diff options
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 4 | ||||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 | ||||
| -rw-r--r-- | old/68571-0.txt | 11520 | ||||
| -rw-r--r-- | old/68571-0.zip | bin | 230180 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/68571-h.zip | bin | 241213 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/68571-h/68571-h.htm | 10425 |
7 files changed, 17 insertions, 21945 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..d7b82bc --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,4 @@ +*.txt text eol=lf +*.htm text eol=lf +*.html text eol=lf +*.md text eol=lf diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..6312041 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This eBook, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this eBook outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..c8dbf14 --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for +eBook #68571 (https://www.gutenberg.org/ebooks/68571) diff --git a/old/68571-0.txt b/old/68571-0.txt deleted file mode 100644 index 5d66ec8..0000000 --- a/old/68571-0.txt +++ /dev/null @@ -1,11520 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of Budapest, by Tamás Kóbor - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: Budapest - Regény - -Author: Tamás Kóbor - -Release Date: July 20, 2022 [eBook #68571] - -Language: Hungarian - -Produced by: Albert László from page images generously made available - by the Google Books Library Project - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK BUDAPEST *** - - -KÓBOR TAMÁS - -* - -BUDAPEST - -REGÉNY - -HARMADIK KIADÁS - -BUDAPEST, 1919 - -FRANKLIN-TÁRSULAT - -MAGYAR IROD. INTÉZET ÉS KÖNYVNYOMDA - -KIADÁSA - -FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA. - - - - -ELSŐ FEJEZET. A KORONAHERCEG-UTCA. - -– A XIX. század végén. – - -Valamikor régen éppenséggel nem kellett az írónak bocsánatot kérnie, -amiért az első pár sorral nem viszi az olvasót témája érdekes kellő -közepébe. Magam is soká töprenkedtem, miképpen kerülhetném ki a hosszú -és száraz leírást, próbáltam is kezdetül néhány dialógust kifaragni -hősöm és hősnőm között, de mindenképpen arra a megismerésre jutottam, -hogy a szinhely ismerete nélkül az olvasóval nem tudom magamat -megértetni. - -A világosság kedvéért le kell mondanom a megvesztegető érdekes kezdetről -s szárazon, pedánsan leírom regényem színhelyét, a Koronaherceg-utcát. - -Budapestnek legfővárosiasabb és legfalusiasabb utcája ez. Este kilenc -órakor már alszik. A trafikosüzlet kivételével, mely csak legutóbb -nyilt, minden boltja ilyenkor már be van csukva. Ennélfogva ember alig -jár már benne. Nyáron a Rémi kioszk egy-egy fagylaltozó társasága -szokott rajta keresztül hazasietni: ez az egész forgalma. A hangos -beszéd és kacagás idegenszerüen hangzik benne vissza: nem idevaló többé -s a házak falai fölriadnak szürke álmukból. Sötét és félelmes utca ez, -mint a falué, akár itt, akár a külső csömörei úton egyaránt nem jó járni -éjszaka. Össze-vissza egyetlen tejüveges lámpa virraszt benne, a -táviró-hivatalé. Ott ébren vannak még. S az ékszeres boltok apró -nyilásain át látni, hogy odabent gázláng őrzi a kincseket, betörő -tolvajok ellen. A bakter ezeken kukucskál be s megnyugodva áll odébb, -amíg a gázláng nyugodt lelkiismerettel és éberen világítja be az -üvegszekrényeket. - -Vasárnap délután is csak falusias a Koronaherceg-utca. Az ő üzletei mind -olyanok, hogy a munkaszünetes törvény alól nem kivánnak kivételt. - -De amilyen korán alszik az utca, éppoly későn ébred. Ah, reggel egyet -fordul a világ s a Koronaherceg-utca nagyvilágivá válik. Félnyolc van -már, mire megelevenedik. Cilinderes urak és sietős léptű kisasszonyok -elevenítik meg. Csörögnek a vasredők, koppannak az emelőrudak. Ennivaló -szép lányok feszegetik a zárakat, hogy ragyogó tükörajtók mögé bújjanak -raboskodni. Vásárra nem számítanak még, a kora reggeli órákban ezeknek -az üzleteknek nincs keresetük. De rakosgatni, takarítani, söpörni és -porolni csak ilyenkor érnek rá. Az üzletnek ragyogni kell, mert csupa -finom holmi van benne, azaz olyan, amilyet igen finom öltözetű emberek -vásárolnak. Nem igen találom a kellő szót: ezt is rosszul mondtam. Nem -mind finom öltözetű ember, csak olyan, mintha finom öltözetű volna. -Teszem egy Kerepesi-úti nőidivatkereskedőnél ugyanazt a -tizenkilenckrajcáros mosható kartont kapni, mint Szénássy Gyulánál, de -nem ugyanaz a fejkendős, csatakos szoknyájú józsefvárosi munkásasszony -veszi, aki ott. Ennek sincs több pénze, mint a munkásasszonynak, de úgy -látszik, mintha volna. Ennélfogva Szénássy Gyula bársonyszékeket is -állít a pultja elé és a segédei mind olyanok, mintha skatulyából vették -volna ki. - -Igaz, az olcsó karton mellett ott kapni a legdrágább francia kelméket -is, de éppen az a nevezetessége annak az üzletnek, valamint a -Koronaherceg-utca üzleteinek mind, hogy a gazdagság egy gyékényen árul a -szegénységgel. - -Tessék például benézni a _magasin français_-nek nevezett csecsebecse és -ékszeres boltba. Az arany és drágaköves érmek kirakatában ott csillog a -snob feleségének káprázatos brilláns boutonja, de kapni ott két forintos -aranykarikát és ötvenkrajcáros gyémánt melltűt is. A műipar drága -remekei mellett árulják a norinbergi diszműáruk értéktelenségeit, -melyeknek árát a különböző nemzetek valutája szabja meg. Velencében egy -lirába kerül, ami nálunk egy korona, Németországban egy márkába, ami itt -egy forint. Ragyog, díszlik minden, a kirakaton keresztül, vagy -messziről a ruhán, az üvegszekrény polcán, csak ha az ember kezébe -veszi, látja az egy koronás bazár-származását. De hiszen ha egy szép -kisasszony végig sétál az utcán, nincs az a szemtelen jogász, aki -közelről nézné meg az öve kövekkel kirakott csatját. - -Végig az utca kereskedelme a hiuság vásárja. Egyebet, mint díszítő -cikkeket benne nem találsz. Aki cséplőgépet, kályhát, szövetet, -konyhaedényt, húst, zöldséget, tüzelőfát, szerszámot akar vásárolni, az -ne menjen a Koronaherceg-utcába. Ellenben Éva a paradicsomból -kiüldöztetvén, ha végig megy rajta, tökéletesen kiöltözve s minden -toilette-szükséglettel ellátva indulhat haza. Fehérneműek, ruhaneműek és -prémek, fűző, cipő, kalap, fogkefe, parfum, pirosító, ékszer, legyező, -fésű, hajtű, élő- és művirág, szalondíszek, luxuslámpák, porcellán -darabok, iparművészeti bronz és márvány dolgok, kárpitok, szőnyegek és -fotografiák, tükrök és üvegek a legdrágább és a legolcsóbb árakon itt -kaphatók. Aztán elején, meg a végén egy-egy templom, a közepén meg a -szinházjegyiroda és a főposta, örökidőn szolgáló telegráffal és -poste-restante hivatallal. - -Nem vagyok én tudós ember, azért nem is érdekel: az utca közönsége -teremtette-e meg a kereskedelmét, avagy megfordítva. Látom a tényt, hogy -ez a kettő mindenütt együvé való. S mi más közönsége lehet a -Koronaherceg-utcának, mint öltözni vágyó, tetszeni akaró gazdag és -szegény hölgyek serege? Nyolc órakor nyílnak a boltok, féltíz órakor -kezd befelé szűrődni a rendes publikuma: koránkelő, korántakarító -polgárasszonyok lányaikkal ekkor mennek vásárolni, mivelhogy kevesen -vannak még s a boltos jobban rá ér mutogatni és rábeszélni. Korán -jönnek, hogy korán mehessenek vissza, de hatalmába keríti őket a boltok -varázsa, őket is, másokat is és a kora bevásárlásnak be nem vallott -célja, hogy több boltot járhassanak be, több kelmét lássanak, több -kirakat előtt élvezzék a képzelt birtoklás gyönyörűségeit. A -legszolidabb és legtakarékosabb gazdasszony is ott felejti magát ebben a -bűvös, végzetes utcában s a legmegelégedettebb is, amint műértő szemmel -és fogékony idegekkel végigélvezte az elérhetetlent, halk sóhajjal és -révedező szemmel egybeveti szűk havi budgetjét titkos asszonyi -kivánságaival és nézi a földet, vagy az osztálysorsjátékos kirakatokat: -(kettő is van a koronaherceg-utcában) ha most találna vagy nyerne -százezer forintot! - -Mentől közelebb ér a dél, annál elevenebb lesz az utca. Szép időben -tizenegy óra tájt egy csapásra megelevenedik. Alig lehet benne járni. A -kirakatok előtt csoportosulások, az üzletekben tolongás. Budapest -asszonyai mintha mind ide sereglenének minden áldott nap és az összes -délelőttjeiket bevásárlással töltenék. Úristen, mennyi időn át kell az -uruknak dolgoznia, hogy a pénzkiadásnak e rengeteg idejével -versenyezhessen? Ez az igazi tantalusi állapot. Folyton beszerezni, -folyton sóvárogni a beszerzendő után, megszakítás nélkül, a beteltségnek -minden reménye nélkül… ifjúsága rózsás hajnalán kezdi és ezüst hajjal, -nagymama korában sem végzi be. Az embernek mindig szüksége van arra, -amit nélkülözhet s egy asszony a ruházkodásával sohasem készülhet el. - -Látszólag a gondatlanok járnak itt ajtóról-ajtóra. Látszólag mosolygó, -tetszeni vágyó és csinosításra gondoló nősereg sárga cipője koptatja a -szűk járó köveit. Látszólag fölösleges a jól öltözött úrihölgynek ez a -költekezése ujabb ruhára. Látszólag megvan a pénz, amit apró -bugyellárisukban, keztyűs öklükben szorongatnak. Látszólag komolyabban -foghatnák föl e hölgyek az életük hivatását és látszólag körülbelül egy -osztályból valók volnának. Aki asszony itt a másik után megfordul, -legfölebb egy különösebb façont bámul meg és nem a kelme elérhetetlen -drágább voltát. Prém a nyakon és drága kalap a főn – legujabb a szoknya -szabása és a kabáton is meglátszik, hogy nem készen vették. - -A vásárló asszonysereg ilyenkor már átváltozott sétáló társasággá. -Megindult a korzó. Föl-alá az utcán, kettesével hármasával és magánosan. -Tarka, színes, csábító látomások váltakoznak. Mintha bemutatnák most, -amit előbb beszereztek: a hölgyek megjelenése ragyogó. Természetes, hogy -akad, aki megbámulja. A férfiaknak erre felé semmi dolguk, de ők -ilyenkor szintén sétálnak. Meg-megállnak különösen a szervita-tér és a -kigyó-tér sarkán és defiliroztatják maguk előtt a sétáló szépségeket. -Ezek nem igen bánják. Hiszen arra valók, hogy megbámulják őket. Amellett -ők is látnak. Titkos ismeretségek kötődnek a távolból. Az ünnepelt -színésznőket itt ismeri meg a közönség polgári ruhájukban. Polgárleányok -itt vetnek csodálóan ellenséges pillantásokat az arisztokrácia hideg -szépségeire, akik fogataikon hajtanak keresztül a polgári pompázók -sorfalain, egy-egy üzlet előtt lebegő léptekkel leszállván. A híres -muzsikus és neves író itt hallgatja kéjesen hegyezett füllel és -tettetett közömbösséggel, a háta mögött hogyan sugnak össze, -rámutogatván: itt megy a híres… - -A hiúság vásárja ez, a ragyogó gazdagság, Budapest társadalmi életének -valóságos potemkiniádája. A prémek között vannak hamisak, az asszonyok -között olyanok, akiknek sürgősebb dolguk is volna, de itt vannak, -mosolyogva és pompázva és akik képmutatóan szintén mosolyognak és -pompáznak, holott fűzőik pántjai alatt szorong a gond és boldogtalanság, -hisznek a mások külső színében és úgy lehet, hogy az egyik Lázár -sóhajtva vágyódik a másik Lázár sorsára. - -Déli tizenkét órakor. A városháza ó harangja kezdi, finoman és öblösen -egyaránt, aztán belekapnak a többi harangok mind: a koronaherceg-utcában -lehetetlen sietni, egyik ember szorong a másik mellett. A férfit -négy-ötféle parfum illata bódítja és lehetetlenség minden kalap alá -nézni. És ekkor, az utolsó harangszóval mintha új élet költözködnék a -zsibongó utcába. Olyan, mint amikor a tenger fodrai _alatt_ hömpölyög -egy új áramlat. A tollas kalapok közül kipiroslanak, kikékellenek a -szalagosak. Az új szabású kabátok közé belesötételnek régiek. A fehér -glacé keztyűk mellett láthatod a durva pamutkeztyűket. Tekenősbéka héja -helyett drótból való hajtűk tartanak össze ugyanolyan ragyogó szőke, meg -barna hajat, mint a korzó hölgyeiét. Olcsó kék, meg fekete szoknyácskák -libegnek fakult, kitaposott cipőkön és látni engedi a szaladó leánykák -karcsu fekete harisnyáit. És vannak köztük egészen díszes eleganciájuak -is és mégis meglátni rajtuk, hogy nem sétálnak, hanem mennek haza. -Közben meg egészen szegényes öltözetüek, kendővel a nyakukon, didergőn -vékony, viseltes szoknyában és nevetségesen elnyűtt kalapkával – -valóságos karikaturái a sétáló urihölgyeknek. Egész rajok hatják át a -fényes társaságot s találnak maguknak utat a sorok közeiben, -akadálytalanul törtetve előre ott is, ahol mindenki más megakadna. - -A Munka torlódik bele a Sétába. Boltoskisasszonyok, varrónők, -masamódleányok, probirmamzellek, hímzőleányok, virágárusok. Akik a pult -mögött és a sötétes műhelyben dolgoznak, míg az úri népség kinn sétál. -Akik szintén ismerik a pompát, meg a fényt, de csak a nyomoruságból, -mely előteremti. Akiknek a keze finom selymeken kopik keményre és -feketére, akiknek a szeme fénye belepusztul a kábító drágaságok -előállításába. - -Aztán egy másik áradat – boldog, mint az ifjúság, ragyogó, színes és a -maga egyszerűségében életkedvet, jólétet és gondtalanságot mutató. Az -iskolás lányok éppoly sietősen és éppoly ügyesen törtetnek keresztül a -sétáló tömegen. Varrólány és iskolás növendék összeszorul s az egyik -gőgös, a másik ellenséges pillantással áll odébb. Ah, ezeknek van -étvágyuk, nem sétálnak, hanem sietnek ebédelni. Rövid az idő – két -órakor ismét itt kell lenni. A pult mögött, a kincsek között, mik örökké -ott vannak és örökké elérhetetlenek. Ah, micsoda lelke lehet a kis -masamódnak, aki ötven forintos kalapokat staffiroz ki, száz lépésről -megismeri egy kalap értékét, mikor az ő háromkoronás girardiját a hajára -tűzi. Akkor már boldogabb a virágos bolt tanulóleánya még kopottabb -kalapban, mert ő csak a virágokat ismeri, de egyebekben az értelme és a -tudása tompa. Neki nincs szakérzése, ő a szegénység ölében fölnevekedve, -nem ismeri meg a gazdagság értékeit. - -Látszólag idegen emberáramlatok lefolyása ez, különböző mélységben, -különböző sebességgel és különböző irányban. Látszólag a szegény -varróleány csak úgy sietne haza, ha a koronaherceg-utcában nem volna -korzó és a kis zenésleány épp oly érintetlenül ülne a levesestálhoz, ha -az üllői-úton menne végig, mint most a korzós utcán. Látszólag egyiknek -sincs köze a másikhoz és mégis életpályák irányai változnak, érzelmek és -gondolkodások, erények és bűnök érlelődnek meg itt, éppen itt és éppen -azért, mert oly emberek útjai kereszteződnek, akik más világból valók és -akiknek semmi közük egymáshoz. - -Itt, a hiuság utcájában áll ki a képmutatás és éled a vágy. A nők -szocialista hajlamai minden skálában kifejlődnek. Az úridámáé, aki -valódi persianerben jár, de nem fizette ki, irigyli a másikat, aki -kifizette. A hivatalnok felesége egyenlőségesen szembejön az igazgató -feleségével és irigykedő keserűséggel néz utána. És a munkásleány -irigyli a léhütőt és a masamód gúnyos mosollyal ismer egyik-másik -kalapra és gondolja: ez sem fog soká ilyet viselni. - -És egyre tart a rejtelmes hatás – egyikről a másikra. A -koronaherceg-utca szűk járóin egy új női osztály fejlődik ki. -Napról-napra szemmel látható a növekedése. Nem kell hozzá nagy -megfigyelés. Csak látni kell, hogy aki tegnap még déli harangszóra -hazafelé sietett, ma már lassabban jár. Aki még tegnap két óra tájt -ismét a város felé tartott, azt ma már hiába várod az utcasarkon. Szép, -jóra született szegény és szorgalmas leányok elhagyják a munkát, mert a -koronaherceg-utcában sétálni és pompázni látják a jómódban -dologtalanokat. A tisztességeseket, akik nem tisztességesek, de mivel -úri a viseletük, hát forma szerint mindenki megbecsüli őket. - -Hogy nevezzem őket? Megvannak, szaporodnak, pusztulnak és pusztítanak. -Bogárfélék ha volnának, a tudomány már régen berubrikázta volna őket. De -csak emberek, nem veszi őket észre senki. Valami negyedvilágfélét -alkotnak. Leányok, kik lemondtak a férjhezmenés lehetőségéről, -elkedvetlenedtek vagy belefáradtak a munkába, foglalkozás, remény és -rendeltetés nélkül nézik magukat a fényes kirakatok tükrében. Az utca -tükre a legveszedelmesebb kerítő. Ami mézes-mázos hizelgést hazudik, ami -megtántorodást okoz, azt nyomban lecövekeli. Nincs idő a megbánáshoz, -megtéréshez. Az egyiknek azt mondja: hát a te szépséged száradjon, mint -a kóró? Hát a holnap csak olyan lesz, mint a ma s a mának vége az -egyedülvaló, örömtelen vénség, tetézve nélkülözéssel és a mult minden -édes emléke nélkül? A másiknak azt mondja: az sem gazdagabb, mint te, -mégis kacag és jólétben pompázik. A harmadiknak: tisztességes vagy? Csak -azt látják rajtad, hogy rongyos vagy. Így kérkedhetik magában a -vadvirág, hogy senki sem tépte le, amíg elfonyad vagy valami állat -kérődző gyomrába kerül, holott a rózsát leszakasztják és keblükön -viselik. - -Minden rangosztályból kerülnek ki e révedező, veszendő teremtések, mert -mindegyiknek van irigyelni valója. Messziről megismerni őket lassú, -leselkedő járásukról, mintha együtt járnának valakivel, különös, hátra -hallgatódzó fejtartásukról s arcukon a cserkésző vadász merev -figyelmességéről. Rendes útjuk a Kossuth Lajos-utcán át vezeti őket ide, -innen a Haris-bazáron keresztül kerülnek a váci-utcába, ahonnan a -Kristóf-téren keresztül ismét a koronaherceg-utcába jutnak. Megismerni -őket járásuk céltalanságáról, meg hogy minden kirakat előtt megállanak, -de inkább magukat nézik benne, meg a mögöttük elhaladókat. Leginkább az -optikus üzlet vonzza őket, ahol a színésznők fotografiái vannak kitéve, -aztán az ékszeres bolt. Az aranynak bűvös vonzóereje odacövekeli őket a -kövezetre s képzeletben teleaggatják magukat a legcsillogóbb -gyémántokkal. Majd vágyuk leszáll a lehetőség szferájába és nézegetik az -olcsóbb gyűrűket, órákat, számolgatván: mikor vehetnék meg. A tudósok -nem ismerik ezt a szimptomát, de az aszfaltbetyárok tudnak róla. Amikor -egy leányt követnek, minden kétségük eloszlik, mihelyest az illető egy -ékszeres ablak előtt megáll. - -Ha kisüt a nap, százával hemzsegnek az utcán. Ki tudná őket mind -elsorolni? Ott látod a hajdan kartonruhás dohánygyári leányt, aki -beleunt a munkába és szeretne kalapot viselni. A bluzja rikító, -vadonatúj kazsmir, a szoknyája olcsó ternó, melynek kapcsain keresztül -látni a durva, piszkos alsószoknyát, a cipője ócska s nagy keze durva -cérnakeztyübe van bujtatva. Ez a kislány még az első kalandja után jár -és rendesen öreg urak kezébe kerül. Néhány hét és minden ragyog rajta, -az alsószoknyája selyme csak úgy suhog, a kalapja rendőrség után kiált -és cipőjének akkora a sarka, hogy majd lebukik róla. Ott van teljes -szegénységében a gouvernante, erősen befűzve titokzatos mosollyal az -ajkán és olyképpen lesütött szemmel, hogy mindent meglát és mindenkihez -beszél. A házikisasszony, akit hazulról elüldöz a szegénység, a -foglalkozásos szerető, éktelenül drága részletfizetéses toiletteben, -mely messziről kiáltja, hogy aki viseli, megvásárolható. A hagyományos -vidéki úrnő, aki elvesztette pénztárcáját s noha estére várja az urát, -mégis rászorul addig valamelyik úr szivességére. Ez a hölgy rendszerint -sohse látott férjet, de olykor csakugyan «tisztességes» asszony, akinek -az ura valamelyik kishivatalban görnyed s képtelen feleségének olyan -ruhát csináltatni, amilyenben az járni szeret. És beletarkul a sokaságba -a keresett hanyagsággal, lehetetlen színösszetételekben kiöltözködött -szininövendékek serege, akik kettesével, hármasával, szerepet vagy -kottát szorongatva tüntető kacagással kényszerítik magukra a figyelmet, -mert azt hiszik, hogy nagy dolog szini-növendéknek lenni. Szinésznő -sohasem lesz belőlük, de egyre a szinház körül jár az eszük, minden -szinlap előtt megállanak, mindennap szabadjegyet kérnek s mindig az -utcán vannak. - -Ezeknek a teremtéseknek a gondolkodása tisztára a férfi és a nő közötti -viszony körül forog. Ha valaki rájuk néz, azt gondolják: engem akar. Ha -nem néz rájuk: nem akar ez engem? És sajátságos, micsoda önérzetük van: -a tisztességes társaság tisztességében nem hisznek, de magukat -különbeknek tartják, mivelhogy a rendőrségnek nincs dolga velök. - -Ma már minden bankhivatalnoknak van szeretője, aki ezekből az utcán -csatangoló leányokból kerül ki. Mindegyikük tisztességes leány számba -megy s innen való a fiatal uraknak merőben elharapódzott skepsise a -tisztesség iránt. A húsz éves jogász már tapasztalatok alapján állítja -nincs tisztességes leány! Már hogy volna? Az utcán találkozom egy -előkelőnek és szelídnek látszó kisasszonnyal. Nem hinnéd, hogy angyal? -No várj csak. Oda lépek hozzá és halk szervusszal köszöntöm. Pedig van -apja, anyja és zongorája és valamikor férjhez fog menni. Már most hogy -hinnéd el egy másik leányról, akinek szinte van apja, anyja és -zongorája, hogy csakugyan angyal! Ez a másik, egy illatos úriasszony, -bármikor, bárkinek rendelkezésére áll. Hát a te feleséged miért volna -különb? – Innen való, hogy ma már nálunk is, akár Párisban, fiatal -leánynak fényes nappal sem bátorságos egyedül az utcán járni, mert -mihelyest csak egy kicsit elmerül gondolataiba s meglassul a járása, -vagy az útja csak legkevésbbé látszik rendszertelennek, rögtön mellette -terem valami skeptikus lovag. - -Így szűrődik át ezen az utcán Budapest egész élete. A gondtalanul -sétálók sokaságában örvények forronganak, a bársony takargatja a -szegénység rongyait, az erény színeiben ékeskedik a romlottság, nehéz -munka és léha kalandozás birkózik rajta. Fölcsillan a tavaszi verőfény, -a vér szenvedelmesebben kering és kicsap a szemekből a szerelem vágya. -Minden lépés, minden fordulat egy-egy dráma. Ki látja ezeket, ki törődik -velük? Ki tudja, hogy mi lesz ebből a szép fiatal városból, ha majd -minden erkölcse, minden élete átszűrődik e gyönyörű, e vonzó, ez -előkelő, e gazdag, e szegény utcán? - - - - -MÁSODIK FEJEZET. ÉVA. - - -1. - -Dél. Utolsónak a bazilika harangja kongja el méltóságosan tizenkét -ütését. A Koronaherceg-utcában nyüzsög a népség. Könnyelműség, vígság és -elégedetlenség a párája. Egy gyönyörű, sugár leányba, – csupa illat és -elegancia – a Zsibárus-utcából sietősen kifordulva, beleütközik egy -rongyos masamód-lány. A hölgy gyönyörű arca bosszusan elváltozik, a kis -leány elképedve tekint föl reá, de megismervén, kötekedő mosollyal szól: - -– Te is jobban vigyázhatnál. - -A hölgy nagy zavarban van. Ösztönszerűleg oldalt pillant és látja, hogy -a katonatiszt, aki eddig követte, töprenkedve és tanakodva, miféle hölgy -lehet ő, most magában mosolyog, mint aki tisztába jött a problémával. -Alkalmasint hallotta is, hogy a kis masamód tegezi a szép úrileányt. - -– Takarodj – sziszegi ez mérgesen és iparkodik oly magatartást mutatni, -amellyel valaki a mesteremberével áll szóba. A kis leánynak azonban -gyönyörűsége telt a másik kellemetlenségében s szinte hangosan kérdezte: - -– Tizenkettő van, nem jösz haza ebédelni? - -– Még nem – mondja ez. - -– Én bizony sietek, de aztán te se maradj soká, Éva, különben a mama -megint haragszik. - -Ezzel fejével egyet biccent, a szeme kárörvendően rácsillog és mint a -hal, tovasiklik a zsibongó tömkelegen keresztül. - -Tehát a rongyos kis munkásleány testvérhuga az előkelő hölgynek. Most -már mindent tud a katonatiszt. Kevesebb föntartással Évával szemben, de -nagyobb óvatossággal, esetleges ismerősök iránt, akik a problematikus -rangú hölgygyel láthatnák, a katonatiszt most már nem mozdul az oldala -mellől. Éva fehér arcát elborítja a vér, de nem a nőiesség lázadása ez, -hanem bosszúság. Összeszorítja fogait s azzal a bizonyos elutasító, -dacos tekintettel állja a katonatiszt kutató, frivol nézését, amely a -vállalkozó férfiak hevét menten le szokta hűteni. A tiszt is meghőköl, -kezd kevésbbé bizonyos lenni a dolgában, de végre mégis csak azt -gondolja: - -– A huga egy rongyos munkásleány, ő maga meg úgy öltözködik, mint egy -baronesz. Itt mindent lehet kockáztatni. - -A tiszt úr egy kissé felületes megfigyelő lehetett. Egészben véve Éva -megjelenése egészen ragyogó volt, de a részletek mégis a szegénység -küzdelmére vallottak az idő koptató hatása ellen. A hozzáértőnek első -tekintetre fel kell tűnnie például a kalap és blouse közötti -anachronismusnak. A blouse új, a kalap tavalyi, egy kissé átalakítva. A -szoknya kissé lekopott moirée, a legdrágább fajtából, a blouse ellenben -új, de a legfoszlóbb olcsó fajtájából. Világos, hogy mikor a szoknya új -volt, Évának több volt a pénze, mint a blouse csináltatása idejében. De -a disharmonia mellett is a leány büszke, öntudatos tartása és járásának -rugalmassága az úri leány benyomását keltette. Éva, hogy a tiszt -tolakodásától szabaduljon, megállt egy kirakat előtt, amivel azonban -csak azt érte el, hogy lovagja is mellé állt s ezt a pillanatot -felhasználta halk megszólításra. - -Éva ridegen ránézett, aztán szó nélkül átment a tulsó oldalra. A tiszt -egy darabig meg volt hökkenve, de egyet rándított a vállán és utána -ment. Azonban nem volt módja, hogy újból szerencsét próbáljon. Éva -váratlanul befordult a párizsi udvarba s mire a lovag utána fordult, már -eltünt valamelyik üzletben. - -Takarosan, mint a fecske-fészkek, sorakoznak az üvegtetős keskeny -bazárban egymás mellé a cipős-boltok. Az üveges-ajtó egyik fele kirakat, -melyben csábos tisztaságban fényeskednek a lakkos és sárgabőr topánkák. -S a legtöbbjük kicsike, mint a hamupipőke lábacskája és szabásában, -díszítésében fantasztikus, mint a rózsakirálynő sajkája. Ah, ezek a -cipők! Ferdesarkú varróleányok nem mehetnek keresztül a párisi udvaron, -hogy valamelyik cipős-ablak előtt sóhajtva hiábavaló ábrándokat ne -szőjjenek. - -A Wočasek Antal boltjába nyitott be Éva. Amint a kezét a kilincsre -tette, az arca egészben átváltozott. Nyoma sem volt rajta se -boszúságnak, se haragnak, gyönyörű keskeny homloka sugárzott és acélos -kék szeme szinte pajkosan eresztette meg tüzijátékát. Méltóságos járása -is elmult, hajlott és szökdécselt, mint egy kis szobalány. - -– Ah, Dermák kisasszony, örülök a szerencsének, Dermák kisasszony, -köszönti Wočasek úr. A kirakat mögött ült kis varga-asztala mellett a -Kossuth-szakállas, pislogó nézésü derék mesterember és versenyt -kalapálta a bőrt a félemeleten ülő négy legényével. Wočasek úr szeméből -a megelégedés sugárzik, a szája egyre jár, sajátságos bonhomiával, -melyen azonban megérzik, hogy semmi köze azokhoz, akikről beszél és mik -iránt érdeklődik. - -– Hogy van Wočasek úr, – adja vissza Éva a szót nagy barátságosan, -szinte hizelegve. – Szabad leülni itt magánál? - -– Nagyon örülök, hogy látom, kisasszony. – Igazán? Pedig attól -tartottam, hogy be sem ereszt. - -– Kedves kisasszony, – szól kacagva a mesterember – hogy én ne -ereszteném be? A feleségemnek majd mindennap mondom: ugyan mi lelte a -Dermák kisasszonyt, hogy oly rég nem mutatta magát? - -– Igen, – szól affektált duzzogással Éva – mert várja, hogy már -fizessek. Pedig én most sem hoztam pénzt, hanem… - -– Cipő kell? (Az arca csak úgy sugárzott örömében.) Kedves kisasszony, -mennyit akar? Hát úgy ismer engem, mint a ki pénzt kiván? Hiszen tudja, -mi az én elvem: ha fogy az árú, biztos a pénz. Mutassa a lábát, nem -lett-e kisebb azóta? - -Ezzel odahúzza székét Éva mellé és szeretettel kezébe veszi lábát. - -– Hm, – mondja, figyelmesen nézve a cipőt – kedves kisasszony, így már -bajosabb önnel üzletet kötni. Micsoda cipő ez! És ön ilyen cipőben megy -az utcára? Ön már tudhatja, hogy nem elég, ha egész a cipő és egyenes a -sarka. Nézze, milyen megnyult a bőre. Ezer ránc van rajta, fakó, agyon -van fényesítve. Olyan, mint a bebalzsamozott holttest. Aztán a gombok is -lötyögnek és a sarka milyen széles, formátlan már. - -– Nem mertem magát zaklatni, azt hittem, hozhatok egy kis pénzt, -mielőtt… - -– De kedvesem, – mondja szigorúan Wočasek – hogy akar ön engem fizetni, -ha ilyen cipőben jár? Én szívesen hitelezek mindenkinek akármennyit, -amíg jó cipőben jár. Mert addig nincs mitől tartanom. Szép leány jó -cipőben mindig hitelképes. De szép leány rossz cipőben sohasem jut -pénzhez. - -Éva homloka egy pillanatra összeráncolódik, de alig észrevehetőleg. -Aztán ismét enyelgő, hizelgő a hangja. - -– Igen, Wočasek úr, ismerem azt az üzleti elvét. És sohasem veszt rajta? - -Wočasek úr elégülten mosolyog, úgy néz a szép leányra. Aztán székével -visszalovagol a kis vargaasztalhoz, megfeszíti a térdszíját és úgy -beszél. - -– Soha? Azt nem mondhatom. De nincs okom megbánni üzleti eljárásomat. -Emlékszik, mikor először volt nálam? A szeplős Pepivel, hiszen tudja. A -szeplős Pepi azóta eltűnt, tartozik is vagy százötven forintommal, de -azért nyugodtan alszom. Egy szép napon be fog állítani és megadja a -pénzemet és csinál újabb adósságot. De hiszen nem róla akartam beszélni. -Akkor magácska nagyon szegényes volt, az egész udvarban – már bocsásson -meg őszinteségemért – nem hiteleztek volna magának egy pár talpat sem. -Én azonban ránéztem az arcára, megnéztem a lábacskáját és azt mondtam: -hány pár cipőt parancsol a kisasszony? Ön pedig nagy aggódva egy párt -kért, a legolcsóbb fajtából és én csináltam három párt a legdrágábból. -Dehogy is jóságból tettem, mert az üzletben az ember nem lehet jószivű, -ha érdekből. - -Mért adjak el olcsó cipőt egy párt, mikor eladhatok drága cipőt három -párt? És mondtam magamban: Ez a nagyságos Dermák Éva kisasszony egyike -lesz a legjobb vevőimnek. Nem adok neki egy hónapot és készpénzzel fog -fizetni, mert az ilyen büszke szépség, mint az övé, valóságos vagyon, -föltéve, ha jó cipőben jár. Ha ez a leány az én cipőmben végig megy a -koronaherceg-utcán, ha csatakos marad is a szoknyája, az lehet belőle, -amit akar. - -– Wočasek úr, – szól közbe Éva gyengén remegő orrcimpával – én már akkor -is kikértem magamnak, hogy engem olyannak tartson, akire üzleti elveit -alkalmazhatja. - -– Jó, jó – bólogat Wočasek úr – és én már akkor is bocsánatot kértem, -hogy nem akarom sérteni. Én csak az üzletet nézem és mindenkit -tisztelek, de most mondja maga: rosszul jártam én, mikor így -gondolkodtam? Még el sem nyűtte az első pár cipőt és a Deméndy Miklós úr -ő méltósága már megfizette a hatodik párt. - -Éva izgatottan fölkelt. - -– Wočasek úr, ajánlom magamat. Deméndy Miklós úr ő méltósága nem fogja -többé a cipőszámláimat kiegyenlíteni és mással én nem fizettetem ki. - -Wočasek úr merően nézett a felindult szép leányra és a hangja teli volt -őszinte tisztelettel, mikor felelt. - -– Üljön le ismét, kedves Éva kisasszony, nagyon jól tudom, hogy ön nem -olyan, aki akárkivel kikezd. Jól láttam most is: egy katonatiszt már -negyedszer ment el az ajtó előtt és ön rá sem nézett. Tudom én, hogy -kivel van dolgom. Azt is tudom, hogy a Deméndy házassága sokat -változtatott az ön viszonyain. Az olyan leány, mint ön, csak attól fogad -el valamit, akit szeret. És ismét mondom: önnek szivesebben és többet -dolgozom, mint másnak, mert ami önnek becsületére válik, az nekem is -biztosíték. Domokos! - -A félemeleti falépcsőn nehéz lépések kopogása hallatszott. Egy szurtos -fiatal legény jött le onnan, kezében centiméterrel. Az arca sápadt, -beesett volt, a bajusza betegesen vékony, két nagy fekete szeme, mintha -nyitott pillával aludnék. Olyan legény volt, akitől a Józsefvárosi -leányok halálos szerelembe esnek. - -– A kisasszonynak? – szólt mogorva hangon és Évára nézett. - -– Igen, a kisasszonynak. Megvan ugyan a mértéke, de azt akarom, hogy -maga mérje meg. Tudja, kisasszony, Domokos művész a mértékvételben. -Három évig volt Párisban, ott lehet aztán tanulni! - -Éva még mindig menőfélben állt, de ekkor a katonatiszt ismét mutatkozott -az ajtó előtt s ez késztette Évát, hogy leüljön. A legény letérdelt -előtte s a térdére tette Éva jobblábát. Lehúzta róla a cipőt s -centiméterjével dolgozni kezdett. Finoman, biztos kézzel érintette az -Éva keskeny lábát, mint az orvos, mikor operációt végez. Mikor elkészült -vele, udvariasan meghajtotta magát: - -– Köszönöm. - -– És holnapután kész lesz az első pár – szólt energikus hangon Wočasek -úr. – Ne törődjék kisasszony azzal, amit én beszélek, higyje el, én -minden vevőmet tisztelem, de önt a legjobban. - -– Nem akarok most elmenni, Wočasek úr, – szólt Éva – ez a szemtelen -ember még most is kint strázsál s a mostani hangulatomban félek, hogy -botrányt csinálnék. - -– Nagyon örülök, kisasszony, ha szerencsém van. - -Domokos közben lomhán fölkopogott a lépcsőn, de csakhamar lejött ismét -három társával, kötény nélkül, kalappal és bottal. - -– Alászolgája – köszöntötte gazdáját. Évára rá sem nézett. - -Wočasek úr utána hunyorgott, aztán neki jóleső hosszadalmasságával -kezdett róla Évának beszélni. - -– Látta azt a legényt? Nem közönséges ember ám ez. Két hónapja, hogy -nálam van, persze, ön nem ismerheti, mivel van legalább három hónapja, -hogy nem volt itt. Igen, épen három hónapja, hogy Deméndy ő méltósága -megházasodott és azóta nem láttam. Hát beállít a legény, mutat párisi -bizonyítványokat és szinte gorombán kérdezi, fölfogadom-e vagy sem. -Hiszen szép, szép az önérzet, mondom, hanem ha alattam akar dolgozni, -lehetne valamivel alázatosabb is, az én üzletemben akárhányszor vevőkkel -lehet dolga és azokkal finoman, udvariasan kell beszélni. Megint csak -durván mondta: ezt bizzam reá, nem azért járt Párisban, hogy ne tudjon -emberekkel bánni. Hát ez igaz és én felfogadtam. Hát mondhatom, ilyen -munkásom sem volt még. A jó isten tudja, ezek a párisiak honnan veszik a -tudományukat. Hja persze ott minden nőnek olyan finom a lába, mint a -magáé. Hát a modell tökéletes. Minálunk meg épen a láb minden szépségnek -a gyöngéje. A legszebb hölgyeknek csúnya a lábuk. Vagy nagy, vagy -formátlan. Bütykösek, tyukszemesek, az embernek szabásközben megfájdul a -szive, hogy miért kell a finom, szép formát elékteleníteni egy-egy -bütyök, vagy tyukszem miatt. De amióta ez a Domokos van az üzletben, -akár hiszi, akár nem, még a pampalábnak is szép formája támad. Aztán -nagyszerűen beszél franciául és én a kirakatba kitétettem a táblát: ici -on parle français. - -Évát ez a beszéd a legkevésbbé sem érdekelte, sőt talán nem is hallotta. -Egyszerűen várt, amíg a katonatiszt elúnja a strázsálást. - -– És most képzelje el, kedves kisasszony, mi lelte ezt a legényt. Már -első nap feltünt, hogy teljességgel mintha jégcsap volna. Más fiatal -legény az én üzletemben bizony kacsint egyet vagy kettőt fölfelé, amikor -mértéket vesz, kelleténél is többet babrál a vékony harisnya körül, -hiszen – ne vegye rossz néven – ön kivétel, az én kuncsaftjaim azt nem -veszik nagyon zokon. Hanem Domokos? Mintha csak sámfa volna a legszebb -női láb. De még azt is vettem észre, hogy mennél szebb valaki, annál -szigorúbb és haragosabb. Egyszer aztán mintha egészen megbolondult -volna. Ismeri a Mészáros Gizi kisasszonyt? Dehogy ismeri, azaz talán -mégis! Jó két esztendeje, hogy nálam csináltatja a cipőit. Biztos, jó -pénz, különben rögtön fizet, csak azt akarja mindig, hogy mindent dupla -áron számlázzak. Hát ő csak az egyszerű árát fizeti meg, a többit -magának tartja. Ezt különben a férjes asszonyok is meg szokták tenni, -akiknek szűkmarkú uruk van. Hát bejön a Mészáros Gizi kisasszony és az ő -rendes hetyke hangján azt mondja: - -– Hallja, maga Wočasek, hallottam, hogy párisi legénye van, hát nekem is -párisi mértéket vétessen. - -– Kérem alássan, – mondom én – és fölkiáltok: Domokos! Tudja, a Mészáros -Gizi kisasszony egy üvegkereskedésben bolti kisasszony volt, de amióta -selyemben jár, hát elfelejtette, hogy az első pár cipőkért reszketve és -alázatosan kunyorált. De nekem mindegy, akár kedves Wočasek bácsit -mondanak, akár: hallja, maga Wočasek. Én üzletember vagyok és keresni -akarok. Hát lejön a Domokos, mint máskor, a centiméterrel a kezében, rá -sem nézve a kisasszonyra, hanem hát ez egyszerre elsikoltja magát: - -– Jézus Mária! És úgy tesz, mintha ki akarna szaladni az ajtón. Hát -akkor az álomszuszék Domokos is fölveti a látókáit és isten -Márkus-uccse, magam is megijedtem, olyan kénköves tüzet lövelt a fekete -szeméből. De ez csak egy pillanatig tartott, aztán keményen ráparancsolt -a leányra: - -– Üljön le. - -Ez meg remegett és nem merte megcselekedni, hát még egyszer rárivalt: - -– Üljön le! És aztán ökölbe szorította a kezét és azt mondta: - -– Nekem fizetség jár azért, hogy aki jön, annak mértéket vegyek. -Őrizkedj Gizi, nehogy másutt találkozzam veled, itt azonban nem -ismerlek. - -– Hát mit mondjak magának, kedves kisasszony, én már sokfélét -tapasztaltam, de ilyen beszédet csak a szinházban hallottam legfölebb, -ott is csak nagy uraktól, akik szépen rakják a szót. Aztán a Gizi -kisasszony kezdett sírni és míg a mértékvétel folyt, hát megtudtam az -egész históriájukat. Hogy a Domokos épen hogy fölszabadult és egy házban -lakott a Verseny-utcában Gizivel, aki kőmívesnek a leánya ugyan, de -mivel boltikisasszony volt, hát egy szegény fölszabadult cipészinas nem -is merhette rávetni a szemét. A Gizi kisasszonynyal azonban megértették -egymást, csak a kőmíves apa nem akart semmit se hallani róla, hogy az ő -kisasszonylánya egy olyan senki ember felesége legyen. Hát ezért elébb -együtt akartak meghalni, de a leánynak nem igen volt mersze hozzá. Erre -aztán elhatározta Domokos, hogy kivándorol szerencsét próbálni, a Gizi -pedig esküvel fogadta, hogy hű marad hozzá és várni fog reá. - -Hát az első esztendőben bizony sanyarú dolga volt Domokosnak, amíg -Párisba nem vergődött. Ott gyöngyélete van a munkásembernek. A -legkevesebb, amit kap, öt frank napjára, ami két forint ötven krajcár. -Minálunk bizony meg kell öregedni, míg ennyi bérre viszi az ember. De -Domokos ügyes ember volt és csakhamar fölvitte isten a dolgát. Keresett -hatvan, nyolcvan, száz frankot is hetenként és ebből minden hónapban -küldött a Gizinek húsz, negyven, meg nyolcvan forintokat is, hogy tegye -a takarékba s ha már sok pénze lesz együtt, akkor haza jön, önállóvá -lesz és majd csak hozzá adják a leányt. - -Ez volt épen a baj. Gizi takarékba vitte a pénzt, de aztán, ha -megszorult, ki is vette. S mivel könnyen jutott a pénzhez, hát kezdett -finoman ruházkodni, nyalakodott is, megunta az üzletet és kezdett sokat -sétálni. Aztán a Domokos meg biztatta, hogy nemsokára hazajön már és -üzletet nyit. Ettől aztán megijedt és arra gondolt, hogy az elköltött -pénzt visszaszerezze. Hát tudja, kedves kisasszony, elég szép, szőke -kislány a Gizi kisasszony, szerencséje is lehetett volna, de sohasem -volt fölösleges pénze, amire szert tett, azt el is költötte. Aztán meg -miután belekóstolt a szabad életbe, tetszett is neki. A Domokos -hazajött, kereste a leányt a boltban, ott kinevették, már régen nincs -ott. Kereste a szüleinél, azok azt mondták, hogy a Gizi úri dámává -züllött, hát kilökték. Így keseredett el a fiú, meggyűlölte az egész -asszonyi nemet, aztán úgy állt, mint az ujjam, mert minden megtakarított -pénzét hazaküldte. Az önálló üzletből nem lett semmi, hát beállt hozzám. -Nem érdekes ez? - -– Utálatos, – felelt Éva, – az a leány megérdemelné, hogy fölakasszák. - -Wočasek úr a fejét csóválta. - -– Ne ítéljünk nagyon szigorúan, kedves Éva kisasszony, az egyiknek ilyen -a természete, a másiknak amolyan. A férfinak mindig okosnak kell lenni -és a nő mindig gyarló. Hát nem Domokos az oka mindennek? Minek bízta -pénzét a leányra? Minek teszi ki a csábításnak? Bejönnek hozzám a -leányok ötforintos cipőért és még nem akadtam egyre sem, aki ellen -tudott volna állani, mikor én tízforintosat kínáltam neki. Ha Domokos -szépen maga rakja félre a pénzt, most boldog lenne ő is, a leány is. -Súlyos az élet, kedves Éva kisasszony és mentül szegényebb a lány, annál -jobban vágyik a szép holmikra. - -– Adja el magát, – szólt Éva szenvedélyesen, – de lopni nem szabad. És -lopni attól, akit megcsal, ez a legförtelmesebb. - -Wočasek úr a vállát vonogatta. - -– Tisztelem a véleményét, kedves kisasszony. Mindenesetre szép, ha -valaki ilyen szigorú erkölcsöt vall. - -Éva ajkába harapott. - -– Igaza van, Wočasek úr, aki olyan, mint én, annak nincs joga mást -elítélni. De én mégis érzem, hogy ki vagyok és nem tartom magamat -rosszabbnak akármelyik tisztességes asszonynál. Hogy szeretője voltam -Deméndynek? Hogy pénzt kaptam tőle? Az nem az én rosszaságom, hanem a -világ hitványsága. A hites asszony tán nem kap pénzt az urától? S nem -azért kapja-e, amiért én? Hát azoknak a nagyobb tisztessége csak a -nagyobb szerencséjök. Amellett, hogy eladják magukat, tetejébe még -feleségül is vétetik magukat. Könnyű így szeretni! De én szerettem azt -az embert ingyen s megfizettem azért, amit tőle kaptam, a becsületemmel. -S mikor elkövette a hitványságot, hogy otthagyott, ingyen adtam vissza -neki a szabadságát. Kínált pénzt, nem kellett. Ha nem volnék jobb, mint -a többi, nem szorulnék itt is elnézésre. - -Wočasek úr helyeslően bólogatott a fejével. - -– Úgy van, kisasszony, úgy van, nagyon érdeklődöm a sorsa iránt s mint -jó barátja mondom önnek, hogy becsületességének meglesz a jutalma. - -– Ugyan mi? – kérdi Éva keserűen. - -Wočasek úr himbálja a fejét, mintha jól össze akarná illeszteni a -gondolatait. - -– Hát, kedves kisasszony, tudja, az én tapasztalatom szerint semminek -sem lehet vége, mielőtt be nem fejezték. A szerelmes emberek viszonyát -nem lehet úgy abbahagyni, mint déli harangszóra a munkát. Vagy házasság, -vagy válás kell ahhoz. Deméndy úr elhagyta magát, de nem vált el -magától. Igen, ha végkielégítést adott volna magának, akkor vége volna -mindennek, de így magához köti őt még az, hogy nem adott magának semmit. -Meglássa, egy szép napon minden a régiben lesz. Még ennek a Domokosnak a -dolga sem maradhat úgy, ahogy van. Ha visszaperelte volna a leánytól a -pénzét, vagy ha agyonütötte volna, akkor igen. Így, ahogy most van, -mindkettőjük dolga olyan, mint a kistafirozatlan cipő. Nem lehet -liferálni. - -– Hagyjuk el – szólt Éva, iparkodván fölindulását rejtegetni. – -Tiszteltetem a feleségét, Wočasek úr. - -– Köszönöm – felelt ez szinte goromba szárazsággal és hirtelen nagy -buzgalommal nekipörgette a varrómasinát. – Majd megmondom neki. - -– A gyerekei hogy vannak? – kérdi továbbra Éva. - -Erre a kérdésre a varrómasina megállt és Wočasek úr képe épp oly -sugárzó, barátságossá vált, amilyen mogorva volt, mikor Éva a feleségét -emlegette. - -– Hohohó, – kacagott föl mély lelki gyönyörűséggel, – maga talán nem is -tudja, hogy többen vannak, mint voltak? Még egy hozzá jött, akkora, mint -a kis árboc. Fiú, teringette, fiú! Csak látná, milyen hatalmas kölyök -az. Árpádnak kereszteltem, mivelhogy ő az első Magyarországon született -Wočasek. Lehet, hogy későbben meg is magyarosítom a nevemet, az ő -kedvéért. Tudja, én nem igen bántam, ha a kenyéririgy népség cseh -suszternek csúfolt. Hanem a fiu, ördög poklot, az minden ízében magyar -ember lesz. - -– S valami nagy urat nevel majd belőle. - -Wočasek úr megint meggondoltan himbálta a fejét. - -– Na, na – szólt csöndesen. – Akarom, hogy jó módban, becsületben -élhessen, de a suszter fia ne kívánkozzék el az apja kaptafája mellől. -Az én üzletemben sok mindent tapasztalni, kedves kisasszony, s -megtanultam, mi árt meg az embereknek. Hála istennek, van miből élni, a -feleségem is járhatna selyemben, de azért mégis csak egyszerűen jár, -mint becsületes mesterember asszonyhoz illik. A fiú sem úgy boldogulna, -ha mint nagyságos úr elverné, amit én kerestem, hanem ha mint iparos -ember nem kénytelen az elején kezdeni a dolgot, hanem ott folytathatja, -ahol én abbahagytam. - -– És a leányait is így nevelteti? - -– Ó, azokat nem. Leánynak nagy csapás a szegénység gazdag városban. -Minden bajnak az oka, ha a leányok szebben öltözött leányokat is látnak. -Ezért nem is szabad bejönniök a városba, hanem Váczon vannak intézetben. -Ott aztán ők a leggazdagabbak közül valók. Tudja, itt is adhattam volna -intézetbe, ó igen előkelő, tisztességes intézetek vannak itt, ajánlották -is nekem, de csak látom, amint az egyformán öltözött leányokat kettős -sorokban sétálni viszik a városon át. Nem jó dolog az leánynak, kedves -kisasszony, az ördög leselkedik rájok minden utcasarkon és minden -kirakatból. - -– Nagyon félti a leányait, úgy-e Wočasek úr? - -– Mi tűrés-tagadás, kedves kisasszony, ne vegye zokon, de nem akarom, -hogy bajuk történjék. Új világ van itt körülöttem, de én csak szerezni -akarok belőle, nekem, régimódi embernek, jó a régi világ is. - -– Igaza van, Wočasek úr, most azt hiszem, már mehetek. Isten áldja… - -– Alázatos szolgája, Éva kisasszony, nagyon becsülöm, kedves kisasszony -és ne féltse jobban a pénzemet, mint magam. - -De csak nem mehetett el Éva. A katonatiszt nagyon csökönyös volt, egy -kissé türelmetlenül ugyan, de mégis ott lődörgött a bazárban, gondolván, -hogy örökké csak nem marad a boltban, akit vár! - -– Eh – gondolta Éva – nem bujkálok többet. És – hangosan szólt: - -– Isten áldja meg. - -Amint az ajtót nyitotta, majd összeütközött egy különösen magas, karcsú -teremtéssel. Minden suhogott, ragyogott rajta. A dereka crépe-je, a -szoknyája finom batisztja, de különösen az alsószoknyája selyme, mely a -magasra felfogott szoknya alól tenyérnyire kilátszott fekete alapjával, -piros fodor- és rojt-diszével. Az érdekes, keskeny arc erősen -bepuderezve, nagy, íves orra el is csufította, széppé is tette. A hölgy -viselkedésében volt valami szeleburdi szögletesség, mint a gyerekeknél. -A könyöke kifelé állott, a válla is hegyes volt és hórihorgas termete -csupa éles szögben hajlott meg a ruhája alatt. - -– Kovacsevics Mariska kisasszony! – kiáltott föl Wočasek úr. - -– Pardon! – kiáltotta vidám udvariassággal a leány, de aztán csak -ráborult Évára, aki ugyancsak magas, karcsu leány, mégis eltörpült -mellette. – Éva, Évácska, jaj milyen boldog vagyok, hogy láthatlak. - -– Hallottam, hogy külföldre mentél – szólt Éva, miután némileg erőltetve -szintén örömet mutatott a nem várt viszontlátáson. - -– Jó napot, Wočasek bácsi, hát még mindig a régi jó egészségben? Ejnye, -de szép főhadnagy ez idekint! Reád vár, Éva? - -– Nem – felelt ez kurtán. - -– Pedig már gratulálni akartam. Hát külföldön voltam, kedvesem, a -moszkvai operánál. Nagyon jó dolgom volt, hiába, csak a külföld becsüli -meg a tehetséget. Minálunk? Csupa fontoskodás és kicsinyesség. Hanem -majd elfelejtettem megmondani: gratulálhatsz, menyasszony vagyok. - -– Ah, ah – örvendezett Wočasek úr, aki közben örömteli érdeklődéssel, de -megszokott lassusággal lefejtette magáról a lábszijat, letette a bőrt, -meg a kalapácsot, két tenyerével végigveregette a térde kalácsait, -amivel úgyszólván szalonképessé tette magát az elegáns látogató számára -– és ki az a boldog ember, ha szabad kérdeznem? Bizonyosan valami -moszkvai kitünőség! - -– Angol – szólt a hölgy és magába mosolygott. – Nem Moszkvából való, -hanem itt Budapestről ismerem. Talán te is Éva? Webston, Alfréd Webston, -egy írógépgyár képviselője, voltaképen mérnök. Rengeteg sokat keres. -Tavaly télen az orfeumban ismerkedtem meg vele. Nem tud magyarul, hát az -orfeumban mulat, mint minden idegen. Tudod, Éva, akkor rászorultam, hogy -az orfeumban énekeljek s ő csapta nekem a szelet. Borzasztóan udvarolt, -hanem én rögtön észrevettem, hogy bolond volnék, ha csak úgy -ráhallgatnék. Nem is esett nehezemre az ellentállás, mert mondhatom, -elég csunya fiú s több ajándékot kaptam tőle így is, mint akárki mástól. -Aztán ajánlatot kaptam Moszkvába, a szegény ember majd megbolondult, -mikor megtudta s azt mondta, itt hagy mindent s velem megy. No hiszen, -csak az kellett volna. Ha elmegy innen, még én tarthattam volna el. Hát -megígértem neki, hogy elutazásom előtt elmegyek hozzá s azt az estét -mondtam neki, amelyen én már a vasútra ültem. Most visszajöttem, s -képzeld csak, az első ember, akivel itt találkoztam, ő volt. Nagyon le -volt soványodva, mondta is, hogy bánatában még többet mulatott, mint -azelőtt s egyszerre csak előállt azzal, hogy feleségül vesz. Egy darabig -ellenkeztem, kikérdeztem a jövedelme felől s meggyőződtem róla, hogy van -legalább tízezer forintja… ejnye, be csinos az a tiszt, igazán nem reád -várt?… Aztán megegyeztünk, hogy két hét mulva megyünk Helgolandba, ott -lehet a legkönnyebben házasságot kötni. Mna, most pedig kedves Wočasek -bácsi, csináljon két pár olyan topánkát, hogy Helgolandban is -megbámulják. - -– Ó, igen szívesen Mariska kisasszony, – szólt Wočasek úr, – de -bármennyire örülök a kisasszony szerencséjének, mégis szeretném, ha némi -foglalót adna s a többit a cipők átvételekor egyenlítené ki. - -– Mit beszél? – kiáltott föl méltatlankodva Mariska kisasszony, – maga -nem bízik bennem most és vaktában hitelezett nekem, amíg csak amolyan -voltam? - -– Úgy van, kedves kisasszony, ne vegye rossz néven, de ez már az üzleti -elveimhez tartozik. Amíg csak úgy isten nevében tetszett élni a világát, -a szépsége meg a jókedve biztosítékot nyujtott. Hiszen csak lesz -szüksége új cipőre, azért iparkodik majd kifizetni a régit. Hanem most -férjhez megy, tisztelem, becsülöm érte, de a férjes asszonyoknak nem -tudok hitelezni, már ez így van. - -– Jól van, – kiáltott haragosan Mariska kisasszony, de aztán csak -elnevette magát. – Voltaképpen igaza van, kedves Wočasek bácsi, hogy -egészen nyugodt legyen, hát kifizetem a cipőt egészen előre. Hála -istennek van annyi, hogy akár az utcára is szórhatnám. - -Ezzel kinyitotta kis erszényét s abból egymás után kihúzott vagy öt -darab irgalmatlanul összevissza gyűrt százas bankjegyet. – Ez a magam -pénze – szólt önérzetesen – ezt még Moszkvából hoztam magammal. - -– Nagyon szép, kisasszony, bizonyára takarékoskodott vagy sokat -keresett. - -– No, takarékoskodni éppen nem tanultam meg, hanem lehetetlen volt -mindent elkölteni. Az orosz uraknál csak úgy röpül a pénz. Hát te mit -csinálsz, Éva, nagyon szép vagy, de mért jársz ilyen piszkos keztyüben? -Rosszul megy a sorod? Adjak kölcsön egy pár száz forintot? Adok lelkem, -aztán ajánlanám neked is, menj ki Moszkvába, szerencsét csinálhatsz. - -– Nem vagyok színésznő – szólt Éva kurtán. - -– Kell is ahhoz színésznőnek lenni? Csak bízd rám a dolgot, ha akarod. - -– Nem akarom. - -– Ejnye, de kurtán beszélsz! Nem baj, mindig ilyen voltál. Jösz velem -ebédelni? A Vadászkürtben lakom, megebédelhetnénk a szobámban. - -– Köszönöm, már ebéd után vagyok. - -– Ilyenkor már? Hiszen belőled egész kis nyárspolgár lett. Ah, értem, az -a tiszt. Kérlek, előttem ne genirozd magad. Mondhatom, irigylem tőled. - -– Neked adom. - -– Igazán? Hja, én menyasszony vagyok, nem lehet. Pedig kedvem volna -hozzá. Igazán – tette hozzá panaszosan – mennyi áldozatot kell hozni -ezért a házasságért. Egész apáca lett már belőlem. És ez az Alfréd olyan -bolondul féltékeny. Igaz, sejtelme sincs róla, hogy most hol vagyok, ő -meg le van kötve az üzleténél. Tehát isten áldjon, Éva, isten vele -Wočasek úr, szép legyen a cipő, csak úgy ragyogjon – igaz is, hiszen még -nem fizettem. Hát tudja, itt hagyom az egyik százast, lássa, én jobban -bizom magában, mint maga bennem. - -– Szépen köszönöm, kisasszony, valóban nem tudnám fölváltani. - -Mariska kisasszony egy darabig gondolkodva, habozva állt s -határozatlanul nézett ki az udvarra. Végre csettintett a két ujjával és -hirtelen odafordult Évához: - -– Igazán nem reád vár ez a tiszt? - -– Reám vár ugyan, de nekem nem kell, azért maradtam itt, mert várnom -kell, míg elkotródik. - -– Akkor segítek rajtad, édes, pá! - -Ezzel kiperdült az ajtón, megállt előtte, aztán lassan megindult. Mire a -kigyó-utcai kapuhoz ért, a katonatiszt már melléje csatlakozott és -együtt folytatták útjukat. - -Wočasek úr az ajtóban állva nézett utánuk, aztán beszólt: - -– Most már szabad az út, kisasszony, ha ezt előbb látom, nem kértem -volna pénzt a Mariska kisasszonytól. - - -2. - -A koronaherceg-utcai kapunál habozva nézett jobbra-balra. Az utcán csak -igen kevesen jártak, néhány masamód leány, aki déli inspekciót tartott, -néhány elkésett vásárló, aki most szapora lépésekkel igyekszik hazafelé, -meg egy csapat iskolás leány, a zöldfa-utcai intézetből, egy bogba dugva -fejöket, fecsegve és kacagva szorítgatva a szélső pajtásokat a falhoz, -meg le a járóról. - -Éva balra indult meg, anélkül, hogy célja iránt határozott volna. Csak -ment előre, pedig egyre noszogatta magát, hogy forduljon meg. Cipő már -van; úgy érezte, mintha csatát vívott volna érte és most rohamra vezetné -magát a másik harcba, a varrónőnél. Ez pedig a kalap-utcában lakik. -Mégis a szervita-tér felé indult, mert késő van, ebédre kell mennie, -haza. Haza! Ez a gondolat megrázkódtatta s a homlokán redők cikáztak át. -Mire a zsibárus-utcához ért, már tudta, hogy nem fog hazamenni, mégis -folytatta útját. A szervita-téren egy kapu alatt masamód és fotografus -kirakat van, ott befordult, gondolat nélkül végignézte a fotografiákat, -képzeletben egész gépiesen magára próbálta a kalapokat, aztán visszafelé -indult a koronaherceg-utcának. Kávéházba, meg a _kis pipába_ igyekvő -fiatalemberek mélyen a szemébe néztek, majd habozva utána fordultak. Az -alacsony kapukból cselédek bukkantak elő, fehér kötőben, rongyosan, -boros meg sörös üvegekkel a kezükben. Éhes nézésű kis leányok ételt -vittek a boltokba. Vége a korzónak. A koronaherceg-utca ebédel. - -És Éva mégsem tehetett máskép, ődöngött előre és a távolból érezte -szembejönni azt, akivel találkozni óhajtott. Tudta, hogy képtelenség, -mégis, mint annyi napja, várt valami véletlent, valami csodát, melynek – -úgy érezte – előbb-utóbb be kell következnie. Mind lassúbb lett a -járása, mert terminust tűzött ki magának: csak egyszer megy végig az -utcán, aztán – aztán hazamegy, ismét ezen az utcán keresztül. -Nyujtogatta az időt azzal, hogy meg-megállt a kirakatok előtt, befordult -a Haris-bazárba és úgy tett, mintha az olcsó cifra holmikat nézné, pedig -a tükörüvegen keresztül a járókat, kelőket kémlelgette. Majd fölrázta -magát lomha reménykedéséből: - -– Hiszen úgyis hiába. – És védekezett magával szemben: - -– Hiszen úgy sem lesem többé! - -Aztán tovább ment, ment, a Kossuth Lajos-utca sarkán átvágott a túlsó -oldalra és ismét kémlelve, reménykedve indult visszafelé. - -– Nem jön, képtelenség – gondolta magában, aztán belemerült az -álomlátásba. – Ha mégis jönne? – Megvető mosolyra húzta száját és -félrefordította a fejét. Látta, hogy a férfi elpirul, zavarba jön, -kellemetlen neki a találkozás. Eh, hadd fusson, de egyet fordul a -fantáziája. Nem, megszólítja, hozzácsatlakozik. Mentegeti magát, pénzt -kínál neki. Nem fogadja el. Aztán koldulni kezd. Hogy mégis csak őt -szereti, a házassága kényszerűség volt és pokol neki. Hogy legyen -nagylelkű, legyen ismét az övé. Ah – itt egyszerre változik a színhely -és Dermák Éva a maison Annában van és fizet és rendel és örül, hogy nem -kell koldulnia az átalakítás munkájáért, a melyre mostan szüksége van. - -Ébredés! Ismét ott van a szervita-tér sarkán és még mindig nincs pénze, -még mindig nem koldulta ki magának a maison Annában a szükséges ruhát. -Hej, csak képzelet, ostoba képzelet. Nem is gondol ez többé reá és ha -meg is csalná a feleségét – aminthogy bizonyos, hogy megcsalja, talán -már most is, az ilyen nagy úr talál magának kárpótlást őnélküle is. -Tehát menjünk haza, mert éhesek vagyunk, mert enni muszáj, mert ezt a -szomorú otthont nem kerülheti el, tartsuk a hátunkat a szidalmaknak, -gorombaságra feleljünk gorombasággal s míg a szív meg akar szakadni, -főzzünk ki valami haditervet, mint lehet öt méter szoknyára való kelmét -a Schwarztól vagy a Blumtól kihizelegni. - -Igen, előre, haza! És ezzel a jelszóval megfordult – ez az utca nem -engedte, az az otthon nem vonzotta. Vissza! A postánál eszébe jutott -valami, befordult a kapualjába és ott kinyitotta bugyellárisát. Tizenhat -krajcár volt benne. Hat krajcárja volt, tizet kölcsön kért Haas úrtól, -az éhes technikustól, aki náluk lakik. Huszat kért különben, de Haas úr -csak tizet nélkülözhetett, hát ennyi is elég. Valami pántlikát akart -rajta venni, arra amúgy sem futja. Tehát most ebédre szánja. Nem megy -haza, hanem elmegy a cukrászboltba, ott két darab süteményt eszik, jó -súlyos túrós lepényt, ez majd megfekszi a gyomrát. - -S ezt elhatározván, mintegy elmosta az álomlátást, meg a reménykedést, -rendes, gyors lépésekkel szelte át az utcát, nem nézve se jobbra, se -balra. Befordult a párizsi utcába, ott benyitott a kis cukrászboltba. - -Az ajtóval szemben kicsi, fehér buffet, a két ablak mellett, meg a -boltsarok mélyében négy kicsi kerek asztal. Egy szép, kövér asszony -kíván az üzletemberek alázatos szívességével jónapot. Éva könnyedén -biccent a fejével, minél kevesebb pénze van az úri teremtésnek, annál -gőgösebbnek mutatkozik, s odalép a buffethez, fogja a kis tányért, meg a -kést, aztán körülnéz a sütemények között. Ezenközben szeme oldalt fordul -s ekkor az ablak sarkában egy igen szépen öltözött fiatal leányt vett -észre, aki éppen valami créme-féléből nyalakodik. - -A két leány nehány pillanatig megigézve nézi egymást s mindakettő mélyen -elpirul. A maga esetéből tudja mindegyik, hogy mi hozta ide a másikat. -Ez is, az is gondolja: ez a másik most tudja rólam, hogy az ebédem két -darab cukros sütemény. A leleplezett szegénységnek ez az érzete -elviselhetetlen, a két díszes, szegény teremtés szeretne egymás miatt a -föld alá bujni szégyenletében. Az ülő hölgy mélyebben húzódik vissza a -sarokba és úgy iparkodik a tányérja fölé hajolni, hogy arcát lehetőleg -elfödje a nagy, tollas kalap. Éva meg, aki éppen a második darab túrós -lepényt akarja tányérjára venni, ellenállhatatlan vágyat érez kimutatni, -hogy ő nem éhes és valami könnyű semmiséget vesz le a kerek tálcáról. -Hátha azt hiszik most, hogy ebéd után nyalakodni van kedve? Ennek a -kedvéért azt is elhatározza, hogy a túróstésztából egy darabot meg fog -hagyni a tányérján. - -A belső kis ajtón most egy igen csinos szőke leány lépett be, egyszerű -kék ruhában, fehér kötővel. Illedelmes köszöntéssel egy pohár vizet tett -Éva elé, aztán a szép kövér asszonnyal sugdolódzott, miközben mind a -ketten érdeklődő, csillogó szemmel néztek reá. Éva ösztönszerűen -megérezte, nemcsak, hogy róla beszélnek, hanem azt is mondogatják -egymásnak, hogy hol látták és minek ismerik. Komoly, közömbös arcot -erőltetett magára és viszont ő is csöndes szemlélődésébe merült az -átellenes asztalnál ülő leánynak, miközben lassan falatozott a -süteményéből, ezzel is mutatva, hogy nem éhes. - -Szép leány, gondolta magában, különösen a szeme. Acélkék, az igaz, hogy -a szemöldöke csak festve van feketére. Így ültében alig lehet megítélni -a termetét, hanem a derekát jó varrónő szabta. Ámbátor ő ilyet nem venne -föl. Jabot – ki visel most jabot-t? De igen finom csipkével van kirakva -s az alsó szoknyája, mely egy kicsit kilátszik, legalább harminc forint. -Ni, gyűrű is van az újján – vajjon valódi brilláns-e? Miért ne? – felel -magának, hiszen ilyet kapni egy krajcár nélkül is. Csakhogy ő nem -kívánja, elég van már a zálogházban. - -A túróssüteménynek a végére ért és eszébe jutott, hogy hagyni is kéne -belőle. De csak most támad igazán étvágya. Még egy kicsikét harap -belőle, gondolja magában, de nem tud ellentállni a vágynak, megeszi az -egészet. Most érzi csak igazán, hogy éhes. Kezdi bánni, hogy ide jött, -ahol hat krajcár a sütemény darabja, öt krajcárjával még egyet ehetne. A -vizes pohárhoz nyúl és azzal mossa el az étvágyát. - -Az átellenes hölgy fölkel és a pult elé lép. Halk hangon kérdi, hogy -mennyit kell fizetnie és kis bugyellárisából úgy halász ki két -tízkrajcárost, hogy senki ne láthassa, mennyi van még benne. Aztán a -cukrász asszony hangos alászolgájára barátságosan, de halkan kíván jó -napot és úgy szökik ki az ajtón, mint a szökevény, amikor egy őrizetlen -pillanatot kell kihasználnia. - -Csak most kezdte magát Éva jól érezni. Élvezte a pihenés gyönyörűségét, -a fáradtság csak úgy párolgott ki belőle. A kis boltban a szűk utca -miatt csak amolyan alkonyati félhomály volt, csak az átellenes ház -harmadik emeletén láthatta, hogy süt a nap, cikázik a verőfény. Jó, -nagyon jó itten. Itt is marad, amíg lehet. Ezenközben azonban tekintete -megakadt a kis faliórán: félkettőt mutatott. - -– Istenem – gondolta – most a legalkalmasabb idő Blumnál, a főnöke -ebédelni van, kevés a dolog, most tán sikerül. - -S bármennyire jól esett volna a pihenés, fölkelt, lefizette a tizenkét -krajcárt a szép fehérkötős leány kezéhez, aki lopva csillogó szemmel -kémlelgette s megindult újból, egyenesen a nagy, döntő csatába, amelynek -bére öt méter fekete foulard. - -Nem ismerem jogomat, hogy mivel regényt írok, hát hazudhassak. Ha most -költenék egy firmát, mondanám, ott meg ott van ez a bolt, minden olvasóm -rámcáfolhatna: ilyen bolt nincs is Budapesten. Viszont ahhoz sincs -jogom, hogy egy meglevő firmát említsek itt föl, mert a cégtulajdonos -kelleténél többet hinne nekem s ha van egy Blum nevű segédje – mért ne -lehetne? – hát rövidesen és ártatlanul elcsapná. Ezért engedjék el nekem -a firma megnevezését, az üzlet megjelölését, amely felé Éva most indult, -amelynek fényes üvegű ajtajába nagy hetykén benyitott, félig a küszöbön -megállott s magatartását gőgösre erőszakolván, urasan szétnézett a -feléje bókoló segédek között. Az egyik, egy magas, szőke soványság, -ideálisan borzolt hajjal elébe is járult: - -– Csókolom a kezét nagyságos kisasszony, mivel is lehet szerencsém -szolgálni? - -Pörögve beszélt, a hangjában valami szenvedő lágyság, a hangja -lejtésében bizonyos éneklő turbékolás volt. Úgy beszélt magyarul, ahogy -a franciák szoktak franciául beszélni. - -– Nincs itt Blum? – kérdi Éva hanyagul. – Ő már ismeri az ízlésemet. - -Az olyan megtisztelő bizalom egyes segédek iránt nem ritkaság, majdnem -minden vásárló hölgynek megvan minden boltban a maga kiválasztott -segédje, aki már ismeri ízlését, aki éppen azért nem csapja be s aki -ennek következtében minden gyanun felül állva, a legnagyobb lelki -nyugalommal duplán számítja föl a kelméket, de ebből aztán bőségesen -enged, hogy a vásárló a boldogságba majd belekábul. - -– Blum úr? Kérem alássan azonnal, méltóztassék helyet foglalni. Móric, -szólítsd elő Blum urat a szalagosztályból. - -Móric, a kis inas, amíg a szövetosztályból a szalagosztályba rohant, -vagy hat segéd úrtól lökődött oldalba, akik mind a homlokukba fésülték -hajukat, mind igen előkelőek voltak, mind olyan turbékoló szenvedő -hangon beszéltek s mind elfelejtették már, milyen keserves volt, mikor -ők mórickodtak azóta rég megpohosodott Blum urak és egyéb oldalba rugó -nagyságok hatalma alatt. - -Éva leereszkedett az egyik kopott bársonypuffra és dehogy is gondolta, -hogy a kis Móric a szalagosztályban fölkiált a létrára, melyen Blum úr -valamit rakosgatott: - -– Legyen szíves kijönni, Blum úr, az a magas leány, a Deméndy -államtitkár szeretője van itt. - -– Csapjon beléd a mennykő, kölyök – válaszolt Blum úr, amit a kis Móric, -a kelmeosztályba rohanva, így tolmácsolt: - -– Mindjárt itt lesz a Blum úr. - -Jött is. Elegánsan, mintha skatulyából vették volna ki. A két karját úgy -is tartotta, kissé távol a testétől, mintha óvná az elegenciáját a keze -érintésétől. Eleven, jótartású fiatalember, csak a keze volt nagy, kékre -fagyott, nem is a mostani munkájától, hanem inaséveiből, meg a -nyomoruság idejéből, melyből nagy nehezen, tehetséggel, tudással és -szorgalommal felküzdötte magát idáig, a belvárosi üzletbe, ahol száz -forint a fizetése. Kicsi volt és barna, de az ő haja is szakasztott úgy -volt fésülve, mint a magas szőkéé és a hanglejtése is olyan turbékoló -volt, a meghajlása, a mosolya is ugyanolyan szabású. Ebből, noha sohse -láttam, tudom, hogy az üzlettulajdonos így szokott fésülködni, így -szokott beszélni s mivel kikiáltott zseni a maga szakmájában, a -segédekre hol majmolásból, hol természetes hatásból rájuk ragadt az ő -modora. - -Csak két vidéki asszony volt az óriási üzletben, a legszélsőbb sarokban, -akik lesütött szemmel és borús komolysággal, révedezve hallgatták a -kiszolgáló segédek ékes magyarázatait. Nem tudják, mi tetszik nekik, mi -nem, csak az eltökélés van meg bennük, hogy nem hagyják magukat -megcsalni s a segéd mennél jobban magasztal egy-egy kelmét, ők annál -gyanakvóbban vizsgálják s elhatározzák magukban, hogy azt semmi áron sem -veszik meg. A kasszában pedig feketekávé mellett egy öreg úr olvas -ujságot, nyilván a tulajdonos apja, vagy apósa, aki déli inspekciót -tart, míg a fia, veje visszatér a kávéházból. - -Amint Éva megpillantja Blum urat, széles nyájas mosollyal, bizalmas -bohókásan biccent feléje, mint a gyerek, aki fölteszi, hogy őt meglátni -csak kitörő örömet okozhat. Blum úr szeme egy pillanatra rá is csillan, -de aztán úgy tesz, mintha csak kötelességszerűen mimelné az örömét, -mellyel Éva felé siet: - -– Alásszolgája, nagyságos kisasszony, bocsánat a várakoztatásért. - -Éva fölkelt és a pulton keresztül odanyujtotta a segédnek keztyüs kezét -(nem egészen fehér, egy kicsit benzinszagú is volt a keztyűje). - -– Jó napot, kedves Blum úr, – mondja kislányosan illegetve magát, – hát -azt se kérdi, hol voltam oly soká? - -– Ó, kedves kisasszony, – mondja Blum úr elmés mosollyal, – meg voltam -róla győződve, hogy nem felejtett el bennünket. - -Éva most közel hajol hozzá és súgva mondja: - -– Maga rossz ember. - -Blum úr fölöttesen mosolyog, a szeme rezerváltan, erősen néz bele a szép -leány arcába, azt gondolván magában: most ugyan nem csapsz be. - -– Már mint én? – szólt szintén súgva – hát rossznak tartja az olyan -embert, aki nem bolond? - -Éva durcásan visszakapja a kezét, amit eddig a pulton nyugtatott, hadd -paskolja a segéd, ha kedve tartja. - -– Ha így beszél velem, akkor ajánlom magamat. - -Blum úr nem ezt akarta. Súlyt vetett arra, hogy kollégái némi kis -bizalmaskodáson érjék a szép hölggyel s gondoljanak felőlük, amit -akarnak. - -– Bocsánat, – szólt kissé elkeseredetten, – de végre is át fogja látni, -hogy eddig csak a bolondját járatta velem. - -Éva hidegen biggyeszti a száját. - -– Azt akarja, hogy egyszerűen az ölébe hulljak? Férfi dolga, hogy -győzzön és nem férfi, aki csak kényelmesen akar győzni. - -Blum úrnak erre fejébe száll a vér. - -– Jól van, – szólt eltökélten – én ezzel is beérem. Most már legalább -tudok valamit. Ha csak erő kell, hála istennek, az van. - -– Ez már beszéd, – kacag Éva is, – nem szeretem a kunyoráló, pipogya -embereket. - -Blum úr szeme most ravaszul csillan. - -– Új mintáink jöttek, nem akarná megnézni? - -– Szívesen, de minek is? Úgy sem vásárolok. - -– Nem baj, – buzgólkodik a segéd – ha meglátja, tudom, hogy kedvet kap -rá. - -– Kedvet kaphatok rá, – nevet Éva – hanem pénzem egyelőre nincs. - -Blum úr, aki csak arra gondol, hogy ő most erős lesz, legyint a kezével. - -– Ne beszéljünk erről. Csak nézze meg. - -– No hát mutassa. - -– Tessék erre jönni, még nincsenek beraktározva, a kis magazinban vannak -még. - -Éva mintha egy darabig habozna, aztán elszánja magát. - -– Jól van. - -És követi Blum urat egy keskeny falközön át a hátulsó traktusba, onnan -egy kis ajtó nyilt előtte a kis magazinba. Kicsi helyiség, tele -ládákkal, szövetekkel s csak egy vak gázlámpa ég benne. - -– Tessék leülni, – szól Blum úr reszkető hangon, aztán hirtelen át -akarja karolni a leányt, de nem sikerül neki. - -– Előbb lássuk a mintákat, – szól Éva biztató mosollyal. - -– Maga kegyetlen, – felel a segéd és még egyszer szerencsét próbál. – -Éva kisasszony, csak egyetlen, csak egy icike-picike csókot! - -– Már megint könyörög – szól rá Éva szemrehányóan. - -– Igaza van – mondja a segéd és kiegyenesedik, – de meg fog ezért -fizetni, isten bizony, hogy megfizet érte. - -Éva elpirul, úgy mondja: - -– Ez már beszéd. - -És Blum úr most már teljes önkivületben elébe rakja a legszebb és -legdrágább mintákat s beszél és magyaráz neki s nem is tudja, mit mond. -Éva ezt az időpontot találja legalkalmasabbnak s hirtelen rászól: - -– Hát ebből vágjon le öt métert és küldje el rögtön a Maison Annába. - -Blum úr, aki az üzleti részen túl akar esni, fogja a métert, meg az -ollót, s öt méter helyett hetet vág le. - -– Hanem az ön lelke rajta, Blum úr, én csak egy félméter satint akartam -venni, erre a szövetre se szükségem, se pénzem. - -– Jól van, jól – mondja Blum úr – majd fizeti akkor, amikor -felhasználta. - -Ezzel kibujik a pult alól s mielőtt Éva csak gondolt volna reá, átkapja -a karjaival és mohón az ajkát keresi. Éva már nem tud védekezni, a foga -közé szorítja ajkait, úgy tűri nyögve a férfi ostromát s mikor nagy -nehezen kiszabadítja magát, félrefordítja arcát, hogy rejtse haragját -meg az undorát. - -– Úgy-e – szólt Blum úr lihegve és diadalmasan – tudok én erős is lenni. - -– Menjen – szól Éva és elfödi arcát. Erre Blum úr meg akarja ismételni a -támadását, de Éva most már résen van. - -– Ne, ne, elég volt mostan. - -– De csak most – elméskedik a segéd. - -– Hívja az inast és küldje el rögtön a szövetet. - -– Ezt csak azért mondja, hogy ne legyünk tovább egyedül – véli az okos -ember. – Hát jól van, tudja Éva kisasszony, igaza van, ha csak amolyan -könnyen hódíthatnám meg, nem is törném magamat utána. Móric! - -És berohan Móric s már tudja, miről van szó, hogy neki most a nyakába -kell kerítenie a lábát és csomagot vinni. - -– Ezt rögtön elviszed a Maison Annába és mondod, hogy nagyságos Dermák -kisasszony küldi. Hol a kalapod, kölyök? - -Móric rohan a kalapjáért, Éva meg biztatóan, kacérkodva csillogtatja -szemét a fiatal emberre, aki kezében morzsolja vékony ujjait, egyenként -megnyomogatván őket. - -– Isten vele – szól Éva s csöndesen kacag azzal az érzéki, najádi -kacagással, mely a férfit őrültté teszi s melyből igéretet ért mindenre, -amit csak gondol. - -– Mikor láthatom? – szól Blum úr forró hangon. - -– Majd írok – súgja Éva és könnyű főhajtással ismét kisuhan az ajtón, -gyorsan, hogy Blum úr utól ne érje s amint az utcai üzletbe ér, gyors -pillantással kutatja, nem érkezett-e még meg a tulajdonos s lehajtott -fővel, a ruháját szorosra fogva, kisuhan az utcára. - -– Megvan! – gondolja magában és felsóhajt. Szinte kipihente ennek a -hadjáratnak a fáradalmait, amint most ismét nekiindult a -koronaherceg-utcának az utolsó, a legsúlyosabb tusára, melynek ellenében -a maga szegénységében tehetetlennek érezte magát, mivel asszonnyal kell -megvívnia. - -Félelem is gyötörte, a szíve is dobogott és vergődő aggodalmában fel is -sóhajtott magában: hát érdemes? Nem volna jobb, mint a huga, perkál -szoknyában és viseltes cipőben járni, dolog után látni, mint így -küzdeni, hazudni, tűrni és megalázkodni azért a cifra hazugságért, -semmittevésben jobban kifáradni, agyongyötrődni, mint a legsúlyosabb -munkában? Igen, de amikor olyan irtózatos szégyen a _meglátszó_ -szegénység, mikor oly szörnyű szenvedés a leszállás a mélybe, a -kivetkőzés a megszokott állapotból. Nem neki kell ez a félig kikoldult, -félig kicsalt cifraság, hanem a világnak. Szívesen járna rongyokban, ha -észre nem vennék s nem gondolnák: ni, a Dermák Éva most rongyokban jár, -mert nincs, aki selyembe öltöztesse. Igaz: aki ismeri, tudja, honnan -tellett eddig szép ruhára, de mégis félig önáltatással, félig naivsággal -önmagában tartotta a hitet: ha most is jól öltözködik, amikor ez az -ember nincs már, akkor bebizonyította, hogy azelőtt sem volt. Nem -gondolt arra, hogy ebből mást is lehet következtetni, ami sokkal -természetesebb, azt, hogy eszerint más valakije van az első helyett. Ha -eszébe is jutott, egyszerűen kijelentette, hogy azt nem hiszi róla -senki. Olyan könnyű okoskodással győzni, amikor az ember csak önmagával -vitatkozik. - -A Kalap-utcában, a régi Athenæum-épülettől a harmadik házban, -ütött-kopott, csákány alá érett kis kétemeletes ház kapuja fölött fakult -a nagy firmatábla: _Maison Anna női divatszalon_. Ott fordult be Éva, -kínos köhögéssel, a keskeny csigalépcsőn megállt s míg fölért az első -emeletre, háromszor fújta ki az orrát, pedig nem volt náthás. Vajjon itt -van-e már a szövet? Bizonyára itt lesz, ez pedig nagyon megkönnyítené a -dolgát. Éppen amikor az utolsó lépcsőre ért, nyilt a piszkos, hajdan -fehérre festett szárnyas ajtó és kidőlt belőle a kis Móric. Amint -megismerte Évát, lekapta boglyas fejéről lyukas kalapját és szeplős, -csontos arcát alázatosan ráirányította: - -– Elhozta? – kérdi Éva gépiesen, – várjon csak. - -Kinyitja bugyellárisát és abból kihalászván megmaradt négy krajcárját, -odaadja a fiúnak: - -– Nincs több aprópénzem, majd máskor. - -A fiú megköszöni és elrohan, már a vérében van, mint a nyúlnak, hogy -folyton és mindenki elől meneküljön. - -Éva pedig, mint a színésznő, aki a végszóra várva, már hangolja magát, -kinyújtja derekát; szigorúan összeszorítja a száját, az állát kissé a -mellének feszíti, aztán istennek ajánlva magát, nagy zörejjel nyitja az -ajtót. - -Valami várakozó szalonféle volt ez. Egy ripszgarnitura, megfeketülve és -kifényesedve a sok használattól, egy pattogatott politurás -szalon-asztal, a falak tele ragasztva divat ujságok képeivel. Amint -nyilt az ajtó, megcsilingeltette a fölébe akasztott rézcsöngetyűt. A -belső ajtó nyitva volt, látszottak a függönytelen, utcára nyíló ablakok, -meg egy csomó vászonbáb, hol meztelenül, hol megaggatva készülő -ruhákkal. - -Tágas kétablakos szoba volt, a mennyezetnek a belső falba szakadó -festéséről ítélve, valamikor még nagyobb. Az ajtó mellett egy óriási -fehér cserépkandalló merengett az elmult régi időn, amikor a mostani -szabószalon még valami nagy úrnak a díszterme volt s neki is más volt a -rendeltetése, mint hogy mindennemű lim-lommal, mustrakártyákkal, -gombostű-skatulyákkal, rossz vasalóval, szövetmaradékokkal és üres -kávéscsészékkel tele legyen rakva. Egy óriási, puhafa rámás állótükör, -meg néhány kopott vörös bársony karosszék némi úriasságot iparkodott a -szoba karakterének adni, de hiába. A függönytelen ablakok pattogatott -keretei és mosatlan üvegei, a falak piszkossága, meg a padló szemetje a -lomposság tanyájává tette ezt a fogadó szalont. - -Az előszoba riadozó csengetyűje egy vékony dongájú kis varróleányt csalt -az elfogadóba. Csak a fejét dugta rajta be, aztán hirtelen visszahúzta. -Éva néhány pillanatig magára maradt és a tükör előtt igazgatta az arca -kifejezését. Mi tagadás benne? komolyan szorongott. A Maison Anna úrnője -nem könnyen kezelhető egyéniség. - -Nyomban meg is jelent, az idegennek kissé sajátságos, de Évának már -megszokott módon. Az ajtót úgy föltépte, hogy belül odacsattogott a -falhoz, aztán megjelent, maga előtt egy kerekes karosszéket tologatva, -melyben egy őszbajuszú, aszottképű ember ült, pipával a szájában, -pokróccal betakart lábbal. Isten tudja, hányszor történik ez meg vele -naponta, mióta jár így, mégis minden egyes esetben felesel az asszonnyal -és próbál fordítani a dolgok rendjén. - -– Megint nem fognak dolgozni – mondja rikácsoló, ingerült hangon – kárba -vesz legalább egy félóra, pedig ha benn maradnék, vigyázhatnék rájuk. - -– Az én károm, – felelt ridegen az asszony, miközben a köszönő Évára -szegzi átható, lobogó tekintetét, mely tele van elcsigázottsággal, -keserűséggel és gyanúval. – Ismerlek már, azért maradnál bent, hogy -enyelegjél velük. Nem szégyenled magad? - -– Istenem – nyögi a béna ember – hogy lehet valaki ilyen szörnyen -féltékeny? Nézze csak kisasszony, – fordult panaszos hangon Évához – -tehetetlen, beteg öreg ember vagyok és a feleségem… - -– Hallgass! – rivalt rá az asszony, – családi dolgok nem tartoznak ide. -Jó napot, kisasszony – kiált harsány hangon Évára. – Most hozták a -szövetjét, de abból ugyan nem lesz semmi, hogy meg is csináljam. -Megtartom részfizetésnek a tartozása fejében. - -Kicsi, sovány asszony volt, csakúgy lógott szürke háziszoknyájában, -melyet a nyakán egy földig érő skót sállal kötött össze, amit elül a -pongyola nyílásán néhány hanyagul alkalmazott gombostű iparkodott -elősegíteni. A haja sötétfekete s ahol simára volt fésülve, acélosfényű -is. Kicsi, sovány arcából kimeredtek a vékony csontok, a homlok kicsi, -keskeny és szögletes. Vénnek, csúnyának látszott, de a szeme fényének -olykor kitáguló nagysága fiatalságra vallott, amolyan elfonnyadt, korán -hervadt és lelkileg kiszáradt ifjúságra, melyet a gondok, a küzdelmek, -csalódások és szenvedések teremtenek. - -Éva belül összerezzent e kemény, szinte goromba kifakadásra (úgy -számította, hogy a szövet majd hitelképessé teszi a varrónő előtt is), -de rögtön összeszedte magát. Dacosan hátraszegte a fejét, homlokát -összeráncolta s amúgy foghegyről, félig elfordulva, lassan, élesen -szólt: - -– Tán nem tudja, kedves… hogy is hívják? hogy kivel beszél, előbb jó -volna meggyőződni, hogy van-e rá ok, mielőtt valakinek ilyen hangon a -szemébe vágja gorombaságait. - -A varrónő egy pillanatra meghökkenve nézett Évára, aztán keskeny ajka -összeszorítva lekonyult s halk, harapós kacagással mondta: - -– Fizessen a kisasszony, akkor hinni fogok az ilyen beszédnek. Elébb -nem. - -– Hol a számlám? – kiáltott Éva, most már felháborodva (magában -gondolta: nini, hiszen én most komolyan fel vagyok háborodva, mintha -csakugyan volna pénzem). – Rögtön kérem a számlámat. - -– Meglesz, – szólt kurtán az asszony. Emil, írd ki a kisasszony -számláját. - -– Megint írni? – nyög az ember a tolószéken, de a felesége már -megindította és odagurította a kandalló mellé, ahol egy kicsike kopott -íróasztalon voltak a blanketták, meg a füles üzleti könyv. - -– Szaporán, szaporán, – türelmetlenkedett Éva – nincs kedvem tovább -várni a számlára, mint maga a pénzére. - -– Siess, – mordult az asszony az emberre, aki reszkető kezében forgatta -a könyvet és sehogy sem tudott a Dermák Éva kontójára akadni. - -Erről különben Éva maga is gondoskodott. A türelmetlenség minden látható -jelével odaállt ő is a kis íróasztal mellé s eközben ruhája mintegy -véletlenségből odaért az ember lábtakarójához. - -A sorvadásos ember erre elkezdett reszketni. Megigézve emelte szemét Éva -arcához, aztán, mintegy félve, hogy ez elárulja és a felesége rácsördít, -leszegte fejét és reszkető kézzel, elkábult fejjel, nem is gondolva a -céljával, kezdett a füles könyvben őrülten össze-vissza lapozni. A szeme -eközben kidülledt, majd fáradtan lecsukódott, minden arcizma -rángatódzott s a melléből hörögve szállt föl a lélekzet. Éva undorodva -és szánakozva fordult el e látványtól s a szerencsétlen mohó -reflexmozdulattal utána hajlott. - -Nem tartott egy percig sem. Az asszony is látta urának e fölgerjedését. -Tán azt hitte, hogy csak ő vette észre, hirtelen ott termett és -haragosan kitépte kezéből a könyvet: - -– Téged se lehet semmire se használni. Különben jól van, megelégszem egy -részletfizetéssel is. Csak látni akarom, hogy egyáltalán akar-e vagy -tud-e fizetni. - -– Én meg – szólt Éva hidegen – nem vagyok se csaló, se koldus és nem -vagyok hajlandó holmi igazolásokat bemutatni arra, hogy magának munkát -és keresetet adhassak. - -– Be lóhátról beszél a kisasszony, – pattogott most már az asszony – -mikor legutóbb itt volt, egészen más hangon beszélt hozzám. Akkor -kedves, édes Bernstockné voltam, meg hogy csak ez egyszer segítsek -rajta. No hát, kedves kisasszony, ha olyan goromba, akkor fizessen. - -Ezzel maga fogta a könyvet, egy-kettőre felütötte az Éva lapját és -póklábú, ügyetlen vonásokkal kiírta belőle: _Dermák Éva kisasszony – -számla-maradék 175 frt 50 kr_. - -Erre Éva nem volt elkészülve. Nem sikerült, gondolta magában és -elképedt. - -– Hát itt van, fizessen! – kiáltott a kegyetlen asszony diadalmasan és -látszott az arcán, hogy szinte szeretné, ha áldozata nem tudna fizetni. - -Ez a helyzet elviselhetetlen volt. - -– Szaldirozva van? – kérdi kurtán. - -– Az egészet? - -– Az egészet! – kiáltott Éva most idegesen. Valami új ötlete támadt, -amitől magában megijedt, de szemben ezzel az asszonnyal megszünt minden -habozása. - -– Most majd én írok, – szólt és odatelepedett a kis asztalhoz. Hamarosan -két sort vetett papirosra. - -– Itt a pénze, – szólt rá se nézve az asszonyra – és most köszönöm a -szívességét, nem dolgoztatok többet magánál. - -– Mi ez, mi ez? – szól Bernstockné és szeméhez viszi a papirost. «Kedves -Miklós, fizesse ki ezt a potomságot. _Éva_.» – Ah – tette hozzá -megváltozott hangon – tehát ismét összejöttek? - -– Amint látja, – mondja Éva egykedvűen. - -Bernstockné néhányszor forgatta a cédulát jobbra, balra, összeszorította -az ajkát, tétova szemében látszott a gondolkodás, meg a habozás, végül -határozott: a cédulát a fiókjába zárta s most már keményen ugyan, de -minden indulat nélkül mondta: - -– Nem akarom azt az urat háborgatni, aztán nem is ő, hanem maga tartozik -nekem. Majd ha összekerül vele, kérje el ön tőle a pénzt. Mi legyen -abból a szövetből? Alj? - -– Alj. - -– Milyen blouse kell hozzá? - -Éva hamarosan elgondolta, hogy ha most a réginek átalakítását kívánja, -ezzel gyanút ébreszt. - -– Vannak mintái? – kérdi. - -– Vannak, különben a divatlapot is nézheti, keressen magának façont. -Hja, – tette hozzá, mintegy végleg expiálni akarván előbbi rideg -viselkedését – így már rendjén van. Nekem azt mondták, hogy a kisasszony -csak úgy éli világát, nem érintkezik urakkal, sőt vissza is utasít -mindenkit, nekem pedig hever a drága pénzem. - -– Ami azt illeti, kedves Bernstockné, – szólt Éva most már szintén -békülő hangon – arról ne is beszéljünk. Hiszen nem kell hozzá nagy -tudomány, hogy az ember megbecsüljön egy ruhát, amelyért ön százötven, -meg kétszáz forintot számít. - -– Nálam ilyen az ár, – felelt Bernstockné – s az én vevőim nem -sokallják, mert kapnak valamit a pénzükért. Hát te itt mit gargarizálsz? -– fordult most az urához, aki magában összeroskadva, eddig majd elnyelte -Évát a szemével, miközben félig nyitott szájjal egyre hörgött. Amint a -felesége rászólt, nyomban elhallgatott, lesütötte a szemét és -közömbösséget erőltetett arcára. - -– Még mindig beteg Bernstock úr? – kérdi most Éva. - -– Még mindig? – fakad ki keserűen az asszony, – ilyen volt mindig és -ilyen is marad. Itt lóg rajtam, mint a kolonc s amilyen tehetetlen és -nyomorék, még sem elégelte meg a kicsapongásait, csak lányokon jár az -esze. - -A béna ember arcán sűrűn nyüzsögtek a ráncok, szeme mérgesen rávillant a -feleségére. - -– Hazugság! – rikolgatta – hazudik, hazudik, hazudik! Hanem féltékeny, -mindenkire féltékenykedik s azt akarná, hogy haljak meg. Ó, ismerlek én… -te… - -Az asszony odalépett az urához, mire ez nyomban elhallgatott, csak -szuszogott magában, mint a gyerek. - -– S maga elhinné, hogy én erre féltékeny volnék? Erre? Akit utálok, -mivel megcsalt. Megházasodott, miután aljas teremtésekkel tönkretette az -egészségét és titkolta a betegségét! Eléggé sajnálom könnyelműségemet, -hogy úgy becsapattam magamat. Nézzen rám, kisasszony, nem vagyok én elég -fiatal és ha akarnék, nem akadna nekem is férfi? Hanem én becsületes -asszony vagyok s még ehhez a nyomorulthoz is hű akarok maradni. Neki meg -egyre máson jár az esze, – bánnám is én! Hanem az orvos figyelmeztetett -és a lelkemre kötötte, hogy vigyázzak rá. - -Az ember nem ágált többé, – amikor ilyen meztelenül beszéltek a bajáról, -megtört a képmutatása. Feje lehanyatlott s félig csukott szemmel szürkén -bámult maga elé. Igen, betegség ez, csúf, átkos, kínzó betegség, az -isten büntetése, amiért visszaélt az egészség boldogságával. - -Éva pedig, aki már ismerte ezt a különös házaséletet, megborzadt és nem -ettől a férfitől, nem ettől az asszonytól, akinek rideg küzdelmébe az -élettel rikítóan bevilágított családi állapotának az a sivár undoksága, -hanem a férfitól, meg a szerelemtől általában. Úgy érezte, mintha ez az -emberrom végső állomása volna minden férfinak és erre az állomásra az ő -és a hozzá hasonlók existenciáin keresztül jutna. A képzelete elé tárult -a Deméndy Miklós képe is, a szép, nagy, az erős és gazdag Miklósé, aki -most egy feleség oldalán él s ha ő hagyná, ott is maradna nyugodtan, -emberségesen és boldogan. De nem hagyja, vissza csábítja és ilyen -emberré teszi majd, hogy tovább is szép ruhát viselhessen. - -És ezzel leült Bernstocknéval és buzgón és behatóan megvitatták a derék -façonját, aprólékosan végignézvén a legújabb párisi divatlap képeit. - -Jó egy órába tartott, amíg végeztek. Holnapután már próbálni jöhet, az -egész ruha pedig kész lesz a jövő hét elején. A béke teljesen -helyreállt, Bernstockné nem beszélt többé pénzről és Éva búcsúzóra a -kezét is nyujtotta neki, amit az asszony csak az ujjai hegyével fogott -meg. Bernstock felé fejével biccentett, hanem a beteg ember nem hagyta -annyiba, nyujtogatta feléje a kezét, hangos köszönéssel és Éva kénytelen -volt neki is kezet adni. A keztyűjén keresztül is érezte a csontkéz -fagyasztó nedvességét, mely görcsösen markolta és szorongatta, mint a -halál, hogy alig tudta magát kiszabadítani. - -Tehát ez a csata is meg van nyerve, legalább egyelőre, amíg a hazugság -ki nem pattan. És bizony ki fog pattanni, talán még a munka szállítása -előtt. Akkor aztán mi lesz? Szüksége van rá, mindenáron, ragyognia kell, -meg kell látszani rajta, hogy most is a régi, elegáns Éva. Sajátságos -lappangó terv volt ebben a vágyakozásban, nem vallotta be magának, de -úgy volt vele: a kiöltözködéssel vissza fogja hódítani a barátját. -Szinte fixa ideává fejlődött ki benne a remény, hogy mire ez a ruha -elkészül, addig okvetlenül találkozni fog vele s újból meghódítja majd. - -Most, amint ismét nekivágott a Ferenciek-terének, ez a kétségbeesett -felbuzdulásban megfogamzott ötlete tartotta fogva, a pár sorral, mely -most ott hever a Bernstockné asztala fiában. Ugyan, ha Bernstockné -elküldte volna neki, nem fizette volna-e ki? Dehogy is nem, ez bizonyos. -És aztán! Hiszen ez volna a legjobb módja az összeköttetés -helyreállításának. Egyszeriben tisztába, rendbe jönne minden. Ejnye, jó -is volna, ha az a cédula útra kelne. - -Hátha ezt a kínban fogant ötletet végrehajtaná? Csak el kellene küldeni, -nem a pénz miatt, de az is jól esnék, hanem főképen a következések -miatt. Egyszeribe tisztában volna mindennel. Nem kellene még vagy tíz -keserves napot töltenie, amíg elkészül a ruhája s megnyitják a -képviselőházat, nem kellene ottan is csak remegve lesni a jó szerencsét -és a bizonytalan eredményt: észreveszi-e s ha igen: fölszól-e hozzá, -akarja-e újra kezdeni a régi viszonyt? - -Nem követte tovább e gondolatot. A nagy idegmegfeszítés után fáradtnak -és nyomorultnak érezte magát. Semmi reménye, semmi biztonsága. Most -érezte csak, hogy az egész élete mennyire egyetlen eshetőségre van -építve és az az eshetőség milyen gyönge. Nem olyan férfi ez a Deméndy, -mint annyi más. Ő hű volt hozzá, a kedveséhez, mennyivel inkább lesz -majd hű a feleségéhez. Nem, nem a Bernstockok fajából van faragva ez az -ideális ember, akit csak ő ismer gyöngének és nyomorultnak. Az a -Bernstock! Még emlékszik rá, milyen szép, fiatal ember volt ezelőtt -három esztendővel, amikor elvette a Steiner Annát, a maison Anna -tulajdonosnőjét. Az már vén leány volt akkor, legalább -harminc-harminckét esztendős, szenvedélyes és szép is volt. Vakon ment -ebbe a házasságba, mivel sóvárgott a férjhezmenés után. Szerette is ezt -az embert, aki olyan ügyesen tudott beszélni, olyan szépeket mondani és -aranyhegyeket igérni. Ügynök volt és irtózatos életet élt, nappal -kártyázott és éjszaka leányokkal mulatott. S alig hogy megházasodott, -kiütött rajta a szörnyű baj, a betegség. A mézeshetek még el sem multak -s már oda került a kerekes székbe. Szegény asszony, mennyi oka lehet a -szívtelenségre. És mégsem mond le arról az emberről, akit -tehetetlenségében is egyre gyötör a szerelmi sóvárgás. Ott tartja -magánál és ápolja csikorgó foggal és hangos szitkokkal, de nem rúgja el -magától, amint joga volna hozzá. - -A Ferenciek temploma elé ért és nyomorúságában kábult álmodozásában -vágyat érzett, hogy a lelkén könnyítsen. Belépett; a nagy hajóban csak -néhány szál gyertya égett s ő leborult a hideg kőre és buzgón, -kétségbeesetten imádkozott a halálhoz, hogy váltsa meg ettől az élettől. -Nagysokára megkönnyebbülten emelkedett föl, kisurrant a kétoldalt -térdepelő koldusok során át, akiknél semmivel sem volt gazdagabb s -belevetette magát az újból zsibongó utcába, a vásárra és sétára induló -sokaságba, melynek mindenik tagját boldogabbnak hitte saját magánál. -Pedig nagyon sokan a leányok és asszonyok közül utána fordultak és -csodáló irigységgel mondogatták: - -– Milyen szép termete van! Bizonyosan színésznő. - - -3. - -Mint koldus katona mellét a vitézségi érem, úgy ékesíti a Dermákék -szegénységét a nagy faragott könyves szekrény. Elkerültek a régi, -mahagoni üvegszekrények, el a festmények, a kényelmes bőrkarosszékek, az -ezüst nászajándékok, a négy szobára való kényelem. És elkerültek még a -könyves szekrény lakói is, mind sorba, amint a szükség az antikváriushoz -kergette őket. Kettő maradt csak meg belőle: egy öreg elnyűtt Kant, meg -a Longfellow költeményei. Ezek is kivándoroltak a könyves szekrényből a -Jani fiú iskolás vackába. A könyvek helyét most a család ruhaneműje -foglalja el, Longfellow porosan az iskolás könyvek aljára van temetve, -mivel a Jani fiú nem ért angolul, de legfelül van Kant, mivel németül -tud s egyre bujja ezt a mélységes, érthetetelen könyvet s érteni véli, -amiket kiolvas belőle, mikor este, dolgai végeztével odaül az asztalhoz -és beletemetkezik. - -Hét óra felé a könyves szekrénynek még más hivatása is van. A kiugró -párkányra terül egy piros szalvéta, arra meg sorjába három karaj kenyér -kerül. Egy a Janié, egy a Sárikáé és egy az Éváé. Össze-vissza, a mama -porciójával együtt félkilót nyomnak, ára hat krajcár. Meg van terítve -vacsorára. És ezzel ki van tűzve a fürgeségnek, meg az életrevalóságnak -a pályabére is. Aki hamarább ér haza, a Bulyovszky-utcába, az -válogathat. A nagy bérház harmadik emeletén ilyenkor tavasszal esti -homály és csöndes zsibongás uralkodik. Haza szivárognak a munkás -emberek, asszonyok, az alsóbb emeleteken a kishivatalnokok, itt-ott -egy-egy elkésett gyermekcsapat, melyet a közel városliget lombtalan fái -és korai vurstli mulatságai csábítgattak. Szegény, füstös, piszkos -környezet. Be messze esik a nagyvilágtól! Az a három darab kenyér -azonban kihat a messze távolba. A zsibárús-utcából miért törtet -lelkendezve hazafelé a kis masamódleány? A Ferenc-körútról miért vágtat -lihegve egy nyurga, éhesképű és foltosnadrágú fiú? S az Andrássy-úton, a -terézvárosi templomórára eső tekintet következtében miért válik sietőssé -a gondolataiban elmélyedt, sugár, úri tartású, elegánsan öltözött szép -hölgy járása? Hét óra van, a kenyér ki van terítve a könyves szekrényen. -Siessünk, aki előbb jön, az kapja a legnagyobb darabot. S nemcsak azt. A -kis masamódleánynak, a Sárinak, keserves tapasztalatai vannak, a -bosszúság könnye tolul a szemébe, mikor rágondol. Neki dolgoznia kell, -neki be kell várnia a hétórai harangszót, ellenben ez az Éva akkor mehet -haza, amikor akar. Most is bizonyára otthon van már és ma sem volt -otthon ebédre. Jó ez, mert ilyenkor a mama sietve kiosztja az ő -porcióját is, de rossz is, mert ilyenkor Éva se nem szól, se nem kérdez, -hanem megeszi a másik kenyérporcióját is. Ha ugyan éhes. Most azonban -délben látta, hogy egy katonatiszt jár utána, lehet, hogy azzal ebédelt. -Be jó volna! Talán a maga kenyerét is otthagyja, amint néhányszor -megesett. De azért siessünk, hátha nem ebédelt a katonatiszttel! - -Ebből az okból, mint már tudjuk, az aggodalma nem volt alaptalan. Éva a -kapuban kissé megpihent, nagyot lélegzett, aztán nekivágott a három -emeletnek, finom szoknyáját könnyedén felfogta, hogy az előtte járó -fejkendős asszonyok és kopott ruhás munkáslányok félő ihlettel bámultak -le reá. Gőgös, rideg teremtés a kisasszony, nem barátkozik velük úgy, -mint az édesanyja. De ha bántja is őket, természetesnek találják. -Teheti: egy államtitkárnak a szeretője. - -Aztán benyit a piszkos konyhába, bal felől az ajtó résén világosság -hatol ki és rekedtes füttyszó hallszik. Haas úr, a technikus hónapos -bérlő, mint mindig, most is idehaza van már. Jobbfelől teljes a -sötétség, az ablak mellett biztos körvonalakban megismeri az édesanyját, -aki nagyobb nálánál, szikár, beesett arcú asszony. Most is, a vak -sötétségben, pápaszemmel az orrán, mélyen a himzés fölé hajlik, úgy -rontja a szemét, hogy petroleumot takarítson. - -Éva nem köszön, az anyja föl se néz a munkájából. Itt nem igen szoktak -beszélgetni, hacsak nem veszekednek. Éva leteszi kalapját s a -könyvesszekrényhez lép. Ott van a három darab kenyér. Sorra kézbe veszi -őket s méregeti a súlyukat. Megtalálja a legnagyobbat és beleharap. -Aztán vetkőzni kezd. Az elegáns hölgyből két perc alatt lompos, -perkálruhás szegény leány lesz. Aztán visszadűl a kopott, széles -divánra, melyről lepattogott a bőr fénye s ki-kibújkál a lószőr és -csámcsogva eszik. Csakhamar elfogyasztotta a porcióját. Ekkor fölkel és -elveszi a másik darabot is. - -– Nem hagyod? - -Élesen rikácsolva, mint a kakadu szava, sivít ez a két szó az ablak -mellől. Az első, melyet reggel óta az anya leányához intézett. - -Éva rá se hederít, beleharap a kenyérbe, az egyszer megindult nyelv -pedig rázúdítja a szakadatlan szidalmakat. Hogy egész nap kószál, isten -tudja merre, aztán hazajön és eleszi szegény testvérhuga elől a -kenyeret, aki dolgozik és keres. Hogy nem szégyelli magát, hogy nem -gondolkodik-e, meddig mehet ez így, mi lesz belőle. Hogy nincs érzése -még az anyja iránt sem, aki vakra dolgozza magát, az öccse iránt, akinek -a cipőjébe befolyik a víz, míg ő selyemben pompázik. Végtelen, keserű és -gyűlöletes áradozásban önti rá édes anyja a szót, amire ő nem válaszol, -csak hangosabban csámcsog s hogy még jobban ingerelje, a kenyér -elfogyasztása után, halkan fütyülni is kezd. Végre pedig föláll, kimegy -a konyhába, ott meggyujtja a kis petroleumlámpát és behozza. - -Dermákné feléje ugrik, mint a madár, ha fiókját támadják. - -– Nem hagyod a lámpát? Annyi pénzed van? Félnyolckor nem lehet lámpát -gyujtani. - -– Olvasni akarok, – mondja Éva kurtán. A gyenge fénynél látni az arcát, -provokáló, gúnyos mosolyra szorult a szája, hosszú, szép pillája pedig -megátalkodottan félig lehunyva. - -És nem is törődve többé édes anyja átkozódásával, odaült a kicsi -négyszögletes asztalhoz, felütött egy regényt és úgy tett, mintha -egészen belemerült volna. Dermákné – mit tehetett egyebet, voltaképpen a -lányának igéző hatalma alatt állott – nagymérgesen fogta a hímző-rámát s -a széket lecsapva, kemény szitkok közepette ő is odatelepedett az -asztalhoz. - -Ajtócsikorgás és rekedtes füttyszón a kőrösi lány dala hallszik. Valaki -poroszkál a konyhában, aztán a külső ajtó is megnyikordul. Haas úr ment -ki, bizonyára egy pohár vízért. Az anya hímez, a leány olvas. Néhány -perc mulva ismét nyikorog a külső ajtó és most egy borízű férfihang halk -enyelgésére fiatalos, elfojtott kacagás válaszol. Éva fölüti a fejét, az -anyja meg se moccan. - -– Sonka, – mondja a férfi. - -– Jó, – hallik a leány felelete – de mind megeszem ám. - -– Nem bánom, még egy fél almát is adok, csak jőjjön… - -Ekkor nyílik az ajtó és beront a kis Sárika. A köszönés ebben a házban -nem szokás, az ajtótól a könyves szekrényig a három lépést a kis leány -egy ugrással megteszi s a szeme körüljár a szobában, az anyjára, a -nénjére s körül az ágyra, a divánra, meg az ajtóba vert szögekre, ahol -ruhadarabok lógnak. Azt nézi, itt van-e már Jani. Nem látván se őt, se a -kalapját, az egyetlen darab kenyérről megállapítja, hogy ez nem ő rá, -hanem Janira vár, ennélfogva le sem vetkőzve, a kezébe kapja és -beleharap. - -– Úgy, úgy, – mondja most keserűen Dermákné – te meg fald föl a bátyád -falatját. - -– Én se jövök mulatságról, – felesel a kis leány – neki szólj, ne nekem. - -És ezzel egy-kettőre bekapta az egész porciót, aztán lecsapja vékonyka -gallérját, meg ferde kalapját és szintén odatelepszik az asztalhoz. A -két tenyere közé fogja az arcát és szétterpeszkedő könyökeit -odatámasztja az asztalhoz. Inkább unalmában, meg hogy a nénjét -bosszantsa, veszi fel újból a beszéd fonalát. - -– Hát mért engeded, hogy Éva két kenyeret egyék? - -Éva magában mosolyog és föltekintve olvasmányából, mondja: - -– Te is megetted az ebédemet. - -– A te ebédedet? – szól gúnyosan a kis leány – mintha bizony te nem -ebédeltél volna. - -– Ó igen, – szól Éva – még pedig nagyszerűen, ötféle pecsenyét és -hatféle tésztát. - -– Én bizony elhiszem, – szól a kis leány – de csak járj te az ilyen -ebédekre, nekem nem kell. - -– Hallgatsz? – szól Éva csöndben. - -– Miért? Tán _te_ parancsolnál nekem? - -– Igen, én. - -– Hát próbáld meg. Még az kellene, hogy _ilyennek_ engedelmeskedjem. - -Sértően, maróan és kárörvendően hangsúlyozta az _ilyen_ szót. Éva -fölemelkedett és feléje ütött. A kis leány fölpattant az asztalról és -szemtelenül vihogva állt meg az ajtóban. Éva egy darabig gyűlölködve -nézett rá, aztán ismét elmerült az olvasásban. Dermákné nem hederített -rájok, amikor a leányok veszekednek, neki nyugalma van. - -A kis leány visszaült az asztalhoz és türelmetlenül izgett-mozgott. -Unatkozott is, meg valami járt a fejében. A Haas úr vacsorája, amire -meghívta. De hát félt Évától, aki soha sem engedi bemenni a szobaúrhoz. -Az imént is csak azért akart veszekedni, hogy oka legyen kimenni a -szobából. De nem sikerült, ez az Éva nagyon türelmes. Bizonyára vaj van -a fején. - -Ekkor nyílt harmadszor az ajtó: haza jött a Jani. Egy kicsit liheg a -gyors lépcsőmászástól, a tüdeje nem éppen a legjobb. Bő, nem az ő -testére szabott felöltő van rajta, de a műértő zsibárús hallatlan -kopottsága, meg a bélése teljes feslettsége mellett is megismerhette az -előkelő származást. Valóban, Jani előtt ezt a kabátot egy államtitkár -viselte, persze, nem úgy, mint ő, télen is. Nagy kék szeme van a nyurga, -bibircsókos fiúnak, abban fellobog az ifjúságnak, meg a magába -merengésnek tüze, mely nem mer nyiltan kicsattogni, mivel a szegény fiú, -ebben a környezetben, másutt meg gyámoltalanságánál fogva gúnyban és -elnyomottságban szemérmetesen és szégyenkezve rejtegeti a lelke -gazdagságát, melyről különben már elhitették vele, hogy csak gyerekes -képzelődés. - -A fiú szintén nem köszön, de kezet csókol az édesanyjának. Aztán csak -egy tekintetet vet a könyvesszekrény párkányára és szó nélkül, csak egy -halk sóhajjal törődik bele a ténybe, hogy nincs vacsora. Az ablak -sarkában, a földre tett kis deszkán vannak az irkái, meg a könyvei. – -Jani a hetedik gimnáziumba jár – onnan szedi elő azt a rejtelmes német -könyvet, amelyről hallotta, hogy ebben foglaltatik az emberi elme -legnagyobb bölcsesége és beletemetkezik. Nem érti ugyan, csak az egyes -szókat, hanem hozzákomponál magának belső tartalmat is. Olvassa Kantot s -amit kiolvas belőle, az a maga ügyefogyott eszének a gyerekes -tákolmánya. - -Az édesanyja rajta nyugtatja tekintetét, önfeledten, csak egy percre s -ebben a nézésben nyilatkozik meg az egyetlen érzelmes fölgerjedés, amit -ebben a családban tapasztalhattunk. A fiú megérti a tekintetet és szíve -melegen fölsajog. Gondolja is, hogy mások ilyenkor megölelik az -édesanyjukat s hallanak néhány gyöngéd szót, de itt csak a mivoltuk -durva felét fordítják kifelé. A gyöngédség, a szeretet meghúzódik belül, -mint a vad a barlangjában. Jani meg is szeretné nyugtatni az édesanyját: -ne sajnálja nagyon, mert ma szerencsére uzsonnát kapott. Kávét és -kuglófot. Amiből nem evett ugyan annyit, mint szeretett volna, de mégis -élvezett valamit. A Ferenc-körúton lakik ugyanis a legjobb leckéje, a -Bellágné. Kábítóan gazdag, szép, fiatal asszony, a saját házában lakik s -amikor későn uzsonnázik, vagy kedve támad másodszor uzsonnázni, akkor őt -is megkinálja egy csésze kávéval. - -Bellágnéval a fiú sokat foglalkozik, olykor Kantja mellett is rá -kalandozik az esze. Mert Bellágné is áldozat, meg boldogtalan. Vagy öt -hónappal ezelőtt még szobalánya volt a Bellágéknak, de a gazdag ember -beleszeretett és feleségül vette. Hát mi van ebben, amin fönn lehetne -akadni? Csak azért, mert szegény volt, ne lehessen tisztességes felesége -egy tisztességes embernek? Nincs műveltsége. De hát azt meg lehet -szerezni és a fiatal asszony törekszik is reá. Ezért tanul most nála -írni és olvasni. Későbben majd egyebet is fog tanulni, hiszen még csak -tizennyolc éves. És mégis! A mostohalányai nem akarják elismerni, a volt -szobalányukat nem akarják anyjuknak fogadni. Istenem, milyen előitéletes -a világ. Ezt a szép és jó asszonyt lenézik és kerülik, mivel szegény -leány volt. Nem is érintkeznek vele, a lakást kétfelé választották, -külön bejáratuk van s éppenséggel nem is látják a mostohaanyjukat. Jani -nem is látta őket soha, pedig négyszer hetenként fordul meg a házukban. -Bellágnétól hallotta, hogy felfuvalkodott hiú teremtések, öregebbek is -nálánál s csak az bántja őket, hogy a mostoha anyjuk fiatalabb is, szebb -is, meg hogy kevesebb vagyon néz majd rájok az új házasság miatt. - -Ez valószínűbb is, mint amivel a lányok rágalmazzák Bellágnét, hogy -elszédítette és fondorlattal behálózta szegény apjukat, aki oly soká -becsületes, szolid öreg ember volt, aki a gyermekei mellett soha nem -érezte még valakinek szükségét. Hát lehet valakit szerelemre csalni? A -szerelem ugyanis magasztos érzelem, mely úgy fakad a szívben, mint a -vadvirág, se beleplántálni, se beleerőszakolni nem lehet. És Bellág úr – -csak egyszer látta a szürke, bozontos szakállú, testes öreg kocsigyártót -– nemes ember, amikor csak a szíve szavára hallgatott s nem vált rabjává -a maga előitéletének, mely a vagyon szerint különbséget tesz ember és -ember között. - -A Jani fiú fölriad. - -– Mit akarsz? – kérdi Dermákné Évától, aki hirtelen fölkelt. - -Jani csak most vette észre, hogy a huga nincs a szobában. - -– Be akarom hozni – szól Éva izgatottan – nem engedem meg, hogy egyedül -legyen bent a szobaúrral. - -– Úgy? – mondja csípősen Dermákné – talán irigyled tőle azt a falat -sonkát? - -– Nem bánom, – mondja Éva felindultan – ha egy egész disznót eszik is -meg, de azt nem szabad engedni, hogy ez a liba ott bent egyedül legyen -egy férfival. - -– Hadd legyen – mondja pattogva Dermákné – hadd egyék, ha hozzájut. Te -pedig a legutolsó vagy, aki féltheted a hugodat. - -Éva már az ajtóban volt, csak onnan szólt vissza: - -– Beszélhet anyám, ami tetszik, amíg én itt vagyok, vigyázni fogok arra -az ostoba libára és nem hallgatok senkire. - -Ezzel becsapta maga után az ajtót s keményen berontott a másik szobába. - -Keskeny, egyablakos szoba volt. A bútorzata egy ágy, egy bádogmosdó, egy -szekrény, egy nagy négyszögletű asztal, meg egy könyvespolc. Az asztal -nagyobbik részét egy óriási rajztábla foglalta el, e mellett ült Haas úr -és még falatozás közben is dolgozott. Az asztal sarkában ült Sárika és a -papirosról fölváltva Haas úrral szedegette föl a sonka-szeleteket. - -– Jó estét, Haas úr, – szól Éva sietős hangon – bocsánat a -háborgatásért. Gyere be, Sári, a mama hí. - -A kis leány pislogó szemmel néz a nénjére. Haas úr egyet tol a -rajztábláján, amivel a helyéről való tisztelettel teljes fölállást -markirozta s széles száját barátságos vigyorgásra húzva, mondja: - -– Ejnye, be kár, Sárika kisasszonyt vacsorára hívtam. - -– Tudom, – mondja Éva nyersen – de Sári kisasszonynak otthon is van -vacsorája. Siess, mert a mama haragszik. - -– Nem igaz, – mondja most dühösen a kis leány – a mama nem is hí, te nem -akarod, hogy itt legyek. - -– Hát akkor én nem akarom, hogy itt légy, – mondja Éva határozottan – -azonnal jőjj. - -A kis leány nem mert ellenkezni. Dohogva fölkelt s még egy nagy szelet -sonkát vett a papirosról. Majd hogy a meghátrálását födözze s még egy -gombostűszúrással megboszúlja magát, hozzátette: - -– Hanem te se maradj itten. - -Éva lesújtóan nézett reá, de nem szólt semmit. Haas úr belekezdett a -kőrösi lány nótába – ezt talán még álmában is fújja – úgy mondta: - -– Ejnye be kár, hanem aztán visszajöhet a kisasszony? Hiszen nincsen -benne semmi rossz, én úgyszólván a családhoz tartozom, ugy-e? - -– Nem illik, – mondja Éva szigorúan – ha hozzánk jön, Haas úr, szívesen -látjuk, hanem egy ilyen tacskónak semmi keresete egy fiatal ember -szobájában. Ajánlom magamat. - -Odabent aztán isten igazában megindult a hadd el hadd. A kis leány, mint -a pulyka felfújta magát és az anyja födözete alatt megszólaltatta dühe -ütegeit. Hogy csupa irigység az egész, hogy azt hiszi, mindenkinek csak -őrá szabad néznie, hogy nem mindenki olyan, mint ő. Hogy persze, ő csak -rosszat gondolhat, ha valaki egy fiatalemberrel van együtt stb. - -Éva ismét könyvébe temetkezett s a mérges kis csípésekre absolute nem -reagált. Ez ingerelte Dermáknét s most már ő vette át a Sárika -taktikáját. Hogy voltaképpen igaza is van, hogy másnak kell lennie -annak, aki olyan finnyás és féltékeny a leánybecsületre. Hogy mit is -gondol? Az a fiatalember nem olyan, amilyenekkel Évának dolga van. -Megártott volna Sárinak az a falat sonka? Persze szeretjük adni az úri -kisasszonyt, de akkor legyen is miből. Csakhogy a kisasszony fönn hordja -az orrát s azt hiszi, övé a világ. Szégyenszemre összeállt azzal az -emberrel, azzal a gazemberrel és köpte a markát, hogy méltóságos asszony -lesz belőle. Hogyis ne, lekenyereztette magát egy pár rongygyal s most -abban henceg. Pedig még a legutolsó leány is többet vasalhat ki a -férfiakból. Most pedig itt ül azzal a síma pofácskájával s nem sül ki a -szeme szégyenében. - -– De édes anyám, – könyörög most Kantjából föltekintve a fiú. - -– Hallgass! – rivall rá az anyja s a fiú úgy összehúzta magát, mint -mennydörgéskor a kölyök macska – tudom én, mit beszélek. Az a Deméndy, -úgy látszik, okos ember volt, keresztül látott rajtad s még jókor a -faképnél hagyott. Különben mit bánom én? Ha már annyira sülyedtél, kár a -fele úton megállani. Eredj az utcára, úgyis ott lakol. Tán a szép ruhád -megtetszik valakinek, hisz úgyis ez lesz a vége. - -Sárika, a tizenötesztendős Sárika sugárzó arccal hallgatta ezeket. Éva -az asztalra csapott, mire Dermákné hirtelen elnémult. De ezzel már -visszanyerte önuralmát s a képzelhető legnyugodtabb hangon, lassan, -meggondoltan felelt: - -– Gyalázat, hogy így beszélsz a tulajdon lányodról. Hanem hallod, mondok -neked valamit. Nagyon jól megértettem, mi rejlik az alatt az erkölcsös -korholás alatt. Te akarsz az utcára küldeni, hogy pénzt szerezzek, amint -hogy édes kedves lányod voltam, amíg pénzt hoztam. Csakhogy abból nem -eszel. Amíg élsz, itt fogsz engem látni és el fogsz engem tartani, mert -ez kötelességed. - -Ezzel fölkelt, becsapta a könyvét, megvetette az ágyát és vetkőzni -kezdett. Dermákné nyelve tovább pörgött, nem hederített rá. Belebújt az -ágyba és magára húzta a dunyhát. A fal felé fordulva, úgy feküdt -mozdulatlanul, behunyt szemmel, mintha aludnék. Mikor Dermákné kifordult -a szobából, egy kéz símogató érintését érezte a haján. Egy kicsit -föltekintett, Jani állt előtte, könnyező szemmel és remegő hangon -suttogta: - -– Ne törődj vele, Éva, ne hallgass a mamára. - -– Hagyj békén, – szólt durván, de azért lopva fogta az öccse kezét és -megszorongatta. – Nem kérek a sajnálkozásból. - -Sárika is vetkőzni kezdett, a két leány, aki annyira nem fért meg -egymással, közös ágyban aludt. Jani ott maradt a petrolum-lámpa előtt, -de amint Dermákné visszatért, kiadta a kommandót: - -– Elég volt a petroleum-égetésből. - -És Jani szó nélkül, a mondat közepén, becsapta a könyvet s fölkereste -hálóvackát. A földön vetett neki ágyat édesanyja, ő maga a divánon -aludt. Öt perc mulva sötét volt a szoba s csak a Sárika boszús -nyöszörgése hallatszott, aki Éva mellé feküdve, eredménytelenül -ostromolta a dunyhát, hogy jobban betakarózhassék. - - -4. - -A Jani fiú meg mert volna esküdni, hogy amit Éváról, meg arról a -jóságos, kiválóan előkelő úrról beszélnek, merő rágalom. Ezért sajnálta -olyannyira, hogy belevérzett a szíve is. Éva nem rossz, csak -boldogtalan, amilyen boldogtalan csak kiválasztott nemes lélek lehet. S -mikor ennyire félreértik és bántják, csoda-e, ha kifelé fordítja lelke -érdes oldalát? A mama olyan szigorú és nyűgös, Sárika vásott gyerek és -ő, a szegény, ügyefogyott fiú… ugyan mit tehetne ő? - -Pedig ő tudja igazán, hogy semmi sem igaz a rágalmakból. - -Hányszor várta nénjét este, didergő hidegben a színház csarnokában, míg -kijöttek – maga látta, hogy a színházból jönnek. S hallgatta beszédjüket -– ha elmaradozott is, Deméndy mindig megállt és bevárta. Nem történt -köztük semmi, ami nem volna megengedett dolog, hiszen mindig velük volt -és megismerte ezt a Deméndyt és megszerette – ó, mennyire megszerette! -Ezt az előkelő, nemes férfiút, akinek történelmi szereplése van az -országban, aki oly jókedvűen, oly szívesen és okosan tudott beszélni. -Egy csöpp gőg sincs benne, barátságosan bánt vele, a szegény fiúval, aki -elfogultan lesütötte szemét s amilyen rongyosnak érezte magát, -megremegett a lelke a titkos gyönyörűségtől, hogy igazi gavallér oldalán -mehet végig az utcán. - -Hogy szeretik egymást, azt maga is gondolta, de Deméndy csak -tisztelettel szerethette nénjét. Bármi történt is azóta, arról meg volt -győződve, hogy Deméndy derék, becsületes férfiú. Tán a viszonyok voltak -ellene, tán magasabb családi tekintetek nem engedték meg, hiszen az -arisztokráciában mások a viszonyok, mint Bellágéknál. – Deméndy -megszorult és elhagyta Évát, a rajta tapadó gyanuval, panasztalan -boldogtalanságban. Szegény Éva! - -Szegény Éva! Persze, hogy szegény Éva! A jó fiú, aki érettségiről, -álmodik és leckék után futkos, este meg, elkisérvén Évát, türelmetlenül -siet hazafelé az ő kedves, érthetetlen Kantjához, ugyan mit tudhat -arról, ami egy ilyen színházi est folyamán történhetik? Hogy is -juthatott volna eszébe, hogy olykor lemondva olvasmányáról, egy -félórával tovább vesztegeljen a színház tájékán s lássa, kik lépnek -onnan ki az első felvonás első felében, kik ülnek sietve a kocsiba s a -kocsiban szilajan csókolódznak s a szűkre kimért idő tudatában -megkétszerezik a vágyukat és mámorosan lihegve, behunyt szemmel és -mitsem halló, látó kéjes lehangoltságban ülik végig az előadás utolsó -jeleneteit, hogy akkor János szemeláttára, mosolyogva, a darabról -beszélgetve léphessenek ki a foyerba! Mit tudhat a szegény fiú a -bonvivantok mesterfogásairól és egy megtévedt leány mindenre kész -képmutatásáról! - -S honnan tudhatná ez a fiú, mit jelent az, ha egy szép napon a harmadik -emeletbeli koldustanyára beállít egy úr, akinek lent várakozik a kocsija -s udvarias-ismerősen hajol meg az elfogulatlanul elébe siető Éva előtt. -Honnan ismeri? Hogy kerültek össze? Mit jelent ez a látogatás? Dermákné -sem kérdezte, csak úgy futólag és megelégedett a felelettel, hogy egy -közös barátnőjük mutatta be a Koronaherceg-utcában. A derék asszony -odáig volt a gyönyörűségtől, hogy ilyen úr, egy méltóságos úr, meg sem -látva nagy szegénységét, kezet csókol neki, parolázik a Jani fiúval és -olyan kedves barátságosan eltrécselget vele, az elcsapott tanfelügyelő -özvegy feleségével, a szegény munkás-asszonnyal, aki darabszámra hímez -monogrammokat a Kígyó-utcai nagy fehérnemű-üzletbe. - -De hát mi célja is lehet Deméndynek látogatásával? Ha tisztességtelen, -bizonyára nem keresi a család ismeretségét. Hm, úr, nagy úr, maholnap -miniszter, de volt már eset rá. Éva nem mindennapi leány. Fejedelmileg -szép, hogy még az anyja is csodálva meghajol előtte. Ez szerencse, isten -áldása. Már látta magát selymes, suhogó ruhában, díszes termekben, -gazdagon terített asztal mellett. De arany dolga is volt akkor Évának! -És jött gyakran, mind gyakrabban s végül Éva is kezdte hinni, hogy lesz -belőle valami. Hiszen ez az ember olyan udvarias, olyan gyöngéd, nem -mond mézes-mázos bókokat és soha egy árva szóval sem említett szerelmet. - -Hogy is fejlődött ennyire a dolog? Szinte belekábul, ha emlékezni akar -rá. Ma nevelőnő, húsz forint fizetéssel, aztán kicsöppen a helyéből, -mert a nagyságos úr legyeskedik körülötte, újabb alkalmazás után futkos, -otthon szídják, amiért nem talál, megutálja az otthont s hogy nyugalma -legyen, az utcán csatangol. Ott is, cukrászdában, kávémérésben is -megismerkedik teremtésekkel, akik igen jókedvűek és sokat tudnak -mesélni. Majd foszlik a cipője s ezek tudnak susztert, aki hitelbe -dolgozik. Elavul a szoknyája, beajánlják Bernstocknéhoz, aki hitelbe -csinál ruhát. Kalapos üzlet is akad ilyen. S amikor ki van öltözve, -irtózik a gondolattól is, hogy ismét beálljon idegen gyermekek mellé -cselédnek. Ami eddig kényszerűség volt, életszükségévé lett. Megszokta -az utcát. Önérzetét emelte, hogy aki otthon dologtalan teher, az itt -kint hatalmasság, kivánatos teremtés, akire a férfiak sóvárogva néznek. -Erőssé és boldoggá teszi a tudat, hogy társnői irigylik s válogathatna a -leggazdagabbak között is és mégsem akar. - -Mi lesz belőle? A kérdés olykor nyugtalanítja, de nem sokáig. Amíg tudva -van róla, hogy tisztességes leány, a barátnői is mind csodálatosan -tisztességesek voltak. Mind csak udvaroltatott magának, bolondította a -férfiakat, ennyi is elég, hogy teljék mindenfélére. - -Akkor elhitte ezt. Ő azonban még csak nem is bolondított. Ridegen, -gőgösen és felháborodottan visszautasított mindenkit. De az ostromok, a -lehetőségek, az örökös kísértő refrain: ha _akarna_, elkábította. Nem -akart, mégis egyre arról tervelgetett: ha akarnám. Egyszer aztán egy úr -– maga sem tudta, hogyan – megemelte előtte a kalapját s ő biccentett a -fejével, maga sem tudva miért. Tán azt hitte, hogy ismerős? Vagy nem -hitt semmit? Megtörtént. Másnap ez a magas férfi megint köszöntötte és -mint ismerős mellé csatlakozott. Halkan, illedelmesen bemutatta magát. - -– Deméndy Miklós, államtitkár. - -Zavarban volt, elfogult. Az úr mellette járt és mindenféléről -beszélgetett. Úgy, ahogy művelt ember művelt hölgyhöz beszélni szokott. -Éva szükségét érezte, hogy értésére adja, mennyire nem közönséges leány -ő sem. Úri családból való, most is az anyjánál lakik. Deméndyre ez nem -igen hatott, ami Évának igen jól esett. Lám, nem is gondolt felőle semmi -rosszat. - -Annyira nem, hogy engedelmet kért a meglátogatására. - -Innen kezdve aztán mindennek az édes anyja az oka. Hát nem ő költögette -benne a hitet, hogy Deméndy feleségül veszi, nem ő tűrte el -látogatásait, nem ő bátorította föl őt is, az államtitkárt is a nagyobb -bizalmasságra? Sohasem beszéltek szerelemről és mégis, azon vette magát -észre, hogy Deméndy megszorítja a kezét, gyöngén átöleli és ha édes -anyja a konyhába ment, meg is csókolja. A csattanás bizonyára -kihallatszott a konyhába, de Dermákné mosolyogva jött ismét be és -hunyorgó szeme azt mondta: Csak bátran, gyermekeim! - -A házon kívül való találkozásuk is úgy rendeződött, hogy maga sem vette -észre: egyszerre csak rendszeresített rendez-vousjuk volt. Deméndy a -színházról beszélt és jegyeket küldött. Két jegyet, maga nem is volt -ott. Egy idő multán az egyik jegyen mégis csak az államtitkár ment. -Ebben sem volt semmi rossz, hiszen Deméndy maga kívánta, hogy Jani is -elkísérje őket a színházba és jöjjön a nénjéért, előadás után. - -Kényükre, kedvükre voltak bízva. Dermákné minden szombaton délután -liferálni szokott, ilyenkor egész egyedül voltak. Ezt is megszokta úgy, -hogy nem is vette észre. És anélkül, hogy szerelemről beszéltek volna, -az ilyen szombat délutánon Évának nem volt már veszteni valója s nem -volt oka, hogy az édes együttlét alkalmait meg ne szaporíttassa. - -Bukása nem járt nagyobb lelki rázkódással. Amikor beállt, a lelkülete -már alaposan ki volt preparálva. Nem is érezte semmi hátrányát, sőt -ellenkezőleg. Az édesanyja dédelgette s maga lehetőleg még bizalmasabb -volt Deméndyvel szemben. Évát eleinte bántotta, mikor anyja holmi apró -szívességekre kérte föl az államtitkár urat, de ebbe is beletörődött. -Dermákné kölcsönöket is kért, Éva ajándékokat kapott s a számláit az -államtitkár egyenlítette ki. A helyzet előállt szinte magától – ő nem -tett semmit, csak vele történt minden. - -Így telt le majdnem három év. És Éva ez alatt az idő alatt megszerette -azt az embert, aki megtanította a szerelemre. Szerelme oly mértékben -nőtt, amily mértékben észrevette, hogy a férfi hidegül. Három esztendő -nagyon sok idő egy szeretőnek. Izgalmas scénák előzték meg a kelletlen -pásztorórákat. Veszekedtek a lelkök mélyéből és kibékültek színleg. -Aztán megtudta Éva, hogy Deméndy jegyben jár. Egy utolsó jelenet, egy -utolsó összeveszés és Éva gőgösen, megvetéssel odadobta a férfinak azt a -szabadságot, melyet az nem volt erős kivívni magának. - -Aztán bekövetkezett az elhagyatottságnak, a reménytelenségnek sivár -ideje. Mikor otthon is rejtegette, ami történt, amikor otthon nekiestek -és a gyalázatát vetették szemére, mivelhogy az aranyhalacska kisiklott a -keze közül. Édesanyja előbb azzal gyanusította, hogy sok pénzt kapott -végkielégítésül, de magának akarja tartani. Mikor az a gyanu eloszlott, -még kegyetlenebb lett. Tehát meg se fizettette magát? Éva látta a -gondolkodásnak alacsonyságát és megvetette édesanyja személyében az -erényt. Tehát, ha pénz volna, nem lenne semmi baj? Ő nem így -gondolkodik. - -Mondhatatlan kínokat szenvedett. Lélek nélkül csatangolt az utcán, az is -idegen lett tőle. Barátnőit sértegette, kerülgette. Egyszer látta -Deméndyt, amint a lóversenyről hazatért a feleségével. Nevetséges, -vértelen csöpp baba volt az asszony. Dühbe jött és boszut esküdött. Ez a -vértelen báb fosztotta meg boldogságától? Ez a hitvány semmiség foglalta -el örök időkre azt az embert, aki az övé volt? Hát nem százszorta különb -ő nálánál? Hogy gazdag, hogy előkelő a családja? Hát aztán? - -Ezt nem fogja tűrni. A nyomorúság mind súlyosabban nehezedett rá, de ő -azt hitte, hogy csak a boszú vágya érleli benne a visszahódítás tervét. -Vissza fogja hódítani azt az embert, hogy megboszulja magát a feleségén. -_Csak_ azért. Magával nem törődik, nem neki kell, nem a cipőjét akarja -kifizetni, sem a ruháját, csak boszút állani. Tőrbe csalni, mámorba -ejteni azt az embert, aztán bizonyítékkal a kezében odaállani az elé a -gyerekasszony elé és a szemébe vágni: látod? Hites uradnak fogadtad a -szeretőmet és ma is inkább az enyém, mint a tied. De nekem nem kell, -odaadom neked, te beérheted vele, mivel tisztességes asszony vagy! - - - - -HARMADIK FEJEZET. AZ ÁLLAMTITKÁR. - - -1. - -Tizenegy óra felé járt az idő, mikor az ellenzéki szónok megtörülte -izzadt, kopasz koponyáját, kijelentvén, hogy a belügyi tárca -költségvetését nem szavazza meg. Sűrűn zúgott a helyeslés és a derék -ember, aki még sohasem fogadta el a költségvetést, sorra szorongatta a -feléje nyúló bajtársi jobbokat s elégedetten kérdezte: - -– Ez csak elég erős volt? - -Aztán a szélsőjobbon, az első sorban fölemelkedett egy magas, ifjú -ember. A ház zsibongott, moraj kelt, az emberek mintegy hosszabb -tartózkodásra helyezkedtek el. Deméndy államtitkár beszél. Természetesen -egy percig sem hagyhatja megcáfolatlanul az imént elhangzott kemény -vádakat, melyekről mindenki tudta, hogy igazak, de annál kiváncsiabban -lesték, vajjon mit tud ezekre kadenciául? Az ifjú államférfi, -kifogástalan fekete kabátban egyet sodort koromfekete bajuszán, férfias -szeme felvillant a középső karzatra, aztán nyugodt, mély hangon -belefogott a beszédjébe. Természetesen engedelmet kért, hogy a vita ez -előrehaladt stádiumában ő is, mint a tárca politikai államtitkárja, -felszólalhasson, de nem prejudikál miniszterének. A súlyosabb politikai -kérdéseket neki hagyja, ő csak az állítólagos visszaélésekkel akar -foglalkozni, melyek stb. - -A politikai hangulat meglehetősen puskaporos volt, már az elején is -röpködtek az ingerlő közbeszólások. A szónok megmaradt bureaucratikus -nyugalmában, úgy reflektált az egyes megjegyzésekre, de közben egyre a -középső karzatra nézett. A szónok minisztere is odanézett, egy csomó -képviselő is odanézett, oda voltak irányítva a látócsövek mind. Hogyne, -hiszen ott ül az államtitkár ifjú felesége, aki most először van a -képviselőházban és először hallgatja, mit tud az ura az ország -dolgaihoz. - -Az ország dolgai mindenek felett valók, de a szép asszony is valami. -Lassan-lassan Deméndy Miklósnéra jobban figyeltek a honatyák, mint -Deméndy Miklós úrra. Le nem vették róla a szemüket, összesúgtak, -összenevettek. S mint mindig, a férfiak ezúttal is maguk között nem úgy -beszéltek a szép asszonyról, ahogy vele szemben szoktak beszélni. - -– Valóságos gyerek – mondja az egyik. - -– Annál pikánsabb – véli a másik. - -– Ha gyerek is, Muki bizonyára nem az apja neki. - -– Magam sem az volnék. - -– De a szemében nincs semmi tűz. Érdekes, szép, nagy szem, de csak -gyerekszem. Az ilyenek nem igen temperamentumosak. - -Egy másik csoport. - -– Hogy kipirosodott, pedig máskor igen halvány. - -– Hogyne, drukkol az uráért. - -– Úgy hallom, valóságos liba. - -– Az kell Mukinak, magához való asszony nem is maradna meg vele. - -Egy harmadik. - -– Ragyogó csöppség, de az anyja még ma is többet ér. - -– Ez már igaz. Különben Muki a szó szoros értelmében, úgy mondják -legalább, megnézte az anyját, úgy vette el a lányát. - -– Magam is hallottam. Vajjon milyen viszonyban lehet most az anyósával? - -A csöpp asszony mellett valóban ott ül egy feketébe öltözött -márványszobor. Nagy és erős, csak az arca finom, alabastromszerűen -fehér, egy kis kreol árnyalattal. Sötét, hosszú szempillái alól a nagy -kék szem értelmességgel és hideg fénnyel tekint körül. Éppen ellenkezője -a leányának, akire rá se néz. Hideg tekintete körüljár a nagy teremben, -olykor, mikor alulról fölköszönnek, könnyen biccent a fejével, melyen -vörösesbarna haja merész eredetiséggel fésülve, tornyosodik. Inkább -látszik a Deméndy feleségének, mint a lánya, aki ültében alig tetszik -többnek tizennégy évesnél. - -Odalent szaporodnak a közbekiáltások, az államtitkár egyes állításaira -olykor kitör a méltatlankodó zúgás. Deméndyt ez nem hozza ki sodrából, -de a kis felesége odafönn sápad, reszket és remegve kapaszkodik az -édesanyja karjába. - -– Ne légy ostoba – mondja ez hidegen, a foga között, mire a leánya -aggodalmasan elereszti a karját és befelé remeg. - -De egy merész fordulat és egy hirtelen előkerült okmány fölolvasása -meglepi a Házat, a jobboldal tombolva helyesel, a baloldal próbál -gúnyosan nevetni s az asszonyka odafönn odáig van a boldogságtól. Mélyen -áthajol a korláton, finom kicsi ajka félig kinyílik, nevet is, köny is -csillog a szemében. A boldogság, a bámulat és a büszkeség sugárzik -belőle: milyen nagy, milyen erős, milyen okos és milyen győzelmes ez az -ember, az én uram, az, aki engem szeret egyedül a kerek világon! - -Hátuk mögött egy csomó gubás paraszt, meg egy kövér úr ül, fekete -kabátban, fehér keztyűben. Ezek ájtatosan, az idegen légkörben kissé -elkábulva nézik az ország műhelyét, ahol azok ülnek, akiknek neve -mindennap az ujságba kerül. Deputációba jöttek s a képviselőjük ideföl -ültette őket, hogy szabaduljon tőlük. - -Különben a karzat eléggé látogatott. Baloldalt a hosszú üléssor egészen -el van foglalva kalapos hölgyekkel, közben egy-egy vidéki atyafi, vagy -lebzselő aszfaltbetyár. A hölgyek többé-kevésbbé szépek, többé-kevésbbé -fiatalok. Olyikon meglátszik, hogy először van itt, másikon, hogy -törzsvendég, a terembiztossal is ismerős. - -Szép karzat van, érdekes ülés, mint azt az ujságok tudósításaiban minden -alkalommal megírják, a szép karzatot természetesen az érdekes üléssel -hozván oksági kapcsolatba. Ah, Budapest asszonyai, leányai nagyon -érdeklődnek a politika iránt. Ujságban nem olvassák, törvényeket nem -ismernek, de amikor lent sok a képviselő, olyankor fönt sok a szép nő. - -Vannak, akik egészen otthonosan érzik magukat. Elfogulatlanul -mosolyognak le, néven ismernek minden képviselőt, sokat személyesen is. -Míg Deméndy nagy beszédjét tartja, a karzat társalog a tanácsteremmel. -Felszegődnek a gukkerek, lefelé csillannak a biztató tekintetek. Benyit -a terembiztos és odahajol egy szép fiatal asszonyhoz: - -– Az első sorban megürült két hely, nem parancsol közelebb ülni? - -A fiatal asszony meg van hatva, hogyne fogadná köszönettel a jobb -helyet! - -Amikor odaül, a biztos most már bizalmasabban és titkolódzóbban lemutat -a jobboldal első gerezdjébe. - -– Látja ott azt a szőke urat? éppen nagyságodra néz. Nyárády Gusztáv -gróf az, kérdezte is tőlem, nem ismerem-e nagyságodat. Persze, eddig nem -tudtam neki felvilágosítást adni. - -Azt hiszem, azután sem tudott. A fiatal asszony, valami vidéki rokona -kedvéért jött ide, nem értette ugyan, mire céloz a biztos előzékenysége -és beszédje, de a biztos már érti az asszonykát. Ezzel nem megy semmire, -ez csakugyan a látványosság kedvéért jött ide. Nem ér rá sokat gondolni -vele, mert egyéb dolgai is vannak. A karzaton rendet kell tartani. - -Nagy suhogással nyit be egy magas, karcsú, szögletes szépség. Ismerjük -mi is, ismeri a terembiztos is. Kovacsevics Mariska kisasszony, ezúttal -a vőlegénye társaságában. Webston úr, kicsi, szőke, álmos emberke -álmosan konyul le vékony bajusza, álmosan mozog a kék szeme, álmosan lóg -le finom, sovány keze is. Nyugtalan, gyáva és bizonytalan az egész -magatartása. Idejött, mivel menyasszonya ide akart jönni. Nem érti, mit -mond Mariskának a terembiztos, nem érti mit felel ez. Csak a hanglejtése -üti meg a fülét: - -– Beszéljen csak, ez a mafla úgysem érti. - -– Mit mondtál rólam? – kérdi gyanakodva németül. - -– Rólad? Semmit. Azt mondtam neki, ha jobb hely akad, akkor ültessen át. - -– Honnan ismered? - -– Honnan, hát honnan ismerném? Innen. Csak nem vagy rá féltékeny? - -Leülnek, alig öt perc mulva a biztos int neki a szemével és lemutat az -egyik miniszteri székre. Mariska egyetértően biccent a szemével és -fölkel. - -– Gyerünk, már akadt jobb helyünk. - -A jobb helyről kényelmesen mutathatja magát annak a miniszteri széknek. -Öreg a miniszter, de még fiatal. Nős ember, de a feleségét senki sem -látta még. A politikában maga a megközelíthetetlen tisztesség, az -életben jó fiú, a művészetben habitué, az összes színházakban. - -Más ismerős is van. Itt van Mészáros Gizi kisasszony is. A legfeltünőbb -rajta a kalap, mely legalább is tízkilós. Különben igen egyszerűen van -öltözve, úgy, mint a mágnás kisasszonyok. A kicsike egészen el van -merülve a jelbeszédbe, melyet a jobboldal egy tehetséges fiatal -kezdőjével folytat. A képviselő úr a balkönyökére dűlve figyel az -államtitkár beszédjére, a jobbkezével pedig félig a pad alatt felel: -igen, nem, négy óra, öt óra, félhat. Végre megegyeztek és Gizike -kisasszony végsőt bólint a fejével és otthagyja a törvényhozást, az -érdekes ülést, az államtitkár beszédjét, mely most érte el kulmináló -pontját. - -Az első sor közepe táján egy egyszerűen, de takarosan öltözött asszony -ül, mellette egy tizenkét-tizenhároméves fiú. Kissé elfogult, de tetszik -neki a kép s szeme kutatva jár végig a képviselők során. A biztos, aki -mindent tud, éppen neki nem tud felvilágosítást adni. Az Andrássy-úton -kávéházuk van, odahoztak neki tegnap két karzati jegyet. Szeretné tudni, -hogy ki küldte. A biztossal szóba elegyedvén, ez azt ajánlotta neki, -hogy jöjjön el másnap ismét, a jegyeket most mindjárt meg fogja számára -szerezni, addig majd ki fogja kutatni, hogy a mai jegyeket ki váltotta -ki. Annyit azonban már most is elárulhat, hogy aki küldte, bizonyára -igen befolyásos, nagy úr, ha a mai ülésre már tegnapelőtt tudott -jegyekre szert tenni, pláne, ilyen jó helyekre. - -A fiatal kávésné e beszédre gyöngén elpirul és oldalt néz a fiára. A -biztosnak nem felel s mikor az ismét hozzálép és átadja neki a holnapra -szóló jegyeket – ugyanezekre a helyekre – szó nélkül veszi őket át. S -mikor a biztos halkan unszolja: - -– De eljöjjön ám nagyság! - -Ismét csak biccent a fejével, az arca piros és mosolyog, de megint nem -szól. - -Végig a hölgykarzaton az ember meglepetve látja majd mind azokat a -hölgyeket, akik déltájban a Koronaherceg-utcában szoktak sétálni. S -csöndben, az országos ügyek minden fönnakadása nélkül szövődnek a -viszonyok karzat és tanácsterem között s mire a napirend le van -morzsolva, tisztázva van az a kérdés is: ki kivel, mikor és hol fog -találkozni. - -Persze, nem mindenkinek van aratása. A nagy beszédek után fölkerekednek -és lent a kapu körül, a muzeum-körutig és onnan vissza suhognak a -gazdátlan szépségek és farkasszemet néznek a távozó honatyákkal. -Olyiknak szerencséje van és az utcán éri el, ami bent a házban nem -sikerült. Megbillen egy-egy kalap, udvarias üdvözlés, mely a közönségben -azt a hitet kelti, hogy itt ösmerősök találkoztak, aztán megindul az -intim eszmecsere, egyenesen a dolog meritumára térve. - -Az államtitkár befejezte beszédjét. Zugó taps, zajos siker, öt perc -szünet. A középső karzaton kipirulva, a boldogságtól reszketve kerekedik -föl a kicsi feleség, meg a hatalmas szépségű anyós, aki mindvégig -halvány és egykedvű. A kicsike asszony nagy izgatottságában meg is -botlik a magas lépcsőn, az édes anyja pedig korholja: - -– Nem tudsz vigyázni? - -És kilépnek a karzati folyosóra. - -Ugyanekkor egy másik ajtó is csapódik be, Dermák Éva, teljes díszben -kiöltözködve, kábítóan szépen szintén elsiet. A lépcsőn utóléri -Deméndynét s végignéz rajta. Minden íze reszket s keze ökölbe szorul. A -kis asszonyka csak futólag néz rá és gondolja magában: milyen szép -leány! Aztán Éva elébök kerül, a kapuban ismét össze akadnak, Éva válla -oda is ütődik a mamához, amire a két nő gyilkos közömbösséggel villantja -össze szemét, hogy aztán másfelé nézzenek, mintha tudomást sem vettek -volna egymásról. - -Nem sikerült, hiába reménykedett. De csak mert itt volt ez a báb. -Deméndy nem látta meg, mert a feleségére kellett mindig néznie. Ő jól -látta, nem a szerelmes ember öntudatlan vonzódásával függött mindig a -férfi szeme a feleségén, hanem az óvatosság fegyelmezettségével -kényszerítette magát, hogy ne nézzen máshová. De így is, micsoda -szenvedés volt tanuja lenni ennek a köteles, erőltetett ragaszkodásnak. -A feleségnek jogai vannak s az erős férfi annyira ismeri őket, hogy fél -ettől a hitvány bábtól, ettől a vértelen gyerektől. E gyerek mellett -neki el kell tünnie, magamagát kell eltüntetnie, pedig kölcsönösen -megrabolták egymást! - -Deméndyék bent maradtak a lépcsőcsarnokban, egy sereg honatya körülfogta -őket és beszélt a Miklós nagy sikeréről, meg a tegnapi turfról, melyen ő -méltóságáék nem voltak ott. Igen, nem lehetett, mert Deméndyné rosszul -érezte magát és erőt gyűjtött a mai napra. - -Éva kint megállt a legfelsőbb lépcsőn s körüljártatta szemét. Volt mit -látnia, de nem azért állt oda. Meg akarta várni őket, jobban mondva őt. -Azt akarta, hogy lássa, vissza akarta magát lopni az emlékébe és -kísérteni mostani nyugodalmas életében. Balszemét összenyomta, mint a -vadász, szája szögletei keményen lekonyultak. - -Oda át a muzeum-kert rácsa mögött tolongott a dologtalan csőcselék és -leste a jövő-menő nagy urakat. Olcsó mulatság, de meg jó is. Nagy urat -látni, gazdag asszonyokat, a nép fiaihoz méltó szórakozás. Szorosan a -rácshoz lapulva állt egy fiatal ember, meglátszott rajta, hogy munkás, -de jól volt öltözve, majdnem uriasan. Tompa kábultságában is rajta -felejtette a szemét: honnan is ismeri azt a konokul szomorú arcot, -azokat a feketén csillogó szemeket? Ekkor elsuhan mellette Mészáros -Gizi, csakugy árad belőle a parfum. Igaz, ez Domokos, a Wočasek mester -első legénye. Komolyan megijedt. Eszébe jutott, micsoda fenyegető módon -intette a legény Gizit, hogy őrizkedjék tőle a nyilt utcán. Bizonyára rá -leskelődik és a susztereknél hamar kész a szerelmi dráma. - -– Gizi! – szól a leányra, de az már maga is észrevette a legényt, -megrázkódott, aztán esze nélkül, majdhogy a most elrobogó kereskedelmi -miniszter kocsija alá nem került, átrohan a kert felé, magasra emelt -napernyőjével integetve a legénynek. Ez azonban, mint a macska, előbb -összehúzta magát, aztán hirtelen iramodással a kert mélyébe rohant. -Megszökött a leány elől, akire lesett. - -Éva meg volt döbbenve. Ezt nem értette. És amint Gizi visszafordult és a -kert rácsa mellett lassan a körút felé indult, arca csüggedt, szomorú -volt s a szeme csaknem könnyezett. Ez a teremtés is tudna érezni? Fut a -legény után, akit megcsalt és tönkretett? Igen ezt látja. Igaz, a -következő percben már hallotta kacagását is. Egy úr, aki szembejött -vele, megállította, azzal incselkedett. Végül megegyeztek, az úr intett -egy üres kocsinak, abba bele ültek. Alig hogy elrobogtak, ismét meglátta -Domokost, a kalapját kezében tartva, törölte verejtékes homlokát, -keresve nézett föl-alá az utcán, aztán a körút felé vágtatott: utól -akarta érni azt, aki elől az imént menekült. - -Két gyönyörű, szőke leány megy el mellette – a karzaton nem is vette -őket észre. Olyanok, mint a zárdanövendékek, az illedelmességük is -szomorú, a ruhájuk takaros válogatottsága is mintha árvaságra vallana. -Két édes, majdnem egyforma halvány arc, szőke hajuk nehéz tekercsekben -omlik le az egyformán egyszerű kisleányos kalap alól. Föltünők és még -sem bántja senki, az ólálkodó férfiak csak félve, lopva néznek rájok. -Ah, ezek is jobb sort láttak. A Bellág-leányok, akik, mióta -mostohaanyjuk van, egészen magukra vannak hagyatva és úgy töltik az -idejüket, ahogy éppen lehet, minél többet távol a családi tűzhelytől. -Éva ismeri őket, mert sokat látja és a szíve elszorul. Ezeket is elnyeli -majd az utca? Szegény, szegény teremtések! - -– Meg lesz, édes! - -A háta mögött mondta ezt valaki. És megrázkódott, érezte, hogy arcát -égeti a fölfelé szökő vér. Ez a hang, ez a férfias, kemény hang, mely -oly lágyan csöngött egykor a fülébe, majd olyan forrón tudta mondani: -édes! Most másnak mondja. - -– János! – ordítja a kapus és előrobog egy nagy, kékbélésű nyitott -landauer. Magas kocsi karcsu kereken és két gyönyörű pejló poroszkál -előtte. Az ő kocsijuk, a kocsi új, de a kocsis a régi. Azt gondolja -magában: most szemébe nézek s ezzel sietve, a fejét összehuzva eloson, -hogy meg ne lássa arcát – a kocsis. Mikor már elrobogtak, magára eszmél -és szinte futva néhány lépést utánuk tesz. Most már érti szegény -Domokost és végtelenül elkeseredik és szégyelli magát. - -Tizenkettő elmult már, most vissza az utcára, úgy mint tegnap, mint -negyedfél hónapon keresztül minden nap, de az eddig tápláló remény -nélkül. A körúton össze-vissza siető emberek, munkásleányok, -iskolás-leányok, szegény emberek, kereskedők, sétáló gyerekek a -dadájukkal, nevelőnőjükkel s közöttük, vele együtt az a sok léha -teremtés, akik úgy sietnek vissza a belvárosba, mintha különben -kötelességet mulasztanának. Ezalatt pedig ő robog urasan, boldogan a -karcsu landaueren a felesége oldalán, ebédre, enyelgésre, a könnyelmű -dicsőség színhelyéről a gondatlan jólét ölébe. - -– Nini, Éva! – kiált valaki mögötte. - -A technika kapuja előtt volt éppen, tejfeles száju fiatalemberek -ácsorogtak ott és frivol kutatással néztek rajta végig. Megfordult: a -szögletes Kovacsevics Mariska állt előtte Webston és egy másik úr -társaságában. Ez a másik a képviselőház viveur-bárója volt, egy úr, aki -pártolta a művészetet a szinésznők kedvéért, eljárogatott a zeneakadémia -hangversenyeire a szép leányok kedvéért, az operában a ballerinákat -kultiválta és a nemzeti kaszinóban rendezett tivornyákhoz mindig -ünnepelt primadonnákat szállított. Ez az úr demokrata és népszerű volt, -semmi sem zsenirozta, akárkit megszólított a nyilt utcán, kifeslett -leányt és tisztességes polgárasszonyt egyaránt, még pedig hipnotizáló -úri modorban, hogy senki sem mert megsértődni tőle. Évának is volt már -hozzá szerencséje, de a Kovacsevics kisasszonyt, úgylátszik, csak most -az utcán szólította meg s ebben édes keveset zavarta őt Webston úr -jelenléte. - -– Szervusz Évácska – köszöntötte Mariska – ismered a báró urat? No, -akkor nem kell, hogy bemutassalak. Ugyan tedd meg nekem azt a -szivességet, vedd a nyakadba a vőlegényemet, zavar bennünket. Holnap -utazunk az esküvőre s ez a mafla még ma is féltékeny. - -Webston úr tétovázó szemmel nézte menyasszonya ajkát, a szemével akarta -megérteni, hogy mit beszél. A báró úr szokott fesztelenséggel kezet -nyujtott Évának és a maga részéről csak annyit jelentett ki: - -– Ne bántsa, engem ez az úr nem zseniroz. Hiszen az sem volna baj, ha -értené szavamat. - -Ezzel Mariska kisasszonyt karonfogta és vitte magával előre, Webston -pedig mintegy védelmet keresve csatlakozott Éva mellé, úgy követték az -előttük haladó párt. - -– Be örülök – mondta tört németséggel – hogy láthatom. Önt, kisasszony, -nagyrabecsülöm és akárhányszor mondtam Mariskának, hogy vegyen példát -önről s viselje magát úgy, mint ön. - -– Higyje el, Webston úr, az egész csak temperamentum dolga. - -– Éva kisasszony – szólt most Webston úr kitörő nyugtalansággal – ön -iránt olyan határtalan bizalmam van, kérdeznék valamit. Fog-e őszintén -felelni? - -– Mit? - -– Igérje meg, hogy őszintén fog felelni. - -– Mire való ez? Ha bizalma van hozzám, akkor ne kívánjon ilyen igéretet. - -– Igaza van. Lássa kisasszony, nem tagadom, őrülten szeretem Mariskát. -Holnap Helgolandba utazunk, ott meg fogunk esküdni. Családom nem tud -róla semmit s ha megtudnák, hogy szinésznőt vettem el ebben az idegen -országban, kitagadnának és szegény édes anyámnak megszakadna a szíve. De -az mind nem tart vissza. Öntől kérdezem: Megérdemli-e a Mariska, hogy -feleségül vegyem? Ha ön azt mondja igen, akkor boldog leszek, ha azt -mondja nem, elhagyom, ha belehalok is. - -Éva kezdte magát kényelmetlenül érezni. - -– Kedves Webston úr, ön sokat kíván tőlem. Azt akarja, hogy én legyek -felelős az ön életeért. - -Webston úrból most teljes mértékben kitört a keserűség. - -– Ha lelkembe látna, nem adna ily kitérő választ. Megsajnálna és -segítségemre lenne. Szeretem azt a leányt és tele vagyok gyanuval és -féltékenységgel. Minden, amit róla tudok és rajta látok, gyanut ébreszt. -Ahogy vele beszélnek, ahogy ő beszél másokkal, a hely, ahol -megismerkedtem vele, a mód, amelyen él, mind világosan mutatja, hogy nem -tisztességes leány. De ezzel szemben egy bizonyságom van, az, hogy velem -szemben mindig tisztességes volt s aki velem látja őt, úgy mint én látom -másokkal, ugyancsak a legrosszabbat tenné föl róla, pedig nem történt -közöttünk semmi. S valahányszor erőt vesz rajtam a kétség, mindig azt -kérdezem magamtól: hát mi oka volna, hogy éppen velem tegyen kivételt? -Én is adtam neki pénzt, én is vagyok olyan férfi, mint más, hát miért -tartózkodnék éppen tőlem, ha nem tartózkodik másoktól? Hát mondja, -kisasszony, igazam van-e, vagy sem? - -– Igaza van – mondta Éva halkan. Hadd értse ez a szegény ember, hogy az -okoskodásnak ad-e igazat, vagy annak, amire tényleg értette, a kérdés -alaposságának. S elszörnyüködött magában: lehetséges? A férfiak ilyen -együgyüek volnának? Nem látják, ha játszanak velök, ha kihasználják a -vakságukat! Nagyon sajnálta ezt a szegény embert és nagyon megvetette. - -– Köszönöm, kisasszony – folytatta Webston melegen – ez az egy szava is -jólesett, mert önnek hiszek. Ha Mariska olyan volna, mint ön én volnék a -világ legboldogabb embere. - -Majd, mint az ittas embereken, kiáradt belőle az őszinteség és elfogta -az a fájó kéjelgés, mit a lélek legtitkosabb rejtelmeinek a feltárása -okoz. - -– Lássa, kedves kisasszony, mielőtt Budapestre jöttem, igen jóravaló, -szolid fiatalember voltam. Jó családból való vagyok, munkára és -mértékletességre neveltek. Most a züllés szélén állok. Nem titkolom. -Mariskától függ a további sorsom. Ha jóravaló, tisztességes asszonyt -kapok benne, meg leszek mentve, ha nem, menthetetlenül elpusztulok. Ide -jöttem ebbe a fiatal kis városba, összeköttetés nélkül, a nyelvüket sem -ismerve. Azt gondoltam, majd csak teszek szert összeköttetésekre, -családi ismeretségre. De az üzletem nem olyan természetű, hogy állandó -összeköttetéseket létesíthetne. Aki egy írógépet megvesz, az odébb áll, -míg egy másodikra nincs szüksége. És az emberek itt olyan különös -zárkózottak, oly nehéz, szinte lehetetlen valakinek a lakásába jutni, a -családjával érintkezni. Törökországról hittem csak, hogy ott választják -el ennyire a családi életet a társas élettől. De ott az asszonyokat is -zár alatt tartják, itt pedig a nők mindenütt ott vannak és azt -tapasztaltam, hogy az idevaló embereknek sok olyan asszonyismerőse van, -akinek az urát sohasem látta. Most nincsenek ilyen megfigyeléseim, mert -egészen eltompultam már, de amikor idejöttem, egészséges volt a szívem -és az eszem egyaránt. Hát mit csináljon egy olyan magamfajta -fiatalember, egészen árván, társaság és barátság nélkül? Vagy elzárkózik -a hónapos szobájába, vagy keresi azoknak a társaságát, akikhez könnyen -juthat. Ó, kisasszony, higyje el, ez a Budapest rettentő város az -idegenre. A külföldi ember itt menthetetlenül elpusztúl, tönkre teszi az -éjjeli élet, meg az utcai ismeretség. - -Éva csak hallgatta és bólogatott a fejével. Mélységesen sajnálta ezt az -embert, aki annyira tisztában van magával és mégis belemegy a vesztébe. -Visszatartsa-e? Lehetetlen. Nincs joga hozzá, aztán meg fölösleges -volna. Látta, hogy Webston úrnak nem tudásra van szüksége, hanem -ellentálló erőre. Ezt pedig nem adhat neki. - -– Ne bánkódjék – szólt bátorító hangon – ön még elég fiatal és mint -látom, okos ember is ahhoz, hogy az életét úgy intézze, ahogy jónak -látja. - -Webston úr a fejét csóválta és szomoruan mondta: - -– Balsejtelmeim vannak, nem tudok megnyugodni. Édes kisasszony, mért nem -szerettem bele magába? - - -2. - -Húsz évvel ezelőtt sokat mulattak a társaságban, hogy Kömleyék -(somogyfalusi és albányai báró Kömley Simon) a várban vásároltak -palotát. Kömley úr ugyanis csak egyszerű nemes ember volt, a felesége -azonban régi erdélyi családból való s ki tudta mutatni, hogy ősei -Bocskaytól grófi koronát kaptak, mely azonban a török veszedelem -idejében valahogyan elkallódott. A gyönyörű szép asszonyban egyre -motoszkált a becsvágy és nem nyugodott addig, amíg az urának ki nem -járta a báróságot – az ország közigazgatása körül szerzett érdemei -fejében. A magyar közigazgatás ugyan ma sincs rendezve, de a Kömley úr -bárósága már húszéves. A becsvágyó báróné pedig a várba vonult, részben -azért, hogy ott várja meg, míg bárósága egy kis patinát kap, részben -pedig azért, hogy az ősi kerületben, egy tönkrement mágnás ősi fészkében -az arisztokratánál is arisztokratább milieuben lakozzék. - -Mivel pedig a Kömley-palota a várban volt, ennélfogva a -Deméndy-palotának is ott kell lenni. A fehérvári kapu mentén elhuzódó -bástyára támaszkodott a palota, mely ezelőtt egy sváb korcsmárosé volt, -aki kocsija, lova számára istállót is tartott. Egyemeletes ház volt, az -utcai frontja csak tíz ablak, mely testvériesen oszlott szét öt szoba -között. A hátulsó traktusa azonban szintoly nagy volt s ablakai a bástya -fölött a hegyes-halmos szép budai vidékre néztek. - -Itt volt a _fészek_ is. A szélső sarokban, tapétaajtóval zárt egyablakos -kis fülke, melynek butorzata első pillantásra csupa pálmából állt. -Óriási páfrányok, keskeny levelű Phönix-pálmák, kemény, lovaskard -formájú szakaszok minden zugban, minden szék fölött. Ha az embernek éles -szeme van, egy szinte játékszeresen kicsi zongorát is fedezhet föl, de a -pálma-milieuből győzelmesen vált ki az egyetlen ablak előtt merengő -óriási, olasz renaissance-os ébenfa-hintaszék. - -Ez a _fészek_. A cselédségnek, mint a mesében meg van hagyva: mind a -tizenkét szobát naponta szépen ki kell takarítani, de aki a -tizenharmadikba lép be, az halálnak halálával hal meg. - -Mert ez a _fészek_. A kicsi asszony, aki semmivel sem törődik, a fészket -maga takarítja. Szőke kis fejére selyemkendőt köt, kicsi, vékony -derekára fehér szobaleány-kötényt, kinyitja a kicsi szárnyas ablakot és -jár seprővel, törlőronggyal kezében a kis szobában és míg irtja a port -és kicsi gyerekkezével cirógatja a hintaszék zord fekete sárkányfejeit, -csengő dalocskája messzire kihangzik az ébredő budai hegyekbe, ahol a -szerteszórt apró fehér és piros házak kiváncsian hallgatódznak: ugyan -miféle madár szól? - -Ezuttal szinte röpül a fészekbe. Magával vonta az urát, aki szeretett -volna még egy cigarettát elszíni, félre lökte a komornikot, aki tálcán -leveleket akart átnyujtani. - -– De édes, talán fontos is van közöttük. - -– Nincs, nincs, tudom, hogy nincs. - -– Talán átöltözködnél előbb? - -– Nem vagyok befűzve, nem kell. - -S mint zsákmányát, vonta maga után a kis asszony a nagy szál embert, aki -kelletlenül fölhuzta szemöldökeit s szabadon maradt kezével idegesen -csettintett. Végig a kis sárga szalonon, a billiárd-szobán, az ebédlőn, -a dohányzón, keresztül a hátulsó front két kicsi fogadószobáján, meg a -nagy zongoratermen, félretolta a falról lelógó óriási bokharát, mely alá -nagy furfangosan rejtőzött a fészek tapéta-ajtója – aki nem tudta, -sohasem sejti meg, hogy ott a nagy fali kárpit mögött nyílik még egy -szobácska. - -Ott aztán belekényszeríti urát a fekete karosszékbe s egy szökéssel az -ölében térdel. - -– Itt vagyunk, itt vagyunk, úgy-e örülsz, édes uram, hogy végre egyedül -vagy a te aranyos feleségeddel! - -– Hogyne, hogyne – mondja ez és lagymatagon átfogja a kis derekat, tűri -a rátapadó, pici vérszegény ajkat. - -– Édes uram, nagy uram, hatalmas uram, jaj be örülök, hogy én vagyok a -feleséged. - -– Kis bohó – mondja Deméndy és lehunyja a szemét. - -– Te is örülsz, hogy én vagyok a feleséged? - -– Hogyne, hogyne! - -Az asszonyka elpityeredik. - -– Hogy mondod ezt. Hogyne, hogyne, bizony a képviselőházban sokkal -bőbeszédűbb voltál. - -– Hja, édes, mert az politika. - -– Ez meg szerelem – pattog az asszonyka s öklével nagyot üt az ura -vállára. – Hát mondd meg nekem, mi jelent többet: a szerelem vagy a -politika? - -– Természetesen a szerelem. - -Az asszonyka ismét kacag. - -– Jaj, de furcsán mondod ezt. A történelmi professzornak volt mindig a -szavajárása a természetesen. A törökök átmentek a Dunán és természetesen -megverték a németet. Hunyady Mátyás természetesen nőül vette Beatricét. -Mondd, örülsz, hogy engem szeretsz? - -– Nagyon örülök. - -– És nagyon szeretsz? - -– Nagyon. - -– Mondj valami nagyobbat. - -– Végtelenül szeretlek. - -– Akkor repüljünk. - -Odagubbaszkodott az ura ölébe, mélyen összehuzódzkodva és megindult a -hintaszék és a kicsi asszony behunyta a szemét és tündérországban érezte -magát. Deméndy is behunyta a szemét és azt gondolta: be jó volna -cigarettára gyujtani. - -A nagy repülés közben újabb gondolatok kergetődztek az asszonyka -agyában. Mikor a hintaszék megállott, fölveti nagy kék tekintetét és -elmerengve mondja: - -– Jó volna, ha sohasem kellene kimozdulni a fészkünkből. - -– Bizony, édes, de nem lehet. - -– Igen, – szólt durcásan – mert mindig dolgaid vannak és itthon is egyre -zaklatnak az emberek. Aztán mama sem hagy egyedül, mindig ide jön és -veszekszik a cselédséggel. Úgy sajnálom szegényeket. Aztán engem is -korhol és úgy vigyáz rám, mintha még most is kis gyerek volnék. Pedig -ugy-e bár, olyan asszony vagyok, mint a többi, akinek a melle úgy előre -dudorodik, hogy szinte elgurul? - -Ezen nevetni kell. Nevetnek is, az asszonyka úgy, hogy a könnye is -kicsillan, az ember úgy, mint a komédiások. Újabb csókroham után az -asszony tovább fecseg. - -– Jaj, de furcsa voltál a képviselőházban. Odaálltál nagy peckesen, -kisodortad a bajuszodat és olyan komolyan beszéltél bírókról, meg -alispánokról, meg nem tudom miféle politikus dolgokról, az ember azt -hihette volna, hogy érdeklődöl az ilyesmik iránt. - -– Kell is édes, mert belügyi államtitkár vagyok. - -Az asszony ravaszul pislog feléje. - -– De nem lehet, mert az én uram vagy. Az pedig csak egy iránt -érdeklődik. Találd ki, hogy mi iránt. - -Az államtitkár úr visszahunyorog és apathikusan azt mondja: - -– A szerelem. - -– Igen, de még jobban mondd. - -– A feleségéhez való szerelme iránt. - -– Úgy van, úgy van, helyes – kiált most, utánozva a képviselő urak -kiáltásait. Majd hirtelen elkomolyodik. - -– A feleségéhez való szerelme iránt, mondd csak, édes, hát van, nem a -feleséghez való szerelem is? - -Az államtitkár feszengeni kezd. - -– Megzsibbadt a lábam, édes, egy kicsit hadd keljek fel. - -Édes megint elborong. Különösen érzékeny lelke van, megérzi, amit nem -tud s szerelme, meg tudatlansága nagy elvakultsága mellett is a lelkét -egyre nyomja az ismeretlen Élet a maga millió hazugságaival és miriádnyi -bűneivel. - -Szó nélkül leszáll ura öléből és odalép az ablakhoz. Deméndy megsajnálja -és melléje áll, átfogja derekát s most már lágy, meleg hangon kérdi: - -– Bánt valami, édes? - -Szótlanul, szomorúan rázza a fejét. - -– De látom, édes, hogy valami bánt. Nincs bizalmad az édes uradhoz? - -Most se szól, csak egy hirtelen fordulattal a mellére borul. Deméndy -fölnyalábolja a kis teremtést és visszaviszi a karosszékbe. Egyszeribe -kisüt a nap és a kis menyecske megint fecseg, mint a madárka. - -– Igen, – mondja – oly ritkán lehetünk a fészkünkben. Azelőtt legalább -magamban lehettem itthon és várhattam az édes uramat. De aztán jött mama -és összeszidott, hogy most is még olyan gyerek vagyok. Képzeld csak, – -szólt hangos kacagással, – mama szememre vetette, hogy tökéletesen -hozzád való vagyok, mert nekem sincs semmi becsvágyam. Hát baj az, ha -összeillünk? - -– Persze, hogy éppenséggel nem baj. - -– Igen, de mama mindenáron azt akarja, hogy miniszter légy és szintén -bárónak tegyenek meg, mint papuskát. Hát mire való ez? Aztán a -miniszternek még több dolga van, hallottam, mint panaszkodnak a szegény -asszonyaik, hogy nem is látják az urukat, úgy belebújnak azok a -hatalomba. Hát én nem engedem meg, hogy te miniszter légy, különben -sehogy se lehetnénk a fészekben. - -Az államtitkár meghimbálja a széket és csak bólint a fejével. Az -asszonykának még valami furcsaság jut eszébe, ezen már igazán nevetni -kell. - -– Igaz, képzeld csak, tegnap, mikor délben elébed jöttünk a kocsival, -mama azt is rámparancsolta, hogy ne engedjelek annyira a szoknyámon -ülni. Azt mondja, hogy pipogya ember az olyan, aki folyton a felesége -körül kuncsorog, azonfelül még beteggé teszi és tönkreteszi a szépségét. -Édes uram, olyan boldog voltam, mikor mama azt mondta, hogy folyton -rajtam lógsz, de mama nagyon okos asszony, hanem ehhez igazán nem ért. -Hát hogy volna lehetséges, hogy te beteggé meg csúnyává tennél engem? -Hiszen szeretsz! - -Ez csak elég világos! Annál megdöbbentőbb azonban, ha a szerelmes férfi -kissé mohón kap a szón és azt mondja: - -– Mamának némiképen igaza van. - -– Hogyan? - -– Hát úgy, édes, hogy a férfinak nem szabad mindig csak a szerelemre -gondolnia. Tudod, vannak egyéb dolgok is a világon, az embernek -hivatása, kötelessége van, ami mindenek előtt való. - -– Úgy? – mondja hosszan, elgondolkodva – ezt sohasem hallottam. Akkor -minek tartod meg az állásodat? - -Erre bajos felelni. Az államtitkár úr, aki mindenre talál kádenciát, -néma és zavarodott. Csakugyan, mihelyt akceptálta a tételt, hogy a -szerelem mindenekfelett való s mihelyt ő is helybenhagyta, mikor a -felesége panaszkodott, hogy oly keveset lehetnek együtt s az volna a -legnagyobb boldogság, ha soha se kellene egymást elhagyniok, akkor mért -nem hagyja ott állását, melyre nem szorult, hogy a nyert időt a -feleségével tölthesse? - -– Hát te nem örülsz, amikor úgy éljeneznek és tapsolnak az uradnak, mint -ma? - -– De igen – felel az asszonyka mély meggyőződéssel – hanem elég ha -egyszer egy hónapban történik. Hiszen neked elég ha kiállsz és beszélsz. -Mert te vagy a legokosabb ember a világon. - -– Igen és a legokosabb ember a világon most is itt ül az ő felesége -mellett, holott a minisztériumban kellene lennie. Tudod-e, édes, hogy az -okos embernek nem szabad rossz tisztviselőnek lenni? - -– Se baj, édes uram, ennek ellenében te vagy a legszerelmesebb férj. - -– Ezzel nem érik be a minisztériumban. - -A menyecske megint elszontyolodik. - -– Min gondolkodol, édes? - -– Azt gondoltam, ha én volnék a király, minden szerelmes embert -eltiltanék a hivataloskodástól. Mert a szerelmes ember a feleségeé, -egészen a feleségeé és csak az a kötelessége van, hogy a feleségére -gondoljon. - -– Kis bohó, hiszen a hivatalban is rád gondolok. - -– Igen – mondja rajongva, szorosan az urához tapadva – érzem, hogy rám -gondolsz, úgy mint én te reád. Hanem… - -– Nos, mi az? Hanem? - -– Hanem nem mindig lesz úgy. Majd ha öreg leszek és csunya, akkor nem -fogsz már úgy szeretni. - -– Te, öreg és csunya? Mindig ilyen maradsz. - -– Igen, édes, azt csak úgy mondod. Hanem tudom én, hogy nem vagyok -olyan, mint a többi. Kicsi vagyok és gyereknek tartanak, aztán tudod-e -mit gondoltam ma, mikor a képviselőházból elmentünk? - -– Mit? - -– A kapuban láttam egy magas, erős leányt. Nem láttam az arcát, mert -elsietett, hanem olyan szép és nagy volt, hogy szinte féltem tőle. Hát -azt gondoltam, hogy szeretnék én is ilyen szép és magas lenni, akkor -tovább maradnék ifjú és szép és te is jobban tudnál szeretni. - -Az államtitkár úr megrázkódott. Kémlelve nézi a gyerek-asszony vonásait, -csakugyan nincs semmi célzás a szavában? Nincs, de ez még jobban -nyugtalanítja. Micsoda gúny vagy a sors iróniája, hogy a feleség -vágyódik a szerető termetére s maga mondja az urának: az ízlésednek, a -szerelmednek jobban felel meg az, mint magam. És észrevette? Hiszen maga -is ettől nyugtalan és ideges és azért szeretne legalább néhány percig -magára maradni, hogy rendbe térítse lelkületét és kiölje magából a -visszatérő vágyakat, magába fojtsa a mult kísérteteit. Hiszen amíg -erőltetetten enyeleg a feleségével, szeme előtt még mindig az a jól -ismert, sokszor átkarolt fejedelmi termet lebegett, az a büszke, szép, -fehér arc, a gőgösen leszorított ajak, mely olyan lázasan tudott lihegni -és még lázasabban csókolni. Ah, kinos szenvedés az, mikor az ember -feleségével az ölében, kénytelen gondolni az elhagyott szeretőre! - -Az asszony keze átsimítja homlokát. - -– Mért komolyodtál úgy el? - -Az ember idegesen elkapja a fejét. - -– Hagyj, édes. Te mindig olyan lehetetlen dolgokat beszélsz. Hát minek -akarsz nagynak lenni, amikor kicsi vagy? - -Deméndyné kibámul az ablakon, de nem a hegyes-völgyes szép tájat látja -ott, hanem a maga kicsi lelkének nagy, rejtelmes problémáját. – Nem -tudom – szól halkan, de mindig úgy érzem, hogy én nyomorult kis teremtés -vagyok, nincs jogom arra a nagy boldogságra, s mégsem akarok nélküle -élni. - -– Bohó vagy, együgyű vagy – biztatja fanyar kedvvel az ura – hát sohase -kergethetem el ezeket az árnyképeket? - -Az asszonyka szemébe köny lopódzik. - -– Szeresd, szeresd nagyon ezt a buta feleségedet. - -– Hiszen szeretem. - -– Nem úgy, – mondja a fejét rázva, – hanem úgy, mintha nagy beteg -volnék, akinek mindig éreznie kell, hogy szeretik, mert ha csak egy -pillanatra nem érzi, akkor meghal. - -A kapu aljából behallatszott az idegent jelentő harangszó. Deméndy kapva -kap rajta: - -– Valaki jön, édes, – mondja, – el kell hagynunk a fészket. - -És most melegebben csókolja meg és a fülébe súgja az igéző szót: - -– Nagyon szeretlek. - -Deméndyné szeme fölragyog, édes, felhőtlen boldogság tükröződik rajta -vissza és Deméndy gondolja magában: - -– Dehogy is halna meg, aki ugyanegy pillanatban tud sírni és nevetni, -nem hal bele a fájdalomba. - -A minisztériumból küldtek át néhány aktát, ezeket kellene sietve -elintézni. Deméndy a kiszabadult rab boldogságos érzetével telepedett -meg dolgozó asztala mellett, majd hogy le nem ültette a diurnistát, aki -az aktákat hozta, cigarettára gyújtott és kéjjel, lassan forgatta a -lapokat, hogy csak minél tovább tartson az elfoglaltsága. - -Negyedóra alatt mégis elvégezte, sóhajtva bocsátotta útnak a diurnistát, -majd megállt a szoba közepén és hallgatódzott kifelé: nem jön-e a kínzó -angyala? - -Magában így nevezte a feleségét. Sokszor kérdezte magától, hát igazán -nem szereti-e? Akkor honnan e féltő gond, mellyel környékezi, -tehetetlensége e kicsi asszony akaratával szemben? Avagy szereti? Akkor -honnan az émelygős lehangoltság, mellyel felesége szerelmét fogadja, a -türelmetlen vágyakozás, hogy magára maradhasson, hogy legalább ne legyen -kénytelen vele együtt lenni? - -A feleletet pedig mindenképpen abban találta, hogy ostobaság volt -megházasodni, még nagyobb ostobaság volt, hogy éppen Kömley Olgát vette -el. - -Miért vette el? Az okoskodás igen helyes volt. Házassága alapja az orvos -utasítása volt. Maga is érezte, hogy bizony ha valamiképpen meg akarja -óvni egészségét, szakítania kell a legényélettel. - -A dolog ugyanis igen egyszerű. Az ember magához vesz egy asszonyt, aki -mindig mellette van s ezzel az ember alaposan kigyógyult a szerelemből. -Feleség okvetlenül csak egy van és az nem olyan követelő, mint a -szerető, vagy a más felesége. - -S ebből a szempontból Kömley Olga látszott a legalkalmasabb asszonynak. -Sohse hitte volna, hogy ilyen leány is van a világon. Aki az oltár előtt -is azt hitte még, hogy a gyereket gólya hozza és semmit, de éppen semmit -sem tudott a világ dolgából. Kicsi, gyönge, vérszegény, ezzel az -asszonnyal úgy rendezheti a házaséletet, ahogy éppen tetszik. Ha akarja, -azt is elhiteti vele, hogy csókolódzni sem illik, mert különben bajusza -nő. - -Azonkívül még egy külső oka is volt rá. Félesztendőn át a legnagyobb -hevességgel ostromolta Kömleynét. Rideg ellentállásra talált. Ez az -asszony nem könnyelmű, az urát nem szereti ugyan, de mást sem. El van -telve a szépségével, kiválóságával és gőgös önérzete sem tűrné el, hogy -egyik férfi másnak ösmerje őt, mint a többiek. Mégis egy délután az -asszony majd megingott. A karjával átfogta már s Kömleyné nem nagy -erővel védekezett. Ekkor benyitott hozzájuk a báró. Kicsi, szelidképű -szőke úr, aki ma is csodálva és hitetlenül néz föl a feleségére; -lehetséges, hogy ez a páratlan asszony az enyém legyen? Mikor a Deméndy -karjában látta feleségét, mintha kővé meredt volna. Deméndyben pedig -pusztán és egyedül a gavallér élt, aki mindenáron meg akarja védni a -hölgy becsületét, melyet ő veszélyeztetett. Egyszerűen Kömley úr felé -sietett és őt is megölelte. - -– Reménylem, önnek sem lesz kifogása, – mondta egyszerűen – őméltósága -épp most fogadott – fiának. - -Hát így történt, így kellett történnie. Kömleyné azóta mintha gyűlölte -volna az államtitkárt és rideg, fagyos indulattal viselkedett a -leányával szemben. Hogy megszerette a kis leány ezt az embert, aki -először beszélt neki szerelemről! Egy arcvonása sem rándult meg soha, -hideg, közömbös, büszke és kimért volt mindig, éppen csak becsvágyát -mintha a lányába akarta volna oltani, legalább ez alatt a jelszó alatt -zavarta meg mindig a fiatal pár együttlétét s tört arra, hogy veje -mentöl többet foglalkozzék a pályájával s ezzel alattomban mennél -kevesebbet a feleségével. - -Hogy mennyire egy követ fújt Deméndyvel, azt maga sem tudta. Az -államtitkár keserves csalódásra ébredt családi tűzhelyén. Ez a vértelen -gyerek, mihelyt megismerkedett a szerelemmel, a szenvedelem elemi -tüzességével élt az urának. Telhetetlen, fáradhatatlan volt, egyre -csókra vágyott és ezt a tűzben lángolását az érintetlen lélek rajongó -hitével úgy fel tudta magasztosítani, hogy az olyan kiélt, mindenben -kételkedő ember, amilyen Deméndy, megdöbbent tőle s lesújtottnak érezte -magát a szerelem soha nem sejtett erkölcsi hatalmától. Hiába próbált -kétkedni: szentség-e ez, vagy ostobaság? Szerelem-e, vagy betegség? -Meghatotta a gyerekasszonynak primitiv képzelődése és tisztaságában való -idealizmusa, meghatotta és lebilincselte, mint valami új szép jelenség, -mely annál értékesebb, mivel okvetetlenül gyorsan múlónak kellett -hinnie. - -– Majd megismeri a valóságot, majd leszáll a felhőből, mint mindenki más -– bíztatta magát. - -De a kicsi asszonyt nagyon könnyen elbírta a felhő, nem szállt le a -földre, hanem ott a fészekben, melynek bájos naivsága kezdetben -ugyancsak elbűvölte, a hintaszék szárnyain mind magasabbra röpült és -kényszerítette urát, hogy fáradtan, megterhelt lelkével vele emelkedjék -a szférákba. - -És Deméndy azon vette magát észre, hogy soha legényéletében annyira -zaklatott ember nem volt, mint most, a házasság nyugodalmas révében. -Különös egy helyzet. Egy asszony ül az ölében, akinek sejtelme sincs -arról, amit a férfi multjának szokás nevezni. Aki azt hiszi, hogy a -szerelmet együtt találta föl az urával és nagykíváncsian tudakolja, hogy -mások is tudnak-e úgy szeretni, mint ők. És történik ez egy asszonynak -hidegen őrködő szeme láttára, akinek a szerelmére tört, most pedig az -anyósa. Azt hitte, el kell sülyednie szégyenletében, amikor Kömleyné -hideg, csöndes megvetéssel nézett rajta végig, azon az emberen, aki -lovagias áldozat pose-jába vágta magát s most világosan látja, hogy az -áldozat voltaképpen célja volt. - -Töprenkedett rajta: féltékeny-e rá az anyósa? És irtózva felelt rá egy -másik kérdéssel: hátha igen? Mert ettől a lehetőségtől komolyan -irtózott. Az anyával csalná meg a leányt? És azt a leányt, akihez -fogható igazán nincs több a világon? A legleányosabban tiszta nő legyen -a legrútabb csalás áldozata? - -Hessegette magától ezt a rémképet, mégis be kellett magának vallania, -hogy hiába. A felesége szerelmi rohamai holtra kifárasztották. Mint a -megkínzott ember, mikor a kínzó kamrába viszik, úgy reszketett a -fészektől, melyben az asszony az ő ölében legboldogabb perceit élte át. -Egyben azonban, amely mértékben riadozott a felesége szerelmétől, -annyira féktelenül lobogott benne a szerelemre való vágy. Ez a -gyerek-asszony semmiképpen sem tudta izgatni, gyerek maradt a férfi -szívének. Ő pedig rettegett, hogy a felkorbácsolt szenvedély -valamiképpen mégis oda sodorja majd, ahová jutni irtózott: az anyós -lábai elé. - -Egy hónapja már, hogy kijegecesedett benne az egyetlen mód, mely ebből a -veszedelemből kimenti: meg kell csalni a feleségét. Szinte erkölcsi -kötelességének látta ezt. És gondolata ekkor szállt vissza ahhoz a -leányhoz, aki valamennyi könnyelmű viszonyai között a legállhatatosabban -tudta lebilincselni. A megszokottság és beteltség érzete, mely viszonyuk -utolsó idejében érzékeit tompította, elmult, most ismét teljes -kívánatosságában látta maga előtt a gyönyörű, sugár, erős leányt, akit -igazán csak szakításuk órájában ismert meg valóban. Ekkor látta csak, -hogy Éva szereti is őt s ami neki csak léha szeretkezés volt, az ennek a -leánynak a szíve tragédiája. Sohasem érezte teljesen megoldottnak -viszonyát, az adósság érzete nyomta és Évát folytonos emlékezetében -tartotta még akkor is, amikor azt hitte, hogy a multnak minden szála el -van vágva és élete csöndes, szenvedélytelen mederbe tért. - -És házassága óta ma látta először s a lelke megrendült, vére minden -csöppje lázongott benne: újra hozzákívánkozott s hideg verejték lepte el -homlokát, mikor ezzel a vággyal a vérében közönbösen kellett -beszélgetnie az anyósával és gyöngéden, gondtalanul a feleségével. - -Most, amint néhány pillanatra magában lehetett dolgozó-szobájában, -tünődve nézte magát a könyvszekrény széles üvegében: - -– Ilyen vagyok kívül, amolyan vagyok belül. Ha a feleségem egy -másodpercre belém nézhetne, szörnyet halna rémületében. De igazán, -képmutató, komédiás vagyok-e, vagy gazember? - -És tagadólag rázta a fejét. Nem, nem gazember. Hiszen, hogy a lelkében -mi történik, arról ő nem tehet. Hogy kifelé másnak mutatja magát, azzal -csak jót tesz. Mi tarthatná vissza, hogy úgy éljen, mint a többi férfi? -Ha végignéz a közélet férfiain, nem talál egyetlen egyet sem, aki -több-kevesebb fesztelenséggel el nem hanyagolná a feleségét és -kedvteléseinek nem élne. A képviselőházban a vendéglős minden három -hónapban köteles új buffet-leányokat alkalmazni, mert a nagyságos, -méltóságos és kegyelmes urak szeretik a változatosságot. Az intendánsok -mondhatni a kaszinó tagjai számára szerződtetnek színésznőket, -ballerinákat, a vidéki képviselők az otthon maradt feleség mellett -úgyszólván városi feleséget is tartanak, a durvább viszonyokról nem is -szólva. Hát mért volna ő rosszabb, mint a többi? Nem rosszabb, -ellenkezőleg, jobb. Még nem csalta meg a feleségét s amikor szerelmet -hazudik neki, ezzel csak boldogítja. Sokkal kényelmesebb volna igazi -mivolta szerint élni, mi, vagy ki gátolná benne? Igen, de annak a -törékeny asszonykának egyszeribe összedűlne szép világa. Ezt nem teszi -és ezzel isten és a világ előtt igazolva van. - -Háromszoros halk kocogás az ajtón. Deméndy a fogát szíjja és füle tövét -vakarja. Arca eltorzul a fájó bosszúságtól, keze ökölbe szorul a zaklató -idegességtől, úgy kiáltja ki: - -– Nem vagyok itt! – és elbuvik a könyvesszekrény mögött. - -Az ajtó óvatosan nyílik, a kicsi asszony szőke fejecskéje bebúvik rajta -és bohókásan megdöbbent arccal mondja: - -– Csakugyan, nem hazudott, mikor azt mondta, hogy nincs itt. - -Majd bebúvik egészen, az ajtót maga után gondosan becsukja és a kulcsot -ráfordítja. Ne lepje meg őket senki. - -És keresi az urát. A kárpit mögött, az íróasztal alatt, fölemeli a -kerevet nehéz szőnyegét is, belenéz a dohány-szelencébe is, végre ravasz -szemhunyorítással a könyvesszekrényhez is közeledik. Itt valaki hirtelen -átkapja és a fülébe csókolja: - -– Tolvajt fogtam! - -Boldog rémüldözéssel vergődik az asszonyka ura karjaiban. Kergetődznek, -játszanak, csókolódznak, két pajkos cica sem különben. És minekutána az -asszonyka édesen, gyerekesen kikacagta magát, arcát ellepi a könyzápor, -úgy szorongatja vékony karjaival az ura nyakát: - -– Édes, édes uram, olyan nagyon boldog vagyok! - - -3. - -– Most pedig, édes, búcsúzz az uradtól. - -– Nem jösz velem? - -– Minek? Úgy sem lehetünk egyedül. Hogy az édesanyáddal összevesszek, -arra sincs sürgős szükségem. - -– Igazad van, szegény uram, hát miért veszekszik veled mindig a mama? - -– Azért, édes, – felel mosolyogva Deméndy, – mert előkelőbb férjet -szerzett volna neked. Nem vagyok mágnás s csak úgy hivatalból -méltóságos. - -– Ugyan ne gúnyolódjál, hiszen ha akarnál, akkor, akkor király is -lehetne belőled. - -– Igen ám, – nevetett Deméndy, – csakhogy az anyád nem ád arra, ami -lehetne. Isten veled, édes, mulass jól és ne nagyon sajnáld az uradat, -amiért nem unatkozik odafönt a méltóságos báróné szalonjában. - -– Pá, édes uracskám, te olyan jó vagy. Nem is panaszkodol, hogy a -feleséged elhagy, pedig mit csinálsz te a feleséged nélkül? - -– Rágondolok, édes, rágondolok, aztán annál jobban örülünk, ha ismét -találkozunk. Isten veled, édes. - -– Szeretsz? - -– Nagyon szeretlek, de eredj már, különben rajta kapnak és akkor fogva -leszek. - -– Vigyázz, hogy meg ne betegedj, – inti még a kicsi asszony az óriás -embert s úgy válnak el, mintha legalább is hónapokig nem látnák egymást. - -Deméndy a sikló felé tart s a szabadság kéjes érzetében halkan -fütyörészik, Deméndyné még ott marad a Kömley-palota kapujánál és utána -néz könnyes szemmel, mély szerelemmel. Szegény ember, úgy sajnálja, hogy -most a felesége nélkül kell maradnia. - -Öt óra van, Kömleyné fogadó napján. A palota körül már áll néhány fogat. -Deméndyné belép a hűvös, boltíves kapualjába, a csengő élesen üt hármat, -jelezvén a szolgának, hogy intim vendég jő. Az emeleti üvegajtó már -nyílik is és a méltóságos asszonyka előtt sorba hajlong egy sereg lakáj, -akik udvari módon harisnyásan, parókásan vannak öltözve. Kömleyné -szereti az egészen előkelő formákat. - -A Kömley-palota egészen más, mint a Deméndyé. Tömör és nagyarányú -egyaránt. Ott a szobák hosszú sorban fejlődnek ki, itt szélesen és -tömören tartanak össze a nagy termek. Udvar nincs is, a ház mélyén -keresztül fekszik a nagy fogadó-terem, felső világítással, pazar, nehéz -bútorzattal. A csillár akkora, mint az operáé, a közepén szökőkút -csobog, pálma és virág terpeszkedik a sarkokban, az óriási termen pedig -mindenfelé szétszórt régi kerevetek, kerek társalgó pamlagok, nehéz -karosszékek, nagy társaság könnyen és kényelmesen elszéledhetik benne. A -mélyében pedig van a kis szalon, a bástyára néző ablakokkal, itt fogadja -Kömleyné a kisebb társaságot, amilyen most is nála van. - -Deméndynét úgy fogadják, mint a ház gyerekét. Szívesen, becézve, -leereszkedve. Megölelik, megcsókolják, arcocskáját megveregetik s a -kereskedelmi miniszterné, akinek bölcsője nem ékeskedett címerrel, egész -nagymamásan nyalábolja össze: - -– Szervusz, kis államtitkárné, hát megszoktad már, hogy asszony vagy? - -Édes anyja azonban szigorú formalitással elébe megy s a leányával -szemben is reprezentálja a vendégszerető háziasszonyt, hűvösen -megcsókolja és ceremóniás mosollyal kínálja meg üléssel. - -A Kömleyné társasága különben vegyesnek mondható még. Ő méltósága -törekszik ugyan a rostálásra, de teljes eredményt még nem ért el. Ha -rajta áll, holmi jött-ment asszonyok, akik ma még miniszternék, de -holnap semmik, nem lépnék át a küszöbét. Ez azonban még hagyján, egy pár -szimpla dzsentri asszony is bejáratos hozzá, az ura kaszinói -összeköttetései révén. Nagy ára van a karriernek: Kömley Simon báró még -nem valóságos belső titkos tanácsos és a közgazdaság körül szerzett -érdemek nem elegendők ennek a megszerzésére. Dolgozni kell tehát a -politika plebejusával is. Valamikép szerepet kell juttatni a bárónak -akár a főrendiházban, akár a választáson, vagy az egyházi ügyek terén, -szóval, lancirozni kell. - -A kereskedelmi miniszternén kívül négy asszonyvendég van még jelen és -egy férfi. Ez az egy Zsilvölgyi gróf, egy hosszú, száraz ember, akinek a -térde, míg a széken ül, majdnem a melléig ágaskodik föl. A szegény ember -egyre hümget és paskolja térdét türelmetlenségében. Felesége majdnem -olyan magas mint ő, de lehetőleg még soványabb, ősz haja pedig ritkulni -kezd s kétségbeesett erőlködéssel le van a halántékához pomádézva. -Köpenyben ül különben, mert állandóan fázik s hosszú lába előre nyujtva, -plaiddel szintén be van borítva. - -Ők az igazi arisztokraták a mostani társaságban. Rajtok kívül ott van -még Keszegh Vidorné egy őrnagynak immár húsz esztendő óta özvegye, -Hidegh Kálmánné ő méltósága, egy szép pirosarcú kicsi hölgy, kinek az -ura a felvidéki inség körül kormánybiztoskodik, két leányával, a -tizenkilenc éves Dórával, meg a huszonegy éves Blankával. Kicsike, -parasztos képű leánykák, akik egyre soványítják magukat és citromot, meg -uborkát esznek, hogy arcuk halványabb legyen. - -És végül ott van Fuchsné, csak így, röviden: Fuchsné. A cselédje előtt -nagyságos, semmi más. De itt van és a kis szalonban Kömleyné mellett ül, -gyönyörű, karcsú és mégis erős termettel, egyszerű fekete ruhában s -mégis csakúgy ragyog kábító eleganciában. Az arca kicsi, finom vonású, -gyenge piros színű, de két széles metszésű fekete szeme urasan villog és -amikor beszél, mosolygó szája egyre mutatja az apró, vakító, resolut -fogakat. Fuchsné itt van és senkinek sem jut már eszébe, hogy rajta az -úri körök divatos liberalizmusát gyakorolják. Hidegh Kálmánné iparkodott -ugyan föntartani két évvel ezelőtt csinált bonmotját, mikor Kömleyné -panaszkodott neki, hogy urára való tekintetből fogadnia kell a zsidó -asszonyt, akinek az ura lelke a banknak, ahol a báró elnökösködik: - -– Ugyan mit bánod? – mondta akkor Hideghné – a férje házi zsidaja a te -uradnak, hát legyen ő is a te házi zsidónéd. - -Nagyszerűen nevettek a házi zsidónén, amíg nem látták. De mikor jött, az -ura karján, egy kicsi szőrös emberke, aki, mint Napoleon, egyre a hátán -tartotta bal kezét, a méltóságos hölgyek elfelejtettek leereszkedni. Sőt -úgy vették észre, ez a zsidóné ereszkedik le hozzájuk. Igen bájosan, -igen szeretetreméltóan, nem érzett semmiféle idegenszerűséget, -legföllebb _jobban_ találta el az úgynevezett arisztokrata hangot, mint -maguk a méltóságos asszonyok. - -Különben nagyon versatus volt a társaságban s mikor kitünt, hogy a -Kömley-ház nem az első és nem az egyetlen mágnás ház, melyben Fuchsnét -szívesen látják, sőt bejáratos oda is, ahová Kömleyéknek híre sem jutott -még, a házi zsidónéból úgyszólván a ház büszkesége lett. Még mindig -járta ugyan a jelszó, hogy az ura miatt, aki úgyszólván milliókkal tömi -őket, a valóságban azonban az asszony uralkodott rajtuk. Éppen csak -annyiban maradt meg zsidónak, hogy mihelyt távozott és kiszabadultak -egyénisége hatásából, megint csak nagyon demokratáknak érezték magukat, -hogy ezt a hölgyet magukhoz valónak akceptálták. - -Deméndyné amolyan gyermek létére ösztönszerűleg félt az asszonyok -társaságától, különösen Fuchsnétól, maga sem tudta, hogy miért. Tán -azért, mert oly szörnyen imponált, mert olyan tökéletes volt, szép és -biztos minden dolgában s szegény Olga mély hálával gondolt az urára, -hogy szereti, holott Fuchsné oly nagyon különb nálánál. Mihelyt az első -becéző üdvözleten túl volt, rögtön a leányokhoz csatlakozott, akikkel az -egyik ablakmélyedésben megvonult. - -Leányok voltak, ő asszony, mégis csak gyámkodtak fölötte, úgy beszéltek -vele félvállról, leereszkedve és kíméletesen. - -– Nos Olgácska – szólt Blanka – hát eleresztett az urad? Hallom, hogy -annyira szerelmes, hogy még… no majd mit mondtam! – kacagott fel -hangosan és a szájára ütött. - -Deméndyné mélyen elpirult, érzékeny lelke visszadöbbent a trágárságtól, -melyet a leány jelzett s különben is irtózott minden idegen szótól, mely -az ő szent és szemérmetesen őrzött szerelméről esett. Szerette volna, ha -nem is tudnák, hogy ő az urával csókolódzni is szokott s nem értette, -hogy ezek a leányok, meg az asszonyok miképen ejthetik ki oly könnyedén, -minden pirulás nélkül a szerelem szavát. - -– Hogy vagy te, Dóra? – fordult a másik leány felé – hogy Blankának ne -kelljen válaszolnia. - -– Jaj, ne is kérdezd – felel az szenvedő hangon – olyan rosszul vagyok, -majdnem ágyban maradtam, de mama azt mondta, hogy elég vérmes vagyok, -csak jöjjek. - -– Szegényke – mondja Deméndyné és megsimogatja a Dóra kicsattanó piros -arcát – mégis jó lesz ápolni magadat. A betegséggel nem jó tréfálni, ó, -én iszonyúan félek a betegségtől. - -A két leány összenéz és kacagásban tör ki. Deméndyné kérdve, zavartan -néz rájok. - -A két leány azonban nem törődik az Olga pruderiájával és tovább -részletezik a kérdést. - -– Hagyd el – mondja Dóra mélyen sóhajtva – elég baj ez a pirosság. -Mindenki azt hiszi, hogy ki vagyok festve s nem is mehetek már az utcán, -mert a férfiak rögtön utánam vetik magukat és még alig volt eset, mikor -magamban mentem, hogy valamelyik meg nem szólított volna. És milyen -ocsmányul! - -– Azért, hogy piros az arcod? Hát mit mondanak azok a férfiak? - -A két leány megint összenéz és ismét fölkacag. - -– Hát te azt nem tudod? - -– Nem – mondja Olga s ismét megremeg, érzi, hogy most megint olyanról -van szó, amitől a föld alá is bujna, csak ne kellene hallania. - -– Micsoda asszony vagy te! – kiált föl vidám lenéző bámulattal Blanka – -te úgylátszik, még azt se tudod, minek mentél férjhez. - -Ezt már nem birta el szegény Deméndyné. Félszegen mosolygott s odabújt -az édesanyjához, szegény fejében kutatva valami után, amit mondhatna -neki. - -– Papuska nincs itthon? – kérdi végül s bókol magában: ejnye, de ravasz -vagyok! - -– Itt van, Olga, Fuchs úrral tárgyal a dohányzóban. - -– Igen, mondja Fuchsné nevetve, a tárgyalás abból áll, hogy elfüstöl két -szivart. Ez az ember meghal, ha nincs szivar a szájában. - -– Nem kellene engedni – véli Kömleyné – végül mégis csak megárt neki. - -– Férfiszokásba nem lehet beavatkozni – mondja Fuchsné – nekünk -asszonyoknak voltaképen sejtelmünk sincs róla, milyen a férfi. - -– Dehogy nincs – sóhajt a víg özvegy. - -– Úgy vélem, – magyarázza finom mosollyal Fuchsné, – hogy mivel a mi -szervezetünk egészen más és magunkról tapasztaljuk, hogy a férfiak a mi -különleges hajlamainkat, szükségleteinket és kedvteléseinket puszta -szeszélynek mondják, úgy mi sem mondhatunk ítéletet arról, amit a -férfiakon puszta külső szokásnak látunk, amiről le is lehet tenni, meg -is lehet tartani. - -– Ön valóságos filozófus – bókol nyájasan Hideghné. - -– Zsidó vonás, – mondja fesztelen természetességgel Fuchsné – a zsidó -asszonyoknak úgyszólván faji vonásuk, hogy a férfi különvilágát -elismerik. - -– Azt hiszem, – véli Zsilvölgyi grófné, – hogy az izrealita asszonyoknak -ez elég baj. Sokkal kellemesebb a mi hagyományunk, mely a középkori -lovagiasságnak a folytatása. A férfi hódol a nőnek és oltáron látja, -mikor már a felesége is. - -Zsilvölgyi gróf összecsapja a térdét, hórihorgas alakja előrenyúl, úgy -csókol kezet a feleségének. Fuchsné egy kicsit csúfosan mosolyog, mikor -helyeslőleg bólint a fejével. - -– A gróf úr gáláns és ékesszóló magatartása után csak szerencsét -kivánhatok e felfogáshoz. - -– Ez a _mi_ életfelfogásunknak a magasztossága, – szólt most akaratlan -hangsúllyal Hideghné. – A nő megtartja nimbuszát a házasságban. A férj -tiszteli és imádja nejét, ahogy tisztelte és imádta menyasszonyát. - -– Azonkívül meg, – mondja Keszeghné és hirtelen elakadt a szava, – nem, -azt nem mondhatom meg a gróf előtt. - -– Kedvesem, – szól szíves mosollyal Zsilvölgyiné, – hallja, hogy -őméltóságát megakadályozza igen érdekes véleménye elmondásában. - -Zsilvölgyi mohón fölkelt, a térde is beleropogott. - -– Engedelmükkel, hölgyeim, elszívok én is egy cigarettát. - -És sebtiben meghajtva magát gólyaléptekkel sietett a dohányzóba. - -– Nos, mit akart mondani, kedvesem? - -– Azt, – mondja most már teljes fesztelenül az őrnagy özvegye, – hogy -nagyon sajnálni való az olyan asszony, aki teljesen ki van szolgáltatva -az urának. Nem jó, amikor mindenkor rendelkezésre állunk. Bizony, az én -boldogult uram sokszor kunyorált a csukott ajtóm előtt és szépen -beleegyezett mindenbe, amit pedig makacsul megtagadott. Nekünk gyönge -nőknek szükségünk van erre a fegyverre. Ugy-e drágám? - -A kérdés Kömleynének szólt. Kissé kelletlenül, kimérten válaszolt: - -– A magam tapasztalatai után nem szólhatok, a filozofáláshoz meg nem -értek. Azt hiszem, minden asszonynak joga van ahhoz, hogy az ura oldala -mellett is az maradjon, aki volt. - -Fuchsné megvesztegetően mosolygott. - -– Magam is azt hiszem. S mivel mi zsidó nők egyetlen hivatásunkul azt -ismerjük, hogy az urunk eszével gondolkodjunk, az urunk életéért éljünk, -azért teljesen hatalmába adjuk magunkat s mivel az urunknak sincs más -célja, vágya, mint hogy a családja boldogságát teremtse és megóvja, -nincs okunk ezen búslakodni. - -– Azt hiszem, – véli Kömleyné, – hogy kissé mesterségesen csináljuk a -distinkciókat. Hiszen a vallás különbsége nem változtat emberi mivoltunk -azonosságán. - -– Engedelmet, drága barátnőm, én nem vagyok oly szabadelvű, mint ön. A -különbség megvan, a faji és nevelésbeli különbség alapján. Nekünk zsidó -nőknek nincs középkori lovagkorunk, bennünket a szükség és az elnyomatás -kovácsolt feltétlen odaadással a férfi oltalma alá. És én például csak a -faji eredetemnek tudom be, hogy egész életemben mindig csak az uram -érdekét tartom szem előtt, azt teszem, ami neki jól esik és engedem őt -cselekedni úgy, ahogy jónak látja. - -– És nem féltékeny? - -– Egy csöppet se, – kacag Fuchsné, – azért akarok szép lenni, hogy -leköthessem és kielégíthessem magam. Ha ez nem sikerülne, az én hibám -volna és nem az ő bűne. - -– Érdekes, igazán érdekes, – véli Zsilvölgyiné, – mégis örülök, hogy nem -vagyok oly önzetlen. Mikor férjhez mentem, a magam kedveért mentem és -nem az uram kedveért, tehát azt akarom, hogy ő nekem éljen és nem -megfordítva. - -– Ön mellett az ura így is boldog lehet, – bókol Fuchsné szeretetreméltó -mosollyal. - -– Az is, kedves Fuchsné, a legteljesebb mértékben. Ha megengedem, mindig -mellettem van, csak akkor hagy el, ha akarom. És soha se vettem rajta -észre, hogy rosszul érezné magát, vagy hogy nem tudnám kielégíteni. - -– Hát te, kis menyecske, – fordul most Keszeghné Deméndyné felé – te -mint vélekedel erről? Hagytad már kunyorálni az uradat az ajtód előtt? - -Deméndyné biborpiros lett. Könyörgően emelte szemét a nyájasan mosolygó -asszonyra: ne bántsatok! Hideghné kacagva vágott közbe: - -– Ó, Olgácska még a mézesheteit éli és nincs is külön szobája. - -– Ugyan! – csodálkozik Zsilvölgyiné – hiszen majdnem félesztendeje már -az esküvődnek s még mindig mézeshetek? Olgácska, ha egy tapasztalt -asszony tanácsát meg akarod fogadni, hallgass rám: tartsd pórázon az -uradat és éljetek diétával. - -Az asszonyok hangosan felkacagtak erre a szóra. A Hidegh-leányok, akik -eddig az ablakmélyedésben suttogtak és nevetgéltek egymással, kiváncsian -tódultak hozzájuk: - -– Mi az? – kérdi Dóra kiváncsian. - -– Takarodjatok, nem leányoknak való – kergeti őket az anyjuk. - -– Pardon – szól Blanka mennyei ártatlansággal és illedelmesen, szűzies -tartózkodással visszavonultak. - -– Olgácska – kiáltott aztán Deméndynére Blanka. - -A szegény asszonyka most annak örült, hogy az asszonyok társaságából -szabadulhat és mohón sietett a leányokhoz. - -– Édes Olgácskám – sugja Blanka – mondd el, hogy min nevettetek, hiszen -nekünk elmondhatod, mert nagyobbak vagyunk náladnál. - -– Nem tudom – szól elképedve Olga. - -– Ugyan ne affektálj – fakad ki Dóra – mit adod a szentet? Hiszen -asszony vagy és mi bizony tudjuk, mi a különbség asszony és leány -között. - -Ezer szerencséje a kis teremtésnek, hogy ujabban érkező vendégek sorában -benyitott Kömley báró Zsilvölgyivel és Fuchs úrral. Olga menekülve -repült az édesapjához, átfogta a karjaival és össze-vissza csókolta. - -– Anyuskám – becézi mély szeretettel a szőke bárócska – jól vagy, -anyuskám? - -– Ó, papuska – szól emez panaszos hangon – most már nagyon jól vagyok. - -Kömley báró az ujonnan jötteket üdvözölte, Fuchs úr, keményen -kidüllesztett mellel, bal öklét a hátához szorítva beszélgetett a -hölgyekkel. Olga a Zsilvölgyi gróf társaságában maradt, de ő rá is -hálásan nézett. A leányok meg az asszonyok mind olyan rettenetes -dolgokat beszélnek, hála istennek, hogy ismét férfi-társaságban van. - -– Jól esett a cigaretta, gróf úr? – kérdi. - -A hosszú gróf kétrét hajlik s a küszöbről, ahol álltak, beereszti Olgát -a nagy szalonba, melynek gyertyalángjai már kigyúltak. - -– Méltóságos asszonyom – szól és cérnaszál hangja szinte megvastagodott -– szenvedélyes dohányzó vagyok, de soha se érezném hiányát, ha mindig -önt láthatnám. - -– Ugy? – szól Olga, csak azért, hogy mondjon valamit. - -A gróf megfogta a kezét. A szeme föllobogott és szinte bárgyúan -motyogta: - -– Milyen kéz, milyen kezecske. - -Deméndyné visszavonta és félve nézett a hórihorgas emberre, akinek fakó -arca most nagy tűzben égett. Hirtelen megijedt tőle és szó nélkül -sietett a kis szalonba. A gróf utána ment s mikor a felesége mellé állt, -már megint az álmosképű vértelen gavallér volt, aki elébb. - -Hat óra tájt a nagy terem is megelevenedett. Jött az igazi társaság és -pezsgett a tulajdonképpeni élet. Deméndyné megosztotta édesanyjával a -háziasszony tisztét s most már, hogy nem kellett résztvenni sem a -leányok, sem az asszonyok általános beszélgetésében, jól érezte magát. -Egyik-másik igazi barátnője akadt, ezekkel összebujt néhány percre és -beszélgetett velök buzgón a jól nevelt, ártatlan leányok kedves -dolgairól. A nagy szalonban mindenfelé apró klikkek verődtek össze és -váltogatták tagjaikat. A Hidegh leányok rávetették magukat Pali grófra, -egy tejfeles szájú, alig húszéves fiatalemberre, ezzel bujtak össze egy -óriási páfrány védelme alatt s a diskurzus úgy folyt, mint valami éjjeli -kávéházban. - -Dehogy is akarom apró képét adni annak a nagyúri társaságnak, mely, mint -a stearin-gyertyák a villámosság e korában, szinte hivalgott a régi -időkre való visszautalással. A napi események, a turf-históriák, a -családi pletykák változatos, kifogyhatatlan sora hömpölygött -csoportból-csoporthoz. Ami azonban a legkülönösebb: a férfiak szinte -öntudatlanul váltak ki a nők társaságából és tömörültek össze külön -politizáló társaságokká. Sajátságos vonás ez, hogy amikor az egyesek -szinte a szatyriázisig mindig asszonyokra gondolnak, szoknyák után -futnak, ott, ahol a nő pusztán csak társaság s ahol a férfiindulatokat -zabolázni kell, egyszerre kiüt minden ember könyökén a blazirtság. - -Deméndyné, amint hol az egyik, hol a másik csoportban játszotta szelíd -passziv szerepét, elárvult lélekkel epedett a távol levő egyetlen férfi -után, hogy elpanaszolhassa neki szenvedéseit s vigasztalást merítsen -szerelmes szavaiból. Olyan különösek az emberek, olyan különösek az -asszonyok, a legjobb és a legkedvesebb teremtések rózsás ajka közül -mintha undok gyíkok formájában peregnének le a szók, hogy iszonyodva kap -szédülő fejecskéjéhez: jóságos istenke, hát olyan egészen mások az -emberek, mint ő és még valaki? - - -4. - -Az a még valaki boldogan fütyörészve tartott a sikló felé és könnyelmű -legénykedéssel mosolygott még a vénecske pénztáros kisasszonyra is. -Szabad, a maga ura, este hét óráig. Nem gondolt ki semmi programmot, -csak ment át a nagy városba azzal az elhatározással, hogy most -kárpótolni fogja magát. Évára gondolt és mindenki másra. Ragyogó nyári -délután volt, a Lánc-hídon, mint a katica-bogár sora, vonultak keresztül -a nők tarka nyári toilettekben. Majdnem csupa nő, majdnem csupa szép nő. -Mintha csak összeálltak volna a fogadtatására, a csábítására. Vére -forróbban lüktetett, szatrapának érezte magát. Minden kalap alá nézett, -kiválogatta a legszebbet. Igazi aszfaltbetyár módjára járta útját az -államtitkár úr. S mire áttért a lánchídon, szinte megrészegedett, már -alig tudott magáról. - -Évára gondol és cáfolgatja magát: megbolondultál? Azt hiszed, ráakadsz -ebben a bolond városban? De csak megrögződött a sejtelem: igen rá fog -akadni. Hiszen első ízben is az utcán akadt rá. Itt lesz bizonyára, -várja, akarja, hogy itt legyen. Valamikor kártyás korában voltak olyan -impúlzusai, amiknek ha engedett, sohase járt rosszul. Most is ebben -bizakodik. - -De vajon hajlik-e Éva még feléje? Igen, arról meg van győződve. Különben -van ő még olyan férfi, hogy egy leányt magába szédítsen. - -És átérve a Lánc-hídon, a Dorottya-utca felé tartott. Csodálatos -szédület fogta el. Olyan érzés, amilyen kamasz-korában gyötörte, mikor -még nem tudta, mi a szerelem. Most már tudja. A kikoplalt vadállat megy -zsákmány után. Egy bizonyos vadat kerget, de megragadna mást is. Ahol -egy ingerlő nőalakot lát, utána veti magát. Tizet, huszat is szemügyre -vett már, kémlelő, provokáló, szemtelen tekintettel. Itt-ott kalap -billent meg előtte, mintegy álomittasan viszonozta a köszönést, nem -ismerve meg, akinek szólt. - -Milyen perzselő az ilyen út. Mikor az ember jár az utcán, kivetkőzve -egész mivoltából, pusztán mint hím és a körülötte járókelő nők nem -leányok, nem asszonyok, nem előkelők és nem szegények, csak nőstények, -kikre rátapad az éhes szem. Mikor elveszti akaratát s csak jár, jár -utcáról-utcára cél és szándék nélkül, csak követve valakit, majd más -valakit, abban a reményben, hogy zsákmányt szerez és mégis abban a -tudatban, hogy a zsákmány úgy sem lehet meg, mert azt már igazán nem -teheti, hogy fényes nappal a belvárosban, ahol úgyszólván mindenki -ismeri, aszfalt-stikliket kövessen el. De maga ez a kergetés is fél -kielégülés, a vér felkorbácsolása a maga elviselhetetlenségében is -gyönyörűség, már csak azért, mivel tilalmas és mégis megteheti. - -A Kristóf-téren, maga sem tudva, mért, befordul a koronaherceg-utcába. -Pedig a váci-utca tele van a sétálók ragyogó, viruló asszonyseregével. -Mégis, a koronaherceg-utcában jobban érzi magát. A férfi is megérzi -ennek az utcának bűvös hatását. És csakugyan, most, félhat óratájt ez az -utca szinte veszedelmes a férfiaknak. Minden talpalatnyi föld egy-egy -csábító teremtést hordoz. Mozgósítva vannak valamennyien, itt -hömpölyögnek végig a keskeny járókon s anélkül, hogy kiválnának a -sorból, megismerni az utca áldozatait a puszta ösztönnel is. - -Deméndy kissé magához tér. Szinte ünnepli a viszontlátást. Házassága óta -először jár itt s majdnem minden arcra emlékszik. Nini, hát egészen a -régiben maradt minden? Amíg ő a házasélet emésztő csalódásait szenvedte -át, ez az utca tovább virult és szedte áldozatait? Kiváncsian, sőt némi -kegyelettel nézett be a fotografus keskeny kapualjába, ahol a szép -leányok egész serege szorongott most is úgy, mint azelőtt, az arcképek -nézésének ürügye alatt itt adva kedvező alkalmat a feltünés nélkül való -ismerkedésre. Egészen fölvidult, igen, itt megtalálja Évát is, -lehetetlen, hogy éppen ő ne legyen itt. - -De mintha mégis lehetséges lett volna. Föl-alá rovogatta az utcát már -harmadszor, utána vetette magát minden magas, karcsú alaknak, melyben -Évát sejtette – nem az volt. Izzadtság lepte el homlokát, a térdeiben -szinte megroggyant, a cipő égette. - -– Nincs itt – gondolta csüggedve és terminusokat adott magának. – Még -egyszer végigmegyek az utcán, ha akkor sem találom, fölhagyok vele. - -De a terminus lejárt és új terminust adott, majd megint újat. Úgy, mint -néhány héttel ezelőtt Éva vadászta őt, szakasztott úgy birkózott most ő -is az ösztönnel, az erőltetett reménykedéssel. Mikor már végkép -elcsüggedt, egy ötlete támadt: a párisi udvarba fordult, eszébe jutott -az Éva, meg az egész koronaherceg-utcai demimonde cipőszállítója: -Wočasek úr. - -Wočasek úr a kis vargaasztalnál ült és ugyancsak szorgalmasan dolgozott. -Fönt a félszerről is lehangzott a legények kopogása. Az egyik bánatos, -mély bariton hangon keservesen énekelt is. Amint Wočasek úr meglátta az -előkelő urat, patriarchalis tisztelettel tette le a szerszámot és -üdvözölte: - -– Legalázatosabb szolgája a méltóságos úrnak. - -– Jó napot Wočasek úr! Hadd üljek le. Hát ismer engem? - -– Hogy ismerem-e a méltóságos urat? Elég sűrűn emlegetem is. Nagyon -szerencsés vagyok, hogy méltóztatott kitüntetni szerény üzletemet. - -– A cipő a talpamat égeti, Wočasek mester – mondja Deméndy s fáradtan -hull a kis faszékre. – Sokat jártam és olyan kutya meleg van. Tud rajtam -segíteni? - -Wočasek úr bólogat a fejével. - -– Rendkívüli megtiszteltetés, méltóságos uram, szerencsémnek tartom, ha -cipőjébe új nemez-talpat tehetek. Ha lehetek oly szerencsés s -lehúzhatnám becses cipőjét? - -Lehetett oly szerencsés. Műértő szemmel tartogatta kezében és elismerően -bólogatott. - -– Szép munka, nem tőlem való, de el kell ismernem, hogy szép munka. -Méltóságod megbízhatik ítéletemben. - -– Tudom, Wočasek mester, hát van-e sok dolog? - -A tiszteletreméltó ember elégedetten simogatta tiszteletreméltó -szakállát. - -– Köszönöm a kitüntető kérdést, nincs okom panaszkodni. Most van az én -igazi saisonom, annyi a munkám, hogy alig győzöm. - -– És szép munka, úgy-e? Csupa szép női láb. - -– Igenis, engedelmével, méltóságos uram, de én azt tartom, hogy a -leányok szebbek, mint a lábak. Ha csak a Dermák Éva kisasszonyra nem -gondolok. Ó, az szép láb, az az igazi láb. - -– Igaz is – szólt az államtitkár úr, miközben Wočasek úr buzgón -szabdalta a nemez talpat, mit csinál Éva kisasszony? Most is önnél -dolgoztat? - -– Ó – felel Wočasek úr – az én vevőim nem hagynak el, én sem hagyom el -őket. Aki egyszer nálam dolgoztatott, az úgyszólván a családomhoz -tartozik. Pénz nem játszik szerepet, én nem hagyom el vevőimet. - -– Szép, szép. Hát Dermák kisasszonyt látja néha? - -– Ritkán, méltóságos uram, ritkán. Mióta a méltóságos úr megházasodott, -alig láttam. Ó Dermák kisasszony nagyon tiszteletreméltó. Azt hitte, -hogy mivel a Méltóságod örvendetes megházasodása folytán nem fizethet, -én nem dolgoznám neki, de felvilágosítottam, mennyire félreismer. A pénz -nálam nem játszik szerepet és nagyon örülök, hogy Méltóságod kitüntetett -engem, mert mondtam is az Éva kisasszonynak, hogy az olyan -tiszteletreméltó hölgyet, mint ő, az olyan kiváló férfiú, amilyen -Méltóságod, nem hagyja elveszni. - -– Hát rossz viszonyok között van? – kérdi Deméndy. - -– Ahogy vesszük, – felel nyugodtan Wočasek úr, – ha azt tekintem, hogy -az olyan szép nő duskálkodhatnék a pénzben, akkor rossz viszonyok között -van, de ha azt nézem, hogy az olyan kiváló nő jól teszi, ha nem veti -magát akárki karjaiba, mikor olyan szerencsés volt a Méltóságod -figyelmét magára vonhatni, akkor nem kell sajnálnom, hogy muló -nehézségekkel kell küzdenie. - -– Felejti, kedves mester, hogy én megházasodtam. A házasember már nem -igen hajlik a könnyelműségekre. - -– Ezt gondoltam én is, méltóságos uram, majdnem ugyanezt. Méltóságodról -föl se lehet tenni, hogy akárki után vesse magát most, hogy -megházasodott. Méltóságod jellemes férfiú és erős lelkületű, hogy ne -mondjam konzekvens. - -A talp elkészült és Deméndy belebujt a cipőjébe. - -– Köszönöm, nagyon jól érzem a lábamat. Mennyivel tartozom, kedves -mester? - -A kedves mester ceremóniásan meghajtotta magát. - -– Szerencsémnek tartom, hogy Méltóságod kitüntetett engem. Erre mindig -büszkén fogok visszaemlékezni. - -– Szép, szép, de csak nem akarja, hogy ingyen dolgoztassak magamnak? - -– Korántsem, méltóságos uram, ilyet az ilyen alázatos ember mint én föl -se tehet az olyan kiváló uraságról. Hanem a reparatura ráadásul jár -vevőimnek és mivel az Éva kisasszony ma is a vevőm, hát… - -Deméndy elértette a furfangos mestert. - -– Jó, jó – nevetett – hát a Dermák kisasszonynak köszönhetem a -reparaturát. Tartozik most magának? - -– Csekélység, méltóságos úr, csekélység. Éva kisasszonynak nálam -korlátlan hitele van. - -– Jó, jó, ha már itt vagyok, hát a talpam kedveért kiegyenlítem a -kisasszony számláját. Írja ki, kérem. - -Wočasek úr még mélyebben hajtotta meg magát. - -– A mai napot ünnepnek tartom, méltóságos uram. Éva kisasszonynak mindig -mondtam, hogy Méltóságod nem felejtette még el s most nagyot fog nézni, -amikor azt mondom neki: úgy-e megmondtam? Amit Wočasek előre mond, az -biztos, mint a halál. - -– Hát csak mondja meg neki, hogy véletlenül magához kerültem és mindig -szívesen gondolok a multra. Isten vele. - -Deméndy meg volt elégedve az eredménnyel. Éva most már tudja, hogy -gondol reá és majd módját ejti, hogy találkozzék vele. Hogy eredményt -látott, a vére is megnyugodott, egyszerre szabadult a zaklató -kábulástól, mely szinte állattá tette. Most már nyugodtan sétálgatott a -koronaherceg-utcán keresztül hazafelé, gondolván magában: holnap talán -már látom is. - -Igen, de ki tudja, mikor megy Éva a cipősboltba? Hátha csak hetek mulva? -Amint ez eszébe jutott, ismét elfogta a kábulás. Meg kellett volna -mondani ennek a mesternek, hogy értesítse Évát. Tán visszamenne hozzá? -Röstelte mutatni, hogy célja van. Amint így bosszusan habozott magában, -valakibe beleütközött, hogy a kalapja is a földre hullott. - -– Pardon, – mondja gorombán, de csak megáll. Hol is látta azt a félszeg, -nyurga suhancot, aki most ügyetlenül a kabátja ujjával törölgeti le a -port kalapjáról, fülig elvörösödve és világosan meglátszik arcán a -tanakodás: odébb álljon-e vagy szólítsa meg? No lám, hiszen ez Jani, a -Dermák Jani, a jó, ostoba fiú, aki sohasem sejtett semmit… - -– Nini, Jani barátom – kiált vidáman az államtitkár és a fiúnak nyujtja -kezét. – Magába botlottam? Hát máskor nem is látom, hacsak véletlenül -bele nem botlok? - -A hórihorgas gyerek nem tudott hova lenni zavarában, örömében. - -– Hogy van, hogy van, Jani barátom, van-e sok leckéje? - -– Ó, igen – felel a fiú – van most három, talán negyediket is kapok. - -– Derék, derék, hát otthon hogy vannak? A mamája, a nővérei? - -– Köszönöm – rebegi a fiú és lesüti a szemét. - -– És Éva kisasszony? - -Az ügyefogyott fiú e kérdésre mintha megindult volna. Melle lázasan -emelkedik és szemét félig gyáván, félig könyörögve veti a nagy úrra. - -– Ő is jól van, szegény – mondja sóhajtva. - -– Szegény? Mért mondja, hogy szegény? - -– Hát, mert… - -Nem tudja kinyögni. Az államtitkár egy pillanatra gyanakszik: csak nem -züllött el végképpen? - -– Remélem, otthon van maguknál. - -– Ó, igen, otthon van minálunk, csakhogy… - -– Nos, csakhogy? Ejnye, Jani barátom, hát már nem tud velem őszintén -beszélni? - -– Igen, méltóságos úr – mondja melegen a fiú – és mi most is szeretjük, -hanem Éva… - -– Haragszik? – vágott közbe Deméndy. - -– Nem, hanem szenved, sokat szenved a mamától. - -– Vagy úgy! Lássa Jani, ezt sajnálom, a mamája igazságtalan irányában. - -– Úgy-e, hogy igazságtalan? – kap Jani mohón a szón – ó én mindig -tudtam, hogy Éva nem rossz. Szegény Éva! - -Igazán megindító volt a fiú, amint hangja átmelegedett szíve érzésétől. - -– Kár – mondja Deméndy – pedig meglátogattam volna önöket, de ha a -mamája haragszik rám, akkor nem tehetem. Azt gondoltam, ha az ember -megházasodik, azért csak megmaradhat jóbarátnak, nemde? - -– Ó igen. - -– Kár, igazán kár. Hát isten áldja, barátom, ha valamiben szolgálatjára -lehetek, keressen fel, örülni fogok. Vagy látogasson meg, ha nincs is -szüksége rám. Úgy, mint jó barát, a feleségem is szivesen fogja látni. -És mondja meg Évának, hogy a régi barátsággal gondolok rá – tudja, úgy -mondja neki, a régi barátsággal s meglátogattam volna, ha a mamájok nem -haragudnék rám. Megmondja? - -– Meg, méltóságos úr. - -– Szervusz öcsém, szervusz. - -Kezet nyujtott s a fiú alig tudta elereszteni. Könny állott a szemében, -annyira meg volt indulva. A kutya bensőségével nézett az előkelő úrra és -zavarában köszönésképpen azt hebegte: - -– Köszönöm, nagyon köszönöm. - -Így, most már igazán rendben van a dolog. Éva még ma értesítve lesz, meg -fogja érteni üzenetét. S megint az öccse közvetít közöttük, úgy, mint -régen. Nem rossz. Ez a fiú nagyon használható s van benne valami -vígjátéki elem is. A gimnazista mint kerítő! - -Boldogan sietett hazafelé. A lelkifurdalásnak minden nyoma nélkül, hogy -a szeretőjével nemsokára találkozhatik, a felesége elé. Kömleyéknél már -eloszlott a társaság, mikor az államtitkár nejéért jött. - -A kis asszony tartózkodva, elfogultan üdvözölte urát, aki gyöngéd -udvariassággal kezet csókolt neki és Kömley bárónénak. Néhány perc mulva -az utcán voltak már, ahol az asszonyka szorosan az urához simulva -rebegte: - -– Édes uram, olyan rossz, ha nem vagy velem. - -Amire az államtitkár éppoly édesen visszasúgja: - -– Nekem is rossz, édes, de már vége van, most már együtt vagyunk és nem -háborgat senki. - -A gyerekasszonynak fölcsillog a szeme, boldogan mondja: - -– Megyünk a fészekbe. - -Amire az ura elfordítja fejét és szintén boldog hangon ismétli: - -– Igen, megyünk a fészekbe. - -Mintha az a fészek neki is fészek volna. - - - - -NEGYEDIK FEJEZET. TALÁLKOZÁS. - - -1. - -Egy idő óta Kant hazudik. Sajátságos egyáltalán nem beszél már a tiszta -ész kritikájáról és éppenséggel nem érthetetlen. A sorok ugyanazok, a -betűk nemkülönben. Az első három sor mindig mintha megóvná méltóságát, -de az után a betűk táncolni kezdenek. Nedves égető fekete szemek -villognak ki belőlük és egy hófehér, domború sáv egy női mellkasból. Ah! -A nyurga fiú megborzong és lopva néz körül a szobában: nem látják mások -is? - -Tizenhét éves, csüggedt, tehetetlen álomvilágban kódorgó, -nyomorvilágában robotoló szegény fiú. Tegnap még az volt az ideálja, -hogy még egy leckét kapjon és aztán még egyet és akkor azt mondhassa -édesanyjának: édesanyám, ne dolgozzék többé a boltba. És ha úgy -beteljesednék minden, amint kívánná, azt mondaná Évának is: ne búsulj, -öcséd vagyok és apád leszek. Mire pedig végére ér Kantnak, addig férfi -is lesz belőle és örökre elkergeti családja feje felől a gondokat. - -De néhány napja csak – ugyan mi is lelte? Bellágéknál történt. A szép, -tudni vágyó, szánalomra és tiszteletreméltó Bellágnét tanította úgy, -mint máskor írásra, olvasásra. Mutogatta neki a betűket, az meg utána -mázolta. Nem valami könnyen tanul, de okos, ó, sok természetes esze van. -És olyan jó hozzá. Kikérdezi magánviszonyai felől és megkínálja -uzsonnával. Egy idő óta minden lecke után uzsonnát is kap: kávét és -kuglófot. Bellágné szörnyen szereti a kávét és a kuglófot és minden -délután háromszor is uzsonnázik. Hát igaz, most teheti, azelőtt nem -tehette, bizonyosan azért is teszi. Nagy sor az a hirtelen gazdagságba -csöppenés, az ember egyhamar nem találja helyét és azt élvezi, amit -eddig nélkülözött. A szobaleányból lett gyárosné a kávét, meg a -kuglófot. - -A tanulás buzgóságában Bellágné egészen szorosan melléje tologatta -székét, az is megesett sokszor, hogy a kezét megfogta, úgy segített neki -a betűket kikanyarítani. A Jani fiú inkább félő tiszteletet érzett -ilyenkor, hogy a háziasszony kezét érinti, semmi mást. Utóbb azonban -különös elfogultság vett rajta erőt. Bellágné most már a maga dolgairól -kezdett beszélni. Panaszkodott. Hogy mennyit kell szenvednie a -kisasszonyoktól, akik, amennyire csak tehetik, bosszantják. Az urát is -csak este látja, soha nem viszi sehova, mintha szégyelné. Ellenben a -leányok sokszor lefogják maguknak és viszik magukkal sétálni, meg -színházba is. Ő még nem volt az urával sehol. Hát élet ez? Azért, mert -szegény volt? Bellág maga is közönséges rongyos munkásember volt fiatal -korában s bizony a műveltsége sem sokkal különb az övénél. Nincs -senkije, semmije, úgy-e, ez szomorú állapot? - -E panaszolkodás közben a boldogtalan menyecske tetemes mennyiségű -kuglófot fogyasztott, de Jani sajnálta és néma részvéttel hallgatta. S -mikor egészen fekete lett benne a szomorúság, a bús asszony egyszerre -csak mosolyogva, pajkosan teszi kezét a vállára és vidáman mondja: - -– No de azért ne haragudjunk, a jó Isten minden baj számára teremtett -orvosságot. - -Valami különös beszédje volt az asszony szemének, amit Jani nem értett -meg, de magában megreszketett tőle. Egyszer a térde véletlenül odaért a -Bellágné térdéhez, nyomban visszahúzta, de az asszony közelebb húzódott -hozzá és szorosan hozzátapasztotta térdét Janiéhoz. Forró pirosság -öntötte el a fiú arcát, az asszony meg tágranyílt, erős szemmel nézte. - -A döntő baj azonban most néhány napja következett be. - -– Nagyon meleg van – mondta Bellágné és a nyakán megnyitotta a ruháját – -nézze csak, hogy izzadok. - -Dehogy izzadt. De Jani kénytelen volt odanézni, a telt erős nyak alatt -ékalakban egy asszonyi mellnek vakítóan fehér részletét látta. Az első -női meztelenség. A fiú egész valója háborgásba jött. Szenvedett, -kiáltani szeretett volna, de lesütötte szemét és vergődő lélekkel -mutogatta tovább a betűket. Bellágné meg nézte, nézte, majd egyszerre -minden látható ok nélkül hangosan ráütött a fiú kezére. - -Azóta a Jani fiú meg volt babonázva. Zsongó, sajgó érzés töltötte el -állandóan a szívét. Mindig csak az a fehér mellkas lebegett a szeme -előtt és lélegzete elfulladt. Iskolában nem tudott figyelni az -előadásra, mindig Bellágné mellett ült és nézte nyitott ruháját. Ha -fölszólították, összerezzent, elpirult, hebegett, dadogott és nem -értette, mit beszélnek hozzá. Otthon csak azért ült most Kantja mellé, -hogy zavartalanul átengedhesse magát álomképeinek, mert kedves, drága és -kéjes volt neki a fájdalmas ábrándozás. Alig várta, hogy ismét hozzá -mehessen, de amikor itt volt az ideje, szívdobogva, remegve sóhajtotta: -bárcsak ne kellene hozzá menni soha! - -– Bellágné, Bellágné – szólongatta egyre magában. A német könyv fekete -sorai közül tágranyílva, erősen, parancsolva meredt rá a ragyogó -asszonyi szem: vajjon mit parancsol neki? Az asztal mellett ül Dermákné -és hímez. Száraz, barázdás arca kemény, rideg és szomorú. Házbérgondok -gyötrik. Az ajtón keresztül néha egy-egy hangos kacagás hangzik be: -Sárika mulat Haas úrral, aki igen tréfás ember és vacsorára hívja -Sárikát. Éva pedig még nincs otthon, holott már nyolc óra van. Nyár van, -az ablakok nyitva vannak. Ezzel argumentált a mama Éva ellenében, mikor -ez kikelt az ellen, hogy Sárika a szobaúrral egyedül van. Nyitva van az -ablak, annyi, mintha a nyilt udvaron volnának együtt. - -Miért ne legyenek egyedül együtt? A szerelemről a fiú sokat hallott már, -a léhaságokról is. De ezeket csak másokkal való vonatkozásban tudta -elképzelni. Hogy a huga vagy a nénje ilyesmire vetemedhetnének, -képtelenség. Bellágnéra sem tudott ily módon gondolni, egészen -megfoghatatlan volt előtte, hogy ez az asszony is kapcsolatba volna -hozható azokkal az ocsmányságokkal, miket a fiúk beszélnek. Mégis, mikor -Sárika kacagását hallotta, összerezzent és arra fülelt. Dermákné -egykedvűen folytatta munkáját, az ő lelkét egy kisértet árnya borította -be: a házbér, amely nincsen kifizetve. - -Egy alak suhan el az ablak mellett, magas, hajlékony, gyors és dacos. -Éva hazajött. A fiú szíve megdobban, maga sem tudja miért. Át kell adnia -a Deméndy üzenetét. Úgy érzi, hogy Éva megörül majd neki, mégis fél, -hogy megharagszik. Tán titokban súgja meg, hogy a mama ne hallja? Még -töprenkedik rajta, mikor Éva benyit a szobába és köszönés helyett azt -mondja: - -– Az a tacskó megint odaát van? - -– Semmi közöd hozzá, – mondja tompán, munkájából föl se tekintve -Dermákné. - -Miből fizesse meg a házbért? - -– Az a gyerek utóbbi időben sokat költ, – folytatta Éva, gépiesen a -könyvszekrény párkányára nézve, melyen nem volt kenyér – egy hónapban új -szoknyát vett, meg ezüst karperecet. Nem kérdezte anyám, honnan vette a -pénzt? - -– Hát te megmondtad, honnan vettél három pár cipőre, meg egy drága új -ruhára pénzt? – harsog most föl Dermákné. – Maholnap a háziúr kidob a -lakásból, te pedig cifrálkodol és még a testvéredet gyanusítod? - -– Ne beszéljünk rólam, – felesel Éva tovább, egészen nyugodtan -öltözködve át. A Jani fiú látja meztelen karjait és nyitott mellét s -hirtelen beletemetkezik a könyvébe. Ezelőtt sohase gondolt arra, hogy ne -nézzen nénjére, mikor öltözködik. – Arról az ostoba kölyökről van szó. -Ha nem tudja, majd megtudom én, hogy honnan szerezte ezeket a dolgokat. - -– Hát borravalókat kapott, mert sokat liferálnak és a kuncsaftok -szeretik és adnak neki borravalót, – mondja most csöndesen Dermákné. -Elejét akarta venni, hogy Éva csakugyan kiderítsen valamit. - -– És anyám elhiszi ezt? – kérdi Éva élesen – majd a maga lelkén szárad -ez a szégyen. - -– Csak ráadás lesz, – véli csipősen Dermákné – nem a tisztességedre -szorulunk, inkább azon gondolkodnál, mikép fizessük ki a házbért. Holnap -megint jön a házmester és akkor a jó Isten tudja, mi lesz velünk. - -Éva egyet ránt a vállán és nem szól semmit. - -– Ha csak egy csöpp tisztességet éreznél a családod iránt, elmennél -hozzá. - -– Kihez? - -– A háziúrhoz, – mondja tétova hangon Dermákné és nem mer a leányára -nézni. – Megmondanád neki te, hogy ne zaklasson bennünket. - -– Úgy, – nyújtja a szót Éva, – aztán miért én, miért nem megy hozzá -anyám? - -Dermákné reszket dühében. Szeme rávillog a leányra, de csak türtőzteti -magát és csöndesen mondja: - -– Rád inkább hallgatna. - -Éva halkan, vérlázítóan kacag magában. - -– Értem anyám, értem, – mondja és egyre kacag magában – legyek kedves és -szeretetreméltó úgy-e? A háziúr fiatal ember, hátha feleségül vesz? -Úgy-e, csak erre gondol anyám, vagy, hogy egy fiatal hölgy kérését a -fiatal ember egész önzetlenül teljesítené. Jó volna, de ebből nem -eszünk. - -Dermákné látja, hogy minden hiába és ismét pattogni kezd. Hogy neki -úgyis mindegy, egy szép reggel elmegy és hírét se fogják többé hallani, -akkor aztán forduljanak föl valamennyien. - -Jani egykor nagyot gondol, de csak erőltetnie kell magát, míg kinyögi: - -– Ne búsulj, mama, majd, majd próbálok én valamit. - -– Te? – mondja kicsinylően Dermákné. - -Ettől aztán inába szállt a fiúnak a bátorsága. Csakugyan, ő? Kicsoda ő? -Arra gondolt, hogy Bellágné, aki olyan jó és érdeklődik a viszonyai -iránt, ha megtudja, milyen bajban vannak, ad neki kölcsön a házbér -fizetésére. Az első kétkedő hang azonban elvette bátorságát, hitét is -abban, hogy ő tudna valamit végbevinni. - -Dermákné pedig folytatta kifakadásait. Az Éva jöttét hallván, lassan -besompolygott Sárika is, arca pirosan, halványan foltos volt és -tenyerével lopva törölgette is. Megállt az ajtó mellett az ablaknál, úgy -hallgatta nagy gyönyörűséggel a mama veszekedését Évával. - -– Igen, – mondta Dermákné mély, szinte gyűlölködő keserűséggel – amikor -szegény anyádról van szó, adod a finnyást. A házbérért nem akarod magad -megalázni, de honnan vetted a cipőket? Miből fizetted a ruhádat? Adjuk -az erkölcsöset, mikor irígyled szegény testvéredtől azt a rongyot. Hát -az utcára vessenek bennünket, meztelenül járjunk? Éhen haljunk? Akkor -volna neked csak ünneped. - -Éva már a szokott taktikájához nyúlt. Dúdolva leült az asztalhoz és -belefogott a regényolvasásba. Dermákné tovább ontotta a ráfogásokat és -szitkokat leányára, szegény Jani befogta mind a két fülét s belevájta -magát a betűkbe. Sárika lassan, lopva odasomfordált az asztalhoz és -könyökére terpeszkedve, úgy hallgatta nagy kéjjel az édes anyját. - -Ez közben szünetet tartott, de elméjében új fordulatok után vadászott. -Az ilyen szünetet felhasználta Jani, úgy gondolta, hogy ezzel eltereli a -beszélgetést, nekidurálta magát egy párszor, végre süket hangon mégis -csak kibökkentette: - -– Te, Éva! - -– Mi az? – mordul rá nénje, föl se tekintve könyvéből. - -– A városban találkoztam a méltóságos úrral, megállított, megszólított. - -Éva is, édes anyja is felüti a fejét. - -– Nos aztán? – kérdi Éva és közömbösségre kényszeríti a hangját. - -– És még mert téged megszólítani az a – gazember! – fakad ki Dermákné. - -– Azt mondta, – folytatta akadozva Jani – hogy a régi barátsággal gondol -reád, azt mondta, hogy így mondjam meg neked és hogy meg is látogatott -volna, ha a mama nem haragudnék reá. - -Jani, a mondókájának a végére érve, ismét a könyv fölé hajolt, azt -hitte, most csapnak majd össze feje fölött a hullámok. De vihar nem tört -ki, ám az az érthetetlen csönd, amibe szavai után merültek, még jobban -megijesztette. Éva letette a könyvet és mereven bámult öcscsére. Ha -egyedül volnának, ezer kérdéssel faggatná. Így csak nézett reá, -megkövesülve. - -Dermákné pedig épp úgy meredt Évára. Mit érzett, mit gondolt, én bizony -nem tudnám megmondani. Mondhatom-e, hogy mivel a Jani ujságát menten -belekapcsolta a házbérproblémába, becstelen, haszonleső a gondolkodása? -Pedig az volt az első gondolata, az utolsó is. Hogyan, miképen – nem -tudom, az anya is csak úgy elértette ennek az üzenetnek az igazi -értelmét, mint Éva és rögtön a házbérre gondolt. Nincs többé házbérgond. - -Perceken át tartott ez a kínos csend, csak Janinak üres és baljóslatú. -De ez a néma sora a perceknek megváltoztatta egyszeribe a -Dermák-családban az erő- és érzelmi viszonyokat. A kis Sárika elunta -magát s valahogyan krákogni kezdett, Dermákné erre fölriadt merengéséből -és feléje ütött a kezével. Éppen tarkón érte az ütés és Sárika -meglepetten, rémüldözve ugrott fel a helyéről. - -– Itt vagy? – kiáltott rá legrikácsolóbb hangján az édes anyja. – Hogy -mertél egyáltalán bejönni? S ebben a szoknyában? Miért nem vetetted le? -Nem meg van-e neked tiltva, hogy a szobaúrhoz bemenj? Ha ez mégegyszer -előfordul, összetöröm a csontjaidat és kilöklek, hogy sohase szeded -össze magadat. Szégyen és gyalázat, az ilyen nyomorék kölyök leány már a -legények után jár. Csitt, egy szót se, régóta nem tetszik már a -viselkedésed. Vigyázz magadra, hogy valami gonoszságon ne érjelek. Vagy -mondd csak, honnan vetted ezt a karperecet? - -Sárika egészen el volt képedve. Nem érti, hát fölfordult a világ? Mért -jár most ő rá a rúd? Az előzményekben bízva, szemtelen hangon iparkodott -megtartani pozicióját: - -– Hát a mamából is beszél már az Éva irígysége? Összespóroltam, már -sokszor mondtam. - -– Hazudni mersz? Nekem akarod mondani, hogy te spóroltál? Ugyan miből? -Aztán itthon nincs kenyér és te ezüst karperecekre spórolsz? Add ide -rögtön. - -– Az enyém, – dacoskodik Sárika. - -– Tüstént ide adod! – rivall most rá Dermákné és fölkel, megfogja a -kisleányt a könyökénél és isteniesen megrázva, letépi róla a karperecet. -– Így ni, majd adok én neked karpereceket vásárolni. Aztán vigyázz -magadra, ha csak egy szóval elárulod, hogy rossz úton jársz, kidoblak, -mint a kutyát! - -Ezeket pedig mondván, Dermákné mintegy elismerést keresve néz Évára. Ez -nekipirulva, lesütött szemmel úgy tesz, mintha ügyet sem vetne a -csetepatéra. Érti az édes anyját és tudja, hogy a Deméndy üzenete már is -megszerezte neki régi pozicióját a családban. Nem tudott neki örülni. - -Fölkel és az ajtó felé tartott. - -– Hova mégy? – kérdi tőle Dermákné lágy, gyöngéd hangon. Éva fölütötte -fejét, úgy nézett az anyjára. Leküzdötte magában a keserűséget és -iparkodott nyugodtan felelni: - -– Meleg van, kimegyek a gangra. - -Onnan azután, az ablakon keresztül szólt az öccsére: - -– Jani, hozz ki egy széket. - -Jani mindenkor engedelmeskedett neki, most azonban bizonyos mohósággal. -Az együgyű fiú is megérezte, hogy nem a széket kívánja Éva, hanem a vele -való beszélgetést. - -– Hol találkoztatok? – kérdi Éva a székre ülve és a rácshoz dől. - -– A Dorottya-utcában, – felel Jani zavartan, attól félt, hogy a nénje -kérdezi: mit kerestél a Dorottya-utcában, erre pedig nem tudott volna -felelni. Amióta Bellágnénak olyan melege volt, a szegény fiú nem vágtat -egyenesen haza, hanem ellenállhatatlan kószáló vágytól gyötörve, nagy -kerülőkben bolyongja be a legnépesebb utcákat, jobbra-balra nézegetve: -valami isten csodájánál fogva nem találkozik-e szemben Bellágnéval? - -Éva azonban nem kíváncsi erre. Azt akarja, hogy apróra mondjon el neki -mindent. Ő köszönt-e előre az államtitkárnak? Nem? Mit gondol, igazán -szívesen beszélgetett-e vele, vagy csak úgy, udvariasságból? És úgy -mondta-e: a régi barátsággal? És azt mondta-e, hogy szószerint mondja -ezt neki? - -Nagyot sóhajtott, mikor töviről-hegyire kikérdezte a fiút. Igen, tehát -beteljesedett. Deméndy találkozni akar vele, keresi is. A -Dorottya-utcában volt, még pedig a Gizella-tér felől jövet. Tehát nem a -klubban volt, hanem a Koronaherceg-utcában. Arra jár, hogy vele -találkozzék. Most már mindent tud és aszerint fog cselekedni. - -A Jani fiú mellette áll és szintén elgondolkodva néz a rácson keresztül. -Együgyű, becsületes lelke érzi, hogy nénje most arra a szép, nagy -emberre gondol és találgatásában tisztelettel visszahőköl e gondolatok -boncolgatásától. Valami nagy, tiszta tragédiát sejt, egy nagy úr szeret -egy szegény leányt, le kell mondaniok egymásról és csak a távolban dobog -egymás felé a két szív. Szegény Éva és szegény méltóságos úr! - -S amint ennek a képzetnek átengedi magát, egyszerre csak ismét szemben -látja magát a méltóságos úrral, aztán a Koronaherceg-utcában, ahol -minden asszonyban Bellágnét sejtette és egyszerre csak ismét rabja az -igézetnek: a kis udvari szobában ül a kis asztal mellett, mellette a -gyönyörű asszony, amint ránéz, különös, nedvesforró tekintettel és látja -fehér mellét és érzi a térde érintését… A szegény fiú behúnyja szemét és -kéjes borzongással hajol a rács fölé: Jó volna leugorni innen és -elterülni és meghalni, a föld alá kerülni és sohasem látni többé azt a -fehér mellet, azokat az igéző, rejtelmes pillantásokat! - -Az ablakon keresztül pedig kiszól egy sohse hallott, gyöngéd, szerető -hang: - -– Nem fogsz meghülni, Éva? - - -2. - -Éva maga is csodálkozott, hogy mennyire hidegen hagyja kínos -reménységének beteljesedése. Sem öröm, sem boldogság, sem szerelem, sem -izgatottság. A tisztviselő sem megy közömbösebb lélekkel a hivatalba, -mint ő indult a biztos találkozás elé. Mindössze még gondosabban, még -válogatottabban öltözködött, mint máskor. És ami eddig nem történt soha, -az édes anyja segített neki és megigazította hátul a szoknyája ráncait. - -Az éjszaka eléggé alaposan átgondolta a mai nap programmját. Hideg és -csábító lesz, ez volt eltökélt szándéka. Nem adja magát oda az első hívó -szóra, ó, ennyire olcsón nem adja magát. Hadd könyörögjön, hadd alázza -meg magát, mielőtt vesztébe rohan. Mert ezt a gondolatot most is tartja, -Deméndyt tönkre akarja tenni, legalább a családi boldogságában. -Bizonyítékot szerez és ezt szemébe vágja annak a csöpp asszonynak, akire -gyűlölet nélkül nem tud gondolni. - -A tegnapi ujságot már látta, abból tudja, hogy a Házban ma is érdekes -ülés lesz. Deméndy bizonyosan ott lesz, mert még mindig a belügyi -tárcánál tartanak. Sőt lehet, hogy beszélni is fog, mert nagyon rájár a -rúd a megyei gazdálkodásra és egyre előhozakodnak szabálytalanságokkal, -erőszakoskodással, sikkasztással és zsarolással. Csak el ne jönne a -felesége is! Azaz bárcsak jönne! Nem volna rossz, ha a szeme láttára -csábítaná el az urát. Ez volna az igazi megoldás. Bonyodalom és -katasztrófa egyszerre. - -Végigment az Andrássy-úton, azt gondolta, hogy a Károly-körúton -keresztül egyenesen az országházba megy. De nem tudott akaratának -engedni. Ösztöne bevitte a fürdő-utcába, az Erzsébet-téren keresztül a -koronaherceg-utca felé. Pedig igazán nem akart oda menni. Szép, nyári -nap volt, az Erzsébet-téren néhány szegény tüdővészes ember ült a -padokon, egy-két dologtalan leány, állás nélküli bonne, vagy boltos -leány, ezek orvul, irigykedve néztek a pompázó, előkelő úrileányra, aki -egyenletesen, meggondolt léptekkel, rájok sem nézve, halad a téren -keresztül. Messziről egy ifju ember törtetett utána, amolyan kezdő -aszfaltbetyár, akit a feltünő szép alak vállalkozásra biztatott, de -mihelyt utolérte és pillantása az Éváéval találkozott, nyomban -megjuhászkodott és oldalt kitért. - -Már ott volt az utcában, mely második otthona, mikor arra eszmélt, hogy -kár volt ide jönni. Ismerősök megállíthatják s amúgy is késő van, a -képviselőházban mostanában sokan látogatják a karzatot, hátha jegyet se -kap? A zsibárus-utca sarkán csakugyan látott egy ismerős arcot, de ez -nyomban befordult az utcába, mihelyt őt meglátta. Domokos volt, a -Wočasek legénye. Ugyan, ilyentájt, tizenegy órakor mit csinál ez az -utcán, hiszen dolga van? Némi feleletet egy éktelenül nagy piros -szalmakalaptól és kiáltóan sárga blousetól kapott: Mészáros Gizi -kisasszony jött ki a főposta-épületből, a kezében levelet tartott. Tehát -apróhirdetés? gondolja Éva és megvetően bigyeszti le ajkát. Egész sereg -leány mulat azzal, hogy az apróhirdetések útján bogozgat -összeköttetéseket, irat magának poste-restante, felel is ugyanilyen -módon és a távolból bizonyos nimbuszt szerez előbb magának, mielőtt a -valóságban boldogítja a szerencsétlen gavallért. A főposta -poste-restante rekesze csupa ilyen viszonyokat közvetít, melyek illuziót -adnak a férfiaknak azzal, hogy «tisztességes» leányt hódítanak. - -Szerencséje volt, nem állította meg senki. Hogy egyik utca-sarokról a -másikig egyre követte valaki, azt már föl se vette. Áthaladt a -Ferenciek-terén, az egyetem-utcába, onnan tért ki a muzeum-körútra. -Furcsa, ez a Gizi meg van-e duplázva? Megint csak maga előtt látta, alig -tíz lépésnyire, a zsebéből kilátszott még a beléje gyűrt levél csücske, -úgy sietett lelkendezve a kocsiúton keresztül, mintha valaki kergetné. -De inkább ő kergetett valakit: Domokos épp most fordult be a technika -udvarára és Gizi némi habozás után letett róla, hogy oda is kövesse. - -Éva még észrevette, hogy a legény egy falkiszögelés mögé lapulva -visszatekint s mikor látta, hogy üldözője nem követi többé, -lélekszakadva rohant vissza az utcára és szemét mindenfelé jártatva, -kereste, akitől futott. Éva már befordult a Sándor-utcába s mintha a -szíve most valamivel lázasabban dobogott volna. - -A középső kapu előtt a rendőrtisztviselőn, néhány kopottruhás fiatal -emberen kívül két elegáns fiatal leány lézengett, a Bellág-leányok. -Csüggedten álltak a fal mellett és meredtek maguk elé. A céltalanság -lerítt róluk és szendeségükben, finom egyszerűségükben valóban szomorú -látvány voltak. Éva is megsajnálta őket s szerette volna megkérdezni -tőlük, mi bajuk, de csakhamar magától megtudta. Nem kaptak jegyet s most -nem tudnak mit csinálni a délelőttjükkel. - -Éva azonban kapott. Megfoghatatlan, de kivételes esetekben mindig -előkerül még egy hely valahonnan, csak embere válogatja. Az is inkább -psichologus, mint öntudatos tény, hogy míg a kapus könyörtelenül utasít -vissza akárhány úrinőt, aki a főkapun át akarna a házba jutni, addig az -Évák meg a Gizik mindig akadálytalanul suhanhatnak be a tilos bejáráson. -A két Bellág leány félő irigykedéssel nézett a büszke leány után, aki -oly biztonsággal haladt föl a lépcsőn, hogy a kapus, mire észretért azon -vette magát, észre, hogy szalutált, holott azt akarta mondani: erre -nincs bejárás. - -A kis karzati ajtó föllebbentésével Éva általános moraj, kiáltozás és -kavargás közepette megy a helyére. Odalent élvezik a felháborodást. A -miniszter kissé sápadtan, de jeges nyugalommal áll a helyén és míg a -felháborodással megbirkózik az elnöki csengő, nyugodtan cukrot szopogat. -A karzatnak ma meglehetősen idegen képe van, egy honti küldöttség -terpeszkedik egy egész soron végig, éppen a honti állapotok okozták a -kavarodást, azonfelül a középső karzaton egy nagy idegen társaság lesi -az izgalmakat: egy fiatal képviselő rokonsága és baráti köre, akik -meghallgatják a szűzbeszédet, mely ezután következik. - -Éva gépiesen integet jobbra-balra, néhány ismerős mégis csak akadt, sőt -gyakorlott szemével egy egész csomó jövendő ösmerőst is felfedezett. -Fiatal, többé-kevésbbé jól öltözött leányok, akik kottát vagy könyvet -tartogatnak az ölükben: minden esztendőben ilyenkor nyílnak ezek a friss -karzati virágok, akkor, mikor a szinésziskolákban befejeződnek a -vizsgálatok. Rendesen a postán kapnak két karzati jegyet: a jó isten -tudja, kinek jutott eszébe, hogy ezzel kedveskedjen nekik, de nemsokára -megtudják ők maguk is. - -A belügyminiszter végre szóhoz jut és valamit mond, amire a jobboldal -hangos kacagásra fakad. A hontiak megdöbbenve néznek össze, aztán ők is -kacagnak. A baloldal lármázna, de ott is kacagnak, úgy, mintha gúnyos -kacagás volna. Denique, a miniszter megnyeri a csatát, mint annyiszor -máskor, mikor a legmegdöbbentőbb adatok hatását megerőtleníti egy találó -elmésséggel. - -Éva az államtitkárt keresi. Csakhamar ráakad. A legszélsőbb helyen, -közel az ujságírók karzatához, ül egy szélsőbaloldali képviselővel és -azzal hevesen vitatkozik. A két férfiú egészen belemelegedett az ügybe -és kikelt magából. Végre is az államtitkár vállat von, az ellenzéki -honatya a kezével olyan mozdulatot tesz, amely azt mondja: hát akkor -legyen úgy, többet nem tehetek, s izgatottan elválnak. A baloldali úr -arca még piros és haragos, amikor lemegy a völgybe ott aztán, minden -átmenet nélkül a gukkerjéhez nyúl és a szomszédját figyelmeztetőleg -meglökve, figyelmesen néz a karzatra. - -Deméndy a miniszter mögé ül és élénken beszélget vele. Éva is megdöbben, -föl se nézett a karzatra. Keserűség kél a szívében, de alig érlel meg -benne a gondolat, hogy Deméndy egészen megváltozott, valaki titkolózva -hajol le hozzá és egy cédulát csúsztat a kezébe. A szíve nagyot dobban, -figyelmesen tekint le a szónokra és csak néhány perc mulva bontja szét a -cédulát, melyen a jól ismert kúsza írásvonalak csak ennyit mondanak: -_Vártam és várom_. - -Ezentúl Éva álomszerű fásultságban ül a helyén és a szemével követi -Deméndy minden mozdulatát. Ez a táskájából sorra kiszedi az aktákat és -ceruzájával jegyezget beléjük egyet-mást. Aki nézi, csak a szorgalmas, -ügyeinek élő tisztviselőt látja. Csupa politika, csupa közügyhöz való -érdeklődés az egész ember. Amellett látszik, hogy a szónokokat is -figyelemmel kiséri, mert közbe-közbe, hol tagadólag rázza a fejét, hol -meg szörnyűködve kacag. A rúd különben ő rá is jár, mert a honti -állapotokért közvetetlenül benne keresik a főbűnöst. Aki így látja azt a -szép, okos és buzgó embert, gondolná-e, hogy a karzaton ül egy szép -leány, akivel már most is gondolatban megcsalja a feleségét? - -Nagy a melegség. Végig a sorokon suhognak a legyezők, szinte állandó -alaphangja az a lent folyó vitának. Az imént még egy tisztes ábrázatú -öreg úr dörgött lent és pártja zajos helyeslése között kijelentette, -hogy ha éppen obstrukciónak akarják tekinteni a vitát, hát tekintsék -annak, de akkor ez a kormány csak azt következtetheti belőle, hogy -megérett az obstrukcióra. Most ez az öreg úr még lihegve és kivörösödve -a karzatra nyitott és melegen üdvözöl egy fiatal szép úriasszonyt, aki a -kis fiával ült a második sorban. A fiatal kávésné volt: most már tudja, -kinek köszönheti a jegyeket s úgy látszik, azóta már sokszor, élt ezzel -a szívességgel, sőt többel is: a képviselő úr rendelkezésére bocsátja -kocsiját is, mikor haza megy, hogy az urát az ebéddel meg ne -várakoztassa. - -Egy óra van, az elnök öt percnyi szünetre fölfüggeszti az ülést. A -képviselők az ajtók felé tódulnak, kisebb csoportjuk összeverődik a -középen és ott is élénken vitatkozik. Deméndy egy futó pillantást vet a -karzatra és szintén kisiet. Itt az ideje. Éva is fölkel és siet kifelé. -A keskeny folyosón végig a főlépcsőhöz, de ott nem megy le, hanem benyit -egy tágas terembe, valami kisebb bizottsági ülésterembe s gyorsan -beteszi maga után az ajtót. Egy perc nem telik bele s az ajtó már -megnyílt és belép rajta Deméndy. - -Egy pillanatig fürkészve hallgatódzott a másik, zöldposztós ajtó felé, -aztán mohón Évához sietett, előre nyújtott két kezével megrázta az -Éváét, aztán szó nélkül hevesen a karjaiba zárta és fülébe csókolta e -szókat: - -– Éva, kedves Éva, milyen jó, hogy ismét egymásra találtunk. - -Éva a keze érintésétől megrázkódott, az előre elhatározott dac és -visszautasítás átvillant az agyán, aztán alázatosan a férfi vállára -hajtotta fejét és míg némán peregtek le könnyei, először érezte, hogy -eladott leány, akinek nincs önálló akarata. - -Deméndy magához emelte a könnyes, szép arcot, melyen most valami -kimondhatatlan fájdalmas önmegadás tükröződött vissza és meghatottan -csókolta le könnyeit. - -– Szegény Éva, – rebegte őszinte érzéssel – ugy-e nagy fájdalmat -okoztam? - -Éva mosolyra erőltette magát és zsebkendőjével hirtelen letörölte -könnyeit. - -– De ugy-e, szeretsz még? – kérdi Deméndy és mohón újból karjába kapja -és csókjaival elborítja arcát. - -Ezzel a mult el volt intézve és Deméndy ismét az Éva régi szerelmesének -és urának érezte magát, úgy adta neki utasításait, önkéntelen parancsoló -modorban, mely lenyügözően hatott Évára. - -– Még ma veled akarok lenni, – szólt és izgatottan mérte föl-alá a -termet. – Este nem lehet: rab vagyok, hanem délután, rögtön ebéd után, -és együtt maradunk az utolsó pillanatig, a klubba sem megyek föl – -ameddig csak lehet. Lássuk csak, hozzátok nem mehetek, biztosra akarok -menni. Te se menj haza ebédre, nem akarom, hogy késsél. Maradj a -városban és – és, igen, ez a leglalkalmasabb, eredj föl Courriernéhoz. -Igen, ott várj meg. Jó lesz? - -– Jó lesz, – súgja Éva hangtalanul és nem mer a férfira nézni. Úgy -hallgatta, mint a cseléd, aki a gazdája utasításait fogadja. - -– Most pedig, édes, isten veled, még egy darabig itt kell lennem, aztán -sietek szabadulni az ebédtől. Négy órára, igen, legkésőbben négy órára -ott leszek. - -És még egyszer magához ölelte, mohón, éhesen és egy utolsó, vérforraló -csókot nyomván az ajkára, elsietett. Éva megtörülte arcát, nagyot -lélekzett és szintén elhagyta a tanácstermet. - -Megváltozott a világ. Milyen más az: várni valakit és aztán élni vele, -mikor megérkezik. Az ember megcselekszi azt, amit akar, de a cselekedete -lelki mivoltát nem szabhatja meg. Hónapokon keresztül ezt a találkozást -a szerelemmel elegy boszú tervekép hánytorgatta magában, most se boszú, -se szerelem. Úgy érzi, mintha hosszú dologtalanság után állást kapott -volna. A pénzre gondol s ami vele jár. Semmi más. Dermák Éva, a Deméndy -Miklósnak éveken át szeretője, csak most vált lelkileg azzá, aminek -mások nézték: a pénz nyomorultjává. - -Követi a parancsot. Nem megy haza ebédre. Harminc krajcárja van, ezzel -jóllakhatik Frommernál. Rekkenő hőség van, csak azok járnak az utcán, -akiknek dolguk van. A belvároson egyáltalán már erősen megérzik a nyár. -A déli sétálók sorai is megritkultak, ilyenkor két óra felé éppen csak a -boltos leányok sietnek vissza az üzletbe s egy-egy elkésett iskolásleány -vágtat a villamos állomás felé. Éva lassan, elgondolkodva fordul be a -Kossuth-utcába, gépiesen nézi magát a kirakatok üvegében, átvág a -koronaherceg-utcába és ott befordul a Harisbazárba. - -Ott van a Frommer kávémérése, ahol déli időben huszonöt krajcáron négy -tál ételt kapni kenyérrel. Sajátságos fészek. Sötétes üvegajtó nyílik be -az egyik kicsi szobába, ahol szorongva állanak a kerek kis asztalok, -megrakodva az utcák szomorú női proletárjai-val. Gazdátlan bonne-ok, -facér gouvernante-ok, néhány kalandornő, ki szegényesen, ki gazdagon -felcicomázva, az egyik vígan kacag, a másik homlokán gond borong. Az -üvegajtón keresztül belátni a másik szobába: ott csupa férfi ül ebéd -utáni fekete kávénál és ujságot olvas, dominózik vagy kártyázik. A -belváros kisboltosai ütötték föl itt tanyájukat. A kis nyárspolgárság -szolidsága szomszédos itt a nagyvárosi női proletáriátus és kalandorság -feslettségével, fásultságával. - -Régen volt itt Éva, egy kicsit idegennek érzi magát. Egy lompos, szép -leány szolgál föl és ellenséges alázattal kérdezi, hogy bort parancsol-e -vagy sört. - -– Vizet – felel Éva nyersen és elpirul. Egy pohár sörre már nem telik a -pénzből. - -Ketten ülnek még az asztalnál. Az egyik a húsnál tart, a másik már a -fogát piszkálja. Ahogy az idő éppen összehozta őket. Az egyik -tisztességben kopott alak, a másiknak ki van festve az arca, ragyogón -lakkos a cipője, de avult, fesledező a szoknyája. Évától mind a kettő -áhitatosan elhúzódik. Imponál nekik a ruhája és dehogy is gondolnák -róla, hogy csak harminc krajcár csörög a zsebében. A szomszédos -asztalnál, úgylátszik, törzsvendégek állandó társasága mulatozik. Sörös -üvegek is állanak ott, az egyik meg fagylaltozik is. Fiatal, -rövidszoknyás leányok, férfiakról beszélnek, orfeumokról és egyéb -ilyenekről. Olykor meghalkul a hangjuk s utána hiszterikus kacagásban -törnek ki. - -Éva hamar végez. Az egyik szomszédja már előbb távozott, félszeg -hidegséggel biccentve fejével, a másik ott ültében elaludt. Évát is -álmossá teszi a látása, meg a melegség. Mögötte egy éltesebb hölgy ül, -bő, extravagans szabású sárga köpönyegben, amely, ha föllibben, -elárulja, hogy a hölgy csak alsószoknyában jár. Ez szivarra gyujt és a -kis helyiség menten megtelik köhögtető, karcoló füsttel. Éva fizet és -sietve távozik. A maradék öt krajcárt borravalónak hagyja ott, amiért a -felszolgáló leány ámuló meglepetéssel ezzel köszönti: - -– Kezét csókolom. - -Tehát Courrier-néhoz. Annyira nem a szerelem láza viszi oda, hogy azt -gondolja: ebben a nagy melegben majd egy kicsit szundikál. - -Nem kell messzire mennie. A koronaherceg-utcában egy ütött-kopott -kétemeltes ház első emeleti erkélyén fakul a nagy firmatábla: - -=DENTIST COURRIER FOGMŰTEREM.= - -És alatta, ugyanazon a táblán kis betűkkel: - -_Courrier-Faragó Mariska női kalapraktár._ - -Tehát két firmája is van a harmadik üzletnek. Hölgyek és urak föltünés -nélkül fordulnak be a kapuba: ha tetszik, a fogorvost keresik, ha -tetszik, a kalaposnőt. Avatatlan asszonyok, leányok jóhiszeműleg ülnek a -várószobában és nézik, hogy jönnek, mennek mások a kalaposszobába. -Jobbfelől a fogműteremben Courrier úr egy ideszakadt svájci ember -tárgyal az urakkal, balfelől Faragó Mariska ő nagysága a hölgyeket -szolgálja ki. A hely tehát igen alkalmas, mindenkinek kell kalap és -mindenkinek fájhat a foga. - -Éva egészen bátran benyit az előszobába. A fogorvos rendel reggeli -kilenctől este hatig, megszakítás nélkül. De úgylátszik, ilyentájt nem -igen van dolga. Éva a várószobában találja, szivarozva és ujságot -olvasva. Amint Évát meglátja, felugrik, affektált francia elevenséggel -elébe táncol és mély meghajlással üdvözli. - -– Mariska asszonyt keresem – mondja Éva, amire a fogművész értően -meghajol és egy marquis-mozdulattal föltárva a baloldali ajtót, -édeskésen bekiáltja: - -– Ma chère! vendég jön. - -Ebben a szobában üvegszekrényekben, asztalokon, székeken csupa női -kalap. De a belső falon végigvonul egy fakó szőnyeg. Ez most meglibben -és belép kifogástalan háziöltözetben egy csinos, fiatal barna asszony, -aki gyanakodva nézve végig a jövevényen, öntudatlan mozdulattal úgy -huzogatja a szőnyeget, hogy mögéje ne lehessen látni. - -– Jó napot Mariska asszony – mondja Éva és ezzel eloszlatott minden -bizalmatlanságot. A Mariska asszony megszólítást csak a beavatottak -használják, ez a titkos jelszava a titkos üzletnek. - -– Szolgálhatok? – kérdi egész nyájasan az asszony és fellibbenti a -függönyt. Nem takargatott az semmit, csak egy keskeny folyosót hasított -ki a szobából, amelyen észrevétlenül, a kalapüzlet kikerülésével -lehetett a belső szobába jutni. - -Oda vezette Évát egy pazar, nehéz levegőjű szalonba, amelyben minden -csupa arckép. Arcképek a falon, a tükrök szegélyén, a -szalon-asztalkákon, a paravant-on, a kis aranyos kandallón. A kerek -nagyobbik asztalon pedig vastag, díszes foliansok, ugyancsak teli szép -leányok, asszonyok arcképeivel. - -A két hölgy hamar megértette egymást, nem kellett a szót szaporítani. -Éva emlékeztette a multra és az érdemes asszonyság emlékezett is. És -nagyon örült, hogy most már gyakran lesz szerencséje. Egy kis tapéta -ajtót nyitott ki és bebocsátotta rajta Évát. - -– Tessék. - -Ablaktalan kis szoba volt. Egy csapásra kigyult a gyönge rózsás villamos -fény és Éva magára maradt a titkos szerelmi fészekben. Ez aztán igazi -fészek. Csupa bujaság, csupa puhaság. A falak véges-végig drága -szőnyegekkel beborítva, vastag neszfogók a padlón is. Széles kerevet, -széles függönyös ágy és az állott levegőnek olyan különös, zsongító -hatása van. Van női pipereasztal is, dúsan felszerelve mindennel. -Fürdőszoba is nyílik oda. - -Éva fáradtan, kéjesen dűlt a kerevetre, behunyta a szemét és várt. -Vajjon meddig? Óra nincs a kis szobában, a percek a végtelenségig -füződnek egymásba s a nagy várakozásban elnyomja az álom, amelyből csak -akkor ébred föl, mikor a tapétaajtó ismét nesztelenül föllebben és a -férfi, kalapját, botját lecsapva, lihegve elébe rogy. - -Hét óra felé Dermákné tüzet rak a konyhában és ráteszi az Éva ebédjét. -Hátha éhes lesz szegényke, hadd kapja meg ebédjét. Amikor Sárika -hazajön, valóságos ostrom alá fogja a konyhát, de Dermákné hősiesen -védelmezi idősebb leánya vacsoráját. Sárika könyörög, hogy csak egyszer -mártogathatná kenyerét a szószba, nem engedik. Ellenben a hátán püfög az -anyja ökle és hallja a szitkokat és elkeseredett erkölcspredikációkat. -Sárika végre elunja a dolgot, durcásan vállat von és azt mondja: - -– Hát jól van, tudok én magamon segíteni. - -Ezzel kisuhan az ajtón és vagy tíz perc mulva visszatér egy óriási darab -liptói turóval, melyet tüntető körülményességgel fogyasztgat. Dermákné -egy darabig nem hederít reá, de a kisleány minden áron szóvá akarja -tenni a sajtot. Mikor már alig egy falatja maradt belőle, ingerkedve -odaszól az anyjának: - -– Adjak neked is? - -Dermákné rettenetes nyugalommal szegzi rá a szemét, aztán megint csak -szó nélkül belöki leányát a szobába és rázárja a kulcsot. Ő meg kiáll a -gangra és nézi, nem jön-e már Éva? - -Sárika kötekedik vele. - -– Eressz ki, anyám, ne félj, most már jóllaktam, nem fogom megdézsmálni -a te drága leányod vacsoráját. Ni, hogy lesed a jöttét. Tegnap még -kenyeret se hagytál neki, mért vagy most egyszerre szerelmes belé? - -Egy szónyi feleletet sem kap – milyen különös, hogy a zsörtölődésre -mindig hajló Dermákné most szó nélkül hagyja a süldő leány ingerkedését, -aki most már haragosan kifakad. - -– De tudom én, miért lett Éva egyszerre olyan kedves. Ne félj, anyám, én -is tudom a módját, szeretsz te majd engemet is! - -Ezzel kacagva elugrik az ablaktól, szerencsésen kikerülve a rámért -ökölcsapást és bent a szobában sipító hangon nagy vígan énekelni kezd. - -A gangon mozgás kél. A szegény emberek sorjába ott ülnek, ki ingujjban, -ki mezítláb és hűsöl. Világosan látni a mozgás terjedését. Kezdődött az -első emeleten, végigszaladt rajta, aztán átcsapott a másodikra s onnan a -harmadikra. Az arcok ámulón, meglepetten bujnak össze, aztán -felirányozódnak a Dermákék lakása felé, majd feszülten a lépcsőházra. A -hullám megcsapta Dermáknét is, aki megrázkódott, elpirult s beszaladt a -konyhába. Éva kisasszony kétlovas hintón jött haza! Megállt a kapu előtt -s ő kiszállt belőle. Látták a tulajdon szemükkel, meg hogy két forintot -adott a kocsisnak. Ejha, két forint! Nem hiába, úri leány ez, akárki mit -mond. - -S amint befordul a lépcsőházból a gangra, a szegény emberek -összeszorulnak, a falhoz lapulnak, hogy utat nyissanak neki és elfogult -tisztelettel köszöntik. Ő, rájuk se nézve, biccent a fejével és siet a -lakásba. Dermákné lázasan, gyöngéden siet elébe és kimondhatatlan lágy -hangon mondja: - -– Megmelegítettem az ebédedet. Nem akarsz enni? - -Éva tagadólag rázza a fejét és vetkőzni kezd. A szobában már majdnem -teljes a sötétség és Dermákné előzékenyen kérdi: - -– Ne gyujtsak lámpát? - -– Nem – mondja Éva kurtán – aludni akarok. - -És Dermákné buzgó szolgálatkészséggel nekimegy az ágynak és gondos, -anyai kézzel megveti a leánya számára. Ez gyorsan vetkőzik s mielőtt az -ágyba bujna, elgondolkodva megáll egy percig, aztán belenyul a szoknyája -zsebébe és odanyújt valamit az édes anyjának. - -– Fizesd ki a házbért. - -Ezzel a fal felé fordul és magára erőszakolja az álmot. S míg a délután -jelenetei megelevenednek előtte, görcsösen összeszorul az ajka, meg az -ökle és azt kérdi magától: minek is él? - - -3. - -Meghalni? Hátha még tudná, mit gondol, mit érez a másik. A nagy -feszültség után lelohadt, émelygő érzéssel, csüggedten, undorodva és -magát megvetve fekszik Deméndy a kocsiban s szeretné kitörölni életéből -ennek a mai délutánnak a nyomát. Nem érti többé az állapotját. Hogy -lehetett olyan dőre, olyan gyönge és aljas? Pfuj, titkon, dugva, mint az -álnok cseléd, lopott magának egy kis élvezetet. Hát mi az? Olyan derék, -becsületes ember volna, ha nem háborította volna ez az esztelen, piszkos -szerelmi láz. De most már nem háborítja, úgy érzi, örökre kigyógyult -belőle. Úgy is legyen, ez a viszony, ahogy bogozódott, épugy föl is -oldódott. - -Holnaputánra beszélték meg a második találkozást. De ebből nem lesz -semmi. Erős elhatározása, hogy még ma megírja Évának a búcsúlevelet. -Megmagyarázza neki, hogy a világ megváltozott, csak most érzi igazán, -hogy a házasság hatalma alatt áll. Azelőtt csak a világ előtt bujkáltak, -jó ízlésből, most bujkálni kell a rajtakapatás miatt. Ez nem méltó -hozzájuk. - -Annyira erősnek érezte magát ebben az elhatározásban, hogy türelmetlenül -vágyódott tinta és papiros után. És annyira átérezte az elhatározás -tisztító hatását, hogy türelmetlenül vágyódott a felesége látása után. -Szegény édes, mégis csak te vagy az igazi édes. Milyen más, milyen -tiszta az ő lángolása. Nem, ne tudja meg soha, hogy meg van csalva. -Aztán nem is szabad megkockáztatni egy második kalandot, mert sohasem -lehet tudni, mikor, mikép derül ki a titok és akkor a szegény édes -belehal. Játszani a feleség életével: ez nem járja. - -Soha annyi igaz gyöngédséggel, szeretettel nem gondolt az ő kicsi -feleségére, mint most, egy félórával a házasságtörés után. Szinte röpült -föl a lépcsőn, végig a szobák során, berontott a fészekbe, ahol várta, -hogy az édes a szokott kedves komédiával, boldogan ámuló tekintettel -rábámuljon, egy kicsit begyeskedik, aztán boldogan rácsap, a karosszékbe -vonja és repül, repül vele a boldogság menyországán keresztül. - -De megdöbbenve megáll a kis szoba küszöbén, a szíve nagyot dobban és -elképedve gondolja: csak nem tudja már? Az édes a nyitott ablak mellett -ül, szeme szelíd elgondolkodásban kitekint az alkonyati tájba s meg se -rezzen, mikor az ura jöttét hallja. - -– Édes, – mondja ez megrettenve, – nem látod, ki van itt? - -Az asszonyka meg se moccan, csak nehezebben jár a lélegzete, küzködik -magában. - -– Édes! – kiált most az államtitkár és melléje lép, – mi bajod? - -Deméndyné levonja magához az ura fejét és csendesen, nyájasan simogatja. - -– Valami baj ért? – kérdi az nyugtalanul. - -Az asszony tagadólag rázza a fejét. - -– Vagy haragszol rám? - -Újból csak a fejét rázza. - -– Vagy búsulsz valami miatt? - -Most már igent int. Deméndy nyugtalanul kapja a karjába, betelepszik a -karosszékbe, ölébe vonja feleségét és csókolgatja a kis arcot. - -– Panaszkodj édes, mondd meg, min búsulsz, talán segíthetek. - -– Nem, nem – súgja Deméndyné szelid szomorúsággal, – nem segíthet rajtam -senki. - -– Olyan nagy a baj? - -– A bűn, a bűn, – tör ki most a bánat az asszonykából, – mert a te -feleséged nagyot vétkezett ellened és nem érdemli többé meg, hogy -szeressed. - -Deméndy egy pillanatra megretten. Csak nem? De hisz ez lehetetlen. Mégis -egy kis durvasággal sürgeti az asszonyt. - -– Halljuk, halljuk, ha bűn is, meg kell mondanod. - -Az asszony szorosan magához vonja ura fejét s mögéje rejti arcát. - -– Igen, – mondja lelkendezve, – de előbb igérd meg, hogy meg fogsz verni -és meg fogsz bocsátani. - -Deméndy föllélegzik. Most már tudja, hányadán van. Mosolyogva simogatja -az asszony leányos haját és biztatja: - -– Csak tégy vallomást, kis bűnösöm, kegyelmes és szigorú bírád leszek. - -– Hanem ezuttal komoly bűnöm van, – sopánkodik most már szintén neki -bátorodva Deméndyné, – és ha kigúnyolnál, akkor, akkor ez nagyon fájna -ám. - -– Frissen, csak süsd ki. Mi a bűnöd? - -– Rosszat gondoltam rólad, – vallja az asszony és könny lepi be az -arcát. - -– Hogyan? Mit? - -– Hát… úgy-e, de meg fogsz bocsátani? - -– Meg, meg, csak hadd hallom már, mi rosszat gondoltál rólam. - -– Hát, édes uram, tudod, itt volt a mama és beszélgettünk. - -– Tehát innen fúj a szél, sejthettem volna. - -– Igen, most már magam is látom, hogy mama igazságtalan irányodban. Azt -mondta, hogy a férfiaknak nem lehet hinni, egynek sem. Tudod, nem -akartalak téged emlegetni, mert téged nem lehet a többiekkel együtt -emlegetni, hát fölhoztam Zsilvölgyi grófot, aki annyira imádja a -feleségét. Mama akkor hangosan fölkacagott és azt mondta: Az? a -legordinárébb emberek egyike, még csak nem is szeretőt tart magának, -hanem az utcán szedi föl a leányokat. - -Deméndyt elfutotta a méreg. - -– A mamád is jobban tenné, ha nem neked fecsegne az ilyen dolgokról. - -– Úgy-e? Én úgy megijedtem, de úgy megijedtem, édes uram, ettől a -beszédtől. Hogy is lehet ilyet mondani valakiről? De aztán még tovább -beszélt és rólad is… - -– Hogy én is? - -– Nem, azt nem merte mondani – kiált föl Deméndyné büszkén – hanem amit -rólad mondott, az még csufabb. - -– Micsoda? - -– Azt mondta, hogy én ostoba liba vagyok, mikor neked vakon hiszek és -hogy te nem jól nevelsz engem, ma is még abban a tudatlanságban tartasz, -mint kisleány koromban. Hogy a magam rangjabeli asszonynak érteni kell -az asszonyi dolgokhoz, mert a társaságban egyre mulatnak rajtam és ki is -nevetnek. Tudod, édes uram, ezt én nem bánom, pedig igaz, magam is -észreveszem, hogy lenézően állnak velem szóba, még a leányok is, de én -ennek örülök, mert legalább nem kell velök azokról a csunya dolgokról -beszélni. De mama éppen azt mondja, hogy ezeket a csunya dolgokat -ismerni kell és hogy te is jobban tennéd, ha felvilágosítanál, mert így -visszaélsz az én tudatlanságommal. - -– Úgy, tehát anyád azt gondolja, hogy ő túlságosan erényesen nevelt s -most én rontsak rajtad. Aztán miféle tudatlanságban tartlak téged? - -– Ez éppen a borzasztó, – hebegi a kis asszony – azt mondta, hogy te -adod előttem a szentet és ezzel nevetségessé teszel. Hogy elhiteted -velem – ó istenem, nem merem kimondani… - -– De csak mondd, mondd ki, édes. - -Küzködve, a legnagyobb megerőltetéssel bírja csak kinyögni: - -– Hogy, hogy te… teneked is volt szeretőd. - -Deméndy a fogát vicsorgatja. A mult? Ismeri a feleségét, az nem érti azt -a megkülönböztetést a mult és a jelen között. Ha tudnia kellene, hogy az -ura mást is szeretett, legénykorában is, csakúgy megcsalva érezné magát, -mintha most elkövetett hűtlenségről volna szó. És az anyjának egyéb -dolga sincs, mint hogy így felvilágosítsa a leányát? Ugyan mi célja van -vele? - -– És te elhitted ezt? - -Deméndyné lehorgasztja a fejét. - -– Nem tudom, – rebegi – de a szívem úgy dobogott és fájt, mintha -elhittem volna. - -– Nos kedvesem, rosszul tetted. - -– Úgy-e, rosszul tettem? Én is azt gondoltam és azon búsultam, hogy az -én édes uramról, aki a legelső ember a világon, ha csak egy picikét is, -rosszat hittem. - -– Ez hát a nagy bűnöd, édes? Nos, igérd meg, hogy máskor rá se hallgatsz -ilyen beszédre és akkor megint jóban vagyunk. Megigéred? - -– Te olyan jó vagy – mondta boldogan Deméndyné és görcsösen hozzásimul – -igazán nem haragszol? - -– Nem. - -– Egy icike-picikét sem? - -– Egy ici-picikét sem. - -– Akkor repüljünk, – indítványozza most az asszony. Egy szempillantás -alatt átváltozott a régi gyerekké, akinek csak játékon jár az esze. - -– Az édesanyádnak azonban meg fogom mondani, hogy ne ingerelje ellenem a -feleségemet – mondja keményen Deméndy, aki nem tudott oly könnyen -hangulatot változtatni. - -– Ne, ne, – könyörög Deméndyné megrettenve – ne tűzz össze a mamával, -mert félek tőle. - -– Ne félj, majd megvédlek én. - -– Nem magam miatt félek, édes uram, hanem miattad. Mama olyan hatalmas. - -Deméndy nevetett. Nagy szeretettel, igaz bensőséggel cirógatta -feleségét, hogy az csodás szemmel nézett rá. - -– Mondd, édes uram, mért szeretsz ma jobban, mint máskor? - -– Jobban? – ismétli Deméndy és megdöbben. – Honnan gondolod, hogy jobban -szeretlek? - -– Érzem, – súgja a kicsi asszony és rejtelmes bútól elkapatva, görcsösen -kapaszkodik az urába. – Édes, édes, édes jó uram, szeresd mindig jobban -a te ügyetlen kis feleségedet. - -Az államtitkár nem tudott felelni. A léleknek e nemes rejtekeit nem -ismerte és amellett a helyzete, oly istentelenül visszás volt, hogy -megundorodott tőle. Ez a gyönge asszonylélek megérzi a külső szín alatt -a szívverés nuanceait – még nem tudja, hogy alatta képmutatás rejtőzik, -de megérzi, mikor őszinte. S íme, ő most benső és őszinte, mert a -szeretőjétől jött. Szeresd, szeresd mindig jobban a feleségedet – az ő -szótárára fordítva ez azt jelenti: csald meg, csald meg mennél többször -a feleségedet. - -Hogy fordulatot adjon a beszédnek, vidáman megringatta térdén az -asszonyt. - -– Igaz is, édes, mikor megy a mama fürdőre? Tudod, én nem bánnám, ha -minél előbb tenné. Meg is fogom neki mondani, hogy igen meleg van itt -mostanában. - -– Ne légy rossz, – feddi az asszonyka, de csak elnevette magát. -Csakugyan igaz az a sok-sok tréfa, amit az anyósokról mondanak? - -– Hát nem látod? A te anyád úgy-e bár kiváló asszony, magam is úgy -látom, mégis nem lázítja-e ellenem a feleségemet? - -– Igaz, igaz és a te feleséged olyan rossz volt, oly nagyon rossz. Mert -még nem mondtam el mindent. - -– Akkor folytasd a vallomást. - -– Tudod, édes uram, mikor mama azt a rettenetes dolgot mondta, hát én… -én borzasztóan megijedtem és a testemet valami rázta, tudod, úgy, mintha -békát láttam volna. Nem hittem el, hogy te is olyan voltál, mint a -többi, de úgy éreztem magamat, mintha elhittem volna. És azt gondoltam, -hogy az az asszony, kinek az ura már mást szeretett, be van szennyezve -és ha te is mást szerettél volna, én is be volnék szennyezve. És akkor -undorodtam saját magamtól és azt gondoltam, hogy ezzel a kicsi testemmel -én nem akarok többé együtt lenni. - -– Édes! kiált föl megrettenve az államtitkár. - -– Ó istenem, – folytatja megborzongva Deméndyné – senkisem gondolkodik -így, az asszonyok, akikkel érintkezem, mind tudják az urukról, hogy -milyen volt és nem érzik a szégyent, mind szennyesek, mind megalázottak -és a férfiak is mind olyanok és nekem ebben a világban kell lennem és -kinevetnek érte. Édes uram, drága uram, ha te is… ha te is… - -Iszonyodva rejtette arcát a férfi mellére, majd ösztönszerűen ellökte -magától. Hirtelen szökéssel leszállt az öléből és magasra emelt fejjel, -elváltozott hangon ráparancsolt Deméndyre: - -– Esküdj meg, hogy olyan tiszta voltál, mint én! - -És az államtitkár, mint a szolga, lehajtotta fejét és halk, engedelmes -hangon mondta: - -– Esküszöm. - - - - -ÖTÖDIK FEJEZET. SÁRIKA. - - -1. - -– Ó, rendkívül örülök a kiváló szerencsének, Éva kisasszony, rendkívül -örülök, a Deméndy méltóságos urasághoz is volt rendkívüli szerencsém és -neki is mondtam, hogy már régen nem volt szerencsém Éva kisasszonyhoz. - -– Ugyan? Itt volt? Nem is említette. - -– Ó, kisasszony, de szót sem érdemel olyan kiváló úrnál, hogy -leereszkedett egy szegény cipész boltjába, de nekem megtiszteltetés, -kiváló megtiszteltetés volt, nem az, hogy kiegyenlíteni méltóztatott a -kisasszony számláját, hanem, hogy lehettem oly szerencsés a cipőjét -kijavítani. - -– Ah, a számlámat is kifizette? Hiszen akkor nincs is tulajdonképen -dolgom önnél. Én is épen számla miatt jöttem. - -– Fölösleges, teljesen fölösleges kisasszony, méltóztatik tudni, én nem -a pénzre nézek, hanem a rendelésre. Minél több rendelés, annál több -munka és a munka az igazi kincs, nem a pénz. - -Éva háttal állt az ajtónak, az érdemes mester pedig a rendes helyén ült. -Az ajtó megnyílt, valaki belépett, de mire Éva visszafordult, az a -valaki ismét becsapta az ajtót és eliramodott. Éva nem tudta, jól -látott-e, olyan gyorsan tünt el az alak. Hirtelen ő is fölrántotta az -ajtót és szétnézett. A Kígyó-utcai kapualjban még látta az eszeveszettül -szaladó kisleányt és megismerte: - -– Sárika! – kiáltott utána, de az, ha hallotta is, észnélkül tovább -menekült és eltünt. - -Éva magánkívül fordult vissza a cipősboltba. - -– Wočasek úr, – szólt felindult hangon – mit akart itt a hugom? - -– A huga? – kérdi Wočasek úr és becsületesen emeli tisztes arcát Évára, -– a Sárika kisasszony a nagysád huga? - -Aztán szintén csóválja a fejét. - -– Azt nem tudtam, akkor természetesen nincsen semmi nehézség. - -– Miben nincs nehézség? Beszéljen. - -És Wočasek úr szolgálatára készen adja felvilágosítását. - -– Hát a Sárika kisasszony, igaz, hiszen a neve után mindjárt -gondolhattam volna, hogy mélyen tisztelt nagysádnak a huga, vagy -legalább is a rokona – nem is tudom, hogyan nem jutott eszembe – tehát -röviden Sárika kisasszonyhoz tegnap volt először szerencsém, bemutatta -magát, hogy ő Dermák Sárika és biztos alkalmazása van a -zsibárus-utcában, meg is győződhetem róla és hogy akarok-e neki -részletfizetésre olyan szép cipőt eladni, amilyet a kirakatban látott. -Fix alkalmazásban van? gondoltam magamban, akkor nem adok cipőt. -Kérdeztem: hogyan lehettem olyan szerencsés, hogy hozzám fordul, holott -más üzletek is vannak itt a bazárban is, másutt is. Erre a Sárika -kisasszony azt mondta, hogy egy jó ismerősétől hallotta, hogy hitelbe -dolgozom. – Tévedni tetszett az ismerősének, mondottam, mert én hitelbe -dolgozom ugyan, de nem részletlefizetésre. Szabadna tudnom, ki a mélyen -tisztelt kisasszony jó ismerőse? És akkor a kisasszony azt mondta, hogy -a Kovács Selma. – Ah, a Kovács Selma? Az más. Ha a Kovács Selmának jó -ismerőse, akkor nem mondom, hogy nem foglalkozom a dologgal. Mindjárt -mértéket is vettem és azt mondtam, hogy majd holnap, tehát ma meg fogom -neki mondani, hogy elvállalom-e, mert én egyenes ember vagyok és nem -hitegetek senkit. Aztán mindjárt küldtem Kovács Selmához, aki igen jó, -megbízható vevőm, kaszirnő a nyugati pályaudvar-kávéházban, ott -tudakozódtam a kisasszony után és igen jó felvilágosítást kaptam. -Persze, ha tudtam volna, hogy mélyen tisztelt Éva kisasszony hugához van -szerencsém, nem is tudakozódtam volna. - -– Wočasek úr, – szólt Éva – a dolog éppenséggel nincs rendjén. Ha jó -barátságban akar velem lenni, nem fog a hugomnak cipőt csinálni. Érti? -Megtiltom, nem akarom, ez a leány még gyerek, inkább megfojtom, semhogy -rossz útra engedjem térni. - -Wočasek úr helyeslően bólongatott a fejével. - -– Bölcs beszéd, kisasszony, nagyon bölcs beszéd és én ezért még jobban -tisztelem, mint eddig. Ha még gyerek, akkor vigyázni kell rá. Én is úgy -láttam, hogy tapasztalatlan gyerek, az öltözete nem olyan, amely -bizalmat gerjesztene, azért nem is mentem mindjárt bele az alkuba. - -Kis vártatva azután, miközben gondolkodva himbálta fejét, hozzátette: - -– No, de majd megnő. - -Éva kelletlen mozdulatára pedig hozzátette: - -– Ne tessék haragudni, kedves kisasszony, ezen a kis vargaszéken az -ember sok mindent tapasztal. A kis leány, ha egyszer el van csavarva a -feje, megy a maga útján, akár én csinálom a cipőjét, akár más, föl nem -tartóztatja bizony senki. Mert ilyen, kérem alássan, a szerelem, tessék -elhinni, nem bír vele az ember. Itt van például a szegény Domokos, azaz, -hogy nincs már itt. Kár, igazán kár, sok mindent tanulhattam volna tőle, -én, öreg ember létemre. Hanem az a Gizi nem ment ki a fejéből. Egy -darabig bírta, aztán csak rendetlenkedett, végül egészen elmaradt. Az -utcán kódorog az után a leány után. Össze is állt vele, egy hétig -békességesen együtt is éltek, aztán a Gizi ismét rossz fát tett a tűzre -és megszökött tőle. Majd megint összeálltak, megint szétmentek s így -megy ez majd véges végig, egyik se tehet róla, mert a vérében van. A -vér, kisasszony, a vér! - -Évának nem volt kedve tovább folytatni az eszmecserét. - -– Isten vele, Wočasek úr, még egyszer kérem, annak a gyermeknek ne -csináljon semmit, mert velem gyűlik meg a baja. - -Elsietett. Mint a kiéhezett ember, aki végre terített asztalhoz jut, oly -mohón vetette magát Éva a fizetésre. Ahogy egy-egy számlát -kiegyenlített, egy-egy fejjel magasabbnak érezte magát. A Blum úr -boltjában már volt, a daliás segéd bókolt és rámeresztette szemét, -titkon intett is neki, de ő ügyet sem vetett rá. Fizetett és ment. Most -pedig Bernstocknénál is kiválthatja a bonját. Milyen más az, ha az -embernek pénze van! Hogyan szerezte? az most nem nyomja. Van, magasan -hordhatja a fejét, nem kunyorál, nem komédiázik, hanem fizet és -parancsol. És ezentúl így lesz mindig, vége a nyomorúságnak örökre. - -Még az előszoba csöngettyűje is, melyet a nyíló ajtó riasztott föl, -máskép szólott most, mint néhány hónappal ezelőtt. Egy lompos -tanulóleány lebzselt a nagy teremben, ijedten menekült a műhelybe, -mihelyt Évát meglátta. Nyomban fölpattant újból az ajtó, a Bernstock úr -tolószéke élesen csikorgott s megjelent a különös pár. A beteg ember -szájában most is lógott a pipa, de feje kisebb volt, az orra megnyúlt s -a szeme kitágulva, tébolyodottan lobogott Évára. Az asszony már nem igen -bírt vele, majd kibukott a székből, annyira erőlködött Éva elé s mint a -gyerek, makacsul rikácsolta: - -– A kezét, a kezét, hadd fogjam meg a kezét. - -Éva ránézett az asszonyra, ez már egészen megtört és eltompult. -Iszonyodva nyújtott kezet a beteg embernek, aki megmarkolta, -össze-vissza szorítgatta s mikor az ajkához akarta vonni, Éva riadtan -visszahúzta. Most már Bernstockné is felocsudott és rárivalt a betegre: - -– Ne nyalakodj, nyomorult, nem látod, hogy utál? - -Bernstock magába roskadt. Szuszogva, vacogó foggal, mélyen a homloka -alól bámult a nőre, aki, mint minden más női jelenség, fölgalvanizálta, -izgatottá tette és nyomorult kínok között szította benne a beteg -szenvedélyt. Bernstockné valami újat talált ki, hirtelen a fal felé -fordította a széket és a beteg rikácsolva, vergődve és káromkodva -próbált visszafordulni, hasztalanul. - -– Fizetni jöttem, Bernstockné, – mondja Éva kurtán. - -– Mennyit? - -– Az egészet. - -Bernstockné egy darabig fásultan bámul maga elé, aztán némi -szelidséggel, halkan mondja: - -– Nem muszáj, kisasszony, megelégszem egy részlettel is. - -– Köszönöm, – felel Éva élesen – kérem csak az egész számlát. - -– Ahogy tetszik. - -És Bernstockné avatott kézzel fölüti az Éva kontóját és kiírja. Aztán az -asztal fiából kiveszi a Deméndynek szóló pár sort is és száraz, üzleti -kézmozdulattal mind a kettőt odanyújtja Évának. - -– Tessék. - -Éva egy pillantást vet a számlára, aztán szó nélkül leolvassa a -bankókat. - -– Nincs szüksége valamire? - -– De igen, majd körülnézek egy kicsit. Készül most valami érdekes? - -– Ó, igen sok, a nyári saison ugyan elmult már, de azért sok munka van. -Jőjjön csak, megmutatom a Webstonné costumejét. Igazán meg fog önnek -tetszeni. - -– Webstonné? A Kovácsevics Mariska? Hát visszajöttek már? - -– Ó, már régen, igen boldogan élnek, nagyon sok ruhát rendel. - -Ekkor újból megbomlott az előszoba csöngője és Bernstock úr, új női -látogatót sejtve, fülsiketítően kezdett rikácsolni: - -– Fordítsd meg a széket, hallod? Fordítsd meg a széket. Azt akarja, hogy -örökre a falat bámuljam. Szegény, beteg ember vagyok én és megöl a -féltékenységével. Tüstént fordítsd meg a székemet. - -Bernstockné, hogy a lármától és botránytól szabaduljon, egy rántással -megfordította a széket, közben öklével egyet ütött az ember vállára, -amire ez, mint a macska összegubbaszkodott s célját elérvén, nyomban -elcsöndesedett. - -Ketten jöttek: Webston úr és felesége. Az öröm persze nagy volt a -viszontlátáson. Asszony láttára a beteg megint mozgolódni kezdett és -előre nyújtogatta reszkető karját: - -– Csókolom a kezét, a kezét, a kezét, – rikácsolta emelkedő hangon. - -– Itt van, – kiáltott vígan Webstonné és minden undor nélkül átengedte -neki a kezét, még a keztyűt is lehúzta róla. – Csókolja meg, ha ízlik, -Bernstock úr, maga igazi férfi, szereti az asszonyokat mindhalálig. - -Webston úr nagyon megváltozott. A szeme egészen beesett, a szakálla -megnőtt, szinte elrongyolódott egész mivoltában. Évát meglátva, a szeme -fölvillant, aztán, míg felesége a beteggel incselkedett, odalépett -hozzá, megszorította kezét, hogy a leány beleszisszent, úgy súgta mély -fájdalommal: - -– Mért nem volt hozzám őszinte, mért nem volt őszinte? - -Éva hidegen vállat vont. - -– Másképp cselekedett volna akkor? – szólt csipősen. - -Webston úr lehorgasztotta fejét. - -– Igaza van, hiszen most már mindent tudok és még sem cselekszem -másképp. - -Szeme ráesett a betegre. Mint a kutya a maga kitömött mására, úgy nézte -Bernstockot, félelemmel, csodálkozással. Lábujjhegyen nehány lépést tett -feléje s mikor a beteg ember őrületes szenvedélye, lángja rálobogott -Mariskára, visszatántorodott: megértette a baját és ráismert a magáéra. -Hideg verejtékkel homlokán tántorgott az ablakhoz s ott ledűlt egy -székre. A tulajdon jövendőjét látta tolókocsiban. - -– Éppen most beszéltem az ön costumejéről – ujságolta Bernstockné -Mariskának. – Persze egészen másképp csinálnám, csak a façonja volna -ugyanaz. - -– Nem bánom, ha egészen úgy csinálja is. Tudod, Éva, csináltass -szakasztott olyan ruhát. Nem volna rossz, együtt mennénk sétálni s akkor -testvéreknek néznének. Hasonlítunk is egymáshoz. - -– Az urak addig mulassanak magukban, – szólt még hátra az ajtóból – pá -Bernstock úr, ugy-e Bernstockné, nem lesz rám féltékeny? De úgy szeretem -a maga urát, még emlékszem rá a régi időkből. Pá, Alfréd, tanulhatsz is -valamit Bernstock úrtól. - -Ezzel a hölgyek a műhelybe mentek s Webston magára maradt a nyomorékkal. - -Az irtózat kíváncsiságával lépett hozzá közelébb. - -– Régóta beteg? - -– Ó, – nyögi ez – amióta megházasodtam. Ó, bár sohase házasodtam volna -meg. Egészséges voltam, mindig egészséges, mennyit bírtam el, de -mennyit! Aztán elvettem ezt az asszonyt, ó hogy az ördög vitte volna, -mielőtt a szemem elé került. Undok, csúf, féltékeny és kiszívta a -velőmet. Alig nehány hét és nézzen rám. Esztendők óta ülök ebben a -székben, az asszony kínoz és ver és várja a halálomat, hogy ne kelljen -többé féltékenykednie rám. Látja ott az arcképemet? Olyan voltam én. -Erős, iszonyúan erős. A leányok nem ártottak, dehogy is, csak ez az -asszony! Ne házasodjék meg soha, uram! - -– Házas vagyok, – mondja Webston úr remegve. - -– Igaz, igaz, a Mariska férje. Ó, az más – mondja Bernstock és a szeme -vad zavargásban föllobog. – A Mariska. Milyen szép, milyen különösen -szép. Ilyen feleség mellett gyönyörű lehet az élet. A Mariska mellett, -vagy akárki más mellett, csak az enyém… brr… - -Bejött egy varróleány, hogy a kandallóról valamit bevigyen. Bernstock, -alig hogy meglátta, feléje nyújtotta mind a két karját. - -– Elza, Elza, – rikácsolta – görcs van a nyakamban, itt hátul, fogjon -meg, fogjon meg. - -A leány undorral és félelemmel huzódott tőle. - -– Nem szabad, Bernstock úr, majd szólok a nagyságos asszonynak. - -– Ne, annak ne, inkább tovább kínlódom. Ó, azok a leányok, – nyögte és a -szájáról folyt a hab – azok a leányok, megöl a közelségük. - -Ekkor hirtelen előre nyúlt. A leány visszamenet nem volt elég óvatos. A -beteg megragadta a szoknyáját és csúfos, nagy kacagással közel vonta -magához. - -– Eresszen el, Bernstock úr, – rémüldözött a szegény teremtés – mert -kiáltok. - -– A nyakam, a nyakam, húzd ki a nyakamat, – dadogta ez magánkívül s -karja átfogta a leány derekát. Hirtelen el is eresztette és -visszaroskadt. Behunyt szemmel, lihegő szájjal aléltan feküdt így néhány -percig. Webston nem tudta tovább nézni, rémülten fordult az ablak felé -és homályosodó agygyal mondta magának: - -– Ez lesz a végem, ez lesz a végem. - -Bent a nők végeztek a próbával és válogatással. - -– Maradj még, Éva, mielőtt a mamlaszhoz megyünk, hadd mondjam el, hogy -vagyok. Vagy nem is vagy kíváncsi rá? - -– Dehogy nem, jól vagytok? - -– Ahogy vesszük, – mondja Webstonné – jól is, rosszul is. Agyonszekiroz -a féltékenységével, de mégis csak kifogok rajta. Folyton mellettem van, -nem hisz egy szavamban sem. A mamlasz, mégsem kap rajta soha. Nagyobb -baj az, hogy nem akar többé az üzletében ülni, teljesen elhanyagolja, -hogy engem őrizzen. Így aztán nem tart már soká a dicsőség. Nem adok -neki egy esztendőt és elcsapják, tönkremegy. - -– Mit csináltok akkor? - -– _Mi_, kedvesem? – kacagott a nyurga hölgy – hogy _mi_ mit csinálunk, -azt bizony nem tudom, de hogy _én_ mit csinálok, az már bizonyos. -Otthagyom, egyszerűen otthagyom. Csak nem gondolod, hogy azért mentem -férjhez, hogy nyomorogjak? A férj is csak olyan férfi, mint más. Akinek -nincs pénze, annak nem kell asszony. Hát nem igaz? - -– De kérlek, Mariska, mégis csak szeret s miattad megy tönkre. - -– Hát tehetek én róla? Ne szeressen. Más is szeret, más is tönkre ment -már, hát miért törődjek többet ővele, mint mással? Amíg fiatal vagyok, -addig élem a világomat, ráérek azután megtérni és könyörületesnek lenni. - -– Menjünk, – szól Éva kurtán. - -– Te neked nem tetszik a beszédem, látom, mindig oly különös voltál. Hát -te hogy vagy? Jóban vagy ismét az államtitkárral, hallom? - -– Igen, – mondja Éva és egy csepp röstelkedést sem érzett. Pedig azelőtt -büszkén és hallgatva siklott át az ilyen kérdéseken. - - -2. - -Aznap csuda történt a Jani fiúval. Az iskolában valaki hátbavágta, ő -pofonnal felelt. Az egész osztály konsternálva volt. Ilyet a Jani fiútól -nem vártak. És amint kissé reszkető inakkal, de bátran villámló szemmel -a falnak vetette hátát és magasra emelt két öklével igazi gladiátor -engarde-ba vágta magát, várván a fiúknak együttes rohamát, az élhetetlen -fiú, akin a többi eddig a bosszúját töltötte, határozott népszerűségre -tett szert és támadás helyett lelkesült kiáltásban törtek ki: - -– Éljen Dermák Jani, ez egyszer jól viselte magát. - -A dolog az osztályfőnök elé is került, ez csóválta fejét és lehordta -Janit, hogy már ő is kezd verekedni? Jani lesütött szemmel, befelé -mosolyogva hallgatott. Ha kerékbe törik, azt se bánta volna. Oly édes -volt erősnek lenni, az erei majd megrepedtek, nem is vér, hanem tiszta -boldogság keringett benne. Először életében érezte a testét, hogy az is -valami és a lelkét is, hogy ő is valaki. És föltette magában, hogy -mindig ilyen lesz, férfi! Hiszen csak meg kell próbálni, nem is olyan -nehéz. - -Mi lelte a Jani fiút? Előadás után összepakolta könyveit, hazament. -Lehajtott fővel, mint eddig, de nem alázatosan, nem bambán, nem -csüggedten, hanem édesen álmodozva, egyenes háttal. Ah, olyan szép a -világ, olyan édes az élet – a férfinak. Mert annak érezte magát. És -egyre egy nevet sugdosott magában: Irén, Irén, Irénke. És megrázkódott s -a szeme bátran fölvillant és körültekintett: Észreveszed-e, te világ, -hogy tegnap egy fiú járt itt, ma pedig férfi? Ez a szerelem hatalma. - -Igaz, így sem hódított még soha férfi, mint a Jani fiú. Három hónapon -keresztül sejtelme sem volt róla, hogy tudnivágyó tanítványa, Bellágné, -egyre környékezi. A legvastagabb célzásokat sem értette el. Csak -járt-kelt sejtelmes lázban és félt a szép asszonytól. - -Ez aztán megunta a dolgot. Merőn a szemébe nézett, aki remegve bámulta a -betűket, mintha sohase látta volna még őket és tétova hangon magyarázta: - -– A _K_ betű sokkal szebb, ha egy vonással írják. - -Bellágné ekkor fölkelt, átnyalábolta a fiút, szorosan magához ölelte és -rázúdította a csókok záporát. - -– Szamár, szamár, – mondogatta – hát még mindig nem érted? - -A fiú már értette. Előbb gyáván, később a fellobogó vér hatalmánál fogva -szenvedélyesebben viszonozta az asszony csókjait. De még a mámor -közepette is egyszerre csak megriadt és elmenekült, mint József -Putifárné előtt. Nem, ezt a csunyaságot nem szabad elkövetni, ez -házasságtörés volna. - -Az asszony sírt és nevetett. - -– Micsoda ostobaság! – szörnyűködött égnek emelt kézzel, aztán még -lihegve megszorította a kezét: - -– Maga derék fiú, csak próbára akartam tenni. Ugy-e nem hitte, hogy -igazán meg akarnám csalni az uramat? De azért szeretem magát és maga is -szeret engem. Hogy is mondják? Ugy-e én vagyok a te első szerelmed? - -Ki volt mondva a bűnös szó. És a Jani fiú egyszerre oly erősnek érezte -magát, mint aki legyőzte a hétfejű sárkányt. Egy asszony szerelmes belé. -Egy gyönyörű szép, gazdag asszony. Igen, a gazdagsága boldogította -különösen. A csókja ízéből csak a forróságot érezte meg, de pongyolája -finom batisztjának minden puhaságát, bűvösségét, az érintése minden -árnyalatát még érezte a tenyerén, a ruháján, az arcán, amelyet a szép -asszony keblére szorított. Rágondolt az édesanyja durva perkáljára, a -huga olcsó pokrócposztójára és nagyot sóhajtott. Milyen más is, ami -finom, gazdag! - -Ez azonban csak a szegénységben felnövekedett fiúnak az esztétikai -gyönyörűsége volt. A tegnapi jelenet mélyebben a szívébe vágott. Hogy ez -az asszony kimondta előtte a bűnös szerelem szót, mostan rabja is. A -naiv embereket a szerelem kötelezi. E szó kimondása a serdülő fiú -szenvedélyét és ideális hajlamait egyszerre kiválasztotta és odakötötte -ahhoz az unatkozó asszonyhoz, aki szenvedélyes kuglóf-evő volt és most -régi cseléd-passzióinak akart élni, kikötvén egy úrfival. Petrarca nem -imádta úgy Lauráját, mint ez a vaksi fiú a volt szobaleányt. Egész -éjszaka a nevét rebesgette s napközben is óva, szeretettel ápolta -magában szűzi tiszta képét. - -Azonban csodálatos, mihelyt a szülői ház közelébe ért, lelohadt minden -felbuzdulása. A férfiból ismét gyerek lett, még pedig remegő gyerek. -Félt az anyja szigorú szemétől, hogy bele talál látni a lelkébe és félt -különösen Évától. Mit szólna Éva, ha tudná, mi történt vele s mit hordoz -a szívében? Ó, nem merne többé előtte mutatkozni. Szégyelte magát s úgy -érezte, ha az édes anyja megtudná, hogy csókolódzott, elbujdosna a világ -végéig, hogy ne kerüljön többé a szeme elé. - -Ebben a hangulatban mintegy menekülést keresve, huzódott Sárikához. -Sárikától nem félt, az még gyerek, nem tud semmit. Sárika nem olvas ki a -szeméből bűnös szerelmet. Sárika nem érzi ki a hangjából az érzelem -rezgését. - -Ezért örömmel dobbant meg a szíve, amikor a kis leányt a kapu előtt -lebzselve találta. Sárika arcán minden vonás lógott, a szája lekonyult, -a vonásai petyhüdtek, a tokája felfuva. Mint a gyereké, amikor konok. A -szeme is lefelé nézett és homlokát csunyán összeráncolta. Amint Jani -bátyját meglátta, határozatlan mozdulatot tett a kapu felé, de aztán -csak állt mozdulatlanul és nézett maga elé. - -– Gyere föl, Sárika – mondja jó szívvel Jani – mit állsz itt! Elkésel. - -Sárika nem felel. A fiú nyugtalankodik. - -– Valami baj van? – kérdi aggódva – mi lelt Sárika? Gyere föl, hiszen -beteg vagy! - -– Nem megyek – fakad ki durván a leány – sohse megyek többé haza. - -Jani megijedt. - -– Mi történt, az istenért? Bántott a mama? - -Sárika megint hallgat. Jani tehetetlenül áll előtte és néz a kapuba: már -be kellene rajta menni. - -Egyszer aztán, félig háttal fordulva bátyjának, töredezve mondja: - -– Ha Éva nincs otthon, akkor fölmegyek. - -– Éva? Mi bajod Évával? - -A kis leányt most szinte rázta a düh. - -– Nem akarok többé együtt lenni vele, azzal a… azzal a… ronda Évával. -Soha, soha, inkább sohse jövök többé haza. Meg tudok én élni magamban -is. - -Jani megszokta már, hogy a két leány veszekszik egymással. Halk sóhajjal -gondolt más fiúk családi életére, akik kezet csókolnak a mamájuknak és a -nővérüket is megölelik, megcsókolják. Egészen elcsüggedt és nem kutatva -többé a Sárika haragjának oka után, hirtelen hangon mondta: - -– Megnézem, hogy otthon van-e, aztán majd lejövök és megmondom. - -– Ints le a gangról, – szól mogorván a leány. - -Jani fölmegy a lépcsőn, Sárika pedig a kapualj végébe húzódik, onnét -sandít föl a harmadik emeletre, nehogy valamikép észrevegyék. - -Éva otthon volt. Most már otthon is szebben öltözködött, mint azelőtt. -Dermák mama vidámabb volt, mint valaha és hangja nem is vágott, mikor -szokása szerint rászólt Janira: - -– Be későn jösz. - -De nyomban visszakapta régi dühös színét, amikor hozzátette: - -– Az a csavargó pedig még most sincs itt. Nem is hagyok neki ebédet. - -Éva, aki a divánon olvasott, föltekintett és avatott kurtasággal azt -mondta: - -– Valamivel jobban bánhatna vele anyám, egészen elvadítja a háztól. - -– Én? – szól megjuhászkodva Dermákné – hiszen egy árva szóval sem -bántom. - -Jani csodáló, hálás tekintetet vetett Évára. Milyen nemes szív! Sokkal -jobb, mint Sárika, aki sohasem fogta nénje pártját, hanem mindig örült, -mikor ez kikapott. És megörült, hogy jó hírt vihet a hugának, aki fél -Évától, de ha meghallja, mint nyilatkozott róla, menten meg fog -nyugodni. - -Kapta is magát és kalap nélkül kiszaladt a gangra, mind a két kezével -intve Sárikának, hogy jőjjön fel. Szerencsétlenségére azonban Éva akkor -kihajolt, a nyitott ablakon, hogy lássa, hova megy az öccse, a kis leány -lent észrevette és Jani megdöbbenve látta, hogy Sárika ahelyett, hogy a -lépcsőházba fordulna, visszamerül a kapu aljába. - -– Mit intesz? – kérdi Éva. - -– Sárika fél tőled, – szól a fiú elképedve – nem mer feljönni, ha te itt -vagy, most pedig meglátott és úgylátszik elment. - -– Szaladj utána, – kiáltott föl Éva – hozd vissza, ha nem akar jönni, -rendőrrel hozasd föl. - -Jani ész nélkül rohant le a lépcsőn. Az utcán széjjelnézett: nem látta. -Találomra az Andrássy-út felé rohant, de nem tudott a nyomára jönni. - -– Erre a gyerekre vigyázni kell, – mondja Éva mély felindulással, – -figyelmeztetem, anyám, hogy rossz útra téved, kaszirnőkkel barátkozik, -az utcán lebzsel és adósságokat csinál. Rajtakaptam ma, azért nem mer a -szemem elé kerülni. - -Dermákné jajgatva emelte ég felé a két karját és kijelentette, hogy -kitekeri a nyakát ennek az istentelen leánynak. - -– Nem úgy, anyám, hanem vigyázni kell rá. Mindennek a szobaúr az oka. -Haasnak föl kell mondani, ne bánja anyám, megfizetem én a szoba bérét. - -Dermákné helyeslően bólintott a fejével. Már sokszor gondolt erre. Ha -nem szorult volna annyira arra a pár forintra, már régen kitette volna a -szűrét annak az éhenkórász technikusnak. - -Amellett a kiváncsiság is gyötörte és próbálta kivasalni Évából, hogy -min is kapta rajta Sárit, de ez visszasülyedt konok hallgatásába és -Dermákné nem mert tovább kérdezősködni. Jani egy félóra multán lihegve, -köhögve és kiizzadva visszatért és bátortalanul jelentette, hogy Sárikát -nem sikerült megtalálni. - -– Nem hagyok neki ebédet – jelentette ki energikusan Dermákné. Évára -nézett, elismerést várva. Ez nem szólt semmit, szórakozottan -fogyasztotta el az ebédet s rögtön öltözködött. - -Mikor toilette-jével elkészült, bekopogtatott Haas úrhoz. Az éhes -technikus pipázva ült a rajztáblája mellett és fujta a kőrösi-lányt. - -– Bocsánat, Haas úr, – szólt Éva keményen, – csak azért háborgatom, hogy -édes anyám nevében felmondjak önnek. - -Haas úr letette a tussos cirkalmat, a fütyörészést már előbb abbahagyta. - -– Meg vagyok lepve, kisasszony; miért? Nincsenek megelégedve velem? - -– Azt is mondhatnám, hogy ezentúl magunknak kell a szoba, de ez nem az -egész igazság. Egyet kérdek, Haas úr, feleljen, mint tisztességes ember. -Mennyire vitte a hugommal? - -Haas úr jókedvűen nevetett. - -– Innen fúj a szél, kisasszony? – szólt kötekedve – akkor nem fogadom el -a felmondást. Mit gondol, csak nem megyek el jószántombúl egy olyan -lakásból, mely egy tető alatt van az aranyos Sárikával? - -– Ne kötekedjék, Haas úr, – szólt rá Éva ingerülten – hanem feleljen -őszintén, ha pedig nem akar, mondja meg. A tréfálkozáshoz nincs kedvem. - -– Biztosítom, Éva kisasszony, – szólt még mindig kötekedve Haas úr, – -hogy nem jutottam annyira, mint amennyire mentem. Különben – tette hozzá -komolyabban – az egész csak tréfa és játék, a Sárika kisasszony még -sokkal fiatalabb, semhogy oka volna gyanakodni ránk. - -– Szokott vele a házon kívül találkozni? - -Erre a kérdésre Haas úr félretette a rajztábláját és sértődött hangon -felelte: - -– Nagyon sajnálom, kisasszony, de én itt lakó vagyok és nem vádlott. - -– Jól van, ez is elég, – felelt kurtán Éva, – a felmondást tudomásul -vette, most pedig vegye tudomásul még ezt is: a hugomnak a -legszigorubban meg van tiltva a fiatalemberekkel való érintkezés, tehát -önnel sem szabad érintkeznie. Ha nem bánja, hogy maga miatt az édes -anyám véresre verje, hát csak hívja ezentul is magához. Jó napot! - -Eszébe jutott valami és a nyitott ajtóból visszaszólt: - -– Mondja csak Haas úr, mennyiért volna hajlandó azonnal kihurcolkodni? - -Erre a kérdésre Haas úr eleinte meghökkent, aztán nagyot nézett, végül -elnevette magát. - -– Semennyiért, Éva kisasszony, semennyiért. Hogy én ilyen barátságos -hajlékot hitvány anyagi érdekekből elhagyjak? Csunyaság volna. De -komolyan mondva, Éva kisasszony, én önt okosabbnak gondoltam volna. Mit -akar? Tegyük föl, hogy gyanuja alapos és nekem Sárikával csakugyan van -valami viszonyom. Mért űznek el? Azt hiszi, ha másutt lakom s nem csak -egy keskeny konyha választ el önöktől, hogy akkor szolidabban viselnők -magunkat? - -– Akkor rosszul ismeri a hugomat, Haas úr, ha erre gondol. Különben lesz -gondom rá, hogy az a gyerek kellő felügyelet alatt álljon. - -– Igen? – mondja Haas úr. Egyet-kettőt bólint a fejével és ismét -fütyörészi a kőrösi-lányt. - -– Tehát nem akar kihurcolkodni? - -Haas úr szélesre húzza az arcát. - -– Ha bizonyos benne a kisasszony, hogy Sárika kellő felügyelet alatt -lesz, akkor természetesen értem, ha ki akarják tenni a szűrömet. Ez más, -ez egészen más. Akkor én pakkolok, más lakás után nézek és megyek. -Természetesen visszaadják nekem a tizenkét napra szóló bért, ami még nem -telt le a hónapból. - -– Köszönöm – szólt Éva és fejével biccenve, becsukja maga után az ajtót. -Még hallotta, ahogy Haas úr jóízűt kacag és nagyvidáman belefog ismét a -kőrösi-lány nótájába. - -Nem adott magának számot róla, de mióta újra találkozott Deméndyvel, -Évának nem volt más gondolata és érzése, mint a huga. A maga ügye el -volt intézve, nem törődött vele, mint az egészséggel, amikor megvan. De -a Sárika dolga izgatta, zaklatta. Még csak nem is gondolta végig: nem -akarom, hogy az én sorsomra jusson, mert hiszen a maga sorsát nem is -találta se rossznak, se jónak. De Sárikát meg kell menteni: ezt -világosan látta. Amióta megszünt belső háborgása és a maga -elégedetlensége, a kisleány, akármilyen vásottnak és rosszlelkünek látta -is eddigelé, csak szeretetet és sajnálatot keltett benne. Mikor -Wočaseknél rajtakapta, inkább ijedtség és aggodalom töltötte el, mint -harag és fölháborodás. Most pedig megóvni akarta és nem megbüntetni. - -Estére korán ment haza és izgatottan leste Sárikát. Haas úr előzőleg -fütyörészve bekopogtatott hozzájuk, jelentvén, hogy talált már magának -lakást a Károlyi-utcában és ma éjszaka nem is fog már itt aludni. Csak a -holmijait hagyja itt, azokat majd holnap viteti el. Éva bólogatva -fogadta jelentését és azt mondta: helyes. Haas úr széles, csúfos -nevetéssel szorított kezet vele, Dermáknéval és Janival és azt mondta: - -– Tiszteltetem a Sárika kisasszonyt is, sajnálom, hogy el nem -bucsuzhattam tőle. - -Nyolc óratájt betoppant a kisleány. A cipője poros volt, a járása, bár -erőltette a közömbösséget, dülöngő, fáradt volt. A könyves szekrény -párkányához sietett és lekapta róla a kenyeret. De mohósága csinált -volt, látszott, hogy csak komédiázik s egy csöppet sem éhes. Egyebekben -úgy tett, mintha semmi sem történt volna. - -– Hol voltál délben? – rivall rá Dermákné. - -A kisleány dacosan üti föl a fejét. - -– Az üzletben, sok dolgunk volt, nem jöhettem haza. - -– Hazudsz, hiszen itthon voltál a kapu előtt s megszöktél. - -– Nem igaz – pattog Sárika – én azt mondtam Janinak, mondja meg, hogy -nem ebédelhetek itthon, vissza kell sietnem az üzletbe. - -Éva fejét csóválta, mint aki nem hisz a fülének. - -– Mért szaladtál el, mikor megláttál a Wočasek boltjában? - -– Hol? - -– A Wočasek boltjában. - -– Ki az? - -– Cipész a párizsi udvarban – mondja Éva még mindig csöndes hangon. - -– A párizsi udvarban? Sohasem voltam a párizsi udvarban. - -Éva egészen csöndes, szelid hangon mondja: - -– Ne hazudj, Sárika, ma délelőtt benyitottál és tegnap is ott voltál. - -A kis leány haragos lett, mint a pulyka. - -– Nem igaz, nem igaz, nem igaz – rikácsolta és visszahúzódott az ablak -sarkába – hazudsz, utálatosan hazudsz, meg akarsz rágalmazni, de én nem -hagyom magamat. Te oda járhatsz, hanem én becsületes leány vagyok s most -rám akarod fogni… - -– Suszterről van szó – mondja Éva csöndesen – hiszen ha ott voltál, -abban sincs semmi rossz. - -A kisleány meghökken és tétovázva néz a nénjére. - -– Be akarsz csapni, – mondja azután, – azt akarod, hogy csak valljam be -és azután rám támadnál, de én ismerlek és nem vagyok olyan szamár. Azért -is, sohasem voltam a párizsi udvarban. - -– De hisz láttalak! - -– Hazudsz. - -– Wočasek is mondta, hogy ott jártál cipőért részletfizetésre. - -– Nem igaz, hazudsz. - -– Azért nem mertél délben feljönni. - -– Én? Nem mertem? Hát miért mertem most hazajönni? - -Most már Éva is elvesztette türelmét. - -– Orcátlan vagy – szólt reszkető ajakkal – mától fogva pórázon tartlak. - -Sárika, úgy akart tenni, mint máskor, amikor összeszidták: duzzogva az -ajtó felé ment, hogy bemenjen Haas úrhoz. Ezuttal Éva elébe állt, -megragadta a két vállánál fogva és istenesen megrázta. - -– A szobaurhoz akarsz menni? Hiába, őt már elküldtem, nincs többé -szobaúr. - -Sárika hitetlenül bámult Évára, de ez nem olyan volt, mint aki tréfálna. -Ekkor a dühnek és haragnak valóságos rohama fogta el. Sírt és -káromkodott, a földre vetette magát, megragadta az Éva szoknyáját és -tépte és harapta. - -– Utálatos, utálatos – rikácsolta – aljas, céda, irigy vagy és -féltékeny, igen, féltékeny, azt akarod, hogy mindenki rád nézzen és -utánad fusson. A szobaúrra is azért haragszik, mert nem kurizál neki. - -Dermákné hiába püfölte a kisleányt, Éva hiába fogta száját, -önkívületében karmolt és harapott, végre is ott kellett hagyni a földön, -úgy tenni, mintha nem törődnének vele. Vagy egy félóráig maradt így, -közben-közben egy-egy szidalmat szalasztván ki a száján, végre -megzsibbadtak az idegei, elcsöndesedett s szó nélkül fölkereste az -ágyát. - -Különös a szegénység, az asztalhoz nem ült volna mellé, de azért lázongó -gyűlölettel, bosszúvágytól eltelve, minden ellenkezés nélkül egy takaró -alatt aludt vele. - - -3. - -Ennekutána Sárika roppantul tisztességesen viselte magát. Feltünően -pontosan járt haza, csöndesen, illedelmesen ült az asztalhoz. Ha -Dermákné valamit parancsolt, ellenkezés nélkül nyomban megcselekedte. De -komoly volt, a neveletlenségével együtt jó kedvét is elvesztette. Éva -próbált közelebb férkőzni a lelkületéhez, nyájasan szólogatta, de -ilyenkor a kis leány szeméből gyilkos gyűlölség lángja csapott felé s -megvetően hátat fordított neki. - -Dermákné is, az Éva hatása alatt, jól bánt vele. Sárika azonban nem -tudott felmelegedni. Élettelen egykedvűsége csak délben, ebéd vége felé -engedett föl. Ekkor nyugtalanul izgett-mozgott és az ajtó felé nézett s -mihelyt az utolsó falatot legyűrte, mohón kapott a kalapja után és -eliramodott. - -Egy hét telt el így, ekkor Sárika ismét gorombáskodni kezdett. Világosan -látszott rajta, hogy célzatosan teszi, hogy össze akar veszni. El is -érte célját. Dermáknénak nem sok kellett, hogy kijőjjön a sodrából. Este -volt és Sárika a gangra ülve, tüntetve nyujtogatta előre a lábát, -jobbra-balra libbentve a szoknyáját, hogy az édes anyja figyelmét -ráirányítsa az új cipőjére. - -– Honnan vetted hozzá a pénzt? – kérdi Dermákné gyanutlanul. - -– Nem onnan, ahol Éva – felelt csipősen a kis leány – minek kérded? -Miattatok akár mezítláb is járhatnék. - -– Már megint nyelveskedel? - -– Igen, igen – folytatja Sárika epésen – ha az ember szóra nyitja a -száját, akkor már nyelveskedik. Hiába, nem lehet mindenki olyan művelt, -mint Éva, aki idehozza a szeretőit. - -– Elhallgatsz mindjárt? - -– Nem és nem, – pattog a kisleány, – eleget szenvedtem már azért, hogy -becsületes vagyok, tovább nem szekiroztatom magamat. - -Dermákné baljóslatuan villogtatja a szemét. - -– Megállj csak, ha Éva hazajön és meghallja, miket mondtál. - -– Nos? És akkor? Azt hiszed, félek Évától? Kicsoda ő? Azért, hogy valaki -egy gazdag embernek a szeretője és pénzt hoz haza… - -Többet nem mondhatott, az édes anyja megfogta, bevonta a szobába és -istenesen elverte. Sárika sírás és panasz nélkül tűrte. Összeszorította -ajkait, úgy tartotta hátát. Mikor aztán Dermákné belefáradt, hirtelen -fogta a kalapját, napernyőjét és kisurrant az ajtón. - -– Hová mész? – kiáltott rá Dermákné. - -– Ahol nem ütnek, – felel vissza Sárika – ebbe a házba nem teszem többé -a lábamat. - -Ezzel végigfutott a gangon, a lépcsőnél beleütközött Janiba. - -– Hová? – kérdi az is. - -– Semmi közöd – felel a kisleány és rohan tovább. - -Jani fejét csóválja, úgy megy tovább; nem tulajdonított nagy fontosságot -a dolognak. Az édes anyja sem, mert egy szóval sem említette Sárika -szökését. - -Csak amikor Éva hazajött és nyomban huga után kérdezősködött, állott elő -Dermákné a történtekkel. Éva magánkívül lett a felindulástól. Az órát -nézte: kilenc elmult. - -– Hallatlan, hallatlan – kiáltott föl – és anyám oly nyugodtan veszi, -hogy ez a leány késő este távol van hazulról? Mit csinál majd, ha egész -éjszakára is kimarad? - -– Ugyan, – véli Dermákné, inkább hogy a felelősségén könnyítsen, – -érdemes is ebből nagy dolgot csinálni. Ha hazajön, összetöröm a -csontjait, majd kiverem belőle a rakoncátlanságot vagy pedig pusztuljon -a háztól. - -– Jani, fogd a kalapodat, – szólt Éva, – velem jössz. Föl kell keresni -Sárit és haza hozni, bármi áron. - -Jani, aki szintén már nagy izgalomban volt, rögtön mellette termett, míg -Éva nagy sebbel-lobbal szintén fölkészült az útra. - -– Hol keresnéd? – kérdi Dermákné most már szintén nyugtalankodva, – -honnan tudnád, merre ment? - -Éva nem válaszolt, csak intett a fiúnak: - -– Menjünk. - -Lent a kapuban aztán ő is megállt és fölvetette a nagy kérdést: hol is -keressen ebben az óriási városban egy ismeretlen kis leányt? - -Amíg valami tervben megállapodott, csak járt az utcán. Kiment az -Andrássy-útra és élesen kémlelt jobbra-balra, különösen a padokon ülőket -nézegette. - -Gyönyörű, holdvilágos, fülledt nyári est. Az utca teli emberekkel. -Kocsik robognak a liget felé, a liget felől. A gyalogjárókon, sűrű -csoportokban emberek, vegyest a kiöltözöttek és a szegények. Egyik-másik -szegény ember karján gyerek alszik, úgy viszik haza a tiszta levegőből a -pállott, rosszillatú szobába. A kapuk alatt cselédek bújnak össze, a -padokon öreg asszonyok és fiatal leányok, ingujjas munkásemberek. -Közben-közben egy-egy külön húzódó sötétes férfialak, arcba tolt -kalappal, szürkén magába roskadva. Meglátszik, hogy itt, a padon fogja -az éjszakát tölteni. Vidám nőbeszéd, könnyelmű kacagás, egyes -utcagyerkőcöknek durva rikkanása is hangzik. Egészben véve, mintha -jókedv, gondtalanság és jómód volna az utcán, mégis az ember az ilyen -nyári estén szegénynek és lomposnak látja a külső Andrássy-utat. -Fülledtség a levegőben és por, sok por, mely vöröses felhőként úszkál a -fukar gázlángok körül, hogy mennél közelebb vannak a földhöz, annál -sűrűbbé és feketébbé nehezedjék. - -Akik kifelé törekednek, a városliget felé, kiváncsi gyanuval nézik az -elegáns Évát, amint a félszeg, kopott Jani mellett előre siet. Minden -emberre ügyel, minden kapuba belekémlel, minden padot végigvizsgál. Az -Oktogon-téren arra gondol, hátha a városligetbe kellene mennie. De -mégsem, oda csak nem ment egyedül! - -Egyedül? Egyszerre tudta, hova kell mennie, hogy megbizonyosodjék. -Bérkocsiba ült, lóhalálában a Károlyi-utcába hajtatott. Ott fogadott -Haas úr lakást. - -Egy földszintes régi ház előtt megállt, a házmesternénél tudakolta Haas -urat. Az új szobaúr? Igen. Vandáéknál lakik, a kapu alatt jobbra. Csak -tessék bekopogtatni, mert egészen különálló szoba. Ha kinyitják, otthon -van, ha nem, akkor nincs otthon. - -És nagyon gyanusan nézett végig Éván. - -Bekopogtatott a kapu alatt jobbra, az ajtó nyílt és Vandáné állott -előtte. Egy kis konyhalámpás fényénél éppen megvetette a Haas úr ágyát. -Éva látta, hogy jó helyen jár, megösmerte a technikus óriási -rajztábláját. - -– Haas úr? – mondja Vandáné, egy összetöpörödött teremtés, gondterhesen -felhúzott szemöldökkel, – nincs kérem alássan itthon. - -– Mikor szokott haza jönni? - -– Ó, ilyenkor már itt szokott lenni, nagyon szolid fiatalember, mindig -idehaza van. - -– Nem jár ide hozzá senki? - -Vandáné határozatlanul pislogott. Éva látta rajta a tanakodást: -feleljen-e, vagy se, meg az aggodalmat, hátha rosszul teszi, ha hallgat, -vagy beszél? - -– Az unokahuga vagyok, – mondja Éva, – nénje annak a kis leánynak, aki -Haas úrhoz jönni szokott. - -Vandáné arca erre bizalmasan kiderült. - -– A Sárika kisasszonynak? – szólt most már egészen nyájasan, – örülök a -szerencsének, ó, nagyon jól ismerem én a Sárika kisasszonyt. - -Éva magába fojtotta háborgását. A föltevés nagyon valószínűnek tetszett -neki, mégis a lelkét hasogatta, mikor beigazolva találta. - -– Itt volt ma? – kérdi összeszorított foggal. - -– Hogyne, hogyne, igaz is, – kiált a derék asszonyság, – talán színházba -mentek, délután, mikor vajat és hónapos retket hoztam Haas úrnak, -hallottam, amint a budai színkörről beszéltek. A kisasszony talán a -Sárika kisasszony miatt nyugtalankodik? Igen, csak tessék nyugodt lenni, -színházba mentek. - -– Köszönöm, – mondja Éva és távozik. Éppenséggel nem volt megnyugodva. - -A kapuban körülnézett Jani után. Nem látta. A fiú kint az utcán állt és -egész testében reszketett. - -– Mi lelt? - -A fiú mozgatta ajkait, de nem tudott szólni. - -– Mi bajod? – kiált Éva és megrázza. - -A melle hevesen zihál, a szeme kidülled, keze ökölbe szorul. - -– Sári, – nyögi végre – ide jár… ő… istenem… rossz leány, a testvérem -rossz leány… - -Éva csak most látta, hogy ezt az ártatlan fiút kár volt magával hozni. - -– Csacsi vagy, – mondja, hogy a fiút megnyugtassa, – úgy, ahogy otthon -benézett hozzá. Nincs abban semmi rossz. - -– De igen, de igen, – dadogja Jani, aztán hirtelen elhallgat. Az arca -biborpiros lett és gyorsan elhúzódott a kaputól, ahol a gázláng teljesen -arcába világított. - -– Sárika ostoba, de nem rossz, – nyugtatgatja Éva, – azért kell minden -áron megtalálnunk, hogy valami ostobaságot ne kövessen el. - -Hogy színházban nincsenek, azt tudta. Sárika nyolc órakor még otthon -volt. Talán Haassa sincsen, mert Vandáné nem tud róla semmit, hogy ma -este fölkereste volna. Haas felől tehát nyugodt lehetett. Most követi a -másik föltevést. - -– A Podmanicky-utcába, a nyugoti pályaudvar kávéházhoz, – parancsolja a -kocsisnak, aki a lovak közé vág. - -A sarkon, a Fiume kávéházból kiárad a sárga világosság. Az összes ajtai, -ablakai nyitva vannak, a közökben az asztalok tele emberekkel, többnyire -katonatisztekkel, hölgyek társaságában. Éva mélyen kihajol, hogy -végignézzen rajtok, de a kocsi már elfordult és a kávéházi világosság -után a muzeum-körút vak sötétnek látszik. A kerepesi-útnál ismét -fölvillan a nagyobb világosság, idefehérlik a Pannonia szálló villamos -ívlámpája. A Kossuth-utca merő feketeség, a boltok mind csukva vannak, a -korzóról hazatérő úri társaság lassan, lomhán ballag rajta végig. - -Röpül a kocsi végig a Károly-körúton, a váci-körúton. Kevés ember jár -rajta, közöttük magános, kifestett leányok. Éva mindegyiket szemügyre -veszi és lopva Jani is ugyanazt teszi. Különös bénító varázs tartja -fogva a fiút, először életében röpül így kocsin végig az éjszakai -Budapesten, melyet most lát először és nem ismer benne a városra, -melyben otthon van. A szerecsen-utca sarkán az éjjeli kávéház ajtaja -nyílik és kiharsog belőle egy elkínzott zongora, meg egy rikácsoló női -hang, amelyet mintha elvágtak volna, úgy elhallgat, amint az ajtó ismét -betevődik. Egyfogatú kocsik jönnek szembe, agyonterhelve málhákkal. -Vonat érkezett a nyugoti pályaudvaron. A villamos kocsik majd mind -üresek és csilingelésük ijesztően sikít végig a néptelen széles úton. A -bazilika óriási ércharangja most üti éppen a tíz órát. - -Különös város ez így éjszaka. Itt alszik, ott dorbézol. A csukott kapuk -komoran, visszautasítóan, puritán ridegséggel merednek az emberre, a -csukott boltajtók fáradt, ólmos álomról beszélnek küzdelmes napi munka -után, a szűk, keskeny utcák napszámról és szegénységről regélnek, de -időközönként felvillan a pazar világosság, cigánymuzsika hangzik, -könnyelmű leányok és csapatosan járó fiatal emberek durva, mulató -zsivaja veri föl a csöndet. Sok, sok csukott kapu, sok, sok kivilágított -mulatóhely, fényes tükörablakok mögött folyó tivornya, incselkedő, -csábítgató, durva és éhes leányok az utcasarkokon. Az út közepén pedig -magában borongva a sarki rendőr, aki bámul a repülő kocsi után. - -Hirtelen befordultak a Podmanicky-utcába. Tiszta, új paloták sora között -az utca egészen csöndes és homályos. Tiszta utca, szolid utca. A körútig -nincs benne tivornya-hely. Ilyen utcarész sincs sok Budapesten. - -A nyugoti pályaudvar ívlámpái belefehérlenek az éjszakába, aztán megint -sötétségbe merülnek. Egyfelől palánk, másfelől palotasor. Fekete úttest, -sötét alakok. Hiába ágaskodnak a házsorok büszkén a magasba, ez az utca -már a szegénységé. A kocsi egy nagyot zökken és hirtelen megáll. Célhoz -értek. - -Harmadrendű, szűk és piszkos kávéház. A nyitott ajtókon, ablakokon -fülsiketítően harsog ki a zene. A darabos, vagdosó tempó és brutális -árnyalatlanság után menten tudni, hogy itt minden este nemzeti -hölgyzenekar működik. Egy vasuti munkás meg egy ingujjas ember löki a -golyókat a lyukas billiárdon. Mélyen a sarokban, a nagy tükör tövében, -egy fiatal ember, meg egy csunya fiatal leány búg össze, fagylalt és -fekete kávé mellett. Más vendég nincs is. - -Amint Éva és Jani belép, a gazda elébük bókol, gyér, egészen ősz -kotlettel és az éjszakázó emberek méla, szelid nézésével. Valahonnan egy -frakkos pincér is ugrik elő. A zenekar hölgyei, vagy hat vén és csúnya -leány, süldősen rövid fehér batisztban, a vállukon keresztül széles -nemzetiszín szalaggal, összenéz és abbahagyja a figurázást, de azért -bömböl a zongora és krákog a klarinett, amit a férfiak nyakgatnak. -Csúfos mosoly ferdíti szájukat, ahogy összemérik a Jani kopottságát az -Éva előkelőségével. Ugyan miféle pár ez? - -Éva a kassza felé tart, annak a tövében telepszik meg. Mit parancsol? -Akármit, adjon fagylaltot. Milyet? Csak hozzon, mindegy, hogy milyen. -Jani dobogó szívvel, elfogultan néz körül. A kép vonzza is, riasztja is. -Bellágné jut eszébe, de lopva végignézi a fehérruhás muzsikusokat, -tetszenek neki. - -A kasszában rikítóan rózsaszínű papirselyem blouseban ül egy fehérre -meszelt festett szemű leány. Határozottan szép. Csak a haja iszonyú -extravaganciával föl van borzolva, mintha forgószél kapott volna bele és -hajtotta volna mindenik szálát ég felé. Világos sárgára van festve, de -lágy és tömött. - -Éva, hogy bizalmat gerjesszen, cigarettára gyujt. Bele is kóstol a -fagylaltba és meglöki Janit, hogy egyék ő is. Néhány perc mulva aztán -barátságosan biccent a kaszirnő felé. - -– Ha nem tévedek, Selma kisasszony? - -A leány meglepetve fordul feléje és fejét rázza. Mosolyog is, már benne -van a vérében, hogy amikor megszólítják, mosolyogjon. - -– Nem, kérem, Selma kisasszony már elment, csak holnap lesz inspekciója. - -A kétségbeesés fojtogatja torkát. Már most mit csináljon? - -– Nem ön az, – ismételte csüggedten, – pedig beszélnem kell vele. - -– Bajos lesz, kisasszony, de talán én is szolgálhatok? - -– Nem, nem, Selma kisasszony kell nekem. Délután itt volt? - -– Hat óráig, de addig én nem voltam itt. - -A gazda látván az élénk beszélgetést, előre hajlott fejjel közeledett. - -– Weintraub úr, – szól a kaszirnő, – ez a hölgy Selma kisasszonyt -keresi. - -A kiváncsiság ragadós. Lassanként az egész hölgyzenekar tolongott Éva -körül és eleinte csak nézték és hallgatták, majd belemelegedtek s -valamennyien résztvettek a tárgyalásban. A kiváncsiság mintha fölhatott -volna a harmadik emeletre is, mert Weintraubné, a kávés csinos, kövér -felesége lejött a lakásból, sebtében magára kapott házi ruhában és -lomhán, szélesen Éva elé állt s a körülállóktól informáltatta magát azok -felől, amiket eddig elmulasztott. - -Weintraub úr suttogó hangon csak a Selma kisasszony lakását tudta -megmondani. A kerepesi-úton lakik, a Kossuth-kávéház fölött. A -zeneművésznők azt is tudták, hogy bajosan lesz otthon, mert Selma -ilyenkor mulat. A Selma kolleganője erre azt is ujságolhatta, hogy ha -akad kivel, akkor Selma nagyon szereti a chansonette-előadásokat. De hát -ilyet találni Budapesten vagy harmincat. - -Éva egészen tanácstalanul és csüggedten hallgatta ezeket. Többet nem -tehet. Akkor a kávésné furakodott melléje és a kövér asszonyok széles -érdeklődésével kezdte kikérdezgetni: oly nagyon fontos-e a dolog, vajjon -mi járatban van stb. Évát nagy szorultsága közlékenyebbé tette, mint -különben volt. Elmondta, hogy huga felől vár Selmától felvilágosítást, -akiről tudja, hogy barátságot tart a kis leánnyal. - -– Úgy, – mondta a tiszteletreméltó Weintraubné és helyeslően bólogatott -hozzá fejével, – mért nem szólt mindjárt? Hiszen a Selma barátnőjét -valamennyien ismerjük. Ugy-e Sárikának hívják? - -Éva meg volt rémülve. Hogy ennyire sülyedt volna már a kis leány, azt -maga sem gondolta. És most meg kellett tudnia, hogy Sárika egész -délutánokat tölt a kassza mellett ebben a sötétes csapszékben. Hogy -ismerik a kávéház összes törzsvendégei, sőt a kávésné már ajánlatot is -tett neki, szegődjék be kaszirnőnek, mert nagyon vonzza a férfi -vendégeket. Megesett, hogy Sárika kedveért egy fiatal úr délután is -pezsgőzött. - -Jani mindezeket végighallgatta és reszketett. Éva meg volt kövülve. -Hiszen ez a gyerek sokkal mélyebbre sülyedt már, mint ő! Most már, azok -után, amiket hallott, akár a sorsára is bízhatná, rajta ugyan nem -menthet már meg semmit. - -– Azt ajánlanám, – mondta a kávésné, – keresse föl a Selma kisasszony -lakását, ha nincs is otthon, bizonyára meg fogják mondani, hogy hová -ment. Mindig meg szokta otthon hagyni, arra az esetre, hogy az udvarlója -keresi, de az is megesett már, hogy nálunk nagy társaság volt s ilyenkor -mi küldtünk érte. - -Ezt a tanácsot Éva szépen megköszönte és fölemelkedett. Janit csak úgy -föl kellett ráznia kábultságából. A körülötte állók most többet -szerettek volna még megtudni, de Éva nem állt többé szóba velök. Az eset -nagy szenzációt keltett, a muzsikus hölgyek élénken beszéltek róla, -miközben szappanos vonójukkal nyakgatták a süket húrokat. - -Tehát a kerepesi-útra, a Kossuth-kávéház fölött. Míg arra robogtak, -valami képtelen reménység szállta meg: hátha közben már hazament a kis -leány? A Bulyovszky-utcába irányította a kocsit, mely átrobogott a néma, -néptelen szűk utcákon és megállt a házuk előtt. - -– Eredj föl, Jani, nincs-e már itthon? - -A fiú, aki iszonyúan föl volt indulva, szó nélkül engedelmeskedett és -néhány perc multán visszajött azzal, hogy nincs itt, ellenben a mama -izeni, hogy ne költsön annyit kocsira, mert reggelre éppúgy -megtalálhatja, mint most. - -– A kerepesi-útra! – kiáltott Éva a kocsisnak, rá sem hederítve az -izenetre. - -– Éva, – mondta most fojtott, remegő hangon Jani, – jobb lesz föl nem -találni azt a leányt, mert… - -– Mert? - -A fiú nem szólt többet. Éva ránézett. A szeme vadul forgott s majd -kidülledt üregeiből. A keze görcsösen ökölbe szorult. Az Éva nézésétől -elvesztette eszét és kitört belőle véghetetlen kétségbeesése. - -– Megfojtom, – hörögte, – megfojtom, – az én testvérem nem lehet rossz -leány. - -Éva iszonyú felindulással fogta meg a fiú kezét. - -– Őrült vagy? Miket beszélsz? A te testvéred? Nem lehet rossz leány? Nem -értesz hozzá. Te beszélsz így, aki velünk éled a nyomorúságot? Bármit ha -tett is, nem lehet rossz az, aki szegény. Mire várjon a magunk fajta -leány? Viszi a jármot és eszi a kenyeret, ha van. Ma és holnap és -holnapután, boltban és otthon és nincs reménység, hogy valamikor máskép -legyen, éveken keresztül, amíg megvénül és elpusztul. Ezt a pusztulást -nevezed te jónak? S ha elveszti türelmét és sajnálja veszendő ifjúságát, -ezt nevezed te rossznak? A világ a komisz, mely megvásárolja magának a -szegény leányokat, tőrt vet az ostobáknak és erőszakkal legyűri az -okosakat. Meg akarod fojtani? Aki így gondolkodik, annak legyen sok -pénze, különben őrült vagy gazember. - -A fiú magába roskadva hallgatta végig ezt a beszédet. Éva alig gondolt a -hugára, a maga védőbeszédét mondotta el. Lihegve törölte arcát és -kihajolt mélyen a nyitott kocsiból, hogy majd kibukott belőle. Jani meg, -arcát elfordítva, borusan mondta: - -– Te vagy rá példa, hogy a szegény leány is lehet becsületes. - -Éva ijedten meredt a fiú arcára. Az éjszakában is látta annak ijesztő -sápadtságát. A torkába szaladt már a keserű kacagás és a vad vallomás: -én, hát én becsületes vagyok? De visszariadt a fiú állapotától, akinek a -gyámoltalanságában volt valami a beszámíthatatlanság félelmességéből. -Tompán szólt, hogy a fiúnak mégse legyen igaza: - -– Én sem találok embert, aki feleségül venne majd. - -A fiú átfogta nénje nyakát s évek óta először történt, hogy a Dermák -családban két testvér ölelte egymást – és kisírta a lelkét. Éva szeliden -simogatta fejét és belebámult az éjszakába, mely itt, a keskeny -mellékutcákban teljes volt. Mikor az Andrássy útját keresztben -áthasították, egy jókedvű kompánia kurjongatott a kocsi után, melyben az -ölelkező párt látták. - -– Jó mulatságot, éljen a szerelem! - -És nyomában durva kacagás. - -A Rottenbiller-utcában ismét egy énekes kávéház mellett robogtak el, -közvetetlen szomszédságában pedig egy kicsi bolt, melyben nyitott -ajtónál, ablaknál, álmos petroleumlámpa mellett rongyos leányok vasaltak -ingeket, manzsettákat. Egy pillanat alatt a látvány eltűnt, de Éva -képzeletében bennmaradt, rikító ellentétül egy mozgalmas báli -éjszakával, amikor bókolva, udvarolva, kivágott ruhájú szép leányokkal -keringve izzadják át azokat az ingeket, miket a szegénység az álma -föláldozásával símára vasal. - -A tót templom tornya éppen tizenegyet ütött, mikor a kocsi megállt a -Kossuth-kávéház előtt. Három rongyos alak lézengett a sarkon, azok -bambán nézték a szép hölgyet, amint izgatottan leszökik a kocsiról és -becsönget a kapuba. Jani követni akarta, de Éva rászólt: - -– Várj meg itt. - -A túlsó oldalról a rendőr is átsompolygott és élesen az Éva arcába -nézett, majd a kocsiban maradt fiúra. Fölülről, alulról ideszűrődik a -budapesti éjszakának rejtelmes zsibongása. Ajtók csapódnak, kapuk -nyikorognak, innen is, onnan is muzsika-foszlányokat hoz a szellő, -férfiak csoportja botokkal hadonázva, kigombolt mellénnyel és levett -kalappal, munkás-emberek a cselédszeretőikkel, a sarkon pedig egy -fejkendős csúfság, akit egy baka tart szorosan átölelve. - -– Kovács Selma kisasszonyt keresem, – mondja Éva a házmesternek, aki az -előkelő hölgy láttára meghökkenve néz végig saját magán. Úgy nyitotta a -kaput, ahogy az ágyból kikelt. Az itt lakóknál így is járja. - -– Második emelet, jobbra a sarokban – morogja álmos hangon. - -– Köszönöm – szól Éva és fölbotorkál a szűk és sötét lépcsőn. - -Odafönn teljes a sötétség, alig hogy az ajtót meg tudja különböztetni az -ablaktól. És a sarokban két ajtó van és Éva először csakugyan a -helytelenbe csöngetett be, amiről az álmából fölriasztott cseléd -mérgesen és szájaskodva világosította fel. - -A Kovács Selma ajtaja előtt is soká kellett várakoznia, míg végül az -ablakon keresztül egy öreg asszony gyanusan végignézve rajta, -kikérdezgette. - -– A Selma kisasszonyt keresem. - -– Nincs itthon – hangzik a rideg válasz. - -– Hol találhatom? - -– Nem tudom. Mi járatban van a kisasszony? - -– Nagyon fontos ügyben keresem, a Selma kisasszony érdekében. - -Az öreg asszony hitetlenül rázza fejét. - -– Nem tudom – ismétli – tessék holnap jönni. - -Évának eszébe jutott valami. - -– De kérem, okvetetlenül meg kell találnom, a nyugati pályaudvar -kávéházban szükség van rá. - -– Úgy, – mondja az öreg asszony – a nyugoti pályaudvarnál. Persze, -persze, csakhogy a Selma kisasszony ma társaságban van és szabadsága -van. Amúgy sem mehetne oda. - -– Tudom, hogy kivel van, – füllent ismét Éva – a Sárika barátnőjével, de -őt is oda kell vinni, azok az urak is, akikkel mulatnak, szintén oda -jöhetnek. - -Az öreg asszony még mindig habozott, de aztán mégis csak megmondta: - -– Alkalmasint lent a kávéházban vannak még, ha már el nem mentek az -orfeumba. - -– Köszönöm – rebegi Éva. A feje majd megrepedt a feltoluló indulattól. -Tehát minden föltevése beigazolódik, ez a gyerek csakugyan éjszakai -tivornyára ment a kaszirnővel. - -A lépcsőn el is csúszott. Lent az udvar felől nyitott be a kávéházba, -ahol zajosan mulattak cigányszó mellett. Óriási sűrű füstben Éva alig -látott valamit, majd kocsis formájú embereknek egész gyülekezését, akik -sört ittak. A kerepesi-út felőli traktusban pedig diákforma emberek -ültek ugyancsak sör mellett. Egy széles üvegajtó nyílt, azon keresztül -egy külön társaságot látott, néhány katonatisztet, egy papot s még -egynéhányat, leányok társaságában. - -Tétovázva tett néhány lépést előre, majd megállt a kassza előtt, melyben -egy tisztes, ősz szakállú ember ült. Kovács Selma után tudakozódott. - -Már nincs itt. Itt volt ugyan, de csak félóráig, egy fiatal leány -társaságában, nyilván vártak arra az úrra, akivel rögtön távoztak. -Miféle úr? Egy javakorabeli úrral, igen előkelő lehet, de nem szokott -idejárni. Hogy hova mentek, azt nem tudja. - -Éva ész nélkül rohant a kocsi felé. Jani reszketve kérdezte: - -– Itt van? - -– Az orfeumba, – kiáltott Éva felelet helyett a kocsisnak, – de oly -gyorsan, ahogy csak bír. - -Most már egészen elvesztette önuralmát, sírva dült hátra a kocsiban. -Közben egyre nógatta a kocsist: gyorsan, gyorsabban! Érezte, hogy ez az -utolsó stáció és félt, hogy megtalálja a szerencsétlen gyermeket, akit -keresett. Az Erzsébet-körúton végigrobogott a kocsi s majd legázolta a -rendőrt, aki káromkodva kiáltott utána, hogy álljon meg. Az éjszaka -mintha csupa izgalommá vált volna, sűrűn robogtak a kocsik és a -gyalogjárókon tömegesen húzódott végig a mulatók serege. Az -Andrássy-úton majd beleütköztek a mentő-kocsiba, míg a gyár-utca felől a -tűzoltók riadó trombitaszava harsogott bele az éjszakába. Éva feje -zúgott, a maga izgalmával egybekapcsolta a város izgalmát, harangok -félreverése, riadó trombitaszó oly magától értetődő kísérete az ő -hajszájának. - -Az orfeum portása buzgón ott termett kocsija mellett, Éva kiszökött -belőle. - -– Maradj – mondja ismét Janinak, aki látható megkönnyebbüléssel fogadta -ezt az utasítást. - -Éva benyitott a kávéházba, az orfeumból épp most szivárgott le a -közönség és eloszlott az asztalok mellett. Éva végigsietett a kávéházon -s benézett minden rekeszbe, ahol a chantant-énekesnők extravagans -toiletteben óriás kalappal a fejükön barátaik társaságában ittak és -cigarettáztak. A megfulladásig meleg helyiségben a pinczérek csurgó -verejtékkel rohantak keresztül-kasul, a virágárus kisasszonyok festett -orcáin barázdákat mosott az izzadtság, melynek szaga undorítóan -győzedelmeskedett a dohányfüstön, a pálinka- és sörszagon. Tányérok, -poharak csörömpölése, hangos beszéd és éles kacagás zsivaja különös, -ijesztő zajba tolult össze. Éva már rég nem járt ilyen helyeken, majd -megtántorodott. - -Akit keresett, azt nem találta. Háromszor is végigjárta a nagy -helyiségeket, a pincérek végignéztek rajta, ficsúrok utána is szóltak. -Semmi. Már ki akart menni, hogy a nézőtérre menjen, mikor összeütközött -egy hórihorgas alakkal. - -– Éva – szól ez meglepetve. - -– Mariska! – kiáltott ő és még soha életében nem örült meg úgy -Webstonnénak, mint most. Webston úr is ott volt s meg egy idegen ur, -nyilván a Mariska ezidőszerinti udvarlója. - -– Mit keresel itt? Egyedül vagy? – kérdi Webstonné – foglald le a -mamlaszomat. - -– Nem érek rá – felel Éva és izgatottan elmondja mi járatban van. -Webstonné nem tudta felfogni, mint lehet emiatt annyira nyugtalankodni. -Hát miért ne élje világát a szegény leány? - -– Nem ismered azt a Selmát? - -– Nem én, én művésznő vagyok, a kaszirnők között nincs barátnőm. - -Webston úr mintha a végét járná már. Egészen elbambult, egészen -összeaszott és a szeme gyulladásos volt a sok éjszakázástól. Az Éva -szakgatott, izgatott előadása egy kicsit fölrázta. - -– Segítenünk kell a kisasszonyon, majd szólok az inspekciós -rendőrtisztviselőnek. - -– Helyes, – mondja Webstonné – eredj vele, mi addig itt megvárunk. - -– Nem, nem, – kiáltott rémülten Webston úr – te is velünk jösz. Neked is -segítened kell! - -– Mamlasz, – morogja Webstonné bosszúsan – igaz, engedd meg, hogy -bemutassam Harkányi urat. - -Harkányi úr félretolja cvikkerét és kezet nyujt Évának. - -– Csókolom a szívét, látásból már ismerem. - -Éva nem hajtott rá. Webston urat nagyon ismerték az orfeumban, az ő -társaságában Éva akadálytalanul léphetett a nézőtérre, ahol már csak az -olcsó helyeken tolongott a népség és harsogó kacagással, érdeklődéstől -vigyorgó arccal hallgatták a befejező egyfelvonásos komédia trágár -kétértelműségeit. Éva szeme végigszáguldott a páholyok során, egészen -üresek voltak. - -– Itt sincs – gondolta bóduló aggyal. - -A rendőrtisztviselő, akivel Webston úr bizalmas barátsággal szorított -kezet, igen udvariasan hajlott meg Éva előtt. Ez szakgatottan előadta -hogy a hugát keresi, akit egy feslett leány hálójába kerített. Itt sejti -őket és kéri, segítsen rajta. - -– Ha itt vannak, föl fogjuk találni – szól a tisztviselő és rászól egy -pincérre, hogy rögtön hívják ide a főpincért. - -– A szeparékban van vendég? - -A főpincér savanyúan ötöl-hatol, végül bevall kettőt. - -– Hány személy? - -A főpincér megint köntörfalaz, nem tudja, majd előbb megnézi. - -– Itt marad, – rivall rá a tisztviselő – ugy-e, értesítené őket, hogy -aki közülök nem szereti a rendőrt, kereket oldhasson. Velem fog jönni, -ha nem tudja, majd megnézem magam. - -Ezenközben egy pohos, magyaros képű, mesterember formájú férfi is -odacsatlakozott már hozzájuk. A rendőrtisztviselő most feléje fordul. - -– Botos, a szeparék? - -– Háromban vannak, egy negyedik le van foglalva. - -– Hallja, gazember? – kiált most a tisztviselő a főpincérre – kettőt le -is tagadott? No megálljon. - -A főpincér jajgat, hogy neki annyi a dolga, nem tudhat mindenről. Botos -pedig folytatja a referádát. - -– Az egyik semmi, Auersfeld Mici és egy szalmaözvegy, közönséges balek. -A másodikban Kovács Selma a nyugoti pályaudvarról és… - -Éva felkiáltott. - -– Ez az! Ez az! - -– Kikkel van? - -– Egy fiatal leánnyal, nem ismerem és Waldapfellel. Szemmel tartottam -őket. A leány valószínűleg tapasztalatlan, itatják. - -– Előre – mondja a tisztviselő, majd Évához fordul udvarias mosollyal: - -– Lássa, kisasszony, a rendőrség mindent lát és mindent tud. - -Botos végignéz Éván és műértő bólogatással kérdi: - -– A kisasszony huga? - -Éva némán igent int. - -– Értem, értem, – mondja Botos – nyugodt lehet a kisasszony, még jókor -érkezett. Különben is szemmel tartottam őket. Waldapfel miatt. Hány éves -a kis leány? - -– Tizenöt mult. - -– Akkor az öreg Waldapfelt be is csapták, az csak tizennégy éven -aluliakra vadászik. - -Az úgynevezett télikertben kifestett parfümös szép leányok sokasága -nyüzsgött. Fiatalemberek hancuroztak velök, ki pezsgővel, ki virággal -kedveskedett, valamennyien pedig önmagukkal. Éva most már se látott, se -hallott. A külön szobák során végig mentek, hat lépésnyire tőlük éppen -nyílt egy ajtó és rajta sietve lépett ki egy vöröshajú, szende arcú, -feketeruhás leány. - -– A Kovács Selma – jelenti Botos a rendőrtisztviselőnek, úgylátszik, a -kicsike már be van káfolva. - -Éva előre rohant és bedöntötte az ajtót. Az asztal tele volt rakva -pezsgőspalackokkal, fagylaltos csészékkel, cukorsüteményekkel. Egészen -el volt bódulva, hallotta a huga sikítását. Beléptére egy egészen -fehérhajú szakállas öreg ember riadt föl s rárivalt Évára: - -– Mit keres? Mit zavar? - -– Sárika! – sikolt föl Éva és odarohan a pamlaghoz. A sarokban ült a kis -leány, öntudatát vesztve, a karfán áthanyatló fejjel, fakó arccal. - -– Sárika! – kiált ismét Éva és a két karjánál fogva megrázza. - -Ez lomhán, nehezen emeli föl a szempilláit, csak lassan eszmél magára s -mikor megismeri nénjét, hangos sikoltással a karjaiba veti magát. - -– Segíts, segíts! – kiáltja és szorosan hozzálapul, majd mikor a -pezsgőspalackokat és a reszkető öreg embert látja, akit a -rendőrtisztviselő, meg a detektiv fogott közre, hirtelen kijózanodik. - -– Éva, édes Éva! – zokog föl – ne mondd meg a mamának, ne mondd meg a -mamának. - -És a két leánynak, aki gyermekkorától fogva soha szeretettel nem nézett -egymásra, most itt, az erkölcsi pocsolyában találkozott a lelke. Most -már értik és szerethetik is egymást. - -Félig az ölében vitte le hugát, aki ismét elvesztette öntudatát. Részeg -volt. Ártikulátlan hangokat dadogott, közben kacagott, majd sírásra -fakadt. - -– Amíg fiatal a leány, – dadogta háromszor-négyszer – úgy-e, amíg -fiatal. Aztán úgyis öreg lesz. - -Webstonék velök mentek. A férfi segített Évának tartani a gyermeket, -ezalatt pedig Webstonné összebúgott Harkányi úrral. Egy pillanatig -tartott csak, de elvégezték a dolgukat. Mikor Webston lobogó, gyanakodó -tekintettel hátranézett, már értették egymást s a férj megnyugtatására -előre mentek. - -– Éva kisasszony, – súgja a szerencsétlen ember – azt hiszem, ma látott -utoljára. - -– De Webston úr! - -– A férfiak rontják a leányokat, a leányok rontják a férfiakat – -folytatja ez forró, keserű hangon. – Egymás pusztítására teremtett -bennünket az Isten. A hugát elpusztította egy férfi, engem egy asszony. -És minden férfiáldozatra jut egy nőáldozat s a vége az lesz, hogy nem -marad meg senki, mert a szerelem isten csapása. - -– Isten csapása – ismétli Éva és erősen markol a huga vállába, mintha -össze akarná roppintani. - -– Itt kell dőzsölnöm és romlanom – kiált föl kétségbeesetten a -szerencsétlen – oly szükségem van nyugalomra, annyira utálom ezt az -életet s nincs otthonom; ide kell jönnöm, mert ez az asszony nem akar -otthon maradni! - -Sürű embertömeg közepette leérnek a kapuba. Mindenki nézte a különös -triast, aztán a hátuk mögött összenevettek. Egy részeg kisleány! - -Jani, mihelyt meglátta őket, leugrott a kocsiról. Arca egészen -eltorzult, minden ízében reszketett. Mikor Sárikát meglátta, olyan -mozdulatot tett, mintha el akarna futni. Éva a szemével fogva tartotta, -mint az állatszelidítő a fenevadját. - -– Segíts – szólt rá azon a kemény, határozott hangon, mely le szokta -nyügözni a fiú egész akaratát. - -Az irtózat látható jelei között nyúlt Jani a hugához és segítette -betenni a kocsiba. A hirtelen zökkenéstől a kisleány egy pillanatra -magához tért s bambán nézett a fiúra. - -– Jani, – mormogta – a Jani is itt van. - -Ezzel lecsuklott a feje és aludt. - -– Köszönöm Webston úr – szólt Éva és kezet nyujtott az elzüllő szegény -embernek, – nagy szívességet tett nekem. - -– Ugyan, – szól közbe Webstonné könnyelmű hangján – kár volt ezzel a -komédiával megzavarni szegény kicsike mulatságát. Ugy-e? - -Ez a kérdés Harkányi úrnak szólt, aki nevetve helyeselt. Éva beült a -kocsiba s ismét rászólt Janira: - -– Gyere! - -A fiú szó nélkül a keskeny hátulsó ülésre ült és a kocsi megindult a -három testvérrel vissza a Bulyovszky-utcába, abba az otthonba, a hol -mindannyian idegennek érezték magukat s mely a maga szegénységével és -szeretetlenségével okozta, hogy így kerültek együvé, bérkocsiba, -erkölcsileg megtörve, az egyik részegen, a másik keseregve, a harmadik, -pedig az ő tisztább hitének romjain borongva. - -– Hallgass ide – szólt Éva Janihoz, mikor már a lakásukhoz közel jártak. -– Te Sárikát egy szóval sem fogod bántani, nem is fogod emlékeztetni a -ma éji dolgokra. Te éretlen iskolásfiú vagy, az ilyen dolgokba abszolute -nincs semmi beleszólásod, mert még nem értesz hozzájuk. - -Éva ismerte az öccsét. Ha iskolásfiú voltát emlegették, menten lelohadt -minden bátorsága és ereje. Azonkívül meg tudta nélkül is elevenére -talált a fiúnak. Hogy ő nem ért hozzá? A szíve nagyot dobbant és -elfordította az arcát, amelyen a vért égni érezte. Igen, nem volna -szabad tudnia hozzá, de bűnös ő is, nagyon bűnös és nincs joga hozzá, -hogy másokat elítéljen. - -Nem szólt semmit, csak oldalt nézte alvó hugát, akit Éva gondosan -átölelve tartott, hogy a nyitott hintóból ki ne bukjék. Részeg! Érezte a -bor szagát is – utálatos. És ez a leány az volt valakinek, amije neki -Bellágné? Istenem, azt az asszonyt rettegéssel szerette s amióta -megismerte, utálta és meg is vetette. De csak erkölcsileg. Mihelyst a -szemébe nézett, mihelyst a kezét érintette, rabja lett és odáig volt a -bűnös gyönyörűségtől. Hát hogy ítélhet ő mások fölött, mikor maga is… -Oh, ha Éva ezt tudna! Nem élné túl a leleplezést. - -Éjfél elmult már, mikor hazaértek. A kocsis a rendkívüli helyzetet -kihasználva, keveselte a bért és gorombáskodott. Éva megtoldotta a -járandóságot és költögette a kisleányt. - -– Sári, itthon vagyunk, ébredj! - -– Igen, – dünnyögi a kisleány és föltápászkodik. – Selma már elment? - -Nagy nehezen talpra állították. A házmester nem igen szokta meg, hogy -ott éjfél után fölcsöngessék, jó negyedórába tartott tehát, míg a kapu -kinyílt. Éva és Jani közrefogta Sárit, úgy vitték föl nagy nehezen a -harmadik emeletre. A lakásukban égett a lámpa, a függönytelen ablakon -keresztül látták Dermáknét, amint az asztalra borulva alszik. Ajtót -csukni itt merőben fölösleges, bejuthattak tehát és Éva egész csöndben -bevitte Sárit a Haas úr volt szobájába, nagy fáradsággal levetkőztette -és betette az ágyba. Jani ezalatt a konyhában várakozott. Ezt -elvégezvén, benyitott a nagy szobába, amire Dermákné fölriadt és még -álomittasan kérdezte: - -– Mi az? Mi az? - -– Semmi, – szólt rá Éva, – menjünk aludni. - -Dermákné támolyogva kelt föl és míg vetkőzött, mondta: - -– Úgy-e mondtam, hogy kár a pénzért, holnapra megkerül magától is. - -Éva nem találta érdemesnek, hogy édesanyját felvilágosítsa. Belebujt az -ágyába. Jani, aki utolsónak feküdt le, eloltotta a lámpát. Az ő vackában -sehogyse akart beállani a nyugalom. Dermákné szabályos, mély lélegzete -szinte harsogott. Éva, noha nem aludt, meg se mozdult. Csak a Jani -szalmazsákja recsegett-ropogott, amint a fiú nagy fölindulásában egyik -oldaláról a másikra fordult. - - -4. - -Jani azzal az elhatározással aludt el, hogy elhagyja a házat. Egyebet -sem tehet. Egy becstelen teremtéssel még sem élhet egy tető alatt. Nem -merne iskolapajtásainak a szeme elé kerülni azzal a tudattal, hogy az ő -huga éjszaka az orfeumban részegeskedett. Mikor reggel fölébredt, még -emlékezett erre az elhatározásra, de sehogysem érezte oly parancsoló -szükségnek, mint éjszaka. Tompa, kábult volt, a feje is fájt. Sietve -öltözködött, kávéját hamar magába döntötte és ment az iskolába. Éva már -előzőleg kelt föl és bement a másik szobába. Ekkor mondta csak meg -Dermáknénak, hogy Sárika itthon van és azt, hogy nem szabad egy szóval -sem bántani őt. Dermákné, amíg a kávét főzte, egyre sopánkodott magában, -hogy annak a leánynak nem lesz jó vége s milyen szégyent és gyalázatot -hozott a házra. A derék asszonyságot fúrta a kiváncsiság is, de nem mert -kérdezősködni. - -Sárika soká aludt. Éva ott ült az ágya szélén és mereven nézte. Mit -gondolt, nem tudom, de megállapodásra jutott önmagával és halk sóhajjal, -csöndesen otthagyta az alvó leányt. Hadd pihenje ki magát egészen. - -A nyitott ablakhoz állt, úgy beszélt hátrafelé az édesanyjának, aki a -söprővel bejárta a szobát. - -– Édesanyám, hallgasson most jól arra, amit mondok. Sárika otthagyta az -üzletet, azért félt itthon. Ennek a gyermeknek rossz hajlamai vannak, de -nem ő a hibás. Hibás benne a szegénységünk, meg a rosszaságunk. Magunkra -vessünk, mert én nem voltam neki jó testvére, anyám nem volt neki jó -anyja. Különösen ez az oka mindennek. - -Dermákné mindent el tud tűrni, csak azt nem, hogy ő oka volna valaminek. -Az Éva szemrehányása felkeverte benne az ő keserűségét is. - -– Úgy, – mondja reszkető ajakkal – én vagyok az oka, rossz anya vagyok. -Amíg te nyomorban voltál, amíg mind a hárman aprók voltatok, ki tartott -fönn benneteket? A szememet vakra dolgoztam s koplaltam napokon át, hogy -a ti éhes szájatokat betömjem. Amikor olyan fiatal voltam, mint te, úri -módhoz szoktam, gondtalan, boldog és szép voltam. A ti fentartástokban -vénültem meg. Tisztelt és becsült mindenki és most, hogy megőszültem, -hogy a gyermekeim a fejemre nőttek, a legnagyobb azt mondja nekem, hogy -én vagyok mindennek az oka. - -– Anyámnak is igaza van, – szól Éva borúsan, – annál rosszabb -valamennyiünkre nézve. - -Hirtelen megfordult és égő szemmel nézett az öreg asszonyra, akit ez a -tekintet megbűvölve lekötött. - -– Magunkban vagyunk, anyám, beszélhetünk nyiltan egymással. Sohse -mondtam, de anyám mégis tudja, honnan való az a pénz, melyet én hozok. A -becsületünkre egyikünk sem lehet többé kényes, ezt a jogot eljátszottam -én, mikor azt a pénzt hoztam, anyám pedig, amikor elfogadta. Ne szóljon, -anyám, ez így van és én nem tartom magát azért rossznak, magamat sem -tartom annak. A tisztességhez pénz kell, vagy legalább is szegénység. De -nekünk nincs pénzünk és szegények se tudunk lenni. Mikor én olyan fiatal -voltam, mint most Sári, lakkos cipőben és selyem harisnyában jártam -iskolába, jó módú úri leányok voltak a barátnőim s magam is az úri -életben nevelődtem. Ha az ember egyszer már belenevelődött a magasabb -igényekbe, bajos egy szép napon azt mondani neki: mától fogva pedig -szegény leszel. Az én nevelésem után én nem mehettem többé férjhez egy -durva mesteremberhez, aki nyügös asszonyt csinált volna belőlem. Más, -tisztességes házasság pedig nem várt többé reám. Az én sorsom tehát meg -volt pecsételve. De Sárikáról azt gondoltam, hogy ő már a szegénység -légkörében nevelődött, ő már a vacsorakenyéren nevelkedett föl, a -fűtetlen szobában s nyáron, mielőtt az üzletbe járt, mezítláb szaladgált -és nem érezte a szegénység súlyát. Róla azt hittem, hogy igazi szegény -leány, akiből válhatik tisztességes szegény asszony. Elfelejtettem, hogy -én mindig a szeme előtt vagyok s nem tudtam, hogy ez a mi nyomorúságos -életünk, melyben nyoma sincs a szeretetnek, ellenben minden perc -gyűlölködő elégedetlenség, elkeseríti és menekülésre bírná a legtompább -lelket is. Lett volna bensőbb a mi életünk, nem lázított volna a -nélkülözés egymás ellen valamennyiünket, nem lett volna jobb nekünk -akárhol inkább, mint itthon. Sárika sem szökött volna meg, én se -tartanék ott, ahol ma vagyok. - -Dermákné a seprőre támaszkodva hallgatta leányát. Vén szemeiből megeredt -a köny, egy árva szóval sem mondott ellent. - -– Az ember ne legyen soha szegényebb, amilyen volt, – folytatta Éva -borúsan – belénk nevelnek igényeket, aztán belelöknek egy légkörbe, ahol -a lelkünk éhen hal. Az olyan embereknek, akik nem tudnak gondoskodni -gyermekeikről, jobb volna, ha nem is volna gyerekök. - -Erre a beszédre Dermákné hangosan felzokogott és leborult az asztalra: - -– Nagy Isten, – kiáltott föl – miért nem vettél magadhoz, mielőtt ezt -hallanom kellett! - -– Ez így van, – szólt Éva fejét rázva – meg kellett ezt egyszer -mondanom. Nem magam miatt, hanem azért a szegény gyermekért, akinek a -sorsát szintén a szegénység pecsételte meg. Legyen vége a hamis -moralizálásnak, valljuk be: nekünk nincs jogunk, hogy több tisztességet -követeljünk attól a gyerektől, mint amennyit adtunk neki. Azért arra -kérem anyámat, ne avatkozzék a kettőnk dolgába, ne zaklassa Sárit, ahogy -engem nem zaklat. Én pedig most fogadom őt igazán testvéremül és együtt -járjuk az utunkat, mert egy utunk van. - -Ezzel Éva ismét bement a kis szobába és az, ágy szélére ülve, türelmesen -várta Sárika ébredését. - -Ágyban fekve, összegubbaszkodva, fejét lágyan a karján pihentetve, -Sárika alig látszott többnek tizenkét esztendősnél. Éva sóhajtva nézte -ezt az ártatlanságnak tetsző álmot, amely pedig a tivornya álma volt. - -Későn, lomhán ébredt föl. Egyet nyujtózott, egyet nyögött, aztán -meglátta Évát és mindenre emlékezett. A kis leány hamarosan nem tudta, -hogyan viselje magát. Ellenség-e Éva, korholás, büntetés vár-e reá? -Homloka dacosan összehúzódott, de Éva ekkor már megszólalt: - -– Jól érzed magad? - -Hangja nem volt se gyöngéd, se durva. A Dermák-családban azonban a -közömbös hang is már bátorítás. Jól érzi magát, csak a feje fáj, nagyon -fáj. - -– Öltözködj és gyere velem, együtt sétálunk, majd a friss levegőn -elmúlik a fejfájásod is. - -Ez már elektrizálta a kis leányt. Hogy Éva vele sétál. Sohsem történt -még meg. - -– A mamától ne félj, – folytatta Éva bátorító beszédét – nem mondtam el -neki semmit, nem is fogja kutatni, hogy hol voltál. - -Sárika hallgatta a nénjét, egypárszor unszolta is magát, hogy mondja -már: köszönöm, de nem birta ezt a szót kierőszakolni a száján. Fáradtan -öltözködött s nagyot nézett, mikor Éva a maga még használatlan cipőjét -adta neki oda, rendbe hozta a haját és megigazította a ruháját. Aztán -keztyűt is kapott Évától. Teljesen felkészülve lépett ki a kis szobából. -Dermákné a konyhában állt, gyilkos tekintetet vetett Sárikára, de aztán -oldalt Évára nézve csak azt motyogta: - -– Fölkeltél? - -Többet nem beszéltek. Éva is toilettet csinált, aztán a két testvér -távozott, hátra sem nézve az édes anyjukra, aki mereven állt a konyhában -és szürke, vénhedt szemével keresett valamit, maga sem tudta, mit. - -A hosszú úton a belvárosig egy szót sem szóltak. Sárika olykor lopva -fölnézett Évára, ez azonban egészen el volt merülve gondolataiban. Majd -merő szokásból betekintgetett a kirakatokba s oldalt ránézett a -férfiakra. Mikor Éva a párizsi udvarba befordult, meghökkent. - -– Csak jer, – szólt ez kurtán és benyitott a Wočasek boltjába. - -Wočasek, mint mindig, most is örült a szerencsének, rendkívül örült a -szerencsének. Egy fekete ternoruhás asszony, fekete kis kendővel a -fején, állt mellette, karján kis kosárral. Széles, gömbölyű arcú, -kékszemű asszonyság volt, amilyen a vidéki nénik szoktak lenni. A -hölgyek érkeztekor az asszonyság szerényen a háttérbe vonult. Éva -kutatva nézett rá, aztán a mesterhez fordult: - -– Nemde, a felesége? - -– Igen is, – felelt Wočasek úr feltünően érdes hangon, aztán menten -rátért az üzletre, amit máskor nem igen tesz. Éva megérezte, hogy nem -szívesen engedi a feleségét egy levegőt szívni vele s attól tart, hogy -ismerkedni akarna vele. - -– Most magam hozom a hugomat, – szólt Éva – s amit rendel, tessék az én -számlámra tenni. Egyelőre csak egy pár nyári cipőre van szüksége. - -– Szerencsémnek fogom tartani, nagy szerencsémnek fogom tartani, a Sári -kisasszonynak különben szívesen dolgoztam volna előbb is, ha meg nem -méltóztatott volna tiltani. - -Sárika nem tudott hova lenni bámulatában s mikor levetette jobb lábáról -a cipőt, gyanakodva nézett Évára: nem lesz-e ebből is valami baj? -Mértékvétel után Wočasek úr feltünően buzgón hajlongott és ajánlotta -magát, nyilván szabadulni akart a feleségének nem való társaságtól. - -Az utcán ismét hallgatva mentek tovább, a kalap-utcába, a Bernstockné -műtermébe. Itt minden a régiben volt, csak a Bernstock úr tolószéke -hiányzott. A szerencsétlenen teljes mértékben kitört a paralizis, -intézetbe kellett adni. Az asszony csontig soványodott és sötét, nagy -szeme beteg tűzben lobogva kidülledt üregeiből. A hajszolt nappali munka -után minden este átment Budára és ott maradt egész éjszakán át a férje -betegágyánál. - -Bemutatta a hugát, ezentúl az ő ruháját is itt akarja csináltatni. -Egyszerű, kis leánynak valót, de finom legyen és izléses, akár csak -magának Évának készülne. Bernstockné kipakolta szövetkészletét és Éva -biztatta hugát, hogy csak válogasson. Ez félszegen, elfogultan motyogta: - -– Válogass te. - -De azért mégis a keze mohón nyult ahhoz a kelméhez, mely neki -megtetszett, Rossz ízlése volt szegénynek, piros kockás crepet -választott, amit akkor csak szinházi blouseoknak használtak. Meglátszott -rajta, hogy Kovács Selma iskolájába járt. - -Dél elmult már, mikor Bernstocknénál elkészültek. - -– Kalapot majd délután veszünk – szólt Éva, – aztán megint szótlanul -mentek hazafelé. A Gizella-téren felültek a földalatti vasutra, azon -robogtak hazafelé. - -Rekkenő hőség van. A nagy bérház udvari ablakain le vannak eresztve a -redők. Mégis, amint a két testvér végigmegy a gangon, itt is – ott is -libben a vászonfüggöny és elsenyvedt arcok kiváncsi mosolygással, -csodáló tekintettel nézik őket. Az éjszakai eseményeknek nyoma maradt a -ház közvéleményében, a házmestertől megtudták, hogy kétlovas hintó hozta -őket haza. Az erkölcstelenségüket leszólták, a pénzüket tisztelték. -Amióta Éva ismét pénzt hoz haza, azóta Dermákné a legtiszteltebb -asszonyság a házban. - -Valami csodálatos benső szükségnél fogva a két leány halk, gyáva hangon -jó napot is kivánt édes anyjuknak. És szóltak hozzá: Jani még nincs itt? -De igen, Jani már itt volt és el is ment már. Valami baja lehet a -fiúnak, vagy igen sürgős dolga. Hamar bekapta az ebédjét és elrohant. -Éva tudta, mi a dolga. Menekült a hugával való találkozástól. - -Sárika csöndes és illedelmes volt. Az órára nézett és aggódva fordult -Évához: - -– Már az üzletben kellene lennem. - -Éva bevárta, míg anyjok a konyhába megy, csak aztán mondta: - -– Nem mész többé az üzletbe. - -A kis leány boldog összerezzenéssel fogadta ezt a kijelentést és -lesütötte szemét. - -– Ezentúl, – folytatta Éva – majd gondoskodom, hogy mihez fogjunk, mert -valamihez fogni kell. Berendezünk magunknak egy üzletet, együtt fogunk -dolgozni és a magunk urai leszünk. Amire más képes, azt mi is tudunk. -Hogy milyen üzletet, azt még nem tudom. - -Hosszas hallgatás után a kis leány szólalt meg: - -– Talán bodegát. - -Éva úgy tett, mintha nem hallaná. Aztán ismét szólt Sárika: - -– Vagy kávéházat, muzsikával. - -Éva ismét nem reflektált rá, csak azt mondta: - -– Olyan üzletet, amelyben nincs dolgunk férfiakkal. Dolgozni és keresni -fogunk, hogy elfelejtsük, ami történt, aztán férjhez foglak adni és -neked ajándékozom az egész üzletet. - -Sárika szeméből egy pillanatra kicsapott a régi csúfondáros láng, amikor -kérdezte: - -– Hát te nem akarsz férjhez menni? - -– Nem, – felelt Éva keményen – én már öreg vagyok. - -– Én sem akarok férjhez menni, – mondja Sári – nem akarok négy rongyos -fal közé temetkezni, hogy ott vénüljek és olyan legyek, mint az anyánk. - -– Férjhez fogsz menni, – ismételte Éva most keményen – nem szabad -egészen megromlanod, mert együgyü vagy és könnyelmű vagy, megcsalnak és -kipusztítanak. Engedelmeskedni fogsz és úgy lesz minden, ahogy én -akarom. - -Sárika nem szólt semmit, csak összeszorította az ajkát. A nagy hőségben -a két leány majdnem egészen levetkőzött, Éva a divánra feküdt, Sárika a -kis szobába ment. Dermákné meg, elvégezvén a konyhában a dolgokat, -odaült az ablak mellé és hímezett. Neki nem volt melege. - -Hat óra felé Éva öltözködni kezdett. Sárika is kijött a kis szobából, -szintén öltözködött. - -– Te itt maradsz, – szólt rá Éva. - -– Dolgom van, – felelt elfordított fejjel Sárika. - -– Micsoda dolgod? - -A kis leány egy darabig kifogást keresett s mivel nem jutott eszébe -semmi, azt mondta: - -– Nem mondom meg. - -Éva azt gondolta, hogy nem jó most Sárikát magára ingerelni. Nem szólt -többet és elment. Néhány perccel később Sárika is kilopódzott: a nyugoti -pályaudvar kávéházba ment. - -Mikor este Jani hazaérkezett, nyolc óra volt már, a két leány az -asztalnál ült. Rájok sem nézett, csak nyult a Kantja után és -beletemetkezett. Dermákné a gangon ült és a szomszédokkal beszélgetett. - -Négy nap telt el így, Sárika igen jól viselte magát. Azóta, hogy még -egyszer ott volt Selma barátnőjénél, mindenben engedelmeskedett Évának, -semmiről külön véleménye nem volt. Együtt jártak mindenfelé, Éva meg -akarta vele kedveltetni a vele való életet. Ki is néztek már egy -alkalmas helyiséget egy kalapüzlet berendezésére, közben pedig -elkészültek a ruhák, a cipője is megjött és Éva szép, hímezett -fehérneműt is vásárolt neki. Egy este pedig cirkuszba is mentek együtt, -ahol Sárika igen jól mulatott. - -A rákövetkező szombaton pedig, amikor senki sem volt otthon, Dermákék -lakására beállított egy hordár s elvitte onnan a Sárika összes ruháit. Ő -maga, új ruhájában, leányos, szalagos kalappal, könnyű napernyővel a -kezében, üdén és szépen, a szomszédoknak mosolyogva, köszönve lesétált a -lépcsőn s a legközelebbi állomáson kocsira szállt. Mikor Éva este -hazajött, csak néhány sor írást talált: - -«Engem ugyan nem fogsz lóvá tenni és ezuttal nem találsz rám. Megfizet -majd érte az isten, amit ellenem elkövettél». - - - - -HATODIK FEJEZET. KÖMLEYNÉ. - - -1. - -Természetes, hogy az a nagy morális felbuzdulás, amely Deméndy Miklóson -az Évával való első pásztoróra után erőt vett, huszonnégy óra alatt -szétfoszlott. A lehangolás multával, a vágyak ébredésével az államtitkár -úr csak úgy sóvárgott ismét a tilos kaland után, mint azelőtt s egész -védekezése, amelyre magával szemben fanyalodott, az a keserű kifakadás -volt: - -– Miért nem igazi asszony a feleségem, aki le le tudna kötni, mint az a -másik! - -Találkozásaiknál, melyek kezdetben elég sűrűek voltak, a szívnek alig -jutott szerep. Alig volt egymásnak valami mondani valójuk s bizony a -mámor oszlásával Deméndy kellemetlennek, néha undorítónak érezte -helyzetét s mind újabban, természetesen ismét hiába, erősítgette: ez -volt az utolsó találkozás. - -Éva is megváltozott érzületében. Őt még a mámor sem hevítette, a szíve -pedig egészen néma volt. Amióta tudva ennek a szerelemnek a jövedelméből -élt, amióta más mondhatta igazában a magáénak ezt az embert, egész -lelkülete mélységes fásultságba esett, amelyből csak olyankor ébredt -föl, mikor Deméndyvel együtt az utcán jelenhetett meg. A Courrierné -vendégszeretetét már régebben nem vették igénybe. Deméndy egy elég -kényelemmel berendezett lakást bérelt a Ferencvárosban. Ott szoktak -találkozni, aki előbb jött, bevárta a másikat, olykor pedig együtt -távoztak. Itt a messze külvárosban, a düledező szűk mellékutcákban, ahol -kartonruhás asszonyok és mezitlábas gyerekek jártak és az emberek -pipáltak, az államtitkár úrnak nem kellett tartani attól, hogy -ismerőssel találkozik. - -Éva azonban itt is érezte, hogy fölegyenesedik benne a lélek, mert ennek -az embernek az oldalán haladhat, különben egészen a cselédjének érezte -volna magát. De mégis élt még benne némi rejtett önérzet, amit akkor -tudott meg, mikor ez is kihalt belőle. Sárika romlása és azután szökése, -amely után sehogy sem tudott többé a nyomára akadni, kesergő fájdalommal -töltötte el. Ezt érezte élete legnagyobb csapásának s mi sem -természetesebb, hogy mikor Deméndyvel találkozott, a szíve túláradt s -elpanaszolta nekik nagy baját. - -Deméndy végighallgatta. - -– Hm, Sárika? – mondotta, mint aki valami igen érdekes, de neki közömbös -dolgot hallott meg, – igazán nem hittem volna. Hiszen még egészen -gyerek, ugy-e, még egészen gyerek? No de végre is nem nagy baj, szép kis -leány, talán még szerencséjébe is rohant. - -Ettől a beszédtől Éva úgy érezte, mintha szíven ütötték volna. Nem nagy -baj, természetes, hogy nem nagy baj, az _ő_ hugánál! Most érezte csak át -egész teljességében, mi a különbség a tisztességes és a megfizetett -leány között. Becsület? Ilyesmit nem is keresnek rajta. Hát hogy -bánthatná az ő becsületét, ha a hugából becstelen leány lett? -Természetes, arra való! - -Nem szólt semmit, de ami titkos vonzalom még benne élt, ez az utolsó -maradéka a női önérzetnek is elmállott benne. Most már nem Deméndyt -látta az államtitkárban, az első szerelmét, az egyetlen embert, akinek -odaadta magát, hanem a férfit, aki most kitartja. Annyira igaza volt -ebben, hogy Deméndy nem is vett rajta észre semmi változást – mit -törődött ő a szeretője lelkével? - -Szinte hivatalosan beszéltek a legközelebbi találkozásról. Kellemetlen -változás állt be a programmban. Deméndy azt hitte, hogy az anyósa minél -előbb fürdőre megy és magával viszi feleségét is, akinek szüksége van a -maga erősítésére. De megfoghatatlan módon Kömleyné egyre késlelteti az -utazást. Mintha szándékosan tenné, mert valahányszor erről van szó, -mindig gonoszul magába mosolyog, aztán jelentősen rá néz. Majd az ura -miatt nem akar még menni, akinek valami nagy emisszióval van dolga, -amely ha jól sikerül, megszerzi neki a titkos tanácsosságot, vagy -legalább is egy előkelő rendjelet, majd magáról mondja, hogy -gyöngélkedik, végül pedig azt sütötte ki, hogy sokkal kellemesebb -augusztusban fürdőzni, amikor az ura is szabad, Deméndy is szabadságra -mehet. Ez ellen természetesen nem szólhatott semmit, mert felesége amúgy -is retteg az elválástól és kapva kap ezen a terven, mely lehetővé teszi, -hogy mindvégig együtt maradjanak. Mit tegyen? A legbosszantóbb az, hogy -neki is kapnia kell rajta, mert csak nem mutathatja feleségének, hogy -szeretne távol lenni tőle! - -A feleség! Hányszor kellett Évának hallani a feleségről. A feleségről, -aki szegényke olyan gyönge és gyerekes, a feleségről, aki minden -tervükben tényező, a feleség, akit örökösen kímélni kell, a feleségről, -akit még neki is kötelessége volna sajnálni. Összeszorított ajakkal -bólogatott igent és várta a száz szónak egyetlen végét, a megállapodást, -mikor találkoznak, jobban mondva a parancsot: mikor jelentkezzék. - -Havonként körülbelül kétszáz forintot kapott Deméndytől, ebből azonban -alig maradt ötven forintja a maga számára, a többi ruházkodásra ment rá. -De ez a kevés pénz is nagy mértékben fellendítette otthon a jólétet, -noha Évának mindig voltak pénzgondjai. Itt is, ott is felhalmozódtak -apróbb tartozások, amelyek az örökös függést jelentették. Ez is -magyarázza, hogy a hajdan annyira büszke és önérzetes Éva minden önérzet -és büszkeség nélkül engedte magát át Deméndynek s igen természetesnek -találta azt is, hogy, amikor civilizáltabb utcához értek, akkor Deméndy -lopva búcsúzott tőle, hogy ne lássák vele együtt. Ezt is a felesége -miatt kellett tennie. - -Deméndy családi életében külsőleg nem változott semmi. Mégis -napról-napra valami különös átváltozást kellett észlelnie felesége -változatlan naiv szerelmének a megnyilatkozásában. A fészekben a régi, -kedves kettős, feleségének boldogító, neki idegesen fájó idill egyre -ismétlődött, de mindjobban áthatotta valami különös, nyugtalanító -skepsis, félig előérzet, félig gyanú, sőt vád is a kicsi asszony -részéről. Olga az ő nagy érzelmét és teljes naivságát már kezdetben is -általánosságokban tévelygő, szertelen eszmékhez fűzte. Most ezekbe az -eszmékbe az erkölcstelenség sejtése vegyült s okoskodásaiban, -kérdéseiben egyre ez ellen védekezett. - -– Igaz-e, hogy a legtöbb férfi megcsalja feleségét? - -Deméndy a maga érdekében védelmezte a legtöbb férfit: - -– Dehogy igaz! - -– Mert úgy-e bár, ez szörnyű dolog, a legnagyobb bűn a világon, nagyobb -bűn, mint a lopás, vagy gyilkosság? - -A legcsekélyebb enyhítő kísérletre a kicsi asszony vagy mélységesen -elszomorodott, vagy szenvedélyes ellenvetésekben tört ki. Igenis, a -legszörnyűbb bűn ez, mert a szegény asszonynak a lelkét lopja meg és a -tisztaságát fertőzi meg. Nem az a szörnyűség, hogy mást szeret, hanem -hogy a feleségét azután akár csak a kezével is érinti. Ha az asszony -utóbb megtudja a valót és úgy-e bár, nincs eset rá, hogy meg ne tudja? -akkor lehetetlen neki tovább élni, a szíve rögtön megszakad, – vagy -meghal az undortól, vagy megöli magát. - -Az ilyen fejtegetés után Olga összeborzong, odatapad az ura melléhez és -boldog mosollyal mondja: - -– Én rögtön meghalnék. - -Képzelhető, hogyan érzi magát ilyenkor Deméndy. Úriember, aki -természeténél fogva irtózik a hazugságtól és folyton hazudnia kell a -feleségének. Önálló gondolkodó, akinek megvan a maga határozott világos -életfelfogása és azt egyre meg kell tagadnia és bele kell mennie egy -lehetetlenül ideális, puritán erkölcsi felfogásba, melynek minden egyes -tétele halálos ítélet az ő jelleme fölött. Iszonyú szenvedés járja át -ilyenkor idegeit, különösen mikor az általánosságból kihámozódik a -speciális eset. - -– Mondd csak, édes uram, hát te meg tudnád csalni az édes feleségedet? - -– Hogy kérdezhetsz ilyet? - -– De mégis, mondd csak. Hát tegyük fel, hogy eljön hozzád a világ -legszebb asszonya, aki olyan szép, hogy magam is azt mondanám: -lehetetlen ebbe bele nem szeretni, mit csinálnál akkor? - -– De kérlek, édes, olyan asszony nincs. - -– Tegyük fel, hogy van. - -– De ne tegyük fel, mert nincs. - -Itt már az asszonyka arca elborul és sápadtan huzódik el urától. - -– Hát csak azért nem csalsz meg, mert nincs olyan, de ha volna… - -Látja, hogy nem mondott eleget, tehát idegesen a szavába vág. - -– Nos, ha már mindenképen ragaszkodol a nevetséges feltevéshez, hát -legyen: nézz a szemembe édes és halljad: ha volna is és eljönne is -hozzám, azt mondanám neki, menjen máshová, ahol nem szeretik annyira a -feleséget, mint itt. - -Ez már hat. Ez világosan és egészen volt mondva, de szörnyű kínba került -a kimondása. És csak azt éri el vele, hogy az asszonyka fantáziája friss -erővel nekigyürkőzik a feltevésekhez és átcsap már a -megfoghatatlanságba. - -– Ha az erdőben elfognának a rablók és azt mondanák, hogy csak akkor -eresztenek szabadon, ha megcsalod feleségedet, mit csinálnál? - -– Nem csalnám meg. - -– De akkor nem eresztenek szabadon. - -– Tehát fogva maradnék. - -– És ha megölnének? - -– Megöletném magamat. - -– De szörnyen megkinoznának, levágnák a karodat, lábadat, aztán lassú -tűzön megégetnének. - -– Akkor sem csalnálak meg. - -– De akkor nekem nincs uram és meghalnék. Megengednéd, hogy én halálra -búsuljam magamat? - -Erre már elfogy a türelme. - -– Szerelmes Jézus, istenem, – kiált fel – hát azt kívánod, hogy -megcsaljalak? Mit tegyek hát, mondd meg te! - -Az ilyen kifakadásra az asszonyka keblére rejti az arcát, görcsösen -átfogja kezével, úgy súgja: - -– Rossz vagyok, úgy-e, rossz vagyok? - -– Gyerek vagy – mondja kedvetlenül és érzés nélkül simogatja a finom -arcot. - -Most, hogy hazajött, Olga a zongora-szobában ült, a kicsi kerevet -sarkában és mereven bámult maga elé. Ez szokatlan dolog. Távollétében -Olga minden idejét a fészekben töltötte s ott várt reá. Most pedig rá -sem nézett, mikor belépett. Akkor sem tekintett fel, mikor Deméndy -nyájas meglepetéssel rászólt: - -– Mi az? kirepült fészkéből a madárka? - -Valami baj van, gondolta elhűlve, majd komoly hangon ismét szólt, -miközben odalépett a feleségéhez. - -– Mit jelentsen ez, édes, rá sem nézesz az uradra? - -S állánál fogva felemelte a lehorgasztott kis főt. Olga rávetette -szemét, de csak ismét lesütötte. De átölelte a férje fejét, úgy -szorította magához, majd gyöngéden simogatta haját. Deméndy pedig -megcsókolta s ekkor minden átmenet nélkül a kicsi asszony ismét boldog -volt. - -– Most pedig mondd meg, miért búsultál? - -– Úgy-e, – kérdezte felelet helyett az asszonyka – te nem mernél engem -megcsókolni, ha hűtlen volnál hozzám? - -Deméndy a fogát szívta: ismét probléma, gondolta magában, amíg mondta: - -– Természetes. - -Az asszonykát pedig elragadta a meggyőződés heve. - -– Igen, – mondta – mert az gazság volna, úgy-e? Megcsalni a feleséget és -azután ölelgetni, becézgetni, szerelmet mutatni csak azért, hogy a -gyanút elterelje. Az olyan ember a legutolsó a világon s minden -tisztességes ember megvetésére méltó. - -– Természetes – mondta ismét Deméndy, de nem nyomhatta el egészen a -düht, amely felesége beszédje nyomán kelt. – Mondd csak édes, mi okod -van, hogy ezeket nekem a szemembe vágtad? - -Erre a kérdésre Deméndyné mosolygott, aztán kacagott. Nem felelt a -kérdésre, hanem dalolva leszökött az ura öléből, körültáncolta a szobát, -aztán megfogta ura kezét és vonszolta magával. - -– Menjünk a fészekbe. - -– Nem úgy, – szólt Deméndy – maradjunk csak itt és felelj arra, amit -kérdeztem. Első eset, hogy komédiázol előttem, így az olyan asszony -szokott cselekedni, aki az ura figyelmét valamitől el akarja terelni. -Most én vallatlak és nem engedem, hogy kitérj. Van-e valami különös -okod, hogy ezeket a dolgokat nekem a szemembe vágtad! - -Olga próbálta folytatni taktikáját, de igen rossz komédiás volt. -Egyszerre csak sírva fakadt és odarogyott az ura ölébe. - -– Ezzel nem térsz ki, – makacskodott Deméndy – felelni fogsz, mondj -akármit, én el fogom hinni. Mert én nem teszem fel a feleségemről, hogy -hazudik, még akkor sem, ha egészen világos a hazugság. - -Ez a kegyetlen beszéd, amely más emberek között épenséggel nem valami -különös, Olgát egészen lesújtotta. Láthatóan megtört és ura lábaihoz -rogyott. Deméndy magában szörnyen szégyelte és megvetette magát: -undokság, gondolta, én, akinek egy igaz szava sincsen, mint a megbántott -erény állok itt az asszony előtt, aki bűnbánóan vonaglik lábaim előtt. - -– Nem teszem többé, – rebegte a szegény gyermek – ne haragudj már, nem -teszem többé. - -Deméndy felemelte és megcsókolta. - -– Nem haragszom, – szólt szeliden – de kérdésemtől nem térhetek el. -Avagy lehetségesnek találod-e, hogy a feleség ne felelhessen mindenre, -amit az ura tőle kérdez? - -Ez a formula hatott. - -– Te sokkal jobb vagy, mint én – mondotta a kicsi asszony – nem is -érdemlem meg, hogy olyan jó uram van. Hanem tudod, én olyan ostoba -vagyok, olyan nagyon ostoba, aztán nem hiszem ám el, hogy te rossz vagy. -De még az is fáj és boldogtalanná tesz, ha csak képzelem is. - -– Tehát valaki rosszat mondott rólam, kicsoda? - -– Nem fogsz rá haragudni? - -– Azt nem tudom. Kicsoda? - -Olgát nagy nyugtalanság fogta el. - -– Hidd el, a mama nem rossz, – mondotta – csak nem tudja, hogy mi -mennyire szeretjük egymást. - -– Úgy, – kacagott keserűen Deméndy – a mama, tehát innen fúj a szél? Nos -hát, gondoskodni fogok róla, hogy a báróné ne zavarja családi -nyugodalmamat. - -– Istenem, mit akarsz tenni? - -– Meg fogom neki mondani, hogy a feleségemet ne lázítsa ellenem s hogy -könnyebben legyőzhesse hajlamát, gondoskodni fogok róla, hogy folytonos -együttlétetek ne csábítsa rá. - -Deméndyné reszketett félelmében. - -– Istenem, – kiáltotta – mit csináltam? - -– Azt, ami kötelességed, édes, te most az enyém vagy és nem az anyádé. -Én tisztelő, sőt alázatos veje voltam neki, noha ő sohasem fogadott -engem fiának, nem idegenítettem tőle el a leányát, de ha ő most tőlem el -akarja idegeníteni a feleségemet, akkor élni fogok jogommal és -hatalmammal. Miket mondott rólam? - -– Most már nem merek szólani. - -– Édes, ha nem szólsz, akkor a legrosszabbat fogom feltenni és annál -kellemetlenebb lesz a folytatás. Most még hajlandó vagyok az egészet -ostobaságnak tekinteni, de ha hallgatsz, gonoszságnak fogom nézni. - -Maga sem vette észre, hogy harcias fenyegetése közben voltaképen a -feleségétől várta a visszavonulás útjának a megnyitását. Sőt tudta, hogy -ezzel az értelmes, hideg asszonnyal szemben egészen más az ő helyzete, -mint feleségével szemben. Azért szívesen vette, hogy a felesége -lépésről-lépésre visszaszorította eredeti álláspontjáról s végül -megigérte, hogy egészen szelíd lesz, csak tudni akarja, miket mond róla -a báróné. - -Hát voltaképen igen okos dolgokat mondott róla. Nem is annyira róla, -mint a kettejük viszonyáról. Azt mondta, hogy Olga oktalan és -veszedelmébe rohan. Olyan életet él, amely nem lehet tartós. A -mézeshetek, ha már hónapokra mennek, hazugságot takarnak, mert a férfi -nem képes igazán az örökös extázisra. Ezen az életmódon változtatni -kell. Olgának egyéb irányban is keresnie kell a módját, hogy amikor a -családi életben változás áll be, ez a változás ne tegye egészen -boldogtalanná. Hogy Deméndy szándékosan zárja őt el a világtól, mert -lehetetlen feltenni, hogy egy fiatal asszony az ő társaságukból a maga -jószántából zárkóznék annyira el. Hogy Deméndy önző, mert magának tartja -egészen feleségét és nem törődik azzal, hogy mikor már beleunt, akkor a -feleségének senkije sem marad. Már pedig bele fog unni, ha ugyan máris -nem unt bele. Hogy az asszonynak a boldogsága mindig attól függ, hogy a -férj jobban szeresse őt, mint ő a férjét. Hogy a férfit a házasságban is -bizonyos távolságban kell magától tartani, ha nem akarja értékét -csökkenteni. Ő, Olga pedig olyan ostoba, hogy teljesen alárendeli magát -az urának, mindig rajta lóg s tulságosan könnyűvé teszi az ura -helyzetét. Többet kell számolnia és kevesebbet szeretnie. Az ura nem is -szereti igazán, különben nem engedné, hogy így tönkre tegye magát és -egészen nevetségessé váljék a társaságban. Hogy nem azért Kömley-leány ő -és nem azért lett belőle puszta Deméndyné, hogy a legéretlenebb és a -legalsóbbrendű leány, vagy asszony is lenézhessen rá. Pedig lenézik és -nevetik. És pletykálnak is róluk, azt mondják, hogy míg ez a liba, mint -egy szerelmes lovagkorbeli kisasszony, a háza ablakából lesi az ura -lovainak a patkókopogását, addig az ura vígan mulat és megcsalja. - -– Ezt pletykázzák? - -– Igen és mama nem is tartja olyan ostobának ezt a pletykát, mert ha az -asszony lehetőséget nyujt férjének a hűtlenségre, akkor nincs az a -férfi, aki a lehetőséget ki ne használja. Hogy nemcsak most, hanem -folyton ilyeneket mond neki a mama, de azt, hogy ő a pletyka állításait -nem is tartja lehetetlennek, azt csak ma mondotta. Ő nem hitte, nem, de -borzasztó volt. És folyton úgy érezte, mintha meg volna csalva. És -folyton arra kell gondolnia, hogy mi lenne, ha meg lenne csalva. - -– Jó, – szólt Deméndy – most pedig hallgass reám, édes. A mamáról nem -tehetem fel, hogy tönkre akarná tenni boldogságodat. De az ilyen -beszédekkel mégis tönkre teszi. Te ártatlan gyerek vagy, nem ismered a -világot, nem csodálom, ha ezek a dolgok annyira hatnak rád. De mivel -nekem semmi kedvem ahhoz, hogy a feleségem folytonos nyugtalanításával -megbontsák a házi békémet, gondoskodni fogok arról, hogy erre több -alkalom ne legyen. - -– Mit akarsz tenni? - -– Meg fogom köszönni a bárónénak, hogy volt szíves téged a nyár -folyamára gondjaiba venni, de mivel ő augusztus előtt nem mehet, neked -pedig az egészséged nem engedi meg, hogy addig itt maradj, ennélfogva -lemondok róla. Rendbe szeded a dolgaidat és néhány nap mulva elutazol. - -Deméndyné búsan emelte rá a szemét. - -– Elküldesz magadtól? - -– Az anyádtól, édes, nem magamtól. Ha vele mentél volna, akkor is -elváltunk volna rövid időre. Ezt meg kell tenni, mert ha így tovább -megy, őméltósága egészen elidegeníti tőlem a feleségemet. - -– Ha velem jönnél, akkor… - -– Tudod, hogy nem lehet, – folytatta Deméndy – különben is itt kell -maradnom, hogy a nyár multával ne térjen vissza a veszedelem. Amíg te -itt vagy, kerülöm a veszekedést, de ha elmentél, beszélni fogok a -mamáddal és meg fogom neki magyarázni, hogyan teljesítené jobban leánya -iránt való kötelességét. - -Ennél aztán meg is maradt. Soha eddig feleségével szemben nem tudott -határozottan fellépni, ezúttal megtette. Tán érezte a veszedelem -nagyságát, avagy az lappangott benne, hogy ilyetén módon mégis csak -szert tesz a régen áhított szalmaözvegyi szabadságra? - - -2. - -Másnap, mielőtt a minisztériumba ment, benyitott a Kömley-palotába. -Kemény szóra volt elhatározva, úgy ment oda, mintha párbajra menne: nem -hagyja magát! A tömör palotában még folyt a takarítás. A cifra, kamáslis -lakájok majdnem rongyosan, piszkos, kékcsíkos vászonzekében dolgoztak -söprővel, kefével. A méltóságos asszony a belső szobájában van. -Parancsára a méltóságos úrnak, bejelentik. Addig majd beszól a báró -úrhoz. - -A báró úr az íróasztal mellett ült és ujságot olvasott. Nagyon meg volt -hatva, mikor veje látogatásával megtisztelte, mert az igénytelen úr nem -igen volt ilyesfélékkel elkényeztetve. Hogy a látogatás most is a -feleségének szól, az nem tesz semmit, megszokta. - -– Mit csinálsz öreg, – kérdi Deméndy rosszkedvűen, megy-e már az az -emisszió és mennyit veszítesz rajta? - -A báró úr zavartan felhúzza szemöldökét és félszeg mosollyal mondja: - -– Meglesz, meglesz és Fuchs arról biztosít, hogy nem rossz üzlet. - -– Persze, hogy nem rossz üzlet. Rossz üzletet csak az állam csinál, az, -akivel csinálja, mindig jól jár. Hanem ezúttal, úgy hiszem, máskép áll a -dolog. Neked érdeked, hogy az üzlet rátok nézve rossz legyen. - -– Hogy érted? – kérdi elképedve a báró. - -– Előttem nem kell komédiázni, – folytatja Deméndy ugyanazon a lenéző, -rosszkedvű hangon. – Hajszolod az emissziót, hogy a kormánynak valami -nagy szolgálatot tégy, amiért majd titkos tanácsosság dukál. Mondd csak -őszintén, – kedves öregem – mire való ez a gyerekség? - -Kömley báró kifeszíti mellét és vékony ujjaival zavartan hajtogatja az -ujságot. Aztán nagyot sóhajt s inkább magában mormogja: - -– Tudhatnád, hogy nem nekem kell. - -– Tudom, a feleségednek. De én a te helyedben sarkamra állanék és -megtiltanám az asszonynak, hogy ilyeneket akarjon. - -Kömley szinte ijedten nézett a vejére. - -– Mit gondolsz? Egy olyan asszony, mint ő – joga van hozzá, hogy -mindenki tisztelettel fogadja óhajtásait. - -Deméndy kicsinylően legyint a kezével. - -– Sajnállak, kedves papa, hogy így gondolkodol. Nem vagy eléggé férfi, -az a baj. S mivel te annyira papucs alá hajtod a fejedet, azért kell -megszenvedni nekünk. - -A komornyik benyitott és jelentette, hogy a báróné sajnálja, nem fogad. - -Deméndy az ajkába harapott, mikor pedig a szolga odébb állt, -elkáromkodta magát: - -– Ez már sok, – kiáltott fel – ilyenkor akárhányszor már odaát volt -minálunk, hanem vissza fogom neki adni a kölcsönt, megmondhatod neki. - -– De kérlek, – szól hüledezve a báró – hiszen olyan korán van… - -– Ahhoz, hogy a házi békémet megbontsa, semmi óra sem kora neki. - -– Mi történt? - -– Az, hogy, ej, de hiszen veled voltaképen semmi dolgom. Isten veled, -öregem, mondd meg a feleségednek, hogy ma még egyszer fel fogom keresni -és remélem, hogy akkor okvetetlenül részesít abban a szerencsében, -amelyet nem jókedvemben keresek. - -Ezzel felkerekedett s rá sem hallgatva többé a báróra, dohogva és -magában káromkodva a minisztérium felé tartott. - -Déltájban jelentik neki Kömleynét. Meg kellett vallania magának, hogy -egy kicsit megijedt. Ez egészen rávall erre a kemény asszonyra. Még -magához sem térhetett a meglepetéstől és őméltósága már előtte állt. -Válogatottan öltözve, szépsége, ereje és hidegsége egész teljében, -könnyű főhajtással úgy lépett elébe, mint aki itt is itthon van s minden -teketória nélkül leült az egyik székre. - -– Sajnálom, államtitkár úr, hogy olyankor keresett fel figyelmével, -amikor senkit sem fogadok. Épen ezt a látogatását akartam most -visszaadni. - -Deméndy meghajtotta magát és mondani akart valamit. - -– Át fogja látni, hogy ez csak szólás volt – folytatja a gyönyörű -asszony és az államtitkárra szegezte hideg tekintetét. – Hogy itt -kerestem fel, annak célja van. Meg akartam önnek mondani, hogy Olgát nem -engedem egyedül utazni. - -Deméndy összeszedte magát. - -– Szabad tudnom, hogy miért nem, báróné? - -– Mert önnek épen az a célja, hogy egyedül utazzék. - -– Látom, báróné, hogy beszélt már Olgával. Mit mondott neki? - -– Azt, hogy itt fog maradni és várni, míg együtt mehetünk. - -– És Olgának nem volt az az észrevétele, hogy az ilyen dolgokban csak az -urára hallgathat? - -– Nem, – szólt hidegen a báróné – velem szemben ilyen észrevétele nem -lehetett. De hogy a férje méltóságán se essék csorba, megmondtam neki, -hogy önnel is beszélni fogok. Ezért kerestem fel. - -Deméndy most már nem türtőztethette magát. - -– Én pedig, báróné, azért voltam bátor önt felkeresni, hogy egész -tisztelettel megtiltsam önnek a családi ügyeimbe való beavatkozást. - -A báróné kicsinylően lebiggyesztette ajkát s mintha nem is hallotta -volna Deméndy szavát, folytatta: - -– Az ön felesége, tisztelt uram, hála az ön önző elfogultságának, ma is -az a tapasztalatlan gyerek, aki volt s mivel ezt a házasságot, -akaratomnak ellenére, én tettem lehetővé, őrködni akarok leányomon, hogy -a következmények tönkre ne tegyék. - -– Ezzel az őrködésével épen a legjobb úton van, hogy leányát -tönkretegye. Olgának egyebe sincs a földön, csak az én szerelmem és ön -épen a bennem való bizalmat akarja megrendíteni örökös gyanúsítással. - -– Szerelem? – Kömleyné kacagott, de csakhamar ismét szokott, hideg -hangjára tett szert. – Épen, mert a leányomat egészen belecsalja ebbe az -éretlen és hazug szerelmi romantikába, gondoskodnom kell róla, hogy -kellő időben ki is gyógyuljon belőle. Remélem, lesz elég őszinte, hogy -velem szemben nem fogja folytatni azt a komédiát, amellyel Olgát ámítja. - -– Miféle komédiát? - -– Eh, istenem, hát ne kényszerítsen, hogy sértéseket mondjak önnek. Hát -szereti ön Olgát? - -Deméndy, aki eddig íróasztala előtt ült, most felkelt és egészen a -báróné elé állott. - -– És ha azt mondanám, hogy igen? - -– Akkor hazudna, – felelt egyszerűen a báróné, keresztül nézve vején, -mintha levegő volna. - -– És ha bebizonyítanám önnek, hogy nem hazudok? - -– Akkor gazember volna, – szólt az asszony és szeméből most már villám -csapott a férfira, miközben szép, hideg arca lángba borult. - -Deméndy hátratántorodott. - -– Báróné, – szólt a fogai közül – ön visszaél azzal, hogy asszony. - -– Sohse tekintse, – felelt Kömleyné kacagó hangon, – különben – tette -hozzá – én csak feltételesen mondtam ezt és tudom, hogy nem úgy van, -mert nem szereti feleségét. Ezt különben nem is kívánhatja öntől senki. -Én ismerem a tényt és számolok vele. Ennyi az egész. - -– Nos, báróné, ön a tényt rosszul ismeri, mert igenis, szeretem a -leányát és nincs az a férfi a világon, aki jobban gondját viselné -feleségének, mint én. - -Kömleyné szinte végigkorbácsolta tekintetével vejét. Megvetéssel, -gúnnyal, ahogy csak az asszonyok tudnak végignézni az emberen. - -– Szégyellem magamat, – szólt végül – hiszen nem rejthetem el a világ -elől, hogy ön a vőm. Ha mentséget keresek az ön számára, akkor legfölebb -gyönge emlékezőtehetségében találhatom. Ön elfelejtette uram, hogy -ismerem önt. - -Deméndy hamarosan nem értette meg, mire céloz az anyósa. A beszéd éles -hangja csak arra ingerelte, hogy ő is minél élesebben tudjon -visszavágni. - -– Ha az én emlékezetemet gyöngének találja, viszont el fogja ismerni, -báróné, hogy önt is emlékeztetni szükséges a kötelességére. Tudtára -adom, hogy sajátságos tanai, – mikkel jónak látja a feleségem nyugalmát -megzavarni, épenséggel nem szolgálnak leánya boldogságának. Visszatérve -arra, amivel kezdtük: igenis, ön arra kényszerít engem, hogy feleségemet -öntől távol tartsam. - -– Én pedig, uram, nem törődöm sokat azzal, amit ön tart kötelességének, -hanem teljesítem a magamét. Szemben azzal a vak sötétséggel, melybe ön -leányomat borítja, nekem világosságot kell terjesztenem, hogy -ostobaságából való felébredése esetén ne legyen egészen kiszolgáltatva -önnek. - -– Mit ért ez alatt? - -– Ne legyen izetlen, uram és ne kényszerítsen engem is reá. Azt hittem, -röviden megérthetjük egymást, de ha nem akarja, ám jó, megmondom azt is, -amit ön úgy is tudhat. Elő akarom készíteni leányomat a válásra, mert ha -így éri, ahogy most van, belepusztul. - -Deméndy alig bírt magával. - -– A válásra? – kiáltotta – ön el akar bennünket választani egymástól? -Tudja-e, báróné, hogy a leánya halálát kívánja? - -– Ha megismeri a világot is, önt is, nem fog belehalni. Az én leányomnak -jó ízlése van, mihelyst belelát a lelkébe, nem fogja többé szeretni. - -Deméndy meghajtotta magát. - -– Elég, méltóságos asszonyom, azok után, amiket most mondott, még -határozottabban és még gyökeresebben rajta leszek, hogy feleségemet -kivonjam az ön hatása alól. Önnek természetesen nem parancsolhatok, de -vegye tudomásul, hogy Olgának mától fogva megtiltom az önnel való -érintkezést. - -Kömleyné kacagott. - -– Nem rossz, – mondotta, azután megvetően végignézett rajta – azt az -egyet nem tudtam még önről, hogy paraszt is. - -– Most már ezt is tudja, – szólt Deméndy hidegen – ehhez tarthatja -magát. Eddig sem igen dicsekedhettem azzal, hogy szerfölött kitüntetne -kegyeivel, ezentúl is nyugodtan el lehetek az ön becsülése nélkül. Hanem -a házam tájékát megvédem minden rendbontás ellen. - -Kömleyné hirtelen felállt. - -– Nos hát, – szólt haragban kigyulladva – történjék meg most, aminek -előbb-utóbb úgy is meg kell lennie. Ön alávaló komédiát űz a leányommal -és ezzel tönkre teszi. Hogy nem szereti, hagyján. Mások is vannak, akik -nem szeretik a feleségüket. De senki sem kergeti bele az asszonyt, akit -nem szeret, az olyan életbe, amely egészen a szerelemre van alapítva. -Tett volna úgy, mint mások, szoktatta volna hozzá leányomat a -közömbösséghez, mint mások, hanyagolta volna el, egy szavam sincs -ellene. De egy éretlen frázisból a jegyesség idejéből a hazugságnak -egész tömkelegét megépíteni s azt az ostoba, fellengző teremtést abba -mesterségesen száműzni, ez már lelketlenség. Mit gondol, uram, képes -lesz ön örökre fenntartani ezt a hazugságot? - -– Egyszer már megmondtam, báróné, most még egyszer mondom. Amit ön -ismételten hazugságnak mondott, az a legkézzelfoghatóbb valóság. - -Ugyanaz a lesujtó megvetés villámlott ki szép szeméből, mint az előbb. - -– És ezt nekem mondja, nekem, aki… nos, uram, legalább ne legyen gyáva. -Ne felejtse el, hogy annak a komédiának, amelynek leányom áldozata lett, -magam is voltam egyik szereplő tanuja. - -Deméndynek csak most ötlött eszébe, amit Kömleyné az elébb mondott: -elfelejti, hogy ösmerem önt. Meghökkent. Keresett magában valamit. -Hirtelen észhez kapott. Valósággal megijedt attól, ami eszébe jutott. -Teljesen elvesztve higgadtságát, odalépett az asszonyhoz, megragadta -kezét s mélyen a szemébe fúrva tekintetét, az önkivület hangján -kiáltotta: - -– Báróné, ön féltékeny a leányára! - -Kömleyné egyet sikoltva, kirántotta kezét és hátratántorodott. - -– Hazugság, – kiáltotta – mit beszél… – és nevetni próbált, de csak -eltorzult az arca. - -Deméndy pedig nagy felindulásban ismét elébe lépett és megfogta -karjainál. - -– Ön féltékeny leányára és ezért rontja meg a boldogságát, ön arra -gondol, hogy az ura meglepett bennünket s hogy az én házasságom pusztán -az ön menekülése módja volt. - -A báróné iszonyú erőfeszítéssel győzött magán. Visszalépett és jegesen -metsző tekintettel tudott vejére nézni. - -– Ön részeg, – szólt teljes hidegséggel, mely csak úgy végigfutott -Deméndy hátán – ne felejtse el, hogy nem egyikével ama hölgyeknek van -dolga, akikkel a feleségét megcsalja. Nevetséges, – kacagott fel fejét -csóválva – micsoda eltelt vakság! Igenis, arra gondoltam és mindig arra -gondolok. S valahányszor látom magát, ahogy turbékolásra készül, -valahányszor a leányomat, azt az ostoba libát látom, aki belesorvad ebbe -a lehetetlen és soha nem létezett szerelembe, akkor utálat fog el ön -iránt és azt gondolom: ez az ember aljas képmutató, ez az ember -romantizál, ez az ember szerelemmé akar avatni egy házasságot, mely neki -csak kelepce volt. - -– Rosszul tudja a dolgokat, vagy nagyon is jól tudja. - -– És elgondolom magamban, – folytatja Kömleyné – ez az ember engem -ostromolt szerelmével és az én becsületem érdekében vette el leányomat. -Ezt a házasságot neki csapásnak kell vennie, ahelyett turbékol és olyan -szerelmet mutat és kíván meg a feleségétől, amelyet még Romeo sem -provokált Juliánál. Lehet ez igaz ember? Ha pedig csakugyan szereti a -feleségét, akkor a legaljasabb képmutatással lovagias áldozatnak -mutatott be valamit, ami pedig a szíve vágya volt. Le akarja kötni az én -lelkemet, hogy áldozatomat lássam benne s bámuljam, milyen határtalan -nagy az érzelem, mellyel hozzám közeledett. Melyik az igazság? Ezen -kellett töprenkednem, de hiába, most pedig megkérdezem öntől, melyik az -igazság, és hol a hazugság, uram, az ön érzelmeiben, vagy az ön -tetteiben? - -Deméndy felelni készült, de Kömleyné már új fordulatot adott a -beszédnek. - -– Eh, hagyja el, ha megmondja, akkor sem tudok többet, mert önnek nem -lehet hinni. Az imént a megbántott asszony tört ki belőlem, eléggé -szégyellem. Most már megint az anya beszél. Néztem az ön magatartását, a -jegyváltás első percétől fogva. Ön hamar kiismerte leányomat, -tapasztalatlanságát, abnormis ártatlanságát és hajlamát a szertelen -romantikára. Olga kijózanítását, érzelmeinek és tapasztalatainak a -világgal való összhangba hozását vártam házasságától. Önt erre igen -alkalmas embernek találtam. Ne vegye bóknak, egy kíméletlen, kissé -brutális és főképen asszonyismerő ember leghamarább tudja kijózanítani -az ilyen exaltált teremtést. Ehelyett mit kellett tapasztalnom? Azt, -hogy ön egészen belemegy az Olga ostoba képzeletvilágába, sőt megerősíti -őt abban, hogy a valóságban minden úgy van, ahogy ő képzeli. Miért teszi -azt? – kérdeztem magamtól. – Hiszen nem szereti, miért hazudik tehát -több szerelmet a kelleténél is? És elvonja a világtól, maga is elvonul -tőle. Miért teszi, hiszen abszolute nem szereti? A bárgyuságig alázatos -és engedelmes irányában, miért teszi, hiszen ez a házasság nyakába -szakadt, mint a nyári zivatar? És nem találtam más feleletet: vagy én -vagyok megcsalva, vagy a leányomat csalja meg. Helyesen ítéltem, uram? -Most beszéljen. - -Míg beszélt, Deméndy még mindig mereven nézett rá. Hallott, értett -minden szót, mégis csak az első gondolata tartotta fogva: Kömleyné -féltékeny a leányára, szereti őt! És elernyedt lelkével most már csak -ennek a gyönyörű hatalmas asszonynak a szépségébe mélyedt: ez az asszony -az övé volna és az övé lehetne, ha közbe nem jön a házassága. A vágy, -amely ellen annyit küzdött, míg újra nem találkozott Évával, újból -fellobbant benne, de a lehetetlenség tudatában düh és gyűlöletképen -gyötörte. Szerette volna széttépni ezt az asszonyt, mert lehetetlenség -volt őt karjaiba zárni. - -– Arról beszél, – szólt Kömleyné kérdésére, – ami az anyát érdekelné, -hogy ne kelljen beszélnie arról, ami igazán gyötri. – Báróné, én is -világosan látok most. Udvaroltam önnek, ostromoltam önt és közel voltam -a győzelemhez. Én ezt elfelejtettem már, mert el kellett felejtenem, de -ön folyton erre gondolt, pedig nem volt szabad erre gondolnia. Honnan -ébred fel önben ily hirtelen az anyai gondosság? Sohasem törődött a -leányával, mert útjában volt a szép asszonynak. Zárdában tartotta és -mikor haza kellett hozni, sohasem tartotta érdemesnek, hogy foglalkozzék -vele. Magára hagyta és a szegény gyermek tovább társalgott a mesebeli -szellemekkel, akikre anyátlan árvaságában utalva volt. Most hirtelen, -hogy a férj fölmentette önt az elhanyagolt anyai kötelességek alól, -egyszerre teljesíteni akarja? Engedje meg, ezt nem hihetem. Hanem -igenis, a leányában nézte a másik asszonyt, akinek jogai vannak, az ő -boldogságában látta a maga veszteségét s az ön törekvése Olgának -kijózanítására voltaképen a féltékeny asszony boszúvágya volt: ha tőlem -elvette, neki se jusson belőle. Így van ez, báróné s most már önre -bízom, hogy akarja-e továbbra is vinni ezt a szerepet, melyet eddig -játszott, vagy sem. - -Míg ezeket mondta, a báróné egyebeket mondott. Nem is hallgattak -egymásra, csak beszéltek, csak iparkodtak egymást vérig sérteni. Két -gyűlölködő lélek összecsapása volt, amely közben leomlott mindkettőről -minden előkelő forma. Deméndy olyan hangon beszélt, ahogy úriember -sohasem szokott asszonyhoz szólani és Kömleyné nem ütközött rajta meg és -beszélt úgy, ahogy úriasszony nem igen szokott férfihoz szólani. A -vitának elveszett minden iránya és célja. Össze-vissza hányták az -invectivákat és mindenik érezte, hogy az igazság vele van. - -A báróné hamarább emberelte meg magát. - -– Elég, – szólt büszkén felemelve fejét és tekintetével fascinálta vejét -– államtitkár úr, vegye tudomásul, hogy minden áron elő fogom készíteni -leányomat a sorsra, mely reá vár. - -Ezzel megfordult és az ajtó felé tartott; Deméndy egy szökéssel elébe -termett. - -– Mit akar? – kérdi Kömleyné megdöbbenve. - -– Semmit, – szólt Deméndy hidegen – ki akarom nyitni az ajtót és -tisztelettel kikísérem. Azt hiszem, a báróné nem veszi zokon, ha a -szolgák előtt vejeképen viselkedem. - -A báróné nem felelt, engedte magát kikísértetni, engedte, hogy Deméndy a -kezét megcsókolja és az előszoba ajtajában főbólintással fogadta az -államtitkár vidám kiáltását: - -– A viszontlátásra! - - -3. - -A legnagyobb izgalomban járt fel-alá szobájában és hiába iparkodott -rendbe szedni gondolatait. Csak azt ismerte fel, hogy egy nagy fordulat -előtt áll s csak azt látta világosan, hogy rendkívül vigyázatosnak kell -lennie. Mit fog tenni ez az asszony? – Elválasztja feleségétől. Eh, hát -baj is az? Hiszen a feleség rettentő nyügképen nehezedik az életére. -Kínokat kell szenvednie és bemocskolnia férfiasságát örökös -hazudozásaival és bujkálásával. Miért ijed hát mégis meg, hogy a -lélegzete is elszorul, a gondolatra, hogy felesége mindent meg fog tudni -és el fogja hagyni! A szíve nagyot dobban és ellágyul: szegény édes! -Úgylátszik, mégis szereti, de inkább úgy, mint az apa a leányát. Ebben a -pillanatban úgy érzi, hogy képes volna minden áldozatra azért a szegény -gyermekért: tettre és lemondásra egyaránt. És soha oly határozottan és -oly véglegesen nem döntött az Évával való szakításról, mint most. Mire -is való ez a viszony, melyben a lelkének nincs része? Rögtön le is ült -és írt Évának. Nem igen szerette a frázisokat. Egyszerűen azt írta, hogy -családjában kezdenek nyomára jönni viszonyuknak, ennélfogva abba kell -hagyniok, mert neki a felesége nyugalmát meg kell őriznie. Ne várja -tehát holnap, ami pedig az anyagiakat illeti, intézkedni fog, hogy -Évának e tekintetben sem legyen oka a neheztelésre. - -A levelet nem is írta alá. - -Mintha megkönnyebbült volna a lelke. Sőt fütyörészett is, mikor -becsöngette a szolgát s átadta neki a levelet: rögtön adja póstára. -Mikor ez megtörtént, megdöbbent. Szerette volna visszavenni. Hátha Éva -csinál botrányt? Nem, azt nem fogja tenni, hiszen az érdeke megkívánja a -hallgatást. Jól meg fogja fizetni, ad neki egy marok pénzt -végkielégítésül. Éva még hálás is lesz. - -Az anyósával való csatára pedig most erősebbnek érezte magát. -Szakításával pedig úgy érezte, mintha nem is lett volna soha viszonya -Évával. A felesége elé hazugság nélkül állhat és ez szokatlanságával -szinte boldogsággal töltötte el. Igen, most már ő neki van igaza, vélte, -ő a tiszta, a becsületes ember, ebből az asszonyból pedig a sértett -hiúság, az oktalan bűnös féltékenység beszél. Féltékeny a tulajdon -leányára. Szörnyűség! S míg ezt, mint valami természetellenes elfajulást -tudta észrevenni, egyre maga előtt látta a haragjában még igézőbb -asszonyt: még most is az övé lehetne! - -– Eh, – hessegte el magától ezt a képzeletet – ne gondoljunk semmire. - -Beletemetkezett az aktákba, fogadta a tanácsosokat s szenvedélyesen -vitatkozott velük. Lázas buzgóság fogta el, a felhalmozódott indulatnak -valamiképen lefolyást kellett adni. Soha életében nem volt annyira -hivatalnok és politikus, mint most, életének legizgalmasabb jelenete -után és a legkritikusabb fordulat előtt. - -Két óratájt kalapjához nyúlt. Szíve most a megrepedésig dobogott. Vajjon -mi sor vár rá otthon? Kömleyné beszélt-e már a feleségével? Sikerült-e -neki még mélyebben verni szívébe a gyanú ékét? Mindegy, bármint lesz is, -ő az erősebb. Sőt most már kezében van a legerősebb fegyver is: ő is -elmegy a feleségével. A hivatalos dolgát el tudja intézni, eddig csak -Éva miatt akart itt maradni, meg azért is, hogy néhány hétig fel legyen -mentve a hazudozástól és tettetett szerelmeskedéstől. De most már máskép -áll a dolog. Éva nincs többé és a feleségeért, ezt most világosan érzi, -mindenre képes. - -Palotája kapuja előtt kocsi állott. Megismerte a Hideghék fogatját s -épen nyilt is a kapu és a két pirosképű leány mamájuk kíséretében -kilépett rajta. - -– Ah Miklós, – sipogja a nagyobbik – hát mégis láthatjuk? Búcsúzni -voltunk Olgánál, megyünk a pusztánkra. Hívtuk Olgát is, de maga rossz -ember, nem ereszti el. Mondja csak, nem sajnálja azt a szegény gyereket -örökösen kínozni a szerelmével? Önök férfiak olyan kegyetlenek, szegény -Olga bele fog pusztulni a maga szenvedélyességébe. - -Néhány elkényszeredett frázissal szabadulni iparkodott a fecsegő -leányoktól, akik szemükkel egyre ostromolták. - -Égő türelmetlenséggel rohant föl a lépcsőn. Valami azt súgta neki, hogy -minden pillanat életkérdés. Hogyan, hogyan nem, úgy képzelte, mintha a -kicsi asszony épp most emelné ajkához a méregpoharat. Ha úgy volna, ha -későn jönne! - -Szinte meg volt lepve, mikor mind ennek nyomát sem találta. Olga a -fészekben ült s a kárpitajtó lebbenésére mint a madár röpült ura -karjaiba. Le sem akarta venni ajkáról az övét és csodálatos, Deméndynek -ezuttal jól esett a felesége csókja és boldog volt, hogy lehelletét -magába szívhatta. - -– Édes, – szólt oly igaz érzéssel, hogy a kicsi asszony, akinek a lelke -minden árnyalat iránt betegesen fogékony volt, boldogan összerezzent – -valami nagy, valami roppant jó ujságot tudok. Elmondjam-e? - -– Mi az? Mi az? – kérdi mohón Olga és már tapsra emeli kezét. - -– Hát az, amit magad is kitalálnál, ha egy kicsikét megkérdeznéd a -szívedtől, hogy mi az ő kivánsága! - -A tapsra emelt kicsi kéz összecsapódik. Olga a nyakába ugrik urának és -kiáltja: - -– Velem jösz, velem jösz! - -– Eltaláltad, édes és most ugy-e bár nem busulsz, hogy pakkolni kell és -itt kell hagynod a mamádat? - -Olga arca elborul. - -– A mama, – súgja és félve bujik ura keblére, majd hirtelen elereszti és -reszketve a szemébe néz: - -– Miklós, – szólt megindult hangon – még soha sem szólította nevén az -urát – igazán szeretsz te engem? - -– Micsoda kérdés, – felel ez kelletlenül. - -– Mondd, meg, Miklós, mondd meg, de komolyan: szereted a feleségedet? -Látod, édes uram, én tudom, hogy nagyon ostoba kicsi teremtés vagyok és -te olyan nagy, olyan tökéletes vagy, én nem csodálnám, ha nem tudnál -engem szeretni. - -– De szeretlek, édes, miért kételkedel benne most, holott eddig mindig -hittél? - -Olga lehorgasztja a fejét. - -– Eddig is sokat gondolkodtam rajta, – súgja hangtalanul – tudom, hogy -te jó vagy és nem akarsz nekem fájdalmat okozni. Hanem látod, édes uram, -ha tudnám, hogy nem szeretsz, akkor én meghalnék, de ha megtudnám, hogy -csak szánalomból teszel úgy, mintha szeretnél, akkor… ó, ez borzasztó -volna. Gyűlölnélek és átkoználak, mert még a sírban sem tudnék -megnyugodni. - -Deméndy elborulva állott felesége előtt és nem mert a szemébe nézni. - -– Vannak pillanatok, – folytatja ez kábultan magába elmerülve – amikor a -szerelem úgy a szívembe gyűlik, hogy azt hiszem, meg kell halnom. És -akkor arra gondolok: mi lesz az én szegény uramból, ha én meghalok? -Fog-e tovább élni és fog-e akkor is szeretni? És akkor látlak, ahogy -egymagadban élsz és azt mondanám neked: ne búsulj annyira, édes uram, de -aztán látom, hogy csak úgy járnál a minisztériumba és tartanál -beszédeket a képviselőházban és beszélsz az asszonyokkal, akik mind -szerelmesek beléd és akkor szeretnélek megfojtani, hogy ha én nem -vagyok, akkor… akkor te se légy… - -Sírógörcs fogta el szegénykét. - -Deméndy karjai közé kapta és vállán keresztül elborongva nézett ki a -nyári tájra. - -– Micsoda komédia, – gondolta magában – hát hiheti ezt valaki? Ennek az -asszonynak minden túlzott rémlátomása kézzel fogható valóság, mégis itt -tartom a karjaimban, tudok nyiltan a szemébe nézni és tudom rágalmazónak -tartani azt, aki engem leleplez. Hát mért vagyok én ilyen aljas, vagy mi -van rajtam, ami ennyire meg tudja téveszteni ezt az éretlen, -csalhatatlan teremtést! - -Csakhamar megtalálta ismét a maga fölmentését. Nem magáért teszi, hanem -a feleségeért. Igen, ennek a gyermeknek az élete függ attól, hogy jól -tudjon komédiázni. Megvetni való dolog, de nemes célja van. Komédiázzunk -tovább. - -A bűvös módszerhez folyamodott. Ölébe ültette feleségét és a fülébe -csókolta: - -– Szeretlek, szeretlek, végtelenül szeretlek! - -És a rémek eloszlottak, az asszonyka fölvidult és boldog kacagása -kicsendült az izzó tájra, majd kéz kezet fogva, a karjukat lóbázva -mentek ebédre és vígan főzték a terveket: merre, hova menjenek. - -A Tátrába? Nagyon sok az ismerősük. Pedig a boldogság a magányban van. A -pusztára? Igen, majd aratás után, amikor nem zaklatják őket tiszttartók, -ispánok. Valahová messzire, ahol nem ismeri őket senki, például -Norvégiába, ahol ilyenkor nincs is éjszaka. Avagy… ez Deméndynének -jutott eszébe s boldog ravaszsággal kacsint az urára, mikor kimondja: -ismételjék meg a nászútjukat, keressék föl mind a kedves helyeket, -béreljék ki ugyanazokat a szobákat és egyék ugyanazokat az ételeket, -mint első ízben. Mindenki azt fogja hinni, hogy csak most esküdtek meg -és azt mondják majd: ni, milyen szerelmesek! - -Pompás, ez a legkitünőbb eszme. És Olga már lázban ég, mintha már -vasúton ülne. Azonnal pakkol, hogy minden rendben legyen. Csakhogy -ennyire gyorsan még sem megy a dolog, vagy három napig bele tart, míg -Deméndy rendezni tudja dolgait a minisztériumnál. Három nap! Jaj be -rossz lesz, míg letelik a három nap, de úgy-e bár, sokat lesznek együtt -a fészekben? Akkor gyorsabban múlik az idő. - -Deméndy igent bólint és arra gondol, milyen végtelen hosszúak a percek a -fészekben. De most nem úgy lesz, hiszen már is érzi, hogy nem úgy lesz. -Sőt ma nem is megy többé el, együtt maradnak egész délután és egész -este… hacsak – ezt az óvatosság mondatja vele – valami miatt nem muszáj -a pártkörbe mennie. Ahogy ezt kimondja, elszégyelli magát: lám a -fogadkozás pillanatában is tartogat magának nyitott ajtókat az -elvonulásra. - -A délután nagyon meleg volt, a fészekbe letűzött a nap és Deméndy -iszonyúan szenvedett a forróságtól. Olga az ölébe bújt és elbágyadva, -boldog mosollyal el is aludt. Deméndy nézte, nézte az édes -gyermek-arcot, ezt a pihegő gyermekálmot, úgy gondolt vissza multjára, -végig összes kalandjain, az anyósáig, Éváig. - -– Ha tudnád mind azt, ami most az agyamon végigszalad, – gondolja és -fejét csóválja – nem, azt nem fogod megtudni soha. És bizalommal itt -alszik az ölemben, pedig ami a fejemben van, az a halál. - -Hirtelen fölocsúdik. Mintha hallotta volna a vendégjelző éles -harangütést. Vajjon ki jöhet most? Az ösztöne mohón kapott rajta: -kiszabadulhat a fészekből. Aztán eszébe jutott fogadkozása és sajnálta a -feleségét, hogy édes álmából föl kell zavarnia. Neszelt, fülelt: semmi. -Valószinűleg csalódott. - -De aztán csak lebben a kárpitajtó, Deméndy egy ijedt reflex-mozdulattal -letenné öléből a feleségét, de csak dermedten veszteg maradt és nagy -szégyenletében elpirul és lesüti a szemét. Az ajtóban Kömleyné áll, -kalaposan, napernyőjére támaszkodva, elragadóan és csúfos mosollyal nézi -őket. - -– A fészek, – mondja gúnyos kacagással és rávillan nagy szemével a -vejére, majd formálisan, hidegen azt mondja: - -– Azt mondták nekem, hogy egyedül találom a leányomat, erre az idillre -nem voltam elkészülve. Az államtitkár úr egy kicsit jobban vigyázhatna -az ajtajára. - -Olga fölébred és ijedten szökik le ura öléből. Rémületesen -megzavarodott, az arca hol pirul, hol sápad. Mosolygásra kényszerítené -magát, de a szája inkább sírásra áll. Ilyesmi sohasem esett meg vele, -még senki sem látta az ő bizalmaskodásukat s legfőképpen édes anyja -előtt röstelkedik, aki egyre korholta őt urához való nagy -ragaszkodásáért. - -– Soha se bánd, – mondja végül Deméndy és megcsókolja neje kezét – a -mama előtt nem kell röstelkedned. Különben jó, hogy szerencséltetett -bennünket, báróné, értésére adhatom a nagy ujságot, hogy a napokban -együtt utazunk, én és Olga. - -– Hová? – kérdi Kömleyné. - -– Még nem határoztuk el egészen – mondja Deméndy. - -– Pedig tudnom kellene, mert én nem szeretek megindulni anélkül, hogy -tudnám, hová. - -– Hogyan? – kérdi Deméndy – ön is velünk akar jönni? - -– Természetesen. - -– De hiszen eddig azért maradtunk itt, mert ön nem mehetett. - -Kömleyné leül az ablak mellé és közömbösen mondja: - -– Ha ön tudta ily hirtelenül rendezni a dolgait, én is képes leszek rá. -Tehát hová megyünk? - -Deméndyben fölforrt a vér. - -– Azok után, amiket délben szerencsém volt önnek mondani, föl kellett -tennem, hogy a bárónéra nem számíthatunk többé. Ezért sajnos, az úti -programmunkat úgy szabtuk meg, hogy csak _ketten_ megyünk. - -Kömleyné lebigyeszti ajkát. - -– Semmi okom sincs mást akarni most, mint eddig, az a körülmény pedig, -hogy ön velünk jön, önre tartozik, nem pedig énrám. - -Deméndy érzi, hogy felesége jelenlétében nem lesz jó megismételni az -anyósával a déli jelenetet, azért amennyire birta, nyugodtan Olgához -fordult: - -– Kedvesem, hallottad, mit mondott a báróné, tudod, mit mondtam neked -én. Rajtad áll a választás, ha anyáddal akarsz menni, én nem akarok -őméltóságának kellemetlenkedni. Határozd el magad, majd ha a báróné -elment, meg fogod mondani, mit határoztál. - -Ezzel kezet csókolt a feleségének, aki reszketve vissza akarja tartani -és a szemével könyörög neki: ne menj el. De ő úgy tesz, mintha nem venné -észre és mélyen meghajolva a báróné előtt, dolgozószobájába megy. - -Deméndyné, mint az iskolásgyerek, sápadtan, lesütött szemmel áll az -édesanyja előtt. Bal kezét szívére szorítja, a szegény kicsi jószág -dobog, mintha meg akarna repedni. Kömleyné kemény arckifejezéssel a -széken ül és egy percnyi hallgatás után szigorúan ránéz leányára. - -– Ülj le, Olga. - -Olga szó nélkül megteszi. - -– Mit mondott neked az urad arról, ami délben köztünk történt? - -– Semmit – rebegi ez. - -– Nem is említette, hogy beszéltünk egymással? - -– Nem. - -– Láthatod ebből, hogy mit tarthatsz az urad őszinteségéről. Ez a -beszélgetés téged legközelebbről érdekel és nem is szólt róla, mit -tudhatsz te akkor olyan dolgokról, amik inkább rátartoznak, mint terád? - -Egy darabig várja a feleletet, de hiába. - -– Ma délben nála voltam a minisztériumban, a gyáva sértegetett. Mit -tartasz az olyan férfiról, aki sérti az anyádat? - -Olga birkózik a szóért, amelyet ki akar mondani, de nem birja. Feje -lecsuklik a zongorára, úgy zokog magába. - -– Hagyd el a sírást, rívást, tisztázzuk a helyzetet. Én nem kérdezlek, -kivel akarsz jönni, mint ő, én parancsolok. Velem jösz és ha az urad nem -akar követni, akkor itt marad. Értetted? - -Olga fölkapja a fejét és megembereli magát. Úgy érzi, hogy bele kell -halnia a vakmerőségbe, de könyes szemét nyiltan az anyjára függeszti, -úgy mondja: - -– Mama, én vele megyek. - -– Úgy, – szólt Kömleyné és fölpattan ültéből. – Nos ebben az esetben be -fogom neked bizonyítani, hogy nem mehetsz vele, mert tisztességes -asszony csak tisztességes férjhez ragaszkodhatik. - -Olga érzi, hogy mi következik. Valahányszor az édesanyja belefogott -ábrándjainak rongyokra tépésébe, mindannyiszor irtózattal szeretett -volna menekülni, de a rettenetes ujságok bűvösen vonzották és mint az -édes mérget, úgy meg is kívánta. Minden szó, amely gyanut fakasztott -benne, mint a pőrölycsapás érte, de ellenállhatatlan vággyal szinte -belevájta magát a szörnyűségekbe és szeretett volna minél többet és -minél rettenetesebbet hallani. Most irtózva és feszülten nézett anyjára -és leste, mi következik még. - -– Nehogy az az ember az én rágalmazásomra fordítsa, ami történt, inkább -én mondom el neked, amit eddig tudnod nem kellett. Te balga, úgy élsz, -mint a mesében és holmi hattyúlovagot látsz az uradban. Azt hiszed, hogy -ő is olyan tisztán és ártatlanul ment a házasságba, mint te. Ezt ugyan -egyetlen férfitől sem lehet megkivánni, de egyetlen férfi sem ámítja -ezzel a feleségét. Az olyan házasság, mint a tied, szintén nem tartozik -a rendkívüli dolgok közé, de az olyan házasságot senki más nem avatja -olyan hazug romantikus szerelemmé, mint ő. Tudod, miért vett el téged -Deméndy? - -Olga elveszítette öntudatát. A szeme tágra nyílott, ajka félig nyitva, -nincs semmi más érzése, tudata, csak lesi a rettenetes csapást, melyet -rámérnek. - -– Azért, – folytatta könyörtelenül Kömleyné – mert nekem udvarolt. -Érted? Engem szeretett, azért jött hozzád, engem akart, azért vett el -téged. És ez az ember az én fülem hallatára meri hazudni, hogy téged -szeret! - -A szegény asszonyka egész testében remeg. Amit most megtudott, olyan -váratlan, olyan képtelen volt, hogy lesújtó rettenetességében is -megnevettette. Az egész reménytelen fájdalom hat így a nevető izmokra. -Kömleyné pedig csak folytatja a torturát, amivel meg akarja gyógyítani -leányát. - -– Ezt meg kellett most mondanom neked, mivel a nyomorult rám fogta, hogy -a féltékenység beszél belőlem. Féltékeny én, te reád és ő miatta! Mintha -nem rajtam állt volna, hogy magamnak tartsam, mielőtt neked még csak -eszedbe jutott volna, hogy szeresd! - -– Mama! – rebegi most Olga és irtózattal húzódik a szék szélére, hogy -majd lebukott róla. - -– Szememre vetette nekem, hogy rágalmazom előtted, hogy meg akarom -rontani a boldogságtokat. Ez a boldogság nem ér semmit, mert hazugságon -épül. A te urad távol tart a világtól, hogy ne tudjál meg semmit, ami rá -vonatkozik, de előbb-utóbb mégis megtudnád a valóságot s minél -váratlanabbul ér, annál súlyosabban hat rád. Én ettől a rettenetes -kiábrándulástól akartalak megóvni, azzal, hogy előkészítlek reá. A -férfiak nem szentek és Deméndynek sem vetem a szemére, hogy úgy élt, -mint minden fiatal ember. De az ő bűne, hogy amit más asszony magától -értetődőnek tart, mikor megtudja, az neked katasztrófa. Nem tartozott -neked hűséggel, mielőtt elvett, miért hiteti el veled, hogy mégsem -vétett ellened? Ő, aki most is, isten tudja, hány szeretőt tart. - -– Ez nem igaz! – kiált most helyéről fölpattanva Olga. – Nem igaz, nem -igaz, ezt még mamának sem szabad mondania. - -Kömleyné odalépett a leányához és megfogta a vállát. - -– Lassan akartalak bevinni a valóságba, hogy felvilágosodva és ábrándok -nélkül élhess vele. De mivel ez az ember így beszélt velem, ám legyen az -operáció gyorsabb, fájóbb, de alaposabb is. Eddig csak gondoltam, hogy -szeretőket tart, egy félóra óta tudom. Mikor idejöttem, az előcsarnokban -a tálcán egy levelet láttam. Egy hordár hozta, Márton épp be akarta -vinni az uradnak. Akaratlanul is hozzányultam és megtartottam: majd oda -adom én. Itt van, nem bontottam még föl, de az írás női írás. Tudom, -hogy mi van benne. A felesége vagy, te fölbonthatod. - -Olga kezében tartja a levelet. Nézi, nézi, finom vonások, lázas -sietséggel odavetve. A vér arcába csap, a szerelmes nő ösztönével -megérzi ezeken a vonásokon a vetélytársnőt. - -– Bontsd föl! – sürgeti Kömleyné, aki maga is lázban ég már – jogod van -hozzá, mert nő írta. Kötelességed irányában, hogy alaptalanul ne -gyanusítsd, ha nem igaz, amit mondok. - -– Nem, nem – sikoltja Olga, de Kömleyné ekkor már kitépte kezéből a -levelet és fölszaggatta. Belenéz, fölkacag és odatartja Olgának: - -– Hát lásd magad, úgy-e, hogy megmondtam? - -Olga szeme rátapad az írásra, csak két sor: «Megkövetelem, hogy még -egyszer eljőjjön. Nem vagyok rongy, hogy így el akar dobni magától. -Éva.» - -Deméndyné még egyszer olvasta el az írást, aztán behunyta szemét és -várta: most megszakad a szíve. De éppenséggel nem szakadt meg. Valami -soha nem érzett nyugalom szállta meg, hogy elcsodálkozott rajta. Hova -lett a szíve, hova lett a fájdalom, hova az iszonyú rémek, melyek ennek -a beállott valóságnak már az elgondolásánál elébe tolultak? Semmi, semmi -mindebből, csak megrázkódott, határtalan undort érzett és két kezével -belemarkolt a mellébe, mintha le akarná magáról tépni. Aztán fölvillant -a szeme, szinte diadalmasan, a levelet mintegy csapásra, magasra emelte, -úgy mondta anyjának: - -– Köszönöm! - -Kömleyné leányához lépett és megölelte. Először a Deméndy házassága óta -igaz, meleg szeretettel. - -– Most ismerek csak a leányomra, – mondta – büszke vagyok rád és tudtam, -hogy a valóság meg fog gyógyítani. - - -4. - -Egy hang nem jött a torkába, köny nem szökött szemébe. Állt az ablak -mellett s a fáját ellepő porba írta az ujjával: gazember, gazember, -gazember. - -Aztán leroskadt a székre és magába mosolygott. Úgy, mint aki valami igen -ravaszat eszelt ki, amivel a másikat alaposan megtréfálhatja. Érzés, -gondolat azonban nem volt benne. Csak ijesztőn sápadt volt az arca, -nehány perc alatt megnyúlt, beesett, megvénült. Végül pedig már fütyülni -is kezdett. Amikor magában volt és leste a szerelmes urát, sokszor -szokott fütyülni. - -– Elment már, édes? – szól mögötte Deméndy és elébe toppan. Majd -megijed: - -– Édes, te beteg vagy! Az istenért mi lelt? - -Az édes nem szólt, hanem hirtelen zsebébe dugta a levelet, melyet addig -önfeledten balkezében gyűrögetett. - -– Édes – kiáltja nyugtalanul Deméndy és át akarja fogni. - -Az asszony kacéran kisiklik karjából és a pálma mögé bújva nevet. - -– Kis gonosz, – mondja most már vidáman az államtitkár – hogy rám -ijesztettél! - -A kis asszonyka pedig, aki soha egy pillanatra sem rejtett semmit az ura -előtt, aki nem is sejtette, hogy lehet másnak látszani, mint amilyen az -ember: most őrületes gyönyörűséget talált abban, hogy ámítsa, bolondítsa -az urát. Játszik vele, mint macska az egérrel, csalja, ahogy az csalta -őt. Nem is érte föl ésszel, hogy életének most pecsételődik meg a -tragédiája, szeme beteges pajzánsággal rácsillant az urára, ajka -eltorzult mosolyra állt, így mondta: - -– Igen, komédiáztam, úgy-e jól tudok komédiázni? - -És az ember nem vett észre semmit, nem látta hogy egészen más asszony -ingerkedik most vele, mint akit egy félórával ezelőtt itt hagyott. -Elhitte, hogy feleségének játékos jó kedve van és ezt jó jelnek vette. -Nem történt semmi baj – mondta magában s maga is boldogan, könnyedén -szökött a pálmához, ahonnan Olga egy macskaszerű szökkenéssel a zongora -alá bújt. - -– Kis gonosz, – kiált rá vígan Deméndy – nem bújsz elő? Hármat olvasok, -ha akkor meg nem adod magad… - -– Soha! – kiáltja Olga oly elhatározott hangon, mely minden idegent -megdöbbentett volna. - -– Ha akkor sem bújsz elő, – ismétli Deméndy jókedvűen – utánad bújok. -Elférünk mi a zongora alatt is. - -– Meg ne próbáld, – kiáltja vissza Olga és átmászik a zongora sarkába, -ott felegyenesedik, úgy mereszti lázban égő szemeit az urára. Ez egészen -elkapatva az örömtől, hogy az ideges jelenet, melyre készült, így szépen -elmaradt, olvasni kezdi: - -– Egy… kettő… három… - -– Hozzám ne nyulj, – sikoltja most Olga és kicsi kezével mellbe löki -urát. Úgy áll aztán ott és nézi a megdöbbent embert, üvegesedő szemmel, -hitetlenül. Elvesztette az összetartozóság érzetét önmagával, szinte azt -várta, hogy az ura meg fogja neki mondani: micsoda idegen asszony lökte -most mellbe! - -– Ne bolondozz, édes, – szólt ez kissé száraz hangon – bújj elő és mondd -el: mi történt. El van intézve a mama dolga? - -Olga állt a szoba homályos sarkában, úgy nézte az urát. Milyen tiszta, -becsületes arc, hogy tud a szemébe nézni! Meg is ingott a hite: hátha -hazudik az a levél, a mama, a szeme, az egész világ! Lehet-e így állni a -feleség előtt, akit megcsalt? - -Hirtelen előbújt. - -– Nos, el van intézve? – kérdi Deméndy ismét és a feleségéhez lép. - -– El, – mondja ez fás hangon és leül a zongora mellé s végig futtatja -rajta az ujjait. Úgy fordul hátra s hanyagul kérdi: - -– Mondd csak, Miklós, szép leány az az Éva? - -Úgy akart volna az urára nézni, látni az arcát, megtudni, milyen hatást -gyakorol rá ez a kérdés, de félt, szörnyen félt és nem tudott -megfordulni. Ha most ránéz, rögtön vége az erejének, pedig úgy érezte, -ezt a jelenetet végig kell élveznie, ez az utolsó élvezete ebben az -életben. Mintha csak muzsikáról volna szó, úgy jártak tovább ujjai a -billentyükön, úgy, hogy Miklós akinek elállt a szíve verése, már azt -hitte, hogy hallucinált s elképedve kérdezte: - -– Mit mondtál? - -– Azt kérdeztem, hogy szép leány-e az az Éva? – ismétli Olga, most maga -is elbűvölve. A két karja lehanyatlik és feje hátra csuklik, hogy majd -hanyatt esik le a kis zongoraszékről. - -Deméndy egészen elvesztette önuralmát. A szája megnyilt, szeme -kidülledt, arca halálsápadt volt, úgy bámult a látszólag egészen -egykedvű asszonyra: mindent tud, gondolta magában, szegény édesnek vége. - -– Éva, – dadogta végül – mit tudsz te Éváról? - -– Ugyan, Miklós, – mondja Olga szinte vidáman – minek titkolnád előttem? -A feleségnek bátran beszélhetsz a szeretődről, úgy illik ez a mi -világunkban. - -Deméndy még jobban összezavarodott. Úgy állt ott, tehetetlenül, kínos -ügyefogyottan, szinte szánalmasan. Szegény Olga hangosan felkacagott és -becsapta a zongorafödelet. - -– Házasságtörő, – rebegte aztán iszonyodva és összeborzongott. - -Deméndy most megemberelte magát. Vége, gondolta magában, hát legyen -vége. - -– Ezt jól csinálta anyád, – szólt remegő hangon – nagyon jól csinálta. -De én nem adom meg magamat, ma még urad vagyok és parancsolód és mint -ilyen, kérdem: szabad-e valakit elítélni, anélkül, hogy meghallgattad -volna? - -– Ne hazudj, – kiált most Olga irtozó hangon – nézd, itt a bizonyíték, -mielőtt hazudnál, lásd, hogy hiábavaló. - -És odadobta neki a levelet, melyet Deméndy soká olvasott, anélkül, hogy -értette volna. Végre megértette. Összecsikorgatta fogát. Szamár, -gondolta magában, épen az első becsületes lépés lett a vesztem. Minek -siettem vele? Ha még egyszer megcsalom, nincs semmi baj! - -– Úgy, tehát elfogják a leveleimet, – mondotta végül – de ha már ennyire -vagyunk, tán láthatod épen ebből a levélből, hogy szakítottam vele. -Hallgasd meg legalább a mentségemet. - -Olga összecsapta a kezét. - -– A mentséget, – ismételte – a mentséget! Hát van erre mentség? - -– Van, – mondja most már Deméndy, aki visszanyerte önuralmát. – Édes, -amikor most remegve és félve és kétségbeesetten mentegetni akarom -magamat, nem magamért teszem, hanem teérted, szegény gyermekem, hogy -visszanyerjed nyugalmadat. Én… - -– Meg vagyok gyalázva, – mondja Olga mind emelkedőbb hangon – be vagyok -mocskolva, nem élhetek ezzel a testtel, új testet szerezz, új testet -szerezz. - -És most kitört belőle a zokogás, ledobta magát a földre és öklével -csapkodta mellét. Mikor Deméndy le akart hozzá hajolni, valósággal -felordított és védekezett a kezével. Az embernek megfagyott a vére és -nem tudott mihez fogni. Neki is köny gyűlt a szemébe – ő, nem magát -siratta, hanem igaz, belső fájdalma ennek a szerencsétlen gyermeknek a -marcangoló szenvedését illette, melyet szívesen váltott volna magára -bármily áron. - -Letérdelt melléje, hozzáérni nem mert, úgy sirta lelkébe becéző, -csitító, szerelmes szólongatásait. - -– Hallod-e édes? A te bűnös uradat, aki most inkább szeret, mint valaha. -Aki mindig szeretett, mert minden hazugság volt, csak ez az egy nem. Az -ember ha csalja is a feleségét, azért szereti. Nézz rám, mert mégis -megérdemlem. Odaadnám az életemet, hogy ne történt legyen meg, ami -megtörtént. Édes, drága édes, kicsi édes, egyetlen, szerelmes kicsi -feleségem. - -Az asszony hallotta-e, nem-e, bajos megmondani, arccal feküdt a padlón. -Kicsi testén végigfutott a borzongás, amint magába akarta szorítani -zokogását. Hátra intett a kezével: el, el, de Deméndy egészen meg volt -törve, ott maradt mellette és egyre kérte, kérlelte, mindhiába. - -Egyszerre megmerevült az asszony. Mozdulatlan maradt, mintha halott -volna. Deméndy gondolta is, hogy meghalt és felordított: - -– Édes! – kiáltotta és magához fordította az asszony arcát. Nem volt -abban egy csöpp vér sem. A szemepillája le volt csukva, lélegzetét sem -igen érezte, de arcán rángatództak az idegek – már csak idegeiben élt. -Deméndy hangos siratással emelte karjaiba és végigszaladt vele a szobák -során, ráordítván a megriadt cselédekre, akik estélire rakosgattak: - -– Orvost, orvost! A bárónét! - -Lefektette a hálószoba pamlagjára és csókolgatta, meg könyeivel áztatta -a halottas arcocskát. Megbontotta ruháját, lefejtette róla cipőit s -ágyba akarta fektetni, mikor belépett Kömleyné. Határtalan düh fogta el, -szerette volna széttépni ezt az asszonyt, aki most is, noha gyorsabban -lélegzett, hideg és fehér és büszke volt, mint mindig. - -– Ez az ön műve, – kiáltott rá és feléje rázta az öklét – gyönyörködjék -benne! - -Kömleyné odalépett az ágyhoz. Leánya arcát nézte, majd Deméndyt. Mintha -benne is megmozdult volna valami. - -– Orvost, – hebegte – küldött orvosért? - -Az orvos is belépett. Egy pillanat alatt a jól nevelt úriemberek -elsimították az indulatok külső jeleit. - -– Nagy izgalom érte, – magyarázta Kömleyné – összeszólalkoztak az -urával, hiszen tudja doktor úr, milyen érzékeny a gyermek az -ilyesmikben. - -Az orvos tudja. Megvizsgálja az asszonyt, akinek a teste lassankint -felenged lázas konvulziókban és fejét csóválja. - -– Idegláz, – mondja – alighanem idegláz – és előveszi a morfiumtűjét. – -Egyelőre egy kis injekció, méltóságos báróné, aztán nyugalom, csak nagy -nyugalom. - -Az injekció megteszi hatását. Olga magához tér és Deméndy óvatosan -elhuzódik az ágy mellől. A beteg egy darabig révetegen néz körül, aztán -eszébe jut minden és magához szorítja édesanyja fejét. - -– Ne hagyj el, – rebegi – mama, ne hagyj el, – hiszen úgyis meghalok. - -– Nyugalom, nyugalom, – inti az orvos és azt hiszi, ezúttal is kedvesnek -és elmésnek kell lennie. – Lássa, méltóságos asszony, így jár az, aki -összevész az urával. Ki kell békülni, ki kell békülni, akkor nem kell se -doktor, se patika. - -Olga értetlenül nézi a rettenetes embert, aki mosolyogva, sőt közbe -nevetve tud így beszélni. Aztán hideg borzongás járja át a testét és -visszahanyatlik. - -– Maradj itten – rebegi még és fejére húzza a takarót. - -– Most már jó – véli az orvos – el fog aludni és az a fő. A nyugalom. - - - - -HETEDIK FEJEZET. JANI. - - -1. - -A Dermák-családban megint olyan volt a hangulat, mintha halott volna a -háznál. Baljóslatú csönd, rideg némaság, az egyik nem akart, a másik nem -mert szólani. Sárika eltünése volt a bevallott ok, de nyilván -mindegyiknek volt külön-külön is baja, melyet a másik nem sejtett. -Dermákné, akit az utóbbi hónapok jóléte kissé felvidított, most ismét -borúsan ül az ablak mellett és hímez. Adja a szigorút, aki ha szóra -nyitja száját, csak Sáriról beszél, mondván: - -– Miattam felfordulhat, semmi közöm többé hozzá, ha ma visszajönne, -kirúgnám. Szégyent hozott a családra. - -Éva ilyenkor elhúzza száját, de nem szól. Dermákné pedig sokszor ejt -sirató könnyet a kisebbik leányáért s vígasztalgatja magát: hátha -szerencsét csinált! És hímzés közben, meg mikor nem tud elaludni, -képzeleg, hogy majd csak egyszer megáll a négylovas hintó a kapu előtt s -bejön Sári és azt mondja, hogy ő hercegnő. Megesett már ilyesmi. - -Jani egészen megvadult. A szegény fiúnak kettős baja van. Beállt a -vakáció és elvesztette leckéit is, Bellágnét is. A szép asszony -megcsókolta, aztán hátba vágta és azt mondta: - -– Kedves Jani, most már eléggé ki vagyok művelve, ezentul mulatni fogok -és nem tanulni. Holnapután utazom. - -És Jani, aki ennél az asszonynál hagyta a lelkét, a hitét, meg az -ártatlanságát, nem tudott semmit se szólani, ment, mint az elbocsájtott -cseléd. Semmi jogát nem érezte, semmi hitványságot nem vetett az asszony -szemére. Az egész csak arra való volt, hogy a tanulás mulatságosabb -legyen. Nem csoda! Bellágné hány helyet hagyott így ott, tizennégy napi -felmondással, ahol ugyanazt a szerepet játszotta, mint őnála ez a -szegény diák. - -Kant nem került többé elő. Nem bírta el az otthoni levegőt. Dolga nem -volt, egész nap kódorgott és későn jött csak haza. Nem törődött vele -senki. Barangolásaiban mindegyre csak Sárira gondolt. Ami keserűség -Bellágné miatt benne összegyűlt, azt mind Sárira fordította. Rá kell -akadni erre a teremtésre, a vérével lemosni a család szégyenét. -Naphosszat barangolt az utcákon, a városligetben, este pedig végigjárt -mindazokon a helyeken, ahol Évával járt az éjszakai hajszánál. Megállt a -fényes ablakok mellett és belekémlelt a tivornya-helyekre, ahol sok -különös dolgot látott, ami első ízben megijesztette, aztán -megundorította, végül pedig gyűlöletet keltett benne minden iránt, aki -szoknyában járt. - -Sárikát sehol sem találta. Nem is kereste úgy, hogy ráakadjon, csak -kereste. Úgy érezte, mintha ezentúl ez volna rendes foglalkozása: ezért -született, ebben fog meghalni. Tanulmányaira, jövőére már nem igen -gondolt. A bizonyítványán különben meglátszott már mindez: az eddig -legjobb tanuló az utolsó félévben a negyedik helyre sülyedt. Majd jövőre -még lejebb fog sülyedni, az érettségin pedig, – megdobbant a szíve, -mikor erre a legsúlyosabb próbára gondolt – meg fog bukni. - -Utcai barangolásaiban sokszor találkozott Évával is, aki mintha nem -vette volna észre. Hogy szerette, hogy imádta ezt a felséges, bánatos -Évát! Mégis olyan szúrást érzett a szíve tájékán, mikor figyelme az Éva -társaságára fordult. Olyan kifestett és kiöltözködött hölgyekkel járt, -mint aminőket az éjjeli kávéházakban szokott látni. Sőt egyikben, -másikban rá is ismert az Éva barátnőjére. Micsoda szomorúság! Éva -bizonyára nem tudja, mi fajtákkal érintkezik. Különösen a Webstonné -barátsága nyugtalanította. Ezt a hölgyet egy este a városligetben látta, -a hattyú-szigeten, amint egy fiatalember ölében ült. Megismerte, -világosan megismerte, a hangjáról is. Pedig férje is van. Ezt Évának meg -kellene mondani. Egy párszor próbálta is, de a szegény fiúnak csak -befelé voltak elhatározásai. Kifelé gyámoltalan és gyáva volt. - -Mégis egyszer kibökkentette. - -– Nem kellene vele menned, Éva – mondotta, mikor a gangon ültek. - -– Miért nem? - -– Nagyon tisztességtelen asszony, – mondja elpirulva. - -Éva pedig hidegen ránézett és azt mondta: - -– Az olyan éretlen kölyöknek nem szabad ilyesmit észrevennie. Szégyeld -magad! - -Jani szégyelte is magát, a föld alá sülyedt volna, így csak bement a -szobába, lefeküdt és gondolta: aludni jó, jó volna mindig aludni. - -Egy délután, egy óra tájt, egy minisztériumbeli szolga jött, Évának -szóló levéllel. Dermákné mélyen bókolt az ember előtt, tensúrnak -szólította és le akarta ültetni. Éva közömbösen bontotta fel a levelet, -azt gondolta: bizonyosan ma akar találkozni, hát jó. Aztán elolvasta, -elpirult és elhalványodott. - -– Jól van – mondta hangtalanul. Dermákné kikísérte a szolga urat. Éva -megsemmisülten magába roskadt, de mire Dermákné visszatért, már -felegyenesedett, felkelt és öltözködni kezdett. - -– Deméndy írt? – kérdi Dermákné. - -Éva nem felel. - -– Mit ír? – kíváncsiskodik tovább az asszony és szeme odaszegződik a -papirosra, melyet Éva az asztalra ejtett. - -– Semmit – mondja Éva durván és tárcájába gyűri a levelet. Jani csak -nézi, ő érti, hogy ez a levél valamit jelent, de nem mer szólani. Az Éva -határozott, gyors öltözködésén meglátja, hogy nagy akarat működik -nénjében, valamit tenni akar. Mikor elkészült, szó nélkül akar elmenni. - -– Mikor jösz? – kérdi még mindig a kíváncsiság hatása alatt Dermákné. - -– Nem tudom – mondja az mogorván. - -– Ha találkozol vele, mondd neki, hogy tiszteltetem. - -– Köszönöm – mondja Éva ideges haraggal és elperdül. - -A fiút megütötte az anyja szava: ha találkozol vele. Deméndyről van szó. -Dehogy gondolt volna rosszat a nénjéről, meg erről az ideális emberről, -de olyan különös volt, hogy édesanyja, mikor leánya levelet kap, -tisztelteti az illetőt és oly magától értetődőnek találja, hogy -hozzámegy. - -– Mama, – szól nyugtalanul – miért gondolod, hogy Éva most Deméndyhez -megy? - -– Hát tőle jött a levél, – mondja az anya – nem láttad, hogy miniszteri -szolga hozta? - -– Igen, – mondja Jani – aztán hol találkozik vele Éva? A lakására megy? - -Dermákné elnémult, zavarba jött. Ezt a kérdést sohse vetette fel -magában, most szégyelte magát a fiú előtt. - -– Tudom is én, – szólt végül. - -Majd jó tíz perc mulva, mialatt Jani nyugtalanul keresett magában valami -után, ami formát és irányt adhatna érzésének, újból szólt, hogy a fiú -felriadt. - -– Bizonyosan a hivatalban, hiszen házas ember, nem fogadhatja a lakásán. - -Jani felcihelődött, elment ő is. - -– Soká ne maradj, – kiáltja utána Dermákné – mostanában nagyon sokat -kódorogsz. - -Jani lehajtott fővel ballagott le a lépcsőn. Érezte, hogy ma _valahova_ -kellene mennie és tanakodott: hova? Éván járt az esze, aki most Budára -ment, a minisztériumba. Ha volna két krajcárja, utána menne, hátha -szüksége lesz rá? De nem volt. Hátha utólérhetné? Aligha. Éva ebben a -melegben bizonyára kocsiba ült, mert Évának van pénze. Honnan? Van. A -nénjével szemben nem kutatott, benne hitt, ahogy az isten felől sem -kérdezi, hogy honnan való. - -Mégis a város felé ment, végig az Andrássy-úton, a Dunához. Lement a -vigadótérbeli propeller-állomáshoz: hátha ott van? Majd fölment a -Lánchidhoz és irígykedve nézett azokra, akik két krajcáron megváltják az -átjárás jogát. Eszébe jutott, hogy ha felkerülne a vasúti hídhoz, ott -ingyen mehetne át. De mikor érne akkor föl a várba! - -A Duna partján, déli rekkenő hőségben nem jár senki. Minden és mindenki -mintha olvadófélben volna. Budáról néhány ember átalvánszorog a hídon, -mely maga is szikrázik a hőségtől. A lovak csuronvíz és izzadság, a híd -fejénél álló rendőr derekáról mintha leolvadna a kard, meg a ragyogó -pléhszám. Lent a rakodón félig meztelen emberek dülöngenek, a -propeller-állomáson néhány kiöltözködött, elernyedt nőalak. Olyan -rettenetes meleg van! Csak a folyam szélességében hömpölyögnek a hűvös -habok, úgy csábítanak: Jani azt gondolja, hogy a legkellemesebb nyáron -halni meg, a Dunába fulladva. - -Céltalanságában kezdett mindenre ügyelni. Az apró faházikókra, mikben a -hajóstársaságok irodái vannak, a siestázó nagy hajókra, miken semmi sem -mozog. Az egyik vontatón nyitott tűzön szalonnát piritott egy -parasztforma ember. Janinak dupla melege lett: ilyenkor tűz mellett -kuporogni! Nézte az egyik házikó fatornyán az órát: milyen nagy és -pontos! És végignézett a néptelen korzón, ahol a háromkrajcáros székek -olvadoztak. Majd áttekintett Budára, a bizarr citadellára, a királyi -palota terraszára és azontul a zöldelő ormokra, ahol rózsaszínűvé -sűrűsödött a levegő. A Dunán keresztül síkló propellerekre, a -Margit-sziget hajóra, melynek fedélzetéről katonasipkák és rézkürtök -csillámlottak felé. A Margit-szigeten katonabanda játszik, ő még sohasem -volt a Margit-szigeten. - -Hirtelen megijedt. Valaki hátulról megbökte. Egy vöröshajú, vörösképű, -tömzsi gyerek volt, a Weisz Tóni, az osztály legrosszabb tanulója. - -– Szervusz, – vigyorgott rá – mit bámészkodol? - -– Csak úgy, – mondja Jani kurtán és ismét a Dunára néz. - -– Gyere uszodába, – mondja Tóni – nagyon jó a víz. - -– Nem megyek. - -– Nem vagy abonálva, – vigyorog a vörös Tóni – gyere, majd én fizetek! - -Jani irigykedve sandit rá. Abonálva van az uszodában, tud uszni, van -pénze. Hirtelen arra gondol, hogy kölcsön kér két krajcárt, de csak nem -viszi rá a lélek. Zsidó fiú! - -– Ha nem akarsz, hát maradj, – mondja Tóni még mindig vigyorogva – azt -gondoltam, hogy egyhamar nem akad, aki uszodát fizetne neked. Szervusz! - -Ezzel ott akarja hagyni, de csak elkiáltja magát: - -– Valaki a vízbe ugrott! - -És tátott szájjal bámult a lánchíd felé. - -Jani nem látta az ugrást, de a képe élt benne. Csak hallotta a nagy -csattanást, aztán látta a víz örvénylését, végül fölbukkant egy fekete -fej, nem nagyobb, mint egy kis kutyáé. A dunasoron végig csodálatos élet -kerekedett. Kiáltottak egymásnak, minden mozgolódott s mintha a földből -bukkantak volna ki, egyszerre óriási népcsődület támadt a néptelen -parton. A Weisz Tóni ismételte kiáltását: valaki a vízbe ugrott, ismétli -a legnagyobb boldogság hangján és macskaszerű szökkenéssel rohant le a -rakodópartra, ahol sorra leoldóztak a csónakok s látszólag ólmos -lassusággal eveztek a vízbe. - -Janinak elállt a szíve verése. Megrémülve nézte a víz fodrát, ahol a -fekete fej hol előbukkant, hol elmerült, közben csapkodta a vízet -kapkodó karokkal. Nagysokára egy csónak a közelébe került, egy meztelen -mellű ember odanyujtotta neki az evezőt, a fuldokló megragadta, aztán -ismét eleresztette. A víz messzire vitte már, Jani alig látott már -belőle valamit. Csak azt, hogy a fuldokló dulakodik mentőivel, akik csak -nagy nehezen tudták csónakjukba vonszolni. Határtalan riadalom zugott -végig a parton. Weisz Tóni üres petroleumhordók guláján állva lengette -sapkáját úgy ordította: - -– Éljen, éljen! - -Ki lehet? témpereg magában Jani és hasztalan nyugtatgatja magát: idegen, -semmi köze hozzá. A gyáva fiún határtalan nyugtalanság vett erőt, előre -törtetett, keresztül-furakodott a tömegen s isten csodájakép leérkezett -oda, hol a csónak a parti lépcsőnél kikötött. Hallotta a meztelen ember -káromkodását, aki kimentette a vízbefulót és a többieknek össze-vissza -gagyogását. Semmi részvét, semmi megdöbbenés az emberekben, ha egy -deszkát fognának ki a vízből, az sem hatotta volna meg őket jobban. - -A csónak fenekén feküdt a csapzott hajú ember, fejét egy matróz tartotta -a kezében, lefelé. Odakémlelt és felsóhajtott: idegen. Dacos, fekete -képű ember volt, egyre csurgott róla a víz, a keze meg ökölbe szorult. -Teljesen idegen. Megfogták, fejtetőre állították, úgy húzták ki -káromkodva a partra, ahol az első lépcsőn végigfektették és kezdték -meggyömöszölni. - -Valamiképpen magához tért és felült. Szétnézett a bámész tömegen, aztán -felugrott, hogy ismét a Dunába rohanjon. - -– Eresszetek, – kiáltotta – úgyis felakasztanának. - -Aztán káromkodni kezdett, és dulakodott azokkal, akik lefogták. Hitvány -kutyáknak nevezte őket. Mi közük hozzá? Ha a Dunába akar fulni, minek -halásszák ki? Neki ugyan nem parancsol senki, ha meg akar halni, ahhoz -joga van. - -Jani reszketve állt a csoport közvetetlen közelében és hallgatta a halni -akaró ember dühöngését. Majd a csoporton áttörte magát egy rendőr. Mikor -az öngyilkos meglátta, irtózatos erőfeszítéssel kiszabadította magát. -Aztán rekedten, köhögve kacagott: - -– Hát nem bánom, akasszanak föl, juszt sem fogok élni. - -A rendőr előszedi jegyzőkönyvét és ok nélkül félretol néhány körülötte -állót. Már a vérében van. Aztán kihallgatná a lucskos embert, aki még -egyre prüszköl és köhög és alig tud a lábán állni. A rendőr kérdésére, -hogy hogy hívják, büszkén egyenesedik föl: - -– Én vagyok a Domokos Gáspár. - -És úgy néz körül, mint egy király, aki leveti az inkognitóját. Látván, -hogy a névnek semmi hatása nincsen, hozzá teszi: - -– A többit majd megtudjátok holnap az ujságból. Mert megöltem csalfa -szerelmemet! - -Ez a beszéd már hat. Ketten, azok közül, kik kihuzták a vízből, erre a -szóra megragadják a karjainál, a rendőr a mellénél fogja meg. - -– Eresszenek el, – mondja Domokos villámló szemmel – magamtól megyek a -kapitánysághoz, de megfogni nem engedem magam. Biztos úr, ne féljen, ha -már meg nem halhattam, nem bánom én, akármi történik is velem. - -A szerencsétlen emberen meglátszott, hogy roppant büszke a -cselekedetére. Különbnek érezte magát az egész tömegnél, hiszen ő az -egyetlen, aki megölte csalfa szerelmét. A rendőr csak fogta és -csitította és oda szólt egy suhancnak, hogy hozzon kocsit. Ez a megbizás -miatt boldogan rohant el, hogy a lába sem érte a földet. A tömeg pedig -mind sűrűbb gyűrűbe szorult körülötte. Csunya leányok, meg a propellerre -készülő úriasszonyok egyaránt csillogó szemmel nézték a csurgó embert; -aki asszonyt ölt. - -Domokos pedig megrészegedve a népszerűségtől, kezdett bőbeszédű lenni. - -– Megöltem, – mondja újból – kétszer lőttem rá, egyet kiáltott, aztán -vége volt. Ellopta a pénzemet, tönkretett. Én most igen gazdag úr -volnék, voltam Párizsban is és feleségül akartam venni és mire vissza -jöttem, az utcán csavargott. Tartott, ameddig lehetett, de a becsület -nem engedte tovább. Délben, amikor ismét kipucolta magát és el akart -menni, megfogtam a hajánál fogva, a földre rántottam és kétszer rálőttem -a revolveremből. Hat lövetű és öt forint negyven krajcár volt. - -– Majd a kapitányságnál, – mondja a rendőr, hivatalosan egyet pödörve a -bajuszán, de a mundér alatt csak nem tagadhatta meg a nép fiát, rögtön -kiváncsian kérdezte: - -– Hol történt az? - -– A Wesselényi-utcában, – mondja büszkén a legény – hónapos szobánk van -ott, rendes lakásunk. - -– Együtt laktak? - -– Igen és én fizettem. - -– Hogy hívják az asszonyt? - -– Leány, – igazítja helyre Domokos – Mészáros Gizella a neve, de nem -tudott jóravalóságra szokni, mindig a szeretői után futkosott, kinyalt, -kifalt léhütő úrinépség után. Éljen a szociálizmus! – kiáltotta el magát -egyszerre s erre a szóra, mintha csak feudális nagy úr volna, a rendőr -nekiesett és kezdte az öklével megdolgozni. - -A tömeg hullámzott, mozgott, egy-egy hangos kifakadás is hallatszott a -rendőri brutalitásról, de éppen jókor érkezett a suhanc a kocsival. -Domokost betuszkolták, a konflis megindult és csakhamar a sokadalom -eltünt, mintha a föld nyelte volna el. - -Jani végignézte ezt a jelenetet, lihegő szájjal, teljes bambán. A víztől -csurgó ember, aki most asszonyt ölt és úgy beszélt, mint más közönséges -ember, égetően hatott rá. Mikor azt mondta: megöltem csalfa szerelmemet, -a lélegzete elakadt és azt kérdezte magában: Hátha Sári? Szinte boldogan -lélegzett föl, mikor aztán egy idegen nevet hallott. - -Mégis, ez az ember, ez a história fenekestől felforgatta lelkét. Szinte -magát látta benne. Heteken át járt azzal a gondolattal, hogy ha ráakad -céda hugára, megöli. A becsület kívánja ezt, a család becsülete. És hogy -azután ő maga sem élhet tovább, csak természetes. - -– Én is a vízbe ugrom, – gondolta bambán magában és végigtörülte piszkos -zsebkendőjével verejtékes homlokát. Aztán iszonyodva nézett a hűvösen -hömpölygő habokra és elment a kedve a dunai sétától. - -Lomhán, szomorúan tartott visszafelé és Weisz Tónira gondolt. Más fiúk -az ő korában gondatlanul nevetnek, mulatnak, hancuroznak. A Weisz -Tóninak pénz csörög a zsebében és abonálva van az uszodában. Neki az -ilyesmikben sohasem volt része. Voltaképpen nem is nevetett soha. És -elmulik az ifjúság, – bárcsak elmult volna már – és nem tudja majd, -milyen is egy igazi fiú élete. - -A szegénység, gondolja sóhajtva, majd belemerül a szegény emberek -fantasztikus állapotába. Az édesanyja sem olyan életet él, mint más -asszony, a testvérei sem. Mindennek a szegénység az oka. Mindez pedig -azért, mert az édes apja meghalt. Csak homályosan emlékszik a kopasz, -apróarcú emberre, aki vőlegény korában magas, izmos ember volt, a végén -pedig botra támaszkodva járt, iszonyúan összeesett és egyre köhögött. A -nagy munkától tűdőbajt kapott. Tüdőbajra gondolván, Jani is köhögni -kezd. Igen, ő benne megvan az apja baja, úgysem fog sokáig élni, az apja -miatt – egészen más volna az életük, ha életben marad! Az édesanyja nem -dolgozna, Sárika meg nem szökik. Éva pedig – Éva is boldog lenne. Ő maga -pedig olyan fiú volna, mint a többi. - -Lenne, volna! Kantot bujva, akit sohasem értett meg, mégis -belenevelődött a lelkébe a magasabb rendű gondolatokhoz való -fogékonyság. A lenne, volna úgy kopogtatott az agya velejében, mint -valami végzetes, óriási, ösmeretlen igazság, amelyet neki kellene -kihüvelyeznie. Szörnyűségesnek érezte, hogy van élet, amely máskép is -lehetne, sőt mi minden, az egész világ máskép lehetne, ha nem -kényszerítené épen erre az alakulásra valamely lenne, volna. Az apja. Az -is csak ember, egy ember. És a családjának egészen más, idegen életet -kell élnie, mert az meghalt. Honnan való, mire való ez a kegyetlen -hozzákapcsolása az emberek sorsának más emberek sorsához? - -Rettenetes tülkölésre eszelt föl, a lóvasuti kocsi majd elgázolta. -Körülnézett: a Kálvin-téren volt. Haza akart menni és idevetődött. -Sebaj, otthon úgy sincs semmi keresnivalója. Hirtelen megfájdult a -szíve. Bellágnéra gondolt, És ment, ment előre, anélkül, hogy akarta -volna, arra az asszonyra gondolva, aki isten tudja, hol mulat, bizonyára -csalván az urát. A vér fejébe tódult, a térde majd megrogyott, amint -hasadozó szívvel és végtelen kínos sóvárgással, csöndesen magába sírva -most már szaladva tartott a Bellágék háza felé, hogy legalább fölnézzen -az ablakára, s a lebocsátott redőkön keresztül lássa képzeletében a kis -szobát a nagy kerek asztallal, melyben együtt volt vele, betűket vetve, -hitszegő csókokban osztozkodva. - -A ház ott volt a szűk józsefvárosi utcában, teljes árnyékban, mereven, -komoran, hihetetlenül ridegen. Ezt az állandóságot, változatlanságot -ismét szörnyen kegyetlennek érezte és kutatott a magasabb törvény után: -hogyan lehetséges az? Fölnézett az első emeletre, az összes ablakokat -szürke vászonredő takarta. Itt, széltől a harmadik ablak, az volt a -paradicsoma. A legutóbbi pedig csak félig volt beredőzve. A szíve -összefacsarodott. Ez a Bellágné hálószobája, a férje ott van, mert a -férjének dolga van, nem mehet mulatni, dolgozik azért az asszonyért, aki -megcsalta ő vele, elidegenedett gyermekeitől azért a nőért, aki most -csalja mással és isten tudja, nem hiszi vagy nem bánja. Istenem, -istenem, ez is szerelem. Hát mi minden van még, amit a szerelem tesz -meg! - -A kapun kilépett a házmesterné és széttekintett az utcán. Jani hirtelen -háttal fordult felé és elloholt. Úgy érezte, ez a kövér asszony, aki úgy -kívánt neki jó napot, mintha ki akarná dobni, meglátja rajta, hogy miért -csatangol itt. Bemenekült egy szűk utca-közre, hogy azon keresztül a -soroksári-utcába érjen, mikor egyszerre csak fölkiáltott: - -– Éva! - -Aztán zavartan dörzsölte szemét és hitetlenül nézett a magas-földszint -egy ablakára. Oly világosan látta ott Évát, az Éva erős szőke haját, még -a széles vállát, meg a ruhája derekát is megismerte, amelyben ma délben -hazulról távozott. De most nincs ott, eltünt. Lehetséges? Hogy kerülne -Éva ide s ha itt van, mért bujt volna el előle, ha meglátja? - -Tétovázva haladt el az ablak mellett, gyáván habozva visszafordult és -belépett a kapu aljába. Kereste ott a lakók tábláját, vajjon ki lakik -itten? De nem volt ilyen tábla. Határozatlanul ismét kilépett az utcára. -Oh, bizonyára káprázott a szeme, mint annyiszor, amikor az utcán Sárit -vélte fölismerni akárhány idegen leányban, aki még csak nem is -hasonlított hozzá. - -Holtra fáradtan, elernyedve telepedett meg a soroksári-utcai templom -előtt levő kis kertben a padon és pihentette agyon-sanyargatott lábait. -Aztán hetet ütött az óra és Jani sóhajtva cihelődött föl: menjünk haza. - - -2. - -Éva nagyon későn jött haza. Egy szót sem szólt, csak izgatottan -vetkőzött és lefeküdt. Dermákné settenkedett körülötte, hogy nincs-e -baja, tán a feje fáj vagy történt valami. Éva soká szó nélkül tűrte, -aztán durván rátámadt: - -– Látod, hogy aludni akarok! - -Egy párszor fölriadt. Fölült az ágyban és fülelt. - -– Nem jött valaki? – kérdi Janitól, aki az ablakon keresztül benézett, -aztán visszadül és mormogja: - -– Azt hittem, jött valaki. - -Az éjszaka szörnyű meleg volt, nem lehetett aludni. A hosszú gang -egymásután népesült be öltözetlen férfiakkal, alsószoknyás asszonyokkal, -leányokkal. Dermákné is, aki iszonyú nyögéssel és robajjal, nagyokat -fujva fordult egyik oldaláról a másikra, mikor hallotta, hogy odakint -beszélgetnek, felcihelődött. Éva lámpát gyujtott és olvasni akart, de -csakhamar becsapta a könyvet és elfujta a lámpát. Jani mindent látott, -hallott, de nem tudott mozdulni. A fáradtság elkábította, aludt és azt -hitte, ébren van. - -Az Éva szavára ébredt föl. - -– Jani, – szólt ez halkan és remegve – alszol? - -Jani most fölriadt. - -– Mi az? - -– Nem tudok aludni, – szólt Éva – nagyon meleg van, azt hittem, te se -alszol. Gyere ide, csöndben, hogy a mama ne hallja, valamit akarok -mondani. - -Jani óvatosan, hogy a szalmazsákja nagyot ne ropogjon, fölemelkedett és -a földön kúszva nénje ágyához ért. - -– Mit akarsz? – kérdezte és megfeszítette a sötétben látását, hogy Éva -arcát megláthassa. - -Ez a kezével tapogatódzott utána és megfogta a karját. - -– Azt akarom, hogy eredj át holnap a minisztériumba és adj át Deméndynek -egy üzenetet. - -Jani szíve hevesen dobogott. Nem tudta, miről van szó, csak valami -gonosz előérzete támadt. - -– Én? – morogta – a minisztériumba? - -– Nem kell félni, – suttogta Éva – a szolgának megmondod a nevedet, meg -azt, hogy a méltóságos úr rendelt oda, akkor rögtön beeresztenek. - -– Mit mondjak neki? - -– Csak annyit, hogy mondja meg neked, vajjon megkapta-e levelemet s ha -nem, mondd meg neki, hogy okvetetlenül jőjjön ma át, mert beszélni -akarok vele. - -– Ide jőjjön? - -– Ő már tudja, hogy hova. - -Jani összeszorította fogait, hogy fel ne kiáltson. Eszébe jutott a -ferencvárosi ablak, melyben Évát megpillantotta. Rettenetes gyanu -cikkázott át a lelkén. Egy pillanatra mintha világosan értett volna -mindent, de csakhamar ismét nem értett semmit, «ő már tudja, hogy hova». -Csak azt értette, hogy oda, de miért, minek, ki lakik ott, már nem -sejtette. - -– Mi lelt? – szólt Éva, aki érezte a fiú karjának reszketését. - -– Ő már tudja, – dadogja Jani – hova? - -– Mondtam, hogy tudja már, nem értesz? - -– De igen. - -– Elmész? - -– El. - -– Várjál, add ide a szoknyámat, adok neked pénzt, míg a mama kint van, -mert neki nem szabad erről tudni. - -A szoknya zsebéből kikotorászta a bugyellárisát és a sötétségben -kihalászott belőle néhány hatost. Jani egy keményebb papiros ropogását -is hallotta és azt gondolta: ez a Deméndy levele, vajjon mi van benne? - -– Fogd, – sugja Éva – és biztosan menj el, úgy, hogy negyed tizenegyre -ott légy. A szolgától ne hagyd magad elutasítani, különben lehet, hogy -az lesz ott, aki ma levelet hozott, akkor meg fog ismerni. És ha Deméndy -úr azt mondja, hogy ma nem ér rá, kérdezd, hogy mikor fog ráérni és ha -azt sem tudja megmondani, akkor mondd meg neki, hogy ebben az esetben én -fogom fölkeresni, még pedig a lakásán. Eredj, mert jön a mama! - -Ellökte magától a fiút és ez kábultan bújt vissza a szalmazsákjára. A -mama hangos nyögéssel, ásítással biztosította a szomszédot, hogy ezentúl -sem tud majd aludni és csoszogva kereste fel a divánt, melyre nagy -recsegéssel rátelepedett. - -Jani most már be sem tudta hunyni a szemét. Egyre bámult a sötétben az -ágy felé, lesett minden hangot, mozdulatot. Olyan különös, haragosan -fájdalmas volt az Éva beszéde, inkább fenyegetés volt, mint üzenet. És -különösen furcsa volt a hangja, mikor azt mondta, hogy a lakásán fogja -felkeresni. - -Úgy látszik, valami történt, az a levél az Éva bugyellárisában -megmagyarázna mindent. A pillanatra föllobbanó gyanú ismét éledt benne, -de nem merte végig gondolni. Jó volna ellopni azt a levelet, és megtudni -a valóságot. Az éjszakai sötétségben ismét kezdett nagyzolni. Nem lopja -el, hanem egyszerűen elköveteli Évától, hogy mutassa meg. Ha pedig nem -akarja, akkor nyiltan, erőszakkal elveszi. Mert ő fiatalabb ugyan, de -fiú, mint ilyen voltaképpen ő a család védelmezője s különösen a család -becsületének hivatott őre. - -A hajnal már derengett, mikor ilyen fogadkozások közben végre elaludt. -Reggelre valamennyien későn ébredtek, a tejes asszony kopogtatta föl -őket álmukból. Jani úgy érezte, mintha minden csontja össze volna törve; -azóta, hogy Évával Sári után ment, nem érezte még magát annyira -összetörve. Eszébe jutott, ami éjjel történt és bizonytalanul nézett -Évára, aki felült ágyában. A nénje arca szederjes volt az -álmatlanságtól, de különben olyan mogorva, közömbös, mint máskor. -Öcscsére egészen nyiltan, szabadon nézett, úgy hogy Jani már kérdezte -magában: nem álmodta-e az egészet? A vánkos alá nyúlt, ott volt a pénz, -amit Éva neki adott. Tehát mégis valóság. A szíve hangosan dobogott. -Tehát át kell mennie a minisztériumba és beszélni Deméndyvel, aki, úgy -lehet, megrontója nénjének, Évának! Nézte azt az erős fejedelmi leányt, -telt karjait, domború mellét, széles, gömbölyű vállát: lehetséges, hogy -ő is gyönge legyen, mint más, csak olyan, mint Sári, mint Bellágné, mint -az a többi, akiket messziről látott s a lelke mélyében megvetett? - -– Tán fölkecmeregnél már? – mordult rá Dermákné – délig akarsz -lustálkodni? - -Sohase bántotta annyira az édesanyja durva szava, mint most. Amikor ő a -család becsületén gondolkodik! - -Szó nélkül fölkelt, öltözködött. A Dermák-család nem szokott együtt -reggelizni, ki, amikor elkészül, magába dönti a bögre kávéját. Jani -ezuttal undorodott tőle. Olyan érzése volt, mint vizsga idején. Eszébe -jutott a levél, melyet nénjétől el akar követelni. - -– Dehogy követelem – gondolta magában keseregve – gyáva, haszontalan, -pipogya vagyok, de nem leszek mindig – gondolta tovább és ökölbe -szorította kezét, a férfival szemben férfi leszek. - -Éva mintha vízért menne a konyhába, hidegen rászegezte szemét és súgta: - -– Várj meg lent, együtt megyünk. - -Fél kilenc volt, mikor a kalapját fejébe nyomva, távozott. Végig a házon -a gang tele volt rakva ágyneműekkel, itt-ott egy-egy foszladozó pokróc, -melyet szinte kérkedve porolt a boldog tulajdonos. Az ágynemű piszkos, -kék csikos, vagy vörös kockás bevonatával valóságos bűzt árasztott. De -Jani nem érezte, benne élt ebben a légkörben. Félszegen nyult a -kalapjához, amint a szomszédasszonyoknak köszöngetett és lesietett a -lépcsőn. A legközelebbi sarkon megállt és várt Évára. Vagy egy negyedóra -mulva jött is, pompázva, előkelően, mint mindig és Janinak összeszorult -a szíve. Csak most kérdezte magában: honnan telik a drága ruhára, -kocsira, meg minden egyébre, amije Évának van? - -– Gyere – szólt ez – mert mindjárt tudni akarom, hogy mit végeztél. Én -átmegyek a Lukács-fürdőbe, ott a kertben majd megtalálsz. Velem jösz a -lóvasuton, azon mehetsz a János-kórházig, onnan csak néhány perc a vár, -meg a belügyminisztérium. A szolgától ne utasíttasd magad el, egyáltalán -embereld meg magadat és ne légy pipogya. Aztán ismét lóvasuton gyere a -Lukács-fürdőbe, a dolog sürgős. Értetted? - -Jani nem szólt, csak bólintott fejével. Így mentek együtt, Éva egy -féllépésnyire előtte, a váci-körútra, ahol jó soká vártak a budai -kocsira. Jani emberemlékezet óta nem ült rajta s végignézett nénjén, aki -egészen otthonosnak érezte magát s oly hanyagul fizetett, hogy a -konduktor szalutált neki. - -A budai hidfőnél Éva leszállt és fejével biccentett neki: - -– Csak bátran és gyorsan – szólt – ne várass sokáig. - -Jani dobogó szívvel nézett szét az ösmeretlen budai tájékon, úgy érezte -magát, mintha idegen világrészbe szakadt volna és napok alatt sem érne -haza. A tülkölés, az örökös csilingelés egészen elkábította és alig -hallotta, hogy a János-kórháznál vannak. Sietve ugrott le és -széjjelnézett, hogy merre is kell a várba menni. Azután neki indult, hol -lassan, hol gyorsan és imádkozott magában: bár sohase érne föl. - -Mégis csak fölért. A csöndes budai utcákon, tereken áthaladt, mint az -álomkóros és valósággal megijedt, mikor a belügyminisztérium hosszú, -szürke épületét meglátta, a sipkás kapussal, az úton veszteglő úri -fogatokkal. Ide menjen ő be? Egy párszor el is haladt a kapu mellett, -míg végre mégis rászánta magát és lihegő ajakkal, kalapjához nyulva -belépett a hűvös kapun, ahol a kapus menten elébe toppant és kérdezte, -kit keres. - -– Deméndy méltóságos urat – hebegte – ide rendelt. - -– Nincs itt, nem is jön ma – mondja kurtán a kapus. - -– Köszönöm – hebegi Jani és szinte ujjong magában, hogy ily könnyű -szerrel túlesett e nehéz dolgon. - -Csak mikor már kint volt az utcán és visszafelé haladt az úton, amelyen -jött, döbbent meg. Mi lesz? Mit szól majd Éva? Meg kellett volna -kérdezni, hogy holnap eljön-e az államtitkár úr vagy hogy nem utazott-e -el. Magára boszankodva rázta a fejét és unszolta magát: jó lesz -visszamenni és kikérdezni a portást, de nem volt hozzá bátorsága. Nagyot -sóhajtott és megvetette magát gyávaságáért, aztán dobogó szívvel várta a -kocsit, amely visszaviszi a Margit-hídjához. - -A Lukács-fürdő parkjában sűrű emberraj kavarodott. Friss arcu fiatal -leányok lenge színes ruhácskákban, viaszkos sipkával a karjukon, -formátlan, totyogó kövér asszonyok, akikről csak úgy áradt a fürdőillat, -mintha mosókonyhából jöttek volna. - -Jani félénken ment a nyüzsgő sokaságon keresztül és a szegény emberek -áhitatával nézett jobbra-balra, a lombokra, a díszes fürdő-épületekre, -ami mind, mind a jómódúak számára való. Vidám kacagás, könnyelmű, -közömbös beszélgetés hallik mindenfelől, fiatal emberek kötekednek -fiatalleányokkal és öreg mamák mosolyognak hozzá. Azok után, amiket Jani -eddig tapasztalt, Jani csodálkozott, hogy mamák mosolyogva nézhetik, -mikor leányaik fiatalemberekkel beszélgetnek. - -Kereste Évát és rá is akadt az uszoda előtt, a kis szökőkútnál, melynek -tekenősbékáit az emberek úgy bámulták, mintha valami csodaállatok -volnának. A szive megnyilallott: Éva nem volt egyedül. A hórihorgas -Webstonné állt mellette és élénk gesztikulációval beszélgetett vele. A -mellettük levő padon pedig két fiatal ember ült és szemtelenül fixirozta -őket. Jani egyáltalában tapasztalta, hogy a nénjén lehet valami különös, -mert aki csak elhaladt mellettük, mind oly különös gyanusan nézett rajta -végig, ahogy másokra nem szoktak nézni. Szinte szégyelte magát, hogy -hozzá lépjen. - -Amikor Éva meglátta öccsét, élénk mozdulatot tett, mintha elébe akarna -menni. De Webstonné annyira bele volt mélyedve a diskurzusba, hogy le -nem vette karjáról a kezét. - -– Ah, jó napot, az öcséd. Igen, láttam, mikor Sárikát kerestétek. Jó -napot Dermák úr, hogy van? Hát a Sárikáról igazán semmi hír? mondhatom, -igen sokszor gondolok rá, végre mi lehetett vele? Én a te helyzetedben -nem igen busulnék, a kis leány nagyon csinos és nagyon fiatal, nagy ára -van az ilyen portékának, különösen Oroszországban, mert remélem, oda -ment, de hol is hagytam? Hja igen, egy betű sem igaz az egészből, a fiú -megbolondult vagy álmodta az egészet. Képzelheted a Gizi meglepetését, -amikor egyszerre csak beállít a komisszió, hogy a halálát konstatálja. -«Én? – mondta – hát úgy nézek én ki, mint aki meg van halva?» – «Hát a -szeretője nem lőtt rá revolverrel?» – «Én rám? – Három napja nem -láttam.» Aztán elvitték a rendőrségre és szembeállították a szegény -bolonddal. Ez meg csak nézte, nézte, aztán kérdezte: hát mered tagadni, -hogy agyonlőttelek? – Jaj, de sokat kellett nevetnem, mikor a Gizi este -elmondta nekem. Aztán odafordult a kapitányhoz és azt mondta: a -szentséges szűz Máriára esküszöm, hogy ma délben két golyót röpítettem -ennek a leánynak a szívébe és ha tagadja, akkor nyomorultan hazudik. -Aztán bizonygatta, hogy ott maradt a revolver is, meg ott kell lenni a -vérnek is, ha ugyan föl nem mosták. Hogy pedig mégis úgy látta, hogy a -rendőrség többet hisz Gizinek, mint neki, dühöngeni kezdett, alig tudták -leteperni. Aztán elvitték szegényt a bolondok házába. - -– Szegény ember – szólt Éva, – mikor Wočaseknél láttam, már olyan -különösen lobogott a szeme. Valószínűleg folyton azon járt az esze, hogy -megöli és addig képzelődött, amíg azt hitte, hogy meg is tette. Persze, -a Gizit ez nem igen bántja, pedig az ő lelkén szárad. - -– Mit akarsz tőle? – mondja Webstonné – az olyan egészen közönséges -lénynek se esze, se szíve. Úgy él, mint az állat, magam is mondtam neki: -hallod, a te helyedben nekem most nem volna mulatós kedvem. - -– Ami azt illeti – szólt Éva kicsinylően – te neked sincs okod másnak -prédikálni. - -– Ezt mondta ő is, de nincs igazatok. Az én esetem egészen más. Én -férjhez mentem Alfrédhoz, hogy eltartson engem. Luxus voltam neki, -amelyet csak addig engedhet meg magának, amíg pénze van. A pénze -elfogyott, tönkrement, mi közöm most nekem a szegény emberhez? Azonkívül -meg csaló is, aki sikkasztott, beszennyezte a nevet, melyet én is -viselek s ha a szülei magukra nem vállalták volna a kárt, börtönbe is -kerül. Így haza vitték Angliába, én meg itt maradtam. Nem vagyok bolond, -hogy egy sikkasztóval éljek tovább vagy eltemessem magamat, mert -becsapott, mikor gazdagabbnak mutatta magát, mint amilyen! - -Éva hirtelen fölkelt. Jani szinte háladatosan nézett rá, hogy őt is -visszataszítja a rettenetes könnyűség, mellyel ez a nő a legsúlyosabb -dolgokról beszél. - -– Mennünk kell – mondta Éva kurtán – és alig hogy érintette Webstonné -kezét. - -– Szervusz Évácska – mondja az nevetve – értem, hogy finnyáskodol és -rosszat gondolsz rólam, hanem azért nem haragszom. Könnyű neked, neked -olyan szerencse jutott, amely ha engem ér, én se volnék okosabb -náladnál. Isten veled, ej, nézd csak, ezek a szamarak milyen szemeket -meresztenek reánk. Egyik nem is olyan csúnya. Hát csak végezzétek a -dolgotokat, jónapot, Dermák úr, azt hittem, Éva maga előtt röstelkedik. -Igaza van, az ilyen fiatalemberek előtt nem is illik így beszélni. - -Jani félszegen billentett kalapján és megfordult. Rémület és utálat -gyötörte, amellett a szíve dobogott: hogy fog beszámolni Évának eljárása -sikertelenségéről? - -Szó nélkül mentek ki a Császár-fürdő előtti térségre, csak ott szólalt -meg Éva, aki maga is félt attól, amit öccsétől majd hallania kell. - -– Nos? megtaláltad? - -– Nem – hebegi Jani – nem volt ott és ma nem is jön be. - -– Igaz ez? Nem mondták csak azért, hogy elutasítsanak? - -– Nem tudom – szólt Jani halkan – megmondtam, hogy oda rendelt. - -Hallgatva mennek végig a törpe fasoron. Jani a fákat nézi, Éva magába -mélyed. Föltünően halvány, majd egy nehéz, kínos sóhajjal mondja: - -– Jól van. - -Janit ez a sóhaj majd sírásra fakasztja. Gyötrött kétségekben vívódó -lelkéből kitör a szó, magánkívül belekapaszkodik Éva karjába, úgy kérdi: - -– Éva, mit akarsz Deméndytől? - -– Semmit – szól az kurtán, régi, száraz hangján, melytől a fiú ismét -megjuhászkodik. De összeszorítja ajkát és azt gondolja: - -– Nem hagyom annyiba. - -Lementek a hajóállomásra, a hajó éppen az orruk előtt indult el. Utána -néztek hosszan, aztán Éva visszafordult: - -– Lóvonaton megyünk. - -Amint a töltésen végigmentek, Jani egyre küszködött magával. Hirtelen -megállt, égő szemmel nézett Évára. - -– Mi lelt? – kérdi az. - -– Éva, – rebegi a fiú – mit írt neked tegnap az államtitkár? - -– Semmit. - -– Éva szépen kérlek, könyörgök neked, mutasd meg a levelét. Tudni -akarom, hogy mit írt, mert nagyon félek. - -– Mitől? Hogy ezentúl nem lesz olyan jó kosztod, mint mostanában? No hát -ne félj, majd gondoskodom még jobb kosztról is. - -A keserűség ragadta el, nyomban meg is bánta. Jani úgy meredt rá, mint -az őrült, míg szeméből kicsordult a köny. - -– Ne légy ostoba – szólt rá Éva – olyan dolgokba avatkozol, amikhez nem -értesz. - -– Már értem – hebegi a fiú és elfordult tőle. - -– Hová méssz? - -– Nem tudom, még van egy kis dolgom ott. - -Éva megragadta karjánál fogva és egyet lódított rajta. - -– Velem jössz – sziszegte fogai között – és egy szóval sem ellenkezel -többet. Nézze meg az ember! - -Nem is ellenkezett, csak mosolygott magában, mint aki tisztába jutott a -kötelességével. Önkéntelenül a zsebébe nyult és megcsörgette az Évától -kapott hatosokat. - -Felültek a lóvasútra, átmentek Pestre. Az Andrássy-út sarkán Éva habozva -megállt, aztán odaszólt öccséhez: - -– Dolgom van még a városban, menj haza és mondd meg otthon, hogy ne -várjanak ebédre. - -– Értem. - -Ezzel lassan bandukolt az Andrássy-úton, hazafelé. - -Megmondta édes anyjának, hogy Éva nem jön haza. - -– Jól van – mondta Dermákné és semmi különöset nem talált benne. -Ellenben megragadta az alkalmat, hogy fiától megtudja azt, amit Évától -nem mert megkérdezni. - -– Hol találkoztál vele? - -– Együtt voltunk – mondja Jani – és csak most vette észre, hogy elszólta -magát. Különben jó, gondolta utána, úgyis el akart mindent mondani a -mamának, hogy tudja ő is, miféle kenyeret eszik az Éva pénzéből. - -– Együtt voltatok? Hol? - -Jani röviden elmondta. Ő a minisztériumban volt, Éva a Lukács-fürdőben -várta. Hogy mi történt Éva és Deméndy között, azt nem tudja. - -– De tudom én – fakadt ki irtózatos dühvel Dermákné, az a gazember, az -az alávaló, de meg fogja keserülni, most már másodszor hagyja cserben, -hanem szárazon nem viszi el! Remélem ez a leány se lesz most olyan -szamár, hogy csakúgy ingyen hagyja magát félrelökni. Ha nem fizet, magam -megyek a feleségéhez és csinálok olyan botrányt, hogy holta napjáig -koldul utána. - -Janira ez a beszéd megint váratlan csapás volt. Értetlenül bámult -anyjára. Hát tudott róla? És megengedte? És most is arról beszél, hogy -Deméndynek fizetnie kell? - -Végtelenül megutálta a világot. S ami az úton csak ötlet volt, most, úgy -érezte, szilárd elhatározássá érlelődött benne. Meg fogja tenni, hadd -lássa a világ, hogy a Dermák-családban is van becsület. - -Egész délután bolyongott a városligetben és újból, meg újból átgondolta -a jelenetet, amelynek ő lesz a cselekvő hőse. Ó, ezuttal nem lesz gyáva, -ha a becsület kívánja, megszűnik minden gyámoltalansága. Sőt a másik fog -megrettenni, mert éreznie kell, hogy ő vele, Janival, van az igazság. -Meg kell tennie, már azért is, hogy anyja ne tetézze a gyalázatot azzal, -hogy pénzzel lekenyerezteti magát. Ezt minden áron meg fogja előzni. - -Voltaképen már délután akarta megtenni, de inkább a hivatalban akarja -végezni. Egyszerű és világos az egész. Elmegy Deméndyhez és számon kéri -tőle nénje becsületét. Férfi áll férfival szemben, meg fog vele vívni, -fegyverrel a kezében. Deméndynek nem lesz bátorsága, hogy visszautasítsa -a kihívást, ha mégis megteszi, akkor ahol éri, ott lelövi. S ha ez -megtörtént, akkor végez Évával is. Ennek a leánynak sem szabad tovább -élnie. - -Különösen ezt a jelenetet álmodta át a legélénkebben. Szinte kéjelgett -benne, oly jól esett neki, hogy intéző akaratnak és parancsoló úrnak -érezte magát. Rá fog parancsolni Évára, hogy kövesse, aztán elvezeti -abba a ferencvárosi lakásba, ott azt mondja neki: Ajánld istennek -lelkedet, mert ezt a házat, gyalázatod színhelyét, egyikünk sem hagyja -el élve. - -Éva eddigi gőgös ridegségével akar kitérni. - -– Megbolondultál? – kérdi tőle és szokott fölénnyel néz rá. - -Csakhogy ezúttal nem fog rajta a varázs, azt mondja neki: - -– Te nem vagy többé az, aki voltál, én se vagyok többé az a gyámoltalan -fickó, aki voltam – mondja ismét – most meg kell halnod s ha egy csöpp -tisztesség van még lelkedben, nem is akarhatsz tovább élni. - -Ez hat és Éva megretten és sírva borul lábai elé. Erre ő is -elérzékenykedik, megsímogatja a megtört leány haját és azt mondja: - -– Vérzik a szívem és nincs bennem semmi harag. Szeretlek és szánlak, -hanem meg kell tenni. Imádkozzál. - -A képzelődő fiúnak valóban köny áll a szemében, az emberek kutatva -néznek rá. Jani észreveszi magát és lopva megtörli a szemét. De -csakhamar folytatja az álmát, néhány stádiumot átugrik és hirtelen ott -tart, hogy Éva kétségbeesetten védekezik és azt kiáltja: - -– Kegyelem, kegyelem, nem akarok meghalni – de ő vasmarokkal a földre -szorítja, a mellére térdepel, két kezével átfogja a nyakát és úgy -fojtogatja, száját a halállal vívódó leány ajkára nyomva, csókolja, amíg -ki nem száll belőle a lélek. - -– Így lesz – gondolja aztán megborzongva és riadtan körülnéz: nem -olvassák-e le róla ezt a gyilkos tervet? - -És aztán? Aztán szépen az ágyra fekteti a holttestet, maga pedig még -utoljára megcsókolja a hideg ajkat, aztán az ajtó kilincsére akasztja -magát. Így találják majd őket meg, a világ tele lesz a hírrel, olvassák -az iskolatársai, olvassák a tanárai és mind szánalommal és mély -megbánással gondolnak majd arra, hogy mennyire félreismerték őt, mikor -pipogya, gyáva fráternek tartották. Lassú víz partot mos és senki se -láthat a más ember lelkébe. - -A gyilkos képek egészen felvillámozták. Fölütötte a fejét és soha oly -tisztán nem nézett körül a világon, mint most. Boldog volt és szabadnak -érezte magát. Úgy látta, mintha lelke eddig bilincsbe lett volna verve, -csak most igazi ember. Türelmetlenség gyötörte. Bárcsak már lenne -holnap, hogy mindezt megtehesse. Óriási emberrajok vonultak mellette el, -különbnek érezte magát valamennyinél. Sőt annyira ragadta az önérzete, -hogy betért egy vendéglőbe és sört, meg vajaskenyeret rendelt magának. -Az Éva pénzén fizetett. - -Mikor aztán hazafelé indult, titkolta maga előtt, hogy szíve hevesebben -kezd dobogni. Nem, óvatos lesz, ma este semmivel sem árulja el, hogy -lelkében megváltozott. Adja majd a régi, együgyü Janit, annál szörnyűbb -lesz a meglepetés holnap. - -Ezt a komédiát a szegény fiú nagyon könnyen vitte keresztül. Mikor -benyitott a lakásukba, valóban a régi, ügyefogyott Jani volt, csak még -komorabb és zárkózottabb, mint eddig. Éva már otthon volt és rá se -nézett az öccsére. Úgy látszik, hogy jelenete volt a mamával, amelyet az -ő jötte szakított meg. Évának mintha kisírva lett volna a szeme is, az -édes anyja pedig oly dühösen vagdosta a himzőtűt a rámára feszített -vászonba, mint annakelőtte, amikor a sok gond gyötörte és kenyér is alig -telt vacsorára. - -– Te is kódorogsz? – rivall rá az anyja – jobban tennéd, ha valami -kereset után látnál. Lopod a napot, mintha isten tudja, hány milliója -volna anyádnak. Ülj le és írj egy cédulát, nagy betűkkel, hogy jól -lássák: Itt e házban egy hónapos szoba olcsón kiadó. Elég szamár voltam, -hogy hallgattam a kisasszonyra, akinek derogált, hogy szobaurat -tartottunk. Fenn az ernyő, nincsen kas. De majd olcsóbban adja ő is. - -És gyilkos tekintetet vetett Évára, aki a régi, gúnyos mosollyal állt az -ablak mellett, sőt halkan dudolt is magában, úgy, mint azelőtt tette. - -Szegény Jani pedig megrettenve látta, hogy az egész drámából édes anyja -csak azt nézi, hogy Éva nem hoz többé pénzt haza. Szeretett volna -kifutni a világból és miközben oda ült az asztalhoz és mázolta a kapuba -akasztandó cédulát, azt gondolta magában: - -– Jó, hogy már nem tart sokáig. - - -3. - -Csatakos, esős reggelre ébredtek. Dermákné jajgatott, hogy a víz befolyt -a konyhába. Szidta a házmestert, meg a háziurat. A vízcsöppek csökönyös, -sűrű kopácsolással táncoltak a gang gránitján s Éva, nézvén ezt a -táncot, összehúzta szemöldökét és gondolkodott: már most hogy menjen el, -mit vegyen fel? - -Jani is nézte az időt: esik. Mintha a lelkébe esett volna, -percről-percre súlyosodott az érzése. Ma van az a nap, cselekedni kell. -De esik az eső, lehet-e ilyenkor cselekedni? - -Éva egyet ránt a vállán, ő már határozott. Sötét ruhát vesz fel, kis -kalapot. Olyan a szűk, elegáns ruhában, mint egy gyászoló királyleány. -Csak a keztyűje fehér, melyet, szempilláit hosszan lebocsátva, -begombolgatott. Dermákné morogva nézi leánya készülődését s valami -olyasfélét mond, mintha kár volna ilyen időben rongálni a drága ruhát. - -– Gyere – szól hirtelen Janira, aki összerezzen. - -– Hová? - -– Csak gyere, majd megmondom. - -A fiúnak kiszáradt a szája padlása. - -– Vesztére hí – gondolja magában – de ő remeg, mint a nyárfalevél. - -Valami ócska esernyő akadt még, azt fogta és követte Évát. - -– Hátha ma ott lesz – mondja ez. – De légy bátor, ne sompolyogj úgy oda -a portáshoz, hogy koldusnak nézzen Szolgákkal uras hangon kell beszélni, -különben lenéznek. - -Mire kiértek az Andrássy-útra, csuron víz volt mind a kettő. Éva -habozott. Benyúlt a zsebébe, megnézte a bugyellárisát. Összeráncolt -homlokkal habozott, aztán sóhajtva mondta: - -– Majd kocsiba ülünk. - -Jani mámorosan ült mellette. Tompa kábultság nehezedett az agyára. Egyre -noszogatta magát: meg kell lennie. És noha érezte, tudta gyávaságát, -mégis el volt határozva, hogy megteszi, akármennyire gyáva is. - -A kocsit megállította az Országház-utca sarkán, onnan küldte Janit. - -– Mondd neki, hogy itt vagyok s ha lehet, azonnal akarok vele beszélni. - -Jani támolyogva tartott a minisztérium felé. A kapuban nem volt senki – -úgy gondolta – akadálytalanul feljuthat az emeletre. De a portás -rákiáltott a fülkéjéből: - -– Hová megy? - -– A Deméndy méltóságos úr… - -– Nincs itt, ma nem jön. - -Jani fellélegzik. De mégsem tudott örülni rajta. Most már ő is gondolta, -hogy elmegy a Deméndy lakására, mert az ő dolga fontosabb, mint az Éváé. -Ahogy visszabaktatott a kocsihoz, el is határozta magát. - -– Nincs ott? – szól rá Éva, aki a fiú gyors visszatértéből -következtetett. - -– Nincs – mondja csüggedten. - -– A fejérvári kapuhoz – kiált Éva a kocsisra és dacos arccal hátra veti -magát. - -– Ott lakik? – kérdi Jani remegve. - -– Ott. - -– És fölmenjek hozza? - -– Nem, majd magam megyek – mondja Éva összeszorított foggal – ostobaság -volt, hogy eddig is nem magam mentem. - -– Éva – rebegi a fiú, magából kikelve – mit akarsz te még Deméndytől? - -– Semmit – mondja ez kurtán. - -– Éva, – szól ismét a fiú – bízd magadat rám, mondd meg, mit akarsz, én… -én… elvégzem. - -Éva nevetett. Kurtán, vérlázító gúnyosan. Janinak minden vére az arcába -szaladt, szégyen és harag szállotta meg. Hátradült a kocsiban és nem -szólt többé semmit, csak azt gondolta: - -– Majd nem fogsz te kacagni. - -A kocsi megállt és ekkorra Éva mást gondolt. - -– Nem bánom, eredj be te s mondd neki, hogy itt vagyok s ha nem igéri -meg, hogy még ma eljön, akkor magam megyek be hozzá. Látod ott azt az -egyemeletes, nagy erkélyes házat? Ott lakik. Az egész házat lakja. - -Jani némán engedelmeskedett. A szíve annyira dobogott, hogy csak úgy -támolygott. A kapuban megállott és bambán nézte, hogy be van csukva. -Nézte a villamos gombot is, rémült félelemmel és nem mert hozzányulni. -Lopva a kocsi felé nézett, érezte, hogy Éva szeme rajta függ. Kínos -sóhajjal megnyomta a gombot, amire rögtön megnyilt a kapu, de csak félig -és egy szolgaféle ember állta el a nyílását, úgy kérdezte a kopott fiút: - -– Mit akar? - -– A méltóságos Deméndy urat keresem. - -– Nem lehet most beszélni vele. - -– Nem – ismétli Jani – hát mikor? - -– Ma nem lehet, a méltóságos asszony beteg, nem fogadnak senkit. - -Jani nem tudja, mit csináljon. A szolga már be akarja csapni a kaput, de -akkor eszébe jut Éva, aki kinevette és megembereli magát. - -– Tessék csak engem bejelenteni – rebegi bizonytalan hangon – a -méltóságos úr egész bizonnyal fogadni fog. - -– Nem lehet – szól kurtán a szolga. - -– De a méltóságos úr rendelt ide! - -A szolga egy pillanatig gondolkodik, aztán kérdi: - -– Hogy hívják? - -– Dermák János. - -– Várjon. - -És otthagyta a kapualjában, maga pedig lomhán felcammogott az emeletre. - -Míg ott állott a lépcsőházban, rámeredt az udvarból feléje meredő nagy, -barna istállókapura. A kocsiszin is nyitva volt, feketén csillogtak elő -a fogatok, ezüstösen a ragyogó lámpaüvegek. A szíve megdobbant és -összefacsarodott. Ez a gazdagság! – gondolta és félni kezdett. – Hogy -itt hagyták állani, soká, nagyon soká, átérezte, mennyire nem egyazon -világból való azzal, akivel egyenlő rangúkép le akar számolni. Az -udvaron az egyik ablakban egy vastag, parasztformájú asszonyt látott, -feltűzött piros szoknyával, csöpögő, vörös kezekkel – ez az ő köréből -való ember, nem az, aki odafönt kábító pompában, a keze egy -legyintésével kormányozza a cselédek egész seregét. - -De még ezek a cselédek is imponáltak neki. Ahogy egyik-másik felment a -lépcsőn és végignézett rajta, tisztelettel huzódott össze, mindenkor -készen, hogy a legalázatosabban megadja a kívánt felvilágosításokat. - -Az, aki megvárakoztatta, végre megjelent a lépcsőn és intett neki, hogy -jőjjön. Janinak minden vér szívébe tódult, azt hitte, ez az utolsó -pillanata. Bóduló fővel biztatta magát: most légy erős és míg a térde -ina reszketett, összeszorította a fogát: igen, erős leszek! - -A kárpittal bevont lépcső egy kápráztatóan bebútorozott, mindennemű -szobrokkal, ősök képével diszített nyitott csarnokba torkollott. Jani a -levegőn is érezte, milyen más ez, mint otthon, mintha ezek a drága -tárgyak, ezek a borongó, régi képek lehelték volna ki. Alig tudott már -magáról, mikor egy nehéz ajtó nyilt előtte és az inas intett neki: - -– Erre. - -Nem volt alkalma körülnézni. A benyiló szobából izgatottan rárontott -Deméndy: - -– Gyorsan, gyorsan, mit akar? – szólt szinte durván. – Jani arra -gondolt, hogy erős lesz, de nem bírta. Hebegve, hangtalanul rebegte: - -– Éva küldött… kint vár… - -Deméndy iszonyatosan felfortyant. - -– Mondja neki, hogy hagyjon békét, a feleségem beteg, semmi kedvem most -vele foglalkozni. És maga, förmed rá a fiúra, nem szégyenli magát fiatal -ember létére, hogy a nénjétől ilyen üzenetet vigyen a férfiaknak? - -Jani hátratántorodott. Üveges szemmel bámult arra az emberre, aki eddig -mindig oly szíves, oly jólelkű, szelid és nemes volt! Most tétova, -haragos tűz lobogott szemében, a szava csupa gorombaság, a modora csupa -kíméletlenség. És azt hitte, hogy ő, Jani… a gyáva fiúnak ez az -inszinuáció a vérét forralta, keze ökölbe szorult, de szó nem jött ki -szájából. Sápadtan, reszketve megfordult és indult az ajtó felé. - -– Megálljon – szólt rá Deméndy, aki megbánta kíméletlenségét, bocsásson -meg, Jani, de igen, igen fel vagyok izgatva és rosszabbkor nem is -jöhetett. Mondja meg Évának, hogy majd írásban értesítem a többiről, -addig nyugodjék bele abba, amit már tud. Maga pedig bocsásson meg nekem. -Na, itt a kezem, maradjunk jó barátok. - -Kezét a fiú elé tartotta, aki csak nézte, hol a kezet, hol a nagyurat, -majd meg a szemébe akart nézni, de csak elfutotta a köny, végül görcsös -zokogásban tört ki. - -Deméndy meg volt rendülve, csitítgatta a fiút, kérlelte, leültette. Csak -nyugodjék meg, nem akarta megbántani, nagyra becsüli, de hát a felesége -olyan súlyos beteg, meg egyéb baj is van, aminek Éva az oka, hanem most -már nagyon bánja s a többi. Nagynehezen felengedett a fiú és még mindig -zokogva hajtogatta: - -– Én nem tudtam semmiről, nem tudtam semmiről és most azt akartam, hogy… -hogy… - -Nem bírta kimondani. Ellenben mondhatatlanul hálásan dobogott a szíve, -amikor Deméndy biztosította, hogy soha egy pillanatra sem gondolt semmi -rosszat róla. - -Majd egyet gondolt. - -– Várjon, mégis irok egy pár sort a nénjének. - -Háttal ült Janinak, de azért mégis látta, hogy a tárcájához nyul és -abból tesz valamit a borítékba. - -– Pénz! – gondolta megrettenve, pénzt küld neki és én vigyem el! - -– Így ni – szólt felkelve és a borítékot odanyujtja Janinak, – ha ezt -átadja neki, nyugodtabb lesz ő is és nem fog épen most zaklatni. Isten -vele, barátom, isten vele! - -Kezében a borítékkal, Jani lélek nélkül támolygott ki az utcára. Az eső -arcába csapott, ez kissé magához térítette. A kocsi felé nézett, Éva -állva tekintett a bakon keresztül feléje. Gépiesen oda tartott, Éva az -esővel nem törődve kiugrott a kocsiból és feléje nyujtotta kezét. - -– Nos, nos, levél? add ide! - -Kikapta kezéből, feltépte. Jani most már világosan látta a bankókat egy -keskeny névjegy kíséretében. Mikor Éva észrevette a pénzt, mélységesen -elpirult, aztán hirtelen zsebébe gyurta, meg sem nézve az írást. Nyilván -a fiú előtt akarta titkolni, hogy pénzt kapott. - -– Jól van – szólt izgatottan és beült a kocsiba. – Gyere! - -Jani egy pillanatig rámeredt, aztán szó nélkül ott hagyta a kocsit. - -– Hová mész? Jani! – kiáltott utána Éva, de a fiú rá sem hederített, -lehorgasztott fővel, gyors lépésekkel járt a zuhogó esőben. Mikor a -kocsi közeledését hallotta, egy keskeny utcaközbe fordult be, ahová -kocsi nem követhette. - -Éva pedig sokkal inkább volt elfoglalva a maga dolgával, semhogy tulzott -fontosságot tulajdonított volna a balga fiú viselkedésének. Azt -gondolta, majd hazaér gyalog is. - -Kivette zsebéből a levelet és elálló lélegzettel nézte az írást. Csak -pár szó volt: «Nagy bajban vagyok, majd értesítem.» - -Hátra dült a kocsiban és töprengett e sorok értelmén. Megerősítik-e ezek -a szakítást, vagy sem? Nagy bajban van, vajon mi a baja? Legalább ez a -fiú szólt volna, hogyan fogadta. Majd értesíti – miről? A bajról? Vagy a -továbbiakról? - -Nem igen áltatta magát, inkább hajlott a rosszabbik eshetőség felé. Most -már mi lesz? Mélyen megalázva gondolt a jövendőre. Micsoda leány lesz ő -ezután? S milyen volt eddig? Hogy így egyszerűen félrelökhetik. Nem, nem -hagyja magát, egy darabig vár az értesítésre, aztán pedig cselekedni -fog. Tartozik az önérzetének vele. - -Otthon az anyja rá sem nézett. Csak amikor csatakos szoknyáját az -ablakra akasztotta, ripakodott rá: - -– Máshova tedd a rongyodat, most már a szemem világát is el akarnád -venni? Mit keresel itthon? Eredj, hogy ne kelljen többé pirulnom -miattad. - -Évát határtalan elkeseredés fogta el. Dühösen gyümöszölte össze a -bankókat és az anyja felé dobta: - -– Nem akarsz pirulni? Hát itt a pénz, ne pirulj. Hozok majd többet is, -csak ne pirulj. - -S a szóra mindig kész Dermákné ezúttal nem tudott felelni leányának. -Lesütötte a szemét s míg lassan belészivárgott a köny, gépiesen nyult a -földön heverő pénz után. - - -4. - -Sok minden járta át a szegény fiú lelkét, amikor ész nélkül nekivágott a -záporos világnak, de mindenek fölött azt tudta, hogy szégyelli magát. Ez -a legmegsemmisítőbb érzés, az önön megbecsülésnek a megtagadása. Abban a -pillanatban, hogy Éva átvette tőle a levelet s mehetett tovább, minden -baj nélkül, átcikkázott agyán mindaz, ami abban az időben történt, mióta -Éva Deméndyvel megismerkedett és a szerep, melyet ő regényükben -tudatlanul játszott. Kezdettől fogva ő volt a közvetítőjük. Ő kísérte -őket és fedezte találkozásukat. Tavasszal ő vele üzent Deméndy, az új -viszonyt is eszerint ő közvetítette. Most pedig pénzt vitt a nénjének a -szeretőjétől. Ő! Megutálta magát és nem bírta undorát leküzdeni. Minden -keserűsége maga ellen fordult: utálatos, alávaló, gyáva és gaz vagy! Az -egyikkel meg kellett volna bírkózni, a másikat meg kellett volna fojtani -s amazzal kezet szorítottál, el is pityeredtél előtte, a másiknak meg -elvitted a pénzt, a becsület árát. Gyáva, erőtelen, tehetetlen! Mit -keres az életben az olyan ember, aki nem tudja megcselekedni, amit -kötelességének lát s akit senki sem akadályoz benne, csak a tulajdon -hitványsága? - -Nem gondolt határozottan öngyilkosságra. Annyira erős még saját magával -szemben sem volt. Csak érezte, hogy valami fog vele történni, ami véget -vet az életének. Arra a fekete fejre gondolt, mely a Duna vizén úszott. -A hídat látta, melyről leugrott s kapkodását, fuldoklását. Megborzongott -és félt e látomásoktól, de szabadulni tőlük nem tudott. Az eső -általjárta testét, csuron víz volt és ez jól esett neki. A bástya körül -vezető úton leért a Krisztina-városba, ott indult meg a Gellért-hegy -felé. Összevissza gondolt mindenre, az édes anyjára, Sárira, Bellágnéra, -csak arra nem, hogy mi fog vele most történni. Csodálatos érzékenység -szállta meg, mikor holt apjára gondolt, akire alig emlékezett, csak -beteg korából, de most épen és erősen látta maga előtt és hallotta is a -mély, férfias hangot, amint a rakoncátlankodó gyerekekre rákiabált. -Közben, pillanatonkint eszébe jutott, ami az imént vele történt s -ilyenkor úgy fájt neki a szégyen, mintha magas torony tetejéről leesett -és összezúzta volna lelkét. Rázogatta a fejét és az ujjai görcsösen -kaparásztak ruháján. - -A Gellért-hegy tövébe ért, ott idegenül nézett fel, a kígyózó út fehér -karfájára, a lelógó sziklákra, meg az oldalán roskadozó piszkos -gunyhósorokra. Pesti gyerek volt, sohase járt még a Gellért-hegy -tájékán, se a Zugligetben, annál kevésbbé a Margit-szigeten. Nem gondolt -a halálra, mikor eszébe ötlött, hogy mások messze idegenből jönnek, hogy -ezeket lássák, ő neki meg sohase volt arra való két krajcárja. - -A Rudas-fürdő gömbölyű tetején ázó félholdra meg úgy bámult, mint valami -különös, történelmi ritkaságra. Török világ maradványa! Erről is tudott -még. Ahogy tovább vándorolt, vissza-visszanézett és bámulta a félholdat. -Végre eltünt. Aztán elmaradt az utca, előbukkant szélesen, hömpölyögve a -Duna, piszkosan kavarodó habjaival. Vizi malom is volt már erre felé, -erősen himbálódzott. A Tétényre menő hajó meg lebocsátotta a kéményét és -élesen fütyülve osont el a vasúti híd alatt. A tulsó oldalon meg a -Vámház és az Elevátor tűnt neki fel, meg a dunaparti pályaudvar hosszú -vasúti kocsisora. - -Embert alig látott. Néhány szekér zörgött el mellette és -felfröccsentette a sarat. A kocsisuk hátrafordult és nézte a furcsa -alakot, mely meglehetős egyenletesen, minden iparkodás nélkül bandukolt -ebben a csökönyös, őszies esőben. Többet azonban nem törődtek vele. - -Most már tudta, hogy hová megy. A vasúti híd vonzotta. Kormosan, borusan -feküdt a Dunán, most, hogy közel volt hozzá, látta csak, milyen rettentő -nagy ez a híd és milyen magasak az oldalai, mik messziről csak holmi -alacsony kis kerítésnek látszottak. Megdöbbent a szíve, félt a híd -erejétől. De azért csak tartott feléje. A Kelenföldre vivő úton egy kis -finánc-ház mellett ment el, ott lézengett kettő a kardos emberek közül. -Nagyot lélegzett, mikor csak végignéztek rajta, de nem állították meg. - -Valamivel odébb meg egy kis csárda roskadozott. Megállt, habozott. Éhes -volt, ma még alig evett. És messziről a nehéz levegőn keresztül hallotta -a déli harangszót. Ilyenkor hazafelé szokott rohanni, ebédre. Gondolat -nélkül zsebébe nyúlt, ott volt még néhány hatos abból a pénzből, melyet -Évától kapott, s megint elhatározás nélkül lassan, sorjában az út sarába -potyogtatta őket. Mikor az utolsó piculát is eldobta, csak akkor -határozta el magát: nem fog enni. - -Ezentul megszakadt az út, rengeteg tócsákon keresztül gázolt, sokszor -térdig lesüppedve. Mit bánta! Szemét a rettentő hídra függesztve -vergődött előre. Mikor odaért, sírva fakadt és körülnézett. Kereste a -csónakokat, melyek kimentsék. De sehol semmit se látott. - -– Ez jó – gondolta és megijedt. – Egy nagy, csatakos kutya kerülgette, -éhes, könyörgő szemmel nézve rá. Mondhatatlanul megsajnálta és beszélt -hozzá. - -– Miért nem jöttél előbb? Vettem volna neked valamit azon a pénzen, te -ehettél volna rajta. - -Rálépett a hídra. Kis házikójából a vasuti ember nagyot nézett rajta, de -nem szólt semmit. A kutya vagy tíz lépésnyire követte. Szegény állat -nagyon, ha ebbe a fiúba vetette minden reménységét. - -Ezentul már elvesztette eszméletét. Odalépett a vaskorláthoz és vagy egy -óra hosszat nézte a vizet. Beleszédült, be-behunyta a szemét, újból -nézte. A lánchídi emberre gondolt, akit kihuztak. Itt nincs senki. -Segítség! szinte kiáltani akar segítség után, kétségbeesetten védekezett -a rettenetes belső erő ellen, mely akarata nélkül idekényszerítette s -most bele akarja kergetni a hullámsírba. Nem, nem! Ekkor éles füttyöt -hallott és a híd megremegett. Az oldalvasak muzsikálni kezdtek, kongva -és búgva, mint egy óriási hárfa óriás húrjai. Jött a vonat. Hirtelen -átvetette magát a karfán és a Duna fölött lebegett. Néhány pillanat és a -vonat elrobogott mellette. Látta a gépészt, aki mintha rá is kiáltott -volna, a kupékban néhány elsurranó, bámészkodó arcot. A vonat szele -megcsapta, a híd rengett és hintált, mintha le akarná rázni és le is -rázta. Behunyta szemét és eleresztette a hídat. Hátra felé bukott a -vízbe, a kezeivel kaparászva, hátha még megfogódzhatnék! - -A kutya meg odasompolygott, ahol a fiú állott, kidugta a fejét a vasak -között és utána nézett. - - - - -NYOLCADIK FEJEZET. OLGA. - - -1. - -Nyugtalanul hánykolódva, de álmából föl nem ébredve töltötte Deméndyné -az éjszakát. Különös éjszaka volt ez, édes anyjának, meg az urának, akik -együtt virrasztottak ágyánál. Az órák lassan, ólmosan peregtek le és az -asszony, meg a férfi, akit nem is oly régen még a szerelem vitt -kísértésbe, most szó nélkül, egymásra sem nézve ültek egymás mellett, a -közös aggodalom mellett is a legmélységesebb haraggal egymás irányában. -Mindegyik a másikban látta a katasztrófa okozóját. Az anya a férfitől -kérte számon leányát, ez meg az anyósát tette felelőssé felesége -veszteért. - -Volt egy harmadik ember is, azt egyszerűen elkergették a háztól. Kömley -bárót, az apát. Holtra ijedve, könnyel a szemében borult a betegágyra és -kétségbeesetten szólongatta a kis mamuskáját és kérdve nézett hol a -feleségére, hol a vejére: mi baj van voltaképen? - -– Lekötelezne – szólt a felesége hidegen – ha megkímélne -szentimentálizmusától. Siratásra nincs szükség, ápolónak meg elég vagyok -magam is. Jó éjszakát. - -– Igen, csak menjen – vág a szavába Deméndy – a cselédség előtt nem kell -a dolgot felfújni. - -Mit tehetett a szegény ember: ment haza. Komornyikját megbízta, hogy -időközönkint lopva tudja meg, mi történik a betegszobában. Egész éjszaka -nem történt semmi. A beteg egyszer sem ébredt föl. - -Reggel aztán Kömleyné is, Deméndy is a legnagyobb mértékben meg volt -lepve. Újabb rohamot vártak, készültek is reá. Deméndy elhagyta a szobát -és fülét a kulcslyukra szorítva hallgatódzott. - -– Már itt vagy? – szólt Olga és kezet csókolt édes anyjának. - -– Itt voltam éjjel is, kedvesem. - -– Úgy, minek? Hisz nincs semmi bajom, hát Deméndy? Elment már? - -Az államtitkárnak megdobbant a szíve, mikor ezt a kérdést hallotta. -Mindenki más a megszokott mindennaposságot értette volna belőle, de ő -megijedt tőle. Ez a hang, ez a minden szín és érzés nélkül való hang, -meg hogy nem a keresztnevén említette, megrémítette. Máskép zendült ez a -hang, még idegenek előtt, még közömbösséget erőszakolva is, mint mostan. - -– Itt van – felelte a báróné – akarod látni? - -– Ha jönni akar, miért ne? - -Ezt Kömleyné nem várta. Csodálkozva nézett leányára. - -– Hát nem haragszol rá? - -Olga sápadtan, egykedvűen mondta: - -– Ugyan miért? Csak nem haragszom rá azért, hogy szeretőt tart! Olyan -liba csak nem vagyok! Nem igaz? - -Kömleyné erre nem tudott felelni. Csak nagynehezen talált egy frázist. - -– Örülök, hogy olyan nyugodt vagy, az orvos föltétlen nyugodalmat tart -szükségesnek, azért tán ne is jőjjön be az urad, mert a látása, legalább -ma még, felizgatna. - -Olga mosolygott. Arcában nem volt egy csöpp vér, az ajka is beleveszett -arca fehérségébe. - -– Mindegy, mama, ma vagy holnap, vagy még későbben, olyan vagyok én már -ma, amilyennek később kell lennem. Jöhet, mehet, nem háborgat a -nyugalomban, melyet az orvos szükségesnek tart. - -Mikor Deméndy benyitott, nyugodtan nézett a szemébe, de egész teste -reszketett. A reszketés mind erősebbé lett, egy perc alatt valóságos -vonaglássá vált. A szeme is elhomályosult, úgy, hogy Deméndy megrettenve -húzódott vissza, Kömleyné pedig egyre biztatta: - -– Nyugodj meg, nincs már itt. - -Nem kívánta többé látni. A Deméndy ágyát is el kellett távolítani, mert -ennek a látása is most már idegrohamot okozott. Dél felé Kömleyné, aki -nem szokta meg a betegápoló szerepét, azt mondta, hogy most már -hazamegy, tovább nem maradhat itt. Olga, mint a gyerek, karjába -kapaszkodott és nem engedte. - -– Meghalok, ha elhagysz – mondotta. - -Majd más jutott eszébe. - -– Jőjjön a papa, akkor mehetsz. - -Nagy sebtiben küldtek a méltóságos báró úrért, aki hívás nélkül nem mert -mutatkozni. Olga szeme fölragyogott, mikor a szelid öreget látta. Szinte -pajkosan kacsintott felé, magához vonta fejét s mint leány korában, a -fülénél fogta s úgy cuppantott csókokat a szájára. - -– Kis apám, itt maradsz anyuskádnál? - -– Itt, kis anyám, itt maradok, akármeddig – szólt boldogan az öreg úr, -akit oly könnyű volt megtéveszteni. Hogy Olga enyelgett vele, már azt -hitte, hogy nincs is semmi baja. - -Mikor Kömleyné feléje hajolt és fehér kezével lélektelenül simogatott a -haján, arca egy pillanatra eltorzult. Az édes anyja csókját csak tűrte, -de nem viszonozta. Mikor magára maradt édes atyjával, felült az ágyában -s maga mellé ültette az öreget. - -– Most tanítsál – szólt teljes jó kedvvel, – a te kis anyád, mióta -asszony, egészen elbutult. Add ide az orrodat. - -Ujját az édes apja orrára tette, úgy kérdezte: - -– Mit érdemel az olyan asszony, aki megcsalta az urát? - -A báró mosolygott. - -– Csak nem csaltad meg az uradat? - -– De igen – szólt Olga eltorzult arccal – megcsaltam, s most tudni -akarom, hogy mit csinálnál velem, ha én volnék a feleséged? - -– Miket beszélsz – mondja a báró elképedve. - -– Nem szabad kitérni, hagyd itt az orrodat. Felelj, mit tennél? - -– Megbocsátanék – szólt halkan a báró. Mást akart mondani, de a kicsi -ujj az orrán volt, ilyenkor nem lehet füllenteni. - -Deméndyné visszahanyatlott és soká hallgatott. - -– Te jó vagy – szólt végül, inkább magába – de én rossz, nagyon rosz -vagyok. Tudod, mit csinálnék én, ha férfi volnék és a feleségem -megcsalna? - -– Mit? – - -– Meghalnék. - -Kömley urat nagyon gyötörte ez a beszéd. - -– Valami történt, édes leányom és nem akarják megmondani, hogy mi. Most -én tapogatok az orrocskádra és kérdezlek: mi történt nálatok? - -Az asszonyka megrázkódott és hazudni akart, de a húsos mutatóujj -orrocskáján nem engedte. Minden dermedtség fölengedett benne, könyekké -olvadt és két kezét édesapja nyaka köré csapva, úgy zokogta: - -– Kis apám, kis apám, a te leányodnak vége. - -– Mi történt? rebegte a szegény öreg – az istenért mondd meg, hiszen -végre is apád vagyok. - -– Megcsalt, meggyalázott! – kiáltott kétségbeesetten – az én uram -gazember! - -A báró himbálta fejét, mintha a foga fájna. Aztán gyöngéden megfogta -Olga kezét, egypárszor végigsimogatta és mondhatatlanul lágy hangon -szólt: - -– Meg kell bocsátani, kis anyám, nekünk gyöngéknek mindig csak meg kell -bocsátani. - -– Meg kell bocsátani – ismételte Olga, majd hirtelen eszébe jutott -valami. - -– Mondd csak, kis apám, te is megcsaltad a mamát? - -Az öreg ember elpirult. - -– Miket beszélsz – dadogta zavartan – hát minek nézel? - -– Úgy-e? – kiáltott föl szinte diadalmasan Olga – ugy-e, hogy téged sért -már a gondolata is? Mert te jó, te becsületes vagy, hanem az enyém – -gazember. - -– Nincs igazad, édes leányom – szólt a báró – Deméndy derék, tökéletes -ember. Én sem vagyok jobb nálánál, csak gyöngébb. A gyönge emberek mind -becsületesek, mert a bűnhöz erő kell. Ha megcsalt, ballépés volt, -amilyet valamennyien elkövetnek. A férfiak nem tulajdonítanak oly nagy -fontosságot az ilyesminek. Nem több az, mint egy üveg pezsgőt inni meg, -jó társaságban. Ez a konvenció s ha csak azt tartod becsületes embernek, -aki nem csalja meg a feleségét, a mi társaságunkban bizony hiába kutatsz -ilyen ember után. - -– Milyen világban éltem akkor? – kiált föl Olga. - -– Olyan világban – felelt szeliden az öreg, – melyet senkisem hagy el -boldogan, aki megismerte. Te, édes kis anyám, a legtovább kerülhetted ki -a megismerését, ne zúgolódjál, hogy későbben ért el a sors, melyet mások -abban a pillanatban ismernek meg, melyben azt hiszik, hogy övék a -mennyország. - -Olga csak rázta szegény fejét. Ez a bölcsesség nem fért beléje. Majd -hirtelen megfogta édes apja kezét, ellökte magától és hátrahanyatlott. - -– Aludni akarok, – szólt fás hangon és behunyta szemét. Nyomban aludt -is. - -Kömley báró ott ült az ágyánál és nem mert megmozdulni. Vagy egy óra -mulva a beteg fölriadt és minden átmenet nélkül kérdezte: - -– Mondd csak, mielőtt mamát ismerted, voltál-e szerelmes? - -A báró elpirult. - -– Kis anyám – szólt zavartan, – különös dolgokat kérdezel. - -A beteg szeme lázban csillogott. - -– Minden különös – szólt – és azt akarják, hogy mindent természetesnek -találjak. Felelj! – kiáltott durcás akaratossággal – akarom, hogy -felelj. Meg akarom tudni, hogy az én uram mennyiben hasonlít másokhoz. - -Az öreg úr most már értette leányát és elhatározta magát. Ha így áll a -dolog, majd mond olyanokat, hogy hozzá képest Deméndy arkangyal lesz. - -– Felelek, kis anyám, de aztán ne nagyon vesd meg a te szegény apádat. -Ami gyarlóságot felőle megtudsz, az általános emberi gyarlóság. Hát tudd -meg, édes kis anyám, hogy más a szerelem és más a szeretkezés. Anyádnak -jó szívvel mondhatom, hogy előtte soha senkit nem szerettem s ha Deméndy -ugyanazt mondta neked, el is hiheted. Az ember csak egyszer szeret -igazán, de sokszor vétkezik. Ez, – hogy is mondjam? – hozzátartozik a -férfi természetrajzához. Bocsáss meg, kedves gyermekem, hogy ilyen -dolgokat beszél neked a te szegény öreg apád, nem is igen megy ajkamról -a szó, mert lásd, a trágárság most is pirulásra készt, de meg kell -tudnod, hogy hogyan itéld meg uradat. Nem lettem rosszabb ember, az -egészség kérdése ez, mint a fürdő, mint a táplálkozás, mint a mozgás, a -torna, vagy mi egyéb. Se a szívnek, se az erkölcsnek nincs hozzá köze, -legfölebb az ifjonti könnyelműségnek és életkedvnek. Értesz engem, kis -anyám? - -Olga tágra meresztett szemmel hallgatta atyját, a kérdésére pedig -különös jelentősen igent bólintott. Aztán beletemette arcát a párnába és -hang nélkül zokogott. A könye se folyt, csak testét rázta a roham. A -báró szeliden símogatta haját, vigasztaló szót nem mert ejteni. Végül -elcsöndesedett, úgy látszott, ismét alszik. - -Így telt el a délután. Elaludt, majd ismét hirtelen fölriadt és -mindennemű kérdésekkel állt elő. A báró is észrevette, hogy még álmában, -vagy ájulásában is egyre az ő nagy kérdésén töprengett, csudálatos, -kifürkészhetetlen rendszerességgel vetvén föl sorjában a kérdéseket s -amit megtudott, azt magában összeillesztgette. - -– Mit csinál most Miklós? – kérdezte. - -– Egész éjjel ágyadnál virrasztott. Ki se mozdult a házból. A szobájában -van és föl-alá járva, hallgatódzik minden neszre és kesereg utánad. Kis -anyám, ha látnád, megesnék rajta a szíved és nem gondolnád többé, hogy -nem szeret. - -Majd újabb kérdés: - -– Mondd csak, a házas embernek is az egészsége parancsolja, hogy -szeretőt tartson? - -Az öreg úr előre remegett már minden ilyen kérdéstől. Szegény feje alig -tudott valamit a léhaságok világából, de érezte, hogy mennél -általánosabbá, mennél kötelezőbbé teszi őket a férfi számára, annál -jobban menti azt az egyet, akire leánya gondol. Most is ebből a -szempontból felelt: - -– Mi tűrés-tagadás, kis anyám, ez is megesik. - -– Mikor? - -– Hát… tudod, erről bajos beszélni, például amikor a feleség beteg, vagy -gyönge, bizony akkor megesik, hogy… - -Tovább nem mondta. Olga fehér lett, mint a kréta és rémülten nézett -apjára. Majd valami őrületes dühvel fakadt ki: - -– Hát mért nem tanítjátok meg erre a leányotokat? Miért kellett bután és -tudatlanul belemenni egy életbe, mely tele van förtelemmel, utálattal és -veszedelemmel? Miért nem mondjátok meg, hogy a házasság baromi állapot -és miért adtok férjhez egy leányt, aki gyönge és beteg? - -– Kis anyám! – kiált megrettenve az öreg úr. - -– Én vagyok az oka, én vagyok az oka! – kiáltott magánkivül Olga. Kicsi -hangját annyira megfeszítette, hogy majd megszakadtak a hangszálak. -Szerencsére ismét elfogta a hangtalan síró roham, mely annyira -kimerítette, hogy halálszerű álomba merült, melyből aznap már nem is -ébredt föl. - -Édes apja csak ült mellette és gondolkodott. Olyasfélét érzett, hogy -tennie kellene valamit. Például fogni a leányát és vinni magával, el -ebből a világból, amely tönkreteszi a tisztát és valóságos belső titkos -tanácsossá őt. De eszébe jutott a felesége és sóhajtott. Az fog -történni, amit ez akar, tehát neki semmi köze a dologhoz. Csak a vejére -gondolt nagy keserűséggel. Majd reménykedik: hátha nem igaz? csak valami -gonosz látszat szól ellene? De nyomban ezt a föltevést is elejtette; a -felesége is hiszi, tehát igaz. Az az ember, akiről azt hitte, hogy nincs -más gondolata, csak Olga, szeretőt tart. Borzasztó. És a perfekt világfi -nem tud annyira vigyázni, hogy titokban maradjon a bűne. - -Hat óra után beállított Kömleyné. Mi ujság? Alszik? akkor a báró mehet. -Úgy látszik, a gyerek kezd már csillapodni, akkor át is szállítjuk -magunkhoz. - -– Válást akar? – kérdi félénken a báró. - -– Természetes. Olgának jó izlése van, undorodik attól az embertől. Ok -van rá bőven, együttmaradásra meg nincs egy sem. - -A báró kezet csókolt feleségének és ment. A Deméndy dolgozó-szobája -előtt megállt habozva, fejét csóválta és tovább akart menni. De az ajtó -nyílt és Deméndy előtte állt. - -– Hogy van Olga? – kiáltott izgatott hangon, – hát te sem tartasz -érdemesnek, hogy róla értesíts? - -– Alszik – mondja halkan a báró, majd erőt vett rajta a keserűség. – -Miklós, Miklós, ezt nem vártam volna tőled. - -– Mit? – fakadt ki Deméndy – mit nem vártál tőlem? Ne beszéljetek többet -erről a dologról, mert nem tudom, mit csinálok. Az én vétkem komisz, de -nem komiszabb akárki másénál. Hanem amit a feleséged csinált, az -példátlan, az… az… nem, nincs arra szó. - -– Mit csinált? – kérdi az öreg elképedve. - -– Ő rendezte az egész dolgot, ő tört ellenünk, még mielőtt valamit -tudott volna, ő fogta fel leveleimet, ő világosította fel a leányát és… -és ő öli meg a feleségemet. De ha az bekövetkezik, Kömley Ede báró úr, -vigyázzon a feleségére, mert számadásom rettenetes lesz! - -Az ablak felé fordult s ketté harapta a szivart, melyet foga között -szorongatott. - -– Állok elébe – szólt csöndesen a báró, a feleségemről azonban ne -gorombáskodj, mert azt nem tűröm el. - -Ezzel ment. Deméndy nem is hallgatott rá, nem is értette. Hogy mi -gyötörte oly rettenetesen? Azt hitte, a felesége veszedelme. Úgy is -érezte, hogy most már igazán, szerelmesen szereti a kicsi asszonyt. De -voltaképpen csak a felelősség érzete sujtotta. Meghal, gondolta és ő -ölte meg. Ezt nem tudja elviselni. Ezért a hosszú, magános órák -töprengéseiben, vívódásaiban bűntársul magához láncolta Kömleynét, majd -egyetlen bűnösül. Szenvedjenek együtt. - -Fásultabb óráiban, ha hallotta, hogy Olga nyugodtan beszélget, vagy -alszik, elfogta a skepszis. - -– Dehogy hal meg! gyöngébb, mint más, de nem különb. Az asszonyok nem -halnak meg a szerelemtől, a csalódástól sem. Ki fogja heverni és akkor -vagy megbékül, vagy elválik. – Szabad leszek, gondolta tovább és -iparkodott örülni a szabadságnak, de nem tudott. Szíve összeszorult a -gondolatra, hogy kicsi édese elhagyja. Majd ismét ellágyult: ha nem is -hal bele, de kigyógyulni, boldoggá lenni szegény nem fog többé soha. - -Már több huszonnégy óránál, hogy otthon van, mindig magában, mindig -ezekkel a gondolatokkal elfoglalva. Aztán meg kivertnek érezte magát a -saját házában. Olykor gyerekesnek is látta helyzetét. Ide dugták, nem -szabad mutatkoznia, fogoly, akit majd csak a bíró elé fognak vezetni. -Eh, ezt nem tűri. - -Majd féltékenység bántotta. Voltaképen az anyja sem kevésbé vétkes, mint -ő, mért hogy mégis hozzászít, őtőle pedig írtózik? Tán nem is szereti, -nem is szerette. Még a megcsalt asszonyban is kell élnie a szerelemnek. -Az a pár mondat pedig, amit a kulcslyukon keresztül meglesett, oly -dermesztően szívtelennek hangzott. - -– Annál jobb – gondolta sóhajtva – ha szerelméből is kigyógyult, akkor -még lehet belőle valami. Talán grófné is – tette hozzá, az anyósa -becsvágyára gondolva. - - -2. - -Reggelre Olga úgy érezte, hogy már semmi baja sincs. Még a szíve sem -fáj, még boldogtalannak sem érezte magát. Csak nem tudott fölkelni. A -sikertelen kisérlet után rosszra fordult a kedve és egyedül akart -maradni. Beteg volt, akarhatott. Csak egyedül, egyedül, nem szólni -senkihez, nem hallani senki szavát. Behunyt szemmel, a fal felé -fordulva, szinte egész nap mozdulatlanul feküdt. Édes anyja, majd édes -apja óvatosan be-benézett hozzá, de látván, hogy nyugodtan fekszik, nem -háborgatták. Jó a nyugalom. - -Estére aztán mintha fölébredt volna. Fölült ágyában és vidáman -kiáltotta: - -– Éhes vagyok! - -Kapott egy kis tejet, egy kis sonkát, ezt roppant jókedvvel fogyasztotta -el. Aztán körülnézett, mint az elkényeztetett gyerek, egyszer csak azt -mondta: - -– Hát Miklós merre van? - -– Látni akarod? – kérdi meglepetve a báróné. - -– Hogyne! - -– Vigyázz leányom, ismét megárt, mint tegnap. - -– Akkor csak ujonc voltam, most már nem lesz baj. Aztán végre is az -asszonynak csak kell érintkeznie az urával. - -– Nem urad többé – mondja Kömleyné. - -– Téved a mama – szól Olga szokatlanul határozott hangon – csak most -lesz igazán az uram. - -Kömleynét meglepte ez a hang, elannyira, hogy nem is mert ellenkezni. -Beteg szegény, gondolta, most ne ingereljük föl. Néhány perc mulva -berontott Deméndy. Remélni nem mert, csak iszonyúan aggódott. Lelkülete -annyira fel volt már zaklatva, az aggodalom, a lelkifurdalás, az -elkeseredés, a megalázkodás, hogy mint a kutya csatangol a házában, -aztán meg Éva tolakodása, hogy most már maga sem tudta, voltaképpen mi -bántja. Habozva megállt a szoba küszöbén és nézte felesége fehér -gyermekarcát, melyről semmit sem olvashatott le. A hajdan oly beszédes -nagy szem kicsivé zsugorodott és teljes egykedvűséggel függött rajta. -Sovány kis karját feléje nyujtva, üdvözölte: - -– Jó estét, Miklós, sajnálom, hogy akkora nyugtalanságot okoztam önnek, -mint látja, teljesen fölösleges volt. - -Deméndynek a szívébe vágott a hideg hang, a magázás. Odalépett az ágyhoz -s megragadta kezét, mely csak első pillanatban remegett az érintéstől. - -– Olga – szólt reszkető hangon – hidd el, hogy mindig szerettelek és -méltó vagyok a bocsánatodra. - -– Köszönöm – felelt az asszony és felült az ágyban – szavából azt látom, -hogy nem haragszik rám. - -– Én Önre? – Nem volt ereje többé, hogy tegezze a feleségét. - -– Igen, barátom, mert sokkal több kellemetlenséget okoztam önnek én, -mint ön nekem. Olyan életre kényszerítettem és oly hazugságokat -követeltem öntől, amik nem valók a mi életünkbe. Megokosodtam, ennyi az -egész, ami történt. És ugy-e bár, nagyon jó, ha az embernek okos -felesége van? - -Deméndy nem tudta mire vélni ezt a beszédet. Ránézett és nem ismert -benne többé a feleségére. Igazán csak valami feltűnő hasonlatosság volt -az előtte ülő beteg és a kicsi édes között, aki tegnapelőtt még a -fészekben várta. A gyerekszáj körül kemény vonások rajzolódtak, a -kifürkészhetetlen mélységű szem, melyből hol rajongó érzelmet, hol meg -bohón komolykodó gondolkodást látott, most hideg értelmességgel, -öregesen és józanul tekintett rá és oly átható közömbösséggel, hogy alig -birta állani. Nem értette, de mégis azt gondolta magában, hogy nincs az -a desperatus drámai jelenet, melyet szívesebben nem fogadott volna, mint -ezt a vérdermesztő előzékenységet, mely mögött érezte, hogy valami -rettentő veszedelem lappang. - -Kömleyné is majd kővé meredt meglepetésében. Mégis ő találta föl magát -hamarább és gőgösen fölemelve fejét, közbeszólt: - -– Remélem uram, hogy ez a beszéd nem vezeti önt félre a történtek igazi -következményei tekintetében. - -– Engedje meg, mama – szólt Deméndyné metszően – de a kettőnk dolgát -igazán csak mi ketten fogjuk elvégezni. Nem veszi rossz néven, ugy-e -bár? - -Ezt a kérdést úgy hangsúlyozta, hogy Kömleynének meg kellett értenie. -Ezen a hangon szokta ő alkalmatlan férfilátogatóit kitessékelni. - -– Különben is – folytatta Olga – kettőnk között már csak az a kérdés vár -tisztázásra, hogy hová utazunk. Mert az egész história nem jelent -egyebet, mint változást az úti programmban. Tegnapelőtt még éretlen -gyerek voltam, és holmi kegyeletes terveket szőttem, ezekről persze le -kell tenni. Mit gondol barátom, ne menjünk Tátra-Füredre? Ott igen -kellemes társaságot találunk mind a ketten. Nemde? Hiszen a minisztere -is ott tartózkodik, s a klubja is elég szépen van képviselve. - -– Gúnyolódik! – gondolta Deméndy elképedve – mire véljem? - -– Ön, mama, – folytatta változatlanul egykedvű hangon Olga – gondolom, -nem akarna velünk jönni. Azt hiszem, nem érezné magát oly fesztelenül a -mi társaságunkban, mint eddig, amióta tudom, hogy az uram önnek -udvarlója volt. Vagy egyebe is? – fordult hirtelen Kömleynéhez, oly -egyszerűséggel, mintha egy gombostű után kérdezősködött volna. - -Kömleyné fölpattant. - -– Hogy merészelsz? – kiáltotta reszkető ajakkal. - -– Bocsánat, mama – szólt Olga teljes nyugodtan – én csak kérdezek. Amit -eddig mondott, sem én csaltam ki önből. Azt hittem, ön szeret ezekről a -dolgokról beszélni. - -Kifáradt és hátrahanyatlott. - -– Beteg vagy – szólt Kömleyné hidegen – alkalmasint lázad is van. - -Olga mosolygott és behunyta szemét. - -– Tartok tőle – szólt gyengén, – hogy ezentúl mindig lázam lesz. Nem -értem, hogy amikor olyan vagyok én is, mint a többi okos asszony, miért -tartanak betegnek. - -A beszélgetés erre megszakadt. Olga úgy feküdt, mintha aludna. Kömleyné -izgatottan járt fel-alá a szobában, Deméndy pedig elfogultan ült a -felesége ágyán és az érzéketlen fehér arc vonásaiból magyarázatot akart -olvasni e különös viselkedéshez. Olykor tekintete rátévedt anyósára, ki -még most is gőgös és hideg tudott lenni, noha járása-kelése és a -gyilkos, megvető tekintet, melyet olykor vejére vetett, óriási -izgatottságra vallott. Végre is nem állhatta tovább. - -– Azt hittem – szólt – ön is idétlennek fogja találni ezt a mi -együttlétünket, és véget vet neki. Tévedtem, ennélfogva leányomnak le -kell mondania ápolásomról. - -Deméndy némán meghajtotta magát, ezzel vette tudomásul anyósa távozását, -aki köszönés nélkül becsapta maga után az ajtót, hogy Olga felriadt. - -– Elment? – szólt fejét fölemelve. - -– A mi rossz szellemünk – mondja Deméndy mély keserűséggel. – Olga, -édes, ugy-e, csak a mama miatt beszéltél oly rettentő hidegen és most -ismét olyan leszel, mint voltál, az én édes egyetlen, kicsi édesem, -akinek sohasem lesz többé oka panaszkodni az urára. - -Olga fejét rázta. Egy pillanatra szeme rajta függött az urán valami bús, -sirató szeretettel, aztán ismét hideg és okos volt, mint azelőtt. - -– Nem, Miklós, amit mondtam, nem volt komédia. Hiszen ha volt okom -valamit meggyűlölni, úgy a komédia az. Igazán és őszintén mondom, amit -igazán és őszintén gondolok. Megnyilt a szemem és tisztán látok. -Gondoljon Don Quijote-ra, aki kijózanodik hóbortjából és már tudja, hogy -nincs többé lovagkor, de nem hal meg. Ilyen vagyok most én. Nem -haragszom magára, ön nem vétett nekem semmit. Sőt jó volt hozzám és -iparkodott legalább látszatban megszerezni nekem azt a lovagi szép -világot, melyben én képzelődtem. A fészek! – kiáltott föl és kacagott. – -Szegény barátom, képzelem, mennyit kellett szenvednie amiatt a fészek -miatt. Még ma széthordatom. - -– Ezt nem fogod tenni – kiált Deméndy – nem, nem engedem, lesz még idő, -édes, amikor boldogok leszünk a fészekben, addig hadd várjon reánk. - -Olga komolyan nézett az urára. - -– Ne gyerekeskedjék, Miklós, csak nem kezd most ön hinni Don Quijote-ba? -Önnek eddig nem volt igazi felesége, mert éretlen gyerek voltam és -ostobaságokra kényszerítettem. Ezentúl igazi felesége lesz, olyan -leszek, mint a többi és ön is olyan lehet akkor, amilyen, sőt azt -akarnám, hogy még szabadabban élhessen hajlamainak, mint a többi férfi, -mert megszolgált érte. Azért azt is gondoltam, hogyha végleg még nem -szakított vele, oda vihetné azt az Évát is. - -Deméndy ajkába harapott. - -– Nem teszi helyesen, ha gunyolódik velem – szólt halkan. - -– Bocsásson meg, nem akartam bántani. Tehát jó, ne hozza magával, akkor -kettős igyekezettel rajta leszek, hogy pótoljam őt. - -Deméndy alig türtőztethette magát. - -– Olga – szólt összeráncolt homlokkal – magán nagy sérelem esett, -rettentő szenvedést okoztam önnek, joga van szeget-szeggel viszonozni. -De remélem, egy idő mulva be fog telni az elégtétellel, mert nincs az a -sérelem, melyet örök időn át kellene expiálni. - -– Ön nagyon érzékeny, uram és ezt fölötte sajnálom. Értsen meg végre. -Nem az a célom, hogy önt boldogítsam, hanem hogy teljesítsem azt a -kötelességet, melyet a józan világ a feleségre hárított. Nem szabad -követelőnek lennem, nem szabad szentimentálisnak lennem és nem szabad -betegnek és gyengének lennem. Mindezt meg fogom tenni, a többihez semmi -közöm. - -– Higyje el, Olga, én igazán, mélyen és forrón szeretem! - -– Ez is hozzátartozik a házassághoz? – kérdi egész komolyan – akkor azt -is elvállalom, hogy szeretem. Ámbár azt hiszem, az egy kissé -tökéletlenné teszi a házasságot. És most, barátom, engedje meg, hogy a -beteg jogával éljek: hagyjon magamra, fáradt vagyok, a viszontlátásra -holnap! - -Kezet nyújtott Deméndynek, aki az ajkához emelte. Aztán mély -megindulással föléje hajolt. Deméndyné nem ellenkezett. Nyitott szemmel -nézett az urára, amíg az forró csókot nyomott az ajkára. - -– Nem lesz mindig így – rebegte a férfi s az ajtóból ismét visszafordult -és újból megcsókolta – meg fogod látni, hogy visszatérnek fészkünkbe a -régi istenek, akikről azt hiszed, hogy meg kell őket tagadnod. - -Deméndyné csak intett a fejével, nagyon fáradt volt. - -Másnap az államtitkár, elvégezvén a miniszteriumban szabadsága ügyét, -délben visszatért s meglepetve hallotta, hogy felesége fölkelt és -kikocsizott. Egy pillanatig aggódott: hátha ebben is baj van, de -csakhamar megnyugodott. A hálószobában ugyanis ismét föl volt állítva a -másik ágy. Valamit gondolt és lopva átsietett a fészekbe. A fészekből ki -voltak hordva a pálmák. - -Az államtitkár csóválta a fejét. Mi lesz még ebből? Az élet, ha ilyen -lesz, amilyennek a felesége most vele érezteti, egyszerűen -elviselhetetlen. Nem értette magát. Hiszen valamikor a szó szoros -értelmében ez volt az ideálja. Sőt ezt várta is a házasságtól. Egy -feleség, aki nem követelő. Egy viszony, mely szentesített voltánál fogva -leköti a szenvedélyt és nyugodalmat biztosít. Hát ez most mind megvan. -Igen, de valami szörnyű malicia rejlik mögötte, s valami iszonyú -szenvedés. Mert abban egy pillanatra sem tudott hinni, hogy Olga -csakugyan a mivoltában, a lelkében, az érzésében olyan lehetne, -amilyennek szavaiban és tetteiben magát mutatja. - -– Hiszen ha valóban olyan volna – gondolta – akkor elbánnék a -maliciáival, s magamhoz tudnám kényszeríteni a szívét is. De szenved, -szegényke szenved, nem értem, micsoda rettentő hatalmat ad ennek az -asszonynak fölöttem a szenvedése! - -Már három órára járt az idő, mikor a kocsi berobogott. Tele volt rakva -csomagokkal, skatulyákkal. - -– Megbocsát – szólt mosolyogva – hogy késtem, amint látja, bevásároltam -és ez megmagyaráz mindent. Nincs asszony a világon, aki el ne késnék, -amikor bevásárol. - -Egy kicsit ki is pirosodott a nagy bevásárlásban, melyet most végzett -először anyja nélkül. Deméndy ránézett és csodálta. Bizonyos bájos -rugalmasság volt egész mivoltán, a kicsisége is mintha erővé változott -volna. Apró kacér kalapkája alatt arca az operette soubrettekére is -emlékeztette. Semmi gyerekesség, semmi ügyefogyottság, ez az asszony -igazi asszonnyá változott! - -Ebéd alatt pedig csak bevásárlásairól beszélt, meg arról, hogy mennyi -dolga lesz azután. Hogy kimélje magát? – kacagott. Soha életében oly -erősnek és oly jól nem érezte magát. De alig van ruhája, az sem az ő -ízlése szerint való. Délutánra berendelte a varrónőjét, lesz dolog a -válogatással, a kombinálással, eltart ez vagy három napig is. Aztán a -sok próba, meg mi, de azért nem baj, asszonynak élvezet, ha ruházatával -bajlódik, de aztán majd meglátja, hogy milyen szép is lesz minden. Még -divatot is csinál Tátrafüreden. - -– A tanácsára is szükségem volna – szólt azután, – hiszen önnek akarok -öltözködni és még nem ismerem az ízlését. Nem mutathatná meg Évát? -Szeretném látni, hogyan öltözködik. - -Deméndy lecsapta a kést és ránézett az asszonyra, aki egészen -elfogulatlanul állta tekintetét. - -– Olga! – szólt csöndesen, szinte könyörögve és legyűrte ingerültségét. - -– Nem akar megérteni – folytatja csökönyösen az asszony – mondtam már, -hogy viszonyát egészen természetesnek találom s mivel tudom, hogy ez a -hölgy le tudta magát kötni, meg akarom szerezni az eszközöket, hogy én -is leköthessem. Én tetszeni akarok önnek, Miklós, s önt ez sérti. - -– Ne akarjon nekem tetszeni, önnek erre semmi szüksége. - -– Aztán meg kiváncsi is vagyok – folytatja Deméndyné – igazán kiváncsi -vagyok, hogy milyen az a leány. Mondja, hasonlít rám? - -– Nem – nyögi Deméndy a fogai között. - -– Vagy a mamára? – kérdi, jó étvággyal falatozva. - -– Ne kínozzon már. - -– Hiszen csak kiváncsi vagyok. Aztán ugy-e nem került annyiba, mint én? - -Deméndy nem bírta tovább. A vér elborította agyát. - -– Kedves Olga – szólt fojtott hangon – ön számot tarthat mindenre, amit -egy megbántott asszony elégtételül megkíván, de én, bármennyire akarnám -is, nem vagyok képes arra a szerepre, melyet velem játszatni akar. Ha -semmiképen sem akar megbocsátani, akkor történjék meg inkább a -legrosszabb, ami rám csak képzelhető, váljunk el. Ne féljen, ez sem -enyhébb bosszú, mint az öné, de legalább illőbb önhöz is, én hozzám is. - -Deméndyné lehajtotta fejét, merengő szomorúságában ismét megnyilatkozott -a régi édes, de aztán csak rázta fejét és vége volt. - -– Erről szó sincsen – mondotta – nekem jogom van ahhoz, hogy igazi -asszony legyek, mint a többi. Odaadó leszek, hű leszek, szerető is -leszek, de azt egy férfi sem kívánja a feleségétől, hogy törődjék az ő -érzékenységével. - -– Akkor, kedvesem, én teszem meg a kellő lépéseket. - -– Ezt nem fogja tenni, mert gyávaság volna. Tessék megzabolázni engem, -ha férfi, idomítson, parancsoljon, védekezzék, vagy büntessen. Ha -tetszik, veszekedjék, legyen kíméletlen és aztán kárpótolja magát a -házon kívül, de megszökni nem engedem. Végre is nem én vagyok -házasságtörő, hanem ön. Mi oka volna önnek válni? - -– Úgy beszél – szól keserűen Deméndy, – mintha az édes anyja oktatta -volna ki. Ez a kegyetlenség becsületére válnék ő méltóságának is. - -– Egy okkal több, hogy tovább is ilyen maradjak. Hiszen önnek, mint -tudom, faibleje volt ez a kegyetlenség. - -Farkasszemet néztek egymással. Deméndyben forrt a vér, de csak -türtőztette magát. Olga fölkelt és kezet nyújtott neki. - -– Egészségére. - -Deméndy ajkához vitte. Olga közel hajolt hozzá. - -– Nem akar megcsókolni? - -– De igen. - -Hidegen, formálisan homlokon csókolta. Aztán az egyik jobbra, a másik -balra ment. - -– Ezt nem fogom elviselni – mondotta magában Deméndy, de azért csak -elviselte. - -Felesége csakugyan egész délután a varrónőjével volt elfoglalva. Deméndy -járt az elintézendő dolgai után, este a klubba is betért. Mikor hazaért, -Olga már ágyban volt. Nincs semmi baja, csak egy kicsit fáradt, egy -kicsit lusta. Vacsorálni is fog, ha nincs kifogása ellene, majd az ágya -mellett fog teríttetni. - -Aztán magyarázgatta, milyen ruhákban állapodott meg. Egyet maga is -komponált. Extravagáns, de nagyon szép, határozottan tetszeni fog. Egy -angol derék, francia dísszel és betyárujjakkal. Majd meglátja, milyen -pikáns lesz benne. - -– Igaz is – szólt azután, – már délben akartam kérdezni, fölkereste már -Évát? A levelében még egy találkozást követelt. - -– Nem! – förmedt föl Deméndy durván. - -– Rosszul tette – mondja Olga – s igazán kérem, ne érzékenykedjék, mikor -erről beszélek, de a magam érdekéről van szó, azért teszem. Önnek -teljesítenie kell e hölgy kívánságát, hogy botrányt ne csináljon. Ez -fölötte kellemetlen volna, mert ha nyilvánosan is tudomásomra jut az -eset, akkor a társaság kedvéért nekem is scénákat kellene csinálnom. -Úgy-e? - -– Sohse törődjék vele, majd elintézem a magam dolgát. - -– Akkor jól van, hiszen egyebet sem akarok, mint hogy elintézze. - -Így végződött a vacsora. - -– Nem akar elmenni? Az est igen kellemes. Sajnálom, hogy olyan fáradt -vagyok, de talán holnap vele mehetek. - -– Köszönöm, itthon maradok. - -– Vigyázni kell az egészségére – folytatja Deméndyné – a többi urak, -akik még itt vannak, nem ülnek otthon, s bizonyára az egészségük kívánja -meg, hogy házon kívül szórakozzanak. - -– Ön virtuózságra vitte a csipkedést – fakad ki Deméndy vonagló ajkkal – -de jól van, tűrni fogom, amíg önnek csak jól esik. - -– Jó mesterem volt – suttogja Olga és lehanyatlik a feje. Deméndy fölébe -hajol és két könnycsepp szivárog szemébe. - -– Édes, édes! suttogja az asszony fülébe. - -Ez a kezével egy párszor végig simítja a férfi haját, aztán ellöki -magától és csukott szemmel int neki: menjen. - -Aztán hirtelen, mintha most jutott volna eszébe, fölkiáltott: - -– Azaz hova is gondolok? Hiszen este van s ez a szoba az öné is. Tehát -tetszése szerint, Miklós. Ha éppen szüksége van rám, ne tekintse, hogy -fáradt vagyok, ezt csak úgy mondtam. - -Deméndy ezt is lenyelte. Az ajtóból visszafordult, felesége meredt -szemmel bámult utána, de teljesen érzéketlenül. - -– Megtébolyodott – gondolta elhülő vérrel – nagy isten, mi lesz ebből? - -Az éjszakát dolgozószobájában töltötte. Másnap egész nap nem találkozott -feleségével. Időt akart neki engedni és ki akart térni a gyilkos -előzékenység elől, mellyel szegény Olga vele szembe tüntetett. -Vendéglőben ebédelt, aztán a minisztériumban belevájta magát a munkába s -öreg este volt, mire elszorult lélekkel hazafelé tartott, ahol otthont -többé nem talált. - -Olga szalonjában várta, divatképeket tanulmányozva. Egy szóval sem -kérdezte, hol volt napközben, ellenben a legaprólékosabban beszámolt a -maga dolgaival. A bútorokat már bevonatta, a ládákat lehozatta, két nap -alatt teljesen rendben lesz, utazhatnak. Aztán hozzátette: - -– Sajnálom, hogy intézkedésemmel megfosztottam éjjeli kényelmétől. Már -jóvátettem hibámat, melyet nem is kellett volna elkövetnem ha egy kicsit -gondolkodom. Az a rend, hogy külön szobája legyen, hát miért -kényszeríteném a régi parasztsághoz? Berendeztettem önnek öltözőmet, -szomszédok vagyunk, de nem zavarom. Bizony, nagyon okos rendszer ez, nem -hiába olyan általános. - -– Mit gondol Olga, – kérdi Deméndy szeliden – mi lesz ennek a vége? - -Az asszony rideg arca erre a kérdésre felengedett, merengve sütötte le -szempilláit, úgy mondta, suttogó hangon: - -– Meg fogunk öregedni és akkor vége lesz mindennek. Nem hiszek már a -halálban. - -– Így nem akarok megöregedni – válaszol Deméndy vonagló ajkkal – inkább -főbelövöm magamat. - -– Nem, nem! – sikolt Olga és rémülten tárja karjait ura elé. Ez boldogan -szökik melléje, a melléhez szorítja és forró csókokkal borítja el arcát. - -– Tehát szeretsz, úgy-e szeretsz még? Ó édes, tudtam, hogy csak meg -akarsz büntetni, de a szíved örökre az enyém. - -Az asszony karja lehanyatlik, arca, melyet a férfi elvakult csókokkal -borít el, irtózatot és szörnyű fájdalmat tükröztet vissza. Fel is -szisszen és összeszorítja fogát – ha Deméndynek csak egy csöpp józansága -van, láthatta, hogy felesége az ő karjaiban most tízszeresen érzi azt a -kínt, melyet a fészekben a kelletlen szeretkezések közepette ő -szenvedett annyiszor végig. - -– Szeretsz? – súgja Deméndy egészen boldogan. - -– Igen – mondja Olga kurtán. - -– Milyen hidegen mondod. - -– Szeretlek, – ismétli Olga – most már elég meleg? - -Deméndy elereszti feleségét, kijózanodott. Szomorúan néz rajta végig és -nehéz sóhajjal mondja: - -– Tehát mindennek vége! Így is jó. - -Olga újból megijed. - -– Kis uram, – kiáltja – nem igaz, én… én… igazán szeretlek. - -– Nem – szól Deméndy a fejét rázva – azért mondja, hogy meg ne öljem -magamat. Én pedig azt mondom magának, amit a fészekben annyiszor -hallottam, hogy szerelmet nem lehet hazudni, megérzi azt az ember, ha -igazán szeretik, azt is, ha csak mutatják. - -Olga magához intette az urát. Megfogta fejét és a füléhez hajolt: - -– Nem érzed? – súgta. - -– Édes – kiáltott boldogan Deméndy, ez ismét a régi felesége volt – most -már érzem és esküszöm neked, hogy soha, de soha… - -– Ne esküdj, – súgja az asszony és szájára teszi kezét – hagyjuk a jövőt -és hagyjuk a multat. De úgy-e, már nem gondolsz arra, hogy meghalj? - -– Nem, érzem, hogy igazán megbocsátasz. - -– Meg fogom próbálni, Miklós, ne haragudj, de csak ennyit mondhatok. -Szeretlek és amíg kínoztalak, akkor is szerettelek. De még undorodom -magamtól, azt hittem, bele fogok halni és mégis élek. Meg fogom -próbálni, hogy újból megszokjam az életet. - -– Édes, – áradozik Deméndy – a csapás nagy és váratlan volt, értem, hogy -hamarosan nem teheted magad rajta túl. De el fogod felejteni és meg -fogod szokni a te bűnös uradat, aki azért nem volt sohasem rossz. Bízzál -bennem, édes, idővel minden jó lesz. - -– Jó lesz, – ismétli Olga – igen, idővel. - -És három napot töltöttek még Budapesten, valami ősziesen bús -boldogságban. Olga gyöngéd és érzelmes volt. Az ura ölelését nagy -szeretettel fogadta, viszonozta is, bizonyos anyás odaadással, de jókedv -nélkül és mindig csak úgy, hogy az urának engedett. Aztán elutaztak, a -társaságba vegyültek és Deméndy a zajos életben kezdett feléledni és -kevésbbé figyelte feleségét. Látta, hogy nem olyan, mint volt, de -boldogan mondogatta magában: olyan most ez az asszony, amilyennek lennie -kell. Olykor arra is gondolt, hogy megéri ezt az eredményt a krizis, -melyen keresztülmentek, neki is, aki felszabadult a kényszerromantika -alól, Olgának is, aki most igazán bízhatik benne – ilyen feleség mellett -semmi oka többé a csapodárságra. - - -3. - -Július vége felé járt már az idő, mikor a reggeli után a póstáról -érkezett leveleket bontogatták. A sok hivatalos és nem fontos irka-firka -között az államtitkár egy keskeny hajtású levélre bukkant, melynek -láttára a vér szívébe tolult. Ránézett a feleségére, hátha nem vette -észre, de ez is halványan megkövülve ült a széken és rémülten meredt az -ura arcára, melyről világosan leolvashatta a pillanatnyi ösztönszerű -gondolatot: Jó volna elrejteni a levelet. Hátrahanyatlott székén, -Deméndy gyors és bosszus mozdulattal feltépte a levelet, belenézett és -odadobta az asztalra. - -Míg izgatottan járkált fel-alá a kis szobában, egyre folyt közöttük a -néma tusa. Az ember reménykedett: nem fogja megnézni a levelet. Az -asszony habozott: hozzányuljon-e, vagy várja be, míg az ura odaadja? Ó, -a hajtásáról is megismerte, miféle levél az. S amíg előtte az asztalon -feküdt s csak messziről elmosódva látta azokat a rettentő kézvonásokat, -a szíve megdermedt. Mind a kettőben egyszerre feltámadt annak a -jelenetnek az emléke, mikor Olga szemébe vágta urának a szeretője -levelét. Egyszerre csak ugyanott tartottak, mint akkor s tudták -egymásról, mire gondolnak. Olga üvegesedő szemmel bámult az urára s -lassankint újból elfogta az akkori remegés, mind jobban rázogatva kicsi -testét. Deméndy odaugrott hozzá és karjaiban felfogta. Az asszony -rettentő erőfeszítéssel iparkodott erőt venni a rohamon s egyszerre csak -mohón, elvakultan kapott a levél után s elolvasta. Rövid volt, metsző és -fenyegető. Még mindig várja az értesítést, de már nem soká. Ha három nap -alatt választ nem kap, személyesen fogja felkeresni. Nem pénzről van -szó, hanem elégtételről. Őt nem lehet ily durván ellökni, sem pedig -lekenyerezni. Elégtételt követel, mely ha nem kielégítő, ő nem tudja, -mit csinál majd. - -A levélre nézett, aztán az urára. - -– Vasra veretem, – csikorogta ez a foga között – ha ide mer jönni. - -– A szeretőd! – sikoltja Olga és hanyatt esik. Vége volt az erejének. -Még próbált magán uralkodni, de teljes mértékben kitört rajta az -idegláz. Sírt és reszketett és hangosan felkiáltott, valahányszor az ura -hozzá akart nyúlni. - -Vége volt a komédiának, a kicsi asszony nem bírta tovább. Deméndy csak -most látta, hogy kevés együttlétük alatt Olga csak magára erőszakolta a -nyugalmat és szerelmet s most, hogy ez az átkozott levél újból -emlékeztette nagy csalódására, nem bírta tovább. A csillapodás óráiban -még próbált a régi lenni, nem tudott. Olykor még közömbösen szóba -ejtette a levelet s biztatta Deméndyt, hogy válaszoljon, nehogy az a -leány csakugyan botrányt csináljon. Sőt egyszer maga is bele fogott egy -levél írásába, amelyben arról akarta azt a hölgyet értesíteni, hogy ide -ugyan hiába fárad, mert ő tud az ura apró kalandjairól, ő róla is és -épen nem sikerül a bosszúállása, ha azt hiszi, hogy családi -boldogságukat feldúlhatná. Papirosra vetett néhány betűt, aztán -megirtózott tőle és visszaesett. Deméndy kétségbeesve nyugtatgatta; -ebből is láthatja, mennyire őszinte a megtérése, hogy abszolute nem is -gondolt már azzal a leánnyal, hogy felejtse el az egész dolgot és bízzék -benne. - -Olga igent bólintott, de csak nem sikerült megnyugodnia. Néhány nap -mulva fellábadt ugyan, ki is kocsizhattak, de az árny, mely a hűtlenség -felfedezése óta közéjök férkőzött, most már nem akart eloszlani. - -Ötödnapra egy kocsi állt meg a szálló előtt. Az erkélyen ültek, Olga -kendőbe burkolva, mert hűvös volt, Deméndy mellette ült és a kendő alatt -a magáéban szorongatta felesége kezét. Ahogy a kocsi alattuk megállt, -Olga ültéből felugrott és a rémülettől elszorult torokkal kiáltani -akart, de nem tudott. Egy szempár csüggött rajta, oly áthatóan lobogva, -hogy rögtön megismerte: ő az, idejött! - -– Mi lelt? – riad fel Deméndy. Olga még mindig némán a rémülettől a -kocsira mutat, Deméndy odanéz, épen csak a gyászruhás magas alakot -láthatja, amint a kapu alatt eltünik, de ennyi is elég volt. -Ösztönszerűen magához kapta feleségét, aki mint a megriadt madár búvik a -kebléhez és görcsösen a nyakába kapaszkodik. - -– Ne félj, édes, – súgja a férfi és a szobába vonja Olgát – ha ide jött -is, elébed nem fog jutni és én sem fogok vele szóba állani. - -De Olgának nem ez kellett. Tagadólag rázta fejét s most már iparkodott -erőhöz jutni. - -– El kell intézned – rebegte iszonyú erőfeszítéssel. – Ne kímélj, erős -leszek. - -– De semmi joga, hogy így tolakodik – véli Deméndy és szívdobogva lesi, -mikor lép már ajtajukhoz az a leány, akit most félelmetes kísértetnek -nézett. - -– Meg kell tudnia, hogy nincs semmi keresni valója, – mondja Olga – -akarom, hogy megtudja, különben azt hiszi, hogy én… még mindig… - -Deméndy elértette és megrendült. Tehát ezt is. Mélyen lesújtva, a szíve -mélyében siratta a kis édest, akinek még ezt a martiromságot is el kell -miatta viselni. Elborult arccal gondolkozott és Olga még hizelgett és -könyörgött neki, hogy egyezzék bele, hogy állítsa szembe a volt -szeretőjével. - -Egymáshoz tapadva hallgatództak kifelé és lesték a csengő hangját. A -percek multak; nem jött. Deméndy hol a felesége kezét szorította, hol a -haját simogatta bátorítólag. Közben mind a kettő egyet gondolt: ide -szállt meg, csakugyan, láda is volt a kocsiján s most már öltözködik. - -Keserves húsz perc mult el így, végre határozott, szinte dörömbölő -kopogást hallottak. Férj és feleség összerezzent, Olga görcsösen az -urába kapaszkodott, aztán egy hirtelen szökéssel a tükör előtt termett s -lázasan kezdett a haján igazítani. A szobaleány jött be és névjegyet -adott át. Egy hölgy, aki ide szállt, küldte és választ vár. - -– Várjuk – kiáltott Olga erős, szinte vidám hangon, melytől Deméndy -megijedt – öt perc mulva jöhet. - -Aztán dudolva besurrant a hálószobába, magára zárta az ajtót s mind -hangosabban hallatszott ki az éneke. – - -– Mit csinálsz, édes? – kérdi Deméndy. Az ének épenséggel nem volt -jókedvű, lelketlenül, üresen szóltak a hangok. - -– Mindjárt! – kiált vissza Olga – majd meglátod. - -És az öt perc le sem telt, mire Olga kilépett, az ajtóban megállt és egy -rózsát igazított még el hajában. - -– Szép vagyok? – kérdi és remegő mosollyal néz az urára. - -Szegényke kiöltözködött. Azt az extravagáns ruhát öltötte magára, melyet -ő komponált össze. Különös volt, talán ízléstelen is, de meghatóan -illett erre a gyenge kis testre és összevisszaságában rávallott a kis -test tépett lelkére is. Deméndy összefacsarodott szívvel fonta karjaiba, -úgy csókolta a fülébe: - -– Édes, drága édes, ha tudnád, mennyire szeretlek. - -Odavonta urát a pamlaghoz és maga mellé ültette. A keze egyre remegett -és szeme csillogva szegződött az ajtónak. Még néhány pillanat és -jelentik: - -– A hölgy itt van. - -– Bejöhet – kiált Olga és felugrik. - -Nyomban nyilt az ajtó és belépett Éva. Elegánsan, igézően szép és -halvány volt, gyászruhája még magasabbnak mutatta. Tartásában dac, -gőgösen felvetett fejében erő. Amint a két nő egymást meglátta, mind a -kettő összerezzent. Néhány másodpercig nézték egymást, aztán Olga -reszketni kezdett és mind közelebb húzódott urához, aki felfogta -karjaiban. - -– Bocsánat – szólt Éva száraz hangon – azt hittem, egyedül találom az -államtitkár urat. - -Ez indulatosan fel akar kelni, de Olga már összeszedte magát és -visszaszorítja helyére. - -– Tévedett, – mondja biztos hangon – az én uramnak nincs semmi titka -előttem s én kérettem magát, mert magam akarom elintézni a dolgát. Tehát -csak bátran, mi tetszik? - -Éva nem volt erre elkészülve. Hamarosan alig tudott szóhoz jutni. Olga -érezte győzelmét és asszonyi kegyetlenséggel kihasználta. Ahogy az ura -mellett állt, a térdére ült le, átkarolta nyakát, úgy mondta végtelen -szívességgel: - -– Üljön le ön is, kisasszony. - -Évában felforrt a vér. Nagyon is értette a gyilkos gúnyt. Fülig -elpirult, aztán félig elfordítva fejét, metsző hangon mondta: - -– Nem szégyelli magát? - -Jobban hatott, mint gondolhatta. Olga lepattant az ura térdéről, mintha -kígyó marta volna meg. Deméndy pedig félkarjával átfogta derekát s -lángoló szemmel rontott Évának. - -– Megtiltom, hogy a feleségemet bántsa – kiáltotta – és vegye tudomásul, -kisasszony, hogy jogom volna önt zsarolásáért azonnal letartóztatni. - -Éva már feltalálta magát. Megvetően nézett végig az emberen, meg a -feleségén s nyugodtan, lassan mondta: - -– Kitelik öntől, noha nem pénzért jöttem. Hála az ön becsületességének, -megtanultam a módját, mint kell pénzre szert tenni. Nincs is már semmi -keresni valóm itt, mert célom a bosszú volt, a méltóságos asszonynak -akartam bemutatni az urát. Tehát tud róla és nem bánja? Akkor az én -boszúm kútba esett. Azok után, méltóságos asszonyom, amiket az ura nekem -önről mondott, fel kellett tennem, hogy megjelenésem lesújtja. Tehát -önről is hazudott. - -– Elég – kiált rá Deméndy. - -– Ne hetvenkedjék, – szól kicsinylően Éva – az államtitkár úrral már -semmi dolgom. De a méltóságos asszonynak meg kell magyaráznom, hogy -nincs joga én reám, mint valami nyomorult teremtésre lenézni. Én se -vagyok rosszabb önnél, méltóságos asszonyom, csak leszek. Kérdezze meg -tőle, az urától, akihez oly kérkedve dörgölődzik, tud-e rólam rosszat -mondani? Nem voltam-e tiszta és becsületes, mint ön, amíg az ő kezébe -nem kerültem? S hogy az övé lettem, mézes-mázas szótól és hazug -gyöngédségtől elkábítva, a szegénységtől lenyügözve, nem tartottam-e -neki igaz hűséget – neki? nem, magamnak – mind a mai napig? Csak -kérdezze meg tőle, nem lett volna-e százszorta boldogabb ő, ha engem -hívnának Kömley baronesse-nek? De nekem nem jutott a törvényes -becsületből, mert szegény vagyok, eladott teremtés, mert kell a pénz, -melyet ön épúgy kap, mint én, csak épen nem szorult rá. Ennyi az egész -különbség. - -– Ne hallgass rá, édes – szól Deméndy nyugtalanul, de Olga int neki, -hogy hallgasson és előre hajtja fejét s figyelmes nagy szemével mondja -Évának: folytassa. - -– Látja rajtam ezt a fekete ruhát? – folytatja ez fájdalmas keserűséggel -– az öcsémért viselem. Ártatlan, aranylelkű fiú volt, miattam halt meg, -azaz önért, államtitkár úr. A vízbe ugrott, mert nem akart tovább élni, -miután megtudta, hogy nincs becsületem. Ez az én becsületem, – teszi -hozzá büszkén – mely halálba kergette az öcsémet. Romlott világban nem -halnak meg becstelenség miatt. - -– A Jani! – szólt elképedve Deméndy. - -– A Jani! – kacag gúnyosan Éva – az ön szobájából, az ön szavát hallva, -egyenesen nekiment a Dunának. És ön még most is azt hiszi, hogy csak -szükséges kalandja voltam fiatalember korában és fölösleges mulatsága -azután. Az önök mulatságait a szegények az életükkel fizetik meg. -Gazdagok, előkelők s hogy a gazdag, meg az előkelő leányok -tisztességesek maradhassanak, rávetik magukat a szegényekre, akiket nem -kell elvenni. És még merik fönnhordani a fejüket és ön, méltóságos -asszonyom, még mer kérkedve lenézni rám? Gyilkosok maguk, gyilkosok, -gyilkosok mind. Ó, hogy megvetem magukat! - -– Így van ez? – kiált fel Olga iszonyodva. - -– Menjen az utcára, méltóságos asszonyom, ezrivel látja ott a leányokat, -romlottak, romlottabbak, mint én. Azért, hogy maguk gazdagok, -tisztességesek lehessenek. Az urak, akik önöknek síma udvariassággal és -válogatott finomsággal bókolnak, a szegények között valóságos durva -kocsisok. A pénzükkel kísértésbe viszik a szegényeket, a tekintélyükkel -zsarolják, az előkelőségükkel erőszakolnak. Mit? Nagyra tartják a -becsületet és jobban örülnek egy gyönge szegény leánynak, mint tíz -becsületesnek. A férfiaknak szükségük van ránk, azért kell pusztulnunk. -És pusztulunk is, maholnap nem is lesz már szegény asszony, aki szegény -gyermeket szülne. - -– Rettentő! – rebegi Olga és eltakarja az arcát. - -– Ezt akartam mondani – folytatja Éva és most, méltóságos asszonyom, -átengedem önnek az urát. Ha még egyszer megcsalja, tudja meg, hogy nem -én vagyok az oka. Egynéhány romlatlan teremtés még van köztünk, az -államtitkár úr majd csak rájuk akad. Magamat ajánlom. - -Nyomasztó csendben maradtak magukra. Multak a percek, Deméndy aggódva -nézte feleségét, aki térdére támasztott karján nyugtatta a fejét és -megerőltetve gondolkodott. Fel akarta belőle rázni, de Olga intett neki, -hogy hallgasson. Egy kocsi állt meg a kapu előtt, majd megindult. Olga -összerezzent, tudta, hogy az a leány távozott rajta. De mégis maga előtt -látta és újból hallotta minden szavát. Egyszerre csak megragadta Deméndy -karját. - -– El akarod venni? – kérdi hevesen. - -– De édes! - -– Joga van hozzá, – folytatja Olga – több joga, mint nekem, mert ő volt -az első, mert sokkal különb nálamnál, mert jobban is szereted. - -– Sohasem szerettem, esküszöm. - -– Milyen szép, milyen erős, – szól Olga keseregve – mi vagyok én hozzá -képest? - -– Elég volt, – szólt most Deméndy – nem engedem meg tovább, hogy reá -gondolj és hogy összehasonlítsd magadat ő vele. Amiket mondott, tiszta -valótlanság. Hiszen nincs az a tolvaj, aki ne keresne és ne találna -mentséget abban, hogy muszáj volt lopnia. Ezren és millión vannak a -szegény, becsületes leányok; aki elbukik, az arra való, és én nyugodt -lélekkel válhattam el tőle, mert nem tartozom neki semmivel és tudom, -hogy ha én nem, akkor más… - -Megakadt. Ránézett a feleségére és nyomban lesütötte szemét. Szégyelte -magát, megvetette magát. Összeszorította fogát és az ablakhoz lépett. -Olga meg utána nézett, bús mosollyal az ajkán és rázta fejét. Ahogy így -némán, a férfi háttal az asszonynak, kínos negyedórákat töltöttek -együtt, talán először együttlétük óta értették meg egymást teljesen. -Megértették, hogy a mivoltuk, a gondolkodásuk, az erkölcsük teljesen -idegen s e szakadásokon keresztül hiába dobog egymás felé a szívük. És -Deméndy, mintha csak hályog esett volna le szeméről, most érezte csak, -hogy a felesége gondolkodása nemcsak gyerekes, hanem nemes is és az ő -felfogása nemcsak köznapi, hanem nyomorúságos is. Az a különös, figyelő, -félig anyás, félig megvető tekintet, mellyel Olga őt hallgatta, minden -szavára megfelelt: lehet valakit szerelemmel a szívére zárni és azután -így beszélni róla? Lehet valakiről így beszélni és meg nem undorodni a -szerelmes multtól, mely hozzáfűzött? S ha lehet, érdemes akkor súlyt -értéket tulajdonítani a becsületnek, a tisztességnek, az érzésnek, a -szentségnek? - -Olga mély sóhajtással felkelt és az urához lépett. - -– Menjünk innen, – mondta csöndesen, - -Deméndy ránézett és szíve megsajgott. - -– Úgy-e, nagyon megvetsz? – kérdi fájdalmasan. - -Olga a fejét rázza. - -– Nem, Miklós, – szólt szeliden – a dolog el van intézve és ez nagyon -jó. Most már élhetünk úgy, ahogy neked tetszik. Csak itt, ebben a -szobában ne maradjunk. - -– Hova menjünk, édes? - -– Ismételjük meg most nászutazásunkat – szól Olga szomorú mosollyal – -nem emlékül, hanem búcsúzóul. Úgy érzem, mintha csak most volna jogom -erre az útra. Az első egy rossz fogalmazásnak a kezdete volt, azt szét -kell tépni, mint minden rossz fogalmazást és belekezdeni egy újba. Ez -helyesebb lesz – teszi hozzá – és rövidebb. - -– Olga! – kiált Deméndy – nem hiszed, hogy boldogok lehetnénk? - -– De igen – felelt különös mosollyal – majd ha búcsúzunk az ideáloktól -és elfelejtjük, amit nem lehet feledni. - -Deméndy nem merte folytatni. Csomagoltattak és a legközelebbi vonattal -elutaztak. - -A szerelmesek zarándokútján mindenütt szikrázott a nyári verőfény. -Csobogó vizek és rengő erdőkoronák váltakoztak, a vasút, melyen ültek, -vitt más szerelmes, boldog új házaspárokat. Ugyanabban a szállóban -laktak, ugyanazokat a kirándulásokat tették meg, ugyanazokon a székeken -ültek, ugyanazokban az ágyakban háltak. Olgának kitünő emlékezete volt: -minden helyen, minden pillanatban emlékezett rá, hogy mi volt akkor. De -már nem ismételték az akkoriakat, csak emlékeztek rá. - -– Emlékszel? – szólt Olga – itt bizonyítottam neked, hogy a halál csak -előítélet. Hogy az emberek csak azért halnak meg, mert nem ismerik a -szerelmet. De mi feltaláltuk a szerelmet és halhatatlanok vagyunk. Mi -ketten, én és te. És sajnáltam a szegény mamát, meg a papát, hogy el -kell majd tőlük válnunk, mert ők is halandók. Micsoda ostobaság volt, -nemde, Miklós? - -Helyről-helyre, napról-napra, így tagadta meg multját. Mikor az utolsó -kis határszéli falut elhagyták, Olga a nyitott kocsiban felállott, -visszanézett rá és kezével intett. - -– Isten veletek, most már minden rendben van. - -Úgy helyezkedett be a világba, mint valami hivatalba. A házukat teljesen -átalakította. Nem maradt meg egyetlen bútordarab sem a régiből s -megszüntetett minden lányos vonást és minden gyerekes elrendezést. -Nehéz, méltóságos és hideg lett a házuk, mint a Kömley-palota. -Reprezentált, látogatóba ment, páholyt bérelt és eljárt a parkklubba. Az -ismerősök összecsapták kezüket: hogy megváltozott! És elismerően -bólogattak a fejükkel: végre észre tért, ez az Olga most már talpig -derék asszony; hiába, az ura mégis csak tudott vele bánni. - -Annál feltünőbb volt, hogy ez az előnyös változás mennyire elkomorította -Deméndyt. Az államtitkár zárkózott és ideges lett, kerülte az embereket -és a politikával is csak úgy foglalkozott, mint a szivarjával. Egyikről -a másikra gyujtott és nem élvezte. Pedig ha magukra voltak, gyöngéden, -szeretettel simultak egymáshoz. Épen csak a hit az egymás boldogságában -hiányzott házaséletükből. - -Idővel azonban ez is bekövetkezett. Tavasz elején Olga anyának érezte -magát. Ettől a pillanattól fogva visszavonult minden társaságtól és -naphosszat ült az ablaknál, magába mosolyogva és figyelve a rejtelmes -pihegésre, melyet szíve alatt érzett. Deméndy végtelen gyöngédséggel és -szeretettel csüggött rajta. Mikor egy nap haza jött, végigjárta a szobák -sorát, keresve a feleségét. Nem volt sehol. Már kérdezni akarta, hogy -kikocsizott-e, mikor szeme a kárpitajtóra esett. A szíve nagyot dobbant, -nem merte remélni. És mégis fellebbentette az ajtót és ott állt a régi -fészekben és Olga ott ült a régi helyén, a nyitott ablaknál és dudolva -nézett ki a ragyogó tavaszi tájra. Deméndy elébe borult és -elsanyargatott szívéből kitört a boldog zokogás. - -– Édes, édes, – rebegte – úgy-e, fölébredtünk a rossz álomból? - -Olga gyöngéden simogatta az ura haját és könnyes szemmel mosolygott: - -– Egy kis időre, – szólt csendesen – szeretném _neki_ megmutatni, hogy -így is éltünk valaha. - -Mennél közelebb értek a kritikus naphoz, Olga annál boldogabb volt. -Készítgette, rakosgatta a kis holmikat és egyenkint könnyeivel áztatta. -Deméndy nem tudott hova lenni az izgatottságtól. A felesége mind -gyöngébb és vértelenebb lett. Az utolsó héten már nem is tudott -felkelni. Iszonyú fájdalmai voltak, de szeme ragyogott és ajka -mosolygott. - -Egy októberi napon aztán a régi, gyerekes titokzatossággal magához vonta -Deméndy fejét, úgy súgta a fülébe: - -– Úgy-e, nem adsz neki mostohát? - -– Miket beszélsz! – riad fel Deméndy – de édes, miket beszélsz! - -Olga csak simogatta a fejét. - -– Tudod, hogy ostoba vagyok. Hát csak azért, igérd meg, hogy nem adsz -neki mostohát. - -Meg kellett igérnie. És azt hitte, biztatnia kell a kicsi asszonyt, hogy -ne féljen. Az orvost is kitanította rá és magyaráztatta vele, hogy a -gyönge asszonyok sokkal könnyebben esnek túl a szülésen, mint az erősek. -Olga mind boldogabb lett és azt hitték, hogy fogott rajta a biztatás. - -Aztán megszületett a gyerek, kis leány volt, egészen könnyen, minden baj -nélkül. A beteg asszony bámulva nézte a csöpp teremtést, akit melléje -fektettek. Kicsike kis beteg gyerek volt, alig két kiló. Az orvos -csóválta a fejét és előkészítette az államtitkár urat, hogy legyen -elkészülve a gyerek pusztulására. Végül meg kellett mondani Olgának is. -A gyerek sárgaságot kapott, nem lehetett táplálni sem. És ekkor Olga -magához ölelte a kis teremtést és boldogan súgta: - -– De jó, hogy magammal vihetlek. - -És két hét multán Olga, a kis édes, egészen váratlanul, minden látható -betegség nélkül elszenderült és csak odaát ébredt fel, ahova való volt. -Az ura karjaiban halt meg és utolsó szava ez volt: - -– Mégsem voltam rossz, mert belehalok. - - - - -KILENCEDIK FEJEZET. S A TÖBBI. - -És aztán? – Nyájas olvasó, ne kívánd tőlem, hogy mint az asztalos, dolga -végeztével, összeszedjem a gyaluforgácsokat. Kérdezték tőlem, mi lett -Sárikával s nekem nincs kedvem megmondani, mi lett Sárikával. Ahhoz -sincs kedvem, hogy elmondjam, mi lett Évából s szívemnek ellenére mondom -csak el. Lelkem tele van csüggedéssel, hogy papirosomnak utolsó lapjához -értem. Alakjaimmal végeztem. Ha a búzaszem belekerül a malomba, kár -részletesen beszélni arról, mi lesz vele. Ezek az alakok, akiknek -életével húsz árkuson keresztül foglalkoztam – magyar írónak csak tíz -árkus dukál – benne vannak az élet malmában. Megőrli őket, ennyi elég. -De te is, jóhiszemű olvasóm, aki e sorokig követted írásomat, érzed -majd, ami engem csüggeszt, hogy mondani valómnak épen csak a legelejére -értem. Ön is, nagyságos műbíráló úr, rám sütheti, hogy el kellene égetni -ezt a gyönyörű városunkat, ha élete, mivolta ebben a képben merülne ki. -Ne higyje, én sem hiszem. Ez csak egyik képe ennek a városnak, nem az -egész-képe. Folytatom-e majd, nem tudom, noha akarom. A mélységbe -világítottam be, amelyen Budapest épül. - -Megírhatom-e majd a második, a harmadik, a negyedik regényt is -Budapestről? Tele vagyok sötétlátással és a bátortalanság uralkodik -lelkemen. Arról a szomorú, sivár Budapestről, melyről most szóltam, -nincs kedvem többet is mesélni. Sietek a végével, ne vegyék rossz néven, -ha meglátszik e sietség nyoma. Úgy érzem magam, mint aki későn veszi -észre, hogy kelleténél tovább időzött s a nyakra-főre való búcsúzás -közben ügyetlenkedik. Az elsietett búcsú mindig félszeg, de mindig -helyén való. S a többi… és így tovább… művészietlen dolog biz ez, de -bocsássanak meg, csak a papirosom fogyott el, nem a mondanivalóm. - -Cél és öntudat nélkül töltötte Éva napjait. Ott ült hosszú délutánokon -keresztül az ablak mellett és olvasott. Vagy feküdt a divánon és behúnyt -szemmel gondolkodott. A nagy gyász nem hozta közelebb az anyát és -leányt, sőt még jobban elválasztotta őket. Dermákné olcsó fekete -kendővel a fején himezgetett a másik ablaknál és napokon át nem beszélt -leányával. Éva minden este szó nélkül egy kis pénzt tett az asztalra, -melyet Dermákné szó nélkül vett magához. - -Jött az ősz, beköszöntött a saison. Éva minden este mindhosszabban nézte -a pénztárcáját és összeráncolt homlokkal olvasgatta, mennyi van még -benne. Bizony már alig volt. A Bernstockné kontójára már nem tudott -fizetni. Pedig a divat nagyot ugrott, az egészen szűk ruhákból egészen -bő ruhák lettek, átalakításra gondolni sem lehet. - -Egy este, amikor hazatért, rá sem nézve édes anyjára, megszólalt: - -– Ki fogunk hurcolkodni. - -– Miért? - -– Ez a lakás már nagyon ronda. - -– Mehetsz, – felelt Dermákné – semmi közöm hozzád. - -Éva mintha nem is hallotta volna. - -– Beiratkoztam a színésziskolába, – folytatta – sok ember fog hozzánk -járni, tisztességesen kell őket fogadni, ha valamire vinni akarom. - -– Úgy, – mondja Dermákné – ideje, hogy valami tisztességes foglalkozás -után láss. Miből telik majd a rendezkedésre? - -– Az az én gondom. - -– Hisz már egy krajcárod sincs, egy rongyra sem telik. - -– Nem fogok tőled kérni. - -És Éva ismét nyakába vette a várost. Órákon keresztül bolyongott a -kirakatok között. Fejedelmi alakja mindenkinek feltűnt, de gyászruhája a -legvakmerőbb aszfaltbetyárokat is elriasztotta. A Bernstocknéval való -tárgyalások pedig sehogy sem vezettek eredményre. - -Végre elszánta magát. - -Belépett a nagy nőidivatárú boltba és körültekintett. A segédek elébe -ugrottak, de ő vidám hangon elutasította őket: - -– Nincs itt Blum úr? - -– De igen, itt van. – Az elegáns segéd azonban igen formálisan és igen -hidegen hajtja meg magát, és észre sem veszi a kezet, melyet Éva feléje -tart. - -– Parancsol nagyságos kisasszony? - -– Láthatja, mire van szükségem, gyászban vagyok. - -– Rögtön szolgálok, kisasszony. - -– Mondja csak, Blum úr, – szólt Éva halkan és szemével rávillan a -jégbehűtött pultszeladonra – miért olyan ostoba maga? - -Blum úr elpirul és sértődötten felel: - -– Bocsánat, nagyságos kisasszony, ha ostoba vagyok, akad itt nálamnál -okosabb segéd is, aki kiszolgálja. - -– Jól tudja, hogy hogyan értem, – felel Éva – s ha meggondolja, hogy -innen-onnan félesztendeje, hogy a kis magazinban már sejthetett valamit -és ma még csak a kis magazinban sem vagyunk, akkor nem veheti rossz -néven, ha ostobának tartom. - -Blum úr még mindig erősíti magában, hogy nem ül fel az álnok szépségnek, -aki bizonyára megint megszorult, de azért érzi, mint hevül a vére és -alig tudja rejtegetni a keze reszketését. - -– Ön akkor rászedett, – rebegi – levelet igért, máig is várhatnám, ha -ugyan várnám. - -– Épen ez a türelme az oka, hogy meg nem kapta. Mit akar? azt hitte, -hogy csak úgy firkálok magának és esdek öntől egy kis rendezvoust? Végre -is maga a férfi, nem én. - -– Éva kisasszony, – szól most majdnem sírva az ember – én nem bánom -akármilyen ostobának tart is, ha most még egyszer felülök magának, de -azért nem bánom. Úgy-e, ön ma hitelbe akar vásárolni? - -– Paraszt, – mondja Éva és durcásan elfordul – végeztünk egymással. - -– Éva kisasszony, – folytatja Blum úr – lássa, ön már felültetett engem, -nem veheti rossz néven, ha bizalmatlankodom. Adjon valami biztosítékot -arra, hogy most nem játszik velem úgy, mint eddig és én… én mindenre -kész vagyok. - -– Jó, – mondja Éva – nem érdemli ugyan meg, de megteszem. Ma este vigyen -az orfeumba, a szövetet pedig csak holnap küldje el. Elég ennyi? - -– Angyal! – lelkesül Blum úr és mint a bakkecske ugrál a létrákon -föl-le, halomba rakva Éva előtt a szebbnél-szebb kelméket. Majd eszébe -jut valami és rákacsint a leányra. - -– Most jut eszembe – a kis magazinban sokkal szebbek vannak. - -– Menjünk a kis magazinba – bólogat Éva, az ajkába harapva - -Blum úr tántorogva megy előre s mikor a kis magazinba érnek, karjába -kapja a leányt és eszeveszettül csókolgatja. - -– Meg van most elégedve? – kérdi Éva az arcát törülve. - -– Még nem – kacag felhevülten Blum úr – majd csak este, és hogy fogunk -mulatni! Pezsgőzni is fogunk. - -– Remélem is! - -És Blum úr ezúttal nem csalatkozott. - -Ha szövet van, Bernstockné is kulansabb. Egy hét leforgása alatt Éva -vadonatúj, kábítóan divatos toilette birtokában volt. Csak erre volt -szüksége. És telt mindenre: új lakásra, új bútorral, tandíjra a -színésziskolában. Dermákné végképen szakított a kenyérkeresettel, ő is -belebujt a selyemruhába és gardirozta leányát. A lakásuk minden nap -megtelt udvarlókkal, bokrétákkal, egyre hozták az ajándékokat, meg az -ékszereket. Blum úr, a szerencsés kópé, mikor egy vasárnap szintén -tiszteletét akarta tenni, fagyos visszautasításra talált. Levelet írt, -választ nem kapott. Ő most már nem kell. - -Csak egy esztendőt töltött a színésziskolában és akkor elszerződött a -népszínházhoz, a karba. Nem tudott semmit, de a szép Dermák Évát mint -kóristanőt is külön megemlítették az ujságok. Nemsokára apró -szólószerepeket is kapott és ekkor már művésznő volt. - -Dermáknénak is felvirradt a napja. Nagyságos asszony lett belőle. -Elegánsan öltözködött s mindenüvé elkísérte leányát, már ahová csak -lehetett. A derék asszonyság úgy érezte, hogy ha sok csapás érte is, -sokat kellett is nyomorognia, mégsem élt hiába. Lám a legkedvesebb -leánya ünnepelt művésznő. Mert Dermákné ezekkel hitette el magának, hogy -ezt a nagy jólétet a művészet szerzi meg. Mint minden igazi színházi -mama, ő is értett a kritikához, meg a kulisszaintrikákhoz és ő is tudta, -hogy a publikumot egyénenkint kell meghódítani bájos mosolyokkal és még -bájosabb koncessziókkal. Ennyi az egész. Azt a sok ajándékot, pénzt, -amit urak nálunk hagynak, az mind a hódolat jele csak s bizony ez is jól -esik addig, amíg a nagyurak közül valamelyik meg nem bolondul és nőül -nem veszi Évát. - -Éva pedig csak élte új világát, mosollyal az ajkán, szenvedélyesen -hajszolva a pompát és a kényelmet, de belül a lelke mindvégig fásult -volt. Aki az ilyen bukott és ünnepelt leánynak a belsejébe néz, alig -hinné, mennyi utálat és megdermedt jóérzés lakozik benne. Az ő elméje -még most is az elmultak körül kóválygott és az öccse sírján borongott. A -Jani! A jó Jani! - -Egy őszi délután, talpig gyászban kihajtatott a temetőbe, óriási -koszorúval a karján. Itt kinn nem kell komédiázni. Halvány arca megnyult -a borongó gondolatoktól, lassan, elgondolkodva lépkedett messzire, -messzire, be a temető szegény végébe, ahol a Jani sírja roskadozott. -Letérdelt előtte és imádkozott volna. De csak a mult képei éltek -lelkében keservesen vádolva és felkavarva benne mindazt az undort, -amelyet magában hordott. - -– Vége – gondolta, amikor nagysokára fölemelkedett és visszafelé indult. -Amint előbbre jutott, egyszerre csak egy fényes sírbolt ötlött a -szemébe. Rajta arany betükkel a Deméndy név. Megrendült, megállt előtte. -Az a másik nyugszik alatta. Ő, meg a kis gyerek, aki élt három hetet. -Nem tudta miért, de mély fájdalom szorongott terkában. - -– Ő is – gondolta magában – az én áldozatom, – vagy az övé. - -Ennyi volt. Este a legjobb kedvvel táncolt a népszínház első négyesében -és viharos tapsokat aratott. Másnap pedig elegáns gummikerekü kocsin -kihajtatott a lóversenyre, ahol kacagva veszítette a tizeseket. -Egyszerre csak meghökken, egy magas úriember áll háttal feléje, egy -kacér kis hölggyel olvasgatva a totalizatőrön nyert pénzeket. A -hölgyecske egy darabig csak nézi, lesi, egyszerre belekap a férfi kezébe -és kikapja onnan az egész bankjegycsomót. - -– Így sokkal egyszerűbb, – mondja hangosan kacagva és a férfi vele -kacag. Aztán a hölgy barátságosan biccent Éva felé és a kezével is -integet. A férfi erre megfordul, s egy pillanatra farkasszemet néz -Évával. Aztán könnyen ő is kalapjához nyul és folytatja hölgyével a -veszekedést. - -– Hát így, – gondolta Éva – persze, hogy így. A felesége a sírban, ahova -ő vitte, de élni csak muszáj. - -– Úgy, mint nekem – gondolta utána. - - - - -TARTALOM. - - _Első fejezet:_ A Koronaherceg-utca 3 - _Második fejezet:_ Éva 15 - _Harmadik fejezet:_ Az államtitkár 76 - _Negyedik fejezet:_ Találkozás 128 - _Ötödik fejezet:_ Sárika 160 - _Hatodik fejezet:_ Kömleyné 214 - _Hetedik fejezet:_ Jani 256 - _Nyolcadik fejezet:_ Olga 296 - _Kilencedik fejezet:_ S a többi 334 - - -[Transcriber's Note: - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -31 |Wocasek bácsi |Wočasek bácsi - -103 |szerelmre |szerelemre - -112 |fétfiakon |férfiakon - -147 |koronaharceg-utcában |koronaherceg-utcában - -215 |ütötték volnai |ütötték volna - -251 |szob |szoba - -316 |fömedt |förmedt] - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK BUDAPEST *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. diff --git a/old/68571-0.zip b/old/68571-0.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index 7740945..0000000 --- a/old/68571-0.zip +++ /dev/null diff --git a/old/68571-h.zip b/old/68571-h.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index 87eca27..0000000 --- a/old/68571-h.zip +++ /dev/null diff --git a/old/68571-h/68571-h.htm b/old/68571-h/68571-h.htm deleted file mode 100644 index 42c7e2c..0000000 --- a/old/68571-h/68571-h.htm +++ /dev/null @@ -1,10425 +0,0 @@ -<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" - "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> -<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> -<head> -<meta name="generator" content= -"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" /> -<meta http-equiv="Content-Type" content= -"text/html; charset=utf-8" /> -<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> -<title>The Project Gutenberg eBook of Budapest by Tamás -Kóbor</title> - -<style type="text/css"> -/*<![CDATA[*/ -body { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; -} - -h1,h2,h3 { - text-align: center; - clear: both; - line-height: 200%; -} - -h2,h3 { - margin-top: 2em; -} - -p { - margin-top: 0.75em; - margin-bottom: 0.75em; -} - -body > p { - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -p.i0 { - text-indent: 0; -} - -hr { - width: 33%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 2em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - clear: both; -} - -hr.chap {width: 65%} - -table { - margin-left: auto; - margin-right: auto; -} - -td { - padding-left: 1em; - padding-right: 1em; -} - -.pagenum { - position: absolute; - right: 2%; - color: gray; - font-size: smaller; - text-align: right; - text-indent:0; -} - -.tdr {text-align: right;} - -.center { - text-align: center; - text-indent: 0; -} - -.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} - -.caption {font-weight: bold;} - -.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} - -.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} - -.transnote { - background-color: #E6E6FA; - color: black; - padding: 0.5em; - font-family: sans-serif, serif; - font-size: 0.9em; -} - -.transnote p { - text-align: center; - text-indent: 1.5em; -} - -ul.TOC { - list-style-type: none; - padding-left: 10%; - text-indent: -5%; - width: 70%; - text-align: justify; -} - -ul.TOC li { - margin-top: 0.25em; -} - -span.ralign { - position: absolute; - text-align: right; - right: 15%; - top: auto; -} -/*]]>*/ -</style> -</head> -<body> -<div lang='en' xml:lang='en'> -<p style='text-align:center; font-size:1.2em; font-weight:bold'>The Project Gutenberg eBook of <span lang='hu' xml:lang='hu'>Budapest</span>, by Tamás Kóbor</p> -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online -at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you -are not located in the United States, you will have to check the laws of the -country where you are located before using this eBook. -</div> -</div> - -<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Title: <span lang='hu' xml:lang='hu'>Budapest</span></p> -<p style='display:block; margin-left:2em; text-indent:0; margin-top:0; margin-bottom:1em;'><span lang='hu' xml:lang='hu'>Regény</span></p> -<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Author: Tamás Kóbor</p> -<p style='display:block; text-indent:0; margin:1em 0'>Release Date: July 20, 2022 [eBook #68571]</p> -<p style='display:block; text-indent:0; margin:1em 0'>Language: Hungarian</p> - <p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em; text-align:left'>Produced by: Albert László from page images generously made available by the Google Books Library Project</p> -<div style='margin-top:2em; margin-bottom:4em'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK <span lang='hu' xml:lang='hu'>BUDAPEST</span> ***</div> -<div class="transnote"> -<p class="center"><span class="caption">Megjegyzés:</span></p> -<p>A tartalomjegyzék a <a href="#Page_341">341</a>. oldalon -található.</p> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p class="center"><span class="caption-150">KÓBOR TAMÁS</span></p> -<p class="center">*</p> -<h1>BUDAPEST</h1> -<p class="center"><span class="caption">REGÉNY</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">HARMADIK KIADÁS</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST, 1919</span></p> -<p class="center"><span class= -"caption-large">FRANKLIN-TÁRSULAT</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">MAGYAR IROD. INTÉZET -ÉS KÖNYVNYOMDA</span></p> -<p class="center"><span class="caption">KIADÁSA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">FRANKLIN-TÁRSULAT -NYOMDÁJA.</span></p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_3" id= -"Page_3">-3-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>ELSŐ FEJEZET.<br /> -A KORONAHERCEG-UTCA.</h2> -</div> -<p class="center">– A XIX. század végén. –</p> -<p>Valamikor régen éppenséggel nem kellett az írónak bocsánatot -kérnie, amiért az első pár sorral nem viszi az olvasót témája -érdekes kellő közepébe. Magam is soká töprenkedtem, miképpen -kerülhetném ki a hosszú és száraz leírást, próbáltam is kezdetül -néhány dialógust kifaragni hősöm és hősnőm között, de mindenképpen -arra a megismerésre jutottam, hogy a szinhely ismerete nélkül az -olvasóval nem tudom magamat megértetni.</p> -<p>A világosság kedvéért le kell mondanom a megvesztegető érdekes -kezdetről s szárazon, pedánsan leírom regényem színhelyét, a -Koronaherceg-utcát.</p> -<p>Budapestnek legfővárosiasabb és legfalusiasabb utcája ez. Este -kilenc órakor már alszik. A trafikosüzlet kivételével, mely csak -legutóbb nyilt, minden boltja ilyenkor már be van csukva. -Ennélfogva ember alig jár már benne. Nyáron a Rémi kioszk egy-egy -fagylaltozó társasága szokott rajta keresztül hazasietni: ez az -egész forgalma. A hangos beszéd és kacagás idegenszerüen hangzik -benne vissza: nem idevaló többé s a házak falai fölriadnak szürke -álmukból. Sötét és félelmes utca ez, mint a falué, akár itt, akár a -külső csömörei úton egyaránt nem jó járni <span class= -"pagenum"><a name="Page_4" id="Page_4">-4-</a></span> éjszaka. -Össze-vissza egyetlen tejüveges lámpa virraszt benne, a -táviró-hivatalé. Ott ébren vannak még. S az ékszeres boltok apró -nyilásain át látni, hogy odabent gázláng őrzi a kincseket, betörő -tolvajok ellen. A bakter ezeken kukucskál be s megnyugodva áll -odébb, amíg a gázláng nyugodt lelkiismerettel és éberen világítja -be az üvegszekrényeket.</p> -<p>Vasárnap délután is csak falusias a Koronaherceg-utca. Az ő -üzletei mind olyanok, hogy a munkaszünetes törvény alól nem -kivánnak kivételt.</p> -<p>De amilyen korán alszik az utca, éppoly későn ébred. Ah, reggel -egyet fordul a világ s a Koronaherceg-utca nagyvilágivá válik. -Félnyolc van már, mire megelevenedik. Cilinderes urak és sietős -léptű kisasszonyok elevenítik meg. Csörögnek a vasredők, koppannak -az emelőrudak. Ennivaló szép lányok feszegetik a zárakat, hogy -ragyogó tükörajtók mögé bújjanak raboskodni. Vásárra nem számítanak -még, a kora reggeli órákban ezeknek az üzleteknek nincs keresetük. -De rakosgatni, takarítani, söpörni és porolni csak ilyenkor érnek -rá. Az üzletnek ragyogni kell, mert csupa finom holmi van benne, -azaz olyan, amilyet igen finom öltözetű emberek vásárolnak. Nem -igen találom a kellő szót: ezt is rosszul mondtam. Nem mind finom -öltözetű ember, csak olyan, mintha finom öltözetű volna. Teszem egy -Kerepesi-úti nőidivatkereskedőnél ugyanazt a tizenkilenckrajcáros -mosható kartont kapni, mint Szénássy Gyulánál, de nem ugyanaz a -fejkendős, csatakos szoknyájú józsefvárosi munkásasszony veszi, aki -ott. Ennek sincs több pénze, mint a munkásasszonynak, de úgy -látszik, mintha volna. Ennélfogva Szénássy Gyula bársonyszékeket is -állít a pultja elé és a segédei mind olyanok, mintha skatulyából -vették volna ki. <span class="pagenum"><a name="Page_5" id= -"Page_5">-5-</a></span></p> -<p>Igaz, az olcsó karton mellett ott kapni a legdrágább francia -kelméket is, de éppen az a nevezetessége annak az üzletnek, -valamint a Koronaherceg-utca üzleteinek mind, hogy a gazdagság egy -gyékényen árul a szegénységgel.</p> -<p>Tessék például benézni a <i>magasin français</i>-nek nevezett -csecsebecse és ékszeres boltba. Az arany és drágaköves érmek -kirakatában ott csillog a snob feleségének káprázatos brilláns -boutonja, de kapni ott két forintos aranykarikát és ötvenkrajcáros -gyémánt melltűt is. A műipar drága remekei mellett árulják a -norinbergi diszműáruk értéktelenségeit, melyeknek árát a különböző -nemzetek valutája szabja meg. Velencében egy lirába kerül, ami -nálunk egy korona, Németországban egy márkába, ami itt egy forint. -Ragyog, díszlik minden, a kirakaton keresztül, vagy messziről a -ruhán, az üvegszekrény polcán, csak ha az ember kezébe veszi, látja -az egy koronás bazár-származását. De hiszen ha egy szép kisasszony -végig sétál az utcán, nincs az a szemtelen jogász, aki közelről -nézné meg az öve kövekkel kirakott csatját.</p> -<p>Végig az utca kereskedelme a hiuság vásárja. Egyebet, mint -díszítő cikkeket benne nem találsz. Aki cséplőgépet, kályhát, -szövetet, konyhaedényt, húst, zöldséget, tüzelőfát, szerszámot akar -vásárolni, az ne menjen a Koronaherceg-utcába. Ellenben Éva a -paradicsomból kiüldöztetvén, ha végig megy rajta, tökéletesen -kiöltözve s minden toilette-szükséglettel ellátva indulhat haza. -Fehérneműek, ruhaneműek és prémek, fűző, cipő, kalap, fogkefe, -parfum, pirosító, ékszer, legyező, fésű, hajtű, élő- és művirág, -szalondíszek, luxuslámpák, porcellán darabok, iparművészeti bronz -és márvány dolgok, kárpitok, szőnyegek és fotografiák, tükrök és -üvegek a legdrágább és a legolcsóbb <span class="pagenum"><a name= -"Page_6" id="Page_6">-6-</a></span> árakon itt kaphatók. Aztán -elején, meg a végén egy-egy templom, a közepén meg a -szinházjegyiroda és a főposta, örökidőn szolgáló telegráffal és -poste-restante hivatallal.</p> -<p>Nem vagyok én tudós ember, azért nem is érdekel: az utca -közönsége teremtette-e meg a kereskedelmét, avagy megfordítva. -Látom a tényt, hogy ez a kettő mindenütt együvé való. S mi más -közönsége lehet a Koronaherceg-utcának, mint öltözni vágyó, -tetszeni akaró gazdag és szegény hölgyek serege? Nyolc órakor -nyílnak a boltok, féltíz órakor kezd befelé szűrődni a rendes -publikuma: koránkelő, korántakarító polgárasszonyok lányaikkal -ekkor mennek vásárolni, mivelhogy kevesen vannak még s a boltos -jobban rá ér mutogatni és rábeszélni. Korán jönnek, hogy korán -mehessenek vissza, de hatalmába keríti őket a boltok varázsa, őket -is, másokat is és a kora bevásárlásnak be nem vallott célja, hogy -több boltot járhassanak be, több kelmét lássanak, több kirakat -előtt élvezzék a képzelt birtoklás gyönyörűségeit. A legszolidabb -és legtakarékosabb gazdasszony is ott felejti magát ebben a bűvös, -végzetes utcában s a legmegelégedettebb is, amint műértő szemmel és -fogékony idegekkel végigélvezte az elérhetetlent, halk sóhajjal és -révedező szemmel egybeveti szűk havi budgetjét titkos asszonyi -kivánságaival és nézi a földet, vagy az osztálysorsjátékos -kirakatokat: (kettő is van a koronaherceg-utcában) ha most találna -vagy nyerne százezer forintot!</p> -<p>Mentől közelebb ér a dél, annál elevenebb lesz az utca. Szép -időben tizenegy óra tájt egy csapásra megelevenedik. Alig lehet -benne járni. A kirakatok előtt csoportosulások, az üzletekben -tolongás. Budapest asszonyai mintha mind ide sereglenének minden -áldott nap és az összes <span class="pagenum"><a name="Page_7" id= -"Page_7">-7-</a></span> délelőttjeiket bevásárlással töltenék. -Úristen, mennyi időn át kell az uruknak dolgoznia, hogy a -pénzkiadásnak e rengeteg idejével versenyezhessen? Ez az igazi -tantalusi állapot. Folyton beszerezni, folyton sóvárogni a -beszerzendő után, megszakítás nélkül, a beteltségnek minden reménye -nélkül… ifjúsága rózsás hajnalán kezdi és ezüst hajjal, nagymama -korában sem végzi be. Az embernek mindig szüksége van arra, amit -nélkülözhet s egy asszony a ruházkodásával sohasem készülhet -el.</p> -<p>Látszólag a gondatlanok járnak itt ajtóról-ajtóra. Látszólag -mosolygó, tetszeni vágyó és csinosításra gondoló nősereg sárga -cipője koptatja a szűk járó köveit. Látszólag fölösleges a jól -öltözött úrihölgynek ez a költekezése ujabb ruhára. Látszólag -megvan a pénz, amit apró bugyellárisukban, keztyűs öklükben -szorongatnak. Látszólag komolyabban foghatnák föl e hölgyek az -életük hivatását és látszólag körülbelül egy osztályból valók -volnának. Aki asszony itt a másik után megfordul, legfölebb egy -különösebb façont bámul meg és nem a kelme elérhetetlen drágább -voltát. Prém a nyakon és drága kalap a főn – legujabb a szoknya -szabása és a kabáton is meglátszik, hogy nem készen vették.</p> -<p>A vásárló asszonysereg ilyenkor már átváltozott sétáló -társasággá. Megindult a korzó. Föl-alá az utcán, kettesével -hármasával és magánosan. Tarka, színes, csábító látomások -váltakoznak. Mintha bemutatnák most, amit előbb beszereztek: a -hölgyek megjelenése ragyogó. Természetes, hogy akad, aki -megbámulja. A férfiaknak erre felé semmi dolguk, de ők ilyenkor -szintén sétálnak. Meg-megállnak különösen a szervita-tér és a -kigyó-tér sarkán és defiliroztatják maguk előtt a sétáló -szépségeket. Ezek nem igen <span class="pagenum"><a name="Page_8" -id="Page_8">-8-</a></span> bánják. Hiszen arra valók, hogy -megbámulják őket. Amellett ők is látnak. Titkos ismeretségek -kötődnek a távolból. Az ünnepelt színésznőket itt ismeri meg a -közönség polgári ruhájukban. Polgárleányok itt vetnek csodálóan -ellenséges pillantásokat az arisztokrácia hideg szépségeire, akik -fogataikon hajtanak keresztül a polgári pompázók sorfalain, egy-egy -üzlet előtt lebegő léptekkel leszállván. A híres muzsikus és neves -író itt hallgatja kéjesen hegyezett füllel és tettetett -közömbösséggel, a háta mögött hogyan sugnak össze, rámutogatván: -itt megy a híres…</p> -<p>A hiúság vásárja ez, a ragyogó gazdagság, Budapest társadalmi -életének valóságos potemkiniádája. A prémek között vannak hamisak, -az asszonyok között olyanok, akiknek sürgősebb dolguk is volna, de -itt vannak, mosolyogva és pompázva és akik képmutatóan szintén -mosolyognak és pompáznak, holott fűzőik pántjai alatt szorong a -gond és boldogtalanság, hisznek a mások külső színében és úgy -lehet, hogy az egyik Lázár sóhajtva vágyódik a másik Lázár -sorsára.</p> -<p>Déli tizenkét órakor. A városháza ó harangja kezdi, finoman és -öblösen egyaránt, aztán belekapnak a többi harangok mind: a -koronaherceg-utcában lehetetlen sietni, egyik ember szorong a másik -mellett. A férfit négy-ötféle parfum illata bódítja és -lehetetlenség minden kalap alá nézni. És ekkor, az utolsó -harangszóval mintha új élet költözködnék a zsibongó utcába. Olyan, -mint amikor a tenger fodrai <i>alatt</i> hömpölyög egy új áramlat. -A tollas kalapok közül kipiroslanak, kikékellenek a szalagosak. Az -új szabású kabátok közé belesötételnek régiek. A fehér glacé -keztyűk mellett láthatod a durva pamutkeztyűket. Tekenősbéka héja -helyett drótból való hajtűk tartanak össze ugyanolyan ragyogó -szőke, meg barna <span class="pagenum"><a name="Page_9" id= -"Page_9">-9-</a></span> hajat, mint a korzó hölgyeiét. Olcsó kék, -meg fekete szoknyácskák libegnek fakult, kitaposott cipőkön és -látni engedi a szaladó leánykák karcsu fekete harisnyáit. És vannak -köztük egészen díszes eleganciájuak is és mégis meglátni rajtuk, -hogy nem sétálnak, hanem mennek haza. Közben meg egészen szegényes -öltözetüek, kendővel a nyakukon, didergőn vékony, viseltes -szoknyában és nevetségesen elnyűtt kalapkával – valóságos -karikaturái a sétáló urihölgyeknek. Egész rajok hatják át a fényes -társaságot s találnak maguknak utat a sorok közeiben, -akadálytalanul törtetve előre ott is, ahol mindenki más -megakadna.</p> -<p>A Munka torlódik bele a Sétába. Boltoskisasszonyok, varrónők, -masamódleányok, probirmamzellek, hímzőleányok, virágárusok. Akik a -pult mögött és a sötétes műhelyben dolgoznak, míg az úri népség -kinn sétál. Akik szintén ismerik a pompát, meg a fényt, de csak a -nyomoruságból, mely előteremti. Akiknek a keze finom selymeken -kopik keményre és feketére, akiknek a szeme fénye belepusztul a -kábító drágaságok előállításába.</p> -<p>Aztán egy másik áradat – boldog, mint az ifjúság, ragyogó, -színes és a maga egyszerűségében életkedvet, jólétet és -gondtalanságot mutató. Az iskolás lányok éppoly sietősen és éppoly -ügyesen törtetnek keresztül a sétáló tömegen. Varrólány és iskolás -növendék összeszorul s az egyik gőgös, a másik ellenséges -pillantással áll odébb. Ah, ezeknek van étvágyuk, nem sétálnak, -hanem sietnek ebédelni. Rövid az idő – két órakor ismét itt kell -lenni. A pult mögött, a kincsek között, mik örökké ott vannak és -örökké elérhetetlenek. Ah, micsoda lelke lehet a kis masamódnak, -aki ötven forintos kalapokat staffiroz ki, száz lépésről megismeri -egy kalap értékét, <span class="pagenum"><a name="Page_10" id= -"Page_10">-10-</a></span> mikor az ő háromkoronás girardiját a -hajára tűzi. Akkor már boldogabb a virágos bolt tanulóleánya még -kopottabb kalapban, mert ő csak a virágokat ismeri, de egyebekben -az értelme és a tudása tompa. Neki nincs szakérzése, ő a szegénység -ölében fölnevekedve, nem ismeri meg a gazdagság értékeit.</p> -<p>Látszólag idegen emberáramlatok lefolyása ez, különböző -mélységben, különböző sebességgel és különböző irányban. Látszólag -a szegény varróleány csak úgy sietne haza, ha a -koronaherceg-utcában nem volna korzó és a kis zenésleány épp oly -érintetlenül ülne a levesestálhoz, ha az üllői-úton menne végig, -mint most a korzós utcán. Látszólag egyiknek sincs köze a másikhoz -és mégis életpályák irányai változnak, érzelmek és gondolkodások, -erények és bűnök érlelődnek meg itt, éppen itt és éppen azért, mert -oly emberek útjai kereszteződnek, akik más világból valók és -akiknek semmi közük egymáshoz.</p> -<p>Itt, a hiuság utcájában áll ki a képmutatás és éled a vágy. A -nők szocialista hajlamai minden skálában kifejlődnek. Az úridámáé, -aki valódi persianerben jár, de nem fizette ki, irigyli a másikat, -aki kifizette. A hivatalnok felesége egyenlőségesen szembejön az -igazgató feleségével és irigykedő keserűséggel néz utána. És a -munkásleány irigyli a léhütőt és a masamód gúnyos mosollyal ismer -egyik-másik kalapra és gondolja: ez sem fog soká ilyet viselni.</p> -<p>És egyre tart a rejtelmes hatás – egyikről a másikra. A -koronaherceg-utca szűk járóin egy új női osztály fejlődik ki. -Napról-napra szemmel látható a növekedése. Nem kell hozzá nagy -megfigyelés. Csak látni kell, hogy aki tegnap még déli harangszóra -hazafelé sietett, ma már lassabban jár. Aki még tegnap két óra tájt -ismét a város <span class="pagenum"><a name="Page_11" id= -"Page_11">-11-</a></span> felé tartott, azt ma már hiába várod az -utcasarkon. Szép, jóra született szegény és szorgalmas leányok -elhagyják a munkát, mert a koronaherceg-utcában sétálni és pompázni -látják a jómódban dologtalanokat. A tisztességeseket, akik nem -tisztességesek, de mivel úri a viseletük, hát forma szerint -mindenki megbecsüli őket.</p> -<p>Hogy nevezzem őket? Megvannak, szaporodnak, pusztulnak és -pusztítanak. Bogárfélék ha volnának, a tudomány már régen -berubrikázta volna őket. De csak emberek, nem veszi őket észre -senki. Valami negyedvilágfélét alkotnak. Leányok, kik lemondtak a -férjhezmenés lehetőségéről, elkedvetlenedtek vagy belefáradtak a -munkába, foglalkozás, remény és rendeltetés nélkül nézik magukat a -fényes kirakatok tükrében. Az utca tükre a legveszedelmesebb -kerítő. Ami mézes-mázos hizelgést hazudik, ami megtántorodást okoz, -azt nyomban lecövekeli. Nincs idő a megbánáshoz, megtéréshez. Az -egyiknek azt mondja: hát a te szépséged száradjon, mint a kóró? Hát -a holnap csak olyan lesz, mint a ma s a mának vége az egyedülvaló, -örömtelen vénség, tetézve nélkülözéssel és a mult minden édes -emléke nélkül? A másiknak azt mondja: az sem gazdagabb, mint te, -mégis kacag és jólétben pompázik. A harmadiknak: tisztességes vagy? -Csak azt látják rajtad, hogy rongyos vagy. Így kérkedhetik magában -a vadvirág, hogy senki sem tépte le, amíg elfonyad vagy valami -állat kérődző gyomrába kerül, holott a rózsát leszakasztják és -keblükön viselik.</p> -<p>Minden rangosztályból kerülnek ki e révedező, veszendő -teremtések, mert mindegyiknek van irigyelni valója. Messziről -megismerni őket lassú, leselkedő járásukról, mintha együtt járnának -valakivel, különös, hátra hallgatódzó fejtartásukról <span class= -"pagenum"><a name="Page_12" id="Page_12">-12-</a></span> s arcukon -a cserkésző vadász merev figyelmességéről. Rendes útjuk a Kossuth -Lajos-utcán át vezeti őket ide, innen a Haris-bazáron keresztül -kerülnek a váci-utcába, ahonnan a Kristóf-téren keresztül ismét a -koronaherceg-utcába jutnak. Megismerni őket járásuk -céltalanságáról, meg hogy minden kirakat előtt megállanak, de -inkább magukat nézik benne, meg a mögöttük elhaladókat. Leginkább -az optikus üzlet vonzza őket, ahol a színésznők fotografiái vannak -kitéve, aztán az ékszeres bolt. Az aranynak bűvös vonzóereje -odacövekeli őket a kövezetre s képzeletben teleaggatják magukat a -legcsillogóbb gyémántokkal. Majd vágyuk leszáll a lehetőség -szferájába és nézegetik az olcsóbb gyűrűket, órákat, számolgatván: -mikor vehetnék meg. A tudósok nem ismerik ezt a szimptomát, de az -aszfaltbetyárok tudnak róla. Amikor egy leányt követnek, minden -kétségük eloszlik, mihelyest az illető egy ékszeres ablak előtt -megáll.</p> -<p>Ha kisüt a nap, százával hemzsegnek az utcán. Ki tudná őket mind -elsorolni? Ott látod a hajdan kartonruhás dohánygyári leányt, aki -beleunt a munkába és szeretne kalapot viselni. A bluzja rikító, -vadonatúj kazsmir, a szoknyája olcsó ternó, melynek kapcsain -keresztül látni a durva, piszkos alsószoknyát, a cipője ócska s -nagy keze durva cérnakeztyübe van bujtatva. Ez a kislány még az -első kalandja után jár és rendesen öreg urak kezébe kerül. Néhány -hét és minden ragyog rajta, az alsószoknyája selyme csak úgy suhog, -a kalapja rendőrség után kiált és cipőjének akkora a sarka, hogy -majd lebukik róla. Ott van teljes szegénységében a gouvernante, -erősen befűzve titokzatos mosollyal az ajkán és olyképpen lesütött -szemmel, hogy mindent meglát és mindenkihez beszél. A -házikisasszony, akit hazulról elüldöz a szegénység, a foglalkozásos -<span class="pagenum"><a name="Page_13" id= -"Page_13">-13-</a></span> szerető, éktelenül drága részletfizetéses -toiletteben, mely messziről kiáltja, hogy aki viseli, -megvásárolható. A hagyományos vidéki úrnő, aki elvesztette -pénztárcáját s noha estére várja az urát, mégis rászorul addig -valamelyik úr szivességére. Ez a hölgy rendszerint sohse látott -férjet, de olykor csakugyan «tisztességes» asszony, akinek az ura -valamelyik kishivatalban görnyed s képtelen feleségének olyan ruhát -csináltatni, amilyenben az járni szeret. És beletarkul a sokaságba -a keresett hanyagsággal, lehetetlen színösszetételekben -kiöltözködött szininövendékek serege, akik kettesével, hármasával, -szerepet vagy kottát szorongatva tüntető kacagással kényszerítik -magukra a figyelmet, mert azt hiszik, hogy nagy dolog -szini-növendéknek lenni. Szinésznő sohasem lesz belőlük, de egyre a -szinház körül jár az eszük, minden szinlap előtt megállanak, -mindennap szabadjegyet kérnek s mindig az utcán vannak.</p> -<p>Ezeknek a teremtéseknek a gondolkodása tisztára a férfi és a nő -közötti viszony körül forog. Ha valaki rájuk néz, azt gondolják: -engem akar. Ha nem néz rájuk: nem akar ez engem? És sajátságos, -micsoda önérzetük van: a tisztességes társaság tisztességében nem -hisznek, de magukat különbeknek tartják, mivelhogy a rendőrségnek -nincs dolga velök.</p> -<p>Ma már minden bankhivatalnoknak van szeretője, aki ezekből az -utcán csatangoló leányokból kerül ki. Mindegyikük tisztességes -leány számba megy s innen való a fiatal uraknak merőben -elharapódzott skepsise a tisztesség iránt. A húsz éves jogász már -tapasztalatok alapján állítja nincs tisztességes leány! Már hogy -volna? Az utcán találkozom egy előkelőnek és szelídnek látszó -kisasszonnyal. Nem hinnéd, hogy angyal? No várj csak. Oda lépek -hozzá és halk szervusszal <span class="pagenum"><a name="Page_14" -id="Page_14">-14-</a></span> köszöntöm. Pedig van apja, anyja és -zongorája és valamikor férjhez fog menni. Már most hogy hinnéd el -egy másik leányról, akinek szinte van apja, anyja és zongorája, -hogy csakugyan angyal! Ez a másik, egy illatos úriasszony, -bármikor, bárkinek rendelkezésére áll. Hát a te feleséged miért -volna különb? – Innen való, hogy ma már nálunk is, akár Párisban, -fiatal leánynak fényes nappal sem bátorságos egyedül az utcán -járni, mert mihelyest csak egy kicsit elmerül gondolataiba s -meglassul a járása, vagy az útja csak legkevésbbé látszik -rendszertelennek, rögtön mellette terem valami skeptikus lovag.</p> -<p>Így szűrődik át ezen az utcán Budapest egész élete. A -gondtalanul sétálók sokaságában örvények forronganak, a bársony -takargatja a szegénység rongyait, az erény színeiben ékeskedik a -romlottság, nehéz munka és léha kalandozás birkózik rajta. -Fölcsillan a tavaszi verőfény, a vér szenvedelmesebben kering és -kicsap a szemekből a szerelem vágya. Minden lépés, minden fordulat -egy-egy dráma. Ki látja ezeket, ki törődik velük? Ki tudja, hogy mi -lesz ebből a szép fiatal városból, ha majd minden erkölcse, minden -élete átszűrődik e gyönyörű, e vonzó, ez előkelő, e gazdag, e -szegény utcán?</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_15" id= -"Page_15">-15-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>MÁSODIK FEJEZET.<br /> -ÉVA.</h2> -</div> -<h3>1.</h3> -<p>Dél. Utolsónak a bazilika harangja kongja el méltóságosan -tizenkét ütését. A Koronaherceg-utcában nyüzsög a népség. -Könnyelműség, vígság és elégedetlenség a párája. Egy gyönyörű, -sugár leányba, – csupa illat és elegancia – a Zsibárus-utcából -sietősen kifordulva, beleütközik egy rongyos masamód-lány. A hölgy -gyönyörű arca bosszusan elváltozik, a kis leány elképedve tekint -föl reá, de megismervén, kötekedő mosollyal szól:</p> -<p>– Te is jobban vigyázhatnál.</p> -<p>A hölgy nagy zavarban van. Ösztönszerűleg oldalt pillant és -látja, hogy a katonatiszt, aki eddig követte, töprenkedve és -tanakodva, miféle hölgy lehet ő, most magában mosolyog, mint aki -tisztába jött a problémával. Alkalmasint hallotta is, hogy a kis -masamód tegezi a szép úrileányt.</p> -<p>– Takarodj – sziszegi ez mérgesen és iparkodik oly magatartást -mutatni, amellyel valaki a mesteremberével áll szóba. A kis -leánynak azonban gyönyörűsége telt a másik kellemetlenségében s -szinte hangosan kérdezte:</p> -<p>– Tizenkettő van, nem jösz haza ebédelni?</p> -<p>– Még nem – mondja ez.</p> -<p>– Én bizony sietek, de aztán te se maradj <span class= -"pagenum"><a name="Page_16" id="Page_16">-16-</a></span> soká, Éva, -különben a mama megint haragszik.</p> -<p>Ezzel fejével egyet biccent, a szeme kárörvendően rácsillog és -mint a hal, tovasiklik a zsibongó tömkelegen keresztül.</p> -<p>Tehát a rongyos kis munkásleány testvérhuga az előkelő hölgynek. -Most már mindent tud a katonatiszt. Kevesebb föntartással Évával -szemben, de nagyobb óvatossággal, esetleges ismerősök iránt, akik a -problematikus rangú hölgygyel láthatnák, a katonatiszt most már nem -mozdul az oldala mellől. Éva fehér arcát elborítja a vér, de nem a -nőiesség lázadása ez, hanem bosszúság. Összeszorítja fogait s azzal -a bizonyos elutasító, dacos tekintettel állja a katonatiszt kutató, -frivol nézését, amely a vállalkozó férfiak hevét menten le szokta -hűteni. A tiszt is meghőköl, kezd kevésbbé bizonyos lenni a -dolgában, de végre mégis csak azt gondolja:</p> -<p>– A huga egy rongyos munkásleány, ő maga meg úgy öltözködik, -mint egy baronesz. Itt mindent lehet kockáztatni.</p> -<p>A tiszt úr egy kissé felületes megfigyelő lehetett. Egészben -véve Éva megjelenése egészen ragyogó volt, de a részletek mégis a -szegénység küzdelmére vallottak az idő koptató hatása ellen. A -hozzáértőnek első tekintetre fel kell tűnnie például a kalap és -blouse közötti anachronismusnak. A blouse új, a kalap tavalyi, egy -kissé átalakítva. A szoknya kissé lekopott moirée, a legdrágább -fajtából, a blouse ellenben új, de a legfoszlóbb olcsó fajtájából. -Világos, hogy mikor a szoknya új volt, Évának több volt a pénze, -mint a blouse csináltatása idejében. De a disharmonia mellett is a -leány büszke, öntudatos tartása és járásának rugalmassága az úri -leány benyomását keltette. Éva, hogy a tiszt tolakodásától -<span class="pagenum"><a name="Page_17" id= -"Page_17">-17-</a></span> szabaduljon, megállt egy kirakat előtt, -amivel azonban csak azt érte el, hogy lovagja is mellé állt s ezt a -pillanatot felhasználta halk megszólításra.</p> -<p>Éva ridegen ránézett, aztán szó nélkül átment a tulsó oldalra. A -tiszt egy darabig meg volt hökkenve, de egyet rándított a vállán és -utána ment. Azonban nem volt módja, hogy újból szerencsét -próbáljon. Éva váratlanul befordult a párizsi udvarba s mire a -lovag utána fordult, már eltünt valamelyik üzletben.</p> -<p>Takarosan, mint a fecske-fészkek, sorakoznak az üvegtetős -keskeny bazárban egymás mellé a cipős-boltok. Az üveges-ajtó egyik -fele kirakat, melyben csábos tisztaságban fényeskednek a lakkos és -sárgabőr topánkák. S a legtöbbjük kicsike, mint a hamupipőke -lábacskája és szabásában, díszítésében fantasztikus, mint a -rózsakirálynő sajkája. Ah, ezek a cipők! Ferdesarkú varróleányok -nem mehetnek keresztül a párisi udvaron, hogy valamelyik -cipős-ablak előtt sóhajtva hiábavaló ábrándokat ne szőjjenek.</p> -<p>A Wočasek Antal boltjába nyitott be Éva. Amint a kezét a -kilincsre tette, az arca egészben átváltozott. Nyoma sem volt rajta -se boszúságnak, se haragnak, gyönyörű keskeny homloka sugárzott és -acélos kék szeme szinte pajkosan eresztette meg tüzijátékát. -Méltóságos járása is elmult, hajlott és szökdécselt, mint egy kis -szobalány.</p> -<p>– Ah, Dermák kisasszony, örülök a szerencsének, Dermák -kisasszony, köszönti Wočasek úr. A kirakat mögött ült kis -varga-asztala mellett a Kossuth-szakállas, pislogó nézésü derék -mesterember és versenyt kalapálta a bőrt a félemeleten ülő négy -legényével. Wočasek úr szeméből a megelégedés sugárzik, a szája -egyre jár, sajátságos <span class="pagenum"><a name="Page_18" id= -"Page_18">-18-</a></span> bonhomiával, melyen azonban megérzik, -hogy semmi köze azokhoz, akikről beszél és mik iránt -érdeklődik.</p> -<p>– Hogy van Wočasek úr, – adja vissza Éva a szót nagy -barátságosan, szinte hizelegve. – Szabad leülni itt magánál?</p> -<p>– Nagyon örülök, hogy látom, kisasszony. – Igazán? Pedig attól -tartottam, hogy be sem ereszt.</p> -<p>– Kedves kisasszony, – szól kacagva a mesterember – hogy én ne -ereszteném be? A feleségemnek majd mindennap mondom: ugyan mi lelte -a Dermák kisasszonyt, hogy oly rég nem mutatta magát?</p> -<p>– Igen, – szól affektált duzzogással Éva – mert várja, hogy már -fizessek. Pedig én most sem hoztam pénzt, hanem…</p> -<p>– Cipő kell? (Az arca csak úgy sugárzott örömében.) Kedves -kisasszony, mennyit akar? Hát úgy ismer engem, mint a ki pénzt -kiván? Hiszen tudja, mi az én elvem: ha fogy az árú, biztos a pénz. -Mutassa a lábát, nem lett-e kisebb azóta?</p> -<p>Ezzel odahúzza székét Éva mellé és szeretettel kezébe veszi -lábát.</p> -<p>– Hm, – mondja, figyelmesen nézve a cipőt – kedves kisasszony, -így már bajosabb önnel üzletet kötni. Micsoda cipő ez! És ön ilyen -cipőben megy az utcára? Ön már tudhatja, hogy nem elég, ha egész a -cipő és egyenes a sarka. Nézze, milyen megnyult a bőre. Ezer ránc -van rajta, fakó, agyon van fényesítve. Olyan, mint a bebalzsamozott -holttest. Aztán a gombok is lötyögnek és a sarka milyen széles, -formátlan már.</p> -<p>– Nem mertem magát zaklatni, azt hittem, hozhatok egy kis pénzt, -mielőtt… <span class="pagenum"><a name="Page_19" id= -"Page_19">-19-</a></span></p> -<p>– De kedvesem, – mondja szigorúan Wočasek – hogy akar ön engem -fizetni, ha ilyen cipőben jár? Én szívesen hitelezek mindenkinek -akármennyit, amíg jó cipőben jár. Mert addig nincs mitől tartanom. -Szép leány jó cipőben mindig hitelképes. De szép leány rossz -cipőben sohasem jut pénzhez.</p> -<p>Éva homloka egy pillanatra összeráncolódik, de alig -észrevehetőleg. Aztán ismét enyelgő, hizelgő a hangja.</p> -<p>– Igen, Wočasek úr, ismerem azt az üzleti elvét. És sohasem -veszt rajta?</p> -<p>Wočasek úr elégülten mosolyog, úgy néz a szép leányra. Aztán -székével visszalovagol a kis vargaasztalhoz, megfeszíti a -térdszíját és úgy beszél.</p> -<p>– Soha? Azt nem mondhatom. De nincs okom megbánni üzleti -eljárásomat. Emlékszik, mikor először volt nálam? A szeplős -Pepivel, hiszen tudja. A szeplős Pepi azóta eltűnt, tartozik is -vagy százötven forintommal, de azért nyugodtan alszom. Egy szép -napon be fog állítani és megadja a pénzemet és csinál újabb -adósságot. De hiszen nem róla akartam beszélni. Akkor magácska -nagyon szegényes volt, az egész udvarban – már bocsásson meg -őszinteségemért – nem hiteleztek volna magának egy pár talpat sem. -Én azonban ránéztem az arcára, megnéztem a lábacskáját és azt -mondtam: hány pár cipőt parancsol a kisasszony? Ön pedig nagy -aggódva egy párt kért, a legolcsóbb fajtából és én csináltam három -párt a legdrágábból. Dehogy is jóságból tettem, mert az üzletben az -ember nem lehet jószivű, ha érdekből.</p> -<p>Mért adjak el olcsó cipőt egy párt, mikor eladhatok drága cipőt -három párt? És mondtam magamban: Ez a nagyságos Dermák Éva -kisasszony egyike lesz a legjobb vevőimnek. Nem <span class= -"pagenum"><a name="Page_20" id="Page_20">-20-</a></span> adok neki -egy hónapot és készpénzzel fog fizetni, mert az ilyen büszke -szépség, mint az övé, valóságos vagyon, föltéve, ha jó cipőben jár. -Ha ez a leány az én cipőmben végig megy a koronaherceg-utcán, ha -csatakos marad is a szoknyája, az lehet belőle, amit akar.</p> -<p>– Wočasek úr, – szól közbe Éva gyengén remegő orrcimpával – én -már akkor is kikértem magamnak, hogy engem olyannak tartson, akire -üzleti elveit alkalmazhatja.</p> -<p>– Jó, jó – bólogat Wočasek úr – és én már akkor is bocsánatot -kértem, hogy nem akarom sérteni. Én csak az üzletet nézem és -mindenkit tisztelek, de most mondja maga: rosszul jártam én, mikor -így gondolkodtam? Még el sem nyűtte az első pár cipőt és a Deméndy -Miklós úr ő méltósága már megfizette a hatodik párt.</p> -<p>Éva izgatottan fölkelt.</p> -<p>– Wočasek úr, ajánlom magamat. Deméndy Miklós úr ő méltósága nem -fogja többé a cipőszámláimat kiegyenlíteni és mással én nem -fizettetem ki.</p> -<p>Wočasek úr merően nézett a felindult szép leányra és a hangja -teli volt őszinte tisztelettel, mikor felelt.</p> -<p>– Üljön le ismét, kedves Éva kisasszony, nagyon jól tudom, hogy -ön nem olyan, aki akárkivel kikezd. Jól láttam most is: egy -katonatiszt már negyedszer ment el az ajtó előtt és ön rá sem -nézett. Tudom én, hogy kivel van dolgom. Azt is tudom, hogy a -Deméndy házassága sokat változtatott az ön viszonyain. Az olyan -leány, mint ön, csak attól fogad el valamit, akit szeret. És ismét -mondom: önnek szivesebben és többet dolgozom, mint másnak, mert ami -önnek becsületére válik, az nekem is biztosíték. Domokos!</p> -<p>A félemeleti falépcsőn nehéz lépések kopogása <span class= -"pagenum"><a name="Page_21" id="Page_21">-21-</a></span> -hallatszott. Egy szurtos fiatal legény jött le onnan, kezében -centiméterrel. Az arca sápadt, beesett volt, a bajusza betegesen -vékony, két nagy fekete szeme, mintha nyitott pillával aludnék. -Olyan legény volt, akitől a Józsefvárosi leányok halálos szerelembe -esnek.</p> -<p>– A kisasszonynak? – szólt mogorva hangon és Évára nézett.</p> -<p>– Igen, a kisasszonynak. Megvan ugyan a mértéke, de azt akarom, -hogy maga mérje meg. Tudja, kisasszony, Domokos művész a -mértékvételben. Három évig volt Párisban, ott lehet aztán -tanulni!</p> -<p>Éva még mindig menőfélben állt, de ekkor a katonatiszt ismét -mutatkozott az ajtó előtt s ez késztette Évát, hogy leüljön. A -legény letérdelt előtte s a térdére tette Éva jobblábát. Lehúzta -róla a cipőt s centiméterjével dolgozni kezdett. Finoman, biztos -kézzel érintette az Éva keskeny lábát, mint az orvos, mikor -operációt végez. Mikor elkészült vele, udvariasan meghajtotta -magát:</p> -<p>– Köszönöm.</p> -<p>– És holnapután kész lesz az első pár – szólt energikus hangon -Wočasek úr. – Ne törődjék kisasszony azzal, amit én beszélek, -higyje el, én minden vevőmet tisztelem, de önt a legjobban.</p> -<p>– Nem akarok most elmenni, Wočasek úr, – szólt Éva – ez a -szemtelen ember még most is kint strázsál s a mostani hangulatomban -félek, hogy botrányt csinálnék.</p> -<p>– Nagyon örülök, kisasszony, ha szerencsém van.</p> -<p>Domokos közben lomhán fölkopogott a lépcsőn, de csakhamar lejött -ismét három társával, kötény nélkül, kalappal és bottal.</p> -<p>– Alászolgája – köszöntötte gazdáját. Évára rá sem nézett. -<span class="pagenum"><a name="Page_22" id= -"Page_22">-22-</a></span></p> -<p>Wočasek úr utána hunyorgott, aztán neki jóleső -hosszadalmasságával kezdett róla Évának beszélni.</p> -<p>– Látta azt a legényt? Nem közönséges ember ám ez. Két hónapja, -hogy nálam van, persze, ön nem ismerheti, mivel van legalább három -hónapja, hogy nem volt itt. Igen, épen három hónapja, hogy Deméndy -ő méltósága megházasodott és azóta nem láttam. Hát beállít a -legény, mutat párisi bizonyítványokat és szinte gorombán kérdezi, -fölfogadom-e vagy sem. Hiszen szép, szép az önérzet, mondom, hanem -ha alattam akar dolgozni, lehetne valamivel alázatosabb is, az én -üzletemben akárhányszor vevőkkel lehet dolga és azokkal finoman, -udvariasan kell beszélni. Megint csak durván mondta: ezt bizzam -reá, nem azért járt Párisban, hogy ne tudjon emberekkel bánni. Hát -ez igaz és én felfogadtam. Hát mondhatom, ilyen munkásom sem volt -még. A jó isten tudja, ezek a párisiak honnan veszik a -tudományukat. Hja persze ott minden nőnek olyan finom a lába, mint -a magáé. Hát a modell tökéletes. Minálunk meg épen a láb minden -szépségnek a gyöngéje. A legszebb hölgyeknek csúnya a lábuk. Vagy -nagy, vagy formátlan. Bütykösek, tyukszemesek, az embernek -szabásközben megfájdul a szive, hogy miért kell a finom, szép -formát elékteleníteni egy-egy bütyök, vagy tyukszem miatt. De -amióta ez a Domokos van az üzletben, akár hiszi, akár nem, még a -pampalábnak is szép formája támad. Aztán nagyszerűen beszél -franciául és én a kirakatba kitétettem a táblát: ici on parle -français.</p> -<p>Évát ez a beszéd a legkevésbbé sem érdekelte, sőt talán nem is -hallotta. Egyszerűen várt, amíg a katonatiszt elúnja a -strázsálást.</p> -<p>– És most képzelje el, kedves kisasszony, <span class= -"pagenum"><a name="Page_23" id="Page_23">-23-</a></span> mi lelte -ezt a legényt. Már első nap feltünt, hogy teljességgel mintha -jégcsap volna. Más fiatal legény az én üzletemben bizony kacsint -egyet vagy kettőt fölfelé, amikor mértéket vesz, kelleténél is -többet babrál a vékony harisnya körül, hiszen – ne vegye rossz -néven – ön kivétel, az én kuncsaftjaim azt nem veszik nagyon zokon. -Hanem Domokos? Mintha csak sámfa volna a legszebb női láb. De még -azt is vettem észre, hogy mennél szebb valaki, annál szigorúbb és -haragosabb. Egyszer aztán mintha egészen megbolondult volna. Ismeri -a Mészáros Gizi kisasszonyt? Dehogy ismeri, azaz talán mégis! Jó -két esztendeje, hogy nálam csináltatja a cipőit. Biztos, jó pénz, -különben rögtön fizet, csak azt akarja mindig, hogy mindent dupla -áron számlázzak. Hát ő csak az egyszerű árát fizeti meg, a többit -magának tartja. Ezt különben a férjes asszonyok is meg szokták -tenni, akiknek szűkmarkú uruk van. Hát bejön a Mészáros Gizi -kisasszony és az ő rendes hetyke hangján azt mondja:</p> -<p>– Hallja, maga Wočasek, hallottam, hogy párisi legénye van, hát -nekem is párisi mértéket vétessen.</p> -<p>– Kérem alássan, – mondom én – és fölkiáltok: Domokos! Tudja, a -Mészáros Gizi kisasszony egy üvegkereskedésben bolti kisasszony -volt, de amióta selyemben jár, hát elfelejtette, hogy az első pár -cipőkért reszketve és alázatosan kunyorált. De nekem mindegy, akár -kedves Wočasek bácsit mondanak, akár: hallja, maga Wočasek. Én -üzletember vagyok és keresni akarok. Hát lejön a Domokos, mint -máskor, a centiméterrel a kezében, rá sem nézve a kisasszonyra, -hanem hát ez egyszerre elsikoltja magát:</p> -<p>– Jézus Mária! És úgy tesz, mintha ki <span class= -"pagenum"><a name="Page_24" id="Page_24">-24-</a></span> akarna -szaladni az ajtón. Hát akkor az álomszuszék Domokos is fölveti a -látókáit és isten Márkus-uccse, magam is megijedtem, olyan kénköves -tüzet lövelt a fekete szeméből. De ez csak egy pillanatig tartott, -aztán keményen ráparancsolt a leányra:</p> -<p>– Üljön le.</p> -<p>Ez meg remegett és nem merte megcselekedni, hát még egyszer -rárivalt:</p> -<p>– Üljön le! És aztán ökölbe szorította a kezét és azt -mondta:</p> -<p>– Nekem fizetség jár azért, hogy aki jön, annak mértéket vegyek. -Őrizkedj Gizi, nehogy másutt találkozzam veled, itt azonban nem -ismerlek.</p> -<p>– Hát mit mondjak magának, kedves kisasszony, én már sokfélét -tapasztaltam, de ilyen beszédet csak a szinházban hallottam -legfölebb, ott is csak nagy uraktól, akik szépen rakják a szót. -Aztán a Gizi kisasszony kezdett sírni és míg a mértékvétel folyt, -hát megtudtam az egész históriájukat. Hogy a Domokos épen hogy -fölszabadult és egy házban lakott a Verseny-utcában Gizivel, aki -kőmívesnek a leánya ugyan, de mivel boltikisasszony volt, hát egy -szegény fölszabadult cipészinas nem is merhette rávetni a szemét. A -Gizi kisasszonynyal azonban megértették egymást, csak a kőmíves apa -nem akart semmit se hallani róla, hogy az ő kisasszonylánya egy -olyan senki ember felesége legyen. Hát ezért elébb együtt akartak -meghalni, de a leánynak nem igen volt mersze hozzá. Erre aztán -elhatározta Domokos, hogy kivándorol szerencsét próbálni, a Gizi -pedig esküvel fogadta, hogy hű marad hozzá és várni fog reá.</p> -<p>Hát az első esztendőben bizony sanyarú dolga volt Domokosnak, -amíg Párisba nem vergődött. <span class="pagenum"><a name="Page_25" -id="Page_25">-25-</a></span> Ott gyöngyélete van a munkásembernek. -A legkevesebb, amit kap, öt frank napjára, ami két forint ötven -krajcár. Minálunk bizony meg kell öregedni, míg ennyi bérre viszi -az ember. De Domokos ügyes ember volt és csakhamar fölvitte isten a -dolgát. Keresett hatvan, nyolcvan, száz frankot is hetenként és -ebből minden hónapban küldött a Gizinek húsz, negyven, meg nyolcvan -forintokat is, hogy tegye a takarékba s ha már sok pénze lesz -együtt, akkor haza jön, önállóvá lesz és majd csak hozzá adják a -leányt.</p> -<p>Ez volt épen a baj. Gizi takarékba vitte a pénzt, de aztán, ha -megszorult, ki is vette. S mivel könnyen jutott a pénzhez, hát -kezdett finoman ruházkodni, nyalakodott is, megunta az üzletet és -kezdett sokat sétálni. Aztán a Domokos meg biztatta, hogy nemsokára -hazajön már és üzletet nyit. Ettől aztán megijedt és arra gondolt, -hogy az elköltött pénzt visszaszerezze. Hát tudja, kedves -kisasszony, elég szép, szőke kislány a Gizi kisasszony, szerencséje -is lehetett volna, de sohasem volt fölösleges pénze, amire szert -tett, azt el is költötte. Aztán meg miután belekóstolt a szabad -életbe, tetszett is neki. A Domokos hazajött, kereste a leányt a -boltban, ott kinevették, már régen nincs ott. Kereste a szüleinél, -azok azt mondták, hogy a Gizi úri dámává züllött, hát kilökték. Így -keseredett el a fiú, meggyűlölte az egész asszonyi nemet, aztán úgy -állt, mint az ujjam, mert minden megtakarított pénzét hazaküldte. -Az önálló üzletből nem lett semmi, hát beállt hozzám. Nem érdekes -ez?</p> -<p>– Utálatos, – felelt Éva, – az a leány megérdemelné, hogy -fölakasszák.</p> -<p>Wočasek úr a fejét csóválta.</p> -<p>– Ne ítéljünk nagyon szigorúan, kedves Éva kisasszony, az -egyiknek ilyen a természete, <span class="pagenum"><a name= -"Page_26" id="Page_26">-26-</a></span> a másiknak amolyan. A -férfinak mindig okosnak kell lenni és a nő mindig gyarló. Hát nem -Domokos az oka mindennek? Minek bízta pénzét a leányra? Minek teszi -ki a csábításnak? Bejönnek hozzám a leányok ötforintos cipőért és -még nem akadtam egyre sem, aki ellen tudott volna állani, mikor én -tízforintosat kínáltam neki. Ha Domokos szépen maga rakja félre a -pénzt, most boldog lenne ő is, a leány is. Súlyos az élet, kedves -Éva kisasszony és mentül szegényebb a lány, annál jobban vágyik a -szép holmikra.</p> -<p>– Adja el magát, – szólt Éva szenvedélyesen, – de lopni nem -szabad. És lopni attól, akit megcsal, ez a legförtelmesebb.</p> -<p>Wočasek úr a vállát vonogatta.</p> -<p>– Tisztelem a véleményét, kedves kisasszony. Mindenesetre szép, -ha valaki ilyen szigorú erkölcsöt vall.</p> -<p>Éva ajkába harapott.</p> -<p>– Igaza van, Wočasek úr, aki olyan, mint én, annak nincs joga -mást elítélni. De én mégis érzem, hogy ki vagyok és nem tartom -magamat rosszabbnak akármelyik tisztességes asszonynál. Hogy -szeretője voltam Deméndynek? Hogy pénzt kaptam tőle? Az nem az én -rosszaságom, hanem a világ hitványsága. A hites asszony tán nem kap -pénzt az urától? S nem azért kapja-e, amiért én? Hát azoknak a -nagyobb tisztessége csak a nagyobb szerencséjök. Amellett, hogy -eladják magukat, tetejébe még feleségül is vétetik magukat. Könnyű -így szeretni! De én szerettem azt az embert ingyen s megfizettem -azért, amit tőle kaptam, a becsületemmel. S mikor elkövette a -hitványságot, hogy otthagyott, ingyen adtam vissza neki a -szabadságát. Kínált pénzt, nem kellett. Ha nem volnék jobb, mint a -többi, nem szorulnék itt is elnézésre.</p> -<p>Wočasek úr helyeslően bólogatott a fejével. <span class= -"pagenum"><a name="Page_27" id="Page_27">-27-</a></span></p> -<p>– Úgy van, kisasszony, úgy van, nagyon érdeklődöm a sorsa iránt -s mint jó barátja mondom önnek, hogy becsületességének meglesz a -jutalma.</p> -<p>– Ugyan mi? – kérdi Éva keserűen.</p> -<p>Wočasek úr himbálja a fejét, mintha jól össze akarná illeszteni -a gondolatait.</p> -<p>– Hát, kedves kisasszony, tudja, az én tapasztalatom szerint -semminek sem lehet vége, mielőtt be nem fejezték. A szerelmes -emberek viszonyát nem lehet úgy abbahagyni, mint déli harangszóra a -munkát. Vagy házasság, vagy válás kell ahhoz. Deméndy úr elhagyta -magát, de nem vált el magától. Igen, ha végkielégítést adott volna -magának, akkor vége volna mindennek, de így magához köti őt még az, -hogy nem adott magának semmit. Meglássa, egy szép napon minden a -régiben lesz. Még ennek a Domokosnak a dolga sem maradhat úgy, -ahogy van. Ha visszaperelte volna a leánytól a pénzét, vagy ha -agyonütötte volna, akkor igen. Így, ahogy most van, mindkettőjük -dolga olyan, mint a kistafirozatlan cipő. Nem lehet liferálni.</p> -<p>– Hagyjuk el – szólt Éva, iparkodván fölindulását rejtegetni. – -Tiszteltetem a feleségét, Wočasek úr.</p> -<p>– Köszönöm – felelt ez szinte goromba szárazsággal és hirtelen -nagy buzgalommal nekipörgette a varrómasinát. – Majd megmondom -neki.</p> -<p>– A gyerekei hogy vannak? – kérdi továbbra Éva.</p> -<p>Erre a kérdésre a varrómasina megállt és Wočasek úr képe épp oly -sugárzó, barátságossá vált, amilyen mogorva volt, mikor Éva a -feleségét emlegette.</p> -<p>– Hohohó, – kacagott föl mély lelki gyönyörűséggel, <span class= -"pagenum"><a name="Page_28" id="Page_28">-28-</a></span> – maga -talán nem is tudja, hogy többen vannak, mint voltak? Még egy hozzá -jött, akkora, mint a kis árboc. Fiú, teringette, fiú! Csak látná, -milyen hatalmas kölyök az. Árpádnak kereszteltem, mivelhogy ő az -első Magyarországon született Wočasek. Lehet, hogy későbben meg is -magyarosítom a nevemet, az ő kedvéért. Tudja, én nem igen bántam, -ha a kenyéririgy népség cseh suszternek csúfolt. Hanem a fiu, ördög -poklot, az minden ízében magyar ember lesz.</p> -<p>– S valami nagy urat nevel majd belőle.</p> -<p>Wočasek úr megint meggondoltan himbálta a fejét.</p> -<p>– Na, na – szólt csöndesen. – Akarom, hogy jó módban, -becsületben élhessen, de a suszter fia ne kívánkozzék el az apja -kaptafája mellől. Az én üzletemben sok mindent tapasztalni, kedves -kisasszony, s megtanultam, mi árt meg az embereknek. Hála istennek, -van miből élni, a feleségem is járhatna selyemben, de azért mégis -csak egyszerűen jár, mint becsületes mesterember asszonyhoz illik. -A fiú sem úgy boldogulna, ha mint nagyságos úr elverné, amit én -kerestem, hanem ha mint iparos ember nem kénytelen az elején -kezdeni a dolgot, hanem ott folytathatja, ahol én abbahagytam.</p> -<p>– És a leányait is így nevelteti?</p> -<p>– Ó, azokat nem. Leánynak nagy csapás a szegénység gazdag -városban. Minden bajnak az oka, ha a leányok szebben öltözött -leányokat is látnak. Ezért nem is szabad bejönniök a városba, hanem -Váczon vannak intézetben. Ott aztán ők a leggazdagabbak közül -valók. Tudja, itt is adhattam volna intézetbe, ó igen előkelő, -tisztességes intézetek vannak itt, ajánlották is nekem, de csak -látom, amint az egyformán öltözött leányokat kettős sorokban -sétálni viszik a városon át. Nem <span class="pagenum"><a name= -"Page_29" id="Page_29">-29-</a></span> jó dolog az leánynak, kedves -kisasszony, az ördög leselkedik rájok minden utcasarkon és minden -kirakatból.</p> -<p>– Nagyon félti a leányait, úgy-e Wočasek úr?</p> -<p>– Mi tűrés-tagadás, kedves kisasszony, ne vegye zokon, de nem -akarom, hogy bajuk történjék. Új világ van itt körülöttem, de én -csak szerezni akarok belőle, nekem, régimódi embernek, jó a régi -világ is.</p> -<p>– Igaza van, Wočasek úr, most azt hiszem, már mehetek. Isten -áldja…</p> -<p>– Alázatos szolgája, Éva kisasszony, nagyon becsülöm, kedves -kisasszony és ne féltse jobban a pénzemet, mint magam.</p> -<p>De csak nem mehetett el Éva. A katonatiszt nagyon csökönyös -volt, egy kissé türelmetlenül ugyan, de mégis ott lődörgött a -bazárban, gondolván, hogy örökké csak nem marad a boltban, akit -vár!</p> -<p>– Eh – gondolta Éva – nem bujkálok többet. És – hangosan -szólt:</p> -<p>– Isten áldja meg.</p> -<p>Amint az ajtót nyitotta, majd összeütközött egy különösen magas, -karcsú teremtéssel. Minden suhogott, ragyogott rajta. A dereka -crépe-je, a szoknyája finom batisztja, de különösen az -alsószoknyája selyme, mely a magasra felfogott szoknya alól -tenyérnyire kilátszott fekete alapjával, piros fodor- és -rojt-diszével. Az érdekes, keskeny arc erősen bepuderezve, nagy, -íves orra el is csufította, széppé is tette. A hölgy viselkedésében -volt valami szeleburdi szögletesség, mint a gyerekeknél. A könyöke -kifelé állott, a válla is hegyes volt és hórihorgas termete csupa -éles szögben hajlott meg a ruhája alatt.</p> -<p>– Kovacsevics Mariska kisasszony! – kiáltott föl Wočasek úr. -<span class="pagenum"><a name="Page_30" id= -"Page_30">-30-</a></span></p> -<p>– Pardon! – kiáltotta vidám udvariassággal a leány, de aztán -csak ráborult Évára, aki ugyancsak magas, karcsu leány, mégis -eltörpült mellette. – Éva, Évácska, jaj milyen boldog vagyok, hogy -láthatlak.</p> -<p>– Hallottam, hogy külföldre mentél – szólt Éva, miután némileg -erőltetve szintén örömet mutatott a nem várt viszontlátáson.</p> -<p>– Jó napot, Wočasek bácsi, hát még mindig a régi jó egészségben? -Ejnye, de szép főhadnagy ez idekint! Reád vár, Éva?</p> -<p>– Nem – felelt ez kurtán.</p> -<p>– Pedig már gratulálni akartam. Hát külföldön voltam, kedvesem, -a moszkvai operánál. Nagyon jó dolgom volt, hiába, csak a külföld -becsüli meg a tehetséget. Minálunk? Csupa fontoskodás és -kicsinyesség. Hanem majd elfelejtettem megmondani: gratulálhatsz, -menyasszony vagyok.</p> -<p>– Ah, ah – örvendezett Wočasek úr, aki közben örömteli -érdeklődéssel, de megszokott lassusággal lefejtette magáról a -lábszijat, letette a bőrt, meg a kalapácsot, két tenyerével -végigveregette a térde kalácsait, amivel úgyszólván szalonképessé -tette magát az elegáns látogató számára – és ki az a boldog ember, -ha szabad kérdeznem? Bizonyosan valami moszkvai kitünőség!</p> -<p>– Angol – szólt a hölgy és magába mosolygott. – Nem Moszkvából -való, hanem itt Budapestről ismerem. Talán te is Éva? Webston, -Alfréd Webston, egy írógépgyár képviselője, voltaképen mérnök. -Rengeteg sokat keres. Tavaly télen az orfeumban ismerkedtem meg -vele. Nem tud magyarul, hát az orfeumban mulat, mint minden idegen. -Tudod, Éva, akkor rászorultam, hogy az orfeumban énekeljek s ő -csapta nekem a szelet. Borzasztóan udvarolt, hanem én rögtön -<span class="pagenum"><a name="Page_31" id= -"Page_31">-31-</a></span> észrevettem, hogy bolond volnék, ha csak -úgy ráhallgatnék. Nem is esett nehezemre az ellentállás, mert -mondhatom, elég csunya fiú s több ajándékot kaptam tőle így is, -mint akárki mástól. Aztán ajánlatot kaptam Moszkvába, a szegény -ember majd megbolondult, mikor megtudta s azt mondta, itt hagy -mindent s velem megy. No hiszen, csak az kellett volna. Ha elmegy -innen, még én tarthattam volna el. Hát megígértem neki, hogy -elutazásom előtt elmegyek hozzá s azt az estét mondtam neki, -amelyen én már a vasútra ültem. Most visszajöttem, s képzeld csak, -az első ember, akivel itt találkoztam, ő volt. Nagyon le volt -soványodva, mondta is, hogy bánatában még többet mulatott, mint -azelőtt s egyszerre csak előállt azzal, hogy feleségül vesz. Egy -darabig ellenkeztem, kikérdeztem a jövedelme felől s meggyőződtem -róla, hogy van legalább tízezer forintja… ejnye, be csinos az a -tiszt, igazán nem reád várt?… Aztán megegyeztünk, hogy két hét -mulva megyünk Helgolandba, ott lehet a legkönnyebben házasságot -kötni. Mna, most pedig kedves Wočasek bácsi, csináljon két pár -olyan topánkát, hogy Helgolandban is megbámulják.</p> -<p>– Ó, igen szívesen Mariska kisasszony, – szólt Wočasek úr, – de -bármennyire örülök a kisasszony szerencséjének, mégis szeretném, ha -némi foglalót adna s a többit a cipők átvételekor egyenlítené -ki.</p> -<p>– Mit beszél? – kiáltott föl méltatlankodva Mariska kisasszony, -– maga nem bízik bennem most és vaktában hitelezett nekem, amíg -csak amolyan voltam?</p> -<p>– Úgy van, kedves kisasszony, ne vegye rossz néven, de ez már az -üzleti elveimhez tartozik. Amíg csak úgy isten nevében tetszett -élni a világát, a szépsége meg a jókedve biztosítékot <span class= -"pagenum"><a name="Page_32" id="Page_32">-32-</a></span> nyujtott. -Hiszen csak lesz szüksége új cipőre, azért iparkodik majd kifizetni -a régit. Hanem most férjhez megy, tisztelem, becsülöm érte, de a -férjes asszonyoknak nem tudok hitelezni, már ez így van.</p> -<p>– Jól van, – kiáltott haragosan Mariska kisasszony, de aztán -csak elnevette magát. – Voltaképpen igaza van, kedves Wočasek -bácsi, hogy egészen nyugodt legyen, hát kifizetem a cipőt egészen -előre. Hála istennek van annyi, hogy akár az utcára is -szórhatnám.</p> -<p>Ezzel kinyitotta kis erszényét s abból egymás után kihúzott vagy -öt darab irgalmatlanul összevissza gyűrt százas bankjegyet. – Ez a -magam pénze – szólt önérzetesen – ezt még Moszkvából hoztam -magammal.</p> -<p>– Nagyon szép, kisasszony, bizonyára takarékoskodott vagy sokat -keresett.</p> -<p>– No, takarékoskodni éppen nem tanultam meg, hanem lehetetlen -volt mindent elkölteni. Az orosz uraknál csak úgy röpül a pénz. Hát -te mit csinálsz, Éva, nagyon szép vagy, de mért jársz ilyen piszkos -keztyüben? Rosszul megy a sorod? Adjak kölcsön egy pár száz -forintot? Adok lelkem, aztán ajánlanám neked is, menj ki Moszkvába, -szerencsét csinálhatsz.</p> -<p>– Nem vagyok színésznő – szólt Éva kurtán.</p> -<p>– Kell is ahhoz színésznőnek lenni? Csak bízd rám a dolgot, ha -akarod.</p> -<p>– Nem akarom.</p> -<p>– Ejnye, de kurtán beszélsz! Nem baj, mindig ilyen voltál. Jösz -velem ebédelni? A Vadászkürtben lakom, megebédelhetnénk a -szobámban.</p> -<p>– Köszönöm, már ebéd után vagyok.</p> -<p>– Ilyenkor már? Hiszen belőled egész kis nyárspolgár lett. Ah, -értem, az a tiszt. Kérlek, <span class="pagenum"><a name="Page_33" -id="Page_33">-33-</a></span> előttem ne genirozd magad. Mondhatom, -irigylem tőled.</p> -<p>– Neked adom.</p> -<p>– Igazán? Hja, én menyasszony vagyok, nem lehet. Pedig kedvem -volna hozzá. Igazán – tette hozzá panaszosan – mennyi áldozatot -kell hozni ezért a házasságért. Egész apáca lett már belőlem. És ez -az Alfréd olyan bolondul féltékeny. Igaz, sejtelme sincs róla, hogy -most hol vagyok, ő meg le van kötve az üzleténél. Tehát isten -áldjon, Éva, isten vele Wočasek úr, szép legyen a cipő, csak úgy -ragyogjon – igaz is, hiszen még nem fizettem. Hát tudja, itt hagyom -az egyik százast, lássa, én jobban bizom magában, mint maga -bennem.</p> -<p>– Szépen köszönöm, kisasszony, valóban nem tudnám -fölváltani.</p> -<p>Mariska kisasszony egy darabig gondolkodva, habozva állt s -határozatlanul nézett ki az udvarra. Végre csettintett a két -ujjával és hirtelen odafordult Évához:</p> -<p>– Igazán nem reád vár ez a tiszt?</p> -<p>– Reám vár ugyan, de nekem nem kell, azért maradtam itt, mert -várnom kell, míg elkotródik.</p> -<p>– Akkor segítek rajtad, édes, pá!</p> -<p>Ezzel kiperdült az ajtón, megállt előtte, aztán lassan -megindult. Mire a kigyó-utcai kapuhoz ért, a katonatiszt már -melléje csatlakozott és együtt folytatták útjukat.</p> -<p>Wočasek úr az ajtóban állva nézett utánuk, aztán beszólt:</p> -<p>– Most már szabad az út, kisasszony, ha ezt előbb látom, nem -kértem volna pénzt a Mariska kisasszonytól. <span class= -"pagenum"><a name="Page_34" id="Page_34">-34-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>2.</h3> -</div> -<p>A koronaherceg-utcai kapunál habozva nézett jobbra-balra. Az -utcán csak igen kevesen jártak, néhány masamód leány, aki déli -inspekciót tartott, néhány elkésett vásárló, aki most szapora -lépésekkel igyekszik hazafelé, meg egy csapat iskolás leány, a -zöldfa-utcai intézetből, egy bogba dugva fejöket, fecsegve és -kacagva szorítgatva a szélső pajtásokat a falhoz, meg le a -járóról.</p> -<p>Éva balra indult meg, anélkül, hogy célja iránt határozott -volna. Csak ment előre, pedig egyre noszogatta magát, hogy -forduljon meg. Cipő már van; úgy érezte, mintha csatát vívott volna -érte és most rohamra vezetné magát a másik harcba, a varrónőnél. Ez -pedig a kalap-utcában lakik. Mégis a szervita-tér felé indult, mert -késő van, ebédre kell mennie, haza. Haza! Ez a gondolat -megrázkódtatta s a homlokán redők cikáztak át. Mire a -zsibárus-utcához ért, már tudta, hogy nem fog hazamenni, mégis -folytatta útját. A szervita-téren egy kapu alatt masamód és -fotografus kirakat van, ott befordult, gondolat nélkül végignézte a -fotografiákat, képzeletben egész gépiesen magára próbálta a -kalapokat, aztán visszafelé indult a koronaherceg-utcának. -Kávéházba, meg a <i>kis pipába</i> igyekvő fiatalemberek mélyen a -szemébe néztek, majd habozva utána fordultak. Az alacsony kapukból -cselédek bukkantak elő, fehér kötőben, rongyosan, boros meg sörös -üvegekkel a kezükben. Éhes nézésű kis leányok ételt vittek a -boltokba. Vége a korzónak. A koronaherceg-utca ebédel.</p> -<p>És Éva mégsem tehetett máskép, ődöngött előre és a távolból -érezte szembejönni azt, akivel találkozni óhajtott. Tudta, hogy -képtelenség, mégis, mint annyi napja, várt valami véletlent, -<span class="pagenum"><a name="Page_35" id= -"Page_35">-35-</a></span> valami csodát, melynek – úgy érezte – -előbb-utóbb be kell következnie. Mind lassúbb lett a járása, mert -terminust tűzött ki magának: csak egyszer megy végig az utcán, -aztán – aztán hazamegy, ismét ezen az utcán keresztül. Nyujtogatta -az időt azzal, hogy meg-megállt a kirakatok előtt, befordult a -Haris-bazárba és úgy tett, mintha az olcsó cifra holmikat nézné, -pedig a tükörüvegen keresztül a járókat, kelőket kémlelgette. Majd -fölrázta magát lomha reménykedéséből:</p> -<p>– Hiszen úgyis hiába. – És védekezett magával szemben:</p> -<p>– Hiszen úgy sem lesem többé!</p> -<p>Aztán tovább ment, ment, a Kossuth Lajos-utca sarkán átvágott a -túlsó oldalra és ismét kémlelve, reménykedve indult visszafelé.</p> -<p>– Nem jön, képtelenség – gondolta magában, aztán belemerült az -álomlátásba. – Ha mégis jönne? – Megvető mosolyra húzta száját és -félrefordította a fejét. Látta, hogy a férfi elpirul, zavarba jön, -kellemetlen neki a találkozás. Eh, hadd fusson, de egyet fordul a -fantáziája. Nem, megszólítja, hozzácsatlakozik. Mentegeti magát, -pénzt kínál neki. Nem fogadja el. Aztán koldulni kezd. Hogy mégis -csak őt szereti, a házassága kényszerűség volt és pokol neki. Hogy -legyen nagylelkű, legyen ismét az övé. Ah – itt egyszerre változik -a színhely és Dermák Éva a maison Annában van és fizet és rendel és -örül, hogy nem kell koldulnia az átalakítás munkájáért, a melyre -mostan szüksége van.</p> -<p>Ébredés! Ismét ott van a szervita-tér sarkán és még mindig nincs -pénze, még mindig nem koldulta ki magának a maison Annában a -szükséges ruhát. Hej, csak képzelet, ostoba képzelet. Nem is gondol -ez többé reá és ha meg is csalná a feleségét – aminthogy bizonyos, -hogy megcsalja, <span class="pagenum"><a name="Page_36" id= -"Page_36">-36-</a></span> talán már most is, az ilyen nagy úr talál -magának kárpótlást őnélküle is. Tehát menjünk haza, mert éhesek -vagyunk, mert enni muszáj, mert ezt a szomorú otthont nem kerülheti -el, tartsuk a hátunkat a szidalmaknak, gorombaságra feleljünk -gorombasággal s míg a szív meg akar szakadni, főzzünk ki valami -haditervet, mint lehet öt méter szoknyára való kelmét a Schwarztól -vagy a Blumtól kihizelegni.</p> -<p>Igen, előre, haza! És ezzel a jelszóval megfordult – ez az utca -nem engedte, az az otthon nem vonzotta. Vissza! A postánál eszébe -jutott valami, befordult a kapualjába és ott kinyitotta -bugyellárisát. Tizenhat krajcár volt benne. Hat krajcárja volt, -tizet kölcsön kért Haas úrtól, az éhes technikustól, aki náluk -lakik. Huszat kért különben, de Haas úr csak tizet nélkülözhetett, -hát ennyi is elég. Valami pántlikát akart rajta venni, arra amúgy -sem futja. Tehát most ebédre szánja. Nem megy haza, hanem elmegy a -cukrászboltba, ott két darab süteményt eszik, jó súlyos túrós -lepényt, ez majd megfekszi a gyomrát.</p> -<p>S ezt elhatározván, mintegy elmosta az álomlátást, meg a -reménykedést, rendes, gyors lépésekkel szelte át az utcát, nem -nézve se jobbra, se balra. Befordult a párizsi utcába, ott -benyitott a kis cukrászboltba.</p> -<p>Az ajtóval szemben kicsi, fehér buffet, a két ablak mellett, meg -a boltsarok mélyében négy kicsi kerek asztal. Egy szép, kövér -asszony kíván az üzletemberek alázatos szívességével jónapot. Éva -könnyedén biccent a fejével, minél kevesebb pénze van az úri -teremtésnek, annál gőgösebbnek mutatkozik, s odalép a buffethez, -fogja a kis tányért, meg a kést, aztán körülnéz a sütemények -között. Ezenközben szeme oldalt fordul s ekkor az ablak sarkában -egy igen szépen öltözött fiatal <span class="pagenum"><a name= -"Page_37" id="Page_37">-37-</a></span> leányt vett észre, aki éppen -valami créme-féléből nyalakodik.</p> -<p>A két leány nehány pillanatig megigézve nézi egymást s -mindakettő mélyen elpirul. A maga esetéből tudja mindegyik, hogy mi -hozta ide a másikat. Ez is, az is gondolja: ez a másik most tudja -rólam, hogy az ebédem két darab cukros sütemény. A leleplezett -szegénységnek ez az érzete elviselhetetlen, a két díszes, szegény -teremtés szeretne egymás miatt a föld alá bujni szégyenletében. Az -ülő hölgy mélyebben húzódik vissza a sarokba és úgy iparkodik a -tányérja fölé hajolni, hogy arcát lehetőleg elfödje a nagy, tollas -kalap. Éva meg, aki éppen a második darab túrós lepényt akarja -tányérjára venni, ellenállhatatlan vágyat érez kimutatni, hogy ő -nem éhes és valami könnyű semmiséget vesz le a kerek tálcáról. -Hátha azt hiszik most, hogy ebéd után nyalakodni van kedve? Ennek a -kedvéért azt is elhatározza, hogy a túróstésztából egy darabot meg -fog hagyni a tányérján.</p> -<p>A belső kis ajtón most egy igen csinos szőke leány lépett be, -egyszerű kék ruhában, fehér kötővel. Illedelmes köszöntéssel egy -pohár vizet tett Éva elé, aztán a szép kövér asszonnyal -sugdolódzott, miközben mind a ketten érdeklődő, csillogó szemmel -néztek reá. Éva ösztönszerűen megérezte, nemcsak, hogy róla -beszélnek, hanem azt is mondogatják egymásnak, hogy hol látták és -minek ismerik. Komoly, közömbös arcot erőltetett magára és viszont -ő is csöndes szemlélődésébe merült az átellenes asztalnál ülő -leánynak, miközben lassan falatozott a süteményéből, ezzel is -mutatva, hogy nem éhes.</p> -<p>Szép leány, gondolta magában, különösen <span class= -"pagenum"><a name="Page_38" id="Page_38">-38-</a></span> a szeme. -Acélkék, az igaz, hogy a szemöldöke csak festve van feketére. Így -ültében alig lehet megítélni a termetét, hanem a derekát jó varrónő -szabta. Ámbátor ő ilyet nem venne föl. Jabot – ki visel most -jabot-t? De igen finom csipkével van kirakva s az alsó szoknyája, -mely egy kicsit kilátszik, legalább harminc forint. Ni, gyűrű is -van az újján – vajjon valódi brilláns-e? Miért ne? – felel magának, -hiszen ilyet kapni egy krajcár nélkül is. Csakhogy ő nem kívánja, -elég van már a zálogházban.</p> -<p>A túróssüteménynek a végére ért és eszébe jutott, hogy hagyni is -kéne belőle. De csak most támad igazán étvágya. Még egy kicsikét -harap belőle, gondolja magában, de nem tud ellentállni a vágynak, -megeszi az egészet. Most érzi csak igazán, hogy éhes. Kezdi bánni, -hogy ide jött, ahol hat krajcár a sütemény darabja, öt krajcárjával -még egyet ehetne. A vizes pohárhoz nyúl és azzal mossa el az -étvágyát.</p> -<p>Az átellenes hölgy fölkel és a pult elé lép. Halk hangon kérdi, -hogy mennyit kell fizetnie és kis bugyellárisából úgy halász ki két -tízkrajcárost, hogy senki ne láthassa, mennyi van még benne. Aztán -a cukrász asszony hangos alászolgájára barátságosan, de halkan -kíván jó napot és úgy szökik ki az ajtón, mint a szökevény, amikor -egy őrizetlen pillanatot kell kihasználnia.</p> -<p>Csak most kezdte magát Éva jól érezni. Élvezte a pihenés -gyönyörűségét, a fáradtság csak úgy párolgott ki belőle. A kis -boltban a szűk utca miatt csak amolyan alkonyati félhomály volt, -csak az átellenes ház harmadik emeletén láthatta, hogy süt a nap, -cikázik a verőfény. Jó, nagyon jó itten. Itt is marad, <span class= -"pagenum"><a name="Page_39" id="Page_39">-39-</a></span> amíg -lehet. Ezenközben azonban tekintete megakadt a kis faliórán: -félkettőt mutatott.</p> -<p>– Istenem – gondolta – most a legalkalmasabb idő Blumnál, a -főnöke ebédelni van, kevés a dolog, most tán sikerül.</p> -<p>S bármennyire jól esett volna a pihenés, fölkelt, lefizette a -tizenkét krajcárt a szép fehérkötős leány kezéhez, aki lopva -csillogó szemmel kémlelgette s megindult újból, egyenesen a nagy, -döntő csatába, amelynek bére öt méter fekete foulard.</p> -<p>Nem ismerem jogomat, hogy mivel regényt írok, hát hazudhassak. -Ha most költenék egy firmát, mondanám, ott meg ott van ez a bolt, -minden olvasóm rámcáfolhatna: ilyen bolt nincs is Budapesten. -Viszont ahhoz sincs jogom, hogy egy meglevő firmát említsek itt -föl, mert a cégtulajdonos kelleténél többet hinne nekem s ha van -egy Blum nevű segédje – mért ne lehetne? – hát rövidesen és -ártatlanul elcsapná. Ezért engedjék el nekem a firma megnevezését, -az üzlet megjelölését, amely felé Éva most indult, amelynek fényes -üvegű ajtajába nagy hetykén benyitott, félig a küszöbön megállott s -magatartását gőgösre erőszakolván, urasan szétnézett a feléje -bókoló segédek között. Az egyik, egy magas, szőke soványság, -ideálisan borzolt hajjal elébe is járult:</p> -<p>– Csókolom a kezét nagyságos kisasszony, mivel is lehet -szerencsém szolgálni?</p> -<p>Pörögve beszélt, a hangjában valami szenvedő lágyság, a hangja -lejtésében bizonyos éneklő turbékolás volt. Úgy beszélt magyarul, -ahogy a franciák szoktak franciául beszélni.</p> -<p>– Nincs itt Blum? – kérdi Éva hanyagul. – Ő már ismeri az -ízlésemet.</p> -<p>Az olyan megtisztelő bizalom egyes segédek <span class= -"pagenum"><a name="Page_40" id="Page_40">-40-</a></span> iránt nem -ritkaság, majdnem minden vásárló hölgynek megvan minden boltban a -maga kiválasztott segédje, aki már ismeri ízlését, aki éppen azért -nem csapja be s aki ennek következtében minden gyanun felül állva, -a legnagyobb lelki nyugalommal duplán számítja föl a kelméket, de -ebből aztán bőségesen enged, hogy a vásárló a boldogságba majd -belekábul.</p> -<p>– Blum úr? Kérem alássan azonnal, méltóztassék helyet foglalni. -Móric, szólítsd elő Blum urat a szalagosztályból.</p> -<p>Móric, a kis inas, amíg a szövetosztályból a szalagosztályba -rohant, vagy hat segéd úrtól lökődött oldalba, akik mind a -homlokukba fésülték hajukat, mind igen előkelőek voltak, mind olyan -turbékoló szenvedő hangon beszéltek s mind elfelejtették már, -milyen keserves volt, mikor ők mórickodtak azóta rég megpohosodott -Blum urak és egyéb oldalba rugó nagyságok hatalma alatt.</p> -<p>Éva leereszkedett az egyik kopott bársonypuffra és dehogy is -gondolta, hogy a kis Móric a szalagosztályban fölkiált a létrára, -melyen Blum úr valamit rakosgatott:</p> -<p>– Legyen szíves kijönni, Blum úr, az a magas leány, a Deméndy -államtitkár szeretője van itt.</p> -<p>– Csapjon beléd a mennykő, kölyök – válaszolt Blum úr, amit a -kis Móric, a kelmeosztályba rohanva, így tolmácsolt:</p> -<p>– Mindjárt itt lesz a Blum úr.</p> -<p>Jött is. Elegánsan, mintha skatulyából vették volna ki. A két -karját úgy is tartotta, kissé távol a testétől, mintha óvná az -elegenciáját a keze érintésétől. Eleven, jótartású fiatalember, -csak a keze volt nagy, <span class="pagenum"><a name="Page_41" id= -"Page_41">-41-</a></span> kékre fagyott, nem is a mostani -munkájától, hanem inaséveiből, meg a nyomoruság idejéből, melyből -nagy nehezen, tehetséggel, tudással és szorgalommal felküzdötte -magát idáig, a belvárosi üzletbe, ahol száz forint a fizetése. -Kicsi volt és barna, de az ő haja is szakasztott úgy volt fésülve, -mint a magas szőkéé és a hanglejtése is olyan turbékoló volt, a -meghajlása, a mosolya is ugyanolyan szabású. Ebből, noha sohse -láttam, tudom, hogy az üzlettulajdonos így szokott fésülködni, így -szokott beszélni s mivel kikiáltott zseni a maga szakmájában, a -segédekre hol majmolásból, hol természetes hatásból rájuk ragadt az -ő modora.</p> -<p>Csak két vidéki asszony volt az óriási üzletben, a legszélsőbb -sarokban, akik lesütött szemmel és borús komolysággal, révedezve -hallgatták a kiszolgáló segédek ékes magyarázatait. Nem tudják, mi -tetszik nekik, mi nem, csak az eltökélés van meg bennük, hogy nem -hagyják magukat megcsalni s a segéd mennél jobban magasztal egy-egy -kelmét, ők annál gyanakvóbban vizsgálják s elhatározzák magukban, -hogy azt semmi áron sem veszik meg. A kasszában pedig feketekávé -mellett egy öreg úr olvas ujságot, nyilván a tulajdonos apja, vagy -apósa, aki déli inspekciót tart, míg a fia, veje visszatér a -kávéházból.</p> -<p>Amint Éva megpillantja Blum urat, széles nyájas mosollyal, -bizalmas bohókásan biccent feléje, mint a gyerek, aki fölteszi, -hogy őt meglátni csak kitörő örömet okozhat. Blum úr szeme egy -pillanatra rá is csillan, de aztán úgy tesz, mintha csak -kötelességszerűen mimelné az örömét, mellyel Éva felé siet: -<span class="pagenum"><a name="Page_42" id= -"Page_42">-42-</a></span></p> -<p>– Alásszolgája, nagyságos kisasszony, bocsánat a -várakoztatásért.</p> -<p>Éva fölkelt és a pulton keresztül odanyujtotta a segédnek -keztyüs kezét (nem egészen fehér, egy kicsit benzinszagú is volt a -keztyűje).</p> -<p>– Jó napot, kedves Blum úr, – mondja kislányosan illegetve -magát, – hát azt se kérdi, hol voltam oly soká?</p> -<p>– Ó, kedves kisasszony, – mondja Blum úr elmés mosollyal, – meg -voltam róla győződve, hogy nem felejtett el bennünket.</p> -<p>Éva most közel hajol hozzá és súgva mondja:</p> -<p>– Maga rossz ember.</p> -<p>Blum úr fölöttesen mosolyog, a szeme rezerváltan, erősen néz -bele a szép leány arcába, azt gondolván magában: most ugyan nem -csapsz be.</p> -<p>– Már mint én? – szólt szintén súgva – hát rossznak tartja az -olyan embert, aki nem bolond?</p> -<p>Éva durcásan visszakapja a kezét, amit eddig a pulton -nyugtatott, hadd paskolja a segéd, ha kedve tartja.</p> -<p>– Ha így beszél velem, akkor ajánlom magamat.</p> -<p>Blum úr nem ezt akarta. Súlyt vetett arra, hogy kollégái némi -kis bizalmaskodáson érjék a szép hölggyel s gondoljanak felőlük, -amit akarnak.</p> -<p>– Bocsánat, – szólt kissé elkeseredetten, – de végre is át fogja -látni, hogy eddig csak a bolondját járatta velem.</p> -<p>Éva hidegen biggyeszti a száját.</p> -<p>– Azt akarja, hogy egyszerűen az ölébe <span class= -"pagenum"><a name="Page_43" id="Page_43">-43-</a></span> hulljak? -Férfi dolga, hogy győzzön és nem férfi, aki csak kényelmesen akar -győzni.</p> -<p>Blum úrnak erre fejébe száll a vér.</p> -<p>– Jól van, – szólt eltökélten – én ezzel is beérem. Most már -legalább tudok valamit. Ha csak erő kell, hála istennek, az -van.</p> -<p>– Ez már beszéd, – kacag Éva is, – nem szeretem a kunyoráló, -pipogya embereket.</p> -<p>Blum úr szeme most ravaszul csillan.</p> -<p>– Új mintáink jöttek, nem akarná megnézni?</p> -<p>– Szívesen, de minek is? Úgy sem vásárolok.</p> -<p>– Nem baj, – buzgólkodik a segéd – ha meglátja, tudom, hogy -kedvet kap rá.</p> -<p>– Kedvet kaphatok rá, – nevet Éva – hanem pénzem egyelőre -nincs.</p> -<p>Blum úr, aki csak arra gondol, hogy ő most erős lesz, legyint a -kezével.</p> -<p>– Ne beszéljünk erről. Csak nézze meg.</p> -<p>– No hát mutassa.</p> -<p>– Tessék erre jönni, még nincsenek beraktározva, a kis -magazinban vannak még.</p> -<p>Éva mintha egy darabig habozna, aztán elszánja magát.</p> -<p>– Jól van.</p> -<p>És követi Blum urat egy keskeny falközön át a hátulsó traktusba, -onnan egy kis ajtó nyilt előtte a kis magazinba. Kicsi helyiség, -tele ládákkal, szövetekkel s csak egy vak gázlámpa ég benne.</p> -<p>– Tessék leülni, – szól Blum úr reszkető hangon, aztán hirtelen -át akarja karolni a leányt, de nem sikerül neki.</p> -<p>– Előbb lássuk a mintákat, – szól Éva biztató mosollyal.</p> -<p>– Maga kegyetlen, – felel a segéd és <span class= -"pagenum"><a name="Page_44" id="Page_44">-44-</a></span> még -egyszer szerencsét próbál. – Éva kisasszony, csak egyetlen, csak -egy icike-picike csókot!</p> -<p>– Már megint könyörög – szól rá Éva szemrehányóan.</p> -<p>– Igaza van – mondja a segéd és kiegyenesedik, – de meg fog -ezért fizetni, isten bizony, hogy megfizet érte.</p> -<p>Éva elpirul, úgy mondja:</p> -<p>– Ez már beszéd.</p> -<p>És Blum úr most már teljes önkivületben elébe rakja a legszebb -és legdrágább mintákat s beszél és magyaráz neki s nem is tudja, -mit mond. Éva ezt az időpontot találja legalkalmasabbnak s hirtelen -rászól:</p> -<p>– Hát ebből vágjon le öt métert és küldje el rögtön a Maison -Annába.</p> -<p>Blum úr, aki az üzleti részen túl akar esni, fogja a métert, meg -az ollót, s öt méter helyett hetet vág le.</p> -<p>– Hanem az ön lelke rajta, Blum úr, én csak egy félméter satint -akartam venni, erre a szövetre se szükségem, se pénzem.</p> -<p>– Jól van, jól – mondja Blum úr – majd fizeti akkor, amikor -felhasználta.</p> -<p>Ezzel kibujik a pult alól s mielőtt Éva csak gondolt volna reá, -átkapja a karjaival és mohón az ajkát keresi. Éva már nem tud -védekezni, a foga közé szorítja ajkait, úgy tűri nyögve a férfi -ostromát s mikor nagy nehezen kiszabadítja magát, félrefordítja -arcát, hogy rejtse haragját meg az undorát.</p> -<p>– Úgy-e – szólt Blum úr lihegve és diadalmasan – tudok én erős -is lenni.</p> -<p>– Menjen – szól Éva és elfödi arcát. Erre Blum úr meg akarja -ismételni a támadását, de Éva most már résen van.</p> -<p>– Ne, ne, elég volt mostan. <span class="pagenum"><a name= -"Page_45" id="Page_45">-45-</a></span></p> -<p>– De csak most – elméskedik a segéd.</p> -<p>– Hívja az inast és küldje el rögtön a szövetet.</p> -<p>– Ezt csak azért mondja, hogy ne legyünk tovább egyedül – véli -az okos ember. – Hát jól van, tudja Éva kisasszony, igaza van, ha -csak amolyan könnyen hódíthatnám meg, nem is törném magamat utána. -Móric!</p> -<p>És berohan Móric s már tudja, miről van szó, hogy neki most a -nyakába kell kerítenie a lábát és csomagot vinni.</p> -<p>– Ezt rögtön elviszed a Maison Annába és mondod, hogy nagyságos -Dermák kisasszony küldi. Hol a kalapod, kölyök?</p> -<p>Móric rohan a kalapjáért, Éva meg biztatóan, kacérkodva -csillogtatja szemét a fiatal emberre, aki kezében morzsolja vékony -ujjait, egyenként megnyomogatván őket.</p> -<p>– Isten vele – szól Éva s csöndesen kacag azzal az érzéki, -najádi kacagással, mely a férfit őrültté teszi s melyből igéretet -ért mindenre, amit csak gondol.</p> -<p>– Mikor láthatom? – szól Blum úr forró hangon.</p> -<p>– Majd írok – súgja Éva és könnyű főhajtással ismét kisuhan az -ajtón, gyorsan, hogy Blum úr utól ne érje s amint az utcai üzletbe -ér, gyors pillantással kutatja, nem érkezett-e még meg a tulajdonos -s lehajtott fővel, a ruháját szorosra fogva, kisuhan az utcára.</p> -<p>– Megvan! – gondolja magában és felsóhajt. Szinte kipihente -ennek a hadjáratnak a fáradalmait, amint most ismét nekiindult a -koronaherceg-utcának az utolsó, a legsúlyosabb tusára, melynek -ellenében a maga szegénységében tehetetlennek érezte magát, mivel -asszonnyal kell megvívnia. <span class="pagenum"><a name="Page_46" -id="Page_46">-46-</a></span></p> -<p>Félelem is gyötörte, a szíve is dobogott és vergődő aggodalmában -fel is sóhajtott magában: hát érdemes? Nem volna jobb, mint a huga, -perkál szoknyában és viseltes cipőben járni, dolog után látni, mint -így küzdeni, hazudni, tűrni és megalázkodni azért a cifra -hazugságért, semmittevésben jobban kifáradni, agyongyötrődni, mint -a legsúlyosabb munkában? Igen, de amikor olyan irtózatos szégyen a -<i>meglátszó</i> szegénység, mikor oly szörnyű szenvedés a -leszállás a mélybe, a kivetkőzés a megszokott állapotból. Nem neki -kell ez a félig kikoldult, félig kicsalt cifraság, hanem a -világnak. Szívesen járna rongyokban, ha észre nem vennék s nem -gondolnák: ni, a Dermák Éva most rongyokban jár, mert nincs, aki -selyembe öltöztesse. Igaz: aki ismeri, tudja, honnan tellett eddig -szép ruhára, de mégis félig önáltatással, félig naivsággal -önmagában tartotta a hitet: ha most is jól öltözködik, amikor ez az -ember nincs már, akkor bebizonyította, hogy azelőtt sem volt. Nem -gondolt arra, hogy ebből mást is lehet következtetni, ami sokkal -természetesebb, azt, hogy eszerint más valakije van az első -helyett. Ha eszébe is jutott, egyszerűen kijelentette, hogy azt nem -hiszi róla senki. Olyan könnyű okoskodással győzni, amikor az ember -csak önmagával vitatkozik.</p> -<p>A Kalap-utcában, a régi Athenæum-épülettől a harmadik házban, -ütött-kopott, csákány alá érett kis kétemeletes ház kapuja fölött -fakult a nagy firmatábla: <i>Maison Anna női divatszalon</i>. Ott -fordult be Éva, kínos köhögéssel, a keskeny csigalépcsőn megállt s -míg fölért az első emeletre, háromszor fújta ki az orrát, pedig nem -volt náthás. Vajjon itt van-e már a szövet? Bizonyára itt lesz, ez -pedig nagyon megkönnyítené a dolgát. Éppen amikor az utolsó -lépcsőre ért, nyilt <span class="pagenum"><a name="Page_47" id= -"Page_47">-47-</a></span> a piszkos, hajdan fehérre festett -szárnyas ajtó és kidőlt belőle a kis Móric. Amint megismerte Évát, -lekapta boglyas fejéről lyukas kalapját és szeplős, csontos arcát -alázatosan ráirányította:</p> -<p>– Elhozta? – kérdi Éva gépiesen, – várjon csak.</p> -<p>Kinyitja bugyellárisát és abból kihalászván megmaradt négy -krajcárját, odaadja a fiúnak:</p> -<p>– Nincs több aprópénzem, majd máskor.</p> -<p>A fiú megköszöni és elrohan, már a vérében van, mint a nyúlnak, -hogy folyton és mindenki elől meneküljön.</p> -<p>Éva pedig, mint a színésznő, aki a végszóra várva, már hangolja -magát, kinyújtja derekát; szigorúan összeszorítja a száját, az -állát kissé a mellének feszíti, aztán istennek ajánlva magát, nagy -zörejjel nyitja az ajtót.</p> -<p>Valami várakozó szalonféle volt ez. Egy ripszgarnitura, -megfeketülve és kifényesedve a sok használattól, egy pattogatott -politurás szalon-asztal, a falak tele ragasztva divat ujságok -képeivel. Amint nyilt az ajtó, megcsilingeltette a fölébe akasztott -rézcsöngetyűt. A belső ajtó nyitva volt, látszottak a függönytelen, -utcára nyíló ablakok, meg egy csomó vászonbáb, hol meztelenül, hol -megaggatva készülő ruhákkal.</p> -<p>Tágas kétablakos szoba volt, a mennyezetnek a belső falba -szakadó festéséről ítélve, valamikor még nagyobb. Az ajtó mellett -egy óriási fehér cserépkandalló merengett az elmult régi időn, -amikor a mostani szabószalon még valami nagy úrnak a díszterme volt -s neki is más volt a rendeltetése, mint hogy mindennemű lim-lommal, -mustrakártyákkal, gombostű-skatulyákkal, rossz vasalóval, -<span class="pagenum"><a name="Page_48" id= -"Page_48">-48-</a></span> szövetmaradékokkal és üres -kávéscsészékkel tele legyen rakva. Egy óriási, puhafa rámás -állótükör, meg néhány kopott vörös bársony karosszék némi -úriasságot iparkodott a szoba karakterének adni, de hiába. A -függönytelen ablakok pattogatott keretei és mosatlan üvegei, a -falak piszkossága, meg a padló szemetje a lomposság tanyájává tette -ezt a fogadó szalont.</p> -<p>Az előszoba riadozó csengetyűje egy vékony dongájú kis -varróleányt csalt az elfogadóba. Csak a fejét dugta rajta be, aztán -hirtelen visszahúzta. Éva néhány pillanatig magára maradt és a -tükör előtt igazgatta az arca kifejezését. Mi tagadás benne? -komolyan szorongott. A Maison Anna úrnője nem könnyen kezelhető -egyéniség.</p> -<p>Nyomban meg is jelent, az idegennek kissé sajátságos, de Évának -már megszokott módon. Az ajtót úgy föltépte, hogy belül -odacsattogott a falhoz, aztán megjelent, maga előtt egy kerekes -karosszéket tologatva, melyben egy őszbajuszú, aszottképű ember -ült, pipával a szájában, pokróccal betakart lábbal. Isten tudja, -hányszor történik ez meg vele naponta, mióta jár így, mégis minden -egyes esetben felesel az asszonnyal és próbál fordítani a dolgok -rendjén.</p> -<p>– Megint nem fognak dolgozni – mondja rikácsoló, ingerült hangon -– kárba vesz legalább egy félóra, pedig ha benn maradnék, -vigyázhatnék rájuk.</p> -<p>– Az én károm, – felelt ridegen az asszony, miközben a köszönő -Évára szegzi átható, lobogó tekintetét, mely tele van -elcsigázottsággal, keserűséggel és gyanúval. – Ismerlek már, azért -maradnál bent, hogy enyelegjél velük. Nem szégyenled magad? -<span class="pagenum"><a name="Page_49" id= -"Page_49">-49-</a></span></p> -<p>– Istenem – nyögi a béna ember – hogy lehet valaki ilyen -szörnyen féltékeny? Nézze csak kisasszony, – fordult panaszos -hangon Évához – tehetetlen, beteg öreg ember vagyok és a -feleségem…</p> -<p>– Hallgass! – rivalt rá az asszony, – családi dolgok nem -tartoznak ide. Jó napot, kisasszony – kiált harsány hangon Évára. – -Most hozták a szövetjét, de abból ugyan nem lesz semmi, hogy meg is -csináljam. Megtartom részfizetésnek a tartozása fejében.</p> -<p>Kicsi, sovány asszony volt, csakúgy lógott szürke -háziszoknyájában, melyet a nyakán egy földig érő skót sállal kötött -össze, amit elül a pongyola nyílásán néhány hanyagul alkalmazott -gombostű iparkodott elősegíteni. A haja sötétfekete s ahol simára -volt fésülve, acélosfényű is. Kicsi, sovány arcából kimeredtek a -vékony csontok, a homlok kicsi, keskeny és szögletes. Vénnek, -csúnyának látszott, de a szeme fényének olykor kitáguló nagysága -fiatalságra vallott, amolyan elfonnyadt, korán hervadt és lelkileg -kiszáradt ifjúságra, melyet a gondok, a küzdelmek, csalódások és -szenvedések teremtenek.</p> -<p>Éva belül összerezzent e kemény, szinte goromba kifakadásra (úgy -számította, hogy a szövet majd hitelképessé teszi a varrónő előtt -is), de rögtön összeszedte magát. Dacosan hátraszegte a fejét, -homlokát összeráncolta s amúgy foghegyről, félig elfordulva, -lassan, élesen szólt:</p> -<p>– Tán nem tudja, kedves… hogy is hívják? hogy kivel beszél, -előbb jó volna meggyőződni, hogy van-e rá ok, mielőtt valakinek -ilyen hangon a szemébe vágja gorombaságait.</p> -<p>A varrónő egy pillanatra meghökkenve nézett Évára, aztán keskeny -ajka összeszorítva lekonyult s halk, harapós kacagással mondta: -<span class="pagenum"><a name="Page_50" id= -"Page_50">-50-</a></span></p> -<p>– Fizessen a kisasszony, akkor hinni fogok az ilyen beszédnek. -Elébb nem.</p> -<p>– Hol a számlám? – kiáltott Éva, most már felháborodva (magában -gondolta: nini, hiszen én most komolyan fel vagyok háborodva, -mintha csakugyan volna pénzem). – Rögtön kérem a számlámat.</p> -<p>– Meglesz, – szólt kurtán az asszony. Emil, írd ki a kisasszony -számláját.</p> -<p>– Megint írni? – nyög az ember a tolószéken, de a felesége már -megindította és odagurította a kandalló mellé, ahol egy kicsike -kopott íróasztalon voltak a blanketták, meg a füles üzleti -könyv.</p> -<p>– Szaporán, szaporán, – türelmetlenkedett Éva – nincs kedvem -tovább várni a számlára, mint maga a pénzére.</p> -<p>– Siess, – mordult az asszony az emberre, aki reszkető kezében -forgatta a könyvet és sehogy sem tudott a Dermák Éva kontójára -akadni.</p> -<p>Erről különben Éva maga is gondoskodott. A türelmetlenség minden -látható jelével odaállt ő is a kis íróasztal mellé s eközben ruhája -mintegy véletlenségből odaért az ember lábtakarójához.</p> -<p>A sorvadásos ember erre elkezdett reszketni. Megigézve emelte -szemét Éva arcához, aztán, mintegy félve, hogy ez elárulja és a -felesége rácsördít, leszegte fejét és reszkető kézzel, elkábult -fejjel, nem is gondolva a céljával, kezdett a füles könyvben -őrülten össze-vissza lapozni. A szeme eközben kidülledt, majd -fáradtan lecsukódott, minden arcizma rángatódzott s a melléből -hörögve szállt föl a lélekzet. Éva undorodva és szánakozva fordult -el e látványtól s a szerencsétlen mohó reflexmozdulattal utána -hajlott. <span class="pagenum"><a name="Page_51" id= -"Page_51">-51-</a></span></p> -<p>Nem tartott egy percig sem. Az asszony is látta urának e -fölgerjedését. Tán azt hitte, hogy csak ő vette észre, hirtelen ott -termett és haragosan kitépte kezéből a könyvet:</p> -<p>– Téged se lehet semmire se használni. Különben jól van, -megelégszem egy részletfizetéssel is. Csak látni akarom, hogy -egyáltalán akar-e vagy tud-e fizetni.</p> -<p>– Én meg – szólt Éva hidegen – nem vagyok se csaló, se koldus és -nem vagyok hajlandó holmi igazolásokat bemutatni arra, hogy magának -munkát és keresetet adhassak.</p> -<p>– Be lóhátról beszél a kisasszony, – pattogott most már az -asszony – mikor legutóbb itt volt, egészen más hangon beszélt -hozzám. Akkor kedves, édes Bernstockné voltam, meg hogy csak ez -egyszer segítsek rajta. No hát, kedves kisasszony, ha olyan -goromba, akkor fizessen.</p> -<p>Ezzel maga fogta a könyvet, egy-kettőre felütötte az Éva lapját -és póklábú, ügyetlen vonásokkal kiírta belőle: <i>Dermák Éva -kisasszony – számla-maradék 175 frt 50 kr</i>.</p> -<p>Erre Éva nem volt elkészülve. Nem sikerült, gondolta magában és -elképedt.</p> -<p>– Hát itt van, fizessen! – kiáltott a kegyetlen asszony -diadalmasan és látszott az arcán, hogy szinte szeretné, ha áldozata -nem tudna fizetni.</p> -<p>Ez a helyzet elviselhetetlen volt.</p> -<p>– Szaldirozva van? – kérdi kurtán.</p> -<p>– Az egészet?</p> -<p>– Az egészet! – kiáltott Éva most idegesen. Valami új ötlete -támadt, amitől magában megijedt, de szemben ezzel az asszonnyal -megszünt minden habozása.</p> -<p>– Most majd én írok, – szólt és odatelepedett a kis asztalhoz. -Hamarosan két sort vetett papirosra. <span class="pagenum"><a name= -"Page_52" id="Page_52">-52-</a></span></p> -<p>– Itt a pénze, – szólt rá se nézve az asszonyra – és most -köszönöm a szívességét, nem dolgoztatok többet magánál.</p> -<p>– Mi ez, mi ez? – szól Bernstockné és szeméhez viszi a papirost. -«Kedves Miklós, fizesse ki ezt a potomságot. <i>Éva</i>.» – Ah – -tette hozzá megváltozott hangon – tehát ismét összejöttek?</p> -<p>– Amint látja, – mondja Éva egykedvűen.</p> -<p>Bernstockné néhányszor forgatta a cédulát jobbra, balra, -összeszorította az ajkát, tétova szemében látszott a gondolkodás, -meg a habozás, végül határozott: a cédulát a fiókjába zárta s most -már keményen ugyan, de minden indulat nélkül mondta:</p> -<p>– Nem akarom azt az urat háborgatni, aztán nem is ő, hanem maga -tartozik nekem. Majd ha összekerül vele, kérje el ön tőle a pénzt. -Mi legyen abból a szövetből? Alj?</p> -<p>– Alj.</p> -<p>– Milyen blouse kell hozzá?</p> -<p>Éva hamarosan elgondolta, hogy ha most a réginek átalakítását -kívánja, ezzel gyanút ébreszt.</p> -<p>– Vannak mintái? – kérdi.</p> -<p>– Vannak, különben a divatlapot is nézheti, keressen magának -façont. Hja, – tette hozzá, mintegy végleg expiálni akarván előbbi -rideg viselkedését – így már rendjén van. Nekem azt mondták, hogy a -kisasszony csak úgy éli világát, nem érintkezik urakkal, sőt vissza -is utasít mindenkit, nekem pedig hever a drága pénzem.</p> -<p>– Ami azt illeti, kedves Bernstockné, – szólt Éva most már -szintén békülő hangon – arról ne is beszéljünk. Hiszen nem kell -hozzá nagy tudomány, hogy az ember megbecsüljön egy ruhát, amelyért -ön százötven, meg kétszáz forintot számít. <span class= -"pagenum"><a name="Page_53" id="Page_53">-53-</a></span></p> -<p>– Nálam ilyen az ár, – felelt Bernstockné – s az én vevőim nem -sokallják, mert kapnak valamit a pénzükért. Hát te itt mit -gargarizálsz? – fordult most az urához, aki magában összeroskadva, -eddig majd elnyelte Évát a szemével, miközben félig nyitott szájjal -egyre hörgött. Amint a felesége rászólt, nyomban elhallgatott, -lesütötte a szemét és közömbösséget erőltetett arcára.</p> -<p>– Még mindig beteg Bernstock úr? – kérdi most Éva.</p> -<p>– Még mindig? – fakad ki keserűen az asszony, – ilyen volt -mindig és ilyen is marad. Itt lóg rajtam, mint a kolonc s amilyen -tehetetlen és nyomorék, még sem elégelte meg a kicsapongásait, csak -lányokon jár az esze.</p> -<p>A béna ember arcán sűrűn nyüzsögtek a ráncok, szeme mérgesen -rávillant a feleségére.</p> -<p>– Hazugság! – rikolgatta – hazudik, hazudik, hazudik! Hanem -féltékeny, mindenkire féltékenykedik s azt akarná, hogy haljak meg. -Ó, ismerlek én… te…</p> -<p>Az asszony odalépett az urához, mire ez nyomban elhallgatott, -csak szuszogott magában, mint a gyerek.</p> -<p>– S maga elhinné, hogy én erre féltékeny volnék? Erre? Akit -utálok, mivel megcsalt. Megházasodott, miután aljas teremtésekkel -tönkretette az egészségét és titkolta a betegségét! Eléggé sajnálom -könnyelműségemet, hogy úgy becsapattam magamat. Nézzen rám, -kisasszony, nem vagyok én elég fiatal és ha akarnék, nem akadna -nekem is férfi? Hanem én becsületes asszony vagyok s még ehhez a -nyomorulthoz is hű akarok maradni. Neki meg egyre máson jár az -esze, – bánnám is én! Hanem az orvos figyelmeztetett és a lelkemre -kötötte, hogy vigyázzak rá. <span class="pagenum"><a name="Page_54" -id="Page_54">-54-</a></span></p> -<p>Az ember nem ágált többé, – amikor ilyen meztelenül beszéltek a -bajáról, megtört a képmutatása. Feje lehanyatlott s félig csukott -szemmel szürkén bámult maga elé. Igen, betegség ez, csúf, átkos, -kínzó betegség, az isten büntetése, amiért visszaélt az egészség -boldogságával.</p> -<p>Éva pedig, aki már ismerte ezt a különös házaséletet, megborzadt -és nem ettől a férfitől, nem ettől az asszonytól, akinek rideg -küzdelmébe az élettel rikítóan bevilágított családi állapotának az -a sivár undoksága, hanem a férfitól, meg a szerelemtől általában. -Úgy érezte, mintha ez az emberrom végső állomása volna minden -férfinak és erre az állomásra az ő és a hozzá hasonlók existenciáin -keresztül jutna. A képzelete elé tárult a Deméndy Miklós képe is, a -szép, nagy, az erős és gazdag Miklósé, aki most egy feleség oldalán -él s ha ő hagyná, ott is maradna nyugodtan, emberségesen és -boldogan. De nem hagyja, vissza csábítja és ilyen emberré teszi -majd, hogy tovább is szép ruhát viselhessen.</p> -<p>És ezzel leült Bernstocknéval és buzgón és behatóan megvitatták -a derék façonját, aprólékosan végignézvén a legújabb párisi -divatlap képeit.</p> -<p>Jó egy órába tartott, amíg végeztek. Holnapután már próbálni -jöhet, az egész ruha pedig kész lesz a jövő hét elején. A béke -teljesen helyreállt, Bernstockné nem beszélt többé pénzről és Éva -búcsúzóra a kezét is nyujtotta neki, amit az asszony csak az ujjai -hegyével fogott meg. Bernstock felé fejével biccentett, hanem a -beteg ember nem hagyta annyiba, nyujtogatta feléje a kezét, hangos -köszönéssel és Éva kénytelen volt neki is kezet adni. A keztyűjén -keresztül is érezte a csontkéz fagyasztó nedvességét, mely -görcsösen markolta és szorongatta, mint a halál, hogy alig tudta -magát kiszabadítani. <span class="pagenum"><a name="Page_55" id= -"Page_55">-55-</a></span></p> -<p>Tehát ez a csata is meg van nyerve, legalább egyelőre, amíg a -hazugság ki nem pattan. És bizony ki fog pattanni, talán még a -munka szállítása előtt. Akkor aztán mi lesz? Szüksége van rá, -mindenáron, ragyognia kell, meg kell látszani rajta, hogy most is a -régi, elegáns Éva. Sajátságos lappangó terv volt ebben a -vágyakozásban, nem vallotta be magának, de úgy volt vele: a -kiöltözködéssel vissza fogja hódítani a barátját. Szinte fixa -ideává fejlődött ki benne a remény, hogy mire ez a ruha elkészül, -addig okvetlenül találkozni fog vele s újból meghódítja majd.</p> -<p>Most, amint ismét nekivágott a Ferenciek-terének, ez a -kétségbeesett felbuzdulásban megfogamzott ötlete tartotta fogva, a -pár sorral, mely most ott hever a Bernstockné asztala fiában. -Ugyan, ha Bernstockné elküldte volna neki, nem fizette volna-e ki? -Dehogy is nem, ez bizonyos. És aztán! Hiszen ez volna a legjobb -módja az összeköttetés helyreállításának. Egyszeriben tisztába, -rendbe jönne minden. Ejnye, jó is volna, ha az a cédula útra -kelne.</p> -<p>Hátha ezt a kínban fogant ötletet végrehajtaná? Csak el kellene -küldeni, nem a pénz miatt, de az is jól esnék, hanem főképen a -következések miatt. Egyszeribe tisztában volna mindennel. Nem -kellene még vagy tíz keserves napot töltenie, amíg elkészül a -ruhája s megnyitják a képviselőházat, nem kellene ottan is csak -remegve lesni a jó szerencsét és a bizonytalan eredményt: -észreveszi-e s ha igen: fölszól-e hozzá, akarja-e újra kezdeni a -régi viszonyt?</p> -<p>Nem követte tovább e gondolatot. A nagy idegmegfeszítés után -fáradtnak és nyomorultnak érezte magát. Semmi reménye, semmi -biztonsága. Most érezte csak, hogy az egész élete <span class= -"pagenum"><a name="Page_56" id="Page_56">-56-</a></span> mennyire -egyetlen eshetőségre van építve és az az eshetőség milyen gyönge. -Nem olyan férfi ez a Deméndy, mint annyi más. Ő hű volt hozzá, a -kedveséhez, mennyivel inkább lesz majd hű a feleségéhez. Nem, nem a -Bernstockok fajából van faragva ez az ideális ember, akit csak ő -ismer gyöngének és nyomorultnak. Az a Bernstock! Még emlékszik rá, -milyen szép, fiatal ember volt ezelőtt három esztendővel, amikor -elvette a Steiner Annát, a maison Anna tulajdonosnőjét. Az már vén -leány volt akkor, legalább harminc-harminckét esztendős, -szenvedélyes és szép is volt. Vakon ment ebbe a házasságba, mivel -sóvárgott a férjhezmenés után. Szerette is ezt az embert, aki olyan -ügyesen tudott beszélni, olyan szépeket mondani és aranyhegyeket -igérni. Ügynök volt és irtózatos életet élt, nappal kártyázott és -éjszaka leányokkal mulatott. S alig hogy megházasodott, kiütött -rajta a szörnyű baj, a betegség. A mézeshetek még el sem multak s -már oda került a kerekes székbe. Szegény asszony, mennyi oka lehet -a szívtelenségre. És mégsem mond le arról az emberről, akit -tehetetlenségében is egyre gyötör a szerelmi sóvárgás. Ott tartja -magánál és ápolja csikorgó foggal és hangos szitkokkal, de nem -rúgja el magától, amint joga volna hozzá.</p> -<p>A Ferenciek temploma elé ért és nyomorúságában kábult -álmodozásában vágyat érzett, hogy a lelkén könnyítsen. Belépett; a -nagy hajóban csak néhány szál gyertya égett s ő leborult a hideg -kőre és buzgón, kétségbeesetten imádkozott a halálhoz, hogy váltsa -meg ettől az élettől. Nagysokára megkönnyebbülten emelkedett föl, -kisurrant a kétoldalt térdepelő koldusok során át, akiknél semmivel -sem volt gazdagabb s belevetette magát az újból zsibongó -<span class="pagenum"><a name="Page_57" id= -"Page_57">-57-</a></span> utcába, a vásárra és sétára induló -sokaságba, melynek mindenik tagját boldogabbnak hitte saját -magánál. Pedig nagyon sokan a leányok és asszonyok közül utána -fordultak és csodáló irigységgel mondogatták:</p> -<p>– Milyen szép termete van! Bizonyosan színésznő.</p> -<div class="chapter"> -<h3>3.</h3> -</div> -<p>Mint koldus katona mellét a vitézségi érem, úgy ékesíti a -Dermákék szegénységét a nagy faragott könyves szekrény. Elkerültek -a régi, mahagoni üvegszekrények, el a festmények, a kényelmes -bőrkarosszékek, az ezüst nászajándékok, a négy szobára való -kényelem. És elkerültek még a könyves szekrény lakói is, mind -sorba, amint a szükség az antikváriushoz kergette őket. Kettő -maradt csak meg belőle: egy öreg elnyűtt Kant, meg a Longfellow -költeményei. Ezek is kivándoroltak a könyves szekrényből a Jani fiú -iskolás vackába. A könyvek helyét most a család ruhaneműje foglalja -el, Longfellow porosan az iskolás könyvek aljára van temetve, mivel -a Jani fiú nem ért angolul, de legfelül van Kant, mivel németül tud -s egyre bujja ezt a mélységes, érthetetelen könyvet s érteni véli, -amiket kiolvas belőle, mikor este, dolgai végeztével odaül az -asztalhoz és beletemetkezik.</p> -<p>Hét óra felé a könyves szekrénynek még más hivatása is van. A -kiugró párkányra terül egy piros szalvéta, arra meg sorjába három -karaj kenyér kerül. Egy a Janié, egy a Sárikáé és egy az Éváé. -Össze-vissza, a mama porciójával együtt félkilót nyomnak, ára hat -krajcár. Meg van terítve vacsorára. És ezzel ki van tűzve a -fürgeségnek, meg az életrevalóságnak a pályabére is. Aki hamarább -ér haza, a Bulyovszky-utcába, az <span class="pagenum"><a name= -"Page_58" id="Page_58">-58-</a></span> válogathat. A nagy bérház -harmadik emeletén ilyenkor tavasszal esti homály és csöndes -zsibongás uralkodik. Haza szivárognak a munkás emberek, asszonyok, -az alsóbb emeleteken a kishivatalnokok, itt-ott egy-egy elkésett -gyermekcsapat, melyet a közel városliget lombtalan fái és korai -vurstli mulatságai csábítgattak. Szegény, füstös, piszkos -környezet. Be messze esik a nagyvilágtól! Az a három darab kenyér -azonban kihat a messze távolba. A zsibárús-utcából miért törtet -lelkendezve hazafelé a kis masamódleány? A Ferenc-körútról miért -vágtat lihegve egy nyurga, éhesképű és foltosnadrágú fiú? S az -Andrássy-úton, a terézvárosi templomórára eső tekintet -következtében miért válik sietőssé a gondolataiban elmélyedt, -sugár, úri tartású, elegánsan öltözött szép hölgy járása? Hét óra -van, a kenyér ki van terítve a könyves szekrényen. Siessünk, aki -előbb jön, az kapja a legnagyobb darabot. S nemcsak azt. A kis -masamódleánynak, a Sárinak, keserves tapasztalatai vannak, a -bosszúság könnye tolul a szemébe, mikor rágondol. Neki dolgoznia -kell, neki be kell várnia a hétórai harangszót, ellenben ez az Éva -akkor mehet haza, amikor akar. Most is bizonyára otthon van már és -ma sem volt otthon ebédre. Jó ez, mert ilyenkor a mama sietve -kiosztja az ő porcióját is, de rossz is, mert ilyenkor Éva se nem -szól, se nem kérdez, hanem megeszi a másik kenyérporcióját is. Ha -ugyan éhes. Most azonban délben látta, hogy egy katonatiszt jár -utána, lehet, hogy azzal ebédelt. Be jó volna! Talán a maga -kenyerét is otthagyja, amint néhányszor megesett. De azért -siessünk, hátha nem ebédelt a katonatiszttel!</p> -<p>Ebből az okból, mint már tudjuk, az aggodalma nem volt -alaptalan. Éva a kapuban kissé <span class="pagenum"><a name= -"Page_59" id="Page_59">-59-</a></span> megpihent, nagyot lélegzett, -aztán nekivágott a három emeletnek, finom szoknyáját könnyedén -felfogta, hogy az előtte járó fejkendős asszonyok és kopott ruhás -munkáslányok félő ihlettel bámultak le reá. Gőgös, rideg teremtés a -kisasszony, nem barátkozik velük úgy, mint az édesanyja. De ha -bántja is őket, természetesnek találják. Teheti: egy államtitkárnak -a szeretője.</p> -<p>Aztán benyit a piszkos konyhába, bal felől az ajtó résén -világosság hatol ki és rekedtes füttyszó hallszik. Haas úr, a -technikus hónapos bérlő, mint mindig, most is idehaza van már. -Jobbfelől teljes a sötétség, az ablak mellett biztos körvonalakban -megismeri az édesanyját, aki nagyobb nálánál, szikár, beesett arcú -asszony. Most is, a vak sötétségben, pápaszemmel az orrán, mélyen a -himzés fölé hajlik, úgy rontja a szemét, hogy petroleumot -takarítson.</p> -<p>Éva nem köszön, az anyja föl se néz a munkájából. Itt nem igen -szoktak beszélgetni, hacsak nem veszekednek. Éva leteszi kalapját s -a könyvesszekrényhez lép. Ott van a három darab kenyér. Sorra kézbe -veszi őket s méregeti a súlyukat. Megtalálja a legnagyobbat és -beleharap. Aztán vetkőzni kezd. Az elegáns hölgyből két perc alatt -lompos, perkálruhás szegény leány lesz. Aztán visszadűl a kopott, -széles divánra, melyről lepattogott a bőr fénye s ki-kibújkál a -lószőr és csámcsogva eszik. Csakhamar elfogyasztotta a porcióját. -Ekkor fölkel és elveszi a másik darabot is.</p> -<p>– Nem hagyod?</p> -<p>Élesen rikácsolva, mint a kakadu szava, sivít ez a két szó az -ablak mellől. Az első, melyet reggel óta az anya leányához -intézett.</p> -<p>Éva rá se hederít, beleharap a kenyérbe, az egyszer megindult -nyelv pedig rázúdítja a szakadatlan <span class="pagenum"><a name= -"Page_60" id="Page_60">-60-</a></span> szidalmakat. Hogy egész nap -kószál, isten tudja merre, aztán hazajön és eleszi szegény -testvérhuga elől a kenyeret, aki dolgozik és keres. Hogy nem -szégyelli magát, hogy nem gondolkodik-e, meddig mehet ez így, mi -lesz belőle. Hogy nincs érzése még az anyja iránt sem, aki vakra -dolgozza magát, az öccse iránt, akinek a cipőjébe befolyik a víz, -míg ő selyemben pompázik. Végtelen, keserű és gyűlöletes -áradozásban önti rá édes anyja a szót, amire ő nem válaszol, csak -hangosabban csámcsog s hogy még jobban ingerelje, a kenyér -elfogyasztása után, halkan fütyülni is kezd. Végre pedig föláll, -kimegy a konyhába, ott meggyujtja a kis petroleumlámpát és -behozza.</p> -<p>Dermákné feléje ugrik, mint a madár, ha fiókját támadják.</p> -<p>– Nem hagyod a lámpát? Annyi pénzed van? Félnyolckor nem lehet -lámpát gyujtani.</p> -<p>– Olvasni akarok, – mondja Éva kurtán. A gyenge fénynél látni az -arcát, provokáló, gúnyos mosolyra szorult a szája, hosszú, szép -pillája pedig megátalkodottan félig lehunyva.</p> -<p>És nem is törődve többé édes anyja átkozódásával, odaült a kicsi -négyszögletes asztalhoz, felütött egy regényt és úgy tett, mintha -egészen belemerült volna. Dermákné – mit tehetett egyebet, -voltaképpen a lányának igéző hatalma alatt állott – nagymérgesen -fogta a hímző-rámát s a széket lecsapva, kemény szitkok közepette ő -is odatelepedett az asztalhoz.</p> -<p>Ajtócsikorgás és rekedtes füttyszón a kőrösi lány dala hallszik. -Valaki poroszkál a konyhában, aztán a külső ajtó is megnyikordul. -Haas úr ment ki, bizonyára egy pohár vízért. Az anya hímez, a leány -olvas. Néhány perc mulva ismét nyikorog a külső ajtó és most egy -borízű férfihang halk <span class="pagenum"><a name="Page_61" id= -"Page_61">-61-</a></span> enyelgésére fiatalos, elfojtott kacagás -válaszol. Éva fölüti a fejét, az anyja meg se moccan.</p> -<p>– Sonka, – mondja a férfi.</p> -<p>– Jó, – hallik a leány felelete – de mind megeszem ám.</p> -<p>– Nem bánom, még egy fél almát is adok, csak jőjjön…</p> -<p>Ekkor nyílik az ajtó és beront a kis Sárika. A köszönés ebben a -házban nem szokás, az ajtótól a könyves szekrényig a három lépést a -kis leány egy ugrással megteszi s a szeme körüljár a szobában, az -anyjára, a nénjére s körül az ágyra, a divánra, meg az ajtóba vert -szögekre, ahol ruhadarabok lógnak. Azt nézi, itt van-e már Jani. -Nem látván se őt, se a kalapját, az egyetlen darab kenyérről -megállapítja, hogy ez nem ő rá, hanem Janira vár, ennélfogva le sem -vetkőzve, a kezébe kapja és beleharap.</p> -<p>– Úgy, úgy, – mondja most keserűen Dermákné – te meg fald föl a -bátyád falatját.</p> -<p>– Én se jövök mulatságról, – felesel a kis leány – neki szólj, -ne nekem.</p> -<p>És ezzel egy-kettőre bekapta az egész porciót, aztán lecsapja -vékonyka gallérját, meg ferde kalapját és szintén odatelepszik az -asztalhoz. A két tenyere közé fogja az arcát és szétterpeszkedő -könyökeit odatámasztja az asztalhoz. Inkább unalmában, meg hogy a -nénjét bosszantsa, veszi fel újból a beszéd fonalát.</p> -<p>– Hát mért engeded, hogy Éva két kenyeret egyék?</p> -<p>Éva magában mosolyog és föltekintve olvasmányából, mondja:</p> -<p>– Te is megetted az ebédemet.</p> -<p>– A te ebédedet? – szól gúnyosan a kis leány – mintha bizony te -nem ebédeltél volna. <span class="pagenum"><a name="Page_62" id= -"Page_62">-62-</a></span></p> -<p>– Ó igen, – szól Éva – még pedig nagyszerűen, ötféle pecsenyét -és hatféle tésztát.</p> -<p>– Én bizony elhiszem, – szól a kis leány – de csak járj te az -ilyen ebédekre, nekem nem kell.</p> -<p>– Hallgatsz? – szól Éva csöndben.</p> -<p>– Miért? Tán <i>te</i> parancsolnál nekem?</p> -<p>– Igen, én.</p> -<p>– Hát próbáld meg. Még az kellene, hogy <i>ilyennek</i> -engedelmeskedjem.</p> -<p>Sértően, maróan és kárörvendően hangsúlyozta az <i>ilyen</i> -szót. Éva fölemelkedett és feléje ütött. A kis leány fölpattant az -asztalról és szemtelenül vihogva állt meg az ajtóban. Éva egy -darabig gyűlölködve nézett rá, aztán ismét elmerült az olvasásban. -Dermákné nem hederített rájok, amikor a leányok veszekednek, neki -nyugalma van.</p> -<p>A kis leány visszaült az asztalhoz és türelmetlenül -izgett-mozgott. Unatkozott is, meg valami járt a fejében. A Haas úr -vacsorája, amire meghívta. De hát félt Évától, aki soha sem engedi -bemenni a szobaúrhoz. Az imént is csak azért akart veszekedni, hogy -oka legyen kimenni a szobából. De nem sikerült, ez az Éva nagyon -türelmes. Bizonyára vaj van a fején.</p> -<p>Ekkor nyílt harmadszor az ajtó: haza jött a Jani. Egy kicsit -liheg a gyors lépcsőmászástól, a tüdeje nem éppen a legjobb. Bő, -nem az ő testére szabott felöltő van rajta, de a műértő zsibárús -hallatlan kopottsága, meg a bélése teljes feslettsége mellett is -megismerhette az előkelő származást. Valóban, Jani előtt ezt a -kabátot egy államtitkár viselte, persze, nem úgy, mint ő, télen is. -Nagy kék szeme van a nyurga, bibircsókos fiúnak, abban fellobog az -ifjúságnak, meg a magába merengésnek tüze, mely nem mer -<span class="pagenum"><a name="Page_63" id= -"Page_63">-63-</a></span> nyiltan kicsattogni, mivel a szegény fiú, -ebben a környezetben, másutt meg gyámoltalanságánál fogva gúnyban -és elnyomottságban szemérmetesen és szégyenkezve rejtegeti a lelke -gazdagságát, melyről különben már elhitették vele, hogy csak -gyerekes képzelődés.</p> -<p>A fiú szintén nem köszön, de kezet csókol az édesanyjának. Aztán -csak egy tekintetet vet a könyvesszekrény párkányára és szó nélkül, -csak egy halk sóhajjal törődik bele a ténybe, hogy nincs vacsora. -Az ablak sarkában, a földre tett kis deszkán vannak az irkái, meg a -könyvei. – Jani a hetedik gimnáziumba jár – onnan szedi elő azt a -rejtelmes német könyvet, amelyről hallotta, hogy ebben foglaltatik -az emberi elme legnagyobb bölcsesége és beletemetkezik. Nem érti -ugyan, csak az egyes szókat, hanem hozzákomponál magának belső -tartalmat is. Olvassa Kantot s amit kiolvas belőle, az a maga -ügyefogyott eszének a gyerekes tákolmánya.</p> -<p>Az édesanyja rajta nyugtatja tekintetét, önfeledten, csak egy -percre s ebben a nézésben nyilatkozik meg az egyetlen érzelmes -fölgerjedés, amit ebben a családban tapasztalhattunk. A fiú megérti -a tekintetet és szíve melegen fölsajog. Gondolja is, hogy mások -ilyenkor megölelik az édesanyjukat s hallanak néhány gyöngéd szót, -de itt csak a mivoltuk durva felét fordítják kifelé. A gyöngédség, -a szeretet meghúzódik belül, mint a vad a barlangjában. Jani meg is -szeretné nyugtatni az édesanyját: ne sajnálja nagyon, mert ma -szerencsére uzsonnát kapott. Kávét és kuglófot. Amiből nem evett -ugyan annyit, mint szeretett volna, de mégis élvezett valamit. A -Ferenc-körúton lakik ugyanis a legjobb leckéje, a Bellágné. -Kábítóan gazdag, szép, fiatal asszony, a saját házában lakik s -amikor későn uzsonnázik, <span class="pagenum"><a name="Page_64" -id="Page_64">-64-</a></span> vagy kedve támad másodszor uzsonnázni, -akkor őt is megkinálja egy csésze kávéval.</p> -<p>Bellágnéval a fiú sokat foglalkozik, olykor Kantja mellett is rá -kalandozik az esze. Mert Bellágné is áldozat, meg boldogtalan. Vagy -öt hónappal ezelőtt még szobalánya volt a Bellágéknak, de a gazdag -ember beleszeretett és feleségül vette. Hát mi van ebben, amin fönn -lehetne akadni? Csak azért, mert szegény volt, ne lehessen -tisztességes felesége egy tisztességes embernek? Nincs műveltsége. -De hát azt meg lehet szerezni és a fiatal asszony törekszik is reá. -Ezért tanul most nála írni és olvasni. Későbben majd egyebet is fog -tanulni, hiszen még csak tizennyolc éves. És mégis! A mostohalányai -nem akarják elismerni, a volt szobalányukat nem akarják anyjuknak -fogadni. Istenem, milyen előitéletes a világ. Ezt a szép és jó -asszonyt lenézik és kerülik, mivel szegény leány volt. Nem is -érintkeznek vele, a lakást kétfelé választották, külön bejáratuk -van s éppenséggel nem is látják a mostohaanyjukat. Jani nem is -látta őket soha, pedig négyszer hetenként fordul meg a házukban. -Bellágnétól hallotta, hogy felfuvalkodott hiú teremtések, öregebbek -is nálánál s csak az bántja őket, hogy a mostoha anyjuk fiatalabb -is, szebb is, meg hogy kevesebb vagyon néz majd rájok az új -házasság miatt.</p> -<p>Ez valószínűbb is, mint amivel a lányok rágalmazzák Bellágnét, -hogy elszédítette és fondorlattal behálózta szegény apjukat, aki -oly soká becsületes, szolid öreg ember volt, aki a gyermekei -mellett soha nem érezte még valakinek szükségét. Hát lehet valakit -szerelemre csalni? A szerelem ugyanis magasztos érzelem, mely úgy -fakad a szívben, mint a vadvirág, se beleplántálni, se -beleerőszakolni nem lehet. És Bellág úr – <span class= -"pagenum"><a name="Page_65" id="Page_65">-65-</a></span> csak -egyszer látta a szürke, bozontos szakállú, testes öreg kocsigyártót -– nemes ember, amikor csak a szíve szavára hallgatott s nem vált -rabjává a maga előitéletének, mely a vagyon szerint különbséget -tesz ember és ember között.</p> -<p>A Jani fiú fölriad.</p> -<p>– Mit akarsz? – kérdi Dermákné Évától, aki hirtelen fölkelt.</p> -<p>Jani csak most vette észre, hogy a huga nincs a szobában.</p> -<p>– Be akarom hozni – szól Éva izgatottan – nem engedem meg, hogy -egyedül legyen bent a szobaúrral.</p> -<p>– Úgy? – mondja csípősen Dermákné – talán irigyled tőle azt a -falat sonkát?</p> -<p>– Nem bánom, – mondja Éva felindultan – ha egy egész disznót -eszik is meg, de azt nem szabad engedni, hogy ez a liba ott bent -egyedül legyen egy férfival.</p> -<p>– Hadd legyen – mondja pattogva Dermákné – hadd egyék, ha -hozzájut. Te pedig a legutolsó vagy, aki féltheted a hugodat.</p> -<p>Éva már az ajtóban volt, csak onnan szólt vissza:</p> -<p>– Beszélhet anyám, ami tetszik, amíg én itt vagyok, vigyázni -fogok arra az ostoba libára és nem hallgatok senkire.</p> -<p>Ezzel becsapta maga után az ajtót s keményen berontott a másik -szobába.</p> -<p>Keskeny, egyablakos szoba volt. A bútorzata egy ágy, egy -bádogmosdó, egy szekrény, egy nagy négyszögletű asztal, meg egy -könyvespolc. Az asztal nagyobbik részét egy óriási rajztábla -foglalta el, e mellett ült Haas úr és még falatozás közben is -dolgozott. Az asztal sarkában ült Sárika és a papirosról fölváltva -Haas úrral szedegette föl a sonka-szeleteket. <span class= -"pagenum"><a name="Page_66" id="Page_66">-66-</a></span></p> -<p>– Jó estét, Haas úr, – szól Éva sietős hangon – bocsánat a -háborgatásért. Gyere be, Sári, a mama hí.</p> -<p>A kis leány pislogó szemmel néz a nénjére. Haas úr egyet tol a -rajztábláján, amivel a helyéről való tisztelettel teljes fölállást -markirozta s széles száját barátságos vigyorgásra húzva, -mondja:</p> -<p>– Ejnye, be kár, Sárika kisasszonyt vacsorára hívtam.</p> -<p>– Tudom, – mondja Éva nyersen – de Sári kisasszonynak otthon is -van vacsorája. Siess, mert a mama haragszik.</p> -<p>– Nem igaz, – mondja most dühösen a kis leány – a mama nem is -hí, te nem akarod, hogy itt legyek.</p> -<p>– Hát akkor én nem akarom, hogy itt légy, – mondja Éva -határozottan – azonnal jőjj.</p> -<p>A kis leány nem mert ellenkezni. Dohogva fölkelt s még egy nagy -szelet sonkát vett a papirosról. Majd hogy a meghátrálását födözze -s még egy gombostűszúrással megboszúlja magát, hozzátette:</p> -<p>– Hanem te se maradj itten.</p> -<p>Éva lesújtóan nézett reá, de nem szólt semmit. Haas úr -belekezdett a kőrösi lány nótába – ezt talán még álmában is fújja – -úgy mondta:</p> -<p>– Ejnye be kár, hanem aztán visszajöhet a kisasszony? Hiszen -nincsen benne semmi rossz, én úgyszólván a családhoz tartozom, -ugy-e?</p> -<p>– Nem illik, – mondja Éva szigorúan – ha hozzánk jön, Haas úr, -szívesen látjuk, hanem egy ilyen tacskónak semmi keresete egy -fiatal ember szobájában. Ajánlom magamat.</p> -<p>Odabent aztán isten igazában megindult a hadd el hadd. A kis -leány, mint a pulyka felfújta <span class="pagenum"><a name= -"Page_67" id="Page_67">-67-</a></span> magát és az anyja födözete -alatt megszólaltatta dühe ütegeit. Hogy csupa irigység az egész, -hogy azt hiszi, mindenkinek csak őrá szabad néznie, hogy nem -mindenki olyan, mint ő. Hogy persze, ő csak rosszat gondolhat, ha -valaki egy fiatalemberrel van együtt stb.</p> -<p>Éva ismét könyvébe temetkezett s a mérges kis csípésekre -absolute nem reagált. Ez ingerelte Dermáknét s most már ő vette át -a Sárika taktikáját. Hogy voltaképpen igaza is van, hogy másnak -kell lennie annak, aki olyan finnyás és féltékeny a -leánybecsületre. Hogy mit is gondol? Az a fiatalember nem olyan, -amilyenekkel Évának dolga van. Megártott volna Sárinak az a falat -sonka? Persze szeretjük adni az úri kisasszonyt, de akkor legyen is -miből. Csakhogy a kisasszony fönn hordja az orrát s azt hiszi, övé -a világ. Szégyenszemre összeállt azzal az emberrel, azzal a -gazemberrel és köpte a markát, hogy méltóságos asszony lesz belőle. -Hogyis ne, lekenyereztette magát egy pár rongygyal s most abban -henceg. Pedig még a legutolsó leány is többet vasalhat ki a -férfiakból. Most pedig itt ül azzal a síma pofácskájával s nem sül -ki a szeme szégyenében.</p> -<p>– De édes anyám, – könyörög most Kantjából föltekintve a -fiú.</p> -<p>– Hallgass! – rivall rá az anyja s a fiú úgy összehúzta magát, -mint mennydörgéskor a kölyök macska – tudom én, mit beszélek. Az a -Deméndy, úgy látszik, okos ember volt, keresztül látott rajtad s -még jókor a faképnél hagyott. Különben mit bánom én? Ha már annyira -sülyedtél, kár a fele úton megállani. Eredj az utcára, úgyis ott -lakol. Tán a szép ruhád megtetszik valakinek, hisz úgyis ez lesz a -vége.</p> -<p>Sárika, a tizenötesztendős Sárika sugárzó <span class= -"pagenum"><a name="Page_68" id="Page_68">-68-</a></span> arccal -hallgatta ezeket. Éva az asztalra csapott, mire Dermákné hirtelen -elnémult. De ezzel már visszanyerte önuralmát s a képzelhető -legnyugodtabb hangon, lassan, meggondoltan felelt:</p> -<p>– Gyalázat, hogy így beszélsz a tulajdon lányodról. Hanem -hallod, mondok neked valamit. Nagyon jól megértettem, mi rejlik az -alatt az erkölcsös korholás alatt. Te akarsz az utcára küldeni, -hogy pénzt szerezzek, amint hogy édes kedves lányod voltam, amíg -pénzt hoztam. Csakhogy abból nem eszel. Amíg élsz, itt fogsz engem -látni és el fogsz engem tartani, mert ez kötelességed.</p> -<p>Ezzel fölkelt, becsapta a könyvét, megvetette az ágyát és -vetkőzni kezdett. Dermákné nyelve tovább pörgött, nem hederített -rá. Belebújt az ágyba és magára húzta a dunyhát. A fal felé -fordulva, úgy feküdt mozdulatlanul, behunyt szemmel, mintha -aludnék. Mikor Dermákné kifordult a szobából, egy kéz símogató -érintését érezte a haján. Egy kicsit föltekintett, Jani állt -előtte, könnyező szemmel és remegő hangon suttogta:</p> -<p>– Ne törődj vele, Éva, ne hallgass a mamára.</p> -<p>– Hagyj békén, – szólt durván, de azért lopva fogta az öccse -kezét és megszorongatta. – Nem kérek a sajnálkozásból.</p> -<p>Sárika is vetkőzni kezdett, a két leány, aki annyira nem fért -meg egymással, közös ágyban aludt. Jani ott maradt a petrolum-lámpa -előtt, de amint Dermákné visszatért, kiadta a kommandót:</p> -<p>– Elég volt a petroleum-égetésből.</p> -<p>És Jani szó nélkül, a mondat közepén, becsapta a könyvet s -fölkereste hálóvackát. A földön vetett neki ágyat édesanyja, ő maga -a divánon aludt. Öt perc mulva sötét volt a szoba s <span class= -"pagenum"><a name="Page_69" id="Page_69">-69-</a></span> csak a -Sárika boszús nyöszörgése hallatszott, aki Éva mellé feküdve, -eredménytelenül ostromolta a dunyhát, hogy jobban -betakarózhassék.</p> -<div class="chapter"> -<h3>4.</h3> -</div> -<p>A Jani fiú meg mert volna esküdni, hogy amit Éváról, meg arról a -jóságos, kiválóan előkelő úrról beszélnek, merő rágalom. Ezért -sajnálta olyannyira, hogy belevérzett a szíve is. Éva nem rossz, -csak boldogtalan, amilyen boldogtalan csak kiválasztott nemes lélek -lehet. S mikor ennyire félreértik és bántják, csoda-e, ha kifelé -fordítja lelke érdes oldalát? A mama olyan szigorú és nyűgös, -Sárika vásott gyerek és ő, a szegény, ügyefogyott fiú… ugyan mit -tehetne ő?</p> -<p>Pedig ő tudja igazán, hogy semmi sem igaz a rágalmakból.</p> -<p>Hányszor várta nénjét este, didergő hidegben a színház -csarnokában, míg kijöttek – maga látta, hogy a színházból jönnek. S -hallgatta beszédjüket – ha elmaradozott is, Deméndy mindig megállt -és bevárta. Nem történt köztük semmi, ami nem volna megengedett -dolog, hiszen mindig velük volt és megismerte ezt a Deméndyt és -megszerette – ó, mennyire megszerette! Ezt az előkelő, nemes -férfiút, akinek történelmi szereplése van az országban, aki oly -jókedvűen, oly szívesen és okosan tudott beszélni. Egy csöpp gőg -sincs benne, barátságosan bánt vele, a szegény fiúval, aki -elfogultan lesütötte szemét s amilyen rongyosnak érezte magát, -megremegett a lelke a titkos gyönyörűségtől, hogy igazi gavallér -oldalán mehet végig az utcán.</p> -<p>Hogy szeretik egymást, azt maga is gondolta, de Deméndy csak -tisztelettel szerethette nénjét. Bármi történt is azóta, arról meg -volt győződve, <span class="pagenum"><a name="Page_70" id= -"Page_70">-70-</a></span> hogy Deméndy derék, becsületes férfiú. -Tán a viszonyok voltak ellene, tán magasabb családi tekintetek nem -engedték meg, hiszen az arisztokráciában mások a viszonyok, mint -Bellágéknál. – Deméndy megszorult és elhagyta Évát, a rajta tapadó -gyanuval, panasztalan boldogtalanságban. Szegény Éva!</p> -<p>Szegény Éva! Persze, hogy szegény Éva! A jó fiú, aki -érettségiről, álmodik és leckék után futkos, este meg, elkisérvén -Évát, türelmetlenül siet hazafelé az ő kedves, érthetetlen -Kantjához, ugyan mit tudhat arról, ami egy ilyen színházi est -folyamán történhetik? Hogy is juthatott volna eszébe, hogy olykor -lemondva olvasmányáról, egy félórával tovább vesztegeljen a színház -tájékán s lássa, kik lépnek onnan ki az első felvonás első felében, -kik ülnek sietve a kocsiba s a kocsiban szilajan csókolódznak s a -szűkre kimért idő tudatában megkétszerezik a vágyukat és mámorosan -lihegve, behunyt szemmel és mitsem halló, látó kéjes -lehangoltságban ülik végig az előadás utolsó jeleneteit, hogy akkor -János szemeláttára, mosolyogva, a darabról beszélgetve léphessenek -ki a foyerba! Mit tudhat a szegény fiú a bonvivantok -mesterfogásairól és egy megtévedt leány mindenre kész -képmutatásáról!</p> -<p>S honnan tudhatná ez a fiú, mit jelent az, ha egy szép napon a -harmadik emeletbeli koldustanyára beállít egy úr, akinek lent -várakozik a kocsija s udvarias-ismerősen hajol meg az -elfogulatlanul elébe siető Éva előtt. Honnan ismeri? Hogy kerültek -össze? Mit jelent ez a látogatás? Dermákné sem kérdezte, csak úgy -futólag és megelégedett a felelettel, hogy egy közös barátnőjük -mutatta be a Koronaherceg-utcában. A derék asszony odáig volt a -gyönyörűségtől, hogy ilyen úr, egy méltóságos úr, meg sem látva -nagy szegénységét, <span class="pagenum"><a name="Page_71" id= -"Page_71">-71-</a></span> kezet csókol neki, parolázik a Jani -fiúval és olyan kedves barátságosan eltrécselget vele, az elcsapott -tanfelügyelő özvegy feleségével, a szegény munkás-asszonnyal, aki -darabszámra hímez monogrammokat a Kígyó-utcai nagy -fehérnemű-üzletbe.</p> -<p>De hát mi célja is lehet Deméndynek látogatásával? Ha -tisztességtelen, bizonyára nem keresi a család ismeretségét. Hm, -úr, nagy úr, maholnap miniszter, de volt már eset rá. Éva nem -mindennapi leány. Fejedelmileg szép, hogy még az anyja is csodálva -meghajol előtte. Ez szerencse, isten áldása. Már látta magát -selymes, suhogó ruhában, díszes termekben, gazdagon terített asztal -mellett. De arany dolga is volt akkor Évának! És jött gyakran, mind -gyakrabban s végül Éva is kezdte hinni, hogy lesz belőle valami. -Hiszen ez az ember olyan udvarias, olyan gyöngéd, nem mond -mézes-mázos bókokat és soha egy árva szóval sem említett -szerelmet.</p> -<p>Hogy is fejlődött ennyire a dolog? Szinte belekábul, ha -emlékezni akar rá. Ma nevelőnő, húsz forint fizetéssel, aztán -kicsöppen a helyéből, mert a nagyságos úr legyeskedik körülötte, -újabb alkalmazás után futkos, otthon szídják, amiért nem talál, -megutálja az otthont s hogy nyugalma legyen, az utcán csatangol. -Ott is, cukrászdában, kávémérésben is megismerkedik teremtésekkel, -akik igen jókedvűek és sokat tudnak mesélni. Majd foszlik a cipője -s ezek tudnak susztert, aki hitelbe dolgozik. Elavul a szoknyája, -beajánlják Bernstocknéhoz, aki hitelbe csinál ruhát. Kalapos üzlet -is akad ilyen. S amikor ki van öltözve, irtózik a gondolattól is, -hogy ismét beálljon idegen gyermekek mellé cselédnek. Ami eddig -kényszerűség volt, életszükségévé lett. Megszokta az utcát. -Önérzetét emelte, hogy aki otthon dologtalan <span class= -"pagenum"><a name="Page_72" id="Page_72">-72-</a></span> teher, az -itt kint hatalmasság, kivánatos teremtés, akire a férfiak sóvárogva -néznek. Erőssé és boldoggá teszi a tudat, hogy társnői irigylik s -válogathatna a leggazdagabbak között is és mégsem akar.</p> -<p>Mi lesz belőle? A kérdés olykor nyugtalanítja, de nem sokáig. -Amíg tudva van róla, hogy tisztességes leány, a barátnői is mind -csodálatosan tisztességesek voltak. Mind csak udvaroltatott -magának, bolondította a férfiakat, ennyi is elég, hogy teljék -mindenfélére.</p> -<p>Akkor elhitte ezt. Ő azonban még csak nem is bolondított. -Ridegen, gőgösen és felháborodottan visszautasított mindenkit. De -az ostromok, a lehetőségek, az örökös kísértő refrain: ha -<i>akarna</i>, elkábította. Nem akart, mégis egyre arról -tervelgetett: ha akarnám. Egyszer aztán egy úr – maga sem tudta, -hogyan – megemelte előtte a kalapját s ő biccentett a fejével, maga -sem tudva miért. Tán azt hitte, hogy ismerős? Vagy nem hitt semmit? -Megtörtént. Másnap ez a magas férfi megint köszöntötte és mint -ismerős mellé csatlakozott. Halkan, illedelmesen bemutatta -magát.</p> -<p>– Deméndy Miklós, államtitkár.</p> -<p>Zavarban volt, elfogult. Az úr mellette járt és mindenféléről -beszélgetett. Úgy, ahogy művelt ember művelt hölgyhöz beszélni -szokott. Éva szükségét érezte, hogy értésére adja, mennyire nem -közönséges leány ő sem. Úri családból való, most is az anyjánál -lakik. Deméndyre ez nem igen hatott, ami Évának igen jól esett. -Lám, nem is gondolt felőle semmi rosszat.</p> -<p>Annyira nem, hogy engedelmet kért a meglátogatására.</p> -<p>Innen kezdve aztán mindennek az édes anyja az oka. Hát nem ő -költögette benne a <span class="pagenum"><a name="Page_73" id= -"Page_73">-73-</a></span> hitet, hogy Deméndy feleségül veszi, nem -ő tűrte el látogatásait, nem ő bátorította föl őt is, az -államtitkárt is a nagyobb bizalmasságra? Sohasem beszéltek -szerelemről és mégis, azon vette magát észre, hogy Deméndy -megszorítja a kezét, gyöngén átöleli és ha édes anyja a konyhába -ment, meg is csókolja. A csattanás bizonyára kihallatszott a -konyhába, de Dermákné mosolyogva jött ismét be és hunyorgó szeme -azt mondta: Csak bátran, gyermekeim!</p> -<p>A házon kívül való találkozásuk is úgy rendeződött, hogy maga -sem vette észre: egyszerre csak rendszeresített rendez-vousjuk -volt. Deméndy a színházról beszélt és jegyeket küldött. Két jegyet, -maga nem is volt ott. Egy idő multán az egyik jegyen mégis csak az -államtitkár ment. Ebben sem volt semmi rossz, hiszen Deméndy maga -kívánta, hogy Jani is elkísérje őket a színházba és jöjjön a -nénjéért, előadás után.</p> -<p>Kényükre, kedvükre voltak bízva. Dermákné minden szombaton -délután liferálni szokott, ilyenkor egész egyedül voltak. Ezt is -megszokta úgy, hogy nem is vette észre. És anélkül, hogy -szerelemről beszéltek volna, az ilyen szombat délutánon Évának nem -volt már veszteni valója s nem volt oka, hogy az édes együttlét -alkalmait meg ne szaporíttassa.</p> -<p>Bukása nem járt nagyobb lelki rázkódással. Amikor beállt, a -lelkülete már alaposan ki volt preparálva. Nem is érezte semmi -hátrányát, sőt ellenkezőleg. Az édesanyja dédelgette s maga -lehetőleg még bizalmasabb volt Deméndyvel szemben. Évát eleinte -bántotta, mikor anyja holmi apró szívességekre kérte föl az -államtitkár urat, de ebbe is beletörődött. Dermákné kölcsönöket is -kért, Éva ajándékokat kapott s a számláit az államtitkár -egyenlítette ki. A helyzet előállt <span class="pagenum"><a name= -"Page_74" id="Page_74">-74-</a></span> szinte magától – ő nem tett -semmit, csak vele történt minden.</p> -<p>Így telt le majdnem három év. És Éva ez alatt az idő alatt -megszerette azt az embert, aki megtanította a szerelemre. Szerelme -oly mértékben nőtt, amily mértékben észrevette, hogy a férfi -hidegül. Három esztendő nagyon sok idő egy szeretőnek. Izgalmas -scénák előzték meg a kelletlen pásztorórákat. Veszekedtek a lelkök -mélyéből és kibékültek színleg. Aztán megtudta Éva, hogy Deméndy -jegyben jár. Egy utolsó jelenet, egy utolsó összeveszés és Éva -gőgösen, megvetéssel odadobta a férfinak azt a szabadságot, melyet -az nem volt erős kivívni magának.</p> -<p>Aztán bekövetkezett az elhagyatottságnak, a reménytelenségnek -sivár ideje. Mikor otthon is rejtegette, ami történt, amikor otthon -nekiestek és a gyalázatát vetették szemére, mivelhogy az -aranyhalacska kisiklott a keze közül. Édesanyja előbb azzal -gyanusította, hogy sok pénzt kapott végkielégítésül, de magának -akarja tartani. Mikor az a gyanu eloszlott, még kegyetlenebb lett. -Tehát meg se fizettette magát? Éva látta a gondolkodásnak -alacsonyságát és megvetette édesanyja személyében az erényt. Tehát, -ha pénz volna, nem lenne semmi baj? Ő nem így gondolkodik.</p> -<p>Mondhatatlan kínokat szenvedett. Lélek nélkül csatangolt az -utcán, az is idegen lett tőle. Barátnőit sértegette, kerülgette. -Egyszer látta Deméndyt, amint a lóversenyről hazatért a -feleségével. Nevetséges, vértelen csöpp baba volt az asszony. Dühbe -jött és boszut esküdött. Ez a vértelen báb fosztotta meg -boldogságától? Ez a hitvány semmiség foglalta el örök időkre azt az -embert, aki az övé volt? Hát nem százszorta különb ő nálánál? Hogy -gazdag, hogy előkelő a családja? Hát aztán? <span class= -"pagenum"><a name="Page_75" id="Page_75">-75-</a></span></p> -<p>Ezt nem fogja tűrni. A nyomorúság mind súlyosabban nehezedett -rá, de ő azt hitte, hogy csak a boszú vágya érleli benne a -visszahódítás tervét. Vissza fogja hódítani azt az embert, hogy -megboszulja magát a feleségén. <i>Csak</i> azért. Magával nem -törődik, nem neki kell, nem a cipőjét akarja kifizetni, sem a -ruháját, csak boszút állani. Tőrbe csalni, mámorba ejteni azt az -embert, aztán bizonyítékkal a kezében odaállani az elé a -gyerekasszony elé és a szemébe vágni: látod? Hites uradnak fogadtad -a szeretőmet és ma is inkább az enyém, mint a tied. De nekem nem -kell, odaadom neked, te beérheted vele, mivel tisztességes asszony -vagy!</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_76" id= -"Page_76">-76-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>HARMADIK FEJEZET.<br /> -AZ ÁLLAMTITKÁR.</h2> -</div> -<h3>1.</h3> -<p>Tizenegy óra felé járt az idő, mikor az ellenzéki szónok -megtörülte izzadt, kopasz koponyáját, kijelentvén, hogy a belügyi -tárca költségvetését nem szavazza meg. Sűrűn zúgott a helyeslés és -a derék ember, aki még sohasem fogadta el a költségvetést, sorra -szorongatta a feléje nyúló bajtársi jobbokat s elégedetten -kérdezte:</p> -<p>– Ez csak elég erős volt?</p> -<p>Aztán a szélsőjobbon, az első sorban fölemelkedett egy magas, -ifjú ember. A ház zsibongott, moraj kelt, az emberek mintegy -hosszabb tartózkodásra helyezkedtek el. Deméndy államtitkár beszél. -Természetesen egy percig sem hagyhatja megcáfolatlanul az imént -elhangzott kemény vádakat, melyekről mindenki tudta, hogy igazak, -de annál kiváncsiabban lesték, vajjon mit tud ezekre kadenciául? Az -ifjú államférfi, kifogástalan fekete kabátban egyet sodort -koromfekete bajuszán, férfias szeme felvillant a középső karzatra, -aztán nyugodt, mély hangon belefogott a beszédjébe. Természetesen -engedelmet kért, hogy a vita ez előrehaladt stádiumában ő is, mint -a tárca politikai államtitkárja, felszólalhasson, de nem prejudikál -miniszterének. A súlyosabb politikai <span class="pagenum"><a name= -"Page_77" id="Page_77">-77-</a></span> kérdéseket neki hagyja, ő -csak az állítólagos visszaélésekkel akar foglalkozni, melyek -stb.</p> -<p>A politikai hangulat meglehetősen puskaporos volt, már az elején -is röpködtek az ingerlő közbeszólások. A szónok megmaradt -bureaucratikus nyugalmában, úgy reflektált az egyes megjegyzésekre, -de közben egyre a középső karzatra nézett. A szónok minisztere is -odanézett, egy csomó képviselő is odanézett, oda voltak irányítva a -látócsövek mind. Hogyne, hiszen ott ül az államtitkár ifjú -felesége, aki most először van a képviselőházban és először -hallgatja, mit tud az ura az ország dolgaihoz.</p> -<p>Az ország dolgai mindenek felett valók, de a szép asszony is -valami. Lassan-lassan Deméndy Miklósnéra jobban figyeltek a -honatyák, mint Deméndy Miklós úrra. Le nem vették róla a szemüket, -összesúgtak, összenevettek. S mint mindig, a férfiak ezúttal is -maguk között nem úgy beszéltek a szép asszonyról, ahogy vele -szemben szoktak beszélni.</p> -<p>– Valóságos gyerek – mondja az egyik.</p> -<p>– Annál pikánsabb – véli a másik.</p> -<p>– Ha gyerek is, Muki bizonyára nem az apja neki.</p> -<p>– Magam sem az volnék.</p> -<p>– De a szemében nincs semmi tűz. Érdekes, szép, nagy szem, de -csak gyerekszem. Az ilyenek nem igen temperamentumosak.</p> -<p>Egy másik csoport.</p> -<p>– Hogy kipirosodott, pedig máskor igen halvány.</p> -<p>– Hogyne, drukkol az uráért.</p> -<p>– Úgy hallom, valóságos liba.</p> -<p>– Az kell Mukinak, magához való asszony nem is maradna meg -vele.</p> -<p>Egy harmadik. <span class="pagenum"><a name="Page_78" id= -"Page_78">-78-</a></span></p> -<p>– Ragyogó csöppség, de az anyja még ma is többet ér.</p> -<p>– Ez már igaz. Különben Muki a szó szoros értelmében, úgy -mondják legalább, megnézte az anyját, úgy vette el a lányát.</p> -<p>– Magam is hallottam. Vajjon milyen viszonyban lehet most az -anyósával?</p> -<p>A csöpp asszony mellett valóban ott ül egy feketébe öltözött -márványszobor. Nagy és erős, csak az arca finom, alabastromszerűen -fehér, egy kis kreol árnyalattal. Sötét, hosszú szempillái alól a -nagy kék szem értelmességgel és hideg fénnyel tekint körül. Éppen -ellenkezője a leányának, akire rá se néz. Hideg tekintete körüljár -a nagy teremben, olykor, mikor alulról fölköszönnek, könnyen -biccent a fejével, melyen vörösesbarna haja merész eredetiséggel -fésülve, tornyosodik. Inkább látszik a Deméndy feleségének, mint a -lánya, aki ültében alig tetszik többnek tizennégy évesnél.</p> -<p>Odalent szaporodnak a közbekiáltások, az államtitkár egyes -állításaira olykor kitör a méltatlankodó zúgás. Deméndyt ez nem -hozza ki sodrából, de a kis felesége odafönn sápad, reszket és -remegve kapaszkodik az édesanyja karjába.</p> -<p>– Ne légy ostoba – mondja ez hidegen, a foga között, mire a -leánya aggodalmasan elereszti a karját és befelé remeg.</p> -<p>De egy merész fordulat és egy hirtelen előkerült okmány -fölolvasása meglepi a Házat, a jobboldal tombolva helyesel, a -baloldal próbál gúnyosan nevetni s az asszonyka odafönn odáig van a -boldogságtól. Mélyen áthajol a korláton, finom kicsi ajka félig -kinyílik, nevet is, köny is csillog a szemében. A boldogság, a -bámulat és a büszkeség sugárzik belőle: milyen nagy, milyen erős, -milyen okos és milyen győzelmes ez az <span class= -"pagenum"><a name="Page_79" id="Page_79">-79-</a></span> ember, az -én uram, az, aki engem szeret egyedül a kerek világon!</p> -<p>Hátuk mögött egy csomó gubás paraszt, meg egy kövér úr ül, -fekete kabátban, fehér keztyűben. Ezek ájtatosan, az idegen -légkörben kissé elkábulva nézik az ország műhelyét, ahol azok -ülnek, akiknek neve mindennap az ujságba kerül. Deputációba jöttek -s a képviselőjük ideföl ültette őket, hogy szabaduljon tőlük.</p> -<p>Különben a karzat eléggé látogatott. Baloldalt a hosszú üléssor -egészen el van foglalva kalapos hölgyekkel, közben egy-egy vidéki -atyafi, vagy lebzselő aszfaltbetyár. A hölgyek többé-kevésbbé -szépek, többé-kevésbbé fiatalok. Olyikon meglátszik, hogy először -van itt, másikon, hogy törzsvendég, a terembiztossal is -ismerős.</p> -<p>Szép karzat van, érdekes ülés, mint azt az ujságok -tudósításaiban minden alkalommal megírják, a szép karzatot -természetesen az érdekes üléssel hozván oksági kapcsolatba. Ah, -Budapest asszonyai, leányai nagyon érdeklődnek a politika iránt. -Ujságban nem olvassák, törvényeket nem ismernek, de amikor lent sok -a képviselő, olyankor fönt sok a szép nő.</p> -<p>Vannak, akik egészen otthonosan érzik magukat. Elfogulatlanul -mosolyognak le, néven ismernek minden képviselőt, sokat személyesen -is. Míg Deméndy nagy beszédjét tartja, a karzat társalog a -tanácsteremmel. Felszegődnek a gukkerek, lefelé csillannak a -biztató tekintetek. Benyit a terembiztos és odahajol egy szép -fiatal asszonyhoz:</p> -<p>– Az első sorban megürült két hely, nem parancsol közelebb -ülni?</p> -<p>A fiatal asszony meg van hatva, hogyne fogadná köszönettel a -jobb helyet!</p> -<p>Amikor odaül, a biztos most már bizalmasabban <span class= -"pagenum"><a name="Page_80" id="Page_80">-80-</a></span> és -titkolódzóbban lemutat a jobboldal első gerezdjébe.</p> -<p>– Látja ott azt a szőke urat? éppen nagyságodra néz. Nyárády -Gusztáv gróf az, kérdezte is tőlem, nem ismerem-e nagyságodat. -Persze, eddig nem tudtam neki felvilágosítást adni.</p> -<p>Azt hiszem, azután sem tudott. A fiatal asszony, valami vidéki -rokona kedvéért jött ide, nem értette ugyan, mire céloz a biztos -előzékenysége és beszédje, de a biztos már érti az asszonykát. -Ezzel nem megy semmire, ez csakugyan a látványosság kedvéért jött -ide. Nem ér rá sokat gondolni vele, mert egyéb dolgai is vannak. A -karzaton rendet kell tartani.</p> -<p>Nagy suhogással nyit be egy magas, karcsú, szögletes szépség. -Ismerjük mi is, ismeri a terembiztos is. Kovacsevics Mariska -kisasszony, ezúttal a vőlegénye társaságában. Webston úr, kicsi, -szőke, álmos emberke álmosan konyul le vékony bajusza, álmosan -mozog a kék szeme, álmosan lóg le finom, sovány keze is. Nyugtalan, -gyáva és bizonytalan az egész magatartása. Idejött, mivel -menyasszonya ide akart jönni. Nem érti, mit mond Mariskának a -terembiztos, nem érti mit felel ez. Csak a hanglejtése üti meg a -fülét:</p> -<p>– Beszéljen csak, ez a mafla úgysem érti.</p> -<p>– Mit mondtál rólam? – kérdi gyanakodva németül.</p> -<p>– Rólad? Semmit. Azt mondtam neki, ha jobb hely akad, akkor -ültessen át.</p> -<p>– Honnan ismered?</p> -<p>– Honnan, hát honnan ismerném? Innen. Csak nem vagy rá -féltékeny?</p> -<p>Leülnek, alig öt perc mulva a biztos int neki a szemével és -lemutat az egyik miniszteri székre. Mariska egyetértően biccent a -szemével és fölkel. <span class="pagenum"><a name="Page_81" id= -"Page_81">-81-</a></span></p> -<p>– Gyerünk, már akadt jobb helyünk.</p> -<p>A jobb helyről kényelmesen mutathatja magát annak a miniszteri -széknek. Öreg a miniszter, de még fiatal. Nős ember, de a feleségét -senki sem látta még. A politikában maga a megközelíthetetlen -tisztesség, az életben jó fiú, a művészetben habitué, az összes -színházakban.</p> -<p>Más ismerős is van. Itt van Mészáros Gizi kisasszony is. A -legfeltünőbb rajta a kalap, mely legalább is tízkilós. Különben -igen egyszerűen van öltözve, úgy, mint a mágnás kisasszonyok. A -kicsike egészen el van merülve a jelbeszédbe, melyet a jobboldal -egy tehetséges fiatal kezdőjével folytat. A képviselő úr a -balkönyökére dűlve figyel az államtitkár beszédjére, a jobbkezével -pedig félig a pad alatt felel: igen, nem, négy óra, öt óra, félhat. -Végre megegyeztek és Gizike kisasszony végsőt bólint a fejével és -otthagyja a törvényhozást, az érdekes ülést, az államtitkár -beszédjét, mely most érte el kulmináló pontját.</p> -<p>Az első sor közepe táján egy egyszerűen, de takarosan öltözött -asszony ül, mellette egy tizenkét-tizenhároméves fiú. Kissé -elfogult, de tetszik neki a kép s szeme kutatva jár végig a -képviselők során. A biztos, aki mindent tud, éppen neki nem tud -felvilágosítást adni. Az Andrássy-úton kávéházuk van, odahoztak -neki tegnap két karzati jegyet. Szeretné tudni, hogy ki küldte. A -biztossal szóba elegyedvén, ez azt ajánlotta neki, hogy jöjjön el -másnap ismét, a jegyeket most mindjárt meg fogja számára szerezni, -addig majd ki fogja kutatni, hogy a mai jegyeket ki váltotta ki. -Annyit azonban már most is elárulhat, hogy aki küldte, bizonyára -igen befolyásos, nagy úr, ha a mai ülésre már tegnapelőtt tudott -jegyekre szert tenni, pláne, ilyen jó helyekre. <span class= -"pagenum"><a name="Page_82" id="Page_82">-82-</a></span></p> -<p>A fiatal kávésné e beszédre gyöngén elpirul és oldalt néz a -fiára. A biztosnak nem felel s mikor az ismét hozzálép és átadja -neki a holnapra szóló jegyeket – ugyanezekre a helyekre – szó -nélkül veszi őket át. S mikor a biztos halkan unszolja:</p> -<p>– De eljöjjön ám nagyság!</p> -<p>Ismét csak biccent a fejével, az arca piros és mosolyog, de -megint nem szól.</p> -<p>Végig a hölgykarzaton az ember meglepetve látja majd mind azokat -a hölgyeket, akik déltájban a Koronaherceg-utcában szoktak sétálni. -S csöndben, az országos ügyek minden fönnakadása nélkül szövődnek a -viszonyok karzat és tanácsterem között s mire a napirend le van -morzsolva, tisztázva van az a kérdés is: ki kivel, mikor és hol fog -találkozni.</p> -<p>Persze, nem mindenkinek van aratása. A nagy beszédek után -fölkerekednek és lent a kapu körül, a muzeum-körutig és onnan -vissza suhognak a gazdátlan szépségek és farkasszemet néznek a -távozó honatyákkal. Olyiknak szerencséje van és az utcán éri el, -ami bent a házban nem sikerült. Megbillen egy-egy kalap, udvarias -üdvözlés, mely a közönségben azt a hitet kelti, hogy itt ösmerősök -találkoztak, aztán megindul az intim eszmecsere, egyenesen a dolog -meritumára térve.</p> -<p>Az államtitkár befejezte beszédjét. Zugó taps, zajos siker, öt -perc szünet. A középső karzaton kipirulva, a boldogságtól reszketve -kerekedik föl a kicsi feleség, meg a hatalmas szépségű anyós, aki -mindvégig halvány és egykedvű. A kicsike asszony nagy -izgatottságában meg is botlik a magas lépcsőn, az édes anyja pedig -korholja:</p> -<p>– Nem tudsz vigyázni?</p> -<p>És kilépnek a karzati folyosóra.</p> -<p>Ugyanekkor egy másik ajtó is csapódik be, <span class= -"pagenum"><a name="Page_83" id="Page_83">-83-</a></span> Dermák -Éva, teljes díszben kiöltözködve, kábítóan szépen szintén elsiet. A -lépcsőn utóléri Deméndynét s végignéz rajta. Minden íze reszket s -keze ökölbe szorul. A kis asszonyka csak futólag néz rá és gondolja -magában: milyen szép leány! Aztán Éva elébök kerül, a kapuban ismét -össze akadnak, Éva válla oda is ütődik a mamához, amire a két nő -gyilkos közömbösséggel villantja össze szemét, hogy aztán másfelé -nézzenek, mintha tudomást sem vettek volna egymásról.</p> -<p>Nem sikerült, hiába reménykedett. De csak mert itt volt ez a -báb. Deméndy nem látta meg, mert a feleségére kellett mindig -néznie. Ő jól látta, nem a szerelmes ember öntudatlan vonzódásával -függött mindig a férfi szeme a feleségén, hanem az óvatosság -fegyelmezettségével kényszerítette magát, hogy ne nézzen máshová. -De így is, micsoda szenvedés volt tanuja lenni ennek a köteles, -erőltetett ragaszkodásnak. A feleségnek jogai vannak s az erős -férfi annyira ismeri őket, hogy fél ettől a hitvány bábtól, ettől a -vértelen gyerektől. E gyerek mellett neki el kell tünnie, magamagát -kell eltüntetnie, pedig kölcsönösen megrabolták egymást!</p> -<p>Deméndyék bent maradtak a lépcsőcsarnokban, egy sereg honatya -körülfogta őket és beszélt a Miklós nagy sikeréről, meg a tegnapi -turfról, melyen ő méltóságáék nem voltak ott. Igen, nem lehetett, -mert Deméndyné rosszul érezte magát és erőt gyűjtött a mai -napra.</p> -<p>Éva kint megállt a legfelsőbb lépcsőn s körüljártatta szemét. -Volt mit látnia, de nem azért állt oda. Meg akarta várni őket, -jobban mondva őt. Azt akarta, hogy lássa, vissza akarta magát lopni -az emlékébe és kísérteni mostani nyugodalmas életében. Balszemét -összenyomta, mint a vadász, szája szögletei keményen lekonyultak. -<span class="pagenum"><a name="Page_84" id= -"Page_84">-84-</a></span></p> -<p>Oda át a muzeum-kert rácsa mögött tolongott a dologtalan -csőcselék és leste a jövő-menő nagy urakat. Olcsó mulatság, de meg -jó is. Nagy urat látni, gazdag asszonyokat, a nép fiaihoz méltó -szórakozás. Szorosan a rácshoz lapulva állt egy fiatal ember, -meglátszott rajta, hogy munkás, de jól volt öltözve, majdnem -uriasan. Tompa kábultságában is rajta felejtette a szemét: honnan -is ismeri azt a konokul szomorú arcot, azokat a feketén csillogó -szemeket? Ekkor elsuhan mellette Mészáros Gizi, csakugy árad belőle -a parfum. Igaz, ez Domokos, a Wočasek mester első legénye. Komolyan -megijedt. Eszébe jutott, micsoda fenyegető módon intette a legény -Gizit, hogy őrizkedjék tőle a nyilt utcán. Bizonyára rá leskelődik -és a susztereknél hamar kész a szerelmi dráma.</p> -<p>– Gizi! – szól a leányra, de az már maga is észrevette a -legényt, megrázkódott, aztán esze nélkül, majdhogy a most elrobogó -kereskedelmi miniszter kocsija alá nem került, átrohan a kert felé, -magasra emelt napernyőjével integetve a legénynek. Ez azonban, mint -a macska, előbb összehúzta magát, aztán hirtelen iramodással a kert -mélyébe rohant. Megszökött a leány elől, akire lesett.</p> -<p>Éva meg volt döbbenve. Ezt nem értette. És amint Gizi -visszafordult és a kert rácsa mellett lassan a körút felé indult, -arca csüggedt, szomorú volt s a szeme csaknem könnyezett. Ez a -teremtés is tudna érezni? Fut a legény után, akit megcsalt és -tönkretett? Igen ezt látja. Igaz, a következő percben már hallotta -kacagását is. Egy úr, aki szembejött vele, megállította, azzal -incselkedett. Végül megegyeztek, az úr intett egy üres kocsinak, -abba bele ültek. Alig hogy elrobogtak, ismét meglátta Domokost, a -kalapját kezében tartva, törölte verejtékes homlokát, keresve -nézett föl-alá az <span class="pagenum"><a name="Page_85" id= -"Page_85">-85-</a></span> utcán, aztán a körút felé vágtatott: utól -akarta érni azt, aki elől az imént menekült.</p> -<p>Két gyönyörű, szőke leány megy el mellette – a karzaton nem is -vette őket észre. Olyanok, mint a zárdanövendékek, az -illedelmességük is szomorú, a ruhájuk takaros válogatottsága is -mintha árvaságra vallana. Két édes, majdnem egyforma halvány arc, -szőke hajuk nehéz tekercsekben omlik le az egyformán egyszerű -kisleányos kalap alól. Föltünők és még sem bántja senki, az -ólálkodó férfiak csak félve, lopva néznek rájok. Ah, ezek is jobb -sort láttak. A Bellág-leányok, akik, mióta mostohaanyjuk van, -egészen magukra vannak hagyatva és úgy töltik az idejüket, ahogy -éppen lehet, minél többet távol a családi tűzhelytől. Éva ismeri -őket, mert sokat látja és a szíve elszorul. Ezeket is elnyeli majd -az utca? Szegény, szegény teremtések!</p> -<p>– Meg lesz, édes!</p> -<p>A háta mögött mondta ezt valaki. És megrázkódott, érezte, hogy -arcát égeti a fölfelé szökő vér. Ez a hang, ez a férfias, kemény -hang, mely oly lágyan csöngött egykor a fülébe, majd olyan forrón -tudta mondani: édes! Most másnak mondja.</p> -<p>– János! – ordítja a kapus és előrobog egy nagy, kékbélésű -nyitott landauer. Magas kocsi karcsu kereken és két gyönyörű pejló -poroszkál előtte. Az ő kocsijuk, a kocsi új, de a kocsis a régi. -Azt gondolja magában: most szemébe nézek s ezzel sietve, a fejét -összehuzva eloson, hogy meg ne lássa arcát – a kocsis. Mikor már -elrobogtak, magára eszmél és szinte futva néhány lépést utánuk -tesz. Most már érti szegény Domokost és végtelenül elkeseredik és -szégyelli magát.</p> -<p>Tizenkettő elmult már, most vissza az utcára, úgy mint tegnap, -mint negyedfél hónapon keresztül minden nap, de az eddig tápláló -remény nélkül. <span class="pagenum"><a name="Page_86" id= -"Page_86">-86-</a></span> A körúton össze-vissza siető emberek, -munkásleányok, iskolás-leányok, szegény emberek, kereskedők, sétáló -gyerekek a dadájukkal, nevelőnőjükkel s közöttük, vele együtt az a -sok léha teremtés, akik úgy sietnek vissza a belvárosba, mintha -különben kötelességet mulasztanának. Ezalatt pedig ő robog urasan, -boldogan a karcsu landaueren a felesége oldalán, ebédre, -enyelgésre, a könnyelmű dicsőség színhelyéről a gondatlan jólét -ölébe.</p> -<p>– Nini, Éva! – kiált valaki mögötte.</p> -<p>A technika kapuja előtt volt éppen, tejfeles száju fiatalemberek -ácsorogtak ott és frivol kutatással néztek rajta végig. Megfordult: -a szögletes Kovacsevics Mariska állt előtte Webston és egy másik úr -társaságában. Ez a másik a képviselőház viveur-bárója volt, egy úr, -aki pártolta a művészetet a szinésznők kedvéért, eljárogatott a -zeneakadémia hangversenyeire a szép leányok kedvéért, az operában a -ballerinákat kultiválta és a nemzeti kaszinóban rendezett -tivornyákhoz mindig ünnepelt primadonnákat szállított. Ez az úr -demokrata és népszerű volt, semmi sem zsenirozta, akárkit -megszólított a nyilt utcán, kifeslett leányt és tisztességes -polgárasszonyt egyaránt, még pedig hipnotizáló úri modorban, hogy -senki sem mert megsértődni tőle. Évának is volt már hozzá -szerencséje, de a Kovacsevics kisasszonyt, úgylátszik, csak most az -utcán szólította meg s ebben édes keveset zavarta őt Webston úr -jelenléte.</p> -<p>– Szervusz Évácska – köszöntötte Mariska – ismered a báró urat? -No, akkor nem kell, hogy bemutassalak. Ugyan tedd meg nekem azt a -szivességet, vedd a nyakadba a vőlegényemet, zavar bennünket. -Holnap utazunk az esküvőre s ez a mafla még ma is féltékeny.</p> -<p>Webston úr tétovázó szemmel nézte menyasszonya <span class= -"pagenum"><a name="Page_87" id="Page_87">-87-</a></span> ajkát, a -szemével akarta megérteni, hogy mit beszél. A báró úr szokott -fesztelenséggel kezet nyujtott Évának és a maga részéről csak -annyit jelentett ki:</p> -<p>– Ne bántsa, engem ez az úr nem zseniroz. Hiszen az sem volna -baj, ha értené szavamat.</p> -<p>Ezzel Mariska kisasszonyt karonfogta és vitte magával előre, -Webston pedig mintegy védelmet keresve csatlakozott Éva mellé, úgy -követték az előttük haladó párt.</p> -<p>– Be örülök – mondta tört németséggel – hogy láthatom. Önt, -kisasszony, nagyrabecsülöm és akárhányszor mondtam Mariskának, hogy -vegyen példát önről s viselje magát úgy, mint ön.</p> -<p>– Higyje el, Webston úr, az egész csak temperamentum dolga.</p> -<p>– Éva kisasszony – szólt most Webston úr kitörő nyugtalansággal -– ön iránt olyan határtalan bizalmam van, kérdeznék valamit. Fog-e -őszintén felelni?</p> -<p>– Mit?</p> -<p>– Igérje meg, hogy őszintén fog felelni.</p> -<p>– Mire való ez? Ha bizalma van hozzám, akkor ne kívánjon ilyen -igéretet.</p> -<p>– Igaza van. Lássa kisasszony, nem tagadom, őrülten szeretem -Mariskát. Holnap Helgolandba utazunk, ott meg fogunk esküdni. -Családom nem tud róla semmit s ha megtudnák, hogy szinésznőt vettem -el ebben az idegen országban, kitagadnának és szegény édes anyámnak -megszakadna a szíve. De az mind nem tart vissza. Öntől kérdezem: -Megérdemli-e a Mariska, hogy feleségül vegyem? Ha ön azt mondja -igen, akkor boldog leszek, ha azt mondja nem, elhagyom, ha -belehalok is.</p> -<p>Éva kezdte magát kényelmetlenül érezni.</p> -<p>– Kedves Webston úr, ön sokat kíván <span class= -"pagenum"><a name="Page_88" id="Page_88">-88-</a></span> tőlem. Azt -akarja, hogy én legyek felelős az ön életeért.</p> -<p>Webston úrból most teljes mértékben kitört a keserűség.</p> -<p>– Ha lelkembe látna, nem adna ily kitérő választ. Megsajnálna és -segítségemre lenne. Szeretem azt a leányt és tele vagyok gyanuval -és féltékenységgel. Minden, amit róla tudok és rajta látok, gyanut -ébreszt. Ahogy vele beszélnek, ahogy ő beszél másokkal, a hely, -ahol megismerkedtem vele, a mód, amelyen él, mind világosan -mutatja, hogy nem tisztességes leány. De ezzel szemben egy -bizonyságom van, az, hogy velem szemben mindig tisztességes volt s -aki velem látja őt, úgy mint én látom másokkal, ugyancsak a -legrosszabbat tenné föl róla, pedig nem történt közöttünk semmi. S -valahányszor erőt vesz rajtam a kétség, mindig azt kérdezem -magamtól: hát mi oka volna, hogy éppen velem tegyen kivételt? Én is -adtam neki pénzt, én is vagyok olyan férfi, mint más, hát miért -tartózkodnék éppen tőlem, ha nem tartózkodik másoktól? Hát mondja, -kisasszony, igazam van-e, vagy sem?</p> -<p>– Igaza van – mondta Éva halkan. Hadd értse ez a szegény ember, -hogy az okoskodásnak ad-e igazat, vagy annak, amire tényleg -értette, a kérdés alaposságának. S elszörnyüködött magában: -lehetséges? A férfiak ilyen együgyüek volnának? Nem látják, ha -játszanak velök, ha kihasználják a vakságukat! Nagyon sajnálta ezt -a szegény embert és nagyon megvetette.</p> -<p>– Köszönöm, kisasszony – folytatta Webston melegen – ez az egy -szava is jólesett, mert önnek hiszek. Ha Mariska olyan volna, mint -ön én volnék a világ legboldogabb embere.</p> -<p>Majd, mint az ittas embereken, kiáradt belőle az őszinteség és -elfogta az a fájó kéjelgés, <span class="pagenum"><a name="Page_89" -id="Page_89">-89-</a></span> mit a lélek legtitkosabb rejtelmeinek -a feltárása okoz.</p> -<p>– Lássa, kedves kisasszony, mielőtt Budapestre jöttem, igen -jóravaló, szolid fiatalember voltam. Jó családból való vagyok, -munkára és mértékletességre neveltek. Most a züllés szélén állok. -Nem titkolom. Mariskától függ a további sorsom. Ha jóravaló, -tisztességes asszonyt kapok benne, meg leszek mentve, ha nem, -menthetetlenül elpusztulok. Ide jöttem ebbe a fiatal kis városba, -összeköttetés nélkül, a nyelvüket sem ismerve. Azt gondoltam, majd -csak teszek szert összeköttetésekre, családi ismeretségre. De az -üzletem nem olyan természetű, hogy állandó összeköttetéseket -létesíthetne. Aki egy írógépet megvesz, az odébb áll, míg egy -másodikra nincs szüksége. És az emberek itt olyan különös -zárkózottak, oly nehéz, szinte lehetetlen valakinek a lakásába -jutni, a családjával érintkezni. Törökországról hittem csak, hogy -ott választják el ennyire a családi életet a társas élettől. De ott -az asszonyokat is zár alatt tartják, itt pedig a nők mindenütt ott -vannak és azt tapasztaltam, hogy az idevaló embereknek sok olyan -asszonyismerőse van, akinek az urát sohasem látta. Most nincsenek -ilyen megfigyeléseim, mert egészen eltompultam már, de amikor -idejöttem, egészséges volt a szívem és az eszem egyaránt. Hát mit -csináljon egy olyan magamfajta fiatalember, egészen árván, társaság -és barátság nélkül? Vagy elzárkózik a hónapos szobájába, vagy -keresi azoknak a társaságát, akikhez könnyen juthat. Ó, kisasszony, -higyje el, ez a Budapest rettentő város az idegenre. A külföldi -ember itt menthetetlenül elpusztúl, tönkre teszi az éjjeli élet, -meg az utcai ismeretség.</p> -<p>Éva csak hallgatta és bólogatott a fejével. <span class= -"pagenum"><a name="Page_90" id="Page_90">-90-</a></span> -Mélységesen sajnálta ezt az embert, aki annyira tisztában van -magával és mégis belemegy a vesztébe. Visszatartsa-e? Lehetetlen. -Nincs joga hozzá, aztán meg fölösleges volna. Látta, hogy Webston -úrnak nem tudásra van szüksége, hanem ellentálló erőre. Ezt pedig -nem adhat neki.</p> -<p>– Ne bánkódjék – szólt bátorító hangon – ön még elég fiatal és -mint látom, okos ember is ahhoz, hogy az életét úgy intézze, ahogy -jónak látja.</p> -<p>Webston úr a fejét csóválta és szomoruan mondta:</p> -<p>– Balsejtelmeim vannak, nem tudok megnyugodni. Édes kisasszony, -mért nem szerettem bele magába?</p> -<div class="chapter"> -<h3>2.</h3> -</div> -<p>Húsz évvel ezelőtt sokat mulattak a társaságban, hogy Kömleyék -(somogyfalusi és albányai báró Kömley Simon) a várban vásároltak -palotát. Kömley úr ugyanis csak egyszerű nemes ember volt, a -felesége azonban régi erdélyi családból való s ki tudta mutatni, -hogy ősei Bocskaytól grófi koronát kaptak, mely azonban a török -veszedelem idejében valahogyan elkallódott. A gyönyörű szép -asszonyban egyre motoszkált a becsvágy és nem nyugodott addig, amíg -az urának ki nem járta a báróságot – az ország közigazgatása körül -szerzett érdemei fejében. A magyar közigazgatás ugyan ma sincs -rendezve, de a Kömley úr bárósága már húszéves. A becsvágyó báróné -pedig a várba vonult, részben azért, hogy ott várja meg, míg -bárósága egy kis patinát kap, részben pedig azért, hogy az ősi -kerületben, egy tönkrement mágnás ősi fészkében az arisztokratánál -is arisztokratább milieuben lakozzék. <span class= -"pagenum"><a name="Page_91" id="Page_91">-91-</a></span></p> -<p>Mivel pedig a Kömley-palota a várban volt, ennélfogva a -Deméndy-palotának is ott kell lenni. A fehérvári kapu mentén -elhuzódó bástyára támaszkodott a palota, mely ezelőtt egy sváb -korcsmárosé volt, aki kocsija, lova számára istállót is tartott. -Egyemeletes ház volt, az utcai frontja csak tíz ablak, mely -testvériesen oszlott szét öt szoba között. A hátulsó traktusa -azonban szintoly nagy volt s ablakai a bástya fölött a -hegyes-halmos szép budai vidékre néztek.</p> -<p>Itt volt a <i>fészek</i> is. A szélső sarokban, tapétaajtóval -zárt egyablakos kis fülke, melynek butorzata első pillantásra csupa -pálmából állt. Óriási páfrányok, keskeny levelű Phönix-pálmák, -kemény, lovaskard formájú szakaszok minden zugban, minden szék -fölött. Ha az embernek éles szeme van, egy szinte játékszeresen -kicsi zongorát is fedezhet föl, de a pálma-milieuből győzelmesen -vált ki az egyetlen ablak előtt merengő óriási, olasz -renaissance-os ébenfa-hintaszék.</p> -<p>Ez a <i>fészek</i>. A cselédségnek, mint a mesében meg van -hagyva: mind a tizenkét szobát naponta szépen ki kell takarítani, -de aki a tizenharmadikba lép be, az halálnak halálával hal meg.</p> -<p>Mert ez a <i>fészek</i>. A kicsi asszony, aki semmivel sem -törődik, a fészket maga takarítja. Szőke kis fejére selyemkendőt -köt, kicsi, vékony derekára fehér szobaleány-kötényt, kinyitja a -kicsi szárnyas ablakot és jár seprővel, törlőronggyal kezében a kis -szobában és míg irtja a port és kicsi gyerekkezével cirógatja a -hintaszék zord fekete sárkányfejeit, csengő dalocskája messzire -kihangzik az ébredő budai hegyekbe, ahol a szerteszórt apró fehér -és piros házak kiváncsian hallgatódznak: ugyan miféle madár -szól?</p> -<p>Ezuttal szinte röpül a fészekbe. Magával vonta az urát, aki -szeretett volna még egy cigarettát <span class="pagenum"><a name= -"Page_92" id="Page_92">-92-</a></span> elszíni, félre lökte a -komornikot, aki tálcán leveleket akart átnyujtani.</p> -<p>– De édes, talán fontos is van közöttük.</p> -<p>– Nincs, nincs, tudom, hogy nincs.</p> -<p>– Talán átöltözködnél előbb?</p> -<p>– Nem vagyok befűzve, nem kell.</p> -<p>S mint zsákmányát, vonta maga után a kis asszony a nagy szál -embert, aki kelletlenül fölhuzta szemöldökeit s szabadon maradt -kezével idegesen csettintett. Végig a kis sárga szalonon, a -billiárd-szobán, az ebédlőn, a dohányzón, keresztül a hátulsó front -két kicsi fogadószobáján, meg a nagy zongoratermen, félretolta a -falról lelógó óriási bokharát, mely alá nagy furfangosan rejtőzött -a fészek tapéta-ajtója – aki nem tudta, sohasem sejti meg, hogy ott -a nagy fali kárpit mögött nyílik még egy szobácska.</p> -<p>Ott aztán belekényszeríti urát a fekete karosszékbe s egy -szökéssel az ölében térdel.</p> -<p>– Itt vagyunk, itt vagyunk, úgy-e örülsz, édes uram, hogy végre -egyedül vagy a te aranyos feleségeddel!</p> -<p>– Hogyne, hogyne – mondja ez és lagymatagon átfogja a kis -derekat, tűri a rátapadó, pici vérszegény ajkat.</p> -<p>– Édes uram, nagy uram, hatalmas uram, jaj be örülök, hogy én -vagyok a feleséged.</p> -<p>– Kis bohó – mondja Deméndy és lehunyja a szemét.</p> -<p>– Te is örülsz, hogy én vagyok a feleséged?</p> -<p>– Hogyne, hogyne!</p> -<p>Az asszonyka elpityeredik.</p> -<p>– Hogy mondod ezt. Hogyne, hogyne, bizony a képviselőházban -sokkal bőbeszédűbb voltál.</p> -<p>– Hja, édes, mert az politika.</p> -<p>– Ez meg szerelem – pattog az asszonyka s öklével nagyot üt az -ura vállára. – Hát mondd <span class="pagenum"><a name="Page_93" -id="Page_93">-93-</a></span> meg nekem, mi jelent többet: a -szerelem vagy a politika?</p> -<p>– Természetesen a szerelem.</p> -<p>Az asszonyka ismét kacag.</p> -<p>– Jaj, de furcsán mondod ezt. A történelmi professzornak volt -mindig a szavajárása a természetesen. A törökök átmentek a Dunán és -természetesen megverték a németet. Hunyady Mátyás természetesen -nőül vette Beatricét. Mondd, örülsz, hogy engem szeretsz?</p> -<p>– Nagyon örülök.</p> -<p>– És nagyon szeretsz?</p> -<p>– Nagyon.</p> -<p>– Mondj valami nagyobbat.</p> -<p>– Végtelenül szeretlek.</p> -<p>– Akkor repüljünk.</p> -<p>Odagubbaszkodott az ura ölébe, mélyen összehuzódzkodva és -megindult a hintaszék és a kicsi asszony behunyta a szemét és -tündérországban érezte magát. Deméndy is behunyta a szemét és azt -gondolta: be jó volna cigarettára gyujtani.</p> -<p>A nagy repülés közben újabb gondolatok kergetődztek az asszonyka -agyában. Mikor a hintaszék megállott, fölveti nagy kék tekintetét -és elmerengve mondja:</p> -<p>– Jó volna, ha sohasem kellene kimozdulni a fészkünkből.</p> -<p>– Bizony, édes, de nem lehet.</p> -<p>– Igen, – szólt durcásan – mert mindig dolgaid vannak és itthon -is egyre zaklatnak az emberek. Aztán mama sem hagy egyedül, mindig -ide jön és veszekszik a cselédséggel. Úgy sajnálom szegényeket. -Aztán engem is korhol és úgy vigyáz rám, mintha még most is kis -gyerek volnék. Pedig ugy-e bár, olyan asszony vagyok, mint a többi, -akinek a melle úgy előre dudorodik, hogy szinte elgurul? -<span class="pagenum"><a name="Page_94" id= -"Page_94">-94-</a></span></p> -<p>Ezen nevetni kell. Nevetnek is, az asszonyka úgy, hogy a könnye -is kicsillan, az ember úgy, mint a komédiások. Újabb csókroham után -az asszony tovább fecseg.</p> -<p>– Jaj, de furcsa voltál a képviselőházban. Odaálltál nagy -peckesen, kisodortad a bajuszodat és olyan komolyan beszéltél -bírókról, meg alispánokról, meg nem tudom miféle politikus -dolgokról, az ember azt hihette volna, hogy érdeklődöl az ilyesmik -iránt.</p> -<p>– Kell is édes, mert belügyi államtitkár vagyok.</p> -<p>Az asszony ravaszul pislog feléje.</p> -<p>– De nem lehet, mert az én uram vagy. Az pedig csak egy iránt -érdeklődik. Találd ki, hogy mi iránt.</p> -<p>Az államtitkár úr visszahunyorog és apathikusan azt mondja:</p> -<p>– A szerelem.</p> -<p>– Igen, de még jobban mondd.</p> -<p>– A feleségéhez való szerelme iránt.</p> -<p>– Úgy van, úgy van, helyes – kiált most, utánozva a képviselő -urak kiáltásait. Majd hirtelen elkomolyodik.</p> -<p>– A feleségéhez való szerelme iránt, mondd csak, édes, hát van, -nem a feleséghez való szerelem is?</p> -<p>Az államtitkár feszengeni kezd.</p> -<p>– Megzsibbadt a lábam, édes, egy kicsit hadd keljek fel.</p> -<p>Édes megint elborong. Különösen érzékeny lelke van, megérzi, -amit nem tud s szerelme, meg tudatlansága nagy elvakultsága mellett -is a lelkét egyre nyomja az ismeretlen Élet a maga millió -hazugságaival és miriádnyi bűneivel.</p> -<p>Szó nélkül leszáll ura öléből és odalép az ablakhoz. Deméndy -megsajnálja és melléje áll, <span class="pagenum"><a name="Page_95" -id="Page_95">-95-</a></span> átfogja derekát s most már lágy, meleg -hangon kérdi:</p> -<p>– Bánt valami, édes?</p> -<p>Szótlanul, szomorúan rázza a fejét.</p> -<p>– De látom, édes, hogy valami bánt. Nincs bizalmad az édes -uradhoz?</p> -<p>Most se szól, csak egy hirtelen fordulattal a mellére borul. -Deméndy fölnyalábolja a kis teremtést és visszaviszi a karosszékbe. -Egyszeribe kisüt a nap és a kis menyecske megint fecseg, mint a -madárka.</p> -<p>– Igen, – mondja – oly ritkán lehetünk a fészkünkben. Azelőtt -legalább magamban lehettem itthon és várhattam az édes uramat. De -aztán jött mama és összeszidott, hogy most is még olyan gyerek -vagyok. Képzeld csak, – szólt hangos kacagással, – mama szememre -vetette, hogy tökéletesen hozzád való vagyok, mert nekem sincs -semmi becsvágyam. Hát baj az, ha összeillünk?</p> -<p>– Persze, hogy éppenséggel nem baj.</p> -<p>– Igen, de mama mindenáron azt akarja, hogy miniszter légy és -szintén bárónak tegyenek meg, mint papuskát. Hát mire való ez? -Aztán a miniszternek még több dolga van, hallottam, mint -panaszkodnak a szegény asszonyaik, hogy nem is látják az urukat, -úgy belebújnak azok a hatalomba. Hát én nem engedem meg, hogy te -miniszter légy, különben sehogy se lehetnénk a fészekben.</p> -<p>Az államtitkár meghimbálja a széket és csak bólint a fejével. Az -asszonykának még valami furcsaság jut eszébe, ezen már igazán -nevetni kell.</p> -<p>– Igaz, képzeld csak, tegnap, mikor délben elébed jöttünk a -kocsival, mama azt is rámparancsolta, hogy ne engedjelek annyira a -szoknyámon <span class="pagenum"><a name="Page_96" id= -"Page_96">-96-</a></span> ülni. Azt mondja, hogy pipogya ember az -olyan, aki folyton a felesége körül kuncsorog, azonfelül még -beteggé teszi és tönkreteszi a szépségét. Édes uram, olyan boldog -voltam, mikor mama azt mondta, hogy folyton rajtam lógsz, de mama -nagyon okos asszony, hanem ehhez igazán nem ért. Hát hogy volna -lehetséges, hogy te beteggé meg csúnyává tennél engem? Hiszen -szeretsz!</p> -<p>Ez csak elég világos! Annál megdöbbentőbb azonban, ha a -szerelmes férfi kissé mohón kap a szón és azt mondja:</p> -<p>– Mamának némiképen igaza van.</p> -<p>– Hogyan?</p> -<p>– Hát úgy, édes, hogy a férfinak nem szabad mindig csak a -szerelemre gondolnia. Tudod, vannak egyéb dolgok is a világon, az -embernek hivatása, kötelessége van, ami mindenek előtt való.</p> -<p>– Úgy? – mondja hosszan, elgondolkodva – ezt sohasem hallottam. -Akkor minek tartod meg az állásodat?</p> -<p>Erre bajos felelni. Az államtitkár úr, aki mindenre talál -kádenciát, néma és zavarodott. Csakugyan, mihelyt akceptálta a -tételt, hogy a szerelem mindenekfelett való s mihelyt ő is -helybenhagyta, mikor a felesége panaszkodott, hogy oly keveset -lehetnek együtt s az volna a legnagyobb boldogság, ha soha se -kellene egymást elhagyniok, akkor mért nem hagyja ott állását, -melyre nem szorult, hogy a nyert időt a feleségével tölthesse?</p> -<p>– Hát te nem örülsz, amikor úgy éljeneznek és tapsolnak az -uradnak, mint ma?</p> -<p>– De igen – felel az asszonyka mély meggyőződéssel – hanem elég -ha egyszer egy hónapban történik. Hiszen neked elég ha kiállsz -<span class="pagenum"><a name="Page_97" id= -"Page_97">-97-</a></span> és beszélsz. Mert te vagy a legokosabb -ember a világon.</p> -<p>– Igen és a legokosabb ember a világon most is itt ül az ő -felesége mellett, holott a minisztériumban kellene lennie. Tudod-e, -édes, hogy az okos embernek nem szabad rossz tisztviselőnek -lenni?</p> -<p>– Se baj, édes uram, ennek ellenében te vagy a legszerelmesebb -férj.</p> -<p>– Ezzel nem érik be a minisztériumban.</p> -<p>A menyecske megint elszontyolodik.</p> -<p>– Min gondolkodol, édes?</p> -<p>– Azt gondoltam, ha én volnék a király, minden szerelmes embert -eltiltanék a hivataloskodástól. Mert a szerelmes ember a feleségeé, -egészen a feleségeé és csak az a kötelessége van, hogy a feleségére -gondoljon.</p> -<p>– Kis bohó, hiszen a hivatalban is rád gondolok.</p> -<p>– Igen – mondja rajongva, szorosan az urához tapadva – érzem, -hogy rám gondolsz, úgy mint én te reád. Hanem…</p> -<p>– Nos, mi az? Hanem?</p> -<p>– Hanem nem mindig lesz úgy. Majd ha öreg leszek és csunya, -akkor nem fogsz már úgy szeretni.</p> -<p>– Te, öreg és csunya? Mindig ilyen maradsz.</p> -<p>– Igen, édes, azt csak úgy mondod. Hanem tudom én, hogy nem -vagyok olyan, mint a többi. Kicsi vagyok és gyereknek tartanak, -aztán tudod-e mit gondoltam ma, mikor a képviselőházból -elmentünk?</p> -<p>– Mit?</p> -<p>– A kapuban láttam egy magas, erős leányt. Nem láttam az arcát, -mert elsietett, hanem olyan szép és nagy volt, hogy szinte -<span class="pagenum"><a name="Page_98" id= -"Page_98">-98-</a></span> féltem tőle. Hát azt gondoltam, hogy -szeretnék én is ilyen szép és magas lenni, akkor tovább maradnék -ifjú és szép és te is jobban tudnál szeretni.</p> -<p>Az államtitkár úr megrázkódott. Kémlelve nézi a gyerek-asszony -vonásait, csakugyan nincs semmi célzás a szavában? Nincs, de ez még -jobban nyugtalanítja. Micsoda gúny vagy a sors iróniája, hogy a -feleség vágyódik a szerető termetére s maga mondja az urának: az -ízlésednek, a szerelmednek jobban felel meg az, mint magam. És -észrevette? Hiszen maga is ettől nyugtalan és ideges és azért -szeretne legalább néhány percig magára maradni, hogy rendbe térítse -lelkületét és kiölje magából a visszatérő vágyakat, magába fojtsa a -mult kísérteteit. Hiszen amíg erőltetetten enyeleg a feleségével, -szeme előtt még mindig az a jól ismert, sokszor átkarolt fejedelmi -termet lebegett, az a büszke, szép, fehér arc, a gőgösen -leszorított ajak, mely olyan lázasan tudott lihegni és még -lázasabban csókolni. Ah, kinos szenvedés az, mikor az ember -feleségével az ölében, kénytelen gondolni az elhagyott -szeretőre!</p> -<p>Az asszony keze átsimítja homlokát.</p> -<p>– Mért komolyodtál úgy el?</p> -<p>Az ember idegesen elkapja a fejét.</p> -<p>– Hagyj, édes. Te mindig olyan lehetetlen dolgokat beszélsz. Hát -minek akarsz nagynak lenni, amikor kicsi vagy?</p> -<p>Deméndyné kibámul az ablakon, de nem a hegyes-völgyes szép tájat -látja ott, hanem a maga kicsi lelkének nagy, rejtelmes problémáját. -– Nem tudom – szól halkan, de mindig úgy érzem, hogy én nyomorult -kis teremtés <span class="pagenum"><a name="Page_99" id= -"Page_99">-99-</a></span> vagyok, nincs jogom arra a nagy -boldogságra, s mégsem akarok nélküle élni.</p> -<p>– Bohó vagy, együgyű vagy – biztatja fanyar kedvvel az ura – hát -sohase kergethetem el ezeket az árnyképeket?</p> -<p>Az asszonyka szemébe köny lopódzik.</p> -<p>– Szeresd, szeresd nagyon ezt a buta feleségedet.</p> -<p>– Hiszen szeretem.</p> -<p>– Nem úgy, – mondja a fejét rázva, – hanem úgy, mintha nagy -beteg volnék, akinek mindig éreznie kell, hogy szeretik, mert ha -csak egy pillanatra nem érzi, akkor meghal.</p> -<p>A kapu aljából behallatszott az idegent jelentő harangszó. -Deméndy kapva kap rajta:</p> -<p>– Valaki jön, édes, – mondja, – el kell hagynunk a fészket.</p> -<p>És most melegebben csókolja meg és a fülébe súgja az igéző -szót:</p> -<p>– Nagyon szeretlek.</p> -<p>Deméndyné szeme fölragyog, édes, felhőtlen boldogság tükröződik -rajta vissza és Deméndy gondolja magában:</p> -<p>– Dehogy is halna meg, aki ugyanegy pillanatban tud sírni és -nevetni, nem hal bele a fájdalomba.</p> -<p>A minisztériumból küldtek át néhány aktát, ezeket kellene sietve -elintézni. Deméndy a kiszabadult rab boldogságos érzetével -telepedett meg dolgozó asztala mellett, majd hogy le nem ültette a -diurnistát, aki az aktákat hozta, cigarettára gyújtott és kéjjel, -lassan forgatta a lapokat, hogy csak minél tovább tartson az -elfoglaltsága.</p> -<p>Negyedóra alatt mégis elvégezte, sóhajtva bocsátotta útnak a -diurnistát, majd megállt a szoba közepén és hallgatódzott kifelé: -nem jön-e a kínzó angyala? <span class="pagenum"><a name="Page_100" -id="Page_100">-100-</a></span></p> -<p>Magában így nevezte a feleségét. Sokszor kérdezte magától, hát -igazán nem szereti-e? Akkor honnan e féltő gond, mellyel -környékezi, tehetetlensége e kicsi asszony akaratával szemben? -Avagy szereti? Akkor honnan az émelygős lehangoltság, mellyel -felesége szerelmét fogadja, a türelmetlen vágyakozás, hogy magára -maradhasson, hogy legalább ne legyen kénytelen vele együtt -lenni?</p> -<p>A feleletet pedig mindenképpen abban találta, hogy ostobaság -volt megházasodni, még nagyobb ostobaság volt, hogy éppen Kömley -Olgát vette el.</p> -<p>Miért vette el? Az okoskodás igen helyes volt. Házassága alapja -az orvos utasítása volt. Maga is érezte, hogy bizony ha -valamiképpen meg akarja óvni egészségét, szakítania kell a -legényélettel.</p> -<p>A dolog ugyanis igen egyszerű. Az ember magához vesz egy -asszonyt, aki mindig mellette van s ezzel az ember alaposan -kigyógyult a szerelemből. Feleség okvetlenül csak egy van és az nem -olyan követelő, mint a szerető, vagy a más felesége.</p> -<p>S ebből a szempontból Kömley Olga látszott a legalkalmasabb -asszonynak. Sohse hitte volna, hogy ilyen leány is van a világon. -Aki az oltár előtt is azt hitte még, hogy a gyereket gólya hozza és -semmit, de éppen semmit sem tudott a világ dolgából. Kicsi, gyönge, -vérszegény, ezzel az asszonnyal úgy rendezheti a házaséletet, ahogy -éppen tetszik. Ha akarja, azt is elhiteti vele, hogy csókolódzni -sem illik, mert különben bajusza nő.</p> -<p>Azonkívül még egy külső oka is volt rá. Félesztendőn át a -legnagyobb hevességgel ostromolta Kömleynét. Rideg ellentállásra -talált. Ez <span class="pagenum"><a name="Page_101" id= -"Page_101">-101-</a></span> az asszony nem könnyelmű, az urát nem -szereti ugyan, de mást sem. El van telve a szépségével, -kiválóságával és gőgös önérzete sem tűrné el, hogy egyik férfi -másnak ösmerje őt, mint a többiek. Mégis egy délután az asszony -majd megingott. A karjával átfogta már s Kömleyné nem nagy erővel -védekezett. Ekkor benyitott hozzájuk a báró. Kicsi, szelidképű -szőke úr, aki ma is csodálva és hitetlenül néz föl a feleségére; -lehetséges, hogy ez a páratlan asszony az enyém legyen? Mikor a -Deméndy karjában látta feleségét, mintha kővé meredt volna. -Deméndyben pedig pusztán és egyedül a gavallér élt, aki mindenáron -meg akarja védni a hölgy becsületét, melyet ő veszélyeztetett. -Egyszerűen Kömley úr felé sietett és őt is megölelte.</p> -<p>– Reménylem, önnek sem lesz kifogása, – mondta egyszerűen – -őméltósága épp most fogadott – fiának.</p> -<p>Hát így történt, így kellett történnie. Kömleyné azóta mintha -gyűlölte volna az államtitkárt és rideg, fagyos indulattal -viselkedett a leányával szemben. Hogy megszerette a kis leány ezt -az embert, aki először beszélt neki szerelemről! Egy arcvonása sem -rándult meg soha, hideg, közömbös, büszke és kimért volt mindig, -éppen csak becsvágyát mintha a lányába akarta volna oltani, -legalább ez alatt a jelszó alatt zavarta meg mindig a fiatal pár -együttlétét s tört arra, hogy veje mentöl többet foglalkozzék a -pályájával s ezzel alattomban mennél kevesebbet a feleségével.</p> -<p>Hogy mennyire egy követ fújt Deméndyvel, azt maga sem tudta. Az -államtitkár keserves csalódásra ébredt családi tűzhelyén. Ez a -vértelen gyerek, mihelyt megismerkedett a szerelemmel, a -szenvedelem elemi tüzességével élt az <span class= -"pagenum"><a name="Page_102" id="Page_102">-102-</a></span> urának. -Telhetetlen, fáradhatatlan volt, egyre csókra vágyott és ezt a -tűzben lángolását az érintetlen lélek rajongó hitével úgy fel tudta -magasztosítani, hogy az olyan kiélt, mindenben kételkedő ember, -amilyen Deméndy, megdöbbent tőle s lesújtottnak érezte magát a -szerelem soha nem sejtett erkölcsi hatalmától. Hiába próbált -kétkedni: szentség-e ez, vagy ostobaság? Szerelem-e, vagy betegség? -Meghatotta a gyerekasszonynak primitiv képzelődése és tisztaságában -való idealizmusa, meghatotta és lebilincselte, mint valami új szép -jelenség, mely annál értékesebb, mivel okvetetlenül gyorsan múlónak -kellett hinnie.</p> -<p>– Majd megismeri a valóságot, majd leszáll a felhőből, mint -mindenki más – bíztatta magát.</p> -<p>De a kicsi asszonyt nagyon könnyen elbírta a felhő, nem szállt -le a földre, hanem ott a fészekben, melynek bájos naivsága -kezdetben ugyancsak elbűvölte, a hintaszék szárnyain mind -magasabbra röpült és kényszerítette urát, hogy fáradtan, megterhelt -lelkével vele emelkedjék a szférákba.</p> -<p>És Deméndy azon vette magát észre, hogy soha legényéletében -annyira zaklatott ember nem volt, mint most, a házasság nyugodalmas -révében. Különös egy helyzet. Egy asszony ül az ölében, akinek -sejtelme sincs arról, amit a férfi multjának szokás nevezni. Aki -azt hiszi, hogy a szerelmet együtt találta föl az urával és -nagykíváncsian tudakolja, hogy mások is tudnak-e úgy szeretni, mint -ők. És történik ez egy asszonynak hidegen őrködő szeme láttára, -akinek a szerelmére tört, most pedig az anyósa. Azt hitte, el kell -sülyednie szégyenletében, amikor Kömleyné hideg, csöndes -megvetéssel nézett <span class="pagenum"><a name="Page_103" id= -"Page_103">-103-</a></span> rajta végig, azon az emberen, aki -lovagias áldozat pose-jába vágta magát s most világosan látja, hogy -az áldozat voltaképpen célja volt.</p> -<p>Töprenkedett rajta: féltékeny-e rá az anyósa? És irtózva felelt -rá egy másik kérdéssel: hátha igen? Mert ettől a lehetőségtől -komolyan irtózott. Az anyával csalná meg a leányt? És azt a leányt, -akihez fogható igazán nincs több a világon? A legleányosabban -tiszta nő legyen a legrútabb csalás áldozata?</p> -<p>Hessegette magától ezt a rémképet, mégis be kellett magának -vallania, hogy hiába. A felesége szerelmi rohamai holtra -kifárasztották. Mint a megkínzott ember, mikor a kínzó kamrába -viszik, úgy reszketett a fészektől, melyben az asszony az ő ölében -legboldogabb perceit élte át. Egyben azonban, amely mértékben -riadozott a felesége szerelmétől, annyira féktelenül lobogott benne -a szerelemre való vágy. Ez a gyerek-asszony semmiképpen sem tudta -izgatni, gyerek maradt a férfi szívének. Ő pedig rettegett, hogy a -felkorbácsolt szenvedély valamiképpen mégis oda sodorja majd, ahová -jutni irtózott: az anyós lábai elé.</p> -<p>Egy hónapja már, hogy kijegecesedett benne az egyetlen mód, mely -ebből a veszedelemből kimenti: meg kell csalni a feleségét. Szinte -erkölcsi kötelességének látta ezt. És gondolata ekkor szállt vissza -ahhoz a leányhoz, aki valamennyi könnyelmű viszonyai között a -legállhatatosabban tudta lebilincselni. A megszokottság és -beteltség érzete, mely viszonyuk utolsó idejében érzékeit -tompította, elmult, most ismét teljes kívánatosságában látta maga -előtt a gyönyörű, sugár, erős leányt, akit igazán csak szakításuk -órájában ismert meg valóban. Ekkor látta csak, hogy Éva szereti is -őt s ami neki csak léha szeretkezés volt, az ennek a leánynak a -szíve tragédiája. <span class="pagenum"><a name="Page_104" id= -"Page_104">-104-</a></span> Sohasem érezte teljesen megoldottnak -viszonyát, az adósság érzete nyomta és Évát folytonos emlékezetében -tartotta még akkor is, amikor azt hitte, hogy a multnak minden -szála el van vágva és élete csöndes, szenvedélytelen mederbe -tért.</p> -<p>És házassága óta ma látta először s a lelke megrendült, vére -minden csöppje lázongott benne: újra hozzákívánkozott s hideg -verejték lepte el homlokát, mikor ezzel a vággyal a vérében -közönbösen kellett beszélgetnie az anyósával és gyöngéden, -gondtalanul a feleségével.</p> -<p>Most, amint néhány pillanatra magában lehetett -dolgozó-szobájában, tünődve nézte magát a könyvszekrény széles -üvegében:</p> -<p>– Ilyen vagyok kívül, amolyan vagyok belül. Ha a feleségem egy -másodpercre belém nézhetne, szörnyet halna rémületében. De igazán, -képmutató, komédiás vagyok-e, vagy gazember?</p> -<p>És tagadólag rázta a fejét. Nem, nem gazember. Hiszen, hogy a -lelkében mi történik, arról ő nem tehet. Hogy kifelé másnak mutatja -magát, azzal csak jót tesz. Mi tarthatná vissza, hogy úgy éljen, -mint a többi férfi? Ha végignéz a közélet férfiain, nem talál -egyetlen egyet sem, aki több-kevesebb fesztelenséggel el nem -hanyagolná a feleségét és kedvteléseinek nem élne. A -képviselőházban a vendéglős minden három hónapban köteles új -buffet-leányokat alkalmazni, mert a nagyságos, méltóságos és -kegyelmes urak szeretik a változatosságot. Az intendánsok mondhatni -a kaszinó tagjai számára szerződtetnek színésznőket, ballerinákat, -a vidéki képviselők az otthon maradt feleség mellett úgyszólván -városi feleséget is tartanak, a durvább viszonyokról nem is szólva. -Hát mért volna ő rosszabb, mint a többi? Nem rosszabb, -ellenkezőleg, jobb. Még nem csalta <span class="pagenum"><a name= -"Page_105" id="Page_105">-105-</a></span> meg a feleségét s amikor -szerelmet hazudik neki, ezzel csak boldogítja. Sokkal kényelmesebb -volna igazi mivolta szerint élni, mi, vagy ki gátolná benne? Igen, -de annak a törékeny asszonykának egyszeribe összedűlne szép világa. -Ezt nem teszi és ezzel isten és a világ előtt igazolva van.</p> -<p>Háromszoros halk kocogás az ajtón. Deméndy a fogát szíjja és -füle tövét vakarja. Arca eltorzul a fájó bosszúságtól, keze ökölbe -szorul a zaklató idegességtől, úgy kiáltja ki:</p> -<p>– Nem vagyok itt! – és elbuvik a könyvesszekrény mögött.</p> -<p>Az ajtó óvatosan nyílik, a kicsi asszony szőke fejecskéje -bebúvik rajta és bohókásan megdöbbent arccal mondja:</p> -<p>– Csakugyan, nem hazudott, mikor azt mondta, hogy nincs itt.</p> -<p>Majd bebúvik egészen, az ajtót maga után gondosan becsukja és a -kulcsot ráfordítja. Ne lepje meg őket senki.</p> -<p>És keresi az urát. A kárpit mögött, az íróasztal alatt, fölemeli -a kerevet nehéz szőnyegét is, belenéz a dohány-szelencébe is, végre -ravasz szemhunyorítással a könyvesszekrényhez is közeledik. Itt -valaki hirtelen átkapja és a fülébe csókolja:</p> -<p>– Tolvajt fogtam!</p> -<p>Boldog rémüldözéssel vergődik az asszonyka ura karjaiban. -Kergetődznek, játszanak, csókolódznak, két pajkos cica sem -különben. És minekutána az asszonyka édesen, gyerekesen kikacagta -magát, arcát ellepi a könyzápor, úgy szorongatja vékony karjaival -az ura nyakát:</p> -<p>– Édes, édes uram, olyan nagyon boldog vagyok! <span class= -"pagenum"><a name="Page_106" id="Page_106">-106-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>3.</h3> -</div> -<p>– Most pedig, édes, búcsúzz az uradtól.</p> -<p>– Nem jösz velem?</p> -<p>– Minek? Úgy sem lehetünk egyedül. Hogy az édesanyáddal -összevesszek, arra sincs sürgős szükségem.</p> -<p>– Igazad van, szegény uram, hát miért veszekszik veled mindig a -mama?</p> -<p>– Azért, édes, – felel mosolyogva Deméndy, – mert előkelőbb -férjet szerzett volna neked. Nem vagyok mágnás s csak úgy -hivatalból méltóságos.</p> -<p>– Ugyan ne gúnyolódjál, hiszen ha akarnál, akkor, akkor király -is lehetne belőled.</p> -<p>– Igen ám, – nevetett Deméndy, – csakhogy az anyád nem ád arra, -ami lehetne. Isten veled, édes, mulass jól és ne nagyon sajnáld az -uradat, amiért nem unatkozik odafönt a méltóságos báróné -szalonjában.</p> -<p>– Pá, édes uracskám, te olyan jó vagy. Nem is panaszkodol, hogy -a feleséged elhagy, pedig mit csinálsz te a feleséged nélkül?</p> -<p>– Rágondolok, édes, rágondolok, aztán annál jobban örülünk, ha -ismét találkozunk. Isten veled, édes.</p> -<p>– Szeretsz?</p> -<p>– Nagyon szeretlek, de eredj már, különben rajta kapnak és akkor -fogva leszek.</p> -<p>– Vigyázz, hogy meg ne betegedj, – inti még a kicsi asszony az -óriás embert s úgy válnak el, mintha legalább is hónapokig nem -látnák egymást.</p> -<p>Deméndy a sikló felé tart s a szabadság kéjes érzetében halkan -fütyörészik, Deméndyné még ott marad a Kömley-palota kapujánál és -utána néz könnyes szemmel, mély szerelemmel. Szegény <span class= -"pagenum"><a name="Page_107" id="Page_107">-107-</a></span> ember, -úgy sajnálja, hogy most a felesége nélkül kell maradnia.</p> -<p>Öt óra van, Kömleyné fogadó napján. A palota körül már áll -néhány fogat. Deméndyné belép a hűvös, boltíves kapualjába, a -csengő élesen üt hármat, jelezvén a szolgának, hogy intim vendég -jő. Az emeleti üvegajtó már nyílik is és a méltóságos asszonyka -előtt sorba hajlong egy sereg lakáj, akik udvari módon harisnyásan, -parókásan vannak öltözve. Kömleyné szereti az egészen előkelő -formákat.</p> -<p>A Kömley-palota egészen más, mint a Deméndyé. Tömör és -nagyarányú egyaránt. Ott a szobák hosszú sorban fejlődnek ki, itt -szélesen és tömören tartanak össze a nagy termek. Udvar nincs is, a -ház mélyén keresztül fekszik a nagy fogadó-terem, felső -világítással, pazar, nehéz bútorzattal. A csillár akkora, mint az -operáé, a közepén szökőkút csobog, pálma és virág terpeszkedik a -sarkokban, az óriási termen pedig mindenfelé szétszórt régi -kerevetek, kerek társalgó pamlagok, nehéz karosszékek, nagy -társaság könnyen és kényelmesen elszéledhetik benne. A mélyében -pedig van a kis szalon, a bástyára néző ablakokkal, itt fogadja -Kömleyné a kisebb társaságot, amilyen most is nála van.</p> -<p>Deméndynét úgy fogadják, mint a ház gyerekét. Szívesen, becézve, -leereszkedve. Megölelik, megcsókolják, arcocskáját megveregetik s a -kereskedelmi miniszterné, akinek bölcsője nem ékeskedett címerrel, -egész nagymamásan nyalábolja össze:</p> -<p>– Szervusz, kis államtitkárné, hát megszoktad már, hogy asszony -vagy?</p> -<p>Édes anyja azonban szigorú formalitással elébe megy s a -leányával szemben is reprezentálja a vendégszerető háziasszonyt, -hűvösen megcsókolja <span class="pagenum"><a name="Page_108" id= -"Page_108">-108-</a></span> és ceremóniás mosollyal kínálja meg -üléssel.</p> -<p>A Kömleyné társasága különben vegyesnek mondható még. Ő -méltósága törekszik ugyan a rostálásra, de teljes eredményt még nem -ért el. Ha rajta áll, holmi jött-ment asszonyok, akik ma még -miniszternék, de holnap semmik, nem lépnék át a küszöbét. Ez -azonban még hagyján, egy pár szimpla dzsentri asszony is bejáratos -hozzá, az ura kaszinói összeköttetései révén. Nagy ára van a -karriernek: Kömley Simon báró még nem valóságos belső titkos -tanácsos és a közgazdaság körül szerzett érdemek nem elegendők -ennek a megszerzésére. Dolgozni kell tehát a politika plebejusával -is. Valamikép szerepet kell juttatni a bárónak akár a -főrendiházban, akár a választáson, vagy az egyházi ügyek terén, -szóval, lancirozni kell.</p> -<p>A kereskedelmi miniszternén kívül négy asszonyvendég van még -jelen és egy férfi. Ez az egy Zsilvölgyi gróf, egy hosszú, száraz -ember, akinek a térde, míg a széken ül, majdnem a melléig ágaskodik -föl. A szegény ember egyre hümget és paskolja térdét -türelmetlenségében. Felesége majdnem olyan magas mint ő, de -lehetőleg még soványabb, ősz haja pedig ritkulni kezd s -kétségbeesett erőlködéssel le van a halántékához pomádézva. -Köpenyben ül különben, mert állandóan fázik s hosszú lába előre -nyujtva, plaiddel szintén be van borítva.</p> -<p>Ők az igazi arisztokraták a mostani társaságban. Rajtok kívül -ott van még Keszegh Vidorné egy őrnagynak immár húsz esztendő óta -özvegye, Hidegh Kálmánné ő méltósága, egy szép pirosarcú kicsi -hölgy, kinek az ura a felvidéki inség körül kormánybiztoskodik, két -leányával, a tizenkilenc éves Dórával, meg a huszonegy éves -Blankával. <span class="pagenum"><a name="Page_109" id= -"Page_109">-109-</a></span> Kicsike, parasztos képű leánykák, akik -egyre soványítják magukat és citromot, meg uborkát esznek, hogy -arcuk halványabb legyen.</p> -<p>És végül ott van Fuchsné, csak így, röviden: Fuchsné. A cselédje -előtt nagyságos, semmi más. De itt van és a kis szalonban Kömleyné -mellett ül, gyönyörű, karcsú és mégis erős termettel, egyszerű -fekete ruhában s mégis csakúgy ragyog kábító eleganciában. Az arca -kicsi, finom vonású, gyenge piros színű, de két széles metszésű -fekete szeme urasan villog és amikor beszél, mosolygó szája egyre -mutatja az apró, vakító, resolut fogakat. Fuchsné itt van és -senkinek sem jut már eszébe, hogy rajta az úri körök divatos -liberalizmusát gyakorolják. Hidegh Kálmánné iparkodott ugyan -föntartani két évvel ezelőtt csinált bonmotját, mikor Kömleyné -panaszkodott neki, hogy urára való tekintetből fogadnia kell a -zsidó asszonyt, akinek az ura lelke a banknak, ahol a báró -elnökösködik:</p> -<p>– Ugyan mit bánod? – mondta akkor Hideghné – a férje házi -zsidaja a te uradnak, hát legyen ő is a te házi zsidónéd.</p> -<p>Nagyszerűen nevettek a házi zsidónén, amíg nem látták. De mikor -jött, az ura karján, egy kicsi szőrös emberke, aki, mint Napoleon, -egyre a hátán tartotta bal kezét, a méltóságos hölgyek -elfelejtettek leereszkedni. Sőt úgy vették észre, ez a zsidóné -ereszkedik le hozzájuk. Igen bájosan, igen szeretetreméltóan, nem -érzett semmiféle idegenszerűséget, legföllebb <i>jobban</i> találta -el az úgynevezett arisztokrata hangot, mint maguk a méltóságos -asszonyok.</p> -<p>Különben nagyon versatus volt a társaságban s mikor kitünt, hogy -a Kömley-ház nem az első és nem az egyetlen mágnás ház, melyben -Fuchsnét szívesen látják, sőt bejáratos oda is, <span class= -"pagenum"><a name="Page_110" id="Page_110">-110-</a></span> ahová -Kömleyéknek híre sem jutott még, a házi zsidónéból úgyszólván a ház -büszkesége lett. Még mindig járta ugyan a jelszó, hogy az ura -miatt, aki úgyszólván milliókkal tömi őket, a valóságban azonban az -asszony uralkodott rajtuk. Éppen csak annyiban maradt meg zsidónak, -hogy mihelyt távozott és kiszabadultak egyénisége hatásából, megint -csak nagyon demokratáknak érezték magukat, hogy ezt a hölgyet -magukhoz valónak akceptálták.</p> -<p>Deméndyné amolyan gyermek létére ösztönszerűleg félt az -asszonyok társaságától, különösen Fuchsnétól, maga sem tudta, hogy -miért. Tán azért, mert oly szörnyen imponált, mert olyan tökéletes -volt, szép és biztos minden dolgában s szegény Olga mély hálával -gondolt az urára, hogy szereti, holott Fuchsné oly nagyon különb -nálánál. Mihelyt az első becéző üdvözleten túl volt, rögtön a -leányokhoz csatlakozott, akikkel az egyik ablakmélyedésben -megvonult.</p> -<p>Leányok voltak, ő asszony, mégis csak gyámkodtak fölötte, úgy -beszéltek vele félvállról, leereszkedve és kíméletesen.</p> -<p>– Nos Olgácska – szólt Blanka – hát eleresztett az urad? Hallom, -hogy annyira szerelmes, hogy még… no majd mit mondtam! – kacagott -fel hangosan és a szájára ütött.</p> -<p>Deméndyné mélyen elpirult, érzékeny lelke visszadöbbent a -trágárságtól, melyet a leány jelzett s különben is irtózott minden -idegen szótól, mely az ő szent és szemérmetesen őrzött szerelméről -esett. Szerette volna, ha nem is tudnák, hogy ő az urával -csókolódzni is szokott s nem értette, hogy ezek a leányok, meg az -asszonyok miképen ejthetik ki oly könnyedén, minden pirulás nélkül -a szerelem szavát.</p> -<p>– Hogy vagy te, Dóra? – fordult a másik <span class= -"pagenum"><a name="Page_111" id="Page_111">-111-</a></span> leány -felé – hogy Blankának ne kelljen válaszolnia.</p> -<p>– Jaj, ne is kérdezd – felel az szenvedő hangon – olyan rosszul -vagyok, majdnem ágyban maradtam, de mama azt mondta, hogy elég -vérmes vagyok, csak jöjjek.</p> -<p>– Szegényke – mondja Deméndyné és megsimogatja a Dóra kicsattanó -piros arcát – mégis jó lesz ápolni magadat. A betegséggel nem jó -tréfálni, ó, én iszonyúan félek a betegségtől.</p> -<p>A két leány összenéz és kacagásban tör ki. Deméndyné kérdve, -zavartan néz rájok.</p> -<p>A két leány azonban nem törődik az Olga pruderiájával és tovább -részletezik a kérdést.</p> -<p>– Hagyd el – mondja Dóra mélyen sóhajtva – elég baj ez a -pirosság. Mindenki azt hiszi, hogy ki vagyok festve s nem is -mehetek már az utcán, mert a férfiak rögtön utánam vetik magukat és -még alig volt eset, mikor magamban mentem, hogy valamelyik meg nem -szólított volna. És milyen ocsmányul!</p> -<p>– Azért, hogy piros az arcod? Hát mit mondanak azok a -férfiak?</p> -<p>A két leány megint összenéz és ismét fölkacag.</p> -<p>– Hát te azt nem tudod?</p> -<p>– Nem – mondja Olga s ismét megremeg, érzi, hogy most megint -olyanról van szó, amitől a föld alá is bujna, csak ne kellene -hallania.</p> -<p>– Micsoda asszony vagy te! – kiált föl vidám lenéző bámulattal -Blanka – te úgylátszik, még azt se tudod, minek mentél férjhez.</p> -<p>Ezt már nem birta el szegény Deméndyné. Félszegen mosolygott s -odabújt az édesanyjához, szegény fejében kutatva valami után, amit -mondhatna neki.</p> -<p>– Papuska nincs itthon? – kérdi végül s bókol magában: ejnye, de -ravasz vagyok! <span class="pagenum"><a name="Page_112" id= -"Page_112">-112-</a></span></p> -<p>– Itt van, Olga, Fuchs úrral tárgyal a dohányzóban.</p> -<p>– Igen, mondja Fuchsné nevetve, a tárgyalás abból áll, hogy -elfüstöl két szivart. Ez az ember meghal, ha nincs szivar a -szájában.</p> -<p>– Nem kellene engedni – véli Kömleyné – végül mégis csak megárt -neki.</p> -<p>– Férfiszokásba nem lehet beavatkozni – mondja Fuchsné – nekünk -asszonyoknak voltaképen sejtelmünk sincs róla, milyen a férfi.</p> -<p>– Dehogy nincs – sóhajt a víg özvegy.</p> -<p>– Úgy vélem, – magyarázza finom mosollyal Fuchsné, – hogy mivel -a mi szervezetünk egészen más és magunkról tapasztaljuk, hogy a -férfiak a mi különleges hajlamainkat, szükségleteinket és -kedvteléseinket puszta szeszélynek mondják, úgy mi sem mondhatunk -ítéletet arról, amit a férfiakon puszta külső szokásnak látunk, -amiről le is lehet tenni, meg is lehet tartani.</p> -<p>– Ön valóságos filozófus – bókol nyájasan Hideghné.</p> -<p>– Zsidó vonás, – mondja fesztelen természetességgel Fuchsné – a -zsidó asszonyoknak úgyszólván faji vonásuk, hogy a férfi -különvilágát elismerik.</p> -<p>– Azt hiszem, – véli Zsilvölgyi grófné, – hogy az izrealita -asszonyoknak ez elég baj. Sokkal kellemesebb a mi hagyományunk, -mely a középkori lovagiasságnak a folytatása. A férfi hódol a nőnek -és oltáron látja, mikor már a felesége is.</p> -<p>Zsilvölgyi gróf összecsapja a térdét, hórihorgas alakja -előrenyúl, úgy csókol kezet a feleségének. Fuchsné egy kicsit -csúfosan mosolyog, mikor helyeslőleg bólint a fejével.</p> -<p>– A gróf úr gáláns és ékesszóló magatartása után csak szerencsét -kivánhatok e felfogáshoz. <span class="pagenum"><a name="Page_113" -id="Page_113">-113-</a></span></p> -<p>– Ez a <i>mi</i> életfelfogásunknak a magasztossága, – szólt -most akaratlan hangsúllyal Hideghné. – A nő megtartja nimbuszát a -házasságban. A férj tiszteli és imádja nejét, ahogy tisztelte és -imádta menyasszonyát.</p> -<p>– Azonkívül meg, – mondja Keszeghné és hirtelen elakadt a szava, -– nem, azt nem mondhatom meg a gróf előtt.</p> -<p>– Kedvesem, – szól szíves mosollyal Zsilvölgyiné, – hallja, hogy -őméltóságát megakadályozza igen érdekes véleménye elmondásában.</p> -<p>Zsilvölgyi mohón fölkelt, a térde is beleropogott.</p> -<p>– Engedelmükkel, hölgyeim, elszívok én is egy cigarettát.</p> -<p>És sebtiben meghajtva magát gólyaléptekkel sietett a -dohányzóba.</p> -<p>– Nos, mit akart mondani, kedvesem?</p> -<p>– Azt, – mondja most már teljes fesztelenül az őrnagy özvegye, – -hogy nagyon sajnálni való az olyan asszony, aki teljesen ki van -szolgáltatva az urának. Nem jó, amikor mindenkor rendelkezésre -állunk. Bizony, az én boldogult uram sokszor kunyorált a csukott -ajtóm előtt és szépen beleegyezett mindenbe, amit pedig makacsul -megtagadott. Nekünk gyönge nőknek szükségünk van erre a fegyverre. -Ugy-e drágám?</p> -<p>A kérdés Kömleynének szólt. Kissé kelletlenül, kimérten -válaszolt:</p> -<p>– A magam tapasztalatai után nem szólhatok, a filozofáláshoz meg -nem értek. Azt hiszem, minden asszonynak joga van ahhoz, hogy az -ura oldala mellett is az maradjon, aki volt.</p> -<p>Fuchsné megvesztegetően mosolygott.</p> -<p>– Magam is azt hiszem. S mivel mi zsidó nők egyetlen -hivatásunkul azt ismerjük, hogy az urunk eszével gondolkodjunk, az -urunk életéért <span class="pagenum"><a name="Page_114" id= -"Page_114">-114-</a></span> éljünk, azért teljesen hatalmába adjuk -magunkat s mivel az urunknak sincs más célja, vágya, mint hogy a -családja boldogságát teremtse és megóvja, nincs okunk ezen -búslakodni.</p> -<p>– Azt hiszem, – véli Kömleyné, – hogy kissé mesterségesen -csináljuk a distinkciókat. Hiszen a vallás különbsége nem változtat -emberi mivoltunk azonosságán.</p> -<p>– Engedelmet, drága barátnőm, én nem vagyok oly szabadelvű, mint -ön. A különbség megvan, a faji és nevelésbeli különbség alapján. -Nekünk zsidó nőknek nincs középkori lovagkorunk, bennünket a -szükség és az elnyomatás kovácsolt feltétlen odaadással a férfi -oltalma alá. És én például csak a faji eredetemnek tudom be, hogy -egész életemben mindig csak az uram érdekét tartom szem előtt, azt -teszem, ami neki jól esik és engedem őt cselekedni úgy, ahogy jónak -látja.</p> -<p>– És nem féltékeny?</p> -<p>– Egy csöppet se, – kacag Fuchsné, – azért akarok szép lenni, -hogy leköthessem és kielégíthessem magam. Ha ez nem sikerülne, az -én hibám volna és nem az ő bűne.</p> -<p>– Érdekes, igazán érdekes, – véli Zsilvölgyiné, – mégis örülök, -hogy nem vagyok oly önzetlen. Mikor férjhez mentem, a magam -kedveért mentem és nem az uram kedveért, tehát azt akarom, hogy ő -nekem éljen és nem megfordítva.</p> -<p>– Ön mellett az ura így is boldog lehet, – bókol Fuchsné -szeretetreméltó mosollyal.</p> -<p>– Az is, kedves Fuchsné, a legteljesebb mértékben. Ha -megengedem, mindig mellettem van, csak akkor hagy el, ha akarom. És -soha se vettem rajta észre, hogy rosszul érezné magát, vagy hogy -nem tudnám kielégíteni.</p> -<p>– Hát te, kis menyecske, – fordul most Keszeghné Deméndyné felé -– te mint vélekedel <span class="pagenum"><a name="Page_115" id= -"Page_115">-115-</a></span> erről? Hagytad már kunyorálni az uradat -az ajtód előtt?</p> -<p>Deméndyné biborpiros lett. Könyörgően emelte szemét a nyájasan -mosolygó asszonyra: ne bántsatok! Hideghné kacagva vágott -közbe:</p> -<p>– Ó, Olgácska még a mézesheteit éli és nincs is külön -szobája.</p> -<p>– Ugyan! – csodálkozik Zsilvölgyiné – hiszen majdnem -félesztendeje már az esküvődnek s még mindig mézeshetek? Olgácska, -ha egy tapasztalt asszony tanácsát meg akarod fogadni, hallgass -rám: tartsd pórázon az uradat és éljetek diétával.</p> -<p>Az asszonyok hangosan felkacagtak erre a szóra. A -Hidegh-leányok, akik eddig az ablakmélyedésben suttogtak és -nevetgéltek egymással, kiváncsian tódultak hozzájuk:</p> -<p>– Mi az? – kérdi Dóra kiváncsian.</p> -<p>– Takarodjatok, nem leányoknak való – kergeti őket az -anyjuk.</p> -<p>– Pardon – szól Blanka mennyei ártatlansággal és illedelmesen, -szűzies tartózkodással visszavonultak.</p> -<p>– Olgácska – kiáltott aztán Deméndynére Blanka.</p> -<p>A szegény asszonyka most annak örült, hogy az asszonyok -társaságából szabadulhat és mohón sietett a leányokhoz.</p> -<p>– Édes Olgácskám – sugja Blanka – mondd el, hogy min nevettetek, -hiszen nekünk elmondhatod, mert nagyobbak vagyunk náladnál.</p> -<p>– Nem tudom – szól elképedve Olga.</p> -<p>– Ugyan ne affektálj – fakad ki Dóra – mit adod a szentet? -Hiszen asszony vagy és mi bizony tudjuk, mi a különbség asszony és -leány között.</p> -<p>Ezer szerencséje a kis teremtésnek, hogy <span class= -"pagenum"><a name="Page_116" id="Page_116">-116-</a></span> ujabban -érkező vendégek sorában benyitott Kömley báró Zsilvölgyivel és -Fuchs úrral. Olga menekülve repült az édesapjához, átfogta a -karjaival és össze-vissza csókolta.</p> -<p>– Anyuskám – becézi mély szeretettel a szőke bárócska – jól -vagy, anyuskám?</p> -<p>– Ó, papuska – szól emez panaszos hangon – most már nagyon jól -vagyok.</p> -<p>Kömley báró az ujonnan jötteket üdvözölte, Fuchs úr, keményen -kidüllesztett mellel, bal öklét a hátához szorítva beszélgetett a -hölgyekkel. Olga a Zsilvölgyi gróf társaságában maradt, de ő rá is -hálásan nézett. A leányok meg az asszonyok mind olyan rettenetes -dolgokat beszélnek, hála istennek, hogy ismét férfi-társaságban -van.</p> -<p>– Jól esett a cigaretta, gróf úr? – kérdi.</p> -<p>A hosszú gróf kétrét hajlik s a küszöbről, ahol álltak, -beereszti Olgát a nagy szalonba, melynek gyertyalángjai már -kigyúltak.</p> -<p>– Méltóságos asszonyom – szól és cérnaszál hangja szinte -megvastagodott – szenvedélyes dohányzó vagyok, de soha se érezném -hiányát, ha mindig önt láthatnám.</p> -<p>– Ugy? – szól Olga, csak azért, hogy mondjon valamit.</p> -<p>A gróf megfogta a kezét. A szeme föllobogott és szinte bárgyúan -motyogta:</p> -<p>– Milyen kéz, milyen kezecske.</p> -<p>Deméndyné visszavonta és félve nézett a hórihorgas emberre, -akinek fakó arca most nagy tűzben égett. Hirtelen megijedt tőle és -szó nélkül sietett a kis szalonba. A gróf utána ment s mikor a -felesége mellé állt, már megint az álmosképű vértelen gavallér -volt, aki elébb.</p> -<p>Hat óra tájt a nagy terem is megelevenedett. Jött az igazi -társaság és pezsgett a tulajdonképpeni élet. Deméndyné megosztotta -édesanyjával a háziasszony <span class="pagenum"><a name="Page_117" -id="Page_117">-117-</a></span> tisztét s most már, hogy nem kellett -résztvenni sem a leányok, sem az asszonyok általános -beszélgetésében, jól érezte magát. Egyik-másik igazi barátnője -akadt, ezekkel összebujt néhány percre és beszélgetett velök buzgón -a jól nevelt, ártatlan leányok kedves dolgairól. A nagy szalonban -mindenfelé apró klikkek verődtek össze és váltogatták tagjaikat. A -Hidegh leányok rávetették magukat Pali grófra, egy tejfeles szájú, -alig húszéves fiatalemberre, ezzel bujtak össze egy óriási páfrány -védelme alatt s a diskurzus úgy folyt, mint valami éjjeli -kávéházban.</p> -<p>Dehogy is akarom apró képét adni annak a nagyúri társaságnak, -mely, mint a stearin-gyertyák a villámosság e korában, szinte -hivalgott a régi időkre való visszautalással. A napi események, a -turf-históriák, a családi pletykák változatos, kifogyhatatlan sora -hömpölygött csoportból-csoporthoz. Ami azonban a legkülönösebb: a -férfiak szinte öntudatlanul váltak ki a nők társaságából és -tömörültek össze külön politizáló társaságokká. Sajátságos vonás -ez, hogy amikor az egyesek szinte a szatyriázisig mindig -asszonyokra gondolnak, szoknyák után futnak, ott, ahol a nő pusztán -csak társaság s ahol a férfiindulatokat zabolázni kell, egyszerre -kiüt minden ember könyökén a blazirtság.</p> -<p>Deméndyné, amint hol az egyik, hol a másik csoportban játszotta -szelíd passziv szerepét, elárvult lélekkel epedett a távol levő -egyetlen férfi után, hogy elpanaszolhassa neki szenvedéseit s -vigasztalást merítsen szerelmes szavaiból. Olyan különösek az -emberek, olyan különösek az asszonyok, a legjobb és a legkedvesebb -teremtések rózsás ajka közül mintha undok gyíkok formájában -peregnének le a szók, hogy iszonyodva kap szédülő fejecskéjéhez: -jóságos istenke, hát <span class="pagenum"><a name="Page_118" id= -"Page_118">-118-</a></span> olyan egészen mások az emberek, mint ő -és még valaki?</p> -<div class="chapter"> -<h3>4.</h3> -</div> -<p>Az a még valaki boldogan fütyörészve tartott a sikló felé és -könnyelmű legénykedéssel mosolygott még a vénecske pénztáros -kisasszonyra is. Szabad, a maga ura, este hét óráig. Nem gondolt ki -semmi programmot, csak ment át a nagy városba azzal az -elhatározással, hogy most kárpótolni fogja magát. Évára gondolt és -mindenki másra. Ragyogó nyári délután volt, a Lánc-hídon, mint a -katica-bogár sora, vonultak keresztül a nők tarka nyári -toilettekben. Majdnem csupa nő, majdnem csupa szép nő. Mintha csak -összeálltak volna a fogadtatására, a csábítására. Vére forróbban -lüktetett, szatrapának érezte magát. Minden kalap alá nézett, -kiválogatta a legszebbet. Igazi aszfaltbetyár módjára járta útját -az államtitkár úr. S mire áttért a lánchídon, szinte -megrészegedett, már alig tudott magáról.</p> -<p>Évára gondol és cáfolgatja magát: megbolondultál? Azt hiszed, -ráakadsz ebben a bolond városban? De csak megrögződött a sejtelem: -igen rá fog akadni. Hiszen első ízben is az utcán akadt rá. Itt -lesz bizonyára, várja, akarja, hogy itt legyen. Valamikor kártyás -korában voltak olyan impúlzusai, amiknek ha engedett, sohase járt -rosszul. Most is ebben bizakodik.</p> -<p>De vajon hajlik-e Éva még feléje? Igen, arról meg van győződve. -Különben van ő még olyan férfi, hogy egy leányt magába -szédítsen.</p> -<p>És átérve a Lánc-hídon, a Dorottya-utca felé tartott. Csodálatos -szédület fogta el. Olyan érzés, amilyen kamasz-korában gyötörte, -mikor még nem tudta, mi a szerelem. Most már tudja. A kikoplalt -vadállat megy zsákmány után. Egy <span class="pagenum"><a name= -"Page_119" id="Page_119">-119-</a></span> bizonyos vadat kerget, de -megragadna mást is. Ahol egy ingerlő nőalakot lát, utána veti -magát. Tizet, huszat is szemügyre vett már, kémlelő, provokáló, -szemtelen tekintettel. Itt-ott kalap billent meg előtte, mintegy -álomittasan viszonozta a köszönést, nem ismerve meg, akinek -szólt.</p> -<p>Milyen perzselő az ilyen út. Mikor az ember jár az utcán, -kivetkőzve egész mivoltából, pusztán mint hím és a körülötte -járókelő nők nem leányok, nem asszonyok, nem előkelők és nem -szegények, csak nőstények, kikre rátapad az éhes szem. Mikor -elveszti akaratát s csak jár, jár utcáról-utcára cél és szándék -nélkül, csak követve valakit, majd más valakit, abban a reményben, -hogy zsákmányt szerez és mégis abban a tudatban, hogy a zsákmány -úgy sem lehet meg, mert azt már igazán nem teheti, hogy fényes -nappal a belvárosban, ahol úgyszólván mindenki ismeri, -aszfalt-stikliket kövessen el. De maga ez a kergetés is fél -kielégülés, a vér felkorbácsolása a maga elviselhetetlenségében is -gyönyörűség, már csak azért, mivel tilalmas és mégis megteheti.</p> -<p>A Kristóf-téren, maga sem tudva, mért, befordul a -koronaherceg-utcába. Pedig a váci-utca tele van a sétálók ragyogó, -viruló asszonyseregével. Mégis, a koronaherceg-utcában jobban érzi -magát. A férfi is megérzi ennek az utcának bűvös hatását. És -csakugyan, most, félhat óratájt ez az utca szinte veszedelmes a -férfiaknak. Minden talpalatnyi föld egy-egy csábító teremtést -hordoz. Mozgósítva vannak valamennyien, itt hömpölyögnek végig a -keskeny járókon s anélkül, hogy kiválnának a sorból, megismerni az -utca áldozatait a puszta ösztönnel is.</p> -<p>Deméndy kissé magához tér. Szinte ünnepli a viszontlátást. -Házassága óta először jár itt s majdnem minden arcra emlékszik. -Nini, hát egészen <span class="pagenum"><a name="Page_120" id= -"Page_120">-120-</a></span> a régiben maradt minden? Amíg ő a -házasélet emésztő csalódásait szenvedte át, ez az utca tovább -virult és szedte áldozatait? Kiváncsian, sőt némi kegyelettel -nézett be a fotografus keskeny kapualjába, ahol a szép leányok -egész serege szorongott most is úgy, mint azelőtt, az arcképek -nézésének ürügye alatt itt adva kedvező alkalmat a feltünés nélkül -való ismerkedésre. Egészen fölvidult, igen, itt megtalálja Évát is, -lehetetlen, hogy éppen ő ne legyen itt.</p> -<p>De mintha mégis lehetséges lett volna. Föl-alá rovogatta az -utcát már harmadszor, utána vetette magát minden magas, karcsú -alaknak, melyben Évát sejtette – nem az volt. Izzadtság lepte el -homlokát, a térdeiben szinte megroggyant, a cipő égette.</p> -<p>– Nincs itt – gondolta csüggedve és terminusokat adott magának. -– Még egyszer végigmegyek az utcán, ha akkor sem találom, fölhagyok -vele.</p> -<p>De a terminus lejárt és új terminust adott, majd megint újat. -Úgy, mint néhány héttel ezelőtt Éva vadászta őt, szakasztott úgy -birkózott most ő is az ösztönnel, az erőltetett reménykedéssel. -Mikor már végkép elcsüggedt, egy ötlete támadt: a párisi udvarba -fordult, eszébe jutott az Éva, meg az egész koronaherceg-utcai -demimonde cipőszállítója: Wočasek úr.</p> -<p>Wočasek úr a kis vargaasztalnál ült és ugyancsak szorgalmasan -dolgozott. Fönt a félszerről is lehangzott a legények kopogása. Az -egyik bánatos, mély bariton hangon keservesen énekelt is. Amint -Wočasek úr meglátta az előkelő urat, patriarchalis tisztelettel -tette le a szerszámot és üdvözölte:</p> -<p>– Legalázatosabb szolgája a méltóságos úrnak. <span class= -"pagenum"><a name="Page_121" id="Page_121">-121-</a></span></p> -<p>– Jó napot Wočasek úr! Hadd üljek le. Hát ismer engem?</p> -<p>– Hogy ismerem-e a méltóságos urat? Elég sűrűn emlegetem is. -Nagyon szerencsés vagyok, hogy méltóztatott kitüntetni szerény -üzletemet.</p> -<p>– A cipő a talpamat égeti, Wočasek mester – mondja Deméndy s -fáradtan hull a kis faszékre. – Sokat jártam és olyan kutya meleg -van. Tud rajtam segíteni?</p> -<p>Wočasek úr bólogat a fejével.</p> -<p>– Rendkívüli megtiszteltetés, méltóságos uram, szerencsémnek -tartom, ha cipőjébe új nemez-talpat tehetek. Ha lehetek oly -szerencsés s lehúzhatnám becses cipőjét?</p> -<p>Lehetett oly szerencsés. Műértő szemmel tartogatta kezében és -elismerően bólogatott.</p> -<p>– Szép munka, nem tőlem való, de el kell ismernem, hogy szép -munka. Méltóságod megbízhatik ítéletemben.</p> -<p>– Tudom, Wočasek mester, hát van-e sok dolog?</p> -<p>A tiszteletreméltó ember elégedetten simogatta tiszteletreméltó -szakállát.</p> -<p>– Köszönöm a kitüntető kérdést, nincs okom panaszkodni. Most van -az én igazi saisonom, annyi a munkám, hogy alig győzöm.</p> -<p>– És szép munka, úgy-e? Csupa szép női láb.</p> -<p>– Igenis, engedelmével, méltóságos uram, de én azt tartom, hogy -a leányok szebbek, mint a lábak. Ha csak a Dermák Éva kisasszonyra -nem gondolok. Ó, az szép láb, az az igazi láb.</p> -<p>– Igaz is – szólt az államtitkár úr, miközben Wočasek úr buzgón -szabdalta a nemez talpat, mit csinál Éva kisasszony? Most is önnél -dolgoztat?</p> -<p>– Ó – felel Wočasek úr – az én vevőim nem hagynak el, én sem -hagyom el őket. Aki <span class="pagenum"><a name="Page_122" id= -"Page_122">-122-</a></span> egyszer nálam dolgoztatott, az -úgyszólván a családomhoz tartozik. Pénz nem játszik szerepet, én -nem hagyom el vevőimet.</p> -<p>– Szép, szép. Hát Dermák kisasszonyt látja néha?</p> -<p>– Ritkán, méltóságos uram, ritkán. Mióta a méltóságos úr -megházasodott, alig láttam. Ó Dermák kisasszony nagyon -tiszteletreméltó. Azt hitte, hogy mivel a Méltóságod örvendetes -megházasodása folytán nem fizethet, én nem dolgoznám neki, de -felvilágosítottam, mennyire félreismer. A pénz nálam nem játszik -szerepet és nagyon örülök, hogy Méltóságod kitüntetett engem, mert -mondtam is az Éva kisasszonynak, hogy az olyan tiszteletreméltó -hölgyet, mint ő, az olyan kiváló férfiú, amilyen Méltóságod, nem -hagyja elveszni.</p> -<p>– Hát rossz viszonyok között van? – kérdi Deméndy.</p> -<p>– Ahogy vesszük, – felel nyugodtan Wočasek úr, – ha azt -tekintem, hogy az olyan szép nő duskálkodhatnék a pénzben, akkor -rossz viszonyok között van, de ha azt nézem, hogy az olyan kiváló -nő jól teszi, ha nem veti magát akárki karjaiba, mikor olyan -szerencsés volt a Méltóságod figyelmét magára vonhatni, akkor nem -kell sajnálnom, hogy muló nehézségekkel kell küzdenie.</p> -<p>– Felejti, kedves mester, hogy én megházasodtam. A házasember -már nem igen hajlik a könnyelműségekre.</p> -<p>– Ezt gondoltam én is, méltóságos uram, majdnem ugyanezt. -Méltóságodról föl se lehet tenni, hogy akárki után vesse magát -most, hogy megházasodott. Méltóságod jellemes férfiú és erős -lelkületű, hogy ne mondjam konzekvens.</p> -<p>A talp elkészült és Deméndy belebujt a cipőjébe. <span class= -"pagenum"><a name="Page_123" id="Page_123">-123-</a></span></p> -<p>– Köszönöm, nagyon jól érzem a lábamat. Mennyivel tartozom, -kedves mester?</p> -<p>A kedves mester ceremóniásan meghajtotta magát.</p> -<p>– Szerencsémnek tartom, hogy Méltóságod kitüntetett engem. Erre -mindig büszkén fogok visszaemlékezni.</p> -<p>– Szép, szép, de csak nem akarja, hogy ingyen dolgoztassak -magamnak?</p> -<p>– Korántsem, méltóságos uram, ilyet az ilyen alázatos ember mint -én föl se tehet az olyan kiváló uraságról. Hanem a reparatura -ráadásul jár vevőimnek és mivel az Éva kisasszony ma is a vevőm, -hát…</p> -<p>Deméndy elértette a furfangos mestert.</p> -<p>– Jó, jó – nevetett – hát a Dermák kisasszonynak köszönhetem a -reparaturát. Tartozik most magának?</p> -<p>– Csekélység, méltóságos úr, csekélység. Éva kisasszonynak nálam -korlátlan hitele van.</p> -<p>– Jó, jó, ha már itt vagyok, hát a talpam kedveért kiegyenlítem -a kisasszony számláját. Írja ki, kérem.</p> -<p>Wočasek úr még mélyebben hajtotta meg magát.</p> -<p>– A mai napot ünnepnek tartom, méltóságos uram. Éva -kisasszonynak mindig mondtam, hogy Méltóságod nem felejtette még el -s most nagyot fog nézni, amikor azt mondom neki: úgy-e megmondtam? -Amit Wočasek előre mond, az biztos, mint a halál.</p> -<p>– Hát csak mondja meg neki, hogy véletlenül magához kerültem és -mindig szívesen gondolok a multra. Isten vele.</p> -<p>Deméndy meg volt elégedve az eredménnyel. Éva most már tudja, -hogy gondol reá és majd módját ejti, hogy találkozzék vele. Hogy -eredményt <span class="pagenum"><a name="Page_124" id= -"Page_124">-124-</a></span> látott, a vére is megnyugodott, -egyszerre szabadult a zaklató kábulástól, mely szinte állattá -tette. Most már nyugodtan sétálgatott a koronaherceg-utcán -keresztül hazafelé, gondolván magában: holnap talán már látom -is.</p> -<p>Igen, de ki tudja, mikor megy Éva a cipősboltba? Hátha csak -hetek mulva? Amint ez eszébe jutott, ismét elfogta a kábulás. Meg -kellett volna mondani ennek a mesternek, hogy értesítse Évát. Tán -visszamenne hozzá? Röstelte mutatni, hogy célja van. Amint így -bosszusan habozott magában, valakibe beleütközött, hogy a kalapja -is a földre hullott.</p> -<p>– Pardon, – mondja gorombán, de csak megáll. Hol is látta azt a -félszeg, nyurga suhancot, aki most ügyetlenül a kabátja ujjával -törölgeti le a port kalapjáról, fülig elvörösödve és világosan -meglátszik arcán a tanakodás: odébb álljon-e vagy szólítsa meg? No -lám, hiszen ez Jani, a Dermák Jani, a jó, ostoba fiú, aki sohasem -sejtett semmit…</p> -<p>– Nini, Jani barátom – kiált vidáman az államtitkár és a fiúnak -nyujtja kezét. – Magába botlottam? Hát máskor nem is látom, hacsak -véletlenül bele nem botlok?</p> -<p>A hórihorgas gyerek nem tudott hova lenni zavarában, -örömében.</p> -<p>– Hogy van, hogy van, Jani barátom, van-e sok leckéje?</p> -<p>– Ó, igen – felel a fiú – van most három, talán negyediket is -kapok.</p> -<p>– Derék, derék, hát otthon hogy vannak? A mamája, a nővérei?</p> -<p>– Köszönöm – rebegi a fiú és lesüti a szemét.</p> -<p>– És Éva kisasszony?</p> -<p>Az ügyefogyott fiú e kérdésre mintha megindult <span class= -"pagenum"><a name="Page_125" id="Page_125">-125-</a></span> volna. -Melle lázasan emelkedik és szemét félig gyáván, félig könyörögve -veti a nagy úrra.</p> -<p>– Ő is jól van, szegény – mondja sóhajtva.</p> -<p>– Szegény? Mért mondja, hogy szegény?</p> -<p>– Hát, mert…</p> -<p>Nem tudja kinyögni. Az államtitkár egy pillanatra gyanakszik: -csak nem züllött el végképpen?</p> -<p>– Remélem, otthon van maguknál.</p> -<p>– Ó, igen, otthon van minálunk, csakhogy…</p> -<p>– Nos, csakhogy? Ejnye, Jani barátom, hát már nem tud velem -őszintén beszélni?</p> -<p>– Igen, méltóságos úr – mondja melegen a fiú – és mi most is -szeretjük, hanem Éva…</p> -<p>– Haragszik? – vágott közbe Deméndy.</p> -<p>– Nem, hanem szenved, sokat szenved a mamától.</p> -<p>– Vagy úgy! Lássa Jani, ezt sajnálom, a mamája igazságtalan -irányában.</p> -<p>– Úgy-e, hogy igazságtalan? – kap Jani mohón a szón – ó én -mindig tudtam, hogy Éva nem rossz. Szegény Éva!</p> -<p>Igazán megindító volt a fiú, amint hangja átmelegedett szíve -érzésétől.</p> -<p>– Kár – mondja Deméndy – pedig meglátogattam volna önöket, de ha -a mamája haragszik rám, akkor nem tehetem. Azt gondoltam, ha az -ember megházasodik, azért csak megmaradhat jóbarátnak, nemde?</p> -<p>– Ó igen.</p> -<p>– Kár, igazán kár. Hát isten áldja, barátom, ha valamiben -szolgálatjára lehetek, keressen fel, örülni fogok. Vagy látogasson -meg, ha nincs is szüksége rám. Úgy, mint jó barát, a feleségem -<span class="pagenum"><a name="Page_126" id= -"Page_126">-126-</a></span> is szivesen fogja látni. És mondja meg -Évának, hogy a régi barátsággal gondolok rá – tudja, úgy mondja -neki, a régi barátsággal s meglátogattam volna, ha a mamájok nem -haragudnék rám. Megmondja?</p> -<p>– Meg, méltóságos úr.</p> -<p>– Szervusz öcsém, szervusz.</p> -<p>Kezet nyujtott s a fiú alig tudta elereszteni. Könny állott a -szemében, annyira meg volt indulva. A kutya bensőségével nézett az -előkelő úrra és zavarában köszönésképpen azt hebegte:</p> -<p>– Köszönöm, nagyon köszönöm.</p> -<p>Így, most már igazán rendben van a dolog. Éva még ma értesítve -lesz, meg fogja érteni üzenetét. S megint az öccse közvetít -közöttük, úgy, mint régen. Nem rossz. Ez a fiú nagyon használható s -van benne valami vígjátéki elem is. A gimnazista mint kerítő!</p> -<p>Boldogan sietett hazafelé. A lelkifurdalásnak minden nyoma -nélkül, hogy a szeretőjével nemsokára találkozhatik, a felesége -elé. Kömleyéknél már eloszlott a társaság, mikor az államtitkár -nejéért jött.</p> -<p>A kis asszony tartózkodva, elfogultan üdvözölte urát, aki -gyöngéd udvariassággal kezet csókolt neki és Kömley bárónénak. -Néhány perc mulva az utcán voltak már, ahol az asszonyka szorosan -az urához simulva rebegte:</p> -<p>– Édes uram, olyan rossz, ha nem vagy velem.</p> -<p>Amire az államtitkár éppoly édesen visszasúgja:</p> -<p>– Nekem is rossz, édes, de már vége van, most már együtt vagyunk -és nem háborgat senki.</p> -<p>A gyerekasszonynak fölcsillog a szeme, boldogan mondja: -<span class="pagenum"><a name="Page_127" id= -"Page_127">-127-</a></span></p> -<p>– Megyünk a fészekbe.</p> -<p>Amire az ura elfordítja fejét és szintén boldog hangon -ismétli:</p> -<p>– Igen, megyünk a fészekbe.</p> -<p>Mintha az a fészek neki is fészek volna.</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_128" id= -"Page_128">-128-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>NEGYEDIK FEJEZET.<br /> -TALÁLKOZÁS.</h2> -</div> -<h3>1.</h3> -<p>Egy idő óta Kant hazudik. Sajátságos egyáltalán nem beszél már a -tiszta ész kritikájáról és éppenséggel nem érthetetlen. A sorok -ugyanazok, a betűk nemkülönben. Az első három sor mindig mintha -megóvná méltóságát, de az után a betűk táncolni kezdenek. Nedves -égető fekete szemek villognak ki belőlük és egy hófehér, domború -sáv egy női mellkasból. Ah! A nyurga fiú megborzong és lopva néz -körül a szobában: nem látják mások is?</p> -<p>Tizenhét éves, csüggedt, tehetetlen álomvilágban kódorgó, -nyomorvilágában robotoló szegény fiú. Tegnap még az volt az -ideálja, hogy még egy leckét kapjon és aztán még egyet és akkor azt -mondhassa édesanyjának: édesanyám, ne dolgozzék többé a boltba. És -ha úgy beteljesednék minden, amint kívánná, azt mondaná Évának is: -ne búsulj, öcséd vagyok és apád leszek. Mire pedig végére ér -Kantnak, addig férfi is lesz belőle és örökre elkergeti családja -feje felől a gondokat.</p> -<p>De néhány napja csak – ugyan mi is lelte? Bellágéknál történt. A -szép, tudni vágyó, szánalomra <span class="pagenum"><a name= -"Page_129" id="Page_129">-129-</a></span> és tiszteletreméltó -Bellágnét tanította úgy, mint máskor írásra, olvasásra. Mutogatta -neki a betűket, az meg utána mázolta. Nem valami könnyen tanul, de -okos, ó, sok természetes esze van. És olyan jó hozzá. Kikérdezi -magánviszonyai felől és megkínálja uzsonnával. Egy idő óta minden -lecke után uzsonnát is kap: kávét és kuglófot. Bellágné szörnyen -szereti a kávét és a kuglófot és minden délután háromszor is -uzsonnázik. Hát igaz, most teheti, azelőtt nem tehette, bizonyosan -azért is teszi. Nagy sor az a hirtelen gazdagságba csöppenés, az -ember egyhamar nem találja helyét és azt élvezi, amit eddig -nélkülözött. A szobaleányból lett gyárosné a kávét, meg a -kuglófot.</p> -<p>A tanulás buzgóságában Bellágné egészen szorosan melléje -tologatta székét, az is megesett sokszor, hogy a kezét megfogta, -úgy segített neki a betűket kikanyarítani. A Jani fiú inkább félő -tiszteletet érzett ilyenkor, hogy a háziasszony kezét érinti, semmi -mást. Utóbb azonban különös elfogultság vett rajta erőt. Bellágné -most már a maga dolgairól kezdett beszélni. Panaszkodott. Hogy -mennyit kell szenvednie a kisasszonyoktól, akik, amennyire csak -tehetik, bosszantják. Az urát is csak este látja, soha nem viszi -sehova, mintha szégyelné. Ellenben a leányok sokszor lefogják -maguknak és viszik magukkal sétálni, meg színházba is. Ő még nem -volt az urával sehol. Hát élet ez? Azért, mert szegény volt? Bellág -maga is közönséges rongyos munkásember volt fiatal korában s bizony -a műveltsége sem sokkal különb az övénél. Nincs senkije, semmije, -úgy-e, ez szomorú állapot?</p> -<p>E panaszolkodás közben a boldogtalan menyecske tetemes -mennyiségű kuglófot fogyasztott, de Jani sajnálta és néma -részvéttel hallgatta. S mikor egészen fekete lett benne a -szomorúság, <span class="pagenum"><a name="Page_130" id= -"Page_130">-130-</a></span> a bús asszony egyszerre csak -mosolyogva, pajkosan teszi kezét a vállára és vidáman mondja:</p> -<p>– No de azért ne haragudjunk, a jó Isten minden baj számára -teremtett orvosságot.</p> -<p>Valami különös beszédje volt az asszony szemének, amit Jani nem -értett meg, de magában megreszketett tőle. Egyszer a térde -véletlenül odaért a Bellágné térdéhez, nyomban visszahúzta, de az -asszony közelebb húzódott hozzá és szorosan hozzátapasztotta térdét -Janiéhoz. Forró pirosság öntötte el a fiú arcát, az asszony meg -tágranyílt, erős szemmel nézte.</p> -<p>A döntő baj azonban most néhány napja következett be.</p> -<p>– Nagyon meleg van – mondta Bellágné és a nyakán megnyitotta a -ruháját – nézze csak, hogy izzadok.</p> -<p>Dehogy izzadt. De Jani kénytelen volt odanézni, a telt erős nyak -alatt ékalakban egy asszonyi mellnek vakítóan fehér részletét -látta. Az első női meztelenség. A fiú egész valója háborgásba jött. -Szenvedett, kiáltani szeretett volna, de lesütötte szemét és -vergődő lélekkel mutogatta tovább a betűket. Bellágné meg nézte, -nézte, majd egyszerre minden látható ok nélkül hangosan ráütött a -fiú kezére.</p> -<p>Azóta a Jani fiú meg volt babonázva. Zsongó, sajgó érzés -töltötte el állandóan a szívét. Mindig csak az a fehér mellkas -lebegett a szeme előtt és lélegzete elfulladt. Iskolában nem tudott -figyelni az előadásra, mindig Bellágné mellett ült és nézte nyitott -ruháját. Ha fölszólították, összerezzent, elpirult, hebegett, -dadogott és nem értette, mit beszélnek hozzá. Otthon csak azért ült -most Kantja mellé, hogy zavartalanul átengedhesse magát -álomképeinek, mert kedves, drága és kéjes volt neki a fájdalmas -ábrándozás. Alig <span class="pagenum"><a name="Page_131" id= -"Page_131">-131-</a></span> várta, hogy ismét hozzá mehessen, de -amikor itt volt az ideje, szívdobogva, remegve sóhajtotta: bárcsak -ne kellene hozzá menni soha!</p> -<p>– Bellágné, Bellágné – szólongatta egyre magában. A német könyv -fekete sorai közül tágranyílva, erősen, parancsolva meredt rá a -ragyogó asszonyi szem: vajjon mit parancsol neki? Az asztal mellett -ül Dermákné és hímez. Száraz, barázdás arca kemény, rideg és -szomorú. Házbérgondok gyötrik. Az ajtón keresztül néha egy-egy -hangos kacagás hangzik be: Sárika mulat Haas úrral, aki igen tréfás -ember és vacsorára hívja Sárikát. Éva pedig még nincs otthon, -holott már nyolc óra van. Nyár van, az ablakok nyitva vannak. Ezzel -argumentált a mama Éva ellenében, mikor ez kikelt az ellen, hogy -Sárika a szobaúrral egyedül van. Nyitva van az ablak, annyi, mintha -a nyilt udvaron volnának együtt.</p> -<p>Miért ne legyenek egyedül együtt? A szerelemről a fiú sokat -hallott már, a léhaságokról is. De ezeket csak másokkal való -vonatkozásban tudta elképzelni. Hogy a huga vagy a nénje ilyesmire -vetemedhetnének, képtelenség. Bellágnéra sem tudott ily módon -gondolni, egészen megfoghatatlan volt előtte, hogy ez az asszony is -kapcsolatba volna hozható azokkal az ocsmányságokkal, miket a fiúk -beszélnek. Mégis, mikor Sárika kacagását hallotta, összerezzent és -arra fülelt. Dermákné egykedvűen folytatta munkáját, az ő lelkét -egy kisértet árnya borította be: a házbér, amely nincsen -kifizetve.</p> -<p>Egy alak suhan el az ablak mellett, magas, hajlékony, gyors és -dacos. Éva hazajött. A fiú szíve megdobban, maga sem tudja miért. -Át kell adnia a Deméndy üzenetét. Úgy érzi, hogy Éva megörül majd -neki, mégis fél, hogy megharagszik. Tán titokban súgja meg, hogy a -mama ne hallja? <span class="pagenum"><a name="Page_132" id= -"Page_132">-132-</a></span> Még töprenkedik rajta, mikor Éva benyit -a szobába és köszönés helyett azt mondja:</p> -<p>– Az a tacskó megint odaát van?</p> -<p>– Semmi közöd hozzá, – mondja tompán, munkájából föl se tekintve -Dermákné.</p> -<p>Miből fizesse meg a házbért?</p> -<p>– Az a gyerek utóbbi időben sokat költ, – folytatta Éva, -gépiesen a könyvszekrény párkányára nézve, melyen nem volt kenyér – -egy hónapban új szoknyát vett, meg ezüst karperecet. Nem kérdezte -anyám, honnan vette a pénzt?</p> -<p>– Hát te megmondtad, honnan vettél három pár cipőre, meg egy -drága új ruhára pénzt? – harsog most föl Dermákné. – Maholnap a -háziúr kidob a lakásból, te pedig cifrálkodol és még a testvéredet -gyanusítod?</p> -<p>– Ne beszéljünk rólam, – felesel Éva tovább, egészen nyugodtan -öltözködve át. A Jani fiú látja meztelen karjait és nyitott mellét -s hirtelen beletemetkezik a könyvébe. Ezelőtt sohase gondolt arra, -hogy ne nézzen nénjére, mikor öltözködik. – Arról az ostoba -kölyökről van szó. Ha nem tudja, majd megtudom én, hogy honnan -szerezte ezeket a dolgokat.</p> -<p>– Hát borravalókat kapott, mert sokat liferálnak és a kuncsaftok -szeretik és adnak neki borravalót, – mondja most csöndesen -Dermákné. Elejét akarta venni, hogy Éva csakugyan kiderítsen -valamit.</p> -<p>– És anyám elhiszi ezt? – kérdi Éva élesen – majd a maga lelkén -szárad ez a szégyen.</p> -<p>– Csak ráadás lesz, – véli csipősen Dermákné – nem a -tisztességedre szorulunk, inkább azon gondolkodnál, mikép fizessük -ki a házbért. Holnap megint jön a házmester és akkor a jó Isten -tudja, mi lesz velünk.</p> -<p>Éva egyet ránt a vállán és nem szól semmit. <span class= -"pagenum"><a name="Page_133" id="Page_133">-133-</a></span></p> -<p>– Ha csak egy csöpp tisztességet éreznél a családod iránt, -elmennél hozzá.</p> -<p>– Kihez?</p> -<p>– A háziúrhoz, – mondja tétova hangon Dermákné és nem mer a -leányára nézni. – Megmondanád neki te, hogy ne zaklasson -bennünket.</p> -<p>– Úgy, – nyújtja a szót Éva, – aztán miért én, miért nem megy -hozzá anyám?</p> -<p>Dermákné reszket dühében. Szeme rávillog a leányra, de csak -türtőzteti magát és csöndesen mondja:</p> -<p>– Rád inkább hallgatna.</p> -<p>Éva halkan, vérlázítóan kacag magában.</p> -<p>– Értem anyám, értem, – mondja és egyre kacag magában – legyek -kedves és szeretetreméltó úgy-e? A háziúr fiatal ember, hátha -feleségül vesz? Úgy-e, csak erre gondol anyám, vagy, hogy egy -fiatal hölgy kérését a fiatal ember egész önzetlenül teljesítené. -Jó volna, de ebből nem eszünk.</p> -<p>Dermákné látja, hogy minden hiába és ismét pattogni kezd. Hogy -neki úgyis mindegy, egy szép reggel elmegy és hírét se fogják többé -hallani, akkor aztán forduljanak föl valamennyien.</p> -<p>Jani egykor nagyot gondol, de csak erőltetnie kell magát, míg -kinyögi:</p> -<p>– Ne búsulj, mama, majd, majd próbálok én valamit.</p> -<p>– Te? – mondja kicsinylően Dermákné.</p> -<p>Ettől aztán inába szállt a fiúnak a bátorsága. Csakugyan, ő? -Kicsoda ő? Arra gondolt, hogy Bellágné, aki olyan jó és érdeklődik -a viszonyai iránt, ha megtudja, milyen bajban vannak, ad neki -kölcsön a házbér fizetésére. Az első kétkedő hang azonban elvette -bátorságát, hitét is abban, hogy ő tudna valamit végbevinni. -<span class="pagenum"><a name="Page_134" id= -"Page_134">-134-</a></span></p> -<p>Dermákné pedig folytatta kifakadásait. Az Éva jöttét hallván, -lassan besompolygott Sárika is, arca pirosan, halványan foltos volt -és tenyerével lopva törölgette is. Megállt az ajtó mellett az -ablaknál, úgy hallgatta nagy gyönyörűséggel a mama veszekedését -Évával.</p> -<p>– Igen, – mondta Dermákné mély, szinte gyűlölködő keserűséggel – -amikor szegény anyádról van szó, adod a finnyást. A házbérért nem -akarod magad megalázni, de honnan vetted a cipőket? Miből fizetted -a ruhádat? Adjuk az erkölcsöset, mikor irígyled szegény -testvéredtől azt a rongyot. Hát az utcára vessenek bennünket, -meztelenül járjunk? Éhen haljunk? Akkor volna neked csak -ünneped.</p> -<p>Éva már a szokott taktikájához nyúlt. Dúdolva leült az asztalhoz -és belefogott a regényolvasásba. Dermákné tovább ontotta a -ráfogásokat és szitkokat leányára, szegény Jani befogta mind a két -fülét s belevájta magát a betűkbe. Sárika lassan, lopva -odasomfordált az asztalhoz és könyökére terpeszkedve, úgy hallgatta -nagy kéjjel az édes anyját.</p> -<p>Ez közben szünetet tartott, de elméjében új fordulatok után -vadászott. Az ilyen szünetet felhasználta Jani, úgy gondolta, hogy -ezzel eltereli a beszélgetést, nekidurálta magát egy párszor, végre -süket hangon mégis csak kibökkentette:</p> -<p>– Te, Éva!</p> -<p>– Mi az? – mordul rá nénje, föl se tekintve könyvéből.</p> -<p>– A városban találkoztam a méltóságos úrral, megállított, -megszólított.</p> -<p>Éva is, édes anyja is felüti a fejét.</p> -<p>– Nos aztán? – kérdi Éva és közömbösségre kényszeríti a hangját. -<span class="pagenum"><a name="Page_135" id= -"Page_135">-135-</a></span></p> -<p>– És még mert téged megszólítani az a – gazember! – fakad ki -Dermákné.</p> -<p>– Azt mondta, – folytatta akadozva Jani – hogy a régi -barátsággal gondol reád, azt mondta, hogy így mondjam meg neked és -hogy meg is látogatott volna, ha a mama nem haragudnék reá.</p> -<p>Jani, a mondókájának a végére érve, ismét a könyv fölé hajolt, -azt hitte, most csapnak majd össze feje fölött a hullámok. De vihar -nem tört ki, ám az az érthetetlen csönd, amibe szavai után -merültek, még jobban megijesztette. Éva letette a könyvet és -mereven bámult öcscsére. Ha egyedül volnának, ezer kérdéssel -faggatná. Így csak nézett reá, megkövesülve.</p> -<p>Dermákné pedig épp úgy meredt Évára. Mit érzett, mit gondolt, én -bizony nem tudnám megmondani. Mondhatom-e, hogy mivel a Jani -ujságát menten belekapcsolta a házbérproblémába, becstelen, -haszonleső a gondolkodása? Pedig az volt az első gondolata, az -utolsó is. Hogyan, miképen – nem tudom, az anya is csak úgy -elértette ennek az üzenetnek az igazi értelmét, mint Éva és rögtön -a házbérre gondolt. Nincs többé házbérgond.</p> -<p>Perceken át tartott ez a kínos csend, csak Janinak üres és -baljóslatú. De ez a néma sora a perceknek megváltoztatta egyszeribe -a Dermák-családban az erő- és érzelmi viszonyokat. A kis Sárika -elunta magát s valahogyan krákogni kezdett, Dermákné erre fölriadt -merengéséből és feléje ütött a kezével. Éppen tarkón érte az ütés -és Sárika meglepetten, rémüldözve ugrott fel a helyéről.</p> -<p>– Itt vagy? – kiáltott rá legrikácsolóbb hangján az édes anyja. -– Hogy mertél egyáltalán bejönni? S ebben a szoknyában? Miért -<span class="pagenum"><a name="Page_136" id= -"Page_136">-136-</a></span> nem vetetted le? Nem meg van-e neked -tiltva, hogy a szobaúrhoz bemenj? Ha ez mégegyszer előfordul, -összetöröm a csontjaidat és kilöklek, hogy sohase szeded össze -magadat. Szégyen és gyalázat, az ilyen nyomorék kölyök leány már a -legények után jár. Csitt, egy szót se, régóta nem tetszik már a -viselkedésed. Vigyázz magadra, hogy valami gonoszságon ne érjelek. -Vagy mondd csak, honnan vetted ezt a karperecet?</p> -<p>Sárika egészen el volt képedve. Nem érti, hát fölfordult a -világ? Mért jár most ő rá a rúd? Az előzményekben bízva, szemtelen -hangon iparkodott megtartani pozicióját:</p> -<p>– Hát a mamából is beszél már az Éva irígysége? Összespóroltam, -már sokszor mondtam.</p> -<p>– Hazudni mersz? Nekem akarod mondani, hogy te spóroltál? Ugyan -miből? Aztán itthon nincs kenyér és te ezüst karperecekre spórolsz? -Add ide rögtön.</p> -<p>– Az enyém, – dacoskodik Sárika.</p> -<p>– Tüstént ide adod! – rivall most rá Dermákné és fölkel, -megfogja a kisleányt a könyökénél és isteniesen megrázva, letépi -róla a karperecet. – Így ni, majd adok én neked karpereceket -vásárolni. Aztán vigyázz magadra, ha csak egy szóval elárulod, hogy -rossz úton jársz, kidoblak, mint a kutyát!</p> -<p>Ezeket pedig mondván, Dermákné mintegy elismerést keresve néz -Évára. Ez nekipirulva, lesütött szemmel úgy tesz, mintha ügyet sem -vetne a csetepatéra. Érti az édes anyját és tudja, hogy a Deméndy -üzenete már is megszerezte neki régi pozicióját a családban. Nem -tudott neki örülni.</p> -<p>Fölkel és az ajtó felé tartott.</p> -<p>– Hova mégy? – kérdi tőle Dermákné lágy, gyöngéd hangon. Éva -fölütötte fejét, úgy <span class="pagenum"><a name="Page_137" id= -"Page_137">-137-</a></span> nézett az anyjára. Leküzdötte magában a -keserűséget és iparkodott nyugodtan felelni:</p> -<p>– Meleg van, kimegyek a gangra.</p> -<p>Onnan azután, az ablakon keresztül szólt az öccsére:</p> -<p>– Jani, hozz ki egy széket.</p> -<p>Jani mindenkor engedelmeskedett neki, most azonban bizonyos -mohósággal. Az együgyű fiú is megérezte, hogy nem a széket kívánja -Éva, hanem a vele való beszélgetést.</p> -<p>– Hol találkoztatok? – kérdi Éva a székre ülve és a rácshoz -dől.</p> -<p>– A Dorottya-utcában, – felel Jani zavartan, attól félt, hogy a -nénje kérdezi: mit kerestél a Dorottya-utcában, erre pedig nem -tudott volna felelni. Amióta Bellágnénak olyan melege volt, a -szegény fiú nem vágtat egyenesen haza, hanem ellenállhatatlan -kószáló vágytól gyötörve, nagy kerülőkben bolyongja be a -legnépesebb utcákat, jobbra-balra nézegetve: valami isten -csodájánál fogva nem találkozik-e szemben Bellágnéval?</p> -<p>Éva azonban nem kíváncsi erre. Azt akarja, hogy apróra mondjon -el neki mindent. Ő köszönt-e előre az államtitkárnak? Nem? Mit -gondol, igazán szívesen beszélgetett-e vele, vagy csak úgy, -udvariasságból? És úgy mondta-e: a régi barátsággal? És azt -mondta-e, hogy szószerint mondja ezt neki?</p> -<p>Nagyot sóhajtott, mikor töviről-hegyire kikérdezte a fiút. Igen, -tehát beteljesedett. Deméndy találkozni akar vele, keresi is. A -Dorottya-utcában volt, még pedig a Gizella-tér felől jövet. Tehát -nem a klubban volt, hanem a Koronaherceg-utcában. Arra jár, hogy -vele találkozzék. Most már mindent tud és aszerint fog -cselekedni.</p> -<p>A Jani fiú mellette áll és szintén elgondolkodva <span class= -"pagenum"><a name="Page_138" id="Page_138">-138-</a></span> néz a -rácson keresztül. Együgyű, becsületes lelke érzi, hogy nénje most -arra a szép, nagy emberre gondol és találgatásában tisztelettel -visszahőköl e gondolatok boncolgatásától. Valami nagy, tiszta -tragédiát sejt, egy nagy úr szeret egy szegény leányt, le kell -mondaniok egymásról és csak a távolban dobog egymás felé a két -szív. Szegény Éva és szegény méltóságos úr!</p> -<p>S amint ennek a képzetnek átengedi magát, egyszerre csak ismét -szemben látja magát a méltóságos úrral, aztán a -Koronaherceg-utcában, ahol minden asszonyban Bellágnét sejtette és -egyszerre csak ismét rabja az igézetnek: a kis udvari szobában ül a -kis asztal mellett, mellette a gyönyörű asszony, amint ránéz, -különös, nedvesforró tekintettel és látja fehér mellét és érzi a -térde érintését… A szegény fiú behúnyja szemét és kéjes -borzongással hajol a rács fölé: Jó volna leugorni innen és -elterülni és meghalni, a föld alá kerülni és sohasem látni többé -azt a fehér mellet, azokat az igéző, rejtelmes pillantásokat!</p> -<p>Az ablakon keresztül pedig kiszól egy sohse hallott, gyöngéd, -szerető hang:</p> -<p>– Nem fogsz meghülni, Éva?</p> -<div class="chapter"> -<h3>2.</h3> -</div> -<p>Éva maga is csodálkozott, hogy mennyire hidegen hagyja kínos -reménységének beteljesedése. Sem öröm, sem boldogság, sem szerelem, -sem izgatottság. A tisztviselő sem megy közömbösebb lélekkel a -hivatalba, mint ő indult a biztos találkozás elé. Mindössze még -gondosabban, még válogatottabban öltözködött, mint máskor. És ami -eddig nem történt soha, az édes anyja segített neki és -megigazította hátul a szoknyája ráncait. <span class= -"pagenum"><a name="Page_139" id="Page_139">-139-</a></span></p> -<p>Az éjszaka eléggé alaposan átgondolta a mai nap programmját. -Hideg és csábító lesz, ez volt eltökélt szándéka. Nem adja magát -oda az első hívó szóra, ó, ennyire olcsón nem adja magát. Hadd -könyörögjön, hadd alázza meg magát, mielőtt vesztébe rohan. Mert -ezt a gondolatot most is tartja, Deméndyt tönkre akarja tenni, -legalább a családi boldogságában. Bizonyítékot szerez és ezt -szemébe vágja annak a csöpp asszonynak, akire gyűlölet nélkül nem -tud gondolni.</p> -<p>A tegnapi ujságot már látta, abból tudja, hogy a Házban ma is -érdekes ülés lesz. Deméndy bizonyosan ott lesz, mert még mindig a -belügyi tárcánál tartanak. Sőt lehet, hogy beszélni is fog, mert -nagyon rájár a rúd a megyei gazdálkodásra és egyre előhozakodnak -szabálytalanságokkal, erőszakoskodással, sikkasztással és -zsarolással. Csak el ne jönne a felesége is! Azaz bárcsak jönne! -Nem volna rossz, ha a szeme láttára csábítaná el az urát. Ez volna -az igazi megoldás. Bonyodalom és katasztrófa egyszerre.</p> -<p>Végigment az Andrássy-úton, azt gondolta, hogy a Károly-körúton -keresztül egyenesen az országházba megy. De nem tudott akaratának -engedni. Ösztöne bevitte a fürdő-utcába, az Erzsébet-téren -keresztül a koronaherceg-utca felé. Pedig igazán nem akart oda -menni. Szép, nyári nap volt, az Erzsébet-téren néhány szegény -tüdővészes ember ült a padokon, egy-két dologtalan leány, állás -nélküli bonne, vagy boltos leány, ezek orvul, irigykedve néztek a -pompázó, előkelő úrileányra, aki egyenletesen, meggondolt -léptekkel, rájok sem nézve, halad a téren keresztül. Messziről egy -ifju ember törtetett utána, amolyan kezdő aszfaltbetyár, akit a -feltünő szép alak vállalkozásra biztatott, de mihelyt utolérte és -<span class="pagenum"><a name="Page_140" id= -"Page_140">-140-</a></span> pillantása az Éváéval találkozott, -nyomban megjuhászkodott és oldalt kitért.</p> -<p>Már ott volt az utcában, mely második otthona, mikor arra -eszmélt, hogy kár volt ide jönni. Ismerősök megállíthatják s amúgy -is késő van, a képviselőházban mostanában sokan látogatják a -karzatot, hátha jegyet se kap? A zsibárus-utca sarkán csakugyan -látott egy ismerős arcot, de ez nyomban befordult az utcába, -mihelyt őt meglátta. Domokos volt, a Wočasek legénye. Ugyan, -ilyentájt, tizenegy órakor mit csinál ez az utcán, hiszen dolga -van? Némi feleletet egy éktelenül nagy piros szalmakalaptól és -kiáltóan sárga blousetól kapott: Mészáros Gizi kisasszony jött ki a -főposta-épületből, a kezében levelet tartott. Tehát apróhirdetés? -gondolja Éva és megvetően bigyeszti le ajkát. Egész sereg leány -mulat azzal, hogy az apróhirdetések útján bogozgat -összeköttetéseket, irat magának poste-restante, felel is ugyanilyen -módon és a távolból bizonyos nimbuszt szerez előbb magának, mielőtt -a valóságban boldogítja a szerencsétlen gavallért. A főposta -poste-restante rekesze csupa ilyen viszonyokat közvetít, melyek -illuziót adnak a férfiaknak azzal, hogy «tisztességes» leányt -hódítanak.</p> -<p>Szerencséje volt, nem állította meg senki. Hogy egyik -utca-sarokról a másikig egyre követte valaki, azt már föl se vette. -Áthaladt a Ferenciek-terén, az egyetem-utcába, onnan tért ki a -muzeum-körútra. Furcsa, ez a Gizi meg van-e duplázva? Megint csak -maga előtt látta, alig tíz lépésnyire, a zsebéből kilátszott még a -beléje gyűrt levél csücske, úgy sietett lelkendezve a kocsiúton -keresztül, mintha valaki kergetné. De inkább ő kergetett valakit: -Domokos épp most fordult be a technika udvarára és Gizi némi -habozás után letett róla, hogy oda is kövesse. <span class= -"pagenum"><a name="Page_141" id="Page_141">-141-</a></span></p> -<p>Éva még észrevette, hogy a legény egy falkiszögelés mögé lapulva -visszatekint s mikor látta, hogy üldözője nem követi többé, -lélekszakadva rohant vissza az utcára és szemét mindenfelé -jártatva, kereste, akitől futott. Éva már befordult a Sándor-utcába -s mintha a szíve most valamivel lázasabban dobogott volna.</p> -<p>A középső kapu előtt a rendőrtisztviselőn, néhány kopottruhás -fiatal emberen kívül két elegáns fiatal leány lézengett, a -Bellág-leányok. Csüggedten álltak a fal mellett és meredtek maguk -elé. A céltalanság lerítt róluk és szendeségükben, finom -egyszerűségükben valóban szomorú látvány voltak. Éva is megsajnálta -őket s szerette volna megkérdezni tőlük, mi bajuk, de csakhamar -magától megtudta. Nem kaptak jegyet s most nem tudnak mit csinálni -a délelőttjükkel.</p> -<p>Éva azonban kapott. Megfoghatatlan, de kivételes esetekben -mindig előkerül még egy hely valahonnan, csak embere válogatja. Az -is inkább psichologus, mint öntudatos tény, hogy míg a kapus -könyörtelenül utasít vissza akárhány úrinőt, aki a főkapun át -akarna a házba jutni, addig az Évák meg a Gizik mindig -akadálytalanul suhanhatnak be a tilos bejáráson. A két Bellág leány -félő irigykedéssel nézett a büszke leány után, aki oly biztonsággal -haladt föl a lépcsőn, hogy a kapus, mire észretért azon vette -magát, észre, hogy szalutált, holott azt akarta mondani: erre nincs -bejárás.</p> -<p>A kis karzati ajtó föllebbentésével Éva általános moraj, -kiáltozás és kavargás közepette megy a helyére. Odalent élvezik a -felháborodást. A miniszter kissé sápadtan, de jeges nyugalommal áll -a helyén és míg a felháborodással megbirkózik az elnöki csengő, -nyugodtan cukrot szopogat. A karzatnak ma meglehetősen idegen képe -van, egy <span class="pagenum"><a name="Page_142" id= -"Page_142">-142-</a></span> honti küldöttség terpeszkedik egy egész -soron végig, éppen a honti állapotok okozták a kavarodást, -azonfelül a középső karzaton egy nagy idegen társaság lesi az -izgalmakat: egy fiatal képviselő rokonsága és baráti köre, akik -meghallgatják a szűzbeszédet, mely ezután következik.</p> -<p>Éva gépiesen integet jobbra-balra, néhány ismerős mégis csak -akadt, sőt gyakorlott szemével egy egész csomó jövendő ösmerőst is -felfedezett. Fiatal, többé-kevésbbé jól öltözött leányok, akik -kottát vagy könyvet tartogatnak az ölükben: minden esztendőben -ilyenkor nyílnak ezek a friss karzati virágok, akkor, mikor a -szinésziskolákban befejeződnek a vizsgálatok. Rendesen a postán -kapnak két karzati jegyet: a jó isten tudja, kinek jutott eszébe, -hogy ezzel kedveskedjen nekik, de nemsokára megtudják ők maguk -is.</p> -<p>A belügyminiszter végre szóhoz jut és valamit mond, amire a -jobboldal hangos kacagásra fakad. A hontiak megdöbbenve néznek -össze, aztán ők is kacagnak. A baloldal lármázna, de ott is -kacagnak, úgy, mintha gúnyos kacagás volna. Denique, a miniszter -megnyeri a csatát, mint annyiszor máskor, mikor a legmegdöbbentőbb -adatok hatását megerőtleníti egy találó elmésséggel.</p> -<p>Éva az államtitkárt keresi. Csakhamar ráakad. A legszélsőbb -helyen, közel az ujságírók karzatához, ül egy szélsőbaloldali -képviselővel és azzal hevesen vitatkozik. A két férfiú egészen -belemelegedett az ügybe és kikelt magából. Végre is az államtitkár -vállat von, az ellenzéki honatya a kezével olyan mozdulatot tesz, -amely azt mondja: hát akkor legyen úgy, többet nem tehetek, s -izgatottan elválnak. A baloldali úr arca még piros és haragos, -amikor lemegy a völgybe <span class="pagenum"><a name="Page_143" -id="Page_143">-143-</a></span> ott aztán, minden átmenet nélkül a -gukkerjéhez nyúl és a szomszédját figyelmeztetőleg meglökve, -figyelmesen néz a karzatra.</p> -<p>Deméndy a miniszter mögé ül és élénken beszélget vele. Éva is -megdöbben, föl se nézett a karzatra. Keserűség kél a szívében, de -alig érlel meg benne a gondolat, hogy Deméndy egészen megváltozott, -valaki titkolózva hajol le hozzá és egy cédulát csúsztat a kezébe. -A szíve nagyot dobban, figyelmesen tekint le a szónokra és csak -néhány perc mulva bontja szét a cédulát, melyen a jól ismert kúsza -írásvonalak csak ennyit mondanak: <i>Vártam és várom</i>.</p> -<p>Ezentúl Éva álomszerű fásultságban ül a helyén és a szemével -követi Deméndy minden mozdulatát. Ez a táskájából sorra kiszedi az -aktákat és ceruzájával jegyezget beléjük egyet-mást. Aki nézi, csak -a szorgalmas, ügyeinek élő tisztviselőt látja. Csupa politika, -csupa közügyhöz való érdeklődés az egész ember. Amellett látszik, -hogy a szónokokat is figyelemmel kiséri, mert közbe-közbe, hol -tagadólag rázza a fejét, hol meg szörnyűködve kacag. A rúd különben -ő rá is jár, mert a honti állapotokért közvetetlenül benne keresik -a főbűnöst. Aki így látja azt a szép, okos és buzgó embert, -gondolná-e, hogy a karzaton ül egy szép leány, akivel már most is -gondolatban megcsalja a feleségét?</p> -<p>Nagy a melegség. Végig a sorokon suhognak a legyezők, szinte -állandó alaphangja az a lent folyó vitának. Az imént még egy -tisztes ábrázatú öreg úr dörgött lent és pártja zajos helyeslése -között kijelentette, hogy ha éppen obstrukciónak akarják tekinteni -a vitát, hát tekintsék annak, de akkor ez a kormány csak azt -következtetheti belőle, hogy megérett az obstrukcióra. Most ez az -öreg úr még lihegve és kivörösödve a karzatra <span class= -"pagenum"><a name="Page_144" id="Page_144">-144-</a></span> nyitott -és melegen üdvözöl egy fiatal szép úriasszonyt, aki a kis fiával -ült a második sorban. A fiatal kávésné volt: most már tudja, kinek -köszönheti a jegyeket s úgy látszik, azóta már sokszor, élt ezzel a -szívességgel, sőt többel is: a képviselő úr rendelkezésére bocsátja -kocsiját is, mikor haza megy, hogy az urát az ebéddel meg ne -várakoztassa.</p> -<p>Egy óra van, az elnök öt percnyi szünetre fölfüggeszti az ülést. -A képviselők az ajtók felé tódulnak, kisebb csoportjuk összeverődik -a középen és ott is élénken vitatkozik. Deméndy egy futó pillantást -vet a karzatra és szintén kisiet. Itt az ideje. Éva is fölkel és -siet kifelé. A keskeny folyosón végig a főlépcsőhöz, de ott nem -megy le, hanem benyit egy tágas terembe, valami kisebb bizottsági -ülésterembe s gyorsan beteszi maga után az ajtót. Egy perc nem -telik bele s az ajtó már megnyílt és belép rajta Deméndy.</p> -<p>Egy pillanatig fürkészve hallgatódzott a másik, zöldposztós ajtó -felé, aztán mohón Évához sietett, előre nyújtott két kezével -megrázta az Éváét, aztán szó nélkül hevesen a karjaiba zárta és -fülébe csókolta e szókat:</p> -<p>– Éva, kedves Éva, milyen jó, hogy ismét egymásra találtunk.</p> -<p>Éva a keze érintésétől megrázkódott, az előre elhatározott dac -és visszautasítás átvillant az agyán, aztán alázatosan a férfi -vállára hajtotta fejét és míg némán peregtek le könnyei, először -érezte, hogy eladott leány, akinek nincs önálló akarata.</p> -<p>Deméndy magához emelte a könnyes, szép arcot, melyen most valami -kimondhatatlan fájdalmas önmegadás tükröződött vissza és -meghatottan csókolta le könnyeit.</p> -<p>– Szegény Éva, – rebegte őszinte érzéssel – ugy-e nagy fájdalmat -okoztam? <span class="pagenum"><a name="Page_145" id= -"Page_145">-145-</a></span></p> -<p>Éva mosolyra erőltette magát és zsebkendőjével hirtelen -letörölte könnyeit.</p> -<p>– De ugy-e, szeretsz még? – kérdi Deméndy és mohón újból karjába -kapja és csókjaival elborítja arcát.</p> -<p>Ezzel a mult el volt intézve és Deméndy ismét az Éva régi -szerelmesének és urának érezte magát, úgy adta neki utasításait, -önkéntelen parancsoló modorban, mely lenyügözően hatott Évára.</p> -<p>– Még ma veled akarok lenni, – szólt és izgatottan mérte föl-alá -a termet. – Este nem lehet: rab vagyok, hanem délután, rögtön ebéd -után, és együtt maradunk az utolsó pillanatig, a klubba sem megyek -föl – ameddig csak lehet. Lássuk csak, hozzátok nem mehetek, -biztosra akarok menni. Te se menj haza ebédre, nem akarom, hogy -késsél. Maradj a városban és – és, igen, ez a leglalkalmasabb, -eredj föl Courriernéhoz. Igen, ott várj meg. Jó lesz?</p> -<p>– Jó lesz, – súgja Éva hangtalanul és nem mer a férfira nézni. -Úgy hallgatta, mint a cseléd, aki a gazdája utasításait -fogadja.</p> -<p>– Most pedig, édes, isten veled, még egy darabig itt kell -lennem, aztán sietek szabadulni az ebédtől. Négy órára, igen, -legkésőbben négy órára ott leszek.</p> -<p>És még egyszer magához ölelte, mohón, éhesen és egy utolsó, -vérforraló csókot nyomván az ajkára, elsietett. Éva megtörülte -arcát, nagyot lélekzett és szintén elhagyta a tanácstermet.</p> -<p>Megváltozott a világ. Milyen más az: várni valakit és aztán élni -vele, mikor megérkezik. Az ember megcselekszi azt, amit akar, de a -cselekedete lelki mivoltát nem szabhatja meg. Hónapokon keresztül -ezt a találkozást a szerelemmel elegy boszú tervekép hánytorgatta -magában, most se boszú, se szerelem. Úgy érzi, mintha hosszú -<span class="pagenum"><a name="Page_146" id= -"Page_146">-146-</a></span> dologtalanság után állást kapott volna. -A pénzre gondol s ami vele jár. Semmi más. Dermák Éva, a Deméndy -Miklósnak éveken át szeretője, csak most vált lelkileg azzá, aminek -mások nézték: a pénz nyomorultjává.</p> -<p>Követi a parancsot. Nem megy haza ebédre. Harminc krajcárja van, -ezzel jóllakhatik Frommernál. Rekkenő hőség van, csak azok járnak -az utcán, akiknek dolguk van. A belvároson egyáltalán már erősen -megérzik a nyár. A déli sétálók sorai is megritkultak, ilyenkor két -óra felé éppen csak a boltos leányok sietnek vissza az üzletbe s -egy-egy elkésett iskolásleány vágtat a villamos állomás felé. Éva -lassan, elgondolkodva fordul be a Kossuth-utcába, gépiesen nézi -magát a kirakatok üvegében, átvág a koronaherceg-utcába és ott -befordul a Harisbazárba.</p> -<p>Ott van a Frommer kávémérése, ahol déli időben huszonöt -krajcáron négy tál ételt kapni kenyérrel. Sajátságos fészek. -Sötétes üvegajtó nyílik be az egyik kicsi szobába, ahol szorongva -állanak a kerek kis asztalok, megrakodva az utcák szomorú női -proletárjai-val. Gazdátlan bonne-ok, facér gouvernante-ok, néhány -kalandornő, ki szegényesen, ki gazdagon felcicomázva, az egyik -vígan kacag, a másik homlokán gond borong. Az üvegajtón keresztül -belátni a másik szobába: ott csupa férfi ül ebéd utáni fekete -kávénál és ujságot olvas, dominózik vagy kártyázik. A belváros -kisboltosai ütötték föl itt tanyájukat. A kis nyárspolgárság -szolidsága szomszédos itt a nagyvárosi női proletáriátus és -kalandorság feslettségével, fásultságával.</p> -<p>Régen volt itt Éva, egy kicsit idegennek érzi magát. Egy lompos, -szép leány szolgál föl és ellenséges alázattal kérdezi, hogy bort -parancsol-e vagy sört. <span class="pagenum"><a name="Page_147" id= -"Page_147">-147-</a></span></p> -<p>– Vizet – felel Éva nyersen és elpirul. Egy pohár sörre már nem -telik a pénzből.</p> -<p>Ketten ülnek még az asztalnál. Az egyik a húsnál tart, a másik -már a fogát piszkálja. Ahogy az idő éppen összehozta őket. Az egyik -tisztességben kopott alak, a másiknak ki van festve az arca, -ragyogón lakkos a cipője, de avult, fesledező a szoknyája. Évától -mind a kettő áhitatosan elhúzódik. Imponál nekik a ruhája és dehogy -is gondolnák róla, hogy csak harminc krajcár csörög a zsebében. A -szomszédos asztalnál, úgylátszik, törzsvendégek állandó társasága -mulatozik. Sörös üvegek is állanak ott, az egyik meg fagylaltozik -is. Fiatal, rövidszoknyás leányok, férfiakról beszélnek, -orfeumokról és egyéb ilyenekről. Olykor meghalkul a hangjuk s utána -hiszterikus kacagásban törnek ki.</p> -<p>Éva hamar végez. Az egyik szomszédja már előbb távozott, félszeg -hidegséggel biccentve fejével, a másik ott ültében elaludt. Évát is -álmossá teszi a látása, meg a melegség. Mögötte egy éltesebb hölgy -ül, bő, extravagans szabású sárga köpönyegben, amely, ha föllibben, -elárulja, hogy a hölgy csak alsószoknyában jár. Ez szivarra gyujt -és a kis helyiség menten megtelik köhögtető, karcoló füsttel. Éva -fizet és sietve távozik. A maradék öt krajcárt borravalónak hagyja -ott, amiért a felszolgáló leány ámuló meglepetéssel ezzel -köszönti:</p> -<p>– Kezét csókolom.</p> -<p>Tehát Courrier-néhoz. Annyira nem a szerelem láza viszi oda, -hogy azt gondolja: ebben a nagy melegben majd egy kicsit -szundikál.</p> -<p>Nem kell messzire mennie. A koronaherceg-utcában egy -ütött-kopott kétemeltes ház első emeleti erkélyén fakul a nagy -firmatábla: <span class="pagenum"><a name="Page_148" id= -"Page_148">-148-</a></span></p> -<p class="center"><b>DENTIST COURRIER FOGMŰTEREM.</b></p> -<p class="i0">És alatta, ugyanazon a táblán kis betűkkel:</p> -<p class="center"><i>Courrier-Faragó Mariska női -kalapraktár.</i></p> -<p>Tehát két firmája is van a harmadik üzletnek. Hölgyek és urak -föltünés nélkül fordulnak be a kapuba: ha tetszik, a fogorvost -keresik, ha tetszik, a kalaposnőt. Avatatlan asszonyok, leányok -jóhiszeműleg ülnek a várószobában és nézik, hogy jönnek, mennek -mások a kalaposszobába. Jobbfelől a fogműteremben Courrier úr egy -ideszakadt svájci ember tárgyal az urakkal, balfelől Faragó Mariska -ő nagysága a hölgyeket szolgálja ki. A hely tehát igen alkalmas, -mindenkinek kell kalap és mindenkinek fájhat a foga.</p> -<p>Éva egészen bátran benyit az előszobába. A fogorvos rendel -reggeli kilenctől este hatig, megszakítás nélkül. De úgylátszik, -ilyentájt nem igen van dolga. Éva a várószobában találja, -szivarozva és ujságot olvasva. Amint Évát meglátja, felugrik, -affektált francia elevenséggel elébe táncol és mély meghajlással -üdvözli.</p> -<p>– Mariska asszonyt keresem – mondja Éva, amire a fogművész -értően meghajol és egy marquis-mozdulattal föltárva a baloldali -ajtót, édeskésen bekiáltja:</p> -<p>– Ma chère! vendég jön.</p> -<p>Ebben a szobában üvegszekrényekben, asztalokon, székeken csupa -női kalap. De a belső falon végigvonul egy fakó szőnyeg. Ez most -meglibben és belép kifogástalan háziöltözetben egy csinos, fiatal -barna asszony, aki gyanakodva nézve végig a jövevényen, öntudatlan -mozdulattal úgy huzogatja a szőnyeget, hogy mögéje ne lehessen -látni. <span class="pagenum"><a name="Page_149" id= -"Page_149">-149-</a></span></p> -<p>– Jó napot Mariska asszony – mondja Éva és ezzel eloszlatott -minden bizalmatlanságot. A Mariska asszony megszólítást csak a -beavatottak használják, ez a titkos jelszava a titkos üzletnek.</p> -<p>– Szolgálhatok? – kérdi egész nyájasan az asszony és fellibbenti -a függönyt. Nem takargatott az semmit, csak egy keskeny folyosót -hasított ki a szobából, amelyen észrevétlenül, a kalapüzlet -kikerülésével lehetett a belső szobába jutni.</p> -<p>Oda vezette Évát egy pazar, nehéz levegőjű szalonba, amelyben -minden csupa arckép. Arcképek a falon, a tükrök szegélyén, a -szalon-asztalkákon, a paravant-on, a kis aranyos kandallón. A kerek -nagyobbik asztalon pedig vastag, díszes foliansok, ugyancsak teli -szép leányok, asszonyok arcképeivel.</p> -<p>A két hölgy hamar megértette egymást, nem kellett a szót -szaporítani. Éva emlékeztette a multra és az érdemes asszonyság -emlékezett is. És nagyon örült, hogy most már gyakran lesz -szerencséje. Egy kis tapéta ajtót nyitott ki és bebocsátotta rajta -Évát.</p> -<p>– Tessék.</p> -<p>Ablaktalan kis szoba volt. Egy csapásra kigyult a gyönge rózsás -villamos fény és Éva magára maradt a titkos szerelmi fészekben. Ez -aztán igazi fészek. Csupa bujaság, csupa puhaság. A falak -véges-végig drága szőnyegekkel beborítva, vastag neszfogók a padlón -is. Széles kerevet, széles függönyös ágy és az állott levegőnek -olyan különös, zsongító hatása van. Van női pipereasztal is, dúsan -felszerelve mindennel. Fürdőszoba is nyílik oda.</p> -<p>Éva fáradtan, kéjesen dűlt a kerevetre, behunyta a szemét és -várt. Vajjon meddig? Óra nincs a kis szobában, a percek a -végtelenségig <span class="pagenum"><a name="Page_150" id= -"Page_150">-150-</a></span> füződnek egymásba s a nagy várakozásban -elnyomja az álom, amelyből csak akkor ébred föl, mikor a tapétaajtó -ismét nesztelenül föllebben és a férfi, kalapját, botját lecsapva, -lihegve elébe rogy.</p> -<p>Hét óra felé Dermákné tüzet rak a konyhában és ráteszi az Éva -ebédjét. Hátha éhes lesz szegényke, hadd kapja meg ebédjét. Amikor -Sárika hazajön, valóságos ostrom alá fogja a konyhát, de Dermákné -hősiesen védelmezi idősebb leánya vacsoráját. Sárika könyörög, hogy -csak egyszer mártogathatná kenyerét a szószba, nem engedik. -Ellenben a hátán püfög az anyja ökle és hallja a szitkokat és -elkeseredett erkölcspredikációkat. Sárika végre elunja a dolgot, -durcásan vállat von és azt mondja:</p> -<p>– Hát jól van, tudok én magamon segíteni.</p> -<p>Ezzel kisuhan az ajtón és vagy tíz perc mulva visszatér egy -óriási darab liptói turóval, melyet tüntető körülményességgel -fogyasztgat. Dermákné egy darabig nem hederít reá, de a kisleány -minden áron szóvá akarja tenni a sajtot. Mikor már alig egy falatja -maradt belőle, ingerkedve odaszól az anyjának:</p> -<p>– Adjak neked is?</p> -<p>Dermákné rettenetes nyugalommal szegzi rá a szemét, aztán megint -csak szó nélkül belöki leányát a szobába és rázárja a kulcsot. Ő -meg kiáll a gangra és nézi, nem jön-e már Éva?</p> -<p>Sárika kötekedik vele.</p> -<p>– Eressz ki, anyám, ne félj, most már jóllaktam, nem fogom -megdézsmálni a te drága leányod vacsoráját. Ni, hogy lesed a -jöttét. Tegnap még kenyeret se hagytál neki, mért vagy most -egyszerre szerelmes belé?</p> -<p>Egy szónyi feleletet sem kap – milyen különös, hogy a -zsörtölődésre mindig hajló Dermákné <span class="pagenum"><a name= -"Page_151" id="Page_151">-151-</a></span> most szó nélkül hagyja a -süldő leány ingerkedését, aki most már haragosan kifakad.</p> -<p>– De tudom én, miért lett Éva egyszerre olyan kedves. Ne félj, -anyám, én is tudom a módját, szeretsz te majd engemet is!</p> -<p>Ezzel kacagva elugrik az ablaktól, szerencsésen kikerülve a -rámért ökölcsapást és bent a szobában sipító hangon nagy vígan -énekelni kezd.</p> -<p>A gangon mozgás kél. A szegény emberek sorjába ott ülnek, ki -ingujjban, ki mezítláb és hűsöl. Világosan látni a mozgás -terjedését. Kezdődött az első emeleten, végigszaladt rajta, aztán -átcsapott a másodikra s onnan a harmadikra. Az arcok ámulón, -meglepetten bujnak össze, aztán felirányozódnak a Dermákék lakása -felé, majd feszülten a lépcsőházra. A hullám megcsapta Dermáknét -is, aki megrázkódott, elpirult s beszaladt a konyhába. Éva -kisasszony kétlovas hintón jött haza! Megállt a kapu előtt s ő -kiszállt belőle. Látták a tulajdon szemükkel, meg hogy két forintot -adott a kocsisnak. Ejha, két forint! Nem hiába, úri leány ez, -akárki mit mond.</p> -<p>S amint befordul a lépcsőházból a gangra, a szegény emberek -összeszorulnak, a falhoz lapulnak, hogy utat nyissanak neki és -elfogult tisztelettel köszöntik. Ő, rájuk se nézve, biccent a -fejével és siet a lakásba. Dermákné lázasan, gyöngéden siet elébe -és kimondhatatlan lágy hangon mondja:</p> -<p>– Megmelegítettem az ebédedet. Nem akarsz enni?</p> -<p>Éva tagadólag rázza a fejét és vetkőzni kezd. A szobában már -majdnem teljes a sötétség és Dermákné előzékenyen kérdi:</p> -<p>– Ne gyujtsak lámpát?</p> -<p>– Nem – mondja Éva kurtán – aludni akarok. <span class= -"pagenum"><a name="Page_152" id="Page_152">-152-</a></span></p> -<p>És Dermákné buzgó szolgálatkészséggel nekimegy az ágynak és -gondos, anyai kézzel megveti a leánya számára. Ez gyorsan vetkőzik -s mielőtt az ágyba bujna, elgondolkodva megáll egy percig, aztán -belenyul a szoknyája zsebébe és odanyújt valamit az édes -anyjának.</p> -<p>– Fizesd ki a házbért.</p> -<p>Ezzel a fal felé fordul és magára erőszakolja az álmot. S míg a -délután jelenetei megelevenednek előtte, görcsösen összeszorul az -ajka, meg az ökle és azt kérdi magától: minek is él?</p> -<div class="chapter"> -<h3>3.</h3> -</div> -<p>Meghalni? Hátha még tudná, mit gondol, mit érez a másik. A nagy -feszültség után lelohadt, émelygő érzéssel, csüggedten, undorodva -és magát megvetve fekszik Deméndy a kocsiban s szeretné kitörölni -életéből ennek a mai délutánnak a nyomát. Nem érti többé az -állapotját. Hogy lehetett olyan dőre, olyan gyönge és aljas? Pfuj, -titkon, dugva, mint az álnok cseléd, lopott magának egy kis -élvezetet. Hát mi az? Olyan derék, becsületes ember volna, ha nem -háborította volna ez az esztelen, piszkos szerelmi láz. De most már -nem háborítja, úgy érzi, örökre kigyógyult belőle. Úgy is legyen, -ez a viszony, ahogy bogozódott, épugy föl is oldódott.</p> -<p>Holnaputánra beszélték meg a második találkozást. De ebből nem -lesz semmi. Erős elhatározása, hogy még ma megírja Évának a -búcsúlevelet. Megmagyarázza neki, hogy a világ megváltozott, csak -most érzi igazán, hogy a házasság hatalma alatt áll. Azelőtt csak a -világ előtt bujkáltak, jó ízlésből, most bujkálni kell a -rajtakapatás miatt. Ez nem méltó hozzájuk.</p> -<p>Annyira erősnek érezte magát ebben az elhatározásban, -<span class="pagenum"><a name="Page_153" id= -"Page_153">-153-</a></span> hogy türelmetlenül vágyódott tinta és -papiros után. És annyira átérezte az elhatározás tisztító hatását, -hogy türelmetlenül vágyódott a felesége látása után. Szegény édes, -mégis csak te vagy az igazi édes. Milyen más, milyen tiszta az ő -lángolása. Nem, ne tudja meg soha, hogy meg van csalva. Aztán nem -is szabad megkockáztatni egy második kalandot, mert sohasem lehet -tudni, mikor, mikép derül ki a titok és akkor a szegény édes -belehal. Játszani a feleség életével: ez nem járja.</p> -<p>Soha annyi igaz gyöngédséggel, szeretettel nem gondolt az ő -kicsi feleségére, mint most, egy félórával a házasságtörés után. -Szinte röpült föl a lépcsőn, végig a szobák során, berontott a -fészekbe, ahol várta, hogy az édes a szokott kedves komédiával, -boldogan ámuló tekintettel rábámuljon, egy kicsit begyeskedik, -aztán boldogan rácsap, a karosszékbe vonja és repül, repül vele a -boldogság menyországán keresztül.</p> -<p>De megdöbbenve megáll a kis szoba küszöbén, a szíve nagyot -dobban és elképedve gondolja: csak nem tudja már? Az édes a nyitott -ablak mellett ül, szeme szelíd elgondolkodásban kitekint az -alkonyati tájba s meg se rezzen, mikor az ura jöttét hallja.</p> -<p>– Édes, – mondja ez megrettenve, – nem látod, ki van itt?</p> -<p>Az asszonyka meg se moccan, csak nehezebben jár a lélegzete, -küzködik magában.</p> -<p>– Édes! – kiált most az államtitkár és melléje lép, – mi -bajod?</p> -<p>Deméndyné levonja magához az ura fejét és csendesen, nyájasan -simogatja.</p> -<p>– Valami baj ért? – kérdi az nyugtalanul.</p> -<p>Az asszony tagadólag rázza a fejét.</p> -<p>– Vagy haragszol rám? <span class="pagenum"><a name="Page_154" -id="Page_154">-154-</a></span></p> -<p>Újból csak a fejét rázza.</p> -<p>– Vagy búsulsz valami miatt?</p> -<p>Most már igent int. Deméndy nyugtalanul kapja a karjába, -betelepszik a karosszékbe, ölébe vonja feleségét és csókolgatja a -kis arcot.</p> -<p>– Panaszkodj édes, mondd meg, min búsulsz, talán segíthetek.</p> -<p>– Nem, nem – súgja Deméndyné szelid szomorúsággal, – nem -segíthet rajtam senki.</p> -<p>– Olyan nagy a baj?</p> -<p>– A bűn, a bűn, – tör ki most a bánat az asszonykából, – mert a -te feleséged nagyot vétkezett ellened és nem érdemli többé meg, -hogy szeressed.</p> -<p>Deméndy egy pillanatra megretten. Csak nem? De hisz ez -lehetetlen. Mégis egy kis durvasággal sürgeti az asszonyt.</p> -<p>– Halljuk, halljuk, ha bűn is, meg kell mondanod.</p> -<p>Az asszony szorosan magához vonja ura fejét s mögéje rejti -arcát.</p> -<p>– Igen, – mondja lelkendezve, – de előbb igérd meg, hogy meg -fogsz verni és meg fogsz bocsátani.</p> -<p>Deméndy föllélegzik. Most már tudja, hányadán van. Mosolyogva -simogatja az asszony leányos haját és biztatja:</p> -<p>– Csak tégy vallomást, kis bűnösöm, kegyelmes és szigorú bírád -leszek.</p> -<p>– Hanem ezuttal komoly bűnöm van, – sopánkodik most már szintén -neki bátorodva Deméndyné, – és ha kigúnyolnál, akkor, akkor ez -nagyon fájna ám.</p> -<p>– Frissen, csak süsd ki. Mi a bűnöd?</p> -<p>– Rosszat gondoltam rólad, – vallja az asszony és könny lepi be -az arcát.</p> -<p>– Hogyan? Mit? <span class="pagenum"><a name="Page_155" id= -"Page_155">-155-</a></span></p> -<p>– Hát… úgy-e, de meg fogsz bocsátani?</p> -<p>– Meg, meg, csak hadd hallom már, mi rosszat gondoltál -rólam.</p> -<p>– Hát, édes uram, tudod, itt volt a mama és beszélgettünk.</p> -<p>– Tehát innen fúj a szél, sejthettem volna.</p> -<p>– Igen, most már magam is látom, hogy mama igazságtalan -irányodban. Azt mondta, hogy a férfiaknak nem lehet hinni, egynek -sem. Tudod, nem akartalak téged emlegetni, mert téged nem lehet a -többiekkel együtt emlegetni, hát fölhoztam Zsilvölgyi grófot, aki -annyira imádja a feleségét. Mama akkor hangosan fölkacagott és azt -mondta: Az? a legordinárébb emberek egyike, még csak nem is -szeretőt tart magának, hanem az utcán szedi föl a leányokat.</p> -<p>Deméndyt elfutotta a méreg.</p> -<p>– A mamád is jobban tenné, ha nem neked fecsegne az ilyen -dolgokról.</p> -<p>– Úgy-e? Én úgy megijedtem, de úgy megijedtem, édes uram, ettől -a beszédtől. Hogy is lehet ilyet mondani valakiről? De aztán még -tovább beszélt és rólad is…</p> -<p>– Hogy én is?</p> -<p>– Nem, azt nem merte mondani – kiált föl Deméndyné büszkén – -hanem amit rólad mondott, az még csufabb.</p> -<p>– Micsoda?</p> -<p>– Azt mondta, hogy én ostoba liba vagyok, mikor neked vakon -hiszek és hogy te nem jól nevelsz engem, ma is még abban a -tudatlanságban tartasz, mint kisleány koromban. Hogy a magam -rangjabeli asszonynak érteni kell az asszonyi dolgokhoz, mert a -társaságban egyre mulatnak rajtam és ki is nevetnek. Tudod, édes -uram, ezt én nem bánom, pedig igaz, magam is észreveszem, hogy -lenézően állnak velem szóba, még a <span class="pagenum"><a name= -"Page_156" id="Page_156">-156-</a></span> leányok is, de én ennek -örülök, mert legalább nem kell velök azokról a csunya dolgokról -beszélni. De mama éppen azt mondja, hogy ezeket a csunya dolgokat -ismerni kell és hogy te is jobban tennéd, ha felvilágosítanál, mert -így visszaélsz az én tudatlanságommal.</p> -<p>– Úgy, tehát anyád azt gondolja, hogy ő túlságosan erényesen -nevelt s most én rontsak rajtad. Aztán miféle tudatlanságban -tartlak téged?</p> -<p>– Ez éppen a borzasztó, – hebegi a kis asszony – azt mondta, -hogy te adod előttem a szentet és ezzel nevetségessé teszel. Hogy -elhiteted velem – ó istenem, nem merem kimondani…</p> -<p>– De csak mondd, mondd ki, édes.</p> -<p>Küzködve, a legnagyobb megerőltetéssel bírja csak kinyögni:</p> -<p>– Hogy, hogy te… teneked is volt szeretőd.</p> -<p>Deméndy a fogát vicsorgatja. A mult? Ismeri a feleségét, az nem -érti azt a megkülönböztetést a mult és a jelen között. Ha tudnia -kellene, hogy az ura mást is szeretett, legénykorában is, csakúgy -megcsalva érezné magát, mintha most elkövetett hűtlenségről volna -szó. És az anyjának egyéb dolga sincs, mint hogy így felvilágosítsa -a leányát? Ugyan mi célja van vele?</p> -<p>– És te elhitted ezt?</p> -<p>Deméndyné lehorgasztja a fejét.</p> -<p>– Nem tudom, – rebegi – de a szívem úgy dobogott és fájt, mintha -elhittem volna.</p> -<p>– Nos kedvesem, rosszul tetted.</p> -<p>– Úgy-e, rosszul tettem? Én is azt gondoltam és azon búsultam, -hogy az én édes uramról, aki a legelső ember a világon, ha csak egy -picikét is, rosszat hittem.</p> -<p>– Ez hát a nagy bűnöd, édes? Nos, igérd <span class= -"pagenum"><a name="Page_157" id="Page_157">-157-</a></span> meg, -hogy máskor rá se hallgatsz ilyen beszédre és akkor megint jóban -vagyunk. Megigéred?</p> -<p>– Te olyan jó vagy – mondta boldogan Deméndyné és görcsösen -hozzásimul – igazán nem haragszol?</p> -<p>– Nem.</p> -<p>– Egy icike-picikét sem?</p> -<p>– Egy ici-picikét sem.</p> -<p>– Akkor repüljünk, – indítványozza most az asszony. Egy -szempillantás alatt átváltozott a régi gyerekké, akinek csak -játékon jár az esze.</p> -<p>– Az édesanyádnak azonban meg fogom mondani, hogy ne ingerelje -ellenem a feleségemet – mondja keményen Deméndy, aki nem tudott oly -könnyen hangulatot változtatni.</p> -<p>– Ne, ne, – könyörög Deméndyné megrettenve – ne tűzz össze a -mamával, mert félek tőle.</p> -<p>– Ne félj, majd megvédlek én.</p> -<p>– Nem magam miatt félek, édes uram, hanem miattad. Mama olyan -hatalmas.</p> -<p>Deméndy nevetett. Nagy szeretettel, igaz bensőséggel cirógatta -feleségét, hogy az csodás szemmel nézett rá.</p> -<p>– Mondd, édes uram, mért szeretsz ma jobban, mint máskor?</p> -<p>– Jobban? – ismétli Deméndy és megdöbben. – Honnan gondolod, -hogy jobban szeretlek?</p> -<p>– Érzem, – súgja a kicsi asszony és rejtelmes bútól elkapatva, -görcsösen kapaszkodik az urába. – Édes, édes, édes jó uram, szeresd -mindig jobban a te ügyetlen kis feleségedet.</p> -<p>Az államtitkár nem tudott felelni. A léleknek e nemes rejtekeit -nem ismerte és amellett a helyzete, oly istentelenül visszás volt, -hogy megundorodott tőle. Ez a gyönge asszonylélek megérzi -<span class="pagenum"><a name="Page_158" id= -"Page_158">-158-</a></span> a külső szín alatt a szívverés -nuanceait – még nem tudja, hogy alatta képmutatás rejtőzik, de -megérzi, mikor őszinte. S íme, ő most benső és őszinte, mert a -szeretőjétől jött. Szeresd, szeresd mindig jobban a feleségedet – -az ő szótárára fordítva ez azt jelenti: csald meg, csald meg mennél -többször a feleségedet.</p> -<p>Hogy fordulatot adjon a beszédnek, vidáman megringatta térdén az -asszonyt.</p> -<p>– Igaz is, édes, mikor megy a mama fürdőre? Tudod, én nem -bánnám, ha minél előbb tenné. Meg is fogom neki mondani, hogy igen -meleg van itt mostanában.</p> -<p>– Ne légy rossz, – feddi az asszonyka, de csak elnevette magát. -Csakugyan igaz az a sok-sok tréfa, amit az anyósokról mondanak?</p> -<p>– Hát nem látod? A te anyád úgy-e bár kiváló asszony, magam is -úgy látom, mégis nem lázítja-e ellenem a feleségemet?</p> -<p>– Igaz, igaz és a te feleséged olyan rossz volt, oly nagyon -rossz. Mert még nem mondtam el mindent.</p> -<p>– Akkor folytasd a vallomást.</p> -<p>– Tudod, édes uram, mikor mama azt a rettenetes dolgot mondta, -hát én… én borzasztóan megijedtem és a testemet valami rázta, -tudod, úgy, mintha békát láttam volna. Nem hittem el, hogy te is -olyan voltál, mint a többi, de úgy éreztem magamat, mintha elhittem -volna. És azt gondoltam, hogy az az asszony, kinek az ura már mást -szeretett, be van szennyezve és ha te is mást szerettél volna, én -is be volnék szennyezve. És akkor undorodtam saját magamtól és azt -gondoltam, hogy ezzel a kicsi testemmel én nem akarok többé együtt -lenni.</p> -<p>– Édes! kiált föl megrettenve az államtitkár. <span class= -"pagenum"><a name="Page_159" id="Page_159">-159-</a></span></p> -<p>– Ó istenem, – folytatja megborzongva Deméndyné – senkisem -gondolkodik így, az asszonyok, akikkel érintkezem, mind tudják az -urukról, hogy milyen volt és nem érzik a szégyent, mind szennyesek, -mind megalázottak és a férfiak is mind olyanok és nekem ebben a -világban kell lennem és kinevetnek érte. Édes uram, drága uram, ha -te is… ha te is…</p> -<p>Iszonyodva rejtette arcát a férfi mellére, majd ösztönszerűen -ellökte magától. Hirtelen szökéssel leszállt az öléből és magasra -emelt fejjel, elváltozott hangon ráparancsolt Deméndyre:</p> -<p>– Esküdj meg, hogy olyan tiszta voltál, mint én!</p> -<p>És az államtitkár, mint a szolga, lehajtotta fejét és halk, -engedelmes hangon mondta:</p> -<p>– Esküszöm.</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_160" id= -"Page_160">-160-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>ÖTÖDIK FEJEZET.<br /> -SÁRIKA.</h2> -</div> -<h3>1.</h3> -<p>– Ó, rendkívül örülök a kiváló szerencsének, Éva kisasszony, -rendkívül örülök, a Deméndy méltóságos urasághoz is volt rendkívüli -szerencsém és neki is mondtam, hogy már régen nem volt szerencsém -Éva kisasszonyhoz.</p> -<p>– Ugyan? Itt volt? Nem is említette.</p> -<p>– Ó, kisasszony, de szót sem érdemel olyan kiváló úrnál, hogy -leereszkedett egy szegény cipész boltjába, de nekem -megtiszteltetés, kiváló megtiszteltetés volt, nem az, hogy -kiegyenlíteni méltóztatott a kisasszony számláját, hanem, hogy -lehettem oly szerencsés a cipőjét kijavítani.</p> -<p>– Ah, a számlámat is kifizette? Hiszen akkor nincs is -tulajdonképen dolgom önnél. Én is épen számla miatt jöttem.</p> -<p>– Fölösleges, teljesen fölösleges kisasszony, méltóztatik tudni, -én nem a pénzre nézek, hanem a rendelésre. Minél több rendelés, -annál több munka és a munka az igazi kincs, nem a pénz.</p> -<p>Éva háttal állt az ajtónak, az érdemes mester pedig a rendes -helyén ült. Az ajtó megnyílt, valaki belépett, de mire Éva -visszafordult, az a valaki ismét becsapta az ajtót és eliramodott. -Éva nem tudta, jól látott-e, olyan gyorsan tünt <span class= -"pagenum"><a name="Page_161" id="Page_161">-161-</a></span> el az -alak. Hirtelen ő is fölrántotta az ajtót és szétnézett. A -Kígyó-utcai kapualjban még látta az eszeveszettül szaladó kisleányt -és megismerte:</p> -<p>– Sárika! – kiáltott utána, de az, ha hallotta is, észnélkül -tovább menekült és eltünt.</p> -<p>Éva magánkívül fordult vissza a cipősboltba.</p> -<p>– Wočasek úr, – szólt felindult hangon – mit akart itt a -hugom?</p> -<p>– A huga? – kérdi Wočasek úr és becsületesen emeli tisztes arcát -Évára, – a Sárika kisasszony a nagysád huga?</p> -<p>Aztán szintén csóválja a fejét.</p> -<p>– Azt nem tudtam, akkor természetesen nincsen semmi -nehézség.</p> -<p>– Miben nincs nehézség? Beszéljen.</p> -<p>És Wočasek úr szolgálatára készen adja felvilágosítását.</p> -<p>– Hát a Sárika kisasszony, igaz, hiszen a neve után mindjárt -gondolhattam volna, hogy mélyen tisztelt nagysádnak a huga, vagy -legalább is a rokona – nem is tudom, hogyan nem jutott eszembe – -tehát röviden Sárika kisasszonyhoz tegnap volt először szerencsém, -bemutatta magát, hogy ő Dermák Sárika és biztos alkalmazása van a -zsibárus-utcában, meg is győződhetem róla és hogy akarok-e neki -részletfizetésre olyan szép cipőt eladni, amilyet a kirakatban -látott. Fix alkalmazásban van? gondoltam magamban, akkor nem adok -cipőt. Kérdeztem: hogyan lehettem olyan szerencsés, hogy hozzám -fordul, holott más üzletek is vannak itt a bazárban is, másutt is. -Erre a Sárika kisasszony azt mondta, hogy egy jó ismerősétől -hallotta, hogy hitelbe dolgozom. – Tévedni tetszett az ismerősének, -mondottam, mert én hitelbe dolgozom ugyan, de nem -részletlefizetésre. Szabadna tudnom, ki a <span class= -"pagenum"><a name="Page_162" id="Page_162">-162-</a></span> mélyen -tisztelt kisasszony jó ismerőse? És akkor a kisasszony azt mondta, -hogy a Kovács Selma. – Ah, a Kovács Selma? Az más. Ha a Kovács -Selmának jó ismerőse, akkor nem mondom, hogy nem foglalkozom a -dologgal. Mindjárt mértéket is vettem és azt mondtam, hogy majd -holnap, tehát ma meg fogom neki mondani, hogy elvállalom-e, mert én -egyenes ember vagyok és nem hitegetek senkit. Aztán mindjárt -küldtem Kovács Selmához, aki igen jó, megbízható vevőm, kaszirnő a -nyugati pályaudvar-kávéházban, ott tudakozódtam a kisasszony után -és igen jó felvilágosítást kaptam. Persze, ha tudtam volna, hogy -mélyen tisztelt Éva kisasszony hugához van szerencsém, nem is -tudakozódtam volna.</p> -<p>– Wočasek úr, – szólt Éva – a dolog éppenséggel nincs rendjén. -Ha jó barátságban akar velem lenni, nem fog a hugomnak cipőt -csinálni. Érti? Megtiltom, nem akarom, ez a leány még gyerek, -inkább megfojtom, semhogy rossz útra engedjem térni.</p> -<p>Wočasek úr helyeslően bólongatott a fejével.</p> -<p>– Bölcs beszéd, kisasszony, nagyon bölcs beszéd és én ezért még -jobban tisztelem, mint eddig. Ha még gyerek, akkor vigyázni kell -rá. Én is úgy láttam, hogy tapasztalatlan gyerek, az öltözete nem -olyan, amely bizalmat gerjesztene, azért nem is mentem mindjárt -bele az alkuba.</p> -<p>Kis vártatva azután, miközben gondolkodva himbálta fejét, -hozzátette:</p> -<p>– No, de majd megnő.</p> -<p>Éva kelletlen mozdulatára pedig hozzátette:</p> -<p>– Ne tessék haragudni, kedves kisasszony, ezen a kis vargaszéken -az ember sok mindent tapasztal. A kis leány, ha egyszer el van -csavarva a feje, megy a maga útján, akár én csinálom a cipőjét, -akár más, föl nem tartóztatja bizony <span class="pagenum"><a name= -"Page_163" id="Page_163">-163-</a></span> senki. Mert ilyen, kérem -alássan, a szerelem, tessék elhinni, nem bír vele az ember. Itt van -például a szegény Domokos, azaz, hogy nincs már itt. Kár, igazán -kár, sok mindent tanulhattam volna tőle, én, öreg ember létemre. -Hanem az a Gizi nem ment ki a fejéből. Egy darabig bírta, aztán -csak rendetlenkedett, végül egészen elmaradt. Az utcán kódorog az -után a leány után. Össze is állt vele, egy hétig békességesen -együtt is éltek, aztán a Gizi ismét rossz fát tett a tűzre és -megszökött tőle. Majd megint összeálltak, megint szétmentek s így -megy ez majd véges végig, egyik se tehet róla, mert a vérében van. -A vér, kisasszony, a vér!</p> -<p>Évának nem volt kedve tovább folytatni az eszmecserét.</p> -<p>– Isten vele, Wočasek úr, még egyszer kérem, annak a gyermeknek -ne csináljon semmit, mert velem gyűlik meg a baja.</p> -<p>Elsietett. Mint a kiéhezett ember, aki végre terített asztalhoz -jut, oly mohón vetette magát Éva a fizetésre. Ahogy egy-egy számlát -kiegyenlített, egy-egy fejjel magasabbnak érezte magát. A Blum úr -boltjában már volt, a daliás segéd bókolt és rámeresztette szemét, -titkon intett is neki, de ő ügyet sem vetett rá. Fizetett és ment. -Most pedig Bernstocknénál is kiválthatja a bonját. Milyen más az, -ha az embernek pénze van! Hogyan szerezte? az most nem nyomja. Van, -magasan hordhatja a fejét, nem kunyorál, nem komédiázik, hanem -fizet és parancsol. És ezentúl így lesz mindig, vége a -nyomorúságnak örökre.</p> -<p>Még az előszoba csöngettyűje is, melyet a nyíló ajtó riasztott -föl, máskép szólott most, mint néhány hónappal ezelőtt. Egy lompos -tanulóleány lebzselt a nagy teremben, ijedten menekült a műhelybe, -mihelyt Évát meglátta. <span class="pagenum"><a name="Page_164" id= -"Page_164">-164-</a></span> Nyomban fölpattant újból az ajtó, a -Bernstock úr tolószéke élesen csikorgott s megjelent a különös pár. -A beteg ember szájában most is lógott a pipa, de feje kisebb volt, -az orra megnyúlt s a szeme kitágulva, tébolyodottan lobogott Évára. -Az asszony már nem igen bírt vele, majd kibukott a székből, annyira -erőlködött Éva elé s mint a gyerek, makacsul rikácsolta:</p> -<p>– A kezét, a kezét, hadd fogjam meg a kezét.</p> -<p>Éva ránézett az asszonyra, ez már egészen megtört és eltompult. -Iszonyodva nyújtott kezet a beteg embernek, aki megmarkolta, -össze-vissza szorítgatta s mikor az ajkához akarta vonni, Éva -riadtan visszahúzta. Most már Bernstockné is felocsudott és -rárivalt a betegre:</p> -<p>– Ne nyalakodj, nyomorult, nem látod, hogy utál?</p> -<p>Bernstock magába roskadt. Szuszogva, vacogó foggal, mélyen a -homloka alól bámult a nőre, aki, mint minden más női jelenség, -fölgalvanizálta, izgatottá tette és nyomorult kínok között szította -benne a beteg szenvedélyt. Bernstockné valami újat talált ki, -hirtelen a fal felé fordította a széket és a beteg rikácsolva, -vergődve és káromkodva próbált visszafordulni, hasztalanul.</p> -<p>– Fizetni jöttem, Bernstockné, – mondja Éva kurtán.</p> -<p>– Mennyit?</p> -<p>– Az egészet.</p> -<p>Bernstockné egy darabig fásultan bámul maga elé, aztán némi -szelidséggel, halkan mondja:</p> -<p>– Nem muszáj, kisasszony, megelégszem egy részlettel is.</p> -<p>– Köszönöm, – felel Éva élesen – kérem csak az egész -számlát.</p> -<p>– Ahogy tetszik. <span class="pagenum"><a name="Page_165" id= -"Page_165">-165-</a></span></p> -<p>És Bernstockné avatott kézzel fölüti az Éva kontóját és kiírja. -Aztán az asztal fiából kiveszi a Deméndynek szóló pár sort is és -száraz, üzleti kézmozdulattal mind a kettőt odanyújtja Évának.</p> -<p>– Tessék.</p> -<p>Éva egy pillantást vet a számlára, aztán szó nélkül leolvassa a -bankókat.</p> -<p>– Nincs szüksége valamire?</p> -<p>– De igen, majd körülnézek egy kicsit. Készül most valami -érdekes?</p> -<p>– Ó, igen sok, a nyári saison ugyan elmult már, de azért sok -munka van. Jőjjön csak, megmutatom a Webstonné costumejét. Igazán -meg fog önnek tetszeni.</p> -<p>– Webstonné? A Kovácsevics Mariska? Hát visszajöttek már?</p> -<p>– Ó, már régen, igen boldogan élnek, nagyon sok ruhát -rendel.</p> -<p>Ekkor újból megbomlott az előszoba csöngője és Bernstock úr, új -női látogatót sejtve, fülsiketítően kezdett rikácsolni:</p> -<p>– Fordítsd meg a széket, hallod? Fordítsd meg a széket. Azt -akarja, hogy örökre a falat bámuljam. Szegény, beteg ember vagyok -én és megöl a féltékenységével. Tüstént fordítsd meg a -székemet.</p> -<p>Bernstockné, hogy a lármától és botránytól szabaduljon, egy -rántással megfordította a széket, közben öklével egyet ütött az -ember vállára, amire ez, mint a macska összegubbaszkodott s célját -elérvén, nyomban elcsöndesedett.</p> -<p>Ketten jöttek: Webston úr és felesége. Az öröm persze nagy volt -a viszontlátáson. Asszony láttára a beteg megint mozgolódni kezdett -és előre nyújtogatta reszkető karját:</p> -<p>– Csókolom a kezét, a kezét, a kezét, – rikácsolta emelkedő -hangon. <span class="pagenum"><a name="Page_166" id= -"Page_166">-166-</a></span></p> -<p>– Itt van, – kiáltott vígan Webstonné és minden undor nélkül -átengedte neki a kezét, még a keztyűt is lehúzta róla. – Csókolja -meg, ha ízlik, Bernstock úr, maga igazi férfi, szereti az -asszonyokat mindhalálig.</p> -<p>Webston úr nagyon megváltozott. A szeme egészen beesett, a -szakálla megnőtt, szinte elrongyolódott egész mivoltában. Évát -meglátva, a szeme fölvillant, aztán, míg felesége a beteggel -incselkedett, odalépett hozzá, megszorította kezét, hogy a leány -beleszisszent, úgy súgta mély fájdalommal:</p> -<p>– Mért nem volt hozzám őszinte, mért nem volt őszinte?</p> -<p>Éva hidegen vállat vont.</p> -<p>– Másképp cselekedett volna akkor? – szólt csipősen.</p> -<p>Webston úr lehorgasztotta fejét.</p> -<p>– Igaza van, hiszen most már mindent tudok és még sem cselekszem -másképp.</p> -<p>Szeme ráesett a betegre. Mint a kutya a maga kitömött mására, -úgy nézte Bernstockot, félelemmel, csodálkozással. Lábujjhegyen -nehány lépést tett feléje s mikor a beteg ember őrületes -szenvedélye, lángja rálobogott Mariskára, visszatántorodott: -megértette a baját és ráismert a magáéra. Hideg verejtékkel -homlokán tántorgott az ablakhoz s ott ledűlt egy székre. A tulajdon -jövendőjét látta tolókocsiban.</p> -<p>– Éppen most beszéltem az ön costumejéről – ujságolta -Bernstockné Mariskának. – Persze egészen másképp csinálnám, csak a -façonja volna ugyanaz.</p> -<p>– Nem bánom, ha egészen úgy csinálja is. Tudod, Éva, csináltass -szakasztott olyan ruhát. Nem volna rossz, együtt mennénk sétálni s -akkor testvéreknek néznének. Hasonlítunk is egymáshoz. <span class= -"pagenum"><a name="Page_167" id="Page_167">-167-</a></span></p> -<p>– Az urak addig mulassanak magukban, – szólt még hátra az -ajtóból – pá Bernstock úr, ugy-e Bernstockné, nem lesz rám -féltékeny? De úgy szeretem a maga urát, még emlékszem rá a régi -időkből. Pá, Alfréd, tanulhatsz is valamit Bernstock úrtól.</p> -<p>Ezzel a hölgyek a műhelybe mentek s Webston magára maradt a -nyomorékkal.</p> -<p>Az irtózat kíváncsiságával lépett hozzá közelébb.</p> -<p>– Régóta beteg?</p> -<p>– Ó, – nyögi ez – amióta megházasodtam. Ó, bár sohase házasodtam -volna meg. Egészséges voltam, mindig egészséges, mennyit bírtam el, -de mennyit! Aztán elvettem ezt az asszonyt, ó hogy az ördög vitte -volna, mielőtt a szemem elé került. Undok, csúf, féltékeny és -kiszívta a velőmet. Alig nehány hét és nézzen rám. Esztendők óta -ülök ebben a székben, az asszony kínoz és ver és várja a halálomat, -hogy ne kelljen többé féltékenykednie rám. Látja ott az arcképemet? -Olyan voltam én. Erős, iszonyúan erős. A leányok nem ártottak, -dehogy is, csak ez az asszony! Ne házasodjék meg soha, uram!</p> -<p>– Házas vagyok, – mondja Webston úr remegve.</p> -<p>– Igaz, igaz, a Mariska férje. Ó, az más – mondja Bernstock és a -szeme vad zavargásban föllobog. – A Mariska. Milyen szép, milyen -különösen szép. Ilyen feleség mellett gyönyörű lehet az élet. A -Mariska mellett, vagy akárki más mellett, csak az enyém… brr…</p> -<p>Bejött egy varróleány, hogy a kandallóról valamit bevigyen. -Bernstock, alig hogy meglátta, feléje nyújtotta mind a két -karját.</p> -<p>– Elza, Elza, – rikácsolta – görcs van a nyakamban, itt hátul, -fogjon meg, fogjon meg. <span class="pagenum"><a name="Page_168" -id="Page_168">-168-</a></span></p> -<p>A leány undorral és félelemmel huzódott tőle.</p> -<p>– Nem szabad, Bernstock úr, majd szólok a nagyságos -asszonynak.</p> -<p>– Ne, annak ne, inkább tovább kínlódom. Ó, azok a leányok, – -nyögte és a szájáról folyt a hab – azok a leányok, megöl a -közelségük.</p> -<p>Ekkor hirtelen előre nyúlt. A leány visszamenet nem volt elég -óvatos. A beteg megragadta a szoknyáját és csúfos, nagy kacagással -közel vonta magához.</p> -<p>– Eresszen el, Bernstock úr, – rémüldözött a szegény teremtés – -mert kiáltok.</p> -<p>– A nyakam, a nyakam, húzd ki a nyakamat, – dadogta ez -magánkívül s karja átfogta a leány derekát. Hirtelen el is -eresztette és visszaroskadt. Behunyt szemmel, lihegő szájjal -aléltan feküdt így néhány percig. Webston nem tudta tovább nézni, -rémülten fordult az ablak felé és homályosodó agygyal mondta -magának:</p> -<p>– Ez lesz a végem, ez lesz a végem.</p> -<p>Bent a nők végeztek a próbával és válogatással.</p> -<p>– Maradj még, Éva, mielőtt a mamlaszhoz megyünk, hadd mondjam -el, hogy vagyok. Vagy nem is vagy kíváncsi rá?</p> -<p>– Dehogy nem, jól vagytok?</p> -<p>– Ahogy vesszük, – mondja Webstonné – jól is, rosszul is. -Agyonszekiroz a féltékenységével, de mégis csak kifogok rajta. -Folyton mellettem van, nem hisz egy szavamban sem. A mamlasz, -mégsem kap rajta soha. Nagyobb baj az, hogy nem akar többé az -üzletében ülni, teljesen elhanyagolja, hogy engem őrizzen. Így -aztán nem tart már soká a dicsőség. Nem adok neki egy esztendőt és -elcsapják, tönkremegy.</p> -<p>– Mit csináltok akkor? <span class="pagenum"><a name="Page_169" -id="Page_169">-169-</a></span></p> -<p>– <i>Mi</i>, kedvesem? – kacagott a nyurga hölgy – hogy -<i>mi</i> mit csinálunk, azt bizony nem tudom, de hogy <i>én</i> -mit csinálok, az már bizonyos. Otthagyom, egyszerűen otthagyom. -Csak nem gondolod, hogy azért mentem férjhez, hogy nyomorogjak? A -férj is csak olyan férfi, mint más. Akinek nincs pénze, annak nem -kell asszony. Hát nem igaz?</p> -<p>– De kérlek, Mariska, mégis csak szeret s miattad megy -tönkre.</p> -<p>– Hát tehetek én róla? Ne szeressen. Más is szeret, más is -tönkre ment már, hát miért törődjek többet ővele, mint mással? Amíg -fiatal vagyok, addig élem a világomat, ráérek azután megtérni és -könyörületesnek lenni.</p> -<p>– Menjünk, – szól Éva kurtán.</p> -<p>– Te neked nem tetszik a beszédem, látom, mindig oly különös -voltál. Hát te hogy vagy? Jóban vagy ismét az államtitkárral, -hallom?</p> -<p>– Igen, – mondja Éva és egy csepp röstelkedést sem érzett. Pedig -azelőtt büszkén és hallgatva siklott át az ilyen kérdéseken.</p> -<div class="chapter"> -<h3>2.</h3> -</div> -<p>Aznap csuda történt a Jani fiúval. Az iskolában valaki -hátbavágta, ő pofonnal felelt. Az egész osztály konsternálva volt. -Ilyet a Jani fiútól nem vártak. És amint kissé reszkető inakkal, de -bátran villámló szemmel a falnak vetette hátát és magasra emelt két -öklével igazi gladiátor engarde-ba vágta magát, várván a fiúknak -együttes rohamát, az élhetetlen fiú, akin a többi eddig a bosszúját -töltötte, határozott népszerűségre tett szert és támadás helyett -lelkesült kiáltásban törtek ki: <span class="pagenum"><a name= -"Page_170" id="Page_170">-170-</a></span></p> -<p>– Éljen Dermák Jani, ez egyszer jól viselte magát.</p> -<p>A dolog az osztályfőnök elé is került, ez csóválta fejét és -lehordta Janit, hogy már ő is kezd verekedni? Jani lesütött -szemmel, befelé mosolyogva hallgatott. Ha kerékbe törik, azt se -bánta volna. Oly édes volt erősnek lenni, az erei majd megrepedtek, -nem is vér, hanem tiszta boldogság keringett benne. Először -életében érezte a testét, hogy az is valami és a lelkét is, hogy ő -is valaki. És föltette magában, hogy mindig ilyen lesz, férfi! -Hiszen csak meg kell próbálni, nem is olyan nehéz.</p> -<p>Mi lelte a Jani fiút? Előadás után összepakolta könyveit, -hazament. Lehajtott fővel, mint eddig, de nem alázatosan, nem -bambán, nem csüggedten, hanem édesen álmodozva, egyenes háttal. Ah, -olyan szép a világ, olyan édes az élet – a férfinak. Mert annak -érezte magát. És egyre egy nevet sugdosott magában: Irén, Irén, -Irénke. És megrázkódott s a szeme bátran fölvillant és -körültekintett: Észreveszed-e, te világ, hogy tegnap egy fiú járt -itt, ma pedig férfi? Ez a szerelem hatalma.</p> -<p>Igaz, így sem hódított még soha férfi, mint a Jani fiú. Három -hónapon keresztül sejtelme sem volt róla, hogy tudnivágyó -tanítványa, Bellágné, egyre környékezi. A legvastagabb célzásokat -sem értette el. Csak járt-kelt sejtelmes lázban és félt a szép -asszonytól.</p> -<p>Ez aztán megunta a dolgot. Merőn a szemébe nézett, aki remegve -bámulta a betűket, mintha sohase látta volna még őket és tétova -hangon magyarázta:</p> -<p>– A <i>K</i> betű sokkal szebb, ha egy vonással írják.</p> -<p>Bellágné ekkor fölkelt, átnyalábolta a fiút, <span class= -"pagenum"><a name="Page_171" id="Page_171">-171-</a></span> -szorosan magához ölelte és rázúdította a csókok záporát.</p> -<p>– Szamár, szamár, – mondogatta – hát még mindig nem érted?</p> -<p>A fiú már értette. Előbb gyáván, később a fellobogó vér -hatalmánál fogva szenvedélyesebben viszonozta az asszony csókjait. -De még a mámor közepette is egyszerre csak megriadt és elmenekült, -mint József Putifárné előtt. Nem, ezt a csunyaságot nem szabad -elkövetni, ez házasságtörés volna.</p> -<p>Az asszony sírt és nevetett.</p> -<p>– Micsoda ostobaság! – szörnyűködött égnek emelt kézzel, aztán -még lihegve megszorította a kezét:</p> -<p>– Maga derék fiú, csak próbára akartam tenni. Ugy-e nem hitte, -hogy igazán meg akarnám csalni az uramat? De azért szeretem magát -és maga is szeret engem. Hogy is mondják? Ugy-e én vagyok a te első -szerelmed?</p> -<p>Ki volt mondva a bűnös szó. És a Jani fiú egyszerre oly erősnek -érezte magát, mint aki legyőzte a hétfejű sárkányt. Egy asszony -szerelmes belé. Egy gyönyörű szép, gazdag asszony. Igen, a -gazdagsága boldogította különösen. A csókja ízéből csak a -forróságot érezte meg, de pongyolája finom batisztjának minden -puhaságát, bűvösségét, az érintése minden árnyalatát még érezte a -tenyerén, a ruháján, az arcán, amelyet a szép asszony keblére -szorított. Rágondolt az édesanyja durva perkáljára, a huga olcsó -pokrócposztójára és nagyot sóhajtott. Milyen más is, ami finom, -gazdag!</p> -<p>Ez azonban csak a szegénységben felnövekedett fiúnak az -esztétikai gyönyörűsége volt. A tegnapi jelenet mélyebben a szívébe -vágott. Hogy ez az asszony kimondta előtte a bűnös <span class= -"pagenum"><a name="Page_172" id="Page_172">-172-</a></span> -szerelem szót, mostan rabja is. A naiv embereket a szerelem -kötelezi. E szó kimondása a serdülő fiú szenvedélyét és ideális -hajlamait egyszerre kiválasztotta és odakötötte ahhoz az unatkozó -asszonyhoz, aki szenvedélyes kuglóf-evő volt és most régi -cseléd-passzióinak akart élni, kikötvén egy úrfival. Petrarca nem -imádta úgy Lauráját, mint ez a vaksi fiú a volt szobaleányt. Egész -éjszaka a nevét rebesgette s napközben is óva, szeretettel ápolta -magában szűzi tiszta képét.</p> -<p>Azonban csodálatos, mihelyt a szülői ház közelébe ért, lelohadt -minden felbuzdulása. A férfiból ismét gyerek lett, még pedig remegő -gyerek. Félt az anyja szigorú szemétől, hogy bele talál látni a -lelkébe és félt különösen Évától. Mit szólna Éva, ha tudná, mi -történt vele s mit hordoz a szívében? Ó, nem merne többé előtte -mutatkozni. Szégyelte magát s úgy érezte, ha az édes anyja -megtudná, hogy csókolódzott, elbujdosna a világ végéig, hogy ne -kerüljön többé a szeme elé.</p> -<p>Ebben a hangulatban mintegy menekülést keresve, huzódott -Sárikához. Sárikától nem félt, az még gyerek, nem tud semmit. -Sárika nem olvas ki a szeméből bűnös szerelmet. Sárika nem érzi ki -a hangjából az érzelem rezgését.</p> -<p>Ezért örömmel dobbant meg a szíve, amikor a kis leányt a kapu -előtt lebzselve találta. Sárika arcán minden vonás lógott, a szája -lekonyult, a vonásai petyhüdtek, a tokája felfuva. Mint a gyereké, -amikor konok. A szeme is lefelé nézett és homlokát csunyán -összeráncolta. Amint Jani bátyját meglátta, határozatlan mozdulatot -tett a kapu felé, de aztán csak állt mozdulatlanul és nézett maga -elé.</p> -<p>– Gyere föl, Sárika – mondja jó szívvel Jani – mit állsz itt! -Elkésel. <span class="pagenum"><a name="Page_173" id= -"Page_173">-173-</a></span></p> -<p>Sárika nem felel. A fiú nyugtalankodik.</p> -<p>– Valami baj van? – kérdi aggódva – mi lelt Sárika? Gyere föl, -hiszen beteg vagy!</p> -<p>– Nem megyek – fakad ki durván a leány – sohse megyek többé -haza.</p> -<p>Jani megijedt.</p> -<p>– Mi történt, az istenért? Bántott a mama?</p> -<p>Sárika megint hallgat. Jani tehetetlenül áll előtte és néz a -kapuba: már be kellene rajta menni.</p> -<p>Egyszer aztán, félig háttal fordulva bátyjának, töredezve -mondja:</p> -<p>– Ha Éva nincs otthon, akkor fölmegyek.</p> -<p>– Éva? Mi bajod Évával?</p> -<p>A kis leányt most szinte rázta a düh.</p> -<p>– Nem akarok többé együtt lenni vele, azzal a… azzal a… ronda -Évával. Soha, soha, inkább sohse jövök többé haza. Meg tudok én -élni magamban is.</p> -<p>Jani megszokta már, hogy a két leány veszekszik egymással. Halk -sóhajjal gondolt más fiúk családi életére, akik kezet csókolnak a -mamájuknak és a nővérüket is megölelik, megcsókolják. Egészen -elcsüggedt és nem kutatva többé a Sárika haragjának oka után, -hirtelen hangon mondta:</p> -<p>– Megnézem, hogy otthon van-e, aztán majd lejövök és -megmondom.</p> -<p>– Ints le a gangról, – szól mogorván a leány.</p> -<p>Jani fölmegy a lépcsőn, Sárika pedig a kapualj végébe húzódik, -onnét sandít föl a harmadik emeletre, nehogy valamikép -észrevegyék.</p> -<p>Éva otthon volt. Most már otthon is szebben öltözködött, mint -azelőtt. Dermák mama vidámabb volt, mint valaha és hangja nem is -vágott, mikor szokása szerint rászólt Janira:</p> -<p>– Be későn jösz. <span class="pagenum"><a name="Page_174" id= -"Page_174">-174-</a></span></p> -<p>De nyomban visszakapta régi dühös színét, amikor hozzátette:</p> -<p>– Az a csavargó pedig még most sincs itt. Nem is hagyok neki -ebédet.</p> -<p>Éva, aki a divánon olvasott, föltekintett és avatott kurtasággal -azt mondta:</p> -<p>– Valamivel jobban bánhatna vele anyám, egészen elvadítja a -háztól.</p> -<p>– Én? – szól megjuhászkodva Dermákné – hiszen egy árva szóval -sem bántom.</p> -<p>Jani csodáló, hálás tekintetet vetett Évára. Milyen nemes szív! -Sokkal jobb, mint Sárika, aki sohasem fogta nénje pártját, hanem -mindig örült, mikor ez kikapott. És megörült, hogy jó hírt vihet a -hugának, aki fél Évától, de ha meghallja, mint nyilatkozott róla, -menten meg fog nyugodni.</p> -<p>Kapta is magát és kalap nélkül kiszaladt a gangra, mind a két -kezével intve Sárikának, hogy jőjjön fel. Szerencsétlenségére -azonban Éva akkor kihajolt, a nyitott ablakon, hogy lássa, hova -megy az öccse, a kis leány lent észrevette és Jani megdöbbenve -látta, hogy Sárika ahelyett, hogy a lépcsőházba fordulna, -visszamerül a kapu aljába.</p> -<p>– Mit intesz? – kérdi Éva.</p> -<p>– Sárika fél tőled, – szól a fiú elképedve – nem mer feljönni, -ha te itt vagy, most pedig meglátott és úgylátszik elment.</p> -<p>– Szaladj utána, – kiáltott föl Éva – hozd vissza, ha nem akar -jönni, rendőrrel hozasd föl.</p> -<p>Jani ész nélkül rohant le a lépcsőn. Az utcán széjjelnézett: nem -látta. Találomra az Andrássy-út felé rohant, de nem tudott a -nyomára jönni.</p> -<p>– Erre a gyerekre vigyázni kell, – mondja Éva mély -felindulással, – figyelmeztetem, anyám, hogy rossz útra téved, -kaszirnőkkel barátkozik, az utcán lebzsel és adósságokat csinál. -Rajtakaptam ma, azért nem mer a szemem elé kerülni. <span class= -"pagenum"><a name="Page_175" id="Page_175">-175-</a></span></p> -<p>Dermákné jajgatva emelte ég felé a két karját és kijelentette, -hogy kitekeri a nyakát ennek az istentelen leánynak.</p> -<p>– Nem úgy, anyám, hanem vigyázni kell rá. Mindennek a szobaúr az -oka. Haasnak föl kell mondani, ne bánja anyám, megfizetem én a -szoba bérét.</p> -<p>Dermákné helyeslően bólintott a fejével. Már sokszor gondolt -erre. Ha nem szorult volna annyira arra a pár forintra, már régen -kitette volna a szűrét annak az éhenkórász technikusnak.</p> -<p>Amellett a kiváncsiság is gyötörte és próbálta kivasalni Évából, -hogy min is kapta rajta Sárit, de ez visszasülyedt konok -hallgatásába és Dermákné nem mert tovább kérdezősködni. Jani egy -félóra multán lihegve, köhögve és kiizzadva visszatért és -bátortalanul jelentette, hogy Sárikát nem sikerült megtalálni.</p> -<p>– Nem hagyok neki ebédet – jelentette ki energikusan Dermákné. -Évára nézett, elismerést várva. Ez nem szólt semmit, szórakozottan -fogyasztotta el az ebédet s rögtön öltözködött.</p> -<p>Mikor toilette-jével elkészült, bekopogtatott Haas úrhoz. Az -éhes technikus pipázva ült a rajztáblája mellett és fujta a -kőrösi-lányt.</p> -<p>– Bocsánat, Haas úr, – szólt Éva keményen, – csak azért -háborgatom, hogy édes anyám nevében felmondjak önnek.</p> -<p>Haas úr letette a tussos cirkalmat, a fütyörészést már előbb -abbahagyta.</p> -<p>– Meg vagyok lepve, kisasszony; miért? Nincsenek megelégedve -velem?</p> -<p>– Azt is mondhatnám, hogy ezentúl magunknak kell a szoba, de ez -nem az egész igazság. Egyet kérdek, Haas úr, feleljen, mint -tisztességes ember. Mennyire vitte a hugommal?</p> -<p>Haas úr jókedvűen nevetett. <span class="pagenum"><a name= -"Page_176" id="Page_176">-176-</a></span></p> -<p>– Innen fúj a szél, kisasszony? – szólt kötekedve – akkor nem -fogadom el a felmondást. Mit gondol, csak nem megyek el -jószántombúl egy olyan lakásból, mely egy tető alatt van az aranyos -Sárikával?</p> -<p>– Ne kötekedjék, Haas úr, – szólt rá Éva ingerülten – hanem -feleljen őszintén, ha pedig nem akar, mondja meg. A tréfálkozáshoz -nincs kedvem.</p> -<p>– Biztosítom, Éva kisasszony, – szólt még mindig kötekedve Haas -úr, – hogy nem jutottam annyira, mint amennyire mentem. Különben – -tette hozzá komolyabban – az egész csak tréfa és játék, a Sárika -kisasszony még sokkal fiatalabb, semhogy oka volna gyanakodni -ránk.</p> -<p>– Szokott vele a házon kívül találkozni?</p> -<p>Erre a kérdésre Haas úr félretette a rajztábláját és sértődött -hangon felelte:</p> -<p>– Nagyon sajnálom, kisasszony, de én itt lakó vagyok és nem -vádlott.</p> -<p>– Jól van, ez is elég, – felelt kurtán Éva, – a felmondást -tudomásul vette, most pedig vegye tudomásul még ezt is: a hugomnak -a legszigorubban meg van tiltva a fiatalemberekkel való érintkezés, -tehát önnel sem szabad érintkeznie. Ha nem bánja, hogy maga miatt -az édes anyám véresre verje, hát csak hívja ezentul is magához. Jó -napot!</p> -<p>Eszébe jutott valami és a nyitott ajtóból visszaszólt:</p> -<p>– Mondja csak Haas úr, mennyiért volna hajlandó azonnal -kihurcolkodni?</p> -<p>Erre a kérdésre Haas úr eleinte meghökkent, aztán nagyot nézett, -végül elnevette magát.</p> -<p>– Semennyiért, Éva kisasszony, semennyiért. Hogy én ilyen -barátságos hajlékot hitvány anyagi érdekekből elhagyjak? Csunyaság -volna. De komolyan <span class="pagenum"><a name="Page_177" id= -"Page_177">-177-</a></span> mondva, Éva kisasszony, én önt -okosabbnak gondoltam volna. Mit akar? Tegyük föl, hogy gyanuja -alapos és nekem Sárikával csakugyan van valami viszonyom. Mért -űznek el? Azt hiszi, ha másutt lakom s nem csak egy keskeny konyha -választ el önöktől, hogy akkor szolidabban viselnők magunkat?</p> -<p>– Akkor rosszul ismeri a hugomat, Haas úr, ha erre gondol. -Különben lesz gondom rá, hogy az a gyerek kellő felügyelet alatt -álljon.</p> -<p>– Igen? – mondja Haas úr. Egyet-kettőt bólint a fejével és ismét -fütyörészi a kőrösi-lányt.</p> -<p>– Tehát nem akar kihurcolkodni?</p> -<p>Haas úr szélesre húzza az arcát.</p> -<p>– Ha bizonyos benne a kisasszony, hogy Sárika kellő felügyelet -alatt lesz, akkor természetesen értem, ha ki akarják tenni a -szűrömet. Ez más, ez egészen más. Akkor én pakkolok, más lakás után -nézek és megyek. Természetesen visszaadják nekem a tizenkét napra -szóló bért, ami még nem telt le a hónapból.</p> -<p>– Köszönöm – szólt Éva és fejével biccenve, becsukja maga után -az ajtót. Még hallotta, ahogy Haas úr jóízűt kacag és nagyvidáman -belefog ismét a kőrösi-lány nótájába.</p> -<p>Nem adott magának számot róla, de mióta újra találkozott -Deméndyvel, Évának nem volt más gondolata és érzése, mint a huga. A -maga ügye el volt intézve, nem törődött vele, mint az egészséggel, -amikor megvan. De a Sárika dolga izgatta, zaklatta. Még csak nem is -gondolta végig: nem akarom, hogy az én sorsomra jusson, mert hiszen -a maga sorsát nem is találta se rossznak, se jónak. De Sárikát meg -kell menteni: ezt világosan látta. Amióta megszünt belső háborgása -és a maga elégedetlensége, a kisleány, akármilyen vásottnak és -rosszlelkünek látta is eddigelé, csak <span class= -"pagenum"><a name="Page_178" id="Page_178">-178-</a></span> -szeretetet és sajnálatot keltett benne. Mikor Wočaseknél -rajtakapta, inkább ijedtség és aggodalom töltötte el, mint harag és -fölháborodás. Most pedig megóvni akarta és nem megbüntetni.</p> -<p>Estére korán ment haza és izgatottan leste Sárikát. Haas úr -előzőleg fütyörészve bekopogtatott hozzájuk, jelentvén, hogy talált -már magának lakást a Károlyi-utcában és ma éjszaka nem is fog már -itt aludni. Csak a holmijait hagyja itt, azokat majd holnap viteti -el. Éva bólogatva fogadta jelentését és azt mondta: helyes. Haas úr -széles, csúfos nevetéssel szorított kezet vele, Dermáknéval és -Janival és azt mondta:</p> -<p>– Tiszteltetem a Sárika kisasszonyt is, sajnálom, hogy el nem -bucsuzhattam tőle.</p> -<p>Nyolc óratájt betoppant a kisleány. A cipője poros volt, a -járása, bár erőltette a közömbösséget, dülöngő, fáradt volt. A -könyves szekrény párkányához sietett és lekapta róla a kenyeret. De -mohósága csinált volt, látszott, hogy csak komédiázik s egy csöppet -sem éhes. Egyebekben úgy tett, mintha semmi sem történt volna.</p> -<p>– Hol voltál délben? – rivall rá Dermákné.</p> -<p>A kisleány dacosan üti föl a fejét.</p> -<p>– Az üzletben, sok dolgunk volt, nem jöhettem haza.</p> -<p>– Hazudsz, hiszen itthon voltál a kapu előtt s megszöktél.</p> -<p>– Nem igaz – pattog Sárika – én azt mondtam Janinak, mondja meg, -hogy nem ebédelhetek itthon, vissza kell sietnem az üzletbe.</p> -<p>Éva fejét csóválta, mint aki nem hisz a fülének.</p> -<p>– Mért szaladtál el, mikor megláttál a Wočasek boltjában?</p> -<p>– Hol?</p> -<p>– A Wočasek boltjában. <span class="pagenum"><a name="Page_179" -id="Page_179">-179-</a></span></p> -<p>– Ki az?</p> -<p>– Cipész a párizsi udvarban – mondja Éva még mindig csöndes -hangon.</p> -<p>– A párizsi udvarban? Sohasem voltam a párizsi udvarban.</p> -<p>Éva egészen csöndes, szelid hangon mondja:</p> -<p>– Ne hazudj, Sárika, ma délelőtt benyitottál és tegnap is ott -voltál.</p> -<p>A kis leány haragos lett, mint a pulyka.</p> -<p>– Nem igaz, nem igaz, nem igaz – rikácsolta és visszahúzódott az -ablak sarkába – hazudsz, utálatosan hazudsz, meg akarsz rágalmazni, -de én nem hagyom magamat. Te oda járhatsz, hanem én becsületes -leány vagyok s most rám akarod fogni…</p> -<p>– Suszterről van szó – mondja Éva csöndesen – hiszen ha ott -voltál, abban sincs semmi rossz.</p> -<p>A kisleány meghökken és tétovázva néz a nénjére.</p> -<p>– Be akarsz csapni, – mondja azután, – azt akarod, hogy csak -valljam be és azután rám támadnál, de én ismerlek és nem vagyok -olyan szamár. Azért is, sohasem voltam a párizsi udvarban.</p> -<p>– De hisz láttalak!</p> -<p>– Hazudsz.</p> -<p>– Wočasek is mondta, hogy ott jártál cipőért -részletfizetésre.</p> -<p>– Nem igaz, hazudsz.</p> -<p>– Azért nem mertél délben feljönni.</p> -<p>– Én? Nem mertem? Hát miért mertem most hazajönni?</p> -<p>Most már Éva is elvesztette türelmét.</p> -<p>– Orcátlan vagy – szólt reszkető ajakkal – mától fogva pórázon -tartlak.</p> -<p>Sárika, úgy akart tenni, mint máskor, amikor <span class= -"pagenum"><a name="Page_180" id="Page_180">-180-</a></span> -összeszidták: duzzogva az ajtó felé ment, hogy bemenjen Haas úrhoz. -Ezuttal Éva elébe állt, megragadta a két vállánál fogva és -istenesen megrázta.</p> -<p>– A szobaurhoz akarsz menni? Hiába, őt már elküldtem, nincs -többé szobaúr.</p> -<p>Sárika hitetlenül bámult Évára, de ez nem olyan volt, mint aki -tréfálna. Ekkor a dühnek és haragnak valóságos rohama fogta el. -Sírt és káromkodott, a földre vetette magát, megragadta az Éva -szoknyáját és tépte és harapta.</p> -<p>– Utálatos, utálatos – rikácsolta – aljas, céda, irigy vagy és -féltékeny, igen, féltékeny, azt akarod, hogy mindenki rád nézzen és -utánad fusson. A szobaúrra is azért haragszik, mert nem kurizál -neki.</p> -<p>Dermákné hiába püfölte a kisleányt, Éva hiába fogta száját, -önkívületében karmolt és harapott, végre is ott kellett hagyni a -földön, úgy tenni, mintha nem törődnének vele. Vagy egy félóráig -maradt így, közben-közben egy-egy szidalmat szalasztván ki a -száján, végre megzsibbadtak az idegei, elcsöndesedett s szó nélkül -fölkereste az ágyát.</p> -<p>Különös a szegénység, az asztalhoz nem ült volna mellé, de azért -lázongó gyűlölettel, bosszúvágytól eltelve, minden ellenkezés -nélkül egy takaró alatt aludt vele.</p> -<div class="chapter"> -<h3>3.</h3> -</div> -<p>Ennekutána Sárika roppantul tisztességesen viselte magát. -Feltünően pontosan járt haza, csöndesen, illedelmesen ült az -asztalhoz. Ha Dermákné valamit parancsolt, ellenkezés nélkül -nyomban megcselekedte. De komoly volt, a neveletlenségével együtt -jó kedvét is elvesztette. Éva <span class="pagenum"><a name= -"Page_181" id="Page_181">-181-</a></span> próbált közelebb férkőzni -a lelkületéhez, nyájasan szólogatta, de ilyenkor a kis leány -szeméből gyilkos gyűlölség lángja csapott felé s megvetően hátat -fordított neki.</p> -<p>Dermákné is, az Éva hatása alatt, jól bánt vele. Sárika azonban -nem tudott felmelegedni. Élettelen egykedvűsége csak délben, ebéd -vége felé engedett föl. Ekkor nyugtalanul izgett-mozgott és az ajtó -felé nézett s mihelyt az utolsó falatot legyűrte, mohón kapott a -kalapja után és eliramodott.</p> -<p>Egy hét telt el így, ekkor Sárika ismét gorombáskodni kezdett. -Világosan látszott rajta, hogy célzatosan teszi, hogy össze akar -veszni. El is érte célját. Dermáknénak nem sok kellett, hogy -kijőjjön a sodrából. Este volt és Sárika a gangra ülve, tüntetve -nyujtogatta előre a lábát, jobbra-balra libbentve a szoknyáját, -hogy az édes anyja figyelmét ráirányítsa az új cipőjére.</p> -<p>– Honnan vetted hozzá a pénzt? – kérdi Dermákné gyanutlanul.</p> -<p>– Nem onnan, ahol Éva – felelt csipősen a kis leány – minek -kérded? Miattatok akár mezítláb is járhatnék.</p> -<p>– Már megint nyelveskedel?</p> -<p>– Igen, igen – folytatja Sárika epésen – ha az ember szóra -nyitja a száját, akkor már nyelveskedik. Hiába, nem lehet mindenki -olyan művelt, mint Éva, aki idehozza a szeretőit.</p> -<p>– Elhallgatsz mindjárt?</p> -<p>– Nem és nem, – pattog a kisleány, – eleget szenvedtem már -azért, hogy becsületes vagyok, tovább nem szekiroztatom -magamat.</p> -<p>Dermákné baljóslatuan villogtatja a szemét.</p> -<p>– Megállj csak, ha Éva hazajön és meghallja, miket mondtál.</p> -<p>– Nos? És akkor? Azt hiszed, félek Évától? <span class= -"pagenum"><a name="Page_182" id="Page_182">-182-</a></span> Kicsoda -ő? Azért, hogy valaki egy gazdag embernek a szeretője és pénzt hoz -haza…</p> -<p>Többet nem mondhatott, az édes anyja megfogta, bevonta a szobába -és istenesen elverte. Sárika sírás és panasz nélkül tűrte. -Összeszorította ajkait, úgy tartotta hátát. Mikor aztán Dermákné -belefáradt, hirtelen fogta a kalapját, napernyőjét és kisurrant az -ajtón.</p> -<p>– Hová mész? – kiáltott rá Dermákné.</p> -<p>– Ahol nem ütnek, – felel vissza Sárika – ebbe a házba nem -teszem többé a lábamat.</p> -<p>Ezzel végigfutott a gangon, a lépcsőnél beleütközött Janiba.</p> -<p>– Hová? – kérdi az is.</p> -<p>– Semmi közöd – felel a kisleány és rohan tovább.</p> -<p>Jani fejét csóválja, úgy megy tovább; nem tulajdonított nagy -fontosságot a dolognak. Az édes anyja sem, mert egy szóval sem -említette Sárika szökését.</p> -<p>Csak amikor Éva hazajött és nyomban huga után kérdezősködött, -állott elő Dermákné a történtekkel. Éva magánkívül lett a -felindulástól. Az órát nézte: kilenc elmult.</p> -<p>– Hallatlan, hallatlan – kiáltott föl – és anyám oly nyugodtan -veszi, hogy ez a leány késő este távol van hazulról? Mit csinál -majd, ha egész éjszakára is kimarad?</p> -<p>– Ugyan, – véli Dermákné, inkább hogy a felelősségén könnyítsen, -– érdemes is ebből nagy dolgot csinálni. Ha hazajön, összetöröm a -csontjait, majd kiverem belőle a rakoncátlanságot vagy pedig -pusztuljon a háztól.</p> -<p>– Jani, fogd a kalapodat, – szólt Éva, – velem jössz. Föl kell -keresni Sárit és haza hozni, bármi áron.</p> -<p>Jani, aki szintén már nagy izgalomban volt, <span class= -"pagenum"><a name="Page_183" id="Page_183">-183-</a></span> rögtön -mellette termett, míg Éva nagy sebbel-lobbal szintén fölkészült az -útra.</p> -<p>– Hol keresnéd? – kérdi Dermákné most már szintén -nyugtalankodva, – honnan tudnád, merre ment?</p> -<p>Éva nem válaszolt, csak intett a fiúnak:</p> -<p>– Menjünk.</p> -<p>Lent a kapuban aztán ő is megállt és fölvetette a nagy kérdést: -hol is keressen ebben az óriási városban egy ismeretlen kis -leányt?</p> -<p>Amíg valami tervben megállapodott, csak járt az utcán. Kiment az -Andrássy-útra és élesen kémlelt jobbra-balra, különösen a padokon -ülőket nézegette.</p> -<p>Gyönyörű, holdvilágos, fülledt nyári est. Az utca teli -emberekkel. Kocsik robognak a liget felé, a liget felől. A -gyalogjárókon, sűrű csoportokban emberek, vegyest a kiöltözöttek és -a szegények. Egyik-másik szegény ember karján gyerek alszik, úgy -viszik haza a tiszta levegőből a pállott, rosszillatú szobába. A -kapuk alatt cselédek bújnak össze, a padokon öreg asszonyok és -fiatal leányok, ingujjas munkásemberek. Közben-közben egy-egy külön -húzódó sötétes férfialak, arcba tolt kalappal, szürkén magába -roskadva. Meglátszik, hogy itt, a padon fogja az éjszakát tölteni. -Vidám nőbeszéd, könnyelmű kacagás, egyes utcagyerkőcöknek durva -rikkanása is hangzik. Egészben véve, mintha jókedv, gondtalanság és -jómód volna az utcán, mégis az ember az ilyen nyári estén -szegénynek és lomposnak látja a külső Andrássy-utat. Fülledtség a -levegőben és por, sok por, mely vöröses felhőként úszkál a fukar -gázlángok körül, hogy mennél közelebb vannak a földhöz, annál -sűrűbbé és feketébbé nehezedjék.</p> -<p>Akik kifelé törekednek, a városliget felé, kiváncsi gyanuval -nézik az elegáns Évát, amint <span class="pagenum"><a name= -"Page_184" id="Page_184">-184-</a></span> a félszeg, kopott Jani -mellett előre siet. Minden emberre ügyel, minden kapuba belekémlel, -minden padot végigvizsgál. Az Oktogon-téren arra gondol, hátha a -városligetbe kellene mennie. De mégsem, oda csak nem ment -egyedül!</p> -<p>Egyedül? Egyszerre tudta, hova kell mennie, hogy -megbizonyosodjék. Bérkocsiba ült, lóhalálában a Károlyi-utcába -hajtatott. Ott fogadott Haas úr lakást.</p> -<p>Egy földszintes régi ház előtt megállt, a házmesternénél -tudakolta Haas urat. Az új szobaúr? Igen. Vandáéknál lakik, a kapu -alatt jobbra. Csak tessék bekopogtatni, mert egészen különálló -szoba. Ha kinyitják, otthon van, ha nem, akkor nincs otthon.</p> -<p>És nagyon gyanusan nézett végig Éván.</p> -<p>Bekopogtatott a kapu alatt jobbra, az ajtó nyílt és Vandáné -állott előtte. Egy kis konyhalámpás fényénél éppen megvetette a -Haas úr ágyát. Éva látta, hogy jó helyen jár, megösmerte a -technikus óriási rajztábláját.</p> -<p>– Haas úr? – mondja Vandáné, egy összetöpörödött teremtés, -gondterhesen felhúzott szemöldökkel, – nincs kérem alássan -itthon.</p> -<p>– Mikor szokott haza jönni?</p> -<p>– Ó, ilyenkor már itt szokott lenni, nagyon szolid fiatalember, -mindig idehaza van.</p> -<p>– Nem jár ide hozzá senki?</p> -<p>Vandáné határozatlanul pislogott. Éva látta rajta a tanakodást: -feleljen-e, vagy se, meg az aggodalmat, hátha rosszul teszi, ha -hallgat, vagy beszél?</p> -<p>– Az unokahuga vagyok, – mondja Éva, – nénje annak a kis -leánynak, aki Haas úrhoz jönni szokott.</p> -<p>Vandáné arca erre bizalmasan kiderült.</p> -<p>– A Sárika kisasszonynak? – szólt most <span class= -"pagenum"><a name="Page_185" id="Page_185">-185-</a></span> már -egészen nyájasan, – örülök a szerencsének, ó, nagyon jól ismerem én -a Sárika kisasszonyt.</p> -<p>Éva magába fojtotta háborgását. A föltevés nagyon valószínűnek -tetszett neki, mégis a lelkét hasogatta, mikor beigazolva -találta.</p> -<p>– Itt volt ma? – kérdi összeszorított foggal.</p> -<p>– Hogyne, hogyne, igaz is, – kiált a derék asszonyság, – talán -színházba mentek, délután, mikor vajat és hónapos retket hoztam -Haas úrnak, hallottam, amint a budai színkörről beszéltek. A -kisasszony talán a Sárika kisasszony miatt nyugtalankodik? Igen, -csak tessék nyugodt lenni, színházba mentek.</p> -<p>– Köszönöm, – mondja Éva és távozik. Éppenséggel nem volt -megnyugodva.</p> -<p>A kapuban körülnézett Jani után. Nem látta. A fiú kint az utcán -állt és egész testében reszketett.</p> -<p>– Mi lelt?</p> -<p>A fiú mozgatta ajkait, de nem tudott szólni.</p> -<p>– Mi bajod? – kiált Éva és megrázza.</p> -<p>A melle hevesen zihál, a szeme kidülled, keze ökölbe szorul.</p> -<p>– Sári, – nyögi végre – ide jár… ő… istenem… rossz leány, a -testvérem rossz leány…</p> -<p>Éva csak most látta, hogy ezt az ártatlan fiút kár volt magával -hozni.</p> -<p>– Csacsi vagy, – mondja, hogy a fiút megnyugtassa, – úgy, ahogy -otthon benézett hozzá. Nincs abban semmi rossz.</p> -<p>– De igen, de igen, – dadogja Jani, aztán hirtelen elhallgat. Az -arca biborpiros lett és gyorsan elhúzódott a kaputól, ahol a -gázláng teljesen arcába világított.</p> -<p>– Sárika ostoba, de nem rossz, – nyugtatgatja Éva, – azért kell -minden áron megtalálnunk, <span class="pagenum"><a name="Page_186" -id="Page_186">-186-</a></span> hogy valami ostobaságot ne kövessen -el.</p> -<p>Hogy színházban nincsenek, azt tudta. Sárika nyolc órakor még -otthon volt. Talán Haassa sincsen, mert Vandáné nem tud róla -semmit, hogy ma este fölkereste volna. Haas felől tehát nyugodt -lehetett. Most követi a másik föltevést.</p> -<p>– A Podmanicky-utcába, a nyugoti pályaudvar kávéházhoz, – -parancsolja a kocsisnak, aki a lovak közé vág.</p> -<p>A sarkon, a Fiume kávéházból kiárad a sárga világosság. Az -összes ajtai, ablakai nyitva vannak, a közökben az asztalok tele -emberekkel, többnyire katonatisztekkel, hölgyek társaságában. Éva -mélyen kihajol, hogy végignézzen rajtok, de a kocsi már elfordult -és a kávéházi világosság után a muzeum-körút vak sötétnek látszik. -A kerepesi-útnál ismét fölvillan a nagyobb világosság, idefehérlik -a Pannonia szálló villamos ívlámpája. A Kossuth-utca merő -feketeség, a boltok mind csukva vannak, a korzóról hazatérő úri -társaság lassan, lomhán ballag rajta végig.</p> -<p>Röpül a kocsi végig a Károly-körúton, a váci-körúton. Kevés -ember jár rajta, közöttük magános, kifestett leányok. Éva -mindegyiket szemügyre veszi és lopva Jani is ugyanazt teszi. -Különös bénító varázs tartja fogva a fiút, először életében röpül -így kocsin végig az éjszakai Budapesten, melyet most lát először és -nem ismer benne a városra, melyben otthon van. A szerecsen-utca -sarkán az éjjeli kávéház ajtaja nyílik és kiharsog belőle egy -elkínzott zongora, meg egy rikácsoló női hang, amelyet mintha -elvágtak volna, úgy elhallgat, amint az ajtó ismét betevődik. -Egyfogatú kocsik jönnek szembe, agyonterhelve málhákkal. Vonat -érkezett a nyugoti pályaudvaron. A villamos kocsik majd mind -<span class="pagenum"><a name="Page_187" id= -"Page_187">-187-</a></span> üresek és csilingelésük ijesztően sikít -végig a néptelen széles úton. A bazilika óriási ércharangja most -üti éppen a tíz órát.</p> -<p>Különös város ez így éjszaka. Itt alszik, ott dorbézol. A -csukott kapuk komoran, visszautasítóan, puritán ridegséggel -merednek az emberre, a csukott boltajtók fáradt, ólmos álomról -beszélnek küzdelmes napi munka után, a szűk, keskeny utcák -napszámról és szegénységről regélnek, de időközönként felvillan a -pazar világosság, cigánymuzsika hangzik, könnyelmű leányok és -csapatosan járó fiatal emberek durva, mulató zsivaja veri föl a -csöndet. Sok, sok csukott kapu, sok, sok kivilágított mulatóhely, -fényes tükörablakok mögött folyó tivornya, incselkedő, csábítgató, -durva és éhes leányok az utcasarkokon. Az út közepén pedig magában -borongva a sarki rendőr, aki bámul a repülő kocsi után.</p> -<p>Hirtelen befordultak a Podmanicky-utcába. Tiszta, új paloták -sora között az utca egészen csöndes és homályos. Tiszta utca, -szolid utca. A körútig nincs benne tivornya-hely. Ilyen utcarész -sincs sok Budapesten.</p> -<p>A nyugoti pályaudvar ívlámpái belefehérlenek az éjszakába, aztán -megint sötétségbe merülnek. Egyfelől palánk, másfelől palotasor. -Fekete úttest, sötét alakok. Hiába ágaskodnak a házsorok büszkén a -magasba, ez az utca már a szegénységé. A kocsi egy nagyot zökken és -hirtelen megáll. Célhoz értek.</p> -<p>Harmadrendű, szűk és piszkos kávéház. A nyitott ajtókon, -ablakokon fülsiketítően harsog ki a zene. A darabos, vagdosó tempó -és brutális árnyalatlanság után menten tudni, hogy itt minden este -nemzeti hölgyzenekar működik. Egy vasuti munkás meg egy ingujjas -ember löki a golyókat a lyukas billiárdon. Mélyen a sarokban, -<span class="pagenum"><a name="Page_188" id= -"Page_188">-188-</a></span> a nagy tükör tövében, egy fiatal ember, -meg egy csunya fiatal leány búg össze, fagylalt és fekete kávé -mellett. Más vendég nincs is.</p> -<p>Amint Éva és Jani belép, a gazda elébük bókol, gyér, egészen ősz -kotlettel és az éjszakázó emberek méla, szelid nézésével. -Valahonnan egy frakkos pincér is ugrik elő. A zenekar hölgyei, vagy -hat vén és csúnya leány, süldősen rövid fehér batisztban, a -vállukon keresztül széles nemzetiszín szalaggal, összenéz és -abbahagyja a figurázást, de azért bömböl a zongora és krákog a -klarinett, amit a férfiak nyakgatnak. Csúfos mosoly ferdíti -szájukat, ahogy összemérik a Jani kopottságát az Éva -előkelőségével. Ugyan miféle pár ez?</p> -<p>Éva a kassza felé tart, annak a tövében telepszik meg. Mit -parancsol? Akármit, adjon fagylaltot. Milyet? Csak hozzon, mindegy, -hogy milyen. Jani dobogó szívvel, elfogultan néz körül. A kép -vonzza is, riasztja is. Bellágné jut eszébe, de lopva végignézi a -fehérruhás muzsikusokat, tetszenek neki.</p> -<p>A kasszában rikítóan rózsaszínű papirselyem blouseban ül egy -fehérre meszelt festett szemű leány. Határozottan szép. Csak a haja -iszonyú extravaganciával föl van borzolva, mintha forgószél kapott -volna bele és hajtotta volna mindenik szálát ég felé. Világos -sárgára van festve, de lágy és tömött.</p> -<p>Éva, hogy bizalmat gerjesszen, cigarettára gyujt. Bele is kóstol -a fagylaltba és meglöki Janit, hogy egyék ő is. Néhány perc mulva -aztán barátságosan biccent a kaszirnő felé.</p> -<p>– Ha nem tévedek, Selma kisasszony?</p> -<p>A leány meglepetve fordul feléje és fejét rázza. Mosolyog is, -már benne van a vérében, hogy amikor megszólítják, mosolyogjon. -<span class="pagenum"><a name="Page_189" id= -"Page_189">-189-</a></span></p> -<p>– Nem, kérem, Selma kisasszony már elment, csak holnap lesz -inspekciója.</p> -<p>A kétségbeesés fojtogatja torkát. Már most mit csináljon?</p> -<p>– Nem ön az, – ismételte csüggedten, – pedig beszélnem kell -vele.</p> -<p>– Bajos lesz, kisasszony, de talán én is szolgálhatok?</p> -<p>– Nem, nem, Selma kisasszony kell nekem. Délután itt volt?</p> -<p>– Hat óráig, de addig én nem voltam itt.</p> -<p>A gazda látván az élénk beszélgetést, előre hajlott fejjel -közeledett.</p> -<p>– Weintraub úr, – szól a kaszirnő, – ez a hölgy Selma -kisasszonyt keresi.</p> -<p>A kiváncsiság ragadós. Lassanként az egész hölgyzenekar -tolongott Éva körül és eleinte csak nézték és hallgatták, majd -belemelegedtek s valamennyien résztvettek a tárgyalásban. A -kiváncsiság mintha fölhatott volna a harmadik emeletre is, mert -Weintraubné, a kávés csinos, kövér felesége lejött a lakásból, -sebtében magára kapott házi ruhában és lomhán, szélesen Éva elé -állt s a körülállóktól informáltatta magát azok felől, amiket eddig -elmulasztott.</p> -<p>Weintraub úr suttogó hangon csak a Selma kisasszony lakását -tudta megmondani. A kerepesi-úton lakik, a Kossuth-kávéház fölött. -A zeneművésznők azt is tudták, hogy bajosan lesz otthon, mert Selma -ilyenkor mulat. A Selma kolleganője erre azt is ujságolhatta, hogy -ha akad kivel, akkor Selma nagyon szereti a -chansonette-előadásokat. De hát ilyet találni Budapesten vagy -harmincat.</p> -<p>Éva egészen tanácstalanul és csüggedten hallgatta ezeket. Többet -nem tehet. Akkor a kávésné furakodott melléje és a kövér asszonyok -<span class="pagenum"><a name="Page_190" id= -"Page_190">-190-</a></span> széles érdeklődésével kezdte -kikérdezgetni: oly nagyon fontos-e a dolog, vajjon mi járatban van -stb. Évát nagy szorultsága közlékenyebbé tette, mint különben volt. -Elmondta, hogy huga felől vár Selmától felvilágosítást, akiről -tudja, hogy barátságot tart a kis leánnyal.</p> -<p>– Úgy, – mondta a tiszteletreméltó Weintraubné és helyeslően -bólogatott hozzá fejével, – mért nem szólt mindjárt? Hiszen a Selma -barátnőjét valamennyien ismerjük. Ugy-e Sárikának hívják?</p> -<p>Éva meg volt rémülve. Hogy ennyire sülyedt volna már a kis -leány, azt maga sem gondolta. És most meg kellett tudnia, hogy -Sárika egész délutánokat tölt a kassza mellett ebben a sötétes -csapszékben. Hogy ismerik a kávéház összes törzsvendégei, sőt a -kávésné már ajánlatot is tett neki, szegődjék be kaszirnőnek, mert -nagyon vonzza a férfi vendégeket. Megesett, hogy Sárika kedveért -egy fiatal úr délután is pezsgőzött.</p> -<p>Jani mindezeket végighallgatta és reszketett. Éva meg volt -kövülve. Hiszen ez a gyerek sokkal mélyebbre sülyedt már, mint ő! -Most már, azok után, amiket hallott, akár a sorsára is bízhatná, -rajta ugyan nem menthet már meg semmit.</p> -<p>– Azt ajánlanám, – mondta a kávésné, – keresse föl a Selma -kisasszony lakását, ha nincs is otthon, bizonyára meg fogják -mondani, hogy hová ment. Mindig meg szokta otthon hagyni, arra az -esetre, hogy az udvarlója keresi, de az is megesett már, hogy -nálunk nagy társaság volt s ilyenkor mi küldtünk érte.</p> -<p>Ezt a tanácsot Éva szépen megköszönte és fölemelkedett. Janit -csak úgy föl kellett ráznia kábultságából. A körülötte állók most -többet szerettek volna még megtudni, de Éva nem állt többé szóba -velök. Az eset nagy szenzációt keltett, <span class= -"pagenum"><a name="Page_191" id="Page_191">-191-</a></span> a -muzsikus hölgyek élénken beszéltek róla, miközben szappanos -vonójukkal nyakgatták a süket húrokat.</p> -<p>Tehát a kerepesi-útra, a Kossuth-kávéház fölött. Míg arra -robogtak, valami képtelen reménység szállta meg: hátha közben már -hazament a kis leány? A Bulyovszky-utcába irányította a kocsit, -mely átrobogott a néma, néptelen szűk utcákon és megállt a házuk -előtt.</p> -<p>– Eredj föl, Jani, nincs-e már itthon?</p> -<p>A fiú, aki iszonyúan föl volt indulva, szó nélkül -engedelmeskedett és néhány perc multán visszajött azzal, hogy nincs -itt, ellenben a mama izeni, hogy ne költsön annyit kocsira, mert -reggelre éppúgy megtalálhatja, mint most.</p> -<p>– A kerepesi-útra! – kiáltott Éva a kocsisnak, rá sem hederítve -az izenetre.</p> -<p>– Éva, – mondta most fojtott, remegő hangon Jani, – jobb lesz -föl nem találni azt a leányt, mert…</p> -<p>– Mert?</p> -<p>A fiú nem szólt többet. Éva ránézett. A szeme vadul forgott s -majd kidülledt üregeiből. A keze görcsösen ökölbe szorult. Az Éva -nézésétől elvesztette eszét és kitört belőle véghetetlen -kétségbeesése.</p> -<p>– Megfojtom, – hörögte, – megfojtom, – az én testvérem nem lehet -rossz leány.</p> -<p>Éva iszonyú felindulással fogta meg a fiú kezét.</p> -<p>– Őrült vagy? Miket beszélsz? A te testvéred? Nem lehet rossz -leány? Nem értesz hozzá. Te beszélsz így, aki velünk éled a -nyomorúságot? Bármit ha tett is, nem lehet rossz az, aki szegény. -Mire várjon a magunk fajta leány? Viszi a jármot és eszi a -kenyeret, ha van. Ma és holnap és holnapután, boltban és otthon és -nincs reménység, hogy <span class="pagenum"><a name="Page_192" id= -"Page_192">-192-</a></span> valamikor máskép legyen, éveken -keresztül, amíg megvénül és elpusztul. Ezt a pusztulást nevezed te -jónak? S ha elveszti türelmét és sajnálja veszendő ifjúságát, ezt -nevezed te rossznak? A világ a komisz, mely megvásárolja magának a -szegény leányokat, tőrt vet az ostobáknak és erőszakkal legyűri az -okosakat. Meg akarod fojtani? Aki így gondolkodik, annak legyen sok -pénze, különben őrült vagy gazember.</p> -<p>A fiú magába roskadva hallgatta végig ezt a beszédet. Éva alig -gondolt a hugára, a maga védőbeszédét mondotta el. Lihegve törölte -arcát és kihajolt mélyen a nyitott kocsiból, hogy majd kibukott -belőle. Jani meg, arcát elfordítva, borusan mondta:</p> -<p>– Te vagy rá példa, hogy a szegény leány is lehet -becsületes.</p> -<p>Éva ijedten meredt a fiú arcára. Az éjszakában is látta annak -ijesztő sápadtságát. A torkába szaladt már a keserű kacagás és a -vad vallomás: én, hát én becsületes vagyok? De visszariadt a fiú -állapotától, akinek a gyámoltalanságában volt valami a -beszámíthatatlanság félelmességéből. Tompán szólt, hogy a fiúnak -mégse legyen igaza:</p> -<p>– Én sem találok embert, aki feleségül venne majd.</p> -<p>A fiú átfogta nénje nyakát s évek óta először történt, hogy a -Dermák családban két testvér ölelte egymást – és kisírta a lelkét. -Éva szeliden simogatta fejét és belebámult az éjszakába, mely itt, -a keskeny mellékutcákban teljes volt. Mikor az Andrássy útját -keresztben áthasították, egy jókedvű kompánia kurjongatott a kocsi -után, melyben az ölelkező párt látták.</p> -<p>– Jó mulatságot, éljen a szerelem!</p> -<p>És nyomában durva kacagás.</p> -<p>A Rottenbiller-utcában ismét egy énekes <span class= -"pagenum"><a name="Page_193" id="Page_193">-193-</a></span> kávéház -mellett robogtak el, közvetetlen szomszédságában pedig egy kicsi -bolt, melyben nyitott ajtónál, ablaknál, álmos petroleumlámpa -mellett rongyos leányok vasaltak ingeket, manzsettákat. Egy -pillanat alatt a látvány eltűnt, de Éva képzeletében bennmaradt, -rikító ellentétül egy mozgalmas báli éjszakával, amikor bókolva, -udvarolva, kivágott ruhájú szép leányokkal keringve izzadják át -azokat az ingeket, miket a szegénység az álma föláldozásával símára -vasal.</p> -<p>A tót templom tornya éppen tizenegyet ütött, mikor a kocsi -megállt a Kossuth-kávéház előtt. Három rongyos alak lézengett a -sarkon, azok bambán nézték a szép hölgyet, amint izgatottan -leszökik a kocsiról és becsönget a kapuba. Jani követni akarta, de -Éva rászólt:</p> -<p>– Várj meg itt.</p> -<p>A túlsó oldalról a rendőr is átsompolygott és élesen az Éva -arcába nézett, majd a kocsiban maradt fiúra. Fölülről, alulról -ideszűrődik a budapesti éjszakának rejtelmes zsibongása. Ajtók -csapódnak, kapuk nyikorognak, innen is, onnan is -muzsika-foszlányokat hoz a szellő, férfiak csoportja botokkal -hadonázva, kigombolt mellénnyel és levett kalappal, munkás-emberek -a cselédszeretőikkel, a sarkon pedig egy fejkendős csúfság, akit -egy baka tart szorosan átölelve.</p> -<p>– Kovács Selma kisasszonyt keresem, – mondja Éva a házmesternek, -aki az előkelő hölgy láttára meghökkenve néz végig saját magán. Úgy -nyitotta a kaput, ahogy az ágyból kikelt. Az itt lakóknál így is -járja.</p> -<p>– Második emelet, jobbra a sarokban – morogja álmos hangon.</p> -<p>– Köszönöm – szól Éva és fölbotorkál a szűk és sötét -lépcsőn.</p> -<p>Odafönn teljes a sötétség, alig hogy az ajtót <span class= -"pagenum"><a name="Page_194" id="Page_194">-194-</a></span> meg -tudja különböztetni az ablaktól. És a sarokban két ajtó van és Éva -először csakugyan a helytelenbe csöngetett be, amiről az álmából -fölriasztott cseléd mérgesen és szájaskodva világosította fel.</p> -<p>A Kovács Selma ajtaja előtt is soká kellett várakoznia, míg -végül az ablakon keresztül egy öreg asszony gyanusan végignézve -rajta, kikérdezgette.</p> -<p>– A Selma kisasszonyt keresem.</p> -<p>– Nincs itthon – hangzik a rideg válasz.</p> -<p>– Hol találhatom?</p> -<p>– Nem tudom. Mi járatban van a kisasszony?</p> -<p>– Nagyon fontos ügyben keresem, a Selma kisasszony -érdekében.</p> -<p>Az öreg asszony hitetlenül rázza fejét.</p> -<p>– Nem tudom – ismétli – tessék holnap jönni.</p> -<p>Évának eszébe jutott valami.</p> -<p>– De kérem, okvetetlenül meg kell találnom, a nyugati pályaudvar -kávéházban szükség van rá.</p> -<p>– Úgy, – mondja az öreg asszony – a nyugoti pályaudvarnál. -Persze, persze, csakhogy a Selma kisasszony ma társaságban van és -szabadsága van. Amúgy sem mehetne oda.</p> -<p>– Tudom, hogy kivel van, – füllent ismét Éva – a Sárika -barátnőjével, de őt is oda kell vinni, azok az urak is, akikkel -mulatnak, szintén oda jöhetnek.</p> -<p>Az öreg asszony még mindig habozott, de aztán mégis csak -megmondta:</p> -<p>– Alkalmasint lent a kávéházban vannak még, ha már el nem mentek -az orfeumba.</p> -<p>– Köszönöm – rebegi Éva. A feje majd megrepedt a feltoluló -indulattól. Tehát minden <span class="pagenum"><a name="Page_195" -id="Page_195">-195-</a></span> föltevése beigazolódik, ez a gyerek -csakugyan éjszakai tivornyára ment a kaszirnővel.</p> -<p>A lépcsőn el is csúszott. Lent az udvar felől nyitott be a -kávéházba, ahol zajosan mulattak cigányszó mellett. Óriási sűrű -füstben Éva alig látott valamit, majd kocsis formájú embereknek -egész gyülekezését, akik sört ittak. A kerepesi-út felőli -traktusban pedig diákforma emberek ültek ugyancsak sör mellett. Egy -széles üvegajtó nyílt, azon keresztül egy külön társaságot látott, -néhány katonatisztet, egy papot s még egynéhányat, leányok -társaságában.</p> -<p>Tétovázva tett néhány lépést előre, majd megállt a kassza előtt, -melyben egy tisztes, ősz szakállú ember ült. Kovács Selma után -tudakozódott.</p> -<p>Már nincs itt. Itt volt ugyan, de csak félóráig, egy fiatal -leány társaságában, nyilván vártak arra az úrra, akivel rögtön -távoztak. Miféle úr? Egy javakorabeli úrral, igen előkelő lehet, de -nem szokott idejárni. Hogy hova mentek, azt nem tudja.</p> -<p>Éva ész nélkül rohant a kocsi felé. Jani reszketve kérdezte:</p> -<p>– Itt van?</p> -<p>– Az orfeumba, – kiáltott Éva felelet helyett a kocsisnak, – de -oly gyorsan, ahogy csak bír.</p> -<p>Most már egészen elvesztette önuralmát, sírva dült hátra a -kocsiban. Közben egyre nógatta a kocsist: gyorsan, gyorsabban! -Érezte, hogy ez az utolsó stáció és félt, hogy megtalálja a -szerencsétlen gyermeket, akit keresett. Az Erzsébet-körúton -végigrobogott a kocsi s majd legázolta a rendőrt, aki káromkodva -kiáltott utána, hogy álljon meg. Az éjszaka mintha csupa izgalommá -vált volna, sűrűn robogtak a kocsik és a gyalogjárókon <span class= -"pagenum"><a name="Page_196" id="Page_196">-196-</a></span> -tömegesen húzódott végig a mulatók serege. Az Andrássy-úton majd -beleütköztek a mentő-kocsiba, míg a gyár-utca felől a tűzoltók -riadó trombitaszava harsogott bele az éjszakába. Éva feje zúgott, a -maga izgalmával egybekapcsolta a város izgalmát, harangok -félreverése, riadó trombitaszó oly magától értetődő kísérete az ő -hajszájának.</p> -<p>Az orfeum portása buzgón ott termett kocsija mellett, Éva -kiszökött belőle.</p> -<p>– Maradj – mondja ismét Janinak, aki látható megkönnyebbüléssel -fogadta ezt az utasítást.</p> -<p>Éva benyitott a kávéházba, az orfeumból épp most szivárgott le a -közönség és eloszlott az asztalok mellett. Éva végigsietett a -kávéházon s benézett minden rekeszbe, ahol a chantant-énekesnők -extravagans toiletteben óriás kalappal a fejükön barátaik -társaságában ittak és cigarettáztak. A megfulladásig meleg -helyiségben a pinczérek csurgó verejtékkel rohantak -keresztül-kasul, a virágárus kisasszonyok festett orcáin barázdákat -mosott az izzadtság, melynek szaga undorítóan győzedelmeskedett a -dohányfüstön, a pálinka- és sörszagon. Tányérok, poharak -csörömpölése, hangos beszéd és éles kacagás zsivaja különös, -ijesztő zajba tolult össze. Éva már rég nem járt ilyen helyeken, -majd megtántorodott.</p> -<p>Akit keresett, azt nem találta. Háromszor is végigjárta a nagy -helyiségeket, a pincérek végignéztek rajta, ficsúrok utána is -szóltak. Semmi. Már ki akart menni, hogy a nézőtérre menjen, mikor -összeütközött egy hórihorgas alakkal.</p> -<p>– Éva – szól ez meglepetve.</p> -<p>– Mariska! – kiáltott ő és még soha életében nem örült meg úgy -Webstonnénak, mint most. <span class="pagenum"><a name="Page_197" -id="Page_197">-197-</a></span> Webston úr is ott volt s meg egy -idegen ur, nyilván a Mariska ezidőszerinti udvarlója.</p> -<p>– Mit keresel itt? Egyedül vagy? – kérdi Webstonné – foglald le -a mamlaszomat.</p> -<p>– Nem érek rá – felel Éva és izgatottan elmondja mi járatban -van. Webstonné nem tudta felfogni, mint lehet emiatt annyira -nyugtalankodni. Hát miért ne élje világát a szegény leány?</p> -<p>– Nem ismered azt a Selmát?</p> -<p>– Nem én, én művésznő vagyok, a kaszirnők között nincs -barátnőm.</p> -<p>Webston úr mintha a végét járná már. Egészen elbambult, egészen -összeaszott és a szeme gyulladásos volt a sok éjszakázástól. Az Éva -szakgatott, izgatott előadása egy kicsit fölrázta.</p> -<p>– Segítenünk kell a kisasszonyon, majd szólok az inspekciós -rendőrtisztviselőnek.</p> -<p>– Helyes, – mondja Webstonné – eredj vele, mi addig itt -megvárunk.</p> -<p>– Nem, nem, – kiáltott rémülten Webston úr – te is velünk jösz. -Neked is segítened kell!</p> -<p>– Mamlasz, – morogja Webstonné bosszúsan – igaz, engedd meg, -hogy bemutassam Harkányi urat.</p> -<p>Harkányi úr félretolja cvikkerét és kezet nyujt Évának.</p> -<p>– Csókolom a szívét, látásból már ismerem.</p> -<p>Éva nem hajtott rá. Webston urat nagyon ismerték az orfeumban, -az ő társaságában Éva akadálytalanul léphetett a nézőtérre, ahol -már csak az olcsó helyeken tolongott a népség és harsogó -kacagással, érdeklődéstől vigyorgó arccal hallgatták a befejező -egyfelvonásos komédia trágár kétértelműségeit. Éva szeme -végigszáguldott a páholyok során, egészen üresek voltak.</p> -<p>– Itt sincs – gondolta bóduló aggyal.</p> -<p>A rendőrtisztviselő, akivel Webston úr bizalmas <span class= -"pagenum"><a name="Page_198" id="Page_198">-198-</a></span> -barátsággal szorított kezet, igen udvariasan hajlott meg Éva előtt. -Ez szakgatottan előadta hogy a hugát keresi, akit egy feslett leány -hálójába kerített. Itt sejti őket és kéri, segítsen rajta.</p> -<p>– Ha itt vannak, föl fogjuk találni – szól a tisztviselő és -rászól egy pincérre, hogy rögtön hívják ide a főpincért.</p> -<p>– A szeparékban van vendég?</p> -<p>A főpincér savanyúan ötöl-hatol, végül bevall kettőt.</p> -<p>– Hány személy?</p> -<p>A főpincér megint köntörfalaz, nem tudja, majd előbb -megnézi.</p> -<p>– Itt marad, – rivall rá a tisztviselő – ugy-e, értesítené őket, -hogy aki közülök nem szereti a rendőrt, kereket oldhasson. Velem -fog jönni, ha nem tudja, majd megnézem magam.</p> -<p>Ezenközben egy pohos, magyaros képű, mesterember formájú férfi -is odacsatlakozott már hozzájuk. A rendőrtisztviselő most feléje -fordul.</p> -<p>– Botos, a szeparék?</p> -<p>– Háromban vannak, egy negyedik le van foglalva.</p> -<p>– Hallja, gazember? – kiált most a tisztviselő a főpincérre – -kettőt le is tagadott? No megálljon.</p> -<p>A főpincér jajgat, hogy neki annyi a dolga, nem tudhat -mindenről. Botos pedig folytatja a referádát.</p> -<p>– Az egyik semmi, Auersfeld Mici és egy szalmaözvegy, közönséges -balek. A másodikban Kovács Selma a nyugoti pályaudvarról és…</p> -<p>Éva felkiáltott.</p> -<p>– Ez az! Ez az!</p> -<p>– Kikkel van?</p> -<p>– Egy fiatal leánnyal, nem ismerem és <span class= -"pagenum"><a name="Page_199" id="Page_199">-199-</a></span> -Waldapfellel. Szemmel tartottam őket. A leány valószínűleg -tapasztalatlan, itatják.</p> -<p>– Előre – mondja a tisztviselő, majd Évához fordul udvarias -mosollyal:</p> -<p>– Lássa, kisasszony, a rendőrség mindent lát és mindent tud.</p> -<p>Botos végignéz Éván és műértő bólogatással kérdi:</p> -<p>– A kisasszony huga?</p> -<p>Éva némán igent int.</p> -<p>– Értem, értem, – mondja Botos – nyugodt lehet a kisasszony, még -jókor érkezett. Különben is szemmel tartottam őket. Waldapfel -miatt. Hány éves a kis leány?</p> -<p>– Tizenöt mult.</p> -<p>– Akkor az öreg Waldapfelt be is csapták, az csak tizennégy éven -aluliakra vadászik.</p> -<p>Az úgynevezett télikertben kifestett parfümös szép leányok -sokasága nyüzsgött. Fiatalemberek hancuroztak velök, ki pezsgővel, -ki virággal kedveskedett, valamennyien pedig önmagukkal. Éva most -már se látott, se hallott. A külön szobák során végig mentek, hat -lépésnyire tőlük éppen nyílt egy ajtó és rajta sietve lépett ki egy -vöröshajú, szende arcú, feketeruhás leány.</p> -<p>– A Kovács Selma – jelenti Botos a rendőrtisztviselőnek, -úgylátszik, a kicsike már be van káfolva.</p> -<p>Éva előre rohant és bedöntötte az ajtót. Az asztal tele volt -rakva pezsgőspalackokkal, fagylaltos csészékkel, -cukorsüteményekkel. Egészen el volt bódulva, hallotta a huga -sikítását. Beléptére egy egészen fehérhajú szakállas öreg ember -riadt föl s rárivalt Évára:</p> -<p>– Mit keres? Mit zavar?</p> -<p>– Sárika! – sikolt föl Éva és odarohan a <span class= -"pagenum"><a name="Page_200" id="Page_200">-200-</a></span> -pamlaghoz. A sarokban ült a kis leány, öntudatát vesztve, a karfán -áthanyatló fejjel, fakó arccal.</p> -<p>– Sárika! – kiált ismét Éva és a két karjánál fogva -megrázza.</p> -<p>Ez lomhán, nehezen emeli föl a szempilláit, csak lassan eszmél -magára s mikor megismeri nénjét, hangos sikoltással a karjaiba veti -magát.</p> -<p>– Segíts, segíts! – kiáltja és szorosan hozzálapul, majd mikor a -pezsgőspalackokat és a reszkető öreg embert látja, akit a -rendőrtisztviselő, meg a detektiv fogott közre, hirtelen -kijózanodik.</p> -<p>– Éva, édes Éva! – zokog föl – ne mondd meg a mamának, ne mondd -meg a mamának.</p> -<p>És a két leánynak, aki gyermekkorától fogva soha szeretettel nem -nézett egymásra, most itt, az erkölcsi pocsolyában találkozott a -lelke. Most már értik és szerethetik is egymást.</p> -<p>Félig az ölében vitte le hugát, aki ismét elvesztette öntudatát. -Részeg volt. Ártikulátlan hangokat dadogott, közben kacagott, majd -sírásra fakadt.</p> -<p>– Amíg fiatal a leány, – dadogta háromszor-négyszer – úgy-e, -amíg fiatal. Aztán úgyis öreg lesz.</p> -<p>Webstonék velök mentek. A férfi segített Évának tartani a -gyermeket, ezalatt pedig Webstonné összebúgott Harkányi úrral. Egy -pillanatig tartott csak, de elvégezték a dolgukat. Mikor Webston -lobogó, gyanakodó tekintettel hátranézett, már értették egymást s a -férj megnyugtatására előre mentek.</p> -<p>– Éva kisasszony, – súgja a szerencsétlen ember – azt hiszem, ma -látott utoljára.</p> -<p>– De Webston úr!</p> -<p>– A férfiak rontják a leányokat, a leányok rontják a férfiakat – -folytatja ez forró, keserű hangon. – Egymás pusztítására teremtett -bennünket <span class="pagenum"><a name="Page_201" id= -"Page_201">-201-</a></span> az Isten. A hugát elpusztította egy -férfi, engem egy asszony. És minden férfiáldozatra jut egy -nőáldozat s a vége az lesz, hogy nem marad meg senki, mert a -szerelem isten csapása.</p> -<p>– Isten csapása – ismétli Éva és erősen markol a huga vállába, -mintha össze akarná roppintani.</p> -<p>– Itt kell dőzsölnöm és romlanom – kiált föl kétségbeesetten a -szerencsétlen – oly szükségem van nyugalomra, annyira utálom ezt az -életet s nincs otthonom; ide kell jönnöm, mert ez az asszony nem -akar otthon maradni!</p> -<p>Sürű embertömeg közepette leérnek a kapuba. Mindenki nézte a -különös triast, aztán a hátuk mögött összenevettek. Egy részeg -kisleány!</p> -<p>Jani, mihelyt meglátta őket, leugrott a kocsiról. Arca egészen -eltorzult, minden ízében reszketett. Mikor Sárikát meglátta, olyan -mozdulatot tett, mintha el akarna futni. Éva a szemével fogva -tartotta, mint az állatszelidítő a fenevadját.</p> -<p>– Segíts – szólt rá azon a kemény, határozott hangon, mely le -szokta nyügözni a fiú egész akaratát.</p> -<p>Az irtózat látható jelei között nyúlt Jani a hugához és -segítette betenni a kocsiba. A hirtelen zökkenéstől a kisleány egy -pillanatra magához tért s bambán nézett a fiúra.</p> -<p>– Jani, – mormogta – a Jani is itt van.</p> -<p>Ezzel lecsuklott a feje és aludt.</p> -<p>– Köszönöm Webston úr – szólt Éva és kezet nyujtott az elzüllő -szegény embernek, – nagy szívességet tett nekem.</p> -<p>– Ugyan, – szól közbe Webstonné könnyelmű hangján – kár volt -ezzel a komédiával megzavarni szegény kicsike mulatságát. Ugy-e? -<span class="pagenum"><a name="Page_202" id= -"Page_202">-202-</a></span></p> -<p>Ez a kérdés Harkányi úrnak szólt, aki nevetve helyeselt. Éva -beült a kocsiba s ismét rászólt Janira:</p> -<p>– Gyere!</p> -<p>A fiú szó nélkül a keskeny hátulsó ülésre ült és a kocsi -megindult a három testvérrel vissza a Bulyovszky-utcába, abba az -otthonba, a hol mindannyian idegennek érezték magukat s mely a maga -szegénységével és szeretetlenségével okozta, hogy így kerültek -együvé, bérkocsiba, erkölcsileg megtörve, az egyik részegen, a -másik keseregve, a harmadik, pedig az ő tisztább hitének romjain -borongva.</p> -<p>– Hallgass ide – szólt Éva Janihoz, mikor már a lakásukhoz közel -jártak. – Te Sárikát egy szóval sem fogod bántani, nem is fogod -emlékeztetni a ma éji dolgokra. Te éretlen iskolásfiú vagy, az -ilyen dolgokba abszolute nincs semmi beleszólásod, mert még nem -értesz hozzájuk.</p> -<p>Éva ismerte az öccsét. Ha iskolásfiú voltát emlegették, menten -lelohadt minden bátorsága és ereje. Azonkívül meg tudta nélkül is -elevenére talált a fiúnak. Hogy ő nem ért hozzá? A szíve nagyot -dobbant és elfordította az arcát, amelyen a vért égni érezte. Igen, -nem volna szabad tudnia hozzá, de bűnös ő is, nagyon bűnös és nincs -joga hozzá, hogy másokat elítéljen.</p> -<p>Nem szólt semmit, csak oldalt nézte alvó hugát, akit Éva -gondosan átölelve tartott, hogy a nyitott hintóból ki ne bukjék. -Részeg! Érezte a bor szagát is – utálatos. És ez a leány az volt -valakinek, amije neki Bellágné? Istenem, azt az asszonyt -rettegéssel szerette s amióta megismerte, utálta és meg is vetette. -De csak erkölcsileg. Mihelyst a szemébe nézett, mihelyst a kezét -érintette, rabja lett és odáig volt a bűnös gyönyörűségtől. Hát -hogy ítélhet ő mások fölött, mikor <span class="pagenum"><a name= -"Page_203" id="Page_203">-203-</a></span> maga is… Oh, ha Éva ezt -tudna! Nem élné túl a leleplezést.</p> -<p>Éjfél elmult már, mikor hazaértek. A kocsis a rendkívüli -helyzetet kihasználva, keveselte a bért és gorombáskodott. Éva -megtoldotta a járandóságot és költögette a kisleányt.</p> -<p>– Sári, itthon vagyunk, ébredj!</p> -<p>– Igen, – dünnyögi a kisleány és föltápászkodik. – Selma már -elment?</p> -<p>Nagy nehezen talpra állították. A házmester nem igen szokta meg, -hogy ott éjfél után fölcsöngessék, jó negyedórába tartott tehát, -míg a kapu kinyílt. Éva és Jani közrefogta Sárit, úgy vitték föl -nagy nehezen a harmadik emeletre. A lakásukban égett a lámpa, a -függönytelen ablakon keresztül látták Dermáknét, amint az asztalra -borulva alszik. Ajtót csukni itt merőben fölösleges, bejuthattak -tehát és Éva egész csöndben bevitte Sárit a Haas úr volt szobájába, -nagy fáradsággal levetkőztette és betette az ágyba. Jani ezalatt a -konyhában várakozott. Ezt elvégezvén, benyitott a nagy szobába, -amire Dermákné fölriadt és még álomittasan kérdezte:</p> -<p>– Mi az? Mi az?</p> -<p>– Semmi, – szólt rá Éva, – menjünk aludni.</p> -<p>Dermákné támolyogva kelt föl és míg vetkőzött, mondta:</p> -<p>– Úgy-e mondtam, hogy kár a pénzért, holnapra megkerül magától -is.</p> -<p>Éva nem találta érdemesnek, hogy édesanyját felvilágosítsa. -Belebujt az ágyába. Jani, aki utolsónak feküdt le, eloltotta a -lámpát. Az ő vackában sehogyse akart beállani a nyugalom. Dermákné -szabályos, mély lélegzete szinte harsogott. Éva, noha nem aludt, -meg se mozdult. Csak a Jani szalmazsákja recsegett-ropogott, -<span class="pagenum"><a name="Page_204" id= -"Page_204">-204-</a></span> amint a fiú nagy fölindulásában egyik -oldaláról a másikra fordult.</p> -<div class="chapter"> -<h3>4.</h3> -</div> -<p>Jani azzal az elhatározással aludt el, hogy elhagyja a házat. -Egyebet sem tehet. Egy becstelen teremtéssel még sem élhet egy tető -alatt. Nem merne iskolapajtásainak a szeme elé kerülni azzal a -tudattal, hogy az ő huga éjszaka az orfeumban részegeskedett. Mikor -reggel fölébredt, még emlékezett erre az elhatározásra, de -sehogysem érezte oly parancsoló szükségnek, mint éjszaka. Tompa, -kábult volt, a feje is fájt. Sietve öltözködött, kávéját hamar -magába döntötte és ment az iskolába. Éva már előzőleg kelt föl és -bement a másik szobába. Ekkor mondta csak meg Dermáknénak, hogy -Sárika itthon van és azt, hogy nem szabad egy szóval sem bántani -őt. Dermákné, amíg a kávét főzte, egyre sopánkodott magában, hogy -annak a leánynak nem lesz jó vége s milyen szégyent és gyalázatot -hozott a házra. A derék asszonyságot fúrta a kiváncsiság is, de nem -mert kérdezősködni.</p> -<p>Sárika soká aludt. Éva ott ült az ágya szélén és mereven nézte. -Mit gondolt, nem tudom, de megállapodásra jutott önmagával és halk -sóhajjal, csöndesen otthagyta az alvó leányt. Hadd pihenje ki magát -egészen.</p> -<p>A nyitott ablakhoz állt, úgy beszélt hátrafelé az édesanyjának, -aki a söprővel bejárta a szobát.</p> -<p>– Édesanyám, hallgasson most jól arra, amit mondok. Sárika -otthagyta az üzletet, azért félt itthon. Ennek a gyermeknek rossz -hajlamai vannak, de nem ő a hibás. Hibás benne a szegénységünk, meg -a rosszaságunk. Magunkra vessünk, mert én nem voltam neki jó -testvére, anyám nem <span class="pagenum"><a name="Page_205" id= -"Page_205">-205-</a></span> volt neki jó anyja. Különösen ez az oka -mindennek.</p> -<p>Dermákné mindent el tud tűrni, csak azt nem, hogy ő oka volna -valaminek. Az Éva szemrehányása felkeverte benne az ő keserűségét -is.</p> -<p>– Úgy, – mondja reszkető ajakkal – én vagyok az oka, rossz anya -vagyok. Amíg te nyomorban voltál, amíg mind a hárman aprók -voltatok, ki tartott fönn benneteket? A szememet vakra dolgoztam s -koplaltam napokon át, hogy a ti éhes szájatokat betömjem. Amikor -olyan fiatal voltam, mint te, úri módhoz szoktam, gondtalan, boldog -és szép voltam. A ti fentartástokban vénültem meg. Tisztelt és -becsült mindenki és most, hogy megőszültem, hogy a gyermekeim a -fejemre nőttek, a legnagyobb azt mondja nekem, hogy én vagyok -mindennek az oka.</p> -<p>– Anyámnak is igaza van, – szól Éva borúsan, – annál rosszabb -valamennyiünkre nézve.</p> -<p>Hirtelen megfordult és égő szemmel nézett az öreg asszonyra, -akit ez a tekintet megbűvölve lekötött.</p> -<p>– Magunkban vagyunk, anyám, beszélhetünk nyiltan egymással. -Sohse mondtam, de anyám mégis tudja, honnan való az a pénz, melyet -én hozok. A becsületünkre egyikünk sem lehet többé kényes, ezt a -jogot eljátszottam én, mikor azt a pénzt hoztam, anyám pedig, -amikor elfogadta. Ne szóljon, anyám, ez így van és én nem tartom -magát azért rossznak, magamat sem tartom annak. A tisztességhez -pénz kell, vagy legalább is szegénység. De nekünk nincs pénzünk és -szegények se tudunk lenni. Mikor én olyan fiatal voltam, mint most -Sári, lakkos cipőben és selyem harisnyában jártam iskolába, jó módú -úri leányok voltak a barátnőim s magam is az <span class= -"pagenum"><a name="Page_206" id="Page_206">-206-</a></span> úri -életben nevelődtem. Ha az ember egyszer már belenevelődött a -magasabb igényekbe, bajos egy szép napon azt mondani neki: mától -fogva pedig szegény leszel. Az én nevelésem után én nem mehettem -többé férjhez egy durva mesteremberhez, aki nyügös asszonyt csinált -volna belőlem. Más, tisztességes házasság pedig nem várt többé -reám. Az én sorsom tehát meg volt pecsételve. De Sárikáról azt -gondoltam, hogy ő már a szegénység légkörében nevelődött, ő már a -vacsorakenyéren nevelkedett föl, a fűtetlen szobában s nyáron, -mielőtt az üzletbe járt, mezítláb szaladgált és nem érezte a -szegénység súlyát. Róla azt hittem, hogy igazi szegény leány, -akiből válhatik tisztességes szegény asszony. Elfelejtettem, hogy -én mindig a szeme előtt vagyok s nem tudtam, hogy ez a mi -nyomorúságos életünk, melyben nyoma sincs a szeretetnek, ellenben -minden perc gyűlölködő elégedetlenség, elkeseríti és menekülésre -bírná a legtompább lelket is. Lett volna bensőbb a mi életünk, nem -lázított volna a nélkülözés egymás ellen valamennyiünket, nem lett -volna jobb nekünk akárhol inkább, mint itthon. Sárika sem szökött -volna meg, én se tartanék ott, ahol ma vagyok.</p> -<p>Dermákné a seprőre támaszkodva hallgatta leányát. Vén szemeiből -megeredt a köny, egy árva szóval sem mondott ellent.</p> -<p>– Az ember ne legyen soha szegényebb, amilyen volt, – folytatta -Éva borúsan – belénk nevelnek igényeket, aztán belelöknek egy -légkörbe, ahol a lelkünk éhen hal. Az olyan embereknek, akik nem -tudnak gondoskodni gyermekeikről, jobb volna, ha nem is volna -gyerekök.</p> -<p>Erre a beszédre Dermákné hangosan felzokogott és leborult az -asztalra: <span class="pagenum"><a name="Page_207" id= -"Page_207">-207-</a></span></p> -<p>– Nagy Isten, – kiáltott föl – miért nem vettél magadhoz, -mielőtt ezt hallanom kellett!</p> -<p>– Ez így van, – szólt Éva fejét rázva – meg kellett ezt egyszer -mondanom. Nem magam miatt, hanem azért a szegény gyermekért, akinek -a sorsát szintén a szegénység pecsételte meg. Legyen vége a hamis -moralizálásnak, valljuk be: nekünk nincs jogunk, hogy több -tisztességet követeljünk attól a gyerektől, mint amennyit adtunk -neki. Azért arra kérem anyámat, ne avatkozzék a kettőnk dolgába, ne -zaklassa Sárit, ahogy engem nem zaklat. Én pedig most fogadom őt -igazán testvéremül és együtt járjuk az utunkat, mert egy utunk -van.</p> -<p>Ezzel Éva ismét bement a kis szobába és az, ágy szélére ülve, -türelmesen várta Sárika ébredését.</p> -<p>Ágyban fekve, összegubbaszkodva, fejét lágyan a karján -pihentetve, Sárika alig látszott többnek tizenkét esztendősnél. Éva -sóhajtva nézte ezt az ártatlanságnak tetsző álmot, amely pedig a -tivornya álma volt.</p> -<p>Későn, lomhán ébredt föl. Egyet nyujtózott, egyet nyögött, aztán -meglátta Évát és mindenre emlékezett. A kis leány hamarosan nem -tudta, hogyan viselje magát. Ellenség-e Éva, korholás, büntetés -vár-e reá? Homloka dacosan összehúzódott, de Éva ekkor már -megszólalt:</p> -<p>– Jól érzed magad?</p> -<p>Hangja nem volt se gyöngéd, se durva. A Dermák-családban azonban -a közömbös hang is már bátorítás. Jól érzi magát, csak a feje fáj, -nagyon fáj.</p> -<p>– Öltözködj és gyere velem, együtt sétálunk, majd a friss -levegőn elmúlik a fejfájásod is.</p> -<p>Ez már elektrizálta a kis leányt. Hogy Éva vele sétál. Sohsem -történt még meg. <span class="pagenum"><a name="Page_208" id= -"Page_208">-208-</a></span></p> -<p>– A mamától ne félj, – folytatta Éva bátorító beszédét – nem -mondtam el neki semmit, nem is fogja kutatni, hogy hol voltál.</p> -<p>Sárika hallgatta a nénjét, egypárszor unszolta is magát, hogy -mondja már: köszönöm, de nem birta ezt a szót kierőszakolni a -száján. Fáradtan öltözködött s nagyot nézett, mikor Éva a maga még -használatlan cipőjét adta neki oda, rendbe hozta a haját és -megigazította a ruháját. Aztán keztyűt is kapott Évától. Teljesen -felkészülve lépett ki a kis szobából. Dermákné a konyhában állt, -gyilkos tekintetet vetett Sárikára, de aztán oldalt Évára nézve -csak azt motyogta:</p> -<p>– Fölkeltél?</p> -<p>Többet nem beszéltek. Éva is toilettet csinált, aztán a két -testvér távozott, hátra sem nézve az édes anyjukra, aki mereven -állt a konyhában és szürke, vénhedt szemével keresett valamit, maga -sem tudta, mit.</p> -<p>A hosszú úton a belvárosig egy szót sem szóltak. Sárika olykor -lopva fölnézett Évára, ez azonban egészen el volt merülve -gondolataiban. Majd merő szokásból betekintgetett a kirakatokba s -oldalt ránézett a férfiakra. Mikor Éva a párizsi udvarba befordult, -meghökkent.</p> -<p>– Csak jer, – szólt ez kurtán és benyitott a Wočasek -boltjába.</p> -<p>Wočasek, mint mindig, most is örült a szerencsének, rendkívül -örült a szerencsének. Egy fekete ternoruhás asszony, fekete kis -kendővel a fején, állt mellette, karján kis kosárral. Széles, -gömbölyű arcú, kékszemű asszonyság volt, amilyen a vidéki nénik -szoktak lenni. A hölgyek érkeztekor az asszonyság szerényen a -háttérbe vonult. Éva kutatva nézett rá, aztán a mesterhez -fordult:</p> -<p>– Nemde, a felesége? <span class="pagenum"><a name="Page_209" -id="Page_209">-209-</a></span></p> -<p>– Igen is, – felelt Wočasek úr feltünően érdes hangon, aztán -menten rátért az üzletre, amit máskor nem igen tesz. Éva megérezte, -hogy nem szívesen engedi a feleségét egy levegőt szívni vele s -attól tart, hogy ismerkedni akarna vele.</p> -<p>– Most magam hozom a hugomat, – szólt Éva – s amit rendel, -tessék az én számlámra tenni. Egyelőre csak egy pár nyári cipőre -van szüksége.</p> -<p>– Szerencsémnek fogom tartani, nagy szerencsémnek fogom tartani, -a Sári kisasszonynak különben szívesen dolgoztam volna előbb is, ha -meg nem méltóztatott volna tiltani.</p> -<p>Sárika nem tudott hova lenni bámulatában s mikor levetette jobb -lábáról a cipőt, gyanakodva nézett Évára: nem lesz-e ebből is -valami baj? Mértékvétel után Wočasek úr feltünően buzgón hajlongott -és ajánlotta magát, nyilván szabadulni akart a feleségének nem való -társaságtól.</p> -<p>Az utcán ismét hallgatva mentek tovább, a kalap-utcába, a -Bernstockné műtermébe. Itt minden a régiben volt, csak a Bernstock -úr tolószéke hiányzott. A szerencsétlenen teljes mértékben kitört a -paralizis, intézetbe kellett adni. Az asszony csontig soványodott -és sötét, nagy szeme beteg tűzben lobogva kidülledt üregeiből. A -hajszolt nappali munka után minden este átment Budára és ott maradt -egész éjszakán át a férje betegágyánál.</p> -<p>Bemutatta a hugát, ezentúl az ő ruháját is itt akarja -csináltatni. Egyszerű, kis leánynak valót, de finom legyen és -izléses, akár csak magának Évának készülne. Bernstockné kipakolta -szövetkészletét és Éva biztatta hugát, hogy csak válogasson. Ez -félszegen, elfogultan motyogta: <span class="pagenum"><a name= -"Page_210" id="Page_210">-210-</a></span></p> -<p>– Válogass te.</p> -<p>De azért mégis a keze mohón nyult ahhoz a kelméhez, mely neki -megtetszett, Rossz ízlése volt szegénynek, piros kockás crepet -választott, amit akkor csak szinházi blouseoknak használtak. -Meglátszott rajta, hogy Kovács Selma iskolájába járt.</p> -<p>Dél elmult már, mikor Bernstocknénál elkészültek.</p> -<p>– Kalapot majd délután veszünk – szólt Éva, – aztán megint -szótlanul mentek hazafelé. A Gizella-téren felültek a földalatti -vasutra, azon robogtak hazafelé.</p> -<p>Rekkenő hőség van. A nagy bérház udvari ablakain le vannak -eresztve a redők. Mégis, amint a két testvér végigmegy a gangon, -itt is – ott is libben a vászonfüggöny és elsenyvedt arcok kiváncsi -mosolygással, csodáló tekintettel nézik őket. Az éjszakai -eseményeknek nyoma maradt a ház közvéleményében, a házmestertől -megtudták, hogy kétlovas hintó hozta őket haza. Az -erkölcstelenségüket leszólták, a pénzüket tisztelték. Amióta Éva -ismét pénzt hoz haza, azóta Dermákné a legtiszteltebb asszonyság a -házban.</p> -<p>Valami csodálatos benső szükségnél fogva a két leány halk, gyáva -hangon jó napot is kivánt édes anyjuknak. És szóltak hozzá: Jani -még nincs itt? De igen, Jani már itt volt és el is ment már. Valami -baja lehet a fiúnak, vagy igen sürgős dolga. Hamar bekapta az -ebédjét és elrohant. Éva tudta, mi a dolga. Menekült a hugával való -találkozástól.</p> -<p>Sárika csöndes és illedelmes volt. Az órára nézett és aggódva -fordult Évához:</p> -<p>– Már az üzletben kellene lennem.</p> -<p>Éva bevárta, míg anyjok a konyhába megy, csak aztán mondta: -<span class="pagenum"><a name="Page_211" id= -"Page_211">-211-</a></span></p> -<p>– Nem mész többé az üzletbe.</p> -<p>A kis leány boldog összerezzenéssel fogadta ezt a kijelentést és -lesütötte szemét.</p> -<p>– Ezentúl, – folytatta Éva – majd gondoskodom, hogy mihez -fogjunk, mert valamihez fogni kell. Berendezünk magunknak egy -üzletet, együtt fogunk dolgozni és a magunk urai leszünk. Amire más -képes, azt mi is tudunk. Hogy milyen üzletet, azt még nem -tudom.</p> -<p>Hosszas hallgatás után a kis leány szólalt meg:</p> -<p>– Talán bodegát.</p> -<p>Éva úgy tett, mintha nem hallaná. Aztán ismét szólt Sárika:</p> -<p>– Vagy kávéházat, muzsikával.</p> -<p>Éva ismét nem reflektált rá, csak azt mondta:</p> -<p>– Olyan üzletet, amelyben nincs dolgunk férfiakkal. Dolgozni és -keresni fogunk, hogy elfelejtsük, ami történt, aztán férjhez foglak -adni és neked ajándékozom az egész üzletet.</p> -<p>Sárika szeméből egy pillanatra kicsapott a régi csúfondáros -láng, amikor kérdezte:</p> -<p>– Hát te nem akarsz férjhez menni?</p> -<p>– Nem, – felelt Éva keményen – én már öreg vagyok.</p> -<p>– Én sem akarok férjhez menni, – mondja Sári – nem akarok négy -rongyos fal közé temetkezni, hogy ott vénüljek és olyan legyek, -mint az anyánk.</p> -<p>– Férjhez fogsz menni, – ismételte Éva most keményen – nem -szabad egészen megromlanod, mert együgyü vagy és könnyelmű vagy, -megcsalnak és kipusztítanak. Engedelmeskedni fogsz és úgy lesz -minden, ahogy én akarom.</p> -<p>Sárika nem szólt semmit, csak összeszorította az ajkát. A nagy -hőségben a két leány majdnem egészen levetkőzött, Éva a divánra -feküdt, Sárika <span class="pagenum"><a name="Page_212" id= -"Page_212">-212-</a></span> a kis szobába ment. Dermákné meg, -elvégezvén a konyhában a dolgokat, odaült az ablak mellé és -hímezett. Neki nem volt melege.</p> -<p>Hat óra felé Éva öltözködni kezdett. Sárika is kijött a kis -szobából, szintén öltözködött.</p> -<p>– Te itt maradsz, – szólt rá Éva.</p> -<p>– Dolgom van, – felelt elfordított fejjel Sárika.</p> -<p>– Micsoda dolgod?</p> -<p>A kis leány egy darabig kifogást keresett s mivel nem jutott -eszébe semmi, azt mondta:</p> -<p>– Nem mondom meg.</p> -<p>Éva azt gondolta, hogy nem jó most Sárikát magára ingerelni. Nem -szólt többet és elment. Néhány perccel később Sárika is -kilopódzott: a nyugoti pályaudvar kávéházba ment.</p> -<p>Mikor este Jani hazaérkezett, nyolc óra volt már, a két leány az -asztalnál ült. Rájok sem nézett, csak nyult a Kantja után és -beletemetkezett. Dermákné a gangon ült és a szomszédokkal -beszélgetett.</p> -<p>Négy nap telt el így, Sárika igen jól viselte magát. Azóta, hogy -még egyszer ott volt Selma barátnőjénél, mindenben engedelmeskedett -Évának, semmiről külön véleménye nem volt. Együtt jártak -mindenfelé, Éva meg akarta vele kedveltetni a vele való életet. Ki -is néztek már egy alkalmas helyiséget egy kalapüzlet berendezésére, -közben pedig elkészültek a ruhák, a cipője is megjött és Éva szép, -hímezett fehérneműt is vásárolt neki. Egy este pedig cirkuszba is -mentek együtt, ahol Sárika igen jól mulatott.</p> -<p>A rákövetkező szombaton pedig, amikor senki sem volt otthon, -Dermákék lakására beállított egy hordár s elvitte onnan a Sárika -összes ruháit. Ő maga, új ruhájában, leányos, szalagos kalappal, -könnyű napernyővel a kezében, üdén és szépen, <span class= -"pagenum"><a name="Page_213" id="Page_213">-213-</a></span> a -szomszédoknak mosolyogva, köszönve lesétált a lépcsőn s a -legközelebbi állomáson kocsira szállt. Mikor Éva este hazajött, -csak néhány sor írást talált:</p> -<p>«Engem ugyan nem fogsz lóvá tenni és ezuttal nem találsz rám. -Megfizet majd érte az isten, amit ellenem elkövettél».</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_214" id= -"Page_214">-214-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>HATODIK FEJEZET.<br /> -KÖMLEYNÉ.</h2> -</div> -<h3>1.</h3> -<p>Természetes, hogy az a nagy morális felbuzdulás, amely Deméndy -Miklóson az Évával való első pásztoróra után erőt vett, huszonnégy -óra alatt szétfoszlott. A lehangolás multával, a vágyak ébredésével -az államtitkár úr csak úgy sóvárgott ismét a tilos kaland után, -mint azelőtt s egész védekezése, amelyre magával szemben -fanyalodott, az a keserű kifakadás volt:</p> -<p>– Miért nem igazi asszony a feleségem, aki le le tudna kötni, -mint az a másik!</p> -<p>Találkozásaiknál, melyek kezdetben elég sűrűek voltak, a szívnek -alig jutott szerep. Alig volt egymásnak valami mondani valójuk s -bizony a mámor oszlásával Deméndy kellemetlennek, néha undorítónak -érezte helyzetét s mind újabban, természetesen ismét hiába, -erősítgette: ez volt az utolsó találkozás.</p> -<p>Éva is megváltozott érzületében. Őt még a mámor sem hevítette, a -szíve pedig egészen néma volt. Amióta tudva ennek a szerelemnek a -jövedelméből élt, amióta más mondhatta igazában a magáénak ezt az -embert, egész lelkülete mélységes fásultságba esett, amelyből csak -olyankor ébredt föl, mikor Deméndyvel együtt az utcán <span class= -"pagenum"><a name="Page_215" id="Page_215">-215-</a></span> -jelenhetett meg. A Courrierné vendégszeretetét már régebben nem -vették igénybe. Deméndy egy elég kényelemmel berendezett lakást -bérelt a Ferencvárosban. Ott szoktak találkozni, aki előbb jött, -bevárta a másikat, olykor pedig együtt távoztak. Itt a messze -külvárosban, a düledező szűk mellékutcákban, ahol kartonruhás -asszonyok és mezitlábas gyerekek jártak és az emberek pipáltak, az -államtitkár úrnak nem kellett tartani attól, hogy ismerőssel -találkozik.</p> -<p>Éva azonban itt is érezte, hogy fölegyenesedik benne a lélek, -mert ennek az embernek az oldalán haladhat, különben egészen a -cselédjének érezte volna magát. De mégis élt még benne némi rejtett -önérzet, amit akkor tudott meg, mikor ez is kihalt belőle. Sárika -romlása és azután szökése, amely után sehogy sem tudott többé a -nyomára akadni, kesergő fájdalommal töltötte el. Ezt érezte élete -legnagyobb csapásának s mi sem természetesebb, hogy mikor -Deméndyvel találkozott, a szíve túláradt s elpanaszolta nekik nagy -baját.</p> -<p>Deméndy végighallgatta.</p> -<p>– Hm, Sárika? – mondotta, mint aki valami igen érdekes, de neki -közömbös dolgot hallott meg, – igazán nem hittem volna. Hiszen még -egészen gyerek, ugy-e, még egészen gyerek? No de végre is nem nagy -baj, szép kis leány, talán még szerencséjébe is rohant.</p> -<p>Ettől a beszédtől Éva úgy érezte, mintha szíven ütötték volna. -Nem nagy baj, természetes, hogy nem nagy baj, az <i>ő</i> hugánál! -Most érezte csak át egész teljességében, mi a különbség a -tisztességes és a megfizetett leány között. Becsület? Ilyesmit nem -is keresnek rajta. Hát hogy bánthatná az ő becsületét, ha a hugából -becstelen leány lett? Természetes, arra való!</p> -<p>Nem szólt semmit, de ami titkos vonzalom <span class= -"pagenum"><a name="Page_216" id="Page_216">-216-</a></span> még -benne élt, ez az utolsó maradéka a női önérzetnek is elmállott -benne. Most már nem Deméndyt látta az államtitkárban, az első -szerelmét, az egyetlen embert, akinek odaadta magát, hanem a -férfit, aki most kitartja. Annyira igaza volt ebben, hogy Deméndy -nem is vett rajta észre semmi változást – mit törődött ő a -szeretője lelkével?</p> -<p>Szinte hivatalosan beszéltek a legközelebbi találkozásról. -Kellemetlen változás állt be a programmban. Deméndy azt hitte, hogy -az anyósa minél előbb fürdőre megy és magával viszi feleségét is, -akinek szüksége van a maga erősítésére. De megfoghatatlan módon -Kömleyné egyre késlelteti az utazást. Mintha szándékosan tenné, -mert valahányszor erről van szó, mindig gonoszul magába mosolyog, -aztán jelentősen rá néz. Majd az ura miatt nem akar még menni, -akinek valami nagy emisszióval van dolga, amely ha jól sikerül, -megszerzi neki a titkos tanácsosságot, vagy legalább is egy előkelő -rendjelet, majd magáról mondja, hogy gyöngélkedik, végül pedig azt -sütötte ki, hogy sokkal kellemesebb augusztusban fürdőzni, amikor -az ura is szabad, Deméndy is szabadságra mehet. Ez ellen -természetesen nem szólhatott semmit, mert felesége amúgy is retteg -az elválástól és kapva kap ezen a terven, mely lehetővé teszi, hogy -mindvégig együtt maradjanak. Mit tegyen? A legbosszantóbb az, hogy -neki is kapnia kell rajta, mert csak nem mutathatja feleségének, -hogy szeretne távol lenni tőle!</p> -<p>A feleség! Hányszor kellett Évának hallani a feleségről. A -feleségről, aki szegényke olyan gyönge és gyerekes, a feleségről, -aki minden tervükben tényező, a feleség, akit örökösen kímélni -kell, a feleségről, akit még neki is kötelessége volna sajnálni. -Összeszorított ajakkal bólogatott igent <span class= -"pagenum"><a name="Page_217" id="Page_217">-217-</a></span> és -várta a száz szónak egyetlen végét, a megállapodást, mikor -találkoznak, jobban mondva a parancsot: mikor jelentkezzék.</p> -<p>Havonként körülbelül kétszáz forintot kapott Deméndytől, ebből -azonban alig maradt ötven forintja a maga számára, a többi -ruházkodásra ment rá. De ez a kevés pénz is nagy mértékben -fellendítette otthon a jólétet, noha Évának mindig voltak -pénzgondjai. Itt is, ott is felhalmozódtak apróbb tartozások, -amelyek az örökös függést jelentették. Ez is magyarázza, hogy a -hajdan annyira büszke és önérzetes Éva minden önérzet és büszkeség -nélkül engedte magát át Deméndynek s igen természetesnek találta -azt is, hogy, amikor civilizáltabb utcához értek, akkor Deméndy -lopva búcsúzott tőle, hogy ne lássák vele együtt. Ezt is a felesége -miatt kellett tennie.</p> -<p>Deméndy családi életében külsőleg nem változott semmi. Mégis -napról-napra valami különös átváltozást kellett észlelnie felesége -változatlan naiv szerelmének a megnyilatkozásában. A fészekben a -régi, kedves kettős, feleségének boldogító, neki idegesen fájó -idill egyre ismétlődött, de mindjobban áthatotta valami különös, -nyugtalanító skepsis, félig előérzet, félig gyanú, sőt vád is a -kicsi asszony részéről. Olga az ő nagy érzelmét és teljes naivságát -már kezdetben is általánosságokban tévelygő, szertelen eszmékhez -fűzte. Most ezekbe az eszmékbe az erkölcstelenség sejtése vegyült s -okoskodásaiban, kérdéseiben egyre ez ellen védekezett.</p> -<p>– Igaz-e, hogy a legtöbb férfi megcsalja feleségét?</p> -<p>Deméndy a maga érdekében védelmezte a legtöbb férfit:</p> -<p>– Dehogy igaz!</p> -<p>– Mert úgy-e bár, ez szörnyű dolog, a legnagyobb <span class= -"pagenum"><a name="Page_218" id="Page_218">-218-</a></span> bűn a -világon, nagyobb bűn, mint a lopás, vagy gyilkosság?</p> -<p>A legcsekélyebb enyhítő kísérletre a kicsi asszony vagy -mélységesen elszomorodott, vagy szenvedélyes ellenvetésekben tört -ki. Igenis, a legszörnyűbb bűn ez, mert a szegény asszonynak a -lelkét lopja meg és a tisztaságát fertőzi meg. Nem az a szörnyűség, -hogy mást szeret, hanem hogy a feleségét azután akár csak a kezével -is érinti. Ha az asszony utóbb megtudja a valót és úgy-e bár, nincs -eset rá, hogy meg ne tudja? akkor lehetetlen neki tovább élni, a -szíve rögtön megszakad, – vagy meghal az undortól, vagy megöli -magát.</p> -<p>Az ilyen fejtegetés után Olga összeborzong, odatapad az ura -melléhez és boldog mosollyal mondja:</p> -<p>– Én rögtön meghalnék.</p> -<p>Képzelhető, hogyan érzi magát ilyenkor Deméndy. Úriember, aki -természeténél fogva irtózik a hazugságtól és folyton hazudnia kell -a feleségének. Önálló gondolkodó, akinek megvan a maga határozott -világos életfelfogása és azt egyre meg kell tagadnia és bele kell -mennie egy lehetetlenül ideális, puritán erkölcsi felfogásba, -melynek minden egyes tétele halálos ítélet az ő jelleme fölött. -Iszonyú szenvedés járja át ilyenkor idegeit, különösen mikor az -általánosságból kihámozódik a speciális eset.</p> -<p>– Mondd csak, édes uram, hát te meg tudnád csalni az édes -feleségedet?</p> -<p>– Hogy kérdezhetsz ilyet?</p> -<p>– De mégis, mondd csak. Hát tegyük fel, hogy eljön hozzád a -világ legszebb asszonya, aki olyan szép, hogy magam is azt -mondanám: lehetetlen ebbe bele nem szeretni, mit csinálnál -akkor?</p> -<p>– De kérlek, édes, olyan asszony nincs. <span class= -"pagenum"><a name="Page_219" id="Page_219">-219-</a></span></p> -<p>– Tegyük fel, hogy van.</p> -<p>– De ne tegyük fel, mert nincs.</p> -<p>Itt már az asszonyka arca elborul és sápadtan huzódik el -urától.</p> -<p>– Hát csak azért nem csalsz meg, mert nincs olyan, de ha -volna…</p> -<p>Látja, hogy nem mondott eleget, tehát idegesen a szavába -vág.</p> -<p>– Nos, ha már mindenképen ragaszkodol a nevetséges feltevéshez, -hát legyen: nézz a szemembe édes és halljad: ha volna is és eljönne -is hozzám, azt mondanám neki, menjen máshová, ahol nem szeretik -annyira a feleséget, mint itt.</p> -<p>Ez már hat. Ez világosan és egészen volt mondva, de szörnyű -kínba került a kimondása. És csak azt éri el vele, hogy az -asszonyka fantáziája friss erővel nekigyürkőzik a feltevésekhez és -átcsap már a megfoghatatlanságba.</p> -<p>– Ha az erdőben elfognának a rablók és azt mondanák, hogy csak -akkor eresztenek szabadon, ha megcsalod feleségedet, mit -csinálnál?</p> -<p>– Nem csalnám meg.</p> -<p>– De akkor nem eresztenek szabadon.</p> -<p>– Tehát fogva maradnék.</p> -<p>– És ha megölnének?</p> -<p>– Megöletném magamat.</p> -<p>– De szörnyen megkinoznának, levágnák a karodat, lábadat, aztán -lassú tűzön megégetnének.</p> -<p>– Akkor sem csalnálak meg.</p> -<p>– De akkor nekem nincs uram és meghalnék. Megengednéd, hogy én -halálra búsuljam magamat?</p> -<p>Erre már elfogy a türelme.</p> -<p>– Szerelmes Jézus, istenem, – kiált fel – hát azt kívánod, hogy -megcsaljalak? Mit tegyek hát, mondd meg te!</p> -<p>Az ilyen kifakadásra az asszonyka keblére <span class= -"pagenum"><a name="Page_220" id="Page_220">-220-</a></span> rejti -az arcát, görcsösen átfogja kezével, úgy súgja:</p> -<p>– Rossz vagyok, úgy-e, rossz vagyok?</p> -<p>– Gyerek vagy – mondja kedvetlenül és érzés nélkül simogatja a -finom arcot.</p> -<p>Most, hogy hazajött, Olga a zongora-szobában ült, a kicsi -kerevet sarkában és mereven bámult maga elé. Ez szokatlan dolog. -Távollétében Olga minden idejét a fészekben töltötte s ott várt -reá. Most pedig rá sem nézett, mikor belépett. Akkor sem tekintett -fel, mikor Deméndy nyájas meglepetéssel rászólt:</p> -<p>– Mi az? kirepült fészkéből a madárka?</p> -<p>Valami baj van, gondolta elhűlve, majd komoly hangon ismét -szólt, miközben odalépett a feleségéhez.</p> -<p>– Mit jelentsen ez, édes, rá sem nézesz az uradra?</p> -<p>S állánál fogva felemelte a lehorgasztott kis főt. Olga -rávetette szemét, de csak ismét lesütötte. De átölelte a férje -fejét, úgy szorította magához, majd gyöngéden simogatta haját. -Deméndy pedig megcsókolta s ekkor minden átmenet nélkül a kicsi -asszony ismét boldog volt.</p> -<p>– Most pedig mondd meg, miért búsultál?</p> -<p>– Úgy-e, – kérdezte felelet helyett az asszonyka – te nem mernél -engem megcsókolni, ha hűtlen volnál hozzám?</p> -<p>Deméndy a fogát szívta: ismét probléma, gondolta magában, amíg -mondta:</p> -<p>– Természetes.</p> -<p>Az asszonykát pedig elragadta a meggyőződés heve.</p> -<p>– Igen, – mondta – mert az gazság volna, úgy-e? Megcsalni a -feleséget és azután ölelgetni, becézgetni, szerelmet mutatni csak -azért, hogy a gyanút elterelje. Az olyan ember a legutolsó -<span class="pagenum"><a name="Page_221" id= -"Page_221">-221-</a></span> a világon s minden tisztességes ember -megvetésére méltó.</p> -<p>– Természetes – mondta ismét Deméndy, de nem nyomhatta el -egészen a düht, amely felesége beszédje nyomán kelt. – Mondd csak -édes, mi okod van, hogy ezeket nekem a szemembe vágtad?</p> -<p>Erre a kérdésre Deméndyné mosolygott, aztán kacagott. Nem felelt -a kérdésre, hanem dalolva leszökött az ura öléből, körültáncolta a -szobát, aztán megfogta ura kezét és vonszolta magával.</p> -<p>– Menjünk a fészekbe.</p> -<p>– Nem úgy, – szólt Deméndy – maradjunk csak itt és felelj arra, -amit kérdeztem. Első eset, hogy komédiázol előttem, így az olyan -asszony szokott cselekedni, aki az ura figyelmét valamitől el -akarja terelni. Most én vallatlak és nem engedem, hogy kitérj. -Van-e valami különös okod, hogy ezeket a dolgokat nekem a szemembe -vágtad!</p> -<p>Olga próbálta folytatni taktikáját, de igen rossz komédiás volt. -Egyszerre csak sírva fakadt és odarogyott az ura ölébe.</p> -<p>– Ezzel nem térsz ki, – makacskodott Deméndy – felelni fogsz, -mondj akármit, én el fogom hinni. Mert én nem teszem fel a -feleségemről, hogy hazudik, még akkor sem, ha egészen világos a -hazugság.</p> -<p>Ez a kegyetlen beszéd, amely más emberek között épenséggel nem -valami különös, Olgát egészen lesújtotta. Láthatóan megtört és ura -lábaihoz rogyott. Deméndy magában szörnyen szégyelte és megvetette -magát: undokság, gondolta, én, akinek egy igaz szava sincsen, mint -a megbántott erény állok itt az asszony előtt, aki bűnbánóan -vonaglik lábaim előtt. <span class="pagenum"><a name="Page_222" id= -"Page_222">-222-</a></span></p> -<p>– Nem teszem többé, – rebegte a szegény gyermek – ne haragudj -már, nem teszem többé.</p> -<p>Deméndy felemelte és megcsókolta.</p> -<p>– Nem haragszom, – szólt szeliden – de kérdésemtől nem térhetek -el. Avagy lehetségesnek találod-e, hogy a feleség ne felelhessen -mindenre, amit az ura tőle kérdez?</p> -<p>Ez a formula hatott.</p> -<p>– Te sokkal jobb vagy, mint én – mondotta a kicsi asszony – nem -is érdemlem meg, hogy olyan jó uram van. Hanem tudod, én olyan -ostoba vagyok, olyan nagyon ostoba, aztán nem hiszem ám el, hogy te -rossz vagy. De még az is fáj és boldogtalanná tesz, ha csak -képzelem is.</p> -<p>– Tehát valaki rosszat mondott rólam, kicsoda?</p> -<p>– Nem fogsz rá haragudni?</p> -<p>– Azt nem tudom. Kicsoda?</p> -<p>Olgát nagy nyugtalanság fogta el.</p> -<p>– Hidd el, a mama nem rossz, – mondotta – csak nem tudja, hogy -mi mennyire szeretjük egymást.</p> -<p>– Úgy, – kacagott keserűen Deméndy – a mama, tehát innen fúj a -szél? Nos hát, gondoskodni fogok róla, hogy a báróné ne zavarja -családi nyugodalmamat.</p> -<p>– Istenem, mit akarsz tenni?</p> -<p>– Meg fogom neki mondani, hogy a feleségemet ne lázítsa ellenem -s hogy könnyebben legyőzhesse hajlamát, gondoskodni fogok róla, -hogy folytonos együttlétetek ne csábítsa rá.</p> -<p>Deméndyné reszketett félelmében.</p> -<p>– Istenem, – kiáltotta – mit csináltam?</p> -<p>– Azt, ami kötelességed, édes, te most az enyém vagy és nem az -anyádé. Én tisztelő, sőt alázatos veje voltam neki, noha ő sohasem -fogadott engem fiának, nem idegenítettem tőle el a <span class= -"pagenum"><a name="Page_223" id="Page_223">-223-</a></span> -leányát, de ha ő most tőlem el akarja idegeníteni a feleségemet, -akkor élni fogok jogommal és hatalmammal. Miket mondott rólam?</p> -<p>– Most már nem merek szólani.</p> -<p>– Édes, ha nem szólsz, akkor a legrosszabbat fogom feltenni és -annál kellemetlenebb lesz a folytatás. Most még hajlandó vagyok az -egészet ostobaságnak tekinteni, de ha hallgatsz, gonoszságnak fogom -nézni.</p> -<p>Maga sem vette észre, hogy harcias fenyegetése közben voltaképen -a feleségétől várta a visszavonulás útjának a megnyitását. Sőt -tudta, hogy ezzel az értelmes, hideg asszonnyal szemben egészen más -az ő helyzete, mint feleségével szemben. Azért szívesen vette, hogy -a felesége lépésről-lépésre visszaszorította eredeti álláspontjáról -s végül megigérte, hogy egészen szelíd lesz, csak tudni akarja, -miket mond róla a báróné.</p> -<p>Hát voltaképen igen okos dolgokat mondott róla. Nem is annyira -róla, mint a kettejük viszonyáról. Azt mondta, hogy Olga oktalan és -veszedelmébe rohan. Olyan életet él, amely nem lehet tartós. A -mézeshetek, ha már hónapokra mennek, hazugságot takarnak, mert a -férfi nem képes igazán az örökös extázisra. Ezen az életmódon -változtatni kell. Olgának egyéb irányban is keresnie kell a módját, -hogy amikor a családi életben változás áll be, ez a változás ne -tegye egészen boldogtalanná. Hogy Deméndy szándékosan zárja őt el a -világtól, mert lehetetlen feltenni, hogy egy fiatal asszony az ő -társaságukból a maga jószántából zárkóznék annyira el. Hogy Deméndy -önző, mert magának tartja egészen feleségét és nem törődik azzal, -hogy mikor már beleunt, akkor a feleségének senkije sem marad. Már -pedig bele fog unni, ha ugyan máris nem unt bele. Hogy az -asszonynak a boldogsága mindig attól függ, <span class= -"pagenum"><a name="Page_224" id="Page_224">-224-</a></span> hogy a -férj jobban szeresse őt, mint ő a férjét. Hogy a férfit a -házasságban is bizonyos távolságban kell magától tartani, ha nem -akarja értékét csökkenteni. Ő, Olga pedig olyan ostoba, hogy -teljesen alárendeli magát az urának, mindig rajta lóg s tulságosan -könnyűvé teszi az ura helyzetét. Többet kell számolnia és -kevesebbet szeretnie. Az ura nem is szereti igazán, különben nem -engedné, hogy így tönkre tegye magát és egészen nevetségessé váljék -a társaságban. Hogy nem azért Kömley-leány ő és nem azért lett -belőle puszta Deméndyné, hogy a legéretlenebb és a legalsóbbrendű -leány, vagy asszony is lenézhessen rá. Pedig lenézik és nevetik. És -pletykálnak is róluk, azt mondják, hogy míg ez a liba, mint egy -szerelmes lovagkorbeli kisasszony, a háza ablakából lesi az ura -lovainak a patkókopogását, addig az ura vígan mulat és -megcsalja.</p> -<p>– Ezt pletykázzák?</p> -<p>– Igen és mama nem is tartja olyan ostobának ezt a pletykát, -mert ha az asszony lehetőséget nyujt férjének a hűtlenségre, akkor -nincs az a férfi, aki a lehetőséget ki ne használja. Hogy nemcsak -most, hanem folyton ilyeneket mond neki a mama, de azt, hogy ő a -pletyka állításait nem is tartja lehetetlennek, azt csak ma -mondotta. Ő nem hitte, nem, de borzasztó volt. És folyton úgy -érezte, mintha meg volna csalva. És folyton arra kell gondolnia, -hogy mi lenne, ha meg lenne csalva.</p> -<p>– Jó, – szólt Deméndy – most pedig hallgass reám, édes. A -mamáról nem tehetem fel, hogy tönkre akarná tenni boldogságodat. De -az ilyen beszédekkel mégis tönkre teszi. Te ártatlan gyerek vagy, -nem ismered a világot, nem csodálom, ha ezek a dolgok annyira -hatnak rád. De mivel nekem semmi kedvem ahhoz, hogy a <span class= -"pagenum"><a name="Page_225" id="Page_225">-225-</a></span> -feleségem folytonos nyugtalanításával megbontsák a házi békémet, -gondoskodni fogok arról, hogy erre több alkalom ne legyen.</p> -<p>– Mit akarsz tenni?</p> -<p>– Meg fogom köszönni a bárónénak, hogy volt szíves téged a nyár -folyamára gondjaiba venni, de mivel ő augusztus előtt nem mehet, -neked pedig az egészséged nem engedi meg, hogy addig itt maradj, -ennélfogva lemondok róla. Rendbe szeded a dolgaidat és néhány nap -mulva elutazol.</p> -<p>Deméndyné búsan emelte rá a szemét.</p> -<p>– Elküldesz magadtól?</p> -<p>– Az anyádtól, édes, nem magamtól. Ha vele mentél volna, akkor -is elváltunk volna rövid időre. Ezt meg kell tenni, mert ha így -tovább megy, őméltósága egészen elidegeníti tőlem a -feleségemet.</p> -<p>– Ha velem jönnél, akkor…</p> -<p>– Tudod, hogy nem lehet, – folytatta Deméndy – különben is itt -kell maradnom, hogy a nyár multával ne térjen vissza a veszedelem. -Amíg te itt vagy, kerülöm a veszekedést, de ha elmentél, beszélni -fogok a mamáddal és meg fogom neki magyarázni, hogyan teljesítené -jobban leánya iránt való kötelességét.</p> -<p>Ennél aztán meg is maradt. Soha eddig feleségével szemben nem -tudott határozottan fellépni, ezúttal megtette. Tán érezte a -veszedelem nagyságát, avagy az lappangott benne, hogy ilyetén módon -mégis csak szert tesz a régen áhított szalmaözvegyi -szabadságra?</p> -<div class="chapter"> -<h3>2.</h3> -</div> -<p>Másnap, mielőtt a minisztériumba ment, benyitott a -Kömley-palotába. Kemény szóra <span class="pagenum"><a name= -"Page_226" id="Page_226">-226-</a></span> volt elhatározva, úgy -ment oda, mintha párbajra menne: nem hagyja magát! A tömör -palotában még folyt a takarítás. A cifra, kamáslis lakájok majdnem -rongyosan, piszkos, kékcsíkos vászonzekében dolgoztak söprővel, -kefével. A méltóságos asszony a belső szobájában van. Parancsára a -méltóságos úrnak, bejelentik. Addig majd beszól a báró úrhoz.</p> -<p>A báró úr az íróasztal mellett ült és ujságot olvasott. Nagyon -meg volt hatva, mikor veje látogatásával megtisztelte, mert az -igénytelen úr nem igen volt ilyesfélékkel elkényeztetve. Hogy a -látogatás most is a feleségének szól, az nem tesz semmit, -megszokta.</p> -<p>– Mit csinálsz öreg, – kérdi Deméndy rosszkedvűen, megy-e már az -az emisszió és mennyit veszítesz rajta?</p> -<p>A báró úr zavartan felhúzza szemöldökét és félszeg mosollyal -mondja:</p> -<p>– Meglesz, meglesz és Fuchs arról biztosít, hogy nem rossz -üzlet.</p> -<p>– Persze, hogy nem rossz üzlet. Rossz üzletet csak az állam -csinál, az, akivel csinálja, mindig jól jár. Hanem ezúttal, úgy -hiszem, máskép áll a dolog. Neked érdeked, hogy az üzlet rátok -nézve rossz legyen.</p> -<p>– Hogy érted? – kérdi elképedve a báró.</p> -<p>– Előttem nem kell komédiázni, – folytatja Deméndy ugyanazon a -lenéző, rosszkedvű hangon. – Hajszolod az emissziót, hogy a -kormánynak valami nagy szolgálatot tégy, amiért majd titkos -tanácsosság dukál. Mondd csak őszintén, – kedves öregem – mire való -ez a gyerekség?</p> -<p>Kömley báró kifeszíti mellét és vékony ujjaival zavartan -hajtogatja az ujságot. Aztán nagyot sóhajt s inkább magában -mormogja:</p> -<p>– Tudhatnád, hogy nem nekem kell. <span class="pagenum"><a name= -"Page_227" id="Page_227">-227-</a></span></p> -<p>– Tudom, a feleségednek. De én a te helyedben sarkamra állanék -és megtiltanám az asszonynak, hogy ilyeneket akarjon.</p> -<p>Kömley szinte ijedten nézett a vejére.</p> -<p>– Mit gondolsz? Egy olyan asszony, mint ő – joga van hozzá, hogy -mindenki tisztelettel fogadja óhajtásait.</p> -<p>Deméndy kicsinylően legyint a kezével.</p> -<p>– Sajnállak, kedves papa, hogy így gondolkodol. Nem vagy eléggé -férfi, az a baj. S mivel te annyira papucs alá hajtod a fejedet, -azért kell megszenvedni nekünk.</p> -<p>A komornyik benyitott és jelentette, hogy a báróné sajnálja, nem -fogad.</p> -<p>Deméndy az ajkába harapott, mikor pedig a szolga odébb állt, -elkáromkodta magát:</p> -<p>– Ez már sok, – kiáltott fel – ilyenkor akárhányszor már odaát -volt minálunk, hanem vissza fogom neki adni a kölcsönt, -megmondhatod neki.</p> -<p>– De kérlek, – szól hüledezve a báró – hiszen olyan korán -van…</p> -<p>– Ahhoz, hogy a házi békémet megbontsa, semmi óra sem kora -neki.</p> -<p>– Mi történt?</p> -<p>– Az, hogy, ej, de hiszen veled voltaképen semmi dolgom. Isten -veled, öregem, mondd meg a feleségednek, hogy ma még egyszer fel -fogom keresni és remélem, hogy akkor okvetetlenül részesít abban a -szerencsében, amelyet nem jókedvemben keresek.</p> -<p>Ezzel felkerekedett s rá sem hallgatva többé a báróra, dohogva -és magában káromkodva a minisztérium felé tartott.</p> -<p>Déltájban jelentik neki Kömleynét. Meg kellett vallania magának, -hogy egy kicsit megijedt. Ez egészen rávall erre a kemény -asszonyra. <span class="pagenum"><a name="Page_228" id= -"Page_228">-228-</a></span> Még magához sem térhetett a -meglepetéstől és őméltósága már előtte állt. Válogatottan öltözve, -szépsége, ereje és hidegsége egész teljében, könnyű főhajtással úgy -lépett elébe, mint aki itt is itthon van s minden teketória nélkül -leült az egyik székre.</p> -<p>– Sajnálom, államtitkár úr, hogy olyankor keresett fel -figyelmével, amikor senkit sem fogadok. Épen ezt a látogatását -akartam most visszaadni.</p> -<p>Deméndy meghajtotta magát és mondani akart valamit.</p> -<p>– Át fogja látni, hogy ez csak szólás volt – folytatja a -gyönyörű asszony és az államtitkárra szegezte hideg tekintetét. – -Hogy itt kerestem fel, annak célja van. Meg akartam önnek mondani, -hogy Olgát nem engedem egyedül utazni.</p> -<p>Deméndy összeszedte magát.</p> -<p>– Szabad tudnom, hogy miért nem, báróné?</p> -<p>– Mert önnek épen az a célja, hogy egyedül utazzék.</p> -<p>– Látom, báróné, hogy beszélt már Olgával. Mit mondott neki?</p> -<p>– Azt, hogy itt fog maradni és várni, míg együtt mehetünk.</p> -<p>– És Olgának nem volt az az észrevétele, hogy az ilyen dolgokban -csak az urára hallgathat?</p> -<p>– Nem, – szólt hidegen a báróné – velem szemben ilyen -észrevétele nem lehetett. De hogy a férje méltóságán se essék -csorba, megmondtam neki, hogy önnel is beszélni fogok. Ezért -kerestem fel.</p> -<p>Deméndy most már nem türtőztethette magát.</p> -<p>– Én pedig, báróné, azért voltam bátor önt felkeresni, hogy -egész tisztelettel megtiltsam önnek a családi ügyeimbe való -beavatkozást. <span class="pagenum"><a name="Page_229" id= -"Page_229">-229-</a></span></p> -<p>A báróné kicsinylően lebiggyesztette ajkát s mintha nem is -hallotta volna Deméndy szavát, folytatta:</p> -<p>– Az ön felesége, tisztelt uram, hála az ön önző -elfogultságának, ma is az a tapasztalatlan gyerek, aki volt s mivel -ezt a házasságot, akaratomnak ellenére, én tettem lehetővé, őrködni -akarok leányomon, hogy a következmények tönkre ne tegyék.</p> -<p>– Ezzel az őrködésével épen a legjobb úton van, hogy leányát -tönkretegye. Olgának egyebe sincs a földön, csak az én szerelmem és -ön épen a bennem való bizalmat akarja megrendíteni örökös -gyanúsítással.</p> -<p>– Szerelem? – Kömleyné kacagott, de csakhamar ismét szokott, -hideg hangjára tett szert. – Épen, mert a leányomat egészen -belecsalja ebbe az éretlen és hazug szerelmi romantikába, -gondoskodnom kell róla, hogy kellő időben ki is gyógyuljon belőle. -Remélem, lesz elég őszinte, hogy velem szemben nem fogja folytatni -azt a komédiát, amellyel Olgát ámítja.</p> -<p>– Miféle komédiát?</p> -<p>– Eh, istenem, hát ne kényszerítsen, hogy sértéseket mondjak -önnek. Hát szereti ön Olgát?</p> -<p>Deméndy, aki eddig íróasztala előtt ült, most felkelt és egészen -a báróné elé állott.</p> -<p>– És ha azt mondanám, hogy igen?</p> -<p>– Akkor hazudna, – felelt egyszerűen a báróné, keresztül nézve -vején, mintha levegő volna.</p> -<p>– És ha bebizonyítanám önnek, hogy nem hazudok?</p> -<p>– Akkor gazember volna, – szólt az asszony és szeméből most már -villám csapott a férfira, miközben szép, hideg arca lángba -borult.</p> -<p>Deméndy hátratántorodott. <span class="pagenum"><a name= -"Page_230" id="Page_230">-230-</a></span></p> -<p>– Báróné, – szólt a fogai közül – ön visszaél azzal, hogy -asszony.</p> -<p>– Sohse tekintse, – felelt Kömleyné kacagó hangon, – különben – -tette hozzá – én csak feltételesen mondtam ezt és tudom, hogy nem -úgy van, mert nem szereti feleségét. Ezt különben nem is kívánhatja -öntől senki. Én ismerem a tényt és számolok vele. Ennyi az -egész.</p> -<p>– Nos, báróné, ön a tényt rosszul ismeri, mert igenis, szeretem -a leányát és nincs az a férfi a világon, aki jobban gondját viselné -feleségének, mint én.</p> -<p>Kömleyné szinte végigkorbácsolta tekintetével vejét. -Megvetéssel, gúnnyal, ahogy csak az asszonyok tudnak végignézni az -emberen.</p> -<p>– Szégyellem magamat, – szólt végül – hiszen nem rejthetem el a -világ elől, hogy ön a vőm. Ha mentséget keresek az ön számára, -akkor legfölebb gyönge emlékezőtehetségében találhatom. Ön -elfelejtette uram, hogy ismerem önt.</p> -<p>Deméndy hamarosan nem értette meg, mire céloz az anyósa. A -beszéd éles hangja csak arra ingerelte, hogy ő is minél élesebben -tudjon visszavágni.</p> -<p>– Ha az én emlékezetemet gyöngének találja, viszont el fogja -ismerni, báróné, hogy önt is emlékeztetni szükséges a -kötelességére. Tudtára adom, hogy sajátságos tanai, – mikkel jónak -látja a feleségem nyugalmát megzavarni, épenséggel nem szolgálnak -leánya boldogságának. Visszatérve arra, amivel kezdtük: igenis, ön -arra kényszerít engem, hogy feleségemet öntől távol tartsam.</p> -<p>– Én pedig, uram, nem törődöm sokat azzal, amit ön tart -kötelességének, hanem teljesítem a magamét. Szemben azzal a vak -sötétséggel, melybe ön leányomat borítja, nekem világosságot -<span class="pagenum"><a name="Page_231" id= -"Page_231">-231-</a></span> kell terjesztenem, hogy ostobaságából -való felébredése esetén ne legyen egészen kiszolgáltatva önnek.</p> -<p>– Mit ért ez alatt?</p> -<p>– Ne legyen izetlen, uram és ne kényszerítsen engem is reá. Azt -hittem, röviden megérthetjük egymást, de ha nem akarja, ám jó, -megmondom azt is, amit ön úgy is tudhat. Elő akarom készíteni -leányomat a válásra, mert ha így éri, ahogy most van, -belepusztul.</p> -<p>Deméndy alig bírt magával.</p> -<p>– A válásra? – kiáltotta – ön el akar bennünket választani -egymástól? Tudja-e, báróné, hogy a leánya halálát kívánja?</p> -<p>– Ha megismeri a világot is, önt is, nem fog belehalni. Az én -leányomnak jó ízlése van, mihelyst belelát a lelkébe, nem fogja -többé szeretni.</p> -<p>Deméndy meghajtotta magát.</p> -<p>– Elég, méltóságos asszonyom, azok után, amiket most mondott, -még határozottabban és még gyökeresebben rajta leszek, hogy -feleségemet kivonjam az ön hatása alól. Önnek természetesen nem -parancsolhatok, de vegye tudomásul, hogy Olgának mától fogva -megtiltom az önnel való érintkezést.</p> -<p>Kömleyné kacagott.</p> -<p>– Nem rossz, – mondotta, azután megvetően végignézett rajta – -azt az egyet nem tudtam még önről, hogy paraszt is.</p> -<p>– Most már ezt is tudja, – szólt Deméndy hidegen – ehhez -tarthatja magát. Eddig sem igen dicsekedhettem azzal, hogy -szerfölött kitüntetne kegyeivel, ezentúl is nyugodtan el lehetek az -ön becsülése nélkül. Hanem a házam tájékát megvédem minden -rendbontás ellen.</p> -<p>Kömleyné hirtelen felállt. <span class="pagenum"><a name= -"Page_232" id="Page_232">-232-</a></span></p> -<p>– Nos hát, – szólt haragban kigyulladva – történjék meg most, -aminek előbb-utóbb úgy is meg kell lennie. Ön alávaló komédiát űz a -leányommal és ezzel tönkre teszi. Hogy nem szereti, hagyján. Mások -is vannak, akik nem szeretik a feleségüket. De senki sem kergeti -bele az asszonyt, akit nem szeret, az olyan életbe, amely egészen a -szerelemre van alapítva. Tett volna úgy, mint mások, szoktatta -volna hozzá leányomat a közömbösséghez, mint mások, hanyagolta -volna el, egy szavam sincs ellene. De egy éretlen frázisból a -jegyesség idejéből a hazugságnak egész tömkelegét megépíteni s azt -az ostoba, fellengző teremtést abba mesterségesen száműzni, ez már -lelketlenség. Mit gondol, uram, képes lesz ön örökre fenntartani -ezt a hazugságot?</p> -<p>– Egyszer már megmondtam, báróné, most még egyszer mondom. Amit -ön ismételten hazugságnak mondott, az a legkézzelfoghatóbb -valóság.</p> -<p>Ugyanaz a lesujtó megvetés villámlott ki szép szeméből, mint az -előbb.</p> -<p>– És ezt nekem mondja, nekem, aki… nos, uram, legalább ne legyen -gyáva. Ne felejtse el, hogy annak a komédiának, amelynek leányom -áldozata lett, magam is voltam egyik szereplő tanuja.</p> -<p>Deméndynek csak most ötlött eszébe, amit Kömleyné az elébb -mondott: elfelejti, hogy ösmerem önt. Meghökkent. Keresett magában -valamit. Hirtelen észhez kapott. Valósággal megijedt attól, ami -eszébe jutott. Teljesen elvesztve higgadtságát, odalépett az -asszonyhoz, megragadta kezét s mélyen a szemébe fúrva tekintetét, -az önkivület hangján kiáltotta:</p> -<p>– Báróné, ön féltékeny a leányára!</p> -<p>Kömleyné egyet sikoltva, kirántotta kezét és hátratántorodott. -<span class="pagenum"><a name="Page_233" id= -"Page_233">-233-</a></span></p> -<p>– Hazugság, – kiáltotta – mit beszél… – és nevetni próbált, de -csak eltorzult az arca.</p> -<p>Deméndy pedig nagy felindulásban ismét elébe lépett és megfogta -karjainál.</p> -<p>– Ön féltékeny leányára és ezért rontja meg a boldogságát, ön -arra gondol, hogy az ura meglepett bennünket s hogy az én -házasságom pusztán az ön menekülése módja volt.</p> -<p>A báróné iszonyú erőfeszítéssel győzött magán. Visszalépett és -jegesen metsző tekintettel tudott vejére nézni.</p> -<p>– Ön részeg, – szólt teljes hidegséggel, mely csak úgy -végigfutott Deméndy hátán – ne felejtse el, hogy nem egyikével ama -hölgyeknek van dolga, akikkel a feleségét megcsalja. Nevetséges, – -kacagott fel fejét csóválva – micsoda eltelt vakság! Igenis, arra -gondoltam és mindig arra gondolok. S valahányszor látom magát, -ahogy turbékolásra készül, valahányszor a leányomat, azt az ostoba -libát látom, aki belesorvad ebbe a lehetetlen és soha nem létezett -szerelembe, akkor utálat fog el ön iránt és azt gondolom: ez az -ember aljas képmutató, ez az ember romantizál, ez az ember -szerelemmé akar avatni egy házasságot, mely neki csak kelepce -volt.</p> -<p>– Rosszul tudja a dolgokat, vagy nagyon is jól tudja.</p> -<p>– És elgondolom magamban, – folytatja Kömleyné – ez az ember -engem ostromolt szerelmével és az én becsületem érdekében vette el -leányomat. Ezt a házasságot neki csapásnak kell vennie, ahelyett -turbékol és olyan szerelmet mutat és kíván meg a feleségétől, -amelyet még Romeo sem provokált Juliánál. Lehet ez igaz ember? Ha -pedig csakugyan szereti a feleségét, akkor a legaljasabb -képmutatással lovagias áldozatnak mutatott be valamit, ami pedig a -szíve <span class="pagenum"><a name="Page_234" id= -"Page_234">-234-</a></span> vágya volt. Le akarja kötni az én -lelkemet, hogy áldozatomat lássam benne s bámuljam, milyen -határtalan nagy az érzelem, mellyel hozzám közeledett. Melyik az -igazság? Ezen kellett töprenkednem, de hiába, most pedig -megkérdezem öntől, melyik az igazság, és hol a hazugság, uram, az -ön érzelmeiben, vagy az ön tetteiben?</p> -<p>Deméndy felelni készült, de Kömleyné már új fordulatot adott a -beszédnek.</p> -<p>– Eh, hagyja el, ha megmondja, akkor sem tudok többet, mert -önnek nem lehet hinni. Az imént a megbántott asszony tört ki -belőlem, eléggé szégyellem. Most már megint az anya beszél. Néztem -az ön magatartását, a jegyváltás első percétől fogva. Ön hamar -kiismerte leányomat, tapasztalatlanságát, abnormis ártatlanságát és -hajlamát a szertelen romantikára. Olga kijózanítását, érzelmeinek -és tapasztalatainak a világgal való összhangba hozását vártam -házasságától. Önt erre igen alkalmas embernek találtam. Ne vegye -bóknak, egy kíméletlen, kissé brutális és főképen asszonyismerő -ember leghamarább tudja kijózanítani az ilyen exaltált teremtést. -Ehelyett mit kellett tapasztalnom? Azt, hogy ön egészen belemegy az -Olga ostoba képzeletvilágába, sőt megerősíti őt abban, hogy a -valóságban minden úgy van, ahogy ő képzeli. Miért teszi azt? – -kérdeztem magamtól. – Hiszen nem szereti, miért hazudik tehát több -szerelmet a kelleténél is? És elvonja a világtól, maga is elvonul -tőle. Miért teszi, hiszen abszolute nem szereti? A bárgyuságig -alázatos és engedelmes irányában, miért teszi, hiszen ez a házasság -nyakába szakadt, mint a nyári zivatar? És nem találtam más -feleletet: vagy én vagyok megcsalva, vagy a leányomat csalja meg. -Helyesen ítéltem, uram? Most beszéljen. <span class= -"pagenum"><a name="Page_235" id="Page_235">-235-</a></span></p> -<p>Míg beszélt, Deméndy még mindig mereven nézett rá. Hallott, -értett minden szót, mégis csak az első gondolata tartotta fogva: -Kömleyné féltékeny a leányára, szereti őt! És elernyedt lelkével -most már csak ennek a gyönyörű hatalmas asszonynak a szépségébe -mélyedt: ez az asszony az övé volna és az övé lehetne, ha közbe nem -jön a házassága. A vágy, amely ellen annyit küzdött, míg újra nem -találkozott Évával, újból fellobbant benne, de a lehetetlenség -tudatában düh és gyűlöletképen gyötörte. Szerette volna széttépni -ezt az asszonyt, mert lehetetlenség volt őt karjaiba zárni.</p> -<p>– Arról beszél, – szólt Kömleyné kérdésére, – ami az anyát -érdekelné, hogy ne kelljen beszélnie arról, ami igazán gyötri. – -Báróné, én is világosan látok most. Udvaroltam önnek, ostromoltam -önt és közel voltam a győzelemhez. Én ezt elfelejtettem már, mert -el kellett felejtenem, de ön folyton erre gondolt, pedig nem volt -szabad erre gondolnia. Honnan ébred fel önben ily hirtelen az anyai -gondosság? Sohasem törődött a leányával, mert útjában volt a szép -asszonynak. Zárdában tartotta és mikor haza kellett hozni, sohasem -tartotta érdemesnek, hogy foglalkozzék vele. Magára hagyta és a -szegény gyermek tovább társalgott a mesebeli szellemekkel, akikre -anyátlan árvaságában utalva volt. Most hirtelen, hogy a férj -fölmentette önt az elhanyagolt anyai kötelességek alól, egyszerre -teljesíteni akarja? Engedje meg, ezt nem hihetem. Hanem igenis, a -leányában nézte a másik asszonyt, akinek jogai vannak, az ő -boldogságában látta a maga veszteségét s az ön törekvése Olgának -kijózanítására voltaképen a féltékeny asszony boszúvágya volt: ha -tőlem elvette, neki se jusson belőle. Így van ez, báróné s most már -önre bízom, hogy akarja-e továbbra <span class="pagenum"><a name= -"Page_236" id="Page_236">-236-</a></span> is vinni ezt a szerepet, -melyet eddig játszott, vagy sem.</p> -<p>Míg ezeket mondta, a báróné egyebeket mondott. Nem is hallgattak -egymásra, csak beszéltek, csak iparkodtak egymást vérig sérteni. -Két gyűlölködő lélek összecsapása volt, amely közben leomlott -mindkettőről minden előkelő forma. Deméndy olyan hangon beszélt, -ahogy úriember sohasem szokott asszonyhoz szólani és Kömleyné nem -ütközött rajta meg és beszélt úgy, ahogy úriasszony nem igen -szokott férfihoz szólani. A vitának elveszett minden iránya és -célja. Össze-vissza hányták az invectivákat és mindenik érezte, -hogy az igazság vele van.</p> -<p>A báróné hamarább emberelte meg magát.</p> -<p>– Elég, – szólt büszkén felemelve fejét és tekintetével -fascinálta vejét – államtitkár úr, vegye tudomásul, hogy minden -áron elő fogom készíteni leányomat a sorsra, mely reá vár.</p> -<p>Ezzel megfordult és az ajtó felé tartott; Deméndy egy szökéssel -elébe termett.</p> -<p>– Mit akar? – kérdi Kömleyné megdöbbenve.</p> -<p>– Semmit, – szólt Deméndy hidegen – ki akarom nyitni az ajtót és -tisztelettel kikísérem. Azt hiszem, a báróné nem veszi zokon, ha a -szolgák előtt vejeképen viselkedem.</p> -<p>A báróné nem felelt, engedte magát kikísértetni, engedte, hogy -Deméndy a kezét megcsókolja és az előszoba ajtajában főbólintással -fogadta az államtitkár vidám kiáltását:</p> -<p>– A viszontlátásra!</p> -<div class="chapter"> -<h3>3.</h3> -</div> -<p>A legnagyobb izgalomban járt fel-alá szobájában és hiába -iparkodott rendbe szedni gondolatait. <span class= -"pagenum"><a name="Page_237" id="Page_237">-237-</a></span> Csak -azt ismerte fel, hogy egy nagy fordulat előtt áll s csak azt látta -világosan, hogy rendkívül vigyázatosnak kell lennie. Mit fog tenni -ez az asszony? – Elválasztja feleségétől. Eh, hát baj is az? Hiszen -a feleség rettentő nyügképen nehezedik az életére. Kínokat kell -szenvednie és bemocskolnia férfiasságát örökös hazudozásaival és -bujkálásával. Miért ijed hát mégis meg, hogy a lélegzete is -elszorul, a gondolatra, hogy felesége mindent meg fog tudni és el -fogja hagyni! A szíve nagyot dobban és ellágyul: szegény édes! -Úgylátszik, mégis szereti, de inkább úgy, mint az apa a leányát. -Ebben a pillanatban úgy érzi, hogy képes volna minden áldozatra -azért a szegény gyermekért: tettre és lemondásra egyaránt. És soha -oly határozottan és oly véglegesen nem döntött az Évával való -szakításról, mint most. Mire is való ez a viszony, melyben a -lelkének nincs része? Rögtön le is ült és írt Évának. Nem igen -szerette a frázisokat. Egyszerűen azt írta, hogy családjában -kezdenek nyomára jönni viszonyuknak, ennélfogva abba kell hagyniok, -mert neki a felesége nyugalmát meg kell őriznie. Ne várja tehát -holnap, ami pedig az anyagiakat illeti, intézkedni fog, hogy Évának -e tekintetben sem legyen oka a neheztelésre.</p> -<p>A levelet nem is írta alá.</p> -<p>Mintha megkönnyebbült volna a lelke. Sőt fütyörészett is, mikor -becsöngette a szolgát s átadta neki a levelet: rögtön adja póstára. -Mikor ez megtörtént, megdöbbent. Szerette volna visszavenni. Hátha -Éva csinál botrányt? Nem, azt nem fogja tenni, hiszen az érdeke -megkívánja a hallgatást. Jól meg fogja fizetni, ad neki egy marok -pénzt végkielégítésül. Éva még hálás is lesz.</p> -<p>Az anyósával való csatára pedig most erősebbnek érezte magát. -Szakításával pedig úgy <span class="pagenum"><a name="Page_238" id= -"Page_238">-238-</a></span> érezte, mintha nem is lett volna soha -viszonya Évával. A felesége elé hazugság nélkül állhat és ez -szokatlanságával szinte boldogsággal töltötte el. Igen, most már ő -neki van igaza, vélte, ő a tiszta, a becsületes ember, ebből az -asszonyból pedig a sértett hiúság, az oktalan bűnös féltékenység -beszél. Féltékeny a tulajdon leányára. Szörnyűség! S míg ezt, mint -valami természetellenes elfajulást tudta észrevenni, egyre maga -előtt látta a haragjában még igézőbb asszonyt: még most is az övé -lehetne!</p> -<p>– Eh, – hessegte el magától ezt a képzeletet – ne gondoljunk -semmire.</p> -<p>Beletemetkezett az aktákba, fogadta a tanácsosokat s -szenvedélyesen vitatkozott velük. Lázas buzgóság fogta el, a -felhalmozódott indulatnak valamiképen lefolyást kellett adni. Soha -életében nem volt annyira hivatalnok és politikus, mint most, -életének legizgalmasabb jelenete után és a legkritikusabb fordulat -előtt.</p> -<p>Két óratájt kalapjához nyúlt. Szíve most a megrepedésig -dobogott. Vajjon mi sor vár rá otthon? Kömleyné beszélt-e már a -feleségével? Sikerült-e neki még mélyebben verni szívébe a gyanú -ékét? Mindegy, bármint lesz is, ő az erősebb. Sőt most már kezében -van a legerősebb fegyver is: ő is elmegy a feleségével. A hivatalos -dolgát el tudja intézni, eddig csak Éva miatt akart itt maradni, -meg azért is, hogy néhány hétig fel legyen mentve a hazudozástól és -tettetett szerelmeskedéstől. De most már máskép áll a dolog. Éva -nincs többé és a feleségeért, ezt most világosan érzi, mindenre -képes.</p> -<p>Palotája kapuja előtt kocsi állott. Megismerte a Hideghék -fogatját s épen nyilt is a kapu és a két pirosképű leány mamájuk -kíséretében kilépett rajta. <span class="pagenum"><a name= -"Page_239" id="Page_239">-239-</a></span></p> -<p>– Ah Miklós, – sipogja a nagyobbik – hát mégis láthatjuk? -Búcsúzni voltunk Olgánál, megyünk a pusztánkra. Hívtuk Olgát is, de -maga rossz ember, nem ereszti el. Mondja csak, nem sajnálja azt a -szegény gyereket örökösen kínozni a szerelmével? Önök férfiak olyan -kegyetlenek, szegény Olga bele fog pusztulni a maga -szenvedélyességébe.</p> -<p>Néhány elkényszeredett frázissal szabadulni iparkodott a fecsegő -leányoktól, akik szemükkel egyre ostromolták.</p> -<p>Égő türelmetlenséggel rohant föl a lépcsőn. Valami azt súgta -neki, hogy minden pillanat életkérdés. Hogyan, hogyan nem, úgy -képzelte, mintha a kicsi asszony épp most emelné ajkához a -méregpoharat. Ha úgy volna, ha későn jönne!</p> -<p>Szinte meg volt lepve, mikor mind ennek nyomát sem találta. Olga -a fészekben ült s a kárpitajtó lebbenésére mint a madár röpült ura -karjaiba. Le sem akarta venni ajkáról az övét és csodálatos, -Deméndynek ezuttal jól esett a felesége csókja és boldog volt, hogy -lehelletét magába szívhatta.</p> -<p>– Édes, – szólt oly igaz érzéssel, hogy a kicsi asszony, akinek -a lelke minden árnyalat iránt betegesen fogékony volt, boldogan -összerezzent – valami nagy, valami roppant jó ujságot tudok. -Elmondjam-e?</p> -<p>– Mi az? Mi az? – kérdi mohón Olga és már tapsra emeli -kezét.</p> -<p>– Hát az, amit magad is kitalálnál, ha egy kicsikét megkérdeznéd -a szívedtől, hogy mi az ő kivánsága!</p> -<p>A tapsra emelt kicsi kéz összecsapódik. Olga a nyakába ugrik -urának és kiáltja:</p> -<p>– Velem jösz, velem jösz!</p> -<p>– Eltaláltad, édes és most ugy-e bár nem <span class= -"pagenum"><a name="Page_240" id="Page_240">-240-</a></span> -busulsz, hogy pakkolni kell és itt kell hagynod a mamádat?</p> -<p>Olga arca elborul.</p> -<p>– A mama, – súgja és félve bujik ura keblére, majd hirtelen -elereszti és reszketve a szemébe néz:</p> -<p>– Miklós, – szólt megindult hangon – még soha sem szólította -nevén az urát – igazán szeretsz te engem?</p> -<p>– Micsoda kérdés, – felel ez kelletlenül.</p> -<p>– Mondd, meg, Miklós, mondd meg, de komolyan: szereted a -feleségedet? Látod, édes uram, én tudom, hogy nagyon ostoba kicsi -teremtés vagyok és te olyan nagy, olyan tökéletes vagy, én nem -csodálnám, ha nem tudnál engem szeretni.</p> -<p>– De szeretlek, édes, miért kételkedel benne most, holott eddig -mindig hittél?</p> -<p>Olga lehorgasztja a fejét.</p> -<p>– Eddig is sokat gondolkodtam rajta, – súgja hangtalanul – -tudom, hogy te jó vagy és nem akarsz nekem fájdalmat okozni. Hanem -látod, édes uram, ha tudnám, hogy nem szeretsz, akkor én meghalnék, -de ha megtudnám, hogy csak szánalomból teszel úgy, mintha -szeretnél, akkor… ó, ez borzasztó volna. Gyűlölnélek és átkoználak, -mert még a sírban sem tudnék megnyugodni.</p> -<p>Deméndy elborulva állott felesége előtt és nem mert a szemébe -nézni.</p> -<p>– Vannak pillanatok, – folytatja ez kábultan magába elmerülve – -amikor a szerelem úgy a szívembe gyűlik, hogy azt hiszem, meg kell -halnom. És akkor arra gondolok: mi lesz az én szegény uramból, ha -én meghalok? Fog-e tovább élni és fog-e akkor is szeretni? És akkor -látlak, ahogy egymagadban élsz és azt mondanám neked: <span class= -"pagenum"><a name="Page_241" id="Page_241">-241-</a></span> ne -búsulj annyira, édes uram, de aztán látom, hogy csak úgy járnál a -minisztériumba és tartanál beszédeket a képviselőházban és beszélsz -az asszonyokkal, akik mind szerelmesek beléd és akkor szeretnélek -megfojtani, hogy ha én nem vagyok, akkor… akkor te se légy…</p> -<p>Sírógörcs fogta el szegénykét.</p> -<p>Deméndy karjai közé kapta és vállán keresztül elborongva nézett -ki a nyári tájra.</p> -<p>– Micsoda komédia, – gondolta magában – hát hiheti ezt valaki? -Ennek az asszonynak minden túlzott rémlátomása kézzel fogható -valóság, mégis itt tartom a karjaimban, tudok nyiltan a szemébe -nézni és tudom rágalmazónak tartani azt, aki engem leleplez. Hát -mért vagyok én ilyen aljas, vagy mi van rajtam, ami ennyire meg -tudja téveszteni ezt az éretlen, csalhatatlan teremtést!</p> -<p>Csakhamar megtalálta ismét a maga fölmentését. Nem magáért -teszi, hanem a feleségeért. Igen, ennek a gyermeknek az élete függ -attól, hogy jól tudjon komédiázni. Megvetni való dolog, de nemes -célja van. Komédiázzunk tovább.</p> -<p>A bűvös módszerhez folyamodott. Ölébe ültette feleségét és a -fülébe csókolta:</p> -<p>– Szeretlek, szeretlek, végtelenül szeretlek!</p> -<p>És a rémek eloszlottak, az asszonyka fölvidult és boldog -kacagása kicsendült az izzó tájra, majd kéz kezet fogva, a karjukat -lóbázva mentek ebédre és vígan főzték a terveket: merre, hova -menjenek.</p> -<p>A Tátrába? Nagyon sok az ismerősük. Pedig a boldogság a -magányban van. A pusztára? Igen, majd aratás után, amikor nem -zaklatják őket tiszttartók, ispánok. Valahová messzire, ahol nem -ismeri őket senki, például Norvégiába, ahol ilyenkor nincs is -éjszaka. Avagy… ez Deméndynének jutott eszébe s boldog ravaszsággal -kacsint <span class="pagenum"><a name="Page_242" id= -"Page_242">-242-</a></span> az urára, mikor kimondja: ismételjék -meg a nászútjukat, keressék föl mind a kedves helyeket, béreljék ki -ugyanazokat a szobákat és egyék ugyanazokat az ételeket, mint első -ízben. Mindenki azt fogja hinni, hogy csak most esküdtek meg és azt -mondják majd: ni, milyen szerelmesek!</p> -<p>Pompás, ez a legkitünőbb eszme. És Olga már lázban ég, mintha -már vasúton ülne. Azonnal pakkol, hogy minden rendben legyen. -Csakhogy ennyire gyorsan még sem megy a dolog, vagy három napig -bele tart, míg Deméndy rendezni tudja dolgait a minisztériumnál. -Három nap! Jaj be rossz lesz, míg letelik a három nap, de úgy-e -bár, sokat lesznek együtt a fészekben? Akkor gyorsabban múlik az -idő.</p> -<p>Deméndy igent bólint és arra gondol, milyen végtelen hosszúak a -percek a fészekben. De most nem úgy lesz, hiszen már is érzi, hogy -nem úgy lesz. Sőt ma nem is megy többé el, együtt maradnak egész -délután és egész este… hacsak – ezt az óvatosság mondatja vele – -valami miatt nem muszáj a pártkörbe mennie. Ahogy ezt kimondja, -elszégyelli magát: lám a fogadkozás pillanatában is tartogat -magának nyitott ajtókat az elvonulásra.</p> -<p>A délután nagyon meleg volt, a fészekbe letűzött a nap és -Deméndy iszonyúan szenvedett a forróságtól. Olga az ölébe bújt és -elbágyadva, boldog mosollyal el is aludt. Deméndy nézte, nézte az -édes gyermek-arcot, ezt a pihegő gyermekálmot, úgy gondolt vissza -multjára, végig összes kalandjain, az anyósáig, Éváig.</p> -<p>– Ha tudnád mind azt, ami most az agyamon végigszalad, – -gondolja és fejét csóválja – nem, azt nem fogod megtudni soha. És -bizalommal itt alszik az ölemben, pedig ami a fejemben van, az a -halál. <span class="pagenum"><a name="Page_243" id= -"Page_243">-243-</a></span></p> -<p>Hirtelen fölocsúdik. Mintha hallotta volna a vendégjelző éles -harangütést. Vajjon ki jöhet most? Az ösztöne mohón kapott rajta: -kiszabadulhat a fészekből. Aztán eszébe jutott fogadkozása és -sajnálta a feleségét, hogy édes álmából föl kell zavarnia. Neszelt, -fülelt: semmi. Valószinűleg csalódott.</p> -<p>De aztán csak lebben a kárpitajtó, Deméndy egy ijedt -reflex-mozdulattal letenné öléből a feleségét, de csak dermedten -veszteg maradt és nagy szégyenletében elpirul és lesüti a szemét. -Az ajtóban Kömleyné áll, kalaposan, napernyőjére támaszkodva, -elragadóan és csúfos mosollyal nézi őket.</p> -<p>– A fészek, – mondja gúnyos kacagással és rávillan nagy szemével -a vejére, majd formálisan, hidegen azt mondja:</p> -<p>– Azt mondták nekem, hogy egyedül találom a leányomat, erre az -idillre nem voltam elkészülve. Az államtitkár úr egy kicsit jobban -vigyázhatna az ajtajára.</p> -<p>Olga fölébred és ijedten szökik le ura öléből. Rémületesen -megzavarodott, az arca hol pirul, hol sápad. Mosolygásra -kényszerítené magát, de a szája inkább sírásra áll. Ilyesmi sohasem -esett meg vele, még senki sem látta az ő bizalmaskodásukat s -legfőképpen édes anyja előtt röstelkedik, aki egyre korholta őt -urához való nagy ragaszkodásáért.</p> -<p>– Soha se bánd, – mondja végül Deméndy és megcsókolja neje kezét -– a mama előtt nem kell röstelkedned. Különben jó, hogy -szerencséltetett bennünket, báróné, értésére adhatom a nagy -ujságot, hogy a napokban együtt utazunk, én és Olga.</p> -<p>– Hová? – kérdi Kömleyné.</p> -<p>– Még nem határoztuk el egészen – mondja Deméndy. <span class= -"pagenum"><a name="Page_244" id="Page_244">-244-</a></span></p> -<p>– Pedig tudnom kellene, mert én nem szeretek megindulni anélkül, -hogy tudnám, hová.</p> -<p>– Hogyan? – kérdi Deméndy – ön is velünk akar jönni?</p> -<p>– Természetesen.</p> -<p>– De hiszen eddig azért maradtunk itt, mert ön nem mehetett.</p> -<p>Kömleyné leül az ablak mellé és közömbösen mondja:</p> -<p>– Ha ön tudta ily hirtelenül rendezni a dolgait, én is képes -leszek rá. Tehát hová megyünk?</p> -<p>Deméndyben fölforrt a vér.</p> -<p>– Azok után, amiket délben szerencsém volt önnek mondani, föl -kellett tennem, hogy a bárónéra nem számíthatunk többé. Ezért -sajnos, az úti programmunkat úgy szabtuk meg, hogy csak -<i>ketten</i> megyünk.</p> -<p>Kömleyné lebigyeszti ajkát.</p> -<p>– Semmi okom sincs mást akarni most, mint eddig, az a körülmény -pedig, hogy ön velünk jön, önre tartozik, nem pedig énrám.</p> -<p>Deméndy érzi, hogy felesége jelenlétében nem lesz jó -megismételni az anyósával a déli jelenetet, azért amennyire birta, -nyugodtan Olgához fordult:</p> -<p>– Kedvesem, hallottad, mit mondott a báróné, tudod, mit mondtam -neked én. Rajtad áll a választás, ha anyáddal akarsz menni, én nem -akarok őméltóságának kellemetlenkedni. Határozd el magad, majd ha a -báróné elment, meg fogod mondani, mit határoztál.</p> -<p>Ezzel kezet csókolt a feleségének, aki reszketve vissza akarja -tartani és a szemével könyörög neki: ne menj el. De ő úgy tesz, -mintha nem venné észre és mélyen meghajolva a báróné előtt, -dolgozószobájába megy.</p> -<p>Deméndyné, mint az iskolásgyerek, sápadtan, <span class= -"pagenum"><a name="Page_245" id="Page_245">-245-</a></span> -lesütött szemmel áll az édesanyja előtt. Bal kezét szívére -szorítja, a szegény kicsi jószág dobog, mintha meg akarna repedni. -Kömleyné kemény arckifejezéssel a széken ül és egy percnyi -hallgatás után szigorúan ránéz leányára.</p> -<p>– Ülj le, Olga.</p> -<p>Olga szó nélkül megteszi.</p> -<p>– Mit mondott neked az urad arról, ami délben köztünk -történt?</p> -<p>– Semmit – rebegi ez.</p> -<p>– Nem is említette, hogy beszéltünk egymással?</p> -<p>– Nem.</p> -<p>– Láthatod ebből, hogy mit tarthatsz az urad őszinteségéről. Ez -a beszélgetés téged legközelebbről érdekel és nem is szólt róla, -mit tudhatsz te akkor olyan dolgokról, amik inkább rátartoznak, -mint terád?</p> -<p>Egy darabig várja a feleletet, de hiába.</p> -<p>– Ma délben nála voltam a minisztériumban, a gyáva sértegetett. -Mit tartasz az olyan férfiról, aki sérti az anyádat?</p> -<p>Olga birkózik a szóért, amelyet ki akar mondani, de nem birja. -Feje lecsuklik a zongorára, úgy zokog magába.</p> -<p>– Hagyd el a sírást, rívást, tisztázzuk a helyzetet. Én nem -kérdezlek, kivel akarsz jönni, mint ő, én parancsolok. Velem jösz -és ha az urad nem akar követni, akkor itt marad. Értetted?</p> -<p>Olga fölkapja a fejét és megembereli magát. Úgy érzi, hogy bele -kell halnia a vakmerőségbe, de könyes szemét nyiltan az anyjára -függeszti, úgy mondja:</p> -<p>– Mama, én vele megyek.</p> -<p>– Úgy, – szólt Kömleyné és fölpattan ültéből. – Nos ebben az -esetben be fogom neked bizonyítani, hogy nem mehetsz vele, mert -tisztességes <span class="pagenum"><a name="Page_246" id= -"Page_246">-246-</a></span> asszony csak tisztességes férjhez -ragaszkodhatik.</p> -<p>Olga érzi, hogy mi következik. Valahányszor az édesanyja -belefogott ábrándjainak rongyokra tépésébe, mindannyiszor -irtózattal szeretett volna menekülni, de a rettenetes ujságok -bűvösen vonzották és mint az édes mérget, úgy meg is kívánta. -Minden szó, amely gyanut fakasztott benne, mint a pőrölycsapás -érte, de ellenállhatatlan vággyal szinte belevájta magát a -szörnyűségekbe és szeretett volna minél többet és minél -rettenetesebbet hallani. Most irtózva és feszülten nézett anyjára -és leste, mi következik még.</p> -<p>– Nehogy az az ember az én rágalmazásomra fordítsa, ami történt, -inkább én mondom el neked, amit eddig tudnod nem kellett. Te balga, -úgy élsz, mint a mesében és holmi hattyúlovagot látsz az uradban. -Azt hiszed, hogy ő is olyan tisztán és ártatlanul ment a -házasságba, mint te. Ezt ugyan egyetlen férfitől sem lehet -megkivánni, de egyetlen férfi sem ámítja ezzel a feleségét. Az -olyan házasság, mint a tied, szintén nem tartozik a rendkívüli -dolgok közé, de az olyan házasságot senki más nem avatja olyan -hazug romantikus szerelemmé, mint ő. Tudod, miért vett el téged -Deméndy?</p> -<p>Olga elveszítette öntudatát. A szeme tágra nyílott, ajka félig -nyitva, nincs semmi más érzése, tudata, csak lesi a rettenetes -csapást, melyet rámérnek.</p> -<p>– Azért, – folytatta könyörtelenül Kömleyné – mert nekem -udvarolt. Érted? Engem szeretett, azért jött hozzád, engem akart, -azért vett el téged. És ez az ember az én fülem hallatára meri -hazudni, hogy téged szeret!</p> -<p>A szegény asszonyka egész testében remeg. Amit most megtudott, -olyan váratlan, olyan képtelen <span class="pagenum"><a name= -"Page_247" id="Page_247">-247-</a></span> volt, hogy lesújtó -rettenetességében is megnevettette. Az egész reménytelen fájdalom -hat így a nevető izmokra. Kömleyné pedig csak folytatja a torturát, -amivel meg akarja gyógyítani leányát.</p> -<p>– Ezt meg kellett most mondanom neked, mivel a nyomorult rám -fogta, hogy a féltékenység beszél belőlem. Féltékeny én, te reád és -ő miatta! Mintha nem rajtam állt volna, hogy magamnak tartsam, -mielőtt neked még csak eszedbe jutott volna, hogy szeresd!</p> -<p>– Mama! – rebegi most Olga és irtózattal húzódik a szék szélére, -hogy majd lebukott róla.</p> -<p>– Szememre vetette nekem, hogy rágalmazom előtted, hogy meg -akarom rontani a boldogságtokat. Ez a boldogság nem ér semmit, mert -hazugságon épül. A te urad távol tart a világtól, hogy ne tudjál -meg semmit, ami rá vonatkozik, de előbb-utóbb mégis megtudnád a -valóságot s minél váratlanabbul ér, annál súlyosabban hat rád. Én -ettől a rettenetes kiábrándulástól akartalak megóvni, azzal, hogy -előkészítlek reá. A férfiak nem szentek és Deméndynek sem vetem a -szemére, hogy úgy élt, mint minden fiatal ember. De az ő bűne, hogy -amit más asszony magától értetődőnek tart, mikor megtudja, az neked -katasztrófa. Nem tartozott neked hűséggel, mielőtt elvett, miért -hiteti el veled, hogy mégsem vétett ellened? Ő, aki most is, isten -tudja, hány szeretőt tart.</p> -<p>– Ez nem igaz! – kiált most helyéről fölpattanva Olga. – Nem -igaz, nem igaz, ezt még mamának sem szabad mondania.</p> -<p>Kömleyné odalépett a leányához és megfogta a vállát.</p> -<p>– Lassan akartalak bevinni a valóságba, hogy felvilágosodva és -ábrándok nélkül élhess <span class="pagenum"><a name="Page_248" id= -"Page_248">-248-</a></span> vele. De mivel ez az ember így beszélt -velem, ám legyen az operáció gyorsabb, fájóbb, de alaposabb is. -Eddig csak gondoltam, hogy szeretőket tart, egy félóra óta tudom. -Mikor idejöttem, az előcsarnokban a tálcán egy levelet láttam. Egy -hordár hozta, Márton épp be akarta vinni az uradnak. Akaratlanul is -hozzányultam és megtartottam: majd oda adom én. Itt van, nem -bontottam még föl, de az írás női írás. Tudom, hogy mi van benne. A -felesége vagy, te fölbonthatod.</p> -<p>Olga kezében tartja a levelet. Nézi, nézi, finom vonások, lázas -sietséggel odavetve. A vér arcába csap, a szerelmes nő ösztönével -megérzi ezeken a vonásokon a vetélytársnőt.</p> -<p>– Bontsd föl! – sürgeti Kömleyné, aki maga is lázban ég már – -jogod van hozzá, mert nő írta. Kötelességed irányában, hogy -alaptalanul ne gyanusítsd, ha nem igaz, amit mondok.</p> -<p>– Nem, nem – sikoltja Olga, de Kömleyné ekkor már kitépte -kezéből a levelet és fölszaggatta. Belenéz, fölkacag és odatartja -Olgának:</p> -<p>– Hát lásd magad, úgy-e, hogy megmondtam?</p> -<p>Olga szeme rátapad az írásra, csak két sor: «Megkövetelem, hogy -még egyszer eljőjjön. Nem vagyok rongy, hogy így el akar dobni -magától. Éva.»</p> -<p>Deméndyné még egyszer olvasta el az írást, aztán behunyta szemét -és várta: most megszakad a szíve. De éppenséggel nem szakadt meg. -Valami soha nem érzett nyugalom szállta meg, hogy elcsodálkozott -rajta. Hova lett a szíve, hova lett a fájdalom, hova az iszonyú -rémek, melyek ennek a beállott valóságnak már az elgondolásánál -elébe tolultak? Semmi, semmi mindebből, csak megrázkódott, -határtalan undort érzett és két kezével belemarkolt a mellébe, -mintha le akarná magáról tépni. Aztán fölvillant a szeme, -<span class="pagenum"><a name="Page_249" id= -"Page_249">-249-</a></span> szinte diadalmasan, a levelet mintegy -csapásra, magasra emelte, úgy mondta anyjának:</p> -<p>– Köszönöm!</p> -<p>Kömleyné leányához lépett és megölelte. Először a Deméndy -házassága óta igaz, meleg szeretettel.</p> -<p>– Most ismerek csak a leányomra, – mondta – büszke vagyok rád és -tudtam, hogy a valóság meg fog gyógyítani.</p> -<div class="chapter"> -<h3>4.</h3> -</div> -<p>Egy hang nem jött a torkába, köny nem szökött szemébe. Állt az -ablak mellett s a fáját ellepő porba írta az ujjával: gazember, -gazember, gazember.</p> -<p>Aztán leroskadt a székre és magába mosolygott. Úgy, mint aki -valami igen ravaszat eszelt ki, amivel a másikat alaposan -megtréfálhatja. Érzés, gondolat azonban nem volt benne. Csak -ijesztőn sápadt volt az arca, nehány perc alatt megnyúlt, beesett, -megvénült. Végül pedig már fütyülni is kezdett. Amikor magában volt -és leste a szerelmes urát, sokszor szokott fütyülni.</p> -<p>– Elment már, édes? – szól mögötte Deméndy és elébe toppan. Majd -megijed:</p> -<p>– Édes, te beteg vagy! Az istenért mi lelt?</p> -<p>Az édes nem szólt, hanem hirtelen zsebébe dugta a levelet, -melyet addig önfeledten balkezében gyűrögetett.</p> -<p>– Édes – kiáltja nyugtalanul Deméndy és át akarja fogni.</p> -<p>Az asszony kacéran kisiklik karjából és a pálma mögé bújva -nevet.</p> -<p>– Kis gonosz, – mondja most már vidáman az államtitkár – hogy -rám ijesztettél!</p> -<p>A kis asszonyka pedig, aki soha egy pillanatra sem rejtett -semmit az ura előtt, aki nem is <span class="pagenum"><a name= -"Page_250" id="Page_250">-250-</a></span> sejtette, hogy lehet -másnak látszani, mint amilyen az ember: most őrületes gyönyörűséget -talált abban, hogy ámítsa, bolondítsa az urát. Játszik vele, mint -macska az egérrel, csalja, ahogy az csalta őt. Nem is érte föl -ésszel, hogy életének most pecsételődik meg a tragédiája, szeme -beteges pajzánsággal rácsillant az urára, ajka eltorzult mosolyra -állt, így mondta:</p> -<p>– Igen, komédiáztam, úgy-e jól tudok komédiázni?</p> -<p>És az ember nem vett észre semmit, nem látta hogy egészen más -asszony ingerkedik most vele, mint akit egy félórával ezelőtt itt -hagyott. Elhitte, hogy feleségének játékos jó kedve van és ezt jó -jelnek vette. Nem történt semmi baj – mondta magában s maga is -boldogan, könnyedén szökött a pálmához, ahonnan Olga egy -macskaszerű szökkenéssel a zongora alá bújt.</p> -<p>– Kis gonosz, – kiált rá vígan Deméndy – nem bújsz elő? Hármat -olvasok, ha akkor meg nem adod magad…</p> -<p>– Soha! – kiáltja Olga oly elhatározott hangon, mely minden -idegent megdöbbentett volna.</p> -<p>– Ha akkor sem bújsz elő, – ismétli Deméndy jókedvűen – utánad -bújok. Elférünk mi a zongora alatt is.</p> -<p>– Meg ne próbáld, – kiáltja vissza Olga és átmászik a zongora -sarkába, ott felegyenesedik, úgy mereszti lázban égő szemeit az -urára. Ez egészen elkapatva az örömtől, hogy az ideges jelenet, -melyre készült, így szépen elmaradt, olvasni kezdi:</p> -<p>– Egy… kettő… három…</p> -<p>– Hozzám ne nyulj, – sikoltja most Olga és kicsi kezével mellbe -löki urát. Úgy áll aztán ott és nézi a megdöbbent embert, üvegesedő -<span class="pagenum"><a name="Page_251" id= -"Page_251">-251-</a></span> szemmel, hitetlenül. Elvesztette az -összetartozóság érzetét önmagával, szinte azt várta, hogy az ura -meg fogja neki mondani: micsoda idegen asszony lökte most -mellbe!</p> -<p>– Ne bolondozz, édes, – szólt ez kissé száraz hangon – bújj elő -és mondd el: mi történt. El van intézve a mama dolga?</p> -<p>Olga állt a szoba homályos sarkában, úgy nézte az urát. Milyen -tiszta, becsületes arc, hogy tud a szemébe nézni! Meg is ingott a -hite: hátha hazudik az a levél, a mama, a szeme, az egész világ! -Lehet-e így állni a feleség előtt, akit megcsalt?</p> -<p>Hirtelen előbújt.</p> -<p>– Nos, el van intézve? – kérdi Deméndy ismét és a feleségéhez -lép.</p> -<p>– El, – mondja ez fás hangon és leül a zongora mellé s végig -futtatja rajta az ujjait. Úgy fordul hátra s hanyagul kérdi:</p> -<p>– Mondd csak, Miklós, szép leány az az Éva?</p> -<p>Úgy akart volna az urára nézni, látni az arcát, megtudni, milyen -hatást gyakorol rá ez a kérdés, de félt, szörnyen félt és nem -tudott megfordulni. Ha most ránéz, rögtön vége az erejének, pedig -úgy érezte, ezt a jelenetet végig kell élveznie, ez az utolsó -élvezete ebben az életben. Mintha csak muzsikáról volna szó, úgy -jártak tovább ujjai a billentyükön, úgy, hogy Miklós akinek elállt -a szíve verése, már azt hitte, hogy hallucinált s elképedve -kérdezte:</p> -<p>– Mit mondtál?</p> -<p>– Azt kérdeztem, hogy szép leány-e az az Éva? – ismétli Olga, -most maga is elbűvölve. A két karja lehanyatlik és feje hátra -csuklik, hogy majd hanyatt esik le a kis zongoraszékről.</p> -<p>Deméndy egészen elvesztette önuralmát. A szája megnyilt, szeme -kidülledt, arca halálsápadt <span class="pagenum"><a name= -"Page_252" id="Page_252">-252-</a></span> volt, úgy bámult a -látszólag egészen egykedvű asszonyra: mindent tud, gondolta -magában, szegény édesnek vége.</p> -<p>– Éva, – dadogta végül – mit tudsz te Éváról?</p> -<p>– Ugyan, Miklós, – mondja Olga szinte vidáman – minek titkolnád -előttem? A feleségnek bátran beszélhetsz a szeretődről, úgy illik -ez a mi világunkban.</p> -<p>Deméndy még jobban összezavarodott. Úgy állt ott, tehetetlenül, -kínos ügyefogyottan, szinte szánalmasan. Szegény Olga hangosan -felkacagott és becsapta a zongorafödelet.</p> -<p>– Házasságtörő, – rebegte aztán iszonyodva és -összeborzongott.</p> -<p>Deméndy most megemberelte magát. Vége, gondolta magában, hát -legyen vége.</p> -<p>– Ezt jól csinálta anyád, – szólt remegő hangon – nagyon jól -csinálta. De én nem adom meg magamat, ma még urad vagyok és -parancsolód és mint ilyen, kérdem: szabad-e valakit elítélni, -anélkül, hogy meghallgattad volna?</p> -<p>– Ne hazudj, – kiált most Olga irtozó hangon – nézd, itt a -bizonyíték, mielőtt hazudnál, lásd, hogy hiábavaló.</p> -<p>És odadobta neki a levelet, melyet Deméndy soká olvasott, -anélkül, hogy értette volna. Végre megértette. Összecsikorgatta -fogát. Szamár, gondolta magában, épen az első becsületes lépés lett -a vesztem. Minek siettem vele? Ha még egyszer megcsalom, nincs -semmi baj!</p> -<p>– Úgy, tehát elfogják a leveleimet, – mondotta végül – de ha már -ennyire vagyunk, tán láthatod épen ebből a levélből, hogy -szakítottam vele. Hallgasd meg legalább a mentségemet.</p> -<p>Olga összecsapta a kezét. <span class="pagenum"><a name= -"Page_253" id="Page_253">-253-</a></span></p> -<p>– A mentséget, – ismételte – a mentséget! Hát van erre -mentség?</p> -<p>– Van, – mondja most már Deméndy, aki visszanyerte önuralmát. – -Édes, amikor most remegve és félve és kétségbeesetten mentegetni -akarom magamat, nem magamért teszem, hanem teérted, szegény -gyermekem, hogy visszanyerjed nyugalmadat. Én…</p> -<p>– Meg vagyok gyalázva, – mondja Olga mind emelkedőbb hangon – be -vagyok mocskolva, nem élhetek ezzel a testtel, új testet szerezz, -új testet szerezz.</p> -<p>És most kitört belőle a zokogás, ledobta magát a földre és -öklével csapkodta mellét. Mikor Deméndy le akart hozzá hajolni, -valósággal felordított és védekezett a kezével. Az embernek -megfagyott a vére és nem tudott mihez fogni. Neki is köny gyűlt a -szemébe – ő, nem magát siratta, hanem igaz, belső fájdalma ennek a -szerencsétlen gyermeknek a marcangoló szenvedését illette, melyet -szívesen váltott volna magára bármily áron.</p> -<p>Letérdelt melléje, hozzáérni nem mert, úgy sirta lelkébe becéző, -csitító, szerelmes szólongatásait.</p> -<p>– Hallod-e édes? A te bűnös uradat, aki most inkább szeret, mint -valaha. Aki mindig szeretett, mert minden hazugság volt, csak ez az -egy nem. Az ember ha csalja is a feleségét, azért szereti. Nézz -rám, mert mégis megérdemlem. Odaadnám az életemet, hogy ne történt -legyen meg, ami megtörtént. Édes, drága édes, kicsi édes, egyetlen, -szerelmes kicsi feleségem.</p> -<p>Az asszony hallotta-e, nem-e, bajos megmondani, arccal feküdt a -padlón. Kicsi testén végigfutott a borzongás, amint magába akarta -szorítani zokogását. Hátra intett a kezével: el, <span class= -"pagenum"><a name="Page_254" id="Page_254">-254-</a></span> el, de -Deméndy egészen meg volt törve, ott maradt mellette és egyre kérte, -kérlelte, mindhiába.</p> -<p>Egyszerre megmerevült az asszony. Mozdulatlan maradt, mintha -halott volna. Deméndy gondolta is, hogy meghalt és felordított:</p> -<p>– Édes! – kiáltotta és magához fordította az asszony arcát. Nem -volt abban egy csöpp vér sem. A szemepillája le volt csukva, -lélegzetét sem igen érezte, de arcán rángatództak az idegek – már -csak idegeiben élt. Deméndy hangos siratással emelte karjaiba és -végigszaladt vele a szobák során, ráordítván a megriadt cselédekre, -akik estélire rakosgattak:</p> -<p>– Orvost, orvost! A bárónét!</p> -<p>Lefektette a hálószoba pamlagjára és csókolgatta, meg könyeivel -áztatta a halottas arcocskát. Megbontotta ruháját, lefejtette róla -cipőit s ágyba akarta fektetni, mikor belépett Kömleyné. Határtalan -düh fogta el, szerette volna széttépni ezt az asszonyt, aki most -is, noha gyorsabban lélegzett, hideg és fehér és büszke volt, mint -mindig.</p> -<p>– Ez az ön műve, – kiáltott rá és feléje rázta az öklét – -gyönyörködjék benne!</p> -<p>Kömleyné odalépett az ágyhoz. Leánya arcát nézte, majd Deméndyt. -Mintha benne is megmozdult volna valami.</p> -<p>– Orvost, – hebegte – küldött orvosért?</p> -<p>Az orvos is belépett. Egy pillanat alatt a jól nevelt úriemberek -elsimították az indulatok külső jeleit.</p> -<p>– Nagy izgalom érte, – magyarázta Kömleyné – összeszólalkoztak -az urával, hiszen tudja doktor úr, milyen érzékeny a gyermek az -ilyesmikben.</p> -<p>Az orvos tudja. Megvizsgálja az asszonyt, akinek a teste -lassankint felenged lázas konvulziókban és fejét csóválja. -<span class="pagenum"><a name="Page_255" id= -"Page_255">-255-</a></span></p> -<p>– Idegláz, – mondja – alighanem idegláz – és előveszi a -morfiumtűjét. – Egyelőre egy kis injekció, méltóságos báróné, aztán -nyugalom, csak nagy nyugalom.</p> -<p>Az injekció megteszi hatását. Olga magához tér és Deméndy -óvatosan elhuzódik az ágy mellől. A beteg egy darabig révetegen néz -körül, aztán eszébe jut minden és magához szorítja édesanyja -fejét.</p> -<p>– Ne hagyj el, – rebegi – mama, ne hagyj el, – hiszen úgyis -meghalok.</p> -<p>– Nyugalom, nyugalom, – inti az orvos és azt hiszi, ezúttal is -kedvesnek és elmésnek kell lennie. – Lássa, méltóságos asszony, így -jár az, aki összevész az urával. Ki kell békülni, ki kell békülni, -akkor nem kell se doktor, se patika.</p> -<p>Olga értetlenül nézi a rettenetes embert, aki mosolyogva, sőt -közbe nevetve tud így beszélni. Aztán hideg borzongás járja át a -testét és visszahanyatlik.</p> -<p>– Maradj itten – rebegi még és fejére húzza a takarót.</p> -<p>– Most már jó – véli az orvos – el fog aludni és az a fő. A -nyugalom.</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_256" id= -"Page_256">-256-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>HETEDIK FEJEZET.<br /> -JANI.</h2> -</div> -<h3>1.</h3> -<p>A Dermák-családban megint olyan volt a hangulat, mintha halott -volna a háznál. Baljóslatú csönd, rideg némaság, az egyik nem -akart, a másik nem mert szólani. Sárika eltünése volt a bevallott -ok, de nyilván mindegyiknek volt külön-külön is baja, melyet a -másik nem sejtett. Dermákné, akit az utóbbi hónapok jóléte kissé -felvidított, most ismét borúsan ül az ablak mellett és hímez. Adja -a szigorút, aki ha szóra nyitja száját, csak Sáriról beszél, -mondván:</p> -<p>– Miattam felfordulhat, semmi közöm többé hozzá, ha ma -visszajönne, kirúgnám. Szégyent hozott a családra.</p> -<p>Éva ilyenkor elhúzza száját, de nem szól. Dermákné pedig sokszor -ejt sirató könnyet a kisebbik leányáért s vígasztalgatja magát: -hátha szerencsét csinált! És hímzés közben, meg mikor nem tud -elaludni, képzeleg, hogy majd csak egyszer megáll a négylovas hintó -a kapu előtt s bejön Sári és azt mondja, hogy ő hercegnő. Megesett -már ilyesmi.</p> -<p>Jani egészen megvadult. A szegény fiúnak kettős baja van. Beállt -a vakáció és elvesztette <span class="pagenum"><a name="Page_257" -id="Page_257">-257-</a></span> leckéit is, Bellágnét is. A szép -asszony megcsókolta, aztán hátba vágta és azt mondta:</p> -<p>– Kedves Jani, most már eléggé ki vagyok művelve, ezentul -mulatni fogok és nem tanulni. Holnapután utazom.</p> -<p>És Jani, aki ennél az asszonynál hagyta a lelkét, a hitét, meg -az ártatlanságát, nem tudott semmit se szólani, ment, mint az -elbocsájtott cseléd. Semmi jogát nem érezte, semmi hitványságot nem -vetett az asszony szemére. Az egész csak arra való volt, hogy a -tanulás mulatságosabb legyen. Nem csoda! Bellágné hány helyet -hagyott így ott, tizennégy napi felmondással, ahol ugyanazt a -szerepet játszotta, mint őnála ez a szegény diák.</p> -<p>Kant nem került többé elő. Nem bírta el az otthoni levegőt. -Dolga nem volt, egész nap kódorgott és későn jött csak haza. Nem -törődött vele senki. Barangolásaiban mindegyre csak Sárira gondolt. -Ami keserűség Bellágné miatt benne összegyűlt, azt mind Sárira -fordította. Rá kell akadni erre a teremtésre, a vérével lemosni a -család szégyenét. Naphosszat barangolt az utcákon, a városligetben, -este pedig végigjárt mindazokon a helyeken, ahol Évával járt az -éjszakai hajszánál. Megállt a fényes ablakok mellett és belekémlelt -a tivornya-helyekre, ahol sok különös dolgot látott, ami első ízben -megijesztette, aztán megundorította, végül pedig gyűlöletet keltett -benne minden iránt, aki szoknyában járt.</p> -<p>Sárikát sehol sem találta. Nem is kereste úgy, hogy ráakadjon, -csak kereste. Úgy érezte, mintha ezentúl ez volna rendes -foglalkozása: ezért született, ebben fog meghalni. Tanulmányaira, -jövőére már nem igen gondolt. A bizonyítványán különben meglátszott -már mindez: az eddig legjobb tanuló az utolsó félévben a negyedik -helyre <span class="pagenum"><a name="Page_258" id= -"Page_258">-258-</a></span> sülyedt. Majd jövőre még lejebb fog -sülyedni, az érettségin pedig, – megdobbant a szíve, mikor erre a -legsúlyosabb próbára gondolt – meg fog bukni.</p> -<p>Utcai barangolásaiban sokszor találkozott Évával is, aki mintha -nem vette volna észre. Hogy szerette, hogy imádta ezt a felséges, -bánatos Évát! Mégis olyan szúrást érzett a szíve tájékán, mikor -figyelme az Éva társaságára fordult. Olyan kifestett és -kiöltözködött hölgyekkel járt, mint aminőket az éjjeli kávéházakban -szokott látni. Sőt egyikben, másikban rá is ismert az Éva -barátnőjére. Micsoda szomorúság! Éva bizonyára nem tudja, mi -fajtákkal érintkezik. Különösen a Webstonné barátsága -nyugtalanította. Ezt a hölgyet egy este a városligetben látta, a -hattyú-szigeten, amint egy fiatalember ölében ült. Megismerte, -világosan megismerte, a hangjáról is. Pedig férje is van. Ezt -Évának meg kellene mondani. Egy párszor próbálta is, de a szegény -fiúnak csak befelé voltak elhatározásai. Kifelé gyámoltalan és -gyáva volt.</p> -<p>Mégis egyszer kibökkentette.</p> -<p>– Nem kellene vele menned, Éva – mondotta, mikor a gangon -ültek.</p> -<p>– Miért nem?</p> -<p>– Nagyon tisztességtelen asszony, – mondja elpirulva.</p> -<p>Éva pedig hidegen ránézett és azt mondta:</p> -<p>– Az olyan éretlen kölyöknek nem szabad ilyesmit észrevennie. -Szégyeld magad!</p> -<p>Jani szégyelte is magát, a föld alá sülyedt volna, így csak -bement a szobába, lefeküdt és gondolta: aludni jó, jó volna mindig -aludni.</p> -<p>Egy délután, egy óra tájt, egy minisztériumbeli szolga jött, -Évának szóló levéllel. Dermákné mélyen bókolt az ember előtt, -tensúrnak szólította <span class="pagenum"><a name="Page_259" id= -"Page_259">-259-</a></span> és le akarta ültetni. Éva közömbösen -bontotta fel a levelet, azt gondolta: bizonyosan ma akar -találkozni, hát jó. Aztán elolvasta, elpirult és -elhalványodott.</p> -<p>– Jól van – mondta hangtalanul. Dermákné kikísérte a szolga -urat. Éva megsemmisülten magába roskadt, de mire Dermákné -visszatért, már felegyenesedett, felkelt és öltözködni kezdett.</p> -<p>– Deméndy írt? – kérdi Dermákné.</p> -<p>Éva nem felel.</p> -<p>– Mit ír? – kíváncsiskodik tovább az asszony és szeme -odaszegződik a papirosra, melyet Éva az asztalra ejtett.</p> -<p>– Semmit – mondja Éva durván és tárcájába gyűri a levelet. Jani -csak nézi, ő érti, hogy ez a levél valamit jelent, de nem mer -szólani. Az Éva határozott, gyors öltözködésén meglátja, hogy nagy -akarat működik nénjében, valamit tenni akar. Mikor elkészült, szó -nélkül akar elmenni.</p> -<p>– Mikor jösz? – kérdi még mindig a kíváncsiság hatása alatt -Dermákné.</p> -<p>– Nem tudom – mondja az mogorván.</p> -<p>– Ha találkozol vele, mondd neki, hogy tiszteltetem.</p> -<p>– Köszönöm – mondja Éva ideges haraggal és elperdül.</p> -<p>A fiút megütötte az anyja szava: ha találkozol vele. Deméndyről -van szó. Dehogy gondolt volna rosszat a nénjéről, meg erről az -ideális emberről, de olyan különös volt, hogy édesanyja, mikor -leánya levelet kap, tisztelteti az illetőt és oly magától -értetődőnek találja, hogy hozzámegy.</p> -<p>– Mama, – szól nyugtalanul – miért gondolod, hogy Éva most -Deméndyhez megy? <span class="pagenum"><a name="Page_260" id= -"Page_260">-260-</a></span></p> -<p>– Hát tőle jött a levél, – mondja az anya – nem láttad, hogy -miniszteri szolga hozta?</p> -<p>– Igen, – mondja Jani – aztán hol találkozik vele Éva? A -lakására megy?</p> -<p>Dermákné elnémult, zavarba jött. Ezt a kérdést sohse vetette fel -magában, most szégyelte magát a fiú előtt.</p> -<p>– Tudom is én, – szólt végül.</p> -<p>Majd jó tíz perc mulva, mialatt Jani nyugtalanul keresett -magában valami után, ami formát és irányt adhatna érzésének, újból -szólt, hogy a fiú felriadt.</p> -<p>– Bizonyosan a hivatalban, hiszen házas ember, nem fogadhatja a -lakásán.</p> -<p>Jani felcihelődött, elment ő is.</p> -<p>– Soká ne maradj, – kiáltja utána Dermákné – mostanában nagyon -sokat kódorogsz.</p> -<p>Jani lehajtott fővel ballagott le a lépcsőn. Érezte, hogy ma -<i>valahova</i> kellene mennie és tanakodott: hova? Éván járt az -esze, aki most Budára ment, a minisztériumba. Ha volna két -krajcárja, utána menne, hátha szüksége lesz rá? De nem volt. Hátha -utólérhetné? Aligha. Éva ebben a melegben bizonyára kocsiba ült, -mert Évának van pénze. Honnan? Van. A nénjével szemben nem -kutatott, benne hitt, ahogy az isten felől sem kérdezi, hogy honnan -való.</p> -<p>Mégis a város felé ment, végig az Andrássy-úton, a Dunához. -Lement a vigadótérbeli propeller-állomáshoz: hátha ott van? Majd -fölment a Lánchidhoz és irígykedve nézett azokra, akik két -krajcáron megváltják az átjárás jogát. Eszébe jutott, hogy ha -felkerülne a vasúti hídhoz, ott ingyen mehetne át. De mikor érne -akkor föl a várba!</p> -<p>A Duna partján, déli rekkenő hőségben nem jár senki. Minden és -mindenki mintha olvadófélben <span class="pagenum"><a name= -"Page_261" id="Page_261">-261-</a></span> volna. Budáról néhány -ember átalvánszorog a hídon, mely maga is szikrázik a hőségtől. A -lovak csuronvíz és izzadság, a híd fejénél álló rendőr derekáról -mintha leolvadna a kard, meg a ragyogó pléhszám. Lent a rakodón -félig meztelen emberek dülöngenek, a propeller-állomáson néhány -kiöltözködött, elernyedt nőalak. Olyan rettenetes meleg van! Csak a -folyam szélességében hömpölyögnek a hűvös habok, úgy csábítanak: -Jani azt gondolja, hogy a legkellemesebb nyáron halni meg, a Dunába -fulladva.</p> -<p>Céltalanságában kezdett mindenre ügyelni. Az apró faházikókra, -mikben a hajóstársaságok irodái vannak, a siestázó nagy hajókra, -miken semmi sem mozog. Az egyik vontatón nyitott tűzön szalonnát -piritott egy parasztforma ember. Janinak dupla melege lett: -ilyenkor tűz mellett kuporogni! Nézte az egyik házikó fatornyán az -órát: milyen nagy és pontos! És végignézett a néptelen korzón, ahol -a háromkrajcáros székek olvadoztak. Majd áttekintett Budára, a -bizarr citadellára, a királyi palota terraszára és azontul a -zöldelő ormokra, ahol rózsaszínűvé sűrűsödött a levegő. A Dunán -keresztül síkló propellerekre, a Margit-sziget hajóra, melynek -fedélzetéről katonasipkák és rézkürtök csillámlottak felé. A -Margit-szigeten katonabanda játszik, ő még sohasem volt a -Margit-szigeten.</p> -<p>Hirtelen megijedt. Valaki hátulról megbökte. Egy vöröshajú, -vörösképű, tömzsi gyerek volt, a Weisz Tóni, az osztály legrosszabb -tanulója.</p> -<p>– Szervusz, – vigyorgott rá – mit bámészkodol?</p> -<p>– Csak úgy, – mondja Jani kurtán és ismét a Dunára néz.</p> -<p>– Gyere uszodába, – mondja Tóni – nagyon jó a víz. <span class= -"pagenum"><a name="Page_262" id="Page_262">-262-</a></span></p> -<p>– Nem megyek.</p> -<p>– Nem vagy abonálva, – vigyorog a vörös Tóni – gyere, majd én -fizetek!</p> -<p>Jani irigykedve sandit rá. Abonálva van az uszodában, tud uszni, -van pénze. Hirtelen arra gondol, hogy kölcsön kér két krajcárt, de -csak nem viszi rá a lélek. Zsidó fiú!</p> -<p>– Ha nem akarsz, hát maradj, – mondja Tóni még mindig vigyorogva -– azt gondoltam, hogy egyhamar nem akad, aki uszodát fizetne neked. -Szervusz!</p> -<p>Ezzel ott akarja hagyni, de csak elkiáltja magát:</p> -<p>– Valaki a vízbe ugrott!</p> -<p>És tátott szájjal bámult a lánchíd felé.</p> -<p>Jani nem látta az ugrást, de a képe élt benne. Csak hallotta a -nagy csattanást, aztán látta a víz örvénylését, végül fölbukkant -egy fekete fej, nem nagyobb, mint egy kis kutyáé. A dunasoron végig -csodálatos élet kerekedett. Kiáltottak egymásnak, minden -mozgolódott s mintha a földből bukkantak volna ki, egyszerre óriási -népcsődület támadt a néptelen parton. A Weisz Tóni ismételte -kiáltását: valaki a vízbe ugrott, ismétli a legnagyobb boldogság -hangján és macskaszerű szökkenéssel rohant le a rakodópartra, ahol -sorra leoldóztak a csónakok s látszólag ólmos lassusággal eveztek a -vízbe.</p> -<p>Janinak elállt a szíve verése. Megrémülve nézte a víz fodrát, -ahol a fekete fej hol előbukkant, hol elmerült, közben csapkodta a -vízet kapkodó karokkal. Nagysokára egy csónak a közelébe került, -egy meztelen mellű ember odanyujtotta neki az evezőt, a fuldokló -megragadta, aztán ismét eleresztette. A víz messzire vitte már, -Jani alig látott már belőle valamit. Csak azt, hogy a fuldokló -dulakodik mentőivel, akik csak nagy nehezen <span class= -"pagenum"><a name="Page_263" id="Page_263">-263-</a></span> tudták -csónakjukba vonszolni. Határtalan riadalom zugott végig a parton. -Weisz Tóni üres petroleumhordók guláján állva lengette sapkáját úgy -ordította:</p> -<p>– Éljen, éljen!</p> -<p>Ki lehet? témpereg magában Jani és hasztalan nyugtatgatja magát: -idegen, semmi köze hozzá. A gyáva fiún határtalan nyugtalanság vett -erőt, előre törtetett, keresztül-furakodott a tömegen s isten -csodájakép leérkezett oda, hol a csónak a parti lépcsőnél kikötött. -Hallotta a meztelen ember káromkodását, aki kimentette a vízbefulót -és a többieknek össze-vissza gagyogását. Semmi részvét, semmi -megdöbbenés az emberekben, ha egy deszkát fognának ki a vízből, az -sem hatotta volna meg őket jobban.</p> -<p>A csónak fenekén feküdt a csapzott hajú ember, fejét egy matróz -tartotta a kezében, lefelé. Odakémlelt és felsóhajtott: idegen. -Dacos, fekete képű ember volt, egyre csurgott róla a víz, a keze -meg ökölbe szorult. Teljesen idegen. Megfogták, fejtetőre -állították, úgy húzták ki káromkodva a partra, ahol az első lépcsőn -végigfektették és kezdték meggyömöszölni.</p> -<p>Valamiképpen magához tért és felült. Szétnézett a bámész -tömegen, aztán felugrott, hogy ismét a Dunába rohanjon.</p> -<p>– Eresszetek, – kiáltotta – úgyis felakasztanának.</p> -<p>Aztán káromkodni kezdett, és dulakodott azokkal, akik lefogták. -Hitvány kutyáknak nevezte őket. Mi közük hozzá? Ha a Dunába akar -fulni, minek halásszák ki? Neki ugyan nem parancsol senki, ha meg -akar halni, ahhoz joga van.</p> -<p>Jani reszketve állt a csoport közvetetlen közelében és hallgatta -a halni akaró ember dühöngését. <span class="pagenum"><a name= -"Page_264" id="Page_264">-264-</a></span> Majd a csoporton áttörte -magát egy rendőr. Mikor az öngyilkos meglátta, irtózatos -erőfeszítéssel kiszabadította magát. Aztán rekedten, köhögve -kacagott:</p> -<p>– Hát nem bánom, akasszanak föl, juszt sem fogok élni.</p> -<p>A rendőr előszedi jegyzőkönyvét és ok nélkül félretol néhány -körülötte állót. Már a vérében van. Aztán kihallgatná a lucskos -embert, aki még egyre prüszköl és köhög és alig tud a lábán állni. -A rendőr kérdésére, hogy hogy hívják, büszkén egyenesedik föl:</p> -<p>– Én vagyok a Domokos Gáspár.</p> -<p>És úgy néz körül, mint egy király, aki leveti az inkognitóját. -Látván, hogy a névnek semmi hatása nincsen, hozzá teszi:</p> -<p>– A többit majd megtudjátok holnap az ujságból. Mert megöltem -csalfa szerelmemet!</p> -<p>Ez a beszéd már hat. Ketten, azok közül, kik kihuzták a vízből, -erre a szóra megragadják a karjainál, a rendőr a mellénél fogja -meg.</p> -<p>– Eresszenek el, – mondja Domokos villámló szemmel – magamtól -megyek a kapitánysághoz, de megfogni nem engedem magam. Biztos úr, -ne féljen, ha már meg nem halhattam, nem bánom én, akármi történik -is velem.</p> -<p>A szerencsétlen emberen meglátszott, hogy roppant büszke a -cselekedetére. Különbnek érezte magát az egész tömegnél, hiszen ő -az egyetlen, aki megölte csalfa szerelmét. A rendőr csak fogta és -csitította és oda szólt egy suhancnak, hogy hozzon kocsit. Ez a -megbizás miatt boldogan rohant el, hogy a lába sem érte a földet. A -tömeg pedig mind sűrűbb gyűrűbe szorult körülötte. Csunya leányok, -meg a propellerre készülő úriasszonyok egyaránt csillogó szemmel -nézték a csurgó embert; aki asszonyt ölt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_265" id="Page_265">-265-</a></span></p> -<p>Domokos pedig megrészegedve a népszerűségtől, kezdett bőbeszédű -lenni.</p> -<p>– Megöltem, – mondja újból – kétszer lőttem rá, egyet kiáltott, -aztán vége volt. Ellopta a pénzemet, tönkretett. Én most igen -gazdag úr volnék, voltam Párizsban is és feleségül akartam venni és -mire vissza jöttem, az utcán csavargott. Tartott, ameddig lehetett, -de a becsület nem engedte tovább. Délben, amikor ismét kipucolta -magát és el akart menni, megfogtam a hajánál fogva, a földre -rántottam és kétszer rálőttem a revolveremből. Hat lövetű és öt -forint negyven krajcár volt.</p> -<p>– Majd a kapitányságnál, – mondja a rendőr, hivatalosan egyet -pödörve a bajuszán, de a mundér alatt csak nem tagadhatta meg a nép -fiát, rögtön kiváncsian kérdezte:</p> -<p>– Hol történt az?</p> -<p>– A Wesselényi-utcában, – mondja büszkén a legény – hónapos -szobánk van ott, rendes lakásunk.</p> -<p>– Együtt laktak?</p> -<p>– Igen és én fizettem.</p> -<p>– Hogy hívják az asszonyt?</p> -<p>– Leány, – igazítja helyre Domokos – Mészáros Gizella a neve, de -nem tudott jóravalóságra szokni, mindig a szeretői után futkosott, -kinyalt, kifalt léhütő úrinépség után. Éljen a szociálizmus! – -kiáltotta el magát egyszerre s erre a szóra, mintha csak feudális -nagy úr volna, a rendőr nekiesett és kezdte az öklével -megdolgozni.</p> -<p>A tömeg hullámzott, mozgott, egy-egy hangos kifakadás is -hallatszott a rendőri brutalitásról, de éppen jókor érkezett a -suhanc a kocsival. Domokost betuszkolták, a konflis megindult és -csakhamar a sokadalom eltünt, mintha a föld nyelte volna el. -<span class="pagenum"><a name="Page_266" id= -"Page_266">-266-</a></span></p> -<p>Jani végignézte ezt a jelenetet, lihegő szájjal, teljes bambán. -A víztől csurgó ember, aki most asszonyt ölt és úgy beszélt, mint -más közönséges ember, égetően hatott rá. Mikor azt mondta: megöltem -csalfa szerelmemet, a lélegzete elakadt és azt kérdezte magában: -Hátha Sári? Szinte boldogan lélegzett föl, mikor aztán egy idegen -nevet hallott.</p> -<p>Mégis, ez az ember, ez a história fenekestől felforgatta lelkét. -Szinte magát látta benne. Heteken át járt azzal a gondolattal, hogy -ha ráakad céda hugára, megöli. A becsület kívánja ezt, a család -becsülete. És hogy azután ő maga sem élhet tovább, csak -természetes.</p> -<p>– Én is a vízbe ugrom, – gondolta bambán magában és végigtörülte -piszkos zsebkendőjével verejtékes homlokát. Aztán iszonyodva nézett -a hűvösen hömpölygő habokra és elment a kedve a dunai sétától.</p> -<p>Lomhán, szomorúan tartott visszafelé és Weisz Tónira gondolt. -Más fiúk az ő korában gondatlanul nevetnek, mulatnak, hancuroznak. -A Weisz Tóninak pénz csörög a zsebében és abonálva van az -uszodában. Neki az ilyesmikben sohasem volt része. Voltaképpen nem -is nevetett soha. És elmulik az ifjúság, – bárcsak elmult volna már -– és nem tudja majd, milyen is egy igazi fiú élete.</p> -<p>A szegénység, gondolja sóhajtva, majd belemerül a szegény -emberek fantasztikus állapotába. Az édesanyja sem olyan életet él, -mint más asszony, a testvérei sem. Mindennek a szegénység az oka. -Mindez pedig azért, mert az édes apja meghalt. Csak homályosan -emlékszik a kopasz, apróarcú emberre, aki vőlegény korában magas, -izmos ember volt, a végén pedig botra támaszkodva járt, iszonyúan -összeesett és egyre köhögött. <span class="pagenum"><a name= -"Page_267" id="Page_267">-267-</a></span> A nagy munkától tűdőbajt -kapott. Tüdőbajra gondolván, Jani is köhögni kezd. Igen, ő benne -megvan az apja baja, úgysem fog sokáig élni, az apja miatt – -egészen más volna az életük, ha életben marad! Az édesanyja nem -dolgozna, Sárika meg nem szökik. Éva pedig – Éva is boldog lenne. Ő -maga pedig olyan fiú volna, mint a többi.</p> -<p>Lenne, volna! Kantot bujva, akit sohasem értett meg, mégis -belenevelődött a lelkébe a magasabb rendű gondolatokhoz való -fogékonyság. A lenne, volna úgy kopogtatott az agya velejében, mint -valami végzetes, óriási, ösmeretlen igazság, amelyet neki kellene -kihüvelyeznie. Szörnyűségesnek érezte, hogy van élet, amely máskép -is lehetne, sőt mi minden, az egész világ máskép lehetne, ha nem -kényszerítené épen erre az alakulásra valamely lenne, volna. Az -apja. Az is csak ember, egy ember. És a családjának egészen más, -idegen életet kell élnie, mert az meghalt. Honnan való, mire való -ez a kegyetlen hozzákapcsolása az emberek sorsának más emberek -sorsához?</p> -<p>Rettenetes tülkölésre eszelt föl, a lóvasuti kocsi majd -elgázolta. Körülnézett: a Kálvin-téren volt. Haza akart menni és -idevetődött. Sebaj, otthon úgy sincs semmi keresnivalója. Hirtelen -megfájdult a szíve. Bellágnéra gondolt, És ment, ment előre, -anélkül, hogy akarta volna, arra az asszonyra gondolva, aki isten -tudja, hol mulat, bizonyára csalván az urát. A vér fejébe tódult, a -térde majd megrogyott, amint hasadozó szívvel és végtelen kínos -sóvárgással, csöndesen magába sírva most már szaladva tartott a -Bellágék háza felé, hogy legalább fölnézzen az ablakára, s a -lebocsátott redőkön keresztül lássa képzeletében a kis szobát a -nagy kerek asztallal, melyben <span class="pagenum"><a name= -"Page_268" id="Page_268">-268-</a></span> együtt volt vele, betűket -vetve, hitszegő csókokban osztozkodva.</p> -<p>A ház ott volt a szűk józsefvárosi utcában, teljes árnyékban, -mereven, komoran, hihetetlenül ridegen. Ezt az állandóságot, -változatlanságot ismét szörnyen kegyetlennek érezte és kutatott a -magasabb törvény után: hogyan lehetséges az? Fölnézett az első -emeletre, az összes ablakokat szürke vászonredő takarta. Itt, -széltől a harmadik ablak, az volt a paradicsoma. A legutóbbi pedig -csak félig volt beredőzve. A szíve összefacsarodott. Ez a Bellágné -hálószobája, a férje ott van, mert a férjének dolga van, nem mehet -mulatni, dolgozik azért az asszonyért, aki megcsalta ő vele, -elidegenedett gyermekeitől azért a nőért, aki most csalja mással és -isten tudja, nem hiszi vagy nem bánja. Istenem, istenem, ez is -szerelem. Hát mi minden van még, amit a szerelem tesz meg!</p> -<p>A kapun kilépett a házmesterné és széttekintett az utcán. Jani -hirtelen háttal fordult felé és elloholt. Úgy érezte, ez a kövér -asszony, aki úgy kívánt neki jó napot, mintha ki akarná dobni, -meglátja rajta, hogy miért csatangol itt. Bemenekült egy szűk -utca-közre, hogy azon keresztül a soroksári-utcába érjen, mikor -egyszerre csak fölkiáltott:</p> -<p>– Éva!</p> -<p>Aztán zavartan dörzsölte szemét és hitetlenül nézett a -magas-földszint egy ablakára. Oly világosan látta ott Évát, az Éva -erős szőke haját, még a széles vállát, meg a ruhája derekát is -megismerte, amelyben ma délben hazulról távozott. De most nincs -ott, eltünt. Lehetséges? Hogy kerülne Éva ide s ha itt van, mért -bujt volna el előle, ha meglátja?</p> -<p>Tétovázva haladt el az ablak mellett, gyáván habozva -visszafordult és belépett a kapu aljába. <span class= -"pagenum"><a name="Page_269" id="Page_269">-269-</a></span> Kereste -ott a lakók tábláját, vajjon ki lakik itten? De nem volt ilyen -tábla. Határozatlanul ismét kilépett az utcára. Oh, bizonyára -káprázott a szeme, mint annyiszor, amikor az utcán Sárit vélte -fölismerni akárhány idegen leányban, aki még csak nem is -hasonlított hozzá.</p> -<p>Holtra fáradtan, elernyedve telepedett meg a soroksári-utcai -templom előtt levő kis kertben a padon és pihentette -agyon-sanyargatott lábait. Aztán hetet ütött az óra és Jani -sóhajtva cihelődött föl: menjünk haza.</p> -<div class="chapter"> -<h3>2.</h3> -</div> -<p>Éva nagyon későn jött haza. Egy szót sem szólt, csak izgatottan -vetkőzött és lefeküdt. Dermákné settenkedett körülötte, hogy -nincs-e baja, tán a feje fáj vagy történt valami. Éva soká szó -nélkül tűrte, aztán durván rátámadt:</p> -<p>– Látod, hogy aludni akarok!</p> -<p>Egy párszor fölriadt. Fölült az ágyban és fülelt.</p> -<p>– Nem jött valaki? – kérdi Janitól, aki az ablakon keresztül -benézett, aztán visszadül és mormogja:</p> -<p>– Azt hittem, jött valaki.</p> -<p>Az éjszaka szörnyű meleg volt, nem lehetett aludni. A hosszú -gang egymásután népesült be öltözetlen férfiakkal, alsószoknyás -asszonyokkal, leányokkal. Dermákné is, aki iszonyú nyögéssel és -robajjal, nagyokat fujva fordult egyik oldaláról a másikra, mikor -hallotta, hogy odakint beszélgetnek, felcihelődött. Éva lámpát -gyujtott és olvasni akart, de csakhamar becsapta a könyvet és -elfujta a lámpát. Jani mindent látott, hallott, de nem tudott -mozdulni. A fáradtság elkábította, aludt és azt hitte, ébren -van.</p> -<p>Az Éva szavára ébredt föl. <span class="pagenum"><a name= -"Page_270" id="Page_270">-270-</a></span></p> -<p>– Jani, – szólt ez halkan és remegve – alszol?</p> -<p>Jani most fölriadt.</p> -<p>– Mi az?</p> -<p>– Nem tudok aludni, – szólt Éva – nagyon meleg van, azt hittem, -te se alszol. Gyere ide, csöndben, hogy a mama ne hallja, valamit -akarok mondani.</p> -<p>Jani óvatosan, hogy a szalmazsákja nagyot ne ropogjon, -fölemelkedett és a földön kúszva nénje ágyához ért.</p> -<p>– Mit akarsz? – kérdezte és megfeszítette a sötétben látását, -hogy Éva arcát megláthassa.</p> -<p>Ez a kezével tapogatódzott utána és megfogta a karját.</p> -<p>– Azt akarom, hogy eredj át holnap a minisztériumba és adj át -Deméndynek egy üzenetet.</p> -<p>Jani szíve hevesen dobogott. Nem tudta, miről van szó, csak -valami gonosz előérzete támadt.</p> -<p>– Én? – morogta – a minisztériumba?</p> -<p>– Nem kell félni, – suttogta Éva – a szolgának megmondod a -nevedet, meg azt, hogy a méltóságos úr rendelt oda, akkor rögtön -beeresztenek.</p> -<p>– Mit mondjak neki?</p> -<p>– Csak annyit, hogy mondja meg neked, vajjon megkapta-e -levelemet s ha nem, mondd meg neki, hogy okvetetlenül jőjjön ma át, -mert beszélni akarok vele.</p> -<p>– Ide jőjjön?</p> -<p>– Ő már tudja, hogy hova.</p> -<p>Jani összeszorította fogait, hogy fel ne kiáltson. Eszébe jutott -a ferencvárosi ablak, melyben Évát megpillantotta. Rettenetes gyanu -cikkázott át a lelkén. Egy pillanatra mintha világosan értett -<span class="pagenum"><a name="Page_271" id= -"Page_271">-271-</a></span> volna mindent, de csakhamar ismét nem -értett semmit, «ő már tudja, hogy hova». Csak azt értette, hogy -oda, de miért, minek, ki lakik ott, már nem sejtette.</p> -<p>– Mi lelt? – szólt Éva, aki érezte a fiú karjának -reszketését.</p> -<p>– Ő már tudja, – dadogja Jani – hova?</p> -<p>– Mondtam, hogy tudja már, nem értesz?</p> -<p>– De igen.</p> -<p>– Elmész?</p> -<p>– El.</p> -<p>– Várjál, add ide a szoknyámat, adok neked pénzt, míg a mama -kint van, mert neki nem szabad erről tudni.</p> -<p>A szoknya zsebéből kikotorászta a bugyellárisát és a sötétségben -kihalászott belőle néhány hatost. Jani egy keményebb papiros -ropogását is hallotta és azt gondolta: ez a Deméndy levele, vajjon -mi van benne?</p> -<p>– Fogd, – sugja Éva – és biztosan menj el, úgy, hogy negyed -tizenegyre ott légy. A szolgától ne hagyd magad elutasítani, -különben lehet, hogy az lesz ott, aki ma levelet hozott, akkor meg -fog ismerni. És ha Deméndy úr azt mondja, hogy ma nem ér rá, -kérdezd, hogy mikor fog ráérni és ha azt sem tudja megmondani, -akkor mondd meg neki, hogy ebben az esetben én fogom fölkeresni, -még pedig a lakásán. Eredj, mert jön a mama!</p> -<p>Ellökte magától a fiút és ez kábultan bújt vissza a -szalmazsákjára. A mama hangos nyögéssel, ásítással biztosította a -szomszédot, hogy ezentúl sem tud majd aludni és csoszogva kereste -fel a divánt, melyre nagy recsegéssel rátelepedett.</p> -<p>Jani most már be sem tudta hunyni a szemét. Egyre bámult a -sötétben az ágy felé, lesett minden hangot, mozdulatot. Olyan -különös, haragosan fájdalmas volt az Éva beszéde, inkább fenyegetés -<span class="pagenum"><a name="Page_272" id= -"Page_272">-272-</a></span> volt, mint üzenet. És különösen furcsa -volt a hangja, mikor azt mondta, hogy a lakásán fogja -felkeresni.</p> -<p>Úgy látszik, valami történt, az a levél az Éva bugyellárisában -megmagyarázna mindent. A pillanatra föllobbanó gyanú ismét éledt -benne, de nem merte végig gondolni. Jó volna ellopni azt a levelet, -és megtudni a valóságot. Az éjszakai sötétségben ismét kezdett -nagyzolni. Nem lopja el, hanem egyszerűen elköveteli Évától, hogy -mutassa meg. Ha pedig nem akarja, akkor nyiltan, erőszakkal -elveszi. Mert ő fiatalabb ugyan, de fiú, mint ilyen voltaképpen ő a -család védelmezője s különösen a család becsületének hivatott -őre.</p> -<p>A hajnal már derengett, mikor ilyen fogadkozások közben végre -elaludt. Reggelre valamennyien későn ébredtek, a tejes asszony -kopogtatta föl őket álmukból. Jani úgy érezte, mintha minden -csontja össze volna törve; azóta, hogy Évával Sári után ment, nem -érezte még magát annyira összetörve. Eszébe jutott, ami éjjel -történt és bizonytalanul nézett Évára, aki felült ágyában. A nénje -arca szederjes volt az álmatlanságtól, de különben olyan mogorva, -közömbös, mint máskor. Öcscsére egészen nyiltan, szabadon nézett, -úgy hogy Jani már kérdezte magában: nem álmodta-e az egészet? A -vánkos alá nyúlt, ott volt a pénz, amit Éva neki adott. Tehát mégis -valóság. A szíve hangosan dobogott. Tehát át kell mennie a -minisztériumba és beszélni Deméndyvel, aki, úgy lehet, megrontója -nénjének, Évának! Nézte azt az erős fejedelmi leányt, telt karjait, -domború mellét, széles, gömbölyű vállát: lehetséges, hogy ő is -gyönge legyen, mint más, csak olyan, mint Sári, mint Bellágné, mint -az a többi, akiket messziről látott s a lelke mélyében megvetett? -<span class="pagenum"><a name="Page_273" id= -"Page_273">-273-</a></span></p> -<p>– Tán fölkecmeregnél már? – mordult rá Dermákné – délig akarsz -lustálkodni?</p> -<p>Sohase bántotta annyira az édesanyja durva szava, mint most. -Amikor ő a család becsületén gondolkodik!</p> -<p>Szó nélkül fölkelt, öltözködött. A Dermák-család nem szokott -együtt reggelizni, ki, amikor elkészül, magába dönti a bögre -kávéját. Jani ezuttal undorodott tőle. Olyan érzése volt, mint -vizsga idején. Eszébe jutott a levél, melyet nénjétől el akar -követelni.</p> -<p>– Dehogy követelem – gondolta magában keseregve – gyáva, -haszontalan, pipogya vagyok, de nem leszek mindig – gondolta tovább -és ökölbe szorította kezét, a férfival szemben férfi leszek.</p> -<p>Éva mintha vízért menne a konyhába, hidegen rászegezte szemét és -súgta:</p> -<p>– Várj meg lent, együtt megyünk.</p> -<p>Fél kilenc volt, mikor a kalapját fejébe nyomva, távozott. Végig -a házon a gang tele volt rakva ágyneműekkel, itt-ott egy-egy -foszladozó pokróc, melyet szinte kérkedve porolt a boldog -tulajdonos. Az ágynemű piszkos, kék csikos, vagy vörös kockás -bevonatával valóságos bűzt árasztott. De Jani nem érezte, benne élt -ebben a légkörben. Félszegen nyult a kalapjához, amint a -szomszédasszonyoknak köszöngetett és lesietett a lépcsőn. A -legközelebbi sarkon megállt és várt Évára. Vagy egy negyedóra mulva -jött is, pompázva, előkelően, mint mindig és Janinak összeszorult a -szíve. Csak most kérdezte magában: honnan telik a drága ruhára, -kocsira, meg minden egyébre, amije Évának van?</p> -<p>– Gyere – szólt ez – mert mindjárt tudni akarom, hogy mit -végeztél. Én átmegyek a Lukács-fürdőbe, ott a kertben majd -megtalálsz. Velem jösz a lóvasuton, azon mehetsz a János-kórházig, -<span class="pagenum"><a name="Page_274" id= -"Page_274">-274-</a></span> onnan csak néhány perc a vár, meg a -belügyminisztérium. A szolgától ne utasíttasd magad el, egyáltalán -embereld meg magadat és ne légy pipogya. Aztán ismét lóvasuton -gyere a Lukács-fürdőbe, a dolog sürgős. Értetted?</p> -<p>Jani nem szólt, csak bólintott fejével. Így mentek együtt, Éva -egy féllépésnyire előtte, a váci-körútra, ahol jó soká vártak a -budai kocsira. Jani emberemlékezet óta nem ült rajta s végignézett -nénjén, aki egészen otthonosnak érezte magát s oly hanyagul -fizetett, hogy a konduktor szalutált neki.</p> -<p>A budai hidfőnél Éva leszállt és fejével biccentett neki:</p> -<p>– Csak bátran és gyorsan – szólt – ne várass sokáig.</p> -<p>Jani dobogó szívvel nézett szét az ösmeretlen budai tájékon, úgy -érezte magát, mintha idegen világrészbe szakadt volna és napok -alatt sem érne haza. A tülkölés, az örökös csilingelés egészen -elkábította és alig hallotta, hogy a János-kórháznál vannak. Sietve -ugrott le és széjjelnézett, hogy merre is kell a várba menni. -Azután neki indult, hol lassan, hol gyorsan és imádkozott magában: -bár sohase érne föl.</p> -<p>Mégis csak fölért. A csöndes budai utcákon, tereken áthaladt, -mint az álomkóros és valósággal megijedt, mikor a -belügyminisztérium hosszú, szürke épületét meglátta, a sipkás -kapussal, az úton veszteglő úri fogatokkal. Ide menjen ő be? Egy -párszor el is haladt a kapu mellett, míg végre mégis rászánta magát -és lihegő ajakkal, kalapjához nyulva belépett a hűvös kapun, ahol a -kapus menten elébe toppant és kérdezte, kit keres.</p> -<p>– Deméndy méltóságos urat – hebegte – ide rendelt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_275" id="Page_275">-275-</a></span></p> -<p>– Nincs itt, nem is jön ma – mondja kurtán a kapus.</p> -<p>– Köszönöm – hebegi Jani és szinte ujjong magában, hogy ily -könnyű szerrel túlesett e nehéz dolgon.</p> -<p>Csak mikor már kint volt az utcán és visszafelé haladt az úton, -amelyen jött, döbbent meg. Mi lesz? Mit szól majd Éva? Meg kellett -volna kérdezni, hogy holnap eljön-e az államtitkár úr vagy hogy nem -utazott-e el. Magára boszankodva rázta a fejét és unszolta magát: -jó lesz visszamenni és kikérdezni a portást, de nem volt hozzá -bátorsága. Nagyot sóhajtott és megvetette magát gyávaságáért, aztán -dobogó szívvel várta a kocsit, amely visszaviszi a -Margit-hídjához.</p> -<p>A Lukács-fürdő parkjában sűrű emberraj kavarodott. Friss arcu -fiatal leányok lenge színes ruhácskákban, viaszkos sipkával a -karjukon, formátlan, totyogó kövér asszonyok, akikről csak úgy -áradt a fürdőillat, mintha mosókonyhából jöttek volna.</p> -<p>Jani félénken ment a nyüzsgő sokaságon keresztül és a szegény -emberek áhitatával nézett jobbra-balra, a lombokra, a díszes -fürdő-épületekre, ami mind, mind a jómódúak számára való. Vidám -kacagás, könnyelmű, közömbös beszélgetés hallik mindenfelől, fiatal -emberek kötekednek fiatalleányokkal és öreg mamák mosolyognak -hozzá. Azok után, amiket Jani eddig tapasztalt, Jani csodálkozott, -hogy mamák mosolyogva nézhetik, mikor leányaik fiatalemberekkel -beszélgetnek.</p> -<p>Kereste Évát és rá is akadt az uszoda előtt, a kis szökőkútnál, -melynek tekenősbékáit az emberek úgy bámulták, mintha valami -csodaállatok volnának. A szive megnyilallott: Éva nem volt egyedül. -A hórihorgas Webstonné állt mellette és élénk gesztikulációval -beszélgetett vele. A mellettük <span class="pagenum"><a name= -"Page_276" id="Page_276">-276-</a></span> levő padon pedig két -fiatal ember ült és szemtelenül fixirozta őket. Jani egyáltalában -tapasztalta, hogy a nénjén lehet valami különös, mert aki csak -elhaladt mellettük, mind oly különös gyanusan nézett rajta végig, -ahogy másokra nem szoktak nézni. Szinte szégyelte magát, hogy hozzá -lépjen.</p> -<p>Amikor Éva meglátta öccsét, élénk mozdulatot tett, mintha elébe -akarna menni. De Webstonné annyira bele volt mélyedve a -diskurzusba, hogy le nem vette karjáról a kezét.</p> -<p>– Ah, jó napot, az öcséd. Igen, láttam, mikor Sárikát -kerestétek. Jó napot Dermák úr, hogy van? Hát a Sárikáról igazán -semmi hír? mondhatom, igen sokszor gondolok rá, végre mi lehetett -vele? Én a te helyzetedben nem igen busulnék, a kis leány nagyon -csinos és nagyon fiatal, nagy ára van az ilyen portékának, -különösen Oroszországban, mert remélem, oda ment, de hol is -hagytam? Hja igen, egy betű sem igaz az egészből, a fiú -megbolondult vagy álmodta az egészet. Képzelheted a Gizi -meglepetését, amikor egyszerre csak beállít a komisszió, hogy a -halálát konstatálja. «Én? – mondta – hát úgy nézek én ki, mint aki -meg van halva?» – «Hát a szeretője nem lőtt rá revolverrel?» – «Én -rám? – Három napja nem láttam.» Aztán elvitték a rendőrségre és -szembeállították a szegény bolonddal. Ez meg csak nézte, nézte, -aztán kérdezte: hát mered tagadni, hogy agyonlőttelek? – Jaj, de -sokat kellett nevetnem, mikor a Gizi este elmondta nekem. Aztán -odafordult a kapitányhoz és azt mondta: a szentséges szűz Máriára -esküszöm, hogy ma délben két golyót röpítettem ennek a leánynak a -szívébe és ha tagadja, akkor nyomorultan hazudik. Aztán -bizonygatta, hogy ott maradt a revolver is, meg ott kell lenni a -vérnek <span class="pagenum"><a name="Page_277" id= -"Page_277">-277-</a></span> is, ha ugyan föl nem mosták. Hogy pedig -mégis úgy látta, hogy a rendőrség többet hisz Gizinek, mint neki, -dühöngeni kezdett, alig tudták leteperni. Aztán elvitték szegényt a -bolondok házába.</p> -<p>– Szegény ember – szólt Éva, – mikor Wočaseknél láttam, már -olyan különösen lobogott a szeme. Valószínűleg folyton azon járt az -esze, hogy megöli és addig képzelődött, amíg azt hitte, hogy meg is -tette. Persze, a Gizit ez nem igen bántja, pedig az ő lelkén -szárad.</p> -<p>– Mit akarsz tőle? – mondja Webstonné – az olyan egészen -közönséges lénynek se esze, se szíve. Úgy él, mint az állat, magam -is mondtam neki: hallod, a te helyedben nekem most nem volna -mulatós kedvem.</p> -<p>– Ami azt illeti – szólt Éva kicsinylően – te neked sincs okod -másnak prédikálni.</p> -<p>– Ezt mondta ő is, de nincs igazatok. Az én esetem egészen más. -Én férjhez mentem Alfrédhoz, hogy eltartson engem. Luxus voltam -neki, amelyet csak addig engedhet meg magának, amíg pénze van. A -pénze elfogyott, tönkrement, mi közöm most nekem a szegény -emberhez? Azonkívül meg csaló is, aki sikkasztott, beszennyezte a -nevet, melyet én is viselek s ha a szülei magukra nem vállalták -volna a kárt, börtönbe is kerül. Így haza vitték Angliába, én meg -itt maradtam. Nem vagyok bolond, hogy egy sikkasztóval éljek tovább -vagy eltemessem magamat, mert becsapott, mikor gazdagabbnak mutatta -magát, mint amilyen!</p> -<p>Éva hirtelen fölkelt. Jani szinte háladatosan nézett rá, hogy őt -is visszataszítja a rettenetes könnyűség, mellyel ez a nő a -legsúlyosabb dolgokról beszél.</p> -<p>– Mennünk kell – mondta Éva kurtán – és alig hogy érintette -Webstonné kezét.</p> -<p>– Szervusz Évácska – mondja az nevetve <span class= -"pagenum"><a name="Page_278" id="Page_278">-278-</a></span> – -értem, hogy finnyáskodol és rosszat gondolsz rólam, hanem azért nem -haragszom. Könnyű neked, neked olyan szerencse jutott, amely ha -engem ér, én se volnék okosabb náladnál. Isten veled, ej, nézd -csak, ezek a szamarak milyen szemeket meresztenek reánk. Egyik nem -is olyan csúnya. Hát csak végezzétek a dolgotokat, jónapot, Dermák -úr, azt hittem, Éva maga előtt röstelkedik. Igaza van, az ilyen -fiatalemberek előtt nem is illik így beszélni.</p> -<p>Jani félszegen billentett kalapján és megfordult. Rémület és -utálat gyötörte, amellett a szíve dobogott: hogy fog beszámolni -Évának eljárása sikertelenségéről?</p> -<p>Szó nélkül mentek ki a Császár-fürdő előtti térségre, csak ott -szólalt meg Éva, aki maga is félt attól, amit öccsétől majd -hallania kell.</p> -<p>– Nos? megtaláltad?</p> -<p>– Nem – hebegi Jani – nem volt ott és ma nem is jön be.</p> -<p>– Igaz ez? Nem mondták csak azért, hogy elutasítsanak?</p> -<p>– Nem tudom – szólt Jani halkan – megmondtam, hogy oda -rendelt.</p> -<p>Hallgatva mennek végig a törpe fasoron. Jani a fákat nézi, Éva -magába mélyed. Föltünően halvány, majd egy nehéz, kínos sóhajjal -mondja:</p> -<p>– Jól van.</p> -<p>Janit ez a sóhaj majd sírásra fakasztja. Gyötrött kétségekben -vívódó lelkéből kitör a szó, magánkívül belekapaszkodik Éva -karjába, úgy kérdi:</p> -<p>– Éva, mit akarsz Deméndytől?</p> -<p>– Semmit – szól az kurtán, régi, száraz hangján, melytől a fiú -ismét megjuhászkodik. De összeszorítja ajkát és azt gondolja:</p> -<p>– Nem hagyom annyiba. <span class="pagenum"><a name="Page_279" -id="Page_279">-279-</a></span></p> -<p>Lementek a hajóállomásra, a hajó éppen az orruk előtt indult el. -Utána néztek hosszan, aztán Éva visszafordult:</p> -<p>– Lóvonaton megyünk.</p> -<p>Amint a töltésen végigmentek, Jani egyre küszködött magával. -Hirtelen megállt, égő szemmel nézett Évára.</p> -<p>– Mi lelt? – kérdi az.</p> -<p>– Éva, – rebegi a fiú – mit írt neked tegnap az államtitkár?</p> -<p>– Semmit.</p> -<p>– Éva szépen kérlek, könyörgök neked, mutasd meg a levelét. -Tudni akarom, hogy mit írt, mert nagyon félek.</p> -<p>– Mitől? Hogy ezentúl nem lesz olyan jó kosztod, mint -mostanában? No hát ne félj, majd gondoskodom még jobb kosztról -is.</p> -<p>A keserűség ragadta el, nyomban meg is bánta. Jani úgy meredt -rá, mint az őrült, míg szeméből kicsordult a köny.</p> -<p>– Ne légy ostoba – szólt rá Éva – olyan dolgokba avatkozol, -amikhez nem értesz.</p> -<p>– Már értem – hebegi a fiú és elfordult tőle.</p> -<p>– Hová méssz?</p> -<p>– Nem tudom, még van egy kis dolgom ott.</p> -<p>Éva megragadta karjánál fogva és egyet lódított rajta.</p> -<p>– Velem jössz – sziszegte fogai között – és egy szóval sem -ellenkezel többet. Nézze meg az ember!</p> -<p>Nem is ellenkezett, csak mosolygott magában, mint aki tisztába -jutott a kötelességével. Önkéntelenül a zsebébe nyult és -megcsörgette az Évától kapott hatosokat.</p> -<p>Felültek a lóvasútra, átmentek Pestre. Az Andrássy-út sarkán Éva -habozva megállt, aztán odaszólt öccséhez: <span class= -"pagenum"><a name="Page_280" id="Page_280">-280-</a></span></p> -<p>– Dolgom van még a városban, menj haza és mondd meg otthon, hogy -ne várjanak ebédre.</p> -<p>– Értem.</p> -<p>Ezzel lassan bandukolt az Andrássy-úton, hazafelé.</p> -<p>Megmondta édes anyjának, hogy Éva nem jön haza.</p> -<p>– Jól van – mondta Dermákné és semmi különöset nem talált benne. -Ellenben megragadta az alkalmat, hogy fiától megtudja azt, amit -Évától nem mert megkérdezni.</p> -<p>– Hol találkoztál vele?</p> -<p>– Együtt voltunk – mondja Jani – és csak most vette észre, hogy -elszólta magát. Különben jó, gondolta utána, úgyis el akart mindent -mondani a mamának, hogy tudja ő is, miféle kenyeret eszik az Éva -pénzéből.</p> -<p>– Együtt voltatok? Hol?</p> -<p>Jani röviden elmondta. Ő a minisztériumban volt, Éva a -Lukács-fürdőben várta. Hogy mi történt Éva és Deméndy között, azt -nem tudja.</p> -<p>– De tudom én – fakadt ki irtózatos dühvel Dermákné, az a -gazember, az az alávaló, de meg fogja keserülni, most már másodszor -hagyja cserben, hanem szárazon nem viszi el! Remélem ez a leány se -lesz most olyan szamár, hogy csakúgy ingyen hagyja magát -félrelökni. Ha nem fizet, magam megyek a feleségéhez és csinálok -olyan botrányt, hogy holta napjáig koldul utána.</p> -<p>Janira ez a beszéd megint váratlan csapás volt. Értetlenül -bámult anyjára. Hát tudott róla? És megengedte? És most is arról -beszél, hogy Deméndynek fizetnie kell?</p> -<p>Végtelenül megutálta a világot. S ami az úton csak ötlet volt, -most, úgy érezte, szilárd elhatározássá érlelődött benne. Meg fogja -tenni, <span class="pagenum"><a name="Page_281" id= -"Page_281">-281-</a></span> hadd lássa a világ, hogy a -Dermák-családban is van becsület.</p> -<p>Egész délután bolyongott a városligetben és újból, meg újból -átgondolta a jelenetet, amelynek ő lesz a cselekvő hőse. Ó, ezuttal -nem lesz gyáva, ha a becsület kívánja, megszűnik minden -gyámoltalansága. Sőt a másik fog megrettenni, mert éreznie kell, -hogy ő vele, Janival, van az igazság. Meg kell tennie, már azért -is, hogy anyja ne tetézze a gyalázatot azzal, hogy pénzzel -lekenyerezteti magát. Ezt minden áron meg fogja előzni.</p> -<p>Voltaképen már délután akarta megtenni, de inkább a hivatalban -akarja végezni. Egyszerű és világos az egész. Elmegy Deméndyhez és -számon kéri tőle nénje becsületét. Férfi áll férfival szemben, meg -fog vele vívni, fegyverrel a kezében. Deméndynek nem lesz -bátorsága, hogy visszautasítsa a kihívást, ha mégis megteszi, akkor -ahol éri, ott lelövi. S ha ez megtörtént, akkor végez Évával is. -Ennek a leánynak sem szabad tovább élnie.</p> -<p>Különösen ezt a jelenetet álmodta át a legélénkebben. Szinte -kéjelgett benne, oly jól esett neki, hogy intéző akaratnak és -parancsoló úrnak érezte magát. Rá fog parancsolni Évára, hogy -kövesse, aztán elvezeti abba a ferencvárosi lakásba, ott azt mondja -neki: Ajánld istennek lelkedet, mert ezt a házat, gyalázatod -színhelyét, egyikünk sem hagyja el élve.</p> -<p>Éva eddigi gőgös ridegségével akar kitérni.</p> -<p>– Megbolondultál? – kérdi tőle és szokott fölénnyel néz rá.</p> -<p>Csakhogy ezúttal nem fog rajta a varázs, azt mondja neki:</p> -<p>– Te nem vagy többé az, aki voltál, én se vagyok többé az a -gyámoltalan fickó, aki voltam – mondja ismét – most meg kell halnod -<span class="pagenum"><a name="Page_282" id= -"Page_282">-282-</a></span> s ha egy csöpp tisztesség van még -lelkedben, nem is akarhatsz tovább élni.</p> -<p>Ez hat és Éva megretten és sírva borul lábai elé. Erre ő is -elérzékenykedik, megsímogatja a megtört leány haját és azt -mondja:</p> -<p>– Vérzik a szívem és nincs bennem semmi harag. Szeretlek és -szánlak, hanem meg kell tenni. Imádkozzál.</p> -<p>A képzelődő fiúnak valóban köny áll a szemében, az emberek -kutatva néznek rá. Jani észreveszi magát és lopva megtörli a -szemét. De csakhamar folytatja az álmát, néhány stádiumot átugrik -és hirtelen ott tart, hogy Éva kétségbeesetten védekezik és azt -kiáltja:</p> -<p>– Kegyelem, kegyelem, nem akarok meghalni – de ő vasmarokkal a -földre szorítja, a mellére térdepel, két kezével átfogja a nyakát -és úgy fojtogatja, száját a halállal vívódó leány ajkára nyomva, -csókolja, amíg ki nem száll belőle a lélek.</p> -<p>– Így lesz – gondolja aztán megborzongva és riadtan körülnéz: -nem olvassák-e le róla ezt a gyilkos tervet?</p> -<p>És aztán? Aztán szépen az ágyra fekteti a holttestet, maga pedig -még utoljára megcsókolja a hideg ajkat, aztán az ajtó kilincsére -akasztja magát. Így találják majd őket meg, a világ tele lesz a -hírrel, olvassák az iskolatársai, olvassák a tanárai és mind -szánalommal és mély megbánással gondolnak majd arra, hogy mennyire -félreismerték őt, mikor pipogya, gyáva fráternek tartották. Lassú -víz partot mos és senki se láthat a más ember lelkébe.</p> -<p>A gyilkos képek egészen felvillámozták. Fölütötte a fejét és -soha oly tisztán nem nézett körül a világon, mint most. Boldog volt -és szabadnak érezte magát. Úgy látta, mintha lelke eddig -<span class="pagenum"><a name="Page_283" id= -"Page_283">-283-</a></span> bilincsbe lett volna verve, csak most -igazi ember. Türelmetlenség gyötörte. Bárcsak már lenne holnap, -hogy mindezt megtehesse. Óriási emberrajok vonultak mellette el, -különbnek érezte magát valamennyinél. Sőt annyira ragadta az -önérzete, hogy betért egy vendéglőbe és sört, meg vajaskenyeret -rendelt magának. Az Éva pénzén fizetett.</p> -<p>Mikor aztán hazafelé indult, titkolta maga előtt, hogy szíve -hevesebben kezd dobogni. Nem, óvatos lesz, ma este semmivel sem -árulja el, hogy lelkében megváltozott. Adja majd a régi, együgyü -Janit, annál szörnyűbb lesz a meglepetés holnap.</p> -<p>Ezt a komédiát a szegény fiú nagyon könnyen vitte keresztül. -Mikor benyitott a lakásukba, valóban a régi, ügyefogyott Jani volt, -csak még komorabb és zárkózottabb, mint eddig. Éva már otthon volt -és rá se nézett az öccsére. Úgy látszik, hogy jelenete volt a -mamával, amelyet az ő jötte szakított meg. Évának mintha kisírva -lett volna a szeme is, az édes anyja pedig oly dühösen vagdosta a -himzőtűt a rámára feszített vászonba, mint annakelőtte, amikor a -sok gond gyötörte és kenyér is alig telt vacsorára.</p> -<p>– Te is kódorogsz? – rivall rá az anyja – jobban tennéd, ha -valami kereset után látnál. Lopod a napot, mintha isten tudja, hány -milliója volna anyádnak. Ülj le és írj egy cédulát, nagy betűkkel, -hogy jól lássák: Itt e házban egy hónapos szoba olcsón kiadó. Elég -szamár voltam, hogy hallgattam a kisasszonyra, akinek derogált, -hogy szobaurat tartottunk. Fenn az ernyő, nincsen kas. De majd -olcsóbban adja ő is.</p> -<p>És gyilkos tekintetet vetett Évára, aki a régi, gúnyos mosollyal -állt az ablak mellett, sőt halkan dudolt is magában, úgy, mint -azelőtt tette.</p> -<p>Szegény Jani pedig megrettenve látta, hogy <span class= -"pagenum"><a name="Page_284" id="Page_284">-284-</a></span> az -egész drámából édes anyja csak azt nézi, hogy Éva nem hoz többé -pénzt haza. Szeretett volna kifutni a világból és miközben oda ült -az asztalhoz és mázolta a kapuba akasztandó cédulát, azt gondolta -magában:</p> -<p>– Jó, hogy már nem tart sokáig.</p> -<div class="chapter"> -<h3>3.</h3> -</div> -<p>Csatakos, esős reggelre ébredtek. Dermákné jajgatott, hogy a víz -befolyt a konyhába. Szidta a házmestert, meg a háziurat. A -vízcsöppek csökönyös, sűrű kopácsolással táncoltak a gang gránitján -s Éva, nézvén ezt a táncot, összehúzta szemöldökét és gondolkodott: -már most hogy menjen el, mit vegyen fel?</p> -<p>Jani is nézte az időt: esik. Mintha a lelkébe esett volna, -percről-percre súlyosodott az érzése. Ma van az a nap, cselekedni -kell. De esik az eső, lehet-e ilyenkor cselekedni?</p> -<p>Éva egyet ránt a vállán, ő már határozott. Sötét ruhát vesz fel, -kis kalapot. Olyan a szűk, elegáns ruhában, mint egy gyászoló -királyleány. Csak a keztyűje fehér, melyet, szempilláit hosszan -lebocsátva, begombolgatott. Dermákné morogva nézi leánya -készülődését s valami olyasfélét mond, mintha kár volna ilyen -időben rongálni a drága ruhát.</p> -<p>– Gyere – szól hirtelen Janira, aki összerezzen.</p> -<p>– Hová?</p> -<p>– Csak gyere, majd megmondom.</p> -<p>A fiúnak kiszáradt a szája padlása.</p> -<p>– Vesztére hí – gondolja magában – de ő remeg, mint a -nyárfalevél.</p> -<p>Valami ócska esernyő akadt még, azt fogta és követte Évát. -<span class="pagenum"><a name="Page_285" id= -"Page_285">-285-</a></span></p> -<p>– Hátha ma ott lesz – mondja ez. – De légy bátor, ne sompolyogj -úgy oda a portáshoz, hogy koldusnak nézzen Szolgákkal uras hangon -kell beszélni, különben lenéznek.</p> -<p>Mire kiértek az Andrássy-útra, csuron víz volt mind a kettő. Éva -habozott. Benyúlt a zsebébe, megnézte a bugyellárisát. Összeráncolt -homlokkal habozott, aztán sóhajtva mondta:</p> -<p>– Majd kocsiba ülünk.</p> -<p>Jani mámorosan ült mellette. Tompa kábultság nehezedett az -agyára. Egyre noszogatta magát: meg kell lennie. És noha érezte, -tudta gyávaságát, mégis el volt határozva, hogy megteszi, -akármennyire gyáva is.</p> -<p>A kocsit megállította az Országház-utca sarkán, onnan küldte -Janit.</p> -<p>– Mondd neki, hogy itt vagyok s ha lehet, azonnal akarok vele -beszélni.</p> -<p>Jani támolyogva tartott a minisztérium felé. A kapuban nem volt -senki – úgy gondolta – akadálytalanul feljuthat az emeletre. De a -portás rákiáltott a fülkéjéből:</p> -<p>– Hová megy?</p> -<p>– A Deméndy méltóságos úr…</p> -<p>– Nincs itt, ma nem jön.</p> -<p>Jani fellélegzik. De mégsem tudott örülni rajta. Most már ő is -gondolta, hogy elmegy a Deméndy lakására, mert az ő dolga -fontosabb, mint az Éváé. Ahogy visszabaktatott a kocsihoz, el is -határozta magát.</p> -<p>– Nincs ott? – szól rá Éva, aki a fiú gyors visszatértéből -következtetett.</p> -<p>– Nincs – mondja csüggedten.</p> -<p>– A fejérvári kapuhoz – kiált Éva a kocsisra és dacos arccal -hátra veti magát.</p> -<p>– Ott lakik? – kérdi Jani remegve.</p> -<p>– Ott. <span class="pagenum"><a name="Page_286" id= -"Page_286">-286-</a></span></p> -<p>– És fölmenjek hozza?</p> -<p>– Nem, majd magam megyek – mondja Éva összeszorított foggal – -ostobaság volt, hogy eddig is nem magam mentem.</p> -<p>– Éva – rebegi a fiú, magából kikelve – mit akarsz te még -Deméndytől?</p> -<p>– Semmit – mondja ez kurtán.</p> -<p>– Éva, – szól ismét a fiú – bízd magadat rám, mondd meg, mit -akarsz, én… én… elvégzem.</p> -<p>Éva nevetett. Kurtán, vérlázító gúnyosan. Janinak minden vére az -arcába szaladt, szégyen és harag szállotta meg. Hátradült a -kocsiban és nem szólt többé semmit, csak azt gondolta:</p> -<p>– Majd nem fogsz te kacagni.</p> -<p>A kocsi megállt és ekkorra Éva mást gondolt.</p> -<p>– Nem bánom, eredj be te s mondd neki, hogy itt vagyok s ha nem -igéri meg, hogy még ma eljön, akkor magam megyek be hozzá. Látod -ott azt az egyemeletes, nagy erkélyes házat? Ott lakik. Az egész -házat lakja.</p> -<p>Jani némán engedelmeskedett. A szíve annyira dobogott, hogy csak -úgy támolygott. A kapuban megállott és bambán nézte, hogy be van -csukva. Nézte a villamos gombot is, rémült félelemmel és nem mert -hozzányulni. Lopva a kocsi felé nézett, érezte, hogy Éva szeme -rajta függ. Kínos sóhajjal megnyomta a gombot, amire rögtön -megnyilt a kapu, de csak félig és egy szolgaféle ember állta el a -nyílását, úgy kérdezte a kopott fiút:</p> -<p>– Mit akar?</p> -<p>– A méltóságos Deméndy urat keresem.</p> -<p>– Nem lehet most beszélni vele.</p> -<p>– Nem – ismétli Jani – hát mikor?</p> -<p>– Ma nem lehet, a méltóságos asszony beteg, nem fogadnak -senkit.</p> -<p>Jani nem tudja, mit csináljon. A szolga már <span class= -"pagenum"><a name="Page_287" id="Page_287">-287-</a></span> be -akarja csapni a kaput, de akkor eszébe jut Éva, aki kinevette és -megembereli magát.</p> -<p>– Tessék csak engem bejelenteni – rebegi bizonytalan hangon – a -méltóságos úr egész bizonnyal fogadni fog.</p> -<p>– Nem lehet – szól kurtán a szolga.</p> -<p>– De a méltóságos úr rendelt ide!</p> -<p>A szolga egy pillanatig gondolkodik, aztán kérdi:</p> -<p>– Hogy hívják?</p> -<p>– Dermák János.</p> -<p>– Várjon.</p> -<p>És otthagyta a kapualjában, maga pedig lomhán felcammogott az -emeletre.</p> -<p>Míg ott állott a lépcsőházban, rámeredt az udvarból feléje -meredő nagy, barna istállókapura. A kocsiszin is nyitva volt, -feketén csillogtak elő a fogatok, ezüstösen a ragyogó lámpaüvegek. -A szíve megdobbant és összefacsarodott. Ez a gazdagság! – gondolta -és félni kezdett. – Hogy itt hagyták állani, soká, nagyon soká, -átérezte, mennyire nem egyazon világból való azzal, akivel egyenlő -rangúkép le akar számolni. Az udvaron az egyik ablakban egy vastag, -parasztformájú asszonyt látott, feltűzött piros szoknyával, -csöpögő, vörös kezekkel – ez az ő köréből való ember, nem az, aki -odafönt kábító pompában, a keze egy legyintésével kormányozza a -cselédek egész seregét.</p> -<p>De még ezek a cselédek is imponáltak neki. Ahogy egyik-másik -felment a lépcsőn és végignézett rajta, tisztelettel huzódott -össze, mindenkor készen, hogy a legalázatosabban megadja a kívánt -felvilágosításokat.</p> -<p>Az, aki megvárakoztatta, végre megjelent a lépcsőn és intett -neki, hogy jőjjön. Janinak minden vér szívébe tódult, azt hitte, ez -az utolsó <span class="pagenum"><a name="Page_288" id= -"Page_288">-288-</a></span> pillanata. Bóduló fővel biztatta magát: -most légy erős és míg a térde ina reszketett, összeszorította a -fogát: igen, erős leszek!</p> -<p>A kárpittal bevont lépcső egy kápráztatóan bebútorozott, -mindennemű szobrokkal, ősök képével diszített nyitott csarnokba -torkollott. Jani a levegőn is érezte, milyen más ez, mint otthon, -mintha ezek a drága tárgyak, ezek a borongó, régi képek lehelték -volna ki. Alig tudott már magáról, mikor egy nehéz ajtó nyilt -előtte és az inas intett neki:</p> -<p>– Erre.</p> -<p>Nem volt alkalma körülnézni. A benyiló szobából izgatottan -rárontott Deméndy:</p> -<p>– Gyorsan, gyorsan, mit akar? – szólt szinte durván. – Jani arra -gondolt, hogy erős lesz, de nem bírta. Hebegve, hangtalanul -rebegte:</p> -<p>– Éva küldött… kint vár…</p> -<p>Deméndy iszonyatosan felfortyant.</p> -<p>– Mondja neki, hogy hagyjon békét, a feleségem beteg, semmi -kedvem most vele foglalkozni. És maga, förmed rá a fiúra, nem -szégyenli magát fiatal ember létére, hogy a nénjétől ilyen üzenetet -vigyen a férfiaknak?</p> -<p>Jani hátratántorodott. Üveges szemmel bámult arra az emberre, -aki eddig mindig oly szíves, oly jólelkű, szelid és nemes volt! -Most tétova, haragos tűz lobogott szemében, a szava csupa -gorombaság, a modora csupa kíméletlenség. És azt hitte, hogy ő, -Jani… a gyáva fiúnak ez az inszinuáció a vérét forralta, keze -ökölbe szorult, de szó nem jött ki szájából. Sápadtan, reszketve -megfordult és indult az ajtó felé.</p> -<p>– Megálljon – szólt rá Deméndy, aki megbánta kíméletlenségét, -bocsásson meg, Jani, de igen, igen fel vagyok izgatva és -rosszabbkor nem is jöhetett. Mondja meg Évának, hogy majd írásban -<span class="pagenum"><a name="Page_289" id= -"Page_289">-289-</a></span> értesítem a többiről, addig nyugodjék -bele abba, amit már tud. Maga pedig bocsásson meg nekem. Na, itt a -kezem, maradjunk jó barátok.</p> -<p>Kezét a fiú elé tartotta, aki csak nézte, hol a kezet, hol a -nagyurat, majd meg a szemébe akart nézni, de csak elfutotta a köny, -végül görcsös zokogásban tört ki.</p> -<p>Deméndy meg volt rendülve, csitítgatta a fiút, kérlelte, -leültette. Csak nyugodjék meg, nem akarta megbántani, nagyra -becsüli, de hát a felesége olyan súlyos beteg, meg egyéb baj is -van, aminek Éva az oka, hanem most már nagyon bánja s a többi. -Nagynehezen felengedett a fiú és még mindig zokogva hajtogatta:</p> -<p>– Én nem tudtam semmiről, nem tudtam semmiről és most azt -akartam, hogy… hogy…</p> -<p>Nem bírta kimondani. Ellenben mondhatatlanul hálásan dobogott a -szíve, amikor Deméndy biztosította, hogy soha egy pillanatra sem -gondolt semmi rosszat róla.</p> -<p>Majd egyet gondolt.</p> -<p>– Várjon, mégis irok egy pár sort a nénjének.</p> -<p>Háttal ült Janinak, de azért mégis látta, hogy a tárcájához nyul -és abból tesz valamit a borítékba.</p> -<p>– Pénz! – gondolta megrettenve, pénzt küld neki és én vigyem -el!</p> -<p>– Így ni – szólt felkelve és a borítékot odanyujtja Janinak, – -ha ezt átadja neki, nyugodtabb lesz ő is és nem fog épen most -zaklatni. Isten vele, barátom, isten vele!</p> -<p>Kezében a borítékkal, Jani lélek nélkül támolygott ki az utcára. -Az eső arcába csapott, ez kissé magához térítette. A kocsi felé -nézett, Éva állva tekintett a bakon keresztül feléje. Gépiesen oda -tartott, Éva az esővel nem törődve kiugrott a kocsiból és feléje -nyujtotta kezét. <span class="pagenum"><a name="Page_290" id= -"Page_290">-290-</a></span></p> -<p>– Nos, nos, levél? add ide!</p> -<p>Kikapta kezéből, feltépte. Jani most már világosan látta a -bankókat egy keskeny névjegy kíséretében. Mikor Éva észrevette a -pénzt, mélységesen elpirult, aztán hirtelen zsebébe gyurta, meg sem -nézve az írást. Nyilván a fiú előtt akarta titkolni, hogy pénzt -kapott.</p> -<p>– Jól van – szólt izgatottan és beült a kocsiba. – Gyere!</p> -<p>Jani egy pillanatig rámeredt, aztán szó nélkül ott hagyta a -kocsit.</p> -<p>– Hová mész? Jani! – kiáltott utána Éva, de a fiú rá sem -hederített, lehorgasztott fővel, gyors lépésekkel járt a zuhogó -esőben. Mikor a kocsi közeledését hallotta, egy keskeny utcaközbe -fordult be, ahová kocsi nem követhette.</p> -<p>Éva pedig sokkal inkább volt elfoglalva a maga dolgával, semhogy -tulzott fontosságot tulajdonított volna a balga fiú viselkedésének. -Azt gondolta, majd hazaér gyalog is.</p> -<p>Kivette zsebéből a levelet és elálló lélegzettel nézte az írást. -Csak pár szó volt: «Nagy bajban vagyok, majd értesítem.»</p> -<p>Hátra dült a kocsiban és töprengett e sorok értelmén. -Megerősítik-e ezek a szakítást, vagy sem? Nagy bajban van, vajon mi -a baja? Legalább ez a fiú szólt volna, hogyan fogadta. Majd -értesíti – miről? A bajról? Vagy a továbbiakról?</p> -<p>Nem igen áltatta magát, inkább hajlott a rosszabbik eshetőség -felé. Most már mi lesz? Mélyen megalázva gondolt a jövendőre. -Micsoda leány lesz ő ezután? S milyen volt eddig? Hogy így -egyszerűen félrelökhetik. Nem, nem hagyja magát, egy darabig vár az -értesítésre, aztán pedig cselekedni fog. Tartozik az önérzetének -vele.</p> -<p>Otthon az anyja rá sem nézett. Csak amikor <span class= -"pagenum"><a name="Page_291" id="Page_291">-291-</a></span> -csatakos szoknyáját az ablakra akasztotta, ripakodott rá:</p> -<p>– Máshova tedd a rongyodat, most már a szemem világát is el -akarnád venni? Mit keresel itthon? Eredj, hogy ne kelljen többé -pirulnom miattad.</p> -<p>Évát határtalan elkeseredés fogta el. Dühösen gyümöszölte össze -a bankókat és az anyja felé dobta:</p> -<p>– Nem akarsz pirulni? Hát itt a pénz, ne pirulj. Hozok majd -többet is, csak ne pirulj.</p> -<p>S a szóra mindig kész Dermákné ezúttal nem tudott felelni -leányának. Lesütötte a szemét s míg lassan belészivárgott a köny, -gépiesen nyult a földön heverő pénz után.</p> -<div class="chapter"> -<h3>4.</h3> -</div> -<p>Sok minden járta át a szegény fiú lelkét, amikor ész nélkül -nekivágott a záporos világnak, de mindenek fölött azt tudta, hogy -szégyelli magát. Ez a legmegsemmisítőbb érzés, az önön -megbecsülésnek a megtagadása. Abban a pillanatban, hogy Éva átvette -tőle a levelet s mehetett tovább, minden baj nélkül, átcikkázott -agyán mindaz, ami abban az időben történt, mióta Éva Deméndyvel -megismerkedett és a szerep, melyet ő regényükben tudatlanul -játszott. Kezdettől fogva ő volt a közvetítőjük. Ő kísérte őket és -fedezte találkozásukat. Tavasszal ő vele üzent Deméndy, az új -viszonyt is eszerint ő közvetítette. Most pedig pénzt vitt a -nénjének a szeretőjétől. Ő! Megutálta magát és nem bírta undorát -leküzdeni. Minden keserűsége maga ellen fordult: utálatos, alávaló, -gyáva és gaz vagy! Az egyikkel meg kellett volna bírkózni, a -másikat meg kellett volna fojtani s amazzal kezet szorítottál, el -is <span class="pagenum"><a name="Page_292" id= -"Page_292">-292-</a></span> pityeredtél előtte, a másiknak meg -elvitted a pénzt, a becsület árát. Gyáva, erőtelen, tehetetlen! Mit -keres az életben az olyan ember, aki nem tudja megcselekedni, amit -kötelességének lát s akit senki sem akadályoz benne, csak a -tulajdon hitványsága?</p> -<p>Nem gondolt határozottan öngyilkosságra. Annyira erős még saját -magával szemben sem volt. Csak érezte, hogy valami fog vele -történni, ami véget vet az életének. Arra a fekete fejre gondolt, -mely a Duna vizén úszott. A hídat látta, melyről leugrott s -kapkodását, fuldoklását. Megborzongott és félt e látomásoktól, de -szabadulni tőlük nem tudott. Az eső általjárta testét, csuron víz -volt és ez jól esett neki. A bástya körül vezető úton leért a -Krisztina-városba, ott indult meg a Gellért-hegy felé. Összevissza -gondolt mindenre, az édes anyjára, Sárira, Bellágnéra, csak arra -nem, hogy mi fog vele most történni. Csodálatos érzékenység szállta -meg, mikor holt apjára gondolt, akire alig emlékezett, csak beteg -korából, de most épen és erősen látta maga előtt és hallotta is a -mély, férfias hangot, amint a rakoncátlankodó gyerekekre rákiabált. -Közben, pillanatonkint eszébe jutott, ami az imént vele történt s -ilyenkor úgy fájt neki a szégyen, mintha magas torony tetejéről -leesett és összezúzta volna lelkét. Rázogatta a fejét és az ujjai -görcsösen kaparásztak ruháján.</p> -<p>A Gellért-hegy tövébe ért, ott idegenül nézett fel, a kígyózó út -fehér karfájára, a lelógó sziklákra, meg az oldalán roskadozó -piszkos gunyhósorokra. Pesti gyerek volt, sohase járt még a -Gellért-hegy tájékán, se a Zugligetben, annál kevésbbé a -Margit-szigeten. Nem gondolt a halálra, mikor eszébe ötlött, hogy -mások messze idegenből jönnek, hogy ezeket lássák, ő neki meg -sohase volt arra való két krajcárja. <span class="pagenum"><a name= -"Page_293" id="Page_293">-293-</a></span></p> -<p>A Rudas-fürdő gömbölyű tetején ázó félholdra meg úgy bámult, -mint valami különös, történelmi ritkaságra. Török világ maradványa! -Erről is tudott még. Ahogy tovább vándorolt, vissza-visszanézett és -bámulta a félholdat. Végre eltünt. Aztán elmaradt az utca, -előbukkant szélesen, hömpölyögve a Duna, piszkosan kavarodó -habjaival. Vizi malom is volt már erre felé, erősen himbálódzott. A -Tétényre menő hajó meg lebocsátotta a kéményét és élesen fütyülve -osont el a vasúti híd alatt. A tulsó oldalon meg a Vámház és az -Elevátor tűnt neki fel, meg a dunaparti pályaudvar hosszú vasúti -kocsisora.</p> -<p>Embert alig látott. Néhány szekér zörgött el mellette és -felfröccsentette a sarat. A kocsisuk hátrafordult és nézte a furcsa -alakot, mely meglehetős egyenletesen, minden iparkodás nélkül -bandukolt ebben a csökönyös, őszies esőben. Többet azonban nem -törődtek vele.</p> -<p>Most már tudta, hogy hová megy. A vasúti híd vonzotta. Kormosan, -borusan feküdt a Dunán, most, hogy közel volt hozzá, látta csak, -milyen rettentő nagy ez a híd és milyen magasak az oldalai, mik -messziről csak holmi alacsony kis kerítésnek látszottak. Megdöbbent -a szíve, félt a híd erejétől. De azért csak tartott feléje. A -Kelenföldre vivő úton egy kis finánc-ház mellett ment el, ott -lézengett kettő a kardos emberek közül. Nagyot lélegzett, mikor -csak végignéztek rajta, de nem állították meg.</p> -<p>Valamivel odébb meg egy kis csárda roskadozott. Megállt, -habozott. Éhes volt, ma még alig evett. És messziről a nehéz -levegőn keresztül hallotta a déli harangszót. Ilyenkor hazafelé -szokott rohanni, ebédre. Gondolat nélkül zsebébe nyúlt, ott volt -még néhány hatos abból a pénzből, melyet Évától kapott, s megint -elhatározás <span class="pagenum"><a name="Page_294" id= -"Page_294">-294-</a></span> nélkül lassan, sorjában az út sarába -potyogtatta őket. Mikor az utolsó piculát is eldobta, csak akkor -határozta el magát: nem fog enni.</p> -<p>Ezentul megszakadt az út, rengeteg tócsákon keresztül gázolt, -sokszor térdig lesüppedve. Mit bánta! Szemét a rettentő hídra -függesztve vergődött előre. Mikor odaért, sírva fakadt és -körülnézett. Kereste a csónakokat, melyek kimentsék. De sehol -semmit se látott.</p> -<p>– Ez jó – gondolta és megijedt. – Egy nagy, csatakos kutya -kerülgette, éhes, könyörgő szemmel nézve rá. Mondhatatlanul -megsajnálta és beszélt hozzá.</p> -<p>– Miért nem jöttél előbb? Vettem volna neked valamit azon a -pénzen, te ehettél volna rajta.</p> -<p>Rálépett a hídra. Kis házikójából a vasuti ember nagyot nézett -rajta, de nem szólt semmit. A kutya vagy tíz lépésnyire követte. -Szegény állat nagyon, ha ebbe a fiúba vetette minden -reménységét.</p> -<p>Ezentul már elvesztette eszméletét. Odalépett a vaskorláthoz és -vagy egy óra hosszat nézte a vizet. Beleszédült, be-behunyta a -szemét, újból nézte. A lánchídi emberre gondolt, akit kihuztak. Itt -nincs senki. Segítség! szinte kiáltani akar segítség után, -kétségbeesetten védekezett a rettenetes belső erő ellen, mely -akarata nélkül idekényszerítette s most bele akarja kergetni a -hullámsírba. Nem, nem! Ekkor éles füttyöt hallott és a híd -megremegett. Az oldalvasak muzsikálni kezdtek, kongva és búgva, -mint egy óriási hárfa óriás húrjai. Jött a vonat. Hirtelen -átvetette magát a karfán és a Duna fölött lebegett. Néhány pillanat -és a vonat elrobogott mellette. Látta a gépészt, aki mintha rá is -kiáltott volna, a kupékban néhány elsurranó, bámészkodó arcot. -<span class="pagenum"><a name="Page_295" id= -"Page_295">-295-</a></span> A vonat szele megcsapta, a híd rengett -és hintált, mintha le akarná rázni és le is rázta. Behunyta szemét -és eleresztette a hídat. Hátra felé bukott a vízbe, a kezeivel -kaparászva, hátha még megfogódzhatnék!</p> -<p>A kutya meg odasompolygott, ahol a fiú állott, kidugta a fejét a -vasak között és utána nézett.</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_296" id= -"Page_296">-296-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>NYOLCADIK FEJEZET.<br /> -OLGA.</h2> -</div> -<h3>1.</h3> -<p>Nyugtalanul hánykolódva, de álmából föl nem ébredve töltötte -Deméndyné az éjszakát. Különös éjszaka volt ez, édes anyjának, meg -az urának, akik együtt virrasztottak ágyánál. Az órák lassan, -ólmosan peregtek le és az asszony, meg a férfi, akit nem is oly -régen még a szerelem vitt kísértésbe, most szó nélkül, egymásra sem -nézve ültek egymás mellett, a közös aggodalom mellett is a -legmélységesebb haraggal egymás irányában. Mindegyik a másikban -látta a katasztrófa okozóját. Az anya a férfitől kérte számon -leányát, ez meg az anyósát tette felelőssé felesége veszteért.</p> -<p>Volt egy harmadik ember is, azt egyszerűen elkergették a háztól. -Kömley bárót, az apát. Holtra ijedve, könnyel a szemében borult a -betegágyra és kétségbeesetten szólongatta a kis mamuskáját és -kérdve nézett hol a feleségére, hol a vejére: mi baj van -voltaképen?</p> -<p>– Lekötelezne – szólt a felesége hidegen – ha megkímélne -szentimentálizmusától. Siratásra nincs szükség, ápolónak meg elég -vagyok magam is. Jó éjszakát.</p> -<p>– Igen, csak menjen – vág a szavába <span class= -"pagenum"><a name="Page_297" id="Page_297">-297-</a></span> Deméndy -– a cselédség előtt nem kell a dolgot felfújni.</p> -<p>Mit tehetett a szegény ember: ment haza. Komornyikját megbízta, -hogy időközönkint lopva tudja meg, mi történik a betegszobában. -Egész éjszaka nem történt semmi. A beteg egyszer sem ébredt -föl.</p> -<p>Reggel aztán Kömleyné is, Deméndy is a legnagyobb mértékben meg -volt lepve. Újabb rohamot vártak, készültek is reá. Deméndy -elhagyta a szobát és fülét a kulcslyukra szorítva -hallgatódzott.</p> -<p>– Már itt vagy? – szólt Olga és kezet csókolt édes anyjának.</p> -<p>– Itt voltam éjjel is, kedvesem.</p> -<p>– Úgy, minek? Hisz nincs semmi bajom, hát Deméndy? Elment -már?</p> -<p>Az államtitkárnak megdobbant a szíve, mikor ezt a kérdést -hallotta. Mindenki más a megszokott mindennaposságot értette volna -belőle, de ő megijedt tőle. Ez a hang, ez a minden szín és érzés -nélkül való hang, meg hogy nem a keresztnevén említette, -megrémítette. Máskép zendült ez a hang, még idegenek előtt, még -közömbösséget erőszakolva is, mint mostan.</p> -<p>– Itt van – felelte a báróné – akarod látni?</p> -<p>– Ha jönni akar, miért ne?</p> -<p>Ezt Kömleyné nem várta. Csodálkozva nézett leányára.</p> -<p>– Hát nem haragszol rá?</p> -<p>Olga sápadtan, egykedvűen mondta:</p> -<p>– Ugyan miért? Csak nem haragszom rá azért, hogy szeretőt tart! -Olyan liba csak nem vagyok! Nem igaz?</p> -<p>Kömleyné erre nem tudott felelni. Csak nagynehezen talált egy -frázist. <span class="pagenum"><a name="Page_298" id= -"Page_298">-298-</a></span></p> -<p>– Örülök, hogy olyan nyugodt vagy, az orvos föltétlen -nyugodalmat tart szükségesnek, azért tán ne is jőjjön be az urad, -mert a látása, legalább ma még, felizgatna.</p> -<p>Olga mosolygott. Arcában nem volt egy csöpp vér, az ajka is -beleveszett arca fehérségébe.</p> -<p>– Mindegy, mama, ma vagy holnap, vagy még későbben, olyan vagyok -én már ma, amilyennek később kell lennem. Jöhet, mehet, nem -háborgat a nyugalomban, melyet az orvos szükségesnek tart.</p> -<p>Mikor Deméndy benyitott, nyugodtan nézett a szemébe, de egész -teste reszketett. A reszketés mind erősebbé lett, egy perc alatt -valóságos vonaglássá vált. A szeme is elhomályosult, úgy, hogy -Deméndy megrettenve húzódott vissza, Kömleyné pedig egyre -biztatta:</p> -<p>– Nyugodj meg, nincs már itt.</p> -<p>Nem kívánta többé látni. A Deméndy ágyát is el kellett -távolítani, mert ennek a látása is most már idegrohamot okozott. -Dél felé Kömleyné, aki nem szokta meg a betegápoló szerepét, azt -mondta, hogy most már hazamegy, tovább nem maradhat itt. Olga, mint -a gyerek, karjába kapaszkodott és nem engedte.</p> -<p>– Meghalok, ha elhagysz – mondotta.</p> -<p>Majd más jutott eszébe.</p> -<p>– Jőjjön a papa, akkor mehetsz.</p> -<p>Nagy sebtiben küldtek a méltóságos báró úrért, aki hívás nélkül -nem mert mutatkozni. Olga szeme fölragyogott, mikor a szelid öreget -látta. Szinte pajkosan kacsintott felé, magához vonta fejét s mint -leány korában, a fülénél fogta s úgy cuppantott csókokat a -szájára.</p> -<p>– Kis apám, itt maradsz anyuskádnál?</p> -<p>– Itt, kis anyám, itt maradok, akármeddig – szólt boldogan az -öreg úr, akit oly könnyű <span class="pagenum"><a name="Page_299" -id="Page_299">-299-</a></span> volt megtéveszteni. Hogy Olga -enyelgett vele, már azt hitte, hogy nincs is semmi baja.</p> -<p>Mikor Kömleyné feléje hajolt és fehér kezével lélektelenül -simogatott a haján, arca egy pillanatra eltorzult. Az édes anyja -csókját csak tűrte, de nem viszonozta. Mikor magára maradt édes -atyjával, felült az ágyában s maga mellé ültette az öreget.</p> -<p>– Most tanítsál – szólt teljes jó kedvvel, – a te kis anyád, -mióta asszony, egészen elbutult. Add ide az orrodat.</p> -<p>Ujját az édes apja orrára tette, úgy kérdezte:</p> -<p>– Mit érdemel az olyan asszony, aki megcsalta az urát?</p> -<p>A báró mosolygott.</p> -<p>– Csak nem csaltad meg az uradat?</p> -<p>– De igen – szólt Olga eltorzult arccal – megcsaltam, s most -tudni akarom, hogy mit csinálnál velem, ha én volnék a -feleséged?</p> -<p>– Miket beszélsz – mondja a báró elképedve.</p> -<p>– Nem szabad kitérni, hagyd itt az orrodat. Felelj, mit -tennél?</p> -<p>– Megbocsátanék – szólt halkan a báró. Mást akart mondani, de a -kicsi ujj az orrán volt, ilyenkor nem lehet füllenteni.</p> -<p>Deméndyné visszahanyatlott és soká hallgatott.</p> -<p>– Te jó vagy – szólt végül, inkább magába – de én rossz, nagyon -rosz vagyok. Tudod, mit csinálnék én, ha férfi volnék és a -feleségem megcsalna?</p> -<p>– Mit? –</p> -<p>– Meghalnék.</p> -<p>Kömley urat nagyon gyötörte ez a beszéd.</p> -<p>– Valami történt, édes leányom és nem <span class= -"pagenum"><a name="Page_300" id="Page_300">-300-</a></span> akarják -megmondani, hogy mi. Most én tapogatok az orrocskádra és kérdezlek: -mi történt nálatok?</p> -<p>Az asszonyka megrázkódott és hazudni akart, de a húsos mutatóujj -orrocskáján nem engedte. Minden dermedtség fölengedett benne, -könyekké olvadt és két kezét édesapja nyaka köré csapva, úgy -zokogta:</p> -<p>– Kis apám, kis apám, a te leányodnak vége.</p> -<p>– Mi történt? rebegte a szegény öreg – az istenért mondd meg, -hiszen végre is apád vagyok.</p> -<p>– Megcsalt, meggyalázott! – kiáltott kétségbeesetten – az én -uram gazember!</p> -<p>A báró himbálta fejét, mintha a foga fájna. Aztán gyöngéden -megfogta Olga kezét, egypárszor végigsimogatta és mondhatatlanul -lágy hangon szólt:</p> -<p>– Meg kell bocsátani, kis anyám, nekünk gyöngéknek mindig csak -meg kell bocsátani.</p> -<p>– Meg kell bocsátani – ismételte Olga, majd hirtelen eszébe -jutott valami.</p> -<p>– Mondd csak, kis apám, te is megcsaltad a mamát?</p> -<p>Az öreg ember elpirult.</p> -<p>– Miket beszélsz – dadogta zavartan – hát minek nézel?</p> -<p>– Úgy-e? – kiáltott föl szinte diadalmasan Olga – ugy-e, hogy -téged sért már a gondolata is? Mert te jó, te becsületes vagy, -hanem az enyém – gazember.</p> -<p>– Nincs igazad, édes leányom – szólt a báró – Deméndy derék, -tökéletes ember. Én sem vagyok jobb nálánál, csak gyöngébb. A -gyönge emberek mind becsületesek, mert a bűnhöz erő kell. Ha -megcsalt, ballépés volt, amilyet valamennyien <span class= -"pagenum"><a name="Page_301" id="Page_301">-301-</a></span> -elkövetnek. A férfiak nem tulajdonítanak oly nagy fontosságot az -ilyesminek. Nem több az, mint egy üveg pezsgőt inni meg, jó -társaságban. Ez a konvenció s ha csak azt tartod becsületes -embernek, aki nem csalja meg a feleségét, a mi társaságunkban -bizony hiába kutatsz ilyen ember után.</p> -<p>– Milyen világban éltem akkor? – kiált föl Olga.</p> -<p>– Olyan világban – felelt szeliden az öreg, – melyet senkisem -hagy el boldogan, aki megismerte. Te, édes kis anyám, a legtovább -kerülhetted ki a megismerését, ne zúgolódjál, hogy későbben ért el -a sors, melyet mások abban a pillanatban ismernek meg, melyben azt -hiszik, hogy övék a mennyország.</p> -<p>Olga csak rázta szegény fejét. Ez a bölcsesség nem fért beléje. -Majd hirtelen megfogta édes apja kezét, ellökte magától és -hátrahanyatlott.</p> -<p>– Aludni akarok, – szólt fás hangon és behunyta szemét. Nyomban -aludt is.</p> -<p>Kömley báró ott ült az ágyánál és nem mert megmozdulni. Vagy egy -óra mulva a beteg fölriadt és minden átmenet nélkül kérdezte:</p> -<p>– Mondd csak, mielőtt mamát ismerted, voltál-e szerelmes?</p> -<p>A báró elpirult.</p> -<p>– Kis anyám – szólt zavartan, – különös dolgokat kérdezel.</p> -<p>A beteg szeme lázban csillogott.</p> -<p>– Minden különös – szólt – és azt akarják, hogy mindent -természetesnek találjak. Felelj! – kiáltott durcás akaratossággal – -akarom, hogy felelj. Meg akarom tudni, hogy az én uram mennyiben -hasonlít másokhoz.</p> -<p>Az öreg úr most már értette leányát és elhatározta magát. Ha így -áll a dolog, majd mond <span class="pagenum"><a name="Page_302" id= -"Page_302">-302-</a></span> olyanokat, hogy hozzá képest Deméndy -arkangyal lesz.</p> -<p>– Felelek, kis anyám, de aztán ne nagyon vesd meg a te szegény -apádat. Ami gyarlóságot felőle megtudsz, az általános emberi -gyarlóság. Hát tudd meg, édes kis anyám, hogy más a szerelem és más -a szeretkezés. Anyádnak jó szívvel mondhatom, hogy előtte soha -senkit nem szerettem s ha Deméndy ugyanazt mondta neked, el is -hiheted. Az ember csak egyszer szeret igazán, de sokszor vétkezik. -Ez, – hogy is mondjam? – hozzátartozik a férfi természetrajzához. -Bocsáss meg, kedves gyermekem, hogy ilyen dolgokat beszél neked a -te szegény öreg apád, nem is igen megy ajkamról a szó, mert lásd, a -trágárság most is pirulásra készt, de meg kell tudnod, hogy hogyan -itéld meg uradat. Nem lettem rosszabb ember, az egészség kérdése -ez, mint a fürdő, mint a táplálkozás, mint a mozgás, a torna, vagy -mi egyéb. Se a szívnek, se az erkölcsnek nincs hozzá köze, -legfölebb az ifjonti könnyelműségnek és életkedvnek. Értesz engem, -kis anyám?</p> -<p>Olga tágra meresztett szemmel hallgatta atyját, a kérdésére -pedig különös jelentősen igent bólintott. Aztán beletemette arcát a -párnába és hang nélkül zokogott. A könye se folyt, csak testét -rázta a roham. A báró szeliden símogatta haját, vigasztaló szót nem -mert ejteni. Végül elcsöndesedett, úgy látszott, ismét alszik.</p> -<p>Így telt el a délután. Elaludt, majd ismét hirtelen fölriadt és -mindennemű kérdésekkel állt elő. A báró is észrevette, hogy még -álmában, vagy ájulásában is egyre az ő nagy kérdésén töprengett, -csudálatos, kifürkészhetetlen rendszerességgel vetvén föl sorjában -a kérdéseket s amit megtudott, azt magában összeillesztgette.</p> -<p>– Mit csinál most Miklós? – kérdezte. <span class= -"pagenum"><a name="Page_303" id="Page_303">-303-</a></span></p> -<p>– Egész éjjel ágyadnál virrasztott. Ki se mozdult a házból. A -szobájában van és föl-alá járva, hallgatódzik minden neszre és -kesereg utánad. Kis anyám, ha látnád, megesnék rajta a szíved és -nem gondolnád többé, hogy nem szeret.</p> -<p>Majd újabb kérdés:</p> -<p>– Mondd csak, a házas embernek is az egészsége parancsolja, hogy -szeretőt tartson?</p> -<p>Az öreg úr előre remegett már minden ilyen kérdéstől. Szegény -feje alig tudott valamit a léhaságok világából, de érezte, hogy -mennél általánosabbá, mennél kötelezőbbé teszi őket a férfi -számára, annál jobban menti azt az egyet, akire leánya gondol. Most -is ebből a szempontból felelt:</p> -<p>– Mi tűrés-tagadás, kis anyám, ez is megesik.</p> -<p>– Mikor?</p> -<p>– Hát… tudod, erről bajos beszélni, például amikor a feleség -beteg, vagy gyönge, bizony akkor megesik, hogy…</p> -<p>Tovább nem mondta. Olga fehér lett, mint a kréta és rémülten -nézett apjára. Majd valami őrületes dühvel fakadt ki:</p> -<p>– Hát mért nem tanítjátok meg erre a leányotokat? Miért kellett -bután és tudatlanul belemenni egy életbe, mely tele van -förtelemmel, utálattal és veszedelemmel? Miért nem mondjátok meg, -hogy a házasság baromi állapot és miért adtok férjhez egy leányt, -aki gyönge és beteg?</p> -<p>– Kis anyám! – kiált megrettenve az öreg úr.</p> -<p>– Én vagyok az oka, én vagyok az oka! – kiáltott magánkivül -Olga. Kicsi hangját annyira megfeszítette, hogy majd megszakadtak a -hangszálak. Szerencsére ismét elfogta a hangtalan síró roham, mely -annyira kimerítette, hogy halálszerű <span class="pagenum"><a name= -"Page_304" id="Page_304">-304-</a></span> álomba merült, melyből -aznap már nem is ébredt föl.</p> -<p>Édes apja csak ült mellette és gondolkodott. Olyasfélét érzett, -hogy tennie kellene valamit. Például fogni a leányát és vinni -magával, el ebből a világból, amely tönkreteszi a tisztát és -valóságos belső titkos tanácsossá őt. De eszébe jutott a felesége -és sóhajtott. Az fog történni, amit ez akar, tehát neki semmi köze -a dologhoz. Csak a vejére gondolt nagy keserűséggel. Majd -reménykedik: hátha nem igaz? csak valami gonosz látszat szól -ellene? De nyomban ezt a föltevést is elejtette; a felesége is -hiszi, tehát igaz. Az az ember, akiről azt hitte, hogy nincs más -gondolata, csak Olga, szeretőt tart. Borzasztó. És a perfekt -világfi nem tud annyira vigyázni, hogy titokban maradjon a -bűne.</p> -<p>Hat óra után beállított Kömleyné. Mi ujság? Alszik? akkor a báró -mehet. Úgy látszik, a gyerek kezd már csillapodni, akkor át is -szállítjuk magunkhoz.</p> -<p>– Válást akar? – kérdi félénken a báró.</p> -<p>– Természetes. Olgának jó izlése van, undorodik attól az -embertől. Ok van rá bőven, együttmaradásra meg nincs egy sem.</p> -<p>A báró kezet csókolt feleségének és ment. A Deméndy -dolgozó-szobája előtt megállt habozva, fejét csóválta és tovább -akart menni. De az ajtó nyílt és Deméndy előtte állt.</p> -<p>– Hogy van Olga? – kiáltott izgatott hangon, – hát te sem -tartasz érdemesnek, hogy róla értesíts?</p> -<p>– Alszik – mondja halkan a báró, majd erőt vett rajta a -keserűség. – Miklós, Miklós, ezt nem vártam volna tőled.</p> -<p>– Mit? – fakadt ki Deméndy – mit nem vártál tőlem? Ne -beszéljetek többet erről a dologról, <span class="pagenum"><a name= -"Page_305" id="Page_305">-305-</a></span> mert nem tudom, mit -csinálok. Az én vétkem komisz, de nem komiszabb akárki másénál. -Hanem amit a feleséged csinált, az példátlan, az… az… nem, nincs -arra szó.</p> -<p>– Mit csinált? – kérdi az öreg elképedve.</p> -<p>– Ő rendezte az egész dolgot, ő tört ellenünk, még mielőtt -valamit tudott volna, ő fogta fel leveleimet, ő világosította fel a -leányát és… és ő öli meg a feleségemet. De ha az bekövetkezik, -Kömley Ede báró úr, vigyázzon a feleségére, mert számadásom -rettenetes lesz!</p> -<p>Az ablak felé fordult s ketté harapta a szivart, melyet foga -között szorongatott.</p> -<p>– Állok elébe – szólt csöndesen a báró, a feleségemről azonban -ne gorombáskodj, mert azt nem tűröm el.</p> -<p>Ezzel ment. Deméndy nem is hallgatott rá, nem is értette. Hogy -mi gyötörte oly rettenetesen? Azt hitte, a felesége veszedelme. Úgy -is érezte, hogy most már igazán, szerelmesen szereti a kicsi -asszonyt. De voltaképpen csak a felelősség érzete sujtotta. Meghal, -gondolta és ő ölte meg. Ezt nem tudja elviselni. Ezért a hosszú, -magános órák töprengéseiben, vívódásaiban bűntársul magához -láncolta Kömleynét, majd egyetlen bűnösül. Szenvedjenek együtt.</p> -<p>Fásultabb óráiban, ha hallotta, hogy Olga nyugodtan beszélget, -vagy alszik, elfogta a skepszis.</p> -<p>– Dehogy hal meg! gyöngébb, mint más, de nem különb. Az -asszonyok nem halnak meg a szerelemtől, a csalódástól sem. Ki fogja -heverni és akkor vagy megbékül, vagy elválik. – Szabad leszek, -gondolta tovább és iparkodott örülni a szabadságnak, de nem tudott. -Szíve összeszorult a gondolatra, hogy kicsi édese elhagyja. Majd -ismét ellágyult: ha nem is hal bele, de kigyógyulni, <span class= -"pagenum"><a name="Page_306" id="Page_306">-306-</a></span> -boldoggá lenni szegény nem fog többé soha.</p> -<p>Már több huszonnégy óránál, hogy otthon van, mindig magában, -mindig ezekkel a gondolatokkal elfoglalva. Aztán meg kivertnek -érezte magát a saját házában. Olykor gyerekesnek is látta -helyzetét. Ide dugták, nem szabad mutatkoznia, fogoly, akit majd -csak a bíró elé fognak vezetni. Eh, ezt nem tűri.</p> -<p>Majd féltékenység bántotta. Voltaképen az anyja sem kevésbé -vétkes, mint ő, mért hogy mégis hozzászít, őtőle pedig írtózik? Tán -nem is szereti, nem is szerette. Még a megcsalt asszonyban is kell -élnie a szerelemnek. Az a pár mondat pedig, amit a kulcslyukon -keresztül meglesett, oly dermesztően szívtelennek hangzott.</p> -<p>– Annál jobb – gondolta sóhajtva – ha szerelméből is kigyógyult, -akkor még lehet belőle valami. Talán grófné is – tette hozzá, az -anyósa becsvágyára gondolva.</p> -<div class="chapter"> -<h3>2.</h3> -</div> -<p>Reggelre Olga úgy érezte, hogy már semmi baja sincs. Még a szíve -sem fáj, még boldogtalannak sem érezte magát. Csak nem tudott -fölkelni. A sikertelen kisérlet után rosszra fordult a kedve és -egyedül akart maradni. Beteg volt, akarhatott. Csak egyedül, -egyedül, nem szólni senkihez, nem hallani senki szavát. Behunyt -szemmel, a fal felé fordulva, szinte egész nap mozdulatlanul -feküdt. Édes anyja, majd édes apja óvatosan be-benézett hozzá, de -látván, hogy nyugodtan fekszik, nem háborgatták. Jó a nyugalom.</p> -<p>Estére aztán mintha fölébredt volna. Fölült ágyában és vidáman -kiáltotta:</p> -<p>– Éhes vagyok! <span class="pagenum"><a name="Page_307" id= -"Page_307">-307-</a></span></p> -<p>Kapott egy kis tejet, egy kis sonkát, ezt roppant jókedvvel -fogyasztotta el. Aztán körülnézett, mint az elkényeztetett gyerek, -egyszer csak azt mondta:</p> -<p>– Hát Miklós merre van?</p> -<p>– Látni akarod? – kérdi meglepetve a báróné.</p> -<p>– Hogyne!</p> -<p>– Vigyázz leányom, ismét megárt, mint tegnap.</p> -<p>– Akkor csak ujonc voltam, most már nem lesz baj. Aztán végre is -az asszonynak csak kell érintkeznie az urával.</p> -<p>– Nem urad többé – mondja Kömleyné.</p> -<p>– Téved a mama – szól Olga szokatlanul határozott hangon – csak -most lesz igazán az uram.</p> -<p>Kömleynét meglepte ez a hang, elannyira, hogy nem is mert -ellenkezni. Beteg szegény, gondolta, most ne ingereljük föl. Néhány -perc mulva berontott Deméndy. Remélni nem mert, csak iszonyúan -aggódott. Lelkülete annyira fel volt már zaklatva, az aggodalom, a -lelkifurdalás, az elkeseredés, a megalázkodás, hogy mint a kutya -csatangol a házában, aztán meg Éva tolakodása, hogy most már maga -sem tudta, voltaképpen mi bántja. Habozva megállt a szoba küszöbén -és nézte felesége fehér gyermekarcát, melyről semmit sem -olvashatott le. A hajdan oly beszédes nagy szem kicsivé zsugorodott -és teljes egykedvűséggel függött rajta. Sovány kis karját feléje -nyujtva, üdvözölte:</p> -<p>– Jó estét, Miklós, sajnálom, hogy akkora nyugtalanságot okoztam -önnek, mint látja, teljesen fölösleges volt.</p> -<p>Deméndynek a szívébe vágott a hideg hang, a magázás. Odalépett -az ágyhoz s megragadta <span class="pagenum"><a name="Page_308" id= -"Page_308">-308-</a></span> kezét, mely csak első pillanatban -remegett az érintéstől.</p> -<p>– Olga – szólt reszkető hangon – hidd el, hogy mindig -szerettelek és méltó vagyok a bocsánatodra.</p> -<p>– Köszönöm – felelt az asszony és felült az ágyban – szavából -azt látom, hogy nem haragszik rám.</p> -<p>– Én Önre? – Nem volt ereje többé, hogy tegezze a feleségét.</p> -<p>– Igen, barátom, mert sokkal több kellemetlenséget okoztam önnek -én, mint ön nekem. Olyan életre kényszerítettem és oly hazugságokat -követeltem öntől, amik nem valók a mi életünkbe. Megokosodtam, -ennyi az egész, ami történt. És ugy-e bár, nagyon jó, ha az -embernek okos felesége van?</p> -<p>Deméndy nem tudta mire vélni ezt a beszédet. Ránézett és nem -ismert benne többé a feleségére. Igazán csak valami feltűnő -hasonlatosság volt az előtte ülő beteg és a kicsi édes között, aki -tegnapelőtt még a fészekben várta. A gyerekszáj körül kemény -vonások rajzolódtak, a kifürkészhetetlen mélységű szem, melyből hol -rajongó érzelmet, hol meg bohón komolykodó gondolkodást látott, -most hideg értelmességgel, öregesen és józanul tekintett rá és oly -átható közömbösséggel, hogy alig birta állani. Nem értette, de -mégis azt gondolta magában, hogy nincs az a desperatus drámai -jelenet, melyet szívesebben nem fogadott volna, mint ezt a -vérdermesztő előzékenységet, mely mögött érezte, hogy valami -rettentő veszedelem lappang.</p> -<p>Kömleyné is majd kővé meredt meglepetésében. Mégis ő találta föl -magát hamarább és gőgösen fölemelve fejét, közbeszólt:</p> -<p>– Remélem uram, hogy ez a beszéd nem <span class= -"pagenum"><a name="Page_309" id="Page_309">-309-</a></span> vezeti -önt félre a történtek igazi következményei tekintetében.</p> -<p>– Engedje meg, mama – szólt Deméndyné metszően – de a kettőnk -dolgát igazán csak mi ketten fogjuk elvégezni. Nem veszi rossz -néven, ugy-e bár?</p> -<p>Ezt a kérdést úgy hangsúlyozta, hogy Kömleynének meg kellett -értenie. Ezen a hangon szokta ő alkalmatlan férfilátogatóit -kitessékelni.</p> -<p>– Különben is – folytatta Olga – kettőnk között már csak az a -kérdés vár tisztázásra, hogy hová utazunk. Mert az egész história -nem jelent egyebet, mint változást az úti programmban. Tegnapelőtt -még éretlen gyerek voltam, és holmi kegyeletes terveket szőttem, -ezekről persze le kell tenni. Mit gondol barátom, ne menjünk -Tátra-Füredre? Ott igen kellemes társaságot találunk mind a ketten. -Nemde? Hiszen a minisztere is ott tartózkodik, s a klubja is elég -szépen van képviselve.</p> -<p>– Gúnyolódik! – gondolta Deméndy elképedve – mire véljem?</p> -<p>– Ön, mama, – folytatta változatlanul egykedvű hangon Olga – -gondolom, nem akarna velünk jönni. Azt hiszem, nem érezné magát oly -fesztelenül a mi társaságunkban, mint eddig, amióta tudom, hogy az -uram önnek udvarlója volt. Vagy egyebe is? – fordult hirtelen -Kömleynéhez, oly egyszerűséggel, mintha egy gombostű után -kérdezősködött volna.</p> -<p>Kömleyné fölpattant.</p> -<p>– Hogy merészelsz? – kiáltotta reszkető ajakkal.</p> -<p>– Bocsánat, mama – szólt Olga teljes nyugodtan – én csak -kérdezek. Amit eddig mondott, sem én csaltam ki önből. Azt hittem, -ön szeret ezekről a dolgokról beszélni. <span class= -"pagenum"><a name="Page_310" id="Page_310">-310-</a></span></p> -<p>Kifáradt és hátrahanyatlott.</p> -<p>– Beteg vagy – szólt Kömleyné hidegen – alkalmasint lázad is -van.</p> -<p>Olga mosolygott és behunyta szemét.</p> -<p>– Tartok tőle – szólt gyengén, – hogy ezentúl mindig lázam lesz. -Nem értem, hogy amikor olyan vagyok én is, mint a többi okos -asszony, miért tartanak betegnek.</p> -<p>A beszélgetés erre megszakadt. Olga úgy feküdt, mintha aludna. -Kömleyné izgatottan járt fel-alá a szobában, Deméndy pedig -elfogultan ült a felesége ágyán és az érzéketlen fehér arc -vonásaiból magyarázatot akart olvasni e különös viselkedéshez. -Olykor tekintete rátévedt anyósára, ki még most is gőgös és hideg -tudott lenni, noha járása-kelése és a gyilkos, megvető tekintet, -melyet olykor vejére vetett, óriási izgatottságra vallott. Végre is -nem állhatta tovább.</p> -<p>– Azt hittem – szólt – ön is idétlennek fogja találni ezt a mi -együttlétünket, és véget vet neki. Tévedtem, ennélfogva leányomnak -le kell mondania ápolásomról.</p> -<p>Deméndy némán meghajtotta magát, ezzel vette tudomásul anyósa -távozását, aki köszönés nélkül becsapta maga után az ajtót, hogy -Olga felriadt.</p> -<p>– Elment? – szólt fejét fölemelve.</p> -<p>– A mi rossz szellemünk – mondja Deméndy mély keserűséggel. – -Olga, édes, ugy-e, csak a mama miatt beszéltél oly rettentő hidegen -és most ismét olyan leszel, mint voltál, az én édes egyetlen, kicsi -édesem, akinek sohasem lesz többé oka panaszkodni az urára.</p> -<p>Olga fejét rázta. Egy pillanatra szeme rajta függött az urán -valami bús, sirató szeretettel, aztán ismét hideg és okos volt, -mint azelőtt.</p> -<p>– Nem, Miklós, amit mondtam, nem volt <span class= -"pagenum"><a name="Page_311" id="Page_311">-311-</a></span> -komédia. Hiszen ha volt okom valamit meggyűlölni, úgy a komédia az. -Igazán és őszintén mondom, amit igazán és őszintén gondolok. -Megnyilt a szemem és tisztán látok. Gondoljon Don Quijote-ra, aki -kijózanodik hóbortjából és már tudja, hogy nincs többé lovagkor, de -nem hal meg. Ilyen vagyok most én. Nem haragszom magára, ön nem -vétett nekem semmit. Sőt jó volt hozzám és iparkodott legalább -látszatban megszerezni nekem azt a lovagi szép világot, melyben én -képzelődtem. A fészek! – kiáltott föl és kacagott. – Szegény -barátom, képzelem, mennyit kellett szenvednie amiatt a fészek -miatt. Még ma széthordatom.</p> -<p>– Ezt nem fogod tenni – kiált Deméndy – nem, nem engedem, lesz -még idő, édes, amikor boldogok leszünk a fészekben, addig hadd -várjon reánk.</p> -<p>Olga komolyan nézett az urára.</p> -<p>– Ne gyerekeskedjék, Miklós, csak nem kezd most ön hinni Don -Quijote-ba? Önnek eddig nem volt igazi felesége, mert éretlen -gyerek voltam és ostobaságokra kényszerítettem. Ezentúl igazi -felesége lesz, olyan leszek, mint a többi és ön is olyan lehet -akkor, amilyen, sőt azt akarnám, hogy még szabadabban élhessen -hajlamainak, mint a többi férfi, mert megszolgált érte. Azért azt -is gondoltam, hogyha végleg még nem szakított vele, oda vihetné azt -az Évát is.</p> -<p>Deméndy ajkába harapott.</p> -<p>– Nem teszi helyesen, ha gunyolódik velem – szólt halkan.</p> -<p>– Bocsásson meg, nem akartam bántani. Tehát jó, ne hozza -magával, akkor kettős igyekezettel rajta leszek, hogy pótoljam -őt.</p> -<p>Deméndy alig türtőztethette magát.</p> -<p>– Olga – szólt összeráncolt homlokkal – <span class= -"pagenum"><a name="Page_312" id="Page_312">-312-</a></span> magán -nagy sérelem esett, rettentő szenvedést okoztam önnek, joga van -szeget-szeggel viszonozni. De remélem, egy idő mulva be fog telni -az elégtétellel, mert nincs az a sérelem, melyet örök időn át -kellene expiálni.</p> -<p>– Ön nagyon érzékeny, uram és ezt fölötte sajnálom. Értsen meg -végre. Nem az a célom, hogy önt boldogítsam, hanem hogy teljesítsem -azt a kötelességet, melyet a józan világ a feleségre hárított. Nem -szabad követelőnek lennem, nem szabad szentimentálisnak lennem és -nem szabad betegnek és gyengének lennem. Mindezt meg fogom tenni, a -többihez semmi közöm.</p> -<p>– Higyje el, Olga, én igazán, mélyen és forrón szeretem!</p> -<p>– Ez is hozzátartozik a házassághoz? – kérdi egész komolyan – -akkor azt is elvállalom, hogy szeretem. Ámbár azt hiszem, az egy -kissé tökéletlenné teszi a házasságot. És most, barátom, engedje -meg, hogy a beteg jogával éljek: hagyjon magamra, fáradt vagyok, a -viszontlátásra holnap!</p> -<p>Kezet nyújtott Deméndynek, aki az ajkához emelte. Aztán mély -megindulással föléje hajolt. Deméndyné nem ellenkezett. Nyitott -szemmel nézett az urára, amíg az forró csókot nyomott az -ajkára.</p> -<p>– Nem lesz mindig így – rebegte a férfi s az ajtóból ismét -visszafordult és újból megcsókolta – meg fogod látni, hogy -visszatérnek fészkünkbe a régi istenek, akikről azt hiszed, hogy -meg kell őket tagadnod.</p> -<p>Deméndyné csak intett a fejével, nagyon fáradt volt.</p> -<p>Másnap az államtitkár, elvégezvén a miniszteriumban szabadsága -ügyét, délben visszatért s meglepetve hallotta, hogy felesége -fölkelt és <span class="pagenum"><a name="Page_313" id= -"Page_313">-313-</a></span> kikocsizott. Egy pillanatig aggódott: -hátha ebben is baj van, de csakhamar megnyugodott. A hálószobában -ugyanis ismét föl volt állítva a másik ágy. Valamit gondolt és -lopva átsietett a fészekbe. A fészekből ki voltak hordva a -pálmák.</p> -<p>Az államtitkár csóválta a fejét. Mi lesz még ebből? Az élet, ha -ilyen lesz, amilyennek a felesége most vele érezteti, egyszerűen -elviselhetetlen. Nem értette magát. Hiszen valamikor a szó szoros -értelmében ez volt az ideálja. Sőt ezt várta is a házasságtól. Egy -feleség, aki nem követelő. Egy viszony, mely szentesített voltánál -fogva leköti a szenvedélyt és nyugodalmat biztosít. Hát ez most -mind megvan. Igen, de valami szörnyű malicia rejlik mögötte, s -valami iszonyú szenvedés. Mert abban egy pillanatra sem tudott -hinni, hogy Olga csakugyan a mivoltában, a lelkében, az érzésében -olyan lehetne, amilyennek szavaiban és tetteiben magát mutatja.</p> -<p>– Hiszen ha valóban olyan volna – gondolta – akkor elbánnék a -maliciáival, s magamhoz tudnám kényszeríteni a szívét is. De -szenved, szegényke szenved, nem értem, micsoda rettentő hatalmat ad -ennek az asszonynak fölöttem a szenvedése!</p> -<p>Már három órára járt az idő, mikor a kocsi berobogott. Tele volt -rakva csomagokkal, skatulyákkal.</p> -<p>– Megbocsát – szólt mosolyogva – hogy késtem, amint látja, -bevásároltam és ez megmagyaráz mindent. Nincs asszony a világon, -aki el ne késnék, amikor bevásárol.</p> -<p>Egy kicsit ki is pirosodott a nagy bevásárlásban, melyet most -végzett először anyja nélkül. Deméndy ránézett és csodálta. -Bizonyos bájos rugalmasság volt egész mivoltán, a kicsisége is -mintha erővé változott volna. Apró kacér kalapkája <span class= -"pagenum"><a name="Page_314" id="Page_314">-314-</a></span> alatt -arca az operette soubrettekére is emlékeztette. Semmi gyerekesség, -semmi ügyefogyottság, ez az asszony igazi asszonnyá változott!</p> -<p>Ebéd alatt pedig csak bevásárlásairól beszélt, meg arról, hogy -mennyi dolga lesz azután. Hogy kimélje magát? – kacagott. Soha -életében oly erősnek és oly jól nem érezte magát. De alig van -ruhája, az sem az ő ízlése szerint való. Délutánra berendelte a -varrónőjét, lesz dolog a válogatással, a kombinálással, eltart ez -vagy három napig is. Aztán a sok próba, meg mi, de azért nem baj, -asszonynak élvezet, ha ruházatával bajlódik, de aztán majd -meglátja, hogy milyen szép is lesz minden. Még divatot is csinál -Tátrafüreden.</p> -<p>– A tanácsára is szükségem volna – szólt azután, – hiszen önnek -akarok öltözködni és még nem ismerem az ízlését. Nem mutathatná meg -Évát? Szeretném látni, hogyan öltözködik.</p> -<p>Deméndy lecsapta a kést és ránézett az asszonyra, aki egészen -elfogulatlanul állta tekintetét.</p> -<p>– Olga! – szólt csöndesen, szinte könyörögve és legyűrte -ingerültségét.</p> -<p>– Nem akar megérteni – folytatja csökönyösen az asszony – -mondtam már, hogy viszonyát egészen természetesnek találom s mivel -tudom, hogy ez a hölgy le tudta magát kötni, meg akarom szerezni az -eszközöket, hogy én is leköthessem. Én tetszeni akarok önnek, -Miklós, s önt ez sérti.</p> -<p>– Ne akarjon nekem tetszeni, önnek erre semmi szüksége.</p> -<p>– Aztán meg kiváncsi is vagyok – folytatja Deméndyné – igazán -kiváncsi vagyok, hogy milyen az a leány. Mondja, hasonlít rám? -<span class="pagenum"><a name="Page_315" id= -"Page_315">-315-</a></span></p> -<p>– Nem – nyögi Deméndy a fogai között.</p> -<p>– Vagy a mamára? – kérdi, jó étvággyal falatozva.</p> -<p>– Ne kínozzon már.</p> -<p>– Hiszen csak kiváncsi vagyok. Aztán ugy-e nem került annyiba, -mint én?</p> -<p>Deméndy nem bírta tovább. A vér elborította agyát.</p> -<p>– Kedves Olga – szólt fojtott hangon – ön számot tarthat -mindenre, amit egy megbántott asszony elégtételül megkíván, de én, -bármennyire akarnám is, nem vagyok képes arra a szerepre, melyet -velem játszatni akar. Ha semmiképen sem akar megbocsátani, akkor -történjék meg inkább a legrosszabb, ami rám csak képzelhető, -váljunk el. Ne féljen, ez sem enyhébb bosszú, mint az öné, de -legalább illőbb önhöz is, én hozzám is.</p> -<p>Deméndyné lehajtotta fejét, merengő szomorúságában ismét -megnyilatkozott a régi édes, de aztán csak rázta fejét és vége -volt.</p> -<p>– Erről szó sincsen – mondotta – nekem jogom van ahhoz, hogy -igazi asszony legyek, mint a többi. Odaadó leszek, hű leszek, -szerető is leszek, de azt egy férfi sem kívánja a feleségétől, hogy -törődjék az ő érzékenységével.</p> -<p>– Akkor, kedvesem, én teszem meg a kellő lépéseket.</p> -<p>– Ezt nem fogja tenni, mert gyávaság volna. Tessék megzabolázni -engem, ha férfi, idomítson, parancsoljon, védekezzék, vagy -büntessen. Ha tetszik, veszekedjék, legyen kíméletlen és aztán -kárpótolja magát a házon kívül, de megszökni nem engedem. Végre is -nem én vagyok házasságtörő, hanem ön. Mi oka volna önnek válni?</p> -<p>– Úgy beszél – szól keserűen Deméndy, – <span class= -"pagenum"><a name="Page_316" id="Page_316">-316-</a></span> mintha -az édes anyja oktatta volna ki. Ez a kegyetlenség becsületére -válnék ő méltóságának is.</p> -<p>– Egy okkal több, hogy tovább is ilyen maradjak. Hiszen önnek, -mint tudom, faibleje volt ez a kegyetlenség.</p> -<p>Farkasszemet néztek egymással. Deméndyben forrt a vér, de csak -türtőztette magát. Olga fölkelt és kezet nyújtott neki.</p> -<p>– Egészségére.</p> -<p>Deméndy ajkához vitte. Olga közel hajolt hozzá.</p> -<p>– Nem akar megcsókolni?</p> -<p>– De igen.</p> -<p>Hidegen, formálisan homlokon csókolta. Aztán az egyik jobbra, a -másik balra ment.</p> -<p>– Ezt nem fogom elviselni – mondotta magában Deméndy, de azért -csak elviselte.</p> -<p>Felesége csakugyan egész délután a varrónőjével volt elfoglalva. -Deméndy járt az elintézendő dolgai után, este a klubba is betért. -Mikor hazaért, Olga már ágyban volt. Nincs semmi baja, csak egy -kicsit fáradt, egy kicsit lusta. Vacsorálni is fog, ha nincs -kifogása ellene, majd az ágya mellett fog teríttetni.</p> -<p>Aztán magyarázgatta, milyen ruhákban állapodott meg. Egyet maga -is komponált. Extravagáns, de nagyon szép, határozottan tetszeni -fog. Egy angol derék, francia dísszel és betyárujjakkal. Majd -meglátja, milyen pikáns lesz benne.</p> -<p>– Igaz is – szólt azután, – már délben akartam kérdezni, -fölkereste már Évát? A levelében még egy találkozást követelt.</p> -<p>– Nem! – förmedt föl Deméndy durván.</p> -<p>– Rosszul tette – mondja Olga – s igazán kérem, ne -érzékenykedjék, mikor erről beszélek, de a magam érdekéről van szó, -azért teszem. <span class="pagenum"><a name="Page_317" id= -"Page_317">-317-</a></span> Önnek teljesítenie kell e hölgy -kívánságát, hogy botrányt ne csináljon. Ez fölötte kellemetlen -volna, mert ha nyilvánosan is tudomásomra jut az eset, akkor a -társaság kedvéért nekem is scénákat kellene csinálnom. Úgy-e?</p> -<p>– Sohse törődjék vele, majd elintézem a magam dolgát.</p> -<p>– Akkor jól van, hiszen egyebet sem akarok, mint hogy -elintézze.</p> -<p>Így végződött a vacsora.</p> -<p>– Nem akar elmenni? Az est igen kellemes. Sajnálom, hogy olyan -fáradt vagyok, de talán holnap vele mehetek.</p> -<p>– Köszönöm, itthon maradok.</p> -<p>– Vigyázni kell az egészségére – folytatja Deméndyné – a többi -urak, akik még itt vannak, nem ülnek otthon, s bizonyára az -egészségük kívánja meg, hogy házon kívül szórakozzanak.</p> -<p>– Ön virtuózságra vitte a csipkedést – fakad ki Deméndy vonagló -ajkkal – de jól van, tűrni fogom, amíg önnek csak jól esik.</p> -<p>– Jó mesterem volt – suttogja Olga és lehanyatlik a feje. -Deméndy fölébe hajol és két könnycsepp szivárog szemébe.</p> -<p>– Édes, édes! suttogja az asszony fülébe.</p> -<p>Ez a kezével egy párszor végig simítja a férfi haját, aztán -ellöki magától és csukott szemmel int neki: menjen.</p> -<p>Aztán hirtelen, mintha most jutott volna eszébe, -fölkiáltott:</p> -<p>– Azaz hova is gondolok? Hiszen este van s ez a szoba az öné is. -Tehát tetszése szerint, Miklós. Ha éppen szüksége van rám, ne -tekintse, hogy fáradt vagyok, ezt csak úgy mondtam.</p> -<p>Deméndy ezt is lenyelte. Az ajtóból visszafordult, felesége -meredt szemmel bámult utána, de teljesen érzéketlenül. <span class= -"pagenum"><a name="Page_318" id="Page_318">-318-</a></span></p> -<p>– Megtébolyodott – gondolta elhülő vérrel – nagy isten, mi lesz -ebből?</p> -<p>Az éjszakát dolgozószobájában töltötte. Másnap egész nap nem -találkozott feleségével. Időt akart neki engedni és ki akart térni -a gyilkos előzékenység elől, mellyel szegény Olga vele szembe -tüntetett. Vendéglőben ebédelt, aztán a minisztériumban belevájta -magát a munkába s öreg este volt, mire elszorult lélekkel hazafelé -tartott, ahol otthont többé nem talált.</p> -<p>Olga szalonjában várta, divatképeket tanulmányozva. Egy szóval -sem kérdezte, hol volt napközben, ellenben a legaprólékosabban -beszámolt a maga dolgaival. A bútorokat már bevonatta, a ládákat -lehozatta, két nap alatt teljesen rendben lesz, utazhatnak. Aztán -hozzátette:</p> -<p>– Sajnálom, hogy intézkedésemmel megfosztottam éjjeli -kényelmétől. Már jóvátettem hibámat, melyet nem is kellett volna -elkövetnem ha egy kicsit gondolkodom. Az a rend, hogy külön szobája -legyen, hát miért kényszeríteném a régi parasztsághoz? -Berendeztettem önnek öltözőmet, szomszédok vagyunk, de nem zavarom. -Bizony, nagyon okos rendszer ez, nem hiába olyan általános.</p> -<p>– Mit gondol Olga, – kérdi Deméndy szeliden – mi lesz ennek a -vége?</p> -<p>Az asszony rideg arca erre a kérdésre felengedett, merengve -sütötte le szempilláit, úgy mondta, suttogó hangon:</p> -<p>– Meg fogunk öregedni és akkor vége lesz mindennek. Nem hiszek -már a halálban.</p> -<p>– Így nem akarok megöregedni – válaszol Deméndy vonagló ajkkal – -inkább főbelövöm magamat.</p> -<p>– Nem, nem! – sikolt Olga és rémülten tárja karjait ura elé. Ez -boldogan szökik melléje, <span class="pagenum"><a name="Page_319" -id="Page_319">-319-</a></span> a melléhez szorítja és forró -csókokkal borítja el arcát.</p> -<p>– Tehát szeretsz, úgy-e szeretsz még? Ó édes, tudtam, hogy csak -meg akarsz büntetni, de a szíved örökre az enyém.</p> -<p>Az asszony karja lehanyatlik, arca, melyet a férfi elvakult -csókokkal borít el, irtózatot és szörnyű fájdalmat tükröztet -vissza. Fel is szisszen és összeszorítja fogát – ha Deméndynek csak -egy csöpp józansága van, láthatta, hogy felesége az ő karjaiban -most tízszeresen érzi azt a kínt, melyet a fészekben a kelletlen -szeretkezések közepette ő szenvedett annyiszor végig.</p> -<p>– Szeretsz? – súgja Deméndy egészen boldogan.</p> -<p>– Igen – mondja Olga kurtán.</p> -<p>– Milyen hidegen mondod.</p> -<p>– Szeretlek, – ismétli Olga – most már elég meleg?</p> -<p>Deméndy elereszti feleségét, kijózanodott. Szomorúan néz rajta -végig és nehéz sóhajjal mondja:</p> -<p>– Tehát mindennek vége! Így is jó.</p> -<p>Olga újból megijed.</p> -<p>– Kis uram, – kiáltja – nem igaz, én… én… igazán szeretlek.</p> -<p>– Nem – szól Deméndy a fejét rázva – azért mondja, hogy meg ne -öljem magamat. Én pedig azt mondom magának, amit a fészekben -annyiszor hallottam, hogy szerelmet nem lehet hazudni, megérzi azt -az ember, ha igazán szeretik, azt is, ha csak mutatják.</p> -<p>Olga magához intette az urát. Megfogta fejét és a füléhez -hajolt:</p> -<p>– Nem érzed? – súgta.</p> -<p>– Édes – kiáltott boldogan Deméndy, ez ismét a régi felesége -volt – most már érzem és esküszöm neked, hogy soha, de soha… -<span class="pagenum"><a name="Page_320" id= -"Page_320">-320-</a></span></p> -<p>– Ne esküdj, – súgja az asszony és szájára teszi kezét – hagyjuk -a jövőt és hagyjuk a multat. De úgy-e, már nem gondolsz arra, hogy -meghalj?</p> -<p>– Nem, érzem, hogy igazán megbocsátasz.</p> -<p>– Meg fogom próbálni, Miklós, ne haragudj, de csak ennyit -mondhatok. Szeretlek és amíg kínoztalak, akkor is szerettelek. De -még undorodom magamtól, azt hittem, bele fogok halni és mégis élek. -Meg fogom próbálni, hogy újból megszokjam az életet.</p> -<p>– Édes, – áradozik Deméndy – a csapás nagy és váratlan volt, -értem, hogy hamarosan nem teheted magad rajta túl. De el fogod -felejteni és meg fogod szokni a te bűnös uradat, aki azért nem volt -sohasem rossz. Bízzál bennem, édes, idővel minden jó lesz.</p> -<p>– Jó lesz, – ismétli Olga – igen, idővel.</p> -<p>És három napot töltöttek még Budapesten, valami ősziesen bús -boldogságban. Olga gyöngéd és érzelmes volt. Az ura ölelését nagy -szeretettel fogadta, viszonozta is, bizonyos anyás odaadással, de -jókedv nélkül és mindig csak úgy, hogy az urának engedett. Aztán -elutaztak, a társaságba vegyültek és Deméndy a zajos életben -kezdett feléledni és kevésbbé figyelte feleségét. Látta, hogy nem -olyan, mint volt, de boldogan mondogatta magában: olyan most ez az -asszony, amilyennek lennie kell. Olykor arra is gondolt, hogy -megéri ezt az eredményt a krizis, melyen keresztülmentek, neki is, -aki felszabadult a kényszerromantika alól, Olgának is, aki most -igazán bízhatik benne – ilyen feleség mellett semmi oka többé a -csapodárságra. <span class="pagenum"><a name="Page_321" id= -"Page_321">-321-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>3.</h3> -</div> -<p>Július vége felé járt már az idő, mikor a reggeli után a -póstáról érkezett leveleket bontogatták. A sok hivatalos és nem -fontos irka-firka között az államtitkár egy keskeny hajtású levélre -bukkant, melynek láttára a vér szívébe tolult. Ránézett a -feleségére, hátha nem vette észre, de ez is halványan megkövülve -ült a széken és rémülten meredt az ura arcára, melyről világosan -leolvashatta a pillanatnyi ösztönszerű gondolatot: Jó volna -elrejteni a levelet. Hátrahanyatlott székén, Deméndy gyors és -bosszus mozdulattal feltépte a levelet, belenézett és odadobta az -asztalra.</p> -<p>Míg izgatottan járkált fel-alá a kis szobában, egyre folyt -közöttük a néma tusa. Az ember reménykedett: nem fogja megnézni a -levelet. Az asszony habozott: hozzányuljon-e, vagy várja be, míg az -ura odaadja? Ó, a hajtásáról is megismerte, miféle levél az. S amíg -előtte az asztalon feküdt s csak messziről elmosódva látta azokat a -rettentő kézvonásokat, a szíve megdermedt. Mind a kettőben -egyszerre feltámadt annak a jelenetnek az emléke, mikor Olga -szemébe vágta urának a szeretője levelét. Egyszerre csak ugyanott -tartottak, mint akkor s tudták egymásról, mire gondolnak. Olga -üvegesedő szemmel bámult az urára s lassankint újból elfogta az -akkori remegés, mind jobban rázogatva kicsi testét. Deméndy -odaugrott hozzá és karjaiban felfogta. Az asszony rettentő -erőfeszítéssel iparkodott erőt venni a rohamon s egyszerre csak -mohón, elvakultan kapott a levél után s elolvasta. Rövid volt, -metsző és fenyegető. Még mindig várja az értesítést, de már nem -soká. Ha három nap alatt választ nem kap, személyesen fogja -felkeresni. Nem pénzről van szó, hanem elégtételről. Őt nem -<span class="pagenum"><a name="Page_322" id= -"Page_322">-322-</a></span> lehet ily durván ellökni, sem pedig -lekenyerezni. Elégtételt követel, mely ha nem kielégítő, ő nem -tudja, mit csinál majd.</p> -<p>A levélre nézett, aztán az urára.</p> -<p>– Vasra veretem, – csikorogta ez a foga között – ha ide mer -jönni.</p> -<p>– A szeretőd! – sikoltja Olga és hanyatt esik. Vége volt az -erejének. Még próbált magán uralkodni, de teljes mértékben kitört -rajta az idegláz. Sírt és reszketett és hangosan felkiáltott, -valahányszor az ura hozzá akart nyúlni.</p> -<p>Vége volt a komédiának, a kicsi asszony nem bírta tovább. -Deméndy csak most látta, hogy kevés együttlétük alatt Olga csak -magára erőszakolta a nyugalmat és szerelmet s most, hogy ez az -átkozott levél újból emlékeztette nagy csalódására, nem bírta -tovább. A csillapodás óráiban még próbált a régi lenni, nem tudott. -Olykor még közömbösen szóba ejtette a levelet s biztatta Deméndyt, -hogy válaszoljon, nehogy az a leány csakugyan botrányt csináljon. -Sőt egyszer maga is bele fogott egy levél írásába, amelyben arról -akarta azt a hölgyet értesíteni, hogy ide ugyan hiába fárad, mert ő -tud az ura apró kalandjairól, ő róla is és épen nem sikerül a -bosszúállása, ha azt hiszi, hogy családi boldogságukat feldúlhatná. -Papirosra vetett néhány betűt, aztán megirtózott tőle és -visszaesett. Deméndy kétségbeesve nyugtatgatta; ebből is láthatja, -mennyire őszinte a megtérése, hogy abszolute nem is gondolt már -azzal a leánnyal, hogy felejtse el az egész dolgot és bízzék -benne.</p> -<p>Olga igent bólintott, de csak nem sikerült megnyugodnia. Néhány -nap mulva fellábadt ugyan, ki is kocsizhattak, de az árny, mely a -hűtlenség felfedezése óta közéjök férkőzött, most már nem akart -eloszlani. <span class="pagenum"><a name="Page_323" id= -"Page_323">-323-</a></span></p> -<p>Ötödnapra egy kocsi állt meg a szálló előtt. Az erkélyen ültek, -Olga kendőbe burkolva, mert hűvös volt, Deméndy mellette ült és a -kendő alatt a magáéban szorongatta felesége kezét. Ahogy a kocsi -alattuk megállt, Olga ültéből felugrott és a rémülettől elszorult -torokkal kiáltani akart, de nem tudott. Egy szempár csüggött rajta, -oly áthatóan lobogva, hogy rögtön megismerte: ő az, idejött!</p> -<p>– Mi lelt? – riad fel Deméndy. Olga még mindig némán a -rémülettől a kocsira mutat, Deméndy odanéz, épen csak a gyászruhás -magas alakot láthatja, amint a kapu alatt eltünik, de ennyi is elég -volt. Ösztönszerűen magához kapta feleségét, aki mint a megriadt -madár búvik a kebléhez és görcsösen a nyakába kapaszkodik.</p> -<p>– Ne félj, édes, – súgja a férfi és a szobába vonja Olgát – ha -ide jött is, elébed nem fog jutni és én sem fogok vele szóba -állani.</p> -<p>De Olgának nem ez kellett. Tagadólag rázta fejét s most már -iparkodott erőhöz jutni.</p> -<p>– El kell intézned – rebegte iszonyú erőfeszítéssel. – Ne -kímélj, erős leszek.</p> -<p>– De semmi joga, hogy így tolakodik – véli Deméndy és -szívdobogva lesi, mikor lép már ajtajukhoz az a leány, akit most -félelmetes kísértetnek nézett.</p> -<p>– Meg kell tudnia, hogy nincs semmi keresni valója, – mondja -Olga – akarom, hogy megtudja, különben azt hiszi, hogy én… még -mindig…</p> -<p>Deméndy elértette és megrendült. Tehát ezt is. Mélyen lesújtva, -a szíve mélyében siratta a kis édest, akinek még ezt a -martiromságot is el kell miatta viselni. Elborult arccal -gondolkozott és Olga még hizelgett és könyörgött neki, hogy -egyezzék bele, hogy állítsa szembe a volt szeretőjével. -<span class="pagenum"><a name="Page_324" id= -"Page_324">-324-</a></span></p> -<p>Egymáshoz tapadva hallgatództak kifelé és lesték a csengő -hangját. A percek multak; nem jött. Deméndy hol a felesége kezét -szorította, hol a haját simogatta bátorítólag. Közben mind a kettő -egyet gondolt: ide szállt meg, csakugyan, láda is volt a kocsiján s -most már öltözködik.</p> -<p>Keserves húsz perc mult el így, végre határozott, szinte -dörömbölő kopogást hallottak. Férj és feleség összerezzent, Olga -görcsösen az urába kapaszkodott, aztán egy hirtelen szökéssel a -tükör előtt termett s lázasan kezdett a haján igazítani. A -szobaleány jött be és névjegyet adott át. Egy hölgy, aki ide -szállt, küldte és választ vár.</p> -<p>– Várjuk – kiáltott Olga erős, szinte vidám hangon, melytől -Deméndy megijedt – öt perc mulva jöhet.</p> -<p>Aztán dudolva besurrant a hálószobába, magára zárta az ajtót s -mind hangosabban hallatszott ki az éneke. –</p> -<p>– Mit csinálsz, édes? – kérdi Deméndy. Az ének épenséggel nem -volt jókedvű, lelketlenül, üresen szóltak a hangok.</p> -<p>– Mindjárt! – kiált vissza Olga – majd meglátod.</p> -<p>És az öt perc le sem telt, mire Olga kilépett, az ajtóban -megállt és egy rózsát igazított még el hajában.</p> -<p>– Szép vagyok? – kérdi és remegő mosollyal néz az urára.</p> -<p>Szegényke kiöltözködött. Azt az extravagáns ruhát öltötte -magára, melyet ő komponált össze. Különös volt, talán ízléstelen -is, de meghatóan illett erre a gyenge kis testre és -összevisszaságában rávallott a kis test tépett lelkére is. Deméndy -összefacsarodott szívvel fonta karjaiba, úgy csókolta a fülébe: -<span class="pagenum"><a name="Page_325" id= -"Page_325">-325-</a></span></p> -<p>– Édes, drága édes, ha tudnád, mennyire szeretlek.</p> -<p>Odavonta urát a pamlaghoz és maga mellé ültette. A keze egyre -remegett és szeme csillogva szegződött az ajtónak. Még néhány -pillanat és jelentik:</p> -<p>– A hölgy itt van.</p> -<p>– Bejöhet – kiált Olga és felugrik.</p> -<p>Nyomban nyilt az ajtó és belépett Éva. Elegánsan, igézően szép -és halvány volt, gyászruhája még magasabbnak mutatta. Tartásában -dac, gőgösen felvetett fejében erő. Amint a két nő egymást -meglátta, mind a kettő összerezzent. Néhány másodpercig nézték -egymást, aztán Olga reszketni kezdett és mind közelebb húzódott -urához, aki felfogta karjaiban.</p> -<p>– Bocsánat – szólt Éva száraz hangon – azt hittem, egyedül -találom az államtitkár urat.</p> -<p>Ez indulatosan fel akar kelni, de Olga már összeszedte magát és -visszaszorítja helyére.</p> -<p>– Tévedett, – mondja biztos hangon – az én uramnak nincs semmi -titka előttem s én kérettem magát, mert magam akarom elintézni a -dolgát. Tehát csak bátran, mi tetszik?</p> -<p>Éva nem volt erre elkészülve. Hamarosan alig tudott szóhoz -jutni. Olga érezte győzelmét és asszonyi kegyetlenséggel -kihasználta. Ahogy az ura mellett állt, a térdére ült le, átkarolta -nyakát, úgy mondta végtelen szívességgel:</p> -<p>– Üljön le ön is, kisasszony.</p> -<p>Évában felforrt a vér. Nagyon is értette a gyilkos gúnyt. Fülig -elpirult, aztán félig elfordítva fejét, metsző hangon mondta:</p> -<p>– Nem szégyelli magát?</p> -<p>Jobban hatott, mint gondolhatta. Olga lepattant az ura térdéről, -mintha kígyó marta <span class="pagenum"><a name="Page_326" id= -"Page_326">-326-</a></span> volna meg. Deméndy pedig félkarjával -átfogta derekát s lángoló szemmel rontott Évának.</p> -<p>– Megtiltom, hogy a feleségemet bántsa – kiáltotta – és vegye -tudomásul, kisasszony, hogy jogom volna önt zsarolásáért azonnal -letartóztatni.</p> -<p>Éva már feltalálta magát. Megvetően nézett végig az emberen, meg -a feleségén s nyugodtan, lassan mondta:</p> -<p>– Kitelik öntől, noha nem pénzért jöttem. Hála az ön -becsületességének, megtanultam a módját, mint kell pénzre szert -tenni. Nincs is már semmi keresni valóm itt, mert célom a bosszú -volt, a méltóságos asszonynak akartam bemutatni az urát. Tehát tud -róla és nem bánja? Akkor az én boszúm kútba esett. Azok után, -méltóságos asszonyom, amiket az ura nekem önről mondott, fel -kellett tennem, hogy megjelenésem lesújtja. Tehát önről is -hazudott.</p> -<p>– Elég – kiált rá Deméndy.</p> -<p>– Ne hetvenkedjék, – szól kicsinylően Éva – az államtitkár úrral -már semmi dolgom. De a méltóságos asszonynak meg kell magyaráznom, -hogy nincs joga én reám, mint valami nyomorult teremtésre lenézni. -Én se vagyok rosszabb önnél, méltóságos asszonyom, csak leszek. -Kérdezze meg tőle, az urától, akihez oly kérkedve dörgölődzik, -tud-e rólam rosszat mondani? Nem voltam-e tiszta és becsületes, -mint ön, amíg az ő kezébe nem kerültem? S hogy az övé lettem, -mézes-mázas szótól és hazug gyöngédségtől elkábítva, a -szegénységtől lenyügözve, nem tartottam-e neki igaz hűséget – neki? -nem, magamnak – mind a mai napig? Csak kérdezze meg tőle, nem lett -volna-e százszorta boldogabb ő, ha engem hívnának Kömley -baronesse-nek? De nekem nem jutott a törvényes becsületből, mert -<span class="pagenum"><a name="Page_327" id= -"Page_327">-327-</a></span> szegény vagyok, eladott teremtés, mert -kell a pénz, melyet ön épúgy kap, mint én, csak épen nem szorult -rá. Ennyi az egész különbség.</p> -<p>– Ne hallgass rá, édes – szól Deméndy nyugtalanul, de Olga int -neki, hogy hallgasson és előre hajtja fejét s figyelmes nagy -szemével mondja Évának: folytassa.</p> -<p>– Látja rajtam ezt a fekete ruhát? – folytatja ez fájdalmas -keserűséggel – az öcsémért viselem. Ártatlan, aranylelkű fiú volt, -miattam halt meg, azaz önért, államtitkár úr. A vízbe ugrott, mert -nem akart tovább élni, miután megtudta, hogy nincs becsületem. Ez -az én becsületem, – teszi hozzá büszkén – mely halálba kergette az -öcsémet. Romlott világban nem halnak meg becstelenség miatt.</p> -<p>– A Jani! – szólt elképedve Deméndy.</p> -<p>– A Jani! – kacag gúnyosan Éva – az ön szobájából, az ön szavát -hallva, egyenesen nekiment a Dunának. És ön még most is azt hiszi, -hogy csak szükséges kalandja voltam fiatalember korában és -fölösleges mulatsága azután. Az önök mulatságait a szegények az -életükkel fizetik meg. Gazdagok, előkelők s hogy a gazdag, meg az -előkelő leányok tisztességesek maradhassanak, rávetik magukat a -szegényekre, akiket nem kell elvenni. És még merik fönnhordani a -fejüket és ön, méltóságos asszonyom, még mer kérkedve lenézni rám? -Gyilkosok maguk, gyilkosok, gyilkosok mind. Ó, hogy megvetem -magukat!</p> -<p>– Így van ez? – kiált fel Olga iszonyodva.</p> -<p>– Menjen az utcára, méltóságos asszonyom, ezrivel látja ott a -leányokat, romlottak, romlottabbak, mint én. Azért, hogy maguk -gazdagok, tisztességesek lehessenek. Az urak, akik önöknek síma -udvariassággal és válogatott finomsággal bókolnak, a szegények -között valóságos durva <span class="pagenum"><a name="Page_328" id= -"Page_328">-328-</a></span> kocsisok. A pénzükkel kísértésbe viszik -a szegényeket, a tekintélyükkel zsarolják, az előkelőségükkel -erőszakolnak. Mit? Nagyra tartják a becsületet és jobban örülnek -egy gyönge szegény leánynak, mint tíz becsületesnek. A férfiaknak -szükségük van ránk, azért kell pusztulnunk. És pusztulunk is, -maholnap nem is lesz már szegény asszony, aki szegény gyermeket -szülne.</p> -<p>– Rettentő! – rebegi Olga és eltakarja az arcát.</p> -<p>– Ezt akartam mondani – folytatja Éva és most, méltóságos -asszonyom, átengedem önnek az urát. Ha még egyszer megcsalja, tudja -meg, hogy nem én vagyok az oka. Egynéhány romlatlan teremtés még -van köztünk, az államtitkár úr majd csak rájuk akad. Magamat -ajánlom.</p> -<p>Nyomasztó csendben maradtak magukra. Multak a percek, Deméndy -aggódva nézte feleségét, aki térdére támasztott karján nyugtatta a -fejét és megerőltetve gondolkodott. Fel akarta belőle rázni, de -Olga intett neki, hogy hallgasson. Egy kocsi állt meg a kapu előtt, -majd megindult. Olga összerezzent, tudta, hogy az a leány távozott -rajta. De mégis maga előtt látta és újból hallotta minden szavát. -Egyszerre csak megragadta Deméndy karját.</p> -<p>– El akarod venni? – kérdi hevesen.</p> -<p>– De édes!</p> -<p>– Joga van hozzá, – folytatja Olga – több joga, mint nekem, mert -ő volt az első, mert sokkal különb nálamnál, mert jobban is -szereted.</p> -<p>– Sohasem szerettem, esküszöm.</p> -<p>– Milyen szép, milyen erős, – szól Olga keseregve – mi vagyok én -hozzá képest?</p> -<p>– Elég volt, – szólt most Deméndy – nem engedem meg tovább, hogy -reá gondolj és hogy összehasonlítsd magadat ő vele. Amiket mondott, -<span class="pagenum"><a name="Page_329" id= -"Page_329">-329-</a></span> tiszta valótlanság. Hiszen nincs az a -tolvaj, aki ne keresne és ne találna mentséget abban, hogy muszáj -volt lopnia. Ezren és millión vannak a szegény, becsületes leányok; -aki elbukik, az arra való, és én nyugodt lélekkel válhattam el -tőle, mert nem tartozom neki semmivel és tudom, hogy ha én nem, -akkor más…</p> -<p>Megakadt. Ránézett a feleségére és nyomban lesütötte szemét. -Szégyelte magát, megvetette magát. Összeszorította fogát és az -ablakhoz lépett. Olga meg utána nézett, bús mosollyal az ajkán és -rázta fejét. Ahogy így némán, a férfi háttal az asszonynak, kínos -negyedórákat töltöttek együtt, talán először együttlétük óta -értették meg egymást teljesen. Megértették, hogy a mivoltuk, a -gondolkodásuk, az erkölcsük teljesen idegen s e szakadásokon -keresztül hiába dobog egymás felé a szívük. És Deméndy, mintha csak -hályog esett volna le szeméről, most érezte csak, hogy a felesége -gondolkodása nemcsak gyerekes, hanem nemes is és az ő felfogása -nemcsak köznapi, hanem nyomorúságos is. Az a különös, figyelő, -félig anyás, félig megvető tekintet, mellyel Olga őt hallgatta, -minden szavára megfelelt: lehet valakit szerelemmel a szívére zárni -és azután így beszélni róla? Lehet valakiről így beszélni és meg -nem undorodni a szerelmes multtól, mely hozzáfűzött? S ha lehet, -érdemes akkor súlyt értéket tulajdonítani a becsületnek, a -tisztességnek, az érzésnek, a szentségnek?</p> -<p>Olga mély sóhajtással felkelt és az urához lépett.</p> -<p>– Menjünk innen, – mondta csöndesen,</p> -<p>Deméndy ránézett és szíve megsajgott.</p> -<p>– Úgy-e, nagyon megvetsz? – kérdi fájdalmasan.</p> -<p>Olga a fejét rázza. <span class="pagenum"><a name="Page_330" id= -"Page_330">-330-</a></span></p> -<p>– Nem, Miklós, – szólt szeliden – a dolog el van intézve és ez -nagyon jó. Most már élhetünk úgy, ahogy neked tetszik. Csak itt, -ebben a szobában ne maradjunk.</p> -<p>– Hova menjünk, édes?</p> -<p>– Ismételjük meg most nászutazásunkat – szól Olga szomorú -mosollyal – nem emlékül, hanem búcsúzóul. Úgy érzem, mintha csak -most volna jogom erre az útra. Az első egy rossz fogalmazásnak a -kezdete volt, azt szét kell tépni, mint minden rossz fogalmazást és -belekezdeni egy újba. Ez helyesebb lesz – teszi hozzá – és -rövidebb.</p> -<p>– Olga! – kiált Deméndy – nem hiszed, hogy boldogok -lehetnénk?</p> -<p>– De igen – felelt különös mosollyal – majd ha búcsúzunk az -ideáloktól és elfelejtjük, amit nem lehet feledni.</p> -<p>Deméndy nem merte folytatni. Csomagoltattak és a legközelebbi -vonattal elutaztak.</p> -<p>A szerelmesek zarándokútján mindenütt szikrázott a nyári -verőfény. Csobogó vizek és rengő erdőkoronák váltakoztak, a vasút, -melyen ültek, vitt más szerelmes, boldog új házaspárokat. -Ugyanabban a szállóban laktak, ugyanazokat a kirándulásokat tették -meg, ugyanazokon a székeken ültek, ugyanazokban az ágyakban háltak. -Olgának kitünő emlékezete volt: minden helyen, minden pillanatban -emlékezett rá, hogy mi volt akkor. De már nem ismételték az -akkoriakat, csak emlékeztek rá.</p> -<p>– Emlékszel? – szólt Olga – itt bizonyítottam neked, hogy a -halál csak előítélet. Hogy az emberek csak azért halnak meg, mert -nem ismerik a szerelmet. De mi feltaláltuk a szerelmet és -halhatatlanok vagyunk. Mi ketten, én és te. És sajnáltam a szegény -mamát, meg a papát, <span class="pagenum"><a name="Page_331" id= -"Page_331">-331-</a></span> hogy el kell majd tőlük válnunk, mert -ők is halandók. Micsoda ostobaság volt, nemde, Miklós?</p> -<p>Helyről-helyre, napról-napra, így tagadta meg multját. Mikor az -utolsó kis határszéli falut elhagyták, Olga a nyitott kocsiban -felállott, visszanézett rá és kezével intett.</p> -<p>– Isten veletek, most már minden rendben van.</p> -<p>Úgy helyezkedett be a világba, mint valami hivatalba. A házukat -teljesen átalakította. Nem maradt meg egyetlen bútordarab sem a -régiből s megszüntetett minden lányos vonást és minden gyerekes -elrendezést. Nehéz, méltóságos és hideg lett a házuk, mint a -Kömley-palota. Reprezentált, látogatóba ment, páholyt bérelt és -eljárt a parkklubba. Az ismerősök összecsapták kezüket: hogy -megváltozott! És elismerően bólogattak a fejükkel: végre észre -tért, ez az Olga most már talpig derék asszony; hiába, az ura mégis -csak tudott vele bánni.</p> -<p>Annál feltünőbb volt, hogy ez az előnyös változás mennyire -elkomorította Deméndyt. Az államtitkár zárkózott és ideges lett, -kerülte az embereket és a politikával is csak úgy foglalkozott, -mint a szivarjával. Egyikről a másikra gyujtott és nem élvezte. -Pedig ha magukra voltak, gyöngéden, szeretettel simultak egymáshoz. -Épen csak a hit az egymás boldogságában hiányzott -házaséletükből.</p> -<p>Idővel azonban ez is bekövetkezett. Tavasz elején Olga anyának -érezte magát. Ettől a pillanattól fogva visszavonult minden -társaságtól és naphosszat ült az ablaknál, magába mosolyogva és -figyelve a rejtelmes pihegésre, melyet szíve alatt érzett. Deméndy -végtelen gyöngédséggel és szeretettel csüggött rajta. Mikor egy nap -haza jött, végigjárta a szobák sorát, keresve a feleségét. -<span class="pagenum"><a name="Page_332" id= -"Page_332">-332-</a></span> Nem volt sehol. Már kérdezni akarta, -hogy kikocsizott-e, mikor szeme a kárpitajtóra esett. A szíve -nagyot dobbant, nem merte remélni. És mégis fellebbentette az ajtót -és ott állt a régi fészekben és Olga ott ült a régi helyén, a -nyitott ablaknál és dudolva nézett ki a ragyogó tavaszi tájra. -Deméndy elébe borult és elsanyargatott szívéből kitört a boldog -zokogás.</p> -<p>– Édes, édes, – rebegte – úgy-e, fölébredtünk a rossz -álomból?</p> -<p>Olga gyöngéden simogatta az ura haját és könnyes szemmel -mosolygott:</p> -<p>– Egy kis időre, – szólt csendesen – szeretném <i>neki</i> -megmutatni, hogy így is éltünk valaha.</p> -<p>Mennél közelebb értek a kritikus naphoz, Olga annál boldogabb -volt. Készítgette, rakosgatta a kis holmikat és egyenkint -könnyeivel áztatta. Deméndy nem tudott hova lenni az -izgatottságtól. A felesége mind gyöngébb és vértelenebb lett. Az -utolsó héten már nem is tudott felkelni. Iszonyú fájdalmai voltak, -de szeme ragyogott és ajka mosolygott.</p> -<p>Egy októberi napon aztán a régi, gyerekes titokzatossággal -magához vonta Deméndy fejét, úgy súgta a fülébe:</p> -<p>– Úgy-e, nem adsz neki mostohát?</p> -<p>– Miket beszélsz! – riad fel Deméndy – de édes, miket -beszélsz!</p> -<p>Olga csak simogatta a fejét.</p> -<p>– Tudod, hogy ostoba vagyok. Hát csak azért, igérd meg, hogy nem -adsz neki mostohát.</p> -<p>Meg kellett igérnie. És azt hitte, biztatnia kell a kicsi -asszonyt, hogy ne féljen. Az orvost is kitanította rá és -magyaráztatta vele, hogy a gyönge asszonyok sokkal könnyebben esnek -túl a szülésen, mint az erősek. Olga mind boldogabb <span class= -"pagenum"><a name="Page_333" id="Page_333">-333-</a></span> lett és -azt hitték, hogy fogott rajta a biztatás.</p> -<p>Aztán megszületett a gyerek, kis leány volt, egészen könnyen, -minden baj nélkül. A beteg asszony bámulva nézte a csöpp teremtést, -akit melléje fektettek. Kicsike kis beteg gyerek volt, alig két -kiló. Az orvos csóválta a fejét és előkészítette az államtitkár -urat, hogy legyen elkészülve a gyerek pusztulására. Végül meg -kellett mondani Olgának is. A gyerek sárgaságot kapott, nem -lehetett táplálni sem. És ekkor Olga magához ölelte a kis teremtést -és boldogan súgta:</p> -<p>– De jó, hogy magammal vihetlek.</p> -<p>És két hét multán Olga, a kis édes, egészen váratlanul, minden -látható betegség nélkül elszenderült és csak odaát ébredt fel, -ahova való volt. Az ura karjaiban halt meg és utolsó szava ez -volt:</p> -<p>– Mégsem voltam rossz, mert belehalok.</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_334" id= -"Page_334">-334-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>KILENCEDIK FEJEZET.<br /> -S A TÖBBI.</h2> -</div> -<p>És aztán? – Nyájas olvasó, ne kívánd tőlem, hogy mint az -asztalos, dolga végeztével, összeszedjem a gyaluforgácsokat. -Kérdezték tőlem, mi lett Sárikával s nekem nincs kedvem megmondani, -mi lett Sárikával. Ahhoz sincs kedvem, hogy elmondjam, mi lett -Évából s szívemnek ellenére mondom csak el. Lelkem tele van -csüggedéssel, hogy papirosomnak utolsó lapjához értem. Alakjaimmal -végeztem. Ha a búzaszem belekerül a malomba, kár részletesen -beszélni arról, mi lesz vele. Ezek az alakok, akiknek életével húsz -árkuson keresztül foglalkoztam – magyar írónak csak tíz árkus dukál -– benne vannak az élet malmában. Megőrli őket, ennyi elég. De te -is, jóhiszemű olvasóm, aki e sorokig követted írásomat, érzed majd, -ami engem csüggeszt, hogy mondani valómnak épen csak a legelejére -értem. Ön is, nagyságos műbíráló úr, rám sütheti, hogy el kellene -égetni ezt a gyönyörű városunkat, ha élete, mivolta ebben a képben -merülne ki. Ne higyje, én sem hiszem. Ez csak egyik képe ennek a -városnak, nem az egész-képe. Folytatom-e majd, nem tudom, noha -akarom. A mélységbe világítottam be, amelyen Budapest épül.</p> -<p>Megírhatom-e majd a második, a harmadik, a negyedik regényt is -Budapestről? Tele vagyok <span class="pagenum"><a name="Page_335" -id="Page_335">-335-</a></span> sötétlátással és a bátortalanság -uralkodik lelkemen. Arról a szomorú, sivár Budapestről, melyről -most szóltam, nincs kedvem többet is mesélni. Sietek a végével, ne -vegyék rossz néven, ha meglátszik e sietség nyoma. Úgy érzem magam, -mint aki későn veszi észre, hogy kelleténél tovább időzött s a -nyakra-főre való búcsúzás közben ügyetlenkedik. Az elsietett búcsú -mindig félszeg, de mindig helyén való. S a többi… és így tovább… -művészietlen dolog biz ez, de bocsássanak meg, csak a papirosom -fogyott el, nem a mondanivalóm.</p> -<p>Cél és öntudat nélkül töltötte Éva napjait. Ott ült hosszú -délutánokon keresztül az ablak mellett és olvasott. Vagy feküdt a -divánon és behúnyt szemmel gondolkodott. A nagy gyász nem hozta -közelebb az anyát és leányt, sőt még jobban elválasztotta őket. -Dermákné olcsó fekete kendővel a fején himezgetett a másik ablaknál -és napokon át nem beszélt leányával. Éva minden este szó nélkül egy -kis pénzt tett az asztalra, melyet Dermákné szó nélkül vett -magához.</p> -<p>Jött az ősz, beköszöntött a saison. Éva minden este -mindhosszabban nézte a pénztárcáját és összeráncolt homlokkal -olvasgatta, mennyi van még benne. Bizony már alig volt. A -Bernstockné kontójára már nem tudott fizetni. Pedig a divat nagyot -ugrott, az egészen szűk ruhákból egészen bő ruhák lettek, -átalakításra gondolni sem lehet.</p> -<p>Egy este, amikor hazatért, rá sem nézve édes anyjára, -megszólalt:</p> -<p>– Ki fogunk hurcolkodni.</p> -<p>– Miért?</p> -<p>– Ez a lakás már nagyon ronda.</p> -<p>– Mehetsz, – felelt Dermákné – semmi közöm hozzád.</p> -<p>Éva mintha nem is hallotta volna. <span class="pagenum"><a name= -"Page_336" id="Page_336">-336-</a></span></p> -<p>– Beiratkoztam a színésziskolába, – folytatta – sok ember fog -hozzánk járni, tisztességesen kell őket fogadni, ha valamire vinni -akarom.</p> -<p>– Úgy, – mondja Dermákné – ideje, hogy valami tisztességes -foglalkozás után láss. Miből telik majd a rendezkedésre?</p> -<p>– Az az én gondom.</p> -<p>– Hisz már egy krajcárod sincs, egy rongyra sem telik.</p> -<p>– Nem fogok tőled kérni.</p> -<p>És Éva ismét nyakába vette a várost. Órákon keresztül bolyongott -a kirakatok között. Fejedelmi alakja mindenkinek feltűnt, de -gyászruhája a legvakmerőbb aszfaltbetyárokat is elriasztotta. A -Bernstocknéval való tárgyalások pedig sehogy sem vezettek -eredményre.</p> -<p>Végre elszánta magát.</p> -<p>Belépett a nagy nőidivatárú boltba és körültekintett. A segédek -elébe ugrottak, de ő vidám hangon elutasította őket:</p> -<p>– Nincs itt Blum úr?</p> -<p>– De igen, itt van. – Az elegáns segéd azonban igen formálisan -és igen hidegen hajtja meg magát, és észre sem veszi a kezet, -melyet Éva feléje tart.</p> -<p>– Parancsol nagyságos kisasszony?</p> -<p>– Láthatja, mire van szükségem, gyászban vagyok.</p> -<p>– Rögtön szolgálok, kisasszony.</p> -<p>– Mondja csak, Blum úr, – szólt Éva halkan és szemével rávillan -a jégbehűtött pultszeladonra – miért olyan ostoba maga?</p> -<p>Blum úr elpirul és sértődötten felel:</p> -<p>– Bocsánat, nagyságos kisasszony, ha ostoba vagyok, akad itt -nálamnál okosabb segéd is, aki kiszolgálja.</p> -<p>– Jól tudja, hogy hogyan értem, – felel <span class= -"pagenum"><a name="Page_337" id="Page_337">-337-</a></span> Éva – s -ha meggondolja, hogy innen-onnan félesztendeje, hogy a kis -magazinban már sejthetett valamit és ma még csak a kis magazinban -sem vagyunk, akkor nem veheti rossz néven, ha ostobának tartom.</p> -<p>Blum úr még mindig erősíti magában, hogy nem ül fel az álnok -szépségnek, aki bizonyára megint megszorult, de azért érzi, mint -hevül a vére és alig tudja rejtegetni a keze reszketését.</p> -<p>– Ön akkor rászedett, – rebegi – levelet igért, máig is -várhatnám, ha ugyan várnám.</p> -<p>– Épen ez a türelme az oka, hogy meg nem kapta. Mit akar? azt -hitte, hogy csak úgy firkálok magának és esdek öntől egy kis -rendezvoust? Végre is maga a férfi, nem én.</p> -<p>– Éva kisasszony, – szól most majdnem sírva az ember – én nem -bánom akármilyen ostobának tart is, ha most még egyszer felülök -magának, de azért nem bánom. Úgy-e, ön ma hitelbe akar -vásárolni?</p> -<p>– Paraszt, – mondja Éva és durcásan elfordul – végeztünk -egymással.</p> -<p>– Éva kisasszony, – folytatja Blum úr – lássa, ön már -felültetett engem, nem veheti rossz néven, ha bizalmatlankodom. -Adjon valami biztosítékot arra, hogy most nem játszik velem úgy, -mint eddig és én… én mindenre kész vagyok.</p> -<p>– Jó, – mondja Éva – nem érdemli ugyan meg, de megteszem. Ma -este vigyen az orfeumba, a szövetet pedig csak holnap küldje el. -Elég ennyi?</p> -<p>– Angyal! – lelkesül Blum úr és mint a bakkecske ugrál a -létrákon föl-le, halomba rakva Éva előtt a szebbnél-szebb kelméket. -Majd eszébe jut valami és rákacsint a leányra.</p> -<p>– Most jut eszembe – a kis magazinban sokkal szebbek vannak. -<span class="pagenum"><a name="Page_338" id= -"Page_338">-338-</a></span></p> -<p>– Menjünk a kis magazinba – bólogat Éva, az ajkába harapva</p> -<p>Blum úr tántorogva megy előre s mikor a kis magazinba érnek, -karjába kapja a leányt és eszeveszettül csókolgatja.</p> -<p>– Meg van most elégedve? – kérdi Éva az arcát törülve.</p> -<p>– Még nem – kacag felhevülten Blum úr – majd csak este, és hogy -fogunk mulatni! Pezsgőzni is fogunk.</p> -<p>– Remélem is!</p> -<p>És Blum úr ezúttal nem csalatkozott.</p> -<p>Ha szövet van, Bernstockné is kulansabb. Egy hét leforgása alatt -Éva vadonatúj, kábítóan divatos toilette birtokában volt. Csak erre -volt szüksége. És telt mindenre: új lakásra, új bútorral, tandíjra -a színésziskolában. Dermákné végképen szakított a kenyérkeresettel, -ő is belebujt a selyemruhába és gardirozta leányát. A lakásuk -minden nap megtelt udvarlókkal, bokrétákkal, egyre hozták az -ajándékokat, meg az ékszereket. Blum úr, a szerencsés kópé, mikor -egy vasárnap szintén tiszteletét akarta tenni, fagyos -visszautasításra talált. Levelet írt, választ nem kapott. Ő most -már nem kell.</p> -<p>Csak egy esztendőt töltött a színésziskolában és akkor -elszerződött a népszínházhoz, a karba. Nem tudott semmit, de a szép -Dermák Évát mint kóristanőt is külön megemlítették az ujságok. -Nemsokára apró szólószerepeket is kapott és ekkor már művésznő -volt.</p> -<p>Dermáknénak is felvirradt a napja. Nagyságos asszony lett -belőle. Elegánsan öltözködött s mindenüvé elkísérte leányát, már -ahová csak lehetett. A derék asszonyság úgy érezte, hogy ha sok -csapás érte is, sokat kellett is nyomorognia, mégsem élt hiába. Lám -a legkedvesebb leánya <span class="pagenum"><a name="Page_339" id= -"Page_339">-339-</a></span> ünnepelt művésznő. Mert Dermákné -ezekkel hitette el magának, hogy ezt a nagy jólétet a művészet -szerzi meg. Mint minden igazi színházi mama, ő is értett a -kritikához, meg a kulisszaintrikákhoz és ő is tudta, hogy a -publikumot egyénenkint kell meghódítani bájos mosolyokkal és még -bájosabb koncessziókkal. Ennyi az egész. Azt a sok ajándékot, -pénzt, amit urak nálunk hagynak, az mind a hódolat jele csak s -bizony ez is jól esik addig, amíg a nagyurak közül valamelyik meg -nem bolondul és nőül nem veszi Évát.</p> -<p>Éva pedig csak élte új világát, mosollyal az ajkán, -szenvedélyesen hajszolva a pompát és a kényelmet, de belül a lelke -mindvégig fásult volt. Aki az ilyen bukott és ünnepelt leánynak a -belsejébe néz, alig hinné, mennyi utálat és megdermedt jóérzés -lakozik benne. Az ő elméje még most is az elmultak körül kóválygott -és az öccse sírján borongott. A Jani! A jó Jani!</p> -<p>Egy őszi délután, talpig gyászban kihajtatott a temetőbe, óriási -koszorúval a karján. Itt kinn nem kell komédiázni. Halvány arca -megnyult a borongó gondolatoktól, lassan, elgondolkodva lépkedett -messzire, messzire, be a temető szegény végébe, ahol a Jani sírja -roskadozott. Letérdelt előtte és imádkozott volna. De csak a mult -képei éltek lelkében keservesen vádolva és felkavarva benne mindazt -az undort, amelyet magában hordott.</p> -<p>– Vége – gondolta, amikor nagysokára fölemelkedett és visszafelé -indult. Amint előbbre jutott, egyszerre csak egy fényes sírbolt -ötlött a szemébe. Rajta arany betükkel a Deméndy név. Megrendült, -megállt előtte. Az a másik nyugszik alatta. Ő, meg a kis gyerek, -aki élt három hetet. Nem tudta miért, de mély fájdalom szorongott -terkában. <span class="pagenum"><a name="Page_340" id= -"Page_340">-340-</a></span></p> -<p>– Ő is – gondolta magában – az én áldozatom, – vagy az övé.</p> -<p>Ennyi volt. Este a legjobb kedvvel táncolt a népszínház első -négyesében és viharos tapsokat aratott. Másnap pedig elegáns -gummikerekü kocsin kihajtatott a lóversenyre, ahol kacagva -veszítette a tizeseket. Egyszerre csak meghökken, egy magas -úriember áll háttal feléje, egy kacér kis hölggyel olvasgatva a -totalizatőrön nyert pénzeket. A hölgyecske egy darabig csak nézi, -lesi, egyszerre belekap a férfi kezébe és kikapja onnan az egész -bankjegycsomót.</p> -<p>– Így sokkal egyszerűbb, – mondja hangosan kacagva és a férfi -vele kacag. Aztán a hölgy barátságosan biccent Éva felé és a -kezével is integet. A férfi erre megfordul, s egy pillanatra -farkasszemet néz Évával. Aztán könnyen ő is kalapjához nyul és -folytatja hölgyével a veszekedést.</p> -<p>– Hát így, – gondolta Éva – persze, hogy így. A felesége a -sírban, ahova ő vitte, de élni csak muszáj.</p> -<p>– Úgy, mint nekem – gondolta utána.</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_341" id= -"Page_341">-341-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>TARTALOM.</h2> -</div> -<ul class="TOC"> -<li><i>Első fejezet:</i> A Koronaherceg-utca <span class= -"ralign"><a href="#Page_3">3</a></span></li> -<li><i>Második fejezet:</i> Éva <span class="ralign"><a href= -"#Page_15">15</a></span></li> -<li><i>Harmadik fejezet:</i> Az államtitkár <span class= -"ralign"><a href="#Page_76">76</a></span></li> -<li><i>Negyedik fejezet:</i> Találkozás <span class= -"ralign"><a href="#Page_128">128</a></span></li> -<li><i>Ötödik fejezet:</i> Sárika <span class="ralign"><a href= -"#Page_160">160</a></span></li> -<li><i>Hatodik fejezet:</i> Kömleyné <span class="ralign"><a href= -"#Page_214">214</a></span></li> -<li><i>Hetedik fejezet:</i> Jani <span class="ralign"><a href= -"#Page_256">256</a></span></li> -<li><i>Nyolcadik fejezet:</i> Olga <span class="ralign"><a href= -"#Page_296">296</a></span></li> -<li><i>Kilencedik fejezet:</i> S a többi <span class= -"ralign"><a href="#Page_334">334</a></span></li> -</ul> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="transnote"> -<p class="center"><span class="caption">Javítások.</span></p> -<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p> -<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p> -<table summary="Javítások"> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_31">31</a></td> -<td>Wocasek bácsi</td> -<td>Wočasek bácsi</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_103">103</a></td> -<td>szerelmre</td> -<td>szerelemre</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_112">112</a></td> -<td>fétfiakon</td> -<td>férfiakon</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_147">147</a></td> -<td>koronaharceg-utcában</td> -<td>koronaherceg-utcában</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_215">215</a></td> -<td>ütötték volnai</td> -<td>ütötték volna</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_251">251</a></td> -<td>szob</td> -<td>szoba</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_316">316</a></td> -<td>fömedt</td> -<td>förmedt</td> -</tr> -</table> -</div> -<div lang='en' xml:lang='en'> -<div style='display:block; margin-top:4em'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK <span lang='hu' xml:lang='hu'>BUDAPEST</span> ***</div> -<div style='text-align:left'> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Updated editions will replace the previous one—the old editions will -be renamed. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg™ electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG™ -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away—you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. -</div> - -<div style='margin-top:1em; font-size:1.1em; text-align:center'>START: FULL LICENSE</div> -<div style='text-align:center;font-size:0.9em'>THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE</div> -<div style='text-align:center;font-size:0.9em'>PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -To protect the Project Gutenberg™ mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase “Project -Gutenberg”), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg™ License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg™ -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg™ electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg™ electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the person -or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.B. “Project Gutenberg” is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg™ electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg™ electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg™ -electronic works. See paragraph 1.E below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (“the -Foundation” or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg™ electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg™ mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg™ -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg™ name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg™ License when -you share it without charge with others. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg™ work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg™ License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg™ work (any work -on which the phrase “Project Gutenberg” appears, or with which the -phrase “Project Gutenberg” is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: -</div> - -<blockquote> - <div style='display:block; margin:1em 0'> - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most - other parts of the world at no cost and with almost no restrictions - whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms - of the Project Gutenberg License included with this eBook or online - at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you - are not located in the United States, you will have to check the laws - of the country where you are located before using this eBook. - </div> -</blockquote> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.2. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase “Project -Gutenberg” associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg™ -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.3. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg™ License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg™ -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg™. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg™ License. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg™ work in a format -other than “Plain Vanilla ASCII” or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg™ website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original “Plain -Vanilla ASCII” or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg™ License as specified in paragraph 1.E.1. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg™ works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg™ electronic works -provided that: -</div> - -<div style='margin-left:0.7em;'> - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg™ works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg™ trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, “Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation.” - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg™ - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg™ - works. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg™ works. - </div> -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg™ electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg™ trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg™ collection. Despite these efforts, Project Gutenberg™ -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain “Defects,” such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the “Right -of Replacement or Refund” described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg™ trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg™ electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you ‘AS-IS’, WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg™ electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg™ -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg™ work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg™ work, and (c) any -Defect you cause. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg™ -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg™’s -goals and ensuring that the Project Gutenberg™ collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg™ and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at www.gutenberg.org. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation’s EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state’s laws. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation’s business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation’s website -and official page at www.gutenberg.org/contact -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ depends upon and cannot survive without widespread -public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular state -visit <a href="https://www.gutenberg.org/donate/">www.gutenberg.org/donate</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 5. General Information About Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg™ concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg™ eBooks with only a loose network of -volunteer support. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Most people start at our website which has the main PG search -facility: <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This website includes information about Project Gutenberg™, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. -</div> - -</div> -</div> -</body> -</html> |