogy patrónus vagy és hogy te magad tartasz ki egy egész papot? +Nagyszerű! És még el sem akar téged fogadni, mikor tisztelegni mégysz +hozzá? + +--Azt szeretném látni, hogy ne fogadjon el, mikor én bejelentetem +magamat nála,--mondá Sándor, úgy az asztalra ütve öklével, hogy édes +anyja ijedtében egyszerre lenyelt egy egész czukros +gesztenyét.--Mindjárt felfüggeszteném a plébánosunk fizetését és egy +krajczárt sem adnék többet a templomra. Ezt meg is mondtam a püspök +titkárjának, mikor a huszár avval a hírrel jött, hogy a püspök nem +fogadhat el. + +--Hát még sem akart elfogadni!--kiáltott Atlasz úr nagy +méltatlankodással.--Nem fogadni el egy Atlasz Sándort! Ki az a püspök, +mi az a püspök? A püspök is csak olyan pap, mint a többi, csakhogy több +pénze van és vörös ruhában jár. Nagyszerű! + +--Nem fogadhatott el, mert nagy beteg,--mondá Sándor csillapítólag. + +--Ez már más,--jegyzé meg Atlasz úr megnyugodva.--Miért nem mondtad ezt +mindjárt? + +--Szegény püspök!--mondá részvéttel az öreg asszonyság.--Mi baja van? + +--Valami nagy és veszedelmes nyavalya bánthatja, mert a püspöki titkár +nagyokat sóhajtott és fölforgatta szemeit. Különben igen szépen és +udvariasan, lehet mondani, alázatosan beszélt velem. Azt mondta, hogy: ő +excellentiája véghetetlenül sajnálja és ezer bocsánatot kér, hogy +személyesen nem fogadhatja el nagyságodat... + +--Kedves és finom ember ez a püspöki titkár--szólt közbe Atlasz úr +elégedetten. + +--Selyem reverendát és lakkczipőt visel,--egészíté ki Sándor a +személyleírást.--Azt mondta hát, hogy ő excellentiája ezer bocsánatot +kér, de betegsége miatt nem lehet hozzám szerencséje s majd a püspöki +helyettes, a nagyprépost fogja elintézni ügyemet. Maga a titkár vezetett +hozzá. + +--A nagyprépost is főpap?--kérdé Atlasz úr. + +--Mindjárt a püspök után következik; de neki csak a gombjai vörösek, nem +az egész reverendája. + +--Ez is nagyon szép viselet,--jegyzé meg az öreg asszonyság. + +--Mennyi jövedelme van?--kérdé Atlasz úr. + +--Azt mondják, fölmegy vagy huszonnégyezer forintra. + +--Finom úr lehet. És hogy fogadott téged? + +--A lehető legnagyobb tisztelettel. Kezet fogtunk és egymás mellé ültünk +a pamlagra. A nagyprépost engem nagyságos úrnak szólított, én őt +méltóságos úrnak; a titkár már előre figyelmeztetett, hogy meg kell +méltóságozni, mert czímzetes püspök. + +--Nagyszerű! És kezet fogott veled? + +--Meghiszem azt. Mikor elmondtam neki, hogy a templomunkat újra +építtetem és egy szép nagy oltárképet festetek, megfogta mind a két +kezével a kezemet és el sem bocsátotta többé. Azt mondta, hogy példát +adok a többi kegyuraknak és az Isten meg fog áldani nagylelkűségemért. + +--Művelt ember a nagyprépost úr,--jegyzé meg az öreg asszonyság +megindultan és könnyes szemekkel. + +--Azután elmondtam neki, hogy a templom helyreállítását nemsokára +befejezzük; az oltárkép is elkészült, és szeretném a templomot a +búcsúkor, Sándor napján fölszenteltetni, mert az oltárkép is szent +Sándort ábrázolja... + +--Volt szent Sándor?--kérdé Atlasz úr büszkén. + +--Több is, a mint a papunk mondja. Az egyik püspök, a másik pápa. + +--A mienk legyen a pápa,--mondá Atlasz úr elégedetten.--Ez nagyobb úr. +És mit felelt a nagyprépost? Kérdezte, mennyibe került a templom és a +kép? + +--Nem kérdezte, de én megmondtam. Megszorította a kezemet, s ismét azt +állította, hogy az Isten meg fog áldani. Ekkor előadtam kérésemet, hogy +szeretném, ha a templomszentelésre ő maga jönne el hozzánk és vendégünk +lenne. Nagyon megtisztelve érezte magát és bizonyosan eljött volna, de +agg kora és hivatalos teendőinek halmaza nem engedi, hogy eltávozzék +hazulról; hanem megígérte, hogy egy kanonok minden esetre el fog hozzánk +jönni e nagy ünnepre. + +--Ez is nagy pap?--kérdé Atlasz úr. + +--A derekán és a nyakán vörös a ruhája és nagyságos úrnak szólítják. Az, +a ki hozzánk fog jönni--mert többen vannak--még püspöksüveget is +viselhet. + +-- A vörös selyem bútoros szobába fogjuk szállásolni,--monda Atlasz úr +elégedetten.--Úgy látszik, ezt a színt legjobban szeretik a papok. +Ebédre franczia pezsgőt iszunk. Hát aztán mi történt? + +--A nagyprépost meghívott ebédre. + +--Hallod asszony?--kiáltott Atlasz úr, büszkén neje felé +fordulva.--Sándor a nagyprépostnál ebédelt. + +--Hány tál étel volt?--kérdé az öreg asszonyság ragyogó tekintettel. + +--Nem olvastam meg, de nagyon sok volt,--felelt Sándor.--A nagyprépost +ebéd alatt toastot mondott rám és mindnyájan kocczintottak velem. + +--Franczia pezsgővel?--kérdé Atlasz úr elragadtatva. + +--Nem volt pezsgő. + +--Nálunk lesz, franczia,--mondá Atlasz úr büszkén.--Kár, hogy az öreg +nagyprépost nem jöhet ki; de egy kanonok, az is csak valami. Az egész +környék uri családjait meghívjuk. Szép nap lesz, szép ünnep. + +--A legszebb ünnep a világon,--tevé hozzá az öreg asszonyság,--Sándor +nevenapja. + +--Úgy ám, Sándor nevenapja,--folytatá Atlasz úr, egyetértő kacsintást +vetve feleségére.--És Sándor nem is tudja, mi vár reá ezen a napon. + +--Nagy meglepetések--mondá mosolyogva az öreg asszonyság. + +--Csitt! ki ne fecsegd előre!--kiáltott jókedvűen Atlasz úr.--Akkor már +nem lesz meglepetés a meglepetés. Minek teszed kíváncsivá ezt a fiút? +Nézd, már most is olyan kíváncsi, hogy utoljára is el kell neki árulnunk +az egész meglepetést. + +--Nem vagyok én kíváncsi egy cseppet sem,--mondá Sándor, kissé +izgatottan, s helyet cseréltetett lábaival, azt lógatva le, melyet előbb +maga alá húzott, s a másikat rakva föl az asztalra.--Nem vagyok én +kíváncsi, mert úgy is tudom, hogy ti szerettek engem s azt fogjátok +nevem napjára adni, a mi legboldogabbá tesz. + +--Jól ismersz minket,--mondá Atlasz úr elégedetten.--Azt adjuk, a mi +legboldogabbá tesz. Mondjuk meg, hogy mi az? + +--Engedjétek inkább, hogy én mondjam meg,--szólt Sándor izgatottan, s +most már mind a két lábát lelógatta. + +--No hát találd ki,--mondá Atlasz úr csintalanul. + +Sándor egy ideig habozott, fölhúzta, lebocsátotta lábait, megpödörte +bajuszát, s mintha e férfias dísz érintése egyszerre fölébresztené egész +bátorságát, megemberelte magát s így szólt: + +--Meg akarok házasodni. + +--Hohó!--kiáltott Atlasz úr--ez már igazán meglepetés a mi számunkra. + +--Már miért volna meglepetés?--kérdé az öreg asszonyság.--Hát nem arra +való a fiatal ember, hogy megházasodjék? Hát ellehet sokáig ily nagy +gazdaság asszony nélkül? Hát nem a napokban is arról beszélgettünk, hogy +Sándor számára ma-holnap egy jó pártit kell keresnünk? + +--Ez épen a bökkenő,--mondá Atlasz úr.--Jó pártit keresni! + +--No hát Sándor talált már magának,--mondá az öreg asszonyság +felbuzdulva, mint mindig, ha fia érdeke forgott szóban,--és így legalább +megkímélt minket a fáradságtól. + +--Hiszen, ha jó a párti és megfelel a mi igényeinknek, akkor semmi +kifogásom sincs ellene. + +--Sándornak sokkal több esze van, hogysem olyan leányra vesse szemét, a +ki nem hozzánk való. + +--Én is azt hiszem,--mondá Atlasz úr megnyugodva.--De hát miért nem +szól? Miért nem mondja meg a leány nevét? Itt ül az asztalon és lógázza +a lábát és hagyja, hogy mi a fejünket törjük az ő választottja fölött. + +--Hogy szólna, mikor nem engeded szóhoz jutni?--viszonzá az öreg +asszonyság. + +--No hát engedem szóhoz jutni,--felelt Atlasz úr, nadrágzsebébe dugva +kezeit és háttal az asztalhoz támaszkodva.--Mi ugyan más meglepetést +készítettünk neved napjára, de ha neked egy feleség a legkedvesebb +névnapi meglepetés, azt is megszerzem, elég pénzem van rá. Halljuk hát a +nevét! + +--Boglár Klára,--felelt Sándor lassan, vontatva és lesütve szemét apja +előtt. De mintha e név kiejtése egyszerre visszaadta volna bátorságát, +hirtelen fölkapta fejét, leugrott az asztalról s újra hangosan, csaknem +daczosan ismétlé:--Boglár Klára és senki más ezen a világon! + +Az öreg Atlasz füléhez tartotta tenyerét, előre nyújtotta a nyakát s +mintha nem bíznék hallásának helyességében, fölszólítá Sándort, mondja +ki még egyszer a leány nevét, de jó hangosan mondja, mert úgy látszik, +mintha a füle csengett volna s nem hallana elég tisztán. + +--Boglár Klára,--ismétlé Sándor harmadszor, apja kivánsága szerint oly +hangosan, hogy az öreg úr hirtelen befogta mind a két fülét. + +--Hallom, hallom!--mondá fejét csóválva és feleségére tekintve, kinek +arczán rémület és szomorúság látszott,--hallom, de nem tudok hinni a +fülemnek. Vagy talán van több Boglár-család a világon s mi nem ismerjük +az igazit? + +--Ismeritek,--felelt Sándor. + +--Hát ez az?--kiáltott Atlasz úr nagy méltatlankodással.--Szépen +vagyunk! Mi itt törjük a fejünket, micsoda meglepetést szerezzünk +nevednapjára, és te csinálsz nekünk olyan meglepetést, hogy majd megüt +tőle a guta. Boglár Klára! Bah! + +--De hát mi kifogásod van ellene?--kérdé Sándor. + +--Mi kifogásom van ellene? Ez aztán a kérdés! Hallod-e asszony, azt +kérdi, mi kifogásom van ellene? Mintha csak nekem volna kifogásom! +Mintha te egészen jónak, helyesnek, bölcsnek, hasznosnak tartanád ezt a +házasságot! Szólj hát már no, vagy fiad mindjárt ide hozza Boglár Klára +kisasszonyt és oda ülteti az öledbe. + +--Szólj, anyám,--mondá Sándor, szintén az öreg asszonysághoz +fordulva,--te is rosszalod választásomat? + +--Istenem, Istenem!--siránkozott az öreg asszonyság,--hogy nekem esik ez +a két hatalmas férfi, mintha rászorulnának az én tanácsomra! + +--Ez nem felelet,--mondá Atlasz úr mogorván. + +--Hiszen, ha az igazat meg kell mondanom, és ha Sándor nem haragszik +meg,--folytatá az öreg asszonyság vékony, csaknem csiripelő hangon,--hát +annyi bizonyos, hogy én ezt a leányt nem tartom Sándorhoz valónak, és +nekem nagyon fáj, igen, én nagyon szomorú vagyok, hogy épen őt +választotta. + +--Tessék! magától mondja, nem én tanítottam rá!--kiáltott Atlasz úr +diadalmasan.--Még anyád s, a ki jobban fél tőled, mint tőlem, a ki nem +is tud gondolkozni a te fejed nélkül, még ő is ellene van e házasságnak. +Mit akarsz többet? + +--Azt akarom, hogy mondjátok meg tisztán és határozottan, mi kifogástok +van ellene? + +--Beszélek hát tisztán és határozottan,--mondá Atlasz úr.--Az a +kifogásom van ellene, hogy koldus. + +--Miért nem volt ez a kifogásod akkor, mikor Szádváry elvette nénémet? +Az is koldus volt. + +--Nagyszerű!--kiáltott Atlasz úr, a legőszintébb bámulattal csapva össze +tenyereit,--még azt kérdi, miért nem volt kifogásom Szádváry ellen? +Azért, mert Szádváry egy gróf és a leányomat grófnévá tette. Ez nagy +dolog, ezért lehet sok pénzt adni, a mi nem pazarlás, hanem bölcs +befektetés. De micsoda a te Boglár Klárád? Az apja még nem is gentry, +nem is nemesember, hanem egy vén korhely, a ki mindig a mások pénzén +játszotta a gavallért. + +--Nem az apját akarom én elvenni, hanem a leányt. + +--Ez egy rossz viccz, a mit én már százszor hallottam, de most nem +nevetek rajta. Nem az apját akarod elvenni? De bizony azt is el fogod +venni. Azt hiszed, a leánya elhagyja az apját? Neked kell eltartanod őt +is, s a mint ismerem a vén ganefet, többe fog kerülni, mint egy asszony. + +--Atyám, ne feledkezzél meg magadról,--szólt Sándor fölpattanva. + +--Csak úgy véletlenül szaladt ki a számon az a ganef szó,--mentegetőzött +Atlasz úr megszégyenülve.--Tudod, hogy nem szoktam ilyen közönséges +szavakat használni, de most fel voltam hevülve és nem tudtam, mit +mondok. Te vagy az oka, minek bosszantottál úgy fel azzal a Boglár +Klárával?--folytatá ismét beledolgozva magát előbbi haragos hangulatába, +melyből egy pillanatra kivette megszégyenülése és mentegetőzése. + +De Sándor sem hagyta magát. Észrevette a pillanatra födetlenül hagyott +gyönge oldalt s igyekezett azon ellenfeléhez férkőzni. + +--Akárhogy föl van valaki hevülve, ha uri ember és a művelt osztályhoz +tartozik, soha sem használhat oly szavakat, melyek ki vannak zárva a jó +társaságból. Mit mondana a nagyprépost vagy a kanonok, ha kijönne +hozzánk s ilyen kifejezést hallana tőled? + +Atlasz úrnak elevenére tapintott e kérdés, az öreg asszonyságon meg +hideg borzadály futott végig e szörnyű lehetőség puszta föltevésére is. +Sándor érezte az előnyt, melyet atyja pillanatnyi megfeledkezése által +nyert s nem hagyta kisiklani keze közül. + +--Akármint gondolkozol az öreg Boglár Kálmánról--folytatá neki +hevülve--azt nem tagadhatod, hogy előkelő, finom, uri modora van s +helyet foglalhat bármily társaságban. Hát még a leánya! Nincs az a +grófnő a világon, a ki hozzá mérhető volna. A néném már öt éve grófné, +de azért mégis olyan Klára mellett, mintha szobaleánya volna. + +--Tagadom,--mondá vékony, siránkozó hangon az öreg asszonyság. + +--Nem látjátok-e be,--folytatá Sándor, nem véve figyelembe anyja gyönge +tiltakozását,--hogy ily összeköttetés épen úgy emelné családunkat, mint +akár a magas rang, akár a nagy vagyon? Aztán utoljára is, én szeretem a +leányt és boldog akarok lenni. + +--De azzal nem gondolsz, hogy szüleidet boldogtalanokká +tennéd?--nyöszörgött Atlasz úr panaszos hangon, miután több sikertelen +kísérletet tett előbbi haragos hangulatának s elvesztett tekintélyének +visszaszerzésére. + +--Ha nem törődném a ti boldogságtokkal, akkor nem kérném +beleegyezésteket, hanem elvenném a leányt a nélkül is,--mondá Sándor +szelídülő hangon.--Azt akarom, hogy ti is úgy örüljetek menyeteknek, +mint én a feleségemnek, mert az én boldogságom csak akkor lesz teljes. + +--Mégis csak jó fiú ez a Sándor,--mondá az öreg asszonyság +elérzékenyülve. + +--Mondd hát, anyám, igaz lelkedre,--folytatá Sándor hirtelen hozzá +fordulva,--nem tenne téged boldoggá, ha boldognak látnád fiadat? + +--Itt sülyedjek székestül a földbe,--felelt az öreg asszonyság +erélylyel,--ha nem örülnék a te boldogságodnak. De mikor tudom, hogy az +a leány nem fog téged boldoggá tenni! + +--Miért nem? + +--Mert nem hozzád való. + +--Miért nem hozzám való? + +--Mit tudom én?--nyögött az öreg asszonyság, ismét visszaesve siránkozó, +panaszos hangjába.--Kérdezd meg atyádat, ő okos ember, jobban meg tudja +mondani. + +--Azért nem hozzád való,--vágott közbe Atlasz úr,--mert nem illik a +családunkba. Mi a mi családunk? egy emelkedő család, melynek még mindig +fölfelé kell haladni, mert még messze van a tetőtől. Én megszereztem a +pénzt, a jószágot, nektek kell csinálni a nevet, az összeköttetést, az +állást. Leányom már grófné, egyik fiam már előkelő hivatalnok, ők +megtették a magukét. Neked olyan pártit kell csinálni, mely vagy sok +pénzt hoz a családba, vagy magasrangú összeköttetést szerez. Tudom, Manó +bátyád soha sem venne feleségül egy Boglár Klárát. + +--Nem is adnám oda neki,--mondá Sándor daczosan. + +--Jaj nekem!--kiáltott Atlasz úr, összecsapva kezeit,--hát már semmi +okos beszéd sem fog rajtad? + +--A legokosabb beszéd az volna, ha így szólnál: «Jól van fiam, ha +szereted Klárát, vedd el és fogadd áldásomat». + +--Jaj nekem!--kesergett Atlasz úr,--még áldást is adjak? Hát az áldásom +nélkül nem vennéd el? + +--Elvenném, de boldogtalan lennék. + +--Mégis jó fiú ez a Sándor,--jegyzé meg az öreg asszonyság. + +Hiszen épen az a baj, hogy jó fiú!--kiáltott elkeseredve Atlasz úr.--Ha +rossz fiú volna, nem bánnám, akárkit vesz el; nem adnék neki pénzt, +aztán szeretném látni, hogy élne meg a szerelemből? De ő jó fiú, és +utoljára is kénytelen leszek nemcsak pénzt, hanem áldást is adni neki. + +--Úgy értsem ezt, hogy beleegyeztek házasságomba?--kérdé örömmel Sándor. + +--Úgy értsed, hogy beleegyezünk? Sehogy se értsed, kiáltott Atlasz úr, +erősen hányódva a meghatottság és harag hullámai közt.--Engedj legalább +gondolkozni. Mi akartunk neked a neved napjára meglepetést szerezni, és +te leptél meg minket úgy, hogy a fejünk is zúg tőle. Nem olyan könnyű +itt hamar felelni. Ígérd meg, hogy egy hétig semmit sem fogsz tenni, egy +hét múlva aztán megtudod végleges határozatunkat. Nos, tetszik az alku? + +--Itt a kezem!--kiáltott Sándor jókedvűen, s hatalmasan markába csapott +apjának, azután megölelte anyját s vidám fütyörészés mellett elhagyta a +szobát. + +--Adj nekem is most abból a czukros gesztenyéből,--monda Atlasz úr +mogorván, nejéhez fordulva.--Ez a szerencsétlen fiú úgy megkeserítette a +szám ízét, hogy szükségem van egy kis édességre. + +[Illustration] + + + + +II. + +(Képek a multból.) + + +Hiába evett Atlasz úr a czukros gesztenyéből, keserű maradt a szája íze, +keserű a lelke, keserűek a gondolatai. Megpróbálta a philosophiát: +elfogadni az elkerülhetetlent s a lehető legjobb színben tüntetni föl +maga előtt; de a philosophia--mint mindig--nagyon vékony vígasztalásnak +bizonyult az ember saját bajában. Csodálatos, hogy ugyanaz a bölcseség, +melylyel oly meggyőződéssel tudunk vígasztalni másokat, mennyire +elveszti meggyőző erejét, mikor mi magunk esünk hasonló bajba. Atlasz úr +is elmondott magának mindent, a mivel ilyen esetekben bizonyára le tudta +volna csillapítani akármely barátjának háborgó lelkét; de most hiába +biztatta magát, hiába hitette el magával, hogy megnyugodott mindenben, +hogy utoljára is jóra fordul a dolog; hiába erősítette feleségének, hogy +az ilyen házasságok rendesen a legjobban szoktak kiütni, hiába +bizonykolá az öreg asszonyság, hogy ő is egészen megnyugszik az Isten +akaratában: mihelyt egymásra néztek, világosan látták egymás szemében, +hogy magukat vagy egymást akarják ámítni, bolondítni, megcsalni, s +utoljára is Atlasz úr nem találván mást, a kire megharagudjék, +megharagudott a feleségére, szemére hányta, hogy Sándor tőle örökölte +ostoba költői hajlamait, és miután ekképen jól megkeserítette és +megríkatta az öreg asszonyságot, megveregette vállát, megbocsátott neki, +s azt mondva, hogy gondolkozni akar, fogta kalapját és kiment a mezőre. + +Cserepes András hiába várt a juhásznál birkabőreivel, Atlasz úrnak +eszébe sem jutott, hogy oda rendelte. Nincs most idő mulatságra, +szórakozásra. Egész életének munkája, családjának sorsa, jövője, +emelkedése vagy hanyatlása, dicsősége vagy megaláztatása van most +kérdésben. Erről kell gondolkoznia, csak össze tudná fogni szerte-szét +kalandozó gondolatait, hogy mindnyáját egy pontra irányozhassa. Mélyen +szemébe vágja kalapját, úgy hogy feje búbján kilátszik alóla fekete +bársony sipkája, s nagy léptekkel halad tova a búzaföldek közt, a +keskeny csapáson, nem törődve azzal, hogy az áldott ragaszkodó föld +mindegyre nagyobb mennyiségben tapad csizmájához és lassanként egész +bocskorrá alakul rajta. + +[Illustration: Nagy léptekkel halad tova a búzaföldek közt.] + +A mezőn dolgozó munkások megállnak, a mint gazdájukat elhaladni látják a +távolban. Megállanak, pipára gyújtanak és tanakodnak egymás közt. + +--Ahun megy az Atlacz zsidó,--mondja az egyik. + +--Vajjon micsoda hunczutságon töri a fejét?--teszi hozzá a másik. + +Nemsokára előttük viszi el Atlasz urat a kanyargó ösvény; a munkások +gyorsan dolgozni kezdenek, nehogy henye beszélgetésben lássa őket a +földesúr. Félvállról köszöntik, a mint elhalad előttük, aztán folytatják +a munkát és megjegyzéseiket, melyek épen oly arisztokratikus lenézésről +tanúskodnak, mint azok, a milyeneket előbb hallattak. + +Atlasz úr nem látja munkásait, nem hallja megjegyzéseiket. Megy tovább a +maga útján és gondolkozni akar. Nagy erőfeszítéseket tesz, hogy szeme +elé állítsa a szőnyegen forgó legfontosabb kérdést, fia házasságát, és +hogy reá központosítsa minden gondolatát; de ezek a gondolatok +minduntalan szanaszét szaladnak, keresztül-kasul kalandoznak a mult idők +letarolt mezején, s a mint elfáradtan visszaérkeznek, más-más emléket, +más-más képet czipelnek magukkal, oda állítják Atlasz úr szeme elé, +elszórakoztatják, szétszakítják figyelmét s nem engedik nyugodtan és +rendszeresen gondolkozni. + +Ime most tér vissza pihegve egyik a szökevény gondolatok közül. Nagyon +messzire járhatott, hogy így elfáradt. A legrégibb multba futott vissza +s onnan hozta magával azt az alakot, melyet most urának szeme elé állít. +Olyan régi időből való alak, hogy Atlasz úr csaknem egészen +megfeledkezett róla, de mihelyt meglátja, rögtön ráismer. Vékony, nyurga +legény, állán még alig ütött ki a férfiasság pelyhe, de annál gazdagabb +két fényes fekete fürt göndörödik lefelé két füle mellett. Bokáig érő bő +kabátja meglehetősen viseltes, de látszik rajta, hogy kínos gondossággal +van kikefélve. Nagy ünnepe van a legénynek, s azt úgy üli meg, hogy +tiszta ruhát vesz és kikeféli a kabátját, a mire a közönséges napokon +nem igen jut ideje. Menyegzőjét tartja, azzal a kis leánynyal, kinek +most vágják le szép barna fürteit s a ki gyermekes örömmel szemlélgeti a +tükörben selyem parókáját. Olyan gyermekek mind a ketten, hogy tegnap +még a bolt lépcsőjén játszottak kavicsokkal s ma már férj és feleség. A +gyermekek neki mennek az élet nehéz harczának, s bátran, kitartóan, +türelemmel törnek maguknak utat a sűrű vadonban. Fönn a mármarosi hegyek +közt, kis faluban, szegényes boltban teszik meg az első lépést az úton, +melynek magasra, nagyon magasra kell vezetnie. Mert az alázatos legényke +lelkében erős becsvágy lakik, s mialatt hallgatva nyeli részeg rusznyák +parasztok durva tréfáit és hízelegve kinálja fitymáló parasztlyányoknak +selyem pántlikáját és pirosítóját: a jövő nagyság, gazdagság, tisztelet, +becsülés csábító képeit látja ábrándos szeme az alacsony bolt +meszeletlen, víztől csepegő falán. Türelemmel rakosgatja egymásra a +krajczárokat s nem veszi számba a velük járó lábrúgásokat és oldalba +döféseket. Arra a nyirkos falra láthatatlan tündérkézzel föl van írva, +hogy a krajczárokból forintok, százak, ezrek, milliók lesznek, s akkor +majd megjő a tisztelet is, mely után oly epedve szomjúhozik lelke. Mert +hallgat ugyan, és nem lázad föl, sőt nem is mutatja, hogy fáj neki a +lenézés, a megvetés, a méltatlanság, a bántalmazás, de azért szíve +rejtekében mélyen érez minden legyintést, s alázatosan lehajtott arcza +sokszor kipirul és zsebébe dugott keze gyakran ökölre szorul. Csakhogy a +kik lenézik és bántják, azoktól van a nyeresége, és az a világ rendje, +hogy mentől több lesz a nyeresége, annál kevesebbet fog majd szenvedni. + +Ezzel a szebb jövővel biztatja magát és feleségét, mikor a csúf és nehéz +napi munka után együtt ülnek a hátulsó boltban s szépen megosztoznak egy +fej vöröshagymán és egy karaj kenyeren. Ezzel némítja el feleségét, +mikor gyerekes nyafogással nógatja, hogy pihenjen egy kissé vacsora után +s ne rontsa szemét a pislogó faggyúgyertyánál a sok írással és +olvasással. Nem lehet, nem szabad pihenni sem éjjel, sem nappal. Nappal +pénzt keresni, éjjel tanulni, műveltséget, tudományt szerezni -- ez az +ember kötelessége, a ki azt karja, hogy ne törölhesse mindenki hozzá a +csizmáját, és kalapot emeljen, a ki megszólítja. A tiszteletet nem adják +ingyen, s ki az út elején pihenni ül, soha sem jut föl a hegy tetejére. + +Atlasz úr már másodszor teszi meg az utat munkásai előtt. Azt hiszik, +őket lesi, pihenésüket irigyli s kettőzött erővel dolgoznak, szidva a +zsidót, a ki utolsó verejtékcsöppjét kifacsarja a szegény munkásnak. +Pedig Atlasz úr nem is látja őket, nem is a maga földjén jár. Lelke még +a múlt időkben kalandozik, szeme csak a rég letűnt alakokat látja. + +Abban, a melyet most hajt eléje száguldozó képzelete, alig ismer a +pelyhetlen állú nyurga legénykére, ki már eltűnt szeme elől. Most ez +foglalta el helyét. Ha nem tudná bizonyosan, hogy mind a kettő ugyanaz, +nem merné ráfogni. De bizonyosan tudja. Sok idő, sok munka, sok +szenvedés, sok nyereség, sok változás van a kettő között, azért +különböznek annyira egymástól. Nagy utat tett, hosszú állomásokat +tartott a legény, míg a mármarosi hegyek közül ide jutott a Tisza +partjára. És a mint éjszakról délnek haladt, úgy hagyogatta el régi +ruháit, régi szokásait, és úgy igyekezett a többi emberhez hasonlítni, +hogy vele is úgy bánjanak, mint a többi emberrel. Olyan ruhát visel, +mint a többiek; haját úgy fésüli, bajuszát úgy pödri, mint a többiek, +úgy él, úgy érez, úgy gondolkozik, úgy beszél, sőt olyan czifrán +káromkodik, mint a többiek. És mégis marad valami láthatatlan vonal, +mely elválasztja őt a többitől s nem engedi, hogy maguk közül valónak +tartsák. Az Isten megáldotta fáradságát, nagy földbirtokot tart +haszonbérben, pénze szaporodik, jóléte növekszik, és az a tisztelet, +melyért lelke szomjúhozik, csak nem akar megjönni. Ha be is fogadják a +társaságokba, ha illedelmesen is beszélnek vele azok, a kik pénzére +szorultak, ha kalapot emelnek is előtte azok, a kiket fizet: érzi, hogy +hiányzik valami, a mit nem pótol a pénz, és hogy nem veszik egész +emberszámba. Bizonyosan nem elég gazdag még, gondolja magában; többet +kell dolgozni, többet kell szerezni, és dolgozik, szerez, messze földön +híre megy gazdagságának, mindegyre többen vannak, a kik rászorulnak, +több kéz nyúl feléje, több arcz mosolyog rá: és mégis, nem tehet róla, a +kézszorításban érzi a leereszkedést, a mosolyban észreveszi a gúnyt, és +tudja, hogy a mit adnak, kegyelemből adják s nincs joga hozzá. + +«Majd ha még több pénzem lesz, ha millióim lesznek, ha nem bérlő, hanem +földesúr leszek», biztatja feleségét, a ki már harmadik gyermekét ápolja +s nagyon meg volna elégedve sorsával, ha nem búsítaná férjének +elégedetlensége. De így ő is érzi a kielégítetlen becsvágy gyötrelmeit s +azzal vigasztalja férjét, hogy a mit ők nem érhettek el, majd élvezni +fogják gyermekeik. Bizonyára úgy lesz; ők szegényen, egészen a legelején +kezdték, semmiből emelkedtek föl és a régi szegénység szennye mindig +hagy rajtuk valami nyomot; de a gyermekek már jólétben születtek, urilag +nevelkednek, uri modort vesznek föl, nincs köztük és szomszédjaik közt +semmi különbség, az ő sorsuk egészen más lesz. Ezentúl nem magukat +fogják tekinteni, hanem a gyermekek jövőjét, s a család emelkedése lesz +életük törekvése. Vendégük, a szomszéd város bölcs rabbija, mosolyogva +hallgatja nagyratörő álmodozásaikat s megjegyzi, hogy ebben az országban +mindig szidni fogják a zsidót; ha szegény, szembe, ha gazdag, a háta +mögött. + +A mezőn dolgozó munkások igazat adnak a bölcs rabbinak s ugyancsak +szidják a zsidó mivoltát földesuruknak, a ki még mindig itt csatangol a +mezőn s megakadályozza munkásait szokott délutáni pihenőjük élvezésében. + +Atlasz úr lelke előtt új emlékek, más képek vonulnak el. A +haszonbérlőből földesúr lett, beköltözött a kastélyba, délczeg paripák +vonják hintóját, libériás cselédsereg veszi körül. Minden úgy megy nála, +mint az igazi uraknál; minden, azzal az egy kivétellel, azzal a +láthatatlan vonallal, melynek másik feléről az utolsó paraszt is, saját +cselédje is lenézéssel tekint át reá. Most már nem fáj úgy lelkének; +hozzá törődött, bele öregedett; becsvágya helyet változtatott, +gyermekeiben központosul, az ő fényes jövőjükre törekszik. Ne érezzék +soha azt, a mit ő szenvedett, s érjék el mindazt, a mit ő soha sem +tudott elnyerni. A család emelkedése életének czélja, s akármit mondott +a bölcs rabbi--a kit már rég eltemettek--jó úton van feléje. A kastély +kitűnő nevelőkkel van tele, franczia és angol kisasszonyokkal, +zongoramesterekkel, tánczmesterekkel, mindennel, a mit pénzen meg lehet +szerezni. A gyermekek nevelése fényesen sikerül, modoruk előkelő, +ízlésük finom, s úgy tudnak költeni, mint apjuk szerezni. Nincs bennük +semmi, a mit megvetőleg zsidósnak szoktak nevezni s a mivel őt annyiszor +letorkolták életében. Leánya és nagyobbik fia egy telet már a fővárosban +töltöttek, egy előkelő nemes családnál, hol tenger pénzt fizetett +érettük; részt vettek minden bálban, a színházban páholyba jártak, +korcsolyáztak, mulattak, szerepeltek, és senki sem tartotta őket +zsidóknak. Kisebbik fia még itthon maradt, még tanul; de ebből úgy +látszik, falusi úr lesz, afféle gentry; nagyon szereti a gazdaságot, +mindig a mezőn jár, megkergeti a parasztlyányokat, pompásan tud +lovagolni, hajtani, sőt gyerek létére puskát is mer a kezébe venni s +lelövi a verebeket és varjúkat, és olyan erős, hogy a legerősebb +parasztfiút is földhöz vágja. Valóban nagy öröme van gyermekeiben s +teljesülve látja bennük álmait. + +Fia és leánya diadal koszorúkkal és ragyogó emlékekkel terhelten tértek +vissza a fővárosból. De a nyarat is vigalomban töltik, a kastély +selyembútoros szobái uri vendégektől hemzsegnek, a kik leánya kedvéért +még Atlasz úrral is kezet fognak s az öreg asszonyság egészsége után +kérdezősködnek. Atlasz úr tudja, hogy csak leányának köszönheti e +kitüntetést; de nem haragszik, ellenkezőleg, büszke rá és el van +ragadtatva. Evelinere fényes jövő vár, s általa fogja a család a +legnagyobb ugrást tenni a dicsőség útján. Az öreg asszonyság szigorú +korholást kap, ha néha feledékenységből Évának szólítja leányát, mint a +régi időkben. Atlasz úrnak nagy tervei vannak leányával. Még eddig +senkinek sem szólt, de gyakran mosolyog és elégedetten dörzsöli kezeit. +A szomszéd vasúti állomáshoz nemrég egy fiatal hivatalnokot neveztek ki +hatszáz forint évi fizetéssel. Ez a fiatal hivatalnok gróf, még pedig +szegény gróf, különben nem állt volna be vasúti tisztviselőnek. Atlasz +úr mindent tud róla. Már a nagyapja tönkrejutott és kénytelen volt +átengedni hitelezőinek minden birtokát; apja még a régi grófi emlékekből +élt, hol a rokonok, hol a jó barátok, hol az ország költségén, itt-ott +egy s más hivatalban, valami ideiglenes foglalkozásban, s végül mint +kataszteri felügyelő halt meg; de a fiát már nem tudta tovább segítni +grófi neve, mint erre a kis vasúti állomásra. Atlasz úr azt is tudja, +hogy az ősi birtok, oda fönn a Mátra alján, már a harmadik kézben van s +most Berger Márk bankár tulajdona, ki háromszázezer forintért szívesen +túladna rajta. + +Atlasz úrnak nem nagy fáradságába kerül megismerkedni az ifjú Szádváry +gróffal. Búzát ad föl a vasútra s beszélgetést kezd a gróf úrral, ki a +szállítólevelet kiállítja számára. Igaz, hogy a gróf úr csak úgy +félvállról felelget, de azért Atlasz úr mégis meghívja másnapra ebédre. +A gróf úr végig méri a szürke kabátot, a föltűrt szürke nadrágot, a +sáros csizmát, melyből nem néz ki valami jó ebéd; de megtudja az +állomásfőnöktől, hogy e szürke ruhás zsidó a vidék leggazdagabb +földesura és leereszkedő pártfogással megígéri, hogy elmegy az ebédre. +Soha ilyen ebédet nem ettek még a kastélyban. Az öreg asszonyságnak +szigorúan meg volt tiltva, hogy belebeszéljen a társalgásba, még +kínálnia sem volt szabad, arra való a libériás inas, hogy körülhordja a +tálat. Atlasz úr is föltette magában, hogy lehető keveset fog beszélni, +nehogy véletlenül elárulja magát, s csak arra szorítkozott, hogy +elmondta, hány hold föld a birtok, s figyelmeztette a grófot az asztal +közepén álló nagy arany csemegetartóra és megmondta az árát. A fiatal +gróf egészen úgy érezhette magát, mint a maga született körében. Eveline +oly művelten csevegett, kaczagott és magázta őt, Manó úgy dicsekedett +fővárosi összeköttetéseivel és lovagias ügyeivel, Sándor úgy beszélt +paripákról és vadászatokról, hogy a fiatal gróf egészen grófi társaságba +képzelhette magát. Ebéd után befogattak a hintóba s körülkocsizták a +birtokot, megnézték a tanyákat, a nyájakat, a szérűket s Atlasz úr +pontosan megmondta értékét mindennek. Késő este maga vitte haza, +állomására, a fiatal grófot, s útközben ajánlatot tett neki, hogy vegye +nőül leányát s ő viszont meg fogja venni számára háromszázezer forintért +ősi jószágát. A fiatal gróf először meglepetve nézett rá, azután nagyot +kaczagott s végre hosszasan elgondolkozott. Atlasz úr reszketve, aggódva +várta válaszát, egész addig, míg az állomásra értek. A gróf úr ekkor +kiugrott a hintóból; azt mondta, hogy ez oly fontos dolog, melyről előbb +ki kell kérnie rokonai és barátjai véleményét s majd azután fog felelni; +barátságosan megveregette Atlasz úr vállát, aztán meggondolta magát, +kezet nyújtott neki, valósággal kezet nyújtott és hangos fütyüléssel +szobájába sietett. + +A multból visszaszállingoló képek egyre szaporodnak, egyre fényesebbek +lesznek és gazdagabb színekben játszanak. Amott jön a vasúti szolga egy +kis czédulával a gróf úrtól, melyben az állomásra hívja Atlasz urat, egy +héttel a nevezetes ebéd után. Ott látja Atlasz úr önmagát a fiatal gróf +szobájában, kezében forgatva kalapját, lihegő mellel, örömtől kipirult +orczával, mialatt a fiatal főúr leereszkedő nyájassággal tudtára adja, +hogy rokonai, némi ellenvetések után, belenyugodtak a házasságba s így ő +kész elfogadni ajánlatát. Szinte hallja a hangos örömrivalgást, az +elragadtatás kitöréseit, melyekkel családja a nagy hírt fogadja: az öreg +asszonyságon olyan reszketés vesz erőt, hogy egész estig nem tér magához +és le kell fektetni; Manó rögtön lóra ül és az állomásra vágtat a grófi +sógorhoz, hogy megölelje és tegezze, és Eveline pirulva megvallja, hogy +a csinos fiatal gróf kezdettől fogva megnyerte tetszését. Mindenki örül +a kötendő frigynek, még a plébános úr is, a ki eddig nagyon restelte, +hogy parochiájának zsidó patrónusa van és még az nap látogatást tesz a +kastélyban, hogy a keresztelési szertartásról értekezzék. Azt +tanácsolja, hogy necsak a kisasszony, hanem az egész család +keresztelkedjék ki, mert csak így lehet a grófi rokonságot későbbi +megszégyenítésektől megkímélni. Atlasz úrnak nincs kifogása, hogy mind a +három gyermeke keresztyén legyen, mert úgy sincs már bennük semmi zsidó +vonás és csak ily módon számíthatnak az életben fényes jövőre; de ő és +felesége már öregebbek és szeretnének megmaradni régi hitükben. A +főtisztelendő úr előveszi minden ékesszólását; de Atlasz úr rendületlen +marad; inkább megígéri, hogy a jószágot Sándor nevére íratja, úgy is +neki szánta, s ő lesz ezentúl a plébánia patrónusa. A plébános úr végre +belenyugszik, a mit annál könnyebb lélekkel tehet, mert mindig pontosan +megkapja illetékét, melyet a hajdani igazhitű földesúrtól rendesen pör +útján kellett behajtania. + +A mezei munkások dühösen dolgoznak és úgy káromkodnak, mint a jégeső. +Alig akarnak szünetelni egy kissé, már megint fölbukkan a földesúr +alakja, a mint össze-vissza csatangol a sáros dűlőutakon. Most pillantja +meg a legszebb képet. Csupa sugár, csupa mosoly, a mit lát. A hetedhét +országra szóló menyegző, az aranyos süvegű prépost, a ki a főúri párt +összeesketi és a kastélyba van szállva, a ragyogó vendégsereg, a hintók +végtelen sora, a harsogó zene, az elmés felköszöntések, a gróf, az ő +veje, a grófné, az ő leánya, a mátraalji ősi kastély, a grófi unokák, a +kik őt nagyapának szólítják s minden látogatáskor pénzt kérnek tőle; +Manó fényes pályája, kit a grófi sógorság a minisztériumba juttatott s +kinek levelei tele vannak sikereivel és hódításaival, mindez ragyogó, +gazdag színekben emelkedik föl szeme előtt, s fényes nappá, az +Atlasz-család emelkedő napjává egyesül. És most egyszerre sötét felhő +emelkedik a mélységből, fekete szárnyai mindig tovább és tovább nyúlnak, +elérik a napot, eltakarják, homály foglalja el a fény helyét, +elenyésznek a mosolygó viziók, a kalandozó lélek visszatér a rideg +jelenbe, szeme újra meglátja a sarat, melyet lába tapos. Atlasz úr úgy +érzi, mintha fáznék, szorosan összegombolja kabátját, nagyot sóhajt s +lassan visszaindul a kastély felé. + +--Mehetsz már atta zsidaja,--dörmögnek a munkások,--mikor már úgyis +végére jár a nap. Majd fölveti a pénze, s mégis ide jő a szegény ember +után leskelődni, hogy lehúzhasson valamit a béréből. + +Atlasz úrnak menet közben eszébe jut valami, meggyorsítja lépteit, +nemsokára eléri a kastélyt, szobájába siet és íróasztalához ül. Három +levelet ír, nagy gondolkozással, verejtékező fáradsággal. Nehezen megy +az írás, de elkészül vele. Az egyik levél Manó fiának szól, a másik +vejének, Szádváry Arthur grófnak. Mindkettőt tudósítja a családját +fenyegető veszélyről, s kéri őket, jöjjenek azonnal családi +tanácskozásra. A harmadik levelet fővárosi ügyvivőjének küldi, a ki igen +szemfüles ember és minden ember zsebét és lelkét ismeri. Kimerítő és +részletes tudósítást kér tőle Boglár Kálmánról, multjáról, jelenéről, +családi és minden egyéb viszonyairól. Lovas legénynyel rögtön a +legközelebbi postára küldi a leveleket, s csak midőn kezében tartja a +nyomtatott vevényeket, akkor csillapul le egy kissé izgatottsága. + +[Illustration] + + + + +III. + +(Boglár Kálmán és leánya.) + + +Atlasz úr rövidebb úton is nyerhetett volna részletes fölvilágosítást +Boglár Kálmán viszonyairól, ha a plébánoshoz fordul, a ki bizonyára jól +ismeri, mert ő hozta ide, mindennap találkozik vele, sőt nem lehetetlen, +hogy rokona is. Épen azért nem akart Atlasz úr hozzá fordulni, mert +részrehajlástól félhetett, s neki teljesen elfogulatlan, sőt a mennyire +lehetséges, kedvezőtlen felvilágosításra volt szüksége. Csak így +remélhette, hogy megakadályozza ezt a házasságot, melytől érzelme, +gondolkodása, becsvágya, egész lénye idegenkedve fordult el. + +Minek is hozta ide a balsors ezt a Boglár Kálmánt? Útjaik különben +annyira eltértek egymástól, oly különböző tájakon vonultak végig, oly +ellentétes czélok felé vezettek, hogy rendes körülmények közt soha sem +találkoztak volna egymással. Minden bajnak oka az egyházi patrónusság, +melyre különben olyan büszke volt. Annak köszönheti ezt a zűrzavart, +hogy nagyon is összebarátkozott a papsággal, s nemcsak jótevője volt, +hanem tanácsára is hallgatott. Most itt van ni, szép kátyúba vitte a +papi barátság. Ha még élne a bölcs rabbi, milyen kárörömmel hajtogatná a +fejét, és mondaná: úgy kell neked, vén Sámuel! + +A dolog így történt: a faluban, Atlasz Samu uradalmának székhelyén és +központján, a templom meglehetős rozzant állapotban volt és a plébános +fölszólította Atlasz Sándort, mint a kegyuraság tulajdonosát, hogy a +templomot kötelességéhez képest állíttassa helyre. Az uradalomnak az a +része, melyhez a kegyuraság tartozott, mint Atlasz úr a keresztelés +alkalmával megígérte, Sándor nevére volt írva, és a plébános állhatatos +következetességgel figyelmen kívül hagyta, hogy az egész uradalmat még +mindig az öreg Atlasz úr vezeti s tulajdonképen ő adja a pénzt neki is, +templomának is. Fölterjesztését tehát Sándorhoz intézte, Sándor oda adta +apjának és mivel Atlasz úr rendkívül büszke volt arra, hogy egy egész +pap az ő pénzéből él és egy egész egyházat az ő pénze tart fönn: +kijelenté fiának, hogy csak építtessen, javíttasson, festessen mindent, +a mi szemének-szájának tetszik, hadd lássa ez a pap, hogy igazi úr az ő +patrónusa. Hozzá fogtak hát a munkához s csaknem egészen újra építették +a templomot. + +A plébános hajdan főúri házaknál nevelősködött, s az előkelő modort és +nagyvilági szokásokat, melyeket ott eltanult, a falusi életbe is elhozta +magával. Szeretett a divat szerint öltözködni, gyakran tett nagyobb +kirándulásokat a fővárosba, otthon lovakat tartott és ügyesen tudott +hajtani, s részt vett a vadászatokban, melyeket a vidék urai rendeztek. +De Atlasz úrral szemben szigorúan föntartotta álláspontját, s miután nem +tudta megtéríteni, óvatosan került minden hivatalos érintkezést, mely +kegyuri jogainak s így némileg egyházi méltóságának elismerése lett +volna. Házát azonban gyakran meglátogatta, eljárt Sándorral vadászni és +akárhányszor ebédelt a kastélyban, kivált mikor Atlasz úr vendégei előtt +dicsekedni akart, hogy neki is van papja, a ki mintegy udvarához +tartozik. A plébános ezt nem tudta s leereszkedő, pártfogó nyájassággal +viselte magát Atlasz úr iránt, kitől hivatalos minőségében mereven +visszahúzódott s pénzét csak úgy fogadta el, ha Sándor kezén keresztül +jutott hozzá. + +Ezt meg Atlasz úr nem vette észre, s mindkettő azt hitte magáról, hogy a +másikat pártfogolja s leereszkedik hozzá, s e kölcsönös pártfogolás és +leereszkedés mellett szépen megfértek egymással s mindenki megkapta azt, +a mit akart. + +A templom szépen fölépült, új tetőt kapott, tornya magasabb lett, Atlasz +úr nem győzött dicsekedni ismerősei előtt s minden vendégét elvitte a +faluba és megmutatta neki a hatalmas épületet, részletesen fölszámítva a +költséget, melybe került. De falakkal, tetővel, toronynyal a plébános +még nem volt megelégedve, s kijelenté Sándornak, hogy mielőtt a +templomot fölszentelnék, szükséges lesz egy egészen új képet festetni a +főoltárra s a régi apróbb képek is javításra szorulnak. + +--Beszéljen az öreggel,--mondá Sándor,--bizonyosan szívesen megadja erre +is a költséget. + +--Semmi közöm hozzá hivatalos minőségemben,--felelt a plébános.--E +költségek a kegyurat illetik s ezt csak önben ismerem el. + +--Jól van, majd beszélek hát én vele,--mondá Sándor, s gyorsan czélba +vett és le is lőtt egy hatalmas nyulat, mely épen akkor futott át a +barázdákon, mert e hivatalos értekezés egy reggeli vadászat alkalmával +történt. + +Atlasz úr nagyon megörült a nyúlpecsenyének, melyet nagyon szeretett, és +semmi kifogása sem volt az ellen, ha a plébános annyi képet festet +templomába, a mennyi csak belefér. De szeretné kikötni, hogy a festő +ügyesen vinné be Sándor arczképét az angyalok vagy szentek közé. Sándor +azt felelte, hogy erre a dicsőségre épen nem vágyik; Atlasz úr hát nem +ragaszkodott eszméjéhez, hanem azt mégis kikötötte, hogy a fő szentet +atlasz ruhában fessék a képre, a mi finom czélzás lenne arra, hogy az +Atlasz-család pénzén készült. Ezt végezze el a festővel,--mondá +Sándor,--ő tudja legjobban, szoktak-e a szentek atlasz ruhában járni; a +főkérdés most az, megadja-e a pénzt, melybe a képek kerülnek? + +--Akármennyit,--felelt Atlasz úr büszkén.--Rendeljétek meg mindjárt a +festőt. + +A plébánosnak már volt embere erre a czélra. Nem hivatásszerű festő, +mint mondá; inkább csak dilettánsnak lehet nevezni, de már számtalan +oltárképet festett és nagyon jól eltalálja a vallásos hangulatot, a mi a +templomban többet ér minden művészetnél. Aztán abban a helyzetben van, +hogy hosszabb időre ide jöhet s helyben végezheti munkáját, a mi sokkal +többet ér, mintha a kész képet küldené ide, annál inkább, mert a régi +képeket is ki kell javítania; egy szóval, ő legjobbnak tartja, hogy +Boglár Kálmánt bízzák meg e munkával. + +--Boglár Kálmán?--kérdé Atlasz úr, minden nagyobb felindulás nélkül +ejtve ki először e nevet, mely később oly végzetessé vált reá nézve.--A +főtisztelendő úr meg Boglár Mihály. A festő úr talán testvére +főtisztelendő uraságodnak? + +--Magán kíváncsiságból kérdi ezt, vagy kegyurasági +szempontból?--viszonzá a plébános. + +--Kíváncsiságból, vagy szempontból!--mondá Atlasz úr csodálkozva s nem +értve e jogi megkülönböztetést.--Kérdezem, mert nem tudom. Nagyszerű! + +--Boglár nevű ember igen sok van a világon,--mondá a plébános Sándorhoz +fordulva s ily módon biztosságba helyezve álláspontját,--a nélkül, hogy +rokonoknak kellene lenniök. Boglár Kálmán csak névrokonom, semmi egyéb. +De régi jó ismerősöm. Mikor Dengeleghy grófnál nevelősködtem, +mindennapos vendég volt a grófi kastélyban. + +--Ha mindennapos vendég volt a grófi kastélyban, az még többet ér, +mintha volna a főtisztelendő uraságnak rokona,--mondá Atlasz úr mély +meggyőződéssel.--Elfogadjuk Boglár Kálmánt templomi festőnek. + +Így került Boglár Kálmán Tisza-Végre, Atlasz úr székhelyére. + +Nem jött egyedül. Magával hozta leányát is. Atlasz úr nagylelkűleg +lakást ajánlott számukra a kastélyban; hadd lássák--mint a plébánosnak +mondá--hogy az Atlasz kastélyban is csak úgy pártolják a művészetet, +mint a Dengeleghy grófnál; csak írja meg neki a főtisztelendő uraság, +hogy egyenesen szálljon a kastélyba; ne féljen, jó szobát, jó élelmet +fog kapni és senki sem lesz büszke hozzá. És ha a leányát magával hozza, +azt is szívesen látják és külön szobát adnak neki, az apja mellett, a +kastély felső emeletén, hol a vendégszobák vannak. + +Néhány nap mulva sürgöny érkezett Atlasz úrhoz Boglár Kálmán aláírással, +hogy küldje ki hintóját az állomásra, a holnap déli vonathoz, melyen +Boglár Kálmán meg fog jönni leányával, + +--A hintómat? Hm!--dörmögött Atlasz úr fejét csóválva, mikor elolvasta a +sürgönyt.--Úgy látszik, a Dengeleghy grófok nagyon elkényeztették a +festő urat. Jól van! Az Atlasz Samu sem kisebb gavallér, mint a +Dengeleghy gróf. Kiküldöm eléje a hintómat. + +Mikor másnap délben a hintó visszaérkezett a vasúti állomástól, Atlasz +úr épen az udvaron volt. A kíváncsiság tartotta itt, tudván, hogy a +kocsinak nemsokára vissza kell jönnie; meg aztán mellesleg és hamarjában +egy kis dolga is akadt abból a fajtából, melyet fia tudta nélkül és +tilalma ellenére, titokban saját külön mulatságára és szórakozására +szokott gyakorolni, holmi Cserepes Andrásokkal és birkabőrökkel. Nagyon +belemélyedt az alkudozásba, úgy hogy észre sem vette, mikor a hintó +behajtatott az udvarba; de Cserepes András figyelmesebb volt, oldalba +lökte földesurát és félbe szakította az alkudozásokat. + +--Menjen no, látja, hogy vendégei gyüttek a hintón. A bőröket +megkaphatja, darabját huszonöt garasával. + +--Nem adok többet húsz garasnál,--kiáltott vissza Atlasz úr, a hintóhoz +szaladva, melyből épen akkor lépett ki egy előkelő öreges úr, kezét +nyújtva egy fiatal leánynak, hogy kisegítse maga után a hintóból. + +Atlasz úr rendes szürke ruhájába volt öltözve s föllépése nem tett +szemkápráztató vagy megdöbbentő benyomást. Sőt vendégei eleinte észre +sem vették. Az előkelő öreges úr előbb a kocsisra nézett, a ki lovait +kezdte kifogni; aztán az inast látszott a bakon vagy az udvaron keresni, +s miután sehol sem látott ilyenféle alakot, végre a szürke ruhás öreg +emberre esett tekintete, ki a hintó közelében állt s épen akkor ugrott +félre, hogy a kifogott lovak neki ne menjenek. + +--Ugyan, édes barátom,--mondá az előkelő, öreges úr, a szürke ruhás +ember vállára ütve,--nem vinné fel szobánkba málháinkat? + +Atlasz urat eleinte zavarba hozta e fölhívás; de azután meggondolta +magát s összeszedve minden méltóságát, oda kiáltott a nem messze álló +Cserepes Andrásnak. + +--Mit tátja itt kend a száját? Nem látja, hogy a vendég uraságoknak +inasra van szükségük? Miért nem hívja már azt a Jánost, az inasomat? +Szaladjon fel a kastélyomba és kiáltson a Jánosra, hogy a nagyságos úr +hivatja. Hallja! + +--Hallom, hallom, ha nem is kiabál úgy,--felelt vissza félvállról +Cserepes András.--Ott jön már a János, la! + +Az előkelő öreges úr egy kissé meglepettnek látszott, mikor a szürke +ruhás ember, kivel málháját föl akarta vitetni, inasáról és kastélyáról +beszélt; csodálkozva nézett leányára s a leány hangosan elnevette magát. + +--Valóban nem tudom, hogyan kérjek bocsánatot szerencsétlen +tévedésemért,--kiáltott a vendég, Atlasz úrhoz fordulva. + +--Nem tesz semmit,--felelt Atlasz úr.--Azért én mégis Atlasz Samu vagyok +és ez a kastély az enyém és a zsebem pénzzel van tele, ha inasnak néznek +is,--tevé hozzá zsebére ütve. + +--A mi sokkal többet ér, mintha az embert úrnak nézik és a zsebe +üres,--mondá az előkelő öreges úr, a maga zsebére ütve.--Különben van +szerencsém magamat bemutatni, én Boglár Kálmán vagyok, s ez itt a +leányom, ki szíves engedelmével szintén a kastély vendége lesz. + +--Szívesen megengedem,--felelt Atlasz úr, pártfogó hangon. Egészen +visszanyerte méltóságát és önérzetét, mióta vendége czélzást tett a +saját üres zsebére s ezzel elismerte felsőségét. Még csak azon törte a +fejét, kezet nyújtson-e a festőnek s nem lesz ez részéről túlságos +leereszkedés, midőn Boglár úr megragadta mindkét kezét, erősen megrázta, +s azután átölelve vállát és barátságosan rá támaszkodva, megindult vele +a kastély felé, hová János már felvitte a málnákat. A leány hallgatva +ment atyja mellett. + +[Illustration: --Öreg kópé, te ugyancsak megválasztottad, minek +szülessél.] + +--Tudod-e, öregem,--mondá Boglár úr bizalmasan, a mint beléptek a +kastély ajtaján s fölfelé haladtak a széles lépcsőn,--tudod-e, hogy ez a +kastély valóban jól mutat? Sok főúri residentiában megfordultam már, de +mondhatom, első látásra egy sem tett reám ily fejedelmi benyomást. + +Atlasz urat rendkívül föllelkesíté e hizelgő elismerés, de rögtön ismét +lehűté a folytatás: + +--Ugyan nem mondanád meg, hogyan tudtad ezt így összezsugorgatni? Nagyon +megköszönném, ha engem is megtanítanál erre a mesterségre. Vagy igaz, +születni kell rá, úgy-e? Épen úgy, mint költőnek, vagy festőnek, vagy +zenésznek születik az ember. Öreg kópé, te ugyancsak megválasztottad, +minek szülessél. + +És nevetve megveregette Atlasz úr vállát, kinek vére csaknem megfagyott +a megbotránkozástól, de annyira imponált neki vendégének előkelő, +fesztelen modora, oly bizalmasan hajolt ez vállára, oly barátságosan, +régi ismerős módjára viselte magát, hogy Atlasz úr gyöngének érezte +magát minden erélyesebb tiltakozásra s csak annyit tudott zavartan +hebegni: + +--Azt tetszik gondolni, hogy uzsorával szereztem a vagyonomat? + +--Micsoda «tetszik gondolni?»--kiáltott Boglár úr leereszkedőleg.--Mire +való ez a feszes hang köztünk? Ha én tegezlek téged, magától értetődik, +hogy neked is megengedem a tegezést. Már ez így szokás a társaságban, s +most már te is oda tartozol, én viszlek be, s ne félj, ha az én karomon +lépsz be, senki sem fog kiutasítni. + +Atlasz úr tökéletesen le volt fegyverezve s minden további ellenállás +nélkül át kellett adnia magát Boglár Kálmán pártfogó barátságának. +Megint úgy érezte magát mellette, a mint a kastély szőnyeges folyosóján +tovább haladtak, mint hajdan, szegény árendás korában, midőn egyik-másik +nagy úr kastélyába beosont, hogy megvegye búzáját vagy gyapját. Akkor is +érezte, hogy egy zsebéből ki tudná fizetni az egész nagy urat +kastélyostul, és mégis alázatos meghunyászkodással fogadta leereszkedő +vállveregetését és szinte kegyelemnek tartotta, ha nem dobta ki és nem +uszította rá a kutyákat. Vendégének viselete annyira visszavitte lelkét +a régi időkbe, hogy egy pillanatra elfeledkezett mindenről; elfeledte, +hogy ez a kastély az övé, hogy ez ember az ő megfogadott festője, a kit +pénzével fog fizetni, a kinek munkájával joga van rendelkezni, +elfeledte, hogy most ő az úr, kinek joga van pártfogást gyakorolni. +Csaknem alázatosan nyitotta ki vendégei előtt szobájuk ajtaját és +kicsibe múlt, hogy meg nem köszönte a megtiszteltetést, mikor Boglár +Kálmán megkérdezte, hány órakor van az ebéd és remélte, hogy +viszontlátják egymást az asztalnál. + +Csak akkor tért magához, csak akkor jutott újra lélekzethez, midőn +visszatért szobájába és az öreg Rozália asszonyság, ki ablakából látta a +vendégek megérkezését, nagy kíváncsisággal kérdezősködni kezdett a +festőről és különösen leányáról. Atlasz úr először összeszidta +feleségét, mint mindig, mikor valahol kellemetlenség érte s ki kellett +valakin töltenie rossz kedvét; azután, mikor az öreg asszonyság sírva +fakadt, elrestelte magát, bocsánatot kért tőle, megveregette vállát és +megvallotta, hogy ez a festő tette ilyen haragossá. + +--Talán nem tud elég jól festeni?--kérdé az öreg asszonyság. + +--Hát te azt gondolod, hogy mindjárt neki állt a templom falának és +kezdett festeni?--felelt Atlasz úr, ismét fellobbanva.--Azért lettem +haragos, mert ez nem is igazi festő, hanem egy vén barázdabillegető. Az +igazi festő hosszú hajat hord, alázatosan viseli magát és +meghunyászkodik az uraság előtt, a ki fizeti; ez pedig nekem a hasamra +veregetett, öregnek hívott, lett velem per tu és úgy viselte magát, +mintha ő volna egy gróf és én egy szenzál. + +--De hát a lyánya, a lyánya?--sürgeté az öreg asszonyság kíváncsian. + +--Mi közöm nekem a lyányához? Arról csak annyit tudok, hogy kinevetett, +mikor az apja inasnak nézett és föl akarta velem vitetni a málhát. + +--Inasnak nézett!--kiáltott elszörnyedve az öreg asszonyság. + +--Hát nem hallottad, hogy inasnak nézett? De meg is mondtam neki a +magamét. + +--Jól tetted. Mit mondtál neki? + +--Csak azt!--felelt Atlasz úr, hősies kifejezéssel.--Itt ugyan nem fog +grófot játszani, festő uram, és a kit én fizetek, attól megkívánom, hogy +meghunyászkodjék előttem, mint a kutya. + +--Ezt mondtad neki?--kiáltott az öreg asszonyság ijedten, de némi +büszkeséggel. + +--Ezt akartam mondani,--felelt Atlasz úr, jelentékenyen leeresztve +hangját,--de nem jutottam szóhoz. Hanem majd meg fogom még neki mondani! + +Úgy látszék azonban, hogy Atlasz úr később sem jutott szóhoz, mert azt, +a mit akart, soha sem tudta megmondani festőjének. Akárhogy küzködött, +akárhogy igyekezett összeszedni méltóságát, akárhogy hetvenkedett +négyszem közt az öreg asszonyság előtt: abból az álláspontból, melyet +Boglár Kálmán első föllépése kijelölt számára, nem tudott többé +kiemelkedni. + +Tapasztalta ezt mindjárt az első ebéden, melyet együtt ettek meg a +kastély kisebbik ebédlőjében. A plébános meghallva Boglárék +megérkezését, átjött hozzájuk s Boglár Kálmán rögtön ott tartóztatta +ebédre, Atlasz úr füle hallatára, a ki természetesen nem szólhatott +ellene, mert a plébános különben is gyakori vendége volt s akárhányszor +ebédelt meghívás nélkül a kastélyban. De most mégis úgy ült az +asztalhoz, mint Boglár Kálmán meghívott vendége. Sőt maga Atlasz úr is +úgy érezte magát, mintha csak vendég volna saját asztalánál, még pedig +hívatlan vendég, a kinek adnak ugyan enni, de különben nem sokat +törődnek vele. A hangot Boglár Kálmán vitte az asztalnál s ha valami +idegen véletlenül belép a terembe, bizonyára őt nézi a házi úrnak. +Boglár úr és a plébános beszélgettek régi emlékeikről, hajdani +mulatságaikról, ismerőseikről, a Dengeleghyek kastélyáról, +vadászataikról, s Atlasz úr és neje, kik rendes szokásuk szerint egymás +mellett ültek az asztal egyik végén, még egymással is alig válthattak +egy pár halk megjegyzést, s nem tehettek mást, mint hallgattak és ettek. + +És a mi legjobban elkeserítette s egyszersmind megfélemlítette Atlasz +urat, az volt, hogy mindenki rendesnek, természetesnek, helyén valónak +találta ezt a dolgot, nemcsak az inasok, kik azelőtt is félvállról +szoktak vele bánni, nemcsak a plébános, a kinek hivatalához tartozott, +hogy ne valami nagyra becsülje őt, hanem még Sándor is, a fia, a ki egy +csöppet sem látszott megbotránkozni azon, hogy egy semmi ember, egy +festő, egy koldus, így játszsza az urat apja kastélyában. Legalább +viseletéből ezt kell következtetnie. Az első bemutatásra rögtön +megbarátkozott Boglár Kálmánnal, úgy fogott vele kezet, mint egészen +hozzá hasonló úrral, s az asztalnál némán hallgatta nagyhangú +elbeszéléseit a fényes főúri vadászatokról, csak néha-néha szólva közbe, +akkor is csak úgy, mint az iskolás fiú mestere előtt, és semmi sem volt +benne abból a hetyke, betyáros modorból, melyre Atlasz úr különben oly +büszke volt, mint fia valódi földesúri hivatásának legnyilvánvalóbb +bizonyságára. + +Még a leány iránt is mennyire máskép viselte magát! Atlasz úr gyakran +látta fiát a bérlők, gazdatisztek, jegyzők s más efféle falusi ismerősök +feleségei és leányai közt és mindig nagy megelégedésére szolgált az a +kurta gavalléros mód, melylyel velük bánt. De most mintha kicserélték +volna! Szólni is alig mert e leányhoz, csak úgy lopva nézett rá +féloldalt, a mint mellette ült az asztalnál: szögletesnek és ügyetlennek +látszott. A leánynak kellett őt megszólítani, máskép talán beszélni sem +mert volna. + +Annál inkább mert beszélni a leány. Nem pirult el, nem sütötte le +szemét, nem babrált a köténye csücskén, mint a falusi kisasszonyok, +mikor a földes úrfi megpödörte a bajuszát s valami vastag tréfát mondott +nekik vagy épen megcsípte az orczájukat. Az igaz, hogy most semmi +ilyesmit nem művelt. Pedig nem lehet mondani, hogy a leány büszke lett +volna iránta vagy tartózkodó, vagy hideg. Ellenkezőleg, minduntalan +megszólította, kisegítette, ha zavarba jött s elállt a lélekzete, +beszélt vele lovaglásról és vadászatról, nevetgélt, ingerkedett vele, de +mindebben volt valami leereszkedés, valami engedményféle, mintha nem is +illetné meg Sándort s csak úgy kegyelemből juttatná neki, és Atlasz úr +észrevette ezt és mérgelődött magában, és legjobban azon mérgelődött, +hogy Sándor nem veszi észre és egészen rendjén valónak találja. + +Hiszen tapasztalt ő máskor is ilyesmit, vejétől is, a nemes Szádváry +gróftól, meg másoktól is, de akkor nem érezte; hanem hogy efféle +közönséges festőnépség, a kik nem is grófok, nem is gazdagok, s a kiknek +ő ad munkát és kenyeret, ilyen nagyuri modort éreztessenek vele és +családjával, ezt nem tudta megérteni, ez elkeserítette, s annál jobban +elkeserítette, mert se szólni, se tenni nem tudott ellene. Csak magában +gondolta, s ebben keresett némi elégtételt, hogy mihelyt elkészülnek a +templomi képek, rögtön kifizeti a festőt,--alku nélkül, hadd lássa, hogy +igazi úrral van dolga,--s aztán megszabadul tőle örökre. + +[Illustration] + + + + +IV. + +(Boglár Klára.) + + +Egyelőre azonban nem igen volt kilátása Atlasz úrnak, hogy büszke +elhatározását teljesítse és alku nélkül kifizesse a festőt. Boglár +Kálmánnak eszébe sem jutott a képről beszélni; még azt sem kérdezte, +merre van a templom; úgy ült az asztalnál, mintha egyesegyedül azért +jött volna, hogy az Atlasz-kastélyban ebédeljen és szakértő véleményt +mondjon borairól. A fehér érmellékivel és magyarádival meg volt +elégedve, de a vörös bort kissé érdesnek találta s megkérdezte, nincs-e +a pinczében médoc, mely kedvencz itala? + +--Van pezsgő, franczia,--morgott Atlasz úr, kiben ezúttal győzött a +büszkeség abbeli elhatározása fölött, hogy nem fogja figyelembe venni a +festőt. + +--Hozasson föl egy pár palaczkkal,--mondá a plébános, egyenesen +Sándorhoz fordulva, mintha ez is a patrónusi jogok közé tartoznék. + +Az inas alig várta meg Sándor intését, már futott a pinczébe s nemsokára +visszajött a kivánt palaczkokkal. Atlasz úrnak végig kellett néznie, +hogy az ő kikerülésével mint bontják föl pezsgős palaczkjait, mint +iszszák drága pezsgőjét. És nem szólhatott ellene, hiszen Sándor +rendelte így és egészen rendjén valónak találta. A palaczkokat Boglár +Kálmán kerítette kezére s oly ügyesen ugratta ki a dugókat, hogy nem is +pukkantak, a mi új boszúság volt Atlasz úrra nézve, mert a pezsgődugók +durrogását mindig nagy büszkeséggel szokta hallgatni s még az öreg +asszonyság is gyermekesen örült neki és előre befogta fülét a kezével. +De most hiába fogta be. S nemcsak ez az örömük veszett kárba, hanem még +a pezsgő habzásában sem gyönyörködhettek, a vendég úgy töltötte a +poharakba, mint a közönséges bort. Atlasz úrnak mindezt néznie kellett s +még az az elégtétele sem volt, hogy dicsérjék a pezsgőjét. Megitták, +mint akár a vizet, s beszéltek más tárgyakról, mintha a franczia pezsgő +mindennapi italuk volna. A méltatlankodó háziúr legalább azzal akart +könnyítni lelkén, hogy egymásután több pohár pezsgőt hajtott föl, s +feleségéhez fordulva, megmondta a firmát, honnan a pezsgőt szerezte, és +az árat, melyet érte fizetett; de senki sem hallgatott rá. + +Sándor azonban a harmadik palaczknál bátrabb és beszédesebb lett s +megkérdezte Klárát, nem volna-e kedve ebéd után kirándulást tenni a +pusztára? Az indítványt mindnyájan örömmel fogadták, s a plébános rögtön +haza izent, hogy fogjanak be könnyű házi kocsijába és állítsanak be vele +a kastély udvarára, mert ő is a kirándulókkal fog tartani, sőt egy +helyet föl is ajánl kocsijában. + +--Nekem ugyan nem,--mondá Klára jókedvűen,--mert én lovagolni akarok. Ha +ugyan,--folytatá Sándorhoz fordulva,--van nekem való paripája. + +--Van egy jámbor öreg lovam,--felelt Sándor,--de biztosan jár és nem +ijedős. + +--Én sem vagyok ijedős,--kiáltott Klára nevetve,--s a nekem való paripa +alatt nem jámbor öreget értek. Ellenkezőleg! Nekem vágtató, táncoló, +ágaskodó paripa kell, melyet dicsőség megfékezni és ránczba szedni. Csak +ilyen hátán élvezet a lovaglás. + +--De a lefordulás nem élvezet,--mondá Sándor nevetve, mert újra egy +pohár pezsgőt ivott és mindinkább megjött a bátorsága. + +--Ne féltsd te a leányomat,--szólt közbe Boglár Kálmán.--Olyan lovas ez, +hogy a circusban is bátran fölléphetne. + +Atlasz úr és az öreg asszonyság titkos borzalommal néztek a fiatal +leányra, ki a circusban is képes volna lovagolni; Atlasz úr intett is +szemével fiának, hogy hagyja el ezt a lovaglást; de Sándor nem is nézett +apjára, fölugrott az asztaltól s kijelenté, hogy szaván fogja a +kisasszonyt, Villámot nyergelteti meg számára s majd meglátja, tud-e +versenyt vágtatni vele. Ezzel kisietett a szobából. + +--Én pedig szaladok, fölveszem lovagló ruhámat,--monda Klára, szintén +fölemelkedve.--Ne féljenek, nálam nem tart oly soká a toilette, mint más +asszonyoknál. + +Kifutott az ebédlőből. A plébánosnak is eszébe jutott, hogy jobb lesz +személyesen néznie kocsija után. Boglár Kálmán egyedül maradt az +asztalnál az öreg házaspárral. + +Fölkelt helyéről, az asztal végére ment és Atlasz úr mellé ült. + +--No öreg,--mondá barátságosan megkopogtatva Atlasz úr hátát,--magunkra +maradtunk. Koccintsunk egyet, ha a nagyságos asszony megengedi. + +Udvariasan meghajolt az öreg asszonyság előtt, kit e figyelem annyira +kiengesztelt, hogy maga is koczintott nyájas vendégökkel s föl is akarta +hajtani a pohár tartalmát; de szeme találkozott férje szigorú szemével s +a pezsgő a czigányútra szaladt. + +Atlasz urat nem engesztelte ki a «nagyságos asszony» czím, melylyel +Boglár Kálmán megtisztelte az öreg asszonyságot, mert azt sokkal +alázatosabban és a bizalmasság minden jele nélkül kellett volna mondani, +a mint egy ilyen szegény emberhez illenék. De ez az ember ugyanakkor +megkopogtatta az ő hátát és öregnek szólította. + +Idején valónak tartá végre valódi helyzetére figyelmeztetni az +elbizakodott embert. + +--Míg a kisasszonyt lovagolni viszi a Sándor fiam, mi az alatt +elmehetünk a templomba és én megmutatom ott a reparálni való képeket. + +De Boglár Kálmánt épen nem sújtotta le e figyelmeztetés. + +--Ki gondolna ma a képekkel!--kiáltott nevetve.--Ma mulatni akarok, a +pap kocsiján én is kihajtok a pusztára. Hanem jó, hogy eszembe juttattad +a képeket öregem; egy kérésem van hozzád, adj ötszáz forint előleget. + +--Előleget!--mondá elszörnyedve Atlasz úr.--Előleget, ötszáz forintban! +Hát mennyibe fog kerülni az egész munka? + +--Azt csak a munka végén mondhatom meg, de az ötszáz forintra azonnal +szükségem van. Egy pár kiabáló adósságom van, azoknak a száját akarnám +betömni. + +--Adósság? Mi az az adósság? Én soha sem tudtam, mi az az +adósság,--kiáltott Atlasz úr büszkén, azt remélve, hogy most végre +valódi helyére utasítja vissza ez embert. + +--Azt elhiszem, öregem,--felelt Boglár Kálmán, cseppet sem +pironkodva.--Az emberiség két táborból áll, a nagyobbikban vannak az +adósság-csinálók, a kisebbikben a pénzkölcsönzők. Én annak a nagy +tábornak a katonája vagyok; mióta eszemet tudom, mindig adósságból +éltem, új adóssággal fizettem ki a régit és menekültem a hitelezők elől. +Te sokkal okosabb pályát választottál és ahhoz a kisebbik táborhoz +csatlakoztál. Kövesse mindenik a maga végzetét: én csinálok adósságot, +te csinálj adósokat. + +--Azt akarod mondani, hogy uzsorával szereztem a pénzemet? + +--Ha uzsorásnak tartanálak,--felelt megnyugtatólag Boglár Kálmán,--akkor +nem barátkoznám veled és nem nyújtanék neked kezet. + +Atlasz úr megint le volt fegyverezve; most már úgy állt a dolog, hogy +szinte örülnie kellett Boglár Kálmán barátságának, és csaknem +megtiszteltetésnek vehette, hogy elfogadja tőle az előleget. Menynyit is +mondott? Ötszáz forintot? Meg fogja kapni az ötszáz forintot, csak írja +meg róla az elismervényt. Mi az egy Atlasz Samunak, a zsebébe nyúlni és +kifizetni ötszáz forintot? Akár föl se keljen az asztaltól. + +--Nem olyan sürgős, öregem,--mondá Boglár Kálmán csillapítótag.--Holnap +is elvégezhetjük. Most sokkal kellemesebb dolgunk van. Nézd, itt jönnek +a fiatalok; a fiad szeméből látom, hogy a lovak már nyergeken állnak az +ajtó előtt. Az igazi sportsman szeme mindig keresztben áll, ha a lovak +közül jő. Íme a leányom! Valódi amazon, mi? Hjah! a vér, a race! Rajta +gyerekek, rajta! + +--A lovak föl vannak nyergelve,--kiáltott Sándor, kipirult arczczal, s +egészen elveszítve előbbi szögletességét, mihelyt lóról volt +szó.--Villám nagyon türelmetlen és a földet kaparja lábával. Nem fél a +kisasszony? + +--Nyújtsa kezét és vezessen,--felelt Klára, vidáman suhintva lovagló +ostorával. + +--A pap is most hajt be az udvarra,--kiáltott Boglár Kálmán, kihajolva +az ablakon. Én már csak vele tartok. Előre, gyerekek! + +Mind a hárman kisiettek a szobából. Atlasz úr egyedül maradt a +feleségével. + +--Hát te nem mégysz velök?--kérdé az öreg asszonyság félénken. + +--Menjek velök, mikor nem hívtak?--felelt Atlasz úr keserűen.--Vagy +talán üljek én is egy tüzes paripára és törjem ki a nyakamat? + +--Befogathatsz a mi hintónkba,--sürgeté az öreg asszonyság. + +--Talán sántuljanak meg a lovaim és törjék el a hintóm kereke a rossz +mezei utakon?--felelt bosszúsan Atlasz úr.--Ha akarták volna, hogy velök +menjek, a pap ültethetett volna az ő kocsijába, úgyis ő hajtja a +lovakat. De nem mert hívni,--tevé hozzá önmagát vigasztalva,--akárhogy +barátkozik evvel a festővel, mégis érezte, hogy méltóságomon alul volna +egy kocsiban ülni az én fizetett festőmmel, a ki előleget kért tőlem. +Okos ember a mi papunk; nem mutatja ugyan, de egész ügyesen és simán +igyekszik megóvni földesurának méltóságát. + +Ezzel a fordulattal Atlasz úr egészen megvigasztalja az öreg +asszonyságot, s még önmagát is lecsillapítja egy kissé. Félszemmel +kipillant az ablakon és látja, hogyan segíti Sándor lovára az amazont, +mint vágtatnak ki a kapun a tüzes paripák s mint hagyja el mindjárt az +első indulásnál Sándort, a páratlan lovast, a festő leánya. Ez is jobban +tenné, ha főzni tanúlna, dörmög Atlasz úr, elfordúlva az ablaktól. Az +öreg asszonyság fejcsóválva ad igazat férjének s hozzá teszi, hogy ha e +leány megtanúlna számolni, állást is kaphatna valami comptoirban s +később nagy segítségére lehetne férjének. Atlasz úr gúnyosan kaczag e +szóra. Férjének! Ugyan ki venné el ezt a leányt? No, annak a sorsát nem +irigyli. Szegény leány, nagyúri passiókkal, hogy fér ez össze? Ha az ő +leánya, az Eveline, a grófné, lovagol és fátyolos cylindert tesz a +fejére és hetvenkedik, annak az jól áll, mert joga van hozzá, mert +grófné és sok pénze van az apjának; de egy ilyen semmi leány, a kinek az +apja koldus és templomi képek festésével keresi a kenyerét, és még ez +mer hetvenkedni. Bah! + +Az öreg asszonyság mindenben igazat ád férjének, csodálja bölcseségét és +éles ítéletét, s nagyokat nevet gúnyos megjegyzésein. Ez az elégtétel +egészen megkönnyíti Atlasz úr lelkét és diadalmas büszkeséggel tölti el. +Jó kedvvel megy a gazdasági udvarba és új alkudozásba bocsátkozik +Cserepes Andrással, a kit tökéletesen lever a lábáról. Neki is megvan a +maga mulatsága és jobban érzi magát mellette, mint azok, a kik üres +zsebbel henczegnek más lován, más kocsiján. Vajon merre járnak most? Az +az ördöngős Sándor bizonyosan meghurczolja őket átkon-bokron. Jól teszi. +Hadd lássák, milyen az igazi lovas, a ki a saját paripáján, saját +földjén lovagol. Milyen jót nevetne, ha estére azt hallaná, hogy ez a +hetvenkedő kisasszony lefordúlt a lóról. + +De ezen nem volt alkalma nevetni. A kirándulók késő este széles jó +kedvvel érkeztek haza s a vacsoránál nem győzték eléggé dícsérni a mai +élvezetes napot. Atlasz úr, ki egyedül ült az asztal végén, mert az öreg +asszonyság már lefeküdt, hiába leste, hogy a kisasszony lefordulására +kerüljön a szó. Ellenkezőleg, Sándor nagy elismeréssel beszélt ügyes +lovaglásáról és már sokkal bátrabban és bizalmasabban szólt hozzá, mint +délben. A leány meg olyan fesztelenül viselte magát irányában, mintha +régi ismerősök volnának. Milyen rossz nevelése van, gondola magában +Atlasz úr. Megint nagyon rossz kedvű volt, s még azt sem mondta meg +vendégeinek, hány holdból áll a puszta, melyet ma belovagoltak, és +mennyibe kerültek a paripák, melyeken nyargaltak. Érdemes is ily +emberekkel komolyan beszélni! + +Másnap vadászni mentek, még a festő és leánya is. Sőt a leány, Atlasz úr +nagy megbotránkozására, olyan könnyedén bánt a puskával, mintha ő is +kiszolgálta volna az egyévi önkénytességet, mint Sándor, kinek egyévi +önkénytessége Debreczenben épen négyezer forintjába került az apjának. +Boglár Kálmánnak eszébe sem jutott a templom után kérdezősködni. Az +előleget fölvette ugyan, de azt nem mondta, mikor akar a munkához fogni. +Atlasz úr figyelmezteté e hanyagságra a plébánost, megjegyezvén, hogy +így majd el sem készül a kép a fölszentelés idejére. A plébános azt +felelte, hogy ez patronárusi kérdés, mely egyedül Sándorhoz tartozik; +különben ő is nyugodt lehet, mert jót áll róla, hogy a kép készen lesz a +maga idején. Rég ismeri Boglár Kálmánt és tudja, hogy a mit elvállalt, +azt el is végzi. Addig pedig ne irigyelje a szegény emberek mulatságát; +látja, hogy a fia milyen jól érzi magát közöttük. + +Hiszen épen ez volt a baj! Ez volt, a mi elbénította Atlasz úr haragját +és megkötötte nyelvét. A fia jól érezte magát közöttük! A fiának +tetszettek ez emberek, mulatságát találta velök. Ha ez nem lett +volna...! De a mi a fiának tetszett, az ellen neki sem lehetett kifogása +s csak zsebében szoríthatta össze az öklét és legfölebb csak négyszem +közt, feleségének mondhatta el nagy merészen, hogy hiába tetszenek +fiának ezek az emberek: neki nem tetszenek és soha sem fognak tetszeni, +mert könnyelműek, adósságcsinálók, henczegők és koldusok, és alig várja, +hogy elkészüljön valahára az a templom és örökre megszabaduljon tőlök. + +Hát még ha azt tudta volna, a mi háta mögött történt! + +Ha tudta volna, hogy Sándor fülig szerelmes ebbe a hetvenkedő koldus +leányba! + +De honnan tudhatta volna, mikor Sándor maga sem tudta? Legalább ha +hirtelen a vallató biró elé állítják, hogy adjon számot érzelméről, +melylyel Boglár Klára iránt viseltetik, nem tudott volna megfelelő nevet +találni számára a szótárban. + +Eleinte feszesen érezte magát mellette, csaknem félt tőle s meg sem +merte szólítni. A leány könnyed modora, fesztelen bizalmassága, melyet, +mintha régi ismerősök volnának, kezdettől fogva tanúsított iránta, +lassanként megszüntette e kényelmetlen érzését, bátrabbá tette és +önbizalmat öntött lelkébe. Eddig nem igen fordult meg női társaságban; +többre becsülte lovait, kopóit, puskáját és jó pajtásait, kikkel +reggelig is elmulatott, eltivornyázott. Igazi ripők falusi gavallér +volt, mint szomszédjai, kikkel gyermekkorától együtt nevelkedett, együtt +önkényteskedett, együtt mulatott, együtt érzett és gondolkozott. Nem +volt köztük semmi különbség, s legalább az ő példája azt bizonyította, +hogy az ember fejlődése nem fajától, nem veleszületett faji +tulajdonságaitól, hanem környezetétől függ. + +A nőket is úgy vette, mint pajtásai. Vakmerő volt, a hol bátorítást +nyert; esetlen és ügyetlen, a hol nem lehetett vakmerő. A nő csak +szeretni való, mondták a pajtások poharazás közben, és a hol nem lehet +szeretkezni, ott fölösleges a nővel foglalkozni, több élvezetet ád a +kártya vagy a puska. A mit a nőből eddig megismert, az nem igen +változtatott nézetén. Vagy fülig pirulnak és mindjárt oda vannak, ha a +gazdag földes úrfi egy szót szól hozzájok; vagy kiabálva beszélnek, +kaczagnak, bizalmaskodnak vele, csaknem provokálják a vakmerőségre és +szinte a nyakába dobják magokat; vagy begyesek, finnyásak, kimértek, a +kiknek olyan jól esik hátat fordítni, és mindnyájan ízléstelenek, +czifrálkodók, követelők, s mindjárt a házasságra gondolnak, ha leányok, +az udvarlásra, ha asszonyok. + +Boglár Klára egyikhez sem hasonlított ezek közül. Szemérmes volt, de nem +pironkodott, fesztelen volt, de nem bizalmaskodott, önérzetes volt, de +nem finnyáskodott. Sándor csodálkozott magán, hogy jól érzi magát +mellette, ámbár nem mondanak kétértelmű szavakat a szerelemről, sőt nem +is beszélnek róla, s még jobban csodálkozott, hogy minden másról tud +vele beszélni, a nélkül, hogy nagyon megerőltetné magát. Hogy a leány +lovagolt, vadászott vele, hogy órákig egyedül maradt társaságában, +mindez oly természetesnek látszott, hogy nem is gondolkozott róla. Úgy +érezte, mintha mindig így lett volna, mintha gyermek koruktól fogva +együtt nevelkedtek volna, és üresnek, léhának, hiábavalónak tünt föl +előtte minden, a miben eddig élvezetét találta, s még a lovaglás és +vadászat is csak azért nyert kegyelmet szemében, mert megoszthatta e +leánynyal. + +Boglár Kálmán, Atlasz úr megnyugvására, végre belefogott a munkába. +Eleinte kevesebbet, azután többet dolgozott, de mindig talált időt arra +is, hogy mulasson, kikocsizzék a pappal, vadászni menjen a fiatalokkal, +hosszan elüldögéljen ebéd és vacsora után az asztalnál, egy szóval, +Atlasz úr kifejezése szerint, játsza az urat az ő költségén és +felforgassa a házat. Hanem azt nem tagadhatta, hogy dolgozik és halad a +munkában. Atlasz úr mindennap elment megnézni a nagy oltárképet és +bámulta a sok szentet és az apró szárnyas angyalokat, melyek egymásután +támadtak rajta. A plébános is többnyire ott volt és megmagyarázta Atlasz +úrnak a kép jelentését és a hangulatot, melyet a nézőben támasztania +kell. Atlasz úr semmi kifogást sem tehetett a kép ellen, az ő műigényeit +teljesen kielégítette s a rikító vörös és sárga szövetek, melyekbe a +szentek öltöztetve voltak, egészen megfeleltek ízlésének; de a hangulat, +melyet lelkében támasztott, inkább gyakorlati természetű volt, mint +vallásos, s abban a meggyőződésben nyert kifejezést, hogy Boglár Kálmán +azért fest oly nagy tömeg szentet, mert minél tovább akar a kastélyban +élősködni, mely meggyőződésében megerősítheté az a körülmény, hogy +Boglár úr már több rendbeli előleget vett fel tőle és munkája mellett +olyan vígan élt, olyan otthonossá tette magát a kastélyban, mintha soha +sem volna szándéka innen tovább állni. + +De a nagy kép végre mégis elkészült, s most már csak az apróbb +falfestmények s a mellékoltárok régi képeinek kijavítása volt hátra. +Boglár Kálmán ezeken a templomban dolgozott, mikor kedve volt dolgozni, +s Atlasz úr ide is mindennap eljárt, ellenőrizni a munka haladását. Néha +Klára is segített atyjának, s ilyenkor Sándor is nagy érdeklődést +mutatott a templom dísze iránt, mely az ő patrónusi nevét fogja +megörökíteni. Mikor aztán Klára megunta a munkát s eldobta az ecsetet, +lóra ültek és kinyargaltak a pusztára. + +--Nem veszed észre,--mondá a plébános, midőn egy izben csak ketten +voltak a templomban és Boglár Kálmán épen vörösre festette a pokol +elkopott lángjait,--nem veszed észre, hogy Klára olyan hódítást tett, +melyért megirigyelheti húsz mérföldnyi kerületben minden eladó leány? + +--Micsoda hódítást?--kérdé Boglár Kálmán, kiegészítve egy fiatal ördög +letört szarvát. + +--Nagyon el lehetsz merülve a pokol reparátiójába,--monda nevetve a +plébános,--különben magyarázat nélkül is megértetted volna czélzásomat. + +--Vagy úgy? Értelek,--felelt Boglár könnyedén.--Ez a hódítás nem +veszedelmes. + +--Kire nem veszedelmes? + +--Ki másra, mint leányomra? Az ő szíve nem egykönnyen fog tüzet, sőt azt +hiszem, örökre meghalt a szerelemre nézve. + +--Hogyan? Még most sem feledte el azt a haszontalan embert? + +--Lehet az ilyent feledni? + +--De hiszen őrültség volna, ha még mindig szeretné. + +--Ki mondja, hogy szereti? + +--Nem te mondtad, hogy nem tudja elfeledni? + +--Nemcsak a szerelemnek van jó emlékező tehetsége, hanem a gyűlöletnek +is. + +--De hát érdemes ez az ember gyűlöletre? Érdemes-e másra, mint +megvetésre? + +--A leányok nem ítélnek mindig a mi szemünkkel. Különben meglehet, hogy +Klára is így érez már iránta. Nem tudom, soha sem beszélek vele e +kérdésről. + +--Pedig jó volna, ha a gyűlölet a megvetésnek adna helyet. Ha a gyűlölet +jó emlékező tehetséggel bír, a megvetés könnyen feled. S én most azt +szeretném, ha Klára szívéből minden régi emléket ki lehetne törülni. + +--Miért?--kérdé Boglár Kálmán, ismét a pokol lángjai közé merülve. + +--Hogy hely legyen benne új érzelmek számára. + +--Csak nem gondolod, hogy bele szerethetne ebbe az +Atlasz-gyerekbe?--kérdé Boglár, letéve ecsetjét s igazi bámulattal +fordulva barátja felé. + +--Sőt megvallom, hogy ez a remény vezetett, midőn téged hivattalak ide a +templomi képek elkészítésére. Reményem félig már teljesedésbe ment: +Sándor szerelmes lett leányodba s most csak ettől függ, hogy a tiszavégi +uradalom úrnője legyen. + +--Megbolondultál?--kérdé a festő egyházi barátját. + +--A bolond az, a ki eldobja a kínálkozó szerencsét,--felelt nyugodtan a +plébános.--Itt van egy gazdag, fiatal földbirtokos, a ki csinos fiú is, +szereti is leányodat, a ki boldog lenne keze által, a ki föltétlen +úrnővé tenné őt maga és vagyona fölött, a ki végre téged is biztos, +nyugalmas révbe vihetne annyi hányatás után,--én megmutatom neked ezt a +jó alkalmat, ezt a szerencsét, ezt az utolsó reményt, mely számodra még +fenmaradt, s te azt kérded tőlem: megbolondultam-e? Vajon ki közülünk a +nagyobb bolond? + +--Mindenesetre én,--felelt nevetve Boglár Kálmán.--Mindig én voltam a +nagyobb bolond. Most is bolond vagyok, nem tagadom; mert mikor +megmutatod nekem ezt a nagy szerencsét, ezt a gazdag vőlegényt, én, a +koldus, az ingyenélő, elfintorítom orromat, és azt mondom, hogy nem +akarok leereszkedni a ghettóba. + +--Eh! badar beszéd!--kiáltott a plébános elpirulva.--Sándor már +keresztyén, az egész család, kivéve az öregeket, keresztyén, és a mi +Szádváry grófnak nem derogált, azt Boglár Kálmán sem tarthatja +szégyennek. + +--Hiszen igazad van, igazad van,--mondá Boglár, orrát dörzsölve az ecset +nyelével.--Én csak úgy hamarjában, az első benyomás hatása alatt +nyilatkoztam, de még soha sem gondolkoztam a dologról a te +szempontodból. Ki is hitte volna, hogy ez még komolyan kérdésbe jöhet? + +--Nagyon is komolyan. Reátok nézve ez a menekvés egyetlen révpartja; rám +nézve pedig igen fontos, hogy e nagy birtok, e falu, e kegyuraság oly +kezekre szálljon idővel, melyekben megnyugodhatom. Itt most nincs más +kérdés, mint hogy akar-e Klára? + +--Hm! ez pedig nagyon is kérdéses kérdés,--mondá Boglár elgondolkozva. + +--Nagyon szívesen együtt van a fiúval, mulat, enyeleg vele, látszik, +hogy jól érzi magát társaságában. + +--Ez Kláránál nem sokat jelent. Mindenkivel nyájas, barátságos, +fesztelen, a mit már sokszor félre is magyaráztak nála, s mélyebb +vonzalomnak tulajdonították, a mi csak természetes modor volt. De merjen +valaki csak egy lépéssel közelebb menni hozzá, mint a hogy ő megengedi, +úgy megjárná, mint a hogy már sokan megjárták vele. Félek, ez lenne +sorsa az Atlasz-gyereknek is. + +--Nem volna jó, ha tapogatóznál? + +--Isten mentsen! Mihelyt észrevenné, hogy komolyabb szándékunk van vele +és az Atlasz-gyerekkel, rögtön hátat fordítana neki. + +--Hagyjuk hát reájok a dolgot. Különben is azt hiszem, hogy a +szerelemben csak ártanak a közbenjárók. + +--Már ott, a hol. Te pap levén, úgy is csak elméletből beszélhetsz. De +Kláránál így áll a dolog. Legjobb lesz, ha egészen magára hagyjuk. + +--De neked már nincs semmi kifogásod a fiú ellen? + +--Isten neki!--mondá Boglár Kálmán oly sóhajjal, mintha valami nagy és +nehéz engedményt tenne. Mások is kötöttek már mésalliance-ot. Lépjünk +hát sógorságba az öreg Atlasz bácsival. + +Ha ezt Atlasz úr hallotta volna! + +De nem hallotta. Csak azt látta nagy megelégedéssel, mikor nemsokára +elnézett a templomba, hogy már a pokol is elkészült, lángjai rikító +vörös fénynyel lobognak, az ördögök egészen megifjodtak és az +elkárhozott lelkek úgy csikorgatják fogaikat, hogy gyönyörűség látni a +becsületes embernek. Annál nagyobb gyönyörűség, mert a pokollal be van +fejezve minden munka s a festőnek nincs többé semmi dolga a templomban, +sem a kastélyban. Atlasz úr előkelő nagylelkűséggel föl is szólítja, +hogy nyújtsa be számláját, de rögtön újabb vereséget szenved, mert a +jelenlevő plébános kijelenti, hogy ez patronátusi dolog, melyet csak +Sándornak van joga elintézni. Be kell hát várnia azt a formalitást, hogy +a számlát Sándor vegye át s olvasatlanul oda adja neki. Atlasz úr most +már fizethet. Fizet is, nagyúri bőkezűséggel, nem alkudozva, csak az +előlegeket vonva le az utolsó krajczárig, és előkelő könnyedséggel, +nyugtatványt sem kívánva, csak arra ügyelve, hogy a fizetés a plébános +és az egész család jelenlétében történjék s esetleg legyen kire +hivatkozni, ha a festő el akarná tagadni a pénz fölvételét. Az öreg +asszonyság egészen el van ragadtatva férje nagyúri modorától, Boglár +Kálmán olvasatlanul zsebébe gyűri a pénzt és nem is felel Atlasz úr +ismételt kérdésére, hogy melyik vonathoz kivánja befogatni a kocsit. +Atlasz úr meg van ijedve, hogy a festő még tovább is itt akar maradni, s +titkon fölteszi magában, hogy még egy napig vár, aztán erélyesen fog +föllépni. + +[Illustration: Mikor nemsokára elnézett a templomba.] + +De az erélyes föllépésre nincs szükség. Boglár Kálmán komolyan +gondolkozik az elutazásról s róla beszél, mikor karonfogva a falu felé +halad a plébánossal, a nyárfáktól szegélyezett úton, mely a kastélyból a +faluba vezet. + +--Nem tudom, mi lesz jobb ügyünkre nézve,--teszi hozzá.--Azóta +gondolkoztam tervedről s étvágyam egészen megjött evés közben. Valóban +nem tudnék helyzetünkben szerencsésebb megoldást képzelni, mintha Klára +ez Atlasz-gyerek nejévé lenne. + +--Mit gondolsz, nyilatkozott már a fiú? + +--Nem. Klára bizonyosan szólt volna nekem, akár elfogadja, akár +visszautasítja. + +--Akkor mégis jobb lesz, ha egy időre eltávoztok. Hogy szerelmes +leányodba, az kétségtelen, de vagy nincs bátorsága nyilatkozni, vagy +magának sincs világos öntudata szerelméről. A távolság mind a kettőt +megadhatja, s a ti visszajöveteletekre elég jó ürügy lesz a +templomszentelés napja. Az én vendégeim lesztek, s akkora, reménylem, +érett lesz a dolog. + +--Nem rossz terv, kivált ha tekintetbe veszszük, hogy csak elméletből +ismered a szerelmet. Hát az öregek mit mondanak majd hozzá? + +--Az öregeket mi sem szoktuk számba venni; nekik azt kell tenniök, a mit +Sándor akar. Nincs itt más nehézség, mint Klára akarata. + +--Reméljük, hogy neki is megjön az esze. + +--Én nemcsak eszében bízom, hanem szívében is. Ki tudja, hátha a +távolság azt is megszólalásra bírja? + +--El nem tudom képzelni, hogy Klára szerelmes legyen egy ilyen +Atlasz-gyerekbe. De utoljára, ki tudja kiszámítni a női szivet? Ez az +egyetlen, a hol még mindig lehet csodákban bízni; reméljük, hogy itt is +meg fog történni a csoda. + +Soha olyan gyönyörűséggel nem adott még rendeletet Atlasz úr a lovak +befogására, mint a mikor Boglárékat kellett a vasúthoz vinni. Nagy +örömében még azt sem vette észre, hogy Sándor mily sápadt, és olyan +kábult, mintha főbe ütötték volna. Annyira viszi a szívességet, hogy +maga is elmegy a vasúthoz, a plébánossal és Sándorral együtt. Sándor a +kocsis mellé jut, mert hintóban nincs hely a számára; az állomáson sincs +alkalma hosszasabban beszélni Klárával, mert a vonat csakhamar +megérkezik és Atlasz úr nagyon sürgeti vendégeit a beülésre, nehogy +lemaradjanak s nagy buzgalmában maga viszi utánok a táskákat. + +Végre fölhangzik a megváltó fütty, a kocsiablakból Boglár Kálmán +zsebkendője lebeg, a vonat elrobog, már csak füstje látszik a távolból, +nem sokára az is eloszlik, és Sándor csodálkozva veszi észre, milyen +üres körülötte a világ. + +Ezt a végtelen ürességet találja mindenütt. A kastélyban, a mezőn, +czimboráinak társaságában, kikhez ismét ellátogat, s kiket csakhamar +undorral hagy ott. Megnyergelteti lovát és bebarangolja a pusztát, de +fáradtan és kielégítetlenül tér vissza, mintha valamit keresett volna, a +mit sehol sem tudott megtalálni. Vállára akasztja fegyverét s vadászatra +indul, de gyorsan visszatér és riadtan dobja el puskáját, mert olyan +különös vágyat kezdett érezni, hogy az ártatlan nyulak helyett saját +homlokának fordítsa csövét. Nem tudja, mi lelte; unalmas, hideg, +utálatos minden, a mi körülötte van, a miben azelőtt kedvét találta. +Gondolkozni kezd önmaga fölött, megvizsgálja lelkét, megkérdezi szívét, +s mialatt benn jár a székvárosban s mialatt visszahajt otthonába, mely +azelőtt oly meleg, mosolygó, vidám volt s most szinte visszaijeszti +rideg komorságával: tisztába jön magával s azzal az elhatározással lép +apja elé, hogy Boglár Klára lesz a neje és senki más a világon. + +[Illustration] + + + + +V. + +(Az új szomszédok.) + + +Leveleinek elküldése egy kissé lecsillapította Atlasz úr izgatottságát, +de nem szüntette meg rossz kedvét. Sándort nem látta azóta, hogy a +kicsikart fél-igérettel távozott szobájából; a cselédek azt mondták, +hogy kilovagolt és azt izente, ne várják haza vacsorára. Atlasz úr +szinte örült neki, hogy nem látja fiát; mert nem merte vele rossz kedvét +éreztetni, s mégis, érezte, nem tudna erőt venni magán; az is nagy +megkönnyebbülésére szolgált, hogy a plébános nem mutatkozott a +kastélyban, mert őt tartotta e baj fő-fő szerzőjének, de sokkal jobban +félt tőle, hogysem szemrehányást mert volna neki tenni. Így legalább nem +kellett fékeznie magát és szabadon éreztethette rossz kedvét az öreg +asszonysággal, kit az est folyamán több versben megríkatott, s igen +elégedetlen volt magával és az egész világgal, midőn nagy későn aludni +ment. + +Ebben a hangulatban nézett ki másnap dél felé az ablakon, midőn egy +könnyű kocsit látott behajtani az udvarra. A kocsiból először egy öreges +úr lépett ki s aztán kezénél fogva kisegített belőle egy fiatal +nőszemélyt. Atlasz úrnak az első pillantásra megborzongott a háta. Talán +megint visszajöttek? Kitelik tőlök, a milyen kullancs természetűek. De a +második pillantás megnyugtatta lelkét, nem Boglárék voltak. Az öreges +úrban semmi sem volt Boglár Kálmán előkelő, hetyke magatartásából; +meggörnyedve járt és új tavaszi felöltője úgy fityegett rajta, mintha +kölcsön vette volna; a fiatal nő is csak annyiban hasonlított Boglár +Klárához, hogy fiatal volt, különben inkább ellentétének lehetett volna +mondani. Klárának sugár termete, könnyed, fürge járása, finom metszésű, +hosszúkás arcza, gesztenyeszínű haja volt, melyekkel nehéz lett volna +összetéveszteni az újonjött vendég hízásnak indúlt kurta termetét, kerek +orczáját, koromfekete göndör haját és tipegő járását. Atlasz úr látta a +különbséget, de bár első ijedtségéből magához tért, rossz kedve nem +szűnt meg. + +--Öreges úr, fiatal nővel,--dörmögött magában, visszahúzódva az +ablaktól, nehogy meglássák a vendégek.--Köszönöm szépen, jóllaktam már +az öreges urakkal, kik fiatal nővel jönnek hozzám. Talán ezt is valami +pap küldte, hogy beleszerettesse a fiamat. Az én kastélyomban bizony nem +fog többé semmi öreges úr fiatal nővel garázdálkodni. Megszököm a +mezőre, aztán ha megunták a várakozást, elmehetnek. + +Kilopózott szobájából, s végig futva a folyosón, a hátulsó lépcsőn akart +leosonni, honnan a gazdasági udvarra s innen a mezőre juthatott volna. +Már a lépcső aljára ért, mikor János, a sujtásos inas, rá kiáltott: + +--Hova szalad már no? Gyűjjön fel, vendégek érkeztek, ott várnak a nagy +szalonban. A fiatal nagyságos úr nincs itthon, hát aszonták, hogy az +öreg úrral is beérik. + +Atlasz úr meg is ijedt, meg is szégyelte magát. Mindig titkos +rettegéssel viseltetett sujtásos cselédjei iránt, kikről azt gyanította, +hogy szívök mélyén lenézik és nem tartják igazi úrnak. Szeretett volna +tekintélyt tartani előttök, s mindig attól félt, hogy olyas valamin +kapják rajta, a mivel elárulja járatlanságát a nagyúri szokásokban és +elveszti tekintélyét. János azelőtt grófi házaknál szolgált s Atlasz úr +különösen az ő kritikájától rettegett. + +--Hát miért nem jelentette be nekem, hogy vendégek jöttek?--mondá +hirtelen visszafordulva és fölsietve a lépcsőn. + +Titkolatlan rossz kedvvel lépett be a terembe, s föltette magában, hogy +rövid úton elbánik az ismeretlenekkel és nem hagyja úgy maga fölé +kerekedni, mint Boglárékat. + +Az öreges úr, kit a kocsiból kilépni látott, a terem közepén állt s a +földig hajolva üdvözlé Atlasz úrat. + +--Kérhetünk-e bocsánatot, oh! remélhetünk-e bocsánatot, hogy ily korán +zavarni merészeltük nagyságodat?--kérdé az öreges úr, kétrét görnyedve a +nagy alázatosságtól. + +Szörnyű alázatosak, bizonyosan szegény kéregetők,--gondolá magában +Atlasz úr; s büszke mogorvasággal, fönhangon hozzá tevé:--miben lehetek +segítségökre? + +--A szomszédi jog czímén jöttünk, illetőleg vettünk bátorságot +jövetelre,--felelt az öreges úr, valódi kígyó-ügyességet fejtve ki a +görnyedezésben.--Legfőbb vágyunk és első teendők volt, e vidéken való +letelepedésünk után, megismerkedni a híres és gazdag Atlasz Samuval és +családjával, és oh! mily szó fejezheti ki boldogságunkat, a mai napon +teljesedésbe megy e forró vágyunk. De engedje meg, mélyen tisztelt uram, +hogy eleget tegyek a nagyvilági társadalom szabta kötelességnek és +bemutassam magunkat. Íme, szeretett unokahúgom, özvegy Volkán Ádámné, ki +megvásárolván a sarlósi uradalmat, ez által szomszédi viszonyba lépett +nagyságoddal, és én, legalázatosabb szolgája, Góg Ferencz, hites ügyvéd +s jelenleg a sarlósi uradalom kormányzója. + +--Tessék helyet foglalni!--kiáltott Atlasz úr sugárzó arczczal. + +A vendégek leűltek és Atlasz úr elragadtatva szemlélte a szép fiatal +özvegyet, ki a sarlósi uradalmat megvette. Valóban szép asszony volt, +Atlasz úr ritkán látott szebbet; kövér volt, arcza majd kicsattant az +egészségtől, fekete szeme úgy villogott, mint a gyémánt és duzzadt, +piros ajka fölött finom barna pehely vonult végig. A sarlósi uradalom +kerek egy milliót ért, Atlasz úr jól tudta, ő is szerette volna +megvenni, ha grófi veje és Manó fia annyira igénybe nem vették volna +tőkéit. + +--Nem is tudtam, hogy a sarlósi uradalomnak már vevője akadt,--kezdé +Atlasz úr az érdekes társalgást. + +--A múlt héten írtuk alá a szerződést,--felelt Góg Ferencz, helyet +keresve kalapjának, melyet eddig nem mert letenni kezéből. Unokahúgom +készpénzzel fizette ki az egész vételárat s az uradalmat nevére +telekkönyveztette. + +--Legyen szerencsém ebédre,--mondá Atlasz úr. + +Góg Ferencz el volt ragadtatva a megtiszteltetéstől s fölkelve székéről, +a híres kaucsuk-emberhez méltó vonaglásokkal fejezte ki háláját. A szép, +barna, köpczös menyecske is mosolygott, fejével bólogatott és illegette +magát; s midőn látta, hogy nagybátyja még mindig nem tud mit mívelni +kalapjával, kikapta kezéből és a pamlag mellé, a földre tette. + +Atlasz úr büszke volt és boldog. Ilyen vendégeket szeret ő: gazdagok, +milliomosok, és a mellett olyan jó modoruk van, hogy vele szemben szinte +zavarba jönnek a nagy tisztelettől. Attól sem tarthatott, hogy talán +szemfényvesztők és oly gazdagsággal dicsekszenek, mely nem létezik. Jól +emlékezett Volkán Ádám nevére, híres pénzkölcsönző volt a fővárosban, +kinek vagyonáról mesés hírek szállongtak a pénzes emberek körében. +Hajdanában érintkezett is vele egy párszor, s furfangos kapzsi, +arczátlan vén gonosztevőnek ismerte, a ki semmi módtól sem riadt vissza, +ha pénzt szerezhetett általa. De a pénze megvolt, nagyon megvolt, s +Atlasz úr, bár szívéből megvetette a vén bűnöst, pénzétől nem tagadhatta +meg az elismerését. Kivált mióta ily szép, puha, kövér, tiszta kézbe +került. Nem is tudta, hogy Volkán Ádám megházasodott és meghalt. Ezt meg +is mondta vendégeinek. + +--Megházasodott és meghalt,--mondá Góg Ferencz, szomorú arczot öltve, +míg unokahúga újra mosolygott és illegette magát, mintha valami vidám +dologról beszélnének.--Megházasodott és meghalt. A két esemény gyorsan +követte egymást. Kedves Lilla húgom, e jelenlévő gyászoló +özvegy,--folytatá Góg Ferencz, a mosolygó köpczös menyecskére +mutatva,--szárnyaim alatt nevelkedett és szerény háztartásomat vezette, +midőn megismerkedett az akkor még nem boldogult Volkán Ádámmal. E +dúsgazdag pénzfejedelemnek én valék jogi tanácsadója s évek hosszú során +keresztül én alkalmazám a törvény szigorát vonakodó adósaira. Megismerni +Lillát és megszeretni pillanatnak műve volt, mint a költő lantja zengi, +bár a jelen esetben nem forgott fenn a kölcsönösség, Volkán Ádám hetven +éves és az apollói szépség ellentéte lévén, míg Lilla húgom húsz tavasz +virágaival ékeskedett, s a mint kegyesen látni méltóztatik, minden +tavasz virágával versenyezhet. + +--Nem szeretem, ha maga dicséri a szépségemet,--szólt közbe a tavasz +virágaival versenyző hölgy,--a kinek szeme van, láthatja, milyen vagyok. + +Góg Ferencz mélyen meghajolt unokahúga felé, aztán még mélyebben Atlasz +úr felé és folytatá: + +--Ha a felek közt csak az egyik részen van is szerelem, a másikon pedig +józan ész, annak jogi következménye már lehet házasság. Úgy történt a +jelen esetben is. Volkán Ádám, ki több évi jogi tanácsaimért jelentékeny +összeggel volt adósom, a maga határozott, lehet mondani, rideg modorában +tudtomra adá, hogy tartozása fejében nőül veszi unokahúgomat, kinek +bájai lángra gyújtották szívét. Unokahúgom józan észszel megfontolván a +dolgot s becsületére válván gondos nevelésemnek, kész megadással fogadá +a hetven éves dúsgazdag vőlegény kezét. A házasság megtörtént, teljes +érvényességgel, az illetékes plébános és két tanú jelenlétében. +Menyegzői lakoma nem volt. A házasélet boldogsága három hónap alatt +sírba dönté feledhetetlen Volkán Ádámunkat s gyászos özvegyét keserű +fájdalomban s ingó és ingatlan javainak birtokában hagyá hátra e siralom +völgyében. + +--Általános örökös?--kérdé Atlasz úr nagy tisztelettel. + +--Formaszerű végrendelet értelmében,--felelt Gőg Ferencz. + +--Mily szerencse vidékünkre, hogy a sarlósi uradalom ily szolid kézbe +került,--kiáltott Atlasz úr. + +--Szeretett unokahúgom itt óhajt letelepedni. A kastély szép és +kényelmes, s a vidék előkelő családjai, melyek között első helyre a +nagyságodét teszem, kellemes és csillogó kört formálnak, melynek ő lesz +ragyogó központja. + +--A városban nem volt ismeretségem,--szólt közbe az özvegy,--nem volt +semmi mulatságom. Régi ismerőseim nagyon szegények hozzám és irigykednek +rám. + +--Igyekezni fogunk, hogy nagyságod boldognak érezze magát +körünkben,--mondá Atlasz úr.--Ha a gazdag emberek nem támogatják +egymást, akkor ne csodálkozzanak, hogy a szegények közéjök tolakodnak és +egyenlőknek képzelik magokat. + +--Aranymondás, gyöngyszem!--kiáltott Góg Ferencz lelkesülten. + +--Hány hold a sarlósi uradalom? + +--Tízezer, egy tagban. + +--Van patronátusa? + +--Nincs. + +--Nekem van. Azaz a fiamnak, a Sándornak. A tiszavégi részt ráírattam. +Háromezer hold, egészen az övé. Mi fizetjük a papot, szép templomot +építtetünk. + +--A mi kastélyunkban is van egy udvari kápolna. Mit gondolsz húgom, nem +volna jó udvari papot tartani? + +--Mit csináljak én egy pappal?--mondá vállat vonva az özvegy. + +--A pap mindig emeli az uraság tekintélyét, a ki fizeti. Vőm, az Eveline +leányom férje, a gróf Szádváry Arthur azt mondja, hogy igazi nagy úr nem +is képzelhető pap nélkül. + +--A gróf úr is itt lakik? + +--A gróf úr saját ősi jószágán lakik, én váltottam ki háromszázezer +forintért. + +--Épen ennyi a becsértéke a mi nagy bérházunknak a főváros balparti +részében. + +A fiatal özvegy azonban nem igen látszott mulatni e rendkívül érdekes +versengésen, mert ásított és nyugtalanul feszengett ülésén. Góg Ferencz, +a gondos nagybátya és szemes jószágkormányzó észrevette húga és úrnője +unatkozását és sietett enyhítéséről gondoskodni, azt a nagy kegyet kérve +a házi úrtól, hogy mutassa be őket szeretett családjának. + +--Szeretett családom nincs itthon,--mondá Atlasz úr.--A leányom, a +grófné, férjénél lakik a grófnál; a Manó fiam a minisztériumban szerepel +és az úri kaszinóban mulat az ő barátaival; a Sándor fiam itt lakik, de +bizonyosan vadászni ment és csak ebédre jő haza; most csak a feleségem +van itthon, a ki öreg asszony és mindig a szobájában ül. Be fogom +mutatni uraságtokat az öreg asszonynak. + +Átmentek az épület másik szárnyába. Atlasz úr szerette volna, ha a +sujtásos hajdú előttök megy és az ajtókat nyitogatja, de János nem +jelent meg a csöngetésre s Atlasz úr maga nyitott ajtót vendégei előtt. +Az öreg asszonyság el volt ragadtatva az új ismerősöktől; a szép, +fiatal, gyémántokkal megrakott asszony kezet csókolt neki és néninek +szólította, a mi az öreg asszonyságnak nemcsak nagyon jól esett, hanem +föl is bátorította, úgy annyira, hogy rögtön élénk beszélgetésbe mélyedt +vele, először gyermekeiről, azután majorságáról s az ablakból +megmutogatta neki kedvencz tyúkjait. Atlasz úr és Góg Ferencz ezalat +bejárták a kastélyt, az udvart, a gazdasági épületeket, a magtárakat, a +béresházakat, s mire az ebédig jutottak, tökéletesen és alapos +részletességgel informálva voltak egymás vagyoni viszonyairól. + +Az ebéd fényes volt, Atlasz úr kijátszotta legnagyobb kártyáját és +franczia pezsgőt hozatott föl a pinczéből. A dugó nagyot durrant, s +nemcsak az öreg asszonyság fogta be kezével a fülét, hanem a fiatal +özvegy is, s mindnyájan örültek az édes ital habzásának és pezsgésének. +Atlasz úr elégedett volt és büszke, ő vitte asztalánál a szót s vendégei +valódi gazdag emberek voltak, kik tisztelettel hallgattak reá és +tekintélynek tartották. Még az öreg aszszonyság is mert csevegni és +nevetgélni a fiatal özvegygyel, a ki egészen az ő színvonalán állott s +mindenről tudott vele beszélni. Sándor volt a leghallgatagabb. Épen az +ebéd elején érkezett haza s vadászruhájában ült az asztalhoz. Atyja nagy +pompával mutatta be vendégeinek, de alig váltott néhány szót s észre sem +vette, hogy a fiatal özvegy igen gyakran s igen mély tekintettel +pihenteti rajta nagy fekete szemeit. Annál inkább észrevette Atlasz úr, +s nagyon jókedvű volt, és midőn késő délután az új szomszédok a jó ebéd +fölemelő hangulatában s a mielőbbi viszontlátás ígérete mellett búcsút +vettek, Atlasz úr, ki őket kocsijokhoz kisérte Sándorral, fölfelé +haladva a lépcsőn, nem győzte eléggé magasztaló szavakkal dicsőítni a +fiatal özvegy gazdagságát, finom modorát, jó nevelését, ragyogó +szépségét, s csintalan kacsintással kérdé fiától, hogy hát mit tart +róla?--Kiről?--kérdé Sándor, fölriadva álmodozásából. + +--Kiről?--kiáltott Atlasz úr megbotránkozva.--Kiről másról, mint a szép +Volkán Ádámnéról, a ki ma vendégünk volt és megvette a sarlósi +uradalmat? Szép asszony, nagyon szép asszony! Azt csak nem tagadhatod, +hogy gyönyörű asszony. + +--Csinos kis bajusza van,--felelt Sándor szórakozottan. + +--Bajusz!--visszhangzá Atlasz úr bosszúsan.--Hát te nem láttál meg +belőle mást, mint a bajuszát? Az nem is bajusz, hanem finom pehely, a +miből nem haj nő, hanem tollú, mint az angyalok szárnyában. + +De Sándor nem méltányolta atyjának e szokatlan költői föllendülését, s +mivel ezalatt fölértek az emeletre, megfordult és szó nélkül szobája +felé ment. + +Atlasz úr fejét csóválva nézett fia után, míg a folyosó kanyarulatánál +el nem tűnt szeme elől. Arczán szomorúság és harag látszott. Nagyot +sóhajtott s mellére csüggesztett fővel indult a saját szobája felé. De a +mint elhaladt a zárt ajtó előtt, mely mögött ezelőtt Boglár Kálmán +lakott leányával, megállt és öklét rázta feléje. + +--Még nem győztetek,--dörmögött magában.--Hátra van még a családi +tanács, a Manó és a gróf Szádváry, és meg fogja még Sándor látni a +Volkán Ádámné fényes szemét és gyémántjait. + +[Illustration] + + + + +VI. + +(A családi tanács.) + + +Néhány nap mulva kétfelől is jött sürgöny Atlasz úrhoz, hogy küldje +hintóját a vasuti állomáshoz, egyfelől Manó, másfelől Eveline grófné +fognak megérkezni. Ugyanakkor levél is jött az ügynöktől, melyet Atlasz +úr nagy figyelemmel olvasott végig és sugárzó arczczal rejtett rengeteg +vörös bőrtárczájába. Ideje volt! Még csak két nap van hátra a nevezetes +névnapig, akkor telik le az egy heti határidő is; hanem ez a levél ki +fogja nyitni Sándor szemét. Szerette volna mindjárt oda adni neki; de +aztán meggondolta, hogy az ilyen szerelmes, tapasztalatlan falusi fiú +más szemmel látja a nagyvilági dolgokat, s meglehet, még annál inkább +megerősödik elhatározásában, ha a kellő előkészítés és magyarázat nélkül +ismeri meg a történt dolgokat; nem fog hát addig szólni neki, míg nem +tanácskozott a miniszteri titkárral és a grófnéval, kik jártasabbak a +nagy világ dolgaiban és jobban tudnak bánni az emberekkel. Nem szólt a +levél tartalmáról senkinek, még az öreg asszonyságnak sem, kinek +titoktartási képességéről alapos aggodalmai voltak. + +A budapesti vonat, mely Manót hozta, mintegy négy órával előbb érkezett +meg a másiknál. Atlasz úr személyesen ment nagyúri fia elé; jól esett +lelkének, ha az állomás személyzete látja, mint csókol neki kezet az +elegáns fővárosi úr, s ha mindenkinek elmondhatja, az állomásfőnöknek +úgy, mint a jegyszedő szolgának, hogy az a finom úr, ki az első +osztályból fog kiszállni, az ő fia, a miniszter jobbkeze. + +--Nyissák ki az ajtót! első osztály! szalonkocsi! ott néz ki a fiam az +ablakon!--kiabált Atlasz úr a korlát mellől, midőn a vonat dübörögve +megérkezett s nagy fújtatva megállt egy perczre e harmadrangú pusztai +állomáson. + +Aztán mikor kinyitották a korlát ajtaját, maga futott a töltés mellé +rakott táskákért, s kikapkodta a szolga kezéből, mintha versenyezni +akarna vele a borravalóért. Az elegáns fiatal úr, ki a táskák nyomában +kiszállt a kocsiból, megcsókolta kezét, megölelte, és Atlasz úr +büszkeségtől sugárzó arczczal s könyektől csillogó szemekkel nézett +körül, nem csodálják-e a kocsi-ablakokból a többi utasok e megható +jelenetet s nem felejti-e el kötelességét a vonat személyzete a pillanat +benyomása alatt? De a vasúti menetrend nincs tekintettel a nagy emberek +magán dolgaira; a vonat füttyentett és tovább robogott, s Atlasz úr +egyedül maradi a vas-sínek közt fiával. + +[Illustration: --Na? Nincs itt a huszár vagy a komornyik?] + +--Na?--mondá az elegáns fiatal úr fölcsípve szemével üvegét s fitymáló +arczczal körültekintve.--Na? Nincs itt a huszár vagy a komornyik, hogy a +hintóba vigye podgyászomat? Te sem tudsz rendet tartani cselédeid közt, +öreg! Ott ülnek a bakon és hagyják, hogy az uraság hurczolja a táskákat. +Kedvem volna megbotozni e csőcseléket! + +--Úgy-e, ez már igazi gavallér?--súgta Atlasz úr nagy büszkén a vasúti +szolga fülébe, kivel együtt vitte a podgyászt fia után. + +Manó félrelökte ezalatt az ajtóból a néhány paraszt asszonyt, kik együtt +szálltak le vele a vonatról, s áthaladva a folyosón és nem viszonozva az +állomásfőnök köszöntését, ki kíváncsian várt Atlasz úr híres fiára a +bejárat mellett, parancsoló mozdulattal oda intette apja hintaját. + +--Hallja maga, kocsis!--kiáltott nagy hangon,--máskor, ha az uraság +érkezik, ott tartsa az orrát és vigye utána a podgyászát. Érti? + +--Én a lovaimat ott nem hagyom az Istennek sem,--felelt foghegyről a +kocsis. + +--Fogja be a száját vagy megtanítom emberségre!--rivallt rá a fiatal úr +és gyorsan beugrott a hintóba.--Most pedig úgy hajts, hogy a lovaid hasa +a földet érje! Engem nem lehet elbolondítani, én értek a lóhúshoz. + +--Talán azt mért az apja, mikor a mészárszéket árendálta,--dörmögött a +kocsis mogorván, oldalpillantást vetve a vasúti szolgára, ki vigyorogva +állt a hintó mellett. + +--Így kell ezzel a néppel bánni, ha az ember jó szolgálatot +akar,--jegyzé meg Manó, kényelmesen hátra dőlve és az első ülésre rakva +lábait.--De te, öreg, nem tudsz parancsolni, nem tudsz tekintélyt +tartani. Huszárod van és nem hozod ki a léhűtőt a vasuthoz, hanem idegen +emberrel viteted utánam a podgyászt, a kinek külön borravalót kell adni. +Látod, ez a pazarlás, és nem az, mikor én grófi barátjaimmal a +kaszinóban kártyázom. + +--Nyersz tőlük?--kérdé Atlasz úr, bámuló tekintetet vetve fiára. + +--Nyerek, vesztek, a mint jön,--felelt Manó könnyedén.--Most újabban +vesztettem, még pedig sokat. De erről majd később beszélünk. Hát micsoda +bolond bogár bújt annak a Sándornak a fülébe, hogy egy semmit, egy +koldus leányt akar feleségül venni? Nem tudtad megértetni vele, hogy +neki kötelességei vannak családja iránt? + +--Azért hivattalak le téged, hogy te értesd meg vele. Te sokkal szebben +és okosabban tudsz vele beszélni. + +--Beszélek is! Nézze meg az ember! Miért nem vesz rólam példát? A +házasság üzlet, melyben a férj ad nevet, a nő ad pénzt. Ennél maradok, +ebből nem lépek ki. Mennél nagyobb a kereslet, mennél kisebb a kinálat, +annál jobban emelkedik a portéka ára. Százszor annyi leány van, a ki +férjhez kivan menni, mint férfi, a ki házasodni akar. Mi következik +ebből? Az, hogy a férj nagyon ritka és keresett portéka, s ehhez kell +mérni az árát. Én egy millión alul szóba sem állok. Ezt kell megértetni +Sándorral. Ő is megér egy félmilliót. + +--Ezt a beszédet már szeretem!--kiáltott lelkesülten Atlasz úr.--Ha így +beszélsz Sándorral, bizonyosan megjön az esze. + +--Meg kell jönnie. Nekem még nincs kedvem házasodni, ahhoz még nagyon +arany fiatalság vagyok; de Sándor falusi gazda, neki szüksége van +asszonyra. Meg kell házasodnia, de csak gazdag nőt vehet el. Ez az én +elvem. + +--Az enyém is. + +--Ha másért nem, érettem.--Én tartom fenn a nagyvilágban az Atlasz +nevet, én szerzek neki fényt és nimbust: kötelességtek gondoskodni, hogy +soha ki ne fogyjak a módokból. Mit tudna arról a világ, hogy létezik egy +Atlasz-család, ha a lóversenyeken nem mondanák: ez az Atlasz Manó lova, +fogadjunk az Atlasz Manó lovára; ha a színházban nem mondanák: ez a +páholy, a hol úgy lármáznak, az Atlasz Manó páholya; ha az utczán nem +mondanák: ez az elegáns kocsi, ezek a tüzes fekete lovak, az Atlasz Manó +fogata, térjünk ki gyorsan, mert eltapos? He? Atlasz Manó mindenütt! De +ez pénzbe kerül, sok pénzbe. + +--Adok is annyit, a mennyi kell,--mondá büszkén Atlasz úr. + +--Nem eleget. A bizonyság az, hogy adósságom van. Ha elég pénzt adnál, +nem csinálnék adósságot. Ez csak világos. + +--Világos,--felelt Atlasz úr kissé elfintorítva arczát.--Megint +adósságot csináltál? + +--Bagatell az egész,--felelt könnyedén Manó.--Ha elég pénzt adtál volna, +nem csináltam volna adósságot; mert magában az adósságcsinálásban én nem +találok élvezetet. Egy-két rossz este a kaszinóban, egy kis botlás a +lóversenyen, s mindjárt együtt van néhány ezer forint. Összeírtam, oh! +én pontos ember vagyok, nem hasonlítok azokhoz, kik az ablakon szórják +ki pénzüket. Oda haza majd átadom neked a lisztát. De mondom, +csekélység: ha jól emlékszem, alig tesz negyven vagy ötvenezer forintot. + +--Jaj nekem! bizonyosan inkább ötvenezer lesz, mint negyven,--sóhajtott +Atlasz úr.--Harmadéve is annyit fizettem érted. De akkor könnyebb volt; +most rossz évek járnak, a termés gyönge, az árak alacsonyak, az amerikai +concurrentia agyon nyom. És most egyszerre fizessek ki ötvenezer +forintot! + +--Épen azért kell Sándornak gazdag pártit tennie, hogy ne nyomjon agyon +az amerikai concurrentia. + +--Ördög vigye az amerikai concurrentiát!--dörmögött boszúsan Atlasz +úr.--Ha te magadat egy millióra tartod, talán jobb volna neked is +megházasodni? + +--Ezt az eszközt a végső kétségbeesés pillanatára tartom fenn. Egyelőre +gondoljunk arra, hogy Sándort kimentsük romantikus hálójából és józanabb +gondolkozásra tanítsuk. + +A hintó behajtatott a kastély udvarára. Manó kiugrott s miután nagy +lármát csapott, hogy a cselédek nem futottak elő fogadására s halálosan +megsértette az udvaron ácsorgó Cserepes Andrást, kit minden teketória +nélkül félrelökött útjából, fölsietett a lépcsőn anyjához, ki az +ablakból leste érkezését. + +Mialatt az öreg asszonyság kedvére gyönyörködött szép és előkelő fiában +s rögtön felpróbálta és magán tartotta az ajándékokat, melyeket a +fővárosból hozott számára, a csipkés fejkötőt és a nagy vörös +selyemkendőt, azalatt Atlasz úr bejárta az egész házat, Sándort keresve, +kit itthon hagyott, mikor a vasúthoz indult. János, az inas, egy ideig +nagy phlegmával nézte, mint jár gazdája föl és le a lépcsőkön, ki és be +a szobákból; végre, mikor már az istállóból is visszatért, rá kiáltott a +tornácz ablakából: + +--Ha az ifjú urat keresi, azt izenteti, hogy nincs itthon. + +--Hol van hát?--kiáltott vissza Atlasz úr.--Nem mondtam neki, hogy +megjön a bátyja, a Manó? Talán vadászni ment? + +--Nem ment vadászni,--felelt János.--A plébános úr jött érte kocsiján és +elvitte. + +--Hová?--kérdé ijedten Atlasz úr. + +--Nem mondták, én meg nem kérdeztem,--viszonzá János, hosszút köpve az +ablakból, melyet aztán nagy lelki nyugalommal becsukott. + +Atlasz úr megijedt. Ez a hirtelen elutazás, a plébános társaságában, +rosszat jelenthet. Meg kell tudnia, hova mentek. Sietett gyalog a faluba +s meg sem állt, míg a plébániára nem ért. Ott aztán megtudta, hogy a +plébános a székvárosba utazott, a püspökhöz, s csak búcsú napján fog +haza jönni. Ez kissé megnyugtatta Atlasz urat. Bizonyosan a +püspöksüveges kanonokért ment, ki a templomot föl fogja szentelni, és +Sándort, mint patrónust, azért vitte magával, hogy bemutassa a +püspöknek. Kár volt úgy megijednie. Sándor megígérte, hogy egy hétig +semmit sem fog tenni szerelme dolgában, s az ő szavában meg lehet bízni. + +De mialatt a faluban járt és visszatért, eltelt az idő, s alig érkezett +udvarára, újra befogatott a hintóba s visszahajtott a vasúti állomáshoz. + +--Most a vőmet, a Szádváry grófot, és leányomat, a grófnét várom,--mondá +az állomásfőnöknek.--He? Ennyi nagy úr is ritkán száll le ezen az +állomáson. + +A megérkező vonatról azonban csak Eveline grófné szállt le, minden +kiséret nélkül. Szemei vörösek voltak és igen szomorúnak látszott. + +--Baj van?--kiáltott ijedten Atlasz úr.--Hol van a gróf? Hol vannak a +grófi gyerekek, az én unokáim? + +--Egyedül jöttem, nincs semmi baj,--felelt gyorsan Eveline.--Siessünk, +üljünk a hintóba, ne bámuljanak rám az emberek. + +--Bámulnak, mert nem mindennap látnak grófnét,--mondá büszkén Atlasz úr, +karon fogva s a hintóhoz vezetve leányát. + +De alig indultak meg a lovak, a mindenkitől megbámult grófné oda borult +apja vállára és hangos zokogásra fakadt. + +--Seregeknek ura!--kiáltott rémülten Atlasz úr.--Mi történt? Meghalt +valaki? + +--Mindnyájan egészségesek,--zokogott Eveline,--más a bajunk, a mi nagy +bajunk. Oh édes atyám, csak te segíthetsz rajtunk. + +--Ha én segíthetek, akkor te ne sírj, mert bizonyosan segítni fogok. +Mondd hát gyorsan, mi a bajotok? + +--Tönkre jutottunk,--súgá Eveline, sírástól akadozó hangon atyja fülébe. + +Szerencse, hogy a hintó ajtaja be volt csukva, mert Atlasz úr bizonyosan +kiugrott volna belőle. + +--Tönkre jutottatok!--kiáltá kimeredő szemekkel.--Seregeknek ura! Tönkre +jutottatok! Megbolondultam én, vagy visszafelé értem a szavakat? Mit +jelent az, hogy tönkre jutottatok? + +--Azt jelenti, hogy birtokunk terhelve van adósságokkal s ha ki nem +egyezünk hitelezőinkkel, csődöt kérnek ellenünk. + +--Tudom, hogy ezt nevezik tönkre jutásnak,--mondá Atlasz úr keserűen +szakértő tekintettel.--De azt kérdem, ti hogyan jutottatok tönkre? +Hiszen eddig mindig dicsekedtél, milyen jó gazda a gróf, a férjed. + +--Épen ez volt a baj, hogy nagyon jó gazda akart lenni és nem értett +hozzá. Gyárakat állított és belebukott, mindenféle vállalatba fogott és +belebukott, mindennel speculált és mindenbe belebukott. + +--Speculált!--kiáltott Atlasz úr elkeseredve.--Minek speculált? Nem volt +ő zsidó, hogy speculáljon. A grófnak az a hivatása, hogy urasan elköltse +a jószága jövedelmét. Miért nem maradt a hivatásánál? Minek avatkozott +abba, a mire nem született? Bah! + +--Nagyon megszállta a nagyravágyás. Nem elégedett meg a birtokkal, +melyet te kiváltottál számára, s az a rögeszméje támadt, hogy mind azt a +jószágot visszaszerzi, a mi hajdan a Szádváryaké volt. + +--És most elveszti azt is, a mit én visszaszereztem neki. + +--Ha tönkre kell jutnia, azt mondta, főbe lövi magát,--kiáltott Eveline +újra kitörő zokogással. + +--Szörnyűség!--kiáltott Atlasz úr, olyant szökve helyén, hogy erősen a +hintó födelébe vágta fejét.--Főbe lövi magát! Kitelik tőle, azért gróf. +Ha a zsidó tönkre jut, kezdi újra a batyúval, de a gróf főbe lövi magát. +Miért nem utánozza ebben is a zsidót, ha már a speculatióban utánozta? +Nagyszerű! No de ne sírj olyan görcsösen, emeld föl a fejedet és töröld +meg a szép szemedet. Tudod, hogy a te tátid nem hagy el téged. Mennyi az +adósságtok? + +--A betáblázott követelés csak nyolczvanezer forint. + +--Csak? Jaj nekem! Neked ez csak? + +--Hiszen a jószág háromszázezret ér. + +--Azért mégis rámehet a nyolczvanezer forintnyi adósságra, ha rossz +időben támadnak rá a hitelezők,--jegyzé meg Atlasz úr szakértő +fensőbbséggel.--Ezt én jobban tudom. + +--Hanem... + +--Micsoda hanem? Van még egy hanem is? + +--A betáblázott követeléseken kívül van még férjemnek váltóadóssága is. + +--Irgalmas Isten! hogy jutott hozzá? + +--Értékesítni akarta erdőnket és parketgyárat állított. Az erdőt +kivágatta, de a parket nem ért semmit s a megrendelők nem fogadták el. A +pert elvesztettük, az erdő elpusztult, pénz nem volt. Férjemet más +kötelezettségek is szorították; szerződéseket kötött nagy +repczeszállításokra, melyeknek nem tudott megfelelni. Mindenfelől +szorongatták a pénzért, s ezt csak uzsorásoktól kaphatott. Egyik váltó +szülte a másikat és aztán ... de mit mondjam tovább? Hiszen tudod, +hogyan szokott ez történni. + +--Tudom,--sóhajtott Atlasz úr,--ámbár én soha sem voltam uzsorás. Mennyi +hát az egész adósság? + +--Kétszázezer forint, körülbelül. + +--Körülbelül! Nagyszerű! Mikor azt mondják, körülbelül, akkor bizonyosan +van azon fölül. És én most fizessek! Honnan a pokolból fizessek? + +--Ha te is elhagysz minket, édes atyám,--mondá Eveline újra görcsösödő +zokogással,--akkor elvesztünk. Férjem megöli magát. Ismerem, nem tudná +elviselni családjának másodszori bukását, és én két gyermekemmel +koldusbotot vehetek kezembe. + +--Micsoda! Koldusbot az én leányom kezében, a kis Elemér gróffal és a +kis Alice grófnővel, az én unokáimmal! Még csak az kellene! Ne sírj már +na, mondtam, hogy a táti nem hagy el téged. Csakhogy az nem megy olyan +könnyen. Nekem sincs annyi pénz mindig a zsebemben, és még többet is +kell fizetnem. A Manó is csinált ötvenezer forint adósságot. + +--Megint! Hogy mer az a fiú adósságot csinálni?--kiáltott Eveline +méltatlankodva. + +--Ő játszotta Pesten a grófot és csinált adósságot. Mikor a grófok +akarnak zsidók lenni, akkor a zsidók lesznek grófok, és mind a ketten +csinálnak adósságot, és én fizetem ki. Úgy látszik, ez a világ rendje. +Ezt hívják átmeneti korszaknak. Majd ha jobban összeszoktak és mindegyik +tanult a másiktól valamit, akkor ez is jobban fog sikerülni; de addig +nincs más mentség, mint megfizetni a tanuló pénzt. Légy most nyugodt, +édes leányom. Majd ha itt elvégeztük a dolgunkat, magam megyek veled +Mátraaljára és beszélni fogok a hitelezőkkel. Ne félj, rendbe hozom a +dolgokat, nem lesz semmi baj. Töröld meg a szemedet, nehogy az anyád, az +öreg asszony, meglássa, hogy sírtál. Neki semmit sem szabad tudni. A +Manónak se szólj semmit a férjed adósságairól; mert ha megtudja, hogy +értetek kétszázezer forintot fizetek, kitelik tőle, hogy hamarjában még +csinál a magáéhoz százötvenezer forint adósságot. No, hála Istennek, +megérkeztünk. Szállj le a hintóból és menj föl édes anyádhoz, a ki ott +sír és integet az ablakban.--Uram ne hagyj el!--új fejkötő van a +fején,--én addig dolgom után nézek és estére majd tanácskozunk a legfőbb +bajról, Sándor szerencsétlen szerelméről. + +Késő estig aztán nem törődtek semmi kellemetlen dologgal, hanem élvezték +a viszontlátás örömét. A nap az öreg asszonyságé volt; fia és leánya +körülötte ültek s beszéltek neki mesés dolgokat a maguk fényes életéről +és feleltek kifogyhatatlan kérdéseire. Az öreg asszonyság boldog volt; +csak azon búslakodott néha, hogy Sándor nincs jelen s nem láthatja +egyszerre mind a három gyermekét. Vacsorára is itt terítettek föl az +öregek szobájában s nem engedték, hogy a sújtásos inas szolgáljon föl az +asztalnál. Elvégezték azt ők maguk, mint hajdan, mikor a gyerekek még +kicsinyek voltak és nem csináltak adósságot. Nem is volt most sem az +adósságról semmi szó, talán el is feledkeztek róla, kivéve Atlasz urat, +ki egy-egy perczre mélyen elmerült s ujjain számítni látszott valamit, +mialatt Eveline gyermekeinek haladásáról és viseletéről beszélt anyjának +és Manó oly mulatságos anekdotákat mesélt, hogy az öreg asszonyság +könnye kicsordult a nevetéstől. Nagyon szerették egymást, annyi +bizonyos; s akármilyen hibáik és ferdeségeik voltak az életben és a +világgal való érintkezésben, a családi összetartás erős érzését semmi +sem ölhette ki belőlük. + +Mikor az öreg asszonyság boldogan lefeküdt, Atlasz úr a maga szobájába +intette gyermekeit s gondosan bezárta maga után az ajtót. + +--Hagyjuk az öreg asszonyt aludni,--mondá halkan,--ő úgy sem tudna +praktikus véleményt mondani, s reá nézve jobb, ha csak örömeinkben +osztozik, nem pedig bajainkban. De nekünk tennünk kell valamit, hogy +megmentsük Sándort. + +Mind a két testvér a legerősebb szavakkal rosszalta Sándor méltatlan +szenvedélyét. Abban mindnyájan egyetértettek, hogy Sándornak csak +dúsgazdag nőt szabad elvennie, most még inkább, mint valaha. De hogyan +lehetne észre térítni, ha a szerelem annyira megzavarta? Ez a kérdések +kérdése. + +Atlasz úr kinyitotta nagy bőrtárczáját és kivett belőle egy összehajtott +levelet. + +--Írtam az ügynökömnek,--mondá Manónak nyújtva a levelet,--hogy tudjon +ki egyetmást erről a Boglár Kálmánról és leányáról. Az ügynök felelete +itt van. Olvasd fel fiam, s aztán majd meglátjuk, ki lehet-e ezzel +nyitni Sándor szemét? + +Manó olvasni kezdte a levelet. + +«Nagyságos úr!...» + +--Ez én vagyok, hozzám czímezte a levelet,--szólt közbe Atlasz úr +elégedetten. + +«Van szerencsém értesíteni,--folytatá Manó az olvasást,--hogy +megbízásában, bármennyire kívül esik rendes üzleti körünkön, +tehetségemhez képest eljártam. Boglár Kálmán bizonyos főúri körökben +meglehetősen ismert alak...» + +--Akkor talán ti is ismeritek,--szólt közbe ismét Atlasz úr,--ti is +főúri kör vagytok. + +--Férjem annyira el van foglalva gazdaságával, hogy nem érintkezik +senkivel,--mondá Eveline. + +--A kaszinó a legeslegfőúriabb kör, de ott semmit sem tudunk Boglár +Kálmánról,--tevé hozzá Manó, s aztán folytatá az olvasást. + +«Majd egyik, majd másik mágnás kastélyának vendége, hol különféle +módokon teszi hasznossá magát. Lovakat trainiroz, vadászkutyákat +dressiroz, hajtóvadászatokat rendez stb. Képeket is fest, de csak +templomok számára, mert a főpapságnak különös kegyeltje és a sok szent +kép festése által szigorú egyházi nézeteket öltött magára; azért a +mágnások közül is csak a legkonzervativebb és legvallásosabb családok +kastélyaiban szokott élősködni. Azt beszélik, hogy törvénytelen fia a +több évvel ezelőtt elhunyt öreg Dengeleghy grófnak, a ki híres volt +rendíthetetlen egyházi érzelméről és szigorú vallásosságáról. Az öreg +gróf természetesen soha sem vallotta magáénak a gyermeket, ki élő +czáfolata lett volna feddhetetlen hírnevének, hanem titokban +gondoskodott neveléséről egy hű gazdatisztje, Boglár Kelemen által, ki a +gyermeket, földesura iránt való tekintetből, magáénak fogadta, saját +nevét adta neki és a saját fiával, Mihálylyal neveltette, mely utóbbi +később a papi rendbe lépett, s jelenleg, mint tudom, lelkész a nagyságod +uradalmában.» + +--Úgy van,--szólt közbe Atlasz úr,--én vagyok, azaz Sándor a patrónusa, +de én fizetem. Most már nem csodálom, hogy annyira pártolta ezt a Boglár +Kálmánt. Olvasd tovább a levelet, fiam, most jön a java. + +«A beavatott körökben nyilt titok Boglár Kálmán származása, s a rokon +érzelmű mágnások és főpapok épen ezért az öreg Dengeleghy halála után +sem ejtették el s mindenféle módon gondoskodtak exis-tentiájáról. De +nyugtalan vérű ember lévén s kiváló hajlammal birván az uraskodásra, +semmi hivatalban sem tudott megmaradni s végre is arra az életmódra +jutott, melyet fölebb részleteztem. Meg is nősült, elvette egy másik +főúrnak szintén törvénytelen leányát, ki azonban csakhamar meghalt, +miután életet adott egy leánynak. Ezt a leányát Boglár Kálmán serdülő +kora óta mindenhová magával hordozza kalandos életpályáján. Nem lehet +tagadni, hogy mind apai, mind anyai ágon, ha nem is egyenes úton, de +mégis mágnás-vér folyik e leány ereiben, s a mint mondják, ez meg is +látszik külsején, viseletén, gondolkozásmódján és szokásain. Kétes vagy +gyanús dolgot azonban nem hallottam róla, kivéve egyetlen egy esetet.» + +--Halljuk az egyetlen egy esetet!--kiáltott Atlasz úr izgatottan. + +«Két évvel ezelőtt,--folytatá Manó az olvasást,--jegyben járt egy +valóban előkelő fiatal úrral, de az eljegyzés hirtelen fölbomlott, +Boglár Kálmán párbajt vívott leánya volt jegyesével s aztán hosszú időre +eltűnt a fővárosból leányával. Mi volt oka az eljegyzés fölbontásának, +senki sem tudta bizonyosan; a fiatal úr barátjai azt beszélték, hogy a +vőlegény oly engedékenynek találta menyasszonyát, hogy nem merte nejévé +tenni; de ez csak titokban suttogott pletyka maradt, s én nem jöhettem +nyomára, mi benne az igaz, valamint azt sem tudhattam meg, mi volt a +visszalépett vőlegény neve. Ennyi mindaz, mit az idő rövidsége miatt +kikutathattam Boglár Kálmánról és leányáról s azon reményben, hogy +megbízásának kívánsága szerint megfeleltem, maradok alázatos szolgája +Nyilas Mór.» + +--Na?--kiáltott Atlasz úr, várakozással teljesen, miután fia +összehajtotta és visszaadta a levelet. + +--Ez a nő soha sem léphet a mi családunkba!--mondá Eveline +határozottan.--A Szádváry ősök mind megfordulnának sírjaikban. + +--Szó sincs róla,--tevé hozzá Manó.--Könnyű vérű leány, bízzátok reám. +Ha Sándor még erre a levélre is megmarad vakságában, egy-két szóval úgy +elcsavarom a leány fejét, hogy maga fogja kikosarazni. + +--Hogy is ne!--kiáltott ijedten Atlasz úr.--Azt nem engedem! Hogy aztán +a leány a te nyakadba varrja magát, vagy az apja hívjon ki téged +párbajra! + +--Egy párbaj nekem meg se kottyan,--mondá Manó henczegve.--De nem bánom, +nem fogom elcsavarni a leány fejét, az nem volna lovagias. Legjobb lesz, +ha ezt a levelet megmutatod Sándornak, ez is elég lesz neki. Jó +éjtszakát! + +[Illustration] + + + + +VII. + +(A plébános felköszöntője.) + + +Atlasz úr gondosan tárczájába zárta és belső zsebébe rejtette a fontos +levelet, hogy rögtön átadhassa Sándornak, mihelyt találkozik vele. De +nem találkozott. Sándor másnap sem jött haza, csak délután érkezett tőle +sürgöny, mely így szólt: «Minden jól megy. Holnap hajnalban indulunk +Bogdán apát-kanonokkal s nyolcz órára ott leszünk. Az apát-kanonok +hozzánk száll. Minden jól megy.» + +--Miért írta kétszer is, hogy minden jól megy?--mondá Atlasz úr Manó +fiának.--Ezért többet kell fizetnie hat krajczárral, és mégis oda írta, +a miből látszik, hogy nagyon örül neki. Minek örül? Talán a püspök +meghívta ebédre vagy a kanonok lett vele per tu? A kanonok urat a vörös +selyem bútoros szobába szállásoljuk. Minden jól megy, hm! + +--De az nem jól megy, hogy Sándor úrfi csak a búcsú napján jő haza, +mikor házunk tele lesz vendéggel,--szólt Manó bosszúsan.--Nem is +beszélhetünk vele komolyan s még valami bolondot követ el, mielőtt +fölnyitjuk a szemét. + +--Addig semmi bolondot sem követ el, míg a kanonok úr itt van, mert +mindig vele lesz elfoglalva,--felelt megnyugtatólag Atlasz úr.--Ne félj, +Sándor tudja a patrónus kötelességeit, s a míg egyházi méltóságában +lesz, nem megy félre a szomszéd szobába megházasodni. A keresztyéneknél +nem megy a házasság csak úgy futtában; tudhatod, hiszen te is keresztyén +vagy. Mihelyt aztán vége lesz a sok ünnepnek, mindjárt beszélek +Sándorral okosan és fejéhez verem ezt a levelet. + +--Mindegy, én mégis jobban szeretném, ha még ma, az ünnep előtt +beszélnél vele. + +--Hogy beszéljek vele, mikor nincs itt? + +De ha Sándor nem jött meg, jöttek helyette mások, kiket Atlasz úr nagy +gyönyörűséggel s kitörő örömmel fogadott. A szép gömbölyű, fekete szemű +özvegy, Volkán Ádámné és Góg Ferencz, a mindenes nagybácsi. + +Csak úgy czeremónia nélkül, egy kis szomszédi látogatásra rándultak át, +mint Góg Ferencz mondá, hogy kibeszélgessék magokat, mert a holnapi nagy +ünnepen, melyre ők is meg voltak híva, annyian lesznek, hogy nem lesz +alkalmok a bizalmas eszmecserére. Atlasz úr mindig örül kedves +vendégeinek, s annál inkább örül most, hogy bemutathatja Manó fiát és +leányát, a grófnét. Be is mutatta nagy pompával, miután hirtelenében +néhány szót súgott Manó fülébe az özvegy millióiról. Az ismerkedés tehát +igen könnyen ment és néhány percz alatt a legkellemesebbé lett mindkét +részről, mint a gazdag emberek közt szokás. Manó elemében volt; csak úgy +szikrázott az elmésségtől és henczegéstől s meg volt győződve, hogy +egészen elbájolta a bajuszos menyecskét. Atlasz úr is meg volt róla +győződve, s az a gondolat ötlött agyába, hogy Manó nőül vehetné a +milliomos özvegyet s újra sokkal ragyogóbban kifényesíthetné az +Atlasz-család homályosodni kezdő napját. + +De a fiatal özvegyen, bármennyit kaczagott a fővárosi dandy elmés +tréfáin, bizonyos nyugtalanság és szórakozottság volt észrevehető, s +néha-néha jelentős pillantást vetett nagybátyjára, a kinek arczán meg az +látszott, hogy szeretne valamit mondani, de nem tud bele kapni. A +bajuszos menyecske végre erősen ránézett nagybátyjára és haragosan +toppantott lábával. Góg Ferencz ijedten fölugrott székéről s minden +bevezetés nélkül fölkérte Atlasz urat, hogy néhány igen fontos és +bizalmas szóra vezesse szobájába. + +Mintegy félóráig voltak távol, s mikor visszatértek, mindkettejük arcza +igen hosszúra volt nyúlva. Góg Ferencz mindenfelé nézett, csak unokahúga +arczába nem, a ki pedig nagy kíváncsisággal szegezte rá villogó szemét. +Atlasz úr zavart volt és haragosan rárivalt az öreg asszonyságra, a ki +ártatlan kíváncsisággal kérdé, hogy miről beszélgettek. A társalgás +ellankadt. Manó élcze kiapadt, mikor látta, hogy a milliomos menyecske +alig figyel rá s nyugtalanul fészkelődik a pamlagon. Végre fölugrott, +gyorsan, röviden búcsút vett a háziaktól s intett nagybátyjának, hogy +szólítsa elő a kocsit. + +Atlasz úr és Manó nagy illendőséggel egész a lépcső aljáig kisérték +vendégeiket s ezek semmit sem beszélhettek egymással. Csak annyi +látszott, hogy Góg Ferencz nagyon fölhúzta vállait és igen bűnbánó +arczot vágott, a bajuszos menyecske meg néha-néha nagyot rántott karján +és egyáltalában ideges hangulatot tanúsított. De mihelyt a kocsiban +ültek s annyira haladtak, hogy a hátramaradottak nem hallhatták, +rákiáltott nagybátyjára: + +--Na hát, miért nem szól? Talán kivágta a nyelvét az a vén zsidó? + +--Kedves húgocskám,--kezdé ünnepélyes, de kissé reszkető hangon Góg +Ferencz. + +--Ne húgocskámozzon most engem,--vágott közbe ingerülten Lilla,--hanem +feleljen röviden és kitérés nélkül: kosarat kaptam? + +--Nem egészen,--felelt Góg Ferencz félénken. + +--De maga egészen bolond,--mondá haragosan az özvegy.--Mit ért az alatt, +hogy nem egészen adtak kosarat? + +--Az öreg Atlaszt nagyon boldoggá tette ajánlatom, majdnem hanyatt esett +örömében és azt mondta, hogy te vagy a világ legszebb és legkedvesebb +nőszemélye. + +--Mit törődöm én az öreg Atlasz boldogságával?--mondá Lilla vállat +vonva, de jóval szelídebb hangon, a hízelgő bókok hatása alatt.--De a +fia, a fia! Mit mondott a fiáról? + +--Azt mondta, hogy a fia most még egy hozzá méltatlan szerelem békóiban +hever,--felelt Góg Ferencz,--s ezt a szerelmet előbb ki kell verni a +fejéből, a mi, reményli, sikerülni is fog. + +--Kibe szerelmes?--kérdé az özvegy újra föllobbanó haraggal. + +--A nevét nem kérdeztem,--felelt Góg Ferencz félénken,--de annyit tudok, +hogy méltatlan hozzá. + +--Maga ügyetlen vén mamlasz,--mondá a bajuszos menyecske, összetörve +drága napernyőjét. + +Ugyane tárgytól beszélt Atlasz úr is Manó fiával, midőn a kocsi távozása +után fölfelé haladt vele a lépcsőn. + +--Milyen szerencse és szerencsétlenség egyszerre!--sóhajtott Atlasz +úr.--Képzeld, ez a dúsgazdag, szép, kedves asszonyság szerelmes Sándorba +és szívesen feleségül menne hozzá. + +--Sándorhoz?--kérdé Manó, egyaránt elnyújtva hangját és ábrázatát.--Jól +hallottad? Csakugyan Sándorról volt szó? + +--Csakugyan Sándorról volt szó?--ismétlé Atlasz úr elkeseredve.--Talán +süket vagyok, hogy nem hallom, kiről van szó? Bár hallottam volna Sándor +helyett Manót, jobban szerettem volna. + +--Kell is nekem!--mondá Manó arisztokratikus gőggel. Ha akarnám, semmi +sem volna könnyebb, mint ezt a közönséges asszonyt meghódítani. De nem +kell, átengedem Sándornak. + +--Átengeded, átengeded! Én is átengedném, csak Sándor átvenné. + +--Neki meg kell nősülnie, mert falusi gazda; és gazdagon kell nősülnie, +mert máskép nem segíthet családján. És ha én lemondok javára a gazdag +özvegyről, nem tudom, mi akadályozná abban, hogy feleségül vegye? + +--Hát Boglár Klára, kő nőjjön a gyomrában!--kiáltott Atlasz úr, +elkeseredésében egészen megfeledkezve úri modoráról. + +--Hát a levél a zsebedben? Boglár Klára elenyészett, megsemmisült. Bízd +csak rám a dolgot; ha én beszélek Sándor fejével, vége lesz akkor Boglár +Klárának. + +Az asszonyoknak semmit sem szóltak a titkos beszélgetésről s a +Volkán-látogatás valódi czéljáról. Atlasz úr nem akarta fölháborítni +kedélyöket s elvonni figyelmöket a fontos házi teendőkről, melyek most +egészen igénybe vették őket. Kivált Eveline grófnét, ki a holnapi +ünnepélyes alkalomra átvette a háziasszonyi tisztet, s minden tehetségét +és figyelmét arra kellett fordítnia, hogy a vendégség méltó legyen az +Atlasz-család nevéhez. Atlasz úr különösen büszke volt arra, hogy +holnap, midőn egy apátkanonok lesz a kastély szálló vendége s a vidék +öszszes úri családjai asztalánál fognak ebédelni, egy valóságos grófné +vigye a háziasszonyi tisztet, melynek az öreg asszonyság úgy sem tudott +volna kellő méltósággal megfelelni. + +Eveline grófné tehát egy időre félre tette mindenféle grófi bajait s +egészen az Atlasz-család dicsőségének szentelte magát. Egész nap folyt a +kastélyban a sikálás, törölgetés, mosogatás, bútorok ki- és behordása, +szőnyegek kopogtatása, a legyilkolt malaczok és apró marhák szívszaggató +jajveszéklése. Az öreg asszonyság az ablakból nézte és titokban +megkönnyezte kedvencz majorságának veszedelmét; Atlasz úr a pinczében +töltötte idejét Cserepes Andrással, ki mindenhez értett s különösen a +borok lehúzásában volt szaktekintély. Számtalan palaczkot töltött meg +vörös és fehér borokkal a hegyes bajuszú János segédkezése mellett, s +hogy hogy nem, a munka végén keményen be voltak rúgva mind a ketten s +össze-vissza ölelgették és nedves bajuszszal megcsókolgatták Atlasz +urat, elérzékenyült szavakkal áldva a zsidó istenét a nagyságos úrnak. +Szerencsére Manó nem volt tanuja e demokratikus tüntetésnek; mert +Volkánék látogatása után vadászni ment a mezőre, hogy vadpecsenyével +járuljon a lakoma gazdagításához s csak késő este tért haza üres +táskával és sántító lábbal, a mi azonban nem volt nagy baj, mert +Cserepes András, ki ezúttal földesúri engedélylyel gyakorolta az +orvvadászat mesterségét, már előbb ellátta volt a konyhát két kövér +őzzel s megszámlálhatatlan nyulakkal és mindenféle vad madarakkal. + +Fölvirradt végre Sándor napja s ünnepi díszben pompázott a kastély és az +egész falu. A micsoda lombosodni kezdő faágat találtak az erdőben, azt +mind letördesték, hogy fölékesítsék velök a templomot és környékét. Az +utczákat hajnal pirkadtától kezdve három czigánybanda járta be, +mindegyik más-más nótát húzva és nem törődve sem egymással, sem a +harmónia törvényeivel. Messze vidékről vásárosok jöttek s a falu +főutczáján felütötték sátoraikat, csizmát, szűrt, kalapot, mézeskalácsot +és gyerekjátékot kínálva a falu népének, mely szokás szerint a búcsú +napján elégítette ki egész esztendőre ruházati és fényűzési igényeit. A +gyerekek már korán reggel szaladgálni kezdtek a sátorok közt s fütyülős +falovak, trombiták és dobok harsogásától visszhangzott az utcza; sőt a +nagy leányok sem várták be az isteni tiszteletet s még ki sem nyílt a +templom ajtaja, mire már valamennyien ellátták magokat pántlikával, +selyemkendővel és pirosítóval, melyet még a mai ünnepen föl akartak +használni személyök ékesítésére. + +Épen nyolczat ütött az óra, mikor a plébános kocsija behajtott az +udvarra, és Sándor egy méltóságos tartású egyházi urat segített le +belőle. Vörös zsinóros bekecsbe volt burkolva és fején finom szőrű +kucsma volt vörös selyem béléssel. Bár csípős szellő fújdogált, bekecse +nem volt egészen begombolva; itt-ott nyitva állt, hogy szabad +bepillantást engedjen derekán a haragos-vörös selyem övre és mellén a +vastag arany lánczra. Atlasz úr, ki a lépcső alján fekete ünneplő +ruhájába öltözve várakozott, a kocsihoz sietett, hogy segítségére legyen +az egyházi méltóságnak a leszállásban, és Sándor bemutatta őket +egymásnak. + +--Édes atyám, Bogdán apát-kanonok úr ő nagysága. + +--Édes atyja? Szép, nagyon szép,--mondá az apát-kanonok leereszkedő +nyájassággal és Atlasz úr felé nyújtotta kezét, melynek egyik ujján +óriási zöldköves gyűrű villogott. Atlasz úr tisztelettel, de hatalmasan +megrázta a feléje nyújtott kezet s hirtelenében megbecsülte a zöldköves +gyűrű értékét. Körülbelül ezer forintot érhetett. Mégis nagy urak a +papok! + +Az apát-kanonok úr inkább méltóságos, mint kellemes benyomást tett a +szemlélőre. Gömbölyű kis ember volt, roppant nagy fejjel. Hosszú arczát +itt-ott vörös szeplők borították, de ajkán folytonosan szelíd mosoly +lebegett, mely közszemlére állítá nagy sárga fogait. Ez a nyájas mosoly +egészen föllelkesítette Atlasz urat s hangosan kiabált János után, hogy +jöjjön gyorsan, vigye föl a nagyságos kanonok úr holmiját a vörös selyem +bútoros szobába. + +--A vörös selyem bútoros szobába fogjuk szállásolni +nagyságodat,--ismétlé a kanonokhoz fordulva.--Legszebb szoba a +kastélyban s csak a legfőbb vendégeknek nyitjuk ki. Már egy prépost is +lakott benne, mikor a leányomat megeskette a vőmmel, a Szádváry gróffal. +Hol van már az a János? + +János most az egyszer nem várakoztatott magára sokáig s nagy buzgalommal +kezdte lekapkodni a bakról az utazó táskákat. Egy csomagot a kanonok úr +azonban maga vett ki a kocsiládából s fölkérte Atlasz urat, hogy +megbízható emberrel rögtön küldje a szekrestyébe, mert ott fogja magára +ölteni. + +--Bizonyosan a főpapi costume,--mondá Atlasz úr, tisztelettel tapogatva +a csomagot. + +--Nem costume,--mondá az apát-kanonok elnéző mosolylyal, de egy kissé +megbotránkozva,--hanem a püspöki jelvények, süveg, pásztorbot, keztyűk, +saruk, melyeket rangomnál fogva jogom van viselni. + +--Száz esztendeig viselje!--kiáltott Atlasz úr lelkesülten.--János, +rögtön szaladjon ezzel a csomaggal a szekrestyébe és mondja meg, hogy +jól vigyázzanak rá! Méltóztassék fölsétálni nagyságos úr a vörös selyem +bútoros szobába. + +Ezalatt Eveline grófné is előkerült és segítségére jött atyjának, ki +nagy buzgalmában azt sem tudta, melyik oldalára kerüljön a nagy egyházi +méltóságnak s csaknem ölben vitte föl a lépcsőn. Sándornak semmi hasznát +sem vehették; némán és zavartan állt atyja mögött s úgy látszott, mintha +kerülné a tekintetét, a mit ugyan Atlasz úr nem vett észre, mert egészen +el volt foglalva főpapi vendégével. + +Miután a sokszor emlegetett vörös selyem bútoros szobába vezették a +kanonokot s Atlasz úr hiába várt egy elismerő bókot a bútorok színéről +és finomságáról; megkérdé a vendéget, nem parancsol-e reggelit és mi +volna leginkább inyére, mert a kastélyban minden van, még franczia +pezsgő is. + +--Nem reggelizhetem, mert a templomszentelés szertartása misével van +összekötve,--felelt a kanonok,--s mi a mise előtt nem reggelizhetünk. +Különben köszönöm szívességét, hiszen nagyságod nem ismeri, nem +ismerheti ezt az egyházi törvényt. + +A kanonok úr igen szánakozó, csaknem fájdalmas hangon mondá ezt, s +Eveline és Sándor fülig vörösödtek apjok baklövésén. + +--Nemsokára a templomba kell mennem,--folytatá a kanonok, a grófnéhoz +fordulva s nagylelkűleg időt engedve Atlasz úrnak, hogy leküzdhesse +zavarát,--a szertartás kilencz órakor kezdődik s nem akarnám +megvárakoztatni a hivők nagy tömegét. + +--Zsúfolt ház lesz,--szólt közbe Atlasz úr, hogy e divatos kifejezéssel, +mely t sokszor olvasott az újságokban, helyre üsse elöbbi csorbáját. + +Most a kanonok is elpirúlt és Eveline grófné titokban bosszúsan +megrántotta apja kabátját, hogy hallgasson. + +Bogdán apát-kanonok úr azonban igen elnéző és nagylelkű volt és semmi +sem zavarta meg leereszkedő nyájasságát. Tüntetőleg barátságos akart +lenni e napon a szegény zsidók iránt, mert remélte, hogy az ünnepélyről +hosszú tudósítás fog megjelenni a fővárosi hírlapokban, melyek kellőleg +méltányolni fogják szabadelvűségét és elfogulatlanságát, a mi a +kormánykörök figyelmét is reá vonhatja és útat készíthet a püspökségre. +E messzeható terv szálai közé tartozott az is, hogy nagy érdeklődéssel +kérdezősködött Atlasz úr másik kedves fia, a miniszteri titkár után, ki +mint hallja, szintén lerándult e szent ünnepre, s midőn hallotta, hogy +Manó bizonyosan anyjánál lesz, barátságosan megkérte Atlasz urat, +vezesse tisztelt nejéhez, mielőtt a templomba indulna. + +--Az öreg asszony meg fog pukkadni a büszkeségtől, ha az apát-kanonok úr +az ő szobájába megy,--kiáltott Atlasz úr lelkesülten.--Szaladok előre s +megmondom neki, hogy tegye föl az új fejkötőjét. + +És valóban nagyon büszke és boldog volt az öreg asszonyság, midőn a +hatalmas egyházi méltóság szobájába lépett, és barátságosan megkérdezte +egészségi állapotát, és elmondta, hogy Sándor fiát a püspök is nagyra +becsüli, mint a legbőkezűbb egyházi patrónust, hogy Evelin grófné +valóban díszére válik a Szádváry grófcsaládnak és hogy régóta kivánt +személyesen találkozni Manóval, kit eddig csak híréből ismert. +Összeesett ránczos arcza szinte megszépült a sugárzó örömtől és szemei +csillogtak a könnyektől, midőn ez egyházi magas méltóság ily szép +elismeréssel beszélt gyermekeiről és látta, hogy gyermekei olyan +műveltek, olyan könnyedén és fesztelenül viselik magokat e főúrral +szemben, mintha magok is született nagy urak volnának. Eszébe jutott a +marmarosi rusznyák falu és a szegényes bolt, és lelke mélyében hálát +adott az Istennek, hogy valósággá tette akkori vigasztaló reményét és +gyermekeik dicsőségében elégítette ki a szülők becsvágyát. + +Miután az apát-kanonok úr boldoggá tette az egész családot s a legjobb +hangulatot keltette bennök az egyházi hierarchia iránt, fölült a +plébános kocsijára, mely még mindig várt reá a lépcső előtt, és +visszahajtatott a faluba, a nagy szertartásra. + +Atlasz úr föl akarta használni a rövid időközt, hogy Sándorral néhány +szót váltson és megmutassa neki a nagy fontosságú levelet. De hiába +nézett körül utána; a kanonok távozása után Sándor is eltünt. + +Nem volt pedig idő keresésére, mert az úri fogatok egymás után hajtottak +be a kastély udvarára s az egész családnak elég dolga volt a vendégek +elfogadásával. A vidék valamennyi úri családja hivatalos volt a nagy +napra, s mindnyájan el is jöttek, a mint otthon egymás közt nevetve és +vállat vonva mondogatták, azért, hogy a zsidó uraskodáson mulassanak, de +igen nyájasak és udvariasak voltak s nem mutatták, hogy rossz néven +veszik az Atlaszok gazdagságát vagy hogy tolakodásnak tartják a +meghívást. Nagylelkűleg úgy tették magokat, mintha egészen magokhoz +hasonlónak tartanák az Atlasz-családot és tüntetőleg grófnénak +szólították Evelinet, mintha éreztetni akarnák, hogy egészen elfeledték +a család kellemetlen és szégyelni való multját. Ez igen nagy +elégtétellel tölté el lelköket s megvigasztalá saját szegénységöket, +melynek különben pirulni kellett volna az összehasonlítástól. + +Csak egyetlen egy volt a vendégek közt, a kinek gazdagsága nemcsak +versenyzett az Atlasz-család vagyonával, hanem tetemesen fölül is multa: +a sarlósi uradalom új úrnője, a szép és kövér özvegy Volkán Ádámné. Új +alak volt a vidéken s az úri családok nagy részével csak itt ismerkedett +meg; de hírből már jól ismerték roppant gazdagságát, s ámbár forrásáról +nagy megvetéssel beszéltek magok közt és több tréfás vagy lenéző +megjegyzést tettek a bajuszos menyeskére: reája is kiterjesztették azt a +jótékony fátyolt, melylyel a világ nagylelkűleg el szokta takarni a +gazdag emberek kétes múltját, ha gazdagságukból hasznot remél a maga +számára. A bajuszos menyecskét mindenfelől mosolygó arczok, meleg +kézszorítások, bókok, hizelgések vették körül s bizonyára nem az úri +társaságon múlt, hogy nem akart jobb kedve lenni, hogy folytonosan +idegesen nézett jobbra-balra, mintha keresne valakit, és egy párszor +keményen megcsípte karját érdemes nagybátyjának, a ki bűnbánólag +fölhúzta vállait és tagadólag rázta fejét, ha kérdőleg rászegezte +haragos fekete szemeit. + +[Illustration: A szomszéd falvak lakosai is eljöttek, zászlók alatt és +létániákat énekelve.] + +Ezalatt azonban megkondultak az új harangok s Atlasz úr megmagyarázta +vendégeinek, mennyit nyom minden harang, ki öntötte és mennyibe került. +De már nem igen hallgattak rá kivéve Góg Ferenczet, ki hódoló +tisztelettel és vonagló alázatossággal figyelt szavaira; a többiek +siettek kocsikra ülni, hogy részt vegyenek az isteni tiszteletben. A nép +is nagy tömegekben tódult a templom felé; a szomszéd falvak lakosai is +eljöttek, zászlók alatt és létániákat énekelve, hogy tanúi legyenek a +ritka templomszentelési ünnepnek. A templom annyira tele volt, hogy igen +sokan kívül maradtak és nagy zsivajjal tolakodtak és lökdöstek egymást a +főkapu előtt. + +Az első padok posztóval voltak bevonva. Itt foglaltak helyet az úri +társaság hölgyei s úgy tettek, mintha imádkoznának bársonykötésű, +aranyszegélyű imakönyveikből; csak a bajuszos szép özvegy tartotta +fölöslegesnek, ily látszattal szolgálni épületes például a népnek, s le +nem vette szemét Sándorról, ki magában ült a szentélyben, oldalt álló +kis padban, mint az egyházi kegyúr díszhelyén, s e kiemelkedő +helyzetében igen zavartnak és nyugtalannak látszott és vagy a templom +boltozatát vizsgálta vagy a földre szegezte szemét. A férfiak, falusi +úri szokás szerint, a sekrestyében gyűltek össze, s vagy megjegyzéseket +tettek az imádkozó hölgyekre vagy zajosan vitatkoztak a politikáról és +termésről. Egy időre Atlasz úr is bepillantott ide s az ajtóból +gyönyörűséggel szemlélte Sándor fiának dicsőségét a külön padban, s +magán kívül volt büszkeségében, mikor látta, hogy a papok meghajlottak +előtte s külön meghintették szentelt vízzel és megfüstölték tömjénnel. +Pedig mennyi pap volt itt és mily czifrán voltak öltözve! Az +apát-kanonok nagy fején majdnem akkora süveg volt, mint ő maga s csupa +aranyhímzés volt a palástja, és mellette a szomszéd falvak papjai +valamennyien drága aranyos ruhákban pompáztak, melyek mind az +Atlasz-család pénzéből kerültek ki. A harangok zúgása, az orgona zenéje, +a papok és hivők éneke, minden az Atlasz nevet hirdette és magasztalta, +s Atlasz úr kénytelen volt ismét a szabad levegőre sietni a +sekrestyéből, mert feje már szédülni kezdett a nagy dicsőségtől, zajtól +és melegségtől. + +Különben is haza kellett sietnie, hogy utána nézzen a lakomái +készületeknek. Mindennek készen kell lennie, mire az isteni tisztelet +véget ér s a nagyúri vendégsereg a kastélyba tódul ebédre. Olyan ebéd +lesz, a milyen még nem volt ezen a vidéken. Ilyenkor szükség van a +háznál az okos főre. Az öreg asszony ugyan otthon maradt, de annak semmi +hasznát sem lehet venni, mert minden csirkének halálát külön megsiratja. +Eveline is otthon maradt, de ő maga egyedül nem képes megfelelni az +ezerféle teendőnek. Atlasz úr tehát haza siet; de bármennyire siet, +útközben megáll a vásáros sátraknál, s próbából és mulatságból alkudozni +kezd pántlikára, selyem kendőre s más efféle falusi piperére. A sátoros +zsidó nem tudja, hogy a földesúr alkudozik vele és meg akarja csalni. +Atlasz úr jóízűen mosolyog sikerült tréfáján, s miután szakértelmével +egészen sarokba szorította a sátoros zsidót, megmondja neki kilétét s +nem veszi meg a pántlikát. Elégedetten megy tovább, kezeit dörzsölve és +magában nevetve a sátoros zsidó hüledező arczkifejezésén. Eszébe jut a +régi idő, mikor még ő is így mérte a pántlikát s így esküdözött egy +krajczár nyereségért, s hálát ad az Istennek, hogy megáldotta törekvését +és hogy módot adott neki, úri rangra emelni családját s megkímélni +gyermekeit az élet aprólékos és szennyes küzdelmeitől. + +Olyan elégedett és boldog, hogy minden kellemetlenségét elfelejti, nem +jut eszébe Sándor végzetes szerelme sem, mely megakadályozhatná +családjának emelkedését. Nem gondolt Boglár Kálmánra és leányára sem, és +mégis,--mily csodálatos játéka a képzelemnek!--egyszerre, egy pillanatra +úgy rémlett szemének, mintha Boglár Klárát pillantotta volna meg a +plébánia-ház ablakában. + +Megrezzent, megdörzsölte szemét s újra erősen oda nézett az ablakra. +Üres volt, senkit sem látott. Bizonyosan káprázat játszott az előbb +szemével, képzelődése ámította el. De jó kedve megszünt, s igen +kellemetlen és kényelmetlen érzésnek adott helyet. Gyors léptekkel, +csaknem futva sietett ki a faluból, a kastély felé, mintha menekülni +akarna a boszantó vizió elől. Azután eszébe jutott, hát ha mégis jól +látott, hát ha csakugyan megint eljött e leány, hogy befejezze vészes +munkáját s elrabolja tőle fiát? Megtapogatta zsebében a levelet, de ez +sem nyugtatta meg egészen. Sokkal könnyebb lenne elbánni Sándorral, ha a +leány nem volna itt; de ha ismét bűvös körébe jut, ki tudja, fog-e +hallgatni a legvilágosabb bizonyítékokra? Vajjon csakugyan itt van-e a +leány vagy képzelete mutatta alakját? Ez a gondolat kínozta folytonosan, +mialatt hazaért a kastélyba, s ezen évődött, míg fölhordatta a pinczéből +a boros palaczkokat és személyesen ügyelt föl, hogy a nagy ebédlőben a +hosszú patkó-forma asztal a legdíszesebben legyen fölterítve. + +Kétségei rettentő megoldást nyertek, midőn a hosszú szertartás végével a +vendégsereg visszaözönlött a kastélyba és az ebédlőbe gyűlt. A hullámzó +tömegben, mely helyét kereste az asztalnál, ott látta világosan, el nem +vitázhatólag, Boglár Kálmánt és leányát, még pedig az apát-kanonok úrral +beszélgetve. E magas egyházi méltóság igen melegen szorongatta Boglár +Kálmán kezét és a lehető legnyájasabb mosolygással intett nagy fejével +Klára felé, midőn Eveline grófné felszólítá, hogy foglalja el helyét +mellette, az asztalfőn. A többiek is megtalálták ezalatt helyeiket s +nagy székzörgéssel telepedtek az asztalhoz. Klára Sándor mellett ült, s +Atlasz úr szótlanúl, csaknem megdermedve roskadt székére az asztal +végén. Szerencsére oly keveset törődtek vele, hogy senki sem vette +észre, mennyire ki van kelve rendes formájából. + +[Illustration: A vendégsereg visszaözönlött a kastélyba és az ebédlőbe +gyűlt] + +A vendégek ettek, ittak, suttogtak, kiabáltak, nevetgéltek, s Atlasz +úrnak az asztal végén elég ideje maradt háborítlanul magához térni +fájdalmas meglepetéséből. Nem szólt semmit; a vendégek sem foglalkoztak +vele, rájok nézve az igazi házi úr Sándor, az igazi házi asszony Eveline +volt, s az öregeket legfölebb úgy vették, mint ráadást. A két ráadás az +asztal végén egészen egymásra volt hagyva, és senki sem hallotta, mily +méltatlankodó szavakkal fejezte ki Atlasz úr fölháborodását felesége +előtt ez emberek tolakodásán, kik hivatlanul asztalához mertek ülni. +Csak Boglár Kálmán kiáltott egyszer át hozzá kedélyesen az asztal túlsó +oldaláról: + +--Úgy-e, kellemesen megleptünk, öreg? Különben gondolhattad, hogy +kíváncsi voltam a hatásra, melyet nagy oltárképem tesz a szakértőkre. + +--Az oltárkép impozáns,--szólt közbe az apát-kanonok az asztalfőről,--s +valóban dicsérnünk kell a művészt, ki ily megragadó kifejezést tudott +adni az egyház egyik legmagasztosabb eszméjének. Isten éltesse! + +A tornáczon felállított czigányok azt hitték, hogy a kanonok úr valami +felköszöntőt fejezett be és tust húztak. A vendégek, magok sem tudva +miért, éljenezni kezdtek, a pezsgős palaczkok dugói hatalmasan +durrogtak, a poharak egymás után ürültek ki, a jó kedv és zaj +tetőpontjára hágott, és az apát-kanonok úr, kit a czigánytus szónoki +kötelességére figyelmeztetett, fölemelkedett helyéről, föltartotta tele +poharát s ünnepélyes és kenetes hangon hosszú felköszöntőt mondott. + +Először Atlasz Sándor ő nagyságára, a tiszavégi egyház nagylelkű +kegyurára, kinek vallásos buzgósága és bőkezűsége hozta létre a mai szép +és lélekemelő ünnepélyt. Aztán Szádváry Eveline grófné ő méltóságára, +kinek lekötelező szívességéből most e dúsan terített asztalnál +örvendeznek háládatos szívvel az Isten áldásának. Továbbá Atlasz Manó ő +nagyságára, ki országos gondjai közepett is talált időt, hogy eleget +tegyen buzgó szíve áhítatos vágyainak s jelenlétével emelje e nagy +vallásos ünnepély díszét. Végül,--és itt különösen fölemelte hangját az +apát-kanonok úr és arczán minden vörös szeplő a jóakaró leereszkedés +egy-egy fényes napja gyanánt ragyogott,--nem mellőzheti hallgatással e +három kitűnő testvér tiszteletre méltó szüleit, kik--bár magok idegen +akolhoz, tartoznak--ily kiváló gyermekekkel ajándékozták meg az egyházat +és hazát; ő--az apát-kanonok úr--nem tagadja, hogy bizonyos tekintetben +mindnyájan emberek vagyunk s vannak oly közös emberi javaink, melyeknek +élvezetéből senkit sem zárhatunk ki, mint az egészség és hosszú élet: +nem hiszi tehát, hogy bárki is akadna e díszes társaságban, ki +ellenmondana neki, midőn e derék öreg házaspárnak is jeles gyermekei +mellett, tartós egészséget és hosszú életet kíván. Éljenek! + +A czigányok tust húztak, a vendégek ordítottak, a poharak összecsengtek. +A közelebb ülők még Atlasz úrral és nejével is koczintottak, sőt az +apát-kanonok egyenesen hozzájok ment és koczintott velök. Az öreg +asszonyság sírt örömében és büszkeségében, sőt a pillanat fölemelő +hatása alatt Atlasz úr is elfeledte egy perczre titkos bánatát, s a +földi dicsőség legmagasabb ormára emelkedett, de csak azért, hogy a +következő perczben a legmélyebb örvénybe zuhanjon. + +Most a plébános emelkedett föl s figyelmet kért szavainak. Röviden óhajt +felköszönteni egy ifjú párt mely önmagában sokkal boldogabb, hogysem +hosszas szavakkal kellene boldogságot kívánni számára. De mielőtt +elárulná, kire emeli poharát, egy kellemes hírt kell közölnie a +jelenlévő úri társasággal. Atlasz Sándor ő nagysága, a mai ünnep bőkezű +hőse, plébániájának nagylelkű kegyura, tegnap a székesegyházban örök +hűséget esküdött a kitűnő művész, Boglár Kálmán szeretetreméltó Klára +leányának. Kívánja tehát, hogy az Úristen e boldog párt sokáig éltesse! + +Nem számítva, a híres történeti felköszöntőket, melyek országok, +nemzetek sorsát döntötték el, alig tett valaha toast oly nagy hatást, +mint a plébános úré. A vendégek közűl a legtöbben nem ismerték Klárát, s +már az ebéd elején csodálkozva kérdezgették egymástól a fiatal nő +kilétét, ki a házi úr mellett ül s oly fesztelenül beszélget vele. Nagy +volt tehát meglepetésük, midőn meghallották a valót, s ámbár meglehet, +hogy néhány vidéki kisasszony és az eladó leányokkal rendelkező szülők +keblében egy pillanatra valami kellemetlen csalódás érzése mozdult meg, +mégis jó magyar szokás szerint, a toast befejezése és a tus fölhangzása +után, az első meglepetés elmultával általános volt a zajos éljenzés, +dobogás, pohárcsengés, s mindenki sietett szerencsét kívánni az új +párnak. Az egyetemes tolongásban senki sem vette észre, hogy az öreg +Atlasz halálsápadtan dőlt hátra székén s feleségével együtt közel volt +az ájuláshoz, hogy Eveline grófné fölugrott székéről s ajkai ketté +nyíltak, mintha mondani akarna valamit, de nem juthatott szóhoz, mert az +apát-kanonok a legmelegebb szavakban kivánt neki és családjának +szerencsét e kitűnő választáshoz, és hogy Manó apjához sietett, fölrázta +dermedtségéből s haragos arczczal fülébe súgta: A levelet! miért nem +mutattad meg a levelet? Senki sem vette észre az ijedségnek és +fölháborodásnak e jeleit, csak Klára, és gondtalan vidám arczán egy +pillanatra a kellemetlen meglepetés fellege vonult át, mintha csak most +jutna eszébe, hogy férje családjában nem is láthatják szívesen. De a +következő pillanatban megfogta kezét Sándor és szüleihez vezette. + +--Édes atyám, édes anyám,--mondá oly halkan, hogy a közelebb állók sem +hallhatták, talán maga Klára sem,--ha szerettek, ha boldogságomat +akarjátok, nyugodjatok meg választásomban és áldjatok meg engem, +áldjátok meg nőmet. + +És Atlasz úr, utoljára is, jobban szerette fiát, hogysem végsőig vigye +az ellenállást, s az ő kedvéért megölelte azt a nőt, kit szíve mélyéből +gyűlölt. Megölelte, mert fia kívánta, de nem bocsátott meg neki. + +Ezt azonban senki sem látta; az éljenzés, üdvözlés, szerencsekivánás, +koczintás újult erővel hangzott, s mindenki azt hihette, hogy valóban +egy hosszú, boldog házasság első napját ünneplik. + +De Góg Ferencz ellenkező véleményen volt. Oda hajolt Lillához, kinek +szemei villámokat szórtak, s ajka, keze, mindene reszketett a +fölindulástól s vígasztaló hangon, bár egy kissé félénken fülébe súgott +a katonás, bajuszos menyecskének. + +--Magyarországban a házassággal még nem ér véget a szerelmi komédia. +Hála Istennek, van még elválás is. + +[Illustration] + + + + +VIII. + +(Atlasz úr baklövései.) + + +Ha Atlasz úr zűrzavaros kábultságában, mely a plébános toastja és a rá +következő ünnepélyes jelenet után elfogta lelkét, gondolkozni tudott +volna, megtalálta volna magyarázatát annak, a mit tegnap nem tudott +megérteni: miért izente Sándor kétszer is a székvárosból küldött +sürgönyében, hogy minden jól megy? Ez az ismételve papírra tett három +szó valóban nem volt más, mint a túláradó boldogság kitörése, melynek +másképen még nem lehetett kifejezést adni. Mikor Sándor a plébános +kocsijára ült, hogy vele együtt a székvárosba hajtson, nem merte +remélni, hogy mint Klára férje tér onnan vissza. + +Nem mintha atyjának ellenzésétől tartott volna. Attól a naptól fogva, +midőn először beszélt vele szerelméről, meg volt győződve, hogy +bármennyire kedve ellen, de mégis bele fog nyugodni házasságába, s annál +könnyebben és simábban fog menni a dolog, mennél hamarabb lép eléje a +bevégzett ténynyel. De a tényt bevégzetté tenni, ebben látta a legfőbb +nehézséget. Mentől tovább gondolkozott róla, annál jobban elfogta lelkét +az a csüggedés, mely együtt jár az igazi szerelemmel, mikor még nem +tudja, viszonzásra talált-e, és egybeveti saját érdemetlenségét az +imádott lény tökéletességével. Visszaidézett emlékébe mindent, mit +Klárán tapasztalt: mosolygását, melylyel üdvözölte, nevetését, melyet +tréfája vagy néha ügyetlensége gerjesztett, szavait, még a +legközömbösebbeket is, melyeket vele váltott; s bár egy-egy pillanatra +úgy vélte látni, hogy szerelem napfénye csillan föl az összehalmozott +emlékek mögül, bizalmatlansága csakhamar erőt vett rajta s gúnyosan azt +súgta fülébe, hogy az a nyájasság, melyben oktalan reménye szerelmet +lát, nem egyéb, mint a nagyvilági hölgy megszokott modora, és esetlen +falusi tuskónak szidta magát, a kihez csak vagyonáért mehetne valaki +nőül. + +De arra egy perczig sem gondolt, hogy Klára vagyonáért menne hozzá. +Méltatlannak találta volna e gondolatot mind a leányhoz, mind önmagához. +A szegény leány oly magasan állt fölötte az ő szemében, hogy szegénysége +s az ő gazdagsága számba sem vehető különbség volt a másik nagy +aránytalanság mellett. Az első harcz tehát, melyet atyjával vívott s +melynek eredményéről már előre biztos volt, csak a kisebb és könnyebb +küzdelem volt; a másik, a nehezebb, Klára szívének meghódítása, csak +ezután következett. + +Mindezt elmondta őszintén, leplezetlenül a plébánosnak, kit meghittjéül +választott szerelmi ügyében. Elmondta, hogy Klárát szereti és nélküle +boldogtalan lesz, s elmondta, hogy atyjának nincs kedvére e házasság, de +tudja, hogy végre mégis bele fog nyugodni. + +--Erről én is biztos vagyok,--monda a plébános.--Az öreg úr a maga régi +fogalmai szerint nem is tartja igazi házasságnak a hozomány nélküli +házasságot. De ez könnyű akadály. Egyházi törvényeink szerint a szülők +beleegyezése nem szükséges a házasság érvényességéhez. + +--És atyám igazán szeret engem, s utoljára is bele fog nyugodni abba, a +mi boldoggá tesz, egyházi törvények nélkül is,--tevé hozzá Sándor. + +--Ezt mondom én is. Az ő ellenzése nem magáért veendő figyelembe, hanem +Klára miatt. Ismerem ezt a leányt. Ha észrevenné, hogy az ön családja +nem szívesen látja vagy épen tolakodónak tartja, soha sem lenne az ön +nejévé, bármennyire szeretné különben. + +--Nem szabad észrevennie,--kiáltott Sándor ijedten. + +--Ezt meg tudnám akadályozni. + +--De hogyan? Az öreg,--bármily elismeréssel vagyok szorgalma, +szerénysége, realitása iránt,--valljuk meg, sokkal járatlanabb a +nagyvilági modorban, hogysem el tudná rejteni ellenszenvét. És ha ön +Klárát mint jegyesét vezetné eléje, attól tartok, úgy fogadná, hogy a +büszke leányt örökre elriasztaná öntől. + +Sándor egy ideig gondolkozva nézett a plébános arczára, aztán örömmel, +mintha nagy fölfedezést tett volna, fölkiáltott. + +--Nem mint jegyesemet, hanem mint nőmet vezetném eléje. Akármit tenne az +első pillanat meglepetésében, Klárát többé nem riaszthatná vissza, és +sokkal jobban szeret, hogy később bele ne nyugodnék a meg nem +változtatható ténybe. Csak az a kérdés, lehetséges-e a titkos házasság? + +--Ha én előttem esküsznek meg, az érvényes és törvényes házasság lesz, +akár titkon, akár nyilvánosan, akár itt, akár másutt történik. Ez tehát +nem kérdés. Az egyetlen egy kérdés csak az: akar-e Klára az ön nejévé +lenni? + +--Ah! igaza van. Ez az igazi nagy kérdés. + +--A melyre egyikünk sem képes választ adni. + +--Ön jól ismeri Boglárékat, főtisztelendő úr. Mit gondol,--mit +hisz,--mit vett észre, lehet-e reményem? + +--A mi engem illet, őszintén megvallom, nagyon óhajtanám e házasságot, s +tehetségemhez képest rajta lennék, hogy teljesüljön. Azt is tudom, hogy +Boglár Kálmánnak sem volna ellene kifogása, sőt nagy örömmel adná +beleegyezését... + +--De a leány! a leány! + +--Attól, legjobb lesz, ha egyenesen maga kérdi meg. A mint én ismerem, a +közbenjáró nála inkább ártana, mint használna. + +--Megkérdjem? Hol van hát? Hova fordúljak? Írjak neki? Tudja, hogy a +tollal nem igen tudok bánni, még kevésbbé, mint a szóval, pedig ebben +sem vagyok valami nagy mester. + +--Jobb szóval, mint tollal. Én azt tanácslom, vesse el bizalmatlanságát, +álljon Klára elé s őszintén, nyiltan kérdezze meg tőle, akar-e nejévé +lenni? + +--És ha azt feleli, hogy nem akar? + +--Akkor nem is lesz, és nincs az a hatalom, mely rá kényszerítse. De +miért csüggedjünk? Miért ne reméljük a jobbat? + +--Ön a jobbat reméli?--kérdé mohón Sándor. + +--Remélem, de biztosat nem mondhatok,--felelt kitérőleg a plébános. Újra +csak oda térek vissza; ha bizonyosat akar tudni, forduljon a +legilletékesebb forráshoz. + +--De mikor úgy félek a lesujtó választól,--mondá Sándor, újra visszatérő +csüggedéssel.--Ez a bizonytalanság bármilyen kínos, mégis van benne +valami édes, mert egy-egy pillanatra mégis fölvidámít a remény. De a +rideg valóság, a kérlelhetetlen, visszavonhatatlan +megtagadás--nem--ennek nem merem kitenni magamat. + +--Soha sem tapasztaltam, de mindig hallottam, hogy a szerelmesek +gyávák,--felelt a plébános vállat vonva,--hanem ilyen gyáva szerelmest +még soha sem láttam. + +--Gyáva, gyáva!--mondá Sándor elpirulva.--Épen ebből láthatja, hogy +igazán szeretem. Elégszer voltam bátor ott, hol nem szerettem; az igaz +szerelem, úgy látszik, gyávává teszi a szívet. Hiszen még azt sem tudom, +nem jövök-e későn, nem szeret-e már más valakit Klára? + +--Biztosítom, hogy nem!--kiáltott a plébános szokatlan erélylyel. Nem +szeret, senkit sem szeret. Szíve egészen szabad, ha csak ön nem vette +még be. + +--Megkérdem, megkérdem tőle, minél előbb,--mondá Sándor, kinek +csüggedése, a szerelmesek örök törvénye szerint, egy pillanatra ismét a +reménynek hagyott helyet. + +--Ha akarja, ezt még ma vagy holnap megteheti. Kocsim készen áll, be +kell rándulnom a templomszentelés ügyében a székvárosba. Jőjjön velem, +ott tisztába jöhet mindennel. Klára több nap óta itt van atyjával, ki a +püspöki kápolna képeit javítja. Ha kedve van velem jönni, siessen haza, +készüljön fel, félóra múlva udvarán leszek kocsimmal. + +Így történt, hogy mialatt Atlasz úr a vasútnál várta másik két +gyermekét, kiknek segítségével meg akarta akadályozni Sándor házasságát, +ez épen akkor indult leánykérő útjára. + +Ugyanabba a fogadóba szálltak, hol Boglár Kálmán lakott leányával. A +főpinczér, ki mint régi ismerősét üdvözölte a plébánost, +kérdezősködésére azt válaszolta, hogy Boglár úr Bogdán kanonoknál +ebédelt s még nem tért haza. A kisasszony itthon maradt, szobájába +vitette az ebédet s most ott van. + +--Mintha csak mi rendeztük volna el az egész helyzetet,--szólt a +plébános Sándorhoz.--Nekem úgy is beszédem van Bogdán kanonokkal, +egyenesen oda sietek hát; ön pedig szedje össze bátorságát, menjen be +Klárához, beszéljen vele őszintén, s remélem, mire visszajövök, mindent +rendben fogok találni. + +És valóban rendben talált mindent. Mikor egy óra múlva a két Boglár +visszatért a fogadóba s benyitott a szobába, Klára vidáman, boldogan +lépett atyja elé és Sándort, kinek arcza sugárzott a boldogságtól, +kezénél fogva hozzája vonta e szavakkal: + +--Van szerencsém bemutatni vőlegényemet. + +Hogyan jutottak ide? Sándor maga legkevésbbé tudta volna megmondani. +Minden, a mi történt, úgy kavargott fejében, mint valami zűrzavaros +álom, melyből egyszerre napfény, madárdal, meleg tavaszi szellő ébreszti +föl. Homályosan emlékezett arra, hogy midőn félénk kopogás után a +szobába lépett, Klára meglepetve, örvendve ugrott föl az asztal mellől s +oly őszinte mosolylyal nyújtott neki kezet, hogy egyszerre csodálatos +módon megszállta a bátorság és beszélni kezdett. Hogy mit beszélt össze, +azt nemcsak most nem tudná megmondani, de akkor sem tudta. Eleinte úgy +rémlett szemének, a leány sem értette, s meglepetve, csodálkozva nézett +rá; de utoljára mégis megértette és kezét nyújtotta feléje. «Hiszi-e, +hogy boldoggá fogom tenni?» ... mintha ezt kérdezte volna tőle; de azt +már nem tudta, mit felelt rá, csak arra emlékezett még, hogy magához +vonta kezét és átölelte derekát, és a leány vállára hajtotta fejét, s +könnyezve és mosolyogva mondta: «Ki hitte volna, hogy a jó pajtásságból +szerelem legyen?» + +Boglár Kálmán hangos örömmel üdvözölte leánya vőlegényét és jókedvű +czélzásokat tett a sok vadászatra, melyet együtt végeztek s utoljára is +egymást lőtték sziven. De azután elkomolyodott, s nála szokatlan +ünnepélyességgel monda: + +--Gyermekeim, az én megegyezésem és áldásom még nem elég. Ne feledjük, +hogy Sándornak is vannak szülei. Azt kérdem tehát tőled, fiam: tudják-e +ők is e szép szándékodat és biztos vagy-e megegyezésökről? + +--Tudják,--felelt Sándor és igazat is mondott. A kérdés második részére +azonban csak kitérőleg mert válaszolni:--és sokkal jobban szeretnek +engem, hogysem megtagadnák tőlem megegyezésöket és áldásukat. + +Klára nem is nagyon figyelt e szóváltásra s eszébe sem jutott, mélyebben +behatolni e kérdésbe vagy ki nem elégítőnek találni Sándor kitérő +válaszát. Azon idő alatt, melyet a tiszavégi kastélyban töltött, ő is +egészen belejutott az ott uralkodó áramlatba, mely határozottan +kedvezőtlen volt az öregek tekintélyének, s abból állt, hogy mindenki +Sándort tekintette az igazi úrnak s nem igen vette számba az öregeket. +Atlasz úr és neje rajongó szeretetökkel magok adták erre a legfőbb +példát s nem gondolták meg, hogy az így fölállított helyzet majd akkor +is megtartja erejét, mikor akaratuk összeütközésbe jöhet Sándoréval. +Klára így találta a helyzetet, így szokta meg, s a nélkül, hogy +tiszteletlenséggel viseltetnék Sándor szülei iránt, egyszerűen nem +gondolt reájok s eszébe sem jutott, hogy beleegyezésök egyáltalában +kérdésbe jöhetne, mikor Sándor akaratáról van szó. + +Igen világosnak és természetesnek találta tehát Sándor feleletét s nem +is törődött vele többé. Még azon sem ütközött meg, midőn a plébános, +atyjának régi jó barátja, csaknem testvére, kit gyermekkorától +megszokott nagybátyjának tekinteni, azt mondá, hogy legjobbnak tartja, +ha holnap rögtön megesküsznek és Sándor őt már mint nejét viszi haza. +Eredetinek találta e gondolatot, mely már azért is megnyerte tetszését, +mert eltért a közönséges chablontól. Mi természetesebb, mint hogy a kik +szeretik egymást, minél előbb egymásé legyenek, ha nem függ mástól, csak +saját akaratuktól és nem kell legyőzniök semmi akadályt? Azt a +nyárspolgárias szokást, hogy a menyasszony hónapokon át járjon lesütött +szemmel a boltokba bevásárolni és elpirulva fogadja az udvarias +boltoslegények szerencsekívánatait, mindig nagyon nevetségesnek találta. + +Csak akkor ötlött egy pillanatra eszébe, hogy e sietős és titkos +házasságkötésnek oka talán Sándor szüleinek ellenzése lehetett, midőn +azt a lesújtó hatást látta, melyet a plébános felköszöntője férjének +családjára gyakorolt. De ez is könnyű, elfutó felhő volt; gondtalan, +gyanútlan lelke gyorsan lerázta magáról a kellemetlen benyomást, s +egészen természetesnek, őszintének, mintegy köteles szentesítésnek vette +azt az ölelést, melylyel férjének atyja keblére fogadta s ezzel +kifejezte teljes megnyugvását. + +Pedig Atlasz úr nem nyugodott meg. És ha talán félénkség vagy fiának +szeretete el is némította volna, voltak mellette, a kik fölnyissák +száját és elhitessék vele, hogy épen fia iránt való szeretetből nem +szabad megnyugodnia. + +Mialatt a vendégek ebéd után kisebb-nagyobb csoportokra oszlottak s vagy +a kertben vagy a termekben sétáltak, mulattak, játszottak, beszélgettek, +s Klára egészen természetesen és könnyedén átvette a háziasszonyi +tisztet, mintha már évek óta belegyakorolta volna magát, és Sándor +férfi-vendégeinek különféle mulatságáról gondoskodott s egy négyes +tarokk-parthiet állított össze az apát-kanonok úr számára: Atlasz úr +szobájába vezette az öreg asszonyt s rendes székébe ültette az ablak +mellé, hol bőséges mulatsága akadt az úri fogatok szemlélésében. Sándor +házasságáról egy szót sem szóltak; az öreg asszonyság meg volt rémülve s +néha-néha egy félénk pillantást vetett férje arczára, mintha a jeladást +várná. De Atlasz úr néma és komor volt s szó nélkül kiment a szobából. + +Az ajtó előtt Góg Ferenczczel találkozott, ki leskelődni látszott rá. Az +érdemes férfiú vállai füléig föl voltak húzva s arcza a legmélyebb +fájdalmat fejezte ki. + +Megragadta Atlasz úr kezét s hosszasan, kimondhatatlan részvéttel rázta, +mintha nem találna szavakat e nagy szerencsétlenségben. Hallgatva mentek +tovább a tornáczon s Atlasz úr keserű arczczal figyelt az épület túlsó +szárnyából áthallatszó zajra. Góg Ferencz fájdalmasan vonaglott és fejét +rázta. + +--Szép toastot mondott a plébános úr, száz esztendeig éljen,--mondá +végre Atlasz úr. + +--Szegény húgom! szegény Lilla!--nyögött Góg Ferencz.--Ha a villám +sújtotta volna, nem lehetett volna úgy megdermedve. Eleinte attól +féltem, eszét veszti nagy fájdalmában. De a szívét elvesztette, ah! +örökre elvesztette. + +Ezalatt Atlasz úr szobájához értek. Góg Ferencz meggörnyedve nyitotta ki +az ajtót s engedelmet kért, hogy beléphessen és csendes magányban +átengedhesse magát nagybátyai szíve fájdalmának. + +A szobában találták Manót és Eveline grófnét. + +Manó a pamlagon ült s lábait az asztalra tette. E kaszinói helyzetben +egymás után csavargatta a papiros-szivarkákat és oly csípős füstöt +terjesztett el a szobában, hogy az ember szeme könnybe lábadt tőle. +Nagyon rosszkedvűnek és idegesnek látszott s lábával dobolt az asztalon. +Eveline az ablakmélyedésben állt és szemeit törölte. De a könnyeket nem +csupán Manó csípős szivarfüstje facsarta szeméből; lángoló arcza, +reszkető ajkai azt mutatták, hogy a grófné keblében hatalmas vihar +tombol. + +--Na?--mondá Atlasz úr, a mint megpillantá gyermekeit. + +--Na!--felelt Manó és új szivarkát csavart magának. + +--Ott hagytuk a vendégeket,--mondá Eveline grófné, újra könnyekre +fakadva haragjában.--Reánk ott többé nincs szükség, mi semmit sem +számítunk. Én legkevesebbet számítok; ott van már az egyetlen, az igazi +háziasszony, észre sem veszik az én távollétemet. + +Atlasz úr keserűen sóhajtott ez ingerűlt szavakra. Góg Ferencz nagyokat +nyögött s feje egészen elveszett vállai között. + +--A levelet! Miért nem mutattad meg a levelet?--kiáltott Manó, idegesen +dobolva lábával az asztalon. + +--Micsoda levelet?--kérdé Góg Ferencz, fülét hegyezve.--Bocsánatot kérek +tisztelt szomszéd uraim és méltóságos grófné,--folytatá előre lépve s +kimondhatatlan részvéttel nézve egymás után az Atlasz-család jelenlévő +tagjaira,--bocsánatot kérek, ha szavaim talán némi illetlen +kiváncsiságot látszanak kifejezni. Méltóztassék elhinni, nem a +kiváncsiság, hanem a legtisztább rokoni indulat rúgója kérdésemnek. +Igen, újra kimondom, s vágjanak bár izekre vagy űzzénnek örök +számkivetésbe, nem vonom viszsza kifejezésemet, a rokoni indulat. Én a +kitűnő Atlasz-család rokonának tekintem magamat, lélekben, szellemben. +Családi körünkben nyilt titok, hogy szeretett Lilla húgom, a milliomos, +és, nagybátyai elfogúltság nélkül mondva, valóban szép özvegy, mély és +kiirthatatlan szerelemmel vonzódik szerencsétlen eltévelyedett +Sándorunkhoz, s eltökélt szándéka volt nejévé lenni, kinek én ekképen +szerető nagybátyja lettem volna. És bármi csapást mért reánk a +sors--nem, nem a sors, hanem a hierarchiával szövetkezett proletariátus +cselszövénye--húgom szerelme örök és változatlan s én lélekben síromig +nagybátyja maradok szegény Sándorunknak.--E szent rokonsági kapocsnál +fogva bátor vagyok újra kérdeni, minő levél az, melyet meg kellett volna +mutatni? + +--Itt van, ez a levél,--mondá Atlasz úr, kinyitva nagy tárczáját s +átnyújtva az ügynök levelét, melyet Góg Ferencz mohón kikapott kezéből s +nagy figyelemmel végig olvasott. + +--Ezt a levelet,--mondá aztán igen ünnepélyes hangon,--nemcsak meg +kellett volna mutatni, hanem ezután is meg kell mutatni. Itt egy iszonyú +csalás esete forog fenn, melyet mi jogtudósok úgy nevezünk, hogy: error +in qualitate personae. Szerencsétlen Sándorunk nem azt vette el, a kit +gondolt, azaz helyesebben kifejezve, nem olyant vett el, a milyent +gondolt, s önnek atyai kötelessége, fölnyitni szemét szegény elámított +fiának. + +--Én is azt mondom,--tevé hozzá Manó, fölkelve a pamlagról. + +--Csalók iránt nem tartozunk semmi kimélettel,--mondá Eveline +grófné.--Föl kell nyitni Sándor szemeit. + +--Föl fogom nyitni Sándor szemeit,--fejezé be Atlasz úr teljes +meggyőződéssel.--Csak megvárom, hogy az apát-kanonok elutazzék, mert úgy +vettem észre, hogy ő is, meg a plébános is nagyon örültek Sándor +házasságának, s én nem akarom megharagítani a papokat. + +--A hierarchiát tiszteljük, míg az oltárnál marad,--mondá Góg +Ferencz,--de nem tűrjük, hogy családi ügyeinkbe avatkozzék. Ez +legnagyobb vívmánya az újkori civilisatiónak. De jól van, várjuk meg a +nagyságos apát-kanonok úr elutazását, annál inkább, mert vele +valószínüleg elutazik e szerencsétlen nő atyja is, a dilettáns festő +művész, és ő sem lesz útunkban. + +--Elutazik!--kiáltott Atlasz úr keserves arczczal.--Van is eszében! +Attól félek, hogy örökre itt marad s az én pénzemen játsza az urat. +Ismerem már ezt az ingyenélő népet. + +--Bízd csak reám ezt az embert,--mondá Manó henczegve.--Majd megértetem +vele finoman és aristokratikus módon, hogy elég volt egy +koldus-tarisznyát akasztani nyakunkba. Jót állok róla, hogy holnap ő is +itt hagyja a házat. + +Manó be is váltotta szavát. Másnap dél felé, midőn Bogdán kanonok +kijelenté, hogy ebédre nem marad itt, hanem rövid villás reggeli után +haza utazik: karon fogta Boglár Kálmánt és egy kis sétára hívta a +kertbe. + +--A kanonokkal utazol?--kérdé Manó, a mint a kertbe értek. + +--Nem,--felelt Boglár csodálkozva. + +--Úgy hát velem jösz a vasúton? Az esti vonattal indulok +Budapestre,--folytatá Manó. + +--Ejnye be sürgősen gondoskodol elutazásomról,--mondá Boglár Kálmán +nevetve. + +--Azt gondoltam, hogy sietni fogsz elhagyni apám kastélyát, mivel már +nincs több reparálni való kép a faluban,--felelt Manó finoman és +aristokratikusan. + +Boglár Kálmán meglepetve nézett az előkelő fiatal úrra; arcza egy +pillanatra elkomorodott, de csakhamar visszanyerte rendes kifejezését s +mosolyogva felelt: + +--Az én mesterségem nemcsak képek festése, hanem lovak idomítása is. De +ha te még ma elutazol, úgy valóban nincs itt többé semmi dolgom. + +Ezzel megfordúlt s egy platánfa tövében hagyta az elegáns fiatal urat, a +ki bamba képpel bámult utána s azon törte fejét, sértés vagy bók volt-e, +a mit hallott. Még nem jött tisztába e fontos kérdéssel, mikor Boglár +Kálmán már eltűnt szeme elől s belépett a kastély ajtaján. + +A lépcsőn a plébánossal találkozott, ki eljött, hogy jelen legyen Bogdán +kanonok ünnepélyes búcsúján. + +--Jó hogy talállak, papom,--mondá Boglár Kálmán, barátja karjába öltve +karját.--Valami fölfedezést tettem. Úgy látszik, nem vagyok szívesen +látott vendége az Atlasz-családnak. + +--Csak ma fedezted föl?--kérdé a plébános nyugodtan.--És mi vezetett e +nagy fölfedezésre? + +--Épen most adta ki útamat a henczegő Manó, s van okom hinni, hogy apja +megbízásából tette. + +--Hát aztán? Mi közöd hozzájok? E ház ura Sándor, és ő szívesen lát, +arról meg lehetsz győződve. + +--Hohó! nem úgy vagyunk. Te mindig csak a patrónust látod s neked könnyű +csak Sándort venni tekintetbe. De én itt nem a patrónus, hanem a házi úr +vendége vagyok. + +--Az öreget itt nem szokás figyelembe venni. + +--Eddig én sem vettem, mert eszembe sem jutott, hogy nem látna a +legnagyobb szívességgel. De most már tudom, hogy terhére vagyok, és ez +egészen más dolog. + +--El tudnád hagyni leányodat? + +--Klárát nem féltem. Fönn tudja ő magát tartani s boldogságára nem +szükséges az én segítségem. Férje szereti, erről meg vagyok győződve, s +ő is szereti férjét. Az esküvő előtt komolyan beszéltem vele, s tudom, +hogy nem érdekből ment a fiúhoz. Nem hittem volna, de igaz. Egyenes, +becsületes, őszinte fiúnak ismeri, s ez nyerte meg szívét. Elég az +hozzá, szeretik egymást, s ez elég Klárának, hogy ha a család nem is +fogadta nagy örömmel keblébe, föntartsa állását s boldog legyen. De +jelenlétemmel nem akarom bonyolúltabbá tenni helyzetét s megnehezíteni +küzdelmét. Elmegyek s élek tovább a magam módja szerint. Különben itt +maradsz te, s ha valaha szükség lesz reám, mindig ide szólíthatsz. + +Ezalatt fölértek az emeletre. A plébános az ebédlőbe ment, hol a kanonok +jelentékeny villás reggelivel erősítette magát a nehány órai kocsizásra. +Boglár Kálmán leányának szobájába sietett. + +Klárát meglepte és elszomorította atyjának szándéka. Soha sem gondolt +arra, hogy elváljanak egymástól; legkevésbbé most, midőn hányódott +életök után biztos és állandó révbe jutottak. Bizonyára szerelemből lett +Sándor nejévé, s maga az a gondolat, hogy atyjának nyugalmas életet +biztosítson, soha sem bírta volna arra, hogy szerelem nélkül kezét +nyújtsa valakinek; de szerelmi boldogságát emelte és tökéletessé tette, +hogy apja is osztozni fog jólétében és nyugalmában. Atyja azonban +könynyedén, mosolyogva felelt ellenvetéseire. Soha sem gondolt arra, +hogy állandóan leányának falusi magányában maradjon. Sokkal öregebb már, +hogysem megszokott életmódjával föl tudna hagyni, s azt hiszi, meghalna, +ha mindig egy helyben kellene maradnia. Már ő csak ezután is utazgatni +fog egyik barátjától a másikhoz, s vendég lesz ezután is mindenütt, mint +eddig volt. Most is több felé várják, hova eligérkezett; ha majd +leányára kerül a sor, őt is meg fogja látogatni, de csak mint vendég, +mert máskép nem tudna élni. Ne Jegyen hát leánya sem önző s hagyja őt a +maga módja szerint boldogúlni. + +Klárának meg kellett ebben nyugodnia, de mégis könnyezett a szeme, midőn +atyjától, életében először, hosszú időre elbúcsúzott. Annál jobb kedvű +volt Boglár Kálmán; nevetve ölelgette meg Sándort, a ki legalább nehány +hétre akarta itt tartóztatni, s kijelenté, hogy a legrosszabb ízlésnek +tartja, ha a szülők épen mézes heteikben alkalmatlankodnak +gyermekeiknek. Atlasz úrtól s az egész családtól is a legvidámabb +hangulatban búcsúzott el, s Klárának el kellett hinnie, hogy valóban +önzés volna tőle, ha visszatartaná atyját kalandos, vándorló életének +folytatásától. + +Atlasz úr arcza is földerűlt, midőn saját szemével meggyőződött, hogy +Boglár Kálmán úti ládája is föl van csatolva a kocsi bakjára, mely az +apát-kanonok urat a városba fogja vinni. Jó kedvében annyira ment, hogy +majdnem kezet csókolt Bogdán kanonoknak, midőn ez kenetes +ünnepélyességgel búcsút vett az Atlasz-családtól s megáldotta valamennyi +tagját, még azokat is, kiknek megáldására nem bírt hivatalos +fölhatalmazással. A kocsis lovai közé csapott, az apát-kanonok gyűrűs +kezével intett, Boglár Kálmán kendőjét lobogtatta s egy utolsó mosolygó +pillantást küldött leánya könnyes szemébe, s a hintó tova robogott, és +az Atlasz-család egyedűl maradt a kastélyban. + +Miután a plébános is a falu felé indúlt, Atlasz úr komoly arczczal +megfogta Sándor kezét és szobájába vezette. Betette az ablakot, becsukta +az ajtót, s fiának csodálkozó tekintetére zsebébe nyúlt s kivette onnan +a sokszor szerepelt nagy bőrtárczát. + +--Fiam,--kezdé ünnepélyes hangon s öntudatlanul utánozva Bogdán kanonok +imponáló modorát,--te minket tegnap megleptél, nagyon megleptél. + +--Eh, atyám!--vágott közbe Sándor,--ezen már túlestünk. Klára nőm lett, +te megáldottad, minek kezdjük újra az alkudozást? + +--Kezdjük újra az alkudozást? Ki akarja kezdeni az alkudozást?--kiáltott +Atlasz úr, egyszerre kiesve kanonoki tónusából.--Én csak azt mondom, +hogy te olyan hirtelen leptél meg engem a feleségeddel, hogy nem +nyithattam ki a szemedet az esküvő előtt. Apai kötelességemet teljesítem +tehát, midőn kinyitom szemedet az esküvő után. + +--Kinyitod a szememet?--kérdé Sándor, roppant csodálkozással.--Mit +értesz ez alatt? + +--Olvasd el ezt a levelet, aztán meg fogod látni, mit értek ez alatt. + +Sándor átvette a levelet és olvasni kezdte. Arczán eleinte csak +kíváncsiság látszott, de a mint vége felé közeledett, elsápadt, +szemöldei összehúzódtak s a papir reszketett kezében. Oly tekintettel +emelte szemét apjára, hogy Atlasz úr megijedt s szinte megbánta, hogy +felnyitotta fia szemét. + +--Ki írta ezt a levelet?--kérdé Sándor rekedten. + +--Alá van írva a neve,--felelt Atlasz úr félénken. + +--Jer velem,--mondá Sándor, megragadva apja kezét és az ajtó felé vonta. +De a mint a tornáczra léptek, megállt, mintha más jutott volna eszébe. +Melle erősen zihált, homlokán kiütött az izzadság. + +--Nem, nem hozzá,--mormogott, mintegy magához beszélve.--Előbb +világosság kell, meggyőződést akarok. Hazugság, nem lehet más! Tudom +már, kitől kérjek magyarázatot. + +--Jer velem,--folytatá, ismét megragadva apja karját s lesietett vele a +lépcsőn. + +--Hova megyünk?--kérdé Atlasz úr aggódva. + +--Menjünk, menjünk!--sürgeté Sándor izgatottan, mintha nem is hallotta +volna apja kérdését. Atlasz úr nem mert többet szólni s néma rettegéssel +haladt fia mellett. + +Átmentek a kerten, s a nyárfáktól szegélyezett úton a faluba jutva, +addig meg nem álltak, míg a plébániára nem értek. A plébános irodájában +volt, s ijedten s meglepetve ugrott föl íróasztalától, midőn a két +Atlasz szobájába lépett és meglátta Sándor dúlt arczát. + +--Uram,--kezdé Sándor, alig véve lélekzetet, s a gyors menéstől és +indulattól szakadozott hangon,--ön kezdettől tanúja és meghittje volt +szerelmemnek és segítségemre volt, midőn Klárát nőmmé tettem. Azt is +tudom, hogy Boglárékat régóta ismeri, s e levélből meggyőződtem, hogy +közelebbi viszonyban áll velök. Önnek tudnia kell mindent, mi rájok +vonatkozik, s kötelessége, nekem magyarázatot adni. + +--Mindenre kész vagyok magyarázatot adni,--mondá a plébános +csodálkozva.--Parancsoljon velem. + +--Klárát rágalmazták,--esküszöm, csak rágalomnak tartom,--nem tudom, nem +akarom hinni, hogy könnyelmű volt, hogy megcsalt, elámított, hogy +őszinte, szerető szívembe lopta magát, csak azért, hogy palástot +borítson becstelenségére. Rágalom, hazugság; de a rágalom tövist vert +szívembe, s önön áll, hogy kihúzza belőle. + +--Mit jelent ez?--kiáltott a plébános fölháborodva. + +--Olvassa el ezt a levelet,--mondá Sándor,--s azután feleljen. + +A plébános elolvasta a levelet, összehajtotta és asztalára dobta. + +--Ki tette önnel azt a rossz tréfát,--kérdé haragosan,--hogy kezébe adta +ezt a levelet? + +--Atyám. Ő tudakozódott Boglárék felől ügynökénél s ezzel a válaszszal +akarta megakadályozni házasságomat. + +--Miért nem mutatta meg hát e levelet az esküvő előtt?--kérdé a +plébános, vállat vonva. + +--Hogy mutattam volna meg az esküvő előtt, mikor nem híttak meg a +lakodalomra?--kiáltott Atlasz úr egyszerre ijedt és bosszús hangon. + +--Nem arról van most szó,--vágott közbe Sándor,--hanem arról, tud-e ön e +rágalomról valamit és kész-e róla fölvilágosítást adni? + +--Kész vagyok,--felelt a plébános.--Üljenek le és hallgassanak meg +nyugodtan. Biztosítom, hogy nyugodtan hallgathatnak. Két évvel +ezelőtt,--mint e levél is mondja, Klára jegyben járt egy fiatal +emberrel. + +--Mi a neve?--kérdé Sándor. + +--Nem hiszem, hogy ez életben valaha találkozhatnék vele. Azóta, a mint +tudom, tönkre ment, elzüllött, elaljasodott. Régi ismerősei egészen +elvesztették szem elől, csak néha-néha jön felőle valami hír, hogy +közönséges kalandor lett s egészen elmerült a fővárosi társadalom +posványába. + +--Mi a neve?--ismétlé Sándor, türelmetlenül. + +--Lándsa Jenő,--felelt a plébános.--Ez az ifjú akkor a legjobb +társaságban élt s csillogó külszínével még el tudta ámítani a világot. +Klára a gyermekleány rajongó szemével nézett reá és boldog volt, mikor +megkérte kezét. Egy pár hétig jegyesek voltak. Mindenütt együtt látták +őket, a miben semmi feltűnőt sem találhatott az, ki ismerte Klára +gyanútlan lelkét, önálló, csaknem férfias nevelését. Emlékezhetik, ön +iránt is így viselte magát, ismeretségök első napjától fogva; +akárhányszor lovagoltak, vadásztak egyedül a nélkül, hogy ön ebben +valami feltünőt látott volna s ne találta volna egészen természetesnek. + +--Én akkor még nem szóltam neki szerelemről,--mondá Sándor +elgondolkozva. + +--Mondja inkább, hogy becsületes ember volt,--s nem élt vissza a +helyzettel, melyet ez ártatlan lélek gyanútlan fesztelensége teremtett. +Lándsa Jenőnek, a mint utólag megtudtuk, soha sem volt komoly szándéka +Klárát nőül venni. Az egész eljegyzési játék egyszerűen arra szolgált, +hogy közelébe férhessen. Fogadott czimboráival, hogy diadalmaskodni fog +Klárán. Egy este elrejtőzött szobájában, s midőn a leány már bezárkózott +és nyugalomra készült térni, rá támadott, vakmerően, szemtelenül, +erőszakosan. De rosszúl számított. Klárának nemcsak modora, szokásai, +kedvtelései voltak férfiasak, hanem ereje is. Nem sikoltott, nem ütött +zajt, hanem úgy eltaszította a nyomorúltat, hogy a földre bukott. Azután +fölkapta pisztolyát s azzal fenyegette, hogy rögtön lelövi, ha el nem +hagyja szobáját. Lándsa ijedtében, vagy inkább számításból, az ablakon +ugrott ki. Czimboráinak, kik az utczán lesték kalandja végét, úgy +látszik, oly módon adta elő a dolgot, mintha megnyerte volna fogadását; +legalább mint később megtudtuk, s e levélből is látom, ez a pletyka +terjedt el. A valóság az, hogy Boglár Kálmán másnap megvívott a hitvány +emberrel és súlyosan megsebesítette. Azután nem hallottunk többé felőle; +csak azt tudom, hogy nemsokára utolérte a nemezis, lassankint kiszorúlt +a tisztességes emberek társaságából s végre egészen elaljasodott. + +Sándor sokáig hallgatott. Mellére hajtott fővel, mozdulatlanul ült +székén s öntudatlanul jártatta újjait az asztalon. Végre föltekintett s +komoran kérdé: + +--Miért nem mondták meg ezt nekem az esküvő előtt? + +--Mit mondtak volna meg?--kiáltott a plébános föllobbanva.--Az önérzetes +nő köteles megvallani leendő férjének, ha folt van multján, ha tévedés +emléke nyomja lelkét. De mi volt itt megvallani való? Vagy talán nem +hisz szavamnak, nem tartja ártatlannak Klárát? + +--Igen, igen, igaz, ő ártatlan, köszönöm a felvilágosítást,--mondá +Sándor, lassan fölemelkedve székéről.--Hallod, atyám, Klára ártatlan! +Hála istennek! Szót se többet erről a levélről! Vigyázz, Klára meg ne +tudja, hogy kételkedünk benne! + +De arczán nem látszott az a megnyugvás, melyet szavai fejeztek ki. Midőn +kezét nyujtá a plébánosnak, az hideg volt, mint a jég, és szemét +komoran, elgondolkozva szegzé a földre. Lassan, nehéz léptekkel ment ki +a szobából, minden további szó nélkül. Atlasz úr fölugrott és fia után +akart sietni, de a plébános az ajtó elé állt és elzárta a menekülés +útját. + +--No, Atlasz úr,--mondá komolyan,--büszke lehet rá, hogy ma olyan bakot +lőtt, a milyen csak nagy ritkán kerül a vadász csöve elé. + +Atlasz úr mindig félt a plébánostól s nem szeretett vele vitába +bocsátkozni. Most is kényelmetlenül feszengett előtte s nem tudta, +melyik lábára támaszkodjék, de arczán mégis látszott valami daczos +kifejezés, melyet máskor nem mert volna mutatni. + +--Bakot lőttem? Micsoda bakot lőttem?--mondá morogva. + +--Azt hittem, megelégszik azzal az egy bakkal, melyet kedves Manó fia +által lövetett, midőn Klára atyját csaknem kidobatta házából. + +--Vagyok talán köteles eltartani a Klára egész atyafiságát?--kérdé +daczosan Atlasz úr. + +[Illustration: --Nem tartja ártatlannak Klárát?] + +--Boglár Kálmán nem szorult arra, hogy ön eltartsa; de Sándor fia +rászorult volna, hogy neje ne veszítse el atyját, a ki legjobb +védelmezője, őre lett volna nyugalmuknak, boldogságuknak. Ön nem akarta. +Jó. Bakot lőtt vele. De miért nem elégedett meg ezzel? Miért akarja +erővel boldogtalanná tenni fiát? Nem vette észre, hogy Sándor féltékeny +természetű? E vészes szenvedély eddig szíve mélyén pihent, de az ön +szerencsétlen baklövése fölébresztette, s ha a szörnyeteg fölébredt, +akkor ordít és zsákmányt keres. Ki számíthatja ki, mi lesz ennek +következménye? A férget beültette fia szívébe, és ki tudja, nem fog-e +oly nagyra nőni, hogy megőrli szívét és elpusztítja nyugalmát, +boldogságát? + +--Apai kötelességemet tettem,--felelt Atlasz úr megátalkodottan. + +--Az apa kötelessége nem az, hogy boldogtalanná tegye fiát. + +--A főtisztelendő úr úgy bánik velem, mintha én volnék egy rossz +apa,--felelt Atlasz úr, egyre merészebben,--pedig én jobban tudhatom, +mert nekem van három gyermekem és a főtisztelendő úrnak egy sincs. És +mindenki, a kinek van esze, azt mondta, hogy apai kötelességem fölnyitni +Sándor szemét. + +--Ugyan ki mondta? + +--A leányom, az Eveline grófné, meg a Manó fiam, meg a Góg Ferencz +uraság-- + +--Micsoda!--kiáltott a plébános, most igazán haragra lobbanva.--Még +ennek is megmutatta a levelet? + +--Miért ne mutattam volna meg? A Góg Ferencz olyan, mintha volna +rokonunk és nagybátyja Sándornak, mert a húga, a szép gazdag özvegy, +szeretett volna Sándor felesége lenni,--bár lett volna,--tevé hozzá +Atlasz úr daczosan. + +--Ennek ugyan megadta,--mondá a plébános boszúsan.--Megnyitotta +zsilipjét a legféktelenebb pletykának. Menjen, menjen Atlasz úr; hiába +mondja, hogy ön nem vadász. Három ilyen óriási bakot, a milyet ön lőtt +ma, a legügyesebb Nimród sem tudna egy nap elejteni. + +Ezzel félre lépett az ajtóból, s Atlasz úr fölhasználva a támadt rést, +vadász-zsákmányával terhelten, de még mindig mogorva és daczos arczczal, +szó nélkül kiosont a szobából. + +[Illustration] + + + + +IX. + +(Pénzügyek.) + + +A következő napokban Manó és Eveline zilált pénzügyeinek rendezése +annyira igénybe vette Atlasz urat, hogy nem foglalkozhatott Sándor +további boldogításával. Manó fiát néhány ezer forinttal s azzal a +vígasztalással tette vasútra, hogy nemsokára utána megy a fővárosba és +személyesen egyenlíti ki adósságait. Egyelőre sürgősebb dolog a grófi +ügyek rendezése, nemcsak azért, mert egy grófnak még adóssága is főbb +rangú, mint a közönséges emberé, hanem különösen azért, mert a veszély +sokkal égetőbb s Eveline grófné szüntelenül rémképeket fest atyja elé, +melyekben hol Szádváry gróf öngyilkosságát, hol a kis grófi unokák +rongyokba burkolt koldús alakjait tüntei föl rikító színekkel. Atlasz +úrnak a háta borzong és égnek mered minden haja szála s egy időre még +Sándor házasságát is elviselhető szerencsétlenségnek tartja e nagyobb +csapás mellett. Összeszedi minden fölkelő pénzét, s harmadnapra a +nevezetes templom-szentelés után leányával együtt útra kel a Szádváryak +ősi fészke felé. + +Sokkal több időt töltött itt, mint előre gondolta volna. A fiatal +Szádváry gróf olyan jól gazdálkodott, hogy már csak nagy nehezen, igen +sok furfanggal és még több készpénzzel lehetett partra juttatni +speculatióinak hínárjából. És Atlasz úr még csak szemrehányást sem +tehetett neki, mert valóban nem lehetett pazarlásról, könnyelműségről +vádolni. A háztartás nem volt fényűző; nagyúri passiókról, melyek Manó +adósságait szülték, itt szó sem volt. A fiatal gróf csakugyan +takarékosan élt s majdnem fukar volt magára és családjára nézve; azért +Atlasz úr, ámbár a haját szerette volna kitépni, midőn belepillantott +grófi vejének üzleti dolgaiba, nem vehette lelkére, hogy megharagudjék e +jóakaratú, de ügyetlen kezű fiatal emberre, s csak szelíd tanácsadás +hangján fejezte ki előtte abbeli meggyőződését, hogy maradjon mindenki a +maga rendeltetése mellett: a zsidó szerezzen s a gróf éljen a készből, +rangja szerint. + +--Rangja szerint!--kiáltott a fiatal gróf, kissé ingerülten.--Hát azt +hiszi ön, hogy e jószág jövedelméből rangom szerint élhetek? Tizenkét +ezer forint a legjobb esetben! Mi az egy grófnak, ha rangja szerint akar +élni? + +--Az én háztartásom is kijön annyival,--jegyzé meg Atlasz úr félénken. + +--Elhiszem! Ön Atlasz Samu. Én pedig gróf Szádváry Arthur vagyok. E +között van egy kis különbség? + +Ez ellen Atlasz úr semmit sem szólhatott. A különbséget nem tagadhatta. + +--Látja öreg,--mondá a fiatal gróf, egy kissé barátságosabban, mert +utoljára is meg kell becsülni azt, a kitől százezreket várunk,--látja, +öreg, épen az vert adósságba, hogy rangom szerint akarnék élni. Az a +becsvágyam van, hogy helyreállítsam a Szádváryak ősi fényét s +visszaszerezzem mindazt a vagyont, mely hajdan családunké volt. Akkor +aztán igazán élhetnék rangom szerint; de míg idáig juthatok, szereznem +kell, sokat kell szereznem. + +--Seregeknek ura!--jajveszékelt Atlasz úr--hát még eztán is szerezni +akar? + +--És ön ezt helytelennek találja? Ön, a ki egész életét szerzéssel +töltötte és ezt tartja az ember legfőbb hivatásának? + +--Igen, mert én zsidó vagyok,--kiáltott Atlasz úr elkeseredve. + +--Hallja, öreg, ez már mégis elbizakodottság. Hát maga azt hiszi, hogy +csak a zsidónak van esze a szerzésre? + +--Dehogy hiszem, dehogy hiszem!--felelt Atlasz úr, elfintorítva arczát, +mert Manó fia jutott eszébe.--Csak azt akartam mondani, hogy nekem a +véremben volt, én arra születtem, arra nevelkedtem, hogy szerezzek, és +meg is mutattam, hogy tudok szerezni. De magának a hetvenhetedik +öregapja is csak költeni tudott; magának a vérében van, hogy költsön, és +az eddigi speculatióival meg is mutatta, hogy nem tud szerezni, mert +mindenbe belebukott. Mennyei Úristen!--folytatá Atlasz úr, összecsapva +kezeit,--hová jutottunk, hogy nekem kell egy grófot a grófi életre +tanítani! + +--Igaz, hogy eddigi vállalataim rosszúl sikerültek,--mondá a fiatal +gróf, elgondolkozva,--de az mindenkivel megeshetik. Ki tudja, hátha +ezentúl szerencsésebb leszek üzleteimben? + +--Ne mondja azt, hogy üzlet, ki nem állhatom, ha egy gróf azt mondja, +hogy üzlet,--kiáltott Atlasz úr, megrázkódva.--Tudom már, mit jelent az +üzlet, mikor egy gróf veszi a szájába; láttam a parket-gyárat, ütne bele +a hetvenhét istennyila! + +--A parket-gyár nem jövedelmezett, az igaz; de ha kiterjeszteném az +üzletet, ha jobb munkásokat hozatnék-- + +--Ne mondja tovább!--kiáltott Atlasz úr, befogva fülét kezével,--ne +mondja tovább, mert mindjárt megüt a guta. Most még vagyok olyan +állapotban, hogy kitisztázzam az adósságokból, de ha tovább folytatja a +vagyonszerzés munkáját, nem sokára én is tönkre jutok és akkor vehetünk +mind a ketten batyut a hátunkra. + +--Beszéljen csak a maga nevében,--mondá a fiatal gróf bosszúsan.--Ha +tönkre jutok, nem öntől fogom kérdeni, mit tegyek. + +--Jaj nekem! úgy is tudom, hogy nem tőlem kérdené,--sóhajtott Atlasz úr, +megborzadva. Eszébe jutottak Eveline rémképei: a töltött pisztoly, a +koldúsrongyok, és sietett megnyugtatni e lobbanékony fiatal mágnást. + +--Ki mondta, hogy batyut vegyen a hátára?--folytatá engesztelő hangon s +kissé erőltetett nevetéssel. + +--Tudom én, hogy egy gróf Szádváry nem arra született, hogy batyut +vegyen a hátára. Semmit sem fog venni, se a hátára, se a szájába; azért +van itt az öreg Atlasz, hogy segítsen az ő grófi vején. Most még tudok +segíteni; csak azért mondtam, hogy ne speculáljon többet, mert attól +féltem, hogy utoljára majd én sem tudok segíteni. De most még nem vagyok +ott, még mindent jóvá tehetünk. Hallgasson rám és ha tanácsomat követi, +a fejemet teszem rá, hogy minden jól lesz. + +--Beszéljen hát!--mondá a gróf, türelmetlenül.--Mindjárt ezen kellett +volna kezdeni. + +--Mielőtt pénzt adok, akartam jó tanácsot adni,--felelt Atlasz úr, +mosolyogva.--Tudom, hogy a pénzt szívesebben veszik, mint a tanácsot, de +az én pénzemből csak akkor lesz magának igazi haszna, ha követi a jó +tanácsomat. Most pedig nem beszélek, hanem teszek. Az adósságokat +átnéztem, a hitelezőkkel megegyeztem. Egy részt kifizettem készpénzzel, +a másik részt magamra vállaltam és betábláztattam az én uradalmamra. +Most már nekem is van adósságom, a mit soha sem hittem volna. + +--Könnyű magának; egy év alatt kiheveri. + +--Egy év alatt kiheverem. Ki is kell heverni, mert ha egy Atlasz Samu +jószágán adósság van, az annyit jelent, mint ha egy gróf Szádváry +megszökik egy párbaj elől. + +--A hasonlat nem egészen talál; de mindegy. A fő dolog az, hogy átvette +adósságaimat. + +--A fő dolog, hogy átvettem adósságait,--ismétlé Atlasz úr, kissé +elkeseredve, mert melegebb elismerést és dicséretet várt volna +vejétől.--A főbb dolog, hogy magamról is lerázzam az adósságokat. Ez is +meg fog történni Isten segítségével, egy esztendő alatt. A legfőbb dolog +pedig az, hogy vőm uram, a gróf úr, ne csináljon több adósságot. + +--Legyen nyugodt, öreg! + +--Leszek nyugodt, ha követi tanácsaimat. + +--Halljuk azokat a tanácsokat!--kiáltott a fiatal gróf, jó kedvvel.--A +ki annyit fizet értünk, megérdemli, hogy tanácsait is meghallgassuk. + +--Először is,--kezdé Atlasz úr újjain számolva a bölcs tanácsokat,--föl +fog hagyni minden üzlettel, vállalkozással és gazdálkodással. + +--Micsoda? A gazdálkodással is? Hát aztán mi lesz a jószágból, mi lesz +belőlem? + +--Ez a második és a harmadik pont; csak tessék jól vigyázni. A jószágot +bérbe fogja adni, találtam is már egy solid bérlőt és megegyeztem vele. +Fog fizetni évenként tizenkét ezer forintot, s a kastélyt és a parkot +meghagyja magoknak, hogyha nyáron haza jönnek, legyen hol játszani az én +grófi unokáimnak. + +--Haza jövünk? Nyáron? Hát máskor hol leszünk? + +--Ez a harmadik pont. Most vannak a képviselő-választások. Ebben a +kerületben magát fogják fölléptetni. Már adtam be offertet a vezérlő +uraságoknak és acceptálták. Én fizetek négyezer forintot készpénzben és +magát megválasztják képviselőnek. + +--Képviselőnek? Engem? Aztán melyik párthoz kell tartoznom? + +--Az mindegy. Választhat magának pártot; de én azt tanácslom, legyen +kormánypárti, mert akkor legkönnyebben kaphat hivatalt vagy épen +viszszajön a megyébe, mint főispán. Egy grófból minden lehet. No hát, +mit mond az öreg Atlasz tanácsaihoz? + +--Az öreg Atlasz tanácsai valóban aranyat érnek,--felelt a fiatal gróf +elégedetten.--Megadom magamat és elfogadok mindent. + +--És igéri, hogy nem csinál több adóságot?--kérdé Atlasz úr jó kedvvel, +mert vejének elismerő szavai nagyon föllelkesítették. + +--Mindent igérek,--viszonzá könnyedén a gróf. + +--Hála Istennek, ezt hát rendbe hoztuk. Most még hátra van a másik. + +--Micsoda másik? + +--A Manó fiam, a ki szintén tele van adósságokkal. + +--Ez már mégis botrány!--szörnyűködött a gróf.--Nem jön meg már az esze +annak a fiúnak? + +--Majd ha maga Pesten fog lakni, akkor vigyázhat rá és adhat neki jó +tanácsokat,--mondá Atlasz úr, szelíd gúnynyal.--De egyelőre még nekem +kell tanácsot adnom, a mi fizetéssel jár. Mihelyt rendbe jöttem itt +mindennel, megyek föl Buda-Pestre és tisztába hozom a Manó dolgát. Ha +akarja magának is keresek lakást, hogy a választás után tüstént +beköltözhessék. + +--Nagyon jó lesz, öreg, keressen lakást s fizesse is ki az első +negyedet. + +Atlasz úr azonban nem utazott el tüstént. Mindent személyesen akart +elvégezni, s mivel a választások úgy is közel voltak, elhatározta, hogy +személyesen ügyel föl négyezer forintos befektetésének kamatozására. +Különben sem volt ellenére a grófi napfény sugaraiban sütkérezni s veje +még soha sem volt iránta oly jó hangulattal és annyi figyelemmel, mint +most, midőn minden adósságát kifizette s új ösvényt nyitott +becsvágyának. Fölhasználta hát a kedvező alkalmat, s teljes tüdővel +szívta magába az aristokratikus levegőt és élvezte azt a dicsőséget, +hogy mint gróf Szádváry apósát mutatták be a kerületi nagy uraknak s +együtt evett velök a választók lakomáján. + +Midőn aztán mindent rendbe hozott, az adósságokat kifizette és átíratta, +a jószágot átadta a bérlőnek és végig hallgatta vejének beszédét, +melylyel a mandátumot megköszönte választóinak, megölelte leányát s +külön még egy ezer forintos ropogós bankjegyet csúsztatott kezébe; ölébe +vette unokáit s mindegyiknek tíz darab fényes aranyat ajándékozott, +azután gazdag borravalókat osztogatott ki a cselédek közt, nehogy +megszólják és zsidónak mondják grófi gazdájok apósát, s megkönnyebbült +zsebbel és szívvel ült a vasútra, eltelve aristokratikus dicsőséggel és +szinte elfeledve, hogy csaknem minden ölelést, minden kézszorítást, +minden kalapemelést külön-külön drága pénzzel kellett megfizetnie. + +Ilyen drágán megfizetett dicsőséget élvezett a fővárosban is, Manó +fiának jóvoltából. Pompás szobában lakott, nagyszerű ebédeket evett, +drága külföldi borokat ivott, kocsikázott, színházba járt, s előkelő +fiatal urakkal ismerkedett meg, kik öregnek szólították és a vállára +veregettek. A mint Manó mondta, csupa casinói tagok voltak: grófok, +bárók, kamarások, Atlasz úr feje szédült, szeme káprázott a nagy +uraságtól és főúri dicsőségtől, és fizetett, mint a köles. Manó ügyeit +sokkal könnyebb volt rendezni; nem kellett se hitelezőkkel kiegyezni, se +átíratni, se haszonbérlőt keresni vagy képviselőségi offertet nyújtani +be; nem kellett tenni semmi egyebet, mint fizetni. Az adósságok mind +váltóra voltak, ismert uzsorások birtokában, kik mereven +visszautasítottak minden alkudozást, és, mint Shylock, ragaszkodtak a +kötéshez. Atlasz úr kifizetett mindent, s midőn az összszeszedett +váltókat ünnepélyesen elégette, megeskette fiát, hogy nem fog több +adósságot csinálni. + +Manó megesküdött és négyezer forintot kért atyjától, hogy új +életpályáját adósság nélkül kezdhesse meg. + +--Micsoda!--kiáltott Atlasz úr elszörnyedve.--Még adjak négyezer +forintot? Hát azt hiszed, én bankócsináló gép vagyok? + +--Csak ne légy kicsinyes, öreg,--felelt Manó nyugodtan.--Épen most +esküdtem meg, hogy nem csinálok több adósságot; csak nem szeghetem meg +eskümet mindjárt az első nap? Pénzre pedig szükségem van, nincs hát +egyéb hátra, mint hogy te adj. Ez csak világos. + +--Világos, világos,--mondá Atlasz úr, fejét vakarva,--csak az nem +világos, mire kell neked annyi pénz, mikor nincs semmi adósságod? + +--Miből éljek, ha nincs pénzem? + +--Hát a fizetésed? + +--Az a rongy?--kiáltott Manó fitymálva.--Hiszen ez még szivarra sem +elég. + +--Drága szivarokat szoktál szívni,--mondá Atlasz úr. + +--Egy szó mint száz, ha azt akarod, hogy rangomhoz képest éljek és +becsületet szerezzek az Atlasz névnek, nekem is legalább annyi apanaget +kell adnod, mint Szádváryéknak. Még így is meg kell szorítnom +kiadásaimat, össze kell húznom magamat. De annyit én is joggal +megkivánhatok, mint Szádváry, a ki nem is fiad, csak vőd. + +--De gróf. + +--Több gróf vagyok én, mint ő, habár nincs meg a czímerem. + +--Az igaz,--mondá Atlasz úr, félig büszke, félig savanyú arczczal.--De a +Szádváryék négyen vannak, te meg csak egyedül. + +--Ez csak mellettem szól. A ki otthon él s a kinek olyan jó gazdasszony +a felesége, mint Eveline, annak negyedmagával is olcsóbban meg lehet +élnie, mint nekem, ki a főrangú világ örvényének kellő közepébe vagyok +kidobva. Ha így okoskodunk, nekem még többet lehetne követelnem, mint a +mennyit sógorom kap. De nagylelkű és szerény leszek, s megelégszem +ugyanannyival. + +[Illustration: Mereven és feszesen ült egyik középső ülésen.] + +--Jaj nekem! a te szerénységed nagyon sokba kerül. Akkor hát ez a +négyezer forint a conto lesz az apanage-ra? + +--Semmi à conto! Ez szükséges befektetés a józanabb és szerényebb +életmód megkezdésére. A conto! Hogy is ne! Ugyan, öreg, fizess már és ne +zsidóskodjál! + +Ez az utolsó szó Atlasz úrnak minden ellenvetését elnémította. Nem +zsidóskodott, fizetett s megigérte, hogy ezentúl havi részletekben +pontosan felküldi az évi pénzt. Manó viszont megigérte, hogy nem csinál +több adósságot s nagy búcsúebédet adott atyja tiszteletére, melyben +csupa fiatal főurak vettek részt és igen zajosan mulattak. Ebéd után +Manó saját fogatán vitte ki atyját a vasúthoz s nem engedte, hogy +szokása szerint a második osztályra váltson jegyet. Atlasz úr nem akart +ártani fia tekintélyének, a ki szégyelt volna búcsút venni egy +másodosztályú utastól, és az első helyre váltott jegyet, a hol igen +kényelmetlenül érezte magát és az egész úton nem mert szivarra gyújtani. +Mereven és feszesen ült egyik középső ülésen s mozdulatlanúl nézett +kifelé, a rohamosan eltünedező távíró oszlopokra. + +--Sok pénzembe került, de mégis rendbe hoztam a dolgot,--gondolá magában +Atlasz úr, elég ideje lévén gondolkozni, mert utitársai közül senki sem +ereszkedett vele szóváltásba s ő sem mert megszólítani senkit.--Elment +ugyan minden készpénzem, adósságot is vállaltam, de egy jó termés megint +elég pénzt fog hozni s az adósságot könnyű lesz kifizetni. A fődolog az, +hogy megmentettem leányomat és grófi unokáimat a koldusbottól, s a +helyes útra térítettem vőmet és Manó fiamat. Az egyik nem fog többet +speculálni, képviselő lesz, főispán, talán miniszter, s magával együtt +emelni fogja családomat; a másik nem csinál több adósságot, úri módon +fog élni a nagyúri társaságban, ismertté és tiszteltté teszi az Atlasz +nevet, mindegyre magasabb és magasabb hivatalba jut s végre elvesz egy +milliomos leányt és báróságot szerez. Báró Atlasz--nem is hangzik +rosszúl. Igaz, hogy sok pénzembe került, de a kinek van pénze, az +fizethet, s arra nézve még kis baj az, melyen pénzzel lehet segíteni. +Ah! Sándor baján nem segít a pénz. Ez a szerencsétlen házasság tönkre +tette jövőjét; nem lesz belőle más, mint közönséges falusi gazda, a ki +élni fog abból a vagyonból, melyet tőlem kap, ha ugyan a felesége azt is +el nem veri. Ah! miért nem tudtam előbb megmutatni neki azt a levelet! +Talán nem vette volna el e gyanús erkölcsű leányt. Legalább ha elvette, +válnék el tőle! A Góg Ferencz, a ki nagy jogtudós, azt mondja, hogy +nálunk, azaz nálok könynyen megy az elválás, és a szép Lilla akkor is +szívesen nőül menne Sándorhoz, mert halálosan bele van bolondulva. +Milyen nagy szerencse volna! Igaz, hogy Sándornak kálvinistává kell +lennie, azt mondja a Góg Ferencz, és a plébános kiugranék a bőréből; de +úgy kell neki, ő házasította össze Sándort a Boglár Klárával. Ah! milyen +kellemes meglepetés volna, ha otthon avval a hírrel fogadna Sándor, hogy +megkezdte a válópört a felesége ellen. + +[Illustration]. + + + + +X. + +(A féreg a szívben.) + + +Ebben a kellemes meglepetésben nem részesült Atlasz úr, midőn haza +érkezett. Sándor nem fogadta azzal a hírrel, hogy megkezdte a válópert; +ellenkezőleg, úgy vette észre, meglehetős békességben és jó +egyetértésben élnek. Karon fogva jöttek eléje, mikor kiszállt a +hintóból, s Klára jó kedvvel, mosolyogva nyújtott kezet. De ez ismét +csak újabb lángra lobbantotta Atlasz úr lelkében a régi ellenszenvet. Ez +a jött-ment, ez a betolakodott asszony úgy fogadja őt saját házában, +mint valami közönséges vendéget, a helyett, hogy kezet csókolna, mint +Sándor, sőt a mint Eveline is szokott tenni, a ki pedig grófné. Ez meg +csak a kezét nyujta neki, és mosolyog, és azt mondja: Isten hozta--és +ezzel ott hagyja. Atlasz úr ennek következtében elég mogorván viszonozta +menye üdvözlését és neje után tudakozódott, mialatt egy gyors, kémlő +pillantást vetett Sándor arczára, vajon nem látja-e már rajta a +boldogtalanság és az elválási szándék első jeleit. Nem látott rajta +semmit, és életében először jött abba a különös helyzetbe, hogy +haragudott, mert fia arczát nyugodtnak és vidámnak látja. + +Az öreg asszonyság ablakában állt és onnan integetett férjének. Atlasz +úr hát nem vizsgálta tovább Sándor arczát, melyen csak leverő és +kellemetlen fölfedezéseket tett; magához vette az ajándékokat, melyeket +az öreg asszonyság számára hozott és fölsietett a lépcsőn. + +Meglehet, ha Atlasz úr nagyobb arczismerő és jártasabb a lélektan +tudományában, talán Sándor tekintetében is talál olyan jeleket, +melyekből vigasztalást és reményt meríthet. De Atlasz úr nem volt +lélekbuvár. Egész életében az anyaggal foglalkozott, csak ahhoz értett, +csak annak megitélésére volt szeme. Ha az erdőben egy erős, terebélyes +tölgyfát kínáltak volna neki megvételre, egy pár fonnyadó levélből, egy +kis repedésből rögtön meglátta volna, hogy a viruló törzsben féreg őröl +s nemsokára el fogja hervasztani; de az emberi arcz derüjén, az emberi +szem vidám tekintetén keresztül nem tudta meglátni a szivben őrlő +férget. + +Ilyen férget hordott szívében Sándor, mióta ama végzetes levelet +elolvasta. A plébános jól ismerte őt s eltalálta a boldogságát fenyegető +veszélyt, midőn szemére hányta Atlasz úrnak baklövéseit. Féltékenysége, +az emésztő szörnyeteg, ismeretlenül szunnyadt lelke mélyében; az első +hangos szó fölébresztette s azóta nem tudott töbé elszenderülni. + +A magyarázat, melyet a plébános adott, megnyugtatta egy időre, vagy +inkább elhitette magával, hogy megnyugtatónak találja. De míg eszének +egész józanságával, akaratának minden erejével igyekezett a feledés +leplét borítani a hallottakra, egy nyugtalan, kegyetlen kéz minduntalan +fölemelte a jótékony lepel egyik csücskét s szabad utat nyitott a gyanú +gúnyosan vigyorgó arczának. + +Józan esze, erős akarata ellen pártot ütött képzelő ereje és a +szörnyeteg féltés szolgálatába szegődött. Ha nejének mélyen szemébe +tekintett s mosolygó sugarától fölmelegült szíve, ha megfogta kezét s +meleg, puha érintésétől villamos ütés futott végig egész testén, ha +átölelte derekát és keblére hajtotta fejét, hitte, érezte, látta, tudta, +hogy egészen az övé szerelme, hogy egyedül az övé, hogy soha sem volt +másé: a kínzó, kegyetlen képzelem egyszerre egy más férfi alakját +mutatta szemének az ő helyén más férfi ajkát tolta oda az ő és neje +ajkai közé. És hiába űzte el onnan, hiába nem akarta látni: látnia +kellett. A képzelemnek nem lehet parancsolni, az ész jobb meggyőződése, +az akarat ereje nem riaszthatja el szeszélyes játékát. + +--Ha sokáig így tart, meg kell bolondulnom.--gondolá magában Sándor, +midőn néha bágyadtan, törődötten fölkeresett egy-egy magányos zúgot, +hogy megpihenjen és összeszedje zilált gondolatait.--Hogy az embert +álmában a legbolondabb képek gyötrik, melyeket nincs ereje elkergetni, +azt értem, az megesik mindenkin; de hogy ébren is álomképek kínozzanak, +hogy azt lássam, a mit nem hiszek, a mit nem akarok látni, ez csak velem +történhetik meg. Okoskodjunk csak! Klárát rágalmazták, ez a rágalom a +fülembe jutott. Hát mit tesz az? Nem hiszek a rágalomnak, nincs okom +hinni s nagyon sok okom van megbizni nőm szerelmében. Miért kínoz hát +mégis az a képtelen gondolat, hogy igazán szerette azt az embert, igazán +az övé volt, s ha újra összekerülne vele, ismét az övé lenne szerelme? +Nincs ezt hinnem semmi okom, semmi, semmi... és mégis... hátha +megcsaltak? hátha igaz volt? + +Hátha igaz volt? Evvel a pár szóval, mint valami vaskos ecsettel, a +gonosz képzelem egyszerre elmázolta a megnyugvás enyhe képét, melyet a +józan ész Sándor lelkébe rajzolt. Sötét, üres, idomtalan foltok maradtak +ismét a helyén. Sokszor föltette magában, hogy véget vet kínzó +töprengéseinek, neje elé áll, egyenesen szemébe mondja, hogy mindent +tud, s fölszólítja, valljon meg neki mindent az igazsághoz híven. De +mindig visszariadt ettől a végső lépéstől. Mit is nyerne vele? Ha neje +csakugyan hibás volt a múltban, ki biztosítja arról, hogy megvallja az +igazságot, melyet eddig elhallgatott? És ha valóban kétkedik benne, ki +biztosítja, hogy tagadása után nem fog többé kételkedni? Ha pedig nem +igaz, ha valóban rágalom volt minden, a mint hiszi, a mint hinni akarja, +mit nyer azzal, ha tudtára adja nejének, hogy kételkedett benne, hogy +hitt a rágalomnak, hogy gyanusította tisztaságát? Nem koczkáztatja-e +ezzel, hogy megsérti önérzetét vagy hogy épen nevetségessé lesz előtte, +eljátsza becsülését és elveszti szerelmét? + +Klára semmit sem vett észre a gyötrelmekből, melyek férje lelkét +emésztették. Ha néha komornak látta, ha észrevette, hogy homlokán +egy-egy sötét felhő húzódik át, vagy kerüli tekintetét és kellemetlen +gondolatokba merül, nem felel szavára vagy nyersen utasítja vissza +nyájasságát: eszébe sem jutott, hogy e jeleket féltékenységre +magyarázza. Azt hitte, a gazdaság gondjai bántják ilyenkor lelkét, s +egy-két tréfás szóval magára hagyta. Multjára nem gondolt. Mire is +gondolt volna? Azt az embert, kit egy ideig szeretett s aztán aljasnak +ismert meg, régóta megvetette és elfeledte. Hogy mivel rágalmazta őt, +nem tudta; hogy e rágalom férjének fülébe is eljutott s mérget +csepegtetett szívébe, azt nem sejtette. Öntudata semmiről sem vádolta; +hogyan kereshette volna önmagában férje komorságának okát? Azt sem +gondolhatta, hogy Sándor szerelme meghült iránta és megbánta házasságát; +hiszen gyöngéd, figyelmes volt hozzá, kedvét kereste, gondoskodott +kényelméről, aggódott jóléteért, egészségeért, és ha a sötét felhők +eltüntek arczáról, ha le tudta győzni komorságát, ha elüzhette gyötrő +gondolatait, oly szenvedélylyel, oly, csaknem erőszakos, szerelemmel +szorította keblére, mintha valami képzelt ellenség karjaiból ragadta +volna vissza, és őt is, magát is kárpótolni akarná a pillanatnyi +hidegségért. + +Egyik legkedvesebb időtöltése és mulatsága az volt Klárának, hogy +férjének kissé parlagias modorát megfinomítsa, vagy--mint nevetve mondta +Sándor szemébe,--köszörülje a csiszolatlan gyémántot. Öltözködésében, +beszédmódjában, viseletében, mozdulataiban el akarta szoktatni attól a +szögletességtől és betyáros módtól, mely eddigi környezetében ráragadt s +mely az öreg Atlaszok szemében netovábbja volt az igazi földesúri +tempónak. Maga kötötte meg nyakkendőjét, megigazgatta haját, szakáját, +maga rendelte meg számára a ruhákat, kiigazította nyers kifejezéseit s +betapasztotta száját kezével, ha egy kis káromkodás szaladt ki rajta. +Enyelegve, jó kedvvel tette mindezt, és Sándor elég vidáman vetette +magát alá a második nevelésnek s néha maga nevetett legjobban saját +ügyetlenségein, mikor egyszerre csak megint eléje tolta vigyorgó arczát +a soha el nem alvó gyanú, s a bolond képzelem ismét egy más alakot +állított szeme elé, csinos, kikent-kifent, elegáns alakot, és a +fölébredt szörnyeteg gúnyosan fülébe sugta: ehhez akar téged is +hasonlóvá tenni, hogy mindig rá emlékeztesd. Arcza ismét elsötétült, +szemét komoran elfordította neje mosolygó arczáról és úgy szerette volna +szeme közé dobni Lándsa Jenő nevét; de erőt vett magán, összeszorította +fogait, s képzelgett és gyötrődött tovább titokban. + +Így álltak a dolgok, midőn Atlasz úr csaknem hat heti távollét után haza +érkezett s abban a kellemetlen csalódásban részesült, hogy fia még nem +akar elválni a feleségétől. Hogy a legjobb úton van e czél felé, azt, +nem lévén psychologus, nem láthatta. Fölsietett az öreg asszonyság +szobájába, s miután a viszontlátás örömében hatalmasan megveregette +vállát s egy lélekzet alatt elmondta, hogy Eveline jól van, a kis grófi +unokák is egészségesek, Manónak sincs semmi baja és mindnyájan +csókoltatják a mama és nagymama kezét, és végre kirakta az ajándékokat, +melyeket a gyerekek küldtek s a maga részéről átadta a hagyományos +csomagot a czukros gesztenyével: leült az ablak mellé, szemben az öreg +asszonysággal és kérdezősködni kezdett az itthon történt dolgokról. + +--A búbos fehér tyúknak hét csirkéje volt, de kettőt közülök elvitt a +kánya,--felelt az öreg asszonyság. + +--Ördög vigye a búbos fehér tyúkot és mind a hét csirkéjét,--kiáltott +Atlasz úr haragra lobbanva.--Hát reád nézve nincs fontosabb történet +ebben a házban, mint a búbos fehér tyúk csirkéi? + +--Oh Istenem, Istenem!--siránkozott az öreg asszonyság,--milyen hamar +megharagszol! Pedig én csak arról beszélhetek, a mit tudok, és nem +tehetek róla, ha egyébről nem tudok. + +Az öreg asszony sírva fakadt s visszatette a csomagba a czukros +gesztenyét, melynek felét már leharapta volt. + +--No, no, csak ne pityeregj,--szólt Atlasz úr ismét kiengesztelődve s +megveregetve neje vállát.--Nem haragszom már, nem is haragudtam, +legalább nem reád haragudtam, tudod, ki az, a kire ebben a házban +haragudni kell. Töröld meg a szemedet és nyeld le azt a czukros +gesztenyét. Úgy! Most pedig felelj arra, a mit kérdezek, és az Isten +nyugasztalja meg a búbos fehér tyúk csirkéit. Hogy viselte magát Sándor, +mióta távol voltam? + +--Sándor mindig jó fiú volt!--kiáltott az öreg asszonyság hirtelen +kisugárzó tekintettel. + +--Nem vettél rajta észre valamit, mintha boldogtalan volna? + +--Sándor megérdemli, hogy mindig a legboldogabb legyen,--mondá az öreg +asszonyság erélyesen. + +--Nem azt kérdezem, mit érdemel Sándor,--mondá Atlasz úr kissé +türelmetlenül,--hanem te mit vettél rajta észre? Nem látszik-e, mintha +elégedetlen, rossz kedvű, szomorú volna? Nem mondta neked, hogy már +megunta azt a ... azt a ... Boglár Klárát? + +--A feleségét? + +--Jól van no, hát a feleségét,--tört ki Atlasz úr elkeseredetten.--Azt +kérdem, nem mondott-e neked ilyes valamit? + +--Hogy mondott volna, mikor soha sem beszél velem róla? + +--Soha sem beszél róla? Hm! Ez lehet jó jel is, rossz is. Hát egymás +iránt, hogy viselik magokat? Vettél észre valamit? + +--Hogy vettem volna észre valamit, mikor soha sem látom őket együtt? + +--Soha sem látod együtt? Hát az ebédnél? + +--Gyöngélkedtem és mindig a szobába hozattam az ebédet. + +--És ők nem jöttek ide, hogy neked társaságod legyen és ne und halálra +magadat? + +--Nem untam magamat, ablakomból mindig elég mulatságom volt a +majorsággal. + +--Forduljon föl a majorság!--dörmögött Atlasz úr.--Nem a majorságról +kérdezlek, hanem azt akarom tudni, hogy ők soha sem jöttek hozzád, mikor +tudták, hogy beteg vagy és nem mehetsz ki a szobából? + +--Sándor mindennap eljött hozzám és megkérdezte, hogy vagyok és mit +csinálok,--felelt büszkén az öreg asszonyság. + +--Hát az a másik? + +--Minek jött volna? Én nem kívánkoztam utána, nem is tudnék vele +beszélni, s azt sem tudom, tegezzem-e vagy nagyságos asszonynak +szólítsam? Egyszer volt itt, körülfordult a szobában, megkérdezte, +nincs-e valami kívánságom, azután elment. + +--És te mit feleltél neki? + +--Semmit. Nem tudtam, mit mondjak. + +--Kezet csókolt? + +--Eszébe sem jutott. De nem is szerettem volna. Hiszen oly nagyúriasan +viseli magát, hogy még én csókolhatnék neki kezet. + +--Még csak az kellene! A koldús ivadék! Többet aztán nem jött a +szobádba? + +--Hála Istennek, nem; én sem kívánkoztam utána. + +--Hát a háziasszonyi dolgokban nem jött hozzád tanácsot kérni? + +--Háziasszonyi dolgokban!--kiáltott az öreg asszonyság a tőle telhető +keserűséggel.--Ki a háziasszony? Én nem vagyok háziasszony. Mióta Sándor +megházasodott, engem többé meg sem kérdeztek, az ő felesége vett át +mindent, ő most a háziasszony, és engem számba sem vesz, mint ha idegen +vendég volnék a házunkban. + +Valóban úgy is állt a dolog. Ha valami hibája volt Klárának, bizonyára +az volt, hogy keveset törődött Sándor szüleivel, nem igyekezett hozzájok +közeledni, megnyerni szeretetöket. Nem megvetésből vagy +tiszteletlenségből, hanem megszokásból. Így szokta meg, mikor még vendég +volt e házban, így tapasztalta mindenkinél s gondatlanságában eszébe sem +jutott, hogy e helyzeten neki illenék változtatást tennie. Megszokta, +hogy az öregek mindig szerényen és hallgatva visszahúzódjanak az asztal +végére, s úgy találta, hogy ott egészen helyökön vannak és jól érzik +magokat. Gondolkozásuk, szokásaik, modoruk, kedvteléseik közt oly +véghetetlen távolságot látott, hogy eszébe sem jutott a közeledés. +Bizonyára, ha valaki figyelmezteti kötelességére, megtette volna az első +lépést, mert nem viseltetett semmi rossz indulattal Sándor szülei iránt, +egyszerűen nem vette őket észre; de senki sem figyelmeztette; Sándor +lelkét sokkal jobban elfoglalta a szívében őrlő féreg, hogysem észre +vett volna valamit, a mi szerelmén és gyötrő kétségein túl feküdt, az +egyetlen tanácsadó pedig, a ki oldala mellett állt, a plébános, maga is +egészen természetesnek találta e helyzetet s a maga részéről sem +tartotta nagyobb figyelemre méltóknak a ki nem keresztelkedett öregeket. +Ezek meg épen nem közeledtek Klárához, s hideg vagy félénk +visszavonulásukkal teljesen lehetetlenné tették, hogy a közeledés +szüksége eszébe jusson. + +Így maradt továbbra is, Atlasz úr visszaérkezése után. Az öregek +hallgattak, visszahúzódtak s hagytak mindent úgy menni, mint Sándor +rendelte. Atlasz úr, mióta a levél fölfedezésével oly szerencsétlen +bakot lőtt, nem mert többé Sándor előtt felesége ellen szólni, csak +titokban duzzogott és leste, mikor fog kihülni végre Sándor szerelme és +mikor fog megnyílni a szeme, a minek, Góg Ferencz állitása szerint, +előbb-utóbb be kell következnie. + +Ez érdemes görnyedező uraság gyakran tett látogatást az +Atlasz-katélyban, s nem ragaszkodott a társadalmi formasághoz, mint +Lilla húga, a ki az első látogatást várja az új pár részéről s addig nem +vesz róla tudomást. Góg Ferencz különben mást is tud beszélni szeretett +Lilla húgáról, midőn Atlasz úrral szobájába vonul vagy hosszú sétákat +tesz vele a kertben és a mezőn. Atlasz úr arcza ilyenkor fölvidul s +keble új reményekkel telik el, mert Góg Ferencz igen tudós uraság, s +egyaránt járatos az emberi szív rejtelmeiben és a törvény +paragraphusaiban. + +De a szép Lilla és a szomszéd úri családok mind hiába várták az első +látogatást. Klárának egy csepp kedve sem volt tovább szőni az +ismeretséget azokkal, kikkel menyegzője napján futólag találkozott az +Atlasz-kastélyban, s örült, hogy Sándor nem sürgeti a látogatásokat s +nem látszik kedvelni a szomszédolást. Talán nem örült volna annyira, ha +megtudja valódi okát, miért vonul vissza Sándor a világtól s miért nem +viszi őt sehová. A gonosz féreg folyton ott őrölt a szívben, s a gyötrő +képzelem egyre azt súgta fülébe: hátha igaz volt? hátha újra igaz lesz, +ha alkalom kerül rá? + +Mindig otthon ült, mindig őrizte nejét, mint a sárkány féltett kincsét, +együtt ment vele lovagolni, kocsizni, elvitte a városba, ha néha dolga +akadt, és Klára boldog volt, mert csak a soha nem szűnő, mindig +telhetetlen szerelem jeleit látta ebben; s nem pillantotta meg a sötét +gyanut, mely mozdulatlanul ott ült a szerelmes epedéssel ránéző szem +egyik szögletében. + +Ez alatt kinn a világban,--a világ itt a szomszéd falvak és puszták +birtokosait jelentvén,--vígan garázdálkodott a legféktelenebb pletyka. +Elfogadott és senki által kétségbe nem vont igazságként beszélték, hogy +Atlasz Sándor esküvője után egy nappal rájött arra, hogy nejének +szeretője van, hogy meg is verekedett vele, de nem ölte meg, a szerető +felgyógyult, s titokban újra folytatja viszonyát a fiatal asszonynyal, a +férj gyanakszik, de még nem jött nyomára semminek, azért tartja zár +alatt feleségét, őrzi és lesi minden lépését, hogy ha kellő +bizonyitékokat szerez, megindíthassa a válópert. + +Góg Ferencz híven megvitte Atlasz urnak e különféle érdekes pletykákat, +és Atlasz úrnak nem volt annyi erkölcsi érzéke, hogy azt lássa bennök, a +mi fiára és saját nevére nézve megalázó; csak azt látta, hogy Sándor +házasságát mindenki szerencsétlenségnek tartja; csak azt várta és leste, +mikor jut Sándor is e meggyőződésre, hogy aztán elűzze a gyűlölt +asszonyt és nőül vegye a milliomos özvegyet, a ki még mindig készen vár +reá. + +És a milliomos házasság napról napra égetőbb szükséggé lett. A gazdaság +sülyedt, Sándor nem sokat törődött vele, össze-vissza ment minden, a +termés nem ütött be, a gabona-árak hanyatlottak, és Atlasz úr nem hogy +kitisztult volna a vejétől átvállalt adósságokból, hanem még ujakat is +csinált. A vidéken megrendült az Atlasz-név tekintélye s az eladósodott +szomszédos földesurak úgy kezdtek róla beszélni, mint magokhoz +hasonlóról. Nagy szükség van ilyenkor egy pár millióra! + +Így telt el egy esztendő s újra közelgett Sándor napja, a nevezetes +templomszentelésnek első évfordulója. + +[Illustration] + + + + +XI. + +(Góg Ferencz fölfedezése.) + + +--Ha vendégeket hívunk neved napjára és meg akarjuk ünnepelni +házasságunk évfordulóját,--mondá Klára férjének, mintegy két héttel +Sándor napja előtt,--előbb látogatásokat kell tennünk. + +--Látogatásokat? Hol?--kérdé Sándor, csaknem megriadva. Az őrjöngő +képzelem, mely mindig résen állt, egyszerre megragadta lelkét, s úgy +érezte, mintha valami láthatatlan daemon vállára hajolnék s izzó +lehelletével fülébe súgná: vigyázz, őt keresi, reá akar találni. + +--Hol?--felelt nevetve Klára.--Azoknál, a kiket meg akarunk hívni. +Máskép akár sértésnek vehetik a meghívást, s joggal megtehetik, hogy el +sem jönnek. Úgyis már régen meg kellett volna tennünk a köteles +látogatásokat, de biz én nem nagyon törtem magamat a derék pletykázó +szomszédok után, sokkal jobb volt nekem itt, egyedül, a te oldalodon. + +--És most miért kívánkozol az emberek közé?--kérdé Sándor. + +--Nehéz fejed van ma, öregem,--mondá Klára mosolyogva és megkopogtatta +újjával Sándor homlokát.--Nem épen most mondtam, hogy előbb meg kell +látogatnunk azokat, a kiket meg akarunk hívni? + +--Őrült vagyok, valóban azt kell hinnem, hogy őrült vagyok,--gondolá +magában Sándor, erősen megrázva magát, mintha le akarna dobni válláról +valami reá nehezedő terhet. Szeméből eltünt a sötét árnyék, megfogta +neje kezét, ajkához emelte, s azután mintha valami nagy megbántásért +akarna bocsánatot kérni, oly bűnbánó tekintettel nézett szemébe, hogy +Klára elnevette magát. + +--No hát, látom, megadod magadat, édes bolondom,--mondá vígan,--és +megbántad bűnödet, hogy ellenkezni mertél a te okos feleségeddel. Bár ne +kellett volna engedned, bár továbbra is itthon maradhatnánk, egyedül, +egymásnak élve. De hiába, emberek közt élünk, meg kell adnunk magunkat +helyzetünknek. Nézd, összeírtam a látogatni való házakat; sorra veszszük +őket és egy hét alatt elvégezzük. De még ma kell megkezdenünk, hogy ki +ne fogyjunk az időből. Menjünk öltözni, aztán fogass be, és induljunk +neki a keserves gyönyörűségnek. + +A látogatások a rendes módon folytak le, a mint e hivatalos +bemutatásfélék falusi házaknál történni szoktak. Nagy öröm a +megtiszteltetés fölött, szemrehányások az eddigi mellőzés miatt, +igéretek a jövőre, toilettek gyors szemléje és titkos megbirálása, +uzsonna, ház és kert bemutatása s melegében egy kis jellemrajz a vidék +társadalmáról. Azok a pletykák, melyek már csaknem egy éve keringtek a +környék társaságában, nem akadályozták, hogy az új házaspár első +látogatását mindenütt szívesen ne fogadják. + +[Illustration: --Nézd, összeírtam a látogatni való házakat.] + +Nagy kiváncsisággal és érdeklődéssel nézték Klárát, mint annyi regényes +történet hősnőjét, s ha a nők eleinte feszesek és hidegek akartak is +iránta lenni, bizalmas, könnyed, nyájas modora csakhamar elüzött minden +feszességet, s mindnyájan elismerték, hogy ez a kellemes, finom eleven +asszony nem maradhat hű olyan falusi tuskóhoz, mint Sándor, és a +férfiak, kikkel barátságosan kezet fogott s oly vidáman enyelgett, mint +régi ismerősökkel, titkon azt remélték, hogy e kedves fiatal asszonyt +könnyű lesz meghódítni s Lándsa Jenő után még rájuk is kerülhet a sor. + +Klára semmit sem sejtett e merész vágyakból s nyugodtan és jó kedvvel +folytatta tovább a látogatások egyhangú robotmunkáját. Azt sem vette +észre, férje mily kínos figyelemmel kiséri minden házban szeme +tekintetét, mint vizsgálja a férfiak arczát, kikkel találkoznak, mint +lesi szavaikat s kész hallgatózni is, ha azt sejti, hogy valamely +félrevonult csoportban rólok beszélnek. Nem vett észre semmit, s nem is +volt módja megtudni valamit férje titkos gyötrelmeiről. Sándor minden +látogatás után újra őrült bolondnak nevezte magát, és föltette, hogy +ezentúl jobban fog parancsolni gonosz képzelmének. + +A látogatások rendjében utolsónak maradt Volkán Ádámné. A szép bajuszos +menyecske nem szokott ahhoz, hogy érzelmeit palástolja, s épen nem volt +rabja ama nagyvilági szokásnak, hogy jó arczot mutasson annak is, a kit +ki nem állhat. Biz ő nem mondta Klárának, hogy örül kedves +látogatásának, szemrehányást sem tett neki, hogy eddig megfosztotta e +véghetetlen gyönyörüségtől, hanem egy párszor keményen, daczosan végig +mérte s vetett reá egy pár olyan pillantást, mintha szemével keresztül +akarná ütni szivét. Szeretett volna szóval is sebezni s egy pár csípős, +finom megjegyzéssel tudtára adni e gyülölt asszonynak, hogy ismeri +szerelmi kalandjait s nem tartja méltónak a maga társaságára; de nem +tudott szólni, a csipős finomság nem állt rendelkezésére a +tenyeres-talpas szép özvegynek, s Klára könnyed, barátságos, föl sem +vevő viselete annyira kihozta sodrából, hogy csak zavartan tudott egy +pár szót mondani és meg kellett elégednie szemének lesujtó fegyverével. + +Csak egyszer tudta annyira összeszedni nehéz szellemét, hogy egy pár +szót mondjon, melyekkel, mint hitte, finoman, de halálosan megsebezhette +ellenségét. Sándor, ki nem látta Góg Ferenczet, hogy valamit mondjon a +nehezen gördülő társalgás lendítésére, kérdezősködni kezdett a nagybácsi +hollétéről. + +--Nincs itt, Pestre utazott,--felelt Lilla, kemény oldalpillantást vetve +Klárára.--De nem sokára haza jő, hogy lerántsa valakinek az álarczát. + +De Klára nem mutatta, mintha találva érezné magát Góg Ferencz +álarcz-rángatása által, s nem vette észre, hogy Sándor arcza elsötétül. + +Midőn haza felé hajtottak, Sándor komor és hallgatag volt, s alig felelt +egy-két szóval neje gondtalan, vidám csevegésére, melylyel szemlét +tartott a legutolsó látogatások fölött. Midőn végre a bajuszos özvegyre +került a sor, Sándor fölriadt merengéséből s haragosan fölkiáltott: + +--Kellemetlen, gonosz lelkű asszony! Ki nem állhatom. + +--Én inkább ügyetlennek találom szegényt,--mondá Klára nevetve. + +--Szétküldted már a meghívókat Sándor napjára? + +--Még nem. Holnap fogom megírni. + +--Szeretném, ha ennek az asszonynak nem küldenél. + +--Minek megsérteni szegény fejét? Az ilyen mellőzés vidéken örökös +haragot vonhat maga után. + +--Bánom is én!--kiáltott Sándor hevesen--Nem akarom, hogy ez asszony +házamba tegye a lábát. + +De midőn másnap a meghívók szétküldésére került a sor, s Atlasz úr +megtudta, hogy Volkánékat ki akarják hagyni, olyan jajveszékelést +csapott, hogy Sándor kénytelen volt engedni s nekik is elküldte a +meghívót. + +Az ünnepi évfordulóra azonban más vendég is jelentkezett. Klára örömmel +futott Sándor elé, kezében nyitott levéllel. Atyja írta, esküvőjök +évfordulójára ő is el fog jönni. Boglár Kálmán ez év alatt is folytatta +vándorló életpályáját, s bár leányának többször írt, eddig mindig +vonakodott meghívásának engedni. Annál nagyobb örömmel töltötte el most +lelkét a viszontlátás reménye. Csak az nem tetszett neki, hogy atyja, a +mint levelében írta, a plébános vendége lesz a néhány napra, melyet itt +fog tölteni. + +--Miért nem száll hozzánk?--kérdé férjétől.--Nincs-e nálunk sokkal több +kényelem, s nem volt-e hosszú ideig e kastély lakója, mikor még semmi +kapocs sem csatolta hozzá? Akkor jól érezte itt magát, s most, mikor +leányához jöhetne, idegen házban keres lakást. Mit jelent ez? + +--Nem értem, de nem is fogom engedni,--mondá Sándor.--Ha máskép nem +akar, erőszakkal hozatom ide. Az volna még szép, hogy ilyen rossz hirbe +hozza házunk vendégszeretetét. Vagy talán megsértette valaki, mikor +utoljára itt volt?--kérdé Atlasz úrhoz fordulva, ki leeresztett orral +hallgatta e szóváltást. + +--Ki sértette meg? Én nem sértettem meg!--kiáltott Atlasz úr.--Én +pontosan kifizettem a számláját és annyi pezsgőt adtam neki inni, a +mennyi csak bele fért. + +Ugyanaz nap, melyen Boglár Kálmán levele érkezett, megjött Manó is. +Díszesen, hangosan beszélve s jobban henczegve, mint valaha. Klárát csak +futólag, félvállról s alig titkolt gúnyos mosolylyal üdvözölte. Atlasz +úr most már nem volt úgy elragadtatva elsőszülöttje látogatásától, mint +azelőtt. Tudta, hogy e látogatások mindig nehéz pénzbeli áldozatokkal +járnak, a mennyiben e nagyvilági fia rendesen olyankor jött haza, mikor +adósságai már nagyon meggyűltek. Eddig könnyen fizethette Atlasz úr e +látogatási díjakat; de most reá magára is nehéz terhek súlyosodtak, +pénztára üres volt, s minden rendkívüli kiadás új kölcsönt tett volna +szükségessé. Ezt meg is mondta Manónak, mikor az öreg asszonyság +szobájában magokra maradtak. + +--Hát ki mondta, hogy fizetned kell érettem? Hát kértem én tőled pénzt? +Nagyszerű!--felelt Manó, sértett méltósággal, végig nyújtózva a +pamlagon. + +--Nagyon örülök, hogy nem kell érted fizetnem,--mondá Atlasz úr +megkönnyebbült sóhajjal,--és ha megsértettelek, inkább bocsánatot kérek +tőled. + +--Azt nem kívánom, öreg,--felelt Manó nagylelkűleg.--Elég nekem, ha +elismered, hogy én is jó fiad vagyok, nemcsak Sándor, s megérdemlem épen +oly gondoskodásodat, mint ő. + +--Mégis jó fiú ez a Manó,--szólt közbe az öreg asszonyság az ablak +mellől, szokása szerint könnyekig megindulva, mikor valamelyik +gyermekéről volt szó. + +--Mondtam én, hogy nem jó fiú a Manó?--kérdé Atlasz úr méltósággal.--Ha +valaki adósságot csinál, azért még lehet jó fiú, és én csak attól +féltem, hogy megint egy csomó adóssággal jött haza, mint rendesen. + +--Mondtam én, hogy nincs adósságom?--kérdé Manó. + +--Micsoda!--kiáltott Atlasz úr egyszerre felszökve helyéről.--Bolonddá +tartasz engem? Nem épen most mondtad, hogy nincs új adósságod? + +--Azt én nem mondtam, csak azt mondtam, hogy nem kell értem fizetned. Ha +pedig nem neked kell fizetned, azt hiszem, rád nézve mindegy, akár van +adósságom, akár nincs. Ez csak világos. + +--Nem egészen világos,--mondá Atlasz úr komoran, míg az öreg asszonyság, +mintegy sejtve a közelgő vihart, félénken karszékébe bújt.--Nem egészen +világos. Csak akkor volna világos, ha tudnám, kivel akarod kifizettetni +az adósságodat? + +--Már ki van fizetve. + +--Ej! azt a derék embert szeretném ismerni, a ki a mások adósságát +kifizeti,--mondá Atlasz úr hitetlen gúnynyal.--Nekem is szükségem volna +ilyen jó barátra. Mondd meg a nevét, talán kifizeti az én adósságaimat +is. + +--A neve Góg Ferencz. + +--Úgy! A neve Góg Ferencz!--kiáltott Atlasz úr leeresztett orral.--A Góg +Ferencz igen derék, nyájas, udvarias, alázatos uraság; de nem hiszem, +hogy csupa barátságból kifizetné a mások adósságait. + +--Nem is barátságból fizette ki, hanem tisztességes kamatért. Még váltót +sem kívánt; megelégszik azzal, ha a kötelezvényt betábláztatom a +jószágomra. + +--A jószágodra? A te jószágodra?--kérdé Atlasz úr roppant +csodálkozással.--Van neked jószágod? Hol van a te jószágod? + +--És ezt apa kérdi elsőszülött fiától! + +--Akarod talán mondani, hogy az én jószágomra fogod betábláztatni a Góg +Ferencz követelését? + +--Isten mentsen! Nem a te jószágodra, hanem az én részemre, mely engem, +mint elsőszülött fiadat jogosan megillet. + +--Jaj nekem!--kiáltott Atlasz úr, kétségbeesetten,--ha így folytatod, +utoljára nem marad semmi a jószágból, a mi téged jogosan meg fog +illetni. + +--No, csak ne jajveszékelj, öreg,--mondá Manó előkelő higgadtsággal.--Ha +megsúgok neked valamit, ki fogsz ugrani a bőrödből. + +--Már is vagyok olyan kedvben, hogy szeretnék kiugrani a bőrömből. + +--De a mit én mondok, attól örömödben fogsz kiugrani. Góg Ferencz nem +lett volna olyan nagylelkű és én nem fogadtam volna el segítségét, ha +nem tesz olyan fölfedezést, olyan nagy fölfedezést, mely egy csapással +helyre hozza minden bajunkat. + +--Micsoda fölfedezést tett a Góg Ferencz? Talán föltalálta másodszor a +puskaport? + +--Nem a puskaport, hanem Lándsa Jenőt. + +--Ah! ah! ah!--hebegett Atlasz úr, szörnyű meglepetéssel.--A Lándsa +Jenőt? Azt a Lándsa Jenőt, a ki... + +--Csitt!--intett Manó, az öreg asszonyság felé vágva szemével, ki +székében tehetetlenül hátradőlve, néma rémülettel, vigasztalan +tekintettel hallgatta férje és fia párbeszédét. + +--Igazad van,--dörmögött Atlasz úr,--nem az ő eszéhez valók ezek a +dolgok. Menjünk a kertbe, fiam, tegyünk egy kis sétát, azalatt majd +nyugodtabban beszélhetünk. + +Mialatt Manó fölemelkedett vízszintes helyzetéből s előkereste kalapját, +az öreg asszonyság előre hajlott székén s aggódva kérdé: + +--Úgy-e, már nem haragszol Manóra? Úgy-e, nem azért hívtad a kertbe, +hogy megverd? + +--Ne félj, mama,--kiáltott Manó nevetve.--Atlasz Manót senki sem veri +meg, még az apja sem. Különben is én most olyan örömhírt mondtam az +öregnek, hogy nem verést, hanem csókot várok tőle. + +--Igaz ez?--kérdé az öreg asszonyság, félénken férjére nézve. + +--Igaz, igaz,--mondá türelmetlenül Atlasz úr.--Te is csókold meg a +fiadat, és maradj nyugodtan a székedben s edd meg jó étvágygyal a +czukros gesztenyédet. + +Mihelyt kiléptek az ajtón, Atlasz úr mohó kiváncsisággal sürgeté Manót a +beszédre. + +--A dolog így történt,--kezdé Manó szivarra gyújtva, a mint a lépcsőn +lefelé mentek.--Góg Ferencz barátunk, a ki, mint tudod, igen élelmes, +furfangos, éles szemű, vizsla orrú úri ember, de a mellett családunknak +nagy tisztelője és hűséges barátja-- + +--Száz esztendeig éljen,--szólt közbe Atlasz úr. + +--Erről a kifejezésről leszokhatnál,--mondá Manó rosszalólag,--mindjárt +rád ismernek, hogy zsidó vagy. Hogy tehát Góg Ferenczre térjünk, ez a +jeles férfiú már egy éve kutatja Lándsa Jenő nyomát. Nehéz volt +rátalálnia, mert ez az ember egészen eltűnt a társaságból s régi +ismerősei is elvesztették szem elől. De Góg Ferencz furfangjával s a +szép Lilla pénzével mindennek nyomára lehet jutni. Megtudták, hogy +Lándsa Jenő sok ideig a külföldön kóborolt és különféle nevek alatt +szerepelt, leginkább a világhírű játékbarlangokban. Sokan hamis +játékosnak is mondták; annyi bizonyos, hogy sehol sem maradt hosszú +ideig s a legtöbb helyről erőszakos módon távolították el, más szóval, +kidobták. Ellenben hamis játékos volta ellen szól az a tény, hogy nem +tudott zöld ágra vergődni s a legújabb időben mindenéből kizsebelve, egy +krajczár nélkül vetődött vissza hazánk fővárosába. + +--Ilyen férj illett volna a Boglár Kálmán családjába,--szólt közbe az +engesztelhetetlen Atlasz Samu. + +--Várj csak, még bele juthat. Góg Ferencz, a ki folytonosan kutatta +nyomát, itt végre rá akadt. Ismeretséget kötött vele, megbarátkoztak. +Hozzám is elhozta és bemutatta nekem. Mi is jó barátok vagyunk. + +--Jó barátja vagy ennek a haszontalan embernek? + +--Haszontalan ember, de finom gavallér, a kinek ha elég pénze van, akkor +nem haszontalan ember. Most pedig van elég pénze. Góg Ferencz +pártfogásába vette s lehozta magával a sarlósi kastélyba. + +--Micsoda! Itt van most? Ilyen közel hozzánk? + +--Egy vonaton jöttünk, s mondhatom, az egész úton igen jól mulattunk +vele. Pompás ficzkó! + +--Ha olyan pompás ficzkó, még bele szeret a Lilla nagysága és feleségül +megy hozzá,--jegyzé meg Atlasz úr aggódva. + +--Attól ne tarts! Ez a tűzről pattant menyecske, Isten tudja miért, +halálosan bele van bolondulva Sándorba. Tudom a nagybátyjától. Hiszen a +szegény Góg Ferencz is nem annyira hozzánk való tiszteletből, hanem húga +kedvéért tette tűvé egész Európát ez után a Lándsa Jenő után. Azt +mondja, húgának nincs sem éjjele, sem nappala, mióta Sándor másnak a +férje, s csak az a remény tartja vissza az öngyilkosságtól, hogy Sándor +elválik nejétől és őt veszi feleségül. Csodálatos, de úgy van! + +--Miért volna csodálatos?--jegyzé meg Atlasz úr büszkén.--A Sándor szép +fiú, nagyon szép fiú. + +--Vannak más szép fiúk is a világon, a kik valamivel finomabbak is +Sándornál. De az ízlés ellen nem lehet vitatkozni. Elég az hozzá, hogy a +dolog így áll. Sándornak el kell válnia feleségétől, ez az első lépés, s +erre biztos eszköz lesz Lándsa Jenő barátom. Ha valaha szeretője volt +Klárának,--a mit erősen hiszek, ismerem az asszonyokat,--úgy a +találkozás új lángra lobbantja szerelmöket, megszöknek vagy Sándor rajta +kapja őket, s akkor nincs más hátra, mint a válópör. Ha pedig nem volt +szeretője, Sándor tudja a történt dolgokat, féltékenynyé lesz s a +féltékeny emberrel mindent el lehet hitetni. Így is, úgy is válópör a +vége, s nekünk ez a czél szentesíti az eszközöket. + +--És Sándor, boldog lesz,--tevé hozzá Atlasz Úr, teljes +meggyőződéssel,--csak akkor lesz igazán boldog, ha ezt a szép és +milliomos özvegyet elveszi. Tudom én, hogy most boldogtalan. Hiába +tetteti magát, hiába csókolgatja a Boglár Klára kezét, jól látom én, +hogy sokszor szomorú és ökölre szorítja a markát. Isten áldja meg a Góg +Ferencz uraságot, hogy kitalálta a módját, melylyel boldoggá fogjuk +tenni a fiamat. + +--No hát, mégis rossz néven veszed tőlem, hogy elfogadtam segítségét és +követelését be akarom tábláztatni a jószágomra? + +--Már megint a jószágodról beszélsz? + +--Igen is, arról beszélek. Most épen jó kedvedben vagy, tisztába +hozhatjuk ezt a kényes kérdést. Elsőszülött fiad vagyok s nem akarok +rövidséget szenvedni testvéreim kedvéért. Sándorra már ráírattad a +tiszavégi részt, Eveline férjének kétszer megvetted a mátraalji +jószágot: én is követelek magamnak legalább annyi ingatlant. Aztán nem +bánom, haszonbérbe adom neked, kezeld te, csak fizesd meg pontosan az +évi bérletet s engedd, hogy annyi adósságot csináljak rá, a mennyi +tetszik. + +--Megbolondúltál te fiú, vagy engem tartasz bolondnak?--kiáltott Atlasz +úr, újra elkeseredve.--Jószág kell neked csak azért, hogy adósságot +csinálj rá? Ugyan szépen kezdenéd a gazdálkodást. + +--Bízd azt csak reám. Tudom én, mit akarok. Azt is tudom, hogy az +adósságot ki kell fizetni. Eddig is mindig kifizettem. + +--Azaz, hogy én fizettem ki. + +--No hát, épen ezt akarom kikerülni. Az én adósságaimat senki se fizesse +ki kegyelemből, melyért kunyorálni kell és zsebre rakni egy porczió +szidást. Független akarok lenni, jogom van rá, régóta nagykorú vagyok. +Attól pedig ne félj, hogy elverem a vagyonomat. Nemsokára kifizetem +adósságaimat, kitisztázom a jószágomat és én leszek a leggazdagabb +mindnyájatok közt. + +--Szeretném, ha engem is megtanítanál erre a titokra. + +--Ahhoz te már öreg vagy. Te megtetted a kötelességedet, megszerezted az +alapot, most már bízd a többit gyermekeidre. Én tisztában vagyok +magammal. Nem is titkolózom előtted, röviden elmondom programmomat. +Először is lemondok hivatalomról... + +--Mit hallok! Megint újabb meglepetés! Hát miért mondasz le a +hivatalodról? + +--Mert ezen az úton nem lehet elég gyorsan haladni. A szamárlajtorja nem +hozzám való. Én nem mászom, hanem ugrom, nagyot ugrom. Megválasztatom +magamat itt a kerületünkben képviselőnek, s aztán nyitva áll előttem a +világ egészen a miniszterségig, nem számítva a milliomos pártit, mely +akkor reám vár s melyhez képest a te bajuszos özvegyed csak sifli. + +E fényes perspectiva ismét elkápráztatta Atlasz úr szemét s a +pillanatnyi elkeseredés után a régi csodálattal és elragadtatással +nézett ragyogó elsőszülöttjére. Mégis csak benne van a legtöbb tehetség +gyermekei közt s ő fogja legmagasabbra emelni az Atlasz nevet. Ebbeli +elragadtatásában nem is vizsgálta mélyebben a hivatalról való lemondás +kérdését s így nem is tudta meg, hogy Manó merész költői szabadsággal +jövő időt tett a múlt helyére, a mennyiben lemondása már befejezett tény +volt s nem csupán szabad elhatározásának, hanem még inkább a miniszter +bizalmas fölszólításának következménye, a ki már megúnta jobb kezének +hanyagságát s barátságosan tudtára adta, hogy a végkielégítés készen van +számára. + +De Atlasz úrnak ezt nem kellett tudnia, s teljes gyönyörűséggel +fürösztötte lelkét fia fényes jövőjében. Ha gyermekeiről volt szó, akkor +gyönge és együgyű volt. Egészen megnyugodott hát elsőszülöttjének új +programmjában s megigérte neki, hogy a többi kérdést majd rendbe hozza +az ünnep után, mikor talán Sándor dolgával is jobban tisztába jönnek. +Akkor majd Eveline is itt lesz s közös egyetértéssel állapíthatják meg +az osztozást. + +--Eveline nem fog lejönni,--mondá erre Manó.--Tiszteltet és azt +izenteti, hogy addig nem teszi lábát a kastélyba, míg ez a nőszemély, ez +a Klára itt a háziasszony. + +--Itt van ni!--sóhajtott Atlasz úr, keserűen.--Már saját leányomat is +elüldözi a házamból. Oh, ez a Boglár Klára csak az én veszedelmemre +született e világra! + +--Ne búsulj, öreg,--vígasztalá Manó a kesergő apát.--Gondolj Góg Ferencz +fölfedezésére. Nemsokára megszabadúlunk e nyűgtől és az Atlasz-család +napja új fénynyel fog fölemelkedni a magas égre. + +[Illustration] + + + + +XII. + +(Az első évforduló.) + + +Körűlbelül ismét az a társaság van együtt, mely ma egy éve töltötte be +az Atlasz-kastély termeit; de a színe még sem egészen ugyanaz. Most nem +a meggazdagodott zsidók uraskodásán mosolyognak és mérgelődnek a környék +elszegényedett ősurai; sokkal mélyebb, általánosabb, hogy úgy mondjam +emberiebb érdek tartja elfoglalva figyelmöket, táplálja társalgásukat, +tartja ébren kárörömüket: a pletyka, a halhatatlan pletyka. Sőt talán a +botrány is. Híre futott, senki sem tudta, mily forrásból, de mindenki +suttogott róla, hogy ma valami érdekes fog történni, talán oly +katastropha, melyből évekig el fognak élni az embertársak dolgaival +foglalkozó nyelvek. Mindenki erről gondolkozik, erről suttog, ezért lesi +figyelmesen a háziaknak, kivált a fiatal házaspárnak mozdulatait, +arczkifejezését, s a titkolózás, suttogás, apró csoportok alakulása, a +feszűltség és nyugtalanság olyan színt ad a társaságnak, mint ha csupa +összeesküvők gyűléseznének, kik a jelszót várják a lázadás zászlójának +kitűzésére. + +Másban is különbözik a társaság a tavalyitól. Hiányzik az egyházi +színezet, a papi elem uralkodó szereplése. Az úri társaság nem megy +templomba délelőtt, a búcsú napját csak a köznép ünnepli meg. Nincs itt +az apátkanonok úr virító vörös színeivel, s a plébános annyira el van +foglalva a faluban hivatalos ünnepi teendőivel, hogy egy pillanatra sem +nézhetett be a kastélyba, sőt talán még az ebédre sem fog eljönni. +Sándor legalább külön nem hívta meg, régen nem is találkozott vele. + +Egy év óta nagyon meglazult a viszony a földesúr és papja közt. A közös +vadászatok, kocsizások, kirándulások egészen elmaradtak. Sándor sokkal +jobban el volt foglalva örökös tépelődéseivel, sokkal kitartóbban őrizte +nejét, hogysem kedve vagy ideje lett volna régi mulatságaira. A +plébánostól elidegenedett; kellemetlen érzés vett rajta erőt, ha látta +vagy beszélni kellett vele; feszesen, kényelmetlenül érezte magát +társaságában, mintha őt is felelőssé tette volna titkos gyötrelmeiért, +vagy mintha érezné, hogy ez ember lelkébe lát és restelkednék előtte. + +És valóban, a plébános volt az egyetlen, ki lelkébe látott Sándornak, ki +tisztán olvasta arczán emésztő küzdelmeit és aggódó figyelemmel kisérte +e különös benső harczot gyanakodó képzelme és józan esze között. De nem +tehetett mást, mint, figyelni és várni. Tudta, hogy látása kellemetlen +Sándornak, mert újra meg újra eszébe juttatja kínzó titkát s fölébreszti +tépelődések; nem is kereste föl sokszor, csak épen annyiszor, a mennyi +szükséges volt arra, hogy fentartsa a jó viszony külső színét, hogy +figyelemmel kisérje Klárát és segítségére lehessen, ha nyugalmát +fenyegetve látná. + +A vendégek nagyrészt már összegyűltek s a kastély termeiben, melyek az +ünnepnapra mind ki voltak nyitva és földíszítve, kisebb-nagyobb +csoportokra oszolva halkan beszélgettek és várni látszottak valamit, +magok sem tudták, mit. De Manó, úgy látszék, többet tudott; diadalmas +arczczal s izgatottan járt föl s alá a hullámzó csoportok közt, gyakran +kitekintve az ablakon s néha-néha jelentős pillantást vetve Atlasz úrra, +ki a terem egyik szögletében ült, hallgatva és magányosan. Az öreg +asszonyság nem volt mellette; nem érezte magát egészen jól s meg akarták +kímélni a nagy vendéglátás izgalmaitól s egyebektől is, melyeknek +bekövetkezését várták. + +Klára is nyugtalan volt. Atyja még most sem érkezett meg. Mialatt +vendégeit fogadta s a különböző csoportokkal beszélgetett, sokszor +tekintett izgatottan a nagy ajtó felé. Sándornak is feltünt ez, ki +folyton neje nyomában járt és szokása szerint e nyugtalanságot is a maga +módja szerint magyarázta. + +--Kire várhat oly türelmetlenűl?--gondolá magában.--Szeme minduntalan az +ajtó felé fordúl, arcza földerűl és kipirúl az örömtől, ha az ajtó +nyílik s újra elszomorodik, ha közömbös ember lép be rajta. Valakit vár, +annyi bizonyos. Ki lehet az? Ki lehet az? + +E pillanatban megnyilt az ajtó s három tagból álló társaság lépett be. +Volkán Ádámné, Góg Ferencz és egy ismeretlen fiatal ember. A bajuszos +menyecske arcza sugárzott a diadaltól, feje, füle, nyaka, karja +villogott a gyémántoktól; csupa fény és ragyogás volt, hogy szinte +elkáprázott a szem, ha rá nézett. Mind a hárman egyenesen Sándor felé +siettek, ki a terem tulsó végén állt Klára mellett és arczát vizsgálta. +Észrevette, hogy egy pillanatra elhalványult s szemében kellemetlen +meglepetés kifejezése látszott; de gyorsan erőt vett magán, s nyugodtan, +bár nem szokott mosolyával várta feléje siető vendégeit. + +--Repeső örömmel fogadtuk a kegyes meghívást, mely ismét megnyitá +előttünk e főúri hajlék fényes termeit,--kezdé Góg Ferencz, mint a +társaság szónoka, két rét görnyedve a nagy alázatosságtól, midőn Sándor +elé értek.--És íme siettünk eleget tenni a megtisztelő meghívásnak, sőt +ismerve e kastély vendégszeretetét, megengedtük magunknak ama +merészséget, hogy szerény házunk vendégét is magunkkal hozzuk, kit +ezennel van szerencsém bemutatni Lándsa Jenő úr személyében. + +Sándor egész teste úgy megrázkódott e név hallatára, mintha erős +villamos ütés érte volna. Itt állt előtte az az ember, ki lázas álmainak +állandó kísértete volt, itt áll szemben nejével, kit gyötrő képzelete +egy év óta annyiszor kötött vele össze. Első gondolata, mely e név +hallatára, ez ember láttára, agyába szökött, az volt, hogy Klára tudta +jövetelét, őt várta oly türelmetlenűl, érette tekintett +pirúlva-elhalványodva annyiszor az ajtó felé. A vér fejébe kezdett +tódulni, lélekzete nehéz és rövid lett, erősen megragadta Klára kezét és +sötéten arczára vetette szemét. Nagy erőfeszítésébe került, hogy +féltékeny haragja rögtön ki nem tört rajta; de félig öntudatlanúl +föltette magában, hogy várni, vigyázni fog s az első biztos jelre egész +haragjával sújtja a bűnösöket. + +Klára arczán azonban nem látott mást, mint kellemetlen meglepetést egy +pillanatra, s ennek elmúltával nyugodt hidegséget. Góg Ferencz +ünnepélyes bemutató szónoklatára, mely épen úgy hozzá volt intézve, mint +Sándorhoz, csendesen meghajtotta fejét, nem nyújtva kezét egyiknek sem +három vendége közűl, s aztán megfogva férje karját, el akart vele +fordulni, hogy más vendégeihez menjen, mintha a bemutatás már be volna +fejezve. De Sándor mozdulatlanúl állt, és midőn Klára kissé csodálkozva +arczára nézett, akkor kezdte először észre venni, hogy férje lelkében +erős háborgás megy végbe. + +De ha Klára nem vesztette el nyugalmát, annál nagyobb meglepetés, zavar, +megdöbbenés volt olvasható Lándsa Jenő arczán. Látszott, hogy nem volt +elkészülve e találkozásra, nem tudta, kivel fog itt szemben állni. Góg +Ferencz a színpadi hatás iránt kitünő érzéket tanúsított, midőn a +meglepetést mindkét részen kölcsönössé tette; így mindenesetre nagyobb +lesz a feltünés, s ha egyik nem árulja el magát, elárulhatja a másik, a +miből önként következik a botrány és a többi. Számításában azonban, +legalább egyelőre, mégis csalódott; Sándor sokkal jobban tudott +uralkodni szenvedélyén, mint gondolta, s bár szemének és arczának nem +parancsolhatott, tudott parancsolni nyelvének; Klára nyugodt +hidegségében pedig csak előkelő megvetés látszott, melyet nemcsak a +bemutatott fiatal ember, hanem bemutatói is magokra vehettek, a mint +hogy a bajuszos menyecske magára is vette, s részint e fölötti +boszúságában, részint csalódott reményében titkon erősen megcsípte Góg +Ferencz karját, hogy ez érdemes nagybácsi elkékült és -zöldűlt bele. + +Mindez sokkal rövidebb idő alatt történt, mint a mennyi elmondására +szükséges. Alig egy pár pillanatig tartott, mialatt a vendégek, kik az +egy esztendős pletykából többnyire ismerték Lándsa Jenő nevét, most e +név hallatára várakozással tele, kiváncsian kezdtek csoportosúlni a +beszélők körűl. Góg Ferencz jóvá akarta tenni a meghiúsult első hatást, +s mintha csak most venné észre a vendége arczán tükröződő meglepetést, +fölkiáltott: + +--De mit látnak szemeim! Hiszen, úgy vélem észlelni, a bemutatás +fölösleges volt s én tudtomon kívül régi ismerősöket hoztam össze. +Lándsa barátom arczán és ő nagysága, mélyen tisztelt házi asszonyunk +szemében úgy olvasom, hogy ez életben már találkoztak, bizonyosan a +főúri körökben, melyeknek mindketten méltó díszei valának. Oh mily édes, +a régi jó ismerősök találkozása! Oh mily boldognak magasztalom magamat, +hogy szerény közvetítője lehettem ily édes találkozásnak! + +És Góg Ferencz elragadtatott görnyedezéssel tekintett körűl a +társaságban. Többeknek arczán gúnyos mosoly látszott, itt-ott vihogás +hallatszott. A bajuszos özvegy is vihogott. + +--Valóban én is úgy veszem észre,--szólt Sándor nagy erőfeszítéssel, +tompa, rekedt hangon,--mintha ez úr és nőm ismernék egymást. Igazam +van-e, valóban régi ismerősöddel hozott össze a véletlen?--folytatá +Klárára emelve sötét tekintetét. + +--Atyámmal hajdan annyi helyen fordúltam meg, annyi mindenféle emberrel +találkoztam, hogy ez úr is köztük lehetett,--felelt Klára könnyedén, s +aztán Sándor karjába fonva karját, elvonta e csoporttól s más +vendégeihez ment vele, nyugodtan beszélgetve hol egygyel, hol mással, +mint a háziasszony kötelessége. Sándor, kábultan, félig öntudatlanúl +ment tovább neje karján, nem tudva, mit tegyen s nem merve az emberek +szeme közé nézni. A beavatottak előtt úgy látszott, hogy az első vihar +elvonúlt. Legalább a bajuszos menyecske így fogta föl a helyzetet s +elégedetlenségét ki is fejezte szerencsétlen nagybátyja előtt, kit +többször erősen karon csípett s halkan, de nagy méreggel ügyetlen vén +bolondnak nevezett. + +Most Manó is idején valónak látta a közbelépést. + +--Isten hozott, kedves barátom, nagyon örülök, hogy meglátogattad +házunkat,--kiáltott nagy hangon, mintha csak most venné észre Lándsa +Jenőt s kinyújtott kézzel feléje sietett.--Jer, bemutatlak apámnak; az +öreg is nagyon fog örűlni ismeretségednek. Reménylem, ezentúl gyakori, +nagyon gyakori vendég lészsz házunkban. + +Fenhangon, csaknem tüntető kiabálással beszélt, szüntelen a mindig +messze vonuló Klára felé tekintgetve, mintha vele is, a társasággal is +tudatni akarná, hogy mindez neki szól. Ezalatt Lándsa is magához tért +első meglepetésének zavarából; mikor Manóval kezet fogott, arczán már +ismét ott volt rendes hetyke, szemtelen tekintete, s a két kiváló +nagyvilági fiatal ember karon fogva és hangos nevetgéléssel indúlt +Atlasz úr felé, ki ez egész jelenet alatt szögletében maradt és feszűlt +figyelemmel leste a történt dolgokat. + +Mialatt Atlasz úr megismerkedett Lándsa Jenővel s nagy tisztelettel +fogott kezet ez előkelő fiatal emberrel, kiben nem fia nyugalmának és +becsületének megrontóját, hanem egész családjának megmentőjét látta; és +mialatt a vendégek különféle csoportokra oszlottak, Klára oly ügyesen +haladt végig közöttük Sándorral, csoportról csoportra megállva, és +egy-egy szót váltva, hogy végre minden feltünés elkerülésével, +észrevétlenűl a legvégső szobába jutottak, hol egyedül voltak. + +--Úgy-e ügyesen ide hoztalak az ellenséges csatasorok tüzelése +közt?--mondá nevetve s egy ablakmélyedésbe vonva férjét. + +Sándor feje még mindig kábult volt, lelke zavarodott; agyában, keblében +elszabadúltak lelánczolt gonosz szellemei és féktelenűl garázdálkodtak +benne. Nem tudott neje arczába nézni, csak tompán, fojtott hangon kérdé, +mit akar? + +--Erre a Lándsa Jenőre akarlak figyelmeztetni. Jobban ismerem, mint +mutattam; nagyon haszontalan ember, nem való tisztességes társaságba. +Míg vendégeink itt vannak, ne csinálj botrányt, de azután jó lesz vagy +Volkánékat figyelmeztetni vagy egyenesen röviden kiadni az útját. + +--Majd kiadom az útját azzal, hogy megölöm,--felelt Sándor rekedten. + +--Megölöd?--kérdé Klára meglepetve férje hangjától és +tekintetétől.--Miért ölöd meg? + +--Mert szeretőd volt, mert még mindig szeret, mert újra szeretőd akar +lenni,--kiáltott Sándor hirtelen kitöréssel. + +A gonosz szellemek egészen erőt vettek rajta s megfosztották eszének +józanságától. Arcza kigyúladt, szeme szokatlan fénynyel villogott s +valóban oly tekintettel nézett nejére, mintha e perczben gyilkolni +tudna. + +--Sándor!--sikoltott Klára rémülten és erősen megragadva kezét, mélyen +szemébe tekintett.--Megőrültél? + +--Tagadod, hogy egykor jegyesed volt?--kérdé Sándor felelet helyett. + +--Miért tagadnám?--Nem tagadom,--felelt Klára, leküzdve felindulását, +nyugodt hangon.--Honnan tudod, hogy az volt? + +--Mindegy, akárhonnan tudom. Abból a forrásból többet is tudok. + +--Ha az a forrás tiszta és igaz, csak azt tudhatod, hogy ez ember +nyomorúlt, kiből kiábrándúltam, kit megvetettem és elkergettem magamtól. + +--Vagy ő hagyott el, midőn látta, hogy nagyon is könnyű volt megnyernie +szerelmedet. + +[Illustration: --Nem tudok többé nyugodtan hallgatni.] + +--Sándor!--kiáltott Klára kiegyenesedve s arczát sötét pírral borítá a +méltatlankodás érzése,--még egy ily szó és rögtön elhagyom házadat és +soha többé nem térek vissza hozzád. Válaszsz! Akarod-e, hogy távozzam, +vagy meghallgatsz nyugodtan? + +--Nyugodtan! Nem tudok többé nyugodtan hallgatni. Elég sokáig erőltettem +magamra a nyugalmat, nem bírom tovább, erőm megtörött. Egy éve hordozom +e szörnyű szikrát lelkemben, egy éve küzdök emberfölötti erővel, hogy +lángba ne borítsa véremet, össze ne perzselje agyvelőmet. Nem bírom +tovább a harczot ez alattomos, soha nem szünő, mindig újra ébredő, +gyilkos kétség ellen. Bizonyosságot akarok, világosságot akarok végre. +Eleget szenvedtem; most már tudod. Ha arczomat komornak láttad, ha +szemem sötéten elmerengett, ha kezedet hidegen toltam el magamtól, most +már tudod, mi volt az oka. Titkoltam tőled kétségeimet, gyötrelmeimet, +mert féltem, hogy elvesztem szerelmedet, és én szerettelek, oh! most is +szeretlek, s ez a szerelem teszi oly halálossá kételkedésemet. Szánj meg +engem Klára és légy őszinte hozzám. + +Hangja, mely eleinte a fölindulástól reszketett, a vége felé, midőn +szerelméről kezdett beszélni, ellágyult, könyörgésbe ment át. Szeméből +lassanként eltünt az esztelen föllobbanás tüze, és szelídebb, enyhébb +fény foglalta el helyét; de arczán, szemében, hangja remegésében oly +boldogtalanság látszott, hogy Klára elfeledte a sértést, mely föllázítá +önérzetét, s csak kimondhatatlan szánalmat érzett a szerencsétlen ember +iránt. + +--Szegény Sándorom, hiszen te beteg vagy, nagyon beteg vagy,--mondá +halkan, melléje lépve és végig vonva kezét izzó homlokán. + +--Érzem, tudom, nem tagadom, beteg vagyok. Sokszor mondtam én ezt +magamnak, sokszor neveztem önmagamat őrültnek és igyekeztem kinevetni +őrültségemet. Egy időre győzött is józan eszem, lecsillapítám benső +háborgásaimat, de aztán újra... újra... óh! te nem tudod, mily kín, +őrültnek lenni és tudni azt és mégsem győzhetni le az őrültséget. Most +már tudod, csak te segíthetsz rajtam, ne vond el tőlem egyetlen +orvosságomat, a tiszta igazságot. + +--Miért nem kérted ezt tőlem mindjárt kétségeid kezdetén? Akkor sem +tagadtam volna meg, s megmentettelek volna téged a hosszú +szenvedésektől, magamat e megaláztatástól. + +--Miért nem szóltál te kérdés nélkül? Midőn megvallottam szerelmemet és +megkértem kezedet, miért nem voltál őszinte hozzám? + +--Istenem! Miben lettem volna őszinte? Hiszen e nyomorúlt embert úgy +elfeledtem, hogy eszembe sem juthatott hajdani eljegyzésem. Különben mi +titkolni való lett volna egy eljegyzésben, a mi nyilvános volt? + +--De az ok, melyért fölbomlott, nem volt nyilvános. + +--Az ok az volt,--mondá Klára elpirúlva,--hogy ez embert, ki vissza +akart élni helyzetemmel és orvul támadta meg becsületemet, megvetettem +és fegyverrel űztem ki szobámból. + +--Igen, mondták ezt nekem barátaid,--viszonzá Sándor újra éledő gyanúval +szemlélve neje elpirúlt arczát,--de azt is mondták, hogy ez ember másról +is gyanúsított s a világban más okról beszéltek. Hogy ő hagyott el +téged, mert nagyon könnyűnek találta a győzelmet erényed fölött.-- + +--És te ezt elhitted!--kiáltott Klára lángba borúlt arczczal. + +--Miért pirúltál el, ha nem igaz? + +--Eh! esztelen ember te, ki csodálkozol, hogy egy nő elpirúl, midőn +férjétől ily gyanút kell hallania. Elég, Sándor, te beteg vagy, és +betegségeden közönséges szerekkel nem lehet segíteni. Hallgass reám! A +mit te most szemembe mondtál, a mit megvallottal, hogy ily kétséggel +szívedben képes voltál egy évig nődnek nevezni s lelkedben engem, nődet, +napról napra, újra meg újra megalázni, arczúl verni, ez oly megbántás, +melyet egy önérzetes nő beszámíthat a féltékenységnek, megbocsáthat a +szerelemnek, de nem viselhet el. Ha szívedbe tovább is ily kétségek +élnek becsületemről, én nem maradhatok nőd. Gondold meg jól! Gondolj +vissza egy évi házasságunkra, keress egy mozdulatot, egy pillantást, +melyből azt magyarázhatnád ki, hogy nem tiszta, önzetlen szerelemből +lettem nőddé, vagy hogy jogod volna akár múltamban, akár jelenemben +kétkedni. Ha nem találsz, és Isten a tanúm, hogy nem találhatsz, akkor +megkövetelem teljes és föltétlen bizalmadat mind múltamra, mind +jelenemre nézve, vagy esküszöm neked, bármint szeretlek s bármily +nehezen esnék a válás, magadra hagylak és visszatérek atyámhoz. Most +pedig tégy ez emberrel, a mit akarsz. Űzd ki azonnal házadból, nem +bánom, én a botránytól sem félek; a pletyka úgyis, a mint látom, már +megragadta nevemet, és ez ember ide hozatala szándékos kiszámítással +történt. Ki által, nem kutatom, nem is törődöm vele; mással én nem +gondolok, csak a te bizalmaddal, s ha az megvan, kinevetem e silány +emberek együgyű beszédeit. De a te bizalmadat megkövetelem, jogom van +hozzá, s még egyszer jegyezd meg jól magadnak, ha észreveszem, hogy +elvesztettem bizalmadat, megszüntem nőd lenni. + +E szavakkal elhagyta a szobát, nem tekintve vissza Sándorra. De erre, +úgy látszék, legalább egyelőre üdvös hatással volt az erősebb orvosság. +Habozó, kétkedő, gyanakodó lelkére, melyben a főszerepet mégis csak a +szerelem vitte, sokkal jótékonyabban hatott az erélyes beszéd, mint +bárminő kérlelés, magyarázat, esküdözés. Szemébe visszatért rendes, +nyugodt kifejezése, s azzal az elhatározással indúlt vissza a társaság +felé, hogy többé föl sem veszi ezt a Lándsa Jenőt és úgy tesz, mintha +soha sem hallotta volna nevét, s ezzel legjobban lefőzi azokat, +kik--józan gondolkozással most már világosan látta,--csak azért hozták +ide, hogy konkolyt hintsenek közéje és neje közé. + +Elhatározására azonban nem volt szükség, Lándsa Jenőt többé sehol sem +látta. Manó kétségbeesve járt-kelt a termekben, kedves Lándsa barátját +keresve, de senki sem tudott róla fölvilágosítást adni. Egyszerre csak +eltünt s azóta nem kerűlt vissza. Manó még Sándort is megszólította, +ravasz hunyorgatással kérdezve, talán ő tud valamint Lándsa Jenő holléte +felől? S egészen elbámult és lefőzöttnek látszott, midőn Sándor +könnyedén s minden fölindulás nélkül csak annyit felelt, hogy a +keresettet azóta nem látta, mióta bemutatták neki s megvígasztalta +aggódó bátyját, hogy ne féljen, az ebédre majd elő fog kerűlni. + +Nem kevésbbé képedt el Góg Ferencz, midőn a két testvérhez lépve, +alázatos és bűnbánó görnyedezések közt bocsánatot kért Sándortól, hogy +Lándsa Jenő bemutatása által netalán kellemetlenséget okozott. Ő nem is +sejtette, hogy e fiatal ember régi ismerőse ő nagyságának s látása +rosszúl hathat reá, különben a világért sem hozta volna ide s most is +azért keresi, hogy rögtön eltávolítsa. + +--Nem értem, miért e nagy bocsánatkérés?--felelt Sándor hidegen.--Meg +lehet győződve, hogy vendégét épen oly szívesen látom házamban, mint önt +magát. + +Ezzel elfordúlt és a faképnél hagyta az álmélkodó alázatos férfiút, ki +azt sem tudta, hova menjen, merre nézzen, mert az egyik szögletben +katonás húgának dühös szemei villogtak feléje és karja még mindig +sajgott a mai sok csípéstől. + +Sándor megpillantá nejét a szomszéd teremben és lassan feléje tartott. +Ugyanekkor lépett be a plébános a másik ajtón s egyszerre érkezett +Sándorral Klára mellé. + +--Még sem érkezett meg atyám?--kérdé Klára, kezét nyújtva régi +barátjának. + +--Dehogy nem! már itt is voltunk egyszer,--felelt a plébános halkan, de +jókedvűen.--Az első, a kivel találkoztunk, az a haszontalan ember, az a +Lándsa volt. Atyád rögtön megértette a helyzetet s a maga módja szerint +hamar föltalálta magát. Karon fogta a derék fiatal urat s elvitte +innen,--nem tudom, hová; de arról bizonyos vagyok, hogy ide nem hozza +vissza. + +Klárához beszélt, de a mellette álló Sándorra szegezte szemét, mintegy +lesve, mily hatást tesznek reá szavai. Örömmel vette észre, hogy arcza +nyugodt maradt, s Klárának még jobban esett, midőn férje csöndesen csak +ennyit mondott: + +--Kár volt olyan nagy dolgot csinálni belőle. Most már bátran itt +maradhatott volna. + +Klára megszorította férje kezét s hálás mosolylyal nézett szemébe. + +--De csak hordja el magát innen, a hol senki sem látja szívesen,--mondá +vidáman.--Különben adjuk meg neki és jóakaró bemutatóinak, hogy akaratuk +ellenére okos dolgot cselekedtek és jót tettek velünk: alkalmat adtak +arra, hogy kimagyaráztuk magunkat az urammal, és a mint örömmel látom az +én édes bolondomnak megjött az esze. + +Valóban úgy látszott, mintha Sándornak egészen megjött volna az esze. +Nyugodt, vidám volt, szeretettel nézett nejére és mosolyogva beszélt +hozzá. Klára boldog volt és tartósnak hitte a gyógyulást. + +Boglár Kálmán még az ebédre sem érkezett vissza. Lándsa Jenő sem kerűlt +többé elő, bármily kétségbeesetten kereste mindenütt Manó barátja, nevét +kiabálva a folyosókon, az udvaron és a kertben, s mindenkit megkérdezve, +nem látta-e barátját. Így ha Lándsa Jenő testileg nem is volt jelen, a +neve legalább szünetlenűl hangzott és nem mehetett ki a vendégek +emlékezetéből, kiknek bőséges alkalmok volt a fejtörésre, mily titkot +rejthet magában megjelenése és hirtelen eltünése. + +Az ebéd meglehetős nyomott hangulatban folyt le. Mindenki érezte, hogy +történni kellett volna valaminek, és boszankodott és törte a fejét, +miért nem történt? A társalgásnak rejtélyes színe volt; az emberek +halkan, suttogva, óvatosan beszélgettek egymással; a mi megjegyzés +hangosabban történt, az is tele volt kímélettel és czélzással; még a +szokásos névnapi felköszöntő sem tette meg a rendes hatást, s messze +állt a tavalyi viharos lelkesüléstől. Igaz, hogy most nem az +apát-kanonok úr imponáló hangja hallotszott, mely nem annyira kérte, +mint inkább leparancsolta az ég áldását a nap hősére és családjára; az +apát-kanonok helyett most Góg Ferencz mondta a hivatalos felköszöntőt, s +áradozó jó kívánságai úgy tele voltak elburkolt czélzásokkal, +föntartásokkal, záradékokkal, kikötésekkel és mindenféle jogi fogással, +hogy az egésznek hatása inkább nyomasztó, mint felemelő volt. + +Ez a hangulat uralkodott ebéd után is, s ez volt oka, hogy a vendégek +eltértek a régi jó falusi szokástól, mely a ház vendégeit ebéd után +vacsoráig, sőt néha másnap reggelig is együtt tartja. A kocsik egymás +után hajtottak elő s a szomszéd úri családok egymás után távoztak az +Atlasz-kastélyból, törve fejöket, mi az, a minek történnie kellett volna +s mi volt oka, hogy semmi sem történt. Este felé már senki sem volt a +nagy ebédlőben, csak a család tagjai s Góg Ferencz és bajuszos +unokahúga, kik makacs kitartással még mindig a családhoz számították +magokat. Az öreg asszonyságot is előhozták szobájából, mivel már semmi +izgalomtól sem kellett félteni, a minek különben Atlasz úr nem igen +látszott örűlni. + +Ekkor kerűlt vissza Boglár Kálmán, s mialatt Klára hangos +örömsikoltással rohant rég nem látott atyja keblére, ez magához ölelte s +gyorsan fülébe súgta; + +--Légy nyugodt, nem volt szükség erőszakra. Elvittem s megtiltottam, +hogy még e házba tegye lábát. Engedelmeskedni fog. Annyira sűlyedt, hogy +már gyáva is. Ne beszéljünk többé róla. + +De Manó nem akarta, hogy ne beszéljenek többé Lándsa Jenőről. Sőt nagyon +is beszélt róla. Még mindig azon törte a fejét, hová tünhetett el oly +hirtelen, s Boglár Kálmánt is megkérdezte, nem tud-e valamit felőle? + +--De igen, tudok felőle,--visszonzá Boglár nyugodtan.--Légy nyugodt, +nincs semmi baja kedves barátodnak. Saját kocsimon vittem a +Volkán-kastélyba, melynek, mint mondá, a vendége. + +--Te vitted el!--kiáltott Manó.--Most már meg van oldva a rejtély. De +miért vitted el? Ő maga kívánkozott el innen? + +--Azt nem kérdeztem tőle, egyszerűen elvittem. + +--És miért vitted el, ha szabad kérdenem? + +--Mert nem akartam, hogy itt maradjon. + +--És miért nem akartad?--kiáltott Manó fölemelkedve székéről, kihívó +tekintettel.--Mi közöd neked ahhoz, ki jár a mi kastélyunkba? Hogy mersz +te a mi kastélyunkban parancsolni? + +[Illustration: Az öreg asszonyság metsző sikoltással akart fölugrani +székéről.] + +--Hogy mer itt parancsolni?--visszhangozá Atlasz úr, bátorságot nyerve +Manó példájából. + +--Én nem akarok itt parancsolni,--felelt nyugodtan Boglár Kálmán,--de +ahhoz jogom van, hogy egy tisztességes házból eltávolítsak oly embert, +ki nem való tisztességes társaságba. + +--Hogy mered azt mondani, hogy Lándsa Jenő nem tisztességes +ember?--kiáltott Manó, mindegyre kihívóbb tartással.--Lándsa Jenő nekem +jó barátom, és a ki őt bántja, engem is megsért. Nem tűröm. Érted? Nem +tűröm! + +--Elég legyen!--kiáltott Sándor, Manó elé lépve. + +--De nem elég! Nem hagyom magamat. Ez a kastély az apámé, épen oly jogom +van benne nekem, mint neked. És ha én itt barátjaimat el akarom fogadni, +senkinek sincs joga innen kitiltani őket. + +--Hallgass!--kiáltott Sándor. + +--Azért sem hallgatok,--felelt Manó hetykén.--Én itt jogommal élek, és +elfogadom barátomat, és nem engedem, hogy kitiltsátok innen, a miért a +feleséged szeretője volt... + +Ki sem mondta egészen ez utolsó szót, midőn Sándor megragadta vállait s +oly erővel vágta a falhoz, hogy a hetyke fiatal úr, kezét-lábát +elnyújtva, végig terűlt a földön. + +Az öreg asszonyság metsző sikoltással akart fölugrani székéről, midőn +két fia egymásra támadt, de lábai megtagadták a szolgálatot s ájultan +összeesett. A bajuszos menyecske helyén valónak s érdekesnek találta, ha +ő is elájúl, a mit menten meg is tett. Klára férje mellé ugrott s +karjába kapaszkodott, mialatt Atlasz úr rémítő jajveszékléssel futott +Manótól nejéhez s ettől ismét Manóhoz, nem tudva, melyiknek segítsen. +Nem is segített egyiken sem. Boglár Kálmán fölemelte az öreg +asszonyságot és karszékébe ültette, hol nemsokára magához tért, Manó is +fölemelkedett a fal mellől, kitörölte szemét, s dühösen, zavartan, +megriadva, de hallgatva és reszketve nézett öcscsére. Csak a bajuszos +menyecske folytatta tovább az ájulást, jókat csípve Góg Ferencz karján, +ki úgy tette magát, mintha hinne ájulásában és siránkozva igyekezett +életre költeni. + +Sándor ezalatt magához tért fölindulásából. Nyugodtan egy lépést tett +Manó felé, s míg ez ökleit háta mögött összeszorítva apja felé hátrált, +harag nélkül, de szilárdan szólt hozzá. + +--Sajnálom, a mit tettem, de ha újra kezdenéd, újra megtenném. Jegyezd +meg hát magadnak: senkitől, értsd meg, senkitől sem fogom eltűrni, hogy +nőmet megsértse. Mára végeztünk egymással, s reménylem, többé nem lesz +alkalom köztünk ily jelenetre. + +Megfogta Klára kezét s eltávozott vele a teremből. Boglár Kálmán +okosabbnak tartotta, ha nem háborgatja most a fiatal házasokat, de az +Atlasz-család keblében sem volt kedve tovább maradni; fogta kalapját, s +barátságosan általános jó éjtszakát kívánva, elsietett, a megvert +ellenség birtokában hagyva a csatatért. + +[Illustration] + + + + +XIII. + +(Eredmény.) + + +Komor, sötét nap következett az Atlasz-kastélyban a tegnapi viharra. +Midőn Sándor másnap reggel fölébredt, feje fájt és nehéz volt, keblén +valami nyomasztó súly ült, mint minden álom után, melyet kellemetlen +érzések, erős lelki felháborodások előznek meg. Gondolkozni kezdett +félálomban, mi lehet az a kínos érzés, mely elfoglalva tartja lelkét, s +a mint az álom lassanként tűnni kezdett szeméből, abban az arányban +világosodott emlékezete és nemsokára mind elvonúltak előtte a tegnap +történt dolgok és visszatértek lelkébe a tegnapi benyomások. Felugrott +ágyából és gyorsan felöltözött, azután betekintett a szomszéd szobába, +Klára szobájába. Üres volt. Sándor lelkében egy pillanatra fölvillant a +régi gyanú, de leküzdte. Eszébe jutottak nejének tegnap mondott szavai, +eszébe jutott fenyegetése és a saját fogadása. Nagy erőszakot tett magán +és elűzte lelkéből az újra kísérteni kezdő rémeket. + +--Bizonyosan apjához ment a faluba,--gondolá magában, míg szeme +nyugtalanul siklott végig a szoba minden zugán s azután az ablakon +keresztűl a kert útjain.--Tegnap találkoztak először egy évi elválás +után s alig válthattak pár szót egymással. Nem csoda ha türelmetlenűl +vágyott ölelésére s korán reggel hozzá sietett. Őrült volnék, ha újra +gyanakodni kezdenék, most már belátom, hogy őrült volnék. Megtartom +fogadásomat, bízni fogok nőmben, nem adok rá okot, hogy elhagyjon. + +Azt hitte, tökéletesen megnyugtatta lelkét s nagyon meg volt elégedve +magával. Szerette volna, ha Klára látja e pillanatban, ha megismeri +lelki erejét és bizalmát, megdicséri és újra biztosítja szerelméről. +Lelke úgy el volt telve elégűltséggel, hogy minden áron találkoznia +kellett valakivel, a ki előtt kiöntse. Eszébe jutott a tegnapi jelenet, +szüleinek rémülete, s gyorsan, minden további gondolkozás nélkül az +épület túlsó szárnyába indúlt, az öregek lakosztálya felé. + +Atlasz úr ijedten ugrott el az ablak mellől, hol rendes szokása szerint +szemben állt az öreg asszonyság karszékével. Mindketten félve néztek a +belépő Sándorra. Nem tudták, mit akar. Talán tegnapi kitörését +folytatni? Kivált Atlasz úr, ki érezte bűnös voltát Klára irányában, +különös bizalmatlansággal nézett belépő fiára, mintha attól félne, hogy +most vele akarja folytatni azt, a mit tegnap Manóval tett. + +De Sándor nyugodtan lépett melléjök, kezet csókolt, mint máskor, s +gyöngéden tudakozódott anyja egészségéről. + +--Köszönöm, fiam, én jól vagyok, csak ti legyetek jól,--felelt félénken +az öreg asszonyság, kinek szemei ki voltak sírva. + +--Hol van Manó?--kérdé Sándor körűltekintve a szobában. + +A két öreg ijedten nézett egymásra s egy ideig hallgatott. + +--Mit akarsz Manóval?--kérdé végre halkan az öreg asszonyság. + +--Sajnálom a tegnapi összeütközést,--felelt Sándor.--Reménylem, Manó +belátta hibáját s nem fog köztünk megszakadni a jó testvéri viszony. + +--Mégis csak jó fiú ez a Sándor,--jegyzé meg elérzékenyülve az öreg +asszonyság. + +Atlasz úr érthetetlen röfögésszerű hangot hallatott, s midőn Sándor +kérdését egyenesen hozzá fordúlva ismétlé, röviden csak annyit felelt, +hogy Manó nincs itthon. + +--Hol van? Csak nem utazott el? + +--Nem utazott el,--felelt Atlasz úr,--ámbár tegnap este olyan haragos +volt, hogy rögtön el akart utazni. De aztán megmondtam neki, hogy itt +most szükség van rá, mert föl fog lépni képviselőnek és korteskedni +kell, ha nem akarja hiába kidobni a tenger pénzt. Most a szolgabíróhoz +ment, és neked azt izeni, hogy ne haragudjál, ha néhány hétig még itt +marad, nem lesz alkalmatlan, ebédelni is külön fog. + +--Eh! Micsoda beszéd ez?--kiáltott Sándor türelmetlenűl.--Nem fog velünk +ebédelni? Idegen akar lenni szüleinek házában? + +--Ez a ház a tied,--mondá Atlasz úr,--a tisza-végi részhez tartozik, +mely reád van írva. De ha megengeded, én is, Manó is, az öreg asszony +is, mind itt maradunk. + +--Ha megengedem? Mit jelent ez? + +--Bocsáss meg, nem akarlak megint megharagítni. Nem fogunk neked +alkalmatlankodni. Mi az öreg asszonynyal szépen meg fogjuk magunkat +húzni ebben a pár szobában és itt fogunk magunknak teríttetni is. + +--Micsoda beszéd ez?--kiáltott Sándor elkedvetlenedve.--Egészen el +akartok vonúlni tőlem? Annyira megsértettelek, hogy megtagadtok? + +--Tagadjon meg engem az Úristen, ha én megtagadlak téged,--mondá Atlasz +hevesen; aztán ismét félénken, habozva folytatá:--de beszéltem Manóval +és az öreg asszonynyal, s mindnyájan jobbnak tartjuk, ha téged magadra +hagyunk a feleségeddel. Bocsáss meg, nem akarok róla rosszat mondani, de +mi nem vagyunk hozzá valók, nem érezzük jól magunkat mellette, és ha még +egyszer olyan jelenet történnék, mint tegnap este, az öreg asszony +belehalna. + +--A mint tetszik,--mondá Sándor, egészen elvesztve jó kedvét s ismét +visszaesve régi komor merengésébe.--Nem láttad ma reggel Klárát?--tevé +hozzá szünet múlva. + +--Mikor korán reggel a mezőn jártam, láttam a fasorban, és köszöntem is +neki,--felelt Atlasz úr sietve. + +--Hová ment? + +--A falu felé. + +--Egyedül? + +--Igen--egyedül,--felelt Atlasz úr vontatva. + +Az öreg asszonyság félénken megrántotta férje kabátját, mintha +hallgatásra akarná inteni. De Sándor észrevette e titkos mozdulatot s +elaltatott gyanúja újra fölébredt. + +--Nem igaz, láttad valakivel,--mondá reszkető hangon, közelebb lépve +atyjához. + +--Sülyedjek el, ha együtt láttam valakivel,--kiáltott Atlasz úr. + +--Miért rántotta meg anyám kabátodat? Miért akart hallgatásra +figyelmeztetni, ha semmit sem láttál? + +--Azt nem mondom, hogy semmit sem láttam, csak azt mondom, hogy nem +láttam Klárával, a mily igaz, hogy élek. + +--Mit láttál? + +Az öreg asszonyság rémült tekintettel, esedezve nézett férjére. Sándor +szeme követte pillantását, s még közelebb lépve atyjához, elborúlt +arczczal ismétlé kérdését. + +--Miért fél úgy anyám, hogy megmondod azt, a mit láttál? + +--Az öreg asszony attól fél, hogy engem is földhöz vágsz, mint a +Manót,--felelt Atlasz úr, neje széke mögé húzódva. + +--Kit láttál?--kiáltott Sándor magánkívül. + +--De nem haragszol, ha megmondom?--kérdé Atlasz úr aggódva.--Én nem +akarok rosszat mondani Kláráról, száz esztendőt éljen. Nem is volt vele, +nem is láttam, hogy találkoztak; de mikor a mezőn jártam, arra láttam +lovagolni azt a fiatal urat, a ki tegnap itt volt és eltünt; de ne +gondold, hogy rosszat akarok mondani Kláráról. + +--Jól van,--felelt Sándor kurtán, rekedten, s kifordult a szobából. + +Hiába hitte, hogy kigyógyult, hiába volt megelégedve magával, hogy le +tudta győzni kisértő rémeit. Csak aludtak, de az első hangos szóra +fölébredtek. Fölébredtek, megragadták lelkét, birtokba vették eszét és +kergették, előre, vakon, azon az úton, melyen leghamarabb vélt nejéhez +juthatni. + +A mint a kert ajtaján kilépett s a falu felé fordúlt, a távolból, a +fasor túlsó végéről Klárát látta maga felé közeledni. Nem egyedül jött, +egy férfi karjára támaszkodott. Sándor vére egy pillanatra mind szíve +felé tódult, aztán hirtelen fölkaczagott, őrült bolondnak nevezte magát +és szeretett volna visszafordúlni a kertbe, nehogy Klára meglássa és azt +higyje, leskelődött rá. Megismerte a férfit, kit neje mellett látott. +Boglár Kálmán volt. + +Egy ideig habozva állt helyén, nem tudta elhatározni visszafordúljon-e a +kertbe vagy a közelgők elé siessen? A mily hirtelen elvesztette józan +megfontolását az első gyanúsító szóra, épen oly gyorsan megszégyelte +magát önmaga előtt, midőn látta, hogy a gyanú alaptalan volt. Újra +fülében csengtek Klára tegnapi szavai, s félni kezdett, hogy jelenlétét +bizalmatlanságnak fogja tulajdonítni és beváltja fenyegetését. + +--Mégis okosabb lesz, ha eléje megyek,--gondolá magában, nagy léptekkel +megindúlva a fasorban.--Bizonyosan meglátott, s ha hirtelen +visszafordulnék, azt hinné, leskelődtem rá. Így azt gondolhatja, s azt +is fogom mondani neki, hogy eléje jöttem, haza akarom kisérni és +atyjával óhajtottam találkozni. Hogy is tudtam olyan bolond lenni, olyan +hirtelen elveszteni józan eszemet? Ezentúl óvatosabb leszek, jobban +fogok vigyázni magamra. Ez volt az utolsó eset, esküszöm, a legutolsó. + +E bölcs elhatározással sietett a közelgő pár felé, mosolygó arczczal, +vidám tekintettel, nehogy Klára szeméből olvassa előbbi gyanakodását. De +erre nem volt szüksége. Klára nem is gondolt arra, hogy férje oly hamar +visszaeshetik hibájába; a mily nyilt és bizalmas lelkű volt önmaga, +olyannak hitte Sándort is, s meg volt győződve, hogy gyanakodását tegnap +örökre eltemette. + +A mint közelebb ért hozzá, elbocsátotta apja karját és feléje futott. + +--Valóban szép tőled, hogy elém jöttél. Honnan tudtad, hogy atyámat +mentem meglátogatni? + +--Gondolhattam, hogy ily korán nem mehetsz máshova,--felelt Sándor +megkönnyűlt lélekzettel, látva, hogy Klára maga magyarázza kedvezően +találkozásukat. + +--Most legalább mind együtt folytatjuk útunkat haza felé,--mondá Klára, +megfogva atyja kezét, ki ezalatt hozzájok érkezett. + +--Nekem vissza kell fordúlnom,--felelt Boglár Kálmán. + +--Maradjatok ti csak egymásra; legjobban szeretem, ha mindig egymásra +maradtok. + +--Mit értesz ezalatt?--kérdé Klára csodálkozva. + +--Én azt vártam, hogy egészen hozzánk fogsz költözni,--tevé hozzá +Sándor.--Nem is járja, hogy midőn leányodnál elég hely van számodra, +idegen házhoz szállj. + +--Jobb lesz nekem a papnál,--mondá Boglár Kálmán vidáman,--a ki különben +nem is idegen reám nézve. Úgyis csak néhány napig maradok itt s e kevés +időre nem érdemes újra hurczolkodni. És végre is, beszéljünk őszintén, +mindnyájan okos emberek vagyunk, az én jelenlétem csak nehezebbé tenné +házatokban a békességes együttélést. + +Sándor elpirúlt és hallgatott. Klára sem sürgette tovább apját, s miután +röviden elbúcsúzott tőle, Sándor karján haza felé indúlt. Útközben +Sándor elmondta apjával folytatott beszélgetését s az öregek és Manó +abbeli elhatározását, hogy ezentúl külön fognak étkezni. + +--Kár olyan nagy dolgot csinálniok belőle,--mondá erre Klára, könnyedén +vállat vonva.--Ha nem bántanak engem, én nagyon szépen megférhetnék +velök. + +Többet nem beszélt e tárgyról, s ebben követte el a második hibát. Ismét +nagyon könnyen, gondatlanúl vette Sándor szüleit, s ha nem is mutatott +irántok ellenséges indulatot, nem is igen törődött velök. A dolog +ennyiben is maradt. Se Klára, se Sándor nem igyekezett Atlasz urat +szándékának megváltoztatására bírni s Atlasz úr szigorú +következetességgel megtartotta a vesztegzárt, melyre magát s az öreg +asszonyságot kárhoztatta. Nemcsak az étkezés idején, de különben sem +találkozott a fiatalokkal és Sándor csak akkor láthatta szüleit, ha +szobájokban kereste föl őket. De e látogatások nem igen vidították föl +lelkét. Atlasz úr mindig félve, bizonyos tartózkodással beszélt, és +látszott, hogy kényelmetlenül, feszesen érzi magát vele szemben; az öreg +asszonyság szemei folytonosan vörösek voltak a sok sírástól. Manóval sem +beszélt a névnapi összeütközés óta. E nagyra termett fiatal úr ritkán +volt otthon, egész nyakig a politikába merűlt s folytonosan járt-kelt a +kerületben korteskedve és a pénzt költve, és ha néha haza vetődött, +feltünően kerülte a találkozást öcscsével vagy sógornőjével s meszszire +kitért előlök, ha véletlenűl megpillantotta az udvaron vagy a folyosón. + +Sándort napról-napra jobban leverte és elkedvetlenítette e ferde +viszony. Sokkal jobban ragaszkodott családjához és sokkal inkább +megszokta a szüleivel való folytonos együttlétet, hogysem e feszűltség, +ez elidegenedés nehezére ne esett volna. S még jobban bántotta, hogy +Klára észre sem látszott venni a mindegyre növekedő szakadást és semmi +kísérletet sem tett az öregekhez való közeledésre. De nem szólt neki +semmit. Ez úgy is csak mellékes, másodrendű oka volt lelki +gyötrelmeinek; az igazi, a fő ok az volt, melyet már egészen +legyőzöttnek vélt s mely csak azért szunnyadt el egy kis időre, hogy +annál nagyobb erővel ébredjen föl. + +Mivel Boglár Kálmán nem akart többé az Atlasz-kastélyba jönni, Klára +többször meglátogatta őt a plébános lakásán. Néha Sándort is magával +hívta, néha egyedül ment, ha férje épen nem volt otthon, midőn útra +indúlt. Sándor ilyenkor a legnagyobb bizalmat mutatta nejével szemben, +nem is kérdezősködött hollétéről s vigyázott, nehogy észre vegye, titkon +mily figyelemmel kíséri minden lépését. Pedig csakugyan leskelődött rá, +az ördög újra megragadta lelkét. De óvatosabb volt Klárával szemben; nem +feledte el fenyegetését s gyanújának elárulásával nem akart okot adni, +hogy teljesítse fenyegetését. Klára erélyes föllépésének az az eredménye +volt, hogy nem gyógyította ugyan ki férjét, de óvatosabbá tette. + +Atlasz úr megjegyzése, hogy Lándsa Jenőt a falu körül látta, nem ment ki +többé Sándor fejéből, s midőn egy párszor ő maga is megpillantotta, a +mint a mezőn a falu felé lovagolt, meg volt győződve, hogy ez ember +Klárát lesi és vele akar találkozni. + +Nejének nem mert szólni, mert attól félt, hogy ezzel is elárulja +bizalmatlanságát s alkalmat ad fenyegetésének beváltására, mielőtt +meggyőződhetnék az igazságról. De vére forrni kezdett már a gondolatra +is, hogy ez ember nejét meri lesni, hogy találkozni akar vele, s ez a +gondolat egészen megfosztotta nyugalmától és a józan megfontolástól, +melyet egy ideig magára erőszakolt. + +De Lándsa Jenő ólálkodását más is észrevette, nemcsak Sándor. Erről +beszélt Boglár Kálmán, midőn leánya egy héttel a nevezetes évforduló +után ismét meglátogatta. + +--Ezt az embert nagyon gyakran látom a falu körül. Valóban úgy viseli +magát, mintha reád lesne és találkozni akarna veled, vagy mintha gyanúba +akarna hozni, hogy találkoztok. Mentől tovább gondolkozom, annál +világosabb lesz előttem, hogy ez embert olyanok hozták ide, kiknek +érdekében áll konkolyt hinteni közétek, és ez a folytonos ólálkodása is +tervökhöz tartozik, hogy ébren tartsák férjed gyanúját. + +--Meglehet, de nem érnek czélt,--felelt Klára könnyedén.--Sándort már +kigyógyítottam s most föltétlen bizalommal viseltetik irántam. + +--Hm, az ilyen gyógyulások nem zárják ki a recidivát. + +--Nem hiszem, nem tudom hinni, hogy Sándor azok után, a miket tőlem +hallott, még kételkedni merne bennem,--mondá Klára hevesen. + +--No, no, azért még sem szeretném nagy próbára tenni erejét. Tisztába +akarok jönni evvel a Lándsával és szándékával; nem tűröm, hogy még +sokáig folytassa e játékot. + +Klára egy ideig hallgatott, habozni látszott; azután erőt vett magán, +közelebb lépett apjához, körülnézett, nincs-e valaki a közelben, mert e +beszélgetés a plébános kertjében történt, s aztán halkan mondá: + +--Nem akartam neked szólni, nehogy szükség nélkül fölingereljelek, nem +is tartottam jelentékeny dolognak, de ha azt hiszed, hogy ez az ember +még veszélyes lehet boldogságomra, mégis jobb lesz, ha beszélünk róla és +szándékáról. Már több levelet kaptam tőle. + +--Levelet? Miről írt? + +--Ostobaságokról. Szerelméről, bűnbánatáról s több efféléről. + +--Megmutattad férjednek? + +--Miért mutattam volna meg? Ha komolyan veszi, még párbaj lehetett volna +belőle. Látod, neked sem szóltam eddig, magamra nézve oly jelentéktelen +dolognak tartom az egészet. + +--Mit tettél a levelekkel? + +--Széttéptem és eldobtam. + +--Mikor kaptad az utolsó levelet? + +--Mikor? Várj csak, hadd gondolkozzam. Igen, tegnap kaptam. Egy kis +parasztleány adta át, épen mikor haza mentem tőled s beléptem a +kertajtón. + +--Mi volt e levélben? + +--Biz' én nem tudom. El sem olvastam. Rá ismertem az írásra s nem lévén +kíváncsi Lándsa úr vallomásaira, olvasatlanúl széttéptem. + +--Kár volt előbb nem szólnod e levelekről. Ha Sándornak egyik vagy másik +kezébe került volna, ki tudja, nem ébredt volna-e föl újra gyanakodása? + +--Sándorról biztos vagyok,--mondá Klára erős meggyőződéssel.--Föltétlen +bizalmat ígért nekem s eddig meg is tartotta szavát. Ha újra csalódnám +benne, ha újra megsértené önérzetemet gyanújával--akkor--de nem, erre +nem is akarok gondolni. + +[Illustration: --Kár volt előbb nem szólnod e levelekről.] + +--De én akarok rá gondolni. Véget fogok vetni ennek a Lándsa-komédiának. +Hogy van veled valami szándéka, az bizonyos. Vagy azt hiszi, hogy +meghódítja szerelmedet s azért jár utánad. + +--A szamár!--vágott közbe Klára megvetőleg. + +--Ez még a kisebb rossz volna, ebből hamar ki lehetne ábrándítani. De én +attól tartok, hogy mindaz, a mi történt, Lándsa idejövetele, bemutatása, +levelezése, ólálkodása, minden tervszerűleg történt s czélja az, hogy +férjedet föingerelje ellened. Majd meglátjuk... Most menj nyugodtan haza +s a többit bízd reám. Jót állok róla, hogy e Lándsa Jenő nem fog többé +utánad járni, sem leveleivel alkalmatlankodni. + +Boglár Kálmán ezen a napon egész a kertajtóig kísérte leányát s még ott +is sokáig beszélt vele. Különösen aggódó és gyöngéd volt iránta, a mi +máskor nem igen volt szokása, s nagyon elütött attól a könnyed modortól, +melylyel rendesen viselte magát vele szemben s a mely inkább fiút, mint +leányt illetett volna meg. Klára is gondolkozóbb, elfogúltabb volt, mint +rendesen, mintha atyjának hangulata őt is megszállta volna. A nagy +jelenet óta, melyben először ismerte meg Sándor féltékenységét s +melyben, a mint hitte, őrökre kigyógyította hibájából, most jutott +először eszébe, hogy férje gyanúja újra fölébredhet, hogy újra +megbánthatja bizalmatlanságával, hogy boldogsága nem nyugszik egészen +biztos alapon és saját hibája nélkül minden perczben megsemmisülhet. +Nagyon boldogtalanná tette e gondolat s egészen elérzékenyült, midőn +végre elbúcsúzott atyjától s a kerten át a kastély felé indúlt. + +Sándort nem találta otthon. Kérdezősködött utána a cselédektől s hallá, +hogy a pusztára ment a munkások után nézni. Máskor föl sem tünt volna +neki, hogy férje gazdasági dolgaiban hosszabb időre távozik; de most ez +is rosszúl esett; nem tudta, miért, valami kínos, kellemetlen érzés +szállta meg lelkét. A nagy kastély egészen üres volt s ma különösen +érezte ez ürességet. A cselédeken kívül nem volt kivel szót váltania; az +öregek ki nem mozdultak szobájokból, Klára már napok óta nem látta őket +s eszébe sem jutott, hogy fölkeresse szobájokban. Pedig nagyon +elhagyatva érezte magát, soha sem vágyott még ennyire emberi szó után. +Ablakához űlt s onnan leste férje érkezését. + +Sándor este érkezett haza. Azt mondta, hogy nagyon sok dolog volt kinn a +pusztán s előbb nem végezhette el. A mit Klára eddig nem tett, most +figyelemmel nézett arczába, s szeméből, vonásaiból igyekezett kiolvasni +gondolatait. De Sándor arcza nyugodt volt. Igaz, hogy kinn járt a +pusztán, de az is igaz, hogy nem annyira munkásai után nézett, mint +inkább Lándsa Jenőt leste, nem látja-e ismét a falu felé lovagolni? +Semmit sem látott, s ez, ha nem is nyugtatta meg gyanakvó lelkét, +legalább képessé tette a nyugalom színlelésére. De Klárának ez is elég +volt, aggodalmai eloszlottak s megnyugodva, boldogan hajtotta álomra +fejét. + +Midőn Sándor másnap reggel kilépett szobájából, atyját találta a +tornáczon. Olyan rég volt már, hogy Atlasz úr az épületnek ebbe a +szárnyába lépett, hogy Sándor nemcsak meglepetést, hanem ijedséget is +érzett látására. + +--Az Istenért, valami baj van? talán anyám lett rosszúl?--kiáltott, +gyorsan apja elé sietve. + +--Az öreg asszony nem lett rosszúl, úgyis elég rosszúl van mindennap, +mióta folytonosan sír és sóhajt,--felelt Atlasz úr a fal mellé lapúlva, +mintha veréstől félne.--De most nincs rosszabbúl, mint rendesen, és +nagyon meg fog örülni, ha megmondom neki, hogy te még gondolsz vele +valamit. + +--Eh! atyám,--mondá Sándor elkedvetlenűlve,--azért látogattál meg, hogy +ismét szemrehányásokat tégy? + +--Nem azért látogattalak meg, hogy szemrehányásokat tegyek; és ha te +haragszol, akkor inkább visszamegyek a szobámba. + +Ezzel Atlasz úr megfordúlt s még mindig a falhoz lapúlva visszafelé +indúlt. + +--Ugyan atyám,--kiáltott Sándor Atlasz úr elé kerülve s elzárva előle a +visszavonulási vonalat,--mire való ez a tréfa vagy épen gúny? Valóban +úgy viseled magadat, mintha félnél tőlem vagy idegen volnál saját +házadban. + +--Mondtam már, hogy ez a ház a tied,--felelt Atlasz úr megállva,--és én +nem félek tőled, de félek a feleségedtől, mert te azt földhöz vágod, a +ki őt bántja. + +--Azon legkönnyebben lehet segítni, ha nem bántjátok őt,--felelt Sándor +elkomorodva. + +--Ki akarja bántani?--kiáltott Atlasz úr ijedten.--Sűlyedjek el, ha +bántani akarom, hiszen azért jöttem most is ide, hogy neki szolgálatot +tegyek. + +--Szolgálatot, Klárának! Micsoda szolgálatot? + +--Ha nem haragszol meg, elmondom; de ne haragudjál meg, mert én a tiszta +igazságot mondom és nem akarok Klárára rosszat fogni. Tegnap este épen +az udvaron voltam és Cserepes Andrással beszéltem, mikor egy idegen +parasztleány lépett be a kapun. Oda ment Cserepes Andráshoz és azt +kérdezte tőle, hol van a nagyságos asszony? Mindjárt tudtam, hogy +Kláráról kérdezősködik, mert az öreg asszonyt most már senki sem hívja +nagyságos asszonynak. Cserepes András, a ki kíváncsi ember, kérdezte, +hogy mit akar a nagyságos asszonynyal? Én nem mertem kérdezni, de +Cserepes András bátor ember. A kis leány erre azt felelte, hogy semmi +közünk hozzá, csak mutassuk meg, hol van a nagyságos asszony. Gondoltam, +hogy nem teszek semmi rosszat, ha megmondom, hogy fönt van a szobájában +és a nagyságos úr is vele van. A nagyságos úr te vagy. Erre a +parasztleány megijedt és azt mondta: jaj, akkor nem adhatom oda a +levelet... + +--Micsoda levelet?--kiáltott Sándor. + +--Én is azt kérdeztem, hogy micsoda levelet?--folytatá Atlasz úr. A kis +leány azt felelte, hogy azt a levelet titokban kell a nagyságos asszony +kezébe adni, mert ő azért jó borravalót kapott, és a felét nekem ígérte, +ha magamra vállalom a levelet. Bizonyosan inasnak nézett, a mi máskor is +megesett rajtam, és már homályos volt, nem láthatta, hogy úr vagyok. +Neki hagytam a borravalót és átvettem a levelet, de már késő volt, nem +akartam Klárát háborgatni. Talán már le is feküdt, és gondoltam, éjjel +úgy sem tehet semmit, elég, ha másnap reggel kapja meg a levelet. Ne +haragudjál, ha talán rosszúl tettem... + +--Add ide azt a levelet,--mondá Sándor. + +--A kis leány ugyan azt mondta,--folytatá félénken Atlasz úr,--hogy csak +a nagyságos asszony kezébe adjam; de hát én neked mégis atyád vagyok és +az öreg asszony is azt mondta, hogy tőled semmit sem szabad eltitkolni. +De ne hidd, hogy Klárára rosszat akarok mondani; én nem tudom, mi van a +levélben és nem is akarom tudni. + +--Add ide a levelet!--ismétlé Sándor. + +Atlasz úr zsebébe nyúlt és egy kis lepecsételt levelet vett ki. Sándor +nem várta, hogy feléje nyújtsa; kikapta kezéből, gyorsan megnézte +pecsétjét, borítékát. Semmi czím nem volt rajta. Föl akarta szakítni a +pecsétet, de keze félúton megállt; gondolkozni látszott s egy pillanatra +mintha megszégyelte volna magát; de a vér már fejébe tódult, józan esze +elnémúlt s nem hallott mást, mint a gyanakodás kárörvendő suttogását. +Gyorsan feltörte a pecsétet és elolvasta a levelet. + +Arcza halálosan elsápadt, azután kigyuladt, szeme villámlott, s mialatt +ökölre fogott keze görcsösen szorítá magába a papirdarabot, a folyosó +ablakához futott, fölrántotta s erős hangon lekiáltott az udvarra: + +--Lovamat! Rögtön nyergeljétek meg lovamat! + +Atlasz úr kissé félrehúzódva s a falhoz lapulva, aggódó figyelemmel +kísérte fia mozdulatait, s nem tudta, örüljön-e vagy megrémüljön a levél +hatása miatt? + +--Mi történt? Miért kiáltasz oly erővel lovad után?--kérdé Klára az +ajtóba lépve. + +--Te vagy? Épen jókor jöttél!--kiáltott Sándor magánkívül.--Hej! +léhütők! siessetek már azzal a lóval!--kiáltott ismét kihajolva az +ablakon. Azután Klárához lépett, ki a meglepetéstől megdermedve, +mozdulatlanul, halaványan állt az ajtóban.--Azt kérdezed, mit akarok? +Miért kiáltok lovam után? Szeretődhöz sietek, hogy megöljem! + +Klára nem tudott szólni. A meglepetés, fölháborodás, rémület +megbénította nyelvét. Tágra nyílt szemekkel nézett férjére s csak két +kezét tudta feléje nyújtani, mintha így akarná megakadályozni őrjöngő +kitörésében. Atlasz úr ijedten, félelem és öröm vegyes érzésével lapult +a falhoz s várni látszott a bekövetkező dolgokat. A nagy zaj a háziakat +is fölriasztotta s a folyosó végén föltüntek a cselédség alakjai s +mögöttök biztos távolságban Manó kárörvendő arcza. + +De Sándor nem látott ebből semmit. Nem látott mást, mint neje halvány +arczát. Megragadta feléje nyujtott kezét s erősen magához rántotta. A +testi fájdalom, a durva sértés sötét lánggal vonta be az asszony sápadt +arczát és hangot adott megbénult nyelvére. + +--Sándor!--sikoltott Klára, hasztalanul igyekezve kirántani kezét az +erős vaskapocsból.--Mit jelent ez? Megőrültél? + +--Olvasd ezt! olvasd ezt!--lihegett Sándor, szeme elé tartva az +összegyűrt papirlapot. + +A betűk összefolytak szeme előtt; csak nehezen akadozva tudta elolvasni +a néhány sort, a legaljasabb csalás sorait. Lándsa Jenő neve volt a +levél alá írva s a forró, a boldog, a kielégített szerelem hangján írt +hozzá, mintha már többször találkoztak volna a faluban s mintha atyja is +szövetségese volna szerelmöknek; új találkozásra hívja ma estére s +férjéről gúnynyal és szánakozással beszél. + +--Hazugság! hazugság!--sikoltott Klára, erőszakkal kirántva kezét s +lábával tiporva a földre dobott levelet. De egy pillanat mulva eltünt +arczáról a méltatlankodás lángja, ismét elhalavanyult, és szilárd +tekintettel, komolyan, szomorúan férjére emelte szemét. + +--És te ezt elhitted?--kérdé fájdalmasan. + +--Eh! félre most a nagy szavakkal!--kiáltott az eszeveszett ember.--Szép +dolog, bizalmat követelni, s a bizalom palástja alatt elárulni hitet, +becsületet, szerelmet. Most már nem erről van szó, most már a büntetés +jő. Először ő, azután te. Félre tőlem! Előbb azzal a másikkal számolok. + +Nagy erővel ellökte magától atyját, ki e szavakra ijedten eléje lépett s +vissza akarta tartóztatni. Atlasz úr valóban meg volt ijedve. Erre soha +sem gondolt. Hogy fia féltékeny lesz, és féltékenységből eltaszítja +nejét, ezt rendén valónak tartotta, mert Klárát igazán bűnösnek hitte s +legfőbb vágya volt, megszabadítni tőle családját. De hogy Sándor neje +miatt párbajra álljon ki, hogy golyónak tegye ki magát, hogy talán +életét is elveszítse, erre Atlasz úr nem számolt, s csak most, fiának +utolsó szavaira derült föl előtte a rémes világosság. Kétségbeesetten +fia elé vetette magát s midőn ez félrelökte útjából, Klárának fordult s +megátkozta őt, mint egyetlen okát fia romlásának. De Klára nem is +hallgatott a tehetetlen öreg ember átkaira; az előbbi lesújtó hatástól +még mindig némán, dermedten állt az ajtóban; azután megfordult, hosszú +tekintettel végig nézett a folyosón s a csoportosuló alakokon, és lassan +visszament szobájába. + +Sándor ezalatt elrohant a lépcsőn, lovára patant, kihozatta pisztolyait +és elvágtatott a Volkán-kastély felé. Egyszer sem nézett vissza +elhagyott házára, mintha háta mögött ijesztő rémek kergetnék, kik elől +épen oly mohón igyekszik menekülni, mint útjának czélját elérni. Érezte, +hogy az után, a mit most nejével tett, nincs többé visszalépés, nincs +módja a kiengesztelődésnek, s csodálatos ellenmondással most már csaknem +attól kezdett félni, hogy nem talál igaz lenni az, a mi így +fölháborította lelkét. De érzései, gondolatai nem voltak tiszták, +öntudatosak; zavarosan keringett fejében a harag, boszúvágy, szégyen, +megbánás, s vágtatott vakon, gondolkozás nélkül, tovább, tovább, az +útszéli fák és kavicshalmok rohamosan tűntek el mellette, s a mezőn +dolgozó munkások, a kik paraszt kényelemmel akarták köszönteni +földesurokat, már csak a messze távolságban látták tova vágtató alakját, +mire kalapjokig emelték kezöket. + +Midőn Sándor tajtékzó lován bevágtatott a Volkán-kastély udvarára, itt +mindent nagy fölfordulásban talált. Valami nagy dolog történhetett. A +cselédek rémült tekintettel futkostak ki és be, érthetetlen szavakat +kiabálva s egymást riasztgatva, az udvaron lovakat fogtak be a kocsiba s +a kocsis össze-vissza cserélte a szerszámokat, míg a körülötte állók +segítni akartak s még jobban összezavartak mindent. A ház úrnője nem +volt látható, de nagybátyja a tornáczon állt, jobban görnyedezve, mint +valaha, s midőn Sándort meglátta, karjait siralmasan nyújtogatva és +tenyereit összecsapkodva feje fölött, hangos jajveszékléssel sietett +feléje. + +Sándor leugrott lováról, s az udvar közepén magára hagyta a reszkető +lábú állatot. Góg Ferencz e pillanatban melléje érkezett. + +--Mily csapás! mily szerencsétlenség!--jajgatott az alázatos jogtudós, +megragadva vendégének mindkét kezét.--Isten hozta nagyságodat szerény +házunkba, e szomorú alkalommal. + +--Itt lakik még Lándsa Jenő?--kérdé Sándor lihegve, rekedten. + +--Itt lakik, oh nagyon is itt lakik!--sóhajtott Góg Ferencz, +barátságosan rázva vendégének fogva tartott kezeit. + +--Itthon van?--kérdé Sándor a ház felé indulva. + +--Itthon van, oh nagyon is itthon van,--nyögött Góg +Ferencz.--Méltóztassék besétálni! Szeretett Lilla húgom elájult ugyan, +de rögtön magához fog térni, ha meghallja becses jelenlétét. + +--Hol van?--kérdé Sándor, gyorsan tovább haladva a ház felé. + +--Lilla húgom? + +--Lándsa Jenőt kérdem,--felelt Sándor türelmetlenül. + +--Szobájában, a vendégszobában, oh nagyon is ott van--sóhajtott, Góg +Ferencz.--Épen most vitték oda. + +--Oda vitték!--kiáltott Sándor hirtelen megállva.--Mit jelent ez? Miért +vitték? + +--Hát nem méltóztatik tudni? Azt hittem azért méltóztatott jönni. Oh +mily csapás, mily szerencsétlenség! Szegény Lilla húgom bele fog +betegedni. És a botrány! a törvényszéki tárgyalás. Oh! oh! + +--Semmit sem tudok. Mi történt? Feleljen!--kiáltott Sándor izgatottan. + +--Szegény Lándsa Jenő, e viruló fiatal ember, ma reggel súlyosan +megsebesült párbajban. + +--Párbajban!--kiáltott Sándor roppant meglepetéssel.--Kivel volt +párbaja? + +--Boglár Kálmánnal,--felelt Góg Ferencz.--Tegnap este itt volt egy +szomszéd ismerősünkkel s titkon néhány szót beszélt szerencsétlen fiatal +barátunkkal. Én az ajtón hallgatóztam s ma reggel tudósítni akartam a +szolgabírót, de elkéstem. A párbaj kora hajnalban már megtörtént, +pisztolyra, és szegény Lándsánk hőn dobogó keblébe kapta a gyilkos +golyót. Nem régen hozták haza, Lilla húgom elájult, én orvosért küldtem, +de e nyomorult kocsis még most sem tudta befogni a lovakat, és szegény +megsebesült barátunk magányosan vergődik halálos kórágyán, illetőleg +pamlagán. + +--Hol van? Vezessen hozzá. Látni akarom,--mondá Sándor, fölfelé indulva +a lépcsőn. + +--Látni akarja?--mondá Góg Ferencz, megállva és zavartan vakarva orrát. +De Sándor tovább sietett, s Góg Ferencz kénytelen volt ismét +megindulni.--Látni akarja? Valóban nem ajánlom! Marczangoló látvány az +érző szívnek. + +--Ismétlem, látni akarom. Hol van szobája? + +Góg Ferencz nem mert több ellenvetést tenni. Végig vezette Sándort a +tornáczon, semmit sem szólva többé, csak egy nagy kétszárnyú ajtó előtt +állt meg s tett újabb kísérletet, mondván: + +--Szeretett Lilla húgom boudoirja, hol most ájultan fekszik hölgyei +közepett. + +De mivel Sándor még e csábító biztatásra sem lépett be a kétszárnyú +ajtón, hanem tovább sietett, Góg Ferencz is utána futott, fölvezette a +széles lépcsőn az emeletre s a folyosó végén megállt egy ajtó előtt. + +--Ime a szenvedő szobája,--mondá reszkető hangon és orrát fújva, mintha +sírás erőltetné. Sándor óvatosan kinyitotta az ajtót és belépett. Góg +Ferencz lassan utána lopózott, hogy legalább tanúja legyen e nagy +jelentőségű találkozásnak. + +A sebesült a pamlagon feküdt. Mellette egy öreg asszony ült, a +kulcsárné, és hideg borogatást rakott fejére és mellére, a mit Góg +Ferencz orvosi tudománya rendelt, míg a kocsi elhozza a hivatásbeli +orvost. De úgy látszék, ez már későn fog érkezni. A sebesült szeme le +volt húnyva, lélekzete nem hallatszott, sápadt arczán nem látszott az +életnek más nyoma, mint elkékült ajkainak gyönge reszketése. Nyakkendője +föl volt bontva, inge szét volt szakítva mellén s néhány vércsepp +látszott rajta, nem több. + +--Az előbb még borzasztóan félrebeszélt,--mondá sugva az ápolónő a +belépőknek,--de azután elcsendesült, most már lélekzése is alig +hallatszik. + +Sándor a sebesült fölé hajolt és némán, hosszasan nézte mozdulatlan +arczát. A harag, a gyülölet, a féltékenység, mely ide kergette, hogy +elvegye ez ember életét, mindez eltünt szívéből a halál felséges +nyugalma előtt. De a haldokló melléből hörgő sóhaj tört ki és szeme +lassan megnyílt. Félig megüvegesedett tekintete a föléje hajló arczra +esett és látszott kifejezéséből, hogy megismerte. Szólni akart, jobb +kezét lassan fölemelte és ajkai kínos erőlködéssel mozogtak. De nem +tudott hangot adni, szeme egyre tágabbra nyilt s megkövült tekintete +mereven nézte a föléje hajló arczot, mialatt fölemelt keze tehetetlenül +visszaesett, ajkán néhány vércsepp jelent meg és álla leesett. + +--Meghalt,--mondá az ápolónő, megfogva a tehetetlen kezet és a halott +melléhez tapasztva fülét.--Meghalt szegény, pedig láttam, hogy mondani +akart valamit. + +Sándor még mindig a halott fölé hajolt, kinyílt szemébe nézve mereven, +mintha még mindig azt a szót várná, mely már nem tudta elhagyni ajkait. +De a halott arcza mozdulatlan maradt. Góg Ferencz rosszúl kezdte magát +érezni, s megilletve Sándor karját, kérte, távozzanak a szobából és +hagyják a halottat az ápolónőre, hogy elkészítse testét a ravatalra. + +[Illustration: Némán, hosszasan nézte mozdulatlan arczát.] + +Sándor lassan, elgondolkozva ment ki a szobából, még egyszer megállva az +ajtónál és visszatekintve, mintha várná, hogy a halott visszahívja és +kimondja azt az utolsó szót, mely megkövülve ajkán maradt. Mit akart +mondani? Mit akart mondani? + +--Vajon mit akart mondani?--mondá Góg Ferencz, mintha visszhangot adna +Sándor lelki töprengésére.--Mert annyi bizonyos, hogy akart valamit +mondani... Ki tudja, talán jobb, hogy nem szólhatott,--tevé hozzá +gondolatban az érdemes nagybácsi és cselszövő,--a haldoklók átkozottul +őszinték szoktak lenni... E szomorú látvány,--folytatá ismét fenhangon, +kivonva Sándort a halottas szobából és megindulva vele a lépcső felé,--e +szomorú látvány mélyen megrendíté nagyságod érző szívét, a mint +szerencsém van észrevenni. Méltóztassék megtisztelni szerény ebédlőnket +becses jelenlétével s némi erősítő reggelit venni magához, mely kedves +alkalomra, reménylem, Lilla húgom is magához fog térni tartós +ájulásából. + +De Sándor nem válaszolt e nyájas meghívásra semmit. Nem is hallotta. +Elgondolkozva, magába merülve, mintegy gépileg ment le a lépcsőn, aztán +végig az alsó tornáczon s onnan le az udvarra. Lovát ott tartotta egy +házi szolga. Sándor szó nélkül a nyeregbe ült és a kapu felé indult, +majd fellökve Góg Ferenczet, ki nagy vendégszeretetében a paripa +kantárába kapaszkodott s úgy ismételte meghívását. + +Lassan, csöndes ügetéssel ment vissza Sándor az úton, melyet nem régen +vágtatva tett meg. A haldokló látása, ki nem mondott utolsó szava +egészen elfoglalta lelkét s lova ösztönére bízta, hogy megtalálja a haza +vezető utat. De meghatottságát és töprengését nemsokára sokkal kínosabb +érzés szorítá ki lelkéből. Hogyan fog neje elé lépni, mit fog neki +mondani, hogyan nyeri meg bocsánatát? Igen, bocsánatát. Érezte, hogy +ismét igazságtalanul vádolta és hogy e vád halálos sértés volt nejére. +Mentől tovább gondolkozott rajta, mentől jobban eltöltötte lelkét ez +érzés, annál erősebb lett meggyőződése, hogy Klára nem fog megbocsátani +és hogy nem is érdemli meg bocsánatát. Mit fog tenni? Hogyan fog szemébe +nézni? Minél jobban közeledett haza felé, annál inkább elfogta a kínos +nyugtalanság, és szinte megijedt, midőn a hosszú, lassú út mégis véget +ért s lova megállt a kapu előtt. + +De a kapuban hangos örömrivalgás üdvözlé. Atlasz úr itt leste +visszaérkezését, s kitörő örömmel sietett eléje, midőn látta, hogy +épségben, baj nélkül jött haza. Majd lerántotta fiát a lóról és mohón +kérdezősködött a párbajról. + +--A párbaj megtörtént, de nekem nem volt benne részem,--felelt Sándor +komoran, de nem szállva le lováról, se a kapun nem lépve be.--Boglár +Kálmán hívta ki, s mire oda értem, Lándsa már meghalt. + +--Hát a Boglár Kálmán?--kérdé Atlasz úr rémülten. + +--Nem tudom. Semmit sem tudok. Ne kérdezz többet. + +--Hol van Klára? + +--Elment,--felelt félénken Atlasz úr. + +--Elment! Hová ment?--kiáltott Sándor, úgy megrántva a kantárszárat, +hogy megriadt paripája ágaskodni kezdett. + +--Nem tudom,--felelt Atlasz úr elugorva az ágaskodó ló mellől, de még +jobban megijedve Sándor hangjától.--Mihelyt eltávoztál, a szobájába +ment, s onnan néhány percz mulva a kertbe sietett. A cselédek látták a +falu felé menni. + +Sándor megsarkantyúzta lovát s minden további szó nélkül a falu felé +vágtatott. Csak most jutott eszébe, hogy Klára beválthatja fenyegetését +és örökre elhagyja őt. Ez a gondolat visszaadta bátorságát; most már nem +rettegett neje elé lépni, nem halogatta a találkozást; minden más érzést +elnémított lelkében az egyetlen, ijesztő gondolat, hogy örökre +elvesztette nejét. + +Midőn a paplakba érkezett, a plébános eléje sietett és lesegítette +lováról. + +--Hol van Klára?--volt Sándor első szava. + +--Elutazott atyjával,--felelt a plébános komolyan, hidegen. + +--Elutazott? Hová?--kiáltott Sándor. + +--Ez az ő titkuk. Ön tudja, mi történt kettejök közt, miért hagyta el +neje örökre. Mert örökre elhagyta, ezt izenteti általam. + +--Megérdemeltem, oh! megérdemeltem,--sóhajtott Sándor tompa +kétségbeeséssel. + +Aztán nem is szólt többet. Ismét felült lovára, s lassan, lecsüggesztett +fővel, eleresztve a kantárszárat, az okos állatra bízta, vigye, a merre +akarja. + +[Illustration] + + + + +XIV. + +(Az épület inog.) + + +Az Atlasz-család ismét birtokába vette a kastélyt, az ősi kastélyt, mint +Manó szerette nevezni. Atlasz úr újra kezdett lélekzeni. A szálka +kihullt szeméből, s azt hitte, most már tisztán láthatja a fényes jövőt. +Fia megszabadult a nőtől, ki örökös akadálya volt a család +emelkedésének. Igaz, hogy most még nagyon szomorú és el van keseredve; +lehorgasztott fővel, nyugtalanul jár, kerüli az embereket, még szüleit +is, nem beszél senkivel és olyan harapós kedvben van, hogy alig mernek +hozzá szólni; de ez mind csak múló fájdalom, mely nemsokára el fog +enyészni, újra visszajön életkedve, üres szíve új szerelem után fog +epedni és szeme végre meg fogja látni azt a nőt, ki régen készletben +tartja számára a boldogságot. Atlasz úr erre nézve egészen nyugodt. +Tudja, hogy így fog történni; biztosította róla Manó, a ki jól ismeri a +nagy világot, és Góg Ferencz, a ki igen tudós férfiú. Természetes tehát, +hogy semmiféle lelki furdalást nem érzett sem a történt dolgok, sem +fiának mostani szomorú állapota miatt; hiszen ő mindent fiának +boldogságáért tett s meg volt győződve, hogy mindent a legjobban tett. + +De nem sokáig élvezhette zavartalanul diadalát. Néhány nap mulva +sürgönyt kapott a fővárosból Eveline grófnétól, e lakonikus rövidségű, +de jelentős tartalommal: «Nagy baj van. Jöjj fel rögtön. Hozz magaddal +annyi pénzt, a mennyit csak tudsz.» + +--Seregeknek ura!--kiáltott Atlasz úr elképedve és megmutatva Manó +fiának a sürgönyt, mert Sándor, mint rendesen, most sem volt +otthon.--Hozz magaddal annyi pénzt, a mennyit csak tudsz! Érted ezt? + +--Nagyon könnyen megérthető,--felelt Manó savanyú arczczal, mert a +pénzre neki is nagy szüksége volt s a készlet nem volt kimeríthetetlen. + +--Mit jelent ez?--kiáltott Atlasz úr, kikapva fia kezéből a sürgönyt és +újra elolvasva.--Mire kell nekik a pénz? Csak nem állított föl a gróf +megint parkett-gyárat vagy nem akart repczével spekulálni? + +--Sok módja van az adósságcsinálásnak,--jegyzé meg Manó szakértőleg.--Én +azt gyanítom, hogy a gróf a börzén játszott. + +--A börzén játszott!--üvöltött Atlasz úr, haját tépve +kétségbeesésében.--Még csak az volt hátra! Hát erőnek erejével zsidó +akar lenni? Nem megmondtam neki, hogy a gróf maradjon grófnak és ne +avatkozzék a zsidó dolgába? Honnan tudod, hogy a börzén játszott? + +--Tudtam, mikor még oda fönn voltam. Azt mondta, neki biztos játéka van +a börzén, mert képviselő lévén, előre tudja a politikai változásokat. De +nagyon megkért, hogy ne szóljak neked. Meg akart lepni téged, mikor majd +legalább egy milliója lesz. + +--Ugyan csak meglepett engem!--sóhajtott Atlasz úr elkeseredve.--Azt +gondoltam, vele már mindent rendbe hoztam, s itt van, újra kezdi a +bolondját. Elspekulálja a pénzemet, te meg elvered itthon a maradékot. +Tönkre tesztek! tönkre tesztek! + +--No csak ne sírj öreg, nemsokára megfordul a koczka. Sándor most már +szabad, a Volkán bácsi milliói maholnap újra megaranyozzák az +Atlasz-napot. + +Ez a kilátás kissé megvígasztalta ugyan Atlasz urat, de azzal az erős +elhatározással ült a vasútra, hogy vejében többé nem fog bízni s +akármilyen gróf, nem hagyja felügyelet nélkül. Nem engedi többé sem a +saját jószágán, sem a fővárosban lakni, lemondatja a képviselőségről és +haza hozza családostul; a kastélyban most úgyis van elég hely, itt +járhat vadászni, adhat lakomákat, népszerűvé teheti magát s ha megjön az +ideje, innen is kinevezhetik főispánnak. De ebben nem fog engedni, a +grófnak haza kell jönnie, itt az ideje, hogy már erélyes legyen, +különben a legjobb úton van a tönkrejutás felé. + +De mire a fővárosba érkezett, megtudta, hogy a baj sokkal nagyobb, mint +gondolta, és nincs többé szüksége erélyes föllépésre. Szádváry Arthur +gróf agyonlőtte magát. Manónak igaza volt: szerencsétlen rögeszméje, +hogy vagyonát szaporítsa és visszaszerezze a Szádváryak régi fényét, a +börzére vezette, és ott hagyta mindenét. Még a mátra-alji jószágot is, +melyet apósa egyszer már kitisztázott az adóságokból. Ezt is eladta, de +már ez sem segíthetett rajta. A veszteségek, a tönkrejutás, a szégyen, +bűnbánat, megalázott hiúság kísértetei megzavarták amúgy is gyönge agyát +s egy kétségbeesett pillanatban kezébe nyomták a gyilkos fegyvert. Mikor +Atlasz úr megérkezett, már kiterítve feküdt a ravatalon. + +--Későn érkeztél, atyám, mindennel elkéstünk,--zokogott Eveline, miután +elmondta atyjának a szomorú történetet.--Az utolsó veszteségek egészen +megzavarták lelkét, s mikor én szemrehányásokat tettem neki jószágunk +eladása miatt, ellenem is nagy haragra lobbant és azt mondta, hogy a mi +hiúságunk oka minden szerencsétlenségének. Ha meghagytuk volna egyszerű +sorsában, most is boldogul élhetne valami kis vasúti állomáson. De neked +grófi vő kellett, nekem grófi férj kellett, és fölébresztettük lelkében +a nagyravágyás szenvedélyét. Még minket okozott azért, hogy így tönkre +tett. Nem tudtam nyugodtan hallgatni, én is keserű szavakat mondtam +szemébe. Elrohant. Ekkor megrémültem és siettem sürgönyözni neked. De +már késő volt; többé nem beszélhettem vele, s mikor újra láttam, már +halva volt. + +Ezen már nem lehetett változtatni. Atlasz úr lassanként magához tért a +kábultságból, melybe vejének halála s leányának és unokáinak könnyei +ejtették, s nagy erőfeszítéssel összeszedte minden tehetségét, hogy +megmentse a megmenthetőt és valami rendet hozzon a halott zilált +ügyeibe. A szerencsétlen fiatal gróf súlyos terheket hagyott hátra, +melyek mind az apósának vállára nehezültek. Nemcsak a Szádváry név +becsületéért, melyre Atlasz úr sokat tartott, hanem saját nevéért is, +melynek jó híre és hitele egész életében büszkesége volt, azon kellett +lennie, hogy a gróf halála semmi jogos igényt meg ne károsítson, és se a +halott, se az élő nevén ne maradjon folt. Egészen fölébredt régi ereje, +ügyessége, élelmessége; fáradhatatlanul járt, kelt, alkudozott, +egyezkedett, fizetett, terheket vállalt, s bármily súlyosan érezte a +veszteséget, mely sújtotta, megvolt az az elégtétele, hogy a Szádváryak +grófi nevének nem volt oka szégyenkeznie az Atlasz névvel való +összeköttetése miatt, és a fényes temetésen, a czímerekkel borított +koporsó mögött nem csak azért haladhatott fölemelt fővel, hogy mindenki +láthassa gróf Szádváry apósát, hanem még inkább azért, mert a Szádváry +név szerencsétlen viselője neki köszönhette, hogy csak részvét és +szánakozás kísérte sírjába. + +De ez a szomorú dicsőség sok idejébe s még több pénzébe került Atlasz +úrnak. Adósságai, melyek már eddig is nehezen súlyosodtak reá, tetemesen +megszaporodtak és megijeszthették volna saját jövőjére nézve, ha nem +állt volna biztatóan előtte Sándor milliomos házassága, melyre most már +a kétségbeesés megátalkodottságával számolt. Az idő is telt; több hét +múlt el, míg a különféle zavaros ügyek rendezésével elkészült s +leányával és unokáival végre haza indúlhatott. + +Otthon azonban nem várt reá valami vigasztaló örömhír. A +képviselőválasztás épen haza érkezése előtt egy nappal történt meg, és +Manó, ellenére a tömérdek pénznek, melyet elköltött, szégyenletesen +megbukott. + +--Meg nem foghatom, hogyan történt,--mondá e nagyra termett fiatal úr, +midőn leeresztett orral elbeszélte atyjának a választási csata +történetét.--Egy antiszemitát választottak meg ellenemben, pedig én +jobban szidtam a zsidókat, mint a legdühösebb antiszemita. De rám +fogták, hogy zsidó vagyok s még a kortes-nótába is beletették, hogy +«nyúlbőrökkel nem gseftelünk, zsidó követ nem kell nekünk». +Megfoghatatlan! + +--Megmondta ezt már nekem régen a bölcs rabbi,--felelt Atlasz úr +sóhajtva és fejét vakarva.--Ebben az országban mindig fogják szidni a +zsidót, még ha nem zsidó is. Akkor rá sem hallgattam, de most kezdem +látni, hogy bölcs ember volt. Valami átok van rajtam, annyi bizonyos. +Vagy a rabbik átkoztak meg, a miért kikereszteltettem gyermekeimet, vagy +a keresztyén papok átkoztak meg, a miért kiüldöztem innen az ő +pártfogoltjaikat, a Boglár Kálmánt és leányát; de érzem, hogy valamelyik +pap rossz szót tett értem az Úristennél. + +Manót azonban nem zavarták meg apjának theologiai aggályai. +Megvígasztalta Sándor leendő házasságával, mely minden csorbát ki fog +köszörülni s megigérte, hogy a lakodalomra ismét hazajön. Addig +visszamegy a fővárosba; ott van az igazi talaj az ő nagyvilági +képességei számára s biztosítja apját, hogy nem sokára oly szerencsét +csinál, mely még Sándorénál is többet fog érni. Egy időre még elég +maradt a pénzből, melyet az apja gyöngeségétől kicsikart jószágrészre +fölvett, s nemcsak Atlasz úrnak mondta, hanem maga is meg volt győződve +arról, hogy csak akarnia kell s a fővárosban nemsokára oly fényes +házasságot köthet, mely egyszer mindenkorra úrrá teszi. + +Manó elútazása után egyhangú, szomorú napok következtek az +Atlasz-kastélyban. Az özvegy és a két árva gyászruhája volt az uralkodó +szín; sírásuk, panaszaik, kesergéseik adták meg az uralkodó hangot. Az +öreg asszonyság gyönge egészsége nem volt képes ellenállni a +csapásoknak, melyek egymás után sújtották gyermekeit. El kellett hagynia +nagy karszékét és kedvelt helyét az ablak mellett, hol annyi boldog órát +töltött, a majorság szaporodásában gyönyörködve és gyermekeinek fényes +sorsáról ábrándozva. Most már ágyban kellett feküdnie, a szoba túlsó +sarkában, hová csak elvétve szökött be néha-néha kívülről egy kis +napsugár; de ez csak ágya párnáját aranyozta meg, lelkébe nem hatolt be, +nem vidította meg komor, szomorú sötétségét. Mindig sírt s ha leánya +vagy férje megkorholták örökös sírásáért, a fal felé fordult vagy +takarója alá rejtette fejét, s úgy sírt csendesen szünetlenül, hol +egyik, hol másik gyermeke miatt. Mert mind a háromért elég oka volt a +könnyhullatásra. Leánya özvegy lett, Manó fia megbukott és távol van, +Sándor fia boldogtalan. Legtöbbször Sándort siratta, s bár nem merte +férje előtt kimondani, egyszerű női ösztönével megérezte, hogy azok +voltak okai boldogtalanságának, a kik elszakították őt nejétől. + +Sándor valóban elég okot adott anyjának a sírásra. Egészen megváltozott, +közömbös volt minden iránt, nem törődött semmivel, s úgy elhagyta magát, +mint a ki vesztét érzi s szeretné, ha sorsa minél előbb betelnék rajta. +Alig volt otthon, anyját sem látogatta meg, s ha néha, több hívás után, +megjelent beteg-ágyánál, szótalan, szomorú volt, röviden vagy épen nem +felelt a hozzá intézett kérdésekre és így igyekezett minél előbb +menekülni ki a mezőre. Itt barangolt egész nap, puskával vállán, de +ritkán lőtt vadra, még ritkábban találta el s valódi csoda volt, ha +egyszer-másszor mégis hozott haza valami vadász-zsákmányt. Egy ideig +mulatozásba, régi pajtásainak társaságába, szilaj dorbézolásba akarta +fojtani bánatát, éjjeleken át ivott, kurjongatott, muzsikáltatta magát; +de keserű volt neki az ital, bántotta czimboráinak hangja, lassanként +összeveszett valamennyivel s abbahagyta sikertelen kisérleteit. + +Klára nevét soha sem említette. Ha a plébánost látta, messziről +kikerűlte, pedig életét adta volna oda, ha valamit hallhatna nejéről. De +a szégyenkezés, a bűnbánat érzése s annak tudata, hogy nejét halálosan +megsértette és nem remélhet tőle bocsánatot, egyesűlve a daczczal, mely +eltöltötte lelkét, egészen elvadította, szilajjá s mégis félénkké, +esetlenné tette. Utoljára mindenkit került s terhére volt minden emberi +szó. Gazdaságát tökéletesen elhanyagolta, nem törődött semmivel. Atlasz +úrnak kellett újra kezébe vennie a jószág vezetését, ha nem akarta, hogy +minden széthulljon. + +Pedig épen most lett volna legnagyobb szükség értelemre, szorgalomra, +munkára, hogy össze lehessen tartani a bomladozni kezdő épületet. Az +elvállalt terhek mindegyre súlyosabban nehezedtek az uradalomra, s a +több éven át tartott rossz termés és a gabonaárak folytonos csökkenése +mellett a terhek egyre szaporodtak, a helyett, hogy könnyűltek volna. + +Atlasz úr kínos elfogódással, keserű sóhajtással szemlélte, mint hull +szét napról-napra a díszes épület, melyet életének nehéz munkájával +emelt. Lótott-futott, fáradozott, izzadott, veszekedett, kunyorált, mint +életének legsúlyosabb napjaiban, mikor még a kezdet nehézségeivel +küzdött; de régi ruganyossága, régi szerencséje most nem volt vele, s +kétségbeesetten kellett volna megadnia magát a kérlelhetetlen végzetnek +és fölhagynia a haszontalan küzdelemmel, ha még egyetlen egy remény nem +tartja fönn bátorságát, erejét. + +Ennek a reménynek teljesültét várta Atlasz úr kétségbeesett +szívóssággal. + +--Meg fog jönni, meg kell jönnie,--bíztatá Góg Ferencz is, ki ez idő +alatt, szép bajuszos hugával gyakori vendége volt az Atlasz-kastélynak s +karján több rendbeli kék foltot viselt ez ingerlékeny hölgy +csípéseitől.--Meg kell jönnie. Sándor fiatal ember, előbb-utóbb bele +kell únnia a tétlen bankódásba, szíve megnyílik s új szerelem napsugára +után fog epedni. Jó lenne, ha akkorra minden formalitással rendbe +volnánk s jogilag is lehullnának a tényleg lerázott bilincsek. Szóval jó +lenne, ha minél előbb megkezdené a válópert. + +--Én nem merek neki szólni,--mondá Atlasz úr félénken.--Egyszer +említettem előtte, de úgy nézett rám, mintha keresztűl akart volna +szúrni szemével. + +--Majd arra is találunk módot, találunk módot,--mondá Góg Ferencz +görnyedezve.--Addig is igyekezzünk szegény Sándorunkat lehetőleg +szórakoztatni s elvonni lelkét emésztő tépelődéseitől. Lilla húgom a +jövő héten fényes ünnepélylyel készül megülni nevenapját; igyekezzék +rávenni kedves fiát, hogy ő is tisztelje meg jelenlétével szerény +házunkat. + +Sándor azonban nem ment el a fényes névnapi ünnepélyre, s még mindig nem +akart megjönni az, minek eljövetelét Góg Ferencz oly biztosan s Atlasz +úr oly türelmetlenül várta. E helyett jött más: az első lejárt váltó, +melyet Atlasz úr nem tudott kifizetni s melyre sehol sem tudott pénzt +kapni. Kérhetett volna ugyan az özvegytől, talán kapott is volna, de +attól félt, hogy ezzel rossz hírbe hozza előtte vagyoni állását s +lehetetlenné teszi Sándor házasságát. Nem tudott mit tenni, hitelének +megrendülése egészen megzavarta s már a csőd ijesztő rémét látta +fölemelkedni adósságainak sűrű ködéből. Egy mentsége volt még. Sándor +része, a tiszavégi jószág, tisztán állt a telekkönyvben; erre kellett +kölcsönt fölvennie, de erre Sándor beleegyezése kellett. Atlasz úr +megemberelte magát, fölkereste Sándort s előadta neki kérését. + +--Vegyenek föl rá, a mennyit akarnak, aláírok mindent, a mit kívánnak, s +aztán hagyjanak nekem békét,--felelt Sándor türelmetlenül. + +Az első veszély ezzel el volt hárítva, de csak rövid időre. Az adósságok +lavinája tovább rohant a maga természetes útján s nemsokára Sándor +részét is eltemette. Ezalatt azonban múlt az idő, ismét eltelt egy +esztendő, Sándor napja is elérkezett, el is múlt, minden különös +ünnepély nélkül; az öreg asszonyság egyre rosszabbul lett s az orvosok +már fejöket csóválták, ha beteg-ágyától eltávoztak. Atlasz úr már +sürgönyözni akart Manónak, kinek ez ideig igen kevés hírét hallotta, +midőn e kiváló fiatal ember egyszerre váratlanul haza érkezett az apai +kastélyba. + +De nagyon megviselt állapotban. Rossz színben volt, arcza meg volt +nyúlva és a kicsapongások, álmatlan éjtszakák nyomai látszottak rajta. +Régi henczegő modora is elhagyta, nyugtalan és zavarodott volt, gyakran +ijedten nézett maga körül s minden zajra összerezzent és szeretett volna +elbújni mint a kit megkergettek. Megérkezése után rögtön mohó +kíváncsisággal kérdezősködött atyjától, mikor tartja Sándor esküvőjét s +mikor tehetik végre kezöket az özvegy millióira? + +--Mikor tartja az esküvőjét?--sóhajtott keservesen Atlasz úr.--Mintha az +olyan könnyen menne a keresztyéneknél. Előbb meg kell kezdeni a +válópert, azután kálvinistává lenni, és ha mindezen keresztül esett, +csak akkor lehet szó az új esküvőről. Sándor pedig még a válópert sem +kezdte meg. + +--Micsoda!--kiáltott Manó megrémülve.--Még mindig itt vagytok? Mikor +nekünk oly égető szükségünk van a pénzre! Hát semmi szíve sincs annak a +Sándornak a családja iránt? Parancsold meg neki, hogy rögtön kezdje meg +a válópert. + +--Mintha olyan könnyű volna a Sándornak parancsolni!--mondá Atlasz úr +fejét csóválva.--De igazad van,--folytatá elgondolkozva,--itt az ideje, +hogy már tegyünk valamit. A Góg Ferencz azt mondta egyszer, hogy ő ennek +is módját fogja találni. A Góg Ferencz tudós uraság: megyek hozzá és +megkérdem tőle a módját. + +Atlasz úr csakugyan befogatott és áthajtott a szomszéd kastélyba. Itt +hosszú ideig értekezett a jogtudós urasággal, azután ismét kocsira űlt, +de nem hajtatott egyenesen haza, hanem megkerülve kastélyát, a faluban, +a plébános lakása előtt állott meg. Itt is hosszabb ideig maradt, s +midőn végre haza hajtatott, föl sem ment szobájába, csak az inast küldte +föl, hogy egy-két ruhadarabját és úti készületét lehozza; megizente +nejének, hogy egy-két napra elutazik, és eltávozott, senkinek sem +mondva, hová megy. Harmadnapra érkezett haza, jó kedvvel, sugárzó +arczczal, de útjáról akkor sem szólt senkinek, s Manó türelmetlen +kérdéseire csak annyit felelt, hogy várja be az eseményeket. + +Két hét múlva ritka vendége volt a kastélynak, a plébános, kit Klára +távozása óta nem láttak itt. Sándor után kérdezősködött s egyenesen +szobájába ment, miután hallotta, hogy itthon van. + +A mint kinyitotta az ajtót, Sándor ijedten ugrott föl az ablak mellől, +melynek párkányára dőlve komor merengéssel bámult le a kertbe. Arcza +gyors váltakozással elhalványult és elpirult, s megrianva, zavartan +nézett szokatlan vendégére, mintha sejtené, hogy látogatása Klárával van +kapcsolatban. + +--Hivatalos ügyben jövök,--kezdé a plébános, hideg, hivatalos +hangon.--Nem akartam irodámba fárasztani; mint kegyuram iránt tartozom +annyi tekintettel, hogy én keressem föl. A szentszéktől meghagyást +kaptam, hogy adjam át önnek ez idézést és e keresetlevelet-- + +--Mit akarnak velem?--kérdé Sándor tompán, s gépileg kezébe vette az +átnyujtott iratokat. + +--Neje, Boglár Klára megindította ön ellen a válópert-- + +--A válópert!--kiáltott Sándor lángba borúlt arczczal.--Klára válópert +indított ellenem! Miért? Mi szüksége van rá? Nem hagyott el itélet +nélkül? Nem elégedett meg ezzel a büntetéssel? Mit akar többet? Miért +hurczolja törvényszék elé nevünket? Mi már elváltunk... örökre... nincs +szükségünk a törvény szentesítésére. + +--A törvény szentesítésére mindig szükség van, hogy egy törvénytelen +állapot törvényessé legyen,--felelt a plébános nyugodtan.--Önök már több +mint egy éve élnek külön, lemondtak egymásra nézve minden jogukról és +mégis kötve vannak egymáshoz. + +--Kötve vagyunk egymáshoz... Mit akar ezzel mondani?... Ah! értem... Ezt +a kapcsot kell még széttörni, talán egy új kapocs kedveért... + +--Igazságtalan neje iránt most is, mint mindig,--mondá a plébános, +lassanként neki melegedve és kiesve hivatalos hangjából.--Igazságtalan +volt, ön maga tudja legjobban, mily igazságtalan volt, mikor méltatlan +gyanújával arra kényszerítette, hogy elhagyja. És igazságtalan most is. +Klárától is kaptam levelet, egyidejűleg e hivatalos megkereséssel. Nem +tartozik ugyan hivatalos közlendőimhez, de mint magánember megmondhatom +önnek, hogy Klára soha sem gondolt a válópörre, s ha mégis megkezdte, +azt csak az ön érdekében tette. + +--Mit jelent ez? Mit akar ezzel mondani?--kérdé Sándor elszorúlt +kebellel. + +--Klárának azt mondták, hogy önnek érdekében áll az elválás, mert új +házasság áll előtte, melytől boldogságát reméli. Azt mondták, hogy ön +gyöngédségből, lovagiasságból, kiméletből nem akarja ellene megindítni a +válópert. Azt mondták, hogy ha az ön boldogságát óhajtja, neki kell és +illik megtennie az első lépést. + +--Ki mondta ezt?--kiáltott Sándor, egészen kikelve magából. + +--Az ön atyja. Megkérdezte tőlem Klára mostani lakását, elment hozzá és +ezeket mondta neki. + +--Atyám! Atyám tette ezt velem? Hol van? Jöjjön, azonnal keressük fel. +Ön előtt, az ön jelenlétében mondja szemembe, igaz-e, hogy ezt tette? + +Nagy erővel megragadta a plébános karját és elvonta magával. Nem kellett +messzire menniök. Atlasz úr látta a plébános jövetelét és Manóval a nagy +teremben várta látogatásának eredményét. Nem volt egészen nyugodt, s +izgatottan és szórakozottan felelt Manó kíváncsi kérdéseire. De mikor +belépő fiának földúlt arczára vetette szemét, nagy emberismeret nélkül +is rögtön megértette, hogy e látogatásból erős vihar támadhat s ijedten, +mintegy védelmet keresve, húzódott Manó háta mögé. + +--Atyám!--kezdé Sándor a fölindulástól fuldokló lélekzettel s csak nagy +nehezen kapkodva a szavakat,--igaz, hogy Kláránál voltál s azt mondtad +neki, hogy az én érdekemben indítsa meg a válópert? + +--Azt gondoltam... hebegett félénken Atlasz úr. + +--Felelj, igaz-e? + +--A te boldogságodért tettem, fiam. + +--Eh! eleget tettél már boldogságomért,--tört ki Sándor szenvedélyes +erővel,--és megelégedhetnél már boldogtalanságommal. Boldogságomért +hintetted a gyanu első magvát szívembe nőm ellen, boldogságomért +tartottad szüntelen ébren őrült kétkedésemet. Megtörtént, a mivel +boldogítani akartál, elszakadtam nőmtől. De te nem pihentél, még tovább +akartál boldogítani. Boldogságomért terveztél más házasságot számomra +oly nővel, a kit kinevetek és utálok. Boldogságomért állítottál Klára +előtt a leghitványabb, legaljasabb ember színébe. Legyen már elég a +boldogításból. Kimondom előtted, hogy azt a nőt, kire gondolsz, soha sem +veszem el; kimondom előtted, hogy úgy maradok, a mint vagyok, hogy +nőmtől nem akarok elválni, és mindenkivel, a ki még jobban el akar tőle +szakítani, úgy teszek, mint most ezzel a rongy papírral, mely el akarta +őt szakítani még nevemtől is. + +Ezzel ketté tépte a kezében tartott váló-keresetet és a földre dobta. A +plébános szó nélkül meghajtotta fejét és eltávozott a szobából. + +[Illustration] + + + + +XV. + +(Az épület összedől.) + + +A szegény öreg asszonyság halála épen olyan csendes, szelid, zajtalan +volt, mint egész élete. Mindig az volt törekvése, hogy minél kevesebb +alkalmatlanságot okozzon másoknak és ne legyen útjában senkinek. Úgy +halt meg csöndesen, félénken panasz nélkül, párnája alá vetve könnyeit, +szívébe temetve aggodalmait. Utolsó pillanatában még egyszer +meglátogatta ablakán keresztül a vidám napsugár és megaranyozta +összeesett, fonnyadt arczát, s még egyszer fölcsillámlott szemében a +boldogság mosolya, midőn egymás mellett látta ágya előtt három gyermekét +s közöttök férjét, és egyiknek arczán sem látta a csalódások, a +szenvedések nyomait, melyek utolsó napjait megszomorították, s +mindnyájan szeretettel néztek reá és egymásra, mint a régi boldog +napokban. Azután behúnyta szemét, és egy halk, nagyon halk sóhajtás +után, nehogy megzavarja szeretteinek nyugalmát, mintegy lopva, zaj és +feltünés nélkül elosont e nyugtalan világból. + +Az anya halála, a megtört apa vigasztalásának kötelessége ismét közelebb +hozta egymáshoz az elidegenített testvéreket. Sándor fölhagyott +barangolásaival, komor merengésével; minden idejét apja szobájában +töltötte testvéreivel s egy ideig mintha még érezni is lehetett volna az +öreg asszony utolsó mosolyát, mely nyugalmat, békességet, szeretetet +árasztott a gondoktól vagy szenvedélyektől fölzavart szívekre. + +De a haldokló anya mosolyának visszamaradt fénye lassanként szétoszlott +a levegőben s újra komor, rideg sötétség jött utána. Az anyagi gondok +kérlelhetetlen kopogása, a szenvedélyek újra emelkedő viharja elűzte a +gyászoló bánat ünnepi csendjét. Legelőször Manó tért vissza a halál +költészetétől az élet hideg mindennapi prózájához. Nyugtalansága, +ijedezése, melyet megérkezésekor mutatott, ismét erőt vett rajta s +napról-napra növekedett és aggasztóbbá vált. Végre nem birt többé +magával s mintegy tíz nappal a temetés után azzal lépett atyja elé, hogy +pénzre, még pedig meglehetős sok pénzre van szüksége. + +--Nincs,--felelt Atlasz úr bágyadtan, szomorúan. + +--De nekem okvetetlenül szükségem van rá,--felelt Manó kínos zavarral. + +--Nem adhatok, mert nincs. Mindennap várom a csődöt, nincs pénzem, nincs +hitelem. + +Oly fájdalmas lemondással mondta e szomorú vallomást, mint a király, ki +a trónról való leköszönését jelenti lázadó alattvalóinak. Hangjának +keserűségéből, szemének levert tekintetéből mindenki meggyőződhetett +szavainak igazságáról. + +--De értsd meg, atyám, nekem kell a pénz, kell!--mondá Manó egyre +nagyobb zavarral.--Legalább tízezer forint. Akárhonnan, a föld alól is, +a pokol fenekéről is, meg kell szerezni ezt a pénzt, máskép végem van. + +--Máskép véged van?--kérdé Atlasz úr, mereven fiára szegezve +szemét.--Beszélj világosabban. + +--Igen ám,--felelt Manó fejét vakarva,--csakhogy nem olyan könnyű azt +megvallani, még az apa előtt sem, kinek hallgatásáról biztosak lehetünk. +De látom, mégis kénytelen vagyok kimondani. Hiszen utoljára nem oly nagy +dolog... lehet mondani, divat... a legelőkelőbb családok fiaival +megtörténik... rajtam is megesett... rávitt a kényszerűség... no, nem +érted? segíts már kimondani... néhány váltót adtam ki... de... másnak a +nevét írtam alá... + +Tovább nem folytathatta. Atlasz úr, kikelve arczából, kimeredő +szemekkel, halálsápadtan feléje kapott mindkét kezével, mintha be akarná +száját tapasztani vagy rá akarna ütni; azután egy iszonyút kiáltott és +aléltan a földre bukott. + +Kiáltására berohantak a háziak s Eveline sietett atyját fölemelni a +földről és magához téríteni. Manó rémülten, bambán állt a szoba közepén, +se segítni nem tudott atyján, se arra nem akart fölvilágosítást adni, mi +volt oka e hirtelen rosszúllétnek. Megriadt, bámész tekintettel nézte az +alélt öreg embert s az élesztési kísérleteket; de midőn atyja kinyitotta +szemét, gyorsan, félénken kiosont a szobából s fülét az ajtóra illesztve +hallgatózott. Hallotta, midőn atyja rekedten kérdezé, hol van Manó? + +--Épen most ment ki innen,--felelt Eveline.--Behívjam? + +--Nem, nem, soha se jőjjön többé szemem elé,--hallá atyjának heves, +reszkető hangját.--Nem akarom látni... Ültessetek a karszékbe, oda, az +ablak mellé, az öreg asszony karszékébe... Egész életem munkája... +fáradságom gyümölcse... vagyonom... nevem, becsületes nevem... oh! oh! + +Az öreg ember szaggatott kitörései hangos zokogásba fúltak. Manó eleget +hallott.--Még egy mentségem van,--gondolá magában, elfutva az ajtótól. +Lesietett az udvarra, megnyergeltette lovát és elvágtatott. Egyenesen a +Volkán-kastélyba. Az özvegyet és nagybátyját együtt találta. Minden +magyarázat, bevezetés nélkül megkérte az özvegy kezét. A bajuszos +menyecske eleinte azt hitte, Sándor számára kéri kezét, s már diadalmas +mosolylyal nézett nagybátyjára; de mikor megtudta, hogy magáról beszél, +megharagudott, gorombáskodni kezdett vele s azt mondta, hogy ha rögtön +el nem hordja magát, cselédjeivel dobatja ki kastélyából, nagybátyjával +együtt, ki egy pár közbenjáró szót akart tenni szerencsétlen úri barátja +mellett. + +A megkergetett kérő nem is ment többé haza. Egyenesen a vasúthoz +lovagolt s a legelső vonattal a fővárosba útazott. Testvérei otthon nem +tudták, mi lett belőle; azt sem tudhatták meg, mi történt közte és +atyjok közt. Atlasz úr, ha csak nevét említették előtte, kikelt magából +s oly indulatba jött, hogy félni lehetett az első roham ismétlődésétől. +Kimélni kellett az öreg embert, mert ez utolsó csapás úgy leverte +lábáról, hogy többé nem tudta elhagyni a nagy karszéket. De nem engedte, +hogy orvost hívjanak, ágyba sem akart feküdni. Éjjel nappal ott űlt +megbénultan, mozdulatlanúl karszékében, és gyermekeinek semmi kérlelése +nem tudta rávenni, hogy legalább éjjelenként ágyába feküdjék. + +Ott ült az ablak mellett, bágyadt, üres tekintettel bámulva ki az +udvarra, a hatalmas épületekre, a messze terjedő földekre, melyek mind +az övéi voltak, de nemsokára máshoz fognak átvándorolni. Minden elvész, +mi az övé volt, a mit nehéz verejtékkel szerzett, a mire oly büszke +volt, a mire családjának jövő nagyságát építette. Minden elvész, +elenyészik, elsülyed, minden, minden, még neve is, nevének tisztasága +is. Talán újra elvonúltak lelke előtt azok a régi képek, melyeket +egykoron e mezőkön látott, midőn Sándor szerelme miatt elkeseredve +barangolt rajtok, s talán egy szemrehányó hang azt is fülébe súgta, hogy +magának is része volt a sok csapásban, mely lesújtotta. Mit látott, mit +gondolt, senki sem tudta, senkinek sem szólt róla; ritkán beszélt +egy-két szót gyermekeivel, kik fölváltva folytonosan körülötte voltak; +csak, a mit azelőtt soha sem tett, a hírlapokat kísérte nagy +figyelemmel; minden hírlapot, mely a kastélyba járt, szobájába hozatott +s mohón végig olvasott, mintha valamit keresne bennök. + +Sándort egészen átváltoztatta anyjának halála s még inkább atyjának +betegsége. Fölhagyott a régi tétlen búsongással és tépelődéssel; +visszatért egész férfiassága és erélye. Látta a veszedelmet, mely +családját fenyegeti, s megfeszített erővel dolgozott elhárításán. De +erélye már késő volt. A rohanva közeledő bukást semmi sem volt képes +föltartóztatni. Nemsokára kimondták a csődöt az Atlasz-birtokra. + +De Atlasz urat már ez sem emelte ki tompa közömbösségéből. Egykedvűleg +hallgatta a szomorú hírt s a hírlapok után kérdezősködött. Nem volt +ezentúl egyéb gondja, egyéb foglalkozása, mint ezeknek mohó olvasása. +Néhány nap múlva ennek okát is megismerték. Egy reggel, mikor az +újonérkezett lapokat bevitték hozzá, gyermekei néhány perczre magára +hagyták, hogy háborítlanul olvashasson. Kevés idő múlva irtóztató +sikoltást hallottak a szobában s midőn rémülten besiettek, atyjokat +ájultan találták a földön, megmerevült kezében görcsösen szorítva egy +hírlapot. Mialatt fölemelték s újra székébe ültették, Sándor kitépte +kezéből a lapot s átfutotta, hogy megtalálja ez újabb roham okát. Nem +sokáig kellett keresnie; ott állt világosan, ridegen a hirek közt, hogy +Atlasz Manót, kit több hamis váltó kibocsátása miatt üldöztek, elfogták, +épen midőn Brémában egy amerikai hajó födélzetére készült szállani. + +[Illustration: Megmerevült kezében görcsösen szorítva egy hirlapot.] + +Atlasz úr e percztől fogva nem tért többé magához. Erős láz ragadta meg, +s a szörnyű képek, melyek lelkét gyötörték, szaggatott fölkiáltásokban +törtek ki. Folytonosan félrebeszélt, összekeverve a múltat a jelennel, +pörbe szállva gyermekeivel, önmagával, a zsidók és a keresztyének +Istenével. Most már ágyba lehetett fektetni, nem ellenkezett, nem tudta, +mi történik vele; orvost is hívhattak beteg ágyához, de ez csak fejét +csóválta s nem rendelhetett számára egyebet, mint a legnagyobb +nyugalmat. Két gyermeke folytonosan mellette ült s irtózva, borzongva +hallgatta a kapcsolat nélküli, szörnyű beszédeket, melyekben a láz utat +tört magának a beteg ajkain. + +Három napig tartott már e kínos vivódás, midőn egy délután, alkonyat +felé a plébános lépett a beteg szobájába s néhány részvevő szó után +fölkérte Sándort, távozzék vele egy perczre. Sándor fölkelt és szó +nélkül követte a plébánost, ki az épület túlsó szárnyába vezette s +megállt vele a szoba ajtaja előtt, mely egykor Kláráé volt. Kopogtatott, +azután félre húzódott s a következők alatt lassan, csendesen lement a +lépcsőn. + +Mielőtt Sándor kifejezést adhatott volna csodálkozásának, megnyílt az +ajtó és Klára lépett küszöbére. + +Egyszerűen, régi házi ruhájában, melyet utolsó ittlétekor viselt, mintha +azóta soha sem hagyta volna el e házat s mintha ezentúl is mindig itt +akarna maradni. Sándornak ideje sem volt a meglepetés fölkiáltására, +neje hozzá lépett, mosolyogva, bizalmasan, szeretettel, mint a régi +időkben, mint házasságok első napjaiban, és feléje nyújtotta mindkét +kezét. + +--Én vagyok, Sándor--mondá férjéhez simulva--visszajöttem, elfoglalom +ismét helyemet oldalad mellett. Az a gyanú, mely egykor elüldözött +tőled, többé nem taszíthat el egymástól; az a föllázadt önérzet, mely +egykor távozásra kényszerített, most már elnémult. Bízol-e bennem, vagy +nem bízol, nem kérdezem többé; most már csak eskümre emlékszem, melyet +az oltárnál fogadtam neked. Csapások, szerencsétlenségek értek; szegény +lettél, munkával kell ezentúl kenyeredet keresned: az én helyem itt van, +oldalad mellett, s többé semmi sem űzhet el innen, én férjem, én édes, +szeretett férjem! + +Sándor nem tudott szólni. Némán, reszketve nézett neje arczára, mintha +nem hinne boldogságában, mintha még mindig várná, hogy szóljon, többet +szóljon, bizonyítsa újra, ismételten azt, a mit nem tud igaznak tartani. + +--Nincs szavad számomra Sándorom?--folytatá Klára, egyre közelebb +simulva hozzá.--Nem tudtad még elfeledni, hogy elhagytalak? Lásd, én +mindent elfeledtem; megbántás, sérelem, harag, fájdalom, minden, minden +elenyészett az erős, a halhatatlan szerelemben. Engedd visszafoglalnom +helyemet oldalad mellett, hadd legyek segítőd, vigasztalód +szegénységedben, nehéz munkádban. Szólj hozzám szeretettel, fogadj ismét +magadhoz, uram, férjem, szerelmem, mindenem! + +Egészen keblére simult és vállára hajtotta fejét. Sándor karjai lassan +fölemelkedtek, s eleinte félénken, mintha még mindig bűnbánatával +küzdene, azután mindig bátrabban, mindig erősebben átfogta derekát, +magához szorította, könnyek törtek ki szeméből és hangos zokogásra +fakadt. + +--Életem, boldogságom, téged visszanyertelek, nem félek már a sors semmi +csapásától. Jer velem, szegény beteg atyámhoz; hadd lásson, hadd +ismerjen meg téged igazán, hadd adja vissza életét a te áldott hangod! + +Megragadta neje karját, erősen magához szorította s gyors léptekkel apja +szobája felé sietett vele. A szobában csend volt. Eveline a sok +virrasztástól elbágyadva elaludt a pamlagon s az ajtó nyilására sem +ébredt föl. Sándor az ágyhoz vezette nejét. Atlasz úr hanyatt feküdt, +szemei tágra voltak nyilva. + +--Édes atyám,--mondá Sándor, föléje hajolva és megsimogatva +homlokát,--hallod, mit mondok? Nézd, Klára, nőm áll mellettem. +Visszajött, nem hagy el szegénységemben. Ismerd meg őt atyám, ismerd meg +és áldd meg leányodat. Édes atyám, nem hallod szavamat? + +Atlasz úr semmit sem felelt. Nyitott szemét mereven szegezte egy pont +felé és nem fordította a beszélőre. Látszott, hogy nem látja, nem +hallja, nem tudja, mi történik körülötte. Aztán lassan mozogni kezdtek +újjai a takaró fölött, mintha számolna valamit; ajkai megreszkettek és +halkan mormolták: + +--Egy rőf pántlika, százezer forint, két rőf pántlika kétszázezer +forint. Nem adom alább, nem adom. Senkit sem csalok meg, becsületes +ember vagyok. + +Hangja mindinkább emelkedett, reszkető kezével támaszt keresett, hogy +fölemelkedjék s feje nyugtalanúl lógott ide-oda. Fia gyöngéden vissza +akarta nyomni párnájára, de a beteg kiragadta magát kezéből, föltérdelt +az ágyban, s kimeredő szemekkel, maga elé nyújtott kezekkel rikoltá: + +--Nem adom a pénzemet, nem adom a hitelemet, nem adom a becsü-- + +Visszahanyatlott a párnára s többé nem mozdúlt meg. Az utolsó szót már +nem fejezhette be ezen a földön. + + + + +TARTALOM. + + + Lap +CSIKY GERGELY. Irta Mikszáth Kálmán V +AZ ATLASZ-CSALÁD 1 + I. Kölcsönös meglepetések 3 + II. Képek a múltból 29 + III. Boglár Kálmán és leánya 43 + IV. Boglár Klára 58 + V. Az új szomszédok 78 + VI. A családi tanács 89 + VII. A plébános felköszöntője 106 +VIII. Atlasz úr baklövései 128 + IX. Pénzügyek 153 + X. A féreg a szívben 166 + XI. Góg Ferencz fölfedezése 179 + XII. Az első évforduló 194 +XIII. Eredmény 213 + XIV. Az épület inog 241 + XV. Az épület összedől 257 + + + + +KÉPJEGYZÉK. + + + Lap + 1. Csiky Gergely arczképe II + 2. --Mit akarsz ezzel mondani? 5 + 3. Nagy léptekkel halad tova a búzaföldek közt 30 + 4. --Öreg kópé, te ugyancsak megválasztottad, minek + szülessél 51 + 5. Mikor nemsokára elnézett a templomba 74 + 6. --Na? Nincs itt a huszár vagy a komornyik? 91 + 7. A szomszéd falvak lakosai is eljöttek, zászlók alatt és + létániákat énekelve 119 + 8. A vendégsereg visszaözönlött a kastélyba és az ebédlőbe + gyűlt 122 + 9. --Nem tartja ártatlannak Klárát? 150 +10. Mereven és feszesen ült egyik középső ülésen 163 +11. --Nézd, összeírtam a látogatni való házakat 180 +12. --Nem tudok többé nyugodtan hallgatni 203 +13. Az öreg asszonyság metsző sikoltással akart fölugrani + székéről 211 +14. --Kár volt előbb nem szólnod e levelekről 224 +15. Némán, hosszasan nézte mozdulatlan arczát 236 +16. Megmerevült kezében görcsösen szorítva egy hírlapot 262 + + + + + +End of the Project Gutenberg EBook of Az Atlasz-család, by Gergely Csiki + +*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK AZ ATLASZ-CSALÁD *** + +***** This file should be named 27685-0.txt or 27685-0.zip ***** +This and all associated files of various formats will be found in: + http://www.gutenberg.org/2/7/6/8/27685/ + +Produced by Tamás Róth, Szever Pál and the Online +Distributed Proofreading Team. With special thanks to the +library of Pécs, especially to the director, József +Kereszturi for the help in selecting and borrowing the +books. + + +Updated editions will replace the previous one--the old editions +will be renamed. + +Creating the works from public domain print editions means that no +one owns a United States copyright in these works, so the Foundation +(and you!) can copy and distribute it in the United States without +permission and without paying copyright royalties. Special rules, +set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to +copying and distributing Project Gutenberg-tm electronic works to +protect the PROJECT GUTENBERG-tm concept and trademark. Project +Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you +charge for the eBooks, unless you receive specific permission. If you +do not charge anything for copies of this eBook, complying with the +rules is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose +such as creation of derivative works, reports, performances and +research. They may be modified and printed and given away--you may do +practically ANYTHING with public domain eBooks. Redistribution is +subject to the trademark license, especially commercial +redistribution. + + + +*** START: FULL LICENSE *** + +THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE +PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK + +To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free +distribution of electronic works, by using or distributing this work +(or any other work associated in any way with the phrase "Project +Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full Project +Gutenberg-tm License (available with this file or online at +http://gutenberg.org/license). + + +Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm +electronic works + +1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm +electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to +and accept all the terms of this license and intellectual property +(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all +the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy +all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your possession. +If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project +Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound by the +terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or +entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. + +1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be +used on or associated in any way with an electronic work by people who +agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few +things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works +even without complying with the full terms of this agreement. See +paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project +Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this agreement +and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm electronic +works. See paragraph 1.E below. + +1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the Foundation" +or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project +Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual works in the +collection are in the public domain in the United States. If an +individual work is in the public domain in the United States and you are +located in the United States, we do not claim a right to prevent you from +copying, distributing, performing, displaying or creating derivative +works based on the work as long as all references to Project Gutenberg +are removed. Of course, we hope that you will support the Project +Gutenberg-tm mission of promoting free access to electronic works by +freely sharing Project Gutenberg-tm works in compliance with the terms of +this agreement for keeping the Project Gutenberg-tm name associated with +the work. You can easily comply with the terms of this agreement by +keeping this work in the same format with its attached full Project +Gutenberg-tm License when you share it without charge with others. + +1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern +what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in +a constant state of change. If you are outside the United States, check +the laws of your country in addition to the terms of this agreement +before downloading, copying, displaying, performing, distributing or +creating derivative works based on this work or any other Project +Gutenberg-tm work. The Foundation makes no representations concerning +the copyright status of any work in any country outside the United +States. + +1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: + +1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate +access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear prominently +whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work on which the +phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the phrase "Project +Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, performed, viewed, +copied or distributed: + +This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with +almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or +re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included +with this eBook or online at www.gutenberg.org + +1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is derived +from the public domain (does not contain a notice indicating that it is +posted with permission of the copyright holder), the work can be copied +and distributed to anyone in the United States without paying any fees +or charges. If you are redistributing or providing access to a work +with the phrase "Project Gutenberg" associated with or appearing on the +work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1 +through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the +Project Gutenberg-tm trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or +1.E.9. + +1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted +with the permission of the copyright holder, your use and distribution +must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional +terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked +to the Project Gutenberg-tm License for all works posted with the +permission of the copyright holder found at the beginning of this work. + +1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm +License terms from this work, or any files containing a part of this +work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. + +1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this +electronic work, or any part of this electronic work, without +prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with +active links or immediate access to the full terms of the Project +Gutenberg-tm License. + +1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, +compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any +word processing or hypertext form. However, if you provide access to or +distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format other than +"Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official version +posted on the official Project Gutenberg-tm web site (www.gutenberg.org), +you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a +copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon +request, of the work in its original "Plain Vanilla ASCII" or other +form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg-tm +License as specified in paragraph 1.E.1. + +1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, +performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works +unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. + +1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing +access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works provided +that + +- You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from + the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method + you already use to calculate your applicable taxes. The fee is + owed to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he + has agreed to donate royalties under this paragraph to the + Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments + must be paid within 60 days following each date on which you + prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax + returns. Royalty payments should be clearly marked as such and + sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the + address specified in Section 4, "Information about donations to + the Project Gutenberg Literary Archive Foundation." + +- You provide a full refund of any money paid by a user who notifies + you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he + does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm + License. You must require such a user to return or + destroy all copies of the works possessed in a physical medium + and discontinue all use of and all access to other copies of + Project Gutenberg-tm works. + +- You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any + money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the + electronic work is discovered and reported to you within 90 days + of receipt of the work. + +- You comply with all other terms of this agreement for free + distribution of Project Gutenberg-tm works. + +1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg-tm +electronic work or group of works on different terms than are set +forth in this agreement, you must obtain permission in writing from +both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and Michael +Hart, the owner of the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the +Foundation as set forth in Section 3 below. + +1.F. + +1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable +effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread +public domain works in creating the Project Gutenberg-tm +collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm electronic +works, and the medium on which they may be stored, may contain +"Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or +corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual +property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a +computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by +your equipment. + +1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right +of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project +Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project +Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project +Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all +liability to you for damages, costs and expenses, including legal +fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT +LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE +PROVIDED IN PARAGRAPH F3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE +TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE +LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR +INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH +DAMAGE. + +1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a +defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can +receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a +written explanation to the person you received the work from. If you +received the work on a physical medium, you must return the medium with +your written explanation. The person or entity that provided you with +the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a +refund. If you received the work electronically, the person or entity +providing it to you may choose to give you a second opportunity to +receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy +is also defective, you may demand a refund in writing without further +opportunities to fix the problem. + +1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth +in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS' WITH NO OTHER +WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO +WARRANTIES OF MERCHANTIBILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. + +1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied +warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages. +If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the +law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be +interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by +the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any +provision of this agreement shall not void the remaining provisions. + +1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the +trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone +providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in accordance +with this agreement, and any volunteers associated with the production, +promotion and distribution of Project Gutenberg-tm electronic works, +harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees, +that arise directly or indirectly from any of the following which you do +or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg-tm +work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any +Project Gutenberg-tm work, and (c) any Defect you cause. + + +Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm + +Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of +electronic works in formats readable by the widest variety of computers +including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists +because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from +people in all walks of life. + +Volunteers and financial support to provide volunteers with the +assistance they need, is critical to reaching Project Gutenberg-tm's +goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will +remain freely available for generations to come. In 2001, the Project +Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure +and permanent future for Project Gutenberg-tm and future generations. +To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation +and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4 +and the Foundation web page at http://www.pglaf.org. + + +Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive +Foundation + +The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit +501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the +state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal +Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification +number is 64-6221541. Its 501(c)(3) letter is posted at +http://pglaf.org/fundraising. Contributions to the Project Gutenberg +Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent +permitted by U.S. federal laws and your state's laws. + +The Foundation's principal office is located at 4557 Melan Dr. S. +Fairbanks, AK, 99712., but its volunteers and employees are scattered +throughout numerous locations. Its business office is located at +809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887, email +business@pglaf.org. Email contact links and up to date contact +information can be found at the Foundation's web site and official +page at http://pglaf.org + +For additional contact information: + Dr. Gregory B. Newby + Chief Executive and Director + gbnewby@pglaf.org + + +Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg +Literary Archive Foundation + +Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide +spread public support and donations to carry out its mission of +increasing the number of public domain and licensed works that can be +freely distributed in machine readable form accessible by the widest +array of equipment including outdated equipment. Many small donations +($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt +status with the IRS. + +The Foundation is committed to complying with the laws regulating +charities and charitable donations in all 50 states of the United +States. Compliance requirements are not uniform and it takes a +considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up +with these requirements. We do not solicit donations in locations +where we have not received written confirmation of compliance. To +SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any +particular state visit http://pglaf.org + +While we cannot and do not solicit contributions from states where we +have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition +against accepting unsolicited donations from donors in such states who +approach us with offers to donate. + +International donations are gratefully accepted, but we cannot make +any statements concerning tax treatment of donations received from +outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. + +Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation +methods and addresses. Donations are accepted in a number of other +ways including checks, online payments and credit card donations. +To donate, please visit: http://pglaf.org/donate + + +Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic +works. + +Professor Michael S. Hart is the originator of the Project Gutenberg-tm +concept of a library of electronic works that could be freely shared +with anyone. For thirty years, he produced and distributed Project +Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of volunteer support. + + +Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed +editions, all of which are confirmed as Public Domain in the U.S. +unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily +keep eBooks in compliance with any particular paper edition. + + +Most people start at our Web site which has the main PG search facility: + + http://www.gutenberg.org + +This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, +including how to make donations to the Project Gutenberg Literary +Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to +subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. diff --git a/27685-0.zip b/27685-0.zip Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..e60e29f --- /dev/null +++ b/27685-0.zip diff --git a/27685-h.zip b/27685-h.zip Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..35f58e8 --- /dev/null +++ b/27685-h.zip diff --git a/27685-h/27685-h.htm b/27685-h/27685-h.htm new file mode 100644 index 0000000..dc38ce7 --- /dev/null +++ b/27685-h/27685-h.htm @@ -0,0 +1,11645 @@ +<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD HTML 4.01 Transitional//EN"> +<html> +<head> +<title>Csiky Gergely: Az Atlasz-család</title> +<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8"> +<style type="text/css"> +P {MARGIN-TOP: 0.75em; MARGIN-BOTTOM: 0.75em; TEXT-ALIGN: justify} +H1 {CLEAR: both; TEXT-ALIGN: center} +H2 {CLEAR: both; TEXT-ALIGN: center} +H3 {CLEAR: both; TEXT-ALIGN: center} +H4 {CLEAR: both; TEXT-ALIGN: center} +H5 {CLEAR: both; TEXT-ALIGN: center} +H6 {CLEAR: both; TEXT-ALIGN: center} +HR {CLEAR: both; MARGIN: 2em auto; WIDTH: 33%} +A:link {COLOR: #0000ff; TEXT-DECORATION: none} +LINK {COLOR: #0000ff; TEXT-DECORATION: none} +A:visited {COLOR: #0000ff; TEXT-DECORATION: none} +TABLE {MARGIN-LEFT: auto; MARGIN-RIGHT: auto} +BODY {MARGIN-LEFT: 10%; MARGIN-RIGHT: 10%; max-width: 40em} +.center {TEXT-ALIGN: center} +.right {TEXT-ALIGN: right} +.u {TEXT-DECORATION: underline} +.caption {FONT-WEIGHT: bold} +.figcenter {MARGIN: auto; TEXT-ALIGN: center} +PRE {FONT-SIZE: 8pt} +</style> +</head> +<body> + + +<pre> + +The Project Gutenberg EBook of Az Atlasz-család, by Gergely Csiki + +This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with +almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or +re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included +with this eBook or online at www.gutenberg.org + + +Title: Az Atlasz-család + +Author: Gergely Csiki + +Editor: Kálmán Mikszáth + +Illustrator: Antal Neogrády + +Release Date: January 2, 2009 [EBook #27685] + +Language: Hungarian + +Character set encoding: UTF-8 + +*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK AZ ATLASZ-CSALÁD *** + + + + +Produced by Tamás Róth, Szever Pál and the Online +Distributed Proofreading Team. With special thanks to the +library of Pécs, especially to the director, József +Kereszturi for the help in selecting and borrowing the +books. + + + + + + +</pre> + +<hr style="WIDTH: 100%"> +<p class="center"><img alt="Borító" src="images/image02.jpg"></p> +<hr style="WIDTH: 70%"> +<h2>MAGYAR REGÉNYÍRÓK</h2> +<h3>KÉPES KIADÁSA</h3> +<h4>Szerkeszti és bevezetésekkel +ellátja</h4> +<h3>MIKSZÁTH KÁLMÁN</h3> +<br> +<br> +<h3>41. KÖTET</h3> +<h3>AZ ATLASZ-CSALÁD</h3> +<br> +<h5>Irta</h5> +<h3>CSIKY GERGELY</h3> +<br> +<br> +<h3>BUDAPEST</h3> +<h3>FRANKLIN-TÁRSULAT</h3> +<h5>Magyar irod. intézet és könyvnyomda</h5> +<h4>1904</h4> +<hr style="WIDTH: 70%"> +<p class="center"><a name="1" id="A1"></a><br><img alt="Csiky Gergely" src="images/image03.jpg"><br> +R. H. N. fec.</p> +<hr style="WIDTH: 70%"> +<h2>AZ</h2> +<br> +<h1>ATLASZ-CSALÁD</h1> +<br> +<h4>REGÉNY</h4> +<br> +<h5>IRTA</h5> +<br> +<h3>CSIKY GERGELY</h3> +<br> +<h4>NEOGRÁDY ANTAL RAJZAIVAL</h4> +<br> +<center><img src="images/image01.jpg" width="100" height="116" alt="FT"></center> +<br> +<h3>BUDAPEST</h3> +<h3>FRANKLIN-TÁRSULAT</h3> +<h5>Magyar irod. intézet és könyvnyomda</h5> +<h4>1904</h4> +<hr style="WIDTH: 70%"> +<center><i><b>Minden jog fentartva.</b></i></center> +<br> +<center><b>Franklin-Társulat nyomdája.</b></center> +<hr style="WIDTH: 70%"> +<h2>TARTALOM.</h2> +<p class="center"><br></p> +<center><table> +<tr> +<td> </td> +<td></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">Lap</td> +</tr> +<tr> +<td colspan="2"><a href="#ACsiky_Gergely">CSIKY GERGELY. Irta <i>Mikszáth Kálmán</i></a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">V</td> +</tr> +<tr> +<td colspan="2"><a href="#AAtlasz_csalad">AZ ATLASZ-CSALÁD</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">1</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right"><a href="#AI">I.</a></td> +<td><a href="#AI">Kölcsönös +meglepetések</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">3</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right"><a href="#AII">II.</a></td> +<td><a href="#AII">Képek a múltból</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">29</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right"><a href="#AIII">III.</a></td> +<td><a href="#AIII">Boglár Kálmán és +leánya</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">43</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right"><a href="#AIV">IV.</a></td> +<td><a href="#AIV">Boglár Klára</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">58</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right"><a href="#AV">V.</a></td> +<td><a href="#AV">Az új szomszédok</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">78</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right"><a href="#AVI">VI.</a></td> +<td><a href="#AVI">A családi tanács</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">89</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right"><a href="#AVII">VII.</a></td> +<td><a href="#AVII">A plébános +felköszöntője</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">106</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right"><a href="#AVIII">VIII.</a></td> +<td><a href="#AVIII">Atlasz úr +baklövései</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">128</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right"><a href="#AIX">IX.</a></td> +<td><a href="#AIX">Pénzügyek</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">153</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right"><a href="#AX">X.</a></td> +<td><a href="#AX">A féreg a szívben</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">166</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right"><a href="#AXI">XI.</a></td> +<td><a href="#AXI">Góg Ferencz +fölfedezése</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">179</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right"><a href="#AXII">XII.</a></td> +<td><a href="#AXII">Az első +évforduló</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">194</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right"><a href="#AXIII">XIII.</a></td> +<td><a href="#AXIII">Eredmény</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">213</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right"><a href="#AXIV">XIV.</a></td> +<td><a href="#AXIV">Az épület inog</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">241</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right"><a href="#AXV">XV.</a></td> +<td><a href="#AXV">Az épület +összedől</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">257</td> +</tr> +</table></center> +<hr style="WIDTH: 70%"> +<h3>KÉPJEGYZÉK.</h3> +<p class="center"><br></p> +<center><table> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">1.</td> +<td><a href="#A1">Csiky Gergely arczképe</a></td> +<td align="right">II</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">2.</td> +<td><a href="#A2">—Mit akarsz ezzel mondani?</a></td> +<td align="right">5</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">3.</td> +<td><a href="#A3">Nagy léptekkel halad tova a +búzaföldek közt</a></td> +<td align="right">30</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">4.</td> +<td><a href="#A4">—Öreg kópé, te +ugyancsak megválasztottad, minek +szülessél</a></td> +<td align="right">51</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">5.</td> +<td><a href="#A5">Mikor nemsokára elnézett a +templomba</a></td> +<td align="right">74</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">6.</td> +<td><a href="#A6">—Na? Nincs itt a huszár vagy a +komornyik?</a></td> +<td align="right">91</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">7.</td> +<td><a href="#A7">A szomszéd falvak lakosai is +eljöttek, zászlók alatt és +létániákat énekelve</a></td> +<td align="right">119</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">8.</td> +<td><a href="#A8">A vendégsereg +visszaözönlött a kastélyba és az +ebédlőbe gyűlt</a></td> +<td align="right">122</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">9.</td> +<td><a href="#A9">—Nem tartja ártatlannak +Klárát?</a></td> +<td align="right">150</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">10.</td> +<td><a href="#A10">Mereven és feszesen ült egyik +középső ülésen</a></td> +<td align="right">163</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">11.</td> +<td><a href="#A11">—Nézd, összeírtam a +látogatni való házakat</a></td> +<td align="right">180</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">12.</td> +<td><a href="#A12">—Nem tudok többé nyugodtan +hallgatni</a></td> +<td align="right">203</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">13.</td> +<td><a href="#A13">Az öreg asszonyság metsző +sikoltással akart fölugrani +székéről</a></td> +<td align="right">211</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">14.</td> +<td><a href="#A14">—Kár volt előbb nem +szólnod e levelekről</a></td> +<td align="right">224</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">15.</td> +<td><a href="#A15">Némán, hosszasan nézte +mozdulatlan arczát</a></td> +<td align="right">236</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">16.</td> +<td><a href="#A16">Megmerevült kezében +görcsösen szorítva egy hírlapot</a></td> +<td align="right">262</td> +</tr> +</table></center> +<hr style="WIDTH: 70%"> +<a name="Csiky_Gergely" id="ACsiky_Gergely"></a> +<h2><br> +CSIKY GERGELY.</h2> +<h3>1842-1891.</h3> +<p><br> +Olyan helyen, ahol ritkák a gólyák, rozzant +kereket tesz ki a gazda a ház vagy a fa tetejére, +hogy a gólya arra megragadjon, fészket rakjon.</p> +<p>Ilyen forma ártatlan csalogatások az +Akadémiák jutalomtételei, melyek +költői művekre tűzetnek ki. +Szegényes irodalmi viszonyokra mutatnak. A jeligés +levelekből ki-kibontakozik egy-egy név, s van nagy +örvendezés, hogy itt valami olyan <i>segittetett +elő</i>, a mi a nélkül nem lett volna, pedig +ha hébe-hóba olyan név kerül ki a +jeligés levélkéből, a melyik majdan +az irodalomtörténetbe is belejut, azt bizonyosan +kihámozta volna a napfény a ködből a +nélkül is.</p> +<p>De hogysem e fölött elmélkednénk, +ismerjük el, hogy 1875-ben a Teleki-féle +pályázatnál a nyertes +«<i>Jóslat</i>» alkalmával egy +név ugrott ki a gondosan lepecsételt kis +borítékból, mely gyorsan bejárta az +országot s azontúl vagy tizenhét évig +folytonosan rokonszenvesen csengett-pengett, mint egy forgalomban +levő aranypénz. Ez a Csiky Gergely neve volt. Ki ez +a Csiky Gergely? Kérdezték mindenfelé, +ámbár az ó görög +történelemből vett darab nem volt jó, +csupa romantika, csupa chablon a szerkezetben, a +birálók egy része több kifogást +emelt, csak a nyelvben és verselésben mutatkozott +némi erő és a közönség +ennek daczára megérezte, hogy <i>valaki, a kire +vártak, megérkezett</i>.</p> +<p>—Egy szemináriumi professzor +Temesvárott,—beszéltek róla a +beavatottak,—egy harminczhárom éves pap, +pankotai örmény fiú. Ki hitte volna +róla?</p> +<p>A következő évben megint ő nyerte el +a jutalmat és azután majd minden jutalmat ő +nyert el. A diadalok Pestre vonzották, megkapta +püspökétől az engedélyt és +ide jött az irodalmi focusba, hol nagy szükség +volt rá, mert a magyar színműirodalom kezdett +aláhanyatlani, bár soha sem emelkedett volt fel +még európai niveaura (még ma se áll +azon). Szigligeti Edére, Toldy Istvánra már +leselkedik a halál, Tóth Ede pedig már +künn pihen a kerepesi temetőben. Csiky Gergely +úgy kellett ide, mint a falat kenyér.</p> +<p>Zömök, kis kövér papocska volt, bozontos +szemöldökkel, bika fejjel, kurta nyakkal. Egy idomtalan +emberke, csak a szemei voltak szépek és lelkesen +világolók.</p> +<p>Feljött és itt mindjárt elhelyezkedett az +akadémiai körökben, «a szérű +mellett», a hogy az igazi bohémek mondják. De +erre nem volt szüksége, mert ez az ember dolgozni +jött két kézzel, tíz kézzel, +száz kézzel. Szinte +szemkápráztató gyorsasággal +öntötte a színműveket, eleinte a +klasszikus mintákon indulva, az ókorban kereste +meséit, de csakhamar belátta, Sardou és +Pailleron sikerein okulva, hogy a közönségnek +aktuálisabb koszt kell s ez a pap, ki a szeminárium +szük falai közt élt, egyszerre merész +kézzel, éles megfigyeléssel nyult be az +élő magyar társadalomba, megirván a +«<i>Proletárok</i>»-at, egy sereg +pompásan kidomborított, «vérből +és húsból» való alakot +vonultatva fel a színpadra. Ekkor érte el a +zenitet. Többre tehetsége nem telt. Innen már +csak lefelé mehetett, de jó irányban ment, +ostorozva «<i>Mukányi</i>»-ban a +stréberséget s általában minden +további darabjában a magyar betegségeket, mi +által közelebb hozta az ország első +színpadát magasabb feladatához.</p> +<p>Minket különben e helyütt csak +mellékesen érdekel +színműírói emelkedése, mely +valóságos uralkodás volt a magyar +színpad fölött. Mondják, hogy egy kis +zsarnokság is vegyült közzé, hogy mint +dramaturg visszaszorította onnan a talentumokat. De +hát hol vannak azok a talentumok, kiket +visszaszorított s a kik az ő +halálával felszabadultak volna?</p> +<p>Tény, hogy férfias, vasakaratú ember +volt, erős szenvedélyekkel. Gyűlölt +és szeretett. Tudott akarni—azok közé +tartozott, kik a könyökükkel is elég +erősek maguknak utat vágni—de hogy a +könyökét használhatta volna, arra nem +jutott ideje, mert ez a könyök éjjel-nappal oda +van támasztva szinte szünetlenül az +iróasztalhoz.</p> +<p>Kivált miután a papságtól 1880-ban +meg kellett válnia, mert az angyalok, a kikkel a pap +foglalkozik, és a színinövendék +bakfisok, a kikkel viszont a színképezdei +tanár bajlódik, az egyház szemében +összeférhetlenek. Kitért a protestáns +vallásra és megnősült. Mindez +hasznára vált a literaturának, mert a +családfentartás nagyobb munkásságra +kényszeríté. Sok becses dolgot +csinált. Lefordította Sophoklest, Plautust,—e +nemű fordításai becsben az Arany +Jánoséval vetekednek; írt +mithologiát, dramaturgiát; dolgozott, birált +az Akadémiánál és +Kisfaludy-Társaságnál, sőt még +regényeket is irt és mint ilyen kerül be most +gyüjteményünkbe az «<i>Az +Atlasz-család</i>»-dal, mely +körülbelül a legjobb, társai: «<i>Az +atyafiak</i>», «<i>Sisiphus</i>», +«<i>Arnold</i>» között.</p> +<p>Nem volt fris talentum, nem hozott új +növényeket és virágokat új +színekkel és illatokkal. Nem az anyaföld +ősereje tolta ki gondolatait. Olyan volt csak, mint a +«sprudel» vize, hogy a mi idegen tárgy +beleesik és az ő koponyájában +megmártódik, az az ő patináját +nyeri s a hervatag szegfű is bizonyos művészi +kéreggel bevontan a kövek +maradandóságát veszi fel.</p> +<p>Egy kis jegyzőkönyvet tartogatott zsebében, +abba jegyezte be, ha jó ötletet, élczet, +aperçu-t olvasott vagy hallott. Ez a kis könyv volt +az ő virágos kertje. Másrészt mint +dramaturgnak módjában állt a szemét +kiaknázása. A használhatlan darabokban +előforduló használható +téglatörmelékből építette +föl meséit s a kis könyvecskéből +bokrétázta föl őket.</p> +<p>A melyik mese be nem vált színdarabnak, +regényt csinált belőle. Regényei +kevesebb igényűek, mint darabjai, de mindenik +becsületes munka; s emlékeztetnek +színműveire, vannak bennök csattanó +jelenetek, érdekes mese, mely az olvasót megfogja, +egy kis melegség, egy kis illat, nem +túlságosan sok, csak a mennyi épen telik, de +mindeniken rajta van az iró rendkívüli +műveltségének és +éleslátásának bélyege.</p> +<p>Az összes tollat forgató +generáczióban ő az egyetlen, a ki nem +dolgozott lapnál, nem bocsátkozott a +politikába, se egyéb mellékes +szereplésekbe, kizárólag csak iró +maradt. Egyszerű, elvonuló, mint az énekes +madár, mely láttatlanul a +sűrűségben szeret lenni. A legszűkebb +családi körben élt, alig egy-két +barátjával érintkezve. Neve csak akkor +bukkant ki, ha új darabot alkotott. Mintha a hold, az +ég hárfása, csak akkor jelenne meg, mikor +megtelt.</p> +<p>De hát egyszer mégis megtörtént a +szomorú kivétel egy ködös novemberi napon +1891-ben. A sajtó megdöbbenve jelentette, hogy Csiky +Gergely nem él többé.</p> +<p>Egy előadatlan színdarab maradt utána, +meg a kis jegyzőkönyvecske. És a kis +«Notes»-ben ki tudja, hány darab, hány +személy, a kiket nem tud életre +szólítani soha többé sem a +Gábriel harsonája, se a körmöczi +pénzverde pörölyeinek csattogása.</p> +<p class="right"><i>Mikszáth Kálmán.</i></p> +<hr style="WIDTH: 70%"> +<a name="Atlasz_csalad" id="AAtlasz_csalad"></a> +<h2><br> +AZ ATLASZ-CSALÁD</h2> +<br> +<p class="center"><i>Első kiadása megjelent +1890-ben.</i></p> +<hr style="WIDTH: 40%"> +<a name="I" id="AI"></a> +<p class="center"><br> +<img src="images/image04.jpg" alt=""></p> +<h3>I.</h3> +<h5>(Kölcsönös meglepetések.)</h5> +<p><br> +Az öreg Atlasz Samu addig törte a fejét, addig +tanácskozott a feleségével, hogy micsoda +meglepetést szerezzenek Sándor fioknak +nevenapjára, míg végre Sándor +úrfi maga szerzett nekik meglepetést, még +pedig olyant, hogy majd a falnak szaladtak tőle.</p> +<p>Az öreg úr egy legújabb +találmányú és javított +szerkezetű gőzeke s egy teljesen fölszerelt +almásszürke négyes fogat között +ingadozott; amaz a szenvedélyes gazdának szerzett +volna örömet; ez hízelgett volna +fényűzési hajlamának, mely, mint igazi +magyar földesúrhoz illik, eddig csupán +lovakban, sallangos szerszámokban, parádés +kocsisokban s több ilyfélében +összpontosult.</p> +<p>—Tudod-e Rozália,—mondá Atlasz +úr feleségének, miután hosszasan +kifejtette előtte a két névnapi +meglepetés előnyeit,—tudod-e, hogy neked az +ember semmi hasznodat sem veheti? Itt beszélek már +egy óra óta a gőzekéről +és az almásszürke fogatról; elmondom, +mindegyikének mi lenne az ára és miben +szerezne örömet Sándor fiúnknak, s te itt +hagysz engem állni és vaktában +tapogatózni a nélkül, hogy csak egy +szóval is segítenél rajtam. Hát +mindent én tegyek már ebben a házban? +Nemcsak a pénzt szerezzem meg, hanem azon is én +törjem a fejemet, hogy mire költsük el?</p> +<p>Atlasz úr igazán haragudni kezdett, s lekapta +fejéről a fekete bársony sipkát, +melyet a régi idők emlékéül +télen-nyáron viselt, a szobában is, kalapja +alatt is.</p> +<p>—Istenem, Istenem!—kiáltott Rozália +asszonyság panaszos hangon,—hát mit mondjak, +miben adjak én neked tanácsot, mikor te olyan okos +ember vagy és úgy sem hallgatnál a +tanácsomra, ha nem volna tetszésedre?</p> +<p>—De most akarom, hogy tanácsot adj. És ha +jó lesz, követni is fogom. Egy hét +múlva itt van Sándor napja; a keresztyén +katholikusok jobban megünneplik a névnapot, mint a +születésnapot; tudom az én papomtól, a +főtisztelendő plébános +úrtól; és mi, a szülei, nem +sérthetjük meg Sándort azzal, hogy nem +veszszük figyelembe vallási szokásait. +Névnapi ajándékot kell neki adnunk, csak az +a kérdés: a gőzekét-e vagy a +négyes fogatot?</p> +<p>—A gőzeke—mondá az öreg +asszonyság elgondolkozva—hasznos a +gazdaságban és mindenesetre nagy +örömöt fog okozni Sándornak, a ki olyan +nagy gazda, hogy a régi, az igazi földesurak is +hozzá járnak tanulni és +bámulni...</p> +<a name="2" id="A2"></a><br> +<p class="center"><img alt="—Mit akarsz ezzel mondani?" +src="images/image05.jpg"></p> +<h5><i>—Mit akarsz ezzel mondani?</i></h5> +<br> +<p>—Mit akarsz ezzel mondani?—vágott +közbe szigorúan Atlasz úr.—Talán +azt, hogy Sándor nem igazi földesúr?</p> +<p>—Harapjam el a nyelvemet, ha azt akartam +mondani!—kiáltott az öreg hölgy +fölpezsdülve.—Sándor igazi +földesúr, ha van igazi földesúr a +világon; de nem régi—ezt nem lehet tagadni; +csakhogy annál nagyobb dicsőség, ha a +régiek hozzá járnak tanulni és +bámulni.</p> +<p>—Helyes beszéd,—monda Atlasz úr +és teljes kiengesztelődése +jeléül ismét fejére húzta a +bársony sipkát.—Tehát azt +tanácslod, hogy a gőzekét vegyük meg +Sándornak?</p> +<p>—Akarod, hogy adjak neked egy igazi okos +tanácsot?</p> +<p>—Akarom-e? Hogyne akarnám, mikor egy óra +óta kérem már azt a tanácsot?</p> +<p>—Én azt gondolom, hogy a gőzeke +épen olyan örömöt szerezne neked, mint +Sándornak, mert hasznos lenne a gazdaságban; +azért hát azt tanácslom, vegyük meg a +gőzekét. De a négyes fogat még +nagyobb örömöt okozna Sándornak, mert +egyedül az övé lenne; azért vegyük +meg a négyes fogatot is.</p> +<p>—Asszony, ez valóban okos +tanács!—kiáltott bámulva Atlasz +úr.—Csodálom, hogy nekem nem jutott eszembe. +Meg fogjuk venni mind a kettőt! Ez lesz aztán az +igazi öröm, az igazi meglepetés. Megmondom +Sándornak, hogy a te eszméd volt. Ezentúl +mindig tanácsot kérek tőled, ha valamit +akarok tenni.</p> +<p>—Ilyen okos ember nem szorul az én +tanácsomra—felelt az öreg +asszonyság.</p> +<p>—Hát csakugyan okos embernek tartasz +engemet?—kérdé Atlasz úr büszke +szerénységgel.</p> +<p>—Micsoda kérdés ez! Nem épen +úgy tudod te, és nem épen úgy tudja +az egész világ? Ha nem volnál okos ember, +meg tudtál volna ennyire gazdagodni semmiből?</p> +<p>—Uzsora nélkül,—tevé +hozzá kiegészítőleg Atlasz +úr.</p> +<p>—Hála Istennek! Ezt senki sem mondhatja +rólunk. Mikor az emberek beszélgetnek rólad +és mondják: «a gazdag Atlasz Samu», +mindig hozzá teszik: «pedig soha sem volt +uzsorás». A másik meg azt mondja: +«tisztességes úton gazdagodott meg». +És senki sem vonja kétségbe, és +csodálkoznak rajta. Miért csodálkoznak?</p> +<p>—Mert ritkaság vagyok, +specialitás,—mondá Atlasz Samu +büszkén.—De meg is áldott az Isten; +elmondhatjuk, hogy boldogok vagyunk.</p> +<p>—Boldogok vagyunk gyermekeinkben,—tevé +hozzá az öreg asszonyság.</p> +<p>—Gyermekeinkben és minden egyébben. Egyik +kiegészíti a másikat. Olyanok, mint a +lánczszemek, ha az egyik megbomlik, már nincs +láncz. Ha a gyermekeinkben örömünk volna, +de elveszne a pénzünk, vagy ha a pénzünk +szaporodnék, de valamelyik gyermekünknek baja +esnék, akkor már nem volna boldogság, mert +az egyik szem kiesnék. Érted?</p> +<p>—Milyen szépen ki tudod +magyarázni!—kiáltott Rozália +asszonyság.—Milyen jól eltaláltad a +lánczot! Egészen úgy van, a mint mondod. De +hála Istennek, nálunk nem szakad el a láncz, +minden szeme erősen tart. Gazdaságunk +virágzik, pénzünk szaporodik, üzleteink +jól sikerülnek...</p> +<p>—Mit beszélsz üzletről? Ki +csinál üzletet?—vágott közbe +méltósággal Atlasz úr. A +földesurak nem csinálnak üzletet. Vagy +talán azt hiszed, hogy a te férjed és fiad +közönséges üzletemberek, a kik egyik +úrtól a másikhoz szaladgálnak +és kidobatják magokat?</p> +<p>—Bocsáss meg, nem üzletet akartam +mondani,—mentegetőzött az öreg +asszonyság,—csak a régi időkre +gondoltam és ráment a nyelvem.</p> +<p>—Igyekezzél, hogy ne menjen rá a nyelved a +régi időkre... Üzlet! micsoda +szó!—kiáltott megvetőleg Atlasz +úr.—Ha leányunk, a grófné, +meghallaná, mindjárt elájulna. Nem tudsz +elegánsan beszélni? Nem csodálom, hogy +vőnk, a gróf, mindig ideges lesz, ha a szalonban, a +társaság előtt megszólalsz... +Üzlet! Bah!</p> +<p>—De hát mit mondjak, ha arról... +arról az izéről akarok szólni?... +kérdé az öreg asszonyság, nem merve +kiejteni többé a végzetes szót, +melyről férje az előbb oly kicsinylő +definitiót adott.</p> +<p>Atlasz úr egy kissé zavarba jött; lekapta +fejéről bársony sipkáját, +beletekintett, ismét fejére tette; de nem +találta meg az elegánsabb szót, melylyel +megbotránkoztatás nélkül lehetne a +száműzött üzletet pótolni.</p> +<p>—Legokosabban teszed, ha soha sem beszélsz +üzletről,—rivallt végre +feleségére.—Mi közünk nekünk +az üzlethez? Mondd azt: az Úristen megáldotta +fáradságunkat—ez jól hangzik és +a plébános úrnak is tetszeni fog.</p> +<p>—Így fogom mondani,—felelt +alázatosan az öreg asszonyság.—Te nagyon +szépen tudsz beszélni, s én +szeretném, ha mindig te tanítanál engem.</p> +<p>—Utánozz hát engem,—viszonzá +Atlasz úr, kit ismét egészen kiengesztelt +nejének elismerése.—Gondolom, elég +szépen tudok beszélni, de még sem olyan +szépen, mint fiaim.</p> +<p>—Nem csoda, ők már egészen uri +nevelésben részesültek,—mondá az +öreg hölgy, újra éledő +büszkeséggel.—De az is a te érdemed, te +adtad hozzá a pénzt.</p> +<p>—Miért szerezne az ember pénzt, ha nem +gyermekeire költené?</p> +<p>—Ez már megint olyan mondás, melyet arany +betűkkel kellene fölírni,—mondá +Rozália asszonyság könnyes szemekkel és +mély meggyőződéssel.—De meg is +áldott az Isten, büszkék lehetünk +gyermekeinkre.</p> +<p>—A leányunk grófné, és +férje, a gróf jószágán lakik, +ősi kastélyban.</p> +<p>—Manó fiúnk miniszteri titkár +és jobb keze a miniszternek.</p> +<p>—Sándor fiúnk a legjobb gazda a +megyében, és úgy tud lovagolni, +vadászni és virtuskodni, hogy a született urak +is megcsodálják.</p> +<p>—Szóval száz perczentnél +többet hozott a pénz, melyet gyermekeinkbe +fektettünk,—fejezé be az öreg +asszonyság hálás tekintettel.</p> +<p>—Ne emlegess száz perczentet,—mondá +Atlasz úr rosszalólag,—az emberek még +azt hinnék, uzsorával szereztem a +pénzemet.</p> +<p>—Hiszen az egész világ tudja, hogy nem +voltál uzsorás.</p> +<p>—De azért mégis szeretnék +rám fogni, ha lehetne. Ha valaki közülünk +meggazdagszik, nagyon óvatosnak kell lennie, mert az nagy +bűn a szegény ember szemében. És azt +hiszik, azzal könnyítenek a magok +szegénységén, ha rosszat mondhatnak a gazdag +emberről. Ne emlegess hát száz perczentet, +mert ha valaki meghallaná, mindjárt azt +mondaná: ahá! hajdanában nagyon hozzá +szokott a száz perczenthez, hogy most is +rájár a nyelve.</p> +<p>—Többé nem fogom +emlegetni,—mondá az öreg asszonyság +engedelmesen.—Meg fogod hát venni a négyes +fogatot Sándor neve napjára?</p> +<p>—És a gőzekét is,—tevé +hozzá Atlasz úr.—Miért ne szerezzen az +ember örömöt gyermekének, ha annyi +pénze van, mint nekem?</p> +<p>A földesuri kastély egyik félreeső +kis szobájában folyt le e +nagyfontosságú tanácskozás, az +udvarra néző szárnyban, abban a +lakosztályban, melyet az öreg házaspár +a maga külön használatára tartott fenn. A +szoba bútorzata egyszerű volt, még azon +időből való, mikor Atlasz Samu nem volt +földesúr és nem a saját +kastélyában lakott. De magával hozta ide is, +jól érezte magát köztök. Ha +dicsekedni akart régi ismerősei előtt, kik +néha napján meglátogatták, elvezette +őket a kastély kerti szárnyába, az +aranyozott, kifestett termekbe, melyek fényesen és +nagyúri kényelemmel voltak bútorozva—a +gyermekek számára. Itt lakott Sándor, az +igazi földesúr; itt volt a gróf és +grófné lakosztálya, mikor pénzre volt +szükségök és meglátogatták +az öregeket; és itt pihente ki országos +fáradalmait a miniszter jobb keze, mikor a +szünidőben haza jött vadászni és +uraskodni.</p> +<p>Az öreg asszonyság magas hátú, +kipárnázott karszékben ült, nagy +kendőkbe burkolva, széles +főkötővel, mely alól nem +látszott ki selyem parókája. Tudta, hogy ez +a paróka nagy szálka gyermekeinek szemében, +s kivált leánya, a grófné, csaknem +görcsöket kap, ha megpillantja; de nem tudott +tőle megválni s azért inkább +úgy kimélte gyermekeinek érzelmeit, hogy +egészen eltakarta és senkinek sem mutatta, +ámbár hajdan, fiatal asszony korában, nagyon +büszke volt rá.</p> +<p>A karszék az ablak mellett állt, honnan +egyenesen az udvarra lehetett látni és figyelemmel +kisérni a cselédek +járását-kelését, a +libatömést, a majorság etetését +s más ily házi dolgokat, melyek iránt az +öreg asszonyság nagy +érdeklődéssel viseltetett, habár +gyöngesége és köszvényes +lábai miatt már nem vehetett részt +bennök személyesen, de innen az ablakból +legalább felügyelhetett, hogy minden jó +rendben és a régi hagyományoknak +megfelelően történjék. Ennél az +ablaknál ült legszívesebben, ide tolatta +kerekes karszékét s innen +gyönyörködött a szakadatlanul +felhangzó sipegésben, +kotkodácsolásban, kukorékolásban +és gágogásban, melynél szebb +madárzenét soha életében nem ismert. +Ezt a gyönyörűségét csak az multa +fölül, ha gyermekei meglátogatták s +beszéltek neki mulatságaikról, +örömeikről, az uri világról s az +uri világban játszott fényes +szerepökről. Az öreg asszonyság boldog +volt az ablak mellett, kényelmes +karszékében, és nem volt semmi más +kívánsága, mint gyermekeinek +ragyogása és a majorság +szaporodása.</p> +<p>Most is itt ült az ablak mellett, de figyelmét +egészen elvonta a libatömésről az a +fontos kérdés, melyet férje eléje +terjesztett: mivel lepjék meg Sándort neve +napjára? Atlasz úr a karszék előtt +állt, az asztalhoz támaszkodva, s csak akkor +változtatta helyzetét, ha vagy a száz +perczent emlegetése, vagy az üzlet szó, vagy +más efféle megfeledkezése az öreg +asszonyságnak, fölboszantotta, mikor +néhány lépést tett a szobában +s lekapta fejéről bársony +sipkáját. Atlasz úr könnyen +megharagudott nejére, ha nem volt vele megelégedve, +de épen olyan könnyen kiengesztelődött, s +az efféle házi viharok soha sem tartottak +tovább egy-két percznél. A névnapi +meglepetés kérdésében is +szépen megegyeztek s Atlasz úr a teljes +összhang jeléül épen megveregette neje +vállán a nagykendő-csomagot, a mi +hosszú idő óta a +gyöngédség legmagasabb kifejezése volt +köztök—midőn az öreg +asszonyság örömtől reszkető +kézzel az udvarra mutatott, honnan +kocsizörgés, ostorpattogás hangzott föl +és hangos gágogás, melylyel a ludak +szétrebbentek a bevágtató lovak +elől.</p> +<p>—Megjött Sándor!—kiáltott az +öreg asszonyság, reszketve és +fölindultan.—Ő hajtja a lovakat, olyan +szépen tud hajtani, akár a gróf +parádés kocsisa. Most leugrik a bakról... +jaj! majd megijedtem, azt hittem, eltaposta a búbos +fehér tyúkot... de csak mellé ugrott... +ügyes fiú, mindenben ügyes és finom.</p> +<p>—Hol van?—kérdé Atlasz úr, az +ablakhoz lépve.</p> +<p>—Ott ni!—kiáltott lelkesülten +neje—most oda dobja a gyeplőt a kocsisnak és +a kastély felé siet. Milyen egyenesen tartja +magát! Oh Istenem! mily öröm! talán +hozzánk jő?</p> +<p>—Előbb más ruhát vesz és +lemossa magáról az uti port,—oktatá +nejét Atlasz úr, jóakaró +fensőséggel.</p> +<p>—De lépteket hallok a +tornáczon,—mondá idegesen az öreg +asszonyság,—egyenesen ide jő; tudja, hogy +anyjához az uti ruhájában is +eljöhet.</p> +<p>Az ajtó csakugyan megnyílt, de nem Sándor +lépett a szobába. Az inas volt, zsinóros +dolmányban, hetyke bajuszszal és bizalmas +tekintettel.</p> +<p>Köszöntés nélkül, a tisztelet +legcsekélyebb jele nélkül lépett Atlasz +úr mellé s úgy foghegyről oda +vetette, hogy itt van Cserepes András a +birkabőrökkel és kérdezteti, hogy mikor +adhatja át.</p> +<p>Az öreg asszonyság fejét +csóválta s ijedten és +szemrehányólag nézett +férjére.</p> +<p>—Ej! ej! már megint?—mondá +félénken.—Ha Sándor megtudná! +Tudod, mennyire haragszik az ilyen alsórendű... +izé... Üzletet akart mondani, de eszébe jutott +férjének tilalma, mely egyszer mindenkorra +száműzte szótárából az +üzletet, s azért hirtelenében így +egészítette ki gondolatát:—tudod, +mennyire haragszik az ilyen alsórendű Isten +áldásáért.</p> +<p>—Hát mit tegyek?—dörmögött +Atlasz úr kissé zavartan, mint a tetten ért +rossz gyerek—csak kell a magam számára is +valami mulatságról gondoskodnom?</p> +<p>Tudod, hogy nem a nyereségért teszem; +néha vesztek is rajta, ezek a parasztok ravaszabbak +és kitanultabbak, mint a magunk fajtája; de nekem +ez mulatság, élvezet, +gyönyörűség, és nekem is szabad +mulatnom, ha már ennyire meggazdagodtam.</p> +<p>—Ebben igazad van; de hiába, Sándor +megtiltotta; azt mondja, elrontja tekintélyünket a +parasztok előtt,—mondá az öreg +asszonyság, kinek szokatlan bátorságot adott +az, hogy fia nevében s mintegy az ő +tekintélyével beszélt.</p> +<p>—Eh!—mondá Atlasz úr még +mindig zavartan és feszengve,—Sándornak sem +kell mindent tudni, a mi a ház körül +történik; te sem tudtad volna meg, ha ez az ostoba +János nem jön ide fecsegni.</p> +<p>—Vigyázz, meghallja,—suttogott az öreg +asszonyság aggódva.</p> +<p>—Hát aztán? Hiszen ő csak egy +inas,—felelt Atlasz úr lenézőleg, de +azért mégis egy gyors fürkésző +pillantást vetett megvetésének tárgya +felé, ki az asztalhoz támaszkodva, keresztbe vetett +lábakkal állt e beszélgetés alatt, +közömbös, részvétlen arczczal, +halkan fütyörészve és fényes +csizmájának hegyes orrára szegezve +szemét.</p> +<p>—Hallja maga János,—mondá Atlasz +úr hozzá fordulva,—menjen ahhoz a Cserepeshez +és mondja meg neki, hogy várjon a +juhásznál és lóduljon a +kastélyból azokkal a büdös +birkabőrökkel. Érti? És ha +magának máskor dolga lesz velem, négyszem +közt végezze el, érti?</p> +<p>—Értem no, hogy ne +érteném?—felelt nyugodtan János +és kifordult a szobából, megint +köszöntés nélkül, de egy bizalmas, +egyetértő pillantást vetve +gazdájára, kinél sokkal többre tartotta +magát, ámbár kenyerét ette és +libériáját viselte. Atlasz úr pedig +még a régi időkben úgy hozzá +szokott a sujtásos cselédek arisztokratikus +lenézéséhez, hogy most sem +ütközött meg rajta, mikor a saját +cselédjétől tapasztalta.</p> +<p>Alig zárult be az ajtó János +mögött s alig hangzottak el a tornáczon hetyke +lépései, Atlasz úr még magához +sem tért egészen zavarából s ki sem +fejthette álláspontját felesége +előtt, ki ily véletlenül rajtakapta a tilos +birkabőr-kereskedésen, midőn a +tornáczon újra közeledő léptek +zaja hallatszott s az öreg asszonyság +sugárzó arczán világosan +látszott, hogy megismerte fia lépteit.</p> +<p>Csinos fiatal ember lépett a szobába. +Napsütött arczán meglátszott a jó +falusi levegő pirosító hatása. +Bajusza hegyesre volt pödörve, haját +homlokára fésülte, fekete +körszakálla göndör volt és +fényes. Széles vállán, domború +mellén, izmos tagjain megfeszült a szürke uti +öltöny; mozdulataiban volt ugyan némi +nehézkesség és szögletesség, de +látszott az igyekezet, hogy délczeg és +előkelő akar lenni, s annyi bizonyos, hogy a +két öreg szemében, kikhez most a +szobába lépett, ő volt a +férfiúi szépség, erő és +egészség eszménye és +mintaképe.</p> +<p>Kezet csókolt anyjának, aztán +apjának, s mielőtt ezek +elragadtatásukból magukhoz térhettek volna, +egy nagy papírcsomagot tett az öreg asszonyság +ölébe, tele a legfinomabb czukros +gesztenyével. Ez volt az egyetlen és legfőbb +nyalánkság, melyről Rozália +asszonyság már gyermekkorában +álmodozott, mely után titkon és hiába +epedett, mikor a kezdő és törekvő +Atlasz Samu fiatal felesége volt s a melyet csak +késő öregségében ért el, +mikor már meggazdagodtak s megengedhettek maguknak +efféle fényűzést.</p> +<p>—Milyen jó fiú vagy te, +Sándor,—kiáltott az öreg +asszonyság csillogó szemekkel, kinyitva a +papírcsomagot s mohó gyönyörrel +ízlelve édes tartalmát.—Tudod, mit +szeretek és soha sem feledkezel meg szegény +öreg anyádról. Ha téged sem áld +meg az Isten, akkor nincs igazság az égben... +Milyen édes, milyen finom! látszik, hogy a +városban készült! soha életemben nem +ettem ilyen finomságot.</p> +<p>Megkinálta férjét is, de Atlasz úr +nem volt barátja az édességnek; +jóakaró mosolylyal visszatolta a papircsomagot s +csak arra intette feleségét, hogy el ne rontsa +megint gyomrát a sok édességgel, mint az +utolsó sátoros ünnepen, mikor két +hétig sínlette a czukros gesztenye +mértéktelen élvezetét.</p> +<p>—No Sándor,—folytatá aztán +fiához fordulva, ki ezalatt közel anyjához az +asztal szélére ült, maga alá +húzva egyik lábát s a másikat +könnyedén lóbázva a +levegőben,—no fiam, szerencsével +jártál a városban?</p> +<p>—Szerencsével,—felelt Sándor.</p> +<p>—Láttad a püspököt, +beszéltél vele?—kérdé +mohón az öreg asszonyság.</p> +<p>—Nem.</p> +<p>—Micsoda!—kiáltott fellobbanva Atlasz +úr.—Talán nem bocsátott maga +elé? Talán nem akart elfogadni? Hát nem +tudja, hogy keresztyén vagy, hogy patrónus vagy +és hogy te magad tartasz ki egy egész papot? +Nagyszerű! És még el sem akar téged +fogadni, mikor tisztelegni mégysz hozzá?</p> +<p>—Azt szeretném látni, hogy ne fogadjon el, +mikor én bejelentetem magamat +nála,—mondá Sándor, úgy az +asztalra ütve öklével, hogy édes anyja +ijedtében egyszerre lenyelt egy egész czukros +gesztenyét.—Mindjárt +felfüggeszteném a plébánosunk +fizetését és egy krajczárt sem +adnék többet a templomra. Ezt meg is mondtam a +püspök titkárjának, mikor a huszár +avval a hírrel jött, hogy a püspök nem +fogadhat el.</p> +<p>—Hát még sem akart +elfogadni!—kiáltott Atlasz úr nagy +méltatlankodással.—Nem fogadni el egy Atlasz +Sándort! Ki az a püspök, mi az a +püspök? A püspök is csak olyan pap, mint a +többi, csakhogy több pénze van és +vörös ruhában jár. Nagyszerű!</p> +<p>—Nem fogadhatott el, mert nagy beteg,—mondá +Sándor csillapítólag.</p> +<p>—Ez már más,—jegyzé meg +Atlasz úr megnyugodva.—Miért nem mondtad ezt +mindjárt?</p> +<p>—Szegény püspök!—mondá +részvéttel az öreg asszonyság.—Mi +baja van?</p> +<p>—Valami nagy és veszedelmes nyavalya +bánthatja, mert a püspöki titkár nagyokat +sóhajtott és fölforgatta szemeit. +Különben igen szépen és udvariasan, lehet +mondani, alázatosan beszélt velem. Azt mondta, +hogy: ő excellentiája véghetetlenül +sajnálja és ezer bocsánatot kér, hogy +személyesen nem fogadhatja el nagyságodat...</p> +<p>—Kedves és finom ember ez a püspöki +titkár—szólt közbe Atlasz úr +elégedetten.</p> +<p>—Selyem reverendát és lakkczipőt +visel,—egészíté ki Sándor a +személyleírást.—Azt mondta hát, +hogy ő excellentiája ezer bocsánatot +kér, de betegsége miatt nem lehet hozzám +szerencséje s majd a püspöki helyettes, a +nagyprépost fogja elintézni ügyemet. Maga a +titkár vezetett hozzá.</p> +<p>—A nagyprépost is +főpap?—kérdé Atlasz úr.</p> +<p>—Mindjárt a püspök után +következik; de neki csak a gombjai vörösek, nem az +egész reverendája.</p> +<p>—Ez is nagyon szép viselet,—jegyzé +meg az öreg asszonyság.</p> +<p>—Mennyi jövedelme van?—kérdé +Atlasz úr.</p> +<p>—Azt mondják, fölmegy vagy +huszonnégyezer forintra.</p> +<p>—Finom úr lehet. És hogy fogadott +téged?</p> +<p>—A lehető legnagyobb tisztelettel. Kezet fogtunk +és egymás mellé ültünk a pamlagra. +A nagyprépost engem nagyságos úrnak +szólított, én őt +méltóságos úrnak; a titkár +már előre figyelmeztetett, hogy meg kell +méltóságozni, mert czímzetes +püspök.</p> +<p>—Nagyszerű! És kezet fogott veled?</p> +<p>—Meghiszem azt. Mikor elmondtam neki, hogy a +templomunkat újra építtetem és egy +szép nagy oltárképet festetek, megfogta mind +a két kezével a kezemet és el sem +bocsátotta többé. Azt mondta, hogy +példát adok a többi kegyuraknak és az +Isten meg fog áldani +nagylelkűségemért.</p> +<p>—Művelt ember a nagyprépost +úr,—jegyzé meg az öreg asszonyság +megindultan és könnyes szemekkel.</p> +<p>—Azután elmondtam neki, hogy a templom +helyreállítását nemsokára +befejezzük; az oltárkép is +elkészült, és szeretném a templomot a +búcsúkor, Sándor napján +fölszenteltetni, mert az oltárkép is szent +Sándort ábrázolja...</p> +<p>—Volt szent Sándor?—kérdé +Atlasz úr büszkén.</p> +<p>—Több is, a mint a papunk mondja. Az egyik +püspök, a másik pápa.</p> +<p>—A mienk legyen a pápa,—mondá Atlasz +úr elégedetten.—Ez nagyobb úr. +És mit felelt a nagyprépost? Kérdezte, +mennyibe került a templom és a kép?</p> +<p>—Nem kérdezte, de én megmondtam. +Megszorította a kezemet, s ismét azt +állította, hogy az Isten meg fog áldani. +Ekkor előadtam kérésemet, hogy +szeretném, ha a templomszentelésre ő maga +jönne el hozzánk és vendégünk +lenne. Nagyon megtisztelve érezte magát és +bizonyosan eljött volna, de agg kora és hivatalos +teendőinek halmaza nem engedi, hogy +eltávozzék hazulról; hanem +megígérte, hogy egy kanonok minden esetre el fog +hozzánk jönni e nagy ünnepre.</p> +<p>—Ez is nagy pap?—kérdé Atlasz +úr.</p> +<p>—A derekán és a nyakán +vörös a ruhája és nagyságos +úrnak szólítják. Az, a ki +hozzánk fog jönni—mert többen +vannak—még püspöksüveget is +viselhet.</p> +<p>— A vörös selyem bútoros szobába +fogjuk szállásolni,—monda Atlasz úr +elégedetten.—Úgy látszik, ezt a +színt legjobban szeretik a papok. Ebédre franczia +pezsgőt iszunk. Hát aztán mi +történt?</p> +<p>—A nagyprépost meghívott +ebédre.</p> +<p>—Hallod asszony?—kiáltott Atlasz úr, +büszkén neje felé +fordulva.—Sándor a nagyprépostnál +ebédelt.</p> +<p>— Hány tál étel +volt?—kérdé az öreg asszonyság +ragyogó tekintettel.</p> +<p>—Nem olvastam meg, de nagyon sok volt,—felelt +Sándor.—A nagyprépost ebéd alatt +toastot mondott rám és mindnyájan +kocczintottak velem.</p> +<p>—Franczia pezsgővel?—kérdé +Atlasz úr elragadtatva.</p> +<p>—Nem volt pezsgő.</p> +<p>—Nálunk lesz, franczia,—mondá Atlasz +úr büszkén.—Kár, hogy az +öreg nagyprépost nem jöhet ki; de egy kanonok, +az is csak valami. Az egész környék uri +családjait meghívjuk. Szép nap lesz, +szép ünnep.</p> +<p>—A legszebb ünnep a +világon,—tevé hozzá az öreg +asszonyság,—Sándor nevenapja.</p> +<p>—Úgy ám, Sándor +nevenapja,—folytatá Atlasz úr, +egyetértő kacsintást vetve +feleségére.—És Sándor nem is +tudja, mi vár reá ezen a napon.</p> +<p>—Nagy meglepetések—mondá mosolyogva +az öreg asszonyság.</p> +<p>—Csitt! ki ne fecsegd +előre!—kiáltott jókedvűen Atlasz +úr.—Akkor már nem lesz meglepetés a +meglepetés. Minek teszed kíváncsivá +ezt a fiút? Nézd, már most is olyan +kíváncsi, hogy utoljára is el kell neki +árulnunk az egész meglepetést.</p> +<p>—Nem vagyok én kíváncsi egy cseppet +sem,—mondá Sándor, kissé izgatottan, s +helyet cseréltetett lábaival, azt lógatva +le, melyet előbb maga alá húzott, s a +másikat rakva föl az asztalra.—Nem vagyok +én kíváncsi, mert úgy is tudom, hogy +ti szerettek engem s azt fogjátok nevem napjára +adni, a mi legboldogabbá tesz.</p> +<p>—Jól ismersz minket,—mondá Atlasz +úr elégedetten.—Azt adjuk, a mi +legboldogabbá tesz. Mondjuk meg, hogy mi az?</p> +<p>—Engedjétek inkább, hogy én mondjam +meg,—szólt Sándor izgatottan, s most +már mind a két lábát +lelógatta.</p> +<p>—No hát találd ki,—mondá +Atlasz úr csintalanul.</p> +<p>Sándor egy ideig habozott, fölhúzta, +lebocsátotta lábait, megpödörte +bajuszát, s mintha e férfias dísz +érintése egyszerre fölébresztené +egész bátorságát, megemberelte +magát s így szólt:</p> +<p>—Meg akarok házasodni.</p> +<p>—Hohó!—kiáltott Atlasz +úr—ez már igazán meglepetés a +mi számunkra.</p> +<p>—Már miért volna +meglepetés?—kérdé az öreg +asszonyság.—Hát nem arra való a fiatal +ember, hogy megházasodjék? Hát ellehet +sokáig ily nagy gazdaság asszony +nélkül? Hát nem a napokban is arról +beszélgettünk, hogy Sándor +számára ma-holnap egy jó pártit kell +keresnünk?</p> +<p>—Ez épen a +bökkenő,—mondá Atlasz +úr.—Jó pártit keresni!</p> +<p>—No hát Sándor talált már +magának,—mondá az öreg asszonyság +felbuzdulva, mint mindig, ha fia érdeke forgott +szóban,—és így legalább +megkímélt minket a +fáradságtól.</p> +<p>—Hiszen, ha jó a párti és megfelel +a mi igényeinknek, akkor semmi kifogásom sincs +ellene.</p> +<p>—Sándornak sokkal több esze van, hogysem +olyan leányra vesse szemét, a ki nem hozzánk +való.</p> +<p>—Én is azt hiszem,—mondá Atlasz +úr megnyugodva.—De hát miért nem +szól? Miért nem mondja meg a leány +nevét? Itt ül az asztalon és +lógázza a lábát és hagyja, +hogy mi a fejünket törjük az ő +választottja fölött.</p> +<p>—Hogy szólna, mikor nem engeded szóhoz +jutni?—viszonzá az öreg asszonyság.</p> +<p>—No hát engedem szóhoz jutni,—felelt +Atlasz úr, nadrágzsebébe dugva kezeit +és háttal az asztalhoz támaszkodva.—Mi +ugyan más meglepetést +készítettünk neved napjára, de ha neked +egy feleség a legkedvesebb névnapi +meglepetés, azt is megszerzem, elég pénzem +van rá. Halljuk hát a nevét!</p> +<p>—Boglár Klára,—felelt Sándor +lassan, vontatva és lesütve szemét apja +előtt. De mintha e név kiejtése egyszerre +visszaadta volna bátorságát, hirtelen +fölkapta fejét, leugrott az asztalról s +újra hangosan, csaknem daczosan +ismétlé:—Boglár Klára és +senki más ezen a világon!</p> +<p>Az öreg Atlasz füléhez tartotta +tenyerét, előre nyújtotta a nyakát s +mintha nem bíznék hallásának +helyességében, fölszólítá +Sándort, mondja ki még egyszer a leány +nevét, de jó hangosan mondja, mert úgy +látszik, mintha a füle csengett volna s nem hallana +elég tisztán.</p> +<p>—Boglár Klára,—ismétlé +Sándor harmadszor, apja kivánsága szerint +oly hangosan, hogy az öreg úr hirtelen befogta mind a +két fülét.</p> +<p>—Hallom, hallom!—mondá fejét +csóválva és feleségére +tekintve, kinek arczán rémület és +szomorúság látszott,—hallom, de nem +tudok hinni a fülemnek. Vagy talán van több +Boglár-család a világon s mi nem +ismerjük az igazit?</p> +<p>—Ismeritek,—felelt Sándor.</p> +<p>—Hát ez az?—kiáltott Atlasz +úr nagy +méltatlankodással.—Szépen vagyunk! Mi +itt törjük a fejünket, micsoda meglepetést +szerezzünk nevednapjára, és te csinálsz +nekünk olyan meglepetést, hogy majd megüt +tőle a guta. Boglár Klára! Bah!</p> +<p>—De hát mi kifogásod van +ellene?—kérdé Sándor.</p> +<p>—Mi kifogásom van ellene? Ez aztán a +kérdés! Hallod-e asszony, azt kérdi, mi +kifogásom van ellene? Mintha csak nekem volna +kifogásom! Mintha te egészen jónak, +helyesnek, bölcsnek, hasznosnak tartanád ezt a +házasságot! Szólj hát már no, +vagy fiad mindjárt ide hozza Boglár Klára +kisasszonyt és oda ülteti az öledbe.</p> +<p>—Szólj, anyám,—mondá +Sándor, szintén az öreg asszonysághoz +fordulva,—te is rosszalod választásomat?</p> +<p>—Istenem, Istenem!—siránkozott az öreg +asszonyság,—hogy nekem esik ez a két hatalmas +férfi, mintha rászorulnának az én +tanácsomra!</p> +<p>—Ez nem felelet,—mondá Atlasz úr +mogorván.</p> +<p>—Hiszen, ha az igazat meg kell mondanom, és ha +Sándor nem haragszik meg,—folytatá az +öreg asszonyság vékony, csaknem +csiripelő hangon,—hát annyi bizonyos, hogy +én ezt a leányt nem tartom Sándorhoz +valónak, és nekem nagyon fáj, igen, +én nagyon szomorú vagyok, hogy épen +őt választotta.</p> +<p>—Tessék! magától mondja, nem +én tanítottam rá!—kiáltott +Atlasz úr diadalmasan.—Még anyád s, a +ki jobban fél tőled, mint tőlem, a ki nem is +tud gondolkozni a te fejed nélkül, még +ő is ellene van e házasságnak. Mit akarsz +többet?</p> +<p>—Azt akarom, hogy mondjátok meg tisztán +és határozottan, mi kifogástok van +ellene?</p> +<p>—Beszélek hát tisztán és +határozottan,—mondá Atlasz +úr.—Az a kifogásom van ellene, hogy +koldus.</p> +<p>—Miért nem volt ez a kifogásod akkor, +mikor Szádváry elvette nénémet? Az is +koldus volt.</p> +<p>—Nagyszerű!—kiáltott Atlasz +úr, a legőszintébb bámulattal csapva +össze tenyereit,—még azt kérdi, +miért nem volt kifogásom Szádváry +ellen? Azért, mert Szádváry egy gróf +és a leányomat grófnévá tette. +Ez nagy dolog, ezért lehet sok pénzt adni, a mi nem +pazarlás, hanem bölcs befektetés. De micsoda a +te Boglár Klárád? Az apja még nem is +gentry, nem is nemesember, hanem egy vén korhely, a ki +mindig a mások pénzén játszotta a +gavallért.</p> +<p>—Nem az apját akarom én elvenni, hanem a +leányt.</p> +<p>—Ez egy rossz viccz, a mit én már +százszor hallottam, de most nem nevetek rajta. Nem az +apját akarod elvenni? De bizony azt is el fogod venni. Azt +hiszed, a leánya elhagyja az apját? Neked kell +eltartanod őt is, s a mint ismerem a vén ganefet, +többe fog kerülni, mint egy asszony.</p> +<p>—Atyám, ne feledkezzél meg +magadról,—szólt Sándor +fölpattanva.</p> +<p>—Csak úgy véletlenül szaladt ki a +számon az a ganef +szó,—mentegetőzött Atlasz úr +megszégyenülve.—Tudod, hogy nem szoktam ilyen +közönséges szavakat használni, de most +fel voltam hevülve és nem tudtam, mit mondok. Te vagy +az oka, minek bosszantottál úgy fel azzal a +Boglár Klárával?—folytatá +ismét beledolgozva magát előbbi haragos +hangulatába, melyből egy pillanatra kivette +megszégyenülése és +mentegetőzése.</p> +<p>De Sándor sem hagyta magát. Észrevette a +pillanatra födetlenül hagyott gyönge oldalt s +igyekezett azon ellenfeléhez férkőzni.</p> +<p>—Akárhogy föl van valaki hevülve, ha +uri ember és a művelt osztályhoz tartozik, +soha sem használhat oly szavakat, melyek ki vannak +zárva a jó társaságból. Mit +mondana a nagyprépost vagy a kanonok, ha kijönne +hozzánk s ilyen kifejezést hallana +tőled?</p> +<p>Atlasz úrnak elevenére tapintott e +kérdés, az öreg asszonyságon meg hideg +borzadály futott végig e szörnyű +lehetőség puszta föltevésére is. +Sándor érezte az előnyt, melyet atyja +pillanatnyi megfeledkezése által nyert s nem hagyta +kisiklani keze közül.</p> +<p>—Akármint gondolkozol az öreg Boglár +Kálmánról—folytatá neki +hevülve—azt nem tagadhatod, hogy +előkelő, finom, uri modora van s helyet foglalhat +bármily társaságban. Hát még a +leánya! Nincs az a grófnő a világon, +a ki hozzá mérhető volna. A +néném már öt éve +grófné, de azért mégis olyan +Klára mellett, mintha szobaleánya volna.</p> +<p>—Tagadom,—mondá vékony, +siránkozó hangon az öreg +asszonyság.</p> +<p>—Nem látjátok-e be,—folytatá +Sándor, nem véve figyelembe anyja gyönge +tiltakozását,—hogy ily +összeköttetés épen úgy +emelné családunkat, mint akár a magas rang, +akár a nagy vagyon? Aztán utoljára is, +én szeretem a leányt és boldog akarok +lenni.</p> +<p>—De azzal nem gondolsz, hogy szüleidet +boldogtalanokká +tennéd?—nyöszörgött Atlasz úr +panaszos hangon, miután több sikertelen +kísérletet tett előbbi haragos +hangulatának s elvesztett tekintélyének +visszaszerzésére.</p> +<p>—Ha nem törődném a ti +boldogságtokkal, akkor nem kérném +beleegyezésteket, hanem elvenném a leányt a +nélkül is,—mondá Sándor +szelídülő hangon.—Azt akarom, hogy ti is +úgy örüljetek menyeteknek, mint én a +feleségemnek, mert az én boldogságom csak +akkor lesz teljes.</p> +<p>—Mégis csak jó fiú ez a +Sándor,—mondá az öreg asszonyság +elérzékenyülve.</p> +<p>—Mondd hát, anyám, igaz +lelkedre,—folytatá Sándor hirtelen +hozzá fordulva,—nem tenne téged +boldoggá, ha boldognak látnád fiadat?</p> +<p>—Itt sülyedjek székestül a +földbe,—felelt az öreg asszonyság +erélylyel,—ha nem örülnék a te +boldogságodnak. De mikor tudom, hogy az a leány nem +fog téged boldoggá tenni!</p> +<p>—Miért nem?</p> +<p>—Mert nem hozzád való.</p> +<p>—Miért nem hozzám való?</p> +<p>—Mit tudom én?—nyögött az +öreg asszonyság, ismét visszaesve +siránkozó, panaszos +hangjába.—Kérdezd meg atyádat, +ő okos ember, jobban meg tudja mondani.</p> +<p>—Azért nem hozzád +való,—vágott közbe Atlasz +úr,—mert nem illik a családunkba. Mi a mi +családunk? egy emelkedő család, melynek +még mindig fölfelé kell haladni, mert +még messze van a tetőtől. Én +megszereztem a pénzt, a jószágot, nektek +kell csinálni a nevet, az összeköttetést, +az állást. Leányom már +grófné, egyik fiam már előkelő +hivatalnok, ők megtették a magukét. Neked +olyan pártit kell csinálni, mely vagy sok +pénzt hoz a családba, vagy magasrangú +összeköttetést szerez. Tudom, Manó +bátyád soha sem venne feleségül egy +Boglár Klárát.</p> +<p>—Nem is adnám oda neki,—mondá +Sándor daczosan.</p> +<p>—Jaj nekem!—kiáltott Atlasz úr, +összecsapva kezeit,—hát már semmi okos +beszéd sem fog rajtad?</p> +<p>—A legokosabb beszéd az volna, ha így +szólnál: «Jól van fiam, ha szereted +Klárát, vedd el és fogadd +áldásomat».</p> +<p>—Jaj nekem!—kesergett Atlasz +úr,—még áldást is adjak? +Hát az áldásom nélkül nem +vennéd el?</p> +<p>—Elvenném, de boldogtalan lennék.</p> +<p>—Mégis jó fiú ez a +Sándor,—jegyzé meg az öreg +asszonyság.</p> +<p>Hiszen épen az a baj, hogy jó +fiú!—kiáltott elkeseredve Atlasz +úr.—Ha rossz fiú volna, nem +bánnám, akárkit vesz el; nem adnék +neki pénzt, aztán szeretném látni, +hogy élne meg a szerelemből? De ő jó +fiú, és utoljára is kénytelen leszek +nemcsak pénzt, hanem áldást is adni +neki.</p> +<p>—Úgy értsem ezt, hogy beleegyeztek +házasságomba?—kérdé +örömmel Sándor.</p> +<p>—Úgy értsed, hogy beleegyezünk? +Sehogy se értsed, kiáltott Atlasz úr, +erősen hányódva a meghatottság +és harag hullámai közt.—Engedj +legalább gondolkozni. Mi akartunk neked a neved +napjára meglepetést szerezni, és te +leptél meg minket úgy, hogy a fejünk is +zúg tőle. Nem olyan könnyű itt hamar +felelni. Ígérd meg, hogy egy hétig semmit +sem fogsz tenni, egy hét múlva aztán +megtudod végleges határozatunkat. Nos, tetszik az +alku?</p> +<p>—Itt a kezem!—kiáltott Sándor +jókedvűen, s hatalmasan markába csapott +apjának, azután megölelte anyját s +vidám fütyörészés mellett elhagyta +a szobát.</p> +<p>—Adj nekem is most abból a czukros +gesztenyéből,—monda Atlasz úr +mogorván, nejéhez fordulva.—Ez a +szerencsétlen fiú úgy megkeserítette +a szám ízét, hogy szükségem van +egy kis édességre.</p> +<hr style="WIDTH: 40%"> +<a name="II" id="AII"></a> +<p class="center"><br> +<img alt="" src="images/image06.jpg"></p> +<h3>II.</h3> +<h5>(Képek a multból.)</h5> +<p><br> +Hiába evett Atlasz úr a czukros +gesztenyéből, keserű maradt a szája +íze, keserű a lelke, keserűek a gondolatai. +Megpróbálta a philosophiát: elfogadni az +elkerülhetetlent s a lehető legjobb színben +tüntetni föl maga előtt; de a +philosophia—mint mindig—nagyon vékony +vígasztalásnak bizonyult az ember saját +bajában. Csodálatos, hogy ugyanaz a +bölcseség, melylyel oly +meggyőződéssel tudunk vígasztalni +másokat, mennyire elveszti meggyőző +erejét, mikor mi magunk esünk hasonló bajba. +Atlasz úr is elmondott magának mindent, a mivel +ilyen esetekben bizonyára le tudta volna +csillapítani akármely barátjának +háborgó lelkét; de most hiába +biztatta magát, hiába hitette el magával, +hogy megnyugodott mindenben, hogy utoljára is jóra +fordul a dolog; hiába erősítette +feleségének, hogy az ilyen házasságok +rendesen a legjobban szoktak kiütni, hiába +bizonykolá az öreg asszonyság, hogy ő +is egészen megnyugszik az Isten akaratában: mihelyt +egymásra néztek, világosan +látták egymás szemében, hogy magukat +vagy egymást akarják ámítni, +bolondítni, megcsalni, s utoljára is Atlasz +úr nem találván mást, a kire +megharagudjék, megharagudott a feleségére, +szemére hányta, hogy Sándor tőle +örökölte ostoba költői hajlamait, +és miután ekképen jól +megkeserítette és megríkatta az öreg +asszonyságot, megveregette vállát, +megbocsátott neki, s azt mondva, hogy gondolkozni akar, +fogta kalapját és kiment a mezőre.</p> +<p>Cserepes András hiába várt a +juhásznál birkabőreivel, Atlasz úrnak +eszébe sem jutott, hogy oda rendelte. Nincs most +idő mulatságra, szórakozásra. +Egész életének munkája, +családjának sorsa, jövője, +emelkedése vagy hanyatlása, dicsősége +vagy megaláztatása van most +kérdésben. Erről kell gondolkoznia, csak +össze tudná fogni szerte-szét kalandozó +gondolatait, hogy mindnyáját egy pontra +irányozhassa. Mélyen szemébe vágja +kalapját, úgy hogy feje búbján +kilátszik alóla fekete bársony +sipkája, s nagy léptekkel halad tova a +búzaföldek közt, a keskeny csapáson, nem +törődve azzal, hogy az áldott +ragaszkodó föld mindegyre nagyobb mennyiségben +tapad csizmájához és lassanként +egész bocskorrá alakul rajta.</p> +<a name="3" id="A3"></a><br> +<p class="center"><img alt= +"Nagy léptekkel halad tova a búzaföldek közt." +src="images/image07.jpg"></p> +<h5><i>Nagy léptekkel halad tova a búzaföldek +közt.</i></h5> +<br> +<p>A mezőn dolgozó munkások +megállnak, a mint gazdájukat elhaladni +látják a távolban. Megállanak, +pipára gyújtanak és tanakodnak egymás +közt.</p> +<p>—Ahun megy az Atlacz zsidó,—mondja az +egyik.</p> +<p>—Vajjon micsoda hunczutságon töri a +fejét?—teszi hozzá a másik.</p> +<p>Nemsokára előttük viszi el Atlasz urat a +kanyargó ösvény; a munkások gyorsan +dolgozni kezdenek, nehogy henye beszélgetésben +lássa őket a földesúr. +Félvállról köszöntik, a mint +elhalad előttük, aztán folytatják a +munkát és megjegyzéseiket, melyek +épen oly arisztokratikus lenézésről +tanúskodnak, mint azok, a milyeneket előbb +hallattak.</p> +<p>Atlasz úr nem látja munkásait, nem hallja +megjegyzéseiket. Megy tovább a maga +útján és gondolkozni akar. Nagy +erőfeszítéseket tesz, hogy szeme elé +állítsa a szőnyegen forgó +legfontosabb kérdést, fia +házasságát, és hogy reá +központosítsa minden gondolatát; de ezek a +gondolatok minduntalan szanaszét szaladnak, +keresztül-kasul kalandoznak a mult idők letarolt +mezején, s a mint elfáradtan visszaérkeznek, +más-más emléket, más-más +képet czipelnek magukkal, oda +állítják Atlasz úr szeme elé, +elszórakoztatják, +szétszakítják figyelmét s nem engedik +nyugodtan és rendszeresen gondolkozni.</p> +<p>Ime most tér vissza pihegve egyik a +szökevény gondolatok közül. Nagyon messzire +járhatott, hogy így elfáradt. A +legrégibb multba futott vissza s onnan hozta +magával azt az alakot, melyet most urának szeme +elé állít. Olyan régi +időből való alak, hogy Atlasz úr +csaknem egészen megfeledkezett róla, de mihelyt +meglátja, rögtön ráismer. Vékony, +nyurga legény, állán még alig +ütött ki a férfiasság pelyhe, de +annál gazdagabb két fényes fekete fürt +göndörödik lefelé két füle +mellett. Bokáig érő bő kabátja +meglehetősen viseltes, de látszik rajta, hogy +kínos gondossággal van kikefélve. Nagy +ünnepe van a legénynek, s azt úgy üli +meg, hogy tiszta ruhát vesz és kikeféli a +kabátját, a mire a közönséges +napokon nem igen jut ideje. Menyegzőjét tartja, +azzal a kis leánynyal, kinek most vágják le +szép barna fürteit s a ki gyermekes örömmel +szemlélgeti a tükörben selyem +parókáját. Olyan gyermekek mind a ketten, +hogy tegnap még a bolt lépcsőjén +játszottak kavicsokkal s ma már férj +és feleség. A gyermekek neki mennek az élet +nehéz harczának, s bátran, kitartóan, +türelemmel törnek maguknak utat a sűrű +vadonban. Fönn a mármarosi hegyek közt, kis +faluban, szegényes boltban teszik meg az első +lépést az úton, melynek magasra, nagyon +magasra kell vezetnie. Mert az alázatos legényke +lelkében erős becsvágy lakik, s mialatt +hallgatva nyeli részeg rusznyák parasztok durva +tréfáit és hízelegve kinálja +fitymáló parasztlyányoknak selyem +pántlikáját és +pirosítóját: a jövő +nagyság, gazdagság, tisztelet, becsülés +csábító képeit látja +ábrándos szeme az alacsony bolt meszeletlen, +víztől csepegő falán. Türelemmel +rakosgatja egymásra a krajczárokat s nem veszi +számba a velük járó +lábrúgásokat és oldalba +döféseket. Arra a nyirkos falra láthatatlan +tündérkézzel föl van írva, hogy a +krajczárokból forintok, százak, ezrek, +milliók lesznek, s akkor majd megjő a tisztelet is, +mely után oly epedve szomjúhozik lelke. Mert +hallgat ugyan, és nem lázad föl, sőt +nem is mutatja, hogy fáj neki a lenézés, a +megvetés, a méltatlanság, a +bántalmazás, de azért szíve +rejtekében mélyen érez minden +legyintést, s alázatosan lehajtott arcza sokszor +kipirul és zsebébe dugott keze gyakran +ökölre szorul. Csakhogy a kik lenézik és +bántják, azoktól van a nyeresége, +és az a világ rendje, hogy mentől több +lesz a nyeresége, annál kevesebbet fog majd +szenvedni.</p> +<p>Ezzel a szebb jövővel biztatja magát +és feleségét, mikor a csúf és +nehéz napi munka után együtt ülnek a +hátulsó boltban s szépen megosztoznak egy +fej vöröshagymán és egy karaj kenyeren. +Ezzel némítja el feleségét, mikor +gyerekes nyafogással nógatja, hogy pihenjen egy +kissé vacsora után s ne rontsa szemét a +pislogó faggyúgyertyánál a sok +írással és olvasással. Nem lehet, nem +szabad pihenni sem éjjel, sem nappal. Nappal pénzt +keresni, éjjel tanulni, műveltséget, +tudományt szerezni — ez az ember +kötelessége, a ki azt karja, hogy ne +törölhesse mindenki hozzá a +csizmáját, és kalapot emeljen, a ki +megszólítja. A tiszteletet nem adják ingyen, +s ki az út elején pihenni ül, soha sem jut +föl a hegy tetejére.</p> +<p>Atlasz úr már másodszor teszi meg az utat +munkásai előtt. Azt hiszik, őket lesi, +pihenésüket irigyli s kettőzött +erővel dolgoznak, szidva a zsidót, a ki +utolsó verejtékcsöppjét kifacsarja a +szegény munkásnak. Pedig Atlasz úr nem is +látja őket, nem is a maga földjén +jár. Lelke még a múlt időkben +kalandozik, szeme csak a rég letűnt alakokat +látja.</p> +<p>Abban, a melyet most hajt eléje +száguldozó képzelete, alig ismer a +pelyhetlen állú nyurga legénykére, ki +már eltűnt szeme elől. Most ez foglalta el +helyét. Ha nem tudná bizonyosan, hogy mind a +kettő ugyanaz, nem merné ráfogni. De +bizonyosan tudja. Sok idő, sok munka, sok +szenvedés, sok nyereség, sok változás +van a kettő között, azért +különböznek annyira egymástól. Nagy +utat tett, hosszú állomásokat tartott a +legény, míg a mármarosi hegyek +közül ide jutott a Tisza partjára. És a +mint éjszakról délnek haladt, úgy +hagyogatta el régi ruháit, régi +szokásait, és úgy igyekezett a többi +emberhez hasonlítni, hogy vele is úgy +bánjanak, mint a többi emberrel. Olyan ruhát +visel, mint a többiek; haját úgy +fésüli, bajuszát úgy pödri, mint a +többiek, úgy él, úgy érez, +úgy gondolkozik, úgy beszél, sőt +olyan czifrán káromkodik, mint a többiek. +És mégis marad valami láthatatlan vonal, +mely elválasztja őt a többitől s nem +engedi, hogy maguk közül valónak tartsák. +Az Isten megáldotta fáradságát, nagy +földbirtokot tart haszonbérben, pénze +szaporodik, jóléte növekszik, és az a +tisztelet, melyért lelke szomjúhozik, csak nem akar +megjönni. Ha be is fogadják a +társaságokba, ha illedelmesen is beszélnek +vele azok, a kik pénzére szorultak, ha kalapot +emelnek is előtte azok, a kiket fizet: érzi, hogy +hiányzik valami, a mit nem pótol a pénz, +és hogy nem veszik egész emberszámba. +Bizonyosan nem elég gazdag még, gondolja +magában; többet kell dolgozni, többet kell +szerezni, és dolgozik, szerez, messze földön +híre megy gazdagságának, mindegyre +többen vannak, a kik rászorulnak, több +kéz nyúl feléje, több arcz mosolyog +rá: és mégis, nem tehet róla, a +kézszorításban érzi a +leereszkedést, a mosolyban észreveszi a +gúnyt, és tudja, hogy a mit adnak, +kegyelemből adják s nincs joga hozzá.</p> +<p>«Majd ha még több pénzem lesz, ha +millióim lesznek, ha nem bérlő, hanem +földesúr leszek», biztatja +feleségét, a ki már harmadik +gyermekét ápolja s nagyon meg volna elégedve +sorsával, ha nem búsítaná +férjének elégedetlensége. De +így ő is érzi a kielégítetlen +becsvágy gyötrelmeit s azzal vigasztalja +férjét, hogy a mit ők nem érhettek +el, majd élvezni fogják gyermekeik. +Bizonyára úgy lesz; ők szegényen, +egészen a legelején kezdték, semmiből +emelkedtek föl és a régi +szegénység szennye mindig hagy rajtuk valami +nyomot; de a gyermekek már jólétben +születtek, urilag nevelkednek, uri modort vesznek föl, +nincs köztük és szomszédjaik közt +semmi különbség, az ő sorsuk +egészen más lesz. Ezentúl nem magukat +fogják tekinteni, hanem a gyermekek +jövőjét, s a család emelkedése +lesz életük törekvése. +Vendégük, a szomszéd város bölcs +rabbija, mosolyogva hallgatja nagyratörő +álmodozásaikat s megjegyzi, hogy ebben az +országban mindig szidni fogják a zsidót; ha +szegény, szembe, ha gazdag, a háta +mögött.</p> +<p>A mezőn dolgozó munkások igazat adnak a +bölcs rabbinak s ugyancsak szidják a zsidó +mivoltát földesuruknak, a ki még mindig itt +csatangol a mezőn s megakadályozza munkásait +szokott délutáni pihenőjük +élvezésében.</p> +<p>Atlasz úr lelke előtt új emlékek, +más képek vonulnak el. A +haszonbérlőből földesúr lett, +beköltözött a kastélyba, délczeg +paripák vonják hintóját, +libériás cselédsereg veszi körül. +Minden úgy megy nála, mint az igazi uraknál; +minden, azzal az egy kivétellel, azzal a +láthatatlan vonallal, melynek másik +feléről az utolsó paraszt is, saját +cselédje is lenézéssel tekint át +reá. Most már nem fáj úgy +lelkének; hozzá törődött, bele +öregedett; becsvágya helyet változtatott, +gyermekeiben központosul, az ő fényes +jövőjükre törekszik. Ne +érezzék soha azt, a mit ő szenvedett, s +érjék el mindazt, a mit ő soha sem tudott +elnyerni. A család emelkedése +életének czélja, s akármit mondott a +bölcs rabbi—a kit már rég +eltemettek—jó úton van feléje. A +kastély kitűnő nevelőkkel van tele, +franczia és angol kisasszonyokkal, zongoramesterekkel, +tánczmesterekkel, mindennel, a mit pénzen meg lehet +szerezni. A gyermekek nevelése fényesen +sikerül, modoruk előkelő, +ízlésük finom, s úgy tudnak +költeni, mint apjuk szerezni. Nincs bennük semmi, a mit +megvetőleg zsidósnak szoktak nevezni s a mivel +őt annyiszor letorkolták életében. +Leánya és nagyobbik fia egy telet már a +fővárosban töltöttek, egy +előkelő nemes családnál, hol tenger +pénzt fizetett érettük; részt vettek +minden bálban, a színházban páholyba +jártak, korcsolyáztak, mulattak, szerepeltek, +és senki sem tartotta őket zsidóknak. +Kisebbik fia még itthon maradt, még tanul; de +ebből úgy látszik, falusi úr lesz, +afféle gentry; nagyon szereti a gazdaságot, mindig +a mezőn jár, megkergeti a parasztlyányokat, +pompásan tud lovagolni, hajtani, sőt gyerek +létére puskát is mer a kezébe venni s +lelövi a verebeket és varjúkat, és +olyan erős, hogy a legerősebb parasztfiút is +földhöz vágja. Valóban nagy +öröme van gyermekeiben s teljesülve látja +bennük álmait.</p> +<p>Fia és leánya diadal koszorúkkal +és ragyogó emlékekkel terhelten +tértek vissza a fővárosból. De a +nyarat is vigalomban töltik, a kastély +selyembútoros szobái uri vendégektől +hemzsegnek, a kik leánya kedvéért még +Atlasz úrral is kezet fognak s az öreg +asszonyság egészsége után +kérdezősködnek. Atlasz úr tudja, hogy +csak leányának köszönheti e +kitüntetést; de nem haragszik, ellenkezőleg, +büszke rá és el van ragadtatva. Evelinere +fényes jövő vár, s általa fogja +a család a legnagyobb ugrást tenni a +dicsőség útján. Az öreg +asszonyság szigorú korholást kap, ha +néha feledékenységből +Évának szólítja +leányát, mint a régi időkben. Atlasz +úrnak nagy tervei vannak leányával. +Még eddig senkinek sem szólt, de gyakran mosolyog +és elégedetten dörzsöli kezeit. A +szomszéd vasúti állomáshoz +nemrég egy fiatal hivatalnokot neveztek ki hatszáz +forint évi fizetéssel. Ez a fiatal hivatalnok +gróf, még pedig szegény gróf, +különben nem állt volna be vasúti +tisztviselőnek. Atlasz úr mindent tud róla. +Már a nagyapja tönkrejutott és +kénytelen volt átengedni hitelezőinek minden +birtokát; apja még a régi grófi +emlékekből élt, hol a rokonok, hol a +jó barátok, hol az ország +költségén, itt-ott egy s más +hivatalban, valami ideiglenes foglalkozásban, s +végül mint kataszteri felügyelő halt meg; +de a fiát már nem tudta tovább +segítni grófi neve, mint erre a kis vasúti +állomásra. Atlasz úr azt is tudja, hogy az +ősi birtok, oda fönn a Mátra alján, +már a harmadik kézben van s most Berger Márk +bankár tulajdona, ki háromszázezer +forintért szívesen túladna rajta.</p> +<p>Atlasz úrnak nem nagy fáradságába +kerül megismerkedni az ifjú Szádváry +gróffal. Búzát ad föl a vasútra +s beszélgetést kezd a gróf úrral, ki +a szállítólevelet kiállítja +számára. Igaz, hogy a gróf úr csak +úgy félvállról felelget, de +azért Atlasz úr mégis meghívja +másnapra ebédre. A gróf úr +végig méri a szürke kabátot, a +föltűrt szürke nadrágot, a sáros +csizmát, melyből nem néz ki valami jó +ebéd; de megtudja az +állomásfőnöktől, hogy e +szürke ruhás zsidó a vidék leggazdagabb +földesura és leereszkedő +pártfogással megígéri, hogy elmegy az +ebédre. Soha ilyen ebédet nem ettek még a +kastélyban. Az öreg asszonyságnak +szigorúan meg volt tiltva, hogy belebeszéljen a +társalgásba, még kínálnia sem +volt szabad, arra való a libériás inas, hogy +körülhordja a tálat. Atlasz úr is +föltette magában, hogy lehető keveset fog +beszélni, nehogy véletlenül elárulja +magát, s csak arra szorítkozott, hogy elmondta, +hány hold föld a birtok, s figyelmeztette a +grófot az asztal közepén álló +nagy arany csemegetartóra és megmondta az +árát. A fiatal gróf egészen +úgy érezhette magát, mint a maga +született körében. Eveline oly művelten +csevegett, kaczagott és magázta őt, +Manó úgy dicsekedett fővárosi +összeköttetéseivel és lovagias +ügyeivel, Sándor úgy beszélt +paripákról és vadászatokról, +hogy a fiatal gróf egészen grófi +társaságba képzelhette magát. +Ebéd után befogattak a hintóba s +körülkocsizták a birtokot, +megnézték a tanyákat, a nyájakat, a +szérűket s Atlasz úr pontosan megmondta +értékét mindennek. Késő este +maga vitte haza, állomására, a fiatal +grófot, s útközben ajánlatot tett neki, +hogy vegye nőül leányát s ő +viszont meg fogja venni számára +háromszázezer forintért ősi +jószágát. A fiatal gróf +először meglepetve nézett rá, +azután nagyot kaczagott s végre hosszasan +elgondolkozott. Atlasz úr reszketve, aggódva +várta válaszát, egész addig, +míg az állomásra értek. A gróf +úr ekkor kiugrott a hintóból; azt mondta, +hogy ez oly fontos dolog, melyről előbb ki kell +kérnie rokonai és barátjai +véleményét s majd azután fog felelni; +barátságosan megveregette Atlasz úr +vállát, aztán meggondolta magát, +kezet nyújtott neki, valósággal kezet +nyújtott és hangos fütyüléssel +szobájába sietett.</p> +<p>A multból visszaszállingoló képek +egyre szaporodnak, egyre fényesebbek lesznek és +gazdagabb színekben játszanak. Amott jön a +vasúti szolga egy kis czédulával a +gróf úrtól, melyben az +állomásra hívja Atlasz urat, egy +héttel a nevezetes ebéd után. Ott +látja Atlasz úr önmagát a fiatal +gróf szobájában, kezében forgatva +kalapját, lihegő mellel, örömtől +kipirult orczával, mialatt a fiatal főúr +leereszkedő nyájassággal tudtára +adja, hogy rokonai, némi ellenvetések után, +belenyugodtak a házasságba s így ő +kész elfogadni ajánlatát. Szinte hallja a +hangos örömrivalgást, az elragadtatás +kitöréseit, melyekkel családja a nagy +hírt fogadja: az öreg asszonyságon olyan +reszketés vesz erőt, hogy egész estig nem +tér magához és le kell fektetni; Manó +rögtön lóra ül és az +állomásra vágtat a grófi +sógorhoz, hogy megölelje és tegezze, és +Eveline pirulva megvallja, hogy a csinos fiatal gróf +kezdettől fogva megnyerte tetszését. +Mindenki örül a kötendő frigynek, +még a plébános úr is, a ki eddig +nagyon restelte, hogy parochiájának zsidó +patrónusa van és még az nap +látogatást tesz a kastélyban, hogy a +keresztelési szertartásról +értekezzék. Azt tanácsolja, hogy necsak a +kisasszony, hanem az egész család +keresztelkedjék ki, mert csak így lehet a +grófi rokonságot későbbi +megszégyenítésektől +megkímélni. Atlasz úrnak nincs +kifogása, hogy mind a három gyermeke +keresztyén legyen, mert úgy sincs már +bennük semmi zsidó vonás és csak ily +módon számíthatnak az életben +fényes jövőre; de ő és +felesége már öregebbek és +szeretnének megmaradni régi hitükben. A +főtisztelendő úr előveszi minden +ékesszólását; de Atlasz úr +rendületlen marad; inkább megígéri, +hogy a jószágot Sándor nevére +íratja, úgy is neki szánta, s ő lesz +ezentúl a plébánia patrónusa. A +plébános úr végre belenyugszik, a mit +annál könnyebb lélekkel tehet, mert mindig +pontosan megkapja illetékét, melyet a hajdani +igazhitű földesúrtól rendesen pör +útján kellett behajtania.</p> +<p>A mezei munkások dühösen dolgoznak és +úgy káromkodnak, mint a jégeső. Alig +akarnak szünetelni egy kissé, már megint +fölbukkan a földesúr alakja, a mint +össze-vissza csatangol a sáros +dűlőutakon. Most pillantja meg a legszebb +képet. Csupa sugár, csupa mosoly, a mit lát. +A hetedhét országra szóló +menyegző, az aranyos süvegű prépost, a +ki a főúri párt összeesketi és a +kastélyba van szállva, a ragyogó +vendégsereg, a hintók végtelen sora, a +harsogó zene, az elmés +felköszöntések, a gróf, az ő veje, +a grófné, az ő leánya, a +mátraalji ősi kastély, a grófi +unokák, a kik őt nagyapának +szólítják s minden +látogatáskor pénzt kérnek +tőle; Manó fényes pályája, kit +a grófi sógorság a minisztériumba +juttatott s kinek levelei tele vannak sikereivel és +hódításaival, mindez ragyogó, gazdag +színekben emelkedik föl szeme előtt, s +fényes nappá, az Atlasz-család +emelkedő napjává egyesül. És +most egyszerre sötét felhő emelkedik a +mélységből, fekete szárnyai mindig +tovább és tovább nyúlnak, +elérik a napot, eltakarják, homály foglalja +el a fény helyét, elenyésznek a +mosolygó viziók, a kalandozó lélek +visszatér a rideg jelenbe, szeme újra +meglátja a sarat, melyet lába tapos. Atlasz +úr úgy érzi, mintha fáznék, +szorosan összegombolja kabátját, nagyot +sóhajt s lassan visszaindul a kastély +felé.</p> +<p>—Mehetsz már atta +zsidaja,—dörmögnek a munkások,—mikor +már úgyis végére jár a nap. +Majd fölveti a pénze, s mégis ide jő a +szegény ember után leskelődni, hogy +lehúzhasson valamit a béréből.</p> +<p>Atlasz úrnak menet közben eszébe jut +valami, meggyorsítja lépteit, nemsokára +eléri a kastélyt, szobájába siet +és íróasztalához ül. +Három levelet ír, nagy gondolkozással, +verejtékező fáradsággal. Nehezen megy +az írás, de elkészül vele. Az egyik +levél Manó fiának szól, a +másik vejének, Szádváry Arthur +grófnak. Mindkettőt tudósítja a +családját fenyegető +veszélyről, s kéri őket, +jöjjenek azonnal családi tanácskozásra. +A harmadik levelet fővárosi +ügyvivőjének küldi, a ki igen +szemfüles ember és minden ember zsebét +és lelkét ismeri. Kimerítő és +részletes tudósítást kér +tőle Boglár Kálmánról, +multjáról, jelenéről, családi +és minden egyéb viszonyairól. Lovas +legénynyel rögtön a legközelebbi +postára küldi a leveleket, s csak midőn +kezében tartja a nyomtatott vevényeket, akkor +csillapul le egy kissé izgatottsága.</p> +<hr style="WIDTH: 40%"> +<a name="III" id="AIII"></a> +<p class="center"><br> +<img alt="" src="images/image08.jpg"></p> +<h3>III.</h3> +<h5>(Boglár Kálmán és +leánya.)</h5> +<p><br> +Atlasz úr rövidebb úton is nyerhetett volna +részletes fölvilágosítást +Boglár Kálmán viszonyairól, ha a +plébánoshoz fordul, a ki bizonyára +jól ismeri, mert ő hozta ide, mindennap +találkozik vele, sőt nem lehetetlen, hogy rokona +is. Épen azért nem akart Atlasz úr +hozzá fordulni, mert részrehajlástól +félhetett, s neki teljesen elfogulatlan, sőt a +mennyire lehetséges, kedvezőtlen +felvilágosításra volt szüksége. +Csak így remélhette, hogy megakadályozza ezt +a házasságot, melytől érzelme, +gondolkodása, becsvágya, egész lénye +idegenkedve fordult el.</p> +<p>Minek is hozta ide a balsors ezt a Boglár +Kálmánt? Útjaik különben annyira +eltértek egymástól, oly +különböző tájakon vonultak +végig, oly ellentétes czélok felé +vezettek, hogy rendes körülmények közt soha +sem találkoztak volna egymással. Minden bajnak oka +az egyházi patrónusság, melyre +különben olyan büszke volt. Annak +köszönheti ezt a zűrzavart, hogy nagyon is +összebarátkozott a papsággal, s nemcsak +jótevője volt, hanem tanácsára is +hallgatott. Most itt van ni, szép kátyúba +vitte a papi barátság. Ha még élne a +bölcs rabbi, milyen kárörömmel +hajtogatná a fejét, és mondaná: +úgy kell neked, vén Sámuel!</p> +<p>A dolog így történt: a faluban, Atlasz Samu +uradalmának székhelyén és +központján, a templom meglehetős rozzant +állapotban volt és a plébános +fölszólította Atlasz Sándort, mint a +kegyuraság tulajdonosát, hogy a templomot +kötelességéhez képest +állíttassa helyre. Az uradalomnak az a +része, melyhez a kegyuraság tartozott, mint Atlasz +úr a keresztelés alkalmával +megígérte, Sándor nevére volt +írva, és a plébános állhatatos +következetességgel figyelmen kívül +hagyta, hogy az egész uradalmat még mindig az +öreg Atlasz úr vezeti s tulajdonképen ő +adja a pénzt neki is, templomának is. +Fölterjesztését tehát Sándorhoz +intézte, Sándor oda adta apjának és +mivel Atlasz úr rendkívül büszke volt +arra, hogy egy egész pap az ő +pénzéből él és egy +egész egyházat az ő pénze tart +fönn: kijelenté fiának, hogy csak +építtessen, javíttasson, festessen mindent, +a mi szemének-szájának tetszik, hadd +lássa ez a pap, hogy igazi úr az ő +patrónusa. Hozzá fogtak hát a +munkához s csaknem egészen újra +építették a templomot.</p> +<p>A plébános hajdan főúri +házaknál nevelősködött, s az +előkelő modort és nagyvilági +szokásokat, melyeket ott eltanult, a falusi életbe +is elhozta magával. Szeretett a divat szerint +öltözködni, gyakran tett nagyobb +kirándulásokat a fővárosba, otthon +lovakat tartott és ügyesen tudott hajtani, s +részt vett a vadászatokban, melyeket a vidék +urai rendeztek. De Atlasz úrral szemben szigorúan +föntartotta álláspontját, s +miután nem tudta megtéríteni, +óvatosan került minden hivatalos +érintkezést, mely kegyuri jogainak s így +némileg egyházi +méltóságának elismerése lett +volna. Házát azonban gyakran meglátogatta, +eljárt Sándorral vadászni és +akárhányszor ebédelt a kastélyban, +kivált mikor Atlasz úr vendégei előtt +dicsekedni akart, hogy neki is van papja, a ki mintegy +udvarához tartozik. A plébános ezt nem tudta +s leereszkedő, pártfogó +nyájassággal viselte magát Atlasz úr +iránt, kitől hivatalos +minőségében mereven +visszahúzódott s pénzét csak +úgy fogadta el, ha Sándor kezén +keresztül jutott hozzá.</p> +<p>Ezt meg Atlasz úr nem vette észre, s +mindkettő azt hitte magáról, hogy a +másikat pártfogolja s leereszkedik hozzá, s +e kölcsönös pártfogolás és +leereszkedés mellett szépen megfértek +egymással s mindenki megkapta azt, a mit akart.</p> +<p>A templom szépen fölépült, új +tetőt kapott, tornya magasabb lett, Atlasz úr nem +győzött dicsekedni ismerősei előtt s +minden vendégét elvitte a faluba és +megmutatta neki a hatalmas épületet, +részletesen fölszámítva a +költséget, melybe került. De falakkal, +tetővel, toronynyal a plébános még +nem volt megelégedve, s kijelenté Sándornak, +hogy mielőtt a templomot fölszentelnék, +szükséges lesz egy egészen új +képet festetni a főoltárra s a régi +apróbb képek is javításra +szorulnak.</p> +<p>—Beszéljen az öreggel,—mondá +Sándor,—bizonyosan szívesen megadja erre is a +költséget.</p> +<p>—Semmi közöm hozzá hivatalos +minőségemben,—felelt a +plébános.—E költségek a kegyurat +illetik s ezt csak önben ismerem el.</p> +<p>—Jól van, majd beszélek hát +én vele,—mondá Sándor, s gyorsan +czélba vett és le is lőtt egy hatalmas +nyulat, mely épen akkor futott át a +barázdákon, mert e hivatalos +értekezés egy reggeli vadászat +alkalmával történt.</p> +<p>Atlasz úr nagyon megörült a +nyúlpecsenyének, melyet nagyon szeretett, és +semmi kifogása sem volt az ellen, ha a +plébános annyi képet festet +templomába, a mennyi csak belefér. De +szeretné kikötni, hogy a festő ügyesen +vinné be Sándor arczképét az angyalok +vagy szentek közé. Sándor azt felelte, hogy +erre a dicsőségre épen nem vágyik; +Atlasz úr hát nem ragaszkodott +eszméjéhez, hanem azt mégis +kikötötte, hogy a fő szentet atlasz +ruhában fessék a képre, a mi finom +czélzás lenne arra, hogy az Atlasz-család +pénzén készült. Ezt végezze el a +festővel,—mondá Sándor,—ő +tudja legjobban, szoktak-e a szentek atlasz ruhában +járni; a főkérdés most az, megadja-e +a pénzt, melybe a képek kerülnek?</p> +<p>—Akármennyit,—felelt Atlasz úr +büszkén.—Rendeljétek meg mindjárt +a festőt.</p> +<p>A plébánosnak már volt embere erre a +czélra. Nem hivatásszerű festő, mint +mondá; inkább csak dilettánsnak lehet +nevezni, de már számtalan oltárképet +festett és nagyon jól eltalálja a +vallásos hangulatot, a mi a templomban többet +ér minden művészetnél. Aztán +abban a helyzetben van, hogy hosszabb időre ide jöhet +s helyben végezheti munkáját, a mi sokkal +többet ér, mintha a kész képet +küldené ide, annál inkább, mert a +régi képeket is ki kell javítania; egy +szóval, ő legjobbnak tartja, hogy Boglár +Kálmánt bízzák meg e +munkával.</p> +<p>—Boglár +Kálmán?—kérdé Atlasz úr, +minden nagyobb felindulás nélkül ejtve ki +először e nevet, mely később oly +végzetessé vált reá +nézve.—A főtisztelendő úr meg +Boglár Mihály. A festő úr +talán testvére főtisztelendő +uraságodnak?</p> +<p>—Magán kíváncsiságból +kérdi ezt, vagy kegyurasági +szempontból?—viszonzá a +plébános.</p> +<p>—Kíváncsiságból, vagy +szempontból!—mondá Atlasz úr +csodálkozva s nem értve e jogi +megkülönböztetést.—Kérdezem, +mert nem tudom. Nagyszerű!</p> +<p>—Boglár nevű ember igen sok van a +világon,—mondá a plébános +Sándorhoz fordulva s ily módon biztosságba +helyezve álláspontját,—a +nélkül, hogy rokonoknak kellene lenniök. +Boglár Kálmán csak névrokonom, semmi +egyéb. De régi jó ismerősöm. +Mikor Dengeleghy grófnál nevelősködtem, +mindennapos vendég volt a grófi +kastélyban.</p> +<p>—Ha mindennapos vendég volt a grófi +kastélyban, az még többet ér, mintha +volna a főtisztelendő uraságnak +rokona,—mondá Atlasz úr mély +meggyőződéssel.—Elfogadjuk +Boglár Kálmánt templomi festőnek.</p> +<p>Így került Boglár Kálmán +Tisza-Végre, Atlasz úr +székhelyére.</p> +<p>Nem jött egyedül. Magával hozta +leányát is. Atlasz úr nagylelkűleg +lakást ajánlott számukra a +kastélyban; hadd lássák—mint a +plébánosnak mondá—hogy az Atlasz +kastélyban is csak úgy pártolják a +művészetet, mint a Dengeleghy grófnál; +csak írja meg neki a főtisztelendő +uraság, hogy egyenesen szálljon a kastélyba; +ne féljen, jó szobát, jó +élelmet fog kapni és senki sem lesz büszke +hozzá. És ha a leányát magával +hozza, azt is szívesen látják és +külön szobát adnak neki, az apja mellett, a +kastély felső emeletén, hol a +vendégszobák vannak.</p> +<p>Néhány nap mulva sürgöny +érkezett Atlasz úrhoz Boglár +Kálmán aláírással, hogy +küldje ki hintóját az állomásra, +a holnap déli vonathoz, melyen Boglár +Kálmán meg fog jönni +leányával,</p> +<p>—A hintómat? Hm!—dörmögött +Atlasz úr fejét csóválva, mikor +elolvasta a sürgönyt.—Úgy látszik, +a Dengeleghy grófok nagyon elkényeztették a +festő urat. Jól van! Az Atlasz Samu sem kisebb +gavallér, mint a Dengeleghy gróf. +Kiküldöm eléje a hintómat.</p> +<p>Mikor másnap délben a hintó +visszaérkezett a vasúti +állomástól, Atlasz úr épen az +udvaron volt. A kíváncsiság tartotta itt, +tudván, hogy a kocsinak nemsokára vissza kell +jönnie; meg aztán mellesleg és +hamarjában egy kis dolga is akadt abból a +fajtából, melyet fia tudta nélkül +és tilalma ellenére, titokban saját +külön mulatságára és +szórakozására szokott gyakorolni, holmi +Cserepes Andrásokkal és birkabőrökkel. +Nagyon belemélyedt az alkudozásba, úgy hogy +észre sem vette, mikor a hintó behajtatott az +udvarba; de Cserepes András figyelmesebb volt, oldalba +lökte földesurát és félbe +szakította az alkudozásokat.</p> +<p>—Menjen no, látja, hogy vendégei +gyüttek a hintón. A bőröket megkaphatja, +darabját huszonöt garasával.</p> +<p>—Nem adok többet húsz +garasnál,—kiáltott vissza Atlasz úr, a +hintóhoz szaladva, melyből épen akkor +lépett ki egy előkelő öreges úr, +kezét nyújtva egy fiatal leánynak, hogy +kisegítse maga után a hintóból.</p> +<p>Atlasz úr rendes szürke ruhájába +volt öltözve s föllépése nem tett +szemkápráztató vagy megdöbbentő +benyomást. Sőt vendégei eleinte észre +sem vették. Az előkelő öreges úr +előbb a kocsisra nézett, a ki lovait kezdte +kifogni; aztán az inast látszott a bakon vagy az +udvaron keresni, s miután sehol sem látott +ilyenféle alakot, végre a szürke ruhás +öreg emberre esett tekintete, ki a hintó +közelében állt s épen akkor ugrott +félre, hogy a kifogott lovak neki ne menjenek.</p> +<p>—Ugyan, édes barátom,—mondá +az előkelő, öreges úr, a szürke +ruhás ember vállára ütve,—nem +vinné fel szobánkba málháinkat?</p> +<p>Atlasz urat eleinte zavarba hozta e +fölhívás; de azután meggondolta +magát s összeszedve minden +méltóságát, oda kiáltott a nem +messze álló Cserepes Andrásnak.</p> +<p>—Mit tátja itt kend a száját? Nem +látja, hogy a vendég uraságoknak inasra van +szükségük? Miért nem hívja +már azt a Jánost, az inasomat? Szaladjon fel a +kastélyomba és kiáltson a Jánosra, +hogy a nagyságos úr hivatja. Hallja!</p> +<p>—Hallom, hallom, ha nem is kiabál +úgy,—felelt vissza félvállról +Cserepes András.—Ott jön már a +János, la!</p> +<p>Az előkelő öreges úr egy +kissé meglepettnek látszott, mikor a szürke +ruhás ember, kivel málháját föl +akarta vitetni, inasáról és +kastélyáról beszélt; +csodálkozva nézett leányára s a +leány hangosan elnevette magát.</p> +<p>—Valóban nem tudom, hogyan kérjek +bocsánatot szerencsétlen +tévedésemért,—kiáltott a +vendég, Atlasz úrhoz fordulva.</p> +<p>—Nem tesz semmit,—felelt Atlasz +úr.—Azért én mégis Atlasz Samu +vagyok és ez a kastély az enyém és a +zsebem pénzzel van tele, ha inasnak néznek +is,—tevé hozzá zsebére ütve.</p> +<p>—A mi sokkal többet ér, mintha az embert +úrnak nézik és a zsebe +üres,—mondá az előkelő +öreges úr, a maga zsebére +ütve.—Különben van szerencsém magamat +bemutatni, én Boglár Kálmán vagyok, s +ez itt a leányom, ki szíves engedelmével +szintén a kastély vendége lesz.</p> +<p>—Szívesen megengedem,—felelt Atlasz +úr, pártfogó hangon. Egészen +visszanyerte méltóságát és +önérzetét, mióta vendége +czélzást tett a saját üres +zsebére s ezzel elismerte felsőségét. +Még csak azon törte a fejét, kezet +nyújtson-e a festőnek s nem lesz ez +részéről túlságos +leereszkedés, midőn Boglár úr +megragadta mindkét kezét, erősen +megrázta, s azután átölelve +vállát és barátságosan +rá támaszkodva, megindult vele a kastély +felé, hová János már felvitte a +málnákat. A leány hallgatva ment atyja +mellett.</p> +<a name="4" id="A4"></a><br> +<p class="center"><img alt= +"—Öreg kópé, te ugyancsak megválasztottad, minek szülessél." +src="images/image09.jpg"></p> +<h5><i>—Öreg kópé, te ugyancsak +megválasztottad, minek szülessél.</i></h5> +<br> +<p>—Tudod-e, öregem,—mondá Boglár +úr bizalmasan, a mint beléptek a kastély +ajtaján s fölfelé haladtak a széles +lépcsőn,—tudod-e, hogy ez a kastély +valóban jól mutat? Sok főúri +residentiában megfordultam már, de mondhatom, +első látásra egy sem tett reám ily +fejedelmi benyomást.</p> +<p>Atlasz urat rendkívül +föllelkesíté e hizelgő +elismerés, de rögtön ismét +lehűté a folytatás:</p> +<p>—Ugyan nem mondanád meg, hogyan tudtad ezt +így összezsugorgatni? Nagyon +megköszönném, ha engem is +megtanítanál erre a mesterségre. Vagy igaz, +születni kell rá, úgy-e? Épen +úgy, mint költőnek, vagy festőnek, vagy +zenésznek születik az ember. Öreg +kópé, te ugyancsak megválasztottad, minek +szülessél.</p> +<p>És nevetve megveregette Atlasz úr +vállát, kinek vére csaknem megfagyott a +megbotránkozástól, de annyira +imponált neki vendégének +előkelő, fesztelen modora, oly bizalmasan hajolt ez +vállára, oly barátságosan, +régi ismerős módjára viselte +magát, hogy Atlasz úr gyöngének +érezte magát minden erélyesebb +tiltakozásra s csak annyit tudott zavartan hebegni:</p> +<p>—Azt tetszik gondolni, hogy uzsorával szereztem a +vagyonomat?</p> +<p>—Micsoda «tetszik +gondolni?»—kiáltott Boglár úr +leereszkedőleg.—Mire való ez a feszes hang +köztünk? Ha én tegezlek téged, +magától értetődik, hogy neked is +megengedem a tegezést. Már ez így +szokás a társaságban, s most már te +is oda tartozol, én viszlek be, s ne félj, ha az +én karomon lépsz be, senki sem fog +kiutasítni.</p> +<p>Atlasz úr tökéletesen le volt fegyverezve s +minden további ellenállás nélkül +át kellett adnia magát Boglár +Kálmán pártfogó +barátságának. Megint úgy +érezte magát mellette, a mint a kastély +szőnyeges folyosóján tovább haladtak, +mint hajdan, szegény árendás korában, +midőn egyik-másik nagy úr +kastélyába beosont, hogy megvegye +búzáját vagy gyapját. Akkor is +érezte, hogy egy zsebéből ki tudná +fizetni az egész nagy urat kastélyostul, és +mégis alázatos meghunyászkodással +fogadta leereszkedő vállveregetését +és szinte kegyelemnek tartotta, ha nem dobta ki és +nem uszította rá a kutyákat. +Vendégének viselete annyira visszavitte +lelkét a régi időkbe, hogy egy pillanatra +elfeledkezett mindenről; elfeledte, hogy ez a +kastély az övé, hogy ez ember az ő +megfogadott festője, a kit pénzével fog +fizetni, a kinek munkájával joga van rendelkezni, +elfeledte, hogy most ő az úr, kinek joga van +pártfogást gyakorolni. Csaknem alázatosan +nyitotta ki vendégei előtt szobájuk +ajtaját és kicsibe múlt, hogy meg nem +köszönte a megtiszteltetést, mikor Boglár +Kálmán megkérdezte, hány +órakor van az ebéd és remélte, hogy +viszontlátják egymást az +asztalnál.</p> +<p>Csak akkor tért magához, csak akkor jutott +újra lélekzethez, midőn visszatért +szobájába és az öreg Rozália +asszonyság, ki ablakából látta a +vendégek megérkezését, nagy +kíváncsisággal +kérdezősködni kezdett a festőről +és különösen +leányáról. Atlasz úr +először összeszidta feleségét, +mint mindig, mikor valahol kellemetlenség érte s ki +kellett valakin töltenie rossz kedvét; azután, +mikor az öreg asszonyság sírva fakadt, +elrestelte magát, bocsánatot kért +tőle, megveregette vállát és +megvallotta, hogy ez a festő tette ilyen +haragossá.</p> +<p>—Talán nem tud elég jól +festeni?—kérdé az öreg +asszonyság.</p> +<p>—Hát te azt gondolod, hogy mindjárt neki +állt a templom falának és kezdett +festeni?—felelt Atlasz úr, ismét +fellobbanva.—Azért lettem haragos, mert ez nem is +igazi festő, hanem egy vén +barázdabillegető. Az igazi festő +hosszú hajat hord, alázatosan viseli magát +és meghunyászkodik az uraság előtt, a +ki fizeti; ez pedig nekem a hasamra veregetett, öregnek +hívott, lett velem per tu és úgy viselte +magát, mintha ő volna egy gróf és +én egy szenzál.</p> +<p>—De hát a lyánya, a +lyánya?—sürgeté az öreg +asszonyság kíváncsian.</p> +<p>—Mi közöm nekem a lyányához? +Arról csak annyit tudok, hogy kinevetett, mikor az apja +inasnak nézett és föl akarta velem vitetni a +málhát.</p> +<p>—Inasnak nézett!—kiáltott +elszörnyedve az öreg asszonyság.</p> +<p>—Hát nem hallottad, hogy inasnak nézett? +De meg is mondtam neki a magamét.</p> +<p>—Jól tetted. Mit mondtál neki?</p> +<p>—Csak azt!—felelt Atlasz úr, hősies +kifejezéssel.—Itt ugyan nem fog grófot +játszani, festő uram, és a kit én +fizetek, attól megkívánom, hogy +meghunyászkodjék előttem, mint a kutya.</p> +<p>—Ezt mondtad neki?—kiáltott az öreg +asszonyság ijedten, de némi +büszkeséggel.</p> +<p>—Ezt akartam mondani,—felelt Atlasz úr, +jelentékenyen leeresztve hangját,—de nem +jutottam szóhoz. Hanem majd meg fogom még neki +mondani!</p> +<p>Úgy látszék azonban, hogy Atlasz +úr később sem jutott szóhoz, mert +azt, a mit akart, soha sem tudta megmondani +festőjének. Akárhogy +küzködött, akárhogy igyekezett +összeszedni méltóságát, +akárhogy hetvenkedett négyszem közt az +öreg asszonyság előtt: abból az +álláspontból, melyet Boglár +Kálmán első föllépése +kijelölt számára, nem tudott többé +kiemelkedni.</p> +<p>Tapasztalta ezt mindjárt az első ebéden, +melyet együtt ettek meg a kastély kisebbik +ebédlőjében. A plébános +meghallva Boglárék +megérkezését, átjött +hozzájuk s Boglár Kálmán +rögtön ott tartóztatta ebédre, Atlasz +úr füle hallatára, a ki természetesen +nem szólhatott ellene, mert a plébános +különben is gyakori vendége volt s +akárhányszor ebédelt meghívás +nélkül a kastélyban. De most mégis +úgy ült az asztalhoz, mint Boglár +Kálmán meghívott vendége. Sőt +maga Atlasz úr is úgy érezte magát, +mintha csak vendég volna saját +asztalánál, még pedig hívatlan +vendég, a kinek adnak ugyan enni, de különben +nem sokat törődnek vele. A hangot Boglár +Kálmán vitte az asztalnál s ha valami idegen +véletlenül belép a terembe, bizonyára +őt nézi a házi úrnak. Boglár +úr és a plébános beszélgettek +régi emlékeikről, hajdani +mulatságaikról, ismerőseikről, a +Dengeleghyek kastélyáról, +vadászataikról, s Atlasz úr és neje, +kik rendes szokásuk szerint egymás mellett +ültek az asztal egyik végén, még +egymással is alig válthattak egy pár halk +megjegyzést, s nem tehettek mást, mint hallgattak +és ettek.</p> +<p>És a mi legjobban elkeserítette s egyszersmind +megfélemlítette Atlasz urat, az volt, hogy mindenki +rendesnek, természetesnek, helyén valónak +találta ezt a dolgot, nemcsak az inasok, kik +azelőtt is félvállról szoktak vele +bánni, nemcsak a plébános, a kinek +hivatalához tartozott, hogy ne valami nagyra becsülje +őt, hanem még Sándor is, a fia, a ki egy +csöppet sem látszott megbotránkozni azon, hogy +egy semmi ember, egy festő, egy koldus, így +játszsza az urat apja kastélyában. +Legalább viseletéből ezt kell +következtetnie. Az első bemutatásra +rögtön megbarátkozott Boglár +Kálmánnal, úgy fogott vele kezet, mint +egészen hozzá hasonló úrral, s az +asztalnál némán hallgatta nagyhangú +elbeszéléseit a fényes főúri +vadászatokról, csak néha-néha +szólva közbe, akkor is csak úgy, mint az +iskolás fiú mestere előtt, és semmi +sem volt benne abból a hetyke, betyáros +modorból, melyre Atlasz úr különben oly +büszke volt, mint fia valódi földesúri +hivatásának legnyilvánvalóbb +bizonyságára.</p> +<p>Még a leány iránt is mennyire +máskép viselte magát! Atlasz úr +gyakran látta fiát a bérlők, +gazdatisztek, jegyzők s más efféle falusi +ismerősök feleségei és leányai +közt és mindig nagy +megelégedésére szolgált az a kurta +gavalléros mód, melylyel velük bánt. De +most mintha kicserélték volna! Szólni is +alig mert e leányhoz, csak úgy lopva nézett +rá féloldalt, a mint mellette ült az +asztalnál: szögletesnek és ügyetlennek +látszott. A leánynak kellett őt +megszólítani, máskép talán +beszélni sem mert volna.</p> +<p>Annál inkább mert beszélni a +leány. Nem pirult el, nem sütötte le +szemét, nem babrált a köténye +csücskén, mint a falusi kisasszonyok, mikor a +földes úrfi megpödörte a bajuszát s +valami vastag tréfát mondott nekik vagy épen +megcsípte az orczájukat. Az igaz, hogy most semmi +ilyesmit nem művelt. Pedig nem lehet mondani, hogy a +leány büszke lett volna iránta vagy +tartózkodó, vagy hideg. Ellenkezőleg, +minduntalan megszólította, kisegítette, ha +zavarba jött s elállt a lélekzete, +beszélt vele lovaglásról és +vadászatról, nevetgélt, ingerkedett vele, de +mindebben volt valami leereszkedés, valami +engedményféle, mintha nem is illetné meg +Sándort s csak úgy kegyelemből +juttatná neki, és Atlasz úr +észrevette ezt és mérgelődött +magában, és legjobban azon +mérgelődött, hogy Sándor nem veszi +észre és egészen rendjén +valónak találja.</p> +<p>Hiszen tapasztalt ő máskor is ilyesmit, +vejétől is, a nemes Szádváry +gróftól, meg másoktól is, de akkor +nem érezte; hanem hogy efféle +közönséges festőnépség, a +kik nem is grófok, nem is gazdagok, s a kiknek ő ad +munkát és kenyeret, ilyen nagyuri modort +éreztessenek vele és családjával, ezt +nem tudta megérteni, ez elkeserítette, s +annál jobban elkeserítette, mert se szólni, +se tenni nem tudott ellene. Csak magában gondolta, s ebben +keresett némi elégtételt, hogy mihelyt +elkészülnek a templomi képek, rögtön +kifizeti a festőt,—alku nélkül, hadd +lássa, hogy igazi úrral van dolga,—s +aztán megszabadul tőle örökre.</p> +<hr style="WIDTH: 40%"> +<a name="IV" id="AIV"></a> +<p class="center"><br> +<img alt="" src="images/image10.jpg"></p> +<h3>IV.</h3> +<h5>(Boglár Klára.)</h5> +<p><br> +Egyelőre azonban nem igen volt kilátása +Atlasz úrnak, hogy büszke +elhatározását teljesítse és +alku nélkül kifizesse a festőt. Boglár +Kálmánnak eszébe sem jutott a +képről beszélni; még azt sem +kérdezte, merre van a templom; úgy ült az +asztalnál, mintha egyesegyedül azért jött +volna, hogy az Atlasz-kastélyban ebédeljen +és szakértő véleményt mondjon +borairól. A fehér érmellékivel +és magyarádival meg volt elégedve, de a +vörös bort kissé érdesnek találta +s megkérdezte, nincs-e a pinczében médoc, +mely kedvencz itala?</p> +<p>—Van pezsgő, franczia,—morgott Atlasz +úr, kiben ezúttal győzött a +büszkeség abbeli elhatározása +fölött, hogy nem fogja figyelembe venni a +festőt.</p> +<p>—Hozasson föl egy pár +palaczkkal,—mondá a plébános, +egyenesen Sándorhoz fordulva, mintha ez is a +patrónusi jogok közé tartoznék.</p> +<p>Az inas alig várta meg Sándor +intését, már futott a pinczébe s +nemsokára visszajött a kivánt palaczkokkal. +Atlasz úrnak végig kellett néznie, hogy az +ő kikerülésével mint bontják +föl pezsgős palaczkjait, mint iszszák +drága pezsgőjét. És nem +szólhatott ellene, hiszen Sándor rendelte +így és egészen rendjén valónak +találta. A palaczkokat Boglár Kálmán +kerítette kezére s oly ügyesen ugratta ki a +dugókat, hogy nem is pukkantak, a mi új +boszúság volt Atlasz úrra nézve, mert +a pezsgődugók durrogását mindig nagy +büszkeséggel szokta hallgatni s még az +öreg asszonyság is gyermekesen örült neki +és előre befogta fülét a +kezével. De most hiába fogta be. S nemcsak ez az +örömük veszett kárba, hanem még a +pezsgő habzásában sem +gyönyörködhettek, a vendég úgy +töltötte a poharakba, mint a +közönséges bort. Atlasz úrnak mindezt +néznie kellett s még az az elégtétele +sem volt, hogy dicsérjék a pezsgőjét. +Megitták, mint akár a vizet, s beszéltek +más tárgyakról, mintha a franczia +pezsgő mindennapi italuk volna. A +méltatlankodó háziúr legalább +azzal akart könnyítni lelkén, hogy +egymásután több pohár pezsgőt +hajtott föl, s feleségéhez fordulva, megmondta +a firmát, honnan a pezsgőt szerezte, és az +árat, melyet érte fizetett; de senki sem hallgatott +rá.</p> +<p>Sándor azonban a harmadik palaczknál +bátrabb és beszédesebb lett s +megkérdezte Klárát, nem volna-e kedve +ebéd után kirándulást tenni a +pusztára? Az indítványt mindnyájan +örömmel fogadták, s a plébános +rögtön haza izent, hogy fogjanak be könnyű +házi kocsijába és állítsanak +be vele a kastély udvarára, mert ő is a +kirándulókkal fog tartani, sőt egy helyet +föl is ajánl kocsijában.</p> +<p>—Nekem ugyan nem,—mondá Klára +jókedvűen,—mert én lovagolni akarok. Ha +ugyan,—folytatá Sándorhoz fordulva,—van +nekem való paripája.</p> +<p>—Van egy jámbor öreg lovam,—felelt +Sándor,—de biztosan jár és nem +ijedős.</p> +<p>—Én sem vagyok +ijedős,—kiáltott Klára +nevetve,—s a nekem való paripa alatt nem +jámbor öreget értek. Ellenkezőleg! +Nekem vágtató, táncoló, +ágaskodó paripa kell, melyet dicsőség +megfékezni és ránczba szedni. Csak ilyen +hátán élvezet a lovaglás.</p> +<p>—De a lefordulás nem +élvezet,—mondá Sándor nevetve, mert +újra egy pohár pezsgőt ivott és +mindinkább megjött a bátorsága.</p> +<p>—Ne féltsd te a +leányomat,—szólt közbe Boglár +Kálmán.—Olyan lovas ez, hogy a circusban is +bátran fölléphetne.</p> +<p>Atlasz úr és az öreg asszonyság +titkos borzalommal néztek a fiatal leányra, ki a +circusban is képes volna lovagolni; Atlasz úr +intett is szemével fiának, hogy hagyja el ezt a +lovaglást; de Sándor nem is nézett +apjára, fölugrott az asztaltól s +kijelenté, hogy szaván fogja a kisasszonyt, +Villámot nyergelteti meg számára s majd +meglátja, tud-e versenyt vágtatni vele. Ezzel +kisietett a szobából.</p> +<p>—Én pedig szaladok, fölveszem lovagló +ruhámat,—monda Klára, szintén +fölemelkedve.—Ne féljenek, nálam nem +tart oly soká a toilette, mint más +asszonyoknál.</p> +<p>Kifutott az ebédlőből. A +plébánosnak is eszébe jutott, hogy jobb lesz +személyesen néznie kocsija után. +Boglár Kálmán egyedül maradt az +asztalnál az öreg házaspárral.</p> +<p>Fölkelt helyéről, az asztal +végére ment és Atlasz úr mellé +ült.</p> +<p>—No öreg,—mondá +barátságosan megkopogtatva Atlasz úr +hátát,—magunkra maradtunk. Koccintsunk egyet, +ha a nagyságos asszony megengedi.</p> +<p>Udvariasan meghajolt az öreg asszonyság +előtt, kit e figyelem annyira kiengesztelt, hogy maga is +koczintott nyájas vendégökkel s föl is +akarta hajtani a pohár tartalmát; de szeme +találkozott férje szigorú szemével s +a pezsgő a czigányútra szaladt.</p> +<p>Atlasz urat nem engesztelte ki a «nagyságos +asszony» czím, melylyel Boglár +Kálmán megtisztelte az öreg +asszonyságot, mert azt sokkal alázatosabban +és a bizalmasság minden jele nélkül +kellett volna mondani, a mint egy ilyen szegény emberhez +illenék. De ez az ember ugyanakkor megkopogtatta az +ő hátát és öregnek +szólította.</p> +<p>Idején valónak tartá végre +valódi helyzetére figyelmeztetni az elbizakodott +embert.</p> +<p>—Míg a kisasszonyt lovagolni viszi a +Sándor fiam, mi az alatt elmehetünk a templomba +és én megmutatom ott a reparálni való +képeket.</p> +<p>De Boglár Kálmánt épen nem +sújtotta le e figyelmeztetés.</p> +<p>—Ki gondolna ma a képekkel!—kiáltott +nevetve.—Ma mulatni akarok, a pap kocsiján én +is kihajtok a pusztára. Hanem jó, hogy eszembe +juttattad a képeket öregem; egy kérésem +van hozzád, adj ötszáz forint +előleget.</p> +<p>—Előleget!—mondá elszörnyedve +Atlasz úr.—Előleget, ötszáz +forintban! Hát mennyibe fog kerülni az egész +munka?</p> +<p>—Azt csak a munka végén mondhatom meg, de +az ötszáz forintra azonnal szükségem van. +Egy pár kiabáló adósságom van, +azoknak a száját akarnám betömni.</p> +<p>—Adósság? Mi az az adósság? +Én soha sem tudtam, mi az az +adósság,—kiáltott Atlasz úr +büszkén, azt remélve, hogy most végre +valódi helyére utasítja vissza ez +embert.</p> +<p>—Azt elhiszem, öregem,—felelt Boglár +Kálmán, cseppet sem pironkodva.—Az +emberiség két táborból áll, a +nagyobbikban vannak az +adósság-csinálók, a kisebbikben a +pénzkölcsönzők. Én annak a nagy +tábornak a katonája vagyok; mióta eszemet +tudom, mindig adósságból éltem, +új adóssággal fizettem ki a régit +és menekültem a hitelezők elől. Te +sokkal okosabb pályát választottál +és ahhoz a kisebbik táborhoz csatlakoztál. +Kövesse mindenik a maga végzetét: én +csinálok adósságot, te csinálj +adósokat.</p> +<p>—Azt akarod mondani, hogy uzsorával szereztem a +pénzemet?</p> +<p>—Ha uzsorásnak tartanálak,—felelt +megnyugtatólag Boglár +Kálmán,—akkor nem barátkoznám +veled és nem nyújtanék neked kezet.</p> +<p>Atlasz úr megint le volt fegyverezve; most már +úgy állt a dolog, hogy szinte örülnie +kellett Boglár Kálmán +barátságának, és csaknem +megtiszteltetésnek vehette, hogy elfogadja tőle az +előleget. Menynyit is mondott? Ötszáz +forintot? Meg fogja kapni az ötszáz forintot, csak +írja meg róla az elismervényt. Mi az egy +Atlasz Samunak, a zsebébe nyúlni és +kifizetni ötszáz forintot? Akár föl se +keljen az asztaltól.</p> +<p>—Nem olyan sürgős, +öregem,—mondá Boglár +Kálmán csillapítótag.—Holnap is +elvégezhetjük. Most sokkal kellemesebb dolgunk van. +Nézd, itt jönnek a fiatalok; a fiad +szeméből látom, hogy a lovak már +nyergeken állnak az ajtó előtt. Az igazi +sportsman szeme mindig keresztben áll, ha a lovak +közül jő. Íme a leányom! +Valódi amazon, mi? Hjah! a vér, a race! Rajta +gyerekek, rajta!</p> +<p>—A lovak föl vannak +nyergelve,—kiáltott Sándor, kipirult +arczczal, s egészen elveszítve előbbi +szögletességét, mihelyt lóról +volt szó.—Villám nagyon türelmetlen +és a földet kaparja lábával. Nem +fél a kisasszony?</p> +<p>—Nyújtsa kezét és +vezessen,—felelt Klára, vidáman suhintva +lovagló ostorával.</p> +<p>—A pap is most hajt be az udvarra,—kiáltott +Boglár Kálmán, kihajolva az ablakon. +Én már csak vele tartok. Előre, +gyerekek!</p> +<p>Mind a hárman kisiettek a szobából. +Atlasz úr egyedül maradt a +feleségével.</p> +<p>—Hát te nem mégysz +velök?—kérdé az öreg +asszonyság félénken.</p> +<p>—Menjek velök, mikor nem +hívtak?—felelt Atlasz úr +keserűen.—Vagy talán üljek én is +egy tüzes paripára és törjem ki a +nyakamat?</p> +<p>—Befogathatsz a mi +hintónkba,—sürgeté az öreg +asszonyság.</p> +<p>—Talán sántuljanak meg a lovaim és +törjék el a hintóm kereke a rossz mezei +utakon?—felelt bosszúsan Atlasz úr.—Ha +akarták volna, hogy velök menjek, a pap +ültethetett volna az ő kocsijába, úgyis +ő hajtja a lovakat. De nem mert +hívni,—tevé hozzá önmagát +vigasztalva,—akárhogy barátkozik evvel a +festővel, mégis érezte, hogy +méltóságomon alul volna egy kocsiban +ülni az én fizetett festőmmel, a ki +előleget kért tőlem. Okos ember a mi papunk; +nem mutatja ugyan, de egész ügyesen és +simán igyekszik megóvni földesurának +méltóságát.</p> +<p>Ezzel a fordulattal Atlasz úr egészen +megvigasztalja az öreg asszonyságot, s még +önmagát is lecsillapítja egy kissé. +Félszemmel kipillant az ablakon és látja, +hogyan segíti Sándor lovára az amazont, mint +vágtatnak ki a kapun a tüzes paripák s mint +hagyja el mindjárt az első indulásnál +Sándort, a páratlan lovast, a festő +leánya. Ez is jobban tenné, ha főzni +tanúlna, dörmög Atlasz úr, +elfordúlva az ablaktól. Az öreg +asszonyság fejcsóválva ad igazat +férjének s hozzá teszi, hogy ha e +leány megtanúlna számolni, +állást is kaphatna valami comptoirban s +később nagy segítségére +lehetne férjének. Atlasz úr gúnyosan +kaczag e szóra. Férjének! Ugyan ki +venné el ezt a leányt? No, annak a sorsát +nem irigyli. Szegény leány, nagyúri +passiókkal, hogy fér ez össze? Ha az ő +leánya, az Eveline, a grófné, lovagol +és fátyolos cylindert tesz a fejére +és hetvenkedik, annak az jól áll, mert joga +van hozzá, mert grófné és sok +pénze van az apjának; de egy ilyen semmi +leány, a kinek az apja koldus és templomi +képek festésével keresi a kenyerét, +és még ez mer hetvenkedni. Bah!</p> +<p>Az öreg asszonyság mindenben igazat ád +férjének, csodálja +bölcseségét és éles +ítéletét, s nagyokat nevet gúnyos +megjegyzésein. Ez az elégtétel +egészen megkönnyíti Atlasz úr +lelkét és diadalmas büszkeséggel +tölti el. Jó kedvvel megy a gazdasági udvarba +és új alkudozásba bocsátkozik +Cserepes Andrással, a kit tökéletesen lever a +lábáról. Neki is megvan a maga +mulatsága és jobban érzi magát +mellette, mint azok, a kik üres zsebbel henczegnek +más lován, más kocsiján. Vajon merre +járnak most? Az az ördöngős Sándor +bizonyosan meghurczolja őket átkon-bokron. +Jól teszi. Hadd lássák, milyen az igazi +lovas, a ki a saját paripáján, saját +földjén lovagol. Milyen jót nevetne, ha +estére azt hallaná, hogy ez a hetvenkedő +kisasszony lefordúlt a lóról.</p> +<p>De ezen nem volt alkalma nevetni. A kirándulók +késő este széles jó kedvvel +érkeztek haza s a vacsoránál nem +győzték eléggé dícsérni +a mai élvezetes napot. Atlasz úr, ki egyedül +ült az asztal végén, mert az öreg +asszonyság már lefeküdt, hiába leste, +hogy a kisasszony lefordulására kerüljön +a szó. Ellenkezőleg, Sándor nagy +elismeréssel beszélt ügyes +lovaglásáról és már sokkal +bátrabban és bizalmasabban szólt +hozzá, mint délben. A leány meg olyan +fesztelenül viselte magát irányában, +mintha régi ismerősök volnának. Milyen +rossz nevelése van, gondola magában Atlasz +úr. Megint nagyon rossz kedvű volt, s még azt +sem mondta meg vendégeinek, hány holdból +áll a puszta, melyet ma belovagoltak, és mennyibe +kerültek a paripák, melyeken nyargaltak. +Érdemes is ily emberekkel komolyan beszélni!</p> +<p>Másnap vadászni mentek, még a +festő és leánya is. Sőt a +leány, Atlasz úr nagy +megbotránkozására, olyan +könnyedén bánt a puskával, mintha +ő is kiszolgálta volna az egyévi +önkénytességet, mint Sándor, kinek +egyévi önkénytessége Debreczenben +épen négyezer forintjába került az +apjának. Boglár Kálmánnak +eszébe sem jutott a templom után +kérdezősködni. Az előleget +fölvette ugyan, de azt nem mondta, mikor akar a +munkához fogni. Atlasz úr figyelmezteté e +hanyagságra a plébánost, +megjegyezvén, hogy így majd el sem +készül a kép a fölszentelés +idejére. A plébános azt felelte, hogy ez +patronárusi kérdés, mely egyedül +Sándorhoz tartozik; különben ő is nyugodt +lehet, mert jót áll róla, hogy a kép +készen lesz a maga idején. Rég ismeri +Boglár Kálmánt és tudja, hogy a mit +elvállalt, azt el is végzi. Addig pedig ne +irigyelje a szegény emberek mulatságát; +látja, hogy a fia milyen jól érzi +magát közöttük.</p> +<p>Hiszen épen ez volt a baj! Ez volt, a mi +elbénította Atlasz úr haragját +és megkötötte nyelvét. A fia jól +érezte magát közöttük! A +fiának tetszettek ez emberek, mulatságát +találta velök. Ha ez nem lett volna...! De a mi a +fiának tetszett, az ellen neki sem lehetett +kifogása s csak zsebében szoríthatta +össze az öklét és legfölebb csak +négyszem közt, feleségének mondhatta el +nagy merészen, hogy hiába tetszenek fiának +ezek az emberek: neki nem tetszenek és soha sem fognak +tetszeni, mert könnyelműek, +adósságcsinálók, henczegők +és koldusok, és alig várja, hogy +elkészüljön valahára az a templom +és örökre megszabaduljon tőlök.</p> +<p>Hát még ha azt tudta volna, a mi háta +mögött történt!</p> +<p>Ha tudta volna, hogy Sándor fülig szerelmes ebbe a +hetvenkedő koldus leányba!</p> +<p>De honnan tudhatta volna, mikor Sándor maga sem tudta? +Legalább ha hirtelen a vallató biró +elé állítják, hogy adjon +számot érzelméről, melylyel +Boglár Klára iránt viseltetik, nem tudott +volna megfelelő nevet találni számára +a szótárban.</p> +<p>Eleinte feszesen érezte magát mellette, csaknem +félt tőle s meg sem merte szólítni. A +leány könnyed modora, fesztelen bizalmassága, +melyet, mintha régi ismerősök volnának, +kezdettől fogva tanúsított iránta, +lassanként megszüntette e kényelmetlen +érzését, bátrabbá tette +és önbizalmat öntött lelkébe. Eddig +nem igen fordult meg női társaságban; +többre becsülte lovait, kopóit, +puskáját és jó pajtásait, +kikkel reggelig is elmulatott, eltivornyázott. Igazi +ripők falusi gavallér volt, mint +szomszédjai, kikkel gyermekkorától +együtt nevelkedett, együtt önkényteskedett, +együtt mulatott, együtt érzett és +gondolkozott. Nem volt köztük semmi +különbség, s legalább az ő +példája azt bizonyította, hogy az ember +fejlődése nem fajától, nem +veleszületett faji tulajdonságaitól, hanem +környezetétől függ.</p> +<p>A nőket is úgy vette, mint pajtásai. +Vakmerő volt, a hol bátorítást nyert; +esetlen és ügyetlen, a hol nem lehetett +vakmerő. A nő csak szeretni való, +mondták a pajtások poharazás közben, +és a hol nem lehet szeretkezni, ott fölösleges a +nővel foglalkozni, több élvezetet ád a +kártya vagy a puska. A mit a nőből eddig +megismert, az nem igen változtatott nézetén. +Vagy fülig pirulnak és mindjárt oda vannak, ha +a gazdag földes úrfi egy szót szól +hozzájok; vagy kiabálva beszélnek, +kaczagnak, bizalmaskodnak vele, csaknem provokálják +a vakmerőségre és szinte a nyakába +dobják magokat; vagy begyesek, finnyásak, +kimértek, a kiknek olyan jól esik hátat +fordítni, és mindnyájan +ízléstelenek, czifrálkodók, +követelők, s mindjárt a +házasságra gondolnak, ha leányok, az +udvarlásra, ha asszonyok.</p> +<p>Boglár Klára egyikhez sem hasonlított +ezek közül. Szemérmes volt, de nem pironkodott, +fesztelen volt, de nem bizalmaskodott, önérzetes +volt, de nem finnyáskodott. Sándor +csodálkozott magán, hogy jól érzi +magát mellette, ámbár nem mondanak +kétértelmű szavakat a szerelemről, +sőt nem is beszélnek róla, s még +jobban csodálkozott, hogy minden másról tud +vele beszélni, a nélkül, hogy nagyon +megerőltetné magát. Hogy a leány +lovagolt, vadászott vele, hogy órákig +egyedül maradt társaságában, mindez oly +természetesnek látszott, hogy nem is gondolkozott +róla. Úgy érezte, mintha mindig így +lett volna, mintha gyermek koruktól fogva együtt +nevelkedtek volna, és üresnek, léhának, +hiábavalónak tünt föl előtte +minden, a miben eddig élvezetét találta, s +még a lovaglás és vadászat is csak +azért nyert kegyelmet szemében, mert megoszthatta e +leánynyal.</p> +<p>Boglár Kálmán, Atlasz úr +megnyugvására, végre belefogott a +munkába. Eleinte kevesebbet, azután többet +dolgozott, de mindig talált időt arra is, hogy +mulasson, kikocsizzék a pappal, vadászni menjen a +fiatalokkal, hosszan elüldögéljen ebéd +és vacsora után az asztalnál, egy +szóval, Atlasz úr kifejezése szerint, +játsza az urat az ő költségén +és felforgassa a házat. Hanem azt nem tagadhatta, +hogy dolgozik és halad a munkában. Atlasz úr +mindennap elment megnézni a nagy oltárképet +és bámulta a sok szentet és az apró +szárnyas angyalokat, melyek egymásután +támadtak rajta. A plébános is többnyire +ott volt és megmagyarázta Atlasz úrnak a +kép jelentését és a hangulatot, +melyet a nézőben támasztania kell. Atlasz +úr semmi kifogást sem tehetett a kép ellen, +az ő műigényeit teljesen +kielégítette s a rikító +vörös és sárga szövetek, melyekbe a +szentek öltöztetve voltak, egészen megfeleltek +ízlésének; de a hangulat, melyet +lelkében támasztott, inkább gyakorlati +természetű volt, mint vallásos, s abban a +meggyőződésben nyert kifejezést, hogy +Boglár Kálmán azért fest oly nagy +tömeg szentet, mert minél tovább akar a +kastélyban élősködni, mely +meggyőződésében +megerősítheté az a +körülmény, hogy Boglár úr +már több rendbeli előleget vett fel +tőle és munkája mellett olyan vígan +élt, olyan otthonossá tette magát a +kastélyban, mintha soha sem volna szándéka +innen tovább állni.</p> +<p>De a nagy kép végre mégis +elkészült, s most már csak az apróbb +falfestmények s a mellékoltárok régi +képeinek kijavítása volt hátra. +Boglár Kálmán ezeken a templomban dolgozott, +mikor kedve volt dolgozni, s Atlasz úr ide is mindennap +eljárt, ellenőrizni a munka +haladását. Néha Klára is +segített atyjának, s ilyenkor Sándor is nagy +érdeklődést mutatott a templom dísze +iránt, mely az ő patrónusi nevét +fogja megörökíteni. Mikor aztán +Klára megunta a munkát s eldobta az ecsetet, +lóra ültek és kinyargaltak a +pusztára.</p> +<p>—Nem veszed észre,—mondá a +plébános, midőn egy izben csak ketten voltak +a templomban és Boglár Kálmán +épen vörösre festette a pokol elkopott +lángjait,—nem veszed észre, hogy Klára +olyan hódítást tett, melyért +megirigyelheti húsz mérföldnyi kerületben +minden eladó leány?</p> +<p>—Micsoda +hódítást?—kérdé +Boglár Kálmán, kiegészítve egy +fiatal ördög letört szarvát.</p> +<p>—Nagyon el lehetsz merülve a pokol +reparátiójába,—monda nevetve a +plébános,—különben +magyarázat nélkül is megértetted volna +czélzásomat.</p> +<p>—Vagy úgy? Értelek,—felelt +Boglár könnyedén.—Ez a +hódítás nem veszedelmes.</p> +<p>—Kire nem veszedelmes?</p> +<p>—Ki másra, mint leányomra? Az ő +szíve nem egykönnyen fog tüzet, sőt azt +hiszem, örökre meghalt a szerelemre nézve.</p> +<p>—Hogyan? Még most sem feledte el azt a +haszontalan embert?</p> +<p>—Lehet az ilyent feledni?</p> +<p>—De hiszen őrültség volna, ha +még mindig szeretné.</p> +<p>—Ki mondja, hogy szereti?</p> +<p>—Nem te mondtad, hogy nem tudja elfeledni?</p> +<p>—Nemcsak a szerelemnek van jó +emlékező tehetsége, hanem a +gyűlöletnek is.</p> +<p>—De hát érdemes ez az ember +gyűlöletre? Érdemes-e másra, mint +megvetésre?</p> +<p>—A leányok nem ítélnek mindig a mi +szemünkkel. Különben meglehet, hogy Klára +is így érez már iránta. Nem tudom, +soha sem beszélek vele e +kérdésről.</p> +<p>—Pedig jó volna, ha a gyűlölet a +megvetésnek adna helyet. Ha a gyűlölet +jó emlékező tehetséggel bír, a +megvetés könnyen feled. S én most azt +szeretném, ha Klára szívéből +minden régi emléket ki lehetne +törülni.</p> +<p>—Miért?—kérdé Boglár +Kálmán, ismét a pokol lángjai +közé merülve.</p> +<p>—Hogy hely legyen benne új érzelmek +számára.</p> +<p>—Csak nem gondolod, hogy bele szerethetne ebbe az +Atlasz-gyerekbe?—kérdé Boglár, +letéve ecsetjét s igazi bámulattal fordulva +barátja felé.</p> +<p>—Sőt megvallom, hogy ez a remény vezetett, +midőn téged hivattalak ide a templomi képek +elkészítésére. Reményem +félig már teljesedésbe ment: Sándor +szerelmes lett leányodba s most csak ettől +függ, hogy a tiszavégi uradalom úrnője +legyen.</p> +<p>—Megbolondultál?—kérdé a +festő egyházi barátját.</p> +<p>—A bolond az, a ki eldobja a +kínálkozó szerencsét,—felelt +nyugodtan a plébános.—Itt van egy gazdag, +fiatal földbirtokos, a ki csinos fiú is, szereti is +leányodat, a ki boldog lenne keze által, a ki +föltétlen úrnővé tenné +őt maga és vagyona fölött, a ki +végre téged is biztos, nyugalmas révbe +vihetne annyi hányatás után,—én +megmutatom neked ezt a jó alkalmat, ezt a +szerencsét, ezt az utolsó reményt, mely +számodra még fenmaradt, s te azt kérded +tőlem: megbolondultam-e? Vajon ki közülünk +a nagyobb bolond?</p> +<p>—Mindenesetre én,—felelt nevetve +Boglár Kálmán.—Mindig én voltam +a nagyobb bolond. Most is bolond vagyok, nem tagadom; mert mikor +megmutatod nekem ezt a nagy szerencsét, ezt a gazdag +vőlegényt, én, a koldus, az +ingyenélő, elfintorítom orromat, és +azt mondom, hogy nem akarok leereszkedni a ghettóba.</p> +<p>—Eh! badar beszéd!—kiáltott a +plébános elpirulva.—Sándor már +keresztyén, az egész család, kivéve +az öregeket, keresztyén, és a mi +Szádváry grófnak nem derogált, azt +Boglár Kálmán sem tarthatja +szégyennek.</p> +<p>—Hiszen igazad van, igazad van,—mondá +Boglár, orrát dörzsölve az ecset +nyelével.—Én csak úgy +hamarjában, az első benyomás hatása +alatt nyilatkoztam, de még soha sem gondolkoztam a +dologról a te szempontodból. Ki is hitte volna, +hogy ez még komolyan kérdésbe +jöhet?</p> +<p>—Nagyon is komolyan. Reátok nézve ez a +menekvés egyetlen révpartja; rám +nézve pedig igen fontos, hogy e nagy birtok, e falu, e +kegyuraság oly kezekre szálljon idővel, +melyekben megnyugodhatom. Itt most nincs más +kérdés, mint hogy akar-e Klára?</p> +<p>—Hm! ez pedig nagyon is kérdéses +kérdés,—mondá Boglár +elgondolkozva.</p> +<p>—Nagyon szívesen együtt van a fiúval, +mulat, enyeleg vele, látszik, hogy jól érzi +magát társaságában.</p> +<p>—Ez Kláránál nem sokat jelent. +Mindenkivel nyájas, barátságos, fesztelen, a +mit már sokszor félre is magyaráztak +nála, s mélyebb vonzalomnak +tulajdonították, a mi csak természetes modor +volt. De merjen valaki csak egy lépéssel +közelebb menni hozzá, mint a hogy ő megengedi, +úgy megjárná, mint a hogy már sokan +megjárták vele. Félek, ez lenne sorsa az +Atlasz-gyereknek is.</p> +<p>—Nem volna jó, ha tapogatóznál?</p> +<p>—Isten mentsen! Mihelyt észrevenné, hogy +komolyabb szándékunk van vele és az +Atlasz-gyerekkel, rögtön hátat fordítana +neki.</p> +<p>—Hagyjuk hát reájok a dolgot. +Különben is azt hiszem, hogy a szerelemben csak +ártanak a közbenjárók.</p> +<p>—Már ott, a hol. Te pap levén, úgy +is csak elméletből beszélhetsz. De +Kláránál így áll a dolog. +Legjobb lesz, ha egészen magára hagyjuk.</p> +<p>—De neked már nincs semmi kifogásod a +fiú ellen?</p> +<p>—Isten neki!—mondá Boglár +Kálmán oly sóhajjal, mintha valami nagy +és nehéz engedményt tenne. Mások is +kötöttek már mésalliance-ot. +Lépjünk hát sógorságba az +öreg Atlasz bácsival.</p> +<p>Ha ezt Atlasz úr hallotta volna!</p> +<p>De nem hallotta. Csak azt látta nagy +megelégedéssel, mikor nemsokára +elnézett a templomba, hogy már a pokol is +elkészült, lángjai rikító +vörös fénynyel lobognak, az +ördögök egészen megifjodtak és az +elkárhozott lelkek úgy csikorgatják +fogaikat, hogy gyönyörűség látni a +becsületes embernek. Annál nagyobb +gyönyörűség, mert a pokollal be van +fejezve minden munka s a festőnek nincs többé +semmi dolga a templomban, sem a kastélyban. Atlasz +úr előkelő nagylelkűséggel +föl is szólítja, hogy nyújtsa be +számláját, de rögtön újabb +vereséget szenved, mert a jelenlevő +plébános kijelenti, hogy ez patronátusi +dolog, melyet csak Sándornak van joga elintézni. Be +kell hát várnia azt a formalitást, hogy a +számlát Sándor vegye át s +olvasatlanul oda adja neki. Atlasz úr most már +fizethet. Fizet is, nagyúri +bőkezűséggel, nem alkudozva, csak az +előlegeket vonva le az utolsó krajczárig, +és előkelő könnyedséggel, +nyugtatványt sem kívánva, csak arra +ügyelve, hogy a fizetés a plébános +és az egész család +jelenlétében történjék s esetleg +legyen kire hivatkozni, ha a festő el akarná +tagadni a pénz fölvételét. Az öreg +asszonyság egészen el van ragadtatva férje +nagyúri modorától, Boglár +Kálmán olvasatlanul zsebébe gyűri a +pénzt és nem is felel Atlasz úr +ismételt kérdésére, hogy melyik +vonathoz kivánja befogatni a kocsit. Atlasz úr meg +van ijedve, hogy a festő még tovább is itt +akar maradni, s titkon fölteszi magában, hogy +még egy napig vár, aztán erélyesen +fog föllépni.</p> +<a name="5" id="A5"></a><br> +<p class="center"><img alt= +"Mikor nemsokára elnézett a templomba." src= +"images/image11.jpg"></p> +<h5><i>Mikor nemsokára elnézett a +templomba.</i></h5> +<br> +<p>De az erélyes föllépésre nincs +szükség. Boglár Kálmán komolyan +gondolkozik az elutazásról s róla +beszél, mikor karonfogva a falu felé halad a +plébánossal, a nyárfáktól +szegélyezett úton, mely a kastélyból +a faluba vezet.</p> +<p>—Nem tudom, mi lesz jobb ügyünkre +nézve,—teszi hozzá.—Azóta +gondolkoztam tervedről s étvágyam +egészen megjött evés közben. +Valóban nem tudnék helyzetünkben +szerencsésebb megoldást képzelni, mintha +Klára ez Atlasz-gyerek nejévé lenne.</p> +<p>—Mit gondolsz, nyilatkozott már a fiú?</p> +<p>—Nem. Klára bizonyosan szólt volna nekem, +akár elfogadja, akár visszautasítja.</p> +<p>—Akkor mégis jobb lesz, ha egy időre +eltávoztok. Hogy szerelmes leányodba, az +kétségtelen, de vagy nincs bátorsága +nyilatkozni, vagy magának sincs világos +öntudata szerelméről. A távolság +mind a kettőt megadhatja, s a ti visszajöveteletekre +elég jó ürügy lesz a +templomszentelés napja. Az én vendégeim +lesztek, s akkora, reménylem, érett lesz a +dolog.</p> +<p>—Nem rossz terv, kivált ha tekintetbe +veszszük, hogy csak elméletből ismered a +szerelmet. Hát az öregek mit mondanak majd +hozzá?</p> +<p>—Az öregeket mi sem szoktuk számba venni; +nekik azt kell tenniök, a mit Sándor akar. Nincs itt +más nehézség, mint Klára akarata.</p> +<p>—Reméljük, hogy neki is megjön az +esze.</p> +<p>—Én nemcsak eszében bízom, hanem +szívében is. Ki tudja, hátha a +távolság azt is megszólalásra +bírja?</p> +<p>—El nem tudom képzelni, hogy Klára +szerelmes legyen egy ilyen Atlasz-gyerekbe. De utoljára, +ki tudja kiszámítni a női szivet? Ez az +egyetlen, a hol még mindig lehet csodákban +bízni; reméljük, hogy itt is meg fog +történni a csoda.</p> +<p>Soha olyan gyönyörűséggel nem adott +még rendeletet Atlasz úr a lovak +befogására, mint a mikor Boglárékat +kellett a vasúthoz vinni. Nagy örömében +még azt sem vette észre, hogy Sándor mily +sápadt, és olyan kábult, mintha főbe +ütötték volna. Annyira viszi a +szívességet, hogy maga is elmegy a vasúthoz, +a plébánossal és Sándorral +együtt. Sándor a kocsis mellé jut, mert +hintóban nincs hely a számára; az +állomáson sincs alkalma hosszasabban +beszélni Klárával, mert a vonat csakhamar +megérkezik és Atlasz úr nagyon sürgeti +vendégeit a beülésre, nehogy lemaradjanak s +nagy buzgalmában maga viszi utánok a +táskákat.</p> +<p>Végre fölhangzik a megváltó +fütty, a kocsiablakból Boglár +Kálmán zsebkendője lebeg, a vonat elrobog, +már csak füstje látszik a +távolból, nem sokára az is eloszlik, +és Sándor csodálkozva veszi észre, +milyen üres körülötte a világ.</p> +<p>Ezt a végtelen ürességet találja +mindenütt. A kastélyban, a mezőn, +czimboráinak társaságában, kikhez +ismét ellátogat, s kiket csakhamar undorral hagy +ott. Megnyergelteti lovát és bebarangolja a +pusztát, de fáradtan és +kielégítetlenül tér vissza, mintha +valamit keresett volna, a mit sehol sem tudott megtalálni. +Vállára akasztja fegyverét s +vadászatra indul, de gyorsan visszatér és +riadtan dobja el puskáját, mert olyan +különös vágyat kezdett érezni, hogy +az ártatlan nyulak helyett saját homlokának +fordítsa csövét. Nem tudja, mi lelte; unalmas, +hideg, utálatos minden, a mi körülötte van, +a miben azelőtt kedvét találta. Gondolkozni +kezd önmaga fölött, megvizsgálja +lelkét, megkérdezi szívét, s mialatt +benn jár a székvárosban s mialatt visszahajt +otthonába, mely azelőtt oly meleg, mosolygó, +vidám volt s most szinte visszaijeszti rideg +komorságával: tisztába jön +magával s azzal az elhatározással lép +apja elé, hogy Boglár Klára lesz a neje +és senki más a világon.</p> +<hr style="WIDTH: 40%"> +<a name="V" id="AV"></a> +<p class="center"><br> +<img alt="" src="images/image12.jpg"></p> +<h3>V.</h3> +<h5>(Az új szomszédok.)</h5> +<p><br> +Leveleinek elküldése egy kissé +lecsillapította Atlasz úr +izgatottságát, de nem szüntette meg rossz +kedvét. Sándort nem látta azóta, hogy +a kicsikart fél-igérettel távozott +szobájából; a cselédek azt +mondták, hogy kilovagolt és azt izente, ne +várják haza vacsorára. Atlasz úr +szinte örült neki, hogy nem látja fiát; +mert nem merte vele rossz kedvét éreztetni, s +mégis, érezte, nem tudna erőt venni +magán; az is nagy +megkönnyebbülésére szolgált, hogy +a plébános nem mutatkozott a kastélyban, +mert őt tartotta e baj fő-fő +szerzőjének, de sokkal jobban félt +tőle, hogysem szemrehányást mert volna neki +tenni. Így legalább nem kellett fékeznie +magát és szabadon éreztethette rossz +kedvét az öreg asszonysággal, kit az est +folyamán több versben megríkatott, s igen +elégedetlen volt magával és az egész +világgal, midőn nagy későn aludni +ment.</p> +<p>Ebben a hangulatban nézett ki másnap dél +felé az ablakon, midőn egy könnyű kocsit +látott behajtani az udvarra. A kocsiból +először egy öreges úr lépett ki s +aztán kezénél fogva kisegített +belőle egy fiatal nőszemélyt. Atlasz +úrnak az első pillantásra megborzongott a +háta. Talán megint visszajöttek? Kitelik +tőlök, a milyen kullancs természetűek. +De a második pillantás megnyugtatta lelkét, +nem Boglárék voltak. Az öreges úrban +semmi sem volt Boglár Kálmán +előkelő, hetyke +magatartásából; meggörnyedve +járt és új tavaszi felöltője +úgy fityegett rajta, mintha kölcsön vette volna; +a fiatal nő is csak annyiban hasonlított +Boglár Klárához, hogy fiatal volt, +különben inkább ellentétének +lehetett volna mondani. Klárának sugár +termete, könnyed, fürge járása, finom +metszésű, hosszúkás arcza, +gesztenyeszínű haja volt, melyekkel nehéz +lett volna összetéveszteni az újonjött +vendég hízásnak indúlt kurta +termetét, kerek orczáját, koromfekete +göndör haját és tipegő +járását. Atlasz úr látta a +különbséget, de bár első +ijedtségéből magához tért, +rossz kedve nem szűnt meg.</p> +<p>—Öreges úr, fiatal +nővel,—dörmögött magában, +visszahúzódva az ablaktól, nehogy +meglássák a +vendégek.—Köszönöm szépen, +jóllaktam már az öreges urakkal, kik fiatal +nővel jönnek hozzám. Talán ezt is +valami pap küldte, hogy beleszerettesse a fiamat. Az +én kastélyomban bizony nem fog többé +semmi öreges úr fiatal nővel +garázdálkodni. Megszököm a mezőre, +aztán ha megunták a várakozást, +elmehetnek.</p> +<p>Kilopózott szobájából, s +végig futva a folyosón, a hátulsó +lépcsőn akart leosonni, honnan a gazdasági +udvarra s innen a mezőre juthatott volna. Már a +lépcső aljára ért, mikor +János, a sujtásos inas, rá +kiáltott:</p> +<p>—Hova szalad már no? Gyűjjön fel, +vendégek érkeztek, ott várnak a nagy +szalonban. A fiatal nagyságos úr nincs itthon, +hát aszonták, hogy az öreg úrral is +beérik.</p> +<p>Atlasz úr meg is ijedt, meg is szégyelte +magát. Mindig titkos rettegéssel viseltetett +sujtásos cselédjei iránt, kikről azt +gyanította, hogy szívök mélyén +lenézik és nem tartják igazi úrnak. +Szeretett volna tekintélyt tartani előttök, s +mindig attól félt, hogy olyas valamin kapják +rajta, a mivel elárulja járatlanságát +a nagyúri szokásokban és elveszti +tekintélyét. János azelőtt +grófi házaknál szolgált s Atlasz +úr különösen az ő +kritikájától rettegett.</p> +<p>—Hát miért nem jelentette be nekem, hogy +vendégek jöttek?—mondá hirtelen +visszafordulva és fölsietve a +lépcsőn.</p> +<p>Titkolatlan rossz kedvvel lépett be a terembe, s +föltette magában, hogy rövid úton +elbánik az ismeretlenekkel és nem hagyja úgy +maga fölé kerekedni, mint +Boglárékat.</p> +<p>Az öreges úr, kit a kocsiból kilépni +látott, a terem közepén állt s a +földig hajolva üdvözlé Atlasz +úrat.</p> +<p>—Kérhetünk-e bocsánatot, oh! +remélhetünk-e bocsánatot, hogy ily +korán zavarni merészeltük +nagyságodat?—kérdé az öreges +úr, kétrét görnyedve a nagy +alázatosságtól.</p> +<p>Szörnyű alázatosak, bizonyosan +szegény kéregetők,—gondolá +magában Atlasz úr; s büszke +mogorvasággal, fönhangon hozzá +tevé:—miben lehetek +segítségökre?</p> +<p>—A szomszédi jog czímén +jöttünk, illetőleg vettünk +bátorságot jövetelre,—felelt az +öreges úr, valódi +kígyó-ügyességet fejtve ki a +görnyedezésben.—Legfőbb vágyunk +és első teendők volt, e vidéken +való letelepedésünk után, megismerkedni +a híres és gazdag Atlasz Samuval és +családjával, és oh! mily szó +fejezheti ki boldogságunkat, a mai napon +teljesedésbe megy e forró vágyunk. De +engedje meg, mélyen tisztelt uram, hogy eleget tegyek a +nagyvilági társadalom szabta +kötelességnek és bemutassam magunkat. +Íme, szeretett unokahúgom, özvegy +Volkán Ádámné, ki +megvásárolván a sarlósi uradalmat, ez +által szomszédi viszonyba lépett +nagyságoddal, és én, legalázatosabb +szolgája, Góg Ferencz, hites ügyvéd s +jelenleg a sarlósi uradalom kormányzója.</p> +<p>—Tessék helyet foglalni!—kiáltott +Atlasz úr sugárzó arczczal.</p> +<p>A vendégek leűltek és Atlasz úr +elragadtatva szemlélte a szép fiatal özvegyet, +ki a sarlósi uradalmat megvette. Valóban +szép asszony volt, Atlasz úr ritkán +látott szebbet; kövér volt, arcza majd +kicsattant az egészségtől, fekete szeme +úgy villogott, mint a gyémánt és +duzzadt, piros ajka fölött finom barna pehely vonult +végig. A sarlósi uradalom kerek egy milliót +ért, Atlasz úr jól tudta, ő is +szerette volna megvenni, ha grófi veje és +Manó fia annyira igénybe nem vették volna +tőkéit.</p> +<p>—Nem is tudtam, hogy a sarlósi uradalomnak +már vevője akadt,—kezdé Atlasz +úr az érdekes társalgást.</p> +<p>—A múlt héten írtuk alá a +szerződést,—felelt Góg Ferencz, helyet +keresve kalapjának, melyet eddig nem mert letenni +kezéből. Unokahúgom +készpénzzel fizette ki az egész +vételárat s az uradalmat nevére +telekkönyveztette.</p> +<p>—Legyen szerencsém +ebédre,—mondá Atlasz úr.</p> +<p>Góg Ferencz el volt ragadtatva a +megtiszteltetéstől s fölkelve +székéről, a híres kaucsuk-emberhez +méltó vonaglásokkal fejezte ki +háláját. A szép, barna, +köpczös menyecske is mosolygott, fejével +bólogatott és illegette magát; s +midőn látta, hogy nagybátyja még +mindig nem tud mit mívelni kalapjával, kikapta +kezéből és a pamlag mellé, a +földre tette.</p> +<p>Atlasz úr büszke volt és boldog. Ilyen +vendégeket szeret ő: gazdagok, milliomosok, +és a mellett olyan jó modoruk van, hogy vele +szemben szinte zavarba jönnek a nagy tisztelettől. +Attól sem tarthatott, hogy talán +szemfényvesztők és oly gazdagsággal +dicsekszenek, mely nem létezik. Jól +emlékezett Volkán Ádám nevére, +híres pénzkölcsönző volt a +fővárosban, kinek vagyonáról +mesés hírek szállongtak a pénzes +emberek körében. Hajdanában érintkezett +is vele egy párszor, s furfangos kapzsi, arczátlan +vén gonosztevőnek ismerte, a ki semmi +módtól sem riadt vissza, ha pénzt +szerezhetett általa. De a pénze megvolt, nagyon +megvolt, s Atlasz úr, bár +szívéből megvetette a vén +bűnöst, pénzétől nem tagadhatta +meg az elismerését. Kivált mióta ily +szép, puha, kövér, tiszta kézbe +került. Nem is tudta, hogy Volkán Ádám +megházasodott és meghalt. Ezt meg is mondta +vendégeinek.</p> +<p>—Megházasodott és +meghalt,—mondá Góg Ferencz, szomorú +arczot öltve, míg unokahúga újra +mosolygott és illegette magát, mintha valami +vidám dologról +beszélnének.—Megházasodott és +meghalt. A két esemény gyorsan követte +egymást. Kedves Lilla húgom, e +jelenlévő gyászoló +özvegy,—folytatá Góg Ferencz, a +mosolygó köpczös menyecskére +mutatva,—szárnyaim alatt nevelkedett és +szerény háztartásomat vezette, midőn +megismerkedett az akkor még nem boldogult Volkán +Ádámmal. E dúsgazdag pénzfejedelemnek +én valék jogi tanácsadója s +évek hosszú során keresztül én +alkalmazám a törvény szigorát +vonakodó adósaira. Megismerni Lillát +és megszeretni pillanatnak műve volt, mint a +költő lantja zengi, bár a jelen esetben nem +forgott fenn a kölcsönösség, Volkán +Ádám hetven éves és az apollói +szépség ellentéte lévén, +míg Lilla húgom húsz tavasz +virágaival ékeskedett, s a mint kegyesen +látni méltóztatik, minden tavasz +virágával versenyezhet.</p> +<p>—Nem szeretem, ha maga dicséri a +szépségemet,—szólt közbe a tavasz +virágaival versenyző hölgy,—a kinek +szeme van, láthatja, milyen vagyok.</p> +<p>Góg Ferencz mélyen meghajolt unokahúga +felé, aztán még mélyebben Atlasz +úr felé és folytatá:</p> +<p>—Ha a felek közt csak az egyik részen van is +szerelem, a másikon pedig józan ész, annak +jogi következménye már lehet +házasság. Úgy történt a jelen +esetben is. Volkán Ádám, ki több +évi jogi tanácsaimért jelentékeny +összeggel volt adósom, a maga határozott, +lehet mondani, rideg modorában tudtomra adá, hogy +tartozása fejében nőül veszi +unokahúgomat, kinek bájai lángra +gyújtották szívét. Unokahúgom +józan észszel megfontolván a dolgot s +becsületére válván gondos +nevelésemnek, kész megadással fogadá +a hetven éves dúsgazdag vőlegény +kezét. A házasság megtörtént, +teljes érvényességgel, az illetékes +plébános és két tanú +jelenlétében. Menyegzői lakoma nem volt. A +házasélet boldogsága három +hónap alatt sírba dönté feledhetetlen +Volkán Ádámunkat s gyászos +özvegyét keserű fájdalomban s +ingó és ingatlan javainak birtokában +hagyá hátra e siralom völgyében.</p> +<p>—Általános +örökös?—kérdé Atlasz úr +nagy tisztelettel.</p> +<p>—Formaszerű végrendelet +értelmében,—felelt Gőg Ferencz.</p> +<p>—Mily szerencse vidékünkre, hogy a +sarlósi uradalom ily szolid kézbe +került,—kiáltott Atlasz úr.</p> +<p>—Szeretett unokahúgom itt óhajt +letelepedni. A kastély szép és +kényelmes, s a vidék előkelő +családjai, melyek között első helyre a +nagyságodét teszem, kellemes és +csillogó kört formálnak, melynek ő lesz +ragyogó központja.</p> +<p>—A városban nem volt +ismeretségem,—szólt közbe az +özvegy,—nem volt semmi mulatságom. Régi +ismerőseim nagyon szegények hozzám és +irigykednek rám.</p> +<p>—Igyekezni fogunk, hogy nagyságod boldognak +érezze magát +körünkben,—mondá Atlasz +úr.—Ha a gazdag emberek nem támogatják +egymást, akkor ne csodálkozzanak, hogy a +szegények közéjök tolakodnak és +egyenlőknek képzelik magokat.</p> +<p>—Aranymondás, +gyöngyszem!—kiáltott Góg Ferencz +lelkesülten.</p> +<p>—Hány hold a sarlósi uradalom?</p> +<p>—Tízezer, egy tagban.</p> +<p>—Van patronátusa?</p> +<p>—Nincs.</p> +<p>—Nekem van. Azaz a fiamnak, a Sándornak. A +tiszavégi részt ráírattam. +Háromezer hold, egészen az övé. Mi +fizetjük a papot, szép templomot +építtetünk.</p> +<p>—A mi kastélyunkban is van egy udvari +kápolna. Mit gondolsz húgom, nem volna jó +udvari papot tartani?</p> +<p>—Mit csináljak én egy +pappal?—mondá vállat vonva az +özvegy.</p> +<p>—A pap mindig emeli az uraság +tekintélyét, a ki fizeti. Vőm, az Eveline +leányom férje, a gróf Szádváry +Arthur azt mondja, hogy igazi nagy úr nem is +képzelhető pap nélkül.</p> +<p>—A gróf úr is itt lakik?</p> +<p>—A gróf úr saját ősi +jószágán lakik, én váltottam +ki háromszázezer forintért.</p> +<p>—Épen ennyi a becsértéke a mi nagy +bérházunknak a főváros balparti +részében.</p> +<p>A fiatal özvegy azonban nem igen látszott mulatni +e rendkívül érdekes versengésen, mert +ásított és nyugtalanul feszengett +ülésén. Góg Ferencz, a gondos +nagybátya és szemes +jószágkormányzó észrevette +húga és úrnője +unatkozását és sietett +enyhítéséről gondoskodni, azt a nagy +kegyet kérve a házi úrtól, hogy +mutassa be őket szeretett családjának.</p> +<p>—Szeretett családom nincs +itthon,—mondá Atlasz úr.—A +leányom, a grófné, +férjénél lakik a grófnál; a +Manó fiam a minisztériumban szerepel és az +úri kaszinóban mulat az ő barátaival; +a Sándor fiam itt lakik, de bizonyosan vadászni +ment és csak ebédre jő haza; most csak a +feleségem van itthon, a ki öreg asszony és +mindig a szobájában ül. Be fogom mutatni +uraságtokat az öreg asszonynak.</p> +<p>Átmentek az épület másik +szárnyába. Atlasz úr szerette volna, ha a +sujtásos hajdú előttök megy és +az ajtókat nyitogatja, de János nem jelent meg a +csöngetésre s Atlasz úr maga nyitott +ajtót vendégei előtt. Az öreg +asszonyság el volt ragadtatva az új +ismerősöktől; a szép, fiatal, +gyémántokkal megrakott asszony kezet csókolt +neki és néninek szólította, a mi az +öreg asszonyságnak nemcsak nagyon jól esett, +hanem föl is bátorította, úgy annyira, +hogy rögtön élénk +beszélgetésbe mélyedt vele, +először gyermekeiről, azután +majorságáról s az ablakból +megmutogatta neki kedvencz tyúkjait. Atlasz úr +és Góg Ferencz ezalat bejárták a +kastélyt, az udvart, a gazdasági +épületeket, a magtárakat, a +béresházakat, s mire az ebédig jutottak, +tökéletesen és alapos +részletességgel informálva voltak +egymás vagyoni viszonyairól.</p> +<p>Az ebéd fényes volt, Atlasz úr +kijátszotta legnagyobb kártyáját +és franczia pezsgőt hozatott föl a +pinczéből. A dugó nagyot durrant, s nemcsak +az öreg asszonyság fogta be kezével a +fülét, hanem a fiatal özvegy is, s +mindnyájan örültek az édes ital +habzásának és pezsgésének. +Atlasz úr elégedett volt és büszke, +ő vitte asztalánál a szót s +vendégei valódi gazdag emberek voltak, kik +tisztelettel hallgattak reá és tekintélynek +tartották. Még az öreg aszszonyság is +mert csevegni és nevetgélni a fiatal +özvegygyel, a ki egészen az ő +színvonalán állott s mindenről tudott +vele beszélni. Sándor volt a leghallgatagabb. +Épen az ebéd elején érkezett haza s +vadászruhájában ült az asztalhoz. Atyja +nagy pompával mutatta be vendégeinek, de alig +váltott néhány szót s észre +sem vette, hogy a fiatal özvegy igen gyakran s igen +mély tekintettel pihenteti rajta nagy fekete szemeit. +Annál inkább észrevette Atlasz úr, s +nagyon jókedvű volt, és midőn +késő délután az új +szomszédok a jó ebéd fölemelő +hangulatában s a mielőbbi +viszontlátás ígérete mellett +búcsút vettek, Atlasz úr, ki őket +kocsijokhoz kisérte Sándorral, fölfelé +haladva a lépcsőn, nem győzte +eléggé magasztaló szavakkal +dicsőítni a fiatal özvegy +gazdagságát, finom modorát, jó +nevelését, ragyogó +szépségét, s csintalan kacsintással +kérdé fiától, hogy hát mit +tart róla?—Kiről?—kérdé +Sándor, fölriadva +álmodozásából.</p> +<p>—Kiről?—kiáltott Atlasz úr +megbotránkozva.—Kiről másról, +mint a szép Volkán +Ádámnéról, a ki ma +vendégünk volt és megvette a sarlósi +uradalmat? Szép asszony, nagyon szép asszony! Azt +csak nem tagadhatod, hogy gyönyörű asszony.</p> +<p>—Csinos kis bajusza van,—felelt Sándor +szórakozottan.</p> +<p>—Bajusz!—visszhangzá Atlasz úr +bosszúsan.—Hát te nem láttál +meg belőle mást, mint a bajuszát? Az nem is +bajusz, hanem finom pehely, a miből nem haj nő, +hanem tollú, mint az angyalok +szárnyában.</p> +<p>De Sándor nem méltányolta atyjának +e szokatlan költői +föllendülését, s mivel ezalatt +fölértek az emeletre, megfordult és szó +nélkül szobája felé ment.</p> +<p>Atlasz úr fejét csóválva +nézett fia után, míg a folyosó +kanyarulatánál el nem tűnt szeme elől. +Arczán szomorúság és harag +látszott. Nagyot sóhajtott s mellére +csüggesztett fővel indult a saját +szobája felé. De a mint elhaladt a zárt +ajtó előtt, mely mögött ezelőtt +Boglár Kálmán lakott +leányával, megállt és +öklét rázta feléje.</p> +<p>—Még nem +győztetek,—dörmögött +magában.—Hátra van még a +családi tanács, a Manó és a +gróf Szádváry, és meg fogja +még Sándor látni a Volkán +Ádámné fényes szemét és +gyémántjait.</p> +<hr style="WIDTH: 40%"> +<a name="VI" id="AVI"></a> +<p class="center"><br> +<img alt="" src="images/image13.jpg"></p> +<h3>VI.</h3> +<h5>(A családi tanács.)</h5> +<p><br> +Néhány nap mulva kétfelől is +jött sürgöny Atlasz úrhoz, hogy küldje +hintóját a vasuti állomáshoz, +egyfelől Manó, másfelől Eveline +grófné fognak megérkezni. Ugyanakkor +levél is jött az ügynöktől, melyet +Atlasz úr nagy figyelemmel olvasott végig és +sugárzó arczczal rejtett rengeteg vörös +bőrtárczájába. Ideje volt! Még +csak két nap van hátra a nevezetes névnapig, +akkor telik le az egy heti határidő is; hanem ez a +levél ki fogja nyitni Sándor szemét. +Szerette volna mindjárt oda adni neki; de aztán +meggondolta, hogy az ilyen szerelmes, tapasztalatlan falusi +fiú más szemmel látja a nagyvilági +dolgokat, s meglehet, még annál inkább +megerősödik elhatározásában, ha +a kellő előkészítés és +magyarázat nélkül ismeri meg a +történt dolgokat; nem fog hát addig +szólni neki, míg nem tanácskozott a +miniszteri titkárral és a grófnéval, +kik jártasabbak a nagy világ dolgaiban és +jobban tudnak bánni az emberekkel. Nem szólt a +levél tartalmáról senkinek, még az +öreg asszonyságnak sem, kinek titoktartási +képességéről alapos aggodalmai +voltak.</p> +<p>A budapesti vonat, mely Manót hozta, mintegy +négy órával előbb érkezett meg +a másiknál. Atlasz úr személyesen +ment nagyúri fia elé; jól esett +lelkének, ha az állomás személyzete +látja, mint csókol neki kezet az elegáns +fővárosi úr, s ha mindenkinek elmondhatja, +az állomásfőnöknek úgy, mint a +jegyszedő szolgának, hogy az a finom úr, ki +az első osztályból fog kiszállni, az +ő fia, a miniszter jobbkeze.</p> +<p>—Nyissák ki az ajtót! első +osztály! szalonkocsi! ott néz ki a fiam az +ablakon!—kiabált Atlasz úr a korlát +mellől, midőn a vonat dübörögve +megérkezett s nagy fújtatva megállt egy +perczre e harmadrangú pusztai állomáson.</p> +<p>Aztán mikor kinyitották a korlát +ajtaját, maga futott a töltés mellé +rakott táskákért, s kikapkodta a szolga +kezéből, mintha versenyezni akarna vele a +borravalóért. Az elegáns fiatal úr, +ki a táskák nyomában kiszállt a +kocsiból, megcsókolta kezét, megölelte, +és Atlasz úr büszkeségtől +sugárzó arczczal s könyektől +csillogó szemekkel nézett körül, nem +csodálják-e a kocsi-ablakokból a többi +utasok e megható jelenetet s nem felejti-e el +kötelességét a vonat személyzete a +pillanat benyomása alatt? De a vasúti menetrend +nincs tekintettel a nagy emberek magán dolgaira; a vonat +füttyentett és tovább robogott, s Atlasz +úr egyedül maradi a vas-sínek közt +fiával.</p> +<a name="6" id="A6"></a><br> +<p class="center"><img alt= +"—Na? Nincs itt a huszár vagy a komornyik?" src= +"images/image14.jpg"></p> +<h5><i>—Na? Nincs itt a huszár vagy a +komornyik?</i></h5> +<br> +<p>—Na?—mondá az elegáns fiatal +úr fölcsípve szemével +üvegét s fitymáló arczczal +körültekintve.—Na? Nincs itt a huszár vagy +a komornyik, hogy a hintóba vigye podgyászomat? Te +sem tudsz rendet tartani cselédeid közt, öreg! +Ott ülnek a bakon és hagyják, hogy az +uraság hurczolja a táskákat. Kedvem volna +megbotozni e csőcseléket!</p> +<p>—Úgy-e, ez már igazi +gavallér?—súgta Atlasz úr nagy +büszkén a vasúti szolga fülébe, +kivel együtt vitte a podgyászt fia után.</p> +<p>Manó félrelökte ezalatt az +ajtóból a néhány paraszt asszonyt, +kik együtt szálltak le vele a vonatról, s +áthaladva a folyosón és nem viszonozva az +állomásfőnök +köszöntését, ki kíváncsian +várt Atlasz úr híres fiára a +bejárat mellett, parancsoló mozdulattal oda intette +apja hintaját.</p> +<p>—Hallja maga, kocsis!—kiáltott nagy +hangon,—máskor, ha az uraság érkezik, +ott tartsa az orrát és vigye utána a +podgyászát. Érti?</p> +<p>—Én a lovaimat ott nem hagyom az Istennek +sem,—felelt foghegyről a kocsis.</p> +<p>—Fogja be a száját vagy megtanítom +emberségre!—rivallt rá a fiatal úr +és gyorsan beugrott a hintóba.—Most pedig +úgy hajts, hogy a lovaid hasa a földet érje! +Engem nem lehet elbolondítani, én értek a +lóhúshoz.</p> +<p>—Talán azt mért az apja, mikor a +mészárszéket +árendálta,—dörmögött a kocsis +mogorván, oldalpillantást vetve a vasúti +szolgára, ki vigyorogva állt a hintó +mellett.</p> +<p>—Így kell ezzel a néppel bánni, ha +az ember jó szolgálatot akar,—jegyzé +meg Manó, kényelmesen hátra dőlve +és az első ülésre rakva +lábait.—De te, öreg, nem tudsz parancsolni, nem +tudsz tekintélyt tartani. Huszárod van és +nem hozod ki a léhűtőt a vasuthoz, hanem +idegen emberrel viteted utánam a podgyászt, a kinek +külön borravalót kell adni. Látod, ez a +pazarlás, és nem az, mikor én grófi +barátjaimmal a kaszinóban +kártyázom.</p> +<p>—Nyersz tőlük?—kérdé +Atlasz úr, bámuló tekintetet vetve +fiára.</p> +<p>—Nyerek, vesztek, a mint jön,—felelt +Manó könnyedén.—Most újabban +vesztettem, még pedig sokat. De erről majd +később beszélünk. Hát micsoda +bolond bogár bújt annak a Sándornak a +fülébe, hogy egy semmit, egy koldus leányt +akar feleségül venni? Nem tudtad megértetni +vele, hogy neki kötelességei vannak családja +iránt?</p> +<p>—Azért hivattalak le téged, hogy te +értesd meg vele. Te sokkal szebben és okosabban +tudsz vele beszélni.</p> +<p>—Beszélek is! Nézze meg az ember! +Miért nem vesz rólam példát? A +házasság üzlet, melyben a férj ad +nevet, a nő ad pénzt. Ennél maradok, +ebből nem lépek ki. Mennél nagyobb a +kereslet, mennél kisebb a kinálat, annál +jobban emelkedik a portéka ára. Százszor +annyi leány van, a ki férjhez kivan menni, mint +férfi, a ki házasodni akar. Mi következik +ebből? Az, hogy a férj nagyon ritka és +keresett portéka, s ehhez kell mérni az +árát. Én egy millión alul +szóba sem állok. Ezt kell megértetni +Sándorral. Ő is megér egy +félmilliót.</p> +<p>—Ezt a beszédet már +szeretem!—kiáltott lelkesülten Atlasz +úr.—Ha így beszélsz Sándorral, +bizonyosan megjön az esze.</p> +<p>—Meg kell jönnie. Nekem még nincs kedvem +házasodni, ahhoz még nagyon arany fiatalság +vagyok; de Sándor falusi gazda, neki szüksége +van asszonyra. Meg kell házasodnia, de csak gazdag +nőt vehet el. Ez az én elvem.</p> +<p>—Az enyém is.</p> +<p>—Ha másért nem, +érettem.—Én tartom fenn a nagyvilágban +az Atlasz nevet, én szerzek neki fényt és +nimbust: kötelességtek gondoskodni, hogy soha ki ne +fogyjak a módokból. Mit tudna arról a +világ, hogy létezik egy Atlasz-család, ha a +lóversenyeken nem mondanák: ez az Atlasz +Manó lova, fogadjunk az Atlasz Manó lovára; +ha a színházban nem mondanák: ez a +páholy, a hol úgy lármáznak, az +Atlasz Manó páholya; ha az utczán nem +mondanák: ez az elegáns kocsi, ezek a tüzes +fekete lovak, az Atlasz Manó fogata, térjünk +ki gyorsan, mert eltapos? He? Atlasz Manó mindenütt! +De ez pénzbe kerül, sok pénzbe.</p> +<p>—Adok is annyit, a mennyi kell,—mondá +büszkén Atlasz úr.</p> +<p>—Nem eleget. A bizonyság az, hogy +adósságom van. Ha elég pénzt +adnál, nem csinálnék +adósságot. Ez csak világos.</p> +<p>—Világos,—felelt Atlasz úr +kissé elfintorítva arczát.—Megint +adósságot csináltál?</p> +<p>—Bagatell az egész,—felelt +könnyedén Manó.—Ha elég +pénzt adtál volna, nem csináltam volna +adósságot; mert magában az +adósságcsinálásban én nem +találok élvezetet. Egy-két rossz este a +kaszinóban, egy kis botlás a lóversenyen, s +mindjárt együtt van néhány ezer forint. +Összeírtam, oh! én pontos ember vagyok, nem +hasonlítok azokhoz, kik az ablakon szórják +ki pénzüket. Oda haza majd átadom neked a +lisztát. De mondom, csekélység: ha +jól emlékszem, alig tesz negyven vagy +ötvenezer forintot.</p> +<p>—Jaj nekem! bizonyosan inkább ötvenezer +lesz, mint negyven,—sóhajtott Atlasz +úr.—Harmadéve is annyit fizettem +érted. De akkor könnyebb volt; most rossz évek +járnak, a termés gyönge, az árak +alacsonyak, az amerikai concurrentia agyon nyom. És most +egyszerre fizessek ki ötvenezer forintot!</p> +<p>—Épen azért kell Sándornak gazdag +pártit tennie, hogy ne nyomjon agyon az amerikai +concurrentia.</p> +<p>—Ördög vigye az amerikai +concurrentiát!—dörmögött +boszúsan Atlasz úr.—Ha te magadat egy +millióra tartod, talán jobb volna neked is +megházasodni?</p> +<p>—Ezt az eszközt a végső +kétségbeesés pillanatára tartom fenn. +Egyelőre gondoljunk arra, hogy Sándort +kimentsük romantikus hálójából +és józanabb gondolkozásra +tanítsuk.</p> +<p>A hintó behajtatott a kastély udvarára. +Manó kiugrott s miután nagy lármát +csapott, hogy a cselédek nem futottak elő +fogadására s halálosan megsértette az +udvaron ácsorgó Cserepes Andrást, kit minden +teketória nélkül félrelökött +útjából, fölsietett a +lépcsőn anyjához, ki az ablakból +leste érkezését.</p> +<p>Mialatt az öreg asszonyság kedvére +gyönyörködött szép és +előkelő fiában s rögtön +felpróbálta és magán tartotta az +ajándékokat, melyeket a +fővárosból hozott számára, a +csipkés fejkötőt és a nagy +vörös selyemkendőt, azalatt Atlasz úr +bejárta az egész házat, Sándort +keresve, kit itthon hagyott, mikor a vasúthoz indult. +János, az inas, egy ideig nagy phlegmával +nézte, mint jár gazdája föl és +le a lépcsőkön, ki és be a +szobákból; végre, mikor már az +istállóból is visszatért, rá +kiáltott a tornácz ablakából:</p> +<p>—Ha az ifjú urat keresi, azt izenteti, hogy nincs +itthon.</p> +<p>—Hol van hát?—kiáltott vissza Atlasz +úr.—Nem mondtam neki, hogy megjön a +bátyja, a Manó? Talán vadászni +ment?</p> +<p>—Nem ment vadászni,—felelt +János.—A plébános úr jött +érte kocsiján és elvitte.</p> +<p>—Hová?—kérdé ijedten Atlasz +úr.</p> +<p>—Nem mondták, én meg nem +kérdeztem,—viszonzá János, +hosszút köpve az ablakból, melyet aztán +nagy lelki nyugalommal becsukott.</p> +<p>Atlasz úr megijedt. Ez a hirtelen elutazás, a +plébános társaságában, rosszat +jelenthet. Meg kell tudnia, hova mentek. Sietett gyalog a faluba +s meg sem állt, míg a +plébániára nem ért. Ott aztán +megtudta, hogy a plébános a +székvárosba utazott, a püspökhöz, s +csak búcsú napján fog haza jönni. Ez +kissé megnyugtatta Atlasz urat. Bizonyosan a +püspöksüveges kanonokért ment, ki a +templomot föl fogja szentelni, és Sándort, +mint patrónust, azért vitte magával, hogy +bemutassa a püspöknek. Kár volt úgy +megijednie. Sándor megígérte, hogy egy +hétig semmit sem fog tenni szerelme dolgában, s az +ő szavában meg lehet bízni.</p> +<p>De mialatt a faluban járt és visszatért, +eltelt az idő, s alig érkezett udvarára, +újra befogatott a hintóba s visszahajtott a +vasúti állomáshoz.</p> +<p>—Most a vőmet, a Szádváry +grófot, és leányomat, a +grófnét várom,—mondá az +állomásfőnöknek.—He? Ennyi nagy +úr is ritkán száll le ezen az +állomáson.</p> +<p>A megérkező vonatról azonban csak Eveline +grófné szállt le, minden kiséret +nélkül. Szemei vörösek voltak és +igen szomorúnak látszott.</p> +<p>—Baj van?—kiáltott ijedten Atlasz +úr.—Hol van a gróf? Hol vannak a grófi +gyerekek, az én unokáim?</p> +<p>—Egyedül jöttem, nincs semmi baj,—felelt +gyorsan Eveline.—Siessünk, üljünk a +hintóba, ne bámuljanak rám az emberek.</p> +<p>—Bámulnak, mert nem mindennap látnak +grófnét,—mondá büszkén +Atlasz úr, karon fogva s a hintóhoz vezetve +leányát.</p> +<p>De alig indultak meg a lovak, a mindenkitől +megbámult grófné oda borult apja +vállára és hangos zokogásra +fakadt.</p> +<p>—Seregeknek ura!—kiáltott +rémülten Atlasz úr.—Mi +történt? Meghalt valaki?</p> +<p>—Mindnyájan +egészségesek,—zokogott +Eveline,—más a bajunk, a mi nagy bajunk. Oh +édes atyám, csak te segíthetsz rajtunk.</p> +<p>—Ha én segíthetek, akkor te ne +sírj, mert bizonyosan segítni fogok. Mondd +hát gyorsan, mi a bajotok?</p> +<p>—Tönkre jutottunk,—súgá +Eveline, sírástól akadozó hangon +atyja fülébe.</p> +<p>Szerencse, hogy a hintó ajtaja be volt csukva, mert +Atlasz úr bizonyosan kiugrott volna belőle.</p> +<p>—Tönkre jutottatok!—kiáltá +kimeredő szemekkel.—Seregeknek ura! Tönkre +jutottatok! Megbolondultam én, vagy visszafelé +értem a szavakat? Mit jelent az, hogy tönkre +jutottatok?</p> +<p>—Azt jelenti, hogy birtokunk terhelve van +adósságokkal s ha ki nem egyezünk +hitelezőinkkel, csődöt kérnek +ellenünk.</p> +<p>—Tudom, hogy ezt nevezik tönkre +jutásnak,—mondá Atlasz úr +keserűen szakértő tekintettel.—De azt +kérdem, ti hogyan jutottatok tönkre? Hiszen eddig +mindig dicsekedtél, milyen jó gazda a gróf, +a férjed.</p> +<p>—Épen ez volt a baj, hogy nagyon jó gazda +akart lenni és nem értett hozzá. +Gyárakat állított és belebukott, +mindenféle vállalatba fogott és belebukott, +mindennel speculált és mindenbe belebukott.</p> +<p>—Speculált!—kiáltott Atlasz +úr elkeseredve.—Minek speculált? Nem volt +ő zsidó, hogy speculáljon. A grófnak +az a hivatása, hogy urasan elköltse a +jószága jövedelmét. Miért nem +maradt a hivatásánál? Minek avatkozott abba, +a mire nem született? Bah!</p> +<p>—Nagyon megszállta a nagyravágyás. +Nem elégedett meg a birtokkal, melyet te +kiváltottál számára, s az a +rögeszméje támadt, hogy mind azt a +jószágot visszaszerzi, a mi hajdan a +Szádváryaké volt.</p> +<p>—És most elveszti azt is, a mit én +visszaszereztem neki.</p> +<p>—Ha tönkre kell jutnia, azt mondta, főbe +lövi magát,—kiáltott Eveline újra +kitörő zokogással.</p> +<p>—Szörnyűség!—kiáltott +Atlasz úr, olyant szökve helyén, hogy +erősen a hintó födelébe vágta +fejét.—Főbe lövi magát! Kitelik +tőle, azért gróf. Ha a zsidó +tönkre jut, kezdi újra a batyúval, de a +gróf főbe lövi magát. Miért nem +utánozza ebben is a zsidót, ha már a +speculatióban utánozta? Nagyszerű! No de ne +sírj olyan görcsösen, emeld föl a fejedet +és töröld meg a szép szemedet. Tudod, +hogy a te tátid nem hagy el téged. Mennyi az +adósságtok?</p> +<p>—A betáblázott követelés csak +nyolczvanezer forint.</p> +<p>—Csak? Jaj nekem! Neked ez csak?</p> +<p>—Hiszen a jószág +háromszázezret ér.</p> +<p>—Azért mégis rámehet a +nyolczvanezer forintnyi adósságra, ha rossz +időben támadnak rá a +hitelezők,—jegyzé meg Atlasz úr +szakértő fensőbbséggel.—Ezt +én jobban tudom.</p> +<p>—Hanem...</p> +<p>—Micsoda hanem? Van még egy hanem is?</p> +<p>—A betáblázott követeléseken +kívül van még férjemnek +váltóadóssága is.</p> +<p>—Irgalmas Isten! hogy jutott hozzá?</p> +<p>—Értékesítni akarta erdőnket +és parketgyárat állított. Az +erdőt kivágatta, de a parket nem ért semmit +s a megrendelők nem fogadták el. A pert +elvesztettük, az erdő elpusztult, pénz nem +volt. Férjemet más kötelezettségek is +szorították; szerződéseket +kötött nagy repczeszállításokra, +melyeknek nem tudott megfelelni. Mindenfelől +szorongatták a pénzért, s ezt csak +uzsorásoktól kaphatott. Egyik váltó +szülte a másikat és aztán ... de mit +mondjam tovább? Hiszen tudod, hogyan szokott ez +történni.</p> +<p>—Tudom,—sóhajtott Atlasz +úr,—ámbár én soha sem voltam +uzsorás. Mennyi hát az egész +adósság?</p> +<p>—Kétszázezer forint, +körülbelül.</p> +<p>—Körülbelül! Nagyszerű! Mikor azt +mondják, körülbelül, akkor bizonyosan van +azon fölül. És én most fizessek! Honnan a +pokolból fizessek?</p> +<p>—Ha te is elhagysz minket, édes +atyám,—mondá Eveline újra +görcsösödő zokogással,—akkor +elvesztünk. Férjem megöli magát. Ismerem, +nem tudná elviselni családjának +másodszori bukását, és én +két gyermekemmel koldusbotot vehetek kezembe.</p> +<p>—Micsoda! Koldusbot az én leányom +kezében, a kis Elemér gróffal és a +kis Alice grófnővel, az én +unokáimmal! Még csak az kellene! Ne sírj +már na, mondtam, hogy a táti nem hagy el +téged. Csakhogy az nem megy olyan könnyen. Nekem +sincs annyi pénz mindig a zsebemben, és még +többet is kell fizetnem. A Manó is csinált +ötvenezer forint adósságot.</p> +<p>—Megint! Hogy mer az a fiú +adósságot csinálni?—kiáltott +Eveline méltatlankodva.</p> +<p>—Ő játszotta Pesten a grófot +és csinált adósságot. Mikor a +grófok akarnak zsidók lenni, akkor a zsidók +lesznek grófok, és mind a ketten csinálnak +adósságot, és én fizetem ki. +Úgy látszik, ez a világ rendje. Ezt +hívják átmeneti korszaknak. Majd ha jobban +összeszoktak és mindegyik tanult a +másiktól valamit, akkor ez is jobban fog +sikerülni; de addig nincs más mentség, mint +megfizetni a tanuló pénzt. Légy most +nyugodt, édes leányom. Majd ha itt +elvégeztük a dolgunkat, magam megyek veled +Mátraaljára és beszélni fogok a +hitelezőkkel. Ne félj, rendbe hozom a dolgokat, nem +lesz semmi baj. Töröld meg a szemedet, nehogy az +anyád, az öreg asszony, meglássa, hogy +sírtál. Neki semmit sem szabad tudni. A +Manónak se szólj semmit a férjed +adósságairól; mert ha megtudja, hogy +értetek kétszázezer forintot fizetek, +kitelik tőle, hogy hamarjában még +csinál a magáéhoz százötvenezer +forint adósságot. No, hála Istennek, +megérkeztünk. Szállj le a +hintóból és menj föl édes +anyádhoz, a ki ott sír és integet az +ablakban.—Uram ne hagyj el!—új +fejkötő van a fején,—én addig +dolgom után nézek és estére majd +tanácskozunk a legfőbb bajról, Sándor +szerencsétlen szerelméről.</p> +<p>Késő estig aztán nem törődtek +semmi kellemetlen dologgal, hanem élvezték a +viszontlátás örömét. A nap az +öreg asszonyságé volt; fia és +leánya körülötte ültek s +beszéltek neki mesés dolgokat a maguk fényes +életéről és feleltek kifogyhatatlan +kérdéseire. Az öreg asszonyság boldog +volt; csak azon búslakodott néha, hogy +Sándor nincs jelen s nem láthatja egyszerre mind a +három gyermekét. Vacsorára is itt +terítettek föl az öregek +szobájában s nem engedték, hogy a +sújtásos inas szolgáljon föl az +asztalnál. Elvégezték azt ők maguk, +mint hajdan, mikor a gyerekek még kicsinyek voltak +és nem csináltak adósságot. Nem is +volt most sem az adósságról semmi +szó, talán el is feledkeztek róla, +kivéve Atlasz urat, ki egy-egy perczre mélyen +elmerült s ujjain számítni látszott +valamit, mialatt Eveline gyermekeinek +haladásáról és +viseletéről beszélt anyjának +és Manó oly mulatságos anekdotákat +mesélt, hogy az öreg asszonyság könnye +kicsordult a nevetéstől. Nagyon szerették +egymást, annyi bizonyos; s akármilyen hibáik +és ferdeségeik voltak az életben és a +világgal való érintkezésben, a +családi összetartás erős +érzését semmi sem ölhette ki +belőlük.</p> +<p>Mikor az öreg asszonyság boldogan lefeküdt, +Atlasz úr a maga szobájába intette +gyermekeit s gondosan bezárta maga után az +ajtót.</p> +<p>—Hagyjuk az öreg asszonyt +aludni,—mondá halkan,—ő úgy sem +tudna praktikus véleményt mondani, s reá +nézve jobb, ha csak örömeinkben osztozik, nem +pedig bajainkban. De nekünk tennünk kell valamit, hogy +megmentsük Sándort.</p> +<p>Mind a két testvér a legerősebb szavakkal +rosszalta Sándor méltatlan +szenvedélyét. Abban mindnyájan +egyetértettek, hogy Sándornak csak dúsgazdag +nőt szabad elvennie, most még inkább, mint +valaha. De hogyan lehetne észre térítni, ha +a szerelem annyira megzavarta? Ez a kérdések +kérdése.</p> +<p>Atlasz úr kinyitotta nagy +bőrtárczáját és kivett +belőle egy összehajtott levelet.</p> +<p>—Írtam az +ügynökömnek,—mondá Manónak +nyújtva a levelet,—hogy tudjon ki egyetmást +erről a Boglár Kálmánról +és leányáról. Az ügynök +felelete itt van. Olvasd fel fiam, s aztán majd +meglátjuk, ki lehet-e ezzel nyitni Sándor +szemét?</p> +<p>Manó olvasni kezdte a levelet.</p> +<p>«Nagyságos úr!...»</p> +<p>—Ez én vagyok, hozzám czímezte a +levelet,—szólt közbe Atlasz úr +elégedetten.</p> +<p>«Van szerencsém +értesíteni,—folytatá Manó az +olvasást,—hogy megbízásában, +bármennyire kívül esik rendes üzleti +körünkön, tehetségemhez képest +eljártam. Boglár Kálmán bizonyos +főúri körökben meglehetősen ismert +alak...»</p> +<p>—Akkor talán ti is ismeritek,—szólt +közbe ismét Atlasz úr,—ti is +főúri kör vagytok.</p> +<p>—Férjem annyira el van foglalva +gazdaságával, hogy nem érintkezik +senkivel,—mondá Eveline.</p> +<p>—A kaszinó a legeslegfőúriabb +kör, de ott semmit sem tudunk Boglár +Kálmánról,—tevé hozzá +Manó, s aztán folytatá az +olvasást.</p> +<p>«Majd egyik, majd másik mágnás +kastélyának vendége, hol +különféle módokon teszi hasznossá +magát. Lovakat trainiroz, vadászkutyákat +dressiroz, hajtóvadászatokat rendez stb. +Képeket is fest, de csak templomok számára, +mert a főpapságnak különös kegyeltje +és a sok szent kép festése által +szigorú egyházi nézeteket öltött +magára; azért a mágnások +közül is csak a legkonzervativebb és +legvallásosabb családok kastélyaiban szokott +élősködni. Azt beszélik, hogy +törvénytelen fia a több évvel +ezelőtt elhunyt öreg Dengeleghy grófnak, a ki +híres volt rendíthetetlen egyházi +érzelméről és szigorú +vallásosságáról. Az öreg +gróf természetesen soha sem vallotta +magáénak a gyermeket, ki élő +czáfolata lett volna feddhetetlen +hírnevének, hanem titokban gondoskodott +neveléséről egy hű gazdatisztje, +Boglár Kelemen által, ki a gyermeket, +földesura iránt való tekintetből, +magáénak fogadta, saját nevét adta +neki és a saját fiával, Mihálylyal +neveltette, mely utóbbi később a papi rendbe +lépett, s jelenleg, mint tudom, lelkész a +nagyságod uradalmában.»</p> +<p>—Úgy van,—szólt közbe Atlasz +úr,—én vagyok, azaz Sándor a +patrónusa, de én fizetem. Most már nem +csodálom, hogy annyira pártolta ezt a Boglár +Kálmánt. Olvasd tovább a levelet, fiam, most +jön a java.</p> +<p>«A beavatott körökben nyilt titok +Boglár Kálmán származása, s a +rokon érzelmű mágnások és +főpapok épen ezért az öreg Dengeleghy +halála után sem ejtették el s +mindenféle módon gondoskodtak +exis-tentiájáról. De nyugtalan +vérű ember lévén s +kiváló hajlammal birván az +uraskodásra, semmi hivatalban sem tudott megmaradni s +végre is arra az életmódra jutott, melyet +fölebb részleteztem. Meg is nősült, +elvette egy másik főúrnak szintén +törvénytelen leányát, ki azonban +csakhamar meghalt, miután életet adott egy +leánynak. Ezt a leányát Boglár +Kálmán serdülő kora óta +mindenhová magával hordozza kalandos +életpályáján. Nem lehet tagadni, hogy +mind apai, mind anyai ágon, ha nem is egyenes úton, +de mégis mágnás-vér folyik e +leány ereiben, s a mint mondják, ez meg is +látszik külsején, viseletén, +gondolkozásmódján és +szokásain. Kétes vagy gyanús dolgot azonban +nem hallottam róla, kivéve egyetlen egy +esetet.»</p> +<p>—Halljuk az egyetlen egy esetet!—kiáltott +Atlasz úr izgatottan.</p> +<p>«Két évvel +ezelőtt,—folytatá Manó az +olvasást,—jegyben járt egy valóban +előkelő fiatal úrral, de az eljegyzés +hirtelen fölbomlott, Boglár Kálmán +párbajt vívott leánya volt jegyesével +s aztán hosszú időre eltűnt a +fővárosból leányával. Mi volt +oka az eljegyzés fölbontásának, senki +sem tudta bizonyosan; a fiatal úr barátjai azt +beszélték, hogy a vőlegény oly +engedékenynek találta menyasszonyát, hogy +nem merte nejévé tenni; de ez csak titokban +suttogott pletyka maradt, s én nem jöhettem +nyomára, mi benne az igaz, valamint azt sem tudhattam meg, +mi volt a visszalépett vőlegény neve. Ennyi +mindaz, mit az idő rövidsége miatt +kikutathattam Boglár Kálmánról +és leányáról s azon reményben, +hogy megbízásának +kívánsága szerint megfeleltem, maradok +alázatos szolgája Nyilas Mór.»</p> +<p>—Na?—kiáltott Atlasz úr, +várakozással teljesen, miután fia +összehajtotta és visszaadta a levelet.</p> +<p>—Ez a nő soha sem léphet a mi +családunkba!—mondá Eveline +határozottan.—A Szádváry +ősök mind megfordulnának +sírjaikban.</p> +<p>—Szó sincs róla,—tevé +hozzá Manó.—Könnyű +vérű leány, bízzátok +reám. Ha Sándor még erre a levélre is +megmarad vakságában, egy-két szóval +úgy elcsavarom a leány fejét, hogy maga +fogja kikosarazni.</p> +<p>—Hogy is ne!—kiáltott ijedten Atlasz +úr.—Azt nem engedem! Hogy aztán a +leány a te nyakadba varrja magát, vagy az apja +hívjon ki téged párbajra!</p> +<p>—Egy párbaj nekem meg se +kottyan,—mondá Manó henczegve.—De nem +bánom, nem fogom elcsavarni a leány fejét, +az nem volna lovagias. Legjobb lesz, ha ezt a levelet megmutatod +Sándornak, ez is elég lesz neki. Jó +éjtszakát!</p> +<hr style="WIDTH: 40%"> +<a name="VII" id="AVII"></a> +<p class="center"><br> +<img alt="" src="images/image15.jpg"></p> +<h3>VII.</h3> +<h5>(A plébános +felköszöntője.)</h5> +<p><br> +Atlasz úr gondosan tárczájába +zárta és belső zsebébe rejtette a +fontos levelet, hogy rögtön átadhassa +Sándornak, mihelyt találkozik vele. De nem +találkozott. Sándor másnap sem jött +haza, csak délután érkezett tőle +sürgöny, mely így szólt: «Minden +jól megy. Holnap hajnalban indulunk Bogdán +apát-kanonokkal s nyolcz órára ott +leszünk. Az apát-kanonok hozzánk száll. +Minden jól megy.»</p> +<p>—Miért írta kétszer is, hogy minden +jól megy?—mondá Atlasz úr Manó +fiának.—Ezért többet kell fizetnie hat +krajczárral, és mégis oda írta, a +miből látszik, hogy nagyon örül neki. +Minek örül? Talán a püspök +meghívta ebédre vagy a kanonok lett vele per tu? A +kanonok urat a vörös selyem bútoros +szobába szállásoljuk. Minden jól +megy, hm!</p> +<p>—De az nem jól megy, hogy Sándor +úrfi csak a búcsú napján jő +haza, mikor házunk tele lesz +vendéggel,—szólt Manó +bosszúsan.—Nem is beszélhetünk vele +komolyan s még valami bolondot követ el, +mielőtt fölnyitjuk a szemét.</p> +<p>—Addig semmi bolondot sem követ el, míg a +kanonok úr itt van, mert mindig vele lesz +elfoglalva,—felelt megnyugtatólag Atlasz +úr.—Ne félj, Sándor tudja a +patrónus kötelességeit, s a míg +egyházi méltóságában lesz, nem +megy félre a szomszéd szobába +megházasodni. A keresztyéneknél nem megy a +házasság csak úgy futtában; tudhatod, +hiszen te is keresztyén vagy. Mihelyt aztán +vége lesz a sok ünnepnek, mindjárt +beszélek Sándorral okosan és fejéhez +verem ezt a levelet.</p> +<p>—Mindegy, én mégis jobban +szeretném, ha még ma, az ünnep előtt +beszélnél vele.</p> +<p>—Hogy beszéljek vele, mikor nincs itt?</p> +<p>De ha Sándor nem jött meg, jöttek helyette +mások, kiket Atlasz úr nagy +gyönyörűséggel s kitörő +örömmel fogadott. A szép +gömbölyű, fekete szemű özvegy, +Volkán Ádámné és Góg +Ferencz, a mindenes nagybácsi.</p> +<p>Csak úgy czeremónia nélkül, egy kis +szomszédi látogatásra rándultak +át, mint Góg Ferencz mondá, hogy +kibeszélgessék magokat, mert a holnapi nagy +ünnepen, melyre ők is meg voltak híva, annyian +lesznek, hogy nem lesz alkalmok a bizalmas eszmecserére. +Atlasz úr mindig örül kedves vendégeinek, +s annál inkább örül most, hogy +bemutathatja Manó fiát és +leányát, a grófnét. Be is mutatta +nagy pompával, miután hirtelenében +néhány szót súgott Manó +fülébe az özvegy millióiról. Az +ismerkedés tehát igen könnyen ment és +néhány percz alatt a legkellemesebbé lett +mindkét részről, mint a gazdag emberek +közt szokás. Manó elemében volt; csak +úgy szikrázott az elmésségtől +és henczegéstől s meg volt +győződve, hogy egészen elbájolta a +bajuszos menyecskét. Atlasz úr is meg volt +róla győződve, s az a gondolat +ötlött agyába, hogy Manó nőül +vehetné a milliomos özvegyet s újra sokkal +ragyogóbban kifényesíthetné az +Atlasz-család homályosodni kezdő +napját.</p> +<p>De a fiatal özvegyen, bármennyit kaczagott a +fővárosi dandy elmés tréfáin, +bizonyos nyugtalanság és +szórakozottság volt észrevehető, s +néha-néha jelentős pillantást vetett +nagybátyjára, a kinek arczán meg az +látszott, hogy szeretne valamit mondani, de nem tud bele +kapni. A bajuszos menyecske végre erősen +ránézett nagybátyjára és +haragosan toppantott lábával. Góg Ferencz +ijedten fölugrott székéről s minden +bevezetés nélkül fölkérte Atlasz +urat, hogy néhány igen fontos és bizalmas +szóra vezesse szobájába.</p> +<p>Mintegy félóráig voltak távol, s +mikor visszatértek, mindkettejük arcza igen +hosszúra volt nyúlva. Góg Ferencz +mindenfelé nézett, csak unokahúga +arczába nem, a ki pedig nagy +kíváncsisággal szegezte rá +villogó szemét. Atlasz úr zavart volt +és haragosan rárivalt az öreg +asszonyságra, a ki ártatlan +kíváncsisággal kérdé, hogy +miről beszélgettek. A társalgás +ellankadt. Manó élcze kiapadt, mikor látta, +hogy a milliomos menyecske alig figyel rá s nyugtalanul +fészkelődik a pamlagon. Végre +fölugrott, gyorsan, röviden búcsút vett a +háziaktól s intett nagybátyjának, +hogy szólítsa elő a kocsit.</p> +<p>Atlasz úr és Manó nagy +illendőséggel egész a lépcső +aljáig kisérték vendégeiket s ezek +semmit sem beszélhettek egymással. Csak annyi +látszott, hogy Góg Ferencz nagyon +fölhúzta vállait és igen +bűnbánó arczot vágott, a bajuszos +menyecske meg néha-néha nagyot rántott +karján és egyáltalában ideges +hangulatot tanúsított. De mihelyt a kocsiban +ültek s annyira haladtak, hogy a hátramaradottak nem +hallhatták, rákiáltott +nagybátyjára:</p> +<p>—Na hát, miért nem szól? +Talán kivágta a nyelvét az a vén +zsidó?</p> +<p>—Kedves húgocskám,—kezdé +ünnepélyes, de kissé reszkető hangon +Góg Ferencz.</p> +<p>—Ne húgocskámozzon most +engem,—vágott közbe ingerülten +Lilla,—hanem feleljen röviden és +kitérés nélkül: kosarat kaptam?</p> +<p>—Nem egészen,—felelt Góg Ferencz +félénken.</p> +<p>—De maga egészen bolond,—mondá +haragosan az özvegy.—Mit ért az alatt, hogy nem +egészen adtak kosarat?</p> +<p>—Az öreg Atlaszt nagyon boldoggá tette +ajánlatom, majdnem hanyatt esett örömében +és azt mondta, hogy te vagy a világ legszebb +és legkedvesebb nőszemélye.</p> +<p>—Mit törődöm én az öreg +Atlasz boldogságával?—mondá Lilla +vállat vonva, de jóval szelídebb hangon, a +hízelgő bókok hatása alatt.—De +a fia, a fia! Mit mondott a fiáról?</p> +<p>—Azt mondta, hogy a fia most még egy hozzá +méltatlan szerelem békóiban +hever,—felelt Góg Ferencz,—s ezt a szerelmet +előbb ki kell verni a fejéből, a mi, +reményli, sikerülni is fog.</p> +<p>—Kibe szerelmes?—kérdé az +özvegy újra föllobbanó haraggal.</p> +<p>—A nevét nem kérdeztem,—felelt +Góg Ferencz félénken,—de annyit tudok, +hogy méltatlan hozzá.</p> +<p>—Maga ügyetlen vén +mamlasz,—mondá a bajuszos menyecske, +összetörve drága napernyőjét.</p> +<p>Ugyane tárgytól beszélt Atlasz úr +is Manó fiával, midőn a kocsi +távozása után fölfelé haladt +vele a lépcsőn.</p> +<p>—Milyen szerencse és +szerencsétlenség egyszerre!—sóhajtott +Atlasz úr.—Képzeld, ez a dúsgazdag, +szép, kedves asszonyság szerelmes Sándorba +és szívesen feleségül menne +hozzá.</p> +<p>—Sándorhoz?—kérdé +Manó, egyaránt elnyújtva hangját +és ábrázatát.—Jól +hallottad? Csakugyan Sándorról volt szó?</p> +<p>—Csakugyan Sándorról volt +szó?—ismétlé Atlasz úr +elkeseredve.—Talán süket vagyok, hogy nem +hallom, kiről van szó? Bár hallottam volna +Sándor helyett Manót, jobban szerettem volna.</p> +<p>—Kell is nekem!—mondá Manó +arisztokratikus gőggel. Ha akarnám, semmi sem volna +könnyebb, mint ezt a közönséges asszonyt +meghódítani. De nem kell, átengedem +Sándornak.</p> +<p>—Átengeded, átengeded! Én is +átengedném, csak Sándor +átvenné.</p> +<p>—Neki meg kell nősülnie, mert falusi gazda; +és gazdagon kell nősülnie, mert +máskép nem segíthet családján. +És ha én lemondok javára a gazdag +özvegyről, nem tudom, mi akadályozná +abban, hogy feleségül vegye?</p> +<p>—Hát Boglár Klára, kő +nőjjön a gyomrában!—kiáltott +Atlasz úr, elkeseredésében egészen +megfeledkezve úri modoráról.</p> +<p>—Hát a levél a zsebedben? Boglár +Klára elenyészett, megsemmisült. Bízd +csak rám a dolgot; ha én beszélek +Sándor fejével, vége lesz akkor +Boglár Klárának.</p> +<p>Az asszonyoknak semmit sem szóltak a titkos +beszélgetésről s a +Volkán-látogatás valódi +czéljáról. Atlasz úr nem akarta +fölháborítni kedélyöket s elvonni +figyelmöket a fontos házi teendőkről, +melyek most egészen igénybe vették +őket. Kivált Eveline grófnét, ki a +holnapi ünnepélyes alkalomra átvette a +háziasszonyi tisztet, s minden tehetségét +és figyelmét arra kellett fordítnia, hogy a +vendégség méltó legyen az +Atlasz-család nevéhez. Atlasz úr +különösen büszke volt arra, hogy holnap, +midőn egy apátkanonok lesz a kastély +szálló vendége s a vidék öszszes +úri családjai asztalánál fognak +ebédelni, egy valóságos grófné +vigye a háziasszonyi tisztet, melynek az öreg +asszonyság úgy sem tudott volna kellő +méltósággal megfelelni.</p> +<p>Eveline grófné tehát egy időre +félre tette mindenféle grófi bajait s +egészen az Atlasz-család +dicsőségének szentelte magát. +Egész nap folyt a kastélyban a +sikálás, törölgetés, +mosogatás, bútorok ki- és behordása, +szőnyegek kopogtatása, a legyilkolt malaczok +és apró marhák szívszaggató +jajveszéklése. Az öreg asszonyság az +ablakból nézte és titokban megkönnyezte +kedvencz majorságának veszedelmét; Atlasz +úr a pinczében töltötte idejét +Cserepes Andrással, ki mindenhez értett s +különösen a borok lehúzásában +volt szaktekintély. Számtalan palaczkot +töltött meg vörös és fehér +borokkal a hegyes bajuszú János +segédkezése mellett, s hogy hogy nem, a munka +végén keményen be voltak rúgva mind a +ketten s össze-vissza ölelgették és +nedves bajuszszal megcsókolgatták Atlasz urat, +elérzékenyült szavakkal áldva a +zsidó istenét a nagyságos úrnak. +Szerencsére Manó nem volt tanuja e demokratikus +tüntetésnek; mert Volkánék +látogatása után vadászni ment a +mezőre, hogy vadpecsenyével járuljon a +lakoma gazdagításához s csak +késő este tért haza üres +táskával és sántító +lábbal, a mi azonban nem volt nagy baj, mert Cserepes +András, ki ezúttal földesúri +engedélylyel gyakorolta az orvvadászat +mesterségét, már előbb ellátta +volt a konyhát két kövér őzzel s +megszámlálhatatlan nyulakkal és +mindenféle vad madarakkal.</p> +<p>Fölvirradt végre Sándor napja s ünnepi +díszben pompázott a kastély és az +egész falu. A micsoda lombosodni kezdő +faágat találtak az erdőben, azt mind +letördesték, hogy +fölékesítsék velök a templomot +és környékét. Az utczákat hajnal +pirkadtától kezdve három czigánybanda +járta be, mindegyik más-más +nótát húzva és nem +törődve sem egymással, sem a harmónia +törvényeivel. Messze vidékről +vásárosok jöttek s a falu +főutczáján felütötték +sátoraikat, csizmát, szűrt, kalapot, +mézeskalácsot és gyerekjátékot +kínálva a falu népének, mely +szokás szerint a búcsú napján +elégítette ki egész esztendőre +ruházati és fényűzési +igényeit. A gyerekek már korán reggel +szaladgálni kezdtek a sátorok közt s +fütyülős falovak, trombiták és +dobok harsogásától visszhangzott az utcza; +sőt a nagy leányok sem várták be az +isteni tiszteletet s még ki sem nyílt a templom +ajtaja, mire már valamennyien ellátták +magokat pántlikával, selyemkendővel +és pirosítóval, melyet még a mai +ünnepen föl akartak használni +személyök +ékesítésére.</p> +<p>Épen nyolczat ütött az óra, mikor a +plébános kocsija behajtott az udvarra, és +Sándor egy méltóságos +tartású egyházi urat segített le +belőle. Vörös zsinóros bekecsbe volt +burkolva és fején finom szőrű kucsma +volt vörös selyem béléssel. Bár +csípős szellő fújdogált, +bekecse nem volt egészen begombolva; itt-ott nyitva +állt, hogy szabad bepillantást engedjen +derekán a haragos-vörös selyem övre +és mellén a vastag arany lánczra. Atlasz +úr, ki a lépcső alján fekete +ünneplő ruhájába öltözve +várakozott, a kocsihoz sietett, hogy +segítségére legyen az egyházi +méltóságnak a leszállásban, +és Sándor bemutatta őket +egymásnak.</p> +<p>—Édes atyám, Bogdán +apát-kanonok úr ő nagysága.</p> +<p>—Édes atyja? Szép, nagyon +szép,—mondá az apát-kanonok +leereszkedő nyájassággal és Atlasz +úr felé nyújtotta kezét, melynek +egyik ujján óriási zöldköves +gyűrű villogott. Atlasz úr tisztelettel, de +hatalmasan megrázta a feléje nyújtott kezet +s hirtelenében megbecsülte a zöldköves +gyűrű értékét. +Körülbelül ezer forintot érhetett. +Mégis nagy urak a papok!</p> +<p>Az apát-kanonok úr inkább +méltóságos, mint kellemes benyomást +tett a szemlélőre. Gömbölyű kis +ember volt, roppant nagy fejjel. Hosszú arczát +itt-ott vörös szeplők borították, +de ajkán folytonosan szelíd mosoly lebegett, mely +közszemlére állítá nagy +sárga fogait. Ez a nyájas mosoly egészen +föllelkesítette Atlasz urat s hangosan kiabált +János után, hogy jöjjön gyorsan, vigye +föl a nagyságos kanonok úr holmiját a +vörös selyem bútoros szobába.</p> +<p>—A vörös selyem bútoros szobába +fogjuk szállásolni +nagyságodat,—ismétlé a kanonokhoz +fordulva.—Legszebb szoba a kastélyban s csak a +legfőbb vendégeknek nyitjuk ki. Már egy +prépost is lakott benne, mikor a leányomat +megeskette a vőmmel, a Szádváry +gróffal. Hol van már az a János?</p> +<p>János most az egyszer nem várakoztatott +magára sokáig s nagy buzgalommal kezdte lekapkodni +a bakról az utazó táskákat. Egy +csomagot a kanonok úr azonban maga vett ki a +kocsiládából s fölkérte Atlasz +urat, hogy megbízható emberrel rögtön +küldje a szekrestyébe, mert ott fogja magára +ölteni.</p> +<p>—Bizonyosan a főpapi costume,—mondá +Atlasz úr, tisztelettel tapogatva a csomagot.</p> +<p>—Nem costume,—mondá az apát-kanonok +elnéző mosolylyal, de egy kissé +megbotránkozva,—hanem a püspöki +jelvények, süveg, pásztorbot, keztyűk, +saruk, melyeket rangomnál fogva jogom van viselni.</p> +<p>—Száz esztendeig viselje!—kiáltott +Atlasz úr lelkesülten.—János, +rögtön szaladjon ezzel a csomaggal a +szekrestyébe és mondja meg, hogy jól +vigyázzanak rá! Méltóztassék +fölsétálni nagyságos úr a +vörös selyem bútoros szobába.</p> +<p>Ezalatt Eveline grófné is előkerült +és segítségére jött +atyjának, ki nagy buzgalmában azt sem tudta, melyik +oldalára kerüljön a nagy egyházi +méltóságnak s csaknem ölben vitte +föl a lépcsőn. Sándornak semmi +hasznát sem vehették; némán és +zavartan állt atyja mögött s úgy +látszott, mintha kerülné a tekintetét, +a mit ugyan Atlasz úr nem vett észre, mert +egészen el volt foglalva főpapi +vendégével.</p> +<p>Miután a sokszor emlegetett vörös selyem +bútoros szobába vezették a kanonokot s +Atlasz úr hiába várt egy elismerő +bókot a bútorok színéről +és finomságáról; +megkérdé a vendéget, nem parancsol-e +reggelit és mi volna leginkább inyére, mert +a kastélyban minden van, még franczia pezsgő +is.</p> +<p>—Nem reggelizhetem, mert a templomszentelés +szertartása misével van +összekötve,—felelt a kanonok,—s mi a mise +előtt nem reggelizhetünk. Különben +köszönöm szívességét, hiszen +nagyságod nem ismeri, nem ismerheti ezt az egyházi +törvényt.</p> +<p>A kanonok úr igen szánakozó, csaknem +fájdalmas hangon mondá ezt, s Eveline és +Sándor fülig vörösödtek apjok +baklövésén.</p> +<p>—Nemsokára a templomba kell +mennem,—folytatá a kanonok, a +grófnéhoz fordulva s nagylelkűleg időt +engedve Atlasz úrnak, hogy leküzdhesse +zavarát,—a szertartás kilencz órakor +kezdődik s nem akarnám megvárakoztatni a +hivők nagy tömegét.</p> +<p>—Zsúfolt ház lesz,—szólt +közbe Atlasz úr, hogy e divatos kifejezéssel, +mely t sokszor olvasott az újságokban, helyre +üsse elöbbi csorbáját.</p> +<p>Most a kanonok is elpirúlt és Eveline +grófné titokban bosszúsan megrántotta +apja kabátját, hogy hallgasson.</p> +<p>Bogdán apát-kanonok úr azonban igen +elnéző és nagylelkű volt és +semmi sem zavarta meg leereszkedő +nyájasságát. Tüntetőleg +barátságos akart lenni e napon a szegény +zsidók iránt, mert remélte, hogy az +ünnepélyről hosszú +tudósítás fog megjelenni a +fővárosi hírlapokban, melyek kellőleg +méltányolni fogják +szabadelvűségét és +elfogulatlanságát, a mi a +kormánykörök figyelmét is reá +vonhatja és útat készíthet a +püspökségre. E messzeható terv +szálai közé tartozott az is, hogy nagy +érdeklődéssel +kérdezősködött Atlasz úr +másik kedves fia, a miniszteri titkár után, +ki mint hallja, szintén lerándult e szent +ünnepre, s midőn hallotta, hogy Manó +bizonyosan anyjánál lesz, +barátságosan megkérte Atlasz urat, vezesse +tisztelt nejéhez, mielőtt a templomba indulna.</p> +<p>—Az öreg asszony meg fog pukkadni a +büszkeségtől, ha az apát-kanonok +úr az ő szobájába +megy,—kiáltott Atlasz úr +lelkesülten.—Szaladok előre s megmondom neki, +hogy tegye föl az új +fejkötőjét.</p> +<p>És valóban nagyon büszke és boldog +volt az öreg asszonyság, midőn a hatalmas +egyházi méltóság +szobájába lépett, és +barátságosan megkérdezte +egészségi állapotát, és +elmondta, hogy Sándor fiát a püspök is +nagyra becsüli, mint a legbőkezűbb +egyházi patrónust, hogy Evelin grófné +valóban díszére válik a +Szádváry grófcsaládnak és hogy +régóta kivánt személyesen +találkozni Manóval, kit eddig csak +híréből ismert. Összeesett +ránczos arcza szinte megszépült a +sugárzó örömtől és szemei +csillogtak a könnyektől, midőn ez +egyházi magas méltóság ily +szép elismeréssel beszélt +gyermekeiről és látta, hogy gyermekei olyan +műveltek, olyan könnyedén és +fesztelenül viselik magokat e főúrral szemben, +mintha magok is született nagy urak volnának. +Eszébe jutott a marmarosi rusznyák falu és a +szegényes bolt, és lelke mélyében +hálát adott az Istennek, hogy +valósággá tette akkori vigasztaló +reményét és gyermekeik +dicsőségében elégítette ki a +szülők becsvágyát.</p> +<p>Miután az apát-kanonok úr boldoggá +tette az egész családot s a legjobb hangulatot +keltette bennök az egyházi hierarchia iránt, +fölült a plébános kocsijára, mely +még mindig várt reá a lépcső +előtt, és visszahajtatott a faluba, a nagy +szertartásra.</p> +<p>Atlasz úr föl akarta használni a rövid +időközt, hogy Sándorral néhány +szót váltson és megmutassa neki a nagy +fontosságú levelet. De hiába nézett +körül utána; a kanonok távozása +után Sándor is eltünt.</p> +<p>Nem volt pedig idő keresésére, mert az +úri fogatok egymás után hajtottak be a +kastély udvarára s az egész családnak +elég dolga volt a vendégek +elfogadásával. A vidék valamennyi úri +családja hivatalos volt a nagy napra, s mindnyájan +el is jöttek, a mint otthon egymás közt nevetve +és vállat vonva mondogatták, azért, +hogy a zsidó uraskodáson mulassanak, de igen +nyájasak és udvariasak voltak s nem +mutatták, hogy rossz néven veszik az Atlaszok +gazdagságát vagy hogy tolakodásnak +tartják a meghívást. Nagylelkűleg +úgy tették magokat, mintha egészen magokhoz +hasonlónak tartanák az Atlasz-családot +és tüntetőleg grófnénak +szólították Evelinet, mintha +éreztetni akarnák, hogy egészen +elfeledték a család kellemetlen és +szégyelni való multját. Ez igen nagy +elégtétellel tölté el lelköket s +megvigasztalá saját +szegénységöket, melynek különben +pirulni kellett volna az +összehasonlítástól.</p> +<p>Csak egyetlen egy volt a vendégek közt, a kinek +gazdagsága nemcsak versenyzett az Atlasz-család +vagyonával, hanem tetemesen fölül is multa: a +sarlósi uradalom új úrnője, a +szép és kövér özvegy Volkán +Ádámné. Új alak volt a vidéken +s az úri családok nagy részével csak +itt ismerkedett meg; de hírből már +jól ismerték roppant gazdagságát, s +ámbár forrásáról nagy +megvetéssel beszéltek magok közt és +több tréfás vagy lenéző +megjegyzést tettek a bajuszos menyeskére: +reája is kiterjesztették azt a +jótékony fátyolt, melylyel a világ +nagylelkűleg el szokta takarni a gazdag emberek +kétes múltját, ha +gazdagságukból hasznot remél a maga +számára. A bajuszos menyecskét +mindenfelől mosolygó arczok, meleg +kézszorítások, bókok, +hizelgések vették körül s +bizonyára nem az úri társaságon +múlt, hogy nem akart jobb kedve lenni, hogy folytonosan +idegesen nézett jobbra-balra, mintha keresne valakit, +és egy párszor keményen megcsípte +karját érdemes nagybátyjának, a ki +bűnbánólag fölhúzta +vállait és tagadólag rázta +fejét, ha kérdőleg rászegezte haragos +fekete szemeit.</p> +<a name="7" id="A7"></a><br> +<p class="center"><img alt= +"A szomszéd falvak lakosai is eljöttek, zászlók alatt és létániákat énekelve." +src="images/image16.jpg"></p> +<h5><i>A szomszéd falvak lakosai is eljöttek, +zászlók alatt és +létániákat énekelve.</i></h5> +<br> +<p>Ezalatt azonban megkondultak az új harangok s Atlasz +úr megmagyarázta vendégeinek, mennyit nyom +minden harang, ki öntötte és mennyibe +került. De már nem igen hallgattak rá +kivéve Góg Ferenczet, ki hódoló +tisztelettel és vonagló +alázatossággal figyelt szavaira; a többiek +siettek kocsikra ülni, hogy részt vegyenek az isteni +tiszteletben. A nép is nagy tömegekben tódult +a templom felé; a szomszéd falvak lakosai is +eljöttek, zászlók alatt és +létániákat énekelve, hogy +tanúi legyenek a ritka templomszentelési +ünnepnek. A templom annyira tele volt, hogy igen sokan +kívül maradtak és nagy zsivajjal tolakodtak +és lökdöstek egymást a főkapu +előtt.</p> +<p>Az első padok posztóval voltak bevonva. Itt +foglaltak helyet az úri társaság +hölgyei s úgy tettek, mintha +imádkoznának +bársonykötésű, +aranyszegélyű imakönyveikből; csak a +bajuszos szép özvegy tartotta +fölöslegesnek, ily látszattal szolgálni +épületes például a népnek, s le +nem vette szemét Sándorról, ki +magában ült a szentélyben, oldalt +álló kis padban, mint az egyházi +kegyúr díszhelyén, s e kiemelkedő +helyzetében igen zavartnak és nyugtalannak +látszott és vagy a templom boltozatát +vizsgálta vagy a földre szegezte szemét. A +férfiak, falusi úri szokás szerint, a +sekrestyében gyűltek össze, s vagy +megjegyzéseket tettek az imádkozó +hölgyekre vagy zajosan vitatkoztak a +politikáról és termésről. Egy +időre Atlasz úr is bepillantott ide s az +ajtóból gyönyörűséggel +szemlélte Sándor fiának +dicsőségét a külön padban, s +magán kívül volt +büszkeségében, mikor látta, hogy a +papok meghajlottak előtte s külön +meghintették szentelt vízzel és +megfüstölték tömjénnel. Pedig mennyi +pap volt itt és mily czifrán voltak +öltözve! Az apát-kanonok nagy fején +majdnem akkora süveg volt, mint ő maga s csupa +aranyhímzés volt a palástja, és +mellette a szomszéd falvak papjai valamennyien +drága aranyos ruhákban pompáztak, melyek +mind az Atlasz-család pénzéből +kerültek ki. A harangok zúgása, az orgona +zenéje, a papok és hivők éneke, +minden az Atlasz nevet hirdette és magasztalta, s Atlasz +úr kénytelen volt ismét a szabad +levegőre sietni a sekrestyéből, mert feje +már szédülni kezdett a nagy +dicsőségtől, zajtól és +melegségtől.</p> +<p>Különben is haza kellett sietnie, hogy utána +nézzen a lakomái készületeknek. +Mindennek készen kell lennie, mire az isteni tisztelet +véget ér s a nagyúri vendégsereg a +kastélyba tódul ebédre. Olyan ebéd +lesz, a milyen még nem volt ezen a vidéken. +Ilyenkor szükség van a háznál az okos +főre. Az öreg asszony ugyan otthon maradt, de annak +semmi hasznát sem lehet venni, mert minden +csirkének halálát külön +megsiratja. Eveline is otthon maradt, de ő maga +egyedül nem képes megfelelni az ezerféle +teendőnek. Atlasz úr tehát haza siet; de +bármennyire siet, útközben megáll a +vásáros sátraknál, s +próbából és mulatságból +alkudozni kezd pántlikára, selyem kendőre s +más efféle falusi piperére. A sátoros +zsidó nem tudja, hogy a földesúr alkudozik +vele és meg akarja csalni. Atlasz úr +jóízűen mosolyog sikerült +tréfáján, s miután +szakértelmével egészen sarokba +szorította a sátoros zsidót, megmondja neki +kilétét s nem veszi meg a pántlikát. +Elégedetten megy tovább, kezeit dörzsölve +és magában nevetve a sátoros zsidó +hüledező arczkifejezésén. Eszébe +jut a régi idő, mikor még ő is +így mérte a pántlikát s így +esküdözött egy krajczár +nyereségért, s hálát ad az Istennek, +hogy megáldotta törekvését és +hogy módot adott neki, úri rangra emelni +családját s megkímélni gyermekeit az +élet aprólékos és szennyes +küzdelmeitől.</p> +<p>Olyan elégedett és boldog, hogy minden +kellemetlenségét elfelejti, nem jut eszébe +Sándor végzetes szerelme sem, mely +megakadályozhatná családjának +emelkedését. Nem gondolt Boglár +Kálmánra és leányára sem, +és mégis,—mily csodálatos +játéka a képzelemnek!—egyszerre, egy +pillanatra úgy rémlett szemének, mintha +Boglár Klárát pillantotta volna meg a +plébánia-ház ablakában.</p> +<p>Megrezzent, megdörzsölte szemét s újra +erősen oda nézett az ablakra. Üres volt, +senkit sem látott. Bizonyosan káprázat +játszott az előbb szemével, +képzelődése ámította el. De +jó kedve megszünt, s igen kellemetlen és +kényelmetlen érzésnek adott helyet. Gyors +léptekkel, csaknem futva sietett ki a faluból, a +kastély felé, mintha menekülni akarna a +boszantó vizió elől. Azután +eszébe jutott, hát ha mégis jól +látott, hát ha csakugyan megint eljött e +leány, hogy befejezze vészes munkáját +s elrabolja tőle fiát? Megtapogatta zsebében +a levelet, de ez sem nyugtatta meg egészen. Sokkal +könnyebb lenne elbánni Sándorral, ha a +leány nem volna itt; de ha ismét bűvös +körébe jut, ki tudja, fog-e hallgatni a +legvilágosabb bizonyítékokra? Vajjon +csakugyan itt van-e a leány vagy képzelete mutatta +alakját? Ez a gondolat kínozta folytonosan, mialatt +hazaért a kastélyba, s ezen +évődött, míg fölhordatta a +pinczéből a boros palaczkokat és +személyesen ügyelt föl, hogy a nagy +ebédlőben a hosszú patkó-forma asztal +a legdíszesebben legyen fölterítve.</p> +<p>Kétségei rettentő megoldást +nyertek, midőn a hosszú szertartás +végével a vendégsereg +visszaözönlött a kastélyba és az +ebédlőbe gyűlt. A hullámzó +tömegben, mely helyét kereste az asztalnál, +ott látta világosan, el nem +vitázhatólag, Boglár Kálmánt +és leányát, még pedig az +apát-kanonok úrral beszélgetve. E magas +egyházi méltóság igen melegen +szorongatta Boglár Kálmán kezét +és a lehető legnyájasabb mosolygással +intett nagy fejével Klára felé, midőn +Eveline grófné felszólítá, +hogy foglalja el helyét mellette, az asztalfőn. A +többiek is megtalálták ezalatt helyeiket s +nagy székzörgéssel telepedtek az asztalhoz. +Klára Sándor mellett ült, s Atlasz úr +szótlanúl, csaknem megdermedve roskadt +székére az asztal végén. +Szerencsére oly keveset törődtek vele, hogy +senki sem vette észre, mennyire ki van kelve rendes +formájából.</p> +<a name="8" id="A8"></a><br> +<p class="center"><img alt= +"A vendégsereg visszaözönlött a kastélyba és az ebédlőbe gyűlt." +src="images/image17.jpg"></p> +<h5><i>A vendégsereg visszaözönlött a +kastélyba és az ebédlőbe +gyűlt.</i></h5> +<br> +<p>A vendégek ettek, ittak, suttogtak, kiabáltak, +nevetgéltek, s Atlasz úrnak az asztal +végén elég ideje maradt +háborítlanul magához térni +fájdalmas meglepetéséből. Nem +szólt semmit; a vendégek sem foglalkoztak vele, +rájok nézve az igazi házi úr +Sándor, az igazi házi asszony Eveline volt, s az +öregeket legfölebb úgy vették, mint +ráadást. A két ráadás az +asztal végén egészen egymásra volt +hagyva, és senki sem hallotta, mily +méltatlankodó szavakkal fejezte ki Atlasz úr +fölháborodását felesége +előtt ez emberek tolakodásán, kik hivatlanul +asztalához mertek ülni. Csak Boglár +Kálmán kiáltott egyszer át +hozzá kedélyesen az asztal túlsó +oldaláról:</p> +<p>—Úgy-e, kellemesen megleptünk, öreg? +Különben gondolhattad, hogy kíváncsi +voltam a hatásra, melyet nagy oltárképem +tesz a szakértőkre.</p> +<p>—Az oltárkép +impozáns,—szólt közbe az +apát-kanonok az asztalfőről,—s +valóban dicsérnünk kell a +művészt, ki ily megragadó kifejezést +tudott adni az egyház egyik legmagasztosabb +eszméjének. Isten éltesse!</p> +<p>A tornáczon felállított czigányok +azt hitték, hogy a kanonok úr valami +felköszöntőt fejezett be és tust +húztak. A vendégek, magok sem tudva miért, +éljenezni kezdtek, a pezsgős palaczkok dugói +hatalmasan durrogtak, a poharak egymás után +ürültek ki, a jó kedv és zaj +tetőpontjára hágott, és az +apát-kanonok úr, kit a czigánytus +szónoki kötelességére figyelmeztetett, +fölemelkedett helyéről, föltartotta tele +poharát s ünnepélyes és kenetes hangon +hosszú felköszöntőt mondott.</p> +<p>Először Atlasz Sándor ő +nagyságára, a tiszavégi egyház +nagylelkű kegyurára, kinek vallásos +buzgósága és bőkezűsége +hozta létre a mai szép és +lélekemelő ünnepélyt. Aztán +Szádváry Eveline grófné ő +méltóságára, kinek +lekötelező szívességéből +most e dúsan terített asztalnál +örvendeznek háládatos szívvel az Isten +áldásának. Továbbá Atlasz +Manó ő nagyságára, ki országos +gondjai közepett is talált időt, hogy eleget +tegyen buzgó szíve áhítatos +vágyainak s jelenlétével emelje e nagy +vallásos ünnepély díszét. +Végül,—és itt különösen +fölemelte hangját az apát-kanonok úr +és arczán minden vörös szeplő a +jóakaró leereszkedés egy-egy fényes +napja gyanánt ragyogott,—nem mellőzheti +hallgatással e három kitűnő +testvér tiszteletre méltó szüleit, +kik—bár magok idegen akolhoz, tartoznak—ily +kiváló gyermekekkel +ajándékozták meg az egyházat +és hazát; ő—az apát-kanonok +úr—nem tagadja, hogy bizonyos tekintetben +mindnyájan emberek vagyunk s vannak oly közös +emberi javaink, melyeknek élvezetéből senkit +sem zárhatunk ki, mint az egészség és +hosszú élet: nem hiszi tehát, hogy +bárki is akadna e díszes társaságban, +ki ellenmondana neki, midőn e derék öreg +házaspárnak is jeles gyermekei mellett, +tartós egészséget és hosszú +életet kíván. Éljenek!</p> +<p>A czigányok tust húztak, a vendégek +ordítottak, a poharak összecsengtek. A közelebb +ülők még Atlasz úrral és +nejével is koczintottak, sőt az apát-kanonok +egyenesen hozzájok ment és koczintott velök. +Az öreg asszonyság sírt +örömében és +büszkeségében, sőt a pillanat +fölemelő hatása alatt Atlasz úr is +elfeledte egy perczre titkos bánatát, s a +földi dicsőség legmagasabb ormára +emelkedett, de csak azért, hogy a következő +perczben a legmélyebb örvénybe zuhanjon.</p> +<p>Most a plébános emelkedett föl s figyelmet +kért szavainak. Röviden óhajt +felköszönteni egy ifjú párt mely +önmagában sokkal boldogabb, hogysem hosszas szavakkal +kellene boldogságot kívánni +számára. De mielőtt elárulná, +kire emeli poharát, egy kellemes hírt kell +közölnie a jelenlévő úri +társasággal. Atlasz Sándor ő +nagysága, a mai ünnep bőkezű +hőse, plébániájának +nagylelkű kegyura, tegnap a székesegyházban +örök hűséget esküdött a +kitűnő művész, Boglár +Kálmán szeretetreméltó Klára +leányának. Kívánja tehát, hogy +az Úristen e boldog párt sokáig +éltesse!</p> +<p>Nem számítva, a híres +történeti felköszöntőket, melyek +országok, nemzetek sorsát +döntötték el, alig tett valaha toast oly nagy +hatást, mint a plébános úré. A +vendégek közűl a legtöbben nem +ismerték Klárát, s már az ebéd +elején csodálkozva kérdezgették +egymástól a fiatal nő kilétét, +ki a házi úr mellett ül s oly fesztelenül +beszélget vele. Nagy volt tehát +meglepetésük, midőn meghallották a +valót, s ámbár meglehet, hogy +néhány vidéki kisasszony és az +eladó leányokkal rendelkező +szülők keblében egy pillanatra valami +kellemetlen csalódás érzése mozdult +meg, mégis jó magyar szokás szerint, a toast +befejezése és a tus fölhangzása +után, az első meglepetés elmultával +általános volt a zajos éljenzés, +dobogás, pohárcsengés, s mindenki sietett +szerencsét kívánni az új +párnak. Az egyetemes tolongásban senki sem vette +észre, hogy az öreg Atlasz +halálsápadtan dőlt hátra +székén s feleségével együtt +közel volt az ájuláshoz, hogy Eveline +grófné fölugrott székéről +s ajkai ketté nyíltak, mintha mondani akarna +valamit, de nem juthatott szóhoz, mert az +apát-kanonok a legmelegebb szavakban kivánt neki +és családjának szerencsét e +kitűnő választáshoz, és hogy +Manó apjához sietett, fölrázta +dermedtségéből s haragos arczczal +fülébe súgta: A levelet! miért nem +mutattad meg a levelet? Senki sem vette észre az +ijedségnek és fölháborodásnak e +jeleit, csak Klára, és gondtalan vidám +arczán egy pillanatra a kellemetlen meglepetés +fellege vonult át, mintha csak most jutna eszébe, +hogy férje családjában nem is +láthatják szívesen. De a +következő pillanatban megfogta kezét +Sándor és szüleihez vezette.</p> +<p>—Édes atyám, édes +anyám,—mondá oly halkan, hogy a közelebb +állók sem hallhatták, talán maga +Klára sem,—ha szerettek, ha boldogságomat +akarjátok, nyugodjatok meg választásomban +és áldjatok meg engem, áldjátok meg +nőmet.</p> +<p>És Atlasz úr, utoljára is, jobban +szerette fiát, hogysem végsőig vigye az +ellenállást, s az ő kedvéért +megölelte azt a nőt, kit szíve +mélyéből gyűlölt. Megölelte, +mert fia kívánta, de nem bocsátott meg +neki.</p> +<p>Ezt azonban senki sem látta; az éljenzés, +üdvözlés, szerencsekivánás, +koczintás újult erővel hangzott, s mindenki +azt hihette, hogy valóban egy hosszú, boldog +házasság első napját +ünneplik.</p> +<p>De Góg Ferencz ellenkező +véleményen volt. Oda hajolt Lillához, kinek +szemei villámokat szórtak, s ajka, keze, mindene +reszketett a fölindulástól s +vígasztaló hangon, bár egy kissé +félénken fülébe súgott a +katonás, bajuszos menyecskének.</p> +<p>—Magyarországban a házassággal +még nem ér véget a szerelmi komédia. +Hála Istennek, van még elválás +is.</p> +<hr style="WIDTH: 40%"> +<a name="VIII" id="AVIII"></a> +<p class="center"><br> +<img alt="" src="images/image18.jpg"></p> +<h3>VIII.</h3> +<h5>(Atlasz úr baklövései.)</h5> +<p><br> +Ha Atlasz úr zűrzavaros +kábultságában, mely a plébános +toastja és a rá következő +ünnepélyes jelenet után elfogta lelkét, +gondolkozni tudott volna, megtalálta volna +magyarázatát annak, a mit tegnap nem tudott +megérteni: miért izente Sándor +kétszer is a székvárosból +küldött sürgönyében, hogy minden +jól megy? Ez az ismételve papírra tett +három szó valóban nem volt más, mint +a túláradó boldogság +kitörése, melynek másképen még +nem lehetett kifejezést adni. Mikor Sándor a +plébános kocsijára ült, hogy vele +együtt a székvárosba hajtson, nem merte +remélni, hogy mint Klára férje tér +onnan vissza.</p> +<p>Nem mintha atyjának ellenzésétől +tartott volna. Attól a naptól fogva, midőn +először beszélt vele +szerelméről, meg volt győződve, hogy +bármennyire kedve ellen, de mégis bele fog nyugodni +házasságába, s annál könnyebben +és simábban fog menni a dolog, mennél +hamarabb lép eléje a bevégzett +ténynyel. De a tényt bevégzetté +tenni, ebben látta a legfőbb +nehézséget. Mentől tovább +gondolkozott róla, annál jobban elfogta +lelkét az a csüggedés, mely együtt +jár az igazi szerelemmel, mikor még nem tudja, +viszonzásra talált-e, és egybeveti +saját érdemetlenségét az +imádott lény +tökéletességével. Visszaidézett +emlékébe mindent, mit Klárán +tapasztalt: mosolygását, melylyel +üdvözölte, nevetését, melyet +tréfája vagy néha ügyetlensége +gerjesztett, szavait, még a +legközömbösebbeket is, melyeket vele +váltott; s bár egy-egy pillanatra úgy +vélte látni, hogy szerelem napfénye csillan +föl az összehalmozott emlékek mögül, +bizalmatlansága csakhamar erőt vett rajta s +gúnyosan azt súgta fülébe, hogy az a +nyájasság, melyben oktalan reménye szerelmet +lát, nem egyéb, mint a nagyvilági hölgy +megszokott modora, és esetlen falusi tuskónak +szidta magát, a kihez csak vagyonáért +mehetne valaki nőül.</p> +<p>De arra egy perczig sem gondolt, hogy Klára +vagyonáért menne hozzá. Méltatlannak +találta volna e gondolatot mind a leányhoz, mind +önmagához. A szegény leány oly magasan +állt fölötte az ő szemében, hogy +szegénysége s az ő gazdagsága +számba sem vehető különbség volt a +másik nagy aránytalanság mellett. Az +első harcz tehát, melyet atyjával +vívott s melynek eredményéről +már előre biztos volt, csak a kisebb és +könnyebb küzdelem volt; a másik, a nehezebb, +Klára szívének +meghódítása, csak ezután +következett.</p> +<p>Mindezt elmondta őszintén, leplezetlenül a +plébánosnak, kit meghittjéül +választott szerelmi ügyében. Elmondta, hogy +Klárát szereti és nélküle +boldogtalan lesz, s elmondta, hogy atyjának nincs +kedvére e házasság, de tudja, hogy +végre mégis bele fog nyugodni.</p> +<p>—Erről én is biztos vagyok,—monda a +plébános.—Az öreg úr a maga +régi fogalmai szerint nem is tartja igazi +házasságnak a hozomány nélküli +házasságot. De ez könnyű akadály. +Egyházi törvényeink szerint a +szülők beleegyezése nem szükséges +a házasság +érvényességéhez.</p> +<p>—És atyám igazán szeret engem, s +utoljára is bele fog nyugodni abba, a mi boldoggá +tesz, egyházi törvények nélkül +is,—tevé hozzá Sándor.</p> +<p>—Ezt mondom én is. Az ő ellenzése +nem magáért veendő figyelembe, hanem +Klára miatt. Ismerem ezt a leányt. Ha +észrevenné, hogy az ön családja nem +szívesen látja vagy épen tolakodónak +tartja, soha sem lenne az ön nejévé, +bármennyire szeretné különben.</p> +<p>—Nem szabad észrevennie,—kiáltott +Sándor ijedten.</p> +<p>—Ezt meg tudnám akadályozni.</p> +<p>—De hogyan? Az öreg,—bármily +elismeréssel vagyok szorgalma, szerénysége, +realitása iránt,—valljuk meg, sokkal +járatlanabb a nagyvilági modorban, hogysem el +tudná rejteni ellenszenvét. És ha ön +Klárát mint jegyesét vezetné +eléje, attól tartok, úgy fogadná, +hogy a büszke leányt örökre +elriasztaná öntől.</p> +<p>Sándor egy ideig gondolkozva nézett a +plébános arczára, aztán +örömmel, mintha nagy fölfedezést tett +volna, fölkiáltott.</p> +<p>—Nem mint jegyesemet, hanem mint nőmet +vezetném eléje. Akármit tenne az első +pillanat meglepetésében, Klárát +többé nem riaszthatná vissza, és sokkal +jobban szeret, hogy később bele ne nyugodnék +a meg nem változtatható ténybe. Csak az a +kérdés, lehetséges-e a titkos +házasság?</p> +<p>—Ha én előttem esküsznek meg, az +érvényes és törvényes +házasság lesz, akár titkon, akár +nyilvánosan, akár itt, akár másutt +történik. Ez tehát nem kérdés. +Az egyetlen egy kérdés csak az: akar-e Klára +az ön nejévé lenni?</p> +<p>—Ah! igaza van. Ez az igazi nagy +kérdés.</p> +<p>—A melyre egyikünk sem képes választ +adni.</p> +<p>—Ön jól ismeri Boglárékat, +főtisztelendő úr. Mit gondol,—mit +hisz,—mit vett észre, lehet-e reményem?</p> +<p>—A mi engem illet, őszintén megvallom, +nagyon óhajtanám e házasságot, s +tehetségemhez képest rajta lennék, hogy +teljesüljön. Azt is tudom, hogy Boglár +Kálmánnak sem volna ellene kifogása, +sőt nagy örömmel adná +beleegyezését...</p> +<p>—De a leány! a leány!</p> +<p>—Attól, legjobb lesz, ha egyenesen maga +kérdi meg. A mint én ismerem, a +közbenjáró nála inkább +ártana, mint használna.</p> +<p>—Megkérdjem? Hol van hát? Hova +fordúljak? Írjak neki? Tudja, hogy a tollal nem +igen tudok bánni, még kevésbbé, mint +a szóval, pedig ebben sem vagyok valami nagy mester.</p> +<p>—Jobb szóval, mint tollal. Én azt +tanácslom, vesse el bizalmatlanságát, +álljon Klára elé s őszintén, +nyiltan kérdezze meg tőle, akar-e +nejévé lenni?</p> +<p>—És ha azt feleli, hogy nem akar?</p> +<p>—Akkor nem is lesz, és nincs az a hatalom, mely +rá kényszerítse. De miért +csüggedjünk? Miért ne reméljük a +jobbat?</p> +<p>—Ön a jobbat +reméli?—kérdé mohón +Sándor.</p> +<p>—Remélem, de biztosat nem mondhatok,—felelt +kitérőleg a plébános. Újra +csak oda térek vissza; ha bizonyosat akar tudni, forduljon +a legilletékesebb forráshoz.</p> +<p>—De mikor úgy félek a lesujtó +választól,—mondá Sándor, +újra visszatérő +csüggedéssel.—Ez a bizonytalanság +bármilyen kínos, mégis van benne valami +édes, mert egy-egy pillanatra mégis +fölvidámít a remény. De a rideg +valóság, a kérlelhetetlen, visszavonhatatlan +megtagadás—nem—ennek nem merem kitenni +magamat.</p> +<p>—Soha sem tapasztaltam, de mindig hallottam, hogy a +szerelmesek gyávák,—felelt a +plébános vállat vonva,—hanem ilyen +gyáva szerelmest még soha sem láttam.</p> +<p>—Gyáva, gyáva!—mondá +Sándor elpirulva.—Épen ebből +láthatja, hogy igazán szeretem. Elégszer +voltam bátor ott, hol nem szerettem; az igaz szerelem, +úgy látszik, gyávává teszi a +szívet. Hiszen még azt sem tudom, nem +jövök-e későn, nem szeret-e már +más valakit Klára?</p> +<p>—Biztosítom, hogy nem!—kiáltott a +plébános szokatlan erélylyel. Nem szeret, +senkit sem szeret. Szíve egészen szabad, ha csak +ön nem vette még be.</p> +<p>—Megkérdem, megkérdem tőle, +minél előbb,—mondá Sándor, +kinek csüggedése, a szerelmesek örök +törvénye szerint, egy pillanatra ismét a +reménynek hagyott helyet.</p> +<p>—Ha akarja, ezt még ma vagy holnap megteheti. +Kocsim készen áll, be kell rándulnom a +templomszentelés ügyében a +székvárosba. Jőjjön velem, ott +tisztába jöhet mindennel. Klára több nap +óta itt van atyjával, ki a püspöki +kápolna képeit javítja. Ha kedve van velem +jönni, siessen haza, készüljön fel, +félóra múlva udvarán leszek +kocsimmal.</p> +<p>Így történt, hogy mialatt Atlasz úr +a vasútnál várta másik két +gyermekét, kiknek segítségével meg +akarta akadályozni Sándor +házasságát, ez épen akkor indult +leánykérő útjára.</p> +<p>Ugyanabba a fogadóba szálltak, hol Boglár +Kálmán lakott leányával. A +főpinczér, ki mint régi +ismerősét üdvözölte a +plébánost, +kérdezősködésére azt +válaszolta, hogy Boglár úr Bogdán +kanonoknál ebédelt s még nem tért +haza. A kisasszony itthon maradt, szobájába vitette +az ebédet s most ott van.</p> +<p>—Mintha csak mi rendeztük volna el az egész +helyzetet,—szólt a plébános +Sándorhoz.—Nekem úgy is beszédem van +Bogdán kanonokkal, egyenesen oda sietek hát; +ön pedig szedje össze bátorságát, +menjen be Klárához, beszéljen vele +őszintén, s remélem, mire +visszajövök, mindent rendben fogok találni.</p> +<p>És valóban rendben talált mindent. Mikor +egy óra múlva a két Boglár +visszatért a fogadóba s benyitott a szobába, +Klára vidáman, boldogan lépett atyja +elé és Sándort, kinek arcza sugárzott +a boldogságtól, kezénél fogva +hozzája vonta e szavakkal:</p> +<p>—Van szerencsém bemutatni +vőlegényemet.</p> +<p>Hogyan jutottak ide? Sándor maga +legkevésbbé tudta volna megmondani. Minden, a mi +történt, úgy kavargott fejében, mint +valami zűrzavaros álom, melyből egyszerre +napfény, madárdal, meleg tavaszi szellő +ébreszti föl. Homályosan emlékezett +arra, hogy midőn félénk kopogás +után a szobába lépett, Klára +meglepetve, örvendve ugrott föl az asztal mellől +s oly őszinte mosolylyal nyújtott neki kezet, hogy +egyszerre csodálatos módon megszállta a +bátorság és beszélni kezdett. Hogy +mit beszélt össze, azt nemcsak most nem tudná +megmondani, de akkor sem tudta. Eleinte úgy rémlett +szemének, a leány sem értette, s meglepetve, +csodálkozva nézett rá; de utoljára +mégis megértette és kezét +nyújtotta feléje. «Hiszi-e, hogy +boldoggá fogom tenni?» ... mintha ezt +kérdezte volna tőle; de azt már nem tudta, +mit felelt rá, csak arra emlékezett még, +hogy magához vonta kezét és +átölelte derekát, és a leány +vállára hajtotta fejét, s könnyezve +és mosolyogva mondta: «Ki hitte volna, hogy a +jó pajtásságból szerelem +legyen?»</p> +<p>Boglár Kálmán hangos örömmel +üdvözölte leánya +vőlegényét és jókedvű +czélzásokat tett a sok vadászatra, melyet +együtt végeztek s utoljára is egymást +lőtték sziven. De azután elkomolyodott, s +nála szokatlan ünnepélyességgel +monda:</p> +<p>—Gyermekeim, az én megegyezésem és +áldásom még nem elég. Ne +feledjük, hogy Sándornak is vannak szülei. Azt +kérdem tehát tőled, fiam: tudják-e +ők is e szép szándékodat és +biztos vagy-e megegyezésökről?</p> +<p>—Tudják,—felelt Sándor és +igazat is mondott. A kérdés második +részére azonban csak kitérőleg mert +válaszolni:—és sokkal jobban szeretnek engem, +hogysem megtagadnák tőlem +megegyezésöket és áldásukat.</p> +<p>Klára nem is nagyon figyelt e +szóváltásra s eszébe sem jutott, +mélyebben behatolni e kérdésbe vagy ki nem +elégítőnek találni Sándor +kitérő válaszát. Azon idő +alatt, melyet a tiszavégi kastélyban +töltött, ő is egészen belejutott az ott +uralkodó áramlatba, mely határozottan +kedvezőtlen volt az öregek +tekintélyének, s abból állt, hogy +mindenki Sándort tekintette az igazi úrnak s nem +igen vette számba az öregeket. Atlasz úr +és neje rajongó szeretetökkel magok +adták erre a legfőbb példát s nem +gondolták meg, hogy az így +fölállított helyzet majd akkor is megtartja +erejét, mikor akaratuk +összeütközésbe jöhet +Sándoréval. Klára így találta +a helyzetet, így szokta meg, s a nélkül, hogy +tiszteletlenséggel viseltetnék Sándor +szülei iránt, egyszerűen nem gondolt +reájok s eszébe sem jutott, hogy +beleegyezésök egyáltalában +kérdésbe jöhetne, mikor Sándor +akaratáról van szó.</p> +<p>Igen világosnak és természetesnek +találta tehát Sándor feleletét s nem +is törődött vele többé. Még +azon sem ütközött meg, midőn a +plébános, atyjának régi jó +barátja, csaknem testvére, kit +gyermekkorától megszokott +nagybátyjának tekinteni, azt mondá, hogy +legjobbnak tartja, ha holnap rögtön megesküsznek +és Sándor őt már mint nejét +viszi haza. Eredetinek találta e gondolatot, mely +már azért is megnyerte tetszését, +mert eltért a közönséges +chablontól. Mi természetesebb, mint hogy a kik +szeretik egymást, minél előbb +egymásé legyenek, ha nem függ +mástól, csak saját akaratuktól +és nem kell legyőzniök semmi akadályt? +Azt a nyárspolgárias szokást, hogy a +menyasszony hónapokon át járjon +lesütött szemmel a boltokba bevásárolni +és elpirulva fogadja az udvarias boltoslegények +szerencsekívánatait, mindig nagyon +nevetségesnek találta.</p> +<p>Csak akkor ötlött egy pillanatra eszébe, hogy +e sietős és titkos +házasságkötésnek oka talán +Sándor szüleinek ellenzése lehetett, +midőn azt a lesújtó hatást +látta, melyet a plébános +felköszöntője férjének +családjára gyakorolt. De ez is könnyű, +elfutó felhő volt; gondtalan, gyanútlan +lelke gyorsan lerázta magáról a kellemetlen +benyomást, s egészen természetesnek, +őszintének, mintegy köteles +szentesítésnek vette azt az ölelést, +melylyel férjének atyja keblére fogadta s +ezzel kifejezte teljes megnyugvását.</p> +<p>Pedig Atlasz úr nem nyugodott meg. És ha +talán félénkség vagy fiának +szeretete el is némította volna, voltak mellette, a +kik fölnyissák száját és +elhitessék vele, hogy épen fia iránt +való szeretetből nem szabad megnyugodnia.</p> +<p>Mialatt a vendégek ebéd után +kisebb-nagyobb csoportokra oszlottak s vagy a kertben vagy a +termekben sétáltak, mulattak, játszottak, +beszélgettek, s Klára egészen +természetesen és könnyedén +átvette a háziasszonyi tisztet, mintha már +évek óta belegyakorolta volna magát, +és Sándor férfi-vendégeinek +különféle mulatságáról +gondoskodott s egy négyes tarokk-parthiet +állított össze az apát-kanonok +úr számára: Atlasz úr +szobájába vezette az öreg asszonyt s rendes +székébe ültette az ablak mellé, hol +bőséges mulatsága akadt az úri +fogatok szemlélésében. Sándor +házasságáról egy szót sem +szóltak; az öreg asszonyság meg volt +rémülve s néha-néha egy +félénk pillantást vetett férje +arczára, mintha a jeladást várná. De +Atlasz úr néma és komor volt s szó +nélkül kiment a szobából.</p> +<p>Az ajtó előtt Góg Ferenczczel +találkozott, ki leskelődni látszott +rá. Az érdemes férfiú vállai +füléig föl voltak húzva s arcza a +legmélyebb fájdalmat fejezte ki.</p> +<p>Megragadta Atlasz úr kezét s hosszasan, +kimondhatatlan részvéttel rázta, mintha nem +találna szavakat e nagy szerencsétlenségben. +Hallgatva mentek tovább a tornáczon s Atlasz +úr keserű arczczal figyelt az épület +túlsó szárnyából +áthallatszó zajra. Góg Ferencz +fájdalmasan vonaglott és fejét +rázta.</p> +<p>—Szép toastot mondott a plébános +úr, száz esztendeig +éljen,—mondá végre Atlasz +úr.</p> +<p>—Szegény húgom! szegény +Lilla!—nyögött Góg Ferencz.—Ha a +villám sújtotta volna, nem lehetett volna +úgy megdermedve. Eleinte attól féltem, +eszét veszti nagy fájdalmában. De a +szívét elvesztette, ah! örökre +elvesztette.</p> +<p>Ezalatt Atlasz úr szobájához +értek. Góg Ferencz meggörnyedve nyitotta ki az +ajtót s engedelmet kért, hogy beléphessen +és csendes magányban átengedhesse +magát nagybátyai szíve +fájdalmának.</p> +<p>A szobában találták Manót +és Eveline grófnét.</p> +<p>Manó a pamlagon ült s lábait az asztalra +tette. E kaszinói helyzetben egymás után +csavargatta a papiros-szivarkákat és oly +csípős füstöt terjesztett el a +szobában, hogy az ember szeme könnybe lábadt +tőle. Nagyon rosszkedvűnek és idegesnek +látszott s lábával dobolt az asztalon. +Eveline az ablakmélyedésben állt és +szemeit törölte. De a könnyeket nem csupán +Manó csípős szivarfüstje facsarta +szeméből; lángoló arcza, +reszkető ajkai azt mutatták, hogy a +grófné keblében hatalmas vihar tombol.</p> +<p>—Na?—mondá Atlasz úr, a mint +megpillantá gyermekeit.</p> +<p>—Na!—felelt Manó és új +szivarkát csavart magának.</p> +<p>—Ott hagytuk a vendégeket,—mondá +Eveline grófné, újra könnyekre fakadva +haragjában.—Reánk ott többé nincs +szükség, mi semmit sem számítunk. +Én legkevesebbet számítok; ott van +már az egyetlen, az igazi háziasszony, észre +sem veszik az én távollétemet.</p> +<p>Atlasz úr keserűen sóhajtott ez +ingerűlt szavakra. Góg Ferencz nagyokat +nyögött s feje egészen elveszett vállai +között.</p> +<p>—A levelet! Miért nem mutattad meg a +levelet?—kiáltott Manó, idegesen dobolva +lábával az asztalon.</p> +<p>—Micsoda levelet?—kérdé Góg +Ferencz, fülét hegyezve.—Bocsánatot +kérek tisztelt szomszéd uraim és +méltóságos +grófné,—folytatá előre +lépve s kimondhatatlan részvéttel +nézve egymás után az Atlasz-család +jelenlévő tagjaira,—bocsánatot +kérek, ha szavaim talán némi illetlen +kiváncsiságot látszanak kifejezni. +Méltóztassék elhinni, nem a +kiváncsiság, hanem a legtisztább rokoni +indulat rúgója kérdésemnek. Igen, +újra kimondom, s vágjanak bár izekre vagy +űzzénnek örök számkivetésbe, +nem vonom viszsza kifejezésemet, a rokoni indulat. +Én a kitűnő Atlasz-család +rokonának tekintem magamat, lélekben, szellemben. +Családi körünkben nyilt titok, hogy szeretett +Lilla húgom, a milliomos, és, nagybátyai +elfogúltság nélkül mondva, +valóban szép özvegy, mély és +kiirthatatlan szerelemmel vonzódik szerencsétlen +eltévelyedett Sándorunkhoz, s eltökélt +szándéka volt nejévé lenni, kinek +én ekképen szerető nagybátyja lettem +volna. És bármi csapást mért +reánk a sors—nem, nem a sors, hanem a +hierarchiával szövetkezett proletariátus +cselszövénye—húgom szerelme +örök és változatlan s én +lélekben síromig nagybátyja maradok +szegény Sándorunknak.—E szent +rokonsági kapocsnál fogva bátor vagyok +újra kérdeni, minő levél az, melyet +meg kellett volna mutatni?</p> +<p>—Itt van, ez a levél,—mondá Atlasz +úr, kinyitva nagy tárczáját s +átnyújtva az ügynök levelét, +melyet Góg Ferencz mohón kikapott +kezéből s nagy figyelemmel végig +olvasott.</p> +<p>—Ezt a levelet,—mondá aztán igen +ünnepélyes hangon,—nemcsak meg kellett volna +mutatni, hanem ezután is meg kell mutatni. Itt egy +iszonyú csalás esete forog fenn, melyet mi +jogtudósok úgy nevezünk, hogy: error in +qualitate personae. Szerencsétlen Sándorunk nem azt +vette el, a kit gondolt, azaz helyesebben kifejezve, nem olyant +vett el, a milyent gondolt, s önnek atyai +kötelessége, fölnyitni szemét +szegény elámított fiának.</p> +<p>—Én is azt mondom,—tevé hozzá +Manó, fölkelve a pamlagról.</p> +<p>—Csalók iránt nem tartozunk semmi +kimélettel,—mondá Eveline +grófné.—Föl kell nyitni Sándor +szemeit.</p> +<p>—Föl fogom nyitni Sándor +szemeit,—fejezé be Atlasz úr teljes +meggyőződéssel.—Csak megvárom, +hogy az apát-kanonok elutazzék, mert úgy +vettem észre, hogy ő is, meg a +plébános is nagyon örültek Sándor +házasságának, s én nem akarom +megharagítani a papokat.</p> +<p>—A hierarchiát tiszteljük, míg az +oltárnál marad,—mondá Góg +Ferencz,—de nem tűrjük, hogy családi +ügyeinkbe avatkozzék. Ez legnagyobb +vívmánya az újkori civilisatiónak. De +jól van, várjuk meg a nagyságos +apát-kanonok úr elutazását, +annál inkább, mert vele +valószínüleg elutazik e szerencsétlen +nő atyja is, a dilettáns festő +művész, és ő sem lesz +útunkban.</p> +<p>—Elutazik!—kiáltott Atlasz úr +keserves arczczal.—Van is eszében! Attól +félek, hogy örökre itt marad s az én +pénzemen játsza az urat. Ismerem már ezt az +ingyenélő népet.</p> +<p>—Bízd csak reám ezt az +embert,—mondá Manó henczegve.—Majd +megértetem vele finoman és aristokratikus +módon, hogy elég volt egy koldus-tarisznyát +akasztani nyakunkba. Jót állok róla, hogy +holnap ő is itt hagyja a házat.</p> +<p>Manó be is váltotta szavát. Másnap +dél felé, midőn Bogdán kanonok +kijelenté, hogy ebédre nem marad itt, hanem +rövid villás reggeli után haza utazik: karon +fogta Boglár Kálmánt és egy kis +sétára hívta a kertbe.</p> +<p>—A kanonokkal utazol?—kérdé +Manó, a mint a kertbe értek.</p> +<p>—Nem,—felelt Boglár csodálkozva.</p> +<p>—Úgy hát velem jösz a vasúton? +Az esti vonattal indulok Budapestre,—folytatá +Manó.</p> +<p>—Ejnye be sürgősen gondoskodol +elutazásomról,—mondá Boglár +Kálmán nevetve.</p> +<p>—Azt gondoltam, hogy sietni fogsz elhagyni apám +kastélyát, mivel már nincs több +reparálni való kép a faluban,—felelt +Manó finoman és aristokratikusan.</p> +<p>Boglár Kálmán meglepetve nézett az +előkelő fiatal úrra; arcza egy pillanatra +elkomorodott, de csakhamar visszanyerte rendes +kifejezését s mosolyogva felelt:</p> +<p>—Az én mesterségem nemcsak képek +festése, hanem lovak idomítása is. De ha te +még ma elutazol, úgy valóban nincs itt +többé semmi dolgom.</p> +<p>Ezzel megfordúlt s egy platánfa +tövében hagyta az elegáns fiatal urat, a ki +bamba képpel bámult utána s azon törte +fejét, sértés vagy bók volt-e, a mit +hallott. Még nem jött tisztába e fontos +kérdéssel, mikor Boglár Kálmán +már eltűnt szeme elől s belépett a +kastély ajtaján.</p> +<p>A lépcsőn a plébánossal +találkozott, ki eljött, hogy jelen legyen +Bogdán kanonok ünnepélyes +búcsúján.</p> +<p>—Jó hogy talállak, +papom,—mondá Boglár Kálmán, +barátja karjába öltve +karját.—Valami fölfedezést tettem. +Úgy látszik, nem vagyok szívesen +látott vendége az Atlasz-családnak.</p> +<p>—Csak ma fedezted föl?—kérdé a +plébános nyugodtan.—És mi vezetett e +nagy fölfedezésre?</p> +<p>—Épen most adta ki útamat a +henczegő Manó, s van okom hinni, hogy apja +megbízásából tette.</p> +<p>—Hát aztán? Mi közöd +hozzájok? E ház ura Sándor, és +ő szívesen lát, arról meg lehetsz +győződve.</p> +<p>—Hohó! nem úgy vagyunk. Te mindig csak a +patrónust látod s neked könnyű csak +Sándort venni tekintetbe. De én itt nem a +patrónus, hanem a házi úr vendége +vagyok.</p> +<p>—Az öreget itt nem szokás figyelembe +venni.</p> +<p>—Eddig én sem vettem, mert eszembe sem jutott, +hogy nem látna a legnagyobb szívességgel. De +most már tudom, hogy terhére vagyok, és ez +egészen más dolog.</p> +<p>—El tudnád hagyni leányodat?</p> +<p>—Klárát nem féltem. Fönn tudja +ő magát tartani s boldogságára nem +szükséges az én segítségem. +Férje szereti, erről meg vagyok +győződve, s ő is szereti +férjét. Az esküvő előtt komolyan +beszéltem vele, s tudom, hogy nem érdekből +ment a fiúhoz. Nem hittem volna, de igaz. Egyenes, +becsületes, őszinte fiúnak ismeri, s ez nyerte +meg szívét. Elég az hozzá, szeretik +egymást, s ez elég Klárának, hogy ha +a család nem is fogadta nagy örömmel +keblébe, föntartsa állását s +boldog legyen. De jelenlétemmel nem akarom +bonyolúltabbá tenni helyzetét s +megnehezíteni küzdelmét. Elmegyek s +élek tovább a magam módja szerint. +Különben itt maradsz te, s ha valaha +szükség lesz reám, mindig ide +szólíthatsz.</p> +<p>Ezalatt fölértek az emeletre. A +plébános az ebédlőbe ment, hol a +kanonok jelentékeny villás reggelivel +erősítette magát a nehány órai +kocsizásra. Boglár Kálmán +leányának szobájába sietett.</p> +<p>Klárát meglepte és elszomorította +atyjának szándéka. Soha sem gondolt arra, +hogy elváljanak egymástól; +legkevésbbé most, midőn +hányódott életök után biztos +és állandó révbe jutottak. +Bizonyára szerelemből lett Sándor +nejévé, s maga az a gondolat, hogy atyjának +nyugalmas életet biztosítson, soha sem bírta +volna arra, hogy szerelem nélkül kezét +nyújtsa valakinek; de szerelmi boldogságát +emelte és tökéletessé tette, hogy apja +is osztozni fog jólétében és +nyugalmában. Atyja azonban könynyedén, +mosolyogva felelt ellenvetéseire. Soha sem gondolt arra, +hogy állandóan leányának falusi +magányában maradjon. Sokkal öregebb +már, hogysem megszokott életmódjával +föl tudna hagyni, s azt hiszi, meghalna, ha mindig egy +helyben kellene maradnia. Már ő csak ezután +is utazgatni fog egyik barátjától a +másikhoz, s vendég lesz ezután is +mindenütt, mint eddig volt. Most is több felé +várják, hova eligérkezett; ha majd +leányára kerül a sor, őt is meg fogja +látogatni, de csak mint vendég, mert +máskép nem tudna élni. Ne Jegyen hát +leánya sem önző s hagyja őt a maga +módja szerint boldogúlni.</p> +<p>Klárának meg kellett ebben nyugodnia, de +mégis könnyezett a szeme, midőn +atyjától, életében +először, hosszú időre +elbúcsúzott. Annál jobb kedvű volt +Boglár Kálmán; nevetve ölelgette meg +Sándort, a ki legalább nehány hétre +akarta itt tartóztatni, s kijelenté, hogy a +legrosszabb ízlésnek tartja, ha a +szülők épen mézes heteikben +alkalmatlankodnak gyermekeiknek. Atlasz úrtól s az +egész családtól is a legvidámabb +hangulatban búcsúzott el, s Klárának +el kellett hinnie, hogy valóban önzés volna +tőle, ha visszatartaná atyját kalandos, +vándorló életének +folytatásától.</p> +<p>Atlasz úr arcza is földerűlt, midőn +saját szemével meggyőződött, +hogy Boglár Kálmán úti +ládája is föl van csatolva a kocsi +bakjára, mely az apát-kanonok urat a városba +fogja vinni. Jó kedvében annyira ment, hogy majdnem +kezet csókolt Bogdán kanonoknak, midőn ez +kenetes ünnepélyességgel búcsút +vett az Atlasz-családtól s megáldotta +valamennyi tagját, még azokat is, kiknek +megáldására nem bírt hivatalos +fölhatalmazással. A kocsis lovai közé +csapott, az apát-kanonok gyűrűs kezével +intett, Boglár Kálmán kendőjét +lobogtatta s egy utolsó mosolygó pillantást +küldött leánya könnyes szemébe, s a +hintó tova robogott, és az Atlasz-család +egyedűl maradt a kastélyban.</p> +<p>Miután a plébános is a falu felé +indúlt, Atlasz úr komoly arczczal megfogta +Sándor kezét és szobájába +vezette. Betette az ablakot, becsukta az ajtót, s +fiának csodálkozó tekintetére +zsebébe nyúlt s kivette onnan a sokszor szerepelt +nagy bőrtárczát.</p> +<p>—Fiam,—kezdé ünnepélyes hangon +s öntudatlanul utánozva Bogdán kanonok +imponáló modorát,—te minket tegnap +megleptél, nagyon megleptél.</p> +<p>—Eh, atyám!—vágott közbe +Sándor,—ezen már túlestünk. +Klára nőm lett, te megáldottad, minek +kezdjük újra az alkudozást?</p> +<p>—Kezdjük újra az alkudozást? Ki +akarja kezdeni az alkudozást?—kiáltott Atlasz +úr, egyszerre kiesve kanonoki +tónusából.—Én csak azt mondom, +hogy te olyan hirtelen leptél meg engem a +feleségeddel, hogy nem nyithattam ki a szemedet az +esküvő előtt. Apai kötelességemet +teljesítem tehát, midőn kinyitom szemedet az +esküvő után.</p> +<p>—Kinyitod a szememet?—kérdé +Sándor, roppant csodálkozással.—Mit +értesz ez alatt?</p> +<p>—Olvasd el ezt a levelet, aztán meg fogod +látni, mit értek ez alatt.</p> +<p>Sándor átvette a levelet és olvasni +kezdte. Arczán eleinte csak +kíváncsiság látszott, de a mint +vége felé közeledett, elsápadt, +szemöldei összehúzódtak s a papir +reszketett kezében. Oly tekintettel emelte szemét +apjára, hogy Atlasz úr megijedt s szinte +megbánta, hogy felnyitotta fia szemét.</p> +<p>—Ki írta ezt a levelet?—kérdé +Sándor rekedten.</p> +<p>—Alá van írva a neve,—felelt Atlasz +úr félénken.</p> +<p>—Jer velem,—mondá Sándor, megragadva +apja kezét és az ajtó felé vonta. De +a mint a tornáczra léptek, megállt, mintha +más jutott volna eszébe. Melle erősen +zihált, homlokán kiütött az +izzadság.</p> +<p>—Nem, nem hozzá,—mormogott, mintegy +magához beszélve.—Előbb +világosság kell, meggyőződést +akarok. Hazugság, nem lehet más! Tudom már, +kitől kérjek magyarázatot.</p> +<p>—Jer velem,—folytatá, ismét +megragadva apja karját s lesietett vele a +lépcsőn.</p> +<p>—Hova megyünk?—kérdé Atlasz +úr aggódva.</p> +<p>—Menjünk, menjünk!—sürgeté +Sándor izgatottan, mintha nem is hallotta volna apja +kérdését. Atlasz úr nem mert +többet szólni s néma rettegéssel haladt +fia mellett.</p> +<p>Átmentek a kerten, s a nyárfáktól +szegélyezett úton a faluba jutva, addig meg nem +álltak, míg a plébániára nem +értek. A plébános irodájában +volt, s ijedten s meglepetve ugrott föl +íróasztalától, midőn a +két Atlasz szobájába lépett és +meglátta Sándor dúlt arczát.</p> +<p>—Uram,—kezdé Sándor, alig +véve lélekzetet, s a gyors menéstől +és indulattól szakadozott hangon,—ön +kezdettől tanúja és meghittje volt +szerelmemnek és segítségemre volt, +midőn Klárát nőmmé tettem. Azt +is tudom, hogy Boglárékat régóta +ismeri, s e levélből meggyőződtem, +hogy közelebbi viszonyban áll velök. Önnek +tudnia kell mindent, mi rájok vonatkozik, s +kötelessége, nekem magyarázatot adni.</p> +<p>—Mindenre kész vagyok magyarázatot +adni,—mondá a plébános +csodálkozva.—Parancsoljon velem.</p> +<p>—Klárát +rágalmazták,—esküszöm, csak +rágalomnak tartom,—nem tudom, nem akarom hinni, hogy +könnyelmű volt, hogy megcsalt, +elámított, hogy őszinte, szerető +szívembe lopta magát, csak azért, hogy +palástot borítson becstelenségére. +Rágalom, hazugság; de a rágalom tövist +vert szívembe, s önön áll, hogy +kihúzza belőle.</p> +<p>—Mit jelent ez?—kiáltott a +plébános fölháborodva.</p> +<p>—Olvassa el ezt a levelet,—mondá +Sándor,—s azután feleljen.</p> +<p>A plébános elolvasta a levelet, +összehajtotta és asztalára dobta.</p> +<p>—Ki tette önnel azt a rossz +tréfát,—kérdé +haragosan,—hogy kezébe adta ezt a levelet?</p> +<p>—Atyám. Ő tudakozódott +Boglárék felől +ügynökénél s ezzel a válaszszal +akarta megakadályozni házasságomat.</p> +<p>—Miért nem mutatta meg hát e levelet az +esküvő előtt?—kérdé a +plébános, vállat vonva.</p> +<p>—Hogy mutattam volna meg az esküvő +előtt, mikor nem híttak meg a +lakodalomra?—kiáltott Atlasz úr egyszerre +ijedt és bosszús hangon.</p> +<p>—Nem arról van most +szó,—vágott közbe +Sándor,—hanem arról, tud-e ön e +rágalomról valamit és kész-e +róla fölvilágosítást adni?</p> +<p>—Kész vagyok,—felelt a +plébános.—Üljenek le és +hallgassanak meg nyugodtan. Biztosítom, hogy nyugodtan +hallgathatnak. Két évvel ezelőtt,—mint +e levél is mondja, Klára jegyben járt egy +fiatal emberrel.</p> +<p>—Mi a neve?—kérdé Sándor.</p> +<p>—Nem hiszem, hogy ez életben valaha +találkozhatnék vele. Azóta, a mint tudom, +tönkre ment, elzüllött, elaljasodott. Régi +ismerősei egészen elvesztették szem +elől, csak néha-néha jön felőle +valami hír, hogy közönséges kalandor lett +s egészen elmerült a fővárosi +társadalom posványába.</p> +<p>—Mi a neve?—ismétlé Sándor, +türelmetlenül.</p> +<p>—Lándsa Jenő,—felelt a +plébános.—Ez az ifjú akkor a legjobb +társaságban élt s csillogó +külszínével még el tudta +ámítani a világot. Klára a +gyermekleány rajongó szemével nézett +reá és boldog volt, mikor megkérte +kezét. Egy pár hétig jegyesek voltak. +Mindenütt együtt látták őket, a +miben semmi feltűnőt sem találhatott az, ki +ismerte Klára gyanútlan lelkét, +önálló, csaknem férfias +nevelését. Emlékezhetik, ön +iránt is így viselte magát, +ismeretségök első napjától +fogva; akárhányszor lovagoltak, vadásztak +egyedül a nélkül, hogy ön ebben valami +feltünőt látott volna s ne találta +volna egészen természetesnek.</p> +<p>—Én akkor még nem szóltam neki +szerelemről,—mondá Sándor +elgondolkozva.</p> +<p>—Mondja inkább, hogy becsületes ember +volt,—s nem élt vissza a helyzettel, melyet ez +ártatlan lélek gyanútlan +fesztelensége teremtett. Lándsa Jenőnek, a +mint utólag megtudtuk, soha sem volt komoly +szándéka Klárát nőül +venni. Az egész eljegyzési játék +egyszerűen arra szolgált, hogy közelébe +férhessen. Fogadott czimboráival, hogy +diadalmaskodni fog Klárán. Egy este +elrejtőzött szobájában, s midőn +a leány már bezárkózott és +nyugalomra készült térni, rá +támadott, vakmerően, szemtelenül, +erőszakosan. De rosszúl számított. +Klárának nemcsak modora, szokásai, +kedvtelései voltak férfiasak, hanem ereje is. Nem +sikoltott, nem ütött zajt, hanem úgy +eltaszította a nyomorúltat, hogy a földre +bukott. Azután fölkapta pisztolyát s azzal +fenyegette, hogy rögtön lelövi, ha el nem hagyja +szobáját. Lándsa ijedtében, vagy +inkább számításból, az ablakon +ugrott ki. Czimboráinak, kik az utczán +lesték kalandja végét, úgy +látszik, oly módon adta elő a dolgot, mintha +megnyerte volna fogadását; legalább mint +később megtudtuk, s e levélből is +látom, ez a pletyka terjedt el. A valóság +az, hogy Boglár Kálmán másnap +megvívott a hitvány emberrel és +súlyosan megsebesítette. Azután nem +hallottunk többé felőle; csak azt tudom, hogy +nemsokára utolérte a nemezis, lassankint +kiszorúlt a tisztességes emberek +társaságából s végre +egészen elaljasodott.</p> +<p>Sándor sokáig hallgatott. Mellére hajtott +fővel, mozdulatlanul ült székén s +öntudatlanul jártatta újjait az asztalon. +Végre föltekintett s komoran kérdé:</p> +<p>—Miért nem mondták meg ezt nekem az +esküvő előtt?</p> +<p>—Mit mondtak volna meg?—kiáltott a +plébános föllobbanva.—Az +önérzetes nő köteles megvallani +leendő férjének, ha folt van multján, +ha tévedés emléke nyomja lelkét. De +mi volt itt megvallani való? Vagy talán nem hisz +szavamnak, nem tartja ártatlannak +Klárát?</p> +<p>—Igen, igen, igaz, ő ártatlan, +köszönöm a +felvilágosítást,—mondá +Sándor, lassan fölemelkedve +székéről.—Hallod, atyám, +Klára ártatlan! Hála istennek! Szót +se többet erről a levélről! +Vigyázz, Klára meg ne tudja, hogy +kételkedünk benne!</p> +<p>De arczán nem látszott az a megnyugvás, +melyet szavai fejeztek ki. Midőn kezét +nyujtá a plébánosnak, az hideg volt, mint a +jég, és szemét komoran, elgondolkozva +szegzé a földre. Lassan, nehéz +léptekkel ment ki a szobából, minden +további szó nélkül. Atlasz úr +fölugrott és fia után akart sietni, de a +plébános az ajtó elé állt +és elzárta a menekülés +útját.</p> +<p>—No, Atlasz úr,—mondá +komolyan,—büszke lehet rá, hogy ma olyan bakot +lőtt, a milyen csak nagy ritkán kerül a +vadász csöve elé.</p> +<p>Atlasz úr mindig félt a +plébánostól s nem szeretett vele +vitába bocsátkozni. Most is +kényelmetlenül feszengett előtte s nem tudta, +melyik lábára támaszkodjék, de +arczán mégis látszott valami daczos +kifejezés, melyet máskor nem mert volna +mutatni.</p> +<p>—Bakot lőttem? Micsoda bakot +lőttem?—mondá morogva.</p> +<p>—Azt hittem, megelégszik azzal az egy bakkal, +melyet kedves Manó fia által lövetett, +midőn Klára atyját csaknem kidobatta +házából.</p> +<p>—Vagyok talán köteles eltartani a +Klára egész +atyafiságát?—kérdé daczosan +Atlasz úr.</p> +<a name="9" id="A9"></a><br> +<p class="center"><img alt= +"—Nem tartja ártatlannak Klárát?" src= +"images/image19.jpg"></p> +<h5><i>—Nem tartja ártatlannak +Klárát?</i></h5> +<br> +<p>—Boglár Kálmán nem szorult arra, +hogy ön eltartsa; de Sándor fia rászorult +volna, hogy neje ne veszítse el atyját, a ki +legjobb védelmezője, őre lett volna +nyugalmuknak, boldogságuknak. Ön nem akarta. +Jó. Bakot lőtt vele. De miért nem +elégedett meg ezzel? Miért akarja erővel +boldogtalanná tenni fiát? Nem vette észre, +hogy Sándor féltékeny +természetű? E vészes szenvedély eddig +szíve mélyén pihent, de az ön +szerencsétlen baklövése +fölébresztette, s ha a szörnyeteg +fölébredt, akkor ordít és +zsákmányt keres. Ki számíthatja ki, +mi lesz ennek következménye? A férget +beültette fia szívébe, és ki tudja, nem +fog-e oly nagyra nőni, hogy megőrli +szívét és elpusztítja +nyugalmát, boldogságát?</p> +<p>—Apai kötelességemet tettem,—felelt +Atlasz úr megátalkodottan.</p> +<p>—Az apa kötelessége nem az, hogy +boldogtalanná tegye fiát.</p> +<p>—A főtisztelendő úr úgy +bánik velem, mintha én volnék egy rossz +apa,—felelt Atlasz úr, egyre +merészebben,—pedig én jobban tudhatom, mert +nekem van három gyermekem és a +főtisztelendő úrnak egy sincs. És +mindenki, a kinek van esze, azt mondta, hogy apai +kötelességem fölnyitni Sándor +szemét.</p> +<p>—Ugyan ki mondta?</p> +<p>—A leányom, az Eveline grófné, meg +a Manó fiam, meg a Góg Ferencz +uraság—</p> +<p>—Micsoda!—kiáltott a +plébános, most igazán haragra +lobbanva.—Még ennek is megmutatta a levelet?</p> +<p>—Miért ne mutattam volna meg? A Góg +Ferencz olyan, mintha volna rokonunk és nagybátyja +Sándornak, mert a húga, a szép gazdag +özvegy, szeretett volna Sándor felesége +lenni,—bár lett volna,—tevé +hozzá Atlasz úr daczosan.</p> +<p>—Ennek ugyan megadta,—mondá a +plébános boszúsan.—Megnyitotta +zsilipjét a legféktelenebb pletykának. +Menjen, menjen Atlasz úr; hiába mondja, hogy +ön nem vadász. Három ilyen +óriási bakot, a milyet ön lőtt ma, a +legügyesebb Nimród sem tudna egy nap elejteni.</p> +<p>Ezzel félre lépett az ajtóból, s +Atlasz úr fölhasználva a támadt +rést, vadász-zsákmányával +terhelten, de még mindig mogorva és daczos +arczczal, szó nélkül kiosont a +szobából.</p> +<hr style="WIDTH: 40%"> +<a name="IX" id="AIX"></a> +<p class="center"><br> +<img alt="" src="images/image20.jpg"></p> +<h3>IX.</h3> +<h5>(Pénzügyek.)</h5> +<p><br> +A következő napokban Manó és Eveline +zilált pénzügyeinek rendezése annyira +igénybe vette Atlasz urat, hogy nem foglalkozhatott +Sándor további boldogításával. +Manó fiát néhány ezer forinttal s +azzal a vígasztalással tette vasútra, hogy +nemsokára utána megy a fővárosba +és személyesen egyenlíti ki +adósságait. Egyelőre sürgősebb +dolog a grófi ügyek rendezése, nemcsak +azért, mert egy grófnak még +adóssága is főbb rangú, mint a +közönséges emberé, hanem +különösen azért, mert a veszély +sokkal égetőbb s Eveline grófné +szüntelenül rémképeket fest atyja +elé, melyekben hol Szádváry gróf +öngyilkosságát, hol a kis grófi +unokák rongyokba burkolt koldús alakjait +tüntei föl rikító színekkel. +Atlasz úrnak a háta borzong és égnek +mered minden haja szála s egy időre még +Sándor házasságát is +elviselhető szerencsétlenségnek tartja e +nagyobb csapás mellett. Összeszedi minden +fölkelő pénzét, s harmadnapra a +nevezetes templom-szentelés után +leányával együtt útra kel a +Szádváryak ősi fészke +felé.</p> +<p>Sokkal több időt töltött itt, mint +előre gondolta volna. A fiatal Szádváry +gróf olyan jól gazdálkodott, hogy már +csak nagy nehezen, igen sok furfanggal és még +több készpénzzel lehetett partra juttatni +speculatióinak hínárjából. +És Atlasz úr még csak +szemrehányást sem tehetett neki, mert +valóban nem lehetett pazarlásról, +könnyelműségről vádolni. A +háztartás nem volt fényűző; +nagyúri passiókról, melyek Manó +adósságait szülték, itt szó sem +volt. A fiatal gróf csakugyan takarékosan +élt s majdnem fukar volt magára és +családjára nézve; azért Atlasz +úr, ámbár a haját szerette volna +kitépni, midőn belepillantott grófi +vejének üzleti dolgaiba, nem vehette lelkére, +hogy megharagudjék e jóakaratú, de +ügyetlen kezű fiatal emberre, s csak szelíd +tanácsadás hangján fejezte ki előtte +abbeli meggyőződését, hogy maradjon +mindenki a maga rendeltetése mellett: a zsidó +szerezzen s a gróf éljen a készből, +rangja szerint.</p> +<p>—Rangja szerint!—kiáltott a fiatal +gróf, kissé ingerülten.—Hát azt +hiszi ön, hogy e jószág +jövedelméből rangom szerint élhetek? +Tizenkét ezer forint a legjobb esetben! Mi az egy +grófnak, ha rangja szerint akar élni?</p> +<p>—Az én háztartásom is kijön +annyival,—jegyzé meg Atlasz úr +félénken.</p> +<p>—Elhiszem! Ön Atlasz Samu. Én pedig +gróf Szádváry Arthur vagyok. E +között van egy kis különbség?</p> +<p>Ez ellen Atlasz úr semmit sem szólhatott. A +különbséget nem tagadhatta.</p> +<p>—Látja öreg,—mondá a fiatal +gróf, egy kissé barátságosabban, mert +utoljára is meg kell becsülni azt, a kitől +százezreket várunk,—látja, öreg, +épen az vert adósságba, hogy rangom szerint +akarnék élni. Az a becsvágyam van, hogy +helyreállítsam a Szádváryak +ősi fényét s visszaszerezzem mindazt a +vagyont, mely hajdan családunké volt. Akkor +aztán igazán élhetnék rangom szerint; +de míg idáig juthatok, szereznem kell, sokat kell +szereznem.</p> +<p>—Seregeknek ura!—jajveszékelt Atlasz +úr—hát még eztán is szerezni +akar?</p> +<p>—És ön ezt helytelennek találja? +Ön, a ki egész életét szerzéssel +töltötte és ezt tartja az ember legfőbb +hivatásának?</p> +<p>—Igen, mert én zsidó +vagyok,—kiáltott Atlasz úr elkeseredve.</p> +<p>—Hallja, öreg, ez már mégis +elbizakodottság. Hát maga azt hiszi, hogy csak a +zsidónak van esze a szerzésre?</p> +<p>—Dehogy hiszem, dehogy hiszem!—felelt Atlasz +úr, elfintorítva arczát, mert Manó +fia jutott eszébe.—Csak azt akartam mondani, hogy +nekem a véremben volt, én arra születtem, arra +nevelkedtem, hogy szerezzek, és meg is mutattam, hogy +tudok szerezni. De magának a hetvenhetedik öregapja +is csak költeni tudott; magának a +vérében van, hogy költsön, és az +eddigi speculatióival meg is mutatta, hogy nem tud +szerezni, mert mindenbe belebukott. Mennyei +Úristen!—folytatá Atlasz úr, +összecsapva kezeit,—hová jutottunk, hogy nekem +kell egy grófot a grófi életre +tanítani!</p> +<p>—Igaz, hogy eddigi vállalataim rosszúl +sikerültek,—mondá a fiatal gróf, +elgondolkozva,—de az mindenkivel megeshetik. Ki tudja, +hátha ezentúl szerencsésebb leszek +üzleteimben?</p> +<p>—Ne mondja azt, hogy üzlet, ki nem állhatom, +ha egy gróf azt mondja, hogy +üzlet,—kiáltott Atlasz úr, +megrázkódva.—Tudom már, mit jelent az +üzlet, mikor egy gróf veszi a szájába; +láttam a parket-gyárat, ütne bele a +hetvenhét istennyila!</p> +<p>—A parket-gyár nem jövedelmezett, az igaz; +de ha kiterjeszteném az üzletet, ha jobb +munkásokat hozatnék—</p> +<p>—Ne mondja tovább!—kiáltott Atlasz +úr, befogva fülét kezével,—ne +mondja tovább, mert mindjárt megüt a guta. +Most még vagyok olyan állapotban, hogy +kitisztázzam az adósságokból, de ha +tovább folytatja a vagyonszerzés +munkáját, nem sokára én is +tönkre jutok és akkor vehetünk mind a ketten +batyut a hátunkra.</p> +<p>—Beszéljen csak a maga +nevében,—mondá a fiatal gróf +bosszúsan.—Ha tönkre jutok, nem +öntől fogom kérdeni, mit tegyek.</p> +<p>—Jaj nekem! úgy is tudom, hogy nem tőlem +kérdené,—sóhajtott Atlasz úr, +megborzadva. Eszébe jutottak Eveline +rémképei: a töltött pisztoly, a +koldúsrongyok, és sietett megnyugtatni e +lobbanékony fiatal mágnást.</p> +<p>—Ki mondta, hogy batyut vegyen a +hátára?—folytatá engesztelő +hangon s kissé erőltetett nevetéssel.</p> +<p>—Tudom én, hogy egy gróf +Szádváry nem arra született, hogy batyut +vegyen a hátára. Semmit sem fog venni, se a +hátára, se a szájába; azért +van itt az öreg Atlasz, hogy segítsen az ő +grófi vején. Most még tudok segíteni; +csak azért mondtam, hogy ne speculáljon +többet, mert attól féltem, hogy +utoljára majd én sem tudok segíteni. De most +még nem vagyok ott, még mindent jóvá +tehetünk. Hallgasson rám és ha +tanácsomat követi, a fejemet teszem rá, hogy +minden jól lesz.</p> +<p>—Beszéljen hát!—mondá a +gróf, türelmetlenül.—Mindjárt ezen +kellett volna kezdeni.</p> +<p>—Mielőtt pénzt adok, akartam jó +tanácsot adni,—felelt Atlasz úr, +mosolyogva.—Tudom, hogy a pénzt szívesebben +veszik, mint a tanácsot, de az én +pénzemből csak akkor lesz magának igazi +haszna, ha követi a jó tanácsomat. Most pedig +nem beszélek, hanem teszek. Az adósságokat +átnéztem, a hitelezőkkel megegyeztem. Egy +részt kifizettem készpénzzel, a másik +részt magamra vállaltam és +betábláztattam az én uradalmamra. Most +már nekem is van adósságom, a mit soha sem +hittem volna.</p> +<p>—Könnyű magának; egy év alatt +kiheveri.</p> +<p>—Egy év alatt kiheverem. Ki is kell heverni, mert +ha egy Atlasz Samu jószágán +adósság van, az annyit jelent, mint ha egy +gróf Szádváry megszökik egy +párbaj elől.</p> +<p>—A hasonlat nem egészen talál; de mindegy. +A fő dolog az, hogy átvette +adósságaimat.</p> +<p>—A fő dolog, hogy átvettem +adósságait,—ismétlé Atlasz +úr, kissé elkeseredve, mert melegebb +elismerést és dicséretet várt volna +vejétől.—A főbb dolog, hogy +magamról is lerázzam az adósságokat. +Ez is meg fog történni Isten +segítségével, egy esztendő alatt. A +legfőbb dolog pedig az, hogy vőm uram, a +gróf úr, ne csináljon több +adósságot.</p> +<p>—Legyen nyugodt, öreg!</p> +<p>—Leszek nyugodt, ha követi tanácsaimat.</p> +<p>—Halljuk azokat a +tanácsokat!—kiáltott a fiatal gróf, +jó kedvvel.—A ki annyit fizet értünk, +megérdemli, hogy tanácsait is meghallgassuk.</p> +<p>—Először is,—kezdé Atlasz +úr újjain számolva a bölcs +tanácsokat,—föl fog hagyni minden +üzlettel, vállalkozással és +gazdálkodással.</p> +<p>—Micsoda? A gazdálkodással is? Hát +aztán mi lesz a jószágból, mi lesz +belőlem?</p> +<p>—Ez a második és a harmadik pont; csak +tessék jól vigyázni. A +jószágot bérbe fogja adni, találtam +is már egy solid bérlőt és +megegyeztem vele. Fog fizetni évenként +tizenkét ezer forintot, s a kastélyt és a +parkot meghagyja magoknak, hogyha nyáron haza jönnek, +legyen hol játszani az én grófi +unokáimnak.</p> +<p>—Haza jövünk? Nyáron? Hát +máskor hol leszünk?</p> +<p>—Ez a harmadik pont. Most vannak a +képviselő-választások. Ebben a +kerületben magát fogják +fölléptetni. Már adtam be offertet a +vezérlő uraságoknak és +acceptálták. Én fizetek négyezer +forintot készpénzben és magát +megválasztják képviselőnek.</p> +<p>—Képviselőnek? Engem? Aztán melyik +párthoz kell tartoznom?</p> +<p>—Az mindegy. Választhat magának +pártot; de én azt tanácslom, legyen +kormánypárti, mert akkor legkönnyebben kaphat +hivatalt vagy épen viszszajön a megyébe, mint +főispán. Egy grófból minden lehet. No +hát, mit mond az öreg Atlasz tanácsaihoz?</p> +<p>—Az öreg Atlasz tanácsai valóban +aranyat érnek,—felelt a fiatal gróf +elégedetten.—Megadom magamat és elfogadok +mindent.</p> +<p>—És igéri, hogy nem csinál +több adóságot?—kérdé +Atlasz úr jó kedvvel, mert vejének +elismerő szavai nagyon +föllelkesítették.</p> +<p>—Mindent igérek,—viszonzá +könnyedén a gróf.</p> +<p>—Hála Istennek, ezt hát rendbe hoztuk. +Most még hátra van a másik.</p> +<p>—Micsoda másik?</p> +<p>—A Manó fiam, a ki szintén tele van +adósságokkal.</p> +<p>—Ez már mégis +botrány!—szörnyűködött a +gróf.—Nem jön meg már az esze annak a +fiúnak?</p> +<p>—Majd ha maga Pesten fog lakni, akkor vigyázhat +rá és adhat neki jó +tanácsokat,—mondá Atlasz úr, +szelíd gúnynyal.—De egyelőre +még nekem kell tanácsot adnom, a mi +fizetéssel jár. Mihelyt rendbe jöttem itt +mindennel, megyek föl Buda-Pestre és tisztába +hozom a Manó dolgát. Ha akarja magának is +keresek lakást, hogy a választás után +tüstént beköltözhessék.</p> +<p>—Nagyon jó lesz, öreg, keressen +lakást s fizesse is ki az első negyedet.</p> +<p>Atlasz úr azonban nem utazott el tüstént. +Mindent személyesen akart elvégezni, s mivel a +választások úgy is közel voltak, +elhatározta, hogy személyesen ügyel föl +négyezer forintos befektetésének +kamatozására. Különben sem volt +ellenére a grófi napfény sugaraiban +sütkérezni s veje még soha sem volt +iránta oly jó hangulattal és annyi +figyelemmel, mint most, midőn minden +adósságát kifizette s új +ösvényt nyitott becsvágyának. +Fölhasználta hát a kedvező alkalmat, s +teljes tüdővel szívta magába az +aristokratikus levegőt és élvezte azt a +dicsőséget, hogy mint gróf +Szádváry apósát mutatták be a +kerületi nagy uraknak s együtt evett velök a +választók lakomáján.</p> +<p>Midőn aztán mindent rendbe hozott, az +adósságokat kifizette és +átíratta, a jószágot átadta a +bérlőnek és végig hallgatta +vejének beszédét, melylyel a +mandátumot megköszönte +választóinak, megölelte leányát +s külön még egy ezer forintos ropogós +bankjegyet csúsztatott kezébe; ölébe +vette unokáit s mindegyiknek tíz darab +fényes aranyat ajándékozott, azután +gazdag borravalókat osztogatott ki a cselédek +közt, nehogy megszólják és +zsidónak mondják grófi gazdájok +apósát, s megkönnyebbült zsebbel +és szívvel ült a vasútra, eltelve +aristokratikus dicsőséggel és szinte +elfeledve, hogy csaknem minden ölelést, minden +kézszorítást, minden kalapemelést +külön-külön drága pénzzel +kellett megfizetnie.</p> +<p>Ilyen drágán megfizetett +dicsőséget élvezett a +fővárosban is, Manó fiának +jóvoltából. Pompás szobában +lakott, nagyszerű ebédeket evett, drága +külföldi borokat ivott, kocsikázott, +színházba járt, s előkelő +fiatal urakkal ismerkedett meg, kik öregnek +szólították és a +vállára veregettek. A mint Manó mondta, +csupa casinói tagok voltak: grófok, +bárók, kamarások, Atlasz úr feje +szédült, szeme káprázott a nagy +uraságtól és főúri +dicsőségtől, és fizetett, mint a +köles. Manó ügyeit sokkal könnyebb volt +rendezni; nem kellett se hitelezőkkel kiegyezni, se +átíratni, se haszonbérlőt keresni +vagy képviselőségi offertet nyújtani +be; nem kellett tenni semmi egyebet, mint fizetni. Az +adósságok mind váltóra voltak, ismert +uzsorások birtokában, kik mereven +visszautasítottak minden alkudozást, és, +mint Shylock, ragaszkodtak a kötéshez. Atlasz +úr kifizetett mindent, s midőn az +összszeszedett váltókat +ünnepélyesen elégette, megeskette fiát, +hogy nem fog több adósságot +csinálni.</p> +<p>Manó megesküdött és négyezer +forintot kért atyjától, hogy új +életpályáját adósság +nélkül kezdhesse meg.</p> +<p>—Micsoda!—kiáltott Atlasz úr +elszörnyedve.—Még adjak négyezer +forintot? Hát azt hiszed, én +bankócsináló gép vagyok?</p> +<p>—Csak ne légy kicsinyes, öreg,—felelt +Manó nyugodtan.—Épen most esküdtem meg, +hogy nem csinálok több adósságot; csak +nem szeghetem meg eskümet mindjárt az első +nap? Pénzre pedig szükségem van, nincs +hát egyéb hátra, mint hogy te adj. Ez csak +világos.</p> +<p>—Világos, világos,—mondá +Atlasz úr, fejét vakarva,—csak az nem +világos, mire kell neked annyi pénz, mikor nincs +semmi adósságod?</p> +<p>—Miből éljek, ha nincs pénzem?</p> +<p>—Hát a fizetésed?</p> +<p>—Az a rongy?—kiáltott Manó +fitymálva.—Hiszen ez még szivarra sem +elég.</p> +<p>—Drága szivarokat szoktál +szívni,—mondá Atlasz úr.</p> +<p>—Egy szó mint száz, ha azt akarod, hogy +rangomhoz képest éljek és becsületet +szerezzek az Atlasz névnek, nekem is legalább annyi +apanaget kell adnod, mint Szádváryéknak. +Még így is meg kell szorítnom +kiadásaimat, össze kell húznom magamat. De +annyit én is joggal megkivánhatok, mint +Szádváry, a ki nem is fiad, csak vőd.</p> +<p>—De gróf.</p> +<p>—Több gróf vagyok én, mint ő, +habár nincs meg a czímerem.</p> +<p>—Az igaz,—mondá Atlasz úr, +félig büszke, félig savanyú +arczczal.—De a Szádváryék +négyen vannak, te meg csak egyedül.</p> +<p>—Ez csak mellettem szól. A ki otthon él s +a kinek olyan jó gazdasszony a felesége, mint +Eveline, annak negyedmagával is olcsóbban meg lehet +élnie, mint nekem, ki a főrangú világ +örvényének kellő közepébe +vagyok kidobva. Ha így okoskodunk, nekem még +többet lehetne követelnem, mint a mennyit +sógorom kap. De nagylelkű és szerény +leszek, s megelégszem ugyanannyival.</p> +<a name="10" id="A10"></a><br> +<p class="center"><img alt= +"Mereven és feszesen ült egyik középső ülésen." +src="images/image21.jpg"></p> +<h5><i>Mereven és feszesen ült egyik +középső ülésen.</i></h5> +<br> +<p>—Jaj nekem! a te szerénységed nagyon sokba +kerül. Akkor hát ez a négyezer forint a conto +lesz az apanage-ra?</p> +<p>—Semmi à conto! Ez szükséges +befektetés a józanabb és szerényebb +életmód megkezdésére. A conto! Hogy +is ne! Ugyan, öreg, fizess már és ne +zsidóskodjál!</p> +<p>Ez az utolsó szó Atlasz úrnak minden +ellenvetését elnémította. Nem +zsidóskodott, fizetett s megigérte, hogy +ezentúl havi részletekben pontosan felküldi az +évi pénzt. Manó viszont megigérte, +hogy nem csinál több adósságot s nagy +búcsúebédet adott atyja tiszteletére, +melyben csupa fiatal főurak vettek részt és +igen zajosan mulattak. Ebéd után Manó +saját fogatán vitte ki atyját a +vasúthoz s nem engedte, hogy szokása szerint a +második osztályra váltson jegyet. Atlasz +úr nem akart ártani fia +tekintélyének, a ki szégyelt volna +búcsút venni egy másodosztályú +utastól, és az első helyre váltott +jegyet, a hol igen kényelmetlenül érezte +magát és az egész úton nem mert +szivarra gyújtani. Mereven és feszesen ült +egyik középső ülésen s +mozdulatlanúl nézett kifelé, a rohamosan +eltünedező távíró +oszlopokra.</p> +<p>—Sok pénzembe került, de mégis rendbe +hoztam a dolgot,—gondolá magában Atlasz +úr, elég ideje lévén gondolkozni, +mert utitársai közül senki sem ereszkedett vele +szóváltásba s ő sem mert +megszólítani senkit.—Elment ugyan minden +készpénzem, adósságot is +vállaltam, de egy jó termés megint +elég pénzt fog hozni s az adósságot +könnyű lesz kifizetni. A fődolog az, hogy +megmentettem leányomat és grófi +unokáimat a koldusbottól, s a helyes útra +térítettem vőmet és Manó +fiamat. Az egyik nem fog többet speculálni, +képviselő lesz, főispán, talán +miniszter, s magával együtt emelni fogja +családomat; a másik nem csinál több +adósságot, úri módon fog élni +a nagyúri társaságban, ismertté +és tiszteltté teszi az Atlasz nevet, mindegyre +magasabb és magasabb hivatalba jut s végre elvesz +egy milliomos leányt és +báróságot szerez. Báró +Atlasz—nem is hangzik rosszúl. Igaz, hogy sok +pénzembe került, de a kinek van pénze, az +fizethet, s arra nézve még kis baj az, melyen +pénzzel lehet segíteni. Ah! Sándor +baján nem segít a pénz. Ez a +szerencsétlen házasság tönkre tette +jövőjét; nem lesz belőle más, +mint közönséges falusi gazda, a ki élni +fog abból a vagyonból, melyet tőlem kap, ha +ugyan a felesége azt is el nem veri. Ah! miért nem +tudtam előbb megmutatni neki azt a levelet! Talán +nem vette volna el e gyanús erkölcsű +leányt. Legalább ha elvette, válnék +el tőle! A Góg Ferencz, a ki nagy jogtudós, +azt mondja, hogy nálunk, azaz nálok könynyen +megy az elválás, és a szép Lilla +akkor is szívesen nőül menne Sándorhoz, +mert halálosan bele van bolondulva. Milyen nagy szerencse +volna! Igaz, hogy Sándornak +kálvinistává kell lennie, azt mondja a +Góg Ferencz, és a plébános +kiugranék a bőréből; de úgy +kell neki, ő házasította össze +Sándort a Boglár Klárával. Ah! milyen +kellemes meglepetés volna, ha otthon avval a hírrel +fogadna Sándor, hogy megkezdte a +válópört a felesége ellen.</p> +<hr style="WIDTH: 40%"> +<a name="X" id="AX"></a> +<p class="center"><br> +<img alt="" src="images/image22.jpg"></p> +<h3>X.</h3> +<h5>(A féreg a szívben.)</h5> +<p><br> +Ebben a kellemes meglepetésben nem részesült +Atlasz úr, midőn haza érkezett. +Sándor nem fogadta azzal a hírrel, hogy megkezdte a +válópert; ellenkezőleg, úgy vette +észre, meglehetős békességben +és jó egyetértésben élnek. +Karon fogva jöttek eléje, mikor kiszállt a +hintóból, s Klára jó kedvvel, +mosolyogva nyújtott kezet. De ez ismét csak +újabb lángra lobbantotta Atlasz úr +lelkében a régi ellenszenvet. Ez a jött-ment, +ez a betolakodott asszony úgy fogadja őt +saját házában, mint valami +közönséges vendéget, a helyett, hogy +kezet csókolna, mint Sándor, sőt a mint +Eveline is szokott tenni, a ki pedig grófné. Ez meg +csak a kezét nyujta neki, és mosolyog, és +azt mondja: Isten hozta—és ezzel ott hagyja. Atlasz +úr ennek következtében elég +mogorván viszonozta menye +üdvözlését és neje után +tudakozódott, mialatt egy gyors, kémlő +pillantást vetett Sándor arczára, vajon nem +látja-e már rajta a boldogtalanság és +az elválási szándék első +jeleit. Nem látott rajta semmit, és +életében először jött abba a +különös helyzetbe, hogy haragudott, mert fia +arczát nyugodtnak és vidámnak +látja.</p> +<p>Az öreg asszonyság ablakában állt +és onnan integetett férjének. Atlasz +úr hát nem vizsgálta tovább +Sándor arczát, melyen csak leverő és +kellemetlen fölfedezéseket tett; magához vette +az ajándékokat, melyeket az öreg +asszonyság számára hozott és +fölsietett a lépcsőn.</p> +<p>Meglehet, ha Atlasz úr nagyobb arczismerő +és jártasabb a lélektan +tudományában, talán Sándor +tekintetében is talál olyan jeleket, +melyekből vigasztalást és reményt +meríthet. De Atlasz úr nem volt +lélekbuvár. Egész életében az +anyaggal foglalkozott, csak ahhoz értett, csak annak +megitélésére volt szeme. Ha az +erdőben egy erős, terebélyes +tölgyfát kínáltak volna neki +megvételre, egy pár fonnyadó +levélből, egy kis repedésből +rögtön meglátta volna, hogy a viruló +törzsben féreg őröl s nemsokára el +fogja hervasztani; de az emberi arcz derüjén, az +emberi szem vidám tekintetén keresztül nem +tudta meglátni a szivben őrlő +férget.</p> +<p>Ilyen férget hordott szívében +Sándor, mióta ama végzetes levelet +elolvasta. A plébános jól ismerte őt +s eltalálta a boldogságát fenyegető +veszélyt, midőn szemére hányta Atlasz +úrnak baklövéseit. +Féltékenysége, az emésztő +szörnyeteg, ismeretlenül szunnyadt lelke +mélyében; az első hangos szó +fölébresztette s azóta nem tudott +töbé elszenderülni.</p> +<p>A magyarázat, melyet a plébános adott, +megnyugtatta egy időre, vagy inkább elhitette +magával, hogy megnyugtatónak találja. De +míg eszének egész +józanságával, akaratának minden +erejével igyekezett a feledés leplét +borítani a hallottakra, egy nyugtalan, kegyetlen +kéz minduntalan fölemelte a jótékony +lepel egyik csücskét s szabad utat nyitott a +gyanú gúnyosan vigyorgó arczának.</p> +<p>Józan esze, erős akarata ellen pártot +ütött képzelő ereje és a +szörnyeteg féltés szolgálatába +szegődött. Ha nejének mélyen +szemébe tekintett s mosolygó +sugarától fölmelegült szíve, ha +megfogta kezét s meleg, puha +érintésétől villamos ütés +futott végig egész testén, ha +átölelte derekát és keblére +hajtotta fejét, hitte, érezte, látta, tudta, +hogy egészen az övé szerelme, hogy +egyedül az övé, hogy soha sem volt +másé: a kínzó, kegyetlen +képzelem egyszerre egy más férfi +alakját mutatta szemének az ő helyén +más férfi ajkát tolta oda az ő +és neje ajkai közé. És hiába +űzte el onnan, hiába nem akarta látni: +látnia kellett. A képzelemnek nem lehet +parancsolni, az ész jobb +meggyőződése, az akarat ereje nem +riaszthatja el szeszélyes +játékát.</p> +<p>—Ha sokáig így tart, meg kell +bolondulnom.—gondolá magában Sándor, +midőn néha bágyadtan, +törődötten fölkeresett egy-egy +magányos zúgot, hogy megpihenjen és +összeszedje zilált gondolatait.—Hogy az embert +álmában a legbolondabb képek gyötrik, +melyeket nincs ereje elkergetni, azt értem, az megesik +mindenkin; de hogy ébren is álomképek +kínozzanak, hogy azt lássam, a mit nem hiszek, a +mit nem akarok látni, ez csak velem +történhetik meg. Okoskodjunk csak! +Klárát rágalmazták, ez a +rágalom a fülembe jutott. Hát mit tesz az? Nem +hiszek a rágalomnak, nincs okom hinni s nagyon sok okom +van megbizni nőm szerelmében. Miért +kínoz hát mégis az a képtelen +gondolat, hogy igazán szerette azt az embert, +igazán az övé volt, s ha újra +összekerülne vele, ismét az övé +lenne szerelme? Nincs ezt hinnem semmi okom, semmi, semmi... +és mégis... hátha megcsaltak? hátha +igaz volt?</p> +<p>Hátha igaz volt? Evvel a pár szóval, mint +valami vaskos ecsettel, a gonosz képzelem egyszerre +elmázolta a megnyugvás enyhe képét, +melyet a józan ész Sándor lelkébe +rajzolt. Sötét, üres, idomtalan foltok maradtak +ismét a helyén. Sokszor föltette +magában, hogy véget vet kínzó +töprengéseinek, neje elé áll, egyenesen +szemébe mondja, hogy mindent tud, s +fölszólítja, valljon meg neki mindent az +igazsághoz híven. De mindig visszariadt +ettől a végső lépéstől. +Mit is nyerne vele? Ha neje csakugyan hibás volt a +múltban, ki biztosítja arról, hogy megvallja +az igazságot, melyet eddig elhallgatott? És ha +valóban kétkedik benne, ki biztosítja, hogy +tagadása után nem fog többé +kételkedni? Ha pedig nem igaz, ha valóban +rágalom volt minden, a mint hiszi, a mint hinni akarja, +mit nyer azzal, ha tudtára adja nejének, hogy +kételkedett benne, hogy hitt a rágalomnak, hogy +gyanusította tisztaságát? Nem +koczkáztatja-e ezzel, hogy megsérti +önérzetét vagy hogy épen +nevetségessé lesz előtte, eljátsza +becsülését és elveszti +szerelmét?</p> +<p>Klára semmit sem vett észre a +gyötrelmekből, melyek férje lelkét +emésztették. Ha néha komornak látta, +ha észrevette, hogy homlokán egy-egy +sötét felhő húzódik át, +vagy kerüli tekintetét és kellemetlen +gondolatokba merül, nem felel szavára vagy nyersen +utasítja vissza nyájasságát: +eszébe sem jutott, hogy e jeleket +féltékenységre magyarázza. Azt hitte, +a gazdaság gondjai bántják ilyenkor +lelkét, s egy-két tréfás +szóval magára hagyta. Multjára nem gondolt. +Mire is gondolt volna? Azt az embert, kit egy ideig szeretett s +aztán aljasnak ismert meg, régóta megvetette +és elfeledte. Hogy mivel rágalmazta őt, nem +tudta; hogy e rágalom férjének +fülébe is eljutott s mérget csepegtetett +szívébe, azt nem sejtette. Öntudata +semmiről sem vádolta; hogyan kereshette volna +önmagában férje komorságának +okát? Azt sem gondolhatta, hogy Sándor szerelme +meghült iránta és megbánta +házasságát; hiszen gyöngéd, +figyelmes volt hozzá, kedvét kereste, gondoskodott +kényelméről, aggódott +jóléteért, +egészségeért, és ha a +sötét felhők eltüntek +arczáról, ha le tudta győzni +komorságát, ha elüzhette gyötrő +gondolatait, oly szenvedélylyel, oly, csaknem +erőszakos, szerelemmel szorította keblére, +mintha valami képzelt ellenség karjaiból +ragadta volna vissza, és őt is, magát is +kárpótolni akarná a pillanatnyi +hidegségért.</p> +<p>Egyik legkedvesebb időtöltése és +mulatsága az volt Klárának, hogy +férjének kissé parlagias modorát +megfinomítsa, vagy—mint nevetve mondta Sándor +szemébe,—köszörülje a csiszolatlan +gyémántot. +Öltözködésében, +beszédmódjában, viseletében, +mozdulataiban el akarta szoktatni attól a +szögletességtől és betyáros +módtól, mely eddigi környezetében +ráragadt s mely az öreg Atlaszok szemében +netovábbja volt az igazi földesúri +tempónak. Maga kötötte meg +nyakkendőjét, megigazgatta haját, +szakáját, maga rendelte meg számára a +ruhákat, kiigazította nyers kifejezéseit s +betapasztotta száját kezével, ha egy kis +káromkodás szaladt ki rajta. Enyelegve, jó +kedvvel tette mindezt, és Sándor elég +vidáman vetette magát alá a második +nevelésnek s néha maga nevetett legjobban +saját ügyetlenségein, mikor egyszerre csak +megint eléje tolta vigyorgó arczát a soha el +nem alvó gyanú, s a bolond képzelem +ismét egy más alakot állított szeme +elé, csinos, kikent-kifent, elegáns alakot, +és a fölébredt szörnyeteg gúnyosan +fülébe sugta: ehhez akar téged is +hasonlóvá tenni, hogy mindig rá +emlékeztesd. Arcza ismét +elsötétült, szemét komoran +elfordította neje mosolygó arczáról +és úgy szerette volna szeme közé dobni +Lándsa Jenő nevét; de erőt vett +magán, összeszorította fogait, s +képzelgett és gyötrődött +tovább titokban.</p> +<p>Így álltak a dolgok, midőn Atlasz +úr csaknem hat heti távollét után +haza érkezett s abban a kellemetlen +csalódásban részesült, hogy fia +még nem akar elválni a +feleségétől. Hogy a legjobb úton van +e czél felé, azt, nem lévén +psychologus, nem láthatta. Fölsietett az öreg +asszonyság szobájába, s miután a +viszontlátás örömében hatalmasan +megveregette vállát s egy lélekzet alatt +elmondta, hogy Eveline jól van, a kis grófi +unokák is egészségesek, Manónak sincs +semmi baja és mindnyájan csókoltatják +a mama és nagymama kezét, és végre +kirakta az ajándékokat, melyeket a gyerekek +küldtek s a maga részéről átadta +a hagyományos csomagot a czukros gesztenyével: +leült az ablak mellé, szemben az öreg +asszonysággal és kérdezősködni +kezdett az itthon történt dolgokról.</p> +<p>—A búbos fehér tyúknak hét +csirkéje volt, de kettőt közülök +elvitt a kánya,—felelt az öreg +asszonyság.</p> +<p>—Ördög vigye a búbos fehér +tyúkot és mind a hét +csirkéjét,—kiáltott Atlasz úr +haragra lobbanva.—Hát reád nézve nincs +fontosabb történet ebben a házban, mint a +búbos fehér tyúk csirkéi?</p> +<p>—Oh Istenem, Istenem!—siránkozott az +öreg asszonyság,—milyen hamar megharagszol! +Pedig én csak arról beszélhetek, a mit +tudok, és nem tehetek róla, ha +egyébről nem tudok.</p> +<p>Az öreg asszony sírva fakadt s visszatette a +csomagba a czukros gesztenyét, melynek felét +már leharapta volt.</p> +<p>—No, no, csak ne pityeregj,—szólt Atlasz +úr ismét kiengesztelődve s megveregetve neje +vállát.—Nem haragszom már, nem is +haragudtam, legalább nem reád haragudtam, tudod, ki +az, a kire ebben a házban haragudni kell. Töröld +meg a szemedet és nyeld le azt a czukros +gesztenyét. Úgy! Most pedig felelj arra, a mit +kérdezek, és az Isten nyugasztalja meg a +búbos fehér tyúk csirkéit. Hogy +viselte magát Sándor, mióta távol +voltam?</p> +<p>—Sándor mindig jó fiú +volt!—kiáltott az öreg asszonyság +hirtelen kisugárzó tekintettel.</p> +<p>—Nem vettél rajta észre valamit, mintha +boldogtalan volna?</p> +<p>—Sándor megérdemli, hogy mindig a +legboldogabb legyen,—mondá az öreg +asszonyság erélyesen.</p> +<p>—Nem azt kérdezem, mit érdemel +Sándor,—mondá Atlasz úr kissé +türelmetlenül,—hanem te mit vettél rajta +észre? Nem látszik-e, mintha elégedetlen, +rossz kedvű, szomorú volna? Nem mondta neked, hogy +már megunta azt a ... azt a ... Boglár +Klárát?</p> +<p>—A feleségét?</p> +<p>—Jól van no, hát a +feleségét,—tört ki Atlasz úr +elkeseredetten.—Azt kérdem, nem mondott-e neked +ilyes valamit?</p> +<p>—Hogy mondott volna, mikor soha sem beszél velem +róla?</p> +<p>—Soha sem beszél róla? Hm! Ez lehet +jó jel is, rossz is. Hát egymás +iránt, hogy viselik magokat? Vettél észre +valamit?</p> +<p>—Hogy vettem volna észre valamit, mikor soha sem +látom őket együtt?</p> +<p>—Soha sem látod együtt? Hát az +ebédnél?</p> +<p>—Gyöngélkedtem és mindig a +szobába hozattam az ebédet.</p> +<p>—És ők nem jöttek ide, hogy neked +társaságod legyen és ne und halálra +magadat?</p> +<p>—Nem untam magamat, ablakomból mindig elég +mulatságom volt a majorsággal.</p> +<p>—Forduljon föl a +majorság!—dörmögött Atlasz +úr.—Nem a majorságról +kérdezlek, hanem azt akarom tudni, hogy ők soha sem +jöttek hozzád, mikor tudták, hogy beteg vagy +és nem mehetsz ki a szobából?</p> +<p>—Sándor mindennap eljött hozzám +és megkérdezte, hogy vagyok és mit +csinálok,—felelt büszkén az öreg +asszonyság.</p> +<p>—Hát az a másik?</p> +<p>—Minek jött volna? Én nem +kívánkoztam utána, nem is tudnék vele +beszélni, s azt sem tudom, tegezzem-e vagy +nagyságos asszonynak szólítsam? Egyszer volt +itt, körülfordult a szobában, +megkérdezte, nincs-e valami +kívánságom, azután elment.</p> +<p>—És te mit feleltél neki?</p> +<p>—Semmit. Nem tudtam, mit mondjak.</p> +<p>—Kezet csókolt?</p> +<p>—Eszébe sem jutott. De nem is szerettem volna. +Hiszen oly nagyúriasan viseli magát, hogy +még én csókolhatnék neki kezet.</p> +<p>—Még csak az kellene! A koldús +ivadék! Többet aztán nem jött a +szobádba?</p> +<p>—Hála Istennek, nem; én sem +kívánkoztam utána.</p> +<p>—Hát a háziasszonyi dolgokban nem +jött hozzád tanácsot kérni?</p> +<p>—Háziasszonyi dolgokban!—kiáltott az +öreg asszonyság a tőle telhető +keserűséggel.—Ki a háziasszony? +Én nem vagyok háziasszony. Mióta +Sándor megházasodott, engem többé meg +sem kérdeztek, az ő felesége vett át +mindent, ő most a háziasszony, és engem +számba sem vesz, mint ha idegen vendég +volnék a házunkban.</p> +<p>Valóban úgy is állt a dolog. Ha valami +hibája volt Klárának, bizonyára az +volt, hogy keveset törődött Sándor +szüleivel, nem igyekezett hozzájok közeledni, +megnyerni szeretetöket. Nem megvetésből vagy +tiszteletlenségből, hanem +megszokásból. Így szokta meg, mikor +még vendég volt e házban, így +tapasztalta mindenkinél s gondatlanságában +eszébe sem jutott, hogy e helyzeten neki illenék +változtatást tennie. Megszokta, hogy az öregek +mindig szerényen és hallgatva +visszahúzódjanak az asztal végére, s +úgy találta, hogy ott egészen +helyökön vannak és jól érzik +magokat. Gondolkozásuk, szokásaik, modoruk, +kedvteléseik közt oly véghetetlen +távolságot látott, hogy eszébe sem +jutott a közeledés. Bizonyára, ha valaki +figyelmezteti kötelességére, megtette volna az +első lépést, mert nem viseltetett semmi +rossz indulattal Sándor szülei iránt, +egyszerűen nem vette őket észre; de senki sem +figyelmeztette; Sándor lelkét sokkal jobban +elfoglalta a szívében őrlő +féreg, hogysem észre vett volna valamit, a mi +szerelmén és gyötrő +kétségein túl feküdt, az egyetlen +tanácsadó pedig, a ki oldala mellett állt, a +plébános, maga is egészen +természetesnek találta e helyzetet s a maga +részéről sem tartotta nagyobb figyelemre +méltóknak a ki nem keresztelkedett öregeket. +Ezek meg épen nem közeledtek Klárához, +s hideg vagy félénk visszavonulásukkal +teljesen lehetetlenné tették, hogy a +közeledés szüksége eszébe +jusson.</p> +<p>Így maradt továbbra is, Atlasz úr +visszaérkezése után. Az öregek +hallgattak, visszahúzódtak s hagytak mindent +úgy menni, mint Sándor rendelte. Atlasz úr, +mióta a levél fölfedezésével oly +szerencsétlen bakot lőtt, nem mert +többé Sándor előtt felesége +ellen szólni, csak titokban duzzogott és leste, +mikor fog kihülni végre Sándor szerelme +és mikor fog megnyílni a szeme, a minek, Góg +Ferencz állitása szerint, előbb-utóbb +be kell következnie.</p> +<p>Ez érdemes görnyedező uraság gyakran +tett látogatást az Atlasz-katélyban, s nem +ragaszkodott a társadalmi formasághoz, mint Lilla +húga, a ki az első látogatást +várja az új pár +részéről s addig nem vesz róla +tudomást. Góg Ferencz különben +mást is tud beszélni szeretett Lilla +húgáról, midőn Atlasz úrral +szobájába vonul vagy hosszú +sétákat tesz vele a kertben és a +mezőn. Atlasz úr arcza ilyenkor fölvidul s +keble új reményekkel telik el, mert Góg +Ferencz igen tudós uraság, s egyaránt +járatos az emberi szív rejtelmeiben és a +törvény paragraphusaiban.</p> +<p>De a szép Lilla és a szomszéd úri +családok mind hiába várták az +első látogatást. Klárának egy +csepp kedve sem volt tovább szőni az +ismeretséget azokkal, kikkel menyegzője +napján futólag találkozott az +Atlasz-kastélyban, s örült, hogy Sándor +nem sürgeti a látogatásokat s nem +látszik kedvelni a szomszédolást. +Talán nem örült volna annyira, ha megtudja +valódi okát, miért vonul vissza +Sándor a világtól s miért nem viszi +őt sehová. A gonosz féreg folyton ott +őrölt a szívben, s a gyötrő +képzelem egyre azt súgta fülébe: +hátha igaz volt? hátha újra igaz lesz, ha +alkalom kerül rá?</p> +<p>Mindig otthon ült, mindig őrizte nejét, +mint a sárkány féltett kincsét, +együtt ment vele lovagolni, kocsizni, elvitte a +városba, ha néha dolga akadt, és +Klára boldog volt, mert csak a soha nem +szűnő, mindig telhetetlen szerelem jeleit +látta ebben; s nem pillantotta meg a sötét +gyanut, mely mozdulatlanul ott ült a szerelmes +epedéssel ránéző szem egyik +szögletében.</p> +<p>Ez alatt kinn a világban,—a világ itt a +szomszéd falvak és puszták birtokosait +jelentvén,—vígan garázdálkodott +a legféktelenebb pletyka. Elfogadott és senki +által kétségbe nem vont +igazságként beszélték, hogy Atlasz +Sándor esküvője után egy nappal +rájött arra, hogy nejének szeretője +van, hogy meg is verekedett vele, de nem ölte meg, a +szerető felgyógyult, s titokban újra +folytatja viszonyát a fiatal asszonynyal, a férj +gyanakszik, de még nem jött nyomára semminek, +azért tartja zár alatt feleségét, +őrzi és lesi minden lépését, +hogy ha kellő bizonyitékokat szerez, +megindíthassa a válópert.</p> +<p>Góg Ferencz híven megvitte Atlasz urnak e +különféle érdekes pletykákat, +és Atlasz úrnak nem volt annyi erkölcsi +érzéke, hogy azt lássa bennök, a mi +fiára és saját nevére nézve +megalázó; csak azt látta, hogy Sándor +házasságát mindenki +szerencsétlenségnek tartja; csak azt várta +és leste, mikor jut Sándor is e +meggyőződésre, hogy aztán +elűzze a gyűlölt asszonyt és +nőül vegye a milliomos özvegyet, a ki még +mindig készen vár reá.</p> +<p>És a milliomos házasság napról +napra égetőbb szükséggé lett. A +gazdaság sülyedt, Sándor nem sokat +törődött vele, össze-vissza ment minden, a +termés nem ütött be, a gabona-árak +hanyatlottak, és Atlasz úr nem hogy kitisztult +volna a vejétől átvállalt +adósságokból, hanem még ujakat is +csinált. A vidéken megrendült az +Atlasz-név tekintélye s az eladósodott +szomszédos földesurak úgy kezdtek róla +beszélni, mint magokhoz hasonlóról. Nagy +szükség van ilyenkor egy pár +millióra!</p> +<p>Így telt el egy esztendő s újra +közelgett Sándor napja, a nevezetes +templomszentelésnek első +évfordulója.</p> +<hr style="WIDTH: 40%"> +<a name="XI" id="AXI"></a> +<p class="center"><br> +<img alt="" src="images/image23.jpg"></p> +<h3>XI.</h3> +<h5>(Góg Ferencz fölfedezése.)</h5> +<p><br> +—Ha vendégeket hívunk neved napjára +és meg akarjuk ünnepelni házasságunk +évfordulóját,—mondá +Klára férjének, mintegy két +héttel Sándor napja +előtt,—előbb látogatásokat kell +tennünk.</p> +<p>—Látogatásokat? +Hol?—kérdé Sándor, csaknem megriadva. +Az őrjöngő képzelem, mely mindig +résen állt, egyszerre megragadta lelkét, s +úgy érezte, mintha valami láthatatlan daemon +vállára hajolnék s izzó +lehelletével fülébe súgná: +vigyázz, őt keresi, reá akar +találni.</p> +<p>—Hol?—felelt nevetve +Klára.—Azoknál, a kiket meg akarunk +hívni. Máskép akár +sértésnek vehetik a meghívást, s +joggal megtehetik, hogy el sem jönnek. Úgyis +már régen meg kellett volna tennünk a +köteles látogatásokat, de biz én nem +nagyon törtem magamat a derék pletykázó +szomszédok után, sokkal jobb volt nekem itt, +egyedül, a te oldalodon.</p> +<p>—És most miért kívánkozol az +emberek közé?—kérdé +Sándor.</p> +<p>—Nehéz fejed van ma, +öregem,—mondá Klára mosolyogva és +megkopogtatta újjával Sándor +homlokát.—Nem épen most mondtam, hogy +előbb meg kell látogatnunk azokat, a kiket meg +akarunk hívni?</p> +<p>—Őrült vagyok, valóban azt kell +hinnem, hogy őrült vagyok,—gondolá +magában Sándor, erősen megrázva +magát, mintha le akarna dobni +válláról valami reá nehezedő +terhet. Szeméből eltünt a sötét +árnyék, megfogta neje kezét, ajkához +emelte, s azután mintha valami nagy +megbántásért akarna bocsánatot +kérni, oly bűnbánó tekintettel +nézett szemébe, hogy Klára elnevette +magát.</p> +<p>—No hát, látom, megadod magadat, +édes bolondom,—mondá +vígan,—és megbántad +bűnödet, hogy ellenkezni mertél a te okos +feleségeddel. Bár ne kellett volna engedned, +bár továbbra is itthon maradhatnánk, +egyedül, egymásnak élve. De hiába, +emberek közt élünk, meg kell adnunk magunkat +helyzetünknek. Nézd, összeírtam a +látogatni való házakat; sorra veszszük +őket és egy hét alatt +elvégezzük. De még ma kell megkezdenünk, +hogy ki ne fogyjunk az időből. Menjünk +öltözni, aztán fogass be, és induljunk +neki a keserves gyönyörűségnek.</p> +<p>A látogatások a rendes módon folytak le, +a mint e hivatalos bemutatásfélék falusi +házaknál történni szoktak. Nagy +öröm a megtiszteltetés fölött, +szemrehányások az eddigi mellőzés +miatt, igéretek a jövőre, toilettek gyors +szemléje és titkos megbirálása, +uzsonna, ház és kert bemutatása s +melegében egy kis jellemrajz a vidék +társadalmáról. Azok a pletykák, +melyek már csaknem egy éve keringtek a +környék társaságában, nem +akadályozták, hogy az új +házaspár első +látogatását mindenütt szívesen +ne fogadják.</p> +<a name="11" id="A11"></a><br> +<p class="center"><img alt= +"—Nézd, összeírtam a látogatni való házakat." +src="images/image24.jpg"></p> +<h5><i>—Nézd, összeírtam a +látogatni való házakat.</i></h5> +<br> +<p>Nagy kiváncsisággal és +érdeklődéssel nézték +Klárát, mint annyi regényes +történet hősnőjét, s ha a +nők eleinte feszesek és hidegek akartak is +iránta lenni, bizalmas, könnyed, nyájas modora +csakhamar elüzött minden feszességet, s +mindnyájan elismerték, hogy ez a kellemes, finom +eleven asszony nem maradhat hű olyan falusi +tuskóhoz, mint Sándor, és a férfiak, +kikkel barátságosan kezet fogott s oly +vidáman enyelgett, mint régi +ismerősökkel, titkon azt remélték, hogy +e kedves fiatal asszonyt könnyű lesz +meghódítni s Lándsa Jenő után +még rájuk is kerülhet a sor.</p> +<p>Klára semmit sem sejtett e merész +vágyakból s nyugodtan és jó kedvvel +folytatta tovább a látogatások +egyhangú robotmunkáját. Azt sem vette +észre, férje mily kínos figyelemmel +kiséri minden házban szeme tekintetét, mint +vizsgálja a férfiak arczát, kikkel +találkoznak, mint lesi szavaikat s kész +hallgatózni is, ha azt sejti, hogy valamely +félrevonult csoportban rólok beszélnek. Nem +vett észre semmit, s nem is volt módja megtudni +valamit férje titkos gyötrelmeiről. +Sándor minden látogatás után +újra őrült bolondnak nevezte magát, +és föltette, hogy ezentúl jobban fog +parancsolni gonosz képzelmének.</p> +<p>A látogatások rendjében utolsónak +maradt Volkán Ádámné. A szép +bajuszos menyecske nem szokott ahhoz, hogy érzelmeit +palástolja, s épen nem volt rabja ama +nagyvilági szokásnak, hogy jó arczot +mutasson annak is, a kit ki nem állhat. Biz ő nem +mondta Klárának, hogy örül kedves +látogatásának, szemrehányást +sem tett neki, hogy eddig megfosztotta e véghetetlen +gyönyörüségtől, hanem egy +párszor keményen, daczosan végig +mérte s vetett reá egy pár olyan +pillantást, mintha szemével keresztül +akarná ütni szivét. Szeretett volna +szóval is sebezni s egy pár csípős, +finom megjegyzéssel tudtára adni e +gyülölt asszonynak, hogy ismeri szerelmi kalandjait s +nem tartja méltónak a maga +társaságára; de nem tudott szólni, a +csipős finomság nem állt +rendelkezésére a tenyeres-talpas szép +özvegynek, s Klára könnyed, +barátságos, föl sem vevő viselete +annyira kihozta sodrából, hogy csak zavartan tudott +egy pár szót mondani és meg kellett +elégednie szemének lesujtó +fegyverével.</p> +<p>Csak egyszer tudta annyira összeszedni nehéz +szellemét, hogy egy pár szót mondjon, +melyekkel, mint hitte, finoman, de halálosan megsebezhette +ellenségét. Sándor, ki nem látta +Góg Ferenczet, hogy valamit mondjon a nehezen +gördülő társalgás +lendítésére, +kérdezősködni kezdett a nagybácsi +hollétéről.</p> +<p>—Nincs itt, Pestre utazott,—felelt Lilla, +kemény oldalpillantást vetve +Klárára.—De nem sokára haza jő, +hogy lerántsa valakinek az álarczát.</p> +<p>De Klára nem mutatta, mintha találva +érezné magát Góg Ferencz +álarcz-rángatása által, s nem vette +észre, hogy Sándor arcza +elsötétül.</p> +<p>Midőn haza felé hajtottak, Sándor komor +és hallgatag volt, s alig felelt egy-két +szóval neje gondtalan, vidám +csevegésére, melylyel szemlét tartott a +legutolsó látogatások fölött. +Midőn végre a bajuszos özvegyre került a +sor, Sándor fölriadt +merengéséből s haragosan +fölkiáltott:</p> +<p>—Kellemetlen, gonosz lelkű asszony! Ki nem +állhatom.</p> +<p>—Én inkább ügyetlennek találom +szegényt,—mondá Klára nevetve.</p> +<p>—Szétküldted már a +meghívókat Sándor napjára?</p> +<p>—Még nem. Holnap fogom megírni.</p> +<p>—Szeretném, ha ennek az asszonynak nem +küldenél.</p> +<p>—Minek megsérteni szegény fejét? Az +ilyen mellőzés vidéken örökös +haragot vonhat maga után.</p> +<p>—Bánom is én!—kiáltott +Sándor hevesen—Nem akarom, hogy ez asszony +házamba tegye a lábát.</p> +<p>De midőn másnap a meghívók +szétküldésére került a sor, s +Atlasz úr megtudta, hogy Volkánékat ki +akarják hagyni, olyan jajveszékelést +csapott, hogy Sándor kénytelen volt engedni s nekik +is elküldte a meghívót.</p> +<p>Az ünnepi évfordulóra azonban más +vendég is jelentkezett. Klára örömmel +futott Sándor elé, kezében nyitott +levéllel. Atyja írta, esküvőjök +évfordulójára ő is el fog jönni. +Boglár Kálmán ez év alatt is +folytatta vándorló +életpályáját, s bár +leányának többször írt, eddig +mindig vonakodott meghívásának engedni. +Annál nagyobb örömmel töltötte el most +lelkét a viszontlátás reménye. Csak +az nem tetszett neki, hogy atyja, a mint levelében +írta, a plébános vendége lesz a +néhány napra, melyet itt fog tölteni.</p> +<p>—Miért nem száll +hozzánk?—kérdé +férjétől.—Nincs-e nálunk sokkal +több kényelem, s nem volt-e hosszú ideig e +kastély lakója, mikor még semmi kapocs sem +csatolta hozzá? Akkor jól érezte itt +magát, s most, mikor leányához jöhetne, +idegen házban keres lakást. Mit jelent ez?</p> +<p>—Nem értem, de nem is fogom +engedni,—mondá Sándor.—Ha +máskép nem akar, erőszakkal hozatom ide. Az +volna még szép, hogy ilyen rossz hirbe hozza +házunk vendégszeretetét. Vagy talán +megsértette valaki, mikor utoljára itt +volt?—kérdé Atlasz úrhoz fordulva, ki +leeresztett orral hallgatta e +szóváltást.</p> +<p>—Ki sértette meg? Én nem sértettem +meg!—kiáltott Atlasz úr.—Én +pontosan kifizettem a számláját és +annyi pezsgőt adtam neki inni, a mennyi csak bele +fért.</p> +<p>Ugyanaz nap, melyen Boglár Kálmán levele +érkezett, megjött Manó is. Díszesen, +hangosan beszélve s jobban henczegve, mint valaha. +Klárát csak futólag, +félvállról s alig titkolt gúnyos +mosolylyal üdvözölte. Atlasz úr most +már nem volt úgy elragadtatva +elsőszülöttje +látogatásától, mint azelőtt. +Tudta, hogy e látogatások mindig nehéz +pénzbeli áldozatokkal járnak, a mennyiben e +nagyvilági fia rendesen olyankor jött haza, mikor +adósságai már nagyon meggyűltek. Eddig +könnyen fizethette Atlasz úr e +látogatási díjakat; de most reá +magára is nehéz terhek súlyosodtak, +pénztára üres volt, s minden +rendkívüli kiadás új kölcsönt +tett volna szükségessé. Ezt meg is mondta +Manónak, mikor az öreg asszonyság +szobájában magokra maradtak.</p> +<p>—Hát ki mondta, hogy fizetned kell +érettem? Hát kértem én tőled +pénzt? Nagyszerű!—felelt Manó, +sértett méltósággal, végig +nyújtózva a pamlagon.</p> +<p>—Nagyon örülök, hogy nem kell +érted fizetnem,—mondá Atlasz úr +megkönnyebbült sóhajjal,—és ha +megsértettelek, inkább bocsánatot +kérek tőled.</p> +<p>—Azt nem kívánom, öreg,—felelt +Manó nagylelkűleg.—Elég nekem, ha +elismered, hogy én is jó fiad vagyok, nemcsak +Sándor, s megérdemlem épen oly +gondoskodásodat, mint ő.</p> +<p>—Mégis jó fiú ez a +Manó,—szólt közbe az öreg +asszonyság az ablak mellől, szokása szerint +könnyekig megindulva, mikor valamelyik +gyermekéről volt szó.</p> +<p>—Mondtam én, hogy nem jó fiú a +Manó?—kérdé Atlasz úr +méltósággal.—Ha valaki +adósságot csinál, azért még +lehet jó fiú, és én csak attól +féltem, hogy megint egy csomó +adóssággal jött haza, mint rendesen.</p> +<p>—Mondtam én, hogy nincs +adósságom?—kérdé +Manó.</p> +<p>—Micsoda!—kiáltott Atlasz úr +egyszerre felszökve +helyéről.—Bolonddá tartasz engem? Nem +épen most mondtad, hogy nincs új +adósságod?</p> +<p>—Azt én nem mondtam, csak azt mondtam, hogy nem +kell értem fizetned. Ha pedig nem neked kell fizetned, azt +hiszem, rád nézve mindegy, akár van +adósságom, akár nincs. Ez csak +világos.</p> +<p>—Nem egészen világos,—mondá +Atlasz úr komoran, míg az öreg +asszonyság, mintegy sejtve a közelgő vihart, +félénken karszékébe +bújt.—Nem egészen világos. Csak akkor +volna világos, ha tudnám, kivel akarod kifizettetni +az adósságodat?</p> +<p>—Már ki van fizetve.</p> +<p>—Ej! azt a derék embert szeretném ismerni, +a ki a mások adósságát +kifizeti,—mondá Atlasz úr hitetlen +gúnynyal.—Nekem is szükségem volna ilyen +jó barátra. Mondd meg a nevét, talán +kifizeti az én adósságaimat is.</p> +<p>—A neve Góg Ferencz.</p> +<p>—Úgy! A neve Góg +Ferencz!—kiáltott Atlasz úr leeresztett +orral.—A Góg Ferencz igen derék, +nyájas, udvarias, alázatos uraság; de nem +hiszem, hogy csupa barátságból +kifizetné a mások adósságait.</p> +<p>—Nem is barátságból fizette ki, +hanem tisztességes kamatért. Még +váltót sem kívánt; megelégszik +azzal, ha a kötelezvényt betábláztatom +a jószágomra.</p> +<p>—A jószágodra? A te +jószágodra?—kérdé Atlasz +úr roppant csodálkozással.—Van neked +jószágod? Hol van a te jószágod?</p> +<p>—És ezt apa kérdi +elsőszülött fiától!</p> +<p>—Akarod talán mondani, hogy az én +jószágomra fogod betábláztatni a +Góg Ferencz követelését?</p> +<p>—Isten mentsen! Nem a te jószágodra, hanem +az én részemre, mely engem, mint +elsőszülött fiadat jogosan megillet.</p> +<p>—Jaj nekem!—kiáltott Atlasz úr, +kétségbeesetten,—ha így folytatod, +utoljára nem marad semmi a jószágból, +a mi téged jogosan meg fog illetni.</p> +<p>—No, csak ne jajveszékelj, +öreg,—mondá Manó előkelő +higgadtsággal.—Ha megsúgok neked valamit, ki +fogsz ugrani a bőrödből.</p> +<p>—Már is vagyok olyan kedvben, hogy +szeretnék kiugrani a bőrömből.</p> +<p>—De a mit én mondok, attól +örömödben fogsz kiugrani. Góg Ferencz nem +lett volna olyan nagylelkű és én nem fogadtam +volna el segítségét, ha nem tesz olyan +fölfedezést, olyan nagy fölfedezést, mely +egy csapással helyre hozza minden bajunkat.</p> +<p>—Micsoda fölfedezést tett a Góg +Ferencz? Talán föltalálta másodszor a +puskaport?</p> +<p>—Nem a puskaport, hanem Lándsa Jenőt.</p> +<p>—Ah! ah! ah!—hebegett Atlasz úr, +szörnyű meglepetéssel.—A Lándsa +Jenőt? Azt a Lándsa Jenőt, a ki...</p> +<p>—Csitt!—intett Manó, az öreg +asszonyság felé vágva szemével, ki +székében tehetetlenül +hátradőlve, néma rémülettel, +vigasztalan tekintettel hallgatta férje és fia +párbeszédét.</p> +<p>—Igazad van,—dörmögött Atlasz +úr,—nem az ő eszéhez valók ezek +a dolgok. Menjünk a kertbe, fiam, tegyünk egy kis +sétát, azalatt majd nyugodtabban +beszélhetünk.</p> +<p>Mialatt Manó fölemelkedett vízszintes +helyzetéből s előkereste kalapját, az +öreg asszonyság előre hajlott +székén s aggódva kérdé:</p> +<p>—Úgy-e, már nem haragszol Manóra? +Úgy-e, nem azért hívtad a kertbe, hogy +megverd?</p> +<p>—Ne félj, mama,—kiáltott Manó +nevetve.—Atlasz Manót senki sem veri meg, még +az apja sem. Különben is én most olyan +örömhírt mondtam az öregnek, hogy nem +verést, hanem csókot várok tőle.</p> +<p>—Igaz ez?—kérdé az öreg +asszonyság, félénken férjére +nézve.</p> +<p>—Igaz, igaz,—mondá türelmetlenül +Atlasz úr.—Te is csókold meg a fiadat, +és maradj nyugodtan a székedben s edd meg jó +étvágygyal a czukros gesztenyédet.</p> +<p>Mihelyt kiléptek az ajtón, Atlasz úr +mohó kiváncsisággal sürgeté +Manót a beszédre.</p> +<p>—A dolog így +történt,—kezdé Manó szivarra +gyújtva, a mint a lépcsőn lefelé +mentek.—Góg Ferencz barátunk, a ki, mint +tudod, igen élelmes, furfangos, éles szemű, +vizsla orrú úri ember, de a mellett +családunknak nagy tisztelője és +hűséges barátja—</p> +<p>—Száz esztendeig éljen,—szólt +közbe Atlasz úr.</p> +<p>—Erről a kifejezésről +leszokhatnál,—mondá Manó +rosszalólag,—mindjárt rád ismernek, +hogy zsidó vagy. Hogy tehát Góg Ferenczre +térjünk, ez a jeles férfiú már +egy éve kutatja Lándsa Jenő nyomát. +Nehéz volt rátalálnia, mert ez az ember +egészen eltűnt a társaságból s +régi ismerősei is elvesztették szem +elől. De Góg Ferencz furfangjával s a +szép Lilla pénzével mindennek nyomára +lehet jutni. Megtudták, hogy Lándsa Jenő sok +ideig a külföldön kóborolt és +különféle nevek alatt szerepelt, +leginkább a világhírű +játékbarlangokban. Sokan hamis +játékosnak is mondták; annyi bizonyos, hogy +sehol sem maradt hosszú ideig s a legtöbb +helyről erőszakos módon +távolították el, más szóval, +kidobták. Ellenben hamis játékos volta ellen +szól az a tény, hogy nem tudott zöld +ágra vergődni s a legújabb időben +mindenéből kizsebelve, egy krajczár +nélkül vetődött vissza hazánk +fővárosába.</p> +<p>—Ilyen férj illett volna a Boglár +Kálmán családjába,—szólt +közbe az engesztelhetetlen Atlasz Samu.</p> +<p>—Várj csak, még bele juthat. Góg +Ferencz, a ki folytonosan kutatta nyomát, itt végre +rá akadt. Ismeretséget kötött vele, +megbarátkoztak. Hozzám is elhozta és +bemutatta nekem. Mi is jó barátok vagyunk.</p> +<p>—Jó barátja vagy ennek a haszontalan +embernek?</p> +<p>—Haszontalan ember, de finom gavallér, a kinek ha +elég pénze van, akkor nem haszontalan ember. Most +pedig van elég pénze. Góg Ferencz +pártfogásába vette s lehozta magával +a sarlósi kastélyba.</p> +<p>—Micsoda! Itt van most? Ilyen közel +hozzánk?</p> +<p>—Egy vonaton jöttünk, s mondhatom, az +egész úton igen jól mulattunk vele. +Pompás ficzkó!</p> +<p>—Ha olyan pompás ficzkó, még bele +szeret a Lilla nagysága és feleségül +megy hozzá,—jegyzé meg Atlasz úr +aggódva.</p> +<p>—Attól ne tarts! Ez a tűzről pattant +menyecske, Isten tudja miért, halálosan bele van +bolondulva Sándorba. Tudom a +nagybátyjától. Hiszen a szegény +Góg Ferencz is nem annyira hozzánk való +tiszteletből, hanem húga kedvéért +tette tűvé egész Európát ez +után a Lándsa Jenő után. Azt mondja, +húgának nincs sem éjjele, sem nappala, +mióta Sándor másnak a férje, s csak +az a remény tartja vissza az +öngyilkosságtól, hogy Sándor +elválik nejétől és őt veszi +feleségül. Csodálatos, de úgy van!</p> +<p>—Miért volna +csodálatos?—jegyzé meg Atlasz úr +büszkén.—A Sándor szép +fiú, nagyon szép fiú.</p> +<p>—Vannak más szép fiúk is a +világon, a kik valamivel finomabbak is +Sándornál. De az ízlés ellen nem +lehet vitatkozni. Elég az hozzá, hogy a dolog +így áll. Sándornak el kell válnia +feleségétől, ez az első +lépés, s erre biztos eszköz lesz Lándsa +Jenő barátom. Ha valaha szeretője volt +Klárának,—a mit erősen hiszek, ismerem +az asszonyokat,—úgy a találkozás +új lángra lobbantja szerelmöket, +megszöknek vagy Sándor rajta kapja őket, s +akkor nincs más hátra, mint a +válópör. Ha pedig nem volt szeretője, +Sándor tudja a történt dolgokat, +féltékenynyé lesz s a +féltékeny emberrel mindent el lehet hitetni. +Így is, úgy is válópör a +vége, s nekünk ez a czél szentesíti az +eszközöket.</p> +<p>—És Sándor, boldog lesz,—tevé +hozzá Atlasz Úr, teljes +meggyőződéssel,—csak akkor lesz +igazán boldog, ha ezt a szép és milliomos +özvegyet elveszi. Tudom én, hogy most boldogtalan. +Hiába tetteti magát, hiába +csókolgatja a Boglár Klára kezét, +jól látom én, hogy sokszor szomorú +és ökölre szorítja a markát. Isten +áldja meg a Góg Ferencz uraságot, hogy +kitalálta a módját, melylyel boldoggá +fogjuk tenni a fiamat.</p> +<p>—No hát, mégis rossz néven veszed +tőlem, hogy elfogadtam segítségét +és követelését be akarom +tábláztatni a jószágomra?</p> +<p>—Már megint a jószágodról +beszélsz?</p> +<p>—Igen is, arról beszélek. Most épen +jó kedvedben vagy, tisztába hozhatjuk ezt a +kényes kérdést. Elsőszülött +fiad vagyok s nem akarok rövidséget szenvedni +testvéreim kedvéért. Sándorra +már ráírattad a tiszavégi +részt, Eveline férjének kétszer +megvetted a mátraalji jószágot: én is +követelek magamnak legalább annyi ingatlant. +Aztán nem bánom, haszonbérbe adom neked, +kezeld te, csak fizesd meg pontosan az évi bérletet +s engedd, hogy annyi adósságot csináljak +rá, a mennyi tetszik.</p> +<p>—Megbolondúltál te fiú, vagy engem +tartasz bolondnak?—kiáltott Atlasz úr, +újra elkeseredve.—Jószág kell neked +csak azért, hogy adósságot csinálj +rá? Ugyan szépen kezdenéd a +gazdálkodást.</p> +<p>—Bízd azt csak reám. Tudom én, mit +akarok. Azt is tudom, hogy az adósságot ki kell +fizetni. Eddig is mindig kifizettem.</p> +<p>—Azaz, hogy én fizettem ki.</p> +<p>—No hát, épen ezt akarom kikerülni. +Az én adósságaimat senki se fizesse ki +kegyelemből, melyért kunyorálni kell +és zsebre rakni egy porczió szidást. +Független akarok lenni, jogom van rá, +régóta nagykorú vagyok. Attól pedig +ne félj, hogy elverem a vagyonomat. Nemsokára +kifizetem adósságaimat, kitisztázom a +jószágomat és én leszek a +leggazdagabb mindnyájatok közt.</p> +<p>—Szeretném, ha engem is +megtanítanál erre a titokra.</p> +<p>—Ahhoz te már öreg vagy. Te megtetted a +kötelességedet, megszerezted az alapot, most +már bízd a többit gyermekeidre. Én +tisztában vagyok magammal. Nem is titkolózom +előtted, röviden elmondom programmomat. +Először is lemondok hivatalomról...</p> +<p>—Mit hallok! Megint újabb meglepetés! +Hát miért mondasz le a hivatalodról?</p> +<p>—Mert ezen az úton nem lehet elég gyorsan +haladni. A szamárlajtorja nem hozzám való. +Én nem mászom, hanem ugrom, nagyot ugrom. +Megválasztatom magamat itt a kerületünkben +képviselőnek, s aztán nyitva áll +előttem a világ egészen a +miniszterségig, nem számítva a milliomos +pártit, mely akkor reám vár s melyhez +képest a te bajuszos özvegyed csak sifli.</p> +<p>E fényes perspectiva ismét +elkápráztatta Atlasz úr szemét s a +pillanatnyi elkeseredés után a régi +csodálattal és elragadtatással nézett +ragyogó elsőszülöttjére. +Mégis csak benne van a legtöbb tehetség +gyermekei közt s ő fogja legmagasabbra emelni az +Atlasz nevet. Ebbeli elragadtatásában nem is +vizsgálta mélyebben a hivatalról való +lemondás kérdését s így nem is +tudta meg, hogy Manó merész költői +szabadsággal jövő időt tett a +múlt helyére, a mennyiben lemondása +már befejezett tény volt s nem csupán szabad +elhatározásának, hanem még +inkább a miniszter bizalmas +fölszólításának +következménye, a ki már megúnta jobb +kezének hanyagságát s +barátságosan tudtára adta, hogy a +végkielégítés készen van +számára.</p> +<p>De Atlasz úrnak ezt nem kellett tudnia, s teljes +gyönyörűséggel fürösztötte +lelkét fia fényes jövőjében. Ha +gyermekeiről volt szó, akkor gyönge és +együgyű volt. Egészen megnyugodott hát +elsőszülöttjének új +programmjában s megigérte neki, hogy a többi +kérdést majd rendbe hozza az ünnep +után, mikor talán Sándor dolgával is +jobban tisztába jönnek. Akkor majd Eveline is itt +lesz s közös egyetértéssel +állapíthatják meg az osztozást.</p> +<p>—Eveline nem fog lejönni,—mondá erre +Manó.—Tiszteltet és azt izenteti, hogy addig +nem teszi lábát a kastélyba, míg ez a +nőszemély, ez a Klára itt a +háziasszony.</p> +<p>—Itt van ni!—sóhajtott Atlasz úr, +keserűen.—Már saját leányomat is +elüldözi a házamból. Oh, ez a +Boglár Klára csak az én veszedelmemre +született e világra!</p> +<p>—Ne búsulj, +öreg,—vígasztalá Manó a +kesergő apát.—Gondolj Góg Ferencz +fölfedezésére. Nemsokára +megszabadúlunk e nyűgtől és az +Atlasz-család napja új fénynyel fog +fölemelkedni a magas égre.</p> +<hr style="WIDTH: 40%"> +<a name="XII" id="AXII"></a> +<p class="center"><br> +<img alt="" src="images/image25.jpg"></p> +<h3>XII.</h3> +<h5>(Az első évforduló.)</h5> +<p><br> +Körűlbelül ismét az a +társaság van együtt, mely ma egy éve +töltötte be az Atlasz-kastély termeit; de a +színe még sem egészen ugyanaz. Most nem a +meggazdagodott zsidók uraskodásán +mosolyognak és mérgelődnek a +környék elszegényedett ősurai; sokkal +mélyebb, általánosabb, hogy úgy +mondjam emberiebb érdek tartja elfoglalva +figyelmöket, táplálja +társalgásukat, tartja ébren +kárörömüket: a pletyka, a halhatatlan +pletyka. Sőt talán a botrány is. Híre +futott, senki sem tudta, mily forrásból, de +mindenki suttogott róla, hogy ma valami érdekes fog +történni, talán oly katastropha, +melyből évekig el fognak élni az +embertársak dolgaival foglalkozó nyelvek. Mindenki +erről gondolkozik, erről suttog, ezért lesi +figyelmesen a háziaknak, kivált a fiatal +házaspárnak mozdulatait, +arczkifejezését, s a titkolózás, +suttogás, apró csoportok alakulása, a +feszűltség és nyugtalanság olyan +színt ad a társaságnak, mint ha csupa +összeesküvők gyűléseznének, +kik a jelszót várják a lázadás +zászlójának +kitűzésére.</p> +<p>Másban is különbözik a +társaság a tavalyitól. Hiányzik az +egyházi színezet, a papi elem uralkodó +szereplése. Az úri társaság nem megy +templomba délelőtt, a búcsú +napját csak a köznép ünnepli meg. Nincs +itt az apátkanonok úr virító +vörös színeivel, s a plébános +annyira el van foglalva a faluban hivatalos ünnepi +teendőivel, hogy egy pillanatra sem nézhetett be a +kastélyba, sőt talán még az +ebédre sem fog eljönni. Sándor legalább +külön nem hívta meg, régen nem is +találkozott vele.</p> +<p>Egy év óta nagyon meglazult a viszony a +földesúr és papja közt. A közös +vadászatok, kocsizások, kirándulások +egészen elmaradtak. Sándor sokkal jobban el volt +foglalva örökös +tépelődéseivel, sokkal kitartóbban +őrizte nejét, hogysem kedve vagy ideje lett volna +régi mulatságaira. A +plébánostól elidegenedett; kellemetlen +érzés vett rajta erőt, ha látta vagy +beszélni kellett vele; feszesen, +kényelmetlenül érezte magát +társaságában, mintha őt is +felelőssé tette volna titkos +gyötrelmeiért, vagy mintha érezné, hogy +ez ember lelkébe lát és restelkednék +előtte.</p> +<p>És valóban, a plébános volt az +egyetlen, ki lelkébe látott Sándornak, ki +tisztán olvasta arczán emésztő +küzdelmeit és aggódó figyelemmel +kisérte e különös benső harczot +gyanakodó képzelme és józan esze +között. De nem tehetett mást, mint, figyelni +és várni. Tudta, hogy látása +kellemetlen Sándornak, mert újra meg újra +eszébe juttatja kínzó titkát s +fölébreszti tépelődések; nem is +kereste föl sokszor, csak épen annyiszor, a mennyi +szükséges volt arra, hogy fentartsa a jó +viszony külső színét, hogy figyelemmel +kisérje Klárát és +segítségére lehessen, ha nyugalmát +fenyegetve látná.</p> +<p>A vendégek nagyrészt már +összegyűltek s a kastély termeiben, melyek az +ünnepnapra mind ki voltak nyitva és +földíszítve, kisebb-nagyobb csoportokra +oszolva halkan beszélgettek és várni +látszottak valamit, magok sem tudták, mit. De +Manó, úgy látszék, többet +tudott; diadalmas arczczal s izgatottan járt föl s +alá a hullámzó csoportok közt, gyakran +kitekintve az ablakon s néha-néha jelentős +pillantást vetve Atlasz úrra, ki a terem egyik +szögletében ült, hallgatva és +magányosan. Az öreg asszonyság nem volt +mellette; nem érezte magát egészen +jól s meg akarták kímélni a nagy +vendéglátás izgalmaitól s +egyebektől is, melyeknek bekövetkezését +várták.</p> +<p>Klára is nyugtalan volt. Atyja még most sem +érkezett meg. Mialatt vendégeit fogadta s a +különböző csoportokkal beszélgetett, +sokszor tekintett izgatottan a nagy ajtó felé. +Sándornak is feltünt ez, ki folyton neje +nyomában járt és szokása szerint e +nyugtalanságot is a maga módja szerint +magyarázta.</p> +<p>—Kire várhat oly +türelmetlenűl?—gondolá +magában.—Szeme minduntalan az ajtó +felé fordúl, arcza földerűl és +kipirúl az örömtől, ha az ajtó +nyílik s újra elszomorodik, ha +közömbös ember lép be rajta. Valakit +vár, annyi bizonyos. Ki lehet az? Ki lehet az?</p> +<p>E pillanatban megnyilt az ajtó s három +tagból álló társaság +lépett be. Volkán Ádámné, +Góg Ferencz és egy ismeretlen fiatal ember. A +bajuszos menyecske arcza sugárzott a diadaltól, +feje, füle, nyaka, karja villogott a +gyémántoktól; csupa fény és +ragyogás volt, hogy szinte elkáprázott a +szem, ha rá nézett. Mind a hárman egyenesen +Sándor felé siettek, ki a terem tulsó +végén állt Klára mellett és +arczát vizsgálta. Észrevette, hogy egy +pillanatra elhalványult s szemében kellemetlen +meglepetés kifejezése látszott; de gyorsan +erőt vett magán, s nyugodtan, bár nem +szokott mosolyával várta feléje siető +vendégeit.</p> +<p>—Repeső örömmel fogadtuk a kegyes +meghívást, mely ismét megnyitá +előttünk e főúri hajlék +fényes termeit,—kezdé Góg Ferencz, +mint a társaság szónoka, két +rét görnyedve a nagy +alázatosságtól, midőn Sándor +elé értek.—És íme siettünk +eleget tenni a megtisztelő meghívásnak, +sőt ismerve e kastély +vendégszeretetét, megengedtük magunknak ama +merészséget, hogy szerény házunk +vendégét is magunkkal hozzuk, kit ezennel van +szerencsém bemutatni Lándsa Jenő úr +személyében.</p> +<p>Sándor egész teste úgy +megrázkódott e név hallatára, mintha +erős villamos ütés érte volna. Itt +állt előtte az az ember, ki lázas +álmainak állandó kísértete +volt, itt áll szemben nejével, kit +gyötrő képzelete egy év óta +annyiszor kötött vele össze. Első +gondolata, mely e név hallatára, ez ember +láttára, agyába szökött, az volt, +hogy Klára tudta jövetelét, őt +várta oly türelmetlenűl, érette +tekintett pirúlva-elhalványodva annyiszor az +ajtó felé. A vér fejébe kezdett +tódulni, lélekzete nehéz és +rövid lett, erősen megragadta Klára +kezét és sötéten arczára vetette +szemét. Nagy erőfeszítésébe +került, hogy féltékeny haragja +rögtön ki nem tört rajta; de félig +öntudatlanúl föltette magában, hogy +várni, vigyázni fog s az első biztos jelre +egész haragjával sújtja a +bűnösöket.</p> +<p>Klára arczán azonban nem látott +mást, mint kellemetlen meglepetést egy pillanatra, +s ennek elmúltával nyugodt hidegséget. +Góg Ferencz ünnepélyes bemutató +szónoklatára, mely épen úgy +hozzá volt intézve, mint Sándorhoz, +csendesen meghajtotta fejét, nem nyújtva +kezét egyiknek sem három vendége +közűl, s aztán megfogva férje +karját, el akart vele fordulni, hogy más +vendégeihez menjen, mintha a bemutatás már +be volna fejezve. De Sándor mozdulatlanúl +állt, és midőn Klára kissé +csodálkozva arczára nézett, akkor kezdte +először észre venni, hogy férje +lelkében erős háborgás megy +végbe.</p> +<p>De ha Klára nem vesztette el nyugalmát, +annál nagyobb meglepetés, zavar, +megdöbbenés volt olvasható Lándsa +Jenő arczán. Látszott, hogy nem volt +elkészülve e találkozásra, nem tudta, +kivel fog itt szemben állni. Góg Ferencz a +színpadi hatás iránt kitünő +érzéket tanúsított, midőn a +meglepetést mindkét részen +kölcsönössé tette; így mindenesetre +nagyobb lesz a feltünés, s ha egyik nem árulja +el magát, elárulhatja a másik, a +miből önként következik a botrány +és a többi. Számításában +azonban, legalább egyelőre, mégis +csalódott; Sándor sokkal jobban tudott uralkodni +szenvedélyén, mint gondolta, s bár +szemének és arczának nem parancsolhatott, +tudott parancsolni nyelvének; Klára nyugodt +hidegségében pedig csak előkelő +megvetés látszott, melyet nemcsak a bemutatott +fiatal ember, hanem bemutatói is magokra vehettek, a mint +hogy a bajuszos menyecske magára is vette, s +részint e fölötti +boszúságában, részint +csalódott reményében titkon erősen +megcsípte Góg Ferencz karját, hogy ez +érdemes nagybácsi elkékült és +-zöldűlt bele.</p> +<p>Mindez sokkal rövidebb idő alatt +történt, mint a mennyi elmondására +szükséges. Alig egy pár pillanatig tartott, +mialatt a vendégek, kik az egy esztendős +pletykából többnyire ismerték +Lándsa Jenő nevét, most e név +hallatára várakozással tele, +kiváncsian kezdtek csoportosúlni a +beszélők körűl. Góg Ferencz +jóvá akarta tenni a meghiúsult első +hatást, s mintha csak most venné észre a +vendége arczán tükröződő +meglepetést, fölkiáltott:</p> +<p>—De mit látnak szemeim! Hiszen, úgy +vélem észlelni, a bemutatás +fölösleges volt s én tudtomon kívül +régi ismerősöket hoztam össze. +Lándsa barátom arczán és ő +nagysága, mélyen tisztelt házi asszonyunk +szemében úgy olvasom, hogy ez életben +már találkoztak, bizonyosan a főúri +körökben, melyeknek mindketten méltó +díszei valának. Oh mily édes, a régi +jó ismerősök találkozása! Oh +mily boldognak magasztalom magamat, hogy szerény +közvetítője lehettem ily édes +találkozásnak!</p> +<p>És Góg Ferencz elragadtatott +görnyedezéssel tekintett körűl a +társaságban. Többeknek arczán +gúnyos mosoly látszott, itt-ott vihogás +hallatszott. A bajuszos özvegy is vihogott.</p> +<p>—Valóban én is úgy veszem +észre,—szólt Sándor nagy +erőfeszítéssel, tompa, rekedt +hangon,—mintha ez úr és nőm +ismernék egymást. Igazam van-e, valóban +régi ismerősöddel hozott össze a +véletlen?—folytatá Klárára +emelve sötét tekintetét.</p> +<p>—Atyámmal hajdan annyi helyen fordúltam +meg, annyi mindenféle emberrel találkoztam, hogy ez +úr is köztük lehetett,—felelt Klára +könnyedén, s aztán Sándor +karjába fonva karját, elvonta e csoporttól s +más vendégeihez ment vele, nyugodtan +beszélgetve hol egygyel, hol mással, mint a +háziasszony kötelessége. Sándor, +kábultan, félig öntudatlanúl ment +tovább neje karján, nem tudva, mit tegyen s nem +merve az emberek szeme közé nézni. A +beavatottak előtt úgy látszott, hogy az +első vihar elvonúlt. Legalább a bajuszos +menyecske így fogta föl a helyzetet s +elégedetlenségét ki is fejezte +szerencsétlen nagybátyja előtt, kit +többször erősen karon csípett s halkan, +de nagy méreggel ügyetlen vén bolondnak +nevezett.</p> +<p>Most Manó is idején valónak látta +a közbelépést.</p> +<p>—Isten hozott, kedves barátom, nagyon +örülök, hogy meglátogattad +házunkat,—kiáltott nagy hangon, mintha csak +most venné észre Lándsa Jenőt s +kinyújtott kézzel feléje sietett.—Jer, +bemutatlak apámnak; az öreg is nagyon fog +örűlni ismeretségednek. Reménylem, +ezentúl gyakori, nagyon gyakori vendég +lészsz házunkban.</p> +<p>Fenhangon, csaknem tüntető +kiabálással beszélt, szüntelen a mindig +messze vonuló Klára felé tekintgetve, mintha +vele is, a társasággal is tudatni akarná, +hogy mindez neki szól. Ezalatt Lándsa is +magához tért első +meglepetésének zavarából; mikor +Manóval kezet fogott, arczán már +ismét ott volt rendes hetyke, szemtelen tekintete, s a +két kiváló nagyvilági fiatal ember +karon fogva és hangos nevetgéléssel +indúlt Atlasz úr felé, ki ez egész +jelenet alatt szögletében maradt és +feszűlt figyelemmel leste a történt +dolgokat.</p> +<p>Mialatt Atlasz úr megismerkedett Lándsa +Jenővel s nagy tisztelettel fogott kezet ez +előkelő fiatal emberrel, kiben nem fia +nyugalmának és becsületének +megrontóját, hanem egész +családjának megmentőjét látta; +és mialatt a vendégek különféle +csoportokra oszlottak, Klára oly ügyesen haladt +végig közöttük Sándorral, +csoportról csoportra megállva, és egy-egy +szót váltva, hogy végre minden +feltünés elkerülésével, +észrevétlenűl a legvégső +szobába jutottak, hol egyedül voltak.</p> +<p>—Úgy-e ügyesen ide hoztalak az +ellenséges csatasorok tüzelése +közt?—mondá nevetve s egy +ablakmélyedésbe vonva férjét.</p> +<p>Sándor feje még mindig kábult volt, lelke +zavarodott; agyában, keblében elszabadúltak +lelánczolt gonosz szellemei és +féktelenűl garázdálkodtak benne. Nem +tudott neje arczába nézni, csak tompán, +fojtott hangon kérdé, mit akar?</p> +<p>—Erre a Lándsa Jenőre akarlak +figyelmeztetni. Jobban ismerem, mint mutattam; nagyon haszontalan +ember, nem való tisztességes +társaságba. Míg vendégeink itt +vannak, ne csinálj botrányt, de azután +jó lesz vagy Volkánékat figyelmeztetni vagy +egyenesen röviden kiadni az útját.</p> +<p>—Majd kiadom az útját azzal, hogy +megölöm,—felelt Sándor rekedten.</p> +<p>—Megölöd?—kérdé +Klára meglepetve férje hangjától +és tekintetétől.—Miért +ölöd meg?</p> +<p>—Mert szeretőd volt, mert még mindig +szeret, mert újra szeretőd akar +lenni,—kiáltott Sándor hirtelen +kitöréssel.</p> +<p>A gonosz szellemek egészen erőt vettek rajta s +megfosztották eszének +józanságától. Arcza kigyúladt, +szeme szokatlan fénynyel villogott s valóban oly +tekintettel nézett nejére, mintha e perczben +gyilkolni tudna.</p> +<p>—Sándor!—sikoltott Klára +rémülten és erősen megragadva +kezét, mélyen szemébe +tekintett.—Megőrültél?</p> +<p>—Tagadod, hogy egykor jegyesed +volt?—kérdé Sándor felelet +helyett.</p> +<p>—Miért tagadnám?—Nem +tagadom,—felelt Klára, leküzdve +felindulását, nyugodt hangon.—Honnan tudod, +hogy az volt?</p> +<p>—Mindegy, akárhonnan tudom. Abból a +forrásból többet is tudok.</p> +<p>—Ha az a forrás tiszta és igaz, csak azt +tudhatod, hogy ez ember nyomorúlt, kiből +kiábrándúltam, kit megvetettem és +elkergettem magamtól.</p> +<p>—Vagy ő hagyott el, midőn látta, +hogy nagyon is könnyű volt megnyernie szerelmedet.</p> +<a name="12" id="A12"></a><br> +<p class="center"><img alt= +"—Nem tudok többé nyugodtan hallgatni." src= +"images/image26.jpg"></p> +<h5><i>—Nem tudok többé nyugodtan +hallgatni.</i></h5> +<br> +<p>—Sándor!—kiáltott Klára +kiegyenesedve s arczát sötét pírral +borítá a méltatlankodás +érzése,—még egy ily szó +és rögtön elhagyom házadat és soha +többé nem térek vissza hozzád. +Válaszsz! Akarod-e, hogy távozzam, vagy +meghallgatsz nyugodtan?</p> +<p>—Nyugodtan! Nem tudok többé nyugodtan +hallgatni. Elég sokáig erőltettem magamra a +nyugalmat, nem bírom tovább, erőm +megtörött. Egy éve hordozom e szörnyű +szikrát lelkemben, egy éve küzdök +emberfölötti erővel, hogy lángba ne +borítsa véremet, össze ne perzselje +agyvelőmet. Nem bírom tovább a harczot ez +alattomos, soha nem szünő, mindig újra +ébredő, gyilkos kétség ellen. +Bizonyosságot akarok, világosságot akarok +végre. Eleget szenvedtem; most már tudod. Ha +arczomat komornak láttad, ha szemem sötéten +elmerengett, ha kezedet hidegen toltam el magamtól, most +már tudod, mi volt az oka. Titkoltam tőled +kétségeimet, gyötrelmeimet, mert +féltem, hogy elvesztem szerelmedet, és én +szerettelek, oh! most is szeretlek, s ez a szerelem teszi oly +halálossá kételkedésemet. +Szánj meg engem Klára és légy +őszinte hozzám.</p> +<p>Hangja, mely eleinte a fölindulástól +reszketett, a vége felé, midőn +szerelméről kezdett beszélni, +ellágyult, könyörgésbe ment át. +Szeméből lassanként eltünt az esztelen +föllobbanás tüze, és szelídebb, +enyhébb fény foglalta el helyét; de +arczán, szemében, hangja remegésében +oly boldogtalanság látszott, hogy Klára +elfeledte a sértést, mely +föllázítá önérzetét, +s csak kimondhatatlan szánalmat érzett a +szerencsétlen ember iránt.</p> +<p>—Szegény Sándorom, hiszen te beteg vagy, +nagyon beteg vagy,—mondá halkan, melléje +lépve és végig vonva kezét +izzó homlokán.</p> +<p>—Érzem, tudom, nem tagadom, beteg vagyok. Sokszor +mondtam én ezt magamnak, sokszor neveztem önmagamat +őrültnek és igyekeztem kinevetni +őrültségemet. Egy időre +győzött is józan eszem, +lecsillapítám benső +háborgásaimat, de aztán újra... +újra... óh! te nem tudod, mily kín, +őrültnek lenni és tudni azt és +mégsem győzhetni le az +őrültséget. Most már tudod, csak te +segíthetsz rajtam, ne vond el tőlem egyetlen +orvosságomat, a tiszta igazságot.</p> +<p>—Miért nem kérted ezt tőlem +mindjárt kétségeid kezdetén? Akkor +sem tagadtam volna meg, s megmentettelek volna téged a +hosszú szenvedésektől, magamat e +megaláztatástól.</p> +<p>—Miért nem szóltál te +kérdés nélkül? Midőn +megvallottam szerelmemet és megkértem kezedet, +miért nem voltál őszinte hozzám?</p> +<p>—Istenem! Miben lettem volna őszinte? Hiszen e +nyomorúlt embert úgy elfeledtem, hogy eszembe sem +juthatott hajdani eljegyzésem. Különben mi +titkolni való lett volna egy eljegyzésben, a mi +nyilvános volt?</p> +<p>—De az ok, melyért fölbomlott, nem volt +nyilvános.</p> +<p>—Az ok az volt,—mondá Klára +elpirúlva,—hogy ez embert, ki vissza akart +élni helyzetemmel és orvul támadta meg +becsületemet, megvetettem és fegyverrel űztem +ki szobámból.</p> +<p>—Igen, mondták ezt nekem +barátaid,—viszonzá Sándor újra +éledő gyanúval szemlélve neje +elpirúlt arczát,—de azt is mondták, +hogy ez ember másról is gyanúsított s +a világban más okról beszéltek. Hogy +ő hagyott el téged, mert nagyon +könnyűnek találta a győzelmet +erényed fölött.—</p> +<p>—És te ezt elhitted!—kiáltott +Klára lángba borúlt arczczal.</p> +<p>—Miért pirúltál el, ha nem +igaz?</p> +<p>—Eh! esztelen ember te, ki csodálkozol, hogy egy +nő elpirúl, midőn +férjétől ily gyanút kell hallania. +Elég, Sándor, te beteg vagy, és +betegségeden közönséges szerekkel nem +lehet segíteni. Hallgass reám! A mit te most +szemembe mondtál, a mit megvallottal, hogy ily +kétséggel szívedben képes +voltál egy évig nődnek nevezni s lelkedben +engem, nődet, napról napra, újra meg +újra megalázni, arczúl verni, ez oly +megbántás, melyet egy önérzetes +nő beszámíthat a +féltékenységnek, megbocsáthat a +szerelemnek, de nem viselhet el. Ha szívedbe tovább +is ily kétségek élnek +becsületemről, én nem maradhatok nőd. +Gondold meg jól! Gondolj vissza egy évi +házasságunkra, keress egy mozdulatot, egy +pillantást, melyből azt +magyarázhatnád ki, hogy nem tiszta, önzetlen +szerelemből lettem nőddé, vagy hogy jogod +volna akár múltamban, akár jelenemben +kétkedni. Ha nem találsz, és Isten a +tanúm, hogy nem találhatsz, akkor megkövetelem +teljes és föltétlen bizalmadat mind +múltamra, mind jelenemre nézve, vagy +esküszöm neked, bármint szeretlek s +bármily nehezen esnék a válás, +magadra hagylak és visszatérek atyámhoz. +Most pedig tégy ez emberrel, a mit akarsz. Űzd ki +azonnal házadból, nem bánom, én a +botránytól sem félek; a pletyka +úgyis, a mint látom, már megragadta nevemet, +és ez ember ide hozatala szándékos +kiszámítással történt. Ki +által, nem kutatom, nem is törődöm vele; +mással én nem gondolok, csak a te bizalmaddal, s ha +az megvan, kinevetem e silány emberek együgyű +beszédeit. De a te bizalmadat megkövetelem, jogom van +hozzá, s még egyszer jegyezd meg jól +magadnak, ha észreveszem, hogy elvesztettem bizalmadat, +megszüntem nőd lenni.</p> +<p>E szavakkal elhagyta a szobát, nem tekintve vissza +Sándorra. De erre, úgy látszék, +legalább egyelőre üdvös hatással +volt az erősebb orvosság. Habozó, +kétkedő, gyanakodó lelkére, melyben a +főszerepet mégis csak a szerelem vitte, sokkal +jótékonyabban hatott az erélyes +beszéd, mint bárminő kérlelés, +magyarázat, esküdözés. Szemébe +visszatért rendes, nyugodt kifejezése, s azzal az +elhatározással indúlt vissza a +társaság felé, hogy többé +föl sem veszi ezt a Lándsa Jenőt és +úgy tesz, mintha soha sem hallotta volna nevét, s +ezzel legjobban lefőzi azokat, kik—józan +gondolkozással most már világosan +látta,—csak azért hozták ide, hogy +konkolyt hintsenek közéje és neje +közé.</p> +<p>Elhatározására azonban nem volt +szükség, Lándsa Jenőt többé +sehol sem látta. Manó kétségbeesve +járt-kelt a termekben, kedves Lándsa +barátját keresve, de senki sem tudott róla +fölvilágosítást adni. Egyszerre csak +eltünt s azóta nem kerűlt vissza. Manó +még Sándort is megszólította, ravasz +hunyorgatással kérdezve, talán ő tud +valamint Lándsa Jenő holléte felől? S +egészen elbámult és lefőzöttnek +látszott, midőn Sándor könnyedén +s minden fölindulás nélkül csak annyit +felelt, hogy a keresettet azóta nem látta, +mióta bemutatták neki s megvígasztalta +aggódó bátyját, hogy ne +féljen, az ebédre majd elő fog +kerűlni.</p> +<p>Nem kevésbbé képedt el Góg +Ferencz, midőn a két testvérhez +lépve, alázatos és +bűnbánó görnyedezések közt +bocsánatot kért Sándortól, hogy +Lándsa Jenő bemutatása által +netalán kellemetlenséget okozott. Ő nem is +sejtette, hogy e fiatal ember régi ismerőse +ő nagyságának s látása +rosszúl hathat reá, különben a +világért sem hozta volna ide s most is azért +keresi, hogy rögtön eltávolítsa.</p> +<p>—Nem értem, miért e nagy +bocsánatkérés?—felelt Sándor +hidegen.—Meg lehet győződve, hogy +vendégét épen oly szívesen +látom házamban, mint önt magát.</p> +<p>Ezzel elfordúlt és a faképnél +hagyta az álmélkodó alázatos +férfiút, ki azt sem tudta, hova menjen, merre +nézzen, mert az egyik szögletben katonás +húgának dühös szemei villogtak +feléje és karja még mindig sajgott a mai sok +csípéstől.</p> +<p>Sándor megpillantá nejét a +szomszéd teremben és lassan feléje tartott. +Ugyanekkor lépett be a plébános a +másik ajtón s egyszerre érkezett +Sándorral Klára mellé.</p> +<p>—Még sem érkezett meg +atyám?—kérdé Klára, +kezét nyújtva régi +barátjának.</p> +<p>—Dehogy nem! már itt is voltunk +egyszer,—felelt a plébános halkan, de +jókedvűen.—Az első, a kivel +találkoztunk, az a haszontalan ember, az a Lándsa +volt. Atyád rögtön megértette a helyzetet +s a maga módja szerint hamar föltalálta +magát. Karon fogta a derék fiatal urat s elvitte +innen,—nem tudom, hová; de arról bizonyos +vagyok, hogy ide nem hozza vissza.</p> +<p>Klárához beszélt, de a mellette +álló Sándorra szegezte szemét, +mintegy lesve, mily hatást tesznek reá szavai. +Örömmel vette észre, hogy arcza nyugodt maradt, +s Klárának még jobban esett, midőn +férje csöndesen csak ennyit mondott:</p> +<p>—Kár volt olyan nagy dolgot csinálni +belőle. Most már bátran itt maradhatott +volna.</p> +<p>Klára megszorította férje kezét s +hálás mosolylyal nézett szemébe.</p> +<p>—De csak hordja el magát innen, a hol senki sem +látja szívesen,—mondá +vidáman.—Különben adjuk meg neki és +jóakaró bemutatóinak, hogy akaratuk +ellenére okos dolgot cselekedtek és jót +tettek velünk: alkalmat adtak arra, hogy +kimagyaráztuk magunkat az urammal, és a mint +örömmel látom az én édes +bolondomnak megjött az esze.</p> +<p>Valóban úgy látszott, mintha +Sándornak egészen megjött volna az esze. +Nyugodt, vidám volt, szeretettel nézett +nejére és mosolyogva beszélt hozzá. +Klára boldog volt és tartósnak hitte a +gyógyulást.</p> +<p>Boglár Kálmán még az ebédre +sem érkezett vissza. Lándsa Jenő sem +kerűlt többé elő, bármily +kétségbeesetten kereste mindenütt Manó +barátja, nevét kiabálva a folyosókon, +az udvaron és a kertben, s mindenkit megkérdezve, +nem látta-e barátját. Így ha +Lándsa Jenő testileg nem is volt jelen, a neve +legalább szünetlenűl hangzott és nem +mehetett ki a vendégek emlékezetéből, +kiknek bőséges alkalmok volt a +fejtörésre, mily titkot rejthet magában +megjelenése és hirtelen eltünése.</p> +<p>Az ebéd meglehetős nyomott hangulatban folyt le. +Mindenki érezte, hogy történni kellett volna +valaminek, és boszankodott és törte a +fejét, miért nem történt? A +társalgásnak rejtélyes színe volt; az +emberek halkan, suttogva, óvatosan beszélgettek +egymással; a mi megjegyzés hangosabban +történt, az is tele volt kímélettel +és czélzással; még a szokásos +névnapi felköszöntő sem tette meg a +rendes hatást, s messze állt a tavalyi viharos +lelkesüléstől. Igaz, hogy most nem az +apát-kanonok úr imponáló hangja +hallotszott, mely nem annyira kérte, mint inkább +leparancsolta az ég áldását a nap +hősére és családjára; az +apát-kanonok helyett most Góg Ferencz mondta a +hivatalos felköszöntőt, s áradozó +jó kívánságai úgy tele voltak +elburkolt czélzásokkal, föntartásokkal, +záradékokkal, kikötésekkel és +mindenféle jogi fogással, hogy az egésznek +hatása inkább nyomasztó, mint +felemelő volt.</p> +<p>Ez a hangulat uralkodott ebéd után is, s ez volt +oka, hogy a vendégek eltértek a régi +jó falusi szokástól, mely a ház +vendégeit ebéd után vacsoráig, +sőt néha másnap reggelig is együtt +tartja. A kocsik egymás után hajtottak elő s +a szomszéd úri családok egymás +után távoztak az Atlasz-kastélyból, +törve fejöket, mi az, a minek történnie +kellett volna s mi volt oka, hogy semmi sem történt. +Este felé már senki sem volt a nagy +ebédlőben, csak a család tagjai s Góg +Ferencz és bajuszos unokahúga, kik makacs +kitartással még mindig a családhoz +számították magokat. Az öreg +asszonyságot is előhozták +szobájából, mivel már semmi +izgalomtól sem kellett félteni, a minek +különben Atlasz úr nem igen látszott +örűlni.</p> +<p>Ekkor kerűlt vissza Boglár Kálmán, +s mialatt Klára hangos örömsikoltással +rohant rég nem látott atyja keblére, ez +magához ölelte s gyorsan fülébe +súgta;</p> +<p>—Légy nyugodt, nem volt szükség +erőszakra. Elvittem s megtiltottam, hogy még e +házba tegye lábát. Engedelmeskedni fog. +Annyira sűlyedt, hogy már gyáva is. Ne +beszéljünk többé róla.</p> +<p>De Manó nem akarta, hogy ne beszéljenek +többé Lándsa Jenőről. Sőt +nagyon is beszélt róla. Még mindig azon +törte a fejét, hová tünhetett el oly +hirtelen, s Boglár Kálmánt is +megkérdezte, nem tud-e valamit felőle?</p> +<p>—De igen, tudok felőle,—visszonzá +Boglár nyugodtan.—Légy nyugodt, nincs semmi +baja kedves barátodnak. Saját kocsimon vittem a +Volkán-kastélyba, melynek, mint mondá, a +vendége.</p> +<p>—Te vitted el!—kiáltott +Manó.—Most már meg van oldva a +rejtély. De miért vitted el? Ő maga +kívánkozott el innen?</p> +<p>—Azt nem kérdeztem tőle, egyszerűen +elvittem.</p> +<p>—És miért vitted el, ha szabad +kérdenem?</p> +<p>—Mert nem akartam, hogy itt maradjon.</p> +<p>—És miért nem +akartad?—kiáltott Manó fölemelkedve +székéről, kihívó +tekintettel.—Mi közöd neked ahhoz, ki jár +a mi kastélyunkba? Hogy mersz te a mi kastélyunkban +parancsolni?</p> +<a name="13" id="A13"></a><br> +<p class="center"><img alt= +"Az öreg asszonyság metsző sikoltással akart fölugrani székéről." +src="images/image27.jpg"></p> +<h5><i>Az öreg asszonyság metsző +sikoltással akart fölugrani +székéről.</i></h5> +<br> +<p>—Hogy mer itt parancsolni?—visszhangozá +Atlasz úr, bátorságot nyerve Manó +példájából.</p> +<p>—Én nem akarok itt parancsolni,—felelt +nyugodtan Boglár Kálmán,—de ahhoz +jogom van, hogy egy tisztességes házból +eltávolítsak oly embert, ki nem való +tisztességes társaságba.</p> +<p>—Hogy mered azt mondani, hogy Lándsa Jenő +nem tisztességes ember?—kiáltott Manó, +mindegyre kihívóbb +tartással.—Lándsa Jenő nekem jó +barátom, és a ki őt bántja, engem is +megsért. Nem tűröm. Érted? Nem +tűröm!</p> +<p>—Elég legyen!—kiáltott +Sándor, Manó elé lépve.</p> +<p>—De nem elég! Nem hagyom magamat. Ez a +kastély az apámé, épen oly jogom van +benne nekem, mint neked. És ha én itt +barátjaimat el akarom fogadni, senkinek sincs joga innen +kitiltani őket.</p> +<p>—Hallgass!—kiáltott Sándor.</p> +<p>—Azért sem hallgatok,—felelt Manó +hetykén.—Én itt jogommal élek, +és elfogadom barátomat, és nem engedem, hogy +kitiltsátok innen, a miért a feleséged +szeretője volt...</p> +<p>Ki sem mondta egészen ez utolsó szót, +midőn Sándor megragadta vállait s oly +erővel vágta a falhoz, hogy a hetyke fiatal +úr, kezét-lábát elnyújtva, +végig terűlt a földön.</p> +<p>Az öreg asszonyság metsző +sikoltással akart fölugrani +székéről, midőn két fia +egymásra támadt, de lábai megtagadták +a szolgálatot s ájultan összeesett. A bajuszos +menyecske helyén valónak s érdekesnek +találta, ha ő is elájúl, a mit menten +meg is tett. Klára férje mellé ugrott s +karjába kapaszkodott, mialatt Atlasz úr +rémítő jajveszékléssel futott +Manótól nejéhez s ettől ismét +Manóhoz, nem tudva, melyiknek segítsen. Nem is +segített egyiken sem. Boglár Kálmán +fölemelte az öreg asszonyságot és +karszékébe ültette, hol nemsokára +magához tért, Manó is fölemelkedett a +fal mellől, kitörölte szemét, s +dühösen, zavartan, megriadva, de hallgatva és +reszketve nézett öcscsére. Csak a bajuszos +menyecske folytatta tovább az ájulást, +jókat csípve Góg Ferencz karján, ki +úgy tette magát, mintha hinne +ájulásában és siránkozva +igyekezett életre költeni.</p> +<p>Sándor ezalatt magához tért +fölindulásából. Nyugodtan egy +lépést tett Manó felé, s míg +ez ökleit háta mögött +összeszorítva apja felé hátrált, +harag nélkül, de szilárdan szólt +hozzá.</p> +<p>—Sajnálom, a mit tettem, de ha újra +kezdenéd, újra megtenném. Jegyezd meg +hát magadnak: senkitől, értsd meg, +senkitől sem fogom eltűrni, hogy nőmet +megsértse. Mára végeztünk +egymással, s reménylem, többé nem lesz +alkalom köztünk ily jelenetre.</p> +<p>Megfogta Klára kezét s eltávozott vele a +teremből. Boglár Kálmán okosabbnak +tartotta, ha nem háborgatja most a fiatal +házasokat, de az Atlasz-család keblében sem +volt kedve tovább maradni; fogta kalapját, s +barátságosan általános jó +éjtszakát kívánva, elsietett, a +megvert ellenség birtokában hagyva a +csatatért.</p> +<hr style="WIDTH: 40%"> +<a name="XIII" id="AXIII"></a> +<p class="center"><br> +<img alt="" src="images/image28.jpg"></p> +<h3>XIII.</h3> +<h5>(Eredmény.)</h5> +<p><br> +Komor, sötét nap következett az +Atlasz-kastélyban a tegnapi viharra. Midőn +Sándor másnap reggel fölébredt, feje +fájt és nehéz volt, keblén valami +nyomasztó súly ült, mint minden álom +után, melyet kellemetlen érzések, +erős lelki felháborodások előznek +meg. Gondolkozni kezdett félálomban, mi lehet az a +kínos érzés, mely elfoglalva tartja +lelkét, s a mint az álom lassanként +tűnni kezdett szeméből, abban az +arányban világosodott emlékezete és +nemsokára mind elvonúltak előtte a tegnap +történt dolgok és visszatértek +lelkébe a tegnapi benyomások. Felugrott +ágyából és gyorsan +felöltözött, azután betekintett a +szomszéd szobába, Klára +szobájába. Üres volt. Sándor +lelkében egy pillanatra fölvillant a régi +gyanú, de leküzdte. Eszébe jutottak +nejének tegnap mondott szavai, eszébe jutott +fenyegetése és a saját fogadása. Nagy +erőszakot tett magán és elűzte +lelkéből az újra kísérteni +kezdő rémeket.</p> +<p>—Bizonyosan apjához ment a +faluba,—gondolá magában, míg szeme +nyugtalanul siklott végig a szoba minden zugán s +azután az ablakon keresztűl a kert +útjain.—Tegnap találkoztak +először egy évi elválás +után s alig válthattak pár szót +egymással. Nem csoda ha türelmetlenűl +vágyott ölelésére s korán reggel +hozzá sietett. Őrült volnék, ha +újra gyanakodni kezdenék, most már +belátom, hogy őrült volnék. Megtartom +fogadásomat, bízni fogok nőmben, nem adok +rá okot, hogy elhagyjon.</p> +<p>Azt hitte, tökéletesen megnyugtatta lelkét +s nagyon meg volt elégedve magával. Szerette volna, +ha Klára látja e pillanatban, ha megismeri lelki +erejét és bizalmát, megdicséri +és újra biztosítja +szerelméről. Lelke úgy el volt telve +elégűltséggel, hogy minden áron +találkoznia kellett valakivel, a ki előtt +kiöntse. Eszébe jutott a tegnapi jelenet, +szüleinek rémülete, s gyorsan, minden +további gondolkozás nélkül az +épület túlsó szárnyába +indúlt, az öregek lakosztálya felé.</p> +<p>Atlasz úr ijedten ugrott el az ablak mellől, hol +rendes szokása szerint szemben állt az öreg +asszonyság karszékével. Mindketten +félve néztek a belépő +Sándorra. Nem tudták, mit akar. Talán +tegnapi kitörését folytatni? Kivált +Atlasz úr, ki érezte bűnös voltát +Klára irányában, különös +bizalmatlansággal nézett belépő +fiára, mintha attól félne, hogy most vele +akarja folytatni azt, a mit tegnap Manóval tett.</p> +<p>De Sándor nyugodtan lépett melléjök, +kezet csókolt, mint máskor, s gyöngéden +tudakozódott anyja +egészségéről.</p> +<p>—Köszönöm, fiam, én jól +vagyok, csak ti legyetek jól,—felelt +félénken az öreg asszonyság, kinek +szemei ki voltak sírva.</p> +<p>—Hol van Manó?—kérdé +Sándor körűltekintve a szobában.</p> +<p>A két öreg ijedten nézett egymásra s +egy ideig hallgatott.</p> +<p>—Mit akarsz Manóval?—kérdé +végre halkan az öreg asszonyság.</p> +<p>—Sajnálom a tegnapi +összeütközést,—felelt +Sándor.—Reménylem, Manó belátta +hibáját s nem fog köztünk megszakadni a +jó testvéri viszony.</p> +<p>—Mégis csak jó fiú ez a +Sándor,—jegyzé meg +elérzékenyülve az öreg +asszonyság.</p> +<p>Atlasz úr érthetetlen +röfögésszerű hangot hallatott, s +midőn Sándor kérdését +egyenesen hozzá fordúlva ismétlé, +röviden csak annyit felelt, hogy Manó nincs +itthon.</p> +<p>—Hol van? Csak nem utazott el?</p> +<p>—Nem utazott el,—felelt Atlasz +úr,—ámbár tegnap este olyan haragos +volt, hogy rögtön el akart utazni. De aztán +megmondtam neki, hogy itt most szükség van rá, +mert föl fog lépni képviselőnek +és korteskedni kell, ha nem akarja hiába kidobni a +tenger pénzt. Most a szolgabíróhoz ment, +és neked azt izeni, hogy ne haragudjál, ha +néhány hétig még itt marad, nem lesz +alkalmatlan, ebédelni is külön fog.</p> +<p>—Eh! Micsoda beszéd ez?—kiáltott +Sándor türelmetlenűl.—Nem fog velünk +ebédelni? Idegen akar lenni szüleinek +házában?</p> +<p>—Ez a ház a tied,—mondá Atlasz +úr,—a tisza-végi részhez tartozik, +mely reád van írva. De ha megengeded, én is, +Manó is, az öreg asszony is, mind itt maradunk.</p> +<p>—Ha megengedem? Mit jelent ez?</p> +<p>—Bocsáss meg, nem akarlak megint +megharagítni. Nem fogunk neked alkalmatlankodni. Mi az +öreg asszonynyal szépen meg fogjuk magunkat +húzni ebben a pár szobában és itt +fogunk magunknak teríttetni is.</p> +<p>—Micsoda beszéd ez?—kiáltott +Sándor elkedvetlenedve.—Egészen el akartok +vonúlni tőlem? Annyira megsértettelek, hogy +megtagadtok?</p> +<p>—Tagadjon meg engem az Úristen, ha én +megtagadlak téged,—mondá Atlasz hevesen; +aztán ismét félénken, habozva +folytatá:—de beszéltem Manóval +és az öreg asszonynyal, s mindnyájan jobbnak +tartjuk, ha téged magadra hagyunk a feleségeddel. +Bocsáss meg, nem akarok róla rosszat mondani, de mi +nem vagyunk hozzá valók, nem érezzük +jól magunkat mellette, és ha még egyszer +olyan jelenet történnék, mint tegnap este, az +öreg asszony belehalna.</p> +<p>—A mint tetszik,—mondá Sándor, +egészen elvesztve jó kedvét s ismét +visszaesve régi komor merengésébe.—Nem +láttad ma reggel Klárát?—tevé +hozzá szünet múlva.</p> +<p>—Mikor korán reggel a mezőn jártam, +láttam a fasorban, és köszöntem is +neki,—felelt Atlasz úr sietve.</p> +<p>—Hová ment?</p> +<p>—A falu felé.</p> +<p>—Egyedül?</p> +<p>—Igen—egyedül,—felelt Atlasz úr +vontatva.</p> +<p>Az öreg asszonyság félénken +megrántotta férje kabátját, mintha +hallgatásra akarná inteni. De Sándor +észrevette e titkos mozdulatot s elaltatott gyanúja +újra fölébredt.</p> +<p>—Nem igaz, láttad valakivel,—mondá +reszkető hangon, közelebb lépve +atyjához.</p> +<p>—Sülyedjek el, ha együtt láttam +valakivel,—kiáltott Atlasz úr.</p> +<p>—Miért rántotta meg anyám +kabátodat? Miért akart hallgatásra +figyelmeztetni, ha semmit sem láttál?</p> +<p>—Azt nem mondom, hogy semmit sem láttam, csak azt +mondom, hogy nem láttam Klárával, a mily +igaz, hogy élek.</p> +<p>—Mit láttál?</p> +<p>Az öreg asszonyság rémült tekintettel, +esedezve nézett férjére. Sándor szeme +követte pillantását, s még +közelebb lépve atyjához, elborúlt +arczczal ismétlé kérdését.</p> +<p>—Miért fél úgy anyám, hogy +megmondod azt, a mit láttál?</p> +<p>—Az öreg asszony attól fél, hogy +engem is földhöz vágsz, mint a +Manót,—felelt Atlasz úr, neje széke +mögé húzódva.</p> +<p>—Kit láttál?—kiáltott +Sándor magánkívül.</p> +<p>—De nem haragszol, ha +megmondom?—kérdé Atlasz úr +aggódva.—Én nem akarok rosszat mondani +Kláráról, száz esztendőt +éljen. Nem is volt vele, nem is láttam, hogy +találkoztak; de mikor a mezőn jártam, arra +láttam lovagolni azt a fiatal urat, a ki tegnap itt volt +és eltünt; de ne gondold, hogy rosszat akarok mondani +Kláráról.</p> +<p>—Jól van,—felelt Sándor +kurtán, rekedten, s kifordult a +szobából.</p> +<p>Hiába hitte, hogy kigyógyult, hiába volt +megelégedve magával, hogy le tudta győzni +kisértő rémeit. Csak aludtak, de az +első hangos szóra fölébredtek. +Fölébredtek, megragadták lelkét, +birtokba vették eszét és kergették, +előre, vakon, azon az úton, melyen leghamarabb +vélt nejéhez juthatni.</p> +<p>A mint a kert ajtaján kilépett s a falu +felé fordúlt, a távolból, a fasor +túlsó végéről +Klárát látta maga felé +közeledni. Nem egyedül jött, egy férfi +karjára támaszkodott. Sándor vére egy +pillanatra mind szíve felé tódult, +aztán hirtelen fölkaczagott, őrült +bolondnak nevezte magát és szeretett volna +visszafordúlni a kertbe, nehogy Klára +meglássa és azt higyje, leskelődött +rá. Megismerte a férfit, kit neje mellett +látott. Boglár Kálmán volt.</p> +<p>Egy ideig habozva állt helyén, nem tudta +elhatározni visszafordúljon-e a kertbe vagy a +közelgők elé siessen? A mily hirtelen +elvesztette józan megfontolását az +első gyanúsító szóra, +épen oly gyorsan megszégyelte magát +önmaga előtt, midőn látta, hogy a +gyanú alaptalan volt. Újra fülében +csengtek Klára tegnapi szavai, s félni kezdett, +hogy jelenlétét bizalmatlanságnak fogja +tulajdonítni és beváltja +fenyegetését.</p> +<p>—Mégis okosabb lesz, ha eléje +megyek,—gondolá magában, nagy +léptekkel megindúlva a fasorban.—Bizonyosan +meglátott, s ha hirtelen visszafordulnék, azt +hinné, leskelődtem rá. Így azt +gondolhatja, s azt is fogom mondani neki, hogy eléje +jöttem, haza akarom kisérni és atyjával +óhajtottam találkozni. Hogy is tudtam olyan bolond +lenni, olyan hirtelen elveszteni józan eszemet? +Ezentúl óvatosabb leszek, jobban fogok +vigyázni magamra. Ez volt az utolsó eset, +esküszöm, a legutolsó.</p> +<p>E bölcs elhatározással sietett a +közelgő pár felé, mosolygó +arczczal, vidám tekintettel, nehogy Klára +szeméből olvassa előbbi +gyanakodását. De erre nem volt +szüksége. Klára nem is gondolt arra, hogy +férje oly hamar visszaeshetik hibájába; a +mily nyilt és bizalmas lelkű volt önmaga, +olyannak hitte Sándort is, s meg volt +győződve, hogy gyanakodását tegnap +örökre eltemette.</p> +<p>A mint közelebb ért hozzá, +elbocsátotta apja karját és feléje +futott.</p> +<p>—Valóban szép tőled, hogy +elém jöttél. Honnan tudtad, hogy +atyámat mentem meglátogatni?</p> +<p>—Gondolhattam, hogy ily korán nem mehetsz +máshova,—felelt Sándor megkönnyűlt +lélekzettel, látva, hogy Klára maga +magyarázza kedvezően +találkozásukat.</p> +<p>—Most legalább mind együtt folytatjuk +útunkat haza felé,—mondá Klára, +megfogva atyja kezét, ki ezalatt hozzájok +érkezett.</p> +<p>—Nekem vissza kell fordúlnom,—felelt +Boglár Kálmán.</p> +<p>—Maradjatok ti csak egymásra; legjobban szeretem, +ha mindig egymásra maradtok.</p> +<p>—Mit értesz ezalatt?—kérdé +Klára csodálkozva.</p> +<p>—Én azt vártam, hogy egészen +hozzánk fogsz költözni,—tevé +hozzá Sándor.—Nem is járja, hogy +midőn leányodnál elég hely van +számodra, idegen házhoz szállj.</p> +<p>—Jobb lesz nekem a papnál,—mondá +Boglár Kálmán vidáman,—a ki +különben nem is idegen reám nézve. +Úgyis csak néhány napig maradok itt s e +kevés időre nem érdemes újra +hurczolkodni. És végre is, beszéljünk +őszintén, mindnyájan okos emberek vagyunk, +az én jelenlétem csak nehezebbé tenné +házatokban a békességes +együttélést.</p> +<p>Sándor elpirúlt és hallgatott. +Klára sem sürgette tovább apját, s +miután röviden elbúcsúzott tőle, +Sándor karján haza felé indúlt. +Útközben Sándor elmondta apjával +folytatott beszélgetését s az öregek +és Manó abbeli elhatározását, +hogy ezentúl külön fognak étkezni.</p> +<p>—Kár olyan nagy dolgot csinálniok +belőle,—mondá erre Klára, +könnyedén vállat vonva.—Ha nem +bántanak engem, én nagyon szépen +megférhetnék velök.</p> +<p>Többet nem beszélt e tárgyról, s +ebben követte el a második hibát. Ismét +nagyon könnyen, gondatlanúl vette Sándor +szüleit, s ha nem is mutatott irántok +ellenséges indulatot, nem is igen +törődött velök. A dolog ennyiben is maradt. +Se Klára, se Sándor nem igyekezett Atlasz urat +szándékának +megváltoztatására bírni s Atlasz +úr szigorú következetességgel +megtartotta a vesztegzárt, melyre magát s az +öreg asszonyságot kárhoztatta. Nemcsak az +étkezés idején, de különben sem +találkozott a fiatalokkal és Sándor csak +akkor láthatta szüleit, ha szobájokban kereste +föl őket. De e látogatások nem igen +vidították föl lelkét. Atlasz úr +mindig félve, bizonyos tartózkodással +beszélt, és látszott, hogy +kényelmetlenül, feszesen érzi magát +vele szemben; az öreg asszonyság szemei folytonosan +vörösek voltak a sok sírástól. +Manóval sem beszélt a névnapi +összeütközés óta. E nagyra termett +fiatal úr ritkán volt otthon, egész nyakig a +politikába merűlt s folytonosan járt-kelt a +kerületben korteskedve és a pénzt költve, +és ha néha haza vetődött, +feltünően kerülte a találkozást +öcscsével vagy sógornőjével s +meszszire kitért előlök, ha +véletlenűl megpillantotta az udvaron vagy a +folyosón.</p> +<p>Sándort napról-napra jobban leverte és +elkedvetlenítette e ferde viszony. Sokkal jobban +ragaszkodott családjához és sokkal +inkább megszokta a szüleivel való folytonos +együttlétet, hogysem e feszűltség, ez +elidegenedés nehezére ne esett volna. S még +jobban bántotta, hogy Klára észre sem +látszott venni a mindegyre növekedő +szakadást és semmi kísérletet sem +tett az öregekhez való közeledésre. De +nem szólt neki semmit. Ez úgy is csak +mellékes, másodrendű oka volt lelki +gyötrelmeinek; az igazi, a fő ok az volt, melyet +már egészen legyőzöttnek vélt s +mely csak azért szunnyadt el egy kis időre, hogy +annál nagyobb erővel ébredjen föl.</p> +<p>Mivel Boglár Kálmán nem akart +többé az Atlasz-kastélyba jönni, +Klára többször meglátogatta őt a +plébános lakásán. Néha +Sándort is magával hívta, néha +egyedül ment, ha férje épen nem volt otthon, +midőn útra indúlt. Sándor ilyenkor a +legnagyobb bizalmat mutatta nejével szemben, nem is +kérdezősködött +hollétéről s vigyázott, nehogy +észre vegye, titkon mily figyelemmel kíséri +minden lépését. Pedig csakugyan +leskelődött rá, az ördög újra +megragadta lelkét. De óvatosabb volt +Klárával szemben; nem feledte el +fenyegetését s gyanújának +elárulásával nem akart okot adni, hogy +teljesítse fenyegetését. Klára +erélyes föllépésének az az +eredménye volt, hogy nem gyógyította ugyan +ki férjét, de óvatosabbá tette.</p> +<p>Atlasz úr megjegyzése, hogy Lándsa +Jenőt a falu körül látta, nem ment ki +többé Sándor fejéből, s +midőn egy párszor ő maga is megpillantotta, +a mint a mezőn a falu felé lovagolt, meg volt +győződve, hogy ez ember Klárát lesi +és vele akar találkozni.</p> +<p>Nejének nem mert szólni, mert attól +félt, hogy ezzel is elárulja +bizalmatlanságát s alkalmat ad +fenyegetésének beváltására, +mielőtt meggyőződhetnék az +igazságról. De vére forrni kezdett +már a gondolatra is, hogy ez ember nejét meri +lesni, hogy találkozni akar vele, s ez a gondolat +egészen megfosztotta nyugalmától és a +józan megfontolástól, melyet egy ideig +magára erőszakolt.</p> +<p>De Lándsa Jenő +ólálkodását más is +észrevette, nemcsak Sándor. Erről +beszélt Boglár Kálmán, midőn +leánya egy héttel a nevezetes +évforduló után ismét +meglátogatta.</p> +<p>—Ezt az embert nagyon gyakran látom a falu +körül. Valóban úgy viseli magát, +mintha reád lesne és találkozni akarna +veled, vagy mintha gyanúba akarna hozni, hogy +találkoztok. Mentől tovább gondolkozom, +annál világosabb lesz előttem, hogy ez +embert olyanok hozták ide, kiknek érdekében +áll konkolyt hinteni közétek, és ez a +folytonos ólálkodása is tervökhöz +tartozik, hogy ébren tartsák férjed +gyanúját.</p> +<p>—Meglehet, de nem érnek +czélt,—felelt Klára +könnyedén.—Sándort már +kigyógyítottam s most föltétlen +bizalommal viseltetik irántam.</p> +<p>—Hm, az ilyen gyógyulások nem +zárják ki a recidivát.</p> +<p>—Nem hiszem, nem tudom hinni, hogy Sándor azok +után, a miket tőlem hallott, még +kételkedni merne bennem,—mondá Klára +hevesen.</p> +<p>—No, no, azért még sem szeretném +nagy próbára tenni erejét. Tisztába +akarok jönni evvel a Lándsával és +szándékával; nem tűröm, hogy +még sokáig folytassa e játékot.</p> +<p>Klára egy ideig hallgatott, habozni látszott; +azután erőt vett magán, közelebb +lépett apjához, körülnézett, +nincs-e valaki a közelben, mert e beszélgetés +a plébános kertjében történt, s +aztán halkan mondá:</p> +<p>—Nem akartam neked szólni, nehogy +szükség nélkül fölingereljelek, nem +is tartottam jelentékeny dolognak, de ha azt hiszed, hogy +ez az ember még veszélyes lehet +boldogságomra, mégis jobb lesz, ha +beszélünk róla és +szándékáról. Már több +levelet kaptam tőle.</p> +<p>—Levelet? Miről írt?</p> +<p>—Ostobaságokról. +Szerelméről, +bűnbánatáról s több +efféléről.</p> +<p>—Megmutattad férjednek?</p> +<p>—Miért mutattam volna meg? Ha komolyan veszi, +még párbaj lehetett volna belőle. +Látod, neked sem szóltam eddig, magamra +nézve oly jelentéktelen dolognak tartom az +egészet.</p> +<p>—Mit tettél a levelekkel?</p> +<p>—Széttéptem és eldobtam.</p> +<p>—Mikor kaptad az utolsó levelet?</p> +<p>—Mikor? Várj csak, hadd gondolkozzam. Igen, +tegnap kaptam. Egy kis parasztleány adta át, +épen mikor haza mentem tőled s beléptem a +kertajtón.</p> +<p>—Mi volt e levélben?</p> +<p>—Biz' én nem tudom. El sem olvastam. Rá +ismertem az írásra s nem lévén +kíváncsi Lándsa úr +vallomásaira, olvasatlanúl +széttéptem.</p> +<p>—Kár volt előbb nem szólnod e +levelekről. Ha Sándornak egyik vagy másik +kezébe került volna, ki tudja, nem ébredt +volna-e föl újra gyanakodása?</p> +<p>—Sándorról biztos +vagyok,—mondá Klára erős +meggyőződéssel.—Föltétlen +bizalmat ígért nekem s eddig meg is tartotta +szavát. Ha újra csalódnám benne, ha +újra megsértené önérzetemet +gyanújával—akkor—de nem, erre nem is +akarok gondolni.</p> +<a name="14" id="A14"></a><br> +<p class="center"><img alt= +"—Kár volt előbb nem szólnod e levelekről." +src="images/image29.jpg"></p> +<h5><i>—Kár volt előbb nem szólnod e +levelekről.</i></h5> +<br> +<p>—De én akarok rá gondolni. Véget +fogok vetni ennek a Lándsa-komédiának. Hogy +van veled valami szándéka, az bizonyos. Vagy azt +hiszi, hogy meghódítja szerelmedet s azért +jár utánad.</p> +<p>—A szamár!—vágott közbe +Klára megvetőleg.</p> +<p>—Ez még a kisebb rossz volna, ebből hamar +ki lehetne ábrándítani. De én +attól tartok, hogy mindaz, a mi történt, +Lándsa idejövetele, bemutatása, +levelezése, ólálkodása, minden +tervszerűleg történt s czélja az, hogy +férjedet föingerelje ellened. Majd +meglátjuk... Most menj nyugodtan haza s a többit +bízd reám. Jót állok róla, +hogy e Lándsa Jenő nem fog többé +utánad járni, sem leveleivel alkalmatlankodni.</p> +<p>Boglár Kálmán ezen a napon egész a +kertajtóig kísérte leányát s +még ott is sokáig beszélt vele. +Különösen aggódó és +gyöngéd volt iránta, a mi máskor nem +igen volt szokása, s nagyon elütött attól +a könnyed modortól, melylyel rendesen viselte +magát vele szemben s a mely inkább fiút, +mint leányt illetett volna meg. Klára is +gondolkozóbb, elfogúltabb volt, mint rendesen, +mintha atyjának hangulata őt is megszállta +volna. A nagy jelenet óta, melyben először +ismerte meg Sándor +féltékenységét s melyben, a mint +hitte, őrökre kigyógyította +hibájából, most jutott először +eszébe, hogy férje gyanúja újra +fölébredhet, hogy újra megbánthatja +bizalmatlanságával, hogy boldogsága nem +nyugszik egészen biztos alapon és saját +hibája nélkül minden perczben +megsemmisülhet. Nagyon boldogtalanná tette e gondolat +s egészen elérzékenyült, midőn +végre elbúcsúzott atyjától s a +kerten át a kastély felé indúlt.</p> +<p>Sándort nem találta otthon. +Kérdezősködött utána a +cselédektől s hallá, hogy a pusztára +ment a munkások után nézni. Máskor +föl sem tünt volna neki, hogy férje +gazdasági dolgaiban hosszabb időre távozik; +de most ez is rosszúl esett; nem tudta, miért, +valami kínos, kellemetlen érzés +szállta meg lelkét. A nagy kastély +egészen üres volt s ma különösen +érezte ez ürességet. A cselédeken +kívül nem volt kivel szót váltania; az +öregek ki nem mozdultak szobájokból, +Klára már napok óta nem látta +őket s eszébe sem jutott, hogy fölkeresse +szobájokban. Pedig nagyon elhagyatva érezte +magát, soha sem vágyott még ennyire emberi +szó után. Ablakához űlt s onnan leste +férje érkezését.</p> +<p>Sándor este érkezett haza. Azt mondta, hogy +nagyon sok dolog volt kinn a pusztán s előbb nem +végezhette el. A mit Klára eddig nem tett, most +figyelemmel nézett arczába, s +szeméből, vonásaiból igyekezett +kiolvasni gondolatait. De Sándor arcza nyugodt volt. Igaz, +hogy kinn járt a pusztán, de az is igaz, hogy nem +annyira munkásai után nézett, mint +inkább Lándsa Jenőt leste, nem +látja-e ismét a falu felé lovagolni? Semmit +sem látott, s ez, ha nem is nyugtatta meg gyanakvó +lelkét, legalább képessé tette a +nyugalom színlelésére. De +Klárának ez is elég volt, aggodalmai +eloszlottak s megnyugodva, boldogan hajtotta álomra +fejét.</p> +<p>Midőn Sándor másnap reggel +kilépett szobájából, atyját +találta a tornáczon. Olyan rég volt +már, hogy Atlasz úr az épületnek ebbe a +szárnyába lépett, hogy Sándor nemcsak +meglepetést, hanem ijedséget is érzett +látására.</p> +<p>—Az Istenért, valami baj van? talán +anyám lett rosszúl?—kiáltott, gyorsan +apja elé sietve.</p> +<p>—Az öreg asszony nem lett rosszúl, +úgyis elég rosszúl van mindennap, +mióta folytonosan sír és +sóhajt,—felelt Atlasz úr a fal mellé +lapúlva, mintha veréstől +félne.—De most nincs rosszabbúl, mint +rendesen, és nagyon meg fog örülni, ha megmondom +neki, hogy te még gondolsz vele valamit.</p> +<p>—Eh! atyám,—mondá Sándor +elkedvetlenűlve,—azért +látogattál meg, hogy ismét +szemrehányásokat tégy?</p> +<p>—Nem azért látogattalak meg, hogy +szemrehányásokat tegyek; és ha te haragszol, +akkor inkább visszamegyek a szobámba.</p> +<p>Ezzel Atlasz úr megfordúlt s még mindig a +falhoz lapúlva visszafelé indúlt.</p> +<p>—Ugyan atyám,—kiáltott Sándor +Atlasz úr elé kerülve s elzárva +előle a visszavonulási vonalat,—mire +való ez a tréfa vagy épen gúny? +Valóban úgy viseled magadat, mintha +félnél tőlem vagy idegen volnál +saját házadban.</p> +<p>—Mondtam már, hogy ez a ház a +tied,—felelt Atlasz úr +megállva,—és én nem félek +tőled, de félek a feleségedtől, mert +te azt földhöz vágod, a ki őt +bántja.</p> +<p>—Azon legkönnyebben lehet segítni, ha nem +bántjátok őt,—felelt Sándor +elkomorodva.</p> +<p>—Ki akarja bántani?—kiáltott Atlasz +úr ijedten.—Sűlyedjek el, ha bántani +akarom, hiszen azért jöttem most is ide, hogy neki +szolgálatot tegyek.</p> +<p>—Szolgálatot, Klárának! Micsoda +szolgálatot?</p> +<p>—Ha nem haragszol meg, elmondom; de ne haragudjál +meg, mert én a tiszta igazságot mondom és +nem akarok Klárára rosszat fogni. Tegnap este +épen az udvaron voltam és Cserepes Andrással +beszéltem, mikor egy idegen parasztleány +lépett be a kapun. Oda ment Cserepes Andráshoz +és azt kérdezte tőle, hol van a +nagyságos asszony? Mindjárt tudtam, hogy +Kláráról kérdezősködik, +mert az öreg asszonyt most már senki sem hívja +nagyságos asszonynak. Cserepes András, a ki +kíváncsi ember, kérdezte, hogy mit akar a +nagyságos asszonynyal? Én nem mertem +kérdezni, de Cserepes András bátor ember. A +kis leány erre azt felelte, hogy semmi közünk +hozzá, csak mutassuk meg, hol van a nagyságos +asszony. Gondoltam, hogy nem teszek semmi rosszat, ha megmondom, +hogy fönt van a szobájában és a +nagyságos úr is vele van. A nagyságos +úr te vagy. Erre a parasztleány megijedt és +azt mondta: jaj, akkor nem adhatom oda a levelet...</p> +<p>—Micsoda levelet?—kiáltott +Sándor.</p> +<p>—Én is azt kérdeztem, hogy micsoda +levelet?—folytatá Atlasz úr. A kis +leány azt felelte, hogy azt a levelet titokban kell a +nagyságos asszony kezébe adni, mert ő +azért jó borravalót kapott, és a +felét nekem ígérte, ha magamra +vállalom a levelet. Bizonyosan inasnak nézett, a mi +máskor is megesett rajtam, és már +homályos volt, nem láthatta, hogy úr vagyok. +Neki hagytam a borravalót és átvettem a +levelet, de már késő volt, nem akartam +Klárát háborgatni. Talán már +le is feküdt, és gondoltam, éjjel úgy +sem tehet semmit, elég, ha másnap reggel kapja meg +a levelet. Ne haragudjál, ha talán rosszúl +tettem...</p> +<p>—Add ide azt a levelet,—mondá +Sándor.</p> +<p>—A kis leány ugyan azt +mondta,—folytatá félénken Atlasz +úr,—hogy csak a nagyságos asszony +kezébe adjam; de hát én neked mégis +atyád vagyok és az öreg asszony is azt mondta, +hogy tőled semmit sem szabad eltitkolni. De ne hidd, hogy +Klárára rosszat akarok mondani; én nem +tudom, mi van a levélben és nem is akarom +tudni.</p> +<p>—Add ide a levelet!—ismétlé +Sándor.</p> +<p>Atlasz úr zsebébe nyúlt és egy kis +lepecsételt levelet vett ki. Sándor nem +várta, hogy feléje nyújtsa; kikapta +kezéből, gyorsan megnézte +pecsétjét, borítékát. Semmi +czím nem volt rajta. Föl akarta szakítni a +pecsétet, de keze félúton megállt; +gondolkozni látszott s egy pillanatra mintha +megszégyelte volna magát; de a vér +már fejébe tódult, józan esze +elnémúlt s nem hallott mást, mint a +gyanakodás kárörvendő +suttogását. Gyorsan feltörte a pecsétet +és elolvasta a levelet.</p> +<p>Arcza halálosan elsápadt, azután +kigyuladt, szeme villámlott, s mialatt ökölre +fogott keze görcsösen szorítá +magába a papirdarabot, a folyosó ablakához +futott, fölrántotta s erős hangon +lekiáltott az udvarra:</p> +<p>—Lovamat! Rögtön nyergeljétek meg +lovamat!</p> +<p>Atlasz úr kissé +félrehúzódva s a falhoz lapulva, +aggódó figyelemmel kísérte fia +mozdulatait, s nem tudta, örüljön-e vagy +megrémüljön a levél hatása +miatt?</p> +<p>—Mi történt? Miért kiáltasz +oly erővel lovad után?—kérdé +Klára az ajtóba lépve.</p> +<p>—Te vagy? Épen jókor +jöttél!—kiáltott Sándor +magánkívül.—Hej! +léhütők! siessetek már azzal a +lóval!—kiáltott ismét kihajolva az +ablakon. Azután Klárához lépett, ki a +meglepetéstől megdermedve, mozdulatlanul, +halaványan állt az ajtóban.—Azt +kérdezed, mit akarok? Miért kiáltok lovam +után? Szeretődhöz sietek, hogy +megöljem!</p> +<p>Klára nem tudott szólni. A meglepetés, +fölháborodás, rémület +megbénította nyelvét. Tágra +nyílt szemekkel nézett férjére s csak +két kezét tudta feléje nyújtani, +mintha így akarná megakadályozni +őrjöngő kitörésében. Atlasz +úr ijedten, félelem és öröm vegyes +érzésével lapult a falhoz s várni +látszott a bekövetkező dolgokat. A nagy zaj a +háziakat is fölriasztotta s a folyosó +végén föltüntek a cselédség +alakjai s mögöttök biztos +távolságban Manó +kárörvendő arcza.</p> +<p>De Sándor nem látott ebből semmit. Nem +látott mást, mint neje halvány +arczát. Megragadta feléje nyujtott kezét s +erősen magához rántotta. A testi +fájdalom, a durva sértés sötét +lánggal vonta be az asszony sápadt arczát +és hangot adott megbénult nyelvére.</p> +<p>—Sándor!—sikoltott Klára, +hasztalanul igyekezve kirántani kezét az +erős vaskapocsból.—Mit jelent ez? +Megőrültél?</p> +<p>—Olvasd ezt! olvasd ezt!—lihegett Sándor, +szeme elé tartva az összegyűrt papirlapot.</p> +<p>A betűk összefolytak szeme előtt; csak +nehezen akadozva tudta elolvasni a néhány sort, a +legaljasabb csalás sorait. Lándsa Jenő neve +volt a levél alá írva s a forró, a +boldog, a kielégített szerelem hangján +írt hozzá, mintha már többször +találkoztak volna a faluban s mintha atyja is +szövetségese volna szerelmöknek; új +találkozásra hívja ma estére s +férjéről gúnynyal és +szánakozással beszél.</p> +<p>—Hazugság! hazugság!—sikoltott +Klára, erőszakkal kirántva kezét s +lábával tiporva a földre dobott levelet. De +egy pillanat mulva eltünt arczáról a +méltatlankodás lángja, ismét +elhalavanyult, és szilárd tekintettel, komolyan, +szomorúan férjére emelte szemét.</p> +<p>—És te ezt elhitted?—kérdé +fájdalmasan.</p> +<p>—Eh! félre most a nagy +szavakkal!—kiáltott az eszeveszett +ember.—Szép dolog, bizalmat követelni, s a +bizalom palástja alatt elárulni hitet, +becsületet, szerelmet. Most már nem erről van +szó, most már a büntetés jő. +Először ő, azután te. Félre +tőlem! Előbb azzal a másikkal +számolok.</p> +<p>Nagy erővel ellökte magától +atyját, ki e szavakra ijedten eléje lépett s +vissza akarta tartóztatni. Atlasz úr valóban +meg volt ijedve. Erre soha sem gondolt. Hogy fia +féltékeny lesz, és +féltékenységből eltaszítja +nejét, ezt rendén valónak tartotta, mert +Klárát igazán bűnösnek hitte s +legfőbb vágya volt, megszabadítni +tőle családját. De hogy Sándor neje +miatt párbajra álljon ki, hogy golyónak +tegye ki magát, hogy talán életét is +elveszítse, erre Atlasz úr nem számolt, s +csak most, fiának utolsó szavaira derült +föl előtte a rémes világosság. +Kétségbeesetten fia elé vetette magát +s midőn ez félrelökte +útjából, Klárának fordult s +megátkozta őt, mint egyetlen okát fia +romlásának. De Klára nem is hallgatott a +tehetetlen öreg ember átkaira; az előbbi +lesújtó hatástól még mindig +némán, dermedten állt az ajtóban; +azután megfordult, hosszú tekintettel végig +nézett a folyosón s a csoportosuló alakokon, +és lassan visszament szobájába.</p> +<p>Sándor ezalatt elrohant a lépcsőn, +lovára patant, kihozatta pisztolyait és +elvágtatott a Volkán-kastély felé. +Egyszer sem nézett vissza elhagyott házára, +mintha háta mögött ijesztő rémek +kergetnék, kik elől épen oly mohón +igyekszik menekülni, mint útjának +czélját elérni. Érezte, hogy az +után, a mit most nejével tett, nincs +többé visszalépés, nincs módja a +kiengesztelődésnek, s csodálatos +ellenmondással most már csaknem attól +kezdett félni, hogy nem talál igaz lenni az, a mi +így fölháborította lelkét. De +érzései, gondolatai nem voltak tiszták, +öntudatosak; zavarosan keringett fejében a harag, +boszúvágy, szégyen, megbánás, +s vágtatott vakon, gondolkozás nélkül, +tovább, tovább, az útszéli fák +és kavicshalmok rohamosan tűntek el mellette, s a +mezőn dolgozó munkások, a kik paraszt +kényelemmel akarták köszönteni +földesurokat, már csak a messze +távolságban látták tova +vágtató alakját, mire kalapjokig +emelték kezöket.</p> +<p>Midőn Sándor tajtékzó lován +bevágtatott a Volkán-kastély +udvarára, itt mindent nagy fölfordulásban +talált. Valami nagy dolog történhetett. A +cselédek rémült tekintettel futkostak ki +és be, érthetetlen szavakat kiabálva s +egymást riasztgatva, az udvaron lovakat fogtak be a +kocsiba s a kocsis össze-vissza cserélte a +szerszámokat, míg a körülötte +állók segítni akartak s még jobban +összezavartak mindent. A ház úrnője nem +volt látható, de nagybátyja a +tornáczon állt, jobban görnyedezve, mint +valaha, s midőn Sándort meglátta, karjait +siralmasan nyújtogatva és tenyereit +összecsapkodva feje fölött, hangos +jajveszékléssel sietett feléje.</p> +<p>Sándor leugrott lováról, s az udvar +közepén magára hagyta a reszkető +lábú állatot. Góg Ferencz e +pillanatban melléje érkezett.</p> +<p>—Mily csapás! mily +szerencsétlenség!—jajgatott az +alázatos jogtudós, megragadva +vendégének mindkét kezét.—Isten +hozta nagyságodat szerény házunkba, e +szomorú alkalommal.</p> +<p>—Itt lakik még Lándsa +Jenő?—kérdé Sándor lihegve, +rekedten.</p> +<p>—Itt lakik, oh nagyon is itt +lakik!—sóhajtott Góg Ferencz, +barátságosan rázva vendégének +fogva tartott kezeit.</p> +<p>—Itthon van?—kérdé Sándor a +ház felé indulva.</p> +<p>—Itthon van, oh nagyon is itthon +van,—nyögött Góg +Ferencz.—Méltóztassék +besétálni! Szeretett Lilla húgom +elájult ugyan, de rögtön magához fog +térni, ha meghallja becses jelenlétét.</p> +<p>—Hol van?—kérdé Sándor, +gyorsan tovább haladva a ház felé.</p> +<p>—Lilla húgom?</p> +<p>—Lándsa Jenőt kérdem,—felelt +Sándor türelmetlenül.</p> +<p>—Szobájában, a +vendégszobában, oh nagyon is ott +van—sóhajtott, Góg Ferencz.—Épen +most vitték oda.</p> +<p>—Oda vitték!—kiáltott Sándor +hirtelen megállva.—Mit jelent ez? Miért +vitték?</p> +<p>—Hát nem méltóztatik tudni? Azt +hittem azért méltóztatott jönni. Oh +mily csapás, mily szerencsétlenség! +Szegény Lilla húgom bele fog betegedni. És a +botrány! a törvényszéki +tárgyalás. Oh! oh!</p> +<p>—Semmit sem tudok. Mi történt? +Feleljen!—kiáltott Sándor izgatottan.</p> +<p>—Szegény Lándsa Jenő, e +viruló fiatal ember, ma reggel súlyosan +megsebesült párbajban.</p> +<p>—Párbajban!—kiáltott Sándor +roppant meglepetéssel.—Kivel volt +párbaja?</p> +<p>—Boglár Kálmánnal,—felelt +Góg Ferencz.—Tegnap este itt volt egy +szomszéd ismerősünkkel s titkon +néhány szót beszélt +szerencsétlen fiatal barátunkkal. Én az +ajtón hallgatóztam s ma reggel +tudósítni akartam a szolgabírót, de +elkéstem. A párbaj kora hajnalban már +megtörtént, pisztolyra, és szegény +Lándsánk hőn dobogó keblébe +kapta a gyilkos golyót. Nem régen hozták +haza, Lilla húgom elájult, én +orvosért küldtem, de e nyomorult kocsis még +most sem tudta befogni a lovakat, és szegény +megsebesült barátunk magányosan +vergődik halálos kórágyán, +illetőleg pamlagán.</p> +<p>—Hol van? Vezessen hozzá. Látni +akarom,—mondá Sándor, fölfelé +indulva a lépcsőn.</p> +<p>—Látni akarja?—mondá Góg +Ferencz, megállva és zavartan vakarva orrát. +De Sándor tovább sietett, s Góg Ferencz +kénytelen volt ismét megindulni.—Látni +akarja? Valóban nem ajánlom! Marczangoló +látvány az érző szívnek.</p> +<p>—Ismétlem, látni akarom. Hol van +szobája?</p> +<p>Góg Ferencz nem mert több ellenvetést +tenni. Végig vezette Sándort a tornáczon, +semmit sem szólva többé, csak egy nagy +kétszárnyú ajtó előtt +állt meg s tett újabb kísérletet, +mondván:</p> +<p>—Szeretett Lilla húgom boudoirja, hol most +ájultan fekszik hölgyei közepett.</p> +<p>De mivel Sándor még e +csábító biztatásra sem lépett +be a kétszárnyú ajtón, hanem +tovább sietett, Góg Ferencz is utána futott, +fölvezette a széles lépcsőn az emeletre +s a folyosó végén megállt egy +ajtó előtt.</p> +<p>—Ime a szenvedő +szobája,—mondá reszkető hangon +és orrát fújva, mintha sírás +erőltetné. Sándor óvatosan kinyitotta +az ajtót és belépett. Góg Ferencz +lassan utána lopózott, hogy legalább +tanúja legyen e nagy jelentőségű +találkozásnak.</p> +<p>A sebesült a pamlagon feküdt. Mellette egy öreg +asszony ült, a kulcsárné, és hideg +borogatást rakott fejére és mellére, +a mit Góg Ferencz orvosi tudománya rendelt, +míg a kocsi elhozza a hivatásbeli orvost. De +úgy látszék, ez már +későn fog érkezni. A sebesült szeme le +volt húnyva, lélekzete nem hallatszott, +sápadt arczán nem látszott az életnek +más nyoma, mint elkékült ajkainak gyönge +reszketése. Nyakkendője föl volt bontva, inge +szét volt szakítva mellén s +néhány vércsepp látszott rajta, nem +több.</p> +<p>—Az előbb még borzasztóan +félrebeszélt,—mondá sugva az +ápolónő a belépőknek,—de +azután elcsendesült, most már +lélekzése is alig hallatszik.</p> +<p>Sándor a sebesült fölé hajolt +és némán, hosszasan nézte mozdulatlan +arczát. A harag, a gyülölet, a +féltékenység, mely ide kergette, hogy +elvegye ez ember életét, mindez eltünt +szívéből a halál felséges +nyugalma előtt. De a haldokló +melléből hörgő sóhaj tört +ki és szeme lassan megnyílt. Félig +megüvegesedett tekintete a föléje hajló +arczra esett és látszott +kifejezéséből, hogy megismerte. +Szólni akart, jobb kezét lassan fölemelte +és ajkai kínos erőlködéssel +mozogtak. De nem tudott hangot adni, szeme egyre tágabbra +nyilt s megkövült tekintete mereven nézte a +föléje hajló arczot, mialatt fölemelt +keze tehetetlenül visszaesett, ajkán +néhány vércsepp jelent meg és +álla leesett.</p> +<p>—Meghalt,—mondá az +ápolónő, megfogva a tehetetlen kezet +és a halott melléhez tapasztva +fülét.—Meghalt szegény, pedig +láttam, hogy mondani akart valamit.</p> +<p>Sándor még mindig a halott fölé +hajolt, kinyílt szemébe nézve mereven, +mintha még mindig azt a szót várná, +mely már nem tudta elhagyni ajkait. De a halott arcza +mozdulatlan maradt. Góg Ferencz rosszúl kezdte +magát érezni, s megilletve Sándor +karját, kérte, távozzanak a +szobából és hagyják a halottat az +ápolónőre, hogy elkészítse +testét a ravatalra.</p> +<a name="15" id="A15"></a><br> +<p class="center"><img alt= +"Némán, hosszasan nézte mozdulatlan arczát." +src="images/image30.jpg"></p> +<h5><i>Némán, hosszasan nézte mozdulatlan +arczát.</i></h5> +<br> +<p>Sándor lassan, elgondolkozva ment ki a +szobából, még egyszer megállva az +ajtónál és visszatekintve, mintha +várná, hogy a halott visszahívja és +kimondja azt az utolsó szót, mely +megkövülve ajkán maradt. Mit akart mondani? Mit +akart mondani?</p> +<p>—Vajon mit akart mondani?—mondá Góg +Ferencz, mintha visszhangot adna Sándor lelki +töprengésére.—Mert annyi bizonyos, hogy +akart valamit mondani... Ki tudja, talán jobb, hogy nem +szólhatott,—tevé hozzá gondolatban az +érdemes nagybácsi és +cselszövő,—a haldoklók átkozottul +őszinték szoktak lenni... E szomorú +látvány,—folytatá ismét +fenhangon, kivonva Sándort a halottas +szobából és megindulva vele a +lépcső felé,—e szomorú +látvány mélyen megrendíté +nagyságod érző szívét, a mint +szerencsém van észrevenni. +Méltóztassék megtisztelni szerény +ebédlőnket becses jelenlétével s +némi erősítő reggelit venni +magához, mely kedves alkalomra, reménylem, Lilla +húgom is magához fog térni tartós +ájulásából.</p> +<p>De Sándor nem válaszolt e nyájas +meghívásra semmit. Nem is hallotta. Elgondolkozva, +magába merülve, mintegy gépileg ment le a +lépcsőn, aztán végig az alsó +tornáczon s onnan le az udvarra. Lovát ott tartotta +egy házi szolga. Sándor szó +nélkül a nyeregbe ült és a kapu +felé indult, majd fellökve Góg Ferenczet, ki +nagy vendégszeretetében a paripa +kantárába kapaszkodott s úgy +ismételte meghívását.</p> +<p>Lassan, csöndes ügetéssel ment vissza +Sándor az úton, melyet nem régen +vágtatva tett meg. A haldokló látása, +ki nem mondott utolsó szava egészen elfoglalta +lelkét s lova ösztönére bízta, +hogy megtalálja a haza vezető utat. De +meghatottságát és +töprengését nemsokára sokkal +kínosabb érzés szorítá ki +lelkéből. Hogyan fog neje elé lépni, +mit fog neki mondani, hogyan nyeri meg bocsánatát? +Igen, bocsánatát. Érezte, hogy ismét +igazságtalanul vádolta és hogy e vád +halálos sértés volt nejére. +Mentől tovább gondolkozott rajta, mentől +jobban eltöltötte lelkét ez érzés, +annál erősebb lett +meggyőződése, hogy Klára nem fog +megbocsátani és hogy nem is érdemli meg +bocsánatát. Mit fog tenni? Hogyan fog +szemébe nézni? Minél jobban közeledett +haza felé, annál inkább elfogta a +kínos nyugtalanság, és szinte megijedt, +midőn a hosszú, lassú út mégis +véget ért s lova megállt a kapu +előtt.</p> +<p>De a kapuban hangos örömrivalgás +üdvözlé. Atlasz úr itt leste +visszaérkezését, s kitörő +örömmel sietett eléje, midőn +látta, hogy épségben, baj nélkül +jött haza. Majd lerántotta fiát a +lóról és mohón +kérdezősködött a +párbajról.</p> +<p>—A párbaj megtörtént, de nekem nem +volt benne részem,—felelt Sándor komoran, de +nem szállva le lováról, se a kapun nem +lépve be.—Boglár Kálmán +hívta ki, s mire oda értem, Lándsa +már meghalt.</p> +<p>—Hát a Boglár +Kálmán?—kérdé Atlasz úr +rémülten.</p> +<p>—Nem tudom. Semmit sem tudok. Ne kérdezz +többet.</p> +<p>—Hol van Klára?</p> +<p>—Elment,—felelt félénken Atlasz +úr.</p> +<p>—Elment! Hová ment?—kiáltott +Sándor, úgy megrántva a +kantárszárat, hogy megriadt paripája +ágaskodni kezdett.</p> +<p>—Nem tudom,—felelt Atlasz úr elugorva az +ágaskodó ló mellől, de még +jobban megijedve Sándor +hangjától.—Mihelyt eltávoztál, +a szobájába ment, s onnan néhány +percz mulva a kertbe sietett. A cselédek +látták a falu felé menni.</p> +<p>Sándor megsarkantyúzta lovát s minden +további szó nélkül a falu felé +vágtatott. Csak most jutott eszébe, hogy +Klára beválthatja fenyegetését +és örökre elhagyja őt. Ez a gondolat +visszaadta bátorságát; most már nem +rettegett neje elé lépni, nem halogatta a +találkozást; minden más érzést +elnémított lelkében az egyetlen, +ijesztő gondolat, hogy örökre elvesztette +nejét.</p> +<p>Midőn a paplakba érkezett, a +plébános eléje sietett és +lesegítette lováról.</p> +<p>—Hol van Klára?—volt Sándor +első szava.</p> +<p>—Elutazott atyjával,—felelt a +plébános komolyan, hidegen.</p> +<p>—Elutazott? Hová?—kiáltott +Sándor.</p> +<p>—Ez az ő titkuk. Ön tudja, mi +történt kettejök közt, miért hagyta +el neje örökre. Mert örökre elhagyta, ezt +izenteti általam.</p> +<p>—Megérdemeltem, oh! +megérdemeltem,—sóhajtott Sándor tompa +kétségbeeséssel.</p> +<p>Aztán nem is szólt többet. Ismét +felült lovára, s lassan, lecsüggesztett +fővel, eleresztve a kantárszárat, az okos +állatra bízta, vigye, a merre akarja.</p> +<hr style="WIDTH: 40%"> +<a name="XIV" id="AXIV"></a> +<p class="center"><br> +<img alt="" src="images/image31.jpg"></p> +<h3>XIV.</h3> +<h5>(Az épület inog.)</h5> +<p><br> +Az Atlasz-család ismét birtokába vette a +kastélyt, az ősi kastélyt, mint Manó +szerette nevezni. Atlasz úr újra kezdett +lélekzeni. A szálka kihullt szeméből, +s azt hitte, most már tisztán láthatja a +fényes jövőt. Fia megszabadult a +nőtől, ki örökös akadálya +volt a család emelkedésének. Igaz, hogy most +még nagyon szomorú és el van keseredve; +lehorgasztott fővel, nyugtalanul jár, kerüli +az embereket, még szüleit is, nem beszél +senkivel és olyan harapós kedvben van, hogy alig +mernek hozzá szólni; de ez mind csak +múló fájdalom, mely nemsokára el fog +enyészni, újra visszajön életkedve, +üres szíve új szerelem után fog epedni +és szeme végre meg fogja látni azt a +nőt, ki régen készletben tartja +számára a boldogságot. Atlasz úr erre +nézve egészen nyugodt. Tudja, hogy így fog +történni; biztosította róla +Manó, a ki jól ismeri a nagy világot, +és Góg Ferencz, a ki igen tudós +férfiú. Természetes tehát, hogy +semmiféle lelki furdalást nem érzett sem a +történt dolgok, sem fiának mostani +szomorú állapota miatt; hiszen ő mindent +fiának boldogságáért tett s meg volt +győződve, hogy mindent a legjobban tett.</p> +<p>De nem sokáig élvezhette zavartalanul +diadalát. Néhány nap mulva +sürgönyt kapott a fővárosból +Eveline grófnétól, e lakonikus +rövidségű, de jelentős tartalommal: +«Nagy baj van. Jöjj fel rögtön. Hozz +magaddal annyi pénzt, a mennyit csak tudsz.»</p> +<p>—Seregeknek ura!—kiáltott Atlasz úr +elképedve és megmutatva Manó fiának a +sürgönyt, mert Sándor, mint rendesen, most sem +volt otthon.—Hozz magaddal annyi pénzt, a mennyit +csak tudsz! Érted ezt?</p> +<p>—Nagyon könnyen +megérthető,—felelt Manó savanyú +arczczal, mert a pénzre neki is nagy szüksége +volt s a készlet nem volt kimeríthetetlen.</p> +<p>—Mit jelent ez?—kiáltott Atlasz úr, +kikapva fia kezéből a sürgönyt és +újra elolvasva.—Mire kell nekik a pénz? Csak +nem állított föl a gróf megint +parkett-gyárat vagy nem akart repczével +spekulálni?</p> +<p>—Sok módja van az +adósságcsinálásnak,—jegyzé +meg Manó szakértőleg.—Én azt +gyanítom, hogy a gróf a börzén +játszott.</p> +<p>—A börzén +játszott!—üvöltött Atlasz úr, +haját tépve +kétségbeesésében.—Még +csak az volt hátra! Hát erőnek +erejével zsidó akar lenni? Nem megmondtam neki, +hogy a gróf maradjon grófnak és ne +avatkozzék a zsidó dolgába? Honnan tudod, +hogy a börzén játszott?</p> +<p>—Tudtam, mikor még oda fönn voltam. Azt +mondta, neki biztos játéka van a +börzén, mert képviselő +lévén, előre tudja a politikai +változásokat. De nagyon megkért, hogy ne +szóljak neked. Meg akart lepni téged, mikor majd +legalább egy milliója lesz.</p> +<p>—Ugyan csak meglepett engem!—sóhajtott +Atlasz úr elkeseredve.—Azt gondoltam, vele +már mindent rendbe hoztam, s itt van, újra kezdi a +bolondját. Elspekulálja a pénzemet, te meg +elvered itthon a maradékot. Tönkre tesztek! +tönkre tesztek!</p> +<p>—No csak ne sírj öreg, nemsokára +megfordul a koczka. Sándor most már szabad, a +Volkán bácsi milliói maholnap újra +megaranyozzák az Atlasz-napot.</p> +<p>Ez a kilátás kissé megvígasztalta +ugyan Atlasz urat, de azzal az erős +elhatározással ült a vasútra, hogy +vejében többé nem fog bízni s +akármilyen gróf, nem hagyja felügyelet +nélkül. Nem engedi többé sem a +saját jószágán, sem a +fővárosban lakni, lemondatja a +képviselőségről és haza hozza +családostul; a kastélyban most úgyis van +elég hely, itt járhat vadászni, adhat +lakomákat, népszerűvé teheti +magát s ha megjön az ideje, innen is kinevezhetik +főispánnak. De ebben nem fog engedni, a +grófnak haza kell jönnie, itt az ideje, hogy +már erélyes legyen, különben a legjobb +úton van a tönkrejutás felé.</p> +<p>De mire a fővárosba érkezett, megtudta, +hogy a baj sokkal nagyobb, mint gondolta, és nincs +többé szüksége erélyes +föllépésre. Szádváry Arthur +gróf agyonlőtte magát. Manónak igaza +volt: szerencsétlen rögeszméje, hogy +vagyonát szaporítsa és visszaszerezze a +Szádváryak régi fényét, a +börzére vezette, és ott hagyta +mindenét. Még a mátra-alji +jószágot is, melyet apósa egyszer már +kitisztázott az adóságokból. Ezt is +eladta, de már ez sem segíthetett rajta. A +veszteségek, a tönkrejutás, a szégyen, +bűnbánat, megalázott hiúság +kísértetei megzavarták amúgy is +gyönge agyát s egy kétségbeesett +pillanatban kezébe nyomták a gyilkos fegyvert. +Mikor Atlasz úr megérkezett, már +kiterítve feküdt a ravatalon.</p> +<p>—Későn érkeztél, +atyám, mindennel elkéstünk,—zokogott +Eveline, miután elmondta atyjának a szomorú +történetet.—Az utolsó veszteségek +egészen megzavarták lelkét, s mikor +én szemrehányásokat tettem neki +jószágunk eladása miatt, ellenem is nagy +haragra lobbant és azt mondta, hogy a mi +hiúságunk oka minden +szerencsétlenségének. Ha meghagytuk volna +egyszerű sorsában, most is boldogul élhetne +valami kis vasúti állomáson. De neked +grófi vő kellett, nekem grófi férj +kellett, és fölébresztettük +lelkében a nagyravágyás +szenvedélyét. Még minket okozott +azért, hogy így tönkre tett. Nem tudtam +nyugodtan hallgatni, én is keserű szavakat mondtam +szemébe. Elrohant. Ekkor megrémültem és +siettem sürgönyözni neked. De már +késő volt; többé nem +beszélhettem vele, s mikor újra láttam, +már halva volt.</p> +<p>Ezen már nem lehetett változtatni. Atlasz +úr lassanként magához tért a +kábultságból, melybe vejének +halála s leányának és +unokáinak könnyei ejtették, s nagy +erőfeszítéssel összeszedte minden +tehetségét, hogy megmentse a megmenthetőt +és valami rendet hozzon a halott zilált +ügyeibe. A szerencsétlen fiatal gróf +súlyos terheket hagyott hátra, melyek mind az +apósának vállára nehezültek. +Nemcsak a Szádváry név +becsületéért, melyre Atlasz úr sokat +tartott, hanem saját nevéért is, melynek +jó híre és hitele egész +életében büszkesége volt, azon kellett +lennie, hogy a gróf halála semmi jogos +igényt meg ne károsítson, és se a +halott, se az élő nevén ne maradjon folt. +Egészen fölébredt régi ereje, +ügyessége, élelmessége; +fáradhatatlanul járt, kelt, alkudozott, +egyezkedett, fizetett, terheket vállalt, s bármily +súlyosan érezte a veszteséget, mely +sújtotta, megvolt az az elégtétele, hogy a +Szádváryak grófi nevének nem volt oka +szégyenkeznie az Atlasz névvel való +összeköttetése miatt, és a fényes +temetésen, a czímerekkel borított +koporsó mögött nem csak azért haladhatott +fölemelt fővel, hogy mindenki láthassa +gróf Szádváry apósát, hanem +még inkább azért, mert a +Szádváry név szerencsétlen +viselője neki köszönhette, hogy csak +részvét és szánakozás +kísérte sírjába.</p> +<p>De ez a szomorú dicsőség sok +idejébe s még több pénzébe +került Atlasz úrnak. Adósságai, melyek +már eddig is nehezen súlyosodtak reá, +tetemesen megszaporodtak és megijeszthették volna +saját jövőjére nézve, ha nem +állt volna biztatóan előtte Sándor +milliomos házassága, melyre most már a +kétségbeesés +megátalkodottságával számolt. Az +idő is telt; több hét múlt el, +míg a különféle zavaros ügyek +rendezésével elkészült s +leányával és unokáival végre +haza indúlhatott.</p> +<p>Otthon azonban nem várt reá valami +vigasztaló örömhír. A +képviselőválasztás épen haza +érkezése előtt egy nappal +történt meg, és Manó, ellenére a +tömérdek pénznek, melyet elköltött, +szégyenletesen megbukott.</p> +<p>—Meg nem foghatom, hogyan +történt,—mondá e nagyra termett fiatal +úr, midőn leeresztett orral elbeszélte +atyjának a választási csata +történetét.—Egy antiszemitát +választottak meg ellenemben, pedig én jobban +szidtam a zsidókat, mint a legdühösebb +antiszemita. De rám fogták, hogy zsidó +vagyok s még a kortes-nótába is +beletették, hogy «nyúlbőrökkel +nem gseftelünk, zsidó követ nem kell +nekünk». Megfoghatatlan!</p> +<p>—Megmondta ezt már nekem régen a +bölcs rabbi,—felelt Atlasz úr sóhajtva +és fejét vakarva.—Ebben az országban +mindig fogják szidni a zsidót, még ha nem +zsidó is. Akkor rá sem hallgattam, de most kezdem +látni, hogy bölcs ember volt. Valami átok van +rajtam, annyi bizonyos. Vagy a rabbik átkoztak meg, a +miért kikereszteltettem gyermekeimet, vagy a +keresztyén papok átkoztak meg, a miért +kiüldöztem innen az ő pártfogoltjaikat, a +Boglár Kálmánt és +leányát; de érzem, hogy valamelyik pap rossz +szót tett értem az Úristennél.</p> +<p>Manót azonban nem zavarták meg apjának +theologiai aggályai. Megvígasztalta Sándor +leendő házasságával, mely minden +csorbát ki fog köszörülni s +megigérte, hogy a lakodalomra ismét hazajön. +Addig visszamegy a fővárosba; ott van az igazi +talaj az ő nagyvilági képességei +számára s biztosítja apját, hogy nem +sokára oly szerencsét csinál, mely +még Sándorénál is többet fog +érni. Egy időre még elég maradt a +pénzből, melyet az apja +gyöngeségétől kicsikart +jószágrészre fölvett, s nemcsak Atlasz +úrnak mondta, hanem maga is meg volt +győződve arról, hogy csak akarnia kell s a +fővárosban nemsokára oly fényes +házasságot köthet, mely egyszer mindenkorra +úrrá teszi.</p> +<p>Manó elútazása után +egyhangú, szomorú napok következtek az +Atlasz-kastélyban. Az özvegy és a két +árva gyászruhája volt az uralkodó +szín; sírásuk, panaszaik, kesergéseik +adták meg az uralkodó hangot. Az öreg +asszonyság gyönge egészsége nem volt +képes ellenállni a csapásoknak, melyek +egymás után sújtották gyermekeit. El +kellett hagynia nagy karszékét és kedvelt +helyét az ablak mellett, hol annyi boldog +órát töltött, a majorság +szaporodásában gyönyörködve +és gyermekeinek fényes sorsáról +ábrándozva. Most már ágyban kellett +feküdnie, a szoba túlsó sarkában, +hová csak elvétve szökött be +néha-néha kívülről egy kis +napsugár; de ez csak ágya +párnáját aranyozta meg, lelkébe nem +hatolt be, nem vidította meg komor, szomorú +sötétségét. Mindig sírt s ha +leánya vagy férje megkorholták +örökös sírásáért, a +fal felé fordult vagy takarója alá rejtette +fejét, s úgy sírt csendesen +szünetlenül, hol egyik, hol másik gyermeke +miatt. Mert mind a háromért elég oka volt a +könnyhullatásra. Leánya özvegy lett, +Manó fia megbukott és távol van, +Sándor fia boldogtalan. Legtöbbször +Sándort siratta, s bár nem merte férje +előtt kimondani, egyszerű női +ösztönével megérezte, hogy azok voltak +okai boldogtalanságának, a kik +elszakították őt nejétől.</p> +<p>Sándor valóban elég okot adott +anyjának a sírásra. Egészen +megváltozott, közömbös volt minden +iránt, nem törődött semmivel, s +úgy elhagyta magát, mint a ki vesztét +érzi s szeretné, ha sorsa minél előbb +betelnék rajta. Alig volt otthon, anyját sem +látogatta meg, s ha néha, több +hívás után, megjelent +beteg-ágyánál, szótalan, +szomorú volt, röviden vagy épen nem felelt a +hozzá intézett kérdésekre és +így igyekezett minél előbb menekülni ki +a mezőre. Itt barangolt egész nap, puskával +vállán, de ritkán lőtt vadra, +még ritkábban találta el s valódi +csoda volt, ha egyszer-másszor mégis hozott haza +valami vadász-zsákmányt. Egy ideig +mulatozásba, régi pajtásainak +társaságába, szilaj +dorbézolásba akarta fojtani bánatát, +éjjeleken át ivott, kurjongatott, +muzsikáltatta magát; de keserű volt neki az +ital, bántotta czimboráinak hangja, +lassanként összeveszett valamennyivel s abbahagyta +sikertelen kisérleteit.</p> +<p>Klára nevét soha sem említette. Ha a +plébánost látta, messziről +kikerűlte, pedig életét adta volna oda, ha +valamit hallhatna nejéről. De a +szégyenkezés, a bűnbánat +érzése s annak tudata, hogy nejét +halálosan megsértette és nem remélhet +tőle bocsánatot, egyesűlve a daczczal, mely +eltöltötte lelkét, egészen +elvadította, szilajjá s mégis +félénkké, esetlenné tette. +Utoljára mindenkit került s terhére volt +minden emberi szó. Gazdaságát +tökéletesen elhanyagolta, nem +törődött semmivel. Atlasz úrnak kellett +újra kezébe vennie a jószág +vezetését, ha nem akarta, hogy minden +széthulljon.</p> +<p>Pedig épen most lett volna legnagyobb +szükség értelemre, szorgalomra, +munkára, hogy össze lehessen tartani a bomladozni +kezdő épületet. Az elvállalt terhek +mindegyre súlyosabban nehezedtek az uradalomra, s a +több éven át tartott rossz termés +és a gabonaárak folytonos csökkenése +mellett a terhek egyre szaporodtak, a helyett, hogy +könnyűltek volna.</p> +<p>Atlasz úr kínos elfogódással, +keserű sóhajtással szemlélte, mint +hull szét napról-napra a díszes +épület, melyet életének nehéz +munkájával emelt. Lótott-futott, +fáradozott, izzadott, veszekedett, kunyorált, mint +életének legsúlyosabb napjaiban, mikor +még a kezdet nehézségeivel +küzdött; de régi ruganyossága, +régi szerencséje most nem volt vele, s +kétségbeesetten kellett volna megadnia magát +a kérlelhetetlen végzetnek és +fölhagynia a haszontalan küzdelemmel, ha még +egyetlen egy remény nem tartja fönn +bátorságát, erejét.</p> +<p>Ennek a reménynek teljesültét várta +Atlasz úr kétségbeesett +szívóssággal.</p> +<p>—Meg fog jönni, meg kell +jönnie,—bíztatá Góg Ferencz is, +ki ez idő alatt, szép bajuszos hugával +gyakori vendége volt az Atlasz-kastélynak s +karján több rendbeli kék foltot viselt ez +ingerlékeny hölgy +csípéseitől.—Meg kell jönnie. +Sándor fiatal ember, előbb-utóbb bele kell +únnia a tétlen bankódásba, +szíve megnyílik s új szerelem +napsugára után fog epedni. Jó lenne, ha +akkorra minden formalitással rendbe volnánk s +jogilag is lehullnának a tényleg lerázott +bilincsek. Szóval jó lenne, ha minél +előbb megkezdené a válópert.</p> +<p>—Én nem merek neki +szólni,—mondá Atlasz úr +félénken.—Egyszer említettem +előtte, de úgy nézett rám, mintha +keresztűl akart volna szúrni szemével.</p> +<p>—Majd arra is találunk módot, +találunk módot,—mondá Góg +Ferencz görnyedezve.—Addig is igyekezzünk +szegény Sándorunkat lehetőleg +szórakoztatni s elvonni lelkét +emésztő tépelődéseitől. +Lilla húgom a jövő héten fényes +ünnepélylyel készül megülni +nevenapját; igyekezzék rávenni kedves +fiát, hogy ő is tisztelje meg +jelenlétével szerény házunkat.</p> +<p>Sándor azonban nem ment el a fényes +névnapi ünnepélyre, s még mindig nem +akart megjönni az, minek eljövetelét Góg +Ferencz oly biztosan s Atlasz úr oly +türelmetlenül várta. E helyett jött +más: az első lejárt váltó, +melyet Atlasz úr nem tudott kifizetni s melyre sehol sem +tudott pénzt kapni. Kérhetett volna ugyan az +özvegytől, talán kapott is volna, de +attól félt, hogy ezzel rossz hírbe hozza +előtte vagyoni állását s +lehetetlenné teszi Sándor +házasságát. Nem tudott mit tenni, +hitelének megrendülése egészen +megzavarta s már a csőd ijesztő +rémét látta fölemelkedni +adósságainak sűrű +ködéből. Egy mentsége volt még. +Sándor része, a tiszavégi +jószág, tisztán állt a +telekkönyvben; erre kellett kölcsönt +fölvennie, de erre Sándor beleegyezése +kellett. Atlasz úr megemberelte magát, +fölkereste Sándort s előadta neki +kérését.</p> +<p>—Vegyenek föl rá, a mennyit akarnak, +aláírok mindent, a mit kívánnak, s +aztán hagyjanak nekem békét,—felelt +Sándor türelmetlenül.</p> +<p>Az első veszély ezzel el volt +hárítva, de csak rövid időre. Az +adósságok lavinája tovább rohant a +maga természetes útján s nemsokára +Sándor részét is eltemette. Ezalatt azonban +múlt az idő, ismét eltelt egy +esztendő, Sándor napja is elérkezett, el is +múlt, minden különös ünnepély +nélkül; az öreg asszonyság egyre +rosszabbul lett s az orvosok már fejöket +csóválták, ha +beteg-ágyától eltávoztak. Atlasz +úr már sürgönyözni akart +Manónak, kinek ez ideig igen kevés +hírét hallotta, midőn e kiváló +fiatal ember egyszerre váratlanul haza érkezett az +apai kastélyba.</p> +<p>De nagyon megviselt állapotban. Rossz színben +volt, arcza meg volt nyúlva és a +kicsapongások, álmatlan éjtszakák +nyomai látszottak rajta. Régi henczegő +modora is elhagyta, nyugtalan és zavarodott volt, gyakran +ijedten nézett maga körül s minden zajra +összerezzent és szeretett volna elbújni mint a +kit megkergettek. Megérkezése után +rögtön mohó kíváncsisággal +kérdezősködött atyjától, +mikor tartja Sándor esküvőjét s mikor +tehetik végre kezöket az özvegy +millióira?</p> +<p>—Mikor tartja az +esküvőjét?—sóhajtott keservesen +Atlasz úr.—Mintha az olyan könnyen menne a +keresztyéneknél. Előbb meg kell kezdeni a +válópert, azután +kálvinistává lenni, és ha mindezen +keresztül esett, csak akkor lehet szó az új +esküvőről. Sándor pedig még a +válópert sem kezdte meg.</p> +<p>—Micsoda!—kiáltott Manó +megrémülve.—Még mindig itt vagytok? +Mikor nekünk oly égető +szükségünk van a pénzre! Hát semmi +szíve sincs annak a Sándornak a családja +iránt? Parancsold meg neki, hogy rögtön kezdje +meg a válópert.</p> +<p>—Mintha olyan könnyű volna a Sándornak +parancsolni!—mondá Atlasz úr fejét +csóválva.—De igazad +van,—folytatá elgondolkozva,—itt az ideje, +hogy már tegyünk valamit. A Góg Ferencz azt +mondta egyszer, hogy ő ennek is módját fogja +találni. A Góg Ferencz tudós uraság: +megyek hozzá és megkérdem tőle a +módját.</p> +<p>Atlasz úr csakugyan befogatott és +áthajtott a szomszéd kastélyba. Itt +hosszú ideig értekezett a jogtudós +urasággal, azután ismét kocsira űlt, +de nem hajtatott egyenesen haza, hanem megkerülve +kastélyát, a faluban, a plébános +lakása előtt állott meg. Itt is hosszabb +ideig maradt, s midőn végre haza hajtatott, +föl sem ment szobájába, csak az inast +küldte föl, hogy egy-két ruhadarabját +és úti készületét lehozza; +megizente nejének, hogy egy-két napra elutazik, +és eltávozott, senkinek sem mondva, hová +megy. Harmadnapra érkezett haza, jó kedvvel, +sugárzó arczczal, de útjáról +akkor sem szólt senkinek, s Manó türelmetlen +kérdéseire csak annyit felelt, hogy várja be +az eseményeket.</p> +<p>Két hét múlva ritka vendége volt a +kastélynak, a plébános, kit Klára +távozása óta nem láttak itt. +Sándor után kérdezősködött +s egyenesen szobájába ment, miután hallotta, +hogy itthon van.</p> +<p>A mint kinyitotta az ajtót, Sándor ijedten +ugrott föl az ablak mellől, melynek +párkányára dőlve komor +merengéssel bámult le a kertbe. Arcza gyors +váltakozással elhalványult és +elpirult, s megrianva, zavartan nézett szokatlan +vendégére, mintha sejtené, hogy +látogatása Klárával van +kapcsolatban.</p> +<p>—Hivatalos ügyben +jövök,—kezdé a plébános, +hideg, hivatalos hangon.—Nem akartam irodámba +fárasztani; mint kegyuram iránt tartozom annyi +tekintettel, hogy én keressem föl. A +szentszéktől meghagyást kaptam, hogy adjam +át önnek ez idézést és e +keresetlevelet—</p> +<p>—Mit akarnak velem?—kérdé +Sándor tompán, s gépileg kezébe vette +az átnyujtott iratokat.</p> +<p>—Neje, Boglár Klára megindította +ön ellen a válópert—</p> +<p>—A válópert!—kiáltott +Sándor lángba borúlt +arczczal.—Klára válópert +indított ellenem! Miért? Mi szüksége +van rá? Nem hagyott el itélet nélkül? +Nem elégedett meg ezzel a büntetéssel? Mit +akar többet? Miért hurczolja +törvényszék elé nevünket? Mi +már elváltunk... örökre... nincs +szükségünk a törvény +szentesítésére.</p> +<p>—A törvény +szentesítésére mindig szükség +van, hogy egy törvénytelen állapot +törvényessé legyen,—felelt a +plébános nyugodtan.—Önök már +több mint egy éve élnek külön, +lemondtak egymásra nézve minden jogukról +és mégis kötve vannak egymáshoz.</p> +<p>—Kötve vagyunk egymáshoz... Mit akar ezzel +mondani?... Ah! értem... Ezt a kapcsot kell még +széttörni, talán egy új kapocs +kedveért...</p> +<p>—Igazságtalan neje iránt most is, mint +mindig,—mondá a plébános, +lassanként neki melegedve és kiesve hivatalos +hangjából.—Igazságtalan volt, ön +maga tudja legjobban, mily igazságtalan volt, mikor +méltatlan gyanújával arra +kényszerítette, hogy elhagyja. És +igazságtalan most is. Klárától is +kaptam levelet, egyidejűleg e hivatalos +megkereséssel. Nem tartozik ugyan hivatalos +közlendőimhez, de mint magánember megmondhatom +önnek, hogy Klára soha sem gondolt a +válópörre, s ha mégis megkezdte, azt +csak az ön érdekében tette.</p> +<p>—Mit jelent ez? Mit akar ezzel +mondani?—kérdé Sándor elszorúlt +kebellel.</p> +<p>—Klárának azt mondták, hogy +önnek érdekében áll az +elválás, mert új házasság +áll előtte, melytől +boldogságát reméli. Azt mondták, hogy +ön gyöngédségből, +lovagiasságból, kiméletből nem akarja +ellene megindítni a válópert. Azt +mondták, hogy ha az ön boldogságát +óhajtja, neki kell és illik megtennie az +első lépést.</p> +<p>—Ki mondta ezt?—kiáltott Sándor, +egészen kikelve magából.</p> +<p>—Az ön atyja. Megkérdezte tőlem +Klára mostani lakását, elment hozzá +és ezeket mondta neki.</p> +<p>—Atyám! Atyám tette ezt velem? Hol van? +Jöjjön, azonnal keressük fel. Ön +előtt, az ön jelenlétében mondja +szemembe, igaz-e, hogy ezt tette?</p> +<p>Nagy erővel megragadta a plébános +karját és elvonta magával. Nem kellett +messzire menniök. Atlasz úr látta a +plébános jövetelét és +Manóval a nagy teremben várta +látogatásának eredményét. Nem +volt egészen nyugodt, s izgatottan és +szórakozottan felelt Manó kíváncsi +kérdéseire. De mikor belépő +fiának földúlt arczára vetette +szemét, nagy emberismeret nélkül is +rögtön megértette, hogy e +látogatásból erős vihar +támadhat s ijedten, mintegy védelmet keresve, +húzódott Manó háta +mögé.</p> +<p>—Atyám!—kezdé Sándor a +fölindulástól fuldokló +lélekzettel s csak nagy nehezen kapkodva a +szavakat,—igaz, hogy Kláránál +voltál s azt mondtad neki, hogy az én +érdekemben indítsa meg a +válópert?</p> +<p>—Azt gondoltam... hebegett félénken Atlasz +úr.</p> +<p>—Felelj, igaz-e?</p> +<p>—A te boldogságodért tettem, fiam.</p> +<p>—Eh! eleget tettél már +boldogságomért,—tört ki Sándor +szenvedélyes erővel,—és +megelégedhetnél már +boldogtalanságommal. Boldogságomért +hintetted a gyanu első magvát szívembe +nőm ellen, boldogságomért tartottad +szüntelen ébren őrült +kétkedésemet. Megtörtént, a mivel +boldogítani akartál, elszakadtam +nőmtől. De te nem pihentél, még +tovább akartál boldogítani. +Boldogságomért terveztél más +házasságot számomra oly nővel, a kit +kinevetek és utálok. Boldogságomért +állítottál Klára előtt a +leghitványabb, legaljasabb ember színébe. +Legyen már elég a +boldogításból. Kimondom előtted, hogy +azt a nőt, kire gondolsz, soha sem veszem el; kimondom +előtted, hogy úgy maradok, a mint vagyok, hogy +nőmtől nem akarok elválni, és +mindenkivel, a ki még jobban el akar tőle +szakítani, úgy teszek, mint most ezzel a rongy +papírral, mely el akarta őt szakítani +még nevemtől is.</p> +<p>Ezzel ketté tépte a kezében tartott +váló-keresetet és a földre dobta. A +plébános szó nélkül meghajtotta +fejét és eltávozott a +szobából.</p> +<hr style="WIDTH: 40%"> +<a name="XV" id="AXV"></a> +<p class="center"><br> +<img alt="" src="images/image32.jpg"></p> +<h3>XV.</h3> +<h5>(Az épület összedől.)</h5> +<p><br> +A szegény öreg asszonyság halála +épen olyan csendes, szelid, zajtalan volt, mint +egész élete. Mindig az volt törekvése, +hogy minél kevesebb alkalmatlanságot okozzon +másoknak és ne legyen útjában +senkinek. Úgy halt meg csöndesen, +félénken panasz nélkül, +párnája alá vetve könnyeit, +szívébe temetve aggodalmait. Utolsó +pillanatában még egyszer meglátogatta +ablakán keresztül a vidám napsugár +és megaranyozta összeesett, fonnyadt arczát, s +még egyszer fölcsillámlott szemében a +boldogság mosolya, midőn egymás mellett +látta ágya előtt három +gyermekét s közöttök férjét, +és egyiknek arczán sem látta a +csalódások, a szenvedések nyomait, melyek +utolsó napjait megszomorították, s +mindnyájan szeretettel néztek reá és +egymásra, mint a régi boldog napokban. +Azután behúnyta szemét, és egy halk, +nagyon halk sóhajtás után, nehogy megzavarja +szeretteinek nyugalmát, mintegy lopva, zaj és +feltünés nélkül elosont e nyugtalan +világból.</p> +<p>Az anya halála, a megtört apa +vigasztalásának kötelessége +ismét közelebb hozta egymáshoz az +elidegenített testvéreket. Sándor +fölhagyott barangolásaival, komor +merengésével; minden idejét apja +szobájában töltötte testvéreivel s +egy ideig mintha még érezni is lehetett volna az +öreg asszony utolsó mosolyát, mely nyugalmat, +békességet, szeretetet árasztott a +gondoktól vagy szenvedélyektől +fölzavart szívekre.</p> +<p>De a haldokló anya mosolyának visszamaradt +fénye lassanként szétoszlott a +levegőben s újra komor, rideg +sötétség jött utána. Az anyagi +gondok kérlelhetetlen kopogása, a +szenvedélyek újra emelkedő viharja +elűzte a gyászoló bánat ünnepi +csendjét. Legelőször Manó tért +vissza a halál költészetétől az +élet hideg mindennapi prózájához. +Nyugtalansága, ijedezése, melyet +megérkezésekor mutatott, ismét erőt +vett rajta s napról-napra növekedett és +aggasztóbbá vált. Végre nem birt +többé magával s mintegy tíz nappal a +temetés után azzal lépett atyja elé, +hogy pénzre, még pedig meglehetős sok +pénzre van szüksége.</p> +<p>—Nincs,—felelt Atlasz úr bágyadtan, +szomorúan.</p> +<p>—De nekem okvetetlenül szükségem van +rá,—felelt Manó kínos zavarral.</p> +<p>—Nem adhatok, mert nincs. Mindennap várom a +csődöt, nincs pénzem, nincs hitelem.</p> +<p>Oly fájdalmas lemondással mondta e +szomorú vallomást, mint a király, ki a +trónról való +leköszönését jelenti lázadó +alattvalóinak. Hangjának +keserűségéből, szemének levert +tekintetéből mindenki meggyőződhetett +szavainak igazságáról.</p> +<p>—De értsd meg, atyám, nekem kell a +pénz, kell!—mondá Manó egyre nagyobb +zavarral.—Legalább tízezer forint. +Akárhonnan, a föld alól is, a pokol +fenekéről is, meg kell szerezni ezt a pénzt, +máskép végem van.</p> +<p>—Máskép véged +van?—kérdé Atlasz úr, mereven +fiára szegezve szemét.—Beszélj +világosabban.</p> +<p>—Igen ám,—felelt Manó fejét +vakarva,—csakhogy nem olyan könnyű azt +megvallani, még az apa előtt sem, kinek +hallgatásáról biztosak lehetünk. De +látom, mégis kénytelen vagyok kimondani. +Hiszen utoljára nem oly nagy dolog... lehet mondani, +divat... a legelőkelőbb családok fiaival +megtörténik... rajtam is megesett... rávitt a +kényszerűség... no, nem érted? +segíts már kimondani... néhány +váltót adtam ki... de... másnak a +nevét írtam alá...</p> +<p>Tovább nem folytathatta. Atlasz úr, kikelve +arczából, kimeredő szemekkel, +halálsápadtan feléje kapott mindkét +kezével, mintha be akarná száját +tapasztani vagy rá akarna ütni; azután egy +iszonyút kiáltott és aléltan a +földre bukott.</p> +<p>Kiáltására berohantak a háziak s +Eveline sietett atyját fölemelni a +földről és magához +téríteni. Manó rémülten, +bambán állt a szoba közepén, se +segítni nem tudott atyján, se arra nem akart +fölvilágosítást adni, mi volt oka e +hirtelen rosszúllétnek. Megriadt, +bámész tekintettel nézte az alélt +öreg embert s az élesztési +kísérleteket; de midőn atyja kinyitotta +szemét, gyorsan, félénken kiosont a +szobából s fülét az ajtóra +illesztve hallgatózott. Hallotta, midőn atyja +rekedten kérdezé, hol van Manó?</p> +<p>—Épen most ment ki innen,—felelt +Eveline.—Behívjam?</p> +<p>—Nem, nem, soha se jőjjön többé +szemem elé,—hallá atyjának heves, +reszkető hangját.—Nem akarom látni... +Ültessetek a karszékbe, oda, az ablak mellé, +az öreg asszony karszékébe... Egész +életem munkája... fáradságom +gyümölcse... vagyonom... nevem, becsületes +nevem... oh! oh!</p> +<p>Az öreg ember szaggatott kitörései hangos +zokogásba fúltak. Manó eleget +hallott.—Még egy mentségem +van,—gondolá magában, elfutva az +ajtótól. Lesietett az udvarra, megnyergeltette +lovát és elvágtatott. Egyenesen a +Volkán-kastélyba. Az özvegyet és +nagybátyját együtt találta. Minden +magyarázat, bevezetés nélkül +megkérte az özvegy kezét. A bajuszos menyecske +eleinte azt hitte, Sándor számára +kéri kezét, s már diadalmas mosolylyal +nézett nagybátyjára; de mikor megtudta, hogy +magáról beszél, megharagudott, +gorombáskodni kezdett vele s azt mondta, hogy ha +rögtön el nem hordja magát, cselédjeivel +dobatja ki kastélyából, +nagybátyjával együtt, ki egy pár +közbenjáró szót akart tenni +szerencsétlen úri barátja mellett.</p> +<p>A megkergetett kérő nem is ment +többé haza. Egyenesen a vasúthoz lovagolt s a +legelső vonattal a fővárosba útazott. +Testvérei otthon nem tudták, mi lett belőle; +azt sem tudhatták meg, mi történt közte +és atyjok közt. Atlasz úr, ha csak +nevét említették előtte, kikelt +magából s oly indulatba jött, hogy +félni lehetett az első roham +ismétlődésétől. Kimélni +kellett az öreg embert, mert ez utolsó csapás +úgy leverte lábáról, hogy +többé nem tudta elhagyni a nagy karszéket. De +nem engedte, hogy orvost hívjanak, ágyba sem akart +feküdni. Éjjel nappal ott űlt +megbénultan, mozdulatlanúl +karszékében, és gyermekeinek semmi +kérlelése nem tudta rávenni, hogy +legalább éjjelenként ágyába +feküdjék.</p> +<p>Ott ült az ablak mellett, bágyadt, üres +tekintettel bámulva ki az udvarra, a hatalmas +épületekre, a messze terjedő földekre, +melyek mind az övéi voltak, de nemsokára +máshoz fognak átvándorolni. Minden +elvész, mi az övé volt, a mit nehéz +verejtékkel szerzett, a mire oly büszke volt, a mire +családjának jövő +nagyságát építette. Minden +elvész, elenyészik, elsülyed, minden, minden, +még neve is, nevének tisztasága is. +Talán újra elvonúltak lelke előtt +azok a régi képek, melyeket egykoron e +mezőkön látott, midőn Sándor +szerelme miatt elkeseredve barangolt rajtok, s talán egy +szemrehányó hang azt is fülébe +súgta, hogy magának is része volt a sok +csapásban, mely lesújtotta. Mit látott, mit +gondolt, senki sem tudta, senkinek sem szólt róla; +ritkán beszélt egy-két szót +gyermekeivel, kik fölváltva folytonosan +körülötte voltak; csak, a mit azelőtt soha +sem tett, a hírlapokat kísérte nagy +figyelemmel; minden hírlapot, mely a kastélyba +járt, szobájába hozatott s mohón +végig olvasott, mintha valamit keresne bennök.</p> +<p>Sándort egészen átváltoztatta +anyjának halála s még inkább +atyjának betegsége. Fölhagyott a régi +tétlen búsongással és +tépelődéssel; visszatért egész +férfiassága és erélye. Látta a +veszedelmet, mely családját fenyegeti, s +megfeszített erővel dolgozott +elhárításán. De erélye +már késő volt. A rohanva +közeledő bukást semmi sem volt képes +föltartóztatni. Nemsokára kimondták a +csődöt az Atlasz-birtokra.</p> +<p>De Atlasz urat már ez sem emelte ki tompa +közömbösségéből. +Egykedvűleg hallgatta a szomorú hírt s a +hírlapok után +kérdezősködött. Nem volt ezentúl +egyéb gondja, egyéb foglalkozása, mint +ezeknek mohó olvasása. Néhány nap +múlva ennek okát is megismerték. Egy reggel, +mikor az újonérkezett lapokat bevitték +hozzá, gyermekei néhány perczre +magára hagyták, hogy háborítlanul +olvashasson. Kevés idő múlva +irtóztató sikoltást hallottak a +szobában s midőn rémülten besiettek, +atyjokat ájultan találták a +földön, megmerevült kezében +görcsösen szorítva egy hírlapot. Mialatt +fölemelték s újra székébe +ültették, Sándor kitépte +kezéből a lapot s átfutotta, hogy +megtalálja ez újabb roham okát. Nem +sokáig kellett keresnie; ott állt világosan, +ridegen a hirek közt, hogy Atlasz Manót, kit +több hamis váltó kibocsátása +miatt üldöztek, elfogták, épen +midőn Brémában egy amerikai hajó +födélzetére készült +szállani.</p> +<a name="16" id="A16"></a><br> +<p class="center"><img alt= +"Megmerevült kezében görcsösen szorítva egy hirlapot." +src="images/image33.jpg"></p> +<h5><i>Megmerevült kezében görcsösen +szorítva egy hirlapot.</i></h5> +<br> +<p>Atlasz úr e percztől fogva nem tért +többé magához. Erős láz ragadta +meg, s a szörnyű képek, melyek lelkét +gyötörték, szaggatott +fölkiáltásokban törtek ki. Folytonosan +félrebeszélt, összekeverve a múltat a +jelennel, pörbe szállva gyermekeivel, +önmagával, a zsidók és a +keresztyének Istenével. Most már +ágyba lehetett fektetni, nem ellenkezett, nem tudta, mi +történik vele; orvost is hívhattak beteg +ágyához, de ez csak fejét +csóválta s nem rendelhetett számára +egyebet, mint a legnagyobb nyugalmat. Két gyermeke +folytonosan mellette ült s irtózva, borzongva +hallgatta a kapcsolat nélküli, szörnyű +beszédeket, melyekben a láz utat tört +magának a beteg ajkain.</p> +<p>Három napig tartott már e kínos +vivódás, midőn egy délután, +alkonyat felé a plébános lépett a +beteg szobájába s néhány +részvevő szó után +fölkérte Sándort, távozzék vele +egy perczre. Sándor fölkelt és szó +nélkül követte a plébánost, ki az +épület túlsó szárnyába +vezette s megállt vele a szoba ajtaja előtt, mely +egykor Kláráé volt. Kopogtatott, +azután félre húzódott s a +következők alatt lassan, csendesen lement a +lépcsőn.</p> +<p>Mielőtt Sándor kifejezést adhatott volna +csodálkozásának, megnyílt az +ajtó és Klára lépett +küszöbére.</p> +<p>Egyszerűen, régi házi +ruhájában, melyet utolsó ittlétekor +viselt, mintha azóta soha sem hagyta volna el e +házat s mintha ezentúl is mindig itt akarna +maradni. Sándornak ideje sem volt a meglepetés +fölkiáltására, neje hozzá +lépett, mosolyogva, bizalmasan, szeretettel, mint a +régi időkben, mint házasságok +első napjaiban, és feléje nyújtotta +mindkét kezét.</p> +<p>—Én vagyok, Sándor—mondá +férjéhez simulva—visszajöttem, +elfoglalom ismét helyemet oldalad mellett. Az a +gyanú, mely egykor elüldözött tőled, +többé nem taszíthat el +egymástól; az a föllázadt +önérzet, mely egykor távozásra +kényszerített, most már elnémult. +Bízol-e bennem, vagy nem bízol, nem kérdezem +többé; most már csak eskümre +emlékszem, melyet az oltárnál fogadtam +neked. Csapások, szerencsétlenségek +értek; szegény lettél, munkával kell +ezentúl kenyeredet keresned: az én helyem itt van, +oldalad mellett, s többé semmi sem űzhet el +innen, én férjem, én édes, szeretett +férjem!</p> +<p>Sándor nem tudott szólni. Némán, +reszketve nézett neje arczára, mintha nem hinne +boldogságában, mintha még mindig +várná, hogy szóljon, többet +szóljon, bizonyítsa újra, ismételten +azt, a mit nem tud igaznak tartani.</p> +<p>—Nincs szavad számomra +Sándorom?—folytatá Klára, egyre +közelebb simulva hozzá.—Nem tudtad még +elfeledni, hogy elhagytalak? Lásd, én mindent +elfeledtem; megbántás, sérelem, harag, +fájdalom, minden, minden elenyészett az +erős, a halhatatlan szerelemben. Engedd visszafoglalnom +helyemet oldalad mellett, hadd legyek segítőd, +vigasztalód szegénységedben, nehéz +munkádban. Szólj hozzám szeretettel, fogadj +ismét magadhoz, uram, férjem, szerelmem, +mindenem!</p> +<p>Egészen keblére simult és +vállára hajtotta fejét. Sándor karjai +lassan fölemelkedtek, s eleinte félénken, +mintha még mindig bűnbánatával +küzdene, azután mindig bátrabban, mindig +erősebben átfogta derekát, magához +szorította, könnyek törtek ki +szeméből és hangos zokogásra +fakadt.</p> +<p>—Életem, boldogságom, téged +visszanyertelek, nem félek már a sors semmi +csapásától. Jer velem, szegény beteg +atyámhoz; hadd lásson, hadd ismerjen meg +téged igazán, hadd adja vissza életét +a te áldott hangod!</p> +<p>Megragadta neje karját, erősen magához +szorította s gyors léptekkel apja szobája +felé sietett vele. A szobában csend volt. Eveline a +sok virrasztástól elbágyadva elaludt a +pamlagon s az ajtó nyilására sem +ébredt föl. Sándor az ágyhoz vezette +nejét. Atlasz úr hanyatt feküdt, szemei +tágra voltak nyilva.</p> +<p>—Édes atyám,—mondá +Sándor, föléje hajolva és megsimogatva +homlokát,—hallod, mit mondok? Nézd, +Klára, nőm áll mellettem. Visszajött, +nem hagy el szegénységemben. Ismerd meg őt +atyám, ismerd meg és áldd meg +leányodat. Édes atyám, nem hallod +szavamat?</p> +<p>Atlasz úr semmit sem felelt. Nyitott szemét +mereven szegezte egy pont felé és nem +fordította a beszélőre. Látszott, +hogy nem látja, nem hallja, nem tudja, mi +történik körülötte. Aztán +lassan mozogni kezdtek újjai a takaró +fölött, mintha számolna valamit; ajkai +megreszkettek és halkan mormolták:</p> +<p>—Egy rőf pántlika, százezer forint, +két rőf pántlika kétszázezer +forint. Nem adom alább, nem adom. Senkit sem csalok meg, +becsületes ember vagyok.</p> +<p>Hangja mindinkább emelkedett, reszkető +kezével támaszt keresett, hogy +fölemelkedjék s feje nyugtalanúl lógott +ide-oda. Fia gyöngéden vissza akarta nyomni +párnájára, de a beteg kiragadta magát +kezéből, föltérdelt az ágyban, s +kimeredő szemekkel, maga elé nyújtott +kezekkel rikoltá:</p> +<p>—Nem adom a pénzemet, nem adom a hitelemet, nem +adom a becsü—</p> +<p>Visszahanyatlott a párnára s többé +nem mozdúlt meg. Az utolsó szót már +nem fejezhette be ezen a földön.</p> +<hr style="WIDTH: 70%"> +<h2>TARTALOM.</h2> +<p class="center"><br></p> +<center><table> +<tr> +<td> </td> +<td> </td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">Lap</td> +</tr> +<tr> +<td colspan="2"><a href="#ACsiky_Gergely">CSIKY GERGELY. Irta <i>Mikszáth Kálmán</i></a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">V</td> +</tr> +<tr> +<td colspan="2"><a href="#AAtlasz_csalad">AZ ATLASZ-CSALÁD</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">1</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right"><a href="#AI">I.</a></td> +<td><a href="#AI">Kölcsönös +meglepetések</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">3</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right"><a href="#AII">II.</a></td> +<td><a href="#AII">Képek a múltból</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">29</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right"><a href="#AIII">III.</a></td> +<td><a href="#AIII">Boglár Kálmán és +leánya</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">43</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right"><a href="#AIV">IV.</a></td> +<td><a href="#AIV">Boglár Klára</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">58</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right"><a href="#AV">V.</a></td> +<td><a href="#AV">Az új szomszédok</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">78</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right"><a href="#AVI">VI.</a></td> +<td><a href="#AVI">A családi tanács</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">89</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right"><a href="#AVII">VII.</a></td> +<td><a href="#AVII">A plébános +felköszöntője</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">106</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right"><a href="#AVIII">VIII.</a></td> +<td><a href="#AVIII">Atlasz úr +baklövései</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">128</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right"><a href="#AIX">IX.</a></td> +<td><a href="#AIX">Pénzügyek</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">153</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right"><a href="#AX">X.</a></td> +<td><a href="#AX">A féreg a szívben</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">166</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right"><a href="#AXI">XI.</a></td> +<td><a href="#AXI">Góg Ferencz +fölfedezése</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">179</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right"><a href="#AXII">XII.</a></td> +<td><a href="#AXII">Az első +évforduló</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">194</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right"><a href="#AXIII">XIII.</a></td> +<td><a href="#AXIII">Eredmény</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">213</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right"><a href="#AXIV">XIV.</a></td> +<td><a href="#AXIV">Az épület inog</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">241</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right"><a href="#AXV">XV.</a></td> +<td><a href="#AXV">Az épület +összedől</a></td> +<td style="TEXT-ALIGN: right">257</td> +</tr> +</table></center> +<hr style="WIDTH: 70%"> +<h3>KÉPJEGYZÉK.</h3> +<p class="center"><br></p> +<center><table> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">1.</td> +<td><a href="#A1">Csiky Gergely arczképe</a></td> +<td align="right">II</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">2.</td> +<td><a href="#A2">—Mit akarsz ezzel mondani?</a></td> +<td align="right">5</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">3.</td> +<td><a href="#A3">Nagy léptekkel halad tova a +búzaföldek közt</a></td> +<td align="right">30</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">4.</td> +<td><a href="#A4">—Öreg kópé, te +ugyancsak megválasztottad, minek +szülessél</a></td> +<td align="right">51</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">5.</td> +<td><a href="#A5">Mikor nemsokára elnézett a +templomba</a></td> +<td align="right">74</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">6.</td> +<td><a href="#A6">—Na? Nincs itt a huszár vagy a +komornyik?</a></td> +<td align="right">91</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">7.</td> +<td><a href="#A7">A szomszéd falvak lakosai is +eljöttek, zászlók alatt és +létániákat énekelve</a></td> +<td align="right">119</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">8.</td> +<td><a href="#A8">A vendégsereg +visszaözönlött a kastélyba és az +ebédlőbe gyűlt</a></td> +<td align="right">122</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">9.</td> +<td><a href="#A9">—Nem tartja ártatlannak +Klárát?</a></td> +<td align="right">150</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">10.</td> +<td><a href="#A10">Mereven és feszesen ült egyik +középső ülésen</a></td> +<td align="right">163</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">11.</td> +<td><a href="#A11">—Nézd, összeírtam a +látogatni való házakat</a></td> +<td align="right">180</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">12.</td> +<td><a href="#A12">—Nem tudok többé nyugodtan +hallgatni</a></td> +<td align="right">203</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">13.</td> +<td><a href="#A13">Az öreg asszonyság metsző +sikoltással akart fölugrani +székéről</a></td> +<td align="right">211</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">14.</td> +<td><a href="#A14">—Kár volt előbb nem +szólnod e levelekről</a></td> +<td align="right">224</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">15.</td> +<td><a href="#A15">Némán, hosszasan nézte +mozdulatlan arczát</a></td> +<td align="right">236</td> +</tr> +<tr> +<td style="TEXT-ALIGN: right">16.</td> +<td><a href="#A16">Megmerevült kezében +görcsösen szorítva egy hírlapot</a></td> +<td align="right">262</td> +</tr> +</table></center> + + + + + + + +<pre> + + + + + +End of the Project Gutenberg EBook of Az Atlasz-család, by Gergely Csiki + +*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK AZ ATLASZ-CSALÁD *** + +***** This file should be named 27685-h.htm or 27685-h.zip ***** +This and all associated files of various formats will be found in: + http://www.gutenberg.org/2/7/6/8/27685/ + +Produced by Tamás Róth, Szever Pál and the Online +Distributed Proofreading Team. With special thanks to the +library of Pécs, especially to the director, József +Kereszturi for the help in selecting and borrowing the +books. + + +Updated editions will replace the previous one--the old editions +will be renamed. + +Creating the works from public domain print editions means that no +one owns a United States copyright in these works, so the Foundation +(and you!) can copy and distribute it in the United States without +permission and without paying copyright royalties. Special rules, +set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to +copying and distributing Project Gutenberg-tm electronic works to +protect the PROJECT GUTENBERG-tm concept and trademark. Project +Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you +charge for the eBooks, unless you receive specific permission. If you +do not charge anything for copies of this eBook, complying with the +rules is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose +such as creation of derivative works, reports, performances and +research. They may be modified and printed and given away--you may do +practically ANYTHING with public domain eBooks. Redistribution is +subject to the trademark license, especially commercial +redistribution. + + + +*** START: FULL LICENSE *** + +THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE +PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK + +To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free +distribution of electronic works, by using or distributing this work +(or any other work associated in any way with the phrase "Project +Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full Project +Gutenberg-tm License (available with this file or online at +http://gutenberg.org/license). + + +Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm +electronic works + +1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm +electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to +and accept all the terms of this license and intellectual property +(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all +the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy +all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your possession. +If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project +Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound by the +terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or +entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. + +1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be +used on or associated in any way with an electronic work by people who +agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few +things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works +even without complying with the full terms of this agreement. See +paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project +Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this agreement +and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm electronic +works. See paragraph 1.E below. + +1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the Foundation" +or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project +Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual works in the +collection are in the public domain in the United States. If an +individual work is in the public domain in the United States and you are +located in the United States, we do not claim a right to prevent you from +copying, distributing, performing, displaying or creating derivative +works based on the work as long as all references to Project Gutenberg +are removed. Of course, we hope that you will support the Project +Gutenberg-tm mission of promoting free access to electronic works by +freely sharing Project Gutenberg-tm works in compliance with the terms of +this agreement for keeping the Project Gutenberg-tm name associated with +the work. You can easily comply with the terms of this agreement by +keeping this work in the same format with its attached full Project +Gutenberg-tm License when you share it without charge with others. + +1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern +what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in +a constant state of change. If you are outside the United States, check +the laws of your country in addition to the terms of this agreement +before downloading, copying, displaying, performing, distributing or +creating derivative works based on this work or any other Project +Gutenberg-tm work. The Foundation makes no representations concerning +the copyright status of any work in any country outside the United +States. + +1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: + +1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate +access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear prominently +whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work on which the +phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the phrase "Project +Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, performed, viewed, +copied or distributed: + +This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with +almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or +re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included +with this eBook or online at www.gutenberg.org + +1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is derived +from the public domain (does not contain a notice indicating that it is +posted with permission of the copyright holder), the work can be copied +and distributed to anyone in the United States without paying any fees +or charges. If you are redistributing or providing access to a work +with the phrase "Project Gutenberg" associated with or appearing on the +work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1 +through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the +Project Gutenberg-tm trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or +1.E.9. + +1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted +with the permission of the copyright holder, your use and distribution +must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional +terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked +to the Project Gutenberg-tm License for all works posted with the +permission of the copyright holder found at the beginning of this work. + +1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm +License terms from this work, or any files containing a part of this +work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. + +1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this +electronic work, or any part of this electronic work, without +prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with +active links or immediate access to the full terms of the Project +Gutenberg-tm License. + +1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, +compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any +word processing or hypertext form. However, if you provide access to or +distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format other than +"Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official version +posted on the official Project Gutenberg-tm web site (www.gutenberg.org), +you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a +copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon +request, of the work in its original "Plain Vanilla ASCII" or other +form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg-tm +License as specified in paragraph 1.E.1. + +1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, +performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works +unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. + +1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing +access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works provided +that + +- You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from + the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method + you already use to calculate your applicable taxes. The fee is + owed to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he + has agreed to donate royalties under this paragraph to the + Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments + must be paid within 60 days following each date on which you + prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax + returns. Royalty payments should be clearly marked as such and + sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the + address specified in Section 4, "Information about donations to + the Project Gutenberg Literary Archive Foundation." + +- You provide a full refund of any money paid by a user who notifies + you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he + does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm + License. You must require such a user to return or + destroy all copies of the works possessed in a physical medium + and discontinue all use of and all access to other copies of + Project Gutenberg-tm works. + +- You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any + money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the + electronic work is discovered and reported to you within 90 days + of receipt of the work. + +- You comply with all other terms of this agreement for free + distribution of Project Gutenberg-tm works. + +1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg-tm +electronic work or group of works on different terms than are set +forth in this agreement, you must obtain permission in writing from +both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and Michael +Hart, the owner of the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the +Foundation as set forth in Section 3 below. + +1.F. + +1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable +effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread +public domain works in creating the Project Gutenberg-tm +collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm electronic +works, and the medium on which they may be stored, may contain +"Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or +corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual +property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a +computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by +your equipment. + +1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right +of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project +Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project +Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project +Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all +liability to you for damages, costs and expenses, including legal +fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT +LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE +PROVIDED IN PARAGRAPH F3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE +TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE +LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR +INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH +DAMAGE. + +1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a +defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can +receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a +written explanation to the person you received the work from. If you +received the work on a physical medium, you must return the medium with +your written explanation. The person or entity that provided you with +the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a +refund. If you received the work electronically, the person or entity +providing it to you may choose to give you a second opportunity to +receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy +is also defective, you may demand a refund in writing without further +opportunities to fix the problem. + +1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth +in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS' WITH NO OTHER +WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO +WARRANTIES OF MERCHANTIBILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. + +1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied +warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages. +If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the +law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be +interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by +the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any +provision of this agreement shall not void the remaining provisions. + +1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the +trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone +providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in accordance +with this agreement, and any volunteers associated with the production, +promotion and distribution of Project Gutenberg-tm electronic works, +harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees, +that arise directly or indirectly from any of the following which you do +or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg-tm +work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any +Project Gutenberg-tm work, and (c) any Defect you cause. + + +Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm + +Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of +electronic works in formats readable by the widest variety of computers +including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists +because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from +people in all walks of life. + +Volunteers and financial support to provide volunteers with the +assistance they need, is critical to reaching Project Gutenberg-tm's +goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will +remain freely available for generations to come. In 2001, the Project +Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure +and permanent future for Project Gutenberg-tm and future generations. +To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation +and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4 +and the Foundation web page at http://www.pglaf.org. + + +Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive +Foundation + +The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit +501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the +state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal +Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification +number is 64-6221541. Its 501(c)(3) letter is posted at +http://pglaf.org/fundraising. Contributions to the Project Gutenberg +Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent +permitted by U.S. federal laws and your state's laws. + +The Foundation's principal office is located at 4557 Melan Dr. S. +Fairbanks, AK, 99712., but its volunteers and employees are scattered +throughout numerous locations. Its business office is located at +809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887, email +business@pglaf.org. Email contact links and up to date contact +information can be found at the Foundation's web site and official +page at http://pglaf.org + +For additional contact information: + Dr. Gregory B. Newby + Chief Executive and Director + gbnewby@pglaf.org + + +Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg +Literary Archive Foundation + +Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide +spread public support and donations to carry out its mission of +increasing the number of public domain and licensed works that can be +freely distributed in machine readable form accessible by the widest +array of equipment including outdated equipment. Many small donations +($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt +status with the IRS. + +The Foundation is committed to complying with the laws regulating +charities and charitable donations in all 50 states of the United +States. Compliance requirements are not uniform and it takes a +considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up +with these requirements. We do not solicit donations in locations +where we have not received written confirmation of compliance. To +SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any +particular state visit http://pglaf.org + +While we cannot and do not solicit contributions from states where we +have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition +against accepting unsolicited donations from donors in such states who +approach us with offers to donate. + +International donations are gratefully accepted, but we cannot make +any statements concerning tax treatment of donations received from +outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. + +Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation +methods and addresses. Donations are accepted in a number of other +ways including checks, online payments and credit card donations. +To donate, please visit: http://pglaf.org/donate + + +Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic +works. + +Professor Michael S. Hart is the originator of the Project Gutenberg-tm +concept of a library of electronic works that could be freely shared +with anyone. For thirty years, he produced and distributed Project +Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of volunteer support. + + +Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed +editions, all of which are confirmed as Public Domain in the U.S. +unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily +keep eBooks in compliance with any particular paper edition. + + +Most people start at our Web site which has the main PG search facility: + + http://www.gutenberg.org + +This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, +including how to make donations to the Project Gutenberg Literary +Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to +subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. + + +</pre> + +</body> +</html> diff --git a/27685-h/images/image01.jpg b/27685-h/images/image01.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..1dda7ab --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image01.jpg diff --git a/27685-h/images/image02.jpg b/27685-h/images/image02.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..d0f433d --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image02.jpg diff --git a/27685-h/images/image03.jpg b/27685-h/images/image03.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..deffb6b --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image03.jpg diff --git a/27685-h/images/image04.jpg b/27685-h/images/image04.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..8b73b18 --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image04.jpg diff --git a/27685-h/images/image05.jpg b/27685-h/images/image05.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..c83ae89 --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image05.jpg diff --git a/27685-h/images/image06.jpg b/27685-h/images/image06.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..dc006bb --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image06.jpg diff --git a/27685-h/images/image07.jpg b/27685-h/images/image07.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..551dc36 --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image07.jpg diff --git a/27685-h/images/image08.jpg b/27685-h/images/image08.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..6a6f818 --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image08.jpg diff --git a/27685-h/images/image09.jpg b/27685-h/images/image09.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..17fd8fa --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image09.jpg diff --git a/27685-h/images/image10.jpg b/27685-h/images/image10.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..42d2ade --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image10.jpg diff --git a/27685-h/images/image11.jpg b/27685-h/images/image11.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..85f9c7e --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image11.jpg diff --git a/27685-h/images/image12.jpg b/27685-h/images/image12.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..ce3388d --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image12.jpg diff --git a/27685-h/images/image13.jpg b/27685-h/images/image13.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..b624685 --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image13.jpg diff --git a/27685-h/images/image14.jpg b/27685-h/images/image14.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..60e0fd6 --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image14.jpg diff --git a/27685-h/images/image15.jpg b/27685-h/images/image15.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..3b0731f --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image15.jpg diff --git a/27685-h/images/image16.jpg b/27685-h/images/image16.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..d1987fc --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image16.jpg diff --git a/27685-h/images/image17.jpg b/27685-h/images/image17.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..fb0950a --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image17.jpg diff --git a/27685-h/images/image18.jpg b/27685-h/images/image18.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..7fa6fa5 --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image18.jpg diff --git a/27685-h/images/image19.jpg b/27685-h/images/image19.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..b2160fc --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image19.jpg diff --git a/27685-h/images/image20.jpg b/27685-h/images/image20.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..6873fd5 --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image20.jpg diff --git a/27685-h/images/image21.jpg b/27685-h/images/image21.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..e2d741d --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image21.jpg diff --git a/27685-h/images/image22.jpg b/27685-h/images/image22.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..043b7a0 --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image22.jpg diff --git a/27685-h/images/image23.jpg b/27685-h/images/image23.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..9ee33dc --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image23.jpg diff --git a/27685-h/images/image24.jpg b/27685-h/images/image24.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..8d9f5d2 --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image24.jpg diff --git a/27685-h/images/image25.jpg b/27685-h/images/image25.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..e30d952 --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image25.jpg diff --git a/27685-h/images/image26.jpg b/27685-h/images/image26.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..eefac39 --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image26.jpg diff --git a/27685-h/images/image27.jpg b/27685-h/images/image27.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..8901e14 --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image27.jpg diff --git a/27685-h/images/image28.jpg b/27685-h/images/image28.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..b1ff17c --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image28.jpg diff --git a/27685-h/images/image29.jpg b/27685-h/images/image29.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..6b6a1ca --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image29.jpg diff --git a/27685-h/images/image30.jpg b/27685-h/images/image30.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..9ec3416 --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image30.jpg diff --git a/27685-h/images/image31.jpg b/27685-h/images/image31.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..11e1ea6 --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image31.jpg diff --git a/27685-h/images/image32.jpg b/27685-h/images/image32.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..1c0bc1c --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image32.jpg diff --git a/27685-h/images/image33.jpg b/27685-h/images/image33.jpg Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..eda26b2 --- /dev/null +++ b/27685-h/images/image33.jpg diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..6312041 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This eBook, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this eBook outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..250ae53 --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for +eBook #27685 (https://www.gutenberg.org/ebooks/27685) |
