Initial commit of ebook 77731 filesHEADmain

1 files changed, 5331 insertions, 0 deletions

diff --git a/77731-0.txt b/77731-0.txt
new file mode 100644
index 0000000..8000655
--- /dev/null
+++ b/77731-0.txt
@@ -0,0 +1,5331 @@
+*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 77731 ***
+
+SZINHÁZ
+
+HÁROM EGYFELVONÁSOS
+
+IRTA
+
+MOLNÁR FERENC
+
+BUDAPEST
+
+FRANKLIN-TÁRSULAT
+
+_magyar irod. intézet és könyvnyomda_
+
+KIADÁSA
+
+_Előadási és minden egyéb jog fenntartva._
+
+*
+
+_Copyright 1921 by M. Bárd, Wien._
+
+*
+
+_Először adták a budapesti Magyar szinházban 1921 október 22-én._
+
+Franklin-Társulat nyomdája.
+
+
+
+
+I.  ELŐJÁTÉK LEAR KIRÁLYHOZ
+
+SZATIRA EGY FELVONÁSBAN
+
+
+SZEMÉLYEK:
+
+   Bánáti, színész      _Törzs_
+   Dr. Ernő             _Gellért_
+   Dr. Kiss             _Vándory_
+   Helén                _Pécsi Blanka_
+   A burgundi fejedelem _Pártos_
+   Somogyi              _Gyöngyi_
+   Tűzoltó              _Körmendy_
+   Díszmester           _Gere_
+   Ügyelő               _Makláry_
+   Fodrász              _Kertész_
+   Portás               _Boda_
+
+*
+
+Munkások, tűzoltók, hangok a sötétből.
+
+*
+
+_Történik Lear király előadása előtt a színpadon._
+
+_Udvari terem Lear király palotájában._
+
+_Középen emelvényen trón._
+
+_Mikor a függöny felgördül, a színpad gyéren van világítva. Több munkás
+épp az utolsó díszletfal-darabot hozza, amit beállít a következők alatt
+s munkája végeztével kimegy. Három munkás foglalatoskodik a trón körül.
+A színpad közepén, háttal a nézőnek, áll a díszmester, aki nézi
+munkájukat. Oldalt áll az öreg tűzoltó. Egy ideig senki sem szól, csupán
+a munkások kopácsolása hallatszik._
+
+Díszmester. Háttér! _A háttér leereszkedik._ Jöhet az eleje! _Az első ív
+leereszkedik._ Jól van. Világosság! _A színpad kivilágosodik._
+Ramaszéder! _Semmi válasz._ Ramaszéder!! _Csönd_. Ramaszéder!!!
+
+Egy hang. Itt vagyok.
+
+Díszmester _az egyik munkáshoz_. Üljön be.
+
+_A munkás beül a trónba._
+
+Díszmester. Ramaszéder.
+
+A hang. Igen!
+
+Díszmester. A reflektort kipróbálni! Világítás a trónra!
+
+_Felülről reflektor keresi a trónt, amíg meg nem találja._
+
+Díszmester. Följebb! Lejjebb! _A fény eltávolodik a tróntól._ Hova megy?
+_A fény egészen eltávolodik._ Ramaszéder!! _A fény visszamegy a trónra
+és a fejére süt a munkásnak._ Most jó. Rendben van.
+
+_A fény kialszik, a munkás leszáll a trónról és a többivel együtt
+kimegy. Egy öreg munkásasszony jön be seprővel és söpör a trón körül.
+Díszmester kimegy. Most jobbról katonás rendben négy tűzoltó jön be,
+megy át a színpadon. Megállnak a baloldalt álló öreg tűzoltó előtt._
+
+Az egyik tűzoltó _tiszteleg_. Jelentem alássan, semmi ujság, minden
+rendben.
+
+Az öreg tűzoltó _némán szalutál, elsétál tőlük. A négy tűzoltó
+kimasirozik. Az öreg elkezd egyedül lassan, fel-alájárni. A söprögető
+asszony kimegy._
+
+Bánáti _balról rohan be a színpadra, izgatottan, mint akit üldöznek.
+Felhajtott gallérú felöltő, kalap van rajta. A színpad közepén megáll,
+visszafigyel, aztán rohan tovább, majd jobbra eltünik. Közben a tűzoltó
+köszönt neki: «Jó estét kívánok.» – Ő válaszolt: «Jó estét.»_
+
+_Kis szünet. A tűzoltó járkál._
+
+Bánáti hangja. _A kulissza mögött._ Somogyi!
+
+_Kis szünet._
+
+Bánáti. _A kulissza mögött ordítva._ Somogyi!! _Némaság_. Somogyi!!!
+
+_Kis szünet._
+
+Bánáti _jobbról berohan a színpadra ingujjban, kabát, kalap, mellény
+nélkül._ Somogyi!!!
+
+Tűzoltó. Azonnal megkeresem. _Elsiet balra, künn ordít._ Somogyi!
+
+_Somogyi, az öltöztető szabó megjelenik balról._
+
+Bánáti. Hol mászik? Mért nincs itt? Hol van? Mért nem jön?
+
+Somogyi. Itt vagyok kérem, jövök kérem.
+
+Bánáti. Almády úr már itt van?
+
+Somogyi. Itt.
+
+Bánáti. Felöltözött már?
+
+Somogyi. Azt hiszem igen.
+
+Bánáti. Akkor rohanjon mint egy őrült, mondja meg neki, hogy kéretem,
+jőjjön azonnal.
+
+Somogyi. Bocsánat Bánáti úr, de azért nem voltam itt, mert ilyen korán
+még soh’se tetszett bejönni. Még csak hat óra, és az előadás…
+
+Bánáti. Mit locsog? Mit fecseg? Rohanjon és hívja Almády urat, illetve
+maradjon itt. Ne hagyjon egyedül. Maradjon mellettem. Ma egész este ne
+mozduljon el tőlem.
+
+Somogyi. De Bánáti úr…
+
+Bánáti. Várjon… Küldjön valakit Almády úrért, de rögtön. Mit áll? Mit
+néz? _Somogyi mozdul._ Ne maga menjen. Valakit küldjön. _Ordít_.
+Ramaszéder!
+
+Somogyi. Ramaszéder!!
+
+Egy hang künn. _Üvöltve_. Ramaszéder!!
+
+_Néma csönd._
+
+Somogyi. Ramaszéder!!!!!!
+
+Ramaszéder hangja _a magasból, jobbról_. Itt vagyok!
+
+Somogyi _a hang irányába_. Menjen gyorsan…
+
+Bánáti _a hang irányába_. Rohanjon, mint egy őrült, mondja meg Almády
+úrnak, hogy azonnal kéretem, jőjjön rögtön, sürgős.
+
+Somogyi. Mondja, hogy baj van.
+
+A hang. Igenis.
+
+Bánáti. Honnan tudod, hogy baj van?
+
+Somogyi. Látom, Bánáti úr. Nagy baj van?
+
+Bánáti. De még mekkora. Lódulj, eriggy az öltözőmbe, nézd meg, nincs-e
+ott valami idegen.
+
+Somogyi. És ha van?
+
+Bánáti. Eriggy, lódulj, menj, gyere, ugorj, mit állsz itt?
+
+Somogyi _kirohan jobbra_.
+
+Bánáti _aggódva les utána_. _Kiszól_. Nincs?
+
+Somogyi _künn_. Nincs senki.
+
+Bánáti. A folyosón se?
+
+Somogyi _künn_. Ott se. _Belép_.
+
+Bánáti. Be lehet zárni a kis ajtót, ami a lépcsőről a folyosóra nyílik?
+
+Somogyi. Be.
+
+Bánáti. Zárasd be azonnal. _Somogyi kirohan._ És mondd meg az
+asszonynak, aki ott ül, hogy akárki keres, nem lehet hozzám bejönni.
+
+Somogyi _rövidke szünet után visszajön_. De hát mi történt Bánáti úr?
+
+Bánáti. Nem merek az öltözőmben maradni… _Izgatottan néz körül._ Valahol
+máshol kellene felöltöznöm… Egy ember üldöz, Somogyi. Revolverrel
+üldöznek. Nem is egy. Ketten vannak.
+
+Somogyi. Autogramm?
+
+Bánáti. Hogyne. Egy férj, Somogyi. Egy férj, aki a feleségét félti
+tőlem.
+
+Somogyi. Tyhü.
+
+Bánáti. Rajtakaptak fiam, rajtakaptak… _A burgundi fejedelem belép
+kosztümben. Bánáti feléje fordulva folytatja_… rajtakaptak, Almády…
+rajtakaptak és üldöznek… A konyhaablakon ugrottam ki a folyosóra, de
+észrevettek és utánam jöttek… Versenyt le a lépcsőn. Én elől, ők
+mögöttem… Ki az utcára… Két utcát szaladtam, ők utánam… Ki a körútra.
+Ott fiakkerbe ugrottam, usgyi, hajts ahogy tudsz. És most itt vagyok. És
+mindez Lear király előadása előtt, legszebb szerepem, Lear előtt… Még a
+kocsi után is futottak. Mindjárt itt lesznek.
+
+A burgundi fejedelem. Kik?
+
+Bánáti. Mi az, hogy «kik?»
+
+Burgundi. Kik futottak?
+
+Bánáti. A férje és a férjének egy barátja.
+
+Burgundi. Kinek a férje?
+
+Bánáti. A nőnek a férje. Egy perc még és itt lesz.
+
+Burgundi. De ki az a nő?
+
+Bánáti. Őrült vagy? Hogy én megmondjam egy nő nevét?
+
+Burgundi. De ha egy perc mulva itt lesz a férje…
+
+_Csöngetés_.
+
+Bánáti _rémülten_. Csöngetnek.
+
+Somogyi. Az ügyelő csönget, Bánáti úr.
+
+_Balról belép a fodrász. Ősz szakállt és hosszúhajú parókát hoz._
+
+Fodrász. Csókolom a lábát, Bánáti úr. _Lassan ballag jobbfelé._ Itt
+vannak a szőrök, Bánáti úr.
+
+Burgundi. Hallja Sommer, jó, hogy látom. Ha még egyszer olyan szaga lesz
+a szakállnak, mint tegnap, kilököm a szakállával együtt.
+
+Bánáti. Ezt már én is mondtam neki. És ma Leart játszani, ebben az
+állapotban… és még hozzá enyvszagú szakállal… Mutassa. _Megszagolja a
+szakállat._ Hát evvel mit csinált megint?
+
+Fodrász. Egy kis kölnivíz van rajta, Bánáti úr.
+
+Bánáti. Megőrült? Hisz ez rémes.
+
+Fodrász. Királyok illatos szakállt viselnek. Ezt minden gyerek tudja.
+Gyerünk Bánáti úr, nem érek rá. _Mozdul jobbra._
+
+Burgundi. Na és mit akarsz tőlem?
+
+Bánáti. Kérlek, légy velem, maradj velem… ezek okvetlenül betörnek ide.
+
+Somogyi. Az ajtót már bezárattam.
+
+Burgundi. Szólni kell a portásnak.
+
+Bánáti. Nem lehet tudni… ez betör ide a portáson keresztül… ez berohan
+ide a színpadra, mikor játszom…
+
+Burgundi. De hát ki ez a vadállat?
+
+Bánáti. Én nem ismerem… soh’se láttam életemben… A nővel az állatkertben
+ismerkedtem meg… futó dolog… Az urát most láttam először, egy
+pillanatra, mialatt a konyhaablakon ugrottam kifelé. De ahogy ordított,
+ahogy utánam rohant, ahogy futott még a fiakkerem után is… Ha ez ide
+betör… És ketten vannak. Valami barátja is van vele.
+
+Fodrász _hidegen_. Gyerünk a szőrökkel, Bánáti úr.
+
+Bánáti. Jó, jó. Kérlek, ne hagyj el, maradj mellettem. Somogyi menjen,
+nézzen be az öltözőmbe, nincsenek-e már ott? _Somogyi kiszalad jobbra._
+Borzalmas! Mit csinálok, ha itt valami skandalumot rendeznek?
+
+Burgundi. Kidobjuk őket.
+
+Bánáti. Azzal rajtam nincs segítve. Itt súlyos dologról van szó. Nem is
+szólva arról, ha mi kirúgjuk őt és mialatt mi őt rúgjuk, azalatt ő már
+lő. Vagy ők már lőnek.
+
+Burgundi. Hát hányan vannak?
+
+Bánáti. Mikor elindultak, még csak ketten voltak. De mit lehet tudni,
+hányan csatlakoztak azóta a menethez?
+
+Burgundi. Erős ember?
+
+Bánáti. Ahogy futólag láttam, vékony kis ember. De nagyon dühös.
+Cvikkere van.
+
+Burgundi. Első dolog a cvikkert leütni, hogy ne lásson célozni.
+
+Bánáti _rémülten_. Hát olyan biztosra veszed, hogy lőni fog?
+
+Burgundi. Ha olyan dühös.
+
+Fodrász. Gyerünk a szőrzettel, Bánáti úr, nincs időm.
+
+Bánáti _kiordít_. Somogyi!
+
+Somogyi _belép jobbról_. Tessék bátran jönni, tiszta a levegő! A
+portásnak is szóltam. Ide nem jöhet be senki.
+
+_Kimennek jobbra: elől Somogyi, utána Bánáti, a burgundi fejedelem, a
+fodrász. Szünet._
+
+_A tűzoltó sétál a színpadon._
+
+Tűzoltó _rövid séta után előrelép_.
+
+  Csodás világ! E trón, királyi pompa,
+  Mit híven őrzök tűz, láng vészitől,
+  Egykedvűn róva őr-sétámnak útját!
+  S e balga színjátszó, ki vészt sikoltva
+  Őrjült rohamban, futva, üldve jő!
+  Csodás világ! Csodás és undorító!
+  Itt élek e sok színes rongy között
+  Kétszer tíz éve. Nézem őket bölcsen,
+  Nézem, hogy járnak, sírnak és kacagnak,
+  Hogy zengve-zengnek, állnak, dőlnek, rogynak,
+  Mint szellemülnek át a taps viharján!
+  Itt nézdegélem őket napról-napra,
+  Erényes férfi, egyszerű, komoly,
+  Mint tűzoltónak lenni illik éppen,
+  S lenézem őket, szívből, esküszöm,
+  Ezt is, a mást is, húsz év óta már,
+  Ál-érzelmük, sótlan kis könnyeik,
+  Hazug haragjuk, álnok édességük,
+  Lenézem őket, mélyen, emberül,
+  De hallgatok, közöttük némán járva
+  Fel és alá, alá s fel, évről-évre.
+  Szivemben undor gőze s ajkamon
+  Megvető, bölcs és gúnyoló mosoly.
+  De hagyjuk ezt most. Lárma kél amarra,
+  Dühödten jő az üldöző vadász,
+  A botrány megvan, szívem úgy örül.
+  Ne szólj szám. Lássuk, hogy s minként leszen.
+
+_Hátrahúzódik_.
+
+_Balról berohan a színpadra Doktor Ernő és Doktor Kiss. Mögöttük a
+portás, aki sietve elébük kerül és feltartóztatja őket._
+
+Portás. Kérem, ha nem távoznak, rendőrért megyek.
+
+Ernő. Menjen rendőrért. Menjen a főkapitányért.
+
+Kiss. De kérlek, az istenért, elveszted a józanságodat.
+
+Ernő. Azt már rég elvesztettem. _Nekimegy a portásnak._ Menjen innen,
+menjen az utamból, vagy hívják elő azt a gazembert.
+
+Portás. Ön itt nem fogja gazemberezni a művészeket, ön itt egy állami
+színház színpadán van. Takarodjék innen.
+
+Ernő. Nem megyek, amíg nem végeztem azzal a gazemberrel. A műintézet
+tradicióit felfüggesztem. Ez itt most semmi más, mint a tett színhelye.
+
+Kiss. Géza kérlek gyere. Majd megtanácskozzuk a dolgot az utcán.
+
+Ernő. Hagyj békén. _Portáshoz_. Menjen az utamból, mert leütöm.
+
+Portás _átöleli Ernőt_. Kérem segítsen, csővezető úr.
+
+Tűzoltó. Nem vagyok csővezető.
+
+Portás _dulakodva_. Hát bánom is én… főparancsnok úr… jőjjön már… ez egy
+őrült.
+
+Tűzoltó. Nem vagyok főparancsnok. Tanulják meg tisztességgel titulálni
+az embert.
+
+Kiss _közbelép_. Géza, de hát most már vége legyen. _Ő is dulakodik._
+
+Portás. Tűzoltó úr!
+
+Tűzoltó. Őrmester vagyok!
+
+Portás. Őrmester úr!
+
+Tűzoltó. Na végre! Ez már beszéd.
+
+Portás. Őrmester úr… segítsen innen kivinni ezt az őrültet.
+
+Tűzoltó. Azt én nem teszem, mert az nem tartozik rám. _Nyugodtan sétál
+tovább._ Az én célom csak az volt, hogy a nekem járó tiszteletet
+megadják.
+
+Ernő _kiszabadította magát_. Nem megyek.
+
+Kiss. Kérlek… csak egy szót engedj mondani…
+
+Ernő _a portásra mutatva_. Amíg ez itt van, addig nem.
+
+Kiss _a portáshoz_. Kérem hagyja egy kicsit. Megnyugszik mindjárt. Bízza
+rám, én ismerem. Garantálom, hogy semmi baj nem lesz. Csak kifujja magát
+és megyünk.
+
+Portás. Megyek, rendőrt hozok.
+
+Ernő. Azt jól teszi, mert mindazok a garanciák, amelyeket a barátom
+nyujtani akar, értéktelenek. Én azt a hitvány frátert, azt a céda
+színészt itt ma megpofozom, megverem, inzultálom. Ezen nem segít semmi.
+Addig ütöm, amíg szusz lesz benne. Ezt én itt ma félholtra verem.
+
+_Ügyelő jön sietve balról._
+
+Ügyelő. Mi az? Kik ezek itt?
+
+Portás. Egy őrült, kérem.
+
+Ügyelő. Hogy merte beereszteni a színpadra?
+
+Portás. Kétszer vágott oda a lépcsőhöz. Nem bírok vele. Maradjon itt, én
+megyek rendőrért.
+
+Ügyelő. Arra nincs szükség. Kilökjük mi rendőr nélkül is. Tessék távozni
+a színpadról.
+
+Ernő. Nem.
+
+Ügyelő. Tessék elhagyni a színpadot.
+
+Ernő. Nem. Én Bánáti színészt félholtra akarom verni, mert feldulta
+családi boldogságomat.
+
+Ügyelő. Itt akarja félholtra verni?
+
+Ernő. Ahol találom.
+
+Ügyelő. Akkor takarodjék innen, mert leszakítom a fülét.
+
+Kiss. Géza, én itt hagylak.
+
+Ernő. Arra én el vagyok készülve, hiszen barátom vagy. Ez csak
+természetes.
+
+Ügyelő _ordítva_. Mars ki innen!
+
+_Burgundi fejedelem belép. A klasszikus színészek affektált királyi
+hangján beszél, pózzal._
+
+Ügyelő. Almády úr kérem, ez az idegen itt botrányt csinál. Bánáti urat
+keresi és azt mondja, félholtra akarja verni.
+
+Burgundi. Ott leszünk, jó idegen.
+
+Ernő. Ön színész?
+
+Burgundi. Valóban.
+
+Ernő. Én dr. Ernő Géza tanár vagyok.
+
+Burgundi. Almády.
+
+Ernő. Kérem, feltételezem, hogy ön úriember. Felszólítom, hogy vezessen
+engem Bánáti Kálmán színészhez, aki az én családi boldogságomat
+feldulta. Én őt ezért most meg akarom büntetni.
+
+Burgundi. Uram, ez itt állami legfőbb műintézetünk színpadja. Itt
+mindjárt kezdődik az előadás és Bánáti mester játssza a főszerepet. Ha
+önnek vele valami dolga van, intézze el előadás után. Társadalmunk
+szokásai számos formát ismernek az ilyen szomorú események rendezésére.
+De ezt a formát, amelyet ön választott, nem ismerik. Ajánlom magamat.
+_Ügyelőhöz_. Vigyék! _Jobbra elsiet._
+
+Ernő. Már pedig én elintézem, ha addig élek is. _Kirohan jobbra._
+
+Kiss. Géza, az istenért! _Jobbra elrohan, utána._
+
+Ügyelő _a portáshoz_. Szaladjon rendőrért, én megyek, hogy valami baj ne
+történjék!
+
+_Ügyelő jobbra, portás balra rohan el._
+
+_Szünet. A tűzoltó egykedvűen sétál._
+
+Tűzoltó _előrelép_.
+
+  A botrány jól dagad. Mily szép öröm!
+  Néhány perc még csupán s hitemre
+  Érzésem az, hogy pof s rúgás esik:
+  Mint illik is. A féltés vad szeszély.
+  Mily szép ajándék-látvány ez nekem,
+  Ki hű férj s jó családapa vagyok,
+  Itt látni, hallani, minő nyomor
+  A féltékenység és gaz csábítás.
+  Oh gyötrelem! «Az elégült szegény
+  Gazdag lehet, sőt túlgazdag. De a
+  Kincs végtelen kín annak, aki fél,
+  Hogy elveszíti.» Nőm oly csunya, vén,
+  Horpadt, strapált, sőt bandzsal is talán,
+  Hogy szívem, mint fészkére tért madár,
+  Nyugton piheg, ha rája gondolok.
+  Nem féltem őt. És én meg, jómagam
+  A hetykeségen régen túl vagyok.
+  Egy jó rostélyos, félliternyi siller,
+  Egy jó pipa, ez minden, mit kívánok,
+  A nőt már régóta nem kedvelem.
+  Talán ezért most e fanyar öröm,
+  Mi elfog, láttán mások búbajának.
+  Talán nem is szép, de nem tagadom,
+  A féltő férjet s félős csáb-vadászt
+  Örömmel látom egymásnak rohanni!
+
+_Kéjes mosollyal húzódik hátra._
+
+_Lárma a háttér mögött._
+
+Burgundi _balról hátul lopódzva jön_. Erre gyere, ne kiabálj.
+
+Bánáti _ugyanonnan jön, Lear király jelmezében, kifestve, de fején se
+paróka, se szakáll. Mögötte jön a fodrász, kezében a parókával és a
+szakállal, a fodrász mögött Somogyi a királyi koronával._ Nahát ez
+rettenetes! Beeresztik ide ezt az őrültet… és én kénytelen vagyok… De
+hát hol a rendőrség?
+
+Burgundi. Már mentek rendőrért.
+
+Somogyi. Ne tessék félni. Mi itt vagyunk.
+
+Fodrász. Gyerünk a szőrzettel, Bánáti úr, nincs időm. _A következők
+alatt ráteszi a parókát és a szakállat._
+
+Bánáti. Ha az egész egy félórával később történik, hogy már folynék az
+előadás, akkor talán menedék volna a színpad… És nem jut eszembe semmi,
+azt a keservit neki… Hogy mikbe keveredem! Csak te maradj itt Almády…
+hogy valami skandalum ne legyen.
+
+Burgundi. Az már megvan, fiam.
+
+Bánáti. Gondolod, hogy benn lesz a lapokban?
+
+Burgundi. Az attól függ, mivé fejlődik.
+
+Bánáti _a fodrászhoz_. Gyerünk, gyerünk. _Burgundihoz_. Most hol vannak?
+
+Burgundi. Az ügyelő rájuk zárta az öltöző ajtaját.
+
+Somogyi. Tessék leülni. A koronázás következik.
+
+_Bánáti leül, a fodrász és Somogyi ráteszi fejére a koronát._
+
+Bánáti _a trón lépcsőjére ül_. Mit csinálunk, ha ide is utánunk jönnek?
+
+Burgundi. Addig itt lesznek a rendőrök. És akkor, látod, benn lesz a
+lapokban.
+
+Bánáti. Gondolod, hogy elég rendőr fog jönni? Hány rendőrt hívtak?
+Somogyi, szaladj, hogy sok rendőr jőjjön. Illetve maradj. Akármit
+mondok, akárhova küldelek, te csak maradj.
+
+Fodrász. Majd én megmondom, én ugyis megyek. _El. A tűzoltó utána
+ballag._
+
+Bánáti _fölkel, kiegyenesedik_. Micsoda rémes eset.
+
+_Lárma künn._
+
+Ügyelő _jobbról szaladva jön_. Tessék felszaladni az igazgató úrhoz.
+Kitörték az ajtót. Én megyek a rendező úrért. _Elrohan balra._
+
+Bánáti _harsányan_. Ne menj! Velem maradj! Mindenki maradjon velem!
+Somogyi! A kardomat! A kardomat!
+
+_Somogyi balra elrohan._
+
+_Jobbról belép Ernő és Kiss._
+
+Ernő _hirtelen megáll, Bánátira néz_. Bánáti Kálmán?
+
+Lear. Az vagyok.
+
+Ernő _megigazítja a cvikkerét_. _Szünet. Egymásra néznek._
+
+Lear _lassan megindul, méltóságteljesen fellép a trón első lépcsőjére,
+ott megáll, felségesen._
+
+Burgundi _Ernőhöz lép_. Kérem tanár úr, örömmel látom, hogy kissé
+lecsillapodott. Szíveskedjék velem a társalgóba jönni és beszéljünk
+egymással mint kultúremberekhez illik.
+
+Ernő. Nekem önnel nincs beszélni valóm. Nagyon köszönöm, de nincs. Nekem
+Bánáti úrral van beszélni valóm, de őszintén megvallva, e pillanatban
+nem tudom, ő áll-e ott. _Rámutat._
+
+Burgundi. Ne okoskodjék, jőjjön a társalgóba.
+
+Kiss. Gyere, menjünk a társalgóba.
+
+Ernő _zavartan_. Ismétlem, nem tudom, Bánáti színész-e az, aki ebben a
+tiszteletet parancsoló külsőben áll ott a trón lépcsőjén. Ha nem
+csalódom, valami klasszikus színmű jelmezében, koronával a fején. Lehet,
+hogy első uralkodónk, István.
+
+Burgundi. Nem uram, Lear király.
+
+Ernő _cvikkeréhez nyúl_. Lear király?
+
+Burgundi. Lear, a boldogtalan király. Ezt játsszuk ma este. A dráma
+Shakespeare főszerkesztő úrtól van.
+
+Ernő. Köszönöm uram, ezt tudom. Ön tehát a francia király?
+
+Burgundi. Nem, uram. Burgund fejedelme vagyok.
+
+Ernő. Tudom. Az a bizonyos, aki szintén egy Lear-lányt akart elvenni.
+
+Burgundi. De meggondolta, uram.
+
+Ernő. Tudom, tudom. Van szerencsém két év óta Shakespeare-szemináriumot
+vezetni az egyetemen.
+
+Burgundi. Ön az egyetemen tanít?
+
+Ernő. Bátorkodom. _Learhoz_. Doktor Ernő Géza vagyok, egyetemi
+magántanár, a Kisfaludy-Társaság Shakespeare-bizottságának kültagja.
+
+Lear _affektált királyi modorban_. Üdvözlöm!
+
+_Somogyi belép a nagy pallóssal._
+
+Somogyi _átadja a kardot Burgundinak, aki legközelebb áll hozzá._
+
+Burgundi _Somogyihoz, affektált hangon_. Távozzék!
+
+_Somogyi kimegy._
+
+Burgundi _hódolva adja át Learnak a kardot._ Ime kardod, Sir.
+
+Lear. Köszönöm.
+
+Kiss. Géza gyere, ez most nem hely és nem idő.
+
+Ernő. Nem megyek.
+
+Lear. Mit óhajt tőlem?
+
+Ernő. Az nagyon egyszerű. Itt jelenlévő barátom és kollégám, dr. Kiss
+Ervin…
+
+Kiss. Dr. Kiss vagyok.
+
+Lear. Üdvözlöm!
+
+Burgundi _meghajol_.
+
+Ernő. Dr. Kiss Ervin ugyanabban a házban lakik, amelyben én. Sőt
+ugyanazon az emeleten. Miután évek óta sikertelen kísérleteket tesz
+abból a célból, hogy feleségemet elcsábítsa…
+
+Kiss _meglepődve_. Mi ez? Kikérem magamnak! Én egyszer és mindenkorra…
+
+Lear. Csönd, jó idegen.
+
+Burgundi. Csönd.
+
+Ernő. Ha nem voltam otthon, bejárt Helénhez és Burns költeményeit
+olvasta neki, majd bemutatta neki Byron Don Juanjából készült
+fordítását, amely meg sem közelíti az Ábrányi-féle fordítást, de ez most
+mellékes.
+
+Kiss. De milyen mellékes.
+
+Lear. Békével, jó idegen. Ne jőjj a sárkány és haragja közé.
+
+Ernő. Lear, első felvonás. «Békével Kent, ne jőjj a sárkány és haragja
+közzé!» De ez is mellékes. Ilyen felolvasásokkal és mások szerelmének
+költői kifejezését felhasználva akarta Helént arra bírni, hogy
+meglátogassa őt Szigony-utca 4. b) alatt, ahol már biztosra véve a
+sikert, házasságtörési legénylakást bérelt.
+
+Kiss. Hát így vagyunk?
+
+Ernő. Így, Ervin. Ma a leszámolások napja van. Ma ezt is elintézem egy
+füst alatt.
+
+Burgundi. Az előbb nem beszélt ilyen választékosan.
+
+Ernő. Annak egyszerű oka van. Az előbb rendkívül izgatott voltam. Most
+hideg és elszánt vagyok, mint a toledói acél.
+
+_Ügyelő belép._
+
+Ügyelő. Sehol nem találok rendőrt.
+
+Ernő. Nem kell. Mint látja, higgadtan tárgyalunk.
+
+Lear. Mindenesetre tartózkodjék a közelben.
+
+Ügyelő _meghajol és távozik_.
+
+Ernő. Az asszony ellentállt ezeknek a gyermekes és egyben oly tanáros
+kísérleteknek, sőt nap-nap után értesített engem a jó barát újabb
+rohamairól. Visszautasíttatván, a bosszú órájára várt.
+
+Kiss _fölkacag_.
+
+Ernő. Nem irritál. A mult héten behívott magához és közölte velem, hogy
+Helén valami színész-forma emberrel sétál az állatkertben, mindig egy s
+ugyanazon állat ketrece előtt. Azt hittem, rágalom. Tudomásul vettem,
+nem szóltam semmit. Újból magához hívott s közölte velem, hogy az állat
+a puma s a színész Bánáti, a nevezetes Bánáti.
+
+Lear _kegyes mosollyal int köszönetet_.
+
+Ernő. Még mindig nem vontam kérdőre Helént. Végül tegnap este közölte
+velem, hogy ami eddig csak gyanú volt lelkében, az most már bizonyosság.
+Bánáti színész délután, mialatt én az egyetemen vagyok, meglátogatja
+Helént. Nem hittem. Felszólított, hogy ma délután álljak lesbe az ő
+konyhájában. Megtettem. Nagy megdöbbenésemre valónak bizonyult a
+denunciáns jelentése. Egy színészforma férfi ment be lakásomba. Rövid
+tanakodás után, miközben elég gyáva voltam elfogadni az ő segítségét,
+becsöngettem lakásom ajtaján. A szobalány dadogott, én félrelöktem őt.
+Akkor ajtók csapkodása hallatszott s halk sikoly. A szobába siettem, ott
+már nem volt más, csak nőm, Helén. Kirohantam s egy borotvált arcú
+férfit láttam, amint a konyhaablakon kiugrott. Üldözőbe vettem s most
+itt vagyok.
+
+Kiss. Ez a különbség köztünk. Én nem vagyok itt. _Elsiet._
+
+Ernő. Ezt az urat tehát elintéztem. Most feleljen ön, akiről még most
+sem tudom, hogy kicsoda. Ön volt-e az, aki a konyhám ablakán kiugrott.
+
+Lear. Semmiesetre sem voltam az, aki az ön hitveséhez egy nemtelen
+gondolatnak még csak árnyékával is közeledett.
+
+Ernő. Ön ugrott ki az ablakon?
+
+Lear. Négy felnőtt gyermekem van, uram.
+
+Burgundi. Ő… és ablakon? Nézzen rá! E tisztes agg.
+
+Ernő. Az állatkertben nem ön sétált vele? Figyelmeztetem, hogy ő
+megmondta nekem az ön nevét. Szíveskedjék felvilágosítani engem… hogy
+rossz magyarsággal mondjam: hogy néz ön ki? Öreg? Fiatal? Szép? Rút?
+Borzasztó az, hogy szemben állok nőm csábítójával és nem tudom, hogy néz
+ki. Öreg ön?
+
+Lear. Ez nem fontos.
+
+Ernő. De fontos. Egy világ választ el most öntől. Nem tudom, kivel
+beszélek, ez fojtja belém a mondanivalót. Mintha telefonon beszélnék
+önnel. Milyen az arca? Bátor? Sastekintet? Akkor szembe szegezném vele
+haragomat. Gyáva, szerény? Akkor lenézéssel szólnék. Szelíd és
+becsületes arca van? Akkor talán hinnék abban, amit mond. Kihívó,
+gúnyos? Akkor ingerelne és talán megütném.
+
+Burgundi. Módjával, jó úr.
+
+Ernő. Csak hipotetikusan. Elemezem a különös helyzetet, amelybe mint
+civilizált ember jutottam. Nőm csábítója elbujt előlem e maszkba, és
+most itt áll a felséges alak köntösében, boldogtalan mithikus király és
+apa, akinek sorsán annyiszor megrendültem. És mögötte és fölötte s az én
+kis porszem-bánatom fölött a shakespearei egetverő fájdalom, mely az
+őrületbe hág s mindkettőnk fölött a brit költőóriás idegenszerű és
+hatalmas alakja, – mint Taine mondja róla – sötét és teremtő,
+mértéktelen, erőszakos, erkölcstelen és rendkívüli, a legnagyobb, aki
+valaha a formák egész világát tárta fel és élő alakokat állított szemünk
+elé. _Learre mutat._
+
+Burgundi. Én Shakespearet egyszerű, iszákos színésznek és
+színigazgatónak tartom. Darabjait Bacon írta.
+
+Ernő _leinti_. Felületes beszéd. Én olvastam Holmest, Appleton Morgant,
+Pottot, Donnellyt, Wigstont, a német Bormannt, Schippert, Wülkert, ezek
+mind a Bacon-kérdéssel foglalkoznak, de engem nem tántorít meg semmi. De
+nem is ez a fontos: Shakespeare-e vagy Bacon, a fontos az az agyvelő,
+amelyet a hagyomány Shakespearenek nevez: a fontos a költői mű. _Learre
+mutat._ Lear a fontos, íme ez a fontos, az alak, amely háromszáz év óta
+él, szenved és megindít bennünket. Így hát rám nézve a kérdés két részre
+oszlik: külső és belső akadályok forognak fenn. Fizikaiak és
+pszichikaiak. Kezdjük a külső vagyis fizikai gátlásokkal. Én a testi
+fenyíték gondolatával jöttem ide. _Lear mozdulatot tesz._ A testi
+fenyíték minden szokásos nemét akartam alkalmazni. _Lear mozdulatot
+tesz._ De itt bukkanok a fizikai akadályokra. Teszem, én őt
+szíves-örömest megpofoznám…
+
+Burgundi. De uram! _Lear eltakarja arcát hajával._
+
+Lear. Ah!… _Egy lépcsővel följebb lép._
+
+Ernő. Sőt meg akarom pofozni, várjunk kérem, mert ez volt szándékom és
+ettől reméltem kielégülést, azt, amit a német Entspannungnak nevez. Nem
+tudom, meg fogom-e őt pofozni. E pillanatban nem tudom, bár a jelek arra
+vallanak, hogy nem fogom megpofozni. Miért? Először is nincs hova
+pofozni, annyi szőr van az arcán. Most, ugye, eltekintünk minden
+egyébtől, pusztán a fizikai akadályokat vesszük sorra. A pofonhoz
+csattanási terület kell, «az ütést nem lehet megmérni», mondja Benvenuto
+Cellini, a híres műötvös és verekedő. És igaza van. Célozni, hogy pont a
+szőrmentes kis arcterületet találja el az ember, azt nem lehet. A kedv
+elernyed. A pofonhoz kényelem kell, szabad tér, mint a német mondja:
+Spielraum, ami itt a szőrök miatt hiányzik. Helyes, hogy hiányzik, Lear
+nem történelmi alak, Lear mondai király, regebeli uralkodó. Kitünőnek
+tartom, hogy az ábrázoló művész a szakáll és haj terebélyének túlzásával
+jelzi, hogy a mesék világának aggastyán-királya áll előttünk. Így a
+szertelen tragikum, a fájdalom vad ereje mithikusabbá, általánosabbá,
+tehát mélyebbé válik. A fejére nem üthetek, mert azon korona van.
+Részben megsérteném az öklömet a korona kiálló hegyein, részben nincs
+nálam súlyosabb eszköz, mellyel, mint Arany mondja Toldijában: «agyába
+ronthatnám hitvány koronáját.» Maradna a rúgás. _Burgundihoz._ Mondja
+meg ön… _Burgundi tiltakozó mozdulatot tesz_… ez a kérdés csak forma…
+mondja, hova rúgjak neki? Ilyen hosszú ruhába nem lehet belerúgni. A láb
+tétova, mert a lábnak cél kell. Modern ruha mindent jelez. Zsakettnél,
+ha a hátsó két gomb alá rúgok, az esetek majdnem mindenikében teli
+találatra számíthatok. Zakónál oda, ahol végződik. De ilyen hosszú
+köntösnél ki vagyok téve annak, hogy a rúgás elhal a ruha üres redőiben,
+vagy túl alacsonyra veszem, épp oda, ahol holt-tér van, mint a német
+mondja: «Toter Raum». Reménytelen. Végső eszköz volna meghúzni a
+szakállát, de az meg nem az övé. Íme így védik őt a külsőségek,
+kardjáról nem is szólva.
+
+_Harsonák. Ernő megrezzen._
+
+Lear. Semmi. A zenészek próbálgatják a harsonákat.
+
+Ernő. Ez volt a kérdés első része: a fizikai gátlások összesítése.
+Következik önvizsgálatom második része: a lelki, a pszichikai akadályok.
+
+_Balról belép az ügyelő Helénnel._
+
+Ügyelő. Bocsánat, Bánáti úr, ez a hölgy…
+
+Ernő. Helén!
+
+Lear _lelép az emelvényről_. Asszonyom… ön itt?
+
+Helén _az urához_. Utánad jöttem, te meg vagy őrülve, te botrányt
+csinálsz, mi belekerülünk a lapokba, te szerencsétlenné teszel engem.
+_Sír._
+
+Ernő. Légy nyugodt, nem csinálok botrányt. De neked itt semmi
+keresnivalód.
+
+Helén. Hol vagyok én most? Mi ez itt?
+
+Burgundi. Ez a színpad, nagyságos asszonyom. A Nemzeti Színház színpada.
+
+Helén. És te mit csinálsz itt? Föllépsz?
+
+Ernő. Nem tartozom neked igazolással. A nevemen ejtett foltot igyekszem
+kitisztítani. Távozzál innen. Itt semmi keresnivalód.
+
+Helén. De mit csinálsz itt?
+
+Ernő. Leszámolok a csábítóddal. _Learre mutat._
+
+Helén. Ki az?
+
+Ernő. Még kérdezed?
+
+Lear. Bánáti vagyok, asszonyom.
+
+Helén _elneveti magát_.
+
+Lear _bosszusan, de méltóságteljesen lép fel az emelvényre._ Valóban nem
+érdemlem meg ezt a gúnyos kacagást.
+
+Helén _nevetve_. Maga az?
+
+Burgundi. Lear, a boldogtalan király. Ezt a drámát adjuk ma este,
+nagyságos asszonyom. Nincs ezen kacagni való semmi.
+
+Helén. Maga az?
+
+Ernő. Nem kacagni való perc ez. E felséges külső alól egy céda színész
+most számol el a becsületében megsértett hitvesnek.
+
+Burgundi. Ne sértegesd.
+
+Ernő. Hagyjon békében. _Learhez_. A megtévedt asszony néhány rövid
+szóban védekezett, mialatt Lear király a konyhába bujt. Most itt van az
+alkalom a szembesítésre. Azt mondta, mindössze kétszer látogatta meg.
+Így van?
+
+Helén. Így.
+
+Ernő. Nem téged kérdeztelek. Ő feleljen.
+
+Lear. Így van. Kétszer voltam ott.
+
+Helén. Nem tudom elhinni, hogy maga az. _Nevet._
+
+Ernő. Ne nevess, bűnös feleség.
+
+Helén. Nem vagyok bűnös. Ne beszélj velem úgy, mint egy bíró. _Sírva
+fakad._
+
+Ernő. Amíg vádlott vagy, addig én bíró vagyok.
+
+Lear. Ne idegesítsen asszonyom. Végezzünk uram, nemsokára kezdődik az
+előadás.
+
+Ernő. Ne sírj, végezzünk hamar. Azt mondtad, semmi egyéb nem történt
+köztetek, mint csupán az, hogy ő vicceket súgott a füledbe. E háromszáz
+éves agg mesekirály. Úgynevezett pikáns vicceket.
+
+Lear. Rágalom.
+
+Ernő. Ő beismeri. Beismered?
+
+Helén _sírva_. Igen.
+
+Lear. Ha ő úgy akarja, legyen.
+
+Ernő. Mik voltak azok a viccek? Hány volt?
+
+Helén. Kettő
+
+Ernő. Melyik volt az első?
+
+Helén. Ne kínozz!
+
+Ernő. Melyik volt az első? _Helén felé lép._
+
+Burgundi. Ne bántsd a nőt.
+
+Lear. Velem számoljon. Állok elébe.
+
+Ernő. Melyik volt az első?
+
+Lear. A «citadella».
+
+Ernő. Ismerem. Aljas humor. Alkalmas arra, hogy becsületemet sértse. De
+most, e látvány hatása alatt képtelen vagyok háborogni. E szent öreg és
+a «citadella!» Ne szóljon. Ne mozduljon. Hagyjon meg a szuggesztióban.
+És mi volt a másik?
+
+Lear _gőgösen_. Adolf és a bárány.
+
+Ernő. Nem ismerem, de ez a cím eleget mond, mylord. Most már sokat
+tudok, de még nem mindent. _Helénhez_. Látom, hogy megtörtél az önvád
+súlya alatt. A pillanat komoly, ne hazudj. Felelj. Hozzád nyult ez az
+ember?
+
+Lear. Soha!
+
+Ernő. Nyult hozzád ez az ember?
+
+Helén. Egyszer… a két elbeszélés közt… bevallom… a fülemhez ért.
+
+Ernő. A kezével?
+
+Helén. Nem. Az ajkával.
+
+Ernő. Megcsókolt?
+
+Helén. Nem. Csak érintett és én hideget éreztem a hátamban. _Sírva_.
+Mindent bevallok.
+
+Ernő. Megállapítom, hogy ön belehelt nőm fülébe, úgy hogy nőm a hátában
+hideget érzett.
+
+Lear. Én?
+
+Ernő. E pillanatban oly távol áll e képtől mindez a szennyes pajzánság,
+hogy fel van függesztve idegrendszeremben a folyamat a gondolattól a
+tenyércsattanásig.
+
+Lear. Négy felnőtt gyermekem van!
+
+Ernő. Az nem hat rám annyira, mint a korona, köntös és szakáll, bár
+attól félek, a varázs enged, sőt már érzem, hogy valamit engedett. E
+bűnös nő jelenléte is feszélyez. Ha ránézek… _Ökölbe szorított kézzel
+lép feléje._
+
+Burgundi _védőleg lép közbe_. Vigyázz!
+
+Ernő _izgatottan Learhez_. Üljön kérem hamar a trónra, mert mondom,
+enged a varázs, enged a varázs. _Lear hamar a trónra ül._
+
+Burgundi _kiáltva_. Ramaszéder! Reflektor!
+
+_A fény Lear fejére süt._
+
+_Burgundi melléje ugrik és int a kulisszák mögé. Harsonák, mennydörgés.
+Lear felségesen áll a ragyogásban és dörgésben._
+
+Ernő. Megkönnyebbülök. Így, azt hiszem, képes leszek még néhány percig
+uralkodni magamon. Gyorsan, összegezzünk, hidegvérrel. Az eset három
+részre osztható. Első rész: séták az állatkertben. Így van?
+
+Helén. Igen.
+
+Ernő. Második rész: látogatás a lakásban.
+
+Helén. Igen.
+
+Ernő. Harmadik rész: A váratlan támadás, mely ismét három alrészre
+oszlik: «A citadella», «Adolf és a bárány» s a kettő közt a pillanat,
+mikor e hölgy fülének egy részét a szájába vette.
+
+Lear. Túlzás! Túlzás! Milyen brutális kifejezés!
+
+Ernő. Szóval ez volt az egész.
+
+Helén. Ez volt minden.
+
+Lear. Valóban ez.
+
+Ernő. Csodálatos. Ha kamgarn zakóban, fején saját hajával mondaná ezt,
+nem hinném, hogy csak ennyi volt az egész. Hallotta ön valaha hírét
+Piero Torrigianinak?
+
+Lear. Nem én, uram, soha.
+
+Ernő. Olasz festő volt, de nem a képeiről volt híres, hanem arról, hogy
+felpofozta Michel Angelot. _Kiáltva_. Michel Angelót.
+
+Lear. Pfuj.
+
+Ernő. Azt mondom én is. De mégis, mégis… _Támadólag indul feléje, de
+Lear felséges mozdulata visszatartja._ Borzasztó, hogy ilyen kulturám
+van. Rettenetes! _Egy pillanatig küzködik magával._ Ismeri ön Sir Thomas
+Lucy nevét?
+
+Lear. Nem volt szerencsém.
+
+Ernő. Sir Thomas Lucy volt az az angol nemes, aki Shakespearet megverte.
+Uram! Magát Shakespearet!
+
+Helén. Megőrültél?
+
+Ernő. Ez itt csak Lear király: szőr, festék, bádog, maszk és színész… és
+az maga Shakespeare volt. Mint kulturtörténész, megvetem és megbélyegzem
+Sir Thomas Lucyt, de mint ember, e pillanatban irigylem az
+objektivitását. _Hirtelen elhatározással._ Egyszerűen és magyarul: nem
+tudok önnek a torkára ugrani és a szemébe kiáltani: Hazudsz nyomorult
+színész, gaz csábító.
+
+Burgundi. Csöndesebben, jó idegen. No nézd, hogy tűzbe jött. Dögvész
+reád!
+
+Ernő. Ne zengjen ezen az utálatos szavalati hangon, kérem. Ön is
+hozzájárul ahhoz, hogy ne tudjak mihez kezdeni. Olyan vagyok, mint egy
+rossz öngyujtó. Folyton nyomom magamat és nem tudok fellobbanni.
+
+Lear. Hagyjad, Burgundi, megfelelek én magamért.
+
+Ernő. Nőmmel majd elintézem a dolgot otthon.
+
+Helén. Állok elébe!
+
+Ernő. De ön mondja meg, hol és mikor találkozhatom Bánáti színésszel, a
+lelkiismeretlen nővadásszal. Akkor majd beszélünk. Mert ön most nincs
+itt. Ha férfi, találkozzék velem civilben.
+
+Lear. Arra semmi szükség. A dolog olyan egyszerű, hogy el lehet intézni
+itt is, most, mindjárt.
+
+_Harsonák_.
+
+_Ernő megrezzen, Helén ijedten néz arrafelé._
+
+Lear. Ne idegeskedjenek. A zenészek próbálják a harsonákat. Mondd meg
+nekik Burgund, hogy zavarnak. Ha még egyszer harsonáikba fujnak, arra
+kényszerítenek, hogy intézkedjem. Szólj hozzájuk röviden és szigorral.
+
+_Harsonák_.
+
+Burgundi _kiszól a színfalak mögé_. Bitte meine Herren, Ruhe!
+
+_Csönd_.
+
+Lear. Tehát figyeljen. S ön, asszonyom, szóljon közbe, ha nem mondanék
+igazat. Gúnyos mosolya pedig nem sért, mert nem nekem szól, hanem a
+helyzetnek, amelybe kerültem.
+
+Helén. Nem is mosolygok.
+
+Lear. Érzem én azt. A szívében hangosan nevet. Tehát figyeljünk. Mikor
+az emberektől különösebben undorodom, az állatkertbe megyek. Csak aki
+színészek között él, az tudja, mennyi megnyugtató van egy hiéna
+arckifejezésében, s milyen szeliden néz egy tigris. Az állatkert
+vigasztalásom és legkedvesebb sétahelyem lesz addig, amíg nem lesz ott
+egy ketrecben egy kolléga. De hagyjuk ezt. Nem erről van szó.
+
+Ernő. Valóban nem.
+
+Lear. Üljön le asszonyom.
+
+_Burgundi széket ad Helénnek, Helén leül._
+
+Lear. Két uzsorásomnak udvaroltam épen a puma ketrece előtt.
+Gyermekeiknek adtam cukrot. Árpádkának és Mórickának. Azért adtam nekik
+cukrot, hogy apáik prolongálják egy hatszázkoronás váltómat, óvatolás
+nélkül. Ön gúnyosan mosolyog.
+
+Ernő. Úgy van. Prolongálás és óvatolás borzasztóan hangzik egy királyi
+korona alól. És hatszáz koronás váltó! Ez nevetséges.
+
+Lear. Tudom. De ön azt kérdezte tőlem az imént: hol és mikor
+találkozhatik Bánátival magával. Ime válaszom: itt és mindjárt. Annyi
+időm már nincs, hogy levetkőzzem és átöltözzem. De ki fogom önnek
+bontani e jelmez mögül Bánátit, az embert, ugyanazon művészet erejével,
+amellyel az imént elrejtettem őt. Hadd lássa ön és e nemes hölgy is,
+hogy nem félek, nem bujok el e maszk s a brit költő tekintélye mögé.
+Váltó, igenis váltó, prolongáció, óvatolás, hatszáz korona, ha olyan
+nevetséges. Ezzel átadtam önnek a királyi koronámat.
+
+Ernő. Jól indul. Folytassa, hátha sikerül.
+
+Lear. Folytatom. Mikor a kis gyerekeknek cukrot adtam, hogy aljas apáik
+kedvében járjak, egy csinos nő állt meg a puma előtt, de nem a pumát
+nézte, hanem engem nézett, kedvesen mosolyogva, mint aki azt mondja:
+«Nézd, a nagy művész, hogy el tud szórakozni a gyerekekkel». Híven
+beszélem, úgy-e?
+
+Helén. Így volt.
+
+Lear. Tekintetünk találkozott, ő könnyedén elpirult. Árpád atyja elment
+Mór atyjával s én bemutatkoztam.
+
+Ernő. Szemtelenség.
+
+Lear. Lehet. _Fejedelmi pózzal._ De nyügözött a báj, a kellem, a
+szemérem, s a lehelletszerű pír, mely elömlött az ismeretlen hölgy
+szelid arcán.
+
+Ernő. Megint királyi műnyelven beszél. Ez nem járja. Már kezdtem
+magamhoz térni.
+
+Burgundi. Sőt gorombáskodni.
+
+Lear. Ezért a királyi műnyelv. Egy pillanatra önvédelemből visszavettem
+a koronát. De gyerünk tovább. Sétálgattunk a szép hölggyel, színházról,
+társaságról beszélgettünk s én megkértem őt, engedje meg, hogy családi
+körében meglátogathassam.
+
+Ernő. Mi volt önnek ezzel a célja?
+
+Lear. Az, hogy önnel is megismerkedjem.
+
+Ernő. Lehet ennek a felséges jelenségnek azt mondani, hogy szemtelenül
+hazudik?
+
+Burgundi. Nem tanácslom, jó idegen.
+
+Lear. Így kerültem az ön családi szentélyébe. Nem tagadom, pechem volt
+akkoriban. Bakkarán is sokat vesztettem.
+
+Helén. Borzasztó!
+
+Ernő. Bakkara? Milyen rút szó! Nem illik a regebeli ősz fürtökhöz.
+
+Lear. Azért mondom. Pechem volt a bakkarán, vesztettem a bakkarán,
+igenis: pech, bakkara, bakkara, sőt börze, börze, börze, mert azon is
+vesztettem.
+
+Helén. Rémes. Ez rémes.
+
+Ernő _befogja a fülét_. Elég, elég! Rémes ez az ordináréság. Gyilkosság
+ez uram. _Nevet._
+
+Lear. Nem uram, csak vetkőzés. Ön nevet és íme, most ezzel leesett rólam
+a legenda ősz parókája is. Ezt akartam.
+
+Burgundi. Na látod, pimasz.
+
+Ernő. Pardon, ezt Vörösmarty rosszul fordította pimasznak. Az eredetiben
+ez van: «Where ’s that mongrel!» A «mongrel» nem «pimasz». Leopold Petz
+így fordította: «Wo ist der Dümmling?» Ez is rossz. A «mongrel» magyarul
+«korcs». A Christoph Grieb-szótárban, amely nézetem szerint a legjobb
+német Shakespeare-szótár, a «mongrel» Mengelingnek, Mischlingnek van
+fordítva, tehát ugyanaz, mint a francia «bastard». Magyarul: «korcs»
+vagy «keverékfajta». De semmiesetre sem pimasz. Ép ezért nagyon
+sajnálom, de nem sértődhetem meg. Folytassa mylord!
+
+Lear. Folytatom. Az volt a pechem, hogy önt nem sikerült otthon
+találnom. Mindig akkor jött haza, mikor én már elmentem.
+
+Ernő. Egyszer jöttem idejekorán haza, s akkor ön a konyha ablakán ugrott
+ki.
+
+Helén _nevet_. Ott… ott…
+
+Lear. Ne idegesítsen, asszonyom.
+
+Helén. Ha így most ránézek… és elgondolom, hogy a konyhaablakon ugrott
+ki… _Elfojtja a nevetését._
+
+Lear _mérgesen_. Ha ezen ilyen jól mulat, még azt is bevallhatom, hogy
+beleléptem egy tésztába.
+
+Helén _nevetve_. Tudom, tudom.
+
+Lear _dühösen_. És ezzel lent van rólam a mesebeli szakáll is.
+
+Ernő. Ne nevess! Folytassa.
+
+Lear. Ami a vád legsúlyosabb részét illeti, a két jelzett keleti eredetű
+népregét, valóban elmondtam itt jelenlévő nejének.
+
+Ernő. S mi a mentsége?
+
+Lear. Korunkban és városunkban ebben semmi különöset nem találok.
+Budapesten vagyunk. Ha itt egy Shakespeare-színész mulattatni akar egy
+művelt úrhölgyet, rövid, erotikus, keleti népregéket mesél neki. Okolja
+ön ezért a mi különös kulturánkat, szálljon pörbe ezzel a rothadó
+keverék társadalommal, de ne kapjon ki a tömegből egyes egyéneket, akik
+koruk hangjának áldozatai. Higyje el nekem, polgári becsületemre, sőt
+színészi hiúságomra esküszöm, ezerszer szívesebben mondtam volna el neki
+Hamlet nagy monológját vagy Antonius halotti beszédét, vagy akár e
+korona alatt szenvedő dúlt király tébolyult fájdalmát, szívesebben
+szavaltam volna neki Shakespearet, mint ama vicceket, de ugyan melyikkel
+mulattattam volna őt jobban? Az állatkertben, az alkalomhoz mérten
+elszavaltam neki Lafontaine egy állatmeséjét, franciául. Unalommal
+utasította vissza.
+
+Ernő. Igaz ez?
+
+Helén. Igaz, igaz.
+
+Ernő. Hallatlan.
+
+Lear. Ez a két vicc nekem jobban fájt, mint önnek. Higyje el.
+
+Burgundi. Hidd el neki rút idegen.
+
+Ernő. Elhiszem kérem. A mentséget elfogadom. Ennek a mélyén egy
+társadalmi igazság van, egyike azoknak, amelyekért én is küzdök, mikor e
+fertelmes társadalomban Shakespeare kultuszát terjesztem. Ez nemes
+fájdalom, még ha túlzott erővel adta is elő. Én önnek megbocsátom ezt.
+
+Lear. Derék és bölcs beszéd.
+
+Ernő. Csak azt mondja meg kérem, miért kellett egyáltalán előadni
+valamit? A tisztelet és vonzalom, amit nőm iránt érzett, nem a lelkéből
+fakadt? Mért nem a lelkéből beszélt neki?
+
+Lear. Az én lelkem, uram, a mi lelkünk nem oly engedelmes, hogy első
+hivásra jőjjön. Nézze uram, nekem folyton a más lelkéből kell beszélnem,
+évről-évre. Ahányszor a számat kinyitom, a lelkem odaszalad, hogy
+mondjon valamit… és egyszer Shakespeare szól rá, hogy: «pszt, most én
+beszélek!» egyszer Moliére löki vissza, egyszer Madách, egyszer Bernhard
+Shaw, egyszer Katona József… Mindig, mikor itt állok, lázban égek és
+ragyog a szemem és felemelem a fejemet és szeretném a lelkemet kiönteni,
+mindig más beszél belőlem. Így aztán az embernek az a saját kis lelke
+végre is megsértődik, visszahúzódik, többé már nem is jön a kapuhoz,
+duzzog és megöregszik. Nagyon nehéz már azt előcsalni, jó uram. Szavak,
+azok könnyen jönnek a színészből. De ez megint más. Így van ez, uram. És
+lássa, evvel a vallomással most már ez a szép királyi köntös is
+lefoszlott rólam.
+
+Ernő. Milyen fájdalmas vallomás. Egyszerre mily másként látom a piszkos
+kis vicceket. Újból megbocsátom önnek mind a kettőt.
+
+Lear. Mily mély és nemes gondolkodás. _Szemét törli._
+
+Burgundi. Te sírsz, mylord.
+
+Lear _Ernőhöz_.
+
+  «Szégyenlenem kell, hogy van annyi lelked
+  Így megrendítni férfiságomat,
+  Hogy e meleg, s erőszakkal kitört
+  Könnyükre méltó lettél. Dögvész reád»
+
+Ernő. Mit akarnak ezek mindig ezzel a dögvésszel?
+
+Burgundi. Szerzőnknek kedvelt szava ez. Mit sem von le nagyságából.
+
+Lear _könnyeit törli_.
+
+Ernő. Lássa, ez aztán már nem hat rám, hogy ön sír. A színész megtanul
+jól sírni, ez az egész.
+
+Lear. Nem uram. Sírni mindenki tud. De mi ezzel úgy vagyunk, mint a
+kardnyelő a torkával. A sírást addig gyakoroljuk, amíg nem fáj, különben
+belepusztulnánk a színészetbe. Tudja, hol a hiba? Ott, hogy aztán a
+sírás akkor se fáj, mikor jól esnék, hogy fájjon. _Törli a könnyeit,
+majdnem pityeregve._ Ezért aztán nem tudok megkönnyebbülni… ha privát
+sírok…
+
+Helén _lorgnonnal nézi_. Mégis… igazi könnyeket sír.
+
+Lear. Igen, asszonyom. De az én síró szemem nem forrás, hanem
+vízvezeték.
+
+Ernő. Mily véres őszinteség!
+
+Lear. Bizony az. De az volt a célom, hogy komédia nélkül álljak ön
+előtt. Hát most már a könnyeimet is kompromittáltam.
+
+Ernő. Sok mindent tisztábban látok most, mint az imént, de egyet még
+mindig nem értek. Ha mindez így van, ahogy van, miért vette fogai közé
+nőm fülének egy kis részét?
+
+Helén. A fogai közé? Te őrült! Soha! Soha!
+
+Lear. Ez túlzás. Suttogva mondtam a keleti mesét s lehet, hogy
+bizalmaskodással, mely, bevallom, bátorítást nem kapott soha, talán
+kissé közelebb hajoltam őnagyságához, mint illett volna. Ha érintettem,
+ezért bocsánatát kérem neki… _Meghajol, Helén felé_… és önt pedig
+megkövetem. _Felségesen lecsörtet hozzá, kezét nyujtja feléje._
+
+Ernő _ijedten lép hátra_.
+
+Lear. Bocsásson meg.
+
+Burgundi. Mily nagy s nemes vagy, oh király. Burgund térdet hajt ily
+emberség előtt. _Féltérdre ereszkedik._
+
+_Lear és Ernő kezet fog._
+
+Lear _Burgundihoz_. Kelj fel. _Felsegíti Burgundot._
+
+Burgundi. Ez az ember nem is tudja, milyen nemes lélekkel van dolga. Ez
+az ember egy középszerű kis tanár.
+
+Ernő. Dögvész önre. Hagyjon engem békén.
+
+Lear _fellép az emelvényre_. Így most… mi sem állja útját annak, hogy
+mindnyájan dolgunkra menjünk. Önök megbékülten térnek vissza e kis
+kaland után a családi nyugalomba, én pedig megyek utamon tovább: ma
+kétszeres csodálattal tolmácsolandom a nagy költőt, mert az ő óriás
+alakja árnyékának köszönhetem a mai napon, hogy önnek torkán akadt az
+első felindulás és így én időt nyertem a meghallgattatásra. Ezt neked
+köszönöm, Shakespeare Vilmos. Ön előtt pedig most minden jelmezen,
+maszkon és színészeten áttörve itt áll Bánáti Kálmán, az ember.
+Meztelenül. Sőt úgy érzem, hogy már bőr sincs rajtam.
+
+Burgundi. Isten ments, mylord.
+
+_Csöngetés_.
+
+Lear. A harmadik csöngetés. Nemsokára felgördül a függöny és e
+színpadról, ahol most a mi kis komédiánk lefolyt, a halhatatlan kezd
+beszélni.
+
+Ernő. Megállapítom, hogy gyönge voltam. De nem restellem, hogy elöntött
+az áhítat és így belém fulladt a harag. Ha ostobán viseltem magam, igen
+magasfokú kulturostobaság volt. De azért ne túlozzunk. Hogy engedtem e
+színpadi varázsnak, ebben annak is nagy része van, hogy szeretem ezt a
+könnyelmű és felületes asszonyt, s végkép gyönge vagyok vele szemben.
+Borzasztó, de kimondom: Úgy is megbocsátottam volna neki, mert nem
+tudnék nélküle élni. Önök csak megkönnyítették a lelkem munkáját, önök
+kisebbé tették az én szégyenemet, amikor hazug megjelenésükkel és hazug
+beszédjükkel segítettek. Köszönöm ezt önöknek. Valószínű, hogy sem az
+asszonyt elkergetni, sem önt megverni nem tudtam volna mind e komédia
+nélkül sem. De akkor borzasztó nyomorultul álltam volna itt. Így
+legalább van mentségem. Ezt konstatálnom kellett, hogy nagyon ki ne
+nevessenek. Nem vagyok hülye, bár ma este több ízben annak látszottam.
+Shakespeare szerint az ember az állatnak és a költőnek a keveréke. Azt
+hiszem, ma a kellő arányban vegyült bennem a kettő. Jőjj fiam, nem
+történt semmi.
+
+Lear. Könnyű kis flört. Még az sem.
+
+Ernő. Isten önnel. Azért sokáig nem kívánom önt látni, sőt azt hiszem,
+egyáltalán nem kívánom önt többé látni.
+
+Lear. Még szerepeimben sem?
+
+Ernő. Fájdalom, még azokban sem. Ezt a megnyugtató képet akarom
+megőrizni önről. Ezt a jóságos, vén arcot, amelyből oly el nem hihetően
+jött ki az a szó, hogy flört.
+
+Helén _nevet_.
+
+Ernő _szigorúan_. Ne nevess. Szégyellem, hogy nem érted meg, mi történt
+itt. Isten önnel. Ha civilben találkozunk, ne köszöntsön. Én úgy se
+fogom önt megismerni.
+
+Lear. De egy jó szerepemben… legalább ebben a Learben nézzen meg…
+
+Ernő. Azt lehet… Talán… évek mulva… de más szerepben soha… Képzelje el,
+milyen rémes éjszakám lett volna, ma nekem, ha ön történetesen nem Leart
+játssza ma este, hanem Romeot. És abban a jelmezben vitatkozik itt
+velem. Milyen rettenetes napjaim következtek volna! Nem is merek
+rágondolni. Isten önnel. És bocsássa meg a feleségemnek, hogy kinevette
+önt.
+
+Lear.
+
+  «Vidd őt… legyen tied, nekünk
+  Nem lányunk és ne is jőjjön soha
+  Többé szemünk elé! most menj tova
+  Kegyünktől elszakadtan, nem szeretve
+  S áldatlanul. Nemes Burgund, jerünk».
+
+_Nagy pózzal jobbra el, Burgundi utána._
+
+Helén. Na hát ez már mégis csak…
+
+Ernő _lefogja_. Hagyd. Ne sértődj meg, mert elárulod a
+műveletlenségedet. Ez Lear első felvonásából van. Gyere. _Balra el
+Helénnel._
+
+_A tűzoltó elősétál a trón mögül._
+
+Tűzoltó.
+
+  A kis professzort én már-már hülyének
+  Tekintém. Ámde később kijavult.
+  Beszédje bár körülményes, de józan,
+  S a szive tiszta, hogyha jól itélem.
+  A nő: kis senki, szót sem érdemel.
+  De a szinész, az szemtelen fiú,
+  S a többi mind, ahogy segítni őt
+  Itt összeröffent. Oh, mi csúf világ!
+  Most újra, százezredszer áldom Istent,
+  Hogy műveletlen földi pór vagyok,
+  Hogy mind nem értem, amit itt szavalnak
+  Körülöttem húsz hosszú éve, s hogy
+  Rám nem ragadt ez őrültségből semmi.
+  Mit bánom én a költőt és a jelmezt,
+  Mely megbolondít annyi izga elmét
+  S mely nekik szent, nagy és csudálatos!
+  Pfuj mind ez a sok szines zür-zavar,
+  Kultura, tudat, altudat s a többi!
+  Egy jó rostélyos, félliternyi siller,
+  Kis tiszta konyha, csúnya feleség,
+  Meleg papucs, nyugalmas éji álom,
+  S főként minél kevesebb tűzeset,
+  Csak ez legyen meg. Aztán azt se bánom,
+  Ha még húsz évig kell itt köztük járnom
+  És bölcs mosollyal így meg-megsajnálnom
+  E balga színművészeket.
+
+Ügyelő _balról belép_. Tessék kimenni a színpadról, mert kezdődik az
+előadás. _Megigazítja a két széket._
+
+_Tűzoltó jobbra el._
+
+Ügyelő _balra kifelé menet_. Fel a függönyt! _El._
+
+_Künn gong-ütés._
+
+FÜGGÖNY.
+
+
+
+
+II.  MARSALL
+
+SZINMŰ EGY FELVONÁSBAN
+
+
+SZEMÉLYEK:
+
+   San-Friano báró  _Ujj_
+   Edit, a felesége _Báthory Giza_
+   Litvay, színész  _Törzs_
+   Dr. Jánosy       _Körmendy_
+   Inas             _Vaszary_
+   Huszár           _Bérczy_
+
+*
+
+_Történik a báró vadászkastélyában._
+
+_A kastély hallja. Hátul kandalló két karosszékkel. Bejáratajtó balról.
+Hátul balról ajtó, amelyhez lépcső vezet. Jobbról ajtó a lakás felé.
+Jobbról és balról elől egy-egy garnitura: pamlag, székek. Jobboldalt
+asztalka. Este tíz óra._
+
+_Mikor a függöny felgördül, Edit egyedül van a hallban. A kandalló előtt
+ül és olvas. Rövid szünet után balról belép az inas._
+
+Inas. Méltóságos báróné, Litvay nagyságos úr van itten.
+
+Edit _felkel_. Litvay úr? Hogyan.
+
+Inas. Most érkezett a pesti gyorsvonattal.
+
+Edit. Bocsássa be.
+
+_Inas ajtót nyit. Litvay belép._
+
+Litvay. Kezét csókolom. Bocsánatot kérek, hogy ilyen meglepetésszerűen
+jövök. _Kezet csókol._
+
+Edit. Hozta Isten, Litvay. _Az inashoz, aki megáll a nyitott ajtóban,
+kifelé indul._ Várjon. _Litvayhoz_. Remélem, még nem vacsorált.
+
+Litvay. De igen. A vonaton ettem az étkezőben.
+
+Edit. Akkor kávét, teát?
+
+Litvay. Teát fogok kérni.
+
+Edit _az inashoz_. A miénkkel együtt. _Inas el._ Ami a meglepetést
+illeti, kellemesebb nem is érhetett volna. Köszönöm, hogy eljött,
+köszönöm, hogy most jött, hogy itt van.
+
+Litvay. Nem haragszik ugye, hogy ilyen késő éjszaka rontok be. _Órájára
+néz._ Tíz óra mult. A vonat is késett vagy egy negyed órát. Persze maguk
+itt, ebben a vadonban korán fekszenek le.
+
+Edit. Oh nem. Éjfélig mindig fenn vagyunk. De hogy esik, hogy megelőzte
+a többit?
+
+Litvay. A többiek holnap reggel érkeznek. Most indulnak Pestről.
+_Órájára néz._ Tíz perc mulva indulnak a Nyugati pályaudvarról. Tegnap
+még úgy volt, hogy én is velük jövök, de ma délben gondoltam egyet és
+megszöktem előlük. Képtelen vagyok éjjel utazni azon a zsúfolt
+személyvonaton. Hálókocsi nincs, az ablakok rosszul záródnak, a fűtés
+minduntalan elakad és tudja, színész semmitől nem fél úgy, mint a
+meghűléstől. Az ilyen éjszakai döcögés után másnap olyan az ember,
+mintha megverték volna, meg aztán tovább is tart, mint a gyorsvonattal,
+szóval… _Editre néz._
+
+Edit _mosolyogva_. Szóval?
+
+Litvay. Szóval mindebből, amit itt előadok, egy szó sem igaz, drága
+Edit, azért jöttem előre, mert nem bírtam már magammal, mert előbb
+akartam itt lenni, mint a többi, mert ezt az estét akartam, itt,
+magával, vadásztársaság nélkül, mert szeretem, mert végleg oda vagyok,
+mert most már nincs a napomnak egy órája, hogy… _Megfogja a kezét._
+
+Edit. Vigyázzon kérem. Az uram itt van a szobájában.
+
+Litvay. Könyörgöm, ne szóljon még neki, hogy itt vagyok. Ezt a pár
+percet még adja nekem, hogy láthassam, hogy nézhessem a magam kedvére,
+hogy megfoghassam a kezét, hogy…
+
+Edit. Nyugtalanná tesz Litvay. Üljön le kérem. Ebbe a nagy téli csöndbe,
+amiben itt élek, olyan váratlanul vág bele ez a maga szenvedélyes
+hangja.
+
+Litvay. Ne csodálja, hogy ilyen bolond vagyok. Már tizenegy napja, hogy
+elutaztak Pestről, tizenegy napja nem láttam. Milyen gyönyörű. Milyen
+friss, bátor a tekintete.
+
+Edit. A hegyek teszik, ezek a nagy, hideg hegyek itt. Az éles levegő.
+Maga sápadt.
+
+Litvay. Mert virrasztok. Étel nem megy le a torkomon. Kínlódom Edit.
+Amióta azon a csütörtökön belépett a szobámba…
+
+Edit. Az Istenért Litvay, vigyázzon. Maga a lármás városból jön ide. Itt
+a csönd az úr. Hallgatnak a szobák, a falak… Az uram a szobájában
+számol, minden percben bejöhet.
+
+Litvay. Nem akarja hallani, hogy nálam volt.
+
+Edit. Ugyan.
+
+Litvay. Megbánta, hogy nálam volt.
+
+Edit. Megbántam, de ez nem jelenti azt, hogy nem akarom hallani. Csak
+arra kértem, hogy vigyázzon. Milyen érzékeny.
+
+Litvay. Ez az a fázisa a szerelemnek, amikor az ember nem is más, csak
+csupa érzékenység. A hiúság mindig érzékeny, de a legérzékenyebb
+ilyenkor, amikor még nem lakott jól. Az én éhes hiúságomnak kell az,
+hogy beszéljek erről a csütörtökről. Az egész úton édesen gyötört:
+milyen boldogság lesz magával beszélni arról, hogy végre mégis eljött
+hozzám, ott volt nálam.
+
+Edit. Szegény Litvay. Százhúsz másodpercig voltam magánál. Néztük a
+másodpercmutatót. Két perc.
+
+Litvay. De ott volt. Ott ült az én karosszékemben és én fogtam a kezét.
+Ha százhúsz év lett volna, akkor is olyan hamar repült volna az idő.
+Istenem, de boldog vagyok, hogy most itt vagyok.
+
+Edit. Mondja csak… nem kellett volna magának Pesten ma este játszania?
+
+Litvay. Honnan tudja?
+
+Edit. Minden nap megnézem az ujságban a műsort. Ma este Cyrano megy és
+abban magáé a főszerep.
+
+Litvay _megragadja a kezét_. Drága, drága, milyen boldoggá tesz.
+Számontartotta, hogy mikor játszom?
+
+Edit. Látja.
+
+Litvay. Istenem… itt messze, fenn a hegyek közt, mindig tudja, hogy én
+mikor játszom?
+
+Edit. Sőt látom is.
+
+Litvay. Hogyan?…
+
+Edit. Nézze, mit olvastam? _Odaadja neki a könyvet._
+
+Litvay. «Cyrano de Bergerac!»
+
+Edit. Azokon az estéken, mikor maga játszik, kikeresem a könyvtárból a
+darabot. Mikor ott messze Pesten elkezdődik az előadás, én ide ülök a
+tűzhöz, olvasom, látom, hallom.
+
+Litvay. Megbolondít Edit, megbolondít.
+
+Edit. De ma megcsalt. Nem játszott.
+
+Litvay. Lemondtam az előadást azzal, hogy rekedt vagyok. Még soha nem
+tettem ilyet életemben. Soha. A legpontosabb, a leglelkiismeretesebb
+színész vagyok. De mondom, most végem van. Nem tudom Edit, mi lesz
+velem.
+
+Edit. Miattam… ott hagyta a tapsot, a sikert?
+
+Litvay. Mi az mindehhez az egy pillanathoz képest. És ahhoz, hogy
+magával töltöm ezt a szép téli estét, itt a kandallónál, hogy magával
+egy fedél alatt fogok aludni itt, a zord hegyek közt, ebben a magános
+várkastélyban.
+
+Edit. Úgy beszél, mintha csak mi ketten volnánk itt a zord hegyek közt.
+A zord hegyek közt… a báró is itt van velünk.
+
+Litvay. A báró.
+
+Edit. És holnap itt lesz velünk még kilenc lármás úriember, falánk
+vadászok, szomjas vendégek, csökönyös anekdotázók, szivarozók,
+kártyázók, pálinkázók…
+
+Litvay. Na látja. Most már tudja, miért jöttem én előre.
+
+Edit. Fel fog tünni az uramnak.
+
+Litvay. Ő nem nézi a színházi műsort.
+
+Edit. Azt nála sohse lehet tudni. Az uram síma és hallgatag. Hat éve
+nézek a szemébe és nem bírtam a mélyére látni. Az uram…
+
+Litvay. Hatvan éves.
+
+Edit. Hatvan éves.
+
+_Szünet_.
+
+Litvay _feláll_. A borzadály megy végig rajtam, ha erre gondolok és
+magára nézek. Ezen megyek én tönkre. Hatvan éves. Nem bírom ezt a
+gondolatot.
+
+Edit. Megnyerte az úrlovasok nagy díját.
+
+Litvay. Ez a forró, szép, fiatal élet…
+
+Edit. Nagyszerű faj. Az apja kilencven éves korában minden reggel
+megverte a vívómesterét.
+
+Litvay. Írtózom ezektől az örökfiatal öregemberektől.
+
+Edit. Az apja száznégyéves volt. Ő azt mondja, csak százig fogja vinni,
+mert benne már osztrák vér is van.
+
+Litvay. És maga, itt, mellette…
+
+Edit. Hajnalban kel, szeszt nem iszik, vív, lovagol, vadászik, súlyt
+emel, azt mondja, abból a jó olasz fajtából való, amelyik a legöregebb
+bibornokokat adja, akik három pápát is túlélnek. A szomszédait, a magyar
+urakat sajnálja, mert esznek-isznak és korán halnak meg.
+
+Litvay. Nem lehet Edit, nem lehet, hogy maga mellette maradjon, vele
+maradjon.
+
+Edit. Ne bántson Litvay. _Felkel_.
+
+Litvay. Ez a bársony forróság, ez a fiatal vér, ennek a szívós vénségnek
+a karjaiban…
+
+Edit. Hallgasson kérem.
+
+Litvay. Nem hallgatok Edit, nem bírok hallgatni. Felháborító erről a
+kicsattanó szép szájról hallani a vénség dicséretét, hogy milyen erős,
+milyen férfi…
+
+Edit. Litvay…
+
+Litvay. A kép, ami ilyenkor a fantáziámban megjelenik, olyan kínzó, hogy
+nem bírom. Velem fog jönni Edit, elviszem, elrablom innen, az enyém
+lesz… a feleségem lesz…
+
+Edit. Nem.
+
+Litvay. Miért dicséri? Kacérságból? Hát van erre még szüksége? Hiszen
+őrült vagyok, hiszen úgy felforral, hacsak ránézek…
+
+Edit _nyugtalanul_. Mint a tűz, úgy éget a hangja, a tekintete. Litvay,
+felforgatja az életemet.
+
+Litvay. Bántja ha beszélek?
+
+Edit. Éget, elszédít…
+
+Litvay. Szeret?
+
+Edit. Valami rendkívüli hatással van rám. Néha úgy érzem, hogy azt
+csinál velem, amit akar. És ilyenkor menekülésből beszélek az uramról.
+Nem kacérság ez.
+
+Litvay. Hiába vergődik, hiába menekül. Hazudik. Ez a furcsa idegessége,
+ez a változó tekintete… amely hol olyan, mint az apácáé, hol meg mint a
+boszorkányé, ez mind azért van, mert öli a vérét, öli az idegeit, minden
+percben legyilkol egy gondolatot.
+
+Edit. Ne bántson, ne bántson…
+
+Litvay. Mint a rossz kályhából, száz hasadékon át villog a belső izzása.
+Tudom, mért mosolyog. Ismerem a történetet. Egyszer már eloltott egy
+ilyen tüzet.
+
+Edit. Kétszer. Már kétszer.
+
+Litvay. A férfin mult, higyje el. De most nem fogja eloltani. Ezt nem.
+
+Edit. Nehéz lesz. Borzasztó lesz. De meglesz.
+
+Litvay. Nem, nem. Elhiszem, hogy csak játszani akart ezzel a tűzzel,
+csak mulattatni akarta magát. De nálam komolyra fordult. Velem fog
+jönni, elválik tőle. A millióit nem tudom pótolni, de szegény ember
+azért nem vagyok. Egy szem igazgyönggyel nem lesz kevesebbje. Egy szál
+csipkével nem lesz szegényebb, erre esküszöm. És ha igaz az, hogy úgy
+vágyódik a színpadra…
+
+Edit. Ne kínozzon Imre, ne lázítson.
+
+Litvay. Oh, csak igaz volna, hogy lázítom, két nap, két éjszaka
+beszélnék egyfolytában. De félek, hogy amit mond, az csak egy-egy percre
+forralja fel. Amint elhallgatok, kihűl.
+
+Edit. Ha hallgatom, teljesen a hatása alatt vagyok. Ha elmegy, néha
+fáradtságot érzek.
+
+Litvay. Látom én ezt, Edit. Ha szerelmes volna…
+
+Edit. Szerelmes vagyok.
+
+_Szünet. Litvay gyorsan hozzálép és megcsókolja a kezét._
+
+Litvay. Itt hagyja. Velem jön. Az enyém lesz.
+
+Edit. Nem.
+
+_Szünet_.
+
+Litvay. Rettenetes. Ilyen égő szó után ez a jéghideg «nem».
+
+Edit _idegesen_. Kérem, engedje meg, hogy behívjam az uramat.
+
+Litvay. Elég volt belőlem?
+
+Edit. Nyugtalan vagyok. Nem jó magával ennyit beszélnem.
+
+Litvay. Hiába, mert én úgy se nyugszom. Mindig és mindenütt a nyomában
+leszek. A másodperceket is kihasználom, hogy a fülébe súghassak, hogy
+hívjam… most már láthatja, hogy nem valami szegény kis kalandra kérem.
+Az életét akarom és az életemet adom.
+
+Edit. Nem akarom ezt hallani.
+
+Litvay. A szeme nem ezt mondja.
+
+Edit. Imre, óvakodjék tőlem. Fogadja el azt, amit kap és ne kívánjon
+többet. Lássa, milyen őszintén mondtam meg, hogy szerelmes vagyok
+magába. Épp ilyen őszintén kérem, ne lázítson. Hagyjon meg az életemben.
+Most még talán kiheverem ezt…
+
+Litvay. Kiheveri?
+
+Edit. Most még… talán. Elég volt ennyi. Ez jól esett, ez kellett. De
+több?… nem, nem! Égjen mellettem valaki, de csak addig, amíg nem fáj.
+Tüzeljen és ragyogjon minden, de csak amíg a szemem bírja. Óvakodjék
+tőlem Imre.
+
+Litvay. Én nem félek a tűzhaláltól. És épp, mert tudom, hogy nem szabad
+abbahagynom ezt a harcot, épp ezért vagyok most itt. És folytatom,
+szünet nélkül. Nem engedem kihűlni Edit, üldözni fogom az égő
+akaratommal. Itt maradok. Nem, nem megyek holnap vadászni, Edit.
+Elárulom magának. Azzal jöttem ide, hogy ez lesz az utolsó, a nagy
+küzdelem. Ürügyet találok és holnap itt maradok maga mellett egész nap,
+és az életemet teszem rá, hogy dűlőre jut a sorsunk. Vagy nem látjuk
+egymást többé, vagy velem jön és a feleségem lesz.
+
+Edit _nyugtalanul_. Nem megy a vadászatra?
+
+Litvay. Nem.
+
+Edit. Nagyon kérem, ne tegye ezt. Nagyon kérem, vigyázzon. Rám is,
+magára is.
+
+Litvay. Nem akarok vigyázni. Most már játszani akarok mindennel, még az
+életemmel is. Tudom, hogy nem érem el magát Edit, ha mindent fel nem
+gyujtok.
+
+Edit. Csöndesebben, az Istenért… az uram… _Menni akar jobbra._
+
+Litvay. Nem bánok semmit. Nem félek senkitől. _Megcsókolja._
+
+Edit _kiszabadítja magát_. Őrült! _Kis szünet. Csönget._
+
+Litvay. Őrült vagyok. _Leül._
+
+Edit. Ha most bejön az uram, mindent meglát az arcunkon. Olyan a szeme,
+mint a sólyomé.
+
+Litvay. Ne felejtse el, hogy színész vagyok.
+
+Edit. Ne felejtse el, hogy férfi. Menjen fel, azt fogom mondani, hogy
+átöltözik.
+
+_Inas belép, hozza a teás edényt. Egy huszár a teás asztalkákat hozza,
+leteszi._
+
+Edit. Kérem, mutassa meg Litvay úrnak a szobáját.
+
+_Inas felmegy a lépcsőn. Huszár el._
+
+Litvay. Viszontlátásra. _El az inassal._
+
+Edit _a tükörnél a haját igazítja_.
+
+_Inas visszajön. Megáll._
+
+Edit. Mondja meg az uramnak, hogy itt a tea.
+
+_Inas jobbra el._
+
+Edit _a teás edényt rendezgeti_.
+
+_A báró belép._
+
+Báró _hatvan éves, hófehér, nagyon elegáns, nagyon fiatal ember. A teás
+edényre néz._ Három csésze?
+
+Edit. Három.
+
+Báró. Kié a harmadik?
+
+Edit. Hogyan? Még nem beszélt Litvayval?
+
+Báró. Nem. Vagyis Litvay úr megérkezett.
+
+Edit. Azt hittem, már látta. Most öltözik át a szobájában.
+
+Báró. Érdekes. Litvay úr már itt van. Csak holnap reggel kellett volna
+érkeznie a többi vendégekkel együtt. És ő már itt van.
+
+Edit. Azt mondja, félt az éjszakai utazástól.
+
+Báró _élesen_. Maga már beszélt vele?
+
+Edit. Igen.
+
+_Szünet. A báró a teához nyúl._
+
+Báró _gúnyosan_. Hát mitől félt Litvay úr?
+
+Edit. Az ilyen művészember, színész, nagyon félti magát a meghűléstől.
+Azt mondja, ha éjjel utazik, meghűl a vonaton, azért jött előre a
+gyorssal.
+
+Báró _gúnyosan_. Előrejött a gyorssal.
+
+Edit. Ejnye de furcsán beszél.
+
+Báró. Kicsoda?
+
+Edit. Maga.
+
+_Kis szünet._
+
+Báró. Na hát édes fiam, most jól figyeljen ide. Mindenesetre örülök, ha
+észrevette, hogy furcsán beszélek.
+
+Edit. Nem volt nehéz észrevenni.
+
+Báró. Annak is örülök. És amit most fog tőlem hallani, azt még könnyebb
+lesz megérteni. Üljön le gyermekem és figyeljen jól. Azon kezdem, amit
+kevésbbé tartok fontosnak.
+
+Edit. Figyelmeztetem, hogy Litvay itt van a szobájában és minden percben
+bejöhet.
+
+Báró. Ön, mint látom, figyel a szomszéd szobákra. Az előbb, igen
+helyesen errefelé figyelt. _A szobájára mutat, ahonnan kijött._
+
+Edit. Mit akar ezzel mondani?
+
+Báró. Ne térjünk el a tárgytól. Mondom, a kevésbbé fontossal kezdem.
+Azzal, hogy ez a színész önt itt az előbb megcsókolta.
+
+Edit. Nem igaz.
+
+Báró. Mondom, nem fontos, mert nem ez a lényeg. Túlfűtött ember, fiatal,
+szerelmes, művész. És maga ma különösen szép. És ahogy viselkedik vele
+már két hónapja…
+
+Edit. Ezt visszautasítom.
+
+Báró. Nagyon szépen fejezte ki magát. De hiába. Én ezt jobban látom,
+mint maga. Maga még nem is sejti, hogy flörtöl valakivel, amikor én már
+tudom. Olyan ez, mint mikor valaki megszokja az erős parfümöt. Ő már nem
+érzi, de mások annál inkább. De bármennyire vesztette is el az érzékét
+az ilyesmi iránt, azt nehéz volt észre nem vennie, hogy megcsókolták.
+
+Edit _feláll_. Már egyszer mondtam…
+
+Báró. Várjon kérem. Talán, ha egy percig vár, felesleges lesz az, amit
+most mondani akart. Én lassan jöttem erre felé a szobámból, mikor itt
+erős beszélgetést hallottam. Ha a beszélgetés hirtelen el nem halkult
+volna, nem találtam volna semmi különöset az egészben. De hirtelen csönd
+lett. És nem láttam, de hallottam, hogy megcsókolták. Ennek olyan
+speciális hangja van, az ilyen erőszakos csóknak, hogy nem lehet
+félreismerni. Ahogy hirtelen elakad a beszéd, ahogy egy nehéz
+testmozdulat megdobban a padlón, az erővel elfojtott védekező
+kiáltani-akarás. Nem lehet itt tévedni.
+
+Edit _erősen_. És ha mégis?
+
+Báró. Utána ön azt mondta neki, őrült. És ő azt felelte: őrült vagyok.
+
+Edit. Ezt azért mondtam, mert…
+
+Báró. Azután pedig igen okosan, a szobájába küldte. Nem érdemes
+megerőltetni a női ravaszságát. Már csak azért sem, mert én nem ezt
+tartom a fontosabbnak. _A teához nyul._ Ne legyen ideges, édesem, üljön
+le. Vegyen rólam példát. Beszéljünk nyugodtan. Üljön le, gyermekem.
+
+_Edit leül._
+
+Báró _miután ivott a teából_. A fontosabb az, hogy ön ezt a színészt
+Pesten meglátogatta a lakásán.
+
+Edit _felkel_. Ez borzasztó, amit itt velem csinál.
+
+Báró. Ne izgassa magát gyermekem, erre még ráér. Eljön még ennek is az
+ideje, még pedig nemsokára. Csak ne siessük el a dolgokat. Ön Litvaynak
+a lakásán volt. Igaz?
+
+Edit. Igaz, de ha tudná, hogy történt…
+
+Báró. Ha nem tudnám, nem volnék ilyen halálosan nyugodt. Azt is tudom,
+hogy teljesen ártatlan látogatás volt: ön négy perccel azután, hogy a
+kapun belépett, ismét kijött az utcára.
+
+Edit. Figyeltetett.
+
+Báró. Örüljön, hogy figyeltettem, mert magának ugyan soha nem hittem
+volna el, hogy csak két percig volt benn a színésznél. A detektivem
+óramutatója menti most meg magát.
+
+Edit. Kérem, ne gyötörjön tovább. Nem bírom ezt a hamis hidegségét, ezt
+az álnok nyugodt hangot. Mondja meg, mit akar. Öljön meg, vagy kergessen
+ki az éjszakába. De ezt nem bírom.
+
+Báró. Megölni nem fogom, mert maga nélkül nem élnék tovább. Ezt tudja.
+Kár is ilyen csacsiságot mondani. Kikergetni az éjszakába? Hogy Litvay
+úr utána rohanjon és nagy büszkén elvezesse szerény lakába? Ugyan kérem.
+De cselekedni mindenesetre fogok.
+
+Edit. Cselekedjék, amit akar, de ne kínozzon. _Balra megy._
+
+Báró. Ha ez az ember a szeretőjévé akarná tenni magát, akkor nekem nem
+volna dolgom. Önre bíznám. Tudom, hogy ez az úr pórul járna. A végtelen
+tiszteletem ön iránt abból a két esetből fakad, amikor ilyesmit akartak
+öntől és megbukottan kullogtak el. Pedig ön mind a két esetben szerelmes
+volt.
+
+Edit. És most?
+
+Báró. Most is szerelmes.
+
+Edit. Hát akkor most miért nem bízik bennem?
+
+Báró. Mert a színész nem kalandot akar. Nem tudom, ön elhiszi-e neki,
+mikor ezt mondja, de én elhiszem. Kérem, higyjen neki. Ez nem
+csirkefogó. Ez egy rajongó, derék, melegszívű fiú. Ez magát el akarja
+rabolni tőlem és feleségül akarja venni. _Feláll_. És ez az, gyermekem,
+amiért én közbelépek, amit a mult két esetben nem tettem.
+
+Edit. Nincs rá szükség most sem.
+
+Báró. Ezt rosszul tudja fiam. Mintha apja volnék, úgy mondom: szükség
+van rá. Maga itt mellettem fázik egy kicsit. Tudom. És melengeti magát
+az ilyen dolgokkal. Ez veszedelmes volna más asszonyra. Magára nem. Maga
+tisztességes. Érzéki, de nagyon tisztességes. És okos. És hízelgek
+magamnak azzal, hogy fél is tőlem. Azt is jól teszi, nagyon jól teszi.
+Tudja maga, hogy jól teszi. De most itt az első eset, amikor nagy baj
+van.
+
+Edit. Csalódik, Sándor.
+
+Báró. Tudja maga, hogy nem csalódom. Ez a színész magát egy műkedvelői
+szerepre tanította s maga egyszerre szeretett bele a színészbe is, meg a
+mesterségébe is. Tudom, hogy mindig sírt a szívében a színpad után. Ha
+én nem jövök érte, talán színésznő lett volna. Mondta, sokszor.
+
+Edit. Mondtam.
+
+Báró. És most izzik a maga kis lelkében minden. Ez a kedves, jó, csinos
+fiú, ez az ő nagy tiszta szerelme, és ez a színesen lobogó perspektíva,
+együtt a színpadon, szerelem, siker, dicsőség… Maga elveszett rámnézve,
+gyermekem, ha én még csak egy óráig is várok a közbelépéssel.
+
+Edit. És mi az, amit cselekedni akar?
+
+Báró. Rátérünk arra is. Nem kívánja ugye, hogy most szerelmet valljak
+magának. Nem is teszem. Csak röviden jelzem, hogy az én életemnek az
+estéje a magáé. Maga nélkül egy óráig nem akarok tovább élni. Nem
+kellenek ehhez szép szavak. Nincs halálosabb szerelem, mint az enyém. Az
+én koromban az élet roppant becses és a szerelem egy az élettel. Aki
+hatvan éves korában szerelmes, az már ezzel hal meg. A cél
+természetesen, hogy minél később. Kalandokat, megbánásokat,
+visszatéréseket már nem érek rá megvárni. Nekem kegyetlennek kell lennem
+a magam védelmében, mert rövid az időm.
+
+Edit. Nagyon elkomolyodik. Ezt nem szeretem. Eddig könnyedén és okosan
+beszélt. Szerettem azért, amit eddig mondott. De ez más. Ez magánál
+szokatlan.
+
+Báró. Nem adom oda a színésznek, Edit. Maga talán még nem tudja, de én
+tudom, hogy vele akar menni.
+
+Edit. Jobban tudja mint én?
+
+Báró. Sokkal jobban. Ez az első ember hat év óta, aki veszedelmes rám
+nézve. De ez aztán nagyon veszedelmes. A torkomon érzem a hideg kését.
+Az őseink tudták, mit csináljanak ilyen esetben. A franciáknál a szív
+volt divatban. Kivágták a szívet az ilyen fiatalemberből és
+felszolgálták vacsorára a szép hitvesnek.
+
+Edit. Milyen fagyosan mondja ezt.
+
+Báró. Az én őseim, lenn délen, Olaszországban nem voltak ilyen
+teatrálisak. Egy San-Friano finom porrá tört gyémántot szórt az ő
+Litvayjának az eledelébe. A gyémánt minden tekintetben rendkívüli kő,
+gyermekem. Ha porrá törik, csupa kis éles szemecske lesz belőle, ami
+lassan átszúrja a beleket, ha lenyelik. Eltart egy hónapig is, amíg
+végez. De hát ez elmult a reneszánsszal, fájdalom. _Lehajtja a fejét._
+
+Edit. Sohse hallottam ezen a hangon beszélni, Sándor. Most félek
+magától.
+
+Báró. Párbajhoz öreg vagyok. Nem magához a víváshoz, vagy a pisztolyhoz,
+hanem ahhoz, hogy meghaljak. Semmi szín alatt nem akarok meghalni,
+gyermekem. Erről szó sem lehet. Húsz év előtt, szívesen, bármely napon.
+De most már nem. Ez érthető, ugye? És nincs a véremben a szerencsejáték.
+Amért valakinek tetszik a feleségem, nem állok oda a golyója elé
+hazardirozni. Hogy engem is megöljön és a feleségemet is elvigye.
+Ilyesmi még a bécsi udvarnál se ragad rám, ahol pedig sokat éltem. Nem
+gyermekem, az én őseim kereskedők voltak. Fegyveres kalmárok. Arról
+voltak híresek, hogy mindig megverték a rablógrófokat, akik ki akarták
+fosztani őket. Mi védekezünk, gyermekem.
+
+Edit _feláll rémülten_. Mindez, amit beszél, valami rettenetes cél felé
+mutat. Maga, aki oly hallgatag, most ennyi mindent mond… és ilyen
+különös dolgokat…
+
+Báró. Tulajdonképpen mindezt el is hallgathattam volna. De mert olyan
+végtelenül szerelmes vagyok magába, el kellett mondanom. Cselekedni
+fogok, ezt itt most, életemnek ebben a legsúlyosabb órájában bejelentem
+magának. Mert tudnia kell, hogy nem véletlenül cselekszem. Be kell, hogy
+avatva legyen. Éreznie kell az erőmet, a rettenetes erőmet élet és halál
+fölött. Meg akarok nőni a maga szemében, felnyúlni, megvállasodni,
+kipirosodni, megfiatalodni. Látnia kell, ahogy határozok és cselekszem.
+
+Edit. Szent Isten… Sándor… Mit akar?
+
+Báró. Én úgy érzem, maga már tudja, mit akarok.
+
+Edit. Ne beszéljen így, ne beszéljen így, az Istenért, minden tagom
+reszket, ha ezt a hangot hallom… mit akar? Mit tervez?
+
+Báró. Ismeri a «Marsallt?»
+
+Edit. Sándor…
+
+Báró. Tudja, ki a Marsall. Az én szép karcsú angol puskám, amelyikkel
+holnap a vadászatra megyek.
+
+Edit. Nem fog a vadászatra menni!
+
+Báró. Kicsoda? Én?
+
+Edit. Maga sem.
+
+Báró. Téved. Én is ott leszek. Mindnyájan ott leszünk. Szép vadászat
+lesz. Szép, régimódi, komoly, férfias vadászat.
+
+Edit _izgatottan_. Sándor, én nem ismerek magára. Maga elveszítette a
+józanságát, azt a gyönyörű komolyságát, amiért úgy szerettem. Kisiklott,
+Sándor, valami eltört magában, hogy egyszerre így… Istenem!
+
+Báró. Valami eltört bennem.
+
+Edit _izgatottan_. Kérem, térjen eszére… Legyen megint okos és kedves…
+Túlozza ezt az egész dolgot Sándor, könyörgöm, ne lovalja bele magát
+ebbe a tévedésbe! Engem ez az ember nem érdekel jobban, mint azok,
+akiket kidobtam.
+
+Báró. Hazudik édes gyermekem.
+
+Edit. Ha kívánja…
+
+Báró. Csak ne esküdjék, ez bántja az izlésemet.
+
+Edit. Ha kívánja, még most, este elküldöm, nem látom soha többé…
+
+Báró. Ez mind lehetséges, de ha nem cselekszem azonnal, nekem van végem.
+
+Edit. Az Istenért, Sándor… Mi történik itt most velünk?
+
+Báró. Az, aminek történnie kell.
+
+Edit. Most le kellene térdelnem, a kezét csókolnom… és sikoltoznom
+kellene… Sándor… ez iszonyú… és maga azt hinné, hogy a szeretőmet
+féltem… pedig esküszöm, magát féltem attól, amit tenni akar, magát és
+magamat! Nem bírom ezt, hisz ez rettenetes, hogy ez így, egyszerre
+rámszakadt…
+
+Báró. Meg kellett, hogy mondjam. Velem kell jönnie mindenüvé. A pokolba
+is.
+
+Edit. Elküldöm, kidobom, most, rögtön, azonnal…
+
+Báró. Utána megyek.
+
+Edit. Nem hisz nekem?
+
+Báró. Irigylem fiam, hogy maga hisz magának. És imádom ezt a
+jóhiszeműségét. Egy hét mulva azt mondaná: «Érdekes, sohse hittem, hogy
+mégis el fogom hagyni az uramat!»
+
+Edit _izgatottan_. Szánjon meg Sándor. Higyjen nekem, engedje meg, hogy
+megesküdjem mindenre, szegény boldogult anyám…
+
+Báró _az ajkára teszi a kezét_. Nem kell ezt végigmondani. _Szünet._
+Most pedig egyenesen megtiltom, hogy erről még egy szót beszéljen.
+
+Edit _nagyon izgatottan_. Nem, nem, és ha százszor is…
+
+Báró _erősen_. Megtiltom! Értette?
+
+_Edit nézi őt, fél tőle, elmegy tőle és a kandallóhoz megy. Szünet.
+Litvay belép._
+
+Báró _mialatt Litvay lefelé jön a lépcsőn_. De soká diszítjük magunkat
+kedves művész úr. Jó estét. _Kezet fognak._ Hallom, hogy a mi
+személyvonatunktól ijedt meg úgy.
+
+Litvay. Bizony attól, kedves báró úr. Olyan az, mint a kígyó: lassan
+mászik és hideg.
+
+Báró _Editre mutat_. A feleségemmel már beszélt, ugye?
+
+Litvay. Óh igen, már volt szerencsém a bárónéhoz. _A teás asztalhoz
+lép._ Megengedi, hogy egy kis teát öntsek, ha ugyan még nem hűlt ki.
+
+Edit _odalép_. Ez a takaró melegen tartja. De ha akarja, csinálnak
+frisset.
+
+Litvay. Óh köszönöm. Nem, nem. A világért sem. Ez nagyszerű. _Megérinti
+a kannát._ Forró.
+
+_Szünet_.
+
+Báró. A szobájával meg van elégedve?
+
+Litvay. Elragadó. Azok a kedves pirosvirágos függönyök és a széles ágy.
+
+Báró. A piros szobában lakik?
+
+Litvay. Abban.
+
+Báró. Akkor az az én legénykori ágyam.
+
+Litvay. Gratulálok.
+
+Báró. Most nyugalomba vonult. Mint a vén huszárló a kanonok batárja elé.
+
+Edit. Rum, tej, vörösbor, citrom?
+
+Litvay. Vörösbor, kezét csókolom. Három cukor.
+
+Edit. Tudom.
+
+Litvay. Báró úr nagyszerű színben van. Persze, egész nap a szabadban…
+
+Báró. Azt nem mondhatnám. Most pár napig havas eső esett. Azt nem
+szeretem. Száraz, ropogós, éles hideg, az a szép tél. Önnek egy kicsit
+városi színe van.
+
+Litvay. Szobalevegő.
+
+Edit. Kávéház, klub.
+
+Litvay. Óh, csak ritkán. Az ember már fél ezektől a füstös helyektől. Én
+mindjárt megérzem másnap a torkomon.
+
+Báró. Mert nem edzik magukat a művész urak.
+
+Litvay. Próbáltam azt is. De ahányszor elkezdtem az edzést, úgy
+meghűltem, hogy két hétig nem játszhattam. Őszintén megvallva, ez a
+holnapi vadászat is ilyen kísérletszámba megy.
+
+Báró. Ma egész nap a barométert tanulmányozom. Úgy látszik, nagyon szép
+időnk lesz.
+
+Litvay. Ahogy a vonat így jön északnak, itt Felvár után, ennél a nagy
+fordulónál, a vashídon túl, egyszerre megcsapja az embert a hideg.
+Hirtelen változik a hőmérséklet.
+
+Báró. Mert ott kijön a vasút is, az országút is, a védett völgyből. Ott
+mindig nyargal a szél.
+
+Litvay. Rögtön megérezte a torkom. Abban a pillanatban.
+
+Edit _erőltetett kedvességgel_. Még csak az kéne, hogy valami
+kellemetlenség érje. Nem venném a lelkemre, hogy a publikum miattunk
+nélkülözze még ha csak egy estére is.
+
+Litvay. Végtelen kedves. De igazán nem kényeskedésből beszélek erről
+annyit. Rabszolgája vagyok ennek a furcsa kis műszeremnek. _A torkára
+mutat._ Nagyon bosszankodnám, ha megakadályozna holnap abban, hogy
+kimenjek a vadászatra. Olyan boldogan gondoltam rá az egész úton… arra a
+friss, fölemelő, lélekvidító valamire, amit csak vadászaton érez az
+ember.
+
+Báró. Majd csak jobban lesz reggelig.
+
+Litvay. Adja Isten. De nem hiszem, mert gyanusan viselkedik. Ideges és
+csökönyös jószág ez. Ismerem a módját, ahogy kezdi…
+
+Báró. És most úgy kezdi?
+
+Litvay. Olyanformán.
+
+Báró. És akkor nem tart velünk holnap?
+
+Litvay. Rabszolga vagyok, báró úr.
+
+Báró _kedvetlenül_. Lássa, így jár az ember, ha a személyvonattól fél.
+Meghűl a gyorsvonaton.
+
+Litvay. Mindegy no. Hagyjuk ezt. Mindenesetre várok reggelig. Ha addig
+rosszul viseli magát, legföljebb itt kuksolok egész nap e mellett a jó
+tűz mellett… és fájó szívvel gondolok a jókedvű vadászokra.
+
+Báró. Sajnálnám, ha nem jöhetne.
+
+Litvay. Bosszantó is ez… amikor az ember ilyen érzékeny kis műszerből
+él.
+
+Báró. Erőszakolni semmiesetre sem szabad. Ha nem jön, itt marad. _Kis
+szünet._ Itt marad a tűz mellett.
+
+Edit. A főispánnéval fog sakkozni.
+
+Litvay. Isten ments. Csak arra ne ítéljenek, kérem.
+
+Báró. Pedig számítottam önre. A helye is ki volt már jelölve.
+
+Litvay. Meglesznek nélkülem is.
+
+Báró. Megbolygatja egy kicsit a dolgokat. De mindegy.
+
+Edit. Az uram szereti a pontosságot, a rendet, ez a szenvedélye.
+
+Báró. Ez a szenvedélyem. No mindegy. Már csak azért is sajnálhatja, mert
+a legjobb puskáim egyikét szántam önnek.
+
+Litvay. Mindenesetre nagyon köszönöm.
+
+Báró. És… _Fölkel_… és ha már kosarat adott neki, várjon, behozom,
+legalább bemutatom magának… _kimegy jobbra._
+
+Edit _szemével követi, figyel, aztán az ajtóig megy, amelyen át a báró
+kiment._
+
+Litvay. Mi az?
+
+Edit _az ajkára teszi az ujját_. _Kis szünet. Izgatottan, halkan._
+Menjen el, utazzék el, reggel korán, most, azonnal.
+
+Litvay. Miért? Mi történt?
+
+Edit. A legrosszabb. Az uram hallgatózott. Mikor megcsókolt. Ne
+kérdezzen. Utazzék el.
+
+Litvay. De kérem…
+
+Edit. Mindent tud, mindent tud. Kérem, az Istenért, ne beszéljen egy
+szót se, rögtön menjen, utazzék, könyörgöm… Imre… ha szeret, rögtön…
+
+Litvay. Rögtön? De hát mi történt?
+
+Edit. Most, mindjárt menjen. Menjen, az Istenért, ha én küldöm.
+
+Litvay. Látta, mikor megcsókoltam?
+
+Edit _hirtelen az ajkára teszi az ujját, hallgatást parancsolva és
+elsiet az ajtótól._
+
+_Szünet. Némán állnak._
+
+_A báró belép, két puskát hoz._
+
+Báró. Itt van kérem. Itt a két primadonna. Az egyik a Marsall, a másik
+az Ezredes.
+
+Litvay. Ezredes? Mi az? Rangjuk van?
+
+Báró. Úgy van. Nézze: ez az Ezredes, ezt szántam holnapra magának.
+_Átnyujtja az egyik puskát. A másik nála marad._
+
+Litvay. Gyönyörű jószág.
+
+Báró. «Holland and Holland». Mind a kettő. Nekem beszélhetnek a
+belgákról és az új amerikaiakról, a világon egy puska van: az angol. És
+angol is csak egy van: Holland and Holland. Száz év mulva sem lesz más.
+
+Litvay. És az ott a Marsall?
+
+Báró. Ez. Tisztelettel nézzen rá. Amikor kaptam, ő is közlegény volt,
+mint a többi. Minden vadászat után előlépnek, aszerint, hogy hogy
+viselték magukat. Így lett az ott Ezredes, ez pedig Marsall.
+
+Litvay. Több már nem is lehet.
+
+Báró. Nem.
+
+Litvay. Persze, ez az öné lesz holnap.
+
+Báró. Természetes. Marsall nemcsak a legjobb fegyver, hanem a legjobb
+barát is. Marsall nem szeszélyes, Marsall nem perfid, Marsall pontos,
+mint egy mérnök és megbízható, mint a halál.
+
+Litvay _visszaadja az Ezredest_. Milyen komoly szeretettel beszél róla.
+
+Báró. Ez több mint szeretet. Ez barátság.
+
+Litvay. Meg tudom érteni, bár csak «Sonntagsjäger» vagyok, mint a német
+mondja.
+
+Báró _a Marsallal a kezében_. Olyan, mint egy ember. Nem olyan, mint az
+emberek. Mint egy ember, olyan.
+
+Edit _idegesen_. Irtózom minden fegyvertől. Irtózom minden fegyvertől.
+
+Báró. Ejnye, de ideges, édes fiam.
+
+Edit. Nem akarom látni. Kérem!
+
+Litvay. Furcsa. Pedig látványnak is szép az ilyen karcsú, finom, komoly
+instrumentum.
+
+Edit. Borzadok tőlük. A gondolat, amit képviselnek, iszonyú.
+
+Báró. Az asszonyi érzékenységnek lehet iszonyú. Én ezt a gondolatot
+hatalmasnak, emberfölöttinek találom.
+
+Edit. Semmire másra nem valók, mint szenvedést okozni. És emberek vígan
+és büszkén gyártják és más emberek szeretni tudják. Kérem Sándor…
+idegessé tesz.
+
+Báró. Bocsásson meg gyermekem. Elfelejtettem, amit mondani szokott.
+
+Litvay. Érdekes, a báróné milyen komolyan haragszik rájuk.
+
+Báró. Azt szokta mondani, hogy valami ördögi barátság fűz engem a
+fegyvereimhez. Hogy eladtam nekik a lelkemet.
+
+Litvay. Az asszonyi gondolkodás kifogyhatatlan, ha féltékenykedni akar
+az urára.
+
+Edit. Nem féltékenység.
+
+Litvay. De én azt hiszem, ezért haragszik ezekre az ártatlan kis
+angolokra.
+
+Edit _erősen_. Nem ártatlanok.
+
+Litvay. Ártatlanok, mert nem felelősek. Marsall nem felelős azért, amit
+csinál.
+
+Báró. Ön megsérti Marsallt. Marsall gondolkozik és cselekszik. Nem igaz,
+hogy eszköz. Marsalltól néha magam is félek, pedig ez nagy szó.
+
+Litvay. Tisztelet, becsület neki, ehhez én nem vagyok eléggé vadász, én
+nem félek tőle. _Ezt már kissé célzatosan mondta._
+
+Edit. Nem bánom, nevessenek ki vagy küldjenek el innen, de hagyják már
+ezt. Beszéljünk másról.
+
+Báró. Én csak embertől és állattól nem félek. Egyetlen komoly ellenfél
+van: egy tárgy, amely egyszerre csak úgy kezd viselkedni, mintha akarata
+volna.
+
+Litvay. Én nem tudok félni még ettől se. Én azt tartom, a félelem nem
+kívülről jön. Én képtelen vagyok félni. Belőlem hiányzik ez a képesség.
+Mint mikor valaki színvak. _Célzatosan_. Meg némiképen attól is függ, ki
+mennyire szereti az életét.
+
+Báró. Ön mondja ezt? Hiszen még a torkát is félti.
+
+Litvay. A torkomat igen. Az életemet nem. Én igazán színész vagyok,
+régimódi, könnyelmű komédiás, nekem a más minden könnye drága, de a
+magam élete olcsó. Katonának kellett volna lennem. De így se rossz. Oly
+mindegy.
+
+Báró. Mi mindegy?
+
+Litvay. Minden mindegy. _A szemébe néz a bárónak._ Betegség, párbaj,
+szerencsétlenség, ágyú, puska, revolver. Mindegy. Vonaton utazni van
+olyan veszedelmes, mint belenézni a Marsall kilenc milliméteres csövébe.
+
+Báró. Csak hat milliméter.
+
+Litvay. Annál szebb. _Leül_. Csak hat milliméteres?
+
+Báró _a puskával a kezében_. Igen. Minek több? Mi itt erdőben vadászunk,
+rövid távolságokkal dolgozunk… én annak a pártnak vagyok a híve, amely
+azt mondja, hogy kis kaliber: nagy biztosság… Ha egyszer a golyó a
+szívbe talál, mindegy, hogy hat milliméter volt-e vagy kilenc és fél.
+Ennek a rendszernek például többek közt az az előnye is megvan, hogy…
+_Ez utolsó mondat alatt a puska ravasza körül akart mutatni valamit. A
+puska, amely e pillanatban a karosszékben ülő Litvay felé van fordítva,
+eldurran._
+
+_Edit felsikolt. Igen nagy szünet._
+
+Litvay. Úgy látszik… Marsall még sem olyan nagyon megbízható.
+
+Báró. Érthetetlen.
+
+Edit. Szent Isten… De hisz ez borzasztó… kérem… nem is merem kérdezni…
+Litvay… csak nem történt valami baja?
+
+Báró _miután az asztalra tette a puskát, Litvayhoz közeledik. Halkan._ A
+jó Isten önnel volt.
+
+Litvay. Velünk volt.
+
+Edit. Nem érte semmi?
+
+Litvay. Semmi.
+
+Edit. De hát… hogy történhetett ez?
+
+_Inas belép._
+
+Báró. Mit akar?
+
+Inas _némán áll_.
+
+Báró. Mit akar? Nem csöngettem. _Rettentően néz az inasra. Ez a tekintet
+súlya_ _alatt kimegy. Ezalatt a báró:_ Ha a ház dől is össze, magának
+itt nincs helye addig, amíg nem hívják.
+
+_Inas kiment. Szünet._
+
+Báró _visszafordul_. Nagy szerencsétlenség mult el rólunk, Litvay.
+Férfiak vagyunk, nekem ehhez a helyzethez, amiben most itt állok,
+hiányoznak a szavaim. Történhetett volna másként is.
+
+Litvay. Kérem, ne is beszéljünk róla. Szerencse, hogy így történt. Ne
+azt nézzük, hogy hogyan történhetett volna. Egyébként se vagyok
+pesszimista, de így utólag különösen nem.
+
+Báró. Igaza van.
+
+_Szünet._
+
+Litvay. Mindenesetre furcsa betegség lett volna, ebbe meghalni. Az ember
+annyit gondolkozik azon, hogy miben hal meg. Erre sose gondoltam. Pedig
+aránylag gyakori eset.
+
+Báró. Az én életemben először történik.
+
+Litvay. Gyakori eset és a szép az benne, hogy nem minden alkalommal
+véletlen.
+
+Báró. Határozottan így van.
+
+Litvay. Azokban az esetekben, amikor véletlen… _Elgyengül a hangja_…
+azokban az esetekben, amikor véletlen… azokban az… esetekben…
+
+Edit. Szent Isten! Litvay…
+
+Báró. Mi az?
+
+Litvay. Semmi… Kissé… _Elhallgat_.
+
+Edit _mellette, hangosan_. Litvay!… Úgy látszik, mégis történt valami
+baja… Szóljon! Mért nem mondja meg?… Mért titkolja…
+
+Báró _Edithez_. Kérem, uralkodjék magán.
+
+Edit. Mért nem mondja meg… ha érte a golyó… Szentséges Isten.
+
+Litvay. Kénytelen vagyok… bevallani… méltóságos asszonyom… nyugodjék
+meg… semmiesetre sem komoly… most érzem csak, hogy mintha megütötte
+volna a vállamat…
+
+Edit. Hol?
+
+Báró. A vállát?
+
+Litvay _Edithez_. Ne izgassa magát, kérem. Itt a bal vállamon érzem.
+Lehet, hogy csak horzsolta. Semmiesetre sem beszélnék ilyen nyugodtan,
+ha… komolyabb dolog volna.
+
+Edit. Orvost kell… azonnal orvost kell hívni.
+
+Báró. Meg kell nézni.
+
+Edit. Sándor… telefonáljon azonnal Jánosynak. _Csönget_. Az autó megy be
+érte Felvárra.
+
+_A báró veszi a telefonkagylót, inas belép._
+
+Edit. Az autó azonnal menjen be Felvárra, amilyen gyorsan csak tud. A
+kórházhoz menjen, Jánosy főorvos urat fogja kihozni. Azonnal.
+
+_Inas el._
+
+Báró _a telefonnál_. Központ? Kérem Felvár kilencet. _Vár._ Köszönöm.
+Kórház? Kérem azonnal Jánosy főorvos urat. Kérem. Jó, megvárom. Itt
+maradok a telefonnál.
+
+Edit. De addig is, nem kellene?…
+
+Litvay. Hozzá se szabad nyúlni. Ez a háború sebészi tapasztalata.
+Nyugalom, és az orvos legyen az első, aki hozzányúl. Az már bizonyos,
+hogy nem súlyos.
+
+Edit. Vérzik?
+
+Litvay. Nem. Úgy érzem, nem. Az ilyen kis nyilású sebek rögtön
+elzáródnak. Úgy látszik, csak izmon szaladt keresztül. Semmi az egész.
+
+Báró _a telefonnál_. Jánosy főorvos úr? Itt báró San-Friano. Jóestét.
+Pár perc mulva ott lesz önért az autó, főorvos úr. – Baleset történt. –
+Puskával. – Nem, úgy látszik, nem súlyos. – Kérem. – Nagyon köszönöm.
+_Leteszi a kagylót._ A kapuban fogja várni az autót. _Litvayhoz._ Nem
+akarja, hogy lefektessük?
+
+Litvay. A világért sem. Az orvosba is inkább csak a méltóságos báróné
+kedvéért egyeztem bele.
+
+Báró. Ugyan kérem. Sose lehet tudni, mi komoly, mi nem komoly. Amért így
+az első percben nem okoz kellemetlenséget.
+
+Litvay. Üljön le báróné. Nyugodjék meg, kérem. És beszéljünk tovább.
+
+Edit. Egy pohár vizet, vagy konyakot?
+
+Litvay. Semmit, köszönöm.
+
+Edit. Úgy megrémültem, mikor az előbb elhallgatott… elsápadt…
+
+Litvay. Most már… kezdek magamhoz térni. Inkább… azt hiszem… az
+idegesség tette.
+
+Báró _Edithez_. Üljön le kérem. Most már ne bolygassa. Talán magának
+volna jó egy pohár víz. Vagy konyak.
+
+Edit _pohárhoz nyúl_. Egy csöpp vizet… azt igen… _Leül._
+
+_Szünet_.
+
+Litvay. Mondom… azt hiszem, ott hagytam el… hogy aránylag gyakori az
+ilyen eset és a szép benne az, hogy nem mindig véletlen. Ön azt mondta,
+hogy így van.
+
+Báró. Azt mondtam: határozottan így van.
+
+Edit. Nem értem, mért mondja, hogy az a szép benne, hogy nem mindig
+véletlen. Mi ebben a szép?
+
+Litvay. Egy puska, amely eldurran és vaktában golyót küld valahova, ez
+brutális és felháborító. De egy puska, amely gondolkozik és a
+véletlennel csak fedi magát, ez regényes, ez szép, ez hátborzongató.
+
+Edit. Milyen furcsa, amit mond.
+
+Litvay. A pillanat is furcsa, amikor mondom.
+
+Báró. Lehet, de én úgy érzem, mintha ez az aforizma itt most nem volna
+helyén.
+
+Litvay. Azt nem mondom, hogy helyén van. De ha már beszélünk róla, az
+embernek eszébe jut minden lehetőség.
+
+Báró. «Lehetőség». Ez a szó ép úgy nem illik most ide, mint ez az egész
+fejtegetés.
+
+Litvay. Meg kell bocsátania, ha kissé eltérek a társalgás szabályaitól.
+Nem érzem magam rosszul, de miután már orvost hívtunk, élek a beteg
+előjogaival.
+
+Báró. Amelyek szintén csak bizonyos határokig terjednek.
+
+Litvay. Amely határokat viszont lesz szerencsém nem respektálni.
+
+_Szünet_.
+
+Báró. Ön most nyugalommal tartozik magának.
+
+Litvay. Ha ez az állapotomnak szól, köszönöm. De ha azt jelenti, hogy a
+téma, amelyről beszélek, nem kellemes, akkor még mérlegelni fogom, hogy
+mi esik most nekem jobban: a nyugalom-e, vagy a beszéd.
+
+Báró. Ön felizgatja magát.
+
+Litvay. Sőt ellenkezőleg. Igyekszem csillapítani magamat.
+
+Edit. Litvay kérem…
+
+Litvay. De igen nehezen megy.
+
+Báró. Én megkönnyítem az ön dolgát. Nem érdemes minden szavát fátyolba
+burkolnia. Ha önnek az a célja, hogy erről a balesetről velem ilyen
+hangon beszéljen, akkor állok elébe.
+
+Edit. Kérem magukat… de hisz ezt gyötrelem hallgatni…
+
+Litvay. Nem is mulatságos, báróné. Bevallom, kezd elhagyni az angol
+hidegvér és ágaskodik bennem a paraszt.
+
+Báró. Még mindig burkoltan beszél. De én segítek ezen. Az a paraszt,
+amely önben ágaskodik, azt szeretné mondani, hogy ezért, ami itt
+történt, nem a Marsall a felelős, hanem én.
+
+Litvay. Még ennél is többet szeretne mondani.
+
+Báró. Még ennél is többet? Ugyan mit?
+
+Litvay. Hogy a Marsallnak semmi köze nincs ehhez az egészhez.
+
+Báró. Csak nekem.
+
+Litvay. Csak önnek.
+
+_Pillanatnyi szünet._
+
+Edit _feláll_. Most… nem tűröm egy pillanatig se tovább, hogy erről
+beszéljenek. Nem tűröm, nem tűröm.
+
+Báró. Maga lesz szíves a helyén maradni és végighallgatni azt, ami itt
+elmondatik.
+
+Edit. Nem hallgatok végig semmit, én…
+
+Báró. Lesz szíves respektálni a parancsomat. _Edit leül._
+
+_Szünet_.
+
+Litvay. Ön mondta, hogy amért az első percben nem okoz kellemetlenséget,
+azért komoly is lehet. Amióta ezt mondta, magam is erre gondolok. És ha
+komoly is lehet, akkor nézzünk egymás szemébe és beszéljünk róla.
+
+Báró. Tessék. Állok elébe.
+
+Litvay. A puska lehet okos. Sőt a golyó is okos, amíg repül. Mikor
+egyszer valahol megáll, ott bolond szokott lenni. Ki tudja, mit akar ez,
+amelyik itt bennem van.
+
+Edit. Hiszen… az előbb azt mondta, hogy csak horzsolta a vállát.
+
+Litvay. Nem. Bennem van.
+
+Edit. Az lehetetlen… hiszen akkor… De hát akkor tenni kellene valamit.
+_Feláll_. Így nem maradhat itt. Hogy lehet az, hogy itt ül és beszél?…
+
+Litvay. Erről ne vitatkozzunk. Tételezze fel rólam, hogy tudom állni a
+fájdalmat. Rémület pedig nincs bennem. Már mondtam. Az életem pedig…
+sose tekintettem a magaménak. Kölcsön kaptam. Egyszer csak vissza kell
+adni. _Ezt mind halkabban mondta, mint aki fájdalmát férfiasan titkolva
+szenvedi._
+
+Báró. Azt mondta, nézzünk egymás szemébe.
+
+Litvay. Igen. És beszéljünk róla. Ön meg van győződve arról, hogy ez
+véletlen volt?
+
+Edit _felkiált_. Véletlen volt! _Kicsit a férje felé húzódik._
+
+_Szünet. Litvay hosszan néz Editre._
+
+Litvay. A báróné már felelt.
+
+Báró. Ha én önbe bele akartam volna lőni…
+
+Litvay. Akkor holnap a vadászaton kellett volna találkoznunk. De én
+lemondtam a holnapi vadászatot. A torkomat féltettem. Mondtam, úgye,
+hogy az életemet nem, de a torkomat féltem. És lássa, milyen jó elv ez.
+Ha nem féltem a torkomat, holnap talán a szívem közepében van a hat
+milliméteres lyuk.
+
+Báró. Ön félre nem érthetően mondja tehát, hogy én önbe most bele
+akartam lőni.
+
+Litvay. Mondjuk, hogy így van. Vagy ne is mondjuk. Így van.
+
+Edit. Ezt nem lehet. Ezt nem mondhatja!…
+
+Báró. Ön vendégem és sebesülten ül itt. Mit feleljek erre most. Annak
+idején erőteljesen fogok erre megfelelni.
+
+Litvay. És ha nem lesz már, aki meghallgassa a feleletét?
+
+Edit. Azt nem mondhatja, hogy ez szándékosság volt, ilyen borzasztó
+percben ezt nem mondhatja… Még így sincs joga ilyet mondani…
+
+Báró. Ne kényszerítsen, kérem, vitába, amelyben bilincseket hordok.
+
+Litvay _izgatottan_. Fel van szabadítva minden bilincsből… ne
+respektáljon semmit. Beszéljen és feleljen, követelem.
+
+Báró. Mi jogon követel tőlem maga bármit is?
+
+Litvay. Azon a jogon… hogy talán… nem lesz többé alkalmam… önnel erről
+vitatkozni… Nem mintha bosszút akarnék most állani. De kiváncsi vagyok.
+Érdekelnek az emberek, az események, a véletlenek, a szövevények, az
+okok, a bűnesetek…
+
+Báró. Kérem, kímélje a kíméletességemet.
+
+Litvay. Hiszen én hallgatok… és ne nyugtalankodjék báróné, hallgatni is
+fogok. De ha ez a bolond golyó olyan bolond, mint amilyennek… most e
+percben megint… okom van feltételezni… akkor az én diszkrécióm csak
+addig tart, amíg én megvagyok.
+
+Báró. Nem kértem a diszkrécióját.
+
+Litvay. De én adom. Amíg… élek, addig ez itt… a hármunk dolga… Senkinek
+semmi köze hozzá. De… méltóságos uram… ha elkövetném azt a
+neveletlenséget, hogy egy úriháznál, ahova mulatságra hívtak… meg
+találnék halni… akkor a hallgatásom már nem használna semmit. Mert
+ilyenkor már idegenek szoktak beleavatkozni a dologba. Ilyenkor jön egy…
+egy igen komoly ember, aktákkal a hóna alatt. Akik vele jönnek, úgy
+szólítják, hogy «vizsgálóbíró úr». És ez az úr… még kiváncsibb ember,
+mint én. És neki könnyebb a kérdezősködés, mint nekem, már csak azért
+is… mert mikor ő kérdez, benne nincs egy… hatmilliméteres golyó. Ő
+megtud mindent, amit akar. És én, mondom, olyan kiváncsi ember vagyok,
+nekem borzasztó elgondolnom… hogy én ne tudjam meg azt, amit az az úr
+meg fog tudni. Amit… _Elgyengül, elhallgat._
+
+Edit. Le kellene feküdnie. Hisz ez még annak is kínlódás, aki nézi… hát
+még magának, kérem… engedje meg, hogy segíthessünk magán…
+
+Litvay. Tiltakozom. Tiltakozom. Senki hozzám nem nyúl. Majd az orvos.
+
+Báró. Ön már nem is gyanusít, hanem nyiltan vádol. És ha igazán nem tart
+igényt a kíméletre…
+
+Litvay. Nem.
+
+Báró. Akkor meg is kapja a választ.
+
+Litvay. Követelem.
+
+Báró. Az ön vádja alaptalan, gonosz és aljas.
+
+Litvay. Ön most hazudik.
+
+Edit _felsikolt és felugrik_.
+
+Báró. Maradjon nyugton, gyermekem. Tudhatja, hogy nincs olyan helyzet,
+amelyben magamat mérsékelni ne tudnám.
+
+Litvay. Ön hazudott, mert ennek a puskalövésnek előzményei voltak.
+
+Báró. Nem voltak előzményei. _Editre néz._
+
+Litvay. Ismét hazudott. Mert voltak előzményei, még pedig ott, ahol most
+a szemével keresi őket.
+
+Edit. Bocsásson meg… én nem adtam okot arra, hogy ilyet mondjon.
+Gondolja meg, hogy úriember létére mit beszél?…
+
+Litvay _rá se néz az asszonyra_. Ön féltékeny volt.
+
+Báró. Soha.
+
+Litvay. Most az egyszer. Büszke vagyok rá.
+
+Báró. Ki kell ábrándítanom, színész úr.
+
+Litvay. A szomszéd szobából hallotta, amit a feleségének mondtam.
+
+Báró. Nem hallottam semmit.
+
+_Litvay Editre néz._
+
+Edit _mintegy a tekintetre válaszolva_. Ön… nem mondott nekem semmi
+olyat… amiért az uram vádolhatná.
+
+Litvay. De mondtam. Én önnek szerelmet vallottam. Én önt rábeszéltem
+arra, hogy hagyja el az urát és legyen az én feleségem.
+
+Báró. Ezt ön az én feleségemnek nem mondhatta.
+
+Edit. Nem is mondta.
+
+Litvay _Edithez_. Ön nem adott rá okot, ön nem bátorított, ön
+visszautasított, de én mondtam. _A báróhoz._ És ön hallotta.
+
+Báró. Ilyen mondatot ön nem mondhatott végig a báróné előtt.
+
+Edit. Nem mondta. Nem mondta.
+
+Litvay. Tegyük fel… csak ép tegyük fel… hogy az az úr, akit én az imént
+vizsgálóbírónak neveztem… öntől megkérdezné, hogy volt-e kettőjük közt…
+ezt a véletlen balesetet megelőzően… féltékenységi jelenet… ha ezt
+kérdezné, mit felelne ön?
+
+Edit. Nem volt.
+
+Litvay. Soha?
+
+Báró. Soha!
+
+Litvay. A bárónét kérem, hogy feleljen.
+
+Edit. Soha… egy szó sem. Kérem, vigyázzon a szavaira, ha tud. Az uram
+még azt hihetné, hogy…
+
+Litvay. Mit?
+
+Edit. Ő oly lovagias, oly nyilt, oly férfi, oly férfi…
+
+Litvay. Őméltósága nem azért hozta ki a Marsallt, hogy kényelmesen
+intézzen el egy válságot, amely…
+
+Edit _rémülten_. Nem, nem, nem. Hol veszi ezt? Mért mondja ezt? _Folyton
+az urára néz._ Az uramról, az én uramról ilyet feltételezni!
+
+Litvay. Vagyis ön, az egyetlen, aki mindent tud, ön… azon a nézeten van,
+hogy ez itt… szerencsétlen véletlen…
+
+Edit. Litvay… nyugodjék meg egy kicsit… pihenjen egy kicsit… maga most
+olyan izgatott…
+
+Litvay. Feleljen a kérdésemre.
+
+Báró. Felelj.
+
+Edit. Véletlen volt Litvay, én… én… dehát, hogy is képzelhette egy
+pillanatig is, hogy… hiszen ez borzasztó… soha az uram egy szóval se… ez
+képtelenség, amit maga itt gondol… ne nézzen így… most félek magától!
+_Sírva az urához menekül._
+
+Báró. Ne sírjon gyermekem. _Gyöngéden magához öleli._ És ne féljen
+semmitől.
+
+Edit. Ha te átölelsz… nem félek… ha a te erős karodban vagyok…
+
+Báró _gyöngéden megcsókolja_.
+
+_Csók után kis szünet. Litvay keserű mosollyal nézi a jelenetet, Edit
+lassan kibontakozik a báró karjaiból s rövidke ideig a szemére szorított
+zsebkendővel áll mellette, aztán lassan jobb felé indul, hogy kimenjen.
+Mikor az ajtó közelébe ér, Litvay feláll és megszólal._
+
+Litvay. Egy percre kérem még, báróné.
+
+Edit _megáll_.
+
+Litvay. Ma este Pesten játszanom kellett volna. Még pedig egyik legjobb
+szerepemet. Az előadást lemondtam, hogy idejöhessek. Akkor még nem
+tudtam, hogy ma este mégis csak fogok játszani. Most már tudom és meg is
+mondom. Játszottam, még pedig ma játszottam el a legjobb szerepemet.
+_Nevet_.
+
+_Edit visszajön, közelebb lép hozzá._
+
+Báró. Mit jelent ez?
+
+Litvay _nevetve_. Óh, sokat jelent. Nagyon sokat jelent. Milyen
+különösen néznek rám. Úgy látszik, már kezdik sejteni, mi történt itt?
+
+Báró. Csak nem komédiázott?
+
+Litvay. De bizony komédiáztam uram, még pedig jól, mint látom. Ne
+méltóztassanak olyan mereven nézni rám, így van, ahogy mondom. Nincs
+nekem semmi bajom, nincs én bennem semmiféle golyó, nem talált el engem
+az a híres angol puska, egy kis színészet volt az egész és nem vagyok
+hencegő ember, de konstatálom, hogy nem is volt olyan rossz színészet.
+Hasznosnak azonban biztosan rendkívül hasznos volt. _Nevet_. Az előkelő
+társaság, remélem, meg fogja bocsátani a szegény komédiásnak ezt a kis
+magánszorgalmi mutatványt.
+
+Báró. Ön gúnyt űzött belőlem?
+
+Litvay. Valóban úgy van, báró úr. De nem az ön bosszantására vagy a
+magam mulatságára történt. Nem. A játék komoly volt. Én szerettem az ön
+feleségét és ön belém akart lőni báró úr.
+
+Báró. De most már aztán…
+
+Litvay. Nanananana! Belém akart lőni, de nem talált el. Eddig komoly a
+dolog. Aztán jött a komédia. Én kiváncsi ember vagyok, hányadszor
+mondjam már. Szerettem volna látni, mi történt volna, ha a Marsall
+ezúttal nem veszti el a csatát. Az ember kiváncsi a saját temetésére. Én
+végignéztem most, méltóságos báró úr és méltóságos báróné. Okultam
+belőle. Nagyon csúnya temetésem volt. Olyan csúnyán haltam meg, olyan
+elhagyottan, mint egy kutya, amit a báróék automobilja elgázol az
+országuton… Az árokba fordul csúnyán, keservesen. Az autó tovább repül,
+a báróék vissza se néznek. Rettenetesen haltam meg, tisztelt közönség.
+Igazán, sírni kéne, ha nem volna olyan nevetséges. Ne méltóztassanak rám
+haragudni ezért. Nagyon csábító volt a gondolat. Tessék elképzelni: nem
+mindennapi dolog… az embert megölik… és az ember belelát abba, ami a
+halála után történik. Nem csoda, ha az ilyen igazi színész kisértésbe
+esik és olyasmit csinál, ami talán az illendőség szempontjából nem szép.
+Nem nagy öröm volt látni, hogy a halottnak nincs igaza… ahogy menekül a
+halottól valaki… a pozitiv életbe, a tovább-élésbe… ahogy az életnek van
+igaza, csak az élőnek, az erősnek, a keménynek van pártja, barátja,
+tanuja… mindene… Nem öröm ezt meglátni, de mondom, olyan kiváncsi ember
+vagyok, hogy már magam is restellem. Ha megbocsátottak, méltóztassanak
+helyet foglalni… _Helyet mutat nekik, ő leül_… és beszéljünk másról. Ami
+a vadászatot illeti, ezennel végleg lemondok róla, mert igazán kezd
+fájni a torkom… sőt reggel ugyanezzel a gyorsvonattal, amellyel jöttem,
+hazautazom Pestre és priznicet rakok a nyakamra egész nap… feltételezve
+természetesen, hogy merészségemért bocsánatot nyerek. Ha azonban nem
+nyerek bocsánatot…
+
+Báró _keményen_. Elég volt a szónoklatból. Most már tudom, mit akart.
+Csak ezért hallgattam végig.
+
+_Inas belép._
+
+Inas. Doktor Jánosy főorvos úr.
+
+_Kis szünet._
+
+Litvay _feláll_. Bocsássa be. Engedelmükkel.
+
+_Inas el. Jánosy belép, táskával._
+
+Jánosy. Jó estét kivánok.
+
+Edit. Jó estét, főorvos úr. Köszönjük, hogy olyan kedvesen állott
+rendelkezésre… de kellemes meglepetéssel várjuk.
+
+Báró. Jó estét. Foglaljon helyet főorvos úr.
+
+Jánosy. Hogyan, kérem… a baleset?
+
+Litvay. Nincs baleset, főorvos úr. Az én bűnöm, hogy ön most idefáradt,
+ebben a kegyetlen téli éjszakában. Tegye le ezt a táskát… _elveszi
+tőle_… és engedje meg, hogy bemutatkozzam: Litvay Imre vagyok, színész.
+
+Jánosy. Kérem művész úr, fölösleges… volt szerencsém elégszer látni
+Pesten.
+
+Edit. Teát, kávét, főorvos úr?
+
+Jánosy. Kezét csókolom, semmit.
+
+Báró. Pálinkát, bort?
+
+Jánosy. Köszönöm, semmit. Nem szoktam. Dehát hogy van ez kérem… hogy
+történt ez a… baleset… vagy nem-baleset…
+
+Litvay. Kérem, én vagyok a bűnös. Minden haragját méltóztassék rám
+koncentrálni. Az történt, kérem, hogy itt mutogatás közben elpukkant az
+a puska ott ni. A báró úr kezében volt, mikor elpukkant és én abban a
+pillanatban, mikor az első ijedtség elszállott belőlem, nem tudtam
+ellentállni egy kínálkozó színészi feladatnak: cibálja meg a fülemet,
+kedves főorvos úr, de én úgy tettem, mintha eltalált volna a golyó. És
+végigjátszottam ezt a szerepet. Mikor önnek telefonoztak, egy pillanatra
+lelkifurdalást éreztem. De akkor már úgy benne voltam, aranyos főorvos
+úr, hogy nem lehetett visszakozni… Bocsássa meg egy bolond színésznek
+ezt a rossz viccet… nyujtsa a kezét… olybá veszem, mintha ezüst
+babérkoszorút adott volna a jubileumomra. _Kezét nyujtja._
+
+Jánosy _kezet fog vele_. De kedves művész úr… semmi szükség nincs arra,
+hogy ön ennyire exkuzálja magát.
+
+Litvay. Megbocsát?
+
+Jánosy. De boldogan, kedves művész úr. Higyje el, most, hogy tudom, hogy
+önről volt szó, különösen nagy öröm nekem, hogy nincs szükség rám.
+
+Edit. De most itt marad velünk egy kicsit… valamit mégis csak iszik.
+
+Báró. Kérem, nagyon örülnénk.
+
+Jánosy. Csak ép leülök, hogy az álmukat el ne vigyem. _Leül_. Egy súlyos
+betegem van Felváron, ahhoz még néhányszor be kell néznem az éjszaka.
+
+Edit. Valami édeset… Chartreuset?
+
+Jánosy. Köszönöm, nem élek szesszel.
+
+Báró _skatulyával kinálja_. Szivart?
+
+Jánosy. Azt igen. _Rágyujt._
+
+Litvay. Tudja… képzelje magát az én helyzetembe. Itt ülök, diskurálunk,
+kedélyesen, a báró mutogatja a puskáit, az Ezredest, a Marsallt…
+
+Jánosy. Ismerem őket. Nekem csak a Kapitány szokott jutni…
+
+Báró. Ami késik, nem múlik.
+
+Litvay. És ahogy a báró úr mutogatja, dicséri ezt a jó angolt, a jó
+angol egyszerre csak megszólal…
+
+Jánosy. Hallatlan.
+
+Litvay. Bizony hallatlan. Valószínűleg kölcsönben volt valakinél, aki
+megtöltve adta vissza. A báró úr olyan nagyszerű vadász, hogy nála nem
+kerül a szögre puska, amit ki ne húztak volna. Hát elpukkan, elpukkan.
+Épp arrafelé pukkan, arra ni, ahol én ülök. Látom az ijedt arcokat.
+Mondja meg őszintén kedves főorvos úr… még ha nem is színész az ember…
+nem természetes-e, hogy gusztusa támad egy kicsit megjátszani a meglőtt
+áldozatot… talán nem is csak a tréfa kedvéért, de figyelni, megfigyelni,
+hogy mit szólnak, mit csinálnak, hogy viselkednek…
+
+Jánosy. Kérem, természetesnek találom. És olyan zamatosan mondja el,
+szinte sajnálom, hogy nem voltam itt. Csak a végére érkeztem.
+
+Litvay. Sajnálhatja, mert nagyon mulatságos volt.
+
+Jánosy. Mulatságos?
+
+Litvay. Hát mondjuk: érdekes. Egy főúri házaspár, amely egyszerre abba a
+szituációba jut, hogy megölt egy embert. Szakértőknek való színház.
+
+Jánosy. Én meg lekéstem róla.
+
+Litvay. Mint a színpadon, az orvos mindig a darab végén érkezik.
+
+Jánosy _nevetve_. Úgy van.
+
+Litvay. Szóval remélhetem, hogy megbocsátott.
+
+Jánosy. Teljes szívemből és boldogan. _A báróékhoz._ Képzelem, önök
+akkor nem élvezték ezt mint produkciót. De így, visszagondolva rá… ettől
+a híres művésztől ilyen nehéz szerep… élvezetes látvány lehetett.
+
+Báró. Csudálatosan jól csinálta.
+
+Edit _komolyan_. Túlságosan jól csinálta. Én beteg lettem belé… és
+komolyan haragszom rá, mert… sokáig… sokáig nem fogom ezt kiheverni.
+
+Litvay. Igazán nagyon sajnálom.
+
+_Inas jobbról belép. A báró kérdőleg néz rá._
+
+Inas. Méltóságos báró urat várja a fővadász. Rendelkezéseket kér holnap
+reggelre.
+
+Báró. Bocsánat, egy perc az egész. _El jobbra, az inas utána megy._
+
+Litvay. Érdekelt a helyzet, mint művészt, mint pszihológust.
+
+Jánosy. És a haldoklót játszotta?
+
+Litvay. Csak így volt érdekes. És kiváncsi voltam, mit szól az egyetlen
+tanu, aki… _nevetve_… az emberölésnél jelen volt.
+
+Edit _idegesen nevet_.
+
+Jánosy. No és mit szólt?
+
+Litvay. Nagyon megnyugtatóan viselkedett. Öröm nézni ilyen helyzetben
+egy okos, derék asszonyt. Nős ember ön?
+
+Jánosy. Nem én.
+
+Litvay. Nősüljön meg, én mondom magának.
+
+Jánosy _felkel_. A fődolog, hogy nekem nem akadt dolgom. Bocsánat
+báróné, de egy kicsit nyugtalan vagyok a betegem miatt. Mi, vidéki
+doktorok, ilyen lelkiismeretesek vagyunk. Ugyebár, elvisz az autó
+vissza?
+
+Edit. Természetesen. _A csöngetyű felé nyúl._ Azonnal előhivatjuk.
+
+Jánosy. Nem szükséges kérem, mondtam neki, hogy várjon egy kicsit a kapu
+előtt.
+
+Edit. Hát akkor nem is tartóztatom. Még egyszer nagyon köszönjük, hogy
+olyan kedves volt.
+
+Jánosy. De kérem, nincs mit. Azt nem mondhatom, hogy örömmel jöttem, de
+jó szívvel és azonnal jöttem. Kezét csókolom.
+
+Edit. Egy pillanatra csak… Köszönjön el az uramtól is, azonnal hívom…
+_Jobbra elsiet._
+
+_Kis szünet._
+
+Litvay. Főorvos úr… egy szót, gyorsan, mert nincs idő… ha most nem
+maradtunk volna négyszemközt, hajnalig vártam volna… főorvos úr… az
+orvosi titoktartását, a becsületszavát kérem…
+
+Jánosy. De kérem uram…
+
+Litvay. Ön… nem késett le az én komédiámról. Ön végignézte az én
+komédiámat. Most is azt nézi.
+
+Jánosy. Hogyan?
+
+Litvay. Főorvos úr, én… alig állok a lábamon… én… nem akkor komédiáztam…
+az előadás most folyik… mert itt van bennem az a golyó… amit ez a
+gazember belém lőtt… itt a vállam körül…
+
+Jánosy. De hisz akkor… _A táska felé mozdul._
+
+Litvay. Nem, nem. Itt nem. Ezt nekik soha nem szabad megtudni. Értsen
+meg. A szavát kérem.
+
+Jánosy. Uram, ez oly természetes. _Hozzálép_. A vállánál?
+
+Litvay. Itt. _Háttal áll a közönségnek, félrehúzza az ingét._
+
+Jánosy _megnézi_. Alig vérzett. De kellemetlen helyen van. Fáj?
+
+Litvay. Nagyon. _Elrejti a sebet, megigazítja ruháját._
+
+Jánosy. Velem jön rögtön Felvárra. Az autón. A kórházban majd ellátjuk.
+Ha ilyen gyönyörűen bírja, nem lesz nagy baj. Szerencséje volt.
+
+Litvay. Bizony az volt. _Kis szünet._
+
+Jánosy. Csudálatos ez a lelkierő.
+
+Litvay. Ők azt hiszik, akkor komédiáztam. Most már tudja, úgy-e, mért
+játszottam olyan jól a sebesültet. Mert nem játszottam. Mindjárt
+megpróbáltam eltitkolni, de hirtelen rosszul lettem. Azt hittem,
+meghalok. Elhiszem, hogy tetszett nekik. De aztán… mikor a keserűség
+kicsordult bennem, erőre kaptam, legyűrtem a fájdalmat és akkor
+elkezdtem játszani.
+
+Jánosy. Hát… most már csak gyerünk minél hamarább. Ez már nem orvosnak
+való színház.
+
+Litvay. Engedje meg, hogy megfogjam a kezét. Milyen szimpatikus ön
+nekem. Végre egy idegen ember, annyi ismerős után.
+
+_Inas jobbról jövet átmegy a színen._
+
+Litvay _az inashoz_. Kérem… csomagolja be gyorsan a holmimat… Csak épp
+be kell zárni a táskát, még benne van minden… és tegyék az autóra. A
+főorvos úrral megyek Felvárra.
+
+Inas. Parancsára. _A lépcsőn megy fel, el._
+
+Jánosy. Mint orvosnak nem illenék ezt kérdeznem, de ön oly bizalommal
+néz rám, mondja, mért kell ezt most titkolni, ennyi szenvedés árán?
+
+Litvay. Tudja… ne diadalmaskodjanak fölöttem. Féltékeny volt rám. Belém
+lőtt, mint egy idegen kutyába, amelyik a kertjébe tévedt. Hát én…
+elviszem a golyót, elmegyek… de ő ne mulasson. Se ő, se a felesége. Érti
+már?
+
+Jánosy. Értem.
+
+Litvay. Azt hittem, ez az asszony… ah, sok mindent hittem. Ők aztán most
+így figyelmeztettek… hogy ők rendes emberek.
+
+Jánosy. Nagyon rendes emberek, igazán.
+
+Litvay. Ha szivenlőtt volna, ha meghaltam volna, az szebb lett volna.
+Könnyelmű rajongónak, színésznek, szerelmesnek szép így meghalni. Ha nem
+talált volna el, az is szebb lett volna: kinevetni az öreg férjet,
+fütyörészve állni odább. De így… elkullogni egy golyóval, ami fáj… ezt
+nem kell ezeknek megtudni. Nem, édes főorvos úr. Én akarok nevetni ma
+este. Egyszer ne az okosak nevessenek, egyszer, csak egyszer nevessen a
+szegény, könnyelmű cigány, még ha… mégúgy fáj is.
+
+Jánosy. Csudálatos, ahogy bírja.
+
+Litvay. Minden élőlénynek adott az Isten valami fegyvert, amivel
+védekezik. A bika a szarvával, a tigris a fogával, a nyúl a gyors
+lábával, a madár a röpülésével, a katona a kardjával, szegény színész a
+komédiájával. Nincs ennél természetesebb.
+
+_Jobbról belép Edit és a báró._
+
+Báró. Hallom, siet, kedves főorvos úr.
+
+Jánosy. Igen, méltóságos uram, két betegem van Felváron…
+
+Báró. Az előbb csak egyet mondott.
+
+Jánosy. Kórházban… akad több is… ha úgy vesszük…
+
+Báró. Hát… még egyszer köszönjük… és… Isten áldja meg. _Kezet fog vele._
+
+Jánosy. Ajánlom magamat. Csókolom kezét. _Kezet csókol Editnek._
+
+Litvay _ismét derűsen_. A főorvos úr olyan szíves és magával visz
+Felvárra… Ott elcsipem reggel a gyorsvonatot. Legalább nem kell
+hajnalban felkelnem és az autót rontanom… Búcsúzom én is… _Meghajol._
+
+Jánosy. Én meg veszem a táskámat és jó éjszakát kivánok. _Veszi a
+táskáját._
+
+Báró. Jó éjszakát.
+
+Edit. Jó éjszakát, Jánosy.
+
+Litvay. Isten vele, báró úr, kezét csókolom báróné.
+
+Edit. Hát… komolyan, ön is megy?
+
+_Jánosy ezalatt kiment, az ajtó nyitva maradt utána._
+
+Litvay. A vadászat rám nézve befejeződött. Mint vadász nem jutottam
+szerephez. Mind vad, hála Istennek jól jártam. Mi keresnivalóm van itt
+még? Talán még csak az, hogy egy kis elismerést kérjek, mint a római
+színészek, akik a játék végén a közönséghez fordultak, azzal, hogy
+plaudite, tapsoljatok. Azt az egyet meg kell adniok, hogy nem játsztam
+rosszul a szerepemet.
+
+Báró. Jól játszott, színész úr.
+
+Litvay. És ön mit mond, báróné?
+
+Edit. El vagyok ragadtatva. Tapsolok. _Egyet-kettőt mozdul a tenyere,
+mintha tapsolna._
+
+Litvay. Én pedig… _nevet_… bocsánat, de ez legyen a jutalmam, hadd
+nevessek egy jót ezen az egészen. _Hosszasan, fájdalmasan nevet._ Jó
+éjszakát! _Nevet_. Jó éjszakát!
+
+_Elsiet balra, nevetve. A báró összefont karokkal szigorúan nézi. Edit
+egy karosszékbe roskad._
+
+FÜGGÖNY.
+
+
+
+
+III.  AZ IBOLYA.
+
+VÍGJÁTÉK EGY FELVONÁSBAN.
+
+
+SZEMÉLYEK:
+
+   Igazgató             _Törzs_
+   Zeneszerző           _Z. Molnár_
+   Roboz kisasszony     _Sáry Rózsi_
+   Márkus kisasszony    _T. Oláh Böske_
+   Rakolnoki kisasszony _Zöldhelyi Anna_
+   Thúz kisasszony      _Jankovich Magda_
+   Széll kisasszony     _Simon Marcsa_
+   Ilonka               _Gál Franciska_
+   Szolga               _Körmendy_
+
+*
+
+Történik egy pesti színigazgató irodájában.
+
+_Operett-színház igazgatói irodája. A háttérfalon két ablak, amelyeken
+át a szembenlévő ház emeleti ablakait látni. A két ablak közt
+könyvespolc. Jobbról és balról ajtó. Jobbról elől pianinó a falnál.
+Balról elől nagy íróasztal. Az íróasztalon házitelefon és városi
+telefon. Az íróasztal előtt két karosszék, jobbkéz felől papirkosár.
+Középütt asztal, több székkel, irásokkal, könyvekkel, egy tálcán két
+pohárral. Jobbról jól látható helyen kályha. Napfényes, késő őszi
+délelőtt. Mikor a függöny felgördül, az igazgató épp a jobboldali ajtó
+felé kíséri Roboz kisasszonyt._
+
+Roboz. Hát nem lehet?
+
+Igazgató _türelmetlenül_. Nagyon sajnálom nagysád. Ajánlom magamat
+nagysád.
+
+Roboz. Mégis, nem volna valami mód?
+
+Igazgató _nyitja az ajtót_. Nagyon sajnálom nagysád. Ajánlom magamat.
+
+Roboz. De kérem, ha esetleg…
+
+Igazgató. Kérem nagyon sok dolgom van. Nézze, itt künn mennyien várnak.
+_A telefon csönget._ És a telefon is szól.
+
+Roboz. Hát akkor jó napot. A nevem Roboz Elvira, ne felejtse el.
+
+Igazgató. Nem felejtem el. Jó napot. _Roboz el jobbra, igazgató becsukja
+mögötte az ajtót és az íróasztalhoz siet._ Állva telefonál.
+
+Igazgató. Halló!… Nem értem, kérem. Tessék? Kicsoda? Van szerencsém. Itt
+a Népszínház igazgatósága… Igen. Az igazgató beszél… Van szerencsém…
+_Hosszasan hallgat._ De kérem, az nem úgy van. Valakinek okvetlenül ki
+kell jönnie a színházhoz, ezt meg kell nézni. _Künn éktelen lárma,
+veszekedés, egy női és egy férfi hang között._ Tessék? Nem értem, kérem.
+Bocsánat egy pillanatra, de itt olyan lárma van, hogy egy szót se értek.
+Azonnal kérem. _Kikiált._ János!
+
+Szolga _jobbról belép_.
+
+Igazgató. Mondja meg kint, hogy ne kiabáljanak, képtelen vagyok
+telefonálni.
+
+_Szolga el. Künn elhallgatnak._
+
+Igazgató _a telefonba_. Kérem. Az a baj, hogy meleget és tiszta levegőt
+egyszerre nem tudunk kapni. Ha a fűtő kevés szenet tesz a kazán alá,
+akkor tiszta a levegő, de hideg van. Ha meg többet tesz rá, akkor
+szénszag van az egész nézőtéren… Igen… Igen… Igen… Igen… Hát éppen azt
+mondom én is, jőjjön ki a mérnök és nézze meg, a szénben van-e a hiba,
+vagy a fűtőkészülékben… Igen… Igen… Igen… Igen… Nem… Nem… Igen… Igen…
+Jó… Ajánlom magamat. _Leteszi a kagylót, az íróasztalhoz ül, csönget._
+
+_A szolga belép. Két füzet van a hóna alatt, egy sárgafedelű, meg egy
+pirosfedelű._
+
+Igazgató. Mi volt az az éktelen lárma az előbb?
+
+Szolga. Szeniczey őnagysága veszekedett a főrendező úrral.
+
+Igazgató. Nem tud Szeniczey őnagysága máshol veszekedni a főrendező
+úrral, csak épp az én előszobámban?
+
+Szolga. Itt szeret veszekedni, mert azt akarja, hogy hallja az igazgató
+úr is.
+
+Igazgató. Még ez is. Hogy máma mennyi bajom van! És mért veszekedtek?
+
+Szolga. Szeniczey őnagysága mint primadonna követeli ebben az új
+operettben a facipős táncot. És a főrendező úr a facipős táncot Bán
+kisasszonynak adta. Most azt akarja, hogy a főrendező úr vegye vissza
+Bán kisasszonytól a táncot.
+
+Igazgató. Jól van. _Az írásait nézi._
+
+Szolga. Az anyja uszítja.
+
+Igazgató. Nem kérdeztem. _Az írásaiba néz._
+
+_Kis szünet._
+
+Szolga. Igazgató úr kérem, mi legyen ezekkel a hölgyekkel… _listát
+mutat_… akik még kint várnak?
+
+Igazgató. Várjanak. Hány van még?
+
+Szolga _a listára néz_. Tizenegy.
+
+Igazgató. Borzasztó, hogy nem akarnak elfogyni. Már eddig ötöt dobtam
+ki.
+
+Szolga. Haza küldhetem én mind, ne tessék velük vesződni.
+
+Igazgató. Ugyan kérem. Hisz tudja, hogy még legalább nyolc-tíz rendes
+kardalosnőre van szükségem. Kénytelen vagyok végigrágni magamat rajtuk.
+
+Szolga. Hát jöhet a következő?
+
+Igazgató _felveszi a házitelefon kagylóját_. Várjon, előbb telefonálok.
+_Csönget a telefonon._ Főrendező úr? Hát kicsoda?… Küldje kérem a
+főrendező urat a telefonhoz… Jó. Itt maradok a telefonnál. _Szünet,
+mialatt a hallgatót a fülén tartja. A szolgához._ Mi az a sárga füzet a
+kezében?
+
+Szolga. Lóvay úrnak az új darabja. Nagyon kéreti az igazgató urat, hogy
+tessék figyelmesen elolvasni. Hogy meg tetszett igérni. _Feléje
+nyújtja._
+
+Igazgató _a hallgatóval a bal fülén, jobb kezével a kályhára mutat._
+
+Szolga _kinyitja a kályhaajtót_. Ide?
+
+Igazgató _a fejével int, hogy igen_.
+
+Szolga _bedobja a kályha tüzébe a sárga füzetet_.
+
+Igazgató _még mindig a hallgatóval a fülén._ És az a piros füzet, az
+micsoda?
+
+Szolga. Ez ugyanannak a darabnak egy másik példánya, arra az esetre, ha
+az igazgató úr tűzbe dobná az elsőt.
+
+Igazgató. Ez beszéd. Szeretem az okos embereket. Adja ide. _Szolgától
+átveszi és az íróasztalra teszi a piros füzetet._ El fogom olvasni… _A
+telefonba._ Halló! Főrendező úr?… Én, igen. Mi az már megint a
+Szeniczeyvel?… Igen… Természetesen… Igen… Szó sem lehet róla… Nagyon
+helyes. Még csak az kéne… Jó… Nagyon helyes… Nagyon helyes… Szervusz.
+_Leteszi a kagylót._
+
+Szolga. Beereszthetek egyet?
+
+Igazgató. Gyerünk, ne kérdezzen annyit.
+
+Szolga _az ajtóban, a listát nézve_. Márkus! _Kimegy._
+
+_Márkus kisasszony belép._
+
+Márkus. Jó napot. Márkus vagyok.
+
+Igazgató. Emilia?
+
+Márkus. Nem. Csak Toncsi.
+
+Igazgató. Kár. Mi tetszik?
+
+Márkus. Maga tetszik, édes direktor.
+
+Igazgató. Ne kedélyeskedjünk fiam, nem vagyunk a Városligetben. Az
+antréjáról látom, hogy onnan jön.
+
+Márkus. Csakis.
+
+Igazgató. Mi kell?
+
+Márkus. Sejtheti. Kőszínházhoz akarok jutni.
+
+Igazgató. Mink vasbetonból vagyunk.
+
+Márkus. Az is jó, édes. Csak fa ne legyen.
+
+Igazgató. Akkor fából vagyunk.
+
+Márkus _szemlesütve_. Nem olyan maga, mint aki fából van.
+
+Igazgató. Ejnye kérem, micsoda tónus ez, amiben velem beszél?
+
+Márkus. Hát bohémek vagyunk, vagy mi.
+
+Igazgató. Én nem vagyok bohém. Nézd csak! Mondja édes fiam, mi volt
+maga, mielőtt bohém lett?
+
+Márkus. Menyasszony voltam.
+
+Igazgató. Kié?
+
+Márkus. Elhagyott.
+
+Igazgató. Meg tudom érteni.
+
+Márkus. Hét évig jártam vele jegyben.
+
+Igazgató. És aztán?
+
+Márkus. Üzletben.
+
+Igazgató. Kalap?
+
+Márkus. Nem. Drogéria. Onnan fedeztek fel. _Nagy elbeszélésbe fog._ Úgy
+történt, kérem…
+
+Igazgató. Jól van fiam, gratulálok, nagyon örülök, hogy felfedezték, de
+én most nem érek rá a részletekre. Be akar lépni a kórusba?
+
+Márkus. A ligetben nagy szerepeket kreáltam.
+
+Igazgató. Például.
+
+Márkus. Carment.
+
+Igazgató. Az operát?
+
+Márkus. Összesűrítve játsztuk egy felvonásban. De az eredeti zenével.
+
+Igazgató. Nagyon okosan. Hát sajnálom, mi ezt nem játsszuk. _Sürgetőleg
+áll fel._
+
+Márkus. Tudom édes, nem is ezt akarom. Csak valami kisebb szerepeket.
+Nagyon örülnék, ha megnézne. Szegény Sziklaynál voltam, most a
+Műszinkörben vagyok. Hétfőig ott játszom.
+
+Igazgató. Sajnálom, csak kedden érek rá.
+
+Márkus. Akkor meghosszabbítom.
+
+Igazgató. Ne hosszabbítsa fiam. Csak miattam ne hosszabbítsa. És most
+sok dolgom van. Szerepekről szó se lehet. Kóristánét még felvennék
+néhányat.
+
+Márkus _szomorúan_. Kóristánét?
+
+Igazgató. Hát mit gondol fiam, udvarhölgyeket veszek fel?
+
+Márkus. Nem… De kórusba, az borzasztó, ha az ember Évát játszta.
+
+Igazgató. Évát?
+
+Márkus. Az Ember Tragédiájában.
+
+Igazgató. Azt is összesűrítették?
+
+Márkus. De még hogy. Egy felvonásba. De az eredeti zenével.
+
+Igazgató. Ez megnyugtat.
+
+Márkus. Megalázó volna, most megint előlről kezdeni a kórussal.
+
+Igazgató. Hja, ilyen az élet. _Órájára néz._ Már féltizenkettő van, édes
+fiam.
+
+Márkus. Drága direktor úr, nem lehetne kóruson kívül?
+
+Igazgató. Nem. Csak belül.
+
+Márkus. Hát ez borzasztó. Hát én már sohse juthatok szerephez?
+
+Igazgató. Hát Carmen? És Éva?!
+
+Márkus. Fabódéban!
+
+Igazgató. Mi köze az ön művészetének az építőanyaghoz?
+
+Márkus. Egy feltétellel bemennék a kórusba is.
+
+Igazgató. És az?
+
+Márkus. Ha maga rajtam tartaná a szemét.
+
+Igazgató. Hogy érti ezt?
+
+Márkus _szemlesütve_. Úgy, ahogy maga.
+
+Igazgató. Na menjen, édes lányom. Menjen szépen haza.
+
+Márkus. Elküld?
+
+Igazgató. El én, fiam.
+
+Márkus. Fiam, lányom… szóval kidob.
+
+Igazgató. Ki, gyermekem.
+
+Márkus. Mért?
+
+Igazgató. Nekem ne szabjon ilyen feltételeket, angyalom. Menjen szépen.
+Vissza a ligetbe. Nem szégyelli magát, így felajánlkozni?
+
+Márkus. De kérem…
+
+Igazgató. Ne kérjen semmit, menjen. Mégis csak szemtelenség.
+
+Márkus. Nem tudtam, hogy ilyen prűd.
+
+Igazgató. Na gyerünk, gyerünk. Ilyen prűd vagyok.
+
+Márkus. Kezit csókolom.
+
+Igazgató. Isten áldja meg.
+
+_Márkus el jobbra. A küszöb előtt keresztezi a szolgát, aki belép._
+
+Szolga. A zeneszerző úr van itt.
+
+Igazgató. Tessék.
+
+Szolga _ajtót nyit_. Méltóztassék.
+
+_A szerző belép, a szolga kimegy._
+
+Igazgató. Hozta Isten, kedves mester.
+
+Szerző. Jó napot, direktor úr. Nem haragszik, úgy-e, hogy feljöttem
+önhöz egy cigarettára, mielőtt haza megyek. Kivételesen semmi kérésem
+sincs. A próba nagyszerűen ment, a zenekar pompás volt, boldog vagyok.
+
+Igazgató _cigarettával kínálja_. Na ennek örülök.
+
+Szerző _rágyujt_. Köszönöm. A zenekar elvégezte a dolgát, most a prózai
+szövegrészeket próbálják a színpadon, de én ezt nem bírom hallgatni. Nem
+tudom, más zeneszerző is így van-e vele, de engem idegessé tesz, ha nem
+folyton a zenémet hallom a színpadról.
+
+Igazgató. Foglaljon helyet kérem.
+
+Szerző. Rosszkedvűnek látszik.
+
+Igazgató. Nem csuda kérem, az epe önti el az embert. Látta ezeket a
+hölgyeket itt az előszobában?
+
+Szerző. Igen.
+
+Igazgató. Már hatot dobtam ki ma délelőtt és még tíz van hátra.
+Jelentkezés, ajánlkozás, szezon eleje. A földből bujnak elő ilyenkor.
+Mind színésznő akar lenni.
+
+Szerző. Ezért haragszik?
+
+Igazgató. Nem. Azért haragszom, mert valamennyi rögtön a nyakamba borul.
+
+Szerző. Hisz az jó.
+
+Igazgató. Fenét jó. Kell is nekem az ő szerelmük! Higyje el, nem a
+színésznők rosszak, hanem ezek a hölgyek, akik színésznők akarnak lenni.
+Ez mind azt hiszi, hogy ezen a pályán csak szerelemmel lehet karriert
+csinálni.
+
+Szerző. De hisz ez mulatságos!
+
+Igazgató. Önnek. Én megpukkadok bele. Ön most jár először a színháznál.
+Önnek ez az első operettje.
+
+Szerző. Hogy lehet ilyen csinos kis nőkre így haragudni?
+
+Igazgató. Minél csinosabb, annál jobban haragszom, mert annál nehezebb a
+helyzetem. De hiszen csak ne volna szükségem kóristánékra. Hogy
+repülnének ezek innen.
+
+Szerző. Csudálatos, önök hogy elfásulnak itt a színháznál. Nekem itt
+minden új, minden meglepő, szép, érdekes, izgató.
+
+Igazgató. Ezek a komoly kamarazenész mézeshetei a színházzal.
+
+Szerző. És a nők, drága igazgató úr, ezek a nők a színpadon! Ez a
+kedvesség, ez a barátságosság, ez a jókedv! És mennyi csinos van köztük!
+
+Igazgató. Nős ember ön?
+
+Szerző. Oh már régen.
+
+Igazgató. Látszik.
+
+Szerző. Oh, az megint más. A feleségem komoly és szent nő. Két évvel
+idősebb, mint én. Ez a komoly élet. De ez a kedves, könnyű világ itten!
+Nekem itt mindig nagyobb a pulzusom, mint otthon. _Mutatja_. És még ezek
+is milyen kedvesek, akik itt kint ülnek az előszobában, sorban, mint a
+madarak az ágon, reménykedve… Na, ne legyen olyan haragos.
+
+Igazgató. Kétségbeejtő, kérem. Azok a madarak mind a nyakamba akarnak
+borulni. És az idén, nem tudom, mi lelte őket, szemtelenebbek, mint
+valaha.
+
+Szerző. Micsoda meglepetés! A szultán trónján egy moralista.
+
+Igazgató. Nem vagyok én moralista, kérem. Tisztességes ember vagyok és
+van ízlésem. Az ilyen szerelem nem kell nekem. Irtózom tőle.
+
+_A szolga belép._
+
+Igazgató. Mi az?
+
+Szolga. Szeniczey őnagysága kijelentette, hogy nem játssza el a
+szerepet. Visszaadta. Itt van. _Átadja._
+
+Szerző _ijedten ugrik fel_. Hogyan? A primadonna? A főszerepet!
+
+Igazgató. Nyugodjék meg, kérem. _Átveszi a szerepet._ Mondja meg neki,
+hogy rendben van, beleegyezem.
+
+Szerző. De kérem! Az operettem főszereplője! Szeniczey nélkül végünk
+van!
+
+Igazgató. Nyugalom, kedves mester. _A szolgához._ Mondja csak, hogy
+rendben van. És nézze, ide teszem ez alá a lámpa alá. _A papircsomót
+látható helyre az íróasztal lámpája alá teszi._
+
+_Szolga el._
+
+Igazgató. Nem érdemes egy szót se vesztegetni erre. Legyen nyugodt.
+
+Szerző. De ha nem játssza el.
+
+Igazgató. Eljátssza. Üljön csak le. Hol is hagytuk el? Azt mondtam, hogy
+nem vagyok moralista, csak nem bírom azt, ha egy ilyen szegény lány a
+kenyere miatt felajánlkozik nekem.
+
+Szerző _szórakozottan_. Önnek?
+
+Igazgató. Nekem. Nem is figyel? Mi baja?
+
+Szerző. Bocsásson meg, kérem, de most úgy megijedtem emiatt a Szeniczey
+miatt.
+
+Igazgató. Már mondtam kérem, bízza ezt csak rám.
+
+Szerző. De Szeniczey nélkül végünk van.
+
+Igazgató. Bízza rám Szeniczeyt. Hol hagytuk el? Ott, hogy nem vagyok
+moralista. Hogy mért nem vagyok moralista? Már az ifjabb Dumas megírta
+emlékirataiban…
+
+_Szolga belép._
+
+Szolga _nyugodtan jelenti_. Szeniczey őnagysága revolvert vett elő a
+retiküljéből és le akarja lőni előbb az igazgató urat, aztán önmagát.
+
+Igazgató _ezt nyugodtan hallgatta végig és tovább beszél, mintha a
+szolga semmit sem mondott volna._ Már az ifjabb Dumas megírta
+emlékirataiban, hogy maga a színház immorális hely. Én itt nem hirdetek
+valami külön erkölcsöt, csak úriember vagyok, aki a nyomorult
+szerelmeket visszautasítom. Érti?
+
+Szerző. Értem.
+
+Igazgató _a szolgához_. Mit áll itt?
+
+Szolga _a listára nézve_. Bebocsáthatom a soron következőt?
+
+Igazgató _bosszusan_. Hát… jöhet.
+
+Szerző. Úgy mondja, mintha a fogát húznák.
+
+Igazgató. Úgy is érzem. Ez ma már a hetedik.
+
+Szerző _feláll_. Menjek ki?
+
+Igazgató. Dehogy. Maradjon. Ha tanu ül itt, talán szemérmesebbek. _A
+szolgához._ Na, bocsásson be egyet.
+
+Szolga _az ajtóhoz megy, ott a listáról hangosan olvassa._ Rakolnoki!
+_Kimegy._
+
+_Rakolnoki kisasszony belép._
+
+Rakolnoki. Jó napot kívánok.
+
+Igazgató. Jó napot.
+
+Rakolnoki. Az igazgató úrhoz van szerencsém?
+
+Igazgató. Az vagyok.
+
+Rakolnoki. Nevem Rakolnoki Lujza.
+
+Igazgató. Örvendek. Tessék leülni. Mi tetszik?
+
+Rakolnoki. A színházhoz szeretnék jutni, kérem.
+
+Igazgató. Hangja van?
+
+Rakolnoki. Énekiskolát végeztem.
+
+Igazgató. Volt már színpadon?
+
+Rakolnoki. Mint műkedvelő.
+
+Igazgató. Hol?
+
+Rakolnoki. Az ötkerületi közjótékonysági egyletben.
+
+Igazgató. Elég jó műintézet… Leány?
+
+Rakolnoki. Igen. De… asszony voltam.
+
+Igazgató. Elvált?
+
+Rakolnoki. Hogyne.
+
+Igazgató. Kedves férje… mi volt.
+
+Rakolnoki. Hajóskapitány.
+
+Igazgató. Tenger?
+
+Rakolnoki. Csak folyam.
+
+Igazgató. Legalább a Duna?
+
+Rakolnoki. Igen. De egész a tengerig.
+
+Igazgató. Személy?
+
+Rakolnoki. Nem. Teher.
+
+Igazgató. Értem. Hosszú járat. A kapitány úr sokat volt oda.
+
+Rakolnoki. Igen. Én azalatt a hangomat képeztem és táncolni tanultam.
+
+Igazgató. Egész nap.
+
+Rakolnoki. Folyton. Most már néha sajnálom.
+
+Igazgató. Hogy tanult?
+
+Rakolnoki. Nem. Hogy elváltam tőle. Azt mondják, a Dunának nagy jövője
+van.
+
+_Kis szünet._
+
+Igazgató. Szóval most…
+
+Rakolnoki. Most a színipályára szeretnék lépni.
+
+Igazgató. És meg tudna élni ebből a csekély fizetésből?
+
+Rakolnoki. Nem reflektálok kérem fizetésre.
+
+Igazgató. Ah. Vagyona van?
+
+Rakolnoki _szemlesütve_. Barátom van.
+
+Igazgató. Valuta?
+
+Rakolnoki. Isten ments. Idősebb, szolid vállalkozó.
+
+Igazgató. Gabona?
+
+Rakolnoki. Nem. Szállítmányozó.
+
+Igazgató. Áhá. Hajón szállítmányozott.
+
+Rakolnoki. Többnyire. De vonaton is.
+
+Igazgató. Hogyne, hogyne.
+
+_Szünet. Rakolnoki kisasszony a könnyeit törli._
+
+Igazgató. Ne érzékenyüljünk el, kérem, azt én nem szeretem. És időm
+sincs.
+
+Rakolnoki. Nem is. Csak olyan… zsenáns ezt így bevallani. Ha ismerte
+volna a helyzetemet, nem róna meg ezért. Az uram nyomorban hagyott.
+_Sír._ Már azon a ponton voltam, hogy a telefonhoz megyek.
+
+Igazgató. Valakivel beszélni?
+
+Rakolnoki. Nem. A központba. Kapcsolni.
+
+Igazgató. Az borzasztó lett volna.
+
+Rakolnoki. A barátom taníttatott énekelni és táncolni.
+
+Igazgató. Még mint asszonyt?
+
+Rakolnoki. Hogyne.
+
+Igazgató. Szóval… már akkor szállítmányozott.
+
+Rakolnoki _bután_. Ő mindig szállítmányozott.
+
+Igazgató. Hajón.
+
+Rakolnoki _bután_. Többnyire. _A táskájából elővesz hosszú cérnára
+fűzött egy- és kétsoros ujságkivágásokat. Lógatja a levegőben._
+
+Igazgató. Mi az?
+
+Rakolnoki. Kritikák az ötkerületi hangversenyről.
+
+Igazgató. Köszönöm, erre nincs szükség.
+
+Rakolnoki. Óh, nem én vágtam ki, ne tessék hinni. A barátom gyűjtötte
+össze ilyen gondosan… minden lapból. Áldott jó ember. Olyan naiv, olyan
+romlatlan…
+
+Igazgató _a szerzőhöz_. Látott ön már romlatlan szállítót?
+
+Szerző. Nem.
+
+Rakolnoki. Óh, ő romlatlan, sőt önzetlen. Nem érdekli semmi, csak én,
+csak én! Csak nekem legyen meg mindenem, csak én érjem el a célomat,
+csak én legyek híres primadonna. Ha színpadra lépek, a legszebb ruhákat
+kapom tőle, mindent megtesz a karriéremért, mindent, mindent! És igazán
+csak jóságból. Olyan mint egy nagy gyermek.
+
+Igazgató. Kövér?
+
+Rakolnoki. Rendkívül kövér… Jesszusom, csak nem ismeri?
+
+Igazgató. Nem én. De amit úgy mond róla, az mind olyan kövér.
+
+Rakolnoki. Nagyon kövér. Már tanárnál is volt. De gyermekarca van.
+
+Igazgató. Az is valami.
+
+Rakolnoki. És jó ember, kérem… néha hetekig nem is látom. _Jelentősen
+néz az igazgatóra._ Nagyon önállóan élek.
+
+Igazgató _zavarban_. Nincs is annál szebb.
+
+Rakolnoki. Megtartom a függetlenségemet. Pláne ha színpadra lépek.
+
+Igazgató _zavarban_. Pláne. Igen. Hogyne.
+
+Rakolnoki. Ő tudja, hogy csak a hála köt hozzá. Nem is kíván többet. Ő
+belátja, hogy már a külseje miatt se kívánhat illuziót. Ő kizárólag csak
+becsül engem. Megbecsüli bennem, hogy… _Ismét ránéz az igazgatóra_… hogy
+hálás természet vagyok. Ez az egy passzióm van. A hála. Illetve kettő. A
+színház és a hála.
+
+Igazgató _zavarban_. Nincs is szebb, mint ez a kettő együtt.
+
+Rakolnoki _kissé kacéran_. Gondolja?
+
+Igazgató _dühösen_. Nem is gondolom.
+
+Rakolnoki _kacéran_. Csak úgy mondja.
+
+Igazgató _még dühösebben_. Nem is mondom.
+
+Rakolnoki. Milyen szuggesztív szeme van. _Érzékien az ajkába harap._
+
+Igazgató. Ajánlom magamat.
+
+_Kis szünet._
+
+Rakolnoki _hátranéz a szerzőre_.
+
+Igazgató. Mit néz?
+
+Rakolnoki _zavartan mosolyog_. Most azt hittem, köszönt valakinek, aki
+elmegy.
+
+Igazgató. Úgy van.
+
+Rakolnoki. Hogyan? Kinek köszönt?
+
+Igazgató. Önnek.
+
+Rakolnoki. Én megyek el?
+
+Igazgató. Remélem.
+
+Rakolnoki _zavartan_. Nem értem kérem. Hiszen még ki se próbálta a…
+
+Igazgató. Már kipróbáltam. _A jobb ajtó felé megy._ Volt szerencsém,
+ajánlom magamat.
+
+Rakolnoki. Szóval… hogy távozzam.
+
+Igazgató. Vagy menjen el.
+
+Rakolnoki. Óh!… Óh!… _Szörnyűködve elsiet._
+
+Igazgató _becsapja mögötte az ajtót, nagyon mérges._ Nahát kérem.
+Hallotta? Ő hálás és nekem szuggesztív szemem van. Hát ne öntse el az
+embert az epe.
+
+Szerző. Egy kicsit rideg volt hozzá.
+
+Igazgató. Látta, milyen laposan nézett rám? Az idén meg vannak őrülve.
+
+Szerző. De goromba volt vele.
+
+Igazgató. Ha nem vagyok goromba, itt ön előtt borul a nyakamba.
+
+Szerző. De mikor az nem olyan nagy baj.
+
+Igazgató _mérgesen_. Dehogy nem. Ha én elfogadom a borulást, akkor ezt
+állanom is kell. A nyakamon marad. Azért mondom kérem, hogy én nem
+vagyok moralista, én csupán…
+
+_Szolga belép._
+
+Szolga _nyugodtan jelenti_. Szeniczey őnagysága bevett valamit,
+megmérgezte magát, összesett, elájult.
+
+Igazgató _nyugodtan folytatja_… Nem vagyok moralista, csak ízléssel és
+tisztán akarok élni a mesterségemnek. Ez épp oly komoly és száraz
+mesterség, mint minden más, ha komolyan veszi az ember, mint ahogy én
+komolyan veszem.
+
+Szolga _a listával_. Jöhet a következő?
+
+Igazgató. Jöhet.
+
+Szolga _az ajtóban_. Thúz! _El._
+
+Szerző. Mért nem küldi őket a titkárhoz? Ha így bosszantják.
+
+Igazgató. Oda nem mennek. Csak az igazgató kell nekik. Csak az igazgató.
+
+_Thúz kisasszony belép._
+
+Thúz. Jó napot.
+
+Igazgató _idegesen_. Jó napot kívánok, az igazgató vagyok, ön bizonyára
+szintén a színházhoz óhajt szerződni, hogy hívják?
+
+Thúz. Thúz Janka.
+
+Igazgató. Thúz Janka. Van hangja?
+
+Thúz _írást akar elővenni_.
+
+Igazgató _türelmetlenül_. Nem kell írás. Tud énekelni?
+
+Thúz. Azt akartam mutatni, kérem. Énektanárnői oklevelem van.
+
+Igazgató. Az más. _Átveszi az írást._ Fővárosi énektanfolyam. De hisz ez
+kitünő oklevél. Mért nem megy tanítani kisasszony? Az se nagy jövedelem,
+de még mindig több, mint amennyivel itt kezdi. Vagy úgy vágyódik a
+színpadra?
+
+Thúz. Az is, kérem. De főként, mert megundorodtam a pedagógiától.
+
+Igazgató. Ilyen fiatalon?
+
+Thúz. Ez a tanári pálya. A férfiak öregen únják meg, a nők fiatalon.
+
+Igazgató. Hány éves?
+
+Thúz. Huszonegy.
+
+Igazgató. És hol tanított?
+
+Thúz. Sehol, kérem.
+
+Igazgató. És mégis megundorodott?
+
+Thúz. Inkább: visszariadtam, kérem.
+
+Igazgató. A gyerekektől?
+
+Thúz. Nem. Az igazgatóktól.
+
+Igazgató _örömmel_. Bravó! _Ordítva._ Bravó! _Széket tól oda._ Tessék
+helyet foglalni.
+
+Thúz. Köszönöm. _Leül._
+
+Igazgató. Lássa, ezt már szeretem. Komoly, tisztességes teremtés. Ez is
+ritka madár ilyenkor ősszel.
+
+Thúz. Kérem, én nyáron is tisztességes vagyok.
+
+Igazgató. Az nem érdekel, akkor szünet van… És mit csináltak azok az
+igazgatók?
+
+Thúz. Csak egy volt, de az éppen elég volt nekem az egész életre.
+
+Igazgató. Nagyszerű! És mit tett a gyalázatos?
+
+Thúz. Hát mit tett, mit tett. Istenem.
+
+Igazgató. Biztosan valami ajánlatot tett.
+
+Thúz. Már az első öt percben. Mikor jelentkezni voltam nála.
+
+Igazgató. Hol történt ez?
+
+Thúz. Egy magán-zeneiskolában.
+
+Igazgató. Hallatlan. Melyikben?
+
+Thúz. Hagyjuk ezt, kérem. Nem is akarok emlékezni rá. Pedig ha tudná,
+milyen jónevű iskola.
+
+Igazgató. Remélem, tettleg inzultálta?
+
+Thúz. Nem piszkolom be a kezemet egy igazgatóval.
+
+Igazgató. Bravó! Kitünő!
+
+Thúz. Csak megmondtam neki a véleményemet. Ne higyje, hogy durván. Én…
+_elfogódottan_… jó családból való lány vagyok, a szüleim jobb napokat
+láttak és amért tönkre mentünk, azért én… megtartottam a büszkeségemet…
+és az úri modoromat is. _Könnyekkel a hangjában._ Nekem kell
+gondoskodnom szegény anyámról és kis öcsémről, a katonai
+alreáliskolában… Egyedül járok az életben, de akármi ért eddig, a
+büszkeségemről és az úri nevelésemről nem feledkeztem meg. _Feláll_. De
+nem akarom ezzel untatni. Látom, hogy sok dolga van… Még sokan várnak
+kint…
+
+Igazgató. Az mindegy. A fődolog, hogy tud énekelni… És táncolni?
+
+Thúz. Báli táncokat. _Szomorúan_. A jobb időkből.
+
+Igazgató. És jól táncolt?
+
+Thúz. Hát kiraktam a csárdást. Nagyon mondták, hogy úgynevezett
+passzionirt táncos vagyok. _Körülnéz_. Kérem… nem mondhatnék önnek
+valamit négyszem közt?
+
+Szerző. Kérem… majd kimegyek.
+
+Thúz. A világért se. Azt nem. Csak egy pár szó az egész.
+
+Szerző. Hát félrevonulok ide. _Az ablakhoz megy és kinéz._
+
+Thúz _halkan_. Kérem, én azt hiszem, az előbb valami ostobaságot
+mondtam.
+
+Igazgató. Ugyan. Mit?
+
+Thúz. Az igazgatókról.
+
+Igazgató _idegesen_. Deeeehogy, kérem.
+
+Thúz. Nem, nem, nem. Láttam, hogy ez bántotta.
+
+Igazgató. Sőt!
+
+Thúz. Nem, nem. Gúnyolódott.
+
+Igazgató. Én? _Mérgesen_. Nahát ez…
+
+Thúz. Kérem, bocsásson meg. Ne értsen félre. Azok… iskolaigazgatók
+voltak.
+
+Igazgató. Na és?
+
+Thúz. Színigazgató, az más. Az nagy különbség.
+
+Igazgató _mérgesen_. Nagy különbség?
+
+Thúz. Egy óceán, egy világ. _Lesüti a szemét._
+
+Igazgató _mérgesen_. Egy világ?
+
+Thúz. Nem azért jövök a színházhoz, hogy elhervadjak. Ha ezt akarnám, az
+államhoz mennék. Ha már itt vagyok, fel akarok szabadulni a nyomás alól.
+
+Igazgató. Milyen nyomás alól, kérem.
+
+Thúz. A család, a tradició, a mult!… Én már nem is az igazi nevemen
+mutatkoztam be. Új név, új pálya, új élet. Fény, hírnév, siker.
+Beledobom magamat.
+
+Igazgató _dühösen_. Mibe?
+
+Thúz. A színházba. És azt szeretném, ha maga… _Lesüti a szemét._
+
+Igazgató. Ha én?
+
+Thúz. Ha maga alapítaná meg a…
+
+Igazgató _a szerzőhöz_. Mester!
+
+Szerző. Tessék!
+
+Igazgató. Vissza lehet jönni. Helyben vagyunk. _Szerző visszaül a
+helyére._ Nem, kisasszony, én nem alapítok semmit. És senkit.
+
+Thúz. Pedig én…
+
+Igazgató. Nem kérem. Én is visszariadok.
+
+Thúz _megadva magát_. Kérem.
+
+Igazgató. És azt ajánlom, dobja bele magát az államba vagy a fővárosba.
+Az se rossz.
+
+Thúz. Kérem. _Halkan_. Csak azt az egyet még… hogy remélem, úri
+diszkrécióját bírom.
+
+Igazgató. Bírja.
+
+Thúz. Az igazi nevemet úgyse tudja. Vegye úgy, hogy nem is voltam itt.
+
+Igazgató. Már percek óta úgy veszem. _Az ajtó felé megy._
+
+Thúz _nagy zavarban_. Jójcakát.
+
+Igazgató. Még csak dél van, kérem.
+
+Thúz. Pardon. Jó napot. _Nagy zavarban el._
+
+Igazgató. Volt szerencsém. _Becsukja az ajtót._ Na látja.
+
+Szerző. Pedig ez már a jó úton volt.
+
+Igazgató. De meggondolta. Ez már hátborzongató, kérem. Ilyen rossz
+szezon kezdetem régen nem volt.
+
+Szerző. Én azt hiszem, ezt is megijesztette a ridegségével.
+
+Igazgató. Ugyan, hagyja már ezt kérem. Ezek vagy meg vannak őrülve az
+idén, vagy valaki terjeszti köztük, hogy én nőfaló vagyok. Nálunk a
+konkurrencia…
+
+_Szolga belép._
+
+Szolga _nyugodtan jelenti_. Szeniczey őnagyságát elvitték a mentők.
+
+Igazgató _nyugodtan folytatja_… nálunk a konkurrencia igazán nem
+lovagias. Lehet, hogy valamelyik színigazgató terjeszti rólam ezt, csak
+azért, mert tudja, hogy bosszankodom. _Az induló szolgához._ Várjon
+csak.
+
+Szolga _az ajtóban megáll_.
+
+Igazgató _a szolgához_. Most még Szeniczey őnagysága telefonáltatni fog
+a mentőktől, hogy meghalt, de akkor se kell magának bejönnie. Csak majd
+ha feltámad és egy konflison visszajön a mentőktől a szerepét
+visszakérni. Itt van a lámpa alatt a szerepe.
+
+Szolga. Tudom, kérem. – Jöhet a következő?
+
+Igazgató. Jöhet itt most még húsz, mind egyforma. Olyan ez, mint mikor
+Monte-Carlóban az ember feketét játszik és egymásután harmincszor jön ki
+a vörös.
+
+Szolga _az ajtóban_. Széll! _El._
+
+_Széll kisasszony belép._
+
+Széll _édelegve, már az ajtónál kezdi_. Jó napot! Édes! Drága! Hódító!
+Bódító!
+
+Igazgató _felugrik, ráordít_. Hogyne! Hogyne! Ép ezt a hangot várom.
+Kifelé! Kifelé!
+
+Széll. Hogyan? Édes?
+
+Igazgató. Mars ki. _Az ajtó felé szorítja._
+
+Széll. Mi az? Rossz kedve van?
+
+Igazgató. De még milyen!
+
+Széll. Pá drága, majd máskor jövök! _Megy kifelé._
+
+Igazgató. Gyorsan, gyorsan.
+
+Széll. Pá! Milyen aranyos! _El._
+
+Igazgató _becsapja az ajtót_. Elég volt! Nem bírom tovább! Ilyen pechem
+még sose volt. Abba fogom hagyni ezt a mesterséget. Én ezt nem bírom.
+Amíg fiatalabb voltam, nem mondom. De most már… _Nagy izgalomban
+járkál._
+
+_Szolga belép a listával._
+
+Szolga. Jöhet a…
+
+Igazgató _rákiált_. Nem! Egy se jöhet! Nem jöhet! Menjenek haza! Mind,
+mind!
+
+Szerző. Ugyan kérem, azért ne veszítse el a nyugalmát.
+
+Igazgató. Hát nem látja, mi történik itt velem? Még mindig nem látja,
+mit kínlódom? Hiszen ez nem embernek való!
+
+Szolga _egy pohár vizet ad neki_.
+
+Igazgató _iszik és fáradtan rogy le egy székre._
+
+Szerző. Bocsásson meg, de én azt hiszem, már látom, hol a baj.
+
+Igazgató. Na erre igazán kiváncsi vagyok.
+
+Szerző. Ön már észre se veszi, milyen ideges, türelmetlen és goromba
+hozzájuk. Ennek híre megy. És szegények azt hiszik, hogy az ilyen rideg
+emberrel szemben mindjárt a legerősebb eszközt kell elővenni. Én azt
+hiszem…
+
+Igazgató _türelmetlenül_. Ugyan mit hisz?
+
+Szerző. Ha hűvösen, de udvariasan fogadná őket, egy kis bizalmat öntene
+beléjük… A modor teszi, higyje meg.
+
+Igazgató. Ördögöt. Az teszi, hogy igazgató vagyok.
+
+Szerző. Én az ön helyén nem gúnyolódva, hanem nyugodtan, udvariasan
+beszélnék velük. Eszükbe se jutna, hogy valamivel lekenyerezzenek.
+
+Igazgató. Tudja mit. Ha olyan jól tudja, hogy hogy kell, én ajánlok
+önnek valamit. Üljön be most maga ide a helyemre és legyen helyettem egy
+kicsit igazgató. Én lemondok a szerencséről. Majd meglátja, hogy itt
+hiába minden, akármilyen modorban beszél. Üljön csak oda.
+
+Szerző. Hogy én szerepeljek mint igazgató?
+
+Igazgató. Igen. _A szolgához._ Hány van még kint?
+
+Szolga. Hat.
+
+Igazgató. Fogadja ön ezt a hatot. Majd adok én magának.
+
+Szerző. És ön?
+
+Igazgató. Én addig pihenek. _Az asztalra mutat._ Ideülök és majd én
+nézem, hogy ugranak a maga nyakába.
+
+Szerző. Nem bánom. Sőt ambicionálom. Nos, megcsináljuk?
+
+Igazgató. De mennyire! _Leveti a kabátját._ Én ideülök ehhez az
+asztalhoz irnoknak… nézze csak: van itt egy nagy bagoly szemüvegem, ezt
+felteszem, így. És fölveszem az öreg Skultéti bácsinak a kopott
+kabátját, így. _Felvesz egy kopott Ferenc József-kabátot, amely rosszul
+áll rajta._ És a karvédőjét is. Így ni. És ideülök, itt maradok maga
+mellett. Én vagyok az öreg Skultéti bácsi, félig irnok, félig szolga.
+_Az íróasztalra mutat._ És ön az igazgató. _A szolgához._ Na János, mit
+szól hozzá?
+
+Szolga. Erkölcstelen dolog.
+
+Igazgató. Jánosnak nem tetszik. Mindegy, én mégis kiváncsi vagyok a
+módszerére. Most megmutathatja!
+
+Szerző _tűzzel, ambicióval_. Meg is fogom mutatni. Ahogy az okos nő
+távol tudja magától tartani a tolakodást, pusztán a viselkedésével, úgy
+az okos férfi is…
+
+Igazgató. Most már ne filozofáljon, hanem lássuk a praxist. Tessék
+odaülni. Egyet azonban kikötök: ha a hölgy a nyakába kezd borulni,
+rögtön lökje ki. Mert azt nézni se bírom.
+
+Szerző. Természetes. Az a művészet: ezt megelőzni!
+
+Igazgató. Úgy van. Majd meglátja, hogy úgy van. De nehogy aztán…
+ellágyuljon…
+
+Szerző. Isten ments. Van magának sejtelme arról, hogy félek én a
+feleségemtől? De ha nem borul a nyakamba, szerződtethetem.
+
+Igazgató. Hogyne.
+
+Szerző _elhatározással_. Akkor gyerünk. _Leül az igazgatói székbe._
+
+Szolga. Bejöhet?
+
+Igazgató. Várjon. _Átteszi a városi telefont a másik asztalra._ Így ni,
+ha szólni talál a telefon. _Leül. Dühösen._ Most majd megmutathatja,
+milyen nagy lélekbuvár. De még egyszer: amint bizalmaskodik, kilökni és
+jőjjön egy másik.
+
+Szerző. Úgy van. Viszont a feleségemnek… egy szót se… még erről se.
+
+Igazgató. De uram!
+
+Szolga. Jöhet?
+
+Szerző. Melyik van soron?
+
+Szolga _a listáról olvassa_. Sobri Ilonka.
+
+Igazgató. Jó betyáros neve van.
+
+Szerző. Jöhet.
+
+Szolga _az ablakhoz megy és leereszti a rolétát._
+
+Igazgató. Mit csinál?
+
+Szolga. Hát… a nagyságos úr azt mondta, hogy ő udvariasan akar beszélni…
+az illetőkkel.
+
+Szerző. Nem húzza fel mindjárt?
+
+_Szolga felhúzza a rolétát._
+
+Igazgató. Látja… ő ismeri ezt a publikumot.
+
+Szerző. Menjen, hívja már be.
+
+Szolga _el, künn kiált_. Sobri!
+
+Szerző. De most már aztán ne legyen mérges.
+
+Igazgató _az asztalra könyökölve_. Igaz is, hát nem keserves, hogy így
+el kell bujnom előlük?!
+
+_Ilonka belép, az igazgató papirok közé mélyed._
+
+Ilonka. Jó napot kivánok. _Egyenesen a szerző felé megy._
+
+Szerző. Jó napot, kedves nagysád. Szíveskedjék helyet foglalni. Miben
+lehetek szolgálatára?
+
+Ilonka. De cukros ember. Azt mondták, sose szokott leültetni senkit.
+
+Szerző. Rágalmaztak, kedves nagysád. Tessék helyet foglalni.
+
+Ilonka. Köszönöm.
+
+Szerző. Régóta vár kint?
+
+Ilonka. Bizony már reggel óta melegítem a padot.
+
+Szerző. És minek köszönhetem a szerencsét?
+
+Ilonka. Milyen aranyosan beszél. Azt mondták, olyan nyers, mint egy
+altiszt.
+
+Igazgató _türelmét vesztve_. Arra feleljen, amit az igazgató úr kérdez.
+Itt nincs idő bájt kifejteni.
+
+Szerző. Ne beszéljen bele, Skultéti, végezze a dolgát.
+
+Igazgató _elképedve_. Tessék?
+
+Szerző. Végezze a dolgát. Üljön le, kedves nagysád. És mondja el bátran,
+mi hozta ide hozzám.
+
+Ilonka. Ugyan mi hozhatott volna a tisztelt igazgató úrhoz. Selmecről
+jövök. Színésznő vagyok. Szeretnék szerződni a színházához.
+
+Szerző. Ez nagy dolog, kisasszony. Ez nagyon nehéz dolog. Mi a
+kisasszony szerepköre?
+
+Ilonka. Operett.
+
+Szerző. Operett, operett, ez tág fogalom. Mégis, micsoda zsáner, micsoda
+fajta Énekesnő? Szubrett?
+
+Ilonka. Mondjuk: segéd-szubrett.
+
+Szerző. Ez valami új, kisasszony. De érdekes. Mit ért ön ezalatt?
+
+Ilonka. Kérem, én tulajdonképen a karban vagyok.
+
+Igazgató. Na végre.
+
+Ilonka. Ki ez kérem?
+
+Szerző. Ne törődjék vele. Skultéti, ne tegyen megjegyzéseket, már
+másodszor szól belé. Tudja, hogy ezt nem tűröm.
+
+Igazgató. Kérem, bocsánat. Hallgatni fogok.
+
+Ilonka. Úgy is kell.
+
+Igazgató _feláll, mérgesen néz Ilonkára_.
+
+Ilonka _farkasszemet néz vele_. Igen, igen!
+
+Igazgató _leül_.
+
+Szerző. Mondja csak nyugodtan tovább.
+
+Ilonka. Aranyos, megnyugtató ember, szeretném a kezét megcsókolni.
+
+Szerző. Szóval ön a kórusban van.
+
+Ilonka. Igen kérem. De úgy kiragyogok belőle néha.
+
+Szerző. Kiragyog?
+
+Ilonka. Ezt mi így hívtuk Selmecen, kérem. Néha kaptam egy-egy kicsi-kis
+szerepecskét, külön egy-egy szót, valami kis feltünést, tetszik tudni,
+szóval sokat énekeltem a többivel együtt, de néha mégis kiragyogtam
+közülük.
+
+Szerző. Szóval apróbb szerepeket játszott.
+
+Ilonka. Úgy van, kezit csókolom.
+
+Szerző. Már nem tagja a selmeci társulatnak?
+
+Ilonka. Nem, kezit csókolom.
+
+Szerző. És ha szabad kérdeznem, mi volt ön mielőtt színpadra lépett?
+
+Ilonka. Állami magyar árvagyermek voltam.
+
+Szerző. Árvaházban?
+
+Ilonka. Ott kérem.
+
+Szerző. És hogy került onnan a színházhoz?
+
+Ilonka. Hát szembe volt kérem az árvaházzal a színház és mindig mikor
+valami látványos darabba angyalok szerepeltek, átküldtek angyalért az
+árvaházba. Engem vittek mindig, mert azt mondták, hogy szomorú kis arcom
+van és mégis elég szemtelen vagyok. Ott a színpadon aztán megszeretett a
+súgó, mert mindig ott a lyuk előtt énekeltünk. És egyszer az ének után
+fölsúgta, hogy legyek a felesége, de én intettem a szárnyammal, hogy
+nem. Akkor felsúgta, hogy hát jó, neki mindegy, ő nála az a fő, hogy ne
+legyen egyedül a világon, ha nem akarok a felesége lenni, legyek a
+lánya, ő szívesen adoptál engem, gyermekének. Akkor leintettem a lyukba
+neki, hogy erről lehet beszélni. Megszántam, hogy ilyen szegény árva
+öreg ember és ilyen sötét lyukban él. Aztán mindjárt nemsokára adoptált.
+Őtet hítták Sobrinak, kezit csókolom.
+
+Szerző. Kérem, ne mondja nekem mindig, hogy kezit csókolom. Nem vagyok
+pap.
+
+Ilonka. Azt látom.
+
+Szerző. Hát akkor minek mondja?
+
+Ilonka. Ez olyan szerény szokás, kérem. Divatba volt a társulatnál. Édes
+drága embereknek szoktuk mondani. Akit tiszteltünk: szerkesztőnek,
+polgármesternek, főorvosnak, szőrmekereskedőnek.
+
+Szerző. Szerzőnek.
+
+Ilonka. Soha, kezit csókolom. Az olyan ijedt ugráló ember szok’ lenni.
+
+Szerző. Igazgatónak?
+
+Ilonka. Annak se nagyon.
+
+Szerző. Jól van kérem.
+
+Ilonka _ijedten_. Bocsánat, ha megsértettem.
+
+Szerző. Óh, a világért sem. Hogy képzeli. Ilyen kedves, bájos teremtés.
+
+Ilonka. Óh köszönöm. _Édesen mosolyog._ Milyen aranyos a szimpátiája.
+
+Igazgató _mérgesen_. Kilökni, kilökni. _Irásaiba bújik._
+
+Ilonka. Mit mond ez, kérem?
+
+Igazgató. Semmit. Itt a partiturát nézem… _Lapoz_. Kilökni az angyalt.
+
+Szerző. Térjünk a tárgyra, kisasszony, rengeteg dolgom van. Mért vált
+meg a társulattól?
+
+Ilonka. Összegyövetelem volt a direktornéval.
+
+Szerző. Összegyövetele? Mi az?
+
+Ilonka. Összegyöttünk valamin, kérem. Ő is nyers volt, én is nyers
+voltam. Nem tűrhettem már, kérem, nagyon rágalmazott. Ezen gyöttünk
+össze.
+
+Szerző. Mivel rágalmazta?
+
+Ilonka. Én kérem, elvált asszony vagyok, tetszik tudni.
+
+Igazgató. Mért tetszik azt tudni az igazgató úrnak?
+
+Szerző. Skultéti!
+
+Ilonka. Mit akar ez tőlem, kérem?
+
+Szerző. Hagyja, ne figyeljen rá.
+
+Ilonka. Nem törődöm vele, mert látom, hogy csak személyzet. Elvált
+asszony vagyok, kérem, mindenki tudja, Kiliti Sándor volt a férjem,
+tetszik tudni… _Ijedten néz az igazgatóra._
+
+Igazgató _írásaiból int, hogy mondja, ahogy akarja._
+
+Ilonka. Kiliti Sándor ragyogó bonvivánt volt a férjem és törvényesen
+elváltam tőle, kérem.
+
+Szerző. Mért vált el tőle?
+
+Igazgató _lapozgatva_. Összegyövetele volt vele biztosan.
+
+Ilonka _izgatottan_. Igen kérem. Összegyövetelem volt vele, igenis, nem
+tagadom, gyakran veszekedtünk, mert nagyon zseneális ember volt.
+
+Szerző. Hát az baj?
+
+Ilonka _izgalommal, őszintén_. Igen kérem, mert nagyon is zseneális volt
+kérem. Egész nap törkölyt ivott, már reggel kezdte kérem, nem járt
+próbára, két napig is kínlódtam vele, hogy tiszta gallért vegyen, kérem,
+aztán elköltötte a fizetésemet és kérem, télen moly ellen eladta a
+bundámat, a dzsindzsula galléromat is elitta, szintén moly ellen, kérem,
+azt is,… túlságosan zseneális volt, de nem ezért váltam el tőle, és a
+veszekedés is egy békebeli huszárkapitány miatt volt, akkor azt mesélték
+rólam a városban, hogy a tizennyolcas huszárok a cipőmből ittak francia
+pezsgőt, Moje Sándort kérem, de ez egy szemtelenség volt, mert nem volt
+igaz,… mert ők ittak cipőből pezsgőt, ők egy egész szezónban kérem nem
+is ittak másból pezsgőt, csak, megkövetem, cipőből, kérem, de az én
+cipőmből nem, kérem, arra itt megesküszöm most is, úgy legyen őrnagy
+abból a szegény kapitányból, hogy az én cipőmbe valaha hagytam bármit is
+önteni, nemhogy pláne pezsgőt, kérem,… igenis ezért volt az első
+veszekedés, de nem is ezért váltunk el, csak aztán mégis elváltunk.
+
+Szerző. Mégis miért?
+
+Ilonka. A nevelőapám, a súgó haragudott rá, mert ilyen rosszul bánt
+velem. És úgy büntette meg, hogy nem súgott neki. Ő meg belesült kérem,
+magába Hamletba és ezért is engem inzultált, kérem, amikor este
+hazajött, kérem, pedig akkor tüdőcsúcsba szenvedtem. Akkor elváltunk.
+
+Szerző. Na és a direktorné?
+
+Ilonka. Milyen direktorné?
+
+Szerző. Azt mondta az előbb, hogy azért hagyta ott a társulatot, mert a
+direktorné rágalmazta.
+
+Ilonka. Igen, kérem.
+
+Szerző. Mivel rágalmazta?
+
+Ilonka. Azt mondta, kezit csókolom, hogy én soha nem is voltam
+megesküdve az urammal és mink csupán csak a válópört tartottuk meg.
+
+Szerző. Hát ez elég súlyos.
+
+Ilonka. Pláne vidéken, kérem. Hát ezt nem hagyhattam szó nélkül és így
+történt. Most aztán feljöttem Pestre, szerencsét próbálni.
+
+Szerző. Van hangja?
+
+Ilonka. Ha nem volna, nem mernék ide jönni kérem. Azt mondják olyan
+hangom van, mint egy mozdonynak.
+
+Szerző. Hogy érti ezt?
+
+Ilonka. Kórusba az a fontos kérem, erős hang és hosszú kitartás.
+
+Szerző. Úgy van.
+
+Ilonka. A kórus kérem, az nem hangzene, hanem tüdőzene, kezit csókolom.
+
+Szerző. Jól van, fiam. Szóval jó hangja van.
+
+Ilonka. Két percig is kibírom a víz alatt lélekzet nélkül. Pedig
+tüdőcsúcsom volt a Mileneumba. Tessék kipróbálni. Akár egy kádba is. És
+az alakom, kérem, tessék megítélni… _Feláll_. És trikóba kérem, olyan
+vagyok, mint a mandula.
+
+Szerző. Hát az milyen?
+
+Ilonka. Én nem tudom, kérem, de Pápán ezt írta rólam a szerkesztő, pedig
+az költő, kérem.
+
+Szerző. Azt biztosra vettem. Hát csinos alakja van, nagyon csinos, ez
+bizonyos édesem. Ehhez nekem nem kell a pápai szerkesztő. És a szeme is
+szép, nagy, kifejező…
+
+Igazgató _veszi a telefonkagylót_. Kérem: negyvenhárom-hatvanhárom!
+Halló? Zeneszerző úr? Jó napot. Most látom itt, kérem az írások közt,
+hogy mi nem is így egyeztünk meg. Én azt hiszem, ebből már elég volt.
+Már rég ki kellett volna lökni… azt a részt a szövegből. Tetszik érteni?
+Nahát kérem. Halló, halló! Tiszteltetem a kedves feleségét. _Leteszi a
+kagylót. A szerzőhöz._ Bocsánat.
+
+Szerző. Kérem. Szóval, hogy összefoglaljam a kérelmét: ön a női kórusba
+való felvételét kéri azzal a külön óhajtással, hogy itt-ott kisebb
+magánszerepeket is kapjon.
+
+Ilonka. Hát itt-ott egy kis hercegnőt, de nem hosszút, vagy valami
+rongyos kis grófnét, de csak mikor öt vagy hat grófné jön be egyszerre,…
+egy pár szót, hogy: «ejnye de sikerült ez az estély!»… vagy amit a
+Csipketündérben játsztam, hogy azt mondtam: «Valami bűzlik Dániába.»… és
+így megfordultam: «Úgy-e Excellenciás uram, neszpa, ambaszadőr?»… ilyen
+apróságokat és ha az ember fejlődik, hát Istenem, idővel meggyön, ami
+meggyön.
+
+Szerző. Lássa, ez kedves és szerény beszéd. Ön kitünő benyomást tesz rám
+nagysád.
+
+Igazgató _fölkel és a két ablak közt álló polchoz megy, közben mondja._
+Kilökni, kilökni.
+
+Ilonka _mialatt az igazgató a polcon keresgél._ Mit dörmög ez mindig
+kérem?
+
+Szerző. Ne törődjék vele. Ön tetszik nekem. És ha az igényei nem nagyok…
+
+Ilonka. Nem nagyok kérem, magam varrom a ruháimat, állatokat nem tartok,
+ékszert nem hordok, madarat nem eszem, prémet nem viselek, kocsin nem
+járok, mi kell nekem? Amit a kódusoknak adok, néha egy kis ondolálás,
+meg egy pár cigaretta, az is öntöltő hercogovina. Ez minden.
+
+Szerző. Óh, bocsásson meg, hogy nem kínáltam. _Cigarettát ad neki._
+
+Igazgató _a telefonba, szemrehányóan_. Halló! Halló!
+
+Szerző. Mi az?
+
+Igazgató. Tévedés. _Bebujik a papirjaiba._
+
+Ilonka _rágyújt a gyufán, amit a szerző kinál._ Köszönöm. Fel tetszik
+bátorítani a szívemet. Most már attól a pápaszemestől se félek úgy.
+
+Igazgató. Tőlem?
+
+Ilonka. Magától. Olyan jó birkaszeme van.
+
+Szerző. Nagyon kedves, hanem most jőjjön szépen a zongorához. Halljunk
+egy skálát. _A zongorához ül._
+
+Ilonka _skálát énekel, a szerző kíséri, ő skála közben kacéran a
+szerzőhöz dől._
+
+Szerző. A füle jó.
+
+Igazgató. Az odatámaszkodása se rossz.
+
+Szerző _lelkesen_. A füle kitünő!
+
+Ilonka. Milyen édesen beszél a fülemről.
+
+Szerző. Na most halljunk valami éneket.
+
+Ilonka. Kérem a «Kék nefelejtset».
+
+Szerző. Boldogan.
+
+Ilonka _énekel, a szerző kíséri_.
+
+  Kék nefelejts,
+  Kék nefelejts,
+  Viráááááág… _az «á» magánhangzót igen sokáig tartja ki_.
+
+Szerző _abbahagyva a zongorázást_. Mi az, kérem?
+
+Ilonka. Hát nem hosszú kitartással tetszik kívánni?
+
+Szerző. De ilyen hosszúval! Csak úgy rendesen.
+
+Ilonka. Kérem. _Ujra kezdi, elénekli az első strófát a szerző
+kíséretével. Az ének folyamán a szerzőhöz dől, a szerző vállára teszi a
+kezét, sőt később átfogja a nyakát is. A szerzőnek ez láthatólag jól
+esik, s a nő kebléhez támasztja a fejét._
+
+Szerző _az ének után_. Bravó kedves, gratulálok! _Lázasan_. Nemcsak
+kisebb szerepeket fog kapni. Óriási szerepeket fog kapni! Karriért fog
+csinálni nálunk! _Megragadja a kezét és magához vonja._ Milyen meleg
+hangja van, igazán, a szívemig szaladt. És üde, mint a csengetyű. És ez
+a puha kis keze… És milyen illatos…
+
+_Az igazgató szörnyűködve nézi ezt._
+
+Ilonka. Óh milyen boldog vagyok!
+
+Szerző _fejét Ilonka melléhez közelítve, hevesen._ És hogy dobogott… az
+a kis szíve, amig énekelt… és milyen illatos az a kis szíve… és milyen
+forró ez a kis keze…
+
+Ilonka _a gyönyörtől áradozva_. Édes, andalító ember… bizony Isten a
+menyországban vagyok.
+
+Igazgató _megcsengeti a telefont_. Halló, itt a menyország. Pardon, az
+igazgatóság. Hát kérem, szerző úr, ez már a disznóság határán van, ez az
+eljárás.
+
+Szerző. Mit beszél?
+
+Igazgató _a telefonra mutatva_. Megmondom neki a véleményemet.
+
+Szerző. De talán így még se lehet beszélni egy szerzővel.
+
+Igazgató. Okos ember az, nem sértődik az meg. _A telefonba._ Halló!
+Tiszteltetem a kedves feleségét. _Leteszi a kagylót._
+
+_Nagy szünet, a szerző zavarban van._
+
+Ilonka. Nézze édes, most fogja egy kicsit a másik kezemet, mert ez
+elzsibbadt.
+
+Szerző. Amelyiket akarja, maga kedves.
+
+_Kínos, nagy szünet._
+
+Szerző _feláll, zavartan_. Skultéti kérem.
+
+Igazgató _feláll_. Tessék.
+
+Szerző. Kérem… Hozzon nekem egy pohár vizet.
+
+Igazgató. Pohár vizet.
+
+Szerző. Igen.
+
+Igazgató. Egy pohár vizet méltóztatik kívánni.
+
+Szerző. Igen, kedves Skultéti.
+
+Igazgató. Most mindjárt.
+
+Szerző. Igen.
+
+Igazgató. Kérem. _Az asztalról tálcát és poharat vesz._
+
+Ilonka. Nekem is kis öreg.
+
+Igazgató. Neked is. Szintén vizet.
+
+Ilonka. Igen. De folyasd ki jól a csapot, hogy hideg legyen.
+
+Igazgató. Hogy hideg legyen. Jó. _Még egy poharat tesz a tálcára,
+indul._
+
+Ilonka. Mozogj hát.
+
+Igazgató. Hogy mozogjak. _Mérgesen néz vissza, megáll, de aztán gondol
+egyet és fejcsóválva kimegy jobbra._
+
+Ilonka. Milyen dühös bácsi.
+
+Szerző. Nem is dühös. Ilyen a természete. Régi ember az itten. A
+családhoz tartozik.
+
+Ilonka. Titkár?
+
+Szerző. Dehogy. Olyan régi butor: félig irnok, félig szolga, már ahogy
+az nálunk szokás.
+
+_Nézik egymást._
+
+Ilonka. Fog szerződtetni?
+
+Szerző. Száz évre. _Szenvedélyesen megfogja mind a két kezét._
+
+Ilonka. Tetszem?
+
+Szerző. Nagyon, nagyon. Óriási szerepeket fog kapni. Mindjárt ebben az
+új operettben, amit most tanulunk. Kap egy facipős táncot.
+
+Ilonka. Szeret?
+
+Szerző. Imádom. _Maga felé vonja, Ilonka húzódik tőle._ Mért olyan
+nyugtalan?
+
+Ilonka. Istenem… tudja Isten… olyan rossz sejtelmem van.
+
+Szerző. Csak nem fél tőlem? _Meg akarja ölelni._
+
+_Az igazgató belép a két pohár vízzel._
+
+Igazgató _a szerzőt kínálja_. Tessék.
+
+Ilonka. Nem a hölgyet illik előbb?
+
+Igazgató _mialatt a szerző iszik_. A hölgyet, igen.
+
+Ilonka _veszi a poharat_. Ezzel azt akarja mondani, hogy nem vagyok
+hölgy.
+
+Igazgató. Igyék angyalom, mert nem tartom itt holnapig ezt a tálcát.
+
+Ilonka _kezében a pohárral, kedvesen_. Ne haragudj rám Skultéti bácsi.
+_Iszik egy kortyot._ Mondd, mindig mozog az orrod, mikor haragszol?
+
+Igazgató. Igyék kérem. Nem vagyok kiváncsi a humorára.
+
+Ilonka. Pedig a szemed azt mondja, hogy édes, meleg szived van. _Iszik_.
+
+Igazgató. De még milyen meleg.
+
+_Szolga belép._
+
+Szolga _a szerzőhöz_. Nagyságos urat sürgősen kéreti a karmester, mert
+tovább próbál a zenekar.
+
+_Az igazgató lebujik az írásai közé._
+
+Szerző. A zenekar? Tovább próbál?
+
+Szolga. Igen.
+
+Szerző. De hisz az előbb azt mondta a karmester, hogy a zenekar már
+végzett. _Gyanakodva néz az igazgatóra, aki közben kidugta a fejét._
+
+Igazgató _erre a tekintetre hirtelen ismét lebujik a papirjaiba, nagy
+könyvet emel az arca elé._
+
+Szerző _hosszasan, mérgesen nézi az igazgatót_. Talán maga szólt a
+karmesternek, Skultéti?
+
+Igazgató. Csak azt mondtam, hogy itt tetszik lenni. _Ismét lebujik._
+
+Szerző. Jó. Sőt nagyon jó. _Dühösen._ Igazán nagyon jó. _Hirtelen
+elhatározással._ Várjon csak meg nagysád, rögtön jövök vissza. _Mérgesen
+siet el jobbra, szolga utána el._
+
+Ilonka. Kérem, megvárom.
+
+_Most kettesben maradnak az igazgatóval. Szünet. Az igazgató úgy tesz,
+mintha írna valamit. Ilonka a széken ül a két asztal közt. Ilonka
+szipogni, könnyezni, majd sírni kezd, majd zsebkendőt vesz elő és
+csöndesen zokog._
+
+Igazgató. Mi az?
+
+Ilonka _zokog_.
+
+Igazgató. Mi az? Miért sír?
+
+Ilonka _sírva_. Kétségbe vagyok esve!
+
+Igazgató. Mért?
+
+Ilonka _sírva_. Mert itt megint beleestem az igazgatóba. _Felzokog_.
+Istenem, milyen szerencsétlen vagyok!
+
+Igazgató. Beleesett az igazgatóba?
+
+Ilonka. Látta, mit csinált velem?
+
+Igazgató. Láttam. Semmit se csinált.
+
+Ilonka. Nekem meri ezt mondani? _Keservesen sírva._ Hiszen mikor
+bejöttem, rögtön piszkos ajánlatot tett nekem az igazgató.
+
+Igazgató. Nahát ez szemtelenség.
+
+Ilonka _sírva_. Nem tett piszkos ajánlatot?
+
+Igazgató. Én nem hallottam.
+
+Ilonka. Hát nem mondta, hogy kedves nagysád, parancsoljon helyet
+foglalni, minek köszönhetem a szerencsét?
+
+Igazgató. Ezt mondta.
+
+Ilonka. Hát igazgatótól ez már piszkos ajánlat. Tisztességes igazgató
+nem beszél így egy vidéki kóristánéval. Azt szokják mondani: «mit
+gyönnek a nyakamra, hagyjanak nekem békét, már nem veszünk fel senkit».
+De aki azt mondja, hogy tessék leülni és köszönöm a szerencsét, _sírva_,
+azt mi már tudjuk, szegény kóristánék, hogy ez mit jelent ilyen szegény
+védtelen teremtésnél. _Felzokog_. Nekem azt mondták, olyan nyers, mint
+egy altiszt.
+
+Igazgató _mérgesen_. De hát azt a keservit neki, hiszen úgy pislogott
+rá, meg úgy hizelgett neki, hogy csak úgy undorodtam ott az asztalnál.
+Még maga mer beszélni? Hiszen azt mondta neki, hogy a mennyországban
+van!
+
+Ilonka _sírva_. Hát mit mondjak neki?! Hogy fáj a fejem? Ha egyszer
+látom, hogy mit akarnak tőlem, mit csináljak? Áldozzam fel a kenyeremet?
+_Felzokog_. Akkor már muszáj visszhangozni!
+
+Igazgató. Ebben van valami.
+
+Ilonka _sírva_. Ha erőszakot tesznek az emberen!
+
+Igazgató. Ez már túlzás fiam. De mindenesetre kellemesen meglepő, hogy
+így kétségbeesett.
+
+Ilonka _sírva_. Gazember! Gazember! Minden igazgató gazember!
+
+Igazgató. Bravó, ez beszéd. Kedves nagysád, ha ezek a megbántott
+tisztességérzet könnyei…
+
+Ilonka. Ezek az én könnyeim, kérem, ez nem szinészeti sósvíz, én a
+szivemből sírok. De nem is ez a nagyobbik baj.
+
+Igazgató. Hát mi?
+
+Ilonka. Hogy az igazgató nem is tetszik nekem. Más tetszik nekem.
+
+Igazgató _gyanútlanul_. Hát az valószínű volt. Selmec. Tizennyolcas
+huszárok.
+
+Ilonka. Nem huszár.
+
+Igazgató. Hát.
+
+Ilonka _szipogva_. Civil.
+
+Igazgató. Selmecen?
+
+Ilonka. Pesten.
+
+Igazgató. Hol?
+
+Ilonka. Itt a közelben.
+
+Igazgató. A közelben?
+
+Ilonka. Igen. Nehéz fejed van. _Keservesen sírva._ Te tetszel nekem!
+
+Igazgató _rémülten_. Én?
+
+Ilonka _sírva_. De még hogy!
+
+Igazgató. Nahát ez… _Kezdi a könyveket az asztalra és a földre
+csapdosni._
+
+Ilonka. Nahát és nahát, rám haragudhatsz, ahogy akarsz, akár hozzám is
+csaphatod azokat a könyveket, itt most már hiába minden, mert te tetszel
+nekem és én nem nyugszom, amíg úgy nem fogsz utánam szaladni, mint egy
+kis kutya.
+
+Igazgató. Én?
+
+Ilonka. Igenis, te.
+
+Igazgató. Ma látott először életében!
+
+Ilonka. Egyszer csak kell valakit először látni. Nem kezdhetem a
+másodiknál!
+
+Igazgató. De hát mi kell magának rajtam, szegény vén emberen?
+
+Ilonka. Nem is vagy vén. Csak nem vagy előnyös.
+
+Igazgató. Ne tegezzen!
+
+Ilonka. De mikor olyan tegeznivaló arckifejezésed van. Vedd le ezt a
+pápaszemet. _Le akarja venni róla._
+
+Igazgató. Ne nyúljon az arcomhoz. _A pápaszem rajta marad._
+
+Ilonka. Pedig milyen szép, jószívű szemed van. És milyen jóságos
+papahangod van. _Sírva_. Kérlek, szabadíts meg az igazgatótól.
+
+Igazgató. De hát mért fél úgy tőle?
+
+Ilonka. Sok mindenért. Például nézd édes pofa, én mindjárt megmondom
+neked: én olyan tehetségtelen vagyok, mint egy selyemhernyó, ezt is írta
+rólam a pápai szerkesztő, de nem vagyok bolond ezt az igazgatónak
+megmondani. Neked megmondom, mert te egy senki vagy és téged rögtön
+elkezdtelek szeretni.
+
+Igazgató. Nagyon jó. Tovább.
+
+Ilonka. Hát nem hallottad, hogy az előbb már… _felzokogva_… szerepekkel
+fenyegetett?
+
+Igazgató. Micsoda? Hát ez fenyegetés?
+
+Ilonka _sírva_. A Duzemelenórának nem, de nekem igen, mert én
+tehetségtelen vagyok és amint szerepet kapok, rögtön megbukok benne és
+minek nekem az a szenvedés?
+
+Igazgató. Hát ne játszd el.
+
+Ilonka _sírva_. Azt nem lehet, mert mind őrült az ilyen igazgató, ha
+szerelmes, kínozzák az embert, hogy ilyen nagy művésznő legyen, meg
+olyan nagy művésznő legyen. _Zokogva._ Minek az nekem?
+
+Igazgató _gyanakodva_. Honnan tudja ezt maga ilyen pontosan?
+
+Ilonka _sírva_. Hát mondom, hogy Selmecről is azért gyöttem el, mert az
+igazgató menyasszonya voltam.
+
+Igazgató. Eddig még nem mondta.
+
+Ilonka. Mondtam, hogy megvertem az igazgatónét.
+
+Igazgató. Azt mondta.
+
+Ilonka. Hát mért szokta megverni az ember az igazgatónét? Ezért volt
+minden, hogy sülyedt volna el az egész igazgatóság!
+
+Igazgató. Hát verekedés is volt?
+
+Ilonka. Csak olyan nőies.
+
+Igazgató. Hát az milyen?
+
+Ilonka. Hát, hogy a frizurára helyezzük a fősúlyt. Nagy hajtépés volt,
+meg sűrű dialóg. De én vertem meg őtet, nem ő engem. Az egész cukrászda
+tanu rá. Elég volt ott nekem az igazgatóból. Az igazgató babáját
+mindenki utálja. _Felzokogva_. Ezért gyöttem el Pápáról is.
+
+Igazgató. Pápán is az igazgató?
+
+Ilonka. Hát hogyne. Abba csak tönkre lehet menni az ilyen szegény
+teremtésnek, mint én, ha a direktorba beleesik. Látod, a pénztárosnak az
+ideálját vagy a kisbőgősnek az ideálját, vagy a szegény segédtitkárnak
+az ideálját, azt mindenki szereti, annak kis szerepet is adnak, aszongya
+az igazgató: «Adjunk neki valamit, hagy örüljön a szegény pénztáros, meg
+így, meg úgy». A színésznők is szeretik, mert szegény ember szerelme,
+adnak neki ajándékba azsuros inget, meg fekete kombinécset, meg félüveg
+parfümöt, meg mindenféle nyersanyagot, teszem öreg művirágot, gyűrött
+szalagot, döglött bársonyt, mer aszongyák: «nézd szegénykét, milyen
+kedves kis szerény nő, adjuk neki, hagy örüljön a marha».
+
+Igazgató. Ezért tetszem magának.
+
+Ilonka. Persze, hogy ezér! Az állásodér, hogy ilyen szegény gyalog ember
+vagy.
+
+Igazgató. Egy vasam sincs. A fizetésemből magam se tudok megélni.
+
+Ilonka. Adok én neked pénzt, ha kell.
+
+Igazgató. Köszönöm édesem, ott még nem tartok. Hát jó, mondjuk, de csak
+mondjuk természetesen, hogy maga tetszenék nekem…
+
+Ilonka. Jaj, boldogság.
+
+Igazgató. Pardon. Csak tegyük fel.
+
+Ilonka. Tudom én, te drága, mi az, amikor már feltesszük!
+
+Igazgató. Nagyon elbizakodott, édes fiam, de várjon, lesz még maga
+szerényebb is.
+
+Ilonka. Szerényebb már nem lehetek, mint hogy téged választottalak.
+
+Igazgató. De még ennél is szerényebb lesz. Mondom, tegyük fel, hogy maga
+tetszenék nekem. Hát akkor most mit csinál az igazgatóval?
+
+Ilonka. Megmondom neki, hogy téged szeretlek.
+
+Igazgató. És ha akkor elcsap engem?
+
+Ilonka. Sohse csap el, mert azt reméli, hogy én majd megcsallak.
+
+Igazgató. Azt reméli? Mért reméli?
+
+Ilonka. Mert én is úgy nézek ki, meg te is úgy nézel ki.
+
+Igazgató. Példátlan romlottság.
+
+Ilonka. Ti vagytok romlottak. Mindjárt félreértitek az embert. Én egy
+kis illatos mezei ibolyának látszom, de ha erkölcsileg megszagolsz,
+rágyössz, hogy igazgyöngy vagyok.
+
+Igazgató _hirtelen dühbe jön_. Mondja fiam, mit keres maga egyáltalában
+a színháznál? Mit keresnek maguk a színháznál? Mi közük a színházhoz?
+
+Ilonka. Na már engedj meg…
+
+Igazgató. Tehetsége sincs…
+
+Ilonka _fellázadva_. Hogy mered ezt mondani?
+
+Igazgató. Maga mondta.
+
+Ilonka. Az más. Az az én szerénységem. Nekem van tehetségem, de csak
+annyi, amennyi nekem kell. Elég szemtelenség, hogy a kritikusoknak több
+kell, mint amennyivel én magam megelégszem. Mért kívánják tőlem, hogy
+jobban játsszam, mint ahogy tudok? Szép szerény művészet kell nekem, meg
+szerény vőlegény.
+
+Igazgató. Nahát, most elég volt fiam. _Leteszi a pápaszemet._
+
+Ilonka. Most, mikor már a pápaszemet is letetted? _Megérinti az arcát._
+Mennyivel előnyösebb vagy így.
+
+Igazgató. Ne nyúljon hozzám, már mondtam egyszer.
+
+Ilonka. Úgy félsz tőlem, mintha nagyon tetszeném neked.
+
+Igazgató _zavarban_. Ugyan, ugyan, nézd csak.
+
+Ilonka. Látom a szemeden, hogy zavarban vagy kis apám. _Meg akarja
+ölelni._ Ne taszíts el magadtól, te kedves goromba ember. Te aranyos
+szegényember. Te csúnya szépember. Nem is tudod, mennyire lehet téged
+szeretni. Nézz a szemembe.
+
+Igazgató _zavarban_. A szeme, az bizonyos, az szép.
+
+Ilonka. És a műsorom? Szép tiszta kis házi boldogság. Délben leveshús
+brivel. Délután megstoppolom a fehérneműdet. Este tiszta ágyhuzat. Nem
+az a nagy szenvedélyesség. Csak olyan rendes tisztaság és békesség.
+Minek nekem a hisztéria. Megvagyok én anélkül is.
+
+Igazgató. Én is.
+
+Ilonka. De ha kívánod, megtanulom.
+
+Igazgató. Dehogy kívánom. Utálom.
+
+Ilonka. Az ilyen szegény ember kell nekem, akit sajnálni is lehet,
+nemcsak szeretni. _Elérzékenyül._
+
+Igazgató _félénken, szeliden megöleli_. Kedves nő, azt meg kell adni.
+
+Ilonka. Úgy-e? _A kebelére borul._ Te szegény hivatalnok, rajonggyá
+értem egy kicsit.
+
+Igazgató _egészen átöleli_. Nagyon, nagyon kedves. Igazán kedves.
+
+Ilonka _a keblén_. Milyen jó itt. Meleg ember kebelibe.
+
+_Szerző sietve lép be balról s meglátva őket, megrökönyödve áll meg._
+
+_Szünet._
+
+Igazgató _dühösen_. Na kérem. Hát itt van az ön módszere. _Elereszti
+Ilonkát és ellép tőle._
+
+Szerző _meglepetten_. Micsoda? Tessék?
+
+_Nagy szünet. – Szól a telefon._
+
+Igazgató _a telefonhoz megy_. Halló? Szeniczey kisasszony mamája? Kezét
+csókolom. – Hogy Szeniczey kisasszony haldoklik? Borzasztó. Az orvos
+mondta? – Hogy meg fog halni? _Nyugodtan és gyorsan._ – Igazán nagyon,
+nagyon sajnálom. Kezét csókolom. _Leteszi a kagylót._
+
+_Szerző ezalatt mereven nézte Ilonkát. Ujabb szünet._
+
+Igazgató _zavartan_. Hát most látta, mit ér a maga módszere.
+
+Szerző. Na, ez nagyszerű. Igazán nagyszerű.
+
+Ilonka _a szerzőhöz_. Bocsásson meg, drága édes direktor úr.
+
+Szerző. Hogyan? Annak dacára, hogy engem tart a direktornak, mégis az ő
+nyakába borult.
+
+Ilonka. Hogyan?… hogy magát tartom a direktornak. Hát nem maga a
+direktor?
+
+Szerző. Nem, édes gyermekem. A direktor úr ott áll maga mögött.
+_Rámutat._
+
+Ilonka _megfordul_. A Skultéti?
+
+Szerző. Nem Skultéti az, fiam, a Skultéti nincs itt. Az a direktor,
+akivel megbeszéltük a tréfát. El akart menekülni a nők elől. Hát most
+elmenekült.
+
+Ilonka. Igaz ez?
+
+Igazgató. Igaz. _Az íróasztalához megy._
+
+Ilonka _keservesen kitörve_. Hát az a jó Isten mégse szeret engemet!
+Pápáról elmentem a direktor miatt, Selmecen beleestem. Onnan is eljöttem
+a direktor miatt, itt beleestem, kiugrottam belőle, most megint
+beleestem. Nem szeret engem a jó Isten! _Zokog_.
+
+Szerző. Hát olyan nagy baj ez?
+
+Ilonka _zokogva_. De mikor én nem akarok híres színésznő lenni!
+
+Igazgató. Hát édes fiam, ezen a nagy bajon mi most segíteni fogunk. Maga
+szépen letörli a könnyeit és elmegy ajánlkozni más színházhoz.
+
+Szerző. Bocsánat, ebbe én nem megyek bele. Nekem jogom van őt
+szerződtetni. Így egyeztünk meg. Maga szerződtetve van a színházhoz,
+gyermekem.
+
+Ilonka. Óh köszönöm, kezit csókolom. _Sír._
+
+Igazgató. Hát most már mért sír?
+
+Ilonka. Azért, mert most már hiába tetszik mondani akármit, én éreztem,
+mikor meg tetszett ölelni, hogy jó szívvel surlódik hozzám.
+
+Igazgató. Jaj fiam, maga olyan hevesen ostromolt!… Na, ne bőgjön, fiam,
+mert semmi oka rá. Sőt.
+
+Ilonka. Sőt?
+
+Igazgató. Igenis sőt. Vagy bánom is én. _Zavarban van._ Hagyjanak engem
+békén. _Szerzőhöz_. Ön is, mit bámul itt, mint a… _Odacsap egy könyvet._
+Egy színésznő van a világon, aki undorodik az igazgatóktól és az is… az
+is… Mit áll még itt, édes fiam. Menjen most szépen haza, aztán holnap
+délelőtt jőjjön ide, a titkár majd megcsinálja a szerződését.
+
+Ilonka. Köszönöm szépen… Addig is drága, édes, szabad megcsókolni a
+kezét? _A kezéhez nyúl._
+
+Igazgató. Azt nem. Hanem majd én… a maga homlokát, fiam. _Homlokon
+csókolja._ Menjen szépen, de mindjárt.
+
+Ilonka _kifelé megy, jobbra, útközben sírva fakad._ Milyen pechem van!
+_Az ajtónál sírva visszafordul._ Alásszolgája. _Jobbra el._
+
+Igazgató. A viszontlátásra fiacskám. _Visszaül az iróasztalához._
+
+_Kis szünet._
+
+Szerző. Elragadó kis teremtés.
+
+Igazgató _szórakozottan lapozgat a piros füzetben._ Sok természetes báj
+van benne. _Lapozgat._ Az okosságát szeretem. Az a legjobbízű okosság,
+ami a buta kis nőkben van meg. Az okos nők okossága bosszantó.
+_Lapozgat._ De a buta nők okossága, az olyan jóízű, mint az őszibarack.
+
+Szerző. Van benne valami.
+
+Igazgató. Hja, ja. Furcsa is az élet. _Ábrándozva dől hátra székében és
+lassan apró darabokra tépi a piros füzetet, beleszórja a papirkosárba._
+
+_Kis szünet._
+
+Szerző. Hát akkor ebben maradunk.
+
+Igazgató. Úgy van. Ebben maradunk.
+
+_Kis szünet._
+
+_Szolga belép, szó nélkül elveszi a lámpa alól Szeniczey szerepét és
+kiviszi._
+
+_Nagy szünet._
+
+Igazgató. Szép idő van.
+
+Szerző. Igen. Süt a nap. Meleg van.
+
+Igazgató. Legalább tizennyolc fok Celziusz.
+
+Szerző. Ön Celziuszban számít?
+
+Igazgató. Igen. Pesszimista vagyok.
+
+Szerző. Én a Reaumurt jobban szeretem.
+
+Igazgató. Azt mondják, az se rossz.
+
+_Szünet_.
+
+Szerző _fölkel_. Hát akkor… egyéb megbeszélni valónk egyelőre nincs.
+
+Igazgató. Nincs.
+
+Szerző. Hát akkor… a viszontlátásra direktor.
+
+Igazgató _írásai közt, zavarban_. A viszontlátásra.
+
+_A szerző elmegy._
+
+Igazgató _meglátja az esernyőt, amelyet Ilonka ottfelejtett. Kinyitja.
+Az esernyő csupa lyuk. Mosolyogva nézi, a fejét csóválja. Halkan,
+magában mondja._ Kedves… kedves…
+
+FÜGGÖNY.
+
+
+
+
+MOLNÁR FERENC MŰVEI:
+
+
+=Egy gazdátlan csónak története.= Regény.
+
+=Egy haditudósító emlékei.=
+
+=Az éhes város.= Regény. Két kötet.
+
+=A farkas.= Vigjáték 3 felvonásban.
+
+=Hétágú síp.= Tréfák, karcolatok, tárcák.
+
+=Józsi= és egyéb kis komédiák.
+
+=Ketten beszélnek.= Tárcák, rajzok.
+
+=Kis Hármaskönyv.= Elbeszélések. Három kis kötet, tokban.
+
+=Liliom.= Egy csirkefogó élete és halála. Külvárosi legenda 7 képben.
+
+=Muzsika.= Elbeszélések.
+
+=Az ördög.= Vigjáték 3 felvonásban.
+
+=A Pál-utcai fiúk.= Diákregény.
+
+=Rabok.= Regény.
+
+=A testőr.= Vigjáték 3 felvonásban.
+
+=A fehér felhő.= Mirákulum 5 változásban.
+
+=Ismerősök.= Elbeszélések.
+
+=Az óriás.= Elbeszélések.
+
+=Égi és földi szerelem.= Dráma 5 felv.
+
+=Szinház.= Három egyfelvonásos.
+
+=A hattyú.= Vigjáték 3 felvonásban.
+
+
+*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 77731 ***