diff options
| author | nfenwick <nfenwick@pglaf.org> | 2025-02-02 22:55:22 -0800 |
|---|---|---|
| committer | nfenwick <nfenwick@pglaf.org> | 2025-02-02 22:55:22 -0800 |
| commit | 86b5305c86dfbd263b7289db458e9e57c25632e1 (patch) | |
| tree | c4e5dccc5124a0789172185ff939c4022348836f | |
| parent | 639e6ea1aa311283813357cfd131d71f23ead1ab (diff) | |
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 4 | ||||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 | ||||
| -rw-r--r-- | old/68863-0.txt | 4231 | ||||
| -rw-r--r-- | old/68863-0.zip | bin | 101108 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/68863-h.zip | bin | 105843 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/68863-h/68863-h.htm | 4262 |
7 files changed, 17 insertions, 8493 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..d7b82bc --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,4 @@ +*.txt text eol=lf +*.htm text eol=lf +*.html text eol=lf +*.md text eol=lf diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..6312041 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This eBook, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this eBook outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..740347d --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for +eBook #68863 (https://www.gutenberg.org/ebooks/68863) diff --git a/old/68863-0.txt b/old/68863-0.txt deleted file mode 100644 index c5dd29d..0000000 --- a/old/68863-0.txt +++ /dev/null @@ -1,4231 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of N. N. (Egy szerelem-gyermek), by Gyula -Krúdy - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: N. N. (Egy szerelem-gyermek) - Regényke - -Author: Gyula Krúdy - -Release Date: August 29, 2022 [eBook #68863] - -Language: Hungarian - -Produced by: Albert László from page images generously made available - by the Google Books Library Project - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK N. N. (EGY -SZERELEM-GYERMEK) *** - - -_N. N._ - -_(EGY SZERELEM-GYERMEK)_ - -_REGÉNYKE_ - -_ÍRTA_ - -_KRÚDY GYULA_ - -_BUDAPEST, 1922_ - -_AZ ATHENAEUM IRODALMI ÉS NYOMDAI R.-T._ - -_KIADÁSA_ - -10514. – Budapest, az Athenaeum r.-t. könyvnyomdája. - -_Emlékül ifjúságomnak._ - -Újhold volt, – farsangban – és N. N., ennek a történetnek ismeretlen -hőse, azzal töltötte idejét, hogy a városon kívül, egy kocsmában -üldögélt, amely a Fehér Farkashoz volt címezve. - -Sokan azt mondják, hogy elmult már a régi világ, midőn az emberek a -kedvteléseiknek éltek. A kémények nem füstölögnek oly őszinteséggel -Magyarországon és a szívek befásultak. Ámde akármint újhódik a világ, – -hiszen ez a természete, – mindig akadnak utasok, akik a vonatról -lekéstek. - -Ezek a lemaradt pasasérok (akiknek egyike N. N. is) tovább hordják régi, -molyette bundáikat és szinte sírból feltámadt hangulataikat. A -borbéllyal ugyanazt beszélgetik beretválkozás közben és hajukat úgy -fésültetik, mint harminc esztendő előtt. A nőkről megmaradt a -véleményük, amelyet Vörösmarty úr könyveiből merítettek. A barátság -szent fogadalom és az élet célja: a temető… Bármikor találkozol velük, -mindig egyforma a kedvük s mindig ugyanazt mondják. Sokáig viselnek egy -kalapot. A nyakkendőjükben a tű örökös. Az órájuk sohasem áll meg, bár -rendesen apjuktól örökölték. Legfeljebb a fejük hajlik közelebb a -földhöz és hosszasabban ásítanak. Nem csodálkoznak sem a télen, sem a -nyáron. A kék téli este, hókertjeivel, mozdulatlan öreg fatörzseivel, a -faágak között rejtezkedő fehér fészkekkel, újholdas árnyékaival, -mindentudó hallgatagságával éppen úgy nem zavarja meg a kedvüket vagy -bánatukat, mint a nyári éjszaka holdfénye, boszorkányossága. Drága, -boldog, csendes emberek, akik egykedvűen veszik tudomásul, hogy az erdőn -kopog a favágó fejszéje s messzire elhallatszik, valamint azt, ha -meghalt egy barátjuk, vagy ismerősük. Jégszürkeségükben – az élet vége -felé – azután oly nagy csendben kezdenek üldögélni, mintha arra -spekulálnának, hogy a halál nem veszi őket észre. Mindennapi emberek, s -mégis csodálatosak, mert emberek. Ó, hányszor néztem őket! Vajjon miről -gondolkozhatnak? - -N. N., aki meglehetős öreg ember volt, például azért járt a Fehér -Farkashoz címezett korcsmába, a külvárosba, mert az a régi pesti vásárok -idejében: vásárosok, utonjárók tanyája volt. Ebben a tisztátalan, -félhomályos söntésben hangzott el sok élettörténet, amelyet utasok -egymásnak elmondogatnak. N. N. kedvelte a változatosságot, két kalapja -volt, amelyeket felváltva hordott. - -Miután megismerkedtünk, egyetmást elmondott életéből, amit feljegyzék. -Ha ugyan kíváncsi valaki egy hétköznapi ember ifjúságára. - - - - -A tücsök volt a dajkám. - -Mennyi mindenfélét tud énekelni a tücsök egy régi ház környékén, ahol a -lakók a végtelen életre rendezkednek be? - -Egy olyan sárgára meszelt, fehér ablakszárnyas, piroskéményű, sötétvörös -cserépzetű, nagy kapujú, négyszögletes oszlopú, hűséges komondorú, -mélyen hallgató magyar házban, ahol például én is születtem, sohasem -gondol senki az életnek a befejeződésére. Az egyik esztendő a másik után -múlik tökéletes megszokottsággal. A forduló évszakok nem hoznak magukkal -rendkívüliségeket. Sohasem történik olyasmi, ami váratlan volna. Az élet -egy befejezett, kész feladat, amelynek elviselésétől senki sem kíván idő -előtt megszabadulni. Végigélik az emberek az életüket, mint az esztendő -különböző évszakai tökéletes bizonysággal következnek. Mindenkinek van -tavasza, piros nyara, hosszadalmasan ásító ősze, megnyugtató tele. Élet, -amely pontosan igazodik a kalendáriumhoz. Vannak fiatal napok, vannak -öreg napok, jönnek és mennek ködök, szomorgó esők, májusok, novemberek, -jó és rossz kedvek, ájtatosságok és káromkodások, betegségek és ropogó -egészségek. Senki sem csodálkozik az életen, amint nem lep meg -különösebben a tavasz áhitatos napsugara és nem váratlan az ősznek -mogorvasága. Bolond az, akinek nem tetszik, hogy elmúlik a nyár. Okos -ember megnyugszik a tél hótakarója alatt, az örökös némaságban, az -emberhangtalan magányban. Az én ismerőseim olyan emberek voltak, akik -örvendeztek télen a mindennapi tűznek, a fiatalosan lengő lángoknak, de -a duruzsoló hóesésnek is odakünn, a házon túl. Az én rokonaim a sárga -házban kezüket dörzsölték reggel, ha sűrű köd feküdte meg a tájat, de -gyorsan kitárták az ablaknak mind a két szárnyát, ha napsugár volt. Öröm -volt a zuhogó, furcsa hangú tavaszi eső, de nem szomorkodott senki sem, -ha megjöttek a csendes, halott-gyermekek lépéseinek koppanására -emlékeztető őszi esőzések. Nem volt olyan sűrű éjszaka, amelynek ne lett -volna mondanivalója. Nem lehetett oly komor a tél, amely végleg elvette -volna az életkedvet. És nem szólalhatott meg a tavasz ezernyi -csengetyűhangján, hogy megértetlenül maradt volna egyetlen csengőnek is -a hangja. Boldog emberek között éltem, akikre szívesen sütött a nap. -Nyár pirosa, ősz fakója, tavasz lilája, tél fehére az élet színei -voltak. Az udvarházban élet volt, amely mindig a külső természeti -rendhez igazodott. - -Tavasszal jobb kedvük volt az embereknek, mint ősszel. A tücsök, a -dajkám is másképpen énekelgetett nyári estéken. Lehetett bármily -körmönfont a gondolat: a szem, a lélek, a kedv, a szív, az étvágy s az -egészség mindig az időjáráshoz igazodott. Minden ember körülöttem egy -eleven kalendárium. Fontos volt a holdtölte, megjegyeztük a szél -irányát, az eső mennyiségét, a közelgő felhők alakját, a naplemente -látnivalóit, a dérnek és fagynak jövetelét, a folyó áradásait, vagy az -első hó beköszöntését. A zsebóra csak a delet jelentette. Maga a nagy -élet: a természet, az évszak az időjárás alakulásától függött. Nem a -percnek éltünk, hanem a hosszadalmas esztendőnek, – amit körülbelül -jelképez egy emberélet a maga tavaszával s őszével. Nem egy napra volt -feltéve az életünk, hanem sok-sok napra, amelyekbe belekombináltuk a -tavaszi napok röpkeségét és az ősz ásítozó hosszadalmasságát. Senki sem -gondolt csupán arra, hogy mi történik a legközelebbi órában vagy holnap: -az élet messzi-messzi távlatokra volt berendezve, mint a gondos -asszonynak a kamarája, padlása. A perc eliramlik, mielőtt megfoghattuk -volna szivárványos szitakötő szárnyát. De az élet tovább, soká, messzire -ér, ahol az égboltozat a földre lehajlik. Addig kell mindenkinek élni, -míg ezt a távolságot eléri. Ezért nem féltettük az elosonó percet, az -elsuhanó napokat, észrevétlenül jött és ment évszakokat. Mert még sokáig -akartunk élni. - -A fáradhatatlan tücsök volt a dajkám; aki oly hosszadalmasan -énekelgetett a ház sarkában, mintha a legtávolabbi időkre helyezné a -célt, midőn éneklését abbanhagyja. Senki sem öregszik meg. Senki sem hal -meg. Az élet körülbelül örökké tart. A betegség oly meglepően jött, mint -a váratlan vihar. A halál, nagyritkán, oly csodálkozást keltett, mint a -vastag hóbunda, amely reggelre kelve, betakarta a tegnapi tájképet. Ám a -halottak sem látszottak örökre elmenni. Csak egy kicsit félreálltak, -megengedték, hogy örököljenek utánuk, osztozkodjanak maradékaik s életük -történetét apróra megbeszélhessék az élők. Elmentek, lepihenni egy -kissé. Bizonyos, hogy húsz–harminc esztendő mulva visszatérnek, miután -jól kinyugodták magukat. S előlről kezdik az egész életet. - -Legalább ezt dalolta a tücsök nyárvégi estéken. - - - - -Hol lakott a tücsök? - -Nyáron talán a kertben, ősszel valamely zugolyban a házban, amelyet -hiába próbáltam megtalálni. - -Néki sohasem volt bánata, mindig egyforma kedve volt. Jó kis zenész -volt, aki hegedüje mellett elfelejtette a mindennapi eseményeket, amíg -feladatát elvégezte. Pontos időben játszott, nem késett s nem jött -korán. Nem gondolt arra, hogy érdekessé tegye magát váratlan -elmaradásával vagy szokatlan érkezésével. De nem törődött azzal sem, -hogy a ház lakói betegek az unalomtól, bánattól vagy örömtől, vagy -józanok az élet egyhangúságától, fáradtak a hétköznapoktól, egykedvűek -az elkerülhetetlen végzettől, reménységesek vagy reménytelenek. Ő -rágyújtott a maga nótájára, mintha fizetést húzott volna egy ismeretlen -hatóságtól. Nem bánta: sírnak odabent vagy semmiségeken nevetgélnek. -Kisbaba figyel zenélgetésére vagy mindenéből kiégett öregember. -Csókszomjas fiatalok vergődnek illemszabályok zsarnoki képmutatásában, -vagy élettől megcsömörlött férfiak feküsznek a kanapén és hosszadalmasan -nézik a levegőt. Vénasszony kotorja helyét a tűzhely közelében, mint a -tyúk, mielőtt tojna, hogy majd babonássággal, mesékkel, furcsa -mondanivalókkal népesítse be hallgatói közelgő estéjét, vagy -megcsalódott férfi bámult a pisztolycsövébe magányos szobájában. A -tücsök fáradhatatlanul cirpelt a ház zugában. Énekelt, midőn a ház -hölgyei életbevágó leveleiket irogatták, vagy a költő munkáját -rakosgatta össze cifra betűkből; öregember ásítozva verte ki pipáját, -vénasszony orvosságot kevert, a vendég csörömpölve nyitott be a kapun, -női szívet loptak ki az ablakon át, romlott kolbásszal megmérgezték a -házőrző ebet, feljött az égen a Kocsma-csillag, asszony siratta a dívány -sarkában elköltözött szerelmét. A tücsök csak énekelt. - -Énekelt azoknak, akiknek egyéb örömük sem volt már estéjükön, mint -kovácsműhely csengő kalapácsainak hallgatása. - -Elringatta azokat, akik már nem tudnak megnyugodni bús fejükkel semilyen -nő ölében sem. A szemük láz, a szívük seb, az ajkuk jég, az álmuk a -börtönök lakóinak álmaival azonos. A boldogtalanokat mulattatta a -tücsök. - -Dalt mondott a hosszant hallgatóknak, a csillagváróknak, a szótlan -búsaknak, a panasztalan némáknak, a setétlő kertbe meredő szeműeknek, az -őrület fantómjaival viaskodó dézsafejűeknek. - -Cirpelt azoknak, akik évek óta várják, hogy a kapu előtt megjelenjen a -levélhordó, valamely olyan üzenettel, amilyent csak egyszer lehet kapni -az életben. Vagy megálljon egy kocsi, benne utazó, akit szívrepesve -várnak a tunyán elmuladozó évek. - -Danolgatott a tanyák, kerti házak, lugasok, toronyszobák magányos -lakóinak, akikre sohase nyitja rá senki az ajtót, bár ők ezt napjában -százszor elképzelik. - -Himnuszt fujt az ágyak sóhajtozó, nyögő betegeinek, a lábtörötteknek, a -kuckókban guggoló bénáknak, a mankójukkal homokban író sántáknak, a -végképpen megsiketülteknek és a mélázó, figyelmező vakoknak. - -Szép hangokat pengetett az életuntnak, aki csak akkor áll töltött -vadászfegyverrel az ablaknál, midőn a hold merőlegesen néz le az -udvarra, a kutyák veszettül ugatnak: hátha megjelenik az őszi éjszakában -egy árnyék, amelybe bele lehet lőni a töltést, ahelyett, hogy önmagába -lőné? - -A tücsök tehát mindenkinek a szívében lakott, aki nem volt az élet -kiválasztottja, boldog ember… Talán nincs is boldog ember a világon. És -így a tücsöknek igen sok házikója volt Magyarországon. - - - - -A tücsök művészete. - -Az álomtalanoknak dalolt csak a tücsök istenigazában! - -A holdfény végiglépkedett a mezőn. Álmukban lehet látni a virágokat. -Ilyen holdas estéken tapasztalhatni, hogy a növények is alusznak -éjszaka, mert az éj mindenkinek a pihenésére van rendelve. Némelyik -virág, amely napközben illatos, bujálkodó, méztől terhes, az éj óráiban -szinte illattalan. A holdfény hideg, mint a másvilág. A felhők is -megállnak az égen, mintha egyet szundítanának, mielőtt végtelen útjukat -folytatnák. Az álom sűrű, hangtalan. A csodálatos éjben, tán ilyenkor -száll le Krisztus a keresztről az útszélen, hogy körülnézzen a közeli -falvakban. Köntöse elvegyül a holdfénnyel. Ő maga csak egy árnyék, test -nélkül, amint tovalebeg a mezőkön, fehérlő országutakon. Ilyenkor válik -valósággá a vándorkatona meséje, aki nem találta meg a Krisztust a -keresztfán, amely a falu határában emelkedett. - -És boldogtalanul bolyonganak a holdkórosak. A tücsök fujja a nótájukat, -mint valami másvilági karnagy, aki csupán azokra a különös éjszakákra -kapott megbízást, midőn a holdvilág felszívja az emberek lelkét. -Nesztelenül dugja ki lábát a takaró alól a feleség, hogy mellette alvó -férje sem veszi észre. A zárak, ajtók, kilincsek valamely másvilági -hangtalansággal nyílnak fel kezük érintésére. Senki sem tudja, hogyan -jutnak ki a padlásablakokon át a háztetőre. Ámde valóban ott állnak a -gerincen, a kémény mellett és karjukat kitárják a néma hold felé. Minden -zaj, lárma, kocsikerék nyikorgása felébreszthetné őket különös álmukból, -csupán a tücsök cirpelése kedves zene nékik, amely nem zavarja álmukat. -A tücsök a holdvilág cinkosa. Ha lunátikusat lát a háztetőn bolyongani, -nyomban szebben dalol, mint valaha. Hangja édesded, andalgó, ringató, -mint egy trubadúré. Előbúvik csúnya feketeségében a kert bokrai közül és -közvetlenül a ház alatt dalol a tetőn lépegetőnek, amint az -bizonytalankodva mendegél a legmagasabb kémény felé. - -Ti nem hallottátok még a tücsköt, amint éjfél felé valamely különös, -varázslatos, másvilágias zene hangzik fel hirtelen egyhangú dalában? -Ilyenkor jár valaki a háztetőn a holdfényben és a tücsök előveszi azokat -a hangjait, amelyek földi ember előtt titokzatosak, érthetetlenek. Egy -elvarázsolt tündér énekel a kertben. Valaki, egy rejtelmes idegen, egy -kósza, gyönyörű szellem szólal meg hirtelen a tücsök hangjában. -Elképzelhetetlenül édesded zene vibrál, olthatatlan, örök szerelem, -kimondhatatlan vágyakozás, sóvárgás, epedés, boldogság peng, peng, -flótázik… Amikor a tücsök egyhangú éneklése váratlanul megváltozik és -megtelik ismeretlen melódiákkal, vigyázz, szegény álomtalan barátom, ne -jusson eszedbe az ablakon kibámulni a néma kertbe, mert tán valaki a -nyakad közé zuhan a háztetőről. - - - - -A tücsök őszi látogatása. - -Én októberben születtem, amikor ritkán hallatszik a tücsök, de annál -szomorúbb a hangja. A kovácsműhely esti harangozása nagy messziségből -közeledik a leszálló ködben. Dúsan, füstösebben pipázik a kémény a -dércsípte háztetőn, mint fehéredő, tömött szakállból bővebben omlik a -pipafüst is. A ház mögött elterülő szőlős, gyümölcsös, veteményes kerten -egy pillantással végig lehet látni, nincsenek kövér lombok, megtelt -bokrok, szélesszoknyájú szőlőtőkék, amelyek a kilátást megállítják. A -fehér filagória közelebb jött a lakóházhoz, mintha a közelgő téli hideg -elől menekülne a gyengéd, vékonylécezetű alkotmány a zömök oszlopú -udvarházhoz, amelyben ama nagy fehér szelindekek, farkcsóváló -komondorok, barátságos kemenceóriások tanyáznak, amelyek lángfogaikkal -kettéharapják a hideg lábát, ha az a ház belsejébe akarna nyomakodni. -Reggelenkint hűvös nedvesség csorog a fák kopasz gallyain, a szín -zsindelytetőjére vetett sárga tökök gyorsan pirulni kezdenek, a cinkék a -kertre nyíló ablakokig bátorkodnak és halkan kocognak az üvegen. - -Az ősz elkomolyodva fekszik rá a ligetekre, kopott pirosságú -kerítésekre, hirtelen elhagyatottnak látszó gyalogösvényekre, elárvult -folyócskákra, amelyeknek partjairól elszökdöstek a virágok és bokrok. A -mult században, melybe az én gyermekkorom esik, nagyon pontosan -igazodott az időjárás a csillagászati évhez. Szinte napra ki lehet -számítani, mikor kezdődik az ősz vagy a tavasz. Nem emlékszem abnormis -időjárásra. A születésem napja körül (október második felében) komoly, -esős, ködös, csípős ősz volt mindig. Az eső halhatatlan -emlékezetességgel csorgott napokig a háztetőn. De nem volt ez azért -kellemetlen idő, mert mindnyájan vártuk a hosszadalmas őszi esőket, -amelyek nélkül nem lettek volna teljesek az élet örömei. Szükség volt az -esős, csorgó, juhászbunda-szagú őszi napokra, hogy megszokjuk kissé az -otthonülést. Hisz alig egy-két hét előtt még a szőlőket jártuk, -préposthangú nagy üres hordókat gurítottunk le a pincékbe, anyányi -rozsdás kulcsokkal nyitottuk és zártuk a présházat, nagyokat -visszhangzott a táj a napsütéses kakaskukorékolástól vagy jókedvű -fehérnép rikkantásától, aki az almafán hintázott lengő szoknyájában, -telt lábszáraival, hogy az őszi almákat kosárba szedje. - -A padlás, amelyen olyan por és csend volt, hogy az ember könnyen -elhihette, hogy éjfélkor itt kilép valaki a tűzfalból és a pince, -amelynek vakságát bolygó gyertyafény, némaságát boros szájízű -pincemesterek döngő hangja, penészszagát boroknak kellemetes savanyú -illata váltotta fel: a padlás és a pince az esős napokon nagy -változásokon mentek keresztül. Ilyenkor csinálták itt a télire való -rendet. Korán eljött az alkonyat, még napvilágnál kellett gyékényre -rakni a télire való almákat, diókat a padláslyuk gyenge világosságánál. -A pincét úgy lezárták estére nagy lakattal, mint valami börtönt, -amelyben nagyon szökhetnékje van egy értékes rabnak. Az esőzés -beláthatatlanul, napokra terjedt. A kutyáknak a bundája átázott, mintha -többé sohasem száradna meg. A gyalogutakat mély sár fedte. Az országuton -tengelyig sülyedt az eltévedtnek látszó utazókocsi. Azért kellett -október közepéig elkészülni minden külső munkával, borbehordással, -gőzmalommal, tanyával, mert őszkor a nyírségi országút csak vándorcigány -ötpengős gebéjének vagy parasztfuvaros nyúzott, bundás, mit sem érő -lovának való. Most már otthon marad addig mindenki, amíg beköszönt a -tél, a hó, a fagy, a szán talpának való országút. Csoroghat tehát az eső -kedvére, a házőrző kuvasz se megy túl a kerítésen, mindenkinek megvan a -tennivalója a házban. Faragómunkák készülnek a színben, káposztát gyalul -a zergetollas tiroli, aki a legnagyobb pontossággal megérkezett az esős -napokra évről-évre, ajtókat, ablakokat reperálják, kályhákat, kürtőket -seprik, friss, tarkán szőtt háziszőnyegekkel vonják be a szobák kőportól -fehérlő pádimentumát, a felfogott esővízbe faszenet tesznek, eljön ideje -a korai lefekvésnek, az újságolvasásnak, a könyvforgatásnak, az -atyafiságos levelezésnek, naplóírásnak, Rocambolenak és más -hatvankötetes regényeknek. Az eső fáradhatatlanul kopogott a háztetőn -éjfélkor vagy hajnalban, mindig nagyon nehezen virradt, mintha elszokott -volna a világ a reggeltől, csak néha akadt látnivaló egy óriási -köpenyeges, hallgatag sapkás utazó alakjában, aki isten tudná milyen -okból vontatta magát a forsponttal a nyírségi országúton. Legfeljebb az -üstfoltozó cigány tévedt be néha a kapun lobogó szemével, ezüstpitykés -mellényével, füstös szakállával és volt nagy mulatságuk az unatkozó, -ázott komondoroknak. Vagy pirosszoknyás, igézően karcsú, csengő-lengő -cigány lány villantotta be a gyujtogató szemét a konyhába, házvégébe és -mindjárt készen volt arra, hogy keresztbevetett lábbal a földre üljön és -hosszadalmasan, jóízűen jövendölgessen. A falusi cigány inkább elbírja a -kopogós-fagyú, csontkemény telet, mint az őszi esőt. Ürge módjára bujik -putrijába, holott minden vágyakozása a szabad levegő, a csavargás, a -céltalan kóborlás. - -Ilyen volt a pontosan megérkező ősz a mult században Magyarországon. Én -nagyon szerettem. A köde, a csendje, a szomorúsága, a lemondó unalma, -békésen elterülő alkonyata és mesemondásosan hosszú éjszakája az enyém -volt, az álomtalané, aki a leghosszabb regényeket olvasgattam vagy -álmodtam ez évszakban. - -És néha, midőn az eső meg-megállott, mintha szünetet adott volna az -embereknek, hogy az agyukról, a lelkükről eltisztuljon az őszi köd, hogy -kimenjenek a petróleumlámpás-szagú alacsony szobákból a szabadba, hogy -eloszoljon alkonyati szomorúságuk, csendes egykedvűségük, ásító -melankóliájuk, szalmatűzbe néző szemükről lemenjen az őszi füst korma: -nagy csendben, szinte észrevétlenül megállott az eső, a kis lábak, -amelyek a háztetőn kopogtak, elvándoroltak… ilyenkor valahol megszólalt -a házban rekedt tücsök. Hej, hogy haragudott a gazda, amikor rájött, -hogy a tücsök beköltözött a házába! – De én mindig boldog voltam, amikor -szomorú kis pajtásomnak a hangját meghallottam. Bármilyen egyedül -voltam, többé nem voltam árva. Leejtettem a könyvet és fejem hátrahajtva -hallgatóztam a rejtekhelyről hangzó tücsökcirpelésre. Mintha messziről -eljött volna valaki hozzám és azt mondta volna: - -– Ne félj, nem felejtettelek el. - - - - -A kétlábú tücsök. - -A Nyírség, ahol a gyermekkori őszök és az ifjúkori tavaszok elrepültek -felettem, telve volt magányos tücskökkel. - -Ez az álmos álmodozó, ködös, szeles, egyhangú vidék nagyon alkalmatos -arra, hogy magányos embereket neveljen, akik félig elvadulva, -eldugaszolva, megecetesedve éldegélik napjaikat. A Nyírség az a hely, -ahol legtovább volt agaruk és vizslakutyájuk a tönkrement gavalléroknak -és ahol mindig-mindig emlékeztek a régi uraságra, elkótyavetyélt -tekintélyre, ősi birtokra és fennhéjázó nemességre. Itt mindenki a -multjából akart megélni. Abból, hogy valamikor volt valami az apja vagy -nagyapja. Furcsa, hetyke, legénykedő, virtuskodó Magyarország itt -hortyogott, ásítozott, unatkozott, dologtalankodott, nyomorgott -legtovább. Máshol már beletörődtek az emberek, hogy vége a régi -világnak, dolgozni, tanulni, igyekezni kell, hogy megélhessünk. A -Nyírségben még mindig a követválasztást várták, a takarékpénztár körül -sompolyogtak értéktelen váltókkal, az öregek a fiak házasságától -remélték sorsuk jobbrafordulását, vagy egy százesztendős családi per -eldőltétől. A fantasztikus tervek, légvárak, szépen kicirkalmazott -remények, édesded ábrándok jól kifejlődtek ezen a mocsaras, ködös, -szegényes, kidőlt-bedőlt tájon. Mintha mindenkinek reskontó lett volna -párnája alatt, amelyet egyszer okvetlenül kihúznak. Alig jutott eszébe -valakinek, hogy dolgozni is kellene. Legfeljebb a vármegyét -nyomorították meg, mert hisz az övék volt a megye. Szélmalmok mutogatták -csonka vitorláikat a láthatáron, mint a vármegye régi hatalmát. -Agarászbálokat tartottak, de egyik-másik zsidó birtokosnak jobb agara -volt már, mint az elnöknek. Kártyáztak, ittak, vetélkedtek, cifra kocsin -jártak, hajdut tartottak, párbajoztak, barátkoztak, hangosak voltak a -kurjantásaik, de már mindenki tudta, hogy vége a világnak. Én mindig -nagyon szerettem őket vadászkalapjaikban, macskanadrágjaikban, -vadmagyarságukban. Csak el, el erről a ködös, életúnt és fontoskodó, -szomorú és hencegő tájról, bár ifjúkoromban többször megmutattam, hogy -van olyan kemény öklöm, mint bármelyiknek közöttük. Tizenhatesztendős -koromban nehéz kardokkal, derékig mezítelenül párbajoztam a -huszárlaktanyában s nem is csodálkoztam, hogy ép bőrrel menekültem. (Bár -eljöttem közülük, hogy csak álmomban járjak vissza, legfeljebb az apám -sírját látogattam meg néha, sokáig nem tudtam elhagyni virtusaikat, -vakmerőségüket, attakírozásukat, lógós szomorúságukat.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A városban még nádasházak voltak, amelyekben kis ablakok mögött epedő -fiatal nők, mániákus vénasszonyok, bogarászó, elgondolkozó öregemberek -laktak. S bár köztük éltem, sohasem tudhattam meg, hogy mit csinálnak a -vályogfalak mögött. Az úri hölgyeket többnyire csak vasárnap lehetett -látni az utcán; de néha estefelé is elsuhantak a házak mentén, amint -látogatóba jártak egymáshoz. Ilyenkor nem volt szokás kalapot tenni, -többnyire csak kendőt borítottak a fejükre, nem felejtették otthon a -kézilámpást, osontak, halkan fecsegtek, vigyázva nevetgéltek, -illedelmesek voltak, csak a kaput csapták be nagy zajjal, mintha -végtelenül megörültek volna, hogy végtére hazaérkeztek. A szívbajos -öregemberek, az álomtalan betegek, a könyvforgató szomorúak az ablakaik -mögött mit sem hallhattak a lábujjhegyen járó kisvárosi estéből. A sarki -fűszeres ajtóján csörgött néha a csengő, mint a messze kalandozó élet. -Az ablakok le voltak függönyözve, soha egyetlen lámpavilágot nem láttam -a házakban, midőn éjszaka néha egymagamban bolyongtam. Sehol egy hang, -sehol egy panasz, se sírás, se nevetés… Itt mindenki aludt, tán mert -mindenki boldog volt? Istenem, hányszor jártam éjféltájban a kisvárosi -utcákat, a nádtetős, girbegurba, gödrös, akácos, hosszant-hosszant alvó -utcákat és sohasem találkoztam senkivel! A lépéseim kopogását egyedül -hallgattam, a fütyürészésemre nem felelt senki, a vágyaim felé nem nyúl -ki fehér leánykéz az ablakocskából, kisajtó nem nyikordult a kerten, -hogy lopott csókkal megajándékozzon valaki. Magamban voltam, magamnak -gondoltam mindenféle gyönyöröket, szívringatókat, elandalítókat. - -Én voltam a tücsök. - -És mindenki tücsök volt körülöttem, mert mindenki magának élt. - -Hosszú, hosszú kíváncsi estéken hányszor jártam be a várost, hogy -valamit észrevehessek e nyírségi nagyfalu éjszakájából! Csak egyetlen -éjszakai regényt láthassak, amelyekről a szép színdarabok szólnak, -költők énekelnek! Egy érzelmes hangot szerettem volna felfogni a -nyíregyházi éjszakákból. Legfeljebb részeg emberrel találkoztam a 3 -Rózsa táján, aki öklendezve szidta a feketeszakállú Frid borát. A -tornyok csodálatos nyugalommal nézegették az alant elterülő házakat, -udvarokat, mintha bizonyosak lehettek volna arról, hogy odalent nem -történhetik semmi rendellenesség. Mindenki ágyában van, a részeg ember -is hazavergődik, nagyot csattan a kapu a háta mögött, a Kocsma-csillag -egyedül marad az égen, idelent kialszik az utolsó világosság is a -csárdásleány pacsuli-illatú rossz kis szobájában. - -A cigányok hegedűkkel hazafelé bandukolnak a szűk Holló-utcán, mint -dologtalan kísértetek. A Veres Lámpásnál egymás között huszonegyest -kártyáznak a leányok. Huray ügyvéd úrra nem vár a taligás a hársfa -előtt, Kálnay László döngő, recsegő, rikkantó hangja nem veri fel a -Mátyánszky-féle vendéglőt, ahol Dálnoki Gaál Gyula nyugalmazott -színésszel vitázott, kérkedett, gorombáskodott, kibékült s véle nagyokat -ivott, alszik Csapkay Gyula, a vaskereskedő. A gyaluforgácsos serházak, -a gyanus kis kávéházak: a Betyár, a Vörös Tehén, a Zabolch vezér oly -csendesek, mintha már elrepült volna felettük az a húsz esztendő, amely -alatt a régi híres korhelyek a kocsmából a temetőbe vándoroltak. Mintha -már mind megöregedtek volna a kaszírnők, akik kegyeiket szívesen -osztogatták, dalt tudtak, csókot adtak… vajjon hová lettek? - -Egyedül barangoltam az őszi éjszakában, mint egy eltévedt vándorló. -Szerettem volna szerelmessé tenni magamat? De kibe? A kantinos -kisasszonyba tán, aki rám se nézett? Valamelyik zsidó kisasszonyba, kit -nem ismertem? Az alispánnéba, aki után olyan sóvárogva néztem (a -gömbölydedségére), mint azóta sem nőre? - -Magányos tücsök voltam. - -Csak jönne valaki, akivel néhány szót válthatnék. Ó, siralmas, alvó, -szomorú kisváros! - - - - -A szerelmes tücsök. - -A nagyapám negyven szivart szívott el napjában, meg is halt csaknem -százesztendős korában. De kocsmába nem járt, inkább a cselédszobák körül -settenkedett. S nem minden siker nélkül. A katonás, nyalka, -keménytekintetű öreg úr, aki még nógrádi kiejtéssel beszélt magyarul: -nem kis eredményeket mondhatott magáénak a fiatal nőszemélyek körül. - -Magam is ösmertem azt a fiatalos, kellemetes leányasszonyt, aki három -generációt boldogított szívével. - -Így: egyszerre szerette nagyatyámat, atyámat s engem. Hárman udvaroltunk -neki egyszerre s azt hiszem, mind a hármunkat szeretett. - -Úrihölgy volt. Jellának hívták, francia nyelvre, illemre, táncra, -zongorára tanította a városka fiatal hölgyeit. Nagyatyám bizonyára a -copfos növendékleányok iránt sem mutatott ellenszenvet, de itt meg -kellett elégedni Jellával. - -Fene féltékeny volt. - -Nagyatyám szegény volt, mint a templom egere, bár gavallérságában ezt -sohasem mutatta. Szép szavakon, ritka bókokon, finom udvarlásokon kívül -nem igen lephette meg egyébbel a hölgyeket. - -Atyámnak erszényében ezerforintos bankók voltak, bár férfiasságban és -úriasságban sem maradt el nagyatyám mögött. - -Én tizenhat esztendős voltam s költőnek készülődtem. - -Jellának egy felejthetetlen napja volt. Egy vasárnapi dél, mikor is -hárman együtt kísértük őt haza a templomból nádfödeles házáig. Hárman -csókoltunk neki kezet a kapuban. Jella mindig büszke volt erre a napra, -de nem így atyám, aki rátarti, gőgös ember volt és ezentúl ugyancsak -megválogatta az alkalmakat. Jella leginkább irodájában szokta felkeresni -őt az alkonyati órákban. Atyám sohasem járt Jella házához. - -De azon a vasárnapon az utcákon kísértük Jellát, amely utcák messzire és -sárosan nyúltak el, mint a hétköznapi élet; ákácfélékkel voltak -szegélyezve, amelyeket többnyire piros, hideg, szeles tavaszi -alkonyatokon ültettek, midőn valaki született a háznál és az ákác együtt -növekedett a gyerekkel, amíg el nem hagyta; és ezek az utcák mind a -temetőben végződtek. A Szent Mihály-temető, a Morgó-temető, a -Vasúti-temető elrakosgatták a maguk utcáiból az elnyűtt, elfáradt -lakosokat. Jött egy kis szél, befujt a padláslyukon, meglóbálta a régi -csizmákat, száraz vadásztarisznyákat, felszárította az utat a temetőig, -amelyen a kiszemelt öregembert el kell kísérni. Így mentek el nagyon -sokan a szomszédaink, ismerőseink közül. Ezért nagyapám mindig komoran s -bozontos szemöldökét összeráncolva, haragtartóan nézett a temetők felé -és nem mert köhinteni, krákogni, amit pedig szeretett. (Atyámnak -ezidőtájt csak a mesteremberek számlái okoztak némi gondot a temetővel -kapcsolatban. Nagyanyám, miután elvált nagyatyámtól, temetőlátogató lett -és mindig talált valami javítani valót a családi sírbolton, ahol alig -ismert, alig látott testvéreim is aludtak. Szegény atyámnak sejtelme nem -lehetett arról, hogy hármunk közül – megtermett, életerős emberek -voltunk – ő legszálasabb, legkomolyabb, legrendesebb és legvigyázatosabb -megy el elsőnek a Morgó-temetőbe.) - -Nagyatyám kissé már lehajtotta sörtés, kerek, törökös fejét. Különböző -öreges sajátságai is voltak. Dohogva káromkodott, ha erre a legkisebb -alkalma nyilt. Abban az időben azt mondták a káromkodó emberekre, hogy -katonás magatartásúak. Nos, nagyatyám valóban honvédkapitány volt 48-ban -és a komáromi sáncokon a menyecskéket táncoltatta, amikor a német -ágyúzott. Mintha egyebet sem tett volna a szabadságharcban: mindig csak -táncolt darázsderekú, riszáló, hevült kebelű honleányokkal a bástyán, – -nem sokat beszélt különben a hadjáratról. Találkoztam öregasszonyokkal, -akik így látták még mindig őt a hatvanesztendős, dohányszitaarcú, szürke -bajuszú, de választékos ruházatú öreget. Trombitaalakú kézelői, fehér -mellényei, karcsú kabátjai, gombos cipői, struflis nadrágjai kellő -hatással voltak a nőkre. Nagyanyám, aki körülbelül negyvenesztendős -korában vált el tőle (féltékenységszülte felháborodásában), élete végéig -bolond, szerelmes rajongója maradt a férfiúnak, akit a családi körben: -_a gróf_ néven mindenféle rossznak elmondtak. - -A _gróf_ köhintett és ifjú gazdasszonyával, egy Stuart Mária külsejű -pórleánnyal a város másik végébe költözött, meghagyván a sárga kúriában -elvált feleségét s unokáit. Csupán a családi címert vitte el magával a -megúnt hajlékból. Ez pléhtáblára volt föstve: pelikán, amely önvérével -táplálja fiókjait. Csillagok, kardot tartó kéz, ötágú korona a címerben, -amely jelvényeknek megvolt a maguk jelentősége, amiről nagyatyám -levelezést folytatott Nagy Ivánnal, a nógrádi levéltárossal. (Nekünk is -volt családi pörünk, mint a legtöbb magyar familiának. A Bibics-féle -milliókat szándékoztunk visszaperelni Arad városától. Ezért lett -nagyatyám s atyám is ügyvéd; ugyancsak fiskálist szándékoztak nevelni -belőlem is. Téli estéken, szél és tűz zúgása mellett megjelentek a -Bibics-milliók, amelyek után a _grófnak_ csak a kezét kellene -kinyújtani. De a gróf még vár a perrel. Nagy Ivánnal levelez. S egyik -esztendő múlt a másik után.) - -Az ifjú gazdasszony, akinek vöröses hajába, fehér húsába, piros -sláfrokjába, görögdinnye-ajkába távolról magam is szerelmes voltam, mint -a legtöbb kívánatos nőbe szokott a tizenhatesztendős ifjú, – nem nagyon -gátolta nagyatyámat, hogy más nők után is „kivesse a hurkot“ (mint -mondani szokta). Igaz, hogy ezért messzire hangzó veszekedések és -verekedések voltak a címerrel ékesített nádasházban. Stuart Mária -visítását, nagyatyám basszusát a távolabbi szomszédok is hallhatták. -Edény tört, – még hetven esztendős korában is; egy csésze törött -darabkáival volt telve a szobája, midőn névnapján unokái tisztelgését -fogadta. - -– Bizonyisten, bolond ez az asszony! – szólt röviden és elharapta a -szivar végét, hogy pattant egészséges foga. - -Ámde e nagyszabású veszekedések sem gátolták nagyatyámat, hogy -szerelmeit minél gyakrabban felkeresse. A galambmellű és kékbajuszkájú -Fánika, a dohánytőzsdében, valamint a ropogós, derekas, kívánatos -Sternné csaknem mindennap láthatták nagyatyám deres bajszát. Nem -panaszképpen mondom, hisz magam is próbáltam egyet-mást az életben: úgy -sohasem láttam mosolyogni nőket, mint nagyatyámra ragyogtak fel Fánika, -Sternné és mások, akikre már nem igen emlékszem. Fánika és Sternné éppen -eléggé foglalkoztatták ifjúkori fantáziámat, s irígyen gondoltam -nagyatyámra, aki bizalmaskodva közeledett e nőkhöz s azok nem haragudtak -reá. Általában minden nővel úgy bánt, mintha legalább is a szeretője -lett volna. Megtapogatta, megsimogatta, megveregette őket. A fiatalokat -tegezte. - -A szemükbe nézett és olyan hangon beszélt velük, mintha mindig a -legtitkosabb dolgokról volna szó. A nők arca felhevült, zavartan -felelgettek, lesütötték a szemüket, láthatólag védekeztek nagyatyám -szavai ellen… (Be sokszor lestem messziről a kalászhajú Sternnét, amint -sokatmondó, keleties szemeivel a bolt setétjében nagyatyámra hallgatott! -Vajjon hová lettek azok a különös, varázsló szavak, amelyeket ez a -dohogó, portorikó-szagú, káromkodó öreg honvéd a nőknek osztogatott, -hogy elbűvölve hallgatták? Legalább ezeket a csodatevő szavakat hagyta -volna nekem örökségbe, midőn százesztendős korában meghalt, miután -Stuart Máriával halálos ágyán házasságot kötött!) - -Ám térjünk vissza Jellához, ahol egykor hárman ütöttük a vasat. - -Nagyatyám (atyám jelenlétében) szokás szerint öregesen dohogott. Szidott -valakit, mint a bokrot. - -Én tanulmányaimról referáltam Jellának. Míg atyám mindig szótlan, -büszke, megvető maradt. - -De Jella boldog volt. - -Nem tudom, hogy mennyit adott volna a lelkiüdvösségéből, ha az egész -város a Szent Mihály-utcára tódul s mindenki a két szemével látja, -hogyan udvarol három generáció egyszerre az okos nőnek. - -Egyébként Jella olyan volt, mintha lovarnőiruhát, rugalmas trikót, -repkedő szoknyácskát viselt volna valódi ruházata alatt. - -Huray László ügyvéd úr hajtatott taligáján (bizonyosan a „Kiskorona“ -nevű sörházba), Jella alig várta, hogy elfogadja a korhely fiskális -köszönését, mint egy királynő, aki jobbágyai hódolatát fogadja. - -(Pedig Huray ügyvéd úr alatt leszakadt az ágy…) - -Egyéb nem is történt vele életében. Minden dolga elfelejtődött tán, ha -neve szőnyegre került, csak a leszakadt ágyra emlékeztek az emberek; tán -azért nem is kapott feleséget. - -A Hársfában történt ez, ama városvégi fogadóban, ahol legjobban tudtak -főzni a kocsin utazóknak, vásárosoknak, kupeceknek. Valami olyan különös -jó szaga volt a Hársfa konyhájának, hogy utas ember élete végéig nem -felejtette el. Ha tíz esztendő mulva jött vissza a Hársfába, akkor is -emlékezett az orra arra a pompás illatra, amely itt egykor várta. Mintha -éjjel-nappal lacipecsenyét sütöttek volna a tűzhelyen, fiatal hagymát -ennének az ajtó mellett bicskáikkal a kupecek, a cipót reggel vették ki -a kemencéből és a piros borban játszik a napsugár. A Hársfa volt Huray -uram tanyája, itt töltötte el életének nagy részét, a csárdás mondta el -neki: mit olvasott a Journalban s a Nyírvidékben, a csárdásné, hogy mit -beszélnek a piacon… Idővel saját szobája is volt a Hársfában. Igaz, hogy -közel a háztetőhöz, majdnem a padláson, ahol annyi bolha volt, mint -Falstaff fogadójában, az őszi eső befolyt egy lyukon a köddel együtt, a -szél koncertet tartott, mint megőrült muzsikus, – de Huray ügyvéd úrnak -ez egészen mindegy volt, mert ő Hársfabeli szobácskáját már csak -olyankor fogadta el, amikor, mint mondani szokták: Hekuba volt neki az -egész világ. Itt feküdt napokig Huray tekintetes úr (aki különben -szikár, asszonyszemnek tetsző, legényes figura volt, sovány, mint a -nyírségi agár és a zöld nyakkendőket összevásárolta a városban) és -csaknem kicsirázott, szakállt eresztett, a konyhából felszállongó -ételillatokat szagolgatta, lutriszámokat álmodott, a csárdásnéval -játszadozott, sőt peresfeleket is fogadott, ha nagyon sürgős volt ügyük. -Egyszer meghízott itt az ágyban fekve, hogy nem ment fel rá a nadrág. Új -nadrágot kellett varratni, hogy hazamehessen végre a Hársfából. - -E különös férfiúval történt aztán, hogy este korábban fektették le, mint -arra megérett. Nyugtalankodva forgolódott rozoga ágyában, dörömbözött, -káromkodott, – míg egyszerre leszakadt vele az ágy s a pádimentum. A -földszinten találta magát a vendégszobában, ahová éppen nászutasokat -kvártélyozott a fogadós. Huray ügyvéd úr a nászutasokra zuhant s erről -lett nevezetes további életében, amely nemsokára bevégződött. - -Jella nem mulasztotta el, hogy az összes üdvözléseket zsebrevágja a -hosszú Szent Mihály-utcában. Mint jól nevelt úrileányhoz illik: -öregasszonyoknak előre köszönt. Mindenkit ismert. Barátságos volt a -sáros kuvaszokhoz, amelyek a kapuk előtt tanyáztak. A félszemű Adolfnak, -a helybeli cselédszerzőnek végtelen grandezzával bólintott. - -Jella körülbelül harmincesztendős volt ekkor. Inkább fiatal asszonyhoz -hasonlított, mint leányhoz. Hervadt és édes volt, mint a szőlő, amely a -tőkén felejtődött. Arca itt-ott piros volt, mint a dércsípte ecetvirág. -A haja mindig nedves a fésülködéstől. Olyan hangosan nevetett, mint egy -vidéki primadonna. A szemével sok huncutságot tudott és emberismerettel, -tréfával, humorral volt telve a szája. Száz meg száz története volt vén -emberekről, akik utána koptatták a lábukat a Szent Mihály-utcán. De ő -csak nagyatyámat szerette… - -S néha engem. A temetőben. - -A vidéki városban Jella volt a nagyvilági raffinéria, a hölgyi kacérság -(amelyről a regényekben olvastunk), a beillatszeresített báj és a csengő -humor. Ő olvasta Kiss József hetilapját: A Hét-et, a francia divatlapot -tőle kérték kölcsön, zongoráján játszotta a legújabb zenedarabokat, -emlékkönyvében mindazok a művészek s írók hagytak sorokat, akik valaha a -városban megfordultak. Babérkoszorúk, emlékek, fotográfiák voltak -szobájában. Rudnyánszky Gyula verseskönyvére húsz előfizetőt gyűjtött, -sajnos, a költő elfelejtette megküldeni a könyveket, amiért Jella évekig -levelezett a szórakozott poétával. - -Hogyan szeretett Jella? - -Borpiros őszi délutánokon megengedte, hogy a temetőbe kísérjem, ahol -hozzátartozói feküdtek a magas, sóhajtó ákácok alatt, amelyeknek kopasz -galyain nagyon szerettek hintázni a varjak a felszélben. A János bácsik, -Milka nénik, Rozik és a többiek homokkővel, vagy márvánnyal megjelölt -halmok alatt nyújtózkodtak, emlékezetesen zörögtek a száraz falevelek és -lehullott ágak a gyalogösvényen, a bokrok kopaszodó, tüskés gallyai -összeborultak, egymásba kapaszkodtak, mintha az utat védelmeznék, amely -a minden titkok megértéséhez vezet. A nap lemenőben volt a szélmalom -mögött s a temetőben nem volt látogató, a koszorúk elhervadtak, mint -otthon az emlékezés, árny- és ködlovagok nyargalásztak a messziségben, a -lutheránus torony nagyon távolra látszott innen, mintha az egész életet -a legnagyobb messziségből lehetne látni innen a Szent Mihály-temetőből. - -Jella két gombot kinyitott feszes, bársonyos lovarnői derekán, -közvetlenül a szíve felett s megengedte, hogy keble havát megharapjam. -Lehúnyta a szemét, arca elváltozott. Letérdepeltem és ő mellém guggolt… -De a harmadik gomb kinyitása ellen erős kezével tiltakozott. Szomorúan -mentünk haza a bealkonyodott temetőből. - -Holdas éjjeleken a kertre néztem s azon gondolkoztam: vajjon Jella -ugyanannyit megenged a nagyatyámnak is? - -Sohasem jöhettem tisztába a lelkes, szentimentális, tréfás, érzelmes -hölggyel, aki nem panaszkodott senkinek szenvedéseiről. Gyermekként bánt -velem. Sokkal erősebb volt, mint én. - - - - -A tücsök szomorkodik. - -Talán már mondtam is, hogy nagyon szerettem az őszi estéket, amikor -szomorkodni lehetett? - -Gyermekkoromnak egy részét nagyanyámnál töltöttem, aki a legnyugodtabb -asszony volt, kit valaha ismertem. Elvált férjétől, akit halálosan -szeretett, meghalt egy fia, akiért csaknem mindenét feláldozta, hogy -bolondos, korán végződő, katonatiszti életében kellően támogassa; -egyedül volt s mozdulatlan arccal kötögetett az ablaknál, késő vénségéig -vállfűzőt viselt, alig állott szóba az emberekkel, Párisból hozatta a -ruháit s majdnem mindig egyedül volt. Általában senkit sem szeretett (az -elvált férjén kívül, de azt rajongva, mint egy cseléd vagy egy szent), -közömbös volt neki élet és halál, az emlékezőtehetsége megállott a -48-iki forradalom eseményeinél, azóta – mióta a gróf a sáncokon táncolt -– nem történt érdemleges esemény a világon. - -E szótlan, büszke, boldogtalan öregasszony mellett töltöttem -gyermekéveim egy részét. - -Két szobája volt. - -Az egyik szalon, amelynél különbet azóta sem láttam. Királyok házába -illő bútorzat volt a meglehetős alacsony szobában. Aranypiros fotelek, -indiai kendők, kázsmírok, selymek a székeken. A falakon híres hollandi -festők olajfestményei. Rembrandt és mások függtek a vidéki ház falán. -Majd tájkép, amelyen olyan messzire lehetett látni, mint az élet. Fára -festett képek, amelyeknek értékét senki sem tudta, mert nagyanyám -hallgatott. A díványon heverésztem s órákig néztem egy erdei -találkozást: cigányok és olasz csendőrök között. Tűz piroslott, -cigánylány szoknyája világított, öreg cigány szeme fénylett, csendőr -csizmája s ruházata imponált, vándorkocsi ponyvája alól kidugta fejét -egy boglyas gyermek és ujját szopogatva nézte az erdei vallatást. - -A falakat mind elborították a nagyszerű olajfestmények. A sarokban -embernyi kínai vázák az elmaradhatatlan fácántollal és száraz virággal. -A legfőbb helyen egy halott gyermek fotográfiája, Jeney és társától, a -fotográfia alatt reszketeg vonásokkal egy évszám. Ez volt Ilonka, -nagyanyám utolsó gyermeke, aki korán meghalt. - -A puffadt, mozdulatlan arcocska a halotti párnán, a félig lezárt -szempillák a merev szemekkel, a halál: amely e fotográfiáról hidegedett, -még ma is eszembe van, míg Rembrandt-tollas, fátyolos, lengő -asszonyalakját elfelejtettem. – Ez a szalon csupán vaskályhával volt -fűthető, ugyanezért nagyanyám télen szívesebben üldögélt a szomszédos -kis szobában, ahol meleg, búbos, falusias kemence volt, telve sok-sok -lánggal, piros színnel, kékséggel, zölddel, amelyet sokáig lehetett -látni az eloltott lámpa felett a hosszú éjszakában. A szoba mennyezetére -vetődtek a lángok árnyékai és ott nagy álarcosbált rendeztek este és -setét hajnalban. Fekhelyemről lehúnyó, álmodozó szemmel néztem a -végtelen táncot, míg valahol, valamerre, talán a falban, valaki mindig -egy cigányos, bús románcot fütyült. Mindig ugyanazt a melódiát, de csak -két-három taktust… Aztán elhallgatott. Mi nem sokat törődtünk vele, mert -egyébként nem alkalmatlankodott a kísértet. - -Nagyanyám többnyire álmatlanul feküdt az ágyban, míg én egy kis -törökdíványon gyorsan elaludtam. Bár egy fiatal cselédleány kuporgott a -lábamnál, közel a kemencéhez, aki télen s ősszel ott aludt tarka -rokolyája alá vont meztelen lábával, édesdeden, mozdulatlanul, mint a -kenyér, álmában néha mélyen sóhajtott és mezítelen karjaival a levegőt -ölelte át. Aztán egypár sírósat nyögött, mint a madár füttyent az erdőn, -fekvést változtatott s tovább aludt. Juliskának hívták s a nagykállói -börtönigazgatónak volt a leánya. Valami rossz fát tett a tűzre, azért -kellett szolgálatba lépnie. Kancsi volt, de bőre fehér mint a -kisasszonyoké. Néha észrevettem, hogy hosszadalmasan rajtam felejti a -hibás szemét, amelyet nem tudott mindjárt levenni rólam, bár tekintetem -már ott függött keresztbenéző szemén. Elvörösödött, mint a láng. - -És tovább foltozott a függőlámpa alatt, hol nagyanyám példátlan -komolysággal olvasta újságját, amelyet este hozott a postás, hidegen, -esőtől nedvesen, míg én regényeimet bujtam. – Néha elővettük Petőfi -díszkiadását és a rövidebb verseket felolvastam nagyanyámnak és -Juliskának. A hosszabbakhoz nem volt szabad hozzáfogni, mert úgyis -lefekszünk addig, mielőtt a végére érnénk. Juliska ilyenkor nem merte -fölemelni a szemét, csak lángba borult arca árulta el, hogy hallja s -megérti a verseket. - -Nem sokat törődtem vele, mert akkoriban az volt a foglalkozásom, hogy -szomorú legyek. - -Még mindig jobban kedveltem a fagyos, őszi fákat, mint a nőket. A -mezőket, amelyeken úgy közelgett a köd, mint egy északi regényben a -melankólia. A tarka-barka cinkéket, amelyek az első hóval, a hideggel -megérkeztek az erdőkből a kertekbe és itt csodálatos tréfáikat -elfütyölgették. A sármányt, amely aranyos mellénykéjében sütkérezett a -jeges országúton, a varjakat, amelyek a fa tetejéről kiáltoztak az -ismeretlen nyelven, a friss hó orgonavirágaival bevont fákat, a mélyen -alvó zöldséges-vermeket, a meggyfán pirosló cinkefogó tököt, a fénylő, -iskolakerülő reggelt és a leguggoló alkonyatot, amely a füzesben -letelepedett parasztasszony módjára. Sistergett, sustorgott az új bor a -pincében, susogott a szél a fagallyak között, sziszegett a setétség, -amely az ereszről ereszkedett alá, sóhajtott valaki a padláson: mintha -egy óriásnő borította volna a szoknyáját a világra, midőn bealkonyodott. -A malom hallgatott, megállni látszék a patak, a füst láthatatlanná -válott a kéményeken, az udvar idegen szellemeké lett, akik a setétségben -bizonyosan megtelepedtek itt, mint vándorlók! Hányszor csodálkoztam -Andráson, aki kézilámpásával nyugodtan végigment a setét udvaron és -sohasem tért vissza azzal a hírrel, hogy valamely különösséget -felfedezett volna az áthatatlan, vastag setétségben! - -De Juliska éppen úgy félt, mint én, amint este lett a ház körül. - -Ismétlem, hogy csupán otthon féltem én is, a négy fal között. Ha künn az -utcán, akár a temetőkertben, vagy szabad mezőn lepett meg a setét: -eszembe se jutott, hogy féljek valamitől. De otthon, midőn az udvarház -ablakából rám meredt az éj, gyorsan zártam be a fatáblákat. - -Juliska a kályha mellett ült és mindig talált valamely tennivalót! Mily -barátságossá tette az estét az ő tengerireszelése! Kis széken ült, -amelynek egyik oldalában kés volt. A lehántott, lemorzsolt -tengericsutkákat a tűzre vetette és a tűz a kemencéből ilyenkor mindig -biztatólag, bátorítólag, sőt szeretettel nézett ki. A lemorzsolt -tengerit majd megeszik a malacok és a hízókat a tűz elégeti, megsüti -nekünk. Így élünk. - -Jó, egészséges illat volt a szobában, mert Juliska mindig hozott valamit -magával, ami a mezők szagát ébresztette képzeletünkben. A nagyarcú -napraforgó magvait ügyesen hámozta, majd kendert font, fehérruhát -varrogatott. Oly illedelmes és hallgatag volt, mint egy jó kis szellem, -aki mindenképpen a háziak kedvében akar járni. Sohasem álmosodott el, -mindig vigyázott az ibrikre, amelyben kávé vagy tea melegedett, -hangtalanul ette meg vacsoráját, szelíden és barnán nézett, nagyanyám -parancsait örömmel teljesítette, azt hiszem, leginkább akkor volt -legfürgébb, midőn nyolc óra felé az ágyakat kellett felvetnie. A -párnákat oly szeretettel paskolta, mintha azok is az ő gyermekei lettek -volna, mint a köcsögök és fazekak, csészék, amelyeket különösen -szeretett s tisztán tartott, mint a kis babát. - -Juliska Nagykállóból, a szülei háztól, néhány ingecskén, szoknyácskán, -iskoláslányos cipőcskén kívül: egy álmoskönyvet hozott magával. Ez az -álmoskönyv volt az ő legnagyobb kincse. Mások őriznek mindenféle -okmányokat, amelyek alá királyok írták valaha a nevüket s ütötték -pecsétnyomójukat. Ismét mások végrendeletek, adóslevelek, bírói ítéletek -birtokában színezik a jövendőt. A vidéki házak tele vannak -álmodozásokkal. Az embereknek nincs egyéb dolguk: ábrándoznak. (Az öreg -Suszternének csupán darabka papirosa volt. Ráírva ennyi: _Elismerem_… S -egy meghalt püspök neve. Ez a darabka papiros varázserővel bírt. Késő -vénségéig a püspöki uradalom látta el minden jóval.) De nem utolsó -álmodozók azok sem, akik takarékpénztári könyvekkel bélelik a -derékaljukat. Mennyi mindent tudnak azok a könyvecskék beszélni! - -Juliskának csak egy álmoskönyve volt, amilyent a vásáron is árulnak, -ponyván s néhány garasért. Kis fametszetek, levélbélyegnagyságuak voltak -a könyvecskében: az álmokat rajzolta meg egy művész, akinek bizonyosan -nagyon gyengén ment sora. Ott állott a fehérlepedős ember, a terhes -asszony, a koporsó, az öklendező öregember, a táncosnő és mindenféle -egyéb bolondságok, amelyekkel az emberek álmodni szoktak. A képecskék -sarkában egy-egy numerus. A kellő helyen feltalálható volt az álom -magyarázata. - -Sokszor nézegettük esténkint ezeket a képecskéket. - -Juliska az öklöndöző öregemberrel szeretett volna álmodni… Miért? Ki -tudhatná ezt manapság, ennyi esztendő után? - -Nem kérdeztem meg Juliskát. Általában semmit sem kérdeztem tőle. Szomorú -voltam, mint egy szentimentális kamasz. A szél fütyült a háztető felett. -És az őszi szél zúgásába helyeztem át az egész életemet. Boldog voltam, -ha az éjifüttyöt hallottam felszisszenni a háztető felett. Képzelt nők -visongtak. Öreg halottak mormogtak. Koporsófedelek csapkodtak. Régi -sírboltok visszhangoztak. Megvadult paripák vittek egy fogatot, amelyet -riadt kísértet hajtott. - -Bár az álom sokáig elkerült, jó darab idő mulva vettem észre, hogy a -lábomnál egy fiatal, egészséges lány halkan sóhajt álmában, a -hátgerincén fekszik és két térdével felemeli a teveszőr takarót. - - - - -A tücsök és az anyja. - -Egyszer így szólt a tücsök: - -– Ha elfelejtettem volna mondani, most vallom be, hogy én: -szerelemgyerek vagyok. - -Zabi-gyereknek csúfoltak a messzi gyermekkorban. - -Anyám szegény pórleány volt. De a legszebb nő, akit valaha láttam. -Hollófekete haja volt, igen fehér arca és könnyes, barna szeme. A -lényéből valamely csodálatos melegség áradott. Ha a szobába lépett -alacsonykás, kövérkés, de finom alakjával: egyszerre felélénkült minden -és mindenki. Napsugár és humor jött vele, bár mindig csöndes és -kevésszavú volt. Én tizenötesztendős korában voltam a szíve alatt és a -kőműveseknél dolgozott, miután a szolgálatból – nagyanyám házából – ki -kellett lépnie. (Ezt ma így mondják. Valójában pedig az igazság: -elkergették a kis cselédet.) De atyám nagylelkűsége – valamint anyám -csodálatos szépsége – nem sokáig engedte, hogy a tizenötesztendős, -jövendőbeli anya annak a háznak a tégláit hordja, amely házat akkor -nagyanyám a maga részére épített. Anyám csupán azért vállalta a nehéz -munkát a kőműveseknél, hogy néha-néha láthassa atyámat, aki a -házépítésre felügyelt. - -Késő években, midőn lakkcsizmás, kacsafarkhajú és rézgombos fiúcska -voltam: mindig megdobbant a szívem, midőn épülő házak mellett -elhaladtam. A keskeny, lábnyiszélességű deszkákon, hidakon, meredek -lejtőkön cipelték a házépítőlányok a köveket, téglákat, a maltert -keverték… S így járt a magosban, szíve alatt velem egykor az édesanyám, -elég egy tévedt lépés, hogy a nyakát kitörje a szegény munkásleány. -Gyűlölettel néztem a házra, amelyben én is laktam, hisz anyám verejtéke, -kínja, sóhajtása volt beépítve a kockakövek közé. Talán azért voltam -szomorú mindig ebben a házban? Talán ezért nem szerettem a szilárdul -megépített falakat? Ezért kívánkoztam el oly ifjan a szülői háztól? Csak -az vigasztalt, hogy nehéz munkájukban a kőműveslányoknak mindig jókedvük -volt. - -S egyszer, midőn Juliskára néztem hirtelen, – egy szomorú este, ismét -születésemmel foglalkoztam gondolataimban – hirtelen az jutott eszembe, -hogy ilyen lehetett az anyám tizenötesztendős korában, mint ez a leány. -Barna, mint a fiatal Szűz Mária és szelíd, mint egy eltévedt galamb, -amely idegenbe került s mindenképpen kedvében akar járni az embereknek? -Olyan csendes, szelíd volt anyám, mintha mindig cselédi sorban volna a -háznál. Pihenni sohasem láttam őt. Versenyt dolgozott a -szolgálóleányokkal. Hajnalban kelt (mikor Juliska és a többi cselédek), -a nagymosásnál első volt, a konyháján forgolódott, mindenkihez csak jó -szava volt s szabad idejében az „Illik? Nem illik?“ könyvecskét -forgatta. Bár vendég ritkán fordult meg a házunknál, – többnyire -vörösborarcú falusi urak, azok közül is az öregebbek, mert atyám -féltékeny természetű volt – anyácskám sokat adott a társadalmi -szokásokra. Mégis: nevelőbe nagyanyámhoz adtak, az udvari házba, ahol -atyám kívánságára ifjúságomat töltöttem. - -S e naptól, egy estétől kezdve úgy vonzódtam Juliskához, mint senkihez a -világon. Elfelejtettem a lovarnő-alakú Jellát a rizsporos nyakával, -szappanszagú arcával, olcsó parfőmjével és fess lábszáraival. Ma már úgy -képzelem, hogy nélkülözött anyai gyengédséget s melegséget kerestem a -fiatal leánynál. Vágytam, hogy valaki úgy megsimogasson, mintha az anyám -volna. - -Ez pedig így történt: - -Már havazott odakünn, beköszöntött a tél, az ablakon át mindenféle -csodálatos dolgokat lehetett látni. - -Az ősi, sárga ház, színes üvegfolyosójával, köpcös, állandóan füstölgő -kéményeivel, piros cserepeivel, külön pincéjével, padlásával, fehérajtós -nagy szobáival, fénylő, fehérrámás ablakaival – ahol anyám és atyám -laktak, mint választékos uraságok ebben a szegényes világban – a -hóesésben olyanforma lett, mintha egy Jókai-regényből metszették volna. -Ennek a háznak világos, barátságos ablakai, melegen füstölgő kéményei, -szeretetteljes tűzhelyei, puha ágyai, hófehéren terített asztalai: azok -a csábok, amelyek után a szegény vándorlegény botorkál a behavazott -éjszakában. Itt örömteljes minden szó. Atyám előkelő nyugalma, anyám -szívélyes, csöndes magatartása, a cselédeknek családtagsága, – anyám -többnyire szegény rokonait vette a házhoz, akikkel tegeződött s akiket -öltöztetett, akikkel együtt imádkozott és mesét mondott – a konyha -bősége és vendégszeretete, a kamra kifogyhatatlansága, a csibuknak finom -dohányból szálló jóillatú füstje, a falba épített üvegszekrényeknek -narancs-, tea-, kávé-, olaj-, konyakszaga… Ott állott a hatalmas -Beregszászi-féle zongora, amelyen atyám vasárnap délutánonkint régi -zenedarabokat kidülledt szemmel, pontosan eljátszott a sárgult -kottalapról, – azután a kaszinóba ment, miután jó családapa módjára -eleget tett kötelességeinek. - -Az ősi házat belepte a hó, hogy az üvegajtót sem lehetett kinyitni. A -cseléd-rokonok nagy viháncolással, szinte ujjongva csinálták meg a -gyalogutat az udvaron a kútig, az istállóig, a fáskamráig, a kapuig, -amely gyalogutakon anyám végighaladt papucsában és a cselédlányok -örvendeztek, ha mindent rendben talált. - -Mindig nagyon szerettem a gyalogutakat, amelyeket a havon találtam. -Vajjon ki ment először végig itt, aki az utat megcsinálta? Manapság -gyermekes dolognak tartom az efféle gondolatokat, – régen eltévedtem az -élet keskeny gyalogútjáról – de ifjúkoromban szerettem hosszasan -megálldogálni a gyalogösvényeken, mezőkön, réteken, havas tájakon… -vajjon merre, hová mentek innen a lábak, az emberek? - -Megfigyeltem, midőn leesett a hó, az első gyalogút a kocsmába vezetett. -S nem a templomba. - -A kocsmának külön csillaga van az égboltozaton: a Kocsma-csillag. Ezt a -csillagot nézték azok az emberek, akik az első gyalogutat kitaposták a -friss havon a kocsma felé. Hogy hajladozik, tréfálkozik, görbül és -megpihen ez a gyalogút, mint valami nóta. Tapossák ezt az utat -gyermeklábak, asszonytalpak és vaskos férfilábbelik. Mennek-mennek a -kocsma felé: az örömhöz, a felejtéshez, az újjászületéshez. Kocsma? Csak -vidéki ember tudja, hogy mi vagy te igazában, a petróleumlámpásoddal, -amely tán még a bederesedett ablakon át is visszahivogat a temetőből; -kéményeddel, amely mindig úgy füstölög, mint a szójárása egy tarka, -ráncosszoknyás, barátságos nőszemélynek; ajtóddal, amelynek nyílásával a -friss éjszakai hideggel idegen, víg, okoskodó, vidámkodó, nyiladozó -emberek nyomulnak be, mindegyiknek más és más verkli a kabátja alatt, -amelynek zenedarabjait lejátszadozza a kocsmaasztal mellett, – -okoskodik, vidul, ugyanazokat a dalokat énekli, végül hazamegy, a -temetőbe! Kocsma! Mily vonzó vagy te a boldog, mosolygó családi körben, -mint egy másik csillag, ahol az emberek más nyelven beszélnek, ahol a -gondolatoknak más irányuk van, ahol a hangulatok, színek, meggyőződések -oly csalogatók, mint a lidércek! De mily csodálatos mennyország vagy te, -kocsma, akkor, ha a levegő a mellre telepedik az otthon négy fala -között, a kedv az asztal alá gurul, mint egy leszakadt nadrággomb, a -szem elkomorodik, mert semmi megnyugtatót nem lát a földi létében, sem -asszonyban, sem gyerekben, sem holnapban nincs többé reménysége, -legfeljebb a halál kopogtat éjjelenkint az ágydeszkában, amit szúnak is -szokás nevezni. - -Azok találták meg a csillagodat, kocsma, az égboltozaton, akiknek sok -okuk volt arra, hogy benned bízzanak és reménykedjenek! – Sohasem -csodálkoztam, midőn az első hó lehulltával azt tapasztaltam, hogy a -gyalogút a kocsma felé kanyarodik. Ment, ment a gyalogösvény s rajta az -emberek, akik felejteni kívántak multat és jelent, mindent… Mily jó -szaga volt a zsidólánynak, aki a borodat az asztalra helyezte! A -kocsmáros szakállának, beszédének, okoskodásának és az utasembereknek, -akik a messziségből jöttek, ahol az ég a földre hajlik és a messziségbe -utaztak, ahol a tornyok s hegyek köddé, szürkéskék párázattá válnak! A -végeszakadatlan keréknyomnak, amely az egész világot végigfutja, egy kis -állomása minden Kocsma, amely felett nyugodalmasan állong a csillag, az -útszéli lámpás, az utasok megpihenője, nyelvek, gondolatok feloldozója. -Aztán megint tovább fut az út az ismeretlenségbe… - -Egy este Juliskával a korcsmába mentünk borért. - -Nagyanyám borai a pincében valamely megtisztulási folyamaton estek át, -nem volt szabad hozzájuk nyúlni, mint a gyermekágyas asszonyhoz, -bármiként csalogat. - -Juliska kis lámpást vett a kendője alá, hidegszájú kancsót a másik -kezébe és én elkísértem őt a nagybajúszú Juráshoz, a korcsmároshoz, mert -nagyon félt. Este volt, nyolcra járt. Apró pelyhekben havazott, mintha -most szabná a szűcs azokat az aprófürtű, fehér gubákat, amelyeket falusi -emberek oly kérkedve viseltek. Az utcákat hó fedte és a házak a kertek -alatt oly mélyen aludtak, mintha teljesen bevégezte volna itt mindenki -napi teendőjét. Még csak messzire sem nyikorgott valamely titkos ajtó; -kamara, ahol fiatal nő fekszik és hozzá a gazda lábujjhegyen -belopódzkodik; konyhaajtó, ahol üde cselédleány alszik, mint a -szakajtóban a téli alma; istálló ajtaja, amely mögött az állatok -párázatában vackán a szolgalegény a hatökrös gazda leányával álmodik… A -gyalogút szinte elárvultan kanyargott a korcsma felé és felette csillag -szikrázott az üvegtisztaságú égboltozaton. Dideregve, fénylően, mint a -cigányleány szeme állott a csillag. - -A korcsmában vadul, mintha a világ vége közeledne, dolgozott már délután -óta Dombi Gyula bandája. A nagybőgő recsegett, mint egy táncban kifáradt -vénember. A cimbalom vadul pengett. Egymással versenyzett hegedű és síp. -Huray László mulatott odabent, persze hitelben s ugyanezért mindenki, -még a korcsmáros is félrecsapta a sapkáját. Ha már hitelbe megy!… A -cigányok minél hamarább leitták magukat. A nagyanyám bankóforintosának -nem is nagyon örült Jurás, mintha bolondnak tartaná azt, aki ma este is -fizet, miután ő kelme is részeg volt délután óta. - -Nem tudom, manapság is divatban van még a vidéki részegeskedés, amelyben -a kocsmáros együtt issza le magát a vendégével? Nyolc-kilenc órára -mindenki ittas volt egy-egy városvégi kocsmában, csupán a bevetődő -kucséber volt józan. A rendőrök télszagú bundáikban, a kocsisok havas -vállukkal, a cimbalom- és bőgő-hordozók jókedvűen melegedtek a tűznél. -Az égboltozaton szikrázott a Kocsma-csillag és jó útmutatással szolgált -mindenkinek, aki szomorú vagy jókedvű volt. A korcsmaajtó oly boldogan -nyikorgott, hogy örökre el lehetett felejteni hangjától az otthon, -setétben síró asszonyokat, gyermekeket. A gyaluforgácsot, amely a -padlásablakból lógott, csak sejteni lehetett a setétségben. A -korhelyeket szállító talyiga vagy fiáker oly otthonosan helyezkedett el -a korcsma udvarában, mintha a világ kezdete óta itt lett volna a helye. -A lovak aludtak és a kocsisok a vendég kontójára ittak. - -Természetesen: be akartam nyomulni Juráshoz, ahol barátaimat sejtettem. - -Ekkor Juliska megfogta a kezem: - -– Én egyedül nem megyek haza, úrfi, – szólt komolyan és olyan szorosan -állott mellém, mintha ikrek volnánk ez éjszakára s azután is. - -Tél volt, este volt, a városvégi házak kék árnyékaikat vetették a hóra, -mintha ez az éjszaka az ő idejük volna. Míg az udvarból, mint a -mennyország, hangzott Dombi bandája és Huray László rekedtes hangja. - -– Ma nem hágy el, úrfi, – szólt komolyan Julis. Hazavisszük a bort és -otthon csendesen megisszuk. - -Ágaskodtam, legénykedtem, vidultam és szomorodtam. Mily jó szaga lehet -odabent a kucséber-kosárnak! Mily örömteljes mámora a szamorodni bornak! -A kolbásznak és a hurkának íze, a pirítosnak fokhagymája, a részeg -cigányoknak a humora, Jurás gazdának szép fekete bajusza, a -szivarfüstnek illata, sarokba somfordáló házőrző ebnek télszaga, -beszédeknek és daloknak értelmetlensége, a korcsmárosné arcának -pirossága… Ámde a kezemet fogta Juliska. - -– Mindjárt jövök a borral, – súgta, mint egy cinkostárs. Aztán a -kerteken át megyünk haza, mert arra rövidebb az út. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Az égboltozat csillagos volt. - -Amint a kertek alatt haladtunk, kis átjáró hidakon, sövényekkel -szegélyezett gyalogutakon, magányosan búsongó jegenyefák mellett, -kerítések mentén – ahol most mindenütt halotti némaság honol – a kertek -mélyeket álmodtak, mint öregemberek ifjúságukról, gyümölcsszedésről, -szerelemről, szeretkezésről, titkokról, amelyeknek rendszerint tudósai a -kisvárosi kertek: Juliska a csillagokat magyarázta: - -– Van ám Favágók csillaga is. Az ott keletfelé, amely olyan árván, -egymagában ragyog. Némely vidéken vontatók-csillagának nevezik, de -nálunk Favágók csillagának mondják, mert mi felénk ők a legszegényebb -emberek. Mindig csak felemelik a fejszét, mindig csak egyet sujtanak -vele. Soha egyebet nem tesznek. És mást nem hallanak, mint a fa -kopogását. Mikor nagyon megöregszenek, akkor rájuk szól a vén fa, amit -éppen kivágni akarnak. - -– Elég lesz már a fejsze-emelgetéséből szomszéd, – szólal meg a fa. - -A favágó hazamegy, lefekszik és panasz nélkül meghal. Hát az ő csillaguk -az amott, a szegény favágóké, akik már hajnalban elindulnak az erdőbe. - -Melegen hangzott a vállkendő alól Juliskának oktató hangja. A -setétségben hozzámsímult, mert azért mégis csak nő volt, aki félt az -utonálló, néma fáktól, hirtelen kanyarodó gyalogösvényektől, amelyek a -sövények mögött rejtezkedtek, mintha a maguk meglepetését tartogatnák az -úton járóknak. A kis hidak elszoktak attól, hogy ilyen időben terhet -vigyenek. Szinte felkölteni kellett őket lépéseinkkel, mint a -vámszedőket, midőn leeresztették a sorompót. A kertekből ismeretlenül -hajoltak ki a fák téli gallyai, mint a megöregedett szomszédasszonyok -könyökölnek az ablakukba és a fiatalságot szidják. - -A hidegtől vagy a félelemtől: az elhagyott helyen magamhoz szorítottam -Juliskát. Ő oly gondoskodva nyújtotta a vállát lehajló fejemhez, mint az -anya beteg gyermekének. Percekig tartottam átölelve. Ő csendesdeden -állt, nem védekezett, nem türelmetlenkedett. Csendesen, nyugodtan -csókolta vissza az arcomat. A nagykendője alól elővette a boroskancsót -és így szólt: - -– Igyon egy kis bort, mindjárt melegebb lesz a szíve. - -Úgy adta a bort, mint a bibliában a nők a vándorlónak. - -Estére, midőn nagyanyám elaludt, az ölébe vette a fejem és sokáig -turkált a hajamban, simogatta a hátamat, mint valaha szentanyám, amíg -gyermek voltam. - -Különös, jó illata volt ennek a fiatal nőnek. Mint a téli almának a -kamra polcán. - -Leguggolt a lábamhoz és esténkint hosszú-hosszú meséket mondott, -suttogva, titokszerűen, félig alva, mintha az éj mesemondása jött volna -száján. S ő maga talán nem is tudta, hogy mit beszélt. - -Persze többnyire zsiványokról, betyárokról beszélt, akik ott rothadnak a -nagykállói régi vármegyeház börtönében. Rozsdás láncokat, húszfontos -vasgolyókat, kulcsa-vesztett lakatokat viselnek: a rabság rendeit, -amelyeket tán már a nagyapjuk is hordott. Ott öregedtek meg a börtönben -és többé eszük ágában sincs, hogy kívánkozzanak a szabad mezők után. -Minek is mennének vissza az emberek közé? Kötelességük volna újra -gyilkolni, mert azok réges-régen megcsalták őket, akiket szerettek. A -tűzhelyek mellett, amelyeknél melegedtek, mások ülnek, az asszonyok -szívében más arcképek élnek, a házőrző kutya új névre hallgat, a hold -másként világít… Vajjon minek is mennének vissza? – Ámde Sóvágó -visszament. S ezt így mesélte Juliska: - - - - -Sóvágó tücske. - -Sóvágó harminc esztendeig volt a kállói vármegyeház lakója. - -Mint afféle régi tömlöc-töltelék, napközben szabadon járkált a városban, -de ő nem igen élt szabadságával. Kistermetű, ragyás, vörhenyes -férfiúcska volt, leginkább a hervadt ecetfavirághoz hasonlított. -Naphosszat pipázott egy bizonyos rendes helyen a vármegyeház udvarán. -Szemhunyorítás nélkül nézegette a jövő-menőket. Tisztelettudóan köszönt -a vármegye urainak. Unalomból segített a többi raboknak a vízhordásban. -Az alispánnénak ő vágta az aprófát. Nagyon hasznavehető volt a -disznóölésnél. Vendégeskedés idején értett a nyársforgatáshoz. Komái, -jóismerősei laktak Kállón, akiket néha, vasárnap délután meglátogatott. -Soha se volt vele semmi baj a börtönben. – Egy egész családot irtott ki, -valami hat-hét embernek vagdalta össze fejszével a koponyáját, amiért -életfogytiglan a vármegye lakója lett. - -A harmincadik esztendőben valami bolondot álmodott egy éjszakán, alig -várta a reggelt, amikor a várnagy szabadjára eresztette, a kapufélfától -sem búcsúzott, elindult Kállóból. Ment haza, a szülőfalujába, Pazonyba. - -– Megbolondult vénségére, – mondták a vármegyén, amikor eltűnését -észrevették, aztán nem sokat törődtek vele. Csak egy öreg porkoláb -aggódott, hogy valamely baleset érte az öreg rabot. Csak nem esett tán a -kútba! - -Sóvágó pedig ment, mendegélt, vitte a bolond álom. - -Harminc esztendő óta nem látott országutat. - -De az országút harminc esztendő alatt sem változott. - -Ugyanazok a nyurga ákácok, tüskés bokrok szegélyezték kétfelől az utat, -amelyek azelőtt is várták már az életúnt vándorlegényt, hogy hurkot -vessen a galyra, amelyen a varjú szokott károgni; a tüskék meg azért -voltak a világon, hogy megtépjék a szegény ember amúgy is rongyos -gúnyáját, mert hiszen az urak kocsin jártak. - -Az országút mellett az árok. - -Tavaszkor és ősszel itt halad a szennyes víz, csúf béka köp undok -nótával a vadvirág levele alól a ropogós menyecskék után, kígyó -tekergőzik a vizes füvek között, ki tudná merre s hová megy, tarka -bankamadár fut bóbitás fejével a korhadt fűzfatörzsek között, mintha egy -cifrálkodó öreg asszony meglátogatná megvénült, az élettől visszavonult -barátnőit. - -Sóvágó otthonosan érezte magát az országúton, amelyen legénykora óta nem -járt. - -A pocsolyában most is a nap nézegeti magát. A keréknyom, a sár ugyanaz, -mint harminc esztendő előtt. Most is szaladnak a kocsikerekek, végtelen -vonalat vonva az úton. A kocsin emberek ülnek, akik ugyanazt gondolják, -amelyeket apáik, nagyapáik gondoltak. A magos fák megritkult gallyaira a -köd teregeti ki szegényes ruházatát. A keresztútnál a vándorszínészek és -cigányok színes rongyait fujdogálta a szél. A feszületen mezei virágból -való koszorú szárad, mintha örök élete volna annak a kéznek, amely a -megváltó emlékét megkoszorúzni szokta. - -De Sóvágó ismerte a nádast is, amely az országút egyik oldalán elterült, -rejtélyesen, sugdolózva, visongva, nyiladozva s összeborulva, örökre -hallgatva. Betyárkorában járta ő ezt a magyar rengeteget, amely lápon, -ingoványon, zsombékon, vadvizen, az örök csend tájain, az emberfiától -nem látott szigetek pázsitján, kiismerhetetlen utakon nőtt olyan sűrűn, -olyan messzire terjedve, mintha soha véget nem érne… A farkas, a betyár, -a róka, a vándormadár csak addig volt bizonytalanságban, amíg a nádason -kívül volt. Amint bemenekült az öles, buzogányfejes, nyughatatlan -erdőségbe: mentve volt az élete… A látszólag holt, szótalan nádas kellős -közepéből kanyarogva, szőkén szállott fel a füst. Majdnem mindig -ugyanazon a helyen, vagy ötven esztendő óta… Vajjon miféle betyárok -heverésznek mostanában a nádasbeli tűzrakás mellett? Legyűrt süvegük -alól megismerné szilaj szemük az öreg Sóvágót, ha az nagyhirtelen -közöttük teremne az általa jól ismert úton? - -Sóvágó csak ment, mendegélt. Kiöregedett abból, hogy vadmadár kiáltása -legyen az altató dala. Mindent megismert ő azóta, mióta fiatal korában a -pásztortűzben csupa rejtelmességeket, titokszerűségeket látott a -virrasztó éjben. Már tudja, hogy a pásztortűzben duruzsoló, hintázó, -sistergő, forgolódó öregemberke, aki egyik lábáról a másikra ugrik, -leveti meg felveszi báránybőr bundácskáját, a lánggal a levegőbe dobálja -turi süvegét, mindig csak hazugságokkal traktálja a szegénylegényeket. -Harminc esztendeig nézett ő a setétbe, volt ideje kigondolni mindent, -életről-halálról. - -Nem hitt már a hegyeknek sem, amelyek az országút másik oldalán az -ördögszekeres, sápadt napraforgós, sóhajtozó kukoricaszáras mezőségből -kiemelkedtek. Az a tokaji Kopasz, a maga nagy bolond fejével, kéklő -mentéjével, a lábán ezüstsarkantyúként fénylő Tiszájával: már csak annak -lehet iránytűje a sárga őszben, akinek még ismeretlen a hegyvidék. -Sóvágó tudja, hogy a hegyek között hideg szél üvöltözik, a fák kegyetlen -hallgatagok az ember kétségbeesett panaszára, a szilfa csak akkor tanul -meg beszélni, midőn akasztófát faragnak belőle a szegénylegény számára. - -Hová ment hát Sóvágó a két rövid lábszárával, amely elszokott a -hosszadalmas járás-keléstől, erdőkön való andalgástól, nádas feje felett -futó széllel való versengéstől? Mért nem tért le az egyenes útról, -amelyen egyszer csak bizonyosan felhangzanak a háta mögött a pandúrlovak -patkói, – öreg vásárosok riadt fecsegései az útszéli kocsma pihenőjénél, -– mezőkön őgyelgő falusiak árulkodása az esti ködben, midőn a -faluházánál pohár bor felhajtása után megtörli bajszát a lovagló -csendbiztos? - -Sóvágó a falujába ment. - -Nem volt vele semmi gyilkos szerszám, a lelkében sem haragvó indulat. -Csak ment, mint álmában megy az ember, akarata ellenére, valamely -ismeretlen szándéktól vezetve. - -Őszi idő volt. - -Korán beesteledett a kis nyírségi faluban, amelyet Sóvágó a magáénak -mondhatott. A kis házakból lopva jött egy-egy kis világosság a göröngyös -falusi útra, hisz nem szokott itt este járni senki, még a bakter se. A -szérűkbe, istállókba, kocsiszínekbe eltalál mindenki, ki hová való. A -kutya setét éjszakában is megtalálja a vackát, a legény a szeretője -keblét, a gazdasszony a kotlóstyúkjait, öreg ember a ház végét, gazda a -pince bejáratát. Falun kell a setétség, mert csak a setétben mer forrni -a bor, érni a tök, nőni a gyerek, álmodni a lány, ölelkezni a gazda. A -setétben pihennek jóízűet a kertek, fák, állatok és emberek. A -kimerített kút megtelik vízzel, pirossággal a mező és az őszi cinke még -hajnal előtt elindul az erdőről, hogy téli vendégszereplését elkezdje az -emberek között. - -Mire ahhoz a házhoz ért Sóvágó, amelyet keresett, döngő léptei már a -magányos setétben hangzottak. Setét volt a ház, aludtak lakói. Sóvágó -letelepedett a ház előtt a padkára és hosszan elüldögélt. - -Mit, mit nem gondolt magában a vén zsivány? - -Egyszerre csak elkezdett cirpelni, mint a tücsök. - -Megtanulta a tücsök hangját a börtönben, volt hozzá elég ideje. - -Addig cirpelt, amíg a házból felelgetni kezdett a házitücsök. Így -énekelgettek egymásnak darab ideig, amíg az igazi tücsök léprement. -Mindközelebb jött Sóvágó uramhoz, amíg Sóvágó hirtelen megfogta a -kalapjával. A keblébe rejtette. - -Aztán még azon az éjszakán, anélkül, hogy bárkit is felköltött volna a -házban, hogy egy jellel vagy híradással élt volna, poroszkált vissza -Kállóba. Ismerte őt az éjszaka, ő is az éjszakát. Nem is történt semmi -bántódása. - -Reggelre beállított a vármegyeházára és még vagy tízesztendeig nyugodtan -viselte a rabságot. Nem ment el, pedig már küldték is. Ott halt meg -börtönében, csendesen, panasz nélkül. Vénségére az ő házából való tücsök -cirpelt neki minden este, mielőtt álom ereszkedett volna a szempilláira. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Ezt mesélte nekem Juliska egy este, olyan halkan, olyan suttogva, mintha -a legnagyobb titkot bízná rám. - -– Mert kell ám, hogy mindenkinek meglegyen a maga tücske, akinek -éneklésére, dalolgatására, altatgatására elfelejti az egész életét. - -– Akarsz az én tücsköm lenni, Juliska? – kérdeztem. - -– Akarok, – felelt ő. - -Ettől a naptól kezdve szerettük egymást. - - - - -A téli hajnal csodái. - -Télen, sötétben fölkelni, amikor még a kályhából virrasztva és meghitten -nézegetnek ki a tűzszemek s a szoba levegője álomporral van teli, a -hajnali álmok csalódottan menekülnek el a szoba sarkaiba a gyertya -lángja elől, mint szeretők, akik hiába jöttek el a találkozóra: a -hajnalban való fölkelés olyan különös, megmagyarázhatatlan érzést -ébresztett bennem, mintha hosszú útra indulnék. Messze, messzire, célját -s végét nem látva az útnak, csak megyek, mintha többé sohasem -szándékoznám visszatérni álmos ágyamhoz. - -Talán azért jutott eszembe a hajnali utazás, mert gyermekkoromban -egyszer valóban utaztam hajnalban. Miskolcról, egy bágyadtszagú -fogadóból, félálomban az omnibusz piros bársonyülésén. Tél volt, a házak -kék és fehér bundák alatt aludtak, a vasúti állomás piros és zöld -lámpásai fáradhatatlanul égtek, valamerről a reszkető sötétségből kell -megérkezni annak a vonatnak, amely engem elvisz. Atyám komolyan, -hódprémes sapkában és bundában ült mellettem az omnibuszban. A kerekek -csattogtak a miskolci kövezeten, egy kávéházból, mint varjúcsapat akkor -mendegélt hazafelé a cigánybanda, cigarettájuk tüze fénylett, hangjuk -mormogott. A kocsi sarkában aranyos sapkában üldögélt a vörösbajúszú -portás, aki hajnalban foghagymás, füstölt húst evett, – mert ilyen szaga -volt. S a házak bezárt fehér ablakai, amelyek mögött emberek aludtak, -elmaradoztak. - -És most újra utaztam, hajnalban, el a nagyanyám házától, el az ákácos -kis városból, el a rizsporos Jellától, pomádészagú nagyatyámtól, öreg -síroktól a Szent Mihály-temetőben és el a Juliskától. Ő fájt legjobban, -mert lábamnál virrasztott egész éjszaka, hogy el ne mulasszam az órát, -amelyben indul a pesti vonat… Pestre! Már majdnem meghaltam, úgy -vágyakoztam Pest után. - -Juliska, mielőtt felköltött volna, hozzám símult. Aztán az is elmult, -mint egy álom. - -Hirtelen tettvágy, akaraterő, ambició, bátorság lepte meg félénk -szívemet. Indulni s menni… Új emberek, új életek kerülnek az utamba, a -régi ház füstölgő kéményével, alvó eperfáival majd elmarad a hátam -mögött. Ismét jön a vonat, mint gyermekkoromban. A piros bársonyüléseken -mogorva utasok mérgesen üldögélnek, de a kalauz külön fülkét nyit, mert -egy forintot adok majd kezébe. - -Gyorsan öltözködtem. - -Juliska csöndesen, nesztelen, hangtalan nézte készülődésemet. Sohasem -mondta, hogy szeret. De ebben az órában, midőn arcomat a mosdótálra -hajtottam, hogy hideg vízzel üssem el álmomat: úgy éreztem, hogy e -szótlan leány a hátam mögött végtelenül szenved. - -– Csak meg ne szólaljon – gondoltam magamban, amint gyorsan készülődtem -az útra. - -Juliska szótlan maradt. - -Félrevontam a függönyt és az udvarra, a kertre néztem. Már belépegetett -a vándorlegény a nagy kőoszlopos kapun át az udvarra és fehér füstöt -fujt a száján. Minden lélegzetével több és több fehérség terjedt el a -gömbákácok, orgonafák és kőrisek között. A láthatatlan pipás telefujta -szürke füstjével az alvó kertet, a kutat, a háztetőt. A fehér kerítés, -amelyről gyakran azt gondoltam sűrű éjszakákon, hogy besötétedéssel -elszökik az udvarból, valahová a pajtásaihoz, már láthatólag a helyén -állott. Minden visszatért a helyére, ami távol volt a fekete éjszakában. -Sőt új vendégek is érkeztek a hajnallal. Hópelyhek, amelyek táncoltak, -forogtak a levegőben, mintha még nem merészelnének leereszkedni a -földre. Szálldostak, mintha a helyüket keresnék az ismeretlen udvarban. -A fagy, mely éjszaka beköszöntött, kérges csizmájában, ropogva taposta -az udvar göröngyeit. - -– Milyen jó disznóöléshez való időjárás! – sóhajtotta a hátam mögött -Juliska. – Ahová maga megy, ott nem ölnek disznót. Mi pedig a jövő héten -leszúrjuk a hízót. Legalább azt várja meg, úrfi. - -Máskor tán felkacagtam volna Juliska szavain, de most e furcsa hajnalon: -különösen hatottak rám gyermekes hangjai. Valóban, úgy látszik, -drágalátos események elől szököm meg botor módjára. Hisz itt most -következik a tél, amely telve van örömökkel, szánka és csengő -hangjaival, piros tüzekkel. Most jön az a várva-várt időszak, midőn -valóban megváltozik az egész világ képe. Jön a csörgősapkás, kurtafarkú -február, amelynek fénylő, sötétpiros ablakai mögött nagybőgő mormog, -klarinét rikolt és hegedű táncol; farsang van és a hegyek és a disznók -piros vére folyik a fehér udvarokon; a nők ezerfodros szoknyája -fellebben a tánc viharában és lábszárait, harisnyakötőit mutogatja a -dáma; élveteg mosoly, fénylő, meleg szem, ringató illat a bálterem, – -míg kívül a mély, hallgatag tél, amely a Nyíren ilyenkor szokott -komolyra fordulni. - -Juliska észrevette elgondolkozásomat. A hátamhoz símult, mint egy meleg, -puha kendő. A fülembe dudorászott a téli szél hangján, amelyet olyan jó -meleg kályha mellől hallgatni: - -– Ne menj el csillagnak, aki jár. Én sokszor néztem éjszaka a -csillagokat. Mindegyiket ismerem. A legboldogabbak azok, akik mindig a -helyükön maradnak. Egyformán, nyugodtan, szenvedés és öröm nélkül, -mindig csak fölkelnek esténkint és reggelig nézegetnek a barátaikra… -Most hófelhők borítják az eget. De lehet, hogy később, amikor elmúlik a -hóesés, kivillan egy-két csillag. - -Már láthatólag szürkült az udvar. Az éjszakai hóesés a maga különös -bundáiba öltöztette a fákat, háztetőket. Valamely ritka, fehér bundát -hozott az éj magával nagy messziségből. Kedve lett ártatlannak és -vidámnak felöltöztetni a világot. A kútra sapkát nyomott, mintha -bolondját járatná. A háztetőkön elfödte a foltokat. A fák sovány, -mellbeteg karjait bepólyázta. Tiszta fehér lett a bűnösök útja e -gyalogösvényen. Szűz lett minden leány, aki a frissen esett hóba -belépett. Édesded érzések lephették meg az életúntat a meleg kályha -mellett, amikor odakünn mély havával beköszöntött a tél. Télen mindenki -szeretne újra gyermek lenni, pipázó hóembert építeni az udvar sarkába, -hogy megrémüljenek tőle a nőcselédek, szánkón rohanni, egészségesnek -lenni, hangosakat kacagni az elnémult tájon. Az ereszek jégcsapja -fénylik, mint a fiatalok szeme. A kémény füstölög, mintha ezentúl örökre -ez volna a hivatása. És a nagy álomból, amely a világot átkarolja, a -disznó visítása hangzik, amelyet éles késsel torkon szúrnak, hogy örömet -okozzon az embereknek. Mily jó szaga van a füstnek, amely a disznóra -szórt szalmából felszáll! Mily karcos a bor, amelyet jegesen öntenek le -az emberek a torkukon a csapzott bajszok mögé! Mily örökkévalónak -látszik az élet, midőn a disznótor elkezdődik és mindenki egy gombot -kinyit a mellényén! - -– Vajjon, hova mennél? Idegen, hidegszívű emberek közé, amikor itt -mindenki téged szeret? – folytatta Juliska. – Lehet, hogy találkozol még -leányokkal, akik szeretnek, – ámbátor azt hiszem, te soha sem hiszel a -nőknek! – de úgy senki már nem szeret, mint én szerettelek. Én voltam a -te ifjúságod. A szöghajad puhasága az én tenyeremben marad, mert én -simogattam, amikor álmodtál. A lélegzetvételed, az alvásbeli sóhajtásod, -a nyögésed, a mosolyod, a révült nevetésed és a haragos felkiáltásod, -amelyről nem tudsz, mert álmodban történt: amikor királyleányokkal -beszélgettél vagy korhelycimboráiddal barangoltál, kétkerekű kocsin -hajtottál, kútba estél, szűzlányt öleltél, öreg asszonnyal szeretkeztél, -lidércen lovagoltál vagy ember-sárban nyakig ültél: álmodban én -virrasztottam feletted, anélkül hogy tudtad volna. Megfordítottalak, -midőn a szívedre nehezedtél. A homlokodat simogattam, amikor felnyögtél. - -Forgattalak, dörzsölgettelek, a talpadat csókoltam és a lebontott -hajammal fedtem el az arcod a gonosz lidércek ellen, amelyek éjszaka a -szobába lopóztak. A füledbe sugdostam, a nyitott szájadba beszéltem, a -szívedet simogattam. A riadt hangodat fogtam a két meleg karommal, midőn -hideg tűzzel álmodtál. Én voltam a te második anyád… Hisz rokonod -vagyok, anyádnak unokatestvére vagyok. Most megmondom, ha eddig nem -tudtad volna… - -Csak lehajtottam a fejem, mert komoly voltam. - -– Én melegítettem meg az ágyad, amikor nagyon hideg volt. Énekeltem -neked, mikor szomorú voltál. Ébren vártalak, mikor éjjeli bolyongásból -jöttél. Megmosdattalak, midőn elaludtál. Talán rossz nők szagát éreztem -meg rajtad… Nóták voltak a hajfürteid között, amelyeket én nem ismertem, -ledér, festett szájú nők nótái: megtisztítottalak tőlük. Idegen nők -szappanjától, izzadtságától, verejtékétől volt néha szagos a kezed: -megmostalak tőlük. A halovány, beesett arcodon olyan kísértős látományok -nyomai látszottak, amilyeneket Szent Antalnak mutatott az ördög a -pusztában. Kisütött hajú, lepke-kedvű, de orvosságot ivó nők árnyékai -vontak ráncot a szemed alatt. Melléd feküdtem és az én egészségemből, az -én fiatal véremből küldtem egészséget a te gyöngülő véredbe. Ha azt -akartad volna, hogy a szívemet vágjam fel, mert látni akarod: nem sokat -gondolkoztam volna, szívesen kibontottam volna a szívemet előtted. - -Mint egy távoli szép mese, egy régen olvasott rege, amelynek semmi köze -sincs a valóságos élethez: úgy hangzottak a fülembe Juliska szavai. Csak -el, el a nagyvilágba… Költő akartam lenni, Pesten. - -– Minden éjszaka véled álmodtam s mindig betakartalak. Ha valami mást -kezdtem volna álmodni, amelyben te nem voltál benne, hirtelen -felébredtem, megráztam a fejem… Menj, menj, te rossz álom. Én a -kedvesemmel akarok lenni álmomban is. - -Szürkült, szőkült, derengett odakünn a világ. A zsebórám sietett, mert -este előreigazítottam. Nem feleltem, de menni készültem… - -– Tehát elmégysz s én többé nem látlak. Hiába jönnél vissza, engem már -nem találsz ennél a háznál, ahol csak azért voltam szolgálóleány, mert -téged szerettelek. Mostam, súroltam, fát vágtam és rongyos kis -szoknyámban szaladtam: mert estve a te lábadnál fekhettem le. Gondolj -csak anyádra… Elmegyek messze és soha sem találhatsz meg, bármikor -keresnél. Pedig egykor keresni fogsz. Majd súgok neked valamit, miért?… -Olyan lesz a hajad, mint a sirály szárnya, a kedved, mint a kéményben a -szél, a szomorúságod, mint a sír. Mikor keresni kezdel, engem, az -ifjúságodat… Nem gondolsz álmatlan éjjelen többé a nőkre, akik -betöltötték életedet, akik miatt szenvedtél, nyugtalankodtál, -szaladgáltál, türelmetlenkedtél… akiket úgy hordoztál darab ideig a -szívedben, mint bálványképeket… akik nélkül nem tudtál volna élni… akik -végül mind megcsaltak, kiraboltak, lelkiismeretfurdalás nélkül -elfelejtettek… mindenki elhágy, mind elfelejt, kíváncsi kis lábaikon új -utakra mennek, újabb szerelmet űznek mohó, falánk kis szívükkel, a -férfiak új mondanivalójára kíváncsiak… szeretők, szerelmek: tüzek és -fagyok a férfi életének az országútján… időrabló oktalanságok, megkívánt -borok, óhajtott mámorok… nadrágok és szoknyák… veréb- vagy -fülemilehangok… éjszakák, amelyek elmúlnak… De én örökre a tiéd maradok. - -– Hisz nem az enyém voltál – feleltem búsan. - -– Igaz. Először a pócsi Szűz Máriáé és egy útszéli fáé… De azért mindig -megmaradok neked. Már nem láthatsz, nem foghatsz, nem csókolhatsz, hisz -öreg asszony leszek én akkorára, midőn ismét eszedbe jutok. Elbúvok -előled, soha fel nem találhatsz, mert azt akarom, hogy mindig így láss, -mint most, mint tegnap… Hogyha másképpen nem: az emlékezésedben ismét a -tied lehessek. - -Így beszélt-e Juliska, vagy hallgatott az egész idő alatt? - -– Pedig keresni fogsz és az útonjárók csillaga lesz a te csillagod. -Keresni fogsz a mezők illatában, a rozsföldek hajlékonyságában, az őszi -reggelek ecetfavirág pirosságában, midőn egész éjszaka az Útonjárók -csillaga ragyogott a fejed fölött és reggelre egy ismerős tájra értél, -ahol az én lábnyomaim voltak. Keresni fogsz, mint öreg ember az -ifjúságát, de már akkor nem találsz meg, sem a téli reggelekben, amidőn -a fák gallyain oly friss a hóprém, hogy megcsókolni kívánná az ember, -sem az őszi délután messzehangzó, tülök módjára búgó csendességében. - -– Járni, kelni, bolyongani fogsz… Keresel engem… Vagy legalább is a -magzatot, akit már szívem alatt hordok. - -Eltakartam az arcom a két kezemmel, hogy ne lássam Juliska fájdalmát… - -Mire ismét körülnéztem, azon a helyen, ahol az imént Juliska állott, – -anyám állott. Ő volt Juliska – öregebben, szelídebben, megbocsátóbban. A -barnasága, andalgó mosolygása, kimondhatatlan melegsége szinte -megvilágította a szobát, mint a karácsonyfa. - -– Itt akarsz hagyni minket, fiam? – kérdezte olyan halkan közeledve, -mint a galamb kering az udvar fölött, mielőtt leszállana. - -Hozzám lépett és megsimogatta az arcomat. Soha se volt még ilyen jó -illata a tenyerének. A gyermekkori meggybefőttek illata maradt a -tenyerében, amely befőttekkel egy téli betegségemben traktált. A -hangjában csörgők, mesemondások, dédelgető turbékolások voltak. A két -karjának az ölelésében erő, amellyel egykor ölében és hátán hordozott, -midőn tizenötesztendős koromban egy betegség folytán mozdulatlanul -feküdtem, mint egy fadarab. - -– Hová, merre mégy az ismeretlenségbe? Mit látsz ott messzire, ami -elvisz tőlünk, holott itt mindnyájan szeretünk? - -– Nem tudok felelni… Már a kapu előtt vár a kocsi, már megyek, Isten -veled, anyám! - -* - -A hóesés elállt. A felhők eltakarodtak az égről. A még félálomban lévő -pályaház felett, a messziségben, egy kis csillag pislogott. Vajjon: az -az Útonjárók csillaga? - -A nagy némaságban, amilyen a téli hajnal, a szűzesség csendességében, az -álom mélységében, a hótakarta utca néptelenségében felnéztem a -csillagra, amely a félig alvó állomás kéménye felett álmodozott. -Ráfüggesztettem a szemem, mert hittem benne, – hisz róla beszélgettünk. -Felé küldtem a gondolatom, mint az álom után, amely ott rezeg egy pár -percig a szempillák előtt, az ébrenlétkor. Róla gondolkoztam, mintha -egész éjszaka róla duruzsolt volna mesét egy hang, amely hangban benne -van egész gyermek- és ifjúkorom, a rőzseláng, a kedves iharfa pattogása, -a fosztóka álomporhintése, kocsiszínek és őszi kertek merengése, pincék -sustorgó éledezése és mély, nagy tél üveghangú hallgatása… Abba az egy -kis csillagba költözött minden a földről, ami eddig volt s történt -velem. Olyan messzire, amilyen messze az a csillag van. - -A kétkerekű talyiga olyan gyorsan vitt, mintha időt sem akarna adni, -hogy még egyszer mindent meggondoljak. A hetykeségre, virtuskodásra -nevelt nyírségi ló hosszú ügetésben emelgette a lábait; a rövidszőrű -gubában, a ló farkánál üldögélő kocsis röviden vette az utcafordulókat, -mintha isten tudja, milyen nagy publikum gyönyörködne az ő hajtási -művészetében. Nagyokat ugrottak a könnyű kerekek, mintha utoljára -akarnák megmutatni, mily könnyedén és frissen tudnak vinni. - -Végignyargaltunk a Szent Mihály-utcán. - -A Szarvas-kocsma felett újra megjelent a kis csillag. - -De most már másképpen láttam őt. - -Mintha emberi alakja lett volna. Még pedig egy vásáros asszonyhoz -hasonlított. Mézeskalácsosnéhoz, perecesnéhez vagy lacikonyhásnéhoz -hasonlított, akiket gyakran elnézegettem mindig útban levő szekereiken, -télen hetyke, kecsegeorrú, kecskecsecs-puha, cifrázva varott csizmáikban -tulipános bundáikban, friss, egészséges jókedvükben, kívánatos -menyecskeségükben, ropogósságukban, fáradhatatlanságukban… Láttam őket -éjszaka utazni juhászbundák alatt a szekereiken, midőn ló és kocsis -alszik a hosszú útban. Láttam őket állomások várótermeiben pénzüket -olvasgatni, jókedvűen tréfálkozni. Láttam őket a vásárokon, ahol -mindenkinek jókedve van, vevőnek, eladónak, a mézeskalács-huszárnak, a -perecnek, az álmoskönyvnek, a planétahúzó madárnak, panorámásnak és -szappanosnak… Amíg feljön a csillag az országút felett, az Útonjárók -csillaga. Akkor valamennyien összepakolnak, sietve elindulnak, arra, -amerre a csillag vezeti őket. Otthagynak kedves, behavazott házikókat, -barátságos tereket, szeretetreméltó tornyokat, víg embereket, tréfás -kocsmákat, üres ládákat: egy egész napot, amilyen napokból az élet van -összerakva. - -És mennek új városokba, új vásárokra, új emberek közé, mindig frissek, -soha el nem fáradnak, jóétvágyuk s egészségük van, mindig hangosan -beszélnek, soha sem búsulnak (még a rossz vásáron sem), soha sincs egy -percük, amikor kételkednének magukban, erejükben, jókedvükben, az -életben… S a gyerekeik, akik születnek, éppen úgy kívánják a -vándoréletet, az utazás szabadságát, a levegő változásait, az emberek -napról-napra való jövését-menését, a haragtalanságot, a néma -búbánatnélküliséget, az élet gyors és gondolkozás nélküli lefolytatását: -mint maguk a szülők. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Nem néztem hátra, – csak tíz esztendő mulva, amikor elfáradtam. - -És eliramlottak az évek, mint a folyam habjai, amelyeket többé viszont -nem láthatunk; lehullottak a fák levelei, amelyek oly gyengéden -legyezgették arcunkat, mintha nem akarnák elmondani azt a nagy titkot, -hogy nemsokára el kell válnunk; az esztendők sorban meghaltak, mint a -jóbarátok, akiknek nagyszerű tulajdonságaival csak akkor jövünk -tisztába, midőn a föld alá tesszük őket… Öregszülőkként megbocsátottak a -Karácsonyok a tékozló fiúnak és kancsi mosollyal csalogatott az -Ujesztendő. A házak kisebbek lettek, a fák túlnőttek a tetőn, az -udvarban nem visszhangzott a kiáltás, az ostordurranás, néhány lépéssel -be lehetett járni a kertet, amelyet gyermekkorunkban végtelennek -láttunk. Még a tornyok is alacsonyabbak lettek a városban, a kerítések -kidőltek-bedőltek, rossz szagú a város vége, ahol azelőtt mindig a -tavaszt éreztük és a nagyszerű szélmalom úgy összezsugorodott, mint -öregasszonyka. A sikátorokban fujdogáló szél, amely nagybőjtben csaknem -a falhoz lapított: alig érezhető. A Bujdos-liget, amelynek óriásfái úgy -álldogáltak a szemhatáron, mint a fosztóka mesemondásaiból való vitézek, -a liget kis sétány, amelyen unatkozva szállnak át a madarak. Az égbolt -magasságában kerengő felhők többé nem viszik magukkal a képzeletet. Az -öreg doktor bácsi, aki örökéletűnek látszott, meghalt egy tavaszi napon. -Még Sáry úr is elbandukolt a temetőbe, pedig sánta volt. - -Szakállam volt, mint akár egy falusi uraságnak. És bolyongásaimban -elvetődtem a Sóstófürdőre, ahol egy nyáron pihenni és megnyugodni -akartam. Ezek a kis fürdőhelyek, amelyek a régi Magyarországon csaknem -minden város határában előfordultak, igazi pihenői voltak azoknak, akik -a nagyvárosok zajgása elől menekültek. Mily boldog, egészséges emberek -lehetnek azok az emberek, akik a nagyvárosok zörgetegét nyaranta a még -lármásabb tengeri fürdőkkel, divatosan megszállott üdülőhelyekkel tudják -felcserélni és nem lövik főbe magukat a megérkezésük estéjén! Én a -nagyvárosból mindig olyan helyre futottam megpihenni, rejtőzködni, ahol -senki se alkalmatlankodik ismeretségével, – az isten háta mögé. Ismertem -sok kis magyar fürdő kopott evőeszközeit, csizmás pincéreit, savanyú -borait, dohos szobácskáit, töredezett zsalugátereit, ólálkodó -csizmahúzóit, elmélyedt, esős délutánjait, melankólikus estéit, (amikor -a fürdővendég ráér a hosszú levelek írására), megváltó énekes madarait a -hajnalodásban és a séták boldog élveit. A Sóstó a világegyetem -legcsendesebb fürdőhelye volt. Olyan összetört és szomorú voltam -ezidőtájt, hogy csaknem visszaborzadtam még erről a helyről is, amikor -egy pipacskalapos asszonyt pillantottam meg a vasúti állomáson. -Szerencsére, a pipacsos elutazott a vonattal s így megnyugodva foglaltam -el szobámat, amelyben bizonyosan régi idő óta nem lakott senki, mert a -vaksi tükör akasztott ember arcmását mutatta. Az ablakomból az erdőre -lehetett látni, – mennyi mindent mondtak a fák két lépésnyi távolságból -az éj csendességében! Út ment az erdőn keresztül, amerre a fürdővendégek -szoktak sétálni, ugyanezért azt képzeltem magamban, hogy ez az út téli -időben valóban gyönyörű, midőn legfeljebb pirosképű vadászok szánkója -nyargal erre, vagy falusiak szélestalpú szánjai tűnnek el a ködben, -zuzmarában. Valaki énekelt egyszer az erdei úton, valami nő, s ezért se -mentem többé erre. Inkább a tó partján üldögéltem és hosszan bámultam a -ballerina-ruházatú szitakötők után, amelyek elszállottak a messzi szikes -pusztaság felé. - -Mindenki földszinten lakott és reggelenkint a nyitott ajtókból, -ablakokból elmondogatták egymásnak a fürdővendégek, hogy mit álmodtak az -éjszaka, miként viseli magát beteg lábuk, kelésük, májuk, szívük: a -Sóstó vize minden betegséget gyógyított. A fürdővíz megráncolta a bőrt -az ujjak hegyén és a betegek ezt a gyógyulás jelének vélték. - -A kalapskatulyákban, az ódon bőröndökben, a kopott utazókosarakban itt -nem mutatkoztak a nagyvilág tarka rongyai, a divatszalonok remekei, a -parfőmök változatai. Éberlaszting-cipős tiszteletesnék, környékbeli -kisbirtokosnék, hegyesorrú falusi tanítónék, kendős asszonyságok, -vérszegény leánykák forgatták a kölcsönkönyvtár megkopott -Jókai-regényeit. Mindenki a vasárnapot várta, amikor Nyíregyházáról -megérkezik Benci bandája és vele a látogatóba jött férjek és apák, -valamint a piké-mellényes városi gavallérok, Juhász Etele babos -nyakkendőjével, szőke oldalszakállával, Leveleki Molnár Guszti -vadkacsatollas kalapjában, Kálnay László úr hetyke kedvével és -táblabírós bölcsességével, Csapkay Gyula vaskereskedő, aki addig fel sem -állott az asztal mellől, amíg az teli-teli nem lett üres boros és -szolyvai-vizes üvegekkel, akkor egy másik asztalt és új cimborákat -rendelt… És mind eljöttek ők a régi hírességek, ifjúkorom hősei, akiknek -a mulatozásban való fáradhatatlanságát, mulatozáson kívüli bölcsességét, -erélyességét egykor csodáltam. - -Hajnalban még a nagybőgőt ölelgették, kertek alatt jártak, olyan régi -nótákat daloltak, mintha a nagyapjukkal koccintanának, – nappalra pedig -ki rendőrkapitány, ki kereskedő lett és okosan végezte a dolgát. A régi -Magyarország bölcsei voltak ők, akik a korhelylevesre mindig vizet -ittak. - -A sóstói falusi asszonyságok és kisasszonyok a cigányok zenéje mellett -sokáig ébren voltak, álmodozva ingatták a fejüket, cserélgették lábukat -és a nagyvilágra gondoltak, amely a keringők hajlékonyságából, a -muzsikák ropogásából, Benci fehér kendőre illesztett hegedűjéből -áramlott feléjük. Ah, bizonyosan van valahol messze, az erdőn túl egy -olyan világ, ahol az emberek mindig oly szerelmetesen és önfeláldozóan -élnek, mint a valcerben… vannak valahol férfiak, akik mindig térdeplő -helyzetben foglalnak helyet a hölgyek előtt és életüket kínálják egy -csókjukért… élnek valahol nők, akiknek nincs gondjuk a tyúkültetésre, az -ebédfőzésre, a gyerek szamárköhögésére, akiknek csupa dal, ünnep és -ragyogás az életük… A keringők nem hazudnak. - -A tölgyfák sűrű lombjai között megbocsátólag, csendesen nézegettek alá a -nyári csillagok. Az öregasszonyok hosszadalmas elbeszélésekbe kezdtek -fiatalkorukról, a konyhán nagy lánggal égett a tűz, a savanyúvizes -üvegek dugaszai nagyokat pattantak, mintha sohase lenne vége az életnek. - -Amíg a töméntelen nyíri vinkó megtette a magáét, a gyengébb gyomrú -férfiak csillagvizsgálatra tűntek el a tó irányába, Bakai klarinétos -előbátorkodott a banda félhomályából és Kálnay úr füléhez illesztve -hangszerét, teli pofával fujta a recsegő dalokat, egyik-másik úriember -kigombolta mellényét és öklendező szemmel nézett körül: kit hívjon ki -párbajra, amelyet holnap reggel kell megvívni nehéz kardokkal a -huszárlaktanyában, – de papiroson való elintézés nem fogadtatik el… A -legbölcsebbek még az enni- és innivalókon vitatkoztak, borok és sörök -mineműségén, a kisüstön főttek elkészítésén, a jeles hazai -konyhaművészeteken, de már itt is paprikás lett a hangulat, amint -Csapkay Gyula kijelentette, hogy káposztalevesre igenis lehet bort inni, -még pedig vereset… - -A zenekart élvező öregasszonyságok tudták tapasztalatból, hogy a -mulatság most kezd vadulni, ezért sietve hajtották csirkéiket a -vendégszobák felé. S a nagybőgő hajnalig brúgott álmaikban. Hétfőn -reggel olyan volt az egész, mint egy álom. Milyen messzire van a -vasárnap, amikor ismét eljönnek a hangszerekkel a tündérek, a -pepitanadrágos gavallérok, a gyönyörű dalok és az élet talányainak -könnyed megfejtései! Jön egy hosszú hét, amikor mindig csak -betegségekről, éjjeli álmokról, kelésekről, nyavalyákról lészen szó, -nyögések, sóhajtások, perlekedések hangzanak a zsalugáterek mögül, -számlát kell fizetni és mindennap közeleg az augusztus, amikor haza kell -menni a tündérhonból… A gavalléroknak tán sohasem kell hazamenni és -sohasem betegek ők, úgy halnak meg, mint a csillag, lefut az égről, új -csillag jön helyére. - -* - -Teliholdas éjjelen, darvak, gémek, vadludak, vándorrécék éjszakáján, -amikor a nádasokból idáig hangzik Vencel vadász puskázása, a csillagok -alig bátorkodnak ki házikóikból, a fürdőhely svájci házikói, földszintes -épületei kék függönyök mögé rejtőznek, mintha az alvók nyugalmát -őrizgetnék, csend van, éj van, egy tölgyfa alatt ég az üveges -gyertyatartó és ott fekete árnyékok arról beszélgetnek: hogyan kell -boldognak lenni a hosszú életen át… teliholdas éjeken magányosan -bolyongtam a tó körül. Barátom volt az útszéli vadkörtefa árnyéka, még -nem felejtett el a mogyoróbokor, amely alatt a pázsiton egykor -szundikáltam, a nádas szelíden susogott, mintha jóbarátját, a vadrécét -várná, a denevér, amely a víz felett elcikázott, mint útját tévesztett -szellem, merőlegesen állott meg fejem felett, mintha jelt adna -valakinek, mint egy setét rakéta, hogy itt bujkálok a nádban, az éren, a -csendben, a fájdalmas magányban… ha valaki megtalálni akarna: itt -keressen, a mohos hidacskán lépjen át, ne ijedjen meg az árokban -bukfencet vető varangytól, a félálomban jelt adó szél szisszentésétől, a -tó másvilági csillogásától, a síkság felett kísértő vadludak más -országbeli hangjától, a messzi akácfák kísérteties álldogálásától, az -éji szúnyogok muzsikálásától, amely úgy hangzik néha, mintha haldokló -felett vonnák a végső zenét… Itt vagyok. De senki sem jött utánam. A -csillagok tekintgetnek alá. Vajjon hová lett az én csillagom? - -Lássuk, tudnám-e még, hogy hol van az Útonjárók csillaga?… - -Midőn utoljára emeltem fel hozzá a tekintetemet, a Szarvas-kocsma felett -állott, amely Szarvas-kocsma körülbelül egy vonalba esik a luteránus -toronnyal. Ha kissé világos volna az éjjel, a vasúti állomás felé, ahol -kivágták az erdőt, szerelmeseknek való cserjések, földönfutó, tövistől -elkeseredett bokrok váltják fel a némán élő és a világból megvetéssel -távozó tölgyeket, ahol mindig úgy kiáltozik a szél, mint a hetivásár: a -vasúti állomás felé látni a horizonton a lankás úton a luteránus torony -gömbös fejét. Mint egy kék mutatóujj álldogál a messziségben a torony és -ott van felette, a nyírott gubás felhők között az én csillagom. De most -alszik a csillag, mintha elfáradt volna a sok járás-kelésben. Az -Útonjárók csillaga együtt jár az útonjárókkal. Vajjon mit csinál ma -éjszaka az a sok szegény lélek, aki a keresztutaknál, ócska -szélmalmoknál, egyik határból a másikba mendegélve: hiába pillant fel az -égboltozatra? Ő talán már el is felejtette, hogy a világon vagyok… - -Asszonyi alak állongott a tóparton, a bujkáló holdvilág remegő fényénél. -Állongott, mint a régi költők verseiben, a régi írók regényeiben, amikor -az érzelmes nők a holdas éjtől tanácsot, életprogrammot kértek… -Elhagyták ágyaikat, kertekben, ligetekben merengtek és elmerültségüket -oly szent védelemnek gondolták, hogy nem féltek még éjfélkor sem az -erdőn. A mult században, mikor jóval ifjabbak voltak az emberek… Mikor a -holdas éjszakát az úri társadalom felhasználta érzelmességére, néha -együtt, máskor külön is bolyongtak szerelmesek, ábrándosak, kalandorok. -Csak az hiányzik, hogy megszólaljon valahol a tóparton Virágfi Aladár -fuvolája: „Elbolyongok sötét éjjel…“ kezdetű dalt fujván, amely daltól a -másnapi befőzést is elfelejtették a nyíregyházi hölgyek és mindnyájan -leginkább meghalni szerettek volna a fuvolás éjszakán. - -A tó felett valaki a nevemet kiáltotta. Nem kétségbeesetten, sem riadtan -hangzott ez a kiáltás, csak úgy, mintha valakit álmunkban keresünk az -erdőn. Meg-megállunk és elmondjuk a nevet. - -Nyomban megismertem Juliska hangját. - -Kövérebb, asszonyosabb lett, az arcán bizonyosan szőlőpiros vonalacskák, -ráncocskák láthatók, mint a bővérű, jól táplálkozó falusi asszonyságok -arcán, de most csak a szeme látszott, amely a régi alázatossággal nézett -reám. - -– Későn este érkeztem meg, mert útközben eltört a kocsikerék – kezdte. – -Ámde bizonyosra vettem, hogy megtalálom még ma este, mert hallottam, -hogy a Sóstón ferdőzik. - -– Ugyan kitől hallotta? – kérdeztem. - -– Abból a faluból, ahol most lakom, a tanítóné itt nyaral. Természetesen -nyomban megírta, hogy maga itt időzik, mert téli estéken sokszor -beszélgettünk magáról. - -– A faluban? - -– Bujiban. Szüleim meghaltak, kis magyar birtokot örököltem, falusi -asszony lettem és nem történt velem semmi, mióta nem láttam. Még ha -történt volna is valami, azt most mind elfelejtettem. - -Szürke porköpenyegben, fácántollas barna kalapban volt, amint vidékünkön -a falusi úriasszonyok a hetivásárra járnak. Nem látszott fáradtnak, bár -körülbelül tíz órát kellett utaznia azon homokos, kerékmarasztó, mély -utakon, amelyek a Nyírséget keresztül-kasul szelik s rajtuk óraszámra -napraforgót és kukoricát látni. Néha felugrik egy nyúl, miután elúnta -hosszú füleit billegtetni a kukoricásban. Máskor éppen harangoznak a -faluban és napsütötte arcú, setétszemű asszonyok vetnek haragvó -pillantást a sárból tákolt, náddal épített garád megül az utazó kocsija -után. Vad kutyák akaszkodnak a lovak elé minden falunál és az otthonülő -parasztok alkalmat találnak köpési ügyességük bemutatására. - -– Hát hogy és mint van? – kérdeztem darab idő multán, midőn a multakat -átgondoltam. - -Juliska mosolygott. Vállat vont. - -– Mindjárt visszajövök, csak a kocsisom után nézek. Csak Szent György -napja óta van nálam, körmére kell nézni. - -… Az éj hátralevő részében a hold közelebb jött a tölgyfák csúcsához, -mintha arról akart volna meggyőződni, hogy valóban mindenki alszik a -Sóstón. Aludt is mindenki, csak mi voltunk ébren a földszintes, hosszú -épület eresze alatt, ahol a vendégek kopott padokon üldögélni szoktak, -midőn az ereszről lecsurgó eső a fák előtt árkocskát vont, amelyben -kedvére való karikákat szerkeszthet. - -A fák között mint álomkép mutatkozott az alvó tó és a szikes kopár -síkság, az őszi szeleknek, téli viharoknak e nagyszerű versenytere, de -most állt az éj; állt a zsebóra, állt a csend. Olyan halkan -beszélgettünk, mintha valaki kihallgatná szavainkat. Pedig csak az -asztmás tanító forgolódott valahol ágyában és olykor hosszadalmasan -köhögött, mintha valami kínzó emlék jutott volna eszébe. - -Juliska fonott kosarat állított kettőnk közé a padra és a kosárból -mindenféle elemózsiát szedett elő, mint a vasúti állomásokon, -nagyvásárokon szoktak a falusiak, mikor megéheznek. Tarka kendőjében a -cipó úgy illatozott, mint a soha véget nem érő boldog egészség. Falusi -ház illatát eregette a hideg sertéspecsenye. A só olyan fehér volt, mint -a tél, amely bizonyosan boldog és hosszú Bujiban. Pirult a paprika, mint -az ünnepnapok neve a kalendáriumban. A szarvasaggancsos kés kopott és -éles volt. Falusi étvágy, gondtalan jólakottság áradt a kosárból. Akik -ilyen kosárral utaznak: nem is veszíthetik el az életük nyugalmát. És a -kulacsban kotyogó bor édesded és üde volt, mint a lugasszőlőből való -bor. Sohasem ettem ily jóízűen. Juliska fürgén megtörölgette a kezét, -leseperte szoknyájáról a morzsákat és megelégedetten, hálásan nézett -rám, mert ennivalóját velem megoszthatta. - -– Hát most mondja el maga, hol járt annyi esztendő alatt, hogy még hírt -sem adott? - -Elgondolkoztam, hogyan magyarázzam meg az egyszerű, jóságos teremtésnek -az én furcsa, eszméletlen életemet? - -– Én… én idegen voltam Pesten… Vezettek férfiak, vezettek nők, hogy -kiismerjem magam a városban. De mégis többnyire nőktől tudtam meg -például, hogy merre van a Kacsa-utca, a Zöldvadász-vendéglő, a divatos- -és kalaposbolt a Belvárosban, a ráctemplom a Tabánban, a vasúti töltés a -Zuglóban, az újpesti határcsárda, a császárfürdői sétány, az óbudai -Flórián-szobor, a Jánoshegyi-út… Különösen egy asszonyismerősöm vette -fejébe, hogy úgy kell ismernem a főváros külső területeit, mint a -legöregebb bérkocsisnak. Három esztendőn keresztül vitt sétálni olyan -utcákba, amelyekről fogalmam sem volt addig. Kis vendéglőkbe estünk be. -Erdőkbe jártunk, amelyek messzire terültek el a főváros határában. -Vajjon hol tanulta e drága nő ezeket a rejtélyes utakat? Egyik férjétől, -akivel ugyancsak végigjárta ez utakat. Midőn már nem volt több tanulni -való, a tanítónő szabadjára engedett. - -Juliska fölkacagott. - -– Tehát asszonyok nevelték Pesten? - -– Valóban, amit tudok az életről, azt mind asszonyoktól tanultam. A -jóbarátnők egymástól átvettek, olykor elkérték egymástól a recepteket -is, amelyek az általam szeretett ételek elkészítési módját tartalmazták -s annyit meséltek életükről és mások életéről, hogy ezeregyéjszaka kevés -volna megismétlésükre. Úgy bántak velem, mint a városba tévedt szegény -ifjúval. Egyik ruhával ajándékozott meg, a másik finom cipővel lepett -meg, kvártélyt és ebédet adtak, megismertettek férjeikkel és barátaikkal -és rokonaikkal, fitogtatták tehetségemet és előkelő, befolyásos férfiak -pártfogásába ajánlottak. Sok életrövidítő küzdelemtől menekültem meg, -hogy életemet és nyugalmamat felajánlottam a nőknek. - -– Legalább hűséges volt? - -– Bizonyos ideig, amíg a meghatottság malaszttal töltötte el a szívemet. -Álltam hátuk mögött vigasztaló szóval, bátorító tekintettel és bánatot -felejtető sokféle hazugságokkal. Várakoztam utcasarkokon és templomok -ajtajában, elmulasztottam értük az álmomat, barátomat és röpke -kalandomat, életúntságomat és a vagyonszerzés tennivalóit. Kóborló -lovagként járkáltam előkelő külsejű házak ablakai alatt, csodálom, hogy -le nem ütöttek a dühös szeretők és a férjek. Mindig olyanformán léptem -be egy-egy vendégszerető házba, kiválasztott fogasra akasztottam a -kabátomat, megbarátkoztam a cselédekkel és házi szokásokkal: mintha -végre megtaláltam volna azt a helyet, ahol majd csendesen megöregszem. -Én valóban ragaszkodtam a házakhoz, amelyek befogadtak, a házigazdák -gyöngéihez és a háziasszonyok becsületéhez és a ház nyugalmához -irányítottam magaviseletemet. Nyugodt szívvel állok bármikor a másvilági -bíró elé, hűtlenséget nem követtem el, sohase hagytam volna el -megszokott karosszékemet. Ámde a sors azt akarta, hogy megint csak -vándorútra keljek, ismét csak keressem a forrást, mint a zarándokok, -akik keresztül-kasul vándorolnak Magyarországon a búcsújárókkal… -szerencsére, nekem csak Pesten kellett kutyagolnom egyik városrészből a -másikba, hogy az igazságot és az embereket megismerjem. - -– Tehát búcsújáró volt? - -– Az is. Egy-egy asszony imádásában hónapokig bolyongtam és mindig csak -reá gondoltam. Esti és reggeli imámba foglaltam nevüket és ki tudná, -hány veszedelemből mentettem meg őket hő fohászkodásommal. Nyugodtan -alhattak, mulatozhattak, végezhették mindennapi dolgaikat, ráncolhatták -a homlokukat, foltozhattak régi fehérneműt és szőhettek pletykát -barátnőjükkel: egy szív, egy férfi mindig rendelkezésükre állott a -városnak egy messzi pontján. S így tulajdonképen jótékony életet -folytattam, amiért a másvilágon elnyerem jutalmamat. - -– És hogy nevezték? Hívta valaki Tücskének? - -– Neveztek Kutyulinak, Biminek, Apucinak, de Tücsöknek nem mondott -senki. Általában minden új szerelem kezdetén új nevet kaptam a szerelmi -keresztelőn. Egy mélyhangú, bajuszos, negyvenesztendős asszonyka -állandóan Bátyámnak mondott. – Csak annyit ismételhetek, hogy boldoggá -tettem őket, midőn nevüket elfogadtam és szeszélyeiket tiszteletben -tartottam. Egyik korán reggel kavicsot dobott az ablakomra Füreden és -mindig jó reggelt kívánt. A másik nem tudott aludni menni, amíg -mindenféle mesékkel el nem altattam. Elvittem őket mesemondásaimban -Casanova Jakab Hadnagy-utcájába, a granadai éji szállásra, a zuglói -Páskál-malomba, Alagra egy vadszőlővel benőtt fogadóba, bécsi derbyre, -nizzai lóversenyre, előkelő kártyaházba, komédiásnék öltözőjébe, -cigánylány putrijába, őrültek házába és Indiába. Minden az övék volt: -amit átéltem és olvastam. Egy változatos élet szenvedélyeit és örömeit, -szokatlan gyönyöreit és titokzatos szavait ismertettem meg velük. -Altatóitalukba hangulatot adtam, amitől Kelet háremeibe, kikötővárosok -matrózkocsmáiba, vagy szűz hegyek méla fenyveseibe álmodták magukat. -Néha úgy beszéltem velük, mint egy félkarú zsoldoskatona, aki Európa -minden börtönét meglakta, máskor illedelmes és választékos voltam, mint -egy táncmester. Nagy társaság kellős közepén trónoló úrnőknek odavetve, -természetes hangon mondtam jelentős szavakat; elhagyott erdei utakon nem -akartam észrevenni, hogy csókra szomjaznak… - -Juliska nem szűnt meg csodálkozni szavaimon. Bujiban, az ő falujában -bizonyosan nem beszélnek ennyit a férfiak. Tekintetén látszott, hogy nem -érti meg minden kifejezésemet (holott valóban nem akartam a férfiak azon -fogásával élni, hogy hiszékeny nőknek ismeretlen fogalmakat fejtegetnek, -amelyekről talán maguk is csak aznap olvastak a lexikonban vagy az -álmoskönyvben), arca elváltozásain nem mutatkozott féltékenység, csak -gond és aggodalom: mintha képzeletben követné annak a férfiúnak -veszélyes lépteit, aki mellőle egykor elment az ismeretlen nagyvilágba. - -Aztán, mikor végleg elhallgattam és elgondolkozva a messziségbe néztem: -vajjon nem felejtettem ki valamit életemből, elmondtam-e mindazt, amit a -holddal szoktam beszélgetni, amit a szélben hallok dudolgatni, amit az -álomtalan éjszaka síri setétjében szoktam gondolni, amit elalvás előtt -végigfuttatok a gondolataimon, amit napfelkeltekor érzek tavaszkor? – -azt láttam, hogy semmit se mondtam el Juliskának magamról, csak üres, -élettelen szavakat. Pedig ha valaki megérdemelné, hogy minden titkomat -közöljem vele, mindent, amiért szomorú és fáradt vagyok, amiért gúnyosan -mosolygok, amiért néha a szívem a torkomban ver és régi dal tolakszik a -szájamra, – Juliska megérdemelné, hogy beavassam őt a misztériumba, -amely az én életemet éppen úgy körüllengi, mint akár másét. - -És Juliska, bár nem volt művelt hölgy és csak annyit tudott az életről -és halálról, mint egy falusi tücsök, csalódottan mosolygott, mintha -megbántottam volna. Talán észrevette, hogy hazudtam neki… - -Jó darabig csendesen ültünk. - -A nyári hajnal ébredezett a messzi mezők felett. Kis utazók (hangok, -sejtelmek, érzelmek), akik lefeküdtek az éj beálltával ott, ahol a -sötétség érte őket, akár mezők kellős közepén, akár bokrok alatt, akár a -tó partján s a fülükre gyűrt süveggel egyet szundítottak, mint a -vándorlók szokták, mielőtt tovább vennék útjukat: nyújtózkodtak, -ásítoztak, a levegőben megpróbálgatták a lábukat, vajjon jól érzik-e a -szelet, amely hirtelen végigfut a síkságon, amint a holdvilág elérte a -tölgyfák magasságát. Az álmából ébredő vándorlegény mindig a lábát -emelgeti föl először a levegőbe; részint, hogy szemügyre vegye -lábbelijét, részben a szél erejének kipróbálása szempontjából. Vajjon -egész nap harsog a szél a falombok között, üvölt az országúton, -zsindelyt és kéményt tör a falvakban, felforgatja a fazekasok kocsiját? -A hajnali szél mindezt előre megmondja. S ezért lábamat csendesen -fölemeltem, midőn Juliska szólni kezdett. Lássuk, merről fuj a szél. - -– A gyerekét nem is kérdezte, pedig nagyra nőtt! – szólt Juliska és -csendes, hamar megbocsátó szemrehányás volt a hangjában. - -… Némelyek érzelmes dalokat hegedülnek a nőknek, mások borízű hangon -dudolgatnak fülükbe, egyesek a tenorista arc- és torok-gimnasztikájával -férkőznek a női szívek közelébe. Voltak, akik a bolondok tarka -köntösében bukfenceztek… Ám minden színjátéknak vége lett, amint egy nő -gyermekéről kezdett beszélni. - -– Fiú? - -– Az. - -– Hát most beszéljen maga nekem a fiamról. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -– Olyan szép, mint általában a szerelemgyerekek. Ostora van, amellyel -nagyokat durrant a konda után. Pártfogója az öreg csősz, akitől nemzeti -történelmünket tanulja, amikor beköszönt az esős időjárás és kezdetét -veszi a kukoricahántás. Az öreg csősz Milanóban szolgált és tudománya -rengeteg. - -– Nem fél a lótól, sem a bivalytól. Végigjárja a háztetőt, kulcsot -készít és eddig földhözvágott mindenkit a faluban. A könyvhöz nem sok -türelme van és hamar megúnja a leányokat. Télen csíkot halász a Tisza -kiöntéseiben a jég alól, mindig a szénás-szekér tetején ül, -leereszkedett az elhagyott pusztai kútba, hogy megnézze az ördögöt, -amelyről a vénasszonyok beszélnek, nyáron a csőszkunyhóban alszik, -átússza a Tiszát, a kovácsnak segít szilaj ló patkolásánál, szóba -ereszkedik ijesztő külsejű vándorlegényekkel, a nádasban vadkacsatojást -szed, földhözvágja a parasztleányokat, nem engedi, hogy Gyugyilinak -nevezzem, mint csecsemőkorában, Györgynek kell szólítanom, hogy -meghallja a szavamat. - -És még sok történetet mondott el Juliska soha sem látott fiamról. Az -erdőn, a tájon megérkezett a nyári hajnal, mint egy csengő-bongó -komédiáskocsi. Egy pinty kezdte félálomban… aztán rágyújtott nótájára a -madársereg, amely eddig láthatatlan volt. Fényfoltok tűntek fel a szürke -tó vizén, mintha egy játékos gyermek katonatükrével játszadozna az -erdőszélen. Kocsikerék pergett a távolban. Az öreg Sziszkay doktor -hálóingben kihajolt az ablakon és kinyújtotta füstölgő pipáját. - -– No, lumpok és cigányok – kezdte recsegő reggeli hangon. – A hasatokra -süt már a nap. - -– Én ma visszamegyek Bujiba, amint megfürödtem a gyógyforrásban – szólt -Juliska és áhitatosan nézett a fürdőház felé, ahonnan már gőzölgés -szállott ki a magas ablakokon. Falevelekkel volt tele a sétány. A -kocsiszín felől utazókocsi lovainak szerszámcsörgése hallatszott. Hegyes -bajuszkája alatt hegyesen fütyült egy kis kocsis, amint csizmáit -kefélte. Az erdei úton messziről hangzott a kerékpörgés, mint az -útrakelő élet. - - - - -Az igazi tücsök. - -Körülbelül déltájban érkeztünk Bujiba. - -Addig végigkocsiztunk a nyírségi országutakon, amelyek lomhán, -rezignáltan kanyarognak mindig ugyanazon ákácok alatt. Ahol szőlők -vannak, Oros felé, onnan sárgarigó kiáltott a bricskára a kéklő, jó -szagokkal teli gyümölcsösökből. A nagyfejű, bámész napraforgók táján -seregélycsapat röppent fel a földekről. Az árkok felett szarkamadár -lappangott ingujjban. A határkocsma környékén rengeteg veréb csipogva -beszélte el, amit az utasoktól hallott. Az agarászok már hazafelé mentek -a fáradtan utánuk nézegető mezőkről. Őrgébics kiáltott ránk éles hangján -egy száraz fáról: hová mentek? És a napraforgók nagy bolond fejüket -csóválni látszottak, amint együtt láttak bennünket Juliskával, a kis -kocsi sárga ülésében. - -Juliska útközben elmondta, hogy legjobb barátnői az elszegényedett -Ónodi-kisasszonyok, akik egy kidőlt-bedőlt vén udvarházban laknak, egész -nap cigarettáznak és a legelőkelőbb hölgyek a vármegyében. Tőlük -tanulta, hogy utazás közben zöld fátyolt kell kötni a kalapra, valamint -számos cukrászsütemény receptjét is. Általában sokat beszélt a szegény -Ónodi-kisasszonyokról, akikhez muzsikaszóval szoktak beállítani a -nyíregyházi fiatalemberek. A minap egyik úgy leitta magát, hogy két -napig észrevétlenül aludt a lucernásban. Éjféltáján fölébredt és -kopogtatott az udvarházon. A kisasszonyok nyomban fölkeltek ágyukból és -tovább folytatták a mulatságot. Cigány hiányában a falusi mester -zongorázott nekik. Ugyancsak az Ónodi-kisasszonyoktól tanulta, hogy a -férfiakat keresztnevükön kell szólítani. S ugyancsak az -Ónodi-kisasszonyoknak köszönhető, hogy Juliska eddig minden kérőjét -elutasította. A kisasszonyok mindegyiken találtak valamely kifogásolni -valót. - -– És sokat beszélgetünk magáról, ha együtt vagyunk – fejezte be Juliska. - -Juliska háza, amely a falun kívül feküdt, földszintes, fehérre meszelt -tanyaház volt. Olyan volt, mint a legtöbb nyírségi tanya, amelynek kis -ablakából a gyenge fénysugár messzire elkíséri a síkságon az utazót. -Szilvafák borultak össze a ház mögött, mint örök hűséget fogadott -barátnők. Macska hevert a háztetőn, a láncos kutya röviden végzett -velünk, mintha megsértettük volna. - -– Lassú tűzön, foghagymával párolva a rostélyost, – szereti így? – -kérdezte Juliska, amint a kocsiról leszálltunk. - -Félig paraszti, félig kopott úri bútorokkal volt megrakva a ház. Egy -pipatórium mutatta, hogy Juliska ősei nemesemberek voltak, mert jól -kiszítták pipájukat. - -Általában a jóság illata érzett ezen a házon. A függönyök, amelyek az -ablakokon lengtek, tisztaságukkal mutatták, hogy kíváncsi kéz ritkán -vonja őket félre. Kanapé horgolt terítői szabályos helyükön voltak. És a -kőporral fehérített padlón bizonyosan mezítláb szokás járni. Ecetszagú -légyfogó az asztal közepén. A falakon réz- és acélmetszetek, mint a -legtöbb magyar házban, amely a mult századból jött át a jelenbe. Gonosz -szavaknak és indulatoknak nyomait semmi sem mutatta e halk helyen, -amelyet az ajtófélfára írott C. M. B. betűk őriztek egyik vízkereszttől -a másikig. Ismétlem, vannak még házak Magyarországon, ahol az embernek -nem jut eszébe, hogy éjszaka meggyilkolják; valamint arra sem gondol, -hogy hány esztendeig ült börtönben a házigazda, a padló alá vérfoltos -fejsze van elásva, fojtogató kötőfék a szénakazalban, hamisság a kút -vizében és gyötrelmes álmok száradnak a mestergerendán. Itt jó emberek -laknak, mint a kályhalyuk is mutatja, mely nyáron is tisztára volt -seperve. Az asztalfiókban régi csíziós könyv mellett kártyacsomag -feküdt, amelyből esténkint megnézetik a jövendő. De öreg biblia is -fekszik az ablakpárkányon, amelyben minden vigasztalás megtaláltatik a -nehéz órákban. - -Mintha sohasem járt volna erre ördög, amely kénszagot ereszt magából. - -– És egy polcon – akár csak az anyám házánál! – pirosba és aranyba kötve -fekszik Kisfaludy Sándor regéskönyve és a lap a Szent Mihály hegyi -remetével nyílik. Anyám nevelését mutatta még egy könyvecske, amely a -mult században a vidéki házaknál sűrűn feltalálható volt, címe: Illik? -Nem illik? Boldog Magyarország volt, akkor az emberek legtöbbet az -illedelem kérdésével foglalkoztak. - -S a keskeny, magoshátú ágyak, amelyek az ablakok felé feküdtek, olyan -lezártaknak látszottak, mint szekrények, amelyekben a ház kincseit, az -álmokat őrizgetik. Mit álmodhat Juliska ebben a keskeny ágyban, midőn -eljönnek a hosszú téli éjszakák? - -– A fiú kinn csavarog valahol az éren, a réten. Legutóbb Toldi Miklósról -mesélt a mindentudó csősz. Toldi Miklós módjára farkast fogna, – mondá -Juliska, midőn az ebédet egy seprőnyél módjára hajladozó öregasszony -segítségével feltálalta. Gyermekkorban érzett illatok szálltak az -ételekből. A kenyérnek íze a multból való. A kertibor kancsójában a -nagyanyám üldögélt és fáradhatatlanul mesélt. - -– A mi vidékünkön rövid a tél, de sűrű a tavaszi hó. A hóesésben gyakran -hallani fecskecsicsergést és a barackvirágon csillog a hópehely. De -azért nem panaszkodhatom a természetre. Kis birtokomon minden megterem, -amire szükségünk van. Ha ruházkodni nem kellene, félre is tehetnék -valamit. A városban rablókereskedők laknak. Egyen még, mert hosszú a -nap. És este is sokáig hallani a kutyaugatást, amitől majd nem tud -aludni. - -Ebéd után egy nagy diófa alá ültünk, ahonnan messzire lehet látni a -tájon. A pirosfejű kakas vezetgette népét a dülőúton. A cselédek -csendesen cammogtak. A kerten könnyed hervadás. A házon szakállnövesztő -csend. A közeli kukoricásban valaki ment, mendegélt, mintha a szél -ingadozna álmában. A réten egykedvűen állott a nyárvégi délután, mintha -sohase menne tovább. - -– Kár, hogy az ősz esős és komor vidékünkön, különben rábeszélném, hogy -maradjon itt. Félek, megszökne egy reggelen, mikor ismét csak arra -ébredne, hogy az ereszről locsog a víz, a kerten köd, bánat a -messziségben, a kocsiúton térdig ér a sár és lámpát kell gyújtani -reggel, mikor a fiú az iskolába indul. - -Juliska sóhajtott és tovább foltozott. (Ő anyám iskolájában tanulta, -hogy a nőnek illetlenség munka nélkül ülni még akkor is, ha férfival -beszélget.) - -– Pedig semmi se fontos, csak az, hogy életünket meghosszabbítsuk. Ez -pedig csak ilyen helyen lehetséges, ahol örökös csend van. Itt senki sem -dühös, mindenki keveset beszél, sokat alszik, a házi patikában mindenre -tudunk orvosságot; és ritka a bolond ember. Eleinte én is azt hittem, -hogy az eső kopogásában éjszaka a halál lépked. Pedig a halál egy -alacsony, vézna, idegen parasztember, aki szemére húzott kalappal -szokott néha a faluba menni. Itt soha meg nem áll. Ilyen kis házban -észrevétlenül lehet élni. Az ákácfa őszidőben sírdogál ugyan a -kemencében, olyan jajgatást végez, mintha öregasszonyokat égetnének. De -télire ő is megszokja sorsát. Amikor szánkón hozzák a fát és a -fűrészelés a színből úgy hangzik, mint életünk egyhangúsága: akkor -kezdődik itt igazán a gyógyulás. Nem is merem rábeszélni, hogy -megpróbáljon egy falusi telet. De ha megtenné, tíz esztendővel tovább -élne. Nem gondolna a nőkre. Legfeljebb boros fejjel, este, a tűz előtt -jutna eszébe a mult, amikor én irígység és harag nélkül mindent -meghallgatnék, s másnapra elfelejtenék, hogy újra elmondhassa -kalandjait. A csőszt már tíz esztendeje hallgatjuk téli alkonyaton, -pedig csak Milanóban járt. - -Így szólt Juliska és fölemelte az arcát, amely ebben a percben olyan -volt, mint a szentképecskéken látható, amelyeket imakönyvekben hordanak -a katolikus nők. - -– És a tücsök… – mondta csalogatólag, halkan – a tücsök, amit maga -szeret: nálunk mindig énekel. Szent György-napján kezdi, mint a békák és -Szent Mihályig szünet nélkül hegedül, amikor néha megszólal karácsonyig… -Kezdi a padláson, mikor még nem fogyott el a téli dió és folytatja a -violák között ablak alatt. Nyaranta bejárja az udvart. Elmegy az -istállóba a zsíros lószerszámokhoz, a kamrába, a pincébe, mikor forrni -kezd a bor; a ház hasadékaiból rászól a leányokra, akik téli almát -hoznak kosarukban; s egy észrevétlen órában, amikor a félhold veresen -kel s hosszú őszi szelet jósol, beszökik a házba, elbúvik a kemence -mellett és mindaddig szolgáltatja az esti zenét, amíg elkezdődnek az -álmatag tollfosztások, szép mesemondások, amelyek évről-évre szebbek -lesznek. Minél öregebb leszünk, annál inkább hiszünk a mesékben. Én téli -délutánokon mindig azt vártam, hogy megáll egy idegen szán a tanyaház -előtt és a nagyreszelő-hangú kocsis havas bajusza mögül Csákány Juliska -lakóháza után tudakozódik. A szánban az én királyfim ül. - -Kiáltás hangzott fel a ház előtt, mint a daru szokott kiáltani. - -– Itt van a fiam – szólalt meg Juliska. - -Eleinte szürke és közömbös volt, mint egy idegen fiú, akivel az -országúton találkozunk. Azt hiszem, szeplős volt az arca, mint a -pulykatojás. De mire a közelembe ért, két nagy barna szem tapadt rám, -falusi félénkséggel, zavarodottsággal. - -Végignéztem a fiút. - -Az idegenszerűsége lassan lemúlott, amint lépésről-lépésre közeledett. -Egy darabig távoli rokonomnak látszott, akivel már találkoztam valahol, -de elfelejtettem. Talán arcképét láttam valahol… abban a rámában, az -anyám ágya fölött, a feszület alatt, amelyben az én gyermekkori arcképem -szokott helyet foglalni… amint komolyan, ijedten nézett Jeney és társa -fotografus műhelyében a fekete kendő felé. Onnan jött ez a fiú, -csizmában, rézpitykés kék ruhában, bomlott nyakkendővel, a fejebúbján -kacsafarokként kunkorodó hajával. - -Amikor kezet fogott velem: komolyan és megbízhatóan nézett a szemem -közé, mint egy vadászkutya. Hallgatagon foglalt helyet a sarokban: -elvadult csizmáit dugdosta és fekete, izmos kezét nadrágja zsebébe -mélyesztette. A földre nézett, nyilván nem érezte jól magát -társaságunkban. Míg anyja elküldte, hogy fogyassza el félretett ebédjét. - -A fiú leugrott a kecskebakról és tücsökcirpelést utánzott, amint a ház -felé sietett. - -– Legjobban a vadludak hangját tudja utánozni – mondta az anyja, amint -könnybeborult szemmel utánanézett. - -* - -Az est azután csendesen beköszöntött. A vadkörtefának árnyéka az -országútra ért, mintha hosszú rúdjával távol akarná tartani a -boszorkányokat. A borzas kerítésben végigcsörgött az esti szél. A hold -arany púpja mutatkozott a sötétzöld nádasok fölött. Az út, amely a -tanyaház mellett elvezetett, árnyékkal telt meg a lengő -kukoricaszáraktól. Régi betyárok lelke száguldozik tán ilyenkor a -Nyírségben és ők csinálják a mozgó árnyakat a homokos úton. A réteken az -egerek, ürgék mendegéltek egymáshoz látogatóba. Mint a kósza szellem, -lappangott el a bagoly a kémény mellett. És mielőtt végleg besötétednék, -napnyugta és holdkelte között: cigánypiros szeme végigfutott a tájon egy -messzi pásztortűznek. - -A fiam (aki nem tudta, hogy a fiam) a lábamnál ült egy malomkövön és -csendesen hallgatta azokat az ifjúkori diákos élményeket, amelyek a -felnőtt embernek eszébe ötlenek, ha fiatal fiúval találkozik. Nem igen -tett megjegyzést, nem igen érdeklődött, mikor véleményem szerint -legérdekesebb történetet meséltem a tűzoltótoronyról, ahonnan az én -időmben leugrálni volt a divat, – váratlanul megszólalt a tücsök a -kertben és a fiú nyomban utánozni kezdte a tücsökhangot. Nem érdekelte -többé az én ifjúkorom, hiszen az egy leélt élet hamuja már; ellenben az -éneklő tücsök a lapulevelek között: a valóságos élet. Vidáman folyt -tehát a koncert a kertben és a diófa alatt. A tücsök mindközelebb jött. -Már alig két lépésnyiről felelgettek. Ők megértették egymást. Míg én már -nem tudtam, hogy mit énekel a tücsök és a fiú. - -A nyitott konyhában szalmából nagy tűz lobogott és veres komondor -nyelvével végignyalta az udvart, mintha arról akart volna meggyőződni -odabent a tűz, hogy senki és semmi nem szökött meg az udvarból a -besötétedés alatt. - -Helyén a kocsirúd, a létra, a seprő, egyiknek se támadt még kedve a -vándorláshoz, pedig ők minden éjszaka megszöknek és kakaskukorékoláskor -térnek vissza. A láng végignyaldosta a fiú barna fejét, mintha az ő -tiszteletére magasabbra csapna. Aranybarna volt ez a fej és végtelenül -nyugodt és kedves. (Régebbi években azt hittem, hogy a törvénytelen -gyermekek oly boldogtalan életet élnek, mint a madárijesztők. Keservesen -átkozódnak, mint a fák száraz gallyai a viharban. Búsan jajonganak, mint -a vándorló szél a régi malom körül. Ismeretlen atyjuknak ormótlan nagy -kalapjában nevetségesek, mint a mezők rongyos bábjai, amelyek a -seregélyeket fenyegetik.) - -Ez a fiú nem tudta, hogy ki volt az apja… lelőtték, mint a -vadlúd-gúnárt, mielőtt fiát repülni megtaníthatta volna?… csapdába -szorult, mint egy öreg róka, amely a kertek alatt élelem után -sompolygott kicsinyei részére?… nősténykutyák tavaszkor elcsalták esett -hátukkal idegen határokba, ahol a felhorkant hímek felkoncolták?… az -erdőbe tévedt egy piros szoknya után, a tölgyek kemény makkjai -agyonverték?… Hová lett, merre ment? Lidércek vonták el az ingoványba -vagy vásárosok vitték magukkal messzi városokba, ahol üdvözülést ígértek -neki; búcsújárókkal ment el talán, hogy meghallja annak a harangnak a -hangját, amelynek kongását eddig csak szívében hallotta, vagy az -Útonjárók csillagából hullott egy porszem a szívére, hogy többé nem -nyugodhatik meg egy helyben, űzi, hajtja, ragadja a vágy idegen városok -idegen tornyai felé?… - -A fiú csendesen ült. Miután a tücsök elhallgatott, néma lett. A két -kezére hajtotta a fejét és belebámult a sötét udvarba. - -– Hol van az apád? – kérdeztem fojtott hangon. - -A fiú lassan felemelte a fejét: - -– Elment… a kocsmába. De majd visszajön. Egyszer csak beállít ismét a -„Lyukas Világba“, ahonnan elindult. És akkor lesben állunk az anyámmal -és többé nem engedjük el. De most még vándorol valamerre. Az örökségét -keresi, mint a királyfi a mesében. A lidérc után megy, amely a kincset -őrzi. De majd visszajön, megkötjük a kezét-lábát; beszegezzük az -ablakot, hogy ne lássa a lidércet az országúton nyargalászni; tarka -mátyásmadarat fogok neki az erdőn, amely épen úgy tud beszélni, mint az -idegen emberek. - -– Merre van az a „Lyukas Világ“, ahonnan az apád eltűnt? - -– A határban. Kálmán, a zsidóasszony méri benne a bort. - -Ezután ismét kinyargalt a szilaj láng a konyhaajtón, játékos kutya -módjára körültáncolta a falhoz támasztott kocsirudat, mintha ennek a -hórihorgas lénynek örülne legjobban a világon. - -Messziről, a faluból a kovácsműhely csilingelése hangzott. - -– Utasok patkoltatnak – mormogta a fiú a csengő hangra figyelve. – Talán -bizony megjött az apám. - - - - -Milyen a lyuk? - -A Lyukas Világ az országúton állott. Művelt ember létemre már -találkoztam ilyen országúti csárdákkal a Jókai regényeiben, ámde a -valóságban Gyurka társaságában ismertem meg. A mestergerendához szutyok -tapadt a régi betyárvilágból, amikor a vendégek a fejükkel verdesték a -tetőt. A földes pádimentumon lyukak voltak csizmasarkoktól, amelyeket -itt megvetettek. Az asztalokba bánatot és örömöt, betegséget és -keserűséget könyököltek a karok, amelyek itt megtámaszkodtak. Egy -megsárgult „Ébredjünk“ című újsággal volt beragasztva az ablak, amelynek -megfakult betűi azon vitáztak: áruló volt-e Görgei vagy nem? Kálmán, a -„zsidó asszony“ akkor lehetett virágjában, mikor Zöld Marci még fiatal -legény volt. A hosszúnyakú üvegek nyakából mindig leharaptak valamit a -vásárosok, a mérgesek, a keservesek. A padon, ezen a meghajlott hátú -paripán olyan emberek nyargalásztak, akik talán már a temetőbe vágtattak -innen. Öreg, szőrös legyek dúdolgattak a sarkokban, amely legyek -fiatalkorukban embervéren híztak. A nehéz szagot, amely az ivóban -terjengett, még szökött rabok, disznózsírral pedert bajszú -csendbiztosok, penészes pandúrok hagyták itt. Ha a kürtőbe bedudál a -szél, a kürtő olyan nótákat énekel, amilyeneket manapság már senki se -ismer. A keréknyom, amely a ház előtt elhalad, rövid stációt tart ezen a -tájon. Nincsen miért megállítani a kocsit a Lyukas Világnál; legfeljebb -gyalogos embernek való itt megpihenni, akinek mindegy, hogy bokor alatt -húzza meg magát, vagy a Lyukas Világ ivójában. - -A lábnyomok összekeverednek az országúton, a jámborok és gonoszok egymás -sarkába lépnek. A Lyukas Világ küszöbét azonban csak azok a lábak lépik -át, amelyeknek már mindegy, hogy a temető felé lépegetnek vagy vásárba -lopni mennek. Egy puskalövésnyire innen Icig kőből épített fogadót, -amelynek szalmás udvarán mindig akadt ennivalójuk a verebeknek. -Menyecske rikkantására vágta félre kopott kalapját az utasember. Akinek -pénze volt, még kvártélyt is kaphatott. - -Amikor mi Gyurkával a Lyukas Világnál megtelepedtünk, egyetlen vendég -tanyázott az ivóban. Szarvasbőr-nadrágos, nyurga, farkas-színű férfiú -volt. Ádámcsutkája, kis Petőfi-szakálla, bozontos nagy haja volt. -Ilyenek lehettek a mult században a vándorköltők. A csizmáján két ország -pora. A szájában mesemondás, hízelkedés, furfang, tréfa. Teli tüdőből -kacagott, a zsidó asszonyt Kálmán bácsinak szólította. Mikor beléptünk: -éppen fogvájót kért, holott csak egy üveg ser állott előtte. - -– Messziről jövök én, nem pedig a szomszédból, Tyukodról vagy Gályról. -Erdélyországból jövök, – kezdte a vándorló a szót felénk fordítva. - -Mi nem szóltunk semmit. Beszélt a vándorló magától s azon a nyelven, -amely fogadók külső szobáiban, állomások ivójában szokásos, ahol -beszélnek, mesélnek a pihenő emberek s nem törődnek azzal, hogy valaki -hallgat rájuk vagy sem. Én egykor nagyon szerettem e külső szobákban, a -lacikonyhákban, dutyánokban üldögélni és az emberek beszélgetését -hallgatni. Többet lehet itt megtudni a világról, mint az újságból és -könyvből. Az ajtónál ostorával állongó fuvaros, a tarisznyájából -eszegető vándor mesterember, a céltalan útú lődörgő, az örökké munkát -kereső és soha nem találó csavargó, az emberismerő vásáros, -furcsaságokkal mesterkedő vándorárus, a kihízott mézeskalácsos, a -rézdróttal járó szappanos, a cserszagú csizmadia, az -álmoskönyvkereskedő, a lusta planétás, a trombitáló pereces és mindazok, -akik az országúton születnek, élnek és meghalnak: az élet olyan -bölcsességét viszik tarisznyájukban, amely bölcsességnek a -meghallgatására mindig érdemes volt megállani sietésünkben. - -A bozontos vándorló elnyújtózkodott hosszú lábaival. Valahonnan, tán a -kalapjából vadvirágcsokrot vont elő és felajánlotta a kocsmárosnénak: - -– Csak fogadja el, Kálmán bácsi. Én szeretek örömet okozni az -embereknek. Egyik ember a disznót fosztja meg nemétől, a másik füstöt -farag, a harmadik ablakot, törött edényt csinál. Én örömcsináló vagyok. -Járom ezt a nagy világot és szeretem, ha mindenütt, ahol megfordulok: -örülnek az emberek. Kálmán bácsi, főzzön egy feketekávét. - -A zsidó asszony már elvette a vadvirágot, nem tagadhatta meg a vándorló -kérését. Dörmögve vonult vissza konyhájába. Régen elszokott ő attól, -hogy uraknak feketekávét főzzön. Meg aztán miféle úri ember lehet ez a -bőrnadrágos, aki annyit beszél, mint egy kupec. Ám a virág megtette a -magáét: kávé-illat szálldosott a konyha felől. - -Amíg a zsidó asszony a konyhán foglalatoskodott, a vándorló bennünket -tartott szóval. - -– Én még sohase voltam beteg, pedig jártam olyan vidéken is, ahol két -szememmel láttam a kolerát. Egy kis öreg, púpos ember a kolera, aki -felkéredzkedik az útonjárók kocsijára. Csak egy kis helyet kér a -kas-farban, csak egy kis támasztékot a saroglyán. A jámbor fuvaros -fölveszi a síránkozót, aztán csak a falunál veszi észre, hogy kit is -vitt szekerén, mikor előjönnek a vasvillás parasztok és a határig -kergették a szekerest. De akkorára régen leugrott a saroglyából a kolera -és elbujt a szalmakazalban. Hát én még a kolerát sem kaptam meg, pedig -együtt utaztam vele. Parolát is váltottunk. Na, Isten megáldja, szép -öcsém! – mondtam a kolerának. És vajjon mi a titka ennek? Semmi -boszorkányság, semmi bűvészet. Csak nem szabad félni az embernek. Nem -szabad félni se nagypéntek éjszakáján, se András éjjelén, se szélben, se -viharban, se égzengésben. A kutya is csak a gyáva embereket harapja meg. -Én még botot se hordok. Minek az a bot? Ha meg kell halni, nem védelmez -meg tőle a bot. A halál hátulról, a keresztútnál vágja tarkón az embert, -mint a házinyulat. - -A vándorló megelégedetten piszkálta a fogát. Vannak emberek, akik -jóllaknak a saját beszédjükkel. Csak legyen, aki hallgassa őket. - -– Azt kérdezi a tisztelt úr, hogy mit szoktam enni? Az én bátorságomhoz -nem kell kígyózsír, se méhmagzat kisujja, de még csak hamupogácsa se, -amit a boszorkány sütött. Babonás, bolond parasztoknak a gyík farka, a -temetők füve. Árulom én is jó pénzért, ha éppen olyan faluba vetődöm, -ahol szárnyasegeret látok a kovácsműhelyre szegezve. A nyavalyás -parasztnak gyógyulás már az is, ha az ördögök kötőfékét vetik a fejére. - -Asszony-állat meg visít örömében, ha füstre ültetik. Megveszkődne az a -sok bolond asszony a kuruzsló nélkül. A templomban mindig csak azt -hallja, hogy ne paráználkodjál? Hát mit tesz az udvaron a kakas, a -kutya, a bika, a veréb, a macska holdas éjjelen, a lepke az út porában, -a cserebogár az almafán, a legény a kertek alatt? Aztán jön az álom a -maga vademberével, nyolclábú kutyáival, szörnyetegeivel, -vándorlegényeivel… Az álomnak nem parancsol senki. Azt mutatja, amit a -kakas kukorékol, amit útonjárók dalolnak a hajnali csillag alatt, amit -pálinkaszagú révészlegények mondogatnak a víz hátán, amit kikapós szájú -menyecskék susognak egymásnak. Ki parancsol az álomnak? Senki, -legfeljebb a kuruzsló. Ezért szükséges, hogy minden falunak legyen -boszorkánymestere. – Hát csak azt akarom mondani, tisztelt úr, hogy nem -ettem én kanállal a tudományt. Csak nyitva tartottam a szemem. Láttam, -hogy milyen bolondok az emberek. - -– Azt kérdi a tisztelt úr, megtudnám-e gyógyítani az asszonyokat? Hát -nem hiába lettem ötvenesztendős. Nincs olyan asszony, akinek a -lakatjához én nem értenék. Mi kell nekik? ugyanaz, ami a férfiaknak. -Egy-két hazugság, amely oly könnyedén hagyja el a szájat, mint a mosoly. - -– Azt kérdezi a tisztelt úr, megtudnám-e gyógyítani a férfiakat? Nagyon -is, csak rám hallgassanak. Az én orvosságom, az én felfogásom, hogy -nincs olyan öreg férfi, aki valahol-valamerre meg ne találná azt a -leányt, akitől ifjúságát, elveszített kedvét, örömét viszontláthatja. -Sokat kell vásárokra járni, más városokba, falvakba betérni, búcsúsok -után gyalogolni, marokszedő lányok mögött az elhullajtott szemet -szedegetni, almát szedni fiatal szolgálókkal és a fosztókában a középre -ülni, amikor a legbővebben hangzik a mesemondás a lányok szájáról. -Nincsen olyan öregember, akinek csendesebben verne a szíve, ha -kukorica-hántáskor a kukoricahéjba gurulnak a lányok, hogy kihasad a -padlás a vidám sikoltásuktól. Csak a tücsökre nem szabad sohasem -hallgatni, mert az mindig hűségre tanít. - -A vándorló megkocogtatta bicskájával a sörösüveg oldalát. - -– Icighez menjek tán a feketekávét meginni? – kérdezte hetyke hangon. – -Háltam én ebben a kocsmában akkor is, amidőn Icignek még híre-hamva se -volt. Nadrágban járt Kálmán és Mózes-szakálla volt. Mindig annál az -asztalnál szoktam ülni már tíz esztendő előtt is. Vajjon hová lett az a -vereshajú szolgáló, akinek szemölcsöt gyógyítottam a lábán? - -A »zsidóasszony« kidöcögött a konyhából a feketekávéval. A vándorló -megszagolta, megkóstolta, elfintorította mozgékony arcát: - -– Romániában, ahonnan jövök, jobb a kávé. Az ördög vigye el a -bocskorosait. Még a bőröm alatt is pénzt kutattak, mikor elaludtam. De a -kávéjuk jó volt. Én hétszámra feketekávén, meg kenyéren élek. Hát hová -lett az a veres szolgáló, Kálmán bácsi? - -A »zsidóasszony« felelt is, nem is, visszahúzódott a kármentőbe. Ott -gunnyasztott lehúnyt szemmel, mintha azt a kis vézna veresszeplős -parasztembert várná, akit ezen a vidéken halálnak neveznek. - -A vándorló hangosan hörpintgette a kávét. - -– Szép veres lány volt. Onnan hozta a bőrének a fehérségét, ahol nyáron -is hó borítja a hegyeket… A szemében kék kő volt, mint a felső Tisza -medrében. Olyan nótákat énekelt, amilyeneket tutajosoktól hallani, -amikor feljött a holdvilág. S jókedve volt, mint a vándormadárnak. Egy -bánatos úriember üldögélt naphosszat ebben a kocsmában és csendesen -ingatta a pohara felett a fejét, amikor a lány a kút mellett teli -tüdőből énekelt. - -György megfogta a karom. - -– Az apám volt, – suttogta és csodálatosan kipirosodott az arca. - -Aztán elhagyott és vidáman közelgett a vándorló asztalához, mintha -legyeket fogdosna. Úgy tett, mintha a legyeket megenné s ezzel sikerült -felébreszteni a csizmája sarának nézésébe merült vándorló figyelmét. - -– Mit akarsz fiú? – kérdezte mogorván a bőrnadrágos. - -– Én tízesztendős vagyok és az apámat keresem, aki nyomtalanul eltűnt, – -felelt György. – Az anyám előadása szerint apám bánatos-kedvű, -magánakvaló, szinte szomorú úriember volt és útszéli kocsmákban -szeretett üldögélni, ahol feljegyezgette a hazugságokat, amit az -útonjáróktól hallott. - -– Megállj csak, te fiú! – pattantott az ujjával a bőrnadrágos vándorló. -– Ismertem ilyen jegyzőféle embert, aki mindenféle papirdarabokra -bolondságokat irkált. Azt mondtad, hogy szomorú volt és lehajtott fejjel -mendegélt az országúton? Azt is mondtad, hogy azt akarta megtudni, mit -beszélgetnek a sárgarigók a kertekben? Az útszéli feszületektől -megkérdezte, hogy mit gyóntak nála az emberek? - -– A jegenyefák alatt megkérdezte a lenyomott avart, hogy mit álmodtak -itt éjjel az utasok? A kompnál a révészgazda juhászbundájától tudakolta, -hogy mit súgott neki a menyecske, akit az éjjel takart? S az elhagyott, -árokba dobott bocskoroktól kérdezősködött, hogy merre ment gazdájuk? – -Ez volt az? - -György figyelmesen végighallgatta a sokbeszédű vándorlót. - -– Csak annyit tudok, hogy az apám volt és útszéli kocsmák eresze alatt -szeretett üldögélni, mint akár kend. Talán ismerte? - -A vándorló hanyagul legyintett. - -– Hogyne ismertem volna! Van Magyarországon olyan ember, akit én ne -ismertem volna? Csak a gondolataimat akarom összeszedni, mert nehéz a -sok ismerős között válogatni. (A vándorló a levegőbe nézett.) Azt -mondod, hogy az apád volt?… Lehetséges, ámde ő ezt soha se mondta nekem. -Bizonyosan valami oka lehetett eltitkolni előttem ezt az egész -históriát. Igen sok furcsa ember akad az útonjárók között. Hallottam már -olyanról is, akinek két, három, sőt több felesége volt egyszerre. A te -apád tán olyan ember volt, hogy felesége volt minden faluban, hol -meglepte az éjszaka? Nem tudnád megmondani, hogy Erdélyországban -szeretett kóborolni vagy Magyarországban? Volt-e rokona túl a Dunán, -ahová ellátogatott, mikor a darazsak tántorogva bukdácsolnak az érett -szőlőbogyók alatt? Nem lakott-e egy öreg atyafi Miskolcon, az Avason, -aki esztendő számra nem olvasott újságot és az országjárótól kérdezte -meg mindig, hogy mi újság a nagyvilágban s ugyanekkor jó vacsorát -főzetett? Ismerős volt-e Nagykállóban Kecseginénél, ahol a nótacsinálók -szoktak összegyülekezni minden esztendőben és elhordják az új nótákat -keletről nyugatra? Volt-e vasgyűrűje Kakucsitól, aki a vándorcigányok -vajdája volt a Tiszántúl? Tudott-e koldusok nyelvén, megértett-e a -keresztbe rakott szalmaszálakból, a kerítésre kötött tarka -rongydarabokból, a házak falára vont kréta-jelekből? Szolgált-e Pilisen -Rózsikánál, ahol csak akkor kaptak enni a vándorlók, ha olyan nagyot -hazudtak, hogy a torony majd eldőlt? Ismerte Gyaloggait, a -százötvenesztendős búcsúvezért, aki az emberek legtitkosabb bűneit az -orruk hegyéről olvasta le? Utazott-e a híres Gogolyák fuvarján, aki csak -éjszaka járt a szekerével, mégis megelőzte azokat, akik egész nap -hajtottak? Milyen mély volt az a lyuk, amelyet igaz vándorember módjára -a szíve helyén hord? - -– Minek az a lyuk? – kérdezte a fiú. - -– Ha még azt sem tudod: hogyan adhassam vissza neked az apádat? – -pattant föl az idegen. - -A fiú lesütötte a szemét. - -– Megvallom, hogy én az apámat még olyan messziről se láttam, mint a -réti sast a levegőben. Csak az útjairól hallottam, amint tudom az öreg -csősztől, hogy márciusban melyik vágás felett szeretnek járni a -szalonkák, tudom a halászoktól, hogy hol gyülekezik a csík a jég alatt -januárban, hol bujdokolnak a vadludak a legnémább nádasban, merre veszik -útjukat azok a fehérhasú, ezüstszárnyú madarak, amelyeket napkeletkor -látni a magosságban úszni… Csak annyit tudok, hogy erre meg amarra -járt-kelt az apám. De a lyukról én semmit sem tudok. - -A fehérbőrnadrágos a fiú kihallgatása alatt elővette szarvasagancsos -kését és oly hevesen turkált fogai között, mintha valamit keresne. Aztán -becsattintotta a kését, megtörölte kis kecskeszakállát. - -– Hát az a lyuk – dörmögte odavetőleg – azért szükséges, hogy az ember -ott tudja hagyni azokat, akiket szeret, el tudjon menni a városokból és -kocsmákból, ahol jól érezte magát, hogy ki tudjon kelni éjfélkor a meleg -ágyból és az országútra menni, ahol az eső úgy csapkod, mint a tatárok -nyila, a szél derékban kapja az öreg fákat és gyökerestül akarja -kiforgatni őket a földből. Azért kell a lyuk, hogy gyaloglás közben soha -vissza ne fordítsa az ember a fejét és így ne tudhassa meg, hogy sírnak -vagy nevetnek a háta mögött. Ezt ugyan az apádtól is megtanulhattad -volna, – szólt némi szemrehányással a vándorló. - -György a vándorló asztalára támaszkodott és igen helyesen, alkudozva -nézett a szemébe: - -– Azt kell gondolnom, hogy magának csak a szája jár, mint azoknak a -csavargóknak, akik vacsora fejében mindenféle hazugságokat mesélnek este -a tűz körül az anyámnak. Ugyan micsoda utakon járhatott kend, ha még az -apámmal sem találkozott! - -A vándorló vasvilla-szemmel mérte végig a fiút. - -– Én nem mondtam, hogy nem láttam az apádat, te fiú… Lehetséges, hogy -láttam, tudom is hol van, merre veszi útját, de ő nem mondta nekem, hogy -én erről híradással legyek. Ő nem mondott nekem semmit. Ámbátor -lehetséges, hogy többet is tudnék erről beszélni, ha az anyád -személyesen felkeresne ma estig ebben a csárdában. Amint feljött a hold, -útra kelek, mert én csak holdvilágnál szeretek kutyagolni. Inkább lássam -én az embereket, mint ők engem. Hát estig itt ülök és elmondom Kálmán -bácsinak, milyen nagy szakálla volt az urának. - -… Lefelé szállott a nap, amikor a Lyukas Világból elballagtunk a fiúval. -Útközben nyírfavesszőből font valamit a fiú. Egy ostort. Azt suhogatta a -kezében, amikor megszólalt: - -– Így kellene végigverni minden vándorlón. Ezek az emberek pénzért sem -tudnak igazat mondani, gyík van a torkukban, amely mindjárt harap, amint -igaz szót akarnak kiejteni. Abból élnek, hogy bolondokat fognak, akik -hisznek nekik. Tavaly kincset ásattak az öreg csősszel, majd beleveszett -az ingoványba. Talán éppen ez az a herélőforma ember volt. Majd -ideküldöm az öreg csőszt, hogy nézzen a szemébe. Ha Pityainak hívják: -akkor ő az a huncut, aki a csőszt bolonddá tette. - -A napraforgók, mint megannyi útmutatók állongtak a mezőkön. Esteledett -és igen megnőtt a fejük azoktól a hírektől, amelyeket napközben a -madaraktól hallottak. A madarak tovább szálltak és a napraforgók -ottmaradtak a megfejtetlen talányokkal a fejükben. - -Mire a tanyaház közelébe értünk, a környéken megszólaltak a tücskök. -Hat-hét tücsök beszélt egyszerre a ház körül, a fiú alig győzött -felelgetni kérdéseikre. - -– Mit mondanak? - -– Azt mondják, hogy közeleg az ősz és okos tücsök fedél után néz, hol a -rossz napokat eltöltheti. Mert könnyű ám nyáron, jókedvűen a világban -barangolni. De ha jön az ősz: a tücsök egyedül találja magát és senki se -felel a hegedűjére. - -Hm, gondoltam magamban, nem is olyan bolondok a tücskök. - - - - -Az öreg csősz véleménye a tücsök apjáról. - -Este a ház előtt üldögéltünk, mikor is a fa, kútostor, háztető olyan -árnyékot vet a földre, amilyennek őt soha sem láthatjuk. - -Az eperfa árnyéka szakasztott egy borzas, bánkódó asszony mása volt. -Lehetséges, hogy a fák is tanulják valakitől magatartásukat, mint a -katonák az őrmesterektől, a civilek a táncmesterektől. Ez az eperfa, ha -tanult valaha megjelenést: bizonyosan Juliskától látta ezt a bús -magatartást, amint esténkint búnak eresztette a fejét elmúlt élete -miatt. - -A kútostor egy eltörött vándorbot alakját mutatta, míg a háztető -félrecsapott kalaphoz hasonlított, amely alatt valaki valahol hetykén -veszi az országutat. - -A fiú a létrán ült, amely a padláshoz volt támasztva. Innen látni -lehetett a messzi láthatáron egy fénylő országutat, a Tiszát. Ezt a -fényességet is csak az esti embereknek tartogatja a folyó. Révészeknek, -halászoknak, akik ilyenkor a vízbe nézegetnek. És a csónakoknak, amelyek -esténkint hűségesen eljönnek a vízhez, inni egyet a nappali szomjúság -után. - -Az úton mind közelebb érkeznek a láthatatlan vándorlók, akik sötétséget -lehelnek. Ekkor megszólalt kuporgásában az öreg csősz is, aki darab idő -óta a ház falának vetette hátát: - -– Az én véleményem, – kezdte a milanói hadfi, – hogy nem érdemes olyant -keresni, ami nincs. Ha a farkas elvitte a font húst, hiába szaladunk -utána. - -Így szólt az öreg csősz és mély hallgatásba merült. - -Kérdést akartam intézni az öreghez, hogy magyarázná meg bővebben -szavait, ellenben Juliska csendesen megérintette a kezem. - -– Nézze, már ismét itt járnak a komédiások! – szólt s az országútra -mutatott. - -Én nem láttam semmit, csak a kukoricást, amely hajladozott a szélben. A -napraforgók megindultan csóválták a fejüket, mint kiégett szívű öregek, -akiknek a maguk életén kívül már semmi sem fontos a világon. Az út -porába a csillagok vájták szikrázó sarkantyúikat. Nagyot gondolkozott a -táj, mintha valami nagy mondanivalóra készülődne elalvása előtt. - -A szélnek fekete árnyéka futott a gyalogösvényen: hazafelé loholó fekete -kutya. S Juliska úgy beszélt, mint a nyárfa suhog: - -– Maga elszokott attól, hogy az álmait lássa, mert olyan helyen él, ahol -az emberek nem érnek rá gondolkodni, álmodozni, lehúnyt szemmel -figyelni. Ámde mi itt mindenre ráérünk és a valóságban látjuk közelgő -éjszakai álmainkat. - -Mert az álmok valahol messzire laknak egy tartományban, ahonnan estére -szétrepülnek a vadkacsákkal. Leszáll az udvaromra a vándormadár pelyhe -és messzi idegen országokban járok álmomban, aranysárga palotákban -megyek ki és be, kék hegyek állnak a látóhatáron és a hegyeken finom -rajzú tornyok, bástyák alkonyati álomban szürkülnek. - -Majd egy régi utcában járok, ahol életemben soha nem voltam, ahol a -százesztendős házak kis ablakai kíváncsian, sandán nézegetnek rám. -Valaha erre szállottak el a vadkacsák, mielőtt a nyírségi vadvizekre -értek volna. S innen tudom én azt az utcát, amelyben maga járt talán… - -– De az útrakelő álmok felkapaszkodnak az elkésett szénásszekerekre és a -széna közé rejtőzve érkeznek meg a sötétség beálltával az udvaromba. Így -nyár vége felé sokat álmodunk piroshasú dinnyével, palackszínű szőlővel, -loncsos szilvával; megszólítanak álmainkban a madárijesztők, amelyek -rövid pipával, félrecsapott kalapjuk alatt könyökölnek a gyalogösvényre, -amelyen éjszaka mezítláb végigmegyünk. Vidámképű, csacsihasú, magunkhoz -való korú kérők hemperegnek le a friss sarjúval megrakott szekér -tetejéről és reggelig verik a cimbalmot az ablak alatt. A közelgő szüret -illata szálldos az álombeli szél hátán, messziről még idekanyarodik a -bogrács alatt égő tűznek keserűmandulaízű füstje; a diófának komoly -szaga; a mustnak szenvedélyes édességét érezzük a szájunk szélén, a -körtének mézét a nyelvünkön és a kezünk fényesre csiszolja a hamvas -szilvákat. – Én az esztendő e szakaszában mindig gulyást főzök álmomban. - -– De nemcsak kocsin jönnek ide az álmok, hanem megérkeznek a vándorlók -lyukas kalapjai mellett, amikor az őszi szél úgy cseveg, mint a szarka a -sövényben. Egy karéj kenyérért egy kalapbillentéssel olyan álmokat -hagynak itt a vándorlók, hogy napokig lehet egy-egy álmot érezni és -folytatni, mint a mesemondásnak nincsen vége kukoricahántás idején. A -fagallyak, bokrok, dudvák, virágok elveszítik leveleiket és -meghegyesednek, mint öregedő férfiember erősen pödörgeti a bajszát. A -lámpások lejönnek a polcokról, mint barátságos szemek, amelyek eddig -lehúnyva voltak, az eső szakadatlanul kopog az ablakon és tetőn, mint -egy örökös figyelmeztetés az elröppenő évekre, a szél agár módjára -száguldozik a távoli mezőkön és szinte házasságra lépünk a mulattató -tűzzel, amely nem alszik ki a kemencében: ez az őszi álmok ideje. - -– Vásároskocsikat látunk a mély sárban, – mert hisz azok errefelé -sohasem jönnek és lekonyult bajszú vásárosok, kendőbe burkolt asszonyok -álldogálnak a csurgó eresz alatt: ezek a látogatóink, akik álmainkban -arról mesélnek, hogy messzire innen városok, falvak vannak, ahol az -emberek nem nyugodnak meg az esős évszakban sem, hanem fáradhatatlanul -mennek sötétségen, hajnalodáson át. Milyen különös, hogy mennyi -tennivalójuk van az embereknek s mennyit szenvednek ezért! Hiába hangzik -felettük az esőszemek kopogása, mintha koporsószegeket vernének be; -hiába üvölt a szél, mintha a régi temetőkből hozna figyelmeztető -üzeneteket: ők csak mennek, mendegélnek, felfujják kis ügyeiket, -kihegyesítik az orrukat a sok spekulációban, homályossá nézik a szemüket -a kíváncsiságtól, elgörbítik a lábszárukat a sok csavargással, mindennap -könnyedén dobják a tűzbe szívüket, mint a vándorcigányok a -tengelyszöget, nem tanulnak semmit a holtak szagolgatásából, azt hiszik, -hogy nekik más szaguk lesz, ha bevégezték futkározásukat. - -– De mi nem álmodunk soha sarokból megszólaló vándorbotokkal, se a -padláson szárazan nyikorgó utazócsizmákkal, se lengő kútostorral, amely -fejbevágja az éjszakai csavargót… Álmodunk nagy teknőkkel, majorannával, -sóval, borssal, citrommal, hentesbárddal, füsttel, téli hajnalt csipkedő -szalmatűzzel, – disznóöléssel… Álmodunk kövérre hizlalt, pirosan nevető -arculatú, nadrágszíjjukon malmozó vendégekkel, akik az asztalunknál -megtörlik a szájukat, – s akik soha sem jönnek el… Álmodunk pirosra -csípett tökkel, kopogó makkal, zörgő dióval, cinkefüttyel, az első -fagyban megdermedt országúttal, rőt mezőkön csaholó ebekkel, hideg -bortól berekedt hangú, jókedvű vadászokkal, a messziségben vágtató, -kendőslovú lakodalmas kocsikkal, hosszú öregséggel és egy nyárfával, -amely alatt majd koporsónk fekszik… - -– És ezekben az álmokban, ha magát látom, mindig oly ifjúnak tűnik fel -előttem, mint az újhold sarlója. - -– Az én álmaimban nem múlott el tíz esztendő, de még talán egy egész nap -sem azóta, mióta utoljára láttuk egymást. - -– Ifjan, naívan, áhitatosan állong maga felettem, mint Szent György -lovag a pócsi templom oltárképén, amikor az álom ideje elérkezik. - -– A hajába még nem vont nyomot a téli szánkó, a szeme fényét még nem -törte meg annak a sok embernek, ismerősnek, ismeretlennek a tekintete, -amely mind ellopott fényességet a maga szeméből, a homlokán nem utaznak -varjak és kis mosolygás üldögél a szája szögletében, mint a pintyőke. -Tehát én mindig ifjan, húszéves korában látom magát, – bármi történt is -azóta. Ahhoz nekem semmi közöm, hogy merre járt, kivel beszélt, mit -tapasztalt. Az én lelkemben maga örökre húszesztendős marad. Az enyém -volt… S az enyém, bármi történt azóta a világban, magával és mással. - -– S ha itt maradna: bizonnyal visszatérne elillant ifjúsága, mert én -addig szólongatnám, addig hivogatnám, addig babonáznám, míg a valóságban -visszatérne a régi lelke, amely jó és nemes volt s olyan egykedvű, mint -a madárdal. - -– Hiszen azt is el lehetne felejteni, ha tíz esztendeig a tömlöcben ült -volna… - -Juliska elhallgatott s észrevétlenül igyekezett megtörölni a szemét, -mintha szívből sajnálná azokat, akiknek az álmokban nem lehet részük. A -besötétedett útra nézett, amelyről már elszökött a szél, mint egy -hímkutya. - -– Nézze, ott jön már a piszkafa, amely az álmokat hozza és bedugdossa a -kéményeken. - -Én nem láttam semmit. De nem szóltam. Ám az öreg csősz tán észrevett -valamit, mert felcihelődött a fal mellől. - -– Mióta nincsen kislutri, azóta nem álmodtam semmit – dörmögte. – Mi a -fenének álmodjon az ember? Arról, ami volt, nem érdemes egyik -oldalunkról a másikra se fordulni. Arról pedig, ami lesz: csak a madarak -tudnak, mert ők látják messziről jönni az időváltozást. - -Juliska lecsüngesztette a fejét s álmodozva, barnán, igénytelenül -üldögélt a nyárvégi estén, mint a jó Istennek legkisebb szolgálóleánya, -csendesen, szótagolva mondta: - -– E hét végén lesz Mária napja, holnap jönnek erre a búcsúsok… - -– Szeretne elmenni a búcsúsokkal? – kérdeztem. - -– Mária fecskemadaraival… - -– Majd alszunk rá egyet! – vélekedett az öreg csősz. – Már mondtam, hogy -ha valamit elveszítettünk, azt hiába keressük. Csak akkor találjuk meg, -ha az is akarja, hogy megtaláljuk, amit elvesztettünk… Én például -szegény ember létemre egyszer elveszítettem a tajtékpipámat. Bolond -módjára kerestem félesztendeig. Akkor elfelejtettem. És egy reggel -megtaláltam a kunyhómban. Visszajött a pipa onnan, ahol volt. Visszajött -magától… Az elveszített dolgok azt jelentik, hogy kedvük van a -vándorláshoz. Van ez így az emberrel is. - -A csősz elballagott a sötétségbe. Mi tovább hallgattuk a tücsök -cirpelését. - -– Igérje meg, hogy nem felejti el, amit az első éjszakán a fedelem alatt -álmodott, s elmondja nekem – esengett Juliska. - -A fiú már aludni ment. Egy nagy csillag állott a látóhatáron, mint egy -lokomotív szeme, amely az álmok országába viszi a lelkeket. - - - - -Egy öreg búcsús-ember tanácsa. - -Fecskék, verebek szólaltak, körülnéztem, mint egy hajótörött, aki idegen -szigetre került. - -Vannak olyan reggelek, amikor az ember hajlandó volna elfelejteni -mindent, ami odáig történt vele. Ezek az újjászületés reggelei, amikor a -Bánat elment csavarogni éjszaka valamerre és kakaskukorékolásra nem -talált haza. Megrekedt tán egy útszéli kocsmában gajdoló vándorlegények -között, akik részegségükben nem engedték tovább a lószemű idegent. Vagy -sarkába szegődött a város kapujánál az öngyilkosjelöltnek, aki azért -ment az országútra, hogy megkeresse a legmagasabb fát. És az -öngyilkosjelölt nem találta meg a fát, pedig a Bánat már kilógatta a -nyelvét a poroszkálástól. Vagy talán a vidámság hirnökei, vándorcigányok -közé keveredett a Bánat, akik elvitték őt gyors szekereiken másik -határba, ahonnan majd lesoványodva, megverve tér vissza, mint egy -eltévedt házőrző komondor? - -Ismétlem, vannak reggelek, amikor az ember elfelejti a könnyeket, -amelyeket látott; a bánkódó arcokat, amelyek mint szellemek körülvették -őt magányában, a kétségbeesés sikoltásait, amelyek úgy fickándoztak -benne, mint a palackba zárt kígyó; a gonosz hangokat, amelyek -megszólaltak mindig a lelkében, mint hegyek mögött üvöltözik a szél; a -hamurakást a szívében, amely évről-évre nagyobbra növekedik. - -Juliska benyitott az ajtón, mintha jóságos szemű galambokat hozott volna -a vállain. Rozmaring illata és a friss kenyér szaga keveredett a -mozdulataiba. Az a jószívű, derék menyecske volt, akiről a magányos -vadász az erdők kunyhójában álmodozik. - -– Nos, mit álmodott? - -– Álmodtam kancsó mellett üldögélő kántorral, akinek kapca volt a lábán. - -– Nagyon jó álom – felelt Juliska. – A kancsó általában vidám házat -mutat. A kántor dinom-dánomot. A kapca utazás jele. Úgy-e, azelőtt nem -voltak ily víg álmai? Álmodik még maga kantárral is, ha megszokja a -házamat. - -– Kantárral? - -– Az a legjobb – felelt meggyőződéssel Juliska. – Az nagy uraságot -mutat. - -A pálinkának, amit ágyamhoz hozott: olyan íze volt, hogy ifjúkori -szüretek jutottak eszembe, midőn kiszívott tajtékpipa színe van a -falevélnek, dér hagyta könnyed lábnyomát a borház felett, kisüstön főzik -a szeszt hozzáértő öregemberek és nagyot visszhangzik a kiáltás a -megszedett szőlők között. A kedv úgy bugyborékol az ifjonti szívben, -mint a menyegzőre hajtó kocsi kereke. A füst egyenesen száll az ég felé, -mint a boldog tűz lehellete. Vackorképű öregasszonyok ágbogas ujjaikkal -lökdösik a menyecskét és legénynek kedves tanácsokat susognak a fülükbe -fogatlan szájukkal. A pincében talán az a pap tartja tenyerét a -hordólyukon, akit még Csokonai otthagyott. Gondtalanul, feladat és -tennivaló nélkül, csupán örömökre felépítve folydogál az élet patakja: -mindenki száz esztendeig fog élni és vénségére fiatal leány mellett -melegedik. - -A szalonna, amellyel megkínál Juliskám: kamrák andalgó csendjét vonták -emlékezetembe, amelyekben farkasétvággyal időzött ifjúkorom téli -délutánokon, amikor hófuvás porzott, a kertek felett hókísértetek -csatáztak, a régi Magyarország bősége terpeszkedett a polcokon, füstölt -kolbászokba ütötte fejét a látogató, a sonkák oly nehézkesen lógtak alá, -mint kövér asszonyok, fűszeres volt minden eledel, mint Mislainé -szájaszéle és a gyomor úgy tobzódott az erőpróbákkal, mint az ifjúkor -telhetetlenkedik a sohasem elegendő szerelemmel. - -És a friss kenyérnek illata: hosszan elnyúló, renyhén álmodozó, pacsirta -hangjára álmodozva figyelgető búzaföldek szelét vonta elém. Ahol -cifrálkodva áll a sárga napraforgó, cigányleány piroslik a dülőúton, -görögdinnyekülsejű fiatal nők csengve énekelnek, mint a kaszát fenik a -szomszédban, lábait ég felé nyújtja a csecsemő a mezőn és a Napból tüzes -kocsin száguld le a mindent lebíró élet. E kenyérnek ízében szélmalmok -mutatkoztak a látóhatáron, mely szélmalmok körül gyermek voltam, -ijesztett alkonyattal a vitorla árnyéka, kísértet lakott a malom -padlásán, a lisztescsizmás fuvarosok hangos szóval, mint az élet örökös -szállítói indították útnak a zsákokkal megrakott szekereket. A szél -napnyugatról fujt, mintha csak addig volna érvényes minden munka, amíg a -nap vérveres korongja letűnik a síkság szélén. Az alföldi alkonyat -meztelen lábú leányzói futottak át a mezőkön, hogy hírül adják a -molnárnak: bekövetkezett már az este, állítsa meg a kimelegedett -malomköveket. - -És a szívességben, amellyel kínált Juliska: hajlandó voltam egy egész -nemzet erényét látni; Szűz Mária leányai, a magyar parasztmenyecskék -odaadó jósága csillogott a szemében, mint a gazdagon termő földek -virágzása. - -A dülőúton ekkor felhangzott az ének, mintha mind egyesültek volna a -pacsirták, fecskék, verebek, barázdabillegetők, öreg varjak, hangos -szarkák, hogy elfujják a búcsúsok örökös imádságát: - -– Mária, segíts! - -Kalászhajjal, Búzaszentelőnapjáról folytatott áhitattal, a Szentháromság -nyilt szemével, mezítláb, mint a madarak, napraforgógerincüket -meghajlítva, az imádságtól, fáradalomtól felmagasztosulva mentek -csoportban az asszonyok a ház előtt az országúton. Az esztendő szürke -napjai, kotkodácsoló gondjai maradoztak el a lábuk nyomában a homokon: -életük elmaradozott mögöttük, mint a felhő az égen. Bűneik, betegségeik -lehullottak, mint lábukról a homok. És egyszerű szívüknek kapui boldogan -kitárultak, azon malasztos vendég várásában. Aki e napon, mielőtt a nap -leszállna, lelkükben kvártélyt vesz. - -Az Úr Jézus és a barna Szűz Mária mendegélt előttük láthatatlanul a -homokon. A napsütésben ők már látták a máriapócsi tornyokat. Siettek, -mint a gazellanyáj. A falevelekről az éjszakai eső cseppjei rájuk -hullottak, mintha az árvaságra, az országútra hullott vízcseppek is ott -akarták volna befejezni mulandóságukat, ahol Mária lakik. - -– Mária, segíts! – énekelték fáradhatatlanul, mintha erre a -búcsújárónapra volna feltéve jövendő életüknek minden boldogsága, -egészsége, a kis falusi házak épsége (ahonnan hajnalhasadtával -elindultak), az alva hagyott gyermekek jövendő mosolygása, a télnek -betegségtelensége, a kakasoknak jókedve, a tehenek bőgése, a tyúkoknak -kotkodácsolása. Minden e búcsújárónaptól függött. A szívük úgy szárnyalt -Mária égi köntöse felé, mint a menekülő madarak a toronyra. - -Ámde az öreg búcsúsember, aki eddig a csapat élén haladott, a zászló -közelében, házunk előtt elmaradt a csapattól és házunkba tért, mintha -ott valami tennivalója lett volna. - -– Kozsárka meglátogat minket! – szólalt meg illetődötten Juliska. – -Istenem, hol van a fiam, hogy el ne mulassza az áldást! - -A fiú az istállóból előkerült, amikor az öreg szent ember letelepedett a -székre és megízlelte az elébe tett italt. - -– Csak hadd menjenek előre az asszonyok, majd utólérem őket, mert én úgy -járok, mint a szél – szólt az öreg kezével legyintve. – Mi sohasem -fáradunk el a járáskelésben, nem öregszünk, nem betegszünk, meghalni is -akkor szoktunk, ha hívjuk a halált. Már nem sok időm van hátra. Jöjjön -helyettem más, fiatalabb, tudatlanabb, aki még nem ismeri az országutat -és útonjárókat, – az egész világot. Kisasszonynapján van harminc -esztendeje, hogy elveszítettem mindent, ami földi, azóta az ég gyermeke -vagyok, pócsi búcsúvezér. Azóta nem aludtam ágyban, mindig csak kemény -földön. - -S a mi Urunk, Jézusnak tiszteletére csak akkor eszem húst, ha azzal -jámbor emberek megkínálnak. - -Juliska csendesen kiment a szobából és fehérkendő alá rejtett hideg -hússal tért vissza. De a búcsúvezér eltolta magától az ételt. - -– Ma nem – mondta csendesen és határozottan. – Ma bőjt van. Majd ha -megtisztálkodott a lelkem Mária-Pócson, akkor nyúlok ételhez. - -S csendesen ingatta őszbeborult nagy fejét, kerek gyermekszemeivel pedig -oly világosan, fénylően nézett reánk, mint a víz néz a napsütésbe. -Elhittem ebben a percben, hogy bűnös embernek nagy megnyugvás lehet -ilyen világos, bizalommal és hittel sugárzó szempárral találkozni -bujdosásában. Ilyen az a szem, amely megnyitja a bemohosodott zsilipeket -az asszonyok lelkén, hogy kiömlik onnan a sok szennyvíz, a poshadt -csatornalé, amelybe mindenféle szemetet dobált a mindennapi élet. Az -oroszlán és az őz szeme egyesült Kozsárka tekintetében. Bátor és szelíd -volt tekintete, mintha sohase ijedt volna meg semmitől, csak jó -emberekkel és gyermekekkel találkozott útjain, akiknek megfogta a kezét, -hogy el ne tévedjenek. Ez a szem volt az, amelyet évekig nem felejtünk -el és amelyre részvéttel és meghatottsággal gondolunk vissza. Nem kért -tőlünk egyebet ez a szem, mint egy kis jóságot, amellyel legkönnyebben -és legnehezebben rendelkezünk. Vajjon hová lehetett ez a jó, áldásos -szem az emberek vadállatias tekintetei között? kérdezzük magunkban, -mikor többé már nem látjuk őt. - -De most még itt volt Kozsárka és szeme áldást sugározva pihent rajtunk. -És mi nem tudtunk néki semmit sem adni, mert nem fogadott el egyebet egy -ital vízen kívül. - -– Nincs valami baj a háznál? – kérdezte körültekintve. – Tavaly, mikor -erre jártam, jobb kedved volt, Juliska. Most aggodalmasnak látszol, -mintha kételkednél a mi Urunk végtelen jóságában. - -– Nem kételkedem – rebegte Juliska. – Csak néha rámjön valami fájás. Nem -tudom, hol fáj, nem tudom, miért szomorodom el, csak úgy jön valami, -aminek csak az árnyékát látjuk, mint a füstnek. - -– Majd elszáll a füst s vele megy árnyéka – felelt az öregember. – Úgy -van az a világban, hogy nem járnak egyformán az órák. Van órája a részeg -embernek és a bolondnak. Az ebédnek és a halálnak. A fiatalságnak és az -öregedésnek. Vajjon melyik órát látod te most, Juliska? - -– Azt hiszem, a fiatalság órája már elmult. - -– Akkor sem kell kétségbeesni. Nagyon szép órája van ám az öregedésnek. -A szél már nem tud úgy hazudni, mint azelőtt, az igaz; a kéményből -elszökik a tilinkós, aki azelőtt nem hagyott aludni, ez is igaz; -nemkülönben csendesség van a konyhán a fazekak, lábasok, gyúródeszkák -között, nem pöröl az ibrik a levesestállal, nem veszekedik a só a -paprikával, – ez is igaz. De hát mire volna Mária-Pócs, ha még ezért sem -tudna megvigasztalni? Az a kis Gyermek, akit az Anya ott ölében tart, -minden asszonynak tud valamit mondani, úgy, hogy csak ő hallja meg a -szót. Gyere velem Pócsra, leányom és többé nem látod árnyékát a füstnek. - -Harminc esztendeje vezetgetem én már a fehér Tisza mellől az én -asszonyaimat a pócsi Szűzanyához. Sokan mentek el, akiknek úgy fájt a -szívük, hogy támogatni kellett őket a nagy útban. Másoknak kővé -változott a bánat a kebleikben. Egyiknek elfujta a szél a nótáját, -másiknak elmosta az eső a mosolyát. A harmadikban úgy cincogott a -szomorkodás, mintha egerek bujtak volna belé… Aztán, mikor hazafelé -jöttünk, a sánták elől mentek, a vakok dícsérték a kék eget, a -szívbajosok úgy kacagtak, hogy a foglyok felrepültek a mezőkön. - -Az öregember beszéde alatt Juliska természetesen könnyezni kezdett. Jó -sírás volt ez. Fényesebb lett utána a szeme. - -Szótlanul mutatott a fiúra, aki az asztalra könyökölve, nyitott szemmel -figyelt a búcsú-vezér szavaira. - -– Hát én mikor találom meg az apámat? – kérdezte. - -Az öregember felnyitotta a szemét, mintha csak most emlékezett volna, -hogy mi keresnivalója van neki ennél a háznál. - -– Már látom, hogy nemsokára meg kell szólítanom a komámat, a halált, -amikor találkozom vele. Rövidülnek az eszem nappaljai. Lám, egészen -elfelejtettem, hogy a fiad, Juliska, az apját keresi… Pedig tudtam, mert -rágondoltam, amikor házadat ismét megláttam az országúton. - -– Hát mikor? – kérdezte a fiú jól előrehajolva, mintha az ezüsthasú -halat lesné a vízben. - -– Akkor, midőn éppen olyan leszel, amilyen az apád. Akkor találkoztok -egymással és többé soha sem váltok el. Mikor az apádnak szüksége lesz -rád. - -Az öreg búcsús ember felcihelődött. Kimustrált kemény kalapját (amelyet -bizonyosan a tekintély kedvéért hordott, hisz még az ilyen szent -embernek is lehet gyengéje) fejére illesztette, kezébe vette a -keresztformájú vándorbotot, megmozgatta lábait, lábain a kopott sarukat, -amelyek harminc esztendő alatt annyi országúttal és útonjáró emberrel -ismerkedtek meg. Keresztet vetett magára, keresztet vetett ránk és -elment. - -S a következő percben, mintha ugyanazon a helyen, a napraforgóknál, ahol -az imént abbanhagyták az asszonyok az éneklést, felhangzott a pacsirták, -fecskék és verebek hangján: - -– Mária, segíts! - -Egyedül kószáltam a réten, az éren, a nádasban, a jó kis házat, ahol új -tanyát vertem, elhagyogattam reggelenkint, mint a madár fészkét. Addig -mendegéltem, amíg a tanyaház kormos kéménye (amely bozontos hajzatú volt -az egykori gólyák kapargálásától) eltűnt a látóhatáron. S akkor -elgondolkoztam a hangyákon, akikhez férfifejjel visszatértem gyermekkori -játékot folytatni. - -Juliska és a fiú ott maradtak a fészekben s mindaddig utánam néztek, -amíg láthattak. Úgy tapadt a szemük sugara a vállamhoz, hátamhoz, mint a -napsütés. Ha lecsapna egyszer a felhők közül a mesebeli griff-madár, -hogy karmaival elragadjon messzire, Juliska és a fiú menten ott -teremnek, hogy megvédelmezzenek. De nem jött griff-madár értem, nem jött -levél utánam. Elfelejtették a világon, hogy voltam. - -… Igen, most már bevallom, hogy mindig az volt a vágyam, hogy -farkas-kalandos téli éjszaka után egy kis szánkó kasfarában, -agyonhajszolt lovakon benyargaljak egy ismeretlen kis városkába, -kapukulcsot szerezzek egy vasrostélyos házhoz, amelyben ifjú nőt s -gyermeket rejtegetek… - -… Utazásaim közben, füstös állomásokon, akasztófa-zsírral megkent -asztaloknál, rabvallató bor mellett néha hallgattam a szél üvöltözését -és a zsoldos katona, a vándorlegény, a csavargó komédiás előadásait a -nőkről és a nők erkölcstelenségéről, hogy megremegett a szívem. E -kocsmaasztalok mellett öreg kéjencek mondták el fajtalankodásaikat ifjú -nőkkel, ősz szakálluk oly „igazmondóan“ fehérlett elbeszéléseik közben, -mint az Arany János versében a vén Márkus galambősz feje. Csavargók -hozakodtak elő mondanivalóikkal a nők megejthetőségéről és annyi titkot -mondának, hogy az asztal hajladozott. Ó, a nők nagyon jól sejtik, hogy a -kocsmákban mily förtelmességeket beszélnek róluk a szívtelen és elesett -férfiak, a már tehetetlen vének, az erejüket veszített korhelyek, az -életük felett őrjöngve zokogók és a nyerítve röhögők, férfiak, akik -elveszítették hitüket, a legszentebben, a nőben és ezért tébolyodottan -korbácsolják a maguk és mások lelkét gyötrelmes szavakkal… A kocsmákban, -az állomásokon a férfiak mellé telepedik az a kénkövesszagú gavallér, -aki a világot járja és a legjámborabbnak is olyan dolgokat suttog a -fülébe, hogy megcsalva érzi magát minden hitében. Mily jól teszik a nők, -ha a szeretett férfiút nem engedik a kocsmába, ahol a zsoldos katona -liliomfehér hercegnők alsószoknyájára rondít, ahol a vándorkomédiás -felkiabál a felhők hátán üldögélő szüzekhez és a csavargó minden -elhagyott faluról és városról erkölcstelenséget hirdet. - -S ilyenkor mindig feltettem magamban, hogy csak olyan nőhöz leszek -hűséges, akire én magam zárom az ajtót. Valahol, valamerre keresek egy -régi házat, ahol kedvemre elboronghatok estenden a tűz előtt, ahol oly -csendben élek, hogy szerelmes lehetek az emlékeimbe, nem elevenedhetik -meg egyetlen emlék sem, hogy valósággal rámnyissa az ajtót… ahol a nők, -akiket ismertem és belőlük kiábrándultam: az alkonyat borongásában s -nesztelen léptekkel megfoghatatlan ruházatban úgy térjenek vissza, mint -amikor először láttam őket… olyan legyen a hajuknak az illata, a -szemüknek csábja, az ajkuknak méze, a szívüknek megindultsága, a -lelküknek galambröpködése, a kezüknek játéka, mint az első -találkozáskor, mikor meghódítottak… minden téli estve visszatérjenek és -csak az legyen meg belőlük, ami szép, jó és drága volt; az a zene -hangozzék a szájukból, amelyről ők maguk sem tudtak, midőn -megszólaltatták; abba a magasztosságba, önfeledtségbe, mindent elfelejtő -első szerelembe ringassák a szívemet, amelynek üdvösségéről csak akkor -tudunk, mikor az elmúlott. Valahol, valamerre keresek egy zugot, ahol a -nők oly megtisztultan élnek, mint emlékbe adott virágaik a biblia lapjai -között… - -Ime itt volna a hely, Juliska tanyája, kedvem mégis szomorú, mintha -ráfujt volna a csalódás. Való volna a régi mondás, hogy soha sem -találjuk meg azt a helyet, ahol a boldogság lakik? Csak futkározunk vagy -ballagunk egyik határból a másikba, egyik várostoronytól a másikig, nagy -házból a kis házba, 1900-iki úrhölgy bőven lengő szoknyája mellől a -ballerina tüll-ruhácskájáig, hárfát pengető szentéletű úrnő erkélye alól -a cigányputriig, ahol a vadmadarak színes ruhájában cifrálkodva sivít a -leány. Azok közé a boldogtalan férfiak közé tartoznék magam is, akikkel -duttyánokban és városvégén meglapuló csárdákban poharat koccintottam, -akik oly kedvesek voltak, mint a lacibetyárok vagy melankólikusak, mint -az eresz alatt gomolygó köd, s mindig mentek, mendegéltek, tiszta -asszonyok rozmaringillata mellől elszökdöstek a gajdoló leányokhoz, akik -az ördög öreganyjának a házában mindig táncolnak. Akik otthagyták a -gazdag nemzetesasszonyt és egy vándorkomédiásné festékes-skatulyája után -beutazgatták a fél országot… - -Az elhervadt Ónodi-kisasszonyok legalább így ítélték meg a helyzetet, -midőn egy napon kóborlásaimban elvetődtem hozzájuk. - -– Maga már nem az az ember, N. N., – mondta bizalmasan Tini kisasszony – -akiről Juliskánkkal téli délutánokon beszélgettünk. Sokkal fiatalabb, -mint gondoltuk. Maga nem elégedne meg azzal, hogy nagyvásárkor menjen -csak Nyíregyházára. Ott ülne minden hetivásárkor a Kiskoronában, -puszipajtásaival, a legnagyobb korhelyekkel és a lovak meggémberednének -a hidegben a vendéglő előtt. Olyan lenne, mint Zathureczky volt. Nemde, -Zsanett? - -Zsanett tetőtől-talpig végignézett, mint egy sorozó-orvos. - -– Tévedsz, Tini. Sokkal öregebb, mint hittük. Az ilyen minden hájjal -megkent, vénülő férfiúnak nemcsak azon jár az esze, hogy a padlás -létrája alá álljon, amikor a szolgálók diót hordanak, hanem azon törné a -fejét, hogyan szöktesse meg ezt vagy amazt a fiatal leányt a környékről. -Mint Kunfalvi a svájci nevelőnőt… - -Mint későbben észrevettem, az Ónodi-kisasszonyok számára két férfi -létezett a világon. Tininek Zathureczky volt az ismerőse, míg Zsanett -példáit Kunfalviról vette. Kár, hogy mind a két gavallér már meghalt az -elmult században; meggondolták magukat és elmentek a terméketlen -diófákkal és savanyú gyümölcsöt termő vén almafákkal szegélyezett -mellékes és titkos úton a sűrűség felé, ahová hajdanában oly gyakran -csalogattak nőket… (És a sűrűségből többé nem jöttek vissza.) - -Az Ónodi-kisasszonyok Boldogfalván laktak, ahol úgy ismerik a férfiakat, -mint akiknek reggeltől reggelig nincs egyéb dolguk, mint -folyton-folyvást nőkre gondolni, nőknek cselvetéseket feladni, -kelepcéket állítani, hűtelenkedni, turpisságokat kieszelni és -legfőbbképpen minden alkalmat felhasználni, hogy megcsalhassák azt a -nőt, aki őket igazán és önfeláldozással szereti… Boldogfalván laktak egy -régi házban, amelyen nemesi címer volt, veranda, ahol minden történni -szokott, ami a kisasszonyok életében emlékezetes, mert a szobák oly -kicsinyek és alacsonyak voltak, hogy azokban csak álmodni lehetett egy -szebb jövőről. Innen mentek el a mult századbeli gavallérok. Z. egy céda -kocsmárosné karjain, K. a svájci nevelőnőt gyors lovakon szöktetve, s -bizonyára azóta is járják a világot új kalandok, futó ismeretségek után, -szíveket törnek össze, lesben állanak éjszaka nők elrablása céljából, -elhagyott tornyokba vonszolnak fel nőket, estélyeken és vacsorákon -pompáznak, ahol kezükkel, lábukkal, szemükkel mindig a háziasszony -meghódításán fáradoznak, virágokat küldenek, párbajokat vívnak – amint -az általában a férfiak szokása. - -– A férfiak olyanok, mint a rókák – vélekedett Tini. – Ketrecbe kell -őket zárni, hogy meg ne szökjenek. Minden asszony bolond, aki hagyja, -hogy lecsapják a kezéről a férfiát. Én láttam boglyas dühöngő -asszonyokat a nagykállói elmegyógyítóban, akiknek nem volt más bajuk, -minthogy a férfi megszökött mellőlük. Sohase bolondultak volna meg, ha -vigyázni tudnak. - -Zsanett szakértően legyintett: - -– Az asszonyokban van a hiba. Elbizakodnak, hisznek és megesküdnek, hogy -a férfiak szerelme örökké tart. Elfelejtik, hogy a megúnt szerelem -elszökik a kéményen át. A magaúnt férfi elszökteti az öreganyját is. -Változatosság kell a férfinak, mert így teremtette őt a mindenható. Mi -szegény nők csak egyszer szeretünk, vagy legalább is ráfogjuk valakire, -hogy őt szeretjük életünk végéig. Míg a férfiak sebe oly könnyedén -gyógyul, mint a cigányoké. Ha még egyszer visszatérne Kunfalvi, elhoznám -mulattatására a kövér unokatestvéremet, Katicát, akinek egyszer itt szép -szavakat mondott, nyári estén. - -Nem feleltem a kisasszonyok szavaira, mert annyi eszem volt, hogy -lássam: ismerni óhajtanák véleményemet. Boldogfalván életbevágó -jelentőséget szokás tulajdonítani az elejtett szavaknak, ezért azt -véltem, hogy jobb hallgatni és szabadjára engedni a kisasszonyok régen -henyélő szájait. S így mihamar kiderült, hogy három esztendő előtt még -ispánt tartottak és erről az ispánról sokat pletykáztak a környéken. -Valami ágrólszakadt vándorlólegény volt, amikor a kisasszonyok -felszedték az országútról. Kihízlalták, móresre tanították, kártyáztak -rá, míg az ispán megúnta a jólétet… „Úgy bántunk vele, mintha a magáéban -volna! Visszaszökött öreg feleségéhez, aki mindennap megverte.“ - -Erre sem szóltam, csak fejemet csóváltam az érthetetlen eseten. Tini -tehát tovább folytatta a sopánkodást, hogy Boldogfalva nem fekszik a -nagy országút mentén, ritka madár erre a vendég, a legátus, a vándorló. -Nem lehet az igaz, hogy Boccaccio élt a világon, vagy legalább is nem -járt Magyarországon, mert itt erkölcsös nők laknak. Könnyű dolga van -például egy olasz kocsmárosnénak, ahol a vándorlók leisszák magukat, de -Boldogfalván savanyú a vinkó. - -– És ön mit szeret? – kérdezte Zsanett s előkelőség céljából elővette -lorgnettját, amelynek egyik üvege hiányzott. - -– A napfelkeltét a szabadban – feleltem. - -Csodálkozva néztek rám, mint valami bolondra. Tini türelmetlenül és -epésen szólt közbe, mintha igen sértő dolgot mondtam volna. - -– Maga nyilván mult századbeli ember, amikor a nőknek udvarlására a -férfiak a mindennapi természetből vették képeiket. A nagyanyánk idejében -volt az divatban, hogy a férfiak a csillagokat, a holdakat rángatták le -az égről, a mezőkről elővették a kék lenvirágot, a tavasz első lepkéjét, -a patakból a könnyed pisztrángot. S a nők úgy tetették magukat, mint a -lucernásban ülő nyúl. - -– Szemérmes, felejthetetlen korszak – feleltem meggyőződéssel. – Csak -nézzük meg a fotografiákat, leveleket, sőt divatlapokat, amelyek a mult -századból maradtak hölgyeinkről. Egy másik ország, egy messze -eltávolodott tartomány alakjai ők, akiknek mintha nem maradtak volna -gyermekeik. A homlokukról sugárzó fény, a szemükben látható szerénység, -az arcukon felírt hűség és önfeláldozás a mai nőkön már nem található. -Leveleiket mindig oly gondosan és szemérmetesen írták, hogy azt -meglophatta a postamesterné. Divatjuk méltóságteljes tiszteletet -parancsoló. Bő, földigérő szoknyáikban megannyi fejedelemnők. A test -bűnös formáit eltakarja a ruha, hogy a férfiak szerelmük jutalmául -valóban egy ismeretlen, gyönyörű szigetre érkeznek meg. Ki látta -nagyanyáink lábát, karját? Igazában csak az, aki a koporsófedelet rájuk -szegezte. - -Zsanett sziszegett: - -– Maga a fővárosból jött közénk? Talán a Nemtudom-utcában lakik ott? -Soha se járt Andrássy útján, amelyet azelőtt Sugár-útnak neveztek? Úgy -beszél, mint egy falusi mester. Kunfalvi szalongavallér volt. - -– Talán nem is hallotta még életében a Jambó-nótát? – kérdezte gúnyosan -Tini, a jambót zsambónak ejtvén. - -– És Küry, Pálmai, Hegyi ismerősei önnek, mint Kunfalvinak, aki órákig -tudott beszélni Pestről? Ó, mi mindent tudunk, ami Pesten történik, -holott csak Boldogfalván lakunk. Tudjuk, kiért lett öngyilkos Nagy Imre -és hallottuk, hogy Szirmai Imre milyen kunsztokat tud az ötkoronással. -Olvastuk a fehérkaméliás nő történetét, aki mellbelőtte magát egy -íróért. Tudjuk Satanelló kalandjait a népszínházi színfalak között és -Baligovics Bojár Terus arcképét asztalunkon őrizzük. Nagyon jól vagyunk -értesülve arról, hogy ki az a nagy művésznőnk, aki pezsgőben szeret -fürdeni és Szapáry Pál mennyit veszített a kaszinóban. Már csak néha -levelezünk Dura Máté „Szerelmesek könyvé“-ből; modernebb írók műveit -forgatjuk, mint Veresné Gaál Karolina. Tini Alba Nevis verseiért rajong, -míg magam (persze Kunfalvi neve alatt) előfizetője vagyok a „Magyar -Figaró“-nak. Itt kiment a divatból az álmoskönyv, uracskám, azért bánjon -velünk úgy, mint modern hölgyekkel illik. - -– Talán azt sem tudja, kicsoda vizenkei Török-Gyolcs Kazimir? – vágott -közbe Tini. - -Szelíden tiltakoztam. - -– Valóban nem ismerem a kiváló férfiút. - -– Ő pedig mindenkit ismer a fővárosban. Két esztendő előtt utazott erre -egy barátja kíséretében, aki állítólag gróf volt, de nem használta -címerét. Demokrata volt az istenadta, mint Kardhordó Árpád. Esőben, -sárban, hidegben érkeztek meg e hazafiak, akiket azon nemes cél vezetett -hozzánk, hogy felszólítsanak: vegyünk részt a felvidéki akcióban, amely -József főherceg védnöksége alatt volt alakulóban. Ha nem tudná: a -felvidéki akció célja volt az ottani magyarság megmentése. - -Természetesen nem vontuk ki magunkat a honleányi kötelesség alól. -Megrendeltük a könyvet. Csak az a kár, hogy a Zsidók egyetemes -történetét kaptuk kézhez, amiért még ma is pörben vagyunk. Török-Gyolcs -Kazimir egy napig volt vendégünk és mindent megtudtunk a fővárosi -életből. Tőle hallottuk, hogy Komlóssy Emmát megszöktette az öreg Pálffy -gróf és morganatikus házasságot kötöttek, amit úgy szokás kötni, hogy a -vőlegény balkezét nyújtja a nőnek. - -Hasonló történetei napestig voltak a két Ónodi-kisasszonynak. Úgy -éreztem magam, mintha nem is Budapestről, hanem a holdból érkeztem -volna. A Színházi Hirnök és a Magyar Bazár eljegyzési híreit sok -évfolyamon át megtanulták. A pikantériákból gyüjteményük volt, mint az ő -korukban lévő férfiak a fidibuszt szokták gyűjteni. A petróleumlámpa -mellett kifogyhatatlanul beszéltek grófokról, színésznőkről, -kalandorokról. - -– És hogy is hívták a bárónőt, akit a majma megharapott? – kérdezte Tini -kisasszony, midőn már félálomban voltam. - -A vendégszoba fala tele volt ragasztva újságból kivágott képekkel, -kóta-képekkel, divatlapok mellékleteivel. A Gigerli-mars kótáján sétáló -gavallérok, Vidlicskay József karrikaturája, Dura Máté és Jakab Ödön -ifjúkori arcképe altattak el. Hajnalodott, a zsalugáter mögött madarak -szólaltak meg, mintha most érkezett volna a posta, csupa nagyszerű -hírrel. Az ákácfák között fénylő oszlopai feküdtek a napsugárnak. Valaki -megkopogtatta az ablakot. - -György, a fiú állott odalent. - -– Hál’ istennek! – kiáltottam. – Csakhogy nem felejtkeztél meg rólam. - -– Tudom, hogy ez nem magának való hely. Nyakamba vettem -kakaskukorékoláskor a lábomat és most itt vagyok, hogy jöjjön haza. - -A házban még mindenki aludt. A kisasszonyok valószínűleg most álmodják -meg mondanivalóikat. A vadszőlő hervadozott a verandán, mintha azokra a -régi vidám vendégekre gondolna, akik itt valamikor piros borral a -kezükben üdvözölték a nyári hajnalokat. A cigány tust húzott és a -vendégek elmentek pörgő kocsikerekeken. - -György sürgetett: - -– Ne sokat gondolkozzon. A kisasszonyok felébrednek és akkor nincs -menekvés. Elhíresztelik, hogy a postamesterné után szökött, aki tíz év -előtt tűnt el a faluból. Eddig minden vendégük a postamesterné után -illant. - -Régen volt ugyan, hogy ablakokon kiugráltam, mielőtt megvirradt volna. -Most félelem és szégyenkezés nélkül kapaszkodtam fel az ablakdeszkára, -hisz odalent állt György, aki megvédelmez minden gyanutól. Lábujjhegyre -ugrottam, mint a legboldogabb korban. - -György a szérűskerten át vezetett ki a mezőkre, ahol már forrt az élet -konyháján a madarak ennivalója, a madárijesztő teleitta magát harmattal, -az utakat elzáró sorompófák a magasba emelekedtek, mintha a tájat -kémlelnék. A régi szélmalom romjai boldogan sütkéreztek a felkelő -napban, miután elfelejtették az éj kísérteteit, a baglyokat, -denevéreket. - -Az országúton állt a diadalmas, boldog élet. Hosszú léptekkel mentünk -hazafelé. - -A tanyaház udvarán Juliska állott és a tenyerét a szeme felé emelte, -mintha közelgő betyárokat nézne. - -– Hol kóboroltatok? – kérdezte mosolygósan. - -– Egy kis budapesti postát hallgattam az öreg kisasszonyoktól, – -feleltem – s elhatároztam, hogy darab ideig még nem megyek Pestre. - - - - -A régi szélmalom tücske. - -Ő ott lakott, ahol a vereshasú régi szélmalom állongott gyepes halmon, -mint valamely öreg vitéz, aki várából kirohant, hogy megállítsa az -útonjárókat. A várat elvitte mögötte az idő, a halmot már benövögette a -galagonya, mogyoróbokor, vadalma, amely bujdosó növények nagyon -szeretnek olyan helyen tanyát ütni, hol emberek nem járnak; – kedvükre -játszadozhattak tavaszi reggelen, nyaranta belehenteregtek leveleikbe és -így ősz időben oly ijedten bujtak össze, mint a kárvallott család. Még -fűzfa is akadt itt ama szomorú magyar fajtából, amely elfütyengeti a -szélben a régi boldog embereknek nótáit, amelyeket a mai kor már nem ért -meg. Nyírfa fehérlett az alkonyatban, mint egy eltévedt szellem, aki a -régi szélmalom környékére bujdosott a seprőcsináló öregasszonyok elől. -És a vén szélmalom tetőtlenül állott a középen, mint egy ordításra kész -szörnyeteg a mult időkből, amely megfogyatkozott, letöredezett -szárnyaival utolsó leheletig védi a maga dombját, holott ellenségek már -nem jártak erre, legfeljebb néma vándormadarak húztak át a felhős -égboltozat alatt. - -Az idevezető utat benőtte a gyom, mint magáról elfelejtkezett öregember -arcát a szakáll. Az élet kelepelő szekerei másfelé vették járásukat, a -szélmalom soha sem látta azokat az arcokat, amelyek mostanában -mosolyognak ezen a vidéken. A hangok, amelyek körülötte felhangzottak, -leereszkedtek a pincékbe, hogy onnan többé ne jöhessenek a napvilágra. A -mindennapi történések, amelyeket itt hajdanában megbeszélgettek az -emberek a molnárral, nem jegyeztettek fel a kalendáriumba, elrepültek -azok a széllel. - -Amint napról-napra beljebb bátorkodott az őszi idő, mint a vén cigány a -kocsmába, mind többet jártam a szélmalomhoz, ahol egy kimustrált -malomkövön hosszan elüldögéltem s azt a könyvet lapozgattam, amelyet -ifjúkoromban szerettem. Turgenjevtől a Vadász iratait. - -Néha, alkonyattal zaj hallatszott a tájra széttekintő tört szárnyak -felől. Mintha egy hang futott volna végig a malom tetején és belsejében. -Valakit tán látott a messziségben a legmagasabb szárny és erről gyorsan -hiradással volt. Máskor megzörrent valami az őszi bokrok között, mint az -emlékezet, amely váratlanul valahonnan idetévedt. Talán gyilkosság vagy -szerelem történt ezen a helyen (amely dolgok legtovább maradnak meg az -emberek ládafiában) és most néha visszajár ide egy borongó öreg -emlékezete töntörgő lépteivel? Majd könnyű, futamodó léptek hangzottak a -malomkerék körül, amikor fölemeltem a fejemet az olvasmányból; mintha -valaki meglesett volna, mivel töltöm a magány búsuló óráit, amikor olyan -emberhez kezdtem hasonlítani, aki majd ha megszólal, a saját hangját sem -ismeri meg? - -Néha átvándorolt a tájon egy messzi falu harangszava, mint egy eltévedt -madár. Majd varjak károgtak, de nem láttam őket. A szél hajtott valamit -a mezőn, mint saját szakállára dolgozó vadászeb. Egy kukoricacsősz a -legénykorára gondolt és tüzet gyújtott a messziségben, amelynek füstje -fölemelkedett, mint az elkívánkozó élet. Az ősz nedvei már szinte -hallhatóan csörögtek a lapályon, midőn az esti köd leereszkedett, mintha -láthatatlan kis vízimalmok kezdenék gyors munkájukat, az embereknek való -koporsódeszkákat fűrészelvén. Nagyot futamodott a nyúl a ritkuló -kukoricásban, mintha ebben a percben vette volna észre, hogy ellenséges -országba tévedt. Koppant a lehulló levél, mintha valakinek a múló -óraütést jelezné. - -Itt ismerkedtem meg Szomjas úrral, akit már régebben ismertem és ő is -ismert, de csak olyanképpen, mint András napjának tudomása van József -napjáról a kalendáriumban, de sohasem találkoznak. Hallottam, hogy -bogaras ember, de nem sokkal bolondabb azoknál a különcködő nyírségi -uraknál, akik a mult században meghúzódtak magányos házaikban, mikor -minden hitelüket kiaknázták és jókedvet, életbölcsességet az őszi -légytől kértek kölcsön, amely a papírossal beragasztott ablakon döngött. -Hallottam azt is, hogy van egy kisasszony-lánya, akit a szatmári -nénéknél neveltet, Saroltának hívják és olyan hosszú haja van, mint -Csillag Annának. - -Szomjas úr nem messzire lakott a szélmalomtól egy hosszú földszintes -házban, amely régi időkben kasznárok, ispánok háza lehetett, mert címer -nem volt a kapun. Kis ablakok voltak a házán, amelyek észrevétlenül -óhajtottak maradni e feltűnési viszketegben szenvedő világban. Ezekből a -kis ablakokból látszik végtelennek a téli hómező, amelynek látóhatárán -fekete pont a lovas csendbiztos vagy a cigánypostás. Itt húzódott meg -Szomjas úr, „mióta a világnak búcsút mondott és Bessenyei testőrtiszt -módjára szótlanul legyintett“. Körülbelül ötvenesztendős volt s olyan -ruhadarabokat viselt, amelyek nagyon régen voltak szolgálatban, de nem -felejtették el úri származásukat. Volt például zöld vadászmellénye, -tarka-barka nyakkendője és bricsessz-nadrágja, amelyre fiatalkorukban -bizonyosan engedékenyen nézegettek az öregasszonyok. Vadkacsa-tollas -kalapja volt, mint akármelyik környékbeli gavallérnak. Macska-nadrágja -bévül fényes, mintha sokat tartotta volna kengyelben a lábát. Ámde -minden ruhadarabja oly avas és kopott, mintha réges-régen a föld alá -költözött volna az az uraság, aki először viselte e tetszetős öltözetet. - -Hangja almáriomból hangzott, amelyet régen nyitottak ki. Mozdulatai -félszegek és szégyenkezők, mintha már nem tudná bizonyosan, mire -tanította egykor a táncmester. Felsőfogai hiányoztak, ugyanezért a -bajuszát lefelé szoktatta. Tüskés, vastagszálú volt ez a bajusz, mintha -sok csókot megkóstolt volna, amíg ez érdemes volt. Fekete zsinóron -szemüveget hordott, amelyet duzzadt orrára illesztett és az üveg alatt -megszelídül szeme. - -– Olvasgatunk, olvasgatunk? – szólalt meg. – Azelőtt én is sokat -olvastam, az igaz, hogy németül, mert ifjú koromban külföldi iskolába -járatott az apám. Beszélni hamar elfelejtettem a németet, de az olvasást -megszoktam. Így a Madách Ember tragédiáját csak akkor élvezhettem, mikor -Julius Lechner von der Lech németre fordította. Kevés a petróleumunk, -pedig olvasni csak éjszaka jóízű, mikor kopog odakint az eső. Régebben -bezzeg elég volt a tűz a kályhában, hogy téli estéken a legapróbb -betűket is elolvassam. - -– Mikor én idekerültem, – mondta darab idő multán, egy hosszú rab -szomorúságával, – nem igen volt művelt ember a környéken, akivel érdemes -lett volna megismerkedni. Az egyik szomszédom éjjel-nappal részeg volt. -Korán reggel kezdte a borivást, hogy végigélhesse a napot. Az volt a -változatossága, hogy télen vörös bort ivott, nyáron fehéret. -Délutánonkint elhitte magáról, hogy kastélyban tölti az életét, pedig a -házába befolyt az esővíz. Estefelé azt képzelte, hogy messze a -nagyvilágban a nők és férfiak mindig azt kérdezgetik egymástól: »ugyan -hová lett Sonkoly, mostanában soha sem látni?« Míg estére ágyba dőlt és -minden éjszaka azt álmodta, hogy az őrültek házába viszik. Nem lehetett -vele érintkezni. - -(Én nem szóltam semmit, ámde jól tudtam, hogy ez az összeférhetlen -Sonkoly senki más nem volt, mint maga Szomjas úr, aki hibáját szerette -másra feladni.) - -A másik szomszédom olyan sült bolond volt, hogy Mihály arkangyalnak -képzelte magát. Ellenállhatatlannak hitte magát, mindig a nők -meghódításán törte a fejét és csupán azért nem indult el a gyümölcs -leszakítására, mert nem volt jóravaló lábbelije. Csak búcsúkra -járhatott, ahová mezítláb szokás menni; Mihály arkangyalnak megfelelt a -divat és a szemrevaló menyecskéket felrakosgatta az emlékezetébe, hogy a -következő télen, mikor olyan nagy lesz a hó, hogy az udvarra se lehet -kimenni, képzeletben szerelmi viszonyt kezdjen az asszonyokkal. Sült -bolond volt, mondom, azt hitte, hogy szép nők, akiket sohasem látott, -véle álmodnak. Lehet, hogy csak hím-szamár képében. - -(Csendesen bólintottam. Ez a Mihály arkangyal se lehetett messze Szomjas -úrtól. No de halljuk a harmadikat.) - -– A harmadik szomszédomnak az volt a szerencsétlensége, hogy egyszer -megfordult Monte-Carlóban, néhány aranyat nyert, ám a nagyváradi Popper, -aki abban az időben az utazó-társaságokat szervezte és vezette, még -Egyptomba is: indulást vezényelt. Szomszédom nem merészelt egyedül -maradni az idegenben, ahol mukkanni se tudott, fájó szívvel követte -útitársait, ámde húszesztendő mulva is, midőn adóvégrehajtással -zaklatták, a vörös Poppert emlegette, aki szerencséjének útjába állott. -Képzeletében annyi kinccsel rendelkezett, mint Monte Christo, csak a -kezét kellene kinyújtani. Birtokokra alkudozott, házat szemelt ki -Nyíregyházán, gyermekét az apácáknál neveltette; ha elkövetkeztek az -őszi sarak, kiköpött az ablakon, jövőre úgy sem látja már ezt az életúnt -tájat; ha köhögés kínozta álmatlan éjjeleken, könnyedén vette a dolgot, -mert nemsokára a legjelesebb orvosok gondjaira bízhatja magát; ha -megsértették, kezét dörzsölgette azon nagyszerű elégtétel reményében, -amely gazdagember korában éri… Csak el kell indulni a kakasos -aranyakért, a zizegő bankókért, a zöld asztal kitárt kebellel várja. -Ámde sohase tett szert annyi pénzre, hogy Monte-Carlóba mehetett volna, -pedig oly alapossággal kidolgozott nyerési szisztémát állított fel, hogy -három hét alatt bizonyosan tönkreteszi a bankot. És késő öregségig nem -mond le a reményről, hogy valaha gazdag ember lesz. Lehet ilyen -bolonddal érintkezni? – kérdezte Szomjas úr és erősen a szemembe nézett. - -(Ez az utóbbi bolond szomszéd, ez volt az igazi. Szomjas úr, aki téli -időben hosszú leveleket írt Magyarországon mindenkinek, akinek a nevét -hallotta, aki nyert, örökölt vagy egyéb szerencsét csinált s -felszólította a társulásra a montecarlói bank megdöntéséhez. Még a -szegény Juliska is őrizgetett egy felhívást, amelyben Szomjas úr a -környéken részvénytársaságot óhajtott szervezni.) - -Természetesen: érdeklődtem a csalhatatlan szisztéma iránt… És néhány nap -mulva megismerkedtem Saroltával, akinek olyan hosszú haja volt, mint -Csillag Annának. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -– Én szisztémámat a montecarlói temetőben kezdtem felállítgatni, még -pedig a sírköveken található évszámokból. Tulajdonképpen holt játékosok -helyett játszottam – kezdte Szomjas úr egy őszi délutánon a -szélmalomnál, midőn a malomkövön ült és sétapálcájával, amely éppen -olyan öreg bot volt, mint az ilyen tavaszmult embereké szokott lenni, -különböző vonalakat és köröket vont a nedves földre. - -– Folytattam a játékot a halottak helyett, ott, ahol azok abbahagyták. -Akik öngyilkosok lettek, mert nem volt elég kitartásuk a szisztéma -végigjátszásához. Akik meggondolták a dolgot és új haditervet eszeltek -ki. Akik tönkrementek a hadiállás befejezése előtt. Akik elveszítették a -fejüket, a szívüket… Azok helyett játszottam én tovább. Ott feküsznek ők -a nizzai országút mentén a ciprusszal és szomorú fákkal bőven beültetett -temetőben, közel a játékasztalhoz, mintha darab időre pihenni jöttek -volna ki a klub forró levegőjéből. És annyi magyar ember fekszik ebben a -temetőben, hogy kitelne belőlük az egész közigazgatás. Szépen hangzó, -szaloniasan pengő, hitelképes magyar nevek olvashatók fejfákon, amely -neveket itthon az ősök a történelembe írtak, de az unokákból hiányzott -az elődök erélye, nem tudták keresztülvinni akaratukat. És ezeknek a -félbenhagyott szisztémáknak a megjátszására vállalkoztam én. Ők, -szegények, csak a szisztémáknak a fele-útjáig tudtak előrejutni, – amint -a kaliforniai aranytermő hegyek között is találnak a bányászok emberi -csontvázakat, akik ugyan a helyes úton indultak neki az útnak, de közben -felmondott az akaratuk. A szisztéma hátralévő része terem aranyat annak, -aki megjátssza. Többet nem mondhatok uram, tervemről. Azt hiszem, így is -többet árultam el, mint amennyit szabad. - -Megkérdeztem Szomjas urat, miféle sugalat vezette őt erre a nyomra? - -– Nagyon egyszerű volt a dolog, – felelt Szomjas úr, pontot téve a -földre pálcájával. – Életemben annyit imádkoztam hiába a keresztény -Istenhez, hogy Monte-Carlóba érve elhatároztam: szisztémát változtatok. -A nizzai országúton áll egy zsidó imaház. Többnyire zárva van, de néhány -frankért előkerül az egyházszolga, aki megnyitja a kaput. Ide tértem be -és megbeszéltem Adonaijal az ügyemet. Te, zsidó isten, mondtam neki, -most mutasd meg, hogy mit tudsz. Igaz, hogy régi keresztény családból -származom, de csodatetteidnek nem lesz hangosabb hirdetője, mint én, ha -segítsz rajtam. Adonai meghallgatott és tanácsot adott. De, kérem, -mindezt csak önnek mondtam el, mert az első perctől kezdve szokatlan -bizalmat előlegeztem önnek. Megfelel-e bizalmamnak, az később válik el. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Őszi délután Szomjas úr házában ültünk, abban a szobában, amelynek fala -tele volt írva mindenféle számokkal. Még a pókhálók alatt is számjegyek -látszottak vastag ceruzavonásokkal. Egy élet álma volt felírva a meszelt -falakra… Odakünn csorgott az eső, mint a halottak sírjaiban, akiknek -tudományával Szomjas úr saját életét óhajtja megjavítani. - -– Itt van a központi erő, – mutatott Szomjas úr a falakra. – Mindnyájan -tudjuk, hogy egy központi erő tartja fenn a világot, a csillagrendszert, -a napot, az üstökösöket és pályáján a Földet. Nos, az én központi erőm -ebben a szobában van. Innen merítem majd a lendületet, amellyel -üstökösként kilódulok helyemből és diadalmasan bejárom a pályát, a hulló -csillagok pályáját. - -Szomjas úr megigazította a cvikkert és egy sarokból kis rulett-gépet -vett elő a megfelelő táblázattal. - -– Igaz, hogy ez csak gyermekjáték, nem közelíti meg az igazi nagy gépek -munkáját, amint a veréb repülése a griffmadárét. Ámde e gépecskén is -tapasztalhatjuk a játék örök törvényeit. Megsúgom önnek, hogy a -montecarlói gépek sem tökéletesek. Pontosan mutatják az eredmények, -mikor dobta ideges kéz a golyót, mikor volt álmatlan éjszakája a -krupiernak, mikor csalta meg a kedvese… Arról nem is szólok, hogy a -legfinomabb gépek is megérzik például az esős időjárást. - -Szomjas úr kiteregette a szerencse-mappát, amelyen számok és színek -jelölték millió ember gondolatát… Megpörgette a masinát. - -– Válasszon magának szisztémát, uram. Ott van például az ablak mellett: -a Nagy-Garcia-elmélet. Kezdő játékosoknak igen bevált módszer. Én -korrektül játszom, nem úgy, mint egy bizonyos szomszédom, aki szép nejét -ültette mindig a partnere mellé, mikor kártyázott. Tehet kisebb-nagyobb -készpénztételeket, én majd feljegyzem, hogy mennyivel tartozik önnek a -bank. - -Nem volt kedvem a Nagy-Garcia-elmélethez s ezt meg is mondtam Szomjas -úrnak. - -– Talán mindjárt abba a nagyszabású játéktervbe óhajt fogni, uracskám, -amelyet a nagy Sántha, a Nemzeti Színház nyugalmazott tagja talált fel? -– kérdezte gúnyosan Szomjas úr. – Sántha határozottan megírta nekem, -hogy elmélete nem való kezdő játékosoknak. - -Midőn vállat vontam, Szomjas úr elkomorodott. - -– Ön úgy látszik, nem becsüli a játékot semmire? Csalódtam volna önben? - -Sötét haraggal nézett maga elé és unottan pörgette a golyót. -Összepakolta gépezetét és káromkodást elnyelve, visszaült helyére. - -Egyszerre felemelte a fejét. - -– Hallja? – kiáltotta. – Idegen ember jár a házban. - -Már esteledett odakint, a felhők a kis ablakokra könyököltek, a bokrok -úgy remegtek a tájon, mint ázott vándorlók. - -– A leányom!… – suttogta Szomjas úr és egy légycsapót kapott fel. - -Óvatosan kinyitotta a rozoga ajtót, a sötét pitvaron kibotorkált és a -sárban, alkonyatban cuppogva, megkerülte a házat. Egy zöld zsalugáteres -ablak nyílott ott a búskomoly szilvafákra. Az ablak tárva volt. Két -fehér leánykar nyúlott ki és átölelve tartott egy férfit, aki az eresz -alatt állott. Nyúlánk, magos ember volt az idegen, a fejét nem láthattam -mindjárt, mert az odabent volt az ablakban és bizonyára jól érezte -magát. - -– Hő! – kiáltott Szomjas úr. - -Az idegen megrettenve bontakozott ki az ölelő karokból. Felénk fordult -az alkonyatban. - -S ekkor, talán először életemben gondoltam, hogy megbolondultam. _Én_ -álltam ott az ablak előtt. Csakhogy: mintha tíz évvel előbbi alakomat -öltöttem volna magamra. _Én_ néztem szembe Szomjas úrral… _Én_ vontam -vállat ama gőgös közönnyel, amit bizonyára gyűlöltek rajtam az emberek; -és most gyűlöltem én is az idegent vakmerő elbizakodottságáért… _Én_ -intettem búcsút az ablaknak és én mentem el siető, inkább várakozó -léptekkel a szilvafák alatt, arra, ahol rés volt a nádaskerítésen, -kutyának és szeretőnek való rés. - -Szomjas úr dühtől kipirulva hajította a légycsapót az idegen után, aki -erre nyomban eltűnt, a zsalugáter két szárnya bezáródott, mintha szél -hajtotta volna be. - -Szomjas úr megfordult és dühösen végigmért. - -– Mit tett ön velem? – kérdezte fojtott hangon. – Hát olyan embernek néz -engem, aki elviseli a megszégyenítést? Távozzék uram, amíg nem -feledkezem meg magamról. A vendégszeretet határa véget ért. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Ezen az estén mélyen elgondolkozva mentem haza. A szélmalom mellett úgy -álltak a hervadt, nedves fák, mint álruhás kísértetek, amelyek az éjféli -órát várják. - -Éjjel nyugtalanul forgolódtam ágyamban, nem bírtam elfelejteni azt a -mély, duruzsoló hangot, amelyet először hallottunk Szomjas úr -szobájában, amikor odakünn megállott az eső csorgása. Ez a hang (most -már világosan emlékszem) olyan volt, mint a flóta hangja, amelyet nagy -messziségből hallunk; mintha Virágh Aladár fujdogálná ifjúkoromban a -sóstói erdőn kedvenc dalát fuvoláján: Elmerengek sötét éjjel… Ez a hang -szállott be a kéményen, amelyről megtudtuk, hogy idegen jár a ház körül. -Az orvvadász a kert alatt, aki a ház leányát akarja elrabolni. - -Aztán az a megdöbbentő hasonlóság, amely az udvarló és köztem volt! -Talán elvesztem valahol ezen a tájon, amidőn tíz év előtt utoljára -jártam erre? Talán egy másik ember élt a messzi idegen városban, akiről -csak hittem, hogy én vagyok? Az igazi lényem itt maradt a Nyírségben, -fűzfák, nyírfák, búskomoly tájak és nádasok között; az nem mozdult el a -kertek alatt kanyargó gyalogösvényről, a szilvafák hamvas árnyékai alól, -a nádból vert kerítések alatt mendegélt és együtt fütyörészett a -széllel?… S ugyanezért nem öregedett meg olyan gyorsan, mert újholdkor -nem nézett a háta mögé, beszélgetett a vadvizekkel, a sunyin lappangó -őszökkel, napraforgó magját rágta és együtt repdesett lelke a gondtalan, -vidám seregélyekével?… Itt maradt a szívébe nőtt tájakon, mélázó -őszökben, érzelmes kertekben, dalokra emlékeztető lugasokban, igénytelen -életet prédikáló borházakban, hosszú estéjű falusi portákon, a -temetőkben pihenő öregek körül… Igen, ő az, aki megmaradt azok mellett, -akik szerették és nem keresett új, mulékony pásztortüzeket a -messziségbe, nem futott hidegfényű lidércek után, eldugta a fejét a -párna alá, mint a vadmadár szárnya alá, midőn éjjel nagyravágyó -gondolatok látogatták meg, keresztet vetett, ha a boszorkány hivogatását -hallotta a kukoricás sóhajtozásában, megtartotta a virágvasárnapokat és -a szüreteket, az éjszakai nyugodalmakat és a bőjtöket, a régi -erkölcsöket és szívhangokat… - -Most már végre viszontláttam őt, aki nem felejtett el ősöket, nőket, -érzelmeket tisztelni, kutyát és lovat szeretni, nedves mezőkhöz -ragaszkodni a szülőföld szerelmével, az álmodozás zsákjába bujtatni a -nyugtalanság malacait, egyszerű madárhangba elképzelni azt, amit a -messzi nagyvilág üdvként kínál… - -Igen, ilyen volt ő, szelíd és dacos, bátor a veszedelemben és erőtlen a -melankóliában, önfeláldozó a szerelemben és mámoros a barátságtól. -Kerítéseken járó, napi járóföldet gyalogoló, virrasztó és hűséges. Nem -volt neki semmi sem lehetetlen, ha szíve megtelt érzelemmel. - -S egyszerre éreztem, hogy hívnak, várnak, nyitott szemmel virrasztva -gondolnak rám valahol. Két leánykar simogatását éreztem az arcomon, a -keblemen, a szívemen, hogy szinte könnyes lett a szemem. Talán sohasem -érzett szerelem ébredt fel bennem a leány iránt, akit csak karjaiban -láttam a régi ház zöld zsalugáterei között. Ő engem vár, engem szeret, a -_másik_, a fiatalember csak egy fantóm volt, aki nekem az utat -megmutatta a szerelemhez, amelyre úgy vágyakoztam, mint a szomjúság. - -Én vagyok az, akit ez a leány szeret és a délutáni jelenés csupán -varázslat volt, amint a délibábban meglátjuk néha a városokat, ahová -kívánkozunk. - -Régen nem érzett könnyedséggel öltözködtem fel és nesztelenül hagytam el -Juliska házát. És meg voltam győződve arról, hogy e szerelmi -kirándulásomon láthatatlan vagyok, sérthetetlen vagyok, veszélytelen -vagyok, – amint az már a szerelmesek szokása, amint kacskaringós -útjaikra elindulnak. - -Az őszi éjszaka félelmei elmaradoztak mellőlem, mint a por hull le a -kocsikerékről. A hervadt fák között a tájról régen elszállott madarak -hangjai játszottak bújósdit. A madárijesztő, mint egy helyeslő jóbarát -állott a hold félsarlója alatt. A száraz napraforgók megannyi őrök az út -mentén, akik reám vigyáznak, hogy bajom ne essen. A vén szélmalom -elbujtatta üres, nagy fejét a ködben, amely még a magosban repült. -Szomjas úr kis háza úgy lapult meg a homályban, mint a boldogság fészke. -– Csak emlékezzetek, öregek, nem így volt mindez, amikor meglepett a -szerelem, hogy tőle nem szabadulhatok? Mikor a sarkotokat összeveri -valami dal vagy zene, amelynek eredetét nem tudjátok?… Mikor behúnyt -szemmel mentek a meredélyeken, mint a holdkórosok? - -Manapság már nem tudnék nappal sem eltalálni ahhoz a réshez, amely a -nádkerítésen található. A szilvafák galyai lesodornák a kalapomat és a -kezem bátortalanul lehanyatlana, mielőtt megkopogtatnám az ablakot. Ámde -nem így volt akkor, a nedvességtől párolgó őszi éjjelen, amikor a -félhold elfátyolozott tekintete biztatóan nézegetett alá mindazokra, -akik az utat járták, lidércekre, vándorlegényekre és szerelmesekre. - -Kopogtatásomra oly gyorsan nyílott a zsalugáter, mintha valaki már -nagyon régen állott volna mögötte dobogó szívére szorított kézzel. - -– Én szerelmesem, – mondta egy holdvilágos hang és kinyúlott a kis -lányka, oly enyhén, mint a szellő. - -Csókok érték arcomat, amelyek tetőtől talpig megráztak. Hajzat símult -homlokomhoz, oly finom, amilyent csak álmában érez az ember. Hangok -suhogtak be szájamba, fülembe, mint édesded vizek, amelyektől örök -életet nyerünk. Gyöngéd, gondtalan, önfeláldozó ifjúság borult a -vállamra, mint a mesebeli selyemszűr, amelyben többé nem fázik meg -senki. Leányillat lengett körül, amely illatát a leányoknak akkor -érezzük, mikor még ártatlanok vagyunk. Simogatások értek, amellyel a -végre megérkezett postagalambot szokás simogatni. Szavakat hallottam, -amelyekről már elfelejtettem azt is, hogy a szótárban előfordulnak. Úgy -pihegett a boldogság karjaimban, mint pelyhes madárka lélegzik. -Dombocskák között vezetett utam, mint a boldog utazóé, aki dalra zendül. -Hosszú csókot kaptam emlékbe, hogy az anyajegyként felejthetetlen -maradjon szájamon. Kis derekat öleltem, amely oly hajlékony volt, mint a -tavaszi fák törzse. Mozdulatok, amelyek a tündérek hintázására -emlékeztetnek a harmatos virágokon; sóhajtások, amelyek a völgyekből -szállnak fel tavaszi reggeleken: önfeláldozó hangok, amelyek oly -üdvösségesek, mint a csodatévő kápolnák csengetyűi jöttek el velem -emlékbe. - -Szomjas úr, mint afféle bolond ember, teljesen mezítelenül rohant a ház -körül. A szélmalomnál, a mogyorófabokrok mellett megállított egy kéz. A -fiú, – György kapaszkodott a karomba, mint egy vadmacska. - -– Ugy-e onnan jön? – lihegte kíntól, gyötrelemtől fuldokolva, mintha -kígyó marta volna meg. - -A félhold a szélmalom tetején állott. A hajnal várakozásteljes csendje -üldögélt a csillagok szemében, a gyalogösvény lélegzetvételében. - -– Azt szereti, akit én szeretek, – vergődött a fiú, mintha dárda fúrta -volna át a mellét és nem leli helyét végtelen fájdalmában. - -Megsimogattam a fejét. - -– Én az apád vagyok, – mondtam. - -– Tudom, – felelt a fiú. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -S ezután reggelig sétáltunk karonfogva az országutakon, a -gyalogösvényeken. Megbeszéltük jövendő életünket. Megbeszéltük Juliskát, -akit a fiú soha el nem hagy. Még a bolondos Ónodi-kisasszonyokról is -volt néhány szavunk. Férfiak módjára társalogtunk komoly gazdasági -dolgokról. A házat tavasszal rendbe kell hozatni egy jó kőművessel. A -tavaszi vetést korán kezdjük. A leányról, ott a messzi elmaradó házban, -többé szó sem volt. - -– Tudnád-e a tücsköt utánozni? – kérdeztem a fiamat, amidőn a -napraforgók alatt megállottunk és magot szedtünk a tányérokból. - -– Hogyne! – felelt a fiú és cirpelt, hogy a szívem felvidámult. - -Összeölelkezve mentünk haza az úton. Juliska könnyes szemmel jött elénk -és átkarolt mindkettőnket, mint egy szegény, hervadt karó áll a rózsafák -mellett és egyenesen tartja őket. - -Piros abrosszal, kék asztalkendővel terítünk a nagydiófa alatt, mert -egyike volt a reggel ama fénylő őszi reggeleknek, midőn a tokaji hegy -illata érzik a Nyírségen. Rántottát ettünk, piros bort nevetve ittunk és -olyan jókedvünk kerekedett, mintha hosszú-hosszú utazás után végre -megtaláltuk volna egymást. - -Aztán nemsokára elutaztam s búcsút vettem életem ezen évszakától is, -mint annyi mindent, elhagytam és elfelejtettem, ami az életben történt -velem. - -_(1919. Tél.)_ - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK N. N. (EGY -SZERELEM-GYERMEK) *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. diff --git a/old/68863-0.zip b/old/68863-0.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index 7aaf108..0000000 --- a/old/68863-0.zip +++ /dev/null diff --git a/old/68863-h.zip b/old/68863-h.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index 67c2c6f..0000000 --- a/old/68863-h.zip +++ /dev/null diff --git a/old/68863-h/68863-h.htm b/old/68863-h/68863-h.htm deleted file mode 100644 index a923298..0000000 --- a/old/68863-h/68863-h.htm +++ /dev/null @@ -1,4262 +0,0 @@ -<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" - "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> -<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> -<head> -<meta name="generator" content= -"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" /> -<meta http-equiv="Content-Type" content= -"text/html; charset=utf-8" /> -<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> -<title>The Project Gutenberg eBook of N. N. (Egy szerelem-gyermek) -by Gyula Krúdy</title> - -<style type="text/css"> -/*<![CDATA[*/ -body { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; -} - -h1,h2 { - text-align: center; - clear: both; - line-height: 200%; -} - -h2 { - margin-top: 2em; -} - -p { - margin-top: 0.75em; - margin-bottom: 0.75em; -} - -body > p { - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -hr { - width: 33%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 2em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - clear: both; -} - -hr.chap {width: 65%} -hr.tb {width: 25%;} - -.pagenum { - position: absolute; - right: 2%; - color: gray; - font-size: smaller; - text-align: right; - text-indent:0; -} - -.center { - text-align: center; - text-indent: 0; -} - -.right { - text-align: right; - margin-right: 1.5em; -} - -.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} - -.caption {font-weight: bold;} - -.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} -/*]]>*/ -</style> -</head> -<body> -<div lang='en' xml:lang='en'> -<p style='text-align:center; font-size:1.2em; font-weight:bold'>The Project Gutenberg eBook of <span lang='hu' xml:lang='hu'>N. N. (Egy szerelem-gyermek)</span>, by Gyula Krúdy</p> -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online -at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you -are not located in the United States, you will have to check the laws of the -country where you are located before using this eBook. -</div> -</div> - -<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Title: <span lang='hu' xml:lang='hu'>N. N. (Egy szerelem-gyermek)</span></p> -<p style='display:block; margin-left:2em; text-indent:0; margin-top:0; margin-bottom:1em;'><span lang='hu' xml:lang='hu'>Regényke</span></p> -<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Author: Gyula Krúdy</p> -<p style='display:block; text-indent:0; margin:1em 0'>Release Date: August 29, 2022 [eBook #68863]</p> -<p style='display:block; text-indent:0; margin:1em 0'>Language: Hungarian</p> - <p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em; text-align:left'>Produced by: Albert László from page images generously made available by the Google Books Library Project</p> -<div style='margin-top:2em; margin-bottom:4em'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK <span lang='hu' xml:lang='hu'>N. N. (EGY SZERELEM-GYERMEK)</span> ***</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<h1><i>N. N.</i></h1> -<p class="center"><span class="caption-150"><i>(EGY -SZERELEM-GYERMEK)</i></span></p> -<p class="center"><span class="caption"><i>REGÉNYKE</i></span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class= -"caption-small"><i>ÍRTA</i></span></p> -<p class="center"><span class="caption-150"><i>KRÚDY -GYULA</i></span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption"><i>BUDAPEST, -1922</i></span></p> -<p class="center"><span class="caption-small"><i>AZ ATHENAEUM -IRODALMI ÉS NYOMDAI R.-T.</i></span></p> -<p class="center"><span class= -"caption-small"><i>KIADÁSA</i></span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">10514. – Budapest, az -Athenaeum r.-t. könyvnyomdája.</span></p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p class="right"><i>Emlékül<br /> -ifjúságomnak.</i></p> -<p>Újhold volt, – farsangban – és N. N., ennek a történetnek -ismeretlen hőse, azzal töltötte idejét, hogy a városon kívül, egy -kocsmában üldögélt, amely a Fehér Farkashoz volt címezve.</p> -<p>Sokan azt mondják, hogy elmult már a régi világ, midőn az -emberek a kedvteléseiknek éltek. A kémények nem füstölögnek oly -őszinteséggel Magyarországon és a szívek befásultak. Ámde akármint -újhódik a világ, – hiszen ez a természete, – mindig akadnak utasok, -akik a vonatról lekéstek.</p> -<p>Ezek a lemaradt pasasérok (akiknek egyike N. N. is) tovább -hordják régi, molyette bundáikat és szinte sírból feltámadt -hangulataikat. A borbéllyal ugyanazt beszélgetik beretválkozás -közben és hajukat úgy fésültetik, mint harminc esztendő előtt. A -nőkről megmaradt a véleményük, amelyet Vörösmarty úr könyveiből -merítettek. A barátság szent fogadalom és az élet célja: a temető… -Bármikor találkozol velük, mindig egyforma a kedvük s mindig -ugyanazt mondják. Sokáig viselnek egy kalapot. A nyakkendőjükben a -tű örökös. Az órájuk sohasem áll meg, bár rendesen apjuktól -örökölték. Legfeljebb a fejük hajlik közelebb a földhöz és -hosszasabban ásítanak. Nem csodálkoznak sem a télen, sem a nyáron. -A kék téli este, <span class="pagenum"><a name="Page_4" id= -"Page_4">-4-</a></span> hókertjeivel, mozdulatlan öreg -fatörzseivel, a faágak között rejtezkedő fehér fészkekkel, újholdas -árnyékaival, mindentudó hallgatagságával éppen úgy nem zavarja meg -a kedvüket vagy bánatukat, mint a nyári éjszaka holdfénye, -boszorkányossága. Drága, boldog, csendes emberek, akik egykedvűen -veszik tudomásul, hogy az erdőn kopog a favágó fejszéje s messzire -elhallatszik, valamint azt, ha meghalt egy barátjuk, vagy -ismerősük. Jégszürkeségükben – az élet vége felé – azután oly nagy -csendben kezdenek üldögélni, mintha arra spekulálnának, hogy a -halál nem veszi őket észre. Mindennapi emberek, s mégis -csodálatosak, mert emberek. Ó, hányszor néztem őket! Vajjon miről -gondolkozhatnak?</p> -<p>N. N., aki meglehetős öreg ember volt, például azért járt a -Fehér Farkashoz címezett korcsmába, a külvárosba, mert az a régi -pesti vásárok idejében: vásárosok, utonjárók tanyája volt. Ebben a -tisztátalan, félhomályos söntésben hangzott el sok élettörténet, -amelyet utasok egymásnak elmondogatnak. N. N. kedvelte a -változatosságot, két kalapja volt, amelyeket felváltva hordott.</p> -<p>Miután megismerkedtünk, egyetmást elmondott életéből, amit -feljegyzék. Ha ugyan kíváncsi valaki egy hétköznapi ember -ifjúságára.</p> -<div class="chapter"> -<h2>A tücsök volt a dajkám.</h2> -</div> -<p>Mennyi mindenfélét tud énekelni a tücsök egy régi ház környékén, -ahol a lakók a végtelen életre rendezkednek be?</p> -<p>Egy olyan sárgára meszelt, fehér ablakszárnyas, piroskéményű, -sötétvörös cserépzetű, nagy kapujú, négyszögletes oszlopú, hűséges -komondorú, <span class="pagenum"><a name="Page_5" id= -"Page_5">-5-</a></span> mélyen hallgató magyar házban, ahol például -én is születtem, sohasem gondol senki az életnek a befejeződésére. -Az egyik esztendő a másik után múlik tökéletes megszokottsággal. A -forduló évszakok nem hoznak magukkal rendkívüliségeket. Sohasem -történik olyasmi, ami váratlan volna. Az élet egy befejezett, kész -feladat, amelynek elviselésétől senki sem kíván idő előtt -megszabadulni. Végigélik az emberek az életüket, mint az esztendő -különböző évszakai tökéletes bizonysággal következnek. Mindenkinek -van tavasza, piros nyara, hosszadalmasan ásító ősze, megnyugtató -tele. Élet, amely pontosan igazodik a kalendáriumhoz. Vannak fiatal -napok, vannak öreg napok, jönnek és mennek ködök, szomorgó esők, -májusok, novemberek, jó és rossz kedvek, ájtatosságok és -káromkodások, betegségek és ropogó egészségek. Senki sem -csodálkozik az életen, amint nem lep meg különösebben a tavasz -áhitatos napsugara és nem váratlan az ősznek mogorvasága. Bolond -az, akinek nem tetszik, hogy elmúlik a nyár. Okos ember megnyugszik -a tél hótakarója alatt, az örökös némaságban, az emberhangtalan -magányban. Az én ismerőseim olyan emberek voltak, akik örvendeztek -télen a mindennapi tűznek, a fiatalosan lengő lángoknak, de a -duruzsoló hóesésnek is odakünn, a házon túl. Az én rokonaim a sárga -házban kezüket dörzsölték reggel, ha sűrű köd feküdte meg a tájat, -de gyorsan kitárták az ablaknak mind a két szárnyát, ha napsugár -volt. Öröm volt a zuhogó, furcsa hangú tavaszi eső, de nem -szomorkodott senki sem, ha megjöttek a csendes, halott-gyermekek -lépéseinek koppanására emlékeztető őszi esőzések. Nem volt olyan -sűrű éjszaka, amelynek ne lett volna mondanivalója. Nem lehetett -oly komor a <span class="pagenum"><a name="Page_6" id= -"Page_6">-6-</a></span> tél, amely végleg elvette volna az -életkedvet. És nem szólalhatott meg a tavasz ezernyi -csengetyűhangján, hogy megértetlenül maradt volna egyetlen -csengőnek is a hangja. Boldog emberek között éltem, akikre szívesen -sütött a nap. Nyár pirosa, ősz fakója, tavasz lilája, tél fehére az -élet színei voltak. Az udvarházban élet volt, amely mindig a külső -természeti rendhez igazodott.</p> -<p>Tavasszal jobb kedvük volt az embereknek, mint ősszel. A tücsök, -a dajkám is másképpen énekelgetett nyári estéken. Lehetett bármily -körmönfont a gondolat: a szem, a lélek, a kedv, a szív, az étvágy s -az egészség mindig az időjáráshoz igazodott. Minden ember -körülöttem egy eleven kalendárium. Fontos volt a holdtölte, -megjegyeztük a szél irányát, az eső mennyiségét, a közelgő felhők -alakját, a naplemente látnivalóit, a dérnek és fagynak jövetelét, a -folyó áradásait, vagy az első hó beköszöntését. A zsebóra csak a -delet jelentette. Maga a nagy élet: a természet, az évszak az -időjárás alakulásától függött. Nem a percnek éltünk, hanem a -hosszadalmas esztendőnek, – amit körülbelül jelképez egy emberélet -a maga tavaszával s őszével. Nem egy napra volt feltéve az életünk, -hanem sok-sok napra, amelyekbe belekombináltuk a tavaszi napok -röpkeségét és az ősz ásítozó hosszadalmasságát. Senki sem gondolt -csupán arra, hogy mi történik a legközelebbi órában vagy holnap: az -élet messzi-messzi távlatokra volt berendezve, mint a gondos -asszonynak a kamarája, padlása. A perc eliramlik, mielőtt -megfoghattuk volna szivárványos szitakötő szárnyát. De az élet -tovább, soká, messzire ér, ahol az égboltozat a földre lehajlik. -Addig kell mindenkinek élni, míg ezt a távolságot eléri. Ezért nem -féltettük az elosonó percet, az elsuhanó napokat, <span class= -"pagenum"><a name="Page_7" id="Page_7">-7-</a></span> észrevétlenül -jött és ment évszakokat. Mert még sokáig akartunk élni.</p> -<p>A fáradhatatlan tücsök volt a dajkám; aki oly hosszadalmasan -énekelgetett a ház sarkában, mintha a legtávolabbi időkre helyezné -a célt, midőn éneklését abbanhagyja. Senki sem öregszik meg. Senki -sem hal meg. Az élet körülbelül örökké tart. A betegség oly -meglepően jött, mint a váratlan vihar. A halál, nagyritkán, oly -csodálkozást keltett, mint a vastag hóbunda, amely reggelre kelve, -betakarta a tegnapi tájképet. Ám a halottak sem látszottak örökre -elmenni. Csak egy kicsit félreálltak, megengedték, hogy örököljenek -utánuk, osztozkodjanak maradékaik s életük történetét apróra -megbeszélhessék az élők. Elmentek, lepihenni egy kissé. Bizonyos, -hogy húsz–harminc esztendő mulva visszatérnek, miután jól -kinyugodták magukat. S előlről kezdik az egész életet.</p> -<p>Legalább ezt dalolta a tücsök nyárvégi estéken.</p> -<div class="chapter"> -<h2>Hol lakott a tücsök?</h2> -</div> -<p>Nyáron talán a kertben, ősszel valamely zugolyban a házban, -amelyet hiába próbáltam megtalálni.</p> -<p>Néki sohasem volt bánata, mindig egyforma kedve volt. Jó kis -zenész volt, aki hegedüje mellett elfelejtette a mindennapi -eseményeket, amíg feladatát elvégezte. Pontos időben játszott, nem -késett s nem jött korán. Nem gondolt arra, hogy érdekessé tegye -magát váratlan elmaradásával vagy szokatlan érkezésével. De nem -törődött azzal sem, hogy a ház lakói betegek az unalomtól, bánattól -vagy örömtől, vagy józanok az élet egyhangúságától, <span class= -"pagenum"><a name="Page_8" id="Page_8">-8-</a></span> fáradtak a -hétköznapoktól, egykedvűek az elkerülhetetlen végzettől, -reménységesek vagy reménytelenek. Ő rágyújtott a maga nótájára, -mintha fizetést húzott volna egy ismeretlen hatóságtól. Nem bánta: -sírnak odabent vagy semmiségeken nevetgélnek. Kisbaba figyel -zenélgetésére vagy mindenéből kiégett öregember. Csókszomjas -fiatalok vergődnek illemszabályok zsarnoki képmutatásában, vagy -élettől megcsömörlött férfiak feküsznek a kanapén és hosszadalmasan -nézik a levegőt. Vénasszony kotorja helyét a tűzhely közelében, -mint a tyúk, mielőtt tojna, hogy majd babonássággal, mesékkel, -furcsa mondanivalókkal népesítse be hallgatói közelgő estéjét, vagy -megcsalódott férfi bámult a pisztolycsövébe magányos szobájában. A -tücsök fáradhatatlanul cirpelt a ház zugában. Énekelt, midőn a ház -hölgyei életbevágó leveleiket irogatták, vagy a költő munkáját -rakosgatta össze cifra betűkből; öregember ásítozva verte ki -pipáját, vénasszony orvosságot kevert, a vendég csörömpölve nyitott -be a kapun, női szívet loptak ki az ablakon át, romlott kolbásszal -megmérgezték a házőrző ebet, feljött az égen a Kocsma-csillag, -asszony siratta a dívány sarkában elköltözött szerelmét. A tücsök -csak énekelt.</p> -<p>Énekelt azoknak, akiknek egyéb örömük sem volt már estéjükön, -mint kovácsműhely csengő kalapácsainak hallgatása.</p> -<p>Elringatta azokat, akik már nem tudnak megnyugodni bús fejükkel -semilyen nő ölében sem. A szemük láz, a szívük seb, az ajkuk jég, -az álmuk a börtönök lakóinak álmaival azonos. A boldogtalanokat -mulattatta a tücsök.</p> -<p>Dalt mondott a hosszant hallgatóknak, a csillagváróknak, a -szótlan búsaknak, a panasztalan <span class="pagenum"><a name= -"Page_9" id="Page_9">-9-</a></span> némáknak, a setétlő kertbe -meredő szeműeknek, az őrület fantómjaival viaskodó -dézsafejűeknek.</p> -<p>Cirpelt azoknak, akik évek óta várják, hogy a kapu előtt -megjelenjen a levélhordó, valamely olyan üzenettel, amilyent csak -egyszer lehet kapni az életben. Vagy megálljon egy kocsi, benne -utazó, akit szívrepesve várnak a tunyán elmuladozó évek.</p> -<p>Danolgatott a tanyák, kerti házak, lugasok, toronyszobák -magányos lakóinak, akikre sohase nyitja rá senki az ajtót, bár ők -ezt napjában százszor elképzelik.</p> -<p>Himnuszt fujt az ágyak sóhajtozó, nyögő betegeinek, a -lábtörötteknek, a kuckókban guggoló bénáknak, a mankójukkal -homokban író sántáknak, a végképpen megsiketülteknek és a mélázó, -figyelmező vakoknak.</p> -<p>Szép hangokat pengetett az életuntnak, aki csak akkor áll -töltött vadászfegyverrel az ablaknál, midőn a hold merőlegesen néz -le az udvarra, a kutyák veszettül ugatnak: hátha megjelenik az őszi -éjszakában egy árnyék, amelybe bele lehet lőni a töltést, ahelyett, -hogy önmagába lőné?</p> -<p>A tücsök tehát mindenkinek a szívében lakott, aki nem volt az -élet kiválasztottja, boldog ember… Talán nincs is boldog ember a -világon. És így a tücsöknek igen sok házikója volt -Magyarországon.</p> -<div class="chapter"> -<h2>A tücsök művészete.</h2> -</div> -<p>Az álomtalanoknak dalolt csak a tücsök istenigazában!</p> -<p>A holdfény végiglépkedett a mezőn. Álmukban lehet látni a -virágokat. Ilyen holdas estéken tapasztalhatni, hogy a növények is -alusznak éjszaka, mert az éj mindenkinek a pihenésére van -<span class="pagenum"><a name="Page_10" id= -"Page_10">-10-</a></span> rendelve. Némelyik virág, amely napközben -illatos, bujálkodó, méztől terhes, az éj óráiban szinte illattalan. -A holdfény hideg, mint a másvilág. A felhők is megállnak az égen, -mintha egyet szundítanának, mielőtt végtelen útjukat folytatnák. Az -álom sűrű, hangtalan. A csodálatos éjben, tán ilyenkor száll le -Krisztus a keresztről az útszélen, hogy körülnézzen a közeli -falvakban. Köntöse elvegyül a holdfénnyel. Ő maga csak egy árnyék, -test nélkül, amint tovalebeg a mezőkön, fehérlő országutakon. -Ilyenkor válik valósággá a vándorkatona meséje, aki nem találta meg -a Krisztust a keresztfán, amely a falu határában emelkedett.</p> -<p>És boldogtalanul bolyonganak a holdkórosak. A tücsök fujja a -nótájukat, mint valami másvilági karnagy, aki csupán azokra a -különös éjszakákra kapott megbízást, midőn a holdvilág felszívja az -emberek lelkét. Nesztelenül dugja ki lábát a takaró alól a feleség, -hogy mellette alvó férje sem veszi észre. A zárak, ajtók, kilincsek -valamely másvilági hangtalansággal nyílnak fel kezük érintésére. -Senki sem tudja, hogyan jutnak ki a padlásablakokon át a háztetőre. -Ámde valóban ott állnak a gerincen, a kémény mellett és karjukat -kitárják a néma hold felé. Minden zaj, lárma, kocsikerék nyikorgása -felébreszthetné őket különös álmukból, csupán a tücsök cirpelése -kedves zene nékik, amely nem zavarja álmukat. A tücsök a holdvilág -cinkosa. Ha lunátikusat lát a háztetőn bolyongani, nyomban szebben -dalol, mint valaha. Hangja édesded, andalgó, ringató, mint egy -trubadúré. Előbúvik csúnya feketeségében a kert bokrai közül és -közvetlenül a ház alatt dalol a tetőn lépegetőnek, amint az -bizonytalankodva mendegél a legmagasabb kémény felé. <span class= -"pagenum"><a name="Page_11" id="Page_11">-11-</a></span></p> -<p>Ti nem hallottátok még a tücsköt, amint éjfél felé valamely -különös, varázslatos, másvilágias zene hangzik fel hirtelen -egyhangú dalában? Ilyenkor jár valaki a háztetőn a holdfényben és a -tücsök előveszi azokat a hangjait, amelyek földi ember előtt -titokzatosak, érthetetlenek. Egy elvarázsolt tündér énekel a -kertben. Valaki, egy rejtelmes idegen, egy kósza, gyönyörű szellem -szólal meg hirtelen a tücsök hangjában. Elképzelhetetlenül édesded -zene vibrál, olthatatlan, örök szerelem, kimondhatatlan vágyakozás, -sóvárgás, epedés, boldogság peng, peng, flótázik… Amikor a tücsök -egyhangú éneklése váratlanul megváltozik és megtelik ismeretlen -melódiákkal, vigyázz, szegény álomtalan barátom, ne jusson eszedbe -az ablakon kibámulni a néma kertbe, mert tán valaki a nyakad közé -zuhan a háztetőről.</p> -<div class="chapter"> -<h2>A tücsök őszi látogatása.</h2> -</div> -<p>Én októberben születtem, amikor ritkán hallatszik a tücsök, de -annál szomorúbb a hangja. A kovácsműhely esti harangozása nagy -messziségből közeledik a leszálló ködben. Dúsan, füstösebben -pipázik a kémény a dércsípte háztetőn, mint fehéredő, tömött -szakállból bővebben omlik a pipafüst is. A ház mögött elterülő -szőlős, gyümölcsös, veteményes kerten egy pillantással végig lehet -látni, nincsenek kövér lombok, megtelt bokrok, szélesszoknyájú -szőlőtőkék, amelyek a kilátást megállítják. A fehér filagória -közelebb jött a lakóházhoz, mintha a közelgő téli hideg elől -menekülne a gyengéd, vékonylécezetű alkotmány a zömök oszlopú -udvarházhoz, amelyben ama nagy fehér szelindekek, farkcsóváló -komondorok, barátságos <span class="pagenum"><a name="Page_12" id= -"Page_12">-12-</a></span> kemenceóriások tanyáznak, amelyek -lángfogaikkal kettéharapják a hideg lábát, ha az a ház belsejébe -akarna nyomakodni. Reggelenkint hűvös nedvesség csorog a fák kopasz -gallyain, a szín zsindelytetőjére vetett sárga tökök gyorsan -pirulni kezdenek, a cinkék a kertre nyíló ablakokig bátorkodnak és -halkan kocognak az üvegen.</p> -<p>Az ősz elkomolyodva fekszik rá a ligetekre, kopott pirosságú -kerítésekre, hirtelen elhagyatottnak látszó gyalogösvényekre, -elárvult folyócskákra, amelyeknek partjairól elszökdöstek a virágok -és bokrok. A mult században, melybe az én gyermekkorom esik, nagyon -pontosan igazodott az időjárás a csillagászati évhez. Szinte napra -ki lehet számítani, mikor kezdődik az ősz vagy a tavasz. Nem -emlékszem abnormis időjárásra. A születésem napja körül (október -második felében) komoly, esős, ködös, csípős ősz volt mindig. Az -eső halhatatlan emlékezetességgel csorgott napokig a háztetőn. De -nem volt ez azért kellemetlen idő, mert mindnyájan vártuk a -hosszadalmas őszi esőket, amelyek nélkül nem lettek volna teljesek -az élet örömei. Szükség volt az esős, csorgó, juhászbunda-szagú -őszi napokra, hogy megszokjuk kissé az otthonülést. Hisz alig -egy-két hét előtt még a szőlőket jártuk, préposthangú nagy üres -hordókat gurítottunk le a pincékbe, anyányi rozsdás kulcsokkal -nyitottuk és zártuk a présházat, nagyokat visszhangzott a táj a -napsütéses kakaskukorékolástól vagy jókedvű fehérnép rikkantásától, -aki az almafán hintázott lengő szoknyájában, telt lábszáraival, -hogy az őszi almákat kosárba szedje.</p> -<p>A padlás, amelyen olyan por és csend volt, hogy az ember könnyen -elhihette, hogy éjfélkor <span class="pagenum"><a name="Page_13" -id="Page_13">-13-</a></span> itt kilép valaki a tűzfalból és a -pince, amelynek vakságát bolygó gyertyafény, némaságát boros -szájízű pincemesterek döngő hangja, penészszagát boroknak -kellemetes savanyú illata váltotta fel: a padlás és a pince az esős -napokon nagy változásokon mentek keresztül. Ilyenkor csinálták itt -a télire való rendet. Korán eljött az alkonyat, még napvilágnál -kellett gyékényre rakni a télire való almákat, diókat a padláslyuk -gyenge világosságánál. A pincét úgy lezárták estére nagy lakattal, -mint valami börtönt, amelyben nagyon szökhetnékje van egy értékes -rabnak. Az esőzés beláthatatlanul, napokra terjedt. A kutyáknak a -bundája átázott, mintha többé sohasem száradna meg. A gyalogutakat -mély sár fedte. Az országuton tengelyig sülyedt az eltévedtnek -látszó utazókocsi. Azért kellett október közepéig elkészülni minden -külső munkával, borbehordással, gőzmalommal, tanyával, mert őszkor -a nyírségi országút csak vándorcigány ötpengős gebéjének vagy -parasztfuvaros nyúzott, bundás, mit sem érő lovának való. Most már -otthon marad addig mindenki, amíg beköszönt a tél, a hó, a fagy, a -szán talpának való országút. Csoroghat tehát az eső kedvére, a -házőrző kuvasz se megy túl a kerítésen, mindenkinek megvan a -tennivalója a házban. Faragómunkák készülnek a színben, káposztát -gyalul a zergetollas tiroli, aki a legnagyobb pontossággal -megérkezett az esős napokra évről-évre, ajtókat, ablakokat -reperálják, kályhákat, kürtőket seprik, friss, tarkán szőtt -háziszőnyegekkel vonják be a szobák kőportól fehérlő pádimentumát, -a felfogott esővízbe faszenet tesznek, eljön ideje a korai -lefekvésnek, az újságolvasásnak, a könyvforgatásnak, az atyafiságos -levelezésnek, naplóírásnak, Rocambolenak és más hatvankötetes -<span class="pagenum"><a name="Page_14" id= -"Page_14">-14-</a></span> regényeknek. Az eső fáradhatatlanul -kopogott a háztetőn éjfélkor vagy hajnalban, mindig nagyon nehezen -virradt, mintha elszokott volna a világ a reggeltől, csak néha -akadt látnivaló egy óriási köpenyeges, hallgatag sapkás utazó -alakjában, aki isten tudná milyen okból vontatta magát a -forsponttal a nyírségi országúton. Legfeljebb az üstfoltozó cigány -tévedt be néha a kapun lobogó szemével, ezüstpitykés mellényével, -füstös szakállával és volt nagy mulatságuk az unatkozó, ázott -komondoroknak. Vagy pirosszoknyás, igézően karcsú, csengő-lengő -cigány lány villantotta be a gyujtogató szemét a konyhába, -házvégébe és mindjárt készen volt arra, hogy keresztbevetett lábbal -a földre üljön és hosszadalmasan, jóízűen jövendölgessen. A falusi -cigány inkább elbírja a kopogós-fagyú, csontkemény telet, mint az -őszi esőt. Ürge módjára bujik putrijába, holott minden vágyakozása -a szabad levegő, a csavargás, a céltalan kóborlás.</p> -<p>Ilyen volt a pontosan megérkező ősz a mult században -Magyarországon. Én nagyon szerettem. A köde, a csendje, a -szomorúsága, a lemondó unalma, békésen elterülő alkonyata és -mesemondásosan hosszú éjszakája az enyém volt, az álomtalané, aki a -leghosszabb regényeket olvasgattam vagy álmodtam ez évszakban.</p> -<p>És néha, midőn az eső meg-megállott, mintha szünetet adott volna -az embereknek, hogy az agyukról, a lelkükről eltisztuljon az őszi -köd, hogy kimenjenek a petróleumlámpás-szagú alacsony szobákból a -szabadba, hogy eloszoljon alkonyati szomorúságuk, csendes -egykedvűségük, ásító melankóliájuk, szalmatűzbe néző szemükről -lemenjen az őszi füst korma: nagy csendben, szinte észrevétlenül -megállott az eső, a kis lábak, amelyek <span class= -"pagenum"><a name="Page_15" id="Page_15">-15-</a></span> a háztetőn -kopogtak, elvándoroltak… ilyenkor valahol megszólalt a házban -rekedt tücsök. Hej, hogy haragudott a gazda, amikor rájött, hogy a -tücsök beköltözött a házába! – De én mindig boldog voltam, amikor -szomorú kis pajtásomnak a hangját meghallottam. Bármilyen egyedül -voltam, többé nem voltam árva. Leejtettem a könyvet és fejem -hátrahajtva hallgatóztam a rejtekhelyről hangzó tücsökcirpelésre. -Mintha messziről eljött volna valaki hozzám és azt mondta -volna:</p> -<p>– Ne félj, nem felejtettelek el.</p> -<div class="chapter"> -<h2>A kétlábú tücsök.</h2> -</div> -<p>A Nyírség, ahol a gyermekkori őszök és az ifjúkori tavaszok -elrepültek felettem, telve volt magányos tücskökkel.</p> -<p>Ez az álmos álmodozó, ködös, szeles, egyhangú vidék nagyon -alkalmatos arra, hogy magányos embereket neveljen, akik félig -elvadulva, eldugaszolva, megecetesedve éldegélik napjaikat. A -Nyírség az a hely, ahol legtovább volt agaruk és vizslakutyájuk a -tönkrement gavalléroknak és ahol mindig-mindig emlékeztek a régi -uraságra, elkótyavetyélt tekintélyre, ősi birtokra és fennhéjázó -nemességre. Itt mindenki a multjából akart megélni. Abból, hogy -valamikor volt valami az apja vagy nagyapja. Furcsa, hetyke, -legénykedő, virtuskodó Magyarország itt hortyogott, ásítozott, -unatkozott, dologtalankodott, nyomorgott legtovább. Máshol már -beletörődtek az emberek, hogy vége a régi világnak, dolgozni, -tanulni, igyekezni kell, hogy megélhessünk. A Nyírségben még mindig -a követválasztást várták, a takarékpénztár körül sompolyogtak -értéktelen váltókkal, az öregek a fiak házasságától remélték sorsuk -jobbrafordulását, <span class="pagenum"><a name="Page_16" id= -"Page_16">-16-</a></span> vagy egy százesztendős családi per -eldőltétől. A fantasztikus tervek, légvárak, szépen kicirkalmazott -remények, édesded ábrándok jól kifejlődtek ezen a mocsaras, ködös, -szegényes, kidőlt-bedőlt tájon. Mintha mindenkinek reskontó lett -volna párnája alatt, amelyet egyszer okvetlenül kihúznak. Alig -jutott eszébe valakinek, hogy dolgozni is kellene. Legfeljebb a -vármegyét nyomorították meg, mert hisz az övék volt a megye. -Szélmalmok mutogatták csonka vitorláikat a láthatáron, mint a -vármegye régi hatalmát. Agarászbálokat tartottak, de egyik-másik -zsidó birtokosnak jobb agara volt már, mint az elnöknek. -Kártyáztak, ittak, vetélkedtek, cifra kocsin jártak, hajdut -tartottak, párbajoztak, barátkoztak, hangosak voltak a -kurjantásaik, de már mindenki tudta, hogy vége a világnak. Én -mindig nagyon szerettem őket vadászkalapjaikban, -macskanadrágjaikban, vadmagyarságukban. Csak el, el erről a ködös, -életúnt és fontoskodó, szomorú és hencegő tájról, bár ifjúkoromban -többször megmutattam, hogy van olyan kemény öklöm, mint -bármelyiknek közöttük. Tizenhatesztendős koromban nehéz kardokkal, -derékig mezítelenül párbajoztam a huszárlaktanyában s nem is -csodálkoztam, hogy ép bőrrel menekültem. (Bár eljöttem közülük, -hogy csak álmomban járjak vissza, legfeljebb az apám sírját -látogattam meg néha, sokáig nem tudtam elhagyni virtusaikat, -vakmerőségüket, attakírozásukat, lógós szomorúságukat.)</p> -<hr class="tb" /> -<p>A városban még nádasházak voltak, amelyekben kis ablakok mögött -epedő fiatal nők, mániákus vénasszonyok, bogarászó, elgondolkozó -öregemberek laktak. S bár köztük éltem, sohasem tudhattam meg, hogy -mit csinálnak a vályogfalak mögött. <span class="pagenum"><a name= -"Page_17" id="Page_17">-17-</a></span> Az úri hölgyeket többnyire -csak vasárnap lehetett látni az utcán; de néha estefelé is -elsuhantak a házak mentén, amint látogatóba jártak egymáshoz. -Ilyenkor nem volt szokás kalapot tenni, többnyire csak kendőt -borítottak a fejükre, nem felejtették otthon a kézilámpást, -osontak, halkan fecsegtek, vigyázva nevetgéltek, illedelmesek -voltak, csak a kaput csapták be nagy zajjal, mintha végtelenül -megörültek volna, hogy végtére hazaérkeztek. A szívbajos -öregemberek, az álomtalan betegek, a könyvforgató szomorúak az -ablakaik mögött mit sem hallhattak a lábujjhegyen járó kisvárosi -estéből. A sarki fűszeres ajtóján csörgött néha a csengő, mint a -messze kalandozó élet. Az ablakok le voltak függönyözve, soha -egyetlen lámpavilágot nem láttam a házakban, midőn éjszaka néha -egymagamban bolyongtam. Sehol egy hang, sehol egy panasz, se sírás, -se nevetés… Itt mindenki aludt, tán mert mindenki boldog volt? -Istenem, hányszor jártam éjféltájban a kisvárosi utcákat, a -nádtetős, girbegurba, gödrös, akácos, hosszant-hosszant alvó -utcákat és sohasem találkoztam senkivel! A lépéseim kopogását -egyedül hallgattam, a fütyürészésemre nem felelt senki, a vágyaim -felé nem nyúl ki fehér leánykéz az ablakocskából, kisajtó nem -nyikordult a kerten, hogy lopott csókkal megajándékozzon valaki. -Magamban voltam, magamnak gondoltam mindenféle gyönyöröket, -szívringatókat, elandalítókat.</p> -<p>Én voltam a tücsök.</p> -<p>És mindenki tücsök volt körülöttem, mert mindenki magának -élt.</p> -<p>Hosszú, hosszú kíváncsi estéken hányszor jártam be a várost, -hogy valamit észrevehessek e nyírségi nagyfalu éjszakájából! Csak -egyetlen <span class="pagenum"><a name="Page_18" id= -"Page_18">-18-</a></span> éjszakai regényt láthassak, amelyekről a -szép színdarabok szólnak, költők énekelnek! Egy érzelmes hangot -szerettem volna felfogni a nyíregyházi éjszakákból. Legfeljebb -részeg emberrel találkoztam a 3 Rózsa táján, aki öklendezve szidta -a feketeszakállú Frid borát. A tornyok csodálatos nyugalommal -nézegették az alant elterülő házakat, udvarokat, mintha bizonyosak -lehettek volna arról, hogy odalent nem történhetik semmi -rendellenesség. Mindenki ágyában van, a részeg ember is -hazavergődik, nagyot csattan a kapu a háta mögött, a Kocsma-csillag -egyedül marad az égen, idelent kialszik az utolsó világosság is a -csárdásleány pacsuli-illatú rossz kis szobájában.</p> -<p>A cigányok hegedűkkel hazafelé bandukolnak a szűk Holló-utcán, -mint dologtalan kísértetek. A Veres Lámpásnál egymás között -huszonegyest kártyáznak a leányok. Huray ügyvéd úrra nem vár a -taligás a hársfa előtt, Kálnay László döngő, recsegő, rikkantó -hangja nem veri fel a Mátyánszky-féle vendéglőt, ahol Dálnoki Gaál -Gyula nyugalmazott színésszel vitázott, kérkedett, gorombáskodott, -kibékült s véle nagyokat ivott, alszik Csapkay Gyula, a -vaskereskedő. A gyaluforgácsos serházak, a gyanus kis kávéházak: a -Betyár, a Vörös Tehén, a Zabolch vezér oly csendesek, mintha már -elrepült volna felettük az a húsz esztendő, amely alatt a régi -híres korhelyek a kocsmából a temetőbe vándoroltak. Mintha már mind -megöregedtek volna a kaszírnők, akik kegyeiket szívesen -osztogatták, dalt tudtak, csókot adtak… vajjon hová lettek?</p> -<p>Egyedül barangoltam az őszi éjszakában, mint egy eltévedt -vándorló. Szerettem volna szerelmessé tenni magamat? De kibe? A -kantinos kisasszonyba tán, aki rám se nézett? Valamelyik -<span class="pagenum"><a name="Page_19" id= -"Page_19">-19-</a></span> zsidó kisasszonyba, kit nem ismertem? Az -alispánnéba, aki után olyan sóvárogva néztem (a gömbölydedségére), -mint azóta sem nőre?</p> -<p>Magányos tücsök voltam.</p> -<p>Csak jönne valaki, akivel néhány szót válthatnék. Ó, siralmas, -alvó, szomorú kisváros!</p> -<div class="chapter"> -<h2>A szerelmes tücsök.</h2> -</div> -<p>A nagyapám negyven szivart szívott el napjában, meg is halt -csaknem százesztendős korában. De kocsmába nem járt, inkább a -cselédszobák körül settenkedett. S nem minden siker nélkül. A -katonás, nyalka, keménytekintetű öreg úr, aki még nógrádi -kiejtéssel beszélt magyarul: nem kis eredményeket mondhatott -magáénak a fiatal nőszemélyek körül.</p> -<p>Magam is ösmertem azt a fiatalos, kellemetes leányasszonyt, aki -három generációt boldogított szívével.</p> -<p>Így: egyszerre szerette nagyatyámat, atyámat s engem. Hárman -udvaroltunk neki egyszerre s azt hiszem, mind a hármunkat -szeretett.</p> -<p>Úrihölgy volt. Jellának hívták, francia nyelvre, illemre, -táncra, zongorára tanította a városka fiatal hölgyeit. Nagyatyám -bizonyára a copfos növendékleányok iránt sem mutatott ellenszenvet, -de itt meg kellett elégedni Jellával.</p> -<p>Fene féltékeny volt.</p> -<p>Nagyatyám szegény volt, mint a templom egere, bár -gavallérságában ezt sohasem mutatta. Szép szavakon, ritka bókokon, -finom udvarlásokon kívül nem igen lephette meg egyébbel a -hölgyeket.</p> -<p>Atyámnak erszényében ezerforintos bankók <span class= -"pagenum"><a name="Page_20" id="Page_20">-20-</a></span> voltak, -bár férfiasságban és úriasságban sem maradt el nagyatyám -mögött.</p> -<p>Én tizenhat esztendős voltam s költőnek készülődtem.</p> -<p>Jellának egy felejthetetlen napja volt. Egy vasárnapi dél, mikor -is hárman együtt kísértük őt haza a templomból nádfödeles házáig. -Hárman csókoltunk neki kezet a kapuban. Jella mindig büszke volt -erre a napra, de nem így atyám, aki rátarti, gőgös ember volt és -ezentúl ugyancsak megválogatta az alkalmakat. Jella leginkább -irodájában szokta felkeresni őt az alkonyati órákban. Atyám sohasem -járt Jella házához.</p> -<p>De azon a vasárnapon az utcákon kísértük Jellát, amely utcák -messzire és sárosan nyúltak el, mint a hétköznapi élet; -ákácfélékkel voltak szegélyezve, amelyeket többnyire piros, hideg, -szeles tavaszi alkonyatokon ültettek, midőn valaki született a -háznál és az ákác együtt növekedett a gyerekkel, amíg el nem -hagyta; és ezek az utcák mind a temetőben végződtek. A Szent -Mihály-temető, a Morgó-temető, a Vasúti-temető elrakosgatták a -maguk utcáiból az elnyűtt, elfáradt lakosokat. Jött egy kis szél, -befujt a padláslyukon, meglóbálta a régi csizmákat, száraz -vadásztarisznyákat, felszárította az utat a temetőig, amelyen a -kiszemelt öregembert el kell kísérni. Így mentek el nagyon sokan a -szomszédaink, ismerőseink közül. Ezért nagyapám mindig komoran s -bozontos szemöldökét összeráncolva, haragtartóan nézett a temetők -felé és nem mert köhinteni, krákogni, amit pedig szeretett. -(Atyámnak ezidőtájt csak a mesteremberek számlái okoztak némi -gondot a temetővel kapcsolatban. Nagyanyám, miután elvált -nagyatyámtól, temetőlátogató lett és mindig talált valami javítani -valót a családi sírbolton, <span class="pagenum"><a name="Page_21" -id="Page_21">-21-</a></span> ahol alig ismert, alig látott -testvéreim is aludtak. Szegény atyámnak sejtelme nem lehetett -arról, hogy hármunk közül – megtermett, életerős emberek voltunk – -ő legszálasabb, legkomolyabb, legrendesebb és legvigyázatosabb megy -el elsőnek a Morgó-temetőbe.)</p> -<p>Nagyatyám kissé már lehajtotta sörtés, kerek, törökös fejét. -Különböző öreges sajátságai is voltak. Dohogva káromkodott, ha erre -a legkisebb alkalma nyilt. Abban az időben azt mondták a káromkodó -emberekre, hogy katonás magatartásúak. Nos, nagyatyám valóban -honvédkapitány volt 48-ban és a komáromi sáncokon a menyecskéket -táncoltatta, amikor a német ágyúzott. Mintha egyebet sem tett volna -a szabadságharcban: mindig csak táncolt darázsderekú, riszáló, -hevült kebelű honleányokkal a bástyán, – nem sokat beszélt különben -a hadjáratról. Találkoztam öregasszonyokkal, akik így látták még -mindig őt a hatvanesztendős, dohányszitaarcú, szürke bajuszú, de -választékos ruházatú öreget. Trombitaalakú kézelői, fehér -mellényei, karcsú kabátjai, gombos cipői, struflis nadrágjai kellő -hatással voltak a nőkre. Nagyanyám, aki körülbelül negyvenesztendős -korában vált el tőle (féltékenységszülte felháborodásában), élete -végéig bolond, szerelmes rajongója maradt a férfiúnak, akit a -családi körben: <i>a gróf</i> néven mindenféle rossznak -elmondtak.</p> -<p>A <i>gróf</i> köhintett és ifjú gazdasszonyával, egy Stuart -Mária külsejű pórleánnyal a város másik végébe költözött, -meghagyván a sárga kúriában elvált feleségét s unokáit. Csupán a -családi címert vitte el magával a megúnt hajlékból. Ez pléhtáblára -volt föstve: pelikán, amely önvérével táplálja fiókjait. Csillagok, -kardot tartó kéz, <span class="pagenum"><a name="Page_22" id= -"Page_22">-22-</a></span> ötágú korona a címerben, amely -jelvényeknek megvolt a maguk jelentősége, amiről nagyatyám -levelezést folytatott Nagy Ivánnal, a nógrádi levéltárossal. -(Nekünk is volt családi pörünk, mint a legtöbb magyar familiának. A -Bibics-féle milliókat szándékoztunk visszaperelni Arad városától. -Ezért lett nagyatyám s atyám is ügyvéd; ugyancsak fiskálist -szándékoztak nevelni belőlem is. Téli estéken, szél és tűz zúgása -mellett megjelentek a Bibics-milliók, amelyek után a <i>grófnak</i> -csak a kezét kellene kinyújtani. De a gróf még vár a perrel. Nagy -Ivánnal levelez. S egyik esztendő múlt a másik után.)</p> -<p>Az ifjú gazdasszony, akinek vöröses hajába, fehér húsába, piros -sláfrokjába, görögdinnye-ajkába távolról magam is szerelmes voltam, -mint a legtöbb kívánatos nőbe szokott a tizenhatesztendős ifjú, – -nem nagyon gátolta nagyatyámat, hogy más nők után is „kivesse a -hurkot“ (mint mondani szokta). Igaz, hogy ezért messzire hangzó -veszekedések és verekedések voltak a címerrel ékesített -nádasházban. Stuart Mária visítását, nagyatyám basszusát a -távolabbi szomszédok is hallhatták. Edény tört, – még hetven -esztendős korában is; egy csésze törött darabkáival volt telve a -szobája, midőn névnapján unokái tisztelgését fogadta.</p> -<p>– Bizonyisten, bolond ez az asszony! – szólt röviden és -elharapta a szivar végét, hogy pattant egészséges foga.</p> -<p>Ámde e nagyszabású veszekedések sem gátolták nagyatyámat, hogy -szerelmeit minél gyakrabban felkeresse. A galambmellű és -kékbajuszkájú Fánika, a dohánytőzsdében, valamint a ropogós, -derekas, kívánatos Sternné csaknem mindennap láthatták nagyatyám -deres bajszát. Nem <span class="pagenum"><a name="Page_23" id= -"Page_23">-23-</a></span> panaszképpen mondom, hisz magam is -próbáltam egyet-mást az életben: úgy sohasem láttam mosolyogni -nőket, mint nagyatyámra ragyogtak fel Fánika, Sternné és mások, -akikre már nem igen emlékszem. Fánika és Sternné éppen eléggé -foglalkoztatták ifjúkori fantáziámat, s irígyen gondoltam -nagyatyámra, aki bizalmaskodva közeledett e nőkhöz s azok nem -haragudtak reá. Általában minden nővel úgy bánt, mintha legalább is -a szeretője lett volna. Megtapogatta, megsimogatta, megveregette -őket. A fiatalokat tegezte.</p> -<p>A szemükbe nézett és olyan hangon beszélt velük, mintha mindig a -legtitkosabb dolgokról volna szó. A nők arca felhevült, zavartan -felelgettek, lesütötték a szemüket, láthatólag védekeztek nagyatyám -szavai ellen… (Be sokszor lestem messziről a kalászhajú Sternnét, -amint sokatmondó, keleties szemeivel a bolt setétjében nagyatyámra -hallgatott! Vajjon hová lettek azok a különös, varázsló szavak, -amelyeket ez a dohogó, portorikó-szagú, káromkodó öreg honvéd a -nőknek osztogatott, hogy elbűvölve hallgatták? Legalább ezeket a -csodatevő szavakat hagyta volna nekem örökségbe, midőn -százesztendős korában meghalt, miután Stuart Máriával halálos ágyán -házasságot kötött!)</p> -<p>Ám térjünk vissza Jellához, ahol egykor hárman ütöttük a -vasat.</p> -<p>Nagyatyám (atyám jelenlétében) szokás szerint öregesen dohogott. -Szidott valakit, mint a bokrot.</p> -<p>Én tanulmányaimról referáltam Jellának. Míg atyám mindig -szótlan, büszke, megvető maradt.</p> -<p>De Jella boldog volt.</p> -<p>Nem tudom, hogy mennyit adott volna a lelkiüdvösségéből, -<span class="pagenum"><a name="Page_24" id= -"Page_24">-24-</a></span> ha az egész város a Szent Mihály-utcára -tódul s mindenki a két szemével látja, hogyan udvarol három -generáció egyszerre az okos nőnek.</p> -<p>Egyébként Jella olyan volt, mintha lovarnőiruhát, rugalmas -trikót, repkedő szoknyácskát viselt volna valódi ruházata -alatt.</p> -<p>Huray László ügyvéd úr hajtatott taligáján (bizonyosan a -„Kiskorona“ nevű sörházba), Jella alig várta, hogy elfogadja a -korhely fiskális köszönését, mint egy királynő, aki jobbágyai -hódolatát fogadja.</p> -<p>(Pedig Huray ügyvéd úr alatt leszakadt az ágy…)</p> -<p>Egyéb nem is történt vele életében. Minden dolga elfelejtődött -tán, ha neve szőnyegre került, csak a leszakadt ágyra emlékeztek az -emberek; tán azért nem is kapott feleséget.</p> -<p>A Hársfában történt ez, ama városvégi fogadóban, ahol legjobban -tudtak főzni a kocsin utazóknak, vásárosoknak, kupeceknek. Valami -olyan különös jó szaga volt a Hársfa konyhájának, hogy utas ember -élete végéig nem felejtette el. Ha tíz esztendő mulva jött vissza a -Hársfába, akkor is emlékezett az orra arra a pompás illatra, amely -itt egykor várta. Mintha éjjel-nappal lacipecsenyét sütöttek volna -a tűzhelyen, fiatal hagymát ennének az ajtó mellett bicskáikkal a -kupecek, a cipót reggel vették ki a kemencéből és a piros borban -játszik a napsugár. A Hársfa volt Huray uram tanyája, itt töltötte -el életének nagy részét, a csárdás mondta el neki: mit olvasott a -Journalban s a Nyírvidékben, a csárdásné, hogy mit beszélnek a -piacon… Idővel saját szobája is volt a Hársfában. Igaz, hogy közel -a háztetőhöz, majdnem a padláson, ahol annyi bolha volt, mint -Falstaff <span class="pagenum"><a name="Page_25" id= -"Page_25">-25-</a></span> fogadójában, az őszi eső befolyt egy -lyukon a köddel együtt, a szél koncertet tartott, mint megőrült -muzsikus, – de Huray ügyvéd úrnak ez egészen mindegy volt, mert ő -Hársfabeli szobácskáját már csak olyankor fogadta el, amikor, mint -mondani szokták: Hekuba volt neki az egész világ. Itt feküdt -napokig Huray tekintetes úr (aki különben szikár, asszonyszemnek -tetsző, legényes figura volt, sovány, mint a nyírségi agár és a -zöld nyakkendőket összevásárolta a városban) és csaknem -kicsirázott, szakállt eresztett, a konyhából felszállongó -ételillatokat szagolgatta, lutriszámokat álmodott, a csárdásnéval -játszadozott, sőt peresfeleket is fogadott, ha nagyon sürgős volt -ügyük. Egyszer meghízott itt az ágyban fekve, hogy nem ment fel rá -a nadrág. Új nadrágot kellett varratni, hogy hazamehessen végre a -Hársfából.</p> -<p>E különös férfiúval történt aztán, hogy este korábban fektették -le, mint arra megérett. Nyugtalankodva forgolódott rozoga ágyában, -dörömbözött, káromkodott, – míg egyszerre leszakadt vele az ágy s a -pádimentum. A földszinten találta magát a vendégszobában, ahová -éppen nászutasokat kvártélyozott a fogadós. Huray ügyvéd úr a -nászutasokra zuhant s erről lett nevezetes további életében, amely -nemsokára bevégződött.</p> -<p>Jella nem mulasztotta el, hogy az összes üdvözléseket -zsebrevágja a hosszú Szent Mihály-utcában. Mint jól nevelt -úrileányhoz illik: öregasszonyoknak előre köszönt. Mindenkit -ismert. Barátságos volt a sáros kuvaszokhoz, amelyek a kapuk előtt -tanyáztak. A félszemű Adolfnak, a helybeli cselédszerzőnek végtelen -grandezzával bólintott.</p> -<p>Jella körülbelül harmincesztendős volt ekkor. <span class= -"pagenum"><a name="Page_26" id="Page_26">-26-</a></span> Inkább -fiatal asszonyhoz hasonlított, mint leányhoz. Hervadt és édes volt, -mint a szőlő, amely a tőkén felejtődött. Arca itt-ott piros volt, -mint a dércsípte ecetvirág. A haja mindig nedves a fésülködéstől. -Olyan hangosan nevetett, mint egy vidéki primadonna. A szemével sok -huncutságot tudott és emberismerettel, tréfával, humorral volt -telve a szája. Száz meg száz története volt vén emberekről, akik -utána koptatták a lábukat a Szent Mihály-utcán. De ő csak -nagyatyámat szerette…</p> -<p>S néha engem. A temetőben.</p> -<p>A vidéki városban Jella volt a nagyvilági raffinéria, a hölgyi -kacérság (amelyről a regényekben olvastunk), a beillatszeresített -báj és a csengő humor. Ő olvasta Kiss József hetilapját: A Hét-et, -a francia divatlapot tőle kérték kölcsön, zongoráján játszotta a -legújabb zenedarabokat, emlékkönyvében mindazok a művészek s írók -hagytak sorokat, akik valaha a városban megfordultak. -Babérkoszorúk, emlékek, fotográfiák voltak szobájában. Rudnyánszky -Gyula verseskönyvére húsz előfizetőt gyűjtött, sajnos, a költő -elfelejtette megküldeni a könyveket, amiért Jella évekig levelezett -a szórakozott poétával.</p> -<p>Hogyan szeretett Jella?</p> -<p>Borpiros őszi délutánokon megengedte, hogy a temetőbe kísérjem, -ahol hozzátartozói feküdtek a magas, sóhajtó ákácok alatt, -amelyeknek kopasz galyain nagyon szerettek hintázni a varjak a -felszélben. A János bácsik, Milka nénik, Rozik és a többiek -homokkővel, vagy márvánnyal megjelölt halmok alatt nyújtózkodtak, -emlékezetesen zörögtek a száraz falevelek és lehullott ágak a -gyalogösvényen, a bokrok kopaszodó, tüskés gallyai összeborultak, -egymásba kapaszkodtak, mintha az <span class="pagenum"><a name= -"Page_27" id="Page_27">-27-</a></span> utat védelmeznék, amely a -minden titkok megértéséhez vezet. A nap lemenőben volt a szélmalom -mögött s a temetőben nem volt látogató, a koszorúk elhervadtak, -mint otthon az emlékezés, árny- és ködlovagok nyargalásztak a -messziségben, a lutheránus torony nagyon távolra látszott innen, -mintha az egész életet a legnagyobb messziségből lehetne látni -innen a Szent Mihály-temetőből.</p> -<p>Jella két gombot kinyitott feszes, bársonyos lovarnői derekán, -közvetlenül a szíve felett s megengedte, hogy keble havát -megharapjam. Lehúnyta a szemét, arca elváltozott. Letérdepeltem és -ő mellém guggolt… De a harmadik gomb kinyitása ellen erős kezével -tiltakozott. Szomorúan mentünk haza a bealkonyodott temetőből.</p> -<p>Holdas éjjeleken a kertre néztem s azon gondolkoztam: vajjon -Jella ugyanannyit megenged a nagyatyámnak is?</p> -<p>Sohasem jöhettem tisztába a lelkes, szentimentális, tréfás, -érzelmes hölggyel, aki nem panaszkodott senkinek szenvedéseiről. -Gyermekként bánt velem. Sokkal erősebb volt, mint én.</p> -<div class="chapter"> -<h2>A tücsök szomorkodik.</h2> -</div> -<p>Talán már mondtam is, hogy nagyon szerettem az őszi estéket, -amikor szomorkodni lehetett?</p> -<p>Gyermekkoromnak egy részét nagyanyámnál töltöttem, aki a -legnyugodtabb asszony volt, kit valaha ismertem. Elvált férjétől, -akit halálosan szeretett, meghalt egy fia, akiért csaknem mindenét -feláldozta, hogy bolondos, korán végződő, katonatiszti életében -kellően támogassa; egyedül volt s mozdulatlan arccal kötögetett az -ablaknál, <span class="pagenum"><a name="Page_28" id= -"Page_28">-28-</a></span> késő vénségéig vállfűzőt viselt, alig -állott szóba az emberekkel, Párisból hozatta a ruháit s majdnem -mindig egyedül volt. Általában senkit sem szeretett (az elvált -férjén kívül, de azt rajongva, mint egy cseléd vagy egy szent), -közömbös volt neki élet és halál, az emlékezőtehetsége megállott a -48-iki forradalom eseményeinél, azóta – mióta a gróf a sáncokon -táncolt – nem történt érdemleges esemény a világon.</p> -<p>E szótlan, büszke, boldogtalan öregasszony mellett töltöttem -gyermekéveim egy részét.</p> -<p>Két szobája volt.</p> -<p>Az egyik szalon, amelynél különbet azóta sem láttam. Királyok -házába illő bútorzat volt a meglehetős alacsony szobában. -Aranypiros fotelek, indiai kendők, kázsmírok, selymek a székeken. A -falakon híres hollandi festők olajfestményei. Rembrandt és mások -függtek a vidéki ház falán. Majd tájkép, amelyen olyan messzire -lehetett látni, mint az élet. Fára festett képek, amelyeknek -értékét senki sem tudta, mert nagyanyám hallgatott. A díványon -heverésztem s órákig néztem egy erdei találkozást: cigányok és -olasz csendőrök között. Tűz piroslott, cigánylány szoknyája -világított, öreg cigány szeme fénylett, csendőr csizmája s ruházata -imponált, vándorkocsi ponyvája alól kidugta fejét egy boglyas -gyermek és ujját szopogatva nézte az erdei vallatást.</p> -<p>A falakat mind elborították a nagyszerű olajfestmények. A -sarokban embernyi kínai vázák az elmaradhatatlan fácántollal és -száraz virággal. A legfőbb helyen egy halott gyermek fotográfiája, -Jeney és társától, a fotográfia alatt reszketeg vonásokkal egy -évszám. Ez volt Ilonka, nagyanyám utolsó gyermeke, aki korán -meghalt. <span class="pagenum"><a name="Page_29" id= -"Page_29">-29-</a></span></p> -<p>A puffadt, mozdulatlan arcocska a halotti párnán, a félig lezárt -szempillák a merev szemekkel, a halál: amely e fotográfiáról -hidegedett, még ma is eszembe van, míg Rembrandt-tollas, fátyolos, -lengő asszonyalakját elfelejtettem. – Ez a szalon csupán -vaskályhával volt fűthető, ugyanezért nagyanyám télen szívesebben -üldögélt a szomszédos kis szobában, ahol meleg, búbos, falusias -kemence volt, telve sok-sok lánggal, piros színnel, kékséggel, -zölddel, amelyet sokáig lehetett látni az eloltott lámpa felett a -hosszú éjszakában. A szoba mennyezetére vetődtek a lángok árnyékai -és ott nagy álarcosbált rendeztek este és setét hajnalban. -Fekhelyemről lehúnyó, álmodozó szemmel néztem a végtelen táncot, -míg valahol, valamerre, talán a falban, valaki mindig egy cigányos, -bús románcot fütyült. Mindig ugyanazt a melódiát, de csak két-három -taktust… Aztán elhallgatott. Mi nem sokat törődtünk vele, mert -egyébként nem alkalmatlankodott a kísértet.</p> -<p>Nagyanyám többnyire álmatlanul feküdt az ágyban, míg én egy kis -törökdíványon gyorsan elaludtam. Bár egy fiatal cselédleány -kuporgott a lábamnál, közel a kemencéhez, aki télen s ősszel ott -aludt tarka rokolyája alá vont meztelen lábával, édesdeden, -mozdulatlanul, mint a kenyér, álmában néha mélyen sóhajtott és -mezítelen karjaival a levegőt ölelte át. Aztán egypár sírósat -nyögött, mint a madár füttyent az erdőn, fekvést változtatott s -tovább aludt. Juliskának hívták s a nagykállói börtönigazgatónak -volt a leánya. Valami rossz fát tett a tűzre, azért kellett -szolgálatba lépnie. Kancsi volt, de bőre fehér mint a -kisasszonyoké. Néha észrevettem, hogy hosszadalmasan rajtam felejti -a hibás szemét, amelyet <span class="pagenum"><a name="Page_30" id= -"Page_30">-30-</a></span> nem tudott mindjárt levenni rólam, bár -tekintetem már ott függött keresztbenéző szemén. Elvörösödött, mint -a láng.</p> -<p>És tovább foltozott a függőlámpa alatt, hol nagyanyám példátlan -komolysággal olvasta újságját, amelyet este hozott a postás, -hidegen, esőtől nedvesen, míg én regényeimet bujtam. – Néha -elővettük Petőfi díszkiadását és a rövidebb verseket felolvastam -nagyanyámnak és Juliskának. A hosszabbakhoz nem volt szabad -hozzáfogni, mert úgyis lefekszünk addig, mielőtt a végére érnénk. -Juliska ilyenkor nem merte fölemelni a szemét, csak lángba borult -arca árulta el, hogy hallja s megérti a verseket.</p> -<p>Nem sokat törődtem vele, mert akkoriban az volt a foglalkozásom, -hogy szomorú legyek.</p> -<p>Még mindig jobban kedveltem a fagyos, őszi fákat, mint a nőket. -A mezőket, amelyeken úgy közelgett a köd, mint egy északi regényben -a melankólia. A tarka-barka cinkéket, amelyek az első hóval, a -hideggel megérkeztek az erdőkből a kertekbe és itt csodálatos -tréfáikat elfütyölgették. A sármányt, amely aranyos mellénykéjében -sütkérezett a jeges országúton, a varjakat, amelyek a fa tetejéről -kiáltoztak az ismeretlen nyelven, a friss hó orgonavirágaival -bevont fákat, a mélyen alvó zöldséges-vermeket, a meggyfán pirosló -cinkefogó tököt, a fénylő, iskolakerülő reggelt és a leguggoló -alkonyatot, amely a füzesben letelepedett parasztasszony módjára. -Sistergett, sustorgott az új bor a pincében, susogott a szél a -fagallyak között, sziszegett a setétség, amely az ereszről -ereszkedett alá, sóhajtott valaki a padláson: mintha egy óriásnő -borította volna a szoknyáját a világra, midőn bealkonyodott. A -malom hallgatott, megállni látszék a patak, a füst láthatatlanná -<span class="pagenum"><a name="Page_31" id= -"Page_31">-31-</a></span> válott a kéményeken, az udvar idegen -szellemeké lett, akik a setétségben bizonyosan megtelepedtek itt, -mint vándorlók! Hányszor csodálkoztam Andráson, aki kézilámpásával -nyugodtan végigment a setét udvaron és sohasem tért vissza azzal a -hírrel, hogy valamely különösséget felfedezett volna az áthatatlan, -vastag setétségben!</p> -<p>De Juliska éppen úgy félt, mint én, amint este lett a ház -körül.</p> -<p>Ismétlem, hogy csupán otthon féltem én is, a négy fal között. Ha -künn az utcán, akár a temetőkertben, vagy szabad mezőn lepett meg a -setét: eszembe se jutott, hogy féljek valamitől. De otthon, midőn -az udvarház ablakából rám meredt az éj, gyorsan zártam be a -fatáblákat.</p> -<p>Juliska a kályha mellett ült és mindig talált valamely -tennivalót! Mily barátságossá tette az estét az ő tengerireszelése! -Kis széken ült, amelynek egyik oldalában kés volt. A lehántott, -lemorzsolt tengericsutkákat a tűzre vetette és a tűz a kemencéből -ilyenkor mindig biztatólag, bátorítólag, sőt szeretettel nézett ki. -A lemorzsolt tengerit majd megeszik a malacok és a hízókat a tűz -elégeti, megsüti nekünk. Így élünk.</p> -<p>Jó, egészséges illat volt a szobában, mert Juliska mindig hozott -valamit magával, ami a mezők szagát ébresztette képzeletünkben. A -nagyarcú napraforgó magvait ügyesen hámozta, majd kendert font, -fehérruhát varrogatott. Oly illedelmes és hallgatag volt, mint egy -jó kis szellem, aki mindenképpen a háziak kedvében akar járni. -Sohasem álmosodott el, mindig vigyázott az ibrikre, amelyben kávé -vagy tea melegedett, hangtalanul ette meg vacsoráját, szelíden és -barnán nézett, nagyanyám parancsait örömmel teljesítette, -<span class="pagenum"><a name="Page_32" id= -"Page_32">-32-</a></span> azt hiszem, leginkább akkor volt -legfürgébb, midőn nyolc óra felé az ágyakat kellett felvetnie. A -párnákat oly szeretettel paskolta, mintha azok is az ő gyermekei -lettek volna, mint a köcsögök és fazekak, csészék, amelyeket -különösen szeretett s tisztán tartott, mint a kis babát.</p> -<p>Juliska Nagykállóból, a szülei háztól, néhány ingecskén, -szoknyácskán, iskoláslányos cipőcskén kívül: egy álmoskönyvet -hozott magával. Ez az álmoskönyv volt az ő legnagyobb kincse. Mások -őriznek mindenféle okmányokat, amelyek alá királyok írták valaha a -nevüket s ütötték pecsétnyomójukat. Ismét mások végrendeletek, -adóslevelek, bírói ítéletek birtokában színezik a jövendőt. A -vidéki házak tele vannak álmodozásokkal. Az embereknek nincs egyéb -dolguk: ábrándoznak. (Az öreg Suszternének csupán darabka papirosa -volt. Ráírva ennyi: <i>Elismerem</i>… S egy meghalt püspök neve. Ez -a darabka papiros varázserővel bírt. Késő vénségéig a püspöki -uradalom látta el minden jóval.) De nem utolsó álmodozók azok sem, -akik takarékpénztári könyvekkel bélelik a derékaljukat. Mennyi -mindent tudnak azok a könyvecskék beszélni!</p> -<p>Juliskának csak egy álmoskönyve volt, amilyent a vásáron is -árulnak, ponyván s néhány garasért. Kis fametszetek, -levélbélyegnagyságuak voltak a könyvecskében: az álmokat rajzolta -meg egy művész, akinek bizonyosan nagyon gyengén ment sora. Ott -állott a fehérlepedős ember, a terhes asszony, a koporsó, az -öklendező öregember, a táncosnő és mindenféle egyéb bolondságok, -amelyekkel az emberek álmodni szoktak. A képecskék sarkában egy-egy -numerus. A kellő helyen feltalálható volt az álom magyarázata. -<span class="pagenum"><a name="Page_33" id= -"Page_33">-33-</a></span></p> -<p>Sokszor nézegettük esténkint ezeket a képecskéket.</p> -<p>Juliska az öklöndöző öregemberrel szeretett volna álmodni… -Miért? Ki tudhatná ezt manapság, ennyi esztendő után?</p> -<p>Nem kérdeztem meg Juliskát. Általában semmit sem kérdeztem tőle. -Szomorú voltam, mint egy szentimentális kamasz. A szél fütyült a -háztető felett. És az őszi szél zúgásába helyeztem át az egész -életemet. Boldog voltam, ha az éjifüttyöt hallottam felszisszenni a -háztető felett. Képzelt nők visongtak. Öreg halottak mormogtak. -Koporsófedelek csapkodtak. Régi sírboltok visszhangoztak. Megvadult -paripák vittek egy fogatot, amelyet riadt kísértet hajtott.</p> -<p>Bár az álom sokáig elkerült, jó darab idő mulva vettem észre, -hogy a lábomnál egy fiatal, egészséges lány halkan sóhajt álmában, -a hátgerincén fekszik és két térdével felemeli a teveszőr -takarót.</p> -<div class="chapter"> -<h2>A tücsök és az anyja.</h2> -</div> -<p>Egyszer így szólt a tücsök:</p> -<p>– Ha elfelejtettem volna mondani, most vallom be, hogy én: -szerelemgyerek vagyok.</p> -<p>Zabi-gyereknek csúfoltak a messzi gyermekkorban.</p> -<p>Anyám szegény pórleány volt. De a legszebb nő, akit valaha -láttam. Hollófekete haja volt, igen fehér arca és könnyes, barna -szeme. A lényéből valamely csodálatos melegség áradott. Ha a -szobába lépett alacsonykás, kövérkés, de finom alakjával: egyszerre -felélénkült minden és mindenki. Napsugár és humor jött vele, bár -mindig <span class="pagenum"><a name="Page_34" id= -"Page_34">-34-</a></span> csöndes és kevésszavú volt. Én -tizenötesztendős korában voltam a szíve alatt és a kőműveseknél -dolgozott, miután a szolgálatból – nagyanyám házából – ki kellett -lépnie. (Ezt ma így mondják. Valójában pedig az igazság: -elkergették a kis cselédet.) De atyám nagylelkűsége – valamint -anyám csodálatos szépsége – nem sokáig engedte, hogy a -tizenötesztendős, jövendőbeli anya annak a háznak a tégláit hordja, -amely házat akkor nagyanyám a maga részére épített. Anyám csupán -azért vállalta a nehéz munkát a kőműveseknél, hogy néha-néha -láthassa atyámat, aki a házépítésre felügyelt.</p> -<p>Késő években, midőn lakkcsizmás, kacsafarkhajú és rézgombos -fiúcska voltam: mindig megdobbant a szívem, midőn épülő házak -mellett elhaladtam. A keskeny, lábnyiszélességű deszkákon, hidakon, -meredek lejtőkön cipelték a házépítőlányok a köveket, téglákat, a -maltert keverték… S így járt a magosban, szíve alatt velem egykor -az édesanyám, elég egy tévedt lépés, hogy a nyakát kitörje a -szegény munkásleány. Gyűlölettel néztem a házra, amelyben én is -laktam, hisz anyám verejtéke, kínja, sóhajtása volt beépítve a -kockakövek közé. Talán azért voltam szomorú mindig ebben a házban? -Talán ezért nem szerettem a szilárdul megépített falakat? Ezért -kívánkoztam el oly ifjan a szülői háztól? Csak az vigasztalt, hogy -nehéz munkájukban a kőműveslányoknak mindig jókedvük volt.</p> -<p>S egyszer, midőn Juliskára néztem hirtelen, – egy szomorú este, -ismét születésemmel foglalkoztam gondolataimban – hirtelen az -jutott eszembe, hogy ilyen lehetett az anyám tizenötesztendős -korában, mint ez a leány. Barna, mint a fiatal Szűz Mária és -szelíd, mint egy eltévedt <span class="pagenum"><a name="Page_35" -id="Page_35">-35-</a></span> galamb, amely idegenbe került s -mindenképpen kedvében akar járni az embereknek? Olyan csendes, -szelíd volt anyám, mintha mindig cselédi sorban volna a háznál. -Pihenni sohasem láttam őt. Versenyt dolgozott a szolgálóleányokkal. -Hajnalban kelt (mikor Juliska és a többi cselédek), a nagymosásnál -első volt, a konyháján forgolódott, mindenkihez csak jó szava volt -s szabad idejében az „Illik? Nem illik?“ könyvecskét forgatta. Bár -vendég ritkán fordult meg a házunknál, – többnyire vörösborarcú -falusi urak, azok közül is az öregebbek, mert atyám féltékeny -természetű volt – anyácskám sokat adott a társadalmi szokásokra. -Mégis: nevelőbe nagyanyámhoz adtak, az udvari házba, ahol atyám -kívánságára ifjúságomat töltöttem.</p> -<p>S e naptól, egy estétől kezdve úgy vonzódtam Juliskához, mint -senkihez a világon. Elfelejtettem a lovarnő-alakú Jellát a -rizsporos nyakával, szappanszagú arcával, olcsó parfőmjével és fess -lábszáraival. Ma már úgy képzelem, hogy nélkülözött anyai -gyengédséget s melegséget kerestem a fiatal leánynál. Vágytam, hogy -valaki úgy megsimogasson, mintha az anyám volna.</p> -<p>Ez pedig így történt:</p> -<p>Már havazott odakünn, beköszöntött a tél, az ablakon át -mindenféle csodálatos dolgokat lehetett látni.</p> -<p>Az ősi, sárga ház, színes üvegfolyosójával, köpcös, állandóan -füstölgő kéményeivel, piros cserepeivel, külön pincéjével, -padlásával, fehérajtós nagy szobáival, fénylő, fehérrámás -ablakaival – ahol anyám és atyám laktak, mint választékos uraságok -ebben a szegényes világban – a hóesésben olyanforma lett, mintha -egy Jókai-regényből metszették volna. Ennek a háznak világos, -<span class="pagenum"><a name="Page_36" id= -"Page_36">-36-</a></span> barátságos ablakai, melegen füstölgő -kéményei, szeretetteljes tűzhelyei, puha ágyai, hófehéren terített -asztalai: azok a csábok, amelyek után a szegény vándorlegény -botorkál a behavazott éjszakában. Itt örömteljes minden szó. Atyám -előkelő nyugalma, anyám szívélyes, csöndes magatartása, a -cselédeknek családtagsága, – anyám többnyire szegény rokonait vette -a házhoz, akikkel tegeződött s akiket öltöztetett, akikkel együtt -imádkozott és mesét mondott – a konyha bősége és vendégszeretete, a -kamra kifogyhatatlansága, a csibuknak finom dohányból szálló -jóillatú füstje, a falba épített üvegszekrényeknek narancs-, tea-, -kávé-, olaj-, konyakszaga… Ott állott a hatalmas Beregszászi-féle -zongora, amelyen atyám vasárnap délutánonkint régi zenedarabokat -kidülledt szemmel, pontosan eljátszott a sárgult kottalapról, – -azután a kaszinóba ment, miután jó családapa módjára eleget tett -kötelességeinek.</p> -<p>Az ősi házat belepte a hó, hogy az üvegajtót sem lehetett -kinyitni. A cseléd-rokonok nagy viháncolással, szinte ujjongva -csinálták meg a gyalogutat az udvaron a kútig, az istállóig, a -fáskamráig, a kapuig, amely gyalogutakon anyám végighaladt -papucsában és a cselédlányok örvendeztek, ha mindent rendben -talált.</p> -<p>Mindig nagyon szerettem a gyalogutakat, amelyeket a havon -találtam. Vajjon ki ment először végig itt, aki az utat -megcsinálta? Manapság gyermekes dolognak tartom az efféle -gondolatokat, – régen eltévedtem az élet keskeny gyalogútjáról – de -ifjúkoromban szerettem hosszasan megálldogálni a gyalogösvényeken, -mezőkön, réteken, havas tájakon… vajjon merre, hová mentek innen a -lábak, az emberek? <span class="pagenum"><a name="Page_37" id= -"Page_37">-37-</a></span></p> -<p>Megfigyeltem, midőn leesett a hó, az első gyalogút a kocsmába -vezetett. S nem a templomba.</p> -<p>A kocsmának külön csillaga van az égboltozaton: a -Kocsma-csillag. Ezt a csillagot nézték azok az emberek, akik az -első gyalogutat kitaposták a friss havon a kocsma felé. Hogy -hajladozik, tréfálkozik, görbül és megpihen ez a gyalogút, mint -valami nóta. Tapossák ezt az utat gyermeklábak, asszonytalpak és -vaskos férfilábbelik. Mennek-mennek a kocsma felé: az örömhöz, a -felejtéshez, az újjászületéshez. Kocsma? Csak vidéki ember tudja, -hogy mi vagy te igazában, a petróleumlámpásoddal, amely tán még a -bederesedett ablakon át is visszahivogat a temetőből; kéményeddel, -amely mindig úgy füstölög, mint a szójárása egy tarka, -ráncosszoknyás, barátságos nőszemélynek; ajtóddal, amelynek -nyílásával a friss éjszakai hideggel idegen, víg, okoskodó, -vidámkodó, nyiladozó emberek nyomulnak be, mindegyiknek más és más -verkli a kabátja alatt, amelynek zenedarabjait lejátszadozza a -kocsmaasztal mellett, – okoskodik, vidul, ugyanazokat a dalokat -énekli, végül hazamegy, a temetőbe! Kocsma! Mily vonzó vagy te a -boldog, mosolygó családi körben, mint egy másik csillag, ahol az -emberek más nyelven beszélnek, ahol a gondolatoknak más irányuk -van, ahol a hangulatok, színek, meggyőződések oly csalogatók, mint -a lidércek! De mily csodálatos mennyország vagy te, kocsma, akkor, -ha a levegő a mellre telepedik az otthon négy fala között, a kedv -az asztal alá gurul, mint egy leszakadt nadrággomb, a szem -elkomorodik, mert semmi megnyugtatót nem lát a földi létében, sem -asszonyban, sem gyerekben, sem holnapban nincs többé reménysége, -legfeljebb <span class="pagenum"><a name="Page_38" id= -"Page_38">-38-</a></span> a halál kopogtat éjjelenkint az -ágydeszkában, amit szúnak is szokás nevezni.</p> -<p>Azok találták meg a csillagodat, kocsma, az égboltozaton, -akiknek sok okuk volt arra, hogy benned bízzanak és reménykedjenek! -– Sohasem csodálkoztam, midőn az első hó lehulltával azt -tapasztaltam, hogy a gyalogút a kocsma felé kanyarodik. Ment, ment -a gyalogösvény s rajta az emberek, akik felejteni kívántak multat -és jelent, mindent… Mily jó szaga volt a zsidólánynak, aki a -borodat az asztalra helyezte! A kocsmáros szakállának, beszédének, -okoskodásának és az utasembereknek, akik a messziségből jöttek, -ahol az ég a földre hajlik és a messziségbe utaztak, ahol a tornyok -s hegyek köddé, szürkéskék párázattá válnak! A végeszakadatlan -keréknyomnak, amely az egész világot végigfutja, egy kis állomása -minden Kocsma, amely felett nyugodalmasan állong a csillag, az -útszéli lámpás, az utasok megpihenője, nyelvek, gondolatok -feloldozója. Aztán megint tovább fut az út az ismeretlenségbe…</p> -<p>Egy este Juliskával a korcsmába mentünk borért.</p> -<p>Nagyanyám borai a pincében valamely megtisztulási folyamaton -estek át, nem volt szabad hozzájuk nyúlni, mint a gyermekágyas -asszonyhoz, bármiként csalogat.</p> -<p>Juliska kis lámpást vett a kendője alá, hidegszájú kancsót a -másik kezébe és én elkísértem őt a nagybajúszú Juráshoz, a -korcsmároshoz, mert nagyon félt. Este volt, nyolcra járt. Apró -pelyhekben havazott, mintha most szabná a szűcs azokat az -aprófürtű, fehér gubákat, amelyeket falusi emberek oly kérkedve -viseltek. Az utcákat hó fedte és a házak a kertek alatt oly mélyen -aludtak, <span class="pagenum"><a name="Page_39" id= -"Page_39">-39-</a></span> mintha teljesen bevégezte volna itt -mindenki napi teendőjét. Még csak messzire sem nyikorgott valamely -titkos ajtó; kamara, ahol fiatal nő fekszik és hozzá a gazda -lábujjhegyen belopódzkodik; konyhaajtó, ahol üde cselédleány -alszik, mint a szakajtóban a téli alma; istálló ajtaja, amely -mögött az állatok párázatában vackán a szolgalegény a hatökrös -gazda leányával álmodik… A gyalogút szinte elárvultan kanyargott a -korcsma felé és felette csillag szikrázott az üvegtisztaságú -égboltozaton. Dideregve, fénylően, mint a cigányleány szeme állott -a csillag.</p> -<p>A korcsmában vadul, mintha a világ vége közeledne, dolgozott már -délután óta Dombi Gyula bandája. A nagybőgő recsegett, mint egy -táncban kifáradt vénember. A cimbalom vadul pengett. Egymással -versenyzett hegedű és síp. Huray László mulatott odabent, persze -hitelben s ugyanezért mindenki, még a korcsmáros is félrecsapta a -sapkáját. Ha már hitelbe megy!… A cigányok minél hamarább leitták -magukat. A nagyanyám bankóforintosának nem is nagyon örült Jurás, -mintha bolondnak tartaná azt, aki ma este is fizet, miután ő kelme -is részeg volt délután óta.</p> -<p>Nem tudom, manapság is divatban van még a vidéki részegeskedés, -amelyben a kocsmáros együtt issza le magát a vendégével? -Nyolc-kilenc órára mindenki ittas volt egy-egy városvégi kocsmában, -csupán a bevetődő kucséber volt józan. A rendőrök télszagú -bundáikban, a kocsisok havas vállukkal, a cimbalom- és -bőgő-hordozók jókedvűen melegedtek a tűznél. Az égboltozaton -szikrázott a Kocsma-csillag és jó útmutatással szolgált -mindenkinek, aki szomorú vagy jókedvű volt. A korcsmaajtó oly -boldogan nyikorgott, hogy örökre el lehetett felejteni hangjától az -otthon, <span class="pagenum"><a name="Page_40" id= -"Page_40">-40-</a></span> setétben síró asszonyokat, gyermekeket. A -gyaluforgácsot, amely a padlásablakból lógott, csak sejteni -lehetett a setétségben. A korhelyeket szállító talyiga vagy fiáker -oly otthonosan helyezkedett el a korcsma udvarában, mintha a világ -kezdete óta itt lett volna a helye. A lovak aludtak és a kocsisok a -vendég kontójára ittak.</p> -<p>Természetesen: be akartam nyomulni Juráshoz, ahol barátaimat -sejtettem.</p> -<p>Ekkor Juliska megfogta a kezem:</p> -<p>– Én egyedül nem megyek haza, úrfi, – szólt komolyan és olyan -szorosan állott mellém, mintha ikrek volnánk ez éjszakára s azután -is.</p> -<p>Tél volt, este volt, a városvégi házak kék árnyékaikat vetették -a hóra, mintha ez az éjszaka az ő idejük volna. Míg az udvarból, -mint a mennyország, hangzott Dombi bandája és Huray László rekedtes -hangja.</p> -<p>– Ma nem hágy el, úrfi, – szólt komolyan Julis. Hazavisszük a -bort és otthon csendesen megisszuk.</p> -<p>Ágaskodtam, legénykedtem, vidultam és szomorodtam. Mily jó szaga -lehet odabent a kucséber-kosárnak! Mily örömteljes mámora a -szamorodni bornak! A kolbásznak és a hurkának íze, a pirítosnak -fokhagymája, a részeg cigányoknak a humora, Jurás gazdának szép -fekete bajusza, a szivarfüstnek illata, sarokba somfordáló házőrző -ebnek télszaga, beszédeknek és daloknak értelmetlensége, a -korcsmárosné arcának pirossága… Ámde a kezemet fogta Juliska.</p> -<p>– Mindjárt jövök a borral, – súgta, mint egy cinkostárs. Aztán a -kerteken át megyünk haza, mert arra rövidebb az út.</p> -<hr class="tb" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_41" id= -"Page_41">-41-</a></span></p> -<p>Az égboltozat csillagos volt.</p> -<p>Amint a kertek alatt haladtunk, kis átjáró hidakon, sövényekkel -szegélyezett gyalogutakon, magányosan búsongó jegenyefák mellett, -kerítések mentén – ahol most mindenütt halotti némaság honol – a -kertek mélyeket álmodtak, mint öregemberek ifjúságukról, -gyümölcsszedésről, szerelemről, szeretkezésről, titkokról, -amelyeknek rendszerint tudósai a kisvárosi kertek: Juliska a -csillagokat magyarázta:</p> -<p>– Van ám Favágók csillaga is. Az ott keletfelé, amely olyan -árván, egymagában ragyog. Némely vidéken vontatók-csillagának -nevezik, de nálunk Favágók csillagának mondják, mert mi felénk ők a -legszegényebb emberek. Mindig csak felemelik a fejszét, mindig csak -egyet sujtanak vele. Soha egyebet nem tesznek. És mást nem -hallanak, mint a fa kopogását. Mikor nagyon megöregszenek, akkor -rájuk szól a vén fa, amit éppen kivágni akarnak.</p> -<p>– Elég lesz már a fejsze-emelgetéséből szomszéd, – szólal meg a -fa.</p> -<p>A favágó hazamegy, lefekszik és panasz nélkül meghal. Hát az ő -csillaguk az amott, a szegény favágóké, akik már hajnalban -elindulnak az erdőbe.</p> -<p>Melegen hangzott a vállkendő alól Juliskának oktató hangja. A -setétségben hozzámsímult, mert azért mégis csak nő volt, aki félt -az utonálló, néma fáktól, hirtelen kanyarodó gyalogösvényektől, -amelyek a sövények mögött rejtezkedtek, mintha a maguk meglepetését -tartogatnák az úton járóknak. A kis hidak elszoktak attól, hogy -ilyen időben terhet vigyenek. Szinte felkölteni kellett őket -lépéseinkkel, mint a vámszedőket, midőn leeresztették a sorompót. A -kertekből ismeretlenül <span class="pagenum"><a name="Page_42" id= -"Page_42">-42-</a></span> hajoltak ki a fák téli gallyai, mint a -megöregedett szomszédasszonyok könyökölnek az ablakukba és a -fiatalságot szidják.</p> -<p>A hidegtől vagy a félelemtől: az elhagyott helyen magamhoz -szorítottam Juliskát. Ő oly gondoskodva nyújtotta a vállát lehajló -fejemhez, mint az anya beteg gyermekének. Percekig tartottam -átölelve. Ő csendesdeden állt, nem védekezett, nem -türelmetlenkedett. Csendesen, nyugodtan csókolta vissza az arcomat. -A nagykendője alól elővette a boroskancsót és így szólt:</p> -<p>– Igyon egy kis bort, mindjárt melegebb lesz a szíve.</p> -<p>Úgy adta a bort, mint a bibliában a nők a vándorlónak.</p> -<p>Estére, midőn nagyanyám elaludt, az ölébe vette a fejem és -sokáig turkált a hajamban, simogatta a hátamat, mint valaha -szentanyám, amíg gyermek voltam.</p> -<p>Különös, jó illata volt ennek a fiatal nőnek. Mint a téli -almának a kamra polcán.</p> -<p>Leguggolt a lábamhoz és esténkint hosszú-hosszú meséket mondott, -suttogva, titokszerűen, félig alva, mintha az éj mesemondása jött -volna száján. S ő maga talán nem is tudta, hogy mit beszélt.</p> -<p>Persze többnyire zsiványokról, betyárokról beszélt, akik ott -rothadnak a nagykállói régi vármegyeház börtönében. Rozsdás -láncokat, húszfontos vasgolyókat, kulcsa-vesztett lakatokat -viselnek: a rabság rendeit, amelyeket tán már a nagyapjuk is -hordott. Ott öregedtek meg a börtönben és többé eszük ágában sincs, -hogy kívánkozzanak a szabad mezők után. Minek is mennének vissza az -emberek közé? Kötelességük volna újra gyilkolni, mert azok -réges-régen megcsalták <span class="pagenum"><a name="Page_43" id= -"Page_43">-43-</a></span> őket, akiket szerettek. A tűzhelyek -mellett, amelyeknél melegedtek, mások ülnek, az asszonyok szívében -más arcképek élnek, a házőrző kutya új névre hallgat, a hold -másként világít… Vajjon minek is mennének vissza? – Ámde Sóvágó -visszament. S ezt így mesélte Juliska:</p> -<div class="chapter"> -<h2>Sóvágó tücske.</h2> -</div> -<p>Sóvágó harminc esztendeig volt a kállói vármegyeház lakója.</p> -<p>Mint afféle régi tömlöc-töltelék, napközben szabadon járkált a -városban, de ő nem igen élt szabadságával. Kistermetű, ragyás, -vörhenyes férfiúcska volt, leginkább a hervadt ecetfavirághoz -hasonlított. Naphosszat pipázott egy bizonyos rendes helyen a -vármegyeház udvarán. Szemhunyorítás nélkül nézegette a -jövő-menőket. Tisztelettudóan köszönt a vármegye urainak. Unalomból -segített a többi raboknak a vízhordásban. Az alispánnénak ő vágta -az aprófát. Nagyon hasznavehető volt a disznóölésnél. Vendégeskedés -idején értett a nyársforgatáshoz. Komái, jóismerősei laktak Kállón, -akiket néha, vasárnap délután meglátogatott. Soha se volt vele -semmi baj a börtönben. – Egy egész családot irtott ki, valami -hat-hét embernek vagdalta össze fejszével a koponyáját, amiért -életfogytiglan a vármegye lakója lett.</p> -<p>A harmincadik esztendőben valami bolondot álmodott egy éjszakán, -alig várta a reggelt, amikor a várnagy szabadjára eresztette, a -kapufélfától sem búcsúzott, elindult Kállóból. Ment haza, a -szülőfalujába, Pazonyba.</p> -<p>– Megbolondult vénségére, – mondták a vármegyén, <span class= -"pagenum"><a name="Page_44" id="Page_44">-44-</a></span> amikor -eltűnését észrevették, aztán nem sokat törődtek vele. Csak egy öreg -porkoláb aggódott, hogy valamely baleset érte az öreg rabot. Csak -nem esett tán a kútba!</p> -<p>Sóvágó pedig ment, mendegélt, vitte a bolond álom.</p> -<p>Harminc esztendő óta nem látott országutat.</p> -<p>De az országút harminc esztendő alatt sem változott.</p> -<p>Ugyanazok a nyurga ákácok, tüskés bokrok szegélyezték kétfelől -az utat, amelyek azelőtt is várták már az életúnt vándorlegényt, -hogy hurkot vessen a galyra, amelyen a varjú szokott károgni; a -tüskék meg azért voltak a világon, hogy megtépjék a szegény ember -amúgy is rongyos gúnyáját, mert hiszen az urak kocsin jártak.</p> -<p>Az országút mellett az árok.</p> -<p>Tavaszkor és ősszel itt halad a szennyes víz, csúf béka köp -undok nótával a vadvirág levele alól a ropogós menyecskék után, -kígyó tekergőzik a vizes füvek között, ki tudná merre s hová megy, -tarka bankamadár fut bóbitás fejével a korhadt fűzfatörzsek között, -mintha egy cifrálkodó öreg asszony meglátogatná megvénült, az -élettől visszavonult barátnőit.</p> -<p>Sóvágó otthonosan érezte magát az országúton, amelyen legénykora -óta nem járt.</p> -<p>A pocsolyában most is a nap nézegeti magát. A keréknyom, a sár -ugyanaz, mint harminc esztendő előtt. Most is szaladnak a -kocsikerekek, végtelen vonalat vonva az úton. A kocsin emberek -ülnek, akik ugyanazt gondolják, amelyeket apáik, nagyapáik -gondoltak. A magos fák megritkult gallyaira a köd teregeti ki -szegényes ruházatát. A keresztútnál a vándorszínészek és cigányok -színes rongyait fujdogálta a szél. A feszületen mezei <span class= -"pagenum"><a name="Page_45" id="Page_45">-45-</a></span> virágból -való koszorú szárad, mintha örök élete volna annak a kéznek, amely -a megváltó emlékét megkoszorúzni szokta.</p> -<p>De Sóvágó ismerte a nádast is, amely az országút egyik oldalán -elterült, rejtélyesen, sugdolózva, visongva, nyiladozva s -összeborulva, örökre hallgatva. Betyárkorában járta ő ezt a magyar -rengeteget, amely lápon, ingoványon, zsombékon, vadvizen, az örök -csend tájain, az emberfiától nem látott szigetek pázsitján, -kiismerhetetlen utakon nőtt olyan sűrűn, olyan messzire terjedve, -mintha soha véget nem érne… A farkas, a betyár, a róka, a -vándormadár csak addig volt bizonytalanságban, amíg a nádason kívül -volt. Amint bemenekült az öles, buzogányfejes, nyughatatlan -erdőségbe: mentve volt az élete… A látszólag holt, szótalan nádas -kellős közepéből kanyarogva, szőkén szállott fel a füst. Majdnem -mindig ugyanazon a helyen, vagy ötven esztendő óta… Vajjon miféle -betyárok heverésznek mostanában a nádasbeli tűzrakás mellett? -Legyűrt süvegük alól megismerné szilaj szemük az öreg Sóvágót, ha -az nagyhirtelen közöttük teremne az általa jól ismert úton?</p> -<p>Sóvágó csak ment, mendegélt. Kiöregedett abból, hogy vadmadár -kiáltása legyen az altató dala. Mindent megismert ő azóta, mióta -fiatal korában a pásztortűzben csupa rejtelmességeket, -titokszerűségeket látott a virrasztó éjben. Már tudja, hogy a -pásztortűzben duruzsoló, hintázó, sistergő, forgolódó öregemberke, -aki egyik lábáról a másikra ugrik, leveti meg felveszi báránybőr -bundácskáját, a lánggal a levegőbe dobálja turi süvegét, mindig -csak hazugságokkal traktálja a szegénylegényeket. Harminc -esztendeig nézett ő a setétbe, volt ideje kigondolni mindent, -életről-halálról. <span class="pagenum"><a name="Page_46" id= -"Page_46">-46-</a></span></p> -<p>Nem hitt már a hegyeknek sem, amelyek az országút másik oldalán -az ördögszekeres, sápadt napraforgós, sóhajtozó kukoricaszáras -mezőségből kiemelkedtek. Az a tokaji Kopasz, a maga nagy bolond -fejével, kéklő mentéjével, a lábán ezüstsarkantyúként fénylő -Tiszájával: már csak annak lehet iránytűje a sárga őszben, akinek -még ismeretlen a hegyvidék. Sóvágó tudja, hogy a hegyek között -hideg szél üvöltözik, a fák kegyetlen hallgatagok az ember -kétségbeesett panaszára, a szilfa csak akkor tanul meg beszélni, -midőn akasztófát faragnak belőle a szegénylegény számára.</p> -<p>Hová ment hát Sóvágó a két rövid lábszárával, amely elszokott a -hosszadalmas járás-keléstől, erdőkön való andalgástól, nádas feje -felett futó széllel való versengéstől? Mért nem tért le az egyenes -útról, amelyen egyszer csak bizonyosan felhangzanak a háta mögött a -pandúrlovak patkói, – öreg vásárosok riadt fecsegései az útszéli -kocsma pihenőjénél, – mezőkön őgyelgő falusiak árulkodása az esti -ködben, midőn a faluházánál pohár bor felhajtása után megtörli -bajszát a lovagló csendbiztos?</p> -<p>Sóvágó a falujába ment.</p> -<p>Nem volt vele semmi gyilkos szerszám, a lelkében sem haragvó -indulat. Csak ment, mint álmában megy az ember, akarata ellenére, -valamely ismeretlen szándéktól vezetve.</p> -<p>Őszi idő volt.</p> -<p>Korán beesteledett a kis nyírségi faluban, amelyet Sóvágó a -magáénak mondhatott. A kis házakból lopva jött egy-egy kis -világosság a göröngyös falusi útra, hisz nem szokott itt este járni -senki, még a bakter se. A szérűkbe, istállókba, kocsiszínekbe -eltalál mindenki, ki hová való. A kutya setét éjszakában is -megtalálja a vackát, <span class="pagenum"><a name="Page_47" id= -"Page_47">-47-</a></span> a legény a szeretője keblét, a -gazdasszony a kotlóstyúkjait, öreg ember a ház végét, gazda a pince -bejáratát. Falun kell a setétség, mert csak a setétben mer forrni a -bor, érni a tök, nőni a gyerek, álmodni a lány, ölelkezni a gazda. -A setétben pihennek jóízűet a kertek, fák, állatok és emberek. A -kimerített kút megtelik vízzel, pirossággal a mező és az őszi cinke -még hajnal előtt elindul az erdőről, hogy téli vendégszereplését -elkezdje az emberek között.</p> -<p>Mire ahhoz a házhoz ért Sóvágó, amelyet keresett, döngő léptei -már a magányos setétben hangzottak. Setét volt a ház, aludtak -lakói. Sóvágó letelepedett a ház előtt a padkára és hosszan -elüldögélt.</p> -<p>Mit, mit nem gondolt magában a vén zsivány?</p> -<p>Egyszerre csak elkezdett cirpelni, mint a tücsök.</p> -<p>Megtanulta a tücsök hangját a börtönben, volt hozzá elég -ideje.</p> -<p>Addig cirpelt, amíg a házból felelgetni kezdett a házitücsök. -Így énekelgettek egymásnak darab ideig, amíg az igazi tücsök -léprement. Mindközelebb jött Sóvágó uramhoz, amíg Sóvágó hirtelen -megfogta a kalapjával. A keblébe rejtette.</p> -<p>Aztán még azon az éjszakán, anélkül, hogy bárkit is felköltött -volna a házban, hogy egy jellel vagy híradással élt volna, -poroszkált vissza Kállóba. Ismerte őt az éjszaka, ő is az éjszakát. -Nem is történt semmi bántódása.</p> -<p>Reggelre beállított a vármegyeházára és még vagy tízesztendeig -nyugodtan viselte a rabságot. Nem ment el, pedig már küldték is. -Ott halt meg börtönében, csendesen, panasz nélkül. Vénségére -<span class="pagenum"><a name="Page_48" id= -"Page_48">-48-</a></span> az ő házából való tücsök cirpelt neki -minden este, mielőtt álom ereszkedett volna a szempilláira.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Ezt mesélte nekem Juliska egy este, olyan halkan, olyan -suttogva, mintha a legnagyobb titkot bízná rám.</p> -<p>– Mert kell ám, hogy mindenkinek meglegyen a maga tücske, akinek -éneklésére, dalolgatására, altatgatására elfelejti az egész -életét.</p> -<p>– Akarsz az én tücsköm lenni, Juliska? – kérdeztem.</p> -<p>– Akarok, – felelt ő.</p> -<p>Ettől a naptól kezdve szerettük egymást.</p> -<div class="chapter"> -<h2>A téli hajnal csodái.</h2> -</div> -<p>Télen, sötétben fölkelni, amikor még a kályhából virrasztva és -meghitten nézegetnek ki a tűzszemek s a szoba levegője álomporral -van teli, a hajnali álmok csalódottan menekülnek el a szoba -sarkaiba a gyertya lángja elől, mint szeretők, akik hiába jöttek el -a találkozóra: a hajnalban való fölkelés olyan különös, -megmagyarázhatatlan érzést ébresztett bennem, mintha hosszú útra -indulnék. Messze, messzire, célját s végét nem látva az útnak, csak -megyek, mintha többé sohasem szándékoznám visszatérni álmos -ágyamhoz.</p> -<p>Talán azért jutott eszembe a hajnali utazás, mert -gyermekkoromban egyszer valóban utaztam hajnalban. Miskolcról, egy -bágyadtszagú fogadóból, félálomban az omnibusz piros bársonyülésén. -Tél volt, a házak kék és fehér bundák alatt aludtak, a vasúti -állomás piros és zöld lámpásai fáradhatatlanul égtek, valamerről a -reszkető sötétségből <span class="pagenum"><a name="Page_49" id= -"Page_49">-49-</a></span> kell megérkezni annak a vonatnak, amely -engem elvisz. Atyám komolyan, hódprémes sapkában és bundában ült -mellettem az omnibuszban. A kerekek csattogtak a miskolci -kövezeten, egy kávéházból, mint varjúcsapat akkor mendegélt -hazafelé a cigánybanda, cigarettájuk tüze fénylett, hangjuk -mormogott. A kocsi sarkában aranyos sapkában üldögélt a -vörösbajúszú portás, aki hajnalban foghagymás, füstölt húst evett, -– mert ilyen szaga volt. S a házak bezárt fehér ablakai, amelyek -mögött emberek aludtak, elmaradoztak.</p> -<p>És most újra utaztam, hajnalban, el a nagyanyám házától, el az -ákácos kis városból, el a rizsporos Jellától, pomádészagú -nagyatyámtól, öreg síroktól a Szent Mihály-temetőben és el a -Juliskától. Ő fájt legjobban, mert lábamnál virrasztott egész -éjszaka, hogy el ne mulasszam az órát, amelyben indul a pesti -vonat… Pestre! Már majdnem meghaltam, úgy vágyakoztam Pest -után.</p> -<p>Juliska, mielőtt felköltött volna, hozzám símult. Aztán az is -elmult, mint egy álom.</p> -<p>Hirtelen tettvágy, akaraterő, ambició, bátorság lepte meg félénk -szívemet. Indulni s menni… Új emberek, új életek kerülnek az -utamba, a régi ház füstölgő kéményével, alvó eperfáival majd -elmarad a hátam mögött. Ismét jön a vonat, mint gyermekkoromban. A -piros bársonyüléseken mogorva utasok mérgesen üldögélnek, de a -kalauz külön fülkét nyit, mert egy forintot adok majd kezébe.</p> -<p>Gyorsan öltözködtem.</p> -<p>Juliska csöndesen, nesztelen, hangtalan nézte készülődésemet. -Sohasem mondta, hogy szeret. De ebben az órában, midőn arcomat a -mosdótálra <span class="pagenum"><a name="Page_50" id= -"Page_50">-50-</a></span> hajtottam, hogy hideg vízzel üssem el -álmomat: úgy éreztem, hogy e szótlan leány a hátam mögött -végtelenül szenved.</p> -<p>– Csak meg ne szólaljon – gondoltam magamban, amint gyorsan -készülődtem az útra.</p> -<p>Juliska szótlan maradt.</p> -<p>Félrevontam a függönyt és az udvarra, a kertre néztem. Már -belépegetett a vándorlegény a nagy kőoszlopos kapun át az udvarra -és fehér füstöt fujt a száján. Minden lélegzetével több és több -fehérség terjedt el a gömbákácok, orgonafák és kőrisek között. A -láthatatlan pipás telefujta szürke füstjével az alvó kertet, a -kutat, a háztetőt. A fehér kerítés, amelyről gyakran azt gondoltam -sűrű éjszakákon, hogy besötétedéssel elszökik az udvarból, valahová -a pajtásaihoz, már láthatólag a helyén állott. Minden visszatért a -helyére, ami távol volt a fekete éjszakában. Sőt új vendégek is -érkeztek a hajnallal. Hópelyhek, amelyek táncoltak, forogtak a -levegőben, mintha még nem merészelnének leereszkedni a földre. -Szálldostak, mintha a helyüket keresnék az ismeretlen udvarban. A -fagy, mely éjszaka beköszöntött, kérges csizmájában, ropogva -taposta az udvar göröngyeit.</p> -<p>– Milyen jó disznóöléshez való időjárás! – sóhajtotta a hátam -mögött Juliska. – Ahová maga megy, ott nem ölnek disznót. Mi pedig -a jövő héten leszúrjuk a hízót. Legalább azt várja meg, úrfi.</p> -<p>Máskor tán felkacagtam volna Juliska szavain, de most e furcsa -hajnalon: különösen hatottak rám gyermekes hangjai. Valóban, úgy -látszik, drágalátos események elől szököm meg botor módjára. Hisz -itt most következik a tél, amely telve <span class= -"pagenum"><a name="Page_51" id="Page_51">-51-</a></span> van -örömökkel, szánka és csengő hangjaival, piros tüzekkel. Most jön az -a várva-várt időszak, midőn valóban megváltozik az egész világ -képe. Jön a csörgősapkás, kurtafarkú február, amelynek fénylő, -sötétpiros ablakai mögött nagybőgő mormog, klarinét rikolt és -hegedű táncol; farsang van és a hegyek és a disznók piros vére -folyik a fehér udvarokon; a nők ezerfodros szoknyája fellebben a -tánc viharában és lábszárait, harisnyakötőit mutogatja a dáma; -élveteg mosoly, fénylő, meleg szem, ringató illat a bálterem, – míg -kívül a mély, hallgatag tél, amely a Nyíren ilyenkor szokott -komolyra fordulni.</p> -<p>Juliska észrevette elgondolkozásomat. A hátamhoz símult, mint -egy meleg, puha kendő. A fülembe dudorászott a téli szél hangján, -amelyet olyan jó meleg kályha mellől hallgatni:</p> -<p>– Ne menj el csillagnak, aki jár. Én sokszor néztem éjszaka a -csillagokat. Mindegyiket ismerem. A legboldogabbak azok, akik -mindig a helyükön maradnak. Egyformán, nyugodtan, szenvedés és öröm -nélkül, mindig csak fölkelnek esténkint és reggelig nézegetnek a -barátaikra… Most hófelhők borítják az eget. De lehet, hogy később, -amikor elmúlik a hóesés, kivillan egy-két csillag.</p> -<p>Már láthatólag szürkült az udvar. Az éjszakai hóesés a maga -különös bundáiba öltöztette a fákat, háztetőket. Valamely ritka, -fehér bundát hozott az éj magával nagy messziségből. Kedve lett -ártatlannak és vidámnak felöltöztetni a világot. A kútra sapkát -nyomott, mintha bolondját járatná. A háztetőkön elfödte a foltokat. -A fák sovány, mellbeteg karjait bepólyázta. Tiszta fehér lett a -bűnösök útja e gyalogösvényen. Szűz lett minden leány, aki a -frissen esett hóba belépett. <span class="pagenum"><a name= -"Page_52" id="Page_52">-52-</a></span> Édesded érzések lephették -meg az életúntat a meleg kályha mellett, amikor odakünn mély -havával beköszöntött a tél. Télen mindenki szeretne újra gyermek -lenni, pipázó hóembert építeni az udvar sarkába, hogy megrémüljenek -tőle a nőcselédek, szánkón rohanni, egészségesnek lenni, hangosakat -kacagni az elnémult tájon. Az ereszek jégcsapja fénylik, mint a -fiatalok szeme. A kémény füstölög, mintha ezentúl örökre ez volna a -hivatása. És a nagy álomból, amely a világot átkarolja, a disznó -visítása hangzik, amelyet éles késsel torkon szúrnak, hogy örömet -okozzon az embereknek. Mily jó szaga van a füstnek, amely a -disznóra szórt szalmából felszáll! Mily karcos a bor, amelyet -jegesen öntenek le az emberek a torkukon a csapzott bajszok mögé! -Mily örökkévalónak látszik az élet, midőn a disznótor elkezdődik és -mindenki egy gombot kinyit a mellényén!</p> -<p>– Vajjon, hova mennél? Idegen, hidegszívű emberek közé, amikor -itt mindenki téged szeret? – folytatta Juliska. – Lehet, hogy -találkozol még leányokkal, akik szeretnek, – ámbátor azt hiszem, te -soha sem hiszel a nőknek! – de úgy senki már nem szeret, mint én -szerettelek. Én voltam a te ifjúságod. A szöghajad puhasága az én -tenyeremben marad, mert én simogattam, amikor álmodtál. A -lélegzetvételed, az alvásbeli sóhajtásod, a nyögésed, a mosolyod, a -révült nevetésed és a haragos felkiáltásod, amelyről nem tudsz, -mert álmodban történt: amikor királyleányokkal beszélgettél vagy -korhelycimboráiddal barangoltál, kétkerekű kocsin hajtottál, kútba -estél, szűzlányt öleltél, öreg asszonnyal szeretkeztél, lidércen -lovagoltál vagy ember-sárban nyakig ültél: álmodban én -virrasztottam feletted, anélkül hogy tudtad volna. -Megfordítottalak, midőn <span class="pagenum"><a name="Page_53" id= -"Page_53">-53-</a></span> a szívedre nehezedtél. A homlokodat -simogattam, amikor felnyögtél.</p> -<p>Forgattalak, dörzsölgettelek, a talpadat csókoltam és a -lebontott hajammal fedtem el az arcod a gonosz lidércek ellen, -amelyek éjszaka a szobába lopóztak. A füledbe sugdostam, a nyitott -szájadba beszéltem, a szívedet simogattam. A riadt hangodat fogtam -a két meleg karommal, midőn hideg tűzzel álmodtál. Én voltam a te -második anyád… Hisz rokonod vagyok, anyádnak unokatestvére vagyok. -Most megmondom, ha eddig nem tudtad volna…</p> -<p>Csak lehajtottam a fejem, mert komoly voltam.</p> -<p>– Én melegítettem meg az ágyad, amikor nagyon hideg volt. -Énekeltem neked, mikor szomorú voltál. Ébren vártalak, mikor éjjeli -bolyongásból jöttél. Megmosdattalak, midőn elaludtál. Talán rossz -nők szagát éreztem meg rajtad… Nóták voltak a hajfürteid között, -amelyeket én nem ismertem, ledér, festett szájú nők nótái: -megtisztítottalak tőlük. Idegen nők szappanjától, izzadtságától, -verejtékétől volt néha szagos a kezed: megmostalak tőlük. A -halovány, beesett arcodon olyan kísértős látományok nyomai -látszottak, amilyeneket Szent Antalnak mutatott az ördög a -pusztában. Kisütött hajú, lepke-kedvű, de orvosságot ivó nők -árnyékai vontak ráncot a szemed alatt. Melléd feküdtem és az én -egészségemből, az én fiatal véremből küldtem egészséget a te -gyöngülő véredbe. Ha azt akartad volna, hogy a szívemet vágjam fel, -mert látni akarod: nem sokat gondolkoztam volna, szívesen -kibontottam volna a szívemet előtted.</p> -<p>Mint egy távoli szép mese, egy régen olvasott rege, amelynek -semmi köze sincs a valóságos <span class="pagenum"><a name= -"Page_54" id="Page_54">-54-</a></span> élethez: úgy hangzottak a -fülembe Juliska szavai. Csak el, el a nagyvilágba… Költő akartam -lenni, Pesten.</p> -<p>– Minden éjszaka véled álmodtam s mindig betakartalak. Ha valami -mást kezdtem volna álmodni, amelyben te nem voltál benne, hirtelen -felébredtem, megráztam a fejem… Menj, menj, te rossz álom. Én a -kedvesemmel akarok lenni álmomban is.</p> -<p>Szürkült, szőkült, derengett odakünn a világ. A zsebórám -sietett, mert este előreigazítottam. Nem feleltem, de menni -készültem…</p> -<p>– Tehát elmégysz s én többé nem látlak. Hiába jönnél vissza, -engem már nem találsz ennél a háznál, ahol csak azért voltam -szolgálóleány, mert téged szerettelek. Mostam, súroltam, fát vágtam -és rongyos kis szoknyámban szaladtam: mert estve a te lábadnál -fekhettem le. Gondolj csak anyádra… Elmegyek messze és soha sem -találhatsz meg, bármikor keresnél. Pedig egykor keresni fogsz. Majd -súgok neked valamit, miért?… Olyan lesz a hajad, mint a sirály -szárnya, a kedved, mint a kéményben a szél, a szomorúságod, mint a -sír. Mikor keresni kezdel, engem, az ifjúságodat… Nem gondolsz -álmatlan éjjelen többé a nőkre, akik betöltötték életedet, akik -miatt szenvedtél, nyugtalankodtál, szaladgáltál, türelmetlenkedtél… -akiket úgy hordoztál darab ideig a szívedben, mint bálványképeket… -akik nélkül nem tudtál volna élni… akik végül mind megcsaltak, -kiraboltak, lelkiismeretfurdalás nélkül elfelejtettek… mindenki -elhágy, mind elfelejt, kíváncsi kis lábaikon új utakra mennek, -újabb szerelmet űznek mohó, falánk kis szívükkel, a férfiak új -mondanivalójára kíváncsiak… szeretők, szerelmek: tüzek és fagyok a -férfi életének <span class="pagenum"><a name="Page_55" id= -"Page_55">-55-</a></span> az országútján… időrabló oktalanságok, -megkívánt borok, óhajtott mámorok… nadrágok és szoknyák… veréb- -vagy fülemilehangok… éjszakák, amelyek elmúlnak… De én örökre a -tiéd maradok.</p> -<p>– Hisz nem az enyém voltál – feleltem búsan.</p> -<p>– Igaz. Először a pócsi Szűz Máriáé és egy útszéli fáé… De azért -mindig megmaradok neked. Már nem láthatsz, nem foghatsz, nem -csókolhatsz, hisz öreg asszony leszek én akkorára, midőn ismét -eszedbe jutok. Elbúvok előled, soha fel nem találhatsz, mert azt -akarom, hogy mindig így láss, mint most, mint tegnap… Hogyha -másképpen nem: az emlékezésedben ismét a tied lehessek.</p> -<p>Így beszélt-e Juliska, vagy hallgatott az egész idő alatt?</p> -<p>– Pedig keresni fogsz és az útonjárók csillaga lesz a te -csillagod. Keresni fogsz a mezők illatában, a rozsföldek -hajlékonyságában, az őszi reggelek ecetfavirág pirosságában, midőn -egész éjszaka az Útonjárók csillaga ragyogott a fejed fölött és -reggelre egy ismerős tájra értél, ahol az én lábnyomaim voltak. -Keresni fogsz, mint öreg ember az ifjúságát, de már akkor nem -találsz meg, sem a téli reggelekben, amidőn a fák gallyain oly -friss a hóprém, hogy megcsókolni kívánná az ember, sem az őszi -délután messzehangzó, tülök módjára búgó csendességében.</p> -<p>– Járni, kelni, bolyongani fogsz… Keresel engem… Vagy legalább -is a magzatot, akit már szívem alatt hordok.</p> -<p>Eltakartam az arcom a két kezemmel, hogy ne lássam Juliska -fájdalmát…</p> -<p>Mire ismét körülnéztem, azon a helyen, ahol az imént Juliska -állott, – anyám állott. Ő volt <span class="pagenum"><a name= -"Page_56" id="Page_56">-56-</a></span> Juliska – öregebben, -szelídebben, megbocsátóbban. A barnasága, andalgó mosolygása, -kimondhatatlan melegsége szinte megvilágította a szobát, mint a -karácsonyfa.</p> -<p>– Itt akarsz hagyni minket, fiam? – kérdezte olyan halkan -közeledve, mint a galamb kering az udvar fölött, mielőtt -leszállana.</p> -<p>Hozzám lépett és megsimogatta az arcomat. Soha se volt még ilyen -jó illata a tenyerének. A gyermekkori meggybefőttek illata maradt a -tenyerében, amely befőttekkel egy téli betegségemben traktált. A -hangjában csörgők, mesemondások, dédelgető turbékolások voltak. A -két karjának az ölelésében erő, amellyel egykor ölében és hátán -hordozott, midőn tizenötesztendős koromban egy betegség folytán -mozdulatlanul feküdtem, mint egy fadarab.</p> -<p>– Hová, merre mégy az ismeretlenségbe? Mit látsz ott messzire, -ami elvisz tőlünk, holott itt mindnyájan szeretünk?</p> -<p>– Nem tudok felelni… Már a kapu előtt vár a kocsi, már megyek, -Isten veled, anyám!</p> -<p class="center">*</p> -<p>A hóesés elállt. A felhők eltakarodtak az égről. A még -félálomban lévő pályaház felett, a messziségben, egy kis csillag -pislogott. Vajjon: az az Útonjárók csillaga?</p> -<p>A nagy némaságban, amilyen a téli hajnal, a szűzesség -csendességében, az álom mélységében, a hótakarta utca -néptelenségében felnéztem a csillagra, amely a félig alvó állomás -kéménye felett álmodozott. Ráfüggesztettem a szemem, mert hittem -benne, – hisz róla beszélgettünk. Felé küldtem a gondolatom, mint -az álom után, <span class="pagenum"><a name="Page_57" id= -"Page_57">-57-</a></span> amely ott rezeg egy pár percig a -szempillák előtt, az ébrenlétkor. Róla gondolkoztam, mintha egész -éjszaka róla duruzsolt volna mesét egy hang, amely hangban benne -van egész gyermek- és ifjúkorom, a rőzseláng, a kedves iharfa -pattogása, a fosztóka álomporhintése, kocsiszínek és őszi kertek -merengése, pincék sustorgó éledezése és mély, nagy tél üveghangú -hallgatása… Abba az egy kis csillagba költözött minden a földről, -ami eddig volt s történt velem. Olyan messzire, amilyen messze az a -csillag van.</p> -<p>A kétkerekű talyiga olyan gyorsan vitt, mintha időt sem akarna -adni, hogy még egyszer mindent meggondoljak. A hetykeségre, -virtuskodásra nevelt nyírségi ló hosszú ügetésben emelgette a -lábait; a rövidszőrű gubában, a ló farkánál üldögélő kocsis röviden -vette az utcafordulókat, mintha isten tudja, milyen nagy publikum -gyönyörködne az ő hajtási művészetében. Nagyokat ugrottak a könnyű -kerekek, mintha utoljára akarnák megmutatni, mily könnyedén és -frissen tudnak vinni.</p> -<p>Végignyargaltunk a Szent Mihály-utcán.</p> -<p>A Szarvas-kocsma felett újra megjelent a kis csillag.</p> -<p>De most már másképpen láttam őt.</p> -<p>Mintha emberi alakja lett volna. Még pedig egy vásáros -asszonyhoz hasonlított. Mézeskalácsosnéhoz, perecesnéhez vagy -lacikonyhásnéhoz hasonlított, akiket gyakran elnézegettem mindig -útban levő szekereiken, télen hetyke, kecsegeorrú, -kecskecsecs-puha, cifrázva varott csizmáikban tulipános bundáikban, -friss, egészséges jókedvükben, kívánatos menyecskeségükben, -ropogósságukban, fáradhatatlanságukban… Láttam őket éjszaka utazni -juhászbundák alatt a szekereiken, <span class="pagenum"><a name= -"Page_58" id="Page_58">-58-</a></span> midőn ló és kocsis alszik a -hosszú útban. Láttam őket állomások várótermeiben pénzüket -olvasgatni, jókedvűen tréfálkozni. Láttam őket a vásárokon, ahol -mindenkinek jókedve van, vevőnek, eladónak, a -mézeskalács-huszárnak, a perecnek, az álmoskönyvnek, a planétahúzó -madárnak, panorámásnak és szappanosnak… Amíg feljön a csillag az -országút felett, az Útonjárók csillaga. Akkor valamennyien -összepakolnak, sietve elindulnak, arra, amerre a csillag vezeti -őket. Otthagynak kedves, behavazott házikókat, barátságos tereket, -szeretetreméltó tornyokat, víg embereket, tréfás kocsmákat, üres -ládákat: egy egész napot, amilyen napokból az élet van -összerakva.</p> -<p>És mennek új városokba, új vásárokra, új emberek közé, mindig -frissek, soha el nem fáradnak, jóétvágyuk s egészségük van, mindig -hangosan beszélnek, soha sem búsulnak (még a rossz vásáron sem), -soha sincs egy percük, amikor kételkednének magukban, erejükben, -jókedvükben, az életben… S a gyerekeik, akik születnek, éppen úgy -kívánják a vándoréletet, az utazás szabadságát, a levegő -változásait, az emberek napról-napra való jövését-menését, a -haragtalanságot, a néma búbánatnélküliséget, az élet gyors és -gondolkozás nélküli lefolytatását: mint maguk a szülők.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Nem néztem hátra, – csak tíz esztendő mulva, amikor -elfáradtam.</p> -<p>És eliramlottak az évek, mint a folyam habjai, amelyeket többé -viszont nem láthatunk; lehullottak a fák levelei, amelyek oly -gyengéden legyezgették arcunkat, mintha nem akarnák elmondani azt a -nagy titkot, hogy nemsokára el kell válnunk; az esztendők sorban -meghaltak, <span class="pagenum"><a name="Page_59" id= -"Page_59">-59-</a></span> mint a jóbarátok, akiknek nagyszerű -tulajdonságaival csak akkor jövünk tisztába, midőn a föld alá -tesszük őket… Öregszülőkként megbocsátottak a Karácsonyok a tékozló -fiúnak és kancsi mosollyal csalogatott az Ujesztendő. A házak -kisebbek lettek, a fák túlnőttek a tetőn, az udvarban nem -visszhangzott a kiáltás, az ostordurranás, néhány lépéssel be -lehetett járni a kertet, amelyet gyermekkorunkban végtelennek -láttunk. Még a tornyok is alacsonyabbak lettek a városban, a -kerítések kidőltek-bedőltek, rossz szagú a város vége, ahol azelőtt -mindig a tavaszt éreztük és a nagyszerű szélmalom úgy -összezsugorodott, mint öregasszonyka. A sikátorokban fujdogáló -szél, amely nagybőjtben csaknem a falhoz lapított: alig érezhető. A -Bujdos-liget, amelynek óriásfái úgy álldogáltak a szemhatáron, mint -a fosztóka mesemondásaiból való vitézek, a liget kis sétány, -amelyen unatkozva szállnak át a madarak. Az égbolt magasságában -kerengő felhők többé nem viszik magukkal a képzeletet. Az öreg -doktor bácsi, aki örökéletűnek látszott, meghalt egy tavaszi napon. -Még Sáry úr is elbandukolt a temetőbe, pedig sánta volt.</p> -<p>Szakállam volt, mint akár egy falusi uraságnak. És -bolyongásaimban elvetődtem a Sóstófürdőre, ahol egy nyáron pihenni -és megnyugodni akartam. Ezek a kis fürdőhelyek, amelyek a régi -Magyarországon csaknem minden város határában előfordultak, igazi -pihenői voltak azoknak, akik a nagyvárosok zajgása elől menekültek. -Mily boldog, egészséges emberek lehetnek azok az emberek, akik a -nagyvárosok zörgetegét nyaranta a még lármásabb tengeri fürdőkkel, -divatosan megszállott üdülőhelyekkel tudják felcserélni és nem -lövik főbe magukat a megérkezésük estéjén! Én <span class= -"pagenum"><a name="Page_60" id="Page_60">-60-</a></span> a -nagyvárosból mindig olyan helyre futottam megpihenni, rejtőzködni, -ahol senki se alkalmatlankodik ismeretségével, – az isten háta -mögé. Ismertem sok kis magyar fürdő kopott evőeszközeit, csizmás -pincéreit, savanyú borait, dohos szobácskáit, töredezett -zsalugátereit, ólálkodó csizmahúzóit, elmélyedt, esős délutánjait, -melankólikus estéit, (amikor a fürdővendég ráér a hosszú levelek -írására), megváltó énekes madarait a hajnalodásban és a séták -boldog élveit. A Sóstó a világegyetem legcsendesebb fürdőhelye -volt. Olyan összetört és szomorú voltam ezidőtájt, hogy csaknem -visszaborzadtam még erről a helyről is, amikor egy pipacskalapos -asszonyt pillantottam meg a vasúti állomáson. Szerencsére, a -pipacsos elutazott a vonattal s így megnyugodva foglaltam el -szobámat, amelyben bizonyosan régi idő óta nem lakott senki, mert a -vaksi tükör akasztott ember arcmását mutatta. Az ablakomból az -erdőre lehetett látni, – mennyi mindent mondtak a fák két lépésnyi -távolságból az éj csendességében! Út ment az erdőn keresztül, -amerre a fürdővendégek szoktak sétálni, ugyanezért azt képzeltem -magamban, hogy ez az út téli időben valóban gyönyörű, midőn -legfeljebb pirosképű vadászok szánkója nyargal erre, vagy falusiak -szélestalpú szánjai tűnnek el a ködben, zuzmarában. Valaki énekelt -egyszer az erdei úton, valami nő, s ezért se mentem többé erre. -Inkább a tó partján üldögéltem és hosszan bámultam a -ballerina-ruházatú szitakötők után, amelyek elszállottak a messzi -szikes pusztaság felé.</p> -<p>Mindenki földszinten lakott és reggelenkint a nyitott ajtókból, -ablakokból elmondogatták egymásnak a fürdővendégek, hogy mit -álmodtak az éjszaka, miként viseli magát beteg lábuk, kelésük, -<span class="pagenum"><a name="Page_61" id= -"Page_61">-61-</a></span> májuk, szívük: a Sóstó vize minden -betegséget gyógyított. A fürdővíz megráncolta a bőrt az ujjak -hegyén és a betegek ezt a gyógyulás jelének vélték.</p> -<p>A kalapskatulyákban, az ódon bőröndökben, a kopott -utazókosarakban itt nem mutatkoztak a nagyvilág tarka rongyai, a -divatszalonok remekei, a parfőmök változatai. Éberlaszting-cipős -tiszteletesnék, környékbeli kisbirtokosnék, hegyesorrú falusi -tanítónék, kendős asszonyságok, vérszegény leánykák forgatták a -kölcsönkönyvtár megkopott Jókai-regényeit. Mindenki a vasárnapot -várta, amikor Nyíregyházáról megérkezik Benci bandája és vele a -látogatóba jött férjek és apák, valamint a piké-mellényes városi -gavallérok, Juhász Etele babos nyakkendőjével, szőke -oldalszakállával, Leveleki Molnár Guszti vadkacsatollas kalapjában, -Kálnay László úr hetyke kedvével és táblabírós bölcsességével, -Csapkay Gyula vaskereskedő, aki addig fel sem állott az asztal -mellől, amíg az teli-teli nem lett üres boros és szolyvai-vizes -üvegekkel, akkor egy másik asztalt és új cimborákat rendelt… És -mind eljöttek ők a régi hírességek, ifjúkorom hősei, akiknek a -mulatozásban való fáradhatatlanságát, mulatozáson kívüli -bölcsességét, erélyességét egykor csodáltam.</p> -<p>Hajnalban még a nagybőgőt ölelgették, kertek alatt jártak, olyan -régi nótákat daloltak, mintha a nagyapjukkal koccintanának, – -nappalra pedig ki rendőrkapitány, ki kereskedő lett és okosan -végezte a dolgát. A régi Magyarország bölcsei voltak ők, akik a -korhelylevesre mindig vizet ittak.</p> -<p>A sóstói falusi asszonyságok és kisasszonyok a cigányok zenéje -mellett sokáig ébren voltak, <span class="pagenum"><a name= -"Page_62" id="Page_62">-62-</a></span> álmodozva ingatták a -fejüket, cserélgették lábukat és a nagyvilágra gondoltak, amely a -keringők hajlékonyságából, a muzsikák ropogásából, Benci fehér -kendőre illesztett hegedűjéből áramlott feléjük. Ah, bizonyosan van -valahol messze, az erdőn túl egy olyan világ, ahol az emberek -mindig oly szerelmetesen és önfeláldozóan élnek, mint a valcerben… -vannak valahol férfiak, akik mindig térdeplő helyzetben foglalnak -helyet a hölgyek előtt és életüket kínálják egy csókjukért… élnek -valahol nők, akiknek nincs gondjuk a tyúkültetésre, az ebédfőzésre, -a gyerek szamárköhögésére, akiknek csupa dal, ünnep és ragyogás az -életük… A keringők nem hazudnak.</p> -<p>A tölgyfák sűrű lombjai között megbocsátólag, csendesen -nézegettek alá a nyári csillagok. Az öregasszonyok hosszadalmas -elbeszélésekbe kezdtek fiatalkorukról, a konyhán nagy lánggal égett -a tűz, a savanyúvizes üvegek dugaszai nagyokat pattantak, mintha -sohase lenne vége az életnek.</p> -<p>Amíg a töméntelen nyíri vinkó megtette a magáét, a gyengébb -gyomrú férfiak csillagvizsgálatra tűntek el a tó irányába, Bakai -klarinétos előbátorkodott a banda félhomályából és Kálnay úr -füléhez illesztve hangszerét, teli pofával fujta a recsegő dalokat, -egyik-másik úriember kigombolta mellényét és öklendező szemmel -nézett körül: kit hívjon ki párbajra, amelyet holnap reggel kell -megvívni nehéz kardokkal a huszárlaktanyában, – de papiroson való -elintézés nem fogadtatik el… A legbölcsebbek még az enni- és -innivalókon vitatkoztak, borok és sörök mineműségén, a kisüstön -főttek elkészítésén, a jeles hazai konyhaművészeteken, de már itt -is paprikás lett a hangulat, amint Csapkay Gyula kijelentette, -<span class="pagenum"><a name="Page_63" id= -"Page_63">-63-</a></span> hogy káposztalevesre igenis lehet bort -inni, még pedig vereset…</p> -<p>A zenekart élvező öregasszonyságok tudták tapasztalatból, hogy a -mulatság most kezd vadulni, ezért sietve hajtották csirkéiket a -vendégszobák felé. S a nagybőgő hajnalig brúgott álmaikban. Hétfőn -reggel olyan volt az egész, mint egy álom. Milyen messzire van a -vasárnap, amikor ismét eljönnek a hangszerekkel a tündérek, a -pepitanadrágos gavallérok, a gyönyörű dalok és az élet talányainak -könnyed megfejtései! Jön egy hosszú hét, amikor mindig csak -betegségekről, éjjeli álmokról, kelésekről, nyavalyákról lészen -szó, nyögések, sóhajtások, perlekedések hangzanak a zsalugáterek -mögül, számlát kell fizetni és mindennap közeleg az augusztus, -amikor haza kell menni a tündérhonból… A gavalléroknak tán sohasem -kell hazamenni és sohasem betegek ők, úgy halnak meg, mint a -csillag, lefut az égről, új csillag jön helyére.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Teliholdas éjjelen, darvak, gémek, vadludak, vándorrécék -éjszakáján, amikor a nádasokból idáig hangzik Vencel vadász -puskázása, a csillagok alig bátorkodnak ki házikóikból, a fürdőhely -svájci házikói, földszintes épületei kék függönyök mögé rejtőznek, -mintha az alvók nyugalmát őrizgetnék, csend van, éj van, egy -tölgyfa alatt ég az üveges gyertyatartó és ott fekete árnyékok -arról beszélgetnek: hogyan kell boldognak lenni a hosszú életen át… -teliholdas éjeken magányosan bolyongtam a tó körül. Barátom volt az -útszéli vadkörtefa árnyéka, még nem felejtett el a mogyoróbokor, -amely alatt a pázsiton egykor szundikáltam, <span class= -"pagenum"><a name="Page_64" id="Page_64">-64-</a></span> a nádas -szelíden susogott, mintha jóbarátját, a vadrécét várná, a denevér, -amely a víz felett elcikázott, mint útját tévesztett szellem, -merőlegesen állott meg fejem felett, mintha jelt adna valakinek, -mint egy setét rakéta, hogy itt bujkálok a nádban, az éren, a -csendben, a fájdalmas magányban… ha valaki megtalálni akarna: itt -keressen, a mohos hidacskán lépjen át, ne ijedjen meg az árokban -bukfencet vető varangytól, a félálomban jelt adó szél -szisszentésétől, a tó másvilági csillogásától, a síkság felett -kísértő vadludak más országbeli hangjától, a messzi akácfák -kísérteties álldogálásától, az éji szúnyogok muzsikálásától, amely -úgy hangzik néha, mintha haldokló felett vonnák a végső zenét… Itt -vagyok. De senki sem jött utánam. A csillagok tekintgetnek alá. -Vajjon hová lett az én csillagom?</p> -<p>Lássuk, tudnám-e még, hogy hol van az Útonjárók csillaga?…</p> -<p>Midőn utoljára emeltem fel hozzá a tekintetemet, a -Szarvas-kocsma felett állott, amely Szarvas-kocsma körülbelül egy -vonalba esik a luteránus toronnyal. Ha kissé világos volna az -éjjel, a vasúti állomás felé, ahol kivágták az erdőt, -szerelmeseknek való cserjések, földönfutó, tövistől elkeseredett -bokrok váltják fel a némán élő és a világból megvetéssel távozó -tölgyeket, ahol mindig úgy kiáltozik a szél, mint a hetivásár: a -vasúti állomás felé látni a horizonton a lankás úton a luteránus -torony gömbös fejét. Mint egy kék mutatóujj álldogál a messziségben -a torony és ott van felette, a nyírott gubás felhők között az én -csillagom. De most alszik a csillag, mintha elfáradt volna a sok -járás-kelésben. Az Útonjárók csillaga együtt jár az útonjárókkal. -<span class="pagenum"><a name="Page_65" id= -"Page_65">-65-</a></span> Vajjon mit csinál ma éjszaka az a sok -szegény lélek, aki a keresztutaknál, ócska szélmalmoknál, egyik -határból a másikba mendegélve: hiába pillant fel az égboltozatra? Ő -talán már el is felejtette, hogy a világon vagyok…</p> -<p>Asszonyi alak állongott a tóparton, a bujkáló holdvilág remegő -fényénél. Állongott, mint a régi költők verseiben, a régi írók -regényeiben, amikor az érzelmes nők a holdas éjtől tanácsot, -életprogrammot kértek… Elhagyták ágyaikat, kertekben, ligetekben -merengtek és elmerültségüket oly szent védelemnek gondolták, hogy -nem féltek még éjfélkor sem az erdőn. A mult században, mikor jóval -ifjabbak voltak az emberek… Mikor a holdas éjszakát az úri -társadalom felhasználta érzelmességére, néha együtt, máskor külön -is bolyongtak szerelmesek, ábrándosak, kalandorok. Csak az -hiányzik, hogy megszólaljon valahol a tóparton Virágfi Aladár -fuvolája: „Elbolyongok sötét éjjel…“ kezdetű dalt fujván, amely -daltól a másnapi befőzést is elfelejtették a nyíregyházi hölgyek és -mindnyájan leginkább meghalni szerettek volna a fuvolás -éjszakán.</p> -<p>A tó felett valaki a nevemet kiáltotta. Nem kétségbeesetten, sem -riadtan hangzott ez a kiáltás, csak úgy, mintha valakit álmunkban -keresünk az erdőn. Meg-megállunk és elmondjuk a nevet.</p> -<p>Nyomban megismertem Juliska hangját.</p> -<p>Kövérebb, asszonyosabb lett, az arcán bizonyosan szőlőpiros -vonalacskák, ráncocskák láthatók, mint a bővérű, jól táplálkozó -falusi asszonyságok arcán, de most csak a szeme látszott, amely a -régi alázatossággal nézett reám.</p> -<p>– Későn este érkeztem meg, mert útközben eltört a kocsikerék – -kezdte. – Ámde bizonyosra <span class="pagenum"><a name="Page_66" -id="Page_66">-66-</a></span> vettem, hogy megtalálom még ma este, -mert hallottam, hogy a Sóstón ferdőzik.</p> -<p>– Ugyan kitől hallotta? – kérdeztem.</p> -<p>– Abból a faluból, ahol most lakom, a tanítóné itt nyaral. -Természetesen nyomban megírta, hogy maga itt időzik, mert téli -estéken sokszor beszélgettünk magáról.</p> -<p>– A faluban?</p> -<p>– Bujiban. Szüleim meghaltak, kis magyar birtokot örököltem, -falusi asszony lettem és nem történt velem semmi, mióta nem láttam. -Még ha történt volna is valami, azt most mind elfelejtettem.</p> -<p>Szürke porköpenyegben, fácántollas barna kalapban volt, amint -vidékünkön a falusi úriasszonyok a hetivásárra járnak. Nem látszott -fáradtnak, bár körülbelül tíz órát kellett utaznia azon homokos, -kerékmarasztó, mély utakon, amelyek a Nyírséget keresztül-kasul -szelik s rajtuk óraszámra napraforgót és kukoricát látni. Néha -felugrik egy nyúl, miután elúnta hosszú füleit billegtetni a -kukoricásban. Máskor éppen harangoznak a faluban és napsütötte -arcú, setétszemű asszonyok vetnek haragvó pillantást a sárból -tákolt, náddal épített garád megül az utazó kocsija után. Vad -kutyák akaszkodnak a lovak elé minden falunál és az otthonülő -parasztok alkalmat találnak köpési ügyességük bemutatására.</p> -<p>– Hát hogy és mint van? – kérdeztem darab idő multán, midőn a -multakat átgondoltam.</p> -<p>Juliska mosolygott. Vállat vont.</p> -<p>– Mindjárt visszajövök, csak a kocsisom után nézek. Csak Szent -György napja óta van nálam, körmére kell nézni.</p> -<p>… Az éj hátralevő részében a hold közelebb <span class= -"pagenum"><a name="Page_67" id="Page_67">-67-</a></span> jött a -tölgyfák csúcsához, mintha arról akart volna meggyőződni, hogy -valóban mindenki alszik a Sóstón. Aludt is mindenki, csak mi -voltunk ébren a földszintes, hosszú épület eresze alatt, ahol a -vendégek kopott padokon üldögélni szoktak, midőn az ereszről -lecsurgó eső a fák előtt árkocskát vont, amelyben kedvére való -karikákat szerkeszthet.</p> -<p>A fák között mint álomkép mutatkozott az alvó tó és a szikes -kopár síkság, az őszi szeleknek, téli viharoknak e nagyszerű -versenytere, de most állt az éj; állt a zsebóra, állt a csend. -Olyan halkan beszélgettünk, mintha valaki kihallgatná szavainkat. -Pedig csak az asztmás tanító forgolódott valahol ágyában és olykor -hosszadalmasan köhögött, mintha valami kínzó emlék jutott volna -eszébe.</p> -<p>Juliska fonott kosarat állított kettőnk közé a padra és a -kosárból mindenféle elemózsiát szedett elő, mint a vasúti -állomásokon, nagyvásárokon szoktak a falusiak, mikor megéheznek. -Tarka kendőjében a cipó úgy illatozott, mint a soha véget nem érő -boldog egészség. Falusi ház illatát eregette a hideg -sertéspecsenye. A só olyan fehér volt, mint a tél, amely bizonyosan -boldog és hosszú Bujiban. Pirult a paprika, mint az ünnepnapok neve -a kalendáriumban. A szarvasaggancsos kés kopott és éles volt. -Falusi étvágy, gondtalan jólakottság áradt a kosárból. Akik ilyen -kosárral utaznak: nem is veszíthetik el az életük nyugalmát. És a -kulacsban kotyogó bor édesded és üde volt, mint a lugasszőlőből -való bor. Sohasem ettem ily jóízűen. Juliska fürgén megtörölgette a -kezét, leseperte szoknyájáról a morzsákat és megelégedetten, -hálásan nézett rám, mert ennivalóját velem megoszthatta. -<span class="pagenum"><a name="Page_68" id= -"Page_68">-68-</a></span></p> -<p>– Hát most mondja el maga, hol járt annyi esztendő alatt, hogy -még hírt sem adott?</p> -<p>Elgondolkoztam, hogyan magyarázzam meg az egyszerű, jóságos -teremtésnek az én furcsa, eszméletlen életemet?</p> -<p>– Én… én idegen voltam Pesten… Vezettek férfiak, vezettek nők, -hogy kiismerjem magam a városban. De mégis többnyire nőktől tudtam -meg például, hogy merre van a Kacsa-utca, a Zöldvadász-vendéglő, a -divatos- és kalaposbolt a Belvárosban, a ráctemplom a Tabánban, a -vasúti töltés a Zuglóban, az újpesti határcsárda, a császárfürdői -sétány, az óbudai Flórián-szobor, a Jánoshegyi-út… Különösen egy -asszonyismerősöm vette fejébe, hogy úgy kell ismernem a főváros -külső területeit, mint a legöregebb bérkocsisnak. Három esztendőn -keresztül vitt sétálni olyan utcákba, amelyekről fogalmam sem volt -addig. Kis vendéglőkbe estünk be. Erdőkbe jártunk, amelyek messzire -terültek el a főváros határában. Vajjon hol tanulta e drága nő -ezeket a rejtélyes utakat? Egyik férjétől, akivel ugyancsak -végigjárta ez utakat. Midőn már nem volt több tanulni való, a -tanítónő szabadjára engedett.</p> -<p>Juliska fölkacagott.</p> -<p>– Tehát asszonyok nevelték Pesten?</p> -<p>– Valóban, amit tudok az életről, azt mind asszonyoktól -tanultam. A jóbarátnők egymástól átvettek, olykor elkérték -egymástól a recepteket is, amelyek az általam szeretett ételek -elkészítési módját tartalmazták s annyit meséltek életükről és -mások életéről, hogy ezeregyéjszaka kevés volna megismétlésükre. -Úgy bántak velem, mint a városba tévedt szegény ifjúval. Egyik -ruhával ajándékozott meg, a másik finom cipővel lepett meg, -kvártélyt és ebédet adtak, megismertettek <span class= -"pagenum"><a name="Page_69" id="Page_69">-69-</a></span> férjeikkel -és barátaikkal és rokonaikkal, fitogtatták tehetségemet és előkelő, -befolyásos férfiak pártfogásába ajánlottak. Sok életrövidítő -küzdelemtől menekültem meg, hogy életemet és nyugalmamat -felajánlottam a nőknek.</p> -<p>– Legalább hűséges volt?</p> -<p>– Bizonyos ideig, amíg a meghatottság malaszttal töltötte el a -szívemet. Álltam hátuk mögött vigasztaló szóval, bátorító -tekintettel és bánatot felejtető sokféle hazugságokkal. Várakoztam -utcasarkokon és templomok ajtajában, elmulasztottam értük az -álmomat, barátomat és röpke kalandomat, életúntságomat és a -vagyonszerzés tennivalóit. Kóborló lovagként járkáltam előkelő -külsejű házak ablakai alatt, csodálom, hogy le nem ütöttek a dühös -szeretők és a férjek. Mindig olyanformán léptem be egy-egy -vendégszerető házba, kiválasztott fogasra akasztottam a kabátomat, -megbarátkoztam a cselédekkel és házi szokásokkal: mintha végre -megtaláltam volna azt a helyet, ahol majd csendesen megöregszem. Én -valóban ragaszkodtam a házakhoz, amelyek befogadtak, a házigazdák -gyöngéihez és a háziasszonyok becsületéhez és a ház nyugalmához -irányítottam magaviseletemet. Nyugodt szívvel állok bármikor a -másvilági bíró elé, hűtlenséget nem követtem el, sohase hagytam -volna el megszokott karosszékemet. Ámde a sors azt akarta, hogy -megint csak vándorútra keljek, ismét csak keressem a forrást, mint -a zarándokok, akik keresztül-kasul vándorolnak Magyarországon a -búcsújárókkal… szerencsére, nekem csak Pesten kellett kutyagolnom -egyik városrészből a másikba, hogy az igazságot és az embereket -megismerjem.</p> -<p>– Tehát búcsújáró volt? <span class="pagenum"><a name="Page_70" -id="Page_70">-70-</a></span></p> -<p>– Az is. Egy-egy asszony imádásában hónapokig bolyongtam és -mindig csak reá gondoltam. Esti és reggeli imámba foglaltam nevüket -és ki tudná, hány veszedelemből mentettem meg őket hő -fohászkodásommal. Nyugodtan alhattak, mulatozhattak, végezhették -mindennapi dolgaikat, ráncolhatták a homlokukat, foltozhattak régi -fehérneműt és szőhettek pletykát barátnőjükkel: egy szív, egy férfi -mindig rendelkezésükre állott a városnak egy messzi pontján. S így -tulajdonképen jótékony életet folytattam, amiért a másvilágon -elnyerem jutalmamat.</p> -<p>– És hogy nevezték? Hívta valaki Tücskének?</p> -<p>– Neveztek Kutyulinak, Biminek, Apucinak, de Tücsöknek nem -mondott senki. Általában minden új szerelem kezdetén új nevet -kaptam a szerelmi keresztelőn. Egy mélyhangú, bajuszos, -negyvenesztendős asszonyka állandóan Bátyámnak mondott. – Csak -annyit ismételhetek, hogy boldoggá tettem őket, midőn nevüket -elfogadtam és szeszélyeiket tiszteletben tartottam. Egyik korán -reggel kavicsot dobott az ablakomra Füreden és mindig jó reggelt -kívánt. A másik nem tudott aludni menni, amíg mindenféle mesékkel -el nem altattam. Elvittem őket mesemondásaimban Casanova Jakab -Hadnagy-utcájába, a granadai éji szállásra, a zuglói -Páskál-malomba, Alagra egy vadszőlővel benőtt fogadóba, bécsi -derbyre, nizzai lóversenyre, előkelő kártyaházba, komédiásnék -öltözőjébe, cigánylány putrijába, őrültek házába és Indiába. Minden -az övék volt: amit átéltem és olvastam. Egy változatos élet -szenvedélyeit és örömeit, szokatlan gyönyöreit és titokzatos -szavait ismertettem meg velük. Altatóitalukba hangulatot adtam, -amitől Kelet háremeibe, <span class="pagenum"><a name="Page_71" id= -"Page_71">-71-</a></span> kikötővárosok matrózkocsmáiba, vagy szűz -hegyek méla fenyveseibe álmodták magukat. Néha úgy beszéltem velük, -mint egy félkarú zsoldoskatona, aki Európa minden börtönét -meglakta, máskor illedelmes és választékos voltam, mint egy -táncmester. Nagy társaság kellős közepén trónoló úrnőknek odavetve, -természetes hangon mondtam jelentős szavakat; elhagyott erdei -utakon nem akartam észrevenni, hogy csókra szomjaznak…</p> -<p>Juliska nem szűnt meg csodálkozni szavaimon. Bujiban, az ő -falujában bizonyosan nem beszélnek ennyit a férfiak. Tekintetén -látszott, hogy nem érti meg minden kifejezésemet (holott valóban -nem akartam a férfiak azon fogásával élni, hogy hiszékeny nőknek -ismeretlen fogalmakat fejtegetnek, amelyekről talán maguk is csak -aznap olvastak a lexikonban vagy az álmoskönyvben), arca -elváltozásain nem mutatkozott féltékenység, csak gond és aggodalom: -mintha képzeletben követné annak a férfiúnak veszélyes lépteit, aki -mellőle egykor elment az ismeretlen nagyvilágba.</p> -<p>Aztán, mikor végleg elhallgattam és elgondolkozva a messziségbe -néztem: vajjon nem felejtettem ki valamit életemből, elmondtam-e -mindazt, amit a holddal szoktam beszélgetni, amit a szélben hallok -dudolgatni, amit az álomtalan éjszaka síri setétjében szoktam -gondolni, amit elalvás előtt végigfuttatok a gondolataimon, amit -napfelkeltekor érzek tavaszkor? – azt láttam, hogy semmit se -mondtam el Juliskának magamról, csak üres, élettelen szavakat. -Pedig ha valaki megérdemelné, hogy minden titkomat közöljem vele, -mindent, amiért szomorú és fáradt vagyok, amiért gúnyosan -mosolygok, amiért néha a szívem <span class="pagenum"><a name= -"Page_72" id="Page_72">-72-</a></span> a torkomban ver és régi dal -tolakszik a szájamra, – Juliska megérdemelné, hogy beavassam őt a -misztériumba, amely az én életemet éppen úgy körüllengi, mint akár -másét.</p> -<p>És Juliska, bár nem volt művelt hölgy és csak annyit tudott az -életről és halálról, mint egy falusi tücsök, csalódottan -mosolygott, mintha megbántottam volna. Talán észrevette, hogy -hazudtam neki…</p> -<p>Jó darabig csendesen ültünk.</p> -<p>A nyári hajnal ébredezett a messzi mezők felett. Kis utazók -(hangok, sejtelmek, érzelmek), akik lefeküdtek az éj beálltával -ott, ahol a sötétség érte őket, akár mezők kellős közepén, akár -bokrok alatt, akár a tó partján s a fülükre gyűrt süveggel egyet -szundítottak, mint a vándorlók szokták, mielőtt tovább vennék -útjukat: nyújtózkodtak, ásítoztak, a levegőben megpróbálgatták a -lábukat, vajjon jól érzik-e a szelet, amely hirtelen végigfut a -síkságon, amint a holdvilág elérte a tölgyfák magasságát. Az -álmából ébredő vándorlegény mindig a lábát emelgeti föl először a -levegőbe; részint, hogy szemügyre vegye lábbelijét, részben a szél -erejének kipróbálása szempontjából. Vajjon egész nap harsog a szél -a falombok között, üvölt az országúton, zsindelyt és kéményt tör a -falvakban, felforgatja a fazekasok kocsiját? A hajnali szél mindezt -előre megmondja. S ezért lábamat csendesen fölemeltem, midőn -Juliska szólni kezdett. Lássuk, merről fuj a szél.</p> -<p>– A gyerekét nem is kérdezte, pedig nagyra nőtt! – szólt Juliska -és csendes, hamar megbocsátó szemrehányás volt a hangjában.</p> -<p>… Némelyek érzelmes dalokat hegedülnek a nőknek, mások borízű -hangon dudolgatnak fülükbe, egyesek a tenorista arc- és -torok-gimnasztikájával <span class="pagenum"><a name="Page_73" id= -"Page_73">-73-</a></span> férkőznek a női szívek közelébe. Voltak, -akik a bolondok tarka köntösében bukfenceztek… Ám minden -színjátéknak vége lett, amint egy nő gyermekéről kezdett -beszélni.</p> -<p>– Fiú?</p> -<p>– Az.</p> -<p>– Hát most beszéljen maga nekem a fiamról.</p> -<hr class="tb" /> -<p>– Olyan szép, mint általában a szerelemgyerekek. Ostora van, -amellyel nagyokat durrant a konda után. Pártfogója az öreg csősz, -akitől nemzeti történelmünket tanulja, amikor beköszönt az esős -időjárás és kezdetét veszi a kukoricahántás. Az öreg csősz -Milanóban szolgált és tudománya rengeteg.</p> -<p>– Nem fél a lótól, sem a bivalytól. Végigjárja a háztetőt, -kulcsot készít és eddig földhözvágott mindenkit a faluban. A -könyvhöz nem sok türelme van és hamar megúnja a leányokat. Télen -csíkot halász a Tisza kiöntéseiben a jég alól, mindig a -szénás-szekér tetején ül, leereszkedett az elhagyott pusztai kútba, -hogy megnézze az ördögöt, amelyről a vénasszonyok beszélnek, nyáron -a csőszkunyhóban alszik, átússza a Tiszát, a kovácsnak segít szilaj -ló patkolásánál, szóba ereszkedik ijesztő külsejű -vándorlegényekkel, a nádasban vadkacsatojást szed, földhözvágja a -parasztleányokat, nem engedi, hogy Gyugyilinak nevezzem, mint -csecsemőkorában, Györgynek kell szólítanom, hogy meghallja a -szavamat.</p> -<p>És még sok történetet mondott el Juliska soha sem látott -fiamról. Az erdőn, a tájon megérkezett a nyári hajnal, mint egy -csengő-bongó komédiáskocsi. Egy pinty kezdte félálomban… aztán -rágyújtott nótájára a madársereg, amely <span class= -"pagenum"><a name="Page_74" id="Page_74">-74-</a></span> eddig -láthatatlan volt. Fényfoltok tűntek fel a szürke tó vizén, mintha -egy játékos gyermek katonatükrével játszadozna az erdőszélen. -Kocsikerék pergett a távolban. Az öreg Sziszkay doktor hálóingben -kihajolt az ablakon és kinyújtotta füstölgő pipáját.</p> -<p>– No, lumpok és cigányok – kezdte recsegő reggeli hangon. – A -hasatokra süt már a nap.</p> -<p>– Én ma visszamegyek Bujiba, amint megfürödtem a gyógyforrásban -– szólt Juliska és áhitatosan nézett a fürdőház felé, ahonnan már -gőzölgés szállott ki a magas ablakokon. Falevelekkel volt tele a -sétány. A kocsiszín felől utazókocsi lovainak szerszámcsörgése -hallatszott. Hegyes bajuszkája alatt hegyesen fütyült egy kis -kocsis, amint csizmáit kefélte. Az erdei úton messziről hangzott a -kerékpörgés, mint az útrakelő élet.</p> -<div class="chapter"> -<h2>Az igazi tücsök.</h2> -</div> -<p>Körülbelül déltájban érkeztünk Bujiba.</p> -<p>Addig végigkocsiztunk a nyírségi országutakon, amelyek lomhán, -rezignáltan kanyarognak mindig ugyanazon ákácok alatt. Ahol szőlők -vannak, Oros felé, onnan sárgarigó kiáltott a bricskára a kéklő, jó -szagokkal teli gyümölcsösökből. A nagyfejű, bámész napraforgók -táján seregélycsapat röppent fel a földekről. Az árkok felett -szarkamadár lappangott ingujjban. A határkocsma környékén rengeteg -veréb csipogva beszélte el, amit az utasoktól hallott. Az agarászok -már hazafelé mentek a fáradtan utánuk nézegető mezőkről. Őrgébics -kiáltott ránk éles hangján egy száraz fáról: hová mentek? És a -napraforgók nagy bolond fejüket csóválni látszottak, amint -<span class="pagenum"><a name="Page_75" id= -"Page_75">-75-</a></span> együtt láttak bennünket Juliskával, a kis -kocsi sárga ülésében.</p> -<p>Juliska útközben elmondta, hogy legjobb barátnői az -elszegényedett Ónodi-kisasszonyok, akik egy kidőlt-bedőlt vén -udvarházban laknak, egész nap cigarettáznak és a legelőkelőbb -hölgyek a vármegyében. Tőlük tanulta, hogy utazás közben zöld -fátyolt kell kötni a kalapra, valamint számos cukrászsütemény -receptjét is. Általában sokat beszélt a szegény -Ónodi-kisasszonyokról, akikhez muzsikaszóval szoktak beállítani a -nyíregyházi fiatalemberek. A minap egyik úgy leitta magát, hogy két -napig észrevétlenül aludt a lucernásban. Éjféltáján fölébredt és -kopogtatott az udvarházon. A kisasszonyok nyomban fölkeltek -ágyukból és tovább folytatták a mulatságot. Cigány hiányában a -falusi mester zongorázott nekik. Ugyancsak az Ónodi-kisasszonyoktól -tanulta, hogy a férfiakat keresztnevükön kell szólítani. S -ugyancsak az Ónodi-kisasszonyoknak köszönhető, hogy Juliska eddig -minden kérőjét elutasította. A kisasszonyok mindegyiken találtak -valamely kifogásolni valót.</p> -<p>– És sokat beszélgetünk magáról, ha együtt vagyunk – fejezte be -Juliska.</p> -<p>Juliska háza, amely a falun kívül feküdt, földszintes, fehérre -meszelt tanyaház volt. Olyan volt, mint a legtöbb nyírségi tanya, -amelynek kis ablakából a gyenge fénysugár messzire elkíséri a -síkságon az utazót. Szilvafák borultak össze a ház mögött, mint -örök hűséget fogadott barátnők. Macska hevert a háztetőn, a láncos -kutya röviden végzett velünk, mintha megsértettük volna.</p> -<p>– Lassú tűzön, foghagymával párolva a rostélyost, – szereti így? -– kérdezte Juliska, amint a kocsiról leszálltunk. <span class= -"pagenum"><a name="Page_76" id="Page_76">-76-</a></span></p> -<p>Félig paraszti, félig kopott úri bútorokkal volt megrakva a ház. -Egy pipatórium mutatta, hogy Juliska ősei nemesemberek voltak, mert -jól kiszítták pipájukat.</p> -<p>Általában a jóság illata érzett ezen a házon. A függönyök, -amelyek az ablakokon lengtek, tisztaságukkal mutatták, hogy -kíváncsi kéz ritkán vonja őket félre. Kanapé horgolt terítői -szabályos helyükön voltak. És a kőporral fehérített padlón -bizonyosan mezítláb szokás járni. Ecetszagú légyfogó az asztal -közepén. A falakon réz- és acélmetszetek, mint a legtöbb magyar -házban, amely a mult századból jött át a jelenbe. Gonosz szavaknak -és indulatoknak nyomait semmi sem mutatta e halk helyen, amelyet az -ajtófélfára írott C. M. B. betűk őriztek egyik vízkereszttől a -másikig. Ismétlem, vannak még házak Magyarországon, ahol az -embernek nem jut eszébe, hogy éjszaka meggyilkolják; valamint arra -sem gondol, hogy hány esztendeig ült börtönben a házigazda, a padló -alá vérfoltos fejsze van elásva, fojtogató kötőfék a szénakazalban, -hamisság a kút vizében és gyötrelmes álmok száradnak a -mestergerendán. Itt jó emberek laknak, mint a kályhalyuk is -mutatja, mely nyáron is tisztára volt seperve. Az asztalfiókban -régi csíziós könyv mellett kártyacsomag feküdt, amelyből esténkint -megnézetik a jövendő. De öreg biblia is fekszik az ablakpárkányon, -amelyben minden vigasztalás megtaláltatik a nehéz órákban.</p> -<p>Mintha sohasem járt volna erre ördög, amely kénszagot ereszt -magából.</p> -<p>– És egy polcon – akár csak az anyám házánál! – pirosba és -aranyba kötve fekszik Kisfaludy Sándor regéskönyve és a lap a Szent -Mihály hegyi remetével nyílik. Anyám nevelését <span class= -"pagenum"><a name="Page_77" id="Page_77">-77-</a></span> mutatta -még egy könyvecske, amely a mult században a vidéki házaknál sűrűn -feltalálható volt, címe: Illik? Nem illik? Boldog Magyarország -volt, akkor az emberek legtöbbet az illedelem kérdésével -foglalkoztak.</p> -<p>S a keskeny, magoshátú ágyak, amelyek az ablakok felé feküdtek, -olyan lezártaknak látszottak, mint szekrények, amelyekben a ház -kincseit, az álmokat őrizgetik. Mit álmodhat Juliska ebben a -keskeny ágyban, midőn eljönnek a hosszú téli éjszakák?</p> -<p>– A fiú kinn csavarog valahol az éren, a réten. Legutóbb Toldi -Miklósról mesélt a mindentudó csősz. Toldi Miklós módjára farkast -fogna, – mondá Juliska, midőn az ebédet egy seprőnyél módjára -hajladozó öregasszony segítségével feltálalta. Gyermekkorban érzett -illatok szálltak az ételekből. A kenyérnek íze a multból való. A -kertibor kancsójában a nagyanyám üldögélt és fáradhatatlanul -mesélt.</p> -<p>– A mi vidékünkön rövid a tél, de sűrű a tavaszi hó. A hóesésben -gyakran hallani fecskecsicsergést és a barackvirágon csillog a -hópehely. De azért nem panaszkodhatom a természetre. Kis birtokomon -minden megterem, amire szükségünk van. Ha ruházkodni nem kellene, -félre is tehetnék valamit. A városban rablókereskedők laknak. Egyen -még, mert hosszú a nap. És este is sokáig hallani a kutyaugatást, -amitől majd nem tud aludni.</p> -<p>Ebéd után egy nagy diófa alá ültünk, ahonnan messzire lehet -látni a tájon. A pirosfejű kakas vezetgette népét a dülőúton. A -cselédek csendesen cammogtak. A kerten könnyed hervadás. A házon -szakállnövesztő csend. A közeli kukoricásban valaki ment, -mendegélt, mintha a szél ingadozna álmában. <span class= -"pagenum"><a name="Page_78" id="Page_78">-78-</a></span> A réten -egykedvűen állott a nyárvégi délután, mintha sohase menne -tovább.</p> -<p>– Kár, hogy az ősz esős és komor vidékünkön, különben -rábeszélném, hogy maradjon itt. Félek, megszökne egy reggelen, -mikor ismét csak arra ébredne, hogy az ereszről locsog a víz, a -kerten köd, bánat a messziségben, a kocsiúton térdig ér a sár és -lámpát kell gyújtani reggel, mikor a fiú az iskolába indul.</p> -<p>Juliska sóhajtott és tovább foltozott. (Ő anyám iskolájában -tanulta, hogy a nőnek illetlenség munka nélkül ülni még akkor is, -ha férfival beszélget.)</p> -<p>– Pedig semmi se fontos, csak az, hogy életünket -meghosszabbítsuk. Ez pedig csak ilyen helyen lehetséges, ahol -örökös csend van. Itt senki sem dühös, mindenki keveset beszél, -sokat alszik, a házi patikában mindenre tudunk orvosságot; és ritka -a bolond ember. Eleinte én is azt hittem, hogy az eső kopogásában -éjszaka a halál lépked. Pedig a halál egy alacsony, vézna, idegen -parasztember, aki szemére húzott kalappal szokott néha a faluba -menni. Itt soha meg nem áll. Ilyen kis házban észrevétlenül lehet -élni. Az ákácfa őszidőben sírdogál ugyan a kemencében, olyan -jajgatást végez, mintha öregasszonyokat égetnének. De télire ő is -megszokja sorsát. Amikor szánkón hozzák a fát és a fűrészelés a -színből úgy hangzik, mint életünk egyhangúsága: akkor kezdődik itt -igazán a gyógyulás. Nem is merem rábeszélni, hogy megpróbáljon egy -falusi telet. De ha megtenné, tíz esztendővel tovább élne. Nem -gondolna a nőkre. Legfeljebb boros fejjel, este, a tűz előtt jutna -eszébe a mult, amikor én irígység és harag nélkül mindent -meghallgatnék, s másnapra elfelejtenék, hogy újra elmondhassa -kalandjait. <span class="pagenum"><a name="Page_79" id= -"Page_79">-79-</a></span> A csőszt már tíz esztendeje hallgatjuk -téli alkonyaton, pedig csak Milanóban járt.</p> -<p>Így szólt Juliska és fölemelte az arcát, amely ebben a percben -olyan volt, mint a szentképecskéken látható, amelyeket -imakönyvekben hordanak a katolikus nők.</p> -<p>– És a tücsök… – mondta csalogatólag, halkan – a tücsök, amit -maga szeret: nálunk mindig énekel. Szent György-napján kezdi, mint -a békák és Szent Mihályig szünet nélkül hegedül, amikor néha -megszólal karácsonyig… Kezdi a padláson, mikor még nem fogyott el a -téli dió és folytatja a violák között ablak alatt. Nyaranta bejárja -az udvart. Elmegy az istállóba a zsíros lószerszámokhoz, a kamrába, -a pincébe, mikor forrni kezd a bor; a ház hasadékaiból rászól a -leányokra, akik téli almát hoznak kosarukban; s egy észrevétlen -órában, amikor a félhold veresen kel s hosszú őszi szelet jósol, -beszökik a házba, elbúvik a kemence mellett és mindaddig -szolgáltatja az esti zenét, amíg elkezdődnek az álmatag -tollfosztások, szép mesemondások, amelyek évről-évre szebbek -lesznek. Minél öregebb leszünk, annál inkább hiszünk a mesékben. Én -téli délutánokon mindig azt vártam, hogy megáll egy idegen szán a -tanyaház előtt és a nagyreszelő-hangú kocsis havas bajusza mögül -Csákány Juliska lakóháza után tudakozódik. A szánban az én -királyfim ül.</p> -<p>Kiáltás hangzott fel a ház előtt, mint a daru szokott -kiáltani.</p> -<p>– Itt van a fiam – szólalt meg Juliska.</p> -<p>Eleinte szürke és közömbös volt, mint egy idegen fiú, akivel az -országúton találkozunk. Azt hiszem, szeplős volt az arca, mint a -pulykatojás. <span class="pagenum"><a name="Page_80" id= -"Page_80">-80-</a></span> De mire a közelembe ért, két nagy barna -szem tapadt rám, falusi félénkséggel, zavarodottsággal.</p> -<p>Végignéztem a fiút.</p> -<p>Az idegenszerűsége lassan lemúlott, amint lépésről-lépésre -közeledett. Egy darabig távoli rokonomnak látszott, akivel már -találkoztam valahol, de elfelejtettem. Talán arcképét láttam -valahol… abban a rámában, az anyám ágya fölött, a feszület alatt, -amelyben az én gyermekkori arcképem szokott helyet foglalni… amint -komolyan, ijedten nézett Jeney és társa fotografus műhelyében a -fekete kendő felé. Onnan jött ez a fiú, csizmában, rézpitykés kék -ruhában, bomlott nyakkendővel, a fejebúbján kacsafarokként -kunkorodó hajával.</p> -<p>Amikor kezet fogott velem: komolyan és megbízhatóan nézett a -szemem közé, mint egy vadászkutya. Hallgatagon foglalt helyet a -sarokban: elvadult csizmáit dugdosta és fekete, izmos kezét -nadrágja zsebébe mélyesztette. A földre nézett, nyilván nem érezte -jól magát társaságunkban. Míg anyja elküldte, hogy fogyassza el -félretett ebédjét.</p> -<p>A fiú leugrott a kecskebakról és tücsökcirpelést utánzott, amint -a ház felé sietett.</p> -<p>– Legjobban a vadludak hangját tudja utánozni – mondta az anyja, -amint könnybeborult szemmel utánanézett.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Az est azután csendesen beköszöntött. A vadkörtefának árnyéka az -országútra ért, mintha hosszú rúdjával távol akarná tartani a -boszorkányokat. A borzas kerítésben végigcsörgött az esti szél. A -hold arany púpja mutatkozott a sötétzöld nádasok fölött. Az út, -amely a tanyaház mellett <span class="pagenum"><a name="Page_81" -id="Page_81">-81-</a></span> elvezetett, árnyékkal telt meg a lengő -kukoricaszáraktól. Régi betyárok lelke száguldozik tán ilyenkor a -Nyírségben és ők csinálják a mozgó árnyakat a homokos úton. A -réteken az egerek, ürgék mendegéltek egymáshoz látogatóba. Mint a -kósza szellem, lappangott el a bagoly a kémény mellett. És mielőtt -végleg besötétednék, napnyugta és holdkelte között: cigánypiros -szeme végigfutott a tájon egy messzi pásztortűznek.</p> -<p>A fiam (aki nem tudta, hogy a fiam) a lábamnál ült egy -malomkövön és csendesen hallgatta azokat az ifjúkori diákos -élményeket, amelyek a felnőtt embernek eszébe ötlenek, ha fiatal -fiúval találkozik. Nem igen tett megjegyzést, nem igen érdeklődött, -mikor véleményem szerint legérdekesebb történetet meséltem a -tűzoltótoronyról, ahonnan az én időmben leugrálni volt a divat, – -váratlanul megszólalt a tücsök a kertben és a fiú nyomban utánozni -kezdte a tücsökhangot. Nem érdekelte többé az én ifjúkorom, hiszen -az egy leélt élet hamuja már; ellenben az éneklő tücsök a -lapulevelek között: a valóságos élet. Vidáman folyt tehát a koncert -a kertben és a diófa alatt. A tücsök mindközelebb jött. Már alig -két lépésnyiről felelgettek. Ők megértették egymást. Míg én már nem -tudtam, hogy mit énekel a tücsök és a fiú.</p> -<p>A nyitott konyhában szalmából nagy tűz lobogott és veres -komondor nyelvével végignyalta az udvart, mintha arról akart volna -meggyőződni odabent a tűz, hogy senki és semmi nem szökött meg az -udvarból a besötétedés alatt.</p> -<p>Helyén a kocsirúd, a létra, a seprő, egyiknek se támadt még -kedve a vándorláshoz, pedig ők minden éjszaka megszöknek és -kakaskukorékoláskor térnek vissza. A láng végignyaldosta -<span class="pagenum"><a name="Page_82" id= -"Page_82">-82-</a></span> a fiú barna fejét, mintha az ő -tiszteletére magasabbra csapna. Aranybarna volt ez a fej és -végtelenül nyugodt és kedves. (Régebbi években azt hittem, hogy a -törvénytelen gyermekek oly boldogtalan életet élnek, mint a -madárijesztők. Keservesen átkozódnak, mint a fák száraz gallyai a -viharban. Búsan jajonganak, mint a vándorló szél a régi malom -körül. Ismeretlen atyjuknak ormótlan nagy kalapjában nevetségesek, -mint a mezők rongyos bábjai, amelyek a seregélyeket -fenyegetik.)</p> -<p>Ez a fiú nem tudta, hogy ki volt az apja… lelőtték, mint a -vadlúd-gúnárt, mielőtt fiát repülni megtaníthatta volna?… csapdába -szorult, mint egy öreg róka, amely a kertek alatt élelem után -sompolygott kicsinyei részére?… nősténykutyák tavaszkor elcsalták -esett hátukkal idegen határokba, ahol a felhorkant hímek -felkoncolták?… az erdőbe tévedt egy piros szoknya után, a tölgyek -kemény makkjai agyonverték?… Hová lett, merre ment? Lidércek vonták -el az ingoványba vagy vásárosok vitték magukkal messzi városokba, -ahol üdvözülést ígértek neki; búcsújárókkal ment el talán, hogy -meghallja annak a harangnak a hangját, amelynek kongását eddig csak -szívében hallotta, vagy az Útonjárók csillagából hullott egy -porszem a szívére, hogy többé nem nyugodhatik meg egy helyben, űzi, -hajtja, ragadja a vágy idegen városok idegen tornyai felé?…</p> -<p>A fiú csendesen ült. Miután a tücsök elhallgatott, néma lett. A -két kezére hajtotta a fejét és belebámult a sötét udvarba.</p> -<p>– Hol van az apád? – kérdeztem fojtott hangon.</p> -<p>A fiú lassan felemelte a fejét: <span class="pagenum"><a name= -"Page_83" id="Page_83">-83-</a></span></p> -<p>– Elment… a kocsmába. De majd visszajön. Egyszer csak beállít -ismét a „Lyukas Világba“, ahonnan elindult. És akkor lesben állunk -az anyámmal és többé nem engedjük el. De most még vándorol -valamerre. Az örökségét keresi, mint a királyfi a mesében. A lidérc -után megy, amely a kincset őrzi. De majd visszajön, megkötjük a -kezét-lábát; beszegezzük az ablakot, hogy ne lássa a lidércet az -országúton nyargalászni; tarka mátyásmadarat fogok neki az erdőn, -amely épen úgy tud beszélni, mint az idegen emberek.</p> -<p>– Merre van az a „Lyukas Világ“, ahonnan az apád eltűnt?</p> -<p>– A határban. Kálmán, a zsidóasszony méri benne a bort.</p> -<p>Ezután ismét kinyargalt a szilaj láng a konyhaajtón, játékos -kutya módjára körültáncolta a falhoz támasztott kocsirudat, mintha -ennek a hórihorgas lénynek örülne legjobban a világon.</p> -<p>Messziről, a faluból a kovácsműhely csilingelése hangzott.</p> -<p>– Utasok patkoltatnak – mormogta a fiú a csengő hangra figyelve. -– Talán bizony megjött az apám.</p> -<div class="chapter"> -<h2>Milyen a lyuk?</h2> -</div> -<p>A Lyukas Világ az országúton állott. Művelt ember létemre már -találkoztam ilyen országúti csárdákkal a Jókai regényeiben, ámde a -valóságban Gyurka társaságában ismertem meg. A mestergerendához -szutyok tapadt a régi betyárvilágból, amikor a vendégek a fejükkel -verdesték a tetőt. A földes pádimentumon lyukak voltak -csizmasarkoktól, amelyeket itt megvetettek. Az <span class= -"pagenum"><a name="Page_84" id="Page_84">-84-</a></span> asztalokba -bánatot és örömöt, betegséget és keserűséget könyököltek a karok, -amelyek itt megtámaszkodtak. Egy megsárgult „Ébredjünk“ című -újsággal volt beragasztva az ablak, amelynek megfakult betűi azon -vitáztak: áruló volt-e Görgei vagy nem? Kálmán, a „zsidó asszony“ -akkor lehetett virágjában, mikor Zöld Marci még fiatal legény volt. -A hosszúnyakú üvegek nyakából mindig leharaptak valamit a -vásárosok, a mérgesek, a keservesek. A padon, ezen a meghajlott -hátú paripán olyan emberek nyargalásztak, akik talán már a temetőbe -vágtattak innen. Öreg, szőrös legyek dúdolgattak a sarkokban, amely -legyek fiatalkorukban embervéren híztak. A nehéz szagot, amely az -ivóban terjengett, még szökött rabok, disznózsírral pedert bajszú -csendbiztosok, penészes pandúrok hagyták itt. Ha a kürtőbe bedudál -a szél, a kürtő olyan nótákat énekel, amilyeneket manapság már -senki se ismer. A keréknyom, amely a ház előtt elhalad, rövid -stációt tart ezen a tájon. Nincsen miért megállítani a kocsit a -Lyukas Világnál; legfeljebb gyalogos embernek való itt megpihenni, -akinek mindegy, hogy bokor alatt húzza meg magát, vagy a Lyukas -Világ ivójában.</p> -<p>A lábnyomok összekeverednek az országúton, a jámborok és -gonoszok egymás sarkába lépnek. A Lyukas Világ küszöbét azonban -csak azok a lábak lépik át, amelyeknek már mindegy, hogy a temető -felé lépegetnek vagy vásárba lopni mennek. Egy puskalövésnyire -innen Icig kőből épített fogadót, amelynek szalmás udvarán mindig -akadt ennivalójuk a verebeknek. Menyecske rikkantására vágta félre -kopott kalapját az utasember. Akinek pénze volt, még kvártélyt is -kaphatott. <span class="pagenum"><a name="Page_85" id= -"Page_85">-85-</a></span></p> -<p>Amikor mi Gyurkával a Lyukas Világnál megtelepedtünk, egyetlen -vendég tanyázott az ivóban. Szarvasbőr-nadrágos, nyurga, -farkas-színű férfiú volt. Ádámcsutkája, kis Petőfi-szakálla, -bozontos nagy haja volt. Ilyenek lehettek a mult században a -vándorköltők. A csizmáján két ország pora. A szájában mesemondás, -hízelkedés, furfang, tréfa. Teli tüdőből kacagott, a zsidó asszonyt -Kálmán bácsinak szólította. Mikor beléptünk: éppen fogvájót kért, -holott csak egy üveg ser állott előtte.</p> -<p>– Messziről jövök én, nem pedig a szomszédból, Tyukodról vagy -Gályról. Erdélyországból jövök, – kezdte a vándorló a szót felénk -fordítva.</p> -<p>Mi nem szóltunk semmit. Beszélt a vándorló magától s azon a -nyelven, amely fogadók külső szobáiban, állomások ivójában -szokásos, ahol beszélnek, mesélnek a pihenő emberek s nem törődnek -azzal, hogy valaki hallgat rájuk vagy sem. Én egykor nagyon -szerettem e külső szobákban, a lacikonyhákban, dutyánokban -üldögélni és az emberek beszélgetését hallgatni. Többet lehet itt -megtudni a világról, mint az újságból és könyvből. Az ajtónál -ostorával állongó fuvaros, a tarisznyájából eszegető vándor -mesterember, a céltalan útú lődörgő, az örökké munkát kereső és -soha nem találó csavargó, az emberismerő vásáros, furcsaságokkal -mesterkedő vándorárus, a kihízott mézeskalácsos, a rézdróttal járó -szappanos, a cserszagú csizmadia, az álmoskönyvkereskedő, a lusta -planétás, a trombitáló pereces és mindazok, akik az országúton -születnek, élnek és meghalnak: az élet olyan bölcsességét viszik -tarisznyájukban, amely bölcsességnek a meghallgatására mindig -érdemes volt megállani sietésünkben.</p> -<p>A bozontos vándorló elnyújtózkodott hosszú <span class= -"pagenum"><a name="Page_86" id="Page_86">-86-</a></span> lábaival. -Valahonnan, tán a kalapjából vadvirágcsokrot vont elő és -felajánlotta a kocsmárosnénak:</p> -<p>– Csak fogadja el, Kálmán bácsi. Én szeretek örömet okozni az -embereknek. Egyik ember a disznót fosztja meg nemétől, a másik -füstöt farag, a harmadik ablakot, törött edényt csinál. Én -örömcsináló vagyok. Járom ezt a nagy világot és szeretem, ha -mindenütt, ahol megfordulok: örülnek az emberek. Kálmán bácsi, -főzzön egy feketekávét.</p> -<p>A zsidó asszony már elvette a vadvirágot, nem tagadhatta meg a -vándorló kérését. Dörmögve vonult vissza konyhájába. Régen -elszokott ő attól, hogy uraknak feketekávét főzzön. Meg aztán -miféle úri ember lehet ez a bőrnadrágos, aki annyit beszél, mint -egy kupec. Ám a virág megtette a magáét: kávé-illat szálldosott a -konyha felől.</p> -<p>Amíg a zsidó asszony a konyhán foglalatoskodott, a vándorló -bennünket tartott szóval.</p> -<p>– Én még sohase voltam beteg, pedig jártam olyan vidéken is, -ahol két szememmel láttam a kolerát. Egy kis öreg, púpos ember a -kolera, aki felkéredzkedik az útonjárók kocsijára. Csak egy kis -helyet kér a kas-farban, csak egy kis támasztékot a saroglyán. A -jámbor fuvaros fölveszi a síránkozót, aztán csak a falunál veszi -észre, hogy kit is vitt szekerén, mikor előjönnek a vasvillás -parasztok és a határig kergették a szekerest. De akkorára régen -leugrott a saroglyából a kolera és elbujt a szalmakazalban. Hát én -még a kolerát sem kaptam meg, pedig együtt utaztam vele. Parolát is -váltottunk. Na, Isten megáldja, szép öcsém! – mondtam a kolerának. -És vajjon mi a titka ennek? Semmi boszorkányság, semmi bűvészet. -<span class="pagenum"><a name="Page_87" id= -"Page_87">-87-</a></span> Csak nem szabad félni az embernek. Nem -szabad félni se nagypéntek éjszakáján, se András éjjelén, se -szélben, se viharban, se égzengésben. A kutya is csak a gyáva -embereket harapja meg. Én még botot se hordok. Minek az a bot? Ha -meg kell halni, nem védelmez meg tőle a bot. A halál hátulról, a -keresztútnál vágja tarkón az embert, mint a házinyulat.</p> -<p>A vándorló megelégedetten piszkálta a fogát. Vannak emberek, -akik jóllaknak a saját beszédjükkel. Csak legyen, aki hallgassa -őket.</p> -<p>– Azt kérdezi a tisztelt úr, hogy mit szoktam enni? Az én -bátorságomhoz nem kell kígyózsír, se méhmagzat kisujja, de még csak -hamupogácsa se, amit a boszorkány sütött. Babonás, bolond -parasztoknak a gyík farka, a temetők füve. Árulom én is jó pénzért, -ha éppen olyan faluba vetődöm, ahol szárnyasegeret látok a -kovácsműhelyre szegezve. A nyavalyás parasztnak gyógyulás már az -is, ha az ördögök kötőfékét vetik a fejére.</p> -<p>Asszony-állat meg visít örömében, ha füstre ültetik. -Megveszkődne az a sok bolond asszony a kuruzsló nélkül. A -templomban mindig csak azt hallja, hogy ne paráználkodjál? Hát mit -tesz az udvaron a kakas, a kutya, a bika, a veréb, a macska holdas -éjjelen, a lepke az út porában, a cserebogár az almafán, a legény a -kertek alatt? Aztán jön az álom a maga vademberével, nyolclábú -kutyáival, szörnyetegeivel, vándorlegényeivel… Az álomnak nem -parancsol senki. Azt mutatja, amit a kakas kukorékol, amit -útonjárók dalolnak a hajnali csillag alatt, amit pálinkaszagú -révészlegények mondogatnak a víz hátán, amit kikapós szájú -menyecskék susognak egymásnak. Ki parancsol az álomnak? Senki, -legfeljebb a kuruzsló. Ezért szükséges, hogy minden <span class= -"pagenum"><a name="Page_88" id="Page_88">-88-</a></span> falunak -legyen boszorkánymestere. – Hát csak azt akarom mondani, tisztelt -úr, hogy nem ettem én kanállal a tudományt. Csak nyitva tartottam a -szemem. Láttam, hogy milyen bolondok az emberek.</p> -<p>– Azt kérdi a tisztelt úr, megtudnám-e gyógyítani az -asszonyokat? Hát nem hiába lettem ötvenesztendős. Nincs olyan -asszony, akinek a lakatjához én nem értenék. Mi kell nekik? -ugyanaz, ami a férfiaknak. Egy-két hazugság, amely oly könnyedén -hagyja el a szájat, mint a mosoly.</p> -<p>– Azt kérdezi a tisztelt úr, megtudnám-e gyógyítani a férfiakat? -Nagyon is, csak rám hallgassanak. Az én orvosságom, az én -felfogásom, hogy nincs olyan öreg férfi, aki valahol-valamerre meg -ne találná azt a leányt, akitől ifjúságát, elveszített kedvét, -örömét viszontláthatja. Sokat kell vásárokra járni, más városokba, -falvakba betérni, búcsúsok után gyalogolni, marokszedő lányok -mögött az elhullajtott szemet szedegetni, almát szedni fiatal -szolgálókkal és a fosztókában a középre ülni, amikor a legbővebben -hangzik a mesemondás a lányok szájáról. Nincsen olyan öregember, -akinek csendesebben verne a szíve, ha kukorica-hántáskor a -kukoricahéjba gurulnak a lányok, hogy kihasad a padlás a vidám -sikoltásuktól. Csak a tücsökre nem szabad sohasem hallgatni, mert -az mindig hűségre tanít.</p> -<p>A vándorló megkocogtatta bicskájával a sörösüveg oldalát.</p> -<p>– Icighez menjek tán a feketekávét meginni? – kérdezte hetyke -hangon. – Háltam én ebben a kocsmában akkor is, amidőn Icignek még -híre-hamva se volt. Nadrágban járt Kálmán és Mózes-szakálla volt. -Mindig annál az asztalnál szoktam ülni már tíz esztendő előtt is. -Vajjon <span class="pagenum"><a name="Page_89" id= -"Page_89">-89-</a></span> hová lett az a vereshajú szolgáló, akinek -szemölcsöt gyógyítottam a lábán?</p> -<p>A »zsidóasszony« kidöcögött a konyhából a feketekávéval. A -vándorló megszagolta, megkóstolta, elfintorította mozgékony -arcát:</p> -<p>– Romániában, ahonnan jövök, jobb a kávé. Az ördög vigye el a -bocskorosait. Még a bőröm alatt is pénzt kutattak, mikor elaludtam. -De a kávéjuk jó volt. Én hétszámra feketekávén, meg kenyéren élek. -Hát hová lett az a veres szolgáló, Kálmán bácsi?</p> -<p>A »zsidóasszony« felelt is, nem is, visszahúzódott a kármentőbe. -Ott gunnyasztott lehúnyt szemmel, mintha azt a kis vézna -veresszeplős parasztembert várná, akit ezen a vidéken halálnak -neveznek.</p> -<p>A vándorló hangosan hörpintgette a kávét.</p> -<p>– Szép veres lány volt. Onnan hozta a bőrének a fehérségét, ahol -nyáron is hó borítja a hegyeket… A szemében kék kő volt, mint a -felső Tisza medrében. Olyan nótákat énekelt, amilyeneket -tutajosoktól hallani, amikor feljött a holdvilág. S jókedve volt, -mint a vándormadárnak. Egy bánatos úriember üldögélt naphosszat -ebben a kocsmában és csendesen ingatta a pohara felett a fejét, -amikor a lány a kút mellett teli tüdőből énekelt.</p> -<p>György megfogta a karom.</p> -<p>– Az apám volt, – suttogta és csodálatosan kipirosodott az -arca.</p> -<p>Aztán elhagyott és vidáman közelgett a vándorló asztalához, -mintha legyeket fogdosna. Úgy tett, mintha a legyeket megenné s -ezzel sikerült felébreszteni a csizmája sarának nézésébe merült -vándorló figyelmét. <span class="pagenum"><a name="Page_90" id= -"Page_90">-90-</a></span></p> -<p>– Mit akarsz fiú? – kérdezte mogorván a bőrnadrágos.</p> -<p>– Én tízesztendős vagyok és az apámat keresem, aki nyomtalanul -eltűnt, – felelt György. – Az anyám előadása szerint apám -bánatos-kedvű, magánakvaló, szinte szomorú úriember volt és útszéli -kocsmákban szeretett üldögélni, ahol feljegyezgette a hazugságokat, -amit az útonjáróktól hallott.</p> -<p>– Megállj csak, te fiú! – pattantott az ujjával a bőrnadrágos -vándorló. – Ismertem ilyen jegyzőféle embert, aki mindenféle -papirdarabokra bolondságokat irkált. Azt mondtad, hogy szomorú volt -és lehajtott fejjel mendegélt az országúton? Azt is mondtad, hogy -azt akarta megtudni, mit beszélgetnek a sárgarigók a kertekben? Az -útszéli feszületektől megkérdezte, hogy mit gyóntak nála az -emberek?</p> -<p>– A jegenyefák alatt megkérdezte a lenyomott avart, hogy mit -álmodtak itt éjjel az utasok? A kompnál a révészgazda -juhászbundájától tudakolta, hogy mit súgott neki a menyecske, akit -az éjjel takart? S az elhagyott, árokba dobott bocskoroktól -kérdezősködött, hogy merre ment gazdájuk? – Ez volt az?</p> -<p>György figyelmesen végighallgatta a sokbeszédű vándorlót.</p> -<p>– Csak annyit tudok, hogy az apám volt és útszéli kocsmák eresze -alatt szeretett üldögélni, mint akár kend. Talán ismerte?</p> -<p>A vándorló hanyagul legyintett.</p> -<p>– Hogyne ismertem volna! Van Magyarországon olyan ember, akit én -ne ismertem volna? Csak a gondolataimat akarom összeszedni, mert -nehéz a sok ismerős között válogatni. (A vándorló <span class= -"pagenum"><a name="Page_91" id="Page_91">-91-</a></span> a levegőbe -nézett.) Azt mondod, hogy az apád volt?… Lehetséges, ámde ő ezt -soha se mondta nekem. Bizonyosan valami oka lehetett eltitkolni -előttem ezt az egész históriát. Igen sok furcsa ember akad az -útonjárók között. Hallottam már olyanról is, akinek két, három, sőt -több felesége volt egyszerre. A te apád tán olyan ember volt, hogy -felesége volt minden faluban, hol meglepte az éjszaka? Nem tudnád -megmondani, hogy Erdélyországban szeretett kóborolni vagy -Magyarországban? Volt-e rokona túl a Dunán, ahová ellátogatott, -mikor a darazsak tántorogva bukdácsolnak az érett szőlőbogyók -alatt? Nem lakott-e egy öreg atyafi Miskolcon, az Avason, aki -esztendő számra nem olvasott újságot és az országjárótól kérdezte -meg mindig, hogy mi újság a nagyvilágban s ugyanekkor jó vacsorát -főzetett? Ismerős volt-e Nagykállóban Kecseginénél, ahol a -nótacsinálók szoktak összegyülekezni minden esztendőben és -elhordják az új nótákat keletről nyugatra? Volt-e vasgyűrűje -Kakucsitól, aki a vándorcigányok vajdája volt a Tiszántúl? Tudott-e -koldusok nyelvén, megértett-e a keresztbe rakott szalmaszálakból, a -kerítésre kötött tarka rongydarabokból, a házak falára vont -kréta-jelekből? Szolgált-e Pilisen Rózsikánál, ahol csak akkor -kaptak enni a vándorlók, ha olyan nagyot hazudtak, hogy a torony -majd eldőlt? Ismerte Gyaloggait, a százötvenesztendős búcsúvezért, -aki az emberek legtitkosabb bűneit az orruk hegyéről olvasta le? -Utazott-e a híres Gogolyák fuvarján, aki csak éjszaka járt a -szekerével, mégis megelőzte azokat, akik egész nap hajtottak? -Milyen mély volt az a lyuk, amelyet igaz vándorember módjára a -szíve helyén hord?</p> -<p>– Minek az a lyuk? – kérdezte a fiú. <span class= -"pagenum"><a name="Page_92" id="Page_92">-92-</a></span></p> -<p>– Ha még azt sem tudod: hogyan adhassam vissza neked az apádat? -– pattant föl az idegen.</p> -<p>A fiú lesütötte a szemét.</p> -<p>– Megvallom, hogy én az apámat még olyan messziről se láttam, -mint a réti sast a levegőben. Csak az útjairól hallottam, amint -tudom az öreg csősztől, hogy márciusban melyik vágás felett -szeretnek járni a szalonkák, tudom a halászoktól, hogy hol -gyülekezik a csík a jég alatt januárban, hol bujdokolnak a vadludak -a legnémább nádasban, merre veszik útjukat azok a fehérhasú, -ezüstszárnyú madarak, amelyeket napkeletkor látni a magosságban -úszni… Csak annyit tudok, hogy erre meg amarra járt-kelt az apám. -De a lyukról én semmit sem tudok.</p> -<p>A fehérbőrnadrágos a fiú kihallgatása alatt elővette -szarvasagancsos kését és oly hevesen turkált fogai között, mintha -valamit keresne. Aztán becsattintotta a kését, megtörölte kis -kecskeszakállát.</p> -<p>– Hát az a lyuk – dörmögte odavetőleg – azért szükséges, hogy az -ember ott tudja hagyni azokat, akiket szeret, el tudjon menni a -városokból és kocsmákból, ahol jól érezte magát, hogy ki tudjon -kelni éjfélkor a meleg ágyból és az országútra menni, ahol az eső -úgy csapkod, mint a tatárok nyila, a szél derékban kapja az öreg -fákat és gyökerestül akarja kiforgatni őket a földből. Azért kell a -lyuk, hogy gyaloglás közben soha vissza ne fordítsa az ember a -fejét és így ne tudhassa meg, hogy sírnak vagy nevetnek a háta -mögött. Ezt ugyan az apádtól is megtanulhattad volna, – szólt némi -szemrehányással a vándorló.</p> -<p>György a vándorló asztalára támaszkodott és igen helyesen, -alkudozva nézett a szemébe:</p> -<p>– Azt kell gondolnom, hogy magának csak a szája jár, mint -azoknak a csavargóknak, akik vacsora <span class="pagenum"><a name= -"Page_93" id="Page_93">-93-</a></span> fejében mindenféle -hazugságokat mesélnek este a tűz körül az anyámnak. Ugyan micsoda -utakon járhatott kend, ha még az apámmal sem találkozott!</p> -<p>A vándorló vasvilla-szemmel mérte végig a fiút.</p> -<p>– Én nem mondtam, hogy nem láttam az apádat, te fiú… Lehetséges, -hogy láttam, tudom is hol van, merre veszi útját, de ő nem mondta -nekem, hogy én erről híradással legyek. Ő nem mondott nekem semmit. -Ámbátor lehetséges, hogy többet is tudnék erről beszélni, ha az -anyád személyesen felkeresne ma estig ebben a csárdában. Amint -feljött a hold, útra kelek, mert én csak holdvilágnál szeretek -kutyagolni. Inkább lássam én az embereket, mint ők engem. Hát estig -itt ülök és elmondom Kálmán bácsinak, milyen nagy szakálla volt az -urának.</p> -<p>… Lefelé szállott a nap, amikor a Lyukas Világból elballagtunk a -fiúval. Útközben nyírfavesszőből font valamit a fiú. Egy ostort. -Azt suhogatta a kezében, amikor megszólalt:</p> -<p>– Így kellene végigverni minden vándorlón. Ezek az emberek -pénzért sem tudnak igazat mondani, gyík van a torkukban, amely -mindjárt harap, amint igaz szót akarnak kiejteni. Abból élnek, hogy -bolondokat fognak, akik hisznek nekik. Tavaly kincset ásattak az -öreg csősszel, majd beleveszett az ingoványba. Talán éppen ez az a -herélőforma ember volt. Majd ideküldöm az öreg csőszt, hogy nézzen -a szemébe. Ha Pityainak hívják: akkor ő az a huncut, aki a csőszt -bolonddá tette.</p> -<p>A napraforgók, mint megannyi útmutatók állongtak a mezőkön. -Esteledett és igen megnőtt a fejük azoktól a hírektől, amelyeket -napközben a madaraktól hallottak. A madarak tovább szálltak -<span class="pagenum"><a name="Page_94" id= -"Page_94">-94-</a></span> és a napraforgók ottmaradtak a -megfejtetlen talányokkal a fejükben.</p> -<p>Mire a tanyaház közelébe értünk, a környéken megszólaltak a -tücskök. Hat-hét tücsök beszélt egyszerre a ház körül, a fiú alig -győzött felelgetni kérdéseikre.</p> -<p>– Mit mondanak?</p> -<p>– Azt mondják, hogy közeleg az ősz és okos tücsök fedél után -néz, hol a rossz napokat eltöltheti. Mert könnyű ám nyáron, -jókedvűen a világban barangolni. De ha jön az ősz: a tücsök egyedül -találja magát és senki se felel a hegedűjére.</p> -<p>Hm, gondoltam magamban, nem is olyan bolondok a tücskök.</p> -<div class="chapter"> -<h2>Az öreg csősz véleménye a tücsök apjáról.</h2> -</div> -<p>Este a ház előtt üldögéltünk, mikor is a fa, kútostor, háztető -olyan árnyékot vet a földre, amilyennek őt soha sem láthatjuk.</p> -<p>Az eperfa árnyéka szakasztott egy borzas, bánkódó asszony mása -volt. Lehetséges, hogy a fák is tanulják valakitől magatartásukat, -mint a katonák az őrmesterektől, a civilek a táncmesterektől. Ez az -eperfa, ha tanult valaha megjelenést: bizonyosan Juliskától látta -ezt a bús magatartást, amint esténkint búnak eresztette a fejét -elmúlt élete miatt.</p> -<p>A kútostor egy eltörött vándorbot alakját mutatta, míg a háztető -félrecsapott kalaphoz hasonlított, amely alatt valaki valahol -hetykén veszi az országutat.</p> -<p>A fiú a létrán ült, amely a padláshoz volt támasztva. Innen -látni lehetett a messzi láthatáron egy fénylő országutat, a Tiszát. -Ezt a fényességet <span class="pagenum"><a name="Page_95" id= -"Page_95">-95-</a></span> is csak az esti embereknek tartogatja a -folyó. Révészeknek, halászoknak, akik ilyenkor a vízbe nézegetnek. -És a csónakoknak, amelyek esténkint hűségesen eljönnek a vízhez, -inni egyet a nappali szomjúság után.</p> -<p>Az úton mind közelebb érkeznek a láthatatlan vándorlók, akik -sötétséget lehelnek. Ekkor megszólalt kuporgásában az öreg csősz -is, aki darab idő óta a ház falának vetette hátát:</p> -<p>– Az én véleményem, – kezdte a milanói hadfi, – hogy nem érdemes -olyant keresni, ami nincs. Ha a farkas elvitte a font húst, hiába -szaladunk utána.</p> -<p>Így szólt az öreg csősz és mély hallgatásba merült.</p> -<p>Kérdést akartam intézni az öreghez, hogy magyarázná meg bővebben -szavait, ellenben Juliska csendesen megérintette a kezem.</p> -<p>– Nézze, már ismét itt járnak a komédiások! – szólt s az -országútra mutatott.</p> -<p>Én nem láttam semmit, csak a kukoricást, amely hajladozott a -szélben. A napraforgók megindultan csóválták a fejüket, mint -kiégett szívű öregek, akiknek a maguk életén kívül már semmi sem -fontos a világon. Az út porába a csillagok vájták szikrázó -sarkantyúikat. Nagyot gondolkozott a táj, mintha valami nagy -mondanivalóra készülődne elalvása előtt.</p> -<p>A szélnek fekete árnyéka futott a gyalogösvényen: hazafelé -loholó fekete kutya. S Juliska úgy beszélt, mint a nyárfa -suhog:</p> -<p>– Maga elszokott attól, hogy az álmait lássa, mert olyan helyen -él, ahol az emberek nem érnek rá gondolkodni, álmodozni, lehúnyt -szemmel figyelni. Ámde mi itt mindenre ráérünk és a valóságban -látjuk közelgő éjszakai álmainkat. <span class="pagenum"><a name= -"Page_96" id="Page_96">-96-</a></span></p> -<p>Mert az álmok valahol messzire laknak egy tartományban, ahonnan -estére szétrepülnek a vadkacsákkal. Leszáll az udvaromra a -vándormadár pelyhe és messzi idegen országokban járok álmomban, -aranysárga palotákban megyek ki és be, kék hegyek állnak a -látóhatáron és a hegyeken finom rajzú tornyok, bástyák alkonyati -álomban szürkülnek.</p> -<p>Majd egy régi utcában járok, ahol életemben soha nem voltam, -ahol a százesztendős házak kis ablakai kíváncsian, sandán -nézegetnek rám. Valaha erre szállottak el a vadkacsák, mielőtt a -nyírségi vadvizekre értek volna. S innen tudom én azt az utcát, -amelyben maga járt talán…</p> -<p>– De az útrakelő álmok felkapaszkodnak az elkésett -szénásszekerekre és a széna közé rejtőzve érkeznek meg a sötétség -beálltával az udvaromba. Így nyár vége felé sokat álmodunk -piroshasú dinnyével, palackszínű szőlővel, loncsos szilvával; -megszólítanak álmainkban a madárijesztők, amelyek rövid pipával, -félrecsapott kalapjuk alatt könyökölnek a gyalogösvényre, amelyen -éjszaka mezítláb végigmegyünk. Vidámképű, csacsihasú, magunkhoz -való korú kérők hemperegnek le a friss sarjúval megrakott szekér -tetejéről és reggelig verik a cimbalmot az ablak alatt. A közelgő -szüret illata szálldos az álombeli szél hátán, messziről még -idekanyarodik a bogrács alatt égő tűznek keserűmandulaízű füstje; a -diófának komoly szaga; a mustnak szenvedélyes édességét érezzük a -szájunk szélén, a körtének mézét a nyelvünkön és a kezünk fényesre -csiszolja a hamvas szilvákat. – Én az esztendő e szakaszában mindig -gulyást főzök álmomban.</p> -<p>– De nemcsak kocsin jönnek ide az álmok, hanem megérkeznek a -vándorlók lyukas kalapjai <span class="pagenum"><a name="Page_97" -id="Page_97">-97-</a></span> mellett, amikor az őszi szél úgy -cseveg, mint a szarka a sövényben. Egy karéj kenyérért egy -kalapbillentéssel olyan álmokat hagynak itt a vándorlók, hogy -napokig lehet egy-egy álmot érezni és folytatni, mint a -mesemondásnak nincsen vége kukoricahántás idején. A fagallyak, -bokrok, dudvák, virágok elveszítik leveleiket és meghegyesednek, -mint öregedő férfiember erősen pödörgeti a bajszát. A lámpások -lejönnek a polcokról, mint barátságos szemek, amelyek eddig -lehúnyva voltak, az eső szakadatlanul kopog az ablakon és tetőn, -mint egy örökös figyelmeztetés az elröppenő évekre, a szél agár -módjára száguldozik a távoli mezőkön és szinte házasságra lépünk a -mulattató tűzzel, amely nem alszik ki a kemencében: ez az őszi -álmok ideje.</p> -<p>– Vásároskocsikat látunk a mély sárban, – mert hisz azok -errefelé sohasem jönnek és lekonyult bajszú vásárosok, kendőbe -burkolt asszonyok álldogálnak a csurgó eresz alatt: ezek a -látogatóink, akik álmainkban arról mesélnek, hogy messzire innen -városok, falvak vannak, ahol az emberek nem nyugodnak meg az esős -évszakban sem, hanem fáradhatatlanul mennek sötétségen, -hajnalodáson át. Milyen különös, hogy mennyi tennivalójuk van az -embereknek s mennyit szenvednek ezért! Hiába hangzik felettük az -esőszemek kopogása, mintha koporsószegeket vernének be; hiába üvölt -a szél, mintha a régi temetőkből hozna figyelmeztető üzeneteket: ők -csak mennek, mendegélnek, felfujják kis ügyeiket, kihegyesítik az -orrukat a sok spekulációban, homályossá nézik a szemüket a -kíváncsiságtól, elgörbítik a lábszárukat a sok csavargással, -mindennap könnyedén dobják a tűzbe szívüket, mint a vándorcigányok -a tengelyszöget, nem tanulnak <span class="pagenum"><a name= -"Page_98" id="Page_98">-98-</a></span> semmit a holtak -szagolgatásából, azt hiszik, hogy nekik más szaguk lesz, ha -bevégezték futkározásukat.</p> -<p>– De mi nem álmodunk soha sarokból megszólaló vándorbotokkal, se -a padláson szárazan nyikorgó utazócsizmákkal, se lengő kútostorral, -amely fejbevágja az éjszakai csavargót… Álmodunk nagy teknőkkel, -majorannával, sóval, borssal, citrommal, hentesbárddal, füsttel, -téli hajnalt csipkedő szalmatűzzel, – disznóöléssel… Álmodunk -kövérre hizlalt, pirosan nevető arculatú, nadrágszíjjukon malmozó -vendégekkel, akik az asztalunknál megtörlik a szájukat, – s akik -soha sem jönnek el… Álmodunk pirosra csípett tökkel, kopogó makkal, -zörgő dióval, cinkefüttyel, az első fagyban megdermedt országúttal, -rőt mezőkön csaholó ebekkel, hideg bortól berekedt hangú, jókedvű -vadászokkal, a messziségben vágtató, kendőslovú lakodalmas -kocsikkal, hosszú öregséggel és egy nyárfával, amely alatt majd -koporsónk fekszik…</p> -<p>– És ezekben az álmokban, ha magát látom, mindig oly ifjúnak -tűnik fel előttem, mint az újhold sarlója.</p> -<p>– Az én álmaimban nem múlott el tíz esztendő, de még talán egy -egész nap sem azóta, mióta utoljára láttuk egymást.</p> -<p>– Ifjan, naívan, áhitatosan állong maga felettem, mint Szent -György lovag a pócsi templom oltárképén, amikor az álom ideje -elérkezik.</p> -<p>– A hajába még nem vont nyomot a téli szánkó, a szeme fényét még -nem törte meg annak a sok embernek, ismerősnek, ismeretlennek a -tekintete, amely mind ellopott fényességet a maga szeméből, a -homlokán nem utaznak varjak és kis mosolygás üldögél a szája -szögletében, mint <span class="pagenum"><a name="Page_99" id= -"Page_99">-99-</a></span> a pintyőke. Tehát én mindig ifjan, -húszéves korában látom magát, – bármi történt is azóta. Ahhoz nekem -semmi közöm, hogy merre járt, kivel beszélt, mit tapasztalt. Az én -lelkemben maga örökre húszesztendős marad. Az enyém volt… S az -enyém, bármi történt azóta a világban, magával és mással.</p> -<p>– S ha itt maradna: bizonnyal visszatérne elillant ifjúsága, -mert én addig szólongatnám, addig hivogatnám, addig babonáznám, míg -a valóságban visszatérne a régi lelke, amely jó és nemes volt s -olyan egykedvű, mint a madárdal.</p> -<p>– Hiszen azt is el lehetne felejteni, ha tíz esztendeig a -tömlöcben ült volna…</p> -<p>Juliska elhallgatott s észrevétlenül igyekezett megtörölni a -szemét, mintha szívből sajnálná azokat, akiknek az álmokban nem -lehet részük. A besötétedett útra nézett, amelyről már elszökött a -szél, mint egy hímkutya.</p> -<p>– Nézze, ott jön már a piszkafa, amely az álmokat hozza és -bedugdossa a kéményeken.</p> -<p>Én nem láttam semmit. De nem szóltam. Ám az öreg csősz tán -észrevett valamit, mert felcihelődött a fal mellől.</p> -<p>– Mióta nincsen kislutri, azóta nem álmodtam semmit – dörmögte. -– Mi a fenének álmodjon az ember? Arról, ami volt, nem érdemes -egyik oldalunkról a másikra se fordulni. Arról pedig, ami lesz: -csak a madarak tudnak, mert ők látják messziről jönni az -időváltozást.</p> -<p>Juliska lecsüngesztette a fejét s álmodozva, barnán, -igénytelenül üldögélt a nyárvégi estén, mint a jó Istennek -legkisebb szolgálóleánya, csendesen, szótagolva mondta:</p> -<p>– E hét végén lesz Mária napja, holnap jönnek erre a búcsúsok… -<span class="pagenum"><a name="Page_100" id= -"Page_100">-100-</a></span></p> -<p>– Szeretne elmenni a búcsúsokkal? – kérdeztem.</p> -<p>– Mária fecskemadaraival…</p> -<p>– Majd alszunk rá egyet! – vélekedett az öreg csősz. – Már -mondtam, hogy ha valamit elveszítettünk, azt hiába keressük. Csak -akkor találjuk meg, ha az is akarja, hogy megtaláljuk, amit -elvesztettünk… Én például szegény ember létemre egyszer -elveszítettem a tajtékpipámat. Bolond módjára kerestem -félesztendeig. Akkor elfelejtettem. És egy reggel megtaláltam a -kunyhómban. Visszajött a pipa onnan, ahol volt. Visszajött magától… -Az elveszített dolgok azt jelentik, hogy kedvük van a vándorláshoz. -Van ez így az emberrel is.</p> -<p>A csősz elballagott a sötétségbe. Mi tovább hallgattuk a tücsök -cirpelését.</p> -<p>– Igérje meg, hogy nem felejti el, amit az első éjszakán a -fedelem alatt álmodott, s elmondja nekem – esengett Juliska.</p> -<p>A fiú már aludni ment. Egy nagy csillag állott a látóhatáron, -mint egy lokomotív szeme, amely az álmok országába viszi a -lelkeket.</p> -<div class="chapter"> -<h2>Egy öreg búcsús-ember tanácsa.</h2> -</div> -<p>Fecskék, verebek szólaltak, körülnéztem, mint egy hajótörött, -aki idegen szigetre került.</p> -<p>Vannak olyan reggelek, amikor az ember hajlandó volna -elfelejteni mindent, ami odáig történt vele. Ezek az újjászületés -reggelei, amikor a Bánat elment csavarogni éjszaka valamerre és -kakaskukorékolásra nem talált haza. Megrekedt tán egy útszéli -kocsmában gajdoló vándorlegények között, akik részegségükben nem -<span class="pagenum"><a name="Page_101" id= -"Page_101">-101-</a></span> engedték tovább a lószemű idegent. Vagy -sarkába szegődött a város kapujánál az öngyilkosjelöltnek, aki -azért ment az országútra, hogy megkeresse a legmagasabb fát. És az -öngyilkosjelölt nem találta meg a fát, pedig a Bánat már kilógatta -a nyelvét a poroszkálástól. Vagy talán a vidámság hirnökei, -vándorcigányok közé keveredett a Bánat, akik elvitték őt gyors -szekereiken másik határba, ahonnan majd lesoványodva, megverve tér -vissza, mint egy eltévedt házőrző komondor?</p> -<p>Ismétlem, vannak reggelek, amikor az ember elfelejti a -könnyeket, amelyeket látott; a bánkódó arcokat, amelyek mint -szellemek körülvették őt magányában, a kétségbeesés sikoltásait, -amelyek úgy fickándoztak benne, mint a palackba zárt kígyó; a -gonosz hangokat, amelyek megszólaltak mindig a lelkében, mint -hegyek mögött üvöltözik a szél; a hamurakást a szívében, amely -évről-évre nagyobbra növekedik.</p> -<p>Juliska benyitott az ajtón, mintha jóságos szemű galambokat -hozott volna a vállain. Rozmaring illata és a friss kenyér szaga -keveredett a mozdulataiba. Az a jószívű, derék menyecske volt, -akiről a magányos vadász az erdők kunyhójában álmodozik.</p> -<p>– Nos, mit álmodott?</p> -<p>– Álmodtam kancsó mellett üldögélő kántorral, akinek kapca volt -a lábán.</p> -<p>– Nagyon jó álom – felelt Juliska. – A kancsó általában vidám -házat mutat. A kántor dinom-dánomot. A kapca utazás jele. Úgy-e, -azelőtt nem voltak ily víg álmai? Álmodik még maga kantárral is, ha -megszokja a házamat.</p> -<p>– Kantárral? <span class="pagenum"><a name="Page_102" id= -"Page_102">-102-</a></span></p> -<p>– Az a legjobb – felelt meggyőződéssel Juliska. – Az nagy -uraságot mutat.</p> -<p>A pálinkának, amit ágyamhoz hozott: olyan íze volt, hogy -ifjúkori szüretek jutottak eszembe, midőn kiszívott tajtékpipa -színe van a falevélnek, dér hagyta könnyed lábnyomát a borház -felett, kisüstön főzik a szeszt hozzáértő öregemberek és nagyot -visszhangzik a kiáltás a megszedett szőlők között. A kedv úgy -bugyborékol az ifjonti szívben, mint a menyegzőre hajtó kocsi -kereke. A füst egyenesen száll az ég felé, mint a boldog tűz -lehellete. Vackorképű öregasszonyok ágbogas ujjaikkal lökdösik a -menyecskét és legénynek kedves tanácsokat susognak a fülükbe -fogatlan szájukkal. A pincében talán az a pap tartja tenyerét a -hordólyukon, akit még Csokonai otthagyott. Gondtalanul, feladat és -tennivaló nélkül, csupán örömökre felépítve folydogál az élet -patakja: mindenki száz esztendeig fog élni és vénségére fiatal -leány mellett melegedik.</p> -<p>A szalonna, amellyel megkínál Juliskám: kamrák andalgó csendjét -vonták emlékezetembe, amelyekben farkasétvággyal időzött ifjúkorom -téli délutánokon, amikor hófuvás porzott, a kertek felett -hókísértetek csatáztak, a régi Magyarország bősége terpeszkedett a -polcokon, füstölt kolbászokba ütötte fejét a látogató, a sonkák oly -nehézkesen lógtak alá, mint kövér asszonyok, fűszeres volt minden -eledel, mint Mislainé szájaszéle és a gyomor úgy tobzódott az -erőpróbákkal, mint az ifjúkor telhetetlenkedik a sohasem elegendő -szerelemmel.</p> -<p>És a friss kenyérnek illata: hosszan elnyúló, renyhén álmodozó, -pacsirta hangjára álmodozva figyelgető búzaföldek szelét vonta -elém. Ahol cifrálkodva áll a sárga napraforgó, cigányleány -<span class="pagenum"><a name="Page_103" id= -"Page_103">-103-</a></span> piroslik a dülőúton, görögdinnyekülsejű -fiatal nők csengve énekelnek, mint a kaszát fenik a szomszédban, -lábait ég felé nyújtja a csecsemő a mezőn és a Napból tüzes kocsin -száguld le a mindent lebíró élet. E kenyérnek ízében szélmalmok -mutatkoztak a látóhatáron, mely szélmalmok körül gyermek voltam, -ijesztett alkonyattal a vitorla árnyéka, kísértet lakott a malom -padlásán, a lisztescsizmás fuvarosok hangos szóval, mint az élet -örökös szállítói indították útnak a zsákokkal megrakott szekereket. -A szél napnyugatról fujt, mintha csak addig volna érvényes minden -munka, amíg a nap vérveres korongja letűnik a síkság szélén. Az -alföldi alkonyat meztelen lábú leányzói futottak át a mezőkön, hogy -hírül adják a molnárnak: bekövetkezett már az este, állítsa meg a -kimelegedett malomköveket.</p> -<p>És a szívességben, amellyel kínált Juliska: hajlandó voltam egy -egész nemzet erényét látni; Szűz Mária leányai, a magyar -parasztmenyecskék odaadó jósága csillogott a szemében, mint a -gazdagon termő földek virágzása.</p> -<p>A dülőúton ekkor felhangzott az ének, mintha mind egyesültek -volna a pacsirták, fecskék, verebek, barázdabillegetők, öreg -varjak, hangos szarkák, hogy elfujják a búcsúsok örökös -imádságát:</p> -<p>– Mária, segíts!</p> -<p>Kalászhajjal, Búzaszentelőnapjáról folytatott áhitattal, a -Szentháromság nyilt szemével, mezítláb, mint a madarak, -napraforgógerincüket meghajlítva, az imádságtól, fáradalomtól -felmagasztosulva mentek csoportban az asszonyok a ház előtt az -országúton. Az esztendő szürke napjai, kotkodácsoló gondjai -maradoztak el a lábuk nyomában a homokon: életük elmaradozott -mögöttük, <span class="pagenum"><a name="Page_104" id= -"Page_104">-104-</a></span> mint a felhő az égen. Bűneik, -betegségeik lehullottak, mint lábukról a homok. És egyszerű -szívüknek kapui boldogan kitárultak, azon malasztos vendég -várásában. Aki e napon, mielőtt a nap leszállna, lelkükben -kvártélyt vesz.</p> -<p>Az Úr Jézus és a barna Szűz Mária mendegélt előttük -láthatatlanul a homokon. A napsütésben ők már látták a máriapócsi -tornyokat. Siettek, mint a gazellanyáj. A falevelekről az éjszakai -eső cseppjei rájuk hullottak, mintha az árvaságra, az országútra -hullott vízcseppek is ott akarták volna befejezni mulandóságukat, -ahol Mária lakik.</p> -<p>– Mária, segíts! – énekelték fáradhatatlanul, mintha erre a -búcsújárónapra volna feltéve jövendő életüknek minden boldogsága, -egészsége, a kis falusi házak épsége (ahonnan hajnalhasadtával -elindultak), az alva hagyott gyermekek jövendő mosolygása, a télnek -betegségtelensége, a kakasoknak jókedve, a tehenek bőgése, a -tyúkoknak kotkodácsolása. Minden e búcsújárónaptól függött. A -szívük úgy szárnyalt Mária égi köntöse felé, mint a menekülő -madarak a toronyra.</p> -<p>Ámde az öreg búcsúsember, aki eddig a csapat élén haladott, a -zászló közelében, házunk előtt elmaradt a csapattól és házunkba -tért, mintha ott valami tennivalója lett volna.</p> -<p>– Kozsárka meglátogat minket! – szólalt meg illetődötten -Juliska. – Istenem, hol van a fiam, hogy el ne mulassza az -áldást!</p> -<p>A fiú az istállóból előkerült, amikor az öreg szent ember -letelepedett a székre és megízlelte az elébe tett italt.</p> -<p>– Csak hadd menjenek előre az asszonyok, majd utólérem őket, -mert én úgy járok, mint a <span class="pagenum"><a name="Page_105" -id="Page_105">-105-</a></span> szél – szólt az öreg kezével -legyintve. – Mi sohasem fáradunk el a járáskelésben, nem öregszünk, -nem betegszünk, meghalni is akkor szoktunk, ha hívjuk a halált. Már -nem sok időm van hátra. Jöjjön helyettem más, fiatalabb, -tudatlanabb, aki még nem ismeri az országutat és útonjárókat, – az -egész világot. Kisasszonynapján van harminc esztendeje, hogy -elveszítettem mindent, ami földi, azóta az ég gyermeke vagyok, -pócsi búcsúvezér. Azóta nem aludtam ágyban, mindig csak kemény -földön.</p> -<p>S a mi Urunk, Jézusnak tiszteletére csak akkor eszem húst, ha -azzal jámbor emberek megkínálnak.</p> -<p>Juliska csendesen kiment a szobából és fehérkendő alá rejtett -hideg hússal tért vissza. De a búcsúvezér eltolta magától az -ételt.</p> -<p>– Ma nem – mondta csendesen és határozottan. – Ma bőjt van. Majd -ha megtisztálkodott a lelkem Mária-Pócson, akkor nyúlok -ételhez.</p> -<p>S csendesen ingatta őszbeborult nagy fejét, kerek -gyermekszemeivel pedig oly világosan, fénylően nézett reánk, mint a -víz néz a napsütésbe. Elhittem ebben a percben, hogy bűnös embernek -nagy megnyugvás lehet ilyen világos, bizalommal és hittel sugárzó -szempárral találkozni bujdosásában. Ilyen az a szem, amely -megnyitja a bemohosodott zsilipeket az asszonyok lelkén, hogy -kiömlik onnan a sok szennyvíz, a poshadt csatornalé, amelybe -mindenféle szemetet dobált a mindennapi élet. Az oroszlán és az őz -szeme egyesült Kozsárka tekintetében. Bátor és szelíd volt -tekintete, mintha sohase ijedt volna meg semmitől, csak jó -emberekkel és gyermekekkel találkozott útjain, akiknek megfogta a -kezét, hogy el ne tévedjenek. Ez a szem volt az, amelyet -<span class="pagenum"><a name="Page_106" id= -"Page_106">-106-</a></span> évekig nem felejtünk el és amelyre -részvéttel és meghatottsággal gondolunk vissza. Nem kért tőlünk -egyebet ez a szem, mint egy kis jóságot, amellyel legkönnyebben és -legnehezebben rendelkezünk. Vajjon hová lehetett ez a jó, áldásos -szem az emberek vadállatias tekintetei között? kérdezzük magunkban, -mikor többé már nem látjuk őt.</p> -<p>De most még itt volt Kozsárka és szeme áldást sugározva pihent -rajtunk. És mi nem tudtunk néki semmit sem adni, mert nem fogadott -el egyebet egy ital vízen kívül.</p> -<p>– Nincs valami baj a háznál? – kérdezte körültekintve. – Tavaly, -mikor erre jártam, jobb kedved volt, Juliska. Most aggodalmasnak -látszol, mintha kételkednél a mi Urunk végtelen jóságában.</p> -<p>– Nem kételkedem – rebegte Juliska. – Csak néha rámjön valami -fájás. Nem tudom, hol fáj, nem tudom, miért szomorodom el, csak úgy -jön valami, aminek csak az árnyékát látjuk, mint a füstnek.</p> -<p>– Majd elszáll a füst s vele megy árnyéka – felelt az öregember. -– Úgy van az a világban, hogy nem járnak egyformán az órák. Van -órája a részeg embernek és a bolondnak. Az ebédnek és a halálnak. A -fiatalságnak és az öregedésnek. Vajjon melyik órát látod te most, -Juliska?</p> -<p>– Azt hiszem, a fiatalság órája már elmult.</p> -<p>– Akkor sem kell kétségbeesni. Nagyon szép órája van ám az -öregedésnek. A szél már nem tud úgy hazudni, mint azelőtt, az igaz; -a kéményből elszökik a tilinkós, aki azelőtt nem hagyott aludni, ez -is igaz; nemkülönben csendesség van a konyhán a fazekak, lábasok, -gyúródeszkák között, nem pöröl az ibrik a levesestállal, nem -veszekedik <span class="pagenum"><a name="Page_107" id= -"Page_107">-107-</a></span> a só a paprikával, – ez is igaz. De hát -mire volna Mária-Pócs, ha még ezért sem tudna megvigasztalni? Az a -kis Gyermek, akit az Anya ott ölében tart, minden asszonynak tud -valamit mondani, úgy, hogy csak ő hallja meg a szót. Gyere velem -Pócsra, leányom és többé nem látod árnyékát a füstnek.</p> -<p>Harminc esztendeje vezetgetem én már a fehér Tisza mellől az én -asszonyaimat a pócsi Szűzanyához. Sokan mentek el, akiknek úgy fájt -a szívük, hogy támogatni kellett őket a nagy útban. Másoknak kővé -változott a bánat a kebleikben. Egyiknek elfujta a szél a nótáját, -másiknak elmosta az eső a mosolyát. A harmadikban úgy cincogott a -szomorkodás, mintha egerek bujtak volna belé… Aztán, mikor hazafelé -jöttünk, a sánták elől mentek, a vakok dícsérték a kék eget, a -szívbajosok úgy kacagtak, hogy a foglyok felrepültek a mezőkön.</p> -<p>Az öregember beszéde alatt Juliska természetesen könnyezni -kezdett. Jó sírás volt ez. Fényesebb lett utána a szeme.</p> -<p>Szótlanul mutatott a fiúra, aki az asztalra könyökölve, nyitott -szemmel figyelt a búcsú-vezér szavaira.</p> -<p>– Hát én mikor találom meg az apámat? – kérdezte.</p> -<p>Az öregember felnyitotta a szemét, mintha csak most emlékezett -volna, hogy mi keresnivalója van neki ennél a háznál.</p> -<p>– Már látom, hogy nemsokára meg kell szólítanom a komámat, a -halált, amikor találkozom vele. Rövidülnek az eszem nappaljai. Lám, -egészen elfelejtettem, hogy a fiad, Juliska, az apját keresi… Pedig -tudtam, mert rágondoltam, amikor házadat ismét megláttam az -országúton. <span class="pagenum"><a name="Page_108" id= -"Page_108">-108-</a></span></p> -<p>– Hát mikor? – kérdezte a fiú jól előrehajolva, mintha az -ezüsthasú halat lesné a vízben.</p> -<p>– Akkor, midőn éppen olyan leszel, amilyen az apád. Akkor -találkoztok egymással és többé soha sem váltok el. Mikor az apádnak -szüksége lesz rád.</p> -<p>Az öreg búcsús ember felcihelődött. Kimustrált kemény kalapját -(amelyet bizonyosan a tekintély kedvéért hordott, hisz még az ilyen -szent embernek is lehet gyengéje) fejére illesztette, kezébe vette -a keresztformájú vándorbotot, megmozgatta lábait, lábain a kopott -sarukat, amelyek harminc esztendő alatt annyi országúttal és -útonjáró emberrel ismerkedtek meg. Keresztet vetett magára, -keresztet vetett ránk és elment.</p> -<p>S a következő percben, mintha ugyanazon a helyen, a -napraforgóknál, ahol az imént abbanhagyták az asszonyok az -éneklést, felhangzott a pacsirták, fecskék és verebek hangján:</p> -<p>– Mária, segíts!</p> -<p>Egyedül kószáltam a réten, az éren, a nádasban, a jó kis házat, -ahol új tanyát vertem, elhagyogattam reggelenkint, mint a madár -fészkét. Addig mendegéltem, amíg a tanyaház kormos kéménye (amely -bozontos hajzatú volt az egykori gólyák kapargálásától) eltűnt a -látóhatáron. S akkor elgondolkoztam a hangyákon, akikhez -férfifejjel visszatértem gyermekkori játékot folytatni.</p> -<p>Juliska és a fiú ott maradtak a fészekben s mindaddig utánam -néztek, amíg láthattak. Úgy tapadt a szemük sugara a vállamhoz, -hátamhoz, mint a napsütés. Ha lecsapna egyszer a felhők közül a -mesebeli griff-madár, hogy karmaival elragadjon messzire, Juliska -és a fiú menten ott <span class="pagenum"><a name="Page_109" id= -"Page_109">-109-</a></span> teremnek, hogy megvédelmezzenek. De nem -jött griff-madár értem, nem jött levél utánam. Elfelejtették a -világon, hogy voltam.</p> -<p>… Igen, most már bevallom, hogy mindig az volt a vágyam, hogy -farkas-kalandos téli éjszaka után egy kis szánkó kasfarában, -agyonhajszolt lovakon benyargaljak egy ismeretlen kis városkába, -kapukulcsot szerezzek egy vasrostélyos házhoz, amelyben ifjú nőt s -gyermeket rejtegetek…</p> -<p>… Utazásaim közben, füstös állomásokon, akasztófa-zsírral -megkent asztaloknál, rabvallató bor mellett néha hallgattam a szél -üvöltözését és a zsoldos katona, a vándorlegény, a csavargó -komédiás előadásait a nőkről és a nők erkölcstelenségéről, hogy -megremegett a szívem. E kocsmaasztalok mellett öreg kéjencek -mondták el fajtalankodásaikat ifjú nőkkel, ősz szakálluk oly -„igazmondóan“ fehérlett elbeszéléseik közben, mint az Arany János -versében a vén Márkus galambősz feje. Csavargók hozakodtak elő -mondanivalóikkal a nők megejthetőségéről és annyi titkot mondának, -hogy az asztal hajladozott. Ó, a nők nagyon jól sejtik, hogy a -kocsmákban mily förtelmességeket beszélnek róluk a szívtelen és -elesett férfiak, a már tehetetlen vének, az erejüket veszített -korhelyek, az életük felett őrjöngve zokogók és a nyerítve röhögők, -férfiak, akik elveszítették hitüket, a legszentebben, a nőben és -ezért tébolyodottan korbácsolják a maguk és mások lelkét gyötrelmes -szavakkal… A kocsmákban, az állomásokon a férfiak mellé telepedik -az a kénkövesszagú gavallér, aki a világot járja és a -legjámborabbnak is olyan dolgokat suttog a fülébe, hogy megcsalva -érzi magát minden hitében. Mily jól teszik a nők, ha a szeretett -férfiút nem engedik a kocsmába, ahol a zsoldos katona liliomfehér -hercegnők <span class="pagenum"><a name="Page_110" id= -"Page_110">-110-</a></span> alsószoknyájára rondít, ahol a -vándorkomédiás felkiabál a felhők hátán üldögélő szüzekhez és a -csavargó minden elhagyott faluról és városról erkölcstelenséget -hirdet.</p> -<p>S ilyenkor mindig feltettem magamban, hogy csak olyan nőhöz -leszek hűséges, akire én magam zárom az ajtót. Valahol, valamerre -keresek egy régi házat, ahol kedvemre elboronghatok estenden a tűz -előtt, ahol oly csendben élek, hogy szerelmes lehetek az -emlékeimbe, nem elevenedhetik meg egyetlen emlék sem, hogy -valósággal rámnyissa az ajtót… ahol a nők, akiket ismertem és -belőlük kiábrándultam: az alkonyat borongásában s nesztelen -léptekkel megfoghatatlan ruházatban úgy térjenek vissza, mint -amikor először láttam őket… olyan legyen a hajuknak az illata, a -szemüknek csábja, az ajkuknak méze, a szívüknek megindultsága, a -lelküknek galambröpködése, a kezüknek játéka, mint az első -találkozáskor, mikor meghódítottak… minden téli estve -visszatérjenek és csak az legyen meg belőlük, ami szép, jó és drága -volt; az a zene hangozzék a szájukból, amelyről ők maguk sem -tudtak, midőn megszólaltatták; abba a magasztosságba, -önfeledtségbe, mindent elfelejtő első szerelembe ringassák a -szívemet, amelynek üdvösségéről csak akkor tudunk, mikor az -elmúlott. Valahol, valamerre keresek egy zugot, ahol a nők oly -megtisztultan élnek, mint emlékbe adott virágaik a biblia lapjai -között…</p> -<p>Ime itt volna a hely, Juliska tanyája, kedvem mégis szomorú, -mintha ráfujt volna a csalódás. Való volna a régi mondás, hogy soha -sem találjuk meg azt a helyet, ahol a boldogság lakik? Csak -futkározunk vagy ballagunk egyik határból a másikba, egyik -várostoronytól a másikig, nagy <span class="pagenum"><a name= -"Page_111" id="Page_111">-111-</a></span> házból a kis házba, -1900-iki úrhölgy bőven lengő szoknyája mellől a ballerina -tüll-ruhácskájáig, hárfát pengető szentéletű úrnő erkélye alól a -cigányputriig, ahol a vadmadarak színes ruhájában cifrálkodva sivít -a leány. Azok közé a boldogtalan férfiak közé tartoznék magam is, -akikkel duttyánokban és városvégén meglapuló csárdákban poharat -koccintottam, akik oly kedvesek voltak, mint a lacibetyárok vagy -melankólikusak, mint az eresz alatt gomolygó köd, s mindig mentek, -mendegéltek, tiszta asszonyok rozmaringillata mellől elszökdöstek a -gajdoló leányokhoz, akik az ördög öreganyjának a házában mindig -táncolnak. Akik otthagyták a gazdag nemzetesasszonyt és egy -vándorkomédiásné festékes-skatulyája után beutazgatták a fél -országot…</p> -<p>Az elhervadt Ónodi-kisasszonyok legalább így ítélték meg a -helyzetet, midőn egy napon kóborlásaimban elvetődtem hozzájuk.</p> -<p>– Maga már nem az az ember, N. N., – mondta bizalmasan Tini -kisasszony – akiről Juliskánkkal téli délutánokon beszélgettünk. -Sokkal fiatalabb, mint gondoltuk. Maga nem elégedne meg azzal, hogy -nagyvásárkor menjen csak Nyíregyházára. Ott ülne minden -hetivásárkor a Kiskoronában, puszipajtásaival, a legnagyobb -korhelyekkel és a lovak meggémberednének a hidegben a vendéglő -előtt. Olyan lenne, mint Zathureczky volt. Nemde, Zsanett?</p> -<p>Zsanett tetőtől-talpig végignézett, mint egy sorozó-orvos.</p> -<p>– Tévedsz, Tini. Sokkal öregebb, mint hittük. Az ilyen minden -hájjal megkent, vénülő férfiúnak nemcsak azon jár az esze, hogy a -padlás létrája alá álljon, amikor a szolgálók diót hordanak, -<span class="pagenum"><a name="Page_112" id= -"Page_112">-112-</a></span> hanem azon törné a fejét, hogyan -szöktesse meg ezt vagy amazt a fiatal leányt a környékről. Mint -Kunfalvi a svájci nevelőnőt…</p> -<p>Mint későbben észrevettem, az Ónodi-kisasszonyok számára két -férfi létezett a világon. Tininek Zathureczky volt az ismerőse, míg -Zsanett példáit Kunfalviról vette. Kár, hogy mind a két gavallér -már meghalt az elmult században; meggondolták magukat és elmentek a -terméketlen diófákkal és savanyú gyümölcsöt termő vén almafákkal -szegélyezett mellékes és titkos úton a sűrűség felé, ahová -hajdanában oly gyakran csalogattak nőket… (És a sűrűségből többé -nem jöttek vissza.)</p> -<p>Az Ónodi-kisasszonyok Boldogfalván laktak, ahol úgy ismerik a -férfiakat, mint akiknek reggeltől reggelig nincs egyéb dolguk, mint -folyton-folyvást nőkre gondolni, nőknek cselvetéseket feladni, -kelepcéket állítani, hűtelenkedni, turpisságokat kieszelni és -legfőbbképpen minden alkalmat felhasználni, hogy megcsalhassák azt -a nőt, aki őket igazán és önfeláldozással szereti… Boldogfalván -laktak egy régi házban, amelyen nemesi címer volt, veranda, ahol -minden történni szokott, ami a kisasszonyok életében emlékezetes, -mert a szobák oly kicsinyek és alacsonyak voltak, hogy azokban csak -álmodni lehetett egy szebb jövőről. Innen mentek el a mult -századbeli gavallérok. Z. egy céda kocsmárosné karjain, K. a svájci -nevelőnőt gyors lovakon szöktetve, s bizonyára azóta is járják a -világot új kalandok, futó ismeretségek után, szíveket törnek össze, -lesben állanak éjszaka nők elrablása céljából, elhagyott tornyokba -vonszolnak fel nőket, estélyeken és vacsorákon pompáznak, ahol -kezükkel, lábukkal, szemükkel mindig a háziasszony meghódításán -fáradoznak, <span class="pagenum"><a name="Page_113" id= -"Page_113">-113-</a></span> virágokat küldenek, párbajokat vívnak – -amint az általában a férfiak szokása.</p> -<p>– A férfiak olyanok, mint a rókák – vélekedett Tini. – Ketrecbe -kell őket zárni, hogy meg ne szökjenek. Minden asszony bolond, aki -hagyja, hogy lecsapják a kezéről a férfiát. Én láttam boglyas -dühöngő asszonyokat a nagykállói elmegyógyítóban, akiknek nem volt -más bajuk, minthogy a férfi megszökött mellőlük. Sohase bolondultak -volna meg, ha vigyázni tudnak.</p> -<p>Zsanett szakértően legyintett:</p> -<p>– Az asszonyokban van a hiba. Elbizakodnak, hisznek és -megesküdnek, hogy a férfiak szerelme örökké tart. Elfelejtik, hogy -a megúnt szerelem elszökik a kéményen át. A magaúnt férfi -elszökteti az öreganyját is. Változatosság kell a férfinak, mert -így teremtette őt a mindenható. Mi szegény nők csak egyszer -szeretünk, vagy legalább is ráfogjuk valakire, hogy őt szeretjük -életünk végéig. Míg a férfiak sebe oly könnyedén gyógyul, mint a -cigányoké. Ha még egyszer visszatérne Kunfalvi, elhoznám -mulattatására a kövér unokatestvéremet, Katicát, akinek egyszer itt -szép szavakat mondott, nyári estén.</p> -<p>Nem feleltem a kisasszonyok szavaira, mert annyi eszem volt, -hogy lássam: ismerni óhajtanák véleményemet. Boldogfalván -életbevágó jelentőséget szokás tulajdonítani az elejtett szavaknak, -ezért azt véltem, hogy jobb hallgatni és szabadjára engedni a -kisasszonyok régen henyélő szájait. S így mihamar kiderült, hogy -három esztendő előtt még ispánt tartottak és erről az ispánról -sokat pletykáztak a környéken. Valami ágrólszakadt vándorlólegény -volt, amikor a kisasszonyok felszedték az országútról. Kihízlalták, -móresre tanították, kártyáztak rá, míg az ispán megúnta -<span class="pagenum"><a name="Page_114" id= -"Page_114">-114-</a></span> a jólétet… „Úgy bántunk vele, mintha a -magáéban volna! Visszaszökött öreg feleségéhez, aki mindennap -megverte.“</p> -<p>Erre sem szóltam, csak fejemet csóváltam az érthetetlen eseten. -Tini tehát tovább folytatta a sopánkodást, hogy Boldogfalva nem -fekszik a nagy országút mentén, ritka madár erre a vendég, a -legátus, a vándorló. Nem lehet az igaz, hogy Boccaccio élt a -világon, vagy legalább is nem járt Magyarországon, mert itt -erkölcsös nők laknak. Könnyű dolga van például egy olasz -kocsmárosnénak, ahol a vándorlók leisszák magukat, de Boldogfalván -savanyú a vinkó.</p> -<p>– És ön mit szeret? – kérdezte Zsanett s előkelőség céljából -elővette lorgnettját, amelynek egyik üvege hiányzott.</p> -<p>– A napfelkeltét a szabadban – feleltem.</p> -<p>Csodálkozva néztek rám, mint valami bolondra. Tini türelmetlenül -és epésen szólt közbe, mintha igen sértő dolgot mondtam volna.</p> -<p>– Maga nyilván mult századbeli ember, amikor a nőknek -udvarlására a férfiak a mindennapi természetből vették képeiket. A -nagyanyánk idejében volt az divatban, hogy a férfiak a csillagokat, -a holdakat rángatták le az égről, a mezőkről elővették a kék -lenvirágot, a tavasz első lepkéjét, a patakból a könnyed -pisztrángot. S a nők úgy tetették magukat, mint a lucernásban ülő -nyúl.</p> -<p>– Szemérmes, felejthetetlen korszak – feleltem meggyőződéssel. – -Csak nézzük meg a fotografiákat, leveleket, sőt divatlapokat, -amelyek a mult századból maradtak hölgyeinkről. Egy másik ország, -egy messze eltávolodott tartomány alakjai ők, akiknek mintha nem -maradtak volna gyermekeik. A homlokukról sugárzó fény, a szemükben -<span class="pagenum"><a name="Page_115" id= -"Page_115">-115-</a></span> látható szerénység, az arcukon felírt -hűség és önfeláldozás a mai nőkön már nem található. Leveleiket -mindig oly gondosan és szemérmetesen írták, hogy azt meglophatta a -postamesterné. Divatjuk méltóságteljes tiszteletet parancsoló. Bő, -földigérő szoknyáikban megannyi fejedelemnők. A test bűnös formáit -eltakarja a ruha, hogy a férfiak szerelmük jutalmául valóban egy -ismeretlen, gyönyörű szigetre érkeznek meg. Ki látta nagyanyáink -lábát, karját? Igazában csak az, aki a koporsófedelet rájuk -szegezte.</p> -<p>Zsanett sziszegett:</p> -<p>– Maga a fővárosból jött közénk? Talán a Nemtudom-utcában lakik -ott? Soha se járt Andrássy útján, amelyet azelőtt Sugár-útnak -neveztek? Úgy beszél, mint egy falusi mester. Kunfalvi -szalongavallér volt.</p> -<p>– Talán nem is hallotta még életében a Jambó-nótát? – kérdezte -gúnyosan Tini, a jambót zsambónak ejtvén.</p> -<p>– És Küry, Pálmai, Hegyi ismerősei önnek, mint Kunfalvinak, aki -órákig tudott beszélni Pestről? Ó, mi mindent tudunk, ami Pesten -történik, holott csak Boldogfalván lakunk. Tudjuk, kiért lett -öngyilkos Nagy Imre és hallottuk, hogy Szirmai Imre milyen -kunsztokat tud az ötkoronással. Olvastuk a fehérkaméliás nő -történetét, aki mellbelőtte magát egy íróért. Tudjuk Satanelló -kalandjait a népszínházi színfalak között és Baligovics Bojár Terus -arcképét asztalunkon őrizzük. Nagyon jól vagyunk értesülve arról, -hogy ki az a nagy művésznőnk, aki pezsgőben szeret fürdeni és -Szapáry Pál mennyit veszített a kaszinóban. Már csak néha -levelezünk Dura Máté „Szerelmesek könyvé“-ből; modernebb írók -műveit forgatjuk, mint Veresné Gaál Karolina. Tini <span class= -"pagenum"><a name="Page_116" id="Page_116">-116-</a></span> Alba -Nevis verseiért rajong, míg magam (persze Kunfalvi neve alatt) -előfizetője vagyok a „Magyar Figaró“-nak. Itt kiment a divatból az -álmoskönyv, uracskám, azért bánjon velünk úgy, mint modern -hölgyekkel illik.</p> -<p>– Talán azt sem tudja, kicsoda vizenkei Török-Gyolcs Kazimir? – -vágott közbe Tini.</p> -<p>Szelíden tiltakoztam.</p> -<p>– Valóban nem ismerem a kiváló férfiút.</p> -<p>– Ő pedig mindenkit ismer a fővárosban. Két esztendő előtt -utazott erre egy barátja kíséretében, aki állítólag gróf volt, de -nem használta címerét. Demokrata volt az istenadta, mint Kardhordó -Árpád. Esőben, sárban, hidegben érkeztek meg e hazafiak, akiket -azon nemes cél vezetett hozzánk, hogy felszólítsanak: vegyünk részt -a felvidéki akcióban, amely József főherceg védnöksége alatt volt -alakulóban. Ha nem tudná: a felvidéki akció célja volt az ottani -magyarság megmentése.</p> -<p>Természetesen nem vontuk ki magunkat a honleányi kötelesség -alól. Megrendeltük a könyvet. Csak az a kár, hogy a Zsidók -egyetemes történetét kaptuk kézhez, amiért még ma is pörben -vagyunk. Török-Gyolcs Kazimir egy napig volt vendégünk és mindent -megtudtunk a fővárosi életből. Tőle hallottuk, hogy Komlóssy Emmát -megszöktette az öreg Pálffy gróf és morganatikus házasságot -kötöttek, amit úgy szokás kötni, hogy a vőlegény balkezét nyújtja a -nőnek.</p> -<p>Hasonló történetei napestig voltak a két Ónodi-kisasszonynak. -Úgy éreztem magam, mintha nem is Budapestről, hanem a holdból -érkeztem volna. A Színházi Hirnök és a Magyar Bazár eljegyzési -híreit sok évfolyamon át megtanulták. A pikantériákból gyüjteményük -volt, mint az ő korukban <span class="pagenum"><a name="Page_117" -id="Page_117">-117-</a></span> lévő férfiak a fidibuszt szokták -gyűjteni. A petróleumlámpa mellett kifogyhatatlanul beszéltek -grófokról, színésznőkről, kalandorokról.</p> -<p>– És hogy is hívták a bárónőt, akit a majma megharapott? – -kérdezte Tini kisasszony, midőn már félálomban voltam.</p> -<p>A vendégszoba fala tele volt ragasztva újságból kivágott -képekkel, kóta-képekkel, divatlapok mellékleteivel. A Gigerli-mars -kótáján sétáló gavallérok, Vidlicskay József karrikaturája, Dura -Máté és Jakab Ödön ifjúkori arcképe altattak el. Hajnalodott, a -zsalugáter mögött madarak szólaltak meg, mintha most érkezett volna -a posta, csupa nagyszerű hírrel. Az ákácfák között fénylő oszlopai -feküdtek a napsugárnak. Valaki megkopogtatta az ablakot.</p> -<p>György, a fiú állott odalent.</p> -<p>– Hál’ istennek! – kiáltottam. – Csakhogy nem felejtkeztél meg -rólam.</p> -<p>– Tudom, hogy ez nem magának való hely. Nyakamba vettem -kakaskukorékoláskor a lábomat és most itt vagyok, hogy jöjjön -haza.</p> -<p>A házban még mindenki aludt. A kisasszonyok valószínűleg most -álmodják meg mondanivalóikat. A vadszőlő hervadozott a verandán, -mintha azokra a régi vidám vendégekre gondolna, akik itt valamikor -piros borral a kezükben üdvözölték a nyári hajnalokat. A cigány -tust húzott és a vendégek elmentek pörgő kocsikerekeken.</p> -<p>György sürgetett:</p> -<p>– Ne sokat gondolkozzon. A kisasszonyok felébrednek és akkor -nincs menekvés. Elhíresztelik, hogy a postamesterné után szökött, -aki tíz év előtt tűnt el a faluból. Eddig minden vendégük a -postamesterné után illant.</p> -<p>Régen volt ugyan, hogy ablakokon kiugráltam, <span class= -"pagenum"><a name="Page_118" id="Page_118">-118-</a></span> mielőtt -megvirradt volna. Most félelem és szégyenkezés nélkül kapaszkodtam -fel az ablakdeszkára, hisz odalent állt György, aki megvédelmez -minden gyanutól. Lábujjhegyre ugrottam, mint a legboldogabb -korban.</p> -<p>György a szérűskerten át vezetett ki a mezőkre, ahol már forrt -az élet konyháján a madarak ennivalója, a madárijesztő teleitta -magát harmattal, az utakat elzáró sorompófák a magasba emelekedtek, -mintha a tájat kémlelnék. A régi szélmalom romjai boldogan -sütkéreztek a felkelő napban, miután elfelejtették az éj -kísérteteit, a baglyokat, denevéreket.</p> -<p>Az országúton állt a diadalmas, boldog élet. Hosszú léptekkel -mentünk hazafelé.</p> -<p>A tanyaház udvarán Juliska állott és a tenyerét a szeme felé -emelte, mintha közelgő betyárokat nézne.</p> -<p>– Hol kóboroltatok? – kérdezte mosolygósan.</p> -<p>– Egy kis budapesti postát hallgattam az öreg kisasszonyoktól, – -feleltem – s elhatároztam, hogy darab ideig még nem megyek -Pestre.</p> -<div class="chapter"> -<h2>A régi szélmalom tücske.</h2> -</div> -<p>Ő ott lakott, ahol a vereshasú régi szélmalom állongott gyepes -halmon, mint valamely öreg vitéz, aki várából kirohant, hogy -megállítsa az útonjárókat. A várat elvitte mögötte az idő, a halmot -már benövögette a galagonya, mogyoróbokor, vadalma, amely bujdosó -növények nagyon szeretnek olyan helyen tanyát ütni, hol emberek nem -járnak; – kedvükre játszadozhattak tavaszi reggelen, nyaranta -belehenteregtek leveleikbe és <span class="pagenum"><a name= -"Page_119" id="Page_119">-119-</a></span> így ősz időben oly -ijedten bujtak össze, mint a kárvallott család. Még fűzfa is akadt -itt ama szomorú magyar fajtából, amely elfütyengeti a szélben a -régi boldog embereknek nótáit, amelyeket a mai kor már nem ért meg. -Nyírfa fehérlett az alkonyatban, mint egy eltévedt szellem, aki a -régi szélmalom környékére bujdosott a seprőcsináló öregasszonyok -elől. És a vén szélmalom tetőtlenül állott a középen, mint egy -ordításra kész szörnyeteg a mult időkből, amely megfogyatkozott, -letöredezett szárnyaival utolsó leheletig védi a maga dombját, -holott ellenségek már nem jártak erre, legfeljebb néma -vándormadarak húztak át a felhős égboltozat alatt.</p> -<p>Az idevezető utat benőtte a gyom, mint magáról elfelejtkezett -öregember arcát a szakáll. Az élet kelepelő szekerei másfelé vették -járásukat, a szélmalom soha sem látta azokat az arcokat, amelyek -mostanában mosolyognak ezen a vidéken. A hangok, amelyek körülötte -felhangzottak, leereszkedtek a pincékbe, hogy onnan többé ne -jöhessenek a napvilágra. A mindennapi történések, amelyeket itt -hajdanában megbeszélgettek az emberek a molnárral, nem jegyeztettek -fel a kalendáriumba, elrepültek azok a széllel.</p> -<p>Amint napról-napra beljebb bátorkodott az őszi idő, mint a vén -cigány a kocsmába, mind többet jártam a szélmalomhoz, ahol egy -kimustrált malomkövön hosszan elüldögéltem s azt a könyvet -lapozgattam, amelyet ifjúkoromban szerettem. Turgenjevtől a Vadász -iratait.</p> -<p>Néha, alkonyattal zaj hallatszott a tájra széttekintő tört -szárnyak felől. Mintha egy hang futott volna végig a malom tetején -és belsejében. Valakit tán látott a messziségben a legmagasabb -szárny és erről gyorsan hiradással volt. Máskor <span class= -"pagenum"><a name="Page_120" id="Page_120">-120-</a></span> -megzörrent valami az őszi bokrok között, mint az emlékezet, amely -váratlanul valahonnan idetévedt. Talán gyilkosság vagy szerelem -történt ezen a helyen (amely dolgok legtovább maradnak meg az -emberek ládafiában) és most néha visszajár ide egy borongó öreg -emlékezete töntörgő lépteivel? Majd könnyű, futamodó léptek -hangzottak a malomkerék körül, amikor fölemeltem a fejemet az -olvasmányból; mintha valaki meglesett volna, mivel töltöm a magány -búsuló óráit, amikor olyan emberhez kezdtem hasonlítani, aki majd -ha megszólal, a saját hangját sem ismeri meg?</p> -<p>Néha átvándorolt a tájon egy messzi falu harangszava, mint egy -eltévedt madár. Majd varjak károgtak, de nem láttam őket. A szél -hajtott valamit a mezőn, mint saját szakállára dolgozó vadászeb. -Egy kukoricacsősz a legénykorára gondolt és tüzet gyújtott a -messziségben, amelynek füstje fölemelkedett, mint az elkívánkozó -élet. Az ősz nedvei már szinte hallhatóan csörögtek a lapályon, -midőn az esti köd leereszkedett, mintha láthatatlan kis vízimalmok -kezdenék gyors munkájukat, az embereknek való koporsódeszkákat -fűrészelvén. Nagyot futamodott a nyúl a ritkuló kukoricásban, -mintha ebben a percben vette volna észre, hogy ellenséges országba -tévedt. Koppant a lehulló levél, mintha valakinek a múló óraütést -jelezné.</p> -<p>Itt ismerkedtem meg Szomjas úrral, akit már régebben ismertem és -ő is ismert, de csak olyanképpen, mint András napjának tudomása van -József napjáról a kalendáriumban, de sohasem találkoznak. -Hallottam, hogy bogaras ember, de nem sokkal bolondabb azoknál a -különcködő nyírségi uraknál, akik a mult században meghúzódtak -<span class="pagenum"><a name="Page_121" id= -"Page_121">-121-</a></span> magányos házaikban, mikor minden -hitelüket kiaknázták és jókedvet, életbölcsességet az őszi légytől -kértek kölcsön, amely a papírossal beragasztott ablakon döngött. -Hallottam azt is, hogy van egy kisasszony-lánya, akit a szatmári -nénéknél neveltet, Saroltának hívják és olyan hosszú haja van, mint -Csillag Annának.</p> -<p>Szomjas úr nem messzire lakott a szélmalomtól egy hosszú -földszintes házban, amely régi időkben kasznárok, ispánok háza -lehetett, mert címer nem volt a kapun. Kis ablakok voltak a házán, -amelyek észrevétlenül óhajtottak maradni e feltűnési viszketegben -szenvedő világban. Ezekből a kis ablakokból látszik végtelennek a -téli hómező, amelynek látóhatárán fekete pont a lovas csendbiztos -vagy a cigánypostás. Itt húzódott meg Szomjas úr, „mióta a világnak -búcsút mondott és Bessenyei testőrtiszt módjára szótlanul -legyintett“. Körülbelül ötvenesztendős volt s olyan ruhadarabokat -viselt, amelyek nagyon régen voltak szolgálatban, de nem -felejtették el úri származásukat. Volt például zöld vadászmellénye, -tarka-barka nyakkendője és bricsessz-nadrágja, amelyre -fiatalkorukban bizonyosan engedékenyen nézegettek az öregasszonyok. -Vadkacsa-tollas kalapja volt, mint akármelyik környékbeli -gavallérnak. Macska-nadrágja bévül fényes, mintha sokat tartotta -volna kengyelben a lábát. Ámde minden ruhadarabja oly avas és -kopott, mintha réges-régen a föld alá költözött volna az az uraság, -aki először viselte e tetszetős öltözetet.</p> -<p>Hangja almáriomból hangzott, amelyet régen nyitottak ki. -Mozdulatai félszegek és szégyenkezők, mintha már nem tudná -bizonyosan, mire tanította egykor a táncmester. Felsőfogai -hiányoztak, ugyanezért a bajuszát lefelé szoktatta. Tüskés, -<span class="pagenum"><a name="Page_122" id= -"Page_122">-122-</a></span> vastagszálú volt ez a bajusz, mintha -sok csókot megkóstolt volna, amíg ez érdemes volt. Fekete zsinóron -szemüveget hordott, amelyet duzzadt orrára illesztett és az üveg -alatt megszelídül szeme.</p> -<p>– Olvasgatunk, olvasgatunk? – szólalt meg. – Azelőtt én is sokat -olvastam, az igaz, hogy németül, mert ifjú koromban külföldi -iskolába járatott az apám. Beszélni hamar elfelejtettem a németet, -de az olvasást megszoktam. Így a Madách Ember tragédiáját csak -akkor élvezhettem, mikor Julius Lechner von der Lech németre -fordította. Kevés a petróleumunk, pedig olvasni csak éjszaka jóízű, -mikor kopog odakint az eső. Régebben bezzeg elég volt a tűz a -kályhában, hogy téli estéken a legapróbb betűket is elolvassam.</p> -<p>– Mikor én idekerültem, – mondta darab idő multán, egy hosszú -rab szomorúságával, – nem igen volt művelt ember a környéken, -akivel érdemes lett volna megismerkedni. Az egyik szomszédom -éjjel-nappal részeg volt. Korán reggel kezdte a borivást, hogy -végigélhesse a napot. Az volt a változatossága, hogy télen vörös -bort ivott, nyáron fehéret. Délutánonkint elhitte magáról, hogy -kastélyban tölti az életét, pedig a házába befolyt az esővíz. -Estefelé azt képzelte, hogy messze a nagyvilágban a nők és férfiak -mindig azt kérdezgetik egymástól: »ugyan hová lett Sonkoly, -mostanában soha sem látni?« Míg estére ágyba dőlt és minden éjszaka -azt álmodta, hogy az őrültek házába viszik. Nem lehetett vele -érintkezni.</p> -<p>(Én nem szóltam semmit, ámde jól tudtam, hogy ez az -összeférhetlen Sonkoly senki más nem volt, mint maga Szomjas úr, -aki hibáját szerette másra feladni.)</p> -<p>A másik szomszédom olyan sült bolond volt, <span class= -"pagenum"><a name="Page_123" id="Page_123">-123-</a></span> hogy -Mihály arkangyalnak képzelte magát. Ellenállhatatlannak hitte -magát, mindig a nők meghódításán törte a fejét és csupán azért nem -indult el a gyümölcs leszakítására, mert nem volt jóravaló -lábbelije. Csak búcsúkra járhatott, ahová mezítláb szokás menni; -Mihály arkangyalnak megfelelt a divat és a szemrevaló menyecskéket -felrakosgatta az emlékezetébe, hogy a következő télen, mikor olyan -nagy lesz a hó, hogy az udvarra se lehet kimenni, képzeletben -szerelmi viszonyt kezdjen az asszonyokkal. Sült bolond volt, -mondom, azt hitte, hogy szép nők, akiket sohasem látott, véle -álmodnak. Lehet, hogy csak hím-szamár képében.</p> -<p>(Csendesen bólintottam. Ez a Mihály arkangyal se lehetett messze -Szomjas úrtól. No de halljuk a harmadikat.)</p> -<p>– A harmadik szomszédomnak az volt a szerencsétlensége, hogy -egyszer megfordult Monte-Carlóban, néhány aranyat nyert, ám a -nagyváradi Popper, aki abban az időben az utazó-társaságokat -szervezte és vezette, még Egyptomba is: indulást vezényelt. -Szomszédom nem merészelt egyedül maradni az idegenben, ahol -mukkanni se tudott, fájó szívvel követte útitársait, ámde -húszesztendő mulva is, midőn adóvégrehajtással zaklatták, a vörös -Poppert emlegette, aki szerencséjének útjába állott. Képzeletében -annyi kinccsel rendelkezett, mint Monte Christo, csak a kezét -kellene kinyújtani. Birtokokra alkudozott, házat szemelt ki -Nyíregyházán, gyermekét az apácáknál neveltette; ha elkövetkeztek -az őszi sarak, kiköpött az ablakon, jövőre úgy sem látja már ezt az -életúnt tájat; ha köhögés kínozta álmatlan éjjeleken, könnyedén -vette a dolgot, mert nemsokára a legjelesebb orvosok gondjaira -bízhatja <span class="pagenum"><a name="Page_124" id= -"Page_124">-124-</a></span> magát; ha megsértették, kezét -dörzsölgette azon nagyszerű elégtétel reményében, amely gazdagember -korában éri… Csak el kell indulni a kakasos aranyakért, a zizegő -bankókért, a zöld asztal kitárt kebellel várja. Ámde sohase tett -szert annyi pénzre, hogy Monte-Carlóba mehetett volna, pedig oly -alapossággal kidolgozott nyerési szisztémát állított fel, hogy -három hét alatt bizonyosan tönkreteszi a bankot. És késő öregségig -nem mond le a reményről, hogy valaha gazdag ember lesz. Lehet ilyen -bolonddal érintkezni? – kérdezte Szomjas úr és erősen a szemembe -nézett.</p> -<p>(Ez az utóbbi bolond szomszéd, ez volt az igazi. Szomjas úr, aki -téli időben hosszú leveleket írt Magyarországon mindenkinek, akinek -a nevét hallotta, aki nyert, örökölt vagy egyéb szerencsét csinált -s felszólította a társulásra a montecarlói bank megdöntéséhez. Még -a szegény Juliska is őrizgetett egy felhívást, amelyben Szomjas úr -a környéken részvénytársaságot óhajtott szervezni.)</p> -<p>Természetesen: érdeklődtem a csalhatatlan szisztéma iránt… És -néhány nap mulva megismerkedtem Saroltával, akinek olyan hosszú -haja volt, mint Csillag Annának.</p> -<hr class="tb" /> -<p>– Én szisztémámat a montecarlói temetőben kezdtem felállítgatni, -még pedig a sírköveken található évszámokból. Tulajdonképpen holt -játékosok helyett játszottam – kezdte Szomjas úr egy őszi délutánon -a szélmalomnál, midőn a malomkövön ült és sétapálcájával, amely -éppen olyan öreg bot volt, mint az ilyen tavaszmult embereké -szokott lenni, különböző vonalakat és köröket vont a nedves -földre.</p> -<p>– Folytattam a játékot a halottak helyett, <span class= -"pagenum"><a name="Page_125" id="Page_125">-125-</a></span> ott, -ahol azok abbahagyták. Akik öngyilkosok lettek, mert nem volt elég -kitartásuk a szisztéma végigjátszásához. Akik meggondolták a dolgot -és új haditervet eszeltek ki. Akik tönkrementek a hadiállás -befejezése előtt. Akik elveszítették a fejüket, a szívüket… Azok -helyett játszottam én tovább. Ott feküsznek ők a nizzai országút -mentén a ciprusszal és szomorú fákkal bőven beültetett temetőben, -közel a játékasztalhoz, mintha darab időre pihenni jöttek volna ki -a klub forró levegőjéből. És annyi magyar ember fekszik ebben a -temetőben, hogy kitelne belőlük az egész közigazgatás. Szépen -hangzó, szaloniasan pengő, hitelképes magyar nevek olvashatók -fejfákon, amely neveket itthon az ősök a történelembe írtak, de az -unokákból hiányzott az elődök erélye, nem tudták keresztülvinni -akaratukat. És ezeknek a félbenhagyott szisztémáknak a -megjátszására vállalkoztam én. Ők, szegények, csak a szisztémáknak -a fele-útjáig tudtak előrejutni, – amint a kaliforniai aranytermő -hegyek között is találnak a bányászok emberi csontvázakat, akik -ugyan a helyes úton indultak neki az útnak, de közben felmondott az -akaratuk. A szisztéma hátralévő része terem aranyat annak, aki -megjátssza. Többet nem mondhatok uram, tervemről. Azt hiszem, így -is többet árultam el, mint amennyit szabad.</p> -<p>Megkérdeztem Szomjas urat, miféle sugalat vezette őt erre a -nyomra?</p> -<p>– Nagyon egyszerű volt a dolog, – felelt Szomjas úr, pontot téve -a földre pálcájával. – Életemben annyit imádkoztam hiába a -keresztény Istenhez, hogy Monte-Carlóba érve elhatároztam: -szisztémát változtatok. A nizzai országúton áll egy zsidó imaház. -Többnyire zárva van, de néhány frankért előkerül az egyházszolga, -aki <span class="pagenum"><a name="Page_126" id= -"Page_126">-126-</a></span> megnyitja a kaput. Ide tértem be és -megbeszéltem Adonaijal az ügyemet. Te, zsidó isten, mondtam neki, -most mutasd meg, hogy mit tudsz. Igaz, hogy régi keresztény -családból származom, de csodatetteidnek nem lesz hangosabb -hirdetője, mint én, ha segítsz rajtam. Adonai meghallgatott és -tanácsot adott. De, kérem, mindezt csak önnek mondtam el, mert az -első perctől kezdve szokatlan bizalmat előlegeztem önnek. -Megfelel-e bizalmamnak, az később válik el.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Őszi délután Szomjas úr házában ültünk, abban a szobában, -amelynek fala tele volt írva mindenféle számokkal. Még a pókhálók -alatt is számjegyek látszottak vastag ceruzavonásokkal. Egy élet -álma volt felírva a meszelt falakra… Odakünn csorgott az eső, mint -a halottak sírjaiban, akiknek tudományával Szomjas úr saját életét -óhajtja megjavítani.</p> -<p>– Itt van a központi erő, – mutatott Szomjas úr a falakra. – -Mindnyájan tudjuk, hogy egy központi erő tartja fenn a világot, a -csillagrendszert, a napot, az üstökösöket és pályáján a Földet. -Nos, az én központi erőm ebben a szobában van. Innen merítem majd a -lendületet, amellyel üstökösként kilódulok helyemből és diadalmasan -bejárom a pályát, a hulló csillagok pályáját.</p> -<p>Szomjas úr megigazította a cvikkert és egy sarokból kis -rulett-gépet vett elő a megfelelő táblázattal.</p> -<p>– Igaz, hogy ez csak gyermekjáték, nem közelíti meg az igazi -nagy gépek munkáját, amint a veréb repülése a griffmadárét. Ámde e -gépecskén is tapasztalhatjuk a játék örök törvényeit. Megsúgom -önnek, hogy a montecarlói gépek sem tökéletesek. Pontosan mutatják -az eredmények, mikor <span class="pagenum"><a name="Page_127" id= -"Page_127">-127-</a></span> dobta ideges kéz a golyót, mikor volt -álmatlan éjszakája a krupiernak, mikor csalta meg a kedvese… Arról -nem is szólok, hogy a legfinomabb gépek is megérzik például az esős -időjárást.</p> -<p>Szomjas úr kiteregette a szerencse-mappát, amelyen számok és -színek jelölték millió ember gondolatát… Megpörgette a masinát.</p> -<p>– Válasszon magának szisztémát, uram. Ott van például az ablak -mellett: a Nagy-Garcia-elmélet. Kezdő játékosoknak igen bevált -módszer. Én korrektül játszom, nem úgy, mint egy bizonyos -szomszédom, aki szép nejét ültette mindig a partnere mellé, mikor -kártyázott. Tehet kisebb-nagyobb készpénztételeket, én majd -feljegyzem, hogy mennyivel tartozik önnek a bank.</p> -<p>Nem volt kedvem a Nagy-Garcia-elmélethez s ezt meg is mondtam -Szomjas úrnak.</p> -<p>– Talán mindjárt abba a nagyszabású játéktervbe óhajt fogni, -uracskám, amelyet a nagy Sántha, a Nemzeti Színház nyugalmazott -tagja talált fel? – kérdezte gúnyosan Szomjas úr. – Sántha -határozottan megírta nekem, hogy elmélete nem való kezdő -játékosoknak.</p> -<p>Midőn vállat vontam, Szomjas úr elkomorodott.</p> -<p>– Ön úgy látszik, nem becsüli a játékot semmire? Csalódtam volna -önben?</p> -<p>Sötét haraggal nézett maga elé és unottan pörgette a golyót. -Összepakolta gépezetét és káromkodást elnyelve, visszaült -helyére.</p> -<p>Egyszerre felemelte a fejét.</p> -<p>– Hallja? – kiáltotta. – Idegen ember jár a házban.</p> -<p>Már esteledett odakint, a felhők a kis ablakokra <span class= -"pagenum"><a name="Page_128" id="Page_128">-128-</a></span> -könyököltek, a bokrok úgy remegtek a tájon, mint ázott -vándorlók.</p> -<p>– A leányom!… – suttogta Szomjas úr és egy légycsapót kapott -fel.</p> -<p>Óvatosan kinyitotta a rozoga ajtót, a sötét pitvaron kibotorkált -és a sárban, alkonyatban cuppogva, megkerülte a házat. Egy zöld -zsalugáteres ablak nyílott ott a búskomoly szilvafákra. Az ablak -tárva volt. Két fehér leánykar nyúlott ki és átölelve tartott egy -férfit, aki az eresz alatt állott. Nyúlánk, magos ember volt az -idegen, a fejét nem láthattam mindjárt, mert az odabent volt az -ablakban és bizonyára jól érezte magát.</p> -<p>– Hő! – kiáltott Szomjas úr.</p> -<p>Az idegen megrettenve bontakozott ki az ölelő karokból. Felénk -fordult az alkonyatban.</p> -<p>S ekkor, talán először életemben gondoltam, hogy megbolondultam. -<i>Én</i> álltam ott az ablak előtt. Csakhogy: mintha tíz évvel -előbbi alakomat öltöttem volna magamra. <i>Én</i> néztem szembe -Szomjas úrral… <i>Én</i> vontam vállat ama gőgös közönnyel, amit -bizonyára gyűlöltek rajtam az emberek; és most gyűlöltem én is az -idegent vakmerő elbizakodottságáért… <i>Én</i> intettem búcsút az -ablaknak és én mentem el siető, inkább várakozó léptekkel a -szilvafák alatt, arra, ahol rés volt a nádaskerítésen, kutyának és -szeretőnek való rés.</p> -<p>Szomjas úr dühtől kipirulva hajította a légycsapót az idegen -után, aki erre nyomban eltűnt, a zsalugáter két szárnya bezáródott, -mintha szél hajtotta volna be.</p> -<p>Szomjas úr megfordult és dühösen végigmért.</p> -<p>– Mit tett ön velem? – kérdezte fojtott hangon. – Hát olyan -embernek néz engem, aki elviseli <span class="pagenum"><a name= -"Page_129" id="Page_129">-129-</a></span> a megszégyenítést? -Távozzék uram, amíg nem feledkezem meg magamról. A vendégszeretet -határa véget ért.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Ezen az estén mélyen elgondolkozva mentem haza. A szélmalom -mellett úgy álltak a hervadt, nedves fák, mint álruhás kísértetek, -amelyek az éjféli órát várják.</p> -<p>Éjjel nyugtalanul forgolódtam ágyamban, nem bírtam elfelejteni -azt a mély, duruzsoló hangot, amelyet először hallottunk Szomjas úr -szobájában, amikor odakünn megállott az eső csorgása. Ez a hang -(most már világosan emlékszem) olyan volt, mint a flóta hangja, -amelyet nagy messziségből hallunk; mintha Virágh Aladár fujdogálná -ifjúkoromban a sóstói erdőn kedvenc dalát fuvoláján: Elmerengek -sötét éjjel… Ez a hang szállott be a kéményen, amelyről megtudtuk, -hogy idegen jár a ház körül. Az orvvadász a kert alatt, aki a ház -leányát akarja elrabolni.</p> -<p>Aztán az a megdöbbentő hasonlóság, amely az udvarló és köztem -volt! Talán elvesztem valahol ezen a tájon, amidőn tíz év előtt -utoljára jártam erre? Talán egy másik ember élt a messzi idegen -városban, akiről csak hittem, hogy én vagyok? Az igazi lényem itt -maradt a Nyírségben, fűzfák, nyírfák, búskomoly tájak és nádasok -között; az nem mozdult el a kertek alatt kanyargó gyalogösvényről, -a szilvafák hamvas árnyékai alól, a nádból vert kerítések alatt -mendegélt és együtt fütyörészett a széllel?… S ugyanezért nem -öregedett meg olyan gyorsan, mert újholdkor nem nézett a háta mögé, -beszélgetett a vadvizekkel, a sunyin lappangó őszökkel, napraforgó -magját rágta és együtt repdesett lelke a gondtalan, vidám -seregélyekével?… Itt maradt a szívébe nőtt tájakon, <span class= -"pagenum"><a name="Page_130" id="Page_130">-130-</a></span> mélázó -őszökben, érzelmes kertekben, dalokra emlékeztető lugasokban, -igénytelen életet prédikáló borházakban, hosszú estéjű falusi -portákon, a temetőkben pihenő öregek körül… Igen, ő az, aki -megmaradt azok mellett, akik szerették és nem keresett új, mulékony -pásztortüzeket a messziségbe, nem futott hidegfényű lidércek után, -eldugta a fejét a párna alá, mint a vadmadár szárnya alá, midőn -éjjel nagyravágyó gondolatok látogatták meg, keresztet vetett, ha a -boszorkány hivogatását hallotta a kukoricás sóhajtozásában, -megtartotta a virágvasárnapokat és a szüreteket, az éjszakai -nyugodalmakat és a bőjtöket, a régi erkölcsöket és -szívhangokat…</p> -<p>Most már végre viszontláttam őt, aki nem felejtett el ősöket, -nőket, érzelmeket tisztelni, kutyát és lovat szeretni, nedves -mezőkhöz ragaszkodni a szülőföld szerelmével, az álmodozás zsákjába -bujtatni a nyugtalanság malacait, egyszerű madárhangba elképzelni -azt, amit a messzi nagyvilág üdvként kínál…</p> -<p>Igen, ilyen volt ő, szelíd és dacos, bátor a veszedelemben és -erőtlen a melankóliában, önfeláldozó a szerelemben és mámoros a -barátságtól. Kerítéseken járó, napi járóföldet gyalogoló, virrasztó -és hűséges. Nem volt neki semmi sem lehetetlen, ha szíve megtelt -érzelemmel.</p> -<p>S egyszerre éreztem, hogy hívnak, várnak, nyitott szemmel -virrasztva gondolnak rám valahol. Két leánykar simogatását éreztem -az arcomon, a keblemen, a szívemen, hogy szinte könnyes lett a -szemem. Talán sohasem érzett szerelem ébredt fel bennem a leány -iránt, akit csak karjaiban láttam a régi ház zöld zsalugáterei -között. Ő engem vár, engem szeret, a <i>másik</i>, a fiatalember -csak egy fantóm volt, aki nekem az utat megmutatta <span class= -"pagenum"><a name="Page_131" id="Page_131">-131-</a></span> a -szerelemhez, amelyre úgy vágyakoztam, mint a szomjúság.</p> -<p>Én vagyok az, akit ez a leány szeret és a délutáni jelenés -csupán varázslat volt, amint a délibábban meglátjuk néha a -városokat, ahová kívánkozunk.</p> -<p>Régen nem érzett könnyedséggel öltözködtem fel és nesztelenül -hagytam el Juliska házát. És meg voltam győződve arról, hogy e -szerelmi kirándulásomon láthatatlan vagyok, sérthetetlen vagyok, -veszélytelen vagyok, – amint az már a szerelmesek szokása, amint -kacskaringós útjaikra elindulnak.</p> -<p>Az őszi éjszaka félelmei elmaradoztak mellőlem, mint a por hull -le a kocsikerékről. A hervadt fák között a tájról régen elszállott -madarak hangjai játszottak bújósdit. A madárijesztő, mint egy -helyeslő jóbarát állott a hold félsarlója alatt. A száraz -napraforgók megannyi őrök az út mentén, akik reám vigyáznak, hogy -bajom ne essen. A vén szélmalom elbujtatta üres, nagy fejét a -ködben, amely még a magosban repült. Szomjas úr kis háza úgy lapult -meg a homályban, mint a boldogság fészke. – Csak emlékezzetek, -öregek, nem így volt mindez, amikor meglepett a szerelem, hogy tőle -nem szabadulhatok? Mikor a sarkotokat összeveri valami dal vagy -zene, amelynek eredetét nem tudjátok?… Mikor behúnyt szemmel mentek -a meredélyeken, mint a holdkórosok?</p> -<p>Manapság már nem tudnék nappal sem eltalálni ahhoz a réshez, -amely a nádkerítésen található. A szilvafák galyai lesodornák a -kalapomat és a kezem bátortalanul lehanyatlana, mielőtt -megkopogtatnám az ablakot. Ámde nem így volt akkor, a nedvességtől -párolgó őszi éjjelen, amikor <span class="pagenum"><a name= -"Page_132" id="Page_132">-132-</a></span> a félhold elfátyolozott -tekintete biztatóan nézegetett alá mindazokra, akik az utat járták, -lidércekre, vándorlegényekre és szerelmesekre.</p> -<p>Kopogtatásomra oly gyorsan nyílott a zsalugáter, mintha valaki -már nagyon régen állott volna mögötte dobogó szívére szorított -kézzel.</p> -<p>– Én szerelmesem, – mondta egy holdvilágos hang és kinyúlott a -kis lányka, oly enyhén, mint a szellő.</p> -<p>Csókok érték arcomat, amelyek tetőtől talpig megráztak. Hajzat -símult homlokomhoz, oly finom, amilyent csak álmában érez az ember. -Hangok suhogtak be szájamba, fülembe, mint édesded vizek, -amelyektől örök életet nyerünk. Gyöngéd, gondtalan, önfeláldozó -ifjúság borult a vállamra, mint a mesebeli selyemszűr, amelyben -többé nem fázik meg senki. Leányillat lengett körül, amely illatát -a leányoknak akkor érezzük, mikor még ártatlanok vagyunk. -Simogatások értek, amellyel a végre megérkezett postagalambot -szokás simogatni. Szavakat hallottam, amelyekről már elfelejtettem -azt is, hogy a szótárban előfordulnak. Úgy pihegett a boldogság -karjaimban, mint pelyhes madárka lélegzik. Dombocskák között -vezetett utam, mint a boldog utazóé, aki dalra zendül. Hosszú -csókot kaptam emlékbe, hogy az anyajegyként felejthetetlen maradjon -szájamon. Kis derekat öleltem, amely oly hajlékony volt, mint a -tavaszi fák törzse. Mozdulatok, amelyek a tündérek hintázására -emlékeztetnek a harmatos virágokon; sóhajtások, amelyek a -völgyekből szállnak fel tavaszi reggeleken: önfeláldozó hangok, -amelyek oly üdvösségesek, mint a csodatévő kápolnák csengetyűi -jöttek el velem emlékbe.</p> -<p>Szomjas úr, mint afféle bolond ember, teljesen <span class= -"pagenum"><a name="Page_133" id="Page_133">-133-</a></span> -mezítelenül rohant a ház körül. A szélmalomnál, a mogyorófabokrok -mellett megállított egy kéz. A fiú, – György kapaszkodott a -karomba, mint egy vadmacska.</p> -<p>– Ugy-e onnan jön? – lihegte kíntól, gyötrelemtől fuldokolva, -mintha kígyó marta volna meg.</p> -<p>A félhold a szélmalom tetején állott. A hajnal várakozásteljes -csendje üldögélt a csillagok szemében, a gyalogösvény -lélegzetvételében.</p> -<p>– Azt szereti, akit én szeretek, – vergődött a fiú, mintha dárda -fúrta volna át a mellét és nem leli helyét végtelen -fájdalmában.</p> -<p>Megsimogattam a fejét.</p> -<p>– Én az apád vagyok, – mondtam.</p> -<p>– Tudom, – felelt a fiú.</p> -<hr class="tb" /> -<p>S ezután reggelig sétáltunk karonfogva az országutakon, a -gyalogösvényeken. Megbeszéltük jövendő életünket. Megbeszéltük -Juliskát, akit a fiú soha el nem hagy. Még a bolondos -Ónodi-kisasszonyokról is volt néhány szavunk. Férfiak módjára -társalogtunk komoly gazdasági dolgokról. A házat tavasszal rendbe -kell hozatni egy jó kőművessel. A tavaszi vetést korán kezdjük. A -leányról, ott a messzi elmaradó házban, többé szó sem volt.</p> -<p>– Tudnád-e a tücsköt utánozni? – kérdeztem a fiamat, amidőn a -napraforgók alatt megállottunk és magot szedtünk a tányérokból.</p> -<p>– Hogyne! – felelt a fiú és cirpelt, hogy a szívem -felvidámult.</p> -<p>Összeölelkezve mentünk haza az úton. Juliska könnyes szemmel -jött elénk és átkarolt mindkettőnket, mint egy szegény, hervadt -karó áll a rózsafák mellett és egyenesen tartja őket. <span class= -"pagenum"><a name="Page_134" id="Page_134">-134-</a></span></p> -<p>Piros abrosszal, kék asztalkendővel terítünk a nagydiófa alatt, -mert egyike volt a reggel ama fénylő őszi reggeleknek, midőn a -tokaji hegy illata érzik a Nyírségen. Rántottát ettünk, piros bort -nevetve ittunk és olyan jókedvünk kerekedett, mintha hosszú-hosszú -utazás után végre megtaláltuk volna egymást.</p> -<p>Aztán nemsokára elutaztam s búcsút vettem életem ezen évszakától -is, mint annyi mindent, elhagytam és elfelejtettem, ami az életben -történt velem.</p> -<p><i>(1919. Tél.)</i></p> -<hr class="chap" /> -<div lang='en' xml:lang='en'> -<div style='display:block; margin-top:4em'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK <span lang='hu' xml:lang='hu'>N. N. (EGY SZERELEM-GYERMEK)</span> ***</div> -<div style='text-align:left'> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Updated editions will replace the previous one—the old editions will -be renamed. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg™ electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG™ -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away—you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. -</div> - -<div style='margin-top:1em; font-size:1.1em; text-align:center'>START: FULL LICENSE</div> -<div style='text-align:center;font-size:0.9em'>THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE</div> -<div style='text-align:center;font-size:0.9em'>PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -To protect the Project Gutenberg™ mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase “Project -Gutenberg”), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg™ License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg™ -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg™ electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg™ electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the person -or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.B. “Project Gutenberg” is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg™ electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg™ electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg™ -electronic works. See paragraph 1.E below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (“the -Foundation” or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg™ electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg™ mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg™ -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg™ name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg™ License when -you share it without charge with others. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg™ work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg™ License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg™ work (any work -on which the phrase “Project Gutenberg” appears, or with which the -phrase “Project Gutenberg” is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: -</div> - -<blockquote> - <div style='display:block; margin:1em 0'> - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most - other parts of the world at no cost and with almost no restrictions - whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms - of the Project Gutenberg License included with this eBook or online - at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you - are not located in the United States, you will have to check the laws - of the country where you are located before using this eBook. - </div> -</blockquote> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.2. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase “Project -Gutenberg” associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg™ -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.3. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg™ License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg™ -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg™. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg™ License. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg™ work in a format -other than “Plain Vanilla ASCII” or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg™ website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original “Plain -Vanilla ASCII” or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg™ License as specified in paragraph 1.E.1. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg™ works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg™ electronic works -provided that: -</div> - -<div style='margin-left:0.7em;'> - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg™ works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg™ trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, “Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation.” - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg™ - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg™ - works. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg™ works. - </div> -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg™ electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg™ trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg™ collection. Despite these efforts, Project Gutenberg™ -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain “Defects,” such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the “Right -of Replacement or Refund” described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg™ trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg™ electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you ‘AS-IS’, WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg™ electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg™ -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg™ work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg™ work, and (c) any -Defect you cause. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg™ -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg™’s -goals and ensuring that the Project Gutenberg™ collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg™ and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at www.gutenberg.org. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation’s EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state’s laws. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation’s business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation’s website -and official page at www.gutenberg.org/contact -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ depends upon and cannot survive without widespread -public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular state -visit <a href="https://www.gutenberg.org/donate/">www.gutenberg.org/donate</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 5. General Information About Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg™ concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg™ eBooks with only a loose network of -volunteer support. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Most people start at our website which has the main PG search -facility: <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This website includes information about Project Gutenberg™, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. -</div> - -</div> -</div> -</body> -</html> |