diff options
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 4 | ||||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 | ||||
| -rw-r--r-- | old/67002-0.txt | 4603 | ||||
| -rw-r--r-- | old/67002-0.zip | bin | 96095 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/67002-h.zip | bin | 101794 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/67002-h/67002-h.htm | 4591 |
7 files changed, 17 insertions, 9194 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..d7b82bc --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,4 @@ +*.txt text eol=lf +*.htm text eol=lf +*.html text eol=lf +*.md text eol=lf diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..6312041 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This eBook, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this eBook outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..dc81351 --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for +eBook #67002 (https://www.gutenberg.org/ebooks/67002) diff --git a/old/67002-0.txt b/old/67002-0.txt deleted file mode 100644 index ad25bbb..0000000 --- a/old/67002-0.txt +++ /dev/null @@ -1,4603 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of Dr. Moreau szigete, by H. G. Wells - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: Dr. Moreau szigete - Regény - -Author: H. G. Wells - -Translator: Lajos Mikes - -Release Date: December 23, 2021 [eBook #67002] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -Produced by: Albert László from page images generously made available by - the Hungarian Electronic Library - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK DR. MOREAU SZIGETE *** - -Dr. MOREAU SZIGETE. - -REGÉNY. - -IRTA - -H. G. WELLS. - -FORDITOTTA - -MIKES LAJOS. - -BUDAPEST. - -LAMPEL RÓBERT (WODIANER F. ÉS FIAI) - -CS. ÉS KIR. UDVARI KÖNYVKERESKEDÉSÉNEK KIADÁSA. - -112–1901 Budapest. Nyomatott Wodianer F. és Fiainál. - - - - -Bevezetés. - -1887. február 1-én történt, hogy a _Lady Vain_ a déli szélesség 1° és a -nyugoti hosszuság 107° alatt összeütközött egy hajóroncscsal és -elsülyedt. - -1888. január 5-én, tehát tizenegy hónap és négy nap mulva ráakadtak -nagybátyámra, Prendick Ede magánzóra, a ki Callaoban szállt a _Lady -Vain_ födélzetére, s a kiről azt hitték, hogy a tengerbe veszett. A déli -szélesség 5°3´ és a nyugati hosszúság 101° alatt bukkantak rá egy kis -nyitott csónakban, melynek neve olvashatatlan volt s melyről azt -gyanították, hogy az eltünt _Ipecacuanha_ kétárboczoshoz tartozott. -Nagybátyám oly különös történetet beszélt el, mikor megtalálták, hogy -mindenki azt hitte, megzavarodott. Később azután épen azért -kijelentette, hogy abból a tizenegy hónapból, a mely a _Lady Vain_ -pusztulásától kezdve megmeneküléséig eltelt, semmire sem tud -visszaemlékezni. A psychologusok akkoriban sokat foglalkoztak ezzel az -esettel. Ugy mondták, érdekes példája annak, hogy az emlékező képesség a -physicai és szellemi megerőltetés következtében megszünik működni. -Alulírott, a ki Prendick Edének unokaöcscse és örököse vagyok, -nagybátyám irományai között találtam a következő elbeszélést. Arra -nézve, hogy közzétegyem-e, nem kaptam nagybátyámtól határozott -megbízást. - -Az egyetlen ismert sziget azon a tájon, a hol nagybátyámra ráakadtak, -egy kis lakatlan tűzhányósziget, a _Noble_ szigete. 1891-ben járt e -mellett a sziget mellett a _Scorpion_ nevű angol hajó. Nehány matróz ki -is ment a partra: de más élő lény nem volt a szigeten, mint nehány -furcsa fehér moly, sertés, nyúl és valami rendkivül sajátságos -patkányfajta. Ezekből azonban semmit sem hoztak el magukkal, úgy, hogy -az elbeszélés lényegének hitelességét semmivel sem lehet bizonyitani. De -azért azt hiszem, nagybátyám szándéka szerint járok el, ha ezt a különös -történetet közzéteszem. S aztán sok minden az elbeszélés mellett szól. -Nagybátyámat utoljára a déli szélesség 5° és a nyugati hosszúság 105° -alatt látták, s tizenegy hónap mulva az óczeánnak ugyanezen a részén -bukkant fel ujra. Valahogyan csak kellett élnie ez alatt az idő alatt. S -úgy látszik, hogy egy _Ipecacuanha_ nevű kétárboczos egy John Davis nevű -részeges kapitánynyal 1887 januárjában csakugyan elindult Aricából. -Födélzetén volt egy puma s néhány más állat is. A hajó, a melyet jól -ismertek a Csendes Óczeán déli kikötőiben, később végleg eltünt erről a -vidékről. Banyá-ból kelt utra utoljára 1887. deczemberében ismeretlen -végzete felé. S ez a dátum teljesen egybevág nagybátyám történetével. - -_Prendick Károly Ede._ - - - - - - -Dr. Moreau szigete. - - - - -I. A „Lady Vain“ csónakában. - -Nem szándékozom újabb részletekkel bővíteni a _Lady Vain_ pusztulásának -leirását. Köztudomású, hogy a _Lady Vain_ tiz napi távolságra Callao-tól -összeütközött egy hajóroncscsal. A hosszú mentőcsónakra tizennyolcz nap -mulva akadt rá a _Myrtle_ nevű ágyúnaszád. A csónakban hét matróz volt, -a kiknek viszontagságait csaknem úgy ismeri a világ, mint a _Medusa_ -sokkal rémesebb katasztrófáját. Más történetet mondok el, a mely van oly -borzalmas, mint a _Lady Vain_ pusztulása, s a mellett bizonyára sokkal -érdekesebb. Mai napig azt hitték, hogy az a négy ember, a ki a kisebb -csónakban menekült, elveszett. Pedig ez tévedés. Magam vagyok rá a -legjobb bizonyság, mert én vagyok egyik a négy közül. - -Először is ki kell jelentenem, hogy a kis csónakban sohasem voltunk -négyen, hanem csak hárman. Constans, a kit, mint a _Daily News_ 1887. -évi márczius 17-iki száma írja, „a kapitány látott a kis csónakba -beleugrani“, – a mi szerencsénkre s a saját szerencsétlenségére, nem -jutott el hozzánk. Lekúszott a kötelek hálózatából a szétzúzódott -hajókönyök szegélyzete alá; de a mint levetette magát, beleakadt a sarka -valami vékony kötélszálba. Fejjel lefelé csüngött egy pillanatig, aztán -lezuhant, s nyomában magasra felcsapott a víz. Igyekeztünk közelébe -jutni; de többé nem bukkant föl. - -A mint mondom, szerencsénkre nem jutott el hozzánk; de majdnem azt -mondhatnám, szerencse volt ez rá nézve is, mert egy kis viznél s nehány -darab kétszersültnél nem volt egyebünk, – oly hirtelen kellett -menekülnünk, s annyira készületlenül érte hajónkat a szerencsétlenség. -Azt gondoltuk, hogy a nagy csónakban több az ennivaló, (bár úgy látszik, -tévedtünk), s kiáltoztunk az abban menekülők felé. De kiáltásainkat nem -hallották meg, s másnap délután, mire a szitáló eső megszünt, sehol sem -láttuk már őket. Ide-oda hánykolódó csónakunkban nem állhattunk fel, -hogy körülnézzünk. A tenger óriási hullámokat vert, s alig győztük a -csónak orrát a hullámok felé igazgatni. Egyik társam egy Helmar nevű -utas volt; a másik egy matróz, a kinek nevét sem tudom: tömzsi, erős -férfi. - -Össze-vissza nyolcz napig sodort az ár ide-oda. Közel voltunk az -éhenhaláshoz, s a mint vizünk kifogyott, tűrhetetlen szomjúság is -gyötört. Második nap lassacskán tükörsimává csendesedett a tenger. -Tiszta lehetetlenség, hogy az, a ki át nem élte, elképzelje azt a nyolcz -napot. Szerencséjére nincs mire támaszkodnia képzeletének. Az első nap -multán nem igen szóltunk egymáshoz. A csónak fenekén hevertünk s -belebámultunk a messzeségbe, vagy pedig egymás egyre növekvő -nyomorúságát és gyöngeségét néztük, naponta tágabbra meredő, zavaros -szemeinkkel. A nap irgalmatlanul égetett. Vizünk a negyedik napon -fogyott ki, s ekkor már valamennyien különös dolgokra gondoltunk, a -melyekről azonban csak szemünk beszélt. Azt hiszem, a hatodik nap -történt, hogy Helmar végre kimondta, a mi mind a hármunknak ott járt az -eszében. Emlékszem kiszáradt, gyönge hangunkra, a mint egymáshoz hajolva -kiméltük a szót. Én tőlem telhetőleg elleneztem a dolgot, s inkább azt -akartam, hogy fúrjuk ki a csónakot és vesszünk el együtt a nyomunkban -úszkáló czápák között. De mikor Helmar kijelentette, hogy ha javaslatát -elfogadjuk, lesz inni valónk, a matróz vele szavazott. - -Én azonban sehogysem akartam sorsot húzni, s éjjel, mialatt a matróz -folytonosan susogott Helmarral, a csónak sarkában kuporogva késem -markolatát szorongattam, bár alig hiszem, hogy lett volna erőm küzdeni. -Reggel aztán hozzájárultam én is Helmar javaslatához, s pénzdarabokat -szedtünk elő, hogy megtudjuk, ki a halálra szánt. - -A sors a matrózt jelölte meg; de ez volt köztünk a legerősebb, s a -helyett, hogy belenyugodott volna a végzetbe, megragadta kezével -Helmart. Egymásnak estek, s csakhamar felálltak. Én a csónak fenekén -feléjök kúsztam azzal a szándékkal, hogy megkapva a matróz lábát segitek -Helmarnak. De a matróz megtántorodott a csónak ingása következtében s -Helmarral együtt, keresztül a csónak peremén, belebukott a tengerbe. -Olyat zuhantak, mint valami nehéz kő darab. Emlékszem, hogy nevettem a -zuhanásra s egyben csodálkoztam rajta, hogy nevetek. Egyszerre csak úgy -hatott rám a nevetés, mint valami mástól eredő zaj. - -Elterültem az egyik keresztbe nyúló léczen, s ott hevertem, nem tudom -meddig, arra gondolva, hogy ha volna hozzá erőm, innám a tenger vízéből -s megőrülnék, hogy hamarabb végem legyen. S ott hevertemben láttam, de -csak annyi érdeklődéssel, mint valami festményt, hogy messziről vitorla -tart felém. Elmém kétségtelenül ide-oda kóválygott; de azért tisztán -emlékszem mindenre, a mi történt. Emlékszem, hogy fejem ide-oda ingott a -hullámokkal, s hogy a vitorlás szemhatár fel-alá tánczolt előttem. -Tisztán emlékszem arra is, hogy meg voltam győződve róla, hogy halott -vagyok, s az járt eszemben, minő tréfás történet lesz, ha kissé későn -érkeznek ahhoz is, hogy holttestemet fölszedjék. - -Úgy tetszett, határtalan ideig hevertem ott a keresztléczen, elnézve, -hogy emelkedik ki a habokból egyre jobban a tánczoló hajó. Egész hosszát -láttam oldalról: két árboczos kis vitorlás volt. A nagy szélben szinte -bénán eviczkélt ide-oda. Eszembe sem jutott, hogy megpróbáljam magamra -vonni figyelmét, s innen kezdve nem is emlékszem már tisztán semmire -addig, a míg arra nem eszméltem, hogy a hajó hátulján vagyok egy kis -kabinban. Csak homályos képe maradt meg bennem annak, mintha hágcsón -vittek volna fölfelé, s mintha a hajó korlátján keresztül rám meredt -volna valami pufók, vörös arcz, a mely tele volt szeplővel, s a melyet -vörös haj lengett körül. Homályosan emlékszem egy sötét arczra is, mely -közelről rám szegezte furcsa szemét; de ezt látomásnak gondoltam, a mig -ujra nem találkoztam vele. Ugy képzelem, hogy a fogaim közé öntöttek -valamit, a mi erőt öntött belém. Ennyi az egész, a mire emlékezem. - - - - -II. A ki nem mondja meg, hova utazik. - -Keskenyke, kellemetlen kabinban voltam. Fiatal férfi ült mellettem, -csuklómat fogva. Lenszinű haja, tüskés, szalmához hasonló bajusza, s -lecsüggő alsó ajka volt. Egy perczig szótlanul néztünk egymásra. -Különös, kifejezés nélkül való, vizes, szürke szeme volt. Egyszerre csak -mintha éppen a fejem fölött vaságyat csapkodtak volna, s utána valami -hatalmas fenevadnak haragos, tompa bődülése hallatszott. Ugyanekkor -megszólalt a mellettem ülő férfi is és ismételte kérdését: – Hogy van -most? - -Ugy emlékszem, azt feleltem rá, hogy nincs semmi bajom. Nem tudtam -elgondolni, mikép kerültem oda, a hol voltam. Bizonyára leolvasta -arczomról a kérdést, mert a nélkül, hogy szóltam volna, így válaszolt: - -– Egy csónakból szedték föl – halálra éhezve. A csónakon ez a név volt: -_Lady Vain_, és szegélyzetén vérfoltok voltak. - -Mialatt beszélt, szemem rátévedt kezemre, a mely olyan volt, mint valami -csonttal telt szennyes bőrerszény, s egyszerre eszembe jutott minden, a -mi a csónakban történt. - -– Vegyen be ebből, szólt s valami biborvörös jeges anyagot nyujtott -felém. Olyan izű volt, mint a vér, s alig vettem be, erőre kaptam. - -– Szerencse, hogy olyan hajó bukkant önre, a melyen orvos is volt. Tunya -hanghordozással, csaknem susogva beszélt. - -– Micsoda hajón vagyok? kérdeztem lassan, rekedten a hosszú -hallgatástól. - -– Egy kis teherhajón, Aricából vagy Callaóból való. Sosem kérdeztem, -eredetileg honnan indult. Azt hiszem, a bolondok országából. Magam is -utas vagyok, s Aricában ültem a hajóra. Az az ostoba szamár, a kié a -hajó – különben kapitány is és a neve Davis – úgy látszik elvesztette az -igazolványát. A hajó neve _Ipecacuanha_. - -Ujra kezdődött fejem fölött a zaj, a morgó bődülés, a melybe emberi hang -is vegyült. Majd valaki káromkodott egyet, s ujra csend lett. - -– Közel járt a halálhoz, szólt társam a kabinban. Nem sok híja volt. De -én új életet öntöttem önbe. Nem sajog a karja? Befecskendezéseket -használtam. Csaknem harmincz óráig – nem volt eszméletén. - -Elgondolkoztam. De csakhamar kutyacsaholásra riadtam. – Ehetem valami -kiadósat? kérdeztem. - -– Nekem köszönheti, hogy ehet, szólt. Fől is már az ürühús. - -– Valóban, szóltam nagy merészen, jól esnék egy kis ürühús. - -– Csakhogy, szólt egy kissé határozatlanul, képzelheti, szeretném tudni, -mikép jutott egyedül a csónakba. - -Mialatt beszélt, észrevettem, hogy gyanakszik. - -– Ördög vigye ezt az üvöltést! szólt s hirtelen kiment a kabinból. -Hallottam, hogy hevesen összeszólalkozott valakivel, a ki a mennyire -kivettem, valami zagyva nyelven felelgetett neki. A vita végre mintha -verekedéssel fejeződött volna be; de ezt sehogysem akartam elhinni -füleimnek. Majd rákiáltott társam a kutyákra s azután visszatért a -kabinba. - -– Nos, szólt már az ajtóban, épen belekezdett az elbeszélésbe. - -Elmondtam, hogy nevem Prendick Ede, s hogy természetrajzzal -foglalkoztam, mert kényelmes függetlenségem tompító unalmától szabadulni -akartam. Ez érdekelte társamat, s közbe is vágott: – Magam is -foglalkoztam tudománynyal, biologiával az egyetemen. De ennek tíz éve -már, uram! De folytassa, folytassa tovább, beszéljen a csónakról. - -Szemmel láthatólag meg volt elégedve elbeszélésem őszinteségével. Rövid -mondatokban beszéltem, mert szörnyű gyönge voltam, s mikor elmondtam -mindent, visszatért ujra a természetrajz és saját biologiai tanulmányai -témájára. Kérdezősködött, anekdotákat mesélt diák éveiből s aztán így -folytatta: – Hagyjuk a tíz év előtti dolgokat! Micsoda gyöngyélet volt! -Csakhogy fiatalon szamár lett belőlem… Huszonegy éves sem voltam, mikor -végeztem magammal. Igaz, hogy most már egyre megy… De fel kell néznem a -szakácshoz, hogy lássam, mit mível az ürühússal. - -Az üvöltés megújult fejem fölött, oly hirtelen s oly vad dühhel, hogy -megrémített. – Mi történik? kiáltottam utána, de az ajtó bezárult -mögötte. Csakhamar visszatért, magával hozva a párolt ürühúst, a melynek -étvágygerjesztő szaga annyira felizgatott, hogy nyomban megfeledkeztem a -fenevad bődüléséről. - -Egy napi váltakozó evés és alvás után annyira megerősödtem, hogy -felkelhettem s a rácsos ablakon keresztül elnézegettem a zöld -hullámokat, a mint lépést akartak tartani velünk. Láttam, hogy hajónkat -hajtja a szél. Montgomery, – ez volt a neve a lenhajú férfinak, – -benyitott hozzám, mikor az ablaknál álldogáltam; megkértem, hogy adjon -valami ruhát. Hozott is a sajátjából, mert azt, a mi a csónakban volt -rajtam, a mint mondta, a tengerbe dobták. Ruhája meglehetősen lógott -rajtam, mert Montgomery kövérebb és magasabb volt nálam. - -Beszéd közben említette, hogy a kapitány berúgva hever kabinjában. A -mint felöltöztem, kérdezősködni kezdtem, merre tart a hajó. Azt felelte, -hogy a hajó Hawaiba igyekszik, de útközben kiköt vele. - -– Hol? kérdeztem. - -– Egy szigeten… A hol élek. A mennyire én tudom, neve nincs a szigetnek. - -Rámbámult lecsüggő alsó ajkával, s egyszerre szándékosan oly bambán -tekintett rám, hogy önkéntelenül az ötlött eszembe, hogy kerülni óhajtja -kérdéseimet. Volt bennem annyi tapintat, hogy nem is zaklattam tovább. - - - - -III. A különös arcz. - -A mint kiléptünk a kabinból, egy férfi zárta el utunkat. A fedélzetre -vezető létrán állt, háttal felénk s maga elé bámult. Annyit láttam, hogy -alaktalan teremtés, tömzsi, esetlen, széles. Háta meggörbedt, nyaka -szőrös volt, fejét vállai közé húzta. Sötét kék vászon ruha volt rajta, -s fejét különös, tömött, durva, fekete haj födte. Egyszerre vad -csaholásba kezdtek a láthatatlan ebek, mire emberem rögtön lekuporodott -s eközben hozzáért kezemhez, a melylyel távol akartam tartani magamtól. -Állati hirtelenséggel visszafordult. - -A rám villanó fekete arcz mélyen megdöbbentett. Rendkivül torz arcz -volt. Előre ugró ábrázata állati arczhoz hasonlított, s rengeteg, félig -nyílt szájában oly erős fehér fogsor villogott, a minőt emberi szájban -még sohasem láttam. Szemének szögleteit vér futotta be, s dióbarna -pilláit vékonyka fehér sáv szegte csak körül. Egész arcza különös -izgatottságot árult el. - -– Hordd el magad! kiáltott Montgomery. Hogy az ördögbe nem takarodol az -útból? A fekete arczú férfi szó nélkül félrehúzódott. Folytattam utamat -a lajtorján, de ösztönszerüleg a fekete emberre bámultam. Montgomery -megállt egy pillanatig. – Tudod, hogy nincs itt semmi dolgod, szólt jól -megnyomva minden szót. Elől van a helyed. - -A fekete férfi összekuporodott. – Nem akarnak… megtűrni elől, szólt -lassan, különös rekedt hangon. - -– Nem akarnak megtűrni elől! szólt Montgomery fenyegetőzve. Azt akarom, -hogy oda menj! - -Látszott rajta, hogy mondana még valamit; de hirtelen felpillantott rám, -s aztán utánam jött a lajtorján. Fele úton megálltam s visszatekintettem -a fekete arczú teremtményre, a kinek groteszk ocsmánysága szinte -kihozott a sodromból. Soha életemben nem láttam még ilyen visszataszító, -különös arczot, s mégis – bármily ellenmondásnak tetszik is, – -ugyanakkor valami sajátságos érzés azt sejttette velem, hogy találkoztam -már valahol ezzel az arczczal s ezekkel a mozdulatokkal, a melyek most -bámulatba ejtettek. Később az jutott eszembe, hogy talán akkor láttam, -mikor a födélzetre emeltek, csakhogy ez a gondolat nem igen tette -érthetővé azt a sejtelmemet, hogy valahonnan ismerem. Hogy eshetett az, -hogy láttam ezt a különös arczot s a találkozás pontos részleteiről -megfeledkeztem, – sehogysem tudtam megérteni. - -A mint Montgomery utánam eredt, figyelmem másfelé terelődött. -Megfordultam s körülnéztem a kis hajó egész födélzetén. Az a zsivaj, a -mit hallottam, félig meddig előkészített már arra, a mit láttam. -Bizonyos, hogy sohasem láttam még ilyen piszkos födélzetet. Tele volt -répadarabokkal, zöldséggel s láthatatlan szennyel. A fő árboczhoz egy -csomó undok véreb volt lánczolva. A mint megpillantottak, csaholásba -törtek ki s felém ugráltak. A mellékárbocz mellett óriási puma kuporgott -egy kis vasketreczben, a mely oly szűk volt, hogy meg sem fordulhatott -benne. Távolabb a kormányoldal korlátja mellett nehány nagy ládában -tengeri nyulak voltak, s elől egy láma szorongott egymagában egy szűk -kis kaliczkában. A vérebek szája bőrrel volt körülszíjazva. A födélzeten -nem volt csak egyetlen emberi lény, egy sovány hallgatag matróz a -kormánykerék mellett. - -A szél kifeszítette a foltos, szennyes vitorlákat, s a mi vászon csak -volt a hajón, mind a magasba dagadozott. A derült égboltozat nyugati -részén alkonyulóban volt a nap. Az esti szél hosszú fodros hullámokat -hajtott a hajóval. Elhaladva a matróz mellett, a hajó csúcsára álltunk, -s néztük, hogy hömpölyög a tajtékos víz a kormánylapát alá s hogy kelnek -és enyésznek a buborékok. Megfordultam, s végignéztem az undorító -födélzeten. - -– Valami tengeri állatsereglet? kérdeztem. - -– Olyanféle, felelt Montgomery. - -– Mire való ez a sok fenevad? Tán csak nem kereskedelmi áru? Az hiszi a -kapitány, hogy eladja őket valahol a déli vizeken? - -– Lehetséges, szólt Montgomery, s ujra a habok felé fordult. - -Egyszerre kiáltás és dühös szitkozódás hallatszott a hágcsó felől, a -melyen iramodva kúszott fölfelé a feketearczú, alaktalan férfi. -Fehérsipkás, vörös hajú ember iparkodott nyomába esetlenül. A vérebek, a -melyek abba belefáradtak már, hogy rám ugassanak, szinte megvadultak a -fekete arczú férfi láttára s üvöltve, ugrándozva rángatták lánczaikat. A -fekete alak visszahökkent előlök egy perczre, úgy hogy a vöröshajú -utolérte s iszonyú ütést mért két válla közé. A szegény ördög arczra -bukott, mint a lesujtott ökör s végig gurult a piszokban a dühöngő -kutyák közé. Szerencse, hogy volt rajtok szájkosár. A vöröshajú -felordított örömében s ide-oda támolygott, nem tudva, visszafelé -menjen-e a hágcsón vagy előre áldozatára. - -A mint a második férfi megjelent, Montgomery fenyegető kiáltást -hallatott, mire nehány matróz ugrott a födélzetre. A fekete arczú ember -sajátságos hangon üvöltve ide-oda hengergett a kutyák lábai között. -Senkisem sietett segítségére. A fenevadak megtettek minden tőlük -telhetőt, hogy darabokra szakgassák s jól oda-odakaptak hozzá -szájkosaraikkal. Hajlékony szürke testük gyors tánczot járt az arczán -heverő tömzsi alakon. A matrózokat mulattatta is a csodálatos látvány. -Montgomery dühösen felkiáltott s végig sietett a födélzeten. Én nyomon -követtem. A következő pillanatban a fekete arczú férfi feltápászkodott s -előbbre botorkált. Majd neki esett a főárbocz támaszának s ott is maradt -lihegve s visszabámulva hátrafordított fejjel a kutyákra. A vöröshajú -elégedetten nevetett. - -– Annyit mondok, kapitány, szólt Montgomery könyökön ragadva a -vöröshajút, ez már mégsem járja. - -Én Montgomery mögött álltam. A kapitány félig megfordúlt, s ránézett az -ittas ember merev, bamba tekintetével. – Mi nem járja? motyogta, s aztán -kiszabadítva karját, szeplős ökleit két eredménytelen kisérlet után -oldalzsebeibe mélyítette. - -– Az az ember utas, szólt Montgomery. Azt tanácsolom, hogy ne nyúljon -hozzá. - -– Ördög vigye, kiáltott a kapitány. Majd hirtelen megfordult s oldalt -támolygott. – Hajómon azt teszem, a mit akarok. - -Azt hittem, Montgomery, látván, hogy részeggel van dolga, ott hagyja. E -helyett azonban sápadtabb lett egy árnyalattal s közeledett a -kapitányhoz. - -– Annyit mondok, kapitány, szólt, hogy az én emberemmel ne merjen -rosszul bánni. Mindig fenyegetik, mióta a hajón van. - -A kapitány, a kiből szinte gőzölgött az ital, nem szólt rá semmit. -Láthattam, hogy Montgomery azok közül a lassú, makacs emberek közül -való, akik képesek napról-napra szítani haraguk tüzét s nem tudnak soha -megbocsátani. Láttam, hogy ez a veszekedés is régebb keletü volt már. – -Részeg, szóltam félig-meddig szolgálatkészen, nem mehet vele semmire. - -Montgomerynek megrándult undok fityegő ajka. – Mindig részeg. Azt hiszi, -hogy ez menti szemtelenkedését az utasokkal? - -– A hajóm, kezdte a kapitány a ketreczekre mutatva ide-oda lóbálódzó -kezével, – tiszta hajó volt. Most pedig mi lett belőle? - -Annyi bizonyos, hogy minden egyéb volt, csak tiszta nem. - -– Beleegyezett az állatok szállításába. - -– Bár sose láttam volna átkozott szigetét. Mi az ördögnek kell az olyan -szigetre vadállat? Aztán az az ön embere… ha ugyan ember… holdkóros. -Aztán hátul nincs semmi keresni valója. Azt hiszi, hogy az öné ez az -egész átkozott hajó? - -– Matrózai rögtön fenyegetni kezdték a szegény ördögöt, a mint a hajóra -szállt. - -– Az már igaz, hogy ördög. Nem egyéb, undok ördög. Embereim ki nem -állhatják. Én sem állhatom ki. Senki sem állhatja ki, még _ön maga sem_. - -Montgomery félrefordult. – Nem fogja többé bántani, szólt beszédközben -bólintva egyet. De a kapitány most már benne volt a veszekedésben. Neki -állt fölebb s rákezdte: – Ha még egyszer a hajónak erre a végére jön, -kitépem a belét. Kitaposom az átkozottat. Ki _maga_, hogy rendelkezni -akar _velem_? Én vagyok a hajó kapitánya, – kapitánya és tulajdonosa. Én -vagyok itt a törvény, s a mit mondok, szentírás. Köteleztem magam, hogy -egy embert kisérőjével együtt elviszek Aricába és vissza s visszafelé -szállitok nehány állatot is. De arra nem köteleztem magam, hogy az -ördögöt hordozzam… - -Láttam, hogy Montgomery közeledik egy lépéssel a kapitányhoz, s -közbevágtam: – Részeg. Ne bántsa. A kapitány azonban folytatta a -gyalázkodást. – Hallgasson! szóltam hirtelen hozzá fordulva, mert -Montgomery sápadt arczából láttam a közelgő veszedelmet. Ezzel az -egyetlen szóval magamra zudítottam a kapitányt. De még így is örültem, -hogy megelőztem a verekedést. Oly ocsmány beszédet sohasem hallottam -még, a minő szakadatlanul dőlt belőle, bár mondhatom, volt részem sok -mindenféle társaságban. Mondott olyat is közbe-közbe, a mit alig tudtam -elnyelni, bár békés természetem van. Az is bizonyos, hogy mikor azt -kiáltottam a kapitánynak: hallgasson, megfeledkeztem arról, hogy nem -vagyok egyéb, mint egy darab emberi zsákmány, a mit a habok közt -találtak, megfosztva mindenemtől, meg nem fizetve utiköltségemet sem, -játékszere a hajó jóvoltának vagy nyerészkedésének. Nagyon érthetően -figyelmeztetett is erre a kapitány. De az is bizonyos, hogy elhárítottam -egy verekedést. - - - - -IV. A hajó korlátja mellett. - -Napnyugta után, éjszaka, föld látszott, s a hajó feléje tartott. -Montgomery tudatta velem, hogy az ő szigete. Oly messze volt, hogy a -tenger határozatlan kékesszürkeségében nem láttam belőle egyebet egy -mélyen fekvő homályos kék foltnál. Közepéből csaknem függélyes füstcsík -szállt felfelé. A kapitány nem volt a födélzeten, mikor a föld feltünt. -A mint kiszellőztette rajtam haragját, lebotorkált a hágcsón, s a mint -megtudtam, elaludt kabinja padlózatán. A kormányos vette át a -parancsnokságot, az a sovány, hallgatag lény, a ki a kormánykerék -mellett állt volt. Láttam azonnal, hogy ő is hadi lábon van -Montgomeryvel. Teljességgel nem vett rólunk tudomást. Együtt ebédeltünk -vele komor némaságban, miután nehányszor eredménytelenül iparkodtam -beszédbe elegyedni vele. Nagyon is szemembe ötlött, hogy a legénység -rossz szemmel nézi társamat és állatait. Montgomery nem árulta el, mi -terve van állataival, s én, bár kiváncsiságom egyre növekedett, nem -akartam tolakodó lenni. - -A hátsó födélzeten maradtunk beszélgetve, mig az égbolt meg nem telt -csillaggal. Az éjszaka mély csendjét olykor-olykor zavarta meg csak a -hajó elején valami nesz vagy az állatok mozgolódása. A puma, mint valami -fekete csomó, ketrecze szögletében ült összekuporodva, csak ránk figyelő -szeme fénylett. A kutyák, úgy látszott, aludtak. Montgomery csavart -néhány czigarettát. - -Félig sajgó visszaemlékezéssel Londonról beszélgetett velem, mindenfélét -kérdezgetve az ottani változásokról. Úgy beszélt, mintha szeretett volna -ott élni valamikor, s mintha hirtelen örökre elszakadt volna onnan. -Mesélgettem mindenről, tőlem telhetőleg. Beszéd közben egyre jobban -belevésődött lelkembe különös lénye, s elnéztem furcsa sápadt arczát a -mögöttünk világló kis lámpás homályos fényében. Majd kibámultam a -sötétlő tengerre, s a kis szigetre gondoltam, melyet elrejtett előttem a -homály. - -Úgy tetszett, mintha ez az ember csak azért bukkant volna elő a -mérhetetlen térből, hogy megmentse életemet. Holnap félre fog vonulni s -eltünik örökre életemből. Még rendes körülmények között is gondolkozóba -ejthetett volna a dolog. Hát még így! Első sorban az a furcsaság -érdekelt, hogy élhet az ilyen művelt ember ezen az ismeretlen kis -szigeten; aztán meg az a különös szállítmány, a mit magával vitt. -Önkénytelenül ismételtem magamban a kapitány kérdését: – Mi szüksége van -ezekre a fenevadakra? Mért mondta, hogy nem az övéi, mikor először -kérdezősködtem róluk? Aztán személyes megjelenésében is volt valami -bizar sajátság, a mi mély benyomást gyakorolt rám. Mindez szinte -titokzatos ködbe burkolta az egész embert. Megragadta fantáziámat, -annyira, hogy beszélni sem igen tudtam. - -Éjfél felé abbahagytuk beszélgetésünket Londonról. Egymás mellett -álltunk; a korlátra támaszkodva, belebámulva álmatagon a nyugodt -csillagos tengerbe; szótlanul eltünődtünk. Érzelgésre csábított minden -körülöttünk s végre is elkezdtem hálálkodni. - -– Ha jól meggondolom, szóltam, ön mentette meg az életemet. - -– Véletlenség az egész, felelt rá, tiszta véletlenség. - -– Örülök, hogy annak, a kit a véletlen eszközül használt, köszönetet -mondhatok. - -– Nincs mit megköszönnie. Bajban volt s én kipróbáltam tudásomat. -Unatkoztam s örültem, hogy dolgom akadt. Ha az nap fáradt lettem volna, -vagy ha az ábrázata nem lett volna kedvemre való, akkor – ki tudja, hol -volna most. - -Ez a válasz lehűtött egy kissé. – De mégis csak, kezdtem ujra… - -– Mondom, hogy véletlenség, szólt közbevágva, úgy, mint minden az ember -életében. Csak az ostobák nem látják. Mért vagyok én most itt – kivetve -a társadalomból – a helyett, hogy boldog ember volnék s élvezném mindazt -a gyönyört, a mit London nyujthat? Egyszerüen azért, mert tizenegy év -előtt egy ködös éjszakán elvesztettem tíz perczre az eszemet. - -Nem folytatta tovább. Nos? szóltam én. - -– Ez az egész. - -Hallgatásba merültünk. Egyszerre felnevetett. – Van valami ebben a -csillagfényben, a mi megoldja az ember nyelvét. Ostoba szamár vagyok s -mégis szeretném valahogyan elmondani önnek. - -– Meg lehet győződve, hogy bármit mond, megőrzöm magamban… ha talán ez -aggasztja. - -Már-már beszélni kezdett, majd határozatlanul megrázta a fejét. Ne -mondjon el semmit, szóltam. Nekem teljesen mindegy. Jobb is, ha megőrzi -a titkát. Hiszen ugy sem nyerne vele… - -Mormogott valamit határozatlanúl. Éreztem, hogy az elevenére tapintottam -s hogy közel járt már valami indiscretióhoz. Aztán meg őszintén szólva, -nem is igen érdekelt, hogy megtudjam, mi űzhetett el Londonból egy -fiatal orvosnövendéket. Vállat vontam s elfordultam tőle. Észrevettem, -hogy távolabb a födélzeten hallgatag, fekete alak áll s a csillagokra -bámul. Montgomery különös kisérője volt. A mint mozdultam, hirtelen -hátrapillantott s azután ujra visszakapta a fejét. - -Lehet, hogy semmiség volt az egész, de mintha villám sujtott volna. -Közelünkben nem volt más fény, mint egy kis lámpás a kormánykeréken. A -különös lény arcza csak egy rövid pillanatra fordult vissza a sötétből e -felé a világosság felé; de láttam, hogy rám villanó szeme sápadt zöld -fényben ragyogott. Mintha nem is ember lett volna. Az a tüzes szemű, -fekete alak visszaidézte elmémbe gyermekkorom összes feledésbe merült -borzalmait. De ez a benyomás elmult úgy, a mint támadt. Nem láttam magam -előtt mást, mint egy jelentéktelen furcsa fekete emberi alakot, a ki a -csillagokra bámul s Montgomery így szólt hozzám: Azt hiszem, elég is -volt a beszélgetésből. - -Lementünk s kabinom ajtajában jó éjt kivánt. Éjszaka rossz álmaim -voltak. A fogyó hold későn kelt. Kisérteties, bágyadt, fehér sugarat -vetett be kabinomba. A vérebek felébredtek s üvölteni kezdtek, úgy, hogy -csak hajnalfelé aludtam el. - - - - -V. A kinek nincs hova mennie. - -Kora reggel – ez volt fölépülésem óta a második, megmentésem óta a -negyedik reggel, – zavaros álmokra, lövöldözésre, ordítozásra ébredtem, -s rekedt kiáltozást hallottam fejem fölött. Megdörzsöltem szememet s -figyelni kezdtem a zajra, egy darabig azt sem tudva, hol vagyok. Majd -csupasz lábak topogását hallottam, sulyos tárgyakat dobáltak ide-oda, s -erős recsegés és lánczcsörgés hangzott. Éreztem, hogy a hajó hirtelen -megfordul. A víz nyögött belé s tajtékzó sárgás-zöld hullám csapott -keresztül kerek kis ablakomon, ott hagyva nyomát az üvegen. Felkapkodtam -ruhámat s a födélzetre mentem. - -A mint fölértem a hágcsón, a pirkadó nap piros fényében ragyogott az -égboltozat. A kapitány széles vállát és vörös haját láttam magam előtt, -s vállán keresztül láttam, hogy a szegény puma szörnyen megrémülve, kis -ketrecze fenekén kuporog. – Le velök a födélzetről, rikoltott a -kapitány. Le velök! Azt akarom, hogy hajóm minél előbb megtisztuljon. - -Utamban állt, úgy hogy meg kellett érintenem vállát, hogy a födélzetre -juthassak. Hirtelen visszafordult s pár lépést tántorogva hátrafelé, -meredten rám bámult. Azonnal láttam rajta, hogy még mindig részeg. – -Ohó! szólt bambán s aztán felvillanó szemmel így folytatta: Nini, hisz -ez… ki is ez? - -– Prendick, szóltam. - -– Ördög vigye Prendicket! – szólt. Elhallgasson, – az a neve. -Elhallgasson úr! - -Nem tudtam mit felelni erre a gorombaságra. De a mi most következett, -azt legkevésbbé sem vártam. Kinyujtotta kezét a felé az átjárás felé, a -hol Montgomery állt egy piszkos, kék flanel ruhába öltözött erőteljes -ősz emberrel beszélgetve, a ki csak az imént jöhetett a fedélzetre. Arra -tartson, átkozott. Elhallgasson úr! Arra tartson! üvöltött a kapitány. - -Montgomery és társa visszafordult az üvöltésre. - -– Mit kiván? – kérdeztem. - -– Azt, hogy arra menjen. Hordja el magát a hajóról hamarosan. -Megtisztítjuk a hajót, az egész átkozott hajót. S önnek sincs tovább -helye rajta. - -Elképedve rá bámultam. Majd az jutott eszembe, hogy magam is ezt -kivánom. Valóban csak örülhettem rajta, hogy nem kell tovább is együtt -utaznom egyedül ezzel az iszákos duhajkodóval. Montgomeryhez fordultam. - -– Nem vihetem magammal, szólt Montgomery társa határozottan. - -– Nem vihet magával! – kiáltottam rémülten. Soha életemben nem láttam -nyiltabb és határozottabb arczot, mint az ősz férfié volt. - -– Hallotta? – kezdtem a kapitányhoz fordulva. - -– El a hajóról, szólt a kapitány. Ez a hajó nem fenevadak és kannibálok -számára készült. El kell hagynia a hajót… Ha azok nem vihetik magukkal, -sorsára bízom. De innen távozik. Együtt barátaival. Végezni akarok -örökre ezzel az átkozott szigettel! Torkig vagyok vele. - -– Montgomery! – szóltam könyörögve. Montgomery megránditotta alsó ajkát -s fejével reménytelenül a mellette álló ősz férfi felé intett, jelezve, -hogy nincs hatalmában rajtam segíteni. - -– Lesz gondom önre mindjárt – szólt a kapitány. - -Most furcsa jelenet következett. Felváltva majd az egyikhez, majd a -másikhoz fordultam könyörögve. Hol az ősz férfit kértem, szállítson -partra, hol a részeg kapitányt, hogy tűrjön meg a hajón. Sőt a -matrózokhoz is könyörögtem. Montgomery egy szót sem szólt, csak a fejét -rázta. – Annyit mondok csak, hogy elhagyja a hajót… volt a kapitány -örökös refrainje… Ördög vigye a törvényt! Hajómon király vagyok. - -Végre, nem tagadhatom el, fenyegetőzni kezdtem. Az idegroham vakmerővé -tett; a hajó hátuljára mentem s komoran belebámultam a semmiségbe. -Ezalatt a matrózok gyorsan haladtak a csomagok és a ketreczbe zárt -állatok kiszállításával. Nagy csónak állt két felvont vitorlával a hajó -alatt s a furcsa szállítmányt ebbe eresztették le. A szigetbelieket, a -kik átvették a terheket, nem láttam, mert a hajó domború oldala elfödte -előlem a csónak derekát. - -Montgomery és társa teljességgel nem vettek rólam tudomást. Azzal voltak -elfoglalva, hogy segítettek s igazgatták a terhet hordó négy-öt matrózt. -A kapitány előre ment, nem annyira azért, hogy segítsen, mint inkább, -hogy zavart okozzon. Én hol kétségbe estem, hol dühös voltam. -Olykor-olykor, a mint ott álltam, várva a bekövetkezendőket, akaratlanul -nevetnem kellett nyomorúságomon, melyet tetézett az, hogy nem is -reggeliztem. Az éhség s a vérkeringés pangása megfosztja az embert -minden férfiasságától. Tisztában voltam vele, hogy nincs erőm sem arra, -hogy ellenálljak a kapitány kegyetlen szándékának, sem arra, hogy -rákényszerítsem magam Montgomeryékra. Rábíztam magam a sorsra, s -Montgomery holmijának áthordása a csónakba egyre tovább folyt, mintha én -nem is lettem volna. - -Csakhamar véget is ért a munka s egyszerre alig fejtve ki ellenállást, a -hágcsóhoz vonszoltak. Ekkor vettem észre, mily furcsa barna képü -legények vannak a csónakban Montgomeryval. A csónak alaposan meg volt -rakva s gyorsan távozott a hajótól. Zöld szinű örvény tátongott alattam -s hogy fejjel előre ne zuhanjak, teljes erőmből hátra vetettem magam. A -csónak legénysége gúnyos ujjongásba tört ki s hallottam, hogy Montgomery -rájuk rivallt. S most a kapitány, a kormányos és egy matróz nekem esett -s hátrafelé kezdett vonszolni a kormánykerékhez. Most láttam csak, hogy -a _Lady Vain_ mentő-csónaka a hajó hátuljához van kötve. Félig tele volt -vizzel s nem volt benne sem evező, sem élelmiszer. Nem akartam -beleereszkedni s arczra vetettem magam a födélzeten. Végre is, mivel a -kormányoldalon nem volt hágcsó, kötélen lebocsátottak a csónakba s -kitaszítottak a tengerre. - -Az ár lassan elsodort a hajótól. Félig kábultan láttam, hogy készülődik -mindenki a hajón, a mely lassan, de biztosan szélirányba fordult. A -vitorlák lobogtak s a mint a szél beléjök kapott, dagadoztak s a hajó -nemsokára eltünt előlem. Nem fordultam meg, hogy utána nézzek. Az első -pillanatban alig tudtam elhinni azt, a mi történt. A csónak fenekén -hevertem, félájultan, rámeredve az üres, sima tengerre. Majd tisztán -láttam, hogy félig elsülyedve, újra régi kis börtönömben vagyok. -Hátratekintve láttam, hogy a hajó egyre távolodik tőlem, s a vöröshajú -kapitány ott áll a födélzeten gúnyosan felém mutogatva. Majd a sziget -felé fordultam s láttam, hogy a nagy csónak egyre kisebbedik, közeledve -a part felé. - -Egyszerre rám szakadt kegyetlen helyzetemnek teljes súlya. Nem volt -mivel elérnem a partot, ha csak az ár véletlenül rá nem hajt. Még nagyon -gyönge voltam első hajótörésem óta. Éhes is voltam, különben bátrabban -viseltem volna sorsomat. Egyszerre csak zokogni kezdtem, mint valamikor -régen, kis gyerek koromban. A könnyek végig csurogtak arczomon. -Kétségbeesésemben belecsaptam öklömmel a csónak fenekén álló vízbe s -neki támaszkodtam vadul a csónak szélének. Hangosan arra kértem az -Istent, engedjen meghalnom minél előbb. - - - - -VI. A sötét tekintetü csónakosok. - -A szigetbeliek azonban, látván, hogy csakugyan kidobtak a hajóból, -megszántak. Az ár lassan keletfelé sodort s csavarogva egyre közelebb -jutottam a szigethez. Egyszerre csak görcsös megkönnyebbüléssel azt -láttam, hogy a nagy csónak megfordult s felém közeledik. Nagyon meg volt -rakva, s a mint közeledett, kivettem, hogy Montgomery széles vállú, ősz -társa a csónak hátulján ül a kutyák és nehány láda közé szorulva. Rám -bámúlt mereven, mozdulatlanúl. A fekete arczú nyomorék szintén rám -meredt a csónak szögletéből a puma mellől. Három más ember volt még a -csónakban, furcsa vad ficzkók s a vérebek szüntelenül vicsorgatták rájuk -fogaikat. Montgomery, a ki kormányzott, mellém irányozta a csónakot s -aztán felkelve, csónakom kötelét odakötötte a nagy csónak -kormányrúdjához, hogy így vonjanak magukkal, mert a nagy csónakban nem -volt egy csöpp hely sem. - -Ekkorra magamhoz tértem már én is kábultságomból s köszönésére elég -bátran válaszoltam. Mondtam neki, hogy a mentőcsónak csaknem elsülyed, -mire lenyujtott hozzám egy vedret. A mint a kötél megfeszült a két -csónak között, hátrahanyatlottam. S aztán egy ideig szorgalmasan -merítgettem a vizet. Csak később tekintettem fel újra a csónakban -ülőkre. Az ősz férfi még mindig merően engem nézett, s ha jól láttam, -tekintete zavarodottságot árult el. A mint pillantásaink találkoztak, -letekintett a lába közt kuporgó vérebre. Hatalmas férfi volt, szép -homloku s komor ábrázatu volt; de szempillái fölött meg volt már az -aggkort jellemző furcsa bőrpetyhüdés és szájszögletei elszánt -határozottságról tanuskodtak. Oly halkan beszélt Montgomeryval, hogy nem -hallhattam. Majd a három emberre tekintettem. Furcsa legénység volt. -Csak arczukat láttam; de arczukban volt valami, a mi undort keltett -bennem. Merően néztem rájuk, de ez a benyomás nem szünt meg, bár okát -nem tudtam megállapítani. Ugy tetszett, barna bőrüek. Lábszáruk furcsa -módon, valami vékony, piszkos, fehér szövetbe volt burkolva, lábuk feje, -sőt még ujjaik is, ugy be voltak csomagolva, mint néhol Keleten a nők. -Turbán volt fejükön s a turbán alul manószerű arcz meredt rám. Ragyogó -szemük s kiugró alsó állkapczájuk volt. Ritka fekete hajuk sörényhez -hasonlított s a mint ott ültek, azt hittem, magasabb termetűek -valamennyi emberfajnál. Az ősz férfi, a ki jó hat láb magas volt, -ültében egy fejjel alacsonyabbnak látszott náluk. Később láttam, hogy -tulajdonképen nálam sem magasabbak, csak a törzsük volt rendkivül -hosszú, lábuk czombrésze ellenben tulságosan rövid volt s csodálatosan -kicsavarodott. Annyi bizonyos, hogy mindenképen undok egy csapat volt, s -fejük fölött, az első vitorla alatt, szüntelenül rám meredt annak a -férfinak a fekete arcza, a kinek szeme világított a sötétben. - -A mint rájuk néztem, tekintetünk találkozott, s erre egymásután elkapták -előlem szemüket s csak lopva tekintgettek rám. Az ötlött eszembe, hogy -talán nyugtalanítom őket, s figyelmemet a sziget felé fordítottam, a -melyhez egyre jobban közeledtünk. - -Lapályos föld volt, a melyet sűrű növényzet borított, nagyrészt valami -előttem ismeretlen pálmaféle. Egyik pontjáról vékony, fehér gőzcsík -kígyózott felfelé rengeteg magasságban pehelytollá foszladozva. Széles -öbölbe jutottunk bele, melyet jobbról-balról alacsony hegyfok -szegélyezett. A part, a melyet sötétszürke fövény borított, meredek -hegygerinczczé emelkedett, hatvan-hetven lábnyira a tenger színe fölé s -tele volt szórva fával és bozóttal. Közepe táján fölfelé négyszögű tarka -kőkerítést láttam, a mely, mint később megtudtam, korálból és -megkövesült lávából épült. A kerítés közepéből két szalmafödél -kukucskált ki. A víz szélén egy álldogáló férfi várakozott ránk. Mintha -mikor még távolabb voltunk, nehány más furcsa teremtményt is láttam -volna a lejtő bozótos sűrűjébe surranni; de közelebb jutva, nyomuk sem -volt. A parton álló férfi közepes nagyságú, fekete négerarczú lény volt. -Széles, csaknem ajknélküli szája volt, rendkivül sovány karja, hosszú -vékony lába és görbe lábszára, s előre hajló komor arczczal bámult -felénk. Úgy volt öltözve, mint Montgomery és ősz társa, kék vászon -kabátba és nadrágba. - -A mint közelebb jutottunk, ide-oda kezdett futkosni a parton a -leggroteszkebb mozdulatokkal. Montgomery parancsszavára a csónakban levő -négy ember furcsa, esetlen mozdulattal felugrott s bevonta a vitorlákat. -Montgomery megfordította a csónakot s belekormányozta egy szűk kis -üregbe, a mely a partba volt vájva s épen elég nagy volt a hosszú csónak -befogadására. A parton álló ember erre hozzánk szaladt. Hallottam, hogy -a csónak orra nyikorog a homokban. Eltaszítottam magam vedremmel a -hosszú csónak kormányrúdjától s leoldva kötelemet, partra szálltam. A -három bepólyázott férfi esetlen mozdulatokkal kimászott a fövényre s -nyomban nekilátott a csónak kiürítésének. Segített nekik a parton álló -ember is. A három beburkolt és össze-vissza kötözgetett csónakosnak -különösen a lába szárain ütődtem meg. Nem voltak merevek, hanem mintha -kicsavarták s aztán rossz helyre illesztették volna vissza őket. A -kutyák egyre morogtak rájuk, rángatva lánczukat, mikor az ősz férfi -partra szállt velök. - -A három furcsa ficzkó különös torokhangon társalgott, s az, a ki a -parton várt ránk, mikor a kormányrúd közelében levő csomagokhoz nyultak, -izgatottan rájuk rivallt, a mint gondoltam, valami idegen nyelven. -Mintha hangjára emlékeztem volna valahonnan; de nem jutott eszembe, hol -hallottam. Az ősz férfi a hat ugrándozó kutya között állt s túlharsogva -a csaholás zaját, parancsokat osztogatott. Montgomery rendbe hozván a -kormányt, szintén partra szállt s valamennyien munkához láttak. - -Egyszerre csak az ősz férfi hozzám lépett. Olyan – szólt – mintha ma még -nem is reggelizett volna. Apró fekete szeme csillogott komor szemöldöke -alatt. Bocsásson meg érte. Most a mi vendégünk s kötelességünk -gondoskodni kényelméről, bár a mint tudja, nem mi hívtuk. Élesen -arczomba nézett. Montgomery azt mondja, hogy ön, Prendick úr, művelt -ember, ért a tudományhoz. Mivel foglalkozott? - -Elmondtam neki, hogy nehány évet töltöttem a londoni egyetemen s Huxley -vezetésével biologiai kutatásokat végeztem. Erre felhúzta kissé -szemöldökét. – Ez változtat a dolgon némileg Prendick úr, szólt kissé -több tisztelettel. Mi tudniillik véletlenül magunk is biologusok -vagyunk. Legalább én meg Montgomery azok vagyunk. Szemét a fehérbe -burkolt emberekre fordította, a kik szorgalmasan vonszolták a pumát -hengereken a falszegte udvar felé. Aztán, hogy mikor távozhatik a -szigetről, azt nem tudom. Kivül esünk valamennyi közlekedési vonalon. -Egy évben ha egyszer látunk hajót. - -Hirtelen ott hagyott, felfelé ment a parton, el a kis csoport mellett s -azt hiszem belépett a kerítésen. A másik két ember Montgomeryval halomba -rakta a kisebb csomagokat egy alacsony kerekes targonczára. A láma a -nyúlládákkal még a csónakon volt. A mint a targoncza megtelt, a három -ember neki feküdt s tolni kezdte fölfelé a vagy egy tonnás terhet a puma -után. Majd Montgomery ott hagyva a másik kettőt, visszatért hozzám s -kezet nyujtott. - -– Örülök, szólt, hogy igy történt. - -– Másodszor is ön mentette meg életemet. - -– Az még nem bizonyos. Ez a sziget ördöngös egy hely ám, azt előre -mondom. Az ön helyében nagyon meggondoltam volna, rálépjek-e. Ő… -elhallgatott s meglátszott rajta, hogy elnyelte, a mit mondani akart. -Majd így folytatta: - -– Segitsen, kérem, kihozni a nyúlakat. - -A nyulakkal nagyon egyszerűen bánt el. Begázoltam vele a csónakhoz s az -egyik ládát kiczipeltük a partra. Ide érve, kinyitotta a láda ajtaját s -egyik sarkára fordítván a ládát, eleven tartalmát kiszórta a földre. A -nyulak kapálódzva egymás tetejére potyogtak belőle. Majd tapsolt egyet, -s a tizenöt-húsz nyúl szétszaladt szökdelve a parton. – Gyarapodjatok és -sokasodjatok, barátaim, kiáltott utánuk Montgomery. Töltsétek meg a -szigetet. Húsotoknak eddigelé nagy híját éreztük. - -Mialatt a szanaszét futó nyulakat nézegettem, az ősz férfi visszatért, -kezében pálinkásüveggel s nehány darab kétszersülttel. - -– Egy kis harapni valót hoztam, Prendick, szólt barátságosan. - -Minden teketória nélkül neki estem a kétszersültnek, mialatt Montgomery -és ősz társa egy újabb csoport nyulat partra szabadított. Három nagy -ládát azonban felvittek a házba a pumával együtt. A pálinkához nem -nyultam, mert születésem óta tartózkodtam a szeszes italtól. - - - - -VII. A bezárt ajtó. - -Érthető, hogy eleinte minden oly különös volt körülöttem s helyzetem oly -váratlan viszontagságok eredménye volt, hogy egyik-másik dolog -fokozottabb furcsaságát nem vettem észre. Felfelé ballagtam a lárma -után. Montgomery csakhamar utánam sietett, s arra kért, hogy ne lépjek -be a kőkeritésen. Ekkor láttam csak, hogy a puma a ketreczben és a -telerakott targoncza is kivül volt letéve az elkerített négyszögű tér -bejárása előtt. - -Visszafordulva láttam, hogy a csónakban nem volt már semmi s az ősz -férfi nyomunkban ballagott. Hozzánk érve, így szólt Montgomeryhoz: - -– S most ennek a hivatlan vendégnek a problemáját kell megoldanunk. Mit -tegyünk vele? - -– Tudós ember, szólt Montgomery. - -– Alig várom már, hogy ujra munkába foghassak – ezzel az új anyaggal, -szólt az ősz férfi a kerités felé intve, miközben szeme felragyogott. - -– Magam is azt hiszem, felelt rá Montgomery bizalmaskodva. - -– Nincs időnk rá, hogy új kunyhót építsünk számára, s az is bizonyos, -hogy most még nem avathatjuk be titkunkba. - -– Magam is ezen törtem a fejem, szólt Montgomery. Az én szobámnak külső -ajtaja van… - -– Ez jó lesz, szólt az ősz férfi gyorsan, Montgomeryre tekintve, s -megindultunk mind a hárman a kerítés felé. - -– Sajnálom, Prendick úr, hogy titkolóznom kell ön előtt, de tudja, hogy -hivatlan vendég. Kis telepünk titkot rejteget. Nem valami ijesztő titkot -egészséges emberre nézve. De most – a míg nem ismerjük önt… - -– Mindenesetre, feleltem rá; bolond volnék, ha sértene bizalmatlanságuk. - -A főbejáraton mentünk keresztül; erős, megvasalt, záros fakapu volt. -Mögötte egy ajtót láttam. Az ősz férfi kivett piszkos kék kabátjából egy -kulcscsomót, kinyitotta az ajtót és belépett rajta. Kulcsai s az egész -hely bonyolult bejárása különös benyomást gyakoroltak rám. Nyomában -egyszerű, de kényelmesen bútorozott kis szobába jutottam, melynek félig -nyitva lévő belső ajtaja kikövezett udvarba nyílt. Ezt a belső ajtót -Montgomery hirtelen betette. A szoba egyik sarkában függő ágy volt s -egyetlen üvegezetlen vasrácsos ablaka a tengerre tekintett. Ezt a szobát -szánták lakásomúl; a belső ajtót az ősz férfi, mint megjegyezte, -számítva minden eshetőségre, kivülről be szándékozott zárni. -Figyelmeztetett egy kényelmes támlásszékre az ablak mellett s egy csomó -régi könyvre, sebészi munkák és latin meg görög auktorok gyüjteményére, -a mely a függő ágy közelében állványra volt rakva. A külső ajtón -távozott a szobából, bizonyára azért, hogy az udvarra nyíló ajtót ne -kelljen még egyszer kinyitnia. - -– Rendesen itt szoktunk enni, szólt Montgomery, s aztán, mintha eszébe -jutott volna valami, az ősz férfi után sietett. – Moreau! hallottam, a -mint kiáltott, s ha jól emlékszem, ez a név az első pillanatban nem tett -rám semmi benyomást. De később, a mint a könyveket kezdtem nézegetni, ez -a kérdés nyomult elmémbe: hol hallottam már ezt a nevet, Moreau? Leültem -az ablak elé s előszedve a kétszersült-maradványt, pompás étvágygyal -falatoztam. - -Moreau? - -Az ablakon keresztül láttam, a mint az egyik furcsa, fehérruhás ember -nehéz ládát czipel a part mentén. Egyszerre az ablakráma elfödte szemem -elöl. Majd hallottam, hogy valaki kulcsot illeszt mögöttem a zárba s -bezárja a belső ajtót. Nemsokára a zárt ajtón keresztül a vérebek -lármáját hallottam; nem ugattak, hanem különös módon szaglásztak és -morogtak. Ide-oda topogtak s Montgomery csendesítette őket. - -Nézegetve szobám tartalmát, egyre azon tünődtem, miféle bonyolult titka -lehet ennek a két férfinak, s honnan ismerem Moreau nevét. De az ember -emlékezete oly különös, hogy ezt a nevet, a melyet a maga környezetében -bizonyára jól ismertem, sehogysem tudtam eszembe visszaidézni. Majd ujra -arra a végtelenül furcsa, alaktalan, fehérbe burkolt férfira tévedt -gondolatom, a ki a parton különös esetlen mozdulatokkal vonszolta a -ládát. Eszembe jutott, hogy ezek közül az emberek közül egyik sem szólt -hozzám, bár valamennyi folytonosan rám-rám tekintgetett lopva úgy, a -hogy romlatlan, nyílt tekintetű vadembereknél még sohasem tapasztaltam. -Nyelvükön is csodálkoztam. Mindannyian nagyon hallgatagok voltak, s ha -beszéltek, soha egy-két szónál többet nem szóltak. Mi volt velök? Majd -eszembe jutott Montgomery furcsa kisérőjének a szeme. - -Épen erre gondoltam, mikor egyszerre belépett. Fehérbe volt öltözve s -kis fatálczán kávét és főzeléket hozott. Alig tudtam megállni, hogy -borzongva hátrább ne ugorjam, a mint szeretetreméltó meghajlással -letette elém az asztalra a tálczát. Egyszerre szinte megdermedtem. Erős, -fekete fürtei alatt megláttam a fülét! Hegyes füle volt, s puha barna -szőr födte! - -– Reggelijét hoztam, uram, szólott. Szótlanul szeme közé néztem. -Megfordult s az ajtó felé ment, féloldalt vissza-vissza pillantva rám. -Követtem szememmel, s e közben önkénytelenül eszembe ötlött egy mondat; -_Moreau borza_… Ez volt az? Nem! Tiz esztendővel kellett visszaugranom. -_Moreau borzalmai!_ Ez a mondat ide-oda kóválygott elmémben egy -pillanatig, majd egyszerre vörösbetük villantak fel emlékemben, a -melyeket egy kis bőrszínű, hátborzongató röpiraton olvastam volt. -Tisztán kezdtem emlékezni mindenre, Gyerek voltam még, s Moreau ötvenes -éveiben lehetett. Kiváló, mesteri physiologus volt, a kit jól ismertek -tudományos körökben rendkívüli képzelő tehetségéről s kutatásainak -kiméletlen egyenességéről. Ugyanaz a Moreau volt-e ez? A vérömlesztés -kapcsán csodálatos eredményeket ért el, s a beteges elváltozások -kezeléséhez kiválóan értett. Majd hirtelen véget ért pályafutása. -Kénytelen volt távozni Angliából. Egy ujságíró asszisztens képében -beférközött laboratoriumába azzal a szándékkal, hogy szenzácziós -leleplezéseket tegyen; s egy botrányos eset révén, a mely valószinüleg -nem a véletlen műve volt, kegyetlen röpirata hírhedtté vált. Aznap, -mikor a röpirat megjelent, elszabadult Moreau házából egy megcsonkított, -félig lenyúzott kutya. - -Ugorka szezon volt épen s egy tekintélyes kiadó, az álasszistens -nagybátyja, a nemzet lelkiismeretére hivatkozott. Nem először történt, -hogy ez a lelkiismeret fellázadt a tudományos kutatás módszerei ellen. -Moreaut egyszerűen kimarták az országból. Lehet, hogy megérdemelte; de -emlékszem, mily szégyenletesen cserben hagyta őt tudós társainak nagy -testülete. Bizonyos, hogy az ujságíró röpirata szerint néhány kisérlete -megdöbbentően kegyetlen volt. Talán kutatásainak feladása árán -megvásárolhatta volna társadalmi békéjét; de mint a legtöbb olyan ember, -a kit a tudományos búvárkodás bűvössége hatalmába kerített, nem -engedett. Nőtelen volt s nem kellett csak a saját érdekeivel törődnie… - -Meg voltam győződve róla, hogy a két ember azonos. Minden jel erre -mutatott. Kezdtem érteni, mire való volt a puma és a többi állat; s -furcsa szagot éreztem a levegőben, a melyet eddigelé nem vettem észre. -Az operáló terem antiszeptikus szaga volt. Hallottam a falon keresztül a -puma morgását s az egyik eb úgy orditott, mintha megverték volna. De -végre is a vivisectióban nem volt semmi olyas, a mit különösen -tudományos ember előtt titkolni kellett volna. S egyszerre hirtelen -gondolatugrással eszembe jutott ujra Montgomery kisérőjének hegyes füle -és világító szeme. Kibámultam magam elé a zöld tengerre, borzongva a hűs -parti szellőben, s az utolsó pár nap élményei egymást űzték elmémben. - -Mit jelentett mindez? A gondosan elzárt épület ezen az elhagyatott -szigeten, a hirhedt vivisector, s ezek a nyomorék, eltorzított emberek?… - - - - -VIII. Az ordító puma. - -Montgomery belépése félbeszakította rejtelmes, gyanakvó tünődésemet. -Együtt jött vele furcsa kisérője is, kenyeret, főzeléket, egyéb harapni -valót, egy palaczk whiskyt, egy korsó vizet, három poharat és késeket -hozva magával fatálczán. Rápillantottam futólag erre a különös -teremtményre, s láttam, hogy furcsa, nyugtalan szeme egyre rajtam pihen. -Montgomery kijelentette, hogy együtt ebédel velem, s hogy Moreau nem -jön, mert nagyon el van foglalva. - -– Moreau! válaszoltam, ezt a nevet ismerem. - -– Ördögbe is! kiáltott Montgomery. Mekkora szamárság volt tőlem, hogy -említettem. Gondolhattam volna. De legalább sejteti önnel titkunk -természetét. Iszik whiskyt? - -– Köszönöm, nem. Sohasem iszom. - -– Bár én is azt mondhatnám. De eső után késő a köpönyeg. Ez az átkozott -ital oka annak, hogy itt vagyok. És meg egy különös ködös éjszaka. -Boldog voltam, mikor Moreau felajánlta, hogy magával visz. Furcsa -história… - -– Montgomery, szóltam hirtelen, a mint a külső ajtó becsukódott, mért -van az ön legényének hegyes füle? - -– Mi az ördög! szólt tele szájjal. Egy darabig rám bámult, majd -ismételte szavaimat: – Hegyes füle? - -– Hegyes, szóltam oly nyugodtan, a mint telt tőlem, visszafojtott -lélekzettel; s finom fekete szőr borítja. - -Elgondolkozva felhajtott egy pohár whiskyt s így szólt: - -– Azt hittem, hogy a haja elfödi füleit. - -– Akkor láttam, mikor lehajolt, hogy asztalomra tegye a beküldött kávét. -És szeme ragyog a sötétben. - -Ekkorra magához tért már Montgomery első meglepetéséből. Mindig -gondoltam, szólt fontoskodva, hogy van valami baja a fülével, mert -láttam, hogy rejtegeti… – Milyen volt a füle? - -Észrevettem rajta, hogy tudatlanságát színleli. De azt nem mondhattam a -szemébe, hogy hazudik. Igy szóltam hát: - -– Hegyes, keskeny és szőrös. Tisztán láttam. De különben sem láttam -furcsább teremtményt életemben. - -Az udvarról éles, rekedt kiáltás hallatszott. Öblös mélysége a pumára -vallott. Láttam, hogy Montgomery zavarban van. - -– Igazán? kérdezte. - -– Hol szedte föl az istenadtát? - -– San Franciskóban… Ocsmány féreg, az bizonyos, s e mellett félkegyelmű. -Nem is emlékszem már tisztán, hová való. De nagyon megszoktam. -Megszoktuk mind a ketten. Milyen benyomást tesz önre? - -– Természetelleneset, szóltam. Van benne valami… Ne gondolja, hogy -képzelődöm, de valahányszor közel ér hozzám, mintha beszennyezne, s -megfeszül minden izmom. Mintha az ördög érintene. - -– Sejtelmem sem volt róla. A kétárboczos legénysége is bizonyára így -volt vele… Hogy bántak szegény ördöggel… Hiszen látta, mit csinált vele -a kapitány? - -Egyszerre csak ujra felordított a puma, most sokkal fájdalmasabban. -Montgomery szitkozódott magában. Elhatároztam, hogy szólok mindjárt a -parti emberekről is. De a szegény állat egész sereg rövid, éles kiáltást -hallatott. - -– És parti embereik – kérdeztem – mi fajtából valók? - -– Pompás ficzkók. Vagy nem? – szólt elszórakozva, majd a mint a puma -ujra élesen felordított, összeránczolta a homlokát. Nem szóltam többet. -Ordítás hallatszott ujra, borzalmasabb, mint az előbbiek. Rám vetette -tompa, szürke szemét, aztán ujra felhajtott egy pohárral a whiskyből. Az -alkoholra akarta terelni a beszédet s elmondta, hogy ezzel mentette meg -az életemet. De én csak odavetve felelgettem neki. Nemsokára véget ért -az ebéd, a hegyes fülű szörnyeteg lehordta az asztalt s Montgomery ujra -egyedül hagyott a szobában. Az egész idő alatt láttam rajta, hogy -palástolni igyekszik, mennyire felizgatja a puma ordítása. Idegességére -hivatkozott, mikor kiment a szobából. - -Magamon is tapasztaltam, hogy a kiáltásoknak nagyon izgató hatásuk volt. -S mélységük és erejük egyre nőtt, a mint a délután múlt. Eleinte csak -kínosan hatottak rám; de szüntelen ismétlődésük végre kihozott a -sodromból. Félredobtam a kis kötet Horatiust, a mit olvasgattam, s -elkezdtem öklömet szorongatni, ajkamat harapdálni, s fel-alá járni a -szobában. Majd befogtam újjaimmal a fülemet, de az ordítások egyre -jobban izgattak s végül annyira kezdtek gyötörni, hogy nem állhattam ki -tovább ebben a szomszédos szobában. Kimentem az ajtón a késő délután -altató melegére s elhaladva a főbejárat előtt, a mely be volt már -csukva, megkerültem a fal szögletét. - -Az ordítás egyre hangosabb lett. Mintha a világ összes kínja benne lett -volna ebben a hangban. De azért azt hiszem, ha tudtam volna, hogy ennyi -kín van a szomszéd szobában, azonban nem hallom, nyugodtan viseltem -volna. A szánalom csak akkor nyugtalanító, ha a szenvedés hangot talál s -megrázza idegeinket. Bár ragyogó napfényben jártam s a fák zöld legyezői -szeliden lengedeztek a lágy tengeri szellőben, a világ zűrzavaros volt, -tele fekete és vörös káprázattal, mig jó messze el nem kerültem a tarka -falú háztól. - - - - -IX. Az erdő réme. - -Neki vágtam a ház mögött levő emelkedés bozótjának, s nem törődve vele, -hová jutok, áthaladtam egy csomó meredek törzsű fa árnyas sürűjén és -nemsokára átjutottam valahogyan az emelkedés tulsó oldalára. Lefelé -haladva, kis patakot pillantottam meg, a mely szűk völgyön futott -keresztül. Megálltam és hallgatóztam. A távolság, a melyet megtettem, -vagy a közbeeső sűrűség eltompított minden hangot, a mely a zárt -udvarból eredhetett. A levegő csendes volt. Hirtelen zörejjel egy nyúl -bukkant föl előttem, fölfelé futva a lejtőn. Nem tudtam, mitévő legyek, -végre is leültem az árnyék szélén. - -Kellemes helyre jutottam. A patakot elfödte a partok buja növényzete, -csak egy helyütt láttam csillámló vizéből egy háromszögletü foltot. Túl -rajta kékes ködön keresztül bokrok és fák tömkelegét láttam a ráborúló -ragyogó kék égboltozattal. Itt-ott fehér és piros virágcsomó tarkállott. -Egy darabig elmerültem a táj szemléletébe, majd ujra Montgomery különös -emberére tévedtek gondolataim. De ahhoz nagyon meleg volt, hogy erősen -gondolkozzam s nemsokára szunnyadozó félálom fogott el. - -Ebből, nem tudom mennyi idő múlva, valami zörej riasztott föl, a mely a -patak tulsó oldalán levő zöld sürűségből hallatszott. Egy pillanatig nem -láttam egyebet a haraszt és a fű mozgásánál. Majd egyszerre felbukkant -valami a patak partján; első tekintetre nem tudtam megkülönböztetni, -micsoda. Lehajtotta fejét s inni kezdett. Ekkor már láttam, hogy ember, -a ki négykézláb jár, mint valami állat. - -Kékes ruha volt rajta, rézszinű bőre és fekete haja volt. Ugy látszott, -hogy valami groteszk csúnyaság közös vonása volt valamennyi -szigetlakónak. Hallottam, a mint ivás közben ajkával szörpölte a vizet. - -Előre hajoltam, hogy jobban lássam s e közben egy darab láva levált -kezem alól s legurult a lejtőn. A zörejre, mint a kit bűnön értek, -feltekintett s pillantásunk találkozott. Hirtelen két lábra tápászkodott -s kurta kezével száját törülgetve, rám nézett. Lába alig volt fél oly -hosszu, mint törzse. Körülbelül egy perczig egymásra bámultunk -meghökkenve. Majd nehányszor visszatekintve rám, eltünt jobbra tőlem a -bokrok között s az összecsapodó lombok zaja lassan elhalt mögötte, a -mint távolodott. Régen eltünt már s én még mindig ülve maradtam, abba az -irányba bámulva, a merre eltünni láttam. Álomra hajló nyugalmamnak vége -lett. - -Felriasztott hátam mögött valami nesz s hirtelen megfordulva láttam, -hogy egy tengeri nyúl fut a lejtőn fölfelé. - -Talpra ugrottam. - -Ennek a groteszk félvadszerű teremtménynek a megjelenése egyszerre -benépesítette számomra a délután csöndjét. Egyre idegesebben nézegettem -körül s bántott, hogy fegyvertelen vagyok. Majd arra gondoltam, hogy az -az ember, a kit az imént láttam, fel volt öltözve, nem volt meztelen, -mint a vadember szokott lenni s iparkodtam meggyőzni magamat, hogy -valószinüleg békés hajlamú lény volt s csak viselkedésének esetlen -vadsága sejttette velem az ellenkezőt. - -De megjelenése azért nagyon megzavart. Elindultam balra a lejtő -hosszában, ide-oda tekintgetve szüntelenül a merev fatörzsek között. -Mért jár egy ember négykézláb s mért iszik pohár nélkül? Egyszerre csak -ujra állati nyöszörgést hallottam, s mivel azt hittem, hogy a pumát -hallom, megfordultam s a hanggal homlokegyenest ellenkező irányban -folytattam utamat. Lejutottam a patakhoz s keresztül lépve rajta, a -túlsó part bokrai között haladtam tovább. - -Egyszerre élénk biborszínű foltot vettem észre a földön. Lehajoltam s -láttam, hogy leveles folyondárhoz hasonló, különös szétágazó, ránczos -gombaféle volt, a mely érintésemre nyálkásan szétomlott. S ekkor buja -harasztbokrozat árnyában kellemetlen leletre bukkantam, egy élettelen -nyúl testére, a mely meleg volt még s tele volt csillogó legyekkel. Feje -szét volt harapva. A vértócsa láttára visszahökkentem. Köröskörül nyoma -sem volt más erőszakosságnak. Mintha hirtelenében ragadták és ölték -volna meg. A mint rámeredtem a kis szőrös testre, az a félelem, a melyet -a patakból ivó férfi emberietlen arcza keltett volt bennem, egyre -növekedett. Kezdtem elképzelni, mily veszedelmes dolog kóborlásom ezek -közt az ismeretlen lények között. A sürűség szinte megváltozott -körülöttem. Minden árnyék leselkedő rémmé vált, minden neszt -fenyegetésnek képzeltem. Mintha csupa láthatatlan ellenség környezett -volna. - -Elhatároztam, hogy visszatérek a parti házba. Hirtelen megfordultam s -vad erőszakossággal, szinte őrülten, a bokrok közt törtem magamnak utat, -óvakodva, hogy valahogy tisztás térre ne jussak megint. - -Épen idejében álltam meg egy kis tisztás előtt, a melyet egy lezuhant fa -vágott az erdőben. Uj sarjak kezdtek már fejlődni, küzködve a -megüresedett helyért s túl a tisztáson újra sűrüséggé zárult a meredek -fatörzsek, az egybefonódó folyondárok és a szétágazó gombák tömkelege. -Szemben velem, nem véve észre közeledésemet, három groteszk emberi alak -kuporgott egy lezuhant hatalmas fa gombával borított romladékán. Az -egyikük nő volt, a másik kettő férfi. Meztelenek voltak, csak ágyékuk -táját burkolta skárlátpiros szövet; bőrük sötétes pirosasbarna színű -volt, a milyen szinű vadembert még soha életemben nem láttam. Elhizott, -állnélküli arczuk volt, homlokuk hátralapult s fejüket ritkás tüskés haj -borította. Sosem láttam még ily vadállatias külsejü teremtményeket. - -Beszélgettek, vagy legalább az egyik férfi beszélt a másik kettőhöz s -mind a hárman annyira el voltak merülve, hogy közeledésem neszét nem -hallották. Felső testüket ide-oda himbálgatták. Tisztán -megkülönböztettem a vastag, mély hangokat; de a beszédből egy szót sem -voltam képes megérteni. Ugy látszott, hogy az, a ki beszélt, valami -bonyolult zagyvaságot ismételgetett. Nemsokára élesebb lett a hangja s -kezét kiterjesztve, felegyenesedett. - -Erre kezüket kiterjesztve, felállt a másik kettő is és hármasban -dudolgatva ritmikusan ide-oda himbálódzott testük. Ekkor láttam, mily -rendkivül kurta lábszáruk van s mily sovány, esetlen a lábuk feje. -Elkezdtek lassan körbe forgolódni, felemelve s letoppantva lábukat s -lóbálva karjukat. Ritmikus motyogásuk éneklésbe csapott át, amelynek a -refrainje valami _Alúla_ vagy _Balúla_ szó volt. Szemük ragyogott s -undok arczukon furcsa gyönyörérzet tükröződött. Ajaktalan szájukon nyál -csordult ki. - -Egyszerre, a mint elnéztem érthetetlen, groteszk mozdulataikat, hirtelen -tisztán láttam, mi volt az, a min megütődtem, a mi állandóan a -legszélsőbb idegenszerűség s egyben a legkülönösebb ismert dolog -ellentétes benyomását gyakorolta rám. Ez a három, rejtelmes dolgokat űző -teremtmény alakjára nézve ember volt, de e mellett különös módon meg -volt bennök valami ismerős állat minden sajátsága is. Bár emberi -formájuk volt s rongyszövet volt rajtuk, mozdulataikban, -viselkedésükben, egész lényükben volt valami félreérthetetlen állati -jelleg, a mi ellenállhatatlanúl a sertéseket juttatta eszembe. - -Elképedtem erre a csodálatos megfigyelésre s borzalmas kérdések raja -rohanta meg elmémet. Elkezdtek egymásután kiáltozva, röfögve ugrándozni. -Egyszerre az egyik elcsúszott s egy pillanatra négy lábra ereszkedett. -Bár tüstént felállt, e szörnyetegek állati valójának ez a pillanatnyi -megnyilatkozása eleget mondott. - -Megfordultam oly nesztelenűl, a mint csak tellett tőlem s időnként -meg-megdermedve azon való félelmemben, hogy valami recsegő ág vagy -mozduló lomb elárul, visszatörekedtem a bokrok közé. Jó időbe -beletartott, mire ujra bátrabban mertem mozogni. - -Eleinte azon voltam csak, hogy minél messzebb kerüljek ezektől az -ocsmány teremtésektől s jóformán észre sem vettem, hogy időközben rendes -gyalogösvényre jutottam a bokrok között. Majd gyorsan átsietve egy kis -tisztáson, kellemetlen meglepetésemre a fák között, két esetlen lábat -pillantottam meg, a mely vagy harmincz yardnyira tőlem, nesztelen -léptekkel párhuzamosan haladt velem. A lábakhoz tartozó felső testet és -fejet elfödte előlem a sűrű folyondár. Hirtelen megálltam, azt remélve, -hogy ez a lény nem vett észre. Velem együtt megállt a két láb is. A mily -ideges voltam, alig tudtam megállni, hogy hanyatt-homlok futásnak ne -eredjek. - -Majd erősebben odatekintve az ág-bog közé, ráismertem annak a lénynek a -fejére és a testére, a kit inni láttam. Felém fordította fejét. A mint a -fák árnyékából rám tekintett, szeme zöldes fényben villogott. Ez a félig -világló szín eltünt, amint ujra elfordította fejét. Egy pillanatig -mozdulatlanúl állt, majd nesztelen léptekkel futni kezdett a zöld -sürűségben. A következő pillanatban eltünt előlem a bokrok között. Nem -láttam, de azért éreztem, hogy ujra megállt és engem néz. - -Vajjon mi volt? Ember vagy állat? Mi dolga volt velem? Nem volt nálam -fegyver, még botom sem volt. A futás őrültség lett volna. Bizonyos, hogy -az a valami, akármi volt, nem mert megtámadni. Összeszorítva fogaimat, -egyenesen feléje indultam. Vigyáztam, hogy félelmemet, a mely szinte -megdermesztett, el ne áruljam. Keresztülnyomultam egy csomó magas, -fehérvirágos bokron s ott láttam magam előtt húsz yardnyi távolságban. -Oldalvást visszatekintett rám s láttam, hogy nem tudja, mit csináljon. - -Egy-két lépéssel közeledtem hozzá, folyton merően a szeme közé nézve. - -– Ki vagy? – kiáltottam rá. - -Megpróbált a szemem közé nézni. - -Majd egyszerre így szólt: Senki! s megfordulva eliramodott a bozóton -keresztül. Távolabb visszafordult s rámbámúlt megint. Szeme kiragyogott -a fák félhomályából. - -Bátorságom inamba szállt; de éreztem, hogy egyetlen reményem a merészség -s ezért folytonosan közeledtem feléje. Ujra hátat fordított s eltünt a -sötétben. Mintha még egyszer visszavillant volna rám a szeme s aztán nem -láttam többé. - -Most kezdtem csak elképzelni, mi minden történhetik velem, ha beáll az -este. A nap pár perczczel előbb tért nyugovóra, a tropikus égöv gyorsan -beálló szürkülete kezdett már jelentkezni keleten s fejem körül -karikázni kezdett nesztelenül az első portyázó moly. Ha nem akartam az -éjszakát ott tölteni a titokzatos erdő ismeretlen veszedelmei között, -sietnem kellett vissza az elkerített épülethez. - -Az a gondolat, hogy visszatérjek abba a kínlakta menedékbe, végtelenül -kellemetlen volt; de még kellemetlenebb volt az a másik, hogy rám szakad -a szabadban a sötétség s mindaz, a mit a sötétség magában rejt. Még egy -pillantást vetettem a kékes árnyékra, a mely elnyelte azt a furcsa -teremtést, s aztán megindultam le a lejtőn a patak felé, azt hivén, hogy -abban az irányban haladok visszafelé, a merről ide jöttem. - -Gyorsan lépkedtem, belezavarodva mindabba, a mit tapasztaltam, s -nemsokára tisztás helyre értem az elszórt fák között. Az a színtelen -világosság, a mely a nap nyugtát követi, gyorsan enyészett. A kék égbolt -fejem fölött hirtelen mélyebb színt öltött s apró csillagok fénye tört -keresztül a félhomályon. A fák közei, a távolabbi növényzet hézagai, a -melyek a napfényben ködös kékségnek látszottak, feketeségre váltak s -megteltek titokzatossággal. - -Folytattam utamat. A színváltozat eltünt a világból, a fák csúcsai -koromsötéten meredeztek a világló kék égbolt felé s a facsúcsok -határvonalán alúl minden alaktalan feketeségbe olvadt össze. Csakhamar -ritkulni kezdtek a fák s a bozótos bokrok egyre szaporodtak. Majd fehér -fövénynyel borított puszta térségre értem, a melyen túl újra sűrű bokrok -terjedtek szét. - -Jobbra tőlem folyton gyötört valami gyönge nesz. Eleinte azt hittem, -hogy képzelődöm, mert valahányszor megálltam, elcsendesedett minden, -kivéve a lombok közt susogó esti szellőt. De a mint folytattam utamat, -lépteimnek mintha viszhangja támadt volna. - -Elfordultam a sürűségtől, a szabadabb térség felé tartva s azon voltam, -hogy hirtelen meg-megfordulva meglepjem a nyomomban járó lényt, ha -csakugyan volt a nyomomban valaki. Nem láttam semmit, de azért egyre -erősebb lett bennem az a tudat, hogy van valaki a közelemben. -Meggyorsítottam lépteimet s nemsokára kis emelkedéshez értem. Átmentem -rajta s gyorsan megfordulva a tulsó oldaláról merően visszanéztem rá. -Fekete körvonalai éles ellentétben voltak a sötétlő égboltozattal. - -Nemsokára alaktalan tömeg bukkant föl a magaslaton s utána rögtön eltünt -újra. Most már bizonyos voltam benne, hogy rézbőrű ellenfelem lopódzik -utánam. Párosult ezzel egy másik kellemetlenség is. Észrevettem, hogy -utat tévesztettem. - -Egy darabig teljesen megzavarodva, tovább siettem, nyomomban a rejtelmes -üldözővel. Bármi volt, vagy nem volt bátorsága arra, hogy megtámadjon, -vagy kedvező alkalomra lesett. A nyílt térség felé iparkodtam. Időnként -megfordultam és hallgatóztam; nemsokára félig-meddig azt kezdtem hinni, -hogy üldözőm abbahagyta a vadászatot, vagy talán nem is volt egyéb, mint -megzavarodott képzelődésem szüleménye. Egyszerre hallottam a tenger -zúgását. Csaknem futásra gyorsítottam lépteimet s rögtön rá hallottam, -hogy megbotlott valaki a hátam mögött. - -Hirtelen megfordultam s rámeredtem az egymásba olvadó fákra. Fekete árny -ugrosott egyik fától a másikig. Megdermedve figyeltem, de nem hallottam -mást, csak fülem vérének lüktetését. Azt gondoltam, hogy idegzetem -megzsibbadt s hogy képzelődésem játszott velem. Elszántan ujra a tenger -zúgása felé fordultam. - -Egy-két pillanat mulva a fák megritkultak s alacsony puszta földnyelven -találtam magamat, a mely belenyúlt a sötét vízbe. Tiszta, nyugodt -éjszaka volt s az egyre szaporodó csillagok képe rezegve tükröződött a -tenger nyugodt ölében. Nyugaton a zódiacus fény belevegyült az esti -csillag sárga ragyogásába. A part kelet felé távolodott tőlem, nyugat -felé pedig eltakarta a hegyfok gerincze. Egyszerre visszaemlékeztem rá, -hogy Moreau partja nyugatra van tőlem. - -Ág rezzent mögöttem s utána nesz hallatszott. Megfordultam s jól -odanéztem a fekete fák közé. Nem láttam semmit, vagy inkább nagyon is -sokat láttam. A homályban minden sötét alakzatnak megvolt a maga -fenyegető tulajdonsága, mintha éberen lesben állt volna minden -körülöttem. Igy álltam körülbelül egy perczig, aztán szememet le nem -véve a fákról, nyugatnak fordultam, hogy keresztülmenjek a földnyelven. -Amint megmozdultam, a leskelődő árnyékok közül is megmozdult az egyik -nyomomban. - -Szivem sebesen dobogott. Nemsokára széles öböl körvonalai látszottak -nyugat felől s megálltam ujra. Megállt vagy tizenkét yardnyira tőlem a -nesztelen árny is. Az öböl túlsó kanyarulatánál kis fénypont csillant -fel s a csillagfényben tisztán láttam a szürkéllő, fövénynyel borított -partot. A kis fénypont körülbelül két angol mértföldre lehetett tőlem. -Hogy elérjem a partot, keresztül kellett mennem a fák között, a hol az -árnyak leskelődtek s le kellett mennem egy kis bozótos lejtőn. - -Most sokkal tisztábban láthattam üldözőmet. Nem állat volt, mert két -lábon állt felegyenesedve. Kinyitottam számat s szólni akartam, de -szavam rekedt hörgésbe fulladt. Még egy kisérletet tettem s -felkiáltottam: Ki az ott? Feleletet nem kaptam. Egyet léptem előre. Az -árny nem mozdult. Lábam megbotlott egy kőben. - -Ez eszembe juttatott valamit. Szemem folyton az előttem álló árnyra -függesztve, felemeltem a kődarabot. A mint mozdultam, az árny, mint -valami kutya, hirtelen megfordult s távolabb surrant a sötétségbe. -Eszembe jutott, a mit egy kis iskolás gyerek csinált nagy kutyákkal -szemben, belecsavartam a követ zsebkendőmbe s a zsebkendő végét -rátekertem öklömre. Az árnyékok közt mozdult valami, mintha üldözőm -hátrált volna. Egyszerre utat tört magának szörnyű izgatottságom; -kezemben fegyveremmel, szemben hátráló ellenfelemmel reszketni kezdtem s -hideg izzadtság verte ki testem. - -Egy ideig eltartott, míg elszántam magam arra, hogy a fákon és bokrokon -keresztül neki vágok a partra vezető lejtőnek. Futni kezdtem s a mint a -sürűségből kijutottam a fövényre, hallottam, hogy mögöttem mozog valami. - -Erre teljesen elvesztettem a fejem s a fövényes parton futásnak eredtem. -Mögöttem nyomban hallatszott üldözőm puha lábainak gyors topogása. Vad -kiáltást hallattam s megkettőztettem lépteimet. A mint futottam, -háromszor-négyszer nyúl nagyságu fekete lények riadtak fel s szökdeltek -a parton a bokrok felé. A míg élek, nem fogom elfelejteni ezt a -borzalmas hajszát. A víz szélén futottam s a lábak topogása egyre -közelebb hallatszott hozzám. A sárga fény messze volt, reménytelenül -messze. Az éjszaka csendes volt és fekete körülöttem. Tipp-topp! -hangzott egyre közelebb és közelebb az üldöző lábak topogása. Lélekzetem -elfulladt, mert régen elszoktam a szaladástól; a mint folytattam a -futást, mintha éles kés nyilallott volna oldalamban. Láttam, hogy -üldözőm sokkal előbb utólér mint az elkerített helynél s ekkor -kétségbeesve és levegőért kapkodva, hirtelen sarkon fordultam s a mint -hozzám ért, lesujtottam rá teljes erőmből. Csapás közben a kő kizuhant a -zsebkendő hurkából. - -A mint megfordultam, üldözőm, a ki négykézláb futott utánam, két lábra -emelkedett s a zuhanó kő bal halántékán érte. Koponyája nagyot koppant s -az állat-ember belém tántorodott, fejével hátra taszítva, s aztán -eltámolyogva mellettem, végig zuhant a fövényen, úgy, hogy arcza beleért -a vízbe. S ott maradt elterülve mozdulatlanul. - -Nem volt rá erőm, hogy közeledjem a fekete tömeghez. Ott hagytam a -körülötte fodrosodó vízben a néma csillagok alatt s folytattam utamat a -ház sárga fénye felé. Nemsokára kétségtelen megkönnyebbülésemre -hallottam a puma fájdalmas nyöszörgését, ugyanazt a hangot, a mely -eredetileg elüldözött a házból a rejtelmes sziget kikutatására. Erre, -bár rettentő fáradt voltam, összeszedtem minden erőmet s futni kezdtem a -fény felé. Mintha nevemet hallottam volna kiáltani. - - - - -X. Az ordító ember. - -Közelebb jutva a házhoz, láttam, hogy a fény szobám nyitott ajtajából -sugárzik s hallottam, hogy Montgomery nevemet kiáltja: Prendick! - -Folytattam a futást. Csakhamar ujra hallottam kiáltását. Gyönge -hahó!-val feleltem a kiáltásra s a következő perczben beleütköztem -Montgomeryba. - -– Hol járt? szólt karon ragadva s visszatolva, úgy, hogy az ajtóból -áradó fény arczomra esett. Annyira el voltunk foglalva mind a ketten, -hogy megfeledkeztünk önről s csak egy félórával előbb vettük észre, hogy -eltünt. - -Bevezetett a szobába s leültetett a karosszékbe. Egy darabig szinte -megvakított a fény. - -– Arra nem is gondoltunk, hogy elindul szigetünk kikutatására, a nélkül, -hogy nekünk szólana; megijedtem… de hát… Mi baj? - -A mi erőm még maradt, egyszerre elhagyott s fejem mellemre hanyatlott. -Azt hiszem, némi elégtétellel öntött belém Montgomery egy kis pálinkát. - -– Az Istenre kérem – szóltam – csukja be azt az ajtót. - -– Ugy-e látott egyet-mást bizonyára furcsaságainkból? kérdezte. Bezárta -az ajtót s ujra hozzám fordult. Egyebet nem kérdezett; öntött belém ujra -egy kis pálinkát és vizet s aztán arra nógatott, hogy egyem. Csaknem -összeestem. Motyogott valamit arról, hogy elfelejtett figyelmeztetni s -megkérdezte röviden, mikor távoztam a házból s mit láttam. Elmondtam -neki szakgatott rövid mondatokban mindent s végül őrülettel határos -izgatottsággal így szóltam: Szóljon, mit jelent mindez? - -– Nincs az egészben semmi szörnyűség – szólt. De azt hiszem, egy napra -eleget tapasztalt. - -Egyszerre metsző kiáltást hallatott a puma. Montgomery halkan -elkáromkodta magát. - -– Montgomery – kérdeztem – mi volt az a lény, a mi üldözött. Állat vagy -ember? - -– Ha ma éjjel nem alszik, szólt Montgomery, holnapra egészen -megbolondul. - -Felálltam szemben vele s ujra kérdeztem: Mi volt az a lény, a mi utánam -járt? - -Rám nézett és száját félrehúzta. Szeme, a mely az imént egy perczre -megelevenedett, újra kifejezéstelenné vált. - -– Abból, a mit elmondott – felelte – azt hiszem, hogy kisértet volt. - -Hirtelen idegroham fogott el, de csak egy pillanatra. Belevetettem magam -ujra a székbe s kezemet homlokomra szorítottam. A puma ujra elkezdett -ordítani. - -Montgomery mögém került s vállamra tette a kezét. Lássa, Prendick – -kezdte – nem állt érdekemben, hogy ide juttassam erre a mi ostoba -szigetünkre. De a baj nem olyan nagy, mint amilyennek képzeli. Idegzete -elrongyolódott, ez az egész. Majd adok egy kis altatószert; ki kell jól -aludnia magát, mert különben semmiért sem vállalhatok felelősséget. - -Nem válaszoltam semmit. Előre hajoltam s arczomat eltakartam kezeimmel. -Nemsokára visszatért egy kis üvegcsével, a melyben sötét folyadék volt. -Átnyujtotta, én ellenállás nélkül felhajtottam s aztán Montgomery -segítségével végig nyujtóztam a függő ágyon. - -Mikor felébredtem, fényes nappal volt. Egy darabig hanyatt fekve -maradtam, felnézve a menyezetre, melynek gerendái hajófából készültek. -Majd másfelé fordítottam a fejem s láttam, hogy az asztalon ennivaló van -elkészítve számomra. Éhes voltam s neki láttam, hogy kijussak valahogyan -a függő ágyból, a mely megértve szándékomat, egyszerre csak túlságos -udvariassággal kifordított négykéz-lábra a szoba közepére. - -Felkeltem s leültem az ennivaló elé. Kábult volt a fejem s eleinte -roppant határozatlanúl emlékeztem vissza csak arra, a mi éjjel történt. -A reggeli szellő kellemesen fujdogált az üvegezetlen ablakon. A hűs -szellő s a táplálék felüdített. Nemsokára kitárult mögöttem a zárt -udvarra nyíló ajtó. Megfordultam s Montgomery arczát pillantottam meg. - -– Rendben van minden? – szólt. Rettentően el vagyok foglalva. - -Betette megint az ajtót, de mint később észrevettem, elfelejtette -ráfordítani a kulcsot. - -Eszembe jutott, milyen volt arcza az elmúlt éjszaka s lassacskán -kialakult elmémben minden úgy, a mint történt. A mint épen ujra elfogott -a félelem is, kiáltás hallatszott belülről. Csakhogy most nem a puma -kiáltott. - -Abbahagytam az evést és hallgatóztam. Csend volt, kivéve a reggeli -szellő susogását. Azt kezdtem gondolni, hogy csalódott a fülem. - -Hosszú szünet mulva folytattam az evést, de fülem folyton éberen -figyelt. Nemsokára nagyon gyönge, tompa hangot hallottam. Kővé dermedtem -székemen. Bár gyönge, eltompult hang volt, sokkal mélyebb hatást -gyakorolt rám, mint mindaz együtt véve, a mit eddig hallottam a fal -mögül. Most az egyszer nem lehetett kételkednem a tompa, szakgatott -hangok eredetében, mert zokogással, szorongó lihegéssel vegyes -jajveszéklés volt. Most az egyszer nem állat, hanem emberi lény -gyötrődött! - -A mint ezzel tisztába jutottam, felkeltem, három lépéssel végig mértem a -szobát, megragadtam az udvarra nyíló ajtó kilincsét s feltártam az ajtót -magam előtt. - -– Prendick! Ember! Megálljon! – kiáltott Montgomery felém ugorva. -Csaholni, horkolni kezdett egy megriasztott vadászeb. Láttam, hogy -barna, biborpiros vér folydogált egy csatornában s karbolos eczetszagot -éreztem a levegőben. Távolabb homályos árnyékban láttam, hogy valami -sebhelyekkel telt, vörös és össze-vissza kötözgetett lény volt lekötözve -egy rámás lapra. S egyszerre feltünt az öreg Moreau fehér, rettenetes -arcza. - -Egy pillanat se telt bele, vállon kapott, vörösre fent félkezével sarkon -fordított s belökött szobámba. Oly könnyedén megemelt, mint ha kis -gyerek lettem volna. Végig terültem arczra bukva a padlón s a becsapódó -ajtó elfödte előlem szenvedélyes arczát. Majd hallottam, hogy megfordul -a kulcs a zárban s Montgomery elkezdett mentegetőzni. - -– Tegyétek tönkre egy élet munkáját! – kiáltott Moreau. - -– Nem érti, – szólt Montgomery – s mondott még valamit, de ezt nem -értettem. - -– Nem vesztegethetem most az időt vele – szólt Moreau. - -A többit nem hallottam. Feltápászkodtam s remegve álltam a szoba -közepén, borzalmas kétségek közt hánykolódva. Lehetséges, kérdeztem -magamban, hogy élő embert bonczolnak? Mint felhős égről a villám, úgy -csapott le rám ez a kérdés. S egyszerre tudatara ébredtem annak a -borzasztó veszedelemnek, a melyben forogtam. - - - - -XI. Embervadászat. - -Mint valami oktalan reménye a menekülésnek, az jutott eszembe, hogy -szobám külső ajtaja nem volt bezárva. Meg voltam győződve kétségtelenül, -hogy Moreau valami élő embert bonczolt. Mióta hallottam a nevét, -szüntelenül azon fáradoztam, hogy kapcsolatba hozzam a nevéhez fűződő -borzalmakat a szigetlakók groteszk állatiasságával. Eszembe jutottak -munkái a vérátömlesztésről s azt hittem, hogy mindent megértettem. -Mindaz a különös teremtmény, a melyet láttam, valami rettenetes -kisérletezés áldozata volt! - -Ezek az átkozott ficzkók csupán azért akartak visszatartani, hogy -bizalmaskodásukkal elbolondítsanak s aztán hirtelen oly sorsot mérjenek -rám, a mely rosszabb, mint a halál; kínpadra akartak vonni s a -legiszonyubb lealjasítás után, a mi egyáltalában képzelhető, ki akartak -ereszteni, mint valami elveszett lelket, mint valami fenevadat, többi -áldozatuk seregébe. Körülnéztem, nem keríthetek-e valami fegyvert -magamnak. Nem volt sehol semmi. Majd hirtelen ötlet kapott meg; neki -estem a karosszéknek s rátéve lábamat egyik oldalára, a másik oldalát -leszakítottam róla. A fával együtt véletlenül kiszakadt egy szög is s -kiálló nagy hegye némi veszélyességet kölcsönzött ennek a máskülönben -ártatlan fadarabnak. Lépteket hallottam kivülről, rögtön rá felnyilt az -ajtó s belépett rajta Montgomery. Be akarta zárni a külső ajtót. - -Fölemeltem szöges botomat s arczába sujtottam vele; de visszaugrott. Egy -pillanatig határozatlanul álltam, majd megfordultam s kirohanva az -ajtón, megkerültem a ház sarkát. - -– Prendick! Ember! Megálljon! – hallatszott rémült kiáltása. Ne legyen -ostoba szamár! - -Még egy percz – gondoltam magamban – s rám zárta volna az ajtót, mint -valami áldozatnak szánt tengeri nyúlra. Megkerülte ő is a ház sarkát, -mert hallottam, a mint nevemet kiáltotta. Majd kiabálva utánam kezdett -szaladni. - -Vakon futva északkeletnek vettem utamat, derékszögben eltérve előbbi -kirándulásom irányától. A mint hanyatt-homlok futottam a parton, egyszer -visszatekintettem s láttam, hogy Montgomeryvel együtt fut utánam fekete -arczú legénye is. Őrült futásnak eredtem a lejtőn felfelé s a magaslatra -érve, elfordultam keletre sürű bokrokkal szegett sziklás völgy mentén. -Vagy egy angol mértföldnyire futhattam. Keblem zihált, szivem hangosan -dobogott. Üldözőim zaja megszünt s mivel éreztem, hogy közel vagyok a -végkimerüléshez, hirtelen visszakanyarodtam, a mint gondoltam, a part -felé s ledőltem egy harasztos bokor tövében. - -Ott maradtam jó darab ideig félve mozdulni is s valósággal annyira -megrémülve, hogy tervezgetéshez sem volt erőm. A vad táj álmatag -csendben mélázott a nap melegében s közelemben nem volt más zaj, mint -nehány körülem keringő kis szúnyog zümmögése. Egyszerre egyhangú -ismétlődő zajt hallottam, a partot öblögető tenger hömpölygése volt. - -Vagy egy óra mulva hallottam, hogy Montgomery jó távol észak felé -nevemet kiáltozza. Ez tervezgetésekre vezette gondolataimat. Ugy fogtam -fel akkor a dolgot, hogy a szigeten nem lakik más, mint a két vivisector -és állatiasított áldozataik. Bizonyos volt, hogy szükség esetén ezek -közül is felhasználhatnak egynehányat ellenem. Tudtam, hogy Moreau és -Montgomery mindig revolverrel jár; én pedig eltekintve ettől a gyönge -deszkadarabtól, a mely kiálló kis szögével valóságos torzképe volt a -buzogánynak, fegyvertelen voltam. - -Igy hevertem egy helyben folytonosan, a mig éhes és szomjas nem lettem. -S most láttam be csak teljesen helyzetem reménytelenségét. Fogalmam sem -volt róla, hogyan kerítsek magamnak táplálékot. Sokkal tudatlanabb -botanikus voltam, semhogy ráismerhettem volna valami ehető gyökérre vagy -gyümölcsre magam körül; s ahhoz sem volt eszközöm, hogy elfogjak -valahogyan vagy egy tengeri nyulat. Minél jobban elgondolkoztam, annál -vigasztalanabbnak éreztem helyzetemet. Végre végső kétségbeesésemben -azokra az állatemberekre gondoltam, a kikkel találkoztam. Megpróbáltam, -a mennyire képes voltam visszaemlékezni rájok s bennök lelni valami -reménységet. - -Egyszerre csak vérebugatást hallottam s megértettem, hogy új veszedelem -fenyeget. Nem sokat elmélkedtem, mert hamarosan elcsíptek volna, hanem -felkapva szöges botomat, hanyatt-homlok rohanni kezdtem búvóhelyemről a -tenger felé. Emlékszem, hogy futás közben belekeveredtem valami tüskés -bozótba, a melynek tövisei ugy szúrtak, mint a késpengék. Csurgott rólam -a vér s ruhám össze-vissza volt szakgatva, mikor egy észak felé elnyúló -hosszú öböl szélére értem. Belegázoltam minden habozás nélkül egyenesen -a habok közé s nemsokára térdig jártam egy kis folyóban. Végre -felkapaszkodtam a nyugati partra s dobogó szivvel belevetettem magam a -bokrok sürűjébe s ott vártam a történendőket. Hallottam, hogy a kutya – -egyetlen egy üldözött csak, – egyre közeledett s a tüskebokorhoz érve, -vadul ugatott. Majd megszünt az ugatás, nem hallottam többé semmit s -nemsokára azt kezdtem gondolni, hogy megmenekültem. - -A perczek múlva-múltak, a csend hosszúra nyúlt, s végre vagy egy órai -nyugalom után, bátorságom kezdett újra visszatérni. - -Ekkor már nem voltam annyira megrémülve s csökkent nyomorúságom érzete -is. Túlestem a rémület és a kétségbeesés végső határán. Tudtam, hogy -életem menthetetlenül elveszett s ez a meggyőződés bátorságot öntött -belém. Kedvem lett volna szemtől-szemben találkozni Moreauval. S mialatt -a vizben gázoltam, eszembe jutott, hogy a végső esetben mindig marad egy -módom arra, hogy a kinoztatástól meneküljek: nem akadályozhatják meg, -hogy vízbe ne fojtsam magam. Kedvem lett volna félig-meddig azonnal a -vízbe ölni magam, de valami különös kivánság, hogy ha már ennyire -jutottam, várjam be a végét is, visszatartott. Kinyujtottam a tüskés -bokor töviseitől kisebesedett, sajgó lábamat és szétnéztem a fák között. -Egyszerre csak fekete arczot vettem észre, a mely engem figyelt. - -Láttam, hogy az a majomhoz hasonló ember, a ki a parton várta a -csónakot. Kapaszkodóban volt egy pálmafára. Felkaptam botomat s -felálltam szemben vele. Motyogni kezdett: – Te, te, te… ez volt minden, -a mit eleinte megértettem. Majd hirtelen leugrott a fáról, -szétválasztotta a lombokat s rám bámult kiváncsian. - -Ezzel a teremtménynyel szemben nem éreztem azt az ellenszenvet, a mit a -többi állatember láttára. – Te, te, szólt, a csónakból. - -Ez legalább ember volt, mert tudott beszélni. - -– Igen, szóltam, a csónakban érkeztem. A hajóról. - -– Óh! szólt s nyugtalan, ragyogó szemét végigjártatta rajtam. Megnézte -kezemet, botomat, lábamat, rongyos ruhámat s a tövisekből eredő -szúrásokat és karczolásokat. Valamin megakadt. Szeme visszasiklott -kezemre. Majd kinyujtotta saját kezét és számlálta lassan ujjait: – Egy, -kettő, három, négy, öt – ugy-e? - -Akkor nem fogtam fel szavai jelentését. Később észrevettem, hogy a -legtöbb állatembernek korcs keze van, a melynek nem egyszer három ujja -hiányzik. Akkor azt hittem, hogy ez valami üdvözlet s válaszul ugyanazt -csináltam. Végtelen elégedettséggel vigyorgott. Majd gyors tekintete -körülpillantott; azután hirtelen mozdulattal eltünt az összecsapódó -lombok között. - -Utána nyomúltam s elbámúlva láttam, hogy sovány karjával kapaszkodva, -vastag folyondár ágain lengeti magát a lombok között. Háttal állt felém. - -– Hej! – kiáltottam rá. - -A földre vetette magát, ugrás közben megfordulva, úgy, hogy szembe -került velem. - -– Azt kérdem – szóltam – hol kaphatok valami ennivalót? - -– Ennivalót! – szólt. Edd azt most, amit az ember eszik. A kunyhókban. - -– De hol vannak ezek a kunyhók? - -– Óh! - -– Most kerültem ide, tudod. - -Erre sarkon fordult s gyors baktatásnak eredt. Minden mozdulatát különös -gyorsaság jellemezte. - -– Gyere velem – szólt. Követtem, hogy végig éljem az egész kalandot. -Sejtettem, hogy ezek a kunyhók hevenyészett menedékek, amelyekben ő és -többi állatembertársa él. Talán barátságosan fognak fogadni s hasznukat -is vehetem még. Nem tudhattam, mennyiben feledkeztek meg embervoltukról, -mert azoknak tartottam őket. - -Majomfajta társam mellettem baktatott. Kezét lelógatta s alsó álkapczája -előre ugrott. Kiváncsi voltam, milyen lehet az emlékezőképessége s ezt -kérdeztem tőle: – Mióta vagy a szigeten? - -– Mióta? – kérdezte. S ismételvén az egész kérdést, feltartotta három -újját. Félig hülye volt. Próbáltam kitalálni, mit ért három újján s azt -hittem, el is találtam. Két-három más kérdés után hirtelen ott hagyott s -valami gyümölcs után ugrott, a mely az egyik fán csüggött. Letépett egy -marék tüskés bogyót s enni kezdte belét. Örömmel néztem, mit csinál, -mert megismerkedtem legalább valami ennivalóval. Kérdeztem töle még -egyet-mást, de míg nehány feleletét megértettem, a legtöbbje értelmetlen -papagáj-gajdolás volt. - -Annyira elmerültem furcsa sajátságainak megfigyelésébe, hogy az útra, a -melyen haladtunk, alig ügyeltem. Csakhamar megszenesedett, barna fák -közé s azután sárgás fehér kéreggel borított puszta térre jutottunk, a -melyen szemet maró, orrcsavaró füstgomolyok kóvályogtak. Egy kopasz -szírt tetejéről jobbra a tenger kék tükrét pillantottam meg. Az ösvény -hirtelen szük hegyi útba torkollott, a mely összegyűrt, csomós fekete -lávatömegek közt kigyózott lefelé. Rátértünk erre az útra. - -A kénes talajról visszaverődő vakító napfény után a szűk ösvény iszonyú -sötétnek tetszett. Meredek falai egyre jobban közeledtek egymáshoz. -Szemem előtt zöldes piros foltok keringtek a levegőben. Egyszerre -vezetőm hirtelen megállt. – Itthon vagyunk, szólt, s láttam, hogy egy -sziklahasadékban vagyok, a mely első perczben teljesen sötétnek -tetszett. Furcsa lármát hallottam, s balkezem csuklójával megdörzsöltem -a szemem. Kellemetlen szagot éreztem, mintha piszkos majomketrecz -mellett álltam volna. Távolabb napfényes zöld lejtővé lankásodott a -szikla s jobbról és balról szűk nyíláson beszűrődött a fény a középen -lengő homályosságba. - - - - -XII. A törvénymondók. - -Egyszerre valami hideg test ért a kezemhez. Visszaugrottam, s -közvetlenül magam előtt sötétes pirosló valamit láttam, a mely legjobban -megnyúzott gyerekhez hasonlított. Ugyanolyan szelid s a mellett -visszataszító vonásai voltak, mint a lajhárnak. Homloka ép oly alacsony -volt s ép oly tunyán mozgolódott. A mint a hirtelen fényváltozás hatása -megszünt, tisztábban kezdtem látni mindent. A kis lajhárszerű teremtés -előttem állt s rám bámult. Vezetőm eltünt. - -Az egész szűk folyosó volt magas lávafalak között, szakadék a láva -csomós folyamában. Mindkét felől pálmalevelek és nádvesszők voltak benne -a sziklához támasztva, durván összerótt, áthatolhatatlan sötétségű -barlangokat alkotva. A közöttök kigyózó út alig volt három yard széles, -s tele volt hányva kellemetlen bűzt árasztó rothadt gyümölcshéjjal s más -hulladékkal. - -A kis pirosas lajhár még mindig rám pislogott, mikor a majomember ujra -megjelent a legközelebbi barlang bejáratában s intett, hogy kövessem. -Eközben esetlen szörnyeteg tápászkodott föl e furcsa út egy távolabbi -helyén, rám bámészkodva. Haboztam, félig-meddig kedvem lett volna -visszarohanni oda, a honnan jöttem, de aztán elszánva magam mindenre, -megmarkoltam középen szöges botomat, s bemásztam vezetőm után a bűzös -kis barlangba. - -Félkörü tér volt, olyanforma, mint egy hosszában kettészelt nagy méhkas, -s sziklafala mellett, a mely belülről határolta, különféle gyümölcs, -kókuszdió és más egyéb volt fölhalmozva. Fenekén volt nehány esetlen -láva- és faedény, s egy darab edény egy durván összetákolt székre volt -rátéve. Tűz nem égett a barlangban. A legsötétebb kuczkóban alaktalan -fekete tömeg terpeszkedett, a mely morgott egyet, mikor beléptem. -Majomemberem a bejárat félhomályában állt s felvágott kókuszdiót -nyujtott felém, mikor egy másik sarokban lekuporodtam. Elvettem s -elkezdtem rágni oly nyugodtan, a mint tellett tőlem nagy -izgatottságomban a csaknem tűrhetetlenül szűk helyen. A kis pirosló -lajhárféle lény a kunyhó bejáratában állt, s vállán keresztül még egy -más teremtés puffadt arcza és fénylő szeme meredt felém. - -– Hej! hangzott a szembenlévő titokzatos kuczkóból. - -– Ember! ember! morogta vezetőm; élő ember, olyan, mint én vagyok. - -– Hallgass! dörmögött egy hang a sötétből. Tovább rágtam kókuszdiómat a -csöndben. Belemeredtem a sötétségbe, de nem tudtam semmit sem -megkülömböztetni. - -– Ember, ismételte az előbbi hang. Azért jött, hogy velünk éljen? - -Vastag, erős hang volt valami sajátságos sivító mellékhangzással; de -kiejtése rendkivül tiszta volt. - -A majomember rám nézett, mintha tőlem várná a feleletet. Megértettem a -feleletre váró szünetet, s így szóltam: - -– Azért jött, hogy veletek éljen. - -– Ember. Meg kell tanulnia a törvényt. - -Lassan kezdtem kivenni a feketeségben valami még feketébb dolgot, valami -gömbölyü alaknak elmosódó körvonalait. Majd észrevettem, hogy a kunyhó -bejáratát még két más fej sötétíti el. Megmarkoltam botomat. A sötétben -lévő lény megszólalt: - -– Mondd a szavakat… A többit, a mit még mondott, nem hallottam jól. - -– Ne merj négykézláb járni; ez a törvény… ismételte zümmögve. - -Elképedtem. - -– Mondd a szavakat, szólt ismételve a majomember, s a bejáratnál álló -alakok utána mondták fenyegetően. Beláttam, hogy ismételnem kell nekem -is ezt a hülye formulát. S erre megkezdődött a legőrültebb czeremonia. A -sötétben lévő hang eszeveszett litániát intonált sorról sorra, és mi -többiek ismételtük szavait. Eközben ide-oda ringatták testüket s -kezükkel térdükre csapkodtak, s én is követtem példájukat. Szinte azt -képzeltem, hogy már meghaltam s valami más világban élek. A sötét -kunyhó, ezek a groteszk elmosódó alakok, olykor-olykor fel-feltünve -tisztábban egy-egy belopódzó fénysugárban, s a ringatódzás és az -éneklés: - -– Ne merj négykézláb járni; _ez_ a törvény. Nem vagyunk emberek? - -– Ne merd tenyérből szürcsölni a vizet; _ez_ a törvény. Nem vagyunk -emberek? - -– Ne merj húst vagy halat enni; _ez_ a törvény. Nem vagyunk emberek? - -– Ne merj fakérget hántani; _ez_ a törvény. Nem vagyunk emberek? - -– Ne merj más emberre vadászni; _ez_ a törvény. Nem vagyunk emberek? - -S így tovább végig egész csomó esztelen tilalmon, a mely mind csupa -lehetetlen őrültségre és illetlenségre vonatkozott. Szinte lázas -buzgalom fogott el valamennyiünket. Dúdoltuk ezt a csodálatos törvényt s -egyre gyorsabban és gyorsabban ringatóztunk. Külsőleg rám is átragadt -ezeknek az állatembereknek lelkesedése; de belsőmben nevetés és undor -viaskodott egymással. Végig rohantunk egy hosszú sor tilalmon, s aztán -új formulába csapott át az ének: - -– _Övé_ a gyötrelem háza. - -– _Övé_ a kéz, mely alkot. - -– _Övé_ a kéz, mely sebet ejt. - -– _Övé_ a kéz, mely gyógyít. - -S így tovább végig egy csomó értelmetlen zagyvaságon, mely mind rá, az -ismeretlen „Ő“-re vonatkozott. Azt képzeltem, álmodom; de eddig soha -életemben nem hallottam még álmomban éneket. - -– _Övé_ a villámsugár, énekeltük. - -– _Övé_ a mély sós tenger. - -Szörnyű gondolat villant meg agyamban. Moreau, miután állatokká -változtatta ezeket az embereket, beleoltotta összenyomott agyukba saját -lényének valamelyes istenítését. De fehér fogak s erős karmok villantak -meg körülöttem, s jobbnak láttam folytatni az éneket. - -– _Övé_ a mennybolt csillagezre. - -Végre véget ért az ének. Láttam, hogy a majomember arcza izzadtságban -fénylik, s mivel szemem időközben hozzászokott a sötétséghez, tisztábban -kivehettem a kuczkóban azt az alakot is, a kinek hangja vezette az -éneket. Embernagyságú volt, de sötétszürke szőr födte egész testét. Mi -volt? Mik voltak valamennyien? Képzeljétek el, ha ugyan elképzelhető, -hogy egy sereg rettentő nyomorék és maniakus alakzat van körületek, s -akkor talán lehet fogalmatok némileg arról, a mit e groteszk emberi -karrikaturák társaságában éreztem. - -– Ötújjú ember, ötújjú ember… olyan, mint én, szólt a majomember. - -Kinyujtottam kezemet. A sarokbeli szürke teremtés előre hajolt. – Ne -merj négykézláb járni; ez a törvény. Nem vagyunk emberek? szólt. Furcsa, -eltorzított mancsot nyujtott felém s megfogta újjaimat. Mancsa csaknem -olyan volt, mint valami karmokban végződő őzpata. Meglepetésemben és -kínomban csaknem felordítottam. Arcza előrehajolt s rámeredt körmeimre, -belejutott a bejárat fényébe, s dermesztő borzalommal láttam, hogy arcza -nem volt sem állati, sem emberi, hanem puszta szürke szőrcsomó volt -három sötétebb boltos üreggel, a mely a két szemet és a szájat jelezte. - -– Kis körmei vannak, morgott az ocsmány teremtés szőrös szája. – Rendben -van. - -Eleresztette kezemet s én ösztönszerűleg botom után kaptam. - -– Gyökereket és növényeket egyél – ez az Ő akarata, szólt a majomember. - -– Én vagyok a törvénymondó, szólt a szürke alak. Ide kerül mindenki, a -ki új, hogy megtanulja a törvényt. A sötétben ülök s a törvényt mondom. - -– Úgy van, szólt az egyik fenevad az ajtóban. - -– Nagy a büntetése a törvényszegőknek. Nem menekül senki. - -– Nem menekül senki, szólt a vad népség, lopva egymásra tekintgetve. - -– Senki, senki, szólt a majomember. – Nem menekül senki. Látod! Egyszer -elkövettem egy kis hibát. S megégettek, megpörkölték a kezemet. Ő -hatalmas, Ő jó! - -– Senkisem menekül, szólt a szürke teremtés a sarokban. – Mindenki attól -óvakodjék, a mihez kedve van! Mire vágyódol, nem tudjuk; de meg fogjuk -tudni. Vannak, a kik az után kivánkoznak, a mi mozog, a kik szeretnek -lesben állni, bujkálni, várakozni, ugrani, ölni és harapni, harapni -mélyen, erősen szürcsölve a vért… Ez hiba. „Ne merj más emberre -vadászni; ez a törvény. _Nem vagyunk emberek?_ Ne merj húst vagy halat -enni, ez a törvény. _Nem vagyunk emberek?_“ - -– Senkisem menekül, szólt egy tarkabőrű fenevad az ajtóban. - -– Mindenki attól óvakodjék, a mihez kedve van, szólt a szürke -törvénymondó. Vannak, a kik szeretik fogukkal és kezükkel túrni a -gyökereket. Ez hiba. - -– Senkisem menekül, szólt egyszerre néhány hang az ajtóban. - -– Vannak, a kik fára másznak, vannak, a kik felkaparják a holtak -sírjait; vannak, a kik ok nélkül küzdenek homlokukkal, rugdalóznak, -karmolnak, harapnak; vannak, a kik szeretik a piszkot. - -– Senkisem menekül, szólt a majomember, tarkóját vakarva. - -– Senkisem menekül, szólt a kis lajhárszerű teremtés. - -– A büntetés biztos és szigorú. Azért hát tanuljátok meg a törvényt. -Mondjátok a szavakat! S erre ujra megkezdődött a törvény egész furcsa -litániája s ujra valamennyien elkezdtünk himbálózni és énekelni. Fejem -kábult volt már ettől a zagyvaságtól és a rettenetes bűztől; de -állhatatos voltam, remélve, hogy csakhamar valami hasznos leleplezésre -jutok. – Ne merj négykézláb járni: ez a törvény. _Nem vagyunk emberek?_ - -Oly lármát csaptunk, hogy a kivül kerekedő zürzavarból semmit sem vettem -észre, míg valaki, azt hiszem egyik azok közül a sertésemberek közül, a -kiket láttam, be nem tolta fejét a kis piros lajhár fölött a barlangba s -be nem kiáltott valamit izgatottan, a mit azonban nem értettem meg. A -kiáltásra az ajtóban állók hirtelen eltüntek, majomemberem kirohant, a -sötétben ülő hízott, vaskos, szürke szőrrel födött teremtés követte, s -én egyedül maradtam. - -S ekkor mielőtt a bejárathoz értem, vérebugatást hallottam. - -A következő pillanatban kiugrottam a kunyhóból kezemben a szöges bottal, -s reszketve minden ízemben. Előttem állt háttal vagy húsz esetlen -állat-ember, s torz fejüket elfödte félig lapoczkájuk. Izgatottan -hadonáztak. A többi barlangból más félállat-arczok bukkantak elő -kiváncsian. Abba az irányba tekintve, a merre a többiek néztek, láttam, -hogy a barlangos folyosó tulsó végén a fák árnyékában feltünik Moreau -sötét alakja és sápadt arcza. Visszatartotta az ugrándozó vérebet, s -nyomában lépdelt Montgomery, kezében revolverrel. - -Egy pillanatig a földhöz szegezett a rémület. - -Majd megfordultam, s láttam, hogy utamat hátulról szürke arczú, esetlen -szörnyeteg zárja el s kis pislogó szemekkel felém közeledik. Körülnéztem -s jobb felől vagy tizenkét yardnyira előttem szűk hasadást vettem észre -a sziklafalban, a melyen fénysugár szűrődött keresztül a homályosságba. - -– Megálljon! kiáltott Moreau, a mint e hasadék felé indultam, s aztán -így kiáltott: – Fogjátok meg! - -Erre egymás után felém fordultak a fenevadak. Állati elméjük -szerencsémre lassan működött. - -Nekivágtam vállammal az egyik esetlen szörnyetegnek, a ki Moreau felé -volt fordulva, s belelöktem egy társába, a ki mellette állt. Éreztem, -hogy kezével utánam kapott, de nem ért el. A kis piros lajhár is nekem -ugrott, de végigvágtam rajta, ocsmány arczát összemarczangolva -szögesbotommal, s a következő pillanatban kapaszkodni kezdtem fölfelé -egy meredek oldalösvényen, a mely úgy emelkedett ki a mély hegyi útból, -mint valami kémény. Üvöltés hangzott mögöttem, s kiáltások: – Fogjátok -meg! Fogjátok el! A szürkeképű teremtés ujra föltünt mögöttem s rengeteg -testét beszorította a hasadékba. – Tovább, tovább! üvöltöttek a többiek. -Fölkapaszkodtam a szűk sziklahasadékon, s az állatemberek falujától -nyugatra kénmezőre jutottam ki. - -A szűk hasadék valósággal szerencse volt rám nézve, mert meredeken -kigyózva felfelé, megnehezítette üldözőim útját. A fehér mezőn s egy -meredek lejtőn elszórt fák között végigfutva, alacsony erdős mezőre -jutottam; ezen keresztül sötét bozótos sűrűbe vágtam bele, a melyen át -süppedezve futhattam csak. Ekkor bukkant ki legelső üldözőm a -sziklahasadékból. Előretörtettem a sürűben nehány perczig. Csakhamar -fenyegető kiáltásoktól visszhangzott a lég mögöttem és körülöttem. -Hallottam a meredek hasadékon csörtető üldöző csapat zaját, majd a nád -recsegését s közbe-közbe roppant egy-egy letörő ág. Volt üldözőim között -nehány, a ki úgy ordított, mint a zsákmányára rászabadított fenevad. A -vérebek csaholása balfelől hallatszott. Moreau és Montgomery szintén -balfelől kiáltozott. Hirtelen jobbra fordultam. - -Nemsokára besüppedt talpam alatt az iszapos talaj; de én -kétségbeesésemben térdig süppedve hanyatt-homlok tovább iparkodtam s a -magas nádasban kigyózó ösvényre jutottam. Üldözőim zaja egyre jobban -távolodott. Egy helyütt három macska nagyságú piros állat ugrott fel -lábam előtt. A gyalogösvény fehér kéreggel borított tisztáson keresztül -felfelé haladt s távolabb ujra sűrű nádasba torkollott. - -Egyszerre hirtelen kanyarodott s párhuzamosan futott tovább egy meredek -falú sziklahasadékkal, a mely oly váratlanul bukkant elém, mint valami -angol park határárka. Teljes erőmből futottam s nem vettem észre a -hasadékot, a mig fejjel előre bele nem pottyantam. - -Arczra buktam egy csomó tövises bokor közé s szétmarczangolt füllel és -vérző arczczal tápászkodtam fel ujra. Sziklás, tüskés meredek hegyi útba -zuhantam, a melyben ködös gőz gomolygott ide-oda. A gőz egy középütt -kígyózó keskeny patakból özönlött fölfelé. Megdöbbentem a tiszta -napfényben gomolygó gőz láttára; de csodálkozni nem igen volt időm. -Jobbra fordultam, lefelé a folyó mentén, azt remélve, hogy ebben az -irányban eljutok a nyílt tengerhez, s vízbe fojthatom magam. Csak később -vettem észre, hogy esés közben szöges botomat elvesztettem. - -Csakhamar nagyon megszűkült a hegyi út, s tépelődés nélkül beleléptem a -patakba. De gyorsan kiugrottam belőle, mert vize csaknem forró volt. -Ekkor vettem csak észre, hogy a forró víz vékony kénes tajtékot sodort -felszinén. Rögtön rá kanyarodott az út s feltünt a távoli kék horizont. -A közeli tenger ezer napot tükrözött vissza. Láttam magam előtt a -halált. Izzadtam s alig lihegtem. Arczomon meleg vér patakzott s szinte -lelkesedés fogott el arra a tudatra, hogy megelőztem üldözőimet. Most -már csak rajtam állt, hogy vízbe fojtsam magam. Visszanéztem az úton, a -melyen eddig jutottam. - -Hallgatóztam. Szúnyogzümmögésén és a tövisek közt ugrosó rovarok -czirpelésén kivül csend volt körülöttem. Majd elhaló kutyaugatást -hallottam, s mintha ostor csattogott volna valahol távol. A zaj -erősödött, majd ujra gyöngült. Fölfelé haladt a patak mentén s végre -elenyészett. Egyidőre megszünt a hajsza. - -De most már tudtam, mily segitséget várhatok az állat-emberektől. - - - - -XIII. Tárgyalás. - -Megfordultam ujra s folytattam utamat a tenger felé. A forró patak -sekély zátonynyá szélesedett, a melyben egy csomó rák, és más -hosszútestű, soklábú teremtmény riadt meg lépteimre. Kimentem a -sóstenger szélére s éreztem, hogy biztonságban vagyok. Megfordultam s -kezemet csipőmre téve visszanéztem a mögöttem elterülő zöld sűrűségre, a -melyben ide-oda kanyarodott a hegyi út gomolygó gőze. - -Majd az ötlött eszembe, hogy van még egy módja menekülésemnek. Mialatt -Moreau és Montgomery állathordájukkal hajszol a szigeten, nem -juthatnék-e el a part mentén az elkerített telepre? Megkerülve őket s -kirántva a nem valami szilárdan épült falból egy szirtdarabot, -letörhetném a kis kapu zárját, s ki tudja, nem találnék-e kést, -pisztolyt vagy más effélét, a mivel küzdhetnék, ha visszatérnek? Ha már -meg kell halnom, legalább drágán adnám életemet. - -Nyugatnak fordultam tehát s a víz mentén folytattam utamat. A nyugvó nap -szemembe tűzte vakító meleg sugarait. Egyszerre délnek fordult a part s -a nap jobbra került tőlem. Majd váratlanul szemben velem különböző -alakok bukkantak elő a bokrok közül, először Moreau az ocsmány vérebbel, -majd Montgomery, s utána a többiek. Erre megálltam. - -Megláttak s integetve felém közeledtek. A két állatember előbbre futott, -hogy elvágja előlem a bozótos sűrűséget. Montgomery is futásnak eredt, -de egyenesen felém tartott. Moreau lassabban követte őt kutyájával. - -Egyszerre felriadtam tétlenségemből s a tengernek fordulva begázoltam -egyenesen a vízbe. A víz eleinte nagyon sekély volt. Vagy harmincz -yardot gázoltam befelé, mire a habok derekamig értek. Homályosan láttam, -a mint a fenéken a legkülönbözőbb teremtések szétfutottak lépteimre. - -– Mit cselekszik? kiáltott rám Montgomery. - -Megálltam övig a vízben, s visszabámultam rájok. - -Montgomery lihegve a víz szélén állt. Arcza vörös volt a fáradtságtól, -hosszú lenszinű haja kuszáltan lengett feje körül s lecsüggő alsó ajka -fölött látszottak rendetlen fogai. Moreau, halvány, határozott arczával, -épen melléje ért s kötélen tartott kutyája ugrándozva ugatott rám. Mind -a két férfi kezében nehéz ostor volt. Az állatemberek távolabb állottak -a parton. - -– Mit cselekszem? szóltam, vízbe akarom fojtani magam. - -Montgomery és Moreau egymásra tekintett. - -– Miért? kérdezte Moreau. - -– Azért, mert ez jobb, mint hogy önök kínpadra vonjanak. - -– Ugy-e mondtam, szólt Montgomery, mire Moreau felelt valamit halkan. - -– Hogy érti azt, hogy kínpadra akarom vonni? kérdezte Moreau. - -– Láttam, mit csinál, szóltam. S aztán – azok ott… - -– Hallgasson! kiáltott Moreau s tiltó mozdulatot tett kezével. - -– Nem hallgatok, szóltam. Azok emberek voltak: s mik most? Én nem akarok -hozzájuk hasonló lenni. A két férfi mögé tekintettem. Montgomery -kisérője állt a parton legközelebb s egyike a fehér rongyokba burkolt -csónakosoknak. Távolabb a fák árnyában láttam kis majom-emberemet, s -mögötte több más elmosódó alakot. - -– Mik ezek a teremtmények? szóltam feléjök mutatva s egyre jobban -kiáltva, hogy hangomat azok is meghallják. – Emberek voltak – mint önök, -a kiket állatokká aljasított, rabszolgákká tett, a kiktől azonban fél -még szüntelenül. – Ti, a kik halljátok szavamat! Nem látjátok, hogy ezek -az emberek félnek tőletek? Miért félnek tőletek? Mert ti sokan vagytok, -– – – - -– Az Istenért! kiáltott Montgomery, ne folytassa, Prendick! - -– Prendick! kiáltott Moreau. - -Kiabáltak mind a ketten, mintha el akarták volna nyomni hangomat, s -mögöttük bamba arczczal, kiváncsian ott álltak az állatemberek; kezük -lelógott s lapoczkájuk kipúposodott. Mintha azon erőlködtek volna, hogy -megértsenek s visszaemlékezzenek emberi múltukra. - -Folytattam a kiabálást, de arra alig emlékszem, mit kiabáltam. Hogy -megölhetik Moreaut és Montgomeryt; hogy nincs mit félni tőlök. Láttam, -hogy a sötét rongyokba burkolt, zöldszemű férfi, a kivel megérkezésem -estéjén találkoztam, kilép a fák közül s a többiek nyomon követik, hogy -jobban hallhassanak. - -Végre szünetet tartottam, hogy lélekzetet vegyek. - -– Hallgasson meg egy pillanatra – szólt Moreau határozott hangja, aztán -beszéljen, a mit akar. - -– Nos? kérdeztem. - -Köhögött, gondolkozott, aztán így kiáltott: – Latinul, Prendick! Rossz, -iskolás latinsággal szólok! De próbáljon megérteni: _Hi non sunt -homines, sunt animalia quae nos habemus… vivisected._[1] Embereket -csináltunk belőlök. Meg fogok mindent magyarázni. Jöjjön ki a partra. - -Felkaczagtam. – Szép história – szóltam. Beszélnek, főznek, házakat -építenek. Emberek voltak. Velem is az történnék, ha kimennék a partra. - -– A víz egy kissé távolabb, túl azon a helyen, a hol áll, mély… és tele -van czápával. - -– Ez az én utam – szóltam. Gyorsan és röviden. Nemsokára. - -– Várjon egy perczig. Kivett valamit a zsebéből, a mi megcsillant a nap -fényében s lába elé vetette a földre. Ez töltött revolver – szólt. -Montgomery is eldobja az övét. Most felmegyünk a partra oly messzire, a -mint jónak látja. Azután jöjjön ki és vegye fel a revolvereket. - -– Nem én. Van egy harmadik revolverük is. - -– Szeretném, ha gondolkoznék a dolgokon, Prendick. Először is, soha nem -kértem, hogy jöjjön a szigetre. Aztán megmérgezhettük volna mult éjjel, -ha rosszat forralnánk ön ellen. Aztán, ha kissé nyugodtabban -meggondolja, Montgomery csakugyan olyan ember, a milyennek tartja első -rémületében? Saját érdekében akartuk elfogni. Mert ez a sziget tele van -ellenséges tüneményekkel. Mért akarnók lelőni önt, mikor ép most azt az -ajánlatot teszi, hogy vizbe fojtja magát? - -– Mért uszították rám csordájukat, mikor a kunyhóban voltam? - -– Mert bizonyosra vettük, hogy kézre kerítjük s megmentjük a -veszedelemből. Később saját érdekében letértünk a nyomáról. - -Tünődtem. Nem látszott lehetetlenségnek. Majd ujra eszembe jutott -valami. - -– Csakhogy – szóltam – láttam az udvaron… - -– Az a puma volt. - -– Lássa, Prendick, szólt Montgomery. Maga közönséges szamár. Jöjjön ki a -partra, vegye föl a revolvereket s azután majd beszélünk. Többet most -csakugyan nem tehetünk. - -Bizonyos, hogy Moreauban mindvégig bizalmatlankodtam és féltem tőle. De -Montgomery olyan ember volt, a kit megértettem. - -– Menjenek fel a partra, szóltam rövid gondolkozás után s aztán hozzá -tettem: – Tartsák fel a kezüket. - -– Ostoba czeremonia, – mormogta Montgomery. - -Megfordultak mind a ketten, szembe azzal a hat-hét groteszk alakkal, a -ki ott állt a napfényben szeliden, mozdulatlanúl, árnyékot vetve s mégis -hihetetlenül látomásszerüen. Montgomery feléjök pattantott ostorával, -mire valamennyien megfordultak s hanyatt-homlok a fák közé rohantak. -Mikor elég messze volt már Moreau és Montgomery, partra gázoltam s -felkaptam és megvizsgáltam a revolvereket. Hogy biztosítsam magam -teljesen minden fondorlat ellen, rálőttem egy darab kerek lávára s -elégedetten láttam, hogy a kő porrá vált s a part visszhangzott a -csattanástól. - -Majd határozatlanul álltam egy pillanatig. - -– Koczkáztatom a dolgot – szóltam végre – s mindkét kezemben egy-egy -revolverrel, megindultam utánok felfelé a parton. - -– Hála Istennek – szólt Moreau megkönnyebbülve. Napom javarészét ugy is -tönkre tette már megzavarodott képzelődésével. - -S megvető pillantást vetve rám, a mely mélyen megalázott, Montgomeryvel -együtt némán folytatta útját előttem. - -Az állatemberek csodálkozva álldogáltak még folyton a fák között. -Elhaladtam mellettük oly nyugodtan, a mint csak tellett tőlem. Az egyik -utánam indult; de Montgomery csattantott ostorával, mire hamarosan -visszahőkölt. A többi némán figyelve állt. Lehet, hogy csakugyan állatok -voltak valamikor. De soha életemben nem láttam még olyan állatot, amely -megpróbál gondolkozni. - - - - -XIV. Dr. Moreau magyarázata. - -Most pedig, Prendick, hallgassa meg magyarázatomat, – szólt dr. Moreau – -miután jól ettünk és ittunk. Ki kell jelentenem, hogy ily diktátori -hajlamú vendégem, mint ön, még sohasem volt. De figyelmeztetem, hogy -most utoljára engedelmeskedtem önnek. Ha legközelebb ujra -öngyilkossággal fenyegetőzik, nem fogok törődni önnel. - -Karos székemben ült, fehér, ügyes formájú újjai közt félig elszítt -szivart tartva. A függő lámpa fénye épen ősz hajára esett. Kibámult a -kis ablakon a csillagokra. Oly távol ültem tőle, a mennyire csak -lehetett. Közöttünk volt az asztal s a revolverek kezem ügyében voltak. -Montgomery nem volt a szobában. Nem is szerettem volna együtt lenni -egyszerre mind a kettőjükkel a kis szobában. - -– Azt már belátja, hogy az az elevenen vagdalt emberi lény a puma volt? -– szólt Moreau. Megengedte ugyanis, hogy magam meggyőződjem erről a -belső szobában. - -– A puma volt – szóltam, – él még most is, de úgy össze van vagdalva, -hogy nem szeretném még egyszer látni. Minden hitvány… - -– Hagyja csak – szólt Moreau. Kérem, legalább ezektől a gyerekes -borzongásoktól kiméljen meg. Montgomery épen ilyen szokott lenni. -Belátja tehát, hogy a puma volt. Most pedig, hallgasson meg nyugodtan, -míg be nem fejeztem physiologiai előadásomat. - -S rögtön el is kezdte fejtegetéseit eleinte hideg, fölényes hangon, de -nemsokára kissé belemelegedve a magyarázgatásba. Egyszerüen és -meggyőzően beszélt. Hébekorba megcsillant egy kis sarcasmus is a -hangjában. Nemsokára pirultam előtte szégyenletemben. - -Azok a lények, a melyeket láttam, nem voltak sohasem emberek. Állatok -voltak, emberiesített állatok, diadalai a vivisectionak. - -– Elfelejti, mi mindent nem tehet egy ügyes vivisector élő lényekkel – -szólt Moreau. A mi engem illet, nem értem, mért nem tették meg már régen -előttem mindazt, a mit én tettem itt e szigeten. Apróbb eredményeket -felmutattak természetesen régebben is – amputáltak, felmetszették a -nyelvet, kivágtak a testből beteg részeket. Bandsalitást előidéztek és -megszüntettek sebészeti úton. De mindez csekélység. A sebészet nagyobb -dolgokra termett. Ép úgy tud épiteni, mint rombolni és változtatni. -Hallott bizonyára arról a közönséges sebészeti műtétről, amelyet az -elpusztult orr esetében szoktak alkalmazni. Lemetszenek a homlokról egy -bőrlappantyút, ráfordítják az orra s a bőr új helyzetében tovább él. Új -helyzetbe illesztik a test egy részét magán a testen. Lehetséges -azonban, hogy valamely test frissen szerzett részét más állati testre -illesztik rá. Gondoljon például a fogra. A bőr és csont átillesztése -könnyíti a gyógyulást. A sebész a seb közepére más állatról lemetszett -bőrdarabokat vagy más frissen leölt áldozatból kivett csontrészeket -illeszt. - -– Azok a lények, a melyeket látott, új alakokká átdolgozott állatok. Az -élő formák alakíthatóságának tanulmányozására szenteltem egész életemet. -Évekig tanulmányoztam s tudásom egyre bővült. Látom, hogy borzadozik, -pedig semmi újat nem mondok önnek. A gyakorlati anatomiában megvolt -mindez évek előtt; csak ember nem akadt, a ki merészen keresztül is -vitte volna. Az állatnak nemcsak a külső formáját tudom megváltoztatni. -Az élő lény physiologiája, vegyi folyamatai is alávethetők tartós -módosulásoknak. Ismert példa erre a mindenfajta beoltás élő vagy holt -anyaggal. Hasonló műtét a vérátömlesztés is és főleg ezen kezdtem -működésemet. Csupa ismert dolog. Ugyanezt tették már, nem ily nagy -mértékben, de talán mélyrehatóbban, azok a középkori kuruzslók, a kik -törpéket, nyomorék koldusokat és mutogatásra való szörnyeket állitottak -elő; ennek a nyoma maradt meg manapság is a piaczi szemfényvesztőkben és -az erőművészekben. Hugo Viktor kifejti ezt a _L’homme qui rit_-ben… De -talán most már kezd megérteni. Belátja, hogy lehetséges átilleszteni az -állat egyik részét egy más részére vagy valamely állat részét egy más -állatra, meg lehet változtatni a vegyi folyamatokat, a fejlődési -rendszert, módosítani lehet végtagjai tagozatát, egyszóval meg lehet -változtatni legbelsőbb structuráját. - -– S mégis a tudománynak ezt a rendkivüliségét sohasem tűzték ki czélnak, -sohasem művelték rendszeresen a modern tudósok, a míg én meg nem tettem! -A sebészet legutóbb rájött már efféle dolgokra; sok hasonló dolgot -bebizonyítottak már véletlenül zsarnokok, criminalisták, ló- és -állattenyésztők, csupa kontár, nehézkezű ember, a ki saját közvetlen -czélja felé tört csak. Én voltam az első, a ki antiszeptikus módszerrel -felfegyverkezve nyúltam hozzá ehhez a kérdéshez, a ki tudományos -ismeretével birtam a fejlődés törvényeinek. - -– Valószinű, hogy titokban foglalkoztak már régebben is a dologgal. A -sziámi ikrek így támadhattak… S az inquisitio boltos helyiségeiben… -Bizonyos, hogy közvetlen czéluk a mesterkélt kínzás volt, de akadt -bizonyára az inquisitorok között olyan is, a ki tudományos érdeklődést -tanusított… - -– Csakhogy – vágtam közbe – _ezek_ a lények, _ezek_ az állatok -_beszélnek_! - -Ráhagyta, hogy igaz s aztán folytatta annak a bizonyítását, hogy a -vivisectio nemcsak physicai metamorphosis előidézésére képes. Az -elmebeli structura sokkal határozatlanabb a testinél. Egyre növekvő -hypnotikus tudásunkban megvan a biztosítéka annak, hogy régi átöröklött -ösztönöket új suggestiók segélyével pótolni lehet. Hiszen tulajdonképen -az, a mit erkölcsi nevelésnek mondunk, nem egyéb, mint az ösztönök -mesterkélt módositása és kiforgatása. A harcziasságból bátor önbizalom -lesz, az elnyomott érzékiségből vallásos túlbuzgóság. A főkülönbség az -ember és a majom között a gégefőben rejlik, a melynél fogva a majom nem -képes azokra a különböző hangjelvényekre, a melyekkel a gondolatot -szavakba tudjuk átfordítani. Ebben nem értettem egyet vele; de dr. -Moreau rideg udvariatlansággal viszonozta ellenvetésemet, ismételte, -hogy a dolog így van s azután folytatta fejtegetéseit. - -Majd azt kérdeztem, mért választotta mintául az emberi formát. -Bevallotta, hogy puszta véletlenségből. Ép oly könnyen alakíthattam -volna juhokból lámákat és lámákból juhokat. De van valami az emberi -formában, a mi minden állati formánál jobban ingerli az elmét. De nem is -szorítkoztam csupán az emberalkotásra. Egyszer-kétszer… Vagy egy perczig -elhallgatott. Hogy múlnak az esztendők! S egy egész napot arra -pazaroltam, hogy megmentsem az ön életét s most arra pazarolok egy órát, -hogy önnek magyarázgassak. - -– De – szóltam én – egyet még mindig nem értek. Mivel igazolja azt a sok -gyötrelmet, a mit okoz? Mert az egyetlen dolog, a mi mentheti a -vivisectiot, valami gyakorlati czél lehet csak… - -– Úgy van – szólt Moreau. De a mint látja, én más anyagból vagyok -gyúrva. Világfelfogásunk teljesen különböző. Ön materialista… - -– Az nem vagyok – vágtam közbe hevesen. - -– Csak az én szememben az. Mivel épen a kín kérdése választ el egymástól -bennünket. A mig valami látható vagy hallható kín beteggé teszi, a mig -saját kínjai zavarják, a míg a bűnről alkotott fogalmába belejátszik a -kín, addig, azt mondom, állat, a mely kissé tisztábban érez a többi -állatnál. Ez a kín… - -Ez a sophistica fellázított s türelmetlen mozdulatot tettem. - -– Óh! ez az egész csekélység csak. Az az elme, a mely valóban fogékony a -tudomány tanításaira, kénytelen belátni, hogy ez csak csekélység. Lehet, -hogy e kis bolygón kivül, e kosmikus ködfolton kivül, a mely -láthatatlanná válik a legközelebbi csillagról, – lehet, mondom, hogy -rajta kivül sehol máshol nincs meg az, a mit kínnak neveznek. De hát -miért van meg éppen itt, az élőlények között, s mi az a kín -tulajdonképen? - -Mialatt beszélt, elővett egy kis tollkést a zsebéből, kinyitotta kisebb -pengéjét s úgy fordította székét, hogy láthattam egész czombját. Azután -gondosan kiválasztva egy pontot rajta, beleszúrta a pengét lábába s -rögtön kihúzta belőle. - -– Bizonyára régebben is látta már ezt. Annyit sem érezni belőle, mint a -tűszúrásból. De hát mit bizonyít ez? Azt, hogy a kín érzetre való -hajlandóság nem az izmokban van. A bőrben van ugyanis egy kis -hajlandóság, de az egész lábnak csak egyik-másik pontja képes a -kínérzetre. A kín egyszerű belső tanácsadónk, amely óv és ösztönöz. Az -egész élő hús nem érzi a kínt, minden ideg sem érzi, sőt valamennyi érző -ideg sem fogékony rá. A látóidegben például nincs meg a fogékonyság -reális kínérzete. Ha megsebzi látóidegét, egyszerüen merő fényfoltokat -fog látni úgy, amint a hallóideg baja puszta fülzúgásban nyilvánul csak. -A növények nem éreznek kínt; az alsóbb állatok, lehet hogy például már a -csillaghalak is, szintén nem éreznek kínt. Már most minél értelmesebbek -az emberek, annál értelmesebb módon törekszenek saját boldogulásukra, s -annál kevésbbé van szükségük arra, hogy czélul tűzzék maguk elé a -veszedelmekből való szabadulást. Oly czéltalanná vált dologról nem -tudok, a melyet a fejlődés előbb-utóbb teljesen ki nem irtott volna. -Igazam van? S a kínérzet szükségtelenné válik. - -– Aztán vallásos ember vagyok, Prendick, mint minden józan gondolkodású -ember. Azt hiszem, jobban beleláttam a világ alkotójának utaiba, mint -ön, mert én a mióta élek, a magam módja szerint mindig az ő törvényeit -fürkésztem, ön pedig, ha jól értettem, ezalatt pillangókat gyüjtött. -Annyit mondhatok, hogy a gyönyörnek és a kínnak semmi dolga sincs az -éggel és a pokollal. Gyönyör és kín – fabatkát sem ér. Mi az ön vallásos -őrjöngése? Más-e, mint Mahomet túlvilági húrijai? A gyönyör és a kín nem -egyéb az emberben, Prendick, mint az állat jele, azé az állaté, a -melyből eredt. Kín! Kín és gyönyör addig van csak ránk nézve, a míg a -porban fetrengünk… - -– Látja, én egyenesen előretörtem utamon, a melyet kutatás közben -választottam. Más módjáról sohasem hallottam a kutatásnak. Fölvetettem -egy kérdést, azután képzeltem valami módját a feleletnek, s ha ez -megvolt, új kérdés következett. Lehetséges-e ez vagy az, vagy sem? El -sem tudja képzelni, micsoda szellemi szenvedély rabja a kutató. -Testetlen vágyainak különös színtelen gyönyöréről fogalma sincs. Az a -lény, a mely előtte van, nem állat, nem teremtmény-társa, hanem -problema. A rokonszenvből eredő kínról annyit tudok csak, hogy régen, -sok esztendő előtt meggyötört néha. Az volt a vágyam, egyetlen vágyam, -hogy megtaláljam az élő szervezet alakíthatóságának végső határát. - -– De, szóltam közbe, ez borzalmas… - -– Mindmáig sohasem törődtem az anyag ethikájával. A természetbe való -elmélyedés végül oly lelkiismeretlenné teszi az embert, a minő maga a -természet. Előretörtem utamon, nem törődve mással, csak a magam elé -tűzött kérdéssel, s az anyag… végre is azzá lett kezem között, a mit ott -a kunyhóban látott… Tizenegy éve már, hogy Montgomeryval ide jöttem. Ugy -emlékszem a sziget zöldellő csendjére s a puszta óczeánra, mintha tegnap -történt volna. Mintha engem várt volna csak ez a hely, s azután -megkezdődött a munka. - -Elhallgatott. Szótlanul ültem, arczára tekintve. - -– Beszámítva az Angliában töltött kilencz esztendőt, körülbelül húsz -esztendőt töltöttem munkában s még mindig van minden munkámban valami, a -mi lesujt, ki nem elégit, további erőfeszítésre sarkal. Néha túllövök a -czélomon, néha innen maradok rajta; de a miről álmodom, azt nem -valósítom meg soha. Az emberi formát most már könnyen megadom úgy, hogy -hajlékony és kecses, vagy tömzsi és erős, de a kezekkel és a karmokkal -gyakran nagy bajom van: fájdalmas részek, a melyeket nem igen merek -szabadon alakítani. De legnagyobb bajom az agy finom illesztgetésével és -alakításával van. Az értelem gyakran rendkivül alacsony, s váratlan, -előre nem látható hézagok vannak benne. S aztán van valami, a mihez nem -tudok hozzáférni sehogysem; hogy úgy mondjam, a lelki izgalmak székhelye -ez. A vágyak, az ösztönök, a sóvárgások, a melyeken megtörik az emberi -való, valami furcsa rejtett reservoir, a mely olykor-olykor megreped s -elárasztja hirtelen az egész lényt haraggal, gyülölettel vagy -félelemmel. Ezek az én teremtéseim furcsák, esetlenek az ön szemében, ha -megfigyeli őket; de nekem, a mint megalkottam őket, kétségtelenül emberi -lényeknek tetszettek. Később aztán elenyészik ez a meggyőződésem. Kiüt -rajtok először az egyik, utána a másik állati vonás, s rám mered… De még -nem adom fel a küzdelmet. Valahányszor belemerítek egy élő teremtményt -az izzó kínok árjába, azt hiszem, most kiirtom belőle az egész állatot s -eszes lényt teremtek belőle. Végre is micsoda tíz esztendő? Az ember -százezret töltött már el az alkotásban. - -Sötéten elgondolkozott: – De hitem szilárd. Ez a puma… - -Ujra elhallgatott. Majd igy folytatta: – Mindig visszafejlődnek. A mint -kezemet leveszem róluk, visszatér ujra az állat, s nem hagyja magát… - -Ujra hosszú szünetet tartott. - -– Aztán alkotásait azokba a barlangokba dugja? kérdeztem. - -– Oda mennek. Kibocsátom őket, a mint megérzem bennök az állatot, s -csakhamar odakerülnek. Valamennyien félnek tőlem és ettől a háztól. Van -bennök valami torzképe az embernek. Montgomery tud róla, mert ő -közvetíti dolgaikat. Nehányat begyakorolt saját szolgálatára. Szégyenli -ugyan, de azt hiszem, félig bolondja egynémelyik fenevadnak. De ez az ő -dolga, nem avatkozom bele. Undorít tökéletlenségök. Nem érdekelnek. Azt -hiszem, valami csufondáros észszerű életet folytatnak a nyomorultak! Van -valami, a mit a törvénynek mondanak. Hymnusokat zengedeznek róla. -Megépítik barlangjaikat, növényeket szednek, gyümölcsöt gyüjtenek, s még -meg is házasodnak. De én keresztül látok rajtuk, belelátok veséjökbe, s -látom bennök az állati lelket, a veszendő állatot, a mely tele van -élvvágygyal és önző… De azért különös dolog. Életük bonyolult, mint -minden élet. Van bennök valami magasabbra törekvés, lehet, hogy hiúság, -lehet, hogy határozatlan nemi izgalom, lehet, hogy puszta kiváncsiság. -Csak ez érdekel… A pumától sokat várok; kemény munkát végeztem fején és -agyvelején… - -– S most, szólt hosszas hallgatás után, mialatt mindegyikünk saját -gondolataival tépelődött, mi a véleménye? Fél még mindig tőlem? - -Ránéztem, s nem láttam benne mást, mint egy sápadt arczú, nyugodt -tekintetű őszhajú férfit. Derűs nyugalma, megállapodottságából eredő -szépsége, hatalmas termete mintája volt a kényelemben élő öreg-úrnak. -Majd összerázkódtam. Válaszul kérdésére mind a két kezemmel egy-egy -revolvert nyujtottam feléje. - -– Tartsa meg őket, szólt. Azután felállt, rám nézett egy pillanatig s -elmosolyodott. – Viszontagságos két napot élt át, szólt. Azt tanácslom, -hogy aludja ki magát. Örülök, hogy megértettük egymást. Jó éjszakát. - -Gondolkozott egy kissé s azután kiment a belső ajtón. Azonnal -ráfordítottam a kulcsot a külső ajtóra. - -Ujra leültem; elültem székemben egy ideig, s testem, lelkem és kedélyem -annyira ki volt merűlve, hogy gondolataim nem tudtak elszabadulni attól, -a mit utoljára mondott. A fekete ablak úgy bámult rám, mint valami -hatalmas szem. Végre erőt véve magamon eloltottam a lámpát s -belefeküdtem a függő ágyba. Csakhamar mély álomba merültem. - - - - -XV. Az állatemberek. - -Korán fölébredtem. Tisztán, világosan emlékeztem Moreau magyarázatára. -Kiugrottam a függőágyból s az ajtóhoz léptem, hogy meggyőződjem, rá -van-e fordítva a kulcs. Azután megráztam az ablakrácsot: szilárdan a -falba volt erősítve. Kopogtak az ajtón, s hallottam Montgomery fekete -arczú kisérőjének a hangját. Kezembe vettem az egyik revolvert s -kinyitottam az ajtót. - -– Jó reggelt, uram, szólt reggelimet hozva, a rendes főzeléken kivül -rosszúl elkészitett tengerinyulat is. Montgomery mögötte jött. -Körüljártatta szemét, s észrevéve a revolvert, gúnyosan elmosolyodott. - -A puma pihent, hogy gyógyuljon, ezen a napon; de Moreau, akinek nagyon -zárkózott szokásai voltak, nem csatlakozott hozzánk; arról beszélgettem -Montgomeryval, hogyan élnek az állatemberek. Főleg arra voltam kiváncsi, -mikép tartják vissza őket attól, hogy Moreaut és Montgomeryt meg ne -rohanják s egymást szét ne tépjék. - -Megmagyarázta, hogy Moreau és a saját biztonsága a szörnyetegek szellemi -korlátoltságának köszönhető. Bár értelmök erősbödött, s megvan bennök a -hajlandóság arra, hogy állati ösztöneik fel-felébredjenek, van -elméjökben néhány fixa idea, a melyet Moreau ültetett beléjök, s a mely -teljesen korlátok közé szorítja képzelő erejüket. Valósággal -hypnotisálva vannak, némely dolgot lehetetlennek, másokat kerülendőknek -tartanak, s e tilalmak úgy beleszövődtek elméjök szervezetébe, hogy az -engedetlenség vagy az ellenkezés lehetősége is ki van zárva. De bizonyos -dolgokban a régi ösztön mégis folytonosan hadi lábon áll Moreau -ügyességével. Egy csomó mondás, a melyet törvénynek neveznek, elméjökben -folyton harczol állati természetük legmélyében gyökerező, lázadozó -vágyaikkal. Ezt a törvényt nem győzik ismételni, de azért szüntelenül -megszegik. Nagyon ügyelnek arra mindaketten, hogy a szörnyetegek vért ne -izleljenek. A vérszag suggestiv erejétől folyton tartani kell. - -Montgomery elmondta, hogy a törvény ereje főleg a macskafajta -állatemberekben éjente nagyon meggyöngül. A mint beáll a szürkület, -kalandvágy szállja meg őket. Oly dolgokat mernek elkövetni, a mikről -nappal mintha nem is álmodnának. Ez volt az oka annak is, hogy a -leopárdember megérkezésem éjjelén utánam lopózott. De ottlétem első -napjaiban a törvényt csak lopva és csak éjjel szegték meg; nappal nagy -tiszteletben tartották a törvény valamennyi tilalmát. - -Ideje, hogy elmondjak egyetmást a szigetről és az állatemberekről. A -szabálytalan körvonalú sziget, a mely alig emelkedett ki a végtelen -levegőből, hét-nyolcz angol négyszögmértföld nagyságú lehetett. -Vulkánikus eredetű volt, s most három oldalról korálzátonyok vették -körül. Az északi részén gomolygó füst és egy meleg forrás volt most már -minden nyoma annak az erőnek, a melynek a sziget valamikor eredetét -köszönhette. Hébe-korba érezhető volt rajta gyönge kis földrengés is, és -a felszálló füst olykor sűrűbben gomolygott, mint rendesen. De más jele -nem maradt vulkánikus eredetének. - -Lakossága, mint Montgomerytől hallottam, hatvan-hatvanöt Moreau által -alkotott különös teremtés volt, nem számítva azokat a bozótban élő apró -szörnyetegeket, a melyeknek nem volt emberi alakjuk. Moreau összevissza -százhúsz teremtést alkotott; de csaknem fele részük elpusztult. Elmondta -Montgomery, hogy szaporodtak is; de sarjadékaik rendszerint meghaltak. -Nyoma sem volt rajtuk a szerzett emberi sajátságok átöröklésének. A mig -éltek, Moreau ezekre is rányomta az emberi bélyeget. Nő kevesebb volt, -mint férfi; s bár a törvény kimondta a szigorú monogámiát, a nők sok -titkos üldözésnek voltak kitéve. - -Ahhoz nem értek, hogy leírjam részletesen az állatembereket. -Legszembeötlőbb volt egész megjelenésükben az aránytalanság rövid lábuk -és hosszú testük között. De a bájról alkotott fogalmunk oly -viszonylagos, hogy szemem megszokta lassan alakjukat, s végre szinte -meggyőződtem arról, hogy saját hosszú lábszáraim esetlenek. Szembeötlött -az is, hogy fejüket előrehajtva tartották, s hátgerinczük domborúan -görbült. Még a majomember hátának sem volt meg az a hosszú görbülete, a -mi az emberi alakot oly bájossá teszi. Legtöbbjének esetlen púpos háta -volt. - -Csaknem valamennyinek hátrahajló lapos homloka, eltorzított füle, nagy, -duzzadt orra, nagyon sűrű vagy nagyon tüskés haja és furcsa szinű vagy -furcsán elhelyezett szeme volt. Egyikük sem tudott nevetni, csak a -majomember hallatott néha vihogásszerű röhejt. Eltekintve az általános -vonásoktól, egyéb közössége nem igen volt fejüknek. Valamennyi megőrizte -fajbeli sajátságát; az emberi jegy eltorzította, de nem rejtette el a -leopárdot, az ökröt vagy a sertést vagy egyéb állat vagy állatok -vonásait, a mikből az egyes állatember alakult. Hangjaik is nagyon -eltértek egymástól. A kezük mindig torz volt; s bár némelyiknek emberi -formája szinte meglepett, ujjaik száma csaknem mindig hiányos volt; a -körmök körül esetlen volt az újj s teljesen érzéketlen. - -A két legborzasztóbb állatember a leopárdember és egy hiénából és -sertésből alkotott lény volt. Nagyobb volt ezeknél az a három, bikából -alkotott lény, a kiket a csónakban láttam. Aztán következett az -ezüstszőrű férfi, a ki a törvénymondó volt, aztán Montgomery szolgája és -egy majomból és kecskéből összeolvasztott szatirszerű lény. Volt három -sertésférfi és egy sertésnő, aztán egy kanczából és rinoczeroszból -alkotott teremtés s több más női teremtés, de ezeknek eredetét nem -tudtam megállapítani. Volt több farkasember is, egy medve-bika keverék -és egy szent-bernáthegyi kutya-ember. A majom-embert már leírtam. Volt -aztán egy rendkivül undok, kellemetlen szagú öreg nő, róka és medve -keverék, a kit kezdettől fogva gyűlöltem. Ugy mondták, hogy vakbuzgó -követője a törvénynek. Volt aztán egy sereg apróbb tarka lény s kis -lajhár teremtésem. De elég a felsorolásból! - -Eleinte borzongtam e lényektől, mert nagyon is éreztem bennök az -állatot; de később megszoktam létezésüket. Különösen hatott rám -Montgomery viselkedése velök szemben. Oly régóta élt köztük, hogy rendes -emberi lényeknek tekintette őket. Évente egyszer elment Aricába, hogy -Moreau állatszállítójával alkudozzék. De ebben a spanyol keverékű -tengeri városkában alig volt alkalma szép emberekkel találkozni. A hajón -lévő emberek eleinte, a mint beszélte, ép oly furcsa benyomást tettek -rá, mint rám az állatemberek. Természetellenes hosszú lábuk volt, -belapult arczuk, előrenyúló homlokuk s gyanakvók, veszedelmesek és önzők -voltak. Nem is szerette már az embereket. Engem, a mint ki is -jelentette, csak azért kedvelt, mert megmentette életemet. - -Montgomery fekete arczú kisérője, a kivel először találkoztam az -állatemberek közül s akinek neve is volt: _M’ling_, nem élt együtt a -többiekkel, hanem szűk istállóban lakott hátul az elkerített udvarban. -Alig volt oly értelmes, mint a majomember, de sokkal tanulékonyabb volt -s legemberibb formája volt valamennyi állatember között. Montgomery -megtanította főzni s elvégezni minden szolgai munkát a ház körül. -Bonyolult diadaljele volt Moreau rettentő ügyességének; kutyával és -ökörrel beoltott medve s körülbelül a legtöbb gonddal kidolgozott -állatember. Különös gyöngédséggel és odaadással viseltetett Montgomery -iránt, a ki néha megveregette, félig gúnyos, félig tréfás neveket -osztogatott neki s tánczoltatta nagy gyönyörüségére; máskor meg, -különösen ha sok whiskyt ivott, rosszul bánt vele, csipdeste, ütötte, -verte, kővel dobálta. De _M’ling_ nem sokat bánta s legnagyobb örömmel -mindig csak Montgomery közelében tartózkodott. - -Említettem már, hogy hozzászoktam az állatemberekhez s ezer dolgot, a mi -eleinte természetellenesnek látszott s visszataszított, csakhamar -természetesnek és rendesnek tartottam. De azért hébe-korba -visszariasztva, megvillant előttem az állatemberekben az igazi állat. -Érdekes és nem is tudom magamnak megmagyarázni teljesen, hogy az undok -nőteremtések ottlétem első idejében ösztönszerüleg megérezték, hogy -undorító benyomást gyakorolnak rám s ennek következtében egyre több -gondot fordítottak az illendőségre s külső ruházatuk diszére. - - - - -XVI. A vérszag. - -Látszik, hogy gyakorlatlan író vagyok. Ez az oka, hogy annyira -elcsapongtam történetemtől. Miután Montgomeryval megreggeliztem, elvitt -magával sétálni a szigeten, hogy megmutassa a meleg forrást, a melynek -forró vizébe előtte való nap belezuhantam. Ostorral és töltött -revolverrel indultunk el mind a ketten. Mialatt útközben lombos sűrűn -haladtunk keresztül, tengeri nyúl nyöszörgését hallottuk. Megálltunk és -hallgatóztunk, de nem hallottunk többé semmit s csakhamar folytattuk -utunkat, megfeledkezve az inczidensről. Montgomery apró, piros állatokra -figyelmeztetett, amelyek hosszú hátsó lábaikon ide-oda szökdeltek a -bokrok között. Az állatemberek sarjaiból készítette őket Moreau. -Találkoztam már néhány ilyen apró lénynyel, mikor a leopárdember elől -menekültem az első holdas éjszakán s másnap, mikor Moreau üldözött. Az -egyik véletlenül, a mint ugrott egyet, hogy kikerüljön bennünket, -beleesett egy gödörbe, a mely egy viharban kidőlt fa tövében támadt. Míg -a gyökerek közt kapálózott, meg akartuk fogni. Karmolt, mint valami -macska s hátsó lábaival rugdalódzott. Harapott is, de gyönge foga alig -okozott nagyobb fájdalmat, mint a tűszúrás. Csinos kis teremtmény volt s -mint Montgomery mondta, sohasem ásott bele a pázsitba s egyáltalában -szerette a tisztaságot. Az jutott eszembe, hogy úri parkokban pompásan -pótolhatná a közönséges tengeri nyulakat. - -Tovább menve, hántott kérgű fához értünk. Montgomery figyelmeztetett rá. -„Ne merj fakérget hántani, ez a törvény,“ szólt. Sokan közülük szeretik -a kéreghántást. - -Azt hiszem, ezután találkoztunk a szatirral és a majomemberrel. A -szatir, mintha Moreau classicus emlékeinek felcsillanása lett volna. -Birka arczú, durva héber typusra emlékeztetett, hangja nyers mekegés -volt s alsó végtagjai a sátán lábát juttatták eszembe. Valami hüvelyes -gyümölcs belét rágta. - -– Üdv – szólt mind a kettő egyszerre – a két ostorosnak! - -– Most már három ostoros van – szólt Montgomery. Ehhez tartsátok -magatokat. - -– Hát ő nem csinálmány? – szólt a majomember. Azt mondta… - -A szatir kiváncsian rám tekintett. - -– A harmadik ostorosnak, a ki jajveszékelve a tengerbe ment, vékony -fehér arcza van. - -– Vékony, hosszú ostora van – szólt Montgomery. - -– Tegnap vérzett és jajgatott – szólt a szatir. Te sosem vérzel, sosem -sírsz. A mester sem vérzik és nem sír soha. - -– Ollendorfszerű mondások! – szólt Montgomery. - -– Öt újja van; öt újjú, mint én, – szólt a majomember. - -– Menjünk, Prendick; – szólt Montgomery karon fogva s folytattuk -utunkat. - -A szatir és a majomember utánunk bámult beszélgetve. - -– Nem szól semmit – szólt a szatir. Pedig az emberek beszélnek. - -– Tegnap enni kért tőlem – szólt a majomember. Majd tovább beszélgettek; -de már nem vettem ki, mit. Hallottam, hogy a szatir nevet. - -Egyszerre csak rábukkantunk az élettelen tengerinyúlra. Kis vörös teste -darabokra volt szakgatva, bordái le voltak nyúzva s hátgerinczén -meglátszottak a fogak nyomai. - -Montgomery megállt. Nagy Isten! – szólt s fölemelte az összerágott -gerinczet, hogy megvizsgálja. Nagy Isten! ismételte, mi ez? - -– Valami húsevő szörnyetegük visszatért régi szokásaihoz, szóltam rövid -szünet múlva. - -– Nem szeretem a dolgot – szólt halkan. - -– Láttam effélét már megérkezésem napján is – szóltam. - -– Mi az ördögöt! Mit látott? - -– Egy szétharapott fejű tengeri nyúlat. - -– Az nap, mikor megérkezett? - -– Igen. A bozótban a bekerített telep mögött, mikor este kimentem. A fej -teljesen keresztül volt harapva. - -Halk, hosszú füttyentést hallatott. - -– Sőt mi több, azt is sejtem, melyik szörnyeteg tette. Mielőtt a nyúlhoz -értem, láttam, hogy egyik fenevad ivott a patakból. - -– Szürcsölte a vizet? - -– Szürcsölte. - -– Ne merd szürcsölni a vizet, ez a törvény. - -– Az a fenevad volt, a melyik üldözött. - -– Természetesen – szólt Montgomery. Rávall minden a húsevőre. Ölés után -isznak. Ez a vérszag. - -– Milyen volt a fenevad? – kérdezte. Ráismerne? Szétvetve lábát a -tengeri nyúl élettelen teste fölött, körültekintett. Szeme végig futott -a zöld sürű árnyékos helyein, az erdő minden búvóhelyén és leshelyén. A -vérszag – mondta végül ujra. - -Elővette revolverét, megvizsgálta a benne levő töltéseket s újra -eltette. - -– Azt hiszem, rá kell ismernem a fenevadra. Alapos zúzódásnak kell a -homlokán lenni. - -– De be is kell bizonyítanunk, hogy ő ölte meg a tengeri nyulat – szólt -Montgomery. Bár sose hoztam volna ide a tengeri nyulakat. - -Tovább akartam menni, de Montgomery megállt a darabokra tépett nyúl -fölött, zavarodottan eltünődve. E közben annyira előre mentem, hogy a -tengeri nyúl maradványa nem látszott többé. - -– Jöjjön! szóltam. - -Erre felriadt tünődéséből s felém jött. Lám – szólt csaknem susogva, – -azt hittük, hogy meg van valamennyiben az a fixa idea, hogy nem szabad -enni semmiből, a mi szalad a földön. Ha valamelyik fenevad véletlenűl -vért szagolt… - -Szótlanúl haladtunk egy darabig. Nem tudom, mi történhetett, – szólt -mintegy önmagával beszélve. Majd kis szünet múlva így folytatta: – Nagy -bolondot tettem tegnap. A szolgám… Megmutattam neki, hogy kell lenyúzni -és megfőzni a tengeri nyulat. Különös dolog… Láttam, hogy megnyalta a -kezét… Sose történt eddig. - -Majd később: – Véget kell vetni a dolognak. Beszélnem kell Moreauval. - -Hazafelé egész úton ez járt az eszében. - -Moreau még komolyabban fogta fel a dolgot, mint Montgomery s alig kell -külön említenem, hogy különös meghökkenésük rám is átragadt. - -– Példát kell mutatnunk – szólt Moreau. Bizonyos vagyok benne, hogy a -leopárd-ember a bűnös. De hogy bizonyítjuk rá? Jobb lett volna, -Montgomery, ha elfojtotta volna vágyát a hús után s nem hozta volna a -szigetre ezt az izgató ujdonságot. Sok bajunk lehet még miatta. - -– Ostoba szamár voltam – szólt Montgomery. De most már megtörtént. S -tudja, hogy ön is beleegyezett. - -– Hamarosan végére kell járnunk a dolognak – szólt Moreau. Azt hiszem, -bármi történik is, _M’ling_-re számithatunk. - -– Nem felelhetek teljesen róla sem – szólt Montgomery. Ismernem kellene. - -Délután Moreau, Montgomery, én és _M’ling_ neki indultunk a szigetnek a -hegyi útban levő kunyhók felé. Mi hárman fel voltunk fegyverkezve. -M’ling kis fejszéjét hozta, a melylyel fát szokott aprítani. Moreaunak -rengeteg pásztortülök lógott a vállán. - -– Meg fogja látni az állatemberek gyülekezetét – szólt Montgomery. Szép -látvány. - -Moreau egy szót sem szólt útközben. Sápadt arcza nagyon komor volt. - -Átmentünk azon a mély úton, a melyben a forró viz gőze hömpölygött s a -nádason keresztül kanyarodó gyalogösvényen eljutottunk végre egy tágas -térre, a melyet vastag sárga porréteg födött. Azt hiszem, kénpor volt. A -bokros dombtetőről látszott a csillogó tenger. A természet által -alkotott szűk amphitheatrum volt, a hol mind a négyen megálltunk. Itt -Moreau belefújt a tülökbe s fölverte a tropicus délután álmatag -csendjét. Erős tüdeje lehetett. A rikoltó hang egyre erősödött s a -viszhanggal együtt fülsiketítő lármában végződött. - -– Ah! – szólt Moreau leeresztve ujra oldalára a görbült tülköt. - -Rögtön rá ropogás hallatszott a sárga nádasban s a mocsarat környező -sűrűből hangok egyvelege tört elő. Majd a kénes mező szélének egyszerre -három-négy pontján is felbukkantak a groteszk állatemberek, felénk -tartva. Akaratlanul megborzadtam, a mint láttam, hogy egymás után -előbaktatnak a fák közül vagy a nádasból s előbbre botorkálnak a meleg -porrétegben. - -Moreau és Montgomery azonban elég nyugodtan álltak egy helyben s igy -szükségszerüleg én sem mozdultam mellőlük. Először érkezett a szatir; -bár árnyékot vetett és patájával hányta a port, mégis látomásnak -tetszett. Utána lóból és rhinocerosból összeállított bamba szörny bújt -ki a nádasból, közeledés közben füvet rágva. Majd felbukkant a -sertés-asszony és a két farkas-nő; aztán a vörös szemű, beesett vörös -képü róka-medve boszorkány s nyomukban mások – valamennyien kiváncsian -sietve. A mint közeledtek, hajlongni kezdtek Moreau felé s a nélkül, -hogy egymásra tekintettek volna, töredékeket énekeltek a litániába -szedett törvény második részéből: – _Övé_ a kéz, mely sebet ejt, _Övé_ a -kéz, mely gyógyít, – és így tovább. - -Körülbelül harmincz yardnyira tőlünk megálltak, s térdre ereszkedve -elkezdték fejükre szórni a fehér port. Képzeljétek el, ha lehet, a -jelenetet. Mi hárman, kék vászon ruhában, alaktalan fekete képű -kisérőnkkel, sárga porral borított napsütötte tágas tisztáson álltunk a -ragyogó kék égboltozat alatt, s körülöttünk a körben kuporgó, -gesztikuláló szörnyetegek, melyek közöl a legtöbb legvadabb álmaink -alakzataira emlékeztetett. Túl rajtok egyik irányban a nádas, más -irányban sűrű pálmacsoportozat választotta el a jelenetet a kunyhós -hegyi úttól, észak felé pedig a Csendes Óczeán ködös láthatára -terjeszkedett. - -– Hatvankettő, hatvanhárom, számolt Moreau. Még négy nincs itt. - -– Nem látom a leopárdembert, szóltam én. - -Moreau rákezdte csakhamar ujra a tülkölést, s erre a hangra forogni, -henteregni kezdtek a fenevadak a porban. Majd kisurranva a nádasból, -földhöz lapulva előbukkant a leopárdember, s a Moreau háta mögött -hengergő körbe iparkodott beleveszni. Láttam, hogy homlokán ott volt a -zúzódás. Legutoljára érkezett a kis majom-ember. A többiek, a kik -belemelegedtek és kifáradtak már a hengergésbe, bünös pillantásokat -vetettek rá. - -– Elég! kiáltott Moreau erős, határozott hangja, mire a fenevadak -hátulsó czombjukra emelkedtek és elcsendesedtek. - -– Hol a törvénymondó? szólt Moreau, s a szőrös szürke szörny porba dugta -előtte a fejét. - -– Mondd a szavakat, szólt Moreau, s nyomban rákezdett az egész térdelő -gyülekezet furcsa litániájára, ide-oda himbálódzva, s egymásután hol -jobb, hol bal kezükkel dobálva fölfelé a kénes porrétegből felmarkolt -csomókat. - -Mikor ehhez a sorhoz értek: – Ne merj húst vagy halat enni; ez a -törvény, – Moreau magasba emelve sovány fehér kezét igy kiáltott: -Megálljatok! mire néma csönd következett. - -Azt hiszem, tudták valamennyien, mi következik, s előre borzadoztak. -Végig néztem a csodálatos csoporton, s látva fetrengésüket s a ragyogó -szemeikben felcsillanó félelmet, csodálkoztam rajta, hogy valamikor -embereknek tarthattam őket. - -– Ezt a törvényt megszegték, szólt Moreau. - -– Senkisem menekül, szólt az arcznélküli ezüstös szőrü szörnyeteg. - -– Senkisem menekül, ismételte az egész térdelő gyülekezet. - -– Ki szegte meg? kiáltott Moreau, s csattantva ostorával körülnézett a -fenevadakon. Mintha a hiéna-sertés és a leopárdember komoran -félretekintett volna. Moreau, a mint ez utóbbira esett tekintete, -megállt. A leopárdember hajlongva feléje csúszott, s arczán végtelen -gyötrelem félelmes emlékezetét láttam. - -– Ki szegte meg? kérdezte Moreau még egyszer mennydörgő hangon. - -– Gonosztévő az, a ki megszegi a törvényt, énekelte a törvénymondó. - -Moreau ránézett merően a leopárdemberre, mintha belelátott volna lelke -legmélyére. - -– A ki törvényszegő… szólt Moreau levéve szemét áldozatáról s felénk -fordulva. - -– Az visszamegy a kínok hajlékába, zúgták valamennyien. Visszamegy a -kínok hajlékába, ó mester! - -– Hallod? szólt Moreau visszafordulva a bűnös felé; de a leopárd-ember, -a mint Moreau szemének varázsától szabadult, felegyenesedett, s most -lángoló szemekkel s hatalmas macskafogait kivillantva remegő ajka közül, -kínzója felé ugrott. Meg vagyok győződve róla, hogy az elviselhetetlen -félelem gondolata eszét vette s csak így történhetett ez a támadás. A -szörnyetegek egész serege háborogni kezdett. Elővettem revolveremet. A -két alak egymáshoz ütődött. Láttam, a mint Moreau visszatántorodott a -leopárdember csapásától. Őrült ordítás és üvöltés támadt körülöttünk. -Gyors össze-visszaságban mozgott mindenki. Egy pillanatig azt hittem, -hogy általános lázadás tört ki. - -A leopárdember dühödt arcza elsuhant mellettem. Nyomában, legközelebb -hozzá M’ling szaladt. Láttam, hogy a hiénasertés sárga szeme ragyog az -izgalomtól, s mintha féligmeddig elszánta volna magát arra, hogy nekem -ugorjék. A szatir is rám meredt a hiénasertés púpos válla fölött. Majd -Moreau pisztolya durrant s a vörös lobbanás keresztülvillant a -zürzavaron. Egyszerre az egész tömeg a lövés irányába fordult s erre -fordított engem is a hirtelen mozdulat mágneses ereje. A következő -pillanatban hömpölygő, kiáltozó tömeg közepette jutottam előre én is, -üldözve a menekülő leopárdembert. - -Ennyi az, a mire tisztán emlékezem. Láttam, hogy a leopárd nekiugrott -Moreaunak, s aztán gomolyodás támadt körülöttem, s végül hanyatt homlok -rohantam előre a többiekkel. - -M’ling vezetett, sarkon követve a menekülőt. Mögötte futottak nagyokat -szökdelve, kilógó nyelvvel a farkas-asszonyok. Aztán a sertésfajták -izgatott röfögéssel, és két fehér rongyba burkolt bikaember. Ezek után -szaladt Moreau egész tömeg fenevad között. Széles szalmakalapját -elvesztette, revolverét kezében tartotta, s hosszú ősz haja utána úszott -a levegőben. A hiénasertés mellettem futott, lépést tartva folyton -velem; macskaszemével lopva folyton rám-rám tekintgetett. A többiek -kiabálva mögöttünk futottak. - -A leopárdember utat tört magának a magas nád között, a mely a mint -továbbhaladt, összecsapódott mögötte, s nekivágódott M’ling arczának. -Mi, a kik a tartalékban futottunk, a nádashoz érve, letaposott ösvényt -találtunk magunk előtt. Vagy egy negyed angol mértföldet juthattunk a -nádasban előre, azután bozótos sürűségbe tévedt a hajsza, s itt csak -lassan mozoghattunk, bár egy csapatban haladtunk előre, mert a lombok -belecsapódtak arczunkba, a szivós folyondár belekapott nyakunkba vagy -hurokba fogta bokánkat, a tüskés növények megszakgatták ruhánkat s a -ruhával együtt kitéptek belőlünk egész húsdarabokat is. - -– Itt négykézláb futott keresztül, – szólt Moreau, a ki épen előttem -szaladt lihegve. - -– Senki sem menekül, szólt a farkas-medve arczomba nevetve. A vadászat -izgalma áthatotta egész lényét. - -Utunk szikladarabok közé vezetett. Láttuk, hogy az üldözött vad négy -lábon előttünk rohan, s vissza-vissza mordul ránk. Erre a látványra -felüvöltöttek gyönyörükben a farkasemberek. A leopárdemberen ruha volt -még mindég, s a távolból volt arczán még mindig valami emberi; de négy -lábának tartása macskára vallott, s belapult háta elárulta tisztán az -üldözött vadat. Átugrott néhány tüskés sárgás bokron, s azután eltünt. -M’ling középen volt közte és közöttem. - -Csaknem valamennyien alább hagytunk a hajsza kezdő sebességével, s -hosszú gyors léptekkel mentünk előre. Láttam, a mint a tisztáson -haladtunk, hogy az üldözők sora oszlopból vonallá fejlődött. A -hiénasertés folyton mellettem szaladt, futás közben egyre rám ügyelve, s -olykor-olykor röffentve egyet összeránczolt ormányával. - -Lihegve, bukdácsolva, tüskéktől marczangolva, harasztba, nádba -keveredve, igy üldöztem én is a leopárdembert, a ki megszegte a -törvényt, s a hiénasertés vad röfögéssel szüntelenül mellettem futott. -Fejem szédült, szivem iszonyúan vert, halálra voltam fáradva, s nem -mertem mégsem elmaradni a többiektől, hogy egyedül ne maradjak borzalmas -társammal. Előre támolyogtam, bár alig álltam a lábamon, a tropikus -délután fullasztó melegében. - -Végre bágyadozott a vadászat dühe. Beszorítottuk a nyomorultat a sziget -egy sarkába. Moreau kezében ostorral görbe vonal mentén állított föl -valamennyiünket, s aztán kiabálva, lassan megindultunk, egyre szűkebbre -szorítva az áldozat körül a hurkot. Ott leselkedett nesztelenül, -láthatatlanul a bokrok között. - -– Bátran! bátran! kiáltott Moreau, a mint a hurok két vége körülfogta a -bozótos sűrűt, a melybe beleszorult a vad. - -– Vigyázzatok, meg ne szökjék! kiáltott Montgomery a sűrűség tulsó -feléről. - -Lassan előbbre nyomultunk az ágak és lombok kuszált tömkelegében. Az -üldözött vad meg se mocczant. - -– Vissza a kínok hajlékába, a kínok hajlékába, a kínok hajlékába, -üvöltött a majom-ember jobbra tőlem vagy húsz yardnyira. - -Mikor ezt hallottam, megbocsátottam mind azt a félelmet, melyet a -szegény nyomorult okozott volt nekem. - -Hallottam, hogy jobbfelől recsegnek a gallyak s félrecsapódnak a lombok -a lórinoczeros súlyos léptei alatt. S ekkor egyszerre sűrű bokor -félhomályában megláttam az üldözött teremtményt. Megálltam. Ott -kuporgott összehúzódva, s ragyogó zöld szemét rám függesztette. - -Furcsa dolog, de úgy esett, hogy a mint láttam ott azt a lényt tökéletes -állati helyzetében, ragyogó szemekkel, s rémülettől eltorzított -tökéletlen emberi arczával, éreztem egyszerre megint emberi valóját. Egy -percz mulva meglátják a többiek is, legyűrik, elfogják, s áldozata lesz -ujra a bekerített hely borzalmas kínzásainak. Hirtelen előrántottam -revolveremet, ijedt szemei közé czéloztam s elsütöttem a fegyvert. - -Ép ekkor ért oda a hiénasertés, s mohó kiáltással rávetette magát s -belemélyítette nyakába vérszomjas fogait. Recsegés, ropogás hangzott -körülöttem s a fenevadak kezdtek egymás után feltünedezni. - -– Ne ölje meg, Prendick! kiáltott Moreau. Ne ölje meg! S láttam, a mint -lehajolva közeledik a bokrok között. - -A következő perczben elverte a leopárdról ostora nyelével a hiénasertést -s Montgomeryval együtt iparkodott visszatartani az izgatott, húsevő -állatembereket, s főleg M’linget a még remegő testtől. A szőrős szürke -szörny hónom alatt előrenyúlva szimatolta a holttetemet. A többiek -fölhevülésükben lökdöstek, hogy jobban láthassanak. - -– Mit csinált, Prendick! szólt Moreau. Szükségem lett volna rá. - -– Sajnálom, szóltam, bárha nem sajnáltam. A pillanat hevében történt. -Rosszul voltam a kimerüléstől és az izgalomtól. Megfordulva -keresztültörtem magam az állatembereken, s a lejtőn fölfelé haladva -egymagamban felmentem a fensík magasabb részére. Hallottam, hogy a három -bikaember Moreau parancsára elkezdte vonszolni az áldozatot a tenger -felé. - -Könnyen egyedül maradhattam. Az állatemberek teljesen emberi -kiváncsiságot árultak el, sűrű tömegben követték az élettelen testet, -szaglászva, morogva rá, a mint a három bikaember lefelé vonszolta a -parton. Még feljebb mentem, s a mint az alkonyatban feketéllő -bikaemberek vitték a súlyos holttestet ki a tengerbe, egyszerre csak -tisztán látta elmém teljes czéltalanságát mindannak, a mi a szigeten -történik. A parton alattam a sziklák között ott állt a majomember, a -hiénasertés és több más állatember Montgomery és Moreau körül. -Mindnyájan túlságosan fel voltak még izgatva s lármásan erősítgették -törvénytiszteletüket. Pedig szent meggyőződésem volt, hogy a -hiénasertésnek is volt része a tengerinyúl megölésében. Eltekintve a -durva körvonalaktól, a groteszk formáktól, magam előtt láttam kicsiben -az egész emberi életet, az ösztön, az ész és a végzet egész bonyodalmát. -A leopárdembernek véletlenül el kellett pusztulnia. Ez volt az egész -különbség. - -Szegény fenevadak! Kezdtem belátni Moreau kegyetlenségének hitványságát. -Eleddig sejtelmem sem volt arról a kínról, a mely e nyomorult -áldozatokra a Moreau keze közül való kiszabadulásuk után várakozott. -Megborzadtam már attól a pár napi gyötrelemtől is, melyet a bekerített -helyen kellett kiállaniok. Pedig most láttam, hogy ez a dolog könnyebb -része volt. A míg egyszerű fenevadak voltak, s ösztöneik alkalmazkodtak -környezetükhöz, boldogan éltek. Most az emberi lét békóiba szorítva -támolyogtak, soha nem szünő félelemben teltek napjaik; meg nem értett -törvények marczangolták belsejüket; torzlétük haldoklással kezdődött, -hosszú benső küzdelem volt, állandó rettegés Moreautól – s mindez miért? -Felháborított az a czéltalan könnyelműség, mely mindenből rám -vigyorgott. - -Bármi jelentéktelen érthető czélja lett volna Moreaunak, tudtam volna -valahogyan rokonszenvezni vele. Az efféle kínnal meg tudok barátkozni. -Még akkor is meg tudtam volna valahogyan bocsátani neki, ha gyűlölet -irányitja tetteit. De oly végtelen nembánomságot láttam benne, a mely -kitért minden felelősség elől. Kiváncsisága, czéltalan, őrült kutatási -szenvedélye hajtotta utján egyre tovább, s a nyomorult vadakat kivetette -barlangjaikból, hogy vagy egy évig éljenek tovább, küzdjenek, -tévelyegjenek, szenvedjenek, s végre gyötrelmek közt elpusztuljanak. -Végtelen nyomorúság volt a részük; a feneketlen állati gyűlölködés -folyton arra ösztökélte őket, hogy egymásnak rohanjanak, s a törvény -visszatartotta őket attól a rövid heves küzdelemtől, a mely egyszerre -véget vetett volna a természetükben gyökerező ellenséges indulatnak. - -Az állatemberektől való félelmem lassan megszünt úgy, mint eleinte véget -ért Moreautól való rettegésem. Mély, tartós, beteges állapot fogott el, -a mely idegen volt teljesen a félelemtől. Elvesztettem teljesen hitemet -a világ józanságában, mikor láttam, hogy megtűri e kis sziget kínokkal -telt zürzavarát. Mintha vak végzet igazgatta volna a lét mechanizmusát, -a melynek szüntelenül forgó bonyolult kerekei irgalmatlanul őröltek, -marczangoltak volna valamennyiünket, engem, Moreaut, a ki bele volt -bolondulva kutatásába, Montgomeryt, a ki az ivásnak volt rabja, s ezeket -az ösztönökkel felruházott s elméjökben korlátolt, nyomorult -állatembereket… De ez a gondolat csak lassan érlelődött meg bennem. S -most egy kissé nagyot ugrottam előre elbeszélésemben. - - - - -XVII. Katasztrófa. - -Hat hét mulva nem volt bennem már más érzés, csak undor és borzalom, -melyet Moreau istentelen kisérletei szítottak bennem. Azon voltam -szüntelenül, hogy teremtőm képének eme borzalmas torzképei közül -visszakerüljek mielőbb az emberek édes, egészséges társaságába. -Embertársaim, a kiktől így elszakadtam, lassan idylli szépség és -erényesség mintaképeivé váltak emlékezetemben. Montgomerytól egyre -jobban elhidegedtem. Régi különválása az emberiségtől, titkos -iszákossága, s nyilvánvaló rokonszenve az állatemberekkel szemben, -beszennyezte őt előttem. Legtöbbször egyedül kereste fel a fenevadakat. -Én kerültem tőlem telhetőleg a velök való érintkezést. Időmnek egyre -nagyobb részét a tengerparton töltöttem el, fürkészve, nem tűnik-e fel a -láthatáron szabadulást hozó vitorla, míg végre egy nap oly iszonyú -szerencsétlenség ért bennünket, a mely gyökerestül felforgatta furcsa -környezetemet. - -Hét-nyolcz hetet töltöttem már a szigeten, mikor a katasztrófa -bekövetkezett. Kora reggel hat óra tájban lehetett. Korán keltem, s -mindjárt meg is reggeliztem, mert három, az udvarba fáthordó állatember -lármája felébresztett. - -Reggeli után kiálltam az udvar kitárt kapujába, czigarettázva s élvezve -a kora reggel frisseségét. Nemsokára megjelent Moreau is az udvaron s jó -reggelt kivánt. Elhaladt mellettem, s hallottam, a mint hátam mögött -ajtót nyitott s bement laboratoriumába. Ez időtájt már annyira -érzéketlenné tett a borzalmas hely, hogy nem is izgatott, mikor a puma -gyötrelmeinek új napja megkezdődött. Ráüvöltött kínzójára, mint valami -dühödt amazon. - -Azután különös dolog történt. Máig sem tudom pontosan, micsoda. Éles -kiáltás hallatszott hátam mögött, a melyet zuhanás követett. A mint -megfordultam, ijesztő arcz rohant egyenesen nekem, nem emberi, nem is -állati, hanem valami ördögi arcz, a mely tele volt vörös sebhelyekkel, a -melyről csurgott a vér, s a melyből pillátlan szemek lobogtak rám. -Fölemeltem karomat, hogy védekezzem a csapás ellen, a mely földre -terített, kettétörve fölemelt karomat. A vérfoltos vászonkötelékekbe -csavargatott hatalmas szörny keresztül ugrott testemen s tovább rohant. -Én lefelé görögtem a parton a zuhanás következtében, s mikor -megpróbáltam felülni, eltörött karomra roskadtam. Azután megjelent -Moreau. Sápadt arczát még rettentőbbé tette a homlokából patakzó vér. -Egyik kezében revolvert tartott. Alig pillantott rám, hanem -széttekintve, nyomban az elszabadult puma üldözésének eredt. - -Ép karomra támaszkodva felültem. A rongyokba burkolt szörny nagy -ugrásokkal haladt a part mentén, s Moreau mindenütt nyomában. A szörny -hátratekintett üldözőjére s aztán hirtelen a bokrok felé fordult. Minden -ugrás után nagyobb és nagyobb távolságra jutott Moreautól. Majd eltünt a -bokrok között. Moreau elébe akart vágni, s amint eltünt, utána lőtt, de -nem találta el. Aztán ő is beleveszett a zöld sürűségbe. - -Utánuk bámultam: majd belenyilallott karomba a kín s nagyot nyögve -feltápászkodtam. Montgomery revolverrel kezében, felöltözve kilépett a -kapun. - -– Nagy Isten, Prendick! szólt, nem véve észre, hogy bajom esett. Az a -fenevad elszabadult. Kitépte bilincsét a falból. Látta őket? Majd látva, -hogy karomhoz kapok, hozzátette: Mi baja van? - -– Épen a kapuban álltam, szóltam. - -Közelebb lépett hozzám s fölemelte karomat. – Véres a kabátjaujja, szólt -s felcsavarta karomról a vásznat. Fegyverét zsebredugta, aztán jól -körültapogatta karomat s bevezetett szobámba. – A karja eltört, szólt; s -aztán igy folytatta: Mondja el részletesen, hogy történt, mi történt. - -Elmondtam, a mit láttam, töredezett, rövid mondatokban, közbe-közbe -elhallgatva nagy kínomban. Ő pedig ezalatt gyorsan és ügyesen bekötözte -karomat. Nyakamba akasztotta, aztán hátrálva kissé végig nézett, s így -szólt: – Rendben lesz. Az után elgondolkozott; majd kiment s bezárta a -kerítés kapuját. Egy ideig künn maradt. - -Minden gondom karomra irányult. Az incidenst magát alig tartottam -egyébnek, mint egy újabb borzalmas epizódnak. Leültem, s nincs mit -tagadnom, alaposan elátkoztam a szigetet. A karomban sajgó fájdalom -égető kínná változott, mire Montgomery visszatért. Arcza sápadtabb volt -a rendesnél s alsó ajka lejebb lógott, mint közönségesen. – Sem nem -látom, sem nem hallom Moreaut, szólt. Pedig azt hiszem, szüksége volna -segitségemre. Rám meresztette kifejezéstelen szemét. – Erős fenevad -volt. Egyszerre kirántotta a falból bilincsét. - -Az ablakhoz ment, onnan az ajtóhoz, s aztán ujra hozzám fordult. - -– Kimegyek utána, szólt. Itt van még egy revolver, a mit önnél -hagyhatok. Őszintén szólva aggasztó sejtelmeim vannak. - -Kezem ügyébe tette a fegyvert az asztalra, aztán eltávozott, ragadós -nyugtalanságot hagyva maga után a levegőben. Nem is ültem sokáig a -székben. Kezembe vettem a revolvert s a kapuhoz mentem. - -A reggel oly nyugodt volt, mint a halál. Szellő sem rezdült, a tenger -sima volt, mint a tükör, az égbolt felhőtlen, a part elhagyatott. Félig -izgatott, félig lázas állapotomban ez a nyugalom nyomasztó hatással volt -rám. - -Fütyülni próbáltam, de a fütty elhangzott nyomtalanul. Káromkodtam ujra, -másodszor azon a reggelen. Aztán a kerítés sarkára mentem, s a zöld -bozótra bámultam, a mely elnyelte Moreaut és Montgomeryt. Mikor térnek -vissza? És hogyan? - -A távolban kis szürke állatember bukkant föl a parton, leszaladt a víz -szélére s elkezdett lubiczkolni. Visszamentem a kapuhoz, majd ujra a -sarokhoz, s így jártam fel s alá, mint valami kötelességtudó őrszem. -Egyszerre hallottam, hogy Montgomery jó távol Moreau nevét kiáltja. -Megálltam. Karom nem fájt már annyira, de nagyon tüzes lett. Lázam volt -és szomjúság gyötört. Árnyékom egyre kurtább lett. Elnéztem a távoli -fenevadat, a mig ujra el nem tünt szemem elől. Vajjon sohasem tér már -vissza Moreau és Montgomery? Három tengeri madár kezdett viaskodni -valami zátonyra jutott zsákmány fölött. - -Majd jó messze a telep mögött pisztolylövést hallottam. Hosszú szünet -mulva ujra durranás hallatszott. Majd közelebbről kiáltás hangzott, -aztán ujra komor csend következett. Szerencsétlen képzelődésem gyötrő -képekkel kezdett kínozni. Majd hirtelen közvetlen közelemben durrant a -revolver. - -Megriadva a sarokra siettem, s megláttam Montgomeryt. Kuszált hajjal, -kivörösödve jött; nadrágja térde kirongyolódott. Arczán mély megdöbbenés -tükröződött. Mögötte botorkált M’ling, a kinek szája körül rosszat -sejtető barna foltokat láttam. - -– Itthon van? kérdezte Montgomery. - -– Moreau? kérdeztem. Nincs itthon. - -– Nagy Isten! lihegett, csaknem fuldokolva kapkodott a levegő után. – -Menjen be, szólt megragadva karomat. Megvesztek. Eszeveszetten rohannak -ide-oda. Mi történhetett? Nem tudom. Majd beszélek, ha kipihentem magam. -Egy kis pálinkát kell innom. - -Betántorgott előttem a szobába s leült a karosszékbe. M’ling levetette -magát a földre a kapu előtt, s úgy lihegett, mint a meghajszolt eb. -Adtam Montgomerynek pálinkát és vizet. Ott ült velem szemben belebámulva -a levegőbe, s lassan kezdte összeszedni magát. Néhány percz mulva kezdte -elmesélni, mi történt. - -Egy darabig követte Moreau nyomát. De később elvesztette a nyomot a -köves talajon, túl a folyón, a hol inni láttam az állatembert, s -czéltalanul bolyongott nyugat felé, Moreau nevét kiáltozva. Majd -találkozott M’ling-gel, aki kis könnyü fejszét hozott magával. M’ling -nem látott semmit abból, a mi a pumával történt. Fát vágott s a -kiáltásokra elősietett. Együtt folytatták a keresést kiáltozva. -Találkoztak a sűrűségben két állatemberrel, a kik oly furcsán -viselkedtek, hogy Montgomeryt dühbe hozták. Üdvözölte őket, s azok, mint -a tetten ért tolvajok, futásnak eredtek. Montgomery megállt s utánok -kiáltott, de eredménytelenül. Össze-vissza bolyongva még egy darabig, -végre elhatározta, hogy felkeresi a kunyhókat. - -A hegyi út néptelen volt. - -Egyre jobban meghökkenve, visszafelé indult. Ekkor találkozott a két -sertésemberrel. Szájuk körül gyanús vérfoltok voltak, s látszott rajtuk, -hogy nagyon izgatottak. Montgomery láttára dühösen megálltak. Montgomery -pattantott ostorával, hogy megrémitse őket; de ezek erre neki rohantak. -Soha eddig ilyesmi nem történt még. Az egyiknek keresztül lőtte a fejét, -a másikra pedig rávetette magát M’ling. Leteperte a fenevadat s -belevágta fogait nyakába. Montgomery ekkor ezt is agyonlőtte, a mint -M’ling mancsai között vergődött. Nagy ügygyel-bajjal tudta csak rávenni -M’linget arra, hogy tovább menjen vele. - -Innen gyorsan hazafelé siettek. Utközben M’ling egyszerre csak a bokrok -közé vetette magát, s felhajtott egy apró amerikai párducz-macska -embert, a mely szintén tele volt vérfolttal. Egyik lábára, a mely meg -volt sebesitve, megbénult. Ez a fenevad futott egy darabot előre, aztán -vadul az öböl felé fordult, s Montgomery ezt is lelőtte. - -– Mit jelenthet mindez? kérdeztem. - -Fejét rázta s felhajtott még egy pohár pálinkát. - - - - -XVIII. Hogy találtuk meg Moreaut? - -Mikor Montgomery még egy pohár pálinkát felhajtott, elhatároztam, hogy -közbevetem magam. Félig ittas volt már. Kifejtettem, hogy bizonyára -komoly baja esett Moreaunak, mert különben már visszatért volna, s hogy -úgy illik, hogy megbizonyosodjunk a szerencsétlenségről. Montgomery -nehány gyönge ellenvetés után belátta, hogy igazam van. Ettünk valamit, -s aztán mind a hárman útnak indultunk. - -Elől ment M’ling púpos hátával, furcsa fekete fejét jobbra-balra -forgatva gyors kapkodással, a mint útközben kifürkészni iparkodott két -oldalt a sűrűséget. Fegyvertelen volt. Fejszéjét leejtette, mikor -rávetette magát a sertésemberre. Ha küzdésre került volna a dolog, -fogával harczolt volna. Montgomery kezét zsebre dugva, lesütött fejjel -utána támolygott. Meglehetősen el volt kábulva a pálinkától. Balkezem, -(szerencsére balkarom tört el), nyakamba kötve lógott; s jobbomban -revolveremet szorongattam. - -Keresztül a vad sűrűségen szűk gyalogösvényen északnyugat felé -törekedtünk Egyszerre csak M’ling megállt, s a mint feszülten figyelt, -szinte megmerevedett. Montgomery csaknem beletámolygott, aztán ő is -megállt. Feszülten figyelve, felénk közeledő hangokat és lépteket -hallottunk a fák közül. - -– Meghalt, szólt egy mély remegő hang. - -– Nem halt meg, nem halt meg, felelt rá egy másik. - -– Láttuk, láttuk, szóltak egyszerre többen. - -– Hej! kiáltott hirtelen Montgomery. Hej! Mi az ott? - -– Hallgasson! szóltam oda neki, s megmarkoltam pisztolyomat. - -Csend volt, majd recsegés hallatszott a sűrűségből, s egymásután -előbukkant hat szörnyeteg. M’ling morgó torokhangot hallatott. -Ráismertem a majomemberre s két barna képű, fehér rongyba burkolt -csónakosra. Velök volt a két tarka bőrű fenevad, s a törvénymondó -szörny, ez az arcznélküli szürkeszőrű hústömeg, furcsa vörös szemével -kiváncsi tekinteteket vetve ránk a zöld lombok közül. - -Egy darabig csend volt. Majd megszólalt zokogva Montgomery: – Ki mondta, -hogy meghalt? - -A majomember alattomos pillantást vetett a szőrös, szürke lényre. - -– Meghalt, szólt a szörnyeteg. Látták. - -– Hol van? szólt Montgomery. - -– Ott túlnan, szólt kinyujtva kezét a szürke teremtés. - -– Van még törvény? kérdezte a majomember. - -– Meghalt csakugyan? Van még törvény? ismételte az egyik fehérruhás -lény. - -– Van még törvény, te másik ostoros? Meghalt, szólt a szürke szörnyeteg. -S valamennyien ránk figyeltek. - -– Prendick, szólt Montgomery, felém fordítva bamba tekintetét. Bizonyos, -hogy meghalt. - -Mialatt beszélt, mögötte álltam. Kezdtem tisztába jutni a helyzettel. -Hirtelen eléje ugrottam s emelt hangon így szóltam: – Törvény gyermekei, -a mester nem halt meg. - -M’ling rámvetette szúró tekintetét. – Megváltoztatta alakját, testet -cserélt. Egy ideig nem fogjátok látni. Ott van, szóltam a magasba -mutatva, a honnan lát benneteket. Ti azonban nem láthatjátok. -Tiszteljétek a törvényt. - -Lopva rájuk tekintettem. Hátráltak. – Ő nagy, Ő jó! szólt a majomember -ijedten nézve felfelé a sűrű lombok közé. - -– S a másik? kérdeztem. - -– A másik, az a ki jajgatva, véresen szaladt, az is halott, szólt a -szürke szörny, állhatatosan rám tekintve. - -– Helyes, dörmögött Montgomery. - -– A másik ostoros… kezdte a szürke szörny. - -– Nos? kérdeztem. - -– Azt mondta, hogy meghalt. - -De Montgomeryben volt még annyi józanság, hogy felfogta, mért tagadom el -Moreau halálát. – Nem halott, – szólt lassan. Éppenséggel nem halott. Ép -ugy nem halott, mint én. - -– Nehányan, – szóltam – megszegték közületek a törvényt. Meg fognak -halni. Nehányan már meg is haltak. Mutassátok meg, hol fekszik régi -teste. Az a test, a melyet elhajított, mert többé nincsen rá szüksége. - -– Erre felé fekszik, – szólt a szürke szörny. - -S a hat fenevad vezetésével megindultunk tüskén-bokron keresztül -északnyugatnak. Egyszerre kiáltás, recsegés hallatszott az ágak között s -kis piros homunculus surrant el előttünk sikoltozva. Rögtön utána vad, -vérrel szennyezett szörnyeteg futott egyenesen felénk, bele kis -csoportunkba. A szürke szörny félre ugrott: M’ling morogva neki ugrott, -de a fenevad félrelökte; Montgomery rálőtt, de nem találta s azután -megfordult, hogy félreszaladjon előle. Lőttem én is, de szintén hiába. A -szörny egyenesen nekem szaladt. Közvetlen közelből belelőttem még -egyszer ocsmány képébe. Vonásai eltorzultak s ábrázatát elborította a -vér. De azért elfutott mellettem, megkapta Montgomeryt s lerántotta -magával a földre haláltusájában. - -Egyedül maradtam M’linggel, az élettelen fenevaddal s a lezuhant -Montgomeryval, a ki lassan feltápászkodott. A dolog csaknem teljesen -kijózanította. Csakhamar visszatért a fák közül a szürke szörny, -óvatosan közeledve. - -– Ime, – szóltam az élettelen fenevadakra mutatva, a törvény él még. Ez -a törvényszegés büntetése. - -Ránézett a holttetemre. – Öldöklő tüzet küld, – szólt vastag hangján, – -ismételve a szertartás egyik részletét. - -Visszatértek a többiek is s egy darabig bámészkodva álltak körülöttünk. -Majd folytattuk utunkat a sziget nyugati sarka felé. Rábukkantunk a puma -összeharapdált, megcsonkított testére; kulcscsontját összezúzta egy -lövés. Vagy húsz yardnyira tőle megtaláltuk végre azt, a kit kerestünk. -Arczra bukva feküdt. Körüle le volt taposva a nádas. Egyik keze ökölbe -szorítva merevedett meg, s ezüstös haja összetapadozott a vértől. Feje -be volt törve. A puma bilincse zúzta be. A nádas tele volt alatta -vérrel. Revolverét sehol sem találtuk meg. Montgomery hátára fordította. - -* * * - -Időnként pihenőt tartva, az állatemberek segítségével visszaczipeltük -nehéz testét a telepre. Beállófélben volt az éjszaka. Kétszer -láthatatlan lényeket hallottunk kis csapatunk mögött üvölteni és -sikítani s egyszer fölbukkant előttünk a kis piros lajhár, ránk -bámészkodott s azután újra eltünt. De többé nem támadt ránk senki. A -kerítés kapujában az állatemberek magunkra hagytak. Velök ment M’ling -is. Bezárkóztunk, azután kivittük Moreau testét az udvarra s ráfektettük -egy farakásra. - -Azután bementünk a laboratoriumba s elpusztítottunk mindent, a miben -volt még élet. - - - - -XIX. Montgomery ünnepnapja. - -Mindent elintézve, megmosakodtunk, vacsoráztunk s azután kis szobámban -komolyan meghánytuk-vetettük helyzetünket. Éjfél felé járt már az idő. -Montgomery csaknem józan volt már, de elméje nagyon megzavarodott. -Furcsa módon Moreau személyiségének hatása alatt állott. Azt hiszem, -sosem gondolt arra, hogy Moreau meg is halhat. Ez a szerencsétlenség -egyszerre szétrobbantotta rajta azt a második természetet, amelyet a -szigeten töltött tíz-tizenegy egyhangú esztendő alatt magára öltött. -Össze-vissza beszélt, értelmetlenül felelgetett kérdéseimre s általános -kérdések fejtegetésébe tévedezett. - -– Micsoda bolond világ – szólt. Micsoda háborodottság. Nem is éltem -soha. Mikor is kezdődött az egész? Tizenhat évig dajkák és -iskolamesterek faragtak, aztán öt kemény esztendő Londonban telt el, -koplalva, nyomorogva s aztán következett ez az átkozott sziget. Tiz éve -már. Mire való mindez, Prendick? - -– Az ilyen őrűltséggel nemsokra mehetünk. Most legelőször arra kell -gondolnunk – szóltam, – hogy szabadulhatunk erről a szigetről. - -– Mi czélja volna a távozásnak? Én ki vagyok vetve a társadalomból. Hol -üssek tanyát? Mindez csak _önnek_ jó, Prendick. Szegény öreg Moreau! Nem -hagyhatjuk itt, hogy összerágják csontjait. S aztán… mi lesz a -fenevadakkal? - -– Holnap meglesz minden – szóltam. Ugy gondoltam, hogy máglyát rakunk s -elégetjük testét – a többivel együtt… De mi lesz a fenevadakkal? - -– _Én_ nem tudom. Azt hiszem, hogy a húsevők előbb-utóbb megint csak -ostoba barmokká lesznek. Nem mészárolhatjuk le valamennyit. Vagy igen? -Azt hiszem, ez ellen fellázadna humanizmusa… Meg fognak változni. -Bizonyos, hogy visszafejlődnek. - -Össze-vissza beszélt, míg végre el nem hagyott a béketűrésem. - -– Ördögbe is! – kiáltott, mikor kezdtem türelmetlenkedni. Nem látja, -hogy az én sorsom rosszabb, mint az öné? Azután felkelt s pálinkát -hozott. Igyék, – szólt visszatérve. Krétaképű ateista szent, igyék! - -– Nem én, – szóltam – s dühösen néztem, a mint fecsegő szajkóvá itta le -magát. Emlékszem, hogy végtelenűl megundorodtam tőle. Elkezdte védeni a -fenevadakat. Azt mondta, hogy M’ling az egyedüli lény, a ki a világon -teljes életében törődött vele. Majd hirtelen eszébe jutott valami. - -– Ördög vigyen! – szólt feltápászkodva s bedugva a pálinkás üveget. -Azonnal megvillant agyamban, mi a szándéka. Nem fog inni adni annak a -fenevadnak! – szóltam felállva s szemközt nézve. - -– Fenevadnak! – szólt. Ön a fenevad! Az megiszsza, mint jó keresztényhez -illik, a mivel megkinálják. Jöjjön velem, Prendick! - -– Az istenért, megálljon! – kiáltottam. - -– Félre az utamból! – ordított s hirtelen kirántotta revolverét. - -– Jól van, – szóltam s félre álltam útjából. Már-már rávetettem magam, -mikor a kilincsre tette a kezét, de visszatartott használhatatlan karom. - -– Fenevadat csinált saját magából. Most már bátran közéjük mehet. - -Felrántotta az ajtót s félig megfordúlva visszakiáltott: – Ostoba szamár -vagy, Prendick! Mindig félsz és mindig képzelődöl. Elérkeztünk a véghez. -Köteleztem magam, hogy holnap elmetszem a torkomat. De ma éjjel ünnepet -akarok tartani. - -Megfordult s kiment a holdas éjszakába. – M’ling! – kiáltott. Hol vagy -öreg barátom? - -Három elmosódó lény tünt fel a halvány part szélén a hold ezüstös -fényében. Bámészkodva megálltak. Majd láttam, a mint M’ling púpos háta -felbukkant a kerités sarka mellett. - -– Igyál, – kiáltott Montgomery. Igyatok, barmok! Igyatok s váljatok -emberekké! Ördögbe is, én vagyok a legügyesebb! Moreau erről -megfeledkezett. Ez az utolsó simítás rajtatok. Igyatok ha mondom! S -aztán, feltartott kezében lobogtatva a palaczkot, gyors léptekkel nyugat -felé iramodott. A négy állatember nyomában. - -A kapuhoz mentem. A holdfény ködös távolán keresztül láttam, a mint -adott a pálinkából M’lingnek s aztán fekete folttá olvadt össze mind az -öt alak. - -– Énekeljetek! – ordított Montgomery. Énekeljétek velem: Hallgass, vén -Prendick! Hallgass, vén Prendick! - -A fekete csoport ujra öt külön alakká vált s lassan eltünt előlem a -holdvilágos parton. Mindenikük a maga módján ordítozott, távozás közben. -Majd hallottam, a mint Montgomery kiáltott: Jobbra kanyarodj! s aztán -ordítozva belevesztek a fák fekete sürűségébe. Végre lassan-lassan -elnyelte az ordítozást az éjszaka csöndessége. - -A tele hold lefelé hanyatlott már nyugaton, ragyogó fényt öntve szét a -néma tájon. A fal vagy egy yardos fekete árnyat vetett lábam előtt. Az -árnyék és az alaktalan szürke tenger között, mintha csupa gyémántból -lett volna, villogott, ragyogott a holdfényben a part fehér lávás, -kristályos fövenye. Hátam mögött vöröses, meleg lánggal égett a parafin -lámpa. - -Majd betettem az ajtót, bezártam s odamentem, a hol Moreau és utolsó -áldozatai, a vérebek, a láma s még nehány megnyomorított állat, -feküdtek. Moreau arcza még rettentő halála után is nyugodt, határozott -maradt. Üveges nyitott szeme belemeredt a feje fölött ragyogó ezüstös -holdba. Leültem a csatorna szélére s elkezdtem meghányni-vetni -terveimet. - -Reggel bele akartam rakni egy kis élelmiszert a csónakba s meggyújtván a -holttestek alatt a máglyát, rá akartam bízni magamat ujra a tenger -pusztaságára. Éreztem, hogy Montgomeryra nem számíthatok. Valósággal -közelebb állt az állatokhoz, mint az emberekhez. Vagy egy óráig -töprenghettem. Egyszerre csak félbeszakította tünődésemet Montgomery -visszaérkezése. Őrült ordítozást hallottam, a mely a kerités előtt a -part elé vonult. Aztán nehéz csapásokat hallottam, mintha fát vágtak -volna, s utána őrjöngő éneket. Nemsokára derengeni kezdett a virradat. - -Az ének szünőfélben volt; helyette meg-megújuló lárma hallatszott, a -mely hirtelen őrült zajongásba csapott át. Kiáltásokat hallottam: – Még! -még! aztán káromkodás, majd egyszerre vad sikoltás hallatszott s utána, -mintha késsel elvágták volna a zürzavart, pisztolydurranás hangzott. - -Kirohantam szobámon keresztül a kapuba. Hallottam, hogy e közben feldőlt -valami a szobában s valami lezuhant üveg csörömpölt a padlón. De ezzel -most nem törődtem. Kinyitottam a kaput s kitekintettem. - -A parton örömtűz lobogott, szikrákat hányva fel a szürkülő virradatban. -A tűz körül fekete alakok gomolyogtak. Hallottam, hogy Montgomery -nevemet kiáltja. Kezemben a revolverrel, a tűz felé futottam. Láttam, -hogy Montgomery még egyszer kisütötte fegyverét bele a földbe. A láng -oly közel csapott ki a földhöz a pisztoly csövéből, hogy -megállapithattam belőle, hogy Montgomery a földön hever. Elkiáltottam -magam torkom szakadtából s belelőttem a levegőbe. - -Hallottam, hogy valaki igy kiáltott: – A mester! Az összegabalyodott -tömeg szétszórt alakokra szakadozott s a tűz lobogó lángja kezdett -pislogóvá válni. Az állatemberek rémült futamodással menekültek előlem. -Izgatottságomban utánok lőttem, a mint eltünedeztek a bokrok között. -Aztán odafordultam a földön heverő fekete csomóhoz. - -Montgomery hátán feküdt, s rajta vonaglott a szőrös, szürke szörnyeteg. -Halott volt már; de görbe karmai belemélyedtek még Montgomery nyakába. -Mellettök hevert a földön M’ling, arczra bukva, mozdulatlanul. Nyaka -szét volt harapva, s kezében szorongatta a szétzúzott pálinkásüveg felső -részét. Két más alak a tűz közelében hevert, az egyik mozdulatlanul, a -másik keservesen nyöszörögve. Fel-felemelte lassan fejét; de az mindig -visszahanyatlott. - -Megfogtam a szürke szörnyeteget s lerántottam Montgomery testéről. -Montgomery alig lélekzett. Meglocsoltam arczát tengervizzel, s -ráfektettem fejét összegöngyölt kabátomra. M’ling halott volt. A -megsebzett vad a tűz mellett szakállas, szürke képű farkasember volt. -Testének felső része a még egyre izzó farakáson feküdt. A nyomorultat -oly rettenetesen helyben hagyták, hogy irgalomból megadtam neki a -kegyelemdöfést, s szétzúztam végkép koponyáját. A másik fenevad a tűz -mellett az egyik fehér rongyokba burkolt bikaember volt. Ebben sem volt -már élet. - -A többi fenevad eltünt a partról. Ujra Montgomeryhoz léptem s -letérdeltem melléje, átkozva járatlanságomat az orvosi tudományokban. - -A tűz mellettem hamvadozott; szürke hamu s egy kis parázs maradt meg -csak belőle. Nem tudtam, honnan keritette Montgomery a fát az -örömtűzhöz. Eközben kezdett ránk virradni. Az égboltozat derengett; a -hanyatló hold elsápadt a nappal világló kékségben, s a láthatár kezdett -keleten pirosodni. - -Egyszerre csak zubogás, sziszegés hangzott mögöttem. Körültekintettem s -ijedt sikoltással talpra ugrottam. Az elkeritett telepből nagy fekete -füstcsomók gomolyogtak fölfelé s komor sötétségüket fel-felcsapó -vérpiros lángnyelvek tarkitották. Majd tüzet fogott a szalmafödél, s a -láng végigszaladt a ferde tetőn. Mintha a tűz-forrás szobámban székelt -volna, szobám ablakán egyre újabb lángsugarak löveltek ki. - -Egyszerre megértettem, mi történt. Eszembe jutott a ropogás hátam -mögött. Mikor Montgomery segitségére szaladtam, felforditottam a lámpát. - -Arról, hogy valamit megmentsek a telepről, szó sem lehetett. Eszembe -jutott menekülési tervem, s gyorsan megfordultam, hogy lássam, ott van-e -a parton a két csónak. Eltünt mind a kettő! A homokban két fejsze hevert -mellettem, a part tele volt forgácscsal és fadarabkákkal, s az örömtűz -hamuja feketén füstölgött a virradatban. Montgomery elégette a -csónakokat, hogy bosszút álljon rajtam, s megakadályozza visszatérésemet -az emberek közé. - -Hirtelen dühroham ejtett hatalmába. Csaknem széttapostam ostoba fejét, a -mint ott hevert lábam előtt gyámoltalanul. Egyszerre csak megmozditotta -a kezét, oly gyöngén, oly szánalmat keltőn, hogy dühöm nyomban -elpárolgott. Nyögött és felnyitotta a szemét egy pillanatra. - -Melléje térdeltem s felemeltem a fejét. Felnyilt ujra a szeme, -belemeredt a virradatba, s aztán tekintetünk találkozott. Pillái -lezárultak. Iszonyú, szólt hirtelen erőfeszitéssel. Azt hiszem, inni -kivánt. Az utolsó, mormolta, az utolsó ezen az ostoba világon. Micsoda -vásár… - -Feje féloldalt hanyatlott erőtlenül. Azt gondoltam, hogy egy kis ital -felüditené; de nem volt sem vizem, sem edényem, a melyben vizet -hozhattam volna. Egyszerre ugy éreztem, hogy nehezebb lett. Meghült -bennem a vér. - -Ráhajoltam arczára s kezemmel benyúltam kabátja hasitékán. Meg volt -halva; s épen a mikor meghalt, túl az öblön, keleten, megjelent a -láthatáron a nap, elöntve sugarait az égboltozaton s káprázatos mozgó -fényárrá változtatva a sötét tengert. Halálra vált arczára úgy hullt rá -a fény, mint valami glória. - -Lefektettem fejét gyöngéden a rögtönzött vánkosra és felálltam. Előttem -volt a tenger csillogó sivataga, a melyben annyit szenvedtem már; -mögöttem a sziget, néma, láthatatlan fenevadjaival. A telep a benne volt -élelmiszerrel és municzióval együtt recsegve, ropogva lánggal égett. A -nehéz füst fölfelé gomolygott a parton, rákönyökölve a távoli fakoronák -fölött a hegyi úton levő kunyhókra. Mellettem nem volt egyéb, mint a két -csónak szénné vált maradványa, s az öt élettelen tetem. - -Majd három felhúzott vállú, lapos, hátraszegett homlokú állatember -bukkant ki a bozótból. Alaktalan kezüket esetlenül tartották, s -kiváncsi, barátságtalan szemet vetve rám, határozatlan léptekkel felém -közeledtek. - - - - -XX. Egyedül az állatemberekkel. - -Szembe fordultam velök, végzetemet szemlélve bennök. Zsebemben volt egy -revolver két üres csővel. A parton elszórt forgács közt feküdt az a két -fejsze, a melylyel felapritották a csónakokat. Mögöttem visszavonulóban -volt a dagály. - -Itt csak a bátorság segithetett. Egyenesen a közelgő szörnyek arczába -tekintettem. Kerülték tekintetemet s remegő orrlyukaikról láttam, hogy a -parton fekvő holttetemeket vizsgálgatják. Egy pár lépést téve, felkaptam -a farkasember teste alatt heverő vérfoltos ostort s csattantottam vele. - -Megálltak s rám bámultak. – Köszönjetek! kiáltottam. Hajoljatok meg! - -Haboztak. Az egyik meghajlította térdét. Ismételtem parancsomat, alig -tudván elrejteni izgatottságomat, s feléjök indultam. Először az egyik, -azután a másik kettő is letérdelt. - -Megfordultam s a holttestek felé lépkedtem, arczomat folyton a térdelő -fenevadak felé forditva, úgy mint a szinész megy a szinpadon arczczal a -közönség felé. - -– Megszegték a törvényt, szóltam, lábamat a törvénymondóra téve. -Meghaltak. Még a törvénymondó is. Még a második ostoros is. Hatalmas a -törvény. Jöjjetek és lássátok. - -– Senki sem menekül? szólt az egyik közeledve és széttekintve. - -– Senki sem menekül, szóltam. Hallgassatok hát rám és teljesitsétek -parancsomat. Felálltak s kérdő pillantásokat vetettek egymásra. - -– Álljatok meg ott! szóltam. - -Felvettem a fejszéket s beleakasztottam a nyakamban lógó hurokba. Arczra -fordítottam Montgomeryt, felvettem revolverét, a melyben volt még két -töltés, aztán lehajoltam, hogy kikutassam zsebeit, s hat töltést -találtam még nála. - -– Vegyétek föl, szóltam felállva s ostorommal testére mutatva; vegyétek -fel, vigyétek ki a tengerbe s dobjátok bele. - -Közeledtek, szemmel láthatólag folyton félve még Montgomerytól, de még -jobban véres ostorom csattogásatól, s néhány kiáltás és ostorpattantás -után óvatosan fölemelték a testet, levitték a parton s lubiczkolva -bementek vele a ragyogó tengerbe. - -– Tovább! kiáltottam, tovább! – vigyétek távolabbra. - -Begázoltak hónaljig a tengerbe, aztán megálltak, visszanézve rám. - -– Ereszszétek el, kiáltottam, s Montgomery teste nagy locscsanással -eltünt a vizben. Mintha valami összeszorította volna keblemet. – Jól -van! kiáltottam remegő hangon, mire megfordultak s ijedten visszasiettek -a viz szélére. Itt megálltak s megfordulva belebámultak a tengerbe, -mintha attól féltek volna, hogy Montgomery csakhamar kiemelkedik a -vizből s bosszút áll rajtok. - -– Most ezeket! szóltam a többi tetemre mutatva. - -Vigyáztak, hogy közelébe se jussanak többé annak a helynek, a hol a -tengerbe dobták Montgomeryt. Vagy száz yardnyira a parton vitték előbb a -négy fenevad testét s csak azután gázoltak a vizbe, s dobták őket a -habok közé. - -Mikor M’ling testét czipelték, könnyü léptek zaját hallottam hátam -mögött, s gyorsan megfordulva, láttam, hogy a hiénasertés alig van tőlem -tizenkét yardnyira. Fejét lehajtotta, ragyogó szemét rám szögezte, s -lelógó kurta kezét oldalához szoritotta. Mikor megfordultam, lekushadva -megállt, s szemét lekapta rólam. - -Egy pillanatig szemben álltunk egymással. Eldobtam az ostort, s a -zsebemben levő pisztoly után kaptam. - -Föltettem magamban, hogy megölöm ezt a fenevadat, a legfélelmetesebbet a -még életben maradottak közül, az első ellenkezésre. Jobban féltem tőle, -mint bármely más két állatembertől. Élete folytonos veszedelem volt rám -nézve. - -Néhány másodperczig beletartott, mig összeszedtem magam, s azután igy -kiáltottam: – Köszönni! Térdre! - -Rám vicsoritotta fogát: – Ki vagy te, hogy… - -Talán kissé tulságos izgatottan kihúztam revolveremet, czéloztam, s -gyorsan lőttem. Hallottam, hogy felordított, s aztán oldalt fordulva -futásnak eredt. Láttam, hogy elhibáztam; hüvelykujjammal visszarántottam -a ravaszt, új lövésre készülve. De hanyatt-homlok futott, jobbra-balra -ugrándozva, s nem mertem még egy sikertelen lövést megkoczkáztatni. -Olykor-olykor féloldalt visszatekintett rám. Kanyarodva futott a part -mentén s nemsokára eltünt az égő telepből felfelé gomolygó sűrű -füstcsomókban. Egy darabig utána bámultam. Majd visszafordultam három -engedelmes fenevadamhoz, s rájok parancsoltam, hogy dobják a vizbe -M’ling testét. Aztán visszamentem oda, a hol a tűz körül a holttestek -feküdtek volt, s lábammal addig egyengettem a homokot, mig a barna -vérfoltok a fövenyben el nem keveredtek. - -Egy kézmozdulattal elbocsátottam három szolgámat, s felmentem a parton a -sűrűségbe. Pisztolyomat kezemben tartottam, az ostort és a két fejszét -pedig beleakasztottam a nyakamban lógó hurokba. Alig vártam, hogy -egyedül maradjak, s gondolkozzam új helyzetemen. - -Legelőször az a borzasztó dolog jutott eszembe, hogy most nincsen oly -hely sehol az egész szigeten, a hol biztonságban egyedül lehetek s -nyugodtan alhatom. Mióta a szigetre kerültem, csodálatosan összeszedtem -ugyan magamat, de azért még nagy hajlamom volt az idegességre, s nagyobb -erőfeszítést nem igen viselhettem el. Éreztem, hogy az állatemberek -között kell megtelepednem, s igy biztosítanom életemet. De bátorságom -cserben hagyott. Visszamentem a partra, s leültem háttal a tengernek, -hogy minden meglepetés szembe érjen. S itt ültem, fejemet térdemre -hajtva a forró napban, azon elmélkedve, hogyan fogok élni, míg -szabadulásom órája meg nem érkezik, ha ugyan valaha meg fog érkezni. -Eszembe jutott Montgomery kétségbeesésének oka. Meg fognak változni, -mondta. Bizonyosan megváltoznak. S Moreau – mit is mondott Moreau? „A -makacs fenevad mindennap egyre nagyobb erővel keresztül tör rajtuk -ujra…“ Majd eszembe jutott a hiénasertés. Meg voltam győződve, hogy ha -meg nem ölöm a fenevadat, előbb-utóbb ő öl meg engem… A törvénymondó -szerencsére már halott volt… Most már tudják, hogy bennünket ostorosokat -ép úgy meg lehet ölni, mint őket… - -Elindultam a part mentén, azt tervezve, hogy átkerülök a sziget keleti -sarkába s így közelítem meg a kunyhós utat, elkerülve a bozótos -sűrűséget. Egy fél angol mértföldnyit haladhattam a part mentén, mikor -egyszerre észrevettem, hogy a bokrok közül felém közeledik egyik a három -engedelmes fenevad közül. Oly ideges voltam, hogy azonnal kirántottam -revolveremet. Nem volt képes megnyugtatni a közelgő állatember -nyilvánvaló alázatossága sem. - -Határozatlanul megállt. – Távozzál, kiáltottam rá. Volt egész -viselkedésében valami, a mi kutyára emlékeztetett. Hátrált egy darabig, -mint a hazakergetett kutya, aztán megállt, esdeklő tekintetet vetve -felém. – Eredj, kiáltottam. Ne közelíts hozzám! - -– Nem maradhatok melletted? kérdezte. - -– Nem! kiáltottam, eredj! s pattantottam egyet az ostorral. Aztán fogam -közé szorítva az ostor nyelét, fölvettem egy kődarabot, s ezzel a -fenyegetéssel elűztem a szegény teremtést. - -Aztán megkerültem egymagamban az állatemberek tanyáját, s a bokrok közt -rejtőzködve, vártam, mig haza nem érkeznek. Meg akartam figyelni őket, -hogy megtudjam, milyen hatással van rájok Moreau és Montgomery halála, s -a kínok hajlékának elpusztulása. Kezdtem érezni, mekkora ostobaság volt -gyávaságom. Ha megőriztem volna mindvégig bátorságomat, uralkodó -lehettem volna a szigeten, a minő Moreau volt. Igy pedig, -elszalasztottam az alkalmas pillanatot, s lesülyedtem saját társaim -egyszerű vezetőjévé. - -Kilencz óra felé hazajött egynéhány állatember, s lefeküdt, hogy a forró -homokban sütkérezzen. Az éhség és szomjúság parancsszava erőt vett -félelmemen. Kibujtam a bokrok közül, s kezemben a revolverrel a heverő -alakok felé mentem. Valamennyien rám bámészkodtak; de egyik sem kelt -föl, hogy üdvözöljön. Gyönge és kimerült voltam, s nem is mertem arra -gondolni, hogy ennyi fenevaddal szembeszálljak. Ujra elszalasztottam a -kedvező pillanatot. - -– Éhes vagyok, szóltam csaknem mentegetőzve, s közelebb vonultam. - -– A kunyhókban van ennivaló, szólt egy ökörbe oltott vadkanember lustán, -kerülve tekintetemet. - -Elmentem mellettök. Az egyik üres kunyhóban jóllaktam gyümölcscsel, -aztán faágakkal elzártam a kunyhó bejáratát. Arczczal a bejárat felé, -kezemben szorongatva a revolvert, leheveredtem, s harmincz órai fárasztó -virrasztás után könnyű álomba merültem, azt remélve, hogy a gyönge -barikád széthányása fog okozni annyi zajt, hogy bármily meglepetésre -felriadjak. - - - - -XXI. Az állatemberek visszafejlődése. - -Ilyformán állatemberré lettem én is dr. Moreau szigetén. Mikor -fölébredtem, sötétség volt körülöttem. Karom sajgott a kötelékben. -Felültem, az első pillanatban nem is tudva, hol vagyok. Kivül rekedt -beszélgetést hallottam. Majd láttam, hogy barikádomat elhordták, s a -kunyhó bejárata tiszta volt. A revolver még mindig a kezemben volt. - -Hallottam, hogy közvetlenül mellettem lélekzik valami a földön. -Visszafojtva lélekzetemet, igyekeztem kivenni, mi az. Lassan megmozdult, -s egyszerre valami lágy, meleg nedves dolog érintette kezemet. - -Minden izmom összerándult. Elkaptam a kezem. Kivül lárma támadt, s -egyszerre tisztában voltam vele, mi történt. - -– Ki az? szóltam rekedten susogva. - -– Én, mester. - -– Kicsoda? - -– Azok kint azt mondják, hogy most már nincs mester. De én tudom, hogy -van. Én a tengerbe dobáltam azoknak a testét, a kiket megöltél. Én -szolgád vagyok, mester. - -– Az vagy, a kivel a parton találkoztam? - -– Az vagyok, mester. - -– Jól van, szóltam, s oda nyujtottam kezem, hogy még egyszer -megcsókolja. Láttam, hogy hűséges szolgám volt, mert különben nekem -esett volna, mialatt aludtam. Tudtam, hogy számithatok rá, s bátorságom -kezdett visszatérni. – Hol vannak a többiek? kérdeztem. - -– Megvadultak. Megbolondultak, szólt a kutyaember. Most odakint -beszélgetnek. Azt mondják: „A mester meghalt; a második ostoros meghalt. -Az pedig, a ki a tengerben járt, – olyan, mint mink. Nincs többé mester, -nincsenek ostorok, nincs meg a kinok hajléka. Vége mindennek. A törvényt -tiszteljük és meg fogjuk tartani; de nincs mester, ostorok nincsenek -többé.“ Igy beszéltek. De én tudom, mester, én tudom. - -Megveregettem a sötétben a kutyaember fejét. – Jól van, szóltam ujra. - -– Nemsokára megölöd valamennyiüket, szólt a kutyaember. - -– Nemsokára megölöm valamennyit, szóltam, néhány nap mulva, a mint -bizonyos dolgok bekövetkeznek. Valamennyit, kivéve azokat, a kiket meg -akarsz kimélni. - -– A kit a mester meg akar ölni, azt megöli a mester, szólt -megelégedetten. - -– Hadd szaporodjanak bűneik, szóltam; hadd éljenek eszeveszettségükben, -a mig utolsó perczük nem üt. Ne mondd meg nekik, hogy én vagyok a -mester. - -– A mester akarata parancs, szólt a kutyaember. - -– De az egyiknek betelt a végzete. Azt megölöm, a mint utamba kerül. Ha -azt mondom neked: _ez az_, akkor vesd rá magad. – S most kimegyek az -egybegyűltek közé. - -A kunyhó nyilása elsötétedett egy pillanatra, amikor a kutyaember -kilépett. Utána mentem és felálltam csaknem azon a helyen, a hol akkor -voltam, mikor Moreau és vérebe megjelent, hogy üldözzön. De most éjszaka -volt, a dögleletes út tele volt sötétséggel, s távolabb a zöld -napsütötte lejtő helyett, tűzrakást láttam, s körülötte felhúzott vállu -fenevadak sürgölődtek. A hold épen a mély út szélén emelkedett fölfelé. - -– Gyere mellettem, szóltam megemberelve magam, s végig mentünk a szűk -úton, nem törődve a kunyhóból ránk bámuló, elmosódó lényekkel. - -A tűz mellett egyik sem üdvözölt. Legtöbbje tüntető megvetéssel -nézegetett. Körülpillantottam, de a hiénasertés nem volt köztük. Vagy -húsz fenevad heverészett ott a tűzbe meresztve szemeit, s beszélgetve. - -– Meghalt, meghalt, meghalt a mester, szólt jobbra tőlem a majomember. A -kínok hajléka eltűnt, nincs többé. - -– Nem halt meg, szóltam emelt hangon. Most is bennünket figyel. - -Ez felrázta őket közönyös nyugalmukból. Húsz szempár szegeződött rám -egyszerre. - -– A kínok hajléka eltünt, szóltam, de vissza fog érkezni. A mestert nem -láthatjátok; de ő most is fölöttünk hallgatózik. - -– Igaz, igaz! szólt a kutyaember. - -Biztonságom meghökkentette őket. - -– A felkötött karú ember furcsa dolgot mond, szólt az egyik fenevad. - -– Mondom, hogy így van, szóltam ujra. A mester és a kínok hajléka vissza -fog jönni ujra, s jaj annak, a ki megszegi a törvényt! - -Kiváncsian egymásra tekintettek. Közönyösséget színlelve elkezdtem -tunyán vagdalni a földet magam előtt fejszémmel. Észrevettem, hogy mind -odabámulnak a mély vágásokra a gyepes talajon. - -Majd a szatir kételkedni kezdett szavaimban. Feleltem neki, s aztán az -egyik tarkabőrű fenevad tett ellenvetést, s így lassan eleven társalgás -fejlődött ki a tűz körül. Mindenesetre jobban meggyőződtem róla, hogy -személyes biztonságomat nincs mitől félteni, s egyre nyugodtabb hangon -beszélgettem. Egy óra mulva egy részüket meggyőztem állításaim -valóságáról, a többiek pedig nem tudták elhatározni magukat, mit -higyjenek. A mint a hold lefelé kezdett haladni, az egyik fenevad nagyot -ásított s csakhamar valamennyien visszahúzódtak a mély útba kunyhóik -felé. Együtt mentem velök, mert tudtam, hogy nagyobb biztonságban -vagyok, ha többen vannak körülöttem, mintha egyetlen egygyel találkozom -a sötétségben. - -Igy kezdődött tartózkodásom második, hosszabb fele dr. Moreau szigetén. -Ettől az éjszakától kezdve az utolsóig csak egy dolog történt, a mit el -kell mondanom, mert azt a számtalan apró kellemetlenséget, s azt a -szüntelenül gyötrő nyughatatlanságot, a mely a további tíz hónap -története, leírni nem érdemes. Voltak veszekedéseim természetesen -folyton a fenevadakkal, de csakhamar kivívta tiszteletüket kődobálási -ügyességem és fejszém éle. - -A hiénasertés állhatatosan került, úgy hogy folyton résen kellett állnom -miatta. - -Elválhatatlan kutyaemberem szive mélyéből gyűlölte őt. Csakhamar -nyilvánvaló lett, hogy vért szagolt, s a leopárdember példáját követte. -Valahol búvóhelyet talált az erdőben s elvadult. Egyszer megpróbáltam -hajszát rendezni ellene a fenevadakkal; de annyi tekintélyem nem volt, -hogy közös működésre birjam őket. Megpróbáltam egy magam felverni a -barlangját; de hasztalanul. Bármerre jártam, folytonos veszedelemmel -fenyegetett, úgy hogy a kutyaember alig mert magamra hagyni. - -Az első hónapokban elég emberiesek voltak a fenevadak, s kutyámon kivül -nehány mással is barátságos lábon éltem. A kis piros lajhár különösen -vonzódott hozzám, s folyton körülöttem tanyázott. Május táján azonban -nagy változást vettem észre a fenevadakon. Beszédük, viselkedésük -átalakult. A mit mondtam, azt még megértették ugyan, de maguk alig -tudtak már beszélni. Egyre nehezebben tudtak csak két lábon járni. Bár -szégyenkeztek egymás előtt, mindig gyakrabban történt, hogy négy lábon -szaladgáltak. Szürcsölve ittak, rágcsálva táplálkoztak, s egyre jobban -eldurvultak. Egyre rohamosabban kezdtek visszafejlődni. A törvény egyre -vesztett hagyományos erejéből. Kutyaemberem alig észrevehetően ujra -kutyává változott; néma lett, négy lábon járt s megszőrösödött. A -rendetlenség napról-napra növekedett, s a mély út nemsokára oly piszkos -és undorító lett, hogy jobbnak láttam visszatérni Moreau telepének -romjai közé s ott ágakból kunyhót késziteni magamnak. A kínok homályos -emlékezete mégis csak ezt a helyet tette a szigeten legbiztosabbá. - -Bajos részletezni ezt az átalakulást; leírni, hogy vesztették el -napról-napra jobban emberi hasonlatosságukat; hogy hagyogattak el -magukról minden rongydarabot; hogy szőrösödtek meg egyre jobban stb. -stb. - -A változás lassú volt; de elkerülhetetlen. Minden nagyobb rázkódás -nélkül történt. Még mindig biztonságban jártam-keltem köztük; de -nemsokára félni kezdtem, valami váratlanul bekövetkező rázkódástól. -Kutyám követett a helyre, s éberségében bizva időnként békességben -aludhattam. A kis piros lajhár is elvadult tőlem, s fent kezdett élni a -falombok sűrűjében. - -Magam is furcsa változáson mentem keresztül. Ruhám lerongyosodott rólam, -s a hasadékokon kilátszott barna bőröm. Hajam hosszúra megnőtt s -rendetlenűl lógott nyakamra. Szememnek még ma is megmaradt gyors, éber -mozdulata, éles pillantása. - -Eleinte az egész nappalt a tengerparton töltöttem, hajóra várakozva. Azt -reméltem, hogy visszatér az _Ipecacuanha_; de hasztalanul. Ötször láttam -vitorlát, és háromszor füstöt feltünni; de hajó sohasem közeledett a -szigethez. Volt kéznél mindig farakásom, a melyet azonnal meggyujtottam; -de a hajókat megtévesztette a sziget vulkánikus természete. - -Szeptember vagy október lehetett már, mikor arra gondoltam, hogy tutajt -készítek. Karom akkorra meggyógyult s két kézzel dolgozhattam. Eleinte -iszonyúan éreztem gyámoltalanságomat. Soha életemben ácsmunkával nem -foglalkoztam s napokat töltöttem el a favágással. Nem volt kötelem sem s -minden tudásommal sem tudtam kieszelni, hogy fonjak erős hajlékony -kötelet a folyondárokból. Vagy két hétig turkáltam a romok között és a -parton, a hol elégették a csónakokat, hogy szögeket vagy érczdarabokat -találjak. Majd viharos, esős napok következtek, s ez is késleltette -munkámat. De végre elkészült a tutaj. - -Gyönyörűség volt ránézni. De csakhamar kitünt, hogy semmi gyakorlati -érzékem sincsen. A tutajt egy mértföldnyi távolságban állítottam össze a -tengertől, s mikor oda akartam vonszolni a tengerhez, szétesett. De -talán jobb is, hogy így történt. Csakhogy nyomorúságom ekkor már oly -iszonyú volt, hogy napokon át kábultan hevertem a parton, belebámulva a -tengerbe s a halál gondolatával foglalkozva. - -De meghalni mégsem akartam. S ekkor történt valami, a mi figyelmeztetett -rá, mily ostobaság így pazarolni az időt, s figyelmeztetett az egyre -növekvő veszedelemre. A romfal árnyékában feküdtem, belebámulva a -tengerbe, mikor hirtelen felriasztott valami hideg test, a mely -sarkamhoz ért. Megfordultam, s láttam, hogy a kis piros lajhár áll velem -szemben. A beszédet régen elfelejtette s természetes tunyaságával -mozgott. Mikor észrevette, hogy magára vonta figyelmemet, nyöszörögve a -bokrok felé indult s aztán visszatekintett rám. - -Megértettem, hogy azt akarja, hogy kövessem, s végre el is indultam -utána. A fák közé érve, felmászott közéjük, mert a folyondárok közt -könnyebben tudott mozogni. - -Egyszerre csak egy letaposott térségen kisérteties csoportozathoz -értünk. Kutyám élettelenül hevert a földön s mellette kuporgott a -hiénasertés, belemélyitve karmait a még remegő húsba s nagyokat -horkantva gyönyörűségében. A mint meglátott, rám emelte ragyogó szemét, -rám vicsorította véres fogait s fenyegető morgást hallatott. Léptem -egyet feléje, aztán megálltam, s kirántva revolveremet, szemtől szemben -kerültem vele. Nem szándékozott visszavonulni. Fülét hátra szegte, szőre -felborzadt s ugrásra kuporodott. Szemeközé czéloztam s megnyomtam a -ravaszt. Ugyane perczben nekem ugrott s földre döntött. Megnyomorított -kezével utánam kapott; de szerencsére jól találtam, s ugrás közben -meghalt. Feltápászkodtam remegő teste alól. Ezt a veszélyt végre -szerencsésen kiálltam; de tudtam, hogy ennek nyomában most már egész sor -új veszélynek kell rám következnie. - -Farakásra tettem a két tetemet s elégettem. Tisztán láttam, hogy hacsak -el nem hagyom a szigetet, halálom csupán idő kérdése. A fenevadak -egy-kettő kivételével elhagyták már a mély utat, s a sűrűségben -mindegyik magának való búvóhelyet választott ki. A legtöbbje nappal -aludt, s nappal szinte lakatlannak tetszett a sziget. De éjjel megtelt a -lég félelmes orditozással. Ha lett volna elég töltésem, megpróbáltam -volna kipusztitani valamennyit. Husznál több húsevő nem igen volt már -köztük; s a legbátrabbak ezek közül is elpusztultak már. Hű ebem -kipusztulása után magam is kezdtem megszokni a nappali alvást, hogy -éjjel résen állhassak. S aztán ujra neki láttam, valóságos -szenvedélylyel a tutajépítésnek. - -Végre ezer nehézség között elkészült a tutaj; de nem volt miben vizet -vinni magamnak, s agyag sem volt az egész szigeten. Kábultan jártam -keltem a szigeten, tünődve, hogy küzdjem le ezt az utolsó akadályt. De -nem tudtam semmit sem kieszelni. - -Végre bekövetkezett egy nap, egy csodálatos nap, a melyet félőrülten -töltöttem el. Délnyugaton vitorla tűnt fel, keskeny kis vitorla, s -azonnal tűzet raktam, s ott álltam figyelve a tűz mellett a déli nap -forróságában. Nem ettem, nem ittam, úgy hogy szédült már a fejem, s -egész nap a vitorlát néztem kimeresztett szemmel. A csónak jó távol volt -még, mikor rám esteledett, s a sötétség elnyelte előlem a vitorlát. -Egész éjjel tüzemet élesztettem, s a sűrűségből rám-rám villantak a -fenevadak csodálkozó szemei. A mint virradt, a kis csónak közelebb -jutott a szigethez. Szemem kimerűlt a hosszú nézésbe, úgy, hogy alig -akartam hinni azt, a mit láttam. Két ember ült a csónakban -mozdulatlanul. De a csónak furcsán haladt. Feje nem volt szélirányban s -ide-oda ingott a habok közt. - -A mint kivilágosodott, elkezdtem lobogtatni kabátom utolsó -rongydarabját. De a két ember nem akart semmit észrevenni, s szüntelenül -egymásra nézett mozdulatlanul. Lementem a sziget szélére, s kiabáltam és -integettem. Nem feleltek, s a csónak tovább haladt lassú, czéltalan -útján az öböl felé. Hirtelen nagy fehér madár röppent fel a csónakból, s -láttam, hogy a két ember erre is mozdulatlan marad. - -Erre abbahagytam a kiabálást, leültem a parton s kezemre támasztva, -fejemet, a tengerre bámultam. A csónak lassacskán nyugatra fordult. Ki -akartam úszni hozzá, de valami dermesztő félelem visszatartott. Délután -zátonyra került körülbelül száz yardnyira nyugat felé a telep romjaitól. - -A két férfi meg volt halva a csónakban. Oly régóta halottak voltak, hogy -mikor belekapaszkodtam a csónakba s kivonszoltam őket a partra, -darabokra estek szét. Az egyiknek kuszált vörös haja volt, mint az -_Ipecacuanha_ kapitányának, s a csónak fenekén hevert egy piszkos, fehér -sapka. A mint a csónak mellett álltam, három fenevad bújt ki a bokrok -közül, szaglászva a levegőben. Iszonyú undor fogott el. Lelöktem a -csónakot a partról, s beleugrottam. A három fenevad erre leszaladt a -partra. Iszonyú borzadály fogott el láttukra. Hátat fordítottam nekik, -felvontam a vitorlát, s kieveztem a tengerre. Semmiért sem tekintettem -volna vissza rájuk. - -Az éjszakát a sziget közelében töltöttem. Másnap reggel beeveztem a -folyóba s megtöltöttem vízzel a csónakban talált üres hordót. Aztán -ideges kapkodással összeszedtem egy csomó gyümölcsöt, s utolsó három -töltésemmel lőttem két tengeri nyulat. - - - - -XXII. Egyedül. - -Este utra keltem, s gyönge délnyugati szél segitségével kieveztem lassan -a nyílt tengerre. A sziget egyre kisebb lett mögöttem s a gomolygó -gőzcsomó egyre vékonyabb fonallá enyészett a forróságban. Az óczeán -végre elfödte előlem utolsó nyomát is a sötét alacsony földfoltnak. A -napvilág, a nap ragyogó fénykoronája, utolsót özönlött az égboltozatról, -s aztán letünt, mint valami félrehúzott világló függöny, s végre rám -borult a mérhetetlenség kék árja, a melyet elföd az ember elől a nap -fénye, s kezdtek feltünedezni fölöttem a csillagok. A tenger néma volt, -az égbolt néma volt; egyedül maradtam az éjjel és a némasággal. - -Igy haladtam három napig az árban, közbe-közbe ettem, ittam, s tünődtem -azon, a mit keresztüléltem, nem is igen vágyódva arra, hogy ujra -embereket lássak. Egyetlen piszkos rongydarab volt rajtam, s hajam -kuszált rendetlenségben lógott nyakamba. Bizonyos, hogy a kik rám -akadtak, őrültnek tartottak. Furcsa dolog, de úgy volt, hogy nem -kívánkoztam vissza az emberek közé. Örültem, hogy kiszabadultam az undok -fenevadak közül. A harmadik napon végre rám bukkant egy Apiából San -Franciskóba haladó brig. A hajón lévők közül senkisem akarta hinni -történetemet, s azt hitték, hogy a magány és a veszedelem megőrjített. -Attól tartva, hogy ez lehet mások véleménye is, nem is beszéltem el -többé senkinek történetemet, s azt mondtam, hogy nem emlékszem vissza -semmire a Lady Vain pusztulása és megmentésem között eltelt időből. - -A legnagyobb körültekintéssel kellett eljárnom, hogy meneküljek az -őrültség gyanujától. Borzalmas emlékeim szüntelenül üldöztek. S bármily -természetellenes dolognak lássék, mikor visszatértem az emberek közé, a -remélt bizalom és rokonszenv helyett egyre növekedett bennem az a -bizonytalanság és az a félelem, a melyet a szigetben való tartózkodásom -alatt éreztem. Nem tudom, elhiszi-e valaki, de bizonyos, hogy csaknem -úgy álltam szemben az emberekkel, mint egykor szemben a sziget -fenevadjaival. - -Azt mondják, hogy a félelem betegség; de bárhogy van, arra esküszöm, -hogy éveken keresztül oly nyughatatlan félelem tartotta fogva -kedélyemet, a minőt egy félig megszelidített oroszlánkölyök érezhet. -Zavarodottságom különös formában nyilatkozott meg. Folyton azt -gondoltam, hogy azok a férfiak és nők, a kikkel találkoztam, -állatemberek, ember képére alakított fenevadak, a kik nemsokára -elkezdenek visszafejlődni, s elárulják állati lényegüket. Különös -állapotomba csak egyetlen egy embert avattam be, a ki ismerte volt -Moreaut személyesen, s a ki félig-meddig elhitte történetemet. -Elmegyógyász volt, s mondhatom, sokat köszönhetek neki. - -Bár azt nem is remélem, hogy a rémes sziget emlékétől valamikor teljesen -megszabadulok, ez az emlék legtöbbször ugy van meg csak bennem, mint -távoli, elmosódó ködkép; de olykor-olykor hirtelen szétterjed a ködkép -felhője s elborítja az egész égboltozatot. Ilyenkor szétnézek -embertársaim között s remegve járok utamon. Hideg, ragyogó ábrázatokat -látok magam körül, vagy veszedelmes, komor arczokat; s nincs meg -egyikben sem az eszes lélek nyugodt fensőbbsége. Mintha látnám, hogy -felülkerekedik bennök az állat; s megismétlődik előttem ujra a -szigetlakók borzalmas visszafejlődése. Tudom, hogy ez csak képzelődés, -hogy a férfiak és nők körülöttem valóságos férfiak és nők, igazi -emberek, tökéletes eszes lények, s azok is maradnak mindörökké, tele -emberi szenvedélyekkel, felszabadulva az ösztönök ereje alól, a kik nem -rabszolgái semmiféle phantastikus törvénynek, és lényegükben mások, mint -az állatemberek. De borzadok tőlük mégis, kiváncsi tekintetük, -kutatásaik, jóakaratuk megborzogat, s az után epedek, hogy egyedül -legyek, távol az emberektől. - -Ezért közel is lakom a széles, szabad síksághoz, s ha ráborul a lelkemre -ez az árnyék, odamenekülök. A mig Londonban laktam, borzadásom csaknem -elviselhetetlen volt. Nem szabadulhattam az emberektől; a zárt ajtók nem -óvtak meg tőlük. Ha erőt véve magamon, kimentem az utczákra, zsákmányra -éhes asszonyokat láttam magam körül, irigyen rám tekintő -tolvajpillantású férfiakat, sápadt, köhögő munkásokat, a kik úgy vonták -maguk után lábukat, mint a sebzett szarvas, s meggörbült bamba öregeket, -a kik mormogva botorkáltak odább a csúfolódó utczagyerekek között. Ha -ilyenkor bementem valami könyvtárba, zsákmányra éhes türelmes arczokat -láttam a könyvekre hajolva. Különösen undorított azoknak az üres, -kifejezés nélkül való arcza, a kik vasúton vagy kocsin utaztak. Mintha -csupa halottat láttam volna, úgy hogy nem is mertem csak teljesen -egyedül utazni. S mintha magam sem lettem volna eszes lény, hanem furcsa -agybántalmakban gyötrődő esztelen állat, a melynek az a sorsa, hogy -egyedül bolyongjon, mint a csordából kivert bika. - -De most már, hála Istennek, nagyon ritkán száll meg az ily hangulat. -Kiszakítottam magam a városok zürzavarából s bölcs könyvek között töltöm -életemet, a melyeken mint a kiváló szellemek fényével megvilágított -ablakokon szemlélem a földi életet. Idegeneket alig látok, háztartásom -nagyon kicsiny. Kémiával foglalkozom csaknem mindig, s a legtöbb derült -éjszakát csillagászati tanulmányokkal töltöm el. Ott a ragyogó égi -seregekben végtelen békére és vigasztalásra lel vergődő lelkem. Nem -tudom, mért vagy hogyan? de azt hiszem, ott rejlik a csillagokban az -anyagvilágot kormányzó hatalmas, örök törvény, s nem az emberek -hétköznapi gondjaiban, bűneiben és zavaraiban; s a mi több az emberben -az állatnál, az ott találhatja meg csak reményét és vigasztalását. A -remény tartja csak bennem az életet. S így, reménynyel telve, -elhagyatottan végzem történetemet. - -_Prendick Ede._ - - - - -Lábjegyzetek. - -[Footnote 1: Ezek nem emberek, hanem állatok, a kiket elevenen -bonczoltunk.] - - - - -TARTALOMJEGYZÉK. - - Bevezetés 3 - A „Lady Vain“ csónakában 5 - A ki nem mondja meg, hova utazik 9 - A különös arcz 12 - A hajó korlátja mellett 18 - A kinek nincs hova mennie 21 - A sötéttekintetü csónakosok 25 - A bezárt ajtó 31 - Az ordító puma 35 - Az erdő réme 38 - Az ordító ember 49 - Embervadászat 53 - A törvénymondók 59 - Tárgyalás 68 - Dr. Moreau magyarázata 73 - Az állatemberek 83 - A vérszag 87 - Katasztrófa 101 - Hogy találtuk meg Moreaut? 106 - Montgomery ünnepnapja 110 - Egyedül az állatemberekkel 117 - Az állatemberek visszafejlődése 122 - Egyedül 131 - - -[Transcriber's Note: - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -14 |kománylapát |kormánylapát - -24 |szigetbeliek et |szigetbelieket - -32 |azért, hagy |azért, hogy - -44 |visszatakintett |visszatekintett - -58 |mitért |mit ért - -61 |sötéti el |sötétíti el - -78 |kin kérdése |kín kérdése - -80 |kármokkal |karmokkal - -86 |roka és medve |róka és medve - -88 |figyelmeztett rá |figyelmeztetett rá - -90 |Mit átott? |Mit látott? - -92 |dombtetőröl |dombtetőről - -93 |előbbukant |előbukkant - -100 |Minha vak |Mintha vak - -103 |sem nem allom |sem nem hallom - -105 |puskával történt |pumával történt - -110 |elöttünk |előttünk - -115 |láthatárt kezdett |láthatár kezdett - -124 |kunyho |kunyhó] - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK DR. MOREAU SZIGETE *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. diff --git a/old/67002-0.zip b/old/67002-0.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index 9922bba..0000000 --- a/old/67002-0.zip +++ /dev/null diff --git a/old/67002-h.zip b/old/67002-h.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index 346154a..0000000 --- a/old/67002-h.zip +++ /dev/null diff --git a/old/67002-h/67002-h.htm b/old/67002-h/67002-h.htm deleted file mode 100644 index c6ccc43..0000000 --- a/old/67002-h/67002-h.htm +++ /dev/null @@ -1,4591 +0,0 @@ -<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" - "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> -<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> -<head> -<meta name="generator" content= -"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" /> -<meta http-equiv="Content-Type" content= -"text/html; charset=utf-8" /> -<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> -<title>The Project Gutenberg eBook of Dr. Moreau szigete by H. G. -Wells</title> - -<style type="text/css"> -/*<![CDATA[*/ -body { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; -} - -h1,h2 { - text-align: center; - clear: both; - line-height: 200%; -} - -h2 { - margin-top: 2em; -} - -p { - margin-top: 0.75em; - margin-bottom: 0.75em; -} - -body > p { - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -hr { - width: 33%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 2em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - clear: both; -} - -hr.chap {width: 65%} - -table { - margin-left: auto; - margin-right: auto; -} - -td { - padding-left: 1em; - padding-right: 1em; -} - -.pagenum { - position: absolute; - right: 2%; - color: gray; - font-size: smaller; - text-align: right; - text-indent:0; -} - -.tdr {text-align: right;} - -.center { - text-align: center; - text-indent: 0; -} - -.right { - text-align: right; - margin-right: 1.5em; -} - -.smcap { - font-variant: small-caps; -} - -.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} - -.caption {font-weight: bold;} - -.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} - -.caption-largest {font-weight: bold; font-size: 2em;} - -.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} - -.footnotes { - border: dashed 1px; -} - -.footnote { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; - font-size: 0.9em; - text-align: justify; -} - -.footnote .label { - position: absolute; - right: 84%; - text-align: right; -} - -.fnanchor { - vertical-align: super; - font-size: .8em; - text-decoration: none; -} - -.transnote { - background-color: #E6E6FA; - color: black; - padding: 0.5em; - font-family: sans-serif, serif; - font-size: 0.9em; -} - -.transnote p { - text-align: center; - text-indent: 1.5em; -} - -ul.TOC { - list-style-type: none; - padding-left: 10%; - text-indent: -5%; - width: 70%; - text-align: justify; -} - -ul.TOC li { - margin-top: 0.25em; -} - -span.ralign { - position: absolute; - text-align: right; - right: 15%; - top: auto; -} -/*]]>*/ -</style> -</head> -<body> - -<div style='text-align:center; font-size:1.2em; font-weight:bold'>The Project Gutenberg eBook of Dr. Moreau szigete, by H. G. Wells</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online -at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you -are not located in the United States, you will have to check the laws of the -country where you are located before using this eBook. -</div> - -<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Title: Dr. Moreau szigete</p> -<p style='display:block; margin-top:0; margin-bottom:1em; margin-left:2em; text-indent:0;'>Regény</p> - -<div style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:1em; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Author: H. G. Wells</div> - -<div style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:1em; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Translator: Lajos Mikes</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'>Release Date: December 23, 2021 [eBook #67002]</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'>Language: Hungarian</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'>Character set encoding: UTF-8</div> - -<div style='display:block; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Produced by: Albert László from page images generously made available by the Hungarian Electronic Library</div> - -<div style='margin-top:2em; margin-bottom:4em'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK DR. MOREAU SZIGETE ***</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<h1><span class="smcap">Dr.</span> MOREAU SZIGETE.</h1> -<p class="center"><span class="caption">REGÉNY.</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-small">IRTA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-150">H. G. WELLS.</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">FORDITOTTA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-large">MIKES -LAJOS.</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST.</span></p> -<p class="center"><span class="caption">LAMPEL RÓBERT (WODIANER F. -ÉS FIAI)</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">CS. ÉS KIR. UDVARI -KÖNYVKERESKEDÉSÉNEK KIADÁSA.</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">112–1901 Budapest. -Nyomatott Wodianer F. és Fiainál.</span></p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_3" id= -"Page_3">-3-</a></span></p> -<h2>Bevezetés.</h2> -<p>1887. február 1-én történt, hogy a <i>Lady Vain</i> a déli -szélesség 1° és a nyugoti hosszuság 107° alatt összeütközött egy -hajóroncscsal és elsülyedt.</p> -<p>1888. január 5-én, tehát tizenegy hónap és négy nap mulva -ráakadtak nagybátyámra, Prendick Ede magánzóra, a ki Callaoban -szállt a <i>Lady Vain</i> födélzetére, s a kiről azt hitték, hogy a -tengerbe veszett. A déli szélesség 5°3´ és a nyugati hosszúság 101° -alatt bukkantak rá egy kis nyitott csónakban, melynek neve -olvashatatlan volt s melyről azt gyanították, hogy az eltünt -<i>Ipecacuanha</i> kétárboczoshoz tartozott. Nagybátyám oly különös -történetet beszélt el, mikor megtalálták, hogy mindenki azt hitte, -megzavarodott. Később azután épen azért kijelentette, hogy abból a -tizenegy hónapból, a mely a <i>Lady Vain</i> pusztulásától kezdve -megmeneküléséig eltelt, semmire sem tud visszaemlékezni. A -psychologusok akkoriban sokat foglalkoztak ezzel az esettel. Ugy -mondták, érdekes példája annak, hogy az emlékező képesség a -physicai és szellemi megerőltetés következtében megszünik működni. -Alulírott, a ki Prendick Edének unokaöcscse és örököse vagyok, -nagybátyám irományai között találtam a következő elbeszélést. Arra -nézve, hogy közzétegyem-e, nem kaptam nagybátyámtól határozott -megbízást. <span class="pagenum"><a name="Page_4" id= -"Page_4">-4-</a></span></p> -<p>Az egyetlen ismert sziget azon a tájon, a hol nagybátyámra -ráakadtak, egy kis lakatlan tűzhányósziget, a <i>Noble</i> szigete. -1891-ben járt e mellett a sziget mellett a <i>Scorpion</i> nevű -angol hajó. Nehány matróz ki is ment a partra: de más élő lény nem -volt a szigeten, mint nehány furcsa fehér moly, sertés, nyúl és -valami rendkivül sajátságos patkányfajta. Ezekből azonban semmit -sem hoztak el magukkal, úgy, hogy az elbeszélés lényegének -hitelességét semmivel sem lehet bizonyitani. De azért azt hiszem, -nagybátyám szándéka szerint járok el, ha ezt a különös történetet -közzéteszem. S aztán sok minden az elbeszélés mellett szól. -Nagybátyámat utoljára a déli szélesség 5° és a nyugati hosszúság -105° alatt látták, s tizenegy hónap mulva az óczeánnak ugyanezen a -részén bukkant fel ujra. Valahogyan csak kellett élnie ez alatt az -idő alatt. S úgy látszik, hogy egy <i>Ipecacuanha</i> nevű -kétárboczos egy John Davis nevű részeges kapitánynyal 1887 -januárjában csakugyan elindult Aricából. Födélzetén volt egy puma s -néhány más állat is. A hajó, a melyet jól ismertek a Csendes Óczeán -déli kikötőiben, később végleg eltünt erről a vidékről. Banyá-ból -kelt utra utoljára 1887. deczemberében ismeretlen végzete felé. S -ez a dátum teljesen egybevág nagybátyám történetével.</p> -<p class="right"><i>Prendick Károly Ede.</i></p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_5" id= -"Page_5">-5-</a></span></p> -<p class="center"><span class="caption-largest">Dr. Moreau -szigete.</span></p> -<h2>I.<br /> -A „Lady Vain“ csónakában.</h2> -<p>Nem szándékozom újabb részletekkel bővíteni a <i>Lady Vain</i> -pusztulásának leirását. Köztudomású, hogy a <i>Lady Vain</i> tiz -napi távolságra Callao-tól összeütközött egy hajóroncscsal. A -hosszú mentőcsónakra tizennyolcz nap mulva akadt rá a <i>Myrtle</i> -nevű ágyúnaszád. A csónakban hét matróz volt, a kiknek -viszontagságait csaknem úgy ismeri a világ, mint a <i>Medusa</i> -sokkal rémesebb katasztrófáját. Más történetet mondok el, a mely -van oly borzalmas, mint a <i>Lady Vain</i> pusztulása, s a mellett -bizonyára sokkal érdekesebb. Mai napig azt hitték, hogy az a négy -ember, a ki a kisebb csónakban menekült, elveszett. Pedig ez -tévedés. Magam vagyok rá a legjobb bizonyság, mert én vagyok egyik -a négy közül.</p> -<p>Először is ki kell jelentenem, hogy a kis csónakban sohasem -voltunk négyen, hanem csak hárman. Constans, a kit, mint a <i>Daily -News</i> 1887. évi márczius 17-iki száma írja, „a kapitány látott -<span class="pagenum"><a name="Page_6" id="Page_6">-6-</a></span> a -kis csónakba beleugrani“, – a mi szerencsénkre s a saját -szerencsétlenségére, nem jutott el hozzánk. Lekúszott a kötelek -hálózatából a szétzúzódott hajókönyök szegélyzete alá; de a mint -levetette magát, beleakadt a sarka valami vékony kötélszálba. -Fejjel lefelé csüngött egy pillanatig, aztán lezuhant, s nyomában -magasra felcsapott a víz. Igyekeztünk közelébe jutni; de többé nem -bukkant föl.</p> -<p>A mint mondom, szerencsénkre nem jutott el hozzánk; de majdnem -azt mondhatnám, szerencse volt ez rá nézve is, mert egy kis viznél -s nehány darab kétszersültnél nem volt egyebünk, – oly hirtelen -kellett menekülnünk, s annyira készületlenül érte hajónkat a -szerencsétlenség. Azt gondoltuk, hogy a nagy csónakban több az -ennivaló, (bár úgy látszik, tévedtünk), s kiáltoztunk az abban -menekülők felé. De kiáltásainkat nem hallották meg, s másnap -délután, mire a szitáló eső megszünt, sehol sem láttuk már őket. -Ide-oda hánykolódó csónakunkban nem állhattunk fel, hogy -körülnézzünk. A tenger óriási hullámokat vert, s alig győztük a -csónak orrát a hullámok felé igazgatni. Egyik társam egy Helmar -nevű utas volt; a másik egy matróz, a kinek nevét sem tudom: -tömzsi, erős férfi.</p> -<p>Össze-vissza nyolcz napig sodort az ár ide-oda. Közel voltunk az -éhenhaláshoz, s a mint vizünk kifogyott, tűrhetetlen szomjúság is -gyötört. Második nap lassacskán tükörsimává csendesedett a tenger. -Tiszta lehetetlenség, hogy az, a ki át nem élte, elképzelje azt a -nyolcz napot. Szerencséjére nincs mire támaszkodnia képzeletének. -Az első nap multán nem igen szóltunk egymáshoz. A csónak fenekén -hevertünk s belebámultunk a messzeségbe, vagy pedig egymás egyre -növekvő nyomorúságát és gyöngeségét néztük, naponta tágabbra -<span class="pagenum"><a name="Page_7" id="Page_7">-7-</a></span> -meredő, zavaros szemeinkkel. A nap irgalmatlanul égetett. Vizünk a -negyedik napon fogyott ki, s ekkor már valamennyien különös -dolgokra gondoltunk, a melyekről azonban csak szemünk beszélt. Azt -hiszem, a hatodik nap történt, hogy Helmar végre kimondta, a mi -mind a hármunknak ott járt az eszében. Emlékszem kiszáradt, gyönge -hangunkra, a mint egymáshoz hajolva kiméltük a szót. Én tőlem -telhetőleg elleneztem a dolgot, s inkább azt akartam, hogy fúrjuk -ki a csónakot és vesszünk el együtt a nyomunkban úszkáló czápák -között. De mikor Helmar kijelentette, hogy ha javaslatát -elfogadjuk, lesz inni valónk, a matróz vele szavazott.</p> -<p>Én azonban sehogysem akartam sorsot húzni, s éjjel, mialatt a -matróz folytonosan susogott Helmarral, a csónak sarkában kuporogva -késem markolatát szorongattam, bár alig hiszem, hogy lett volna -erőm küzdeni. Reggel aztán hozzájárultam én is Helmar javaslatához, -s pénzdarabokat szedtünk elő, hogy megtudjuk, ki a halálra -szánt.</p> -<p>A sors a matrózt jelölte meg; de ez volt köztünk a legerősebb, s -a helyett, hogy belenyugodott volna a végzetbe, megragadta kezével -Helmart. Egymásnak estek, s csakhamar felálltak. Én a csónak -fenekén feléjök kúsztam azzal a szándékkal, hogy megkapva a matróz -lábát segitek Helmarnak. De a matróz megtántorodott a csónak ingása -következtében s Helmarral együtt, keresztül a csónak peremén, -belebukott a tengerbe. Olyat zuhantak, mint valami nehéz kő darab. -Emlékszem, hogy nevettem a zuhanásra s egyben csodálkoztam rajta, -hogy nevetek. Egyszerre csak úgy hatott rám a nevetés, mint valami -mástól eredő zaj.</p> -<p>Elterültem az egyik keresztbe nyúló léczen, s ott hevertem, nem -tudom meddig, arra gondolva, hogy ha volna hozzá erőm, innám a -tenger <span class="pagenum"><a name="Page_8" id= -"Page_8">-8-</a></span> vízéből s megőrülnék, hogy hamarabb végem -legyen. S ott hevertemben láttam, de csak annyi érdeklődéssel, mint -valami festményt, hogy messziről vitorla tart felém. Elmém -kétségtelenül ide-oda kóválygott; de azért tisztán emlékszem -mindenre, a mi történt. Emlékszem, hogy fejem ide-oda ingott a -hullámokkal, s hogy a vitorlás szemhatár fel-alá tánczolt előttem. -Tisztán emlékszem arra is, hogy meg voltam győződve róla, hogy -halott vagyok, s az járt eszemben, minő tréfás történet lesz, ha -kissé későn érkeznek ahhoz is, hogy holttestemet fölszedjék.</p> -<p>Úgy tetszett, határtalan ideig hevertem ott a keresztléczen, -elnézve, hogy emelkedik ki a habokból egyre jobban a tánczoló hajó. -Egész hosszát láttam oldalról: két árboczos kis vitorlás volt. A -nagy szélben szinte bénán eviczkélt ide-oda. Eszembe sem jutott, -hogy megpróbáljam magamra vonni figyelmét, s innen kezdve nem is -emlékszem már tisztán semmire addig, a míg arra nem eszméltem, hogy -a hajó hátulján vagyok egy kis kabinban. Csak homályos képe maradt -meg bennem annak, mintha hágcsón vittek volna fölfelé, s mintha a -hajó korlátján keresztül rám meredt volna valami pufók, vörös arcz, -a mely tele volt szeplővel, s a melyet vörös haj lengett körül. -Homályosan emlékszem egy sötét arczra is, mely közelről rám -szegezte furcsa szemét; de ezt látomásnak gondoltam, a mig ujra nem -találkoztam vele. Ugy képzelem, hogy a fogaim közé öntöttek -valamit, a mi erőt öntött belém. Ennyi az egész, a mire emlékezem. -<span class="pagenum"><a name="Page_9" id= -"Page_9">-9-</a></span></p> -<h2>II.<br /> -A ki nem mondja meg, hova utazik.</h2> -<p>Keskenyke, kellemetlen kabinban voltam. Fiatal férfi ült -mellettem, csuklómat fogva. Lenszinű haja, tüskés, szalmához -hasonló bajusza, s lecsüggő alsó ajka volt. Egy perczig szótlanul -néztünk egymásra. Különös, kifejezés nélkül való, vizes, szürke -szeme volt. Egyszerre csak mintha éppen a fejem fölött vaságyat -csapkodtak volna, s utána valami hatalmas fenevadnak haragos, tompa -bődülése hallatszott. Ugyanekkor megszólalt a mellettem ülő férfi -is és ismételte kérdését: – Hogy van most?</p> -<p>Ugy emlékszem, azt feleltem rá, hogy nincs semmi bajom. Nem -tudtam elgondolni, mikép kerültem oda, a hol voltam. Bizonyára -leolvasta arczomról a kérdést, mert a nélkül, hogy szóltam volna, -így válaszolt:</p> -<p>– Egy csónakból szedték föl – halálra éhezve. A csónakon ez a -név volt: <i>Lady Vain</i>, és szegélyzetén vérfoltok voltak.</p> -<p>Mialatt beszélt, szemem rátévedt kezemre, a mely olyan volt, -mint valami csonttal telt szennyes bőrerszény, s egyszerre eszembe -jutott minden, a mi a csónakban történt.</p> -<p>– Vegyen be ebből, szólt s valami biborvörös jeges anyagot -nyujtott felém. Olyan izű volt, mint a vér, s alig vettem be, erőre -kaptam.</p> -<p>– Szerencse, hogy olyan hajó bukkant önre, a melyen orvos is -volt. Tunya hanghordozással, csaknem susogva beszélt.</p> -<p>– Micsoda hajón vagyok? kérdeztem lassan, rekedten a hosszú -hallgatástól.</p> -<p>– Egy kis teherhajón, Aricából vagy Callaóból való. Sosem -kérdeztem, eredetileg honnan indult. Azt <span class= -"pagenum"><a name="Page_10" id="Page_10">-10-</a></span> hiszem, a -bolondok országából. Magam is utas vagyok, s Aricában ültem a -hajóra. Az az ostoba szamár, a kié a hajó – különben kapitány is és -a neve Davis – úgy látszik elvesztette az igazolványát. A hajó neve -<i>Ipecacuanha</i>.</p> -<p>Ujra kezdődött fejem fölött a zaj, a morgó bődülés, a melybe -emberi hang is vegyült. Majd valaki káromkodott egyet, s ujra csend -lett.</p> -<p>– Közel járt a halálhoz, szólt társam a kabinban. Nem sok híja -volt. De én új életet öntöttem önbe. Nem sajog a karja? -Befecskendezéseket használtam. Csaknem harmincz óráig – nem volt -eszméletén.</p> -<p>Elgondolkoztam. De csakhamar kutyacsaholásra riadtam. – Ehetem -valami kiadósat? kérdeztem.</p> -<p>– Nekem köszönheti, hogy ehet, szólt. Fől is már az ürühús.</p> -<p>– Valóban, szóltam nagy merészen, jól esnék egy kis ürühús.</p> -<p>– Csakhogy, szólt egy kissé határozatlanul, képzelheti, -szeretném tudni, mikép jutott egyedül a csónakba.</p> -<p>Mialatt beszélt, észrevettem, hogy gyanakszik.</p> -<p>– Ördög vigye ezt az üvöltést! szólt s hirtelen kiment a -kabinból. Hallottam, hogy hevesen összeszólalkozott valakivel, a ki -a mennyire kivettem, valami zagyva nyelven felelgetett neki. A vita -végre mintha verekedéssel fejeződött volna be; de ezt sehogysem -akartam elhinni füleimnek. Majd rákiáltott társam a kutyákra s -azután visszatért a kabinba.</p> -<p>– Nos, szólt már az ajtóban, épen belekezdett az -elbeszélésbe.</p> -<p>Elmondtam, hogy nevem Prendick Ede, s hogy természetrajzzal -foglalkoztam, mert kényelmes <span class="pagenum"><a name= -"Page_11" id="Page_11">-11-</a></span> függetlenségem tompító -unalmától szabadulni akartam. Ez érdekelte társamat, s közbe is -vágott: – Magam is foglalkoztam tudománynyal, biologiával az -egyetemen. De ennek tíz éve már, uram! De folytassa, folytassa -tovább, beszéljen a csónakról.</p> -<p>Szemmel láthatólag meg volt elégedve elbeszélésem -őszinteségével. Rövid mondatokban beszéltem, mert szörnyű gyönge -voltam, s mikor elmondtam mindent, visszatért ujra a természetrajz -és saját biologiai tanulmányai témájára. Kérdezősködött, -anekdotákat mesélt diák éveiből s aztán így folytatta: – Hagyjuk a -tíz év előtti dolgokat! Micsoda gyöngyélet volt! Csakhogy fiatalon -szamár lett belőlem… Huszonegy éves sem voltam, mikor végeztem -magammal. Igaz, hogy most már egyre megy… De fel kell néznem a -szakácshoz, hogy lássam, mit mível az ürühússal.</p> -<p>Az üvöltés megújult fejem fölött, oly hirtelen s oly vad dühhel, -hogy megrémített. – Mi történik? kiáltottam utána, de az ajtó -bezárult mögötte. Csakhamar visszatért, magával hozva a párolt -ürühúst, a melynek étvágygerjesztő szaga annyira felizgatott, hogy -nyomban megfeledkeztem a fenevad bődüléséről.</p> -<p>Egy napi váltakozó evés és alvás után annyira megerősödtem, hogy -felkelhettem s a rácsos ablakon keresztül elnézegettem a zöld -hullámokat, a mint lépést akartak tartani velünk. Láttam, hogy -hajónkat hajtja a szél. Montgomery, – ez volt a neve a lenhajú -férfinak, – benyitott hozzám, mikor az ablaknál álldogáltam; -megkértem, hogy adjon valami ruhát. Hozott is a sajátjából, mert -azt, a mi a csónakban volt rajtam, a mint mondta, a tengerbe -dobták. Ruhája meglehetősen lógott rajtam, mert Montgomery kövérebb -és magasabb volt nálam. <span class="pagenum"><a name="Page_12" id= -"Page_12">-12-</a></span></p> -<p>Beszéd közben említette, hogy a kapitány berúgva hever -kabinjában. A mint felöltöztem, kérdezősködni kezdtem, merre tart a -hajó. Azt felelte, hogy a hajó Hawaiba igyekszik, de útközben kiköt -vele.</p> -<p>– Hol? kérdeztem.</p> -<p>– Egy szigeten… A hol élek. A mennyire én tudom, neve nincs a -szigetnek.</p> -<p>Rámbámult lecsüggő alsó ajkával, s egyszerre szándékosan oly -bambán tekintett rám, hogy önkéntelenül az ötlött eszembe, hogy -kerülni óhajtja kérdéseimet. Volt bennem annyi tapintat, hogy nem -is zaklattam tovább.</p> -<h2>III.<br /> -A különös arcz.</h2> -<p>A mint kiléptünk a kabinból, egy férfi zárta el utunkat. A -fedélzetre vezető létrán állt, háttal felénk s maga elé bámult. -Annyit láttam, hogy alaktalan teremtés, tömzsi, esetlen, széles. -Háta meggörbedt, nyaka szőrös volt, fejét vállai közé húzta. Sötét -kék vászon ruha volt rajta, s fejét különös, tömött, durva, fekete -haj födte. Egyszerre vad csaholásba kezdtek a láthatatlan ebek, -mire emberem rögtön lekuporodott s eközben hozzáért kezemhez, a -melylyel távol akartam tartani magamtól. Állati hirtelenséggel -visszafordult.</p> -<p>A rám villanó fekete arcz mélyen megdöbbentett. Rendkivül torz -arcz volt. Előre ugró ábrázata állati arczhoz hasonlított, s -rengeteg, félig nyílt szájában oly erős fehér fogsor villogott, a -minőt emberi szájban még sohasem láttam. Szemének szögleteit vér -futotta be, s dióbarna pilláit vékonyka fehér sáv szegte csak -körül. Egész arcza különös izgatottságot árult el. <span class= -"pagenum"><a name="Page_13" id="Page_13">-13-</a></span></p> -<p>– Hordd el magad! kiáltott Montgomery. Hogy az ördögbe nem -takarodol az útból? A fekete arczú férfi szó nélkül félrehúzódott. -Folytattam utamat a lajtorján, de ösztönszerüleg a fekete emberre -bámultam. Montgomery megállt egy pillanatig. – Tudod, hogy nincs -itt semmi dolgod, szólt jól megnyomva minden szót. Elől van a -helyed.</p> -<p>A fekete férfi összekuporodott. – Nem akarnak… megtűrni elől, -szólt lassan, különös rekedt hangon.</p> -<p>– Nem akarnak megtűrni elől! szólt Montgomery fenyegetőzve. Azt -akarom, hogy oda menj!</p> -<p>Látszott rajta, hogy mondana még valamit; de hirtelen -felpillantott rám, s aztán utánam jött a lajtorján. Fele úton -megálltam s visszatekintettem a fekete arczú teremtményre, a kinek -groteszk ocsmánysága szinte kihozott a sodromból. Soha életemben -nem láttam még ilyen visszataszító, különös arczot, s mégis – -bármily ellenmondásnak tetszik is, – ugyanakkor valami sajátságos -érzés azt sejttette velem, hogy találkoztam már valahol ezzel az -arczczal s ezekkel a mozdulatokkal, a melyek most bámulatba -ejtettek. Később az jutott eszembe, hogy talán akkor láttam, mikor -a födélzetre emeltek, csakhogy ez a gondolat nem igen tette -érthetővé azt a sejtelmemet, hogy valahonnan ismerem. Hogy eshetett -az, hogy láttam ezt a különös arczot s a találkozás pontos -részleteiről megfeledkeztem, – sehogysem tudtam megérteni.</p> -<p>A mint Montgomery utánam eredt, figyelmem másfelé terelődött. -Megfordultam s körülnéztem a kis hajó egész födélzetén. Az a -zsivaj, a mit hallottam, félig meddig előkészített már arra, a mit -láttam. Bizonyos, hogy sohasem láttam még ilyen piszkos födélzetet. -Tele volt répadarabokkal, <span class="pagenum"><a name="Page_14" -id="Page_14">-14-</a></span> zöldséggel s láthatatlan szennyel. A -fő árboczhoz egy csomó undok véreb volt lánczolva. A mint -megpillantottak, csaholásba törtek ki s felém ugráltak. A -mellékárbocz mellett óriási puma kuporgott egy kis vasketreczben, a -mely oly szűk volt, hogy meg sem fordulhatott benne. Távolabb a -kormányoldal korlátja mellett nehány nagy ládában tengeri nyulak -voltak, s elől egy láma szorongott egymagában egy szűk kis -kaliczkában. A vérebek szája bőrrel volt körülszíjazva. A -födélzeten nem volt csak egyetlen emberi lény, egy sovány hallgatag -matróz a kormánykerék mellett.</p> -<p>A szél kifeszítette a foltos, szennyes vitorlákat, s a mi vászon -csak volt a hajón, mind a magasba dagadozott. A derült égboltozat -nyugati részén alkonyulóban volt a nap. Az esti szél hosszú fodros -hullámokat hajtott a hajóval. Elhaladva a matróz mellett, a hajó -csúcsára álltunk, s néztük, hogy hömpölyög a tajtékos víz a -kormánylapát alá s hogy kelnek és enyésznek a buborékok. -Megfordultam, s végignéztem az undorító födélzeten.</p> -<p>– Valami tengeri állatsereglet? kérdeztem.</p> -<p>– Olyanféle, felelt Montgomery.</p> -<p>– Mire való ez a sok fenevad? Tán csak nem kereskedelmi áru? Az -hiszi a kapitány, hogy eladja őket valahol a déli vizeken?</p> -<p>– Lehetséges, szólt Montgomery, s ujra a habok felé fordult.</p> -<p>Egyszerre kiáltás és dühös szitkozódás hallatszott a hágcsó -felől, a melyen iramodva kúszott fölfelé a feketearczú, alaktalan -férfi. Fehérsipkás, vörös hajú ember iparkodott nyomába esetlenül. -A vérebek, a melyek abba belefáradtak már, hogy rám ugassanak, -szinte megvadultak a fekete arczú férfi láttára s üvöltve, -ugrándozva rángatták lánczaikat. A fekete alak visszahökkent előlök -egy perczre, úgy hogy a vöröshajú utolérte s iszonyú <span class= -"pagenum"><a name="Page_15" id="Page_15">-15-</a></span> ütést mért -két válla közé. A szegény ördög arczra bukott, mint a lesujtott -ökör s végig gurult a piszokban a dühöngő kutyák közé. Szerencse, -hogy volt rajtok szájkosár. A vöröshajú felordított örömében s -ide-oda támolygott, nem tudva, visszafelé menjen-e a hágcsón vagy -előre áldozatára.</p> -<p>A mint a második férfi megjelent, Montgomery fenyegető kiáltást -hallatott, mire nehány matróz ugrott a födélzetre. A fekete arczú -ember sajátságos hangon üvöltve ide-oda hengergett a kutyák lábai -között. Senkisem sietett segítségére. A fenevadak megtettek minden -tőlük telhetőt, hogy darabokra szakgassák s jól oda-odakaptak hozzá -szájkosaraikkal. Hajlékony szürke testük gyors tánczot járt az -arczán heverő tömzsi alakon. A matrózokat mulattatta is a -csodálatos látvány. Montgomery dühösen felkiáltott s végig sietett -a födélzeten. Én nyomon követtem. A következő pillanatban a fekete -arczú férfi feltápászkodott s előbbre botorkált. Majd neki esett a -főárbocz támaszának s ott is maradt lihegve s visszabámulva -hátrafordított fejjel a kutyákra. A vöröshajú elégedetten -nevetett.</p> -<p>– Annyit mondok, kapitány, szólt Montgomery könyökön ragadva a -vöröshajút, ez már mégsem járja.</p> -<p>Én Montgomery mögött álltam. A kapitány félig megfordúlt, s -ránézett az ittas ember merev, bamba tekintetével. – Mi nem járja? -motyogta, s aztán kiszabadítva karját, szeplős ökleit két -eredménytelen kisérlet után oldalzsebeibe mélyítette.</p> -<p>– Az az ember utas, szólt Montgomery. Azt tanácsolom, hogy ne -nyúljon hozzá.</p> -<p>– Ördög vigye, kiáltott a kapitány. Majd hirtelen megfordult s -oldalt támolygott. – Hajómon azt teszem, a mit akarok. <span class= -"pagenum"><a name="Page_16" id="Page_16">-16-</a></span></p> -<p>Azt hittem, Montgomery, látván, hogy részeggel van dolga, ott -hagyja. E helyett azonban sápadtabb lett egy árnyalattal s -közeledett a kapitányhoz.</p> -<p>– Annyit mondok, kapitány, szólt, hogy az én emberemmel ne -merjen rosszul bánni. Mindig fenyegetik, mióta a hajón van.</p> -<p>A kapitány, a kiből szinte gőzölgött az ital, nem szólt rá -semmit. Láthattam, hogy Montgomery azok közül a lassú, makacs -emberek közül való, akik képesek napról-napra szítani haraguk tüzét -s nem tudnak soha megbocsátani. Láttam, hogy ez a veszekedés is -régebb keletü volt már. – Részeg, szóltam félig-meddig -szolgálatkészen, nem mehet vele semmire.</p> -<p>Montgomerynek megrándult undok fityegő ajka. – Mindig részeg. -Azt hiszi, hogy ez menti szemtelenkedését az utasokkal?</p> -<p>– A hajóm, kezdte a kapitány a ketreczekre mutatva ide-oda -lóbálódzó kezével, – tiszta hajó volt. Most pedig mi lett -belőle?</p> -<p>Annyi bizonyos, hogy minden egyéb volt, csak tiszta nem.</p> -<p>– Beleegyezett az állatok szállításába.</p> -<p>– Bár sose láttam volna átkozott szigetét. Mi az ördögnek kell -az olyan szigetre vadállat? Aztán az az ön embere… ha ugyan ember… -holdkóros. Aztán hátul nincs semmi keresni valója. Azt hiszi, hogy -az öné ez az egész átkozott hajó?</p> -<p>– Matrózai rögtön fenyegetni kezdték a szegény ördögöt, a mint a -hajóra szállt.</p> -<p>– Az már igaz, hogy ördög. Nem egyéb, undok ördög. Embereim ki -nem állhatják. Én sem állhatom ki. Senki sem állhatja ki, még <i>ön -maga sem</i>. <span class="pagenum"><a name="Page_17" id= -"Page_17">-17-</a></span></p> -<p>Montgomery félrefordult. – Nem fogja többé bántani, szólt -beszédközben bólintva egyet. De a kapitány most már benne volt a -veszekedésben. Neki állt fölebb s rákezdte: – Ha még egyszer a -hajónak erre a végére jön, kitépem a belét. Kitaposom az -átkozottat. Ki <i>maga</i>, hogy rendelkezni akar <i>velem</i>? Én -vagyok a hajó kapitánya, – kapitánya és tulajdonosa. Én vagyok itt -a törvény, s a mit mondok, szentírás. Köteleztem magam, hogy egy -embert kisérőjével együtt elviszek Aricába és vissza s visszafelé -szállitok nehány állatot is. De arra nem köteleztem magam, hogy az -ördögöt hordozzam…</p> -<p>Láttam, hogy Montgomery közeledik egy lépéssel a kapitányhoz, s -közbevágtam: – Részeg. Ne bántsa. A kapitány azonban folytatta a -gyalázkodást. – Hallgasson! szóltam hirtelen hozzá fordulva, mert -Montgomery sápadt arczából láttam a közelgő veszedelmet. Ezzel az -egyetlen szóval magamra zudítottam a kapitányt. De még így is -örültem, hogy megelőztem a verekedést. Oly ocsmány beszédet sohasem -hallottam még, a minő szakadatlanul dőlt belőle, bár mondhatom, -volt részem sok mindenféle társaságban. Mondott olyat is -közbe-közbe, a mit alig tudtam elnyelni, bár békés természetem van. -Az is bizonyos, hogy mikor azt kiáltottam a kapitánynak: -hallgasson, megfeledkeztem arról, hogy nem vagyok egyéb, mint egy -darab emberi zsákmány, a mit a habok közt találtak, megfosztva -mindenemtől, meg nem fizetve utiköltségemet sem, játékszere a hajó -jóvoltának vagy nyerészkedésének. Nagyon érthetően figyelmeztetett -is erre a kapitány. De az is bizonyos, hogy elhárítottam egy -verekedést. <span class="pagenum"><a name="Page_18" id= -"Page_18">-18-</a></span></p> -<h2>IV.<br /> -A hajó korlátja mellett.</h2> -<p>Napnyugta után, éjszaka, föld látszott, s a hajó feléje tartott. -Montgomery tudatta velem, hogy az ő szigete. Oly messze volt, hogy -a tenger határozatlan kékesszürkeségében nem láttam belőle egyebet -egy mélyen fekvő homályos kék foltnál. Közepéből csaknem függélyes -füstcsík szállt felfelé. A kapitány nem volt a födélzeten, mikor a -föld feltünt. A mint kiszellőztette rajtam haragját, lebotorkált a -hágcsón, s a mint megtudtam, elaludt kabinja padlózatán. A -kormányos vette át a parancsnokságot, az a sovány, hallgatag lény, -a ki a kormánykerék mellett állt volt. Láttam azonnal, hogy ő is -hadi lábon van Montgomeryvel. Teljességgel nem vett rólunk -tudomást. Együtt ebédeltünk vele komor némaságban, miután -nehányszor eredménytelenül iparkodtam beszédbe elegyedni vele. -Nagyon is szemembe ötlött, hogy a legénység rossz szemmel nézi -társamat és állatait. Montgomery nem árulta el, mi terve van -állataival, s én, bár kiváncsiságom egyre növekedett, nem akartam -tolakodó lenni.</p> -<p>A hátsó födélzeten maradtunk beszélgetve, mig az égbolt meg nem -telt csillaggal. Az éjszaka mély csendjét olykor-olykor zavarta meg -csak a hajó elején valami nesz vagy az állatok mozgolódása. A puma, -mint valami fekete csomó, ketrecze szögletében ült összekuporodva, -csak ránk figyelő szeme fénylett. A kutyák, úgy látszott, aludtak. -Montgomery csavart néhány czigarettát.</p> -<p>Félig sajgó visszaemlékezéssel Londonról beszélgetett velem, -mindenfélét kérdezgetve az ottani változásokról. Úgy beszélt, -mintha szeretett volna ott élni valamikor, s mintha hirtelen örökre -<span class="pagenum"><a name="Page_19" id= -"Page_19">-19-</a></span> elszakadt volna onnan. Mesélgettem -mindenről, tőlem telhetőleg. Beszéd közben egyre jobban -belevésődött lelkembe különös lénye, s elnéztem furcsa sápadt -arczát a mögöttünk világló kis lámpás homályos fényében. Majd -kibámultam a sötétlő tengerre, s a kis szigetre gondoltam, melyet -elrejtett előttem a homály.</p> -<p>Úgy tetszett, mintha ez az ember csak azért bukkant volna elő a -mérhetetlen térből, hogy megmentse életemet. Holnap félre fog -vonulni s eltünik örökre életemből. Még rendes körülmények között -is gondolkozóba ejthetett volna a dolog. Hát még így! Első sorban -az a furcsaság érdekelt, hogy élhet az ilyen művelt ember ezen az -ismeretlen kis szigeten; aztán meg az a különös szállítmány, a mit -magával vitt. Önkénytelenül ismételtem magamban a kapitány -kérdését: – Mi szüksége van ezekre a fenevadakra? Mért mondta, hogy -nem az övéi, mikor először kérdezősködtem róluk? Aztán személyes -megjelenésében is volt valami bizar sajátság, a mi mély benyomást -gyakorolt rám. Mindez szinte titokzatos ködbe burkolta az egész -embert. Megragadta fantáziámat, annyira, hogy beszélni sem igen -tudtam.</p> -<p>Éjfél felé abbahagytuk beszélgetésünket Londonról. Egymás -mellett álltunk; a korlátra támaszkodva, belebámulva álmatagon a -nyugodt csillagos tengerbe; szótlanul eltünődtünk. Érzelgésre -csábított minden körülöttünk s végre is elkezdtem hálálkodni.</p> -<p>– Ha jól meggondolom, szóltam, ön mentette meg az életemet.</p> -<p>– Véletlenség az egész, felelt rá, tiszta véletlenség.</p> -<p>– Örülök, hogy annak, a kit a véletlen eszközül használt, -köszönetet mondhatok.</p> -<p>– Nincs mit megköszönnie. Bajban volt s <span class= -"pagenum"><a name="Page_20" id="Page_20">-20-</a></span> én -kipróbáltam tudásomat. Unatkoztam s örültem, hogy dolgom akadt. Ha -az nap fáradt lettem volna, vagy ha az ábrázata nem lett volna -kedvemre való, akkor – ki tudja, hol volna most.</p> -<p>Ez a válasz lehűtött egy kissé. – De mégis csak, kezdtem -ujra…</p> -<p>– Mondom, hogy véletlenség, szólt közbevágva, úgy, mint minden -az ember életében. Csak az ostobák nem látják. Mért vagyok én most -itt – kivetve a társadalomból – a helyett, hogy boldog ember volnék -s élvezném mindazt a gyönyört, a mit London nyujthat? Egyszerüen -azért, mert tizenegy év előtt egy ködös éjszakán elvesztettem tíz -perczre az eszemet.</p> -<p>Nem folytatta tovább. Nos? szóltam én.</p> -<p>– Ez az egész.</p> -<p>Hallgatásba merültünk. Egyszerre felnevetett. – Van valami ebben -a csillagfényben, a mi megoldja az ember nyelvét. Ostoba szamár -vagyok s mégis szeretném valahogyan elmondani önnek.</p> -<p>– Meg lehet győződve, hogy bármit mond, megőrzöm magamban… ha -talán ez aggasztja.</p> -<p>Már-már beszélni kezdett, majd határozatlanul megrázta a fejét. -Ne mondjon el semmit, szóltam. Nekem teljesen mindegy. Jobb is, ha -megőrzi a titkát. Hiszen ugy sem nyerne vele…</p> -<p>Mormogott valamit határozatlanúl. Éreztem, hogy az elevenére -tapintottam s hogy közel járt már valami indiscretióhoz. Aztán meg -őszintén szólva, nem is igen érdekelt, hogy megtudjam, mi űzhetett -el Londonból egy fiatal orvosnövendéket. Vállat vontam s -elfordultam tőle. Észrevettem, hogy távolabb a födélzeten -hallgatag, fekete alak áll s a csillagokra bámul. Montgomery -különös kisérője volt. A mint mozdultam, hirtelen hátrapillantott s -azután ujra visszakapta a fejét. <span class="pagenum"><a name= -"Page_21" id="Page_21">-21-</a></span></p> -<p>Lehet, hogy semmiség volt az egész, de mintha villám sujtott -volna. Közelünkben nem volt más fény, mint egy kis lámpás a -kormánykeréken. A különös lény arcza csak egy rövid pillanatra -fordult vissza a sötétből e felé a világosság felé; de láttam, hogy -rám villanó szeme sápadt zöld fényben ragyogott. Mintha nem is -ember lett volna. Az a tüzes szemű, fekete alak visszaidézte -elmémbe gyermekkorom összes feledésbe merült borzalmait. De ez a -benyomás elmult úgy, a mint támadt. Nem láttam magam előtt mást, -mint egy jelentéktelen furcsa fekete emberi alakot, a ki a -csillagokra bámul s Montgomery így szólt hozzám: Azt hiszem, elég -is volt a beszélgetésből.</p> -<p>Lementünk s kabinom ajtajában jó éjt kivánt. Éjszaka rossz -álmaim voltak. A fogyó hold későn kelt. Kisérteties, bágyadt, fehér -sugarat vetett be kabinomba. A vérebek felébredtek s üvölteni -kezdtek, úgy, hogy csak hajnalfelé aludtam el.</p> -<h2>V.<br /> -A kinek nincs hova mennie.</h2> -<p>Kora reggel – ez volt fölépülésem óta a második, megmentésem óta -a negyedik reggel, – zavaros álmokra, lövöldözésre, ordítozásra -ébredtem, s rekedt kiáltozást hallottam fejem fölött. Megdörzsöltem -szememet s figyelni kezdtem a zajra, egy darabig azt sem tudva, hol -vagyok. Majd csupasz lábak topogását hallottam, sulyos tárgyakat -dobáltak ide-oda, s erős recsegés és lánczcsörgés hangzott. -Éreztem, hogy a hajó hirtelen megfordul. A víz nyögött belé s -tajtékzó sárgás-zöld hullám csapott keresztül kerek kis ablakomon, -<span class="pagenum"><a name="Page_22" id= -"Page_22">-22-</a></span> ott hagyva nyomát az üvegen. Felkapkodtam -ruhámat s a födélzetre mentem.</p> -<p>A mint fölértem a hágcsón, a pirkadó nap piros fényében -ragyogott az égboltozat. A kapitány széles vállát és vörös haját -láttam magam előtt, s vállán keresztül láttam, hogy a szegény puma -szörnyen megrémülve, kis ketrecze fenekén kuporog. – Le velök a -födélzetről, rikoltott a kapitány. Le velök! Azt akarom, hogy hajóm -minél előbb megtisztuljon.</p> -<p>Utamban állt, úgy hogy meg kellett érintenem vállát, hogy a -födélzetre juthassak. Hirtelen visszafordult s pár lépést -tántorogva hátrafelé, meredten rám bámult. Azonnal láttam rajta, -hogy még mindig részeg. – Ohó! szólt bambán s aztán felvillanó -szemmel így folytatta: Nini, hisz ez… ki is ez?</p> -<p>– Prendick, szóltam.</p> -<p>– Ördög vigye Prendicket! – szólt. Elhallgasson, – az a neve. -Elhallgasson úr!</p> -<p>Nem tudtam mit felelni erre a gorombaságra. De a mi most -következett, azt legkevésbbé sem vártam. Kinyujtotta kezét a felé -az átjárás felé, a hol Montgomery állt egy piszkos, kék flanel -ruhába öltözött erőteljes ősz emberrel beszélgetve, a ki csak az -imént jöhetett a fedélzetre. Arra tartson, átkozott. Elhallgasson -úr! Arra tartson! üvöltött a kapitány.</p> -<p>Montgomery és társa visszafordult az üvöltésre.</p> -<p>– Mit kiván? – kérdeztem.</p> -<p>– Azt, hogy arra menjen. Hordja el magát a hajóról hamarosan. -Megtisztítjuk a hajót, az egész átkozott hajót. S önnek sincs -tovább helye rajta.</p> -<p>Elképedve rá bámultam. Majd az jutott eszembe, hogy magam is ezt -kivánom. Valóban <span class="pagenum"><a name="Page_23" id= -"Page_23">-23-</a></span> csak örülhettem rajta, hogy nem kell -tovább is együtt utaznom egyedül ezzel az iszákos duhajkodóval. -Montgomeryhez fordultam.</p> -<p>– Nem vihetem magammal, szólt Montgomery társa határozottan.</p> -<p>– Nem vihet magával! – kiáltottam rémülten. Soha életemben nem -láttam nyiltabb és határozottabb arczot, mint az ősz férfié -volt.</p> -<p>– Hallotta? – kezdtem a kapitányhoz fordulva.</p> -<p>– El a hajóról, szólt a kapitány. Ez a hajó nem fenevadak és -kannibálok számára készült. El kell hagynia a hajót… Ha azok nem -vihetik magukkal, sorsára bízom. De innen távozik. Együtt -barátaival. Végezni akarok örökre ezzel az átkozott szigettel! -Torkig vagyok vele.</p> -<p>– Montgomery! – szóltam könyörögve. Montgomery megránditotta -alsó ajkát s fejével reménytelenül a mellette álló ősz férfi felé -intett, jelezve, hogy nincs hatalmában rajtam segíteni.</p> -<p>– Lesz gondom önre mindjárt – szólt a kapitány.</p> -<p>Most furcsa jelenet következett. Felváltva majd az egyikhez, -majd a másikhoz fordultam könyörögve. Hol az ősz férfit kértem, -szállítson partra, hol a részeg kapitányt, hogy tűrjön meg a hajón. -Sőt a matrózokhoz is könyörögtem. Montgomery egy szót sem szólt, -csak a fejét rázta. – Annyit mondok csak, hogy elhagyja a hajót… -volt a kapitány örökös refrainje… Ördög vigye a törvényt! Hajómon -király vagyok.</p> -<p>Végre, nem tagadhatom el, fenyegetőzni kezdtem. Az idegroham -vakmerővé tett; a hajó hátuljára mentem s komoran belebámultam a -semmiségbe. Ezalatt a matrózok gyorsan haladtak a csomagok és a -ketreczbe zárt állatok kiszállításával. Nagy csónak állt két -felvont vitorlával <span class="pagenum"><a name="Page_24" id= -"Page_24">-24-</a></span> a hajó alatt s a furcsa szállítmányt ebbe -eresztették le. A szigetbelieket, a kik átvették a terheket, nem -láttam, mert a hajó domború oldala elfödte előlem a csónak -derekát.</p> -<p>Montgomery és társa teljességgel nem vettek rólam tudomást. -Azzal voltak elfoglalva, hogy segítettek s igazgatták a terhet -hordó négy-öt matrózt. A kapitány előre ment, nem annyira azért, -hogy segítsen, mint inkább, hogy zavart okozzon. Én hol kétségbe -estem, hol dühös voltam. Olykor-olykor, a mint ott álltam, várva a -bekövetkezendőket, akaratlanul nevetnem kellett nyomorúságomon, -melyet tetézett az, hogy nem is reggeliztem. Az éhség s a -vérkeringés pangása megfosztja az embert minden férfiasságától. -Tisztában voltam vele, hogy nincs erőm sem arra, hogy ellenálljak a -kapitány kegyetlen szándékának, sem arra, hogy rákényszerítsem -magam Montgomeryékra. Rábíztam magam a sorsra, s Montgomery -holmijának áthordása a csónakba egyre tovább folyt, mintha én nem -is lettem volna.</p> -<p>Csakhamar véget is ért a munka s egyszerre alig fejtve ki -ellenállást, a hágcsóhoz vonszoltak. Ekkor vettem észre, mily -furcsa barna képü legények vannak a csónakban Montgomeryval. A -csónak alaposan meg volt rakva s gyorsan távozott a hajótól. Zöld -szinű örvény tátongott alattam s hogy fejjel előre ne zuhanjak, -teljes erőmből hátra vetettem magam. A csónak legénysége gúnyos -ujjongásba tört ki s hallottam, hogy Montgomery rájuk rivallt. S -most a kapitány, a kormányos és egy matróz nekem esett s hátrafelé -kezdett vonszolni a kormánykerékhez. Most láttam csak, hogy a -<i>Lady Vain</i> mentő-csónaka a hajó hátuljához van kötve. Félig -tele volt vizzel s nem volt benne sem evező, sem élelmiszer. Nem -akartam beleereszkedni s arczra vetettem <span class= -"pagenum"><a name="Page_25" id="Page_25">-25-</a></span> magam a -födélzeten. Végre is, mivel a kormányoldalon nem volt hágcsó, -kötélen lebocsátottak a csónakba s kitaszítottak a tengerre.</p> -<p>Az ár lassan elsodort a hajótól. Félig kábultan láttam, hogy -készülődik mindenki a hajón, a mely lassan, de biztosan szélirányba -fordult. A vitorlák lobogtak s a mint a szél beléjök kapott, -dagadoztak s a hajó nemsokára eltünt előlem. Nem fordultam meg, -hogy utána nézzek. Az első pillanatban alig tudtam elhinni azt, a -mi történt. A csónak fenekén hevertem, félájultan, rámeredve az -üres, sima tengerre. Majd tisztán láttam, hogy félig elsülyedve, -újra régi kis börtönömben vagyok. Hátratekintve láttam, hogy a hajó -egyre távolodik tőlem, s a vöröshajú kapitány ott áll a födélzeten -gúnyosan felém mutogatva. Majd a sziget felé fordultam s láttam, -hogy a nagy csónak egyre kisebbedik, közeledve a part felé.</p> -<p>Egyszerre rám szakadt kegyetlen helyzetemnek teljes súlya. Nem -volt mivel elérnem a partot, ha csak az ár véletlenül rá nem hajt. -Még nagyon gyönge voltam első hajótörésem óta. Éhes is voltam, -különben bátrabban viseltem volna sorsomat. Egyszerre csak zokogni -kezdtem, mint valamikor régen, kis gyerek koromban. A könnyek végig -csurogtak arczomon. Kétségbeesésemben belecsaptam öklömmel a csónak -fenekén álló vízbe s neki támaszkodtam vadul a csónak szélének. -Hangosan arra kértem az Istent, engedjen meghalnom minél előbb.</p> -<h2>VI.<br /> -A sötét tekintetü csónakosok.</h2> -<p>A szigetbeliek azonban, látván, hogy csakugyan kidobtak a -hajóból, megszántak. Az ár lassan keletfelé sodort s csavarogva -egyre közelebb <span class="pagenum"><a name="Page_26" id= -"Page_26">-26-</a></span> jutottam a szigethez. Egyszerre csak -görcsös megkönnyebbüléssel azt láttam, hogy a nagy csónak -megfordult s felém közeledik. Nagyon meg volt rakva, s a mint -közeledett, kivettem, hogy Montgomery széles vállú, ősz társa a -csónak hátulján ül a kutyák és nehány láda közé szorulva. Rám -bámúlt mereven, mozdulatlanúl. A fekete arczú nyomorék szintén rám -meredt a csónak szögletéből a puma mellől. Három más ember volt még -a csónakban, furcsa vad ficzkók s a vérebek szüntelenül -vicsorgatták rájuk fogaikat. Montgomery, a ki kormányzott, mellém -irányozta a csónakot s aztán felkelve, csónakom kötelét odakötötte -a nagy csónak kormányrúdjához, hogy így vonjanak magukkal, mert a -nagy csónakban nem volt egy csöpp hely sem.</p> -<p>Ekkorra magamhoz tértem már én is kábultságomból s köszönésére -elég bátran válaszoltam. Mondtam neki, hogy a mentőcsónak csaknem -elsülyed, mire lenyujtott hozzám egy vedret. A mint a kötél -megfeszült a két csónak között, hátrahanyatlottam. S aztán egy -ideig szorgalmasan merítgettem a vizet. Csak később tekintettem fel -újra a csónakban ülőkre. Az ősz férfi még mindig merően engem -nézett, s ha jól láttam, tekintete zavarodottságot árult el. A mint -pillantásaink találkoztak, letekintett a lába közt kuporgó vérebre. -Hatalmas férfi volt, szép homloku s komor ábrázatu volt; de -szempillái fölött meg volt már az aggkort jellemző furcsa -bőrpetyhüdés és szájszögletei elszánt határozottságról tanuskodtak. -Oly halkan beszélt Montgomeryval, hogy nem hallhattam. Majd a három -emberre tekintettem. Furcsa legénység volt. Csak arczukat láttam; -de arczukban volt valami, a mi undort keltett bennem. Merően néztem -rájuk, de ez a benyomás nem szünt meg, bár okát nem tudtam -megállapítani. <span class="pagenum"><a name="Page_27" id= -"Page_27">-27-</a></span> Ugy tetszett, barna bőrüek. Lábszáruk -furcsa módon, valami vékony, piszkos, fehér szövetbe volt burkolva, -lábuk feje, sőt még ujjaik is, ugy be voltak csomagolva, mint néhol -Keleten a nők. Turbán volt fejükön s a turbán alul manószerű arcz -meredt rám. Ragyogó szemük s kiugró alsó állkapczájuk volt. Ritka -fekete hajuk sörényhez hasonlított s a mint ott ültek, azt hittem, -magasabb termetűek valamennyi emberfajnál. Az ősz férfi, a ki jó -hat láb magas volt, ültében egy fejjel alacsonyabbnak látszott -náluk. Később láttam, hogy tulajdonképen nálam sem magasabbak, csak -a törzsük volt rendkivül hosszú, lábuk czombrésze ellenben -tulságosan rövid volt s csodálatosan kicsavarodott. Annyi bizonyos, -hogy mindenképen undok egy csapat volt, s fejük fölött, az első -vitorla alatt, szüntelenül rám meredt annak a férfinak a fekete -arcza, a kinek szeme világított a sötétben.</p> -<p>A mint rájuk néztem, tekintetünk találkozott, s erre egymásután -elkapták előlem szemüket s csak lopva tekintgettek rám. Az ötlött -eszembe, hogy talán nyugtalanítom őket, s figyelmemet a sziget felé -fordítottam, a melyhez egyre jobban közeledtünk.</p> -<p>Lapályos föld volt, a melyet sűrű növényzet borított, nagyrészt -valami előttem ismeretlen pálmaféle. Egyik pontjáról vékony, fehér -gőzcsík kígyózott felfelé rengeteg magasságban pehelytollá -foszladozva. Széles öbölbe jutottunk bele, melyet jobbról-balról -alacsony hegyfok szegélyezett. A part, a melyet sötétszürke fövény -borított, meredek hegygerinczczé emelkedett, hatvan-hetven lábnyira -a tenger színe fölé s tele volt szórva fával és bozóttal. Közepe -táján fölfelé négyszögű tarka kőkerítést láttam, a mely, mint -később megtudtam, korálból és megkövesült lávából épült. A -<span class="pagenum"><a name="Page_28" id= -"Page_28">-28-</a></span> kerítés közepéből két szalmafödél -kukucskált ki. A víz szélén egy álldogáló férfi várakozott ránk. -Mintha mikor még távolabb voltunk, nehány más furcsa teremtményt is -láttam volna a lejtő bozótos sűrűjébe surranni; de közelebb jutva, -nyomuk sem volt. A parton álló férfi közepes nagyságú, fekete -négerarczú lény volt. Széles, csaknem ajknélküli szája volt, -rendkivül sovány karja, hosszú vékony lába és görbe lábszára, s -előre hajló komor arczczal bámult felénk. Úgy volt öltözve, mint -Montgomery és ősz társa, kék vászon kabátba és nadrágba.</p> -<p>A mint közelebb jutottunk, ide-oda kezdett futkosni a parton a -leggroteszkebb mozdulatokkal. Montgomery parancsszavára a csónakban -levő négy ember furcsa, esetlen mozdulattal felugrott s bevonta a -vitorlákat. Montgomery megfordította a csónakot s belekormányozta -egy szűk kis üregbe, a mely a partba volt vájva s épen elég nagy -volt a hosszú csónak befogadására. A parton álló ember erre hozzánk -szaladt. Hallottam, hogy a csónak orra nyikorog a homokban. -Eltaszítottam magam vedremmel a hosszú csónak kormányrúdjától s -leoldva kötelemet, partra szálltam. A három bepólyázott férfi -esetlen mozdulatokkal kimászott a fövényre s nyomban nekilátott a -csónak kiürítésének. Segített nekik a parton álló ember is. A három -beburkolt és össze-vissza kötözgetett csónakosnak különösen a lába -szárain ütődtem meg. Nem voltak merevek, hanem mintha kicsavarták s -aztán rossz helyre illesztették volna vissza őket. A kutyák egyre -morogtak rájuk, rángatva lánczukat, mikor az ősz férfi partra -szállt velök.</p> -<p>A három furcsa ficzkó különös torokhangon társalgott, s az, a ki -a parton várt ránk, mikor a kormányrúd közelében levő csomagokhoz -<span class="pagenum"><a name="Page_29" id= -"Page_29">-29-</a></span> nyultak, izgatottan rájuk rivallt, a mint -gondoltam, valami idegen nyelven. Mintha hangjára emlékeztem volna -valahonnan; de nem jutott eszembe, hol hallottam. Az ősz férfi a -hat ugrándozó kutya között állt s túlharsogva a csaholás zaját, -parancsokat osztogatott. Montgomery rendbe hozván a kormányt, -szintén partra szállt s valamennyien munkához láttak.</p> -<p>Egyszerre csak az ősz férfi hozzám lépett. Olyan – szólt – -mintha ma még nem is reggelizett volna. Apró fekete szeme -csillogott komor szemöldöke alatt. Bocsásson meg érte. Most a mi -vendégünk s kötelességünk gondoskodni kényelméről, bár a mint -tudja, nem mi hívtuk. Élesen arczomba nézett. Montgomery azt -mondja, hogy ön, Prendick úr, művelt ember, ért a tudományhoz. -Mivel foglalkozott?</p> -<p>Elmondtam neki, hogy nehány évet töltöttem a londoni egyetemen s -Huxley vezetésével biologiai kutatásokat végeztem. Erre felhúzta -kissé szemöldökét. – Ez változtat a dolgon némileg Prendick úr, -szólt kissé több tisztelettel. Mi tudniillik véletlenül magunk is -biologusok vagyunk. Legalább én meg Montgomery azok vagyunk. Szemét -a fehérbe burkolt emberekre fordította, a kik szorgalmasan -vonszolták a pumát hengereken a falszegte udvar felé. Aztán, hogy -mikor távozhatik a szigetről, azt nem tudom. Kivül esünk valamennyi -közlekedési vonalon. Egy évben ha egyszer látunk hajót.</p> -<p>Hirtelen ott hagyott, felfelé ment a parton, el a kis csoport -mellett s azt hiszem belépett a kerítésen. A másik két ember -Montgomeryval halomba rakta a kisebb csomagokat egy alacsony -kerekes targonczára. A láma a nyúlládákkal még a csónakon volt. A -mint a targoncza megtelt, a három ember neki feküdt s tolni kezdte -fölfelé <span class="pagenum"><a name="Page_30" id= -"Page_30">-30-</a></span> a vagy egy tonnás terhet a puma után. -Majd Montgomery ott hagyva a másik kettőt, visszatért hozzám s -kezet nyujtott.</p> -<p>– Örülök, szólt, hogy igy történt.</p> -<p>– Másodszor is ön mentette meg életemet.</p> -<p>– Az még nem bizonyos. Ez a sziget ördöngös egy hely ám, azt -előre mondom. Az ön helyében nagyon meggondoltam volna, rálépjek-e. -Ő… elhallgatott s meglátszott rajta, hogy elnyelte, a mit mondani -akart. Majd így folytatta:</p> -<p>– Segitsen, kérem, kihozni a nyúlakat.</p> -<p>A nyulakkal nagyon egyszerűen bánt el. Begázoltam vele a -csónakhoz s az egyik ládát kiczipeltük a partra. Ide érve, -kinyitotta a láda ajtaját s egyik sarkára fordítván a ládát, eleven -tartalmát kiszórta a földre. A nyulak kapálódzva egymás tetejére -potyogtak belőle. Majd tapsolt egyet, s a tizenöt-húsz nyúl -szétszaladt szökdelve a parton. – Gyarapodjatok és sokasodjatok, -barátaim, kiáltott utánuk Montgomery. Töltsétek meg a szigetet. -Húsotoknak eddigelé nagy híját éreztük.</p> -<p>Mialatt a szanaszét futó nyulakat nézegettem, az ősz férfi -visszatért, kezében pálinkásüveggel s nehány darab -kétszersülttel.</p> -<p>– Egy kis harapni valót hoztam, Prendick, szólt -barátságosan.</p> -<p>Minden teketória nélkül neki estem a kétszersültnek, mialatt -Montgomery és ősz társa egy újabb csoport nyulat partra -szabadított. Három nagy ládát azonban felvittek a házba a pumával -együtt. A pálinkához nem nyultam, mert születésem óta tartózkodtam -a szeszes italtól. <span class="pagenum"><a name="Page_31" id= -"Page_31">-31-</a></span></p> -<h2>VII.<br /> -A bezárt ajtó.</h2> -<p>Érthető, hogy eleinte minden oly különös volt körülöttem s -helyzetem oly váratlan viszontagságok eredménye volt, hogy -egyik-másik dolog fokozottabb furcsaságát nem vettem észre. Felfelé -ballagtam a lárma után. Montgomery csakhamar utánam sietett, s arra -kért, hogy ne lépjek be a kőkeritésen. Ekkor láttam csak, hogy a -puma a ketreczben és a telerakott targoncza is kivül volt letéve az -elkerített négyszögű tér bejárása előtt.</p> -<p>Visszafordulva láttam, hogy a csónakban nem volt már semmi s az -ősz férfi nyomunkban ballagott. Hozzánk érve, így szólt -Montgomeryhoz:</p> -<p>– S most ennek a hivatlan vendégnek a problemáját kell -megoldanunk. Mit tegyünk vele?</p> -<p>– Tudós ember, szólt Montgomery.</p> -<p>– Alig várom már, hogy ujra munkába foghassak – ezzel az új -anyaggal, szólt az ősz férfi a kerités felé intve, miközben szeme -felragyogott.</p> -<p>– Magam is azt hiszem, felelt rá Montgomery bizalmaskodva.</p> -<p>– Nincs időnk rá, hogy új kunyhót építsünk számára, s az is -bizonyos, hogy most még nem avathatjuk be titkunkba.</p> -<p>– Magam is ezen törtem a fejem, szólt Montgomery. Az én -szobámnak külső ajtaja van…</p> -<p>– Ez jó lesz, szólt az ősz férfi gyorsan, Montgomeryre tekintve, -s megindultunk mind a hárman a kerítés felé.</p> -<p>– Sajnálom, Prendick úr, hogy titkolóznom kell ön előtt, de -tudja, hogy hivatlan vendég. Kis telepünk titkot rejteget. Nem -valami ijesztő titkot <span class="pagenum"><a name="Page_32" id= -"Page_32">-32-</a></span> egészséges emberre nézve. De most – a míg -nem ismerjük önt…</p> -<p>– Mindenesetre, feleltem rá; bolond volnék, ha sértene -bizalmatlanságuk.</p> -<p>A főbejáraton mentünk keresztül; erős, megvasalt, záros fakapu -volt. Mögötte egy ajtót láttam. Az ősz férfi kivett piszkos kék -kabátjából egy kulcscsomót, kinyitotta az ajtót és belépett rajta. -Kulcsai s az egész hely bonyolult bejárása különös benyomást -gyakoroltak rám. Nyomában egyszerű, de kényelmesen bútorozott kis -szobába jutottam, melynek félig nyitva lévő belső ajtaja kikövezett -udvarba nyílt. Ezt a belső ajtót Montgomery hirtelen betette. A -szoba egyik sarkában függő ágy volt s egyetlen üvegezetlen -vasrácsos ablaka a tengerre tekintett. Ezt a szobát szánták -lakásomúl; a belső ajtót az ősz férfi, mint megjegyezte, számítva -minden eshetőségre, kivülről be szándékozott zárni. Figyelmeztetett -egy kényelmes támlásszékre az ablak mellett s egy csomó régi -könyvre, sebészi munkák és latin meg görög auktorok gyüjteményére, -a mely a függő ágy közelében állványra volt rakva. A külső ajtón -távozott a szobából, bizonyára azért, hogy az udvarra nyíló ajtót -ne kelljen még egyszer kinyitnia.</p> -<p>– Rendesen itt szoktunk enni, szólt Montgomery, s aztán, mintha -eszébe jutott volna valami, az ősz férfi után sietett. – Moreau! -hallottam, a mint kiáltott, s ha jól emlékszem, ez a név az első -pillanatban nem tett rám semmi benyomást. De később, a mint a -könyveket kezdtem nézegetni, ez a kérdés nyomult elmémbe: hol -hallottam már ezt a nevet, Moreau? Leültem az ablak elé s előszedve -a kétszersült-maradványt, pompás étvágygyal falatoztam.</p> -<p>Moreau?</p> -<p>Az ablakon keresztül láttam, a mint az egyik <span class= -"pagenum"><a name="Page_33" id="Page_33">-33-</a></span> furcsa, -fehérruhás ember nehéz ládát czipel a part mentén. Egyszerre az -ablakráma elfödte szemem elöl. Majd hallottam, hogy valaki kulcsot -illeszt mögöttem a zárba s bezárja a belső ajtót. Nemsokára a zárt -ajtón keresztül a vérebek lármáját hallottam; nem ugattak, hanem -különös módon szaglásztak és morogtak. Ide-oda topogtak s -Montgomery csendesítette őket.</p> -<p>Nézegetve szobám tartalmát, egyre azon tünődtem, miféle -bonyolult titka lehet ennek a két férfinak, s honnan ismerem Moreau -nevét. De az ember emlékezete oly különös, hogy ezt a nevet, a -melyet a maga környezetében bizonyára jól ismertem, sehogysem -tudtam eszembe visszaidézni. Majd ujra arra a végtelenül furcsa, -alaktalan, fehérbe burkolt férfira tévedt gondolatom, a ki a parton -különös esetlen mozdulatokkal vonszolta a ládát. Eszembe jutott, -hogy ezek közül az emberek közül egyik sem szólt hozzám, bár -valamennyi folytonosan rám-rám tekintgetett lopva úgy, a hogy -romlatlan, nyílt tekintetű vadembereknél még sohasem tapasztaltam. -Nyelvükön is csodálkoztam. Mindannyian nagyon hallgatagok voltak, s -ha beszéltek, soha egy-két szónál többet nem szóltak. Mi volt -velök? Majd eszembe jutott Montgomery furcsa kisérőjének a -szeme.</p> -<p>Épen erre gondoltam, mikor egyszerre belépett. Fehérbe volt -öltözve s kis fatálczán kávét és főzeléket hozott. Alig tudtam -megállni, hogy borzongva hátrább ne ugorjam, a mint szeretetreméltó -meghajlással letette elém az asztalra a tálczát. Egyszerre szinte -megdermedtem. Erős, fekete fürtei alatt megláttam a fülét! Hegyes -füle volt, s puha barna szőr födte!</p> -<p>– Reggelijét hoztam, uram, szólott. Szótlanul szeme közé néztem. -Megfordult s az ajtó felé ment, féloldalt vissza-vissza pillantva -rám. Követtem <span class="pagenum"><a name="Page_34" id= -"Page_34">-34-</a></span> szememmel, s e közben önkénytelenül -eszembe ötlött egy mondat; <i>Moreau borza</i>… Ez volt az? Nem! -Tiz esztendővel kellett visszaugranom. <i>Moreau borzalmai!</i> Ez -a mondat ide-oda kóválygott elmémben egy pillanatig, majd egyszerre -vörösbetük villantak fel emlékemben, a melyeket egy kis bőrszínű, -hátborzongató röpiraton olvastam volt. Tisztán kezdtem emlékezni -mindenre, Gyerek voltam még, s Moreau ötvenes éveiben lehetett. -Kiváló, mesteri physiologus volt, a kit jól ismertek tudományos -körökben rendkívüli képzelő tehetségéről s kutatásainak kiméletlen -egyenességéről. Ugyanaz a Moreau volt-e ez? A vérömlesztés kapcsán -csodálatos eredményeket ért el, s a beteges elváltozások -kezeléséhez kiválóan értett. Majd hirtelen véget ért pályafutása. -Kénytelen volt távozni Angliából. Egy ujságíró asszisztens képében -beférközött laboratoriumába azzal a szándékkal, hogy szenzácziós -leleplezéseket tegyen; s egy botrányos eset révén, a mely -valószinüleg nem a véletlen műve volt, kegyetlen röpirata hírhedtté -vált. Aznap, mikor a röpirat megjelent, elszabadult Moreau házából -egy megcsonkított, félig lenyúzott kutya.</p> -<p>Ugorka szezon volt épen s egy tekintélyes kiadó, az álasszistens -nagybátyja, a nemzet lelkiismeretére hivatkozott. Nem először -történt, hogy ez a lelkiismeret fellázadt a tudományos kutatás -módszerei ellen. Moreaut egyszerűen kimarták az országból. Lehet, -hogy megérdemelte; de emlékszem, mily szégyenletesen cserben hagyta -őt tudós társainak nagy testülete. Bizonyos, hogy az ujságíró -röpirata szerint néhány kisérlete megdöbbentően kegyetlen volt. -Talán kutatásainak feladása árán megvásárolhatta volna társadalmi -békéjét; de mint a legtöbb olyan ember, a kit a tudományos -búvárkodás bűvössége hatalmába kerített, <span class= -"pagenum"><a name="Page_35" id="Page_35">-35-</a></span> nem -engedett. Nőtelen volt s nem kellett csak a saját érdekeivel -törődnie…</p> -<p>Meg voltam győződve róla, hogy a két ember azonos. Minden jel -erre mutatott. Kezdtem érteni, mire való volt a puma és a többi -állat; s furcsa szagot éreztem a levegőben, a melyet eddigelé nem -vettem észre. Az operáló terem antiszeptikus szaga volt. Hallottam -a falon keresztül a puma morgását s az egyik eb úgy orditott, -mintha megverték volna. De végre is a vivisectióban nem volt semmi -olyas, a mit különösen tudományos ember előtt titkolni kellett -volna. S egyszerre hirtelen gondolatugrással eszembe jutott ujra -Montgomery kisérőjének hegyes füle és világító szeme. Kibámultam -magam elé a zöld tengerre, borzongva a hűs parti szellőben, s az -utolsó pár nap élményei egymást űzték elmémben.</p> -<p>Mit jelentett mindez? A gondosan elzárt épület ezen az -elhagyatott szigeten, a hirhedt vivisector, s ezek a nyomorék, -eltorzított emberek?…</p> -<h2>VIII.<br /> -Az ordító puma.</h2> -<p>Montgomery belépése félbeszakította rejtelmes, gyanakvó -tünődésemet. Együtt jött vele furcsa kisérője is, kenyeret, -főzeléket, egyéb harapni valót, egy palaczk whiskyt, egy korsó -vizet, három poharat és késeket hozva magával fatálczán. -Rápillantottam futólag erre a különös teremtményre, s láttam, hogy -furcsa, nyugtalan szeme egyre rajtam pihen. Montgomery -kijelentette, hogy együtt ebédel velem, s hogy Moreau nem jön, mert -nagyon el van foglalva.</p> -<p>– Moreau! válaszoltam, ezt a nevet ismerem. <span class= -"pagenum"><a name="Page_36" id="Page_36">-36-</a></span></p> -<p>– Ördögbe is! kiáltott Montgomery. Mekkora szamárság volt tőlem, -hogy említettem. Gondolhattam volna. De legalább sejteti önnel -titkunk természetét. Iszik whiskyt?</p> -<p>– Köszönöm, nem. Sohasem iszom.</p> -<p>– Bár én is azt mondhatnám. De eső után késő a köpönyeg. Ez az -átkozott ital oka annak, hogy itt vagyok. És meg egy különös ködös -éjszaka. Boldog voltam, mikor Moreau felajánlta, hogy magával visz. -Furcsa história…</p> -<p>– Montgomery, szóltam hirtelen, a mint a külső ajtó becsukódott, -mért van az ön legényének hegyes füle?</p> -<p>– Mi az ördög! szólt tele szájjal. Egy darabig rám bámult, majd -ismételte szavaimat: – Hegyes füle?</p> -<p>– Hegyes, szóltam oly nyugodtan, a mint telt tőlem, -visszafojtott lélekzettel; s finom fekete szőr borítja.</p> -<p>Elgondolkozva felhajtott egy pohár whiskyt s így szólt:</p> -<p>– Azt hittem, hogy a haja elfödi füleit.</p> -<p>– Akkor láttam, mikor lehajolt, hogy asztalomra tegye a -beküldött kávét. És szeme ragyog a sötétben.</p> -<p>Ekkorra magához tért már Montgomery első meglepetéséből. Mindig -gondoltam, szólt fontoskodva, hogy van valami baja a fülével, mert -láttam, hogy rejtegeti… – Milyen volt a füle?</p> -<p>Észrevettem rajta, hogy tudatlanságát színleli. De azt nem -mondhattam a szemébe, hogy hazudik. Igy szóltam hát:</p> -<p>– Hegyes, keskeny és szőrös. Tisztán láttam. De különben sem -láttam furcsább teremtményt életemben.</p> -<p>Az udvarról éles, rekedt kiáltás hallatszott. <span class= -"pagenum"><a name="Page_37" id="Page_37">-37-</a></span> Öblös -mélysége a pumára vallott. Láttam, hogy Montgomery zavarban -van.</p> -<p>– Igazán? kérdezte.</p> -<p>– Hol szedte föl az istenadtát?</p> -<p>– San Franciskóban… Ocsmány féreg, az bizonyos, s e mellett -félkegyelmű. Nem is emlékszem már tisztán, hová való. De nagyon -megszoktam. Megszoktuk mind a ketten. Milyen benyomást tesz -önre?</p> -<p>– Természetelleneset, szóltam. Van benne valami… Ne gondolja, -hogy képzelődöm, de valahányszor közel ér hozzám, mintha -beszennyezne, s megfeszül minden izmom. Mintha az ördög -érintene.</p> -<p>– Sejtelmem sem volt róla. A kétárboczos legénysége is bizonyára -így volt vele… Hogy bántak szegény ördöggel… Hiszen látta, mit -csinált vele a kapitány?</p> -<p>Egyszerre csak ujra felordított a puma, most sokkal -fájdalmasabban. Montgomery szitkozódott magában. Elhatároztam, hogy -szólok mindjárt a parti emberekről is. De a szegény állat egész -sereg rövid, éles kiáltást hallatott.</p> -<p>– És parti embereik – kérdeztem – mi fajtából valók?</p> -<p>– Pompás ficzkók. Vagy nem? – szólt elszórakozva, majd a mint a -puma ujra élesen felordított, összeránczolta a homlokát. Nem -szóltam többet. Ordítás hallatszott ujra, borzalmasabb, mint az -előbbiek. Rám vetette tompa, szürke szemét, aztán ujra felhajtott -egy pohárral a whiskyből. Az alkoholra akarta terelni a beszédet s -elmondta, hogy ezzel mentette meg az életemet. De én csak odavetve -felelgettem neki. Nemsokára véget ért az ebéd, a hegyes fülű -szörnyeteg lehordta az asztalt s Montgomery ujra egyedül hagyott a -szobában. Az egész idő alatt láttam rajta, <span class= -"pagenum"><a name="Page_38" id="Page_38">-38-</a></span> hogy -palástolni igyekszik, mennyire felizgatja a puma ordítása. -Idegességére hivatkozott, mikor kiment a szobából.</p> -<p>Magamon is tapasztaltam, hogy a kiáltásoknak nagyon izgató -hatásuk volt. S mélységük és erejük egyre nőtt, a mint a délután -múlt. Eleinte csak kínosan hatottak rám; de szüntelen ismétlődésük -végre kihozott a sodromból. Félredobtam a kis kötet Horatiust, a -mit olvasgattam, s elkezdtem öklömet szorongatni, ajkamat -harapdálni, s fel-alá járni a szobában. Majd befogtam újjaimmal a -fülemet, de az ordítások egyre jobban izgattak s végül annyira -kezdtek gyötörni, hogy nem állhattam ki tovább ebben a szomszédos -szobában. Kimentem az ajtón a késő délután altató melegére s -elhaladva a főbejárat előtt, a mely be volt már csukva, megkerültem -a fal szögletét.</p> -<p>Az ordítás egyre hangosabb lett. Mintha a világ összes kínja -benne lett volna ebben a hangban. De azért azt hiszem, ha tudtam -volna, hogy ennyi kín van a szomszéd szobában, azonban nem hallom, -nyugodtan viseltem volna. A szánalom csak akkor nyugtalanító, ha a -szenvedés hangot talál s megrázza idegeinket. Bár ragyogó -napfényben jártam s a fák zöld legyezői szeliden lengedeztek a lágy -tengeri szellőben, a világ zűrzavaros volt, tele fekete és vörös -káprázattal, mig jó messze el nem kerültem a tarka falú háztól.</p> -<h2>IX.<br /> -Az erdő réme.</h2> -<p>Neki vágtam a ház mögött levő emelkedés bozótjának, s nem -törődve vele, hová jutok, áthaladtam egy csomó meredek törzsű fa -árnyas <span class="pagenum"><a name="Page_39" id= -"Page_39">-39-</a></span> sürűjén és nemsokára átjutottam -valahogyan az emelkedés tulsó oldalára. Lefelé haladva, kis patakot -pillantottam meg, a mely szűk völgyön futott keresztül. Megálltam -és hallgatóztam. A távolság, a melyet megtettem, vagy a közbeeső -sűrűség eltompított minden hangot, a mely a zárt udvarból -eredhetett. A levegő csendes volt. Hirtelen zörejjel egy nyúl -bukkant föl előttem, fölfelé futva a lejtőn. Nem tudtam, mitévő -legyek, végre is leültem az árnyék szélén.</p> -<p>Kellemes helyre jutottam. A patakot elfödte a partok buja -növényzete, csak egy helyütt láttam csillámló vizéből egy -háromszögletü foltot. Túl rajta kékes ködön keresztül bokrok és fák -tömkelegét láttam a ráborúló ragyogó kék égboltozattal. Itt-ott -fehér és piros virágcsomó tarkállott. Egy darabig elmerültem a táj -szemléletébe, majd ujra Montgomery különös emberére tévedtek -gondolataim. De ahhoz nagyon meleg volt, hogy erősen gondolkozzam s -nemsokára szunnyadozó félálom fogott el.</p> -<p>Ebből, nem tudom mennyi idő múlva, valami zörej riasztott föl, a -mely a patak tulsó oldalán levő zöld sürűségből hallatszott. Egy -pillanatig nem láttam egyebet a haraszt és a fű mozgásánál. Majd -egyszerre felbukkant valami a patak partján; első tekintetre nem -tudtam megkülönböztetni, micsoda. Lehajtotta fejét s inni kezdett. -Ekkor már láttam, hogy ember, a ki négykézláb jár, mint valami -állat.</p> -<p>Kékes ruha volt rajta, rézszinű bőre és fekete haja volt. Ugy -látszott, hogy valami groteszk csúnyaság közös vonása volt -valamennyi szigetlakónak. Hallottam, a mint ivás közben ajkával -szörpölte a vizet.</p> -<p>Előre hajoltam, hogy jobban lássam s e közben egy darab láva -levált kezem alól s legurult <span class="pagenum"><a name= -"Page_40" id="Page_40">-40-</a></span> a lejtőn. A zörejre, mint a -kit bűnön értek, feltekintett s pillantásunk találkozott. Hirtelen -két lábra tápászkodott s kurta kezével száját törülgetve, rám -nézett. Lába alig volt fél oly hosszu, mint törzse. Körülbelül egy -perczig egymásra bámultunk meghökkenve. Majd nehányszor -visszatekintve rám, eltünt jobbra tőlem a bokrok között s az -összecsapodó lombok zaja lassan elhalt mögötte, a mint távolodott. -Régen eltünt már s én még mindig ülve maradtam, abba az irányba -bámulva, a merre eltünni láttam. Álomra hajló nyugalmamnak vége -lett.</p> -<p>Felriasztott hátam mögött valami nesz s hirtelen megfordulva -láttam, hogy egy tengeri nyúl fut a lejtőn fölfelé.</p> -<p>Talpra ugrottam.</p> -<p>Ennek a groteszk félvadszerű teremtménynek a megjelenése -egyszerre benépesítette számomra a délután csöndjét. Egyre -idegesebben nézegettem körül s bántott, hogy fegyvertelen vagyok. -Majd arra gondoltam, hogy az az ember, a kit az imént láttam, fel -volt öltözve, nem volt meztelen, mint a vadember szokott lenni s -iparkodtam meggyőzni magamat, hogy valószinüleg békés hajlamú lény -volt s csak viselkedésének esetlen vadsága sejttette velem az -ellenkezőt.</p> -<p>De megjelenése azért nagyon megzavart. Elindultam balra a lejtő -hosszában, ide-oda tekintgetve szüntelenül a merev fatörzsek -között. Mért jár egy ember négykézláb s mért iszik pohár nélkül? -Egyszerre csak ujra állati nyöszörgést hallottam, s mivel azt -hittem, hogy a pumát hallom, megfordultam s a hanggal -homlokegyenest ellenkező irányban folytattam utamat. Lejutottam a -patakhoz s keresztül lépve rajta, a túlsó part bokrai között -haladtam tovább.</p> -<p>Egyszerre élénk biborszínű foltot vettem <span class= -"pagenum"><a name="Page_41" id="Page_41">-41-</a></span> észre a -földön. Lehajoltam s láttam, hogy leveles folyondárhoz hasonló, -különös szétágazó, ránczos gombaféle volt, a mely érintésemre -nyálkásan szétomlott. S ekkor buja harasztbokrozat árnyában -kellemetlen leletre bukkantam, egy élettelen nyúl testére, a mely -meleg volt még s tele volt csillogó legyekkel. Feje szét volt -harapva. A vértócsa láttára visszahökkentem. Köröskörül nyoma sem -volt más erőszakosságnak. Mintha hirtelenében ragadták és ölték -volna meg. A mint rámeredtem a kis szőrös testre, az a félelem, a -melyet a patakból ivó férfi emberietlen arcza keltett volt bennem, -egyre növekedett. Kezdtem elképzelni, mily veszedelmes dolog -kóborlásom ezek közt az ismeretlen lények között. A sürűség szinte -megváltozott körülöttem. Minden árnyék leselkedő rémmé vált, minden -neszt fenyegetésnek képzeltem. Mintha csupa láthatatlan ellenség -környezett volna.</p> -<p>Elhatároztam, hogy visszatérek a parti házba. Hirtelen -megfordultam s vad erőszakossággal, szinte őrülten, a bokrok közt -törtem magamnak utat, óvakodva, hogy valahogy tisztás térre ne -jussak megint.</p> -<p>Épen idejében álltam meg egy kis tisztás előtt, a melyet egy -lezuhant fa vágott az erdőben. Uj sarjak kezdtek már fejlődni, -küzködve a megüresedett helyért s túl a tisztáson újra sűrüséggé -zárult a meredek fatörzsek, az egybefonódó folyondárok és a -szétágazó gombák tömkelege. Szemben velem, nem véve észre -közeledésemet, három groteszk emberi alak kuporgott egy lezuhant -hatalmas fa gombával borított romladékán. Az egyikük nő volt, a -másik kettő férfi. Meztelenek voltak, csak ágyékuk táját burkolta -skárlátpiros szövet; bőrük sötétes pirosasbarna színű volt, a -milyen szinű vadembert még soha életemben <span class= -"pagenum"><a name="Page_42" id="Page_42">-42-</a></span> nem -láttam. Elhizott, állnélküli arczuk volt, homlokuk hátralapult s -fejüket ritkás tüskés haj borította. Sosem láttam még ily -vadállatias külsejü teremtményeket.</p> -<p>Beszélgettek, vagy legalább az egyik férfi beszélt a másik -kettőhöz s mind a hárman annyira el voltak merülve, hogy -közeledésem neszét nem hallották. Felső testüket ide-oda -himbálgatták. Tisztán megkülönböztettem a vastag, mély hangokat; de -a beszédből egy szót sem voltam képes megérteni. Ugy látszott, hogy -az, a ki beszélt, valami bonyolult zagyvaságot ismételgetett. -Nemsokára élesebb lett a hangja s kezét kiterjesztve, -felegyenesedett.</p> -<p>Erre kezüket kiterjesztve, felállt a másik kettő is és hármasban -dudolgatva ritmikusan ide-oda himbálódzott testük. Ekkor láttam, -mily rendkivül kurta lábszáruk van s mily sovány, esetlen a lábuk -feje. Elkezdtek lassan körbe forgolódni, felemelve s letoppantva -lábukat s lóbálva karjukat. Ritmikus motyogásuk éneklésbe csapott -át, amelynek a refrainje valami <i>Alúla</i> vagy <i>Balúla</i> szó -volt. Szemük ragyogott s undok arczukon furcsa gyönyörérzet -tükröződött. Ajaktalan szájukon nyál csordult ki.</p> -<p>Egyszerre, a mint elnéztem érthetetlen, groteszk mozdulataikat, -hirtelen tisztán láttam, mi volt az, a min megütődtem, a mi -állandóan a legszélsőbb idegenszerűség s egyben a legkülönösebb -ismert dolog ellentétes benyomását gyakorolta rám. Ez a három, -rejtelmes dolgokat űző teremtmény alakjára nézve ember volt, de e -mellett különös módon meg volt bennök valami ismerős állat minden -sajátsága is. Bár emberi formájuk volt s rongyszövet volt rajtuk, -mozdulataikban, viselkedésükben, egész lényükben volt valami -félreérthetetlen állati jelleg, a mi ellenállhatatlanúl a -sertéseket juttatta eszembe. <span class="pagenum"><a name= -"Page_43" id="Page_43">-43-</a></span></p> -<p>Elképedtem erre a csodálatos megfigyelésre s borzalmas kérdések -raja rohanta meg elmémet. Elkezdtek egymásután kiáltozva, röfögve -ugrándozni. Egyszerre az egyik elcsúszott s egy pillanatra négy -lábra ereszkedett. Bár tüstént felállt, e szörnyetegek állati -valójának ez a pillanatnyi megnyilatkozása eleget mondott.</p> -<p>Megfordultam oly nesztelenűl, a mint csak tellett tőlem s -időnként meg-megdermedve azon való félelmemben, hogy valami recsegő -ág vagy mozduló lomb elárul, visszatörekedtem a bokrok közé. Jó -időbe beletartott, mire ujra bátrabban mertem mozogni.</p> -<p>Eleinte azon voltam csak, hogy minél messzebb kerüljek ezektől -az ocsmány teremtésektől s jóformán észre sem vettem, hogy -időközben rendes gyalogösvényre jutottam a bokrok között. Majd -gyorsan átsietve egy kis tisztáson, kellemetlen meglepetésemre a -fák között, két esetlen lábat pillantottam meg, a mely vagy -harmincz yardnyira tőlem, nesztelen léptekkel párhuzamosan haladt -velem. A lábakhoz tartozó felső testet és fejet elfödte előlem a -sűrű folyondár. Hirtelen megálltam, azt remélve, hogy ez a lény nem -vett észre. Velem együtt megállt a két láb is. A mily ideges -voltam, alig tudtam megállni, hogy hanyatt-homlok futásnak ne -eredjek.</p> -<p>Majd erősebben odatekintve az ág-bog közé, ráismertem annak a -lénynek a fejére és a testére, a kit inni láttam. Felém fordította -fejét. A mint a fák árnyékából rám tekintett, szeme zöldes fényben -villogott. Ez a félig világló szín eltünt, amint ujra elfordította -fejét. Egy pillanatig mozdulatlanúl állt, majd nesztelen léptekkel -futni kezdett a zöld sürűségben. A következő pillanatban eltünt -előlem a bokrok között. Nem láttam, de azért éreztem, hogy ujra -megállt és engem néz. <span class="pagenum"><a name="Page_44" id= -"Page_44">-44-</a></span></p> -<p>Vajjon mi volt? Ember vagy állat? Mi dolga volt velem? Nem volt -nálam fegyver, még botom sem volt. A futás őrültség lett volna. -Bizonyos, hogy az a valami, akármi volt, nem mert megtámadni. -Összeszorítva fogaimat, egyenesen feléje indultam. Vigyáztam, hogy -félelmemet, a mely szinte megdermesztett, el ne áruljam. -Keresztülnyomultam egy csomó magas, fehérvirágos bokron s ott -láttam magam előtt húsz yardnyi távolságban. Oldalvást -visszatekintett rám s láttam, hogy nem tudja, mit csináljon.</p> -<p>Egy-két lépéssel közeledtem hozzá, folyton merően a szeme közé -nézve.</p> -<p>– Ki vagy? – kiáltottam rá.</p> -<p>Megpróbált a szemem közé nézni.</p> -<p>Majd egyszerre így szólt: Senki! s megfordulva eliramodott a -bozóton keresztül. Távolabb visszafordult s rámbámúlt megint. Szeme -kiragyogott a fák félhomályából.</p> -<p>Bátorságom inamba szállt; de éreztem, hogy egyetlen reményem a -merészség s ezért folytonosan közeledtem feléje. Ujra hátat -fordított s eltünt a sötétben. Mintha még egyszer visszavillant -volna rám a szeme s aztán nem láttam többé.</p> -<p>Most kezdtem csak elképzelni, mi minden történhetik velem, ha -beáll az este. A nap pár perczczel előbb tért nyugovóra, a tropikus -égöv gyorsan beálló szürkülete kezdett már jelentkezni keleten s -fejem körül karikázni kezdett nesztelenül az első portyázó moly. Ha -nem akartam az éjszakát ott tölteni a titokzatos erdő ismeretlen -veszedelmei között, sietnem kellett vissza az elkerített -épülethez.</p> -<p>Az a gondolat, hogy visszatérjek abba a kínlakta menedékbe, -végtelenül kellemetlen volt; de még kellemetlenebb volt az a másik, -hogy rám szakad a szabadban a sötétség s mindaz, a <span class= -"pagenum"><a name="Page_45" id="Page_45">-45-</a></span> mit a -sötétség magában rejt. Még egy pillantást vetettem a kékes -árnyékra, a mely elnyelte azt a furcsa teremtést, s aztán -megindultam le a lejtőn a patak felé, azt hivén, hogy abban az -irányban haladok visszafelé, a merről ide jöttem.</p> -<p>Gyorsan lépkedtem, belezavarodva mindabba, a mit tapasztaltam, s -nemsokára tisztás helyre értem az elszórt fák között. Az a -színtelen világosság, a mely a nap nyugtát követi, gyorsan -enyészett. A kék égbolt fejem fölött hirtelen mélyebb színt öltött -s apró csillagok fénye tört keresztül a félhomályon. A fák közei, a -távolabbi növényzet hézagai, a melyek a napfényben ködös kékségnek -látszottak, feketeségre váltak s megteltek titokzatossággal.</p> -<p>Folytattam utamat. A színváltozat eltünt a világból, a fák -csúcsai koromsötéten meredeztek a világló kék égbolt felé s a -facsúcsok határvonalán alúl minden alaktalan feketeségbe olvadt -össze. Csakhamar ritkulni kezdtek a fák s a bozótos bokrok egyre -szaporodtak. Majd fehér fövénynyel borított puszta térségre értem, -a melyen túl újra sűrű bokrok terjedtek szét.</p> -<p>Jobbra tőlem folyton gyötört valami gyönge nesz. Eleinte azt -hittem, hogy képzelődöm, mert valahányszor megálltam, -elcsendesedett minden, kivéve a lombok közt susogó esti szellőt. De -a mint folytattam utamat, lépteimnek mintha viszhangja támadt -volna.</p> -<p>Elfordultam a sürűségtől, a szabadabb térség felé tartva s azon -voltam, hogy hirtelen meg-megfordulva meglepjem a nyomomban járó -lényt, ha csakugyan volt a nyomomban valaki. Nem láttam semmit, de -azért egyre erősebb lett bennem az a tudat, hogy van valaki a -közelemben. Meggyorsítottam lépteimet s nemsokára kis emelkedéshez -értem. Átmentem rajta s gyorsan megfordulva <span class= -"pagenum"><a name="Page_46" id="Page_46">-46-</a></span> a tulsó -oldaláról merően visszanéztem rá. Fekete körvonalai éles -ellentétben voltak a sötétlő égboltozattal.</p> -<p>Nemsokára alaktalan tömeg bukkant föl a magaslaton s utána -rögtön eltünt újra. Most már bizonyos voltam benne, hogy rézbőrű -ellenfelem lopódzik utánam. Párosult ezzel egy másik kellemetlenség -is. Észrevettem, hogy utat tévesztettem.</p> -<p>Egy darabig teljesen megzavarodva, tovább siettem, nyomomban a -rejtelmes üldözővel. Bármi volt, vagy nem volt bátorsága arra, hogy -megtámadjon, vagy kedvező alkalomra lesett. A nyílt térség felé -iparkodtam. Időnként megfordultam és hallgatóztam; nemsokára -félig-meddig azt kezdtem hinni, hogy üldözőm abbahagyta a -vadászatot, vagy talán nem is volt egyéb, mint megzavarodott -képzelődésem szüleménye. Egyszerre hallottam a tenger zúgását. -Csaknem futásra gyorsítottam lépteimet s rögtön rá hallottam, hogy -megbotlott valaki a hátam mögött.</p> -<p>Hirtelen megfordultam s rámeredtem az egymásba olvadó fákra. -Fekete árny ugrosott egyik fától a másikig. Megdermedve figyeltem, -de nem hallottam mást, csak fülem vérének lüktetését. Azt -gondoltam, hogy idegzetem megzsibbadt s hogy képzelődésem játszott -velem. Elszántan ujra a tenger zúgása felé fordultam.</p> -<p>Egy-két pillanat mulva a fák megritkultak s alacsony puszta -földnyelven találtam magamat, a mely belenyúlt a sötét vízbe. -Tiszta, nyugodt éjszaka volt s az egyre szaporodó csillagok képe -rezegve tükröződött a tenger nyugodt ölében. Nyugaton a zódiacus -fény belevegyült az esti csillag sárga ragyogásába. A part kelet -felé távolodott tőlem, nyugat felé pedig eltakarta a hegyfok -gerincze. Egyszerre visszaemlékeztem rá, hogy Moreau partja -nyugatra van tőlem. <span class="pagenum"><a name="Page_47" id= -"Page_47">-47-</a></span></p> -<p>Ág rezzent mögöttem s utána nesz hallatszott. Megfordultam s jól -odanéztem a fekete fák közé. Nem láttam semmit, vagy inkább nagyon -is sokat láttam. A homályban minden sötét alakzatnak megvolt a maga -fenyegető tulajdonsága, mintha éberen lesben állt volna minden -körülöttem. Igy álltam körülbelül egy perczig, aztán szememet le -nem véve a fákról, nyugatnak fordultam, hogy keresztülmenjek a -földnyelven. Amint megmozdultam, a leskelődő árnyékok közül is -megmozdult az egyik nyomomban.</p> -<p>Szivem sebesen dobogott. Nemsokára széles öböl körvonalai -látszottak nyugat felől s megálltam ujra. Megállt vagy tizenkét -yardnyira tőlem a nesztelen árny is. Az öböl túlsó kanyarulatánál -kis fénypont csillant fel s a csillagfényben tisztán láttam a -szürkéllő, fövénynyel borított partot. A kis fénypont körülbelül -két angol mértföldre lehetett tőlem. Hogy elérjem a partot, -keresztül kellett mennem a fák között, a hol az árnyak leskelődtek -s le kellett mennem egy kis bozótos lejtőn.</p> -<p>Most sokkal tisztábban láthattam üldözőmet. Nem állat volt, mert -két lábon állt felegyenesedve. Kinyitottam számat s szólni akartam, -de szavam rekedt hörgésbe fulladt. Még egy kisérletet tettem s -felkiáltottam: Ki az ott? Feleletet nem kaptam. Egyet léptem előre. -Az árny nem mozdult. Lábam megbotlott egy kőben.</p> -<p>Ez eszembe juttatott valamit. Szemem folyton az előttem álló -árnyra függesztve, felemeltem a kődarabot. A mint mozdultam, az -árny, mint valami kutya, hirtelen megfordult s távolabb surrant a -sötétségbe. Eszembe jutott, a mit egy kis iskolás gyerek csinált -nagy kutyákkal szemben, belecsavartam a követ zsebkendőmbe s a -zsebkendő végét rátekertem öklömre. Az árnyékok <span class= -"pagenum"><a name="Page_48" id="Page_48">-48-</a></span> közt -mozdult valami, mintha üldözőm hátrált volna. Egyszerre utat tört -magának szörnyű izgatottságom; kezemben fegyveremmel, szemben -hátráló ellenfelemmel reszketni kezdtem s hideg izzadtság verte ki -testem.</p> -<p>Egy ideig eltartott, míg elszántam magam arra, hogy a fákon és -bokrokon keresztül neki vágok a partra vezető lejtőnek. Futni -kezdtem s a mint a sürűségből kijutottam a fövényre, hallottam, -hogy mögöttem mozog valami.</p> -<p>Erre teljesen elvesztettem a fejem s a fövényes parton futásnak -eredtem. Mögöttem nyomban hallatszott üldözőm puha lábainak gyors -topogása. Vad kiáltást hallattam s megkettőztettem lépteimet. A -mint futottam, háromszor-négyszer nyúl nagyságu fekete lények -riadtak fel s szökdeltek a parton a bokrok felé. A míg élek, nem -fogom elfelejteni ezt a borzalmas hajszát. A víz szélén futottam s -a lábak topogása egyre közelebb hallatszott hozzám. A sárga fény -messze volt, reménytelenül messze. Az éjszaka csendes volt és -fekete körülöttem. Tipp-topp! hangzott egyre közelebb és közelebb -az üldöző lábak topogása. Lélekzetem elfulladt, mert régen -elszoktam a szaladástól; a mint folytattam a futást, mintha éles -kés nyilallott volna oldalamban. Láttam, hogy üldözőm sokkal előbb -utólér mint az elkerített helynél s ekkor kétségbeesve és levegőért -kapkodva, hirtelen sarkon fordultam s a mint hozzám ért, -lesujtottam rá teljes erőmből. Csapás közben a kő kizuhant a -zsebkendő hurkából.</p> -<p>A mint megfordultam, üldözőm, a ki négykézláb futott utánam, két -lábra emelkedett s a zuhanó kő bal halántékán érte. Koponyája -nagyot koppant s az állat-ember belém tántorodott, fejével hátra -taszítva, s aztán eltámolyogva mellettem, végig zuhant a fövényen, -úgy, hogy arcza <span class="pagenum"><a name="Page_49" id= -"Page_49">-49-</a></span> beleért a vízbe. S ott maradt elterülve -mozdulatlanul.</p> -<p>Nem volt rá erőm, hogy közeledjem a fekete tömeghez. Ott hagytam -a körülötte fodrosodó vízben a néma csillagok alatt s folytattam -utamat a ház sárga fénye felé. Nemsokára kétségtelen -megkönnyebbülésemre hallottam a puma fájdalmas nyöszörgését, -ugyanazt a hangot, a mely eredetileg elüldözött a házból a -rejtelmes sziget kikutatására. Erre, bár rettentő fáradt voltam, -összeszedtem minden erőmet s futni kezdtem a fény felé. Mintha -nevemet hallottam volna kiáltani.</p> -<h2>X.<br /> -Az ordító ember.</h2> -<p>Közelebb jutva a házhoz, láttam, hogy a fény szobám nyitott -ajtajából sugárzik s hallottam, hogy Montgomery nevemet kiáltja: -Prendick!</p> -<p>Folytattam a futást. Csakhamar ujra hallottam kiáltását. Gyönge -hahó!-val feleltem a kiáltásra s a következő perczben beleütköztem -Montgomeryba.</p> -<p>– Hol járt? szólt karon ragadva s visszatolva, úgy, hogy az -ajtóból áradó fény arczomra esett. Annyira el voltunk foglalva mind -a ketten, hogy megfeledkeztünk önről s csak egy félórával előbb -vettük észre, hogy eltünt.</p> -<p>Bevezetett a szobába s leültetett a karosszékbe. Egy darabig -szinte megvakított a fény.</p> -<p>– Arra nem is gondoltunk, hogy elindul szigetünk kikutatására, a -nélkül, hogy nekünk szólana; megijedtem… de hát… Mi baj?</p> -<p>A mi erőm még maradt, egyszerre elhagyott s fejem mellemre -hanyatlott. Azt hiszem, némi <span class="pagenum"><a name= -"Page_50" id="Page_50">-50-</a></span> elégtétellel öntött belém -Montgomery egy kis pálinkát.</p> -<p>– Az Istenre kérem – szóltam – csukja be azt az ajtót.</p> -<p>– Ugy-e látott egyet-mást bizonyára furcsaságainkból? kérdezte. -Bezárta az ajtót s ujra hozzám fordult. Egyebet nem kérdezett; -öntött belém ujra egy kis pálinkát és vizet s aztán arra nógatott, -hogy egyem. Csaknem összeestem. Motyogott valamit arról, hogy -elfelejtett figyelmeztetni s megkérdezte röviden, mikor távoztam a -házból s mit láttam. Elmondtam neki szakgatott rövid mondatokban -mindent s végül őrülettel határos izgatottsággal így szóltam: -Szóljon, mit jelent mindez?</p> -<p>– Nincs az egészben semmi szörnyűség – szólt. De azt hiszem, egy -napra eleget tapasztalt.</p> -<p>Egyszerre metsző kiáltást hallatott a puma. Montgomery halkan -elkáromkodta magát.</p> -<p>– Montgomery – kérdeztem – mi volt az a lény, a mi üldözött. -Állat vagy ember?</p> -<p>– Ha ma éjjel nem alszik, szólt Montgomery, holnapra egészen -megbolondul.</p> -<p>Felálltam szemben vele s ujra kérdeztem: Mi volt az a lény, a mi -utánam járt?</p> -<p>Rám nézett és száját félrehúzta. Szeme, a mely az imént egy -perczre megelevenedett, újra kifejezéstelenné vált.</p> -<p>– Abból, a mit elmondott – felelte – azt hiszem, hogy kisértet -volt.</p> -<p>Hirtelen idegroham fogott el, de csak egy pillanatra. -Belevetettem magam ujra a székbe s kezemet homlokomra szorítottam. -A puma ujra elkezdett ordítani.</p> -<p>Montgomery mögém került s vállamra tette a kezét. Lássa, -Prendick – kezdte – nem állt érdekemben, hogy ide juttassam erre a -mi ostoba <span class="pagenum"><a name="Page_51" id= -"Page_51">-51-</a></span> szigetünkre. De a baj nem olyan nagy, -mint amilyennek képzeli. Idegzete elrongyolódott, ez az egész. Majd -adok egy kis altatószert; ki kell jól aludnia magát, mert különben -semmiért sem vállalhatok felelősséget.</p> -<p>Nem válaszoltam semmit. Előre hajoltam s arczomat eltakartam -kezeimmel. Nemsokára visszatért egy kis üvegcsével, a melyben sötét -folyadék volt. Átnyujtotta, én ellenállás nélkül felhajtottam s -aztán Montgomery segítségével végig nyujtóztam a függő ágyon.</p> -<p>Mikor felébredtem, fényes nappal volt. Egy darabig hanyatt fekve -maradtam, felnézve a menyezetre, melynek gerendái hajófából -készültek. Majd másfelé fordítottam a fejem s láttam, hogy az -asztalon ennivaló van elkészítve számomra. Éhes voltam s neki -láttam, hogy kijussak valahogyan a függő ágyból, a mely megértve -szándékomat, egyszerre csak túlságos udvariassággal kifordított -négykéz-lábra a szoba közepére.</p> -<p>Felkeltem s leültem az ennivaló elé. Kábult volt a fejem s -eleinte roppant határozatlanúl emlékeztem vissza csak arra, a mi -éjjel történt. A reggeli szellő kellemesen fujdogált az üvegezetlen -ablakon. A hűs szellő s a táplálék felüdített. Nemsokára kitárult -mögöttem a zárt udvarra nyíló ajtó. Megfordultam s Montgomery -arczát pillantottam meg.</p> -<p>– Rendben van minden? – szólt. Rettentően el vagyok -foglalva.</p> -<p>Betette megint az ajtót, de mint később észrevettem, -elfelejtette ráfordítani a kulcsot.</p> -<p>Eszembe jutott, milyen volt arcza az elmúlt éjszaka s lassacskán -kialakult elmémben minden úgy, a mint történt. A mint épen ujra -elfogott a félelem is, kiáltás hallatszott belülről. Csakhogy most -nem a puma kiáltott. <span class="pagenum"><a name="Page_52" id= -"Page_52">-52-</a></span></p> -<p>Abbahagytam az evést és hallgatóztam. Csend volt, kivéve a -reggeli szellő susogását. Azt kezdtem gondolni, hogy csalódott a -fülem.</p> -<p>Hosszú szünet mulva folytattam az evést, de fülem folyton éberen -figyelt. Nemsokára nagyon gyönge, tompa hangot hallottam. Kővé -dermedtem székemen. Bár gyönge, eltompult hang volt, sokkal mélyebb -hatást gyakorolt rám, mint mindaz együtt véve, a mit eddig -hallottam a fal mögül. Most az egyszer nem lehetett kételkednem a -tompa, szakgatott hangok eredetében, mert zokogással, szorongó -lihegéssel vegyes jajveszéklés volt. Most az egyszer nem állat, -hanem emberi lény gyötrődött!</p> -<p>A mint ezzel tisztába jutottam, felkeltem, három lépéssel végig -mértem a szobát, megragadtam az udvarra nyíló ajtó kilincsét s -feltártam az ajtót magam előtt.</p> -<p>– Prendick! Ember! Megálljon! – kiáltott Montgomery felém -ugorva. Csaholni, horkolni kezdett egy megriasztott vadászeb. -Láttam, hogy barna, biborpiros vér folydogált egy csatornában s -karbolos eczetszagot éreztem a levegőben. Távolabb homályos -árnyékban láttam, hogy valami sebhelyekkel telt, vörös és -össze-vissza kötözgetett lény volt lekötözve egy rámás lapra. S -egyszerre feltünt az öreg Moreau fehér, rettenetes arcza.</p> -<p>Egy pillanat se telt bele, vállon kapott, vörösre fent -félkezével sarkon fordított s belökött szobámba. Oly könnyedén -megemelt, mint ha kis gyerek lettem volna. Végig terültem arczra -bukva a padlón s a becsapódó ajtó elfödte előlem szenvedélyes -arczát. Majd hallottam, hogy megfordul a kulcs a zárban s -Montgomery elkezdett mentegetőzni. <span class="pagenum"><a name= -"Page_53" id="Page_53">-53-</a></span></p> -<p>– Tegyétek tönkre egy élet munkáját! – kiáltott Moreau.</p> -<p>– Nem érti, – szólt Montgomery – s mondott még valamit, de ezt -nem értettem.</p> -<p>– Nem vesztegethetem most az időt vele – szólt Moreau.</p> -<p>A többit nem hallottam. Feltápászkodtam s remegve álltam a szoba -közepén, borzalmas kétségek közt hánykolódva. Lehetséges, kérdeztem -magamban, hogy élő embert bonczolnak? Mint felhős égről a villám, -úgy csapott le rám ez a kérdés. S egyszerre tudatara ébredtem annak -a borzasztó veszedelemnek, a melyben forogtam.</p> -<h2>XI.<br /> -Embervadászat.</h2> -<p>Mint valami oktalan reménye a menekülésnek, az jutott eszembe, -hogy szobám külső ajtaja nem volt bezárva. Meg voltam győződve -kétségtelenül, hogy Moreau valami élő embert bonczolt. Mióta -hallottam a nevét, szüntelenül azon fáradoztam, hogy kapcsolatba -hozzam a nevéhez fűződő borzalmakat a szigetlakók groteszk -állatiasságával. Eszembe jutottak munkái a vérátömlesztésről s azt -hittem, hogy mindent megértettem. Mindaz a különös teremtmény, a -melyet láttam, valami rettenetes kisérletezés áldozata volt!</p> -<p>Ezek az átkozott ficzkók csupán azért akartak visszatartani, -hogy bizalmaskodásukkal elbolondítsanak s aztán hirtelen oly sorsot -mérjenek rám, a mely rosszabb, mint a halál; kínpadra akartak vonni -s a legiszonyubb lealjasítás után, a mi egyáltalában képzelhető, ki -akartak ereszteni, mint valami elveszett lelket, mint valami -fenevadat, többi áldozatuk seregébe. Körülnéztem, nem <span class= -"pagenum"><a name="Page_54" id="Page_54">-54-</a></span> -keríthetek-e valami fegyvert magamnak. Nem volt sehol semmi. Majd -hirtelen ötlet kapott meg; neki estem a karosszéknek s rátéve -lábamat egyik oldalára, a másik oldalát leszakítottam róla. A fával -együtt véletlenül kiszakadt egy szög is s kiálló nagy hegye némi -veszélyességet kölcsönzött ennek a máskülönben ártatlan fadarabnak. -Lépteket hallottam kivülről, rögtön rá felnyilt az ajtó s belépett -rajta Montgomery. Be akarta zárni a külső ajtót.</p> -<p>Fölemeltem szöges botomat s arczába sujtottam vele; de -visszaugrott. Egy pillanatig határozatlanul álltam, majd -megfordultam s kirohanva az ajtón, megkerültem a ház sarkát.</p> -<p>– Prendick! Ember! Megálljon! – hallatszott rémült kiáltása. Ne -legyen ostoba szamár!</p> -<p>Még egy percz – gondoltam magamban – s rám zárta volna az ajtót, -mint valami áldozatnak szánt tengeri nyúlra. Megkerülte ő is a ház -sarkát, mert hallottam, a mint nevemet kiáltotta. Majd kiabálva -utánam kezdett szaladni.</p> -<p>Vakon futva északkeletnek vettem utamat, derékszögben eltérve -előbbi kirándulásom irányától. A mint hanyatt-homlok futottam a -parton, egyszer visszatekintettem s láttam, hogy Montgomeryvel -együtt fut utánam fekete arczú legénye is. Őrült futásnak eredtem a -lejtőn felfelé s a magaslatra érve, elfordultam keletre sürű -bokrokkal szegett sziklás völgy mentén. Vagy egy angol -mértföldnyire futhattam. Keblem zihált, szivem hangosan dobogott. -Üldözőim zaja megszünt s mivel éreztem, hogy közel vagyok a -végkimerüléshez, hirtelen visszakanyarodtam, a mint gondoltam, a -part felé s ledőltem egy harasztos bokor tövében.</p> -<p>Ott maradtam jó darab ideig félve mozdulni is s valósággal -annyira megrémülve, hogy tervezgetéshez <span class= -"pagenum"><a name="Page_55" id="Page_55">-55-</a></span> sem volt -erőm. A vad táj álmatag csendben mélázott a nap melegében s -közelemben nem volt más zaj, mint nehány körülem keringő kis -szúnyog zümmögése. Egyszerre egyhangú ismétlődő zajt hallottam, a -partot öblögető tenger hömpölygése volt.</p> -<p>Vagy egy óra mulva hallottam, hogy Montgomery jó távol észak -felé nevemet kiáltozza. Ez tervezgetésekre vezette gondolataimat. -Ugy fogtam fel akkor a dolgot, hogy a szigeten nem lakik más, mint -a két vivisector és állatiasított áldozataik. Bizonyos volt, hogy -szükség esetén ezek közül is felhasználhatnak egynehányat ellenem. -Tudtam, hogy Moreau és Montgomery mindig revolverrel jár; én pedig -eltekintve ettől a gyönge deszkadarabtól, a mely kiálló kis -szögével valóságos torzképe volt a buzogánynak, fegyvertelen -voltam.</p> -<p>Igy hevertem egy helyben folytonosan, a mig éhes és szomjas nem -lettem. S most láttam be csak teljesen helyzetem reménytelenségét. -Fogalmam sem volt róla, hogyan kerítsek magamnak táplálékot. Sokkal -tudatlanabb botanikus voltam, semhogy ráismerhettem volna valami -ehető gyökérre vagy gyümölcsre magam körül; s ahhoz sem volt -eszközöm, hogy elfogjak valahogyan vagy egy tengeri nyulat. Minél -jobban elgondolkoztam, annál vigasztalanabbnak éreztem helyzetemet. -Végre végső kétségbeesésemben azokra az állatemberekre gondoltam, a -kikkel találkoztam. Megpróbáltam, a mennyire képes voltam -visszaemlékezni rájok s bennök lelni valami reménységet.</p> -<p>Egyszerre csak vérebugatást hallottam s megértettem, hogy új -veszedelem fenyeget. Nem sokat elmélkedtem, mert hamarosan -elcsíptek volna, hanem felkapva szöges botomat, hanyatt-homlok -rohanni kezdtem búvóhelyemről a tenger <span class= -"pagenum"><a name="Page_56" id="Page_56">-56-</a></span> felé. -Emlékszem, hogy futás közben belekeveredtem valami tüskés bozótba, -a melynek tövisei ugy szúrtak, mint a késpengék. Csurgott rólam a -vér s ruhám össze-vissza volt szakgatva, mikor egy észak felé -elnyúló hosszú öböl szélére értem. Belegázoltam minden habozás -nélkül egyenesen a habok közé s nemsokára térdig jártam egy kis -folyóban. Végre felkapaszkodtam a nyugati partra s dobogó szivvel -belevetettem magam a bokrok sürűjébe s ott vártam a történendőket. -Hallottam, hogy a kutya – egyetlen egy üldözött csak, – egyre -közeledett s a tüskebokorhoz érve, vadul ugatott. Majd megszünt az -ugatás, nem hallottam többé semmit s nemsokára azt kezdtem -gondolni, hogy megmenekültem.</p> -<p>A perczek múlva-múltak, a csend hosszúra nyúlt, s végre vagy egy -órai nyugalom után, bátorságom kezdett újra visszatérni.</p> -<p>Ekkor már nem voltam annyira megrémülve s csökkent nyomorúságom -érzete is. Túlestem a rémület és a kétségbeesés végső határán. -Tudtam, hogy életem menthetetlenül elveszett s ez a meggyőződés -bátorságot öntött belém. Kedvem lett volna szemtől-szemben -találkozni Moreauval. S mialatt a vizben gázoltam, eszembe jutott, -hogy a végső esetben mindig marad egy módom arra, hogy a -kinoztatástól meneküljek: nem akadályozhatják meg, hogy vízbe ne -fojtsam magam. Kedvem lett volna félig-meddig azonnal a vízbe ölni -magam, de valami különös kivánság, hogy ha már ennyire jutottam, -várjam be a végét is, visszatartott. Kinyujtottam a tüskés bokor -töviseitől kisebesedett, sajgó lábamat és szétnéztem a fák között. -Egyszerre csak fekete arczot vettem észre, a mely engem -figyelt.</p> -<p>Láttam, hogy az a majomhoz hasonló ember, a ki a parton várta a -csónakot. Kapaszkodóban <span class="pagenum"><a name="Page_57" id= -"Page_57">-57-</a></span> volt egy pálmafára. Felkaptam botomat s -felálltam szemben vele. Motyogni kezdett: – Te, te, te… ez volt -minden, a mit eleinte megértettem. Majd hirtelen leugrott a fáról, -szétválasztotta a lombokat s rám bámult kiváncsian.</p> -<p>Ezzel a teremtménynyel szemben nem éreztem azt az ellenszenvet, -a mit a többi állatember láttára. – Te, te, szólt, a csónakból.</p> -<p>Ez legalább ember volt, mert tudott beszélni.</p> -<p>– Igen, szóltam, a csónakban érkeztem. A hajóról.</p> -<p>– Óh! szólt s nyugtalan, ragyogó szemét végigjártatta rajtam. -Megnézte kezemet, botomat, lábamat, rongyos ruhámat s a tövisekből -eredő szúrásokat és karczolásokat. Valamin megakadt. Szeme -visszasiklott kezemre. Majd kinyujtotta saját kezét és számlálta -lassan ujjait: – Egy, kettő, három, négy, öt – ugy-e?</p> -<p>Akkor nem fogtam fel szavai jelentését. Később észrevettem, hogy -a legtöbb állatembernek korcs keze van, a melynek nem egyszer három -ujja hiányzik. Akkor azt hittem, hogy ez valami üdvözlet s válaszul -ugyanazt csináltam. Végtelen elégedettséggel vigyorgott. Majd gyors -tekintete körülpillantott; azután hirtelen mozdulattal eltünt az -összecsapódó lombok között.</p> -<p>Utána nyomúltam s elbámúlva láttam, hogy sovány karjával -kapaszkodva, vastag folyondár ágain lengeti magát a lombok között. -Háttal állt felém.</p> -<p>– Hej! – kiáltottam rá.</p> -<p>A földre vetette magát, ugrás közben megfordulva, úgy, hogy -szembe került velem.</p> -<p>– Azt kérdem – szóltam – hol kaphatok valami ennivalót? -<span class="pagenum"><a name="Page_58" id= -"Page_58">-58-</a></span></p> -<p>– Ennivalót! – szólt. Edd azt most, amit az ember eszik. A -kunyhókban.</p> -<p>– De hol vannak ezek a kunyhók?</p> -<p>– Óh!</p> -<p>– Most kerültem ide, tudod.</p> -<p>Erre sarkon fordult s gyors baktatásnak eredt. Minden mozdulatát -különös gyorsaság jellemezte.</p> -<p>– Gyere velem – szólt. Követtem, hogy végig éljem az egész -kalandot. Sejtettem, hogy ezek a kunyhók hevenyészett menedékek, -amelyekben ő és többi állatembertársa él. Talán barátságosan fognak -fogadni s hasznukat is vehetem még. Nem tudhattam, mennyiben -feledkeztek meg embervoltukról, mert azoknak tartottam őket.</p> -<p>Majomfajta társam mellettem baktatott. Kezét lelógatta s alsó -álkapczája előre ugrott. Kiváncsi voltam, milyen lehet az -emlékezőképessége s ezt kérdeztem tőle: – Mióta vagy a -szigeten?</p> -<p>– Mióta? – kérdezte. S ismételvén az egész kérdést, feltartotta -három újját. Félig hülye volt. Próbáltam kitalálni, mit ért három -újján s azt hittem, el is találtam. Két-három más kérdés után -hirtelen ott hagyott s valami gyümölcs után ugrott, a mely az egyik -fán csüggött. Letépett egy marék tüskés bogyót s enni kezdte belét. -Örömmel néztem, mit csinál, mert megismerkedtem legalább valami -ennivalóval. Kérdeztem töle még egyet-mást, de míg nehány feleletét -megértettem, a legtöbbje értelmetlen papagáj-gajdolás volt.</p> -<p>Annyira elmerültem furcsa sajátságainak megfigyelésébe, hogy az -útra, a melyen haladtunk, alig ügyeltem. Csakhamar megszenesedett, -barna fák közé s azután sárgás fehér kéreggel borított puszta térre -jutottunk, a melyen szemet maró, <span class="pagenum"><a name= -"Page_59" id="Page_59">-59-</a></span> orrcsavaró füstgomolyok -kóvályogtak. Egy kopasz szírt tetejéről jobbra a tenger kék tükrét -pillantottam meg. Az ösvény hirtelen szük hegyi útba torkollott, a -mely összegyűrt, csomós fekete lávatömegek közt kigyózott lefelé. -Rátértünk erre az útra.</p> -<p>A kénes talajról visszaverődő vakító napfény után a szűk ösvény -iszonyú sötétnek tetszett. Meredek falai egyre jobban közeledtek -egymáshoz. Szemem előtt zöldes piros foltok keringtek a levegőben. -Egyszerre vezetőm hirtelen megállt. – Itthon vagyunk, szólt, s -láttam, hogy egy sziklahasadékban vagyok, a mely első perczben -teljesen sötétnek tetszett. Furcsa lármát hallottam, s balkezem -csuklójával megdörzsöltem a szemem. Kellemetlen szagot éreztem, -mintha piszkos majomketrecz mellett álltam volna. Távolabb -napfényes zöld lejtővé lankásodott a szikla s jobbról és balról -szűk nyíláson beszűrődött a fény a középen lengő homályosságba.</p> -<h2>XII.<br /> -A törvénymondók.</h2> -<p>Egyszerre valami hideg test ért a kezemhez. Visszaugrottam, s -közvetlenül magam előtt sötétes pirosló valamit láttam, a mely -legjobban megnyúzott gyerekhez hasonlított. Ugyanolyan szelid s a -mellett visszataszító vonásai voltak, mint a lajhárnak. Homloka ép -oly alacsony volt s ép oly tunyán mozgolódott. A mint a hirtelen -fényváltozás hatása megszünt, tisztábban kezdtem látni mindent. A -kis lajhárszerű teremtés előttem állt s rám bámult. Vezetőm -eltünt.</p> -<p>Az egész szűk folyosó volt magas lávafalak között, szakadék a -láva csomós folyamában. Mindkét <span class="pagenum"><a name= -"Page_60" id="Page_60">-60-</a></span> felől pálmalevelek és -nádvesszők voltak benne a sziklához támasztva, durván összerótt, -áthatolhatatlan sötétségű barlangokat alkotva. A közöttök kigyózó -út alig volt három yard széles, s tele volt hányva kellemetlen bűzt -árasztó rothadt gyümölcshéjjal s más hulladékkal.</p> -<p>A kis pirosas lajhár még mindig rám pislogott, mikor a -majomember ujra megjelent a legközelebbi barlang bejáratában s -intett, hogy kövessem. Eközben esetlen szörnyeteg tápászkodott föl -e furcsa út egy távolabbi helyén, rám bámészkodva. Haboztam, -félig-meddig kedvem lett volna visszarohanni oda, a honnan jöttem, -de aztán elszánva magam mindenre, megmarkoltam középen szöges -botomat, s bemásztam vezetőm után a bűzös kis barlangba.</p> -<p>Félkörü tér volt, olyanforma, mint egy hosszában kettészelt nagy -méhkas, s sziklafala mellett, a mely belülről határolta, különféle -gyümölcs, kókuszdió és más egyéb volt fölhalmozva. Fenekén volt -nehány esetlen láva- és faedény, s egy darab edény egy durván -összetákolt székre volt rátéve. Tűz nem égett a barlangban. A -legsötétebb kuczkóban alaktalan fekete tömeg terpeszkedett, a mely -morgott egyet, mikor beléptem. Majomemberem a bejárat félhomályában -állt s felvágott kókuszdiót nyujtott felém, mikor egy másik -sarokban lekuporodtam. Elvettem s elkezdtem rágni oly nyugodtan, a -mint tellett tőlem nagy izgatottságomban a csaknem tűrhetetlenül -szűk helyen. A kis pirosló lajhárféle lény a kunyhó bejáratában -állt, s vállán keresztül még egy más teremtés puffadt arcza és -fénylő szeme meredt felém.</p> -<p>– Hej! hangzott a szembenlévő titokzatos kuczkóból.</p> -<p>– Ember! ember! morogta vezetőm; élő ember, olyan, mint én -vagyok. <span class="pagenum"><a name="Page_61" id= -"Page_61">-61-</a></span></p> -<p>– Hallgass! dörmögött egy hang a sötétből. Tovább rágtam -kókuszdiómat a csöndben. Belemeredtem a sötétségbe, de nem tudtam -semmit sem megkülömböztetni.</p> -<p>– Ember, ismételte az előbbi hang. Azért jött, hogy velünk -éljen?</p> -<p>Vastag, erős hang volt valami sajátságos sivító -mellékhangzással; de kiejtése rendkivül tiszta volt.</p> -<p>A majomember rám nézett, mintha tőlem várná a feleletet. -Megértettem a feleletre váró szünetet, s így szóltam:</p> -<p>– Azért jött, hogy veletek éljen.</p> -<p>– Ember. Meg kell tanulnia a törvényt.</p> -<p>Lassan kezdtem kivenni a feketeségben valami még feketébb -dolgot, valami gömbölyü alaknak elmosódó körvonalait. Majd -észrevettem, hogy a kunyhó bejáratát még két más fej sötétíti el. -Megmarkoltam botomat. A sötétben lévő lény megszólalt:</p> -<p>– Mondd a szavakat… A többit, a mit még mondott, nem hallottam -jól.</p> -<p>– Ne merj négykézláb járni; ez a törvény… ismételte -zümmögve.</p> -<p>Elképedtem.</p> -<p>– Mondd a szavakat, szólt ismételve a majomember, s a bejáratnál -álló alakok utána mondták fenyegetően. Beláttam, hogy ismételnem -kell nekem is ezt a hülye formulát. S erre megkezdődött a -legőrültebb czeremonia. A sötétben lévő hang eszeveszett litániát -intonált sorról sorra, és mi többiek ismételtük szavait. Eközben -ide-oda ringatták testüket s kezükkel térdükre csapkodtak, s én is -követtem példájukat. Szinte azt képzeltem, hogy már meghaltam s -valami más világban élek. A sötét kunyhó, ezek a groteszk elmosódó -alakok, olykor-olykor fel-feltünve tisztábban egy-egy <span class= -"pagenum"><a name="Page_62" id="Page_62">-62-</a></span> belopódzó -fénysugárban, s a ringatódzás és az éneklés:</p> -<p>– Ne merj négykézláb járni; <i>ez</i> a törvény. Nem vagyunk -emberek?</p> -<p>– Ne merd tenyérből szürcsölni a vizet; <i>ez</i> a törvény. Nem -vagyunk emberek?</p> -<p>– Ne merj húst vagy halat enni; <i>ez</i> a törvény. Nem vagyunk -emberek?</p> -<p>– Ne merj fakérget hántani; <i>ez</i> a törvény. Nem vagyunk -emberek?</p> -<p>– Ne merj más emberre vadászni; <i>ez</i> a törvény. Nem vagyunk -emberek?</p> -<p>S így tovább végig egész csomó esztelen tilalmon, a mely mind -csupa lehetetlen őrültségre és illetlenségre vonatkozott. Szinte -lázas buzgalom fogott el valamennyiünket. Dúdoltuk ezt a csodálatos -törvényt s egyre gyorsabban és gyorsabban ringatóztunk. Külsőleg -rám is átragadt ezeknek az állatembereknek lelkesedése; de -belsőmben nevetés és undor viaskodott egymással. Végig rohantunk -egy hosszú sor tilalmon, s aztán új formulába csapott át az -ének:</p> -<p>– <i>Övé</i> a gyötrelem háza.</p> -<p>– <i>Övé</i> a kéz, mely alkot.</p> -<p>– <i>Övé</i> a kéz, mely sebet ejt.</p> -<p>– <i>Övé</i> a kéz, mely gyógyít.</p> -<p>S így tovább végig egy csomó értelmetlen zagyvaságon, mely mind -rá, az ismeretlen „Ő“-re vonatkozott. Azt képzeltem, álmodom; de -eddig soha életemben nem hallottam még álmomban éneket.</p> -<p>– <i>Övé</i> a villámsugár, énekeltük.</p> -<p>– <i>Övé</i> a mély sós tenger.</p> -<p>Szörnyű gondolat villant meg agyamban. Moreau, miután állatokká -változtatta ezeket az embereket, beleoltotta összenyomott agyukba -saját lényének valamelyes istenítését. De fehér fogak <span class= -"pagenum"><a name="Page_63" id="Page_63">-63-</a></span> s erős -karmok villantak meg körülöttem, s jobbnak láttam folytatni az -éneket.</p> -<p>– <i>Övé</i> a mennybolt csillagezre.</p> -<p>Végre véget ért az ének. Láttam, hogy a majomember arcza -izzadtságban fénylik, s mivel szemem időközben hozzászokott a -sötétséghez, tisztábban kivehettem a kuczkóban azt az alakot is, a -kinek hangja vezette az éneket. Embernagyságú volt, de sötétszürke -szőr födte egész testét. Mi volt? Mik voltak valamennyien? -Képzeljétek el, ha ugyan elképzelhető, hogy egy sereg rettentő -nyomorék és maniakus alakzat van körületek, s akkor talán lehet -fogalmatok némileg arról, a mit e groteszk emberi karrikaturák -társaságában éreztem.</p> -<p>– Ötújjú ember, ötújjú ember… olyan, mint én, szólt a -majomember.</p> -<p>Kinyujtottam kezemet. A sarokbeli szürke teremtés előre hajolt. -– Ne merj négykézláb járni; ez a törvény. Nem vagyunk emberek? -szólt. Furcsa, eltorzított mancsot nyujtott felém s megfogta -újjaimat. Mancsa csaknem olyan volt, mint valami karmokban végződő -őzpata. Meglepetésemben és kínomban csaknem felordítottam. Arcza -előrehajolt s rámeredt körmeimre, belejutott a bejárat fényébe, s -dermesztő borzalommal láttam, hogy arcza nem volt sem állati, sem -emberi, hanem puszta szürke szőrcsomó volt három sötétebb boltos -üreggel, a mely a két szemet és a szájat jelezte.</p> -<p>– Kis körmei vannak, morgott az ocsmány teremtés szőrös szája. – -Rendben van.</p> -<p>Eleresztette kezemet s én ösztönszerűleg botom után kaptam.</p> -<p>– Gyökereket és növényeket egyél – ez az Ő akarata, szólt a -majomember. <span class="pagenum"><a name="Page_64" id= -"Page_64">-64-</a></span></p> -<p>– Én vagyok a törvénymondó, szólt a szürke alak. Ide kerül -mindenki, a ki új, hogy megtanulja a törvényt. A sötétben ülök s a -törvényt mondom.</p> -<p>– Úgy van, szólt az egyik fenevad az ajtóban.</p> -<p>– Nagy a büntetése a törvényszegőknek. Nem menekül senki.</p> -<p>– Nem menekül senki, szólt a vad népség, lopva egymásra -tekintgetve.</p> -<p>– Senki, senki, szólt a majomember. – Nem menekül senki. Látod! -Egyszer elkövettem egy kis hibát. S megégettek, megpörkölték a -kezemet. Ő hatalmas, Ő jó!</p> -<p>– Senkisem menekül, szólt a szürke teremtés a sarokban. – -Mindenki attól óvakodjék, a mihez kedve van! Mire vágyódol, nem -tudjuk; de meg fogjuk tudni. Vannak, a kik az után kivánkoznak, a -mi mozog, a kik szeretnek lesben állni, bujkálni, várakozni, -ugrani, ölni és harapni, harapni mélyen, erősen szürcsölve a vért… -Ez hiba. „Ne merj más emberre vadászni; ez a törvény. <i>Nem -vagyunk emberek?</i> Ne merj húst vagy halat enni, ez a törvény. -<i>Nem vagyunk emberek?</i>“</p> -<p>– Senkisem menekül, szólt egy tarkabőrű fenevad az ajtóban.</p> -<p>– Mindenki attól óvakodjék, a mihez kedve van, szólt a szürke -törvénymondó. Vannak, a kik szeretik fogukkal és kezükkel túrni a -gyökereket. Ez hiba.</p> -<p>– Senkisem menekül, szólt egyszerre néhány hang az ajtóban.</p> -<p>– Vannak, a kik fára másznak, vannak, a kik felkaparják a holtak -sírjait; vannak, a kik ok nélkül küzdenek homlokukkal, rugdalóznak, -karmolnak, harapnak; vannak, a kik szeretik a piszkot. <span class= -"pagenum"><a name="Page_65" id="Page_65">-65-</a></span></p> -<p>– Senkisem menekül, szólt a majomember, tarkóját vakarva.</p> -<p>– Senkisem menekül, szólt a kis lajhárszerű teremtés.</p> -<p>– A büntetés biztos és szigorú. Azért hát tanuljátok meg a -törvényt. Mondjátok a szavakat! S erre ujra megkezdődött a törvény -egész furcsa litániája s ujra valamennyien elkezdtünk himbálózni és -énekelni. Fejem kábult volt már ettől a zagyvaságtól és a -rettenetes bűztől; de állhatatos voltam, remélve, hogy csakhamar -valami hasznos leleplezésre jutok. – Ne merj négykézláb járni: ez a -törvény. <i>Nem vagyunk emberek?</i></p> -<p>Oly lármát csaptunk, hogy a kivül kerekedő zürzavarból semmit -sem vettem észre, míg valaki, azt hiszem egyik azok közül a -sertésemberek közül, a kiket láttam, be nem tolta fejét a kis piros -lajhár fölött a barlangba s be nem kiáltott valamit izgatottan, a -mit azonban nem értettem meg. A kiáltásra az ajtóban állók hirtelen -eltüntek, majomemberem kirohant, a sötétben ülő hízott, vaskos, -szürke szőrrel födött teremtés követte, s én egyedül maradtam.</p> -<p>S ekkor mielőtt a bejárathoz értem, vérebugatást hallottam.</p> -<p>A következő pillanatban kiugrottam a kunyhóból kezemben a szöges -bottal, s reszketve minden ízemben. Előttem állt háttal vagy húsz -esetlen állat-ember, s torz fejüket elfödte félig lapoczkájuk. -Izgatottan hadonáztak. A többi barlangból más félállat-arczok -bukkantak elő kiváncsian. Abba az irányba tekintve, a merre a -többiek néztek, láttam, hogy a barlangos folyosó tulsó végén a fák -árnyékában feltünik Moreau sötét alakja és sápadt arcza. -Visszatartotta az ugrándozó vérebet, s nyomában lépdelt Montgomery, -kezében revolverrel. <span class="pagenum"><a name="Page_66" id= -"Page_66">-66-</a></span></p> -<p>Egy pillanatig a földhöz szegezett a rémület.</p> -<p>Majd megfordultam, s láttam, hogy utamat hátulról szürke arczú, -esetlen szörnyeteg zárja el s kis pislogó szemekkel felém -közeledik. Körülnéztem s jobb felől vagy tizenkét yardnyira előttem -szűk hasadást vettem észre a sziklafalban, a melyen fénysugár -szűrődött keresztül a homályosságba.</p> -<p>– Megálljon! kiáltott Moreau, a mint e hasadék felé indultam, s -aztán így kiáltott: – Fogjátok meg!</p> -<p>Erre egymás után felém fordultak a fenevadak. Állati elméjük -szerencsémre lassan működött.</p> -<p>Nekivágtam vállammal az egyik esetlen szörnyetegnek, a ki Moreau -felé volt fordulva, s belelöktem egy társába, a ki mellette állt. -Éreztem, hogy kezével utánam kapott, de nem ért el. A kis piros -lajhár is nekem ugrott, de végigvágtam rajta, ocsmány arczát -összemarczangolva szögesbotommal, s a következő pillanatban -kapaszkodni kezdtem fölfelé egy meredek oldalösvényen, a mely úgy -emelkedett ki a mély hegyi útból, mint valami kémény. Üvöltés -hangzott mögöttem, s kiáltások: – Fogjátok meg! Fogjátok el! A -szürkeképű teremtés ujra föltünt mögöttem s rengeteg testét -beszorította a hasadékba. – Tovább, tovább! üvöltöttek a többiek. -Fölkapaszkodtam a szűk sziklahasadékon, s az állatemberek falujától -nyugatra kénmezőre jutottam ki.</p> -<p>A szűk hasadék valósággal szerencse volt rám nézve, mert -meredeken kigyózva felfelé, megnehezítette üldözőim útját. A fehér -mezőn s egy meredek lejtőn elszórt fák között végigfutva, alacsony -erdős mezőre jutottam; ezen keresztül sötét bozótos sűrűbe vágtam -bele, a melyen át süppedezve <span class="pagenum"><a name= -"Page_67" id="Page_67">-67-</a></span> futhattam csak. Ekkor -bukkant ki legelső üldözőm a sziklahasadékból. Előretörtettem a -sürűben nehány perczig. Csakhamar fenyegető kiáltásoktól -visszhangzott a lég mögöttem és körülöttem. Hallottam a meredek -hasadékon csörtető üldöző csapat zaját, majd a nád recsegését s -közbe-közbe roppant egy-egy letörő ág. Volt üldözőim között nehány, -a ki úgy ordított, mint a zsákmányára rászabadított fenevad. A -vérebek csaholása balfelől hallatszott. Moreau és Montgomery -szintén balfelől kiáltozott. Hirtelen jobbra fordultam.</p> -<p>Nemsokára besüppedt talpam alatt az iszapos talaj; de én -kétségbeesésemben térdig süppedve hanyatt-homlok tovább iparkodtam -s a magas nádasban kigyózó ösvényre jutottam. Üldözőim zaja egyre -jobban távolodott. Egy helyütt három macska nagyságú piros állat -ugrott fel lábam előtt. A gyalogösvény fehér kéreggel borított -tisztáson keresztül felfelé haladt s távolabb ujra sűrű nádasba -torkollott.</p> -<p>Egyszerre hirtelen kanyarodott s párhuzamosan futott tovább egy -meredek falú sziklahasadékkal, a mely oly váratlanul bukkant elém, -mint valami angol park határárka. Teljes erőmből futottam s nem -vettem észre a hasadékot, a mig fejjel előre bele nem -pottyantam.</p> -<p>Arczra buktam egy csomó tövises bokor közé s szétmarczangolt -füllel és vérző arczczal tápászkodtam fel ujra. Sziklás, tüskés -meredek hegyi útba zuhantam, a melyben ködös gőz gomolygott -ide-oda. A gőz egy középütt kígyózó keskeny patakból özönlött -fölfelé. Megdöbbentem a tiszta napfényben gomolygó gőz láttára; de -csodálkozni nem igen volt időm. Jobbra fordultam, lefelé a folyó -mentén, azt remélve, hogy ebben az irányban eljutok a nyílt -tengerhez, s vízbe fojthatom magam. <span class="pagenum"><a name= -"Page_68" id="Page_68">-68-</a></span> Csak később vettem észre, -hogy esés közben szöges botomat elvesztettem.</p> -<p>Csakhamar nagyon megszűkült a hegyi út, s tépelődés nélkül -beleléptem a patakba. De gyorsan kiugrottam belőle, mert vize -csaknem forró volt. Ekkor vettem csak észre, hogy a forró víz -vékony kénes tajtékot sodort felszinén. Rögtön rá kanyarodott az út -s feltünt a távoli kék horizont. A közeli tenger ezer napot -tükrözött vissza. Láttam magam előtt a halált. Izzadtam s alig -lihegtem. Arczomon meleg vér patakzott s szinte lelkesedés fogott -el arra a tudatra, hogy megelőztem üldözőimet. Most már csak rajtam -állt, hogy vízbe fojtsam magam. Visszanéztem az úton, a melyen -eddig jutottam.</p> -<p>Hallgatóztam. Szúnyogzümmögésén és a tövisek közt ugrosó rovarok -czirpelésén kivül csend volt körülöttem. Majd elhaló kutyaugatást -hallottam, s mintha ostor csattogott volna valahol távol. A zaj -erősödött, majd ujra gyöngült. Fölfelé haladt a patak mentén s -végre elenyészett. Egyidőre megszünt a hajsza.</p> -<p>De most már tudtam, mily segitséget várhatok az -állat-emberektől.</p> -<h2>XIII.<br /> -Tárgyalás.</h2> -<p>Megfordultam ujra s folytattam utamat a tenger felé. A forró -patak sekély zátonynyá szélesedett, a melyben egy csomó rák, és más -hosszútestű, soklábú teremtmény riadt meg lépteimre. Kimentem a -sóstenger szélére s éreztem, hogy biztonságban vagyok. Megfordultam -s kezemet csipőmre téve visszanéztem a mögöttem elterülő zöld -sűrűségre, a melyben ide-oda kanyarodott a hegyi út gomolygó gőze. -<span class="pagenum"><a name="Page_69" id= -"Page_69">-69-</a></span></p> -<p>Majd az ötlött eszembe, hogy van még egy módja menekülésemnek. -Mialatt Moreau és Montgomery állathordájukkal hajszol a szigeten, -nem juthatnék-e el a part mentén az elkerített telepre? Megkerülve -őket s kirántva a nem valami szilárdan épült falból egy -szirtdarabot, letörhetném a kis kapu zárját, s ki tudja, nem -találnék-e kést, pisztolyt vagy más effélét, a mivel küzdhetnék, ha -visszatérnek? Ha már meg kell halnom, legalább drágán adnám -életemet.</p> -<p>Nyugatnak fordultam tehát s a víz mentén folytattam utamat. A -nyugvó nap szemembe tűzte vakító meleg sugarait. Egyszerre délnek -fordult a part s a nap jobbra került tőlem. Majd váratlanul szemben -velem különböző alakok bukkantak elő a bokrok közül, először Moreau -az ocsmány vérebbel, majd Montgomery, s utána a többiek. Erre -megálltam.</p> -<p>Megláttak s integetve felém közeledtek. A két állatember előbbre -futott, hogy elvágja előlem a bozótos sűrűséget. Montgomery is -futásnak eredt, de egyenesen felém tartott. Moreau lassabban -követte őt kutyájával.</p> -<p>Egyszerre felriadtam tétlenségemből s a tengernek fordulva -begázoltam egyenesen a vízbe. A víz eleinte nagyon sekély volt. -Vagy harmincz yardot gázoltam befelé, mire a habok derekamig értek. -Homályosan láttam, a mint a fenéken a legkülönbözőbb teremtések -szétfutottak lépteimre.</p> -<p>– Mit cselekszik? kiáltott rám Montgomery.</p> -<p>Megálltam övig a vízben, s visszabámultam rájok.</p> -<p>Montgomery lihegve a víz szélén állt. Arcza vörös volt a -fáradtságtól, hosszú lenszinű haja kuszáltan lengett feje körül s -lecsüggő alsó ajka fölött látszottak rendetlen fogai. Moreau, -halvány, <span class="pagenum"><a name="Page_70" id= -"Page_70">-70-</a></span> határozott arczával, épen melléje ért s -kötélen tartott kutyája ugrándozva ugatott rám. Mind a két férfi -kezében nehéz ostor volt. Az állatemberek távolabb állottak a -parton.</p> -<p>– Mit cselekszem? szóltam, vízbe akarom fojtani magam.</p> -<p>Montgomery és Moreau egymásra tekintett.</p> -<p>– Miért? kérdezte Moreau.</p> -<p>– Azért, mert ez jobb, mint hogy önök kínpadra vonjanak.</p> -<p>– Ugy-e mondtam, szólt Montgomery, mire Moreau felelt valamit -halkan.</p> -<p>– Hogy érti azt, hogy kínpadra akarom vonni? kérdezte -Moreau.</p> -<p>– Láttam, mit csinál, szóltam. S aztán – azok ott…</p> -<p>– Hallgasson! kiáltott Moreau s tiltó mozdulatot tett -kezével.</p> -<p>– Nem hallgatok, szóltam. Azok emberek voltak: s mik most? Én -nem akarok hozzájuk hasonló lenni. A két férfi mögé tekintettem. -Montgomery kisérője állt a parton legközelebb s egyike a fehér -rongyokba burkolt csónakosoknak. Távolabb a fák árnyában láttam kis -majom-emberemet, s mögötte több más elmosódó alakot.</p> -<p>– Mik ezek a teremtmények? szóltam feléjök mutatva s egyre -jobban kiáltva, hogy hangomat azok is meghallják. – Emberek voltak -– mint önök, a kiket állatokká aljasított, rabszolgákká tett, a -kiktől azonban fél még szüntelenül. – Ti, a kik halljátok szavamat! -Nem látjátok, hogy ezek az emberek félnek tőletek? Miért félnek -tőletek? Mert ti sokan vagytok, – – –</p> -<p>– Az Istenért! kiáltott Montgomery, ne folytassa, Prendick!</p> -<p>– Prendick! kiáltott Moreau.</p> -<p>Kiabáltak mind a ketten, mintha el akarták <span class= -"pagenum"><a name="Page_71" id="Page_71">-71-</a></span> volna -nyomni hangomat, s mögöttük bamba arczczal, kiváncsian ott álltak -az állatemberek; kezük lelógott s lapoczkájuk kipúposodott. Mintha -azon erőlködtek volna, hogy megértsenek s visszaemlékezzenek emberi -múltukra.</p> -<p>Folytattam a kiabálást, de arra alig emlékszem, mit kiabáltam. -Hogy megölhetik Moreaut és Montgomeryt; hogy nincs mit félni tőlök. -Láttam, hogy a sötét rongyokba burkolt, zöldszemű férfi, a kivel -megérkezésem estéjén találkoztam, kilép a fák közül s a többiek -nyomon követik, hogy jobban hallhassanak.</p> -<p>Végre szünetet tartottam, hogy lélekzetet vegyek.</p> -<p>– Hallgasson meg egy pillanatra – szólt Moreau határozott -hangja, aztán beszéljen, a mit akar.</p> -<p>– Nos? kérdeztem.</p> -<p>Köhögött, gondolkozott, aztán így kiáltott: – Latinul, Prendick! -Rossz, iskolás latinsággal szólok! De próbáljon megérteni: <i>Hi -non sunt homines, sunt animalia quae nos habemus… -vivisected.</i><a name="FNanchor_1" id="FNanchor_1"></a><a href= -"#Footnote_1" class="fnanchor">1)</a> Embereket csináltunk belőlök. -Meg fogok mindent magyarázni. Jöjjön ki a partra.</p> -<p>Felkaczagtam. – Szép história – szóltam. Beszélnek, főznek, -házakat építenek. Emberek voltak. Velem is az történnék, ha -kimennék a partra.</p> -<p>– A víz egy kissé távolabb, túl azon a helyen, a hol áll, mély… -és tele van czápával.</p> -<p>– Ez az én utam – szóltam. Gyorsan és röviden. Nemsokára.</p> -<p>– Várjon egy perczig. Kivett valamit a zsebéből, a mi -megcsillant a nap fényében s lába <span class="pagenum"><a name= -"Page_72" id="Page_72">-72-</a></span> elé vetette a földre. Ez -töltött revolver – szólt. Montgomery is eldobja az övét. Most -felmegyünk a partra oly messzire, a mint jónak látja. Azután jöjjön -ki és vegye fel a revolvereket.</p> -<p>– Nem én. Van egy harmadik revolverük is.</p> -<p>– Szeretném, ha gondolkoznék a dolgokon, Prendick. Először is, -soha nem kértem, hogy jöjjön a szigetre. Aztán megmérgezhettük -volna mult éjjel, ha rosszat forralnánk ön ellen. Aztán, ha kissé -nyugodtabban meggondolja, Montgomery csakugyan olyan ember, a -milyennek tartja első rémületében? Saját érdekében akartuk elfogni. -Mert ez a sziget tele van ellenséges tüneményekkel. Mért akarnók -lelőni önt, mikor ép most azt az ajánlatot teszi, hogy vizbe fojtja -magát?</p> -<p>– Mért uszították rám csordájukat, mikor a kunyhóban voltam?</p> -<p>– Mert bizonyosra vettük, hogy kézre kerítjük s megmentjük a -veszedelemből. Később saját érdekében letértünk a nyomáról.</p> -<p>Tünődtem. Nem látszott lehetetlenségnek. Majd ujra eszembe -jutott valami.</p> -<p>– Csakhogy – szóltam – láttam az udvaron…</p> -<p>– Az a puma volt.</p> -<p>– Lássa, Prendick, szólt Montgomery. Maga közönséges szamár. -Jöjjön ki a partra, vegye föl a revolvereket s azután majd -beszélünk. Többet most csakugyan nem tehetünk.</p> -<p>Bizonyos, hogy Moreauban mindvégig bizalmatlankodtam és féltem -tőle. De Montgomery olyan ember volt, a kit megértettem.</p> -<p>– Menjenek fel a partra, szóltam rövid gondolkozás után s aztán -hozzá tettem: – Tartsák fel a kezüket.</p> -<p>– Ostoba czeremonia, – mormogta Montgomery. <span class= -"pagenum"><a name="Page_73" id="Page_73">-73-</a></span></p> -<p>Megfordultak mind a ketten, szembe azzal a hat-hét groteszk -alakkal, a ki ott állt a napfényben szeliden, mozdulatlanúl, -árnyékot vetve s mégis hihetetlenül látomásszerüen. Montgomery -feléjök pattantott ostorával, mire valamennyien megfordultak s -hanyatt-homlok a fák közé rohantak. Mikor elég messze volt már -Moreau és Montgomery, partra gázoltam s felkaptam és megvizsgáltam -a revolvereket. Hogy biztosítsam magam teljesen minden fondorlat -ellen, rálőttem egy darab kerek lávára s elégedetten láttam, hogy a -kő porrá vált s a part visszhangzott a csattanástól.</p> -<p>Majd határozatlanul álltam egy pillanatig.</p> -<p>– Koczkáztatom a dolgot – szóltam végre – s mindkét kezemben -egy-egy revolverrel, megindultam utánok felfelé a parton.</p> -<p>– Hála Istennek – szólt Moreau megkönnyebbülve. Napom javarészét -ugy is tönkre tette már megzavarodott képzelődésével.</p> -<p>S megvető pillantást vetve rám, a mely mélyen megalázott, -Montgomeryvel együtt némán folytatta útját előttem.</p> -<p>Az állatemberek csodálkozva álldogáltak még folyton a fák -között. Elhaladtam mellettük oly nyugodtan, a mint csak tellett -tőlem. Az egyik utánam indult; de Montgomery csattantott ostorával, -mire hamarosan visszahőkölt. A többi némán figyelve állt. Lehet, -hogy csakugyan állatok voltak valamikor. De soha életemben nem -láttam még olyan állatot, amely megpróbál gondolkozni.</p> -<h2>XIV.<br /> -Dr. Moreau magyarázata.</h2> -<p>Most pedig, Prendick, hallgassa meg magyarázatomat, – szólt dr. -Moreau – miután jól ettünk és ittunk. Ki kell jelentenem, hogy ily -diktátori <span class="pagenum"><a name="Page_74" id= -"Page_74">-74-</a></span> hajlamú vendégem, mint ön, még sohasem -volt. De figyelmeztetem, hogy most utoljára engedelmeskedtem önnek. -Ha legközelebb ujra öngyilkossággal fenyegetőzik, nem fogok törődni -önnel.</p> -<p>Karos székemben ült, fehér, ügyes formájú újjai közt félig -elszítt szivart tartva. A függő lámpa fénye épen ősz hajára esett. -Kibámult a kis ablakon a csillagokra. Oly távol ültem tőle, a -mennyire csak lehetett. Közöttünk volt az asztal s a revolverek -kezem ügyében voltak. Montgomery nem volt a szobában. Nem is -szerettem volna együtt lenni egyszerre mind a kettőjükkel a kis -szobában.</p> -<p>– Azt már belátja, hogy az az elevenen vagdalt emberi lény a -puma volt? – szólt Moreau. Megengedte ugyanis, hogy magam -meggyőződjem erről a belső szobában.</p> -<p>– A puma volt – szóltam, – él még most is, de úgy össze van -vagdalva, hogy nem szeretném még egyszer látni. Minden hitvány…</p> -<p>– Hagyja csak – szólt Moreau. Kérem, legalább ezektől a gyerekes -borzongásoktól kiméljen meg. Montgomery épen ilyen szokott lenni. -Belátja tehát, hogy a puma volt. Most pedig, hallgasson meg -nyugodtan, míg be nem fejeztem physiologiai előadásomat.</p> -<p>S rögtön el is kezdte fejtegetéseit eleinte hideg, fölényes -hangon, de nemsokára kissé belemelegedve a magyarázgatásba. -Egyszerüen és meggyőzően beszélt. Hébekorba megcsillant egy kis -sarcasmus is a hangjában. Nemsokára pirultam előtte -szégyenletemben.</p> -<p>Azok a lények, a melyeket láttam, nem voltak sohasem emberek. -Állatok voltak, emberiesített állatok, diadalai a -vivisectionak.</p> -<p>– Elfelejti, mi mindent nem tehet egy <span class= -"pagenum"><a name="Page_75" id="Page_75">-75-</a></span> ügyes -vivisector élő lényekkel – szólt Moreau. A mi engem illet, nem -értem, mért nem tették meg már régen előttem mindazt, a mit én -tettem itt e szigeten. Apróbb eredményeket felmutattak -természetesen régebben is – amputáltak, felmetszették a nyelvet, -kivágtak a testből beteg részeket. Bandsalitást előidéztek és -megszüntettek sebészeti úton. De mindez csekélység. A sebészet -nagyobb dolgokra termett. Ép úgy tud épiteni, mint rombolni és -változtatni. Hallott bizonyára arról a közönséges sebészeti -műtétről, amelyet az elpusztult orr esetében szoktak alkalmazni. -Lemetszenek a homlokról egy bőrlappantyút, ráfordítják az orra s a -bőr új helyzetében tovább él. Új helyzetbe illesztik a test egy -részét magán a testen. Lehetséges azonban, hogy valamely test -frissen szerzett részét más állati testre illesztik rá. Gondoljon -például a fogra. A bőr és csont átillesztése könnyíti a gyógyulást. -A sebész a seb közepére más állatról lemetszett bőrdarabokat vagy -más frissen leölt áldozatból kivett csontrészeket illeszt.</p> -<p>– Azok a lények, a melyeket látott, új alakokká átdolgozott -állatok. Az élő formák alakíthatóságának tanulmányozására -szenteltem egész életemet. Évekig tanulmányoztam s tudásom egyre -bővült. Látom, hogy borzadozik, pedig semmi újat nem mondok önnek. -A gyakorlati anatomiában megvolt mindez évek előtt; csak ember nem -akadt, a ki merészen keresztül is vitte volna. Az állatnak nemcsak -a külső formáját tudom megváltoztatni. Az élő lény physiologiája, -vegyi folyamatai is alávethetők tartós módosulásoknak. Ismert példa -erre a mindenfajta beoltás élő vagy holt anyaggal. Hasonló műtét a -vérátömlesztés is és főleg ezen kezdtem működésemet. Csupa ismert -dolog. Ugyanezt tették már, nem ily <span class="pagenum"><a name= -"Page_76" id="Page_76">-76-</a></span> nagy mértékben, de talán -mélyrehatóbban, azok a középkori kuruzslók, a kik törpéket, -nyomorék koldusokat és mutogatásra való szörnyeket állitottak elő; -ennek a nyoma maradt meg manapság is a piaczi szemfényvesztőkben és -az erőművészekben. Hugo Viktor kifejti ezt a <i>L’homme qui -rit</i>-ben… De talán most már kezd megérteni. Belátja, hogy -lehetséges átilleszteni az állat egyik részét egy más részére vagy -valamely állat részét egy más állatra, meg lehet változtatni a -vegyi folyamatokat, a fejlődési rendszert, módosítani lehet -végtagjai tagozatát, egyszóval meg lehet változtatni legbelsőbb -structuráját.</p> -<p>– S mégis a tudománynak ezt a rendkivüliségét sohasem tűzték ki -czélnak, sohasem művelték rendszeresen a modern tudósok, a míg én -meg nem tettem! A sebészet legutóbb rájött már efféle dolgokra; sok -hasonló dolgot bebizonyítottak már véletlenül zsarnokok, -criminalisták, ló- és állattenyésztők, csupa kontár, nehézkezű -ember, a ki saját közvetlen czélja felé tört csak. Én voltam az -első, a ki antiszeptikus módszerrel felfegyverkezve nyúltam hozzá -ehhez a kérdéshez, a ki tudományos ismeretével birtam a fejlődés -törvényeinek.</p> -<p>– Valószinű, hogy titokban foglalkoztak már régebben is a -dologgal. A sziámi ikrek így támadhattak… S az inquisitio boltos -helyiségeiben… Bizonyos, hogy közvetlen czéluk a mesterkélt kínzás -volt, de akadt bizonyára az inquisitorok között olyan is, a ki -tudományos érdeklődést tanusított…</p> -<p>– Csakhogy – vágtam közbe – <i>ezek</i> a lények, <i>ezek</i> az -állatok <i>beszélnek</i>!</p> -<p>Ráhagyta, hogy igaz s aztán folytatta annak a bizonyítását, hogy -a vivisectio nemcsak physicai metamorphosis előidézésére képes. Az -elmebeli <span class="pagenum"><a name="Page_77" id= -"Page_77">-77-</a></span> structura sokkal határozatlanabb a -testinél. Egyre növekvő hypnotikus tudásunkban megvan a biztosítéka -annak, hogy régi átöröklött ösztönöket új suggestiók segélyével -pótolni lehet. Hiszen tulajdonképen az, a mit erkölcsi nevelésnek -mondunk, nem egyéb, mint az ösztönök mesterkélt módositása és -kiforgatása. A harcziasságból bátor önbizalom lesz, az elnyomott -érzékiségből vallásos túlbuzgóság. A főkülönbség az ember és a -majom között a gégefőben rejlik, a melynél fogva a majom nem képes -azokra a különböző hangjelvényekre, a melyekkel a gondolatot -szavakba tudjuk átfordítani. Ebben nem értettem egyet vele; de dr. -Moreau rideg udvariatlansággal viszonozta ellenvetésemet, -ismételte, hogy a dolog így van s azután folytatta -fejtegetéseit.</p> -<p>Majd azt kérdeztem, mért választotta mintául az emberi formát. -Bevallotta, hogy puszta véletlenségből. Ép oly könnyen alakíthattam -volna juhokból lámákat és lámákból juhokat. De van valami az emberi -formában, a mi minden állati formánál jobban ingerli az elmét. De -nem is szorítkoztam csupán az emberalkotásra. Egyszer-kétszer… Vagy -egy perczig elhallgatott. Hogy múlnak az esztendők! S egy egész -napot arra pazaroltam, hogy megmentsem az ön életét s most arra -pazarolok egy órát, hogy önnek magyarázgassak.</p> -<p>– De – szóltam én – egyet még mindig nem értek. Mivel igazolja -azt a sok gyötrelmet, a mit okoz? Mert az egyetlen dolog, a mi -mentheti a vivisectiot, valami gyakorlati czél lehet csak…</p> -<p>– Úgy van – szólt Moreau. De a mint látja, én más anyagból -vagyok gyúrva. Világfelfogásunk teljesen különböző. Ön -materialista…</p> -<p>– Az nem vagyok – vágtam közbe hevesen. <span class= -"pagenum"><a name="Page_78" id="Page_78">-78-</a></span></p> -<p>– Csak az én szememben az. Mivel épen a kín kérdése választ el -egymástól bennünket. A mig valami látható vagy hallható kín beteggé -teszi, a mig saját kínjai zavarják, a míg a bűnről alkotott -fogalmába belejátszik a kín, addig, azt mondom, állat, a mely kissé -tisztábban érez a többi állatnál. Ez a kín…</p> -<p>Ez a sophistica fellázított s türelmetlen mozdulatot tettem.</p> -<p>– Óh! ez az egész csekélység csak. Az az elme, a mely valóban -fogékony a tudomány tanításaira, kénytelen belátni, hogy ez csak -csekélység. Lehet, hogy e kis bolygón kivül, e kosmikus ködfolton -kivül, a mely láthatatlanná válik a legközelebbi csillagról, – -lehet, mondom, hogy rajta kivül sehol máshol nincs meg az, a mit -kínnak neveznek. De hát miért van meg éppen itt, az élőlények -között, s mi az a kín tulajdonképen?</p> -<p>Mialatt beszélt, elővett egy kis tollkést a zsebéből, kinyitotta -kisebb pengéjét s úgy fordította székét, hogy láthattam egész -czombját. Azután gondosan kiválasztva egy pontot rajta, beleszúrta -a pengét lábába s rögtön kihúzta belőle.</p> -<p>– Bizonyára régebben is látta már ezt. Annyit sem érezni belőle, -mint a tűszúrásból. De hát mit bizonyít ez? Azt, hogy a kín érzetre -való hajlandóság nem az izmokban van. A bőrben van ugyanis egy kis -hajlandóság, de az egész lábnak csak egyik-másik pontja képes a -kínérzetre. A kín egyszerű belső tanácsadónk, amely óv és ösztönöz. -Az egész élő hús nem érzi a kínt, minden ideg sem érzi, sőt -valamennyi érző ideg sem fogékony rá. A látóidegben például nincs -meg a fogékonyság reális kínérzete. Ha megsebzi látóidegét, -egyszerüen merő fényfoltokat fog látni úgy, amint a hallóideg baja -puszta fülzúgásban nyilvánul csak. A növények nem éreznek kínt; -<span class="pagenum"><a name="Page_79" id= -"Page_79">-79-</a></span> az alsóbb állatok, lehet hogy például már -a csillaghalak is, szintén nem éreznek kínt. Már most minél -értelmesebbek az emberek, annál értelmesebb módon törekszenek saját -boldogulásukra, s annál kevésbbé van szükségük arra, hogy czélul -tűzzék maguk elé a veszedelmekből való szabadulást. Oly czéltalanná -vált dologról nem tudok, a melyet a fejlődés előbb-utóbb teljesen -ki nem irtott volna. Igazam van? S a kínérzet szükségtelenné -válik.</p> -<p>– Aztán vallásos ember vagyok, Prendick, mint minden józan -gondolkodású ember. Azt hiszem, jobban beleláttam a világ -alkotójának utaiba, mint ön, mert én a mióta élek, a magam módja -szerint mindig az ő törvényeit fürkésztem, ön pedig, ha jól -értettem, ezalatt pillangókat gyüjtött. Annyit mondhatok, hogy a -gyönyörnek és a kínnak semmi dolga sincs az éggel és a pokollal. -Gyönyör és kín – fabatkát sem ér. Mi az ön vallásos őrjöngése? -Más-e, mint Mahomet túlvilági húrijai? A gyönyör és a kín nem egyéb -az emberben, Prendick, mint az állat jele, azé az állaté, a melyből -eredt. Kín! Kín és gyönyör addig van csak ránk nézve, a míg a -porban fetrengünk…</p> -<p>– Látja, én egyenesen előretörtem utamon, a melyet kutatás -közben választottam. Más módjáról sohasem hallottam a kutatásnak. -Fölvetettem egy kérdést, azután képzeltem valami módját a -feleletnek, s ha ez megvolt, új kérdés következett. Lehetséges-e ez -vagy az, vagy sem? El sem tudja képzelni, micsoda szellemi -szenvedély rabja a kutató. Testetlen vágyainak különös színtelen -gyönyöréről fogalma sincs. Az a lény, a mely előtte van, nem állat, -nem teremtmény-társa, hanem problema. A rokonszenvből eredő kínról -annyit tudok csak, hogy régen, sok esztendő előtt <span class= -"pagenum"><a name="Page_80" id="Page_80">-80-</a></span> meggyötört -néha. Az volt a vágyam, egyetlen vágyam, hogy megtaláljam az élő -szervezet alakíthatóságának végső határát.</p> -<p>– De, szóltam közbe, ez borzalmas…</p> -<p>– Mindmáig sohasem törődtem az anyag ethikájával. A természetbe -való elmélyedés végül oly lelkiismeretlenné teszi az embert, a minő -maga a természet. Előretörtem utamon, nem törődve mással, csak a -magam elé tűzött kérdéssel, s az anyag… végre is azzá lett kezem -között, a mit ott a kunyhóban látott… Tizenegy éve már, hogy -Montgomeryval ide jöttem. Ugy emlékszem a sziget zöldellő csendjére -s a puszta óczeánra, mintha tegnap történt volna. Mintha engem várt -volna csak ez a hely, s azután megkezdődött a munka.</p> -<p>Elhallgatott. Szótlanul ültem, arczára tekintve.</p> -<p>– Beszámítva az Angliában töltött kilencz esztendőt, körülbelül -húsz esztendőt töltöttem munkában s még mindig van minden munkámban -valami, a mi lesujt, ki nem elégit, további erőfeszítésre sarkal. -Néha túllövök a czélomon, néha innen maradok rajta; de a miről -álmodom, azt nem valósítom meg soha. Az emberi formát most már -könnyen megadom úgy, hogy hajlékony és kecses, vagy tömzsi és erős, -de a kezekkel és a karmokkal gyakran nagy bajom van: fájdalmas -részek, a melyeket nem igen merek szabadon alakítani. De legnagyobb -bajom az agy finom illesztgetésével és alakításával van. Az értelem -gyakran rendkivül alacsony, s váratlan, előre nem látható hézagok -vannak benne. S aztán van valami, a mihez nem tudok hozzáférni -sehogysem; hogy úgy mondjam, a lelki izgalmak székhelye ez. A -vágyak, az ösztönök, a sóvárgások, a melyeken megtörik az emberi -való, valami furcsa rejtett reservoir, a <span class= -"pagenum"><a name="Page_81" id="Page_81">-81-</a></span> mely -olykor-olykor megreped s elárasztja hirtelen az egész lényt -haraggal, gyülölettel vagy félelemmel. Ezek az én teremtéseim -furcsák, esetlenek az ön szemében, ha megfigyeli őket; de nekem, a -mint megalkottam őket, kétségtelenül emberi lényeknek tetszettek. -Később aztán elenyészik ez a meggyőződésem. Kiüt rajtok először az -egyik, utána a másik állati vonás, s rám mered… De még nem adom fel -a küzdelmet. Valahányszor belemerítek egy élő teremtményt az izzó -kínok árjába, azt hiszem, most kiirtom belőle az egész állatot s -eszes lényt teremtek belőle. Végre is micsoda tíz esztendő? Az -ember százezret töltött már el az alkotásban.</p> -<p>Sötéten elgondolkozott: – De hitem szilárd. Ez a puma…</p> -<p>Ujra elhallgatott. Majd igy folytatta: – Mindig visszafejlődnek. -A mint kezemet leveszem róluk, visszatér ujra az állat, s nem -hagyja magát…</p> -<p>Ujra hosszú szünetet tartott.</p> -<p>– Aztán alkotásait azokba a barlangokba dugja? kérdeztem.</p> -<p>– Oda mennek. Kibocsátom őket, a mint megérzem bennök az -állatot, s csakhamar odakerülnek. Valamennyien félnek tőlem és -ettől a háztól. Van bennök valami torzképe az embernek. Montgomery -tud róla, mert ő közvetíti dolgaikat. Nehányat begyakorolt saját -szolgálatára. Szégyenli ugyan, de azt hiszem, félig bolondja -egynémelyik fenevadnak. De ez az ő dolga, nem avatkozom bele. -Undorít tökéletlenségök. Nem érdekelnek. Azt hiszem, valami -csufondáros észszerű életet folytatnak a nyomorultak! Van valami, a -mit a törvénynek mondanak. Hymnusokat zengedeznek róla. Megépítik -barlangjaikat, növényeket szednek, gyümölcsöt gyüjtenek, s még meg -is házasodnak. <span class="pagenum"><a name="Page_82" id= -"Page_82">-82-</a></span> De én keresztül látok rajtuk, belelátok -veséjökbe, s látom bennök az állati lelket, a veszendő állatot, a -mely tele van élvvágygyal és önző… De azért különös dolog. Életük -bonyolult, mint minden élet. Van bennök valami magasabbra törekvés, -lehet, hogy hiúság, lehet, hogy határozatlan nemi izgalom, lehet, -hogy puszta kiváncsiság. Csak ez érdekel… A pumától sokat várok; -kemény munkát végeztem fején és agyvelején…</p> -<p>– S most, szólt hosszas hallgatás után, mialatt mindegyikünk -saját gondolataival tépelődött, mi a véleménye? Fél még mindig -tőlem?</p> -<p>Ránéztem, s nem láttam benne mást, mint egy sápadt arczú, -nyugodt tekintetű őszhajú férfit. Derűs nyugalma, -megállapodottságából eredő szépsége, hatalmas termete mintája volt -a kényelemben élő öreg-úrnak. Majd összerázkódtam. Válaszul -kérdésére mind a két kezemmel egy-egy revolvert nyujtottam -feléje.</p> -<p>– Tartsa meg őket, szólt. Azután felállt, rám nézett egy -pillanatig s elmosolyodott. – Viszontagságos két napot élt át, -szólt. Azt tanácslom, hogy aludja ki magát. Örülök, hogy -megértettük egymást. Jó éjszakát.</p> -<p>Gondolkozott egy kissé s azután kiment a belső ajtón. Azonnal -ráfordítottam a kulcsot a külső ajtóra.</p> -<p>Ujra leültem; elültem székemben egy ideig, s testem, lelkem és -kedélyem annyira ki volt merűlve, hogy gondolataim nem tudtak -elszabadulni attól, a mit utoljára mondott. A fekete ablak úgy -bámult rám, mint valami hatalmas szem. Végre erőt véve magamon -eloltottam a lámpát s belefeküdtem a függő ágyba. Csakhamar mély -álomba merültem. <span class="pagenum"><a name="Page_83" id= -"Page_83">-83-</a></span></p> -<h2>XV.<br /> -Az állatemberek.</h2> -<p>Korán fölébredtem. Tisztán, világosan emlékeztem Moreau -magyarázatára. Kiugrottam a függőágyból s az ajtóhoz léptem, hogy -meggyőződjem, rá van-e fordítva a kulcs. Azután megráztam az -ablakrácsot: szilárdan a falba volt erősítve. Kopogtak az ajtón, s -hallottam Montgomery fekete arczú kisérőjének a hangját. Kezembe -vettem az egyik revolvert s kinyitottam az ajtót.</p> -<p>– Jó reggelt, uram, szólt reggelimet hozva, a rendes főzeléken -kivül rosszúl elkészitett tengerinyulat is. Montgomery mögötte -jött. Körüljártatta szemét, s észrevéve a revolvert, gúnyosan -elmosolyodott.</p> -<p>A puma pihent, hogy gyógyuljon, ezen a napon; de Moreau, akinek -nagyon zárkózott szokásai voltak, nem csatlakozott hozzánk; arról -beszélgettem Montgomeryval, hogyan élnek az állatemberek. Főleg -arra voltam kiváncsi, mikép tartják vissza őket attól, hogy Moreaut -és Montgomeryt meg ne rohanják s egymást szét ne tépjék.</p> -<p>Megmagyarázta, hogy Moreau és a saját biztonsága a szörnyetegek -szellemi korlátoltságának köszönhető. Bár értelmök erősbödött, s -megvan bennök a hajlandóság arra, hogy állati ösztöneik -fel-felébredjenek, van elméjökben néhány fixa idea, a melyet Moreau -ültetett beléjök, s a mely teljesen korlátok közé szorítja képzelő -erejüket. Valósággal hypnotisálva vannak, némely dolgot -lehetetlennek, másokat kerülendőknek tartanak, s e tilalmak úgy -beleszövődtek elméjök szervezetébe, hogy az engedetlenség vagy az -ellenkezés lehetősége is ki van zárva. De bizonyos dolgokban a régi -ösztön mégis folytonosan hadi lábon <span class="pagenum"><a name= -"Page_84" id="Page_84">-84-</a></span> áll Moreau ügyességével. Egy -csomó mondás, a melyet törvénynek neveznek, elméjökben folyton -harczol állati természetük legmélyében gyökerező, lázadozó -vágyaikkal. Ezt a törvényt nem győzik ismételni, de azért -szüntelenül megszegik. Nagyon ügyelnek arra mindaketten, hogy a -szörnyetegek vért ne izleljenek. A vérszag suggestiv erejétől -folyton tartani kell.</p> -<p>Montgomery elmondta, hogy a törvény ereje főleg a macskafajta -állatemberekben éjente nagyon meggyöngül. A mint beáll a szürkület, -kalandvágy szállja meg őket. Oly dolgokat mernek elkövetni, a -mikről nappal mintha nem is álmodnának. Ez volt az oka annak is, -hogy a leopárdember megérkezésem éjjelén utánam lopózott. De -ottlétem első napjaiban a törvényt csak lopva és csak éjjel szegték -meg; nappal nagy tiszteletben tartották a törvény valamennyi -tilalmát.</p> -<p>Ideje, hogy elmondjak egyetmást a szigetről és az -állatemberekről. A szabálytalan körvonalú sziget, a mely alig -emelkedett ki a végtelen levegőből, hét-nyolcz angol -négyszögmértföld nagyságú lehetett. Vulkánikus eredetű volt, s most -három oldalról korálzátonyok vették körül. Az északi részén -gomolygó füst és egy meleg forrás volt most már minden nyoma annak -az erőnek, a melynek a sziget valamikor eredetét köszönhette. -Hébe-korba érezhető volt rajta gyönge kis földrengés is, és a -felszálló füst olykor sűrűbben gomolygott, mint rendesen. De más -jele nem maradt vulkánikus eredetének.</p> -<p>Lakossága, mint Montgomerytől hallottam, hatvan-hatvanöt Moreau -által alkotott különös teremtés volt, nem számítva azokat a -bozótban élő apró szörnyetegeket, a melyeknek nem volt emberi -alakjuk. Moreau összevissza százhúsz teremtést alkotott; de csaknem -fele részük elpusztult. <span class="pagenum"><a name="Page_85" id= -"Page_85">-85-</a></span> Elmondta Montgomery, hogy szaporodtak is; -de sarjadékaik rendszerint meghaltak. Nyoma sem volt rajtuk a -szerzett emberi sajátságok átöröklésének. A mig éltek, Moreau -ezekre is rányomta az emberi bélyeget. Nő kevesebb volt, mint -férfi; s bár a törvény kimondta a szigorú monogámiát, a nők sok -titkos üldözésnek voltak kitéve.</p> -<p>Ahhoz nem értek, hogy leírjam részletesen az állatembereket. -Legszembeötlőbb volt egész megjelenésükben az aránytalanság rövid -lábuk és hosszú testük között. De a bájról alkotott fogalmunk oly -viszonylagos, hogy szemem megszokta lassan alakjukat, s végre -szinte meggyőződtem arról, hogy saját hosszú lábszáraim esetlenek. -Szembeötlött az is, hogy fejüket előrehajtva tartották, s -hátgerinczük domborúan görbült. Még a majomember hátának sem volt -meg az a hosszú görbülete, a mi az emberi alakot oly bájossá teszi. -Legtöbbjének esetlen púpos háta volt.</p> -<p>Csaknem valamennyinek hátrahajló lapos homloka, eltorzított -füle, nagy, duzzadt orra, nagyon sűrű vagy nagyon tüskés haja és -furcsa szinű vagy furcsán elhelyezett szeme volt. Egyikük sem -tudott nevetni, csak a majomember hallatott néha vihogásszerű -röhejt. Eltekintve az általános vonásoktól, egyéb közössége nem -igen volt fejüknek. Valamennyi megőrizte fajbeli sajátságát; az -emberi jegy eltorzította, de nem rejtette el a leopárdot, az ökröt -vagy a sertést vagy egyéb állat vagy állatok vonásait, a mikből az -egyes állatember alakult. Hangjaik is nagyon eltértek egymástól. A -kezük mindig torz volt; s bár némelyiknek emberi formája szinte -meglepett, ujjaik száma csaknem mindig hiányos volt; a körmök körül -esetlen volt az újj s teljesen érzéketlen.</p> -<p>A két legborzasztóbb állatember a leopárdember és egy hiénából -és sertésből alkotott lény <span class="pagenum"><a name="Page_86" -id="Page_86">-86-</a></span> volt. Nagyobb volt ezeknél az a három, -bikából alkotott lény, a kiket a csónakban láttam. Aztán -következett az ezüstszőrű férfi, a ki a törvénymondó volt, aztán -Montgomery szolgája és egy majomból és kecskéből összeolvasztott -szatirszerű lény. Volt három sertésférfi és egy sertésnő, aztán egy -kanczából és rinoczeroszból alkotott teremtés s több más női -teremtés, de ezeknek eredetét nem tudtam megállapítani. Volt több -farkasember is, egy medve-bika keverék és egy szent-bernáthegyi -kutya-ember. A majom-embert már leírtam. Volt aztán egy rendkivül -undok, kellemetlen szagú öreg nő, róka és medve keverék, a kit -kezdettől fogva gyűlöltem. Ugy mondták, hogy vakbuzgó követője a -törvénynek. Volt aztán egy sereg apróbb tarka lény s kis lajhár -teremtésem. De elég a felsorolásból!</p> -<p>Eleinte borzongtam e lényektől, mert nagyon is éreztem bennök az -állatot; de később megszoktam létezésüket. Különösen hatott rám -Montgomery viselkedése velök szemben. Oly régóta élt köztük, hogy -rendes emberi lényeknek tekintette őket. Évente egyszer elment -Aricába, hogy Moreau állatszállítójával alkudozzék. De ebben a -spanyol keverékű tengeri városkában alig volt alkalma szép -emberekkel találkozni. A hajón lévő emberek eleinte, a mint -beszélte, ép oly furcsa benyomást tettek rá, mint rám az -állatemberek. Természetellenes hosszú lábuk volt, belapult arczuk, -előrenyúló homlokuk s gyanakvók, veszedelmesek és önzők voltak. Nem -is szerette már az embereket. Engem, a mint ki is jelentette, csak -azért kedvelt, mert megmentette életemet.</p> -<p>Montgomery fekete arczú kisérője, a kivel először találkoztam az -állatemberek közül s akinek neve is volt: <i>M’ling</i>, nem élt -együtt a többiekkel, hanem szűk istállóban lakott hátul az -elkerített <span class="pagenum"><a name="Page_87" id= -"Page_87">-87-</a></span> udvarban. Alig volt oly értelmes, mint a -majomember, de sokkal tanulékonyabb volt s legemberibb formája volt -valamennyi állatember között. Montgomery megtanította főzni s -elvégezni minden szolgai munkát a ház körül. Bonyolult diadaljele -volt Moreau rettentő ügyességének; kutyával és ökörrel beoltott -medve s körülbelül a legtöbb gonddal kidolgozott állatember. -Különös gyöngédséggel és odaadással viseltetett Montgomery iránt, a -ki néha megveregette, félig gúnyos, félig tréfás neveket -osztogatott neki s tánczoltatta nagy gyönyörüségére; máskor meg, -különösen ha sok whiskyt ivott, rosszul bánt vele, csipdeste, -ütötte, verte, kővel dobálta. De <i>M’ling</i> nem sokat bánta s -legnagyobb örömmel mindig csak Montgomery közelében -tartózkodott.</p> -<p>Említettem már, hogy hozzászoktam az állatemberekhez s ezer -dolgot, a mi eleinte természetellenesnek látszott s -visszataszított, csakhamar természetesnek és rendesnek tartottam. -De azért hébe-korba visszariasztva, megvillant előttem az -állatemberekben az igazi állat. Érdekes és nem is tudom magamnak -megmagyarázni teljesen, hogy az undok nőteremtések ottlétem első -idejében ösztönszerüleg megérezték, hogy undorító benyomást -gyakorolnak rám s ennek következtében egyre több gondot fordítottak -az illendőségre s külső ruházatuk diszére.</p> -<h2>XVI.<br /> -A vérszag.</h2> -<p>Látszik, hogy gyakorlatlan író vagyok. Ez az oka, hogy annyira -elcsapongtam történetemtől. Miután Montgomeryval megreggeliztem, -elvitt magával sétálni a szigeten, hogy megmutassa a meleg -<span class="pagenum"><a name="Page_88" id= -"Page_88">-88-</a></span> forrást, a melynek forró vizébe előtte -való nap belezuhantam. Ostorral és töltött revolverrel indultunk el -mind a ketten. Mialatt útközben lombos sűrűn haladtunk keresztül, -tengeri nyúl nyöszörgését hallottuk. Megálltunk és hallgatóztunk, -de nem hallottunk többé semmit s csakhamar folytattuk utunkat, -megfeledkezve az inczidensről. Montgomery apró, piros állatokra -figyelmeztetett, amelyek hosszú hátsó lábaikon ide-oda szökdeltek a -bokrok között. Az állatemberek sarjaiból készítette őket Moreau. -Találkoztam már néhány ilyen apró lénynyel, mikor a leopárdember -elől menekültem az első holdas éjszakán s másnap, mikor Moreau -üldözött. Az egyik véletlenül, a mint ugrott egyet, hogy kikerüljön -bennünket, beleesett egy gödörbe, a mely egy viharban kidőlt fa -tövében támadt. Míg a gyökerek közt kapálózott, meg akartuk fogni. -Karmolt, mint valami macska s hátsó lábaival rugdalódzott. Harapott -is, de gyönge foga alig okozott nagyobb fájdalmat, mint a tűszúrás. -Csinos kis teremtmény volt s mint Montgomery mondta, sohasem ásott -bele a pázsitba s egyáltalában szerette a tisztaságot. Az jutott -eszembe, hogy úri parkokban pompásan pótolhatná a közönséges -tengeri nyulakat.</p> -<p>Tovább menve, hántott kérgű fához értünk. Montgomery -figyelmeztetett rá. „Ne merj fakérget hántani, ez a törvény,“ -szólt. Sokan közülük szeretik a kéreghántást.</p> -<p>Azt hiszem, ezután találkoztunk a szatirral és a majomemberrel. -A szatir, mintha Moreau classicus emlékeinek felcsillanása lett -volna. Birka arczú, durva héber typusra emlékeztetett, hangja nyers -mekegés volt s alsó végtagjai a sátán lábát juttatták eszembe. -Valami hüvelyes gyümölcs belét rágta.</p> -<p>– Üdv – szólt mind a kettő egyszerre – a két ostorosnak! -<span class="pagenum"><a name="Page_89" id= -"Page_89">-89-</a></span></p> -<p>– Most már három ostoros van – szólt Montgomery. Ehhez tartsátok -magatokat.</p> -<p>– Hát ő nem csinálmány? – szólt a majomember. Azt mondta…</p> -<p>A szatir kiváncsian rám tekintett.</p> -<p>– A harmadik ostorosnak, a ki jajveszékelve a tengerbe ment, -vékony fehér arcza van.</p> -<p>– Vékony, hosszú ostora van – szólt Montgomery.</p> -<p>– Tegnap vérzett és jajgatott – szólt a szatir. Te sosem vérzel, -sosem sírsz. A mester sem vérzik és nem sír soha.</p> -<p>– Ollendorfszerű mondások! – szólt Montgomery.</p> -<p>– Öt újja van; öt újjú, mint én, – szólt a majomember.</p> -<p>– Menjünk, Prendick; – szólt Montgomery karon fogva s folytattuk -utunkat.</p> -<p>A szatir és a majomember utánunk bámult beszélgetve.</p> -<p>– Nem szól semmit – szólt a szatir. Pedig az emberek -beszélnek.</p> -<p>– Tegnap enni kért tőlem – szólt a majomember. Majd tovább -beszélgettek; de már nem vettem ki, mit. Hallottam, hogy a szatir -nevet.</p> -<p>Egyszerre csak rábukkantunk az élettelen tengerinyúlra. Kis -vörös teste darabokra volt szakgatva, bordái le voltak nyúzva s -hátgerinczén meglátszottak a fogak nyomai.</p> -<p>Montgomery megállt. Nagy Isten! – szólt s fölemelte az -összerágott gerinczet, hogy megvizsgálja. Nagy Isten! ismételte, mi -ez?</p> -<p>– Valami húsevő szörnyetegük visszatért régi szokásaihoz, -szóltam rövid szünet múlva.</p> -<p>– Nem szeretem a dolgot – szólt halkan.</p> -<p>– Láttam effélét már megérkezésem napján is – szóltam. -<span class="pagenum"><a name="Page_90" id= -"Page_90">-90-</a></span></p> -<p>– Mi az ördögöt! Mit látott?</p> -<p>– Egy szétharapott fejű tengeri nyúlat.</p> -<p>– Az nap, mikor megérkezett?</p> -<p>– Igen. A bozótban a bekerített telep mögött, mikor este -kimentem. A fej teljesen keresztül volt harapva.</p> -<p>Halk, hosszú füttyentést hallatott.</p> -<p>– Sőt mi több, azt is sejtem, melyik szörnyeteg tette. Mielőtt a -nyúlhoz értem, láttam, hogy egyik fenevad ivott a patakból.</p> -<p>– Szürcsölte a vizet?</p> -<p>– Szürcsölte.</p> -<p>– Ne merd szürcsölni a vizet, ez a törvény.</p> -<p>– Az a fenevad volt, a melyik üldözött.</p> -<p>– Természetesen – szólt Montgomery. Rávall minden a húsevőre. -Ölés után isznak. Ez a vérszag.</p> -<p>– Milyen volt a fenevad? – kérdezte. Ráismerne? Szétvetve lábát -a tengeri nyúl élettelen teste fölött, körültekintett. Szeme végig -futott a zöld sürű árnyékos helyein, az erdő minden búvóhelyén és -leshelyén. A vérszag – mondta végül ujra.</p> -<p>Elővette revolverét, megvizsgálta a benne levő töltéseket s újra -eltette.</p> -<p>– Azt hiszem, rá kell ismernem a fenevadra. Alapos zúzódásnak -kell a homlokán lenni.</p> -<p>– De be is kell bizonyítanunk, hogy ő ölte meg a tengeri nyulat -– szólt Montgomery. Bár sose hoztam volna ide a tengeri -nyulakat.</p> -<p>Tovább akartam menni, de Montgomery megállt a darabokra tépett -nyúl fölött, zavarodottan eltünődve. E közben annyira előre mentem, -hogy a tengeri nyúl maradványa nem látszott többé.</p> -<p>– Jöjjön! szóltam.</p> -<p>Erre felriadt tünődéséből s felém jött. Lám <span class= -"pagenum"><a name="Page_91" id="Page_91">-91-</a></span> – szólt -csaknem susogva, – azt hittük, hogy meg van valamennyiben az a fixa -idea, hogy nem szabad enni semmiből, a mi szalad a földön. Ha -valamelyik fenevad véletlenűl vért szagolt…</p> -<p>Szótlanúl haladtunk egy darabig. Nem tudom, mi történhetett, – -szólt mintegy önmagával beszélve. Majd kis szünet múlva így -folytatta: – Nagy bolondot tettem tegnap. A szolgám… Megmutattam -neki, hogy kell lenyúzni és megfőzni a tengeri nyulat. Különös -dolog… Láttam, hogy megnyalta a kezét… Sose történt eddig.</p> -<p>Majd később: – Véget kell vetni a dolognak. Beszélnem kell -Moreauval.</p> -<p>Hazafelé egész úton ez járt az eszében.</p> -<p>Moreau még komolyabban fogta fel a dolgot, mint Montgomery s -alig kell külön említenem, hogy különös meghökkenésük rám is -átragadt.</p> -<p>– Példát kell mutatnunk – szólt Moreau. Bizonyos vagyok benne, -hogy a leopárd-ember a bűnös. De hogy bizonyítjuk rá? Jobb lett -volna, Montgomery, ha elfojtotta volna vágyát a hús után s nem -hozta volna a szigetre ezt az izgató ujdonságot. Sok bajunk lehet -még miatta.</p> -<p>– Ostoba szamár voltam – szólt Montgomery. De most már -megtörtént. S tudja, hogy ön is beleegyezett.</p> -<p>– Hamarosan végére kell járnunk a dolognak – szólt Moreau. Azt -hiszem, bármi történik is, <i>M’ling</i>-re számithatunk.</p> -<p>– Nem felelhetek teljesen róla sem – szólt Montgomery. Ismernem -kellene.</p> -<p>Délután Moreau, Montgomery, én és <i>M’ling</i> neki indultunk a -szigetnek a hegyi útban levő kunyhók felé. Mi hárman fel voltunk -fegyverkezve. M’ling kis fejszéjét hozta, a melylyel fát szokott -<span class="pagenum"><a name="Page_92" id= -"Page_92">-92-</a></span> aprítani. Moreaunak rengeteg pásztortülök -lógott a vállán.</p> -<p>– Meg fogja látni az állatemberek gyülekezetét – szólt -Montgomery. Szép látvány.</p> -<p>Moreau egy szót sem szólt útközben. Sápadt arcza nagyon komor -volt.</p> -<p>Átmentünk azon a mély úton, a melyben a forró viz gőze -hömpölygött s a nádason keresztül kanyarodó gyalogösvényen -eljutottunk végre egy tágas térre, a melyet vastag sárga porréteg -födött. Azt hiszem, kénpor volt. A bokros dombtetőről látszott a -csillogó tenger. A természet által alkotott szűk amphitheatrum -volt, a hol mind a négyen megálltunk. Itt Moreau belefújt a tülökbe -s fölverte a tropicus délután álmatag csendjét. Erős tüdeje -lehetett. A rikoltó hang egyre erősödött s a viszhanggal együtt -fülsiketítő lármában végződött.</p> -<p>– Ah! – szólt Moreau leeresztve ujra oldalára a görbült -tülköt.</p> -<p>Rögtön rá ropogás hallatszott a sárga nádasban s a mocsarat -környező sűrűből hangok egyvelege tört elő. Majd a kénes mező -szélének egyszerre három-négy pontján is felbukkantak a groteszk -állatemberek, felénk tartva. Akaratlanul megborzadtam, a mint -láttam, hogy egymás után előbaktatnak a fák közül vagy a nádasból s -előbbre botorkálnak a meleg porrétegben.</p> -<p>Moreau és Montgomery azonban elég nyugodtan álltak egy helyben s -igy szükségszerüleg én sem mozdultam mellőlük. Először érkezett a -szatir; bár árnyékot vetett és patájával hányta a port, mégis -látomásnak tetszett. Utána lóból és rhinocerosból összeállított -bamba szörny bújt ki a nádasból, közeledés közben füvet rágva. Majd -felbukkant a sertés-asszony és a két farkas-nő; aztán a vörös -szemű, beesett vörös képü róka-medve <span class="pagenum"><a name= -"Page_93" id="Page_93">-93-</a></span> boszorkány s nyomukban mások -– valamennyien kiváncsian sietve. A mint közeledtek, hajlongni -kezdtek Moreau felé s a nélkül, hogy egymásra tekintettek volna, -töredékeket énekeltek a litániába szedett törvény második részéből: -– <i>Övé</i> a kéz, mely sebet ejt, <i>Övé</i> a kéz, mely gyógyít, -– és így tovább.</p> -<p>Körülbelül harmincz yardnyira tőlünk megálltak, s térdre -ereszkedve elkezdték fejükre szórni a fehér port. Képzeljétek el, -ha lehet, a jelenetet. Mi hárman, kék vászon ruhában, alaktalan -fekete képű kisérőnkkel, sárga porral borított napsütötte tágas -tisztáson álltunk a ragyogó kék égboltozat alatt, s körülöttünk a -körben kuporgó, gesztikuláló szörnyetegek, melyek közöl a legtöbb -legvadabb álmaink alakzataira emlékeztetett. Túl rajtok egyik -irányban a nádas, más irányban sűrű pálmacsoportozat választotta el -a jelenetet a kunyhós hegyi úttól, észak felé pedig a Csendes -Óczeán ködös láthatára terjeszkedett.</p> -<p>– Hatvankettő, hatvanhárom, számolt Moreau. Még négy nincs -itt.</p> -<p>– Nem látom a leopárdembert, szóltam én.</p> -<p>Moreau rákezdte csakhamar ujra a tülkölést, s erre a hangra -forogni, henteregni kezdtek a fenevadak a porban. Majd kisurranva a -nádasból, földhöz lapulva előbukkant a leopárdember, s a Moreau -háta mögött hengergő körbe iparkodott beleveszni. Láttam, hogy -homlokán ott volt a zúzódás. Legutoljára érkezett a kis -majom-ember. A többiek, a kik belemelegedtek és kifáradtak már a -hengergésbe, bünös pillantásokat vetettek rá.</p> -<p>– Elég! kiáltott Moreau erős, határozott hangja, mire a -fenevadak hátulsó czombjukra emelkedtek és elcsendesedtek.</p> -<p>– Hol a törvénymondó? szólt Moreau, s a szőrös szürke szörny -porba dugta előtte a fejét. <span class="pagenum"><a name="Page_94" -id="Page_94">-94-</a></span></p> -<p>– Mondd a szavakat, szólt Moreau, s nyomban rákezdett az egész -térdelő gyülekezet furcsa litániájára, ide-oda himbálódzva, s -egymásután hol jobb, hol bal kezükkel dobálva fölfelé a kénes -porrétegből felmarkolt csomókat.</p> -<p>Mikor ehhez a sorhoz értek: – Ne merj húst vagy halat enni; ez a -törvény, – Moreau magasba emelve sovány fehér kezét igy kiáltott: -Megálljatok! mire néma csönd következett.</p> -<p>Azt hiszem, tudták valamennyien, mi következik, s előre -borzadoztak. Végig néztem a csodálatos csoporton, s látva -fetrengésüket s a ragyogó szemeikben felcsillanó félelmet, -csodálkoztam rajta, hogy valamikor embereknek tarthattam őket.</p> -<p>– Ezt a törvényt megszegték, szólt Moreau.</p> -<p>– Senkisem menekül, szólt az arcznélküli ezüstös szőrü -szörnyeteg.</p> -<p>– Senkisem menekül, ismételte az egész térdelő gyülekezet.</p> -<p>– Ki szegte meg? kiáltott Moreau, s csattantva ostorával -körülnézett a fenevadakon. Mintha a hiéna-sertés és a leopárdember -komoran félretekintett volna. Moreau, a mint ez utóbbira esett -tekintete, megállt. A leopárdember hajlongva feléje csúszott, s -arczán végtelen gyötrelem félelmes emlékezetét láttam.</p> -<p>– Ki szegte meg? kérdezte Moreau még egyszer mennydörgő -hangon.</p> -<p>– Gonosztévő az, a ki megszegi a törvényt, énekelte a -törvénymondó.</p> -<p>Moreau ránézett merően a leopárdemberre, mintha belelátott volna -lelke legmélyére.</p> -<p>– A ki törvényszegő… szólt Moreau levéve szemét áldozatáról s -felénk fordulva.</p> -<p>– Az visszamegy a kínok hajlékába, zúgták <span class= -"pagenum"><a name="Page_95" id="Page_95">-95-</a></span> -valamennyien. Visszamegy a kínok hajlékába, ó mester!</p> -<p>– Hallod? szólt Moreau visszafordulva a bűnös felé; de a -leopárd-ember, a mint Moreau szemének varázsától szabadult, -felegyenesedett, s most lángoló szemekkel s hatalmas macskafogait -kivillantva remegő ajka közül, kínzója felé ugrott. Meg vagyok -győződve róla, hogy az elviselhetetlen félelem gondolata eszét -vette s csak így történhetett ez a támadás. A szörnyetegek egész -serege háborogni kezdett. Elővettem revolveremet. A két alak -egymáshoz ütődött. Láttam, a mint Moreau visszatántorodott a -leopárdember csapásától. Őrült ordítás és üvöltés támadt -körülöttünk. Gyors össze-visszaságban mozgott mindenki. Egy -pillanatig azt hittem, hogy általános lázadás tört ki.</p> -<p>A leopárdember dühödt arcza elsuhant mellettem. Nyomában, -legközelebb hozzá M’ling szaladt. Láttam, hogy a hiénasertés sárga -szeme ragyog az izgalomtól, s mintha féligmeddig elszánta volna -magát arra, hogy nekem ugorjék. A szatir is rám meredt a -hiénasertés púpos válla fölött. Majd Moreau pisztolya durrant s a -vörös lobbanás keresztülvillant a zürzavaron. Egyszerre az egész -tömeg a lövés irányába fordult s erre fordított engem is a hirtelen -mozdulat mágneses ereje. A következő pillanatban hömpölygő, -kiáltozó tömeg közepette jutottam előre én is, üldözve a menekülő -leopárdembert.</p> -<p>Ennyi az, a mire tisztán emlékezem. Láttam, hogy a leopárd -nekiugrott Moreaunak, s aztán gomolyodás támadt körülöttem, s végül -hanyatt homlok rohantam előre a többiekkel.</p> -<p>M’ling vezetett, sarkon követve a menekülőt. Mögötte futottak -nagyokat szökdelve, kilógó nyelvvel a farkas-asszonyok. Aztán a -sertésfajták izgatott röfögéssel, és két fehér rongyba burkolt -<span class="pagenum"><a name="Page_96" id= -"Page_96">-96-</a></span> bikaember. Ezek után szaladt Moreau egész -tömeg fenevad között. Széles szalmakalapját elvesztette, revolverét -kezében tartotta, s hosszú ősz haja utána úszott a levegőben. A -hiénasertés mellettem futott, lépést tartva folyton velem; -macskaszemével lopva folyton rám-rám tekintgetett. A többiek -kiabálva mögöttünk futottak.</p> -<p>A leopárdember utat tört magának a magas nád között, a mely a -mint továbbhaladt, összecsapódott mögötte, s nekivágódott M’ling -arczának. Mi, a kik a tartalékban futottunk, a nádashoz érve, -letaposott ösvényt találtunk magunk előtt. Vagy egy negyed angol -mértföldet juthattunk a nádasban előre, azután bozótos sürűségbe -tévedt a hajsza, s itt csak lassan mozoghattunk, bár egy csapatban -haladtunk előre, mert a lombok belecsapódtak arczunkba, a szivós -folyondár belekapott nyakunkba vagy hurokba fogta bokánkat, a -tüskés növények megszakgatták ruhánkat s a ruhával együtt kitéptek -belőlünk egész húsdarabokat is.</p> -<p>– Itt négykézláb futott keresztül, – szólt Moreau, a ki épen -előttem szaladt lihegve.</p> -<p>– Senki sem menekül, szólt a farkas-medve arczomba nevetve. A -vadászat izgalma áthatotta egész lényét.</p> -<p>Utunk szikladarabok közé vezetett. Láttuk, hogy az üldözött vad -négy lábon előttünk rohan, s vissza-vissza mordul ránk. Erre a -látványra felüvöltöttek gyönyörükben a farkasemberek. A -leopárdemberen ruha volt még mindég, s a távolból volt arczán még -mindig valami emberi; de négy lábának tartása macskára vallott, s -belapult háta elárulta tisztán az üldözött vadat. Átugrott néhány -tüskés sárgás bokron, s azután eltünt. M’ling középen volt közte és -közöttem. <span class="pagenum"><a name="Page_97" id= -"Page_97">-97-</a></span></p> -<p>Csaknem valamennyien alább hagytunk a hajsza kezdő sebességével, -s hosszú gyors léptekkel mentünk előre. Láttam, a mint a tisztáson -haladtunk, hogy az üldözők sora oszlopból vonallá fejlődött. A -hiénasertés folyton mellettem szaladt, futás közben egyre rám -ügyelve, s olykor-olykor röffentve egyet összeránczolt -ormányával.</p> -<p>Lihegve, bukdácsolva, tüskéktől marczangolva, harasztba, nádba -keveredve, igy üldöztem én is a leopárdembert, a ki megszegte a -törvényt, s a hiénasertés vad röfögéssel szüntelenül mellettem -futott. Fejem szédült, szivem iszonyúan vert, halálra voltam -fáradva, s nem mertem mégsem elmaradni a többiektől, hogy egyedül -ne maradjak borzalmas társammal. Előre támolyogtam, bár alig álltam -a lábamon, a tropikus délután fullasztó melegében.</p> -<p>Végre bágyadozott a vadászat dühe. Beszorítottuk a nyomorultat a -sziget egy sarkába. Moreau kezében ostorral görbe vonal mentén -állított föl valamennyiünket, s aztán kiabálva, lassan -megindultunk, egyre szűkebbre szorítva az áldozat körül a hurkot. -Ott leselkedett nesztelenül, láthatatlanul a bokrok között.</p> -<p>– Bátran! bátran! kiáltott Moreau, a mint a hurok két vége -körülfogta a bozótos sűrűt, a melybe beleszorult a vad.</p> -<p>– Vigyázzatok, meg ne szökjék! kiáltott Montgomery a sűrűség -tulsó feléről.</p> -<p>Lassan előbbre nyomultunk az ágak és lombok kuszált -tömkelegében. Az üldözött vad meg se mocczant.</p> -<p>– Vissza a kínok hajlékába, a kínok hajlékába, a kínok -hajlékába, üvöltött a majom-ember jobbra tőlem vagy húsz -yardnyira.</p> -<p>Mikor ezt hallottam, megbocsátottam mind <span class= -"pagenum"><a name="Page_98" id="Page_98">-98-</a></span> azt a -félelmet, melyet a szegény nyomorult okozott volt nekem.</p> -<p>Hallottam, hogy jobbfelől recsegnek a gallyak s félrecsapódnak a -lombok a lórinoczeros súlyos léptei alatt. S ekkor egyszerre sűrű -bokor félhomályában megláttam az üldözött teremtményt. Megálltam. -Ott kuporgott összehúzódva, s ragyogó zöld szemét rám -függesztette.</p> -<p>Furcsa dolog, de úgy esett, hogy a mint láttam ott azt a lényt -tökéletes állati helyzetében, ragyogó szemekkel, s rémülettől -eltorzított tökéletlen emberi arczával, éreztem egyszerre megint -emberi valóját. Egy percz mulva meglátják a többiek is, legyűrik, -elfogják, s áldozata lesz ujra a bekerített hely borzalmas -kínzásainak. Hirtelen előrántottam revolveremet, ijedt szemei közé -czéloztam s elsütöttem a fegyvert.</p> -<p>Ép ekkor ért oda a hiénasertés, s mohó kiáltással rávetette -magát s belemélyítette nyakába vérszomjas fogait. Recsegés, ropogás -hangzott körülöttem s a fenevadak kezdtek egymás után -feltünedezni.</p> -<p>– Ne ölje meg, Prendick! kiáltott Moreau. Ne ölje meg! S láttam, -a mint lehajolva közeledik a bokrok között.</p> -<p>A következő perczben elverte a leopárdról ostora nyelével a -hiénasertést s Montgomeryval együtt iparkodott visszatartani az -izgatott, húsevő állatembereket, s főleg M’linget a még remegő -testtől. A szőrős szürke szörny hónom alatt előrenyúlva szimatolta -a holttetemet. A többiek fölhevülésükben lökdöstek, hogy jobban -láthassanak.</p> -<p>– Mit csinált, Prendick! szólt Moreau. Szükségem lett volna -rá.</p> -<p>– Sajnálom, szóltam, bárha nem sajnáltam. A pillanat hevében -történt. Rosszul voltam a kimerüléstől és az izgalomtól. -Megfordulva keresztültörtem <span class="pagenum"><a name="Page_99" -id="Page_99">-99-</a></span> magam az állatembereken, s a lejtőn -fölfelé haladva egymagamban felmentem a fensík magasabb részére. -Hallottam, hogy a három bikaember Moreau parancsára elkezdte -vonszolni az áldozatot a tenger felé.</p> -<p>Könnyen egyedül maradhattam. Az állatemberek teljesen emberi -kiváncsiságot árultak el, sűrű tömegben követték az élettelen -testet, szaglászva, morogva rá, a mint a három bikaember lefelé -vonszolta a parton. Még feljebb mentem, s a mint az alkonyatban -feketéllő bikaemberek vitték a súlyos holttestet ki a tengerbe, -egyszerre csak tisztán látta elmém teljes czéltalanságát mindannak, -a mi a szigeten történik. A parton alattam a sziklák között ott -állt a majomember, a hiénasertés és több más állatember Montgomery -és Moreau körül. Mindnyájan túlságosan fel voltak még izgatva s -lármásan erősítgették törvénytiszteletüket. Pedig szent -meggyőződésem volt, hogy a hiénasertésnek is volt része a -tengerinyúl megölésében. Eltekintve a durva körvonalaktól, a -groteszk formáktól, magam előtt láttam kicsiben az egész emberi -életet, az ösztön, az ész és a végzet egész bonyodalmát. A -leopárdembernek véletlenül el kellett pusztulnia. Ez volt az egész -különbség.</p> -<p>Szegény fenevadak! Kezdtem belátni Moreau kegyetlenségének -hitványságát. Eleddig sejtelmem sem volt arról a kínról, a mely e -nyomorult áldozatokra a Moreau keze közül való kiszabadulásuk után -várakozott. Megborzadtam már attól a pár napi gyötrelemtől is, -melyet a bekerített helyen kellett kiállaniok. Pedig most láttam, -hogy ez a dolog könnyebb része volt. A míg egyszerű fenevadak -voltak, s ösztöneik alkalmazkodtak környezetükhöz, boldogan éltek. -Most az emberi lét békóiba szorítva támolyogtak, soha nem szünő -félelemben teltek napjaik; meg nem értett törvények <span class= -"pagenum"><a name="Page_100" id="Page_100">-100-</a></span> -marczangolták belsejüket; torzlétük haldoklással kezdődött, hosszú -benső küzdelem volt, állandó rettegés Moreautól – s mindez miért? -Felháborított az a czéltalan könnyelműség, mely mindenből rám -vigyorgott.</p> -<p>Bármi jelentéktelen érthető czélja lett volna Moreaunak, tudtam -volna valahogyan rokonszenvezni vele. Az efféle kínnal meg tudok -barátkozni. Még akkor is meg tudtam volna valahogyan bocsátani -neki, ha gyűlölet irányitja tetteit. De oly végtelen nembánomságot -láttam benne, a mely kitért minden felelősség elől. Kiváncsisága, -czéltalan, őrült kutatási szenvedélye hajtotta utján egyre tovább, -s a nyomorult vadakat kivetette barlangjaikból, hogy vagy egy évig -éljenek tovább, küzdjenek, tévelyegjenek, szenvedjenek, s végre -gyötrelmek közt elpusztuljanak. Végtelen nyomorúság volt a részük; -a feneketlen állati gyűlölködés folyton arra ösztökélte őket, hogy -egymásnak rohanjanak, s a törvény visszatartotta őket attól a rövid -heves küzdelemtől, a mely egyszerre véget vetett volna a -természetükben gyökerező ellenséges indulatnak.</p> -<p>Az állatemberektől való félelmem lassan megszünt úgy, mint -eleinte véget ért Moreautól való rettegésem. Mély, tartós, beteges -állapot fogott el, a mely idegen volt teljesen a félelemtől. -Elvesztettem teljesen hitemet a világ józanságában, mikor láttam, -hogy megtűri e kis sziget kínokkal telt zürzavarát. Mintha vak -végzet igazgatta volna a lét mechanizmusát, a melynek szüntelenül -forgó bonyolult kerekei irgalmatlanul őröltek, marczangoltak volna -valamennyiünket, engem, Moreaut, a ki bele volt bolondulva -kutatásába, Montgomeryt, a ki az ivásnak volt rabja, s ezeket az -ösztönökkel felruházott s elméjökben korlátolt, <span class= -"pagenum"><a name="Page_101" id="Page_101">-101-</a></span> -nyomorult állatembereket… De ez a gondolat csak lassan érlelődött -meg bennem. S most egy kissé nagyot ugrottam előre -elbeszélésemben.</p> -<h2>XVII.<br /> -Katasztrófa.</h2> -<p>Hat hét mulva nem volt bennem már más érzés, csak undor és -borzalom, melyet Moreau istentelen kisérletei szítottak bennem. -Azon voltam szüntelenül, hogy teremtőm képének eme borzalmas -torzképei közül visszakerüljek mielőbb az emberek édes, egészséges -társaságába. Embertársaim, a kiktől így elszakadtam, lassan idylli -szépség és erényesség mintaképeivé váltak emlékezetemben. -Montgomerytól egyre jobban elhidegedtem. Régi különválása az -emberiségtől, titkos iszákossága, s nyilvánvaló rokonszenve az -állatemberekkel szemben, beszennyezte őt előttem. Legtöbbször -egyedül kereste fel a fenevadakat. Én kerültem tőlem telhetőleg a -velök való érintkezést. Időmnek egyre nagyobb részét a tengerparton -töltöttem el, fürkészve, nem tűnik-e fel a láthatáron szabadulást -hozó vitorla, míg végre egy nap oly iszonyú szerencsétlenség ért -bennünket, a mely gyökerestül felforgatta furcsa környezetemet.</p> -<p>Hét-nyolcz hetet töltöttem már a szigeten, mikor a katasztrófa -bekövetkezett. Kora reggel hat óra tájban lehetett. Korán keltem, s -mindjárt meg is reggeliztem, mert három, az udvarba fáthordó -állatember lármája felébresztett.</p> -<p>Reggeli után kiálltam az udvar kitárt kapujába, czigarettázva s -élvezve a kora reggel frisseségét. Nemsokára megjelent Moreau is az -udvaron s jó reggelt kivánt. Elhaladt mellettem, s hallottam, a -mint hátam mögött ajtót nyitott s bement <span class= -"pagenum"><a name="Page_102" id="Page_102">-102-</a></span> -laboratoriumába. Ez időtájt már annyira érzéketlenné tett a -borzalmas hely, hogy nem is izgatott, mikor a puma gyötrelmeinek új -napja megkezdődött. Ráüvöltött kínzójára, mint valami dühödt -amazon.</p> -<p>Azután különös dolog történt. Máig sem tudom pontosan, micsoda. -Éles kiáltás hallatszott hátam mögött, a melyet zuhanás követett. A -mint megfordultam, ijesztő arcz rohant egyenesen nekem, nem emberi, -nem is állati, hanem valami ördögi arcz, a mely tele volt vörös -sebhelyekkel, a melyről csurgott a vér, s a melyből pillátlan -szemek lobogtak rám. Fölemeltem karomat, hogy védekezzem a csapás -ellen, a mely földre terített, kettétörve fölemelt karomat. A -vérfoltos vászonkötelékekbe csavargatott hatalmas szörny keresztül -ugrott testemen s tovább rohant. Én lefelé görögtem a parton a -zuhanás következtében, s mikor megpróbáltam felülni, eltörött -karomra roskadtam. Azután megjelent Moreau. Sápadt arczát még -rettentőbbé tette a homlokából patakzó vér. Egyik kezében revolvert -tartott. Alig pillantott rám, hanem széttekintve, nyomban az -elszabadult puma üldözésének eredt.</p> -<p>Ép karomra támaszkodva felültem. A rongyokba burkolt szörny nagy -ugrásokkal haladt a part mentén, s Moreau mindenütt nyomában. A -szörny hátratekintett üldözőjére s aztán hirtelen a bokrok felé -fordult. Minden ugrás után nagyobb és nagyobb távolságra jutott -Moreautól. Majd eltünt a bokrok között. Moreau elébe akart vágni, s -amint eltünt, utána lőtt, de nem találta el. Aztán ő is beleveszett -a zöld sürűségbe.</p> -<p>Utánuk bámultam: majd belenyilallott karomba a kín s nagyot -nyögve feltápászkodtam. Montgomery revolverrel kezében, felöltözve -kilépett a kapun. <span class="pagenum"><a name="Page_103" id= -"Page_103">-103-</a></span></p> -<p>– Nagy Isten, Prendick! szólt, nem véve észre, hogy bajom esett. -Az a fenevad elszabadult. Kitépte bilincsét a falból. Látta őket? -Majd látva, hogy karomhoz kapok, hozzátette: Mi baja van?</p> -<p>– Épen a kapuban álltam, szóltam.</p> -<p>Közelebb lépett hozzám s fölemelte karomat. – Véres a -kabátjaujja, szólt s felcsavarta karomról a vásznat. Fegyverét -zsebredugta, aztán jól körültapogatta karomat s bevezetett -szobámba. – A karja eltört, szólt; s aztán igy folytatta: Mondja el -részletesen, hogy történt, mi történt.</p> -<p>Elmondtam, a mit láttam, töredezett, rövid mondatokban, -közbe-közbe elhallgatva nagy kínomban. Ő pedig ezalatt gyorsan és -ügyesen bekötözte karomat. Nyakamba akasztotta, aztán hátrálva -kissé végig nézett, s így szólt: – Rendben lesz. Az után -elgondolkozott; majd kiment s bezárta a kerítés kapuját. Egy ideig -künn maradt.</p> -<p>Minden gondom karomra irányult. Az incidenst magát alig -tartottam egyébnek, mint egy újabb borzalmas epizódnak. Leültem, s -nincs mit tagadnom, alaposan elátkoztam a szigetet. A karomban -sajgó fájdalom égető kínná változott, mire Montgomery visszatért. -Arcza sápadtabb volt a rendesnél s alsó ajka lejebb lógott, mint -közönségesen. – Sem nem látom, sem nem hallom Moreaut, szólt. Pedig -azt hiszem, szüksége volna segitségemre. Rám meresztette -kifejezéstelen szemét. – Erős fenevad volt. Egyszerre kirántotta a -falból bilincsét.</p> -<p>Az ablakhoz ment, onnan az ajtóhoz, s aztán ujra hozzám -fordult.</p> -<p>– Kimegyek utána, szólt. Itt van még egy revolver, a mit önnél -hagyhatok. Őszintén szólva aggasztó sejtelmeim vannak.</p> -<p>Kezem ügyébe tette a fegyvert az asztalra, aztán eltávozott, -ragadós nyugtalanságot hagyva <span class="pagenum"><a name= -"Page_104" id="Page_104">-104-</a></span> maga után a levegőben. -Nem is ültem sokáig a székben. Kezembe vettem a revolvert s a -kapuhoz mentem.</p> -<p>A reggel oly nyugodt volt, mint a halál. Szellő sem rezdült, a -tenger sima volt, mint a tükör, az égbolt felhőtlen, a part -elhagyatott. Félig izgatott, félig lázas állapotomban ez a nyugalom -nyomasztó hatással volt rám.</p> -<p>Fütyülni próbáltam, de a fütty elhangzott nyomtalanul. -Káromkodtam ujra, másodszor azon a reggelen. Aztán a kerítés -sarkára mentem, s a zöld bozótra bámultam, a mely elnyelte Moreaut -és Montgomeryt. Mikor térnek vissza? És hogyan?</p> -<p>A távolban kis szürke állatember bukkant föl a parton, leszaladt -a víz szélére s elkezdett lubiczkolni. Visszamentem a kapuhoz, majd -ujra a sarokhoz, s így jártam fel s alá, mint valami kötelességtudó -őrszem. Egyszerre hallottam, hogy Montgomery jó távol Moreau nevét -kiáltja. Megálltam. Karom nem fájt már annyira, de nagyon tüzes -lett. Lázam volt és szomjúság gyötört. Árnyékom egyre kurtább lett. -Elnéztem a távoli fenevadat, a mig ujra el nem tünt szemem elől. -Vajjon sohasem tér már vissza Moreau és Montgomery? Három tengeri -madár kezdett viaskodni valami zátonyra jutott zsákmány fölött.</p> -<p>Majd jó messze a telep mögött pisztolylövést hallottam. Hosszú -szünet mulva ujra durranás hallatszott. Majd közelebbről kiáltás -hangzott, aztán ujra komor csend következett. Szerencsétlen -képzelődésem gyötrő képekkel kezdett kínozni. Majd hirtelen -közvetlen közelemben durrant a revolver.</p> -<p>Megriadva a sarokra siettem, s megláttam Montgomeryt. Kuszált -hajjal, kivörösödve jött; nadrágja térde kirongyolódott. Arczán -mély megdöbbenés <span class="pagenum"><a name="Page_105" id= -"Page_105">-105-</a></span> tükröződött. Mögötte botorkált M’ling, -a kinek szája körül rosszat sejtető barna foltokat láttam.</p> -<p>– Itthon van? kérdezte Montgomery.</p> -<p>– Moreau? kérdeztem. Nincs itthon.</p> -<p>– Nagy Isten! lihegett, csaknem fuldokolva kapkodott a levegő -után. – Menjen be, szólt megragadva karomat. Megvesztek. -Eszeveszetten rohannak ide-oda. Mi történhetett? Nem tudom. Majd -beszélek, ha kipihentem magam. Egy kis pálinkát kell innom.</p> -<p>Betántorgott előttem a szobába s leült a karosszékbe. M’ling -levetette magát a földre a kapu előtt, s úgy lihegett, mint a -meghajszolt eb. Adtam Montgomerynek pálinkát és vizet. Ott ült -velem szemben belebámulva a levegőbe, s lassan kezdte összeszedni -magát. Néhány percz mulva kezdte elmesélni, mi történt.</p> -<p>Egy darabig követte Moreau nyomát. De később elvesztette a -nyomot a köves talajon, túl a folyón, a hol inni láttam az -állatembert, s czéltalanul bolyongott nyugat felé, Moreau nevét -kiáltozva. Majd találkozott M’ling-gel, aki kis könnyü fejszét -hozott magával. M’ling nem látott semmit abból, a mi a pumával -történt. Fát vágott s a kiáltásokra elősietett. Együtt folytatták a -keresést kiáltozva. Találkoztak a sűrűségben két állatemberrel, a -kik oly furcsán viselkedtek, hogy Montgomeryt dühbe hozták. -Üdvözölte őket, s azok, mint a tetten ért tolvajok, futásnak -eredtek. Montgomery megállt s utánok kiáltott, de eredménytelenül. -Össze-vissza bolyongva még egy darabig, végre elhatározta, hogy -felkeresi a kunyhókat.</p> -<p>A hegyi út néptelen volt.</p> -<p>Egyre jobban meghökkenve, visszafelé indult. Ekkor találkozott a -két sertésemberrel. Szájuk <span class="pagenum"><a name="Page_106" -id="Page_106">-106-</a></span> körül gyanús vérfoltok voltak, s -látszott rajtuk, hogy nagyon izgatottak. Montgomery láttára dühösen -megálltak. Montgomery pattantott ostorával, hogy megrémitse őket; -de ezek erre neki rohantak. Soha eddig ilyesmi nem történt még. Az -egyiknek keresztül lőtte a fejét, a másikra pedig rávetette magát -M’ling. Leteperte a fenevadat s belevágta fogait nyakába. -Montgomery ekkor ezt is agyonlőtte, a mint M’ling mancsai között -vergődött. Nagy ügygyel-bajjal tudta csak rávenni M’linget arra, -hogy tovább menjen vele.</p> -<p>Innen gyorsan hazafelé siettek. Utközben M’ling egyszerre csak a -bokrok közé vetette magát, s felhajtott egy apró amerikai -párducz-macska embert, a mely szintén tele volt vérfolttal. Egyik -lábára, a mely meg volt sebesitve, megbénult. Ez a fenevad futott -egy darabot előre, aztán vadul az öböl felé fordult, s Montgomery -ezt is lelőtte.</p> -<p>– Mit jelenthet mindez? kérdeztem.</p> -<p>Fejét rázta s felhajtott még egy pohár pálinkát.</p> -<h2>XVIII.<br /> -Hogy találtuk meg Moreaut?</h2> -<p>Mikor Montgomery még egy pohár pálinkát felhajtott, -elhatároztam, hogy közbevetem magam. Félig ittas volt már. -Kifejtettem, hogy bizonyára komoly baja esett Moreaunak, mert -különben már visszatért volna, s hogy úgy illik, hogy -megbizonyosodjunk a szerencsétlenségről. Montgomery nehány gyönge -ellenvetés után belátta, hogy igazam van. Ettünk valamit, s aztán -mind a hárman útnak indultunk.</p> -<p>Elől ment M’ling púpos hátával, furcsa fekete fejét jobbra-balra -forgatva gyors kapkodással, a mint útközben kifürkészni iparkodott -két oldalt a sűrűséget. Fegyvertelen volt. Fejszéjét leejtette, -mikor rávetette magát a sertésemberre. <span class= -"pagenum"><a name="Page_107" id="Page_107">-107-</a></span> Ha -küzdésre került volna a dolog, fogával harczolt volna. Montgomery -kezét zsebre dugva, lesütött fejjel utána támolygott. Meglehetősen -el volt kábulva a pálinkától. Balkezem, (szerencsére balkarom tört -el), nyakamba kötve lógott; s jobbomban revolveremet -szorongattam.</p> -<p>Keresztül a vad sűrűségen szűk gyalogösvényen északnyugat felé -törekedtünk Egyszerre csak M’ling megállt, s a mint feszülten -figyelt, szinte megmerevedett. Montgomery csaknem beletámolygott, -aztán ő is megállt. Feszülten figyelve, felénk közeledő hangokat és -lépteket hallottunk a fák közül.</p> -<p>– Meghalt, szólt egy mély remegő hang.</p> -<p>– Nem halt meg, nem halt meg, felelt rá egy másik.</p> -<p>– Láttuk, láttuk, szóltak egyszerre többen.</p> -<p>– Hej! kiáltott hirtelen Montgomery. Hej! Mi az ott?</p> -<p>– Hallgasson! szóltam oda neki, s megmarkoltam pisztolyomat.</p> -<p>Csend volt, majd recsegés hallatszott a sűrűségből, s egymásután -előbukkant hat szörnyeteg. M’ling morgó torokhangot hallatott. -Ráismertem a majomemberre s két barna képű, fehér rongyba burkolt -csónakosra. Velök volt a két tarka bőrű fenevad, s a törvénymondó -szörny, ez az arcznélküli szürkeszőrű hústömeg, furcsa vörös -szemével kiváncsi tekinteteket vetve ránk a zöld lombok közül.</p> -<p>Egy darabig csend volt. Majd megszólalt zokogva Montgomery: – Ki -mondta, hogy meghalt?</p> -<p>A majomember alattomos pillantást vetett a szőrös, szürke -lényre.</p> -<p>– Meghalt, szólt a szörnyeteg. Látták. <span class= -"pagenum"><a name="Page_108" id="Page_108">-108-</a></span></p> -<p>– Hol van? szólt Montgomery.</p> -<p>– Ott túlnan, szólt kinyujtva kezét a szürke teremtés.</p> -<p>– Van még törvény? kérdezte a majomember.</p> -<p>– Meghalt csakugyan? Van még törvény? ismételte az egyik -fehérruhás lény.</p> -<p>– Van még törvény, te másik ostoros? Meghalt, szólt a szürke -szörnyeteg. S valamennyien ránk figyeltek.</p> -<p>– Prendick, szólt Montgomery, felém fordítva bamba tekintetét. -Bizonyos, hogy meghalt.</p> -<p>Mialatt beszélt, mögötte álltam. Kezdtem tisztába jutni a -helyzettel. Hirtelen eléje ugrottam s emelt hangon így szóltam: – -Törvény gyermekei, a mester nem halt meg.</p> -<p>M’ling rámvetette szúró tekintetét. – Megváltoztatta alakját, -testet cserélt. Egy ideig nem fogjátok látni. Ott van, szóltam a -magasba mutatva, a honnan lát benneteket. Ti azonban nem -láthatjátok. Tiszteljétek a törvényt.</p> -<p>Lopva rájuk tekintettem. Hátráltak. – Ő nagy, Ő jó! szólt a -majomember ijedten nézve felfelé a sűrű lombok közé.</p> -<p>– S a másik? kérdeztem.</p> -<p>– A másik, az a ki jajgatva, véresen szaladt, az is halott, -szólt a szürke szörny, állhatatosan rám tekintve.</p> -<p>– Helyes, dörmögött Montgomery.</p> -<p>– A másik ostoros… kezdte a szürke szörny.</p> -<p>– Nos? kérdeztem.</p> -<p>– Azt mondta, hogy meghalt.</p> -<p>De Montgomeryben volt még annyi józanság, hogy felfogta, mért -tagadom el Moreau halálát. – Nem halott, – szólt lassan. -Éppenséggel nem halott. Ép ugy nem halott, mint én.</p> -<p>– Nehányan, – szóltam – megszegték közületek <span class= -"pagenum"><a name="Page_109" id="Page_109">-109-</a></span> a -törvényt. Meg fognak halni. Nehányan már meg is haltak. Mutassátok -meg, hol fekszik régi teste. Az a test, a melyet elhajított, mert -többé nincsen rá szüksége.</p> -<p>– Erre felé fekszik, – szólt a szürke szörny.</p> -<p>S a hat fenevad vezetésével megindultunk tüskén-bokron keresztül -északnyugatnak. Egyszerre kiáltás, recsegés hallatszott az ágak -között s kis piros homunculus surrant el előttünk sikoltozva. -Rögtön utána vad, vérrel szennyezett szörnyeteg futott egyenesen -felénk, bele kis csoportunkba. A szürke szörny félre ugrott: M’ling -morogva neki ugrott, de a fenevad félrelökte; Montgomery rálőtt, de -nem találta s azután megfordult, hogy félreszaladjon előle. Lőttem -én is, de szintén hiába. A szörny egyenesen nekem szaladt. -Közvetlen közelből belelőttem még egyszer ocsmány képébe. Vonásai -eltorzultak s ábrázatát elborította a vér. De azért elfutott -mellettem, megkapta Montgomeryt s lerántotta magával a földre -haláltusájában.</p> -<p>Egyedül maradtam M’linggel, az élettelen fenevaddal s a lezuhant -Montgomeryval, a ki lassan feltápászkodott. A dolog csaknem -teljesen kijózanította. Csakhamar visszatért a fák közül a szürke -szörny, óvatosan közeledve.</p> -<p>– Ime, – szóltam az élettelen fenevadakra mutatva, a törvény él -még. Ez a törvényszegés büntetése.</p> -<p>Ránézett a holttetemre. – Öldöklő tüzet küld, – szólt vastag -hangján, – ismételve a szertartás egyik részletét.</p> -<p>Visszatértek a többiek is s egy darabig bámészkodva álltak -körülöttünk. Majd folytattuk utunkat a sziget nyugati sarka felé. -Rábukkantunk a puma összeharapdált, megcsonkított testére; -<span class="pagenum"><a name="Page_110" id= -"Page_110">-110-</a></span> kulcscsontját összezúzta egy lövés. -Vagy húsz yardnyira tőle megtaláltuk végre azt, a kit kerestünk. -Arczra bukva feküdt. Körüle le volt taposva a nádas. Egyik keze -ökölbe szorítva merevedett meg, s ezüstös haja összetapadozott a -vértől. Feje be volt törve. A puma bilincse zúzta be. A nádas tele -volt alatta vérrel. Revolverét sehol sem találtuk meg. Montgomery -hátára fordította.</p> -<p class="center">* * *</p> -<p>Időnként pihenőt tartva, az állatemberek segítségével -visszaczipeltük nehéz testét a telepre. Beállófélben volt az -éjszaka. Kétszer láthatatlan lényeket hallottunk kis csapatunk -mögött üvölteni és sikítani s egyszer fölbukkant előttünk a kis -piros lajhár, ránk bámészkodott s azután újra eltünt. De többé nem -támadt ránk senki. A kerítés kapujában az állatemberek magunkra -hagytak. Velök ment M’ling is. Bezárkóztunk, azután kivittük Moreau -testét az udvarra s ráfektettük egy farakásra.</p> -<p>Azután bementünk a laboratoriumba s elpusztítottunk mindent, a -miben volt még élet.</p> -<h2>XIX.<br /> -Montgomery ünnepnapja.</h2> -<p>Mindent elintézve, megmosakodtunk, vacsoráztunk s azután kis -szobámban komolyan meghánytuk-vetettük helyzetünket. Éjfél felé -járt már az idő. Montgomery csaknem józan volt már, de elméje -nagyon megzavarodott. Furcsa módon Moreau személyiségének hatása -alatt állott. Azt hiszem, sosem gondolt arra, hogy Moreau meg is -halhat. Ez a szerencsétlenség egyszerre szétrobbantotta -<span class="pagenum"><a name="Page_111" id= -"Page_111">-111-</a></span> rajta azt a második természetet, -amelyet a szigeten töltött tíz-tizenegy egyhangú esztendő alatt -magára öltött. Össze-vissza beszélt, értelmetlenül felelgetett -kérdéseimre s általános kérdések fejtegetésébe tévedezett.</p> -<p>– Micsoda bolond világ – szólt. Micsoda háborodottság. Nem is -éltem soha. Mikor is kezdődött az egész? Tizenhat évig dajkák és -iskolamesterek faragtak, aztán öt kemény esztendő Londonban telt -el, koplalva, nyomorogva s aztán következett ez az átkozott sziget. -Tiz éve már. Mire való mindez, Prendick?</p> -<p>– Az ilyen őrűltséggel nemsokra mehetünk. Most legelőször arra -kell gondolnunk – szóltam, – hogy szabadulhatunk erről a -szigetről.</p> -<p>– Mi czélja volna a távozásnak? Én ki vagyok vetve a -társadalomból. Hol üssek tanyát? Mindez csak <i>önnek</i> jó, -Prendick. Szegény öreg Moreau! Nem hagyhatjuk itt, hogy összerágják -csontjait. S aztán… mi lesz a fenevadakkal?</p> -<p>– Holnap meglesz minden – szóltam. Ugy gondoltam, hogy máglyát -rakunk s elégetjük testét – a többivel együtt… De mi lesz a -fenevadakkal?</p> -<p>– <i>Én</i> nem tudom. Azt hiszem, hogy a húsevők előbb-utóbb -megint csak ostoba barmokká lesznek. Nem mészárolhatjuk le -valamennyit. Vagy igen? Azt hiszem, ez ellen fellázadna -humanizmusa… Meg fognak változni. Bizonyos, hogy -visszafejlődnek.</p> -<p>Össze-vissza beszélt, míg végre el nem hagyott a -béketűrésem.</p> -<p>– Ördögbe is! – kiáltott, mikor kezdtem türelmetlenkedni. Nem -látja, hogy az én sorsom rosszabb, mint az öné? Azután felkelt s -pálinkát hozott. Igyék, – szólt visszatérve. Krétaképű ateista -szent, igyék! <span class="pagenum"><a name="Page_112" id= -"Page_112">-112-</a></span></p> -<p>– Nem én, – szóltam – s dühösen néztem, a mint fecsegő szajkóvá -itta le magát. Emlékszem, hogy végtelenűl megundorodtam tőle. -Elkezdte védeni a fenevadakat. Azt mondta, hogy M’ling az egyedüli -lény, a ki a világon teljes életében törődött vele. Majd hirtelen -eszébe jutott valami.</p> -<p>– Ördög vigyen! – szólt feltápászkodva s bedugva a pálinkás -üveget. Azonnal megvillant agyamban, mi a szándéka. Nem fog inni -adni annak a fenevadnak! – szóltam felállva s szemközt nézve.</p> -<p>– Fenevadnak! – szólt. Ön a fenevad! Az megiszsza, mint jó -keresztényhez illik, a mivel megkinálják. Jöjjön velem, -Prendick!</p> -<p>– Az istenért, megálljon! – kiáltottam.</p> -<p>– Félre az utamból! – ordított s hirtelen kirántotta -revolverét.</p> -<p>– Jól van, – szóltam s félre álltam útjából. Már-már rávetettem -magam, mikor a kilincsre tette a kezét, de visszatartott -használhatatlan karom.</p> -<p>– Fenevadat csinált saját magából. Most már bátran közéjük -mehet.</p> -<p>Felrántotta az ajtót s félig megfordúlva visszakiáltott: – -Ostoba szamár vagy, Prendick! Mindig félsz és mindig képzelődöl. -Elérkeztünk a véghez. Köteleztem magam, hogy holnap elmetszem a -torkomat. De ma éjjel ünnepet akarok tartani.</p> -<p>Megfordult s kiment a holdas éjszakába. – M’ling! – kiáltott. -Hol vagy öreg barátom?</p> -<p>Három elmosódó lény tünt fel a halvány part szélén a hold -ezüstös fényében. Bámészkodva megálltak. Majd láttam, a mint M’ling -púpos háta felbukkant a kerités sarka mellett.</p> -<p>– Igyál, – kiáltott Montgomery. Igyatok, <span class= -"pagenum"><a name="Page_113" id="Page_113">-113-</a></span> barmok! -Igyatok s váljatok emberekké! Ördögbe is, én vagyok a legügyesebb! -Moreau erről megfeledkezett. Ez az utolsó simítás rajtatok. Igyatok -ha mondom! S aztán, feltartott kezében lobogtatva a palaczkot, -gyors léptekkel nyugat felé iramodott. A négy állatember -nyomában.</p> -<p>A kapuhoz mentem. A holdfény ködös távolán keresztül láttam, a -mint adott a pálinkából M’lingnek s aztán fekete folttá olvadt -össze mind az öt alak.</p> -<p>– Énekeljetek! – ordított Montgomery. Énekeljétek velem: -Hallgass, vén Prendick! Hallgass, vén Prendick!</p> -<p>A fekete csoport ujra öt külön alakká vált s lassan eltünt -előlem a holdvilágos parton. Mindenikük a maga módján ordítozott, -távozás közben. Majd hallottam, a mint Montgomery kiáltott: Jobbra -kanyarodj! s aztán ordítozva belevesztek a fák fekete sürűségébe. -Végre lassan-lassan elnyelte az ordítozást az éjszaka -csöndessége.</p> -<p>A tele hold lefelé hanyatlott már nyugaton, ragyogó fényt öntve -szét a néma tájon. A fal vagy egy yardos fekete árnyat vetett lábam -előtt. Az árnyék és az alaktalan szürke tenger között, mintha csupa -gyémántból lett volna, villogott, ragyogott a holdfényben a part -fehér lávás, kristályos fövenye. Hátam mögött vöröses, meleg -lánggal égett a parafin lámpa.</p> -<p>Majd betettem az ajtót, bezártam s odamentem, a hol Moreau és -utolsó áldozatai, a vérebek, a láma s még nehány megnyomorított -állat, feküdtek. Moreau arcza még rettentő halála után is nyugodt, -határozott maradt. Üveges nyitott szeme belemeredt a feje fölött -ragyogó ezüstös holdba. Leültem a csatorna szélére s elkezdtem -meghányni-vetni terveimet. <span class="pagenum"><a name="Page_114" -id="Page_114">-114-</a></span></p> -<p>Reggel bele akartam rakni egy kis élelmiszert a csónakba s -meggyújtván a holttestek alatt a máglyát, rá akartam bízni magamat -ujra a tenger pusztaságára. Éreztem, hogy Montgomeryra nem -számíthatok. Valósággal közelebb állt az állatokhoz, mint az -emberekhez. Vagy egy óráig töprenghettem. Egyszerre csak -félbeszakította tünődésemet Montgomery visszaérkezése. Őrült -ordítozást hallottam, a mely a kerités előtt a part elé vonult. -Aztán nehéz csapásokat hallottam, mintha fát vágtak volna, s utána -őrjöngő éneket. Nemsokára derengeni kezdett a virradat.</p> -<p>Az ének szünőfélben volt; helyette meg-megújuló lárma -hallatszott, a mely hirtelen őrült zajongásba csapott át. -Kiáltásokat hallottam: – Még! még! aztán káromkodás, majd egyszerre -vad sikoltás hallatszott s utána, mintha késsel elvágták volna a -zürzavart, pisztolydurranás hangzott.</p> -<p>Kirohantam szobámon keresztül a kapuba. Hallottam, hogy e közben -feldőlt valami a szobában s valami lezuhant üveg csörömpölt a -padlón. De ezzel most nem törődtem. Kinyitottam a kaput s -kitekintettem.</p> -<p>A parton örömtűz lobogott, szikrákat hányva fel a szürkülő -virradatban. A tűz körül fekete alakok gomolyogtak. Hallottam, hogy -Montgomery nevemet kiáltja. Kezemben a revolverrel, a tűz felé -futottam. Láttam, hogy Montgomery még egyszer kisütötte fegyverét -bele a földbe. A láng oly közel csapott ki a földhöz a pisztoly -csövéből, hogy megállapithattam belőle, hogy Montgomery a földön -hever. Elkiáltottam magam torkom szakadtából s belelőttem a -levegőbe.</p> -<p>Hallottam, hogy valaki igy kiáltott: – A mester! Az -összegabalyodott tömeg szétszórt alakokra szakadozott s a tűz -lobogó lángja kezdett pislogóvá válni. Az állatemberek rémült -futamodással <span class="pagenum"><a name="Page_115" id= -"Page_115">-115-</a></span> menekültek előlem. Izgatottságomban -utánok lőttem, a mint eltünedeztek a bokrok között. Aztán -odafordultam a földön heverő fekete csomóhoz.</p> -<p>Montgomery hátán feküdt, s rajta vonaglott a szőrös, szürke -szörnyeteg. Halott volt már; de görbe karmai belemélyedtek még -Montgomery nyakába. Mellettök hevert a földön M’ling, arczra bukva, -mozdulatlanul. Nyaka szét volt harapva, s kezében szorongatta a -szétzúzott pálinkásüveg felső részét. Két más alak a tűz közelében -hevert, az egyik mozdulatlanul, a másik keservesen nyöszörögve. -Fel-felemelte lassan fejét; de az mindig visszahanyatlott.</p> -<p>Megfogtam a szürke szörnyeteget s lerántottam Montgomery -testéről. Montgomery alig lélekzett. Meglocsoltam arczát -tengervizzel, s ráfektettem fejét összegöngyölt kabátomra. M’ling -halott volt. A megsebzett vad a tűz mellett szakállas, szürke képű -farkasember volt. Testének felső része a még egyre izzó farakáson -feküdt. A nyomorultat oly rettenetesen helyben hagyták, hogy -irgalomból megadtam neki a kegyelemdöfést, s szétzúztam végkép -koponyáját. A másik fenevad a tűz mellett az egyik fehér rongyokba -burkolt bikaember volt. Ebben sem volt már élet.</p> -<p>A többi fenevad eltünt a partról. Ujra Montgomeryhoz léptem s -letérdeltem melléje, átkozva járatlanságomat az orvosi -tudományokban.</p> -<p>A tűz mellettem hamvadozott; szürke hamu s egy kis parázs maradt -meg csak belőle. Nem tudtam, honnan keritette Montgomery a fát az -örömtűzhöz. Eközben kezdett ránk virradni. Az égboltozat derengett; -a hanyatló hold elsápadt a nappal világló kékségben, s a láthatár -kezdett keleten pirosodni. <span class="pagenum"><a name="Page_116" -id="Page_116">-116-</a></span></p> -<p>Egyszerre csak zubogás, sziszegés hangzott mögöttem. -Körültekintettem s ijedt sikoltással talpra ugrottam. Az elkeritett -telepből nagy fekete füstcsomók gomolyogtak fölfelé s komor -sötétségüket fel-felcsapó vérpiros lángnyelvek tarkitották. Majd -tüzet fogott a szalmafödél, s a láng végigszaladt a ferde tetőn. -Mintha a tűz-forrás szobámban székelt volna, szobám ablakán egyre -újabb lángsugarak löveltek ki.</p> -<p>Egyszerre megértettem, mi történt. Eszembe jutott a ropogás -hátam mögött. Mikor Montgomery segitségére szaladtam, -felforditottam a lámpát.</p> -<p>Arról, hogy valamit megmentsek a telepről, szó sem lehetett. -Eszembe jutott menekülési tervem, s gyorsan megfordultam, hogy -lássam, ott van-e a parton a két csónak. Eltünt mind a kettő! A -homokban két fejsze hevert mellettem, a part tele volt forgácscsal -és fadarabkákkal, s az örömtűz hamuja feketén füstölgött a -virradatban. Montgomery elégette a csónakokat, hogy bosszút álljon -rajtam, s megakadályozza visszatérésemet az emberek közé.</p> -<p>Hirtelen dühroham ejtett hatalmába. Csaknem széttapostam ostoba -fejét, a mint ott hevert lábam előtt gyámoltalanul. Egyszerre csak -megmozditotta a kezét, oly gyöngén, oly szánalmat keltőn, hogy -dühöm nyomban elpárolgott. Nyögött és felnyitotta a szemét egy -pillanatra.</p> -<p>Melléje térdeltem s felemeltem a fejét. Felnyilt ujra a szeme, -belemeredt a virradatba, s aztán tekintetünk találkozott. Pillái -lezárultak. Iszonyú, szólt hirtelen erőfeszitéssel. Azt hiszem, -inni kivánt. Az utolsó, mormolta, az utolsó ezen az ostoba világon. -Micsoda vásár…</p> -<p>Feje féloldalt hanyatlott erőtlenül. Azt gondoltam, hogy egy kis -ital felüditené; de nem volt sem vizem, sem edényem, a melyben -vizet hozhattam <span class="pagenum"><a name="Page_117" id= -"Page_117">-117-</a></span> volna. Egyszerre ugy éreztem, hogy -nehezebb lett. Meghült bennem a vér.</p> -<p>Ráhajoltam arczára s kezemmel benyúltam kabátja hasitékán. Meg -volt halva; s épen a mikor meghalt, túl az öblön, keleten, -megjelent a láthatáron a nap, elöntve sugarait az égboltozaton s -káprázatos mozgó fényárrá változtatva a sötét tengert. Halálra vált -arczára úgy hullt rá a fény, mint valami glória.</p> -<p>Lefektettem fejét gyöngéden a rögtönzött vánkosra és felálltam. -Előttem volt a tenger csillogó sivataga, a melyben annyit -szenvedtem már; mögöttem a sziget, néma, láthatatlan fenevadjaival. -A telep a benne volt élelmiszerrel és municzióval együtt recsegve, -ropogva lánggal égett. A nehéz füst fölfelé gomolygott a parton, -rákönyökölve a távoli fakoronák fölött a hegyi úton levő kunyhókra. -Mellettem nem volt egyéb, mint a két csónak szénné vált maradványa, -s az öt élettelen tetem.</p> -<p>Majd három felhúzott vállú, lapos, hátraszegett homlokú -állatember bukkant ki a bozótból. Alaktalan kezüket esetlenül -tartották, s kiváncsi, barátságtalan szemet vetve rám, határozatlan -léptekkel felém közeledtek.</p> -<h2>XX.<br /> -Egyedül az állatemberekkel.</h2> -<p>Szembe fordultam velök, végzetemet szemlélve bennök. Zsebemben -volt egy revolver két üres csővel. A parton elszórt forgács közt -feküdt az a két fejsze, a melylyel felapritották a csónakokat. -Mögöttem visszavonulóban volt a dagály.</p> -<p>Itt csak a bátorság segithetett. Egyenesen a közelgő szörnyek -arczába tekintettem. Kerülték <span class="pagenum"><a name= -"Page_118" id="Page_118">-118-</a></span> tekintetemet s remegő -orrlyukaikról láttam, hogy a parton fekvő holttetemeket -vizsgálgatják. Egy pár lépést téve, felkaptam a farkasember teste -alatt heverő vérfoltos ostort s csattantottam vele.</p> -<p>Megálltak s rám bámultak. – Köszönjetek! kiáltottam. Hajoljatok -meg!</p> -<p>Haboztak. Az egyik meghajlította térdét. Ismételtem parancsomat, -alig tudván elrejteni izgatottságomat, s feléjök indultam. Először -az egyik, azután a másik kettő is letérdelt.</p> -<p>Megfordultam s a holttestek felé lépkedtem, arczomat folyton a -térdelő fenevadak felé forditva, úgy mint a szinész megy a -szinpadon arczczal a közönség felé.</p> -<p>– Megszegték a törvényt, szóltam, lábamat a törvénymondóra téve. -Meghaltak. Még a törvénymondó is. Még a második ostoros is. -Hatalmas a törvény. Jöjjetek és lássátok.</p> -<p>– Senki sem menekül? szólt az egyik közeledve és -széttekintve.</p> -<p>– Senki sem menekül, szóltam. Hallgassatok hát rám és -teljesitsétek parancsomat. Felálltak s kérdő pillantásokat vetettek -egymásra.</p> -<p>– Álljatok meg ott! szóltam.</p> -<p>Felvettem a fejszéket s beleakasztottam a nyakamban lógó -hurokba. Arczra fordítottam Montgomeryt, felvettem revolverét, a -melyben volt még két töltés, aztán lehajoltam, hogy kikutassam -zsebeit, s hat töltést találtam még nála.</p> -<p>– Vegyétek föl, szóltam felállva s ostorommal testére mutatva; -vegyétek fel, vigyétek ki a tengerbe s dobjátok bele.</p> -<p>Közeledtek, szemmel láthatólag folyton félve még Montgomerytól, -de még jobban véres ostorom csattogásatól, s néhány kiáltás és -ostorpattantás után óvatosan fölemelték a testet, levitték a parton -s lubiczkolva bementek vele a ragyogó tengerbe. <span class= -"pagenum"><a name="Page_119" id="Page_119">-119-</a></span></p> -<p>– Tovább! kiáltottam, tovább! – vigyétek távolabbra.</p> -<p>Begázoltak hónaljig a tengerbe, aztán megálltak, visszanézve -rám.</p> -<p>– Ereszszétek el, kiáltottam, s Montgomery teste nagy -locscsanással eltünt a vizben. Mintha valami összeszorította volna -keblemet. – Jól van! kiáltottam remegő hangon, mire megfordultak s -ijedten visszasiettek a viz szélére. Itt megálltak s megfordulva -belebámultak a tengerbe, mintha attól féltek volna, hogy Montgomery -csakhamar kiemelkedik a vizből s bosszút áll rajtok.</p> -<p>– Most ezeket! szóltam a többi tetemre mutatva.</p> -<p>Vigyáztak, hogy közelébe se jussanak többé annak a helynek, a -hol a tengerbe dobták Montgomeryt. Vagy száz yardnyira a parton -vitték előbb a négy fenevad testét s csak azután gázoltak a vizbe, -s dobták őket a habok közé.</p> -<p>Mikor M’ling testét czipelték, könnyü léptek zaját hallottam -hátam mögött, s gyorsan megfordulva, láttam, hogy a hiénasertés -alig van tőlem tizenkét yardnyira. Fejét lehajtotta, ragyogó szemét -rám szögezte, s lelógó kurta kezét oldalához szoritotta. Mikor -megfordultam, lekushadva megállt, s szemét lekapta rólam.</p> -<p>Egy pillanatig szemben álltunk egymással. Eldobtam az ostort, s -a zsebemben levő pisztoly után kaptam.</p> -<p>Föltettem magamban, hogy megölöm ezt a fenevadat, a -legfélelmetesebbet a még életben maradottak közül, az első -ellenkezésre. Jobban féltem tőle, mint bármely más két -állatembertől. Élete folytonos veszedelem volt rám nézve.</p> -<p>Néhány másodperczig beletartott, mig összeszedtem magam, s -azután igy kiáltottam: – Köszönni! Térdre! <span class= -"pagenum"><a name="Page_120" id="Page_120">-120-</a></span></p> -<p>Rám vicsoritotta fogát: – Ki vagy te, hogy…</p> -<p>Talán kissé tulságos izgatottan kihúztam revolveremet, -czéloztam, s gyorsan lőttem. Hallottam, hogy felordított, s aztán -oldalt fordulva futásnak eredt. Láttam, hogy elhibáztam; -hüvelykujjammal visszarántottam a ravaszt, új lövésre készülve. De -hanyatt-homlok futott, jobbra-balra ugrándozva, s nem mertem még -egy sikertelen lövést megkoczkáztatni. Olykor-olykor féloldalt -visszatekintett rám. Kanyarodva futott a part mentén s nemsokára -eltünt az égő telepből felfelé gomolygó sűrű füstcsomókban. Egy -darabig utána bámultam. Majd visszafordultam három engedelmes -fenevadamhoz, s rájok parancsoltam, hogy dobják a vizbe M’ling -testét. Aztán visszamentem oda, a hol a tűz körül a holttestek -feküdtek volt, s lábammal addig egyengettem a homokot, mig a barna -vérfoltok a fövenyben el nem keveredtek.</p> -<p>Egy kézmozdulattal elbocsátottam három szolgámat, s felmentem a -parton a sűrűségbe. Pisztolyomat kezemben tartottam, az ostort és a -két fejszét pedig beleakasztottam a nyakamban lógó hurokba. Alig -vártam, hogy egyedül maradjak, s gondolkozzam új helyzetemen.</p> -<p>Legelőször az a borzasztó dolog jutott eszembe, hogy most -nincsen oly hely sehol az egész szigeten, a hol biztonságban -egyedül lehetek s nyugodtan alhatom. Mióta a szigetre kerültem, -csodálatosan összeszedtem ugyan magamat, de azért még nagy hajlamom -volt az idegességre, s nagyobb erőfeszítést nem igen viselhettem -el. Éreztem, hogy az állatemberek között kell megtelepednem, s igy -biztosítanom életemet. De bátorságom cserben hagyott. Visszamentem -a partra, s leültem háttal a tengernek, hogy minden meglepetés -szembe érjen. S itt ültem, fejemet térdemre hajtva a forró napban, -azon elmélkedve, hogyan fogok <span class="pagenum"><a name= -"Page_121" id="Page_121">-121-</a></span> élni, míg szabadulásom -órája meg nem érkezik, ha ugyan valaha meg fog érkezni. Eszembe -jutott Montgomery kétségbeesésének oka. Meg fognak változni, -mondta. Bizonyosan megváltoznak. S Moreau – mit is mondott Moreau? -„A makacs fenevad mindennap egyre nagyobb erővel keresztül tör -rajtuk ujra…“ Majd eszembe jutott a hiénasertés. Meg voltam -győződve, hogy ha meg nem ölöm a fenevadat, előbb-utóbb ő öl meg -engem… A törvénymondó szerencsére már halott volt… Most már tudják, -hogy bennünket ostorosokat ép úgy meg lehet ölni, mint őket…</p> -<p>Elindultam a part mentén, azt tervezve, hogy átkerülök a sziget -keleti sarkába s így közelítem meg a kunyhós utat, elkerülve a -bozótos sűrűséget. Egy fél angol mértföldnyit haladhattam a part -mentén, mikor egyszerre észrevettem, hogy a bokrok közül felém -közeledik egyik a három engedelmes fenevad közül. Oly ideges -voltam, hogy azonnal kirántottam revolveremet. Nem volt képes -megnyugtatni a közelgő állatember nyilvánvaló alázatossága sem.</p> -<p>Határozatlanul megállt. – Távozzál, kiáltottam rá. Volt egész -viselkedésében valami, a mi kutyára emlékeztetett. Hátrált egy -darabig, mint a hazakergetett kutya, aztán megállt, esdeklő -tekintetet vetve felém. – Eredj, kiáltottam. Ne közelíts -hozzám!</p> -<p>– Nem maradhatok melletted? kérdezte.</p> -<p>– Nem! kiáltottam, eredj! s pattantottam egyet az ostorral. -Aztán fogam közé szorítva az ostor nyelét, fölvettem egy kődarabot, -s ezzel a fenyegetéssel elűztem a szegény teremtést.</p> -<p>Aztán megkerültem egymagamban az állatemberek tanyáját, s a -bokrok közt rejtőzködve, vártam, mig haza nem érkeznek. Meg akartam -figyelni őket, hogy megtudjam, milyen hatással <span class= -"pagenum"><a name="Page_122" id="Page_122">-122-</a></span> van -rájok Moreau és Montgomery halála, s a kínok hajlékának -elpusztulása. Kezdtem érezni, mekkora ostobaság volt gyávaságom. Ha -megőriztem volna mindvégig bátorságomat, uralkodó lehettem volna a -szigeten, a minő Moreau volt. Igy pedig, elszalasztottam az -alkalmas pillanatot, s lesülyedtem saját társaim egyszerű -vezetőjévé.</p> -<p>Kilencz óra felé hazajött egynéhány állatember, s lefeküdt, hogy -a forró homokban sütkérezzen. Az éhség és szomjúság parancsszava -erőt vett félelmemen. Kibujtam a bokrok közül, s kezemben a -revolverrel a heverő alakok felé mentem. Valamennyien rám -bámészkodtak; de egyik sem kelt föl, hogy üdvözöljön. Gyönge és -kimerült voltam, s nem is mertem arra gondolni, hogy ennyi -fenevaddal szembeszálljak. Ujra elszalasztottam a kedvező -pillanatot.</p> -<p>– Éhes vagyok, szóltam csaknem mentegetőzve, s közelebb -vonultam.</p> -<p>– A kunyhókban van ennivaló, szólt egy ökörbe oltott vadkanember -lustán, kerülve tekintetemet.</p> -<p>Elmentem mellettök. Az egyik üres kunyhóban jóllaktam -gyümölcscsel, aztán faágakkal elzártam a kunyhó bejáratát. Arczczal -a bejárat felé, kezemben szorongatva a revolvert, leheveredtem, s -harmincz órai fárasztó virrasztás után könnyű álomba merültem, azt -remélve, hogy a gyönge barikád széthányása fog okozni annyi zajt, -hogy bármily meglepetésre felriadjak.</p> -<h2>XXI.<br /> -Az állatemberek visszafejlődése.</h2> -<p>Ilyformán állatemberré lettem én is dr. Moreau szigetén. Mikor -fölébredtem, sötétség volt körülöttem. Karom sajgott a kötelékben. -Felültem, <span class="pagenum"><a name="Page_123" id= -"Page_123">-123-</a></span> az első pillanatban nem is tudva, hol -vagyok. Kivül rekedt beszélgetést hallottam. Majd láttam, hogy -barikádomat elhordták, s a kunyhó bejárata tiszta volt. A revolver -még mindig a kezemben volt.</p> -<p>Hallottam, hogy közvetlenül mellettem lélekzik valami a földön. -Visszafojtva lélekzetemet, igyekeztem kivenni, mi az. Lassan -megmozdult, s egyszerre valami lágy, meleg nedves dolog érintette -kezemet.</p> -<p>Minden izmom összerándult. Elkaptam a kezem. Kivül lárma támadt, -s egyszerre tisztában voltam vele, mi történt.</p> -<p>– Ki az? szóltam rekedten susogva.</p> -<p>– Én, mester.</p> -<p>– Kicsoda?</p> -<p>– Azok kint azt mondják, hogy most már nincs mester. De én -tudom, hogy van. Én a tengerbe dobáltam azoknak a testét, a kiket -megöltél. Én szolgád vagyok, mester.</p> -<p>– Az vagy, a kivel a parton találkoztam?</p> -<p>– Az vagyok, mester.</p> -<p>– Jól van, szóltam, s oda nyujtottam kezem, hogy még egyszer -megcsókolja. Láttam, hogy hűséges szolgám volt, mert különben nekem -esett volna, mialatt aludtam. Tudtam, hogy számithatok rá, s -bátorságom kezdett visszatérni. – Hol vannak a többiek? -kérdeztem.</p> -<p>– Megvadultak. Megbolondultak, szólt a kutyaember. Most odakint -beszélgetnek. Azt mondják: „A mester meghalt; a második ostoros -meghalt. Az pedig, a ki a tengerben járt, – olyan, mint mink. Nincs -többé mester, nincsenek ostorok, nincs meg a kinok hajléka. Vége -mindennek. A törvényt tiszteljük és meg fogjuk tartani; de nincs -mester, ostorok nincsenek többé.“ Igy beszéltek. De én tudom, -mester, én tudom. <span class="pagenum"><a name="Page_124" id= -"Page_124">-124-</a></span></p> -<p>Megveregettem a sötétben a kutyaember fejét. – Jól van, szóltam -ujra.</p> -<p>– Nemsokára megölöd valamennyiüket, szólt a kutyaember.</p> -<p>– Nemsokára megölöm valamennyit, szóltam, néhány nap mulva, a -mint bizonyos dolgok bekövetkeznek. Valamennyit, kivéve azokat, a -kiket meg akarsz kimélni.</p> -<p>– A kit a mester meg akar ölni, azt megöli a mester, szólt -megelégedetten.</p> -<p>– Hadd szaporodjanak bűneik, szóltam; hadd éljenek -eszeveszettségükben, a mig utolsó perczük nem üt. Ne mondd meg -nekik, hogy én vagyok a mester.</p> -<p>– A mester akarata parancs, szólt a kutyaember.</p> -<p>– De az egyiknek betelt a végzete. Azt megölöm, a mint utamba -kerül. Ha azt mondom neked: <i>ez az</i>, akkor vesd rá magad. – S -most kimegyek az egybegyűltek közé.</p> -<p>A kunyhó nyilása elsötétedett egy pillanatra, amikor a -kutyaember kilépett. Utána mentem és felálltam csaknem azon a -helyen, a hol akkor voltam, mikor Moreau és vérebe megjelent, hogy -üldözzön. De most éjszaka volt, a dögleletes út tele volt -sötétséggel, s távolabb a zöld napsütötte lejtő helyett, tűzrakást -láttam, s körülötte felhúzott vállu fenevadak sürgölődtek. A hold -épen a mély út szélén emelkedett fölfelé.</p> -<p>– Gyere mellettem, szóltam megemberelve magam, s végig mentünk a -szűk úton, nem törődve a kunyhóból ránk bámuló, elmosódó -lényekkel.</p> -<p>A tűz mellett egyik sem üdvözölt. Legtöbbje tüntető megvetéssel -nézegetett. Körülpillantottam, de a hiénasertés nem volt köztük. -Vagy húsz fenevad heverészett ott a tűzbe meresztve szemeit, s -beszélgetve. <span class="pagenum"><a name="Page_125" id= -"Page_125">-125-</a></span></p> -<p>– Meghalt, meghalt, meghalt a mester, szólt jobbra tőlem a -majomember. A kínok hajléka eltűnt, nincs többé.</p> -<p>– Nem halt meg, szóltam emelt hangon. Most is bennünket -figyel.</p> -<p>Ez felrázta őket közönyös nyugalmukból. Húsz szempár szegeződött -rám egyszerre.</p> -<p>– A kínok hajléka eltünt, szóltam, de vissza fog érkezni. A -mestert nem láthatjátok; de ő most is fölöttünk hallgatózik.</p> -<p>– Igaz, igaz! szólt a kutyaember.</p> -<p>Biztonságom meghökkentette őket.</p> -<p>– A felkötött karú ember furcsa dolgot mond, szólt az egyik -fenevad.</p> -<p>– Mondom, hogy így van, szóltam ujra. A mester és a kínok -hajléka vissza fog jönni ujra, s jaj annak, a ki megszegi a -törvényt!</p> -<p>Kiváncsian egymásra tekintettek. Közönyösséget színlelve -elkezdtem tunyán vagdalni a földet magam előtt fejszémmel. -Észrevettem, hogy mind odabámulnak a mély vágásokra a gyepes -talajon.</p> -<p>Majd a szatir kételkedni kezdett szavaimban. Feleltem neki, s -aztán az egyik tarkabőrű fenevad tett ellenvetést, s így lassan -eleven társalgás fejlődött ki a tűz körül. Mindenesetre jobban -meggyőződtem róla, hogy személyes biztonságomat nincs mitől -félteni, s egyre nyugodtabb hangon beszélgettem. Egy óra mulva egy -részüket meggyőztem állításaim valóságáról, a többiek pedig nem -tudták elhatározni magukat, mit higyjenek. A mint a hold lefelé -kezdett haladni, az egyik fenevad nagyot ásított s csakhamar -valamennyien visszahúzódtak a mély útba kunyhóik felé. Együtt -mentem velök, mert tudtam, hogy nagyobb biztonságban vagyok, ha -többen vannak körülöttem, mintha egyetlen egygyel találkozom a -sötétségben. <span class="pagenum"><a name="Page_126" id= -"Page_126">-126-</a></span></p> -<p>Igy kezdődött tartózkodásom második, hosszabb fele dr. Moreau -szigetén. Ettől az éjszakától kezdve az utolsóig csak egy dolog -történt, a mit el kell mondanom, mert azt a számtalan apró -kellemetlenséget, s azt a szüntelenül gyötrő nyughatatlanságot, a -mely a további tíz hónap története, leírni nem érdemes. Voltak -veszekedéseim természetesen folyton a fenevadakkal, de csakhamar -kivívta tiszteletüket kődobálási ügyességem és fejszém éle.</p> -<p>A hiénasertés állhatatosan került, úgy hogy folyton résen -kellett állnom miatta.</p> -<p>Elválhatatlan kutyaemberem szive mélyéből gyűlölte őt. Csakhamar -nyilvánvaló lett, hogy vért szagolt, s a leopárdember példáját -követte. Valahol búvóhelyet talált az erdőben s elvadult. Egyszer -megpróbáltam hajszát rendezni ellene a fenevadakkal; de annyi -tekintélyem nem volt, hogy közös működésre birjam őket. -Megpróbáltam egy magam felverni a barlangját; de hasztalanul. -Bármerre jártam, folytonos veszedelemmel fenyegetett, úgy hogy a -kutyaember alig mert magamra hagyni.</p> -<p>Az első hónapokban elég emberiesek voltak a fenevadak, s -kutyámon kivül nehány mással is barátságos lábon éltem. A kis piros -lajhár különösen vonzódott hozzám, s folyton körülöttem tanyázott. -Május táján azonban nagy változást vettem észre a fenevadakon. -Beszédük, viselkedésük átalakult. A mit mondtam, azt még -megértették ugyan, de maguk alig tudtak már beszélni. Egyre -nehezebben tudtak csak két lábon járni. Bár szégyenkeztek egymás -előtt, mindig gyakrabban történt, hogy négy lábon szaladgáltak. -Szürcsölve ittak, rágcsálva táplálkoztak, s egyre jobban -eldurvultak. Egyre rohamosabban kezdtek visszafejlődni. A törvény -egyre vesztett hagyományos <span class="pagenum"><a name="Page_127" -id="Page_127">-127-</a></span> erejéből. Kutyaemberem alig -észrevehetően ujra kutyává változott; néma lett, négy lábon járt s -megszőrösödött. A rendetlenség napról-napra növekedett, s a mély út -nemsokára oly piszkos és undorító lett, hogy jobbnak láttam -visszatérni Moreau telepének romjai közé s ott ágakból kunyhót -késziteni magamnak. A kínok homályos emlékezete mégis csak ezt a -helyet tette a szigeten legbiztosabbá.</p> -<p>Bajos részletezni ezt az átalakulást; leírni, hogy vesztették el -napról-napra jobban emberi hasonlatosságukat; hogy hagyogattak el -magukról minden rongydarabot; hogy szőrösödtek meg egyre jobban -stb. stb.</p> -<p>A változás lassú volt; de elkerülhetetlen. Minden nagyobb -rázkódás nélkül történt. Még mindig biztonságban jártam-keltem -köztük; de nemsokára félni kezdtem, valami váratlanul bekövetkező -rázkódástól. Kutyám követett a helyre, s éberségében bizva időnként -békességben aludhattam. A kis piros lajhár is elvadult tőlem, s -fent kezdett élni a falombok sűrűjében.</p> -<p>Magam is furcsa változáson mentem keresztül. Ruhám -lerongyosodott rólam, s a hasadékokon kilátszott barna bőröm. Hajam -hosszúra megnőtt s rendetlenűl lógott nyakamra. Szememnek még ma is -megmaradt gyors, éber mozdulata, éles pillantása.</p> -<p>Eleinte az egész nappalt a tengerparton töltöttem, hajóra -várakozva. Azt reméltem, hogy visszatér az <i>Ipecacuanha</i>; de -hasztalanul. Ötször láttam vitorlát, és háromszor füstöt feltünni; -de hajó sohasem közeledett a szigethez. Volt kéznél mindig -farakásom, a melyet azonnal meggyujtottam; de a hajókat -megtévesztette a sziget vulkánikus természete. <span class= -"pagenum"><a name="Page_128" id="Page_128">-128-</a></span></p> -<p>Szeptember vagy október lehetett már, mikor arra gondoltam, hogy -tutajt készítek. Karom akkorra meggyógyult s két kézzel -dolgozhattam. Eleinte iszonyúan éreztem gyámoltalanságomat. Soha -életemben ácsmunkával nem foglalkoztam s napokat töltöttem el a -favágással. Nem volt kötelem sem s minden tudásommal sem tudtam -kieszelni, hogy fonjak erős hajlékony kötelet a folyondárokból. -Vagy két hétig turkáltam a romok között és a parton, a hol -elégették a csónakokat, hogy szögeket vagy érczdarabokat találjak. -Majd viharos, esős napok következtek, s ez is késleltette munkámat. -De végre elkészült a tutaj.</p> -<p>Gyönyörűség volt ránézni. De csakhamar kitünt, hogy semmi -gyakorlati érzékem sincsen. A tutajt egy mértföldnyi távolságban -állítottam össze a tengertől, s mikor oda akartam vonszolni a -tengerhez, szétesett. De talán jobb is, hogy így történt. Csakhogy -nyomorúságom ekkor már oly iszonyú volt, hogy napokon át kábultan -hevertem a parton, belebámulva a tengerbe s a halál gondolatával -foglalkozva.</p> -<p>De meghalni mégsem akartam. S ekkor történt valami, a mi -figyelmeztetett rá, mily ostobaság így pazarolni az időt, s -figyelmeztetett az egyre növekvő veszedelemre. A romfal árnyékában -feküdtem, belebámulva a tengerbe, mikor hirtelen felriasztott -valami hideg test, a mely sarkamhoz ért. Megfordultam, s láttam, -hogy a kis piros lajhár áll velem szemben. A beszédet régen -elfelejtette s természetes tunyaságával mozgott. Mikor észrevette, -hogy magára vonta figyelmemet, nyöszörögve a bokrok felé indult s -aztán visszatekintett rám.</p> -<p>Megértettem, hogy azt akarja, hogy kövessem, s végre el is -indultam utána. A fák közé <span class="pagenum"><a name="Page_129" -id="Page_129">-129-</a></span> érve, felmászott közéjük, mert a -folyondárok közt könnyebben tudott mozogni.</p> -<p>Egyszerre csak egy letaposott térségen kisérteties -csoportozathoz értünk. Kutyám élettelenül hevert a földön s -mellette kuporgott a hiénasertés, belemélyitve karmait a még remegő -húsba s nagyokat horkantva gyönyörűségében. A mint meglátott, rám -emelte ragyogó szemét, rám vicsorította véres fogait s fenyegető -morgást hallatott. Léptem egyet feléje, aztán megálltam, s kirántva -revolveremet, szemtől szemben kerültem vele. Nem szándékozott -visszavonulni. Fülét hátra szegte, szőre felborzadt s ugrásra -kuporodott. Szemeközé czéloztam s megnyomtam a ravaszt. Ugyane -perczben nekem ugrott s földre döntött. Megnyomorított kezével -utánam kapott; de szerencsére jól találtam, s ugrás közben meghalt. -Feltápászkodtam remegő teste alól. Ezt a veszélyt végre -szerencsésen kiálltam; de tudtam, hogy ennek nyomában most már -egész sor új veszélynek kell rám következnie.</p> -<p>Farakásra tettem a két tetemet s elégettem. Tisztán láttam, hogy -hacsak el nem hagyom a szigetet, halálom csupán idő kérdése. A -fenevadak egy-kettő kivételével elhagyták már a mély utat, s a -sűrűségben mindegyik magának való búvóhelyet választott ki. A -legtöbbje nappal aludt, s nappal szinte lakatlannak tetszett a -sziget. De éjjel megtelt a lég félelmes orditozással. Ha lett volna -elég töltésem, megpróbáltam volna kipusztitani valamennyit. Husznál -több húsevő nem igen volt már köztük; s a legbátrabbak ezek közül -is elpusztultak már. Hű ebem kipusztulása után magam is kezdtem -megszokni a nappali alvást, hogy éjjel résen állhassak. S aztán -ujra neki láttam, valóságos szenvedélylyel a tutajépítésnek.</p> -<p>Végre ezer nehézség között elkészült a tutaj; <span class= -"pagenum"><a name="Page_130" id="Page_130">-130-</a></span> de nem -volt miben vizet vinni magamnak, s agyag sem volt az egész -szigeten. Kábultan jártam keltem a szigeten, tünődve, hogy küzdjem -le ezt az utolsó akadályt. De nem tudtam semmit sem kieszelni.</p> -<p>Végre bekövetkezett egy nap, egy csodálatos nap, a melyet -félőrülten töltöttem el. Délnyugaton vitorla tűnt fel, keskeny kis -vitorla, s azonnal tűzet raktam, s ott álltam figyelve a tűz -mellett a déli nap forróságában. Nem ettem, nem ittam, úgy hogy -szédült már a fejem, s egész nap a vitorlát néztem kimeresztett -szemmel. A csónak jó távol volt még, mikor rám esteledett, s a -sötétség elnyelte előlem a vitorlát. Egész éjjel tüzemet -élesztettem, s a sűrűségből rám-rám villantak a fenevadak -csodálkozó szemei. A mint virradt, a kis csónak közelebb jutott a -szigethez. Szemem kimerűlt a hosszú nézésbe, úgy, hogy alig akartam -hinni azt, a mit láttam. Két ember ült a csónakban mozdulatlanul. -De a csónak furcsán haladt. Feje nem volt szélirányban s ide-oda -ingott a habok közt.</p> -<p>A mint kivilágosodott, elkezdtem lobogtatni kabátom utolsó -rongydarabját. De a két ember nem akart semmit észrevenni, s -szüntelenül egymásra nézett mozdulatlanul. Lementem a sziget -szélére, s kiabáltam és integettem. Nem feleltek, s a csónak tovább -haladt lassú, czéltalan útján az öböl felé. Hirtelen nagy fehér -madár röppent fel a csónakból, s láttam, hogy a két ember erre is -mozdulatlan marad.</p> -<p>Erre abbahagytam a kiabálást, leültem a parton s kezemre -támasztva, fejemet, a tengerre bámultam. A csónak lassacskán -nyugatra fordult. Ki akartam úszni hozzá, de valami dermesztő -félelem visszatartott. Délután zátonyra került körülbelül száz -yardnyira nyugat felé a telep romjaitól. <span class= -"pagenum"><a name="Page_131" id="Page_131">-131-</a></span></p> -<p>A két férfi meg volt halva a csónakban. Oly régóta halottak -voltak, hogy mikor belekapaszkodtam a csónakba s kivonszoltam őket -a partra, darabokra estek szét. Az egyiknek kuszált vörös haja -volt, mint az <i>Ipecacuanha</i> kapitányának, s a csónak fenekén -hevert egy piszkos, fehér sapka. A mint a csónak mellett álltam, -három fenevad bújt ki a bokrok közül, szaglászva a levegőben. -Iszonyú undor fogott el. Lelöktem a csónakot a partról, s -beleugrottam. A három fenevad erre leszaladt a partra. Iszonyú -borzadály fogott el láttukra. Hátat fordítottam nekik, felvontam a -vitorlát, s kieveztem a tengerre. Semmiért sem tekintettem volna -vissza rájuk.</p> -<p>Az éjszakát a sziget közelében töltöttem. Másnap reggel -beeveztem a folyóba s megtöltöttem vízzel a csónakban talált üres -hordót. Aztán ideges kapkodással összeszedtem egy csomó gyümölcsöt, -s utolsó három töltésemmel lőttem két tengeri nyulat.</p> -<h2>XXII.<br /> -Egyedül.</h2> -<p>Este utra keltem, s gyönge délnyugati szél segitségével -kieveztem lassan a nyílt tengerre. A sziget egyre kisebb lett -mögöttem s a gomolygó gőzcsomó egyre vékonyabb fonallá enyészett a -forróságban. Az óczeán végre elfödte előlem utolsó nyomát is a -sötét alacsony földfoltnak. A napvilág, a nap ragyogó fénykoronája, -utolsót özönlött az égboltozatról, s aztán letünt, mint valami -félrehúzott világló függöny, s végre rám borult a mérhetetlenség -kék árja, a melyet elföd az ember elől a nap fénye, s kezdtek -feltünedezni fölöttem a csillagok. A tenger néma volt, az égbolt -néma volt; egyedül maradtam az éjjel és a némasággal. <span class= -"pagenum"><a name="Page_132" id="Page_132">-132-</a></span></p> -<p>Igy haladtam három napig az árban, közbe-közbe ettem, ittam, s -tünődtem azon, a mit keresztüléltem, nem is igen vágyódva arra, -hogy ujra embereket lássak. Egyetlen piszkos rongydarab volt -rajtam, s hajam kuszált rendetlenségben lógott nyakamba. Bizonyos, -hogy a kik rám akadtak, őrültnek tartottak. Furcsa dolog, de úgy -volt, hogy nem kívánkoztam vissza az emberek közé. Örültem, hogy -kiszabadultam az undok fenevadak közül. A harmadik napon végre rám -bukkant egy Apiából San Franciskóba haladó brig. A hajón lévők -közül senkisem akarta hinni történetemet, s azt hitték, hogy a -magány és a veszedelem megőrjített. Attól tartva, hogy ez lehet -mások véleménye is, nem is beszéltem el többé senkinek -történetemet, s azt mondtam, hogy nem emlékszem vissza semmire a -Lady Vain pusztulása és megmentésem között eltelt időből.</p> -<p>A legnagyobb körültekintéssel kellett eljárnom, hogy meneküljek -az őrültség gyanujától. Borzalmas emlékeim szüntelenül üldöztek. S -bármily természetellenes dolognak lássék, mikor visszatértem az -emberek közé, a remélt bizalom és rokonszenv helyett egyre -növekedett bennem az a bizonytalanság és az a félelem, a melyet a -szigetben való tartózkodásom alatt éreztem. Nem tudom, elhiszi-e -valaki, de bizonyos, hogy csaknem úgy álltam szemben az emberekkel, -mint egykor szemben a sziget fenevadjaival.</p> -<p>Azt mondják, hogy a félelem betegség; de bárhogy van, arra -esküszöm, hogy éveken keresztül oly nyughatatlan félelem tartotta -fogva kedélyemet, a minőt egy félig megszelidített oroszlánkölyök -érezhet. Zavarodottságom különös formában nyilatkozott meg. Folyton -azt gondoltam, hogy azok a férfiak és nők, a kikkel találkoztam, -állatemberek, <span class="pagenum"><a name="Page_133" id= -"Page_133">-133-</a></span> ember képére alakított fenevadak, a kik -nemsokára elkezdenek visszafejlődni, s elárulják állati lényegüket. -Különös állapotomba csak egyetlen egy embert avattam be, a ki -ismerte volt Moreaut személyesen, s a ki félig-meddig elhitte -történetemet. Elmegyógyász volt, s mondhatom, sokat köszönhetek -neki.</p> -<p>Bár azt nem is remélem, hogy a rémes sziget emlékétől valamikor -teljesen megszabadulok, ez az emlék legtöbbször ugy van meg csak -bennem, mint távoli, elmosódó ködkép; de olykor-olykor hirtelen -szétterjed a ködkép felhője s elborítja az egész égboltozatot. -Ilyenkor szétnézek embertársaim között s remegve járok utamon. -Hideg, ragyogó ábrázatokat látok magam körül, vagy veszedelmes, -komor arczokat; s nincs meg egyikben sem az eszes lélek nyugodt -fensőbbsége. Mintha látnám, hogy felülkerekedik bennök az állat; s -megismétlődik előttem ujra a szigetlakók borzalmas visszafejlődése. -Tudom, hogy ez csak képzelődés, hogy a férfiak és nők körülöttem -valóságos férfiak és nők, igazi emberek, tökéletes eszes lények, s -azok is maradnak mindörökké, tele emberi szenvedélyekkel, -felszabadulva az ösztönök ereje alól, a kik nem rabszolgái -semmiféle phantastikus törvénynek, és lényegükben mások, mint az -állatemberek. De borzadok tőlük mégis, kiváncsi tekintetük, -kutatásaik, jóakaratuk megborzogat, s az után epedek, hogy egyedül -legyek, távol az emberektől.</p> -<p>Ezért közel is lakom a széles, szabad síksághoz, s ha ráborul a -lelkemre ez az árnyék, odamenekülök. A mig Londonban laktam, -borzadásom csaknem elviselhetetlen volt. Nem szabadulhattam az -emberektől; a zárt ajtók nem óvtak meg tőlük. Ha erőt véve magamon, -kimentem az utczákra, zsákmányra éhes asszonyokat láttam -<span class="pagenum"><a name="Page_134" id= -"Page_134">-134-</a></span> magam körül, irigyen rám tekintő -tolvajpillantású férfiakat, sápadt, köhögő munkásokat, a kik úgy -vonták maguk után lábukat, mint a sebzett szarvas, s meggörbült -bamba öregeket, a kik mormogva botorkáltak odább a csúfolódó -utczagyerekek között. Ha ilyenkor bementem valami könyvtárba, -zsákmányra éhes türelmes arczokat láttam a könyvekre hajolva. -Különösen undorított azoknak az üres, kifejezés nélkül való arcza, -a kik vasúton vagy kocsin utaztak. Mintha csupa halottat láttam -volna, úgy hogy nem is mertem csak teljesen egyedül utazni. S -mintha magam sem lettem volna eszes lény, hanem furcsa -agybántalmakban gyötrődő esztelen állat, a melynek az a sorsa, hogy -egyedül bolyongjon, mint a csordából kivert bika.</p> -<p>De most már, hála Istennek, nagyon ritkán száll meg az ily -hangulat. Kiszakítottam magam a városok zürzavarából s bölcs -könyvek között töltöm életemet, a melyeken mint a kiváló szellemek -fényével megvilágított ablakokon szemlélem a földi életet. -Idegeneket alig látok, háztartásom nagyon kicsiny. Kémiával -foglalkozom csaknem mindig, s a legtöbb derült éjszakát -csillagászati tanulmányokkal töltöm el. Ott a ragyogó égi -seregekben végtelen békére és vigasztalásra lel vergődő lelkem. Nem -tudom, mért vagy hogyan? de azt hiszem, ott rejlik a csillagokban -az anyagvilágot kormányzó hatalmas, örök törvény, s nem az emberek -hétköznapi gondjaiban, bűneiben és zavaraiban; s a mi több az -emberben az állatnál, az ott találhatja meg csak reményét és -vigasztalását. A remény tartja csak bennem az életet. S így, -reménynyel telve, elhagyatottan végzem történetemet.</p> -<p class="right"><i>Prendick Ede.</i></p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="footnotes"> -<h2>Lábjegyzetek.</h2> -<div class="footnote"> -<p><a name="Footnote_1" id="Footnote_1"></a> <a href= -"#FNanchor_1"><span class="label">1)</span></a> Ezek nem emberek, -hanem állatok, a kiket elevenen bonczoltunk.</p> -</div> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_135" id= -"Page_135">-135-</a></span></p> -<h2>TARTALOMJEGYZÉK.</h2> -<ul class="TOC"> -<li>Bevezetés <span class="ralign"><a href= -"#Page_3">3</a></span></li> -<li>A „Lady Vain“ csónakában <span class="ralign"><a href= -"#Page_5">5</a></span></li> -<li>A ki nem mondja meg, hova utazik <span class="ralign"><a href= -"#Page_9">9</a></span></li> -<li>A különös arcz <span class="ralign"><a href= -"#Page_12">12</a></span></li> -<li>A hajó korlátja mellett <span class="ralign"><a href= -"#Page_18">18</a></span></li> -<li>A kinek nincs hova mennie <span class="ralign"><a href= -"#Page_21">21</a></span></li> -<li>A sötéttekintetü csónakosok <span class="ralign"><a href= -"#Page_25">25</a></span></li> -<li>A bezárt ajtó <span class="ralign"><a href= -"#Page_31">31</a></span></li> -<li>Az ordító puma <span class="ralign"><a href= -"#Page_35">35</a></span></li> -<li>Az erdő réme <span class="ralign"><a href= -"#Page_38">38</a></span></li> -<li>Az ordító ember <span class="ralign"><a href= -"#Page_49">49</a></span></li> -<li>Embervadászat <span class="ralign"><a href= -"#Page_53">53</a></span></li> -<li>A törvénymondók <span class="ralign"><a href= -"#Page_59">59</a></span></li> -<li>Tárgyalás <span class="ralign"><a href= -"#Page_68">68</a></span></li> -<li>Dr. Moreau magyarázata <span class="ralign"><a href= -"#Page_73">73</a></span></li> -<li>Az állatemberek <span class="ralign"><a href= -"#Page_83">83</a></span></li> -<li>A vérszag <span class="ralign"><a href= -"#Page_87">87</a></span></li> -<li>Katasztrófa <span class="ralign"><a href= -"#Page_101">101</a></span></li> -<li>Hogy találtuk meg Moreaut? <span class="ralign"><a href= -"#Page_106">106</a></span></li> -<li>Montgomery ünnepnapja <span class="ralign"><a href= -"#Page_110">110</a></span></li> -<li>Egyedül az állatemberekkel <span class="ralign"><a href= -"#Page_117">117</a></span></li> -<li>Az állatemberek visszafejlődése <span class="ralign"><a href= -"#Page_122">122</a></span></li> -<li>Egyedül <span class="ralign"><a href= -"#Page_131">131</a></span></li> -</ul> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="transnote"> -<p class="center"><span class="caption">Javítások.</span></p> -<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p> -<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p> -<table summary="Javítások"> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_14">14</a></td> -<td>kománylapát</td> -<td>kormánylapát</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_24">24</a></td> -<td>szigetbeliek et</td> -<td>szigetbelieket</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_32">32</a></td> -<td>azért, hagy</td> -<td>azért, hogy</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_44">44</a></td> -<td>visszatakintett</td> -<td>visszatekintett</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_58">58</a></td> -<td>mitért</td> -<td>mit ért</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_61">61</a></td> -<td>sötéti el</td> -<td>sötétíti el</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_78">78</a></td> -<td>kin kérdése</td> -<td>kín kérdése</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_80">80</a></td> -<td>kármokkal</td> -<td>karmokkal</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_86">86</a></td> -<td>roka és medve</td> -<td>róka és medve</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_88">88</a></td> -<td>figyelmeztett rá</td> -<td>figyelmeztetett rá</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_90">90</a></td> -<td>Mit átott?</td> -<td>Mit látott?</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_92">92</a></td> -<td>dombtetőröl</td> -<td>dombtetőről</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_93">93</a></td> -<td>előbbukant</td> -<td>előbukkant</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_100">100</a></td> -<td>Minha vak</td> -<td>Mintha vak</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_103">103</a></td> -<td>sem nem allom</td> -<td>sem nem hallom</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_105">105</a></td> -<td>puskával történt</td> -<td>pumával történt</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_110">110</a></td> -<td>elöttünk</td> -<td>előttünk</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_115">115</a></td> -<td>láthatárt kezdett</td> -<td>láthatár kezdett</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_124">124</a></td> -<td>kunyho</td> -<td>kunyhó</td> -</tr> -</table> -</div> -<div style='display:block; margin-top:4em'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK DR. MOREAU SZIGETE ***</div> -<div style='text-align:left'> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Updated editions will replace the previous one—the old editions will -be renamed. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg™ electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG™ -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. -</div> - -<div style='margin:0.83em 0; font-size:1.1em; text-align:center'>START: FULL LICENSE<br /> -<span style='font-size:smaller'>THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE<br /> -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK</span> -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -To protect the Project Gutenberg™ mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase “Project -Gutenberg”), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg™ License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg™ -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg™ electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg™ electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the person -or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.B. “Project Gutenberg” is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg™ electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg™ electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg™ -electronic works. See paragraph 1.E below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (“the -Foundation” or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg™ electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg™ mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg™ -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg™ name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg™ License when -you share it without charge with others. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg™ work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg™ License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg™ work (any work -on which the phrase “Project Gutenberg” appears, or with which the -phrase “Project Gutenberg” is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: -</div> - -<blockquote> - <div style='display:block; margin:1em 0'> - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most - other parts of the world at no cost and with almost no restrictions - whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms - of the Project Gutenberg License included with this eBook or online - at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you - are not located in the United States, you will have to check the laws - of the country where you are located before using this eBook. - </div> -</blockquote> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.2. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase “Project -Gutenberg” associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg™ -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.3. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg™ License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg™ -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg™. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg™ License. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg™ work in a format -other than “Plain Vanilla ASCII” or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg™ website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original “Plain -Vanilla ASCII” or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg™ License as specified in paragraph 1.E.1. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg™ works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg™ electronic works -provided that: -</div> - -<div style='margin-left:0.7em;'> - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg™ works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg™ trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, “Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation.” - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg™ - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg™ - works. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg™ works. - </div> -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg™ electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg™ trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg™ collection. Despite these efforts, Project Gutenberg™ -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain “Defects,” such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the “Right -of Replacement or Refund” described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg™ trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg™ electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you ‘AS-IS’, WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg™ electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg™ -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg™ work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg™ work, and (c) any -Defect you cause. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg™ -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg™’s -goals and ensuring that the Project Gutenberg™ collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg™ and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at www.gutenberg.org. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation’s EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state’s laws. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation’s business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation’s website -and official page at www.gutenberg.org/contact -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ depends upon and cannot survive without widespread -public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular state -visit <a href="https://www.gutenberg.org/donate/">www.gutenberg.org/donate</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 5. General Information About Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg™ concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg™ eBooks with only a loose network of -volunteer support. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Most people start at our website which has the main PG search -facility: <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This website includes information about Project Gutenberg™, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. -</div> - -</div> |