diff options
Diffstat (limited to 'old/69347-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/69347-0.txt | 13570 |
1 files changed, 0 insertions, 13570 deletions
diff --git a/old/69347-0.txt b/old/69347-0.txt deleted file mode 100644 index 6c22ed8..0000000 --- a/old/69347-0.txt +++ /dev/null @@ -1,13570 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of Drakula, by Bram Stoker - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: Drakula - Harker Jonathan naplója - -Author: Bram Stoker - -Release Date: November 14, 2022 [eBook #69347] - -Language: Hungarian - -Produced by: Albert László from page images generously made available - by the Hungarian Electronic Library - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK DRAKULA *** - - -BRAM STOKER - -DRAKULA - -ANGOL REGÉNY - -HARKER JONATHAN NAPLÓJA - -Budapest - -Rákosi Jenő Budapesti Hirlap Ujságvállalata kiadása - -M DCCC XCVIII - -BUDAPESTI HIRLAP NYOMDÁJA. - - - - -I. - -_Május 3. Beszterce._ Münchenből 8 óra 35 perckor indultam este. Bécsbe -másnap reggel érkeztem; 6 óra 36 perckor kellett volna érkeznem, de a -vonatunk egy órát késett. - -Budapest csodálatos egy helynek látszott, ha a kevésből, a mit a -vonatról és rövid sétám alatt láttam, itélhetek. Nem mertem nagyon -messzire menni az állomástól, mert hogy későn is érkeztünk, meg nem -biztam egészen az indulás pontosságában sem. A benyomásom az volt, hogy -elhagytuk nyugatot és keleten vagyunk, a nyugati-hidak egyik -legremekjebbén, a mely itt a hatalmasan széles és mély Dunát fogja át, -keresztül a hajdani török uralom tradiciói közé jutottunk. - -Elég jókor indultunk és éjjelre Kolozsvárra értünk. A Royal-hôtelben -szálltam meg éjszakára. Ebédre, vagyis inkább vacsorára csirkét ettem, a -mely valamiféle piros borssal volt elkészitve, igen izlett, de roppant -szomjas ételnek bizonyult. (_Megjegyzés_. A recipéjét megszereztem Minna -számára.) A pincér hozzá intézett kérdésemre azt mondta, hogy ez -_paprikás csirke_ és minthogy ez nemzeti eledel, hát mindenütt -megkaphatom a Kárpátok között. A csekély német tudományomnak itt is igen -jó hasznát vettem; nem is igen tudom, hogy a nélkül hogyan -boldogulhattam volna. - -Indulásom előtt Londonban egy kis időt szakitottam arra, hogy a British -Muzeumban néhány könyvet és mappát átnézzek Erdélyt illetőleg, eszembe -jutott, hogy az országnak némi ismerete nem ártana, a mikor az ország -egyik fővárosával lévén dolgom. Ugy találtam, hogy a vidék, a melyről -szó volt, az ország legkeletibb részén, épp három más állammal határos, -Erdélylyel, Moldovával és Bukovinával, a Kárpátok kellő közepén, egyike -Európa legvadabb és legismeretlenebb részének. Egyetlen egy mappán sem -voltam képes megtalálni a Drakula-kastély fekvésének csak körülbelül -való meghatározását sem, de ugy találtam, hogy Beszterce, a melyet a -gróf utolsó postaállomás gyanánt nevezett meg, elég jól ismert hely. -Néhány jegyzetet szurok itt közbe, hogy majd, ha Minnával utazásaimról -beszélek, felfrisitsem velük emlékezőtehetségemet. - -Transzszilvánia népessége négy különböző nemzetségből áll; szászokból -délen és ezekkel vegyest az oláhokból, a kik a Dáciriktól származtatják -magukat; magyarokból nyugaton és székelyekből keleten és északon. Én az -utóbbiak közé megyek, a kik a hunoktól és Attilától származottaknak -mondják magukat. Meglehet, hogy ez ugyis van, mert a mikor a magyarok a -tizenegyedik században elfoglalták az országot, a hunokat már itt -találták. Azt olvastam, hogy a Kárpátok patkóalakja a világ minden -ismert babonáját fogja körül, ha igen, akkor itt időzésem igen -érdekesnek igérkezik. (_Megj_. Meg kell a grófot kérdeznem.) - -Nem jól aludtam, noha elég kényelmes ágyam volt, mindenféle különös -álmom volt. Igaz, hogy egész éjjel egy kutya vonitott az ablakom alatt, -tán ez okozthatta; vagy pedig a paprika, mert az egész flaskó vizemet -meg kellett innom és azért még folyton szomjas voltam. Reggel felé -elaludtam és csak az ajtómon való folytonos kopogtatásra ébredtem föl. -Hát ugy látszik, mélyen kellett aludnom. Reggelire megint paprikást és -valami kukorica lisztből készült kása félét ettem, a mit ugy hivtak, -hogy _mamaliga_, aztán valami leveles félébe takargatott füszerezett -vágott husfélét, kitünőnek találtam. (_Megj_. Ennek is elkértem a -recipéjét.) Sietnem kellett a reggelivel, mert a vonat valamivel nyolc -előtt indult, vagyis kellett volna, hogy induljon, mert én hét óra -harminc perckor az állomásra rohantam és egy óránál is tovább ültem már -a kupéban, a mikor végre elindultunk. Ugy látszik, hogy minél jobban -közeledik az ember Kelet felé, annál kevésbbé pontosak a vonatok. - -Egész nap ődöngtünk végig az országon, a mely változatos szépségében -fejlődött fel előttünk. Néha apró városokat vagy kastélyokat láttunk a -dombok oldalán, olyanokat, a melyeket csak régi mesemondó könyvek -rajzain látunk, néha folyók és patakok mentén haladtunk, a melyeknek két -oldalt néha köves medre mutatta, hogy milyen szokott áradások alkalmával -lenni. Minden állomáson láttunk embereket, néha egész csoportokat -mindenféle viseletben. Némelyek épp olyanban voltak, mint nálunk otthon -a parasztok, vagy olyanok, a milyeket Német- és Franciaországon -keresztül jövet láttam, rövid zekével, kerek kalappal és otthon készült -nadrágban, de némelyek ma rendkivül festői viseletben voltak. Az -asszonyok igen csinosaknak látszottak, kivéve ha ugyan közelről nézte -őket az ember, csakhogy egy kissé esetlenül vastagok voltak derék körül. -Mindegyiknek bő fehér ingujja volt és csaknem valamennyinek széles öve -egy egész csomó lig-lóggóval, mint valami ballerinának a jelmeze, -csakhogy persze ez alatt egy alsószoknyával. A legkülönösebbeknek a -szlávokat találtam, a kik vadabbak a többinél, széles cseperke -kalapjukkal nagy, bő, piszkos, fehér nadrágjukkal, fehér vászon ingükkel -és óriás bőr övekkel, a mely majdnem egy lábnyi széles és rézszögekkel -gazdagon kivert volt. Óriás csizmát viseltek, a melybe a nadrágjuk széle -bele volt türve és hosszu fekete hajuk és tömött fekete bajuszuk volt. -Nagyon festőiek, de nem igen bizalomkeltők. Szinpadon bárki is valamely -keleti zsiványbandának nézhetné őket. Pedig azt hallottam, hogy igen -szelidek és jócskán hijjával vannak a személyes bátorságnak. - -Meglehetősen bealkonyodott, mire Besztercére értünk, a mely igen érdekes -ódon városka. Ugyszólván a határszélen állva – mert a Borgó-szoros innen -át vezet Bukovinába – igen viharos időket látott, a melyek erős nyomokat -hagytak rajta. Vagy ötven évvel ezelőtt öt izben is borzasztó tüzvész -pusztitotta. - -Drakula gróf utasitása nyomán az Arany Korona vendéglőbe szálltam, a -melyet kellemes meglepetéssel egészen ódonnak találtam, mert -természetesen szerettem volna, a mit csak lehet, tapasztalni és látni az -ország szokásaiból. Ugy látszik, már vártak, mert a kapuhoz közeledve, -egy jóképü öreges asszonyt láttam, a rendes pórruhában, fehér -alsószoknya, dupla, hosszu köténynyel elül-hátul, szines szövetből, a -mely szinte-szinte szerénytelenül feszült meg rajta. Mikor közel értem, -köszönt és szólott: - -– Az angol uraság? - -– Igen, feleltem, én vagyok Harker Jonatán. - -Ő mosolygott és valamit mondott egy öreges, fehér ingujjas embernek, a -ki utána jött a kapuba. Az bement és rögtönösen vissza jött egy levéllel -a kezében: - -Barátom, üdvözlöm a Kárpátokban. Türelmetlenül várom. Pihenje ki magát -jól az éjjel. A delizsánc holnap három órakor indul Bukovinába; helyet -fogadtam az ön számára rajta. A Borgó-szorosban várni fogja a kocsim és -ide hozza hozzám. Remélem, hogy szerencsés utja volt Londontól idáig és -hogy jól fogja magát érezni szép hazámban való tartózkodása alatt. Az ön -barátja: _Drakula_. - -_Május 4._ – Megtudtam, hogy a vendéglős is kapott levelet a gróftól, a -melyben meghagyta neki, hogy a legjobb helyet foglalja le a számomra a -kocsiban; de a részletek felől való tudakozódásomra kissé zárkózottnak -látszott és ugy tett, mintha nem igen értette volna német beszédemet, a -mi pedig nem lehetett igaz, mert mindeddig tökéletesen megértett; -legalább ugy felelt kérdéseimre, mintha megértett volna. Ő, meg a -felesége, az öreg asszony, a ki fogadott, mintha ijedten néztek volna -egymásra. A férj azt morogta, hogy levélben küldték neki a pénzt és hogy -ez minden, a mit tud. Mikor azt kérdeztem tőle, hogy ismeri-e Drakula -grófot és mondhat-e nekem valamit a kastélyáról, mind a ketten, ő is, -meg a felesége is keresztet vetettek magukra, azt mondták, hogy semmit -sem tudnak róla, aztán pedig egyáltalán nem szóltak többet. De ekkor már -oly közel volt az indulás ideje, hogy senki mást meg nem kérdezhettem, -hanem az egész igen titokzatosnak és egyáltalán nem igen biztatónak -látszott. - -Épp indulás előtt, az öreg asszony följött a szobámba és szinte -hiszterikus indulattal mondá: - -– Hát igazán muszáj elmennie? Oh, ifju uram, hát muszáj elmennie? - -Oly izgatott állapotban volt, hogy még azt a kevés németet is -elfelejtette, a mit tudott és folyton valamely idegen nyelvet vegyitett -a beszédébe, a melyet egyáltalán nem értettem. Csak ugy birtam valahogy -megérteni, hogy kérdéseket intéztem hozzá. Mikor megérttettem vele, hogy -mennem kell, még pedig haladéktalanul, és hogy fontos ügyben járok, -ismét kérdezte. - -– De hát tudja-e, hogy micsoda nap van ma? – Azt feleltem, hogy május -negyedike. Erre a fejét rázta és igy szólt. - -– Oh igen! Azt én is tudom! Hanem hát maga tudja-e, hogy ez miféle nap? - -– Feleletemre, hogy nem értem őt, igy folytatta: - -– Ez Szent György napjának az előestéje. Hát nem tudja, hogy ma éjjel, -ha elütötte az éjfélt, a világ minden gonosz lelke fölszabadul? Tudja-e, -hogy hová indul és hogy mire mén vele? - -Annyira kétségbeesettnek látszott, hogy vigasztalni próbáltam, de hiába. -Végül térdre vetette magát és ugy könyörgött, hogy ne menjek; vagy -legalább várjak egy-két napot az indulással. Mindez igen nevetségesnek -látszott, hanem azért nem igen jól éreztem magamat. Hanem hát egy rám -bizott dolgot kellett elvégeznem és nem engedhettem hogy ebben bármi is -megakadályozzon. Azért hát felpróbáltam emelni az öreg asszonyt és tőlem -telhető komolysággal mondottam neki, hogy köszönöm részvétét, de hát a -kötelességem parancsolja, hogy menjek. Erre ő fölkelt, letörölte könyeit -és egy feszületet oldva le a nyakáról, nekem nyujtotta. Nem tudtam, hogy -mitévő legyek, mert mint az angol egyház tagját ugy tanitottak, hogy az -efféle ugyszólván bálványimádás számba megyen, de szinte kegyetlenségnek -látszott, hogy elutasitsam az öreg asszonynak, kivált ilyen izgatott -állapotban, oly jó szándékkal nyujtott ajándékát. Azt hiszem, észrevette -arcomon a kételkedést, mert az olvasót a nyakamba akasztva igy szólt: - -– Az édes anyja kedveért – és ezzel kisietett a szobából. - -Naplómnak ezt a részét addig irom, a mig a kocsira várok, a mely -természetesen késik és az olvasó a kereszttel rajta még mindig a nyakam -körül van. Nem tudom, hogy mi okozza, az öreg asszony rettegése, vagy -ennek a helynek a kisérteties hagyományai, vagy tán a kereszt maga, de -nem vagyok távolról sem oly nyugodt elmével, mint lenni szoktam. Ha ez a -könyv valaha nálam nélkül jutna Minna kezeihez, akkor ez legyen végső -bucsum. – No valahára itt a kocsi! - -_Május 5. A várkastély._ A reggeli szürkület elmulott és a nap magasan -áll a távoli szemhatár fölött, a mely szakadozottnak látszik, hogy -fáktól vagy hegyektől-e, azt alig látom, mert a nagy távolságban a kicsi -dolgok a nagyokkal vegyülnek. Nem vagyok álmos és minthogy nem fognak -fölkölteni és alhatom, a meddig tetszik, hát természetesen irok, a mig -álom nem kerül a szememre. Nagyon sok különös följegyezni valóm van és -nehogy az, a ki olvassa, azt találja hinni, hogy nagyon is jól -ebédeltem, mielőtt Besztercéből utnak indultam volna, idejegyzem -pontosan, hogy mit ebédeltem. – Ugynevezett zsivány-pecsenyét ettem, a -mely szalonna, hagyma és marhahus-szeletekből áll, jól megvörösborsolva -és fanyársra huzva, aztán a tüz fölött megsütve. Hozzá valami csipős bor -félét ittam, a mi igen jól esett. De ebből is csak egy-két pohárral és -egyebet semmit sem. - -Mikor a kocsira ültem, a kocsis még nem foglalta el a helyét és láttam, -hogy a vendéglősnével beszélget. Nyilván rólam folyt a szó, mert néha -néha rám néztek és néhányan, a kik a ház előtti pletyka padon ültek, -szintén hozzájuk csatlakozva hallgatták őket, aztán szintén rám néztek, -mintegy szánakozva. Nehány szót gyakran hallottam ismételni, furcsa -szókat, mert többféle nemzetiség volt együtt a csoportban; hát én szép -csöndesen elővettem többnyelvü szótáramat a táskámból és kikerestem -őket. Mondhatom, hogy nem igen vigasztalók voltak rám nézve, mert -_ördög_-öt, _sátánt, poklot_ jelentettek aztán, meg olyasmit, a mi nagy -emberirtót, vagyis vampirt jelent szerb vagy oláh nyelven. (_Megj_. -felvilágositást kell a gróftól kérnem ezeket a babonákat illetőleg.) - -Mikor elindultunk, az egész tömeg, a mely ezalatt jócskán felszaporodott -a vendégfogadó kapuja körül, keresztet vetett és két ujjal rám mutatott. -Nagy nehezen sikerül egyik utitársammal megmagyaráztatnom, hogy ez mit -jelentsen. Eleinte nem akart beszélni, de a mint megtudta, hogy angol -vagyok, megmagyarázta, hogy ez babona, vagyis védelem a gonosz szemverés -ellen. Ez ugyan nem volt valami megnyugtató rám nézve, a ki ismeretlen -helyre, ismeretlen ember elé indultam; de mindenki elég szivesnek, elég -szomorunak és elég résztvevőnek látszott, hogy szinte megindultam belé. -Soha sem fogom elfelejteni az ódon fogadó udvarát és a festői alakok -tömegét, a mint ott álltak az udvar közepén mind keresztet vetve. A -kocsisnak, a kinek bő fehér gyolcs nadrágja (ők gatyának hivják) az -egész ülést elboritotta, félreállt, megdurrantotta az ostorát, négy, -egymás mellé fogott apró lova fölött és mi utnak indultunk. - -A remek vidék, a melyen keresztül haladtunk, csakhamar elfelejtette -velem a kisérteties aggodalmakat, bár talán, ha a nyelvet, vagyis inkább -nyelveket értettem volna, a melyeken utitársaim beszélgettek, nem -egyhamar sikerült volna tőlük megszabadulnom. Az ut rosznak látszott, -hanem azért őrületes sebességgel repültünk rajta végig. Nem tudtam, hogy -mit jelentsen az a rémes sebesség, de a kocsis ugy látszik, minél -korábban akatt elérni a Borgo szoroshoz. Azt mondták nekem, hogy ez az -ut nyáron is igen jó szokott lenni, hanem hogy az idén még nem tudták -rendbehozni a tavaszi olvadások után. A bukós, dombos vidéken tul -kezdődtek a rengeteg erdőkkel boritott hegyhátak, a melyek föl egész a -Kárpátok magas csucsáig huzódtak. Jobb és balra emelkedtek fölöttünk, a -délutáni napfénynyel rajtuk, a mely minden szépségét kiemelte a remek -hegyláncnak. A csucsok árnyában rejlő sötét kék és biborszint, a zöld és -barnát, a hol a szikla a füvel vegyült, aztán végtelennek látszó -láncolatát a szakgatott csucsoknak, mig végre ezek is belevesztek a -távolba, a hol a havas csucsok emelkedtek a maguk nagyszerüségében. -Imitt-amott hatalmas szakadások látszottak a sziklás hegyekben, a -melyeken keresztül, a mint a nap lefelé hanyatlott, néha-néha rohanó -vizek esését láttuk. Egyik utitársam megérintette a karomat, a mint egy -hegy lábát megkerülve, egy magas, hófedett csucs tünt a szemünk elé és -igy szólt „nézze uram, Isten széke!“ és ájtatosan keresztet vetett -magára. A mint végtelennek látszó utunkon fölfelé kapaszkodtunk és a nap -lejebb-lejebb hanyatlott mögöttük, az esthajnal homálya kezdett -bennünket körülfogni, a mig a hegyek havas csucsa még mindig rózsás -fényben ragyogott fölöttünk. Egy-egy parasztot hagytunk el utunkon, -székelyt és oláht, mind festői ruhában. Az ut mentén sok helyt keresztet -láttunk és minden utitársam keresztet vetett magára, a mint arra -hajtattunk. Egyik-másik szentkép előtt egy-egy paraszt vagy -parasztasszony térdelt, de csak meg sem fordult a kocsi közeledtére, -annyira el volt merülve buzgó ájtatosságában, hogy sem látni sem hallani -nem kivánt a külső világból semmit sem. A mint jobban beesteledett, -nagyon hideg kezdett lenni és az esthomály egyetlen sötét árnyéka -boritotta a fákat, völgyeket, hegyeket, csak a mint fölebb kapaszkodtunk -a szorosban, egy-egy sötét fenyő vált ki élesen a havas háttérből. A -kapaszkodó néha oly meredek volt, hogy a lovak, a kocsis biztatása -ellenére is csak igen lassan haladtak. Ilyenkor én szerettem volna -kiszállni és gyalog menni a kocsi mellett, mint otthon szoktuk, de a -kocsis hallani sem akart erről. - -– Nem, nem, nem lehet itt gyalogolni, – állitotta – nagyon vadak erre -felé a kutyák, – és hozzátette, még pedig olyanformán, mintha valami jó -tréfa lenne, most körülnézett, hogy a többiek helybenhagyó mosolyát -arassa – pedig aligha nem nagy módja lesz ma még az effélékben. Csak -egyetlen egyszer állitotta meg lovait, a mig a lámpákat meggyujtotta. - -Mikor egészen besötétedett, mintha bizonyos izgalom vett volna erőt az -utasokon, folyton szólongatták a kocsist, egyik a másik után és mintha -fokozott sietségre nógatták volna. Könyörtelenül ostorozta lovait és vad -kiáltozással nógatta őket erejük megfeszitésére és sietésre. Végre a -sötétségben, épp előttünk, mintha a világosságnak egy szürke foltja -támadna, mintha a hegyek ott ketté volnának hasadva. Az utasok -izgatottsága fokozódott, a kalandos ósdi kocsi ugy himbálódzott óriás -bőrrugóin, mint egy csónak a viharos tengeren. Bele kellett -kapaszkodnom, hogy ki ne essem. Az ut egyenesebb lett és mi csak ugy -repültünk rajta. A hegyek meg mintha rohantak volna velünk és sötéten -fenyegetőn szorosan mellettünk emelkedtek fölénk. Beértünk a Borgo -szorosba. Az utasok közül néhányan egymásután valami ajándékot -erőltettek rám, annyi komolysággal, hogy lehetetlen volt el nem -fogadnom; ezek között ugyan nehány nagyon fura tárgy volt, de mindez -őszinte jóindulattal, egy-egy jó szó és áldás kiséretében adták és azzal -csodálatos mozdulattal, a melyet már a besztercei vendéglő kapujában -észrevétlen – keresztvetéssel és a szenvedés ellen védő jellel. A mint -rohanva haladtunk, a kocsis előrehajolt és az utasok is két oldalt -kihajolva a sötétséget fürkészték tekintetükkel. Nyilvánvalónak -látszott, hogy valami nagyon izgató dolog, nagy esemény bekövetkezését -lesik, várják, de noha mindegyik utast külön megkérdeztem, egyik sem -adta a legcsekélyebb fölvilágositást sem. Ez az izgatottság igy tartott -egy darabig, mig végre a tulsó vége tárult ki előttünk. Nehéz sötét -viharfelhők gomolyogtak a fejünk fölött és a dörgést megelőző fuladt -levegő nyomását éreztük. - -Mintha a hegylánc kétféle atmoszferát választott volna el egymástól és -mi derültből beértünk volna a viharosba. Már most magam is kinéztem a -kocsiból az alkalmatosságot keresve, a melyen a grófhoz kellett volna -mennem. Minden pillanatban vártam, hogy meglátom a kocsi két ragyogó -lámpáját a sötétségben; de hiába, nem láttam semmit sem. Az egyetlen -világosság saját lámpáinknak rezgő fénye volt, a melyben agyonhajszolt -lovaink párája fehér köd gyanánt szállt föl. Láttuk a homokos fehér utat -magunk előtt, de kocsinak semmi nyomát sem rajta. Az utasok -megkönnyebbült sóhajjal dültek hátra, a mely, mintha az én csalodásomat -gunyolta volna. - -Már épp azon kezdtem tünődni, hogy mittévő legyek, a mikor a kocsis, -óráját nézve, mondott valamit a többieknek, de oly halkan és csöndesen, -hogy én nem igen birtam megérteni. Mintha azt mondta volna, hogy egy óra -hiányzik még, a kitüzött időből. Hozzám fordulva, még az enyémnél is -rosszabb németséggel igy szólott hozzám: - -– Itt nincsen kocsi. Az urat, ugy látszik, hogy még sem várják. Tán -velünk jönne Bukovinába, aztán vissza jöhetne holnap, vagy holnapután: -igen, még jobb lesz, ha holnapután. - -A mig beszélt, a lovai egyszerre csak nyeriteni, horkantani és ágaskodni -kezdtek, ugy, hogy alig birta őket féken tartani. Aztán az utasok -kiabálása, sikoltozása és kereszthányása közben egy négylovas hintó ért -utól bennünket és szorosan mellettünk megállt. A lámpája fényénél -láttam, a mint az idegen lovakra esett, hogy azok koromfekete remek -állatok. Egy szálas, barna szakállas férfi hajtotta őket, nagy fekete -kalappal a fején, a mely arcát elrejtette előlünk. Csak egy ragyogó -szempár villanását láttam, a mely szinte vörös fényünek látszott a lámpa -világánál, a mint felénk fordult. Igy szólott a kocsisunknak. - -– Kend nagyon korán ért ide ma földi. - -A kocsis dadogva felelte: - -– Az angol uraságnak igen sietős volt az utja – mire az idegen igy -szólott: - -– Persze fél, ezért biztatta őt, hogy folytassa az utját Bukovina felé. -Engem ugyan meg nem csal kend, én nagyon sokat tudok és a lovaim -sebesjárásuak. – A mint beszélt, mosolygott és a lámpa fénye rideg -metszésü, duzzadt, piros ajkát és hegyes, éles, vakitóan fehér fogait -világitotta meg. Egyik utitársam Burger Leonórájának egy sorát susogta -egy másik fülébe: - -– Mert hisz a halottak gyorsan járnak. - -Az idegen alighanem meghallotta az idézetet, mert kegyetlen mosolylyal -fordult az utas felé, a ki keresztet vetett magára és két ujját -kinyujtotta. - -– Adják ide az angol ur bagázsiját, – szólott az idegen; – és minden -holmimat széditő sebességgel adogatták ki és át a hintóra. - -Aztán magam is lemásztam a kocsiról, és a mint a mellette álló hintóba -szálltam, az idegen segiteni iparkodván, fél kézzel ugy megfogta a -karomat, mintha vasmarka lett volna: bámulatos erejének kellett lenni. -Szónélkül megrázta a gyeplőt, a lovak visszafordultak, és elnyelt -bennünket ujra a hegyszoros sötétsége. Visszatekintve, még láttam a -kocsiba fogott négy ló fehér páráját a levegőben és a lámpák fényénél -utitársaimat, a mint keresztet vetettek magukra. Aztán a kocsis -kieresztette ostorát és kiáltott a lovaira, és eltüntek a Bukovinába -vezető uton. - -A mint elenyésztek a sötétségben, sajátságos borzongás futott rajtam -végig és az elhagyatottság érzése vett rajtam erőt; de egy köpeny -hullott a vállamra és meleg pokróc a térdeimre és kocsisom korrekt -németséggel szólalt meg: - -– Az éj hideg uram és gazdám, a gróf meghagyta, hogy jól gondját -viseljem uraságodnak. Egy üveg sligovicát is talál az ülés alatt, ha -szükségét érezné. – Nem fogadtam el a kináját, de azért jól esett -tudnom, hogy egy kis sziverősitő van a kezem ügyében. - -Egy kissé különösen éreztem magamat, nem akarom mondani, hogy -meglehetősen féltem. Ha lett volna választásom, nem igen hiszem, hogy -folytattam volna ezt a titokzatos éjjeli utazást. A hintó sebesen haladt -egyenes uton előre, aztán hirtelen fordult egyet és egy másik egyenes -után haladt. Nekem ugy tetszett ugyan, mintha ugyanazt az utat tennők -meg ismét és ismételve és hogy meggyőződjem róla, a kiválóbb pontjait -kezdtem figyelni és ugy láttam, hogy csakugyan ugy van. Szerettem volna -megkérdezni a kocsistól, hogy mit jelentsen ez, de igazán nem mertem, -mert azt gondoltam, hogy helyzetemben hiába volna minden ellenkezés, ha -ő neki célja a megérkezés halogatása. Végre már szerettem volna tudni, -hogy hány óra lehet, gyufát gyujtottam hát, a lángjánál az órámat nézve -láttam, hogy nehány perc hijja van csak az éjfélnek. Ez szinte -megdöbbentett, azt kell hinnem, hogy az éjféli órát illető általános -babonás hiedelmét fokozták, bennem a mai nap eseményei. A félelemnek -bizonyos émelyitő kelletlen érzésével néztem a bekövetkezendőket. - -Ekkor egy kutya kezdett valahol egy utmenti majorban vonitani – hosszas, -fájdalmas, gyötrő vonitással, mintha félne valamitől, folytatta a -vonitást egy másik, aztán még egy és ismét egy, mig végre a hegyszorosan -mély sóhajtásképpen átsuhanó szél szárnyain, rémes vonitás szállt -felénk, a táj minden irányából, a meddig csak ért a képzelet az éj -homályán keresztül. Az első vonitásra a lovak elkezdtek rugni és -ágaskodni, de a hajtójuk csititgatón szólott hozzájuk, hát -lecsendesedtek, de remegtek és folyt róluk a viz, mint valami hirtelen -ijedség után. Aztán a messze távolban, a hegyekben két oldalt felettünk -egy másik, hangosabb, élesebb orditás kezdődött – farkasoké – a mely -egyforma hatással volt a lovakra és rám is – mert én kiszerettem volna -ugrani a kocsiból és futásnak eredni, mig a lovak ismét ágaskodtak és -kapálóztak félőrülten a félelemtől, hogy a kocsis óriási erejével is -alig birta őket megfékezni és visszatartani az eszeveszett vágtatástól. -Alig néhány perc alatt azonban a fülem hozzászokott az üvöltéshez és a -lovak is annyira lecsendesültek, hogy a kocsis képes volt leszállni és -elejbük állni. Simogatta és cirógatta őket, a fülükbe sugott valamit, -mint a hogy hallottam, hogy a lóidomitók szokták tenni és pedig -csudálatos eredménynyel, mert hizelkedésére a lovak egészen -megszelidültek, noha még mindig reszkettek. A kocsis ismét elfoglalta a -helyét és megrázva a gyeplőt, sebes trappban indult. Ezuttal a -hegyszoros tulsó oldalára érve, hirtelen egy keskeny utra kanyarodott le -jobbra. - -Nemsokára fák közé jutottunk, a melyek ugy beárnyékoltak bennünket, -mintha alagutba jutottunk volna és ismét óriás rideg sziklák zárták el -utunk két szélét és noha védett helyen voltunk, hallottuk a szél zugását -fölöttünk a sziklaszorosokban és a galyak tördelését az erdőben. -Hidegebb, mind hidegebb lett és finom hó kezdett szitálni, ugy, hogy -nemsokára mi magunk és minden körülöttünk fehér lepellel volt boritva. -Az éles szél még folyton hozta felénk a kutyák vonitását, noha már csak -igen gyöngén, a mint tovahaladtunk. A farkasok üvöltése ellenben mind -közelebb-közelebbről hangzott, mintha minden oldalról körülfognának -bennünket. Rettenetes félelem gyötört és a lovak osztoztak félelmemben, -de a kocsis föl sem vette a dolgot. Csak jobbra-balra nézett, noha én -semmit sem birtam a sötétségben látni. - -Egyszer csak hirtelen, tőlünk balra gyönge kékes lángot láttam lobogni. -A kocsis is abban a pillanatban látta; rögtön megállitotta a lovakat, -leugrott a földre és eltünt a sötétségben. Én nem tudtam, hogy mit -csináljak, annál kevésbbé, mert a farkasok üvöltése mind közelebbről -hangzott; de mig még tünődtem, a kocsis előkerült, elfoglalta helyét és -folytattuk utunkat. Azt hiszem, hogy végre is el kellett szunnyadnom és -ismételten ugyanazt a dolgot álmodnom, mert mintha folytonosan -ismétlődött volna ugyanez a dolog, mint egy rémes álom. - -Egy izben a láng oly közel látszott az uthoz, hogy a bennünket körülfogó -sötétségben is jól láthattam kocsisom mozdulatait. Sebesen igyekezett a -kékes láng felé, a mely nagyon gyönge lehetett, mert egyáltalán nem -világitotta meg a körülötte levő helyet, aztán néhány követ keresve, -bizonyos formában rakta le őket. Egy ilyen sajátságos optikai eredményt -észleltem: a mikor köztem és a láng között állt, nem födte el az -utóbbit, épp ugy láttam kisérteties lobogását, mint azelőtt. Ez -megriasztott, de minthogy csak egy pillanatig tartott az egész, azt -hittem, hogy csak a szemem csalt meg, a sötétségbe való meresztés -következtében. Ezután egy ideig nem láttunk kék lángot és sietve -haladtunk a sötétségben előre, a farkasok üvöltésével körülöttünk, -mintha mind szükebb körben követnének bennünket. - -Végre egy izben a kocsis messzebbre távolodott el, mint ezelőtt bármikor -és a mig oda volt, a lovak erősebben kezdtek remegni, horkolni és -nyeriteni félelmükben, mint azelőtt bármikor. El nem képzelhettem az -okát, mert a farkasok üvöltése is hirtelen abban maradt; de épp ekkor a -hold kibukkant a sötét felhők közül, a sziklás hegyormok fölött; és -világánál láttam körülöttünk az ordasokat zárt, tömött körben, villanó -fehér fogakkal, kiöltött vörös nyelvvel, hosszu, izmos tagjaikkal és -lompos szőrükkel. Százszorta borzalmasabbak voltak a rémes csöndben, -meredten állva, mint a mikor még üvöltöttek. Engemet a félelem szinte -megdermesztett. Csak a mikor az ember ilyen borzalommal kerül szemtől -szembe, akkor érté meg, hogy mi tulajdonképpen a félelem. - -A farkascsorda hirtelen ujra üvölteni kezdett, mintha a holdvilág -különös hatással lett volna rájuk. A lovak ágaskodtak és rugtak és -remegve, gyámoltalanul tekintettek körös-körül olyan szemmel, hogy -fájdalmas volt látni; de a rettenetes ellenség áttörhetetlen gyürü -gyanánt fogta körül őket, a melyből nem volt menekülés. Én orditoztam a -kocsisnak, hogy jöjjön, mert a menekülésnek csak ezt az egy módját -láttam, hogy a gyürün keresztül törve, a közeledését megkönnyitsem: -Orditoztam tehát és döngettem a hintó oldalát, hogy a farkasokat -legalább egy oldalról elriaszszam, hogy a kocsis megközelithessen -bennünket. Hogy hogyan termett ott, nem tudom, de egyszer csak a hangját -hallottam, hatalmasan, parancsolón és a hang felé tekintve, ott láttam -őt az ut közepén állva. A mint hosszu karjaival a levegőben hadonászott, -mintha valamely megfoghatatlan akadályt akarna elháritani, az ordasok -meghátráltak előle. Ebben a pillanatban egy sötét felhő takarta el a -holdat és mi ismét sötétben voltunk. - -Mire ismét láttam valamit, a kocsis az ülésbe kapaszkodott és a -farkascsorda eltünt. Mindez oly borzalmasnak és kisértetiesnek tetszett -nekem, hogy irtózatos félelembe estem és sem szólni, sem mozdulni nem -mertem többé. Az idő végtelennek látszott, a mint igy ismét teljes -sötétségben folytattuk utunkat, mert a sötét felhők teljesen elnyelték a -holdat. Az ut hol emelkedett, hol ismét völgynek szállt, de általában -véve mégis folyton magasabbra jutottunk. Egyszer csak azon vettem észre -magamat, hogy a kocsisom egy félig romba dőlt várkastély udvarán állitja -meg a lovait. Az ódon épület nagy ablakaiban egyetlen egy világ fénye -sem látszott, düledezett bástyái pedig szakgatott vonalban rajzolódtak a -holdvilágos égboltozaton. - - - - -II. - -_Máj. 5._ Bizonyos, hogy aludnom kellett, mert ha ébren lettem volna, -okvetetlen észreveszem egy ilyen csodálatos épülethez való -közeledésünket. Holdvilágnál az udvar jó nagy területnek látszott és -több homályos utféle vezetett ki belőle boltives kapuzatok alatt, a -melyek nyilása tán nagyobbnak is látszott igy éjjel, mint a milyen -valósággal. Nappal még nem volt alkalmam szemügyre venni. - -A mint a hintó megállott, a kocsis leugrott és kezét nyujtotta, hogy -lesegitsen. Ismét feltünt nekem bámulatraméltó ereje. A keze valóságos -acél csavarfogónak tetszett, a mely szétmorzsolhatta volna az enyémet, -ha kedve tartotta volna. A holmimat is leszedte és lerakta mellém a -földre, a mint ott álltam, közel egy nagy, ódon, vasszögekkel kivert és -kiálló massziv kő kapubálványba illesztett ajtó előtt. Még a -holdvilágnál is láttam, hogy a kőzet nehézkesen faragott, de hogy a -faragást nagyon megviselte az idők ereje. A mig ott álltam, a kocsis -ismét az ülésébe ugrott, megrázta a gyeplőt, a lovak elindultak és a -hintó és minden eltünt az egyik sötét nyilásban. - -Némán álltam ott, a hol hagytak, mert nem tudtam, hogy mit csináljak. -Csengettyünek vagy kopogtatónak nyoma sem látszott; a zord falakon meg a -sötét ablaknyilásokon a hangom ugy sem hat keresztül. Az idő, a mig -vártam, végtelennek tetszett és mindenféle kétség és félelem lepett meg. -Miféle helyre vetődtem én és miféle népek közé? Miféle zord kalandnak -indulok még? Vajjon az ilyes rendes esemény-e egy ügyvédsegéd életében, -a kit elinditanak, hogy egy londoni birtokvásárlás csinyját-binját -megmagyarázza egy külföldinek? Ügyvédsegéd! Minnának nem tetszenék, ha -ezt hallaná. Ügyvéd, – igenis hogy kész ügyvéd, mert hisz mielőtt -elhagytam volna Londont, minden vizsgámat kitüntetéssel tettem le, és -immár kész ügyvéd vagyok! Megdörzsöltem a szemem és csiptem magamon -egyet, hogy lássam, hogy ébren vagyok-e. Minden a mi történt, egy rémes -álomnak tetszett, és azt hittem, ha felébrednék, otthon az ágyamban -találnám magamat, a spalettán beszürődő hajnal fénynyel, mint -akárhányszor, ha egy munkával tulterhelt nap után ébredtem. De husom -sajgott a csipésre, és szemem nem csalódott. Ébren voltam és a Kárpátok -között. Nem volt mit tennem, mint türelmesen megvárnom a virradatot. - -Alig jutottam erre az elhatározásra, sulyos lépteket hallottam a nagy -ajtó mögött közeledni, s világosságot láttam a hasadékok között. Aztán -rozsdás láncok zörgését és nehéz reteszek csattanását hallottam, a hogy -visszahuzták őket. Kulcs fordult végre a hosszu használatlanság -csikorgásával a zárban és a nehéz ajtó hátrafordult sarkában. - -Belül egy hatalmas öreg ember állott, tisztára borotválkozva, a hosszu -fehér bajuszát kivéve, tetőtől-talpig feketében, egy csipetnyi kis szin -nélkül az egész alakján. Kezében egy ódon ezüst lámpát tartott, a -melyben a bél cilinder és golyó nélkül égett, hosszu, rezgő árnyakat -vetve, a mint a légvonat lobogtatta lángját. Az öreg ember a jobb -kezével udvariasan intett, hogy lépjek be, kitünő, bár kissé különös -kiejtésü angol nyelven mondá: - -– Üdvözlöm a házam küszöbén! Lépjen be önként, a saját szabad -akaratából! - -Nem lépett egy lépéssel sem közelebb fogadásomra, de ugy állt, mint egy -szobor, mintha az üdvözlésemre tett kézmozdulatra kővé vált volna. Abban -a pillanatban azonban, a mint a küszöböt átléptem, mintegy ösztönszerüen -előre lépett és kezét nyujtva oly erővel szoritotta meg az enyémet, hogy -megrázkódtam belé. A hatást még fokozta, hogy keze jéghideg volt – -olyan, mint egy halott keze és nem élő emberé. Ismét igy szólott: - -– Üdvözlöm a házam küszöbén. Jöjjön szabadon. Távozzék békében; és -hagyjon nálunk valamit a boldogságból, a melyet hoz. – A kézszoritásának -ereje annyira hasonlitott a kocsison tapasztalthoz, hogy egy pillanatig -azt gondoltam, hogy tán egy és ugyanazzal az egyénnel van dolgom; hogy -megbizonyosodjam, kérdőleg mondtam: - -– Drakula gróf? – Ő udvariasan meghajolva, felelt: - -– Drakula vagyok és üdvözlöm önt a házamban Harker ur. Jöjjön be; az -éjjeli levegő hüvös és ön ételre, italra és nyugalomra vágyhatik. – -Beszéd közben lámpáját egy polcra tette a falon, kilépett az udvarra és -málhámat, még, mielőtt megakadályozhattam volna, behozta. Én tiltakozni -akartam, de ő igy szólott: - -– Nem uram, ön az én vendégem. Késő van és cselédeim nincsenek kéznél. -Engedje meg, hogy magam lássak a kényelme után. – Erővel, esetlen vitte -a holmimat sajátkezüleg végig a folyosón, fel egy nagy tekergős lépcsőn -és ismét végig egy hosszu folyosón, a melynek márványkockái -viszhangzottak lépteink alatt. Ennek a végén egy ajtót tárt ki és én -örömmel láttam egy jól világitott szobát, a melyben az asztal vacsorára -volt teritve és a melynek a kandallójában nagy hasáb fák lángoltak és -pattogtak. - -A gróf lerakta málhámat, betette a ajtót és keresztül menve, a szobán -egy másik ajtót nyitott, a mely egy kicsi, nyolc szögü, egyetlen lámpa -által világitott és látszólag teljesen ablaktalan szobába nyitott. Ezen -keresztül haladva ismét egy másik ajtót nyitott és intett, hogy lépjek -be. Megörültem: mert ez egy jó tágas, jól fütött, jól világitott háló -szoba volt, szintén ropogó, lobogó tüzzel az óriás kandallóban. A gróf -behozta a málhámat és visszavonult; de mielőtt az ajtót betette volna, -igy szólt. - -– Fárasztó utazása után jól fog esni önnek, ha egy kissé fölfrisitheti -magát. Remélem, mindent meg fog találni, a mire szüksége van. Ha -elkészült, jöjjön vissza a másik szobába, a hol kérem, várja a vacsora. - -A meleg és világosság és a gróf udvarias, szives látása minden -félelmemet és kétségemet eloszlatták. Rendes lélekállapotomat -visszanyerve, észrevettem, hogy majd meghalok éhen; hát gyorsan -átöltözve és kimosakodva, visszatértem a másik szobába. - -A vacsorát csakugyan az asztalon találtam. Házi gazdám, a ki a kandalló -egyik feléhez támaszkodva állott, szeretetreméltón intett az asztal -felé, mondván: - -– Kérem foglaljon helyet és vacsoráljon kedve szerint. Remélem, -megbocsátja, hogy nem tartok vele! de én már megebédeltem, vacsorálni -pedig nem szoktam. - -Én átadtam neki a lepecsételt levelet, melyet Hawkins ur, a főnököm -bizott rám a számára. Ő fölbontotta és komolyan olvasta végig; aztán -kedves mosolylyal adta át, hogy olvassam én is. A levél egyik passzusa -mindenesetre igen megörvendeztetett; igy szólt: - -– Rendkivül sajnálom, hogy a köszvény, a mely gyakran kinoz, egy időre -legalább, lehetetlenné tesz rám nézve minden utazást, de örömmel -jelenthetem, hogy illő helyettest küldök, olyat, a ki teljes -bizodalmamat birja, fiatal ember, telve energiával és talentummal a maga -dolgában és e mellett hüséges odaadással. Megbizható, diszkrét, -hallgatag és az én szolgálatomban fejlődött férfiuvá. Ott léte alatt -méltóságodnak mindenben szolgálatára fog állni és utasitásait pontosan -követni és teljesiteni fogja minden dologban. - -A gróf vele jött és maga emelte le a födőt egy tálról és én hamarosan -nekiláttam a kitünő sült csirkének. Ez, egy kis saláta, sajt és egy üveg -ó-tokaji bor, a melyből két pohárral ittam, képezték az uzsonámat. A mig -ettem, a gróf számos kérdést intézett hozzám utazásomat illetőleg, és én -lassan-lassan mindent elmondtam neki. - -Ezalatt elvégeztem a vacsorámat és gazdám kertére egy széket huztam a -kandalló elé és rágyujtottam a szivarra, a melylyel ő kinált meg, -egyuttal mentegetve magát, a miért nem dohányzik. Ezuttal bő alkalmam -nyilott a megfigyelésére és igen markáns arculatunak találtam. - -Vonásai erősek voltak, igen erősen kifejlett, nyerges, egyenes éles -orral, a melynek cimpái sajátságosan ivezett, táguló orrlyukkal; magas, -domboru homlokkal és ritkás hajjal a halántékai körül, de sürü tömöttel -hátrább. A szemöldöke tömött, majdnem összenőve az orr fölött és hosszu, -sürü volt, hogy szinte kunkorodott a vége. A szája, már a mennyire -tömött bajusza alatt láthattam, kemény metszésü, szinte kegyetlennek -tetszett, sajátságosan hegyes, éles fehér fogakkal, a melyek a korához -képest föltünően duzzadt piros szájaszéle mögül kinyultak. A mi a többi -részét illeti, a füle sápadt volt és a felső része föltünően hegyes; az -álla széles és erős, az orcája kemény, noha sovány. Legföltünőbb volt -rajta rendkivüli sápadtsága. - -Eddig a kezefejét csak messziről láttam, a mint a tüz előtt a térdein -pihenve tartotta és igen fehérnek és finomnak gondoltam; de most, -közelebbről látva, észre kellett vennem, hogy kissé durvák a kezei, -szélesek, köpcös, lapos ujjakkal. Különös, hogy a tenyere közepe -vörösnek látszott. A körme hosszu volt és finom, hegyezve és élesre -vágva. A mint a gróf felém hajolt és megérintett kezével, nem birtam -borzongásomat eltitkolni. Lehet, hogy a lélekzete volt romlott, de engem -oly émelyitő undor fogott el, a melyet nem voltam képes eltitkolni. A -gróf, a ki nyilván észrevette, visszahuzódott és zordon mosolylyal, a -mely még az eddiginél is jobban kimutatta hosszu fogait, ült vissza -helyére a kandalló tulsó oldalán. Egy ideig mindaketten hallgattunk; és -én az ablak felé nézve a hajnal hasadásának első halavány fényét vettem -észre. Sajátságos csönd volt mindeneken; de én a mint figyeltem, mintha -a farkasok üvöltését hallottam volna mélyen lent a völgyben. A gróf -szeme föllobbant, a mint megszólalt: - -– Hallga! figyeljen! az éj gyermekei. Milyen egy zenekar! – Aztán -nyilván arcom különös kifejezését látva, igy folytatta: - -– Ah uram, önök, a városok lakói nem képesek fölfogni a vadászember -érzéseit. – Aztán fölállott és szólt: - -– De hisz fáradt lehet. A hálószobája készen várja és holnap alhatik, a -meddig kedve tartja. Én magam egész délutánig oda leszek, azért hát jól -aludjék és szépeket álmodjék! – ezzel udvarias meghajlással ő maga tárta -ki előttem a nyolc szögü szoba ajtaját és én hálószobámba tértem… - -A tünődések árjába merültem. Kételkedem; félek; különös gondolatokkal -tépelődöm, a melyeket magamnak sem merek bevallani. A jó Isten őrizzen -meg, ha csak azok kedvéért is, a kiket szeretek! - -_Máj. 7._ Ismét kora reggel van, de én pihentem és jól töltöttem az -utolsó huszonnégy órát. Sokáig aludtam és későn ébredtem föl a magam -jószántamból. Mikor fölöltöztem, átmentem a szobába, a hol vacsoráltam -és hideg reggelit találtam az asztalon, a kávét meg melegen tartva a -kandallón. Egy kártyát is találtam az asztalon, rajta ez volt irva: - -– Kénytelen vagyok távol maradni egy kis ideg. Ne várjon rám – D. – Igy -hát jóizüen hozzáláttam az evéshez. A mikor elvégeztem, csengetyüt -néztem, hogy értésükre adhassam a cselédségnek, hogy fölszedhetnek; de -nem láttam sehol sem. Ez ugyan sajátságos hiány egy olyan házban, a -melyben körülöttem minden dusgazdagságra vall. Az edény az asztalon -szinarany és oly remek munka, hogy óriás értéke lehet. A függönyök, a -székek és kanapék kelméje, az ágyam menyezete, mind oly drága és szép -szövetből való, hogy mesés kincsbe kerülhettek uj korukban, mert noha -több száz évesek, mégis csodálatosan szépek és jó karban vannak. Hanem -különös, hogy egyik szobában sincsen tükör. Még az öltözködőasztalon, a -hálószobában sincsen és a táskámból kellett elővennem a kis -borotválkozó-tükrömet, hogy rendbeszedhessem a hajamat, arcomat. Még -cselédet sem láttam sehol sem és neszt sem hallottam a várkastély körül, -a farkasok orditását kivéve. Mikor az étkezést elvégeztem – nem tudom, -reggelinek vagy ebédnek mondjam-e, mert öt és hat óra közt ettem – -körülnéztem, hogy nem találnék-e valami olvasnivalót, mert nem akartam a -várkastélyt bejárni, mig a gróf engedelmét ki nem kértem erre. De semmi -sem volt a szobában, sem könyv, sem ujság, de még csak irószerek sem; -hát egy másik ajtón keresztül – a hálószobámmal szemközt levő ajtót -zárva találtam – valami könyvtárszobafélét találtam. - -A könyvtárban nagy örömömre egy egész sereg angol könyvet találtam, -egész polc-sorok telve voltak velük és bekötött folyóiratokkal és -ujságokkal. A szoba közepén álló asztalon is halomra hevert az angol -folyóirat és ujság, noha nem igen akadt köztük frisebb keletü. A könyvek -a legkülönbözőbb fajtájuak voltak – történelem, földrajz, politika, -közgazdaság, botanika, geologia és jog – mind Angliára vagy angol -életre, szokásokra és módokra vonatkozók. Még a londoni cimnaptárt és a -hadsereg és tengerészet – de a minek legjobban megörültem, még az -ügyvédek névsorát is megtaláltam. - -Még a könyveket nézegettem, a mikor megnyilt az ajtó és belépett a gróf. -Nagyon szivesen üdvözölt és remélte, hogy jól kipihentem magamat, aztán -folytatta: - -– Örvendek, hogy betalált ide, mert azt hiszem, itt sok van, a mi önt -érdekli. Ezek a jó barátok – kezét néhány könyvön nyugtatva – nagyon jó -barátaim voltak és néhány év óta, a mióta azzal foglalkoztam, hogy -Londonba menjek, nagyon, nagyon sok kellemes órát szereztek nekem. -Általuk ismerkedtem meg az önök nagy Angliájával és ismerni annyit tesz -mint szeretni őt. Vágyom a hatalmas London tolongó utcáira, bele -szeretnék vegyülni rohanó emberségének forgatagába, osztozni az -életében, változásaiban, halálában és mindenben, a mi azzá teszi, a mi. -De sajnos! mindezideig nyelvüket csak könyvekből ismerem. Öntől, remélem -barátom, hogy beszélni is megtanulom. - -– De gróf ur – feleltem én – hisz ön tökéletesen ért és beszél angolul! -– Ő komolyan hajtotta meg magát. - -– Köszönöm barátom az ön nagyon is hizelgő nyilatkozatát, de azért -félek, hogy csak alig indultam el az uton, a melyet megfutni szeretnék. -Igaz, hogy ismerem a gramatikát és tudom a szókat, de nem tudom őket -helyesen alkalmazni. - -– De hisz ön valósággal kitünően beszél, mondtam. - -– Nem ugy van az, – felelte ő. – Nagyon jól tudom én, hogy ha Londonban -járnék-kelnék és beszélnék, nem volna senki, a ki rögtön meg nem ismerné -bennem az idegent. Ez nekem nem elég. Itt én mágnás vagyok, _bojár_, a -köznép ismer és ur vagyok. De egy idegen, idegen országban senki és -semmi sem, az emberek nem ismerik és nem ismerni annyit tesz, mint nem -törődni vele. Én oly régóta vagyok ur, hogy ur akarok maradni is vagy -legalább urat nem ismerni magam fölött. Ön nemcsak, mint az én Hawkin -Péter barátomnak a megbizottja jött Exeter-ből, hogy engem -fölvilágositson londoni birtokomra nézve. Remélem, hogy itt is marad -nálam egy kis ideig, hogy az ön beszédjéből megtanuljam az angol szó -hangsulyát és kérném is, hogy ha hibát ejtek, bármily csekélyet is, hogy -azonnal kijavitson. Sajnálom, hogy ma oly sokáig oda voltam, de tudom, -hogy ön elnéző lesz valaki iránt, a kinek annyi fontos teendője van, -mint nekem. - -Természetesen erre kijelentettem, hogy szivesen maradok és kérdeztem, -hogy bejöhetek-e bármikor, a mikor kedvem tartja, ebbe a szobába. Ő azt -felelte, hogy – igen, hogyne – és hozzátette: - -– Ön mindenüvé mehet a kastélyban, kivéve természetesen oda, a hol -csukott ajtóra talál, oda ugy sem kivánhat bemenni. Nagy oka van annak, -hogy minden ugy legyen, a hogy van és ha ön az én szememmel látna és az -én tudásommal tudna, akkor talán jobban megértene. – Erre én azt -mondtam, hogy erről meg vagyok győződve, mire ő folytatta: Mi -Transzszilvániában vagyunk és Transzszilvánia nem Angolország. A mi -szokásaink nem olyanok, mint az önök szokásai és ön itt nagyon sok -különös dolgot fog tapasztalni. Hisz a mit tegnap az eddigi -tapasztalatairól beszélt, is bizonyitja, hogy ön már is látott egy-két -különös dolgot itten. - -Ezen aztán megindult a beszélgetés; és minthogy a gróf ugy látszott, -hogy szivesen beszél, csakhogy angolul beszélhessen, sok mindenfelől -kérdezősködtem, a mit eddig láttam és tapasztaltam. Néha elháritotta a -feleletet, máskor azzal az ürügygyel, hogy nem ért meg jól, más tárgyra -terelte a beszélgetést, de általánosságban elég nyiltan felelt meg -kérdéseimre. Idő haladtával, a mint egy kicsit nekibátorodtam, az elmult -éjszaka eseményeit illetőleg is mertem kérdezősködni; például -megkérdeztem, hogy a kocsis miért szállt le és ment oda, a hol a kékes -lángokat láttuk fölcsapni a földből. Igaz-e, hogy azok az elásott -kincsek helyén lobbannak fel? Erre ő megmagyarázta, hogy a közhit -szerint az évnek egy bizonyos éjszakáján – és ez véletlenül csakugyan a -tegnapi éjszaka volt, – a mikor minden gonosz szellem felszabadul, kékes -láng lobog föl olyan helyeken a hol kincs van elásva. Hogy sok kincs -lehet elásva ezen a környéken, a melyen keresztül jött tegnap, ehhez -kétség nem fér; mert ezen a vidéken marakodtak évszázadokig az oláhok, -szászok és törökök egymással. Valósággal egy-egy talpalatnyi földje -sincs az egész vidéknek, a melyet vitéz férfiak vére ne itatott volna, -akár a hazafiaké, akár az ellenségé. Ha az ellenség győzött is aztán, -hát már nem sok zsákmányt talált, mert a jó anyaföldbe temették kapzsi -szeme elől. - -– De hogyan maradhatott a kincs annyi ideig rejtve – kérdeztem én – a -mikor oly biztos jelzője van a rejtekének, hogy bárki is fölfedezheti, -ha nem restelli a fáradságot? – A gróf mosolygott, piros szája széle -fölhuzódott és fehér foga élesen ragyogott, igy felelt. - -– Mert a paraszt a maga valóságában gyászos és ostoba. Az a láng ez -évnek csak egyetlenegy éjszakáján csapódik föl és nincsen ennek az -országnak olyan fia, a ki azon a bizonyos éjszakán kimozduljon a -házából, ha csak nem muszáj neki. De még ha meg merné tenni, sem volna -belőle sok haszna. Mert higyje el nekem, hogy még az a paraszt kocsics, -a kiről ön azt mondja, hogy megjegyezte a lobogó lángok helyét, még az -sem találna rá világos nappal, hol keresse a tulajdon keze munkáját. Sőt -meg mernék rá esküdni, hogy még ön sem volna képes azokat a helyeket -megtalálni. - -– No már ebben tökéletesen igaza van – feleltem. – Még csak halvány -sejtelmem sincs róla, hogy merre kereshetném őket. Aztán egyebekről -kezdtünk beszélgetni. - -– Jőjjön – szólt végre – beszéljen nekem Londonról és a házról, a melyet -számomra választottak. Én hanyagságomért bocsánatot kérve, a szobámba -siettem, hogy az okmányokat kivegyem a táskámból. Mig rendezgettem őket, -tányér és késcsörömpölést hallottam a szomszéd szobában és mikor -keresztül mentem rajta, láttam, hogy fölszedték az asztalt és lámpát -gyujtottak, mert ezalatt teljesen besötétedett. A könyvtárszoba lámpái -is föl voltak gyujtva és a grófot a divánon találtam fekve és – szinte -megfoghatatlan – de az angol vasuti kalauzt Bradshanst olvasgatva. Mikor -beléptem, fölkelt és félretolva a lapokat és könyveket, az asztalról, -belemélyedt velem a tervek, szerződések és okmányok tanulmányozásába. -Minden iránt érdeklődött és ezer kérdést intézett hozzám a hely és -környéke iránt. Ugy látszik, hogy már előre is sokat foglalkozott a ház -és szomszédságára vonatkozó dolgokkal, mert mire készen lettünk, már -majd nem többet tudott róla, mint jó magam. Midőn ezt megjegyeztem, igy -felelt: - -– Nos igen barátom, de hát nem szükséges-e, hogy ez igy legyen. Ha -egyszer ott leszek, már nem lesz mellettem az én Harker Jonathán -barátom, hogy tanácsokkal és fölvilágositással szolgáljon. Hanem távol -tőlem Exeter-ben, tán a más dolgaival és ügyeivel bibelődve, az én másik -jó barátommal Hanskin Péterrel a principálisával együtt. Hát lássa! - -Mikor minden a Purfleet – házvételére vonatkozó dolgot rendbe hoztunk és -ő aláirta a szükséges okmányokat és én levelet irtam Hawkins urnak, a -melyet az okmányokkal együtt postára kellett tennünk, a gróf csak ekkor -kérdezte, hogy miképpen jutottunk ehhez a neki különösen alkalmas -házhoz. Én fölolvastam neki ez erre vonatkozó, akkoriban irt -naplójegyzeteimet, a melyeket ide jegyzek: - -– Purfleet-ben, egy mellékutcában, láttam egy épp olyan házat, a milyent -kivánnak tőlünk, és a melynek kapujára kopott cédulán volt kiirva, hogy -a hely eladó. Ódon magas kőfal veszi körül minden oldalról, a melyet -látszólag hosszu évek során nem tataroztak. A zárt kapu nehéz régi tölgy -és vas, a melyet a rozsda jócskán megmart már. - -A birtokot Carfaxnak nevezik, a ház négy oldala a négy világtájnak van -forditva. Lehet vagy husz hold, a melyet a föntemlitett fal zár körül. A -kertben sok a fa, annyira, hogy némely helyen szinte sötét homályban -lehet járni tőlük és egy helyt mély sötét tó van, a melyet nyilván -rejtett források táplálnak, mert a vize tiszta és jó bő vizü patakban -folyik le. A ház igen nagy és mindenféle korra vall, egészen vissza a -zord középkorig, mert némely helyen a fala óriási vastagságu, csak -néhány igen magasan vágott erős vasrácscsal ellátott szük ablakkal. -Olyan, mint valamely régi börtön részlete, közel hozzá az ódon -kápolnával vagy templommal. Be nem mehettem, mert még a külső kapuhoz -sem volt kulcsom, de gyors fotografáló gépemmel néhány fölvételt -készitettem róla. Közel a házhoz nagyon kevés más épület van, csak egy -igen nagy házat láttam, a melyet nemrégiben bővitettek ki és alakitottak -át, elmebetegeknek szánt privát gyógyitó intézetté. De ez sem látszik a -magányos épület kertjéből. - -A mikor elvégeztem jegyzeteim olvasását, a gróf igy szólott: - -Nagyon örülök, hogy a ház régi és nagy, tágas. Én magam is régi -családból származom és belehalnék, ha valami uj házban kellene laknom. -Egy házat nem lehet lakhatóvá tenni egy nap alatt és mily kevés nap kell -egy egész századhoz. Azt is nagyon szeretem, hogy kápolna is maradt a -régi időkből. Mi, Transzszilvánia nemes urai, nem szeretünk arra -gondolni, hogy csontjaink valamikor a köznép csontjai közé keveredjenek. -Nem szeretem a derüt és kacagást, nem kivánom a napfény és locsogó vizek -kéjes melegét és ragyogását, a mit a fiatalok annyira imádnak. Én immár -nem vagyok fiatal; és szivemet a halottak gyászolásában eltelt hosszu -évek nem hangolták vidámságra. Ezenfelül váram falai letörtek: az árnyak -sokasodnak, a szél hidegen fütyül a düledezett réseken és tört ablakokon -keresztül. Én szeretem a hüvöst és az árnyakat és egyedül szeretek lenni -a gondolataimmal, a mikor kedvem tartja. - -A gróf szavai és kinézése valahogy ellentétben álltak egymással, vagy -talán csak arcának éles vágása tette a mosolyát oly rideggé és -gonoszszá. Nemsokára ezután valami mentséggel otthagyott, kérve, hogy -szedném rendbe papirjaimat. Jó ideig oda maradt és én a szétszórt -könyveket kezdtem lapozgatni. Ezek közül az egyik atlasz volt, a mely a -mint a kezembe vettem, magától nyilott Angliára, mintha ennek a térképét -sokat használták volna. Közelebbről megnézve, észrevettem, hogy London -körül kék ceruzával apró karikák vannak jegyezve; az egyik London keleti -részén, körülbelül ott, a hol a gróf birtoka feküdt, a másik, Exetert és -Whitbit jegyezte. - -– Jorkshire-ban. - -– A gróf majdnem egy óráig távol volt, visszatérve igy szólt: Ah, ön még -mindig a könyveket forgatja, jó! de azért nem kell mindig dolgozni. -Jöjjön, jelentették, hogy a vacsora készen várja. Ezzel karon fogott és -a szomszéd szobába mentünk, a hol kitünő vacsora volt az asztalra -készitve. A gróf ismét kimentette magát, mondván, hogy távollétében -megebédelt. Hanem azért helyet foglalt, mint az elmult éjjel és -beszélgetett, a mig ettem. - -Vacsora után én szivarra gyujtottam, a gróf pedig velem maradt, -beszélgetve és kérdezgetve minden elképzelhető dologról, mig óra, óra -után mulott. Én éreztem, hogy nagyon későre jár az idő, de nem szóltam -semmit sem, mert nem akartam a házigazdám kedvét rontani. Nem voltam -álmos, mert a hosszu alvás nappal eléggé helyreállitott, de nem birtam -eltitkolni a hideg borzongást, a melyet hajnal felé érezni szokott az -ember. Egyszer csak rendkivül éles kakas kukorékolást hallottunk, az -éles, fris levegőn keresztül. Drakula gróf talpra ugorva szólott: No -lám, már ismét megvirradt s milyen gondolatlanság tőlem, önt ilyen soká -ébren tartani. - -– Önnek nem szabad olyan érdekesen beszélgetnie drága uj hazámról, -Angliáról, nehogy én elfelejtkezzem az idő futásáról – ezzel mélyen -meghajolt és eltávozott. Én a hálószobámba mentem és szétvontam a -függönyöket, de nem sokat láthattam, mert ablakom az udvarra nyilott, -nem is láttam egyebet, csak a hajnali szürkületet az égen. Ismét -összehuztam hát a függönyöket és naplómba jegyeztem a nap eseményeit. - -– _Május 8._ Attól féltem, mikor ezeket a jegyzeteket kezdtem, hogy -nagyon is terjengős vagyok, de most örülök, hogy a legapróbb részletekre -is kezdettől fogva kiterjesztettem a figyelmemet. Mert ez a hely, -mindennel benne, olyan különös, hogy már nyugtalankodni kezdek. Nem -bánnám, ha már ép bőrrel itt hagyhattam volna, vagy habár soha sem -jöttem volna bele. Lehet, hogy csak ez a szokatlan éjjeli élet merit ki, -de nem hinném, hogy ez minden. Ha valakivel beszélhetnék, könnyebben -elviselném a dolgot, de nincsen senkim. A gróf az egyetlen, a kivel szót -válthatok és ő! – attól tartok, hogy én az egyetlen élő lény vagyok ezen -a helyen. De maradjunk meg az egyszerü tényeknél, nem szabad -megengednem, hogy a képzeletem elragadjon. Mert ha igen, akkor el vagyok -veszve. Hadd mondjam meg egyszerre, hogy miként állok, vagy gondolom, -hogy állok. - -Csak néhány órát aludtam lefekvés után és érezve, hogy nem tudok többé -elaludni, fölkeltem. Az ablakba akasztottam a borotváló tükrömet és épp -borotválkozni kezdtem. Hirtelen egy kéz érintését éreztem a vállamon és -a gróf hangját hallottam „jó reggelt“ mondani. Megrettentem, mert -meglepett, hogy nem láttam jönni, holott a tükröm az egész szobát -mutatta mögöttem. Megrettenésemben kissé megvágtam az arcomat, de észre -sem vettem abban a pillanatban. A mint a gróf üdvözlésére megfeleltem, -ismét a tükörhöz fordultam, hogy lássam, hogy miképpen történhetett, -hogy előbb nem láttam meg őt. Ezuttal nem foroghatott fönn semmi -tévedés, a gróf egészen közel állt mögöttem, a vállamon át nézve -láthattam. De azért a tükörben nem volt meg a képe! Az egész mögöttem -levő szobát láthattam; de magamat kivéve, élő emberi lényt nem láttam -benne. Ez ijesztő volt s a sok egyéb meglepő és különös dolgot, a mi -velem történt, tetézve, csak fokozta azt a kellemetlen érzést, a mely -mindig elfogott, valahányszor a grófot közelemben éreztem; de ugyanabban -a pillanatban a vágást is észrevettem arcomon és a vért, a mely államon -végigcsurgott. Letettem a borotvát és megfordultam, hogy egy kis angol -flastromot keressek. A mint a gróf meglátta arcomat, szeme démoni dühben -lángolt föl és hirtelen mozdulattal, mintha torkon akart volna ragadni. -Én visszahuzódtam és kezem az olvasót érintette, a mely a kereszttel a -nyakamban függött. Arca erre rögtön megváltozott, még pedig oly -hirtelenséggel tünt el belőle a düh, hogy alig hihettem, hogy valaha ott -láttam volna. - -– Vigyázzon – szólt – vigyázzon az ilyen vágásra. Ez sokkal -veszedelmesebb ebben az országban, mintsem hihetné. – Aztán meglátva a -tükrömet, – folytatta – és ez az a nyomorult lom, a mely a bajt okozta. -Az emberi hiuság emez aljas játékszere. Félre vele! – és rettenetes -kezének egy mozdulatával kitárva a nehéz nagy ablakot, kihajitotta rajta -a tükröt, a mely ezer darabra zuzódott lent az udvar kövezetén. Aztán -szó nélkül visszavonult. Ez roppant boszantó, mert most azt sem tudom, -hegy hogyan borotválkozzam, ha csak az órám fedelébe vagy a borotválkozó -tál fenekébe, a mely szerencsémre fémből van, nem nézem magamat. - -A mikor az ebédlőbe mentem, a reggeli készen várt, de a grófot nem -találtam sehol sem. Különös, hogy a grófot még eddig nem láttam sem -enni, sem inni. Nagyon sajátságos egy ember lehet. Reggeli után egy -kissé körüljártam a kastélyban. Kimentem a lépcsőházba és egy délnek -fekvő szobát találtam. A kilátás az ablakából nagyszerü volt. A -várkastély egy rettenetes szakadéknak a legszélére van épitve. Egy az -ablakból kidobott kő ezer lábnyira eshetnék, a nélkül, hogy bármihez -ütődnék utközben. A meddig a szem ellát, csak zöld fasudarak tengerét -látja, itt-ott egy mély szakadással közben. Imitt-amott szük szalagnak -látszik a rengeteg erdő sziklás szakadékaiban kanyargó folyó vagy patak. - -De nem nagy kedvvel időzök a természet szépségein, mert a mikor -kigyönyörködtem magamat benne, tovább indultam fölfedező utamban. Ajtók, -ajtók és csak ajtók mindenütt és valamennyi elzárva és reteszelve. Sehol -semmi kijárás a várkastélyból, csak az ablakokon keresztül. - -A kastély egy valóságos börtön és én rabja vagyok! - - - - -III. - -Mikor láttam, hogy fogva vagyok, valósággal megvadultam. Föl és le -rohantam a lépcsőn, megráztam minden ajtót, és kinéztem minden ablakon, -a melyet csak találtam; de egy kis idő mulva teljes tehetetlenségem -érzete minden más érzést legyőzött bennem. Ha visszatekintek arra az -időre, ugy tetszik, hogy ugy viselkedtem, mint egy kelepcébe jutott -patkány. De mikor meggyőződtem teljes tehetetlenségemről, nyugodtan -leültem, olyan nyugodtan, mint bármikor életemben – és elkezdtem -gondolkozni, hogy mit volna legokosabb tennem. Még most is gondolkozom, -és még mindig nem jutottam végérvényes elhatározásra. Csak egyben vagyok -teljesen bizonyos; hogy nem érne semmit sem, ha a gróffal közölném -fölfedezésemet. Ő jól tudja, hogy én fogva vagyok; és minthogy ő maga -ejtett foglyul és valószinü, hogy valamely előtte tudott fontos oknál -fogva, kit csak megcsalna, ha benne, bizakodnám. A mennyire láthatom, -legokosabb lesz, ha fölfedezésemet és rettegésemet eltitkolom, a -szememet pedig nyitva tartom. Mert vagy ugy van, hogy a tulajdon -félelmem tesz bolonddá, mint egy gyermeket, vagy pedig rettenes -helyzetben vagyok; és ha igaz ez az utóbbi, akkor jól összeszedhetem az -eszemet, hogy kijussak belőle. Alig jutottam erre az elhatározásra, -hallottam a bejárók nagy ajtajának csukódását és tudtam, hogy a gróf -haza érkezett. Nem jött egyenesen a könyvtárszobába, hát óvatosan a -hálószobámba osontam és ott találtam őt, az ágyamat vetve. Ez különösnek -tetszett, de csak megerősitett abban, a mit már sejtettem, hogy -nincsenek cselédek a házban. Mikor később az ajtó hasadékán keresztül -meglestem, a mint az asztalt teritette, teljesen megbizonyosodtam a -dolog felől; mert ha minden ilyen alantos dolgot maga végez, akkor -bizonyos, hogy nincsen senkije, a kivel megtétesse. Ez megrémitett, mert -ha senki más nincsen a kastélyban, akkor a grófnak magának kellett a -kocsisnak is lenni, a ki engem ide hozott. Ez rettenetes egy gondolat; -mert ha ugy van, mit jelentsen az, hogy még a farkasokon is tudott -uralkodni a kezének puszta fölemelésével. És miért, hogy a besztercei -utasok, mintha mind féltek volna tőle és mintha rettegtek volna miattam? -Mert mi egyebet jelentett a kereszt, a fokhagyma, a vadrózsa, a törpe -fenyőgaly ajándékozása? Az Isten áldja meg azt a jó, jó öreg asszonyt, a -ki a keresztet az olvasóval a nyakamba akasztotta! Megvigasztal és erőt -ád valahányszor megérintem. Különös, hogy a mit valamikor, mint -bálványimádást és babonát megvetettem, az most elhagyatott állapotomban -milyen vigasztalásomra szolgál. De mert nem ezzel, hanem Drakula gróffal -kell foglalkoznom – meg kell róla tudnom mindent, a mit csak lehet, -akkor talán jobban megértek mindent. Ma este majd ugy forditom a beszéd -tárgyát, hogy saját magáról beszélgessen. Hanem vigyáznom kell, nehogy -gyanuját fölébreszszem. - -_Éjfél._ Hosszasan beszélgettem a gróffal. Néhány kérdést intéztem hozzá -Transzszilvánia történelmét illetőleg, és ő csudálatosan belemelegedett -a tárgyba. A hogy ő dolgokról, népekről, de kiváltképpen a véres -csatákról beszélt, az mind ugy hangzott, mintha személyesen jelen lett -volna. Ennek ő későbben azzal adta magyarázatát, hogy egy bojárnak a -háza és neve, büszkesége a saját büszkesége, az ősei dicsősége, az ő -dicsősége, az ő végzetök az ő végzete. Valahányszor az őseiről beszélt, -mindég azt mondta, mi, és csaknem mindég a többes számban beszélt, mint -a királyok szoktak. Szeretném, ha ugy tudnék leirni mindent, s hogy ő -mondta, mert szinte megbüvölt vele. Beszédközben izgatott lett és -föl-alá járt a szobában, nagy fehér bajuszát sodorgatva, és mindent -megmarkolva, a mire a kezét tette, mintha a puszta erejével össze akarná -morzsolni. Egy dolgot, a mit mondott, lehetőleg pontosan jegyzek ide, -mert ugyszólván a fajának a históriáját tartalmazza. - -– Mi székelyek joggal vagyunk büszkék, mert ereinkben sok vitéz faj vére -csörgedez, a kik ugy harcoltak a felsőbbségért, a hogy az oroszlán -harcol. Ide, az európai fajok e forgatagába, az Ugrier törzs behozta -jeges hazájából a Thor és Vodin által beléjük oltott harci szellemet. -Mikor ide jöttek, itt találták a Hunnokat, a kiknek harci furiája lobogó -tüz gyanánt söpörte végig a világot, mig a pusztuló népek azt nem -hitték, hogy ereikben a Szkthia-ból kiüzött boszorkányok vére folyik, a -kik a puszták démonaival párosodtak. Bolondok! bolondok! melyik démon, -vagy melyik boszorkány volt valaha oly nagy mint Attila, a kinek vére -ereimbe folyik? Karjait az ég felé nyujtotta. – Csuda-e, hogy -győzedelmes faj voltunk; hogy büszkék voltunk; hogy midőn a magyar, a -lombárd, az avar, a bolgár és a török ezreiket osztották a határainkra, -mi vissza kergettük őket. Különös-e, hogy mikor Árpád és seregei végig -söpörték a magyar hazát és itt talált bennünket, a mikor a határszélre -ért, a honfoglalásnak el maradt a határa. Mi ránk bizták Törökország -határainak őrzését, mi velünk szövetkeztek a vitéz magyarok, sőt rokon -fajnak ismertek el bennünket. Ki volt boldogabb nálunknál, ha a véres -kardokat körül hordozták az országban és ki követte készségesebben a -király zászlaját. - -Ki váltotta meg a nemzetem gyalázatát, mikor az oláh és magyar zászlókat -legyőzte a félhold? Ki lett volna más, mint az én fajomból való férfi, a -ki mint vajda lépte át a Dunát és a saját területén győzte le a törököt. -Ez volt aztán az igazi Drakula! Sajnos, hogy eleste után a tulajdon -méltatlan öcscse adta el népét a töröknek és juttatta őket a rabság -gyalázatára. Vajjon nem az a Drakula volt-e, a ki fajának azt a későbbi -ivadékát inspirálta, hogy ismét és ismét a török ellen vigye hadait; a -ki, ha vissza verték, ujra, ujra és ujra támadt, még ha maga maradt is a -véres mezőn, a hol seregeit lemészárolták, mert tudta, hogy neki végre -is győzedelmeskedni kell. Azt mondják, hogy ő csak magára gondolt. Hát -mit ér a paraszt vezető nélkül?! Mit ér a háboru ész és sziv nélkül, a -mely igazitsa? És végre, a mikor a mohácsi vész után leráztuk a magyarok -igáját, mi a Drakula vérbeliek voltunk a vezérek, mert a mi szellemünk -nem türte, hogy szabadok ne legyünk. Ah! ifju uracskám, a székelyek és -velük a Drakulák, mint a szivük vére, az agyuk veleje és harci fegyverük -olyan időkkel dicsekedhetnek, a melyeket a gombamódra fölcseperedett -Habsburgok és Romanovok soha sem fognak elérni. A háborus időknek vége. -A vér nagyon drága dolog a becstelen béke eme napjaiban és a nagy fajok -dicsősége már csak mesébe való. - -Erre jóformán megvirradt és mi lefeküdtünk. (Jegyzet. Ez a napló -borzasztón kezd hasonlitani az Ezeregy éjszaka kezdetéhez, mert mindent -abban kell hagyni a kakaskukorikolásra.) - -_Május 12._ Hadd kezdjem tényekkel, puszta rideg tényekkel, a melyeket -könyvek és számok igazolnak és a melyekhez kétség nem fér. Nem szabad -ezeket összetévesztenem olyan tapasztalatokkal, a melyekre nézve csak a -saját megfigyelésemre és emlékemre támaszkodhatom. Mult este, mikor a -gróf jött, azon kezdte, hogy jogi dolgokra és bizonyos üzletek körüli -eljárásra kért tőlem fölvilágositást. A gróf kérdéseiben bizonyos -rendszer mutatkozott, azért olyan sorrendben próbálom ide iktatni, ki -tudja nem-e veszem még valamikor hasznát a dolognak. - -Először is azt kérdezte, hogy egy embernek Angliában lehet-e két, vagy -ennél is több ügyvéde egyszerre. Én azt feleltem, hogy bárkinek lehet -egy tucat is, ha kivánja, de hogy nem volna okos dolog egynél több -ügyvédet bizni meg egy és ugyanamaz ügynek az elintézésével, mert -egyszerre csak egy foglalkozhatnék vele jogosan. Ezt tökéletesen -megértette és tovább kérdezte, hogy nehézségekbe ütköznék-e, ha egy -embert a pénzügyeivel, egy másikat például hajóteherszállitással bizna -meg, abban az esetben, ha például lokális támogatásra volna szüksége, a -pénzügyeivel foglalkozó ügyvéd lakóhelyétől távol. Én kértem, hogy -magyarázza ki magát jobban, nehogy valamiképpen félre értsem, erre igy -szólt: – Jó, hát megmagyarázom a dolgot. Az ön principálisa is közös -barátunk, Hawkins Péter ur, Exeterből, a mely távol esik Londontól, -veszi meg az ön közbenjárásával számomra a londoni birtokot. Helyes! Már -most engedje meg, hogy őszintén megvalljam, nehogy különösnek találja, -hogy egy Londontól távol lakó ügyvéd segitségéhez fordultam, a helyett, -hogy egy ottanit kerestem volna; hogy okom erre az volt, hogy semmiféle -helyiérdeket ne szolgáljon, csupán csak az én óhajomat teljesitse; s -minthogy egy Londonban lakó ügyvéd tán inkább a saját érdekeit vagy egy -barátjáét szolgálta volna, mint az enyimet, a távolban kerestem az -ügynököt, a ki csupán csak az én érdekemet szolgálja: már most tegye -föl, hogy én, a kinek sok mindenféle ügye van, hajóterhet óhajtanék -küldeni Newercastle, Durham, Haruch vagy Dowerbe, nem volna-e -alkalmasabb a megfelelő kikötőben valakit megbizni az átvételével? Erre -én azt feleltem, hogy ez természetesen egyszerüsitené a dolgot, de hogy -mi ügyvédek olyan összeköttetésben vagyunk egymással, hogy mindenütt -vannak embereink, a kikkel a lokális dolgokat elvégeztessük, ugy, hogy -megbizónk, ha egy kézbe adja is ügyeit minden tekintetben és minden -további gond nélkül elérheti azt, a mit óhajt. - -– Hanem azért szabadságomban áll magamnak is rendelkezni. Vagy nem ugy -van? kérdezte a gróf. - -– De igen – feleltem – és ezt gyakran még üzletemberek is megteszik, a -kik nem akarják, hogy más valaki minden ügyletükbe be legyen avatva. - -– Helyes! szólt ő, aztán folytatta kérdezősködéseit, valamely portéka -átküldésének, átadásának vagy letétbe helyezésének módja felől, a -formalitások felől, a melyeknek eleget kell tenni és mindenféle nehézség -és fönnakadás felől, a mely előfordulhatna, de előrelátás által -elháritható. Mindezeket legjobb képességem szerint magyaráztam meg neki, -noha azt a benyomást tette rám, hogy kitünő prókátor vált volna belőle, -mert nem volt semmi, a mire nem gondolt, vagy a mit előre nem látott -volna. Olyan embernek, a ki soha sem volt Angliában és nyilván nem sokat -foglalkozott üzleti dolgokkal, bámulatra méltó volt a tudása és -éleslátása. Midőn már mindenre nézve fölvilágosittatta magát, hirtelen -fölkelt és kérdezte: - -– Irt-e ön az első levele óta Hawkins Péter barátunknak vagy bárki -másnak? Némi keserüséggel a szivemben, feleltem neki, hogy nem irtam, -mert semmi módját nem láttam eddig annak, hogy levelet küldhessek -valakinek. - -– Akkor hát irjon most, ifju barátom – felelte ő, sulyos kezét a -vállamra téve – irjon a mi közös barátunknak és bárki másnak is és -mondja meg nekik, hogy mától fogva egy hónapig marad még nálam. - -– Kivánja ön, hogy oly hosszu ideig maradjak? – kérdeztem, mert a szivem -elszorult a gondolatra. - -– Nagyon kivánom; annyira, hogy tagadó választ nem is fogadok el. Mikor -az ön gazdája vagy főnöke, vagy hogy is mondják, beleegyezett, hogy küld -valakit maga helyett, ugy értettük a dolgot, hogy minden és mindenben az -én óhajtásom szerint történjék. Én nem voltam szükmarku. Nem igy van-e? - -Mit tehettem egyebet, minthogy beleegyezésem jeléül meghajoltam. Hawkins -ur érdekéről volt szó, nem az enyémről, vele kellett törődnöm és nem -magammal; és különben is, a mig a gróf beszélt, volt valami a szemében -és modorában, a mi eszembe juttatta, hogy rab vagyok és hogy ha -szeretnék, sem mehetnék el. A gróf látta győzedelmét a meghajlásomban és -hatalmát arcom zavarodottságában, mert azonnal élni kezdett vele a maga -sima ellenállhatatlan módjában. - -– Kérem önt, kedves ifju barátom, hogy ne szóljon másról, csak üzleti -dolgokról leveleiben. Barátai mindenesetre örülni fognak, ha megtudják, -hogy ön jól érzi magát és hogy örömmel gondol az időre, a mikor ismét -köztük lehet. Nem ugy van-e? - -Beszédközben három levélpapirost és három boritékot tett elibém. Mind a -három a lehető legvékonyabb külföldi papirból való volt és rájuk -pillantva, aztán a grófra és látva nyugodt mosolyát és fehér hegyes -fogait, a mint piros alsó ajkára nyultak, megértettem, mintha szóval -mondotta volna, hogy vigyázzak arra, a mit irok, mert ő könnyen -elolvashatja. Igy hát elhatároztam, hogy ezuttal csak röviden, -hivatalosan irok, de hogy titokban Hawkins urnak és Minnának is irok -hosszu kimeritő levelet, kivált Minnának, mert az övét gyorsirással -irhatom, a mit a gróf nem képes kibetüzni. Két levelet irtam, aztán -csendesen ülve olvasgattam, mig a gróf több rendbeli levelet irt, -irásközben néha egyik vagy másik az asztalán levő könyvbe nézve. Aztán -az én két levelemet is átvette és az övéihez tette, összeszedte az -irószereit és távozott. A mint az ajtó becsukódott mögötte én a levelek -fölé hajoltam, a melyek a cimzéssel lefelé forditva voltak az asztalra -téve. Nem éreztem semmiféle lelkifordulást sem eljárásomért, mert -éreztem hogy a fönforgó körülményeknél fogva ez csak jogos önvédelem. - -Az egyik levél _Billington_ Sámuel urnak volt cimezve Whithyben 7. sz. A -másik Leutner urnak Várna; a harmadik Coutti & Comp. London és a -negyedik Klopstock és Billreuth bankároknak Budapestre. A második és -harmadik nem volt még lepecsételve. Már éppen beléjük akartam -pillantani, a mikor a kilincset mozdulni láttam. Visszadültem a -székembe, csak annyi időm volt, hogy e leveleket helyükre tegyem és a -könyvemet fölvegyem, mire a gróf még egy levéllel a kezében bejött. -Fölvette a leveleket, gondosan ellátta őket bélyeggel, aztán felém -fordulva szólott: - -– Remélem, megbocsát, de rendkivül sok elvégezni való dolgom van ez -este. Remélem, hogy mindent kivánsága szerint fog találni. – Az ajtóban -még egyszer megfordult és némi habozás után igy folytatta: - -– Engedje, hogy figyelmeztessem kedves ifju barátom, – nem, engedje, -hogy a legkomolyabban intsem, hogy abban az esetben, ha elhagyná ezeket -a szobákat, soha semmi szin alatt le ne dőljön álomra a kastélynak -bármelyik másik részében. A ház ódon, telve emlékekkel és rossz álmok -kisérik benne a gondatlanul elalvót. Vigyázzon magára! Ha akár most, -akár máskor bármikor érzi, hogy álom kerülgeti, siessen vissza -hálószobájába, vagy ezekbe a szobákba, mert itt békében fog pihenni. De -ha ebben a tekintetben nem óvatos, akkor, – beszédét félelmes -mozdulattal fejezte be, ugy tett, mintha a kezét mosná. Én tökéletesen -megértettem; csak kételkedtem, hogy lehetne álom, borzalmasabb, mint a -homálynak és titokzatosságnak az a természet ellenes és rémes hálója, a -mely mintha fogva tartana. - -_Későbben_. Megerősitem a fönt leirottakat, de ezuttal a kétség -kizárásával. Nem fogok az álomtól félni sehol sem, a hol ő nincsen -jelen. A feszületet az ágyam feje fölé helyeztem – ugy érzem, hogy -nyugalmam igy mentebb lesz az álmoktól és ott is fogom hagyni. - -A gróf távozása után a szobámba tértem. Egy kis idő mulva, hogy semmi -neszt nem hallottam, kimentem a folyósóra és föl a lépcsőn oda, a honnan -kilátásom volt délnek. Az udvar szük sötétségéhez képest, a szabadságnak -bizonyos érzése kapott meg a nagy térségben, noha rám nézve elérhetetlen -volt is. Az udvart nézve legjobban éreztem, hogy csakugyan börtönben -vagyok és mohón vágytam a fris levegőre, noha csak az éjszakaira is. -Érzem, hogy ez az éjszakai élet kimerit. Az idegemeit rontja. -Megrettenek a saját árnyékomtól és telve vagyok a legőrültebb -képzelődésekkel. Isten a tanum, hogy félelemre van elég okom ebben az -elátkozott fészekben! Kibámultam a gyönyörü, holdvilágban fürösztött -tájra, a mely csaknem nappali világosságban látszott. A lágy fényben a -távoli hegyek tetői elsimultak, a völgyek és szakadékok árnyai pedig -sötétek voltak, mint a fekete bársony. Az éj tiszta szépsége -megnyugtatott; békét és vigasztalást hozott minden lélekzetvételem. A -mint kihajoltam az ablakon, szemem valami mozgó tárgyon akadt meg, ugy -egy emelettel alattam, kissé balra, a hol, ugy gondoltam, a szobák -fekvéséről itélve, hogy a gróf tulajdon szobájának ablakai lehetnek. Az -ablak, a melyben álltam, magas volt és öblös, kőből faragott párkánynyal -és ablakkereszttel, a mely, noha ódon, még egészen jókarban volt, de -nyilván jó ideje hiányzott belőle az ablaküveg. Én a kőfaragás mögé -huzódtam és óvatosan néztem ki. - -A mit láttam, a gróf feje volt, a mint kihajolt az ablakon. Az arcát nem -láttam, de fölismertem emberemet a nyakánál és válla és karjai -mozdulatánál fogva. De ha ezekről nem is, a kezéről, a melyet annyi -alkalmam volt szemügyre venni, okvetetlen fölismertem volna. Eleinte -csak érdekelt és szórakoztatott a dolog, mert csodálatos, hogy mily -csekélység érdekelheti és szórakoztathatja az embert, a mikor fogoly. De -minden érzésem fölháborodott és rémületté változott, a mikor láttam, -hogy az egész ember lassan kiemelkedik az ablakon és elkezd lefelé -mászni a vár falán, a borzalmas mélység fölött _fejjel lefelé_, mig a -köpenye mint két hatalmas sötét szárny terjeszkedik szét körülötte. -Eleinte nem hittem szememnek. Azt gondoltam, hogy csak a holdvilágnak -vagy árnyéknak valamely kisérteties játéka; de csak néztem tovább és -láttam, hogy nem csalódom. Láttam, a mint a kezeivel és lábujjaival a -kiálló kövek rögeibe kapaszkodik, a melyekről az idők viharai -lefosztották a vakolatot és igy minden egyenetlenségét és repedését a -falnak fölhasználva, meglehetős sebességgel kuszott lefelé, mint egy -gyik a falon. Miféle ember lehet ez, vagy miféle kreatura élő ember -képében? Érzem, hogy ennek a rettenetes helynek a borzalma erőt vesz -rajtam. Félelemben vagyok – irtózatos félelemben – és nincsen menekülés -a számomra; oly rémségekkel vagyok körülzárva, a melyekre gondolni sem -merek. - -_Máj. 15._ Azóta még egyszer láttam a grófot olyan gyikmódra kimászni az -ablakán. Féloldalt csuszva igyekezett lefelé ugy száz lábnyira és -folyton balra tartva. Valamely lyukon vagy ablakon keresztül tünt el. -Mikor eltünt, kihajoltam, hogy jobban lássak, de hiába – a távolság -sokkal nagyobb volt, hogy sem bármit is láthattam volna. Tudtam, hogy -most elhagyta a várkastélyt és azt gondoltam, hogy fölhasználom az -alkalmat, hogy többet kutassak a várban, mint eddig mertem. Visszamentem -a szobámba és egy lámpát fogva, megpróbáltam minden ajtót. Valamennyi -zárva volt, a mit ugy is tudtam, és a zárak aránylag ujaknak látszottak. -Lementem a lépcsőn a csarnokba, a melyen keresztül először jöttem a -várba. A reteszeket elég könnyen vissza tudtam huzni és a láncokat -kiakasztani, de ez az ajtó is zárva volt és kulcs nem volt benne. Ennek -a kulcsnak okvetetlen a gróf szobájában kell lenni; figyelnem kell, -hátha nyitva hagyja egyszer az ajtaját, hogy a kulcshoz jutva -elmenekülhessek. Tovább folytattam fölfedező utamat, minden lépcsőn fel -és minden folyosón végig és meg próbáltam minden ajtót a hányat csak -találtam. A csarnokból nyiló egy-két szoba nyitva volt de nem találtam -bennük egyebet por lepte, moly ette ósdi butornál. Hanem végre az egyik -lépcső fölött akadtam egy ajtóra, a mely noha zártnak látszott, engedett -egy kicsit a nyomásnak. Erősebben neki dülve, ugy láttam, hogy -tulajdonképpen nincsen is bezárva, csak azért nem nyilik, mert a sarkai -kitágultak és a nehéz ajtó egész sulyával a padlóra ereszkedett. Az -alkalom olyan csábitónak látszott, hogy nem akartam elszalasztani, ki -tudja, kerül-e máskor, – keményen neki dültem hát és ismételt -erőfeszitéseimnek sikerült annyira kinyitni, hogy beléphettem rajta. -Olyan szárnyába jutottam ezuttal a várkastélynak, a mely jobbra esett az -általam eddig ismert szobáktól és egy emelettel alacsonyabb volt. Az -ablakokból láthattam, hogy a szobasor a kastély déli részének hosszában -van; az utolsó szoba ablakai két felé, délre és nyugatra engedtek -kilátást. Mind a két oldalon irtózatos mélység tátongott. A várkastélyt -egy óriás szikla csucsán épitették és három oldalról bevehetetlennek -látszott. Nagy tágas ablakokkal épült itt, a hol sem nyil, sem parittya, -sem mozsár lövés nem érhette és ennélfogva világosság és kényelemről -lehetett gondoskodni, a mi elérhetetlen lett volna olyan helyen, a -melyet védeni kellett. Nyugaton tág völgy nyilott, azon tul nagy -távolságban nagy óriás hegytömbök emelkedtek egymásfölé tornyosuló -sziklás csucsokkal, a melyek közül az oda kapaszkodott hegyi köris és -tövis szakadozott gyökerei fonódtak a szikla szakadékok repedéseibe. A -várkastélynak hajdanában ez lehetett a lakott része, mert a butor itt -kényelmesebb volt, mint a minőt az eddigi pusztult szobákban láttam. Az -ablakokon nem volt függöny és az üvegen beszürödő hold sárgás fényénél -még a szineket is meg lehetett látni, mert a szelid világosság még a -mindent ellepő por és az idő pusztitásait is megenyhitette. A lámpámnak -kevés hasznát vettem a ragyogó holdfényben, hanem azért örültem, hogy -velem volt, mert rémes elhagyatottság honolt a helyen, a mely -megdermesztette szivemet és megreszkettette idegeimet. - -De azért mégis jobb volt itt, mint egyedül lennem azokban a szobákban, a -melyeket a gróf jelenléte meggyülöltetett velem. Kis vártatva idegeim -lecsillapodtak és édes nyugalom szállt rám. Itt vagyok, egy kis tölgyfa -asztal előtt ülve, a melyen tán a régi időkben valamely szép mágnás -asszony irta, rózsás pirral az arcán, helyesirási hibákkal telt -szerelmes levelét és irom én is a naplómba gyorsirással mindazt, a mi -történt velem, a mióta utoljára félretettem. - -_Később: Május 16-án reggel._ Isten őrizze meg a józan eszemet, mert már -annyira jutottam, hogy kételkedni kezdek benne. Biztosság és nyugalom a -multaké. Amig még itt élek, csak egyért könyörgök, hogy meg ne őrüljek, -ha ugyan nem vagyok már is őrült. Ha még ép az eszem, bizonyos, hogy -őrültté tehet a gondolat, hogy az undok lények közül, a melyek e -gyülöletes helyen rejtőznek, a gróf maga a legkevésbbé félelmes rám -nézve, hogy csak ő vele vagyok bátorságban, de vele is csak addig, a -meddig valamelyes célját szolgálom. Nagy Isten, könyörületes Isten! de -nyugalom, mert különben elhagy az eszem. A naplómhoz fordulok csillapitó -gyanánt. - -Megrögzött szokásom, hogy mindent pontosan följegyezzek, tán most is -megnyugtat. - -A gróf titokzatos intése eléggé megijesztett, annak idején, most még -jobban megijedek, ha eszembe jut, mert a jövőben az is fokozza a -hatalmát fölöttem, hogy nem merek többé kételkedni szavainak -igazságában. - -Midőn a mult este napló jegyzeteimet elvégeztem és a könyvet -szerencsésen visszarejtettem a zsebembe, kezdtem elálmosodni. A gróf -intése eszembe jutott, de szinte jól esett nem engedelmeskednem. Az -enyhe holdvilág lecsillapitott és a tág kilátás a szabadságnak bizonyos -érzésével töltött el, a mely fölüditett. Elhatároztam, hogy nem térek -vissza sötét szobáimba, de hogy itt alszom, a hol hajdanában szép -asszonyok ültek, énekeltek és élték édes életüket, mig gyönge szivük -aggodalmasan dobogott, háboruskodó hozzátartozóik miatt. Egy kényelmes -diványt huztam ki a helyéből, közel az ablakhoz, hogy fekve is lássam a -remek vidéket keleten és nyugaton, mitsem törődve a porral és készültem -az alvásra. - -Valószinü, hogy el is aludtam. Remélem, hogy igen, de félek, mert -minden, a mi következett, ijesztően reális volt, ugy annyira, hogy most -itt a nappal fényes világánál sem hihetem egy cseppet sem, hogy aludtam -volna. - -Nem voltam egyedül. A szoba ugyanaz volt, semmiben sem változott, a -mióta belejöttem. A padlón még a tulajdon lábam nyomát is láttam a -holdvilágnál, a századok óta fölhalmozott porban. Velem szemben a hold -fényében három fiatal hölgy állott, ruhájukról és tartásukról itélve, -uri hölgyek. Eleinte, a mint megláttam őket, azt hittem, hogy csak -álmodom, mert noha a hold mögöttük állt, nem vetettek árnyékot a -padlóra. Közel jöttek hozzám és egy ideig néztek, azután suttogni -kezdtek egymással. Kettő közülök barna volt, egyenes, vékony orral, mint -a gróf és nagy fekete szemmel, a mely szinte vörösnek látszott a sápadt -holdfényben. A harmadik szőke volt, szőke mint egy angyal, gazdag -hullámzó aranyos haj tömeggel és szafirkék ragyogó szempárral. Ugy -tetszett, mintha ismerném az arcát, még pedig mintha valamely félelmes -álmomban láttam volna, de nem birt eszembe jutni, hogy hol és hogyan. -Mind a háromnak ragyogó fehér foga volt, a mely fénylett, mint a gyöngy, -kéjesen duzzadt piros ajkuk közül. Volt valami rajtuk, a mi -nyugtalanitott, bizonyos sóvárgás, de meg mintha félelemben is lettek -volna. A szivemben bünös, gonosz forró vágyat éreztem, hogy bár csak -megcsókolnának azokkal a duzzadó piros szájukkal. Nem jó ezt leirni, -mert valamikor Minna szeme elé kerülhet és fájdalmat okozhatna neki; de -ez az igazság. A három hölgy suttogott egymással, aztán mind a hárman -kacagtak – olyan ezüstös csengő kacajjal, de egyuttal oly keménynyel, -mintha ez a hang nem is asszonyi édes ajkon jött volna keresztül. Olyan -volt, mint a csengő üveg poharakban emberi kéz által kivert idegizgató -melódia. A szőke lány kacéran rázta meg a fejét, a másik kettő biztatta. -Az egyik igy szólt: - -– No rajta! Te vagy az első, mi majd követünk, tied a kezdés joga. – A -másik hozzá tette: - -– Ő ifju és erős: jut a csókból valamennyiünknek. – Én mozdulatlanul -feküdtem, szempillám alól kémlelve, a gyönyörteli várakozás kinjában. A -szőke leány közeledett és fölém hajolt, annyira közel, hogy -lélekzetvételét éreztem arcomon. Édes volt, bizonyos tekintetben -kábitóan édes és épp ugy izgatta az idegeimet, mint az imént a kacagása, -de másrészt meg volt benne valami keserüen émelyitő, mint a fris vérnek -a szagában. - -Nem mertem a szememet kinyitni, hanem azért jól láttam mindent félig -hunyt szempillám alól. A szép lány térdre ereszkedett és fölém hajolva, -szinte elnyelt a szemével. Volt benne valami eltökélt érzékiség, a mely -észbontó és visszataszitó volt egyszerre; a mint a nyakát meghajtotta, -valósággal megnyalta a száját, mint valamely állat, annyira, hogy a hold -világánál láttam a nedvességet piros ajkán és nyelvén, a mint ragyogó -éles fogait és szája szélét nyalta vele. Lejjebb, mind lejjebb hajlott a -feje, mig ajka a számon és államon alul a nyakamat kereste. Ekkor várt -egy kicsit és én jól hallhattam a nyelve suhogását, a mint a fogait és -ajkát nyalta vele és éreztem forró lehelletét a nyakamon. Aztán a torkom -bőre elkezdett remegni, mint az embernek a husa szokott, midőn a kezet a -mely meg akarja csiklandozni, mind jobban-jobban közeledni látja. -Éreztem az ajkak lágy, remegő érintését torkom idegesen érzékeny bőrén -és két kemény, éles fog hegyes végét, a mely csak épp megérintette és -ott pihent. Kéjes aléltsággal hunytam le szememet és vártam – vártam -dobogó szivvel. - -De ebben a pillanatban villámos ütés gyanánt futotta végig egy egészen -más érzés egész valómat. A gróf jelenlétének tudatára ébredtem és arra, -hogy valóságos furiájában van a dühnek. Szemem önkénytelen kinyilt és -láttam, a mint erős keze megragadta és óriás erejével huzta vissza a -szőke lány nyakát, a kinek kék szeme lobogott a furiájától, fehér foga -csattogott és szép arca lángolt a szenvedélytől. De hát még a gróf! Soha -sem álmodtam ilyen dühödt haragról még a pokol démonaiban sem. A szeme -valósággal szikrázott Vöröses fényük lángolt, mintha a gyehenna tüze -égne mögöttük. Az arca halálosan sápadt volt és vonásai kemények és -feszültek, mint az acéldrót, sürü szemöldöke, a mely az orra fölött -találkozott, rángatózott dühében. Karjának egy hatalmas mozdulatával -ellóditotta a lányt magától, aztán intett a többinek, mintha elháritaná -őket magától, ugyanaz a parancsoló mozdulat volt, a melylyel az -ordasokat meghátráltatta. Olyan hangon, a mely noha halk és csaknem -suttogó volt, de azért mégis mintha betöltötte volna az egész levegőt és -mindenünnen viszhangozna szólott: - -– Hogy meritek őt megérinteni? Hogy meri őt bántani bármelyitek is? Hogy -meritek a szemeteket rávetni, a mikor én megtiltottam? Vissza, ha -mondom, vissza mind! Ez az ember az enyém! Vigyázzatok, mert ha -bántjátok, velem gyülik meg a bajotok. - -A szőke lány arcátlanul kacér nevetéssel fordult feléje, hegy -megfeleljen neki: - -– Te magad soha sem szerettél; soha sem is szeretsz! erre a másik két -lány is kacagott, de oly rideg, lélektelen nyers kacagással, hogy szinte -megdermedtem hallatára, mintha elkárhozott lelkek kacaja volna. A gróf, -a ki ezalatt figyelmesen nézte az arcomat, erre feléjük fordult és -halkan suttogva mondta: - -– De igen, én is tudok szeretni, hisz erről magatok is tudhatnátok a -multból. Nem ugy van-e? Nos, igérem nektek, hogyha nekem már nem lesz rá -szükségem, hát kedvetek szerint csókolhatjátok. Most távozzatok! -Távozzatok! Föl kell őt keltenem, mert dologhoz kell együtt látnunk. - -– Hát mi semmit se kapjunk ez éjjel? – Kérdezte az egyik lány halk -nevetéssel egy zsákra mutatva, melyet a gróf a földre dobott és mely -mozgott, mintha valami élőlény volna benne. - -A gróf felelet helyett biccentett a fejével. A leányok közül az egyik -oda ugrott és kibontotta a csomót. Ha fülem nem csalt, olyan forma -fuldoklást és halk sirást hallottam, mintha egy félig agyonszoritott -gyermek hangja volna. Az asszonyok körülállták, mig engem megbénitott az -irtózat; de mire jobban oda néztem, hát eltüntek és velük együtt a -rettenetes zsák is. Nem volt mellettük ajtó és nem mehettek el -mellettem, hogy észre ne vettem volna őket. Mintha csak egyszerüen -beleolvadtak volna a hold sugaraiba és kihuzódtak volna az ablakon, mert -még kivül is láttam egy ideig homályos árnyalakjukat, mielőtt teljesen -eloszlottak volna. - -De már erre teljesen legyőzött az irtózat és eszmélet nélkül -hanyatlottam a semmibe. - - - - -IV. - -_Harker Jonathán_ naplója – folytatás. - -Az ágyamban ébredtem föl. Ha ugy lenne, hogy nem álmodtam az egészet, -akkor a grófnak magának kellett ide hoznia. Szerettem volna -megbizonyosodni a dolog felől, de semmiféle elvitázhatlan bizonyitékra -nem akadtam. Igaz, hogy apró jelenségei voltak, például a ruhám nem ugy -volt összerakva, a hogy magam szoktam, az órám nem volt fölhuzva, pedig -rendesen föl szoktam huzni mikor lefekszem és több efféle apróság. De -mind ez nem bizonyiték, mindez azt is jelentheti, hogy egy, vagy más -oknál fogva nem voltam, a rendes lélek állapotomban. Bizonyitékokat kell -szereznem. Egy dolognak nagyon megörültem, ha ugy volna is, hogy a gróf -hozott ide és vetkeztetett le, nagyon siethetett a föladatával, mert a -zsebeim érintetlenek. Meg vagyok róla győződve, hogy ezt a naplót olyan -rejtélynek találta volna, a melyet nem lett volna hajlandó eltürni. Vagy -elvette, vagy megsemmisitette volna. A mint körültekintek a szobámban, a -mely eddig oly gyülöletesnek látszott, most mintha valóságos szentély -volna, mert semmi sem lehet borzasztóbb, mint azok a rémes asszonyok, a -kik a véremet akarták szivni és a kik még most is arra áhitoznak. - -_Május 18._ Lementem, hogy még egyszer megnézzem azt a szobát a nap -világánál, mert tudni akarom az igazat. Mikor a lépcső aljáról nyiló -ajtóhoz értem, zárva találtam. Oly erősen csapták be, hogy a szárfának -egy része szilánkokba hullott. Jól láthattam, hogy a zár nyelve nem -csukódott, hanem hogy az ajtót belülről erősitették a szárfához. Félek, -hogy nem álmodtam és e szerint a föltevés szerint kell cselekednem. - -_Május 19._ Már bizonyos, hogy tőrbe estem. Mult este a gróf a -legszivesebb hangján szólitott föl, hogy három levelet irjak. Egyet, a -melyben mondom, hogy a rám bizott munkával már majnem készen vagyok és -hogy néhány nap mulva indulok hazafelé; egy másikat, a melyben a levél -keltezésére következő napra teszem az indulásomat és egy harmadikat, a -melyben értésükre adom, hogy elhagytam a kastélyt és Besztercére -érkeztem. Szivesen föllázadtam volna, de éreztem, hogy a dolgok jelen -állásában, őrültség volna nyiltan pörbe szállani a gróffal, a kinek -teljesen a hatalmában vagyok és ha megtagadnám a levelek irását, csak -fokozom a gyanakodását és kihivom a haragját. Azt már tudja, hogy többet -tudok, mint kellene és hogy nem szabad élnem, mert veszedelmessé -válhatok ő rá nézve; egyetlen menekülésem az időnyerés. Esetleg történik -valami, a mi a menekülésemet elősegiti. Láttam is a szemében -keletkezését annak a dühödt haragnak, a melylyel azt a szőke -szörnyeteget magától ellóditotta. Magyarázta, hogy a postajárás ritka és -bizonytalan, és hogy ha most irok, az barátaim megnyugtatására fog -szolgálni; és annyira biztositott arról, hogy intézkedni fog, hogy a két -utolsó levelemet Besztercén vissza tartsák a kellő időig abban az -esetben, hogy ha a véletlen ugy hozná magával, hogy tovább maradnék, -hogy nem mertem vele ellenkezni, ne hogy gyanakodását fölébreszszem. Ugy -tettem tehát, mintha teljesen osztanám nézetét, és csak azt kérdeztem -tőle, mikorról keltezzem leveleimet. Egy percig kalkulált, aztán szólt. - -– Az elsőt junius 12-éről, a másodikat junius 19-éről, a harmadikat -junius 29-éről. - -– Már most tudom, hogy meddig élhetek. Az Isten legyen irgalmas. - -_Május 28._ A menekülésnek van reménye, vagy legalább annak, hogy -értesitsem az otthon valókat. Egy csapat cigány jött a várba, és az -udvaron tanyázik. Ezek oláh cigányok, a kik a világ e részében jóformán -otthon vannak, noha azt hiszem, hogy rokonságban vannak az egész világon -szétszórt cigányokkal. Ezren, és ezren tanyáznak Magyarországon és -Transzszilvániában és csaknem kivül élnek a törvényen. Nem ismerik a -félelmet, nincs vallásuk, a babonát kivéve, és valami sajátságos -zagyvalékát beszélik a román nyelvnek. - -Irok haza leveleket, és meg próbálom, hogy nem lehetne-e velük a postára -tétetni. Az ablakon keresztül már beszélgettem velük, hogy ismeretséget -kőssek. Levették a kalapjukat, és hajlongtak és mindenféle jeleket -csináltak, a melyeket épp ugy nem tudtam megérteni, mint a nyelvüket. - -Megirtam a leveleket. Minnáét gyors irással és Hawkins urnak csak -annyit, hogy tegye magát érintkezésbe Minnával. Menyasszonyomnak -megmagyaráztam a helyzetemet; természetesen a borzalmai nélkül, a -melyeket magam is csak gyanitok. Hisz halálra rémiteném, ha kitárnám -előtte a szivemet. Ha a levelek nem jutnak is céljukhoz, a gróf ne tudja -meg titkomat, vagy azt, hogy meddig terjed tudomásom. - -Átadtam a leveleket, az ablakon keresztül dobtam ki, egy aranynyal -együtt, és iparkodtam jelek által megértetni, hogy postára tegyék. Az -ember, a ki elkapta őket, a szivére szoritotta és meghajlott, aztán a -sapkájába rejtette őket. Ennél többet nem tehettem. Vissza lopóztam a -könyvtárba, és olvasni kezdtem. Minthogy a gróf nem jött be, itt irtam -napló jegyzetemet… - -A gróf bejött. Leült mellém és a legsimább hangján mondta, két levelet -kibontva: - -– Ezt a cigányok adták és noha nem tudom, hogy honnan kerültek, -természetesen pártul fogtam őket. Nézze, ez az egyik magától való, még -pedig Hawkins barátunkhoz van cimezve; a másik – a boritékot fölbontva, -szeme a sajátságos jegyekre tapadt, arca elsötétült és szeme szikrázott -– a másik egy alávaló dolog, a barátság és a vendégszeretet -meggyalázása! De nincs aláirva. Nos hát akkor semmi közünk hozzá. – -Ezzel nyugodtan tartotta a levelet boritékostól a lámpa lángjába, mig -teljesen el nem hamvadtak. Aztán folytatta. - -A Hawkinsnak szóló levelet, minthogy az öné, hát természetesen el fogom -küldeni. Az ön levelei szentek nekem. Megbocsájtja kedves barátom, hogy -tudatlanságomban föltörtem a pecsétjét. Nem tenne rá friss boritékot? – -felém nyujtotta a levelet és udvarias meghajlással tiszta levélboritékot -adott át. Nem volt mit tennem egyebet, ujra kellett cimeznem és szó -nélkül visszaadni neki. A mikor elhagyta a szobát, hallottam a kulcs -halk fordulását a zárban. Egy pillanattal későbben megpróbáltam – az -ajtó be volt zárva. - -Mikor egy vagy két órával ezután a gróf visszajőtt, a bejövetele -ébresztett föl, mert elszunnyadtam a divánon. Nagyon udvarias és jókedvü -volt és látva, hogy aludtam, igy szólt: - -– Ugy, hát maga fáradt, kedves barátom? Feküdjék ágyba. Az a legjobb -pihenés. Ma este ugy sem lehetek szerencsés önnel társaloghatni, mert -még igen sok a teendőm; de ön, bizton remélem, hogy aludni fog. – A -hálószobámba tértem és lefeküdtem és különös, de nyugodtan és mélyen -aludtam, a nélkül, hogy álmodtam volna. A kétségbeesésnek is meg van a -maga nyugalma. - -_Május 31._ Ma reggel, a mint fölébredtem, eszembe jutott, hogy jó lenne -nehány levélpapirt és boritékot a táskámból magamhoz venni, hogy -irhassak, ha esetleg valamely jó alkalom kinálkoznék, de csak egy ujabb -meglepetés, egy ujabb ijedelem ért. - -Minden falat papirosom eltünt, vele minden az utra vonatkozó jegyzeteim, -vasuti és hajókalauzaim, bankutalványaim, szóval minden, a mire nagy -szükségem lenne, mihelyt kiszabadulok. Egy darabig csak ültem és -tünődtem, aztán hirtelen eszembe jutott valami és a málhámba is -belenéztem s a szekrénybe, a melybe ruháimat aggattam. - -A téli ruhám eltünt, vele felöltőm és meleg pokrócom; sehol sem találtam -azokat. Miféle uj gazságot jelentsen ez? - -_Jun. 17._ Ma reggel, az ágyam szélén ültem, a fejemet hiu -tervelgetésben törve, midön kivülről ostorpattogást, lódobogást és -szekérnyikorgást hallottam az udvaron tul levő sziklás uton. Örömmel -rohantam az ablakhoz és két hosszu szekeret láttam az udvarba hajtani, -mindegyik elé nyolc zömök ló volt fogva és mindegyik pár ló mellett -egy-egy oláh ember volt széles karimáju kalapjával, nagy, szögekkel -kivert bőr tüszőjével, ronda birkabőr-bundában és nagy csizmában. Az -ajtóhoz rohantam, hogy lesiessek és a főbejáraton keresztül, a melyet -bizonyosan kinyitnak előttük, valahogy tán hozzájuk juthatnék. Ujabb -meglepetés: ajtóm kivülről be volt lakatolva. - -Ekkor visszarohantam az ablakhoz és kiabáltam nekik. Bambán néztek és -mutogattak rám, de épp akkor a cigányok főembere jött ki eléjük és -látva, hogy az ablakomra mutogatnak, mondott nekik valamit, a mire mind -nevettek. Ezentul hiába kiabáltam, hiába könyörőgtem kétségbeesetten, -még csak felém sem néztek többet. Elszántan fordultak el tőlem. A hosszu -szekereken nagy erős faládákat hoztak, mindegyikre vastag szivós -kötélfogó volt erősitve; valamennyi üresnek látszott a könnyüségről, a -melylyel az oláhok elbántak velük és a hangzásról, a midőn durván a -földre dobálták őket. Mikor valamennyi le volt rakva és az udvar egyik -sarkában halomra hordva, a cigány pénzt adott az oláhoknak, a melyre -ezek ráköptek, hogy szerencsét hozzon nekik, aztán mindegyik tohonyán a -lova felé ballagott. Nemsokára ezután a távolban hallottam -ostorpattogásukat elveszni. - -_Junius 24. Hajnal előtt._ Mult éjjel a gróf korán magamra hagyott és a -szobájába zárkózott, Mihelyt csak mertem, fölsiettem a kanyargó lépcsőn -és kinéztem a délnek nyiló nagy ablakon. Föltettem magamban, hogy -meglesem a grófot, mert van valami készülőben. A cigányok most is itt -vannak valahol a kastélyban és pedig valami dologban – erről meg vagyok -győződve, mert néha-néha, nagy távolságból, mintha csákány és ásó tompa -zaját hallanám és bármit csinálja nak is, bizonyos, hogy valamely -kegyetlen gazság lesz e munkájuk végcélja. - -Még alig leselkedtem félóráig az ablakban, a mikor valamit mozogni -láttam a gróf ablakában. Visszahuzódva, feszülten figyeltem és láttam az -egész embert az ablakon kimászni. Megrázkódva láttam, hogy az a ruha van -rajta, a melyet ideutaztamban viseltem és a vállára van akasztva az a -rettenetes zsák vagy szatyorféle, a melyet szemem láttára ragadt el az a -három asszony akkor éjjel. Immár nem lehettem kétségben a szándéka iránt -és az én ruhámban indul rettenetes utjára! Ez hát legujabb gonosz terve: -azt akarja, hogy mások lássanak, vagyis higyjék, hogy láttak, egyrészt -hogy esetleg bizonyithassák, hogy látták, a mint leveleimet magam tettem -postára a városban vagy faluban, másrészt meg hogy bármely gazságot -kövessen el, azt a környékbeliek az én rovásomra irják. - -Emészt a tehetetlen düh, ha arra gondolok, hogy ez igy tarthat, mig én -itt ülök fogva, valósággal rabságban, csakhogy a törvény védelme nélkül, -a mely pedig még a gyilkost is védi és vigasztalja. - -Föltettem magamban, hogy megvárom a gróf visszatértét és makacs -kitartással ültem jó ideig az ablakban. Egyszer csak észrevettem, hogy -sajátságos kis foltok szállongnak a hold sugaraiban. Olyanok voltak, -mint az apró porszemek ét sajátságosan keringtek és tömörültek ködös -foszlányokká. - -Mintegy csillapulva figyeltem őket és jóleső nyugalom szállt e közben -rám. Kényelmesebb helyzetbe illeszkedtem az ablak ülésén, hogy -könnyebben figyelhessem a légi tünemény játékát. - -Egyszer csak fölriasztott valami, halk kinos vonitás, mintha valamely -távoli, mély völgyben vonitanának a kutyák. Mind hangosabban szállt -felém a kinos hang és a holdfényben táncoló árnyak mintha uj alakot -öltenének a hangra. Éreztem, hogy ösztöneim mintegy ébredésre -serkentenek; a lelkem is mintha küzködött volna a zsibbadás ellen. -Hipnotikus álom vett rajtam erőt. Sebesebben, sebesebben táncoltak az -atomok, a holdsugarak szinte remegve tüntek el mögöttem a homályban. Az -atomok mind határozottabb árnyalakokká tömörültek. De ekkor már -fölriadtam, teljesen ébren és érzékeim birtokában és sikoltozva rohantam -a helyről. Az árnyalakok, a melyek a hold sugaraiban keletkeztek életre, -a három kisérteties szép asszony alakjává tömörültek, a kiknek a -prédájává kellett lennem. Menekültem és csak a saját szobámban kezdtem -magamat biztosságban érezni, mert ott nem volt holdvilág és derülten -égett a lámpa. - -Egy két óra elmultával valamit hallottam a gróf szobájában, mintha éles -fájdalmas sikoltás lett volna, a melyet gyorsan elfojtottak; aztán -csönd, mélységes borzalmas csönd következett, a mely megdermesztett. -Lüktető szivvel próbáltam a kilincsemet, de ismét be voltam zárva -börtönömbe és semmit sem tehettem. Le ültem és tehetetlenül sirva -fakadtam. - -A mint igy ültem, az udvaron hallottam valamit – egy asszony -kétségbeesett kiáltását. Az ablakhoz rohantam, kinyitottam és a -vasrácsozat körül kinéztem. Csakugyan egy asszony volt ott szétzillált -hajjal, két kezét a szivére szoritva, mintha sebes futástól ki volna -merülve. A kapu bálványához támaszkodott. A mikor arcomat meglátta, -előre vetette magát és fenyegető hangon kiáltotta: - -– Szörnyeteg, ad vissza gyermekemet! - -Térdre vetette magát és kezeit felém nyujtva szivet tépő hangon -ugyanazokat a szavakat ismételte kiabálva. Azután a haját tépte, a -mellét verte és átengedte magát a legőrültebb kétségbeesés kitöréseinek. -Végre előre vetette magát és én noha nem láttam, de hallottam, a mint -puszta öklével az ajtót döngette. - -Ekkor valahonnan a magasból, talán a toronyból, a gróf hivogató hangját -hallottam kemény, zord suttogással. Hivására közel és távolból a -farkasok üvöltése felelt. Alig néhány perc mulva egy egész falka rohant -be, mint az áradat, a széles kapubejárón keresztül az udvarra. - -Nem hallottam az asszonyt sikoltani, a farkasok üvöltése is csak rövid -ideig tartott. Nem sok vártatva egyenkint ódalogtak el, szájukat nyalva. -Nem is sajnáltam szegény asszonyt, hisz tudtam, hogy gyermeke mivé lett -és jobb, hogy meghalt szegény, hogy sem azt megtudja. - -De mit tegyek én? Mit tehetnék? Hogyan szabaduljak meg a sötétség, az éj -és félelem rémes fogságából? - -_Junius 25._ Nincsen ember, a ki tudná, a mig az éj meg nem kinozta, -hogy mily édes és drága szemének és szivének a napkelte. Mikor a nap ma -már oly magasra ért, hogy az ablakommal szemközt levő kabuboltozat magas -tetejét érték sugarai, ugy tetszett nekem, mintha Noe bárkájának a -galambja szállott volna oda. A félelem ugy lefoszlott rólam, mintha -ködből szőtt köntös lett volna, a mely a nap sugarától elfoszlik. Tennem -kell valamit, a mig a nappal bátorsága bennem van. Nem szabad tovább -töprenkednem – tenni kell. - -Eddig mindig csak éjjel voltam valamely zaklatásnak, fenyegetésnek, vagy -veszedelemnek kitéve. A grófot nappal még csak nem is láttam soha sem. -Lehetséges-e, hogy ő alszik, a mig mások ébren vannak és viszont ébren -van, a mikor mások alusznak? Csak a szobájába juthatnék! De lehetetlen -oda eljutni. Az ajtaja mindig zárva és más ut nincs a számomra. - -De igenis hogy van, csak merni kellene. Arra, a merre ő jár, miért ne -járhatna más is? Én magam láttam őt az ablakán kimászni; miért ne -utánoznám őt és miért ne másznék be az ablakán? A próba kétségbeesett, -de hát nem kétségbeesettebb-e az én helyzetem? Megkisérlem. Legrosszabb -esetben csak a halál vár rám. Isten vezéreljen föladatomban! Isten veled -Minna – ha nem sikerül; Isten veled hüséges barátom, második atyám; -Isten veletek mind és végül és utoljára Isten veled Minna! - -_Ugyanazon a napon későbben:_ - -– Megtettem a kisérletet és Isten segitségével visszajutottam ide a -szobámba. Minden részletet sorrendben kell ide iktatnom. Elindultam, a -mig bátorságom első föllendülése tartott, a délnek nyiló ablakhoz és -egyszeriben kiléptem rajta a keskeny kőpárkányra, a mely ezen az oldalon -végig fut az épületen. A kövek nagyok és durván faragottak, a vakolat az -idők során kikopott közülök. Lehuztam a csizmámat és elindultam -kétségbeesett utamon. Egyszer lenéztem, hogy meggyőződjem felőle, hogy a -rettenetes mélység hirtelen föltárulása nem szédit-e le, de azután -elforditottam róla szememet. Meglehetősen jól tudtam a gróf ablakának -irányát és távolságát s lehetőleg feléje tartottam, hasznát véve minden -kinálkozó támaszpontnak. Nem szédültem – lehet azért, hogy tulságos -izgatott voltam – és roppant rövid idő alatt azon vettem észre magamat, -hogy az ablak párkányán állok és a tolóablakot próbálom emelgetni. Hanem -azért remegtem a fölindulástól, a mint lehajolva, lábbal előre, -ereszkedtem le az ablakon. Aztán körültekintve, kerestem a grófot, de -meglepetésemre és örömömre fedeztem föl, hogy a szoba üres! Alig volt -butorozva, különös tárgyakkal, a melyeknek mintha soha sem vették volna -hasznát; a butor különben formára hasonlitott a déli szobákéhoz és épp -ugy porral volt lepve. A kulcsot kerestem, de nem volt a zárban és sehol -sem birtam megtalálni. Az egyetlen, a mit találtam, egy nagy halom arany -volt egy szögletben, mindenféle arany, római és britt, osztrák és -magyar, görög és török pénzek porral és penészszel lepve, mintha sokáig -a földben hevertek volna. Azok közül, a melyeket megnéztem, egy sem volt -háromszáz esztendősnél ujabb. Volt ott még aranylánc rengeteg és -kövekkel kirakott ékszer, de mind régi és piszkos. - -A szoba egyik sarkában nehéz ajtót láttam. Nyitni próbáltam, mert hogy -sem a szoba kulcsát, sem a kapu kulcsát, a melyet leginkább kerestem, -nem találtam, hát másfelé kellett kutatnom, hogy utam hiábavaló ne -légyen. Az ajtó engedett és egy kőbe vágott folyosón keresztül egy -csigalépcsőhöz jutottam, a mely meredeken vezetett lefelé. Óvatosan -lefelé indultam rajta, mert a lépcső igen sötét volt, csak itt-ott a -vastag falba vágott lyukon keresztül nyert egy kis derengő világosságot. -A garádics alján sötét, alagutszerü átjáróféle volt, a melyen halált -lehellő dögleletes levegő áramlott felém, mintha rothadt földet -forgattak volna föl. A mint az átjárón végigmentem, a levegő mindig -tülledtebb és nehezebb lett. Végre kitártam egy nehéz ajtót, a mely -kissé nyitva állott és egy ódon, romba dőlt kápolnába értem, a melyet -hajdan nyilván temetkezőhelynek használtak. A tetőzet beszakadt és két -helyen lépcső vezetett le a kriptákba, de az egész talaj föl volt -forgatva és a föld nagy faládákba rakva, nyilván ugyanazokba, a melyeket -az oláhok hoztak. Senki sem volt közel és én kerestem más kijárást, de -nem volt több sehol sem. Aztán végigkutattam minden talpalatnyi földet. -Még a kriptákba is lementem, a hova alig szürődött be egy kis félhomály, -pedig a lelkem valósággal irtózott ettől a föladattól. A két elsőben nem -találtam csak régi koporsók romjait és halomra gyülött port, a -harmadikban azonban rémes fölfedezést tettem. - -Ott, az egyik faládában, a melyekből összesen ötven volt, egy halom -frisen ásott földön feküdt a gróf. Vagy aludt, vagy meg volt halva, -magam sem tudtam, hogy mit gondoljak – mert a szeme nyitott volt és -merev, de nem üvegesedett, mint a halottaké szokott lenni – az arcán -pedig sápadtsága dacára is az élet melege látszott, a szája széle pedig -épp oly piros volt, mint rendesen. De semmi jele az életnek, a -mozgásnak, az ütőere nem vert; lélekzete nem járt és a szive nem -dobogott. Föléje hajoltam, hogy az életnek valamely jelét lássam, de -hiába. Nem fekhetett itt régen, mert a frisen ásottföld szaga néhány óra -alatt el szokott oszlani. - -A láda mellett hevert a teteje, a melybe imitt-amott lyukak voltak -furva. Azt gondoltam, hogy tán a grófon megtalálom a kulcsait, de midőn -keresni kezdtem, megláttam holt szemeit és bennük, noha halottak voltak -és nem lehetett tudomásuk rólam, vagy jelenlétemről, a gyülöletnek oly -rémes kifejezését, hogy futottam a helyről és a gróf szobáját az ablakon -keresztül elhagyva, ujra fölmásztam a vár falán. A szobámba érve, -zihálva vetettem magamat az ágyra és gondolkozni próbáltam. - -_Junius 29._ – Ma van utolsó levelem keltezésének a napja és a grófnak -gondja volt rá, hogy pontos legyen, mert ismét láttam őt az ablakán -keresztül elhagyni a kastélyt és ismét az én ruhámban. A mint lefelé -mászott a falon, mint egy óriás gyik, szerettem volna egy puska vagy más -halálos fegyver birtokában lenni, hogy elpusztithassam; de attól tartok, -hogy pusztán emberkéz alkotta fegyver ugy sem fogna rajta. Nem mertem -megvárni a visszatértét, mert féltem, hogy ujra meglátnám a kisérteties -nővéreket. Visszatértem a könyves szobába és olvastam, mig el nem -nyomott az álom. - -A gróf keltett föl, zordon arccal nézett rám, a mint mondá: - -– Holnap barátom megválunk egymástól. Ön visszatér az ön szép -Angliájába, én pedig föladatomhoz, a melynek olyan vége szakadhat, hogy -talán soha sem találkozunk többé. Az ön levelét elinditottuk, holnap én -már nem leszek itt, de minden rendben lesz az ön elutazására. Reggel -eljönnek a cigányok, a kiknek itt valami dolguk van és jönnek az oláhok -is. Majd ha ők mind eltávoztak, elő fog állni a kocsim és elviszi önt a -Borgo-szorosba, a hol a Bukovinából Besztercére siető delizsáncot -találja. De remélem, hogy még látni fogom önt Drakula várában. – Én -gyanakodtam a grófra és elszántam magamat, hogy próbára teszem -őszinteségét. Őszinteség! a szó megszentségtelenitésének látszik, ha az -ember egy ilyen szörnyeteggel kapcsolatban irja le, azért hát hirtelen -kérdeztem: - -– Miért ne indulhatnék még ez éjjel? - -– Azért jó uram, mert a kocsisom és lovaim másfelé vannak elfoglalva. - -– De hisz én szivesen mennék gyalog is. Azonnal szeretnék indulni. – A -gróf mosolygott olyan édesen, szendén és oly diabolikusan, hogy mindjárt -tudtam, hogy valami rejlik a simasága mögött. Igy szólt: - -– És az ön málhája? - -– Nem törődöm vele. Majd érte küldök máskor. - -A gróf fölállt és oly szives udvariassággal szólott, hogy szinte a -szememet dörzsöltem, hogy nem álmodom-e. - -– Jöjjön drága ifju barátom. Egy órát se töltsön kedve ellenére -házamban, bár búba ejt az ön távozása és kivált az, hogy oly -hirtelenséggel elkivánkozik. - -– Jőjjön! – Méltóságteljes komolysággal vitte előttem a lámpát, le a -lépcsőn és végig a csarnokon. Hirtelen megállott. - -– Figyeljen! - -A közelből farkasok orditása hangzott. Majdnem ugy volt, mintha a hang -az ő kezének a fölemelésére támadt volna, mint valami óriás zenekaré a -karmester botjának intésére. Egy pillanatnyi megállapodás után komoly -méltósággal folytatta utját az ajtó felé, visszahuzta az óriás -reteszeket, kezdte lekapcsolni a láncokat és lassan nyitotta az ajtót. - -Végtelen meglepetésemre láttam, hogy nem volt kulcscsal zárva. -Gyanakodva tekintettem köröskörül, de kulcsnak sehol semmi nyoma. - -A mint az ajtó nyilni kezdett, a farkasok orditása hangosabb és -haragosabb lett; vörös állkapcsukban csattogó agyaraik, tompa karmu -lábuk a mint odaugrottak, betolakodtak a lassan nyiló ajtón. Beláttam, -hogy e pillanatban hiu volna minden küzdelem a gróffal. Ilyen -szövetségesekkel szemben, mint ezek, én teljesen tehetetlenül állok. -Hanem azért az ajtó lassan nyilott tovább és csak a gróf teste védte a -bejáratot. Hirtelen eszembe ötlött, hogy tán végzetem beteljesülésének -ez az ideje és módja, még pedig a saját kivánságom folytán. A gondolat -pokoli gonoszsága méltónak látszott a grófhoz. Irtózva kiáltottam: - -– Csukja be az ajtót! inkább várok holnapig! – és kezeimbe rejtettem -arcomat, hogy a csalódás keserü könyeit elrejtsem előle. Hatalmas -karjának egyetlen mozdulatával csapta be a gróf az ajtót és az óriás -reteszek és vasak csattogva a boltozatos csarnokon visszhangozva -csapódtak helyükre vissza. - -Némán tértünk vissza a könyvtárba és én néhány perc mulva a hálószobámba -huzódtam. Drakula grófot ugy láttam utoljára, hogy kezével csókot intett -felém; szemében a diadal lobogó lángjával és ajkán olyan mosolylyal, a -melyet a kárhozatra vetett Judás is megirigyelhetett volna tőle. - -Mikor már a szobámban voltam és lefekvéshez készültem, ugy tetszett, -mintha suttogást hallanék az ajtómban. Loppal odacsusztam és figyeltem. -Ha fülem nem csalt, a gróf hangját hallottam: - -– Vissza! Vissza a helyetekre! Még nem érkezett el az időtök. Várjatok. -Türelem. A holnap éjjel, holnap éjjel a tiétek! – Halk, édes kacagás -felelt erre, én dühődten tártam föl az ajtót és ott láttam a három -rettenetes asszonyt ajkukat nyalva. A mint megjelentem, mind együtt -irtózatos kacajra fakadtak és elfutottak. - -Visszatértem a szobámba és térdre vetettem magamat. Hát már oly közel a -vég? Holnap! holnap! Uram Istenem oltalmazz engem és mindazokat, a kik -ragaszkodnak hozzám! - -_Junius 30._ Ezek talán az utolsó sorok, a melyeket valaha naplómba -irok. Csaknem hajnal hasadtáig aludtam. A mint fölébredtem, térdre estem -és imádkozni kezdtem, mert el voltam szánva a halálra és azt akartam, -hogy készen találjon. - -Végre éreztem a levegőnek azt a szubtilis változását, a mely a hajnal -hasadtát jelenti. Aztán az epedve várt kakas-kukorékolást hallottam és -éreztem, hogy immár biztosságban vagyok. Örömmel telt szivvel nyitottam -ki az ajtómat és rohantam a lépcsőn le a csarnokba. Láttam éjjel, hogy -az ajtó nem volt zárva, tehát nyitva a menekülés utja. A sietségtől -remegő kézzel huztam vissza a nehéz reteszeket és szedtem le a sulyos -láncokat. - -De az ajtó csak nem akart mozdulni. Kétségbeesés fogott el. Teljes -erőmmel neki dülve huztam az ajtót és ráztam mindaddig, hogy sulyos -volta dacára is csak ugy recsegett a sarkaiban. Hiába, a zár rá volt -forditva. A gróf bizonyosan azután csukta be, hogy én a szobámba tértem. - -Ekkor elfogott az őrült vágy, hogy azt a kulcsot megkeritsem, bármibe -kerüljön is és elhatároztam, hogy még egyszer megmászom a falat a gróf -szobájáig. Lehet, hogy megöl, de már a halállal sem igen törődtem. -Rohantam föl az ablakhoz, lemásztam a falon, be a gróf szobájába. Üres -volt, de ez nem lepett meg. Kulcsot nem láttam sehol sem, de az -aranyhalmaz a helyén volt. Körösztül siettem a sarokajtó küszöbén, le a -csigalépcsőn, végig az átjárón az ódon kápolnába. Most már jól tudtam, -hogy hol találom a szörnyeteget, a kit kerestem. - -A nagy láda ugyanazon a helyen állt a falhoz közel, de ezuttal a teteje -rá volt téve, nem ráerősitve, noha a szögek a helyükön voltak, csak be -kellett volna őket kalapácscsal verni. Tudtam, hogy a gróf testén kell a -kulcsot keresnem, hát fölemeltem a láda tetejét és a falnak támasztottam -és ekkor olyasmit láttam, a mitől irtózattal tellett el a lelkem. Ott -feküdt a gróf, de olyannak látszott, mintha az ifjuságát féligmeddig -visszanyerte volna, mert a fehér haja és bajusza épp hogy deresedőre -változott; az arc teltebb volt és a fehér bőre alatt rubinpirosnak -tetszett; a szája pirosabb volt, mint valaha, mert a szája szélén fris -vércseppek piroslottak, a melyek a szája szögletén szivárogtak ki és az -arcán és nyakán csepegtek végig. Még a tüzes, mély szeme is mintha -dagadt hus közé lett volna illesztve, mert a szem héja és zacskója -duzzadtak voltak. Ugy látszott, mintha az egész borzalmas kreatura -vérrel volna teleivakodva; ugy feküdt ott, mint egy utálatos pióca; -kimerülten és tehetetlenül a jóllakottságtól. Borzadva hajoltam föléje, -hogy megmotozzam és egész valóm föllázadt az érintkezésre; de meg -kellett keresnem a kulcsot, vagy elvesztem. Ki tudja, hogy a következő -éjjelen nem rajtam fog-e igy lakmározni ez a rettenetes hiéna. Az egész -testet végig tapogattam, de sehol, semmi nyoma a kulcsnak. Ekkor -fölegyenesedtem és a grófra néztem. Duzzadt ábrázatán csufondáros -mosolyt láttam, a mely őrületbe ejtett. Ez volt hát az a lény, a kit én -magam segitettem átszállitani Londonba, hogy tán annak nyüzsgő milliói -közt elégitse ki vérszomját, az elkövetkező századokon keresztül és -teremtse maga körül a félig démonok örökké táguló körét, a kikkel együtt -a tehetetleneken táplálkozzék. Ez a gondolat őrültté tett. Szörnyü -vágyam támadt, hogy a világot megszabaditsam egy ilyen szörnyetegtől. -Nem volt semmiféle halálos fegyver kéznél, felkaptam hát az ásót, a -melylyel a munkások a földet a ládákba rakták és magasra emelve, az -élével lefelé vágtam a gyülöletes arcba. De a mint ezt tettem, a fej -megfordult és a szeme, rettenetes baziliszkus tekintetével egyenesen rám -szegződött. - -Ez a látvány mintha megbénitott volna, az ásó fordult a kezemben és -lecsuszott az arcról, csak a halánték fölött ejtett egy mély sebet. Az -ásó kiesett a kezemből, a ládán keresztül és a mint vissza akartam -huzni, a láda födelébe akadt, a mely lecsapódott és elrejtette azt a -rettenes látományt szemem elől. Utoljára is oly gonosz vigyorgásba -merülten láttam annak a rémnek vérrel boritott puffadt arcát, a mely a -legmélységesebb poklokhoz méltó lett volna. - -Gondolkoztam, tünődtem, hogy mihez kezdjek most, de az agyvelőm mintha -égett volna és én kétségbeesetten vártam – csak vártam. A mint igy -várok, egyszer csak a távolból cigány nótát hallok, mind jobban közeledő -vidám hangokkal és ének közben nehéz kerékcsikorgás és ostorpattogás -hallatszott, jöttek a cigányok és oláhok, a kiket a gróf emlitett. Egy -végső pillantással körül és a ládára, a mely az undok tetemet rejtette, -futottam a helyről, föl a gróf szobájába, elszántan, hogy a mint nyilik -az ajtó, kirohanok rajta. Feszült figyelemmel hallgatózva, hallottam a -lépcső alján a kulcs csikorgását, a nehéz zárban és a sulyos ajtó -hátracsapódását. Valakinek, ugy látszik, volt kulcsa a bejárathoz. Aztán -sok láb lassan-lassan elhaló dobogása hallatszott valamely folyosón -végig. Megfordultam, hogy még egyszer a kriptába siessek, hogy azon -keresztül talán megtalálhatom a kijáratot, a melyen a ládákat elviszik. -De abban a pillanatban mintha hirtelen szélroham támadt volna, a mely a -csigalépcső ajtaját dörögve csapta be. Oda rohantam, hogy kitaszitsam, -hiába! teljesen bezáródott! Ismét rab voltam és végzetem hálója mind -szorosabbra huzódott körülöttem. - -A mig itt irok, lent, valahol a folyóson ismét hallom a lábak dobogását -és olyan zuhogást, mintha nehéz terhet raknának földre, nyilván a nagy -ládákat, frissen ásott terhükkel. Kalapácsolást hallok, bizonyosan most -szögezik le azt az egy, utolsó ládát. Még egyszer hallom a sulyos -lábdobogást a csarnokon végig. - -Az ajtó becsapódik, a lánc csörömpöl, a kulcs csikorogva fordul meg a -zárban, aztán hallom, a mint a kulcsot a zárból kihuzzák. Aztán még egy -ajtót hallok nyitni és csukni, hallom a zár és retesz csattanását. - -Hallom az udvaron és a sziklás uton végig a nehezen gördülő kerekek -csikorgását, az ostorok pattogását és a cigányoknak a távolban elhaló -dalát. - -Egyedül vagyok a várban azokkal a rettenetes asszonyokkal. Utálat! De -hisz Minna is asszony, de semmi közös nincs köztük. Ez a három a pokol -mélyéből kikelt démon! - -Nem fogok velük egyedül maradni; megpróbálok tovább mászni a falon, mint -a mennyire eddig eljutottam. Viszek magammal az aranyból, hátha rá -szorulok később. Hátha ki tudok valahogy menekülni ebből a borzalmas -helyből. - -Aztán el, el hazafelé! El a legközelebbi és leggyorsabb vonatra, el -erről az átkozott helyről, ebből az átkozott országból, a hol az ördög -és ivadékai földi alakban járnak! - -Isten kegyelmére bizom magamat, a szakadék meredek és mély, de inkább -annak fenekén aludjam örök álmomat, hogy sem e szörnyetegek kényének -prédája legyek. Isten veletek mind! Minna! - - - - -V. - - -_Murray Minna kisasszony levele Westenra Lucy kisasszonynak._ - -_Május 9._ - -Kedves Lücym! - -Bocsásd meg, hogy oly régóta nem irtam, de el voltam halmozva dologgal. -Egy segédtanitónő élete néha nagyon nehéz. Alig várom, hogy veled -lehessek a tengerparton, a hol szabadon beszélgethetünk és együtt -épithetjük légvárainkat. Az utóbbi időben nagyon sokat dolgoztam, mert -lépést akarok tartani Jonathán tanulmányaival, meg a gyorsirásban is -szorgalmasan gyakoroltam magamat. Ha egyszer férj és feleség leszünk, -támogatni szeretném őt munkájában és ha egyszer jól tudok stenografálni, -minden utasitását följegyezhetem magamnak, aztán kidolgozhatom az -irógépen, a melyet szintén nagyon szorgalmasan gyakorlok. Néha -gyorsirással váltunk levelet egymással és ő minden utinaplóját igy -jegyzi. Ha egyszer nálad leszek, én is ilyenformán fogok mindenről -naplót vezetni. Nem olyan fiatal, lányos két lapot egy hétről, a -vasárnapot is beleszoritvaféle naplót, hanem egy olyan napilapfélét, a -melybe irok, ahányszor csak kedvem tartja. Nem gondolnám, hogy ez -másokat nagyon érdekelne; de hát nem is másoknak van szánva. Majd -egyszer tán Jonathánnak megmutatom, ha valami érdemes lesz benne, de -tulajdonképpen csak gyakorlófüzetem lesz az egész. Majd ugy fogok tenni, -a hogy egy ujságiró hölgytől láttam: interviewolok, aztán iparkodom -hiven leirni a hallottakat. Azt hallottam, hogy egy kis gyakorlattal az -ember mindenre képes visszaemlékezni, a mi történt, vagy a mit napközben -mondani hallott. No, majd meglássuk. Majd elmondom a legapróbb terveimet -is, ha találkozunk. Mostanában kaptam egy-két sietős sort Jonathántól -Transzszilvániából. Jól érzi magát és majd egy hét mulva hazafelé indul. -Alig várom, hogy elbeszélhesse élményeit. Érdekes lehet idegen -országokat látni. Vajjon mi – már mint Jonathán meg én – valaha fogunk-e -együtt világot látni. De csöngetik a tiz órát. Isten veled. - -Szerető Minnád. - -Minden ujságot elmondj, ha irsz. Már régóta nem mondtál semmit sem. -Hallottam ám valamit – különösebben egy szálas, szép göndörhaju ifjuról -rebesgetni??? - - -_Levél. Westenra Lucy-Murray Minnának._ - -17. Chatam utca. Kedden. - -Drága édes Minnám. - -– Mondhatom, szép tőled, hogy engem vádolsz hanyag levélirással. Én már -_kétszer_ is irtam neked elválásunk óta és a te multkori leveled volt -csak a _második_. Aztán meg nincs is semmi mondani valóm. Igazán semmit -sem tudok, a mi tégedet érdekelne. A város most igen kellemes és mi igen -sokat járunk képcsarnokokba, sétálni és kocsikázni a parkban. A mi a -szálas, szép, göndörhaju ifjut illeti, hát bizonyosan Helmwood Artur -urat értették alatta, pedig hát szó sincs róla, csak ugy beszélnek az -emberek. Igaz, hogy sokat jár hozzánk, de hát a mama meg ő olyan jól -értik egymást, olyan jól el tudnak egymással beszélgetni. Nem rég -ismerkedtünk meg egy fiatal emberrel, az éppen neked való volna Minna, -ha már Jonathánnak a mátkája nem volnál. Kitünő párti, szép ember, jó -módu és jó családból való. Orvos doktor és nagyon de nagyon okos ember. -Képzeld! még csak huszonkilenc éves és már is egy óriási -elmegyógyintézetnek a főorvosa. Helmwood ur mutatta be nekünk, azóta -aztán meglátogatott bennünket, és most már gyakran jár hozzánk. Azt -hiszem, hogy egyike a legelszántabb embereknek, a kit valaha láttam, de -azért a legnyugodtabb. Tökéletesen megingathatatlannak látszik. El tudom -képzelni, hogy mily rendkivüli hatalommal birhat betegei fölött. Különös -szokása, hogy olyan egyenesen néz az ember arcába, mintha a gondalatait -szeretné kitalálni. Velem is nagyon sokat próbálgatja, de hizelgek -magamnak azzal, hogy ezzel kemény diót próbálgat feltörni. Ezt a -tükrömből tudom. Próbáltad-e valaha a saját arcodból kiolvasni a -gondolataidat? Én próbáltam és mondhatom neked, hogy különös egy dolog -és nagyobb föladat, mint hinnéd, ha soha sem próbáltad. - -A doktor azt mondja, hogy neki egy érdekes lélektani tanulmány vagyok, a -mit szerényen el is hiszek magamról. Mit irjak még. Tudod, hogy nem -érdeklődöm annyira a ruhák iránt, hogy uj divatok leirásával -foglalkozzam. - -A ruha kész unalom. Ez ugyancsak olyan szójárás, de sebaj; Artur is -ugyanazt mondja mindennap. No tessék, hát nem kiszalasztottam. Minna mi -minden titkunkat elmondtuk egymásnak gyermekkorunk óta; együtt háltunk -és együtt ettünk és nevettünk és sirtunk is együtt; és most, noha már -eleget mondtam, szeretnék többet is mondani. Oh Minna, hát nem találod-e -ki ugyis? Szeretem őt. Pirulok, a mint leirom, mert noha _gondolom_, -hogy ő is szeret, azért még szóval nem mondta azt nekem. De oh Minna! én -szeretem, szeretem, szeretem! Na, ez jól esett. Szeretném, ha veled -lehetnék édes, a tüz előtt, vetkezés közben, a mikor beszélgetni -szoktunk; és én megkisérleném elmondani, hogy mit érezek. - -Nem is tudom, hogy merem mindezt még neked is megirni. Nem is merek -megállapodni, mert szét találom szakitani a levelem, de nem is akarok -megállapodni, mert oh, ugy kivánnék neked elmondani mindent. Jaj, -azonnal is mondd meg, hogy mit gondolsz mind erről. Minna már mégis meg -kell állapodnom. Jó éjt és imádkozzál értem és Minna imádkozzál a -boldogságomért. - -Lucy. - -P. S. Nem kell mondanom ugy-e, hogy mindez mélységes titok. Jó éjt még -egyszer. - -L. - - -_Levél. Westenra Lucy Murray Minnának._ - -_Május 24._ - -Legdrágább Minnám! - -Köszönet és köszönet és még egyszer köszönet édes leveledért! Oly jól -esett, hogy neked elmondhattam és hogy velem érzesz. - -Drágám, csőstől szakad az áldás. Mily régi jó közmondás. Itt vagyok én, -a ki jövő szeptemberben leszek husz esztendős és még mindez ideig kérőre -nem akadtam, legalább igazira nem, hát ma egyszerre került három. -Képzeld! _Három_ kérő egy napra! Nem borzasztó-e ez? Sajnálok, de igazán -és tiszta szivemből sajnálok a három szegény fiu közül kettőt. - -Oh Minna, én oly boldog vagyok, hogy azt sem tudom, mittévő legyek -magammal. És három kérő! De az ég szerelmére, meg ne mondd valahogy a -lányoknak, mert mindenféle hóbortos képzelődéssel szednék tele a -fejecskéjüket és ha a nevelőből hazaérkezve, mindjárt első nap legalább -hat kérőjük nem akadna, hát mellőzve és sértve éreznék magukat. Hisz -némely leány oly hiu. - -Te meg én Minna, a kik már mátkásak vagyunk és már innen-onnan öreg -asszonyok leszünk, mi megvethetjük a hiuságot. Nos hát hadd mondjam el -csak mind a hármat, de titokban kell tartanod édes mindenki előtt, -kivéve természetesen Jonathánt. Neki meg fogod mondani, mert a te -helyedben én is megmondanám Arturnak. Az asszony mindent meg kell hogy -mondjon az urának – nem gondolod édes te is? – és én méltányos akarok -lenni. A férfiak szeretik is, ha az asszony – legalább a tulajdon -feleségük – őszinte; és én tartok tőle, hogy bizony az asszonyok nem -mindig olyan őszinték, mint a milyeneknek lenniök kellene. - -Nos drágám, hát az első szám épp a villásreggeli előtt jött. Már -beszéltem neked róla, Seward John dr. az őrültek házának orvosa, a kinek -olyan határozott álla és olyan szép homloka van. Külsőleg nagyon nyugodt -volt, de azért jól láttam, hogy ideges, bizonyosan jól feltette magában, -hogy vigyázni fog minden aprólékos külsőségre, hogy izgatottnak ne -lássék, hanem azért mégis majd rá ült a cilinderére, a mit a férfiak nem -szoktak éppen megtenni, ha nyugodtak. Aztán mikor legjobban mutatni -szerette volna, hogy igen-igen nyugodt, hát ugy forgatott egy lánzetát a -kezében, hogy majdnem sikoltoztam tőle. Hanem azért nagyon egyenesen és -őszintén beszélt velem. Megmondta, hogy mennyire szeret, noha csak oly -rövid ideje ismer és hogy milyen lenne az élete, ha én mellette volnék, -hogy támogassam és derültté tegyem. Már éppen azt kezdte mondani, hogy -mily boldogtalan lenne, ha én nem törődnék vele, a mikor észre vette, -hogy potyognak a könyeim. Akkor aztán elkezdte magát szidni és -bocsánatot kérni és igérte, hogy nem kinoz tovább. Aztán végre -elhallgatott és kis idő mulva kérdezte, hogy valamikor később nem -tudnám-e őt szeretni; és mikor erre fejemet ráztam, hát remegett a keze -és kissé akadozva kérdezte, hogy tán már más valakit szeretek-e? De -nagyon kedvesen tette, mondván, hogy nem akarja a bizalmamat -erőszakolni, csak tudni szeretné, mert ha a lánynak a szive szabad, a -férfi még remélhet. És ekkor Minna, éreztem, hogy kötelességem neki -megmondani, hogy már van más valaki. De csak ennyit mondtam neki és -akkor ő fölállt és nagyon erősnek és nagyon komolynak látszott, a mint -mind a két kezemet az övéibe fogta és azt mondta, hogy reméli, hogy -boldog leszek és hogyha valaha jóbarátra szorúlnék, hát reméli, hogy őt -a legjobb barátaim közé sorolom. Ó, Minna édes, nem tehetek róla, hogy -sirnom kell és meg kell bocsátanod, hogy ez a levél olyan pecsétes. A -megkérés és több efféle nagyon kedves dolog lehet, hanem azért nem jól -esik látnod, mikor egy szegény fiu, a kiről tudod, hogy igazán szeret, -olyan leverten és busan távozik, mintha a szive szakadt volna meg. És -tudod, hogy bármit mondott is abban a pillanatban, azért mégis csak -kiestél az életéből örökre. Drágám, be kell fejeznem a levelemet, mert -nagyon nyomorultnak érzem magamat, noha nagyon boldog vagyok. - -_Ugyan az este._ Artur épp most ment el, és én jobb kedvünek érzem -magamat, mint mikor a levelet abba hagytam, hát folytatom a nap -eseményeinek leirását. Hát tudod drágám a 2-dik szám az mindjárt villás -reggeli után jött. Az is egy olyan édes fiu, amerikai Texasból és oly -fiatalnak és frisnek látszik, hogy szinte lehetetlen elhinni, hogy annyi -helyen megfordult és oly csudálatos kalandjai voltak. Én nagyon -szimpatiálok szegény Desdemonával, a kinek a füle hallatára oly -veszedelmes kalandokat regélt, habár csak egy szerecsen is. Én azt -hiszem, mi asszonyok oly gyávák vagyunk, hogy csak azért megyünk -férjhez, mert azt hiszszük, hogy a férfi mindentől megvéd bennünket. Én -most már tudom, hogy mihez kezdenék, ha férfi volnék és azt akarnám, -hogy egy leány belém szeressen. Nem a, dehogy tudám, mert hisz itt volt -Morris ur, a ki folyton a kalandjait regélte és Artur, a ki sose beszélt -és mégis, – de drágám, látom, hogy összezavarodom. Morris P. Quincey ur -egyedül talált idehaza. Ugy látszik, hogy a férfi mindig egyedül találja -a leányt. Nem a, rosszul mondom, mert hisz Artur kétszer is nagyon -igyekezett, hogy egyedül beszélhessen velem és én is nagyon rajta -voltam; most már nem szégyenlem bevallani. Előre kell bocsátanom, hogy -Morris ur nem használja mindig a maga sajátságos szójárását, vagyis -sohasem használja idegenek előtt, mert jónevelésü és kitünő modora van, -de rájött, hogy engem rendkivül mulattat az ő amerikai szójárása és ha -egyedül voltunk és senkit mást nem botránkoztatott vele, -furcsábbnál-furcsább dolgokat mondott. Én azt hiszem, drágám, hogy ő -minden szót maga talál ki, mert mindig tökéletesen illik arra, a mit -mondani akar. Én nem tudom, hogy fogok-e valaha tudni ilyen furcsa -szójárással beszélni, mert még nem tudom, hogy Arturnak tetszik-e, mert -őt magát soha sem hallottam igy beszélni. Nos hát Morris ur mellém ült -és oly vignak és pajkosnak látszott, mint bármikor, hanem azért én jól -láttam, hogy nagyon nervozus. Kezemet az övébe fogta és a legédesebb -hangon szólalt meg: - -– Luca kisasszony tudom, hogy nem vagyok méltó, hogy a maga pici -csipőcskéjének a szalagját bebógozzam, de mondok, ha addig vár, még -olyan embert talál, a ki méltó, hát alighanem ama bizonyos hét szüz közé -sorolják nyolcadiknak, a mikor itt hagyja ezt az árnyékvilágot, a kiknek -a mécsesük nem volt rendén. Mondok, nem állna mellém rudasnak, hogy -kettőshámba fogva indulnánk együtt a hosszu utnak? - -Olyan jó kedvünek és tréfásnak tetszett, hogy nem esett olyan nehezemre -visszautasitani, mint azt a szegény doktort, hát azt feleltem neki, hogy -nem is tudom mi az a rudas, meg hogy még egyáltalán semmi kedvem nincsen -a hámbatöréshez. Ekkor ő azt mondta, hogy reméli, nem veszem rossz -néven, hogy egy ilyen rá nézve komoly pillanatban is tréfásan beszélt és -hogy megbocsátok neki érte. Igazán nagyon komolynak látszott, a mikor -ezt mondta és én is egy kicsit elkomolyodtam, noha – pedig tudom, hogy -te ezért engem egy rettenetes kacérnak fogsz tartani – noha nem tehettem -róla, hogy roppant jól ne essék, hogy ez már a második kérő egy napon. -Aztán drágám, még mielőtt csak egy szót is szólhattam volna, valóságos -zuhatagát a szerelmi vallomásnak, zuditotta a nyakamba, lábaim elé rakva -szivét, lelkét. És olyan komolynak látszott ezalatt, hogy soha sem fogom -többé azt hinni, hogy a ki rendesen pajkos és jókedvü, hát nem tud -komolyan venni semmit sem. Azt hiszem, hogy végre észrevett valamit az -arcomban, a mi megakasztotta beszédében, mert hirtelen elhallgatott és -olyan férfias hévvel, a melyért okvetetlen megszerettem volna, ha még -szabad vagyok, folytatta: - -– Luca, tudom, hogy maga becsületes, nyilt szivü leány. Nem volnék itt -és nem beszélnék igy magával, ha nem hinném magát a lelke legmélyéig -nyilt és egyenesnek. Mondja nekem őszintén, mint egyik jó pajtás a -másiknak, hogy van-e más valaki, a kivel törődik? Mert ha igen, hát én a -haja szálát sem görbitem többé okvetetlenkedésemmel, csak arra kérem, -engedje meg, hogy igaz, hü jó barátja lehessek. - -Kedves Minnám, mondd, hogy miért oly nemesek a férfiak, mikor mi nők oly -kevéssé vagyunk érdemesek rájuk? Ime például én, a ki csaknem gunyt -üztem ebből az igaz szivü, valódi uri emberből. Könyekre fakadtam – -attól tartok, édes, hogy ezt a levelemet egynél több oknál fogva is, -igen vizenyősnek fogod találni – és igazán nagyon rossznak éreztem -magamat. Miért is nem engedik meg, hogy egy lány három emberhez mehessen -feleségül, vagy annyihoz, a hány éppen feleségül kivánja, akkor aztán -semmi baj sem volna? De hát ez persze hogy illetlenség és ilyet mondanom -sem szabadna. Hanem azért örömmel vallom be, hogy noha sirtam, képes -voltam Morris urnak becsületes szemébe nézni és őszintén megmondani -neki: - -– Igenis van valaki, a kit szeretek, noha ő még eddig nem mondta nekem, -hogy szeret. Helyesen tettem, hogy ily őszintén beszéltem vele, mert az -arca szinte földerült és mind a két kezét kinyujtva, megfogta az -enyémet, azt hiszem, hogy én magam tettem a kezemet az övébe és nyilt -modorában mondta: - -– Ez aztán a derék kis lány. Jobb elkésve érkezni a maga meghóditására, -mint jókor bármely más lányéra. Ne sirjon, drágám. Ha engem sirat, kár, -én mokány gyerek vagyok és állva fogadom a csapást. Ha pedig azért a -másik fickóért sir, a ki még nem is tudja, hogy milyen boldogság érte, -hát jó lesz, ha hamarosan utána lát, mert különben velem gyülik meg a -baja. Kis babám, a maga nyiltságával és őszinteségével jóbarátot nyert -bennem, ez pedig nagyobb ritkaság, mint a szerető, legalább is -önzetlenebb. Drágám, én nagyon magányosan fogom ám megfutni a hosszu -utat, a jelenlegi meg a más világ között. Nem adna egy csókot -utravalónak? Nagyon jól esnék ám bufelejtőnek. Hisz adhat, tudja, attól -a másik jó fiutól – mert fölteszem róla, hogy jó fiu drágám, meg hogy -derék szép gyerek, különben maga nem is szerethetné – a ki mindeddig még -csak nem is nyilatkozott, még megtehetné. – No ezzel aztán elhiheted -Minnám, hogy teljesen levett a lábamról, a milyen kedves, édes és milyen -nemesen gondolkozik a vetélytársáról – nem igaz? – és ő maga meg oly bus -volt; hát feléje hajoltam és megcsókoltam. Ő fölállt, a két kezemet még -folyton szorosan az övében tartva és a mint lenézett az arcomba – a mely -félek, hogy nagyon pirult – igy szólott: - -– Kis babám, a kezét a kezemben tartom és maga megcsókolt és ha ez nem -füzné szorosra a barátságunkat, hát semmi sem a világon. Köszönöm a -hozzám való édes nyiltságát és Isten áldja. – Megrázta a kezemet, aztán -fölkapva a kalapját, egyenesen az ajtónak tartott, a nélkül, hogy -visszanézett, a nélkül, hogy egy könyet ejtett, vagy a hangja remegett -volna; és én ugy sirok, mint egy kis baba. Oh, hát miért kell egy ilyen -embernek boldogtalannak lenni, a mikor van leány elég, a ki még a lába -nyomát is térden állva imádná? Én tudom, hogy magam is megtenném, ha -szabad volnék – csak hogy azért nem szeretném ám, ha szabad volnék. -Drágám ez az egész dolog roppant kihozott a sodromból és érzem, hogy nem -irhatok most mindjárt, hogy ezt elmondottam neked, a boldogságomról és -addig nem is akarok a harmadikról irni, a mig megint rózsás kedvben nem -lehetek. A te örökké szerető - -Lucyd. - -P. S. – Oh, különben is a mi a harmadikat illeti, – hisz a harmadikról -fölösleges is irnom, nem igaz? Aztán meg olyan furcsa, olyan zavaros is -volt az egész; attól a pillanattól kezdve, hogy a szobába lépett, addig, -mig mind a két karjával átölelt és megcsókolt, nem is emlékszem, hogy mi -volt. És én oly boldog, oly boldog vagyok és nem is tudom, hogy mivel -érdemeltem ezt. Csak arra iparkodhatom a jövőben, hogy bebizonyitsam a -jó Istennek, hogy nem vagyok hálátlan a kegyességért, a miért ilyen -szeretőt, ilyen férjet és jó barátot küldött nekem. Isten áldjon. - - -_Seward dr. naplója._ - -(Fonográfban tartva.) - -_Ápril 25._ - -Apály az étvágyban máma. Nem tudok enni, nem tudok pihenni, hát -naplómhoz látok inkább. Tegnapi kudarcom óta mintha hiányoznék belőlem -valami; mintha semmi sem volna érdemes arra, hogy foglalkozzam vele… -Minthogy tudom, hogy az effélének a legjobb orvossága a munka, hát -lementem a betegeim közé. Olyat szemeltem ki közülük, a ki eddig is igen -érdekes megfigyelésekre adott alkalmat. Olyan különös az ötleteiben és -annyira eltérő a rendes lunatikustól, hogy elhatároztam, hogy igyekezni -fogok őt lehetőleg megérteni. Ma, mintha közelebb jutottam volna, mint -eddig bármikor a titka magvához. - -Kimeritőbben kérdeztem ki, mint eddig bármikor, azzal a szándékkal, hogy -végre is urrá legyek hallucinációinak alapja fölött. Most már látom, -hogy szinte kegyetlenül viselkedtem vele szemben. Mintegy szoritottam őt -őrültségének a sodra felé – a mit máskor kerülni szoktam a betegemmel -szemben, mint a pokol tornácát. De hadd beszéljek betegemről. - -Renfield R. M. ur. 59 éves, – vérmes temperamentum; óriási testi erővel; -betegesen ingerlékeny; periodikus mélabuval, a mely valamely fixa -ideában végződik, de a melyet nem birok belőle kivenni. Lehet, hogy -veszedelmes ember, valószinü hogy az, ha önzetlen. Önző emberekben az -óvatosság épp oly biztos vértje ellenségeiknek, mint saját maguknak. Én -erre nézve azt gondolom, hogy a mikor az _Én_ a középpont, a vonzó erőt -egyensulyozza a taszitó erő; de ha kötelesség, vagy egy bizonyos feladat -stb. a középpont, akkor az utóbbi erő a döntő és csak a véletlen eset, -vagy véletlen esetek sora ellensulyozhatja. - - -_Levél, Morris P. Quincey nagys. Helmwood Arturnak._ - -_Május 25._ - -Kedves Art. – Mesékkel tartottuk egymást a prairieken rakott tüz -mellett; egymás sebeit kötöztük a Marquesas-on próbált partraszállás -után; és egymás egészségére koccintottunk Titicaca partján. Van még -elmondatlan mesém, vannak kötözni való sebeim és van valaki, a kinek az -egészségére még nem ittunk. Nem lehetne-e ezt holnap este az én -tüzhelyemnél megejteni? Habozás nélkül kérlek, mert jól tudom, hogy egy -bizonyos ifju hölgy holnap ebédre hivatalos és hogy te szabad vagy. Csak -még egyetlen más vendégem lesz, régi jó pajtásunk, Seward doktor. Ő is -eljön és borba óhajtjuk fojtani könyeinket s őszinte szivvel akarjuk -éltetni a földkerekség legboldogabb fiát, a ki megnyerte magának a -legjobb szivet, a melyet az Uristen teremtett és az egyetlent, a kiért -érdemes volt fáradni. Igérünk neked szives látást, szeretetteljes -ölelést és oly igaz őszinte baráti parolát, a milyen a magadé. Még arra -is megesküszünk, hogy haza támogatunk, ha nagyon sokat találnál inni egy -bizonyos szempár fényére, Jöszte! - -A tied most és örökké - -Morris P. Quincey. - - -_Telegram. Helmwood Artur, Morris P. Quincey._ - -_Május 26._ - -Okvetetlen ott leszek. Olyan üdvözletet viszek, hogy mind a kettőtök -füle megcsendül tőle. - -Art. - - - - -VI. - - -_Murray Minna naplója._ - -_Julius 24. Whitby._ - -Lücy elejbém jött az állomásra, édesebb és bájosabb volt, mint valaha és -együtt hajtattunk a ház elé a villasoron, a hol lakást fogadtak. Ez -gyönyörü egy hely. A pici folyó, az Esk, mély völgyön fut keresztül, a -mely csak ott szélesedik, a hol már a tengert éri. Nagy viadukt köti -össze a két szélét, magas pilléreken nyugvó. A völgy gyönyörü, szép zöld -és oly meredek, hogy nem látni le bele, csakha már egészen a szélén áll -az ember. A régi városka házai – tőlünk a tulsó parton – mind -vöröstetősek és olyanformán vannak egymás fölé halmozva, mintha egymásra -akarnának csuszni. Épp a város fölött vannak a Whitby-apátság romjai, a -melyet valaha a dánok fosztottak ki és pusztitották el. Igen nagyszerü -romok, óriási terjedelemmel és tömérdek szép és érdekes részlettel; még -legendájuk is van, a mely szerint egy fehér hölgyet látni valamelyik -ablakában. Az apátság romja és a város között van még egy templom, a -plebánia, köröskörül nagy temetővel, a mely tömve van régi sirkövekkel. -Én ezt tartom a legszebb helynek Whitbyben, mert épp a város fölött van -és remek kilátást nyujt a kikötőre és tovább a tengeröbölre egész addig, -a hol a hegylánc ereszkedik le és nyulik ki messze a tengerbe. Oly -meredeken emelkedik a kikötő fölött, hogy a partnak egy része leomlott -és néhány sir elpusztult belé. Egy helyt a sirok falazata kiugrik a -mélyen lent elfutó homokos gyalogut fölé. - -A temetőn keresztül-kasul sétautak vannak padokkal; és az emberek -naphosszat ott szoktak sétálni és üldögélni és gyönyörködni a remek -kilátásban és élvezni a fris tengeri szellőt. Én magam is gyakran fogok -idejönni a munkámmal. Különben most is itt irok, naplómat a térdemen -nyugtatva és közben három öreg embernek, a kik közel hozzám ülnek, a -beszélgetésére figyelve. Ugy látszik, hogy az öregeknek egyéb dolguk -nincsen egész nap, mint itt ülni és beszélgetni. - -A kikötő alattam terül el, a tulsó oldalán egy hosszu gránitfallal, a -mely messze kinyulik a tengerbe, a végén egy kifelé kanyarodással, a -melynek a közepén világitótorony épült. Sulyos kövekből hordott védgát -támogatja a falat kivülről a tenger ellen. Az innenső oldalon a védőgát -befelé kanyarodik és ennek a végén is világitótorony áll. A két kőgát -közt keskeny nyilás vezet a kikötőbe, a mely aztán hirtelen -kiszélesedik. - -Dagály idejében igen szép az egész, de apály idején ugy eltünik a kikötő -vize, hogy csak a kis Esk folyó vize szalad végig a homok ágyában, -itt-ott egy sziklakövet látni benne. A kikötőn kivül, az innenső oldalon -egy óriás sziklagát nyulik ugy egy fél mértföldnyire a tengerbe, a -melynek éles taraja épp a déli világitótorony mögül indul ki. A -sziklagát legvégén egy uszó harangláb van, a mely rossz időben meginog -és busan kongó hangokat küld a vizeken végig. Egy legendáról hallottam -itt, a mely szerint ha bajba kerül egy hajó, a harang mindig megszólal. -Majd megtudakolom az öreg embertől, hogy mi igaz e dologban: épp erre -felé tart… - -Nagyon furcsa egy öreg ez az én öregem. Rémitően öreg lehet, mert az -ábrázata olyan görcsös és barázdás, mint egy vén fának a kérge. Azt -mondja, hogy tán már száz esztendős is van és hogy cethalászó tengerész -volt már akkor is, mikor a Waterlooi csatát vivták. Attól tartok, hogy -igen-igen hitetlen egy vén ember, mert a mikor a tengeren szóló harangot -és az apátságbeli fehér asszonyt emlegettem neki, hát igen nyersen -felelt: - -– Én bizony nem hederitenék az ilyesmire, ha magának vónék -kisasszonykám. Az effélék már rég kikoptak az igazságból. Tudja, én nem -mondom, hogy sohse vótek, csak annyit mondok, hogy az én időmben bizony -már nem vótek. Az ilyesmi csak annak a sok jött-ment turistának való, de -nem az ilyen helyes kis fehér cselédnek, mint a kisasszonyka. Azok a -gyalog utazó, örökké sós heringet evő és teát ivó, meg mindenféle olcsó -lim-lomot összevásárló népek, sok minden bolondságot elhinnének. -Csudálom, hogy akad még, a ki hazugsággal nem röstelli őket traktálni – -még az ujságok is, azok is tele vannak haszontalansággal. – Én azt -gondoltam, hogy az öregtől sok érdekes dolgot megtudhatnék a régi jó -időkből, hát kérdeztem, hogy nem mesélne-e nekem valamit, a régi -cethalászatokról. Már éppen letelepedett és jól neki készült az öreg, -hogy meséljen, a mikor az óra hatot ütött, erre ő megint nagynehezen -föltápászkodott és igy szólt. - -– Most már haza felé kell hogy induljak kisasszonykám. Az unokám nem -szereti, ha megvárakoztatom, mikor készen van a tea, mert időbe kerül ám -mig lemászom azon a tenger sok garádicson; aztán meg jól is esik ám egy -kis fütőszer ilyenkor ennek az öreg masinának. - -El totyogott és láttam őt lefelé igyekezni a lépcsőkön. Ezek a lépcsők a -legkülömb része a városnak. A városból egész a templomig fölvezetnek; -nem is tudom, hogy mennyi lehet, – de sok száz az bizonyos – és gyönyörü -hajlásban emelkednek fölfelé. Annyira menetelesek, hogy egy ló is -könnyen le és föl sétálhatna rajtuk. Azt hiszem hogy eredetileg az -apátsághoz kellett tartozniok. Én is haza fogok menni. Lucy látogatóba -ment az anyjával, de minthogy egészen idegenekhez, hát én nem mentem -velük. Azóta már haza is érkezhettek. - -_Augusztus 1._ Egy órával ezelőtt jöttünk ide fel Lucyvel, és roppant -érdekes beszélgetésbe eredtünk az én öreg barátommal, és a másik két -öreggel, a kik mindig fölkeresik, őt hogy beszélgethessenek vele. Ugy -veszem észre, hogy ő valóságos orákulum köztük és hogy a maga idejében -igen hatalmaskodó egyéniség lehetett. Semmit sem akar elismerni és -mindenkit letorkol. Lucy nagyon bájosan szép volt fehér nyári ruhájában; -az arca is rózsásabb szinü, a mióta ide jöttek. Vettem észre, hogy a -három öreg alig várta, hogy helyet foglaljon és mindjárt a közelében -telepedett meg. Lucy oly kedves az öregek iránt; én azt hiszem, hogy -mind a hárman minden meggondolás nélkül és azonnal halálosan -beleszerelmesedtek. Még az én külön öregem is beadta a derekát és nem -disputált vele – hanem annál többet én velem. Csakhamar a legendákra -tereltem a beszélgetést, és ő mindjárt leckéztetni kezdett bennünket. Ha -jól emlékszem ezeket mondotta: - -– Bolond beszéd, a mind a hogy csak van, semmi egyéb, nekem elhihetik. -Az a sok kisértet, boszorkány, garaboncás, meg tudja a micsoda csak arra -való, hogy gyerekeket, meg hóbortos asszonyokat bolonditsanak vele. -Szappanbuborék az egész. Azt a sok ijesztgetést meg hazugságot csak a -papok meg az urak találták ki, hogy a szegény embert ijesztgessék vele, -azt olyat is megtétessenek vele, a mit különben meg nem tenne. Öl a -méreg, ha csak rá gondolok. Nem elég nekik, hogy ujságba nyomtatják, meg -szószékből prédikálják a hazugságot – még a sirkövekre is rávésetik. -Nézzenek csak körül, itt ni, a meddig csak látnak, ez a tömérdek sirkő, -hogy iparkodik mind a hány egyenesen állni, merő büszkeségből, de megdül -mind a hány, lehuzza őket a hazugságok sulya, a miket rájuk irattak. -„Itt nyugszik teste – vagy – Az Istenben boldogult emlékének szentelve“ -van valamennyire irva, pedig a fele alatt nem nyugszik egyáltalán -senkinek sem a teste; az emlékükkel meg nem törődik senki sem annyit, -mint egy pipa dohánynyal. Hazugság mind, semmi egyéb, csak hazugság vagy -egy vagy más módon, de mind hazudik. A nyüstyit! az lesz ám csak a fura -gyülekezet, ha majd itélet napján mind itt nyüzsögnek egymás hátán, -aztán huzigálják ki a sirkövüket, hogy bebizonyitsák velük, hogy milyen -jók voltak; némelyike majd csak ugy csöpög-csurog a sós tengerlétől, a -miben feküdtek, azt az iszaptól sikos kezükkel meg sem tudják jól fogni -a kövüket. - -– Ugyan öreg ur, csak nem beszél komolyan – vetettem közbe – ez a -tömérdek sirkő csak nem mind hamissággal van tele. - -– Azzal a, ha mondom. Lehet közte valami kevés, a ki nem csalárd – -kivéve, hogy az is tulságosan jónak mondja a gazdáját. De a javarésze -hazugsággal teli. Példának okáért látja kisasszonykám, azt a templom -falát – és azt hiszi, hogy a neki támasztott sirkövek alatt mindazok -nyugosznak szépen, békességesen, a kikről a kövek mesélnek? - -– Biccentettem, hogy igen. Nahát hogy éppen itt a hazugság. Van ott -tucatszámra olyan sir, a mi épp olyan üres, mind itt az én Dani barátom -tubákos pikszise péntek este. Oldalba bökte nevezett barátját, mire mind -jóizüen nevettek. De hát hogy is lehetne másképp? Nézze például azt, azt -a tulsót la; olvassa csak, hogy mi van rajta! Én fölkeltem oda mentem és -elolvastam. - -Szpenceclagh Edward, hajókormányos, meghalt tengeri rablók kezétől, -Audres partjain, 1854-ben. - -– Mikor ujra leültem, az öreg igy folytatta: - -– Nahát, szeretném tudni, hogy ki hozta volna haza olyan messziről? De -még tudok eleget, a kiknek a csontjai az északi tengerekben Grönland -körül pihennek – vagy a hova az áramlatok azóta sodorták – a sirköve meg -itt van. Mit gondol, azoknak a szegényeknek vajjon mind ide muszáj majd -rohanni Whity-be, ha majd a végitélet trombitája harsog? Bátor vagyok -benne kételkedni. - -– De hát miért gondolja ön, – kérdeztem, – hogy azoknak a szegény -embereknek, vagy a szellemüknek magukkal kell vinni itéletnapján a -sirkövüket. Azt hiszi talán, hogy ez okvetetlenül szükséges? - -Hogyne, hát mire való akkor a sirkő, ha nem erre? feleljen meg erre -kisasszonykám. - -– Tán arra, hogy az elhunyt hozzátartozóinak jól esnék. - -– Hogy a halott hozzátartozóinak jól essék! – Ezt szörnyü megvetéssel -mondta. – Hát jól eshetik a hozzátartozóinak, hogy hazugságot vésnek a -sirkövére és hogy a helységben mindenki tudja, hogy hazugság? – Egy -sirkőre mutatott a lábainknál, a melyet fektetve helyeztek el közel a -partszakadás széléhez és a melyre padunk erősitve volt. – Olvassa el -példának okául, hogy mit mond az irás ezen a kövön la. – A betük lefelé -voltak forditva onnan, a hol én ültem, de Lucy jobban szembe volt velük, -áthajolt tehát és olvasta: - -– Canon György emlékének szentelve, a ki boldog föltámadás reményében -halt meg jul. 29. 1873, a magas sziklapartról való esés következtében. -Ezt a sirkövet szomorodott szivü anyja emeltette drágán szeretett -fiának. „Egyetlen fia volt anyjának, a ki özvegy asszony vala.“ - -– No, ebben igazán nem látok semmi furcsaságot sem öreg ur, – jegyezte -meg Lucy komolyan és kissé szigoruan. - -– Hogy nem lát benne semmi furcsaságot! ha! ha! Hát persze hogy nem lát, -mert hát nem tudhassa, hogy az a szomorodott szivü édesanya egy -valóságos tigris macska volt, a ki gyilkolta a fiát, ugy, hogy ez -annyira meggyülölte, hogy öngyilkosságra vetemedett csak azért, hogy az -anyja elessék az összeg pénztől, a mire a fia életét biztositositotta. -Magára sütötte az ócska puskájukat, a mivel a varjukat szokta -ijesztgetni – azután ugy gurult le a sziklán. A mi pedig a boldog -föltámadást illeti – hát a magam fülével hallottam akárhányszor, a mikor -aszondta, hogy reméli, hogy a poklok mélységes fenekére jut, mivelhogy -az édesanyja olyan átkozottul ájtatos, hogy bizonyosan menybe jut, ő -pedig még ott sem kivánna vele egy kenyéren lenni. No hát ha ez sem -világos hazugság – a botjával a sirkövet veregette – akkor nem tudom, -hogy mi. Már szinte látom Gábriel arkangyalt, hogy fogja az oldalát -nevettében, a mikor György öcsém szuszogva cipeli eléje a sirkövét, hogy -bizonyságot tegyen mellette. - -Én nem tudtam mit feleljek erre, de Lucy fölállt és igy szólt: - -– Oh, jaj minek mondta el ezt nekünk? Ez az én kedvenc ülőhelyem és nem -tudok megválni tőle; aztán most kisül, hogy egy öngyilkosnak a sirján -kell üldögélnem. - -– Attól ugyan nem esik semmi baja kis szépem; és tán a szegény Gyurinak -meg jól esik, hogy egy ilyen szép kis lány ül az ölében. Magának meg -nincsen kára benne. Jó magam is, van vagy husz éve, hogy ott szoktam -üldögélni és bizony nekem sem esett bajom tőle. Soha se törődjék -azokkal, a kik ott alatta vannak, meg azokkal se, a kik nincsenek! Elég -ideje lesz az ijedtségnek akkor, majd ha a sirköveket mind szaladni -látja, ozt üres lesz a temető, mint az ugar föld. No de üt az óra, -mennem kell. Alázatos szolgája a hölgyeknek! – És ezzel elbaktatott. - -Lucy és én még ott maradtunk egy ideig. Oly szép volt körülöttünk -minden, hogy önkénytelenül kezet fogtunk és ő ujból elmondott nekem -mindent Arturról és elkövetkező lakodalmukról. Ez egy kissé -elszomoritott, mert már egy hónapja, hogy semmi hirt sem hallottam -Jonathánról. - -_Ugyanezen napon._ Egyedül jöttem fel ide, mert nagyon bus vagyok. Nem -volt levelem. Remélem, hogy Jonathánnak nem történt semmi baja sem. Az -óra most ütötte a kilencet. A városban és sétatéren este kigyultak a -lámpák. A zenekar épp egy friss keringőt játszik a kikötőben. Vajjon hol -lehet most Jonathán és gondol-e rám? Bár csak már itthon volna! - - -_Seward dr. naplója._ - -_Junius 5._ - -Renfield esete mind érdekesebb lesz, minél jobban kezdem ismerni ez -embert. Bizonyos tulajdonságai rendkivül ki vannak fejlödve: az önzés, a -titkolózás és az elszántság. Szeretném, ha ki tudnám találni, hogy az -utóbbinak mi a célja. Olyan, mintha valamely eltökélt szándéka volna, de -hogy mi, ezt még eddig nem tudom. Az egyetlen jó tulajdonsága, -rendkivüli szeretete az állatok iránt, noha ez is néha ugy nyilatkozik, -hogy azt kezdem hinni, hogy rendkivül kegyetlennek kell lennie. A -kedvencei néha igazán furák. Jelenleg legyek összefogdosása képezi -kedvenc szórakozását. Már annyit szedett össze, hogy kénytelen voltam -megpirongatni érte. Meglepetésemre nem kezdett dühöngni a feddésért, -mint a hogy el voltam rá készülve, hanem nyugodt komolysággal fogadta az -intést. Egy kis ideig gondolkozott, aztán igy szólt: Kaphatnék három -napot? Azalatt elpusztitom őket innen. – Én természetesen azt mondtam, -hogy helyesen teszi. Figyelnem kell őt. - -_Junius 18._ - -Renfield ujabban pókok gyüjtésére szánta magát és már néhány jó nagy -pocakos példányt fogott és skatulyába tette. A legyeivel eteti a pókjait -és a legyek már jól fogytán vannak, noha minden ételmaradékát még több -légy becsalogatására szánta. - -_Julius 1._ - -A pókjai immár épp ugy elszaporodtak és oly alkalmatlanok, mint a legyek -voltak és én ma megmondtam neki, hogy szabaditsa meg magát valahogy -tőlük. Erre ő nagyon elbusulta magát, azért hát azt mondtam, hogy -legalább egy részüktől váljék meg. Ebbe nagyon szivesen beleegyezett és -én ugyanannyi határidőt szabtam a pókok elpusztitására, mint a -legyekére. Szörnyü undort keltett bennem, hogy a mig nála voltam, egy -nagy dongó légy, szinte duzzadva valami dögvészes lakomától, zümmögve -röpült a szobába, betegem megfogta, egy percig gyönyörködve tartotta a -mutató és hüvelyk ujja közt, aztán a szájába tette és megette. Én -megszidtam érte, de ő a legnyugodtabban vitatta, hogy ez igen jóizü és -igen egészséges, mert hogy élet, erős élet és életet ad neki is. Erre -egy ötletem, de még csak igen homályos ötletem támadt. Meg kell -figyelnem, hogy miképpen szabaditja meg magát a pókjaitól. Az bizonyos, -hogy valami problemán töri a fejét, mert egy jegyzőkönyvet tart, a -melynek lapjai számokkal vannak tele irva, rendesen egymás alá, aztán -összeadva és az igy nyert eredmény ismét és ismét összeadva. - -_Julius 8._ - -Van valami rendszer betegem őrültségében és az én ötletem mind -határozottabb alakot kezd ölteni. Néhány nap távol tartottam magamat -tőle, hogy jobban lássam, ha valami változása lenne. De minden meg van a -régiben, kivéve, hogy néhány régi kedvencétől megvált és egy ujat -szerzett be magának. Elfogott valahogy egy verebet és részben már meg is -szeliditette. A szelidités módja igen egyszerü, ugy látom, hogy a pókjai -tetemesen megfogytak. Hanem azok, a kik még megmaradtak, annál -kövérebbek, mert folyton csalogatja be ételmaradékaival a legyeket a -számukra. - -_Julius 13._ - -Haladunk. Beteg barátomnak már egy egész kolónia verebe van, a legyei és -pókjai pedig majdnem elfogytak. Mikor ma meglátogattam, elejbém szaladt -és azt mondta, hogy egy nagy kegyet, egy igen-igen nagy kegyet akar -tőlem kérni, és a mig beszélt oly alázatosan hizelkedett, mint egy -kutya. Kérdésemre, hogy mi lenne az a nagy kegy, az elragadtatás hangján -és modorában mondta: - -– Egy kis cica, egy ici-pici kicsi kis cicuska, a kivel játszhatnám, a -kit tanithatnék és etethetnék – etethetnék – etethetnék! – Kérése nem -lepett meg, mert vettem észre, hogy kedvencei hogy gyarapodtak formában, -nagyságban és élénkségben, de nem szerettem volna, ha szép kis -verébkoloniája ugyanolyan módon fogyott volna meg, mint a legyei és -pókjai; hát csak annyit mondtam neki, hogy majd rajta leszek, hogy -kapjon és egyuttal kérdeztem, hogy nem jobban szeretne-e egy jó nagy -macskát, mint egy kis cicát. Feleletének mohósága azonnal elárulta -szándékát: - -– Oh igen! sokkal jobban szeretnék egy jó, nagy, erős macskát! Csak -azért kértem egy kis cicát, mert azt hittem, hogy a nagy macskát kereken -megtagadná tőlem. De egy kis cicát, ugy-e ezt csak nem tagadhatja meg -senki sem? – Én a fejemet ráztam és azt mondtam neki, hogy attól félek, -hogy egyelőre ezt is lehetetlen lesz megadni, de hogy majd utánalátok a -dolognak. Az arca elsötétült erre és én láttam benne a derengő -veszedelmet, mert egy olyan hirtelen, vad, fenyegető tekintettel mért -végig, a mely gyilkolást jelentett. Ez az ember egy még kifejletlen -maniákus emberölő. Mostani legujabb, teljesitetlen kivánságával próbára -fogom tenni és akkor talán többet tudok meg. - -_Ugyanaz nap 10-kor este._ - -Ismét meglátogattam betegemet és egy sarokban találtam duzzogva. A mint -meglátott, fölkelt és a lábaim elé vetette magát és ugy könyörgött, hogy -adjak neki egy macskát, hogy az üdvössége függ attól, hogy egy macskát -kapjon. De szilárd voltam és azt mondtam neki, hogy nem kaphat macskát; -mire ő szó nélkül visszaült a sarokba, a hol bejövetelemkor találtam és -a körmét rágta. Holnap korán reggel meg fogom látogatni. - -_Julius 20._ - -Nagyon korán meglátogattam Renfieldet, mig mielőtt a segédorvos reggeli -körutját megtette volna. Már ébren találtam, dudolgatva. Az ablakban -állt, megtakaritott cukrát morzsolgatva szét a deszkára, ugy látszik, -hogy ismét a légy fogdosásra szánta el magát, még pedig a -leggondtalanabb jó kedvvel fogott hozzá. Én körülnéztem, a madarait -keresve és egyet sem látva, kérdeztem, hogy hova lettek. Azt felelte, a -nélkül, hogy felém fordult volna, hogy mind elrepültek. A szobában -szétszórva hevert egy pár toll, a vánkosán pedig vércseppeket láttam. -Nem szóltam neki, de az ápolóért mentem és meghagytam neki, hogy szemmel -tartsa és értesitsen, ha valami szokatlant tapasztalna rajta napközben. - -_Délelőtt 11 órakor._ - -Az ápoló most volt itt és jelentette, hogy Renfield igen roszul lett és -végre egy nagy csomó tollat hányt ki. – Én azt hiszem doktor ur – mondja -megbizottan – hogy az a szerencsétlen megette a madarait, még pedig azon -nyersen tollastól, mindenestől! - -– Éjjel 11 óra. Erős csillapitó szert adtam ma Renfieldnek, eleget, hogy -még őt is elaltassa – és elvettem a jegyzőkönyvét, hogy bele -tekinthessek. Föltevésem igaznak bizonyult. Az én emberölő maniákusom -nagyon sajátságos fajta. Kénytelen leszek uj osztályzatot találni a -számára és zoophagusnak (életevő) őrültnek mondani; mániája, annyi -életet fölemészteni, a mennyit csak bir és iparkodott, hogy ezt -halmozott módon érje el. Sok legyet adott egy póknak és sok pókot egy -madárnak, aztán macskát szeretett volna, hogy legyen, a ki a sok madarat -fölfalja. Hogy mihez fogott volna az után? Igazán érdemes volna -befejezésre juttatni a kisérletet. Az emberek valamikor gunyolódtak a -viviszekción és ime, milyen eredményeket értünk el vele máig. Miért ne -fejleszteni a tudomány legéletbevágóbb és legnehezebb ágát, az agyvelő -ismeretét? Ha csak egy ilyen elme titkát birnám, – ha csak egyetlenegy -elmebeteg képzelődésének a nyitját meg tudnám fejteni, hát olyan fokra -fejleszthetném az elmekórtan ismeretét, a milyenről ma még nem is -álmodunk. De szabad-e még ily fontos okért is föláldozni valakit? Eh, ne -gondoljunk erre – még kisértetbe esném. - -Milyen helyesen okoskodott az én emberem; különben az őrültek egy -bizonyos csapáson mindig helyesen járnak. Szeretném tudni, hogy vajjon -hány életre becsül egy embert, vagy hogy csak egyre-e? A számadást a -legpontosabban fejezte be és ma egy uj sorozatot kezdett. Hányan -közülünk nem kezdünk egy uj sorozatot életünknek minden uj napjával. - -Nekem ugy tetszik, mintha csak tegnap történt volna, hogy egész életem -megszünt csalódott reményemmel és hogy én is uj sorozatot kezdtem. Óh -Lucy, Lucy, nem tudok rád haragudni és nem birok haragudni a barátomra, -sem a kinek a boldogsága egy a magáéval. De hát nekem reménytelenül kell -élnem és dolgoznom. Dolgoznom! Dolgoznom! - - -_Murray Minna naplója._ - -_Jul. 26-án._ - -Telve vagyok aggodalommal és kissé csillapit, ha jegyzeteimen dolgozom; -Olyan ez, mintha az ember saját magának mesét mondana és egyuttal -hallgatna is. Egyaránt nyugtalankodom Lucy és Jonathán miatt. Már jó -ideje nem volt hirem Jonathánról, a mi természetesen nagyon busitott, de -tegnap a kedves jó öreg Hawkinz ur, a ki mindig oly kedves hozzám, egy -levelét küldte el hozzám, azzal a megjegyzéssel, hogy abban a percben -kapta ő is a postával. Az egész csak egy sor, Drakula várából keltezve -és tudatja velünk, hogy épp indulóban van hazafelé. Ez egyáltalán nem -hasonlit Jonathánhoz. Nem értem az egészet és nagyon nyugtalan vagyok. -Aztán meg Lucy, noha nagyon jól érzi magát, az utóbbi napokban -visszaesett régi, rosz szokásába, az alva járásba. Az édes anyja beszélt -velem róla és elhatároztuk, hogy minden éjjel be fogom zárni szobánk -ajtaját. Lucy édes anyja azt képzeli, hogy az alvajárók okvetetlen a -háztetőkre másznak vagy a szikla szakadékok legszélén sétálnak és ha -hirtelen felébresztik őket, hát kétségbeesett sikoltással zuhannak a -mélységbe. Szegény asszony természetesen aggódik Lucyért és azt mondja -nekem, hogy Lucy édes atyjának ugyanaz a rosz szokása volt; hogy -akárhányszor fölkelt éjjel és felöltözködött és elsétált volna, ha meg -nem akadályozzák. Lucy esküvője őszszel lesz és ő nagyban töri már a -fejét, hogy milyenek legyenek a ruhái és hogyan rendezze be a házát. -Engem nagyon érdekel minden dolga, mert hisz én is abban a sorban -volnék, csakhogy persze Jonathán és én sokkal egyszerübb életre -készülünk, mert nekünk nagyon számot kell vetnünk a jövedelemmel. -Helmwood urat – nagyságos Helmwood Arthur, Godalming lord egyetlen fia – -nemsokára várjuk, jön mihelyt csak elhagyhatja a várost, a hol -betegeskedő édes atyja miatt tartózkodik és Lucy türelmetlenül olvassa a -perceket jöveteléig. Lehet, hogy ez a várakozás izgatja és hogy semmi -baja sem lesz, mihelyt a vőlegénye megérkezik. - -_Julius 27._ - -Semmi hir Jonathánról, nagyon kezdek nyugtalankodni miatta, noha -tulajdonképpen nem tudom, hogy miért. Csak irna legalább, ha mindjárt -csak egy sort is, Lucy is nyugtalanabb, mint valaha és minden éjjel arra -ébredek, hogy a szobában járkál. Szerencse, hogy oly meleg az idő, hogy -nem hütheti meg magát; de a nyugtalanság és a folytonos fölébredés már -engem is kimerit, én is kezdek ideges és álmatlan lenni. Szerencse, hogy -Lucy jó egészsége tartós. Helmwood ur édes atyjának a betegsége -komolyabbra fordult. Lucy boszankodik, hogy vőlegényének a jövetele -ujabb halasztást szenvedett, de szerencsére a boszankodás nem árt az -egészségnek; erősebb mint volt és az arca rózsapiros. Teljesen -elvesztette vérszegény sápadtságát, a melylyel idejött, bárcsak tartós -lenne a jó szine. - -_Augusztus 3-án._ - -Ismét elmult egy hét és semmi hir Jonathánról, remélem, hogy nem beteg, -mert hisz akkor is irt volna. Nézem csak nézem a legutolsó levelét, de -sehogysem elégit ki. Nem olyan, mintha ő irta volna, pedig az ő keze -irása az bizonyos. Lucy nem sokat járt álmában az utolsó héten, de -valami különös tartózkodást veszek észre rajta, a melyet nem birok -megérteni. Még álmában is mintha őrizkednék tőlem. Mindig megkisérli az -ajtót nyitni és ha csukva találja, járkálni kezd a szobában, mintha a -kulcsot keresné. - -_Augusztus 6._ - -Ismét három nap és semmi hir, ez a bizonytalanság elviselhetetlen. Csak -tudnám, hogy hova irjak, vagy hova menjek, hát meg volnék nyugodva. De -Jonathán utolsó levele óta senki még csak hirt sem hallott róla. Csak -Istenhez fordulhatok türelemért. Lucy izgatottabb mint valaha, de -különben jól érzi magát. Az elmult éjszaka nagyon fülledt volt és a -halászok azt mondják, hogy viharra lehetünk elkészülve. Ma szürke napunk -van és a mint itt irok, vastag felhők rejtik el a napot, minden szürke, -a zöld füt kivéve, a mely smaragd szinben ragyog a szürke foglalásban. -Szürke a szikla, szürke a felhő és sulyosan lóg a szürke tenger fölött. -A szemhatár is szürke ködbe vész, a halászbárkák hazafelé sietnek, hogy -a vihar kitörése előtt kikötőbe jussanak. Itt jön az én ismerős öregem. -Egyenesen felém tart és a hogy a kalapját megemeli, látom, hogy -beszélgetni óhajtana. - -Engem egészen meginditott a szegény öreg emberen történt változás. Mikor -mellém ült, szinte szeliden szólalt meg: - -– Szeretnék magának valamit mondani kisasszonykám. Én láttam, hogy -nehezére esik a dolog, hát a kezembe fogtam szegény öreg ráncos kezét és -biztattam, hogy csak beszéljen bátran. Kezét a kezemben hagyva, hozzá -kezdett: - -– Attól félek drágicám, hogy nagyon megbotránkoztattam magát a sok -ostobasággal, a mit a halottakról és több efféléről a mult hetekbe -fecsegtem. De nem értettem ám komolyan, ez jusson eszébe, ha majd én már -nem leszek. Mi szegény öregek, a kik már féllábbal a gödörben vagyunk, -nem szeretünk ám arra gondolni, azt meg félni sem akarunk tőle. Ozt -azért tréfálunk a halállal, hogy a magunk szegény öreg szivét -biztatgassuk egy kicsit. Hanem azért az Isten áldja meg drágicám, ne -higyje ám, hogy én félek a haláltól. Nem én, egy csöppet sem, hanem csak -nem akarok meghalni, a mig nem muszáj. Haj, az én időm már innen-onnan -lejár. Mert már igen öreg vagyok és százesztendőnél többet senki sem -igen remélhet. Én pedig már olyan közel érzem a százesztendőt, hogy -szinte hallom az öreg csontost, a hogy a kaszáját köszörüli. No lássa, -már megint nem tudom megállni, hogy ne tréfáljak vele, pedig már a halál -angyala is keresi a trombitáját, hogy engem hivjon vele. Hanem azért ne -pityeregjen drágicám! Mert látta, hogy könyezem. Nem bánom ám én, ha még -az éjjel jön is értem az öreg, mer iszen hát az élet ugy sem egyébbel -telik, mint a halálra való várakozással. És a halál az egyetlen, a mire -biztosan számithatunk az életben. De hát én nyugodt vagyok, noha érzem, -hogy jön drágicám, még pedig sietve. Tán elér addig, a mig itt ülök és -tünődök rajta. Tán azzal a viharral jön a tengeren által, a mely -veszteséget, bánatot és könyeket hoz sokaknak. Nézze! Nézze! – Kiáltotta -hirtelen – van valami a szélben, a levegőben, a ködben, a minek az ize -és szine, a formája halált hozó. A levegőben van, érzem a jövetelét. -Uram Istenem engedd, hogy, jó kedvvel kövessem hivásodat, ha szólit! -Ájtatos mozdulattal terjesztette ki a karjait és vette le a kalapját. -Ajka mozgott, mintha imádkoznék. Néhány pillanatnyi csönd után fölállt, -kezet adott, megáldott, bucsut mondott és elballagott. - -Az egész modora roppant fölizgatott és meghatott. Szinte megörültem, -mikor a révkapitányt láttam közeledni, messzelátójával a hóna alatt. -Megállt, hogy velem beszélgessen, mint rendesen, de az egész idő alatt -egy idegen hajót fürkészett a messzelátójával. - -– Nem tudom kitalálni, hogy miféle lehet – szólott. A formájáról itélve, -orosz hajó, de megfoghatatlanul furcsa módon viselkedik. Mintha nem -tudna elhatározásra jutni. - -Ugy látszik, észrevette a közeledő vihart, de nem tudja magát elszánni, -hogy északnak szaladjon-e a nyilt tengerre, vagy bemeneküljön ide a -kikötőbe. Na nézze már megint! Ugyancsak különösen kormányozhatják. Vagy -pedig a hajó kifog a kormányoson, mert minden szélrohammal változik a -futása. Alighanem többet is hallunk felőle holnap ilyenkorig. - - - - -VII. - - -_A Dailygraph aug. 8-diki számából kivágva. Murray Minna naplójába -ragasztva_. - -(Tudósitónktól.) - -_Whitby._ - -Egyikét a legnagyobb és leghirtelenebb viharoknak éltük át itten, -sajátságos és a maga nemében páratlan események közt. Az idő -meglehetősen fülledt volt, a mi, tekintve hogy augusztus hónapját éljük, -nem tünt föl senkinek sem. A szombat este még szebb volt, mint rendesen -és a hajók alig győzték a kirándulókat Whitby környékére szállitani. A -szép idő délutánig nem változott, csak akkor vették észre a magaslaton -lévő temetőben őgyelgők, a kik messze elláthattak – északnak és keletnek -– a felhők tornyosulását északnyugaton. A szolgálatot tévő révfölügyelő -azonnal jelentést tett az idő változásáról és egy öreg halászember, a ki -félszázadnál tovább figyelte az időjárást, határozottan megjövendölte a -vihar jövetelét. A nap nyugtát miriád felhő kisérte minden elképzelhető -szinben, tüzes piros, rózsaszin, zöld, lila és aranysárga változatokban -ragyogva. Imitt-amott nem nagy, de sürü tömegeivel a mélységesen fekete -felhőknek. A könnyü szél estefelé teljesen elállt és éjfél felé oly -csendes, oly fülledten forró volt a levegő, a milyen csak égi háboru -előtt szokta az érzékeny-idegzetü embereket bántani. A tengeren nem igen -láttunk világot, mert a halászbárkák legtöbbje korán hazasietett. Az -egyetlen hajó a szemhatáron egy idegennek tetsző könnyü két árbocos -volt, a mely összes vitorláit kifeszitve látszólag nyugat felé -iparkodott. A hajó tisztjeinek vakmerősége, vagy tudatlansága képezte a -szikla magaslaton sétálók beszédtárgyát, a mig a hajót csak látták; -igyekeztek is jelzésekkel megértetni vele, hogy a fenyegető -veszedelemmel szemben siessen a vitorláit behuzni, de hiába. - -Még az est leszállta előtt is látták a hajót, laza vitorlákkal gyengén -inogni a tenger lassu hullámzásában. - -Kevéssel tiz óra előtt a levegő oly nyomasztóvá és a csönd oly áthatóvá -lőn, hogy egy bárány bégetését a mezőn és egy kutya ugatását a városban -tisztán meg lehetett hallani. A kikötőben játszó zenekar élénk melodiája -sértő hangzavarnak tetszett a természet nagy csöndjének harmóniájában. -Kissé éjfél után különös hang szállt felénk a tenger felől és a fejünk -fölött a levegőben sajátságos elhaló lassu zugás hallatszott. - -Aztán hirtelen minden előkészület nélkül kitört a vihar. Hihetetlen -gyorsasággal megváltozott a természet egész látóképe. A hullámok -dühödten emelkedtek magasra, egyik keresztül gázolva a másikon, mig -nehány pillanat alatt az imént még ólomszerü tenger egy bömbölő mindent -elnyelő szörnyeteggé vált. Fehér tarajos hullámok őrült futással -rohantak végig a sima homokon és verték magukat a partot védő sziklákba; -mások a gáton törtek meg, habos tarajukat a világitó tornyok lámpásáig -dobva. A szél menydörgéshez hasonlóan zengett és oly erővel fujt, hogy -még a férfiak is alig tudtak megállni lábukon, vagy megkapaszkodni a -kikötőt védő láncokba. A veszélyt fokozta és sokszorositotta a tengerről -felénk szálló ködfelhők szakadozott tömege, a mely fehér nedves tömör -felhőkben huzódott kisértetiesen a partnak. Oly nedves, hideg, nyirkos -volt ez a felhő tömeg, hogy egy kis megerőltetéssel azt hihette volna az -ember, hogy a tengerbe veszettek szellemei érintik nyirkos halotti -kezükkel élő testvéreiket és bizony sokan megborzadtak, a mint a tapadó -felhők elhuzódtak mellettük. A köd néha eltisztult és ilyenkor a sürü -villámlás fényénél, a melyet nyomon követett a süketitő menydörgés, -messze el lehetett látni a tengeren. A keleti szikla csucsán berendezett -villámos-reflektort, a mely ezuttal először tett szolgálatot, készen -tartották és a kezelő tisztek a köd oszladozása közben végig-végig -söpörték vele a tengert. Hatalmasan szolgált az áldott fény, a melynek a -világánál egy-egy elkésett halász bárka megtalálta az utat a kikötőbe. -Valahány ilyen halász bárka szerencsésen bejutott a biztos révbe, -örömrivalgással fogadták a parton állók. Nem nagy idő mulva a villámos -reflektor fényénél fölfedeztek egy-két árbocost, kifeszitett -vitorlákkal, nyilván ugyanazt, a mely már a délután folyamán föltünt. A -szél ezalatt megfordult és a sziklás parton állok borzadva látták a -rettenetes veszedelmet, a melybe a hajó jutott. Közte és a kikötő közt -meredezett az óriási sziklataraj, a melyen időről-időre már sok jó hajó -pusztulását lelte. És a szélfordulás lehetetlenné tette, hogy a két -árbocos megtalálja a kikötő bejáratát. Az óra szerint a dagály ideje -lett volna, de a vihar ugy fölszántotta a vizeket, hogy mélységeikben a -kikötőnek a homokos talaját láttuk. És a két árbocos kifeszült -vitorláival oly őrült sebességgel rohant, hogy egy mellettem álló öreg -matróz szavai szerint „muszáj neki rögvest valahová elérni, ha mindjárt -a pokolba is.“ Ekkor hirtelen ismét köd szakadt ránk a tenger felől -sokkal sürübb, mint az eddigiek. Oly tömege a nyirkos ködnek, a mely -szürke lepelként burkolt be mindent és csak a hallás érzékét hagyta meg -az embereknek, mert a menydörgést a hullámok ágyudörgésszerü suhogását -és a vihar bömbölését csak annál jobban hallottuk a vakitó, nedves ködön -keresztül. A villámos reflektor sugarait állhatatosan a kikötő -bejáratára szögezve tartották és mindenki lélegzetét visszafojtva leste -a katasztrófát. A szél hirtelen északkeletre fordult és a tengeri köd -szétfoszlott viharos lehelletétől és ekkor _csodák csodája_, a kikötő -két oszlopa között hullámról-hullámra bukva, rohant be veszett futásával -az idegen hajó, a vihartól duzzadó vitorlákkal és bejutott a védett -kikötőbe. A villámos reflektor sugara nyomon követte és hideg borzongás -futott végig mindazokon, a kik látták, mert a kormányrudhoz kötve egy -halott ember volt, lecsuklott fejjel és borzalmasan ingott ide-oda a -hajó minden mozgásával. Senki mást nem lehetett a fedélzeten látni. Nagy -félelem szállt mindenkire annak a láttára, hogy a hajó mintegy csoda -folytán, megtalálta a kikötő bejáratát, noha senki sem vezette, a halott -ember kezét kivéve. Mindez gyorsabban történt, mint a mennyi idő alatt -leirom az eseményeket. A két árbocos megállapodás nélkül rohant végig a -kikötőn és neki a századok viharai által a révpart keletnyugati szögében -fölhordott kő- és kavicsdombnak, a mely a keleti magaslaton levő régi -temető alatt van. Természetesen a hajó sulyos rázkódást szenvedett, a -mint a homokdombba furódott. Minden bordája, kötele és árboca -megfeszült, recsegett, ropogott és az egyik árboc recsegve zuhant le. De -a legkülönösebb mindenek fölött, hogy abban a pillanatban, hogy a hajó a -partot érte, egy óriási kutya termett a fedélzeten, mintha a heves lökés -taszitotta volna föl a hajó gyomrából és előre rohanva a hajó orráról a -homokra ugrott. Aztán egyenesen neki vágott a meredek sziklának, a régi -temető felé, az elhagyott templomnak és eltünt a sötétségben, a mely -villámosreflektor fénykörén tul még sürübbnek látszott. - -Az őrségen levő partőr volt az első, a ki leszaladt a gáton és -fölmászott az idegen hajóra. A villámos-reflektor kezelői, miután -látták, hogy már senki sincsen a kikötőn kivül, a gazdátlan hajóra -forditották a fényét és rajta is tartották. A partőr hátra sietett a -hajón és mikor a kormányrudhoz ért és lehajolt, hogy megvizsgálja, -hirtelen visszatántorodott, mint a kit nagy ijedtség ért. Erre -természetesen tetőpontját érte az általános érdeklődés és sokan kezdtek -a hajó felé szaladni, szerencse, hogy az önök tudósitója jó futó és -jóval a tömeg előtt ért a hajóhoz. Különben hiába is futottak, mert a -partőrök, a révkapitány és rendőrség az önök tudósitóját kivéve, senkit -sem engedtek a hajóra kapaszkodni és igy a hivatalos egyéneken kivül én -voltam az egyedüli, a ki látta a halott tengerészt, a mig még a -kormánykerék egyik rudjához volt kötözve. - -Nem csuda, hogy a partőr megrémült, mert aligha látott még valaha ilyet -életében. A halott egyszerüen a két egymásra tett kezénél fogva volt a -kormánykerék egyik rudjához kötve. Az alul levő keze és a kerék rudja -között egy olvasóra füzött feszület volt, az olvasó maga pedig mind a -két keze s a kerék körül csavarodott, az egészet aztán a szorosra huzott -és bogozott kötél tartotta együtt. A szegény ember valószinü, hogy -eleinte ült, de a hajó ingása és tán a vitorlák csapkodása kimozditotta -helyéből és ide-oda lóbázta, ugy, hogy a kezére kötözött kötél csontig -vágta a husát. Jegyzőkönyvet vettek föl az esetről és a gyorsan hivott -orvos, pontos vizsgálat után kijelentette, hogy a szerencsétlen ember -legalább két napja már, hogy halott. A zsebében egy gondosan bedugaszolt -üveget találtak, a melyben egy kis papirtekercset kivéve, a mely a hajó -napi jelentéseinek kiegészitőrészét képezte, semmisem volt. A part-őr -azt állitotta, hogy a halott tengerésznek magának kellett a kezeit -megkötni és hogy a fogával fojtotta szorosra a bogot. Fölösleges talán -megjegyeznem, hogy halott kormányost kellő tisztelettel mozditották el -helyéről, a melyet becsülettel megőrzött halála órájáig és a halottas -házban teritették ki. - -A hirtelenséggel támadt vihar immár szünni kezd; a tömeg szétszóródott -és hazafelé huzódnak az emberek; az égen a hajnal pirkadása látszik. A -következő szám megjelenéseig remélem, hogy érdekes részleteket fogok -küldhetni a gazdátlan hajónak, a ki oly csodálatos módon találta meg -utját a kikötőnkbe, a történetéről. - -_Whithy, aug. 9._ - -Az elmult éjjel a vihar szárnyán hozzánk érkezett gazdátlan hajó -története még csudálatosabb és borzalmasabb, mint az érkezés maga. -Kitünt, hogy a két árbocos orosz hajó és Várnából indult. A neve -Demeter. Terhe csaknem kizárólagosan ezüst por és csak kevés más terhet -hozott, nevezetesen egy sereg nagy faládát, telve kövér termő földdel. A -szállitmánynak ez a része egy ide, Whithy-be való ügyvéd cimére szólott, -a ki ma reggel a hajóra ment és át is vette a neki cimzett ládákat. A -hajót és a rakomány többi részét egyelőre az orosz konzul vette át, mig -a tulajdonosa nem jelentkezik. - -Sokan nagyon érdeklődtek a kutya iránt, a ki a hajó zátonyra jutása -pillanatában ugrott a partra és sokan az állatvédő egyesület tagjai -közül szivesen pártul fogták volna. De legnagyobb sajnálkozásukra az -állatot sehol sem találták, teljesen eltünt a város környékéről. Lehet, -hogy rémületében neki vágott a hegyeknek és most is ott rejtőzik -valamely oduban. Vannak, a kik ijedten tárgyalják ennek a lehetőségét, -mintegy esetleg elkövetkezhető veszedelem forrását, mert az állat igen -erősnek és vadnak látszott. Ma korán reggel, egy városbeli szénkereskedő -óriás kutyáját, egy félvér szelindeket, közel a kikötőhöz halva találták -az ut közepén, szemben a gazdája raktárával. Ugy látszik, hogy -verekedett, még pedig kemény ellenfélre akadhatott, mert a torka szét -volt szakitva és a bordája mintegy éles karommal fölhasitva. - -_Későbben_. A révkapitány szivessége folytán betekintést nyertem a -_Demeter_ naplókönyvébe, a mely a katasztrófa előtti harmadnapig -teljesen rendben volt vezetve, a nélkül, hogy valami különösebben -érdekeset tartalmazott volna, kivéve a hajó legénységének -megfogyatkozásáról szóló adatokat. Hanem aztán annál érdekesebb volt az -üvegben talált papirtekercs tartalma és én annál csodálatosabb -elbeszélést, mint a milyen a kettőből együttvéve kikerül, még soha -életemben sem hallottam. Minthogy nem köteleztek titoktartásra, itt -küldöm a hü leirását, csak épp a hajó terhére és vezetésére vonatkozó -részleteket hagytam ki. Ugy látszik, mintha a kapitányt az őrületnek egy -neme lepte volna meg, nemsokára a hajó indulása után és hogy ez az ut -folyamán csak fejlődött és fokozódott. Az összes jegyzékeket az orosz -konzulátus egyik ifju tagja forditotta le a számomra. - - -_A Demeter jegyzéke. Várnától Whitby-ig._ - -_Julius 18._ - -_Kezdtem az irást, oly különös események következtében, hogy pontosan -fogok ezentul mindent jegyezni egész a megérkezésünk napjáig._ - -_Julius 6._ - -Elkészültünk terhünk – ezüstpor és termőföld nagy faládákban – -berakásával. Délben indulás. Fris keleti széllel. Legénység öt ember, -két kormányos, a szakács és magam (a kapitány). - -_Julius 11._ - -A Bosporusra értünk. Török vámvizsgálók. Baksis. Minden rendben. Délután -3-kor tovább indulás. - -_Julius 12._ - -A Dardanellákon. Ismét vámtisztek. Ismét baksis. Alaposan, de gyorsan -ment minden. - -_Julius 13._ - -Elhagytuk Cap Matapant. A legénységet mintha bántaná valami. Mintha meg -volnának döbbenve – de nem akarnak nyilatkozni. - -_Julius 14._ - -Nyugtalankodni kezdek a legénység miatt. Mind derék, megbizható emberek, -a kikkel már jártam máskor is. A kormányos nem tudta belőlük kivenni, -hogy hol a hiba, csak annyit mondtak neki, hogy _baj van_ és keresztet -vetettek magukra. A kormányost a nap folyamán az egyik annyira kihozta a -sodrából, hogy megütötte. Azt hittem, hogy véres veszekedés támad erre, -de minden csendes maradt. - -_Julius 16._ - -Reggel a kormányos jelentette, hogy a legénység közül egy ember, -Petrovszky nevezetü hiányzik. Nem tudják, hogy hova lett. Este nyolckor -vette át az őrséget; Abrámoff váltotta föl a rendes időben, de nem -látták alvó helyére térni. Az emberek levertebbek, mint valaha. Mind azt -mondták, hogy nem vártak egyebet; de semmiképp sem lehetett belőlük mást -kivenni, mint azt, hogy van _valami_ a hajón. A kormányost ismét nagyon -elhagyta a béketürés; féltem, hogy baj lesz belőle. - -_Julius 17._ - -Tegnap az emberek egyike, Olganoff, a kabinomba jött és aggodalmas, -suttogó hangon közölte velem, hogy azt hiszi, hogy egy idegen ember van -a hajón. Azt mondta, hogy éjjel, a mikor az őrségen volt, kissé meghuzta -magát a födélzeten, mert hevesen esett az eső és ekkor látott egy -hosszu, vékony alakot, a ki senkihez sem hasonlitott a hajó személyzete -közül, a kabinok felé vezető lépcsőn feljönni, végig menni a hajó orráig -és ott eltünni. Ő óvatosan utána ment, de mire a hajó elejére ért, már -nem látott senkit sem, pedig minden a hajóba vezető nyilás le volt -zárva. A babonás félelemnek valóságos lázában volt a szegény ember és -tartok tőle, hogy ez a félelem elragad a többire is. Hogy elejét vegyem, -ma az egész hajót alaposan át fogom vizsgálni. - -A nap folyamán összehivattam a legénységet és mondtam nekik, hogy mivel -azt látszanak gondolni, hogy valaki rejtőzik a hajón, hát együtt fogjuk -átvizsgálni a fedélzettől a fenekéig. Az első kormányos haragos; azt -mondta, hogy bolondság az egész és ha ilyen ostobaságnak engedünk, csak -demoralizáljuk vele az embereinket; fogadkozott, hogy ő egy furkósbottal -egymaga is észre tériti majd őket. A kormányon hagytuk és a többiekkel -hozzáfogtunk a hajó alapos megvizsgálásához. Lámpákkal ellátva, minden -zugot kikutattunk. Nem volt nehéz föladat, mert a nagy faládákon kivül -nem volt semmiféle rakomány és ezek mellett sehol akkora zug, hogy egy -férfi elrejtőzhetett volna. A legénység nagyon megkönnyebbülve, friss -jókedvvel látott a kutatás befejeztével munkához. Első kormányos -mérgesen nézett, de nem szólt semmit sem. - -_Julius 22._ - -Három napig rossz idő, minden kéz a vitorlákkal elfoglalva – nem értek -rá a félelemre. A legénység, mintha meg is feledkezett volna -ijedelméről. Kormányos jókedvü és mindenkivel jó barátságban. -Megdicsértem az embereket rossz idők benvaló helytállásukért. Elhagytuk -Gibraltárt. Minden rendén van. - -_Julius 24._ - -A hajónk, mintha meg volna átkozva. Már egy emberrel kevesebben, nagyon -rossz időben jutottunk a Biscay-öbölbe. És a mult éjjel ismét egy embert -vesztettünk – eltünt. Mint az elsőt, ezt is, azután, hogy az őrségről -fölváltották, nem látták többet. A legénység őrült félelemben; -kérelmezték, hogy kettesben állhassanak őrt, mert nem mernek egyedül -maradni. Kormányos dühöng. Tartok tőle, hogy bajunk lesz, mert vagy ő, -vagy a legények végletekre vetemednek. - -_Julius 28._ - -Négy napig pokolban voltunk egy őrült forgatagban táncolva, viharos -széllel. A szemét nem hunyhatta le senki sem. Mindannyija ki van -merülve. Alig tudom, kit hagyjak őrszemnek, hisz egyik sem képes a lábán -állni. Második kormányos ajánlkozott, hogy kormányoz és őrködik egyben, -hogy az emberek egy pár órát alhassanak. A szél csöndesül, a tenger még -viharos, de mégis könnyebben vagyunk. - -_Julius 29._ - -Ismét egy tragédia. Egy embert hagytunk az őrségen ez éjjel, legénység -fáradtabb volt, hogysem kettőt engedhettünk volna. Mikor a reggeli -őrszem fölváltani jött az éjfélit, senkit sem talált a kormányoson -kivül. Föllármázott mindenkit. Mindenütt kerestük az eltüntet, de senkit -sem találtunk. Immár második kormányos nélkül vagyunk és legénységünk -zsibbadt a félelemtől. Kormányos és én megegyeztünk, hogy ezentul csak -fegyveresen járunk és szemmel tartunk mindenkit. - -_Julius 30._ - -Utolsó éjjel. Örülök, hogy közeledünk Angliához. Az idő remek, minden -vitorla fölhuzva. Kimerülten vonultam vissza; mélyen aludtam, a -kormányos keltett föl azzal, hogy az éjjel mind a ketten, az őrszem és a -kire a kormányrudat bizta, eltüntek. Most már csak magam, a kormányos és -két ember van a hajó szolgálatára. - -_Augusztus 1._ - -Két napi köd. Egyetlen vitorlát sem láttunk. Reméltük, hogy az Angol -kanálisban jelzéssel segitséget kérhetünk, vagy kiköthetünk valahol. -Nincs erőnk a vitorlák kezelésére, futnunk kell a széllel. Nem mertük -őket bevonni, mert nem birnók ujra kifesziteni. Valamely végzet sodor -bennünket az ismeretlen felé. A kormányos immár jobban megvan riadva, -mint az emberek maguk. Azok már tul vannak minden félelmem és türelmesen -sorsukba törödve és a legrosszabbra elkészülve, nyugodtan teszik -kötelességüket. Nem csoda, ők oroszok, a kormányos román. - -_Augusztus 2. – Éjfél._ - -Alig aludtam el, egy kiáltásra ébredtem, a mely mintha az ajtómon kivül -hangzott volna. Semmit sem láttam a ködtől. A fedélzetre rohantam és -neki szaladtam a kormányosnak. Mondja, hogy ő is hallotta a kiáltást, -azért futott, de hiába, az őrszemnek hülthelyét leltük. Ismét egy -emberrel kevesebb. Az Ur legyen velünk! Kormányos azt mondja, hogy -elhagytuk a Doweri-szorost. Mert a mint egy pillanatra fölszállt a köd, -látta az északi partot, de ugyanakkor hallotta a kiáltást is. Ha ez -igaz, akkor az északi tengerbe jutottunk és csak az Ur Isten vezérelhet -bennünket a ködben, a mely mintha velünk jönne és az Ur Isten mintha -ehagyott volna bennünket. - -_Augusztus 3._ - -Éjfélkor fölkeltem, hogy fölváltsam a kormányhoz állitott embert, de -senkit sem találtam ottan. A szél erősen fujt, nem mertem otthagyni a -kormányt, hát csak kiáltoztam a kormányosért. Néhány perc mulva -alsóruháiban rohant föl a fedélzetre. A szeme vad volt és kidülledt és -én nagyon félek, hogy az esze megbomlott, egészen közel jött hozzám és -rekedten suttogta, a száját egészen a fülemhez tartva, mintha attól -félne, hogy a levegő meghallhatná: Itt van. Csakugyan itt van. Most már -bizonyosan tudom, hogy itt van. Láttam a mult éjjel, mikor őrt álltam. -Olyan mint egy férfi, magas és vékony és kisértetiesen sápadt. A -hajófenékről jött és kinézett. Én mögéje csusztam és belédöftem a -késemet; de a késem keresztülment rajta, mint a levegőn. – Ezt mondva, -megragadva a kését és dühödten döfte az ürbe. Aztán folytatta: Hanem -azért itt van és én meg fogom találni. Lehet, hogy fenéken van a nagy -faládák egyikében, valamennyinek lesrófolom a födelét és megnézem. Ön -csak maradjon itt a kormányon. – És óvatosságra intő tekintettel, ujját -az ajkára téve, távozott. És ment le a hajóba. A szél fokozódott és én -nem hagyhattam el a kormányt. Ismét láttam a kormányost egy -szerszámládával és lámpással a födélzetre jönni és a hajó orrán levő -lejárat felé indulni. Megőrült. Határozottan megőrült és hiába próbálnám -visszatartani. Különben sem tehet kárt azokban a nagy ládákban, hisz -csak földet tartalmaznak. Igy hát itt maradok, vigyázok a kormányrudra -és irom a jegyzetemet. Csak Istenben bizhatom és várnom kell, mig a köd -eloszlik. Azután, ha nem tudnék a meglévő széllel valamely kikötőbe -jutni, befogom vonni a vitorlákat és segitségért fogok jelezni… - -Immár mindennek vége, épp a mint már remélni kezdtem, hogy a -kormányosom, nyugodtabban fog előkerülni, mert szorgalmasan hallottam -kopácsolni a hajó testben és gondoltam, hogy a munka kissé lecsöndesiti, -egyszerre csak egy rémült sikoltást hallottam, a mely megfagylalta a -vérem és láttam őt fölrohanni a lejáron, mintha ágyuból lőtték volna ki. -Dühöngő őrülten, vérben forgó szemmel és a rémülettől vonágló arccal. – -Segitség! Segitség! Mentsetek meg! kiabálta. Aztán körültekintett a sürü -ködben. Irtózata kétségbeesésre változott és szilárd hangon mondta: -Jobban tenné, ha velem jönne, kapitány, még mielőtt késő lenne. Ő itt -van. Most már tudom a titkát. A tenger meg fog tőle védeni, ez a -legbiztosabb menedék! Még mielőtt egy szót szólhattam vagy mozdulhattam -volna, hogy megragadjam, a korlátra ugrott és a tengerbe vetette magát. -Azt hiszem, hogy most már én is tudom a titkát. Ez a boldogtalan őrült -pusztitotta el egytől-egyig az embereket és most követte őket a sirba. -Az Ur legyen velem! Miként adjam számon ezeket a borzalmakat, ha a -kikötőbe jutok? Ha kikötőbe! Vajjon jutok-e valaha? - -_Augusztus 4._ - -Folyton sürü köd, a melyen a kelő nap nem bir áthatolni. Nem mertem -lemenni. Nem mertem elhagyni a kormányt. Igy hát itt maradtam egész -éjjel és az éj homályában én is láttam azt a valamit – valakit! Az ég -irgalmazzon, de a kormányosnak igaza volt, hogy a tengerbe vetette -magát. Jobb meghalni elszántan, meghalni tengerészhez méltón a kék vizbe -temetkezve, mint… de én kapitány vagyok és nem szabad elhagynom a -hajómat. De kifogok ezen az eleven ördögön vagy szörnyetegen, mert a -kerékhez kötöm a kezemet, ha erőm csökkenni kezd és a kezemmel együtt -oda kötöm azt is, a mit ő nem mer megérinteni és aztán jó vagy rossz -szélben, de megmentem a lelkem üdvösségét és becsületemet, mint -hajóskapitány. Gyöngülni kezdek és az éj közeledik. Ha ő még egyszer -szembe néz velem, tán nem lesz időm a cselekvésre… ha hajótörést -szenvedünk, ezt az üveget tán megtalálják és a kik megtalálják, tán -megértenek. Ha nem… nos hát akkor is tudják az emberek, hogy eleget -tettem a kötelességemnek. Az Uristen, a Szüz Mária és az ég minden -szentjei segitsenek egy szegény tudatlan embernek, a ki kötelességének -iparkodott eleget tenni. - -Eddig volt az irás és nem tovább. Hogy ki követte el a gyilkosságokat, -azt bizonyosan senki sem tudná megmondani. - -A közvélemény a kapitányt valóságos hősnek tekinti és diszes temetésben -akarják részesiteni. Már is elhatározták, hogy a testét, az összes -csónakok kiséretében fölviszik az Eszk folyón egy darabig. Aztán -visszakerülnek vele és az apátsághoz vezető lépcsőkön fölviszik és a -régi temetőbe teszik örök nyugalomba. Már több mint 100 csónaknak a -gazdája beiratkozott, a kik a kiséretben részt akarnak venni. - -A megugrott nagy kutyának nem akadtak nyomára, a mit nagyon sajnálnak és -én meg vagyok győződve róla, hogy a közvélemény mai föllendülésében a -város fogadná örökbe a dögöt. Holnap lesz a temetés és ezzel vége szakad -a nagy Oceán emez ujabb miszteriumának. - - -_Murray Minna naplója._ - -_Augusztus 8._ - -Lucy egész éjjel nyugtalankodott és én sem tudtam aludni. Félelmes volt -a vihar és a mint végigsüvöltött a kéményeinken, borzongtam tőle. -Különös, hogy Lucy nem ébredt föl. De kétszer fölkelt s felöltözködött. -Szerencsére mind a kétszer idején fölébredtem és sikerült levetköztetnem -a nélkül, hogy fölébredt volna és visszafektetnem az ágyba. Sajátságos -tünemény ez az alvajárás, mert mihelyt, bármely módon gátat vetnek az -akaratának, fölhagy a szándékával, ha ugyan egyáltalán van valamely -szándéka és visszatér az élet rendes kerékvágásába. - -Korán reggel fölkeltünk mind a ketten és lementünk a kikötőbe együtt, -megnézni, hogy nem történt-e valami az éjjel. Nagyon kevés emberrel -találkoztunk és noha ragyogott a nap és a levegő tiszta és fris volt, a -haragos fehér tarajos hullámok még mindig zuhogtak be a kikötő keskeny -nyilásán. Nagyon örültem a gondolatnak, hogy Jonathán nem volt tengeren -az elmult éjjel, hanem szárazföldön. De hát tulajdonképpen szárazon -van-e vagy vizen? Hol van? És mit csinál? Borzasztóan nyugtalankodom -miatta. Csak tudnám, hogy mitévő legyek és csak tehetnék valamit! - -_Augusztus 10._ - -A szegény hajóskapitány temetése nagyon megható volt ma. Az összes -csónakok kisérték és koporsóját hajóskapitányok hozták föl a lépcsőzeten -a temetőbe. Lucy velem volt és korán elfoglaltuk rendes ülésünket és -gyönyörüen láttuk az egész processziót. A szegény embert közel a mi -rendes ülésünkhöz tették örök nyugalomra. Szegény Lucy nagyon -izgatottnak látszott. Az egész idő alatt nyugtalan volt és rosszul -nézett ki. És én nem gondolhatok egyebet, mint hogy az alvajárás nagyon -kimeriti. Egyben nagyon különös: Nem akarja belátni, hogy okunk lenne a -nyugtalankodásra. Vagy ha volna is, hát ő maga sem érti, hogy mi. -Izgatottságunkat még az én öreg barátom halálának hire is fokozta, a kit -ma korán reggel halva találtak a mi kedvenc ülésünkön tört -nyakcsigolyával. A doktor állitása szerint valamely ijedtség -következtében hátra kellett esnie a padon, mert a félelemnek és -rémületnek olyan kifejezése fagyott az arcára, a melynek láttára még a -férfiak is borzadoztak. Szegény öreg ember! Talán a halált magát látta -holdokló szemeivel! Lucy oly édes és érzékeny, hogy mindent jobban érez, -mint más emberek. Épp most egészen kikelt magából egy csekélység miatt, -a melyre én alig ügyeltem, noha én is nagyon szeretem az állatokat. A -halászok egyike, a kit gyakran láttunk ide feljönni hogy a halászbárkák -jöttét lesse, magával hozta a kutyáját is a temetésre. A kutya máskor is -rendesen vele volt. Mind a ketten nagyon csendesen szoktak viselkedni és -én soha sem láttam az embert haragudni és soha sem hallottam a kutyát -ugatni. A szertartás alatt a kutya nem akart a gazdájához jönni, a ki -velünk volt a padon, de néhány ölnyire maradt tőle ugatva és vonitva. A -gazdája először szeliden, aztán keményebben és végre haragosan -szólongatta, de a kutya sem oda nem jött, sem az üvöltést nem hagyta -abba. Valóságos dühbe esett, szemét vadul forgatta és a szőre -ágaskodott, mint a macskának a farka, mikor támadni készül. Végre a -gazdája is megharagudott, leugrott, fölrugta a kutyát, aztán nyakon -ragadta és félig vonszolta, félig lökte a sirkőre, a melyre padunk -erősitve volt. Abban a percben, hogy a követ érte, a szegény pára -elcsöndesedett és remegni kezdett. Nem próbált elmenni, de lelapult -remegve és félve és oly szánandó állapotában a rettegésnek, hogy én noha -sikertelenül, de csititgatni próbáltam. Lucy, bár szintén nagyon -sajnálta, nem próbálta megérinteni a kutyát, csak az irtózatnak egy -nemével nézte. Attól tartok, hogy tulságosan érzékeny lelkü, hogysem baj -nélkül haladjon az élet utain. Meg vagyok róla győződve, hogy erről fog -álmodni az éjjel. A dolgok csodás halmozódása – halottkéz által a -kikötőbe kormányzott hajó, a kormányrudhoz feszülettel és olvasóval a -kezében kötözött kapitány; a megható temetés; a kutya, a mely majd -dühödt, majd pedig félelemben remegő, – mindez bő anyagot fog -szolgáltatni álmainak. - -Legjobb lesz, ha nem hagyom lefeküdni, mig testileg jól ki nem -fárasztom. Elviszem őt egy hosszu sétára a tenger mentén, hogy ne legyen -kedve még éjjel álmában is járni. - - - - -VIII. - - -_Murray Minna naplója._ - -_Ugyanaz nap este 11 órakor._ – Oh! be fáradt vagyok. Ha keményen föl -nem tettem volna, hogy mindennap följegyzem élményeimet, hát ma ugyan ki -nem nyitnám a naplómat. Remek sétát tettünk, Lucy nemsokára egészen -fölvidult, a mit egy pár jó indulatu tehénnek köszönhetek, a kik -barátságosan közeledtek felénk az egyik legelőn, de a kik elől mi -eszeveszett futásnak eredtünk ijedtünkben. Azt hiszem, hogy a gyáva -ijedelem minden egyebet kivert a fejünkből és friss jókedvvel teáztunk -meg egy ósdi kis fogadóban, jó messze a várostól. Ozsonna után hazafelé -indultunk, sokszor meg-megállva, szivünkben folytonos rettegéssel a vad -bikáktól. Lucy alaposan elfáradt és siettünk nyugalomra térni. Lucy -alszik és csöndesen szedi a lélekzetet. A rendesnél is rózsásabb szinben -van és oly csodálatosan bájos. Oly boldognak érzem magamat, mert látom, -hogy mennyire gyarapodik; azt hiszem, hogy annyira megerősödött, hogy -már az alvajárást is elhagyja. Tökéletesen boldog volnék, ha hirem volna -Jonathán felől… Az Isten tartsa és óvja meg őt. - -_Augusztus 11-dikén_ reggel 3 órakor. – Ismét a naplómmal vagyok. Már -nem bánt az álom, hát jobb, ha irok. Sokkal izgatottabb vagyok, hogysem -alhatnám. Oly borzasztó kalandunk volt, oly kétségbeejtő. Alig fejeztem -be este naplójegyzeteimet, azonnal elaludtam… Egyszer csak hirtelen és -teljesen fölébredek, felülök, nyomasztó félelemmel a szivemen és az -ürességnek, pusztaságnak sajátságos érzetével körülöttem. A szoba sötét -volt, Lucy ágyát nem láthattam, hát keresztül lopóztam a szobán és -tapogatva kerestem őt. Az ágy üres volt. Gyufát gyujtottam és láttam, -hogy Lucy nincs a szobában. Az ajtó be volt téve, de nem volt bezárva, -mint a hogy lefekvéskor hagytam. Az édes anyját nem mertem felkölteni, -mert ugyis nagyon beteges és az utóbbi napokban a rendesnél is -rosszabbul volt, hát egy két darab ruhát kapkodtam magamra, hogy magam -lássak utána. Mikor már az ajtónál voltam eszembe jutott, hogy a -ruháról, a mit felöltött, tán rájöhetnék, hogy hol keressem, ha csak -pongyolát vett, tán nem hagyta el a házat, ha nappali ruhát, akkor a -kertben lehet. Mind a kettö, a pongyola is, a nappali ruha is helyükön -lógtak. Hál’ Istennek gondoltam magamban, nem lehet messze, mert csak a -hálóruhája van rajta. Leszaladtam a lépcsőn és benéztem a nappaliba. Ott -nem volt! Sorra benéztem minden üres szobába, folyton növekedő, -dermesztő félelemmel szivemben, sehol sem találtam. Végre az utca -ajtóhoz értem és nyitva találtam. A kilincs bámulatomra nem volt -becsattanva. A cselédek pedig rendesen igen gondosan be szokták az ajtót -zárni, hát félni kezdtem, hogy Lucy ugy a hogy volt, elhagyta a házat. -Nem volt időm a megfontolásra, egy mindent elhomályositó vad félelem -kergetett. Fölkaptam egy nehéz, nagy sálkendőt és kirohantam. Az óra -egyet ütött, mikor az utcára értem és egy lelket sem láttam. Végig -futottam a villasoron a kikötőig, de nyoma sem volt a fehér alaknak, a -kit kerestem. A kikötőgátra érve, a kikötőn keresztül, a keleti -sziklamagaslat felé tekintettem, abban a reményben – vagy félelemben – -magam sem tudom, hogy melyik volt erősebb, hogy Lucyt kedvenc helyünkön -látnám meg. Ragyogó teli hold volt, nehéz fekete futó felhőkkel, a -melyek az egész tájat folyton váltakozó fény és árnyképekkel boritották. - -Egy vagy két percig semmit sem láthattam, mert egy felhő árnya a -templomot és egész környéket homályba boritotta. A mint a felhő odébb -huzódott, először is az apátság romjait láttam föltünni, aztán -lassan-lassan a régi templom és a temető is belekerültek a keskeny futó -fénysávba, a mely élesen világitott meg mindent. Bármit vártam is, nem -csalódtam, mert ott, kedvenc ülő helyünkön, a hold ezüstös fénye egy -hófehér pihenő alakra esett. A gyorsan uszó felhő nem engedte, hogy -sokat lássak, mert az árnyék majdnem nyomon követte a fényt; de mégis -ugy tetszett, az ülés mögött, a melyen a fehér alak fénylett, valami -sötét alak is föléje hajolt. Hogy mi lehetett, ember-e vagy állat, azt -nem tudtam volna megmondani; nem vesztegettem egy pillanatot sem, végig -szaladtam a kikötőn és keresztül a halpiacon a lépcsőzet följáratához, -mert ez volt a keleti sziklapart egyetlen utja. A város mintha kihalt -volna, egy lélekkel sem találkoztam, a minek nagyon megörültem, mert nem -szerettem volna, ha valaki szegény Lucyt ilyen állapotban látja. Az idő -és távolság végtelennek látszott, térdem remegett és lélekzetem -szakadozott, a mig az Apátsághoz vivő számtalan lépcsőn fölfelé -igyekeztem. Gyorsan kellett járnom, noha ugy tetszett, hogy lábaim -ólomból valók és minden forgám be van rozsdásodva. Mikor már majdnem -fölértem, jól láttam a padot és a fehér alakot rajta, mert már elég -közel voltam ahhoz, hogy a homályban is lássak. Bizonyos, hogy állt -mögötte valami, hosszu fekete, a padon félig hátra hanyatló fehér alak -fölé hajolva. Én rémületemben kiabálni kezdtem: Lucy! Lucy! és az a -valami fölemelte a fejét és onnan, a hol voltam, egy fehér arcot és -vörös lángoló szemeket láttam. Lucy nem felelt és én a temető -bejáratához szaladtam. A mint beléptem, a templom közém és a pad közé -került és egy pillanatra elvesztettem Lucyt szem elől. Mire ismét -megláttam, a felhő elhuzódott és a hold fényesen világitott, hogy -egészen jól láthattam Lucyt, a mint a padon hátrahanyatlott, a feje a -pad támláján pihent. Egészen egyedül volt és egyetlen élő lénynek nyomát -sem láttam a közelben. - -Mikor föléje hajoltam, láttam, hogy még mindig alszik. Az ajka szét volt -nyitva és lélekzetét nem a nála megszokott halk, csöndes módon szivta, -hanem nehezen, mélyen zihálva szakadt föl kebléből, mintha minden -lélegzetvétellel tele akarná szivni a tüdejét levegővel. Mikor közel -értem, álmában fölemelte a kezét és hálóruhája gallérját szorosabbra -huzta a nyaka körül. A mint igy tett, kissé megrázkódott, mintha a -hideget érezné. Én rádobtam a meleg nagykendőt és jól beleburkoltam, jó -szorosra huzva a nyaka körül, nehogy meghüljön ruhátlan állapotában. Nem -mertem hirtelen fölkelteni azért, hogy a kezeim szabadon maradjanak és -támogathassam őt, a kendőt egy jó hosszu kapcsos tüvel tüztem össze a -nyakán; de ijjedtemben, vagy siettemben aligha ügyetlenül meg nem -szurtam szegényt, mert egy kis vártatva, a mint a lélegzete kissé -könnyebbült, a kezét ismét a torkához emelte és nyögött. Mikor már jól -bepólyáztam és a cipőmet is a lábára huztam, lassan elkezdtem -költögetni. Eleinte meg sem érezte, de lassan, fokozatosan nyugtalanabb -lett az álma, nyögött és közbe-közbe sóhajtott. Végre már félni kezdtem, -hát erősebben megráztam, mire fölnyitotta szemét és teljesen fölébredt. -Nem lepte meg egy csöppet sem, hogy engem látott és nem is vette -mindjárt észre, hogy hol vagyunk. Lucy ébredése mindig igen bájos és -noha ezuttal át volt fázva és megijjedt, a mint látta, hogy ruhátlanul -és a temetőben van éjnek idején, nem vesztette el szelid kedvességét. -Kissé remegett és belém kapaszkodott; a mikor hivtam, hogy jőjjön velem -haza, egy gyermek engedelmességével, szó nélkül fölkelt. A mint -elindultunk, a kavics sértette a lábamat és Lucy észrevette, hogy -fölszisszentem. Azonnal megállt és mindenáron vissza akarta adni a -cipőmet, de persze nem hagytam. - -A szerencse kedvezett és haza jutottunk, a nélkül, hogy egy lélekkel -találkoztunk volna. Csak egy izben láttunk egy nem egészen józannak -látszó embert előttünk az utcán keresztül menni; de mi elrejtőztünk egy -kapu aljában, mig ő el nem tünt egy mellékutcában. - -A szivem olyan hangosan dobogott, hogy némelykor azt hittem, hogy el -kell ájulnom. Telve voltam aggodalommal Lucy miatt, nem csak az -egészségét féltettem, de a jó hirnevét is, ha kitudódnék ez a dolog. -Mikor hazaértünk és megmostuk a lábunkat és buzgón hálát adtunk az -égnek, lefektettem Lucyt. Mielőtt elaludt volna, kért, könyörgött, hogy -ne szóljak egy szót se senkinek, még az édes anyjának se ez éjjel -alvajárásáról. Eleinte haboztam igéretet tenni, de édes anyja -egészségére gondolva és hogy mennyire nyugtalanitaná ez a dolog, hát -mégis csak megigértem. Remélem, hogy helyesen cselekedtem. Az ajtót -bezártam és a kulcsot a kézcsuklómra kötöttem, igy talán nem fognak még -egyszer háborgatni. Lucy mélyen alszik, a hajnal rózsás pirja ömlik -szerte a tengeren… - -_Ugyanaz nap délben._ Minden jól megy. Lucy aludt, még föl nem -keltettem. Az éjjeli kaland nem esett kárára, sőt ugy látszik, javára -vált, mert ma jobb szinben van, mint bármikor ezelőtt. Sajnálattal -vettem észre, hogy ügyetlenségemben a kapcsos tüvel megsértettem. -Szerencse, hogy nagyobb bajt nem okozott, mert a torkán egészen -átlyukasztotta a bőrt. Meg kellett valahogy csipnem és átszurnom vele a -laza felsőbőrt, mert két pici piros folt, mint a tü szurásé van rajta, a -hálóinge gallérján pedig egy csöpp vér. Mikor bocsánatot kértem tőle és -aggságoskodtam miatta, Lucy kinevetett és megcirógatott és azt mondta, -hogy nem is érzi. Szerencse, hogy oly parányi a szurás, hát sebhelyet -nem hagyhat. - -_Ugyanaznap éjjelén._ Nagyon jól töltöttük a napot. A levegő tiszta, a -nap ragyogó, a tengeri szellő kellemesen hüvös volt. Villásreggelinkkel -kirándultunk egy távoli szép erdőbe. Lucy és én gyalog, Lucy anyja pedig -kocsin. Engem egy kissé busitott a gondolat, hogy mily boldog lehetnék, -ha Jonathán is velünk lehetne. De hisz türelmesnek kell lennem. Este -kitünő zenét hallgattunk a sétatéren, aztán korán lefeküdtünk. Lucy -nyugodtabbnak látszott, mint az utóbbi napokban és csaknem rögtön -elaludt. Az ajtót ismét be fogom zárni és a kulcsot a csuklomra kötni, -mint az elmult éjjel, noha azt hiszem, hogy nyugodtan fog telni az -éjszakánk. - -_Augusztus 12._ - -Várakozásunkban megcsalódtam, mert két izben is arra ébredtem ez éjjel, -hogy Lucy ki akart menni. Még álmában is, mintha kissé haragudott volna, -hogy zárva találja az ajtót és kelletlenül ment vissza az ágyába. -Hajnalban a madarak csiripelésére ébredtem. Lucy is fölébredt és én -örömmel láttam, hogy még jobb szinben van, mint tegnap reggel. A régi -vidámsága is mintha visszatért volna. Mellém furakodott az ágyba és -Arturjáról kezdett beszélgetni; én is elmondtam neki, hogy mennyire -aggódom Jonathan miatt és ő vigasztalni próbált. Egy kicsit mintha -sikerült volna is neki, mert noha a részvét nem változtathat az ember -baján, mégis csak elviselhetőbbé teszi. - -_Augusztus 13._ - -Egy nyugodt nappal több és lefekvés ismét csuklómra erősitett kulcscsal. -Éjjel ismét fölébredtem és Lucyt ülve találtam az ágyában, alva, ujjával -az ablakra mutatva. Én csendesen fölkeltem, félre huztam a függönyt és -kitekintettem. Ragyogó holdvilág volt, csendes szép nyugodt éjszaka -terült a földre és tengerre, kimondhatatlan szépségben. Köztem és a -holdvilág közt egy óriás denevér röpködött, nagy köröket irva le, hol -közeledve, hol távolodva. Egyszer-kétszer egészen közel jött az -ablakhoz, de valószinü, megijjedt tőlem és átrepült a kikötőn az apátság -felé. Mikor visszafordultam az ablaktól, Lucy már feküdt és csendesen -aludt. Egész éjjel nem mozdult többet. - -_Augusztus 14._ - -A régi temetőben rendes helyünkön töltöttük az egész napot, irva, -olvasva. Lucy épp ugy megszerette ezt a helyet, mint én magam, és alig -lehet hazacsalni villásreggelire és ebédre. Ma délután furcsa -megjegyzést hallottam tőle. Mikor estefelé hazajöttünk, a lépcsők -tetején, mint rendesen, most is megálltunk egy percre, a remek -kilátásban gyönyörködni. A nyugvó nap épp a hegylánc mögé csuszott és -vörös fényével elárasztotta az apátságot és a régi temetőt a padunkkal -is rózsás fénybe vonta. Egy pillanatig némán bámultunk, egyszer csak -Lucy suttogva, mintha csak magának beszélne, megszólalt: - -– Ismét az ő vörös szemepárja! Most is épp ugyanaz. – Ez olyan furcsán -hangzott, minden apropos nélkül, hogy szinte megrettentett. Kissé oldalt -fordultam, hogy jól lássam Lucyt, a nélkül, hogy észrevegye és láttam, -hogy ugy áll ott, mintha félálomban volna, különös tekintettel a -szemében, a melyet nem birtam megérteni, nem szóltam, de tekintetének -irányát követtem. Mintha kedvenc helyünket nézte volna, a melyen egy -sötét alak ült egyedül. Egy kissé magam is megrettentem, mert egy -pillanatig ugy tetszett, mintha az idegennek nagy tüzes szeme volna, de -a következő pillanatban szétfoszlott az illuzió. A nyugvó nap vérvörös -fénye tükröződött a kedvenc padunk mögött levő templom ablakaiba és a -mint a nap letünt, a verőfénye épp ugy változott, mintha bolygó tüz -volna. Én Lucy figyelmét a sajátságos látványra irányoztam és ő -megrázkódva tért magához, de levert maradt; lehet, hogy az itt fönt -töltött rettenetes éjszaka jutott eszébe. Soha sem emlitettük még egymás -közt sem; hát most sem szóltam. Hazamentünk ebédelni, Lucynek fájt a -feje és korán lefeküdt. Én megvártam, mig elaludt, aztán egy kis -magányos sétára indultam, Jonathánra gondolva. Mikor hazafelé jöttem, -fényes holdvilág volt és noha a villasornak az a része, melyen laktunk, -árnyékban volt, mindent jól lehetett látni, fölnézek az ablakunkra és -Lucy fejét látom kihajolva rajta. Azt hittem, hogy engem vár, hát -kivettem a zsebkendőmet és integettem neki. Nem vette észre és nem -mozdult. A holdvilág épp ekkor került át a sarkon és fénye az ablakra -esett. Ekkor láttam, hogy Lucy feje az ablakpárkányán fekszik és a szeme -le van hunyva. Mélyen aludt és mellette, a párkányon ült valami, a mi -egy jókora madárhoz hasonlitott. Megijedtem, hogy meg talál hülni, hát -fölszaladtam a lépcsőn, de mire a szobába értem, már ballagott vissza az -ágya felé, még mindig mélyen alva és nehezen szedve a lélegzetét; a -kezét a torkán tartotta, mintha a hideg ellen akarná védeni. - -Nem keltettem föl, csak jól betakartam; gondom volt rá, hogy az ajtó és -ablak jól be legyenek csukva. - -Lucy oly édes, a mikor alszik, de sápadtabb mint rendesen és olyan -mélyen gyürüs a szeme, a milyennek még soha sem láttam. Félek, hogy -gyötrődik valamin, bár ki tudnám találni, hogy min. - -_Augusztus 15._ - -Később keltünk mint rendesen. Lucy nagyon kimerült és bágyadt volt és -nagyon sokáig aludt. Reggelinél kellemes meglepetés várt ránk, Artur -édesatyja jobban van és siettetni óhajtja a fiatalok esküvőjét. Lucy el -van telve boldogságával. Az édesanyja szomoru is vig is egyszerre. -Később, napközben, megvallotta nekem az okát. Busul, hogy meg kell -válnia egyetlen leányától, de másrészt örül, hogy lesz, a ki gondját -viselje. Szegény, édes öreg néni! Megvallotta nekem azt is, hogy halálra -van itélve. Lucynek nem mondta meg és velem is megigértette, hogy -megőrzöm titkát; az orvos tudtára adta, hogy napjai megszámlálvák; -szivbajos; a legjobb esetben is már csak hónapokig élhet, de bármely -hirtelen fölindulás minden pillanatban véget vethet életének. Ah, mily -okosan tettük, hogy eltitkoltuk előtte Lucy borzasztó kirándulását -alvajárása közben. - -_Augusztus 17._ Két teljes napig egy sort sem irtam a naplómba. Nem volt -kedvem hozzá. Mintha valamely titokzatos, kisérteties lepel borulna -boldogságunkra. Semmi hir Jonathánról és Lucy mintha napról-napra -gyöngülne, mig az édes anyja szemlátomást közeledik a vég felé. Nem -értem Lucy csodálatos hervadását. Jól eszik, jól alszik és élvezi a -friss levegőt, de azért arca rózsái haloványulnak és gyöngébb és -bágyadtabb lesz napról-napra, éjjel pedig hallom, hogy csak ugy kapkod -levegőért. Az ajtó kulcsát mindig a csuklómra kötve tartom éjjel, de -Lucy fölkel, a szobában járkál és a nyitott ablakba ül. Mult éjjel, a -mikor fölébredtem, látám, hogy kihajol az ablakon és mikor föl akartam -kelteni, nem ébredt föl, el volt ájulva. Mire magához téritettem, oly -gyönge volt, mint a viz és csöndesen sirdogált, közbe-közbe keservesen -zihálva és küzködve lélegzetért. Mikor kérdeztem, hogy mint jutott az -ablakba, a fejét rázta és elfordult. Remélem, hogy nem annak a -szerencsétlen kapcsos tünek a szurásától beteg. Megnéztem a torkát, a -mint aludt és láttam, hogy a parányi sebek még most sincsenek -begyógyulva. Még mindig nyitva vannak és mintha nagyobbak volnának, mint -eleinte, a szélük körül meg sárgásfehérek. Olyanok, mint egy fehér pont, -piros középponttal. Ha egy-két nap mulva be nem gyógyulnak, nem -nyugszom, mig meg nem mutatjuk az orvosnak őket. - - -_Levél, Billington F. és fiai ügyvivők Whitby-ben Carter, Paterson és A. -uraknak Londonban._ - -_Aug. 17._ - -Tisztelt uraim! - -Van szerencsénk az Északi vasut vonalán utnak inditott szállitmány -jegyzékét idezárva átküldenünk. A szállitmány megérkezése után azonnal -Carfax-ba küldendő. A ház jelenleg üresen áll, idecsatolva küldjük a -kulcsokat, a melyek mind számozva vannak. - -A ládákat – szám szerint ötvenet – a melyekből a teljes szállitmány áll, -a házhoz tartozó részben romba dőlt régi kápolnában kell elhelyeztetni, -a mely az idecsatolt épület tervrajzán „A“-val van jelezve. A -szállitmányt a ma esti 9 órai vonattal inditjuk utnak, holnap délután 4 -óra 30 perckor érkezik Londonba. Minthogy megbizónk sulyt fektet a gyors -szállitásra, kérjük önöket, hogy a mondott időben készen várjanak a -fuvarosok a Kings-Cross-i állomásnál, hogy azonnal rendeltetési helyükre -szállitsák a ládákat. A kulcsokat kérjük a bejárat csarnokában hagyni, a -hol is a tulajdonos, a kinek külön kulcsa van a főbejárathoz, -megtalálhatja őket. - -Kitünő tisztelettel - -_S. F. Billington & fiai._ - - -_Levél. Carter, Paterson és t. London. Billington és fiai uraknak -Whitby-ben._ - -_Augusztus 21._ - -Tisztelt uraim! - -Szállitmányt átvettük és utasitásaikhoz hiven helyeztük el, a kulcsokat -meghagyásuk értelmében a főbejárat csarnokában hagytuk. - -Kiváló tisztelettel - -_Carter, Paterson és t._ - - -_Murray Minna naplója._ - -_Augusztus 18._ - -Ma boldog vagyok és itt irok a temetőben kedvenc helyünkön ülve. Lucy -sokkal jobban van. Az elmult éjjel jól aludt és egyetlen egyszer sem -zavart föl álmomból. A rozsás pir mintha vissza kezdene térni szép -arcába. Jó kedvü, telve élettel és pajkossággal. Az a beteges -zárkózottság mintha teljesen elhagyta volna és ő épp most emlékeztetett -arra a rettenetes éjszakára, a mikor itt találtam alva. A mint beszélt, -tréfásan veregette a cipője sarkát, a lapos sirkőhöz mondván: - -– Szegény kis lábaim, akkor bezzeg nem csináltak ilyen zajt! Szegény jó -öreg barátunk ha élne, erre bizonyosan azt mondta volna, hogy azért nem, -mert féltem, hogy Gyuricát, a ki itt nyugszik, fölverem álmából. -Minthogy ilyen közlékeny hangulatban volt, kérdeztem tőle, hogy -álmodott-e valamit akkor éjjel. Mielőtt felelt volna, kissé tünődve -huzta össze a homlokát és azután félig álmodozó hangon, mintha csak alig -tudna rá emlékezni, kezdte: - -– Nem is tudom, hogy álmodtam-e, az az egész oly igaznak tetszett. Azt -tudom, hogy nagyon vágytam ide erre a helyre jutni, azt nem tudom, hogy -miért, mert nagyon féltem valamitől, azt nem tudom, hogy mitől. -Emlékszem, noha aludnom kellett, arra, hogy az utcákon végig, a hidon -keresztül jöttem. Egy halacska vetette föl magát a vizből és én -lehajoltam, hogy jobban lássam és hallottam a kutyák vonitását, ugy -tetszett, mintha az egész város tele volna kutyákkal, a kik mind -egyszerre vonitottak, a mig én lassan fölfelé mentem a lépcsőkön. Aztán -homályosan emlékszem valami hosszu sötét alakra, vörös lángoló -szempárral, épp olyannal, a milyent naplementekor láttunk és valami -nagyon édesre és nagyon keserüre egyben ugy körülöttem; aztán mintha -mély zöld vizbe merültem volna és ugy zugott a fülem, mint a hogy -mondják, a vizbefulóké szokott; aztán mintha minden elmult volna tőlem; -a lélek mintha kiszakadt volna a testemből és a levegőben lebegett -volna. Mintha arra is emlékezném, hogy egyszer épp a világitó torony -fölött lebegtem, aztán egyszer csak hirtelen rémület fogott el, mintha -földrengésbe jutottam volna és fölébredve láttam, a mint ráztad a -vállamat. Hamarább láttalak, mintsem éreztelek volna. - -Erre kacagni kezdett. Én lélegzet nélkül figyeltem, oly kisértetiesnek -tetszett az egész. Nem is láttam jónak feszegetni a dolgot, hát másra -tereltem a beszédet, és Lucy régi jó kedve azonnal visszatért. Mire -hazaértünk, a fris szellő oly rózsásra festette arcát, hogy édes anyja -nem győzött benne gyönyörködni és nagyon boldog estét töltöttünk együtt. - -_Aug. 13._ - -Öröm, öröm, öröm! Noha nem egészen tiszta öröm. Végre hirt kaptam -Jonathánról. A szegény fiu nagy beteg volt; ezért nem irhatott maga. -Hawkins ur küldte a levelet és oly kedvesen, jóságosan irt hozzá. Holnap -indulok utnak, hogy ápolni segitsem Jonathánt, ha kell és hogy haza -hozzam magammal. Hawkins ur azt irja, hogy legjobb volna, ha mindjárt -odakünn megesküdnénk. A jó ápoló testvér levelét könnyeimmel öntöztem és -a keblembe rejtettem. Az utam iránya meg van határozva és málhám kész. -Nem irok többet – a többit Jonatánnak tartogatom – a férjemnek fogom -elmondani. - - -_Levél, Ágota testvér a budapesti szt. József kórházból Murray Minna -kisasszonynak._ - -_Augusztus 12._ - -Kedves kisasszony! - -Harker Jonathán ur kivánságára irok – a ki maga nem elég erős arra hogy -irjon, noha – hála érte patrónusunknak, szt. Józsefnek – a javulás utján -van. Majdnem teljes hat hete, hogy ápolás alatt van, heves agylázban -szenvedett. Kért, hogy kegyedet változatlan szerelméről biztositsam és -adjam tudtára hogy a mai postával Hawkins urnak is iratott velem -levelet, a melyben bocsánatot kér akaratlan késedelmeért és tudtára -adja, hogy rá bizott ügyét befejezte. Még néhány heti üdülésre szorult a -hegyek között levő szanatóriumunkban és csak ekkor térhet haza. Kér, -hogy azt is irjam meg, hogy nincsen elegendő pénze, pedig hogy szeretné -megfizetni az itt nyert ápolást, ne hogy egy nálánál szegényebbet -foszszon meg az esetleges istápolástól. - -Fogadja kedves kisasszony őszinte rokonérzésem kifejezését és áldásomat. - -_Agota nővér._ - -_U. I._ Betegem álomba merült és én fölbontom a levelet, hogy még -valamit megmondjak önnek. A betegtől tudom, hogy önök nemsokára férj és -feleség lesznek. Áldásom mindkettőjükre! A vőlegényét valamely rettentő -rázkódás érte – ezt az orvos mondja – és deliriumában az őrjöngései -borzalmasak voltak. Farkasokról, méregről, vérről, kisértetekről, -démonokról és nem is merem mondani, hogy mi mindenről beszélt. Nagyon -gondosan őrizze őt jó ideig minden efféle izgalomtól; az ilyen betegség -nyomai nem egyhamar tünnek el. Már rég irtunk volna, de semmit sem -tudtunk barátairól és semmi sem volt vele, a mi nyomra vezethetett volna -bennünket. A kolozsvári vonaton érkezett és az ottani állomásfőnök azt -mondta a kalauznak, hogy ott az állomásra rohanva, jegyért orditozott, a -melyen haza mehessen. Annyit láttak parancsoló heves modoráról, hogy -angol, hát adtak neki jegyet a legtávolabb állomásra, a meddig az a -vonat ment. - -Meg lehet róla győződve, hogy jól gondját viseljük. Minden szivet -megnyert szelidsége és kedvessége által. Most már elég jól érzi magát és -nem kétlem, hogy néhány hét mulva teljes lesz a gyógyulása. De gondosan -vigyázzon rá, hogy semmi izgalom ne érje. Remélem, hogy a jó Isten és -Szt. József még sok-sok boldog évvel fogja önöket megáldani. - - -_Seward dr. naplója._ - -_Augusztus 19._ - -Különösen és hirtelen változás Renfieldben az elmult éjjel. Nyolc óra -tájban kezdett izgatott lenni és körül szaglászni mint egy vadat -csapászó kopó. A segédorvost meglepte a modora és tudva, hogy mennyire -érdeklődöm iránta, beszélgetésbe akart vele eredni. Betegem rendesen -nagyon tiszteletteljes, néha szinte alázatos még az ápoló iránt is; de -az éjjel azt mondja emberem, hogy roppant gőgösen viselkedett. Szóba sem -akart vele állni. Mindössze annyit mondott neki: – Nem akarok magával -beszélni: maga most már számba sem jöhet. A mester közeledik. - -Az orvos azt hiszi, hogy a vallásos rajongás egy neme lepte meg. Ha ez -igaz, ekkor résen kell lennünk, mert egy izmos, erős férfiu – egyesült -emberölő és vallásos mániával – nagyon veszedelmessé válhatnék. Az -összetétel rettenetes. Este kilenc órakor magam is meglátogattam. Velem -szemben is épp ugy viselkedett, mint az ápolóval. Fönséges nagyzásában -nem birt semmi különbséget sem tenni köztünk. Csakugyan, mintha vallásos -őrület lepte volna meg, nemsokára azt fogja hinni, hogy ő az -Atyauristen. Egy félórán keresztül, ha nem tovább, Renfield mind -izgatottabb lett. Én nem árultam el, hogy figyelem, de azért szorosan -szemmel tartottam. Egyszer csak hirtelen azt a ravasz kifejezést láttam -a szemében, a mely mindig elárulja, hogy az őrültnek valamely uj ötlete -támadt és vele a fej- és hátnak azt az alamuszi tartását, a melyet az -őrülteket ápolók oly jól ismernek. Egészen megnyugodott, ment és az ágya -szélére ült, az ürbe bámulva fénytelen szemével. Én tudni szerettem -volna, hogy közönye tetetett-e, vagy igazi és a kedvenceit hoztam szóba, -olyan tárgy, a mely rendesen azonnal felköltötte érdeklődését. Eleinte -nem is felelt, végre türelmetlenül csak annyit mondott: - -– A fránya hordja el őket! Egy szikrányit sem törődöm velük! - -– Micsoda? – mondtam én – csak nem akarja velem elhitetni, hogy nem -törődik a pókjaival. (Mert most ismét a pókok a kedvencei.) Erre ő -rejtélyesen felelt: - -– A menyasszonyt várók szeme is a nyoszolyó lányokban gyönyörködik; de -mihelyt megjelent a menyasszony, minden szem csak ő vele telik meg. - -Nem akarta magát kimagyarázni és csökönyösen az ágya szélén maradt ülve -mindaddig, a mig nála voltam. - -Nagyon fáradt vagyok az éjjel és levert. Mindig csak Lucyra gondolok és -arra, hogy milyen másképpen lehetett volna minden. Ha nem fogok -elaludni, chloral – a modern Morpheus segitsen rajtam. De vigyáznom -kell, nehogy szokássá váljék nálam. Nem, ma éjjel nem fogom használni! -Lucyra gondolok és nem akarom azzal megbecsteleniteni, hogy ezzel -kapcsolatba hozzam. Ha kell, hát inkább álmatlanul fogom tölteni az -éjszakát. - -Örülök az elhatározásnak; még jobban örülök annak, hogy meg is maradtam -mellette. Egy darabig forgolódtam az ágyban, kétszer Hallottam az órát -ütni, a mikor a fölügyelő azzal küldte hozzám az éjjeli őrt, hogy -Renfield megszökött. Magamra kapkodtam a ruhámat és rohantam le – -betegem sokkal veszedelmesebb egyén, hogysem sokáig kószálni hagyjuk. -Sajátságos ötletei veszedelembe dönthetnék azokat, a kiket sorsa utjába -sodor. Az ápoló már várt. Azt mondta, hogy alig tiz perce még látszólag -nyugodtan látta őt aludni az ágyában, a mikor az ajtón alkalmazott -figyelőn keresztül benézett. Figyelmét az ablakráma kifeszitésének zaja -vonta ismét vissza. Mire az ajtóhoz ért, már csak a lábait látta az -ablakon eltünni és azonnal értem küldött. - -A beteg nem mehetett messze, mert csak hálóruha volt rajta. Az ápoló azt -gondolta, jobb lesz az ablakból meglesni, merre veszi utját a szökevény, -mert mire az ajtónak kerülne, eltévesztené szem elől, annál sokkal -vastagabb ember volt, hogysem az ablakon keresztül mászhatott volna -utána. Én elég vékony vagyok, hát az ápoló segitségével kimásztam az -ablakon és lábbal lefelé ereszkedtem le. Minthogy csak néhány lábnyira -voltam a talajtól, baj nélkül értem le. Az ápoló mondotta, hogy betegünk -balra fordult, aztán egyenes irányt vett, hát oly gyorsan, a hogy csak -birtam, szaladtam arrafelé. A mint a kert fáin kivül jutottam, egy fehér -alakot láttam a magas falat megmászni, mely kertünket a szomszédos -elhagyott épülettől elválasztja. - -Rögtön visszafutottam megmondani a fölügyelőnek, hogy három-négy jó -markos legényt inditson azonnal utánam Carfax udvarára, arra az esetre, -ha barátunk veszedelmessé válnék. Magam létrát fogtam és a falra mászva -leugrottam a tulsó oldalon. Láttam Renfieldet épp a ház tulsó szögletén -eltünni, hát utána iramodtam. A házat megkerülve, ismét láttam őt, az -ódon kápolna vaspántos tölgyfa ajtajához lapulva. Mintha valakinek -beszélt volna, de nem mertem olyan közel menni, hogy halljam, hogy mit -mond, ne hogy elriaszszam és elillanjon. - -Mert rajzó megvadult méheket könnyebb üldözőbe venni, mint egy csupasz -őrültet, a kire ráért a szökés mániája! Néhány perc mulva azonban -észrevettem, hogy ő nem vesz tudomást semmiről sem, a mi körülötte -történik, hát megpróbáltam közelebb huzódni hozzá, annál inkább, mert -embereim is átjöttek már a falon és elzárták az utját. Hallottam a mint -a következőket mondta: - -– Itt vagyok, hogy a parancsolatod szerint cselekedjem Mester. A -rabszolgád vagyok és te meg fogsz engem jutalmazni, mert hiven foglak -szolgálni. Imádtalak régóta a nagy távolban. Most hogy közel vagy, várom -a parancsaid és te nem fogsz engem mellőzni drága Mester, a mikor a jó -dolgok fölosztásának kerited sorát – ugy-e nem? - -Mégis csak önző egy vén koldus a fickó. Az osztalékra gondol akkor is, a -mikor az Ur jelenlétében képzeli magát. Mikor körülfogtuk, verekedett -mint egy tigris. Iszonyu ereje van és igazán sokkal jobban hasonlitott -vadállathoz, mint emberhez. Soha eddig nem láttam őrültet a dühödtségnek -ilyen fokozatában; és remélem, hogy azután sem fogok. Szerencse, hogy -ilyen jókor kitapasztaltuk az erejét és veszedelmességét. Ilyen erővel -és elszántsággal rettenetes dolgokat müvelhetett volna, ha szerencsésen -el nem fogjuk. Most már jó helyen van. Még Lucifer maga sem igen tudna -kiszabadulni abból a kényszer zubbonyból, a mit ráhuztunk és a -kárpitozott szoba falához is hozzá láncoltuk. Az üvöltése néha -borzadalmas, de még szörnyüségesebb az elhallgatása, mert minden -mozdulata és nézése halált jelent. - -Épp most ejtette ki az első összefüggő szavakat: - -– Türelmes leszek Mester. Már jön, jön, jön! - -De már erre én is eljöttem. Izgatottabb voltam, hogy sem alhattam volna, -de ez a napló lecsillapitott és érzem, hogy most már fogok aludni. - - - - -IX. - - -_Levél Harkerné Minna Westenra Lucy-nek._ - -_Budapest, aug. 24._ - -Legédesebb Lucym. Tudom, hogy alig várod, hogy hirül adjam a velem -történteket, a mióta a Whitby vasutállomástól elváltunk egymástól. Az -utamról csak annyit irhatok édes, hogy szerencsésen ideérkeztem. Nem -emlékszem semmire sem, mert mindig csak Jonathánra gondoltam és arra, -hogy mentül hamarabb ide érjek. Az én drágámat nagyon gyöngének, -sápadtnak és megfogyottnak találtam. Szeméből kihalt a határozottság és -a fény és arcából kiveszett a nyugodt méltóság, a melyet annyira -szerettem benne. Csak romja annak, a mi volt és nem emlékszik semmire -sem, a mi jó ideje történt vele. Agata nővér, a ki egy áldott jó -teremtés és született betegápoló, azt mondja, hogy iszonyu dolgokról -beszélt, a mig magán kivül volt. Nagyon szerettem volna tudni, hogy -miről, de a jó lélek csak keresztett vetett és azt mondta, hogy soha sem -fogná elárulni, mert a mit a beteg félre beszél, az az Ur Isten titka és -ha az ápolónő hivatásánál fogva meg is hallja, tiszteletben kell -tartania a titkot. Most is a betegem ágya mellett ülök, hogy az arcát -láthassam, a mig alszik. Most ébredez!… Alig ébredt a kabátját kérte -tőlem, hogy a zsebjéből szeretne valamit kivenni. Agáta nővér kérésemre -előhozta, minden holmiját. Köztük volt a jegyző könyve és én éppen el -akartam kérni tőle, gondolva, hogy abban nyomára akadok betegsége -okának, midőn ő nagyon komolyan igy szólt hozzám. - -– Minna maga tudja édes az én fölfogásomat a férj és feleség közti -bizalomra vonatkozólag. Nem szabad, hogy titok legyen közöttük. Én igen -nagy megrázkodáson mentem keresztül és ha rá probálok emlékezni, hogy mi -is volt tulajdonképpen, érzem, hogy a fejem szédül és nem tudom, hogy -igaz volt-e mindaz, vagy csak egy őrült ember álma. Maga tudja, hogy -agyvelő lázam volt és ez annyit tesz, mint őrültnek lenni. A titkomat ez -a könyv őrzi, de én nem akarok bele nézni. Ujra akarom az életet -kezdeni, az esküvőnkkel. Itt a könyv Minna, fogja és tegye el, ha -akarja, elolvashatja, de nekem soha se szóljon róla, ha csak valamikor a -kötelesség nem parancsolja, hogy visszatérjünk azokhoz a keserü órákhoz, -a melyeket akár őrülten, akár józanon ide bejegyeztem. Ezzel kimerülten -dült vissza és én a vánkosa alá dugtam a könyvet és megcsókoltam őt. -Agata nővért a fejedelem asszonyhoz küldtem, azzal a kérelemmel, hogy -esküvőnket délután megtarthassuk, várom a feleletet. - -A nővér visszajött és hirül hozta, hogy elküldtek az angol egyház -papjáért. Egy óra mulva lesz az esküvő. - -Lucy az idő érkezett és elmult. A hangulatom nagyon ünnepi, de -nagyon-nagyon boldog. Jonathán felült az ágyban, vánkosokkal -megtámogatva. Hanem azért az _igent_ szilárdan és erősen mondta ki. Én -alig birtam szólni, a szivem annyira tele volt, hogy még az az egypár -szó is fojtogatta a torkomat. Az apácák oly kedvesek voltak soha, -sohasem fogom elfelejteni. Midőn a pap és az apácák egyedül hagytak a -férjemmel – a Lucy először irom le ezt a szót „férjem“ – egyedül hagytak -férjemmel, kivettem naplóját vánkosa alól, fehér papirosba burkoltam, -egy kis kék szalaggal, a mit a nyakamon szoktam viselni, átkötöttem és a -kötést a mátkagyürümmel pecsételtem le. Azután megcsókoltam, megmutattam -a férjemnek és azt mondtam neki, hogy ugy fogom tartani, mint külső s -látható jelét annak, hogy teljes életünkben megbizunk egymásba. És hogy -soha sem fogom kinyitni, ha csak ő vagy a kötelesség nem parancsolja. -Ekkor ő kezébe fogta a kezemet és Lucy először fogta meg _a felesége_ -kezét és azt mondta, hegy én a legdrágább asszonyka vagyok a világon és -hogy szivesen átélné még egyszer a multat, ha engemet kellene vele -megnyerni. - -Nos drágám, mit felelhettem volna minderre? Csak azt mondhattam neki, -hogy én vagyok a világ legboldogabb asszonya és hogy semmit sem adhatok -neki, magamon, az életemen és bizodalmamon kivül és hogy ezekkel együtt -szerelmemet és hüségemet életem hátralévő napjaira. És édesem, mikor ő -megcsókolt és magához vont gyönge kezeivel, ugy éreztem, mintha igazán -csak most esküdtünk volna meg. - -– Lucy édes, tudod-e, hogy miért mondom el mindezt neked? Nem csak -azért, mert jól esik elmondanom, hanem mert téged mindig nagyon -szerettelek és most is szeretlek. Nekem esett osztályrészül, hogy a te -barátod és vezetőd legyek, mikor az iskolából az életre készültél. -Drágám, adja a jó Isten, hogy az életed mindig olyan legyen, a milyennek -most igérkezik, tele napfénynyel, zord szelek nélkül. Remélem, hogy -mindig oly boldog lész, a milyen boldog vagyok én most. Isten veled -drágám, nem irok tovább, mert Jonathán ébredez és nekem a férjemhez kell -sietnem. A te szeretö - -_Harkerné_ Minnád. - - -_Levél, Westenra Lucy, Harkerné Minnának._ - -_Whithy, aug. 30._ - -Szeretett Minnám! - -Tenger ölelést és millió csókot és minél hamarébb siessetek vissza -férjeddel az édes hazába. Szeretném, ha ugy jöhetnétek meg, hogy még -velünk lehetnétek itt egy ideig. Ez a jó levegő épp oly gyorsan -helyreállitaná férjedet, mint a hogy engem helyreállitott, Olyan -étvágyam van, mint egy saskeselyünek, tele vagyok élettel és kitünően -alszom. Örülni fogsz, ha megirom, hogy teljesen abba hagytam az -alvajárást. Egy hét óta ki nem mozdultam az ágyamból reggelig, ha -egyszer lefeküdtem. Artur azt állitja, hogy hizom. Igaz el is -felejtettem megmondani, hogy Artur itt van. Nagyszerüeket kocsikázunk, -sétálunk, lovagolunk, evezünk, teniszezünk és halászunk együtt. És én -jobban szeretem őt, mint valaha. Ő is azt mondja, hogy jobban szeret, -mint akkor, de ezt nem hiszem el neki, mert akkor azt mondta, hogy -annyira szeret, hogy már jobban nem is szerethetne. De hát ez ostobaság. -Már megint itt van és hiv, hogy menjek vele. Hát nem irhat többet a te -szerető - -Lucyd. - -P. S. A mama csókoltat, mintha egy kicsit jobban volna szegény. - -P. P. S. Igaz, szeptember 28-án lesz az esküvőnk. - - -_Seward doktor naplója._ - -_Augusztus 20._ - -Renfield esete mind érdekesebb lesz. Most már annyira le csöndesedett, -hogy kitörései közben pihenőket tart. A kitörését követő egész héten -folyton dühöngött. Aztán egyik éjjelen épp hold feljöttekor -elcsöndesedett és csak magában mormogta: – Most már várhatok; Most már -várhatok. Az ápoló feljött jelenteni és én azonnal lesiettem hozzá. Még -mindig a kényszerzubbonyban és a kipárnázott szobában volt, de elborult -arca kissé megenyhült és a szemei visszanyerték régi, könyörgő, majdnem -azt mondhatnám, hizelgő szelidségüket. Én meg voltam elégedve az -állapotával és meghagytam, hogy szabaditsák föl. Az ápolók haboztak, de -végül ellenkezés nélkül engedtek az akaratomnak. Sajátságos, hogy a -betegnek észre kellett venni bizalmatlanságukat, mert egészen közel -lépve hozzám suttogva mondta, mialatt lopva mindig szemmel tartotta -őket. - -– Azok azt hiszik, hogy én bánthatnám magát! Képzelje, hogy én -bánthatnám _magát_. A bolondok! - -Valóban szinte jól esett, hogy még ennek a szegény embernek az elméjében -is előnyben voltam a többiek fölött. De azért nem értettem meg egészen a -gondolatai menetét: Vajjon ugy vegyem-e, hogy magához tart hasonlónak és -hogy igy mint egy összetartozónak vél bennünket, vagy pedig valami oly -nagy jót vár tőlem, hogy okvetetlen szüksége van az én jólétemre. Majd -máskor kitalálom. Ma este betegen nem akar beszélni. Még csak egy kis -cica vagy egy jó nagy macskának az ajánlata sem csábitotta szóra. Csak -annyit mondott, mit bánom én a macskákat. Most egészen más gondom van. -Most már várhatok. Várhatok. - -Egy kis idő mulva magára hagytam. Az ápoló azt mondja, hogy csöndesen -viselkedett egész hajnal előttig, de ekkor nyugtalankodni kezdett, mind -izgatottabb lett és végre annyira dühöngött, hogy ennek következtében -ájulásba esett. - -Három éjjel egymásután ugyan igy történt. Izgatott és dühöng egész nap, -aztán a hold keltétől nap keltéig csöndes. Bárcsak a nyomára tudnék -akadni az oknak. Majdnem ugy látszik, mintha valamely muló befolyás -alatt állna. Szerencsés gondolat. Ma éjjel a józan ész fogjon ki az -őrültön. Egyszer már megszökött a segitségünk nélkül. Ma éjjel hadd -szökjék meg a segitségünkkel. Módot adunk neki a szükésre és készen -tartjuk az embereinket, hogy szükség esetén nyomon kövessék. - -_Augusztus 23._ - -Mindig a váratlan történik. Madarunk mihelyt nyitva látta a kalitot, nem -akart röpülni, ugy, hogy minden készülődésünk kárba veszett. De annyit -legalább mégis megtudtunk, hogy a nyugodtsága egy bizonyos ideig eltart, -legalább ezután néhány órára föloldozhatjuk a kötelékeit. Meghagytam az -éjjeli felügyelőnek, hogy a mint elcsöndesedik, csak zárják a -kipárnázott szobába, de kényszerzubbony nélkül és hagyják ugy napkelte -előtt egy óráig. A szegény ördög teste élvezni fogja a megkönnyebbülést, -ha az elméje nem képes is méltányolni. Hallga! Mi történt! A váratlan -ismét! Hivnak; Betegem ismét megszökött. - -_Később._ – Még egy éjjeli kaland. Renfield szépen megvárta, mikor az -inspekciós orvos a szobába lépett. Ekkor mellette hirtelen kirobant és -végig a folyóson, az ápolókért küldtem, hogy kövessük. Ismét az -elhagyott ház udvarára ment és ugyanazon a helyen találtuk meg az ódon -kápolna ajtajához lapulva. Mikor engem meglátott, dühbe esett és ha az -ápolók idején meg nem ragadják, bizony Isten megölt volna. A mint -megfogtuk, különös dolog történt, először kétszeres erővel küzködött, de -egyszerre csak teljesen lecsillapult. Én ösztönszerüleg körülnéztem, de -semmit sem láthattam. Ekkor a beteg szemének pillantását fogtam föl és -követtem, de semmit sem láttam, a mint a holdvilág sütötte levegő égbe -bámult, kivéve egy óriás denevért, a mely kisérteties csöndben lebegett -nyugat felé. A denevér rendesen körben repked és csapkodja a szárnyait, -de ez az egy egyenes irányt tartott, mintha tudná, hogy hová és hogy -miért igyekszik. A betegem mind nyugodtabb lett és egyszer csak azt -mondta: - -– Nem szükséges, hogy megkötöztessem. Megyek magamtól csöndesen. – -Minden baj nélkül visszajöttünk a házba, de én érzem, mintha valami -veszedelmet rejtne ez a nyugalom és nem egyhamar fogom elfelejteni ezt -az éjszakát. - - -_Westenra Lucy naplója._ - -_Hillingham, aug. 24._ - -Utánozni fogom Minnát és én is naplót irok. Akkor aztán megbeszélhetünk -mindent, ha ismét találkozunk. Vajjon mikor találkozunk ujra. Bár csak -velem lehetne most is, én olyan boldogtalannak érzem magamat. Mult -éjjel, mintha ismét épp ugy álmodtam volna, mint Whitbyben szoktam. -Talán a levegőváltozás teszi, vagy az, hogy ismét itthon vagyunk. Mindez -oly homályos és borzalmas nekem, mert semmire sem birok emlékezni. De -telve vagyok egy bizonytalan félelemmel s olyan gyöngének és kimerültnek -érzem magamat. Mikor Artur ma villásreggelire jött, szinte elbusulta -magát, a mikor meglátott és én sem birtam jókedvet mutatni. Vajjon nem -alhatnám anyám szobájában, ez éjjel megpróbálom, tán megengedi. - -_Aug. 26._ - -Ismét egy rossz éjszaka. A mama nem igen hajlott a kérésemre. Ő maga sem -jól érzi magát és nyilván attól fél, hogy megzavarná az álmomat. Ébren -próbáltam maradni és egy darabig sikerült is. De mikor az óra éjfélt -ütött, fölriadtam a neszre, hát ugylátszik, mégis elszunyadtam. Valami -kaparást és csapkodást hallottam az ablakomon, de nem törődtem vele és -minthogy egyébre nem emlékszem, valószinü, hogy rögtön ismét elaludtam. -Ismét rossz álmaim voltak. De csak emlékezni tudnék rájuk. Ma reggel -szörnyü gyönge vagyok, az arcom kisértetiesen sápadt és a torkom fáj, -valami baja lehet a tüdőmnek, mert valahogy mintha soha sem birnék elég -levegőt kapni. Iparkodnom kell jó kedvünek lennem, mire Artur jön, -különben tudom, hogy kétségbe esik sápadt, rossz szinem miatt. - - -_Levél Helmwood Artur Seward drnak._ - -_Albemarle hotel aug. 31._ - -Kedves Jack! Egy szivességre akarlak kérni. Lucy beteg; vagyis nincs -valami különös baja, de borzasztó rossz szinben van és minden nap -rosszabbul lesz. Én kérdeztem tőle, hogy nincs-e valami baja; nem merem -az édesanyját kérdezni, mert nem akarom az öreg asszonyt, a ki szintén -nagyon beteg, a leánya miatt nyugtalanitani. Westenráné megvallotta -nekem, hogy napjai megszámlálvák (szivbajos) noha szegény Lucy mit sem -tud erről. Meg vagyok róla győződve, hogy valami bántja az én kedves kis -menyasszonyomat. Félőrülté tesz, ha rágondolok; és elszorul a szivem, ha -rá nézek; én megmondtam neki, hogy téged meg foglak kérni, hogy nézd meg -és noha eleinte vonakodott – tudom is, hogy miért szegény pajtás – végre -is beleegyezett. Tudom, hogy fájdalmas föladat lesz neked kedves jó -barátom, de az _ő_ kedvéért történik és nem szabad haboznom a kéréssel, -sem neked a cselekvéssel. Holnap déli két órakor eredj villásreggelire -Hillinghamba, nehogy Westenráné gyanut kapjon és villásreggeli után Lucy -módját fogja ejteni, hogy egyedül lehessetek. Én benézek teára és aztán -együtt távozhatunk. Én roppant tele vagyok aggodalommal és tanácskozni -szeretnék veled, mihelyt csak lehet azután, hogy Lucyt láttad. Kérlek, -el ne maradj! - -_Artur._ - - -_Távirat Helmwood Artur Seward drnak._ - -_Szeptember 1._ - -Atyámhoz hivtak, a ki rosszabbul van. Levél megy. Irj kimeritőn ma esti -postával Ringbe. Ha kell, táviratoz. - - -_Levél Seward dr. Helmwood Arturnak_ - -_Szeptember 2._ - -Kedves öreg pajtás! - -A mi Westenra kisasszony egészségét illeti, sietek veled azonnal -tudatni, hogy véleményem szerint semmiféle általam ismert betegségben -nem szenved. Hanem azért meg kell mondanom, hogy egyáltalán nem vagyok -megelégedve a kinézésével: Fájdalom, de nagyon különböző attól, a mi -volt, mikor utoljára láttam. Természetesen, nem szabad felejtened, hogy -nem volt alkalmam olyan alapos vizsgálatra, a milyet szerettem volna. -Kölcsönös barátságunk mintegy akadálya ennek, a melyet sem az orvosi -tudomány, sem a szokás nem tud leküzdeni. Legjobb tán, ha elmondom neked -pontosan, mi történt, rád bizva, hogy egy bizonyos mértékig levon belőle -a következtetéseid. Végül majd megmondom, hogy mit tettem és hogy még -mit szándékozom tenni. - -Westenra kisasszonyt látszólagos jókedvben találtam. Az édesanyja jelen -volt és én pár pillanat alatt rájöttem, hogy minden igyekezete oda -irányul, hogy édesanyját megnyugtassa és ne engedje aggságoskodni. -Valószinüleg kitalálja, ha nem tudja is bizonyosan, hogy anyja a -legnagyobb kiméletre szorul. Együtt villásreggeliztünk és minthogy mind -a hárman becsületesen igyekeztünk, hát sikerült is végre egy kis igazi -jókedvre szert tenni. Reggeli után Westenráné lepihent és Lucy egyedül -maradt velem. A mig a cselédek jöttek-mentek, Lucy jókedve nem -változott, de mihelyt az ajtó becsukódott mögöttük, lehullott róla az -álarc és ő mély sóhajjal egy székre dülve, szemét befogta a kezével. -Mihelyt láttam, hogy elkomolyodott, azonnal megragadtam az alkalmat, -hogy kikérdezzem. Nagyon szeliden mondott ennyit: - -– Nem mondhatom magának, hogy mennyire utálok magamról beszélni. Én -figyelmeztettem őt, hogy az orvos titoktartásra van ugyan kötelezve, de -hogy te nagyon komolyan aggódol az egészsége miatt Ő azonnal megértette -szándékomat és egy szóval elintézte a dolgot. - -Megmondhat Arturnak mindent, a mit akar. Én nem törődöm magammal, csupán -csak vele! Igy hát teljesen szabad vagyok. Azt könnyen láthattam, hogy -kissé vértelen, de egyáltalán nem láttam a sápkórnak a rendes jeleit és -véletlenül csakugyan módomban volt vérének a minemüségéről meggyőződni, -mert ablaknyitás közben a nehezen nyiló ablak kitört és megvágta az -ujját. A sebzés csekély volt magában véve, de én fölhasználva az -alkalmat, fölfogtam néhány csöpp vérét és analizáltam. A vér minősége -tökéletesen rendes és magában véve erős egészségre enged következtetni. -Egyébként is teljesen meggyőződtem róla, hogy testileg semmi ok nincs az -agodalomra. De minthogy rossz kinézése nem lehet ok nélküli, arra a -következtetésre jutottam, hogy lelkében, vagyis elméjében kell az oknak -rejleni. Panaszkodik, hogy néha alig tud lélegzetet venni, – hogy -mélyen, kábultan alszik, – hogy rossz álmok gyötrik, de a melyeknek a -lényegére nem bir visszaemlékezni. Azt mondja, hogy gyermek korában -álmában gyakran járkálni szokott és hogy mig Whitbyben tartózkodtak, -visszaesett ebbe a gyermekkori rossz szokásába és hogy egy izben egész a -keleti sziklacsucson levő temetőig elsétált éjjel álmában és hogy Murray -kisasszony találta meg ott és hozta haza, de azt állitja, hogy -mostanában nem vett erőt rajta ez a szokása. Én nem vagyok tisztában az -esettel és igy azt tettem, a mit legjobbnak véltem; irtam öreg -mesteremnek és barátomnak, Van Helsing professzornak Amsterdamba, a ki -többet tud az ilyen rejtélyes betegségekhez, mint bárki más a világon. -Megkértem őt, hogy jőjjön át és minthogy azt mondtad, hogy minden a te -költségedre menjen, hát megirtam neki, hogy ki vagy és milyen viszonyban -Westenra kisasszonynyal. Van Helsing látszólag igen önkényes ember, de -ez csak onnan ered, mert tudja, hogy a miről beszél, azt jobban tudja -bárki másnál. Ő nagy filozófus és metafizikus és egyik -legelőrehaladottabb tudósa korának; e mellett azt hiszem, a legnyiltabb -jellemü ember. Mindez kapcsolatban vas idegzetével, jéghideg -nyugalommal, legyőzhetetlen akarattal, önuralommal és türelemmel – és a -legjobb szivvel, a mely valaha dobogott – teszi őt képessé arra a nemes -föladatra, az emberiség szolgálatában, a melynek teóriában és praxisban -egyaránt megfelel, mert nézetei épp oly tág körüek, mint mindent -fölölelő szimpatiája. Ezért mondom el mindezt neked, hogy lásd, hogy -miért van benne oly nagy bizodalmam. Tudom, hogy Van Helsing valamely -személyes oknál fogva bármit is megtenne a kedvemért. Kértem, hogy -azonnal jöjjön. Holnap ismét látni fogom Westenra kisasszonyt. -Stoveéknál fogunk találkozni, nehogy anyját nyugtalanitsa ismételt -látogatásom. - -Hived és barátod - -_Seward John._ - - -_Levél, Van Helsing Ábrahám dr. Seward dr.-nak._ - -_Szept. 2._ - -Kedves jó barátom! - -Mikor megkaptam levelét, már megyek is barátomhoz. Jó szerencsében -elhagyhatok épp most, a nélkül, hogy baj lenne nekik, a kik biztak -bennem. Ha jó szerencse más volna, akkor rossz volna azoknak, a kik -biztak, mert én jövök barátomhoz, a mikor hiv segiteni azokat, a kiket -drágára tart. Mondja barátjának, hogy mikor akkor oly gyorsan kiszopta -sebemből mérget, mit üszkös kés, mit másik barátunk, nagyon nervózus, -elejtett, vágott, maga többet tett neki, mikor segitségem szükséges és -maga hiv segitségre, mint sok minden nagy vagyonu tehetné. De öröm több -tenni érte, maga barátjáért, az maga, a kihez én megyek. Kapjon szobákat -nekem nagy Hotelben, hogy közel lehessek kezéhez és tessék ugy rendezni, -hogy mi láthassuk az ifju hölgyet, nem nagyon későn holnap, mert -meglehet, vissza kell ide fordulni még az éjjel. De ha szükség van, -jövök megint három nap mulva és maradok hosszabban, ha muszáj. Addig -Isten vele barátom John. - -Van Helsing. - - -_Levél. Seward dr., nagyságos Helmwood Arturnak._ - -_Szept. 3._ - -Kedves Art, – - -Van Helsing jött és ment. Eljött velem Hillinghamba és szerencsénkre -Lucy gondoskodott róla, hogy anyja másutt villásreggelizzen és mi -egyedül lehettünk vele. Van Helsing nagyon gondosan megvizsgálta a -pacienst. Ő nekem fogja megmondani és én fogok neked tanácsolni, mert -természetesen nem voltam végig jelen a vizsgálaton. Ő, attól tartok, -hogy nagyon aggódik, de azt mondja, hogy gondolkoznia kell. Mikor -barátságunkról szólottam neki és arról, hogy te teljesen megbizol a -dologban, azt mondta: – Mondjon meg neki mindent, a mit maga gondol. -Mondja meg neki, a mit én gondolok, ha maga ki tudja azt találni és ha -akarja, nem én, nem tréfálok. Ez nem tréfa, de élet és halál, talán még -több – kérdeztem, hogy mit akar ezzel, mondani, mert igen komolynak -láttam, ez akkor volt, mikor vissza jöttünk a városba és ő egy csésze -teát ivott, mielőtt visszaindult volna Amsterdamba. - -De nem volt hajlandó többet mondani. Azért nem kell rá haragudni Artur, -mert épp a zárkózottsága mutatja, hogy elméje minden erejét Lucy -érdekében szedi össze. Meg lehetsz róla győződve, hogy elég világosan -fog róla szólni, ha itt lesz ideje. Azt mondtam neki, hogy egész -egyszerüen le fogom a számodra irni a betegnél tett látogatásunkat. De -erre már alig figyelt, csak azt az észrevételt tette, hogy a korom -Londonban most nem olyan alkalmatlan, mint az ő diákkorában volt. - -De hogy a látogatásunkra térjek. Lucy jobb kedvü volt, mint a mikor -először láttam és mindenesetre jobb szinben, mint akkor. Veszitett -valamit kisérteties sápadtságából, a mi téged annyira megijesztett és a -lélegzetvétele is rendes volt. Nagyon kedves volt az öreg professzor -iránt (kedves, mint rendesen), noha én jól láthattam, hogy a szegény -gyermeknek igen nagy megerőltetésébe kerül. Azt hiszem, Van Helsing is -látta, mert észre vettem, azzal a szurós, éles pillantással figyelte, a -melyet oly régóta ismertem. Aztán elkezdett mindenféléről beszélgetni, -ki vévén magunkat és betegségeket és oly végtelen zsenialitással -beszélt, hogy szegény Lucy tettetett élénksége valódivá változott. -Azután minden látszólagos változás nélkül a beszélgetést a látogatására -terelte és barátságosan kezdte: - -Kedves fiatal kisasszony! Nekem azért van szerencsém látni, mert önt -nagyon szeretik. Ez sok kedvesem, még akkor is, ha az volna, a mit én -látok. Ők azt mondták nekem, hogy ön lent van jó kedvben és hogy -krétaszin sápadt. Nekik azt mondtam én, püff neki! – ezzel az ujját -csettintette rám és folytatta. De ön és én megmutatjuk nekik, hogy -mekkorát tévedtek. Hogy tudna ő – és ezzel rám mutatott csontos ujjával -– valamit fiatal hölgyekről? Ő csak az ő őrültjeit tudja, azokat hozza -vissza boldogságra és azoknak, a kik szeretik őket. Az is nagyon sok és -nagyon nagy dolog, ha ilyen boldogságot adunk valakinek. De az ifju -hölgyek! Neki nincs felesége, nincs lánya és a fiatalok nem mondják meg -magukat a fiatalnak, hanem csak az öregnek, mint én, a ki ismertem annyi -szomoruságot és szomoruságoknak okait. Ugy drágám, el fogjuk őt küldeni -szivni cigarettát a kertben, mig maga és én kicsit beszélgetünk csak -magunknak. Én elértettem az intést és kint járkáltam föl és alá, mig -nemsokára a professzor az ablakhoz jött és behivott. Nagyon komolynak -látszott, de ezeket mondta: Én gondos vizsgálatot csináltam, de nem -találtam betegség okát. Megegyezek magával, hogy nagyon sok vér -elveszett, de ez volt, de nem most. De állapota semmit sem sápkóros. -Kértem, küldje ide szobalányát, hogy egyet vagy kettőt kérdezzek, hogy -véletlenül semmit se hagyjak ki. Nagyon jól tudom, mit fog mondani. És -mégis van ok; mindig van oka mindennek. Muszáj haza menni és -gondolkozni. Ön küld hozzám táviratot minden nap és ha van ok, ismét -jövök. A betegség, mert nem egész jól lenni, betegség, engem érdekel és -a kedves fiatal leány, ő is érdekel. Ő megbüvölt engem és érette, ha nem -is magáért vagy betegségért, én jövök. - -A mint már mondtam neked, ennél többet nem akart mondani, még akkor sem, -mikor magunkra maradtunk. És igy kedves Artur, te is annyit tudsz, mint -én magam. Én szigoruan fogok figyelni. Remélem, hogy szegény atyád -jobban van. Borzasztó lehet, szegény barátom, a helyzeted két lény -között, a ki mind a kettő drága szivednek. Tudom, hogy kötelességérzeted -atyád mellett tart és helyes, hogy ott maradsz. Ha szükségesnek látnám, -egy üzenettel azonnal Lucyhoz hivlak: azért ne aggódjál tulságosan, a -mig nem hallasz felőlem. - - -_Seward dr. naplója._ - -_Szept. 4._ - -Zoophagous betegem még folyton ébrentartja érdeklődésünket. Azóta csak -egy kitörése volt és ez tegnap, még pedig igen szokatlan időben. Épp -mielőtt a delet elütötte volna, nyugtalankodni kezdett. Az ápoló ismerte -a szimptomákat és azonnal segitséget hivott. Szerencséjére az emberek -futva jöttek és épp jókor értek, mert a mint a 12-őt elütötte, a beteg -oly dühödt lett, hogy minden erejüket megfeszitve, alig birták lefogni. -De alig öt perc mulva csöndesedni kezdett és végül egészen mélabus -hangulatba csapott át, a melybe mindezideig megmaradt. Az ápoló azt -mondja, hogy a visitásai, mig a kitörése tartott, valósággal borzalmat -keltők voltak. Én alig győztem a többi betegeket megnyugtatni, a kiket -üvöltéseivel megriasztott. De nem csodálom, hogy a betegekre ilyen -hatással volt, mert azok a hangok még engem is izgattak, noha jó távol -voltam tőlük. Most az ebéd utáni órája van az intézetnek és az én -betegem egy sarokba huzódott, levert, bánatos arccal, tünődve valamin, a -mit nem tudtunk belőle kivenni. - -_Később._ – Ismét változás a betegemben. Öt órakor még egyszer benéztem -hozzá és látszólag oly boldognak és elégedettnek találtam, mint azelőtt -szokott lenni. Legyeket fogdosott és megette őket, pontosan számon -tartva fogásait, egy, a körmével az ajtószárfán a párnázott falközeiben -tett jegyzéssel. Mikor meglátott, elejbém jött, bocsánatot kért rossz -magaviseletéért és alázatos, hizelgő modorban könyörgött, hogy engedjem -vissza menni a szobájába és adassam neki vissza a jegyzőkönyvét. Én -jónak láttam a kedvében járni, most hát ismét a szobájában van, nyitott -ablak mellett. A teájába való cukrot az ablakdeszkára szórta és a legyek -csak ugy tódulnak be hozzá. De most nem eszi meg őket, hanem skatulyába -rakja, mint azelőtt szokta és már fürkészi a szobája sarkait, hogy -pókokat találjon. Én beszéltetni próbáltam az elmult napokról, mert -roppant nagy hasznát venném, ha gondolatának a fonalát valahogy -megkaphatnám. De nem sikerült. Egy vagy két percig nagyon busan nézett, -aztán különös hangon, mintha inkább magának, mint nekem beszélne, igy -szólt: - -– Vége mindennek! Vége mindennek, ő elhagyott engem. Most már semmi -reményem, hacsak magam meg nem tudom tenni! - -Aztán hirtelen felém fordulva, határozott hangon mondta: Doktor, nem -volna szives nekem kissé több cukrot adatni? Én azt hiszem, hogy az -nagyon jól esnék nekem. - -Igen és a legyeknek? – kérdeztem én. - -Igen! A legyek is szeretik, én pedig szeretem a legyeket; ennél fogva -nekem esik jól. – És még vannak emberek, a kik azt mondják, hogy az -őrültek nem tudnak következtetni. Dupla porció cukrot rendeltem neki, a -mi oly boldoggá tette, hogy tán senkivel sem cserélt volna a világon. -Csak nyitját tudnám lelni az elméjének. - -_Éjfél._ – Ujabb változás a betegemben. Westenra kisasszonyt látogattam -meg, a kit sokkal jobb szinben találtam és onnan visszaérkezve, a -kapunkban álltam meg, a napnyugtát bámulva, mikor ujra hallottam a beteg -üvöltését. Minthogy szobája a háznak ezen az oldalán van, sokkal jobban -hallottam, mint reggel. Épp akkor értem a szobájába, mikor a nap lement -és ablakából láttam, vörös korongját letünni. Minél lejebb ért a nap, -betegem izgatottsága gyöngébb lett és a mint végképp letünt, kicsuszott -az ápolók kezei közül és élettelen tömeg gyanánt terült el a földön. -Igazán bámulatos, hogy mily gyorsan szedi össze magát néha az ilyen -őrült, mert néhány pillanat mulva egészen nyugodtan kelt föl és nézett -maga körül. Én intettem az ápolóknak, hogy huzódjanak vissza, mert -kiváncsi voltam, mit fog tenni. Ő egyenesen az ablakhoz ment, lesöpörte -a cukrot, azután fogta a legyes skatulyát, kinyitotta és kidobta az -ablakon, azután gondosan bezárta az ablakát, átment az ágyához és leült. - -Mindez nagyon meglepett és kérdeztem tőle: Hát már nem akar többet -legyeket tartani? - -– Nem, felelt ő. Meguntam ezt a sok ostobaságot! - -Igazán érdekes tanulmány. Vajjon mi lehetett az oka annak, hogy kitörése -ma délben és napnyugtakor lepte meg. Vajjon lehet-e a napnak is bizonyos -időszakokban káros befolyása némely természetekre, mint a milyen -rendesen a holdnak szokott lenni? Majd meglássuk. - -_Távirat_, Seward dr. London – Van Helsing drnak Amsterdamban. _Szept. -4._ – Betegünk ma is még jobban van. - -_Távirat_, Seward dr. London – Van Helsing drnak Amsterdamban. _Szept. -5._ – Betegünk sokkal jobban van. Jó étvágy. Nyugodt álom. Jó kedv. -Kitünő szin. - -_Távirat_, Seward dr. London – Van Helsing drnak Amsterdam. _Szept. 6._ -– Iszonyu változás rosszabbra. Pillanatnyi késedelem nélkül, azonnal -jőjjön. Helmwoodot nem értesitem, mig nem beszéltem önnel. - - - - -X. - - -_Levél Seward dr. nagys. Helmwood Arturnak._ - -_Szept. 6._ - -Kedves Artur! - -Ma nem mondhatok jó ujságot. Lucy ma reggel kissé vissza esett. De ebből -legalább ez az egy jó következett, hogy édes anyja nyugtalankodni -kezdett miatta. Megragadtam az alkalmat arra, hogy megmondjam neki, hogy -öreg tanárom Van Helsing, a nagy specialista hosszabb látogatással -szándékozik engem megtisztelni és hogy ha megengedi, tanácsul hivom és -vele egyetértve fogok Lucy bajának kezeléséhez, igy aztán most már -szabadon jöhetünk-mehetünk a nélkül, hogy tulságos aggodalomba ejtsük az -öreg asszonyt, a kit egy hirtelen ijjedtség vagy rázkódás sirba -dönthetne, a mi viszont Lucyra nézve válhatnék veszedelmessé, jelenlegi -elgyengült állapotában. Látod, kedves öreg pajtás, hogy mily -nehézségekkel vagyunk körülvéve; de Isten segitségével le fogjuk -valamennyit győzni. Ha kell, ismét irok, ha nem kapsz tőlem levelet, -tudni fogod, hogy nincs fontosabb mondani valóm. Sietve a te hü barátod - -_Seward John._ - - -_Seward dr. naplója._ - -_Szept. 7._ - -Az első, a mit Van Helsing tőlem kérdezett, mikor a vasuti kocsiból -kiszállott, ez volt: - -– Mondott maga valamit a mi fiatal barátunknak, az ő vőlegényének? - -– Nem mondtam semmit sem, – feleltem én. – Vártam, mig önnel -beszélhetek, a mint ezt meg is táviratoztam önnek. Csak egy levelet -irtam neki, melyben tudtára adtam, hogy önt ismét hivtam, minthogy -Westenra kisasszony nem érzi magát olyan jól, mint szeretném és hogy -ismét irni fogok neki, ha szükségét látom. - -– Helyes barátom, mondta ő, nagyon helyes! Jobb, ha meg nem tudja, talán -soha sem fogja megtudni. Én kivánnám, hogy ugy legyen, de azért ha -szükség lenne, akkor ő meg fog mindent tudni. És kedves, jó barátom -John, engedje, hogy magát is intsem. Maga őrült emberekkel bánik. Minden -ember őrült egy vagy más módon; és valamint óvatosan bánik a maga őrült -embereivel, azon módon bánjék az Uristen őrült embereivel, a világ többi -részével. Maga nem mondja meg az őrült embereinek, hogy mit csinál vagy -miért csinálja; nem mondja meg nekik, hogy mit gondol. Maga meg én még -most itt és itt fogjuk tartani, a mit tudunk. - -– Kezével a szivem táját és a homlokomat érintette és saját magán is. -Nekem meg van most a magam gondolata. Majd később kitárom magának. - -– Miért nem most mindjárt! Kérdeztem én. Jobb lenne most, hátha valamely -határozatra juthatnánk. Ő rám nézett és igy szólt: - -– Kedves barátom John, nem elég, ha a szem el van vetve és ki van kelve, -meg is kell annak érni. Aztán nagyon komolyan folytatta: - -– Maga mindig igen gondos diák volt és a maga jegyzőkönyve mindig -teljebb volt mint a többié. Akkor csak tanitvány volt – most mester, és -remélem hogy az akkori jó szokását megőrizte. Ne feledje barátom, hogy a -tudás erősebb az emlékezésnél és soha sem szabad e gyöngébre biznunk. De -ha nem őrizte is meg jó szokását, ez az eset, a mi kedves szép -kisasszonyunk esete olyan a mely esetleg – csak azt mondom hogy -_esetleg_ – nekünk és másoknak is rendkivül tanulságokkal fog szolgálni. -Jól jegyezzen mindent. Semmi sem csekély. Tanácslom, hogy még a -kétségeit és föltevéseit is jegyezze. Későbben érdekes lehet magának -látni, hogy mily igaz volt gyanakodása. A balsiker tanit bennünket, nem -a siker! - -Mikor Lucy szimptomáit fejtegettem – ugyanolyanok, mint eddig, csakhogy -sokkal fokozottabb mértékben – igen komolyan nézett, de nem szólt -semmit. Magával hozott egy táskát, tele mindenféle szerszámmal és -orvosszerekkel. Mikor megérkeztünk, Lucy anyja fogadott bennünket. - -Nyugtalan volt, de nem annyira, mint féltem, hogy lesz. A természet -valamely nagylelkü hangulatában gondoskodott róla, hogy még a halál -borzalmainak is legyen valamely ellenszere. Itt például, Lucy anyjának -esetében, a hol egy felindulás végzetessé válhatott volna, a természet -ugy intézkedett, hogy egy vagy más oknál fogva semmi, a mi nem -közvetetlen rá magára vonatkozott, még az imádásig szeretett leányának -rettenetes elváltozása sem látszott őt különösebben érinteni. Ha ez egy -felsőbb rend által létrehozott önzés, akkor tartózkodnunk kell, mielőtt -valakit az egoizmus vétkében bünösnek itélünk, mert mélyebben gyökerező -okai lehetnek, mint a milyenről tudomással birhatunk. - -Én a lélek betegségének eme fázisáról szerzett tapasztalataimra -támaszkodva, megtiltottam Lucy anyjának, hogy sokat legyen beteg lánya -körül, vagy csak többet is törődjék betegségével az elkerülhetetlenül -szükségesnél. Ő készséggel megnyugodott rendelkezésemben, oly -készséggel, hogy én ismét világosan láttam a természet ösztönét müködni -az életért. Van Helsinget és engem Lucy szobájába vezettek. Én -megdöbbentem tegnap, a mikor láttam őt, de ma valósággal megirtóztam. -Kisérteties, kréta fehér volt a szine; a pirosság a szája széléből és az -inyéből is eltünt, arccsontjai kiállók, lélegzetét pedig fájdalmas volt -látni és hallani egyaránt. Van Helsing arca megkeményedett, mint a -márvány, szemöldöke pedig ugy összehuzódott, hogy csaknem találkozott az -orra fölött. Lucy mozdulatlanul feküdt és annyi ereje sem volt, hogy -megszólaljon, igy hát egy ideig szótlanul állottunk mi is. Aztán Van -Helsing intett nekem és mind a ketten csöndesen kimentünk a szobából. A -mint bezárult mögöttünk az ajtó, gyors léptekkel ment a folyosón végig a -következő ajtóig, a melyet nyitva találtunk. Oda gyorsan behuzott -magával és betette az ajtót. Istenem! szólt – ez rettenetes! Nincs -vesztegetni való időnk. Meg fog halni vér hiányában, a mely rendben -tartsa a sziv müködéset. Vérátömlést kell eszközölnünk, de azonnal. Az -önét vagy az enyimet vegyük? - -– Én fiatalabb és erősebb vagyok, tanár ur, engedje, hogy az enyémet. - -– Jó, készüljön azonnal. Fölhozom a táskámat. El vagyok látva minden -szükségessel. - -Lementem vele és a mint mentünk, kopogtatást hallottunk az utcaajtón. -Mikor leértünk, a szobalány épp ajtót nyitott és Artur lépett be rajta -sietve. Hozzám rohant és izgatott suttogással mondta: - -– Jack én oly félelemben vagyok. Leveled sorai közt igyekeztem olvasni -és halálos aggodalomba estem. Atyám egy kicsit jobban van, hát -gondoltam, hogy átjövök, hogy saját szememmel szerezzek meggyőződést. Ez -az ur nem Van Helsing professzor ur? Oly hálás vagyok uram, hogy ön -eljött! Mikor a professzor megpillantotta Arturt, az első pillanatban -haragudott a roszkor jött alkalmatlankodón, de most, hogy jobban -szemügyre vette hatalmas alakját és látta ifju duzzadó férfias erejét, a -szeme fölragyogott. Minden halogatás nélkül, komolyan igy szólt hozzá a -kezét kinyujtva: - -– Uram ön jó időben jött. Ön a kedves kisasszonykának a vőlegénye. Ő -roszul van, nagyon, igen, nagyon roszul van. Ne édes fiam, ne engedje -magát igy. Mert Artur hirtelen elsáppadt és csaknem ájultan dölt egy -székbe. Maga segithet rajta. Maga többet tehet érte, mint bárki más és -az ön bátorságára van legnagyobb szükségünk. - -– Mit tehetek én? – kérdezte Artur rekedten. – Mondja és én megteszem. -Az életem az övé és szivesen adnám utolsó csöpp véremet is érte. – A -professzornak erősen kifejlett érzéke van mindennek a humoros oldala -iránt és ezt én jól kiéreztem Arturnak adott feleletéből. - -– Kedves fiatal uracskám, annyit nem kivánok – nem kivánom az utolsó -csöppet. - -– Hát mit tegyek? – Artur szeme tüzelt és orcimpái remegtek -fölindulásában. Van Helsing a vállára ütött. – Jöjjön! – szólt. – Ön -férfiu – és nekünk férfiura van szükségünk. Ön többet ér, mint én vagy -akár az én John barátom. – Artur zavarodottan bámult, mire a professzor -szeliden magyarázni kezdte: - -– Fiatal kisasszony rosszul van, nagyon rosszul van. Kell neki vér és -vért kell neki kapni, vagy meghal. Barátom Jahn és én tanácskoztunk és -elhatároztuk, hogy megkisértjük, a mit mi a _vér átömlésének_ nevezünk – -hogy áteresztünk teli erekből az üresekbe, a melyek sóvárognak érte. -John akarta vérét adni, mivel hogy erősebb és fiatalabb, mint én – Artur -ezt hallva, megragadta kezemet és némán szorongatta – de most, hogy ön -itt van, maga még jobb, mint mi, akár a fiatal, akár az öreg, a kik -sokat dolgoznak gondolatok világában. A mi idegeink nem olyan nyugodtak; -a mi vérünk nem olyan fris, mint a magáé! – Artur feléje fordult és azt -mondta: - -– Oh, hogy ha tudná, hogy mily szivesen halnék meg érte, hát megértené, -hogy… - -Elakadt, mert elfuladt szegénynek a hangja. - -– Jó fiu! – szólt Van Helsing. – A nem messze lévő jövőben ön boldog -lesz, hogy megtett mindent azért, a kit szeret. Most jöjjön és -hallgassan. Megcsókolhatja őt egyszer, mielőtt hozzá fogunk a dologhoz, -de aztán el kell menni és távozni kell intésemre. Szót sem a mamának, -hisz ön tudja, hogy miért! Nem szabad megijedni neki, pedig ha ezt -tudná, megrettenne. Jöjjön! - -Mind fölmentünk Lucy szobájába. Artur kérésünkre eleinte a folyosón -maradt. Lucy megforditotta a fejét és ránk nézett, de nem szólt semmit -sem. Nem aludt, de nem volt annyi ereje, hogy szóljon. Csak a szeme -beszélt. - -Van Helsing egyet-mást kivett a táskájából és egy félreeső asztalkára -rakta szem elől. Aztán valami altatót vegyitett, az ágyhoz lépett és -tréfásan szólt: - -– No kis kisasszony, itt az orvossága. Igya ki egyszerre, mint jó -leányhoz illik. Nézze, fölemelem a fejecskéjét, hogy könnyebben -lenyelje. Jó lesz? – Jól van! – Lucy néni erőltetéssel szerencsésen -lenyelte az orvosságot. - -Elbámultam, hogy mily nagy időre kezdett hatni. Már ez magában is -bizonyitotta a beteg rendkivüli gyöngeségét. Az idő végtelennek -látszott, mire szempillája rezdülni kezdett az álmosságtól. De végre is -az altató győzött és Lucy mély álomba merült. Mikor a professzor -meggyőződött erről, behivta Arturt és meghagyta neki, hogy vesse le a -kabátját aztán odaszólt hozzá: – Addig adhatja azt a kis pici csókot, a -mig én az asztalért megyek. John barátom, jőjjön segiteni! Igy hát -egyikünk sem látta, a mig a beteg fölé hajolt. - -Van Helsing felém fordulva jegyezte meg: - -– Ő oly ifju és erős s oly tiszta vérü, hogy szükségtelen -defibrinálnunk. - -Aztán gyorsan, de bámulatos alapossággal hajtotta végre Van Helsing az -operációt. A mint az átömlés folyt, az élet mintha visszatért volna -szegény Lucy arcába és Artur arca növekedő sápadtsága dacára szinte -átszellemült az öröm ragyogásától. Egy kis idő mulva aggódni kezdtem, -mert a vérvesztés, akármilyen erős ember volt is Artur, nagyon -megviselte. Már magában véve ez is mutatta, hogy mily iszonyu veszteség -érte szegény Lucy szervezetét, hogy az, a minek a vesztesége Arturt -annyira elgyöngitette, őt csak részben hozta helyre. De a professzor -rideg arccal állott, órájával a kezében és tekintetetét fölváltva, majd -a betegre, majd meg Arturra szegezve. Én hallottam a saját szivem -dobogását. Egyszer csak hallom öreg tanárom halk hangját: – Ne mozduljon -egy pillanatig. Elég. John, maga lássa el őt, majd én ellátom a kis -beteget. – Mikor mindennek vége volt, csak akkor láttam, hogy Artur -mennyire el van gyengülve. Bekötöttem a sebét és karonfogtam, hogy -elvezessem; mikor Van Helsing a nélkül, hogy megfordult volna, ujra -megszólalt, az öregnek igazán, mintha hátul is volna szeme: - -– A bátor szerető, azt hiszem, hogy megérdemel még egy éneket, a melyet -mindjárt meg is kaphat. Minthogy elvégezte az operációt, megigazitotta a -vánkost a feje alatt. A mint ezt tette, a keskeny fekete bársonyszalag, -a melyet Lucy örökké a nyaka körül visel, egy ósdi gyémánt csattal, a -mit a mátkájától kapott, szorosra csatolva, kissé felcsuszott és pici -piros sebhelyet fedezett föl a nyakán. Artur nem vette észre, de én jól -hallottam, a gyorsan beszivott lélegzet szisszenését, az egyetlen jelt, -a mely el szokta árulni Van Helsing fölindulását. De nem szólt abban a -pillanatban semmit sem, csak felém fordulva, ennyit mondott: No most -vezesse le a mi bátor fiatal emberünket, adjon neki jó portoi bort és -fektesse le egy kicsit a divánra. Aztán haza kell utaznia és pihenni és -enni, inni és aludni kell neki sokat, hogy visszaszerezze, a mit -szerelmesének adott. Nem szabad itt maradni neki. Megálljon! még egy -szót. Ugy veszem uram, hogy ön aggodalommal van tele az eredményt -illetőleg. Hát tudja meg, hogy az operáció minden tekintetben sikeres. -Ön megmentette ezuttal a beteg életét és haza mehet és pihenhet abban a -gondolatban, hogy minden megvan, a mi most lehet. Én mindent meg fogok -mondani neki, ha jobban lesz; nem fogja önt kevésbbé szeretni, azért, a -mit tett érte. Isten velünk. - -Mikor Artur távozott, én visszamentem a szobába. Lucy csendesen aludt, -de lélegzete erősebb volt, láttam a takaró emelkedését a mint lélegzete -keblét dagasztotta. Az ágy mellett Van Helsing ült, átható tekintettel -figyelve őt. A bársonyszalag ismét elfödte a piros foltokat. Én sugva -kérdeztem a professzort: - -– Mit tart ön azokról a pontokról a torkán? - -– Mit tart maga róluk? - -– Még nem is láttam jól – feleltem és rögtön hozzáfogtam a szalag -megoldásához. Eppen a külső ütőér fölött két pont volt, nem nagy, de nem -látszott frisnek. Nem voltak ugyan gyüröttek, de a szélük fehér volt és -megviselt, mintha megzuzódott volna. Azonnal szembe ötlött, hogy ezen a -sebzésen, vagy mi egyéb lehetett, veszthette el azt a rengeteg vért, de -épp oly gyorsan, a mint jött, el is tünt ez a gondolatom, mert a dolog -lehetetlennek látszott. Hisz az egész ágynak skárlátpirosnak kellett -volna ivakodni attól a vértől, a mit szegény Lucynak vesziteni kellett, -mielőtt oly sápadtra válhatott, mint a milyen az operáció előtt volt. - -– Nos? kérdezte Van Helsing. - -– Nos – feleltem én – be kell vallanom, hogy nem tudom, hogy mit tartsak -róla. – A professzor fölkelt. – Vissza kell még az éjjel utaznom -Amsterdamba – mondta. – Könyveim és egyebem van ott, a mire okvetetlen -szükségem lesz. Magának itt kell virrasztani egész éjjel és nem szabad a -szemét levenni a betegről. - -– Ne hozassak ápolónét? – kérdeztem. - -– Mi vagyunk a legjobb ápolók, maga meg én. Maga résen legyen egész -éjjel; gondja legyen rá, hogy jól táplálják és hogy semmi se zavarja a -nyugalmát. Magának nem szabad elaludni az éjjel. Későbben majd alhatunk, -maga is, meg én is. Visszajövök, a milyen gyorsan csak lehet. Aztán majd -megkezdhetjük. - -– Megkezdhetjük? – kérdeztem. – Mit akar ezzel mondani? - -– Majd meglássuk! – felelte ő és kisietett. Egy pillanat mulva -visszajött, bedugta fejét az ajtón és ujját intően fölemelve, igy -szólott: - -– Ne feledje, magára van bizva a beteg. Ha elhagyja és baj lesz, ön nem -tud azután jól aludni. - - -_Seward dr. naplója – folytatva._ - -_Szeptember 8._ - -Egész éjjel Lucy mellett virrasztottam. Alkonyat felé az altató hatása -megszünt és ő természetesen fölébredt; de milyen különböző lény volt -attól, a kit az operáció előtt láttam. Még a kedve is jó volt és telve -boldog élénkséggel, hanem azért erős nyomokat hagyott rajta a teljes -kimerültség, a melyben találtuk. Mikor megmondtam Westenránénak, hogy -Van Helsing meghagyta, hogy leánya mellett virraszszak, csaknem -kinevetett szándékomért, utalva leányának fris erejére és derült -jókedvére. De én szilárdan megmaradtam szándékom mellett és készültem a -virrasztásra. Mikorra szobaleánya rendbe hozta Lucyt az éjszakára, én -megvacsoráltam, aztán leültem egy székre az ágya mellé. Lucy semmi -ellenvetést nem tett, de valahányszor szeme találkozott az enyémmel, -hálás pillantással nézett rám. Jó hosszu idő mulva, mintha végre -elszunnyadt volna, de összeszedve magát mintegy erőfeszitéssel lerázta -az álmot magáról és ujra fölpillantott. Ez többször ismétlődött, mindig -nagyobb erőfeszitéssel és rövidebb időközökben, a mint az éj előre -haladt. Világosnak látszott, hogy nem akar elaludni, hát végre nyiltan -megkérdeztem tőle: - -– Nem akar maga elaludni? - -– Nem, mert félek. - -– Fél az elalvástól! Miért fél? Miért fél? Hisz az álom a legnagyobb -jótétemény a világon, a melyet kivánhatunk. - -– Ah, de nem annak, a ki olyan, mint én, az álom nekem a borzalmak -kezdetét jelenti! - -– A borzalmak kezdetét! Mi a csodát ért ezalatt? - -– Nem tudom! Óh, nem tudom. És ez a legborzasztóbb az egészben. De -mindez a baj betegség és gyöngeség álmomban jő rám ugy, hogy már az -elalvás puszta gondolata is rémületbe ejt. - -– De édes Lucy, ez éjjel nyugodtan alhatik. Én itt maradok az ágya -mellett virrasztva és igérem, hogy semmi baj sem fogja érni. - -– Ah, magában teljesen megbizhatom! - -– Én erre rá még ezt is mondtam: Megigérem, hogy mihelyt észre veszem, -hogy rossz álom gyötri, azonnal fölébresztem. - -– Igazán? Azonnal fölkelt? Óh, be nagyon jó is maga én hozzám. Akkor hát -elalszom! És csaknem a szóval egyszerre mélyen és megkönnyebbülten -fölsóhajtott és visszadőlt a párnájára, alva. - -Egész éjjel virrasztottam mellette. Meg sem mozdult, hanem aludt, csak -aludt, mély, nyugodt, életet és erőt adó álomban. Az ajka kissé megnyilt -és keble az órainga rendességével szállt és emelkedett. Arcán állandó -volt a mosoly és nyilvánvalónak tetszett, hogy rossz álom nem háborgatta -lelke nyugalmát az éjjel. - -Korán reggel jött a szobalánya és én annak a gondjaira bizva, -hazasiettem, mert sok dolog várt rám itt is. Rövid táviratot küldtem Van -Helsingnek és Arturnak; az operáció pompás eredményéről értesitvén őket. -Felhalmozódott teendőim aztán annyira elfoglalták egész napomat, hogy -csak alkonyat felé kérdezősködhettem zoophagusz-betegem felől. A -jelentés kielégitő: nyugodtan töltötte az egész elmult napot és -éjszakát. Még estebédnél ültem, a mikor Van Helsingtől telegramot vettem -Amsterdamból, a melyben meghagyja, hogy térjek vissza Hillinghamba -éjszakára, mert alighanem jó lesz kéznél lenni; és értesit, hogy az -éjjeli gyorshajóval átjön és korán reggel ott lesz ő is. - -_Szept. 9._ - -Meglehetősen fáradtan és kimerültem érkeztem Hillinghamba. Két éjjel -egymásután alig hunytam szemet és agyamon érezni kezdtem azt a -tompultságot, a mely a szellemi teljes kimerültséget jelzi. Lucyt fent -találtam és a legjobb kedvben. A mint kezet szoritott velem, élesen rám -nézett és igy szólt: - -– Az éjjel ugyan nem fog virrasztani. Hisz teljesen ki van merülve. Én -pedig tökéletesen jól érzem magamat; igazán teljesen jól – és ha -virrasztásról egyáltalán szó lehet, hát ezuttal én fogom magát -virrasztani. - -– Én nem bocsájtkoztam vitatkozásba, hanem vacsorához ültem. Lucy velem -jött és felüditve bájos jelenléte által jól bevacsoráltam és egy pár -pohár kitünő óbort hajtottam fel. Aztán Lucy fölkisért a garádicson és -egy szobát mutatott a magáé mellett, a melyben jó tüzet gyujtottak. – -Itt kell maradnia – szólott – és kipihenni magát. Tárva hagyom az -ajtaját és a magam szobájának az ajtaját is. A kanapéra fekhetik, mert -ugyis tudom hogy doktor létére nem lehetne az ágyba disputálni, a mig -betege van kéznél. Ha valamire szükségem lesz, kiáltani fogok és maga -azonnal ott teremhet mellettem. - -– Én belenyugodtam intézkedésébe, mert fáradt voltam, mint a kutya és -igazán nem tudtam volna virrasztani, még ha akartam volna sem. Igy hát -megismételtettem Lucyval igéretét, hogy azonnal szólit, ha baja lenne, a -divánra dőltem és mindenről megfelejtkeztem magam körül. - - -_Westenra Lucy naplója._ - -_Szeptember 9._ - -Oly boldognak érzem magamat ez éjjel. Oly nyomorultan gyönge voltam, -hogy csupán az, hogy ismét mozogni és gondolkodni tudok, olyan, mintha -ujra napot lát az ember és sugárnak melegét érzi, hosszas esős és szürke -idő után. Valahogy Arturt oly közel érzem hozzám. Mintha a jelenléte -jótékony meleggel árasztana el. Lehet azért, mert a betegség és -gyöngeség önzővé és csak saját magával bibelődő lénynyé változtatják az -embert, mig az erő és egészség gyeplőt ereszt a szerelemnek és ragadja a -gondolatot és érzést a merre szivünknek tetszik. Én tudom, hogy -gondolataim merre szállnak. Bárcsak Artur is láthatná! Drágám, drágám, a -fülének csendülni kell még álmában is, valamint az enyém csendül ébren. -Oh áldott pihenése az elmult éjszakának. Milyen jól aludtam, mig az a -kedves jó Seward doktor virrasztott mellettem! És az éjjel sem fogok -félni az elalvástól, mert ő közel van és ideszóllithatom. Hálás köszönet -mindenkinek, a ki oly jó hozzám! Hálát a jó Istennek! Jó éjt Artur! - - -_Seward dr. naplója._ - -_Szeptember 10._ - -A professzor kezét éreztem a fejemen és fölriadtam, teljesen ébren. Ezt -az egy dolgot bizonyos, hogy ugyan hamar megtanulja az ember az -intézetben. - -– Hogy van a betegünk? - -– A mikor tegnap este elhagytam őt, jobban mondva ő hagyott el engem, -nagyon jól érezte magát, – feleltem én. - -– Jöjjön hát, nézzük meg, – mondta öreg professzorom. És együtt mentünk -a szomszéd szobába. - -A gördülő függöny le volt eresztve, én az ablakhoz mentem, hogy óvatosan -fölhuzzam, mig Van Helsing, halk, macskaszerü lépteivel az ágyhoz -közeledett. - -A mint a függönyt fölhuztam és a reggeli hap fénye elárasztotta a -szobát, hallottam az öreg professzor halk szisszenő lélegzetbeszivását -és ismerve annak ritkaságát, halálos félelem nyilalt át szivemen. A mint -odasiettem, visszalépett és megrettent „Gott im Himmel“ fölkiáltás -szaladt ki ajakán, fölemelt kezével az ágyra mutatott és arca merev lett -és hamuszin szürkére változott. A térdeim megcsuklottak rémületemben. - -Ott az ágyon, látszólag ájultan feküdt Lucy, sápadtabb és kimerültebb -dermedt tehetetlenségben, mint bármikor ezelőtt. Még a szája széle is -fehér volt és fogairól az elfehéredett inye visszahuzódott, mint némely, -hosszu betegség után elhunyt halotté szokott. Van Helsing fölemelte a -lábát, hogy dühösen toppantson vele, de jobb ösztöne és hosszu évek -megszokása megakadályozták kitöréseit – és szép csöndesen eresztette le -a lábát. – Gyorsan a brandyt! – kiáltotta. Én repültem az ebédlőbe és -vissza az üveggel. Ő megnedvesitette vele a szegény beteg ajkát és -együtt a szive táját, a tenyerét és csuklóját dörzsöltük vele. Van -Helsing a szivét vizsgálta és nehány pillanatnyi rémes aggodalom után -megszólalt: - -– Még nem késő. Még dobog, de nagyon gyöngén. És most nincs itt ifju -Artur, most magához folyamodom barátom John. Beszéd közben a táskájába -nyult a vér átömlesztéséhez szükséges müszerekért; én már ledobtam a -kabátomat és gyürtem föl az ingem ujját. Ezuttal nem volt szükségünk az -altatóra, nem is lett volna időnk hozzá, haladéktalanul hozzáfogtunk az -operációhoz. Bizonyos idő mulva – még pedig nem tetszett rövidnek az -idő, mert az ember vérének lecsapolása, ha még oly szivesen adja is – -rettenetes egy érzés – Van Helsing fölemelte intő ujját. – Ne mozduljon -– szólt – mert félek, hogy a mint erősödik, föl talál ébredni; és ebből -veszedelem támadna – ah, rettenetes veszedelem támadna. De óvatos -leszek. Morfin-injekciót fogok neki adni. Ezzel gyorsan és avatott -kézzel fogott szándéka kiviteléhez, még pedig kellemes hatással a mi -Lucyt illette, mert halálos ájulása, mintha észrevétlenül ment volna át -narkótikus mély álomba. A büszkeségnek sajátságos érzésével láttam a -gyönge piros szint lassan-lassan visszatérni Lucy sápadt arcába és -ajkába. Nincsen ember, a ki tudná, mig nem tapasztalta, hogy mi az, -érezni, hogy élete mintegy a vérével átömlik annak az asszonynak az -ereibe, a kit szeret. - -A professzor kritikus szemmel figyelt rám. Most már elég lesz, szólt. -Már? ellenvetettem én. Hisz Arturéból sokkal többet vett. Mire az öreg -szomoru mosolylyal felelt: - -– Az a szeretője, a vőlegénye. Magának dolga van, sok dolga van ő érette -meg másokért; most ez elég lesz. - -Mikor abbahagytuk az operációt, ő Lucyval foglalkozott, mig én ujjaimmal -szoritottam le sebzésemet. Ledültem és ugy vártam, hogy a professzor -engem is ellásson, mert egy kissé ájultnak és szédültnek éreztem -magamat. Nemsokára bekötözött a professzor és leküldött az ebédlőbe, -hogy egy pohár bort igyam. A mint távozóban voltam, utánam jött és -suttogva mondta: - -– Vigyázzon, egy szót se erről senkinek sem. Ha ifju szerelmesünk -váratlanul betoppanna, mint tegnapelőtt, egy szót se neki. Egyszerre -megijesztené és féltékenynyé tenné őt. Pedig ennek nem szabad lenni. Hát -azért! - -Mikor visszajöttem, jól megnézett és aztán mondta: - -– No nincs sokkal rosszabbul. Menjen a szobájába, feküdjék a divánra és -pihenjen egy kicsit; aztán sokat reggelizzék és jöjjön ide hozzám. - -Én követtem utasitásait, mert tudtam, hogy milyen helyesek és okosak. -Megtettem, a mi tőlem tellett és most már azon kellett lennem, hogy -erőmet lehetőleg meggyüjtsem. Nagyon gyöngének éreztem magamat és -gyöngeségemben nem is nagyon csodálkoztam a történteken. Elalvás közben -a divánon is mindig azon tünődtem azonban, hogy miképpen következhetett -be Lucynál ez a visszaesés és hogyan veszthetett annyi vért, a nélkül, -hogy annak nyoma lett volna. Azt hiszem, hogy tünődésem az álmamba is -beleszövődött, mert alva és ébren gondolataim mindig és ujra -visszatértek sokszor a pici pontokhoz a torkán és azoknak a kicsiségük -mellett is rongyos, zuzott szélüket láttam magam előtt. - -Lucy jó sokáig aludt nappal és mikor végre fölébredt, elég jól és -erősnek érezte magát, ha nem is olyan jól, mint az előtte való napon. -Van Helsing, mikor ébren látta, elment egy sétára, engem hagyva a beteg -mellett, azzal a szigoru utasitással, hogy egy pillanatig ne hagyjam -magára. Hallottam még, hogy elmenet a szobalánytól kérdezte az utat a -legközelebbi táviróhivatalba. - -Lucy jókedvüen csevegett velem és mintha sejtelme sem lett volna arról, -hogy valami történt vele. Én igyekeztem őt szórakoztatni és mulattatni. -Mikor az édesanyja feljött meglátogatni, még az sem vett észre semmi -változást, de hálásan mondta nekem: - -– Mi oly sokkal tartozunk önnek, doktor, mindazért, a mit tett, de most -már igazán kérnem kell, hogy ne fáraszsza ki magát tulságosan. Ön ma -szinte nagyon fáradt, agyon van dolgozva. Önnek is el kelne egy jó kis -feleség, a ki gondját viselje – bizony mondom, hogy elkelne. - -A mint beszélt, Lucy arca biborpirosra változott, de csak egy -pillanatra, mert szegény kiszipolyozott erei nem sokáig nélkülözhették a -vért. A reakció kisérteties fehérre festette arcát, a mint esdeklő -tekintettel nézett rám. Én mosolyogtam és biccentettem és ajkamra tettem -az ujjamat; ő sóhajtva dőlt vissza párnái közé. - -Van Helsing egy-két óra mulva visszatért és egyszer csak ezt mondta -nekem: Most maga haza megy és eszik sokat és eszik eleget. Tegye magát -erőssé. Én itt maradok az éjjel és magam fogok virrasztani a kis -kisasszonynál. Maga meg én figyeljük az esetet és nem kell engedni, hogy -más is tudja. Nagyon komoly okaim vannak. Nem, ne kérdezze, gondoljon, a -mit akar. Ne féljen a legvalószinütlenebb gondolattól sem. Jó éjszakát. - -A csarnokban a cselédek közül két szobalány szólitott meg és kérdezték, -hogy ők, vagy legalább egyikük nem virraszthatna-e Lucy kisasszony -mellett. Nagyon szépen kértek, hogy engedném meg nekik; és mikor -mondtam, hogy Van Helsing kivánja, hogy vagy ő maga, vagy én virraszszak -a beteg mellett, szinte sirva kértek, hogy vessem magamat közbe értük az -idegen doktor urnál. Engem nagyon meghatott jószivüségük. Lehet azért, -hogy igen el voltam gyengülve, vagy tán mert Lucyt illette önfeláldozó -szeretetük; mert ezelőtt is már akárhányszor tapasztaltam ilyen -áldozatrakész hüséget asszonyokban. Még jókor érkeztem haza a késői -ebédre; körüljártam az intézetet, mindent rendben találtam; az álmot -várva, jegyeztem a fentieket. Érzem, hogy kezdek álmosodni. - -_Szeptember 11._ - -Ma délután átmentem Hillinghamba. Van Helsinget kitünő jó kedvben és -Lucyt sokkal frissebben találtam, Nemsokára érkezésem után egy jó nagy, -külföldről jött csomagot hoztak a professzor számára. Ő nagy buzgósággal -látott a fölbontáshoz – és egy nagy csomó hófehér virágot vett ki -belőle. - -– Ez magának való Lucy kisasszony – mondta. - -– Nekem? Oh kedves doktor ur! - -– Igen kedvesem, de nem arra való, hogy játszszék vele. Mert ez -orvosság. – Erre Lucy elfintoritotta az arcocskáját. – No de nem kell ám -bevenni, rosz, émelygős, kanalas orvosságban; azért hát nem is -szükséges, hogy az orrocskáját ugy fölhuzza, mert akkor kimutatom az én -Artur barátomnak, hogy kár szeretni olyan leányt, szépet, a ki csunya -ráncosra huzza orrát össze. Aha, szép kis lány, ez hamar egyenesre huzta -a csinos nózit. Ez orvosság, de maga nem tudja hogyan. Ablakába teszem; -szép koszorut kötök belőle, nyakába akasztom, hogy jól aludjék tőle. Oh -igen! ez olyan mint a lótusz-virág, elfelejteni bajt tőle. Olyan szaga -van, mint a Lethe vizének, vagy mint az örök ifjuságot adó forrás -vizének, a mit a régi bölcsek kerestek, de mindig későn találtak meg. - -A mig beszélt Lucy, nézegette és végre megszagolta a virágot. De ezzel -le is dobta őket, félig nevetve, félig haragosan mondva: - -– Oh, professzor ur, maga csak meg akar engem tréfálni. Hisz ez a virág -közönséges fokhagyma virág! - -Meglepetésemre Van Helsing fölemelkedett és legridegebb hangján, merev -arccal és összehuzott szemöldökkel igy szólott: - -– Nem türök semmi ellenszegülést! Én soha sem tréfálok! Mindennek, a mit -teszek, meg van a maga kegyetlen oka és komolyan intem önt, nehogy -megakadályozzon szándékomban. Vigyázzon, ha nem a maga, hát azok -kedvéért, a kik szeretik. - -Aztán látva szegény Lucy rémületét, szelidebben folytatta. – Óh, kis -kisasszonyka, édes, ne féljen tőlem. Én csak a maga javát keresem; de -ebben a közönséges virágban nagy haszon lakik magának. Nézze, én magam -teszem a szobájába. Magam kötöm a koszorut, a mit viselni kell magának. -De csitt! ne szóljon senkinek, a kik kiváncsi kérdésekkel zaklatnak. -Engedelmeskedni kell és hallgatás egy része az engedelmességnek; és -engedelmesség fogja magát erősen és egészségesen ölelő karokba vinni, a -kik várják. No most üljön egy kicsit csöndesen. Jöjjön velem John -barátom és segitse nekem a szobát disziteni fokhagyma virággal, a mely -messze Harlemból jött, a hol az én barátom Vanderpaol üvegházban neveli -a virágot egész esztendőben végig. Telegrafáltam neki tegnap; különben -nem lehetett volna itt ma. - -Lucy szobájába mentünk, magunkkal vive a virágot. Bizonyos, hogy a -professzor eljárása igen különös és olyan volt, a milyenről semmiféle -gyógyszertanban nem olvastam. Először is gondosan betette és bezárta az -ablakokat, aztán egy marék virággal gondosan végig dörzsölte a rámáját, -mintha azt akarná, hogy minden beszürődő levegő fölvegye a fokhagyma -szagot. Aztán pedig a csutkával az ajtó szárfát dörzsölte végig, fönt, -lent és mind a két oldalon, végre roppant furcsának tetszett nekem és -végre megszólaltam. - -– Igaz ugyan, tanár ur, hogy jól tudom, hogy mindennek, a mit tesz, meg -van a maga oka; de engedje meg, hogy mostani eljárását furcsának -találjam. Jó, hogy valami skeptikus nincs közel, mert még azt találná -mondani, hogy maga valami babonát üz, hogy kirekeszsze a gonosz -szellemet. - -– Meglehet, hogy azt üzök! – felelte a professzor nyugodtan, a mint -elkezdte a Lucy nyakára szánt koszorut kötni. - -Aztán lent megvártuk, mig Lucyt a szobalánya ágyba fektette és a -professzor aztán sajátkezüleg erősitette a fokhagymavirág koszorut a -nyakába. Utolsó szavai ezek voltak: - -– Vigyázzon, hogy le ne tépje; és még ha a levegőt fülledtnek találná is -az éjjel, ne nyisson se ajtót, se ablakot. - -– Igérem, – felelte Lucy – és köszönöm mind a kettőjüknek irántam való -jóságukat! Oh, mivel érdemeltem én, hogy ily jó barátokkal legyek -megáldva? - -Mikor kocsimon, a melyet várattam, elhagytuk a házat, Van Helsing igy -szólt: - -– Ma éjjel alhatom nyugodtan és alvás kell is nekem – két éjszaka -utazás, sok olvasás a közbeeső napon, sok aggodalom a rákövetkező napon -és egy egész éjszakai virrasztás szemlehunyás nélkül. Holnap reggel -korán maga jön értem és mi együtt megyünk szép kis lányt megnézni, a ki -sokkal erősebb lesz a _babonától_, a mit üztem vele. Ho, ho, ho! - -Oly biztosnak látszott a dolga felől, hogy nekem, eszembe jutván a magam -biztossága két éjjellel ezelőtt és bizodalmamnak rettenetes eredménye, -szinte megremegtem félelmemben. De talán gyöngeségem megakadályozott -abban, hogy félelmemet közöljem öreg barátommal, hanem azért csak annál -jobban gyötört. - - - - -XI. - - -_Westenra Lucy naplója._ - -_Szeptember 12._ - -Milyen jók hozzám mindannyian! Már egészen megszerettem azt a kedves, jó -Van Helsing doktort. Szeretném tudni, hogy miért fektetett oly nagy -sulyt a virágjaira. Szinte megrémitett, oly nagyon haragos volt miattuk. -És pedig alighanem igaza volt, mert én már is érzem, mintha némi -megkönnyebbülést okoztak volna. Valahogy nem félek annyira attól, hogy -egyedül maradjak az éjjel és félelem nélkül fogok elaludni. Nem fogok -törődni semmiféle szárnycsapkodással és suhogással sem az ablakomon. Oh -mily borzalmas küzdelmet vivtam az utóbbi időben az elalvás ellen; mily -iszonyu volt az álmatlanság és mennyivel iszonyubb az alvástól és a vele -járó, ismeretlen borzalmaktól való félelem. Mily áldott az oly emberek -élete, a kik nem tudják, mi a félelem, a rettegés, a kikre nézve az -alvás jótétemény, a melyben minden áldott éjjel részesülnek. Nos, ez -éjjel remélem, hogy nekem is édes lesz az álom, ugy fekszem itt, mint -Ofélia, virágokkal födötten. Soha sem szerettem ezelőtt a foghagymát, de -ma imádom! Mintha áldás és béke volna illatában; érzem az édes álmot -közeledni. Jó éjszakát mindenkinek. - - -_Seward dr. naplója._ - -_Szept. 13._ - -Van Helsinget már jókor reggel ébren és készen találtam. A megrendelt -kocsi az ajtó előtt állt. A professzor fogta a táskáját, a melyet most -mindig magával hord. - -De hadd megyek sorban. Van Helsing és én nyolc órakor reggel érkeztünk -Hillinghamba. Remek fris őszi reggelünk volt. A mint a házba léptünk, -Westenráné, a ki rendesen korán kelő, fogadott bennünket, nagyon -kedvesen, melegen és igy szólt: - -– Örömmel fogják hallani ugy-e, hogy Lucy jobban van. Az édes gyermek -alszik még. Benéztem a szobájába és láttam, de nem mentem be, nehogy -zavarjam álmában. A professzor mosolygott és örömében kezeit dörzsölve, -szólott: - -– Aha! gondoltam mindjárt, hogy helyes volt diagnózisom. Az orvosságom -hatásos – mire Westenráné igy felelt: - -– No csak ne foglaljon le minden érdemet magának, kedves doktor. Lucy -állapotának javulását legalább is fele részben nekem köszönheti. - -– Hogy érti ön azt, asszonyom? – kérdezte a professzor. - -– Csak ugy, hogy az éjjel nagyon elfogott az aggodalom édes kis -leányomért, hát a szobájába mentem. Nagyon jól és mélyen aludt, oly -mélyen, hogy még a jövetelem sem zavarta. De a szoba iszonyuan fülledt -volt. Mindenfelé tele volt rakva azzal a rettenetesen erős illatu -méreggel, de sőt még a nyaka köré is volt egy csomó kötve. Én féltem, -hogy a nehéz szag megárt a szegény gyermeknek, mostani elgyöngült -állapotában, hát leoldtam a virágot a nyakáról és egy picit kinyitottam -az ablakot, hogy fris levegőt kapjon. Meglátja, hogy meg lesz elégedve a -kinézésével doktor. - -Beszédje végén visszament a kis nappalijába, a hol rendesen korán és -egyedül szokott reggelizni. A mig beszélt, a professzor arcát figyeltem -és láttam, hogy hamuszinre változik. Addig, a mig a szegény asszony -jelen volt, megőrizte ez önuralmát, még mosolygott is rá, a mint ajtót -nyitott neki, hogy a szomszéd szobába menjen. De alig tünt el, hirtelen -és nagy erőszakkal az ebédlőbe hurcolt magával és betette mögöttünk az -ajtót. - -És ekkor láttam életemben először Van Helsing professzort megtörni. A -néma kétségbeesés egy nemével emelte karjait a feje fölé és tehetetlenül -ütögette össze a tenyereit; végre egy székre vetve magát, arcát -tenyerébe rejtette és elkezdett zokogni, hangos keserves zokogással, a -mely szive fájdalmas mélységéből fakadt. Aztán ismét égnek emelte a -karjait, mintha az egész mindenséget hivná segitségül. Isten! Isten! -Isten! jajgatott. Mit vétettünk mi, mit vétett ez a szegény teremtés, -hogy ily borzasztóan büntetsz bennünket; Vagy közöttünk jár-e a sors ma -is, mint a régi pogány világban, hogy ilyen dolgok és ilyen kegyetlen -módon történhetnek? Ez a szegény szerencsétlen anya, nem tudva és a -legjobbat akarva, olyat cselekszik, a mi veszendővé teszi leánya testét, -lelkét; és mi nem szólhatunk neki, még alig is inthetjük, vagy meghal és -akkor midakettő meghal. Oh! milyen átok alatt vagyunk! Az ördögnek -minden hatalma ellenünk szegül! - -Hirtelen fölugorva folytatta. – De jöjjön – látnunk és cselekednünk -kell. Ördög vagy nem ördög, vagy minden ördöge a pokolnak egyszerre – -mindegy; azért nekünk küzdeni kell. – A táskáját fölkapta és együtt -mentünk föl Lucy szobájába. - -Ismét fölhuztam a rolettát, mig Van Helsing az ágyhoz lépett. Ezuttal -nem rettent vissza, a mint a szegény erest, ugyanazzal a rémes már fehér -sáppadtsággal rajta meglátta. Arca kemény bánatot és egyuttal végtelen -könyörületet fejezett ki. - -– Ugy van, a mint vártam, mormogta. Szó nélkül ment és bezárta az ajtót, -aztán elkezdte a vérátömlesztéshez szükséges müszereit a kis asztalra -kirakni. Én az operáció elkerülhetetlenségét belátva, huztam le a -kabátomat, de ő intő kezével megállitott: Nem! szólt. Ma ön fog -operációt csinálni, én adok hozzávalót. Maga már ugyis gyönge. Beszéd -közben ledobta a kabátját és gyürte föl az ingujját. - -Az operáció ismétlődött, Lucy fakó arcába ismét visszatért a szin, a -mint rendes lélegzetvétellel egészséges álomba merült. Ezuttal én -vigyáztam, mig Van Helsing összeszedte magát és pihent. - -Később megmondta Westenránénak, hogy semmit sem szabad elmozditania a -leánya szobájából az ő megkérdezése nélkül. Hogy a virágokat orvosság -gyanánt alkalmazta és hogy erős illatuk belégzése Lucy gyógyulását -segiti elő. Azután magára vállalta a beteg gondját, kijelentve, hogy a -két következő éjszakán maga fog virrasztani mellette és hogy nekem -izenni fog, ha szüksége lesz rám. - -Egy órával ezután Lucy fölébredt álmából frisen és jókedvüen és alig -látszott meg rajta rettenetes vérvesztése. - -Mit jelentsen mindez? Már-már azon kezdek tünődni, hogy nem-e az -őrültekkel való foglalkozásom bontja-e meg a tulajdon agyvelőmet. - - -_Westenra Lucy naplója._ - -_Szeptember 17._ - -A nyugalom négy napját és négy éjjelét kiélveztem. Már ismét annyira -megerősödtem, hogy alig ismerek magamra. Ugy látszik, mintha valami -rettenetes végtelen álmom lett volna és csak most ébrednék a napfényre -és fris levegőre körülöttem. Csak homályosan emlékszem a várakozás és -félelem gyötrelmes időire. A sötétségre, a feledésre és aztán uj életre -kelésre, mint a mikor a buvár emelkedik föl lassan a mély vizekből. A -mióta azonban Van Helsing doktor velem van, mind ez a rosz álom mintha -elmult volna rólam. A titokzatos sajgás, a mely csaknem eszemet vette a -félelemtől – az ablakomat verdeső szárnycsattogás – a távoli hangok, a -melyek mégis oly közelnek tetszettek, a kemény rideg parancsszó, a mely, -nem tudom, honnan jött és rendelte, hogy tegyek, nem tudom, hogy mit – -mindez elmulott. Most félelem nélkül fekszem le és alszom el. Meg sem -próbálok ébren maradni. Már egészen megszerettem a foghagyma virágot és -mindennap kapok egy fris ládával Harrleinból. Ma éjjel Van Helsing dr. -elutazik, mert egy napot Amsterdamba kell töltenie. De most már nem -kell, hogy virraszszanak. Elég jól vagyok arra, hogy egyedül hagyjanak. -Hála érte a jó Istennek, a ki anyám, az én kedves Arturom és mind azok -kedvéért, a kik oly jók hozzám, megtartott. Nem is fogom érezni, hogy -nem virrasztanak, mert hisz az utolsó éjjel Van Helsing dr. is jó részt -alva töltötte az időt a székében. Kétszer is alva találtam szegényt, -mikor fölébredtem, de azért nem féltem ujra elaludni, noha a galyak, -vagy denevérek, vagy tudj’ Isten mi is, csaknem haragosan csapkodták az -ablakomat. - - -_A Pall Mall Gazette._ - -_Szeptember 18._ - -_A kiszabadult farkas. Tudósitónk veszedelmes kalandja: Beszélgetés -tudósitónk és az állatkert felügyelője közt._ Tenger kérdezősködés, -majdnem ugyanannyi goromba elutasitás és ujra kérdezősködés után, végre -is sikerült megtalálnom az állatkert ama részének felügyelőjét, a melybe -a farkasok osztálya is tartozik. Bildet Tamás az elefántok háza mögötti -kis tanyák egyikében lakik és éppen a teájához készült ülni, mikor -megtaláltam. Tamás és a felesége, szives vendégszerető, öreges -gyermektelen emberek és ha mindig olyan jóizüen élnek, mint a milyen -jóizü falatozással kináltak meg engem, akkor igen kellemesen telhetik az -életük. A felügyelő nem akart dologra térni, mig a vacsorán tul nem -estünk és mindnyájan jól nem laktunk. Mikor aztán az asztalt fölszedték -és ő pipára gyujtott, igy szólt: - -– Már most uram neki dülhet és kérdezhet tőlem, a mit akar. -Megbocsátott, hogy vacsora előtt nem állottam szóba az urral, de én még -a farkasoknak, sakáloknak és hiénáknak is beadom a vacsorájukat, mielőtt -kérdéseket intéznék hozzájuk. - -– Hogy érti azt, kérdést intézni hozzájuk? – tudakoltam én, hogy bele -biztassam egy kicsit az öreget a beszélgetésbe. - -– Hát a feje bubjára ütök a póznával, ez az egyik módja, aztán meg -megvakarom a fülük tövit mikor egy-egy bőkezü legény szeretné, ha -mutogatnák magukat egy kicsit a szive választottja előtt, a kit a -kimenőn kisér. Az elsővel, már mint a póznával való fejbe kolintással, -mielőtt beadnám nekik az ebédet, csak megvagyok valahogy, de már a -másodikkal, a fültövön vakarással ugyan csak megvárom, mig ugyszólván a -fekete kávé és szivarnál vannak a dögök. Már pedig higyje el uram, hogy -magunk is olyanok vagyunk, mint ezek a vadállatok itten, például mikor -megszólitott – ugy-e? Hogy beszéljek arról a farkashistóriáról valamit, -hát én is olyan morgósan feleltem, mint akár melyik medvém és mikor még -az igazgatóságnál való szives följelentéssel fenyegetett, hát akkor is -csak azt mondtam, hogy menjen a pokolba az ur, sértésül ne vegye, de -mondtam-e vagy nem mondtam. - -Mondta bizony. - -– Nohát. A mikor az ur a följelentéssel fenyegetett a gorombaságomért, -hát az annyi volt, mintha fejbe kólintott volna a póznával. De a sajgást -megenyhitette a fél arany. Nem volt kedvem a veszekedéshez, hát -megvártam az etetést, csak ugy, mint a farkasaim, tigriseim és -oroszlánaim szokták. Most már aztán, hogy az öregem kibélelt egy jó nagy -darab kugloffal, kiöblögetett a jó erős teájával és rágyujtottam, hát -vakargathatja a fülem tövét, a mennyit csak tetszik, már csak nem is -morgok többet. Rajta hát nó, kérdezzen, ugy is tudom, hogy a miatt a -bolond farkas miatt gyütt csak ide. - -– Ugy van! Azt akarom, hogy mondjon el mindent, először is azt, hogy -hogyan történt, azután pedig azt, hogy mit gondol, mi az oka és végül -azt, hogy mit gondol, hogy fog az egész végződni. - -– Meglesz, uram! Ennyi körülbelül az egész história. Ez a farkas, a -melyet Berzibernek hivtunk, a három szürke farkas közül volt, a melyet -Norvégiából hozattunk ezelőtt négy évvel. Nagyon kedves, szelid, jó -farkas volt és soha sem adott szóra gondot. Jobban elcsodálkoztam azon, -hogy elkivánkozott innen, mint bármely más idevaló állaton csudálkoztam -volna. De hát ime a farkasokba csak ugy nem lehet megbizni, mint az -asszonyokba. - -– Sose hallgasson rá uram! – vetette közbe a felesége kacagva. Az öreg -olyan régen barátkozik az állatokkal, hogy már maga is csak olyan, mint -egy vén farkas. Hanem azért nem mérges ám a harapása. - -– Hát uram, ugy volt, hogy tegnap vagy két órával az etetés után -hallottam az első lármát, éppen a majomházban ágyaztam egy beteg kis -pumának, de a mint a csaholást és orditást meghallottam, azonnal oda -siettem. Hát ott látom Berzibert, a mint őrült erővel rázza és tépi a -vasrácsot, mintha ki akarna jönni. Nem sok ember volt aznap a kertben és -közel oda csak egy ember állt, egy magas, vékony fickó, hajlott orral, -hegyes bajuszszal, a melybe néhány ősz szál vegyült. Kemény, hideg -tekintete volt és vörös szeme, és nekem mindjárt sehogy sem tetszett, -mert ugy láttam, mintha ő haragitotta volna meg az állataimat. Fehér -szarvasbőrkeztyü volt a kezén, a mint mutatja nekem az állatokat és azt -mondja: - -– Fölvigyázó, ezek a farkasok, mintha akarnának valamit. - -– Talán éppen kendet, mondok én, mert sehogy sem tetszett a módja. Ő nem -haragudott meg, mint a hogy gondoltam, hogy fog, hanem csufondárosan -mosolygott, valamennyi hegyes fogát kimutatva és aszongya: - -– Ó, dehogy, engem aligha szeretnének! - -– Oh, de bizony szeretnék – mondok én szint olyan csufondárosan. Ők nem -vetnének meg, egy-két csontot fogpiszkálónak a vacsorájuk után, kend -pedig azzal bőven szolgálhatna nekik. - -– De a legfurcsább az egészben az volt, hogy a mikor az állatok -beszélgetni láttak bennünket egymással, hát szép csöndesen lefeküdtek és -a mikor oda mentem hozzájuk, hát Berziber épp ugy meghagyta a fülét -vakarni, mint máskor. Erre aztán az az ember is oda jött és sülyedjek -el, ha ő is be nem dugta a kezét és megsimogatta a vén farkasnak a -fülét. - -– Vigyázzon, mondok én, a Berziber nagyon harapós. - -– Sohse féltem – mondja ő – hozzá vagyok én ehhez szokva. - -– Tán állatszeliditő? – kérdem én – kalapot emelve. - -– Nem én – mondja ő – nem éppen, de azért van egynéhány ilyen kedvencem. - -És ezzel kalapot emel, olyan udvariasan, mint egy lord és ezzel elsétál. -Az én öreg farkasom utána nézett, a mig csak látta, aztán egy sarokba -huzódott, a honnan egész este nem lehetett többet kicsalni. Hát aztán a -mult éjjel alig hogy a hold fölkelt, valahány farkasunk csak van, az -mind elkezdett orditani. Pedig semmit sem láttam, a miért ordithattak -volna. Senkise járt a közelben, kivéve valakit, a ki a kerten tul, -valahol az utcán, nyilván a kutyájának füttyengetett. Egyszer-kétszer -még kinéztem, hogy minden rendén van-e és volt és végre aztán az -orditást is abbahagyták. Valamivel éjfél előtt lehettem kint utoljára -körül nézni és a mint az öreg farkas ketrece elé érek, hát látom, hogy a -vasrács ki van feszitve és a ketrec üres. Ennyi minden, a mit az -egészből tudok. - -– Hát más valaki nem látott semmit sem? - -Az egyik kertészünk, a ki akkor tájt jött haza valami mulatságból, -aszongya, hogy látott egy nagy szürke kutyát keresztül jönni a kert -keritésén. - -– Már most hát azt mondja meg Bilder ur, ha tudja, hogy mit gondol, hogy -miért szökött meg a farkasuk? - -– Hát tudja uram, én azt gondolom, hogy tudom, – kezdte a fölvigyázó -gyanus szerénységgel, – csak azt nem tudom, hogy aztán el is hiszi-e az -ur, ha megmondom. - -– Már hogyne hinném. Ha valaki mint Bilder ur, a ki oly jól ismeri az -állatokat, ne tudná a szándékukat, hát ki tudná akkor? - -– Hát tudja jó uram, én azt gondolom, de ugy is van, hogy az a bestia -azért szökött meg, mert – mert kedve szottyant a szökésre. - -A jóizü kacagás, a melylyel Tamás ur és a felesége a tréfát kisérték, -bizonyitotta, hogy már nem uj és hogy az egész magyarázat szende -fölültetés számba megy. Én nem akartam visszatréfálni az öreget, mert -gondoltam, hogy biztosabb nyitját is tudom a szivének, hát csak ennyit -mondtam: - -– Hát tegyük föl Bilder ur, hogy az első fél arany busásan le van -szolgálva és hogy a pajtása alig várja, hogy szintén utána menjen, ha -még megtudtam, hogy mit gondol, hogy mi fog ez után történni. - -– Ezt már szeretem uram, felelte az öreg sebtiben, tudom, hogy nem veszi -rosz néven, hogy egy kicsit megtréfáltam, nem is mertem vóna tenni, de -az öregem itt biztatott a fél szemével, hát csak megpróbáltam. - -– No de ilyet, sápitozott az öreg néni. - -– Hát én csak azt gondolom uram, hogy az a vén bestia elbujt valahova, a -kertész, a ki állitólag látta, azt mondja, hogy éjszaknak futott -sebesebben, mint a legjobb paripa. De én azt nem hiszem, mert hát tudja -uram, hogy se kutya, se farkas nem tud vágtatni, nem arra valók. A -farkasok igen nagyszerüek a mesés könyvekben és én el is hiszem róluk, -hogy ha csapatosan esnek valakinek, a ki gyávább és jobban fél még -náluknál is, hát félelmetesen tudnak orditani és föl is falatozzák, a mi -ilyenkor utjokba akad. Hanem hát igazándi igazában a farkas egy -nyomorult bestia, a kinek fele annyi esze és bátorsága sincs, mint egy -jóravaló kutyának és kerüli a veszedelmet, mint a tüzet. Aztán ez a -miénk, ez meg soha se is próbált verekedni, vagy magának szerezni -valamit, és sokkal inkább hiszem, hogy valahol a kert körül ólálkodik, -és ha egyátalán van egy kis esze, hát azon tünődik, hogy ugyan ki adna -neki egy kis reggelit. Ha nem kap, hát akkor igaz, hogy jaj annak a -dajkának, a ki ma a katonájával odébb sétál, ozt a kocsiba felejti a -gyereket, mert akkor aligha egygyel kevesebb nem lesz ma a szopós babák -száma. - -Már épp a második aranyat nyomtam a markába, mikor valami az ablaknak -esett és Bilder uram arca rőfnyire nyult, a nagy meglepetésben. - -– Akármi legyek – kiáltotta – ha nem az én vén ordasom jött vissza -magától. - -Az ajtóhoz ment és rémületemre fölnyitotta. De az öreg Bilder és a -felesége kutyába sem vették az ordast. A bestia maga is olyan békés és -jóindulatunak mutatkozott, mint akár csak a képeskönyvbeli hires őse. - -Az egész jelenés kimondhatatlan keveréke volt a nevetségesnek és -meghatónak. A gonosz farkas, a félelmes fenevad, a mely remegésben -tartotta egy napig egész Londont és megvacogtatta a gyermekek szivét, -itt állt bünbánóan és ugy fogadták és cirógatták, mint akár csak a -megtért tékozló fiut. Az öreg Bilder a leggondosabb gyöngédséggel végig -tapogatta a bünöst és igy szólt: - -– No ugye mondtam, hogy bajba keveredik az öreg. Itt van la! véres a -feje és tele van apró üvegcseréppel, bizonyosan valami falon ugrott -keresztül, igazán szégyen gyalázat, hogy megengedik a falak tetejét -üvegcserepekkel malterozni. Itt van szegény öreg hogy járt. Gyere -Berziber. - -Fogta a farkast, bezárta a kalitjába, ellátta hussal és ment a -följebbvalójának jelentést tenni. Én is eljöttem, hogy megirjam lapunk -számára az állatkerti kaland hiteles históriáját. - - -_Seward dr. naplója._ - -_Szept. 17._ - -Ebéd után dolgozószobámban könyveim és jegyzeteim rendezésével voltam -elfoglalva – mert sok egyéb sürgősebb teendő és Lucynál tett -látogatásaim miatt nagyon elmaradtam tőlük, – midőn az ajtó hirtelen -fölpattant és berohant rajta betegem a szenvedélytől eltorzult -ábrázattal. Én meglepetten bámultam rá, mert a hallatlan esetek közé -tartozott, hogy a beteg rohanja meg az orvost tulajdon szobájában. -Megállás nélkül rontott nekem, egy asztali késsel a kezében és látva -veszedelmes szándékát, igyekeztem az asztalt kettőnk közt tartani. De ő -gyorsabb és erősebb volt nálamnál; és mielőtt meglepetésemből egészen -helyreálltam volna, felém sujtott és bal csuklómon erősen megsebesitett. -De mielőtt még egyszer vághatott volna, én sem voltam rest és jobb -kezemet használva, hanyatt löktem őt a padlón. A kezem erősen vérzett és -csakhamar egész kis tócsa támadt a szőnyegen. Láttam, hogy barátom nem -egyhamar fog onnan fölkelni, a hova löktem, hát gyorsan sebem -bekötéséhez fogtam, e mellett élesen szemmel tartva a földön fekvő -alakot. Mikor az ápolók berohantak és figyelmünket teljesen -ráirányoztuk, majd elájultam annak láttára, a mit tett. A hasán feküdt a -padlón elterülve és nyalta fel a vért, a mely sebesült csuklómból folyt -ki. - -Könnyü volt őt lefülelni és meglepetésemre egészen békésen távozott az -ápolókkal, egyre csak azt ismételgetve: A vér az az élet! A vér az az -élet! - -Pedig én már nem sok vért veszithetek: Többet veszitettem már is, mint a -mennyi jó lenne és Lucy betegségének tartós makacssága is nagyon -kimerit. Izgatott vagyok és ideges, nyugalomra van szükségem, -nyugalomra, nyugalomra. Szerencsére Van Helsing nem hivott el, hát nem -kell lemondanom az alvásról; ma igen nehezen volnék el alvás nélkül. - - -_Távirat, Van Helsing, Antverpenből, Sewardnak Carfex._ - -(Carfexba küldetett Sunex megyében először, mert nem volt pontosan -megjelölve, hogy Carfex – London mellett ennélfogva 24 órai késedelemmel -kézbesittetett.) - -_Szeptember 17._ - -Okvetetlen Hillinghamban legyen ez éjjel. Ha nem virraszt is – gyakran -nézzen be és gondja legyen, hogy virágok ott legyenek: nagyon fontos, -okvetetlen ott legyen. A mily gyorsan csak lehet, ott leszek magam is. - - -_Seward doktor naplója._ - -_Szeptember 18._ - -Azonnal indulok vonattal. Van Helsing telegrammja őrült aggodalomba -ejtett. Egy egész éjszakát vesztettünk, pedig keserü tapasztalásból -tudom, hogy mi történhetik egy éjszaka is. Lehet ugyan, hogy mindent -rendben találok, de ki tudja, hogy mi nem történhetett? Bizonyos, hogy -valamely szörnyü végzet lebeg fölöttünk, a mely kijátsza minden -igyekezetünket. - - -_Memorandum. Westenra Lucy hagyatéka._ - -_Szeptember 17._ - -_Éjjel_. Én irom ezt és ugy hagyom, hogy megtalálják, nehogy valamely -véletlennél fogva valaki bajba kerüljön miattam. Ez pontos leirása -annak, a mi az éjjel történt. Érzem, hogy meghalok a gyöngeségtől és -alig van annyi erőm, hogy irjak, de meg kell tennem, ha belehalok is a -megerőltetésbe. - -Lefeküdtem, mint rendesen, gondom volt rá, hogy a virágokat Van Helsing -doktor utasitásai szerint helyezzük el és csakhamar elaludtam. - -Az ablaktáblákon való csapkodás ébresztett föl, az a sajátságos -csapkodás, a mely ezután kezdődött, hogy Minna a temetőben talált alva -és a melyet azóta oly jól ismerek. Nem féltem, de szerettem, volna, ha -Seward doktor a szomszédszobában lett volna – a hogy Van Helsing mondta, -hogy lesz – és én bekiálthattam volna. Iparkodtam ismét elaludni, de nem -birtam. Ekkor egyszerre csak meglepett a régi félelem az elalvástól és -elhatároztam, hogy ébren maradok. De csodálatos módon most, hogy nem -akartam elaludni, majd elnyomott az álom. Féltem egyedül lenni, hát -fölkeltem, kinyitottam az ajtót és kiáltottam, hogy „nincs itt senki -sem“? Nem kaptam feleletet. Féltem, hogy anyám fel talál ébredni, hát -ismét betettem az ajtómat. Ekkor a kertben a bokrok közül vonitást -hallottam, mint valami kutyáét, csakhogy sokkal mélyebbet és dühösebbet. -Az ablakhoz mentem és kinéztem, de nem láttam semmit sem, egy óriás -denevért kivéve, a mely az ablakot verdeste szárnyaival. Visszamentem -hát az ágyamba, de föltettem magamba, hogy nem fogok elaludni. Egyszer -csak kinyilik az ajtó és benéz rajta édes anyám; látta, hogy nem alszom -hát bejött és mellém ült. Még a szokottnál is édesebb és -szeretetteljesebb hangon mondta: - -– Nagyon nyugtalankodtam miattad drágám, hát bejöttem megnézni, hogy -nincsen-e a valami bajod. - -Féltem, hogy megtalál hülni ott ülve, hát kértem, hogy feküdjék mellém -az ágyba és háljon itt. Meg is tette, hogy mellém bujt az ágyba, de nem -vetette le a pongyoláját, mert azt mondta, hogy nem marad soká, hanem -ismét vissza megy a maga ágyába. A mint igy egymást átölelve feküdtünk, -a csapkodás és puffogás ismét elkezdődött az ablakomon. Anyám megriadt -és remegve kiáltotta: – Mi az? Én iparkodtam megnyugtatni, a mi végre -sikerült is és ő csöndesen feküdt, de hallottam, hogy szegény szive -iszonyuan dobog még mindig. Egy kis vártatva ujból kezdődött az a halk, -mély vonitás a bokrok között és mindjárt utána nagyot reccsent az ablak -és az üvegcserepek csak ugy röpültek a padlóra. A rolettát a betóduló -szél a szobába fujta és a bezuzott ablakban egy óriás, lompos, szürke -farkasnak a feje látszott. - -Anyám sikoltott rémültében és föl próbált emelkedni és kapkodott valami -után, a mibe kapaszkodjék. Tőbbek közt a virágfüzérbe is -belekapaszkodott, a mit Van Helsing parancsára a nyakamon viseltem és -letépte rólam. Egy vagy két pillanatig kiegyenesedve ült, a farkasra -mutatva, melléből rettenetes hörgéssel szakadt föl a lélekzete; azután -mint a kit a villám sujtott, bukott le és estében fejével a halántékomon -ütött annyira, hogy egy-két pillanatra elkábultam. Az egész szoba mintha -forgott volna velem. Szememet az ablakra szögezve tartottam, de a farkas -visszahuzta a fejét és a bezuzott ablakon mintha miriád pontocska tódult -volna be a levegővel, keringve és szállva, mint az utasok által leirt -homokoszlop, vihar alkalmával a a sivatagban. Mozdulni próbáltam, de -valamely büvös hatalom lenyűgözve tartott és szegény anyám holtteste is -– mert áldott jó szive megszünt dobogni – ólomsulylyal nehezedett rám; -aztán egy ideig semmire sem emlékeztem. - -De az idő nem tetszett nagyon hosszunak, de igen igen borzalmasnak, mig -ismét magamhoz tértem. Valahol a közelben mintha halottra kongatták -volna a harangot; az egész környék kutyái mind fájdalmasan vonitottak és -kertünkben épp az ablakom alatt egy csalogány énekelt. El voltam kábulva -és butulva a fájdalom, a rémület és gyöngeségtől, de a csalogány éneke -olyannak tetszett, mintha meghalt édesanyám hangja volna, a ki -vigasztalni és megnyugtatni jött engemet. A zaj mintha a cselédeket is -fölverte volna álmukból, mert mezitlábuk topogását hallottam az ajtóm -előtt a folyosón. Én kiáltottam nekik, ők bejöttek és a mikor meglátták, -hogy mi történt s hogy mi az, a mi rajtam keresztül az ágyon fekszik, -sikoltozni kezdtek rémületükben. A szél bezudult a törött ablakon -keresztül s bevágta az ajtót. A cselédek leemelték szegény anyám -holttestét s egy lepedővel letakarva az ágyamra fektették, mihelyt én -kiszálltam belőle. Annyira meg voltak mind rémülve és ugy remegtek, hogy -leküldtem őket az ebédlőbe azzal a meghagyással, hogy mindegyikök igyék -egy pohár bort. Az ajtó erre hirtelen kitárult és rögtön ismét -becsapódott. A leányok sikoltottak, aztán mind összefogozkodva együtt -mentek le az ebédlőbe, én pedig minden virágomat édes anyám keblére -raktam. Mikor már mind ott volt, eszembe jutott ugyan Van Helsing -parancsa, de nem szivesen vettem volna vissza, de meg különben is -gondoltam, hogy a cselédek közül egy kettőt megkérek, hogy maradjanak -velem reggelig. Csodálkoztam, hogy oly sokáig nem jöttek vissza. -Kiáltottam nekik, de nem kaptam feleletet, hát le mentem az ebédlőbe, -hogy utánuk nézzek. - -A szivem elszorult, mikor láttam, hogy mi történt. Mind a négy cselédünk -tehetetlenül elterülve feküdt a földön és horkolva szedte a lélegzetét. -A cherry-t tartalmazó palack félig kiüritve állt az asztalon, de a -szobában sajátságos fanyar illat terjengett. Én gyanut kapva, -megvizsgáltam a palackot. Laudanum illata volt; és a szekrénybe nézve, -láttam, hogy az üveg, a mit édes anyám orvosa rendelt a számára, üres. -Mittévő legyek? Istenem, mittévő legyek? Visszajöttem a szobába édes -anyámhoz. Nem hagyhatom el őt – és egyedül vagyok a házban az alvó -cselédekkel, a kiket valaki megétetett. Egyedül a halottal! Nem merek a -házból kimenni sem, mert folyton hallom a farkasüvöltését a törött -ablakon keresztül. - -A levegő tele van fénylő porszemekkel, a melyek folyton szállnak és -keringnek a légvonatban és a gyertyák kékesen, homályosan égnek. Mittévő -legyek? Az Ur őrizzen meg minden bajtól ez éjszaka! Ezt az irást a -keblembe rejtem, a hol meg fogják lelni azok, a kik kiteriteni jönnek -majd. Drága anyám elment! ideje, hogy én is menjek. Isten veled Artur – -ha nem élném tul ezt az éjszakát! Isten áldjon drágám és Isten óvjon -engem! - - - - -XII. - - -_Seward doktor naplója._ - -_Szeptember 18._ - -Azonnal Hillinghamba hajtattam és korán értem oda. A kocsimat a kapuban -hagytam, egyedül mentem végig a fasoron. Halkan kopogtam és lehetőleg -óvatosan csöngettem, mert nem akartam Lucyt vagy az anyját zavarni és -reméltem, hogy a cselédek azért meghallják. Egy kis vártatva, hogy nem -jött senki, ismét kopogtam és csöngettem, de minden eredmény nélkül. A -cselédek lustaságát szidva és hogy még ilyenkor is alusznak, mert ez -alatt már tizre járt az idő, ujra csöngettem és kopogtam, de ezuttal még -türelmetlenül, de ismét minden eredmény nélkül. Eddig csak szidtam a -cselédeket, de most már a félelem kezdett gyötörni. Vajjon ez az -elhagyottság, csak egy szem volt a végzet láncában, a mely mind -szorosabbra huzódott körülőttünk. Vajjon nem-e halottas ház-e, a melyhez -elkésve érkeztem, de későn. Tudtam, hogy a késedelem percei, de sőt -másodpercei mily veszedelmet rejthetnek Lucyra nézve, ha ismét -rettenetes roszulléteinek egyike vett erőt rajta. Megkerültem hát a -házat, hogy nem találhatnék-e valahol más bejáratot. - -Nem találtam semmit. Minden ajtó és ablak zárva volt és én ijedten -tértem vissza a kapuhoz. Alig értem oda, egy gyorsan hajtott lónak a -dobogását hallottam. A kapuban megállt és néhány pillanattal későbben -Van Helsingot láttam a fasoron felém sietni. Mikor meglátott, rám -kiáltott: - -– Hát ön az! Csak most érkezett? Hogy van ő? Elkéstünk? Nem kapta meg a -telegramot? - -Oly gyorsan és összefüggően, a hogy csak birtam, mondtam el neki, hogy a -táviratját csak ma reggel kaptam meg és hogy egy pillanatnyi -idővesztegelés nélkül siettem ide, de ugy látszik, senki a házban nem -hallja a csöngetésemet. Ekkor megállt, levette a kalapját és igy szólt -szomoruan: - -– Akkor félek, hogy elkéstünk. Legyen meg az Isten akarata! – De ujra -visszatérő energiával folytatta: - -– Jöjjön, ha nincs ut nyitva, hogy bemehessünk, hát csináljunk egyet. Az -idő most minden. - -Megkerültük a házat, a konyhaablakig. A professzor egy kis csont fürészt -vett ki a tokjából és átadva, az ablakot védő vasrácsra mutatott. Én -gyorsan hozzáfogtam és csakhamar hármat keresztül fürészeltem közülök. -Aztán egy hosszu, vékony késsel fölfeszitettük az ablakzárt és -kinyitottuk az ablakot. Én besegitettem a professzort, aztán magam is -bemásztam. Senki sem volt a konyhán, sem a mellette lévő cselédszobában. -Tovább haladva, minden szobába benéztünk és az ebédlőbe, a melyet -homályosan világitott a leeresztett rolettákon behuzodó napfény, négy -cselédleányt találtunk a földönfekve. Nem gondolhattuk őket halottaknak, -mert horkoló lélekzetük és a laudanum maró illata nem engedett az -állapotukat illető kétséget. Van Helsing és én egymásra néztünk és -tovább menve, ő csak annyit mondott, hogy ezekkel később is rá érünk -foglalkozni. Aztán fölsiettünk Lucy szobájába, egy pillanatra megálltunk -az ajtó előtt hallgatózni, de semmi nesz nem jutott a fülünkhöz. -Elfehéredett arccal és reszkető kézzel nyitottunk csöndesen ajtót és -beléptünk a szobába. - -Hogy irjam le, a mit láttam? Az ágyon két alak feküdt, Lucy és az anyja, -az utóbbi feküdt beljebb és le volt takarva egy fehér lepedővel, a -melynek szélét a törött ablakon betóduló légvonat fölemelte, mutatva a -merev fehér arcot, rémületnek ráfagyott kifejezésével rajta. Mellette -feküdt Lucy még fehérebb és merevebb arccal. A virágok, a melyeket a -nyakán kellett volna viselnie, az édesanyja keblén hevertek. Lucy nyaka -puszta volt és messziről látszott rajta a két parányi seb, a melyet már -ezelőtt is észrevettünk, de ezuttal a széle fehér dagadt és zuzódottnak -látszott. A professzor szó nélkül hajolt az ágyra, fejével csaknem -szegény Lucy keblét érintve, aztán hirtelen elforditotta a fejét, mint -valaki, a ki hallgatózik és kiegyenesedve igy kiáltott felém: - -– Még most sem késő! Gyorsan! Gyorsan! Hozzon brändyt. - -Én lerohantam a lépcsőn, az üveggel a kezemben tértem vissza, gondosan -megszagolva és megkóstolva a brändyt, hogy nincs-e az is, mint az -asztalon talált palack cherry megvegyitve. A cselédek még folyton -aludtak, de mintha már nyugtalanabbak lettek volna. Az ital nyilván -vesziteni kezdett hatásából. De nem vesztegethettem az időt azzal, hogy -erről megbizonyosodjam. Mert siettem visszatérni Van Helsinghez. Ő fogta -a brändyt és mint más alkalommal Lucy ajkát, nyelvét, csuklóját és -tenyerét dörzsölte vele. Nekem csak ennyit mondott: - -– Ezt én is megtehetem, ez minden, a mit egyelőre tehet. Maga megy és -fölkelti azokat a lányokat. Csapkodja az arcukat vizes törülközővel, de -csapkodja jó erősen. Csináltasson velük tüzet, hogy meleget és forró -fürdőt kapjunk. Ez a szegény lélek majdnem olyan hideg, mint az a másik -itt mellette. Muszáj megmelegiteni, mielőtt más egyebet tehetnénk vele. - -Én lesiettem és hármat a cselédek közül csakhamar sikerült -fölébreszteni, a negyedik nagyon fiatal leány volt, a kire az ital -erősebben hatott, azt a kanapéra emeltem szegényt és hagytam aludni. A -többiek is eleinte kábultak voltak, de a mint az emlékezetük tisztult, -kegyetlenül sirni és jajgatni kezdtek. De én keményen bántam velük és -nem engedtem, hogy beszéljenek, azt mondtam nekik, hogy elég -szerencsétlenség egy életet elveszteni és ha nem látnak azonnal a -dologhoz, hát Lucy életét is kockáztatják. - -Szegények hát sirva és zokogva siettek, csak ugy, a hogy félig -öltözötten voltak, tüzet rakni és vizet melegiteni. Nemsokára készen -volt a forró fürdő és mi Lucyt ugy, a hogy volt, kivittük és beletettük. -Mig mi szorgalmasan dörzsölgettük a tagjait, kopogás hallatszott az -utcaajtón. Az egyik szobaleány szaladt, hogy ruhát kapkodjon magára, és -ajtót nyisson. Csakhamar visszajött és suttogva jelentette, hogy egy ur -van odalent, a ki üzenetet hozott Helmwood urtól. Én azt mondtam neki, -hogy mondja meg annak az urnak, hogy várjon, mert most senkit sem -fogadhatunk. A szobaleány elment az üzenettel és föladatunkba merülve, -én teljesen megfeledkeztem az idegenről. - -Én soha sem láttam a professzort ily halásos energiával dolgozni. Én -tudtam, a mint hogy ő is tudta, hogy a halállal magával küzködünk a -prédájáért. És egy pillanatnyi pihenés alkalmával mondtam is ezt neki. Ő -a legridegebb arccal, olyan feleletet adott erre, a melynek értelmét nem -birtam fölfogni: - -– Ha csak az volna, akkor megállnék itt, a hol vagyunk és hagynám őt -békében kimulni, mert nem látok világosságot az élete határán. És ezzel -megujult és mondhatnám, neki dühödt erővel látott ujra dologhoz. Egyszer -csak mind a ketten észrevettük, hogy a hőség kezd egy kissé hatni, Lucy -szivének a dobogását valamivel jobban hallottuk a stethoscopon és a -tüdeje észrevehetőleg megmozdult. Van Helsing arca majdnem sugárzott, a -mint kiemeltük őt a fürdőből és forró lepedőbe burkoltuk megszáritani. -Igy kiáltott: - -– Az első pártit mi nyertük! Sakk a királynak. - -– Lucyt az ez alatt elkészitett szobába vittük, ágyba fektettük és -néhány csöpp brändyt öntöttünk a torkába. Én észre vettem, hogy Van -Helsing egy puha selyem zsebkendőt kötött a torkára. Még mindig -eszméletlenül feküdt és épp oly rosszul volt, ha nem rosszabbul, mint -bármikor, a milyenek eddig láttuk. - -Van Helsing behivta az egyik cselédet és meghagyta neki, hogy Lucy -mellett maradjon és le ne vegye a szemét róla, mig mi vissza nem jövünk. -Ezzel intett nekem, hogy menjünk. - -Tanácskoznunk kell, hogy mit tegyünk most, szólt, a mint a lépcsőn -lementünk. A Csarnokból az ebédlőbe nyitottunk és ő gondosan betette az -ajtót mögöttünk. A zsaluk ki voltak már ugyan tárva, de a rolettákat -leeresztették és a szobában meglehetős homály uralkodott. De nekünk elég -világos volt. Van Helsing arcán az aggodalmas tünődés jeleit vettem -észre, igy hát vártam egy kicsit, mig végre ő megszólalt: - -– Hát most mihez fogjunk? Kihez forduljunk segitségért? Egy ujabb -vérátömlesztéshez kell folyamodnunk, még pedig hamar, vagy annak a -szegény leánynak az élete nem ér egy vak garast sem. Maga már kimerült, -én is ki vagyok merülve. A cselédleányokban nem merek bizni, még ha -valamelyiknek volna is bátorsága az operációhoz. Már most honnan vegyünk -valakit, a ki az ereit meghagyja nyitni számára? - -– Hát én velem már mi lesz? - -A hang a szoba tulsó oldalán álló diván felől jött és hallatára szivem -dobogott az örömtől, mert Morris Quincey, az amerikai hangjára ismertem -benne. Van Helsing haragosan fordult meg a hang hallatára, de arca -ellágyult és szeme ragyogott, a mint én kitárt karokkal rohantam barátom -felé. - -– Mi hozott téged ilyen jókor ide? – kérdeztem tőle, a mint kezünk -találkozott. - -Artur barátunknak ez a felhivása: - -Ezzel a következő táviratot nyujtotta át: Három napja nem kaptam hirt -Sewardtól és iszonyuan aggódom. Magam nem mehetek, atyám folyton nagyon -rosszul van. Nézd meg és izenj Lucy hogy van? Ne késlekedj. Helmwood. - -– Ugy veszem észre, mintha éppen jókor érkeztem volna. Hát csak meg kell -mondani, hogy mit csináljak és meglesz. - -Van Helsing előre lépett, megfogta a kezét, egyenesen a szemébe nézett, -a mint mondta: - -– Egy bátor ember vére a legjobb orvosság ezen a világon, ha egy asszony -bajban van. Ön ember a talpán, ezt látom. No hát ellenünk lehet az ördög -és minden gonosz, a mig Isten ilyen embereket küld nekünk, ha szükségben -vagyunk. - -Ismét keresztülmentünk azon a kisérteties operáción. Nincs erőm a -részletekkel foglalkozni. Lucy borzasztó rázkódtatáson mehetett -keresztül, a mely jobban megviselte, mint eddig bármikor, mert noha -bőven ömlött a vér az ereibe, teste nem éledt tőle oly könnyen, mint az -előbbi alkalmakkor. Küzködését, mig ujra életre tért, rémes volt látni -és hallani. De végre is a sziv és tüdő müködése megerősödött és Van -Helsing sikerült morfium injekciójára mély ájulásából ugyanolyan mély -álomba merült. A professzor őrizte álmát, mig én lementem Morriszszal, -hogy bort adjak neki és lefektessem a diványra. Aztán ott hagyva őt, -elküldtem az egyik szobaleányt, hogy a várakozó kocsikat fizesse ki és -jó reggelit rendeltem a szakácsnénál. Azután egy ötletem támadt és -visszasiettem a szobába, a hova Lucyt fektettük. Mikor csendesen -benyitottam, Van Helsinget egy-két teleirt levélpapirral a kezében -találtam. Már nyilván elolvasta és tartalmán tünődve hajtotta fejét a -kezére. Arcán a zord elégültség kifejezése látszott, mint az olyan -emberén, a kinek valamely kétsége megoldást nyert. A papirt átadva csak -annyit mondott: - -– Ez Lucy kebléből hullott ki, mikor a fürdőbe vittük. - -Mikor én is végigolvastam, a professzorra nézve álltam és végre -kérdeztem: – Az ég szerelmére, mit jelentsen mindez? Őrült-e, vagy -miféle rettenetes veszedelem fenyegeti? – Annyira el voltam ámulva, hogy -ennél többet nem birtam mondani, Van Helsing kinyujtotta a kezét, -visszavette az iratot, mondván: - -– Most ne törje ezen az eszét. Egyelőre felejtse el. Majd egyszer ugyis -megtudja, megérti, de csak a maga idején; ez pedig később lesz. De mit -akart nekem mondani, hogy feljött? - -– A halotti bizonyitvány miatt jöttem. Én tudom, ön is tudja, meg a -kezelő orvosa is, hogy Westenránénak szivbaja volt és bizonyithatjuk, -hogy abban halt meg. Azonnal el kell a dolgot intéznünk, nehogy a -hatóság a dologba avatkozzék, mert ha semmi egyéb, ez maga is megölné -Lucyt. Azonnal megyek a bejelentő hivatalba, onnan pedig a -vállalkozókhoz a temetés miatt. - -– Menjen csak John barátom! Jó, hogy eszébe jutott. Igaz, hogy szegény -kis Lucynak kérlelhetlen ellenségei, de legalább jó barátai is vannak, a -kik szeretik. Egy, kettő, három, mind vérüket adják érte, nem számitva -az egy öreg embert. Igen igen barátom John; – nem vagyok vak – én látok -mindent! de csak annál jobban szeretem magát érte! Most mehet. - -A csarnokban Morris Quinceyvel találkoztam egy telegrammal Artur számára -a kezében, a melyben tudatta vele, hogy Westenráné meghalt és hogy Lucy -is nagyon rosszul volt, de már jobban van, s hogy Van Helsing és én -mellette vagyunk. Mondtam neki, hogy hova indulok és ő sietetett, -mondván: - -– Ha visszajösz Jack, egy-két szót szeretnék neked négyszemközt mondani. -Minden dolgomat szerencsésen elvégezve visszasiettem és Morrist már -várakozva találtam. A mikor egyedül voltunk a kis nappaliban igy szólt: - -– Seward, én nem akarok oda betolakodni, a hol semmi jussom nincsen, de -ez nem mindennapi esemény. Te is tudod, hogy én szerettem ezt a leányt -és feleségül akartam venni, de noha az elmult, azért mégis csak aggódom -érte. Mi baja lehet? Az öreg hollandi mondta az imént, a mikor -lejöttetek, hogy ismét vérátömlesztéshez kell folyamodnotok és hogy ti -mind a ketten ki vagytok már merülve. Igy volt-e? - -– Igy volt. - -– Ebből azt értem, hogy már te és Van Helsing is megtettétek érte -ugyanazt, a mit ma én tettem meg. Igy van-e? - -– Ugy van. - -– És kitalálom, hogy Artur is benne volt már a dologban. Mert a mikor -ezelőtt négy nappal lent voltam nála, igen különösnek láttam. Soha -senkit sem láttam igy elgyöngülni azóta, hogy a Pampaszokon jártam és -egy kedvenc paripám éjjel kiszökött a legelőre. Egy olyan óriás denevér -lepte meg éjszaka, a milyeket Vampyrnak hivnak ottan és a nyakán -fölhasitva az eret, ugy kiszipolyozta a vérét, hogy lábra sem tudott -állni a szegény pára; agyon kellett lőnöm ott a fekvő helyében. Jack, ha -megmondhatod a nélkül, hogy eláruld a beléd helyezett bizalmat, ugy-e -hogy Artur volt az első? - -– Igen ő volt. - -– És mióta tart ez a dolog? - -– Vagy tiz nap óta. - -– Tiz nap óta! Hisz akkor annak a szegény bájos teremtésnek, a kit -valamennyien imádunk, az ereiben négy erős férfinak a vére foly! Az -Istenért, ember! hisz az egész testébe sem férne annyi! Aztán közel -hajolva hozzám, élesen suttogó hangon kérdezte: - -– Mi fosztotta meg a vérétől? - -Én a fejemet ráztam. – Hisz épp az a szörnyüség, hogy ezt nem tudjuk, -Van Helsing majd beleőrül már, én meg teljesen a végére értem a -tudományomnak. Még csak találgatni sem merem az okát. - -Egy sereg közbejött körülmény meghiusitotta eddig a Lucy gondos őrzésére -tett minden intézkedésünket. De ez immár meg nem történhetik. Itt fogunk -maradni mindaketten, mig meg nem gyógyul – vagy – Morris kezet nyujtva – -igy szólt – én is itt leszek. Te meg a hollandus csak mondjátok, hogy -mit kell tennem és megteszem. - -Mikor Lucy délután fölébredt első mozdulatával a keblére rejtett -papirost kereste és meglepetésemre meg is találta. A gondos professzor -ugy látszik visszatette oda, a honnan kiesett, nehogy a beteget -ébredésekor izgassa. Lucy szeme ezután a professzorra és rám fordult és -tekintete megenyhült. De aztán körültekintve megborzadt és vékony -lesoványodott kezével arcát eltakarva fájdalmasan sikoltott. Mi -megértettük, hogy ez mit jelent – hogy szegénykének eszébe jutott -édesanyja halála – és tőlünk telhetőleg igyekeztünk őt vigasztalni. -Megigértük, hogy mellette maradunk és ez egy kissé megnyugtatta, noha -még sokáig csöndesen sirdogált. Alkonyat felé elszunnyadt. És akkor egy -sajátságos dolog történt. Álmában kivette kebléböl az imént oda rejtett -papirost és ketté hasitotta, Van Helsing oda lépett és kivette kezéből a -két részre szakitott iratot. De azért Lucy folytatta a szétszaggatás -müveletét, mintha a levél még mindig a kezei közt volna és végre -fölemelte a két kezét és kinyitotta, mintha szétszórná az apróra tépett -papirost. Van Helsing meglepettnek látszott és összehuzta szemöldökét, -de nem szólt semmit sem. - -_Szeptember 19._ - -Lucy egész éjjel nyugtalanul aludt, föl-föl ébredt, félt az elalvástól -és mindig gyöngébben ébredt föl. A professzor és én fölváltva -virrasztottunk és soha egy pillanatra sem hagytuk el. Morriss nem szólt -semmit sem szándékáról, de én azért tudtam, hogy egész éjjel a ház körül -járkált őrködve. - -A kelő napfénye elárulta szegény Lucy erőinek pusztulását. Alig volt -képes a fejét mozditani és a kevés táplálék, a mit magához vett, nem -igen vált hasznára. Néha el-el szunnyadt és mind a ketten, Van Helsing -és én, észrevettük a különbséget az alvó és az ébren levő Lucy között. - -Ha aludt, erősebbnek látszott, noha sokkal sápadtabb és soványabbnak és -a lélekzete csöndes volt; nyitott ajka kimutatta vértelen, sáppadt a -fogairól fölhuzódó inyét, a mely a fogait sokkal hosszabbaknak és -élesebbeknek tüntette föl a rendesnél. - -Ha fölébredt, szemeinek a szelidsége természetesen megváltoztatta az -egész arc kifejezését és a régi édes, szép teremtés volt, noha -haldoklott. Délután Arturt kivánta látni és mi táviratoztunk neki. -Morris Quincey ment eléje a vasutra. - -Mikor Artur megérkezett, hat óra lehetett és a lenyugvó napnak az -ablakon beözönlő fénye rózsás pirral boritotta Lucy arcát. Hanem azért -szegény Artur elfuladt a fölindulástól, a mint megpillantotta és szólni -sem tudott. De az ő jelenléte üditően hatott Lucyra, a ki egy kissé -összeszedte magát és derültebben szólott hozzá, mint eddig bármikor, a -mióta megérkeztünk. Artur is erőt vett főlindulásán és oly vidáman -felelgetett neki, a hogy csak tudott szegény. - -Most éjfél után egy óra. Artur és Van Helsing vannak a beteggel. -Negyedóra mulva föl kell őket váltanom. Félek, hogy a holnapi nap végét -szabhatja virrasztásainknak, a rázkódás tulságosan erős volt, a szegény -gyermek nem birja legyőzni. Isten legyen vele és mindnyájunkkal. - - -_Harkerné Minna levele Westenra Lucynak._ - -(Felbontatlan maradt általa.) - -_Szept. 17._ - -Drága Lucym! - -Egy örökkévalóságnak tetszik, a mióta hallottam felőled, vagy magam is -irtam volna. De bizonyos, hogy megbocsájtasz, ha elolvastad ujságokkal -teli levelemet. A férjemet szerencsésen hazahoztam; mikor Exeter-be -érkeztünk, kocsi várt ránk az állomáson, benne, noha erősen bántotta a -köszvény, a jó öreg Hawkins urral. A saját házába vitt bennünket, a hol -egész lakosztály várt bennünket készen, kényelmesen és szépen berendezve -és együtt ebédeltünk. Ebéd után Hawkins ur igy szólt: - -– Édes fiaim, az egészségtekre és boldog jövőtökre akarom poharamat -üriteni; az Isten áldása legyen mindkettőtökön. Mind a kettőtöket kis -gyerek korotok óta ismerlek és szeretlek és szeretettel és büszkeséggel -láttalak benneteket felnőni. - -Már most azt akarom, hogy oszszátok meg velem az otthonomat. Nekem sem -gyermekem, sem rokonom, mind elhaltak és végrendeletemben mindenemet ti -rátok hagytam. Lucy édes, én erre sirva fakadtam, a két férfi pedig -kezet szoritott egymással. Nagyon, nagyon boldog estét töltöttünk azután -együtt. - -Igy hát itt vagyunk ebben az ódon szép nagy házban. Mondanom sem kell -ugy-e, hogy mennyire el vagyok foglalva a rendezgetéssel és -háztartással. Jonathan és Hawkins ur szintén egész nap dologban vannak, -mert most Hawkins ur mindent át akar adni és megismertetni Jonathánt az -ügyekkel és ügyfelekkel. - -Hogy van kedves jó édes anyád? Bár csak fölmehetnék hozzátok egy-két -napra édes, de nem lehet a sok dologtól, meg Jonathán is még mindig -gondozásra szorul. Már most hogy én elmondtam a magam ujságait, a -tieidet kérdem. Mikor lesz az esküvőd és hol és ki fog esketni és mit -veszesz föl az esküvőre és nagy, vagy csak csöndes esküvőtök lesz-e? -felelj mindenre, mert minden érdekel, a mi téged illet. - -Isten áldjon édes Lucym és örködjék feletted. Örökké a te - -Minnád. - - -_Hennesrey Patrik dr. jelentése Seward John dr.-nak._ - -_Szept. 20._ - -Tisztelt Uram! - -Kivánságának eleget téve, ide zárva küldöm jelentésemet, mindeneknek a -miket rám bizott jelen állapotáról… A mi pedig Renfieldet illeti, arról -több mondani valóm van, egy ujabb kitörése volt, a mely végzetes -eredménynyel járhatott volna, de szerencsénkre nem végződött nagyobb -szerencsétlenséggel. Ma délután egy fuvaros szekere, két ember -kiséretében igyekezett az üres, elhagyott ház felé, a melynek telke a -kertünkkel szomszédos – ahhoz a házhoz, a hova, ha emlékszik, betegünk -már két izben szökőtt. A fuvarosok, nem ösmerve a tájat, megálltak a -kapunk előtt, hogy a portásnál kérdezősködjenek. Én magam is az ablakban -álltam ebéd utáni cigarettámmal és láttam az egyiket a házunk felé, -közeledni. A mint Renfield ablaka alatt elhaladt, a beteg szidni kezdte -az ablakból és elnevezte mindennek, a mi eszébe jutott, csak jónak nem. -A fuvaros, a ki igen tisztességes embernek látszott, csak annyit felelt -neki, hogy fogja be azt a lucskos száját, mire betegünk azzal vádolta, -hogy meg akarja őt rabolni és gyilkolni és azt mondta, hogy meg fogja őt -ebben akadályozni, ha mindjárt felakasztják is érte. Erre én kinyitottam -az ablakomat és intettem az idegennek, hogy ne is figyeljen oda, mire ő -végig nézett a házon és tisztába látszott jönni azzal, hogy miféle -helyen jár, mert csak ennyit mondott. – „Az Isten is megáldja uram, csak -nem gondolja, hogy törődöm azzal, a mit a bolondok házában vágnak a -fejemhez. De sajnálom az urat, meg mindazokat, a kiknek egy ilyen -vadállattal, mint az la, kell egy födél alatt lakniok“. – Aztán elég -tisztesség tudással tudakolta az utját és én megmagyaráztam neki, hogy -hol találja meg az elhagyott ház kapuját; távozott, utjában kisérve -betegünk átkozódása, fenyegetése és szidalmazásaitól. Én lementem -megnézni, hogy mi okozhatta nagy izgatottságát. Meglepetésemre teljesen -nyugodtnak és szinte jókedvünek találtam. Az esetet kezdtem szóba hozni -előtte, de ő elég nyájasan kérdezte, hogy miről is beszélek, hogy szinte -elhittem neki, hogy teljesen kiment az egész dolog a fejéből. De -sajnálattal kell bevallanom, hogy mindez csak furfangját bizonyitja, -mert alig egy félóra mulva ujra hallottam róla. Ezuttal is az ablakot -kifeszitve, ugrott meg és szaladt végig a fasoron. Én kiáltottam az -ápolóknak, hogy kövessenek és utána futottam, mert féltem, hogy rosszban -töri a fejét. Félelmem fokozódott, mikor láttam ugyanazt a szekeret, a -melyet az elébb elhaladni láttunk, visszafelé jönni az uton, rajta -nehány nagy faládával. A két ember a homlokáról törölte az izzadságot és -ki volt pirulva arcban, mintha nagyon megerőltette volna magát. Mielőtt -még utólérhettem volna, betegünk nekikrontott, az egyiket lerántotta a -szekérről, földhöz vágta és a fejét kezdte a kocsiutba verni. Ha épp -abban a pillanatban meg nem ragadom, azt hiszem, hogy agyonütötte volna -azt az embert. A másik leugrott a szekérről és jól fejbevágta Renfieldet -az ostora vastag nyelének ólmos végével. Rettenetes volt az ütés, de -betegünk föl sem vette, hanem azt is megragadta és hármunkkal viaskodott -és ugy ide-oda ráncigált bennünket, mintha macskakölykök lettünk volna. -Magan sem vagyok könnyü legény, a két fuvaros pedig jó két markos fickó -volt. - -Eleinte némán küzködött velünk; de mikor erőt kezdtünk rajta venni és az -odaérkezett ápolók ráhuzták a kényszerzubbonyt, akkor orditani kezdett: -Én kifogok rajtuk! Nem engedem, hogy megraboljanak! Nem engedem, hogy -apránkint meggyilkoljanak! Küzdeni fogok az én uram és mesteremért! – és -több efféle összefüggés nélküli őrültségeket. Nehéz föladat volt őt -visszavinni a házba és a párnázott szobába zárni. Az egyik ápolónak az -ujját törte el – én persze azonnal beigazitottam és ő elég jól érzi -magát. - -A két fuvaros eleinte hangosan fenyegetőzött, hogy igy meg ugy – -nyakunkra hozzák a törvényt és megbüntetésünket kérik stb., de egy pár -pohár jó bor és egy-egy arany láttára alaposan megváltoztatták -szándékukat és békében távoztak. Én följegyeztem a nevüket és lakásuk -cimét, ha esetleg rájuk szorulnánk. Mind a ketten Harrir és fiai -teherszállitó cég szolgálatában állanak Saho külvárosban. - -Ezentul is a legpontosabb értesitést fogom küldeni mindenről, a mi -történik és sürgönyözni fogok, ha elkerülhetetlenül szükségünk lenne -jelenlétére. - -Kiváló tisztelettel - -_Hennesery Patrik._ - - -_Harkerné, Minna levele Westenra Lucynak._ - -(Fölbontatlanul maradt Lucy után.) - -_Szeptember 18._ - -Drága Lucym! - -Oly sulyos csapás ért bennünket. Hawkins ur hirtelen meghalt. Vannak -ugyan a kik ezt ránk nézve nem tartják csapásnak, de mi ugy szerettük -őt, mintha édes atyánk lett volna. Én soha sem ismertem sem atyámat sem -anyámat, és igy annál keservesebben érzem a kedves öreg ur elvesztésének -sulyát. Jonathán pedig még nálamnál is keservesebben. A rá nehezdő -felelősség sulya is izgatja. Szinte kételkedni kezd saját erejében. Én -minden erőmmel vigasztalni és támogatni iparkodom őt. Bocsáss meg édes, -hogy szomoruságommal terhellek, de könnyit szivemen az irás. Szinte -félek az uttól, de holnapután Londonban kell mennünk, mert Hawkins urat -végrendelete értelmében oda az édes atyja mellé kell temettetnünk. -Minthogy rokonai nincsenek, férjem kiséri őt sirjához. Én ha csak néhány -percre is át fogok hozzátok menni édes, hogy lássalak. Ne haragudjál, -hogy levelemmel zavarlak. - -A téged nagyon szerető - -H. Minnád. - - -_Seward doktor naplója._ - -_Szept. 20._ - -Csak elszántság és megrögzőtt szokás tesznek képessé arra, hogy naplót -jegyezzek. Sokkal nyomorultabb, sokkal levertebb vagyok és sokkal jobban -utálom az életet és mindent, a mi vele jár, hogysem nagyon törödném -vele, ha mindjárt ebben a pillanatban hallanám is a halál angyala -szárnyainak suhogását felettem. Hisz ugyis megszoktam már, annyiszor -hallottam utóbban sötét szárnyainak suhogását, elsőbben Lucy édes anyja, -aztán Artur atyja és végre – de hadd látok föladatomhoz. - -Pontosan fölváltottam Van Helsinget a Lucy virrasztásában. Arturt is -aludni akartuk küldeni, de ő eleinte makacskodott. Csak a mikor azt -mondottam neki, hogy szükségünk lesz rá a következő napon és hogy nem -szabad valamennyiünknek kimerülni a nyugalom hijján, mert ennek Lucy -vallaná kárát, csak akkor engedelmeskedett. Van Helsing igen jóságos -volt hozzá. „Jöjjön gyermekem – mondta – jőjjön velem. Maga beteg és -gyönge és sok szomoruságon és aggodalmon ment körösztül, a vérvesztést -nem is emlitve, a mely erejét aláásta. Magának nem szabad egyedül -maradni. Jőjjön velem a nappaliba, ott van jó nagy tüz és két jó diván. -Maga fekszik az egyikre, én a másikra és rokonérzésünk kölcsönös -vigasztalásunkra fog szolgálni, még ha nem beszélünk is, de még ha -alszunk is.“ Artur vele ment egy hosszu, vágyteljes pillantással Lucy -arcára, a mely fehérebb volt a patyolatnál, a melyen pihent. Lucy -csendesen mozdulatlanul feküdt és én körülnéztem, hogy minden rendben -van-e. Láttam, hogy a professzor ebben a szobában is épp oly gondosan -alkalmazta a fokhagymavirágot, mint a másikban, az ablak tele volt vele -és Lucy nyaka körül, a selyem zsebkendő fölött, a mely még mindig rajta -volt is egy vastag koszoru huzódott. Lucy hörögve szedte lélegzetét és -arca legrosszabb kifejezését öltötte föl, mert nyitott szája látni -engedte vértelen inyét. A bizonytalan gyönge világitásban a fogai is -sokkal hosszabbaknak és hegyesebbeknek látszottak, mint reggel voltak. -Kivált a két szemfoga mintha jóval hosszabb és hegyesebb lett volna, -mint a többi. Én melléje ültem és ő nemsokára nyugtalanul kezdett -mozgolódni. Ugyanabban a pillanatban valami sajátságosan tompa -csapkodást vagy püfögés-formát hallottam az ablakon. Csöndesen oda -osontam és kinéztem a függöny csücskét megemelve. A teljes hold -világánál láttam, hogy valami óriás denevérféle okozta a zajt, a mely -körülröpködve az ablaküveget érintgette szárnycsapkodásaival, nyilván a -világosság vonzotta ujra és ismét az ablakhoz vissza. Mikor az ágyhoz -visszatértem, láttam, hogy Lucy megmozdult s letépte a fokhagymavirág -koszorut a nyakáról, én visszaigazitottam, a milyen jól csak tudtam és -ismét leültem melléje tovább virrasztani. - -Nemsokára ezután fölébredt és én a Van Helsing által rendelt táplálékot -nyujtottam neki. Csak nagyon keveset fagadott el és azt sem szivesen. -Most már nem volt meg benne az az ösztönszerü küzdelem az életért és -erőért, a mely betegségének eddigi lefolyását jellemezte. Meglepetten -tapasztaltam, hogy valahányszor magához tért, vagyis öntudatra ébredt, -magához szoritotta a fokhagyma virágot. Igazán sajátságos látvány volt, -hogy mihelyt visszaesett letargikus mély álmába a hörgő lélegzettel, a -virágot lerázta és tépte magáról; és abban a pillanatban, hogy -ébredezett, szedte össze és szorosan magához ölelte. Erről minden -tévedést kizáróan meggyőződhettem, mert virrasztásom hosszu óráin -keresztül több izben aludt el és ébredt föl ujra és mindenkor -ismétlődött ez a sajátságos játék. - -Hatkor reggel Van Helsing jött fölváltani. Artur elszunnyadt és ő -könyörületesen hagyta őt aludni. Mikor meglátta Lucy arcát, fölszisszent -és átható suttogással mondta: - -– Huzza föl a rolettát, világosságra van szükségem! - -Aztán lehajolt és arcával majdnem érintve Lucyét, gondosan vizsgálni -kezdte. Levette nyakáról a virágot és leoldotta a selyemkendőt. A mint -ezt tette, megrettent és hallottam, a mint egy félig elfojtott „Mein -Gott“ rebbent el ajkán. Én is lehajoltam, hogy jobban lássak és a mit -láttam, az sajátságosan dermesztő hatással volt rám. - -Lucy nyakáról a két gyuladt pont tökéletesen eltünt. - -Van Helsing vagy teljes öt percig mozdulatlanul állt és nézte, arcán a -legszigorubb kifejezéssel. Aztán felém fordulva, nyugodtan mondta: - -– Haldoklik. Most már nem tart soká. De jegyezze meg, hogy nagy -különbséget fog tenni, hogy ébren hal-e meg, vagy pedig álmában. Keltse -föl ezt a szegény fiut, hadd jőjjön és lássa őt utoljára; ő bizik -bennünk és mi megigértük neki. - -Az ebédlőbe mentem és fölkeltettem Arturt. Egy pillanatig kábultan -nézett, de mikor a beömlő napfényt látta, megijjedt, hogy tán későn is -ébredt. Én megnyugtattam, mondván, hogy Lucy még mindig alszik és a -lehető kimélettel adtam tudtára, hogy Van Helsing és én is azt hiszszük, -hogy közeledik a végső órája. Szegény Artur, arcát kezébe temetve térdre -siklott a kanapé mellett, a hol nehány pillanatig maradt, a fejét a -párnába ásva, mig válla remegett a zokogástól. Én fölemeltem. – Gyere -kedves jó öreg pajtás – biztattam őt, szedd össze minden bátorságodat, -hogy neki könyebitsd a nehéz sorsát. - -Midőn Lucy szobájába léptünk, azonnal észrevettem, hogy Van Helsing -szokott előrelátásával mindent rendbe hozott, hogy a lehető -legkellemesebb benyomást tegye. Még Lucy haját is megkefélte, ugy, hogy -annak aranyos hullámai lepték el a vánkost. Mikor beléptünk, Lucy -fölnyitotta szemét és Arturt meglátva, halkan susogta: - -– Artur! Oh, édes szerelmem, oly boldog vagyok, hogy eljöttél! - -Artur lehajolt, hogy megcsókolja, de Van Helsing visszaintette. - -– Nem, susogta, ne még! A kezét fogja, az jobban fog neki esni. - -Artur tehát kezébe fogta az övét és melléje térdelt, Lucy boldog -mosolylyal nézte, arcának lágy vonalai tökéletesen illettek sugárzó -szemének angyali szépségéhez. Aztán a pillái lassan lecsukódtak és ő -álomba merült. Egy kis ideig keble lassan pihegett és lélekzete -csöndesen jött és ment, mint egy fáradt gyermeké. - -És ekkor alig észrevehetően jött az a különös változás, a melyet már az -éjjel is észleltem. A lélegzete hörgő lett, a szája kinyilt és fölhuzott -sápadt inye hosszabbnak és élesebbnek mutatta fogait, mint bármikor -ezelőtt. Aztán mintegy ébren alva, különös, öntudatlan módon kinyitotta -a szemét, a mely ezuttal fátyolozott és kemény tekintetü volt egyszerre -és halk kéjteljes hangon, a milyet még soha sem hallottam tőle, mondta: - -– Artur! óh édes szerelmem, oly boldog vagyok, hogy eljöttél! Csókolj -meg! - -Artur mohón hajolt föléje, hogy megcsókolja, de abban a pillanatban Van -Helsing, a kit csak ugy, mint engem megdermesztett a szokatlan hang, -lecsapott rája, megragadta mind a két kezével a nyakánál fogva és oly -dühödt erőfeszitéssel, a melyre soha sem hittem volna képesnek, rántotta -vissza és csaknem keresztül lóditotta az egész szobán. - -– Nem, ha élete függne tőle sem! – kiáltotta. – Nem, a lelke üdvösségére -és az övére nem! – És ugy állt kettejük között, mint egy haragos -oroszlán. - -Artur annyira meg volt lepetve, hogy egy pillanatig nem tudta, mit -mondjon vagy tegyen; de mielőtt fölháborodása kitört volna, eszébe -jutott a hely és a körülmények és némán várakozva állott. - -Én és Van Helsing Lucyra szögezett tekintettel figyeltünk és láttuk a -bőszült harag kifejezését mint egy sötét árnyékot átsuhanni vonásain, -mig éles fogait csattogtatva szoritotta egymásra. Aztán lehunyta szemét -és zihálva szedte lélegzetét. - -Csakhamar ezután szemei régi szépségükben és szelid fényükben ragyogva -nyiltak föl és gyönge, átlátszó, sápadt, pici két kezét kinyujtva, -megfogta velük Van Helsing nagy, barna kezét és magához vonva, -megcsókolta. – Az én egyetlen, igaz barátom – mondta, halk, de -leirhatatlanul megható hangon. – Az én igaz barátom és az övé! Oh, -ótalmazza meg őt és adjon nekem nyugalmat! - -– Erre esküszöm! felelte Van Helsing ünnepiesen, az ágy mellett térdelve -és kezét esküre emelve. Aztán Arturhoz fordulva, mondta: - -– Jöjjön, édes fiam, fogja meg a kezét és csókolja homlokon, de csak -egyetlen egyszer. - -– A szerelmesek szeme találkozott az ajkuk helyett; és igy váltak meg -egymástól. - -Lucy szeme lecsukódott; Van Helsing, a ki élesen figyelt, megfogta Artur -karját és elvonta őt. - -Lucy lélegzete ekkor ismét hörögve szakadt föl, aztán hirtelen elállt. - -– Mindennek vége – szólalt meg Van Helsing. Ő immár halott! - -Én karon fogtam Arturt és elvezettem. A nappaliba érve, egy székre -vetette magát, arcát a kezébe temette és ugy zokogott, hogy majd a -szivem szakadt meg hallatára. - -Visszamentem a halottas szobába és Van Helsinget ott találtam, zordonabb -arccal, mint valaha, szegény Lucyt nézve. A halott sajátságos változáson -ment keresztül. A halál visszaadta neki szépsége egy részét, mert -homloka és orcái visszanyerték vonalaik szépségét; még az ajka is mintha -veszitett volna halálos sápadtságából. - -Én Van Helsing mellé állva mondtam: – Ah, szegény gyermek, valahára -békében pihen. Ez mindennek a vége! - -Van Helsing felém fordulva, ünnepies komolysággal szólott. - -– Nem ugy; sajnos! de nem ugy van. Ez csak a kezdete! - -Kérdésemre, hogy mit akar ezzel mondani, csak a fejét rázta és azt -felelte: - -– Még most semmit sem tehetünk. Várjon, majd meglátja. - - - - -XIII. - - -_Seward doktor naplója._ - -(Folytatás.) - -A temetést a következő napra rendelték, hogy Lucyt és az anyját együtt -temessék. Én észre vettem, hogy Van Helsing soha sincs távol a halottas -szobától. Rokonok nem voltak közel és minthogy Arturnak vissza kellett -sietni az atyja temetésére, mi nem tudtuk, hogy kiket illenénk -meghivnunk vagy értesitenünk Lucy és édesanyja haláláról. A fenforgó -körülmények közt Van Helsing és én kénytelenek voltunk az elhunytak -irományait átnézni. Van Helsing azon volt, hogy Lucy papirjait ő maga -nézhesse át. Kérdésemre, hogy miért, azt felelte, hogy tudni akarom, -nincs-e a papirjai közt több ehhez hasonló is. - -Ezt mondva jegyző könyvéből kivette a levelet, a melyet Lucy a keblén -rejtegetett és álmában el akart tépni. - -Ha ön nyomára akad a boldogult Westenráné ügyvivőjének, akkor csak -pecsételje le az irományait és irjon annak az urnak még ez éjjel. - -A mi engem illet, én ebben a szobában és Lucy kisasszony régi szobájában -fogok egész éjjel virrasztani és keresni azt, a mi lehetne. Nem akarom, -hogy akár csak a gondolatait is idegenek tudják meg. - -Én a rám bizott föladathoz láttam és alig egy félóra mulva megtaláltam -Westenráné ügyvédjének nevét és cimét és azonnal irtam is neki. Az öreg -asszony minden irománya a legnagyobb rendben volt és mindenre, még a -saját temetésére is pontos utasitásokat és meghatározásokat találtam. -Alig fejeztem be az ügyvédnek irott levelemet, midőn meglepetésemre Van -Helsing sétált a szobába, mondván: - -– Segithetek magának valamit John barátom? Szabad vagyok és ha lehet, -szolgálatom az öné. - -– Megtalálta, a mit keresett? Kérdeztem én, a mire azt felelte. - -– Én nem kerestem semmi különös dolgot. Én csak reméltem, hogy találok -és találtam is mindent, a mi volt – csak néhány levelet, néhány -jegyzetet és egy frisen kezdett naplót. Ezek itt vannak nálam, de most -nem erről fogunk beszélni. Majd holnap este, ha azt a szegény Artur -gyereket ujra látom, megkérem és az ő beleegyezésével hasznát fogom -egynémelynek venni. - -Midön elvégeztük a megkezdett dolgot, igy szólt hozzám: - -– És most, barátom John, azt gondolom, hogy mehetünk ágyba. Szükségünk -van álomra magának és nekem is és pihenésre, hogy ujra összeszedjük -magunkat. Holnap nagyon sok dolgunk lesz, de az éjjel nincs ránk semmi -szükség. Sajnos! - -Mielőtt lefeküdtünk volna, még egyszer bementünk szegény Lucyt megnézni. -A vállalkozó megtette a kötelességet és a szobát egy gyönyörü virágos -kertté változtatta. Telve volt minden nyiló, hófehér virágokkal és a -halál borzalma lehetőleg meg volt enyhitve. A szemfedő vége eltakarta a -halott arcát, mikor a professzor föléje hajolt és szeliden fölhajtotta, -mind a ketten megrettentünk, a magas viaszgyertyék által megvilágitott -csodás szépség láttára. Lucy halálában visszanyerte minden szépségének -báját és az elmult órák, a helyett, hogy a halál kegyetlen nyomait -vésték volna arcára, inkább visszahozták neki az élet szépségét és báját -annyira, hogy én végre kételkedni kezdtem benne, hogy halottat látnék. - -A tanár rideg komolysággal nézte a halottat. Nem szerette őt ugy, mint -én, hát nem is boritotta el a köny a szemét. Csak ennyit mondott nekem: -Várjon, mig visszatérek – és ezzel elhagyta a szobát. - -Azonnal visszajött, egy csomó vad foghagyma virággal a kezében, a melyet -egy aznap érkezett, de ki sem bontott ládából vett ki és elhelyezte a -virágokat a többiek között és a halott körül. Azután a nyakáról a -gallérján belül viselt kis arany keresztet vett le és a halott szájára -tette. Ezzel ismét letakarta az arcát és eljöttünk. - -Már éppen vetkezni kezdtem a szobámban, midőn figyelmeztető kopogtatás -után, bejött hozzám a professzor és azonnal beszélni kezdett: - -– Holnap el ne felejtsen a számomra egy csomó boncoló kést hozni. - -– Miért, boncolni fogunk? kérdeztem. - -– Igenis és nem is. Operációt szándékozom végrehajtani, de nem amolyat, -a milyet maga gondol. Hadd mondjam meg most, de szót se szóljon róla -másnak. Le akarom vágni Lucy fejét és ki akarom venni a szivét. Ah! Ön -sebész létére is igy megbotránkozik! Ön, a kit láttam, remegő kéz és -remegő sziv nélkül, élet és halálra menő operációkat végezni, a -melyektől a többiek megreszkedtek. Oh, de nem szabad elfelejtenem, -kedves barátom John, hogy maga szerette őt. És én nem is felejthetem el, -mert én fogok operálni és maga csak segiteni fog. Szerettem volna még ez -éjjel megtenni, de Artur miatt nem teszem. Ő holnap atyja temetése után -szabad lesz és bizonyosan látni akarja őt. És majd csak azután, ha már a -koporsóját lezárták, maga meg én visszamegyünk hozzá, ha már mindenki -alszik. Leveszszük a koporsó fedelét, végrehajtjuk az operációt és utána -mindent rendbe hozunk, hogy senki sem fogja tudni, csak mi magunk. - -De miért tegyük egyáltalán? A leány meghalt. Miért csonkitsuk meg -szegény testét szükség nélkül? És ha semmit sem nyerhetünk a boncolás -által, ha sem neki, sem nekünk, sem a tudománynak, hasznot nem tehetünk -véle, miért tennők? Enélkül monstruozus valami a boncolás. - -Felelet helyett a professzor vállamra tette a kezét és végtelen -gyöngédséggel szólott: - -– Barátom John, én sajnálom a maga vérző szivét és csak annál jobban -szeretem magát, hogy igy vérzik. Ha tehetném, magamra venném a terhet, a -melyet maga hordoz. De vannak dolgok, a melyekről maga nem tud, de a -melyeket, megfog tudni és áldani engem a tudásukért, noha azok nem -kellemes dolgok. John, gyermekem, maga most már sok év óta barátom és -látott-e valaha valamit nagy ok nélkül tenni? Én is tévedhetek – csak -ember vagyok én is. De mindent, a mit teszek, meggyőződésből teszek. Hát -nem-e ezért hivott maga is, mikor ez a nagy baj rászakadt. Ugye? Nem -bámult ön! Jobban mondva, nem botránkozott-e meg, mikor nem engedtem -meg, hogy Artur megcsokólja a szerelmesét, noha az haldoklott és -erőszakkal ragadtam el őt tőle. Ugye! És mégis látta ugye, hogy milyen -hálásan köszönte meg az ő szép haldokló szemével, az ő gyönge hangjával -és a csókkal, a mit öreg ráncos kezemre nyomott. Ugye! És nem hallotta, -a mint én esküvel tettem neki fogadást, hogy milyen megnyugodva és -hálásan hunyta le szemét. Ugy-e? Nos, hát nekem jó okom van mindenre, a -mit tenni akarok. Maga sok évig bizott bennem. Maga hitt bennem az -elmult hetekben, a mikor olyan különös dolgok történtek, hogy bizvást -kételkedhetett volna bennem. Hát higyjen nekem még egy kicsit, barátom -John. Ha maga nem bizik bennem, akkor mondanom kell, hogy mit gondolok -és ez talán nem jó. És ha én müködöm – és müködni fogok, akár bizik vagy -nem bizik – a nélkül, hogy barátom bizodalmát birnám, hát nehéz szivvel -teszem és oh, oly elhagyottnak fogom magam érezni, a mikor pedig -szükségem lesz minden bátorságomra. Egy pillanatig hallgatott, aztán -meghatottan folytatta: Barátom John, különös és borzalmas napok vannak -előttünk. Ne engedje, hogy ketten legyünk, de egy, hogy jó vége legyen a -munkánknak. Hát nem akar bennem hinni? - -Én megfogtam a kezét és megigértem neki. Aztán nyitva tartottam az -ajtómat, mig ő távozott és utána néztem, a mig a szobájába ért és az -ajtaját betette maga mögött. A mint mozdulatlanul állottam, a -szobaleányok egyikét láttam végighaladni csöndesen a folyosón – háttal -felém fordulva, ugy, hogy nem láthatott – és a szobába lépni, a hol Lucy -volt kiteritve. Ennek a látványa meghatott. A ragaszkodás oly ritka és -mi oly hálásak vagyunk azok iránt, a kik ragaszkodnak azokhoz, a kiket -szeretünk. Ime ez a szegény cselédleány legyőzve az irtózatot, a mit a -halál látása önkéntelen okoz, rászánta magát, hogy egyedül virraszon -szeretett urnője koporsója mellett, hogy a szegény porhüvely ne legyen -elhagyatott, mig örök nyugalomra nem teszik. - -Sokáig és mélyen kellett aludnom, mert fényes nappal volt, midőn Helsing -a szobámba jöve fölébresztett. Az ágyam mellé lépve mondta: - -– Fölösleges, hogy késeket elhozza; nem fogjuk megtenni. - -– Miért nem? – kérdeztem. - -– Azért, felelte ridegen, mert már vagy késő, vagy még korán van. Nézze! -– Föltartotta előttem a kis arany keresztet. – Ezt ellopták az éjjel. - -– Hogyan lophatták volna el, mondtam csodálkozva, hiszen a kezében van. - -Mert én visszavettem a nyomorult lélektől, a ki ellopta. Attól a silány -asszonytól, a ki megrabolta a halottat és az élőt. A büntetés bizonyos, -hogy elérte, de nem általam. Ő tulajdonképpen nem tudta, hogy mit -cselekszik és igy tudatlanságában csupán csak lopott. Most már várnunk -kell. - -Erre a szóra ott hagyott, hogy tetszés szerint törjem a fejemet az -érthetetlen titokzatosságon. - -A délelőtt nehezen tellett el. Délben végre megérkezett az ügyvéd, a ki -nagyon meg volt elégedve mindazzal, a mit eddig tettünk és a részleteket -illető minden gondtól azonnal megszabaditott bennünket. A villás reggeli -alatt tudtunkra adta, hogy Vestenrané jó ideje el volt készülve hirtelen -halálára és minden dolgát a legnagyobb rendben hagyta. És arról is -értesitett bennünket, hogy Lucy atyjának vagyonát kivéve, a mely ennek -rokonaira szállott vissza, minden személyes vagyonát, ingót és -ingatlant, leánya leendő férjére, Helmwood Arturra hagyta. - -Reggeli után az ügyvéd nem maradt sokáig, de megigérte, hogy később -visszajön, hogy Arturral, most már Lord Godalminggal találkozzék. Arturt -délutáni 5 órára vártuk és ezelőtt egy kevéssel meglátogattuk a halottas -szobát. Most már igazán az volt, mert anya és leánya együtt voltak -benne. Van Helsingnek ez a rendezés nem volt inyére. Kérte a -vállalkozót, hogy távolitsa el az egyik halottat, megmagyarázván neki, -hogy Arturt, Lord Godalmingot várjuk és hogy ő jobbnak látja, hogy ez -egyedül csak a menyasszonya tetemét lássa egy szobában, nehogy még -keserübb legyen a bucsuzása. A vállalkozó maga is belátta, hogy -ügyetlenséget követett el és azonnal intézkedett, hogy Lucy szobáját -ugyanugy rendezzük, a hogy az előtte való éjjelen hagytuk. Hogy Arturt -lehetőleg megkiméljük a kegyetlen látvány fokozásától. - -Szegény fiu kétségbe esetten szomorunak és megtörtnek látszott. Tudtam, -hogy nagyon őszintén és mélyen ragaszkodott az édesatyjához. És hogy -elvesztése éppen most kegyetlen csapással sujtotta. Engem oly melegen -üdvözölt, mint rendesen és a professzor iránt ritka udvariassággal -viselkedett. De azért jól láttam, hogy valamiképpen feszélyezve van vele -szemben. A professzor is észre vette és intett nekem, hogy én kisérjem -föl a lépcsőn. Megtettem, csak a szoba ajtajában akartam megválni tőle, -mert éreztem, hogy szivesebben lesz egészen egyedül a halottal. De ő -megfogta a karomat és bevitt magával, rekedten sugva. - -– Te is szereted őt öreg pajtás, ő mindent megvallott nekem és én tudom, -hogy senki sem volt közelebb a szivéhez a barátai között, mint te -voltál. Nem is tudom, hogy köszönjek meg neked mindent, a mit érette -tettél. Én gondolkozni sem… - -Elfuladt, karjait a nyakamba fonta, a fejét a vállamra hajtotta és sirva -jajgatott. - -Óh Jack! Jack! Mit tévő legyek. Az egész életem mintha egyszerre -lefoszlott volna rólam és semmim, semmim sincs az egész világon, a miért -élnem érdemes volna. - -Én vigasztaltam, a hogy tudtam. Ilyen esetekben a férfiaknak nincs szóra -szükségük. Egy kézszoritás, egy szoros ölelés, egy megosztott zokogás -egyetlen jelei az igaz részvétnek. Én csöndesen álltam és némán, mig a -zokogása nem enyhült, aztán halkan mondtam neki: - -– Jer és nézd meg őt. - -Együtt mentünk a halotthoz és én fölemeltem arcáról a patyolatot. -Istenem! Mily csuda szép volt. Minden óra mintha fokozta volna -szépségét, én őszintén elámultam és megriadtam a láttára, a mi pedig -Arturt illeti, az remegni kezdett és remeget végre mintha a hideg rázná. -Hosszu szünet után, halk susogással kérdezte tőlem. - -Jack mondd, hát igazán meghalt? - -Én szomoruan erősitettem, hogy bizony meg és hozzátettem, hogy minden -kétséget kiöljek belőle, hogy gyakran előforduló eset, hogy halálában az -arc visszanyeri ifjukori báját és szépségét. Ő hitt nekem és egyideig a -halott mellett térdelve, szeretetteljesen hosszasan nézte őt, aztán -elfordult tőle. Én kértem őt, hogy mondjon neki végbucsut, mert le -fogják zárni a koporsót. Erre visszament, megfogta a halott kezét és -megcsókolta, aztán rá hajolva, homlokon csókolta. Azután eljött velem, -szeretetteljesen vissza-vissza nézve. - -Én a nappaliban hagytam őt és értesitettem Van Helsinget, hogy -elbucsuzott a halottól, mire ez utóbbi rendeletet adott a válalkozó -embereinek, hogy zárják le a koporsót és készüljenek a temetésre. Midőn -ismét kijött a halottas szobából én elmondottam neki Artur kérdését, -mire ő igy felelt: - -Nem csodálkozom egy csöppet sem. Épp most még magam is kételkedtem egy -pillanatra a halálában. - -Mind együtt ebédeltünk és láttam, hogy szegény Artur mennyire igyekszik -magát összeszedni. Van Helsing egész ebéd alatt hallgatott, de mikor -szivarra gyujtott, igy szólt: - -– Lord –; De Artur félbeszakitotta: - -– Ne, ne. Az Istenért, csak ezt a cimet ne! Legalább még most ne. -Bocsásson meg uram, nem akartam önt sérteni, de veszteségem oly friss – - -A professzor szeliden szakitotta félbe: - -– Csak azért használtam a cimet, mert nem tudtam hogy szólitsam. Nem -akarom uramnak szólitani és megszoktam és szerettem önt, igen, kedves -fiam, megszerettem önt, mint Arturt. - -Artur kinyujtotta a kezét és melegen ragadta meg az öreg urét. - -Szólitson, a hogy akar, remélem, hogy mindég jó barátjának fog tartani -és engedje megmondanom, hogy nem tudom szavakkal megköszönni az én -drágám iránt tanusitott jóságát. – Egy pillanati szünet után folytatta. -– Én tudom, hogy ő még jobban fölfogta az ön jóságát, mint én magam. És -ha én tán nyersen, vagy tiszteletlenül viselkedtem, akkor, a mikor ön – -hisz emlékszik – a professzor bicentet – Hát kérem bocsásson meg. - -A professzor jóságos komolysággal felelt: - -– Én tudom, hogy kemény volt önnek bennem bizni, mert bizni az ilyen -erőszakban, azt teszi, hogy megérteni. És én tudom, hogy ön még nem -bizhatik bennem, mert ön még nem érti, a mi történt. És még jöhet több -idő, a mikor én kivánni fogom, hogy bizzék, a mikor még nem tud és nem -bir még megérteni, de eljön az idő, mikor az ön bizodalma teljes és -tökéletes lesz bennem és mikor mindent meg fog érteni, mintha a nap -sütötte volna meg. És akkor ön áldani fog engem eleitől végig, a maga -kedvéért és a mások kedvéért és ennak a drágának a kedvéért, a kinek -megesküdtem, hegy védeni fogom. - -– Ah uram igazán, igazán és mindig és mindenben fogok önben bizni. Én -tudom és hiszem, hogy önnek nagyon nemes szive van és ön Jack barátja és -Lucyé is volt. Ön azt teheti, a mi önnek tetszik. - -A professzor néhányszor a torkát köszörülte, mint a ki mondani szeretne -valamit és végre megszólalt: - -– Szabad öntől most valamit kérdeznem? - -– Minden bizonnyal. - -– Ön tudja, hogy Vesztenráné minden birtokát önre hagyta? - -– Nem tudtam, szegény jó asszony; erre nem is gondoltam. - -– És most, hogy minden az öné, ön tehet mindennel tetszése szerint. Azt -akarom, hogy engedje meg nekem, hogy Lucy kisasszony összes leveleit és -papirjait elolvassam. Higyje el, hogy ez nem hiu kiváncsiság. Okom van -rá, a melyet ő maga bizonnyal helyeselt volna. Valamennyi itt van nálam. -Magamhoz vettem, még mielőtt tudtam volna, hogy minden az öné, hogy -idegen kéz ne érintse őket, hogy idegen szem a szók által lelkébe ne -tekintsen. Én meg fogom őket őrizni, ha szabad: lehet, hogy még önnek -sem szabad látni – de én megőrizem őket. Egy szó sem vesz el belőlük és -jó időben ismét vissza adom önnek. Kemény dolog, a mit kérek, de ön meg -fogja tenni, ugy-e hogy meg – Lucy kedvéért? - -Artur nyiltan az ő kedves régi modorában felelte: - -– Van Helsing doktor, ön tehet mindent, a mi önnek tetszik. Érzem, hogy -ezt mondva, azt teszem, a mit az én drágám jónak látott volna. Nem fogom -önt időnek előtte kérdésekkel ostromolni. - -Az öreg professzor fölállt és ünnepiesen felelte: - -– És önnek igaza van, fájdalom lesz mindnyájunknak, de nem lesz csupán -csak fájdalom és nem is lesz ez a fájdalom az utolsó. Nekünk és önnek is -– sőt önnek leginkább kedves fiam – keserü vizeken kell keresztül -jutnunk az édes vizekhez. De bátraknak kell lenni és önzetlennek és -megtenni a kötelességünket és minden jóra fordul. - -Én egy divánon aludtam az éjjel Artur szobájában. Van Helsing pedig -egyáltalán nem feküdt le. Jött-ment egész éjjel, mintha a házat őrizné -és soha sem távozott messzire a szobától, a melyben Lucynak fokhagyma -virággal tele szórt koporsója állott, átható illatával elnyomva a -tömérdek liliom és nyiló rózsa kábitó illatát. - - -_Harkerné Minna naplója._ - -(A vonaton Exeter felé. Mig Jonathán alszik.) - -_Szept. 22._ - -Mintha csak tegnap irtam volna utolsó jegyzetemet, pedig mennyi minden -nem történt azóta. Akkor Whithyben voltam, az egész jövőmmel előttem, -Jonathán távol és hirt nem adott magáról – és most – most Jonathán -felesége vagyok, Jonathán ügyvéd, ura egy nagy vagyonnak, egy virágzó -ügyvédi irodának, Hawkins ur halva és eltemetve és Jonathán egy ujabb -rohamnak a betege, a mely, még nem tudom, hogy mennyire tett benne kárt. -Hátha valamikor kérdezni fog róla? Ide jegyzek hát mindent. - -A temetés egyszerü volt és megható. Csak magunk voltunk a cselédséggel -és Hawkins ur néhány jóbarátja Exeterből. Jonathán és én kezet kézben -fogva állottunk és éreztük, hogy legjobb és legkedvesebb barátunkat -vesztettük el. - -Magunk tértünk vissza a városba. Jonathán azt hitte, hogy szórakoztatni -fog, ha egy kicsit megsétáltat és gyalog mentünk végig Piccadilly-n. -Jonathán a karomat fogta, mint régente szokta, még mielőtt tanitóné -lettem volna. Én ezt nagyon illetlennek találtam, mert az ember nem -tanithat néhány éven keresztül illemtant és helyes magaviseletet -lányoknak a nélkül, hogy maga is egy kissé feszes, pedáns ne legyen. De -hát végre is Jonathán a férjem volt és mi nem ismertünk senkit sem, a ki -minket látott és minket sem ismert senki sem, igy hát nem sokat -törődtünk vele és tovább sétáltunk. Én egy gyönyörü leányt nézegettem, a -ki nagy Rembrand kalappal a fején, nyitott hintóban ült, egy előkelő -üzlet előtt, midőn éreztem, hogy Jonathán annyira megszoritja a karomat, -hogy szinte fölsikoltottam és hallottam, a mint akadozó lélegzettel -mondta „Jóságos ég!“ Minthogy én mindig féltettem Jonathánt valamely -ideges fölindulástól, a mely megárthatna neki, hirtelen feléje fordultam -és kérdeztem, hogy mi bántja. - -Nagyon sápadt volt és a szeme szinte kidülledt, a mint rémülettel teljes -ámulattal meresztette egy magas, vékony emberre, a kinek sasorra, fekete -bajusza és hegyes szakálla volt és a ki, mint én, a kocsiban ülő szép -leányt bámulta. Annyira el volt merülve nézésébe, hogy egyikünket sem -vette észre, ugy, hogy én jól szemügyre vehettem őt. Az arca nem -látszott jó arcnak; kemény, kegyetlen és érzéki volt és erős fehér foga, -a melyet föltünővé tett rendkivül piros szája széle, hegyes volt, mint -valami ragadozó állaté. Jonathán még folyton rá meredt, hogy én már -félni kezdtem, hogy észre találja venni, pedig ebből baj keletkezhetett -volna, egy ilyen vad és kegyetlen idegennel. Kérdeztem Jonathánt, hogy -mi baja és ő, nyilván azt gondolva, hogy én is annyit tudok a dologról, -mint ő, azt felelte: - -– Nem látja, hogy ki ez? - -– Nem édes, feleltem én – én nem ismerem; ki az az ur? A felelete -megriasztott, mert ugy beszélt, mintha nem tudná, hogy én vagyok, Minna, -a kihez szólott. - -– Ő az! csakugyan ő az! - -Szegény roppant föl volt indulva és annyira rémültnek látszott, hogy azt -hiszem, összerogyott volna, ha nem támaszkodhatik rám. Folyton a föltünő -alakra meredt, mig egy ember ki nem jött a boltból, egy kis csomaggal, a -mit az ifju hölgynek adott, a ki erre elhajtatott. A sötét arcu idegen -folyton rajta tartotta a szemét és mikor a kocsi elindult egy üres -kocsinak kiáltva, utána eredt. Jonathán utána nézett és magában -motyogta: - -– Azt hiszem, hogy ez maga a gróf, de mennyire megfiatalodott. Istenem -ha ez igy volna! Ah én jó Istenem, Istenem légy velünk! Csak tudnám, -csak tudnám bizonyosan! – annyira zavarodottnak látszott, hogy én nem -mertem kérdésekkel zaklatni, csak lassan elindultam és ő, még mindég a -karomat fogva, velem jött. Egy kissé tovább parkra akadtunk és bementünk -egy kissé megpihenni. Egy kellemes, árnyékos padon helyet foglaltunk és -Jonathán, tekintetével egy ideig a levegőbe bámulva egyszerre csak a -vállamra hajtotta a fejét és elaludt. Én nem mertem fölébreszteni, de -alig husz perc mulva magától ébredt és rendes jó kedvvel jegyezte meg. - -– No nézd Minna, csak nem aludtam? kérlek, bocsásd meg ezt a -neveletlenséget. Gyere menjünk valahova egy kis jó teára. Ugy látszik, -teljesen megfelejtkezett a sötét arcu idegenről, valamint a betegségében -megfelejtkezett mindenről, a mire ennek a megjelenése emlékeztette. Nem -merem kérdésekkel faggatni, mert félek, hogy többet ártok mint használok -vele; de meg kell tudnom külföldi utazásának részleteit. Félek, hogy -elérkezett annak az ideje, hogy fölbontsam azt a bizonyos csomagot és -elolvasom a naplóját. Oh Jonathán, remélem meg fogsz bocsájtani, ha -helytelenül cselekedszem, mert hisz éretted teszem, a mit teszek. - -_Későbben_. Hazatérésünk minden tekintetben a legszomorubb; a ház üres -és puszta, nem lakja az a kedves, jó öreg ember, az, ki oly jóságos volt -hozzánk, Jonathán még folyton sápadt és levert, és épp most egy telegram -érkezik Van Helsingtől, a kiről azt sem tudom, hogy ki lehet, a mely igy -szól: - -– Kegyed sajnálattal fogja hallani, hogy Westenráné ez előtt öt nappal, -Lucy pedig tegnapelőtt való napon halt meg. Mind a kettőjüket ma -temették. - -– Oh, mennyi szomoruság van ebben a néhány szóban! Szegény Westenráné! -Szegény Lucy! Elhagytak, hogy soha többé vissza ne térjenek hozzánk! És -szegény, szegény Artur, a kit annyi kedvességtől, annyi bájtól fosztott -meg a halál! A jó Isten segitsen elviselni bánatunkat! - - -_Seward doktor naplója._ - -_Szept. 22._ - -Vége mindennek. Artur haza ment Ring-be és magával vitte Morris -Quinceyt. Milyen derék fiu ez a Morris! Én meg vagyok róla győződve, -hogy Lucy halála épp oly fájdalmasan sujtotta, mint bármelyikünket és -mégis mily férfiasan viselte a csapást. Van Helsing lefeküdt, hogy -elutazása előtt egy kissé pihenjen. Még ez éjjel ujra elmegy -Amsterdamba, de holnap éjjelre, azt mondja, már ismét itt lesz; csak -nehány olyan dolga van, a mit személyesen kell elintézni. Azután egy -ideig velem marad, ha lehet; azt mondja, hogy dolga van Londonban, a mi -némi idejébe fog kerülni. Szegény öreg tanárom! Attól félek, hogy az -utolsó hét fáradalmai még az ő vaserejét is megtörték. Az egész temetés -alatt láttam, hogy alig birja leküzdeni borzasztó fölindulását. Midőn -mindennek vége volt, Arturt fogtuk körül, a ki, szegény fiu, az -operációról beszélt, a melylyel vérét Lucy ereibe hajtottuk. Én jól -láttam, hogy van Helsing arca fölváltva sápad és pirul. Artur azt -mondta, hogy azóta ugy érzi, mintha ők ketten férj és feleség lettek -volna és ő csakugyan Isten előtt való feleségének tekinti Lucyt. -Egyikünk sem szólt egy szót sem a további operációkról és ezután már nem -is fogunk soha sem. Artur és Morris azonnal a vasutra mentek, van -Helsing pedig és én hazajöttünk ide. Alig voltunk egyedül a kocsiban, az -öreg professzort valóságos hiszterikus rohamok gyötörték. Ő azóta ugyan -letagadta, hogy rohamai lettek volna és csak azt állitotta, hogy a humor -iránti érzéke mutatkozott meg ilyen kegyetlen módon. Addig kacagott, mig -sirva nem fakadt és addig sirt, mig ujra el nem fogta a kacagás és végre -sirt és kacagott egyszerre éppen mint az asszonyok szoktak. Kénytelen -voltam a kocsi függönyeit lehuzni, nehogy valaki meglássa és -félremagyarázza az állapotát. Próbáltam rideg szigoruságot vele szemben, -mint ilyen esetekben az asszonyoknál szoktuk, de minden eredmény nélkül. -Hiába, nagyon különbözően nyilatkozik az ideges erő és gyöngeség a férfi -és az asszonyban. Végre mikor elkomolyodott és teljesen magához tért, -kérdeztem, hogy mi okozta ilyen szomoru körülmények között a jó kedvét? -A felelete tökéletesen jellemző volt, mert logikus, egyenes és -titokzatos volt egyszerre. Igy felelt: - -– Ah ön nem ért engem, barátom John. Ne gondolja, hogy nem vagyok -szomoru, mert nevetek. Lássa, sirtam akkor is, mikor a nevetés majd -megfojtott, de azt se gondolja, hogy szomoruságomban sirtam, mert hisz -akkor meg nevettem is. Tudja meg, hogy a nevetés, ha kopogtat az ajtaján -és kérdezi, hogy szabad-e, az nem az igazi nevetés. Nem! az igazi, a -király, az jön és megy tetszés szerint. Az nem kérdez senkit. Nem -válogatja az alkalmas és illő időt. Csak azt mondja, itt vagyok. Például -lássa, én kibusulom a szivemet azért az annyira édes leányért, én -véremet adom érte, noha öreg vagyok és gyönge, én adom időmet, -tudományomat, álmomat, én elhagyom a többi betegemet, hogy mindent neki -adjak. És mégis kacagok a sirja fölött, kacagok, a mikor a hant -dübörgése, a melyet a sirásó a koporsójára dob, fájdalommal tölti -szivemet, hogy arcom is elfehéredik bele. A szivem vérzik azért a -szegény fiuért, azért a kedves fiuért, a ki az én tulajdon fiammal egy -korban volna ha az ur akarta volna, hogy megéljen. Na most már tudja, -hogy miért szeretem annyira. És mégis, mikor hiányos dolgokat mondott, -kacagás ő felsége meglepett és azt kiabálta, itt vagyok! itt vagyok! mig -a vér vissza nem tért arcomba nevettemben. Oh barátom John, ez különös -egy világ, egy bus világ, egy világ tele nyomorusággal és fájdalommal és -buval, bajjal. És mégis kacagás ő felsége mindenkit megtáncoltat benne. -Vérző szivek, zörgő csontok, omló könyvek, mind táncolnak az ő nótájára. -És higyje el barátom John, hogy jól teszi, hogy jön. - -Mindebből még mindig nem értettem meg, hogy tulajdonképpen mi ingerelte -kacagásra, hát megkérdeztem. Ő elkomolyodott arccal felelte: - -– Oh, mindennek körülöttünk a zord iróniája – az a bübájos, virággal -koronázott hölgy, a ki olyan volt, mintha élne, annyira, hogy mi -egytől-egyig kételkedni kezdtünk halálában; a kit oda fektettek abba a -szép márványházikóba, abban az elhagyott temetőben, a hol annyian -pihennek a családjából, most ő is az anyjával együtt, a ki ugy szerette -őt; és az a bus harang, a mely kongott oly busan és szomoruan, azok a -szent férfiak, a kik az imádságot olvasták és mi mind, szomoruan -lehajtott fejjel. És mindez miért? Ő meghalt, ugy-e? Vagy tán nem ugy? - -– Igazán mondom, professzor ur, hogy mindebben nem látok semmi kacagni -valót – feleltem. – A magyarázatával csak még érthetetlenebbé teszi a -talányt. De még ha a temetést furcsának találta is, hát szegény Artur és -az ő bánata? Hisz majd megszakadt a szegénynek a szive. - -– Az igaz. Hát nem azt mondta-e, hogy érzi, hogy vérének az átömlesztése -az ő ereibe, igazán a nejévé avatta őt? - -– Igen és ez az édes eszme szinte megvigasztalta őt. - -– No ugy-e. Csakhogy egy kis bökkenő van a dologban, barátom John. Ha ez -igy van, hát akkor a többivel hogy vagyunk? Ha! ha! ha! Akkor ez az -annyira édes leányka polyandrista és jómagam, az én szegény élőhalott -feleségemmel, a ki az enyém, noha meghalt rám nézve, mert elhagyta az -esze, meg én is, a ki pedig hü férje vagyok az én volt-nincs -feleségemnek – én is bigamista vagyok. - -– Nem látom az egészben a tréfát! – feleltem én, mert rosszul esett, -hogy ilyeneket mondott. Ő karomra tette a kezét és folytatta: - -– Barátom John, bocsásson meg, ha fájdalmat okoztam. Én nem mutattam, -hogy mit érzek azoknak, a kiknek fájt volna, csak magának, a kiben -bizom. Ha maga a szivembe láthatott volna, mikor legjobban kellett -nevetni – ha a szivembe láthatna most, a mikor a kacagás elhagyott, -elment messzire, messzire tőlem nagy időre – akkor maga sajnálna engem -legjobban. - -Meghatott hangjának gyöngédsége és kérdeztem, hogy miért? - -– Azért, mert tudom, a mit tudok! - -És most szét vagyunk szóródva mind és hosszu napokig a magány terjeszti -fölénk bus szárnyait. Lucy őseinek sirhelyét osztja; a diszes kriptát a -magányos temetőben, távol füstös Londontól, a hol a levegő friss és a -nap a Hampstead-i dombok fölött kel és a hol bőven terem a mezei virág. - -Igy hát befejezhetem naplómat és Isten tudja, hogy kezdek-e valaha -másikat. Ezzel bucsut mondok életem regényének, visszatérek napi -munkámhoz és reménytelenül és busan mondom, hogy _vége_. - - -_A Westminsteri Ujság. Szept. 25. A hampstead-i rejtély._ - -Hampstead környékét sajátságos esetek sorozata tartja izgalomban. Az -elmult három-négy nap folyamán több izben előfordult, hogy apróbb -gyermekek, a kik fölügyelet nélkül kószáltak el hazulról játszani, nem -tértek meg estére a hajlékukba a pusztáról. Minden egyes előforduló -esetnél a gyermek sokkal kisebb volt, hogy sem kellő fölvilágositást -tudott volna adni elmaradásáról, de valamennyi mentségének az alapja -egybehangzóan az volt, hogy a „fehér asszonynál“ voltak. Mindenkor -estefelé tüntek el a gyermekek és két izben nem találták meg a -hiányzókat, csak másnap reggel korán. A környékbeliek azt hiszik, hogy -miután az első gyerek, a ki elveszett, mesélte, hogy őt a fehér asszony -hivta magával sétálni, a többieknek megtetszett ez a mese és -alkalomadtán ők is előveszik. Már annyira belejöttek a dologba, hogy -rendes játékaik közé tartozik a fehér asszony, a ki a kicsinyeket -sétálni csalja. - -De a különös dolognak alighanem komolyabb oldala is van, mert a -gyermekek némelyikének sőt tán valamennyijének, a ki eltünt éjszakára, a -torka kissé meg volt sebezve vagy tépve. A seb olyanforma volt, a milyet -egy patkány vagy pici kutya ejtene és noha magában véve nem sulyos, -mégis azt látszik bizonyitani, hogy bármely állattól ered is, az egy -bizonyos rendszert követ az eljárásában. A rendőrséget megbizták, hogy -szemmel tartsa a kószáló gyermekeket, kivált ha kicsinyek, mindenütt a -hampsteadi puszták körül és elfogjon minden csavargó kutyát. - - -_A Westminsteri Ujság. Szept. 25. (Külön kiadás.) Hampstead borzalma. -Ismét egy sebzett gyermek vagy_ =A fehér asszony=. - -Épp most vettük hirét, hogy ismét egy gyermeket, a ki az elmult éjjelen -eltünt, csak ma reggel találták meg egy bokor alatt a hampsteadi dombok -alján, a mely meglehetősen elhagyatott hely. Ugyanolyan sebhely van a -torkán, mint a többi eddig eltévedt gyermekekén. Roppant el volt -gyengülve, szinte átlátszónak tetszett. Ez is, a mikor magához tért, a -rendes mesével állt elő, hogy a „fehér asszony“ csalta magával. - - - - -XIV. - - -_Harkerné Minna naplója._ - -_Szept. 23._ - -Jonathán ma, egy rosszul töltött éjszaka után jobban van. Oly boldog -vagyok, hogy annyi dolga van, hogy nem gondolhat semmi másra sem. Ma is -távol lesz egész nap, még villásreggelire sem jöhet haza. A házi -teendőkkel mára készen vagyok, előveszem tehát az ő külföldi naplóját, -bezárkózom a szobámba és elolvasom. - -_Szept. 24._ - -Nem volt kedvem tegnap este a jegyezgetéshez. Az a rettenetes, Jonathán -által irott napló igazán kivett a sodromból. Szegény drágám! Mennyit -szenvedhetett, akár igaz, akár csak képzelődés volt az egész, a mit irt. -Azon tünődöm, hogy lehet-e valami igazság a dologban. Lázbeteg volt-e -már, mikor ezeket a borzalmas dolgokat irta, vagy van-e valami alapja a -dolognak? Lehet, hogy soha sem fogom megtudni, mert nem merem előtte -szóvá tenni az dolgot… És mégis, ez az ember, a kit tegnap láttunk! -Jonathán, mintha egész bizonyos lett volna felőle… Szegény fiu! Lehet, -hogy csak a temetés izgatta föl és juttatott eszébe mindenfélét… -Bizonyos, hogy ő hisz a dologban. Nagyon jól emlékszem, a mint esküvőnk -napján mondta: Hacsak valamely komoly kötelesség nem kényszerit -visszatérni azokhoz a keserü órákhoz, a melyeket ébren vagy alva, -őrülten vagy józanon éltem át. És van valamely borzalmas összefüggés az -egészben… Az a rettenetes gróf is Londonba készült… Ha csakugyan ugy -volna és Londonba jött volna a nyüzsgő milliók közé… Lehet, hogy komoly -föladat vár ránk, a melytől nem szabad visszarettennünk!… Én kész -vagyok. Még ma hozzá fogok látni, hogy ezeket a gyorsirási jegyzeteket -gépemmel tisztába irjam, hogy mások szeme is elolvashassa, ha kell. És -ha csakugyan ugy fordulna és én készen leszek, nem kell szegény -Jonathánomat izgatni vele, mert én beszélhetek helyette. - - -_Van Helsing levele Harkerné Minnához._ - -_Szeptember 24._ - -(Bizalmas.) - -Drága asszonyom! - -Én kérem, hogy bocsássa meg irásomat, a mennyiben annyiban jó barát -vagyok, hogy én értesitettem önt Westenra Lucy haláláról. Lord Godalming -engedelmével hatalmamban volt elolvasni leveleit és irományait, mert -mélyen érdeklődöm bizonyos nagyfontosságu, életbevágó dolgok iránt. Ezek -között találtam néhány levelet kegyedtől, a mely megmutatja, hogy mily -jó barátok voltak és hogy mennyire szerette őt. Óh, Madame Minna, erre a -szeretetre kérem, segitsen nekem. A mások jóvoltáért kérem, hogy -helyrehozzak nagy bajokat, elháritsak veszedelmeket, a melyek nagyobbak, -mint ön tudhatná. Lehetne-e, hogy kegyedet lássam? Kegyed bizhatik -bennem. Én barátja vagyok doktor Seward Johnnak és lord Godalmingnak (a -ki Lucy Arturja volt). De egyelőre mindenki előtt titkolnom kell. -Szivesen megyek Exeterbe, ha ön tudatná velem, hogy szabad és mikor ér -reá. Könyörgöm bocsánatáért asszonyom. Én olvastam leveleit Lucyhoz és -tudom, hogy mily jó és hogy férje mennyit szenvedett – hát kérem, neki -ne szóljon, nehogy izgassa. Ismét bocsánatát kérve maradtam - -Van Helsing. - - -_Harkerné Minna telegramja Van Helsingnek._ - -_Szept. 25._ - -Jöjjön ma a tiz órai vonattal, ha még megkapja. Én egész nap várni -fogom. - -Harker Minna. - - -_Harkerné Minna naplója._ - -_Szeptember 25._ - -Nem tehetek róla, de borzasztóan izgat Van Helsing doktor látogatásának -a közeledése, mert valahogy ugy tetszik, mintha világot vethetne -Jonathan szomoru élményére; és minthogy szegény Lucyt is ő kezelte -utolsó betegségében, hát róla is elmondhat mindent. Bizonyos, hogy -jövetelének tulajdonképpeni oka ez; Lucy és az ő alvajárása és nem -Jonathán. De, hát soha sem fogom megtudni az igazat? Milyen ostoba -vagyok. Az az őrült napló megigézett és most mindent vele hozok -kapcsolatba. Persze, hogy csak Lucy miatt jön. Bizonyosan akkor -betegedett meg, a mikor álmában elment éjjel a temetőbe. A magam sok -baja miatt el is felejtettem, hogy milyen rosszul érezte magát azután. -Bizonyosan emlitette a doktornak az esetet és azt, hogy én is tudok róla -és most azért jön, hogy elmondjam neki az egészet, hogy jobban megértse. -Remélem, hogy helyesen tettem, hogy eltitkoltam Westenráné előtt a -dolgot. Soha sem bocsájtanám meg magamnak, ha én volnék valamely bajnak, -a mi őt érte, az oka vagy okozója. Remélem, hogy Van Helsing nem fog -vádolni. Annyi bajom és aggodalmam volt az utóbbi időben, hogy egyelőre -nem birnék többet elviselni. Két óra. A doktor mindjárt itt lesz. Nem -fogom neki fölemliteni Jonathán naplóját, ha csak külön föl nem emliti. -Örülök, hogy a magam naplóját lemásoltam az irógépemmel, legalább ha -Lucy felől kérdezősködik, csak át kell neki adnom, az megkimél minden -fölösleges kérdezésködéstől. - -_Későbben_. Ő jött és ment. Oh milyen különös egy találkozás és hogy -szédül bele a fejem! Ugy tetszik, mintha álmodnám. Lehetséges-e, hogy -mindez, vagy csak egy része is igaz legyen? Ha nem olvastam volna előbb -Jonathán naplóját, nem birnám még csak a lehetőségét is elhinni. Szegény -édes jó férjem! Mennyit kellett szenvednie. A jó Isten adja, hogy mindez -ismét beteggé ne tegye. Van Helsing doktor jó és bölcs ember lehet, hogy -Seward doktor oly messziről hozatta el, hogy Lucyn segitsen. Hogy jó és -nemes és kegyes, azt éreztem, a mint megpillantottam. Ha holnap ismét -eljön, beszélni fogok vele Jonathánról és ekkor talán Isten segitségével -vége lesz minden gondom és szomoruságomnak. De hadd térek vissza a -doktor látogatására. - -Fél háromra járt az idő, a mikor kopogtatott. Én két kézre fogtam -bátorságomat és vártam. Néhány pillanat mulva Mary nyitott ajtót és -bejelentette Van Helsing doktort. - -Én fölkeltem és meghajtottam magamat, a mint felém tartott. Igy -szólitott meg: - -– Harkerné ön, igen? – Én ismét meghajtottam magyamat. - -– Ugyanaz, a ki Murray Minna kisasszony volt? Én igenlőleg bólintottam. - -– Én Murray Minnához jöttem, ahhoz, a ki barátnéja volt az édes -gyermeknek, szegény kis Westenra Lucynak. Minna asszonyság, én a halott -miatt jövök. - -– Uram, feleltem én, ön nem fordulhatna különb jogcimmel hozzám annál, -hogy Westenra Lucy barátja és gyámola volt. Ezzel kezet nyujtottam és ő -megfogta és szeliden mondta: - -– Oh, madame Minna, én tudtam, hogy annak a szegény kis liliomszálnak a -barátnéja csak jó asszony lehet és megbizonyosodtam. - -Udvarias meghajlással fejezte be mondókáját. Én kérdeztem tőle, hogy mit -kiván tőlem megtudni és ő azonnal hozzákezdett: - -– Én elolvastam leveleit Lucyhoz. Bocsássa meg, de tudnom kellett -valamit és senkitől sem kérdezhettem. Tudtam, hogy kegyed vele volt -Whitby-ben. Ő naplójegyzeteket is irt – ez ne lepje meg kegyedet, madame -Minna; azután kezdte, hogy kegyed eltávozott és csak kegyedet utánozta -vele – és ezekben a jegyzetekben célzásokat találtam bizonyos -alvajárásközben történt dolgokra és arra, hogy, szerinte, kegyed -mentette meg őt. Már most én nagy zavarodottságomban kegyedhez fordulok, -hogy mondjon el nekem mindent, a mire erre vonatkozólag még emlékezik. - -Azt hiszem, hogy pontosan el tudom mondani az egész esetet doktor ur. - -– Ah, akkor nagyon jó emlékező tehetségének kell lennie a tényekre és -részletekre vonatkozólag. Ez ritka adomány ifju hölgyeknél. - -– Nem doktor ur, de lejegyeztem akkorában mindent. Megmutathatom önnek a -jegyzeteimet, ha kivánja. - -– Oh madame Minna, hálás leszek; ön igen nagy kegyet tesz velem. – Én -nem állhattam ellent a kisértésnek, hogy egy kissé meg ne tréfáljam a -doktort, hát átnyujtottam neki gyorsirással készült jegyzeteimet. Az -öreg ur hálás meghajlással vette át a füzetet, mondván: - -– Elolvashatom? - -– Ha kivánja, igen, feleltem én a legnagyobb szendeséggel. Ő fölnyitotta -és arca rögtön megnyult egy kissé. Aztán fölállt és meghajtotta magát. - -– Oh, maga olyan okos asszony! – mondta. – De hát nem lenne oly kegyes -és segiteni elolvasni? Sajnos! de én bizony nem ismerem a gyorsirást. – -Ezalatt én már szinte restelkedni kezdettem éretlen tréfám miatt, hát -gyorsan kivettem a géppel irott másolatot munkakosaramból és -átnyujtottam neki. - -– Bocsásson meg – mondtam – de nem tudtam ellentállni; gondoltam előre -is, hogy Lucy felől fog kérdezősködni, hát hogy ne kelljen várnia, -legalább miattam ne, mert tudom, hogy drága az ideje, az egészet -lemásoltam irógépemen az ön számára. - -– Ő átvette és szeme megenyhült. – Kegyed nagyon jó – mondta. És el -szabadna most mindjárt olvasnom? Lehet, hogy kérdéseket fogok intézni -kegyedhez olvasás után. - -– Kérem, csak olvassa – feleltem – a mig én a villásreggeli után látok -és evés közben aztán kérdezhet tőlem, a mit akar. – Ő meghajtotta magát -és azonnal helyet foglalt egy karosszékben, háttal a világosság felé, én -pedig távoztam, leginkább azért, hogy ne zavarjam. Mire visszatértem, -izgatottan föl s alá járkálva találtam őt a szobában, lángoló -tekintettel. Nekem rohanva, mind a két kezemet megragadta. - -– Oh madame Minna, – kiáltotta – nem is mondhatom, hogy mennyivel -tartozom önnek! ez a papiros olyan, mint a napvilág. Egész kaput nyit -nekem. Meg vagyok szédülve, elvakitva ennyi világosságtól; és mégis -sötét felhők gomolyognak a világosság mögött. De ezt kegyed nem értheti. -Én hálás vagyok magának, maga oly okos asszony. És ha Van Helsing -Ábrahám valaha tehet valamit magáért vagy a hozzátartozóiért, hát -remélem, hogy hozzám fordul. Vannak sötétségek az életben, de vannak -világosságok is – és kegyed is ilyen világosság. - -– De doktor ur, maga tulságosan dicsér engemet – holott nem is ismer. - -– Én ne ismerném – én, a ki öreg vagyok és egész életemben férfiakat és -asszonyokat tanulmányoztam; én, a kinek speciálitása az agyvelő és -minden, a mi vele össze függ! Én ne ismerném magát madame Minna. A jó -asszonynak nyitott könyv az élete, a melyet el tud olvasni az, a ki ért -hozzá. Az ön férje nemeslelkü és ön is az, mert ön megbizik benne, a -bizodalom pedig nem talál helyet az alacsony természetü ember lelkében. -De a férje – beszéljen a férjéről. Egészen és teljesen meggyógyult? -Elhagyta az a csodálatos lázbetegség és ép és erős ember ismét? – Ezt én -jó alkalomnak vettem, hogy Jonathán felől beszéljek vele, hát ezt -mondtam: - -– Már majdnem teljesen helyreállt, de Hawkins ur halála ismét nagyon -fölizgatta. – Ő félbeszakitott: - -– Oh igen, ezt tudom. Olvastam a kegyed két utolsó levelében, a melyeket -Lucynak irt. – Én folytattam: - -– Én legalább azt hiszem, hogy ennek kellett fölizgatni, mert a mikor -utoljára a városban voltunk, sajátságos rohama volt. - -– Rohama, ily gyorsan az agyláz után! Ez nem volt jó. Miféle rohama -volt? - -– Azt hitte, hogy lát valakit, a kinek a jelenléte valami borzalmasra -emlékeztette, valamire, a mi az ő hagymázos lázát okozta. És ezzel -egyszerre erőt vett rajtam mindeneknek az emléke – az aggodalom -Jonathánért, naplójának félelmes titokszerüsége – és azt hiszem, hogy -magam is megbomlottam, mert térdre vetettem magamat az orvos előtt és -fölemelt, összekulcsolt kézzel kőnyőrögtem neki, hogy gyógyitsa meg az -uramat. Ő megfogta mind a két kezemet, maga mellé ültetett a divánra és -végtelen gyöngédséggel nyugtatott meg. Végre igy szólott: - -– Örülök, hogy valamiben hasznára lehetek magának, mert ha a férje -szenved, az én tudásom és tapasztalásom rendelkezésére állanak. Igérem, -hogy mindent megteszek érte, a mit tudok, hogy életét és a magáét -boldoggá tegyem. Már most egyék valamit. Tulságosan fölizgult és tán -tulságosan aggódik is. A férje bizonyosan nem szivesen látná ilyen -sápadtnak és az megint neki is ártana. Azért hát az ő kedveért egyék és -mosolyogjon. Most már Lucyról mindent tudok, erről ne beszéljünk többet. -Ez éjjel Exeterben fogok maradni, mert gondolkoznom kell azon, a mit -megtudtam és ha majd gondolkoztam, kérdéseket fogok tenni, ha megengedi. -Majd aztán, ha evett valamit, a férje bajait is elmondhatja, de addig -nem – csak villásreggeli után. - -Mikor a reggeli után visszatértünk a szalonba, igy szólt: - -– És most mondjon el róla mindent, a mit tud. – Mikor arra került a sor, -hogy ennek a tudós, nagy embernek beszéljek, attól kezdtem félni, hogy -egy gyönge velejü bolondnak, Jonathánt pedig valóságos őrültnek fogja -tartani, – hisz az a napló oly különös – és habozni kezdtem, hogy -csakugyan szóljak-e De ő oly szelid és jónak látszott és megigérte, hogy -segitni fog, hát biztam benne és hozzá kezdtem: - -Van Helsing doktor, a mit én mondani fogok önnek, az oly furcsa, hogy -félek, kinevet engem is meg a férjemet is érte. Tegnap óta lázas -kétségek közt hánykódom, legyen elnézéssel irántam és ne gondoljon -féleszünek, a miért csak némi hitelt is adtam ezeknek a különös -dolgoknak. - -Van Helsing megnyugtatott szavaival és modorával egyaránt a midőn igy -szólott: - -– Oh édes szivem, ha maga tudná, hogy milyen különös az a dolog, a miben -én itt járok, hát maga nevetne ki engemet. Én megtanultam, hogy ne -vegyem csekélynek senkinek a hitét se, ha még oly különös lenne is. - -– Köszönöm, ezerszer köszönöm! Ön egy nagy tehertől szabaditott meg. Ha -megengedi, átadom önnek Jonathán naplóját – illetőleg az eredetinek -általam géppel irott másolatát. Hosszu, mert külföldi utazásának minden -részletét tartalmazza. Nem mondok róla semmit sem, olvassa el és itéljen -maga. És aztán, ha ismét látjuk egymást, lesz kegyes a véleményét -megmondani róla. - -– Igérem – mondta, és én átadtam neki a papirokat – holnap reggel, a -milyen korán csak lehet, eljövök, hogy lássam kegyedet a férjével -együtt. - -– Jonathán itthonn lesz féltizenkettőre, jöjjön velünk villásreggelizni -és ekkor láthatná. Azért még elindulhat a délután 3 és 32 p.-kor induló -vonattal, a mely nyolc előtt ér a városba. - -Van Helsing átvette az iratokat és távozott, én meg itt ülök gondolkozva -– gondolkozva, magam sem tudom, hogy min. - - -_Van Helsing levele Harkerné asszonynak._ - -_Szept. 25. Este 6 óra._ - -Kedves Madame Minna! - -Elolvastam férje ura csodálatos naplóját. Aludjék kétségek nélkül. A -mily csodás és borzalmas az egész, épp oly igaz! Az életembe mernék -fogadni, hogy igaz. Ez nagy baj lehet másoknak, de neki és kegyednek nem -kell félni. Ő nemes ember és megnyugtatására mondhatom, hogy a ki mint -ő, lement a falon, abba a szobába – és lement másodszor is, az nem olyan -ember, hogy ki ne heverjen egy kis rázkódást. Az esze és szive helyén -van, erre esküszöm, a nélkül, hogy láttam volna; hát legyen nyugodt. -Nekem sokat kell majd kérdezni tőle. Szerencsém, hogy ma kegyedhez -jöttem, mert itt egyszerre annyit tudtam meg, hogy káprázik, jobban -káprázik a szemem mint valaha és gondolkoznom kell. - -A kegyed alázatos hive: - -_Van Helsing Ábrahám._ - - -_Harkerné levele Van Helsingnek._ - -_Szept. 25, 6 óra 30 perckor._ - -Kedves Van Helsing doktor! - -Ezer köszönet kedves leveleért, a mely nagy sulytól szabaditotta meg -lelkemet. És mégis, ha igaz az, mily borzalmas dolgok vannak ezen a -világon és mily rémes, ha ez az ember, ez a szörnyeteg csakugyan -Londonban van! Félek erre még gondolni is. Ebben a pillanatban kaptam -telegramot a férjemtől, hogy 10 órakor este megérkezik, igy hát nem -fogok az éjjel félni. Nem jönne-e villásreggeli helyett reggel nyolckor -reggelire hozzánk, ha nem alkalmatlan a korai fölkelés. Akkor, ha siet, -még a 10 óra 30 p. vonattal indulhat vissza délelőtt és már déli 2 óra -35 perckor otthon lehet. Ne feleljen erre, ha nem felel, ugy veszem, -hogy reggelire jön. - -Az ön hálás és hüséges - -_Harkerné Minnája._ - - -_Harker Jonathán naplója._ - -_Szeptember 26._ - -Azt hittem, hogy soha többet nem irok ebbe a naplóba, de elérkezett -ennek is az ideje. Mikor tegnap este hazaérkeztem, Minna vacsorával várt -és vacsora után előhozakodott Van Helsing látogatásával és hogy átadta -neki a két naplót és hogy mily aggodalmat állott ki miattam. Végül ide -adta a doktor levelét, a melyben azt irja, hogy minden, a mit irtam, -igaz. Erre mintha uj emberré váltam volna. Az egész dologban való -folytonos kételkedés tett tönkre és vette el erőmet. Ugy éreztem, hogy -sötétben, bizonytalanságban tapogatóztam és ez bizalmatlanná tett. De -most, hogy tudom, hát nem félek többé még a gróftól sem. Hát csakugyan -sikerült neki Londonba jutni és ő volt, a kit a minap láttam. -Megfiatalodott azóta – de miként. Van Helsing az az ember, a ki -leálcázhatná és kinyomozhatná, ha csakugyan olyan ember, a milyennek -Minna mondja. Késő éjjelig beszélgettünk róla. Minna most öltözködik, én -pedig indulok a hotelbe, hogy ide hozzam a doktort… - -– Azt hiszem, hogy látásom egy kissé meglepte. Mikor a szobájába léptem -és bemutatkoztam neki, vállon fogott és arcomat a világosság felé -forditva figyelmesen megnézett és igy szólt: - -– De hisz Madame Minna azt mondta nekem, hogy ön beteg – hogy rohama -volt. - -– Igaz, hogy beteg voltam, – feleltem én mosolyogva; – de ön immár -meggyógyitott. - -– És mivel ugyan? - -– Minnához irt levelével tegnap. Doktor ön nem tudja mi az, a mikor az -ember mindenben, még saját magában is kételkedik. Nem, ön azt nem -tudhatja; ilyen homlokkal, mint az öné ez ki van zárva. – A doktor -nevetve felelte erre: - -– Ugy! Ön fiziognomista. Én itt minden órán tanulok valamit. Nagyon -szivesen megyek önökkel reggelizni; és ah uram, engedje meg egy öreg -embernek, hogy a feleségét dicsérje. Nagy Isten áldása az ilyen asszony. -Oly igaz, őszinte, szerény, jó szivü és oly kevéssé önző – és ez, higyje -el, nagyan sok a mai skeptikus és önző világban. És ön uram – én önt is -ismerem feleségének szegény Lucyhoz irt leveleiből – de a maga teljes -valójában csak tegnap este óta. Nyujtsa nekem a kezét és engedje, hogy -barátságot kössünk erre az életre. - -Kezet fogtunk és ő oly komoly és jóságos volt, hogy egészen meghatott. - -– És most – folytatta – engedje, hogy továbbra is kérjem segitségét. -Nekem nagy föladatom van és először tudnom kellene valamit. Ön segithet -nekem. Megmondhatná nekem, mi előzte meg az ön utazását Transzilvániába? -Később majd más dologban is kikérem segitségét, de először ezt kell -kérnem. - -– Mondja uram, – hogy az, a mit tenni kell, a grófra vonatkozik-e? – -Kérdeztem én. - -– Igen, – felelte ő komolyan. - -– Akkor az öné vagyok testestül lelkestül. Minthogy a 10 óra 30 p. -vonattal utazik, nem fog rá érni átnézni az iratokat, de majd vele adom -és a vonaton elolvashatja. - -Reggeli után az állomásra kisértem őt. Bucsuzáskor igy szólott: - -– Talán följönne a városba, ha izenek és elhozza magával feleségét is. - -Mind a ketten jövünk, a mikor kivánja, – feleltem én. - -Megvettem a számára a reggeli helyi és a tegnap esti londoni lapokat és -a mig a vonat indulását várva, beszélgettünk a kocsi ablakában, forgatni -kezdte őket. A szeme mintha hirtelen megakadt volna valamin, az egyiken -– a _Westminsteri Lapok_-on – ismertem a szine és formájánál fogva, arca -elsápadt. Elmerülten olvasott valamit, közben mormogva magában: „Mein -Gott! Mein Gott! Máris! Ilyen hamar!“ Azt hiszem, hogy még rólam is -teljesen megfeledkezett ebben a pillanatban. De a gép füttyentett és a -vonat elindult. Ez magához téritette és kihajolva az ablakon, -integetett, kiabálva: „Hódolatomat Madame Minnának; irni fogok, a mily -gyorsan csak lehet!“ - - -_Seward doktor naplója._ - -_Szept. 26._ - -Még alig egy hete, hogy azt irtam a naplómba, hogy „Vége“ és ime ismét -ujra kezdem, vagyis a régit folytatom. Egészen ma délutánig nem volt -okom arra gondolni, a mi elmult. Renfield oly csöndesen viselkedett, -mint bármikor ezelőtt. Épp tul volt a legyekkel való gazdálkodáson és -kezdte a pókokkal való bibelődést; hát vele sem sok okom volt törődni. -Arturtól vasárnap kaptam levelet, a mely arról tanuskodik, hogy elég jól -türi sorsát. Morris Quincey most is vele van, a mi nagyon helyes, mert -az rendesen csak ugy bugyog a jókedvtől. Quincey is irt néhány sort, -abból is ki tetszik, hogy Artur kezdi visszanyerni régi jó kedvét, igy -hát rájuk nézve nyugodt vagyok. A mi pedig magamat illeti, én is a régi -lelkesedéssel kezdtem munkámhoz látni, ugy, hogy bátran merem állitani, -hogy a seb, a melyet Lucy ejtett rajtam, jóformán hegedni kezdett. De -most föl van ujra tépve és hogy mi lesz mindennek a vége, azt csak a jó -Isten tudja! Ugyan ugy sejtem, hogy van Helsing azt hiszi, hogy ő is -tudja, de csak annyit árul el belőle, hogy az ember kiváncsiságát ébren -tartsa. Tegnap Exeterbe utazott és ott is hált. Ma visszajött és csak -ugy esett be a szobámba vagy öt óra tájt és a tegnapi „Westminsteri -Lapokat“ nyomta a markomba. - -– Mit gondol erről? – kérdezte keresztbe font karokkal állva meg -előttem. - -Én végignéztem a lapon, mert nem tudtam, hogy miröl van szó; de ő -kivette a kezemből és egy cikkre mutatott a mely Hampstead körül -elkószáló gyermekekről szólott. Eleinte nem tudtam, hogy mire véljem, -mig odáig nem jutottam, a hol a torkukon levő parányi sebhelyekről volt -szó. Ekkor hirtelen a professzorra néztem. - -– Nos? – kérdezte ő. – Ez épp olyan lehet, mint a szegény Lucyé volt. - -– És mit következtet ebből? - -Egész egyszerüen csak azt, hogy közös az eredetük. Bár mi volt, a mi -Lucyt sebezte, annak kellett ezeket is sebezni. – A professzor -feleletét, a melyet erre adott, nem értettem. „Ez igaz közvetetve, de -nem közvetetlenül,“ szólott. - -– Hogy érti ezt tanár ur? Mondja meg kérem, mert én nem merek véleményt -mondani, annyira nem tudom, mit gondol. - -Azt akarja-e velem elhitetni barátom John, hogy egyáltalán nem gyanitja, -hogy Lucy mitől halt meg? - -Ideges kimerültségtől, a nagy vérvesztés következtében. - -És hogyan, vagy mitől vesztette el a vérét? – Én a fejemet ráztam. Az -öreg doktor mellém ült és folytatta. - -Maga eszes ember, barátom John, helyesen okoskodik és következtetései -merészek, de ön nagyon el van fogulva. Nem engedi a szemének, hogy -lásson, a fülének, hogy halljon és a mi kivül van a mindennapi életén, -azt nem veszi komolyan számba. Nem gondolja-e, hogy vannak dolgok, a -melyeket ön nem bir megérteni, de azért mégis vannak és hogy némely -ember lát olyan dolgokat, a melyek másokra nézve nem léteznek. -Tudományunknak legnagyobb hibája, hogy mindent meg akar magyarázni és a -mit nem tud, arra azt mondja, hogy nincs mit megmagyarázni. Mondja csak -például, hisz ön a lélek vándorlásban? Nem ugy-e? Hát a szellemek -megtestesülésében? Nem? Hát a gondolatolvasásban? Nem? Hát a -hipnotizmusban? Abban sem? - -– De igen, feleltem én, ezt Charcot elég világosan bizonyitotta. Öreg -tanárom mosolyogva folytatta: Hát akkor meg van róla győződve? Igen. És -természetesen meg is érti és követni birja a nagy Charcot – sajnos, hogy -nincs többé! – elméjét, egész a páciens lelkéig, a melyet befolyásol. -Nem? No hát akkor mondja meg nekem, hogy hogyan fogadja el a -hipnotizmust és veti el a gondolatolvasás tanát. Higyje el nekem, -barátom, hogy manapság olyan dolgokat müvelnek az elektromossággal, a -melyet még azok, a kik az elektromosságot föltalálták is, -boszorkányságnak hittek volna, mig nem sokkal azelőtt még őket magukat -is máglyára itélték volna. Az életben mindig vannak titokszerüségek. -Miért élt Matuzálem kilencszáz esztendeig? Miért az öreg Parr -százhatvankilenc esztendeig és miért nem élhetett az a szegény kis Lucy -négy ember vérével az ereiben, csak egy nappal sem tovább? Ismeri ön az -élet és halálnak minden misztériumát? Ismeri az összehasonlitó anatómia -összeségét és meg tudja fejteni, hogy állati tulajdonságok mért vannak -az egyik emberben és miért nincsenek a másikban? Meg tudja nekem -mondani, hogy miért hal el sok pók pici korában és az az egy hires pók -az ódon spanyol templomban miért élt száz és száz évekig, mig annyira -meg nem nem nőtt, hogy leereszkedve, kitudta inni az összes lámpákból az -olajat. Meg tudja nekem mondani, hogy miért vannak a Pampasokon és -másutt is olyan denevérek, a melyek éjjel az ökrök és lovak ereit -fölhasitva, kiszipolyozzák a vérüket; hogy miért vannak a nyugati -tengerek szigetein denevérek, a melyek egész nap fákon lógnak, hogy -azok, a kik látták, óriás dióhoz hasonlitják őket és hogy a mikor a -tengerészek a hőség miatt a hajó födélzetén alusznak, éjjel leszállnak -rájuk és akkor – akkor reggel halott embereket találnak, a melyek -fehérek, mint akárcsak Lucy volt. - -– Jóságos Isten! professzor! kiáltottam fölugorva. – Azt akarja-e -mondani, hogy Lucyt is egy ilyen denevér támadta meg és hogy ilyen izé -léteznék itt Londonban a tizenkilencedik században? – A professzor -csöndre intett kezével és folytatta: - -– Meg tudja nekem mondani, hogy a teknősbéka miért él tovább, mint -emberi generációk sora? Az elefánt miért él tul egész dinasztiákat és -hogy a papagáj miért nem hal meg soha, ha csak kutya, vagy macska meg -nem harapja? Meg tudja nekem mondani, hogy miért hitték az emberek -minden időben és különböző helyeken, hogy vannak, a kik mindig élnek, -hogy vannak férfiak és asszonyok, a kik nem tudnak meghalni. Meg tudja -nekem mondani, hogy az indiai fakir hogyan tud meghalni és magát -eltemettetni és a sirját lepecsételik, elföldelik, a földbe gabonát -vetnek és kikél, megérik, learatják és ekkor kiássák a sirt, leveszik -róla a sértetlen pecsétet s az indián fakir fölkel és tovább jár-kél az -élők között, mint azelőtt? – De már erre félbeszakitottam. Kezdtem -megzavarodni. Annyira megterhelte elmémet a természet excentricitásainak -s lehető és lehetetlenségeinek fölsorolásával, hogy képzeletem -feltüzelődött. Sejteni kezdtem, hogy valamely leckére oktat, mint -régente ezelőtt Amsterdamban szokta; csakhogy akkor megmondta, hogy -miről van szó, hogy fejtegetéseit könnyebben követhessem. De most -segitség nélkül hagyott, pedig szerettem volna követni, hát igy szóltam -hozzá: - -– Tanár ur, engedje, hogy ismét tanitványa lehessek. Mondja meg a -tételt, hogy nyomon követhessem fejtegetéseit. Most ugy érzem magamat, -mint a ki a ködben mocsárba téved, egyik zsombékról a másikra ugrom, a -nélkül, hogy tudnám, hogy hova jutok. - -– Ez jó hasonlat, felelte ő. Nos hát, megmondom. A tétel ez: Azt akarom, -hogy higyjen. - -– Higyjek, mit? - -– Higyjen olyan dolgokban, a miket nem tud. Hadd világitsam meg a -dolgot. Hallottam egyszer, hogy egy amerikai igy magyarázta a hitet: -Olyas valami, a mi elhiteti velünk azt, a miről tudjuk, hogy nem igaz. -Csak most értem azt az embert. Azt akarta mondani, hogy nyilt elménk -legyen és ne engedjük, hogy egy kicsi igazság utját állja egy -nagyobbnak, mint egy kis sziklatöredék a vasuti vonatnak. Előbb -megértjük a kis igazságot. Jól van! Megtartjuk és megbecsüljük, hanem -azért nem szabad megengednünk, hogy az a kis igazság a világ összes -igazságának képzelje magát. - -– Ön tehát azt kivánja, hogy ne engedjem, hogy az előbbeni meggyőződés -elzárja elmém fogékonyságát egy eddig ismeretlen dolog iránt. -Megértettem a leckét? - -– Ah, maga még most is legjobb tanitványom. Magát érdemes tanitani. Már -most, hogy hajlandó megérteni, megtette az első lépést arra, hogy értsen -is. Maga tehát azt hiszi, hogy azokat a pici lyukas sebeket a gyermekek -torkán ugyanez a valami ejtette, a ki a Lucy torkát sebezte meg? - -– Igen, azt hiszem. – A professzor fölállt és komolyan mondta: - -– Akkor maga téved. Oh, bár ugy volna! de sajnos, nincs ugy! Sokkal -rosszabb, sokkal, sokkal rosszabb még annál is! - -– Az Isten szerelmére van Helsing professzor, mit akar ön mondani? – -kiáltottam. - -Ő kétségbeesett mozdulattal vetette magát egy székre, az asztalon -könyökölt és kezével elfödve arcát, szólott: - -– Azokat a sebeket maga Lucy ejtette a gyermekeken! - - - - -XV. - - -_Sevard doktor naplója – folytatás._ - -Egy ideig a puszta harag teljesen elnémitott; ugy éreztem, mintha Lucyt -életében arcul ütötte volna. Fölugorva az asztalba vágtam az öklömmel és -igy kiáltottam: - -– Van Helsing doktor, megőrült ön? – Ő fölemelte a fejét és rám nézett. -Szeretetteljes kifejezése azonnal lecsillapitott. – Bár ugy volna! – -szólt. – Még az örülést is könnyebben el lehetne viselni ez ilyen -igazságnál. Oh kedves barátom, mit gondol, miért kerültem olyan -messzire, hogy megmondjam magának az igazságot? Azért talán, hogy -gyülölöm magát és gyülöltem egész életemben? Azért, mert fájdalmat -akartam okozni? Azért, hogy ezzel háláljam meg azt, hogy egyszer -megmentette életemet a borzalmas haláltól? Oh nem! - -– Bocsásson meg – szóltam. Ő folytatta. - -– Barátom, azért tettem, hogy lassan és szeliden adjam tudtára, mert -tudom, hogy szerette ezt az édes szép leánykát. De még most sem kivánom, -hogy higyjen nekem. Nehéz az ilyen kegyetlen igazságot elhinni olyan -valakiről, mint Lucy kisasszony. Ma éjjel be fogom bizonyitani. Mer-e -velem jönni? - -Ez megrenditett. Az ember nem szeret az ilyen igazságról meggyőződni. A -professzor látva habozásomat, ismét szólt. - -– A logika ezuttal egyszerü, nem olyan, mintha ködös mocsárban szöknék -zsombékról zsombékra. Ha nem igaz, akkor a bizonyság megkönnyebbülést -jelent, legrosszabb esetben sem árt senkinek. Ha pedig igaz! Ah, ez a -rettenetes ugy-e; pedig épp a rettenette is mellettem bizonyit, mert ez -már némi hitet jelent. Jőjjön, majd én megmondom, hogy mit fogunk -csinálni; először is elmegyünk és megnézzük ezt a gyermeket a kórházban. -Vincent doktor, annak a kórháznak, a hol az ujság szerint a gyermek -fekszik, nekem jó barátom és magának is, hisz együtt járták az egyetemet -Amsterdamban. Ő meg fogja két érdeklődőnek mutatni a paciensét. Mi nem -mondunk neki semmit sem, csak azt, hogy tapasztalni akarunk. És aztán – - -– És aztán? – Van Helsing egy kulcsot vett ki a zsebjéből és fölmutatta. -– És aztán mi, maga meg én az éjszakát a temetőben fogjuk tölteni, a hol -Lucy fekszik. Ez a sirboltjának a kulcsa. A koporsós ember adta nekem -Artur számára. - -– A szivem elszorult, éreztem, hogy valamely rettenetes megpróbáltatás -vár rám. De nem tehettem semmit sem, hát két kézre fogva bátorságomat, -csak annyit mondtam, hogy jobb lesz sietnünk, mert mulik a délután. - -A gyermeket ébren találtuk. Vincent doktor leoldotta nyakáról a -köteléket és megmutatta a sebzett pontokat. Tökéletesen azonosak voltak -a Lucy nyakán látottakkal. Csak kisebbek és valamivel frisebbek voltak, -ennyi volt a különbség. Kérdésünkre, hogy minek tulajdonitja őket, -Vincent doktor azt felelte, hogy valamely állat, talán patkány ejtette, -noha ő inkább azt hiszi, hogy London északnak fekvő magaslatain tanyázó -rengeteg denevér közül bántotta valamelyik a gyermeket. A sok -ártalmatlan között akadhat esetleg egy-egy ártalmasabb, mérgesebb, a -délvidékről idevetődött fajta is. Tán valamely matróz hozta magával, -vagy az állatkertben tenyésztettek közül szabadult ki egy. Hisz alig tiz -napja, hogy farkas is szabadult ki onnan. Akkoriban a gyerekek egy hétig -mindig a farkas és a piros bóbitás kis lány történetét játszották ama -környéken mindaddig, a mig a fehér asszony meséjére nem kaptak. Még ez a -szegény kis poronty is, a mint fölébredt ma, azt kérdezte az ápolónőtől, -hogy nem mehetne-e haza. A mikor kérdezték, hogy miért akar elmenni, azt -felelte, hogy a fehér asszonynyal szeretne játszani. - -– Remélem – jegyezte meg Van Helsing – hogy a mikor hazaküldi a -gyermekeket, szigoruan meg fogja inteni a szüleit, hogy ne hagyják -fölügyelet nélkül csavarogni. Az ilyen igen veszedelmessé válhatik; ez a -gyerek is alig állana ki még egy ilyen éjszakát. De gondolom, hogy nem -is fogja néhány napig még hazaereszteni. - -– Nem bizony, legalább is egy hétig itt fogom; még tovább is, ha a seb -nem gyógyul be addig: - -Látogatásunk a kórházban több időbe került, mint gondoltuk, a nap már -letünt, mire kijöttünk. Van Helsing, mikor látta, hogy milyen sötét van, -igy szólt: - -– Azért még nem kell sietnünk. De később van, mint gondoltam. Jöjjön, -együnk valahol valamit, aztán mehetünk utunkra. - -Megebédeltünk egy utszéli korcsmában, a mely tömve volt jó kedvü -kirándulókkal. Tiz órakor indultunk a korcsmából. Már nagyon sötét volt, -de a professzor, ugy láttam, nagyon jól tudta az utat. Végre elérkeztünk -a temető falához, a melyen keresztül mászva – némi keresés után, -megtaláltuk a Vestenra sirhelyét. A professzor elővette a kulcsát és -kinyitotta a csikorgó ajtót. Gyorsan beléptünk és társam betette maga -mögött az ajtót. Aztán a táskájában keresgélt és gyufát és egy darab -gyertyát véve elő, világot gyujtott. A gyertyáját ugy tartva, hogy a -koporsók föliratát olvashassa, meg kereste Lucy koporsóját. Ismét a -táskájában babrálva, kivett belőle egy srófhuzót. - -– Mit akar csinálni? - -– Fel akarom nyitni a koporsót, hogy magát meggyőzzem. – Ezzel azonnal -hozzálátott és kiszedte a srófokat, leemelte a koporsó fedelét, a mely -alatt az ólom koporsó látszott. Én nem birtam tovább. Majdnem olyan -sérelemnek tetszett a halott iránt, mintha az élőről álmában lehuztuk -volna ruházatát; megragadtam van Helsing kezét, hogy megakadályozzam. Ő -csak ennyit mondott: – „Majd meglátja“ és ismét táskájába nyulva egy -parányi fürészt vett elő. A srófhuzót gyors mozdulattal, a melyre szinte -megrázkódtam, beleütötte a koporsó oldalába, kicsi lyukat ejtve vele, a -melybe a fürészt bele illeszthette. Én el voltam készülve az egy hetes -hullából kitóduló gázömlésére és az ajtó felé huzódtam. De a professzor -egy pillanatig sem habozott; egy két lábnyira fürészelte a koporsót -hosszában, aztán fejnél keresztben és a tulsó oldalon ismét le -hosszában. A fölvágott ólomlap szélét megfogva visszahajtotta a koporsó -lába felé és a gyertyát a nyilás fölé tartva, intett nekem, hogy nézzek -oda. - -Közelebb léptem és néztem. A koporsó üres volt. - -Nem tagadhatom, hogy megdöbbentem. Van Helsing mozdulatlanul állott. -Most már bizonyosabb volt a dolga felől, mint eddig és ez erőt adott -neki föladata folytatására. – Nos, most már meg van ön győzve, barátom -John? – kérdé. - -– Meg vagyok győzve arról, hogy Lucy teteme nincsen a koporsóban; de ez -csak egyet bizonyit. - -– És mi az az egy, barátom John? - -– Az, hogy nincs itt. - -– Ez jó logika, felelte ő, ezt elfogadom. De mivel magyarázza meg azt, -hogy nincs itt? - -– Talán hullarablók – talán a temetkező vállalat valamelyik embere lopta -el. – A professzor sóhajtott. – Ah igen! hát még több bizonyitékot akar? -Jőjjön hát velem. - -Helyére tette a koporsó fedelét, összeszedte a szerszámait, táskájába -tette, elfujta gyertyáját és azt is eltette. Kinyitottuk az ajtót és -kiléptünk rajta. A professzor betette és bezárta az ajtót. Nekem -nyujtotta a kulcsot, mondván: Nem akarja eltenni? Hogy bizonyosabb -legyen. Én visszautasitottam. A kulcs semmit sem bizonyit – feleltem – -hisz két kulcsa is lehetett, meg egy ilyen zárt feltörni sem nehéz. A -professzor szó nélkül zsebre tette a kulcsot. Aztán meghagyta, hogy a -temető egyik oldalán álljak őrt, mig ő a másikon fog őrködni. Én egy -tiszafa mögé álltam és láttam a professzor mozgó alakját, mig a közbe -eső sirkövek között el nem tünt. - -Alig foglaltam el a helyemet, éjfélt hallottam ütni egy távolyi -toronyórán, aztán nagy soká egyet és végre két órát. Fáztam és zsibbadt -voltam és haragudtam a professzorra, hogy ilyen helyre hozott és -magamra, a miért eljöttem. Sokkal álmosabb voltam, hogysem jól tudtam -volna vigyázni és nem elég álmos arra, hogy elhagyjam hütlenül a -helyemet. De nagyon kegyetlenül éreztem magamat. - -Egyszer csak, a mint megfordulok, ugy tetszett, mintha látnék valamit, -mint egy fehér árnyat, két sötét fa és a temetőnek a sirbolt tulsó -oldalán fekvő része közt mozogni; ugyanabban a pillanatban a professzor -helye felől egy sötét alak közeledett gyorsan a fehér felé. Erre én is -elindultam; de sirköveket és bekeritett sirokat kellett kerülgetnem és -sirokon buktam keresztül. Az ég felhős volt és valahol a messze távolban -kakas kukorikolta a hajnalt. Nem nagy távolságra tőlem, a fasorban, a -mely a templomba vezetett, egy ködös fehér alak lebegett a sirbolt felé. -A sirboltot magát nem láttam a fáktól és igy nem láttam azt sem, hogy -merre tünt el a fehér alak. De hallottam valamit mozogni arra felé, a -hol először pillantottam meg a fehér alakot és odasietve a professzort -találtam, karjaiban egy kis babát tartva. Mikor meglátott, felém -nyujtotta mondván: - -– Hát most meg van már győzve? - -– Nem! – feleltem sértő konoksággal. - -– Nem látja a gyermeket? - -– Igenis látom a gyermeket, de ki hozta ide? És meg van-e sebezve? – -kérdeztem vissza. - -– Majd meglássuk, – felelte a professzor és kifelé indultunk a -temetőből, magunkkal vive az alvó gyermeket. - -Nem nagy távolságra, egy facsoport mögé huzódtunk, gyufát gyujtottunk és -megnéztük a gyermek nyakát. A legcsekélyebb kis karcolást sem találtuk -rajta. - -Hát nem volt igazam? – kérdeztem diadalmasan. - -– Éppen jókor érkeztünk, – felelte a professzor megkönnyebbülten. - -Hamarosan nem tudtuk, hogy mit csináljunk a gyermekkel. Ha beviszszük a -rendőrségre, meg kell mondanunk, hogy hol jártunk az éjjel és hogyan -jutottunk hozzá. Némi megfontolás után elhatároztuk, hogy az utszélen -hagyjuk és ha halljuk, hogy jön az őrt járó rendőr a kinek okvetetlen -bele kell botlani, akkor szépen eltávozunk és sietünk haza felé. Igy is -lett. Nem sokára hallottuk a rendőr sulyos lépteit, letettük a gyermeket -és meglestük, mig lámpáját ide-oda villogtatva megtalálta. Hallottuk -meglepett fölkiáltását és erre elosontunk. Nem messze onnan kocsira -akadtunk és haza hajtattunk. - -Nem tudok elaludni, azért irom e naplómat. Pedig okvetetlen kellene egy -pár órát aludnom, mert holnap délben Van Helsing ismét értem jön. Azt -akarja, hogy még egy expedicióra menjek vele. - -_Szept. 27._ - -Majdnem két óra volt délután, a mikor alkalmunk került az ujabb -kisérletre. A délben tartott temetés gyászkisérete csak lassan vonult ki -a temetőből, de végre láttuk, a mint a sekrestyés az utolsó ögyelgő után -is bezárta a kaput. Tudtuk, hogy most akár másnap reggelig zavartalanul -maradhatunk, ha kell, de a professzor azt mondta, hogy egy óránál több -időre nincsen szükségünk. Fogta a kulcsot, kinyitotta a mauzoleum -ajtaját és beléptünk. Van Helsing Lucy koporsójához lépett és én -követtem. Ő megfogta és ujra fölhajtotta az átfürészelt ólomlapot és én -megdöbbenve és megdermedve álltam ottan. - -Mert ott feküdt előttem Lucy, látszólag épp olyan volt, a milyennek a -temetése előtt való éjjelen láttuk. Ha lehet, hát még sokkal szebb volt, -mint akkor és én ismét kételkedni kezdtem halálában. A szája széle is -üde volt és piros, még az arcát is halovány pir boritotta. - -– Micsoda szemfényvesztés ez? – kérdeztem Van Helsingtől. - -– Hát most már meg van győződve? kérdezte a profeszor felelet helyett, -és beszéd közben kinyujtotta a kezét és olyan módon, hogy szinte -megborzadtam tőle, huzta szét a halott ajkát és mutatta a fehér fogát. - -– Nézze, – folytatta beszédét – nézze, mennyivel hegyesebbek, mint -voltak. Ezzel és ezzel – megérintette a fölső és alsó szemfogat – a -kicsi gyermekeket meg lehet harapni. Hisz most már nekem barátom John? - -– Hátha csak vissza hozta valaki tegnap éjjel óta. - -– Ugyan ki? - -– Nem tudom. De valakinek csak meg kellett tenni. - -– Pedig már egy hete halott. A legtöbben nem igy néznének ki ennyi idő -óta. – Erre már nem tudtam felelni, hát hallgattam. Van Helsing alig -látszott észre venni hallgatásomat. Legalább sem haragot, sem diadalt -nem árult el. Merően nézte a halott leány arcát, fölemelte a -szempilláit, megnézte a szemét, még egyszer kinyitotta a száját és -megvizsgálta a fogát. Aztán felém fordult s igy szólt: - -– Itt kell valaminek lenni, a mely különböző az eddig ismert esetektől. -Itt valami kettős élet van, a mely rendkivüli. A vampir akkor támadta -meg őt, midőn önkivületi állapotban alva járt. – Ah, ön megdöbbent, ön -ezt nem tudja barátom John, majd később elmondom. És önkivületi -állapotában foszthatta meg őt máskor is legkönnyebben a vérétől. -Önkivületi állapotban halt is meg és önkivületi állapotban bolyong -halottlanul is. Ezért különbözik a többiektől. Rendesen, ha a -halottlanok otthon alusznak, ezt mondva, karjának egy mozdulatával -jelezte, hogy mit ért a vampir otthona alatt, az arcuk elárulja, hogy -micsodák. De ez az édes halott, a mikor nem halottlan, visszanyeri a -régi szép arcát. Nincsen rajta semmi gonoszság. Nézze, mily szelid és -ezért nehezemre fog esni, hogy őt álmában megöljem. – A vérem fagyni -kezdett erre a kijelentésre és lassan-lassan kezdtem észre venni, hogy -immár elfogadom Van Helsing teóriáit. De ha Lucy csakugyan és igazán -meghalt, akkor miért borzadok attól a gondolattól, hogy megöljük őt. Van -Helsing rám nézett és nyilván látta arcom változását, mert szinte, -örvendezve mondta: - -– Oh most már hisz ugy-e? - -– Kérem ne követeljen egyszerre sokat tőlem. Hajlandó vagyok elfogadni -az állitását. Hogyan fogja végrehajtani azt a véres munkát? - -– Le fogom vágni a fejét, megtöltöm a száját foghagymával és hegyes -karót verek a testén keresztül. - -Megborzadtam a gondolatra, hogy igy megcsonkitsuk annak a leánynak a -testét, a kit szerettem. De irtózatom nem volt oly erős, mint hittem -volna. Tényleg borzadozni kezdtem, ennek a lénynek, ennek a -halottlannak, a hogy Van Helsing hivta őt, a jelenlététől és szinte -undorral töltött el látása. Vártam jó sokáig, hogy Van Helsing dologhoz -lásson, de ő gondolatokba merülve állott. Egyszer csak be csapta a -táskája csukóját és megszólalt. - -– Gondolkoztam és elhatároztam, hogy mit lesz legjobb tenni. Ha kedvem -szerint tennénk, akkor most ebben a pillanatban tenném meg, a mit kell, -de másokra is kell gondolnunk. Ott van Artur, hogyan adjuk ezt tudtára. -Ha maga, a ki látta a sebeket Lucy torkán és látta az egészen hasonló -sebeket a gyermek torkán a kórházban. Ha maga, a ki a koporsót üresen -látta mult éjjel és tele ma egy asszonynyal, a ki nem változott, csak -szebbre s rózsásabbra egy hét óta, a mióta meghalt, ha maga tudta ezt és -látta a fehér alakot tegnap éjjel, a ki a gyermeket a temetőbe hozta és -még sem hitt a tulajdon szemének, akkor hogyan várjam Arturtól, a ki -mind ezekről semmit sem tud, hogy higyjen. Ő kételkedett bennem akkor, -mikor nem engedtem, hogy megcsókolja őt a haldokló. Tudom, hogy -megbocsátott, de nem tudom, hogy nem hiszi-e azt, hogy tévedésből élve -temettük el, vagy nem hiszi-e azt, hogy mi voltunk okai kora halálának. -Boldogtalanságában folyton ezen fog tünődni és soha sem tudhat -bizonyosat, mindenek közt ez a legrosszabb. Nehéz azt hinni hogy azt, a -kit szerettünk, elevenen temették el és rémes elképzelni a szenvedéseit. -És ismét ha hiszi, hogy igazunk van és az, a kit szeretett, csakugyan -halottlan, mert én egyszer sejtetni engedtem azt, ez is kegyetlen. Most -hogy tudom, hogy minden igaz, erős meggyőződésem, hogy ő keserü vizeken -keresztül gázolva, érheti el csak az édes vizeket. El vagyok határozva. -Menjünk. Maga térjen haza betegeihez és lássa, hogy minden rendben -van-e. A mi engem illet, én itt fogom tölteni az éjjelt a temetőben a -magam módja szerint. Holnap éjjel tiz órakor jőjjön értem a hotelba. -Arturnak is fogok izenni, hogy jőjjön és annak a derék fiatal -amerikainak, a ki a vérét adta. Későbben ugyis együtt lesz dolgunk. Most -elkisérem magát Pikadilliig, ott megebédelünk, mert nekem napnyugta -előtt vissza kell ide érnem. - -Bezártuk ujra a sirboltot, megmásztuk a temető falát, a mi nem volt nagy -föladat és együtt hajtattunk vissza Pikadilliig. - - -_Levél, melyet Van Helsing hagyott a táskájában Seward doktor számára._ - -(_Nem kézbesittetett._) - -_Szeptember 27._ - -_Barátom John!_ - -Ezt arra az esetre irom, ha valami történnék. Egyedül megyek őrködni a -temetőbe. Azt akarom, hogy a halottlan Lucy ne hagyhassa el ma a sirját, -hogy holnap annál mohóbb legyen. Azért némely dolgot fogok oda tenni, a -mit nem szeret – foghagymát és feszületet, – ezzel pecsételem meg a -kripta ajtaját. Ő még ifju halottlan és nem fog dacolni. Én ott fogok -őrködni napnyugtától hajnalig és ha van ott megtudni való, hát meg fogom -tudni. Lucy kisasszonytól nem félek, de attól a másiktól, a ki miatt ő -halottlan lett, mert annak hatalmában van az ő sirját fölkeresni és -meghuzódni benne. Az ravasz, a mint azt Jonathán ur naplójából és a -módból tudom, a melylyel kifogott rajtunk, a mikor Lucy életéért -küzködtünk vele és vesztettünk; aztán meg erősek is a halottlanok. Husz -férfi ereje is van a karjában, hisz a mi négyünk erejét is kiszipolyozta -Lucyból. Aztán meg a farkasát is segitségül hivhatná, mit tudom én. Ha -ugy történnék, hogy ide jönne az éjjel, engem fog itt találni. De lehet, -hogy nem jön. Nincs ok, hogy miért jönne, vadászó területe gazdagabb -vadban, mint a temető, a hol, az egy halottlan asszony alszik és egy -öreg ember őrködik. - -Ezt csak arra az esetre irom, ha mégis… Akkor fogja a papirokat, a miket -ehhez csatolok, Harker naplóját és a többit, olvassa el, aztán keresse -föl azt a nagy halottlant és vágja le a fejét és égesse ki a szivét, -vagy pedig hegyes karót verjen rajta keresztül, hogy a világ megpihenjen -tőle. - -Ha igy lesz, Isten veled - -_Van Helsing._ - - -_Seward doktor naplója._ - -_Szeptember 28._ - -Bámulatos, hogy egy éjszakai tökéletes nyugalom hogy helyre hozza az -embert. Tegnap már-már azon voltam, hogy elfogadjam Van Helsing -monstruozus ideáit; de most világosan állanak előttem, mint a józan ész -kinövései. Nem kétlem, hogy ő maga hisz bennük. Azon kezdek gondolkozni, -hogy nem hibbant-e meg az elméje valahogy. Bizonyos, hogy mindeme -titokzatos dolgoknak van valamely okszerü magyarázata. Vajjon nem -lehetséges-e, hogy a professzor maga követte el őket? Ő oly szerfölött -eszes, hogy abban az esetben is, ha meghibbanna az elméje képes volna -valamely fixa ideáját a legcsodálatosabb tökéletességgel kivinni. -Irtózok csak rá gondolni is és igazán nem volna kisebb csuda a másiknál, -ha Van Helsinget őrültnek találnám; hanem azért gondosan fogom figyelni. - -Szeptember 29… Mult éjjel, kissé tiz óra előtt Artur és Morris Quincey -Van Helsing szobájába léptek; ő előadta, hogy mit akar tenni, leginkább -Artur felé fordulva, mintha mindőnk akarata az övében összpontosulna. -Azzal kezdte, hogy reméli, hogy mindnyájan vele megyünk, mert komoly -kötelesség teljesitéséről van szó. Az engedélyét akarom kikérni, -folytatta Arturhoz fordulva, arra, hogy ismét megtehessem ez éjjel azt, -a mit jónak látok. Tudom, hogy sok az, a mit kérek, ezt ön majd csak -akkor tudja meg, ha már megigérte. Azért akarom, hogy előbb igérje meg, -hogyha aztán megharagszik is rám, mert meglehet, hogy erősen meg fog -haragudni, hát az igérete kösse. - -– Ez legalább őszinte beszéd, vágott közbe Quincei, én felelek a -professzorért. Nem tudom ugyan, hogy mi a szándéka, de esküszöm, hogy -becsületes, ennyi nekem elég. - -– Köszönöm uram, szólt Van Helsing büszkén és kezet nyujtott az -amerikainak. Erre Artur is megszólalt. - -– Van Helsing dr., én nem szeretek zsákban macskát venni, mint a -példaszó mondja. És ha az, a mit ön tőlem kiván, férfiui becsületembe, -vagy keresztény hitembe ütköző volna, akkor nem igérhetek önnek semmit. -De ha ön biztosit arról, hogy az, a mit ön tenni akar, a kettő közül -egyikbe sem ütkőzik, akkor beleegyezem mindenbe, noha fogalmam sincs -róla, hogy mi a szándéka. - -– Elfogadom a kikötését – szólt Van Helsing – és csak azt kérem öntől, -ha elitélendőnek véli is cselekedetemet, hát előbb jól meggondolja, hogy -meggyőződjék róla, hogy nem ütközik a kikötésébe. - -– Megegyeztünk! mondta Artur és most szabad-e kérdeznem, hogy mit fogunk -tenni. - -– Azt akarom, hogy velem jőjjenek, még pedig titokban, a knigsteadi -temetőbe. - -Artur arca megnyult, a mint megdöbbenve kérdezte: - -– Oda, a hol szegény Lucy van eltemetve? A professzor meghajtotta magát, -Artur folytatta: És ha egyszer ott vagyunk. - -– Bemegyünk a kriptába! Artur főlállt. - -– Professzor komolyan beszél ön, vagy ez csak kegyetlen tréfa akar -lenni? Bocsásson meg, látom, hogy komolyan beszél. – Erre ismét leült, -jól láttam, hogy mereven és büszkén ül, mint a ki sértve érzi magát. -Csend volt, mig ő ujra meg nem szólalt: - -– És ha a kriptában leszünk? - -– Kinyitjuk a koporsót. - -– Ez mégis sok! – kiáltotta Artur, haragosan fölállva. Én türelmes -vagyok minden dologban, a mi észszerü, de ebben – annak a sirjának, a -kit szerettem, a megszentségtelenitésében… szinte elfuladt -fölháborodásában. A professzor szánalommal nézte. - -– Szegény barátom, ha megkimélhetném magát a fájdalomnak egy -nyilalásától, hát Isten látja lelkemet, megtenném. De ezen az éjjelen a -lábunknak tüskés ösvényt kell járni vagy pedig annak a lába, a kit ön -szeretett, örökre a gyehena tüzét járja! - -Artur merev, sápadt arccal nézett a professzorra, mondván: - -– Vigyázzon! - -– Nem volna jobb, ha meghallgatná, a mit mondani akarok? – szólt Van -Helsing. Akkor legalább világosan fogja tudni, hogy mit akarok. -Folytassam? - -Némi szünet után Van Helsing némi megerőltetéssel mondta tovább: - -– Lucy kisasszony halott. Nem ugy van? Igen! Nos akkor nem ártunk neki. -De hogyha nem volna halott… - -Artur talpra ugrott. - -– Jóságos Isten! kiáltotta. – Mit akar ezzel mondani? Valami tévedés -volt a dologban? Elevenen temették el? - -– Én nem mondtam, hogy eleven volt gyermekem; én nem is gondoltam azt. -Én nem mondok többet annál, hogy ő esetleg halottlan. - -– Halottlan! Nem élő! Mit akar ezzel mondani. Mi ez minden, egy rossz -álom, vagy mi. - -– Vannak rejtélyek, a melyet emberek csak találgathatnak, a melyeket -csak nagy idők mulva fognak megoldani. Higyjen nekem, hogy mi is egy -ilyennek a szélére jutottunk. De még nem fejeztem be, a mit kérni -akarok. Szabad levágnom a halott Lucy kisasszony fejét. - -– Az égre és földre mondom hogy nem! Kiáltotta Artur szenvedélyes -haraggal. Az egész világért sem egyezném bele a halott testének a -megcsonkitásába. Van Helsing doktor ön nagyon messzire ment. Mit tettem -önnek, hogy igy gyötörjön. Mit vétett az a szegény leány, hogy ön igy -megbecsteleniti a sirját. Megőrült ön, hogy ilyeneket beszél vagy én -bolondultam meg, a ki hallgatom magát. Ne merészeljen többé gondolni sem -erre. Én nem fogom a beleegygyezésem semmiféle cselekedetéhez sem -megadni. Kötelességem az ő sirját megvédeni ön ellen és Istenemre meg is -fogom tenni. - -Van Helsing méltósággal emelkedett föl és komolyan és szigoruan mondta: -Mylord Godalming, nekem is meg van a magam kötelessége, először -kötelességem mások irányában, kötelességem a halottal szemben. És -Istenemre teljesiteni is fogom! Minden, a mit most kérek öntől, csak az, -hogy jőjjön velem és nézzen és figyeljen. És ha később megujitom a -kérésemet és ön akkor nem nálammal is jobban kivánja teljesitését, akkor -– akkor is teljesiteni fogom a kötelességemet, bár mibe kerüljön is. -Aztán pedig rendelkezésére állok, hogy számon adjam cselekedetemet ott -és akkor, a mikor ön akarja. – Hangja megcsuklott egy kissé és aztán -szánalommal tele hangon folytatta: - -– De könyörgöm önnek, ne váljék meg tőlem haraggal. Hosszu életemben -sokszor kellett olyat tennem, a mit nem volt kellemes tenni és a mi néha -a szivemet facsarta, de soha olyan nehéz föladatom nem volt, mint a -mostani. Higyje el, hogy én megtennék mindent, mit ember tehet, hogy önt -megkiméljem a szomoruságtól. Gondolja meg, mert miért okoznék én -magamnak ennyi fáradtságot és ennyi szomoruságot. Én eljöttem ide a -magam országából, hogy tegyem a jót, a mit tehetek. Először John barátom -kedvéért, azután pedig azért a kedves fiatal lányért, a kit én is -megszerettem. Neki adtam – nem szivesen mondom meg, de jó szándékkal -mondom most – a mit ön adott, ereimnek a vérét. Adtam én, a ki nem -voltam, mint ön, a szerelmese, csak pusztán az orvosa és barátja. Neki -adtam az éjjeleimet és nappalaimat, halála előtt és halála után és most -is, ha az én halálom az ő javára válnék, a mikor ő halott halottlan, -szivesen adnám érte. – Ezt mind nagyon komolyan nyugodt büszkeséggel -mondta, a mely Arturt nagyon meghatotta. Megfogta az öreg ur kezét és -megtört hangon szólt: - -– Óh, de mikor olyan nehezemre esik erre gondolni és nem birom -megérteni. De legalább önnel megyek és várni fogok. - - - - -XVI. - - -_Seward doktor naplója. Folytatás._ - -Éppen háromnegyed volt éjfél előtt tizenkettőre, a mikor átmásztunk a -temető alacsony falán. Sötét éjszaka volt, a holdas égbolton keresztül -nyargaló nehéz felhőkkel. Mi mind szorosan egymás mellett maradtunk, -csak Van Helsing volt egy kissé előbbre, az utat mutatva. Mikor már -közel voltunk a kriptához, Arturra vigyáztam, mert attól tartottam, hogy -a szomoru emlékkel tele hely közelgésén föl fog indulni, de ő erősen -tartotta magát. A professzor fölnyitotta a kripta ajtaját és elsőnek -lépett be, mi mind sorban utána, mire ő bezárta mögöttünk az ajtót. A -lámpáját meggyujtva a koporsóra mutatott. Artur habozva lépett közelebb; -Van Helsing felém fordulva szólt: - -– Ön itt volt velem tegnap. Benne volt-e akkor Lucy kisasszony teste -ebben a koporsóban? - -– Benne. – A tanár erre a többiekhez fordult. - -– Önök hallották, pedig ő olyan, a ki maga sem hisz nekem. Erre fogta a -sróf huzóját és ismét levette a koporsó födelét. Artur borzasztóan -sápadt volt, de hallgatott; mikor a koporsó födelét leemelték, egészen -közel ment. Nyilván nem tudta, hogy belül még egy ólomkoporsó is van, -vagy nem gondolt rá. Mikor meglátta a fölhasitott ólomlapot, a vér az -arcába szökött egy pillanatra, de épp olyan gyorsan el is hagyta, ugy, -hogy szegény fehér lett, mint a fal; de még folyton hallgatott. Van -Helsing fölhajtotta az ólomfödelet és mi mind odanéztünk, aztán -visszatántorodtunk. - -A koporsó üres volt! - -Néhány percig senki sem szólott. Végre Morris Quincey törte meg a -csöndet. - -– Tanár ur, én megbiztam önben. Megelégszem, ha szavát adja. Más -körülmények közt még ezt sem kérdezném – nem sérteném meg önt azzal, -mintha kételkedném; de ez oly titokzatos, érthetetlen dolog, hogy itt -szó sem lehet becsületről vagy becstelenségről. Feleljen kérem. Ön -cselekedte ezt? - -– Esküszöm itt mindnyájuk előtt mindenre, a mi szent nekem, hogy sem el -nem vittem, sem meg nem érintettem azóta Lucy kisasszony holttestét. Igy -történt: Két éjjel ezelőtt, barátom Seward és én idejöttünk, alapos -okunk volt rá, higyjék el, hogy azért. Én fölnyitottam akkor a koporsót, -a mely ólommal volt zárva és üresen találtam, épp ugy, mint most. Aztán -vártunk és láttunk valami fehéret közeledni a fák között. Másnap -eljöttünk ide nappal és akkor Lucy itt feküdt. Igaz-e, barátom John? - -– Igaz. - -– Akkor éjjel éppen jókor jöttünk. Ismét egy olyan pici gyermek veszett -el és mi, hál’ Istennek, váratlanul találtuk meg a sirok közt. Tegnap -este naplemente előtt jöttem ide, mert napnyugtakor mozdulhatnak a -halottlanok. Én itt vártam mindaddig, mig a nap ujra föl nem kelt, de -nem láttam semmit sem. Lehet, hogy azért nem, mert az ajtó nyilásait -elláttam azzal a foghagymával, a mit a halottlan nem türhet és más -valamivel is, a mitől irtózik. A mult éjjel tehát nem volt künn, azért -ma, naplemente előtt, elvettem a foghagymát és mindent. Azért találtuk a -koporsót most üresen. De legyenek türelemmel. Jöjjenek velem ki és -várjuk láttatlanul és némán és csodálatos dolgokat fognak tapasztalni. -Igy – ezzel lezárta lámpája sugarát – most gyerünk. – Kinyitotta az -ajtót és mi kimentünk rajta. Van Helsing zárta be ujra maga mögött az -ajtót. - -Oh! mily édes és frissnek éreztük az éjjeli levegőt, a sirbolt -szörnyüségei után. Mily jól esett a rohanó felhőket látni és a távoli -nagy város tompa robaját hallani. Valamennyien meg voltunk indulva. -Artur némán és a rejtélyesen tünődve állott. Én magam elég türelmesen -viseltem magamat, kétségeim ismét tünedezni kezdtek és nagyan hajoltam -Van Helsing hite felé. Morris Guincey nyugodt volt, mint az olyan ember -szokott lenni, a ki minden dolgot ugy fogad, a hogy jön és kész vele -szembeszállni. A mi Van Helsinget illeti, ő volt az egyetlen, a ki el -volt valamivel foglalva. Először is egy vékony ostyaforma fehér lapot -vett ki a táskájából, a mely gondosan volt egy fehér ruhába takargatva; -aztán egy marék fehér tészta- vagy kovászfélét vett elő és az ostyát -összemorzsolva belegyurta. Aztán vékonyra sodorta a keze közt és az ajtó -nyilásait kezdte vele betapasztani. Én, a ki legközelebb voltam hozzá, -nem állhattam meg, hogy ne kérdezzem, hogy mit csinál. Erre Artur és -Morris is közelebb huzódtak, mert ők is kiváncsiak voltak a feleletre. - -– Elzárom a sirt, hogy a halottlan vissza ne térhessen bele. - -– És ezt azzal a kis péppel vagy mivel, akarja megakadályozni? kérdezte -Morris. - -– Azzal. - -– Mi volt az, a mit bele tett? Ezuttal Artur volt a kérdező. Van Helsing -ájtatosan emelte meg a kalapját, a mint felelt: - -– Szentelt ostya. Amsterdamból hoztam magammal. Külön engedelemmel. - -Ez a felelet a legskeptikusabbat közülünk is elhallgattatta, éreztük -valamennyien, hogy az ilyen komoly elszántsággal szemben, mint a milyen -a professzoré, a mely a neki legszentebb dolog fölhasználásától sem -retten vissza, meg kell szünni minden kételkedésnek. Tiszteletteljes -csöndben foglaltuk el kijelölt helyünket a kripta körül, olyanformán, -hogy ne láthasson bennünket, a ki közelednék. Én sajnáltam a többieket, -kiváltképpen Arturt, mert én már egyizben kipróbáltam az őrtállás -borzalmait. Soha eddig a sirkövek nem látszottak olyan kisértetiesen -fehéreknek; soha a ciprusok és tiszafák olyan gyászosaknak; soha a -haraszt nem zördült oly vérfagyasztón; soha galy nem roppant oly -titokzatosan; és soha a kutyák távoli vonitása nem hangzott oly -fájdalmasan az éjben. - -Hosszas csend és néma várakozás után egyszer csak a professzor ajkáról -éles pst! pst! hallatszott. Kezével mutatott és mi a hosszu fasor vége -felől egy fehér alakot láttunk közeledni, egy homályos fehér alakot, a -mely valami sötétet szoritott a kebléhez. Az alak megállapodott és a -felhők körül kibukkanó hold ráeső sugaránál világosan láttunk egy -hosszuhaju hölgyet fehér ruhába burkoltan. Az arcát nem láthattuk, mert -a keblén tartott pici szőke haju gyermekre volt hajtva. Egy kis szünet -után éles rövid kiáltást hallottunk, olyat, a milyet kis gyermek vagy -kis kutya szokott álmában hallatni. Mi előre akartunk rohanni, de a -professzor intőkeze visszatartott bennünket és aztán mikor odanéztünk, a -fehér alak ismét felénk indult. Most már elég közel jutott, hogy a -holdvilágnál egészen jól láthassuk. Az én szivem hideg lett, mint a jég -és Artur hörgését is hallottam, a mint megismertük Vestenra Lucy -vonásait. Igen, Vestenra Lucy volt, de mennyire megváltozva. Szendesége, -rideg szivtelen kegyetlenségre és szüziessége sivár ledérségre -változott. Van Helsing előre lépett és intésének engedelmeskedve, mi is -közeledtünk, mind a négyen egy sorba állva a kripta ajtaja elé. Van -Helsing fölemelte a lámpáját és Lucyra irányozta sugarát. A lámpa -koncentrált fényénél láttuk, hogy ajka biboros a friss vértől, a mely az -állán végig csurogva beszenyezte halotti köntösének fehérségét. -Megrázkódtunk az irtózattól. A lámpa reszkető fénye bizonyitotta, hogy -még Van Helsinget is cserben hagyta vas idegzete. Artur állt legközelebb -hozzám és ha meg nem kapom a karját, hát elesett volna. - -A mikor Lucy (Lucynak nevezem azt a rémet, a mely előttünk állt, mert az -ő alakját öltötte) meglátott bennünket, haragosan fujva, mint a macska, -a kit hirtelen megtámadnak, huzódott vissza és végig jártatta rajtunk -szemeit. Lucy szeme volt formában és szinben, de Lucy szeme telve -tisztátlan pokoli tüzzel, a tiszta, szelid szem helyett, a melyet -ismertünk. Ebben a pillanatban szerelmem maradványa gyülöletté és -utálattá változott. És ha ekkor azt mondták volna, hogy öljem meg, hát -vad gyönyörrel meg tudtam volna tenni. A mint ránk nézett, szeme -tisztátlan tüzben lángolt és arca csak ugy ragyogott a kéjes mosolytól. -Óh Istenem, mily irtózatos volt azt látni! Gondtalan mozdulattal ellökte -magától a gyermeket, melyet eddig a keblére szoritva tartott, föléje -hajolva és morogva mint éhes kutya a csont fölé szokott, messze ellökte -magától a földre. A gyermek élesen sikoltott, aztán nyögve maradt ott, a -hová dobta. Oly rideg szivtelenség nyilatkozott a mozdulatában, hogy -Artur följajdult belé. És a mint Lucy kitárt karokkal és buja mosolylyal -közeledett feléje, hátrált és kezével elfödte arcát. - -Lucy azért folyton közeledett hozzá és vágyteljes, kéjes gráciával -mondta: - -– Jőjj ide Artur. Hagyd el ezeket és jőjj ide hozzám. A karjaim -reszketnek érted, jer és együtt pihenhetünk. Jer, férjem, jer! - -Oly valami pokolian édes volt a hangjában, a mely még minket is -megszeliditett, a kik pedig máshoz intézett szavait hallottuk. A mi -Arturt illeti, mintha megbüvölték volna, kezeit levéve arcáról, kitárta -a karját. Lucy belevetette volna magát, ha Van Helsing előre nem ugrik -és közéjük nem tartja a kis arany feszületét. Lucy visszarettent tőle és -hirtelen eltorzult arccal és dühös mozdulattal kerülte meg, mintha a -sirboltba akarna menni. - -Mikor egy-két lábnyira volt az ajtótól, megállt, mintha valamely -láthatatlan erő visszatartaná. Aztán megfordult és világosan láttuk -arcát, a hold és a lámpa sugaránál, a mely immár nem reszketett Van -Helsing kezében. Soha sem láttam és remélem, hogy halandó szememmel nem -is látok soha, ilyen gonosz kifejezésü arcot. Gyönyörü szine halottas -sápadtságra változott, a szemében szikrázott a pokol tüze, homlokát ezer -ráncra huzta és gyönyörü, vérrel itatott száját széthuzta, mint a régi -görögök és japánok haragos istenei. Ha tekintete gyilkolhatott volna, mi -mind a négyen halva maradtunk volna a helyünkön. Ez igy tartott teljes -egy percig, a mely egy egész örökkévalóságnak látszik. A kisértet a -fölemelt feszület és a szentelt ostyával lezárt ajtó között állott. Van -Helsing törte meg a csendet Arturtól kérdezve: - -– Feleljen nekem oh barátom! Folytassam-e megkezdett munkámat? - -Artur térdre vetette magát és arcát kezeivel elfödve felelt: - -– Tegye, a mit akar barátom, tegye, a mit akar. Soha ehez fogható -borzalmat nem értem! Morris és én egyszerre termettünk mellette és karon -fogtuk, hogy el ne essék. Hallottuk a lámpa lecsukásának csattanását. -Van Helsing a kriptához lépett és kiszabaditotta az ajtó nyilásának egy -részét a szentelt ostyából készült tapaszból. Valamennyien ámulatteljes -irtózattal láttuk, hogy a mint ő visszahuzódott, az az asszony, oly igaz -földi testével, mint akár a miénk, eltünt azon a parányi nyiláson -keresztül, a melybe egy kés pengéjét alig lehetett volna döfni. -Mindnyájan megkönnyebbülten sóhajtottunk föl, látva, hogy a professzor -nyugodtan beragasztja ismét az ajtó nyilását. - -Mikor ezt elvégezte, fölvette a gyermeket a földről mondván: - -– Jöjjetek barátaim, többet nem tehetünk holnapig. Holnap délbe temetés -lesz. Nemsokára azután kell idejönnünk. 2 órakor, ha a temető őr lezárja -a kaput, mi ott maradunk. Akkor aztán többet tehetünk. A mi ezt a -kicsikét illeti, nem esett nagy baja és holnapra összeszedi magát. Majd -ott hagyjuk, a hol a másikat, hogy a rendőr megtalálja és aztán megyünk. -– Aztán szorosan Artur mellé lépve mondta: - -– Barátom Artur maga fájdalmas megpróbáltatáson ment keresztül. De -később, ha visszatekint, meg fogja látni, mennyire szükséges volt. Most -a keserü vizeket gázolja gyermekem. Holnap ilyenkorra, ha Isten is ugy -akarja, keresztül jut rajtuk és eléri az édes vizeket. Addig hát ne -gyászoljunk tulságosan. Addig nem is kérem bocsánatát. - -Artur és Morris velem jöttek haza és iparkodtunk egymást utközben -földeriteni. A gyermeket biztosságban hagytuk és fáradtan értünk haza, -hát valahogy csak sikerül elaludnunk. - -_Szeptember 29. éjjel._ - -Kissé 12 óra előtt mi hárman Artur, Morris és én a professzorért -mentünk. Sajátságos, hogy mind a hárman mintha összebeszéltünk volna, -fekete ruhát öltöttünk. Igaz, hogy Artur gyászolt, hát rendesen -feketében járt, de mi ketten ösztönszerüleg öltöttük fel. Fél egykor -értünk a temetőbe. És lassan sétálgatva jó messzire kerültünk a -hivatalos felügyelettől, ugy, hogy mire a sirásók fölhantolták a sirt, a -felügyelő nyugodtan zárta ránk a kaput, azt hitte, hogy mindenki -eltávozott. Van Helsing rendes fekete kis táskája helyett ezuttal egy jó -hosszu bőrzacskót cipelt, a mely elég nehéznek látszott. - -Midőn magunkra maradtunk, némán követtük a professzort a kriptához. Ő -maga nyitotta ki és belépésünk után maga zárta be az ajtót mögöttünk. -Aztán kivette a zacskójából a lámpát, a melyet meggyujtott, ugyszinte -két szál viaszgyertyát, melyeket szintén meggyujtott, megolvasztott -végükkel két másik koporsóra ragasztott, hogy elég világosságot nyerjen -munkájához. Midőn ismét levette Lucy koporsójának födelét, mind oda -néztünk – Artur reszketve, mint a nyárfalevél és láttuk, hogy a halott -szépségének teljes pompájában ott fekszik. De az én szivemben nem volt -már szerelem, nem volt benne egyéb utálatnál az undok lény iránt, a mely -Lucy alakját öltötte magára Lucy lelke nélkül. Jól láttam, hogy még -Artur arcais megkeményedett, a mint nézte. Egyszerre csak azt kérdezte -Van Helsingtől: - -– Valósággal Lucy teste-e ez, vagy csak egy démon az ő alakjában? - -– Az ő teste és mégsem az övé. De várjon egy kicsit és mindjárt meglátja -olyannak, a milyen volt és a milyen. - -Olyan volt Lucy, a mint ott feküdt, mint egy gonosz álomlátás; hegyes -fogai, duzzadt kéjes piros ajka, vérfoltos álla, a melynek láttára -megborzadtunk – valóságos torzalakja az egykori szelid, szép, tiszta -lánykának. Van Helsing ezalatt lassan szedett elő egyet-mást a -zacskójából. Először egy forrasztóvasat vett elő és forrasztáshoz való -ólmot, aztán egy kis lámpát, a mely, midőn a sarokba állitva -meggyujtotta, kékes lobogó gázlánggal égett; aztán boncolókéseket -készitett kézhez és végre egy-, két- háromhüvelyes átmérőjü, vagy három -láb hosszu karót. Ennek az egyik vége tüzben volt keményre edzve és -hegyesre faragva. A karóval együtt egy nehéz kalapácsot vett elő, a -milyennel a háztartásban a szenet szokták a pincében széttördelni. Mikor -mindennel készen volt, Van Helsing igy szólott: - -– Mielőtt bármit is tennénk, engedjék, hogy egyet-mást elmondjak a -régiek tudománya és tapasztalatai nyomán, a kik sokat foglalkoztak a -halottlanok tanulmányozásával. Mikor halottlanokká lesznek, a -változással egyben a halottlanság átka sujtja őket. Nem tudnak meghalni, -de tovább kell élniök, időkről időkre, mindig több áldozattal szaporitva -soraikat, mert mindazoknak, a kik a halottlanok hatalmába kerülnek és -ennek következtében pusztulnak el, szintén halottlanokká kell válniok és -ismét áldozatot szednek. Igy tágul a körük örökké, mint a vizbe dobott -kőnek a köre. Barátom Artur, ha Lucy önt akkor, mikor haldoklott, -megcsókolta volna, vagy ha tegnap éjjel karjaiba fogadta volna, idővel -halála után ön szintén halottlanná vált volna. Ennek a boldogtalan ifju -hölgynek a pályafutása csak most kezdődőtt. Azok a kis gyermekek, a -kiknek vérét vette, még nincsenek nagyon rosszul, de ha őt igy hagyjuk -halottlanul, akkor mind több vérüket veszi, mert a rajtuk nyert -hatalomnál fogva magához vonzza őket. De ha valósággal meghal, akkor -mindez megszünik. A legfontosabb pedig az, hogyha ezt a halottlant -valóságos halottá teszszük, akkor a szegény leányka lelke ismét -fölszabadul. A helyett, hogy gonoszságot követne el éjjel, az angyalok -közt fogja elfoglalni helyét. Azért, barátom, áldott lesz a kéz, a mely -a fölszabaditó csapást méri rá. Én kész vagyok erre. De vajjon nincs -köztünk valaki, a kinek több joga van ehhez. Nem fog-e valamikor örömére -szolgálni, ha álmatlan éjjeleinek csöndjében azt gondolhatja: Az én -kezem volt az, a mely őt a csillagokhoz küldte; annak a keze, a ki -legjobban szerette őt. Annak a keze, a kiét maga is választotta volna, -ha választásról szó lehetett volna. Szóljanak, nincs-e köztünk egy -ilyen? - -Mi valamennyien Arturra néztünk, ő is észrevette, a mit mi, a végtelen -jóságot, a mely azt akarta, hogy az ő keze legyen az, a mely visszaadja -nekünk Lucyt, mint egy szent és többé nem megszentségtelenitett emléket; -ő előre lépett és bátran mondta, noha a keze reszketett és az arca fehér -volt, mint a hó: - -– Igaz jó barátom, megtört szivem mélyéből mondok önnek köszönetet. -Mondja meg, hogy mit tegyek és én nem fogok ingadozni. Van Helsing a -vállára tette a kezét és igy szólt: - -– Derék gyerek! Csak egy pillanatnyi bátorság és meglesz. Ezt a karót -keresztül kelt rajta verni. A föladat rettenetes, erre figyelmeztetem, -de csak rövid ideig fog tartani és ön azután annál jobban fog -örvendezni, minél nagyobb volt a fájdalma. Ebből a kegyetlen sirból ugy -fog kijutni, mintha a levegőben járna. De nem szabad haboznia, ha -egyszer belefogott. Csak arra gondoljon, hogy mi az ön igaz barátjai -körülötte vagyunk és hogy az egész idő alatt önért fogunk imádkozni. - -– Lássunk hozzá, szólt Artur rekedten. Mondja meg, hogy mit kell tennem. - -– Vegye ezt a karót a bal kezébe, hegyét a halottlan szive fölé -illesztve és a kalapácsot a jobb kezébe. Aztán ha én elkezdem a halotti -imádságokat olvasni – a könyv itt van nálam és a többiek utánam -mondhatják az imát – akkor üssön, Isten nevében hogy minden jóra -forduljon a halottal, a kit szeretünk és hogy elpusztuljon a halottlan. - -Artur fogta a karót és a kalapácsot és most már, hogy el volt szánva nem -reszketett a keze. Van Helsing felnyitotta a könyvét és olvasni kezdett. -Morris és én lehetőleg követtük őt. Artur a halott szive fölé illesztve -a karót aztán teljes erejével ütötte a kalapácscsal. - -A koporsóban fekvő lény görnyedezett és egy rémes, vérfogylaló sikoltás -fakadt nyitott piros ajkáról. A test rázkódott, remegett és görcsös vad -rángatódzásban huzódott össze. Éles, fehér foga összeverődött, hogy az -ajkát is fölhasitotta és piros hab ömlött a száján. De Artur meg nem -indult rajta. Ugy nézett ki, mint egy boszuálló Isten, a mint szilárd -kézzel emelte magasra a kalapácsot és verte mélyebbre és mélyebbre a -könyörületes szabaditó karót, mig a keresztül vert sziv vére magasra -fröccsenve bugyogott körülötte. Arca elszánt volt és mintegy a -kötelességérzet gloriája világlott róla. Látása bátorságot öntött belénk -és hangunk csak ugy zengett a kis sirboltozaton végig. - -A test görcsös vonaglása lassankint megszünt, a fogait nem csattogtatta -többé, az arc nem torzult el. Végre teljesen elcsöndesült. A rémes -föladat teljesitve volt. - -A kalapács kihullott Artur kezéből. Megtántorodott és elesett volna, ha -föl nem fogjuk. Homlokáról nagy cseppekben hullott a verejték és melle -zihált. Néhány percig annyira el voltunk vele foglalva, hogy nem is -néztünk a koporsó felé. Mikor végre arra felé fordultunk, meglepetten -kiáltottunk föl. Annyira bámulva néztük, hogy Artur is fölkelt a -földről, a hová ültettük és odajött a koporsóhoz; és ekkor derült, -boldog fény sugárzott arcáról és elüzte róla örökre az irtózatnak -megkövesült kifejezését. - -Mert ott előttünk a koporsóban immár nem az az undok lény feküdt, a -kitől ugy irtóztunk és a kit ugy meggyülöltünk, hogy elpusztitásának -föladatát mintegy kedvezményképpen engedtük át annak, a kinek legtöbb -joga volt hozzá, hanem Lucy ugy, a hogy életében ismertük őt, -hasonlithatatlanul édes szép tiszta arcával. Igaz, hogy a szenvedés és -gond nyomai is épp ugy meglátszottak rajta, mint életében; de ezt mi nem -bántuk, mert csak annak az igazságát bizonyitották, a mit hittünk. -Mindnyájan éreztük, hogy a szent nyugalom kifejezése arcán csak földi -jele és bizonyitéka volt az örökké való béke és nyugalomnak. - -Van Helsig Artur vállára tette a kezét és kérdezte tőle: - -– És most, Artur, barátom, kedves fiam, megbocsájt-e nekem? - -Artur megfogta az öreg ember kezét, megcsókolta, megszoritotta és aztán -felelte: - -– Hogy megbocsájtok-e? Az Isten áldja meg, a miért vissza adta az én -drágámnak a lelkét és nekem a nyugalmamat. Két kezét a professzor -vállára tette, fejét a keblére hajtotta és egy darabig csöndesen sirt, -mig mi mozdulatlanul állottunk. Mikor ismét fölemelte a fejét, Van -Helsing igy szólott hozzá: - -– És most gyermekem megcsókolhatja őt. Csókolja meg halott ajakát, mint -a hogy ő kivánná, ha kivánnia lehetne. Most már nem a pokol halottlanja. -Most már az Uristen igazi halottja, a kinek a lelke vele van az égben. - -Artur lehajolt és megcsókolta és azután őt és Morrist kiküldtük a -sirboltból. A professzor és én lefürészeltük a karó kiálló végét, a -hegyét benne hagyva a testben. Aztán levágtuk a halott fejét és -megtöltöttük száját foghagymával. Összeforrasztottuk ujra az ólom -koporsót és rá tettük és srófoltuk a fedelét, aztán összeszedve -holminkat, eljöttünk. A professzor az ajtót becsukva, Arturnak nyujtotta -a kulcsot. Künn édes volt a levegő, a nap sütött, a madarak énekeltek és -ugy tetszett, mintha az egész természet megváltozott volna. Jó kedv, -boldogság és béke uralkodott mindenfelé, még a mi szivünkben is, noha -csak igen mérsékelten. Mielőtt elindultunk volna, Van Helsing igy -szólott: - -– Most barátaim föladatunknak az első részét elvégeztük, még pedig a -ránk nézve legkinosabb részét. De ennél nagyobb föladat vár még ránk; -megtalálni minden szomoruságunknak az okozóját és kiirtani őt. Én nyomra -akadtam, a melyet követhetünk; de a föladat hosszas és terhes és -veszedelemmel és fájdalmakkal teljes. Segiteni fognak-e mind? Mi mind -megtanultunk hinni – ugy-e? És ennél fogva látjuk kötelességünket. -Ugy-e? Hát igérjük meg, hogy a keserü végére járunk a dolognak. - -Mindegyikünk kezet adott neki, a mint elindultunk még igy szólt: - -– Két éjjel ezután találkozni fognak velem este hétkor és együtt -ebédelünk John barátommal. Még másik kettőt is fogok hivni, a kit maguk -nem ismernek. Akkor készen leszek és elő fogom terjeszteni terveimet. -Barátom John, maga velem jön haza, mert még tanácskoznom kell magával. -Ma éjjel visszautazom Amsterdamba, de holnap éjjel visszajövök. Aztán -közeledik nagy munkánk. De előbb sokat kell még mondanom, hogy tudják, -mit kell tenni és mitől kell félni. - - - - -XVII. - - -_Seward doktor naplója – folytatás._ - -Mikor a hotelba értünk, Van Helsing egy rá váró telegramot talált. - -– Jövök a vonattal. Jonathán Whitby-n van. Fontos ujság. _Harkerné -Minna._ - -A professzor nagyon megörült. – Ah, az a csodálatos Madame Minna – -kiáltotta. – Gyöngye az asszonyoknak! Ő jön, de én nem maradhatok. A -maga házában kell elszállásolni barátom John. Magának elejbe kell menni -a vasutra. Táviratozzon neki utközben elejbe, hogy tudja. - -A távirat elküldése után megteázott, közben elmondva nekem egyet-mást -Harker Jonathánról és naplójáról, a mikor külföldön járt, átadva -egyuttal a naplónak egy géppel irott másolatát, ugyszintén Harkernénak -Whitbyben irott naplójáét. - -– Fogja ezeket – mondta – és tanulmányozza át alaposan. Mire -visszatérek, tudni fog mindent és jobban indulhatunk dolgunkra. A mit -ezek a naplók elmondanak – ezzel komolyan és sulyosan tette a kezét a -papirosra – az lehet a kezdete az ön és az én és a többiek -pusztulásának; vagy pedig halálharangja leszen a nagy halottlannak, a ki -a földet járja. Mindent alaposan elolvasson, csak arra kérem és ha -valamiben kiegészitheti az itt elmondottakat, hát tegye meg. Hisz ön is -jegyezte ezeket a különös eseményeket, nemde? Igen! Akkor aztán ha -megjövök, az egészet átvészszük együtt. Ezután utra készült és nemsokára -elhajtatott a vasutra. Én magam is siettem a paddingtoni pályaházba, a -hova még jóval a vonat beérkezése előtt értem. - -Az érkezettek tömege már oszladozott és én már nyugtalankodni kezdtem, -hogy talán elszalasztottam vendégemet, midőn egy szelid arcu, elegáns -fiatal hölgy felém tartva, egy pillantást vetett rám, aztán megszólalt: - -– Seward doktor, nemde? - -– És kegyed Harkerné asszony! – feleltem én rögtön, mire ő kezét -nyujtotta. - -– Megismertem önt az én kedves kis Lucym leirásából, de hirtelen -elhallgatott és heves pir boritotta el arcát. - -Az én arcomat is elfutó pir felelt az övére és valahogy mindjárt -közelebb segitett egymáshoz. Én összeszedtem a málháját, a mely egy -irógépet is foglalt magában és haza felé indultunk. Harkerné, noha -tudta, hogy az én otthonom egy elmegyógyintézet, nem volt képes a -borzongását teljesen elpalástolni, a mint a házam küszöbét átlépte. - -Azt mondta, hogy ha megengedem, hát mindjárt föl fog keresni a dolgozó -szobámban, mert nagyon sok a mondani valója. Addig is, a mig várom, a -fonografba mondom naplójegyzeteimet. Még eddig nem nézhettem át a Van -Helsing által rám bizott papirokat, noha itt vannak mellettem nyitva. El -kell valamivel foglalnom Harkernét, hogy elolvasásukhoz jussak. Ő nem -tudja, hogy az időnk mily drága és hogy milyen föladatra készülünk. -Gondom lesz rá, hogy meg ne ijeszszem. Itt jön. - - -_Harkerné Minna naplója._ - -_Szept. 29._ - -Mihelyt egy kissé rendbe szedtem magamat, lementem Seward doktor dolgozó -szobájába. Az ajtóban megálltam egy pillanatig, mert ugy tetszett, hogy -hallom őt valakivel beszélni. De mivel meghagyta volt, hogy siessek, hát -kopogtam és „tessék“ kiáltására beléptem. - -Meglepetésemre, senki sem volt vele a szobában. Egészen egyedül volt és -szemben vele az asztalon volt valami, a miről leirás után azonnal -tudtam, hogy fonográf. Még soha sem láttam egyet sem, hát roppant -érdekelt. - -– Remélem, hogy nem várakoztattam meg – kezdtem a szót – már jó ideje az -ajtó előtt álltam, de beszélni hallottam önt, hát azt hittem, hogy van -itt valaki. - -– Oh – felelte ő mosolyogva – csak a napló jegyzeteimmel voltam -elfoglalva. - -– Napló jegyzeteivel? – kérdeztem meglepetve. - -– Igen, – felelte ő. – Ebben tartom őket. – Beszéd közben a fonográfra -tette a kezét. Én egészen izgatottan jegyeztem meg: - -– Hisz ez még a gyorsirásnál is külömb! Nem hallhatnám valamit mondani? - -– Hogyne, – felelte ő, készséggel felállva, hogy beszédre igazitsa a -gépet. Egyszerre csak zavarodottan állt meg. - -– Csakhogy én nem tartok benne egyebet a naplómnál, – kezdte -mentegetőzve – és ez többnyire betegeimről szól, a mi pedig tán egy -kissé furcsa lenne, azt akarom mondani, hogy – elakadt és én -megpróbáltam kisegiteni zavarából: - -– Ön Lucyt is ápolta utolsó betegségében. Engedje meghallanom, hogyan -halt meg, nagyon hálás leszek mindenért, a mit megtudok róla, mert -nagyon szerettem őt. - -Meglepetésemre riadt tekintettel arcában, felelte: - -– Az ő haláláról szóljak önnek? A világ minden kincséért sem! - -– És miért nem? kérdeztem én elkomolyodva. Az orvos hallgatott és -láttam, hogy mentségen töri a fejét. Végre dadogva mondta: - -– Tudja kérem, én nem is tudnám tulajdonképpen, hogy hogyan találjak meg -egy bizonyos részt az egészben. Mert noha hónapok óta ebben tartom a -jegyzeteimet, soha sem jutott eszembe, hogy hogyan találjam meg egyik -vagy másik részét, ha szükségem volna rá. A mig ő beszélt, eszembe -jutott, hogy a Lucyt ápoló orvos naplója aligha ki nem egészithetné ama -bizonyos borzalmas lényt illető tudásunkat és merészen jegyeztem meg: - -– Ez esetben doktor ur legjobb volna, ha megengedné, hogy az egésznek a -tartalmát lemásoljam az ön számára az irógépemen. Az orvos erre -halálosan elsápadva felelte. - -– Nem, nem, nem, az egész világért sem engedném meg, hogy megtudja ezt a -borzasztó történetet. Én egy pillanatig gondolkoztam, hogy mivel -birhatnám rá az engedelem megadására. Szememet önkéntelenül a szobán -végig jártatva, megláttam az asztalán géppel irott napló jegyzeteinket. - -– Ön nem ismer engem doktor. Szóltam én, ha majd elolvasta azokat a -jegyzeteket – az én naplómat és a férjemét, a melyet ugyancsak én -másoltam le, akkor jobban fog ismerni. Szivem minden gondolatát meg -fogja abban a naplóban találni. Addig, a mig jobban meg nem ismer, -természetesen nem várhatom, hogy jobban meg ne bizzék bennem. - -Az orvos erre fölállt, kihuzott egy nagy fiókot, a melyben egymás mellé -rakva álltak a sötét viaszszal boritott fonograf cilinderek, és igy -szólt: - -– Önnek teljesen igaza van. Nem biztam önben, mert nem ismertem önt. De -most már ismerem. És bevallom, hogy már előbb is jobban kellett volna -önt ismerni. Tudom, hogy Lucy beszélt önnek rólam, mert nekem is beszélt -önről. Engedje, hogy helyrehozzam hibámat. Itt vannak a hengerek, fogja -és hallgassa meg őket. Az első féltucat rám vonatkozik, ez nem fogja önt -tulságosan izgatni, de legalább jobban megismer. A mig ön ezeket -meghallgatja, én el fogom olvasni a naplójegyzeteket, hogy jobban -megértsek bizonyos dolgokat. Ezalatt legalább az ebéd is elkészül. A -doktor maga hozta föl a fonográfot nappali szobámba és beigazitotta. -Alig várom, hogy hallgathassam, bizonyosan meg fogom belőle tudni, annak -a kedves kis szerelmi történetnek a másik felét, a melynek az egyikét -már ismerem. - - -_Seward doktor naplója._ - -_Szept. 29._ - -Annyira el voltam merülve Harker Jonathán és a felesége csodálatos -naplójába, hogy észre sem vettem az idő mulását. Épp Harkerné naplóját -fejeztem be, midőn ő maga lejött ebédelni. Nagyon bájos volt, de igen -szomoru és szeme gyuladt volt a sirástól. Ez nagyon a szivemre hatott. -Halkan mondtam neki: - -– Attól félek, hogy nagyon megkeseritettem kegyedet. - -– Oh nem, nem keseritett meg, felelte ő, de bánata sokkal jobban -meghatott, mintsem mondhatnám. A fonográf egy csodálatos gép, de -kegyetlenül igazmondó. Elárulta nekem még a hangjában is az ön szivének -mélységes fájdalmát. Olyan volt ez, mint egy kétségbeesett lélek -kiáltása a mindenható Istenhez. Soha senkinek sem szabad ezt többé -hallani. Nézze, én hasznossá iparkodtam magamat tenni. Lemásoltam a -szavakat gépemmel és most már soha senki sem fogja többé meghallani a -szive lüktetését, mint én hallottam. - -– Soha senkinek nem kell, nem szabad ezt megtudni, feleltem halk hangon. -De ő karomra tette kezét és nagyon komolyan mondta: - -– Ah, pedig muszáj megtudniok! - -– Muszáj! De miért? kérdeztem. - -– Mert az is egy része annak a borzalmas történetnek, egy része Lucy -halálának és annak, a mi azt megelőzte; mert a küzdelemben, a melyre -készülünk, hogy a földet megszabaditsuk ettől a rémes szörnyetegtől, -minden tudásunkra szükségünk van, a minek hasznát vehetjük. Jonathán és -én egész nap és éjjel ebben fáradoztunk, a mióta Van Helsing professzor -nálunk járt. Jonathán most Whitbyben van, hogy több információt -szerezzen és holnap itt lesz, hogy segitsen nekünk. Nem szabad egymás -előtt semmit sem titkolnunk; együtt müködve, teljes bizalommal egymás -iránt, bizonyos, hogy erősebbek leszünk, mintha valamelyikünk sötétben -tapogatózik. – Oly könyörgő tekintettel nézett rám és annyi bátorságot -és elszántságot tanusitott, hogy azonnal engedtem kivánságának. – Ön azt -teheti, – feleltem neki – a mi önnek tetszik ebben a dologban. Az -Uristen bocsássa meg nekem, ha nem helyesen cselekszem. Borzalmas -dolgokat fog megtudni szegény Lucy haláláról – de tán a vége, a legvége -meg fogja önt is vigasztalni. Most jőjjön ebédelni. Az erőinket -gyarapitani kell, mert kegyetlen föladat vár ránk. Ha evett, meg fogja -tudni a többit és én itt leszek, hogy megfeleljek minden kérdésére, ha -valamit nem értene meg a csudás történetből. - - -_Harkerné naplója._ - -_Szeptember 29._ - -Ebéd után visszatértünk Seward doktor dolgozószobájába, lehozta a -fonográfot a szobámból, én pedig az irógépemet hoztam. Egy kényelmes -székbe ültetett s ugy helyezte el a fonográfot, hogy megérinthessem a -nélkül, hogy föl kelljen kelnem és megmutatta, hogyan állitsam meg, ha -pihenni akarnék közben. Azután fogta a székét és háttal felém ülve, hogy -teljesen szabadon hagyjon, olvasni kezdett. Én a fülemhez illesztettem a -villaalaku szerkezetet és hallgatni kezdettem. - -Mikor Lucy halála történetének és mindennek, a mi követte, vége volt, én -tehetetlenül hátrahanyatlottam a székemben. Szerencsém, hogy nem vagyok -ájulós természetü. Seward doktor, a mint meglátott, ijedten ugrott föl -és a szekrényből egy kis brandyt vett elő és adott innom, a mitől aztán -nehány pillanat mulva ujra egy kis erőt kaptam. A fejem szédült, nem -tudtam, hogy mit higyjek az egész csodás rémes és titokzatos -történetből. Hogy gondolataimtól meneküljek, legjobbnak láttam dologhoz -látni. Az irógépemhez nyulva, ezt mondtam Seward doktornak: - -– Engedje meg, hogy mindezt leirjam most. Készen kell lennünk mindennel, -mire Van Helsing visszajő. Telegrafáltam Jonathánnak, hogy Whitbyből -egyenesen ide jöjjön. Ön azt mondja, hogy Lord Godalming Artur és Morris -ur is jönnek. Hozzunk rendbe mindent, mire ők megérkeznek, hogy eléjük -terjeszthessük. – A doktor erre lassu tempóra igazitotta a fonográfot és -én hozzáfogtam a leiráshoz a hetedik hengertől kezdve. Egyszerre három -példányban irtam ezt is, mint a többit. Jó későre végeztem el. Seward -doktor közben elment a betegeit végig járni; mikor visszatért, leült nem -messzire tőlem és olvasott, hogy ne érezzem magamat elhagyatottnak. -Milyen jó és gondos – a világ mintha tele volna jó emberekkel – noha -szörnyetegek is vannak benne. Mielőtt megváltam volna tőle, eszembe -jutott, a mit Jonathán naplójában olvastam a professzor fölindulásáról, -a mikor valamely esti lapot olvasott Exeterből való elindulása -alkalmával; látva, hogy a doktornál meg vannak a lapok, elkértem tőle a -Westminsteri Lapokat és a Pall Mall Gazette-et és a szobámba vittem. -Nagyon jól emlékszem, hogy a Dailygraph és a Witby-i lapokból kivágott -tudósitások mennyire segitségünkre voltak a Drakula gróf partra -szállását követő borzalmas események megértésében, azóta mindig -figyelemmel kisérem az esti lapokat. Ma sem vagyok álmos, hát olvasni -fogok. - - -_Seward doktor naplója._ - -_Szept. 30._ - -Harker ur kilenc órakor érkezett. Épp indulása előtt kapta meg felesége -táviratát. Nagyon okos embernek kell lennie, az arca után itélve és igen -erélyesnek. Villásreggeli után feleségével együtt a szobájukba mentek -vissza és a mint az imént az ajtajuk előtt elhaladtam, hallottam az -irógép kopogását. Szorgalmasan dolgoznak. Harkerné azt mondja, hogy -időszerinti sorrendbe szedik az eseményeket, hogy világosabban lássunk a -dologban. Harker megszerezte a Whitby-i ügynök és a londoni -fuvarszállitó cég közt a Drakula ládái ügyében váltott leveleket. Most -az én naplómat olvassa, a melyet a felesége már lemásolt. Kiváncsi -vagyok, hogy mire mennek vele. De épp itt jön… - -Csodálatos hogy soha sem ötlött eszembe, hogy éppen a velem szomszédos -ház lehetne a gróf rejtőző helye! Pedig Renfieldnek a csudálatos -viselkedése könnyen nyomra vezethetett volna bennünket! - -A ház megvételét illető iratok Harkernél voltak. Oh ha ezt előbb -tudhattuk volna, tán megmenthettük volna szegény Lucyt! De csitt, erre -nem szabad gondolni, mert ez az őrületre vezet! Harker visszament a -feleségéhez, azt mondja, hogy ebéd idejére elvégezik a bizonyitékok -összeállitását. Azt ajánlotta, hogy azonközben tán jó volna, ha Renfield -után néznék, minthogy eddig a gróf jövés menésének mintegy a mutatója -volt. Én azt alig hihetem, de ő azt állitja, hogy ha majd az -összegyüjtött iratok dátumait látom, meg fogok róla győződni. Milyen jó, -hogy Harkerné lemásolta a hengereket, a nélkül soha sem igazodtunk volna -el a napokra és időpontokra nézve. - -Renfieldet csöndesen a szobájában ülve találtam, ölébe tett kézzel -szeliden mosolyogva. Ebben a pillanatban tökéletesen ép elméjünek -látszott. Leültem melléje és mindenféléről beszélgettem vele és ő -mindenről a legértelmesebben beszélt. Aztán egyszer csak a saját -ötletéből a hazameneteléről kezdett beszélgetni, a melyet eddig -tudtommal soha sem emlitett, a mióta csak ide hozták. Szinte egészen -bizonyosra vette, hogy azonnal el fogják őt bocsátani. Meglehet, hogy -meg is adtam volna rövid megfigyelés után a fölmentését, ha nem -beszélgettem volna Harkerrel és nem olvastam volna kitöréseinek szavait -és keltezését. De igy gyanakodni kezdtem. Minden kitörése mintha -összefüggésben lett volna a gróf közellétével. Mit jelenthet ez a -mostani teljes nyugalma? Vajjon ösztönszerüen érzi-e a vampir végleges -győzedelmét és ez teszi elégedetté? Megálljunk csak, hisz ő maga is -zoophagusz és vad őrjöngésében a kápolna ajtaja előtt folyton -„mester“-nek emlegette annak lakóját. Ez mintha megerősitené -gyanakodásunkat. Hanem azért egy kis idő mulva ott hagytam őt, nagyon is -józan ebben a pillanatban, hogysem ki lehetne belőle valamit venni. Még -gondolkozóba esnék és aztán! – Ott hagytam hát. Nem bizom a nyugalmában, -ennélfogva meghagytam az ápolónak, hogy szemmel tartsa és kéznél a -kényszerzubbonyt, ha esetleg szüksége lenne rá. - - -_Harker Jonathán naplója._ - -_Szept. 23._ - -_A vonaton London felé._ Mikor Billington urék udvarias levelét -megkaptam, hogy szivesen szolgálnak minden lehető fölvilágositással, azt -gondoltam, hogy legjobb lesz Whitby-be mennem és a helyszinén kezdeni -meg kutatásaimat. Föladatom volt a gróf rettenetes szállitmányának -nyomára jutni és a nyomot követni, mig föl nem fedezem buvó helyét -Londonban. Billington ur fia fogadott a vasuton és egyenesen az atyja -házába vitt, a hol a legszivesebben szállásoltak el éjszakára. Tudták, -hogy sietős a dolgom és nem maradhatok soká, hát Billington ur minden -irományt, a mire szükségem volt, készen tartott az irodájában. Majdnem -roszul lettem, a mint megpillantottam a gróf leveleit, a melyeket az -iróasztalán láttam Drakula várában, még mielőtt csak sejtettem volna is -pokoli szándékát. Mindent a legnagyobb gonddal eszelt ki és pontosan -hajtott végre. Mintha minden akadályra el lett volna készülve és semmit -sem bizott a véletlenre. Láttam a szállitólevelet és lemásoltam. Ötven -láda közönséges termőföld. - -A Carter és Paterson céghez intézett levelet és feleletüket is -lemásoltam. Ez volt az összes információ, a mit Bilington ur adhatott, -hát fölkerestem a kikötőben a partőröket, a vámhivatalnokokat és a -révkapitányt. Mindenki tudott valamit mesélni a hajó csodálatos -érkezéséről, de senki sem tudott egyebet a hajó teherről, minthogy ötven -láda közönséges termőföld volt. Onnan elmentem a vasuti pályaház -főnökéhez, a ki ahhoz utasitott, a ki a szállitmányt tényleg átvette. De -az sem mondott egyebet, minthogy pontosan átvette mind az ötvenet és -hogy „veszekedetten sulyosak voltak az ördögadták.“ - -A főnök elég szives volt egy ajánló levelet adni régi kollegájához a -Kings-Crosz-i pályaudvar főnökéhez, ugy, hogy a mikor másnap -megérkeztem, tudakozódhattam nála a ládák megérkezése iránt. Ő is -egyenesen az illető hivatalnokhoz utasitott és meggyőződhettem róla, -hogy az ötven láda pontosan megérkezett. - -Tőlük azonnal a Carter és Paterson teherszállitó cég központi hivatalába -siettem, a hol a legnagyobb előzékenységgel fogadtak. Azonnal utána -néztek könyveikben a dolognak és Kings-Crosz-i fióküzletükbe -telefonáltak részletesebb tudósitásért. Szerencsémre a fuvarosok, a kik -a ládákat szállitották, épp ott vártak munkára, hát azonnal átküldték -őket és velük a ládáknak Carfaxba szállitására vonatkozó iratokat. Még -itt is pontosan meg volt az ötven darab; a fuvarosok vallomása -megerősitette a dolgot. Különben ők alig beszéltek egyébről, mint a -rájuk bizott föladat kellemetlen poros voltáról. A egyikük igy beszélt: - -– Soha én uram olyan fura házat nem láttam. Akármi legyek, ha abba száz -esztendő óta betette valaki a lábát. Olyan vastagon van ott a por, hogy -akár elhálhatna rajt az ember, nem nyomná meg tőle a csontját a palló; a -szaga meg olyan volt, mint akár a régi Jeruzsálemé lehetett. De a -kápolna volt még a legfurább – a pajtásom meg én, alig vártuk, hogy -kiszabaduljunk belőle. Nem tudom, hogy mit igérhetnének, a miért -esteledés után betenném oda a lábamat. - -Hátha még tudta volna a szegény, a mit én tudok, aligha lett volna az a -kincs, a miért megtegye. - -Egyre nézve bizonyságot szereztem; arra, hogy minden ládát, a mely -Várnából Whitbybe érkezett a Demeteren, a carfaxi ódon ház kápolnájába -szállitottak. Ötvennek kell ott lenni, hacsak azóta el nem szállitottak -belőlük, a mitől Seward doktor naplója nyomán tartok. - -Meg kell keresnem a fuvarost, a ki elszállitotta a ládákat Carfaxból, a -mikor Renfield megtámadta őt. Tőle megtudhatjuk, hogy hova lettek -esetleg az elhurcolt ládák. - -_Később._ Minna és én egész nap dolgoztunk és minden irományt rendbe -szedtünk. - - -_Harkerné Minna naplója._ - -_Szept. 30._ - -Olyan boldog vagyok, hogy alig tudom, mit csináljak. Azt hiszem, hogy ez -csak a reakció, a sok aggodalom után, a mely Jonathán miatt gyötört, -hogy ennek a borzalmas dolognak a felujitása káros hatással lenne rája. -Bátor arccal bucsuztam tőle, mikor Witbybe utazott, noha csaknem -belebetegedtem az aggodalomba. De a dolog hasznára válik, sohasem volt -ilyen elszánt, ilyen erős és telve tüzes energiával, mint most, élettel -és reménynyel telve jött vissza és mindent rendbe hoztunk ma éjjelre. -Izgatottságomban alig tudok helyben maradni. Pedig tán sajnálnom kellene -egy olyan üldözött lényt, mint a gróf. De Seward doktor naplójának -olvasása, a részletek Lucy haláláról és az utána következettekről, elég -hogy kiszáritsa az irgalom forrását az ember szivéből. - -_Későbben._ Lord Godalming és Morris ur korábban érkeztek mint vártuk. -Seward doktor nem volt idehaza és Jonathánt is magával vitte; hát nekem -kellett őket fogadni. Rám nézve nagyon fájdalmas volt a találkozás, mert -eszembe jutottak szegény Lucy boldog reményei. Szegény fiuk, ők nem -tudják, hogy én tudom, hogy ők valamennyien Lucy kérői voltak. Ők nem -igen tudták, hogy mit tegyenek vagy mondjanak, mert nem tudták, hogy -mennyit tudok az egész dologból. - -Azért hát legjobbnak láttam velök tudatni az igazat. Seward doktor -naplójából tudtam, hogy ők jelen voltak Lucy halálán – igazi halálán – -és hogy nem kell attól tartanom, hogy idő előtt árulnék el valamit. -Azért hát tudattam velök, hogy elolvastam az összes papirokat és -naplókat és hogy férjem és én keltezés szerinti sorrendben állitottuk -őket össze. Aztán mindegyiknek egy géppel irott példányt nyujtottam át, -hogy olvassák el a könyvtárban. Midőn Lord Godalming átvette az övét, -lapozgatni kezdte a jó nagy csomó irományt és kérdezte: - -– És mindezt ön irta asszonyom. - -– Én bicentettem és ő folytatta: - -– Én ugyan nem látom az egésznek a célját, de önök mind olyan jók és -szivesek hozzám és oly komolyan és elszántan dolgoztak, hogy nem tehetek -egyebet, minthogy elfogadom az önök föltevéseit és igyekszem önöknek -segiteni. Tudom, hogy kegyed szerette az én szegény Lucymat. – Ezzel -elfordult és kezével elfedte arcát. Morris ur ösztönszerü részvéttel egy -pillanatig a vállára tette a kezét, aztán csöndesen kiment a szobából. -Lord Godalming, mikor látta, hogy egyedül vagyunk, a divánra ült és -nyiltan és teljesen átengedte magát bánatának. Én melléje ültem és a -kezét a kezembe fogva vigasztalni próbáltam, mert láttam, hogy majd -megszakad a szive. Igy szóltam hozzá: - -– Én szerettem szegény Lucyt és tudom, hogy mi volt ő önnek és viszont -ön neki. Ő és én olyanok voltunk, mint az édes testvérek és most, hogy ő -nincs többé, engedje meg, hogy testvériesen osztozzam bánatában. Ha a -részvét enyhitheti egy kicsit fájdalmát, engedje meg Lucy kedvéért, hogy -az enyém enyhithesse egy kicsit az önét. - -A szegény fiut egy pillanat alatt elárasztotta a bánat. Ugy tetszett, -hogy mindaz, a mit az utóbbi időben némán szenvedett, most egyszerre -tört ki rajta. Hangosan zokogott és nyitott kezeit fölemelve kétségbe -esetten csapdosta össze tenyereit. Fölugrott, ismét leült és a köny -záporként hullott az arcán végig. Én végtelen szánalmamban, minden -meggondolás nélkül kitártam a karjaimat, ő zokogva borult a vállamra és -sirt, mint egy fáradt gyermek, mig egész testében remegett a -fájdalomtól. - -Nemsokára a zokogása megszünt és ő bocsánatot kérve tőlem, egyenesedett -föl, noha nem titkolta bánatát. Elmondta, hogy napokon és álmatlan -éjszakákon keresztül szenvedett, a nélkül, hogy közölhette volna -valakivel bánatát. Nem volt a közelében asszony, a kinek a részvéte -megenyhitette volna, vagy a kivel beszélhetett volna. Csak most tudom, -mondta a szemeit száritva, hogy mennyit szenvedtem. És alig tudom -megmondani, hogy jóságos részvéte mily jól esett és mennyire -megvigasztalt ma. Engedje meg, hogy csakugyan az édes testvére lehessek, -a mig élünk, engedje meg az én édes Lucym kedvéért. - -– Lucy kedvéért, feleltem én kezet szoritva. És az ön kedvéért is – -tette hozzá ő, mert ha egyáltalán érdemes egy férfi háláját és -tiszteletét megnyerni, ön megnyerte az enyémet ma. Ha valaha jönne olyan -idő, hogy ön egy férfi segitségére szorulna, hát csak szólnia kell és -higyje el, hogy nem fog hiába szólni. Isten adja, hogy ilyen idő ne -következzék el, hogy az ön életének napsugaras derüjét elhomályositsa. -De ha valaha mégis elkövetkeznék, igérje meg, hogy tudatni fogja velem. - -– Igérem. - -A mint végig jöttem a folyosón, Morris urat láttam az ablakon kinézni. -Lépteimet hallva megfordult: Hogy van Artur, kérdezte. Aztán kisirt -szemeimet látva folytatta: Óh, látom, hogy ön vigasztalta őt. Szegény -fiu bizony rászorult. Senki, csak egy asszony tud segiteni a férfiun, ha -annak a szive fáj és szegény Arturnak senkije sem volt, a ki -vigasztalja. - -Szegény Morris a saját bánatát oly férfiasan viselte, hogy a szivem -vérzett érte. Én láttam, hogy a kéziratot a kezében tartja és tudtam, -hogy ha elolvassa, hát megtudja, hogy én mennyit tudok; azért igy -szóltam hozzá: - -– Szeretném, ha mindenkit megtudnék vigasztalni, a kinek a szive fáj. -Megengedi-e, hogy a barátja legyek és hozzám jön-e, ha vigasztalásra van -szüksége? Később majd megtudja, hogy miért beszélek igy. Ő látta, hogy -komolyan értem, a mit mondok és lehajolva, megfogta a kezemet, ajkához -emelte és megcsókolta. Ez nagyon sovány vigasztalásnak látszott egy -ilyen derék és önzetlen lélekkel szemben és én önkéntelenül rá hajoltam -és megcsókoltam őt. A szeme erre megtellett könynyel és torka egy -pillanatra összeszorult, de aztán egészen nyugodtan mondta: - -– Kis leány, maga soha sem fogja megbánni, a mig él, ezt az igaz szivü -részvételét! Aztán barátjához ment a könyvtárba. Kis leány! Ugyanazok a -szavak, a melyeket Lucyval szemben használt. És óh be igaz jó barátnak -bizonyult későbben! - - - - -XVIII. - - -_Seward doktor naplója._ - -_Szept. 30._ - -Öt órakor értem haza és ugy találtam, hogy Godalming és Morris nemcsak, -hogy megérkeztek, de már át is tanulmányozták a különböző jegyzeteket és -naplókat, a melyeket Harker és az ő csodálatra méltó felesége rendbe -szedtek a számukra. Harker még nem tért vissza a fuvarosoknál tett -látogatásából, a kik annak idején a faládákat szállitották el innen a -szomszédból. Harkerné látott el bennünket teával és én őszintén -mondhatom, hogy a mióta csak benne élek, ez a régi ház először tette rám -az otthon benyomását. Mikor megteáztunk, Harkerné igy szólott: - -– Seward doktor szabad-e egy szivességre kérnem? Nagyon szeretném a -betegét Renfild urat látni. Engedje meg, hogy láthassam. Rendkivül -érdekelt, a mit ön a naplójában elbeszél róla. Oly kedvesen kért, hogy -nem birtam visszautasitani, de meg nem is volt komoly okom a -visszautasitásra, hát magammal vittem. A beteg szobájába lépve, -megmondtam neki, hogy egy hölgy kivánja meglátogatni, mire ő egyszerüen -azt kérdezte: Miért? - -– Az intézetet járja végig és mindenkit látni óhajt benne, – feleltem -én. – Oh hát csak jöjjön, – mondta ő, nem bánom, ha jön is, csak egy -kicsit várjon, még rendbe szedem a szobát. – A rendbeszedés müveletét -különös módon kezdte. Egyszerüen bekapta és lenyelte az összes legyeket -és pókokat a skatulyáiból, mielőtt megakadályozhattam volna. Mikor -elvégezte utálatos müveletét, egész jókedvüen mondta: No hát hadd jöjjön -be az a hölgy – és ágya szélére ült, lehajtott fejjel, de a szempilláját -ugy huzta össze, hogy jól láthassa, a mint bejön. Egy pillanatig azt -hittem, hogy rosszban töri a fejét; nagyon jól emlékeztem, hogy mily -csöndesen viselkedett közvetetlen az előtt, hogy engem a tulajdon -szobámban megtámadott és ugy álltam, hogy azonnal torkon ragadhassam, ha -Harkernéra akarná magát vetni. Ő könnyed gráciával lépett a szobába, -mosolyogva ment a beteghez és kezet nyujtott neki. - -– Jó estét Renfield ur, – szólott hozzá. – Látja, hogy ismerem, mert -Seward doktor beszélt nekem önről. – A beteg nem felelt neki rögtön, de -összeráncolt homlokkal mustrálta egy ideig. Ridegsége lassan-lassan -ámulattá, aztán tünődésre változott, mig egyszer csak legnagyobb -meglepetésemre igy szólott: - -– Kegyed nem az a lány, a kit a doktor feleségül szeretett volna venni, -ugye nem? De hisz ön nem is lehetne, mert hisz tudja, hogy az meghalt. – -Harkerné szeliden mosolygott, a mint felelt: - -– Oh nem! Nekem már van férjem, a kihez már hozzámentem, mielőtt Seward -doktort még ismertem volna, vagy ő engem. Én Harkerné vagyok. - -– Hát akkor mit keres itt? - -– A férjem és én látogatóban vagyunk Seward doktornál. - -– Bizony pedig jobb volna, ha nem maradna itten. - -– Miért ne maradnék? – Én azt gondoltam, hogy Harkernének épp oly -kevéssé tetszik az ilyen diskurzus, mint nekem, közbe szóltam: - -– Honnan tudta ön, hogy egyáltalán el szerettem volna venni valakit? – A -felelete alaposan megvető volt, szemét beszéd közben egy pillanatra rám -forditotta, de azonnal ismét vissza Harkernéra. - -– Milyen szamár egy kérdés! - -– Nem látom be, hogy miért volna Renfield ur! vetette ellen Harkerné, -azonnal pártomra állva. Renfield épp oly udvariasan és tiszteletteljesen -felelt neki, mint a mily tiszteletlenül nekem felelt volt: - -– Kegyed természetesen meg fogja érteni Harkerné asszonyom, hogy a mikor -egy embert annyira szeretnek és tisztelnek, mint a mi házi gazdánkat, -akkor minden, a mi őt illeti, rendkivül érdekel bennünket. Seward -doktort nemcsak a barátai és háza népe, de még a betegei is szeretik. - -Egy ideig mindenféléről beszélgettünk, Renfield a legnagyobb -meglepetésemre ugy viselkedett és beszélt, mint egy tökéletes gentleman. -Vajjon Harkerné jelenléte volt-e rá ily csodálatos hatással? Vendégem -látva, hogy betegem egészen józanul beszél és viselkedik, megkisérlette, -kedvenc témájára, az elmebajokra terelni a beszélgetést. Ujabb -meglepetésemre Renfield a tökéletes józanság részrehajlatlanságával -szólt a tárgyhoz, sőt bizonyos dolgok fölemlitésénél, saját magát hozta -föl példaképpen, mondván: - -– Lássa például, én magam is azok közül való vagyok, a kiknek különös -rögeszméjük van. Igazán nem is csodálom, hogy barátaim megdöbbentek és -mindenáron azon voltak, hogy orvosi felügyelet alá helyezzenek. Én azt -képzeltem, hogy az élet egy határozott és örökké tartó valóság s hogy -élő lények fölemésztésével, akármilyen silányak legyenek is azok a -természet rendjében, az ember a végtelenségig megnyujthatná az életét. -Egy időben olyan erős volt bennem a hit, hogy még emberi élet ellen is -törtem. Az itt jelenlevő orvos is bizonyithatja kegyednek, hogy a magam -életerejét fölujitsam, az ő életének a magam testével való egyesitése -által, a mit a vére fölszivása által véltem elérhetni, természetesen a -szentirás ama szavaira támaszkodva, hogy _A vér, az élet_. - -Szinte lehetetlen volt elképzelni, hogy ugyanezt az embert láttam -ezelőtt alig öt perccel a legyeit és pókjait fölfalni. Az órámra nézve -láttam, hogy itt az ideje, hogy a vasutra menjek Van Helsing elé, hát -figyelmeztettem Harkernét, hogy menjünk. Ő azonnal fölkelt, az ő kedves -modorában mondva Renfieldnek: – Isten önnel és remélem, hogy még sokszor -fogom önt, de önre nézve kellemesebb körülmények közt látni; a mire -bámulatomra Renfield igy felelt: - -– Isten áldja drágám! Kérni fogom Istent, hogy soha se lássam többé a -maga édes arcát. Áldja és tartsa meg az Ur! - -A mikor Van Helsing elé mentem, a fiukat otthon hagytam. Szegény Artur -nyugodtabbnak látszott, mint Lucy megbetegedése óta bármikor, és Morris -is jobban hasonlit a régi csapongó, jókedvü fiuhoz, a ki volt, mint -eddigelé. - -Van Helsing fiatalos friseséggel ugrott le a kocsiról. A mint meglátott, -felém rohant kérdezve: - -– Ah! barátom John! és hogy vannak mind? Jól? Ugy! Sok dolgom volt, mert -most itt akarok maradni, ha kell. Minden dolgomat elintéztem és sok -mondani valóm van. Madame Minna magánál van? Igen? És az ő derék ura? És -Artur és barátom Morris Quincey? mind magánál vannak? Jól van! - -A mig hazahajtattunk, elmondtam neki a történteket és hogy még az én -naplómnak is hasznát vettük Harkerné ötlete folytán; mire a professzor -félbeszakitott, mondván: - -– Ah, az a csodálatos Madame Minna! Egy okos férfi veleje és egy jó -asszony szive vannak meg benne. Barátom John, eddig a szerencse -segitségünkre küldte ezt az asszonyt; de ezentul nem szabad neki ebbe a -borzalmas dologba elegyedni. Nem szabad őt ilyen nagy veszedelemnek -kitenni. Mi férfiak el vagyunk szánva – sőt esküvel fogadtuk, hogy -elpusztitjuk ezt a szörnyeteget; de ebben asszonynak nem lehet része. -Még ha el nem pusztulna is, a sok mindenféle előre nem látható borzalom -olyan hatással lenne ra, hogy jövőben sinylené meg; – nappal idegeivel, -éjjel pedig álmaiban gyötrődnék. - -Aztán meg fiatal asszony is, nem régen van férjnél; lehetnek más okok is -a kiméletre – ha nem is most, de a jövőben. Ön azt mondja, hogy ő -mindent lemásolt, akkor tanácskozhatik velünk, de holnap bucsut kell -mondania ennek a dolognak és mi magunk indulunk. – Én teljesen osztottam -öreg tanárom nézetét és aztán elmondtam neki, hogy távollétében -fölfedeztük, hogy a Drakula gróf által megvett ház az enyémnek a -tőszomszédságában van. Ő is elámult. Oh, ha ezt hamarább tudhattuk -volna! – kiáltotta, akkor talán idején elpusztithattuk volna, hogy Lucyt -megmentsük. De hát erre most már nem jó gondolni, hanem folytatni kell -megkezdett feladatunkat. – Ezzel elhallgatott és nem is szólt többet, -mig haza nem értünk. Mielőtt az ebédhez készültünk volna, igy szólt -Harkernéhoz: - -– Azt hallom Madame Minne John barátomtól, hogy kegyed és kedves férje -mindent rendbe szedtek, a mi a jelen pillanatig történt. - -– Nem a jelen pillanatig professzor ur, csak a ma reggelig történteket, -– felelte Harkerné rögtön. - -– És miért nem a jelen pillanatig? Láttuk, hogy eddig is milyen jó -hasznát vettük pontos jegyzeteinknek. Miért ne folytatnók a dolgot? - -Harkerné erre pirulva vett ki zsebéből egy papirlapot mondván: - -– Van Helsing doktor, nem olvasná el ön azt és mondaná meg nekem, hogy -ezt is a többihez irjam-e? Nekem is ugy tetszett, hogy mostanában jó -lesz mindent följegyezni, ha még oly jelentéktelennek látszik is; de -ebben igen kevés foglaltatik és ez is inkább csak személyes ügy. Hozzá -irjam-e mégis? - -– A professzor komolyan végig olvasta, aztán visszaadta mondván: - -– Nem föltétlenül szükséges, hogy leirja; de azért kérem, hogy tegye -meg. Ettől a férje csak annál jobban fogja szeretni és mi a barátai -annál jobban tisztelni – és szeretni is. – Harkerné ismét pirulva vette -vissza a lapot. - -És igy, egészen a jelen óráig minden följegyzésünk tökéletes sorrendben -van összeállitva. A professzor a másolatok egyik példányát magával vitte -ebéd után, hogy áttanalmányozza, mielőtt tanácsra gyülnének össze kilenc -órakor. Mi többiek már mind elolvastunk mindent, ugy, hogy pontos -tudomással birunk a történtekről és megállapithatjuk csata tervünket -azzal a rémes és titokzatos ellenséggel szemben. - - -_Harkerné Minna naplója._ - -_Szeptember 30._ - -Midőn két órával az ebéd után, a melyet hat órakor tálaltak, Seward -doktor dolgozó szobájában találkoztunk, Van Helsing professzor Seward -doktor intésére elfoglalta az asztalfőt. Engem maga mellé ültetett -jobbra és fölszólitott, hogy titkárja gyanánt vezessem a tanácskozás -jegyzőkönyvét. Jonathán mellettem foglalt helyet. Szemközt velünk ültek -lord Godalming, Seward doktor és Morrisz ur. Van Helsing igy szólott: - -– Fölteszem, hogy valamennyien ismerjük a tényeket, a melyek ez -iratokban föl vannak sorolva. Mi mind igenlően bólintottunk, mire ő -folytatta: - -– Akkor hát helyén valónak látom, hogy egyetmást mondjak önöknek annak -az ellenségnek minémüségéről, a ki ellen indulni akarunk. Azután jobban -meg tudjuk hányni-vetni, hogy minő rendszabályokhoz folyamodjunk a -megejtésére. - -– Vannak olyan lények, a melyeket „Vampir“ elnevezés alatt ismerünk, -néhányan közülünk bizonyithatják, hogy vannak. De ha még a magunk -szerencsétlen tapasztalása nem bizonyitaná is, a mult idők tanitásai -elég világosan bizonyitják azoknak, a kik józan elmével gondolkoznak. -Megvallom, hogy eleinte magam is skeptikus voltam. Nem akartam hinni -mindaddig, a mig a tények igy nem dörögtek fülembe: „Nézd! Nézd! -Bizonyitom! Bizonyitom!“ Fájdalom! ha mindjárt tudtam volna, a mit most -tudok – ha csak rögtön kitaláltam volna – egy drága életet sikerült -volna megtartanunk azoknak, a kik annyira szerették. De ennek vége már, -most dolgoznunk kell, hogy mások ne pusztuljanak el, a kiket még -megmenthetünk. A vampir nem hal meg, mint a méh, ha kiadta fulánkját. Ő -csak annál erősebb lesz és ennélfogva még több hatalmat nyer a rosszra. -Ez a vampir, a mely köztünk jár, egymaga oly erős, mint husz férfi -együttvéve, ravaszabb a halandóknál, mert ravaszsága századokon -keresztül gyarapodott, a bübájosság mesterségével bir a halottak által, -a kiket megközelithet és a kikkel rendelkezik, ő valóságos démon, -szivtelen és brutálisan erőszakos. Bizonyos korlátokon belül tetszése -szerint jelenhetik meg, a hol és a mikor akar, de csak bizonyos -formákban a miket fölölthet; bizonyos körülmények között még az -elemeknek is parancsolhat; a vihar, a köd és a dörgés rendelkezésére -állnak. Parancsának engedelmeskedik még az alsóbb rendü állatok serege: -a patkány, a bagoly és a denevér, a moly, a róka és a farkas; tetszése -szerint növekedhetik és válik ismét parányivá és néha teljesen el tud -tünni szem elől. Hogyan fogjunk tehát az elpusztitásához? Barátaim, ez -nagy, ez rettenetes föladat, a melyre vállalkoztunk és lehetnek olyan -következményei, a melyektől a legbátrabb is megborzad. Mert, ha mi -veszitünk ebben a küzdelemben, akkor ő természetesen nyer s akkor mi -lesz velünk? Az élet az semmi, azzal én nem törődöm. De vesztesnek lenni -ebben nemcsak élet-halál kérdése, ez annyit tesz, hogy olyanokká -leszünk, mint ő; hogy ezentul mi is a sötétség rémei közé tartozunk, -mint ő, undok lényekké leszünk sziv és lelkiismeret nélkül, azoknak a -testén és lelkén élősködve, a kiket legjobban szerettünk. De -kötelességünk a harc és szabad-e megtántorodnunk? Magamra azt mondom, -hogy nem; de én öreg vagyok és az élet napsugarával, szépségével; -madárdallal, virággal és szerelemmel tele élet mögöttem van. Ti többiek -fiatalok vagytok. A ki közületek ért is szomoru napokat, még előtte -annak is az élet minden szépségével. Mit szóltok ti? - -Midőn Van Helsing elhallgatott, férjem szemembe nézett és én az övébe; -köztünk nem volt szükség a szóra. - -– Én felelek Minnáért és magamról – mondta. - -– Számitson rám professzor – szólt Morris röviden, mint rendesen. - -– Én is önnel tartok – mondta lord Godalming – ha másért nem, hát Lucy -emlékezeteért. - -Seward dr. csak bólintott. A professzor erre fölállott és az asztalra -térve a kis aranyfeszületet, kinyujtotta mind a két kezét. Én megfogtam -a jobb, lord Godalming a bal kezét; Jonathán fogta az én jobb kezemet, -bal kezével és a másikkal átnyult Morris urhoz. Igy kört képezve tettünk -fogadást. Az én szivem remegett, de azért eszembe sem jutott -visszalépni. Ismét helyet foglaltunk és Van Helsing folytatta a szót: - -– Most már tudják, hogy mi ellen kell küzdenünk; de tudják meg azt is, -hogy mi sem vagyunk erő és hatalom nélkül. Nekünk vannak tudományos -eszkőzeink; megvan a gondolat és cselekvés szabadsága és a nap és éj -órái fölött egyaránt rendelkezhetünk. A mi hatalmunkat, a mennyire -terjed, semmi sem korlátozza és mi szabadon használhatjuk. - -Még csak azt engedjék fölsorolnom a mit a vampirról általánosságban és -erről a mi ellenségünkről különösen megtudni sikerült. Az egészben alig -támaszkodhatunk egyébre a hagyományoknál és babonás hiedelemnél. És -mégis be kell érnünk ennyivel. Hisz mindenki csak ezeknek a nyomán tud -valamit a vampirokról – sajnos hogy nekünk bizonyitékaink is vannak! -Csak egy évvel is ezelőtt, melyikünk hitt volna ennek a lehetőségében a -mi skeptikus, tudományos, kézzelfogható tényekre támaszkodó -tizenkilencedik századunkban? Hisz még ekkor is kételkedtünk létezésében -a mikor bizonyitékaink voltak róla. Pedig a vampir létezését hitték -mindenütt a hol emberek laktak. A régi görögöknél, a régi rómaiknál, -Germániában mindenütt ugy Frankhon, India és Kinában. A vampir ezek -szerint tovább él és nem pusztul el az idők mulásától; él tovább, de -csak ugy, hogy élők vérével táplálkozhatik. Sőt mi magunk tapasztaltuk, -hogy még meg is fiatalodik. De nem élhet meg, ha az ő rendes -táplálékához nem jut, mert nem ehetik, mint más élő lény. Hisz még -Jonathán barátunk, a ki hetekig élt vele, sem látta őt soha sem enni, -soha! Nem vet árnyékot; a tükörben nincsen képmása, mint azt ismét -Jonathán barátunk észlelte. Sok ember erejét egyesiti magában, azt is -tapasztalta John barátunk. Aztán át tud változni Farkasnak, a mint az a -hajónak Whitby-be érkezése alkalmával kitünt, a mikor széttépett egy -kutyát; lehet denevér, a milyennek madame Minna látta Whitbyben Lucy -ablakának párkányán és John barátunk látta elröpülni a szomszédos -elhagyott házból és Morris barátunk ismét Lucy ablakán. Ködbe -burkolózhatik, a melyet maga támaszt – ezt a hajó derék kapitánya nyomán -tudjuk. A hold sugarain szállhat tovább parányi porszemekben, mint a -Jonathán által látott nővérek Drakula várában. Oly légiessé válhatik, -hogy, a mint a saját szemünkkel láttuk, Lucy kisasszonyt a sirboltnál, -az ajtónak egy hajszálnyi nyilásán keresztül el tud tünni. Ha egyszer -megtalálta az utját, ki tud jönni mindenünnen és be tud jutni mindenüvé, -még az ólommal forrasztott koporsóba is. Lát a sötétben is, a mi nem -csekély hatalom a földön, a melynek egyik fele mindig sötétben van. Ah, -de figyeljenek tovább. Noha mindezekre képes, ezért még sem szabad. Nem, -ő jobban le van kötve, mint a gályarab vagy a cellába zárt őrült ember. -Nem mehet, a hova kedve tartja, ö, a ki a természeten kivül áll, mégis -kénytelen a természet némely törvényének engedelmeskedni, – hogy miért, -azt nem tudni. Nem juthat be sehova sem előszörre, ha csak a házbeliek -közül valaki be nem hivja, noha azután szabadon jöhet-mehet. Hatalma, -mint minden gonoszé, a nap keltével megszünik. Csak bizonyos időben -élvez, de csak korlátolt szabadságot. Ha nincsen azon a helyen, a -melyhez kötve van, csak délben, vagy pontosan napkeltekor és -napszálltával tud elváltozni. Ezeket tartja róla a hagyomány és -naplójegyzeteink is e mellett bizonyitanak. Azért, ha bizonyos korlátok -közt tetszése szerint tehet is, a mikor megvan neki a maga pihenő -földje, a maga koporsója, a maga pokoli otthona és a saját külön -szenteletlen területe, a melyen támadhat, mint például az öngyilkos -sirja Whitbyben, máskor meg csak a maga idejében tud elváltozni. Aztán -vannak dolgok, a melyek annyira bántják, hogy minden hatalmát veszti, -mint például a foghagyma; a mi pedig a szentelt dolgokat illeti, mint -például az ilyen szimbolumot, mint a feszület, ezek előtt megsemmisül. -Van még valami, a mit föl kell emlitenem, ha esetleg rászorulnánk. A -koporsójára tett vadrózsaág megakadályozza kijövetelét; a koporsójába -lőtt megszentelt golyó megöli és igazán halottá teszi; a mi a szivén -keresztül vert karót illeti, annak a hasznáról magunk is meggyőződtünk, -valamint a fenséges nyugalomról, a mely a fej elválasztását a törzstől -követi. - -Ezek szerint ha megtaláljuk annak a szörnyetegnek a buvó helyét, a -koporsójába szorithatjuk és megsemmisithetjük őt, ha élünk azzal, a mit -tudunk. De ő nagyon ravasz. Megkértem egy tudós barátomat, a budapesti -egyetem tanárát, hogy tudassa velem Drakula gróf történetét. Azokból, a -miket törtörténeti források után közölt velem, csak ez lehetett a hires -Drakula vajda, a ki a törökök ellen vivott harcaival szerezte dicsőséges -nevét. Ha ez ugy van, akker ő nem közönséges ember; mert akkor is és még -századokkal azután, mint a legeszesebb és legravaszabb, valamint a -legvitézebb fiát emlegették hazájának. Az a hatalmas elme és vasakarat a -sirjába szállt vele és azzal küzd most mi ellenünk. Ugyan ettől a nagy -Drakulától származott egy sereg nagy ember és jó asszony és az ő sirjuk -szentelt földje nyujt ennek az undok rémnek pihenő helyet. Mert a -legkülönösebb az egész dologban, hogy ez a gonosz rém csak szentelt -földben bir megpihenni. - -Mig Van Helsing beszélt, Morris ur tekintete merően az ablakra -szegződött és most fölkel és csöndesen elhagyta a szobát. Egy kis -szünettel a professzor folytatta beszédét: - -– És most el kell határoznunk, hogy mit tegyünk. Jonathán utánajárásából -megtudtuk, hogy Whitbyből mind az ötven láda földet ideszállitották -Carfaxba; azt is tudjuk, hogy nehányat a ládákból elszállitottak azóta -innen. Azt hiszem, hogy első dolgunknak kell lenni meggyőződni róla, -hogy a többi, a mit akkor el nem vittek, itt van-e még a szomszéd -házban, vagy azóta elszállitották-e azokat is. Ha igen, utána kell -járnunk, hogy hova. - -Itt ijesztő módon szakitottak bennünket félbe. A ház előtt pisztoly -lövés durrant; az ablaküveget szétszórta a golyó, a mely a szemközt levő -fal fölső párkányába furódott. Én elég gyáván fölsikoltottam. Az urak -mind fölugrottak; lord Godalming az ablakhoz rohant és fölrántotta a -függönyt. Ekkor Morris ur hangját hallottuk. - -– Sajnálom! Félek, hogy megijesztettelek benneteket. Jövök és megmondom -az okát. Egy pillanattal későbben a szobába lépett, mondván: - -– Bocsánatot kérek szamárságomért Harkerén asszonyom. Attól tartok, hogy -borzasztóan megijesztettem kegyedet. A dolog ugy esett, hogy a mig a -professzor beszélt, egy óriási denevér telepedett az ablak párkányára. -Én ugy meggyülöltem az utóbbi események óta ezeket az undok állatokat, -hogy kimentem lelőni ezt is, mint a hogy már számtalant lelőttem azóta -esténkint, a miért Artur nem egyszer ki is nevetett. - -– Eltalálta? – kérdezte Van Helsing. - -– Nem tudom; aligha, mert mintha az erdő felé láttam volna repülni. -Ezzel ismét elfoglalta helyét és a professzor folytatta beszédét. - -– Föl kell kutatnunk az összes ládákat: és ha készen vagyunk, vagy el -kell fognunk, vagy megölnünk azt a szörnyeteget a buvóhelyén, vagy -pedig, hogy ugy mondjam, sterilizálni kell a földet, hogy ne nyujtson -neki többé menedéket. Igy aztán talán végre rá akadunk valahol emberi -formájában a déli óra és napszállta közt és megtámadhatjuk olyankor, a -mikor leggyöngébb. - -– És most Madame Minna ez éjszaka az utolsó, a mit velünk tart. Kegyed -sokkal drágább nekünk, hogysem igy kockáztassuk. Ha ma éjjel megváltunk, -kegyednek többé nem szabad kérdezősködni. Majd meg mondunk mindent a -maga idején. Mi férfiak vagyunk és edzettek; hegyed pedig a mi -csillagunk és reményünk és mi sokkal szabadabban fogunk mozogni, ha -kegyed is nem forog veszedelemben. - -A férfiak erre mind, még Jonathán is, mintha megkönnyebbültek volna. -Nekem ugyan keserüen esett, de mit tehettem volna, láttam hogy el vannak -szánva, hát hallgattam és ezzel elfogadtam lovagias gondoskodásukat -rólam. - -Morris ur vette át a szót. - -– Minthogy nincsen vesztegetni való időnk, azt tartom, hogy legjobb -lesz, ha most mindjárt átlátogatunk a szomszéd házba. Az idő neki nagyon -becses és gyors közbelépésünk esetleg egy ujabb áldozatot ment meg. - -Megvallom, hogy a szivem elalélt, mikor a cselekvés idejét ily közelnek -láttam, de nem mertem szólni, mert nem akartam őket föladatukban -megakadályozni. Most átmentek Carfaxba, hogy először ezt az elhagyott -régi házat vizsgálják át. - -Mint afféle férfiak, persze azzal hagytak itt, hogy feküdjem le és -aludjam; mintha asszony alhatna, a mikor azok, a kiket szeret, -veszedelemben vannak! Le fogok feküdni és ugy fogok tenni, mintha -aludnám, nehogy Jonathán visszatérve még miattam is aggódjék. - - -_Seward doktor naplója._ - -_Október 1. hajnali 4 óra._ – Épp a mikor el akartuk hagyni a házat, -sürgős izenetet hoztak Renfieldtől, hogy nem mennék-e le azonnal hozzá, -mert igen fontos mondani valója lenne. Én azt mondtam az izenethozónak, -hogy korán reggel meg fogom hallgatni Renfield ur kivánságát; de ebben a -pillanatban mással vagyok elfoglalva. Az ápoló erre még hozzátette: - -– Ő nagyon sürgősnek találja a maga dolgát uram. Még soha sem láttam őt -ilyen erőszakosnak. Attól tartok, ha nem jön le hozzá hamarosan, hát -ismét kitör rajta a dühöngés. – Tudtam, hogy emberem ilyet nem mondana -komoly ok nélkül, hát azt feleltem neki: – Jól van, hát megyek azonnal; -és kértem a többieket, hogy várjanak egy kissé, mert meg kell előbb -néznem a betegemet. - -– Vigyen engem is magával, barátom John – szólt a professzor. A beteg -naplójában nagyon érdekelt és mintha itt-ott a mi dolgunkkal is -összefüggésben állana. Nagyon szeretném őt látni, kivált kissé izgatott -állapotában. - -– Nem mehetnék-e én is velők? – kérdezte lord Godalming. - -– Meg én is? mondta Morrisz. Én bicentettem, és mind együtt mentünk le a -lépcsőn. - -Meglehetősen izgatott állapotban találtuk a beteget, de sokkal -józanabbnak beszédében és modorában egyaránt, mint ezelőtt bármikor. - -Mi mind a négyen egyszerre léptünk a szobájába, de a többiek eleinte nem -szólottak. A beteg kivánsága ez volt, hogy rögtönösen bocsássam őt el az -intézetből és küldjem haza. Kérése támogatására fölhozta, hogy ő -teljesen meg van gyógyulva és tökéletesen józan eszü. – A barátaihoz -folyamodom – mondta többek közt – talán ők nem vetnék meg, hogy -itéljenek fölöttem. Különben kérem még be sem mutatott nekik. Én annyira -el voltam ámulva, hogy annak a furcsasága, hogy egy őrültet forma -szerint bemutassak, nem is ötlött az eszembe. Különben is betegem modora -oly uri és méltóságteljes volt, hogy egy percig sem haboztam a -bemutatással. Lord Godalming; Van Helsing profeszor; Morrisz ur Texasból -– Renfield ur. Ő mindenkivel sorban kezet szoritott, mondván: - -– Lord Godalming volt szerencsém az édes atyját ismerhetni; sajnálattal -látom abból, hogy ön a cimét viseli, hogy ő már nincs többé. Morrisz ur, -ön büszke lehet nagy és szabad hazájára. Mivel fejezhetné ki az ember -méltón az örömét, mikor Van Helsinggel foghat kezet? Uram, még -bocsánatot sem kérek öntől, hogy neve elől minden cimezést elhagyok. A -ki egész forradalmat csinál fölfedezéseivel a tudomány terén, az nem -szorult konvencionális cimezgetésre. Önöket uraim, a kik nemzetiségük, -születésük vagy természeti adományaik által arra hivatottak, hogy tért -foglaljanak a haladó világban, önöket hivom föl bizonyság tételre, hogy -vagyok oly józan eszü, mint az embereknek, a kik teljes szabadságukat -élvezik, a legnagyobb része. És én meg vagyok róla győződve, hogy ön -Seward doktor morális kötelességének fogja tartani, hogy ugy bánjék -velem, mint ezt kivételes körülményeim megkövetelik. - -– Azt hiszem, hogy valamennyien meg voltunk hökkenve. A mi engem illet, -én meg voltam róla győződve – noha alaposan ismertem betegem jellemét és -történetét – hogy helyrejött az esze. Alig állhattam meg, hogy azt ne -mondjam neki, hogy teljesen meg vagyok elégedve elmebeli állapotával és -hogy reggel hozzá fogok látni az elbocsátásához szükséges -formalitásokhoz. De mégis jobbnak gondoltam várni, mielőtt ilyen fontos -kijelentést tennék, mert régtől fogva tudom, hogy mily hirtelen -elváltozásoknak van alávetve épp ez a betegem. Igy hát csak -általánosságban jegyeztem meg, hogy nagyon meg vagyok a Javulásával -elégedve, hogy majd reggel alaposabban megbeszéljük a dolgot és hogy -akkor majd meglátom, mit tehetnék kivánsága teljesitésére. De ezzel ő -egyáltalán nem látszott megelégedni, mert gyorsan mondta: - -– Attól félek Seward doktor, hogy ön nem jól értette meg kivánságomat. -Én azonnal el szeretnék menni – most – ebben az órában – ebben a -pillanatban, ha lehet. Meg vagyok róla győződve, hogy egy ilyen kitünő -és tapasztalt gyakorló orvos elé, mint a milyen Seward doktor, csak elő -kell terjeszteni egy ilyen egyszerü, de mégis nagy horderejü kérést, -hogy az biztosan teljesittessék. – Élesen nézett a szemem közé és -tagadást olvasva ki arcomból, a többiekhez fordult és azokat vette -szemügyre. Nem találkozva a kellő méltánylással, folytatta: - -– Lehetséges-e, hogy tévedtem volna föltevésemben: - -– Ugy van, tévedt, – feleltem neki nyiltan, de egyuttal éreztem, hogy -kegyetlenül. Erre jókora szünet következett, aztán busan kezdte ismét: - -– Akkor hát más alapokra kell a kérelmemet fektetnem. Engedje, hogy ezt -az engedményt jó tétemény vagy kegy gyanánt kérjem, a hogy ön akarja. Én -hajlandó vagyok a legalázatosabb könyörgésre, nem személyes okoknál -fogva, de a mások jóvoltáért. Nem áll szabadságomban önnel okaimat -megismertetni; de higyje el, biztositom róla, hogy jó okaim vannak, -alaposak és önzetlenek és a legnemesebb kötelességérzésből fakadók. -Uram, ha a szivembe láthatna, hát tudom, hogy teljesen méltányolná ez -érzést, a mely lelkesit. Sőt többet mondok, akkor ön tudná, hogy legjobb -és legigazabb barátai közé számithatna. – Ismét merően nézett ránk. Van -Helsing élesen figyelte őt, bozontos szemöldeit erősen összehuzva szurós -szemei fölött. Renfildhez olyan hangon szólt, a mely akkor nem lepett -meg, csak később, mikor rágondoltam, olyan hangon, mintha magával -teljesen egyenrangu épp elméjü emberrel beszélne: - -– Nem mondhatná meg nyiltan az igazi okát annak, hogy miért kiván még ez -éjjel szabadulni! Én magamra vállalom, ha okai engem, a ki teljesen -idegen és elfogulatlan vagyok, meggyőznek, rá veszem doktor Sewardot, -hogy a saját felelősségére teljesitse az ön kérelmét. Renfield szomoruan -és nagyon leverten rázta a fejét. A professzor folytatta: - -– Gondolja meg uram jól, ön olyan jogokat követel, a melyeket csak a -teljesen józan elméjüek élvezhetnek. Ön, kinek a meggyógyulásában -kételkednünk kell, mert hisz orvosi fölügyelet alatt áll még. Ha ön nem -támogat bennünket abban, hogy önnel szemben a leghelyesebb eljárást -kövessük, hogyan kivánhatja tőlünk, hogy eleget tehessünk a ránk rótt -kötelességnek? Legyen bölcs és segitsen nekünk. És ha lehet, mi rajta -leszünk, hogy teljesithessük a kivánságát. A beteg még folyton a fejét -rázva mondotta: - -– Van Helsing doktor, én nem mondhatok semmit sem. Önnek igaza van és ha -nekem szabad volna szólnom, hát egy percig sem haboznék. De ebben az egy -dologban nem vagyok a magam gazdája. Én csak arra kérhetem önöket, hegy -bizzanak bennem. Ha elutasitanak, a felelősség nem engem terhel. Én azt -gondoltam, hogy ideje lesz véget vetni a jelenetnek, a mely már -komikusan komoly kezdett lenni. Az ajtó felé indulva szóltam: - -– Jöjjetek barátaim, lássunk a dolgunkhoz. Jó éjt! - -A mint azonban az ajtóhoz értem, a betegem ujabb változáson ment -keresztül. Oly gyorsan rohant felém, hogy egy pillanatig azt hittem, -ismét meg akar támadni. Félelmem azonban alaptalannak bizonyult, mert a -kezét csak azért emelte föl, hogy összekulcsoltan, meghatóan ismételje -kérelmét. A mikor látta, hogy tulságos fölindulása maga is ellene -bizonyit, még izgatottabb lett. Én már máskor is tapasztaltam rajta ezt -a folyton fokozódó izgatottságot, mikor valamit kért és nagyon szerette -volna megkapni, pl. egy izben a macskát és intettem neki, hogy -hasztalanul fárad. El voltam rá készülve, hogy kérése megtagadásába -ugyanazzal a mogorva megnyugvással fog beletörődni, mint rendesen -szokott. De föltevésem nem bizonyult igaznak. Mert mikor látta, hogy -egyáltalán nem vagyok hajlandó a kérését teljesiteni, egészen magánkivül -volt kétségbeesésében. Térdre vetette magát, kezeit tördelve nyujtotta -felém, a köny patakzott végig az arcán, a mint a legmélyebb -fölindulástól remegő hangon rimánkodott. - -– Seward drtor mindenre, a mi szent, kérem, könyörgök, ereszszen ki -engem azonnal ebből a házból. Küldjön el engemet innen, a hogyan és a -hova akar. Küldjön velem ápolókat korbácscsal és láncokkal. Huzzanak rám -kényszerzubbonyt; veressen láncra, küldjön börtönbe, csak ereszszen ki -innen, ebből a házból. Ön nem tudja, hogy mit tesz azzal, hogy engem itt -tart. A szivem legmélyéből, egész lelkemből könyörgöm önnek. Ön nem -tudja, hogy kinek árt ezzel és miként, és énnekem, nem szabad szólanom. -Oh jaj nekem! Hogy én nem szólhatok. - -De mindenre, a mi önnek szent, a mi önnek kedves, az elveszett -szerelmére, az élő reménységére, a mindenható Istenre kérem, hogy -ereszszen engem ki innen és mentse meg lelkemet a büntől! Hát nem hall-e -engem, ember! Hát nem ért-e engem? Hát soha sem fog már tanulni! Hát nem -tudja, hogy én józan és komoly vagyok most? Nem egy elmebeteg, a kit az -őrület rohama gyötör, hanem egy józan ember, a ki a lelke üdveért -küzködik. Oh, hallgasson meg, hallgasson meg! Ereszszen el! Ereszszen -el! Ereszszen el! - -Attól tartottam, hogy mentül tovább engedem beszélni, annál izgatottabb -lesz és végre is dühöngővé válik. Megfogtam hát a két kezét és -fölemeltem. - -– Jöjjön, mondtam neki szigoruan. Keljen föl és csillapuljon, elég volt -ebből ennyi. Feküdjék le és viselje magát csöndesebben. - -Ő hirtelen elhallgatott és merőn nézett rám néhány pillanatig. Aztán szó -nélkül fölállt és keresztül menve a szobán leült az ágya szélére. Épp -ugy elcsöndesedett, mint rendesen szokott, ha valamely kérését -megtagadtuk. - -Midőn utolsónak hagytam el a szobát, betegem nyugodt hangon szólt -utánam: - -– Remélem, Seward doktor, hogy annak idején eszébe fog jutni, hogy én -mindent megtettem az éjjel arra nézve, hogy önt elbocsátásom -szükségességéről meggyőzzem. - - - - -XIX. - - -_Harker Jonathán naplója._ - -_Okt. 5. reggel._ - -Én nyugodtan indultam a többiekkel a szomszéd ház átkutatására, mert -Minnát is tökéletesen nyugodtnak és erősnek láttam. Ugy örülök, hogy -beleegyezett abba, hogy visszamarad és ránk, férfiakra bizza a föladat -véghez vitelét. Nekem ugy sem tetszett, hogy ő egyáltalán belekeveredett -ebbe a rettenetes dologba. Minket férfiakat is, azt hiszem, hogy kissé -meginditott a Renfield urral való jelenet. Mikor kijöttünk a szobájából, -hallgattunk, mig a könyvtárba nem értünk. Ott is Morris ur mondta Seward -doktornak: - -– Hallod-e Jack, ha ez az ember nem komédiázott, hát a legjózanabb -lunátikus, a kit valaha láttam. Nem merem bizonyosnak állitani, de én -hiszem, hogy valamelyes komoly szándéka volt és ha igen, hát keservesen -eshetett neki, hogy megtagadták a kérését. – Godalming lord és én -hallgattunk, de Van Helsing hozzátette: - -– John barátom, maga többet tud lunátikusokról, mint én tudok és ennek -örülök, mert tartok tőle, hogy ha rajtam állott volna az elhatározás, én -az előtt a végső kitörése előtt szabadon eresztettem volna őt. De hát -azért élünk, hogy tanuljunk és jelen föladatunkban óvatosaknak kell -lennünk. Minden ugy van jól, a hogy van. - -– Seward doktor sajátságosan tünődő modorban felelt nekik: - -– Magam is majdnem ugy vagyok vele, mint önök. Nem tudom, hogy nem -vállaltam volna-e el a szabadon bocsájtásának a felelősségét, ha az az -ember közönséges őrült volna. De valahogy olyan csudálatos -összefüggésben van a gróffal, hogy félek a kivánságait teljesiteni. Nem -tudom elfelejteni, hogy majdnem éppen ilyen kétségbeesetten könyörgött -valamikor egy macskáért és a következő pillanatban a torkomat akarta -szétmarcangolni a fogával. Azonkivül a grófot „uram és mesterem“-nek -szólitgatta. Hátha csak azért akar kiszabadulni, hogy valami pokoli -módon a segitségére legyen. Az a rettenetes lény, a ki farkasokat, -denevéreket és hozzá hasonló lényeket kényszerithet a szolgálatára, ki -tudja, hogy egy boldogtalan őrültet is nem kényszerithet-e? Igaz, hogy -nagyon komolynak látszott. Most már mindegy; remélem, hogy helyesen -cselekedtem. Ezek a különös dolgok, kapcsolatban azzal az őrült -föladattal, a melyre indulunk, képesek megzavarni az embert. – A -professzor Seward doktorhoz lépett, kezét a vállára tette és komoly, -jóságos hangon mondotta neki: - -– Barátom John, ne aggodalmaskodjék. Mi mind a kötelességünket próbáljuk -tenni egy igen szomoru és rettenetes föladatban, csak azt tehetjük, a -mit jónak látunk. A többit a jó Istenre kell biznunk. Lord Godalming egy -pár percre távozott és visszatérve egy kis ezüst fütyülőt mutatott föl: - -– Lehet, hogy az az elhagyott, ódon épület tele van patkányokkal, ha -igen, hát gondoskodtam segitségről. A falat megmászva, a ház felé -igyekeztünk, óvatosan a fák árnyékát keresve a holdfényben. A mikor a -kapu bejárat alá értünk, a professzor kinyitotta a táskáját és egy csomó -holmit vett ki belőle, a mit négy csoportba osztva, rakott a lépcsőre, -nyilván egyet szánva mindegyikünknek. Aztán igy szólt: - -– Barátaim, mi borzasztó veszedelembe indulunk és mindenféle fegyverre -lesz szükségünk. Ellenségünk nem pusztán szellem. Jusson eszünkbe, hogy -husz ember erejével bir és hogy noha, a mi nyakunk és hátgerincünk a -közönséges fajtából való és ennélfogva kitekerhető és törékeny, az övé -nem az. Nekünk tehát őrizkednünk kell az ő keze érintésétől. Ezt tegyék -a szivükhöz közel – ezt mondva egy kis ezüst feszületet adott -mindegyikünknek – „ezt a virágot akaszszák a nyakukba“ – ezzel egy -hervadt foghagymavirágkoszorut adott – „földi ellenségek ellen pedig -vegyék ezt a revolvert és ezt a kést, segitségül, ugy az egyik, mint a -másik esetben ezeket a kicsi elektromos lámpákat, a melyeket a mellükre -tüzhetnek; és mindenek ellen és mindenek fölött pedig vegyék _ezt_, a -mit szükség nélkül nem szabad megszentségtelenitenünk.“ – A legutóbbi -adomány fehér papirba burkolt szentelt ostya volt. – Most barátom John -ide a tolvajkulcsokkal. Ha ki tudjuk nyitni az ajtót, nem kell az -ablakon keresztül behatolni, mint egykor Lucy kisasszonynál. - -– Seward doktor egy-két kulcsot próbált megforgatni a zárban és -csakhamar akadt egyre, a melylyel sikerült kinyitnia a rozsdás zárt. Az -ajtónak dültünk mindnyájan, a mely egyesült erőfeszitésünknek engedne, -lassan csikorogva fordult meg berozsdásodott sarkain. - -A professzor elsőnek lépett be a nyitott ajtón. - -– _A te kezedben vagyunk Uram!_ mondotta, a mint keresztet vetve magára -átlépte a küszöböt. Az ajtót betettük magunk mögött, nehogy a lámpáinkat -meggyujtva, magunkra vonjuk az utca figyelmét. A professzor gongosan -próbálgatta a zárt, hogy könnyon nyitható-e belülről is, ha esetleg -sebtében kellene visszavonulnunk. Aztán mind meggyujtottuk a lámpáinkat -és megkezdtük a kutatást. - -A pici lámpák világa csodálatos formában vetette az árnyékunkat a falra, -a mint a sugaraik egymáson kereszteződtek. A mi engem illet, én sehogy -sem tudtam megszabadulni attól a különös érzéstől, hogy láttatlanul is -van még valaki közöttünk. Azt hiszem, hogy ezt az érzést a hely okozta, -a mely vissza varázsolta Transzszilvániai emlékeimet. Különben ez az -érzés nemcsak engemet bántott, mert vettem észre, hogy a többiek is -minden neszre vagy ujabb árnyékra hátrafelé néztek, csak ugy mint jó -magam is. - -Az egész ház vastagon be volt lepve a portól. A falakon és szögletekben -rongyokban csüngött a poros pókháló. Az előcsarnokban az asztalon egy -nagy csomó kulcs hevert, minden kulcson egy elsárgult jelző kártyával. A -kulcsokat többször használhatták, mert a porlepte asztalon többszörös -nyoma látszott a fölvevésük és ismét letevésüknek. A professzor a -kulcsokat fölvéve felém fordult mondván: - -– Ön ismeri ezt a helyet Jonathán, mert lemásolta a térképet, mondja, -melyik a kápolna utja. Én előre indultam és némi keresés után szemben -találtuk magunkat egy alacsony, ivezett tölgyfaajtóval, a mely erősen -meg volt pántolva. – Ennek kell a kápolna ajtajának lenni – mondta a -professzor a lámpáját a háznak egy kicsi térképére irányozva, a melyet -az irataim közül vett ki. A csomon megtaláltuk a kulcsot és kinyitottuk -az ajtót. El voltunk készülve némi kellemetlenségre, mert a mint az -ajtót nyitogattuk, hasadékain keresztül állott, rossz szagu levegő -tódult felénk, de egyikünk sem volt elkészülve arra a büzre, a mi az -ajtó kitárolásával arádt felénk. Közülünk rajtam kivül senki sem jutott -még közel a grófhoz és akkor is, a mikor én láttam, vagy koplaló -állapotában volt a szobában, vagy pedig friss vérrel telesziva, egy -szellőjárta rombadült sirboltban. - -De itt szük, fojtott, zárt helyen a levegő teljesen meg volt romolva. A -romlott, büzös levegőn keresztül sajátságos erjedt földszag terjengett. -Leirni ezt a szagot szinte lehetetlenség, olyan volt, mintha a halandó -világ minden büzébe, még a vérnek émelyitő, maró szaga is vegyült volna. -Olyan volt, mintha a rothadás rothadt volna meg. Roszszul leszek még -most is, ha rágondolok. Mintha annak a szörnyetegnek minden lehellete -itt rekedt volna, hogy fokozza a hely undoritó voltát. - -Közönséges körülmények között ez a büz egyszeriben végét vetette volna -vállalkozó kedvünknek, de a jelen körülmények közt kötelességérzetünk -erőt adott a testi irtózat legyőzésére. Az első önkéntelen -visszarettenés után valamennyien ugy fogtunk a dologhoz, mintha ez az -undok kápolna a világ legszebb helye volna. - -Az egész helyet gondosan átkutattuk, a professzor szólalt meg elsőnek, a -mint hozzáfogtunk: - -– Először is meg kell néznünk, hogy hány ládát hagytak itten. Aztán -megvizsgálnunk mindent, hogy nem akadunk-e nyomára, hogy hová lettek a -hiányzók. - -Az ötven ládából csak huszonkilencet olvastunk meg a kápolnában. -Egyizben megrettentem, látva, hogy Lord Godalming hirtelen megfordul és -a tárva hagyott boltives ajtón keresztül merően kinéz a sötét folyosóba. -Én is odanéztem és egy pillanatra elállt a szivem verése. Valahonnan a -homályból, mintha a gróf gonosz arca meredt volna rám. Láttam a hajlott -éles orrát, vörös szemét, vérpiros ajkát és kisértetiesen sápadt arcát. -De csak egy pillanatra, mert a mint Lord Godalming azt mondta: Azt -hittem, hogy egy arcot látok, pedig csak árnyék volt – én arra -forditottam a lámpámat és kimentem a folyosóra. De nem volt ott senki és -minthogy semmiféle kiszögelés, vagy ajtónyilás, sem buvóhely nem volt, -csupán csak a folyosó sima fala, hát még ő sem rejtőzhetett volna el. -Meg voltam győződve róla, hogy csak fölizgatott képzelődésem játéka volt -az egész és nem szóltam. - -Nehány pillanattal késöbben Morris urat láttam hirtelen visszaugrani egy -szögletből, a melyben kutatott. Valamennyien odanéztünk, a honnan ő -elugrott és egész tömegét láttuk a foszforfényü apró csillagoknak. Erre -valamennyien ösztönszerüleg visszahuzódtunk, mert az egész hely mintegy -megelevenedett a patkányoktól. Egy pillanatig megrettenve állottunk -mind, lord Godalmingot kivéve, a ki nyilván el volt készülve erre az -eshetőségre. A nagy, vaspántokkal ellátott külső bejárathoz rohanva, a -melyet Seward doktor emlitett Renfilddel kapcsolatban, megforditotta -kulcsát a zárban, visszahuzta az óriás reteszeket és kilökte az ajtót. -Aztán ezüst sipját elővéve, halkan, de élesen sipolt rajta. A sipszóra -kutyaugatás felelt doktor Seward háza felől és alig egy pillanat mulva -három patkányirtó kis kutya rohant az ház sarka körül. Mi mind az ajtó -felé huzódtunk és e közben észrevettem, hogy a vastag porréteg ugyancsak -föl van taposva: a hiányzó ládákat erre felé kellett kihurcolniok. De -még ez elmult egy perc alatt is a patkányok száma mintha -megsokszorosodott volna. Minden tele lett velük. A kutyák rohanva -közeledtek, de a küszöbön hirtelen megálltak, morogtak, aztán mind a -hárman egyszerre emelve orrukat a levegőbe, kegyetlenül el kezdtek -vonitani. A patkányok ezalatt ezerekre fölszaporodtak és mi kifelé -menekültünk előlük. - -Godalming egyszer csak fölkapta az egyik kutyát, bevitte és letette a -padlóra. Abban a pillanatban, hogy földet ért a lába, a kis dög mintha -visszanyerte volna bátorságát, neki rohant természetadta ellenségeinek. -Ezek oly eszeveszetten menekültek előle, hogy mire vagy egy tucatból -kirázta a páráját, alig maradt a másik kettőnek, a kiket hasonló módon -tettek be, mit üldözzenek. - -A patkányok eltüntével, mintha valamely gonosz lélek szállt volna el, a -kutyák vidáman csaholva szaladgáltak és lökdösték fölfordult ellenségeik -holttestét ide-oda. Mi is visszanyertük a kedvünket. Lehet, hogy a friss -levegőtől, a mely a szabadból betódult. Az ajtót ujra bezártuk és -reteszeltük és a kutyákat magunkkal vive hozzáláttunk a ház kutatásához. -Nem találtunk sehol semmit, csak rengeteg port. A kutyák sem adták -ezentul a nyugtalanságnak semmi jelét sem. - -A hajnal kezdett derengeni, midőn kijöttünk a főbejárón, Van Helsing -levette az ajtó kulcsát a csomóról és rendesen bezárva az ajtót, zsebre -tette a kulcsot. - -– Eddig, – mondotta – elég sikeresen jártunk. Nem ért bennünket semmi -baj sem és mégis megtudtuk, hogy hány láda hiányzik. De mindeneknél -jobban örülök annak, hogy azt, a mi első – és talán legnehezebb és -legveszedelmesebb lépésünket megtehettük a nélkül, hogy azt a mi édes -Madame Minnánkat belekevertük volna és álmait és ébren gondolatait -megterheltük volna olyan látományokkal, hangokkal és undok büzökkel, a -melyeket soha sem tudott volna elfelejteni. És most gyerünk haza. -Hajnalodik. Meglehet, hogy még sok éjjelt és nappalt kell veszedelmekkel -küzdve eltöltenünk; de nem hátrálunk meg semmi veszedelem elől sem. - -A ház egészen csöndes volt, a midőn hazaértünk, csak egy távoli teremből -hallatszott valamely szegény boldogtalan sikoltása; s halk jajgatás és -nyögés a Renfield szobájából. A szegény bolond nyilván képzelt bajokkal -gyötörte magát a hozzá hasonlóak szokása szerint. - -Én lábujhegyen léptem szobánkba és Minnát alva találtam. Oly halkan -lélegzett, hogy föléje kellett hajolnom, hogy halljam. Sápadtabbnak -látszik, mint rendesen. Remélem, hogy nem izgatta föl tulságosan a mai -tanácskozás. Igazán hálás vagyok, a miért kihagytuk őt, nem csak e -dologból, de még a tanácskozásokból is, a mik ezután következnek. -Ezentul minden dolgunk hétpecsétes titok lesz előtte, mindaddig, mig azt -nem mondhatjuk neki, hogy vége mindennek és a föld megszabadult a -szörnyetegtől, a mely a pokol szülötte. Bizonyos, hogy nehéz lesz -előtte, a kivel minden gondolatomat közöltem eddig, titkolózni, de -elszántnak kell lennem és holnap mindjárt elhallgatom mindazt, a mi ez -éjjel történt. A divánra fekszem, nehogy szegénykének az álmát -megzavarjam. - -_Október 1. Később._ Természetesnek találom, hogy mind elaludtuk az -időt, mert nehéz napra nyugtalan éjszakát töltöttünk. Még Minna is -megérezte a fáradtságot, mert noha magasan járt már a nap, mikor -fölébredtem, mégis hamarább ébredtem nála és háromszor is kellett -szólitanom, mielőtt fölébredt volna. Sőt oly mély volt az álma, hogy -ébredése után néhány pillanatig meg sem ismert és olyan rémült -kifejezéssel nézett rám, mint azok szoktak, a kiket rossz álomból -költenek föl. Panaszkodott, hogy egy kissé fáradt és én nem is hagytam -mindjárt fölkelni. Most már tudjuk, hogy huszonegy láda hiányzik és -reméljük, hogy nyomára akadunk az elhurzoltaknak. Még ma föl fogom -keresni a fuvarosokat. - - -_Seward doktor naplója._ - -_Október 1._ - -Délfelé ébredtem arra, hogy a professzor a szobámba sétált. Jobb kedvü -és derültebb volt, mint rendesen, ugy látszik, hogy az elmult éjjeli -dolgunk sikere kissé könnyitett aggodalmain. Alig hogy megbeszéltük egy -kissé éjjeli kalandunk részleteit, hirtelen igy szólott: - -– A maga betege roppant érdekel engem. Szabadna ma reggel magával -meglátogatnom? Vagy ha maga nagyon el van foglalva, egyedül is mehetnék -hozzá, ha szabadna. Nagyon különös egy lunatikus az, a ki ilyen okosan -tud beszélni. - -– Nekem sürgős dolgom volt, hát azt mondtam a professzornak, hogy -szivesen venném, ha maga menne, mert akkor nem kell megvárakoztatnom és -hivtam egy ápolót, hogy kisérje le. Magam megkezdett dolgomat folytattam -és nem sokára el is végeztem. Az idő igen rövidnek tetszett, mire Van -Helsing már ismét a szobámban volt. - -– Zavarom? kérdezte udvariasan, a mint a küszöböt átlépte. - -– Dehogy zavar, feleltem én. Jőjjön csak. Elvégeztem, a mit kellett és -szabad vagyok. Most együtt mehetünk, ha tetszik, Renfieldhez. - -– Szükségtelen; már voltam nála. - -– Nos, és? - -– Attól tartok, hogy kiestem a kegyeiből. Az interview igen rövid volt. -Mikor a szobájába léptem, egy zsámolyon ült a szoba közepén, könyökével -a térdére támaszkodva, arcán a legmogorvább elégedetlenség -kifejezésével. Én a lehető legnagyobb nyájassággal szólitottam meg. Rám -sem hederitett. – Nem ismer? kérdeztem tőle. A felelete nem volt valami -nagyon kedvező. – Nagyon is jól ismerem, mondja. Maga az a vén bolond, -Van Helsing. Jobban szeretném, ha elkotródnék innen, minden bolond -tudományával egyetemben. Az ördög vigyen el minden nagyfejü hollandust a -pokolba. – Ennél többet aztán nem is mondott és ugy ült ott megingatlan -közömbösségében, mintha nem is lettem volna a szobában. Igy hát elestem -az alkalomtól, hogy ezt az okos bolondot tanulmányozhassam; hát most -megyek és megvigasztalódom azzal, hogy néhány kellemes szót váltsak a mi -aranyos madame Minnánkkal. Igazán kimondhatatlanul örvendek, barátom -John, hogy nem terheljük és kinozzuk őt többé a mi borzalmas dolgunkkal. -Hiányozni fog nekünk a segitsége, de azért jobb igy. - -– Teljesen egyetértek ebben önnel, – feleltem én. – Harkernénak jobb, -hogy kimarad a dologból. Hisz még nekünk, tapasztalt és edzett -férfiaknak is elég keserves – hát még egy gyönge asszonynak. - -Van Helsing tehát Harkerékhoz ment beszélgetni. Morris és Artur elmentek -a hiányzó ládák nyomát keresni. Én a napi kötelességem után látok és -estére találkozunk ismét. - - -_Harkerné Minna naplója._ - -_Október 1._ - -Különösen esik, hogy igy titkolóznak előttem; előttem, a ki mindez ideig -férjemnek minden gondolatát ismertem; alig birom elviselni, a mint -látom, hogy bizonyos dolgoknak, még pedig a legéletbevágóbbaknak még az -emlitését is kerüli. Ma reggel sokáig aludtam a tegnapi nap fáradalmai -után és noha Jonathán is nagyon későn ébredt, mégis korábban ébredt -nálamnál. Még tán soha sem beszélt velem oly gyöngéden és -szeretetteljesen, mint ma, mielőtt távozott volna hazulról, de azért egy -szót sem szólt arról, hogy mi történt tegnap a gróf házában tett -látogatásuk alatt. Pedig tudhatta, hogy mennyire gyötör az aggodalom. -Szegény jó uram! Pedig tudom, hogy ez neki tán még rosszabbul esett, -mint nekem. Mind megegyeztek abban, hogy jobb lesz engem ezentul kizárni -ebből a borzalmas dologból – és én belenyugodtam. És tessék! Most mégis -sirok, mint afféle gyönge bolond, mikor pedig tudhatnám, hogy csakis -férjemnek nagy szeretetét és azoknak a jóságos embereknek a -gondoskodását bizonyitja a titkolózásuk. - -A sirás jól esett. Egyszer majd csak eljön az ideje annak is, hogy -Jonathán mindent elmondhat nekem és nehogy ő azt higyje egy percig is, -hogy én is titkolni akarok tőle valamit, hát szokás szerint jegyzem -naplómat, a mely szivemnek minden gondolatát megőrzi az ő számára, ha -majd egykoron olvasni kivánná. Sajátságosan busnak és levertnek érzem -magamat ma. Lehet, hogy ez csak az eddigi izgalmak visszahatása. - -Tegnap éjjel, mikor az urak elmentek, lefeküdtem, mivel meghagyták, hogy -megtegyem. Egy cseppet sem voltam álmos, ellenben emésztő aggodalommal -voltam telve. Minden eszembe jutott, a mi az utóbbi időkben történt és -minden együtt egy rémes tragédiának látszott, a melyet a végzet sodor a -meghatározott cél felé. Akármit tegyen is az ember, ha a legjobb -szándékkal is, mindig épp arra vezet, a mit legjobban akar kerülni. Ha -én nem mentem volna Witby-be, szegény édes Lucym talán még most is -velünk volna. Ő nem sétálgatott a temetőben mig én ott nem voltam és ha -nem járt volna ott nappal, hát éjjel sem ment volna oda álmában; és ha -nem ment volna oda, mint alvajáró, az a szörnyeteg nem támadhatta volna -meg. Oh! Hát miért is kellett nekem Wytby-be mennem? No, már megint -sirok! Ugyan mi lelt engem ma. El kell titkolnom a férjemtől, mert ha -megtudná, hogy egy reggel kétszer is sirtam – én, a ki soha sem szoktam -– hát a szegénynek a szivét agyongyötörné a nyugtalanság. - -Arra már nem emlékszem jól, hogy mikor aludtam el tegnap este. Emlékszem -arra, hogy egy izben hirtelen kutyaugatást és egy sereg különös hangot -hallottam, – mintha buzgó és hangos imádság lett volna, – Renfield ur -szobájából, a mely valahol az enyém alatt lehet. Aztán egyszerre mély -csönd következett, olyan mélységes csönd, hogy szinte megijesztett, -fölkeltem tehát és kinéztem az ablakon. Minden sötét volt és csöndes, a -holdvilágban nyuló fekete árnyak félelmesen titokzatosaknak látszottak. -Semmi sem mozdult, de minden rideg és merevnek látszott, mint a halál -vagy a végzet, annyira, hogy az a vékony sáv sürü fehéres köd, a mely -alig észrevehető lassusággal huzódott a gyepes téren keresztül a ház -felé, szinte élő és öntudatos valaminek látszott. Azt hiszem, hogy -gyötrő gondolataimnak a megszakitása jól esett, mert a mint -visszafeküdtem az ágyba, jól eső zsibbadtság vett erőt rajtam. Egy -darabig csak feküdtem, de még sem tudtam elaludni, hát ismét fölkeltem, -az ablakhoz mentem és kinéztem rajta. A köd ezalatt terjedt, már egészen -közel volt a házhoz, ugy, hogy láttam, a mint szinte a falhoz tapadt és -mintha loppal huzódnék föl az ablakok felé. Szegény Renfield ismét -hangosabb volt, mint valaha és noha egy szót sem birtam megérteni -lármájából, a hanghordozásából tisztán ki lehetett venni, hogy esdekelve -könyörög valamiért. Aztán küzdelem zaját hallottam és tudtam, hogy az -ápolók bánnak el szegénynyel. Annyira megrémültem, hogy visszabujtam az -ágyba, fejemre huztam a paplant és fülemet bedugtam az ujjammal. Nem -voltam már egy csőppet sem álmos, vagy legalább is azt gondoltam, hogy -nem vagyok; de mégis el kellett aludnom, mert ezután, rosz álmokat -kivéve, nem emlékszem semmire sem egészen reggelig, a mikor Jonathán -fölébresztett. Még fölébredve is alig tudtam megérteni, hogy hol vagyok -és hogy Jonathán az, a ki fölibém hajol. Az álmom nagyon sajátságos -volt, azt gondoltam, hogy alszom és várom Jonathán visszajövetelét. -Nagyon aggódtam a férjem miatt, de képtelen voltam megmozdulni. A lábam, -kezem és fejem oly nehéz volt, hogy nem birtam emelni, hát aludtam -tovább nyugtalanul és gondolkoztam. Egyszer csak azt vettem észre, hogy -a levegő nehéz, nyirkos és hideg. Letoltam a paplant az arcomról és -meglepetve láttam, hogy minden homályos körülöttem. A gázláng, a melyet -lecsavarva égve hagytam Jonathán számára, csak egy parányi vörös -szikrának látszott a ködön keresztül, a mely mind sürübben ömlött a -szobába. Ekkor eszembe jutott, hogy tán nyitva hagytam az ablakot, mikor -lefeküdtem. Szerettem volna fölkelni, hogy megnézzem, de tagjaim -sulyosak voltak, mint az ólom és az akaratom is tehetlenül zsibadt volt. -Hát csak feküdtem és türtem tovább. Behunytam a szememet, de a -szemhéjamon keresztül is láttam. Csodálatos, hogy az ember álmában, mire -nem képes és mily nagyszerüen képzelődik. A köd mind sürübb és sürübb -lett és most már azt is tudtam, hogy hogyan jött be. Mert jól láttam, -mintha füst vagy forró viznek a párája volna, nem az ablakon, de a -csukott ajtó eresztékein keresztül a szobába tódulni. Folyton -sürüsödött, mig végre mintegy álló felhő oszlopba verődött őssze, a -melynek a tetején keresztül a gázlámpát mintegy vörös szemet láttam -pislogni. - -Minden forogni látszott velem, a felhőoszloppal együtt, a mely a szoba -közepén forgott, mig a tetején pislogó gáz ketté nem oszlott és két -vörös szem képében rám nem szegződött a ködön keresztül, épp mint a Lucy -által egy pillanatnyi önkivületében emlitett két vörös szem, midőn egy -izben a lemenő nap fénye a temető templomának ablakaiból verődött -vissza. Ekkor rémülettel eszméltem arra, hogy épp igy látta Jonathán is -azokat a rettenetes asszonyokat, a holdfényben gomolygó, ködből élő -testté válni. És azt hiszem, hogy álmomban el kellett ájulnom az -irtózattól, mert ezentul minden sötétségbe merült körülöttem. Képzeletem -végső őntudatos erőlködése elájulásom pillanatában, még egy -kisértetiesen fehér arcot mutatott, mely a ködből kiválva, felém hajolt. -Őrizkednem kell az ilyen borzalmas álmoktól, mert az embernek az esze is -megbomolhat tőlük. Megkérném Van Helsinget vagy Seward doktort, hogy -adjanak valami altatót, de félek, hogy nyugtalankodni találnának -miattam. Az éjjel iparkodni fogok jól aludni, ha nem sikerül, holnap egy -adag chlorált kérek tőlük, hisz egyszer csak nem árt és legalább jól -elalszom tőle. Az elmult éjszaka jobban kifárasztott, mint ha egyáltalán -nem aludtam volna. - -_Okt. 2._ - -_10 óra este._ A mult éjjel aludtam, de nem álmodtam, jól kellett -aludnom, mert Jonathán lefekvése sem ébresztett föl, de az álom egy -csöppet sem üditett, mert ma rettenetesen gyöngének és kedvetlennek -éreztem magamat. Az egész napot olvasva vagy szunnyadozva töltöttem, -délután Renfield ur kéretett, hogy nem látogatnám-e meg. Szegény ember -nagyon gyöngéd volt és a mikor eljöttem tőle, megcsókolta a kezemet és -azt mondta, hogy Isten áldjon meg. Modora valahogy nagyon meginditott és -folyton sirnom kell, ha rágondolok. Ez egy ujabb gyöngeség, a melyet -igyekeznem kell leküzdeni. Jonathán kétségbeesnék, ha tudná, hogy annyit -sirdogálok. Ő és a többiek csak ebédre jöttek haza, mind kifáradtan. Én -megtettem, a mit csak tehettem a fölviditásukra és ez magamnak is jól -esett, mert egészen elfelejtettem, hogy milyen gyönge vagyok. Ebéd után -engem aludni küldtek, ők pedig a füstölőbe mentek szivarozás ürügye -alatt, de én jól tudom, hogy a nap eseményeit akarták megbeszélni. -Jonathán modorából láttam, hogy fontos közleni valója van. Én nem voltam -olyan álmos, mint a milyen szerettem volna lenni, hát mégis megkértem -Seward drtort, hogy adjon valami kis altatót, mert nem tudok jól aludni. -Ő nagyon szivesen készitett valami kis orvosságot, mit megitatott velem, -mondván, hogy nem fog megártani, mert igen gyöngére készitettem. Én -megittam és most várom az álmot, mely lassan közeledik. Reméllem, hogy -nem tettem rosszul, mert most, hogy az álmosság kezd meglepni, egy ujabb -félelmem támad. Hátha nem helyesen tettem, hogy megfosztottam magamat a -fölébredés lehetőségétől, hátha majd szeretnék fölébredni és nem tudok, -de itt az álom. Jó éjt! - - - - -XX. - - -_Harker Jonathán naplója._ - -_Október 1. este._ Elhajtattam Walworthba és megtaláltam a keresett -fuvarosok egyikét Smollet Józsefet, ingujjban a teáját egy bögréből -iszogatva. Tisztességes jóravaló embernek, megbizható derék munkásnak -látszott. Mindenre vissza tudott emlékezni, a faládákat illetőleg, és -egy csudálatos szamárfülekkel tele zsebkönyvéből, a melyet valahonnan -előkaparázott, pontosan le tudta diktálni a rendeltetésük helyét. Azt -mondta, hogy hatot szállitott el egyszerre egy fuvarral Carfaxból és -Chicksand-utca 197 szám alá vitte; a másik hatot pedig Jamaica fasorba -vitte Bermondsey külvárosba. Ha a grófnak az volt a szándéka, hogy egész -London területén szórja szét kisérteties pihenőit, ekkor ez a két hely -nyilván csak az első stáció volt, a honnan ismét másokkal odébb -szállittatja őket. Azt kérdeztem még a fuvarostól, hogy meg tudná-e -mondani, hogy több ládát nem-e szállitottak el azóta Carfaxból. Azt -felelte, hogy: „de biz ezelőtt négy nappal a korcsmában hallottam, a -mint egy Bloxam nevü ember beszélte, hogy ritka ronda munkával volt -megbizva egy düledező régi kastélyban, Purfbetben. Már pedig nem sok -olyan ház van azon a tájon, hát lehet, hogy Bloxam Samu is tudna valamit -mondani az urnak.“ – Kérdeztem, hogy meg tudná-e mondani, hogy hol -találnám azt az embert és hogy szivesen adnám párját annak az aranynak, -a mivel beszélgetésünket kezdtük, ha annak az embernek pontos cimét meg -tudná nekem szerezni. Emberem egy kortyintással nyelte le teáját és -fölkelve, azt mondta, hogy „rögvest elindulok a keresésére.“ Az ajtóban -azonban megállt és igy szólt: - -– De minek tartóztatnám a nagyságos urat olyan sokáig itten. Ki tudja, -mikor találom meg emberünket. De ha egy levélboritékot hagyna itt az -adreszával meg egy levélbélyeggel rajta, ha megtudom, hogy hol -találhatja meg Bloxam Samu pajtást, ozt még ma este postára teszem a -levelet. - -Ez okosan volt kifundálva, hát elküldtük az egyik gyerekét egy hatossal, -hogy vegyen rajta levélpapirost és boritékot, az aprópénzen pedig cukrot -magának. A mikor visszajött, ráirtam cimemet a boritékra, bélyeget -tettem rá még egyszer megigértettem magamnak Smollet barátommal, hogy -okvetetlen elküldi, ha megtalálja Bloxam Samu cimét és hazafelé -indultam. Most már nyomon vagyunk. Nagyon fáradt vagyok ma este és -nagyon álmos. Minna mélyen alszik, de nagyon sápadt és a szeme olyan, -mintha sirt volna. Szegény drágám, bizonyosan izgatja, hogy semmit sem -tud és kétszeresen aggódik értem és a többiekért is. De azért nem szabad -ellágyulnom és még csak céloznom sem szabad a dologra. Különben ez nem -is olyan nehéz, mint gondoltam, mert Minna is nagyon zárkózott lett erre -a dologra nézve és nem beszélt a grófról és cselekedeteiről csak -egyetlen egyszer sem, a mióta tudattuk vele határozatunkat. - -_Október 2. este._ - -Egy hosszu, fárasztó és izgató napom volt. Az első póstával reggel -megkaptam a levelem, benne ceruzával, jó nagy öreg betükkel volt irva: - -– Bloxam Samu, Bartel-utca 4. Welworth. - -Még ágyban kaptam a levelet és fölkeltem, a nélkül, hogy Minnát -fölköltöttem volna. Nagyon kimerültnek, sápadtnak és álmosnak látszott, -szinte betegnek. Föltettem magamban, hogy nem hagyom fölkelni és ha -hazajöttem, intézkedni fogok, hogy visszatérhessen Exeterbe. Jobb lesz -neki otthon rendes napi foglalkozásával szórakozni, mint itt köztünk -lenni, de semmit meg nem tudni. Seward doktorral egy percre találkoztam -és megmondtam neki, hogy hova megyek és hogy azonnal sietek vissza, -mihelyt megtudtam valamit. Welworthba hajtattam és némi kereséssel -ráakadtam a jelzett házra. Ott azt mondták, hogy Bloxem Samu egy -épülőfélben levő gyárnak fuvarosa. Oda is elmentem utána és sok -utánjárással és még több borravalóval végre sikerült őt kihalászni a -munkások tömegéből. Mikor megmagyaráztam neki, hogy szivesen fizetek a -kért fölvilágositásért és mindjárt foglalót is adtam neki, nem kérette -magát, de elmondta, hogy kétszer fordult szekérrel Carfax és egy ház -közt Piccadilly-ben és kilenc nagy ládát fuvarozott az egyik helyről a -másikra – „még pedig fene nehezek voltak.“ Kérdeztem tőle, hogy meg -tudná-e mondani a házszámot Piccadillyben, a mire igy felelt: - -– Már én biz a számot elfeledtem uram, de nem messze volt egy nagy fehér -templomtól. A ház maga egy ócska poros fészek, ámbátor nem olyan -rémletes poros, mint az, a honnan azokat a fene nehéz ládákat elhoztam. - -– Hogyan jutott be a házakba, ha mind a kettő lakatlan? - -– Ott várt rám Carfaxban az az öreg ur, a ki megfogadott a munkára. Ő -maga segitette a ládákat is fölrakni a szekérre. Akármi legyek, ha nem a -legerősebb ember volt, a ki valaha elém került, pedig öreg legény ám -már, fehér bajuszszal, ozt oly vékony dongáju, hogy még tán árnyékot sem -vet az istenadta. - -– Hogy megremegett bennem a lélek erre a szóra! - -– Hát a Piccadillyi házba hogy jutott be? – kérdeztem tovább. - -– Hát oda is ő eresztett be. Előbb kellett neki oda érni, mert a mikor -becsengettem, ő nyitott ajtót és megint maga segitett leszedni és -becipelni a ládákat a csarnokba. - -– Mind a kilencet? - -– Mind; ötöt hoztam az első, négyet a második fuvarral. - -– És a ládákat a csarnokban hagyták? - -– Ott a; tágas, nagy csarnok volt és egyéb sem volt benne. - -– És kulcsot egyáltalán nem is kapott kézhez? - -– Még csak nem is láttam. Az öreg ur nyitotta és csukta az ajtót, a -mikor jöttem-mentem. - -– És nem bir a ház számára emlékezni? - -– Nem én uram. Hanem azért könnyen megtalálhatja. Nagyon magas, széles -kőpárkánynyal és erkélylyel, rajta meg keskeny magas lépcsővel az ajtaja -előtt. Magam is azt gondoltam, hogy ilyen magyarázat után csak ráakadok -a házra, hát megfizettem barátomnak az értesitéseit és elindultam -Piccadilly felé. Egy ujabb kinos fölfedezés volt, hogy a gróf maga is -képes a ládái elszállitásával foglalkozni. A Piccadilly cirkusznál -elküldtem a kocsimat és gyalog mentem tovább, csakhamar megtalálva a -leirt házat, a gróf legujabb buvó helyét. A ház régóta lakatlannak -látszott, az ablakok szinte meg voltak vakulva a portól, az ablak rámák -és ajtók elfeketedve az időtől, a vasrészekről lekopott a festék. A ház -nemrég még eladó vagy kiadó lehetett, mert az erkélyen látható a -kitépett hirdető cédulának rozoga rámája. Sokért nem adtam volna, ha a -cédulát jó állapotban találom, mert erről esetleg ráakadtam volna a ház -tulajdonosára. Minthogy a ház elején nem tudtam meg semmit sem, -megkerültem, hogy talán ott találok valakit, a ki fölvilágositással -szolgálhatna. A piccadilli házak mögötti térségen élénk volt az élet. Az -ott dolgozó és őgyelgő lovászok közül egy-kettőtől tudakoltam, hogy nem -tudnak-e valamit az üres házról. Az egyik azt mondta, hogy hallotta, -hogy nem rég vették meg, de azt nem tudta megmondani, hogy kicsoda. De -arra még emlékezett, hogy a mikor a hirdető cédula még ép volt, arra -menet akárhányszor, elolvasta rajta, hogy Mitchell és fiai közvetitő cég -kinálja a házat. Hát talán azoknál megtudhatnám, a mire kiváncsi vagyok. -Megköszöntem a szives fölvilágositást és odébb álltam. Már sötétedni -kezdett, hát nem volt vesztegetni való időm. Egy utba eső klubban -megkerestem a Mitchell és fiai cég cimét a cimnaptárban és csakhamar -Sackville utcai irodájukban kopogtattam. - -Az uri ember, a ki fogadott, föltünően szives modoru, de a milyen -szives, épp oly zárkózott volt. Mihelyt megmondta, hogy a piccadilli ház -már el van adva, azt gondolta, hogy a dolog ezzel el is van intézve. -Midőn azt kérdeztem tőle, hogy ki vette meg, nagyra nyitott szemmel csak -annyit felelt. - -– A ház el van adva, uram! - -– Bocsásson meg uram – mondtam én az övéhez hasonló udvariassággal, de -nekem különös okom van megtudni, hogy ki vette meg a házat. - -– Én pedig nem mondhatom meg. A Mitchell és fiai cég nem szokta elárulni -a klienseinek az ügyeit. - -– Az önök kliensei, uram, boldogok, hogy ilyen biztos kézben vannak -érdekeik. Különben én magam is céhbeli vagyok. Ezzel átadtam neki a -névjegyemet. – Ebben az esetben sem puszta kiváncsiságból tudakozódom, -de lord Godalming megbizásából, a ki tudni szeretne egyet-mást a házról, -a mely nemrégiben az ő tudomása szerint még eladó volt. – Eme szavakra -kissé megenyhült a kollega s igy szólt: - -– Igen szivesen kötelezném le önt és kiváltképpen lord Godalmingot, -Harker ur. Ha lesz szives itt hagyni ő lordsága cimét, konzultálni fogom -társamat és ha csak lehet, még az esti postával megadom a kivánt -felvilágositást. - -Ezzel be kellett érnem, átadtam tehát dr. Seward lakcimét és ott hagytam -zárkózott kollegámat és siettem haza. - -A többieket már mind otthon találtam. Minna bágyadt volt és sápadtnak -látszott, de minden erejével azon iparkodott, hogy frisnek és jókedvünek -lássék. A szivem vérzik, hogy titkolóznom kell előtte és ennélfogva -nyugtalanitanom őt. Hála Istennek, hogy ez az utolsó éjszaka, holnap -rajta leszek, hogy hazaküldjem. - -A többieknek sem szólhattam aznapi fölfedezéseimről, a mig magunkra nem -maradtunk. Minnát a szobájába kisértem és meghagytam, hogy feküdjék le. -Szegényke sokkal gyöngédebb volt hozzám, mint bármikor és ugy csüngött -rajtam, mintha vissza szeretne tartani; de nagyon sok volt a megbeszélni -valóm, hát el kellett jönnöm. - -A többieket a könyvtár szobában találtam a kandalló tüze körül. Mikor -elvégeztem közléseimet, Van Helsing igy szólt: - -– Ez nagy munka volt Jonathán barátom. Kétségtelen, hogy nyomán vagyunk -a hiányzó ládáknak, ha abban a házban találjuk őket, akkor föladatunk -közeledik a végéhez. De, ha még hiányoznak onnan is, tovább kell -keresnünk, mig valamennyit megtaláljuk. Akkor aztán az igazi halálába -kergetjük a nyomorultat. Egy darabig mind némán ültünk, egyszerre csak -Morris szólalt meg: - -– Mondjátok csak! Hogy fogunk bejutni abba a házba? - -– Ahogy a másikba jutottunk, felelte Godalming lord gyorsan. - -– Csakhogy ez egészen más Artur. Mi betörtünk Karfaxba, de éjnek idején -egy fallal köritett park védelmében. De egészen más dolog ám, egy -piccadilli házba betörni, akár éjjel, akár nappal. Én megvallom, hogy -fogalmam sincs róla, hogy hogyan jussunk oda be, hacsak az ágenstől nem -kapunk valami féle kulcsot. Különben ezt majd meg tudjuk a leveléből, a -melyet neked fog irni reggel. - -– Godalming lord felállott és össze ráncolt homlokkal kezdett a szobában -föl és alá járni. Egyszerre csak hirtelen megállva szólott: - -– Quinceinek igaza van, ez a betöréses mesterség komoly kezd lenni. -Egyszer csak sikerült, de ezuttal nem tudom, mi lesz, ha csak a gróf -kulcsos kosarát meg nem szerezzük valahogy. - -Minthogy semmit sem csinálhattunk reggel előtt és várnunk is kellett, -mig Godalming hirt kap Mitchel és társától, elhatároztuk, hogy reggeli -előtt nem kezdünk semmibe sem. Egy darabig még együtt voltunk és -füstöltünk a dolgot minden oldalról megvitatva. Én a napló jegyzeteimet -fejeztem be. Nagyon álmos vagyok és megyek aludni… - -Még egy sort. Minna mélyen alszik és a lélegzete rendes. A homloka össze -van ráncolva, mintha még álmában is gondolkoznék. Még mindig nagyon -sápadt, de nem látszik olyan nagyon kimerültnek, mint reggel. No de -holnap mindez jóra fordul és ő jól fogja érezni magát otthon Exeterben. -Óh, de milyen álmos vagyok! - - -_Seward doktor naplója._ - -_Október 1._ - -Már ismét nem tudok eligazodni Renfilden. A hangulata oly gyorsan -változik, hogy alig birom a változatait követni. Ma reggel, midőn -azután, hogy Van Helsinggel oly kurtán bánt el, nála jártam, a modora -olyan volt, mintha a végzetnek parancsolna. Nem törődött semmivel sem, a -mik körülötte történnek a földön. A felhőkben járt és onnan nézte le -apró gyöngeségeinket és szükségeinket. Én azt gondoltam, hogy -fölhasználom az alkalmat tán megtudhatók tőle valamit, hát kérdeztem: - -– Hát mi van mostanában a legyekkel? - -– Ő fölényesen mosolygott, a mint felelt: - -– A légy, jó uram, csapongásában meglepő hasonlatosságot árul el a -lepkével. A lepkét pedig már a régiek a lélek jelképe gyanánt -tisztelték. - -– Oh, hát most már talán lelkekre is vadászik, mi? - -– Oh nem! Oh nem! Nekem nem kellenek lelkek. Élet kell nekem csupán. De -hát ezzel is rendben vagyok most már. Megvan minden, a mit kivántam. - -– Ugy hát rendben van az élettel és nem kiván lelkeket? És miért nem? -Ezt a kérdést hirtelen és egy kissé nyersen intéztem hozzá, hogy zavarba -hozzam, a mi sikerült is. Rögtön visszaesett régi alázatos modorába, -mélyen meghajolt előttem és hizelkedve mondta: - -– Nem kell nekem semmiféle lélek sem, igazán, igazán, hogy nem kell. Nem -tudnám hasznát venni, ha megkapnám is; igazán semmi hasznom sem lenne -belőle. Nem tudnám sem megenni, sem meg…“ Hirtelen elhallgatott és a -régi ravasz kifejezés suhant végig az arcán, mint a szellő a tó tükre -fölött. – És tudja doktor, a mi az életet illeti, hát mi is az végre? Ha -megvan mindene, a mit kiván és tudja, hogy soha többé szükséget nem fog -szenvedni – ennyi az egész. Nekem vannak barátaim – nagyon jó barátaim – -mint például ön is Seward doktor; – ezt kimondhatatlanul kaján -mosolygással mondta – és tudom, hogy soha sem fogok az élet -nélkülözhetetlen föltételeiben szükölködni. - -Ez után konok hallgatásba merült és nem lehetett többé egy szót sem -kivenni belőle. Egy sereg hiába való kisérlet után, látva rosz kedvét, -otthagytam őt. - -Későbben a nap folyamán értem küldött. Rendes körülmények között nem -mentem volna különös ok nélkül, de mostanában annyira érdekel, hogy -szivesen lefáradtam hozzá. A szobája közepén egy zsámolyon ülve -találtam. Mikor beléptem, azonnal megszólalt, mintha készen várta volna -jöttömet: - -– Nekem nem kell semmiféle lélek sem! – mondta halk, gyenge hangon, -mintha ez a dolog azóta is mindig gyötörte volna. Én föl akarván -használni hangulatát, igy szóltam hozzá: - -– Maga persze csak az életet szereti, magának csak élet kell? - -– Oh igen! De ezzel rendben volnék; nem szükséges, hogy ezen aggódjék! - -– De – kérdeztem tőle, – hogyan akarja megkapni az életet a nélkül, hogy -a lelket is meg ne kapná. – Ez mintha egy kissé gondolkozóba ejtette -volna, hát folytattam: - -– No ugyan jó dolga lesz valamikor, mondhatom, ha már majd ott kint -röpköd az ürben, ha annak a sok ezer légynek, póknak, madárnak és -macskának a lelke mind körülötte fog zümmögni, csicseregni és nyávogni. -Hisz tudja, hogy az életüket vette, hát most a lelküket is el kell -türnie! – Ez annyira megragadta képzeletét, hogy bedugta fülét az -ujjával és behunyta a szemét, szorosan összehuzva, mint a kis gyermekek -szokták, mikor szappannal mosdatják őket. Volt valami szomoruan megható -az arcában, a mely egyben leckével is szolgált nekem, mert mutatta, hogy -az, a ki előttem van gyermek – gyermek csupán, noha vonásai hervadtak és -borotválatlan állán fehér a sörte. Meg akartam nyugtatni, hát jó -hangosan kérdeztem, hogy bedugott fülével is meghallja: - -– Nem szeretne egy kis cukrot, hogy megint becsalja a legyeket vele? - -– Ő egyszeriben, mintha fölébredt volna, a fejét rázta. Nevetve felelte: - -– Nem kell! A legyek egyáltalán nem sokat érnek! – Egy kis szünet után -hozzátette. – Hanem azért még sem szeretném, ha a lelkük körülöttem -dongana. - -– Vagy pókot – kérdeztem tovább. - -– Fütyülök a pókjaira! Mi hasznát venném a pókoknak? Nincs azokon a mit -az ember megegyék vagy meg… ismét hirtelen elhallgatott, mintha tilos -tárgyra tért volna. - -– Lám, lám! gondoltam magamban, most már másodizben akad meg az „igyék“ -szó előtt; mit jelentsen ez? Renfield mintha maga is észrevette volna, -hogy ügyetlenséget követett el, sietve beszélt tovább, mintha a -figyelmemet el akarná terelni róla. - -– Most már egyáltalán nem törődöm az effélékkel. Tul vagyok az ilyen -ostobaságokon. Ennél sokkal nagyobb dologra várok. - -– Ne mondja, feleltem neki. Tán csak nem kivánna egy elefántot -reggelire? - -– Oh, milyen nevetséges ostobaságokat beszél ön össze-vissza! – Én föl -sem véve gorombaságait, tovább beszéltem. - -– Szeretném tudni, – mondtam tünődve – hogy milyen lehet egy elefántnak -a lelke! - -– Nekem nem kell az elefánt lelke, nekem egyáltalán semmiféle lélek sem -kell! – mondta Renfield. Egy darabig leverten üldögélt. Egyszer csak -hirtelen, lángoló tekintettel ugrott talpra. – A pokolba veled és a -lelkeiddel! – kiáltotta. Mit kinzol a lelkekkel. Nincs nekem elég gondom -és bajom már is, a nélkül, hogy még lelkekkel is bajlódjam! – Oly -ellenséges indulattal nézett rám, hogy én azt hittem, hogy ismét támadni -készül és megfujtam a sipomat. A mint ezt meghallotta, rögtön -lecsöndesült és mentegetőzve mondta: - -– Bocsáson meg doktor; megfelejtkeztem magamról. Önnek nincsen szüksége -segitségre. Én annyit gyötrődöm magamban, azért vagyok ilyen izgatott. -Ha ön tudná, hogy mily föladat előtt állok, hogy mire kell magamat -elszánnom, hát sajnálna engem, türne velem és megbocsájtana nekem. Kérem -ne huzasson rám kényszerzubbonyt. Gondolkoznom kell és nem -gondolkozhatom szabadon, a mikor a testem fogoly. Remélem, hogy megért -engem. – Önuralma megnyugtatott, azért a mikor az ápolók jöttek, mondtam -nekik, hogy nincsen baj és elmehetnek. Renfield megvárta, mig elmentek -és az ajtó becsukódott és ekkor meglepő méltósággal és szelidséggel -mondotta: - -– Seward doktor ön igen szives volt én hozzám. Higyje el, hogy nagyon -hálás vagyok önnek! – Én jónak láttam őt ebben a jó hangulatban hagyni -és eljöttem tőle. Van valami ennek az embernek az állapotában, a mi -gondolkozóba ejt. - -Először is két izben elakadt és nem akarta a szót „inni“ kiejteni. - -Aztán retteg a gondolattól, hogy valaminek a lelkével terheltessék. - -Végre nem fél attól, hogy jövőben megszorulna „élet“ dolgában. - -Megveti az alacsonyabb rendü életet, noha ezeknek a lelkeitől is retteg. - -Logikusan mindeme dolgok egyet bizonyitanak! Valamely módon bizonyosra -veszi, hogy valamely magasabb rendü életet nyer el. De retteg a -következményétől – a lélek terhétől, Tehát emberi életre vágyik! - -És honnan a bizonyossága? - -– Könyörületes Isten! a gróf jelent meg neki és valamely ujabb -borzalomra lehetünk elkészülve! - -_Későbben._ Mikor már a betegeket végig jártam, fölkerestem Van -Helsinget és közöltem vele gyanumat. Ő nagyon elkomolyodott és egy ideig -gondolkozott, aztán kért, hogy vinnem Renfieldhez. Megtettem. Mikor az -ajtaja elé értünk, hallottuk, hogy betegünk vigan dalolász, mint régente -ezelőtt szokott. Mikor beléptünk, ámulva láttuk, hogy cukrot szórt az -ablakába, a melyen csak ugy tódultak be az ősztől elgyöngült legyek. -Megpróbáltuk vele előbbeni beszélgetésünkre terelni a szót, de ránk sem -figyelt. Folytatta a dalolást, mintha ott sem lettünk volna. Olyan -tudatlanul jöttünk el tőle, a hogy oda indultunk. - -Nagyon különös a viselkedése; szemmel kell tartatnom az éjjel. - - -_Mitchell és társa levele Lord Godalmingnek._ - -_Okt. 1._ - -Milord - -Mindig szerencséseknek fogjuk magunkat tartani, ha valamely kivánságának -eleget tehetünk. Van szerencsénk Lordságodnak Harker Jonathán ur által -tolmácsolt kérdésére a következő fölvilágositást adni, a piccadilly-i -347. sz. ház adás-vevését illetőleg. Eladók a boldogult Winter Arkibald -végrehajtói. Vevője egy külföldi mágnás De Ville gróf, a ki készpénzzel -fizette ki a vételárt. Ezen kivül semmit sem tudunk róla. - -Ezzel maradtunk Lordságodnak alázatos szolgái - -_Mitchell és t._ - - -_Seward doktor naplója._ - -_Okt. 2._ - -Egy embert állitottam a mult éjjel a folyosóra és meghagytam neki, hogy -figyeljen minden neszre, a melyet Renfield szobájából hallana és hogy -azonnal hivjon engem, ha valami szokatlanságot tapasztalna. Estebéd -után, mikor mind együtt voltunk a könytárszoba kandallója körül – -Harkernét kivéve, a kit aludni küldtünk – a napi eseményeket és -fölfedezéseket vitattuk meg. Harker volt az egyetlen, a ki valamely -eredményt tudott fölmutatni és mi telve vagyunk reménynyel, hogy a nyom, -a melyre akadtunk, célhoz visz bennünket. - -Mielőtt lefeküdtem volna, még egyszer lementem Renfield szobájához és -benéztem hozzá a megfigyelésre szánt nyiláson keresztül. - -Mélyen aludt és a melle rendesen emelkedett és esett a lélegzetével. - -Ma reggel kirendelt emberem hirül hozta, hogy éjfél után a beteg -nyugtalankodni kezdett és folyton hangosan imádkozott. Én kérdeztem -tőle, hogy ez volt-e minden és ő azt felelte, hogy ez volt minden, a mit -hallott. A modorában annyira gyanusnak tetszett valami, hogy egyenesen -megkérdeztem tőle, hogy nem aludt-e el. Ő tagadta, hogy aludt volna, de -annyit bevallott, hogy szunyókált. Igazán rettenetes, hogy még a férfiak -is ilyen megbizhatatlanok. - -Ma Harker ismét a fölfedezett nyomot követi. Artur és Morris pedig lovak -után járnak. Artur gondolata volt, hogy jó lesz lovakat készen tartani, -mert ha megkapjuk a keresett információt, nem lesz vesztegetni való -időnk. Sterilizálnunk kell a nap nyugta és kelte közt a gróf által -inportált földet mind, hogy ne maradjon neki buvó és pihenő helye. Van -Helsing a Britisch muzeumba ment, a régi doktorok könyveit kutatni. A -régiek, azt mondja, számon tartottak olyan dolgokat, a melyeket követőik -nem fogadtak el és a professzor demonok és boszorkányok ellen való -szerek után kutat náluk, a melyeknek, talán később, magunk is hasznát -vehetjük. - -Néha bizony azt gondolom, hogy valamennyien meg vagyunk bolondulva és -hogy egyszer csak kényszer zubbonyban fogunk az eszünkre térni. - -_Később._ – Ismét találkoztunk. Végre mintha csakugyan a helyes nyomon -volnánk és holnapi munkánk, talán már a végnek a kezdete leszen. -Szeretném tudni, hogy Renfieldnek a nyugalma összefügg-e -valamiféleképpen ezzel. Hangulatai oly pontosan követték a gróf -cselekedeteit, hogy tán valamely szubtilis módon megérzi a szörnyeteg -bekövetkező pusztulását. Most legalább látszólag tökéletesen nyugodtnak -mutatkozik… Vajjon csakugyan az-e? – Ez a vad sikoltás mintha az ő -szobájából jött volna… - -Az ápoló rohanva tört a szobámba és azt mondta, hogy Renfieldet valamely -baleset érte. Sikoltani hallotta és mikor bement hozzá, a földön fekve -találta, arcával a padlónak fordulva nagy vértócsában. Megyek le… - - - - -XXI. - - -_Seward doktor naplója._ - -_Október 3._ - -Hadd jegyzek pontosan mindent, a mi történt a legutóbbi jegyzetem óta. A -legkisebb részletet sem szabad elfelejtenem, a mire csak emlékezni -birok. - -Midőn Renfield szobájába értem, csakugyan a padlón egy vértocsában fekve -találtam őt, a mint meg akartam mozditani, azonnal kitünt, hogy -borzasztó sérüléseket kellett szenvednie. Az arcát megforditva, láttam, -hogy iszonyuan össze van törve, mintha a padlóhoz verték volna. Az arcán -ejtett sebekből eredt a vértócsa. Az ápoló, a ki mellette térdelt, azt -mondotta, a mikor a testét megforditottuk: - -– Én azt hiszem uram, hogy a gerince van eltörve. Nézze csak a jobb -karja és a lába és az arcának a jobb oldala is, mintha teljesen -szélütött volna. Én azt mondtam neki, siessen Van Helsing drhoz és kérje -meg, hogy azonnal jőjjön ide. Szükségem van rá, de pillanatnyi késedelem -nélkül, emberem elszaladt és néhány perc mulva ott termett a professzor -hálókabátban, papucscsal a lábán. Mikor meglátta Renfildet a padlon, egy -pillanatig élesen rá nézett, aztán felém fordult. Azt hiszem, a -szememből olvasta ki a gondolatomat, mert egész nyugodtan, az ápoló -füleinek szánva mondta; – - -– Ah mily sajnos baleset! Nagyon gondos ápolás és nagy figyelemre lesz -szüksége. Én magam fogok önnel maradni, de előbb felöltözöm. Ha ön addig -itt marad, néhány pillanat mulva visszatérek. - -A beteg hörögve lélegzett és könnyü volt látni, hogy valamely borzasztó -belső sérülést szenvedett. Van Helsing bámulatos gyorsasággal tért -vissza orvosi müszereket hozva egy tokban. Már nyilván gondolkozott és -el volt határozva, mert alighogy a betegre nézett a fülembe sugta: - -– Küldje el az ápolót. Egyedül kell a beteggel lennünk, ha az operáció -után magához tér! Én hát igy szóltam az ápolónak: - -– Azt hiszem, hogy most már mehet Simmons, egyelőré megtettünk mindent, -a mit tehettünk. Jobb lesz, ha körüljárja egy kicsit az intézetet, a mig -Van Helsing doktor az operációt végzi. Azonnal tudassa velem, ha valahol -valami szokatlant tapasztalna. - -Az ápoló távozott és mi ketten alaposan megvizsgáltuk a beteget. Az -arcon ejtett sebzés felületesnek látszott, a legsulyosabb volt egy -horpadás a koponyán. A professzor egy pillanatig gondolkozott, aztán igy -szólt: - -– Meg kell szabaditanunk az agyát a nyomástól, a vérzés sebessége -bizonyitja sérülése sulyosságát. Az egész agyát elfutja nemsokára a vér, -gyorsan kell a lékeléshez látnunk, nehogy késő legyen. – A mig beszélt, -halk kopogást hallottunk az ajtón. Oda mentem és kinyitottam. Artur és -Morris álltak a folyosón papucsban és hálóköntösben. Artur szólalt meg: - -– Hallottam, a mint az embere Van Helsinget felköltötte és valami -balesetről beszélt. Hát hamar felköltöttem Morrist, hogy lejöjjünk. -Bejöhetünk? Biccentettem és nyitva tartottam az ajtót, mig bejöttek, -aztán bezártam ujra. - -Morris, a mint meglátta a beteget a padlón és a rengeteg vért, halkan -kérdezte: - -– Istenem, mi történt vele? Én gyorsan megmondtam, a mit tudtam és -magyaráztam neki, hogy az agylékelés után, azt hiszszük legalább, hogy -rövid időre vissza fogja nyerni öntudatát. Morris, Arturral együtt az -ágy szélére ült, mindannyian türelemmel figyeltünk. - -– Csak addig várunk, mig meg tudjuk a legjobb pontot a lékelésre -határozni, hogy gyorsan eltávolithassuk az aludt vért, mert nyilvánvaló, -hogy a belső vérzés fokozódik. - -A várakozás percei irtóztató hosszusággal multak. A szivem elszorult és -Van Helsing arcán láttam, hogy ő is aggodalommal néz a történendők elé. -Remegtem a szavaktól, a miket Renfield mondani fogna. Féltem még -gondolkozni is. A szivem dobogását hallottam és a vérem csak ugy -kalapált a halántékomban. A szegény ember lélegzete csak ugy -szakadozott. Minden percben ugy látszott, hogy no most fölnyitja a -szemét és szól, de egy-egy hörgő lélekzetvétellel ismét visszaesett -érzéketlenségébe. A csend végre türhetetlenné vált. Társaimra néztem. -Tüzes arcuk és izzadó homlokuk bizonyitotta, hogy az enyémhez hasonló -kinban vannak ők is. - -Végre nyilvánvalónak látszott, hogy betegünk gyorsan hanyatlik és minden -pillanatban meghalhat. Én a professzora néztem és láttam, hogy ő meg az -én tekintetemet keresi. Az arca ridegen merev volt, a mig szólott: - -– Nem várhatunk tovább. Szavai sok életet érhetnek. Lehet, hogy még -lélek is forog kockán! A füle fölött fogjuk operálni. - -Szó nélkül megejtette az operációt. Néhány pillanatig a beteg még -hörögve lélekzett. Végre egy olyan mély és hosszu lélegzetet vett, hogy -azt hittük, a melle szakad ki tőle. A szeme hirtelen felnyilt és -rémülten, tehetetlenül meredt a semmibe. Ez néhány pillanatig tartott; -aztán tekintete ellágyult és ajkáról megkönnyebbült sóhaj fakadt. -Ösztönszerüleg megmozdult, e közben mondva: - -– Csendes leszek doktor. Mondja nekik, hogy huzzák le rólam a -kényszerzubbonyt. Borzadalmas álmom volt és oly gyengének hagyott, hogy -mozdulni sem birok. Mi lelte az arcomat? Olyannak érzem, mintha dagadt -volna és rettenesen fáj. - -– A fejét próbálta mozditani, de a szeme mintha megüvegesedett volna az -erőltetésben. Van Helsing nyugodt, komoly hangon mondta neki: - -– Mondja el nekünk az álmát Renfield ur. A hangját hallva a beteg, -zuzott arca szinte kiderült, a mint megszólalt: - -– Ah ez Van Helsing doktor. Mily jó ön, hogy itt van mellettem. Adjon -egy kis vizet, az ajkam száraz; és én megpróbálom elmondani. Azt -álmodtam – – elhallgatott és mintha elájult volna. Gyorsan brändit – -kiáltottam Morrisznak – a dolgozó szobámban van, gyorsan; Morrisz repült -és csakhamar visszatért a pálinkával egy pohárral és egy palack vizzel a -kezében. Megnedvesitettük a beteg száraz ajkát, mire ő gyorsan magához -tért. Szegény beteg elméje azonban mintha még öntudatlan állapotában is -müködött volna, mert magához térve élesen nézett rám, kétségbeesett -zavarodással arcában, a melyet soha sem fogok elfelejteni és igy szólt: - -– Nem szabad magamat megcsalnom; Nem volt álom, de rideg valóság az -egész. Szemét körüljártatta a szobán; a mint meglátta a két alakot -türelmesen ülni az ágy szélén, folytatta a szót: - -– Ha még nem tudtam volna bizonyosan, hát róluk tudnám. – Egy pillanatra -lehunyta szemét, mintha össze akarná szedni gondolatait; midőn ismét -fölnyitotta gyorsan és több erővel kezdett beszélni, mint eddig. - -– Gyorsan, doktor, gyorsan. Meghalok! Érzem, hogy csak nehány percem van -még: aztán vissza kell térnem a halálba – vagy még rosszabba! Adjon még -egy kis brändit. Valamit meg kell mondanom, mielőtt meghalnék; vagy -mielőtt szegény zuzott agyvelőm meghalna. Köszönöm! Akkor éjjel volt, a -mikor itt hagyott, a mikor pedig ugy könyörögtem, hogy ereszszen el. -Akkor nem mondhattam meg, mert éreztem, hogy kötve a nyelvem; de oly -józan és ép eszü voltam akkor is, mint most – ezt az egy dolgot kivéve. -A mikor elhagyott sokáig, kétségbeesetten busultam, talán órák hosszat. -Aztán egyszerre csak béke szállt rám. Az agyvelőm mintha lehült volna és -én tudtam, hogy hol vagyok. A kutyákat hallottam ugatni a házunk mögött, -de nem ott, a hol Ő volt! – A mint beszélt, Van Helsing szeme meg sem -rezdült, de kinyujtott keze az enyémmel találkozott és erősen -megszoritotta. De egyébként nem árulta el magát, csak biccentett és halk -hangon mondta – folytassa – Renfield tovább beszélt. - -Ő az ablakhoz jött a ködben, mint már azelőtt is sokszor. De ezuttal -szolid anyag volt, nem kisértet és szeme vadul tüzelt, mint a haragos -férfiaké szokott. Piros szája nevetett, éles fehér foga fénylett a -holdvilágban, mikor visszanézett a fákon keresztül arra felé, a hol a -kutyák ugattak. Eleinte nem akartam behivni, noha tudtam, hogy szeretne -bejutni, mert már régen szeretett volna. Hanem aztán elkezdett -mindenfélét igérni, nem szóval, de cselekedettel. - -– Hogyan? kérdezte Van Helsing. - -Épp ugy, mint a hogy régente beküldte hozzám a legyeket, ha sütött a -nap. Nagy, kövér legyeket, acélos, gyémántos szárnyakkal és kövér -lepkéket éjjel, halálfejjel és szárcsontokkal a hátukon. Azután susogni -kezdett: - -– Patkányt, patkányt, patkányt, százat, ezret és milliót adok és -mindegyikkel egy életet. És kutyát ennivalót és macskát is. Mind élet! -Mind piros vérü! Az élet hosszu éveivel bennük és nemcsak dongó -nyomorult legyeket. Én kinevettem őt, mert látni szerettem volna, hogy -mire képes. A kutyák üvöltöttek, messze a sötét fák között az Ő házában. -Ő az ablakhoz intett engem, én oda mentem és kinéztem és Ő fölemelte a -kezét, mintha kiáltana, a nélkül, hogy szólt volna. Erre sötét tömeg -lepte el a füvet, közeledve, mint a futó tüz lángja. És ekkor Ő -szétháritotta a ködöt jobbra és balra és én láttam, hogy patkányok ezrei -lepik el a kertet, szikrázó, vőrös fényü szemmel, mint az övé, csakhogy -kisebbek. Ő fölemelte a kezét, a patkánysereg megállott és nekem ugy -tetszett, mintha ő azt mondaná: - -– Mind ezt az életet neked adom és még ennél sokkal többet és nagyobbat -is, megszámlálhatatlan időkön keresztül is, ha leborulsz és imádni fogsz -engem! És ekkor mintha egy piros felhő boritotta volna el a szememet és -alig tudva, hogy mit csinálok, kinyitottam az ablakot és ezt mondtam -neki: Jöjj be uram és mesterem! A patkányok eltüntek, de ő becsuszott az -ablak nyiláson keresztül noha alig egy hüvelyknyire nyitottam ki, épp -ugy mint a hogy a hold maga is bejött már hozzám számtalanszor a -legparányibb nyiláson keresztül és egész nagyságában és pompájában -állott meg az ágyam lábánál. - -A hangja gyengült és én ismét megnedvesitettem az ajkát egy kis -brändivel és ő folytatta; de mintha az emlékező tehetsége ezalatt tovább -vitte volna, mert a történetet messzebb folytatta. Én vissza akartam őt -tériteni oda, a hol ő abba hagyta, de Van Helsing sugta: – Hadd -folytassa. Ne szakitsa félbe. Ő nem bir vissza menni és lehet, hogy nem -is birná folytatni, ha gondolatainak a fonalát megszakitanók. A beteg -folytatta: - -– Egész nap vártam, hogy halljak felőle, de nem küldött semmit sem, még -csak egy dongó legyet sem és mire a hold fölkelt, már erősen haragudtam -rá. Mikor besiklott az ablakon keresztül, noha be volt csukva és még -csak nem is kopogott, teljesen fölháborodtam. Ő kigunyolt és fehér arca -égő vörös szemével kajánul meredt rám a ködön keresztül és ugy tett, -mintha az egész hely az övé volna és én senki sem volnék benne. Még csak -a szaga sem volt olyan, mint máskor, a mikor elhaladt mellettem. Nem -birtam visszatartani. Ugy rémlett, mintha Harkerné jött volna a -szobámba. - -Az ágyon ülő két férfi fölkelt és közelebb jött, hogy jobban halljon, de -ugy, hogy a beteg ne láthassa őket. Némán maradtak mind a ketten. A -professzor megriadt, az arca még zordabb és ridegebb lett. Renfield -semmire sem ügyelve, tovább beszélt. - -Mikor Harkerné asszony ma délután meglátogatott, már nem volt többé a -régi, erre mi valamennyien megmozdultunk, de egyikünk sem szólott. A -beteg folytatta: - -– Én nem tudtam, hogy itt van nálam, a mig meg nem szólalt, de már nem -volt olyan, mint azelőtt. Én nem törődöm a sápadt asszonyokkal, én csak -akkor szeretem, ha sok a piros vérük és az övé mintha mind elfolyt -volna. De akkor nem jutott mindjárt eszembe. Csak mikor már elment, -elkezdtem gondolkozni és dühössé tett a tudat, hogy Ő szipolyozta ki az -életet belőle. – Én éreztem, hogy mindenki megremeg, csak ugy, mint én, -de egyébként csöndesen maradtunk – Azért, a mikor ma este eljött, már -készen vártam őt. Láttam, a mikor a köd besiklott és szorosan -megmarkoltam. Sokszor hallottam, hogy az őrültek szertelenül erősek és -minthogy tudtam, hogy én is őrült vagyok – néha legalább az vagyok – -elhatároztam, hogy hasznát veszem az erőmnek. Mondhatom, hogy ő is -megérezte, mert ki kellett jönnie a ködből, hogy birokra keljen velem. -Én szorosan fogtam és azt gondoltam, hogy le kell győznöm, mert nem -akartam, hogy még többet szivjon el, annak az édes asszonynak az -életéből – mindaddig, a mig a szemét nem láttam. De a szeme az -keresztülfurt és gyönge lettem tőle, mint a viz. Kisiklott a kezeim -közül és a mikor belé kapaszkodtam, felkapott és a földhöz vágott. Piros -felhő volt előttem és dörgéshez hasonló zajt hallottam és a köd mintha -az ajtó alatt huzódott volna el. – Renfield hangja elhalt, lélegzete -hörgésre vált. Van Helsing fölállott. - -– Most már tudjuk a legrosszabbat, – szólt. – Ő itt van és tudjuk a -szándékát. Talán még nem késő. Fegyverkezzünk föl, mint az elmult -éjjelen, de ne veszitsünk időt; egy percünk sincs veszteni való. Mind -elsiettünk és szobánkban magunkhoz vettük a gróf házában használt -dolgokat. A professzorral minden vele volt és ő, mikor a folyosón -találkoztunk, igy szólt: - -– Vigyázzatok barátaim, nem közönséges ellenséggel van dolgunk. Óh, hogy -annak az édes asszonynak kellett szenvedni! - -Elhallgatott, a hangja megcsuklott. Nem tudom, hogy a saját szivemben a -harag, vagy a rémület volt nagyobb. - -Harkerék ajtaja előtt megálltunk. Artur és Morris visszahuzódtak és az -utóbbi mondta: - -– Megzavarjuk őt? - -– Meg kell – felelte Van Helsing zordan. Ha az ajtó be lenne zárva, hát -be kell törnünk. - -– Hátha nagyon meg talál ijedni? Szokatlan dolog egy hölgy szobájába -törni. - -– Önnek mindig igaza van, de itt élet és halálról van szó. Minden szoba -egyforma az orvos előtt, de még ha nem volna is, ez éjjel ugy kell -lenni. Barátom John, ha megfogom és forditom a kilincset és az ajtó nem -nyilik, vesse neki a vállát és feszitse és önök is barátaim. No most! - -A mint ezt mondta, megnyomta a kilincset, de az ajtó nem nyilott. Mi -neki dültünk, egy roppanással kitárult és mi csak nem ugy estünk be a -szobába. A professzor tényleg el is esett és én rajta keresztül láttam a -szobába, a mig ő föltápászkodott. A mit láttam, megdermesztett. Éreztem, -hogy a hajam, mint a sörte ágaskodik föl és a szivem verése elállt. - -A holdfény oly erős volt, hogy a sárga függönyön keresztül is látni -lehetett világánál a szobában. Az ágyon az ablak mellett Harker Jonathán -feküdt, az arca ki volt gyulva és zihálva lélegzett, mint a ki sulyos -álomba van merülve. Az ágy innenső szélén, kifelé fordulva, a felesége -fehér hálóruhás alakja térdelt. Mellette állott egy magas vékony termetü -férfi feketébe öltözve. Az arca el volt forditva tőlünk, de azért, a -mint megláttuk, megismertük benne a grófot – még a homlokán levő sebhely -sem hiányzott róla. Bal kezével szorosan fogta Harkerné mind a két -kezét, karhosszára feszesen kinyujtva őket, jobb kezével pedig -nyakszirten fogta a fejét, lenyomva vele a saját keblére. Az asszony -fehér hálóköntöse be volt piszkolva vérrel és egy vékony véres sugár -csöpögött le végig a férfi puszta mellén, a mely föltépett ruháján -keresztül látszott. Mikor a szobába értünk, a gróf felénk forditotta az -arcát és pokoli tekintetét ránk szögezte. Szeme vörösen lángolt a démoni -szenvedélytől, egyenes fehér orrának tágra nyilt cimpái remegtek és -fehér éles foga, duzzadt vértől csepegő piros ajka mögött, csattogott -mint valami vadállaté. Egyetlen mozdulattal visszalökte áldozatát az -ágyra, megfordult és nekünk ugrott. De a professzor azalatt lábra állt -és feléje tartotta a papirba burkolt szentelt ostyát. A gróf hirtelen -megállt, mint szegény Lucy a sirbolt előtt és visszahuzódott. Mind -hátrább és hátrább huzódott, a mint mi, fölemelt feszülettel, -közeledtünk feléje. A holdvilág hirtelen elsötétült, nagy fekete felhő -huzódott rajta keresztül és mire Morris a gázlángot meggyujtotta, nem -láttunk egyebet egy kevés ködnél. Ez is, a mint néztük, a becsapódott -ajtó alatt huzódott kifelé. Van Helsing, Artur és én Harkerné felé -indultunk, a ki ezalatt magához tért és oly vadul, fülszaggatón, -kétségbeesetten sikoltott, hogy halálom napjáig nem fogom elfelejteni -ezt a hangot. Néhány percig ugy maradt, a hogyan a gróf odadobta, -tehetetlenül. Az arca kisértetiesen sápadt volt és sápadtságát még -föltünővé tette az ajkát és állát beszennyező vér; a torkából is vékony -sugárban folyt a vér. A szeme zavaros volt az irtózattól. Végre arcát -szegény, megzuzott kezébe rejtette, a melyen most is látszott a gróf -erőszakos szoritásának a piros nyoma és halkan, keservesen jajgatni -kezdett. Van Helsing odament és szépen letakarta a paplanával, mig -Artur, egy percig kétségbeesetten kémlelve az arcát, elfordult és -kiszaladt a szobából. Van Helsing sugta nekem: - -– Jonathán bódult állapotban van, a melybe a vampir juttatta. Semmit sem -tehetünk szegény Madam Minnáért, mig egy kissé magához nem tér. Előbb a -férjét ébresztem föl. A törülköző kendő végét hideg vizbe mártotta és -elkezdte vele Jonathán arcát csapkodni, mig felesége arcát kezébe -temetve, szivettépően sirt és zokogott. Én fölhuztam a függönyt és -kinéztem az ablakon. A hold világánál Morrist láttam keresztül szaladni -a gyepen és egy tiszafa sötét árnyékába rejtőzni. Meg nem foghattam, -hogy miért teszi, de ebben a pillanatban Harker fölkiáltását hallottam -és az ágyhoz siettem. Harker még csak alig magához térve, ámulattal -nézett körül. Néhány percig kábultan maradt, aztán mintha egyszerre -megértené a helyzetet, gyorsan fölemelkedett. A felesége hirtelen -mozdulatára fölérzett, feléje fordult, karjait kinyujtotta, mintha meg -akarná ölelni, de ismét gyorsan visszahuzta és arcát ujra kezeibe -temetve, annyira elkezdett reszketni, hogy még az ágy is ingott alatta. - -– Az ég szerelmére, mit jelentsen mindez? – Kiáltotta Harker. – Seward -doktor, Van Helsing dr.-tor mi ez? Mi történt? Mi van velünk? Minna -drágám mi bajod? Mit jelentsen ez a vér? Istenem! Istenem! Hát erre -jutottunk. – És föltérdelve ágyában vadul csapkodta össze kezeit. – -Jóságos Isten segits rajtunk! Segits rajta! Könyörülj rajta. – Ezzel -leugrott az ágyról és hirtelen magára kezdte kapkodni a ruháját, -teljesen ébren és teljesen tettre készen. Ezalatt szünet nélkül kérdezve -– mi történt? Mondjanak el mindent. Van Helsing doktor maga szereti -Minnát, tudom, az Istenért tegyen valamit, hogy megmentse őt. Hisz még -nem lehet olyan nagyon rosszul. Vigyázzon rá, mig én fölkeresem azt a -szörnyeteget! A felesége rémületén, irtózatán és kétségbeesésén -keresztül is észre vette, hogy férje veszedelembe rohan. Rögtön -megfeledkezve saját bánatáról, megragadta őt és sikoltozva kiabálta: - -– Nem! Nem! Jonathán neked nem szabad engem itt hagynod. Isten tudja, -hogy eleget szenvedtem ez éjjel annélkül a félelem nélkül is, hogy neked -ártson. Neked velem kell maradnod! Neked a jó barátaiddal kell maradnod, -a kik őrködni fognak fölötted! – Szinte őrjöngve kiabált, a férjét maga -mellé huzta az ágy szélére és vadul bele kapaszkodott. - -Van Helsing és én csendesiteni próbáltuk őket. A professzor magasra -emelte kis arany feszületét és csodás nyugalommal mondta: - -– Ne féljen drágám, mi itt vagyunk és mig ez közel van önhöz, az undok -lény meg nem közelitheti. Ön bátorságban van ez éjjelre és nekünk -nyugodtan kell együtt tanácskoznunk. – Az asszony megrázkodott és -hallgatott, fejét a férje keblére rejtve. Mikor ismét fölemelte, az ura -fehér hálóinge vérfoltos lett ott, a hol az ajka érintette és a hova -nyitott nyaksebéből csepegett a vér. A mint a szegény asszony ezt -meglátta, halk jajszóval huzódott hátra és fuldokló zokogás közben -suttogta: - -– Tisztátlan! Tisztátlan! Nem szabad őt többé megérintenem vagy -megcsókolnom. Óh, hogy ennek igy kellett lenni, hogy én legyek az ő -legnagyobb ellensége. Hogy én legyek az, a kitől legjobban kell félnie. -– Erre a férje határozottan szólott: - -– Ostobaság Minna. Szégyenlem magamat, hogy ilyet kell tőled hallanom. -Nem akarom és nem is fogom ezt többé hallani. Az Isten itéljen fölöttem, -érdemem szerint és büntessen meg még a mainál is keserübb szenvedéssel, -ha valaha megengedem, hogy minket valami egymástól elválaszszon! – -Karjaiba zárta és keblére ölelte az asszonyt, a ki egy ideig zokogva -maradt rá borulva. A férj az asszony feje fölött nézett ránk égő -tekintettel és acél keménységü szája fölött remegő arcizmaival. - -Az asszony csendesülni kezdett és ekkor a férj erőltetett nyugalommal -fordult felém: - -– És most Seward doktor mondjon el nekem mindent. A tényt már tudom, de -mondja el, hogy hogyan történt. Én elmondtam neki mindent, ugy, a hogy -történt és ő látszólagos egykedvüséggel, de szikrázó szemmel hallgatta, -a mint elmondtam, hogy a gróf kegyetlen keze hogyan szoritotta a -feleségét abba a rettenetes és undok helyzetbe, száját a mellén nyitott -sebre tartva. Még ebben a pillanatban is érdekelt látnom, hogy mig a -férj arca görcsösen vonaglott a szenvedélyes haragtól, feleségének -keblére hajtott feje fölött, keze gyöngéden és szeretettel simogatta -ennek kuszált haját. A mint én befejeztem elbeszélésemet Artur és Morris -kopogtak az ajtón. Beszólitottuk őket és Van Helsing megkérdezte tőle, -hogy mit láttak, vagy tettek. Mire Artur felelt elsőnek. - -– Nem láttam őt sehol a folyosókon, sem a szobáinkban, a könyvtárszobába -is benéztem és noha ott megfordult, már akkorra eltávozott. Hogy ott -volt, azt arról tudom, hogy bárha csak pár percig tartózkodhatott ottan, -mindent elpusztitott. Minden kéziratot, naplójegyzetet elégetett és még -a fonográf hengereit is a kandalló tüzébe dobta. Róluk leolvadt viasztól -csak jobban lobogott a láng. – Itt én közbe szóltam. – Hál Istennek, van -még egy példány a vasszekrényben! – Artur folytatta – aztán leszaladtam -a lépcsőn, de semmit sem láttam. Benéztem Renfield szobájába, de ott sem -láttam egyebet, mint hogy szegény Renfield meghalt. – Harkerné erre -fölemelte a fejét, egyikünkről a másikra nézett és ünnepiesen mondta: - -– Legyen meg az Isten akarata. – Nekem ugy tetszett, mintha Artur -valamit vissza tartana, de minthogy gondoltam, hogy szántszándékkal -teszi, hát nem szóltam semmit sem. Van Helsing Morrishoz fordult és -kérdezte: - -– És maga barátom Quincey, magának nincs mondanivalója? - -– Egy kevés, felelte ez. Lehet, hogy később több is lesz belőle, de most -még ezt nem tudhatom. Azt gondoltam, hogy jó lesz megtudni, ha -lehetséges, hogy a gróf merre veszi utját, ha innen távozik. Én nem -láttam őt magát, de láttam egy nagy denevért a Renfield ablakából -fölszállni és nyugatra repülni. Én azt hittem, hogy valamely formában -Carfaxba fog visszatérni, de nyilván más nyugvót keresett. Ma éjjel már -nem tér vissza, mert keleten pirul az ég és közeledik a hajnal hasadása. -Holnap dologhoz kell látnunk! - -Ez utóbbi szókat összeszoritott fogán keresztül mondta. Néhány percig -mély csönd volt és én szinte hallottam mindnyájunk szivének dobogását. -Azután Van Helsing szólt, kezét gyöngéden Harkerné fejére téve: - -– És most Madam Minna, szegény, édes, drága Madam Minna, mondja el -nekünk pontosan, hogy mi történt. Isten látja lelkemet, nem akarok önnek -fájdalmat okozni, de szükséges. hogy mindent tudjunk. Mert most jobban, -mint valaha, kell komolyan és gyorsan a halálos munkához látnunk. Közel -a nap, a mely végét kell, hogy vesse mindennek. - -A szegény asszony borzongott, szorosabban ölelte magához férjét és még -lejebb hajtotta fejét a keblén. Aztán büszkén fölemelkedett, egyik kezét -Van Helsingnek nyujtotta, a ki megfogta, lehajolt és tiszteletteljesen -megcsókolta, aztán szorosan fogva tartotta. A másik keze a férje kezében -pihent, a ki a másik karjával szorosan átölelve tartotta. Egy kis szünet -után, a mely alatt nyilván gondolatait szedte rendbe, hozzá kezdett: - -– Megittam az altatót, a melyet ön szives volt adni, de jó ideig semmi -hatással sem volt rám. Ellenkezőleg, mind éberebb lettem és millió -képzelődés gyötört, a mely mind összefüggésben volt a halállal, -vampirokkal, vérrel, fájdalommal és bánattal. De végre is el kellett -aludnom, mert többre nem emlékszem. Jonathán bejövetele és lefekvésére -nem ébredtem föl, mikor ujra föléreztem, már mellettem volt. A szoba -megtellett ugyan olyan fehér köddel, mint már egy izben ezelőtt. De -hiszen önök ezt nem is tudják, majd megtalálják a naplómban, a melyet -később meg fogok mutatni. Ugyanazt a rettenetes félelmet éreztem, mint -akkor és valami iszonyatnak a jelenlétét. Megfordultam, hogy fölkeltsem -Jonathánt, de oly mélyen aludt, mintha helyettem ő vette volna be az -altatót. Próbáltam, de nem birtam fölkelteni, ekkor még jobban kezdtem -félni és rémülten tekintettem körül. És ekkor a szivem alélt. Mert az -ágyam mellett, mintha a ködből lépett volna ki, egy magas vékony alak -állott, talpig feketében. Azonnal megismertem a leirásból, a sápadt arc, -a nyerges, erős orr, a nyitott piros száj, az éles, fehér fog és a -lángoló vörös szempár. Fölismertem a sebhelyet homlokán, a melyet -Jonathán ejtett. Szivem verése elállt, sikoltani szerettem volna, de meg -voltam dermedve. Ő Jonathánra mutatva, élesen, metszően suttogva mondta: - -– Csitt, hallgass! Ha mozdulsz, vagy szólsz, fölfogom őt és a szemed -láttára loccsantom szét az agyvelejét. – Én sokkal jobban meg voltam -rémülve, hogy sem szóltam, vagy mozdulhattam volna. A rém kaján -mosolylyal tette egyik kezét a vállamra és szorosan tartva, letépte -nyakamról másik kezével a ruhámat, ezalatt mondván, először is egy kis -frissitőt fáradságom jutalmául. Nyugodt lehet, nem először, nem is -másodszor esik meg, hogy piros vére enyhitette a szomjamat. Én remegtem -félelmemben, de különös, mintha nem is kivántam volna őt megakadályozni. -És óh Isten, legyen irgalmas, kegyelmes nekem. Undok száját a nyakamra -tapasztotta! – A férje ezt hallva, följajdult. Az asszony szorosabbra -fogta a kezét és szánalomteljesen nézett rá, mintha az volna a szenvedő -és folytatta: - -– Éreztem, hogy erőm hanyatlik és féligmeddig ájulásba estem. Hogy -meddig tartott ez a rettenetes állapot, nem tudom. De ugy tetszett, hogy -örök időkig tartott, mielőtt undok száját elvette volna a nyakamról. -Láttam a fris vért csöpögni róla. Aztán gunyosan szólt hozzám: - -– Ugy hát te is, mint a többiek, ellenem fordultál, te is segiteni -akartál a férfiaknak, hogy üldözzenek és meghiusitsák szándékaimat? Most -már tudod és részben már ők is tudják és még jobban meg fogják tudni a -jövőben, hogy mit tesz az én utamban állni. Jobban kellett volna az -otthonukra vigyázniok. Mig ők rajtam akartak kifogni – rajtam, a ki -nemzeteknek parancsoltam, értük harcoltam, őket vezettem századokkal -azelőtt, hogy ők, születtek volna – én kifogtam rajtuk. És te, az ő -szeretett kedvencük, immár hus vagy az én husomból, vér az én véremből. -Ezideig szomjuságom kegyes enyhitője és későbben társam és segitőm. -Később te is boszut vehetsz rajtuk, mindegyiket támadhatod kedved -szerint, de most még meg kell, hogy büntesselek, azért, a mit tettél. Te -részt vettél az üldözésemben és most követned kell hivásomat. Ha én azt -mondom, hogy – Jöjj – akkor jönnöd kell, országokon és tengereken -keresztül a szavamra és hogy ez ugy legyen, ime! – ezzel föltépte keblén -az inget és hosszu éles körmével fölhasitotta mellének lüktető erét. -Mikor a vér kifreccsent, két kezemet szorosan, az egyik kezébe fogta, a -másikkal nyakszirten ragadott és számat a sebre tapasztotta, ugy, hogy -vagy meg kellett fulnom, vagy lenyelnem a kiömlő vért. Oh, Istenem, -Istenem mit tettem, mivel érdemeltem ilyen sorsot én, a ki teljes -életemben alázatos szivvel igyekeztem az igaz uton járni. Istenem, -könyörülj rajtam! Tekintsd szegény bünös lelkemet, a kit a halálos -veszedelemnél is nagyobb vész fenyeget és könyörületedben szánj meg azok -kedvéért, a kik szeretnek! – Azután dörzsölni kezdte a szája szélét, -mintha szenytől akarná megszabaditani. - -A mig Harkerné rettenetes történetét beszélte, keleten virradni kezdett -és lassan-lassan minden világosabb lett körülöttünk. Harker némán és -mozdulatlanul hallgatta, de arca mind jobban elváltozott a rémes -történet alatt, mig a nap első belövelő sugarával teljesen sötétnek nem -látszott, megfehéredett hajkoronája alatt. - -Elhatároztuk, hogy egyikünk a boldogtalan házaspár közelében marad, hogy -szükség esetén kéznél legyen, mindaddig, a mig el nem határoztuk, hogy -mitévők legyünk. - -Egyben bizonyos vagyok, abban, hogy a mai nap keltében az enyimnél -boldogtalanabb házra nem sütött. - - - - -XXII. - - -_Harker Jonathán naplója._ - -_Október 3._ - -Minthogy tennem kell valamit, hogy meg ne bolonduljak, hát irom a -naplómat. Most 6 óra, egy félóra mulva találkozunk, hogy együnk valamit, -mert Van Helsing és Seward drtor szerint semmire sem vagyunk képesek, -mig nem ettünk. Pedig Isten tudja, hogy ma rászorulunk minden erőnkre. -Irnom kell, megállapodás nélkül, hogy ne gondolkozhassam. Bejegyzek -mindent, kicsit és nagyot, végül is tán a kicsiből tudjuk meg a -legtöbbet, különben mi hasznunk minden tudásunkban, semmivel sem -juthattunk volna kegyetlenebb helyzetbe, mint amelybe Minnával együtt -jutottunk. De különben biznunk és remélnünk kell. Szegény Minna, épp -most mondta patakzó könyekkel, hogy a balsors teszi próbára hitünket, -hogy biznunk kell és hogy velünk lesz végig az Isten. Végig! Oh én -Istenem, micsoda végig?… Dologra! Dologra! - -Mikor Van Helsing és Seward doktor visszajöttek Renfieldtől, komolyan -kezdtünk a teendők felől tanácskozni. Először is elhatároztuk, hogy -Minnával ismét megosztjuk bizalmunkat, hogy semmit, bármilyen fájdalmas, -rosz, vagy izgató legyen, nem titkoljuk előtte. Ezt Minna maga is -helyeselte, mondván: - -– Nincs immár helye a titkolózásnak, hisz semmi a világon nem okozhat -nagyobb fájdalmat, mint a mennyit eddig már eltürtem és most is türök. -Van Helsing merőn nézett rá, a mig beszélt és aztán hirtelen, de -nyugodtan mondta: - -– De édes Madam Minna nem fél ön? Nem magáért, de másokért azok után, a -mik történtek, nem félti-e őket saját magától – Minna arca -megmerevedett, de szeme a martirok elszántságával ragyogott, a mint -felelt: - -– Óh nem, mert el vagyok szánva. - -– Mire? – Kérdezte Van Helsing szeliden, mig mi mind hallgattunk, mert -sejtettük, hogy miről van szó. - -– Arra, hogy a mint észreveszem, pedig elhiheti, hogy erősen fogom -figyelni magamat, hogy ártani tudnék valakinek, a kit szeretek, hát meg -fogok halni! - -– Csak nem ölné meg magát? kérdezte öreg professzorom rekedten. - -– De igen, ha nem akadna barátom, a ki szeretne annyira, hogy -megkiméljen ettől a fájdalmamtól, ettől a kegyetlen elszántságtól! - -Beszédközben jelentősen nézett az öreg orvosra. Van-Helsing fölállt, oda -ment hozzá és kezét a fejére téve, meghatottan mondta: - -– Gyermekem van valakije, a ki megtenné, ha magának a javára válnék. A -mi engem illet, én meg mernék felelni érte Isten előtt, még ebben a -percben is, ha jónak látnám. De gyermekem – – – egy pillanatra elfuladt -az öreg, zokogás fojtogatta a torkát, de legyőzte, aztán folytatta: - -– Magának nem szabad meghalni. Nem szabad meghalni senkinek a kezétől -sem, de legkevésbbé a saját kezétől. Mindaddig, a mig a másik, a ki -megrontotta életét, nem igazán halott, addig magának sem szabad -meghalni, mert a mig ő halottlan, maga is azzá lészen. Nem! magának élni -kell. Magának küzdeni kell a halál ellen, még ha kimondhatatlan -jótéteménynek vélné is. Az élő lelkére kérem, hogy ne haljon meg, még -csak ne is gondoljon a halálra, még ez a nagy baj el nem mult nálunk. – -A szegény asszony remegett, mint a nyárfalevél. Mi hallgattunk – hisz -semmit sem tehettünk. Végre nyugodtabb lett és Van Helsing felé fordulva -és kezét nyujtva neki, szeliden, de végtelen szomorusággal mondta: - -– Igérem önnek kedves barátom, hogy ha Isten megengedi, hát igyekezni -fogok, hogy élve maradjak. Szegény asszonyka oly kedves s bátor volt, -hogy a mi szivünket is megerősitette. - -Mint rendesen, van Helsing gondolt most is mindenre és kész munkatervvel -állt elő. - -– Talán jobb is, – kezdte – hogy Carfaxba tett látogatásunk alkalmával -ugy határoztuk, hogy egyelőre nem bántjuk az ott levő ládák tartalmát. -Ha már akkor tettük volna, a gróf esetleg kitalálhatta volna -szándékunkat és kétségtelen, hogy mindent elkövetett noha -meghiusitására, a még hátra levőket illetőleg. De most nem tudja -szándékunkat, sőt valószinü, hogy azt sem tudja, hogy hatalmunkban van -sterilizálni pihenőjét, hogy többé hasznát ne vehesse. Mi most már -tudunk annyit a többinek az elhelyezéséről, hogy azután, hogy a -piccadilly-i házat kikutattuk, a többinek is nyomára akadjunk. A kérdés -most már csak az, hogy hogyan jussunk be a piccadilly-i házba? - -– Akárhogyan is! – Ha másképp nem lehet, hát betörünk. - -– Azt bajosan fogja megengedni az önök rendőrsége. De én gondoltam -valamit, föltéve, hogy az a ház a mienk volna, de elvesztettük volna a -kulcsát, hát mittévők lennénk? - -– Lakatost hozatnánk és kinyittatnók vele az ajtót annak rendje és módja -szerint. - -– No lássa, azt igy is megtehetjük. Annak rendje és módja szerint -lakatossal nyittatjuk ki a zárt ajtót. - -A mi az erők felosztását illette, a professzor azt javasolta, hogy előbb -Carfaxba látogassunk el, hogy a gróf legközelebb eső pihenőjét -pusztitsuk el; azután mind együtt menjünk Piccadillybe, hogy a két -doktor és én maradjunk ott, mig Artur és Morris a gróf Walworth és -Mile-Endben lévő házait kutatják át és pusztitják el. Ha nem valószinü -is, de megeshetik – állitotta a professzor – hogy a gróf napközben benéz -piccadilly-i házába és akkor ott mindjárt szembe szállhatunk vele. A mi -engem illet, én jobban szerettem volna Minna mellett maradni és azt ki -is jelentettem, de Minna hallani sem akart erről. Azt állitotta, hogy ő -nem fél és hogy a többiek esetleg nagyon jó hasznát veszik a házak -átkutatásánál ugy törvény tudásomnak, mint Transzszilvániában tett -tapasztalataimnak. – Eredj nyugodtan – igy biztatott. – Az Ur Isten meg -tud engem óvni, ha meg akar, akkor is ha senki sincsen mellettem. – Erre -én fölugrottam fölkiáltva: – Akkor hát Isten nevében induljunk ezennel -és ne vesztegessük az időt! - -De Minna nem eresztett el bennünket reggeli nélkül, ne hogy -elerőtlenedjünk. Nehezen esett valamit ennünk, de ő addig biztatott -bennünket mig szót nem fogadtunk. Reggeli után fölállt Van Helsing és -igy szólt: - -– Barátaim, kedves barátaim, elindulunk borzalmas föladatunkra, föl -vagytok e mind fegyverkezve, mint akkor éjjel, a mikor először kerestük -föl ellenségünk tanyáját: föl vagytok-e ugy a szellemi, mint testi -támadás ellen fegyverkezve? – Mi igennel feleltünk. - -– Akkor jól van. Most Madame Minna ön minden esetben teljes bátorságban -van a nap nyugtáig és arra mi visszatérünk – ha – ha egyáltalán -visszatérünk! De mégis, mielőtt elindulnánk, engedje, hogy minden -személyes támadás ellen fölfegyverezzem. A szobáját már mióta lejött én -magam láttam el mindazokkal, a mikről tudom, hogy ő nem léphet be tőlük. -Most engedje, hogy a személyét is megközelithetetlenné tegyem. Engedje, -hogy homlokát ezzel a szentelt ostyával megérintsem az atya fiu és… - -Rémes sikoltás hasitotta a levegőt, a szivünket dermesztve meg. A mint -Van Helsing Minna homlokát érintette az ostyával ez megégette, bele -égett a bőrébe, mintha tüzes vas lett volna. Szegény angyalom a tüzes -seb fájdalmát érezvén, felfogta a dolog jelentőségét és kettős fájdalma, -a testi és lelki rémes metsző sikoltásában jutott kifejezésre. Térdre -esett rettenetes megaláztatásának fájdalmában. Gyönyörü haját az arcára -huzta és sirva jajgatta: - -– Tisztátalan! Tisztátalan! Még a mindenható is utálja megrontott -testemet! A végitélet napjáig fogom a gyalázatnak ezt a bélyegét a -homlokomon hordani! Mindenki hallgatott. Én tehetetlen bánatomban -melléje dobtam magamat a földre és átölelve őt, szorosan tartottam. -Néhány percig megkeseredett szivünk egymáson dobogott, mig barátaink -szeméből folyt a köny. Aztán Van Helsing szólt, olyan komolyan és erős -meggyőződéssel, mintha valamely kijelentést tenne: - -– Bizonyos, hogy viselnie kell azt a bélyeget, mig Isten jónak nem látja -megszabaditani tőle. De bizonyos az is, oly bizonyos, mint hogy élek, -hogy az a jel el fog tünni, a mikor Isten megszabadit bennünket a -tehertől, a mely ránk sulyosodik. De addig viselnünk kell a -keresztünket, mint a hogy Fia viselte az Atya iránti engedelmességben. - -Szavaiból reményt, vigasztalást meritettünk és megnyugvást. Minna és én -egyszerre nyultunk az öreg ur keze után és megcsókoltuk. Aztán szó -nélkül letérdeltünk mind és hüséget fogadtunk egymásnak. - -Elérkezett az indulás ideje. Istenhozzádot mondtam Minnának. Soha -halálunk órájáig sem fogjuk elfelejteni ezt a bucsuzást és elindultunk. - -Carfaxba minden baj nélkül jutottunk be és mindent ugy találtunk, mint -első látogatásunk alkalmával. Nem találtunk semmiféle irást sem. A -faládák épp ugy álltak az ódon kápolnában, mint a hogy otthagytuk őket. -Van Helsing komolyan mondta, a mint előttük állottunk: - -– Most barátaim lássunk kötelességünkhöz. Sterilizálni kell ezt a -földet, a melyet messze földről hozott magának ellenségünk, hogy benne -megpihenve uj erőt gyüjtsön. Azért választotta ezt a földet, mert meg -van szentelve. Megszenteltetett az emberek számára, mi pedig -megszenteljük Isten számára és ezzel hozzáférhetetlenné teszszük neki. -Beszédje végeztével srófhuzót vett elő táskájából és fölnyitotta vele az -egyik láda födelét. A földnek nyirkos, dohos szaga volt, de már ezzel -nem törődtünk, mert minden figyelmünk a professzorra szegült. Ájtatosan -vett ki egy lap szentelt ostyát egy kis dobozból és a földre helyezte, -aztán ismét visszaerősitette a láda tetejét. - -A többi ládával is mind ugyanazt az eljárást követtük, látszólag ugy -hagyva őket, a hogy találtuk, de mindegyikben egy szentelt ostya volt. - -Mikor bezártuk magunk mögött az ajtót, a professzor igy szólott: - -– Ezt szerencsésen elvégeztük. Ha a többit is igy sikerül ellátnunk, -akkor lehet, hogy a leszálló nap fénye olyan fehérnek mutatja madame -Minna homlokát, mint a hó és nem lesz rajta folt! - -_Piccadilly 12 óra 30 perc._ Mielőtt a Fenchurch-utcát elértük volna, -lord Godalming igy szólt hozzám: - -Morrisz meg én megyünk lakatosért. Önnek jobb volna elmaradni tőlünk, -mert baj esetén mi valahogy csak kivágjuk magunkat, de már egy hites -ügyvédnek nehéz lenne magát egy házbetörés vádja alól fölmentetni. Aztán -meg nem is vonjuk annyira magunkra a figyelmet, ha kevesebben leszünk. -Az én rangom és cimem imponálni fog ugy a lakatosnak, mint az esetleg -beavatkozó rendőrnek. Legjobb lesz, ha ön Jackkal és a professzorral a -házhoz közel eső sétatérre megyen és onnan ha látják, hogy a ház nyitva -van és a lakatos már elment, hát könnyen átjöhetnek. Mi majd várjuk és -gyorsan beeresztjük önöket. - -– A tanács kitünő: – mondta Van Helsing, hát mi is belenyugodtunk. Artur -és Morrisz elsiettek egy bérkocsin, mi követtük őket egy másikon. A -sétatér sarkán kiszálltunk és leültünk a téren egy padra, a honnan jól a -gróf házára láthattunk. A percek ólomlassusággal multak, a mig ott -várakoztunk. - -Végre kocsit láttunk a ház előtt megállni. Szép kényelmesen szálltak ki -belőle Artur és Morrisz; a bakról pedig egy tagbaszakadt széles vállu -lakatos legény ugrott le, kezében a szerszámos gyékénykosárral. Morrisz -kifizette a kocsist, a ki kalapot emelt és elhajtott. Együtt mentek föl -hárman a lépcsőn és Artur magyarázta a lakatosnak, hogy mit kiván tőle. -A munkásember kényelmesen levetette a kabátját, a rácskeritésre -akasztotta, közbe mondva valamit az épp arra sétáló rendőrnek. A rendőr -biccentett és odébb haladt s a munkás letérdelve maga mellé rakta a -szerszámait és válogatni kezdett bennük. Egy, két, három kulcsot is -oldott le egy nagy csomóról és próbálgatta velük a zárt, a mely végre is -egy kis erőltetéssel kinyilott. Mind a hárman beléptek a házba. Mi -csöndesen vártunk tovább, mig a lakatos vissza nem jött. Az ajtóban -megállt és a kulcsot próbálta, pászitotta, reszelte az ajtóba, mig végre -jó lett. Ekkor átadta Arturnak, a ki a tárcájából pénzt adott neki. A -lakatos megbillentette a sapkáját, fölhuzta a kabátját, fölvette -szerszámos kosarát és távozott; senki, egy lélek sem vetett ügyet az -egész dologra. - -Mikor a lakatos már jó messze járt, mi hárman is átmentünk az utcán és -kopogtunk az ajtón. Rögtön kinyitotta Morris, a ki mellett Artur -szivarra gyujtva állt. - -– Cudar szaga van ennek a háznak, jegyezte meg az utóbbi és igazán épp -oly gyalázatos rossz szaga volt, mint a kápolnának Carfaxban, a miből -azt következtettük, hogy a gróf gyakran szokott itt tanyázni. Mind -együtt indultunk a ház átkutatására, hogy támadás esetén támogathassuk -egymást, mert nem tudhattuk, hogy a gróf nincs-e valahol a házban. A -csarnokból nyiló ebédlőben nyolc ládát találtunk a kilencből, a mit ide -szállitottak! Már pedig addig meg nem szabad pihennünk, mig az utolsót -is meg nem találtuk! Először is az ablaktáblát nyitottuk ki. Az ablak -egy kővel kirakott hátsó udvarra nyilt, a melyen tul istállót láttunk. -De ennek nem volt ablaka az udvarra, hát nem kellett félnünk, hogy onnan -meglátnak bennünket. A ládákat azonnal fölnyitottuk és ugy tettünk -velük, mint a többiekkel Carfaxban. Nyilvánvalónak látszott, hogy a gróf -nincs itthon és hogy kikutathatjuk az egész házat. - -Az ebédlőt kivéve, sehol sem találtunk semmit sem. Az ebédlő asztalán -hevertek a gróf adás-vevés szerződései a többi házról és arról is, a -melyben voltunk; ezenkivül papir toll és tinta. Minden finom papirba -volt burkolva, hogy por ne érje. Volt ott még egy ruhakefe, hajkefe és -fésü, aztán egy kancsó és mosdó tál, ez utóbbi teli piszkos vizzel, a -mely piroslott a vértől. Végre egy csomó kulcsra is akadtunk, tán épp a -másik két ház kulcsai lehettek. Mikor mindent átvizsgáltunk, Artur és -Morris gondosan felirták a kelet és délnek fekvő házak számát és cimét, -magukkal vitték a kulcsokat és elindultak, hogy ott is kutassanak a -hiányzó ládák után. Mi többiek tőlünk telhető türelemmel várjuk -visszatértüket – vagy a gróf jöttét. - - - - -XXIII. - - -_Seward doktor naplója._ - -_Október 3._ - -Az idő iszonyu hosszunak tetszett, a mig Godalming és Morrisz -visszatértét vártuk. Kivált szegény Harker borzasztó állapotban volt, az -embernek fájt a szive, ha ránézett. Tegnap éjjel nyilt arcu, boldog -ember, telve életerő és erélylyel, dus barna hajjal a fején. Ma egy -megtört, öreg ember, a kinek fehér haja teljesen hozzá illik beesett, -égő szeméhez és bánatteli arcához. A professzor is megsajnálta és -igyekezett őt elfoglalni. A lehető legérdekesebben beszélt nekünk a -grófról. - -– A mióta csak a kezembe jutottak, folyton tanulmányoztam a szörnyetegre -vonatkozó papirokat és minél jobban tanulmányoztam, annál jobban -meggyőződtem annak a szükségességéről, hogy kipusztitsuk őt a világ -szinéről. A mint Arminiusz barátom Budapestről irja, Drakula gróf a maga -idejében, csodálatraméltó férfi volt. Katona, államférfiu és alkimista, -a mi akkori időben a tudomány legmagasabb fokát jelentette. Rendkivül -észtehetsége, nagy tudománya és félelmet nem ismerő szive által tünt ki -kortársai közül. - -Mig ő beszélt, hirtelen kopogás az utca ajtó felől döbbentett meg -bennünket. Mind a hárman a csarnokba siettünk és Van Helsing csendet -intve lépett az ajtóhoz és kinyitotta. A sürgönykihordó kopogott. -Sürgönyt adott át a profeszszornak, a ki először betette az ajtót, -azután megnézte a sürgöny cimét, föltépte és fölolvasta: - -Őrizkedjenek D-tól. Épp most, 12 óra 45 perckor hagyta el Carfax-ot és -sietve indult délnek; nehogy meglepje önöket. Minna. - -Egy kis szünet után Harker Jonathán szólalt meg: - -– Hál’ Istennek, tehát nemsokára találkozunk vele! Van Helsing hirtelen -feléje fordulva mondta: - -– Ha Isten is ugy akarja, igen. Ne féljen, de ne is örüljön még, mert -lehet, hogy az, a mire e percben legjobban vágyunk, pusztulásunkat fogja -fölidézni. - -– Én már semmivel sem törődöm, csak azzal, hogy azt a rémet kiirtsam a -föld szinéről; a lelkemet eladnám azért, hogy megtehessem. - -– Csitt, csitt, gyermekem – szólt Van Helsing – az Isten nem vesz -lelkeket ilyen áron, az ördög meg, ha vesz is, rossz fizető. Gondoljon a -feleségére, mit szólna, ha önt igy hallaná beszélni. De közeledik a tett -ideje. Reméljük, hogy Artur és Morris hamarabb ide érkeznek, mint a -gróf. - -Vagy egy félórával Harkerné telegramja után ismét halk, de határozott -kopogás hallatszott a csarnok ajtaján. Mi mind egymásra néztünk és -együtt mentünk a csarnokba, készen tartva különböző fegyvereinket. Van -Helsing nyitotta ki félig az ajtót és nagy volt örömünk, mikor közel -hozzá Morrist és Arturt láttuk meg. Gyorsan jöttek be, az ajtót becsukva -maguk mögött és Artur azonnal számot adott küldetésükről. - -– Rendben vagyunk. Mind a két házat megtaláltuk, mindegyikben hat láda -földet és valamennyit elpusztitottuk. - -– Most már csak a grófot kell megvárnunk, mondta Morris, de ha ötig nem -jön, hazafelé kell indulnunk, mert Harkernét napnyugta után nem -hagyhatjuk magára. - -– Most már nem késhetek sokáig – jegyezte meg Van Helsing. Ő nagysága -telegramja szerint délnek indult. Hogy még nem érkezett ide, ez azt -jelenti, hogy a másik két házában fordult meg előbb. Higyjétek el -barátaim, hogy már nem sokáig fog bennünket várakoztatni. Valami tervben -kellene megegyeznünk a támadást illetőleg. De csitt, elkéstünk. Kéznél a -fegyverek? Készen vannak? – A kezét hallgatásra intve emelte föl és mind -hallottuk, a mint egy kulcsot halkan forditanak a csarnok ajtajában. - -Még ebben a pillanatban is kénytelen voltam megbámulni Morris gyors -elszántságát. Igaz, hogy a világ különböző részében ejtett vadászataink -alkalmával mindig ő volt a vezér és rendező, Artur és én megszoktuk, -hogy föltétlenül engedelmeskedjünk neki. Most ezt a régi szokását -ösztönszerüleg fölelevenitette. Egy gyors tekintettel a szoba körül, -készen volt a csata tervével, és szó nélküli kezének egy intésével -helyezett el bennünket. Van Helsing, Harker, és én az ajtó mögé -jutottunk, Artur és Morris pedig ugy álltak félre, hogy egy pillanat -alatt az ablak elé juthattak. Némán vártunk örök időnek tetsző pár -pillanatig. A gróf lassu, óvatos léptekkel közeledett, mintha el volna -készülve valamely meglepetésre. - -Hirtelen egy ugrással a szoba közepén termett, még mielőtt bármelyikünk -kezet emelhetett volna rá. Mozdulata olyan volt, mint egy párducé. -Harker mozdult meg elsőnek, az ajtó elé vetve magát, hogy a gróf ki ne -menekülhessen. A mint a gróf meglátott minket, rettenetes vigyorgás -torzitotta el az arcát, kimutatva hosszu, hegyes fogait, de gonosz -vigyorgása csakhamar fagyos, megvető tekintetre változott. Mi -ösztönszerüen egyszerre indultunk neki. Kár, hogy nem volt meghatározott -tervünk a támadásra, mert én még ebben a percben is azon tünődtem, hogy -mit is fogunk tenni, hisz még azt sem tudtam, hogy vajjon halálos -fegyvereink fognak-e rajta vagy nem? Harker nyilván elvolt szánva, hogy -megkisérli, mert magasra emelt késsel vetette rá magát. A csapás -hatalmas volt, és a grófot csak pokoli gyorsasága, a melylyel hátra -ugrott, mentette meg. Egy pillanattal később és a hegyes kés szivét -verte volna át. Igy is, a hegye fölhasitotta a kabátját, a széles -hasitékon hullott ki a bankjegy és tömérdek arany. A gróf arckifejezése -oly démoni volt, hogy remegtem Harkerért, noha láttam, hogy ujabb -döfésre emeli rettenetes kését. Én ösztönszerüleg védeni akarván őt, -előre siettem magasra emelve balkezemben a feszületet és szent ostyát. -Hatalmas erőt éreztem karomon végig futni; és meglepetés nélkül láttam, -hogy a szörnyeteg mily megrettenve huzódik vissza, a mint valamennyien -ezzel a mozdulattal közeledtünk feléje. Lehetetlen volna leirni a -gyülölet és gonoszság, a harag és pokoli kajánság kifejezését, a mely a -gróf arcát eltorzitotta. Viasz fehér arca, sárgás zöldre változott, -szeme lángolt és a sebhely a homlokán szinte kidagadva lüktetett. A -kővetkező pillanatban egy ruganyos mozdulattal siklott el Harker karja -alatt, mielőtt az lecsaphatott volna rá és hajoltában fölmarkolva egy -csomó aranyat, az ablaknak ugrott. A zuzott üveg csörömpölésével -egyszerre hallottuk, a mint az udvar kövezetére ugrott, estében nehány -csengő aranyat is ejtve a földre. - -Mi az ablakhoz rohantunk és láttuk őt sértetlenül talpra ugrani. Az -udvaron keresztül rohanva, belökte az istálló ajtaját. Ott megfordulva -visszaszólt nekünk: - -– Azt hittétek, hogy kifogtok rajtam – ti bambák ott egy sorban, sápadt -pofátokkal. Majd megbánjátok ti ezt még valamennyien! Azt hiszitek, hogy -pihenőhely nélkül hagytatok, de van nekem még az is. A boszum még alig -vette kezdetét! Századokra ki fogom terjeszteni, az idő pedig nekem -szolgál. A leányok, a kiket szerettek, az enyém már mind és általuk ti -is és mások is az enyéim lesznek, az én kreaturáim, hogy parancsaimat -teljesitsék és sakálaim legyenek, ha lakmározni óhajtok. Gunyos kacajjal -tünt el az ajtón keresztül és hallottuk, a mint a rozsdás reteszt -rátolta belülről. Az istálló tulsó oldalán egy ajtó nyilott és csapódott -be. Elsőnek a professzor szólalt meg közülünk, a mint látva, hogy az -istállón nem juthatunk keresztül, a csarnokon indultunk kifelé. - -– Valamit mégis csak megtudtunk, sőt sokat! Hiába fenyegetőzik, ő fél -tőlünk; fél az időtől, fél a nélkülözéstől! Mert ha nem félne, miért -sietne annyira? Miért kapta volna föl a pénzt? Maguk gyorsan kövessék. -Maguk hires vadászok és értenek a csapázáshoz. Nekem gondom lesz rá, -hogy itt ne találjon semmit se, a minek hasznát vehetné, ha vissza -jönne. Beszéd közben zsebébe gyüjtötte az aranyat, a papirokat és -papirpénzt a kandallóba dobta és meggyujtotta. - -Artur és Morrisz az udvarra rohantak, Harker az ablakon ereszkedett le, -hogy a grófot elérje, de ez bereteszelte jól az istállóajtót és mire -betörték, semmi nyoma sem volt a szökevénynek. - -Késő délutánra járt már az idő és nem volt messze a napszállta. Be -kellett látnunk, hogy elvesztettük a játékot és nehéz szivvel egyeztünk -a professzorral, a mikor azt mondta: - -– Vissza kell sietnünk madame Minnához – szegény, szegény édes madame -Minnához. A mit itt tehettünk, elvégeztük most, vissza kell sietnünk az -ő védelmére. De nem szabad kétségbe esnünk. Már csak egy láda hiányzik -az ötvenből és azt még meg kell találnunk – ha az meglesz, még minden -jóra fordul, – Én azonban jól láttam, hogy csak Harker biztatására -beszél ilyen bátran. Nehéz szivvel siettünk haza, a hol Harkerné már -várt bennünket. Mikor arcunkat meglátta, az övé is elsápadt és a szemét -lehunyta, mint a ki buzgón imádkozik; aztán becsületére váló -önlegyőzéssel, szinte derülten mondta: - -– Hogyan köszönjem meg önöknek, a mit érettem tesznek. Szegény édes jó -uram, ne busulj, még minden jóra fog fordulni. Tedd ide szegény fejedet -a vállamra és pihenj meg – férje ősz fejét ezzel a két keze közé fogta -és megcsókolta. A szegény fiu csak nyögött, kétségbeesése nem talált -szavakat. - -Megvacsoráltunk együtt és azt hiszem, hogy ez valamennyiünknek igen jól -esett, reggel óta egy falatot sem ettünk – mert vacsora után mindjárt -nem láttuk olyan reménytelennek a holnapot. Igéretünkhöz képest -elmondtunk Harkernénak mindent, a mi történt és noha fehér lett az arca, -mint a hó, a mikor a férjét fenyegető veszedelemről beszéltünk, bátran -és nyugodtan hallgatott bennünket végig. Egy szót sem szólt, a mig be -nem fejeztük az elbeszélést, csak fogta szorosan a férje karját, mintha -ezzel meg tudná ótalmazni a veszedelemtől. Mikor végre elhallgattunk, -fölállt a nélkül, hogy a férje karját eleresztette volna és beszélni -kezdett. Oh bár csak fogalmát tudnám adni a jelenésnek, a hogy ez a -szelid, jó kedves asszony ott állt köztünk, ifjusága és fölhevülése -ragyogó szépségében, a piros bélyeggel fehér homlokán, a melynek -tudatában volt és a melyet mi fogcsikorogatva láttunk. - -– Jonathán – szólott és szava édesebb volt a legédesebb muzsikánál, -annyira áthatotta a szerelem és gyöngédség – Jonathán édes és ti mind -kedves barátaim hallgassátok meg, a mit mondanom kell nektek és ne -felejtsétek. Tudom, hogy harcolnotok kell, hogy el kell pusztitanotok -azt a szörnyet, valamint elpusztitottátok az ál Lucyt, hogy az igazi -Lucy örök életét és üdvösségét megmentsétek, de ne feledjétek, hogy ez -nem a gyülölet munkája. Az a nyomorult, szegény lélek, a ki minket ebbe -a nyomoruságba juttatott, maga a legnyomorultabb. Jusson eszetekbe, hogy -mily boldog lészen, ha gonoszabb része megsemmisül, hogy a jobbik örök -életre keljen. Legyetek könyörületesek iránta – de a könyörület azért -meg ne akaszsza kezeteket a pusztitás munkájában. - -Mig az asszony beszélt, a férje arca mind jobban elsötétült és huzódott -össze, mintha a benne duló szenvedelem tüze perzselné. Mikor felesége -megszünt beszélni, fölugrott, kezét kirántva az asszonyéból és -rikácsolva kiáltotta: - -– Az Uristen csak addig adja a kezembe, mig a földi életét kitaposom -belőle. Ha azontul a halhatatlan lelkét a pokol tüzére juttathatnám, -hogy örök időkig kinlódva égjen, hát ezt is örömmel megtenném! - -– Oh csitt! csitt! A jó Isten nevében hallgass és ne mondj ilyeneket -édes jó uram, mert megöl az irtózat és félelem. Jusson eszedbe drágám – -én ezen az egész hosszu napon gondolkoztam rajta – hogy valamikor én is -szorulhatok ilyen könyörületre és hogy azt épp ugy, mint te most, valaki -tőlem is megtagadhatná. Oh édes uram! meg szerettelek volna kimélni -ettől a gondolattól, de nem lehetett. Kérem Istent, hogy ne vegye számon -keserü kifakadásodat – hisz Ő tudja, hogy az csak szerető, meggyötört -szived följajdulása. - -Mi férfiak valamennyien sirtunk. Harker térdre vetette magát a felesége -mellett, átkarolta és ruhája ráncába temette arcát. Van Helsing intésére -kiosontunk a szobából és magukra hagytuk szegényeket Istenükkel. - -Mielőtt szobájukba tértek volna, a professzor minden kellékkel -fölszerelte azt a vampir jövetele ellen és biztositotta Harkennét, hogy -nyugodtan alhatik. Egy éles hangu csengetyüt is tett a kezük ügyébe, -hogy baj esetén bármelyikük megrázhassa. Morris, Artur és én -elhatároztuk, hogy fölváltva fogunk a szegény asszony ajtaja előtt -virrasztani. Elsőnek Morris őrködik, mi ketten addig alszunk, ha lehet. -Artur már le is feküdt, mert ő másodiknak soros. Most, hogy elvégeztem a -dolgomat, én is megpróbálok lefeküdni és elaludni. - - -_Harker Jonathán naplója._ - -_Okt. 3–4. Közel az éjféli órához._ Azt hittem, hogy a tegnapi napnak -soha nem lesz vége. Ugy vágytam az álomra, mintha azt reméltem volna, -hogy másnap fölébredve, jobb körülményekre ébrednék. Mielőtt nyugalomra -tértünk volna, a másnapi teendőkön tanácskoztunk, de nem tudtunk -határozatra jutni. Minden, a mit tudtunk, csak az volt, hogy még egy -láda föld maradt, de hogy ez hol van, azt csak a gróf maga tudta. Ha -szándéka elrejtőzve maradni évekig, kifoghat rajtunk; és ez alatt! nem, -nem, ezt a rettenetes gondolatot nem szabad forgatnom, mert megőrülök. -Hála Istennek, Minna alszik, még pedig nyugodtan, álomlátások nélkül. Én -magam nem vagyok álmos, de fáradt, halálosan fáradt vagyok. Lefekszem, -ne hogy holnap ne tudjak mozogni, mert nem nyugszom addig, a mig… - -_Későbben._ – El kellett aludnom, mert Minna keltett föl. Minna, a ki -riadt tekintettel ült föl az ágyban. Jól láthattam, mert égve hagytuk a -világot. Egyik kezét a számra tapasztotta, ne hogy fölébredve, szóljak -és a fülembe susogta: - -– Csitt! a folyosón van valaki! - -Én fölkeltem és keresztülmenve a szobán, óvatosan kinyitottam az ajtót. - -Az ajtó előtt, egy matrácon végig nyujtózva, de teljesen ébren, hevert -Morris Quincey. A kezét intően fölemelve, suttogta: - -– Csitt! Feküdjék vissza az ágyba; semmi baj. Egyikünk mindig itt lesz -az éjjel. Nem bizunk semmit sem a véletlenre! - -Tekintete és gesztusa lehetetlenné tette az ellentmondást, visszamentem -tehát és megmondtam Minnának. Ő sóhajtott és a mosolynak mintha az -árnyéka suhant volna át szegény, sápadt arcán, a mint karjait a nyakamba -füzte és halkan mondta: - -– Hála neked Istenem, hogy ily jó és bátor férfiakat rendeltél mellém! – -Megkönnyebbült sóhajjal hanyatlott vissza és ismét elaludt. Én is -lefekszem és alszom, ha lehet, mihelyt jegyzeteimet befejeztem. - -_Okt. 4._ - -Minna az éj folytán még egyszer fölébresztett. Ekkorra már jól kialudtuk -magunkat mind a ketten, mert már szürkülni kezdett a hajnal. Minna -sebtiben mondta: - -– Gyorsan hivd ide a professzort. Azonnal látni akarom. - -Miért? - -Egy ötletem támadt, azt akarom, hogy hipnotizáljon hajnal hasadta előtt, -talán meg tudok neki valamit mondani. Siess édes, mulik az idő. - -– Én az ajtóhoz mentem, akkor már Seward doktor hevert a matracon és -engem látva gyorsan fölugrott. - -– Valami baj van? – kérdezte ijedten. - -– Nem, – feleltem én – de Minna azonnal látni akarja Helsing doktort. - -– Megyek és hivom – és ezzel elsietett a professzor szobája felé. - -Két, három perccel későbben Van Helsing a szobánkban volt, Morris és -Artur pedig Seward doktorral az ajtó előtt maradtak. Mikor a professzor -meglátta Minnát, mosoly váltotta föl arcán az aggodalmat és kezét -dörzsölve szólitotta meg. - -– Kedves jó madame Minna, örömmel látom, hogy milyen jóra változott és -mit tehetek? miben lehetek szolgálatára? mert hogy nem hiába hivatott -ilyen szokatlan órában, az bizonyos. - -– Azt akarom, hogy hipnotizáljon. Még pedig most, hajnal előtt, mert -érzem, hogy csak most beszélhetek őszintén. Siessen, mert rövid az idő! -A professzor szó nélkül intett neki, hogy üljön föl az ágyban. Aztán -merőn rá nézve jeleket kezdett csinálni felülről lefelé az arca előtt a -levegőben. Minna néhány pillanatig merően nézett a szemébe. Az én szivem -ugy vert, mint egy gözkalapács, mert éreztem, hogy krizis előtt állunk. - -Minna szeme lassan lecsukodott, mozdulatlanul ült, csak keblének gyönge -hullámzásáról lehetett látni, hogy él. A professzor még néhány -mozdulatot tett, aztán mereven megállt és én láttam, hogy homlokán nagy -csöppekben gyöngyözik a verejték. Minna fölnyitotta a szemét, de mintha -nem is az az asszony lett volna, a ki az előtt. A szeme az ürbe bámult -és hangja szokatlanul bus és álmodozónak tetszett. A professzor a kezét -fölemelve intett, hogy hivjam be a többieket. Lábujjhegyen jöttek be és -az ágy lábánál álltak meg. Minna mintha nem látta volna őket. A csöndet -Van Helsing halk hangja szakitotta meg: - -– Hol vagy? - -– Nem tudom. - -Nehány pillanatnyi csönd következett. Minna mereven ült, a professzor -merőn rászegezte tekintetét, mi többiek pedig alig mertünk lélegzeni. A -szoba világosodni kezdett. Van Helsing a nélkül, hogy szemét -elforditotta volna Minnáról, intett nekem, hogy huzzam föl a függönyt. -Megtettem. A hasadó hajnal rózsaszin világa árasztotta el a szobát. -Ebben a pillanatban ismét megszólalt a professzor. - -– Hol vagy most? - -– Nem tudom. Nagyon szokatlan helyen. - -– Mit látsz? - -– Nem látok semmit, sötétség van körülöttem. - -– Mit hallasz? - -– Viz locsogását. Hallom, a mint elsurran mellettem és futtában locsog. - -– Akkor hajón vagy. - -A felelet gyorsan következett. - -– Igen ott vagyok. - -– Mit hallasz még egyebet? - -– Emberi lábak dobogását, a mint fölöttem szaladgálnak és a horgonylánc -csikorgását. - -– Mit csinálsz? - -– Csendesen fekszem, mintha meghaltam volna! – A hang elhalt, Minna mély -lélegzetet vett és szeme lecsukódott. - -Ez alatt fölkelt a nap és mi teljes világitásban álltunk. Van Helsing -Minna vállára tette a kezét és lassan visszanyomta őt a párnái közé. -Néhány pillanatig olyan csöndesen feküdt mint egy gyermek, aztán egy -mély sóhajjal fölébredt és bámulva nézett rajtunk végig. De csakhamar -magához tért, megértette a helyzetet, és mohón kérdezte, hogy mit -beszélt álmában. A professzor ismételte beszélgetésüket, mire Minna igy -szólt: - -– Akkor egy pillanatnyi vesztegetni való időnk sincs. Morris és Artur az -ajtónak indultak, de a professzor nyugodt hangja visszaszólitotta őket. - -– Megálljatok barátaim. Az a hajó bár hol van is, horgonyt vetett, a mig -madame Minna beszélt. Ebben a pillanatban nagyon sok hajó horgonyoz -London városának kikötőjében. Melyiket ezek közül keresik önök? Adjunk -hálát Istennek, hogy ismét nyomra akadtunk, noha nem tudhatjuk, hogy -hová vezet. Most már tudjuk, hogy miért kapkodta föl a gróf, még -Jonathán fenyegető kése alatt is az aranyait. Menekülni akart. Hallják? -_Menekülni!_ Belátta, hogy már csak egy láda földdel pihenőnek és egy -csomó emberrel, a kik mint kopófalka a rókát üldözik, London már nem -neki való hely. Fogta az utolsó láda földjét, hajóra vitte és elhagyja -az országot. De mi követjük őt. Nézzék, a nap most kél és az egész nap a -miénk egészen napszálltáig. Gyerünk fürödni, öltözködni és reggelizni – -ez mindnyájunknak jól fog esni és nyugodtan tehetjük, mert már nincsen -velünk egy földön a rém. – Minna esdve nézett a professzorra, a mint -kérdezte. - -– De hát miért üldözzük tovább is, ha ugyis eltávozott tőlünk? A -professzor kezét a kezébe fogva felelte: - -– Most ne kérdezzen tőlem semmit se, majd reggeli után megfelelek -mindenre. - -Reggeli után Minna ismételte kérdését; a professzor komolyan nézett rá, -aztán szomoruan mondta: - -– Most kedves madame Minna, jobban mint valaha követnünk kell őt, ha -mindjárt a pokol tornácára kellene is utána mennünk. Minna elsápadva -kérdezte: - -– De hát miért? - -– Azért, mert ő századokig élhet, kegyed pedig csak halandó asszony. -Félnünk kell az időt – a mióta torkán viseli a sebét. - -Épp csak annyi időm volt, hogy fölfoghattam elájult feleségemet. - - - - -XXIV. - - -_Seward doktor fonograf naplója Van Helsing üzenetével._ - -_Harker Jonathánnak._ Magának itthon kell maradni a maga kedves jó -felesége mellett. Mi többiek elindulunk a hajó keresésére. A mi -ellenségünk eltünt. Visszaindult az ő transzszilvániai várába. Ezt oly -bizonyosan tudom, mintha egy tüzes kéz irta volna a falra. Erre már -valahogy készülnie kellett és a ládáját közel tartotta, hogy alkalmasan -hajóra szállithassa. Ezért vitte el a pénzét, ezért sietett annyira, -nehogy elfogjuk valahogy a napnyugta előtt. Okos eszével belátta, hogy -itt vége a játéknak, azért határozta el, hogy visszatér hazájába. Hajót -talált, a mely arra megy, a honnan ő jött és ő erre szállott. Mi most -elindulunk megkeresni azt a hajót, és ha megtaláltuk, visszajövünk és -elmondunk önöknek mindent. Bátorság barátom, a harc csak most kezdődött -és végül nyerni fogunk, oly bizonyosan, minthogy egy Isten van az égben, -a ki nem hagyja el az ő gyermekeit. - -_Van Helsing._ - - -_Harker Jonathán naplója._ - -_Október. 4._ - -Mikor elolvastam Van Helsing üzenetét Minnának a fonografból, szegény -asszonyka egészen földerült. Már a bizonyosság, hogy a gróf elhagyta az -országot, megnyugtatta őt, és a nyugalommal visszatért az ereje is. A mi -engem illet, most, hogy ez a rettenetes veszedelem nincs többé -szemtől-szembe velünk, már szinte képtelen vagyok benne hinni. Még a -magam borzalmas tapasztalata Drakula várában is csak rég elfelejtett -álomnak látszik. - -De sajnos, nem kételkedhetem, tünődésem közepett szemem a piros -sebhelyre téved feleségem hófehér homlokán. A mig ez tart, nincs helye a -kételkedésnek, Minna és én nem is merünk tétlenül maradni, hát ismét a -naplók rendezéséhez fogtunk. A nap munkaközben gyorsabban mulik, mint -reméleni mertem volna; már három óra van délután. - - -_Harkerné naplója._ - -_Október 5. délután 5 órakor._ Jelentés tanácskozásunkról. Jelen vannak: -Van Helsing, Lord Godalming, Seward doktor, Morris ur, Harker Jonathán, -Harkerné. - -Van Helsing ur előadta, hogy minő lépéseket tettek a nap folyamán, hogy -fölfedezzék, hogy melyik hajón és milyen utirányban menekült Drakula -gróf? Minthogy tudtam, hogy Transzszilvániába akar visszatérni, meg -voltam róla győződve, hogy a Duna torkolatának tart a Fekete-tengeren -keresztül, mert ugyanazon az uton jött is, hát elindultunk megkeresni, -hogy milyen hajók indultak mult éjjel a Fekete-tenger felé. Rájöttünk, -hogy csak egyetlen-egy indult ennek az utnak, _Katalin cárné_, a mely -innen Várnába és Várnától fölfelé a Dunán halad tovább. Kérdezősködtünk -a hajó tulajdonosánál a Katalin cárné iránya és utasai felől, a -tulajdonos egy vörös képü, rekedt hangu, bőven káromkodó, de különben -egész jó fickónak látszott, a kit Morris néhány ropogós százassal -rávett, hogy nekünk felvilágositásokat adjon. Elbeszélte, hogy tegnap -délután, ugy öt óra körül sietve közelitett a kikötőhöz egy ember; egy -hosszu, vékony, sápadt ember, tetőtől talpig feketében és szinte vérben -forgó vörös szemmel. Siettében csak ugy szórta a pénzt, hogy gyorsan -megtudja, hogy melyik hajó indul a Fekete-tengerre és onnan hova. -Néhányan aztán elvezették ő hozzá, a parton álló irodájába, onnan pedig -a hajóhoz, a melyre nem akart felszállni, hanem megállott a feljáró -deszka végén és kiabált, hogy a kapitány jőjjön ki hozzá. A kapitány, -mikor megtudta, hogy jó fizető pasasérral van dolga, hát kijött, de -erősen káromkodva és jól megfizettette magának a fáradtságát. Ekkor a -vékony ember azt kérdezte, hogy hol lehetne szekeret bérelni. Megmondták -neki ezt is, ő elindult és nemsokára visszatért, maga hajtott és egy -nagy faládát hozott a szekéren. A ládát maga vette le, pedig négyen is -alig tudták a hajóra vinni. Sokáig beszélt a kapitánynyal, hogy hova és -hogyan helyezzék el a ládáját. A kapitány meg is haragudott és hatféle -nyelven is káromkodva mondta neki, hogy legjobb lesz, ha maga bejön és -helyre teszi. De ő azt mondta, hogy nem mehet, mert még sok a dolga. A -kapitány meghagyta neki, hogy siessen, mert az apály idején indul a -hajó. A fekete ember mosolygott és azt mondta, hogy a hajó indulása -természetesen a kapitány tetszésétől függ, de ő mégis attól tart, hogy -aligha fognak olyan korán indulhatni. A kapitány erre még cifrábban -káromkodott, mire a fekete ember meghajtotta magát, köszönt és azt -mondta, hogy mindenesetre ott lesz a hajó indulása előtt. Ezzel -eltávozott, hogy egyetmást az utra bevásároljon. - -Senki sem ügyelt arra, hogy hova, merre ment, mert egyéb gondjuk akadt – -mert csakhamar kitünt, hogy a Katalin Cárné aligha indulhat a kitüzött -időben. Vékony pára kezdett emelkedni a folyóról, a mely mindjobban -szürüsödött, mig végre áthatlan köd nyelte el a hajót és mindent -körülötte. A kapitány hiába káromkodott a legcifrábban; tehetetlenül -állott. A viz mindjobban emelkedett és ő már-már azt hitte, hogy -elszalasztja az indulásra alkalmas időt. Nem a legbarátságosabb -hangulatban volt, a mikor egyszer csak a fekete ember szólal meg a háta -mögött és kérdé tőle, hogy hová tétette a ládáját. A kapitány jól körül -teremtettézve, azt mondta neki, hogy menjen a pokolba a ládájával -együtt. De a vékony feketeség nem sértődött meg, lement a kormányossal a -hajófenékbe és megnézte a ládáját, aztán visszajött a födélzetre és egy -darabig álldogált a ködben. Onnan aztán eltünt, senki sem tudta, hogy -hova, igaz, hogy nem is gondoltak vele, mert a köd oszladozni kezdett és -csakhamar teljesen kiderült az idő. A hajó elindult és most már jó -messze lehet a sik tengeren. - -És igy kedves madam Minna történik, hogy mi pihenhetünk egy darabig, -mert ellenségünk a tengeren van utjában a Duna torkolata felé. A legjobb -hajónak is két hétre van szüksége ahhoz, hogy odaérjen. Mi napokig -törhetjük a fejünket uti tervünkön. A ládát a hajótulajdonos kijelentése -szerint Várnában kell partra tenni és egy Risztics nevü ágensnek, a ki -jelentkezni fog érte, által adni. Mi ráérünk az indulással, mert sokkal -rövidebb idő alatt teszszük meg az utat szárazföldön vasuttal, mint ő a -hajón. - -Midőn Van Helsing elhallgatott, én kérdeztem tőle, hogy meg van-e róla -győződve, hogy a gróf a hajón maradt? Ő azt felelte, hogy igen a -legjobban bizonyitja ezt az én hipnotikus álmomban tett kijelentésem ma -reggel. Ujból kérdeztem tőle, hogy igazán szükségesnek tartja-e, hogy -üldözőbe vegyük a grófot, mert én annyira félek attól, hogy Jonathán itt -hagy engem, pedig bizonyos, hogy ő is velük megy, ha a többiek elmennek. -A professzor határozottan felelte – hogy igenis szükségesnek tartom – -nagyon szükségesnek először kegyed miatt, aztán pedig az emberiség -érdekében. Ez a szörnyeteg máris kiszámithatatlan károkat okozott nekünk -is, másoknak is. A kegyed életét megrontotta. Bocsásson meg drágám, hogy -ezt mondom, de csak azért mondom, hogy meggyőzzem önt. Ő olyan módon -támadta meg kegyedet, hogy még akkor is, ha többé meg nem közelitheti -önt, ha életét bármilyen kegyesen és Istennek tetszően éli is végig, -halála után olyanná kell válni, a milyen ő. Ennek nem szabad megtörténni -és mi meg is esküdtünk arra, hogy mi nem engedjük megtörténni. -Elindulunk napkeletnek, mint a hajdani keresztes vitézek és ha elesünk, -hát ugy, mint ők, a jó ügy szolgálatában estünk el, az emberiség javára -és Istennek nagyobb dicsőségére. - -Ezután általánossá lett a vita, a melyben végre is csak annyit -határoztak, hogy legjobb lesz egyelőre egy jót aludni, a sok fáradságra -és nyugtalanságra. Holnap reggeli után ujra találkozunk és akkor fogunk -végleg határozni. - -Ma éjjel csodálatosan nyugodtnak érzem magamat, mintha valamely nagy -tehertől vagy félelemtől szabadultam volna meg. Talán már… gondolatomat -nem fejezhettem be, mert a tükörbe pillantva, megláttam a bélyeget -homlokomon és tudtam, hogy még mindig tisztátalan vagyok. - - -_Seward dr. naplója._ - -_Okt. 5._ - -Mindannyian korán keltünk és én azt hiszem, hogy az álom -valamennyiünknek nagyon jól esett. Mikor reggelire találkoztunk, sokkal -jobb kedvünk volt, mint a milyenről hittük volna, hogy valaha lehessen. -A mint az asztal körül ültünk, szinte azon kezdtem tünödni, hogy az -elmult borzalmas napokat nem álmodtuk-e csupán. Csak a mikor a piros -foltra tévedt a szemem Harkerné homlokán, csak akkor hittem el, hogy -tényleg megtörtént minden. Egy óra mulva találkozunk itt a -dolgozószobámban, hogy utirányunkra nézve határozzunk. És csak egy -közvetetlen nehézségtől félek és ettől is inkább csak ösztönszerüen, -mint valamely oknál fogva. Nyiltan kellene egymással beszélnünk és nekem -ugy tetszik, mintha szegény Harkerné nyelve valamely titokzatos módon -kötve volna. Én tudom, látom, hogy ő neki megvannak a maga eszméi, de -vagy nem akarja, vagy nem birja azokat velünk közölni. Én emlitettem ezt -a gyanumat Van Helsinggel és ő hamarább ide fog jönni, mint a többiek, -hogy beszéljünk a dologról, a mig egyedül vagyunk. Bizonyos, hogyha -Harkernét illető ösztönszerü gyanum igaz lenne, akkor óriási -nehézséggel, egy ismeretlen veszedelemmel állunk szemtől szemben. -Ugyanaz a hatalom, a mely hallgatásra kényszeriti őt, szólásra is -kényszeritheti. Nem is merek tovább gondolkozni, nehogy gondolatomban -megbecstelenitsem ezt a nemes lelkü asszonyt. - -– Később. – Midőn a professzor a többieket megelőzve jött a szobámba, -meghánytuk, vetettük a dolgot. A professzor némi habozás után egyenesen -a dologra tért. - -– Barátom John van valami, a mit először nekünk kettőnknek kell -egymással megbeszélnünk. Lehet, hogy később a többieknek is meg kell -mondanunk. Madam Minna, a mi kedves jó madam Minnánk változni kezd, -hideg borzongás futotta végig tagjaimat, látva, hogy más is osztja -szörnyü félelmemet, Van Heisig folytatta: - -– Lucy kisasszony körül szerzett szomoru tapasztalataink óvatosságra -intenek bennünket. Én jól látom a vampirt jellemző változást madam Minna -arcában, most még ugyan nagyon-nagyon csekély, de azért jól látja, a ki -figyel. A foga hegyesebb és a szeme gyakran rideg, kemény. De még ez nem -minden, figyelje, hogy milyen hallgatag mostanában. Igy volt Lucy -kisasszony is. Nem beszélt még akkor sem, a mikor leirta, a mit közleni -szeretett volna. Már most én attól félek, hogy ha ő nekünk, hipnotikus -álmában meg tudja mondani, hogy a gróf mit lát és hall, nem -lehetséges-e, hogy a gróf, a ki elsőnek hipnotizálta őt, a ki ivott a -véréből és kényszeritette őt, hogy az övét igya, arra is kényszeritheti -őt, hogy elárulja neki is, a mit rólunk tud? – Én helybenhagyólag -intettem, a professzor folytatta: - -– Akkor hát nekünk minden erőnkből meg kell ezt akadályozni, hogy ezt -tehessük, tudatlanságban kell őt szándékunk felől tartani, mert a mit -nem tud, azt nem árulhatja el. Ez nagyon fájdalmas föladat, nekem -legalább nagyon nehezemre esik, de meg kell tenni. Ma, a mint -találkozunk, meg fogom neki mondani, hogy be nem vallható okoknál fogva -kénytelen leszek őt a tanácskozásainkból kizárni. - -Közeledik a tanácskozás ideje, Van Helsing távozott, hogy elkészüljön az -összejövetelre. - -_Később._ – Mindjárt a gyülés kezdetén nagy megkönnyebbülést éreztünk, -Van Helsing és én. Harkerné az urával izente, hogy nem jön el a -gyülésünkre, jobbnak látja, ha az ő jelenléte nélkül vitatjuk meg a -dolgainkat. A professzor meg én összenéztünk, de nem szóltunk semmit sem -a többieknek, hanem hozzáláttunk haditervünknek megvitatásához. Van -Helsing doktor kezdte a szót. - -– A Katalin Cárné tegnap reggel hagyta el a kikötőt. Körülbelül három -hét mulva ér Várnára, mi pedig szárazföldön három nap alatt tehetjük meg -ezt az utat. E szerint elég, ha 17-én indulunk innen. Még akkor is egy -nappal a hajó érkezése előtt helyen lehetünk. Természetesen jól föl kell -fegyverkeznünk ugy szentelt mint profán fegyverekkel. – Itt Morris szólt -közbe. - -– Ha jól értettem, a gróf olyan vidékről való, a hol bővében van farkas -és megeshetik, hogy előttünk ér oda. Ajánlom, hogy Winchesterseket -adjunk fegyvertárunkhoz. Én a Winchesterben bizom legjobban az affajta -ellenséggel szemben. Emlékszel-e Artur, mikor egy csapat utánunk vetette -magát Tobolszk mögött? Mit nem adtunk volna egy-egy ilyen kitünő ismétlő -puskáért! - -– Jól van, – mondta Van Helsing, legyen Winchester, ha kell. És minthogy -ugy tudom, itt már semmi dolgunk sincsen, Várnát pedig egyikünk sem -ismeri, hát miért nem indulnánk hamarább. A várakozás itt is, ott is -egyformán nehezünkre fog esni. Ma és holnap elkészülhetünk és ha -mindennel készen vagyunk, mi négyen utnak indulhatunk. - -– Mi négyen? kérdezte Harker egyikünkről a másikra nézve. - -– Természetesen, hogy mi négyen! felelte a professzor gyorsan, magának -itt kell maradni, hogy gondját viselje a maga kedves kis feleségének. -Harker egy ideig hallgatott s aztán sötét hangon szólalt meg. - -– A dolognak erről a részéről engedjék, hogy majd reggel beszéljünk. -Tanácskozni akarok Minnával. Én azt gondoltam, hogy most volna az ideje, -hogy Van Helsing figyelmeztesse őt, hogy ne beszéljen feleségével -terveinkről. Jelentősen néztem a professzorra és kőhintettem. Ő felelet -gyanánt ujját az ajkára tette és elfordult. - - -_Harker Jonathán naplója._ - -_Október 5-dike. Délután._ A ma reggeli gyülés után nem birtam -gondolkozni, Minna elhatározása, hogy nem vesz semmi részt sem dolgaink -megvitatásába, gondolkozóba ejtett. És minthogy nem vitathattam meg a -dolgot, csak találgathatom az okait. A mód, a hogy a többiek fogadták -elhatározásának a hirét, szinte igen különös. Hisz utóljára, mikor a -dolog szóba került, ugy egyeztünk, hogy semmit sem titkolunk egymástól. -Hiába töröm a fejemet, nem birom megfejteni a rejtélyt. Minna most -alszik, nyugodtan és édesen, mint egy gyermek. Hála Istennek, hogy ilyen -édesen tud aludni. - -_Későbben._ Milyen különös minden, Minna boldog álmát figyelve, magam is -szinte megfeledkeztem nyomoruságomról. Esteledett, egyszer csak Minna -kinyitotta a szemét és gyöngéden rám nézve szólott: - -– Jonathán, szeretném, ha nekem becsületszavadra igérnél valamit. Olyan -igéretet kérek tőled, a melyet meg nem szeghetsz, még akkor sem, ha én -magam térden állva és keserü könyeket sirva könyörögnék érette. Gyorsan -igérd meg, még ebben a pillanatban. - -– De Minna, ilyen igéretet nem tehetek hirtelenében. Ki tudja, jogomban -áll-e? - -– De drágám, én kivánom és pedig nem magamért kivánom. Megkérdezheted -Van Helsing drtort, hogy nincs-e igazam. És ha ő nem helyesli, akkor -tégy kedved szerint. Sőt többet mondok, ha később jónak látjátok, hát -föloldalak igéreted alól. - -– Igérem! – Mondtam és Minna arca földerült. Igy szólt: - -– Igérd meg nekem, hogy nem mondasz el semmit sem a gróf ellen szőtt -tervetekből előttem, sem szóval, sem célzással, mind addig, mig ez itt -van. És ezzel komolyan mutatott a homlokán pirosló sebhelyre. - -– Igérem! – Mondtam én, és ugy éreztem, mintha ettől a pillanattól -kezdve válaszfal emelkedett volna köztünk. - -_Később. Éjfélkor._ Minna egész este derült és jókedvü volt, annyira, -hogy valamennyien bátorságot vettünk és mintha jó kedve ránk is elragadt -volna. Mind korán tértünk nyugvásra. Minna ismét oly édeseen alszik, -mint délután. Hál’ Istennek, hogy álmában legalább elfelejtheti -buját-baját. Bárcsak a példája most is olyan ragadós volna, mint este a -jó kedve. Meg fogom kisérleni. Oh be édes volna egy álmoktól ment alvás. - -_Október 6., reggel._ Még egy meglepetés! Minna korán keltett, épp -olyankor, mint tegnap, és kért, hogy ismét szólitsam be Van Helsing -doktort. Én azt hittem, ismét hipnozitáltatni akarja magát, és szó -nélkül mentem a doktorért a ki mintha el lett volna készülve a hivásra, -mert teljesen felöltözve találtam a szobájában. Azonnal velem jött és a -szobába lépve kérdezte, hogy a többiek is jőjjenek-e? - -– Nem – mondta Minna nyugodtan – nem szükséges, hogy bejőjjenek. Ön is -tudathatja velük, a mit mondani akarok. Nekem önökkel kell utaznom. - -Van Helsing épp ugy meg volt lepetve, mint én. Egy pillanatnyi szünet -után kérdezte: - -– De miért? - -– Magukkal kell engem vinniök. Nagyobb bátorságban leszek önökkel és -önök is velem. - -– De miért, kedves madame Minna? Mi olyan veszedelembe indulunk, a mely -önre nézve, azoknál fogva, a mik történtek, még sokkal fenyegetőbb. - -– Tudom, éppen azért akarok menni; most, a mig a nap kelőben van, -megmondhatom önnek, a mire tán később képtelen leszek. Én tudom, hogy a -mikor a gróf akarja, nekem mennem kell; én tudom, hogy ha ő azt mondja, -hogy menjek titokba, mennem kell, ha másképp nem lehet, hát alattomban, -Jonathán tudta nélkül is. Önök férfiak bátrak és erősek, önök együtt -megvédhetnek engem az ellen, a ki talán egyesnek az erejét megtörné. -Ezenkivül talán segitségükre is lehetek, minthogy ön hipnotizálhat és -megtudhat tőlem olyan dolgokat, a miket én magam sem tudok. Van Helsing -erre komolyan felelte: - -– Madam Minna, kegyed most is, mint rendesen, a legokosabb; ön velünk -jön és együtt fogjuk véghez vinni azt, a minek a végbevitelére -elindulunk. - -– Minna nem felelt és midőn hallgatása okát keresve, ránéztünk, vettük -észre, hogy ismét elaludt. Még akkor sem ébredt fel, midőn a függönyt -felrántottam és a napfény elözönlötte a szobát. Van Helsing intett, hogy -csendesen menjek vele. Az ő szobájába mentünk és néhány perc mulva Artur -Seward doktor és Morris ur is odajöttek. Van Helsing elmondta nekik, a -mit Minna mondott, aztán folytatta: - -– Reggel indulunk Várnába. Immár egy uj tényezővel is kell számolnunk és -ez madam Minna. Jó, hogy a lelke igaz. Kín volt neki annyit is mondani, -a mennyit mondott, de jó, hogy megtette, mert legalább idején -figyelmeztetve vagyunk. Nem szabad időt vesztegetnünk és Várnában -tettrekészen kell lennünk, a mint a hajó megérkezik. - -– Tényleg, mit fogunk csinálni, – kérdezte Morris ur lakonikusan. A -professzor ur gondolkozott, mielőtt felelt volna. - -– Először is a hajóra megyünk és ha meggyőződtünk a láda -ugyanazonosságáról, egy vadrózsaágat szögezünk a tetejére, mert akkor a -vampir el nem hagyhatja, legalább igy tartja ezt a babona. És mi -kénytelenek vagyunk a babonában bizni. Hajdan ez volt az emberiség hite -és ma is a hitben gyökerezik. És azután, ha megleljük az alkalmat, a -melyet keresünk, a mikor senki sem lesz közel, hogy lássa, akkor -kinyitjuk a ládát és – és akkor minden jóra fordul. - -– Én bizony nem várok az alkalomra, – jelentette ki Morris, – hanem ha -egyszer szemem elé kerül az a láda, hát kinyitom és elpusztitom azt a -szörnyeteget, ha mindjárt ezer ember látja is és ha mindjárt -fölakasztanak is érte! - -– Én megszoritottam ösztönszerüen a kezét és oly keménynek találtam, -mint az acél, azt hiszem, hogy megértette a tekintetemet; remélem, hogy -megértette. - -– Jó gyerek! – mondta Van Helsing – bátor gyerek. Higyje el édes fiam, -hogy egyikünk sem gyávaságból fog késlekedni. Én csak arról beszélek, a -mit tennünk kell. Hanem igazában egyikünk sem tudhatja, hogy mit fog -tenni. Hisz közben még annyi mindenféle történhetik. Egyelőre legjobb, -ha mindegyikünk rendbe hozza a dolgait, mert egyikünk sem tudhatja, hogy -hol és mikor éri élete végét. A mi engem illet, az én dolgaim rendben -vannak és minthogy egyéb dolgom nincsen, megyek és beszerzem a jegyeket -és egyebeket az utra. - -Minthogy nem volt egyéb mondani valónk, elszéledtünk. Én is megyek és -rendbe hozom földi dolgaimat, hogy készen legyek minden eshetőségre. - -_Későbben._ Minden rendben van. Minna lesz, ha tul él, egyetlen -örökösöm, ha pedig nem, akkor azok, a kik oly jók voltak hozzánk, -osztoznak mindenünkön. - -Esteledik, alkonyodik. Minna nyugtalansága szembeszökő. Meg vagyok róla -győződve, hogy nyugtalanitja valami, a mit napszálltakor föl fog -fedezni. A nap kelte és szállta mindennap nagyobb izgalommal jár ránk -nézve, mert mindegyiken valamely fenyegető veszedelemről vagy ujabb -fájdalomról értesülünk. Mindezeket a dolgokat naplómba jegyzem, minthogy -az én drágámnak nem szabad róluk mostanában tudomást venni: de valamikor -hadd olvassa majd ő is. - -De csitt! Ő szólitott. - - - - -XXV. - - -_Seward doktor naplója._ - -_Október 11. este._ - -Harker Jonathán kért meg, hogy a következőket jegyezzem, mert ő maga nem -képes rá, pedig szeretné, ha pontosan és megszakitás nélküli jegyzetei -lennének. - -Azt hiszem, hogy egyikünk sem volt nagyon meglepetve, mikor -fölszólittattunk, hogy valamivel napnyugta előtt Harkernét látogassuk -meg. Már valamennyien tudtuk, hogy napkelte és napnyugta rá nézve a -szabadság ideje, a mikor idegen befolyás nélkül nyilatkozhatik meg az -akarata. Ez az állapota vagy hangulata vagy egy félórával kezdődik a -napkelte vagy nyugta előtt és addig tart, mig a nap vagy teljesen ki nem -bukkant vagy le nem tünt a szemhatár szélén. - -Ma este, mikor találkoztunk, kissé zavartnak látszott és mindenféle -jelét mutatta a belső küzdelemnek. Nehány perc alatt azonban -visszanyerte teljes nyugalmát és akkor intett férjének, hogy üljön mellé -a divánra, a melyen hátra dülve pihent és minket is kért, hogy a -székünket közelebb huzzuk hozzá. A férje kezét a kezébe fogva kezdte: - -– Ma talán utóljára vagyunk itt együtt teljes szabadságban. Azt tudom -édes, hogy te mindig velem lész, a legvégsőkig. – Ezt a férjének mondta, -a kinek a keze szorosabbra fogta az övét. – Holnap reggel indulunk a -föladatunkra és Isten tudja mi vár ránk. Önök oly jók, hogy engem is -magukkal visznek. Én tudom, hogy mind azt, a mit bátor és komoly férfiak -tehetnek egy szegény gyönge asszonyért, a kinek tán a lelki üdve forog -kockán, önök meg fogják tenni. De jusson eszükbe, hogy én már nem vagyok -olyan, mint önök. Méreg van a véremben, a lelkemben, a mely pusztit, a -melytől el kell pusztulni, ha valamiképpen meg nem szabadulok. Én jól -tudom és önök is tudják, hogy ha meghalnék, hát önök megszabadithatnák -halhatatlan lelkemet, valamint megszabaditották a szegény Lucyét. -Megmondom hát önöknek nyiltan, most, a mig még beszélhetek, hogy mit -kivánok önöktől, mert ebben a dologban nem szabad a köztünk -legcsekélyebb kétségnek vagy félreértésnek támadni. Meg kell, hogy -igérjék nekem együtt és egyenként, még te is szeretett férjem, hogy ha -elérkezik az ideje, hát megölnek engemet. - -– És mikor lesz annak az ideje? – a kérdő hang Morrisé volt, de halk és -vontatott volt a szava. - -– Akkor, a mikor meglesznek győzödve arról, hogy annyira megváltoztam, -hogy jobb meghalnom, mint élve maradnom. Ha aztán testem halott, akkor -pillanatnyi haladék nélkül keresztülverik rajtam a szabaditó karót és -levágják a fejemet, egy szóval, megtesznek mindent, a mit szabaditásomra -szükségesnek látnak. - -Morris volt az első, a ki fölállt, az asszony elé lépett, letérdelt, -megfogta a kezét és ünnepiesen mondta: - -– Én csak egy faragatlan fickó vagyok, de esküszöm önnek mindenre, a mi -szent és nekem drága, hogy nem fogok vonakodni a ránk szabott kötelesség -teljesitésétől, ha valaha elérkeznék az ideje. - -– Én igaz, jó barátom! – volt minden, a mit az asszony sebesen hulló -könyei közt mondani tudott, mig lehajolva, megcsókolta a fiatalember -kezét. - -– Én is esküszöm ugyanazt, drága jó madam Minna – mondta Van Helsing. - -– És én is – szólt Artur és mindegyik térdelve mondta el esküjét. Én -magam is követtem őket. Végre a férje fordult feléje sápadt arccal és -merev szemmel s kérdezte: És nekem is meg kell ezt a rettenetes fogadást -tennem, feleségem? - -– Neked is drágám, neked sem szabad vonakodni. Te állsz hozzám -legközelebb, te vagy a legdrágább, te vagy az én egész világom. És most -még egy intő szót, egy intő szót, a mit soha sem szabad elfelejtened: ez -az idő, ha valaha elérkezik, hirtelen és váratlanul érkezhetik és ebben -az esetben nem szabad időt veszteni, nem szabad az alkalmat halogatni. -Lehet, hogy akkor, a mikor az az idő elérkezik, én már, de sőt bizonyos, -ha az idő elérkezik, hogy én már szövetségben leszek ádáz ellenségtekkel -ellenetek. - - -_Harker Jonathán naplója._ - -_Október 15. Várna._ Londont 12-én reggel hagytuk el, ugyan az éjjel -Párisba értünk és elfoglaltuk megrendelt helyünket, a keleti expresz -vonaton. Éjjel-nappal utaztunk és ma öt óra tájt értünk ide. Artur -azonnal s konzulátusra ment, megnézni, hogy nem kapott-e táviratot, mig -mi, többiek ide jöttünk a hotelbe. Hála Istennek Minna jól érezte magát, -erősödik és a szine is kezd visszatérni. Nagyon sokat alszik, az uton -csaknem folyton aludt: de napkelte és nyugta előtt nagyon éber és élénk -és Van Helsing ilyenkor rendesen hipnotizálni szokta. Mindig azt kérdi -tőle, hogy mit lát és hall. Az elsőre azt feleli: - -– Semmit, minden sötét körülöttem, – a másodikra pedig ezt: - -– Hallom a hullám törését a hajó oldalán és a viz rohanását. Hallom a -szél süvöltését. – Nyilvánvaló, hogy a _Katalin cárné_ még mindig a -tengeren van, Várna felé sietve utjában. Artur lord éppen most tért -vissza, négy telegramot kapott, egyet minden napról mióta elutaztunk és -mindegyikben ugyanazzal a hirrel, hogy a hajóról még sehonnan semmi -tudósitás nem érkezett a tulajdonosához. Artur tudniillik ugy -intézkedett, mielőtt elhagyta volna Londont, hogy ügynöke mindennap -küldjön neki táviratot arról, hogy érkezett-e tudósitás a hajóról vagy -nem. - -Megebédeltünk és korán lefeküdtünk. Holnap a vicekonzulhoz megyünk -engedelmet kérni, ha lehet, hogy a hajó érkezése után azonnal a -födélzetére mehessünk. Van Helsing azt mondja, hogy nagy szerencse volna -ránk nézve, ha napkelte és nyugta közt mehetnénk a hajóra. A gróf, még -ha denevér alakját öltené, sem repülhetne keresztül a maga akaratából a -folyó vizén. És minthogy emberi alakot nem mer ölteni, nehogy gyanut -keltsen, hát kénytelen lesz a ládában maradni. Tehát ha napkelte után -mehetünk a hajóra, akkor kezünkben van, fölnyithatjuk a ládát és -elbánhatunk vele, mint szegény Lucyval, mielőtt fölébredhetne. A -hajósokkal és tisztviselőkkel nem hinném, hogy sok bajunk lenne. Hál’ -Istennek! ez olyan ország, a hol vesztegetéssel mindent el lehet érni és -mi bőven el vagyunk látva pénzzel. - -_Október 16._ - -Minna jelentése mindig ugyanaz, locsogó hullámok, suhogva rohanó viz, -vaksötétség és kedvező szelek. Nyilván jókor érkeztünk és készen várjuk -a _Katalin cárnét_. A Dardanellákon nem jöhet át, hogy hirt ne kapjunk -róla. - -_Október 17._ - -Minden rendben van a gróf fogadására, a mint megérkezik utjáról. Artur -jelentést tett a hatóságnál, hogy _Katalin cárnén_ egy láda érkezik, a -mely alighanem lopott jószágot tartalmaz, annak a kipuhatolására -jöttünk; és engedelmet csikart ki tőlük, hogy a saját felelősségére -fölnyittathassa. A hajó kapitányának szóló rendeletet kaptunk és egy -másikat a beérkező hajók terhét átvevő ügynökséghez, a melyben meg volt -hagyva, hogy mindenben kezünkre járjanak. Már meg is határoztuk, hogy -miképpen járunk el, ha a ládát kinyittatjuk. Ha a gróf benne lesz, Van -Helsing és Seward doktor bánnak el vele. Morris, Artur lord és én pedig -őrködünk, hogy meg ne zavarják őket. Van Helsing azt állitja, hogy a -gróf teste, ha sikerül vele elbánni, csakhamar porrá omlik össze. Ebben -ez esetben semmi nyoma sem marad tettünknek, ha esetleg gyilkosság -gyanujába keverednénk. De még ha nem igy volna is, nem tágitanánk -eltökélt szándékunktól és talán valamikor ezeknek a jegyzeteknek a -tanusága ment meg bennünket az akasztófától. Kőt kövön nem hagyunk, csak -hogy végrehajthassuk szándékunkat. Megegyeztünk a tisztviselőkkel, hogy -külön hirmondóval értesitenek bennünket abban a pillanatban, a mint a -_Katalin cárné_ érkezését jelzik. - -_Október 24._ - -Egy egész hete a várakozásnak. Minden nap érkezett távirat, mindig -ugyanazzal a tartalommal: Semmi hir a hajóról. Minna reggeli és esteli -hipnotikus felelete mindig az: Locsogó habok, rohanó viz, csikorgó -árboc. - - -Távirat – okt. 24. _Smith Londonból lord Godalming Arturnak Várnában._ - -Katalin cárnét jelentik a Dardanellák-ról. - - -_Seward doktor naplója._ - -_Október 25._ - -Mennyire hiányzik a fonográfom! Roppant szokatlan nekem tollal irni; de -Van Helsing azt mondja, hogy muszáj. Tegnap egész neki vadultunk az -izgalomtól, a mikor Artur telegramja érkezett Londonból. Közülünk csak -Harkernén nem látszott az izgalomnak legcsekélyebb jele sem. De ezt nem -is csodálom, mert előtte lehetőleg titkoltunk mindent és még izgalmunkat -is igyekeztünk palástolni. Régebben azért bizonyosan észrevett volna -valamit, ha még ugy titkolóztunk volna is előtte; de ebben az irányban -ugyan megváltozott az utolsó három hét óta. Álomkórsága fokozódott és -noha erős és egészségesnek látszik és a szinét is meglehetősen -visszanyerte, Van Helsing és én nem vagyunk vele megelégedve. Gyakran -beszélünk róla egymással, de a többieknek nem szóltunk egy szót sem. -Hisz szegény Harkernek megszakadna a szive, vagy legalább is teljesen -megtörne férfias erélye, ha csak sejtené is aggodalmunkat. Van Helsing -azt mondja nekem, hogy hipnotikus álma alatt folyton vizsgálja a fogát, -mert a mig ez élesedni nem kezd, addig nem veszedelmes a változása. Ha -majd elváltozásának ezt a jelét tapasztaljuk, akkor elérkezett a -cselekvés ideje – mi tudjuk mind a ketten, hogy mit értünk ez alatt, de -még egymásnak sem merjük nyiltan megmondani. - -A Dardanelláktól vagy huszonnégy óra alatt érhet ide a _Katalin cárné_, -tehát holnap reggelre várjuk. Korán fekszünk, mert éjfél után egy órakor -talpon akarunk lenni, nehogy elszalaszszuk. - -_Október 25. délben._ Semmi ujabb hir a hajóról. Harkerné hipnotikus -kijelentése ma is a rendes. Lehet tehát, hogy minden pillanatban -kaphatunk hirt. Mi férfiak mind lázban vagyunk az izgatottságtól, -Harkert kivéve, a ki nyugodt; a keze hideg mint a jég és egy órával -ezelőtt azon kaptam, hogy egy hosszu, hegyes tőrt, a melyet mindig magán -hord, fent élesre. - -Van Helsing és én, ma nyugtalankodtunk Harkerné miatt. Dél felé mély -letargikus álomba merült, a mely sehogy sem tetszett egyikünknek sem. -Egész délelőtt oly nyugtalanul izgatott volt, hogy eleinte örültünk az -álmának. De mikor a férje fölemlitette, hogy oly mélyen elaludt, hogy -nem birja őt fölkelteni, hát fölmentünk a szobájába, hogy megnézzük. Oly -nyugodtan lélegzett és oly rózsás volt a szine, hogy megegyeztünk abban, -hogy nem költögetjük, hadd aludjék, az álom ugy látszik, a legjobb -orvossága. - -_Későbben._ Jól tettük, hogy nem zaklattuk. Nehány órai mély álom után -teljesen felüdülve friss jó kedvvel ébredt föl. Napnyugtakor megtette -rendes hipnotikus jelentését. Akárhol járjon is a fekete tengeren a -gróf, a végzetébe rohan. Remélem, hogy végpusztulásába! - -_Október 26._ - -Ismét elmult egy nap és semmi hir a _Katalin cárnéról_. Pedig már itt -kellene lenni. Hogy még mindig uton van _valamerre_, az nyilvánvalónak -látszik, mert Harkerné jelentése, napkelte és szálltakor még mindig -ugyanaz. Lehetséges talán, hogy ködök akasztják meg futásában a hajót, -nem szabad az őrszemről tágitanunk, mert minden pillanatban jelezhetik -az érkezését. - -_Október 27. délben._ Nagyon különös, még mindig semmi hir a hajóról, a -melyet várunk. Harkerné jelentése tegnap este és ma reggel a régi: – -locsogó hullám és rohanó viz, – noha ezuttal hozzá tette, hogy „a -hullámzás igen gyönge.“ A londoni telegramok változatlanul azt jelentik, -hogy „semmi ujabb hir a hajóról“. Van Helsing roppant aggodalmas és épp -az imént mondta nekem, hogy attól fél, hogy a gróf elmenekült. - -Jelentősen tette hozzá: – Nem tetszett nekem sehogy sem madama Minna -letargikus álma. A lélek és elme csodálatos dolgokra képes ez ilyen -önkivületi állapotban. - -– Én éppen tovább akartam őt kérdezni, de bejött Harker; és a professzor -intően emelte föl kezét. Ma este megkisértjük, hogy nem -kényszerithetjük-e világosabb beszédre hipnotikus álmában. - - -Távirat. – Október 28. _Smith – London. Lord Godalming Arturnak – -Varna._ - -_Katalin_ cárné érkezését jelentik ma déli egy órakor _Galatzból_. - - -_Seward doktor naplója._ - -_Október 28._ - -Mikor a távirat a hajónak Galac-ba érkezését jelentette, azt hiszem, -hogy egyikünk sem volt annyira megrendülve, mint várni lehetett volna. -Igaz, hogy nem tudtuk, hogy honnan jő a csapás, de azt hiszem, hogy -valamennyien el voltunk készülve arra, hogy valami különösnek kell -történni. Van Helsing égnek emelte a két kezét, mintha a mindenhatóval -akarna pörölni, de szót sem szólt, csak állt kemény zord arccal. -Godalming Artur elsápadt és zihálva szedte lélegzetét. Én magam olyan -voltam, mint a kit jól fejbe ütöttek; és egyikről a másikra bámultam szó -nélkül. Morris rántott egyet az övén, azzal a gyors mozdulattal, a -melyet régenről oly jól ismertem és a mely veszedelmet jelentett az -ellenfélre. Harkerné halálsápadtra vált, homloksebe csak ugy tüzelt, de -csak néma imára kulcsolta kezét és szemét az égre emelte. Harker -mosolygott – tényleg mosolygott – sötéten és keserüen, mint a reményt -vesztettek szoktak; de ugyanakkor mozdulata meghazudtolta mosolyát, mert -keze önkénytelen és övébe rejtett tör markolatát kereste. – Mikor indul -a legközelebbi vonat Galac-ban – kérdezte Van Helsing. - -– 6 óra 30 perckor holnap reggel! – Mind meglepetten bámultunk, mert a -feleletet Harkerné adta. - -– Honnan tudja kegyed? – kérdezte Artur. - -– Tudtam, hogy abban az esetben, ha Drakula várába kellene mennünk, -Galacnak visz az utunk, vagy legalább is Bukaresten keresztül, hát előre -tanulmányoztam a kalauzt. Sajnos, hogy csak ez az egy vonat indul arra -felé, a melyet emlitettem. - -– Csodálatos asszony! – mormogta a professzor. - -– Nem rendelhetnénk külön vonatot? – kérdezte Artur. Van Helsing fejét -rázta: – Félek, hogy nem. Ez nem olyan ország, mint az ön hazája, vagy -az enyém. Még ha esetleg kapnánk is különvonatot, aligha érkeznék az is -a rendes vonat előtt oda. Különben készülnünk is kell. Maga Artur -barátom menjen a vasutra és váltsa meg jegyeinket holnapra. Maga -Jonathán barátom menjen a hajóügynökséghez és szerezzen engedelmet, hogy -a hajót Galacban épp ugy megnézhessük, mint itt megnéztük volna. Maga -Morris a konsulhoz megy és ajánlólevelet kér tőle kollegájához Galacban, -hogy semmi akadály ne gördüljön az utunkba. John itt marad madame -Minnával és velem és tanácskozni fogunk. Legalább, ha kosáig elmaradnak, -nem baj, mert itt vagyok én, hogy naplementekor kikérdezzem madame -Minnát. - -– És én pedig, – mondta Harkerné vidámabban, mint eddig bár mikor – -iparkodni fogok minden tőlem telhető módon, hogy hasznossá tegyem -magamat, gondolkozni és irni fogok önök helyett, mint ezelőtt. Különös, -mintha valamely suly emelkednék rólam és én sokkal könnyebbnek és -szabadabbnak érzem magamat, mint eddig. A három fiatal ember boldogan -vette tudomásul a fiatal asszony jelentőségteljes szavait, de Van -Helsing és én, egymásra nézve aggodalmas pillantást váltottunk. Hanem -azért egyelőre nem szólottunk. - -Mikor a három férfi elindult dolgára, Van Helsing kérte Harkernét, hogy -hozza le a naplójegyzeteket és keresse ki belőlük férjének Drakula -várára vonatkozó részletét. Az asszony távozott, hogy elhozza; alig -záródott be mögötte az ajtó, a professzor igy szólt hozzám: - -– Egy és ugyanazt gondoljuk! szóljon nyiltan! - -– Van valami változás Harkernéban. De alig merem magamat a reménynyel -kecsegtetni, annyira félek, hogy csalódnám. - -– Ugy van. Tudja-e miért küldtem el őt a kéziratokért? - -– Nem tudom! – ha csak nem azért, hogy egyedül maradhasson velem. - -– Csak részben van igaza barátom John, csak egy kis részben. Mondani -akarok magának valamit. És oh barátom John, én rettenetes sokat -kockáztatok, de azt hiszem, hogy igy helyes. Mikor madam Minna az imént -olyan csodálatosan nyilatkozott az ut irányáról, egyszerre világosság -támadt bennem. Ez előtt három nappal, mikor olyan feltünő álomkórság -vett rajta erőt, a gróf elküldte hozzá a szellemét, vagy pedig oda -rendelte magához az övét és igy tudta meg, hogy mi történik, és hogy mi -itt vagyunk. Azért menekült el előlünk. Most már nincs szüksége az -asszonyra, legalább azt hiszi, hogy nincs. Azért kiejtette őt a -hatalmából, hogy ne jöhessen többé hozzá; de csitt, itt jön madam Minna, -egy szót se előtte az ő multkori mély álmáról. Ő maga nem tud róla és -kétségbe ejtené, ha megtudná, hogy ő árult el bennünket. John barátom, -mi borzasztó bajban vagyunk, én félek, a hogy eddig még nem féltem. De -csitt, itt van az asszonyka. - -Öreg professzorom annyira izgatott volt, hogy csak nagynehezen szedte -össze önuralmát, mire Harkerné derülten mosolyogva jött a szobába. A -mint bejött, átadott egy csomó irást Van Helsingnek, az öreg ur komolyan -lapozgatott benne és arca olvasás közben földerült. Végre a kezében -tartva a papirokat, igy szólt: - -– Barátom John, a ki már olyan sokat tapasztalt és magának kedves madam -Minna, a ki még olyan fiatal, fölolvasom most, a mit Jonathán valamikor -ide irt. Gondolkozzanak rajta és lássuk, hogy hárman minő eredményre -jutunk: „Nem ez a Drakula volt-e, a ki inspirálta fajának azt a másik -sarját, a ki egy későbbi korban ismét és ismét a törökre vitte hadait a -Dunán keresztül. A kit ha levertek, visszatért ujra és ujra, még ha csak -egymaga menekült is haza a vészes csatából, mert tudta, hogy végre mégis -csak az övé a győzelem!“ - -– Mit mond ez nekünk? nem sokat? Nem! A gróf legalább azt hitte, hogy -nem és azért beszélt olyan szabadon. Nekem sem tünt föl mindjárt. -Önöknek sem. Nekem is csak most ötlött föl, hogy ez mit jelenthet. Nem -értik. Nos, majd én megmagyarázom. Először is tanulmányozták-e valaha a -bün filozofiáját? _Igen_ és _nem_. Ön John, igen, mert ez hozzá tartozik -az elme kórtanhoz; kegyed madame Minna nem, mert önnek soha semmi köze -nem volt hozzá. Minden gonosztevőnek meg van egy bizonyos sajátsága és -az oly egyforma minden országban és minden időben, hogy még a rendőrség -is, a mely nem sokat tud a filozófiához, tapasztalatból tudja, hogy ez -ugy van, a gonosztévő, a ki mintegy végzetszerüen vétkezik, mindig egy -és ugyanazt a gonosztettet fogja elkövetni és soha sem esik más bünbe. -Az ilyen gonosztevőnek az elméje nincs tökéletesen kifejlődve. Okos, -furfangos és ravasz, de az esze azért csak gyerekész. Már most ez a mi -gonosztévőnk is végzetszerüen az, de ő is csak gyerekészszel dolgozik. -Ah! a szeméből látom kedvesem, hogy maga már megértett. Mert Harkerné -szeme szikrázott és örömébe tapsolt a kezével. A professzor folytatta: - -– Na most hát beszéljen, mondja meg nekünk száraz tudományon rágódó -férfiaknak, hogy maga mit lát azzal a ragyogó két szemével – ezzel -megfogta Harkerné kezét és tartotta, a mig beszélt. Az ujjai -önkéntelenül az ütőért keresték és tartották az egész idő alatt. - -– A gróf, fejtegette Harkerné, gonosztevő a gonosztevők sajátságával, -tehát tökéletlenül kifejlődött agyvelővel. Igy, ha bajba kerül, csak -egyféle, régtől fogva megszokott módon segit magán. A multjáról nyomra -akadhattunk, mert az egy lap, a mit a saját elbeszélése nyomán ismerünk -belőle, tudatja velünk, hogyha ezelőtt bajba jutott, visszatért a saját -szülőföldjére, abból az országból, a mely ellen hadakozott és otthon -ugyszólván pihenés nélkül készült el ujra egy ujabb erőfeszitésre. Ujra -és ujra visszatért az ellenséges földre, jobban elkészülve a föladatára -és végre nyert. Igy jött Londonba is, hogy egy uj országot foglaljon, de -leveretett és midőn a siker minden reménysége oda volt, sőt az életét is -veszedelem fenyegette, visszamenekült tengereken keresztül régi -hazájába, épp ugy, mint hajdanában Törökországból menekült a Dunán -keresztül. - -– Helyes, nagyon helyes, maga kis okos asszony, mondta Van Helsing -elragadtatva, a mint lehajolt, hogy megcsókolja Harkerné kezét. Aztán -felém fordulva oly nyugodtan, mint ha betegszobában konzultáltunk volna, -jegyezte meg. - -– Csak hetvenkettőt ver, a sok izgatottság dacára ujra remélni kezdek. - -Ezzel ismét Harkernéhez fordulva, biztatta. - -– De folytassa kérem, látom, hogy még több mondani valója is van. Ne -féljen semmit sem, John és én tudjuk. Beszéljen nyiltan és félelem -nélkül. - -– Meg fogom kisérleni, de megbocsátanak, ha tán kissé önzőnek látszom. - -– Nem baj, csak legyen önző, mi is csak mind magára gondolunk. - -– Jó, hát folytatom; tehát a gróf, mint hogy gonosztévő, hát önző is, -minden cselekedetének a rugója merő önzés. Csak egy cél felé igyekszik, -de ennek az elérésében könyörtelen. Most is, mint hajdanában, csak a -biztosságára gondol és semmi egyébbel nem törődik. Önzésében lazitotta -meg borzasztó hatalmának, a melyet akkor éjjel nyert rajtam, a kapcsait. -Én érzem, éreztem mindjárt, hála érte a jó Istennek, a ki megkönyörült -rajtam. A lelkem szabadabb, mint bármikor, azóta a borzalmas eset óta. -És csak az az egy félelem üldöz, hogy vajjon álmomban nem használta-e -föl fölöttem való hatalmát, a saját önző céljaira. A professzor fölállt. - -– Igenis, hogy fölhasználta önt és azért hagyott itt bennünket Várnán, -mig a hajót, a mely vitte őt, ködben és szélben kergette Galacig, a hol -nyilván azt hitte, hogy elmenekülhet előlünk. Azt gondolja nyilván, hogy -mivel megszabaditotta magát kegyedtől, hogy mi nem tudhatjuk meg kegyed -által, hogy ő hol jár és mit csinál. Pedig ebben téved. Az a borzasztó -vérkeresztség, a melyben kegyedet részesitette, képessé teszi önt arra, -hogy gondolatban kövesse őt, valamint eddig napkelte és napnyugtakor -követte, mert akkor az én akaratomnak engedelmeskedék és nem az övének. -Ennélfogva nekünk módunkban lesz őt föltalálni és haladéktalanul -indulunk is utána. Barátom John, ez az óra fontos volt ránk nézve, mert -megvilágositotta utunkat. Irja le mindezt, hogy a mikor a többiek -visszatérnek, velük is közölhesse. - -A professzor parancsának engedelmeskedve, leirtam mindent, a mig a -többiek visszatértek. - - - - -XXVI. - - -_Seward doktor naplója._ - -_Október 29._ - -A következőket a vonaton irom Várnától Galacig. Tegnap este napnyugta -előtt mind együtt voltunk. Valamennyien tehetségünk szerint eleget -tettünk a ránk bizottaknak és mindent elkészitettünk az utra. A rendes -időben Harkerné elkészült a hipnotikus álomra, de ez uttal Van -Helsingnek nagyobb megerőltetésébe került a rendesnél, hogy őt -elaltassa. A professzornak máskor első kérdésére meg szokott felelni, de -ez utból a professzornak ismételten és kemény hangon kellett kérdezni, -mig végre felelt. - -– Nem látok semmit, csöndesen vagyunk, nincsen hullámverés, csak sebes -viz gyors futását hallom. Hallom az emberek hangját közel és távol a -mint egymásra kiáltanak. Hallom az evező csikorgását, puska lövést is -hallok, többszörösen ismétlődő viszhanggal. Lábdobogást hallok a fejem -fölött. Kötelek és láncok hurcolását. Mi ez? Mintha világosodnék. Érzem -a szellő suhanását az arcomon. - -Ezzel elhallgatott; gyorsan, ösztönszerüleg fölemelkedett a diványról, a -melyen feküdt és fölemelte mind a két kezét, a tenyerét fölfelé -forditva, mintha valamely sulyos tárgyat emelne. Van Helsing és én -jelentősen néztünk egymásra. Morris is fölhuzta szemöldeit és élesen -nézett az asszonyra, mig Harker keze önkéntelenül a tőre markolata után -nyult. Hosszu szünet következett. Egyszer csak Harkerné fölnyitotta a -szemét, fölült és a legszivesebb hangján mondta: - -– Senki sem akar egy csésze teát, hisz mind olyan fáradtak és szomjasok -lehetnek. Ezzel feleletet sem várva, elsietett. Alig tette be maga után -az ajtót, Helsing szólt: - -– Látjátok barátaim. Ő közel van a földhöz, kiszállt a ládájából, hanem -azért még nem ment partra. Éjjelre csak elrejtőzhetik valamerre, de ha -nem viszik a partra, vagy a hajó nem érinti a partot, akkor nem léphet -szárazföldre. Ha a hajó éjjel érne partot, akkor ő alakot változtatva, a -partra ugorhatna vagy repülhetne, mint Witby-ben tette. De ha fölkel a -nap, mielőtt ő partra juthatna, akkor már csak ugy szabadulhat, ha -kiviszik; hát ha ez éjjel nem sikerül neki hajnal előtt menekülni, akkor -a holnapi nap elveszet rá nézve és mi az esetben még jókor érkezünk. - -Többet nem beszélhettünk a dologról, hát nyugodtan vártunk hajnalig, -hogy Harkernétől tán megtudunk még valamit. - -Mikor elérkezett az ideje, aggodalmasan lestük Harkerné minden szavát. -Nagyon nehezen merült hipnotikus álmába és mire végre elaludt, oly rövid -volt az idő a nap teljes fölkeltéig, hogy van Helsingnek alig sikerült -egy pár szót kicsikarni belőle. - -– Minden sötét, a viz locsogását egy szinben hallom magammal, ezen kivül -csikorgást, mintha fa, fához vágódnék. Ezzel elhallgatott, mert a -fölkelő nap piros fénye lövelt be az ablakon. Most már várnunk kell -estig. - -És igy siettünk, telve nyugtalansággal Galac felé. Hajnali két és három -óra közt kellene oda érnünk, de már Bukarestig három órát késtünk, hát -csak jóval napkelte után érhetünk oda. E szerint még két hipnotikus hirt -kapunk Harkerné utján. - -_Későbben._ A nap nyugta jött és ment. Harkerné még nehezebben engedett -a hipnotikus befolyásnak, mint reggel. Attól tartok, hogy gondolat -olvasó hatalmát a gróffal szemben éppen akkor vesziti el, mikor -legnagyobb szükség van rá. Mikor végre meg is szólalt s szavai -talányszerüek voltak. - -– Valami kimegy innen, mint hideg szelet érzem magam mellett elsuhanni. -Hallok nagy távolból zavaros hangokat, mintha emberek beszélnének idegen -nyelven. Vizesés dörgését, farkasok üvöltését hallom. - -Elhallgatott, és megrázkódott. Nem szólt többet, a professzor hiába -kérdezte a legparancsolóbb hangon. Mikor fölébredt, dideregve fázott, és -ki volt merülve. Nem emlékezett semmire sem, de kérdezte, hogy mit -mondott és a mikor megmondták neki, sokáig hallgatagon tünődött rajta. - -_Október 30. 7 óra reggel._ Közeledünk Galachoz. A napkeltét -aggodalmasan vártuk. Van Helsingnek, noha jókor hozzá fogott, csak egy -pillanattal napkelte előtt Harkernét elaltatni. Azonnal hozzá fogott a -kérdezéshez és a felelet is rögtön következett: - -– Minden sötét. A vizet hallom velem egy szinben suhogni és fát a fához -dörzsölődve csikorogni. Marhák bőgését hallom a távolból. Még valami -különös hangot is hallok, mintha… elhallgatott és arca elfehéredett. - -– Tovább! tovább! Beszéljen, parancsolom! – kiáltotta a professzor -kétségbeesett hangon. De a kelő nap piros fénye árasztotta el Harkerné -arcát és ő felnyitotta szemét, a legszendébb hangon és látszólag a -legnagyobb egykedvüséggel mondva valamennyiünk meglepetésére. - -– Oh professzor, mit kiván olyat, a miről ugy is tudja, hogy nem tehetem -meg? Én semmire sem emlékszem. – Aztán elámult arcunkat látva, kérdezte: - -– Mit mondtam? Mit csináltam? Én semmire sem emlékszem, csak arra, hogy -itt fekve, félálmamban hallottam, a mint a professzor mondta „tovább! -tovább! beszéljen parancsolom!“ – Olyan különösnek tetszett, hogy olyan -hangon beszél velem, mintha rosz gyerek volnék. - -Fütyül a vonat, Galacban vagyunk. - - -_Harkerné naplója._ - -_Október 30._ - -Morris ur hozott a hotelbe, a hol szobáink meg voltak rendelve, mert őt -nélkülözhették legjobban, tekintve, hogy ő az egyetlen köztünk, a ki -semmiféle idegen nyelven nem beszél. Lord Godalming a konzulátusra, -Jonathán és a két doktor pedig a hajó agenturára mentek a _Katalin -cárnéról_ tudakozódni. - -_Későbben._ Godalming elsőnek tért vissza. A konzul beteg, egy -hivatalnoka fogadta és a legnagyobb előzékenységgel ajánlotta, hogy -megtesz minden tőle telhetőt a kedvünkért. - - -_Harker Jonathán naplója._ - -_Okt. 30._ - -Kilenc órakor reggel Van Helsing, Seward dr. és én, elmentünk a -kikötőbe, a hol az agenturán igen szivesen fogadtak és azonnal a Dunán -horgonyzó _Katalin cárné_ fedélzetére kisértek bennünket. Fölkerestük a -kapitányt, valami Danelson nevü ur, a ki az utjáról beszélve, azt -mondta, hogy életében sem volt még ilyen kedvező szele. - -– Mondhatom – beszélte, hogy már szinte félni kezdtünk, hogy valahogy -megkeserülteti velünk a sors a szerencsénket, nehogy elbizzuk magunkat. -Mert nem tiszta dolog, olyan széllel futni Londontól a Feketetengerig, -mintha az ördög a maga hasznáért fujna a vitorlába. Az egész idő alatt -nem tudtunk semmit sem látni. A mint közel értünk hajóhoz, kikötőhöz -vagy parthoz, hát olyan köd szállt körülöttünk és jött velünk, -mindaddig, még el nem hagytunk mindent, mintha csak meg lettünk volna -babonázva. Mindaddig, mig a Dardanellákhoz nem értünk, a hol várnunk -kellett, a hajózó engedélyre, nem láttunk sem hajót, sem embert, sem -semmit. A mikor elhagytuk a Boszporuszt, az embereim már morogni -kezdtek. Volt közöttük nehány román, azok hozzám jöttek és kértek, hogy -engedjem meg, hogy a tengerbe dobjanak egy nagy ládát, a melyet egy fura -öreg ember bizott ránk, mikor már épp indulni akartunk Londonból. Láttam -már akkor is, hogy gyanus szemmel nézik az idegent és valahányszor -meglátták, két ujjal mutattak feléje, hogy az igézet ellen biztositsák -magukat. Mondhatom, hogy nevetségesen babonásak ezek az idegen matrózok. -Persze, hogy én a dolgukra küldtem őket. Igaz, hogy a mikor mindjárt -azután megint olyan sürü köd fogott bennünket körül, hát magam is egy -kicsit gyanakodni kezdtem, csakhogy nem éppen a ládára. Mentünk, uram, -mentünk mint a szél öt napig, de semmit sem láttunk a ködben. Mondok, -már nyilván oda jutunk, a hova az ördög visz bennünket. Azért nem -mondom, hogy nem vigyáztunk volna, de bizonyos, hogy kitünő szelünk, -mély vizünk, szerencsés utunk volt az egész idő alatt és mikor két -nappal ezelőtt a kelő nap eloszlatta a ködöt, éppen szemközt találtuk -magunkat a Dunán Galaccal. A románok egészen neki vadultak és követelték -tőlem, hogy azt a ládát hozassam föl és dobassam a folyóba. Furkos -bottal kellett őket észretéritenem és mire az utolsó is a fejét fogva -elkotródott a fedélzetről, hát meggyőztem őket arról, hogy akár meg van -babonázva, akár nem, a megbizóim által átadott jószág jobb helyen van az -én kezemben, mint a Dunafenekén. Ők a ládát már fel is hurcolták a -födélzetre, hogy engedelmemmel azonnal a vizbe dobják és minthogy rajta -állt: Galac via Várna, hát ott is hagytam, hogy kéznél legyen, ha érte -jönnek. Aznap nem sokra mentünk a kirakodással és ott kellett -horgonyoznunk éjszakára, de másnap korán reggel vagy egy órával napkelte -előtt egy ember jött a hajóra, irott megbizással Angliából, hogy -átvegyen tőlem egy bizonyos Drakula gróf számára föladott ládát. Ez volt -az a bizonyos láda és én örültem, hogy megszabadultam az átkozott -jószágtól, mert már csakugyan magam is nyugtalankodni kezdtem miatta. - -– Hogy hivták azt az embert, a ki a ládát elvitte, kérdezte Van Helsing -leküzdött izgalommal. - -– Azonnal megmondom, felelte a kapitány és a kabinjába ment egy, a láda -átadását igazoló elismervényért, a mely alá Hildesheim Imanuel volt -irva. Cime: Burgen-utca 16. Ennél többet a kapitány sem tudott, -köszönetet mondva neki, elhagytuk a hajóját. - -Hildesheimot az irodájában találtuk, zsidó ember volt, birka fején vörös -fezzel. Rövid alkudozás után elmondta, a mit tudott, nem sok volt, de -fontos. Ő levelet kapott egy bizonyos de Ville urtól Londonból, a -melyben meghagyták neki, hogy lehetőleg napkelte előtt, hogy a -vámhivatalnokokat kikerülje, egy ládát vegyen át a mely nemsokára a -Katalin cárnén érkezik Galacba. Ezt a ládát adja át egy bizonyos -Skinnsky Petrovnak, a ki oláh fuvarosokkal szokott a folyam mentén -kereskedni. A levélben egy angol bankjegy volt, a fáradtságáért. Ő -Skinnskyvel egyenesen a hajóra ment és ott adta át neki a ládát, hogy a -fuvart megkimélje. Ez volt minden, a mit tudott. - -Aztán Skinszkyt kerestük fel, de nem birtuk megtalálni. Az egyik -szomszédja azt mondta, hogy két nappal ezelőtt elutazott, senki sem -tudja hova. Ez tiz és tizenegy óra közt történt tegnap este. - -A mig tanakodtunk, hogy most mittévők legyünk, futva jött valaki és -lélegzetvesztve ujságolta, hogy Skinszkynek a holttestét a temető falain -belül találták és hogy a torka fel van hasitva, mintha valami vadállat -tépte volna meg. A szomszéd, a kivel beszéltünk elszaladt a hirhozóval, -hogy ő is lássa a rémesetet, az asszonyok meg sopánkodva mondogatták – -Ezt csak oláh tehette! – mi elsiettünk, nehogy valami módon -belekeveredjünk a dologba és nehéz szivvel siettünk vissza a hotelünkbe -Minnához. - - -_Harkerné naplója._ - -_Október 30, este._ Oly fáradtan és kedvetlenül érkeztek haza tegnap -este a férfiak, hogy semmihez sem birtak fogni, mig egy kissé ki nem -pihenték magukat. Én biztattam őket, hogy düljenek le egy fél órára, mig -én mindent bejegyzek, a mi ez ideig történt. Van Helsingtől kértem el a -följegyzéshez szükséges adatot, a mit eddig nem láttam; mig a férfiak -pihennek, gondosan átnézek mindent, hogy világosan lássak a dologban. Ha -nem csalódom, hát nyomra jutottam. Mindjárt előveszem a térképet és -megnézem, igazam van-e? - -Most még jobban meg vagyok róla győződve, hogy nem tévedtem. -Fölfedezésemet közölni fogom az urakkal, mihelyt felébrednek. Majd ők -megmondják, hogy föltevésem helyes-e. - - -_Harker Minna memoranduma._ - -A fölvetett kérdés megfejtése ez: Hogy Drakula gróf föladata, hogy -vissza jusson a tulajdon várába. - -Hogy ezt megtehesse, vissza kell magát valakivel vitetni. Ez -nyilvánvaló, mert ha hatalmában volna, hogy tetszése szerint -mozoghasson, akkor mehetne akár ember, akár farkas, akár denevér -képében. - -De hogyan vitesse magát vissza? Uton, vasuton vagy vizen. - -Uton nagyon sok nehézségbe ütközik. Az emberek kiváncsiak; aztán ott -vannak a vámhivatalok, meg az üldözői is utól érhetnék. Ez utóbbitól fél -legjobban és hogy ennek elejét vegye még, a mennyire lehet, tőlem, az ő -tulajdon áldozatától is megszabaditotta magát, hogy el ne árulhassam. - -Vasuton, senki sem kiséri a ládát, esetleges késedelemnek lenne kitéve, -a késedelem pedig végzetessé válhatnék, ellenségeivel a nyomában. - -Vizen, ez volna egy részt a legbiztosabb, de más részt a -legveszedelmesebb ut. A vizen, az éjjelt kivéve, tehetetlen. Hajótörés -esetén pedig, ha a viz elnyelné, teljesen tehetetlen és el kell -pusztulnia. - -Azt tudjuk bizonyosan, hogy vizen van, most már csak azt kell bizonyosan -megtudnunk, hogy milyen vizen van. - -Én átnéztem a térképet és ugy láttam, hogy a legalkalmasabb vizi ut a -Sarét. A jegyzetekben olvastam, hogy hipnotikus álmomban barmok bőgését -és a velem egy szinben lévő viz csobogását és az evezők csikorgását -hallottam. A grófnak ennélfogva nyitott bárkában kell valamely folyón -fölfelé haladni, a melyet vagy evezőkkel vagy csáklyákkal hajtanak, mert -közel van a part és a csónak viz ellen halad, mert ha a vizzel menne, -nem hallottam volna a viz surranását a bárka oldalán. Hogy miért -gondolom, hogy a gróf a Sareten utazik, mert Fundunál ebbe ömlik a -Beszterce, a mely a Borgó szorost kerüli meg. Ezen a vizen lehet -legjobban megközeliteni Drakula várát. - - -_Harkerné naplója. Folytatás._ - -Mikor fölolvasásomat elvégeztem, férjem megölelt és megcsókolt. A -többiek pedig mind a két kezemet rázogatták. Van Helsing doktor pedig -igy szólt: - -– A mi kedves madám Minna világosan látott ott, a hol a mi szemünk vak -volt. Most ismét nyomon vagyunk. Rajta urak, tartsanak hadi tanácsot, -mert itt és most kell elhatároznunk, hogy mindegyikünk mit tegyen. - -– Én gőz-bárkát rendelek és a vizen követem őt, – mondta Godalming lord. - -– Én lovak után látok és a partmenti uton haladok, arra az esetre, ha -kikötött volna valahol, – mondta Morris. - -– Helyes, mondta a professzor, helyes mind a két terv, de egyiküknek sem -szabad magának menni. Seward doktor erre azt mondta: Azt hiszem, legjobb -lesz, ha én megyek Morriszszal. Mi sokat vadásztunk együtt és ketten jól -fölfegyverkezve legyőzhetünk mindenféle akadályt. De Arturnak sem szabad -magában menni. Lehet, hogy harcba keveredel a grófot szállitó oláhokkal -és jobb ha ketten vagytok. Ezzel Jonathánra nézett, Jonathán pedig én -rám, láttam, hogy erősen küzködik magában. Szeretett volna velem -maradni, de nagyon csábitotta a gőzbárka, mert legvalószinübbnek -látszott, hogy az abban menők érik el a bárkát és pusztitják el a – a – -a vampirt. (Miért haboztam e szó leirásával?) - -Egy darabig hallgatott és ez alatt Van Helsing beszélt: - -– Barátom Jonathán, magának két oknál fogva is a gőzbárkán kell mennie. -Először azért, mert fiatal, bátor és erős, erre pedig mind nagy szükség -lehet a harcban. Másodszor pedig magának van a legtöbb jussa -elpusztitani azt, a ki annyi bajt és bánatot okozott magának és -szeretett nejének. Ne féltse madame Minnát, ő az én gondom leszen, ha -megengedi. Én öreg vagyok. Az én lábam már nem olyan gyors a futásban, -mint volt és már nem vagyok elég erős a fegyverforgatásra a harcban. De -azért én is tehetek szolgálatot, én is harcolhatok, ha nem is földi -fegyverekkel s én is meg tudok halni, ha kell, csak ugy, mint a nálamnál -fiatalabbak. Az én tervem ez. A mig Godalming lord és Jonathán barátom a -gyorsan járó gőzbárkán haladnak fölfelé a folyón, a mig Morris és Seward -John a partmenti uton haladnak figyelve, én madame Minnát magammal -viszem az ellenséges terület kellő közepébe. A mig azt a vén rókát a -folyó vizen fölviszik a ládájában, a melyben fogva van – mert nem meri a -tetejét még csak meg sem emelni, nehogy babonás oláhjai bele dobják a -vizbe, a hol elpusztulna – addig mi azon az uton, a melyen Jonathán ment -Besztercétől a Borgo-szoroson keresztül, elmegyünk és megkeressük -Drakula várát. Ott madama Minna hipnotikus álmának hatalmánál fogva meg -fogjuk találni az utunkat, hogy elpusztitsuk azt a vipera fészkét. – -Jonathán hevesen félbeszakitotta az öreget: - -– Azt akarja-e mondani Van Helsing doktor, hogy oda akarja vinni Minnát -az ő beteges állapotában, mérgezett vérével, annak a démonnak a pokoli -csapdájába? Nem, ezért az egész világért sem! Nem engedem! Tudja ön, -hogy milyen egy hely az? Látta-e ön valaha azt a borzalmas tanyáját a -pokoli rémeknek? Érezte-e valaha a vampirok ajkát a torkán? – Ezzel -felém fordult és a mint meglátott pirosra bélyegzett homlokommal, az ég -felé emelte két karját, kiáltva: – Oh, Istenem! Istenem, mit vétettünk, -hogy igy büntettél bennünket! – ezzel kétségbeesetten borult a divánra. -A professzor nyugodt, tiszta hangja téritett bennünket magunkhoz -izgatottságunkból. - -– Oh, barátom, épp azért akarok menni, hogy madame Minnát megmentsem -attól a borzalmas helytől. Isten mentsen, hogy őt is magammal bevigyem -oda. Olyan dolgot kell ott végbevinnem, a mi nem az ő tekintetének való. -Mi férfiak, a kik itt vagyunk, önt kivéve, mind tudjuk, mert a saját -szemünkkel láttuk, hogy milyen föladat ez, egy ilyen helyet -megtisztitani. De jusson eszébe, hogy mily borzasztó bajban vagyunk. Ha -a gróf ezuttal is elmenekül előlünk – pedig sikerülhet neki – hát akkor -ha kedve tartja, alhatik egy századig; és ezalatt az idő alatt a mi -drágánk – ezzel megfogta a kezemet – kénytelen volna ide jönni, hogy -neki társa legyen és olyanná lenne, mint azok a többiek, a kiket ön -Jonathán a saját szemével látott. Ön maga beszélt nekünk mohó piros -szájukról és ön maga hallotta kaján kacagásukat, a mikor a zsákot -fölkapták, a mit a gróf dobott nekik. Ön borzadozik; és én nem csodálom. -Bocsásson meg, hogy fájdalmat okoztam, de kénytelen voltam vele. Higyje -el, hogy komoly ok és szükség nélkül én sem mennék oda, a hol az -életemet, sőt annál többet is kockáztatok. - -– Tegyen akarata szerint – mondta Jonathán följajdulva. Mindnyájan Isten -kezében vagyunk. - -_Későbben._ Oh, milyen jól esett látnom, hogy ezek a bátor férfiak -miképpen láttak dologhoz. Hogy ne szeretnék az asszonyok a férfiakat, a -mikor azok oly komolyak, oly igazak és oly bátrak! És ah, milyen nagy -hatalma van a pénznek! Mit nem lehet vele elérni, ha jól használják. -Olyan hálás voltam, hogy Godalming lord és Morris ur oly gazdagok és -hogy oly bőven bánhatnak a pénzzel. - -Mert ha ez nem ugy lett volna, aligha indulhattunk volna alig egy óra -mulva teljesen fölszerelten utnak. Jonathán és Godalming lord gőzbárkája -készen várja őket. Seward doktor és Morris egyfél tucat gyönyörü és jól -fölszerelt hátas ló fölött rendelkeznek, Van Helsing és én pedig a 11 -óra 40 p. vonattal indulunk ma este Verestibe, a hol kocsit, lovat -veszünk, hogy a Borgó szorosba menjünk. Magunk fogunk hajtani, mert -senkit sem merünk magunkkal vinni. A professzor sok mindenféle nyelven -tud, hát majd csak eligazodunk valahogy. Az idő óráról-órára hidegebbre -válik és hópelyhek szállingóznak a levegőben. - -_Későbben._ Minden bátországomat össze kellett szednem, hogy bucsuzni -tudjak férjemtől, az én egyetlen drága szerelmemtől. Talán soha sem -látjuk egymást többé ebben az életben! - - -_Harker Jonathán naplója._ - -_Október 30._ - -Éjjel. – Ezt a bárkánk gőzkazánjának tüzénél irom. Godalming lord a -fütő. Jól érti a mesterségét, mert már máskor is volt ilyen kis vizen -járó gőzmasina tulajdonosa. Nekem meghagyta, hogy aludjam, mert -egyszerre elég, ha egyikünk virraszt. De nem birok aludni; hogy -alhatnám, a mikor az én drágám oly borzasztó veszedelembe indult. Csak -az az egy vigasztal, hogy mindnyájan Isten kezében vagyunk. Ha ez nem -volna, hát jobb volna meghalni és elfelejteni minden bajunkat. Morrisz -és Seward még előttünk indultak hosszu utjukra. A jobb parton indultak, -elég távol a folyótol arra, hogy kanyarodásait elkerüljék és mégis elég -közel, hogy jó nagy távolságban szemmel tarthassák mind a két partot. -Hat lóval indultak, hogy esetleg egyesithessük erőinket. A fölösleg négy -lovat maguk gondozzák. Az egyiknek a nyerge olyan, hogy Minna is könnyen -megülheti, ha rá kerül a sor. - -_Október 31._ - -Folyton haladunk fölfelé. Megvirradt és most Godalming alszik, én vagyok -az őrszem. Kegyetlenül hideg a reggeli levegő és jól esik a gőzkazán -melege, noha bundában vagyunk. Még eddig csak néhány nyitott bárkával -találkoztunk, de egyikben sem volt láda vagy más efféle teher. Szegény, -együgyü hajósok rettenetesen megijedtek, valahányszor rájuk forditottuk -éjjel a villámos sugárlámpánk fényét, térdre estek és imádkoztak. - -_November 1. este._ Egész nap semmi ujság; semmi ahhoz hasonlót nem -találtunk, a mit keresünk. Most már a Besztercében vagyunk. Minden -utunkba akadt bárkát és csónakot, kicsit és nagyot megvizsgáltunk. Az -egyik bárka oláh hajóslegényei beszélték, hogy találkoztak egy jó nagy -bárkával, a mely a rendesnél gyorsabban haladt a vizen fölfelé, mert -duplán meg volt rakva evezősökkel. De ez még Fundu előtt történt, hát -nem tudták megmondani, hogy a bárka a Besztercébe kanyarodott-e, vagy -folytatta utját a Sereten. Funduban nem hallottunk semmit sem a -bárkáról, lehet, hogy éjjel haladt el mellette. Nagyon elálmosit ez a -hideg idő. Godalming azt mondja, hogy az éj első felében ő fog őrködni. -Az Isten áldja meg őt minden jóságáért, a melylyel Minna iránt és -irántam viseltetik! - -_November 2._ - -Fényes nappal van. Az a jó fiu nem keltett föl egész éjjel. Azt mondja, -hogy vétek lett volna, olyat jól aludtam. Igaz is, hogy az üditő mély -álom után egészen uj embernek érzem magamat, ma reggel, a mint itt ülök -és virrasztom az ő álmát. Vajjon hol járhatnak most Minna és Van -Helsing? Ha minden rendén ment utjukban, akkor most körülbelül a Borgó -szorosban lehetnek. Isten vezérelje őket utjokban! Nem is igen merek -arra gondolni, a mi történhetnék! Csak gyorsabban tudnánk haladni, de -lehetetlen, a gép már teljes erejével müködik. Vajjon Seward doktor és -Morrisz hogy vannak. Remélem, hogy mielőtt Straszhát érjük, találkozunk -velük; mert ha addig nem értük utól a grófot, esetleg meg kell egymással -beszélnünk, hogy mihez kezdjünk legközelebb. - - -_Seward doktor naplója._ - -_November 2._ - -Három napja uton. Semmi ujság és semmi idő bejegyezni, ha lett volna is, -mert minden perc drága. Csak a lovak kedveért pihenünk néha. De nagyon -jól birjuk a strapát. Előre; nem vagyunk nyugodtak mig a gőzbárkával -ujra nem találkozunk. - -_November 3._ - -Funduban hallottuk, hogy a gőzbárka a Besztercén fölfelé folytatta -utját. Csak ilyen átkozott hideg ne volna. Aligha hó nem lesz, pedig -akkor nehéz lesz előre haladnunk, ha csak oroszosan szánkán nem -folytatjuk az utunkat. - -_November 4._ - -Ma reggel azt hallottuk, hogy a gőzbárkát valami baj érte, a mint -forcirozei akarta az utját a viznek egy sebes esésén fölfelé. De tudtam, -hogy Godalming maga valóságos amatőrgépész és bizonyosan ő maga hozta -rendbe a hibát és némi késedelemmel és a helybeliek segitségét is -igénybe véve, mégis csak átjutottak az akadályon. Az oláhok az ilyen -nehéz helyeken kötelekkel szokták fölvontatni bárkáikat. Tartok tőle, -hogy a bárkát a baleset megviselte, mert a parasztok beszélik, hogy -mikor már rendes vizbe ért is, még gyakran meg-megállt, a mig láthatták. -Sietnünk kell, mert lehet, hogy segitségünkre szorulnak. - - -_Harkerné naplója._ - -_Október 31._ - -Délben érkeztünk Verestibe. A professzor azt mondja, hogy ma reggel alig -birt hipnotizálni és hogy mindössze csak annyit mondtam, hogy – „minden -sötét és csöndes“. Most oda van kocsit, lovat venni. A vidék gyönyörü. -Mily élvezet volna Jonathánnal együtt utazgatni erre! De sajnos! - -_Későbben._ Van Helsing megjött. Megvette a kocsit, lovakat, most csak -megebédelünk és egy óra mulva indulunk. A vendéglősné egy olyan kosár -elemózsiát pakolt be, hogy elég lenne egy század katonának. A professzor -meg még biztatja és azt sugja nekem, hogy egy hét is eltelhetik, mielőtt -ismét valami jó ennivalót kapnánk. A hideg ellen is vásárolt egy egy -egész sereg helyes kis bundát és pokrócféléket, aligha fogunk megfázni. - -Nemsokára indulunk. Nem merek arra gondolni, hogy mi lesz velünk. Igazán -Isten kezében vagyunk. Csak ő tudhatja, hogy mi vár ránk és én szomoru -és alázatos szivem teljes erejéből könyörgök hozzá, hogy védelmezze meg -szegény férjemet és hogy bármi történjék is, Jonathán tudja meg, hogy -szerettem és tiszteltem őt jobban, hogy sem ki tudnám mondani és hogy az -utolsó gondolatom is az övé volt. - - - - -XXVII. - - -_Harkerné naplója._ - -_November 1._ - -Egész nap utaztunk, még pedig sietve. Van Helsing nem sokat beszél, csak -annyit mond a parasztoknak, hogy Besztercére sietünk és jól megfizeti -őket, hogy gyorsan váltsák a lovakat. Egy kis forró levest iszunk, aztán -gyorsan hajtunk tova. A vidék remek, a népe egyszerü, bátor, erős és -kedves, de nagyon babonás. Az első házban, a hol megpihentünk, az -asszony, a ki a levest hozta, meglátva a jegyet homlokomon, keresztet -vetett magára és két ujját felém nyujtva tartotta, hogy az igézet ellen -védje magát. Napnyugtakor a professzor ismét hipnotizált és azt mondja, -hogy mint rendesen, csak ezt feleltem, hogy locsogó viz és csikorgó -evezők – ellenségünk tehát még mindig a folyón van. Nem is merek -Jonathánra gondolni, ámbár nem féltem sem őt, sem magamat. Ezt egy -utszéli tanyán irom, a mig lovakat váltanak, Van Helsing alszik. Szegény -jó öreg ur, olyan fáradtnak és törődöttnek látszik. Majd ha elindulunk, -én hajtom helyette a lovakat, hogy ő pihenhessen. Készen vannak a -lovakkal – indulhatunk. - -_November 2 reggel._ Csakugyan sikerült a tervem; fölváltva hajtottunk -egész éjjel. Hajnalban Van Helsing ismét hipnotizált és azt mondja, hogy -azt feleltem: „sötétség, csikorgó fagy és zuhogó vizesés“, ugy látszik, -hogy fölfelé változik a folyó futása. - -_November 2 este._ Egész nap hajtottunk. A tájék mind vadabb lesz. Van -Helsing azt mondja, hogy reggelre elérjük a Borgó-szorost. Nem nagyon -sietünk, mert napvilággal akarunk oda érni. Vajjon mit hoz a holnap? -Arra a helyre megyünk, a hol az én drágám annyit szenvedett. Isten -őrizzen bennünket és azokat, a kik halálos veszedelemben vannak -miattunk. - - -_Van Helsing memoranduma._ - -_November 4._ - -Ezt az én igaz és régi jó barátomnak, Seward John drnak irom abban az -esetben, ha nem látnám többé. Meg fogja neki magyarázni a történteket. -Reggel van és én a tüz világánál irok, a melyet madame Minna -segitségével egész éjjel égve tartottunk. Hideg van, nagyon hideg, olyan -hideg, hogy a hó, a mely fölöttünk a levegőben van, nem is tud leesni. -Ugy látszik, madame Minnára hat a kemény idő, mert egész nap kábult volt -a feje és aludt, aludt, folyton csak aludt és nem csinált semmit sem -egész nap, még csak nem is evett. Napnyugtakor megpróbáltam -hipnotizálni, de sajnos! hiába; fölötte való hatalmam napról-napra -gyöngült, mig végre ma este teljesen cserben nem hagyott. Jó, hát legyen -meg az Ur akarata, akármi legyen is és akárhová juttasson bennünket! - -Tegnap reggel épp napkelte után értünk a Borgo-szorosba. Még hajnal -elött hozzá készültem a hipnotizáláshoz. - -Megállitottuk a kocsit és leszálltunk, hogy semmi se zavarjon bennünket. -Én ágyat vetettem a hundikból és madame Minna leheveredve, lassan lassan -engedett a hipnotikus álomnak. Mint már azelőtt, most is csak azt -felelte: sötétség és csobogó viz. Aztán fölébredt, jó szinben és jó -kedvben és tovább indultunk utunkon és nemsokára láttuk a Borgo-szorost. -Minna asszony, a ki figyelmesen nézett körül, egyszer csak egy -mellékutra mutat és azt mondja: - -– Erre visz az utunk. - -– Honnan tudja, hogy erre? – kérdeztem én. - -– Csak tudom, felelte ő és egy kis szünet mulva tette hozzá: – Hát nem -ezen járt-e Jonathán és nem irta-e meg naplójegyzeteiben? - -Igy hát arra az utra kanyarodtunk. Az eddig csak ritkásan szállingozó hó -sürübben kezdett esni. Lassan-lassan a szemünkben ötlik mindenféle, a -miről Jonathán irt a naplójában. Aztán hosszu órákig és órákig megyünk, -megyünk. Eleinte biztattam madame Minnát, hogy aludjék, ő próbálgatta és -egyszer csak elaludt. Aztán meg aludt folyton, mig végre én félni -kezdtem és költögetni próbáltam. De ő csak alszik, alszik, hiába -költögetem. Végre azt hiszem, hogy jó magam is elaludtam, mert egyszerre -csak olyan bünösnek éreztem magamat, mintha vétettem volna valamit, -pedig ugy ültem, mint a cövek és fogtam erősen a gyeplőt, a lovak meg -csak mentek tripp trapp, tripp trapp, mint rendesen. Lenéztem és láttam, -hogy madame Minna még mindig alszik. Most már nem messze lehet a nap -nyugta és a havon végig sárgás fényt vet a nap, ugy, hogy a hegyek -árnyéka hosszura nyulik rajta. Mindig fölfelé-fölfelé kapaszkodunk és -minden ah, olyan vad körülöttünk és olyan zord és sziklás, mintha itt -volna a világ vége. - -Ekkor fölkeltettem madame Minnát. Ezuttal fölébredt sok költögetés -nélkül és megpróbáltam hipnotizálni. De nem engedett, nem aludt el, -mintha csak nem is lettem volna. Azért én csak próbáltam és próbáltam -tovább, mig egyszer csak sötétben találtam magamat; hát körülnézek és -látom, hogy lement a nap. Madame Minna kacagott és én visszafordulok és -ránézek. Teljesen ébren volt s oly kitünő szinben, a milyenben nem -láttam amaz éjszaka óta, a mikor először kerestük föl a gróf házát -Carfaxot. Én el voltam ámulva és nagyon nyugtalan lettem, de ő oly -kedves és gyöngéd s gondos volt velem szemben, hogy minden aggodalmamat -elfelejtettem. Én tüzet raktam, mert fát is hoztunk magunkkal és ő -elkészitette a vacsorát, mig én a lovakat kifogtam és megetettem. A -mikor visszatértem a tüzhöz, készen volt mindennel a vacsorára. Én -először neki akartam adni, de ő csak mosolygott s azt mondta, hogy ő már -evett, hogy oly éhes volt, hogy nem birt megvárni. Nekem ez nem tetszik -s komoly aggodalmaim vannak, de nem akarom őt megijeszteni, hát nem -szólok neki. Ő tálalt nekem és én magam ettem, aztán a bundákba -burkolóztunk és a tüz mellé heveredtünk és én meghagytam neki, hogy -aludjék, a mig én őrködöm. De én egyszer csak teljesen megfelejtkezem az -őrködésről és a mikor hirtelen eszembe jut, hogy őrködöm, hát látom, -hogy ő nyugodtan fekszik, de ébren van és folyton rám néz fényes -szemével. Ez még egyszer-kétszer megtörtént és én bizony jó sokat -aludtam reggelig. A mikor fölébredtem reggel, hipnotizálni próbáltam őt; -de sajnos! noha engedelmesen lehunyta szemét, sehogy sem aludt el. A nap -fölkelt és mind jobban-jobban följött és ekkor, a mikor már későn volt, -egyszer csak elaludt, de olyan mélyen, hogy nem is birtam fölébreszteni, -föl kellett őt emelnem és alva a kocsiba vinnem, a mikor a lovakat -befogtam és mindent elkészitettem az utra. Madame Minna még mindig -alszik és alszik és álmában sokkal egeszségesebbnek és sokkal -pirosabbnak látszik, mint azelőtt. És én ezt nem szeretem. És én félek, -félek, félek! – én félek mindentől – még gondolkozni is félek; de azért -folytatnom kell utamat. Élet és halál, vagy még ennél is több forog -kockán és nekünk nem szabad ingadoznunk. - -_November 5. reggel._ Hadd legyek pontos mindenben, mert noha ön Seward -John és én sok különös dolgot láttunk már együtt, ön hamarosan még is -azt hihetné, hogy én, Van Helsing megörültem, hogy a sok borzalom és -idegeim végleges kimerülésétől megbicsaklott az eszem. - -Tegnap egész nap utaztunk, mind magasabbra érve a hegyek közt és folyton -a legvadabb és legelhagyatottabb vidéket járva. Madame Minna folyton -aludt és csak aludt; és még akkor sem birtam fölkelteni hogy egyék, a -mikor én már olyan éhes voltam, hogy meg kellett állani és valamit enni. -Attól kezdtem félni, hogy talán ennek a vidéknek a végzetes igézete van -rajta, minthogy vérében van a vampirok mérge. No jól van hát – gondoltam -magamban – ha ő igy alszik egész nap, én meg fogadom, hogy nem alszom -egész éjjel. A mint baktattunk a régi rossz elhagyatott uton, lesütöttem -a fejemet és aludtam én is. Egyszer csak a mint ijedten és ugy tetszett -nagy sokára fölébredtem, madame Minnát még mindig alva találtam, a napot -még közel a nyugtához. De körülöttem minden megváltozott; a rideg -hegyóriások távolabbaknak látszottak és mi közel jártunk egy meredek -hegy tetejéhez, a melynek a koronáját egy olyanforma várkastély képezte, -a milyenről Jonathán emlékezett meg a naplójában. Én egyszeriben örültem -és féltem; mert most már akár jóra, akár rosszra, de közel a vég. -Fölkeltettem madame Minnát és ismét próbáltam hipnotizálni, de sajnos! -nem sikerült sehogy sem. Aztán mielőtt az éj sötétsége ránk borult volna -– mert még napnyugta után is, a nyugtától aranyos felhők sárgás vizfénye -maradt a havon és egy ideig kellemes félhomályban volt minden – én -kifogtam a lovakat és a lehető legvédettebb helyen megetettem őket. -Aztán tüzet raktam és közel a tüzhöz kényelmes ülő helyet készitettem -madame Minnának, a ki az este bájosabb volt mint valaha, a bundák és -meleg pokrócokból. Aztán ennivaló után láttam; de ő nem akart enni, csak -azt mondta, hogy nem éhes. Én nem erőltettem, mert ugyis tudtam, hogy -hiába lenne. De én magam jól hozzáláttam az evéshez, mert tudtam, hogy -kettőnk helyett kell erősnek lennem. Aztán attól való félelmemben, a mi -lehetne, egy tágas kört huztam madame Minna pihenő helye körül; a kör -szélét pedig tele raktam apróra tördelt ostyaszeletekkel. Olyan finomra -tördeltem az ostyát, hogy mindenüvé jusson és egy pont se maradjon -üresen. Madame Minna csöndesen ült az egész idő alatt, oly csöndesen, -mint a ki meghalt – és arca mind fehérebb és fehérebb lett, mignem -fehérebb volt már a körülötte levő hónál is, de nem szólt egy szót sem. -De mikor melléje mentem, a szegény gyermek belém kapaszkodott és akkor -éreztem, hogy egész testében reszket, mint a kit a hideg ráz. Mikor egy -kissé megnyugodott, azt mondtam neki: - -– Nem akar egy kicsit a tüzhöz jönni? – mert meg akartam tudni, hogy -mire képes. Ő engedelmesen fölállt, egy két lépést tett, aztán megállt, -mint a kit a villám sujtott. - -– Miért nem jön idébb? – Kérdeztem tőle. Ő a fejét rázta, megfordult, -visszament a helyére és leült. Aztán tágra nyilt szemmel rám nézve, mint -a ki most ébredt álmából, egyszerüen ezt mondta: - -– Nem tudok! – és ezzel elhallgatott. Én örvendeztem, mert tudtam, hogy -a mit ő nem tud, azt ezek közül, a kiktől félek, sem tudja egyik sem -megtenni. Ha tehát a testét veszedelem fenyegetné is, a lelke mentve -van. - -Egyszerre csak a lovaink elkezdtek riadtan horkolni és kötőfékeiket -tépni, mig én oda nem mentem és le nem csöndesitettem őket. Mikor a -kezemet nyakukon érezték, halkan nyeritettek, mintha örülnének és -nyalták a kezemet és egy ideig csöndesen maradtak. Az éj folyamán még -gyakran kellett hozzájuk sietnem, mig csak el nem érkezett az éj -leghidegebb szaka, a mikor az egész természet mintegy dermedten hallgat -és jövetelem mindenkor megnyugtatta őket. A dermesztő hidegben a tüzem -lankadni kezdett és én indultam, hogy jobban megrakjam, mert a hó néha -zivatarosan söpört végig rajtunk és vele egyszerre hideg, fagyos köd -szállingózott. Még a sötétben is volt egy kis világosság, a milyen a hó -fölött mindig szokott lenni és ugy tetszett, mintha a hóförgeteg és a -ködfoszlányok asszonyi alakot öltöttek volna, hosszu uszályos -köntösekben. - -Minden néma és csöndes volt, csak a lovak nyöszörögtek és bujtak össze, -mintha a legrosszabbtól rettegnének. Én is félni kezdtem, rettenetes -félelem szállt meg; de ekkor eszembe jutott a büvös kör, a melyen belül -nem bánthat semmi. Azt is kezdtem hinni, hogy képzelődéseimet az éj, a -sötétség és a sok izgalom okozta, a melyen keresztülmentem, meg a tenger -aggodalom. Ugy tetszett, mintha Jonathán borzalmas tapasztalatainak az -emléke járna velem boszorkánytáncot, mert a hópelyhek és ködfoszlányok -lebegni és forogni kezdtek, mignem ugy tetszett, hogy azoknak a -rettenetes asszonyoknak, a kik az ő torkát véresre szerették volna -csókolni, az árnyalakjai váltak volna belölük. Ekkor a lovak is mind -szorosabban bujtak össze és nyöszörögtek és nyögtek félelmükben, mint az -emberek fájdalmukban szoktak. Én rettegni kezdtem az én drága madame -Minnámért, a mint azok a kisérteties lebegő alakok közelebb huzódtak és -körül-körül forogtak. Rá néztem, de ő nyugodtan ült és rám mosolygott. -Mikor a tüzhöz akartam menni, hogy megrakjam, megkapott és visszatartott -és suttogva, oly halk hangon, a milyet csak álmában szokott az ember -hallani, mondta: - -– Ne! ne! Ne menjen a körön kivül. Itt belül biztosságban van! – Én -feléje fordulva szemébe néztem és mondtam: - -– Hát kegyed? Én csak kegyed miatt félek! – erre ő elnevette magát, -halkan, elhalón és igy felelt: - -– _Miattam_ fél? És miért félne miattam? Senki sincsen tőlük nagyobb -biztosságban a világon, mint éppen én! – és a mig én szavainak az -értelmén tünődtem, egy szélroham meglobogtatta a tüzet és a fölcsapó -láng fénye megvilágitotta a vörös bélyeget homlokán. És ekkor fájdalom! -megértettem. Ha még nem értettem volna, csakhamar rájöttem volna, mert a -lebegő, keringő, ködös alakok mind kőzelebb, közelebb huzódtak, de -mindig kivül tartották magukat a büvös, szentelt körön. És végre -tömörülni kezdtek, mig egyszer csak – ha ugyan Isten el nem vette a -józan eszemet, mert tulajdon szememmel láttam őket – előttem állt -megtestesülve ugyanaz a három asszony, a kiket Jonathán látott a -szobában, a hol egymást biztatták a véres csókra. Megismertem az ingó -telt alakokat, a ragyogó szemeket, a fehér fogakat, a hamvas orcákat és -kéjtől duzzadó piros ajkakat. Mindig csak a szegény édes madame Minnára -mosolyogtak; és a mint halk nevetésük hallatszott az éj csendjében, -összefogózkodtak és rá mutogattak és édes, idegcsiklandó hangon -suttogtak: - -– Jer testvér. Jer velünk. Jer! Jer! – Én félelemmel telve fordultam -szegény madame Minna felé és a szivem nagyot ugrott örömömben; mert oh! -édes szép szemének a rémülete, az irtózat, az undorodása, megérttették -velem, hogy még remélhetünk. Még ő nem volt közülök való. Hál Istennek -érte! Én fölkaptam a mellettem levő tüzelő fából egy hasábot és másik -kezemben az ostyából egy csipetnyit tartva közeledtem feléjük és a tüz -felé. Ők vissza huzódtak tőlem és halk szemérmetlen kacajra fakadtak. Én -megraktam a tüzet és nem féltem tőlük, mert már láttam, hogy biztos -védelmünk van ellenük. Nem közelithettek meg, a mig ilyen fegyverrel -birtam, sem madame Minnához nem juthattak, a mig a büvös körön belül -maradt, a melyet ő csak ugy nem birt elhagyni, mint amazok nem birtak -átlépni. A lovak is elcsendesedtek és összebujva feküdtek a földön; a hó -csöndesen hullott rájuk és egészen fehérek lettek tőle. Ekkor már tudtam -hogy szegény párákra nézve megszünt minden félelem. - -– És igy maradtunk, mig a hasadó hajnal piros fénye nem derengett a -havazás fátyolán keresztül. A félelem a hideg és elhagyatottság -megdermesztettek, de a mint az isteni nap fölfelé szállt az égen, uj -életre keltem. A hajnal első piros sugarára a hó és köd forgatagába -olvadtak a borzalmas alakok és a viharral együtt, mintha Drakula vára -felé huzódtak és tüntek volna el. - -Én a hajnal hasadásával önkénytelen fordultam madame Minna felé, hogy -hipnotizáljam, de őt hirtelen mély álomba merülten találtam, a melyből -lehetetlen volt felköltenem. Ekkor álmában próbáltam hipnotizálni, de ő -nem engedelmeskedett sehogy sem és ez alatt ránk virradt a nap. Még nem -merek mozogni. Megraktam a tüzet és megnéztem a lovakat, mind megvannak -halva. Ma sok dolgom lesz még itten, várok hát, mig a nap magasan jár; -mert azokon a helyeken, a melyeket föl kell keresnem, a nap világa az -egyetlen védelmem, még ha csak homályosan világit is a havon és ködön -keresztül. - -Megerősitem magamat a reggelivel, aztán hozzálátok rettenetes -föladatomhoz. Madame Minna még mindig alszik; és Istennek legyen hála, -egészen nyugodt az álma. - - -_Harker Jonathán naplója._ - -_November 4. este._ A gőzbárkát ért baleset rettenetes volt ránk nézve. -E nélkül már rég utól értük volna a csónakot és most már szegény Minnám -szabad volna. Félek rá gondolni, ott azon a zord vidéken, azon a -borzalmas helyen. Lovakat vettünk és nyomon követjük a ládát vivő oláh -cigányokat. Ezt addig irom, mig Godalming mindent elkészit az utra. Oh -csak Morris és Artur is velünk volnának. De reméljük a legjobbat. Isten -veled Minna, ha nem irhatnék többet. Isten áldjon és óvjon meg. - - -_Seward doktor naplója._ - -_November 5._ - -Hajnalban láttuk az oláh cigányok csapatját hosszu szekerükkel vágtatva, -a folyótól elindulni. Szorosan fogták körül a szekeret és ugy rohantak, -mint ha a roszak lennének velük. A hó folyton esik és még a levegő is -izgalommal van tele. Távolról a farkasok orditása hallatszik, a hó -lekergeti őket a hegyekről és veszedelem fenyeget bennünket minden -oldalról. A lovak készen állnak az elindulásra. Valakinek a halálára -indulunk. De csak az Isten tudja, hogy hol, mikor és miképpen éri utol -sorsa az embert… - - -_Van Helsing doktor memoranduma._ - -_November 5 délután._ Az eszem hál’Istennek még megvan; ámbár nagy -csuda. Mikor madame Minnát alvahagytam a büvös körben, a várkastélynak -vettem utamat. A sulyos kalapácsnak, a melyet Verestiből hoztam -magammal, jó hasznát vettem; noha az ajtókat mind nyitva találtam, -levertem rozsdás záraikat, nehogy valamely gonosz szándék, vagy gonosz -véletlen bezárja őket utánam és én ne tudjak kijönni. Jonathán keserves -tapasztalásain okultam ebben. Az ő naplójának a nyomán találtam meg a -düledezett kápolna utját is, mert tudtam, hogy ott lészen dolgom. -Tudtam, hogy legalább három sirt fogok találni – a melynek lakója van; -hát kerestem, kerestem és végre megtaláltam az egyiket. Ott feküdt a -vampir álmában, ugy tele élettel és igéző ingerlő bájjal, hogy szinte -megborzadtam, mint a ki élőt jött gyilkolni. Igen, én Van Helsing -borzadoztam és egyben meg is voltam hatva, én, a kinek oly erős volt a -szándéka és a kinek annyi oka volt a gyülöletre, én annyira meg voltam -hatva, hogy szinte zsibbadás fogta el testem-lelkem és csak halogattam a -dolgom, a mikor a hóterhes, csöndes levegőn keresztül egy halk, hosszu, -vontatott jajszó szállt felém, annyira telve panaszszal és fájdalommal, -hogy ugy fölébresztett, mint a trombitaharsogás. Mert a hang, a melyet -hallottam, az én drága madame Minnám hangja volt. - -Ekkor ismét erőre kaptam borzalmas föladatomra és sorra vizsgálva a -koporsókat, megtaláltam a másik testvért, a másik sötéthajut is. Nem -mertem sokáig nézni, mint az elsőt, nehogy ismét igézet fogjon el; de -tovább kerestem, mig végre egy diszes, magas szárkofágban megtaláltam a -harmadik testvért, a szőkét, a kit, mint Jonathán, én is a ködből láttam -életre kelni. Oly gyönyörü volt nézni; oly ragyogón szép, oly csodásan -ingerlő, hogy a fejem csak ugy szédült a fölindulástól, a mint bámultam. -De hál Istennek a kedves, drága madame Minna jajszava még nem halt ki -fülemből és mielőtt a csodás szépség teljesen megigézett volna, -elszántam magamat vad munkámra. Ezalatt már az összes sirokat -végigvizsgáltam a kápolnában; és minthogy az éjjel is csak ezt a három -halottlan kisértetet láttuk, hát bizonyosra vettem, hogy nincsenek is -többen. Egy nagy koporsóra akadtam diszes, külön rekeszben. Csak ez az -egy szó volt rajta: - -=Drakula.= - -Ez volt tehát a vampir király otthona, azé, a kitől a többi is eredt. -Mielőtt borzalmas föladatomhoz láttam volna, egy szentelt ostyát tettem -Drakula koporsójába, hogy örökre elzárjam tőle halottlan otthonát. - -Aztán hozzá láttam rettenetes munkámhoz. Pedig irtóztam tőle. Ha csak -egy lett volna. De három! Még kétszer belekezdeni, azután, hogy egyszer -már befejeztem ezt a borzalmas dolgot; mert ha már rettenetes volt a -szegény szelid Lucy kisasszonynyal, milyen lesz még ezekkel az -idegenekkel, a kik századokig éltek, a kiket csak megerősitett a muló -idő és a kik, ha hatalmukban lett volna, küzködtek volna undok -életükért. - -Óh barátom John, rut mészáros munka volt; és ha nem erősitett volna meg -az élőkre való gondolat, nem lettem volna képes folytatni és befejezni. -Reszkettem és reszketek még most is, noha hál Istennek erőm nem hagyott -cserben, még mindennek vége nem volt. Ha nem láttam volna a nyugalmat az -első arcban, a menyei megnyugvást kifejezésében a végső rögtönös -föloszlás előtt, mintegy megerősitéseül a lélek fölszabadulásának, tán -nem birtam volna folytatni a mészárlást. Nem birtam volna elviselni a -rémes sikoltást, a mint a karó befuródott; a test rángatózását és a -vértől habzó ajkat. Megfutottam volna irtózatomban, teljesitetlenül -hagyva föladatomat. De vége, elmult! - -Mielőtt elhagytam volna a várkastélyt, ugy elláttam a bejáratát, hogy -soha többé a gróf halottlanul oda be nem juthat. - -Mikor a körbe léptem, a melyben madame Minna aludt, fölébredt álmából és -meglátva engem, fájdalmasan fölkiáltott, hogy mennyit kellett nekem -szenvednem. - -– Jőjjön! – kiáltotta – gyerünk erről az irtózatos helyről! Siessünk a -férjem elé, a ki, tudom, hogy felénk jön. - -És igy bizalommal és reménynyel s mégis félelemmel tele indulunk -keletnek, hogy barátainkkal találkozzunk – és _vele_ – a kiről madame -Minna azt mondja, hogy _tudja_, hogy szembe jő velünk. - - -_Harkerné naplója._ - -_November 6._ - -Késő délután volt, mikor a professzor és én keletnek indultunk, a honnan -tudtam, hogy Jonathán közeledik felénk. Nem mentünk gyorsan, noha -meredeken lefelé vitt az utunk, mert meleg pokrócokat kellett magunkkal -cipelni, nem mertük kockáztatni, hogy meleg ruha nélkül maradjunk -esetleg a hidegben és hóban. Még egy kevés elemózsiát is vittünk -magunkkal, mert sehol a közelben emberi tanyát nem láttunk. Alig mentünk -egy mértföldnyire, én elfáradtam a nehéz járásban és le kellett ülnöm. A -távolból farkasok orditását hallottuk. Van Helsing körülnézett, hogy nem -találna-e valahol jó helyet, a hol támadás esetén egy kicsit védve -volnánk. Az ut még mindig lefelé haladt. Egyszerre csak intett a -professzor, hát fölkeltem és oda mentem. Nagyon jó helyre akadt, egy -üreg formára a hegyoldalban, olyan bejárattal, mintha két ajtószárfája -volna sziklából. Kézen fogva vezetett be. Lássa, mondta, itt jó helyen -lesz; és ha jönnének a farkasok, innen egyenkint lepuskázom őket. -Behozta a pokrócainkat és jó helyet készitett belőlük a számomra, aztán -elővette az ennivalót és kinált vele. De én nem birtam enni; még csak -megpróbálni is undorodtam; és bármennyire szerettem volna is a kedvében -járni, nem birtam magamat rávenni. A professzor nagyon szomoruan nézett -rám, de nem tett szemrehányást. A messzelátóját kivéve a tokjából, a -szikla tetejére állt és vizsgálni kezdte a látóhatárt. Egyszer csak -elkiáltotta magát: - -– Nézze! madame Minna, nézze! nézze! – Én fölugrottam és melléje álltam -a sziklára, ő kezembe adta a messzelátót és mutatott. A hó még sürübben -esett, mint eddig és csak ugy kavargott, mert viharos szél kezdett -fujni. De néha egy-egy pillanatra megszünt a hóesés, vagy a szél másfelé -terelte és ekkor messze el lehetett látni az uton, onnan a magasból, a -hol álltunk. Egyenesen előttünk és nem nagy távolságban, sőt oly közel, -hogy csodálkoztam, hogy hamarább észre nem vettük őket – jött nagysietve -egy csoport ember lóháton. Egy hosszu szekeret fogtak körül, a mely -futtában ide-oda lóbálódzott a göröngyös uton. Az emberek ruhájukról -itélve parasztok vagy oláhcigányok lehettek. - -A szekéren egy nagy láda volt. A szivem nagyot dobbant a láttára, mert -érzem, hogy közel a vég. Esteledett és én jól tudtam, hogy a nap -nyugtával az, a ki addig abban a ládában van fogva, fölszabadul és -sokféle formában menekülhet üldözésünk elől. Félelmemben a professzor -felé fordultam; és ijjedtemre láttam, hogy nincsen ott. De egy -pillanattal későbben megláttam lejebb. Egy kört vont a szikla körül, -olyat, a mely az elmult éjjel is ótalmat adott nekünk. Mikor befejezte, -mellém jött, ujra mondván: - -– Igy legalább biztosságban leszen _tőle!_ - -Elvette tőlem az üveget és a förgeteg legközelebbi szünete alatt végig -nézte vele a tájt. - -– Nézze, mily gyorsan közelednek; verik a lovaikat; és vágtatnak, a hogy -csak birnak. – Elhallgatott és egyszer csak halk, szomoru hangon -folytatta: - -– A nap nyugtára számitva sietnek ily őrült gyorsasággal. Lehet, hogy -elkésünk. Legyen meg Isten akarata! Vakitó hóförgeteg takarta el pár -pillanatra a tájat, de gyorsan elmult és a professzor ismét az utat -kémlelte messzelátójával. Egyszer csak elkiáltotta magát: - -– Nézze! nézze! nézze! Két lovas ember közeledik gyorsan délről, fogja -gyorsan az üveget. Nézze hamar, a mig a hóförgeteg el nem takarja őket -ujra. Én fogtam az üveget és néztem. A két férfi Morrisz és Seward -doktor lehetett. Azt tudtam, hogy egyik sem Jonathán. De egyuttal tudtam -azt is, hogy Jonathán sincs messze. Körül nézve, a szekeres csoporttól -északra másik két embert láttam lóhalálában vágtatva közeledni. Az -egyikről tudtam, hogy Jonathán, a másik tehát csak Godalming lord -lehetett. Ők is a szekereseket üldőzték. Mikor mondtam ezt a -professzornak, örömében kiabált, mint egy iskolás fiu és puskáját kézhez -készitette rejtekünk nyilása mellé. Valamennyien itt előttünk fognak -találkozni, mondta. Ha itt lesz az ideje, a cigányok minden oldalról be -lesznek keritve. Én is kézhez vettem revolveremet, mert a mig -beszéltünk, a farkasok orditása hangosabb lett és mintha közeledett -volna. - -A várakozás minden perce egy örökkévalóságnak tetszett. Az óránkat -nézve, nehéz volt elhinni, hogy egy órába sem tellett, a mig a különböző -csoportok közel értek hozzánk. Már jól meg tudtuk egymástól -különböztetni az egyéneket, ugy az üldözők, mint az üldözöttek -csoportjában. Közelebb, mind közelebb értek. A professzor meg én -leguggoltunk a sziklánk mögött és készen tartottuk fegyverünket; láttam -hogy el van szánva arra, hogy nem ereszti el őket az uton. -Jelenlétünkről senkinek sejtelme sem volt. - -Egyszerre csak két hang kiáltotta egyszerre hogy _megálj!_ – Az egyik -Jonathánnak a szenvedélytől kiélesedett hangja volt; a másik Morris ur -erős elszánt és mégis nyugodt parancsszava. A cigányok ha nem értették -is a nyelvet, a hangot félre nem érthették. Ösztönszerüen meglassitották -futásukat és abban a pillanatban mellettük termettek egyik oldalon -Godalming lord és Jonathán, a másikon Seward doktor és Morris ur. A -cigányok vezére, egy pompás fickó, a ki ugy ülte meg a lovát, akár egy -centaur, visszaintette őket és dühödt hangon kiáltott az embereire, -valamely parancsszót. Ezek a lovak közé vágtak és előre ugrattak, de a -mi négy emberünk rájuk fogta puskáját és félreérthetetlenül megállást -parancsolt nekik. Ebben a pillanatban Van Helsing és én is fölálltunk a -szikla mögött és rájuk fogtuk fegyverünket. A cigányok látva, hogy -minden oldalról körül vannak véve, szorosra fogták a gyeplőt és -megálltak. A vezetőjüknek egy szavára, a csapat minden tagja fegyvert -ragadott, ki kést, ki meg pisztolyt, a mi épp volt nála és készen -tartotta magát a támadásra. - -A vezérük egy gyors mozdulattal kiugratta a lovát a csapatból és először -a napra mutatva, a mely már nyugovóra hajlott a hegyek fölött, aztán a -nem nagy távolságban fölöttünk emelkedő Drakula várára mondott valamit, -a mit én nem értettem, felelet gyanánt mind a négy emberük levetette -magát a lóról és a szekérnek rohant. Gyors, elszánt mozdulatukat látva a -cigányok vezére, kiáltott egyet; mire emberei rögtön körülfogták a -szekeret, egymást taszigálva a nagy igyekezetben, hogy gyorsan -engedelmeskedjenek a kapott parancsnak. Közöttük az egyik oldalon -Jonathánt, a másikon Morris urat láttam, a mint utat akarnak maguknak -nyitni a szekérig; nyilvánvalónak látszott, hogy föladatukat napnyugta -előtt akarják befejezni. - -Semmi sem tarthatta őket vissza. Sem a cigányoknak előttük villanó -kései, sem a mögöttük orditozó farkas csorda, a melyre nem is ügyeltek. -Jonathán féktelen elszántsága mintha megdöbbentette volna azokat, a kik -utját állták; ösztönszerüen visszahuzódtak előle és áteresztették. Egy -szempillantás alatt a szekéren termett és hihetetlennek látszó, -emberfölötti erővel fölemelte a nehéz, nagy ládát és a keréken körösztül -az utra lökte. Ez alatt Morris ur is körösztül vágta magát a tulsó -oldalon a cigányokon. Az egész idő alatt, noha lélekzetvesztetten -figyeltem Jonathánt, Morris urat sem tévesztettem szem elől, láttam -kétségbeesett küzködését és láttam a cigányok kését, a mint feléje -döftek, mig ő körösztül vágta magát rajtuk. Ő elháritotta nagy bowie -késével a döféseket és eleinte azt hittem, hogy sértetlen maradt, de a -mikor Jonathán mellette termett, a ki már leugrott a szekérről, jól -láttam, hogy bal kezét az oldalára szoritja és hogy ujjai közül bugyog -ki a vére. De még ez sem tartotta őt vissza, mert a mig Jonathán -kétségbeesett elszántsággal feszegette a láda tetejének egyik végét nagy -késével, ő dühösen esett a másik végének erős bowie késével. A két férfi -erőfeszitésének rögtön engedett a láda teteje, a szögek csikorogva -huzódtak ki és a láda födele a földre hullott. - -A cigányok ezalatt látták, hogy Godalming lord és Seward doktor -gyorstüzelő fegyverének a hatalmában vannak és nem ellenkeztek tovább. A -nap már majdnem lecsuszott a hegycsucsok mögé és az egész csoport hosszu -árnyékot vetett a hóra. Láttam a grófot a ládában levő földön fekve, a -melynek egy része az esés következtében ellepte őt. Halálosan sápadt -volt, mint egy viaszkép és vörös szemei rettenetes bosszuálló -tekintettel meredtek az ürbe. - -A mig néztem, nyitott szeme a nyugovó napot látta és gyülölködő -tekintete diadalmasra változott. - -De ebben a pillanatban suhant és villant meg Jonathán élesre fent kése a -levegőben. Én sikoltottam, látva, hogy mint szeli át egy csapással a -gróf nyakát, mig ugyanebben a pillanatban Morris ur hosszu, hegyes kését -a gróf szivébe mártotta. - -Valóságos csodának tetszett; de ott a szemünk láttára, és csaknem egy -lélegzet vételre, az egész test porrá vált és eltünt szemünk elől. - -Mig élek, örülni fogok annak, hogy a végső föloszlás e pillanatában, a -béke és nyugalomnak oly édes kifejezését láttam az arcán, a milyenre -soha sem hittem volna képesnek. - -A cigányok nyilván nekünk tulajdonitva a halott ember csudálatos -eltünését, lóra vetették magukat és kantárt eresztve vágtattak el. A -kiknek lovuk nem volt, a szekérre ugráltak és orditozva kiabáltak a -lovasok után, hogy ne hagyják őket cserben. A farkasok pedig megfordulva -a lovasok irányában vágtattak el. - -Morris ur a földre hanyatlott, fél kezét az oldalán tartva, a másikra -könyökölt. A vér csak ugy ömlött az ujjai közül. Én oda rohantam hozzá, -a büvös kör immár nem tartott vissza; a két doktor is velem. Jonathán -melléje térdelt és a sebesült a vállára hajtotta a fejét. Egy mély -sóhajjal fogta kezemet az övébe, a melyik nem volt véres. Szivem -kétségbeesését a szememből láthatta, mert rám mosolygott és igy szólt: - -– Nagyon is boldog vagyok, hogy szolgálhattam önnek! Óh Istenem! -kiáltotta el magát hirtelen és ülő helyzetbe erőltetve magát, rám -mutatott: Ezért érdemes volt meghalni! Nézzétek! Nézzétek! - -A lenyugvó nap aranyos fénye világitotta meg arcomat. A férfiak mind -egyszerre hullottak térdre, a mint szemük a haldokló ember mutató -ujjának irányát követte. Végső megerőltetéssel még azt mondta: - -– Hála legyen Istennek, hogy nem volt minden hiába. Nézzétek! a frissen -esett hó nem tisztább az ő homlokánál! Elmult róla az átok! - -És keserves bánatunkra mosolyogva és csöndesen halt meg bátor, nemes -emberhez illően. - - - - -Megjegyzés. - -Hét esztendeje annak, hogy mindnyájan keresztül mentünk a lángokon és -némelyikünk boldogsága azóta, azt hiszszük, hogy megérte az eltürt -szenvedéseket. Minna és én boldogok vagyunk, hogy kis fiunk születése -napja ugyanaz, a melyiken Morris Quincey meghalt. Az anyja tudom, hogy -titokban meg van arról győződve, hogy vitéz barátunk bátor szellemének -egy része belé költözött. Keresztségben valamennyi barátunk nevét rá -ruháztuk, de rendesen csak Quinceynek hivjuk őt. - -Most már, ha a régi időket szóba hozzuk, valamennyien szomoruság nélkül -tekintünk vissza rá, mert Godalming lord és Seward doktor is boldog -házas emberek. Van Helsing professzor pedig, kis fiunkat a térdén -himbálva, ezt szokta mondani: - -– Mindenki azt mondaná, hogy bolondok voltunk, ha elmondanók neki azt a -történetet. De mi nem is kivánjuk, hogy elhigyjék. Mi tudjuk, hogy igaz -és valamikor ez a kis fiu is megtudja, hogy milyen bátor és elszánt -asszony volt az anyja és meg fogja érteni, hogy voltak olyanok, a kik -annyira szerették, hogy mindent kockára tettek érette. - -_Harker Jonathán._ - -– VÉGE. – - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK DRAKULA *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. |