diff options
Diffstat (limited to '77731-0.txt')
| -rw-r--r-- | 77731-0.txt | 5331 |
1 files changed, 5331 insertions, 0 deletions
diff --git a/77731-0.txt b/77731-0.txt new file mode 100644 index 0000000..8000655 --- /dev/null +++ b/77731-0.txt @@ -0,0 +1,5331 @@ +*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 77731 *** + +SZINHÁZ + +HÁROM EGYFELVONÁSOS + +IRTA + +MOLNÁR FERENC + +BUDAPEST + +FRANKLIN-TÁRSULAT + +_magyar irod. intézet és könyvnyomda_ + +KIADÁSA + +_Előadási és minden egyéb jog fenntartva._ + +* + +_Copyright 1921 by M. Bárd, Wien._ + +* + +_Először adták a budapesti Magyar szinházban 1921 október 22-én._ + +Franklin-Társulat nyomdája. + + + + +I. ELŐJÁTÉK LEAR KIRÁLYHOZ + +SZATIRA EGY FELVONÁSBAN + + +SZEMÉLYEK: + + Bánáti, színész _Törzs_ + Dr. Ernő _Gellért_ + Dr. Kiss _Vándory_ + Helén _Pécsi Blanka_ + A burgundi fejedelem _Pártos_ + Somogyi _Gyöngyi_ + Tűzoltó _Körmendy_ + Díszmester _Gere_ + Ügyelő _Makláry_ + Fodrász _Kertész_ + Portás _Boda_ + +* + +Munkások, tűzoltók, hangok a sötétből. + +* + +_Történik Lear király előadása előtt a színpadon._ + +_Udvari terem Lear király palotájában._ + +_Középen emelvényen trón._ + +_Mikor a függöny felgördül, a színpad gyéren van világítva. Több munkás +épp az utolsó díszletfal-darabot hozza, amit beállít a következők alatt +s munkája végeztével kimegy. Három munkás foglalatoskodik a trón körül. +A színpad közepén, háttal a nézőnek, áll a díszmester, aki nézi +munkájukat. Oldalt áll az öreg tűzoltó. Egy ideig senki sem szól, csupán +a munkások kopácsolása hallatszik._ + +Díszmester. Háttér! _A háttér leereszkedik._ Jöhet az eleje! _Az első ív +leereszkedik._ Jól van. Világosság! _A színpad kivilágosodik._ +Ramaszéder! _Semmi válasz._ Ramaszéder!! _Csönd_. Ramaszéder!!! + +Egy hang. Itt vagyok. + +Díszmester _az egyik munkáshoz_. Üljön be. + +_A munkás beül a trónba._ + +Díszmester. Ramaszéder. + +A hang. Igen! + +Díszmester. A reflektort kipróbálni! Világítás a trónra! + +_Felülről reflektor keresi a trónt, amíg meg nem találja._ + +Díszmester. Följebb! Lejjebb! _A fény eltávolodik a tróntól._ Hova megy? +_A fény egészen eltávolodik._ Ramaszéder!! _A fény visszamegy a trónra +és a fejére süt a munkásnak._ Most jó. Rendben van. + +_A fény kialszik, a munkás leszáll a trónról és a többivel együtt +kimegy. Egy öreg munkásasszony jön be seprővel és söpör a trón körül. +Díszmester kimegy. Most jobbról katonás rendben négy tűzoltó jön be, +megy át a színpadon. Megállnak a baloldalt álló öreg tűzoltó előtt._ + +Az egyik tűzoltó _tiszteleg_. Jelentem alássan, semmi ujság, minden +rendben. + +Az öreg tűzoltó _némán szalutál, elsétál tőlük. A négy tűzoltó +kimasirozik. Az öreg elkezd egyedül lassan, fel-alájárni. A söprögető +asszony kimegy._ + +Bánáti _balról rohan be a színpadra, izgatottan, mint akit üldöznek. +Felhajtott gallérú felöltő, kalap van rajta. A színpad közepén megáll, +visszafigyel, aztán rohan tovább, majd jobbra eltünik. Közben a tűzoltó +köszönt neki: «Jó estét kívánok.» – Ő válaszolt: «Jó estét.»_ + +_Kis szünet. A tűzoltó járkál._ + +Bánáti hangja. _A kulissza mögött._ Somogyi! + +_Kis szünet._ + +Bánáti. _A kulissza mögött ordítva._ Somogyi!! _Némaság_. Somogyi!!! + +_Kis szünet._ + +Bánáti _jobbról berohan a színpadra ingujjban, kabát, kalap, mellény +nélkül._ Somogyi!!! + +Tűzoltó. Azonnal megkeresem. _Elsiet balra, künn ordít._ Somogyi! + +_Somogyi, az öltöztető szabó megjelenik balról._ + +Bánáti. Hol mászik? Mért nincs itt? Hol van? Mért nem jön? + +Somogyi. Itt vagyok kérem, jövök kérem. + +Bánáti. Almády úr már itt van? + +Somogyi. Itt. + +Bánáti. Felöltözött már? + +Somogyi. Azt hiszem igen. + +Bánáti. Akkor rohanjon mint egy őrült, mondja meg neki, hogy kéretem, +jőjjön azonnal. + +Somogyi. Bocsánat Bánáti úr, de azért nem voltam itt, mert ilyen korán +még soh’se tetszett bejönni. Még csak hat óra, és az előadás… + +Bánáti. Mit locsog? Mit fecseg? Rohanjon és hívja Almády urat, illetve +maradjon itt. Ne hagyjon egyedül. Maradjon mellettem. Ma egész este ne +mozduljon el tőlem. + +Somogyi. De Bánáti úr… + +Bánáti. Várjon… Küldjön valakit Almády úrért, de rögtön. Mit áll? Mit +néz? _Somogyi mozdul._ Ne maga menjen. Valakit küldjön. _Ordít_. +Ramaszéder! + +Somogyi. Ramaszéder!! + +Egy hang künn. _Üvöltve_. Ramaszéder!! + +_Néma csönd._ + +Somogyi. Ramaszéder!!!!!! + +Ramaszéder hangja _a magasból, jobbról_. Itt vagyok! + +Somogyi _a hang irányába_. Menjen gyorsan… + +Bánáti _a hang irányába_. Rohanjon, mint egy őrült, mondja meg Almády +úrnak, hogy azonnal kéretem, jőjjön rögtön, sürgős. + +Somogyi. Mondja, hogy baj van. + +A hang. Igenis. + +Bánáti. Honnan tudod, hogy baj van? + +Somogyi. Látom, Bánáti úr. Nagy baj van? + +Bánáti. De még mekkora. Lódulj, eriggy az öltözőmbe, nézd meg, nincs-e +ott valami idegen. + +Somogyi. És ha van? + +Bánáti. Eriggy, lódulj, menj, gyere, ugorj, mit állsz itt? + +Somogyi _kirohan jobbra_. + +Bánáti _aggódva les utána_. _Kiszól_. Nincs? + +Somogyi _künn_. Nincs senki. + +Bánáti. A folyosón se? + +Somogyi _künn_. Ott se. _Belép_. + +Bánáti. Be lehet zárni a kis ajtót, ami a lépcsőről a folyosóra nyílik? + +Somogyi. Be. + +Bánáti. Zárasd be azonnal. _Somogyi kirohan._ És mondd meg az +asszonynak, aki ott ül, hogy akárki keres, nem lehet hozzám bejönni. + +Somogyi _rövidke szünet után visszajön_. De hát mi történt Bánáti úr? + +Bánáti. Nem merek az öltözőmben maradni… _Izgatottan néz körül._ Valahol +máshol kellene felöltöznöm… Egy ember üldöz, Somogyi. Revolverrel +üldöznek. Nem is egy. Ketten vannak. + +Somogyi. Autogramm? + +Bánáti. Hogyne. Egy férj, Somogyi. Egy férj, aki a feleségét félti +tőlem. + +Somogyi. Tyhü. + +Bánáti. Rajtakaptak fiam, rajtakaptak… _A burgundi fejedelem belép +kosztümben. Bánáti feléje fordulva folytatja_… rajtakaptak, Almády… +rajtakaptak és üldöznek… A konyhaablakon ugrottam ki a folyosóra, de +észrevettek és utánam jöttek… Versenyt le a lépcsőn. Én elől, ők +mögöttem… Ki az utcára… Két utcát szaladtam, ők utánam… Ki a körútra. +Ott fiakkerbe ugrottam, usgyi, hajts ahogy tudsz. És most itt vagyok. És +mindez Lear király előadása előtt, legszebb szerepem, Lear előtt… Még a +kocsi után is futottak. Mindjárt itt lesznek. + +A burgundi fejedelem. Kik? + +Bánáti. Mi az, hogy «kik?» + +Burgundi. Kik futottak? + +Bánáti. A férje és a férjének egy barátja. + +Burgundi. Kinek a férje? + +Bánáti. A nőnek a férje. Egy perc még és itt lesz. + +Burgundi. De ki az a nő? + +Bánáti. Őrült vagy? Hogy én megmondjam egy nő nevét? + +Burgundi. De ha egy perc mulva itt lesz a férje… + +_Csöngetés_. + +Bánáti _rémülten_. Csöngetnek. + +Somogyi. Az ügyelő csönget, Bánáti úr. + +_Balról belép a fodrász. Ősz szakállt és hosszúhajú parókát hoz._ + +Fodrász. Csókolom a lábát, Bánáti úr. _Lassan ballag jobbfelé._ Itt +vannak a szőrök, Bánáti úr. + +Burgundi. Hallja Sommer, jó, hogy látom. Ha még egyszer olyan szaga lesz +a szakállnak, mint tegnap, kilököm a szakállával együtt. + +Bánáti. Ezt már én is mondtam neki. És ma Leart játszani, ebben az +állapotban… és még hozzá enyvszagú szakállal… Mutassa. _Megszagolja a +szakállat._ Hát evvel mit csinált megint? + +Fodrász. Egy kis kölnivíz van rajta, Bánáti úr. + +Bánáti. Megőrült? Hisz ez rémes. + +Fodrász. Királyok illatos szakállt viselnek. Ezt minden gyerek tudja. +Gyerünk Bánáti úr, nem érek rá. _Mozdul jobbra._ + +Burgundi. Na és mit akarsz tőlem? + +Bánáti. Kérlek, légy velem, maradj velem… ezek okvetlenül betörnek ide. + +Somogyi. Az ajtót már bezárattam. + +Burgundi. Szólni kell a portásnak. + +Bánáti. Nem lehet tudni… ez betör ide a portáson keresztül… ez berohan +ide a színpadra, mikor játszom… + +Burgundi. De hát ki ez a vadállat? + +Bánáti. Én nem ismerem… soh’se láttam életemben… A nővel az állatkertben +ismerkedtem meg… futó dolog… Az urát most láttam először, egy +pillanatra, mialatt a konyhaablakon ugrottam kifelé. De ahogy ordított, +ahogy utánam rohant, ahogy futott még a fiakkerem után is… Ha ez ide +betör… És ketten vannak. Valami barátja is van vele. + +Fodrász _hidegen_. Gyerünk a szőrökkel, Bánáti úr. + +Bánáti. Jó, jó. Kérlek, ne hagyj el, maradj mellettem. Somogyi menjen, +nézzen be az öltözőmbe, nincsenek-e már ott? _Somogyi kiszalad jobbra._ +Borzalmas! Mit csinálok, ha itt valami skandalumot rendeznek? + +Burgundi. Kidobjuk őket. + +Bánáti. Azzal rajtam nincs segítve. Itt súlyos dologról van szó. Nem is +szólva arról, ha mi kirúgjuk őt és mialatt mi őt rúgjuk, azalatt ő már +lő. Vagy ők már lőnek. + +Burgundi. Hát hányan vannak? + +Bánáti. Mikor elindultak, még csak ketten voltak. De mit lehet tudni, +hányan csatlakoztak azóta a menethez? + +Burgundi. Erős ember? + +Bánáti. Ahogy futólag láttam, vékony kis ember. De nagyon dühös. +Cvikkere van. + +Burgundi. Első dolog a cvikkert leütni, hogy ne lásson célozni. + +Bánáti _rémülten_. Hát olyan biztosra veszed, hogy lőni fog? + +Burgundi. Ha olyan dühös. + +Fodrász. Gyerünk a szőrzettel, Bánáti úr, nincs időm. + +Bánáti _kiordít_. Somogyi! + +Somogyi _belép jobbról_. Tessék bátran jönni, tiszta a levegő! A +portásnak is szóltam. Ide nem jöhet be senki. + +_Kimennek jobbra: elől Somogyi, utána Bánáti, a burgundi fejedelem, a +fodrász. Szünet._ + +_A tűzoltó sétál a színpadon._ + +Tűzoltó _rövid séta után előrelép_. + + Csodás világ! E trón, királyi pompa, + Mit híven őrzök tűz, láng vészitől, + Egykedvűn róva őr-sétámnak útját! + S e balga színjátszó, ki vészt sikoltva + Őrjült rohamban, futva, üldve jő! + Csodás világ! Csodás és undorító! + Itt élek e sok színes rongy között + Kétszer tíz éve. Nézem őket bölcsen, + Nézem, hogy járnak, sírnak és kacagnak, + Hogy zengve-zengnek, állnak, dőlnek, rogynak, + Mint szellemülnek át a taps viharján! + Itt nézdegélem őket napról-napra, + Erényes férfi, egyszerű, komoly, + Mint tűzoltónak lenni illik éppen, + S lenézem őket, szívből, esküszöm, + Ezt is, a mást is, húsz év óta már, + Ál-érzelmük, sótlan kis könnyeik, + Hazug haragjuk, álnok édességük, + Lenézem őket, mélyen, emberül, + De hallgatok, közöttük némán járva + Fel és alá, alá s fel, évről-évre. + Szivemben undor gőze s ajkamon + Megvető, bölcs és gúnyoló mosoly. + De hagyjuk ezt most. Lárma kél amarra, + Dühödten jő az üldöző vadász, + A botrány megvan, szívem úgy örül. + Ne szólj szám. Lássuk, hogy s minként leszen. + +_Hátrahúzódik_. + +_Balról berohan a színpadra Doktor Ernő és Doktor Kiss. Mögöttük a +portás, aki sietve elébük kerül és feltartóztatja őket._ + +Portás. Kérem, ha nem távoznak, rendőrért megyek. + +Ernő. Menjen rendőrért. Menjen a főkapitányért. + +Kiss. De kérlek, az istenért, elveszted a józanságodat. + +Ernő. Azt már rég elvesztettem. _Nekimegy a portásnak._ Menjen innen, +menjen az utamból, vagy hívják elő azt a gazembert. + +Portás. Ön itt nem fogja gazemberezni a művészeket, ön itt egy állami +színház színpadán van. Takarodjék innen. + +Ernő. Nem megyek, amíg nem végeztem azzal a gazemberrel. A műintézet +tradicióit felfüggesztem. Ez itt most semmi más, mint a tett színhelye. + +Kiss. Géza kérlek gyere. Majd megtanácskozzuk a dolgot az utcán. + +Ernő. Hagyj békén. _Portáshoz_. Menjen az utamból, mert leütöm. + +Portás _átöleli Ernőt_. Kérem segítsen, csővezető úr. + +Tűzoltó. Nem vagyok csővezető. + +Portás _dulakodva_. Hát bánom is én… főparancsnok úr… jőjjön már… ez egy +őrült. + +Tűzoltó. Nem vagyok főparancsnok. Tanulják meg tisztességgel titulálni +az embert. + +Kiss _közbelép_. Géza, de hát most már vége legyen. _Ő is dulakodik._ + +Portás. Tűzoltó úr! + +Tűzoltó. Őrmester vagyok! + +Portás. Őrmester úr! + +Tűzoltó. Na végre! Ez már beszéd. + +Portás. Őrmester úr… segítsen innen kivinni ezt az őrültet. + +Tűzoltó. Azt én nem teszem, mert az nem tartozik rám. _Nyugodtan sétál +tovább._ Az én célom csak az volt, hogy a nekem járó tiszteletet +megadják. + +Ernő _kiszabadította magát_. Nem megyek. + +Kiss. Kérlek… csak egy szót engedj mondani… + +Ernő _a portásra mutatva_. Amíg ez itt van, addig nem. + +Kiss _a portáshoz_. Kérem hagyja egy kicsit. Megnyugszik mindjárt. Bízza +rám, én ismerem. Garantálom, hogy semmi baj nem lesz. Csak kifujja magát +és megyünk. + +Portás. Megyek, rendőrt hozok. + +Ernő. Azt jól teszi, mert mindazok a garanciák, amelyeket a barátom +nyujtani akar, értéktelenek. Én azt a hitvány frátert, azt a céda +színészt itt ma megpofozom, megverem, inzultálom. Ezen nem segít semmi. +Addig ütöm, amíg szusz lesz benne. Ezt én itt ma félholtra verem. + +_Ügyelő jön sietve balról._ + +Ügyelő. Mi az? Kik ezek itt? + +Portás. Egy őrült, kérem. + +Ügyelő. Hogy merte beereszteni a színpadra? + +Portás. Kétszer vágott oda a lépcsőhöz. Nem bírok vele. Maradjon itt, én +megyek rendőrért. + +Ügyelő. Arra nincs szükség. Kilökjük mi rendőr nélkül is. Tessék távozni +a színpadról. + +Ernő. Nem. + +Ügyelő. Tessék elhagyni a színpadot. + +Ernő. Nem. Én Bánáti színészt félholtra akarom verni, mert feldulta +családi boldogságomat. + +Ügyelő. Itt akarja félholtra verni? + +Ernő. Ahol találom. + +Ügyelő. Akkor takarodjék innen, mert leszakítom a fülét. + +Kiss. Géza, én itt hagylak. + +Ernő. Arra én el vagyok készülve, hiszen barátom vagy. Ez csak +természetes. + +Ügyelő _ordítva_. Mars ki innen! + +_Burgundi fejedelem belép. A klasszikus színészek affektált királyi +hangján beszél, pózzal._ + +Ügyelő. Almády úr kérem, ez az idegen itt botrányt csinál. Bánáti urat +keresi és azt mondja, félholtra akarja verni. + +Burgundi. Ott leszünk, jó idegen. + +Ernő. Ön színész? + +Burgundi. Valóban. + +Ernő. Én dr. Ernő Géza tanár vagyok. + +Burgundi. Almády. + +Ernő. Kérem, feltételezem, hogy ön úriember. Felszólítom, hogy vezessen +engem Bánáti Kálmán színészhez, aki az én családi boldogságomat +feldulta. Én őt ezért most meg akarom büntetni. + +Burgundi. Uram, ez itt állami legfőbb műintézetünk színpadja. Itt +mindjárt kezdődik az előadás és Bánáti mester játssza a főszerepet. Ha +önnek vele valami dolga van, intézze el előadás után. Társadalmunk +szokásai számos formát ismernek az ilyen szomorú események rendezésére. +De ezt a formát, amelyet ön választott, nem ismerik. Ajánlom magamat. +_Ügyelőhöz_. Vigyék! _Jobbra elsiet._ + +Ernő. Már pedig én elintézem, ha addig élek is. _Kirohan jobbra._ + +Kiss. Géza, az istenért! _Jobbra elrohan, utána._ + +Ügyelő _a portáshoz_. Szaladjon rendőrért, én megyek, hogy valami baj ne +történjék! + +_Ügyelő jobbra, portás balra rohan el._ + +_Szünet. A tűzoltó egykedvűen sétál._ + +Tűzoltó _előrelép_. + + A botrány jól dagad. Mily szép öröm! + Néhány perc még csupán s hitemre + Érzésem az, hogy pof s rúgás esik: + Mint illik is. A féltés vad szeszély. + Mily szép ajándék-látvány ez nekem, + Ki hű férj s jó családapa vagyok, + Itt látni, hallani, minő nyomor + A féltékenység és gaz csábítás. + Oh gyötrelem! «Az elégült szegény + Gazdag lehet, sőt túlgazdag. De a + Kincs végtelen kín annak, aki fél, + Hogy elveszíti.» Nőm oly csunya, vén, + Horpadt, strapált, sőt bandzsal is talán, + Hogy szívem, mint fészkére tért madár, + Nyugton piheg, ha rája gondolok. + Nem féltem őt. És én meg, jómagam + A hetykeségen régen túl vagyok. + Egy jó rostélyos, félliternyi siller, + Egy jó pipa, ez minden, mit kívánok, + A nőt már régóta nem kedvelem. + Talán ezért most e fanyar öröm, + Mi elfog, láttán mások búbajának. + Talán nem is szép, de nem tagadom, + A féltő férjet s félős csáb-vadászt + Örömmel látom egymásnak rohanni! + +_Kéjes mosollyal húzódik hátra._ + +_Lárma a háttér mögött._ + +Burgundi _balról hátul lopódzva jön_. Erre gyere, ne kiabálj. + +Bánáti _ugyanonnan jön, Lear király jelmezében, kifestve, de fején se +paróka, se szakáll. Mögötte jön a fodrász, kezében a parókával és a +szakállal, a fodrász mögött Somogyi a királyi koronával._ Nahát ez +rettenetes! Beeresztik ide ezt az őrültet… és én kénytelen vagyok… De +hát hol a rendőrség? + +Burgundi. Már mentek rendőrért. + +Somogyi. Ne tessék félni. Mi itt vagyunk. + +Fodrász. Gyerünk a szőrzettel, Bánáti úr, nincs időm. _A következők +alatt ráteszi a parókát és a szakállat._ + +Bánáti. Ha az egész egy félórával később történik, hogy már folynék az +előadás, akkor talán menedék volna a színpad… És nem jut eszembe semmi, +azt a keservit neki… Hogy mikbe keveredem! Csak te maradj itt Almády… +hogy valami skandalum ne legyen. + +Burgundi. Az már megvan, fiam. + +Bánáti. Gondolod, hogy benn lesz a lapokban? + +Burgundi. Az attól függ, mivé fejlődik. + +Bánáti _a fodrászhoz_. Gyerünk, gyerünk. _Burgundihoz_. Most hol vannak? + +Burgundi. Az ügyelő rájuk zárta az öltöző ajtaját. + +Somogyi. Tessék leülni. A koronázás következik. + +_Bánáti leül, a fodrász és Somogyi ráteszi fejére a koronát._ + +Bánáti _a trón lépcsőjére ül_. Mit csinálunk, ha ide is utánunk jönnek? + +Burgundi. Addig itt lesznek a rendőrök. És akkor, látod, benn lesz a +lapokban. + +Bánáti. Gondolod, hogy elég rendőr fog jönni? Hány rendőrt hívtak? +Somogyi, szaladj, hogy sok rendőr jőjjön. Illetve maradj. Akármit +mondok, akárhova küldelek, te csak maradj. + +Fodrász. Majd én megmondom, én ugyis megyek. _El. A tűzoltó utána +ballag._ + +Bánáti _fölkel, kiegyenesedik_. Micsoda rémes eset. + +_Lárma künn._ + +Ügyelő _jobbról szaladva jön_. Tessék felszaladni az igazgató úrhoz. +Kitörték az ajtót. Én megyek a rendező úrért. _Elrohan balra._ + +Bánáti _harsányan_. Ne menj! Velem maradj! Mindenki maradjon velem! +Somogyi! A kardomat! A kardomat! + +_Somogyi balra elrohan._ + +_Jobbról belép Ernő és Kiss._ + +Ernő _hirtelen megáll, Bánátira néz_. Bánáti Kálmán? + +Lear. Az vagyok. + +Ernő _megigazítja a cvikkerét_. _Szünet. Egymásra néznek._ + +Lear _lassan megindul, méltóságteljesen fellép a trón első lépcsőjére, +ott megáll, felségesen._ + +Burgundi _Ernőhöz lép_. Kérem tanár úr, örömmel látom, hogy kissé +lecsillapodott. Szíveskedjék velem a társalgóba jönni és beszéljünk +egymással mint kultúremberekhez illik. + +Ernő. Nekem önnel nincs beszélni valóm. Nagyon köszönöm, de nincs. Nekem +Bánáti úrral van beszélni valóm, de őszintén megvallva, e pillanatban +nem tudom, ő áll-e ott. _Rámutat._ + +Burgundi. Ne okoskodjék, jőjjön a társalgóba. + +Kiss. Gyere, menjünk a társalgóba. + +Ernő _zavartan_. Ismétlem, nem tudom, Bánáti színész-e az, aki ebben a +tiszteletet parancsoló külsőben áll ott a trón lépcsőjén. Ha nem +csalódom, valami klasszikus színmű jelmezében, koronával a fején. Lehet, +hogy első uralkodónk, István. + +Burgundi. Nem uram, Lear király. + +Ernő _cvikkeréhez nyúl_. Lear király? + +Burgundi. Lear, a boldogtalan király. Ezt játsszuk ma este. A dráma +Shakespeare főszerkesztő úrtól van. + +Ernő. Köszönöm uram, ezt tudom. Ön tehát a francia király? + +Burgundi. Nem, uram. Burgund fejedelme vagyok. + +Ernő. Tudom. Az a bizonyos, aki szintén egy Lear-lányt akart elvenni. + +Burgundi. De meggondolta, uram. + +Ernő. Tudom, tudom. Van szerencsém két év óta Shakespeare-szemináriumot +vezetni az egyetemen. + +Burgundi. Ön az egyetemen tanít? + +Ernő. Bátorkodom. _Learhoz_. Doktor Ernő Géza vagyok, egyetemi +magántanár, a Kisfaludy-Társaság Shakespeare-bizottságának kültagja. + +Lear _affektált királyi modorban_. Üdvözlöm! + +_Somogyi belép a nagy pallóssal._ + +Somogyi _átadja a kardot Burgundinak, aki legközelebb áll hozzá._ + +Burgundi _Somogyihoz, affektált hangon_. Távozzék! + +_Somogyi kimegy._ + +Burgundi _hódolva adja át Learnak a kardot._ Ime kardod, Sir. + +Lear. Köszönöm. + +Kiss. Géza gyere, ez most nem hely és nem idő. + +Ernő. Nem megyek. + +Lear. Mit óhajt tőlem? + +Ernő. Az nagyon egyszerű. Itt jelenlévő barátom és kollégám, dr. Kiss +Ervin… + +Kiss. Dr. Kiss vagyok. + +Lear. Üdvözlöm! + +Burgundi _meghajol_. + +Ernő. Dr. Kiss Ervin ugyanabban a házban lakik, amelyben én. Sőt +ugyanazon az emeleten. Miután évek óta sikertelen kísérleteket tesz +abból a célból, hogy feleségemet elcsábítsa… + +Kiss _meglepődve_. Mi ez? Kikérem magamnak! Én egyszer és mindenkorra… + +Lear. Csönd, jó idegen. + +Burgundi. Csönd. + +Ernő. Ha nem voltam otthon, bejárt Helénhez és Burns költeményeit +olvasta neki, majd bemutatta neki Byron Don Juanjából készült +fordítását, amely meg sem közelíti az Ábrányi-féle fordítást, de ez most +mellékes. + +Kiss. De milyen mellékes. + +Lear. Békével, jó idegen. Ne jőjj a sárkány és haragja közé. + +Ernő. Lear, első felvonás. «Békével Kent, ne jőjj a sárkány és haragja +közzé!» De ez is mellékes. Ilyen felolvasásokkal és mások szerelmének +költői kifejezését felhasználva akarta Helént arra bírni, hogy +meglátogassa őt Szigony-utca 4. b) alatt, ahol már biztosra véve a +sikert, házasságtörési legénylakást bérelt. + +Kiss. Hát így vagyunk? + +Ernő. Így, Ervin. Ma a leszámolások napja van. Ma ezt is elintézem egy +füst alatt. + +Burgundi. Az előbb nem beszélt ilyen választékosan. + +Ernő. Annak egyszerű oka van. Az előbb rendkívül izgatott voltam. Most +hideg és elszánt vagyok, mint a toledói acél. + +_Ügyelő belép._ + +Ügyelő. Sehol nem találok rendőrt. + +Ernő. Nem kell. Mint látja, higgadtan tárgyalunk. + +Lear. Mindenesetre tartózkodjék a közelben. + +Ügyelő _meghajol és távozik_. + +Ernő. Az asszony ellentállt ezeknek a gyermekes és egyben oly tanáros +kísérleteknek, sőt nap-nap után értesített engem a jó barát újabb +rohamairól. Visszautasíttatván, a bosszú órájára várt. + +Kiss _fölkacag_. + +Ernő. Nem irritál. A mult héten behívott magához és közölte velem, hogy +Helén valami színész-forma emberrel sétál az állatkertben, mindig egy s +ugyanazon állat ketrece előtt. Azt hittem, rágalom. Tudomásul vettem, +nem szóltam semmit. Újból magához hívott s közölte velem, hogy az állat +a puma s a színész Bánáti, a nevezetes Bánáti. + +Lear _kegyes mosollyal int köszönetet_. + +Ernő. Még mindig nem vontam kérdőre Helént. Végül tegnap este közölte +velem, hogy ami eddig csak gyanú volt lelkében, az most már bizonyosság. +Bánáti színész délután, mialatt én az egyetemen vagyok, meglátogatja +Helént. Nem hittem. Felszólított, hogy ma délután álljak lesbe az ő +konyhájában. Megtettem. Nagy megdöbbenésemre valónak bizonyult a +denunciáns jelentése. Egy színészforma férfi ment be lakásomba. Rövid +tanakodás után, miközben elég gyáva voltam elfogadni az ő segítségét, +becsöngettem lakásom ajtaján. A szobalány dadogott, én félrelöktem őt. +Akkor ajtók csapkodása hallatszott s halk sikoly. A szobába siettem, ott +már nem volt más, csak nőm, Helén. Kirohantam s egy borotvált arcú +férfit láttam, amint a konyhaablakon kiugrott. Üldözőbe vettem s most +itt vagyok. + +Kiss. Ez a különbség köztünk. Én nem vagyok itt. _Elsiet._ + +Ernő. Ezt az urat tehát elintéztem. Most feleljen ön, akiről még most +sem tudom, hogy kicsoda. Ön volt-e az, aki a konyhám ablakán kiugrott. + +Lear. Semmiesetre sem voltam az, aki az ön hitveséhez egy nemtelen +gondolatnak még csak árnyékával is közeledett. + +Ernő. Ön ugrott ki az ablakon? + +Lear. Négy felnőtt gyermekem van, uram. + +Burgundi. Ő… és ablakon? Nézzen rá! E tisztes agg. + +Ernő. Az állatkertben nem ön sétált vele? Figyelmeztetem, hogy ő +megmondta nekem az ön nevét. Szíveskedjék felvilágosítani engem… hogy +rossz magyarsággal mondjam: hogy néz ön ki? Öreg? Fiatal? Szép? Rút? +Borzasztó az, hogy szemben állok nőm csábítójával és nem tudom, hogy néz +ki. Öreg ön? + +Lear. Ez nem fontos. + +Ernő. De fontos. Egy világ választ el most öntől. Nem tudom, kivel +beszélek, ez fojtja belém a mondanivalót. Mintha telefonon beszélnék +önnel. Milyen az arca? Bátor? Sastekintet? Akkor szembe szegezném vele +haragomat. Gyáva, szerény? Akkor lenézéssel szólnék. Szelíd és +becsületes arca van? Akkor talán hinnék abban, amit mond. Kihívó, +gúnyos? Akkor ingerelne és talán megütném. + +Burgundi. Módjával, jó úr. + +Ernő. Csak hipotetikusan. Elemezem a különös helyzetet, amelybe mint +civilizált ember jutottam. Nőm csábítója elbujt előlem e maszkba, és +most itt áll a felséges alak köntösében, boldogtalan mithikus király és +apa, akinek sorsán annyiszor megrendültem. És mögötte és fölötte s az én +kis porszem-bánatom fölött a shakespearei egetverő fájdalom, mely az +őrületbe hág s mindkettőnk fölött a brit költőóriás idegenszerű és +hatalmas alakja, – mint Taine mondja róla – sötét és teremtő, +mértéktelen, erőszakos, erkölcstelen és rendkívüli, a legnagyobb, aki +valaha a formák egész világát tárta fel és élő alakokat állított szemünk +elé. _Learre mutat._ + +Burgundi. Én Shakespearet egyszerű, iszákos színésznek és +színigazgatónak tartom. Darabjait Bacon írta. + +Ernő _leinti_. Felületes beszéd. Én olvastam Holmest, Appleton Morgant, +Pottot, Donnellyt, Wigstont, a német Bormannt, Schippert, Wülkert, ezek +mind a Bacon-kérdéssel foglalkoznak, de engem nem tántorít meg semmi. De +nem is ez a fontos: Shakespeare-e vagy Bacon, a fontos az az agyvelő, +amelyet a hagyomány Shakespearenek nevez: a fontos a költői mű. _Learre +mutat._ Lear a fontos, íme ez a fontos, az alak, amely háromszáz év óta +él, szenved és megindít bennünket. Így hát rám nézve a kérdés két részre +oszlik: külső és belső akadályok forognak fenn. Fizikaiak és +pszichikaiak. Kezdjük a külső vagyis fizikai gátlásokkal. Én a testi +fenyíték gondolatával jöttem ide. _Lear mozdulatot tesz._ A testi +fenyíték minden szokásos nemét akartam alkalmazni. _Lear mozdulatot +tesz._ De itt bukkanok a fizikai akadályokra. Teszem, én őt +szíves-örömest megpofoznám… + +Burgundi. De uram! _Lear eltakarja arcát hajával._ + +Lear. Ah!… _Egy lépcsővel följebb lép._ + +Ernő. Sőt meg akarom pofozni, várjunk kérem, mert ez volt szándékom és +ettől reméltem kielégülést, azt, amit a német Entspannungnak nevez. Nem +tudom, meg fogom-e őt pofozni. E pillanatban nem tudom, bár a jelek arra +vallanak, hogy nem fogom megpofozni. Miért? Először is nincs hova +pofozni, annyi szőr van az arcán. Most, ugye, eltekintünk minden +egyébtől, pusztán a fizikai akadályokat vesszük sorra. A pofonhoz +csattanási terület kell, «az ütést nem lehet megmérni», mondja Benvenuto +Cellini, a híres műötvös és verekedő. És igaza van. Célozni, hogy pont a +szőrmentes kis arcterületet találja el az ember, azt nem lehet. A kedv +elernyed. A pofonhoz kényelem kell, szabad tér, mint a német mondja: +Spielraum, ami itt a szőrök miatt hiányzik. Helyes, hogy hiányzik, Lear +nem történelmi alak, Lear mondai király, regebeli uralkodó. Kitünőnek +tartom, hogy az ábrázoló művész a szakáll és haj terebélyének túlzásával +jelzi, hogy a mesék világának aggastyán-királya áll előttünk. Így a +szertelen tragikum, a fájdalom vad ereje mithikusabbá, általánosabbá, +tehát mélyebbé válik. A fejére nem üthetek, mert azon korona van. +Részben megsérteném az öklömet a korona kiálló hegyein, részben nincs +nálam súlyosabb eszköz, mellyel, mint Arany mondja Toldijában: «agyába +ronthatnám hitvány koronáját.» Maradna a rúgás. _Burgundihoz._ Mondja +meg ön… _Burgundi tiltakozó mozdulatot tesz_… ez a kérdés csak forma… +mondja, hova rúgjak neki? Ilyen hosszú ruhába nem lehet belerúgni. A láb +tétova, mert a lábnak cél kell. Modern ruha mindent jelez. Zsakettnél, +ha a hátsó két gomb alá rúgok, az esetek majdnem mindenikében teli +találatra számíthatok. Zakónál oda, ahol végződik. De ilyen hosszú +köntösnél ki vagyok téve annak, hogy a rúgás elhal a ruha üres redőiben, +vagy túl alacsonyra veszem, épp oda, ahol holt-tér van, mint a német +mondja: «Toter Raum». Reménytelen. Végső eszköz volna meghúzni a +szakállát, de az meg nem az övé. Íme így védik őt a külsőségek, +kardjáról nem is szólva. + +_Harsonák. Ernő megrezzen._ + +Lear. Semmi. A zenészek próbálgatják a harsonákat. + +Ernő. Ez volt a kérdés első része: a fizikai gátlások összesítése. +Következik önvizsgálatom második része: a lelki, a pszichikai akadályok. + +_Balról belép az ügyelő Helénnel._ + +Ügyelő. Bocsánat, Bánáti úr, ez a hölgy… + +Ernő. Helén! + +Lear _lelép az emelvényről_. Asszonyom… ön itt? + +Helén _az urához_. Utánad jöttem, te meg vagy őrülve, te botrányt +csinálsz, mi belekerülünk a lapokba, te szerencsétlenné teszel engem. +_Sír._ + +Ernő. Légy nyugodt, nem csinálok botrányt. De neked itt semmi +keresnivalód. + +Helén. Hol vagyok én most? Mi ez itt? + +Burgundi. Ez a színpad, nagyságos asszonyom. A Nemzeti Színház színpada. + +Helén. És te mit csinálsz itt? Föllépsz? + +Ernő. Nem tartozom neked igazolással. A nevemen ejtett foltot igyekszem +kitisztítani. Távozzál innen. Itt semmi keresnivalód. + +Helén. De mit csinálsz itt? + +Ernő. Leszámolok a csábítóddal. _Learre mutat._ + +Helén. Ki az? + +Ernő. Még kérdezed? + +Lear. Bánáti vagyok, asszonyom. + +Helén _elneveti magát_. + +Lear _bosszusan, de méltóságteljesen lép fel az emelvényre._ Valóban nem +érdemlem meg ezt a gúnyos kacagást. + +Helén _nevetve_. Maga az? + +Burgundi. Lear, a boldogtalan király. Ezt a drámát adjuk ma este, +nagyságos asszonyom. Nincs ezen kacagni való semmi. + +Helén. Maga az? + +Ernő. Nem kacagni való perc ez. E felséges külső alól egy céda színész +most számol el a becsületében megsértett hitvesnek. + +Burgundi. Ne sértegesd. + +Ernő. Hagyjon békében. _Learhez_. A megtévedt asszony néhány rövid +szóban védekezett, mialatt Lear király a konyhába bujt. Most itt van az +alkalom a szembesítésre. Azt mondta, mindössze kétszer látogatta meg. +Így van? + +Helén. Így. + +Ernő. Nem téged kérdeztelek. Ő feleljen. + +Lear. Így van. Kétszer voltam ott. + +Helén. Nem tudom elhinni, hogy maga az. _Nevet._ + +Ernő. Ne nevess, bűnös feleség. + +Helén. Nem vagyok bűnös. Ne beszélj velem úgy, mint egy bíró. _Sírva +fakad._ + +Ernő. Amíg vádlott vagy, addig én bíró vagyok. + +Lear. Ne idegesítsen asszonyom. Végezzünk uram, nemsokára kezdődik az +előadás. + +Ernő. Ne sírj, végezzünk hamar. Azt mondtad, semmi egyéb nem történt +köztetek, mint csupán az, hogy ő vicceket súgott a füledbe. E háromszáz +éves agg mesekirály. Úgynevezett pikáns vicceket. + +Lear. Rágalom. + +Ernő. Ő beismeri. Beismered? + +Helén _sírva_. Igen. + +Lear. Ha ő úgy akarja, legyen. + +Ernő. Mik voltak azok a viccek? Hány volt? + +Helén. Kettő + +Ernő. Melyik volt az első? + +Helén. Ne kínozz! + +Ernő. Melyik volt az első? _Helén felé lép._ + +Burgundi. Ne bántsd a nőt. + +Lear. Velem számoljon. Állok elébe. + +Ernő. Melyik volt az első? + +Lear. A «citadella». + +Ernő. Ismerem. Aljas humor. Alkalmas arra, hogy becsületemet sértse. De +most, e látvány hatása alatt képtelen vagyok háborogni. E szent öreg és +a «citadella!» Ne szóljon. Ne mozduljon. Hagyjon meg a szuggesztióban. +És mi volt a másik? + +Lear _gőgösen_. Adolf és a bárány. + +Ernő. Nem ismerem, de ez a cím eleget mond, mylord. Most már sokat +tudok, de még nem mindent. _Helénhez_. Látom, hogy megtörtél az önvád +súlya alatt. A pillanat komoly, ne hazudj. Felelj. Hozzád nyult ez az +ember? + +Lear. Soha! + +Ernő. Nyult hozzád ez az ember? + +Helén. Egyszer… a két elbeszélés közt… bevallom… a fülemhez ért. + +Ernő. A kezével? + +Helén. Nem. Az ajkával. + +Ernő. Megcsókolt? + +Helén. Nem. Csak érintett és én hideget éreztem a hátamban. _Sírva_. +Mindent bevallok. + +Ernő. Megállapítom, hogy ön belehelt nőm fülébe, úgy hogy nőm a hátában +hideget érzett. + +Lear. Én? + +Ernő. E pillanatban oly távol áll e képtől mindez a szennyes pajzánság, +hogy fel van függesztve idegrendszeremben a folyamat a gondolattól a +tenyércsattanásig. + +Lear. Négy felnőtt gyermekem van! + +Ernő. Az nem hat rám annyira, mint a korona, köntös és szakáll, bár +attól félek, a varázs enged, sőt már érzem, hogy valamit engedett. E +bűnös nő jelenléte is feszélyez. Ha ránézek… _Ökölbe szorított kézzel +lép feléje._ + +Burgundi _védőleg lép közbe_. Vigyázz! + +Ernő _izgatottan Learhez_. Üljön kérem hamar a trónra, mert mondom, +enged a varázs, enged a varázs. _Lear hamar a trónra ül._ + +Burgundi _kiáltva_. Ramaszéder! Reflektor! + +_A fény Lear fejére süt._ + +_Burgundi melléje ugrik és int a kulisszák mögé. Harsonák, mennydörgés. +Lear felségesen áll a ragyogásban és dörgésben._ + +Ernő. Megkönnyebbülök. Így, azt hiszem, képes leszek még néhány percig +uralkodni magamon. Gyorsan, összegezzünk, hidegvérrel. Az eset három +részre osztható. Első rész: séták az állatkertben. Így van? + +Helén. Igen. + +Ernő. Második rész: látogatás a lakásban. + +Helén. Igen. + +Ernő. Harmadik rész: A váratlan támadás, mely ismét három alrészre +oszlik: «A citadella», «Adolf és a bárány» s a kettő közt a pillanat, +mikor e hölgy fülének egy részét a szájába vette. + +Lear. Túlzás! Túlzás! Milyen brutális kifejezés! + +Ernő. Szóval ez volt az egész. + +Helén. Ez volt minden. + +Lear. Valóban ez. + +Ernő. Csodálatos. Ha kamgarn zakóban, fején saját hajával mondaná ezt, +nem hinném, hogy csak ennyi volt az egész. Hallotta ön valaha hírét +Piero Torrigianinak? + +Lear. Nem én, uram, soha. + +Ernő. Olasz festő volt, de nem a képeiről volt híres, hanem arról, hogy +felpofozta Michel Angelot. _Kiáltva_. Michel Angelót. + +Lear. Pfuj. + +Ernő. Azt mondom én is. De mégis, mégis… _Támadólag indul feléje, de +Lear felséges mozdulata visszatartja._ Borzasztó, hogy ilyen kulturám +van. Rettenetes! _Egy pillanatig küzködik magával._ Ismeri ön Sir Thomas +Lucy nevét? + +Lear. Nem volt szerencsém. + +Ernő. Sir Thomas Lucy volt az az angol nemes, aki Shakespearet megverte. +Uram! Magát Shakespearet! + +Helén. Megőrültél? + +Ernő. Ez itt csak Lear király: szőr, festék, bádog, maszk és színész… és +az maga Shakespeare volt. Mint kulturtörténész, megvetem és megbélyegzem +Sir Thomas Lucyt, de mint ember, e pillanatban irigylem az +objektivitását. _Hirtelen elhatározással._ Egyszerűen és magyarul: nem +tudok önnek a torkára ugrani és a szemébe kiáltani: Hazudsz nyomorult +színész, gaz csábító. + +Burgundi. Csöndesebben, jó idegen. No nézd, hogy tűzbe jött. Dögvész +reád! + +Ernő. Ne zengjen ezen az utálatos szavalati hangon, kérem. Ön is +hozzájárul ahhoz, hogy ne tudjak mihez kezdeni. Olyan vagyok, mint egy +rossz öngyujtó. Folyton nyomom magamat és nem tudok fellobbanni. + +Lear. Hagyjad, Burgundi, megfelelek én magamért. + +Ernő. Nőmmel majd elintézem a dolgot otthon. + +Helén. Állok elébe! + +Ernő. De ön mondja meg, hol és mikor találkozhatom Bánáti színésszel, a +lelkiismeretlen nővadásszal. Akkor majd beszélünk. Mert ön most nincs +itt. Ha férfi, találkozzék velem civilben. + +Lear. Arra semmi szükség. A dolog olyan egyszerű, hogy el lehet intézni +itt is, most, mindjárt. + +_Harsonák_. + +_Ernő megrezzen, Helén ijedten néz arrafelé._ + +Lear. Ne idegeskedjenek. A zenészek próbálják a harsonákat. Mondd meg +nekik Burgund, hogy zavarnak. Ha még egyszer harsonáikba fujnak, arra +kényszerítenek, hogy intézkedjem. Szólj hozzájuk röviden és szigorral. + +_Harsonák_. + +Burgundi _kiszól a színfalak mögé_. Bitte meine Herren, Ruhe! + +_Csönd_. + +Lear. Tehát figyeljen. S ön, asszonyom, szóljon közbe, ha nem mondanék +igazat. Gúnyos mosolya pedig nem sért, mert nem nekem szól, hanem a +helyzetnek, amelybe kerültem. + +Helén. Nem is mosolygok. + +Lear. Érzem én azt. A szívében hangosan nevet. Tehát figyeljünk. Mikor +az emberektől különösebben undorodom, az állatkertbe megyek. Csak aki +színészek között él, az tudja, mennyi megnyugtató van egy hiéna +arckifejezésében, s milyen szeliden néz egy tigris. Az állatkert +vigasztalásom és legkedvesebb sétahelyem lesz addig, amíg nem lesz ott +egy ketrecben egy kolléga. De hagyjuk ezt. Nem erről van szó. + +Ernő. Valóban nem. + +Lear. Üljön le asszonyom. + +_Burgundi széket ad Helénnek, Helén leül._ + +Lear. Két uzsorásomnak udvaroltam épen a puma ketrece előtt. +Gyermekeiknek adtam cukrot. Árpádkának és Mórickának. Azért adtam nekik +cukrot, hogy apáik prolongálják egy hatszázkoronás váltómat, óvatolás +nélkül. Ön gúnyosan mosolyog. + +Ernő. Úgy van. Prolongálás és óvatolás borzasztóan hangzik egy királyi +korona alól. És hatszáz koronás váltó! Ez nevetséges. + +Lear. Tudom. De ön azt kérdezte tőlem az imént: hol és mikor +találkozhatik Bánátival magával. Ime válaszom: itt és mindjárt. Annyi +időm már nincs, hogy levetkőzzem és átöltözzem. De ki fogom önnek +bontani e jelmez mögül Bánátit, az embert, ugyanazon művészet erejével, +amellyel az imént elrejtettem őt. Hadd lássa ön és e nemes hölgy is, +hogy nem félek, nem bujok el e maszk s a brit költő tekintélye mögé. +Váltó, igenis váltó, prolongáció, óvatolás, hatszáz korona, ha olyan +nevetséges. Ezzel átadtam önnek a királyi koronámat. + +Ernő. Jól indul. Folytassa, hátha sikerül. + +Lear. Folytatom. Mikor a kis gyerekeknek cukrot adtam, hogy aljas apáik +kedvében járjak, egy csinos nő állt meg a puma előtt, de nem a pumát +nézte, hanem engem nézett, kedvesen mosolyogva, mint aki azt mondja: +«Nézd, a nagy művész, hogy el tud szórakozni a gyerekekkel». Híven +beszélem, úgy-e? + +Helén. Így volt. + +Lear. Tekintetünk találkozott, ő könnyedén elpirult. Árpád atyja elment +Mór atyjával s én bemutatkoztam. + +Ernő. Szemtelenség. + +Lear. Lehet. _Fejedelmi pózzal._ De nyügözött a báj, a kellem, a +szemérem, s a lehelletszerű pír, mely elömlött az ismeretlen hölgy +szelid arcán. + +Ernő. Megint királyi műnyelven beszél. Ez nem járja. Már kezdtem +magamhoz térni. + +Burgundi. Sőt gorombáskodni. + +Lear. Ezért a királyi műnyelv. Egy pillanatra önvédelemből visszavettem +a koronát. De gyerünk tovább. Sétálgattunk a szép hölggyel, színházról, +társaságról beszélgettünk s én megkértem őt, engedje meg, hogy családi +körében meglátogathassam. + +Ernő. Mi volt önnek ezzel a célja? + +Lear. Az, hogy önnel is megismerkedjem. + +Ernő. Lehet ennek a felséges jelenségnek azt mondani, hogy szemtelenül +hazudik? + +Burgundi. Nem tanácslom, jó idegen. + +Lear. Így kerültem az ön családi szentélyébe. Nem tagadom, pechem volt +akkoriban. Bakkarán is sokat vesztettem. + +Helén. Borzasztó! + +Ernő. Bakkara? Milyen rút szó! Nem illik a regebeli ősz fürtökhöz. + +Lear. Azért mondom. Pechem volt a bakkarán, vesztettem a bakkarán, +igenis: pech, bakkara, bakkara, sőt börze, börze, börze, mert azon is +vesztettem. + +Helén. Rémes. Ez rémes. + +Ernő _befogja a fülét_. Elég, elég! Rémes ez az ordináréság. Gyilkosság +ez uram. _Nevet._ + +Lear. Nem uram, csak vetkőzés. Ön nevet és íme, most ezzel leesett rólam +a legenda ősz parókája is. Ezt akartam. + +Burgundi. Na látod, pimasz. + +Ernő. Pardon, ezt Vörösmarty rosszul fordította pimasznak. Az eredetiben +ez van: «Where ’s that mongrel!» A «mongrel» nem «pimasz». Leopold Petz +így fordította: «Wo ist der Dümmling?» Ez is rossz. A «mongrel» magyarul +«korcs». A Christoph Grieb-szótárban, amely nézetem szerint a legjobb +német Shakespeare-szótár, a «mongrel» Mengelingnek, Mischlingnek van +fordítva, tehát ugyanaz, mint a francia «bastard». Magyarul: «korcs» +vagy «keverékfajta». De semmiesetre sem pimasz. Ép ezért nagyon +sajnálom, de nem sértődhetem meg. Folytassa mylord! + +Lear. Folytatom. Az volt a pechem, hogy önt nem sikerült otthon +találnom. Mindig akkor jött haza, mikor én már elmentem. + +Ernő. Egyszer jöttem idejekorán haza, s akkor ön a konyha ablakán ugrott +ki. + +Helén _nevet_. Ott… ott… + +Lear. Ne idegesítsen, asszonyom. + +Helén. Ha így most ránézek… és elgondolom, hogy a konyhaablakon ugrott +ki… _Elfojtja a nevetését._ + +Lear _mérgesen_. Ha ezen ilyen jól mulat, még azt is bevallhatom, hogy +beleléptem egy tésztába. + +Helén _nevetve_. Tudom, tudom. + +Lear _dühösen_. És ezzel lent van rólam a mesebeli szakáll is. + +Ernő. Ne nevess! Folytassa. + +Lear. Ami a vád legsúlyosabb részét illeti, a két jelzett keleti eredetű +népregét, valóban elmondtam itt jelenlévő nejének. + +Ernő. S mi a mentsége? + +Lear. Korunkban és városunkban ebben semmi különöset nem találok. +Budapesten vagyunk. Ha itt egy Shakespeare-színész mulattatni akar egy +művelt úrhölgyet, rövid, erotikus, keleti népregéket mesél neki. Okolja +ön ezért a mi különös kulturánkat, szálljon pörbe ezzel a rothadó +keverék társadalommal, de ne kapjon ki a tömegből egyes egyéneket, akik +koruk hangjának áldozatai. Higyje el nekem, polgári becsületemre, sőt +színészi hiúságomra esküszöm, ezerszer szívesebben mondtam volna el neki +Hamlet nagy monológját vagy Antonius halotti beszédét, vagy akár e +korona alatt szenvedő dúlt király tébolyult fájdalmát, szívesebben +szavaltam volna neki Shakespearet, mint ama vicceket, de ugyan melyikkel +mulattattam volna őt jobban? Az állatkertben, az alkalomhoz mérten +elszavaltam neki Lafontaine egy állatmeséjét, franciául. Unalommal +utasította vissza. + +Ernő. Igaz ez? + +Helén. Igaz, igaz. + +Ernő. Hallatlan. + +Lear. Ez a két vicc nekem jobban fájt, mint önnek. Higyje el. + +Burgundi. Hidd el neki rút idegen. + +Ernő. Elhiszem kérem. A mentséget elfogadom. Ennek a mélyén egy +társadalmi igazság van, egyike azoknak, amelyekért én is küzdök, mikor e +fertelmes társadalomban Shakespeare kultuszát terjesztem. Ez nemes +fájdalom, még ha túlzott erővel adta is elő. Én önnek megbocsátom ezt. + +Lear. Derék és bölcs beszéd. + +Ernő. Csak azt mondja meg kérem, miért kellett egyáltalán előadni +valamit? A tisztelet és vonzalom, amit nőm iránt érzett, nem a lelkéből +fakadt? Mért nem a lelkéből beszélt neki? + +Lear. Az én lelkem, uram, a mi lelkünk nem oly engedelmes, hogy első +hivásra jőjjön. Nézze uram, nekem folyton a más lelkéből kell beszélnem, +évről-évre. Ahányszor a számat kinyitom, a lelkem odaszalad, hogy +mondjon valamit… és egyszer Shakespeare szól rá, hogy: «pszt, most én +beszélek!» egyszer Moliére löki vissza, egyszer Madách, egyszer Bernhard +Shaw, egyszer Katona József… Mindig, mikor itt állok, lázban égek és +ragyog a szemem és felemelem a fejemet és szeretném a lelkemet kiönteni, +mindig más beszél belőlem. Így aztán az embernek az a saját kis lelke +végre is megsértődik, visszahúzódik, többé már nem is jön a kapuhoz, +duzzog és megöregszik. Nagyon nehéz már azt előcsalni, jó uram. Szavak, +azok könnyen jönnek a színészből. De ez megint más. Így van ez, uram. És +lássa, evvel a vallomással most már ez a szép királyi köntös is +lefoszlott rólam. + +Ernő. Milyen fájdalmas vallomás. Egyszerre mily másként látom a piszkos +kis vicceket. Újból megbocsátom önnek mind a kettőt. + +Lear. Mily mély és nemes gondolkodás. _Szemét törli._ + +Burgundi. Te sírsz, mylord. + +Lear _Ernőhöz_. + + «Szégyenlenem kell, hogy van annyi lelked + Így megrendítni férfiságomat, + Hogy e meleg, s erőszakkal kitört + Könnyükre méltó lettél. Dögvész reád» + +Ernő. Mit akarnak ezek mindig ezzel a dögvésszel? + +Burgundi. Szerzőnknek kedvelt szava ez. Mit sem von le nagyságából. + +Lear _könnyeit törli_. + +Ernő. Lássa, ez aztán már nem hat rám, hogy ön sír. A színész megtanul +jól sírni, ez az egész. + +Lear. Nem uram. Sírni mindenki tud. De mi ezzel úgy vagyunk, mint a +kardnyelő a torkával. A sírást addig gyakoroljuk, amíg nem fáj, különben +belepusztulnánk a színészetbe. Tudja, hol a hiba? Ott, hogy aztán a +sírás akkor se fáj, mikor jól esnék, hogy fájjon. _Törli a könnyeit, +majdnem pityeregve._ Ezért aztán nem tudok megkönnyebbülni… ha privát +sírok… + +Helén _lorgnonnal nézi_. Mégis… igazi könnyeket sír. + +Lear. Igen, asszonyom. De az én síró szemem nem forrás, hanem +vízvezeték. + +Ernő. Mily véres őszinteség! + +Lear. Bizony az. De az volt a célom, hogy komédia nélkül álljak ön +előtt. Hát most már a könnyeimet is kompromittáltam. + +Ernő. Sok mindent tisztábban látok most, mint az imént, de egyet még +mindig nem értek. Ha mindez így van, ahogy van, miért vette fogai közé +nőm fülének egy kis részét? + +Helén. A fogai közé? Te őrült! Soha! Soha! + +Lear. Ez túlzás. Suttogva mondtam a keleti mesét s lehet, hogy +bizalmaskodással, mely, bevallom, bátorítást nem kapott soha, talán +kissé közelebb hajoltam őnagyságához, mint illett volna. Ha érintettem, +ezért bocsánatát kérem neki… _Meghajol, Helén felé_… és önt pedig +megkövetem. _Felségesen lecsörtet hozzá, kezét nyujtja feléje._ + +Ernő _ijedten lép hátra_. + +Lear. Bocsásson meg. + +Burgundi. Mily nagy s nemes vagy, oh király. Burgund térdet hajt ily +emberség előtt. _Féltérdre ereszkedik._ + +_Lear és Ernő kezet fog._ + +Lear _Burgundihoz_. Kelj fel. _Felsegíti Burgundot._ + +Burgundi. Ez az ember nem is tudja, milyen nemes lélekkel van dolga. Ez +az ember egy középszerű kis tanár. + +Ernő. Dögvész önre. Hagyjon engem békén. + +Lear _fellép az emelvényre_. Így most… mi sem állja útját annak, hogy +mindnyájan dolgunkra menjünk. Önök megbékülten térnek vissza e kis +kaland után a családi nyugalomba, én pedig megyek utamon tovább: ma +kétszeres csodálattal tolmácsolandom a nagy költőt, mert az ő óriás +alakja árnyékának köszönhetem a mai napon, hogy önnek torkán akadt az +első felindulás és így én időt nyertem a meghallgattatásra. Ezt neked +köszönöm, Shakespeare Vilmos. Ön előtt pedig most minden jelmezen, +maszkon és színészeten áttörve itt áll Bánáti Kálmán, az ember. +Meztelenül. Sőt úgy érzem, hogy már bőr sincs rajtam. + +Burgundi. Isten ments, mylord. + +_Csöngetés_. + +Lear. A harmadik csöngetés. Nemsokára felgördül a függöny és e +színpadról, ahol most a mi kis komédiánk lefolyt, a halhatatlan kezd +beszélni. + +Ernő. Megállapítom, hogy gyönge voltam. De nem restellem, hogy elöntött +az áhítat és így belém fulladt a harag. Ha ostobán viseltem magam, igen +magasfokú kulturostobaság volt. De azért ne túlozzunk. Hogy engedtem e +színpadi varázsnak, ebben annak is nagy része van, hogy szeretem ezt a +könnyelmű és felületes asszonyt, s végkép gyönge vagyok vele szemben. +Borzasztó, de kimondom: Úgy is megbocsátottam volna neki, mert nem +tudnék nélküle élni. Önök csak megkönnyítették a lelkem munkáját, önök +kisebbé tették az én szégyenemet, amikor hazug megjelenésükkel és hazug +beszédjükkel segítettek. Köszönöm ezt önöknek. Valószínű, hogy sem az +asszonyt elkergetni, sem önt megverni nem tudtam volna mind e komédia +nélkül sem. De akkor borzasztó nyomorultul álltam volna itt. Így +legalább van mentségem. Ezt konstatálnom kellett, hogy nagyon ki ne +nevessenek. Nem vagyok hülye, bár ma este több ízben annak látszottam. +Shakespeare szerint az ember az állatnak és a költőnek a keveréke. Azt +hiszem, ma a kellő arányban vegyült bennem a kettő. Jőjj fiam, nem +történt semmi. + +Lear. Könnyű kis flört. Még az sem. + +Ernő. Isten önnel. Azért sokáig nem kívánom önt látni, sőt azt hiszem, +egyáltalán nem kívánom önt többé látni. + +Lear. Még szerepeimben sem? + +Ernő. Fájdalom, még azokban sem. Ezt a megnyugtató képet akarom +megőrizni önről. Ezt a jóságos, vén arcot, amelyből oly el nem hihetően +jött ki az a szó, hogy flört. + +Helén _nevet_. + +Ernő _szigorúan_. Ne nevess. Szégyellem, hogy nem érted meg, mi történt +itt. Isten önnel. Ha civilben találkozunk, ne köszöntsön. Én úgy se +fogom önt megismerni. + +Lear. De egy jó szerepemben… legalább ebben a Learben nézzen meg… + +Ernő. Azt lehet… Talán… évek mulva… de más szerepben soha… Képzelje el, +milyen rémes éjszakám lett volna, ma nekem, ha ön történetesen nem Leart +játssza ma este, hanem Romeot. És abban a jelmezben vitatkozik itt +velem. Milyen rettenetes napjaim következtek volna! Nem is merek +rágondolni. Isten önnel. És bocsássa meg a feleségemnek, hogy kinevette +önt. + +Lear. + + «Vidd őt… legyen tied, nekünk + Nem lányunk és ne is jőjjön soha + Többé szemünk elé! most menj tova + Kegyünktől elszakadtan, nem szeretve + S áldatlanul. Nemes Burgund, jerünk». + +_Nagy pózzal jobbra el, Burgundi utána._ + +Helén. Na hát ez már mégis csak… + +Ernő _lefogja_. Hagyd. Ne sértődj meg, mert elárulod a +műveletlenségedet. Ez Lear első felvonásából van. Gyere. _Balra el +Helénnel._ + +_A tűzoltó elősétál a trón mögül._ + +Tűzoltó. + + A kis professzort én már-már hülyének + Tekintém. Ámde később kijavult. + Beszédje bár körülményes, de józan, + S a szive tiszta, hogyha jól itélem. + A nő: kis senki, szót sem érdemel. + De a szinész, az szemtelen fiú, + S a többi mind, ahogy segítni őt + Itt összeröffent. Oh, mi csúf világ! + Most újra, százezredszer áldom Istent, + Hogy műveletlen földi pór vagyok, + Hogy mind nem értem, amit itt szavalnak + Körülöttem húsz hosszú éve, s hogy + Rám nem ragadt ez őrültségből semmi. + Mit bánom én a költőt és a jelmezt, + Mely megbolondít annyi izga elmét + S mely nekik szent, nagy és csudálatos! + Pfuj mind ez a sok szines zür-zavar, + Kultura, tudat, altudat s a többi! + Egy jó rostélyos, félliternyi siller, + Kis tiszta konyha, csúnya feleség, + Meleg papucs, nyugalmas éji álom, + S főként minél kevesebb tűzeset, + Csak ez legyen meg. Aztán azt se bánom, + Ha még húsz évig kell itt köztük járnom + És bölcs mosollyal így meg-megsajnálnom + E balga színművészeket. + +Ügyelő _balról belép_. Tessék kimenni a színpadról, mert kezdődik az +előadás. _Megigazítja a két széket._ + +_Tűzoltó jobbra el._ + +Ügyelő _balra kifelé menet_. Fel a függönyt! _El._ + +_Künn gong-ütés._ + +FÜGGÖNY. + + + + +II. MARSALL + +SZINMŰ EGY FELVONÁSBAN + + +SZEMÉLYEK: + + San-Friano báró _Ujj_ + Edit, a felesége _Báthory Giza_ + Litvay, színész _Törzs_ + Dr. Jánosy _Körmendy_ + Inas _Vaszary_ + Huszár _Bérczy_ + +* + +_Történik a báró vadászkastélyában._ + +_A kastély hallja. Hátul kandalló két karosszékkel. Bejáratajtó balról. +Hátul balról ajtó, amelyhez lépcső vezet. Jobbról ajtó a lakás felé. +Jobbról és balról elől egy-egy garnitura: pamlag, székek. Jobboldalt +asztalka. Este tíz óra._ + +_Mikor a függöny felgördül, Edit egyedül van a hallban. A kandalló előtt +ül és olvas. Rövid szünet után balról belép az inas._ + +Inas. Méltóságos báróné, Litvay nagyságos úr van itten. + +Edit _felkel_. Litvay úr? Hogyan. + +Inas. Most érkezett a pesti gyorsvonattal. + +Edit. Bocsássa be. + +_Inas ajtót nyit. Litvay belép._ + +Litvay. Kezét csókolom. Bocsánatot kérek, hogy ilyen meglepetésszerűen +jövök. _Kezet csókol._ + +Edit. Hozta Isten, Litvay. _Az inashoz, aki megáll a nyitott ajtóban, +kifelé indul._ Várjon. _Litvayhoz_. Remélem, még nem vacsorált. + +Litvay. De igen. A vonaton ettem az étkezőben. + +Edit. Akkor kávét, teát? + +Litvay. Teát fogok kérni. + +Edit _az inashoz_. A miénkkel együtt. _Inas el._ Ami a meglepetést +illeti, kellemesebb nem is érhetett volna. Köszönöm, hogy eljött, +köszönöm, hogy most jött, hogy itt van. + +Litvay. Nem haragszik ugye, hogy ilyen késő éjszaka rontok be. _Órájára +néz._ Tíz óra mult. A vonat is késett vagy egy negyed órát. Persze maguk +itt, ebben a vadonban korán fekszenek le. + +Edit. Oh nem. Éjfélig mindig fenn vagyunk. De hogy esik, hogy megelőzte +a többit? + +Litvay. A többiek holnap reggel érkeznek. Most indulnak Pestről. +_Órájára néz._ Tíz perc mulva indulnak a Nyugati pályaudvarról. Tegnap +még úgy volt, hogy én is velük jövök, de ma délben gondoltam egyet és +megszöktem előlük. Képtelen vagyok éjjel utazni azon a zsúfolt +személyvonaton. Hálókocsi nincs, az ablakok rosszul záródnak, a fűtés +minduntalan elakad és tudja, színész semmitől nem fél úgy, mint a +meghűléstől. Az ilyen éjszakai döcögés után másnap olyan az ember, +mintha megverték volna, meg aztán tovább is tart, mint a gyorsvonattal, +szóval… _Editre néz._ + +Edit _mosolyogva_. Szóval? + +Litvay. Szóval mindebből, amit itt előadok, egy szó sem igaz, drága +Edit, azért jöttem előre, mert nem bírtam már magammal, mert előbb +akartam itt lenni, mint a többi, mert ezt az estét akartam, itt, +magával, vadásztársaság nélkül, mert szeretem, mert végleg oda vagyok, +mert most már nincs a napomnak egy órája, hogy… _Megfogja a kezét._ + +Edit. Vigyázzon kérem. Az uram itt van a szobájában. + +Litvay. Könyörgöm, ne szóljon még neki, hogy itt vagyok. Ezt a pár +percet még adja nekem, hogy láthassam, hogy nézhessem a magam kedvére, +hogy megfoghassam a kezét, hogy… + +Edit. Nyugtalanná tesz Litvay. Üljön le kérem. Ebbe a nagy téli csöndbe, +amiben itt élek, olyan váratlanul vág bele ez a maga szenvedélyes +hangja. + +Litvay. Ne csodálja, hogy ilyen bolond vagyok. Már tizenegy napja, hogy +elutaztak Pestről, tizenegy napja nem láttam. Milyen gyönyörű. Milyen +friss, bátor a tekintete. + +Edit. A hegyek teszik, ezek a nagy, hideg hegyek itt. Az éles levegő. +Maga sápadt. + +Litvay. Mert virrasztok. Étel nem megy le a torkomon. Kínlódom Edit. +Amióta azon a csütörtökön belépett a szobámba… + +Edit. Az Istenért Litvay, vigyázzon. Maga a lármás városból jön ide. Itt +a csönd az úr. Hallgatnak a szobák, a falak… Az uram a szobájában +számol, minden percben bejöhet. + +Litvay. Nem akarja hallani, hogy nálam volt. + +Edit. Ugyan. + +Litvay. Megbánta, hogy nálam volt. + +Edit. Megbántam, de ez nem jelenti azt, hogy nem akarom hallani. Csak +arra kértem, hogy vigyázzon. Milyen érzékeny. + +Litvay. Ez az a fázisa a szerelemnek, amikor az ember nem is más, csak +csupa érzékenység. A hiúság mindig érzékeny, de a legérzékenyebb +ilyenkor, amikor még nem lakott jól. Az én éhes hiúságomnak kell az, +hogy beszéljek erről a csütörtökről. Az egész úton édesen gyötört: +milyen boldogság lesz magával beszélni arról, hogy végre mégis eljött +hozzám, ott volt nálam. + +Edit. Szegény Litvay. Százhúsz másodpercig voltam magánál. Néztük a +másodpercmutatót. Két perc. + +Litvay. De ott volt. Ott ült az én karosszékemben és én fogtam a kezét. +Ha százhúsz év lett volna, akkor is olyan hamar repült volna az idő. +Istenem, de boldog vagyok, hogy most itt vagyok. + +Edit. Mondja csak… nem kellett volna magának Pesten ma este játszania? + +Litvay. Honnan tudja? + +Edit. Minden nap megnézem az ujságban a műsort. Ma este Cyrano megy és +abban magáé a főszerep. + +Litvay _megragadja a kezét_. Drága, drága, milyen boldoggá tesz. +Számontartotta, hogy mikor játszom? + +Edit. Látja. + +Litvay. Istenem… itt messze, fenn a hegyek közt, mindig tudja, hogy én +mikor játszom? + +Edit. Sőt látom is. + +Litvay. Hogyan?… + +Edit. Nézze, mit olvastam? _Odaadja neki a könyvet._ + +Litvay. «Cyrano de Bergerac!» + +Edit. Azokon az estéken, mikor maga játszik, kikeresem a könyvtárból a +darabot. Mikor ott messze Pesten elkezdődik az előadás, én ide ülök a +tűzhöz, olvasom, látom, hallom. + +Litvay. Megbolondít Edit, megbolondít. + +Edit. De ma megcsalt. Nem játszott. + +Litvay. Lemondtam az előadást azzal, hogy rekedt vagyok. Még soha nem +tettem ilyet életemben. Soha. A legpontosabb, a leglelkiismeretesebb +színész vagyok. De mondom, most végem van. Nem tudom Edit, mi lesz +velem. + +Edit. Miattam… ott hagyta a tapsot, a sikert? + +Litvay. Mi az mindehhez az egy pillanathoz képest. És ahhoz, hogy +magával töltöm ezt a szép téli estét, itt a kandallónál, hogy magával +egy fedél alatt fogok aludni itt, a zord hegyek közt, ebben a magános +várkastélyban. + +Edit. Úgy beszél, mintha csak mi ketten volnánk itt a zord hegyek közt. +A zord hegyek közt… a báró is itt van velünk. + +Litvay. A báró. + +Edit. És holnap itt lesz velünk még kilenc lármás úriember, falánk +vadászok, szomjas vendégek, csökönyös anekdotázók, szivarozók, +kártyázók, pálinkázók… + +Litvay. Na látja. Most már tudja, miért jöttem én előre. + +Edit. Fel fog tünni az uramnak. + +Litvay. Ő nem nézi a színházi műsort. + +Edit. Azt nála sohse lehet tudni. Az uram síma és hallgatag. Hat éve +nézek a szemébe és nem bírtam a mélyére látni. Az uram… + +Litvay. Hatvan éves. + +Edit. Hatvan éves. + +_Szünet_. + +Litvay _feláll_. A borzadály megy végig rajtam, ha erre gondolok és +magára nézek. Ezen megyek én tönkre. Hatvan éves. Nem bírom ezt a +gondolatot. + +Edit. Megnyerte az úrlovasok nagy díját. + +Litvay. Ez a forró, szép, fiatal élet… + +Edit. Nagyszerű faj. Az apja kilencven éves korában minden reggel +megverte a vívómesterét. + +Litvay. Írtózom ezektől az örökfiatal öregemberektől. + +Edit. Az apja száznégyéves volt. Ő azt mondja, csak százig fogja vinni, +mert benne már osztrák vér is van. + +Litvay. És maga, itt, mellette… + +Edit. Hajnalban kel, szeszt nem iszik, vív, lovagol, vadászik, súlyt +emel, azt mondja, abból a jó olasz fajtából való, amelyik a legöregebb +bibornokokat adja, akik három pápát is túlélnek. A szomszédait, a magyar +urakat sajnálja, mert esznek-isznak és korán halnak meg. + +Litvay. Nem lehet Edit, nem lehet, hogy maga mellette maradjon, vele +maradjon. + +Edit. Ne bántson Litvay. _Felkel_. + +Litvay. Ez a bársony forróság, ez a fiatal vér, ennek a szívós vénségnek +a karjaiban… + +Edit. Hallgasson kérem. + +Litvay. Nem hallgatok Edit, nem bírok hallgatni. Felháborító erről a +kicsattanó szép szájról hallani a vénség dicséretét, hogy milyen erős, +milyen férfi… + +Edit. Litvay… + +Litvay. A kép, ami ilyenkor a fantáziámban megjelenik, olyan kínzó, hogy +nem bírom. Velem fog jönni Edit, elviszem, elrablom innen, az enyém +lesz… a feleségem lesz… + +Edit. Nem. + +Litvay. Miért dicséri? Kacérságból? Hát van erre még szüksége? Hiszen +őrült vagyok, hiszen úgy felforral, hacsak ránézek… + +Edit _nyugtalanul_. Mint a tűz, úgy éget a hangja, a tekintete. Litvay, +felforgatja az életemet. + +Litvay. Bántja ha beszélek? + +Edit. Éget, elszédít… + +Litvay. Szeret? + +Edit. Valami rendkívüli hatással van rám. Néha úgy érzem, hogy azt +csinál velem, amit akar. És ilyenkor menekülésből beszélek az uramról. +Nem kacérság ez. + +Litvay. Hiába vergődik, hiába menekül. Hazudik. Ez a furcsa idegessége, +ez a változó tekintete… amely hol olyan, mint az apácáé, hol meg mint a +boszorkányé, ez mind azért van, mert öli a vérét, öli az idegeit, minden +percben legyilkol egy gondolatot. + +Edit. Ne bántson, ne bántson… + +Litvay. Mint a rossz kályhából, száz hasadékon át villog a belső izzása. +Tudom, mért mosolyog. Ismerem a történetet. Egyszer már eloltott egy +ilyen tüzet. + +Edit. Kétszer. Már kétszer. + +Litvay. A férfin mult, higyje el. De most nem fogja eloltani. Ezt nem. + +Edit. Nehéz lesz. Borzasztó lesz. De meglesz. + +Litvay. Nem, nem. Elhiszem, hogy csak játszani akart ezzel a tűzzel, +csak mulattatni akarta magát. De nálam komolyra fordult. Velem fog +jönni, elválik tőle. A millióit nem tudom pótolni, de szegény ember +azért nem vagyok. Egy szem igazgyönggyel nem lesz kevesebbje. Egy szál +csipkével nem lesz szegényebb, erre esküszöm. És ha igaz az, hogy úgy +vágyódik a színpadra… + +Edit. Ne kínozzon Imre, ne lázítson. + +Litvay. Oh, csak igaz volna, hogy lázítom, két nap, két éjszaka +beszélnék egyfolytában. De félek, hogy amit mond, az csak egy-egy percre +forralja fel. Amint elhallgatok, kihűl. + +Edit. Ha hallgatom, teljesen a hatása alatt vagyok. Ha elmegy, néha +fáradtságot érzek. + +Litvay. Látom én ezt, Edit. Ha szerelmes volna… + +Edit. Szerelmes vagyok. + +_Szünet. Litvay gyorsan hozzálép és megcsókolja a kezét._ + +Litvay. Itt hagyja. Velem jön. Az enyém lesz. + +Edit. Nem. + +_Szünet_. + +Litvay. Rettenetes. Ilyen égő szó után ez a jéghideg «nem». + +Edit _idegesen_. Kérem, engedje meg, hogy behívjam az uramat. + +Litvay. Elég volt belőlem? + +Edit. Nyugtalan vagyok. Nem jó magával ennyit beszélnem. + +Litvay. Hiába, mert én úgy se nyugszom. Mindig és mindenütt a nyomában +leszek. A másodperceket is kihasználom, hogy a fülébe súghassak, hogy +hívjam… most már láthatja, hogy nem valami szegény kis kalandra kérem. +Az életét akarom és az életemet adom. + +Edit. Nem akarom ezt hallani. + +Litvay. A szeme nem ezt mondja. + +Edit. Imre, óvakodjék tőlem. Fogadja el azt, amit kap és ne kívánjon +többet. Lássa, milyen őszintén mondtam meg, hogy szerelmes vagyok +magába. Épp ilyen őszintén kérem, ne lázítson. Hagyjon meg az életemben. +Most még talán kiheverem ezt… + +Litvay. Kiheveri? + +Edit. Most még… talán. Elég volt ennyi. Ez jól esett, ez kellett. De +több?… nem, nem! Égjen mellettem valaki, de csak addig, amíg nem fáj. +Tüzeljen és ragyogjon minden, de csak amíg a szemem bírja. Óvakodjék +tőlem Imre. + +Litvay. Én nem félek a tűzhaláltól. És épp, mert tudom, hogy nem szabad +abbahagynom ezt a harcot, épp ezért vagyok most itt. És folytatom, +szünet nélkül. Nem engedem kihűlni Edit, üldözni fogom az égő +akaratommal. Itt maradok. Nem, nem megyek holnap vadászni, Edit. +Elárulom magának. Azzal jöttem ide, hogy ez lesz az utolsó, a nagy +küzdelem. Ürügyet találok és holnap itt maradok maga mellett egész nap, +és az életemet teszem rá, hogy dűlőre jut a sorsunk. Vagy nem látjuk +egymást többé, vagy velem jön és a feleségem lesz. + +Edit _nyugtalanul_. Nem megy a vadászatra? + +Litvay. Nem. + +Edit. Nagyon kérem, ne tegye ezt. Nagyon kérem, vigyázzon. Rám is, +magára is. + +Litvay. Nem akarok vigyázni. Most már játszani akarok mindennel, még az +életemmel is. Tudom, hogy nem érem el magát Edit, ha mindent fel nem +gyujtok. + +Edit. Csöndesebben, az Istenért… az uram… _Menni akar jobbra._ + +Litvay. Nem bánok semmit. Nem félek senkitől. _Megcsókolja._ + +Edit _kiszabadítja magát_. Őrült! _Kis szünet. Csönget._ + +Litvay. Őrült vagyok. _Leül._ + +Edit. Ha most bejön az uram, mindent meglát az arcunkon. Olyan a szeme, +mint a sólyomé. + +Litvay. Ne felejtse el, hogy színész vagyok. + +Edit. Ne felejtse el, hogy férfi. Menjen fel, azt fogom mondani, hogy +átöltözik. + +_Inas belép, hozza a teás edényt. Egy huszár a teás asztalkákat hozza, +leteszi._ + +Edit. Kérem, mutassa meg Litvay úrnak a szobáját. + +_Inas felmegy a lépcsőn. Huszár el._ + +Litvay. Viszontlátásra. _El az inassal._ + +Edit _a tükörnél a haját igazítja_. + +_Inas visszajön. Megáll._ + +Edit. Mondja meg az uramnak, hogy itt a tea. + +_Inas jobbra el._ + +Edit _a teás edényt rendezgeti_. + +_A báró belép._ + +Báró _hatvan éves, hófehér, nagyon elegáns, nagyon fiatal ember. A teás +edényre néz._ Három csésze? + +Edit. Három. + +Báró. Kié a harmadik? + +Edit. Hogyan? Még nem beszélt Litvayval? + +Báró. Nem. Vagyis Litvay úr megérkezett. + +Edit. Azt hittem, már látta. Most öltözik át a szobájában. + +Báró. Érdekes. Litvay úr már itt van. Csak holnap reggel kellett volna +érkeznie a többi vendégekkel együtt. És ő már itt van. + +Edit. Azt mondja, félt az éjszakai utazástól. + +Báró _élesen_. Maga már beszélt vele? + +Edit. Igen. + +_Szünet. A báró a teához nyúl._ + +Báró _gúnyosan_. Hát mitől félt Litvay úr? + +Edit. Az ilyen művészember, színész, nagyon félti magát a meghűléstől. +Azt mondja, ha éjjel utazik, meghűl a vonaton, azért jött előre a +gyorssal. + +Báró _gúnyosan_. Előrejött a gyorssal. + +Edit. Ejnye de furcsán beszél. + +Báró. Kicsoda? + +Edit. Maga. + +_Kis szünet._ + +Báró. Na hát édes fiam, most jól figyeljen ide. Mindenesetre örülök, ha +észrevette, hogy furcsán beszélek. + +Edit. Nem volt nehéz észrevenni. + +Báró. Annak is örülök. És amit most fog tőlem hallani, azt még könnyebb +lesz megérteni. Üljön le gyermekem és figyeljen jól. Azon kezdem, amit +kevésbbé tartok fontosnak. + +Edit. Figyelmeztetem, hogy Litvay itt van a szobájában és minden percben +bejöhet. + +Báró. Ön, mint látom, figyel a szomszéd szobákra. Az előbb, igen +helyesen errefelé figyelt. _A szobájára mutat, ahonnan kijött._ + +Edit. Mit akar ezzel mondani? + +Báró. Ne térjünk el a tárgytól. Mondom, a kevésbbé fontossal kezdem. +Azzal, hogy ez a színész önt itt az előbb megcsókolta. + +Edit. Nem igaz. + +Báró. Mondom, nem fontos, mert nem ez a lényeg. Túlfűtött ember, fiatal, +szerelmes, művész. És maga ma különösen szép. És ahogy viselkedik vele +már két hónapja… + +Edit. Ezt visszautasítom. + +Báró. Nagyon szépen fejezte ki magát. De hiába. Én ezt jobban látom, +mint maga. Maga még nem is sejti, hogy flörtöl valakivel, amikor én már +tudom. Olyan ez, mint mikor valaki megszokja az erős parfümöt. Ő már nem +érzi, de mások annál inkább. De bármennyire vesztette is el az érzékét +az ilyesmi iránt, azt nehéz volt észre nem vennie, hogy megcsókolták. + +Edit _feláll_. Már egyszer mondtam… + +Báró. Várjon kérem. Talán, ha egy percig vár, felesleges lesz az, amit +most mondani akart. Én lassan jöttem erre felé a szobámból, mikor itt +erős beszélgetést hallottam. Ha a beszélgetés hirtelen el nem halkult +volna, nem találtam volna semmi különöset az egészben. De hirtelen csönd +lett. És nem láttam, de hallottam, hogy megcsókolták. Ennek olyan +speciális hangja van, az ilyen erőszakos csóknak, hogy nem lehet +félreismerni. Ahogy hirtelen elakad a beszéd, ahogy egy nehéz +testmozdulat megdobban a padlón, az erővel elfojtott védekező +kiáltani-akarás. Nem lehet itt tévedni. + +Edit _erősen_. És ha mégis? + +Báró. Utána ön azt mondta neki, őrült. És ő azt felelte: őrült vagyok. + +Edit. Ezt azért mondtam, mert… + +Báró. Azután pedig igen okosan, a szobájába küldte. Nem érdemes +megerőltetni a női ravaszságát. Már csak azért sem, mert én nem ezt +tartom a fontosabbnak. _A teához nyul._ Ne legyen ideges, édesem, üljön +le. Vegyen rólam példát. Beszéljünk nyugodtan. Üljön le, gyermekem. + +_Edit leül._ + +Báró _miután ivott a teából_. A fontosabb az, hogy ön ezt a színészt +Pesten meglátogatta a lakásán. + +Edit _felkel_. Ez borzasztó, amit itt velem csinál. + +Báró. Ne izgassa magát gyermekem, erre még ráér. Eljön még ennek is az +ideje, még pedig nemsokára. Csak ne siessük el a dolgokat. Ön Litvaynak +a lakásán volt. Igaz? + +Edit. Igaz, de ha tudná, hogy történt… + +Báró. Ha nem tudnám, nem volnék ilyen halálosan nyugodt. Azt is tudom, +hogy teljesen ártatlan látogatás volt: ön négy perccel azután, hogy a +kapun belépett, ismét kijött az utcára. + +Edit. Figyeltetett. + +Báró. Örüljön, hogy figyeltettem, mert magának ugyan soha nem hittem +volna el, hogy csak két percig volt benn a színésznél. A detektivem +óramutatója menti most meg magát. + +Edit. Kérem, ne gyötörjön tovább. Nem bírom ezt a hamis hidegségét, ezt +az álnok nyugodt hangot. Mondja meg, mit akar. Öljön meg, vagy kergessen +ki az éjszakába. De ezt nem bírom. + +Báró. Megölni nem fogom, mert maga nélkül nem élnék tovább. Ezt tudja. +Kár is ilyen csacsiságot mondani. Kikergetni az éjszakába? Hogy Litvay +úr utána rohanjon és nagy büszkén elvezesse szerény lakába? Ugyan kérem. +De cselekedni mindenesetre fogok. + +Edit. Cselekedjék, amit akar, de ne kínozzon. _Balra megy._ + +Báró. Ha ez az ember a szeretőjévé akarná tenni magát, akkor nekem nem +volna dolgom. Önre bíznám. Tudom, hogy ez az úr pórul járna. A végtelen +tiszteletem ön iránt abból a két esetből fakad, amikor ilyesmit akartak +öntől és megbukottan kullogtak el. Pedig ön mind a két esetben szerelmes +volt. + +Edit. És most? + +Báró. Most is szerelmes. + +Edit. Hát akkor most miért nem bízik bennem? + +Báró. Mert a színész nem kalandot akar. Nem tudom, ön elhiszi-e neki, +mikor ezt mondja, de én elhiszem. Kérem, higyjen neki. Ez nem +csirkefogó. Ez egy rajongó, derék, melegszívű fiú. Ez magát el akarja +rabolni tőlem és feleségül akarja venni. _Feláll_. És ez az, gyermekem, +amiért én közbelépek, amit a mult két esetben nem tettem. + +Edit. Nincs rá szükség most sem. + +Báró. Ezt rosszul tudja fiam. Mintha apja volnék, úgy mondom: szükség +van rá. Maga itt mellettem fázik egy kicsit. Tudom. És melengeti magát +az ilyen dolgokkal. Ez veszedelmes volna más asszonyra. Magára nem. Maga +tisztességes. Érzéki, de nagyon tisztességes. És okos. És hízelgek +magamnak azzal, hogy fél is tőlem. Azt is jól teszi, nagyon jól teszi. +Tudja maga, hogy jól teszi. De most itt az első eset, amikor nagy baj +van. + +Edit. Csalódik, Sándor. + +Báró. Tudja maga, hogy nem csalódom. Ez a színész magát egy műkedvelői +szerepre tanította s maga egyszerre szeretett bele a színészbe is, meg a +mesterségébe is. Tudom, hogy mindig sírt a szívében a színpad után. Ha +én nem jövök érte, talán színésznő lett volna. Mondta, sokszor. + +Edit. Mondtam. + +Báró. És most izzik a maga kis lelkében minden. Ez a kedves, jó, csinos +fiú, ez az ő nagy tiszta szerelme, és ez a színesen lobogó perspektíva, +együtt a színpadon, szerelem, siker, dicsőség… Maga elveszett rámnézve, +gyermekem, ha én még csak egy óráig is várok a közbelépéssel. + +Edit. És mi az, amit cselekedni akar? + +Báró. Rátérünk arra is. Nem kívánja ugye, hogy most szerelmet valljak +magának. Nem is teszem. Csak röviden jelzem, hogy az én életemnek az +estéje a magáé. Maga nélkül egy óráig nem akarok tovább élni. Nem +kellenek ehhez szép szavak. Nincs halálosabb szerelem, mint az enyém. Az +én koromban az élet roppant becses és a szerelem egy az élettel. Aki +hatvan éves korában szerelmes, az már ezzel hal meg. A cél +természetesen, hogy minél később. Kalandokat, megbánásokat, +visszatéréseket már nem érek rá megvárni. Nekem kegyetlennek kell lennem +a magam védelmében, mert rövid az időm. + +Edit. Nagyon elkomolyodik. Ezt nem szeretem. Eddig könnyedén és okosan +beszélt. Szerettem azért, amit eddig mondott. De ez más. Ez magánál +szokatlan. + +Báró. Nem adom oda a színésznek, Edit. Maga talán még nem tudja, de én +tudom, hogy vele akar menni. + +Edit. Jobban tudja mint én? + +Báró. Sokkal jobban. Ez az első ember hat év óta, aki veszedelmes rám +nézve. De ez aztán nagyon veszedelmes. A torkomon érzem a hideg kését. +Az őseink tudták, mit csináljanak ilyen esetben. A franciáknál a szív +volt divatban. Kivágták a szívet az ilyen fiatalemberből és +felszolgálták vacsorára a szép hitvesnek. + +Edit. Milyen fagyosan mondja ezt. + +Báró. Az én őseim, lenn délen, Olaszországban nem voltak ilyen +teatrálisak. Egy San-Friano finom porrá tört gyémántot szórt az ő +Litvayjának az eledelébe. A gyémánt minden tekintetben rendkívüli kő, +gyermekem. Ha porrá törik, csupa kis éles szemecske lesz belőle, ami +lassan átszúrja a beleket, ha lenyelik. Eltart egy hónapig is, amíg +végez. De hát ez elmult a reneszánsszal, fájdalom. _Lehajtja a fejét._ + +Edit. Sohse hallottam ezen a hangon beszélni, Sándor. Most félek +magától. + +Báró. Párbajhoz öreg vagyok. Nem magához a víváshoz, vagy a pisztolyhoz, +hanem ahhoz, hogy meghaljak. Semmi szín alatt nem akarok meghalni, +gyermekem. Erről szó sem lehet. Húsz év előtt, szívesen, bármely napon. +De most már nem. Ez érthető, ugye? És nincs a véremben a szerencsejáték. +Amért valakinek tetszik a feleségem, nem állok oda a golyója elé +hazardirozni. Hogy engem is megöljön és a feleségemet is elvigye. +Ilyesmi még a bécsi udvarnál se ragad rám, ahol pedig sokat éltem. Nem +gyermekem, az én őseim kereskedők voltak. Fegyveres kalmárok. Arról +voltak híresek, hogy mindig megverték a rablógrófokat, akik ki akarták +fosztani őket. Mi védekezünk, gyermekem. + +Edit _feláll rémülten_. Mindez, amit beszél, valami rettenetes cél felé +mutat. Maga, aki oly hallgatag, most ennyi mindent mond… és ilyen +különös dolgokat… + +Báró. Tulajdonképpen mindezt el is hallgathattam volna. De mert olyan +végtelenül szerelmes vagyok magába, el kellett mondanom. Cselekedni +fogok, ezt itt most, életemnek ebben a legsúlyosabb órájában bejelentem +magának. Mert tudnia kell, hogy nem véletlenül cselekszem. Be kell, hogy +avatva legyen. Éreznie kell az erőmet, a rettenetes erőmet élet és halál +fölött. Meg akarok nőni a maga szemében, felnyúlni, megvállasodni, +kipirosodni, megfiatalodni. Látnia kell, ahogy határozok és cselekszem. + +Edit. Szent Isten… Sándor… Mit akar? + +Báró. Én úgy érzem, maga már tudja, mit akarok. + +Edit. Ne beszéljen így, ne beszéljen így, az Istenért, minden tagom +reszket, ha ezt a hangot hallom… mit akar? Mit tervez? + +Báró. Ismeri a «Marsallt?» + +Edit. Sándor… + +Báró. Tudja, ki a Marsall. Az én szép karcsú angol puskám, amelyikkel +holnap a vadászatra megyek. + +Edit. Nem fog a vadászatra menni! + +Báró. Kicsoda? Én? + +Edit. Maga sem. + +Báró. Téved. Én is ott leszek. Mindnyájan ott leszünk. Szép vadászat +lesz. Szép, régimódi, komoly, férfias vadászat. + +Edit _izgatottan_. Sándor, én nem ismerek magára. Maga elveszítette a +józanságát, azt a gyönyörű komolyságát, amiért úgy szerettem. Kisiklott, +Sándor, valami eltört magában, hogy egyszerre így… Istenem! + +Báró. Valami eltört bennem. + +Edit _izgatottan_. Kérem, térjen eszére… Legyen megint okos és kedves… +Túlozza ezt az egész dolgot Sándor, könyörgöm, ne lovalja bele magát +ebbe a tévedésbe! Engem ez az ember nem érdekel jobban, mint azok, +akiket kidobtam. + +Báró. Hazudik édes gyermekem. + +Edit. Ha kívánja… + +Báró. Csak ne esküdjék, ez bántja az izlésemet. + +Edit. Ha kívánja, még most, este elküldöm, nem látom soha többé… + +Báró. Ez mind lehetséges, de ha nem cselekszem azonnal, nekem van végem. + +Edit. Az Istenért, Sándor… Mi történik itt most velünk? + +Báró. Az, aminek történnie kell. + +Edit. Most le kellene térdelnem, a kezét csókolnom… és sikoltoznom +kellene… Sándor… ez iszonyú… és maga azt hinné, hogy a szeretőmet +féltem… pedig esküszöm, magát féltem attól, amit tenni akar, magát és +magamat! Nem bírom ezt, hisz ez rettenetes, hogy ez így, egyszerre +rámszakadt… + +Báró. Meg kellett, hogy mondjam. Velem kell jönnie mindenüvé. A pokolba +is. + +Edit. Elküldöm, kidobom, most, rögtön, azonnal… + +Báró. Utána megyek. + +Edit. Nem hisz nekem? + +Báró. Irigylem fiam, hogy maga hisz magának. És imádom ezt a +jóhiszeműségét. Egy hét mulva azt mondaná: «Érdekes, sohse hittem, hogy +mégis el fogom hagyni az uramat!» + +Edit _izgatottan_. Szánjon meg Sándor. Higyjen nekem, engedje meg, hogy +megesküdjem mindenre, szegény boldogult anyám… + +Báró _az ajkára teszi a kezét_. Nem kell ezt végigmondani. _Szünet._ +Most pedig egyenesen megtiltom, hogy erről még egy szót beszéljen. + +Edit _nagyon izgatottan_. Nem, nem, és ha százszor is… + +Báró _erősen_. Megtiltom! Értette? + +_Edit nézi őt, fél tőle, elmegy tőle és a kandallóhoz megy. Szünet. +Litvay belép._ + +Báró _mialatt Litvay lefelé jön a lépcsőn_. De soká diszítjük magunkat +kedves művész úr. Jó estét. _Kezet fognak._ Hallom, hogy a mi +személyvonatunktól ijedt meg úgy. + +Litvay. Bizony attól, kedves báró úr. Olyan az, mint a kígyó: lassan +mászik és hideg. + +Báró _Editre mutat_. A feleségemmel már beszélt, ugye? + +Litvay. Óh igen, már volt szerencsém a bárónéhoz. _A teás asztalhoz +lép._ Megengedi, hogy egy kis teát öntsek, ha ugyan még nem hűlt ki. + +Edit _odalép_. Ez a takaró melegen tartja. De ha akarja, csinálnak +frisset. + +Litvay. Óh köszönöm. Nem, nem. A világért sem. Ez nagyszerű. _Megérinti +a kannát._ Forró. + +_Szünet_. + +Báró. A szobájával meg van elégedve? + +Litvay. Elragadó. Azok a kedves pirosvirágos függönyök és a széles ágy. + +Báró. A piros szobában lakik? + +Litvay. Abban. + +Báró. Akkor az az én legénykori ágyam. + +Litvay. Gratulálok. + +Báró. Most nyugalomba vonult. Mint a vén huszárló a kanonok batárja elé. + +Edit. Rum, tej, vörösbor, citrom? + +Litvay. Vörösbor, kezét csókolom. Három cukor. + +Edit. Tudom. + +Litvay. Báró úr nagyszerű színben van. Persze, egész nap a szabadban… + +Báró. Azt nem mondhatnám. Most pár napig havas eső esett. Azt nem +szeretem. Száraz, ropogós, éles hideg, az a szép tél. Önnek egy kicsit +városi színe van. + +Litvay. Szobalevegő. + +Edit. Kávéház, klub. + +Litvay. Óh, csak ritkán. Az ember már fél ezektől a füstös helyektől. Én +mindjárt megérzem másnap a torkomon. + +Báró. Mert nem edzik magukat a művész urak. + +Litvay. Próbáltam azt is. De ahányszor elkezdtem az edzést, úgy +meghűltem, hogy két hétig nem játszhattam. Őszintén megvallva, ez a +holnapi vadászat is ilyen kísérletszámba megy. + +Báró. Ma egész nap a barométert tanulmányozom. Úgy látszik, nagyon szép +időnk lesz. + +Litvay. Ahogy a vonat így jön északnak, itt Felvár után, ennél a nagy +fordulónál, a vashídon túl, egyszerre megcsapja az embert a hideg. +Hirtelen változik a hőmérséklet. + +Báró. Mert ott kijön a vasút is, az országút is, a védett völgyből. Ott +mindig nyargal a szél. + +Litvay. Rögtön megérezte a torkom. Abban a pillanatban. + +Edit _erőltetett kedvességgel_. Még csak az kéne, hogy valami +kellemetlenség érje. Nem venném a lelkemre, hogy a publikum miattunk +nélkülözze még ha csak egy estére is. + +Litvay. Végtelen kedves. De igazán nem kényeskedésből beszélek erről +annyit. Rabszolgája vagyok ennek a furcsa kis műszeremnek. _A torkára +mutat._ Nagyon bosszankodnám, ha megakadályozna holnap abban, hogy +kimenjek a vadászatra. Olyan boldogan gondoltam rá az egész úton… arra a +friss, fölemelő, lélekvidító valamire, amit csak vadászaton érez az +ember. + +Báró. Majd csak jobban lesz reggelig. + +Litvay. Adja Isten. De nem hiszem, mert gyanusan viselkedik. Ideges és +csökönyös jószág ez. Ismerem a módját, ahogy kezdi… + +Báró. És most úgy kezdi? + +Litvay. Olyanformán. + +Báró. És akkor nem tart velünk holnap? + +Litvay. Rabszolga vagyok, báró úr. + +Báró _kedvetlenül_. Lássa, így jár az ember, ha a személyvonattól fél. +Meghűl a gyorsvonaton. + +Litvay. Mindegy no. Hagyjuk ezt. Mindenesetre várok reggelig. Ha addig +rosszul viseli magát, legföljebb itt kuksolok egész nap e mellett a jó +tűz mellett… és fájó szívvel gondolok a jókedvű vadászokra. + +Báró. Sajnálnám, ha nem jöhetne. + +Litvay. Bosszantó is ez… amikor az ember ilyen érzékeny kis műszerből +él. + +Báró. Erőszakolni semmiesetre sem szabad. Ha nem jön, itt marad. _Kis +szünet._ Itt marad a tűz mellett. + +Edit. A főispánnéval fog sakkozni. + +Litvay. Isten ments. Csak arra ne ítéljenek, kérem. + +Báró. Pedig számítottam önre. A helye is ki volt már jelölve. + +Litvay. Meglesznek nélkülem is. + +Báró. Megbolygatja egy kicsit a dolgokat. De mindegy. + +Edit. Az uram szereti a pontosságot, a rendet, ez a szenvedélye. + +Báró. Ez a szenvedélyem. No mindegy. Már csak azért is sajnálhatja, mert +a legjobb puskáim egyikét szántam önnek. + +Litvay. Mindenesetre nagyon köszönöm. + +Báró. És… _Fölkel_… és ha már kosarat adott neki, várjon, behozom, +legalább bemutatom magának… _kimegy jobbra._ + +Edit _szemével követi, figyel, aztán az ajtóig megy, amelyen át a báró +kiment._ + +Litvay. Mi az? + +Edit _az ajkára teszi az ujját_. _Kis szünet. Izgatottan, halkan._ +Menjen el, utazzék el, reggel korán, most, azonnal. + +Litvay. Miért? Mi történt? + +Edit. A legrosszabb. Az uram hallgatózott. Mikor megcsókolt. Ne +kérdezzen. Utazzék el. + +Litvay. De kérem… + +Edit. Mindent tud, mindent tud. Kérem, az Istenért, ne beszéljen egy +szót se, rögtön menjen, utazzék, könyörgöm… Imre… ha szeret, rögtön… + +Litvay. Rögtön? De hát mi történt? + +Edit. Most, mindjárt menjen. Menjen, az Istenért, ha én küldöm. + +Litvay. Látta, mikor megcsókoltam? + +Edit _hirtelen az ajkára teszi az ujját, hallgatást parancsolva és +elsiet az ajtótól._ + +_Szünet. Némán állnak._ + +_A báró belép, két puskát hoz._ + +Báró. Itt van kérem. Itt a két primadonna. Az egyik a Marsall, a másik +az Ezredes. + +Litvay. Ezredes? Mi az? Rangjuk van? + +Báró. Úgy van. Nézze: ez az Ezredes, ezt szántam holnapra magának. +_Átnyujtja az egyik puskát. A másik nála marad._ + +Litvay. Gyönyörű jószág. + +Báró. «Holland and Holland». Mind a kettő. Nekem beszélhetnek a +belgákról és az új amerikaiakról, a világon egy puska van: az angol. És +angol is csak egy van: Holland and Holland. Száz év mulva sem lesz más. + +Litvay. És az ott a Marsall? + +Báró. Ez. Tisztelettel nézzen rá. Amikor kaptam, ő is közlegény volt, +mint a többi. Minden vadászat után előlépnek, aszerint, hogy hogy +viselték magukat. Így lett az ott Ezredes, ez pedig Marsall. + +Litvay. Több már nem is lehet. + +Báró. Nem. + +Litvay. Persze, ez az öné lesz holnap. + +Báró. Természetes. Marsall nemcsak a legjobb fegyver, hanem a legjobb +barát is. Marsall nem szeszélyes, Marsall nem perfid, Marsall pontos, +mint egy mérnök és megbízható, mint a halál. + +Litvay _visszaadja az Ezredest_. Milyen komoly szeretettel beszél róla. + +Báró. Ez több mint szeretet. Ez barátság. + +Litvay. Meg tudom érteni, bár csak «Sonntagsjäger» vagyok, mint a német +mondja. + +Báró _a Marsallal a kezében_. Olyan, mint egy ember. Nem olyan, mint az +emberek. Mint egy ember, olyan. + +Edit _idegesen_. Irtózom minden fegyvertől. Irtózom minden fegyvertől. + +Báró. Ejnye, de ideges, édes fiam. + +Edit. Nem akarom látni. Kérem! + +Litvay. Furcsa. Pedig látványnak is szép az ilyen karcsú, finom, komoly +instrumentum. + +Edit. Borzadok tőlük. A gondolat, amit képviselnek, iszonyú. + +Báró. Az asszonyi érzékenységnek lehet iszonyú. Én ezt a gondolatot +hatalmasnak, emberfölöttinek találom. + +Edit. Semmire másra nem valók, mint szenvedést okozni. És emberek vígan +és büszkén gyártják és más emberek szeretni tudják. Kérem Sándor… +idegessé tesz. + +Báró. Bocsásson meg gyermekem. Elfelejtettem, amit mondani szokott. + +Litvay. Érdekes, a báróné milyen komolyan haragszik rájuk. + +Báró. Azt szokta mondani, hogy valami ördögi barátság fűz engem a +fegyvereimhez. Hogy eladtam nekik a lelkemet. + +Litvay. Az asszonyi gondolkodás kifogyhatatlan, ha féltékenykedni akar +az urára. + +Edit. Nem féltékenység. + +Litvay. De én azt hiszem, ezért haragszik ezekre az ártatlan kis +angolokra. + +Edit _erősen_. Nem ártatlanok. + +Litvay. Ártatlanok, mert nem felelősek. Marsall nem felelős azért, amit +csinál. + +Báró. Ön megsérti Marsallt. Marsall gondolkozik és cselekszik. Nem igaz, +hogy eszköz. Marsalltól néha magam is félek, pedig ez nagy szó. + +Litvay. Tisztelet, becsület neki, ehhez én nem vagyok eléggé vadász, én +nem félek tőle. _Ezt már kissé célzatosan mondta._ + +Edit. Nem bánom, nevessenek ki vagy küldjenek el innen, de hagyják már +ezt. Beszéljünk másról. + +Báró. Én csak embertől és állattól nem félek. Egyetlen komoly ellenfél +van: egy tárgy, amely egyszerre csak úgy kezd viselkedni, mintha akarata +volna. + +Litvay. Én nem tudok félni még ettől se. Én azt tartom, a félelem nem +kívülről jön. Én képtelen vagyok félni. Belőlem hiányzik ez a képesség. +Mint mikor valaki színvak. _Célzatosan_. Meg némiképen attól is függ, ki +mennyire szereti az életét. + +Báró. Ön mondja ezt? Hiszen még a torkát is félti. + +Litvay. A torkomat igen. Az életemet nem. Én igazán színész vagyok, +régimódi, könnyelmű komédiás, nekem a más minden könnye drága, de a +magam élete olcsó. Katonának kellett volna lennem. De így se rossz. Oly +mindegy. + +Báró. Mi mindegy? + +Litvay. Minden mindegy. _A szemébe néz a bárónak._ Betegség, párbaj, +szerencsétlenség, ágyú, puska, revolver. Mindegy. Vonaton utazni van +olyan veszedelmes, mint belenézni a Marsall kilenc milliméteres csövébe. + +Báró. Csak hat milliméter. + +Litvay. Annál szebb. _Leül_. Csak hat milliméteres? + +Báró _a puskával a kezében_. Igen. Minek több? Mi itt erdőben vadászunk, +rövid távolságokkal dolgozunk… én annak a pártnak vagyok a híve, amely +azt mondja, hogy kis kaliber: nagy biztosság… Ha egyszer a golyó a +szívbe talál, mindegy, hogy hat milliméter volt-e vagy kilenc és fél. +Ennek a rendszernek például többek közt az az előnye is megvan, hogy… +_Ez utolsó mondat alatt a puska ravasza körül akart mutatni valamit. A +puska, amely e pillanatban a karosszékben ülő Litvay felé van fordítva, +eldurran._ + +_Edit felsikolt. Igen nagy szünet._ + +Litvay. Úgy látszik… Marsall még sem olyan nagyon megbízható. + +Báró. Érthetetlen. + +Edit. Szent Isten… De hisz ez borzasztó… kérem… nem is merem kérdezni… +Litvay… csak nem történt valami baja? + +Báró _miután az asztalra tette a puskát, Litvayhoz közeledik. Halkan._ A +jó Isten önnel volt. + +Litvay. Velünk volt. + +Edit. Nem érte semmi? + +Litvay. Semmi. + +Edit. De hát… hogy történhetett ez? + +_Inas belép._ + +Báró. Mit akar? + +Inas _némán áll_. + +Báró. Mit akar? Nem csöngettem. _Rettentően néz az inasra. Ez a tekintet +súlya_ _alatt kimegy. Ezalatt a báró:_ Ha a ház dől is össze, magának +itt nincs helye addig, amíg nem hívják. + +_Inas kiment. Szünet._ + +Báró _visszafordul_. Nagy szerencsétlenség mult el rólunk, Litvay. +Férfiak vagyunk, nekem ehhez a helyzethez, amiben most itt állok, +hiányoznak a szavaim. Történhetett volna másként is. + +Litvay. Kérem, ne is beszéljünk róla. Szerencse, hogy így történt. Ne +azt nézzük, hogy hogyan történhetett volna. Egyébként se vagyok +pesszimista, de így utólag különösen nem. + +Báró. Igaza van. + +_Szünet._ + +Litvay. Mindenesetre furcsa betegség lett volna, ebbe meghalni. Az ember +annyit gondolkozik azon, hogy miben hal meg. Erre sose gondoltam. Pedig +aránylag gyakori eset. + +Báró. Az én életemben először történik. + +Litvay. Gyakori eset és a szép az benne, hogy nem minden alkalommal +véletlen. + +Báró. Határozottan így van. + +Litvay. Azokban az esetekben, amikor véletlen… _Elgyengül a hangja_… +azokban az esetekben, amikor véletlen… azokban az… esetekben… + +Edit. Szent Isten! Litvay… + +Báró. Mi az? + +Litvay. Semmi… Kissé… _Elhallgat_. + +Edit _mellette, hangosan_. Litvay!… Úgy látszik, mégis történt valami +baja… Szóljon! Mért nem mondja meg?… Mért titkolja… + +Báró _Edithez_. Kérem, uralkodjék magán. + +Edit. Mért nem mondja meg… ha érte a golyó… Szentséges Isten. + +Litvay. Kénytelen vagyok… bevallani… méltóságos asszonyom… nyugodjék +meg… semmiesetre sem komoly… most érzem csak, hogy mintha megütötte +volna a vállamat… + +Edit. Hol? + +Báró. A vállát? + +Litvay _Edithez_. Ne izgassa magát, kérem. Itt a bal vállamon érzem. +Lehet, hogy csak horzsolta. Semmiesetre sem beszélnék ilyen nyugodtan, +ha… komolyabb dolog volna. + +Edit. Orvost kell… azonnal orvost kell hívni. + +Báró. Meg kell nézni. + +Edit. Sándor… telefonáljon azonnal Jánosynak. _Csönget_. Az autó megy be +érte Felvárra. + +_A báró veszi a telefonkagylót, inas belép._ + +Edit. Az autó azonnal menjen be Felvárra, amilyen gyorsan csak tud. A +kórházhoz menjen, Jánosy főorvos urat fogja kihozni. Azonnal. + +_Inas el._ + +Báró _a telefonnál_. Központ? Kérem Felvár kilencet. _Vár._ Köszönöm. +Kórház? Kérem azonnal Jánosy főorvos urat. Kérem. Jó, megvárom. Itt +maradok a telefonnál. + +Edit. De addig is, nem kellene?… + +Litvay. Hozzá se szabad nyúlni. Ez a háború sebészi tapasztalata. +Nyugalom, és az orvos legyen az első, aki hozzányúl. Az már bizonyos, +hogy nem súlyos. + +Edit. Vérzik? + +Litvay. Nem. Úgy érzem, nem. Az ilyen kis nyilású sebek rögtön +elzáródnak. Úgy látszik, csak izmon szaladt keresztül. Semmi az egész. + +Báró _a telefonnál_. Jánosy főorvos úr? Itt báró San-Friano. Jóestét. +Pár perc mulva ott lesz önért az autó, főorvos úr. – Baleset történt. – +Puskával. – Nem, úgy látszik, nem súlyos. – Kérem. – Nagyon köszönöm. +_Leteszi a kagylót._ A kapuban fogja várni az autót. _Litvayhoz._ Nem +akarja, hogy lefektessük? + +Litvay. A világért sem. Az orvosba is inkább csak a méltóságos báróné +kedvéért egyeztem bele. + +Báró. Ugyan kérem. Sose lehet tudni, mi komoly, mi nem komoly. Amért így +az első percben nem okoz kellemetlenséget. + +Litvay. Üljön le báróné. Nyugodjék meg, kérem. És beszéljünk tovább. + +Edit. Egy pohár vizet, vagy konyakot? + +Litvay. Semmit, köszönöm. + +Edit. Úgy megrémültem, mikor az előbb elhallgatott… elsápadt… + +Litvay. Most már… kezdek magamhoz térni. Inkább… azt hiszem… az +idegesség tette. + +Báró _Edithez_. Üljön le kérem. Most már ne bolygassa. Talán magának +volna jó egy pohár víz. Vagy konyak. + +Edit _pohárhoz nyúl_. Egy csöpp vizet… azt igen… _Leül._ + +_Szünet_. + +Litvay. Mondom… azt hiszem, ott hagytam el… hogy aránylag gyakori az +ilyen eset és a szép benne az, hogy nem mindig véletlen. Ön azt mondta, +hogy így van. + +Báró. Azt mondtam: határozottan így van. + +Edit. Nem értem, mért mondja, hogy az a szép benne, hogy nem mindig +véletlen. Mi ebben a szép? + +Litvay. Egy puska, amely eldurran és vaktában golyót küld valahova, ez +brutális és felháborító. De egy puska, amely gondolkozik és a +véletlennel csak fedi magát, ez regényes, ez szép, ez hátborzongató. + +Edit. Milyen furcsa, amit mond. + +Litvay. A pillanat is furcsa, amikor mondom. + +Báró. Lehet, de én úgy érzem, mintha ez az aforizma itt most nem volna +helyén. + +Litvay. Azt nem mondom, hogy helyén van. De ha már beszélünk róla, az +embernek eszébe jut minden lehetőség. + +Báró. «Lehetőség». Ez a szó ép úgy nem illik most ide, mint ez az egész +fejtegetés. + +Litvay. Meg kell bocsátania, ha kissé eltérek a társalgás szabályaitól. +Nem érzem magam rosszul, de miután már orvost hívtunk, élek a beteg +előjogaival. + +Báró. Amelyek szintén csak bizonyos határokig terjednek. + +Litvay. Amely határokat viszont lesz szerencsém nem respektálni. + +_Szünet_. + +Báró. Ön most nyugalommal tartozik magának. + +Litvay. Ha ez az állapotomnak szól, köszönöm. De ha azt jelenti, hogy a +téma, amelyről beszélek, nem kellemes, akkor még mérlegelni fogom, hogy +mi esik most nekem jobban: a nyugalom-e, vagy a beszéd. + +Báró. Ön felizgatja magát. + +Litvay. Sőt ellenkezőleg. Igyekszem csillapítani magamat. + +Edit. Litvay kérem… + +Litvay. De igen nehezen megy. + +Báró. Én megkönnyítem az ön dolgát. Nem érdemes minden szavát fátyolba +burkolnia. Ha önnek az a célja, hogy erről a balesetről velem ilyen +hangon beszéljen, akkor állok elébe. + +Edit. Kérem magukat… de hisz ezt gyötrelem hallgatni… + +Litvay. Nem is mulatságos, báróné. Bevallom, kezd elhagyni az angol +hidegvér és ágaskodik bennem a paraszt. + +Báró. Még mindig burkoltan beszél. De én segítek ezen. Az a paraszt, +amely önben ágaskodik, azt szeretné mondani, hogy ezért, ami itt +történt, nem a Marsall a felelős, hanem én. + +Litvay. Még ennél is többet szeretne mondani. + +Báró. Még ennél is többet? Ugyan mit? + +Litvay. Hogy a Marsallnak semmi köze nincs ehhez az egészhez. + +Báró. Csak nekem. + +Litvay. Csak önnek. + +_Pillanatnyi szünet._ + +Edit _feláll_. Most… nem tűröm egy pillanatig se tovább, hogy erről +beszéljenek. Nem tűröm, nem tűröm. + +Báró. Maga lesz szíves a helyén maradni és végighallgatni azt, ami itt +elmondatik. + +Edit. Nem hallgatok végig semmit, én… + +Báró. Lesz szíves respektálni a parancsomat. _Edit leül._ + +_Szünet_. + +Litvay. Ön mondta, hogy amért az első percben nem okoz kellemetlenséget, +azért komoly is lehet. Amióta ezt mondta, magam is erre gondolok. És ha +komoly is lehet, akkor nézzünk egymás szemébe és beszéljünk róla. + +Báró. Tessék. Állok elébe. + +Litvay. A puska lehet okos. Sőt a golyó is okos, amíg repül. Mikor +egyszer valahol megáll, ott bolond szokott lenni. Ki tudja, mit akar ez, +amelyik itt bennem van. + +Edit. Hiszen… az előbb azt mondta, hogy csak horzsolta a vállát. + +Litvay. Nem. Bennem van. + +Edit. Az lehetetlen… hiszen akkor… De hát akkor tenni kellene valamit. +_Feláll_. Így nem maradhat itt. Hogy lehet az, hogy itt ül és beszél?… + +Litvay. Erről ne vitatkozzunk. Tételezze fel rólam, hogy tudom állni a +fájdalmat. Rémület pedig nincs bennem. Már mondtam. Az életem pedig… +sose tekintettem a magaménak. Kölcsön kaptam. Egyszer csak vissza kell +adni. _Ezt mind halkabban mondta, mint aki fájdalmát férfiasan titkolva +szenvedi._ + +Báró. Azt mondta, nézzünk egymás szemébe. + +Litvay. Igen. És beszéljünk róla. Ön meg van győződve arról, hogy ez +véletlen volt? + +Edit _felkiált_. Véletlen volt! _Kicsit a férje felé húzódik._ + +_Szünet. Litvay hosszan néz Editre._ + +Litvay. A báróné már felelt. + +Báró. Ha én önbe bele akartam volna lőni… + +Litvay. Akkor holnap a vadászaton kellett volna találkoznunk. De én +lemondtam a holnapi vadászatot. A torkomat féltettem. Mondtam, úgye, +hogy az életemet nem, de a torkomat féltem. És lássa, milyen jó elv ez. +Ha nem féltem a torkomat, holnap talán a szívem közepében van a hat +milliméteres lyuk. + +Báró. Ön félre nem érthetően mondja tehát, hogy én önbe most bele +akartam lőni. + +Litvay. Mondjuk, hogy így van. Vagy ne is mondjuk. Így van. + +Edit. Ezt nem lehet. Ezt nem mondhatja!… + +Báró. Ön vendégem és sebesülten ül itt. Mit feleljek erre most. Annak +idején erőteljesen fogok erre megfelelni. + +Litvay. És ha nem lesz már, aki meghallgassa a feleletét? + +Edit. Azt nem mondhatja, hogy ez szándékosság volt, ilyen borzasztó +percben ezt nem mondhatja… Még így sincs joga ilyet mondani… + +Báró. Ne kényszerítsen, kérem, vitába, amelyben bilincseket hordok. + +Litvay _izgatottan_. Fel van szabadítva minden bilincsből… ne +respektáljon semmit. Beszéljen és feleljen, követelem. + +Báró. Mi jogon követel tőlem maga bármit is? + +Litvay. Azon a jogon… hogy talán… nem lesz többé alkalmam… önnel erről +vitatkozni… Nem mintha bosszút akarnék most állani. De kiváncsi vagyok. +Érdekelnek az emberek, az események, a véletlenek, a szövevények, az +okok, a bűnesetek… + +Báró. Kérem, kímélje a kíméletességemet. + +Litvay. Hiszen én hallgatok… és ne nyugtalankodjék báróné, hallgatni is +fogok. De ha ez a bolond golyó olyan bolond, mint amilyennek… most e +percben megint… okom van feltételezni… akkor az én diszkrécióm csak +addig tart, amíg én megvagyok. + +Báró. Nem kértem a diszkrécióját. + +Litvay. De én adom. Amíg… élek, addig ez itt… a hármunk dolga… Senkinek +semmi köze hozzá. De… méltóságos uram… ha elkövetném azt a +neveletlenséget, hogy egy úriháznál, ahova mulatságra hívtak… meg +találnék halni… akkor a hallgatásom már nem használna semmit. Mert +ilyenkor már idegenek szoktak beleavatkozni a dologba. Ilyenkor jön egy… +egy igen komoly ember, aktákkal a hóna alatt. Akik vele jönnek, úgy +szólítják, hogy «vizsgálóbíró úr». És ez az úr… még kiváncsibb ember, +mint én. És neki könnyebb a kérdezősködés, mint nekem, már csak azért +is… mert mikor ő kérdez, benne nincs egy… hatmilliméteres golyó. Ő +megtud mindent, amit akar. És én, mondom, olyan kiváncsi ember vagyok, +nekem borzasztó elgondolnom… hogy én ne tudjam meg azt, amit az az úr +meg fog tudni. Amit… _Elgyengül, elhallgat._ + +Edit. Le kellene feküdnie. Hisz ez még annak is kínlódás, aki nézi… hát +még magának, kérem… engedje meg, hogy segíthessünk magán… + +Litvay. Tiltakozom. Tiltakozom. Senki hozzám nem nyúl. Majd az orvos. + +Báró. Ön már nem is gyanusít, hanem nyiltan vádol. És ha igazán nem tart +igényt a kíméletre… + +Litvay. Nem. + +Báró. Akkor meg is kapja a választ. + +Litvay. Követelem. + +Báró. Az ön vádja alaptalan, gonosz és aljas. + +Litvay. Ön most hazudik. + +Edit _felsikolt és felugrik_. + +Báró. Maradjon nyugton, gyermekem. Tudhatja, hogy nincs olyan helyzet, +amelyben magamat mérsékelni ne tudnám. + +Litvay. Ön hazudott, mert ennek a puskalövésnek előzményei voltak. + +Báró. Nem voltak előzményei. _Editre néz._ + +Litvay. Ismét hazudott. Mert voltak előzményei, még pedig ott, ahol most +a szemével keresi őket. + +Edit. Bocsásson meg… én nem adtam okot arra, hogy ilyet mondjon. +Gondolja meg, hogy úriember létére mit beszél?… + +Litvay _rá se néz az asszonyra_. Ön féltékeny volt. + +Báró. Soha. + +Litvay. Most az egyszer. Büszke vagyok rá. + +Báró. Ki kell ábrándítanom, színész úr. + +Litvay. A szomszéd szobából hallotta, amit a feleségének mondtam. + +Báró. Nem hallottam semmit. + +_Litvay Editre néz._ + +Edit _mintegy a tekintetre válaszolva_. Ön… nem mondott nekem semmi +olyat… amiért az uram vádolhatná. + +Litvay. De mondtam. Én önnek szerelmet vallottam. Én önt rábeszéltem +arra, hogy hagyja el az urát és legyen az én feleségem. + +Báró. Ezt ön az én feleségemnek nem mondhatta. + +Edit. Nem is mondta. + +Litvay _Edithez_. Ön nem adott rá okot, ön nem bátorított, ön +visszautasított, de én mondtam. _A báróhoz._ És ön hallotta. + +Báró. Ilyen mondatot ön nem mondhatott végig a báróné előtt. + +Edit. Nem mondta. Nem mondta. + +Litvay. Tegyük fel… csak ép tegyük fel… hogy az az úr, akit én az imént +vizsgálóbírónak neveztem… öntől megkérdezné, hogy volt-e kettőjük közt… +ezt a véletlen balesetet megelőzően… féltékenységi jelenet… ha ezt +kérdezné, mit felelne ön? + +Edit. Nem volt. + +Litvay. Soha? + +Báró. Soha! + +Litvay. A bárónét kérem, hogy feleljen. + +Edit. Soha… egy szó sem. Kérem, vigyázzon a szavaira, ha tud. Az uram +még azt hihetné, hogy… + +Litvay. Mit? + +Edit. Ő oly lovagias, oly nyilt, oly férfi, oly férfi… + +Litvay. Őméltósága nem azért hozta ki a Marsallt, hogy kényelmesen +intézzen el egy válságot, amely… + +Edit _rémülten_. Nem, nem, nem. Hol veszi ezt? Mért mondja ezt? _Folyton +az urára néz._ Az uramról, az én uramról ilyet feltételezni! + +Litvay. Vagyis ön, az egyetlen, aki mindent tud, ön… azon a nézeten van, +hogy ez itt… szerencsétlen véletlen… + +Edit. Litvay… nyugodjék meg egy kicsit… pihenjen egy kicsit… maga most +olyan izgatott… + +Litvay. Feleljen a kérdésemre. + +Báró. Felelj. + +Edit. Véletlen volt Litvay, én… én… dehát, hogy is képzelhette egy +pillanatig is, hogy… hiszen ez borzasztó… soha az uram egy szóval se… ez +képtelenség, amit maga itt gondol… ne nézzen így… most félek magától! +_Sírva az urához menekül._ + +Báró. Ne sírjon gyermekem. _Gyöngéden magához öleli._ És ne féljen +semmitől. + +Edit. Ha te átölelsz… nem félek… ha a te erős karodban vagyok… + +Báró _gyöngéden megcsókolja_. + +_Csók után kis szünet. Litvay keserű mosollyal nézi a jelenetet, Edit +lassan kibontakozik a báró karjaiból s rövidke ideig a szemére szorított +zsebkendővel áll mellette, aztán lassan jobb felé indul, hogy kimenjen. +Mikor az ajtó közelébe ér, Litvay feláll és megszólal._ + +Litvay. Egy percre kérem még, báróné. + +Edit _megáll_. + +Litvay. Ma este Pesten játszanom kellett volna. Még pedig egyik legjobb +szerepemet. Az előadást lemondtam, hogy idejöhessek. Akkor még nem +tudtam, hogy ma este mégis csak fogok játszani. Most már tudom és meg is +mondom. Játszottam, még pedig ma játszottam el a legjobb szerepemet. +_Nevet_. + +_Edit visszajön, közelebb lép hozzá._ + +Báró. Mit jelent ez? + +Litvay _nevetve_. Óh, sokat jelent. Nagyon sokat jelent. Milyen +különösen néznek rám. Úgy látszik, már kezdik sejteni, mi történt itt? + +Báró. Csak nem komédiázott? + +Litvay. De bizony komédiáztam uram, még pedig jól, mint látom. Ne +méltóztassanak olyan mereven nézni rám, így van, ahogy mondom. Nincs +nekem semmi bajom, nincs én bennem semmiféle golyó, nem talált el engem +az a híres angol puska, egy kis színészet volt az egész és nem vagyok +hencegő ember, de konstatálom, hogy nem is volt olyan rossz színészet. +Hasznosnak azonban biztosan rendkívül hasznos volt. _Nevet_. Az előkelő +társaság, remélem, meg fogja bocsátani a szegény komédiásnak ezt a kis +magánszorgalmi mutatványt. + +Báró. Ön gúnyt űzött belőlem? + +Litvay. Valóban úgy van, báró úr. De nem az ön bosszantására vagy a +magam mulatságára történt. Nem. A játék komoly volt. Én szerettem az ön +feleségét és ön belém akart lőni báró úr. + +Báró. De most már aztán… + +Litvay. Nanananana! Belém akart lőni, de nem talált el. Eddig komoly a +dolog. Aztán jött a komédia. Én kiváncsi ember vagyok, hányadszor +mondjam már. Szerettem volna látni, mi történt volna, ha a Marsall +ezúttal nem veszti el a csatát. Az ember kiváncsi a saját temetésére. Én +végignéztem most, méltóságos báró úr és méltóságos báróné. Okultam +belőle. Nagyon csúnya temetésem volt. Olyan csúnyán haltam meg, olyan +elhagyottan, mint egy kutya, amit a báróék automobilja elgázol az +országuton… Az árokba fordul csúnyán, keservesen. Az autó tovább repül, +a báróék vissza se néznek. Rettenetesen haltam meg, tisztelt közönség. +Igazán, sírni kéne, ha nem volna olyan nevetséges. Ne méltóztassanak rám +haragudni ezért. Nagyon csábító volt a gondolat. Tessék elképzelni: nem +mindennapi dolog… az embert megölik… és az ember belelát abba, ami a +halála után történik. Nem csoda, ha az ilyen igazi színész kisértésbe +esik és olyasmit csinál, ami talán az illendőség szempontjából nem szép. +Nem nagy öröm volt látni, hogy a halottnak nincs igaza… ahogy menekül a +halottól valaki… a pozitiv életbe, a tovább-élésbe… ahogy az életnek van +igaza, csak az élőnek, az erősnek, a keménynek van pártja, barátja, +tanuja… mindene… Nem öröm ezt meglátni, de mondom, olyan kiváncsi ember +vagyok, hogy már magam is restellem. Ha megbocsátottak, méltóztassanak +helyet foglalni… _Helyet mutat nekik, ő leül_… és beszéljünk másról. Ami +a vadászatot illeti, ezennel végleg lemondok róla, mert igazán kezd +fájni a torkom… sőt reggel ugyanezzel a gyorsvonattal, amellyel jöttem, +hazautazom Pestre és priznicet rakok a nyakamra egész nap… feltételezve +természetesen, hogy merészségemért bocsánatot nyerek. Ha azonban nem +nyerek bocsánatot… + +Báró _keményen_. Elég volt a szónoklatból. Most már tudom, mit akart. +Csak ezért hallgattam végig. + +_Inas belép._ + +Inas. Doktor Jánosy főorvos úr. + +_Kis szünet._ + +Litvay _feláll_. Bocsássa be. Engedelmükkel. + +_Inas el. Jánosy belép, táskával._ + +Jánosy. Jó estét kivánok. + +Edit. Jó estét, főorvos úr. Köszönjük, hogy olyan kedvesen állott +rendelkezésre… de kellemes meglepetéssel várjuk. + +Báró. Jó estét. Foglaljon helyet főorvos úr. + +Jánosy. Hogyan, kérem… a baleset? + +Litvay. Nincs baleset, főorvos úr. Az én bűnöm, hogy ön most idefáradt, +ebben a kegyetlen téli éjszakában. Tegye le ezt a táskát… _elveszi +tőle_… és engedje meg, hogy bemutatkozzam: Litvay Imre vagyok, színész. + +Jánosy. Kérem művész úr, fölösleges… volt szerencsém elégszer látni +Pesten. + +Edit. Teát, kávét, főorvos úr? + +Jánosy. Kezét csókolom, semmit. + +Báró. Pálinkát, bort? + +Jánosy. Köszönöm, semmit. Nem szoktam. Dehát hogy van ez kérem… hogy +történt ez a… baleset… vagy nem-baleset… + +Litvay. Kérem, én vagyok a bűnös. Minden haragját méltóztassék rám +koncentrálni. Az történt, kérem, hogy itt mutogatás közben elpukkant az +a puska ott ni. A báró úr kezében volt, mikor elpukkant és én abban a +pillanatban, mikor az első ijedtség elszállott belőlem, nem tudtam +ellentállni egy kínálkozó színészi feladatnak: cibálja meg a fülemet, +kedves főorvos úr, de én úgy tettem, mintha eltalált volna a golyó. És +végigjátszottam ezt a szerepet. Mikor önnek telefonoztak, egy pillanatra +lelkifurdalást éreztem. De akkor már úgy benne voltam, aranyos főorvos +úr, hogy nem lehetett visszakozni… Bocsássa meg egy bolond színésznek +ezt a rossz viccet… nyujtsa a kezét… olybá veszem, mintha ezüst +babérkoszorút adott volna a jubileumomra. _Kezét nyujtja._ + +Jánosy _kezet fog vele_. De kedves művész úr… semmi szükség nincs arra, +hogy ön ennyire exkuzálja magát. + +Litvay. Megbocsát? + +Jánosy. De boldogan, kedves művész úr. Higyje el, most, hogy tudom, hogy +önről volt szó, különösen nagy öröm nekem, hogy nincs szükség rám. + +Edit. De most itt marad velünk egy kicsit… valamit mégis csak iszik. + +Báró. Kérem, nagyon örülnénk. + +Jánosy. Csak ép leülök, hogy az álmukat el ne vigyem. _Leül_. Egy súlyos +betegem van Felváron, ahhoz még néhányszor be kell néznem az éjszaka. + +Edit. Valami édeset… Chartreuset? + +Jánosy. Köszönöm, nem élek szesszel. + +Báró _skatulyával kinálja_. Szivart? + +Jánosy. Azt igen. _Rágyujt._ + +Litvay. Tudja… képzelje magát az én helyzetembe. Itt ülök, diskurálunk, +kedélyesen, a báró mutogatja a puskáit, az Ezredest, a Marsallt… + +Jánosy. Ismerem őket. Nekem csak a Kapitány szokott jutni… + +Báró. Ami késik, nem múlik. + +Litvay. És ahogy a báró úr mutogatja, dicséri ezt a jó angolt, a jó +angol egyszerre csak megszólal… + +Jánosy. Hallatlan. + +Litvay. Bizony hallatlan. Valószínűleg kölcsönben volt valakinél, aki +megtöltve adta vissza. A báró úr olyan nagyszerű vadász, hogy nála nem +kerül a szögre puska, amit ki ne húztak volna. Hát elpukkan, elpukkan. +Épp arrafelé pukkan, arra ni, ahol én ülök. Látom az ijedt arcokat. +Mondja meg őszintén kedves főorvos úr… még ha nem is színész az ember… +nem természetes-e, hogy gusztusa támad egy kicsit megjátszani a meglőtt +áldozatot… talán nem is csak a tréfa kedvéért, de figyelni, megfigyelni, +hogy mit szólnak, mit csinálnak, hogy viselkednek… + +Jánosy. Kérem, természetesnek találom. És olyan zamatosan mondja el, +szinte sajnálom, hogy nem voltam itt. Csak a végére érkeztem. + +Litvay. Sajnálhatja, mert nagyon mulatságos volt. + +Jánosy. Mulatságos? + +Litvay. Hát mondjuk: érdekes. Egy főúri házaspár, amely egyszerre abba a +szituációba jut, hogy megölt egy embert. Szakértőknek való színház. + +Jánosy. Én meg lekéstem róla. + +Litvay. Mint a színpadon, az orvos mindig a darab végén érkezik. + +Jánosy _nevetve_. Úgy van. + +Litvay. Szóval remélhetem, hogy megbocsátott. + +Jánosy. Teljes szívemből és boldogan. _A báróékhoz._ Képzelem, önök +akkor nem élvezték ezt mint produkciót. De így, visszagondolva rá… ettől +a híres művésztől ilyen nehéz szerep… élvezetes látvány lehetett. + +Báró. Csudálatosan jól csinálta. + +Edit _komolyan_. Túlságosan jól csinálta. Én beteg lettem belé… és +komolyan haragszom rá, mert… sokáig… sokáig nem fogom ezt kiheverni. + +Litvay. Igazán nagyon sajnálom. + +_Inas jobbról belép. A báró kérdőleg néz rá._ + +Inas. Méltóságos báró urat várja a fővadász. Rendelkezéseket kér holnap +reggelre. + +Báró. Bocsánat, egy perc az egész. _El jobbra, az inas utána megy._ + +Litvay. Érdekelt a helyzet, mint művészt, mint pszihológust. + +Jánosy. És a haldoklót játszotta? + +Litvay. Csak így volt érdekes. És kiváncsi voltam, mit szól az egyetlen +tanu, aki… _nevetve_… az emberölésnél jelen volt. + +Edit _idegesen nevet_. + +Jánosy. No és mit szólt? + +Litvay. Nagyon megnyugtatóan viselkedett. Öröm nézni ilyen helyzetben +egy okos, derék asszonyt. Nős ember ön? + +Jánosy. Nem én. + +Litvay. Nősüljön meg, én mondom magának. + +Jánosy _felkel_. A fődolog, hogy nekem nem akadt dolgom. Bocsánat +báróné, de egy kicsit nyugtalan vagyok a betegem miatt. Mi, vidéki +doktorok, ilyen lelkiismeretesek vagyunk. Ugyebár, elvisz az autó +vissza? + +Edit. Természetesen. _A csöngetyű felé nyúl._ Azonnal előhivatjuk. + +Jánosy. Nem szükséges kérem, mondtam neki, hogy várjon egy kicsit a kapu +előtt. + +Edit. Hát akkor nem is tartóztatom. Még egyszer nagyon köszönjük, hogy +olyan kedves volt. + +Jánosy. De kérem, nincs mit. Azt nem mondhatom, hogy örömmel jöttem, de +jó szívvel és azonnal jöttem. Kezét csókolom. + +Edit. Egy pillanatra csak… Köszönjön el az uramtól is, azonnal hívom… +_Jobbra elsiet._ + +_Kis szünet._ + +Litvay. Főorvos úr… egy szót, gyorsan, mert nincs idő… ha most nem +maradtunk volna négyszemközt, hajnalig vártam volna… főorvos úr… az +orvosi titoktartását, a becsületszavát kérem… + +Jánosy. De kérem uram… + +Litvay. Ön… nem késett le az én komédiámról. Ön végignézte az én +komédiámat. Most is azt nézi. + +Jánosy. Hogyan? + +Litvay. Főorvos úr, én… alig állok a lábamon… én… nem akkor komédiáztam… +az előadás most folyik… mert itt van bennem az a golyó… amit ez a +gazember belém lőtt… itt a vállam körül… + +Jánosy. De hisz akkor… _A táska felé mozdul._ + +Litvay. Nem, nem. Itt nem. Ezt nekik soha nem szabad megtudni. Értsen +meg. A szavát kérem. + +Jánosy. Uram, ez oly természetes. _Hozzálép_. A vállánál? + +Litvay. Itt. _Háttal áll a közönségnek, félrehúzza az ingét._ + +Jánosy _megnézi_. Alig vérzett. De kellemetlen helyen van. Fáj? + +Litvay. Nagyon. _Elrejti a sebet, megigazítja ruháját._ + +Jánosy. Velem jön rögtön Felvárra. Az autón. A kórházban majd ellátjuk. +Ha ilyen gyönyörűen bírja, nem lesz nagy baj. Szerencséje volt. + +Litvay. Bizony az volt. _Kis szünet._ + +Jánosy. Csudálatos ez a lelkierő. + +Litvay. Ők azt hiszik, akkor komédiáztam. Most már tudja, úgy-e, mért +játszottam olyan jól a sebesültet. Mert nem játszottam. Mindjárt +megpróbáltam eltitkolni, de hirtelen rosszul lettem. Azt hittem, +meghalok. Elhiszem, hogy tetszett nekik. De aztán… mikor a keserűség +kicsordult bennem, erőre kaptam, legyűrtem a fájdalmat és akkor +elkezdtem játszani. + +Jánosy. Hát… most már csak gyerünk minél hamarább. Ez már nem orvosnak +való színház. + +Litvay. Engedje meg, hogy megfogjam a kezét. Milyen szimpatikus ön +nekem. Végre egy idegen ember, annyi ismerős után. + +_Inas jobbról jövet átmegy a színen._ + +Litvay _az inashoz_. Kérem… csomagolja be gyorsan a holmimat… Csak épp +be kell zárni a táskát, még benne van minden… és tegyék az autóra. A +főorvos úrral megyek Felvárra. + +Inas. Parancsára. _A lépcsőn megy fel, el._ + +Jánosy. Mint orvosnak nem illenék ezt kérdeznem, de ön oly bizalommal +néz rám, mondja, mért kell ezt most titkolni, ennyi szenvedés árán? + +Litvay. Tudja… ne diadalmaskodjanak fölöttem. Féltékeny volt rám. Belém +lőtt, mint egy idegen kutyába, amelyik a kertjébe tévedt. Hát én… +elviszem a golyót, elmegyek… de ő ne mulasson. Se ő, se a felesége. Érti +már? + +Jánosy. Értem. + +Litvay. Azt hittem, ez az asszony… ah, sok mindent hittem. Ők aztán most +így figyelmeztettek… hogy ők rendes emberek. + +Jánosy. Nagyon rendes emberek, igazán. + +Litvay. Ha szivenlőtt volna, ha meghaltam volna, az szebb lett volna. +Könnyelmű rajongónak, színésznek, szerelmesnek szép így meghalni. Ha nem +talált volna el, az is szebb lett volna: kinevetni az öreg férjet, +fütyörészve állni odább. De így… elkullogni egy golyóval, ami fáj… ezt +nem kell ezeknek megtudni. Nem, édes főorvos úr. Én akarok nevetni ma +este. Egyszer ne az okosak nevessenek, egyszer, csak egyszer nevessen a +szegény, könnyelmű cigány, még ha… mégúgy fáj is. + +Jánosy. Csudálatos, ahogy bírja. + +Litvay. Minden élőlénynek adott az Isten valami fegyvert, amivel +védekezik. A bika a szarvával, a tigris a fogával, a nyúl a gyors +lábával, a madár a röpülésével, a katona a kardjával, szegény színész a +komédiájával. Nincs ennél természetesebb. + +_Jobbról belép Edit és a báró._ + +Báró. Hallom, siet, kedves főorvos úr. + +Jánosy. Igen, méltóságos uram, két betegem van Felváron… + +Báró. Az előbb csak egyet mondott. + +Jánosy. Kórházban… akad több is… ha úgy vesszük… + +Báró. Hát… még egyszer köszönjük… és… Isten áldja meg. _Kezet fog vele._ + +Jánosy. Ajánlom magamat. Csókolom kezét. _Kezet csókol Editnek._ + +Litvay _ismét derűsen_. A főorvos úr olyan szíves és magával visz +Felvárra… Ott elcsipem reggel a gyorsvonatot. Legalább nem kell +hajnalban felkelnem és az autót rontanom… Búcsúzom én is… _Meghajol._ + +Jánosy. Én meg veszem a táskámat és jó éjszakát kivánok. _Veszi a +táskáját._ + +Báró. Jó éjszakát. + +Edit. Jó éjszakát, Jánosy. + +Litvay. Isten vele, báró úr, kezét csókolom báróné. + +Edit. Hát… komolyan, ön is megy? + +_Jánosy ezalatt kiment, az ajtó nyitva maradt utána._ + +Litvay. A vadászat rám nézve befejeződött. Mint vadász nem jutottam +szerephez. Mind vad, hála Istennek jól jártam. Mi keresnivalóm van itt +még? Talán még csak az, hogy egy kis elismerést kérjek, mint a római +színészek, akik a játék végén a közönséghez fordultak, azzal, hogy +plaudite, tapsoljatok. Azt az egyet meg kell adniok, hogy nem játsztam +rosszul a szerepemet. + +Báró. Jól játszott, színész úr. + +Litvay. És ön mit mond, báróné? + +Edit. El vagyok ragadtatva. Tapsolok. _Egyet-kettőt mozdul a tenyere, +mintha tapsolna._ + +Litvay. Én pedig… _nevet_… bocsánat, de ez legyen a jutalmam, hadd +nevessek egy jót ezen az egészen. _Hosszasan, fájdalmasan nevet._ Jó +éjszakát! _Nevet_. Jó éjszakát! + +_Elsiet balra, nevetve. A báró összefont karokkal szigorúan nézi. Edit +egy karosszékbe roskad._ + +FÜGGÖNY. + + + + +III. AZ IBOLYA. + +VÍGJÁTÉK EGY FELVONÁSBAN. + + +SZEMÉLYEK: + + Igazgató _Törzs_ + Zeneszerző _Z. Molnár_ + Roboz kisasszony _Sáry Rózsi_ + Márkus kisasszony _T. Oláh Böske_ + Rakolnoki kisasszony _Zöldhelyi Anna_ + Thúz kisasszony _Jankovich Magda_ + Széll kisasszony _Simon Marcsa_ + Ilonka _Gál Franciska_ + Szolga _Körmendy_ + +* + +Történik egy pesti színigazgató irodájában. + +_Operett-színház igazgatói irodája. A háttérfalon két ablak, amelyeken +át a szembenlévő ház emeleti ablakait látni. A két ablak közt +könyvespolc. Jobbról és balról ajtó. Jobbról elől pianinó a falnál. +Balról elől nagy íróasztal. Az íróasztalon házitelefon és városi +telefon. Az íróasztal előtt két karosszék, jobbkéz felől papirkosár. +Középütt asztal, több székkel, irásokkal, könyvekkel, egy tálcán két +pohárral. Jobbról jól látható helyen kályha. Napfényes, késő őszi +délelőtt. Mikor a függöny felgördül, az igazgató épp a jobboldali ajtó +felé kíséri Roboz kisasszonyt._ + +Roboz. Hát nem lehet? + +Igazgató _türelmetlenül_. Nagyon sajnálom nagysád. Ajánlom magamat +nagysád. + +Roboz. Mégis, nem volna valami mód? + +Igazgató _nyitja az ajtót_. Nagyon sajnálom nagysád. Ajánlom magamat. + +Roboz. De kérem, ha esetleg… + +Igazgató. Kérem nagyon sok dolgom van. Nézze, itt künn mennyien várnak. +_A telefon csönget._ És a telefon is szól. + +Roboz. Hát akkor jó napot. A nevem Roboz Elvira, ne felejtse el. + +Igazgató. Nem felejtem el. Jó napot. _Roboz el jobbra, igazgató becsukja +mögötte az ajtót és az íróasztalhoz siet._ Állva telefonál. + +Igazgató. Halló!… Nem értem, kérem. Tessék? Kicsoda? Van szerencsém. Itt +a Népszínház igazgatósága… Igen. Az igazgató beszél… Van szerencsém… +_Hosszasan hallgat._ De kérem, az nem úgy van. Valakinek okvetlenül ki +kell jönnie a színházhoz, ezt meg kell nézni. _Künn éktelen lárma, +veszekedés, egy női és egy férfi hang között._ Tessék? Nem értem, kérem. +Bocsánat egy pillanatra, de itt olyan lárma van, hogy egy szót se értek. +Azonnal kérem. _Kikiált._ János! + +Szolga _jobbról belép_. + +Igazgató. Mondja meg kint, hogy ne kiabáljanak, képtelen vagyok +telefonálni. + +_Szolga el. Künn elhallgatnak._ + +Igazgató _a telefonba_. Kérem. Az a baj, hogy meleget és tiszta levegőt +egyszerre nem tudunk kapni. Ha a fűtő kevés szenet tesz a kazán alá, +akkor tiszta a levegő, de hideg van. Ha meg többet tesz rá, akkor +szénszag van az egész nézőtéren… Igen… Igen… Igen… Igen… Hát éppen azt +mondom én is, jőjjön ki a mérnök és nézze meg, a szénben van-e a hiba, +vagy a fűtőkészülékben… Igen… Igen… Igen… Igen… Nem… Nem… Igen… Igen… +Jó… Ajánlom magamat. _Leteszi a kagylót, az íróasztalhoz ül, csönget._ + +_A szolga belép. Két füzet van a hóna alatt, egy sárgafedelű, meg egy +pirosfedelű._ + +Igazgató. Mi volt az az éktelen lárma az előbb? + +Szolga. Szeniczey őnagysága veszekedett a főrendező úrral. + +Igazgató. Nem tud Szeniczey őnagysága máshol veszekedni a főrendező +úrral, csak épp az én előszobámban? + +Szolga. Itt szeret veszekedni, mert azt akarja, hogy hallja az igazgató +úr is. + +Igazgató. Még ez is. Hogy máma mennyi bajom van! És mért veszekedtek? + +Szolga. Szeniczey őnagysága mint primadonna követeli ebben az új +operettben a facipős táncot. És a főrendező úr a facipős táncot Bán +kisasszonynak adta. Most azt akarja, hogy a főrendező úr vegye vissza +Bán kisasszonytól a táncot. + +Igazgató. Jól van. _Az írásait nézi._ + +Szolga. Az anyja uszítja. + +Igazgató. Nem kérdeztem. _Az írásaiba néz._ + +_Kis szünet._ + +Szolga. Igazgató úr kérem, mi legyen ezekkel a hölgyekkel… _listát +mutat_… akik még kint várnak? + +Igazgató. Várjanak. Hány van még? + +Szolga _a listára néz_. Tizenegy. + +Igazgató. Borzasztó, hogy nem akarnak elfogyni. Már eddig ötöt dobtam +ki. + +Szolga. Haza küldhetem én mind, ne tessék velük vesződni. + +Igazgató. Ugyan kérem. Hisz tudja, hogy még legalább nyolc-tíz rendes +kardalosnőre van szükségem. Kénytelen vagyok végigrágni magamat rajtuk. + +Szolga. Hát jöhet a következő? + +Igazgató _felveszi a házitelefon kagylóját_. Várjon, előbb telefonálok. +_Csönget a telefonon._ Főrendező úr? Hát kicsoda?… Küldje kérem a +főrendező urat a telefonhoz… Jó. Itt maradok a telefonnál. _Szünet, +mialatt a hallgatót a fülén tartja. A szolgához._ Mi az a sárga füzet a +kezében? + +Szolga. Lóvay úrnak az új darabja. Nagyon kéreti az igazgató urat, hogy +tessék figyelmesen elolvasni. Hogy meg tetszett igérni. _Feléje +nyújtja._ + +Igazgató _a hallgatóval a bal fülén, jobb kezével a kályhára mutat._ + +Szolga _kinyitja a kályhaajtót_. Ide? + +Igazgató _a fejével int, hogy igen_. + +Szolga _bedobja a kályha tüzébe a sárga füzetet_. + +Igazgató _még mindig a hallgatóval a fülén._ És az a piros füzet, az +micsoda? + +Szolga. Ez ugyanannak a darabnak egy másik példánya, arra az esetre, ha +az igazgató úr tűzbe dobná az elsőt. + +Igazgató. Ez beszéd. Szeretem az okos embereket. Adja ide. _Szolgától +átveszi és az íróasztalra teszi a piros füzetet._ El fogom olvasni… _A +telefonba._ Halló! Főrendező úr?… Én, igen. Mi az már megint a +Szeniczeyvel?… Igen… Természetesen… Igen… Szó sem lehet róla… Nagyon +helyes. Még csak az kéne… Jó… Nagyon helyes… Nagyon helyes… Szervusz. +_Leteszi a kagylót._ + +Szolga. Beereszthetek egyet? + +Igazgató. Gyerünk, ne kérdezzen annyit. + +Szolga _az ajtóban, a listát nézve_. Márkus! _Kimegy._ + +_Márkus kisasszony belép._ + +Márkus. Jó napot. Márkus vagyok. + +Igazgató. Emilia? + +Márkus. Nem. Csak Toncsi. + +Igazgató. Kár. Mi tetszik? + +Márkus. Maga tetszik, édes direktor. + +Igazgató. Ne kedélyeskedjünk fiam, nem vagyunk a Városligetben. Az +antréjáról látom, hogy onnan jön. + +Márkus. Csakis. + +Igazgató. Mi kell? + +Márkus. Sejtheti. Kőszínházhoz akarok jutni. + +Igazgató. Mink vasbetonból vagyunk. + +Márkus. Az is jó, édes. Csak fa ne legyen. + +Igazgató. Akkor fából vagyunk. + +Márkus _szemlesütve_. Nem olyan maga, mint aki fából van. + +Igazgató. Ejnye kérem, micsoda tónus ez, amiben velem beszél? + +Márkus. Hát bohémek vagyunk, vagy mi. + +Igazgató. Én nem vagyok bohém. Nézd csak! Mondja édes fiam, mi volt +maga, mielőtt bohém lett? + +Márkus. Menyasszony voltam. + +Igazgató. Kié? + +Márkus. Elhagyott. + +Igazgató. Meg tudom érteni. + +Márkus. Hét évig jártam vele jegyben. + +Igazgató. És aztán? + +Márkus. Üzletben. + +Igazgató. Kalap? + +Márkus. Nem. Drogéria. Onnan fedeztek fel. _Nagy elbeszélésbe fog._ Úgy +történt, kérem… + +Igazgató. Jól van fiam, gratulálok, nagyon örülök, hogy felfedezték, de +én most nem érek rá a részletekre. Be akar lépni a kórusba? + +Márkus. A ligetben nagy szerepeket kreáltam. + +Igazgató. Például. + +Márkus. Carment. + +Igazgató. Az operát? + +Márkus. Összesűrítve játsztuk egy felvonásban. De az eredeti zenével. + +Igazgató. Nagyon okosan. Hát sajnálom, mi ezt nem játsszuk. _Sürgetőleg +áll fel._ + +Márkus. Tudom édes, nem is ezt akarom. Csak valami kisebb szerepeket. +Nagyon örülnék, ha megnézne. Szegény Sziklaynál voltam, most a +Műszinkörben vagyok. Hétfőig ott játszom. + +Igazgató. Sajnálom, csak kedden érek rá. + +Márkus. Akkor meghosszabbítom. + +Igazgató. Ne hosszabbítsa fiam. Csak miattam ne hosszabbítsa. És most +sok dolgom van. Szerepekről szó se lehet. Kóristánét még felvennék +néhányat. + +Márkus _szomorúan_. Kóristánét? + +Igazgató. Hát mit gondol fiam, udvarhölgyeket veszek fel? + +Márkus. Nem… De kórusba, az borzasztó, ha az ember Évát játszta. + +Igazgató. Évát? + +Márkus. Az Ember Tragédiájában. + +Igazgató. Azt is összesűrítették? + +Márkus. De még hogy. Egy felvonásba. De az eredeti zenével. + +Igazgató. Ez megnyugtat. + +Márkus. Megalázó volna, most megint előlről kezdeni a kórussal. + +Igazgató. Hja, ilyen az élet. _Órájára néz._ Már féltizenkettő van, édes +fiam. + +Márkus. Drága direktor úr, nem lehetne kóruson kívül? + +Igazgató. Nem. Csak belül. + +Márkus. Hát ez borzasztó. Hát én már sohse juthatok szerephez? + +Igazgató. Hát Carmen? És Éva?! + +Márkus. Fabódéban! + +Igazgató. Mi köze az ön művészetének az építőanyaghoz? + +Márkus. Egy feltétellel bemennék a kórusba is. + +Igazgató. És az? + +Márkus. Ha maga rajtam tartaná a szemét. + +Igazgató. Hogy érti ezt? + +Márkus _szemlesütve_. Úgy, ahogy maga. + +Igazgató. Na menjen, édes lányom. Menjen szépen haza. + +Márkus. Elküld? + +Igazgató. El én, fiam. + +Márkus. Fiam, lányom… szóval kidob. + +Igazgató. Ki, gyermekem. + +Márkus. Mért? + +Igazgató. Nekem ne szabjon ilyen feltételeket, angyalom. Menjen szépen. +Vissza a ligetbe. Nem szégyelli magát, így felajánlkozni? + +Márkus. De kérem… + +Igazgató. Ne kérjen semmit, menjen. Mégis csak szemtelenség. + +Márkus. Nem tudtam, hogy ilyen prűd. + +Igazgató. Na gyerünk, gyerünk. Ilyen prűd vagyok. + +Márkus. Kezit csókolom. + +Igazgató. Isten áldja meg. + +_Márkus el jobbra. A küszöb előtt keresztezi a szolgát, aki belép._ + +Szolga. A zeneszerző úr van itt. + +Igazgató. Tessék. + +Szolga _ajtót nyit_. Méltóztassék. + +_A szerző belép, a szolga kimegy._ + +Igazgató. Hozta Isten, kedves mester. + +Szerző. Jó napot, direktor úr. Nem haragszik, úgy-e, hogy feljöttem +önhöz egy cigarettára, mielőtt haza megyek. Kivételesen semmi kérésem +sincs. A próba nagyszerűen ment, a zenekar pompás volt, boldog vagyok. + +Igazgató _cigarettával kínálja_. Na ennek örülök. + +Szerző _rágyujt_. Köszönöm. A zenekar elvégezte a dolgát, most a prózai +szövegrészeket próbálják a színpadon, de én ezt nem bírom hallgatni. Nem +tudom, más zeneszerző is így van-e vele, de engem idegessé tesz, ha nem +folyton a zenémet hallom a színpadról. + +Igazgató. Foglaljon helyet kérem. + +Szerző. Rosszkedvűnek látszik. + +Igazgató. Nem csuda kérem, az epe önti el az embert. Látta ezeket a +hölgyeket itt az előszobában? + +Szerző. Igen. + +Igazgató. Már hatot dobtam ki ma délelőtt és még tíz van hátra. +Jelentkezés, ajánlkozás, szezon eleje. A földből bujnak elő ilyenkor. +Mind színésznő akar lenni. + +Szerző. Ezért haragszik? + +Igazgató. Nem. Azért haragszom, mert valamennyi rögtön a nyakamba borul. + +Szerző. Hisz az jó. + +Igazgató. Fenét jó. Kell is nekem az ő szerelmük! Higyje el, nem a +színésznők rosszak, hanem ezek a hölgyek, akik színésznők akarnak lenni. +Ez mind azt hiszi, hogy ezen a pályán csak szerelemmel lehet karriert +csinálni. + +Szerző. De hisz ez mulatságos! + +Igazgató. Önnek. Én megpukkadok bele. Ön most jár először a színháznál. +Önnek ez az első operettje. + +Szerző. Hogy lehet ilyen csinos kis nőkre így haragudni? + +Igazgató. Minél csinosabb, annál jobban haragszom, mert annál nehezebb a +helyzetem. De hiszen csak ne volna szükségem kóristánékra. Hogy +repülnének ezek innen. + +Szerző. Csudálatos, önök hogy elfásulnak itt a színháznál. Nekem itt +minden új, minden meglepő, szép, érdekes, izgató. + +Igazgató. Ezek a komoly kamarazenész mézeshetei a színházzal. + +Szerző. És a nők, drága igazgató úr, ezek a nők a színpadon! Ez a +kedvesség, ez a barátságosság, ez a jókedv! És mennyi csinos van köztük! + +Igazgató. Nős ember ön? + +Szerző. Oh már régen. + +Igazgató. Látszik. + +Szerző. Oh, az megint más. A feleségem komoly és szent nő. Két évvel +idősebb, mint én. Ez a komoly élet. De ez a kedves, könnyű világ itten! +Nekem itt mindig nagyobb a pulzusom, mint otthon. _Mutatja_. És még ezek +is milyen kedvesek, akik itt kint ülnek az előszobában, sorban, mint a +madarak az ágon, reménykedve… Na, ne legyen olyan haragos. + +Igazgató. Kétségbeejtő, kérem. Azok a madarak mind a nyakamba akarnak +borulni. És az idén, nem tudom, mi lelte őket, szemtelenebbek, mint +valaha. + +Szerző. Micsoda meglepetés! A szultán trónján egy moralista. + +Igazgató. Nem vagyok én moralista, kérem. Tisztességes ember vagyok és +van ízlésem. Az ilyen szerelem nem kell nekem. Irtózom tőle. + +_A szolga belép._ + +Igazgató. Mi az? + +Szolga. Szeniczey őnagysága kijelentette, hogy nem játssza el a +szerepet. Visszaadta. Itt van. _Átadja._ + +Szerző _ijedten ugrik fel_. Hogyan? A primadonna? A főszerepet! + +Igazgató. Nyugodjék meg, kérem. _Átveszi a szerepet._ Mondja meg neki, +hogy rendben van, beleegyezem. + +Szerző. De kérem! Az operettem főszereplője! Szeniczey nélkül végünk +van! + +Igazgató. Nyugalom, kedves mester. _A szolgához._ Mondja csak, hogy +rendben van. És nézze, ide teszem ez alá a lámpa alá. _A papircsomót +látható helyre az íróasztal lámpája alá teszi._ + +_Szolga el._ + +Igazgató. Nem érdemes egy szót se vesztegetni erre. Legyen nyugodt. + +Szerző. De ha nem játssza el. + +Igazgató. Eljátssza. Üljön csak le. Hol is hagytuk el? Azt mondtam, hogy +nem vagyok moralista, csak nem bírom azt, ha egy ilyen szegény lány a +kenyere miatt felajánlkozik nekem. + +Szerző _szórakozottan_. Önnek? + +Igazgató. Nekem. Nem is figyel? Mi baja? + +Szerző. Bocsásson meg, kérem, de most úgy megijedtem emiatt a Szeniczey +miatt. + +Igazgató. Már mondtam kérem, bízza ezt csak rám. + +Szerző. De Szeniczey nélkül végünk van. + +Igazgató. Bízza rám Szeniczeyt. Hol hagytuk el? Ott, hogy nem vagyok +moralista. Hogy mért nem vagyok moralista? Már az ifjabb Dumas megírta +emlékirataiban… + +_Szolga belép._ + +Szolga _nyugodtan jelenti_. Szeniczey őnagysága revolvert vett elő a +retiküljéből és le akarja lőni előbb az igazgató urat, aztán önmagát. + +Igazgató _ezt nyugodtan hallgatta végig és tovább beszél, mintha a +szolga semmit sem mondott volna._ Már az ifjabb Dumas megírta +emlékirataiban, hogy maga a színház immorális hely. Én itt nem hirdetek +valami külön erkölcsöt, csak úriember vagyok, aki a nyomorult +szerelmeket visszautasítom. Érti? + +Szerző. Értem. + +Igazgató _a szolgához_. Mit áll itt? + +Szolga _a listára nézve_. Bebocsáthatom a soron következőt? + +Igazgató _bosszusan_. Hát… jöhet. + +Szerző. Úgy mondja, mintha a fogát húznák. + +Igazgató. Úgy is érzem. Ez ma már a hetedik. + +Szerző _feláll_. Menjek ki? + +Igazgató. Dehogy. Maradjon. Ha tanu ül itt, talán szemérmesebbek. _A +szolgához._ Na, bocsásson be egyet. + +Szolga _az ajtóhoz megy, ott a listáról hangosan olvassa._ Rakolnoki! +_Kimegy._ + +_Rakolnoki kisasszony belép._ + +Rakolnoki. Jó napot kívánok. + +Igazgató. Jó napot. + +Rakolnoki. Az igazgató úrhoz van szerencsém? + +Igazgató. Az vagyok. + +Rakolnoki. Nevem Rakolnoki Lujza. + +Igazgató. Örvendek. Tessék leülni. Mi tetszik? + +Rakolnoki. A színházhoz szeretnék jutni, kérem. + +Igazgató. Hangja van? + +Rakolnoki. Énekiskolát végeztem. + +Igazgató. Volt már színpadon? + +Rakolnoki. Mint műkedvelő. + +Igazgató. Hol? + +Rakolnoki. Az ötkerületi közjótékonysági egyletben. + +Igazgató. Elég jó műintézet… Leány? + +Rakolnoki. Igen. De… asszony voltam. + +Igazgató. Elvált? + +Rakolnoki. Hogyne. + +Igazgató. Kedves férje… mi volt. + +Rakolnoki. Hajóskapitány. + +Igazgató. Tenger? + +Rakolnoki. Csak folyam. + +Igazgató. Legalább a Duna? + +Rakolnoki. Igen. De egész a tengerig. + +Igazgató. Személy? + +Rakolnoki. Nem. Teher. + +Igazgató. Értem. Hosszú járat. A kapitány úr sokat volt oda. + +Rakolnoki. Igen. Én azalatt a hangomat képeztem és táncolni tanultam. + +Igazgató. Egész nap. + +Rakolnoki. Folyton. Most már néha sajnálom. + +Igazgató. Hogy tanult? + +Rakolnoki. Nem. Hogy elváltam tőle. Azt mondják, a Dunának nagy jövője +van. + +_Kis szünet._ + +Igazgató. Szóval most… + +Rakolnoki. Most a színipályára szeretnék lépni. + +Igazgató. És meg tudna élni ebből a csekély fizetésből? + +Rakolnoki. Nem reflektálok kérem fizetésre. + +Igazgató. Ah. Vagyona van? + +Rakolnoki _szemlesütve_. Barátom van. + +Igazgató. Valuta? + +Rakolnoki. Isten ments. Idősebb, szolid vállalkozó. + +Igazgató. Gabona? + +Rakolnoki. Nem. Szállítmányozó. + +Igazgató. Áhá. Hajón szállítmányozott. + +Rakolnoki. Többnyire. De vonaton is. + +Igazgató. Hogyne, hogyne. + +_Szünet. Rakolnoki kisasszony a könnyeit törli._ + +Igazgató. Ne érzékenyüljünk el, kérem, azt én nem szeretem. És időm +sincs. + +Rakolnoki. Nem is. Csak olyan… zsenáns ezt így bevallani. Ha ismerte +volna a helyzetemet, nem róna meg ezért. Az uram nyomorban hagyott. +_Sír._ Már azon a ponton voltam, hogy a telefonhoz megyek. + +Igazgató. Valakivel beszélni? + +Rakolnoki. Nem. A központba. Kapcsolni. + +Igazgató. Az borzasztó lett volna. + +Rakolnoki. A barátom taníttatott énekelni és táncolni. + +Igazgató. Még mint asszonyt? + +Rakolnoki. Hogyne. + +Igazgató. Szóval… már akkor szállítmányozott. + +Rakolnoki _bután_. Ő mindig szállítmányozott. + +Igazgató. Hajón. + +Rakolnoki _bután_. Többnyire. _A táskájából elővesz hosszú cérnára +fűzött egy- és kétsoros ujságkivágásokat. Lógatja a levegőben._ + +Igazgató. Mi az? + +Rakolnoki. Kritikák az ötkerületi hangversenyről. + +Igazgató. Köszönöm, erre nincs szükség. + +Rakolnoki. Óh, nem én vágtam ki, ne tessék hinni. A barátom gyűjtötte +össze ilyen gondosan… minden lapból. Áldott jó ember. Olyan naiv, olyan +romlatlan… + +Igazgató _a szerzőhöz_. Látott ön már romlatlan szállítót? + +Szerző. Nem. + +Rakolnoki. Óh, ő romlatlan, sőt önzetlen. Nem érdekli semmi, csak én, +csak én! Csak nekem legyen meg mindenem, csak én érjem el a célomat, +csak én legyek híres primadonna. Ha színpadra lépek, a legszebb ruhákat +kapom tőle, mindent megtesz a karriéremért, mindent, mindent! És igazán +csak jóságból. Olyan mint egy nagy gyermek. + +Igazgató. Kövér? + +Rakolnoki. Rendkívül kövér… Jesszusom, csak nem ismeri? + +Igazgató. Nem én. De amit úgy mond róla, az mind olyan kövér. + +Rakolnoki. Nagyon kövér. Már tanárnál is volt. De gyermekarca van. + +Igazgató. Az is valami. + +Rakolnoki. És jó ember, kérem… néha hetekig nem is látom. _Jelentősen +néz az igazgatóra._ Nagyon önállóan élek. + +Igazgató _zavarban_. Nincs is annál szebb. + +Rakolnoki. Megtartom a függetlenségemet. Pláne ha színpadra lépek. + +Igazgató _zavarban_. Pláne. Igen. Hogyne. + +Rakolnoki. Ő tudja, hogy csak a hála köt hozzá. Nem is kíván többet. Ő +belátja, hogy már a külseje miatt se kívánhat illuziót. Ő kizárólag csak +becsül engem. Megbecsüli bennem, hogy… _Ismét ránéz az igazgatóra_… hogy +hálás természet vagyok. Ez az egy passzióm van. A hála. Illetve kettő. A +színház és a hála. + +Igazgató _zavarban_. Nincs is szebb, mint ez a kettő együtt. + +Rakolnoki _kissé kacéran_. Gondolja? + +Igazgató _dühösen_. Nem is gondolom. + +Rakolnoki _kacéran_. Csak úgy mondja. + +Igazgató _még dühösebben_. Nem is mondom. + +Rakolnoki. Milyen szuggesztív szeme van. _Érzékien az ajkába harap._ + +Igazgató. Ajánlom magamat. + +_Kis szünet._ + +Rakolnoki _hátranéz a szerzőre_. + +Igazgató. Mit néz? + +Rakolnoki _zavartan mosolyog_. Most azt hittem, köszönt valakinek, aki +elmegy. + +Igazgató. Úgy van. + +Rakolnoki. Hogyan? Kinek köszönt? + +Igazgató. Önnek. + +Rakolnoki. Én megyek el? + +Igazgató. Remélem. + +Rakolnoki _zavartan_. Nem értem kérem. Hiszen még ki se próbálta a… + +Igazgató. Már kipróbáltam. _A jobb ajtó felé megy._ Volt szerencsém, +ajánlom magamat. + +Rakolnoki. Szóval… hogy távozzam. + +Igazgató. Vagy menjen el. + +Rakolnoki. Óh!… Óh!… _Szörnyűködve elsiet._ + +Igazgató _becsapja mögötte az ajtót, nagyon mérges._ Nahát kérem. +Hallotta? Ő hálás és nekem szuggesztív szemem van. Hát ne öntse el az +embert az epe. + +Szerző. Egy kicsit rideg volt hozzá. + +Igazgató. Látta, milyen laposan nézett rám? Az idén meg vannak őrülve. + +Szerző. De goromba volt vele. + +Igazgató. Ha nem vagyok goromba, itt ön előtt borul a nyakamba. + +Szerző. De mikor az nem olyan nagy baj. + +Igazgató _mérgesen_. Dehogy nem. Ha én elfogadom a borulást, akkor ezt +állanom is kell. A nyakamon marad. Azért mondom kérem, hogy én nem +vagyok moralista, én csupán… + +_Szolga belép._ + +Szolga _nyugodtan jelenti_. Szeniczey őnagysága bevett valamit, +megmérgezte magát, összesett, elájult. + +Igazgató _nyugodtan folytatja_… Nem vagyok moralista, csak ízléssel és +tisztán akarok élni a mesterségemnek. Ez épp oly komoly és száraz +mesterség, mint minden más, ha komolyan veszi az ember, mint ahogy én +komolyan veszem. + +Szolga _a listával_. Jöhet a következő? + +Igazgató. Jöhet. + +Szolga _az ajtóban_. Thúz! _El._ + +Szerző. Mért nem küldi őket a titkárhoz? Ha így bosszantják. + +Igazgató. Oda nem mennek. Csak az igazgató kell nekik. Csak az igazgató. + +_Thúz kisasszony belép._ + +Thúz. Jó napot. + +Igazgató _idegesen_. Jó napot kívánok, az igazgató vagyok, ön bizonyára +szintén a színházhoz óhajt szerződni, hogy hívják? + +Thúz. Thúz Janka. + +Igazgató. Thúz Janka. Van hangja? + +Thúz _írást akar elővenni_. + +Igazgató _türelmetlenül_. Nem kell írás. Tud énekelni? + +Thúz. Azt akartam mutatni, kérem. Énektanárnői oklevelem van. + +Igazgató. Az más. _Átveszi az írást._ Fővárosi énektanfolyam. De hisz ez +kitünő oklevél. Mért nem megy tanítani kisasszony? Az se nagy jövedelem, +de még mindig több, mint amennyivel itt kezdi. Vagy úgy vágyódik a +színpadra? + +Thúz. Az is, kérem. De főként, mert megundorodtam a pedagógiától. + +Igazgató. Ilyen fiatalon? + +Thúz. Ez a tanári pálya. A férfiak öregen únják meg, a nők fiatalon. + +Igazgató. Hány éves? + +Thúz. Huszonegy. + +Igazgató. És hol tanított? + +Thúz. Sehol, kérem. + +Igazgató. És mégis megundorodott? + +Thúz. Inkább: visszariadtam, kérem. + +Igazgató. A gyerekektől? + +Thúz. Nem. Az igazgatóktól. + +Igazgató _örömmel_. Bravó! _Ordítva._ Bravó! _Széket tól oda._ Tessék +helyet foglalni. + +Thúz. Köszönöm. _Leül._ + +Igazgató. Lássa, ezt már szeretem. Komoly, tisztességes teremtés. Ez is +ritka madár ilyenkor ősszel. + +Thúz. Kérem, én nyáron is tisztességes vagyok. + +Igazgató. Az nem érdekel, akkor szünet van… És mit csináltak azok az +igazgatók? + +Thúz. Csak egy volt, de az éppen elég volt nekem az egész életre. + +Igazgató. Nagyszerű! És mit tett a gyalázatos? + +Thúz. Hát mit tett, mit tett. Istenem. + +Igazgató. Biztosan valami ajánlatot tett. + +Thúz. Már az első öt percben. Mikor jelentkezni voltam nála. + +Igazgató. Hol történt ez? + +Thúz. Egy magán-zeneiskolában. + +Igazgató. Hallatlan. Melyikben? + +Thúz. Hagyjuk ezt, kérem. Nem is akarok emlékezni rá. Pedig ha tudná, +milyen jónevű iskola. + +Igazgató. Remélem, tettleg inzultálta? + +Thúz. Nem piszkolom be a kezemet egy igazgatóval. + +Igazgató. Bravó! Kitünő! + +Thúz. Csak megmondtam neki a véleményemet. Ne higyje, hogy durván. Én… +_elfogódottan_… jó családból való lány vagyok, a szüleim jobb napokat +láttak és amért tönkre mentünk, azért én… megtartottam a büszkeségemet… +és az úri modoromat is. _Könnyekkel a hangjában._ Nekem kell +gondoskodnom szegény anyámról és kis öcsémről, a katonai +alreáliskolában… Egyedül járok az életben, de akármi ért eddig, a +büszkeségemről és az úri nevelésemről nem feledkeztem meg. _Feláll_. De +nem akarom ezzel untatni. Látom, hogy sok dolga van… Még sokan várnak +kint… + +Igazgató. Az mindegy. A fődolog, hogy tud énekelni… És táncolni? + +Thúz. Báli táncokat. _Szomorúan_. A jobb időkből. + +Igazgató. És jól táncolt? + +Thúz. Hát kiraktam a csárdást. Nagyon mondták, hogy úgynevezett +passzionirt táncos vagyok. _Körülnéz_. Kérem… nem mondhatnék önnek +valamit négyszem közt? + +Szerző. Kérem… majd kimegyek. + +Thúz. A világért se. Azt nem. Csak egy pár szó az egész. + +Szerző. Hát félrevonulok ide. _Az ablakhoz megy és kinéz._ + +Thúz _halkan_. Kérem, én azt hiszem, az előbb valami ostobaságot +mondtam. + +Igazgató. Ugyan. Mit? + +Thúz. Az igazgatókról. + +Igazgató _idegesen_. Deeeehogy, kérem. + +Thúz. Nem, nem, nem. Láttam, hogy ez bántotta. + +Igazgató. Sőt! + +Thúz. Nem, nem. Gúnyolódott. + +Igazgató. Én? _Mérgesen_. Nahát ez… + +Thúz. Kérem, bocsásson meg. Ne értsen félre. Azok… iskolaigazgatók +voltak. + +Igazgató. Na és? + +Thúz. Színigazgató, az más. Az nagy különbség. + +Igazgató _mérgesen_. Nagy különbség? + +Thúz. Egy óceán, egy világ. _Lesüti a szemét._ + +Igazgató _mérgesen_. Egy világ? + +Thúz. Nem azért jövök a színházhoz, hogy elhervadjak. Ha ezt akarnám, az +államhoz mennék. Ha már itt vagyok, fel akarok szabadulni a nyomás alól. + +Igazgató. Milyen nyomás alól, kérem. + +Thúz. A család, a tradició, a mult!… Én már nem is az igazi nevemen +mutatkoztam be. Új név, új pálya, új élet. Fény, hírnév, siker. +Beledobom magamat. + +Igazgató _dühösen_. Mibe? + +Thúz. A színházba. És azt szeretném, ha maga… _Lesüti a szemét._ + +Igazgató. Ha én? + +Thúz. Ha maga alapítaná meg a… + +Igazgató _a szerzőhöz_. Mester! + +Szerző. Tessék! + +Igazgató. Vissza lehet jönni. Helyben vagyunk. _Szerző visszaül a +helyére._ Nem, kisasszony, én nem alapítok semmit. És senkit. + +Thúz. Pedig én… + +Igazgató. Nem kérem. Én is visszariadok. + +Thúz _megadva magát_. Kérem. + +Igazgató. És azt ajánlom, dobja bele magát az államba vagy a fővárosba. +Az se rossz. + +Thúz. Kérem. _Halkan_. Csak azt az egyet még… hogy remélem, úri +diszkrécióját bírom. + +Igazgató. Bírja. + +Thúz. Az igazi nevemet úgyse tudja. Vegye úgy, hogy nem is voltam itt. + +Igazgató. Már percek óta úgy veszem. _Az ajtó felé megy._ + +Thúz _nagy zavarban_. Jójcakát. + +Igazgató. Még csak dél van, kérem. + +Thúz. Pardon. Jó napot. _Nagy zavarban el._ + +Igazgató. Volt szerencsém. _Becsukja az ajtót._ Na látja. + +Szerző. Pedig ez már a jó úton volt. + +Igazgató. De meggondolta. Ez már hátborzongató, kérem. Ilyen rossz +szezon kezdetem régen nem volt. + +Szerző. Én azt hiszem, ezt is megijesztette a ridegségével. + +Igazgató. Ugyan, hagyja már ezt kérem. Ezek vagy meg vannak őrülve az +idén, vagy valaki terjeszti köztük, hogy én nőfaló vagyok. Nálunk a +konkurrencia… + +_Szolga belép._ + +Szolga _nyugodtan jelenti_. Szeniczey őnagyságát elvitték a mentők. + +Igazgató _nyugodtan folytatja_… nálunk a konkurrencia igazán nem +lovagias. Lehet, hogy valamelyik színigazgató terjeszti rólam ezt, csak +azért, mert tudja, hogy bosszankodom. _Az induló szolgához._ Várjon +csak. + +Szolga _az ajtóban megáll_. + +Igazgató _a szolgához_. Most még Szeniczey őnagysága telefonáltatni fog +a mentőktől, hogy meghalt, de akkor se kell magának bejönnie. Csak majd +ha feltámad és egy konflison visszajön a mentőktől a szerepét +visszakérni. Itt van a lámpa alatt a szerepe. + +Szolga. Tudom, kérem. – Jöhet a következő? + +Igazgató. Jöhet itt most még húsz, mind egyforma. Olyan ez, mint mikor +Monte-Carlóban az ember feketét játszik és egymásután harmincszor jön ki +a vörös. + +Szolga _az ajtóban_. Széll! _El._ + +_Széll kisasszony belép._ + +Széll _édelegve, már az ajtónál kezdi_. Jó napot! Édes! Drága! Hódító! +Bódító! + +Igazgató _felugrik, ráordít_. Hogyne! Hogyne! Ép ezt a hangot várom. +Kifelé! Kifelé! + +Széll. Hogyan? Édes? + +Igazgató. Mars ki. _Az ajtó felé szorítja._ + +Széll. Mi az? Rossz kedve van? + +Igazgató. De még milyen! + +Széll. Pá drága, majd máskor jövök! _Megy kifelé._ + +Igazgató. Gyorsan, gyorsan. + +Széll. Pá! Milyen aranyos! _El._ + +Igazgató _becsapja az ajtót_. Elég volt! Nem bírom tovább! Ilyen pechem +még sose volt. Abba fogom hagyni ezt a mesterséget. Én ezt nem bírom. +Amíg fiatalabb voltam, nem mondom. De most már… _Nagy izgalomban +járkál._ + +_Szolga belép a listával._ + +Szolga. Jöhet a… + +Igazgató _rákiált_. Nem! Egy se jöhet! Nem jöhet! Menjenek haza! Mind, +mind! + +Szerző. Ugyan kérem, azért ne veszítse el a nyugalmát. + +Igazgató. Hát nem látja, mi történik itt velem? Még mindig nem látja, +mit kínlódom? Hiszen ez nem embernek való! + +Szolga _egy pohár vizet ad neki_. + +Igazgató _iszik és fáradtan rogy le egy székre._ + +Szerző. Bocsásson meg, de én azt hiszem, már látom, hol a baj. + +Igazgató. Na erre igazán kiváncsi vagyok. + +Szerző. Ön már észre se veszi, milyen ideges, türelmetlen és goromba +hozzájuk. Ennek híre megy. És szegények azt hiszik, hogy az ilyen rideg +emberrel szemben mindjárt a legerősebb eszközt kell elővenni. Én azt +hiszem… + +Igazgató _türelmetlenül_. Ugyan mit hisz? + +Szerző. Ha hűvösen, de udvariasan fogadná őket, egy kis bizalmat öntene +beléjük… A modor teszi, higyje meg. + +Igazgató. Ördögöt. Az teszi, hogy igazgató vagyok. + +Szerző. Én az ön helyén nem gúnyolódva, hanem nyugodtan, udvariasan +beszélnék velük. Eszükbe se jutna, hogy valamivel lekenyerezzenek. + +Igazgató. Tudja mit. Ha olyan jól tudja, hogy hogy kell, én ajánlok +önnek valamit. Üljön be most maga ide a helyemre és legyen helyettem egy +kicsit igazgató. Én lemondok a szerencséről. Majd meglátja, hogy itt +hiába minden, akármilyen modorban beszél. Üljön csak oda. + +Szerző. Hogy én szerepeljek mint igazgató? + +Igazgató. Igen. _A szolgához._ Hány van még kint? + +Szolga. Hat. + +Igazgató. Fogadja ön ezt a hatot. Majd adok én magának. + +Szerző. És ön? + +Igazgató. Én addig pihenek. _Az asztalra mutat._ Ideülök és majd én +nézem, hogy ugranak a maga nyakába. + +Szerző. Nem bánom. Sőt ambicionálom. Nos, megcsináljuk? + +Igazgató. De mennyire! _Leveti a kabátját._ Én ideülök ehhez az +asztalhoz irnoknak… nézze csak: van itt egy nagy bagoly szemüvegem, ezt +felteszem, így. És fölveszem az öreg Skultéti bácsinak a kopott +kabátját, így. _Felvesz egy kopott Ferenc József-kabátot, amely rosszul +áll rajta._ És a karvédőjét is. Így ni. És ideülök, itt maradok maga +mellett. Én vagyok az öreg Skultéti bácsi, félig irnok, félig szolga. +_Az íróasztalra mutat._ És ön az igazgató. _A szolgához._ Na János, mit +szól hozzá? + +Szolga. Erkölcstelen dolog. + +Igazgató. Jánosnak nem tetszik. Mindegy, én mégis kiváncsi vagyok a +módszerére. Most megmutathatja! + +Szerző _tűzzel, ambicióval_. Meg is fogom mutatni. Ahogy az okos nő +távol tudja magától tartani a tolakodást, pusztán a viselkedésével, úgy +az okos férfi is… + +Igazgató. Most már ne filozofáljon, hanem lássuk a praxist. Tessék +odaülni. Egyet azonban kikötök: ha a hölgy a nyakába kezd borulni, +rögtön lökje ki. Mert azt nézni se bírom. + +Szerző. Természetes. Az a művészet: ezt megelőzni! + +Igazgató. Úgy van. Majd meglátja, hogy úgy van. De nehogy aztán… +ellágyuljon… + +Szerző. Isten ments. Van magának sejtelme arról, hogy félek én a +feleségemtől? De ha nem borul a nyakamba, szerződtethetem. + +Igazgató. Hogyne. + +Szerző _elhatározással_. Akkor gyerünk. _Leül az igazgatói székbe._ + +Szolga. Bejöhet? + +Igazgató. Várjon. _Átteszi a városi telefont a másik asztalra._ Így ni, +ha szólni talál a telefon. _Leül. Dühösen._ Most majd megmutathatja, +milyen nagy lélekbuvár. De még egyszer: amint bizalmaskodik, kilökni és +jőjjön egy másik. + +Szerző. Úgy van. Viszont a feleségemnek… egy szót se… még erről se. + +Igazgató. De uram! + +Szolga. Jöhet? + +Szerző. Melyik van soron? + +Szolga _a listáról olvassa_. Sobri Ilonka. + +Igazgató. Jó betyáros neve van. + +Szerző. Jöhet. + +Szolga _az ablakhoz megy és leereszti a rolétát._ + +Igazgató. Mit csinál? + +Szolga. Hát… a nagyságos úr azt mondta, hogy ő udvariasan akar beszélni… +az illetőkkel. + +Szerző. Nem húzza fel mindjárt? + +_Szolga felhúzza a rolétát._ + +Igazgató. Látja… ő ismeri ezt a publikumot. + +Szerző. Menjen, hívja már be. + +Szolga _el, künn kiált_. Sobri! + +Szerző. De most már aztán ne legyen mérges. + +Igazgató _az asztalra könyökölve_. Igaz is, hát nem keserves, hogy így +el kell bujnom előlük?! + +_Ilonka belép, az igazgató papirok közé mélyed._ + +Ilonka. Jó napot kivánok. _Egyenesen a szerző felé megy._ + +Szerző. Jó napot, kedves nagysád. Szíveskedjék helyet foglalni. Miben +lehetek szolgálatára? + +Ilonka. De cukros ember. Azt mondták, sose szokott leültetni senkit. + +Szerző. Rágalmaztak, kedves nagysád. Tessék helyet foglalni. + +Ilonka. Köszönöm. + +Szerző. Régóta vár kint? + +Ilonka. Bizony már reggel óta melegítem a padot. + +Szerző. És minek köszönhetem a szerencsét? + +Ilonka. Milyen aranyosan beszél. Azt mondták, olyan nyers, mint egy +altiszt. + +Igazgató _türelmét vesztve_. Arra feleljen, amit az igazgató úr kérdez. +Itt nincs idő bájt kifejteni. + +Szerző. Ne beszéljen bele, Skultéti, végezze a dolgát. + +Igazgató _elképedve_. Tessék? + +Szerző. Végezze a dolgát. Üljön le, kedves nagysád. És mondja el bátran, +mi hozta ide hozzám. + +Ilonka. Ugyan mi hozhatott volna a tisztelt igazgató úrhoz. Selmecről +jövök. Színésznő vagyok. Szeretnék szerződni a színházához. + +Szerző. Ez nagy dolog, kisasszony. Ez nagyon nehéz dolog. Mi a +kisasszony szerepköre? + +Ilonka. Operett. + +Szerző. Operett, operett, ez tág fogalom. Mégis, micsoda zsáner, micsoda +fajta Énekesnő? Szubrett? + +Ilonka. Mondjuk: segéd-szubrett. + +Szerző. Ez valami új, kisasszony. De érdekes. Mit ért ön ezalatt? + +Ilonka. Kérem, én tulajdonképen a karban vagyok. + +Igazgató. Na végre. + +Ilonka. Ki ez kérem? + +Szerző. Ne törődjék vele. Skultéti, ne tegyen megjegyzéseket, már +másodszor szól belé. Tudja, hogy ezt nem tűröm. + +Igazgató. Kérem, bocsánat. Hallgatni fogok. + +Ilonka. Úgy is kell. + +Igazgató _feláll, mérgesen néz Ilonkára_. + +Ilonka _farkasszemet néz vele_. Igen, igen! + +Igazgató _leül_. + +Szerző. Mondja csak nyugodtan tovább. + +Ilonka. Aranyos, megnyugtató ember, szeretném a kezét megcsókolni. + +Szerző. Szóval ön a kórusban van. + +Ilonka. Igen kérem. De úgy kiragyogok belőle néha. + +Szerző. Kiragyog? + +Ilonka. Ezt mi így hívtuk Selmecen, kérem. Néha kaptam egy-egy kicsi-kis +szerepecskét, külön egy-egy szót, valami kis feltünést, tetszik tudni, +szóval sokat énekeltem a többivel együtt, de néha mégis kiragyogtam +közülük. + +Szerző. Szóval apróbb szerepeket játszott. + +Ilonka. Úgy van, kezit csókolom. + +Szerző. Már nem tagja a selmeci társulatnak? + +Ilonka. Nem, kezit csókolom. + +Szerző. És ha szabad kérdeznem, mi volt ön mielőtt színpadra lépett? + +Ilonka. Állami magyar árvagyermek voltam. + +Szerző. Árvaházban? + +Ilonka. Ott kérem. + +Szerző. És hogy került onnan a színházhoz? + +Ilonka. Hát szembe volt kérem az árvaházzal a színház és mindig mikor +valami látványos darabba angyalok szerepeltek, átküldtek angyalért az +árvaházba. Engem vittek mindig, mert azt mondták, hogy szomorú kis arcom +van és mégis elég szemtelen vagyok. Ott a színpadon aztán megszeretett a +súgó, mert mindig ott a lyuk előtt énekeltünk. És egyszer az ének után +fölsúgta, hogy legyek a felesége, de én intettem a szárnyammal, hogy +nem. Akkor felsúgta, hogy hát jó, neki mindegy, ő nála az a fő, hogy ne +legyen egyedül a világon, ha nem akarok a felesége lenni, legyek a +lánya, ő szívesen adoptál engem, gyermekének. Akkor leintettem a lyukba +neki, hogy erről lehet beszélni. Megszántam, hogy ilyen szegény árva +öreg ember és ilyen sötét lyukban él. Aztán mindjárt nemsokára adoptált. +Őtet hítták Sobrinak, kezit csókolom. + +Szerző. Kérem, ne mondja nekem mindig, hogy kezit csókolom. Nem vagyok +pap. + +Ilonka. Azt látom. + +Szerző. Hát akkor minek mondja? + +Ilonka. Ez olyan szerény szokás, kérem. Divatba volt a társulatnál. Édes +drága embereknek szoktuk mondani. Akit tiszteltünk: szerkesztőnek, +polgármesternek, főorvosnak, szőrmekereskedőnek. + +Szerző. Szerzőnek. + +Ilonka. Soha, kezit csókolom. Az olyan ijedt ugráló ember szok’ lenni. + +Szerző. Igazgatónak? + +Ilonka. Annak se nagyon. + +Szerző. Jól van kérem. + +Ilonka _ijedten_. Bocsánat, ha megsértettem. + +Szerző. Óh, a világért sem. Hogy képzeli. Ilyen kedves, bájos teremtés. + +Ilonka. Óh köszönöm. _Édesen mosolyog._ Milyen aranyos a szimpátiája. + +Igazgató _mérgesen_. Kilökni, kilökni. _Irásaiba bújik._ + +Ilonka. Mit mond ez, kérem? + +Igazgató. Semmit. Itt a partiturát nézem… _Lapoz_. Kilökni az angyalt. + +Szerző. Térjünk a tárgyra, kisasszony, rengeteg dolgom van. Mért vált +meg a társulattól? + +Ilonka. Összegyövetelem volt a direktornéval. + +Szerző. Összegyövetele? Mi az? + +Ilonka. Összegyöttünk valamin, kérem. Ő is nyers volt, én is nyers +voltam. Nem tűrhettem már, kérem, nagyon rágalmazott. Ezen gyöttünk +össze. + +Szerző. Mivel rágalmazta? + +Ilonka. Én kérem, elvált asszony vagyok, tetszik tudni. + +Igazgató. Mért tetszik azt tudni az igazgató úrnak? + +Szerző. Skultéti! + +Ilonka. Mit akar ez tőlem, kérem? + +Szerző. Hagyja, ne figyeljen rá. + +Ilonka. Nem törődöm vele, mert látom, hogy csak személyzet. Elvált +asszony vagyok, kérem, mindenki tudja, Kiliti Sándor volt a férjem, +tetszik tudni… _Ijedten néz az igazgatóra._ + +Igazgató _írásaiból int, hogy mondja, ahogy akarja._ + +Ilonka. Kiliti Sándor ragyogó bonvivánt volt a férjem és törvényesen +elváltam tőle, kérem. + +Szerző. Mért vált el tőle? + +Igazgató _lapozgatva_. Összegyövetele volt vele biztosan. + +Ilonka _izgatottan_. Igen kérem. Összegyövetelem volt vele, igenis, nem +tagadom, gyakran veszekedtünk, mert nagyon zseneális ember volt. + +Szerző. Hát az baj? + +Ilonka _izgalommal, őszintén_. Igen kérem, mert nagyon is zseneális volt +kérem. Egész nap törkölyt ivott, már reggel kezdte kérem, nem járt +próbára, két napig is kínlódtam vele, hogy tiszta gallért vegyen, kérem, +aztán elköltötte a fizetésemet és kérem, télen moly ellen eladta a +bundámat, a dzsindzsula galléromat is elitta, szintén moly ellen, kérem, +azt is,… túlságosan zseneális volt, de nem ezért váltam el tőle, és a +veszekedés is egy békebeli huszárkapitány miatt volt, akkor azt mesélték +rólam a városban, hogy a tizennyolcas huszárok a cipőmből ittak francia +pezsgőt, Moje Sándort kérem, de ez egy szemtelenség volt, mert nem volt +igaz,… mert ők ittak cipőből pezsgőt, ők egy egész szezónban kérem nem +is ittak másból pezsgőt, csak, megkövetem, cipőből, kérem, de az én +cipőmből nem, kérem, arra itt megesküszöm most is, úgy legyen őrnagy +abból a szegény kapitányból, hogy az én cipőmbe valaha hagytam bármit is +önteni, nemhogy pláne pezsgőt, kérem,… igenis ezért volt az első +veszekedés, de nem is ezért váltunk el, csak aztán mégis elváltunk. + +Szerző. Mégis miért? + +Ilonka. A nevelőapám, a súgó haragudott rá, mert ilyen rosszul bánt +velem. És úgy büntette meg, hogy nem súgott neki. Ő meg belesült kérem, +magába Hamletba és ezért is engem inzultált, kérem, amikor este +hazajött, kérem, pedig akkor tüdőcsúcsba szenvedtem. Akkor elváltunk. + +Szerző. Na és a direktorné? + +Ilonka. Milyen direktorné? + +Szerző. Azt mondta az előbb, hogy azért hagyta ott a társulatot, mert a +direktorné rágalmazta. + +Ilonka. Igen, kérem. + +Szerző. Mivel rágalmazta? + +Ilonka. Azt mondta, kezit csókolom, hogy én soha nem is voltam +megesküdve az urammal és mink csupán csak a válópört tartottuk meg. + +Szerző. Hát ez elég súlyos. + +Ilonka. Pláne vidéken, kérem. Hát ezt nem hagyhattam szó nélkül és így +történt. Most aztán feljöttem Pestre, szerencsét próbálni. + +Szerző. Van hangja? + +Ilonka. Ha nem volna, nem mernék ide jönni kérem. Azt mondják olyan +hangom van, mint egy mozdonynak. + +Szerző. Hogy érti ezt? + +Ilonka. Kórusba az a fontos kérem, erős hang és hosszú kitartás. + +Szerző. Úgy van. + +Ilonka. A kórus kérem, az nem hangzene, hanem tüdőzene, kezit csókolom. + +Szerző. Jól van, fiam. Szóval jó hangja van. + +Ilonka. Két percig is kibírom a víz alatt lélekzet nélkül. Pedig +tüdőcsúcsom volt a Mileneumba. Tessék kipróbálni. Akár egy kádba is. És +az alakom, kérem, tessék megítélni… _Feláll_. És trikóba kérem, olyan +vagyok, mint a mandula. + +Szerző. Hát az milyen? + +Ilonka. Én nem tudom, kérem, de Pápán ezt írta rólam a szerkesztő, pedig +az költő, kérem. + +Szerző. Azt biztosra vettem. Hát csinos alakja van, nagyon csinos, ez +bizonyos édesem. Ehhez nekem nem kell a pápai szerkesztő. És a szeme is +szép, nagy, kifejező… + +Igazgató _veszi a telefonkagylót_. Kérem: negyvenhárom-hatvanhárom! +Halló? Zeneszerző úr? Jó napot. Most látom itt, kérem az írások közt, +hogy mi nem is így egyeztünk meg. Én azt hiszem, ebből már elég volt. +Már rég ki kellett volna lökni… azt a részt a szövegből. Tetszik érteni? +Nahát kérem. Halló, halló! Tiszteltetem a kedves feleségét. _Leteszi a +kagylót. A szerzőhöz._ Bocsánat. + +Szerző. Kérem. Szóval, hogy összefoglaljam a kérelmét: ön a női kórusba +való felvételét kéri azzal a külön óhajtással, hogy itt-ott kisebb +magánszerepeket is kapjon. + +Ilonka. Hát itt-ott egy kis hercegnőt, de nem hosszút, vagy valami +rongyos kis grófnét, de csak mikor öt vagy hat grófné jön be egyszerre,… +egy pár szót, hogy: «ejnye de sikerült ez az estély!»… vagy amit a +Csipketündérben játsztam, hogy azt mondtam: «Valami bűzlik Dániába.»… és +így megfordultam: «Úgy-e Excellenciás uram, neszpa, ambaszadőr?»… ilyen +apróságokat és ha az ember fejlődik, hát Istenem, idővel meggyön, ami +meggyön. + +Szerző. Lássa, ez kedves és szerény beszéd. Ön kitünő benyomást tesz rám +nagysád. + +Igazgató _fölkel és a két ablak közt álló polchoz megy, közben mondja._ +Kilökni, kilökni. + +Ilonka _mialatt az igazgató a polcon keresgél._ Mit dörmög ez mindig +kérem? + +Szerző. Ne törődjék vele. Ön tetszik nekem. És ha az igényei nem nagyok… + +Ilonka. Nem nagyok kérem, magam varrom a ruháimat, állatokat nem tartok, +ékszert nem hordok, madarat nem eszem, prémet nem viselek, kocsin nem +járok, mi kell nekem? Amit a kódusoknak adok, néha egy kis ondolálás, +meg egy pár cigaretta, az is öntöltő hercogovina. Ez minden. + +Szerző. Óh, bocsásson meg, hogy nem kínáltam. _Cigarettát ad neki._ + +Igazgató _a telefonba, szemrehányóan_. Halló! Halló! + +Szerző. Mi az? + +Igazgató. Tévedés. _Bebujik a papirjaiba._ + +Ilonka _rágyújt a gyufán, amit a szerző kinál._ Köszönöm. Fel tetszik +bátorítani a szívemet. Most már attól a pápaszemestől se félek úgy. + +Igazgató. Tőlem? + +Ilonka. Magától. Olyan jó birkaszeme van. + +Szerző. Nagyon kedves, hanem most jőjjön szépen a zongorához. Halljunk +egy skálát. _A zongorához ül._ + +Ilonka _skálát énekel, a szerző kíséri, ő skála közben kacéran a +szerzőhöz dől._ + +Szerző. A füle jó. + +Igazgató. Az odatámaszkodása se rossz. + +Szerző _lelkesen_. A füle kitünő! + +Ilonka. Milyen édesen beszél a fülemről. + +Szerző. Na most halljunk valami éneket. + +Ilonka. Kérem a «Kék nefelejtset». + +Szerző. Boldogan. + +Ilonka _énekel, a szerző kíséri_. + + Kék nefelejts, + Kék nefelejts, + Viráááááág… _az «á» magánhangzót igen sokáig tartja ki_. + +Szerző _abbahagyva a zongorázást_. Mi az, kérem? + +Ilonka. Hát nem hosszú kitartással tetszik kívánni? + +Szerző. De ilyen hosszúval! Csak úgy rendesen. + +Ilonka. Kérem. _Ujra kezdi, elénekli az első strófát a szerző +kíséretével. Az ének folyamán a szerzőhöz dől, a szerző vállára teszi a +kezét, sőt később átfogja a nyakát is. A szerzőnek ez láthatólag jól +esik, s a nő kebléhez támasztja a fejét._ + +Szerző _az ének után_. Bravó kedves, gratulálok! _Lázasan_. Nemcsak +kisebb szerepeket fog kapni. Óriási szerepeket fog kapni! Karriért fog +csinálni nálunk! _Megragadja a kezét és magához vonja._ Milyen meleg +hangja van, igazán, a szívemig szaladt. És üde, mint a csengetyű. És ez +a puha kis keze… És milyen illatos… + +_Az igazgató szörnyűködve nézi ezt._ + +Ilonka. Óh milyen boldog vagyok! + +Szerző _fejét Ilonka melléhez közelítve, hevesen._ És hogy dobogott… az +a kis szíve, amig énekelt… és milyen illatos az a kis szíve… és milyen +forró ez a kis keze… + +Ilonka _a gyönyörtől áradozva_. Édes, andalító ember… bizony Isten a +menyországban vagyok. + +Igazgató _megcsengeti a telefont_. Halló, itt a menyország. Pardon, az +igazgatóság. Hát kérem, szerző úr, ez már a disznóság határán van, ez az +eljárás. + +Szerző. Mit beszél? + +Igazgató _a telefonra mutatva_. Megmondom neki a véleményemet. + +Szerző. De talán így még se lehet beszélni egy szerzővel. + +Igazgató. Okos ember az, nem sértődik az meg. _A telefonba._ Halló! +Tiszteltetem a kedves feleségét. _Leteszi a kagylót._ + +_Nagy szünet, a szerző zavarban van._ + +Ilonka. Nézze édes, most fogja egy kicsit a másik kezemet, mert ez +elzsibbadt. + +Szerző. Amelyiket akarja, maga kedves. + +_Kínos, nagy szünet._ + +Szerző _feláll, zavartan_. Skultéti kérem. + +Igazgató _feláll_. Tessék. + +Szerző. Kérem… Hozzon nekem egy pohár vizet. + +Igazgató. Pohár vizet. + +Szerző. Igen. + +Igazgató. Egy pohár vizet méltóztatik kívánni. + +Szerző. Igen, kedves Skultéti. + +Igazgató. Most mindjárt. + +Szerző. Igen. + +Igazgató. Kérem. _Az asztalról tálcát és poharat vesz._ + +Ilonka. Nekem is kis öreg. + +Igazgató. Neked is. Szintén vizet. + +Ilonka. Igen. De folyasd ki jól a csapot, hogy hideg legyen. + +Igazgató. Hogy hideg legyen. Jó. _Még egy poharat tesz a tálcára, +indul._ + +Ilonka. Mozogj hát. + +Igazgató. Hogy mozogjak. _Mérgesen néz vissza, megáll, de aztán gondol +egyet és fejcsóválva kimegy jobbra._ + +Ilonka. Milyen dühös bácsi. + +Szerző. Nem is dühös. Ilyen a természete. Régi ember az itten. A +családhoz tartozik. + +Ilonka. Titkár? + +Szerző. Dehogy. Olyan régi butor: félig irnok, félig szolga, már ahogy +az nálunk szokás. + +_Nézik egymást._ + +Ilonka. Fog szerződtetni? + +Szerző. Száz évre. _Szenvedélyesen megfogja mind a két kezét._ + +Ilonka. Tetszem? + +Szerző. Nagyon, nagyon. Óriási szerepeket fog kapni. Mindjárt ebben az +új operettben, amit most tanulunk. Kap egy facipős táncot. + +Ilonka. Szeret? + +Szerző. Imádom. _Maga felé vonja, Ilonka húzódik tőle._ Mért olyan +nyugtalan? + +Ilonka. Istenem… tudja Isten… olyan rossz sejtelmem van. + +Szerző. Csak nem fél tőlem? _Meg akarja ölelni._ + +_Az igazgató belép a két pohár vízzel._ + +Igazgató _a szerzőt kínálja_. Tessék. + +Ilonka. Nem a hölgyet illik előbb? + +Igazgató _mialatt a szerző iszik_. A hölgyet, igen. + +Ilonka _veszi a poharat_. Ezzel azt akarja mondani, hogy nem vagyok +hölgy. + +Igazgató. Igyék angyalom, mert nem tartom itt holnapig ezt a tálcát. + +Ilonka _kezében a pohárral, kedvesen_. Ne haragudj rám Skultéti bácsi. +_Iszik egy kortyot._ Mondd, mindig mozog az orrod, mikor haragszol? + +Igazgató. Igyék kérem. Nem vagyok kiváncsi a humorára. + +Ilonka. Pedig a szemed azt mondja, hogy édes, meleg szived van. _Iszik_. + +Igazgató. De még milyen meleg. + +_Szolga belép._ + +Szolga _a szerzőhöz_. Nagyságos urat sürgősen kéreti a karmester, mert +tovább próbál a zenekar. + +_Az igazgató lebujik az írásai közé._ + +Szerző. A zenekar? Tovább próbál? + +Szolga. Igen. + +Szerző. De hisz az előbb azt mondta a karmester, hogy a zenekar már +végzett. _Gyanakodva néz az igazgatóra, aki közben kidugta a fejét._ + +Igazgató _erre a tekintetre hirtelen ismét lebujik a papirjaiba, nagy +könyvet emel az arca elé._ + +Szerző _hosszasan, mérgesen nézi az igazgatót_. Talán maga szólt a +karmesternek, Skultéti? + +Igazgató. Csak azt mondtam, hogy itt tetszik lenni. _Ismét lebujik._ + +Szerző. Jó. Sőt nagyon jó. _Dühösen._ Igazán nagyon jó. _Hirtelen +elhatározással._ Várjon csak meg nagysád, rögtön jövök vissza. _Mérgesen +siet el jobbra, szolga utána el._ + +Ilonka. Kérem, megvárom. + +_Most kettesben maradnak az igazgatóval. Szünet. Az igazgató úgy tesz, +mintha írna valamit. Ilonka a széken ül a két asztal közt. Ilonka +szipogni, könnyezni, majd sírni kezd, majd zsebkendőt vesz elő és +csöndesen zokog._ + +Igazgató. Mi az? + +Ilonka _zokog_. + +Igazgató. Mi az? Miért sír? + +Ilonka _sírva_. Kétségbe vagyok esve! + +Igazgató. Mért? + +Ilonka _sírva_. Mert itt megint beleestem az igazgatóba. _Felzokog_. +Istenem, milyen szerencsétlen vagyok! + +Igazgató. Beleesett az igazgatóba? + +Ilonka. Látta, mit csinált velem? + +Igazgató. Láttam. Semmit se csinált. + +Ilonka. Nekem meri ezt mondani? _Keservesen sírva._ Hiszen mikor +bejöttem, rögtön piszkos ajánlatot tett nekem az igazgató. + +Igazgató. Nahát ez szemtelenség. + +Ilonka _sírva_. Nem tett piszkos ajánlatot? + +Igazgató. Én nem hallottam. + +Ilonka. Hát nem mondta, hogy kedves nagysád, parancsoljon helyet +foglalni, minek köszönhetem a szerencsét? + +Igazgató. Ezt mondta. + +Ilonka. Hát igazgatótól ez már piszkos ajánlat. Tisztességes igazgató +nem beszél így egy vidéki kóristánéval. Azt szokják mondani: «mit +gyönnek a nyakamra, hagyjanak nekem békét, már nem veszünk fel senkit». +De aki azt mondja, hogy tessék leülni és köszönöm a szerencsét, _sírva_, +azt mi már tudjuk, szegény kóristánék, hogy ez mit jelent ilyen szegény +védtelen teremtésnél. _Felzokog_. Nekem azt mondták, olyan nyers, mint +egy altiszt. + +Igazgató _mérgesen_. De hát azt a keservit neki, hiszen úgy pislogott +rá, meg úgy hizelgett neki, hogy csak úgy undorodtam ott az asztalnál. +Még maga mer beszélni? Hiszen azt mondta neki, hogy a mennyországban +van! + +Ilonka _sírva_. Hát mit mondjak neki?! Hogy fáj a fejem? Ha egyszer +látom, hogy mit akarnak tőlem, mit csináljak? Áldozzam fel a kenyeremet? +_Felzokog_. Akkor már muszáj visszhangozni! + +Igazgató. Ebben van valami. + +Ilonka _sírva_. Ha erőszakot tesznek az emberen! + +Igazgató. Ez már túlzás fiam. De mindenesetre kellemesen meglepő, hogy +így kétségbeesett. + +Ilonka _sírva_. Gazember! Gazember! Minden igazgató gazember! + +Igazgató. Bravó, ez beszéd. Kedves nagysád, ha ezek a megbántott +tisztességérzet könnyei… + +Ilonka. Ezek az én könnyeim, kérem, ez nem szinészeti sósvíz, én a +szivemből sírok. De nem is ez a nagyobbik baj. + +Igazgató. Hát mi? + +Ilonka. Hogy az igazgató nem is tetszik nekem. Más tetszik nekem. + +Igazgató _gyanútlanul_. Hát az valószínű volt. Selmec. Tizennyolcas +huszárok. + +Ilonka. Nem huszár. + +Igazgató. Hát. + +Ilonka _szipogva_. Civil. + +Igazgató. Selmecen? + +Ilonka. Pesten. + +Igazgató. Hol? + +Ilonka. Itt a közelben. + +Igazgató. A közelben? + +Ilonka. Igen. Nehéz fejed van. _Keservesen sírva._ Te tetszel nekem! + +Igazgató _rémülten_. Én? + +Ilonka _sírva_. De még hogy! + +Igazgató. Nahát ez… _Kezdi a könyveket az asztalra és a földre +csapdosni._ + +Ilonka. Nahát és nahát, rám haragudhatsz, ahogy akarsz, akár hozzám is +csaphatod azokat a könyveket, itt most már hiába minden, mert te tetszel +nekem és én nem nyugszom, amíg úgy nem fogsz utánam szaladni, mint egy +kis kutya. + +Igazgató. Én? + +Ilonka. Igenis, te. + +Igazgató. Ma látott először életében! + +Ilonka. Egyszer csak kell valakit először látni. Nem kezdhetem a +másodiknál! + +Igazgató. De hát mi kell magának rajtam, szegény vén emberen? + +Ilonka. Nem is vagy vén. Csak nem vagy előnyös. + +Igazgató. Ne tegezzen! + +Ilonka. De mikor olyan tegeznivaló arckifejezésed van. Vedd le ezt a +pápaszemet. _Le akarja venni róla._ + +Igazgató. Ne nyúljon az arcomhoz. _A pápaszem rajta marad._ + +Ilonka. Pedig milyen szép, jószívű szemed van. És milyen jóságos +papahangod van. _Sírva_. Kérlek, szabadíts meg az igazgatótól. + +Igazgató. De hát mért fél úgy tőle? + +Ilonka. Sok mindenért. Például nézd édes pofa, én mindjárt megmondom +neked: én olyan tehetségtelen vagyok, mint egy selyemhernyó, ezt is írta +rólam a pápai szerkesztő, de nem vagyok bolond ezt az igazgatónak +megmondani. Neked megmondom, mert te egy senki vagy és téged rögtön +elkezdtelek szeretni. + +Igazgató. Nagyon jó. Tovább. + +Ilonka. Hát nem hallottad, hogy az előbb már… _felzokogva_… szerepekkel +fenyegetett? + +Igazgató. Micsoda? Hát ez fenyegetés? + +Ilonka _sírva_. A Duzemelenórának nem, de nekem igen, mert én +tehetségtelen vagyok és amint szerepet kapok, rögtön megbukok benne és +minek nekem az a szenvedés? + +Igazgató. Hát ne játszd el. + +Ilonka _sírva_. Azt nem lehet, mert mind őrült az ilyen igazgató, ha +szerelmes, kínozzák az embert, hogy ilyen nagy művésznő legyen, meg +olyan nagy művésznő legyen. _Zokogva._ Minek az nekem? + +Igazgató _gyanakodva_. Honnan tudja ezt maga ilyen pontosan? + +Ilonka _sírva_. Hát mondom, hogy Selmecről is azért gyöttem el, mert az +igazgató menyasszonya voltam. + +Igazgató. Eddig még nem mondta. + +Ilonka. Mondtam, hogy megvertem az igazgatónét. + +Igazgató. Azt mondta. + +Ilonka. Hát mért szokta megverni az ember az igazgatónét? Ezért volt +minden, hogy sülyedt volna el az egész igazgatóság! + +Igazgató. Hát verekedés is volt? + +Ilonka. Csak olyan nőies. + +Igazgató. Hát az milyen? + +Ilonka. Hát, hogy a frizurára helyezzük a fősúlyt. Nagy hajtépés volt, +meg sűrű dialóg. De én vertem meg őtet, nem ő engem. Az egész cukrászda +tanu rá. Elég volt ott nekem az igazgatóból. Az igazgató babáját +mindenki utálja. _Felzokogva_. Ezért gyöttem el Pápáról is. + +Igazgató. Pápán is az igazgató? + +Ilonka. Hát hogyne. Abba csak tönkre lehet menni az ilyen szegény +teremtésnek, mint én, ha a direktorba beleesik. Látod, a pénztárosnak az +ideálját vagy a kisbőgősnek az ideálját, vagy a szegény segédtitkárnak +az ideálját, azt mindenki szereti, annak kis szerepet is adnak, aszongya +az igazgató: «Adjunk neki valamit, hagy örüljön a szegény pénztáros, meg +így, meg úgy». A színésznők is szeretik, mert szegény ember szerelme, +adnak neki ajándékba azsuros inget, meg fekete kombinécset, meg félüveg +parfümöt, meg mindenféle nyersanyagot, teszem öreg művirágot, gyűrött +szalagot, döglött bársonyt, mer aszongyák: «nézd szegénykét, milyen +kedves kis szerény nő, adjuk neki, hagy örüljön a marha». + +Igazgató. Ezért tetszem magának. + +Ilonka. Persze, hogy ezér! Az állásodér, hogy ilyen szegény gyalog ember +vagy. + +Igazgató. Egy vasam sincs. A fizetésemből magam se tudok megélni. + +Ilonka. Adok én neked pénzt, ha kell. + +Igazgató. Köszönöm édesem, ott még nem tartok. Hát jó, mondjuk, de csak +mondjuk természetesen, hogy maga tetszenék nekem… + +Ilonka. Jaj, boldogság. + +Igazgató. Pardon. Csak tegyük fel. + +Ilonka. Tudom én, te drága, mi az, amikor már feltesszük! + +Igazgató. Nagyon elbizakodott, édes fiam, de várjon, lesz még maga +szerényebb is. + +Ilonka. Szerényebb már nem lehetek, mint hogy téged választottalak. + +Igazgató. De még ennél is szerényebb lesz. Mondom, tegyük fel, hogy maga +tetszenék nekem. Hát akkor most mit csinál az igazgatóval? + +Ilonka. Megmondom neki, hogy téged szeretlek. + +Igazgató. És ha akkor elcsap engem? + +Ilonka. Sohse csap el, mert azt reméli, hogy én majd megcsallak. + +Igazgató. Azt reméli? Mért reméli? + +Ilonka. Mert én is úgy nézek ki, meg te is úgy nézel ki. + +Igazgató. Példátlan romlottság. + +Ilonka. Ti vagytok romlottak. Mindjárt félreértitek az embert. Én egy +kis illatos mezei ibolyának látszom, de ha erkölcsileg megszagolsz, +rágyössz, hogy igazgyöngy vagyok. + +Igazgató _hirtelen dühbe jön_. Mondja fiam, mit keres maga egyáltalában +a színháznál? Mit keresnek maguk a színháznál? Mi közük a színházhoz? + +Ilonka. Na már engedj meg… + +Igazgató. Tehetsége sincs… + +Ilonka _fellázadva_. Hogy mered ezt mondani? + +Igazgató. Maga mondta. + +Ilonka. Az más. Az az én szerénységem. Nekem van tehetségem, de csak +annyi, amennyi nekem kell. Elég szemtelenség, hogy a kritikusoknak több +kell, mint amennyivel én magam megelégszem. Mért kívánják tőlem, hogy +jobban játsszam, mint ahogy tudok? Szép szerény művészet kell nekem, meg +szerény vőlegény. + +Igazgató. Nahát, most elég volt fiam. _Leteszi a pápaszemet._ + +Ilonka. Most, mikor már a pápaszemet is letetted? _Megérinti az arcát._ +Mennyivel előnyösebb vagy így. + +Igazgató. Ne nyúljon hozzám, már mondtam egyszer. + +Ilonka. Úgy félsz tőlem, mintha nagyon tetszeném neked. + +Igazgató _zavarban_. Ugyan, ugyan, nézd csak. + +Ilonka. Látom a szemeden, hogy zavarban vagy kis apám. _Meg akarja +ölelni._ Ne taszíts el magadtól, te kedves goromba ember. Te aranyos +szegényember. Te csúnya szépember. Nem is tudod, mennyire lehet téged +szeretni. Nézz a szemembe. + +Igazgató _zavarban_. A szeme, az bizonyos, az szép. + +Ilonka. És a műsorom? Szép tiszta kis házi boldogság. Délben leveshús +brivel. Délután megstoppolom a fehérneműdet. Este tiszta ágyhuzat. Nem +az a nagy szenvedélyesség. Csak olyan rendes tisztaság és békesség. +Minek nekem a hisztéria. Megvagyok én anélkül is. + +Igazgató. Én is. + +Ilonka. De ha kívánod, megtanulom. + +Igazgató. Dehogy kívánom. Utálom. + +Ilonka. Az ilyen szegény ember kell nekem, akit sajnálni is lehet, +nemcsak szeretni. _Elérzékenyül._ + +Igazgató _félénken, szeliden megöleli_. Kedves nő, azt meg kell adni. + +Ilonka. Úgy-e? _A kebelére borul._ Te szegény hivatalnok, rajonggyá +értem egy kicsit. + +Igazgató _egészen átöleli_. Nagyon, nagyon kedves. Igazán kedves. + +Ilonka _a keblén_. Milyen jó itt. Meleg ember kebelibe. + +_Szerző sietve lép be balról s meglátva őket, megrökönyödve áll meg._ + +_Szünet._ + +Igazgató _dühösen_. Na kérem. Hát itt van az ön módszere. _Elereszti +Ilonkát és ellép tőle._ + +Szerző _meglepetten_. Micsoda? Tessék? + +_Nagy szünet. – Szól a telefon._ + +Igazgató _a telefonhoz megy_. Halló? Szeniczey kisasszony mamája? Kezét +csókolom. – Hogy Szeniczey kisasszony haldoklik? Borzasztó. Az orvos +mondta? – Hogy meg fog halni? _Nyugodtan és gyorsan._ – Igazán nagyon, +nagyon sajnálom. Kezét csókolom. _Leteszi a kagylót._ + +_Szerző ezalatt mereven nézte Ilonkát. Ujabb szünet._ + +Igazgató _zavartan_. Hát most látta, mit ér a maga módszere. + +Szerző. Na, ez nagyszerű. Igazán nagyszerű. + +Ilonka _a szerzőhöz_. Bocsásson meg, drága édes direktor úr. + +Szerző. Hogyan? Annak dacára, hogy engem tart a direktornak, mégis az ő +nyakába borult. + +Ilonka. Hogyan?… hogy magát tartom a direktornak. Hát nem maga a +direktor? + +Szerző. Nem, édes gyermekem. A direktor úr ott áll maga mögött. +_Rámutat._ + +Ilonka _megfordul_. A Skultéti? + +Szerző. Nem Skultéti az, fiam, a Skultéti nincs itt. Az a direktor, +akivel megbeszéltük a tréfát. El akart menekülni a nők elől. Hát most +elmenekült. + +Ilonka. Igaz ez? + +Igazgató. Igaz. _Az íróasztalához megy._ + +Ilonka _keservesen kitörve_. Hát az a jó Isten mégse szeret engemet! +Pápáról elmentem a direktor miatt, Selmecen beleestem. Onnan is eljöttem +a direktor miatt, itt beleestem, kiugrottam belőle, most megint +beleestem. Nem szeret engem a jó Isten! _Zokog_. + +Szerző. Hát olyan nagy baj ez? + +Ilonka _zokogva_. De mikor én nem akarok híres színésznő lenni! + +Igazgató. Hát édes fiam, ezen a nagy bajon mi most segíteni fogunk. Maga +szépen letörli a könnyeit és elmegy ajánlkozni más színházhoz. + +Szerző. Bocsánat, ebbe én nem megyek bele. Nekem jogom van őt +szerződtetni. Így egyeztünk meg. Maga szerződtetve van a színházhoz, +gyermekem. + +Ilonka. Óh köszönöm, kezit csókolom. _Sír._ + +Igazgató. Hát most már mért sír? + +Ilonka. Azért, mert most már hiába tetszik mondani akármit, én éreztem, +mikor meg tetszett ölelni, hogy jó szívvel surlódik hozzám. + +Igazgató. Jaj fiam, maga olyan hevesen ostromolt!… Na, ne bőgjön, fiam, +mert semmi oka rá. Sőt. + +Ilonka. Sőt? + +Igazgató. Igenis sőt. Vagy bánom is én. _Zavarban van._ Hagyjanak engem +békén. _Szerzőhöz_. Ön is, mit bámul itt, mint a… _Odacsap egy könyvet._ +Egy színésznő van a világon, aki undorodik az igazgatóktól és az is… az +is… Mit áll még itt, édes fiam. Menjen most szépen haza, aztán holnap +délelőtt jőjjön ide, a titkár majd megcsinálja a szerződését. + +Ilonka. Köszönöm szépen… Addig is drága, édes, szabad megcsókolni a +kezét? _A kezéhez nyúl._ + +Igazgató. Azt nem. Hanem majd én… a maga homlokát, fiam. _Homlokon +csókolja._ Menjen szépen, de mindjárt. + +Ilonka _kifelé megy, jobbra, útközben sírva fakad._ Milyen pechem van! +_Az ajtónál sírva visszafordul._ Alásszolgája. _Jobbra el._ + +Igazgató. A viszontlátásra fiacskám. _Visszaül az iróasztalához._ + +_Kis szünet._ + +Szerző. Elragadó kis teremtés. + +Igazgató _szórakozottan lapozgat a piros füzetben._ Sok természetes báj +van benne. _Lapozgat._ Az okosságát szeretem. Az a legjobbízű okosság, +ami a buta kis nőkben van meg. Az okos nők okossága bosszantó. +_Lapozgat._ De a buta nők okossága, az olyan jóízű, mint az őszibarack. + +Szerző. Van benne valami. + +Igazgató. Hja, ja. Furcsa is az élet. _Ábrándozva dől hátra székében és +lassan apró darabokra tépi a piros füzetet, beleszórja a papirkosárba._ + +_Kis szünet._ + +Szerző. Hát akkor ebben maradunk. + +Igazgató. Úgy van. Ebben maradunk. + +_Kis szünet._ + +_Szolga belép, szó nélkül elveszi a lámpa alól Szeniczey szerepét és +kiviszi._ + +_Nagy szünet._ + +Igazgató. Szép idő van. + +Szerző. Igen. Süt a nap. Meleg van. + +Igazgató. Legalább tizennyolc fok Celziusz. + +Szerző. Ön Celziuszban számít? + +Igazgató. Igen. Pesszimista vagyok. + +Szerző. Én a Reaumurt jobban szeretem. + +Igazgató. Azt mondják, az se rossz. + +_Szünet_. + +Szerző _fölkel_. Hát akkor… egyéb megbeszélni valónk egyelőre nincs. + +Igazgató. Nincs. + +Szerző. Hát akkor… a viszontlátásra direktor. + +Igazgató _írásai közt, zavarban_. A viszontlátásra. + +_A szerző elmegy._ + +Igazgató _meglátja az esernyőt, amelyet Ilonka ottfelejtett. Kinyitja. +Az esernyő csupa lyuk. Mosolyogva nézi, a fejét csóválja. Halkan, +magában mondja._ Kedves… kedves… + +FÜGGÖNY. + + + + +MOLNÁR FERENC MŰVEI: + + +=Egy gazdátlan csónak története.= Regény. + +=Egy haditudósító emlékei.= + +=Az éhes város.= Regény. Két kötet. + +=A farkas.= Vigjáték 3 felvonásban. + +=Hétágú síp.= Tréfák, karcolatok, tárcák. + +=Józsi= és egyéb kis komédiák. + +=Ketten beszélnek.= Tárcák, rajzok. + +=Kis Hármaskönyv.= Elbeszélések. Három kis kötet, tokban. + +=Liliom.= Egy csirkefogó élete és halála. Külvárosi legenda 7 képben. + +=Muzsika.= Elbeszélések. + +=Az ördög.= Vigjáték 3 felvonásban. + +=A Pál-utcai fiúk.= Diákregény. + +=Rabok.= Regény. + +=A testőr.= Vigjáték 3 felvonásban. + +=A fehér felhő.= Mirákulum 5 változásban. + +=Ismerősök.= Elbeszélések. + +=Az óriás.= Elbeszélések. + +=Égi és földi szerelem.= Dráma 5 felv. + +=Szinház.= Három egyfelvonásos. + +=A hattyú.= Vigjáték 3 felvonásban. + + +*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 77731 *** |