diff options
| author | nfenwick <nfenwick@pglaf.org> | 2025-01-22 20:12:21 -0800 |
|---|---|---|
| committer | nfenwick <nfenwick@pglaf.org> | 2025-01-22 20:12:21 -0800 |
| commit | b6575aaf1314c00c3aba67e221e16f8bbe2fb6a5 (patch) | |
| tree | fa6f1247b169a53dc89b20358582e1606b56ff80 | |
| parent | 6c2ce1e04ab6b89c45154fa1fd2fc44d7c4c9eb3 (diff) | |
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 4 | ||||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 | ||||
| -rw-r--r-- | old/65905-0.txt | 4606 | ||||
| -rw-r--r-- | old/65905-0.zip | bin | 122510 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/65905-h.zip | bin | 128284 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/65905-h/65905-h.htm | 5179 |
7 files changed, 17 insertions, 9785 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..d7b82bc --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,4 @@ +*.txt text eol=lf +*.htm text eol=lf +*.html text eol=lf +*.md text eol=lf diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..6312041 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This eBook, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this eBook outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..25eda60 --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for +eBook #65905 (https://www.gutenberg.org/ebooks/65905) diff --git a/old/65905-0.txt b/old/65905-0.txt deleted file mode 100644 index 7c2cb1f..0000000 --- a/old/65905-0.txt +++ /dev/null @@ -1,4606 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of Olvasás közben (Uj folyam), by Ignotus - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: Olvasás közben (Uj folyam) - Ujságcikkek 1913 és 1921 közzül - -Author: Ignotus - -Release Date: July 23, 2021 [eBook #65905] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -Produced by: Albert László from page images generously made available by - the HathiTrust Digital Library - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK OLVASÁS KÖZBEN (UJ FOLYAM) *** - -IGNOTUS - -OLVASÁS - -KÖZBEN - -(UJ FOLYAM) - -UJSÁGCIKKEK 1913 ÉS 1921 KÖZZÜL - -VERLAG JULIUS FISCHER - -WIEN, 1922 - - - - -ELŐSZÓ - -Ezt a könyvemet nem bocsájtom, mint majd mint a többit, mentegetőzve -útnak, amért csak ujságcikkek gyüjteménye. - -Holott ez irások 1913. és 1921. közzül valók – s hol még a remek is, -mely ez évekhez képest el ne törpülne! De talán ez teszi: e cikkek -ártatlan aznapisága; a visszanéző prófécia számára annál megdöbbentőbb -meglátni bennük a mát, mely tegnapjukban ott lappangott. - -Számomra, teszem, minden kékkönyvnél s még feltárulható levéltárnál -többet mond a világháború oka s el-, vagy el nem kerülhető volta felől a -következőkben olvasható Üvegház cimű vezércikknek ténye, amely cikk -1914. junius 26-án jelent meg, 25-én iródott, vagyis napokkal Ferenc -Ferdinánd főherceg megöletése előtt: s nemcsak a világháborút jósolja -meg, legalább is annak keleti felét, de ebben az osztrák-magyar monarhia -végzetét is. S nem győzöm most kutatni magamat: mi vihetett volt rá -1914. elején, hogy Ferenc József figuráját mint az utolsó királyét -rajzoljam meg, hogy Görgey halála kapcsán a forradalmak mivoltát, az -Arany-centennáriumkor a paraszti lélektant, az egyensulyozottnak -tetszett magyar társadalom közepett az úriság, a kereszténység s a -konszervatizmus dolgát fontossággal feszegessem, s hogy a magyar -nemzetiségi politika veszedelmének ujra meg ujra való s mind könyörgőbb -felhánytorgatásával olyan tolakodásba essem, aminő különben nem -természetem? S szóljanak bármiről a szándékosan találomra összeszedett -cikkek: szóljanak szinházról, épitészetről, szerelemről, társadalmi -bajokról és érzésekről: mind oly aránytalanul nyugtalanok, mint a kutya -földrengés előtt. Azt kezdem érezni, hogy öntudatlan kasszandrasággal -sokat, mit ma kéne megirnom, megirtam akkor. - -S ez jó, különben kétségbe kellene esnem, hogy jelet sem tudtam adni -magamról. Mert most, hogy hosszu szünet után felpróbálom venni a tollat, -ereje még mindig alig futja, szinte ez előszóra sem. A mai nemzedék mind -olyan, mint az egyszeri ember, ki egy éjszaka megőszült, s az reggeltől -fogva öregnek látta az addig fiatal világot. Hozzá a magyar, minden -rendbeli és származásu, mind csupa Márius, ki tanácstalanul ül nem is -Karthágónak, hanem Romájának romjain. S én mindezeken fölül tulajdonképp -ez esztendőkben tudtam meg, hogy mi az élet, s lelkem annyira megtanult -nyelni, hogy az organizmus tulzott okosságával, azt hiszi: egyáltalában -semmit nem kiadnia magából. Temető vagyok kisértetek nélkül. S ez a -legkisértetiesebb. - -Kérem olvasóimat, az annyiféle szétszórtakat, jussak én eszükbe e -lapokról, mikben több van az időkből, mint belőlem. S törődjenek velem, -az iróval, többet, mint én tudok magammal. - -Berlin, 1921 december végén. - -IGNOTUS. - - - - -De senectute - -_1913 október 4._ - -Olvastam Ciceronak De senectute irott értekezését. Olvastam a nagy Jakob -vagy Wilhelm Grimmnek is az öregségről szóló elmélkedését. Olvastam egy -harmadik nagy embernek ugyane tárgyról merengő mélázását, melyek egy -Reclam-füzetben az előbbiekkel egybe vannak nyomtatva. Mindhárman -megegyeznek abban, hogy az öregség igen szép dolog, s megvannak a maga -külön gyönyörüségei. Hogy mennyivel bölcsebb az öreg ember, s mennyivel -kevesebb baja van indulatokkal. Mily boldogitó a szemlélődés, s mily -édes az érdekeletlenség. Ez mind igaz is, s értem, ha az öreg emberek -csak szépet és jót tudnak mondani az öregségről. Mint ahogy azt is -értem, ha a zsidók büszkék rá, hogy zsidók. Igazuk van, – annál is -inkább, mert ha történetesen mégsem találnának rá büszkék lenni, az se -változtatna semmin. - -Valójában az öregség olyasmi, amiben legjobb esetben megnyugodhatik az -ember, ami felől, legeslegjobb esetben, megcsalhatja magát. Ez kizárja, -hogy olyasmi lehetne, ami jó, olyasmi lehetne, ami megfelelne az -embernek. Egyáltalában nem természetes, hogy az ember megöregedjék. Nem -igaz, hogy az ember belefáradna az életbe, ha sokáig tartana. Az -életerős ember semmiképp sem fárad bele az életbe s nem kell neki az -öregség, hogy kipihenje magát. Ha fáradt, ha pihenhetnék, az már attól -van, hogy megöregedett, – s ezen se nem javit, se nem enyhit, ha még -jobban megöregszik. Már a halál is lealacsonyitóan ordenáré dolog. De -legalább nem vagyok ott, mikor megtörténik velem, vagy éppen csak -legkezdeténél. Ellenben az öregség minden rugdostatását végig kell -viselnem. Anélkül, hogy bármi kárpótlásom volna érte. Büntetés, mely -rámszakad, anélkül, hogy vétkeztem volna. Alávaló justizmord. - -… Kedves képem, sokfelé alkalmazhattam már, Károly angol király, a finom -kis gavallér, kit egy nagy teremben körülállnak vargák, szatócsok, mind -a polgári birák és összeesküvők, s keztyühuzás közben egyik keztyüjét -leejti, s értetlenül néz körül, mikor senkisem hajol le, hogy felvegye. -Jól értsük meg: nyilván nem is tudja, hogy elejtette, hogy mások szokták -felvenni, hogy most senki nem veszi föl, – csak valami hiányzik neki, -tudatlanul s magának számot sem adva… s épp ez ártatlanságában néz körül -értetlenül. Sok finom és előkelő ember arcán láttam már ezt az -ártatlanságot, amikor kezdett öregedni s nem is gondolt rá. Nem adnak -maguknak számot, hogy mi történt velük, mi van, ami nem volt, mi nincs, -ami megvolt – csak valami nem klappol, maguk sem tudják, mi. Ez az -öregség, amit az élet elébb érez meg, mint maga az ember. Mint ahogy a -ló elébb érzi meg, ha a lovas térde megereszkedett, mint maga a lovas. A -lovon veszi észre, magától nem jönne rá. S ez az egészben a -legmegalázóbb. - -Mindazonáltal a lónak van igaza, ha megereszkedett inaknak nem -engedelmeskedik. Nem lovagias tőle, de a ló nem is arra való, hogy -lovagias legyen. Az élet az alkalmasság intézménye, s lényegébe -tartozik, hogy levesse magáról az alkalmatlant. Ez nagy igazságtalanság, -de semmivel sem nagyobb, mint az, hogy egyáltalában van alkalmasság s -nemalkalmasság. Igazságot és könyörületet az ember vitt bele az életbe, -mint ahogy a nehézségnek s a levegő rugalmasságának kombinálásával -megcsinálta a repülőgépet, mely fölfelé esik. De a végletekig nem -kombinálhat s nem mesterkedhetik, s a maga életéből nem oldhatja ki -végképp azt az általános életbeli törvényt, hogy csak az alkalmas, ami -alkalmas. Az öregség tisztelete kegyes csalás, melyet az öregek -fájdalmas megalázottsága kikönyörgött magának, s az emberek irgalma -megadatott nekik. Mindig baj volt ezzel, s a Lear király tragédiája örök -és állandó emberi tragédia, a tragikumnak abban az egyedül helyes -értelmében, hogy tragikum az, amiről senkisem tehet, – s nemcsak szegény -Learnek van igaza, de a gőgös Gonerilnak is. De valahogy ment az öregség -iránt való e tekintet, mig az öregség, a több tapasztalat jogcimére -hivatkozhatott. Amig nem voltak könyvek, az öregek voltak azok, kiktől a -fiatalabbak megtudhatták, amit az emberiség addig megtanult. S amig a -fejlődés lassu menetű volt, hogy az unoka egy civilizáción belül élt a -nagyapával, addig az unoka számára értékesek lehettek a nagyapa -tapasztalatai. De most oly száguldó s mind száguldóbb a fejlődés, hogy -két emberöltő közt világtörténelmi korszakok szakadéka tátong. Az unoka -ugy nem tanulhat ma a nagyapától, mint az ujkori ember a középkoritól. -Vagy mint a pilóta a vonatvezetőtől. Ég és föld köztük a különbség, s az -égben nem érnek semmit a földi tapasztalatok. - -Hamis érzelgősség hát, melynek, minthogy a természetet végképp megcsalni -nem lehet, végső soron megint csak az öregek adják meg az árát, a -sopánkodás, melylyel a törvényes korhatár alá került közférfiak -eltávozását kisérni szokás. A törvénybe irt parancs, mely például -hetvenedik évén tul nyugdijba küldi a tanárt vagy birót, teljesen jogos -s valójában még irgalmas intézkedés is. Tisztessége abban áll, hogy -törvénybe van irva s nem tür kivételt, tehát senki külön nem veheti -magára – mert csak igy volna kegyetlenség, kegyeletlenség és -hálátlanság. S irgalmas is – ha visszagondolok első jogászi féléveimben -Kerékgyártó Árpád történésznek s Wenzel Gusztáv jogtörténésznek -előadásaira – két, a maga idejében nevezetes, érdemes és tekintélyes -férfiura, kiket, öregségük nevetségében, valósággal csuffá tett a -fiatalok pajkossága: elborzadok a gondolatra, hogy én öregségemben ily -sorsra juthatnék, s még inkább azon, hogy szeretett és nagy férfiak, kik -ma egy fejjel mindeneknél magasabban járnak közöttünk, ilyen helyzetbe -kerülhetnének. Lehet, hogy e mechanikus és automatikus guillotinenak -olyanok is alája kerülnek, kik még akár tiz további esztendeig is nagyot -és dicsőt müvelhetnének, mint tanárok és birák. De ez nem nagyobb -igazságtalanság, nem is nagyobb veszteség, mint az, hogy a végén a -legnagyobb ember is meghal s velehal az a termelő vagy tanitó lehetőség, -mely egyedül az ő korpuszában foglaltatott. S e veszteség vagy kár még -legkiáltóbb eseteiben is kisebb, mint volna, ha a hamis érzelgősség még -mesterségesen is hozzásegitené az öregeket, hogy elállják az utat a -fiatalok elől. - -Az érdemet minden hála megilleti, s nincs irtózatosabb, mint elgondolni, -hogy valaki dolgos és érdemes élet után, sőt még értéktelen élet után -is, de mégis csak mint eleven, de már nem munkabiró ember, nyomoruságba -jusson. Müvelt társadalomnak első kötelessége az öregekről való -gondoskodás, – akár fejedelmi gondoskodás is, ha futja tehetőségéből. -Minden könnyüséget megadni nekik, minden tiszteletet, elnézést, -kedvezést és gyengédséget, – hogyne, amennyit csak lehet, kijár nekik, -megszolgálták, s ha nem szolgálták meg: gondoljon kiki a maga -öregségére, s legyen általánosan bőkezü, hogy magának is cseppenjen majd -e bő kézből. De odáig nem mehet ez a kegyesség, ahol az öregnek nem -használ, de a köznek árt, s ahol a munkára már nem alkalmas öreget -megdolgoztatják, s türik, hogy a szükséges munkát vagy ne végezze, vagy -rosszul végezze, s egyben e munka alkalmát és keresetét elvegye az -arravaló és rászoruló fiatalabbak elől. Nyugdijat igen, – amekkorát csak -lehet. De hivatalt: nem. Elvégre az öregség olyasmi, amin semmi emberi -hatalom és intézmény nem változtathat. Bármi tekintettel vagy -kedvezéssel fordulunk az öregek felé, az legfeljebb bánatukat enyhiti, -de nem változtat azon, hogy öregek, s nem változtat azon, hogy nem valók -munkára. A köz számára tehát elveszett pénz és fáradság, amit az -öregekre fordit – s kell határának lenni, hogy meddig mehet e -nagylelküségében. E határ ott van, hol maga alatt vágja vele a fát, ott -van, ahol e tekinteteket s áldozatokat onnan vonja el, hol azok a köz -számára befektetés lehetnek. Például: a fiataloknál. Amit itt a -természet ad: az jó és kivánatos. Ami tehát itt emberi tekintet és -áldozat a természet adottságait növeli vagy felszabaditja: az nem -kidobott pénz, az, mondom, befektetés. Mert ne feledjük, hogy nemcsak az -öregség kín és fájdalom, de sokszor a fiatalság is. Az öreg előtt -lehetetlenségek vannak, a fiatal elött akadályok. Lehetetlenségeken -emberi erő nem változtathat, de akadályokon igen. S látva azt a -konszervativ összeesküvést, melylyel a mindig többségben levő idősebbek -minden kedvezést megadnak az öregeknek, csakhogy legyen kifogásuk -alultartani a fiatalabbakat: nem csoda, ha a mai világban mind erősebben -észrevenni a forrongást, melynek a vége forradalom lesz: a fiatalok -lázadása az öregek ellen. - -Egyáltalában nem természetes, hogy a fiatalok tanuljanak az öregektől. A -természetes az, hogy az öregek tanuljanak a fiataloktól, s ha már nem -teszik, vagy nem érnének vele semmit: nézzék figyelemmel vagy legalább -is türelemmel a fiatalok munkáját és tudását, s ne üljék el előlük ennek -lehetőségét végletekig vitt anciennitással, s azzal a gőgös -szerénykedéssel, hogy ez „nekik magas“ s ezt ők „már nem tudják -megérteni“. Persze, hogy magas nekik s épp ezért nem tudják megérteni, – -igazán nem tudják, mint ahogy, mondom, a középkori ember nem tudná -megérteni az ujkorit, lenne bár az ujkori csak átlagember s az a -középkori bár legnagyobb géniusza a világnak. Éppugy nem, mint ahogy a -mai fiatal sem tudja majd, ha megöregszik, megérteni az akkori -fiatalokat. Még pedig nem azért, mert az akkori fiatalok svindlerek -lesznek, hanem azért, mert ő már akkor öreg lesz. Ez megváltozhatatlan -rendje a természetnek – s az emberiség bármennyire módositja a természet -rendjét, e módositás mégis csak magának e rend arányainak -transzpoziciója s nem teljes megváltoztatása. Az öreg állapot -elviselhetőségére szolgáló intézmények mindig csak filantropikusok -lehetnek. Ellentétben a fiatalság megsegitésére s a betegségek -kiirtására szolgálókkal, melyek egyuttal eugénikusak. - -Senki nálamnál többre nem tartja s jobban nem szereti Ujházy Edét, s a -magam életéből szivesen adnék neki tiz esztendőt, ha ő több hasznát -venné, mint én veszem. De ha meggondolom, hogy, ami egészen bizonyos, -hány fiatal szinész-genie lappang e honban ismeretlenül, vergődik -megaláztatásban, kinlódik nyomoruságban s pusztul el kilátástalanságban: -nem tudom oly drákóinak látni az ő tisztes nyugdija örökös tagságát, -melytől annyit játszhatik még, amennyit tud és akar, de mégis utat nyit -arra, hogy más is felléphessen s kinőhesse magát: talán egy uj Ujházyvá. -Azon sem esem kétségbe, hogy ezentul nem Genersich professzor ur adja -majd elő a budapesti egyetemen a kórbonctant. Voltak, akik azon estek -kétségbe, hogy ő adta elő. - -Akadt nemrég bátor ember, ki szót emelt az ellen, hogy a Nóbel-dijakat -bármily érdemes, de gazdag s főképp öreg uraknak adományozzák, holott -azok, az alapitó szándéka szerint, arra volnának valók, hogy fiatal és -vagyontalan nagyrahivottakat megmentsenek a kenyér gondjától, s -felkarolják a tehetségük szerint való munkára. Bölcs tiltakozás volt – -épp oly bölcs, mint most Massimy, volt francia hadügyminiszternek abbeli -inditványa, hogy a generálisok korhatára hatvan, az ezredeseké -ötvennyolc esztendőre szállittassék le. Mondom: ez most a levegőben van, -s kezdenek rájönni, hogy a demokráciát erre a mezőségre is át kell -terjeszteni, s mint a királyok, a papok s az urak privilégiumait és -monopóliumait, ugy kell megtörni az öregekét is. Elég baj, hogy -gyermekkorunkban kell iskolába járnunk, mikor annyi kedvesebb dolgunk -volna, s nem öreg korunkban, mikor ugy ráérnénk s még érdekelne is -bennünket. Azt már ne türjük, hogy, ami csakis a meglett, de friss -erőnek való: a tudást s a munkát is elzárják előlünk az öregek. - -… E sorokat pedig, ha holnap nyomtatásban megjelennek, kivágom az -ujságból s attól fogva mindig magammal hordom majd. Lesz idő – s mily -hamar itt lesz! – hogy bőröm alatt kis lencsékbe szárad a testszin, a -nyakam beesik s torkom meggyeplősödik. Kedvetlenül csoszogom majd be az -utcákat, a kirakatoknak nem fogom elhinni, hogy az a sétabotos kis -aszaltszilva én vagyok, s dühösen lököm majd el a gyerekeket, kik -hancurozás közben nekem szaladnak. Ilyenkor előveszem majd e sorokat s -egy padra ülve végigolvasom. Lehet, hogy megered bele a könnyem – de, -reméllem, marad még annyi eszem, hogy utána csendben menjek haza. - - - - -Duperdussin - -_1913 augusztus 11._ - -Van egy kocsmatervem, vagy ha ugy tetszik ötletem. Ezt nem példaképp -koholom, a levezetés vagy bizonyitás kedvéért, az itt következők -számára. Igazán van, bizony isten. S nem ábrándos vagy kóválygó, hanem -élelmes és kidolgozott, egy husz éve utazó és kocsmázó ember -tapasztalataiból táplálkozó, egyenesen ez iránt való érzékben fogant s -amellett a ráutaltságtól nyugtalanná, vágyakodóvá s teremtővé izgatott -képzeletből kipattant kocsmatervem. Nem Ritz, nem Delmonico, nem -Pfordte, de nem is Aschinger vagy Lyons vagy Appenrodt. Okos dolog, -szükséges dolog, száz apró ravaszságig kiépitett, budapesti -lehetőségekhez hozzáillesztett s budapestiek szoktathatásához -hozzápedagogizált kocsmaterv. Kilátásos és nyélbesüthető, minden -bizonynyal, – kell hozzá pénz, mint minden komoly és tisztességes -dologhoz, de nem olyan sok, hogy tehetősebb ember vagy pénzintézet rá ne -reszkirozhatná a megpróbálására. Kötelezem magamat, hogy magam -megcsinálom, kötelezem magamat, hogy magam igazgatom, kötelezem magam, -hogy rövidesen meggazdagszom belőle. S egészen bizonyos vagyok benne, -hogy ebből a kocsmából nem lesz semmi. Nem lesz belőle semmi, mert nem -vagyok bolond, hogy ötletét másnak dobjam oda – nekem pedig ugyan nem ad -rá egy veszekedett krajcárt se senki, hogy megcsináljam. Nem ad rá akkor -se, ha nem tud mit csinálni a pénzével. Nem ad rá, ha világos is, hogy -nyerni fog rajta. Nem ad rá, ha a legnagyobb kocsmaszakértő volna s egy -szót sem tudna ellene vetni, mikor tervemet kifejtem előtte. Nem ad rá; -nem szoktam mérget venni, de ha valaha mérget veszek, erre veszem. - -Ám jó, erre azt mondhatják: mit akarsz? Persze, hogy nem adunk neked -kocsmára. Mit tudsz te kocsmát vezetni, még ha egészséges őtleted van is -hozzá? Tudsz-e veszekedni szállitókkal, bánni cselédséggel, ügyelni -holmira, vigyázni körmökre, kalkulálni krajcárosan, mert ezek a -krajcárok, ezek a fillérek sőt félfillérek azok, amikben nem szabad -tévedned, amikben nem szabad becsapódnod, amiket le kell alkudnod és -szoritanod? Mit tudod te, hol kell a hust venni, honnan kell a zöldséget -hozatni, milyen kartellben vannak a serfőzők, mennyit szánhatsz -szakácsra, hogy kell felkészülnöd forgalmas napokra, hogy lehet, a -minőség kára nélkül, összébb huzódzkodnod pangáskor… és igy tovább és -igy tovább… hiszen megesznek, még mielőtt az első vendég egy falatot -evett volna nálad! Iró vagy – ebből legyen valami ötleted, arra aztán -kereshetsz tőkepénzest vagy vállalkozót! - -Jó, hát van. Mondom: jó, elismerem, hogy kockázatos volna iróval kocsmát -nyittatni s van olyan ötletem, melyben a pénzcsinálás gyökere abba -nyulhatna le, hogy iró vagyok, Iró vagyok, igen szorgalmas, kipróbált és -megbizható munkás, még nem egészen elhasznált, még képes a -visszafrissülésre, ki azonfelül a sok irástól még mindig nem jutottam -hozzá, hogy megirjam müveimet. Holott, mint a geológus a talaj sorából, -az én irásaimból is a jobbszemü szakértő okvetetlen kilátja, hogy van az -aljukon valami erezet, ami alkalmas a bányászatra. Miért ne lehetne irót -éppugy imprésába venni, mint énekest vagy zongorást? Kötelezném magam, -hogy legjobb tudásom, legszemérmesebb becsvágyam, legkényesebb -érzékenységem szerint minden gondolatommal irásomnak élnék. Hetekig -lebzselnék, mig valami kiforrna bennem, s a hivatalnok időbeosztásával -robotolnék hónapokig, mig megcsinálnám. Irnék verset, novellát, -tanulmányt, regényt és, egypár csüggedt abbahagyás után, alkalmasint -szindarabot is. Körüljárnék felolvasni, előretétném énekmesterrel a -hangomat, ha nem jól hallanának, megjelennék sokadalmakon, csinján -bánnék autogrammjaimmal, gyermekeket kapnék el a villamos elől, -hírbehozatnám magamat szinésznőkkel, inszultálnék tekintélyeket – -egyszóval: a külsőségeket sem sajnálnám, melyekkel az érdeklődést -magamon át könyveimhez fordithatom. S mindennek, mindezeknek -elgondolható jövedelmével szemben az imprezáriótól nem kérnék egyébb -biztosságot s nem nagyobb részesedést, mint hogy nyugodtan élhessek -olyan életvitelben, melynek polgáriságán alul kipróbáltan képtelen -vagyok a munkára, nemcsak müvészire nem, de semmilyenre, s igy -törődhessem azokkal, azokkal az igen kevesekkel, akik hozzám közel -állanak. Bizonyos, hogy erre nem találok vállalkozót, bár ha én -vállalkozó volnék: én belemennék. - -De még erre is azt mondhatják: ugyan kérem, kinek kell irodalom? Ezekben -a nehéz időkben! Mikor ugyis éppen elég bajunk van! Ne tessék -komédiázni, ismerjük már az ilyesmit! Tessék egyszerüen hatni az emberek -szivére s ne ilyen kerülő utakon! - -Hát igy is jó. Hatok egyszerüen. Tegyük föl, de ezt már igazán a példa -kedvéért, hogy életemnek valami válságos fordulója előtt állnék. Vagy -állanál te, kegyes olvasó: jobbfajta, ismertebb, sokaktól szeretett -ember. Aki, ha ma főbe lőnéd magad, legalább is negyven ismerősöd -akadna, jómódu, jószivü, kinél néhány ezer korona nem oszt és nem -szoroz, hogy megdöbbenve tenné le a partecédulás ujságlapot s azt -mondaná: istenem, ha nekem szólt volna! Nos, te szólsz. Összehivod egy -délután ezt a negyven uri embert s azt mondod nekik: Uraim, barátaim, én -perben állok az élettel. Vesztes maradok, alul kerülök, végem van, nem -birom tovább, ha utalványt nem kapok hozzá. S ez az utalvány: pénz, mert -a pénz utalvány mindenhez, ami élet. Azt mondjátok: szerettek. Azt -mondjátok: törődtök velem. Azt mondjátok: érdeklődtök sorsom iránt s -kötelességet éreztek az érték iránt, amit jelentek. Nos: ha valaha volt -értelme érdeklődésteknek, ugy most van. Ha valaha volt jelentősége -annak, hogy jóindulattal vagytok irántam, ugy ma nem felesleges. S csak -ma nem. Ha valaha volt érték abban, hogy egyik ember törődött a -másikkal: az én számomra csakis most van. Most mindent jelenthet, máskor -későn jött tolakodás. Nem sokról van szó, legalább is nem -mértéktelenségről. Mondjuk: mindegyőtöktől háromezer koronáról. Ezzel -megmentetek egy életet, egy életkedvet s még egypárat, mely ehhez az -egyhez csatolódik. Egy képért, egy nyaralásért, egy szoba butorért -kiadtok ennyit. Egy hiuságért, hogy az ujságban álljatok, egy -kedvezésért, hogy valaki nálatok vacsoráljon, a kedvesetek egy -mosolyáért, a gyereketek egy mulatságáért. Lehet, hogy kidobott pénz. -Lehet, hogy léhaságra pazarlom. Lehet, hogy visszaélek vele, vagy nem -érek vele semmit. Hát aztán? Soha nem pazaroltatok? Soha nem -vesztettetek? Soha a jóságotokkal vissza nem éltek? S hátha mégis jót -tesztek vele? Hátha csakugyan megmentetek valamit? S ha csak egy -fellobbanást, egypár szép hetet, egy nyugodalmas közt egy testvéretek -életében? Nem ér ez fel egy könyvtárral, amit alapitotok? Egy melegedő -szobával, amit megnyittok? Egy eszmével, melyet egy programmra -rászoritotok, hogy ott száradjon a papirosán s elporladjon farostjaival? - -Nem. Nyájas olvasó, kedves embertársam, szegény felebarátom: nem -ajánlom, hogy ilyesmivel fordulj felebarátaidhoz. Kinos zavarba ejted -őket, verejtéket préselsz homlokukra, hápognak majd, krákognak, ötölnek -és hatolnak, de tárcájukba nem nyulnak. Kinos csend következik majd el, -melyet hosszu vártatva tör meg végre egy, a legbátrabb s talán a legjobb -és legértékesebb, aki felkel és igy szól: Barátom, ezt ne kivánd tőlünk. -Ha tartasz ránk és barátságunkra: vondd vissza. Tudod: a pénz olyan, -mint a vér. Különös nedü, csak szerelemben köt össze, mindenhogy másképp -elválaszt. Te meggyülölnél minket s mi lenéznénk téged. Halálunkat -kivánnád s mi sajnálnók tőled életedet. Elveszitenénk téged, s te -elveszitenél minket. Eddig is megvoltál – csak megleszel ezután is. De -azt nem éri meg semmi pénz a világon, hogy kiveszszen belőle az érték, -amit jelent a láng, mely gyanánt előttünk lobogsz, ami páratlan -hullámkristályt mutatnak a rezgések, melyek szeretetünkből sugarasan -tartanak szived felé… Igy szólna barátod, és igaza volna. Annyira igaza, -hogy már igy is, pénz nélkül is elkövetkezett, aminek elkövetkezésétől -való féltében tagadta meg tőled a pénzt. Mert egész további életetekben -te neheztelést fogsz iránta érezni, ő kényelmetlenséget fog érezni veled -szemben, s kinos és türhetetlen lesz a viszony köztetek, mert leplezni -akarjátok egymás előtt e nehéztelést s e kényelmetlenséget. Igen, -szegény felebarátom: hidegség támad körülötted, de pénzt: azt nem kapsz. - -* * * - -Nyilván furcsa: igy a maguk képét tolni példának az emberek elé. De -magamról kellett beszélnem, magamat példának vetnem és hozzám -hasonlókról mintát vennem, hogy megmondhassam: senki a világon ugy át -nem érzi, mint a magunkfajtáju ember, ki sem égen, sem földön egy garast -szerezni nem tud, sem a gyerekének pelenkára, sem magának szemfedőre -valót: mi vagyunk a megmondhatói, micsoda nagy ember az a Duperdussin, -ki maga egy garas nélkül, homályból származva, senkitől nem ismerve, -tőkételen, nem születvén ajánlásos szüléktől, pénzt tudott szerezni -mindenre, amire akart, mindenkitől, akitől akart, mindenkor, minden -percben, számlálatlan, az utolsó napokban havi öt milliónak emberfeletti -határtalanságában. Öt millió, havi öt millió! Annyi pénzt, amennyi a -Balkánon már hadikárpótlás számba megy világtörténelmi fordulóknál. -Annyi pénz, amennyivel Magyarországon már választatni szokás, amennyin -ötezer szüzességet lehet vásárolni, polgári rendüt, mely egy életen át -erről koldul tovább! Öt milliót havonkint… és bankoktól… francia -bankoktól… teremtő isten: Napoleon óta nem volt akkora ember a világon, -mint ez a Duperdussin! - -* * * - -Ezzel nem Napoleont akarom kisebbiteni, hanem megmérni, megmérni -próbálni, e Duperdussinnak egész nagyságát. Elvégre miben volt Napoleon -nagyobb nálánál? Intelligensebb volt tán? Ugyan! Duperdussin, a -szinházalapitó, ne tudta volna éppen ugy megcsinálni a Comédie Francaise -alapszabályait, mint Napoleon? Duperdussin, az aero-versenyek rendezője, -ne tudta volna éppugy bolondnak deklarálni Foultont, a gőzhajó -kigondolóját, mint Napoleon? Duperdussin, a határt nem ismerő, ne tudott -volna épugy Egyptomba hajózni, s minden ok és cél nélkül Indiák felé -igyekezni, mint Napoleon? Elvégre Napoleon is csak ember volt. Ahogy ő -tanácsba ült Franciaország legkitünőbb polgári és büntető jogászaival, -hogy megteremtse a Code Napoléon-okat: igy elnökölni Duperdussin is -tudott volna, sőt elnökölt is, faiseurök élén, kik voltak olyan minden -hájjal megkentek, mint bármely polgári és büntető jogászok. Duperdussin -egymaga csinált egy egész iparnyi selyemforgalmat, s talán azt sem -tudta: fán terem-e a selyem, vagy a kukoricacsövön szakállnak? -Duperdussin benépesitette a levegőt aeroplánokkal, a földet -automobilokkal, a tengerpartokat villákkal, melyekben a legszebb -asszonyi állatok nyujtózkodtak, mint a csiga a házában. Micsoda ma: -császárnak lenni? Ma Morgan a császár és Rockefeller: és Duperdussin a -semmiből egy Rockefeller hitelét szerezte meg s a nábobok életvitelét -biztositotta magának. Hogy halottak nem boritják utját? Az csak szép -tőle, borithatnák ahogy beleszédelegte magát a bankvilágba, ugy -beleszédeleghette volna magát a kormányba és a hadseregbe is, s most -árvák és özvegyek siratnák, mig igy csak néhány chauffeur sir utána a -pénze miatt. Bizonyos, hogy meg tudott volna nyergelni minisztereket, -képviselőket, ujságirókat, közembereket – istenem: hiszen igy is -megnyergelte őket! Csak a brumaire tizennyolcadika hiányzott, melyet -Napoleon számára is ugy hoztak a viszonyok, nekilendülésre, s amely -konjunkturát Napolen sem maga teremtett magának. Ez hiányzott, s hát -igen: hogy Duperdussin nem tanult tüzérséget, egyáltalában nem tanult -semmit, mert nem ért rá, mert gyerekkorában utcagyerek volt, -suhanckorában apache, pályája kezdetén vásári kikiáltó, s nyomban rá már -nagyvállalkozónak kellett lennie, milliomosnak, aki szegény nem ér rá, -hogy informálódjék a dolgokról, mert külömben elmulasztja a chanceokat. -De egyébként? Kihasználni a percet, mikor valaki nem néz oda, ott -támadni, ahol gyengeséget találnak, hirtelen lecsapni, észrevétlen -megkerülni: mindezt tudnia kellett Duperdussinnak, s alapjában Napoleon -sem tett egyebet. Hogy hadseregeket toppantott elő a földből? -Duperdussin pénzt toppantott ki a bankároktól! S hogy Napoleon tudott -bánni császárokkal és királyokkal? Duperdussin meg tudott bánni a -külömböző Crédit-k és Banque-ok főembereivel. Gondoljátok meg, mit tesz -ez. Gondoljátok meg, mindig erre kell visszatérnem, mit tesz pénzt kérni -és kapni Lánczytól, Ullmanntól és Széll Kálmántól. S pláne a párisi -Lánczyktól, Ullmannoktól és Széll Kálmánoktól! S ehhez vidékről kerülni -fel Párisba, valahonnan Belgiumból! Gondoljátok meg, hogy ezek az urak -mennyire nem nézhetik, hogy aki nem született közéjük, ugy éljen, mint -akinek a neve az ujságba kerül, hogy iderándult autotaxin, s felesége -ott volt a legnagyobb bál lady patronesse-e. S gondoljátok meg, hogy -ezeknek a szeme és ébersége előtt kellett Duperdussinnek foltozni a -lyukat: még nagyobb lyukkal, a szédületes hiányt még szédületesebb -kölcsönnel, mert hiszen, csakugy, mint Napoleon, Duperdussin sem -produkált semmi pozitivat, ő is csak álomban élt, fantazmákat valósitott -meg, s személyével együtt épp ugy elmulik minden nyoma, mint ahogy -Napoleon is ugy ment el, mint ahogy az árviz elvonul: tegnap tenger -volt, s ma már semmi sincs belőle! Mondom: párisi pénzemberek előtt -kellett nyilvános számadásra köteles vállalatoknál, a köteles könyvvitel -korában s a mai üzlet üvegházában élve, Duperdussinnek lelepleznie a -vállalatai teljes inszoliditását, üzleteinek jövedelmetlenségét, -magánfényüzésének megokolatlanságát s pénzeinek ujra meg ujra való -elfogyását. Lepleznie hivatalnokai, üzletfelei, társai, eszközei és -hitelezői előtt, s nemcsak lepleznie, de ujra, meg ujra pótolni is ujabb -meg ujabb hitelekkel, vagyis ujabb meg ujabb rábeszélésével és -meggyőzésével a pénz hatalmasainak! Mi ehhez képest: elbánni a jó Ferenc -császárral! Vagy akár a szép, szellemes és perfid Sándor cárral is, ki -végre sem volt nagyobb emberi kaliber, mint egy mai fiatal fináncbáró, -ki papájától örökli a bank direktorságát! Hohó, ez a Duperdussin, ha -sorra kerül: hogy elbánt volna Vilmos császárral! Micsoda -porcellánvállalatokba vitte volna bele, hogy rávette volna, hogy a -birtokait parcellázza és vásároljon hajórészvényt, hogy’ tervezett volna -neki vasutat Perzsiában, csatornát Afrikában, s gyönyörü komplótokat, -hogy mint kellene paralizálni a franciát az angollal, Arábiát kikiáltani -német hübérnek s Amsterdamtól Bagdadig és Bergentől Triesztig kitüzni a -római német kalifátus zászlaját! S Miklós cárnak meg éppen milyen lyukat -beszélt volna felséges hasába! Spiritiszta hatalommal szólott volna -hozzá, megjelent volna előtte Nagy Péterül, kezébe hamisitotta volna a -végrendeletét, melynek egyik, eddig ismeretlen pontjául az lett volna -megirva, hogy Konstantinápoly meghóditását pedig okvetlen -francia-németalföldi vállalkozóval kell financeiroztatni, barna -férfival, fekete bajuszuval! Mert igy kell, a legbaromibb butaságu -módokban megnyerni: nemcsak olyan kábulatokban és káprázatokban élő -idegroncsot, mint a mostani cár, de a világ legokosabb és -legegészségesebb embereit is! - -* * * - -Ez a nagy fejezet: a Duperdussin fejezete. Az a nagy stilus, mely -vakmerően számit az emberek kicsinyes stilustalanságára. Mert ó, ne -higyjétek, hogy az üzlet, a hatalom, a kormányzás embereit nagy és -kézenfekvő tervekkel lehet megnyerni! És ó, képedjetek el, hogy mikkel -lehet ezeket az uralomra, emberismeretre és nagytervüségre születetteket -nagy tervek iránt is hajlandóvá tenni! Azzal, amivel teszem néhai -Csávolszky Lajos nyergelte volt meg Európa egyik első pénzemberét, kiről -tudta, hogy szenvedélyes régiséggyüjtő, kivált óraszakértő – s ezért az -estére, melyen a hatalmas férfiut magánál vacsorán látta, kölcsön kérte, -kellő letét fejében, a Muzeum legértékesebb régi zsebóráját, s ezt -huzogatta elő egész este a mellénye zsebéből, hogy a pénzembernek -kicsordult bele a nyála… Mit gondoltok, hogy’ szerez az ember -összeköttetéseket – konnexiókat, hogy világosan beszéljek? Megmondom, -láttam egypár karriért: ugy, hogy mikor egy bankdirektor, miniszter, -vagy kuriai elnök rágyujt a szivarjára, az ember odaugrik hozzá, kikapja -a gyujtót a kezéből s odatartja a szivarja alá. Hasonlóképpen: ha a -kegyelmes ur le akar ülni s a pincér széket hoz neki, kikapni a pincér -kezéből a széket s alája tenni. S mit gondoltok, mikről kell beszélgetni -a hatalmasokkal, s nem a véletlen lett szamarakkal, hanem a -legkülömbekkel is? Nagy gondolatokról? Szent eszmékről? Ugyan! Pikáns -adomákat kell elmondani tudni, gyilkos pletykákat halálos barátaikról, – -a hatalmat épp ugy mulattatni kell s untatni nem szabad, mint a mobot. -És ugyanolyan eszközökkel. Nincs a hizelgésnek az a durva, otromba s -megalázó formája, ami mentül alacsonyabb, annál jobb ne volna az emberek -megfogására. S mégegyszer mondom: nem az értéktelenekére. Az -államférfit, ki hatórás tanulmány-remeket mondott a közigazgatás -államositásáról, boldoggá teszed s magad iránt örökké hajlandóvá, ha -odaszaladsz hozzá s azt mondod: kegyelmes uram, olyan a szeme, mint egy -fiatal leányé! A bankmágnásban, ki éppen most huzta meg az államot ugy, -ahogy a honfoglalás óta nem huzták meg, a legjobb véleményt kelted -pénzügyi megbizhatóságod felől, ha végigkiséred a Váci-utcán s egyszerre -hamiskás mosolylyal fordulsz hozzá: ej, ej, méltóságos uram, hogy -elpirult az a kis szőke, mikor magát meglátta! S igy kell mondani: -„magát“, de egyben: „méltóságos uram“. Vagyis fait accomplivá tenni egy -meghittséget, melyet a nagy urnak nincs joga konfidencia gyanánt rossz -néven venni, mert hiszen a „méltóságos uram“-mal megmutattad, hogy a -legmelegebb bizalmasságon belül sem feledkezel meg a köztetek tátongó -mérhetetlen távolságról… Higyjétek meg, ennyi az egész; de ha most azt -gondoljátok, hogy no hála istennek, csakhogy tudom, uccu rajta, -szaladjunk és hizelegjünk az uraknak – nagyon tévedtek, ha azt hiszitek, -hogy ez csak ugy megy s ezt mindenki tudja. Szó sincs róla. Ez az, amire -születni kell. Hogy az embernek, ha elméletben százszor tudja is, hogy -ez a módja, alkalomadtán csak eszébe is merjen és tudjon jutni ily -szemtelen banálitás, ily alacsonyrendü fogás és megérezze, hogy melyik -alkalom: alkalom, s megtaksálja, hogy melyik gimplit mifajta ilyen -ordenáré léppel lehet megfogni. Ha már rá is szánod magad ilyen aljas -kutyamesterségre: a szimatod nincs meg hozzá, a biztosságod nincs meg -benne, felsülsz és nevetségessé teszed magad. Közted, aki igy jársz, s -Napoleon közt, aki nem igy járt, semmi egyéb külömbség nincs, mint ez. S -Duperdussin meg Napoleon közt, mondom, egyáltalában nincs külömbség. Ami -külömbség van: az a száz év, mely eltelt 1813-tól 1913-ig. Akkor -Beresinának hitták, ma vizsgálati fogságnak hivják. De akkor is, most is -ugy volt és ugy van, hogy az embereknek csak az imponál, akinek sikere -van vagy aki mulattatja őket, s az kerül föléjük kinek ez igazság -idegérzése – mely éppugy veleszületett s meg nem szerezhető képessége, -mint a szaglás vagy a hallás, s mint állati ösztön súgallja -cselekedeteit. - - - - -Még egyszer Duperdussin - -_1913 augusztus 23._ - -Lénárd Jenő barátomtól, a Bayerthal és Levy nagy árpacég főnökétől, ki -amily komoly üzletember, olyan előkelő filozófiáju megirója Dhammó cimü -kétkötetes munkájában a buddhizmus elméletének s történetének, mult -vasárnapi s a csodálatos és akasztanivaló Duperdussinról szóló tárcámra -a következő levelet kaptam: - -Kedves Barátom! - -Nem első eset, hogy azért kereslek fel soraimmal, mert nem értek Veled -egyet valamiben, dacára annak, hogy ellenvetéseimet egy-egy udvarias -baráti mosolylyal félretoltad. És pedig az irántad érzett nagy -tiszteletnek és szeretetnek forrásából fakadólag néhány észrevételt kell -tennem a vasárnap a Világban megjelent tárcádra. - -Nagyon tartok ugyanis attól, hogy a mi amugy is könnyen befolyásolható -és moráletikai meggondolásokkal nehezen fékezhető magyar közgazdasági -világunk bóditó méregként fogja magába szivni a Te ragyogó -irásművészeteddel idealizált Duperdussin uradat, különösen akkor, amikor -Te nem habozol őt Napoleonnal egy sorba állitani. Ne vedd rossz néven -tőlem azon kijelentésemet, hogy nem tartom szerencsés gondolatnak éppen -az üzleti életben a conquistador typusának az idealizálását, különösen -nálunk nem, ahol minden kis üzleti szélhámos tarsolyában véli hordani a -marsal-botot és ahol éppen a komoly, szolid üzleti munkának a -megbecsülése még oly ismeretlen fogalom. - -Különben Páris a legalkalmasabb talaja a nagystilü üzletek -szélhámosainak és talán sehol nem forog annyi non-valeur közkézen, mint -éppen Franciaországban. Nagyon sok tőkepénzes tőkéjének egy részével -hazárdjátékot üz és bizik abban, hogy nem ő lesz a schwarzer Péter, -akinek a végén a nyakán marad az értéktelen papiros vagy üzlet. – Nálunk -annyiban mások a viszonyok, hogy az emberek nagyobbára vagyonuk egy -aránytalanul nagyobb részével hazardiroznak, mint odakint és ezért ez a -jelenség nálunk sokkal veszedelmesebb. Én azt hiszem, hogy mi, akik a -magyar életet kissé idealisabb magaslatról nézzük, tartozunk azzal, hogy -éppen a Duperdussin urral ellenkező typust idealizáljuk. Lám a nemrég -elhunyt Minkusról, aki egyszerü segédből az Ulrich cég főnökévé küzdötte -fel magát és nagy vagyon hátrahagyásával halt meg, melyet becsületes, -szorgalmas munkával keresett, a lapok csak fizetett kommünikében -emlékeztek meg és az ország tudomást sem vett róla. - -S ha már elméletben nem osztom felfogásodat: azt hiszem, a praxisban -szintén nem áll meg. Ha te azt hiszed, hogy valamilyen ideádat -Budapesten lehetetlen volna financeirozni, ugy ezzel szemben az én -véleményem az, hogy valószinüleg vagy a biztonság, vagy a jövedelmezőség -szempontjából a Te propoziciód nem megfelelő. Éppen a praxis mutatja -azt, hogy minden szolid és jövedelmező vállalkozásra még a -legpénzszükebb időben is van tőke, még pedig sokkal inkább, mint -fantasztikus és hazárd üzletekre. Az a pénz, amely ilyen üzletekre áll -rendelkezésre, egészen más kezekben van, mint amely az ország -közgazdaságát táplálja, s lehet, hogy ennek a pszichológiája olyan, mint -amilyennek Te látod. - -Talán tudod, hogy éppen én vagyok az, aki már évek óta hirdetem azt, -hogy nagy ideálok nélkül egy ország gazdasági élete sem lehet el. Ezen -ideálok általánositására pedig nincs alkalmasabb eszköz, mint az -irodalom. Éppen a magyar irodalom igen szegény magasabb értelemben vett -gazdasági ideálok hirdetésében és talán éppen ezért kettőzött sulylyal -esik a latba, hogy Te is mást választottál herosznak, mint akit én -szerettem volna látni Általad idealizálva. – Ha ebben a perspektivában -olvasod át tárcádat, meg fogod érteni levelemet és annak intencióját. - -Meleg baráti szeretettel köszöntlek és vagyok igaz üdvözlettel és -kézszoritással - -készséges hived - -Jenő. - -Igy ir Lénárd Jenő s levele fáj nekem. Nem azért, mert nem vagyunk egy -nézeten, bármi sokra tartom az ő nézetét. Hanem azért, mert alapjában -egy a nézetünk, de ő az enyémet félreérti. A félreértés fáj nekem, s -ebben nem ez a feltevés bánt, hogy vak volnék a társadalom erkölcsi -érdekei iránt. Hanem az, hogy irásom, fogalmazásom, mondjuk: előadó -müvészetem olyan volt, hogy a mondanivalómat félre lehetett érteni. Ez -fáj az irónak, mert mint iró ellen vall ellene, még pedig feltétlenül s -fellebbezhetetlenül. Ha bárki félreérthette, amit mond, akkor az egészen -bizonyosan rosszul volt elmondva, mert az iró művészetének az a próbája, -hogy ki tudja-e fejezni, amit mondani akar, és azt tudja-e kifejezni -amit akar? Micsoda silány irónia lehet az, amit nem vesznek észre, s -betüszerint veszik a formájában mondottakat! Micsoda gyámoltalan -elméskedés, mely nem érezteti, mekkora fájdalom vonaglik az alján! -Lehet, hogy be tudnám bizonyitani, megcáfolhatatlanul, hogy irásom -helyes volt, tökéletes volt és teljességgel félreérthetetlen. Hiábavaló -volna: itt volna ezzel szemben a valóság, hogy félreértették. Vagyis, ha -százszor bebizonyitom is, hogy jó, sőt tökéletes, mégis egészen -bizonyosan rosszul volt megirva. Ez fáj, no. - -De ez aztán az egyetlen, amiben meghajlom Lénárd barátom itélete előtt, -bármily önkéntelen, öntudatlan s közvetett is éppen ez az itélete. -Ellenben semmiképp sem hajlom meg az üzletiekre vonatkozó itélete előtt, -bármily sokat tartok különben üzleti eszéről. Az alapban, természetesen, -egyetértünk. Én sem kivánom, hogy a világ erkölcstelen legyen. Én sem -tartom kivánatosnak, hogy csak a csirkefogók boldoguljanak benne. S ami -nekem fáj, az éppen az, hogy ebben a világban a csirkefogóknak sokkal, -de sokkal több kilátásuk van a boldogulásra, mint azoknak, akik nem -csirkefogók. - -Hogy Duperdussint idealizáltam? Dehogy idealizáltam. Csak igazságot -szolgáltattam neki. Nem vettem tőle rossz néven, hogy becsapta, meghuzta -s most a pénzük után bőgeti azokat a nagyképü férfiakat, kik, mikor -tisztességes ember tisztességes tervvel jő hozzájuk, előveszik a -kalkuláló ceruzát s megvető mosolylyal mondják: ez a dolog nem -rentábilis, ebbe nem mehetek bele! - -Mert ezt mondják és mindig ezt mondják. S az nem áll, amit Lénárd -barátom oly magától értetődőnek állit, hogy „éppen a praxis mutatja azt, -hogy minden szolid és jövedelmező vállalkozásra még a legpénzszükebb -időben is van tőke, még pedig sokkal inkább, mint fantasztikus és hazárd -üzletekre“. Szó sincs róla. Látszik, hogy Lénárd barátom már teljesen -megalapozott s jövedelmezősége felől kipróbált üzletet vett örökbe, -különben nem ezek volnának a tapasztalatai azokról, kiknek tisztjük és -kötelességük, hogy tisztességes és kilátásos vállalkozásoknak tőkét -adjanak rendelkezésére. - -Azt mondja Lénárd, minden szolid és jövedelmes vállalkozásra van tőke. -Dehogy van. Csak minden már kipróbált és jövedelmezőnek bizonyult -vállalkozásra van. Magától értetődik, hogy erre van. Hogy mindenre van, -ami biztos nyereség. Hogy mindenre van, ami egészen biztosan meghozza -kamatját, akár eső lesz, akár szárazság. Hogy van, például állami -kölcsönökre, hogy van diszmunkákra, melyekből előre kicsinált dolog, az -állam átvesz ennyit, a főváros annyit, – van olyan alapitásokra, -melyeknek alapitói bennülnek a főrendiházban és tisztelettel látottak a -miniszterek, államtitkárok, miniszteri és osztálytanácsosok elő- és -dolgozószobáiban. Persze, ilyenekre van, s még azoknak is jut belőle, -kik a jó üzletet kijárják a magas kormánynál s a különböző -tanácsosoknál. - -Csakhogy a biztos üzlet nem üzlet. Nem mondom, hogy csalás, de nem az, -amit vállalkozásnak lehet nevezni. Üzlet az, mikor elvetem a magot, s -emberi számitás szerint lesz belőle termés, de lehet, hogy nem lesz. Aki -a már kinőtt és szemei szerint már kézzelfoghatóan felbecsülhető vetést: -jön és egyszerüen learatja, az nem vállalkozik, hanem beszed. Rizikó -nélkül nincs üzlet, s minden kalkuláció csak valószinüségi számitás. - -Nos: erre aztán ne mondja nekem Lénárd Jenő, hogy akad pénz. Nem akad, -vagy nem egyenes uton. A tisztességes dologra is csak ugy akad, ha -svindlerek csinálják meg. - -Mondok Lénárd barátomnak példát, megint a magam életéből valót – ilyet -tud az ember legmeggyőzőbben előadni. Én tulajdonosa vagyok egy -lapvállalatnak, eh, mért ne nevezzem néven: tulajdonosa vagyok a -Nyugatnak, melyet nem lehet agyonverni. Pedig igazán megtörtént vele -minden, amitől az ökör is felfordulhat. S nem lehet agyonverni fejszével -sem, olyan életképes. Vasból van. - -Nos: én ezt előreláttam. Mikor még csak gondolatával járkáltam, -kiszámitottam pontosan, hogy mindenesetre milyen kelendőségre számithat. -Világos volt előttem, hogy szükség van rá, világos, hogy kiknek kell -majd, világos, hogy meghozhatja, amibe kerül. Nem vagyok üzletember, de -számokba tudtam fogni kilátásait és lehetőségeit. S igazam volt – a -hatodik esztendő bizonyitja immár, hogy igazam volt. - -De látta volna Lénárd barátom, hogy a legkitünőbb szakférfiak, -piacemberek és üzleti routinierk milyen képpel fogadtak, mikor tervemet -előadtam nekik! Pedig, mellesleg mondva, tartottak rám, szerettek velem -jóban lenni s szivesen jártak volna valamiben kezemre. De folyóirat! -Modern szépirodalmi folyóirat! Magyarországon! Látta volna Lénárd, hogy -hogyan fogták a ceruzát s számitották ki három perc alatt, hogy szamár -vagyok! - -S mondok valamit. Ha ő hozzá megyek vala: ő, aki okos és jó ember, mit -tett volna? Először is bizonyára fogta volna ceruzáját, s kiszámitotta -volna, hogy a terv képtelenség, – ő ugyan nem ért hozzá, de -lehetetlenség, s én ugyan nagyon geniális ember vagyok, de, hiába, költő -vagyok, ami magyarul, mondom, azt jelenti, hogy szamár. Másodszor azt -mondta volna, hogy még ha jobb is volna a terv és értene is hozzá, neki -nincs heverő tőkéje, amit uj kockázatra vegyen. Éppen elég dolga van a -saját üzletével. - -S itt kerülök M. Duperdussinre. S azt állitom, hogy ugyanazon tervet, -melyet éntőlem be nem vettek, őtőle lángoló szemmel fogadtak volna el, s -ugyanazon nagy árpaexportőr, ki az én esetemben nem lett volna bolond, -hogy előtte idegen lapvállalkozásra forditsa pénzét és munkáját, ő neki -repült volna revuet alapitani. Hogy hogy’ csinálta volna ezt -Duperdussin? Ha én ezt tudnám! Legfeljebb sejtem, hogy adott esetben -teszem azt, tudván, hogy a megdolgozandó kitünő üzletember érdeklődik a -buddhizmus iránt: innen került volna neki. Hogy hogyan: az az ő titka. -Mindenesetre ugy, ahogy nekem sohasem jutna eszembe, mert ha tudna -eszembe jutni, épp oly geniális ember volnék s épp oly csirkefogó, mint -Duperdussin. - -Lénárd barátomnak rosszul esik, pedagógia szempontjából, hogy én ezt a -betyárt Napoleonnal hasonlitottam össze. Nem hiszem, hogy ez az érzése -végiggondoltabb volna egy pillanatnyi visszatetszésnél. Mert különben el -kéne gondolnia, hogy akinek Napoleon imponál s aki Napoleonban látja a -nagy, a követendő, az irigylendő embert, annak már ugyis hiába -prédikálok tisztességet és emberséget. Mert Napoleon nem volt sem -tisztességes, sem emberséges ember. Komisz csirkefogó, svindler és -stréber volt. Rossz kutya volt, lelketlen és szőrös szivü. Ha valóban -valaki elé követendő példát irnék, azért, hogy jó és hasznos legyen -felebarátai számára: nem Napoleon életrajzát irnám. Nekem egészen -komolyan és egészen őszintén nem imponálnak az ő nagy haditettei sem. -Legalább is nem jobban, mint a nagy börzemanőverek, melyekkel -pénzkonkvisztádorok’ alapitották meg hatalmukat és dinasztiájukat s -melyeknek hadi és politikai müveletekkel való összekombinálására, -mellesleg mondva, már Napoleon adott példát montenegrói Nikola -királynak. De egy nagy dolgot mégis végbevitt Napoleon s van valami, -amiért nagy ember számba kell venni s az emberiség nagy nevelői közt -emlegetni. S ez az, hogy ő, a svindler és a parvenü, császárrá koronázta -magát és feleségül vette a császár leányát. Látni, hogy hogyan készülnek -a császárságok s hogy császárlányokat ugyanazon technikával kell -elvenni, mint akármelyik varróleányt: ezt a leleplező, ezt a kijózanitó, -ezt a kitanitó példát Napoleonnak köszönheti az emberiség. S ugyanilyen -hasznos leleplező Duperdussin s ezért van olyan nagy ember, mint -Napoleon. Mert megmutatta a maguk igazi mivoltában a csalhatatlan -kalkulátorokat, a nagyképü valutaőröket, az ostoba népnek harisnyákból -kivett és takarékba betett rengeteg pénzeiből isteni mindenhatósággal -rendelkezőket. Megmutatta, hogy mily kevés észszel kormányozzák ezek a -világot. Megmutatta, mily gyenge átlátással kezelik ők e rengeteg -hatalmat. Megmutatta, hogy mikkel kik tudják megejteni e gőgöket, e -szivtelenségeket, ez elbizakodottságokat s e csalhatatlanságokat. -Garasos komédiával a milliomos hatalmakat. - -Ez a faktum – ellenben nem faktum, ellenben nagyon ideális vonal s -nyilván csak Lénárd barátom erkölcsös képzeletében él, mely elválasztja -a hite szerint komoly, erkölcsös és minden reális vállalkozás számára -minden különösebb szélhámosság nélkül elérhető tőkét a ledér tőkétől, -mely svindlerek udvarlásába szédül bele. - -Nem hiszem, hogy annyi millió volna a világon, még a gazdag -Franciaországban is, hogy e megkülönböztetés fényüzését megengedhesse -magának. Nem hiszem, hogy külön tőke akadna, mely elhatározná, hogy: én -pedig svindliket fogok finanszirozni. Nem, minden tőke elhatározza, hogy -ő biztosra fog menni, csak olyasmire, amiről ceruzával kikalkulálhatja, -hogy feltétlenül nyereséges. De a Duperdussin esete azt mutatja, hogy a -nagyszerü kalkulátorok és kérlelhetetlen ceruza-fejedelmek azt a -kalkulációt találják jónak és biztosnak, amelyiknek a kieszelője és -átnyujtója közben azt mondja nekik: „Uram, ön a leggeniálisabb ember a -világon. És milyen családapa! Hogy vannak azok a drága kis gyermekei? -Igazán örülök, hogy a kis János báró ugy örült a kis póni-lónak, amit -küldtem neki!“ - -Minálunk ez igy van, nincs ok feltenni, hogy máshol nincs igy, sőt a -Duperdussin esete arra vall, hogy a világ közepén sincs jobban. Én nem -Duperdussint idealizáltam, hanem való képükben mutattam meg azokat, -akiktől a dolgok függenek s akik a világban sokra viszik. Nem én tehetek -róla, hogy nem Goethék s nem Jézus Krisztusok, de nincs okom leplezni, -hogy jól esik szivemnek, ha leleplezik őket. Lehet, hogy nem vagyok jó -praeceptor Hungariae, de nem tagadom: előttem az ilyen Duperdussin -sokkal szimpatikusabb, mint azok, akiket becsapott. - - - - -Az őrült tanitó - -_1913 október 14._ - -Wagner német tanitó megölte feleségét, négy gyerekét, megölt vagy -megsebesitett tizennégy embert, felgyujtott egy fél községet s annyi -patront találtak tőle tartalékba rejtve, hogy nyilvánvalóan még többre, -még nagyobbra készült, – mint maga meg is vallotta: egy vagy két község -teljes kiirtására, mitől csak egy lépés ahhoz, hogy az egész világot ki -akarja irtani. S erről az emberről azt a kérdést vetették fel: -épelméjü-e? Bizottság szállt ki, birói és orvosi, a tettei helyére, s -ezen a problémán gondolkozott. Klerikálisok és radikálisok vesztek -össze, hogy istennel való jó vagy rossz viszonynál fogva jutott-e Wagner -tanitó az ő elhatározásaihoz. Irni-olvasni tudó emberek, huszadik -századbeliek és európaiak, leirtak és elolvastak olyan megállapitásokat, -hogy Wagner tanitó épelméjü, csak erkölcsileg teljesen elfajult. Az -ember a fejéhez kap s levegő hiját érzi. S nem tudja, ki betegebb állat: -az-e, ki megöli feleségét s négy gyerekét s felgyujt s lelő egy fél -községet, vagy az, kinek számára probléma, hogy épelméjü volt-e valaki, -aki megölte feleségét, négy gyermekét s felgyujtott s lelőtt egy fél -községet? - -* * * - -Mondanom sem kell, hogy tőlem távol áll minden lágyság s érzelgősség. S -hogy éntőlem akár menten, ott a tette helyén, lebunkózhatták volna ezt a -veszett tanitót, mint ahogy lebunkózzák a veszett kutyát. Én -egyáltalában nem vagyok ellene a halálbüntetésnek, ilyen esetekben – -csak nem mint büntetésnek, hanem olyan természetes eljárásképpen, mint -hogy szürik az ivóvizet s fertőtlenitik a csatornákat. Egyáltalában nem -látnék benne semmit, ha az ilyen magának és másoknak számára felesleges -és veszedelmes életekkel hivatalból végeznének, még mielőtt tizennyolc -más élet adja meg árát ez egy megáporodásának. Ha volna próbája, határa -és ellenőrzése, vagyis ha biztosra lehetne venni, ki arra való, s -visszaéléssel nem lehetne az ellen is forditani, aki nem arra való, én -időről-időre akár irtást is rendeztetnék a gyógyithatatlan elmebetegek -közt, legfeljebb valamely kegyes csalással, orozva vagy álmukban való -megöletéssel kimélvén meg a tudatosabbját a halálrémülettől. A -halálbüntetést, mondom, nem azért tartom ma már az emberiség -legszégyenletesebb alávalóságának, mert ölnek vele, hanem mert -büntetésből ölnek, tehát ugyanazon embernek, akit megölnek, ugyanakkor, -mikor megölik s azzal, hogy megölik, egyben eszére és lelkiismeretére -hivatkoznak. Ha azt kérdik tőlem: szabad-e, nem volna-e ajánlatos a -veszedelmes és gyógyithatatlan őrülteket agyonverni: engem nem kell -nagyon rábeszélni, hogy azt mondjam: igen. De aki azt kérdi: szabad-e -valakit, aki gyilkolt és rabolt, halálra itélni azon a cimen, hogy -teljesen épeszü, csak éppen erkölcsileg elfajult: azt magát is szó -nélkül odaakasztatnám az ilyen épelméjü, csak erkölcsileg elfajult -embertársa mellé. - -* * * - -Bámulatos, mily nehezen hiszik el egymásról az emberek, hogy nincs -rendben a felelősségi szerkezetük – mert hisz az eszük az. Természetes, -hogy aki rohadt krumplin s virslinek nevezett döghuson s téglaporon él, -megbetegszik gyomrára és belére. Természetes, hogy aki ólomgőzt szi be -lélekzetnek, megbetegszik tüdejére. Természetes, hogy aki mindennap egy -akó sört szivattyuztat végig a szivén, megbetegszik a szivére. Istenem, -hát oly nehéz elhinni, hogy akinek a lelke gyötrődik, megbetegszik a -lelkére? S el lehet-e mondani szóval, mennyire gyötrődik az ember lelke? -S kivált a müvelteknél, a nem egészen állati életet élőknél. Ételben, -italban, szokásban s viselkedésben csak megtanulhatunk, talán rá is -rendezkedhetünk, egészségesen élni. De már ez is egy parancscsal, egy -muszájjal s nem szabaddal több, ami a lelket nyomja. S mi nem nyomja a -lelket? Nem érdemes élni, mondotta egyszer a kisfiam, mint egészen pici -fiu, mert amig kicsi az ember, engedelmeskednie kell, mikor megnő, -dolgoznia kell. Ebben benne van egy egész neurózis. Engedelmeskedni, -nyelni, türni, várni, lemondani, félni, alakoskodni, erőszakoskodni, -versenyezni, tetszelegni, megalkudni, eltitkolni, lesben állni, tilosban -járni, rajta kapatni, elüttetni: mind csupa olyan visszaélés a lélekkel, -mint volna a gyomor falával, ha állandóan kénsavval etetnék. Bámulatos, -mondom, hogy lelkiekben mily kérlelhetetlenül kegyetlenek egymáshoz az -emberek. Senkinek nem jut eszébe azt kivánni, hogy ne egyem. Senki nincs -olyan hitvány, hogy szándékosan ne hagyjon aludnom. De hogy lemondjak -arról, akit szeretek: az magától értetődik. Hogy megunt igát viseljek: -az ellen még felhorkannom sem szabad. Jó fiunak, jó apának, jó férjnek, -jó polgárnak kell lennem, ha felfordulok is bele. S ha tán nincs is rá -szüksége se apámnak, se fiamnak, se feleségemnek, se hazámnak. Ha -kenyeremtől az élelmes elüt: mosolyognom kell hozzá. Ha a sorban hátra -kerülök: át kell látnom, hogy igazsággal történt. Ha megcsalnak: nem -szabad gyilkolnom, ha kisemmiznek, nem szabad rabolnom. El kell viselnem -hideget, meleget, megaláztatást, igazságtalanságot, bölcsnek kell -lennem, jónak kell lennem, nemesnek, irgalmasnak, részvevőnek és -lovagiasnak. El kell fojtanom hiuságomat, le kell küzdenem önzésemet, -fékeznem kell mohóságomat, meg kell tagadnom irigységemet, pórázon kell -tartanom féltékenységemet, erőltetnem kell figyelmemet, el kell takarnom -türelmetlenségemet. Mindez olyan állandó horzsolása a léleknek, mint -ahogy a rossz istráng kimarjitja a ló véknyát. Mindez olyan -agyonmérgezése az ember érzésének, mint ahogy a szunyograj őrültté -csipkedi az ökröt. S az ember nem ökör, s ezek a szunyogok télen-nyáron, -éjjel-nappal rajzanak és sohasem ülnek el és egyre sokasodnak. Mind -csupa olyan pióca, mely egyre szí, de sohasem szija meg magát, s csupa -olyan seb, mely mind evesebb és sohasem kérgesedik el. A fájdalmat nem -lehet megszokni, a gondba nem lehet belefásulni. Csak megvadulni lehet -tőle s meg kell vadulni tőle. Az a csoda, hogy még van épeszü ember is. - -* * * - -Persze: vannak külömbségek. A vadságban felnőtt kecskepásztor ugy -gyilkol, mint ahogy lop: egészségesen és ártatlanul, s ha mint -kukoricatolvaj lehet épeszü, lehet épeszü mint apagyilkos is. De -litterátus ember, erkölcsben és tanitásban felnőtt: nem lehet épeszü, -mikor gyilkol. Lehet épeszü, mikor beleőrül az elviselhetetlenségekbe, -miket az élet, az erkölcs, a tisztesség, az emberek kérlelhetetlensége -ráró. Lehet épeszü, mikor azt érzi: gyilkolni, gyilkolni, boszut állni, -példát mutatni! De mikor megteszi, akkor már nem épeszü. S mentül -kiszámitottaban, mentül ravasszabbul, mentül kieszeltebben s -elrendezettebben teszi, annál kevésbbé. Még lehet épeszünek venni – ez -nem szójáték – aki hirtelen elveszti eszét, s azért, amit tett, még -feleltethetem azt, aki nem tudta, mit tesz. De aki tudja, mit tesz, -mikor gyilkol, aki odagondol, mialatt vért ont, aki számol, mialatt -életeket irt, s olyan észszel tud, gondol és számol, mely verseket ért -meg, talán ki is formál s kerek mondatokban szónoki hatalommal orditja -világgá, hogy mi fáj neki s mi miatt áll boszut azokon, akik nem -vétettek neki: az beszámithatatlanabb a leeső kőnél, az felelőtlenebb a -lecsapó mennykőnél, az butább, mert magát okosnak hivő barom a -megveszett ökörnél. Wagner tanitó, ki egy ezer lakosu kis községen vagy -falun áll boszut olyan társadalmi ridegségért s kényszerüségért, -amilyennel: nem a kis Mühlhausen, a kis Wagner tanitónak hanem a nagy -Anglia, a nagy lord Byronnak is pokollá tette életét, – aki szatócsot, -parasztot és mezei őrt durrant és nyiszszant le olyan erkölcs ellen való -felhorkanással, amelyért még a római pápát s a német császárt is nehéz -feleltetni, s aki ennek a helyi érdekü itéletnapjának olyan haditervvel -készül néki, mint Napoleon készülhetett neki Austerlitznak: feltétlenül -éppoly nagyzásosan őrült, mintha magát képzelné lord Byronnak, római -pápának, német császárnak, Napoleonnak és, természetesen, uristennek. -Csak éppen hogy nem magát nagyitotta hozzá egy sodoma-gomorrhai -világbüntetés méreteihez, hanem Sodomát és Gomorrhát kisebbitette hozza -Mühlhausen falucskának s a maga tanitócska mivoltának kicsinységéhez. -Nagyzási hóbort, a gukker forditott felén át nézve: ez a Wagner tanitó -esete. Ezt a vak is látja, s csak szakbirák s orvosszakértők lehetnek -oly vakok, hogy ne lássák. - -* * * - -Különben sem csodálnám, ha a megháborodások könyvében külön fejezet -kerülne a tanitók számára. Csak ugy, – bocsássák meg a hasonlatot – mint -ahogy a tulajdon ellen való vétkek könyvében külön fejezetnek kell -szólnia a cselédekről, pincérekről, borbélyokról, vagyis azokról a -szegény és legszegényebb emberekről, kik legbelsejében vagy legközelében -élnek az övékénél ezerszerte magasabb, ellátottabb, terpeszkedőbb -életvitelnek, s mintegy orruk alatt gőzölög a pecsenye, melyből enniök -nem szabad. Ki lopjon selyemharisnyát, ha nem a komorna, aki látja a -nagyságáján s ért hozzá, hogy mily szép és kivánatos tőle a nagyságája? -Bizonyos tekintetben ilyen kisértés alatt él a tanitó is. Müvelt, sőt -tudós ember, kinek e tudástól valameddig fel és el kell finomodnia, s -kiben a gyerekekhez képest való felsősége az önérzetet is módfelett -kifejleszti. S ez az ember szegény pária, kinek a legszükségesebbre alig -telik s alázkodnia kell a legutolsók előtt is. Olyanok parancsolnak -neki, kiknél kisujjában is külömbnek érzi magát, s olyanok élnek nálánál -jobban, kiknek a pocsolyát is sokallná a vacokhoz képest, melyben őnekie -kell megvonnia magát. Már a régi, a mainál egyszerübb és míveletlenebb -időkben is külön fejezet volt az iskolamester sorsa. A német irodalomban -külön tipus az iskolamesteré, ki a legnincsetlenebb a rémitő -nincsetlenség közepett, mely a régibb német kispolgárságnak természetes -életvitele. Ahogy Hebbel vagy Keller a kispolgári szükös életet leirja, -s ahogy a még régibb Jean Paul ebbe beleilleszti az iskolamesternek még -szükösebb életét: azon a mai legszegényebb embernek is elfacsarodik a -szive, s nem tudja megérteni, hogy láthattak ilyesmiben ezek a nagy -géniuszok humort és mosolyra késztő mozzanatokat. Mai szemmel olvasva, -rémitőek ezek az életek – s azt hiszem, hogy a mai német iskolamester -mai szemmel nézi, mai bőrén érzi s mai fogaknak csikorgatásával átkozza -meg rettenetesen szükös életét. Mert ugy a testi szükösség, mint az -erkölcsi korda szoritásait a mai kisember nehezebben viseli már, mint -viselte a régi. Nem nehéz megmondani, miért. Azért, mert orra előtt -látja a magáénál szabadabb és ellátottabb életeket. Még csak ötven évvel -is ezelőtt a kispolgár számára olyan elérhetetlen magasságban és -messzeségben éltek a testiekben duslakodó s erkölcsiekben szabadosabb -urirendüek, hogy éppugy csak akadémikusan irigyelhette meg őket, mint -ahogy csak papirosról fájt szive a mennyei üdvösség, a paradicsomi -boldogság után. De ma – gondoljuk csak meg, hogy a harmadosztályu utas -egy vonaton utazik az elsőosztályuval s látja vastag bőriszákjait s -nézi, hogy nyujtózkodik a bársonypamlagon s eszi magát tele az étkezőben -hét tál étellel. Fejedelmi palotát ezelőtt ugy látott csak, mint -muzeumot, mikor belépti dijért végigvezették benne. Most, ha -gyalogszerrel járja be a hegyeket, éjszakára az ő pár garasáért, ha -padlásszobában is, de megvonulhat a hotelnak nevezett fejedelmi -palotában, hol az esti tolongásban akár közéje is vegyülhet az uri -sokaságnak, fehéringü férfiainak, fehérmellü asszonyainak. Látja, egy -félórára tán meg is próbálja gépkocsijaikat. Látja őket éjszaka a -folyosón szemérmetlenül besurranni egymáshoz, hallja róluk, inasaiktól -és pincéreiktől, a csábitó történeteket – aztán haza kell mennie -krumplin élni, hétrét hajolni a pap előtt, s hűnek lenni hat gyerek -szülésétől megviselt csuf feleségéhez. Ez ellen nem vigasztalás: ebbe -beletüzelés, ha az embere azonfelül még müvelt ember is, aki tud -filozófiát s tisztában van mindenek relativitásával. Ebbe bele lehet -bolondulni és könnyü belebolondulni. Igaz, nem muszáj belebolondulni, s -vannak, sőt többségben vannak, szolid egészségek, melyeket semmi -rázkódás nem hibbant át az anarchiába. De ennek az áthibbanásnak ma több -szoritása és lehetősége van, mint bármikor elébb s a demokrácia -haladtával mind több lesz. Ez nem szól a demokrácia ellen, hanem a -mellett a demokrácia mellett, mely egyedül érdemli meg azt a nagy nevet: -a mellett a világrend mellett, melyben a kicsinynek nincs miért -megirigyelnie a nagyot, mert nincsenek kicsinyek és nagyok, mert a -munkának, a jognak s a kötelességeknek jobb beosztása mindeneknek -részükül juttat és juttathat mindent, ami ezelőtt csak keveseknek jutott -és juthatott. A helyzet ma az, hogy egy lord Bryont ma már nem -üldöznének olyasmik miatt, amikért most száz éve még pokollá tették -életét. Ma már csak a kis Wagner-tanitóknak keseritik velük a lelkét, és -ez sem birja már és visszarug. S lesz idő, hogy a Wagnerek életébe és -gusztusába sem ütik bele orrukat felebarátai, legalább is nem jobban, -mint a lordokéba s a gyapju-bárókéba, s minden ember élhet minden -szabadsággal, amit egyáltalában megadhat az az általános kényszerüség, -hogy az embereknek békességben kell megélniük egymás mellett. S akkor -annyival kevesebb lesz a megháborodott ember, mint amennyivel kevesebb a -kolerás, mióta jók a csatornák és tiszta az ivóviz. - - - - -A piros pizsama - -_1914 március 21._ - -A pizsama az angol férfiak hálóruhája, mely a hálókocsik s nagy fogadók -utján elterjedt az egész világon, sőt ujabban, kivált Amerikában, a nők -is magukhoz váltották, s származásában nem egyéb, mint a forró világtáji -idegenek állig begombolt uniformisszerü vászonruhája, melyben, mint -Claude Farrère a Civilisés cimü regényben megirja, az emberek abbeli -tudomásuk izgalmával nézegetik egymást, hogy alatta mezítelenek. A -pizsama név indus eredetre vall, s én mindig mulatok, mikor a tüntető -magától értetődés ünnepélyességével látok a hálókocsi folyósóján ide-oda -pizsamálni egy-egy aradi vagy váradi vicekirályt, – mert elgondolom, -hogy e finom clubman ugyan mennyiért mutogatná magát igy, becsületes, -magyar korcos gatyában, holott a folkloristának csak az első pizsamába -kell belebújnia, hogy korcra járó nadrágjában menten ráismerjen ez ősi -ruhadarab oldalági atyjafiára, amely ősi viselet nem csupán a Traján -oszlopán, hanem, ha jól emlékszem, már babiloni lapos szobrokon azon -formában viselete a hajdani szittyáknak, mint most is becsületes -nyiltsággal alföldi népünknek, s volt – bár szemérmetesen német bugyogó -vagy magyar nadrág alatt – még egy-két emberöltő előtt valamennyiünk -nagyapáinak. Legalább az enyémnek az volt, és sokat nyafogtam nagyanyám -nyakán, mikor engem gombos kis alsónadrággal s száraz harisnyával erővel -urfinak öltöztetett, holott az lett volna a vágyam, hogy én is, mint -nagyapa, bő gatyának huzzam fölébe a szük nadrágot, lábam fejét pedig -szép tiszta vászonkapcába bugyoláljam s ugy bujtassam bele a rézorru és -lakkszáru kis csizmába… Istenem, nem mulik el éjcaka, hogy mikor a -nyitott ablaknál való hálásnak én is nekiöltözködöm, régi, téli, -gyertyafényes kecskeméti hajnalok emléke ne suhanna át rajtam, s orromat -a pernyeszag meg ne csapná, elegy az agyag langyos savanyuságával, ahogy -nagyapáéknál a lakószobabeli nagy bányakemencébe szalmával fűtöttek a -konyha felől… - -De bármily kulturváros lett azóta Kecskemét: a piros pizsama nem -odavaló, hanem Rómában látta, s pláne selyemből, egy korzói kirakatban a -hatalmas költőnő Erdős Renée, s cikkfélét irt róla az Az Ujság -asszonymellékletére, – asszonyoknak való cikket, mely ennélfogva az én -férfiui kiváncsiságom számára izgatóan érdekes. A tárgya az, hogy -asszonyok mint izgulnak e kirakatbeli férfiszimbolum körül, – az egyik -mint magyarázza, hogy hogyisne, az ő urának ilyen puha és elpuhult -selyemkafacot! ő bizony felszabná magának bluznak… de a másik megveszi -az ő emberének… és igy tovább. Engem, többször megirtam már, igen bánt -az irodalomnak az a nagy fogyatkozása, hogy férfimesterség lévén, csak -arról ád adatokat, hogy mi férfiak a nőket hogy látjuk, de nem arról is, -hogy ők hogy látnak minket. Aki asszony ir is: vagy utánzó, ki a férfiak -irásait másolja, vagy, a legerősebbje, asszonytestbe veszett férfi, mint -George Elliot – az asszonyos asszonya, ha mégoly kitünő és maga tollával -iró is s ha mégannyi becses asszonyi meghittséget kaptunk is már tőle: -ez egy dologban nem tudja lebirni tartózkodását vagy elfogultságát, s -elakad szava, mikor közlékenységre készülne. Még lirában akadt egy-két -asszony – minálunk az a Sidonie Zerkowitz nevü igen tehetséges német -versköltőnő, kinek nevét kiskoromban a Tóth Kálmánéval együtt hallottam -emlegetni, s a németeknél ujabban a Marie Madeleine néven iró -poétaasszony – kik sejtetnek valamit a viharokból, melyekkel a férfi -után kivánkozó lélek megrázza az asszonyi testet. De elképzelhetetlen -asszonyi áttételben olyan nagyszerű vallomás, mint a minővel például -Kemény Zsigmond gazdagitotta igazán a világirodalmat a kivert iródeák -figurájában, ki kulcslyukon át lesi meg a kastély kisasszonyának -lehajlását s mellkendője elcsuszását. Holott egészen bizonyos, hogy a -női szem ugyanolyan optikával nézi a férfit, mint a férfiszem a nőt, s -rávall a nők rabszolgahelyzetére (egy szellemes hölgy, Berkovits Renéné -figyelmeztetett erre nemrég, mikor a Ferenczi Sári regényéről irtam) -hogy még a legbátrabb asszony bátorsága sem futhatja még a mai világban -ilyen vallomás bátorságára. - -Pedig e bátorság növekedőben van. Az a bátorság, hogy a nők merjenek -annak élni, hogy a férfiaknak élnek, mint ahogy a férfiak mernek annak -élni, hogy a nőknek élnek. Hogy a mai nők más szemmel nézik a férfiakat, -mint anyáik merték nézni, az kezd meglátszani a férfiakon. Például: a -piros pizsamákon, amiknek persze nem muszáj pirosaknak lenniök, mert ez -nem elegáns szin, sőt a vörös is csak a brünni hóhérnak való – a -férfiaknak pasztellszinek illenek. De mindegy: a piros vagy akármilyen -pizsama, a beretvált ábrázat, a cikkbe lógó mellény ugy nő az asszonyi -szemek alatt, mint ahogy a szem nőtt a napsugár alatt, – a nap addig süt -millió meg millió éven át földre, sejtre, bőrre, mig egyszerre felelet -nő rá, s az állatnak szeme alakul. Igy látszik meg ma a férfiakon, -öltözködésükön, viselkedésükön, hogy az asszonyok kezdik őket nézni, -hogy az asszonyok kezdenek hozzájuk érteni, hogy bátrabban kellenek a -nőknek, de jobban válogatnak is köztük a nők. Hogy a férfiak mind többet -törődnek öltözködéssel s a divattal mind több dolguk: az egyenesen a nők -nagyobb szabadságával függ össze, – s hogy a férfi Amerikában a -legférfibb s a férfidivatban is Amerikába megy át a vezetés, az -szemlátomást annak felel meg, hogy Amerikában legszabadabbak a nők, s -azok ott már nemzedékek óta. - -Nekünk, most élő nemzedéknek, az éppen csak kezdődő átmenet férfiainak, -persze elmondhatatlan furcsa ez az átmenet. Nehezen találják meg a hidat -a szultáni gőgtől a férfiöntudatba, mely megfeleljen a nők abbeli büszke -tudatának s egyben okos szerénységének, hogy tudják, hogy kellenek, de -azt is tudják, hogy nem mind egyformán. Amennyire meg tudja érteni -maga-magáról az egyes férfi, hogy a nők imádják, annál kevésbbé tudja -ezt megérteni más férfiról – s minthogy a legtöbbjük őszintén nem talál -semmi megejtőt a másikon, ritkán jut eszükbe, s ha, nagy -fölháborodásukra, tapasztalni kénytelenek: ritkán próbálják megérteni, -hogy a nők talán mégis másképp érezhetnek ilyesmikben. Én ugyan egyre -reklamálom a dokumentumokat – de erősen kellene küzdenem a komikum -érzésével, sőt tán még testibb remonstrálásu furcsálkozással, ha -férfikézről vagy lábról, szájról, vagy lélekzetről olvasnék olyan -áradozásokat, aminőket a nők természetesnek találnak, mert évezredek óta -megszokták, ha férfiak irnak nőkről, – sőt amikből meg is tanulták, hogy -egymást a versenyben állóknak szakértő és méltányoló szemével nézzék, s -ne csak nézzék, hanem lássák is. - -A férfiak ettől s általában férfimivoltuk tudatosságaitól még meglehetős -messze vannak, – s ezért, a tudatos férfibeavatás hiján, viszont az -asszonyok is kevésbbé értenek férfidolgokhoz, mint ahogy akárhány férfi, -éppen asszonyok körül való tapasztalatainál s abba való beavatottságánál -fogva, hogy ők hogy látják egymást, igen benfentes asszonyi dolgokban. - -Minden iskoláskönyvben benne van, hogy a ruha származásában inkább disz, -cifraság, szépités, mint, mondjuk, az időjárás ellen való védekezés, – a -nőknél mindig is az volt, az volt a felsőbb rendek férfiainál is, csak a -polgári férfivilágban lomposodott el, ahol az asszonyt nem szerelemmel -szerezték, s rangbeli nagy külömbségek nem voltak. A nők -felszabadulásával jár, mondom, egyaránt, hogy most már a férfiak is -kezdenek öltözködni – de ez a tudomány nem oly régi, nem oly kifejlett s -nem oly általános, hogy a nők általában ugy értenének hozzá, mint -akárhány férfi ért az asszonyi öltözködéshez. Azok a férfiak, kiket -asszonyok öltöztetnek, többnyire nevetségesen öltözködnek – sőt -rendszerint az sincs velük megelégedve, aki kiöltöztette őket. Mert a -nőknek a jól öltözködő férfiak tetszenek – csak nem tudják, hogy ezért -tetszenek nekik. Talán jellemet látnak ott, igaz férfit, kinek kezébe -nyugodtan tennék le sorsukat, ahol csak jól szabott kabátról van szó, -vagy előlhátul egyformán felhuzott nadrágról, mely igy hátul nem vet -ráncot térdhajlásban, s a vége nem akad bele a félcipő sarokkérgébe. S -nem tudják megérteni, hogy mért nem tökéletes, még mindig, az ő emberük, -kinek maguk választották ki a leggyönyörübb papagályszin-nyakkendőt. - -Viszont: ez a papagályszin nem mindig lesz nevetséges. A kötelező női -szemérem egyelőre kötelező tartózkodást nevelt a férfiakba, – mai (de -már inogni kezdő és mind alámosódóbb) felfogás szerint ez a tartózkodás -a férfias, s nem férfi, aki ugy tudja a testét s ebbe vágó kacérkodással -áll szerelmi versenybe, mint ahogy azt nézik legerősebb nőnek, aki -igenis igy tesz. Ehhez képest a férfi-eleganciának is – ma még – a -tartózkodás a titka, a mit ne, az egyszerüség, a kimértség, a -tompitottság. (A pasztellszinek, mint elébb mondtam.) De nyilvánvaló, -hogy ebben változás készül. A változás pontosan most tiz éve indult – én -éppen akkor jártam Amerikában, s undorodva néztem a férfiakon a csipőbe -szabott kabátokat s kivált az áttört vagy pókháló-harisnyát, melyet igen -nehéz volt megszokni a szőrös lábszárakon. S lám: megszoktuk, s -megszoktuk a lazzarónisan kihajlott nyári sportingeket, – meg a kivágott -escarpint, meg a manikürözött körmöt, s mindent, amit a néhány nemzedék -előtti legszibaritább dandick, a Kaunitzok s a Brummelek még -férfiatlannak tartottak volna. Bizonyos, hogy ebben éppugy nincs -megállás, mint a nők felszabadulásában – s nem a férfiasság fog -megváltozni vagy megcsökkenni (inkább: ugyancsak helyt kell majd -állania) – de a külsőségeiről való felfogásaink fognak megváltozni. A -rococo-társadalomban, hol a szerelem a felső osztályok romlottsága volt, -a nimfomaniás nők szeme égése alatt kacéran cikornyássá lett a -férfiviselet. A most alakuló világban, hol a szerelem az emberiség -egészsége lesz, a felszabadult nő szeme sugara alatt bátorság lesz a -férfi öltözködő ruhája is. - - - - -Nők és jogok - -_1913 junius 15._ - -Egy szép és kivánatos, minden porcikájában kifinomodott testü asszony -mindannyiszor valósággal felsziszszent, mikor el-eldudolgattam előtte a -kedves biedermeyer-verset: „Ó hölgy, az isten gyönyörül Teremte -tégedet!…“ Nem volt igaza, s az imádni, a testi gyönyörüségben róla -leinni való önérzet, melylyel e szultáni felfogás, a női embernek ily -értetlen megaláztatása ellen kikelt, ugyanaz volt, mint amivel a paraszt -nem türi, hogy parasztnak hiják, hanem megköveteli, hogy polgárnak -tiszteljék. Mi megalázó van asszonyra nézve abban, hogy gyönyörü és -gyönyörüséget szerez? Ismertem az életben (s majd megevett a fene -irigységemben) egypár férfit, ki igen szép ember volt s az asszonyoknak -sok gyönyörüséget szerzett. Nem vettem észre, hogy ezt szégyelték, hogy -lealacsonyodásnak érezték s emberi méltóságuk rovására történőnek -itélték volna. Pedig, mondhatom: az asszonyok csakis ezzel a szemmel -nézték, csakis ebből a tekintetből kezelték, csakis mint erre valókat -keresték őket. S azt is mondhatom, hogy mindezek folytán önérzetük -nemcsak hogy nem csökkent, de határozottan túltengett. Még azon sem -szomorkodtak, hogy kiváló elméjü nők, kik másokkal tudtak beszélni angol -filozófiáról és francia művészetről, az ő közelükben megbutultak és -megkukultak s bámész kábulattal ugy estek rájuk, mint a lágy vas a -mágnesra. Még azon sem háborodtak fel, hogy mikor ők a leggyönyörübb -politikai szónoklatot mondták s a nemzet szinte szemmelláthatóan -alárendelkezett akaratuknak, a karzatról az asszonyok tájékáról mintegy -lehullámzott hozzájuk az állati epedés: csak egyszer csókolna meg, aztán -nem bánom, ha meghalok!… S mit mondjak? ezek az élvezeti cikkek gyanánt -kezelt férfiak nem gondolták, egy percre sem, hogy ennélfogva valaki is -méltatlannak itélhetné őket a szavazati jogra. Egyáltalában nem érezték, -hogy ettől orvosok vagy tanárok még talán lehetnek, de például ügyvédek -soha! S eszerint azt sem hitték, hogy jogokat, amikkel még nem -rendelkeznek, megszerezhetnek majd, ha lemondanak arról, hogy jól -essenek az asszonyoknak, s a szerelmet csakis családalapitás céljából -gyakorolják. - -Micsoda gyerekség! Mennyire csakugyan nem értek meg emberi méltóságra -azok a nők, kik emberi méltóságukat féltik, ha a férfiak bábnak, -játéknak, gyönyörüségük szolgálatára rendelt eszköznek tekintik őket! -Hát nem azok? Hát valók egyébre? jobban mondva: hát utját állhatja-e, -hogy bármi egyébben is a szeretett és imádott és testében oltárra emelt -asszony éppugy teremthessen, ha tud, nagyot, s éppugy szerezhessen még -elméjével, még müvészetével, még okosságával, még tudásával is testi -gyönyörüséget a boldog férfiaknak, kiknek ily remek asszony-ember jutott -üdvözitő részükül, mint ahogy a Richelieu, a Goethe, az öreg Andrássy -asszonyait éppen nem kedvetlenitette el a férfi iránt, kinek ölelésében -elaléltak, hogy a nagy ember legmagasán járt az emberiségnek. Miben -csökkentené ez az emberi méltóságot? Van-e méltóbb emberhez, mint hogy -férfi legyen, ha férfi, és asszony legyen, ha asszony? - -* * * - -Bizonyára vannak csunya nők, kik nem kellenek a férfiaknak, s kiket -azért nem járja, hogy emberi jogaiktól elüssenek – szakasztott ugy, mint -ahogy nem járja, hogy emberi jogaiktól elüttessenek oly férfiak, akik, -szegények, nem születtek arra, hogy asszonyoknak örömük teljék bennük. -De ezeket olybá kell venni, mint az egyéb testi fogyatkozásban sinlőket, -puposakat, sántákat vagy vakokat, kiket azért szintén nem lehet emberi -jogaikból kifosztani. A jognak egyformának kell lennie mindenki számára, -aki élni tud vele, sőt, még ezen is fölül: akiket a természet -megfosztott a kiváltságoktól, melyeket kivánatos voltuk ad meg egyik -nembeli embereknek a másik nembeli emberekkel szemben, azoknál jogbeli -kiváltságokkal kell jóvátenni a születés e mostohaságát. Ha természettől -fogva rövid a kardjuk, meg kell toldani egy lépéssel többel a jogokból. -Ha rajtam állana: pluralitásokkal vigasztalnám és kárpótolnám azokat, -kiknek az igézet hatalmából nem jutott. De ez igézetet kiküszöbölni, -lebecsmérelni, lehazudni, lekisebbiteni, – elvitatni jelentőségét, -csekélyleni örvendetességét, számba nem venni a nagyszerü serkentést, -mit az emberi munkában, az emberi élet megszépitésében, az emberi -fejlődés előrelökésében jelent, s ezt éppen nőknek tenniök, kiknek -számára a polgári jogok teljessége nem utolsó sorban arra való lesz, -hogy kiváltképp való szerelmi rendeltetésük jogát, szabadságát és -nyiltságát küzdjék ki vele: ez oly képmutató gyávaság s a győzelem -kedvéért a győzelem céljából való lemondás, mint volt, egyéb téren, a -magyar házassági törvényhozásé, mely, hogy a katolika egyháztól a -házasságkötés s a válás államositását megszerezhesse, a katolikus válási -lehetetlenséget szinte egész egyházi kegyetlenségében átvette az állami -házasságjogba. Nem születni a szerelemre hivatottnak: éppoly -szerencsétlenség, mint szegénynek születni, s a társadalom s a jog s a -törvény mind arra való, hogy az igazságtalanságot jóvá tegye és minden -teremtett ember számára megállapitván az élet, az étel, a hajlék s a -neveltetés mindenkinek kijáró legkevesebbjét: ha nem is emberi legfőbb -önérzethez és boldogsághoz, de legalább az emberi életben, az emberi -munkában és érdeklődésben való részvételhez juttassa e természettől -hátratetteket. S ne mondják, akik a nők számára jogokat követelnek, hogy -nincs vagy nem kell az a nőiesség, a minek féltését veti ürügyül a -férfiostobaság, mikor a nőknek nem akar jogokat adni. Van nőiesség, épp -ugy, mint ahogy van férfiasság, s ahogy a politikának vagy a müvészetnek -tizezred évek óta nagyszerüségét látjuk abban, ha a férfi beleviszi -teljes férfiasságát, épp ugy megujulást, felfrissülést és uj -nagyszerüségeket jelent majd ezekben, ha a nő beléjük viszi teljes -nőiességét. „Nadrágtalanok vagyunk? – kiáltott a jakobinus a röhögőkre – -igenis, azok vagyunk, s legalább megláthatjátok, hogy férfiak vagyunk!“ -Drága gyönyörü teremtései az istennek: ha selyemleheletü -combinationjeiteken meglátjuk, hogy asszonyok vagytok: az lesz a -szabadság s az emberi méltóság kezdete ebben a rabszolgatartásra -berendezett világban! - -* * * - -De persze: ehhez az kell, hogy a magatok urai lehessetek, vagyis magatok -tartsátok el magatokat. Nemcsak azért kell a nőknek jog, mert -mindenkinek kell, ki a társadalomban él, hogy minden egyesének az -egészen való ez érdekeltségéből erősödjék a társadalom, de kell külön a -nőknek azért, hogy minden kenyérkereset lehetőségét megszerezzék -maguknak. Mert az emberi méltóság, de szabadság is ott kezdődik, hol az -egyes ember arra, hogy megélhessen, csak a munka előtt köteles -meghajolni, de nem egy másik ember előtt. A szerelmet is megmérgezi, ha -pénz vegyül bele, s amily gyönyörüség minden jóval elhalmoznunk, akit -szeretünk, olyan megalázó rászorulni erre, olyan szomoru -kiszolgáltatottság ebből élni. Ez nem nőies: a képmutatás s a ravasz -számitás, amire a kitartottság neveli a nőt, s hiába minden demokrácia -és szociálpolitika, amig minden szabadság és rendezettség közben a -társadalom egyik fele rabságban él a másik alatt, a rabszolga minden -mételyes gondolkozásával. Erkölcsi lues, ami a nők kitartottsága s erre -való utaltsága révén a világot megnyomoritja; minden uj nemzedék nőből -uj epidémiája terjed e dögvésznek, – s az emberi ostobaságnak örök -okmánya lesz, ha majd unokáink megtudják, hogy volt idő, mikor ez -állapot megszüntétől az erkölcsöt féltették. Hogy a kitartottság az anya -méltóságának jár, az képmutató beszéd. Azt igen jól el lehet gondolni, s -csak igazságos lesz, hogy az anyává létel s a kezdő anyaság kényes idei -alatt az állam éppugy köteles legyen fizetni a nőt, mint a férfiakat, -mialatt katonák. De különben a férfiak épp ugy nem kötelesek fizetni a -nőt, ki anyává lett, mint a nők nem kötelesek fizetni a férfit, ki -anyává tette őket. Az erkölcs ott kezdődik, hol egyik ember nem él a -másikból és szerelmi gusztusába éppugy nem beszél bele más, mint abba, -hogy mit eszik és mit olvas. - -* * * - -A legtöbb férfi ostoba, mihelyt asszonyról van szó s a legtöbb asszony -csacsi, mihelyt férfivel áll szemben. A legnagyobb csacsiság a -nőmozgalom történetében, hogy a nők komolyan szóba álltak az -argumentumokkal, miket a férfiostobaság vetett a női jogkövetelés ellen. -A férfiak diadalmasan kisütötték, hogy a nők gyengeelméjüek, nincs az -eszüknek karaktere, nem eredetiek, csak felkapni tudnak, de találni nem. -A nők erre felháborodva mutattak rá Szónya Kovalevszkára, ki -nagyszerűeket alkotott. Édes istenem, hát tegyük fel, hogy nem alkotott. -Tovább megyek: én is azt tartom, hogy a női intellektus gyengébb, mint a -férfiui, hogy a nő nem tud nagyot és ujat teremteni, s hagyják békében -szegény Szónya Kovalevszkát, kinek egymagában kell háromszáz vagy -háromezer nemzedék asszonyáért helytállania. Mi következik mindebből? -Semmi. Nem arról van szó, hogy a nők ezentul nagyokat alkossanak, s a -lelkük sasszeme kimérje a végtelenségeket. Csak hogy belebeszélhessenek -abba, hogy a boltokat hány órakor zárják, hogy a marhának mi legyen a -vámja, hogy esztendőnkint hány katonát állitsanak, s a királysértésről -biró itéljen-e, vagy esküdt. Ehhez csak nem kell zseninek lenni?! Ha jól -meggondolom: eddig sem a Goethék látták el az ilyesmit, s ha bismarcki -rendeltetésre csakis bismarckok valók, akkor a nők bele fognak nyugodni -abba, hogy az egyenlően jogosultak versenyéből a tehetség s a -hivatottság erejével ezentul is épp ugy a bismarckok fognak a bismarcki -helyekig eljutni, mint ahogy eddig is, a férfiak versenyéből is csak -azok jutottak el. De hogy teszem, a gróf Khuen-Héderváry Károly horvát -és magyar államférfiui karrierjét asszony ne futhatta volna meg, annak -igazán nem látom okát, s viszont nem hiszem, hogy ő exellenciáját ugy -munkája szinvonalában, mint pályája megfutásában komolyan zavarta volna, -ha véletlenül olyan a testi konstituciója, hogy minden négy hétben három -napig nem ajánlatos hivatalba járnia, s huszadik és harmincadik éve -között háromszor-négyszer egy-egy félévig magánéletbe kellett volna -vonulnia. Igy is kiérdemelhette volna az aranygyapjat, mint ahogy Sághy -Gyula sem lett volna kisebb jogász és professzor, ha akár egész életén -át más állapotban lett volna. A jogok nem a génieknek járnak, hanem az -embereknek, s ki mentül gyengébb, annál inkább meg kell támogatni -jogokkal. Nem adni a nőnek jogot mert természettől fogva gyengébb a -férfiunál: annyi, mint még kezén lábán is megkötni azt, ki amugy is -lemaradt a startnál. Ahhoz, hogy a nőknek választójoguk lehessen s a nők -alispánok, főispánok és miniszterek lehessenek: semmi köze annak, hogy -kerültek e ki soraikból Goethék és Darvinok. A szerbeknek sem volt -Goethéjük, azért mégis van választójoguk. Nekünk sem volt Darvinunk, -azért mégis vannak alispánjaink. A dánoknak sem volt Verulami Bacojuk, -azért a dán minisztereket éppugy becsukják, mint hajdan őt. Mária -Terézia nem volt Bismarck, csak derék és jóeszü asszony volt, s legalább -oly jól ellátta, igen nehéz időkben, e szorongatott birodalom -kormányzatát, mint akárki elődjei s utódjai közül. A jogok nem arra -valók, hogy az asszonyokból férfiakat csináljanak, hanem hogy -elhelyezzék az asszonyt a világban, mely eddig csak a férfinak állt. -Hogy minő helyre: az éppen attól a sok mindentől függ, miben az asszony -a férfitől külömbözik. Elvégre a férfi sem mind dijbirkozó. A férfi sem -mind csatornatisztitó. A férfi sem mind ismeretelmélkedő. A férfi sem -mind csupa Rodin és Michel Angelo. Ha a nők testre lélekre átlag -gyengébbek, mint átlag a férfiak, akkor továbbra sem ők lesznek az -emberiség vezérei, hanem meg kell elégedniök a második helyekkel. Ebbe -aztán, ha csakugyan természetes előzményekből csakugyan természetesen -alakult ki, éppugy bele kell nyugodniok, mint abba a szintén nem -kellemes végzetükbe, hogy fájdalommal kell szülniök gyermekeiket, s -általában, hogy szülniök kell, holott sokkal mulatságosabb és -kényelmesebb volna azokon a primitivebb módokon szolgálniok az emberi -nem továbbszaporodását, ahogy például a halak teszik. Bizonyos, mert már -eddig is bebizonyitották, hogy az átlagos munkára átlagukban éppoly -alkalmasak, mint átlagban a férfiak. Akik a mai nő-mozgalmakat vezetik -és igazgatják, sokkal számosabbak ma már, semhogy csupa kivételes -géniuszok lehetnének – pedig oly kitünően vezetik, hogy nyugodtan -lehetne egy-egy országot az ő adminisztráló képességeikre bizni. Majd -megválik, hogy mi a nekik való munka – az a fő, s nemcsak az ő -boldogságuk, de az egész emberi nemé is azon fordul meg, hogy -dolgozzanak. Mert ez teszi őket függetlenné attól, hogy szerelmi -életükben bele nem tartozóságoktól zavartassák meg magukat, s ez teszi -őket képessé arra, hogy, amit a férfiak eddig elérni nem tudtak: -lerázzák magukról s ezzel az egész müvelt emberiségről a legvégzetesebb -megrontót: a nemi hazugságot. - -* * * - -A szerelemnek, amin minden épül, be is kell vonulnia az élet közepébe, s -ennek csak akkor jöhet el ideje, ha a nők is emberek lesznek. A szerelem -eddig ugy el volt temetve bőrünk alá, mint ahogy a szén és láva és -forróság, az éltető naperő e beraktározottságai, el vannak temetve a -föld kérge alá, s csak földrengések ártalmaival tudják megmutatni, hogy -áldás helyet pusztitásba szorultak. Ezt a leghatalmasabb erőt -felszabaditani rejtezkedéséből, s betegség helyett egészség gyanánt -hasznositani az életben s a munkában: ez a nők feljogositásának igazi -rendeltetése. Mint ahogy a tüzes istennyilát le lehet fejteni villamos -vasutra, csengőre, telegráfra, telefonra s olvasztásra és aranyozásra: -ugy veszi majd hasznát a világ annak, hogy szerelem: van. - -Csak egy példát mondok, mit a lélek ismerői előtt nem kell sokat -magyaráznom. Mennyit elméskedünk azon, hogy a kislányok szerelmesek -tanáraikba – s elfelejtjük, hogy a fiuk is szerelmesek az övéikbe, vagy -egyenesen, vagy félelem és neheztelés formájában, de szerelmesek. Az -ifju adeptus ma is feltekint a mesterhez, s szinte testi összefüggésben -szija meg magát tudományával, s töri magát abban, hogy méltó legyen -hozzá. Ha még az igazi szerelem: mily csodáit tudná mivelni ez -átihletettségnek s ez erőkifejtésnek! S ahol s amiben férfiak és nők -együtt dolgoznak, s a kezdő és átmeneti idők izetlenségei után: -önérzetre nevelkedett nők s szerénységre utasitott férfiak az egymásnak -való tetszeni vágyás s az egymástól fütött hevület emelkedésében -mennyire többre lesznek képesek, mint a mai celibatárius munkában! Mikor -legkülömb a férfi? Mikor asszonyt érez. Mikor legkülömb az asszony? -Mikor férfit érez. Mily nagyszerü munka lesz az, mely e -megkitünősülésnek hasznát látja, s mily száguldó menete lesz a munkának, -mely ez állandó oxigénezettség érverésének ritmusában folyik! - -Jogot a nőknek, hogy emberek lehessenek, mert csak emberi önérzetük -erejével merhetnek igazán asszonyok lenni. Addig nem lehet emberiségről -beszélni, mig egyik fele nem él emberi fokon, s az emberiség -rablógazdaságot üz, mig a nők kiskoruságában lekötött erőket az élet -számára nem hasznositja. - - - - -Szerelmes rajzok - -_1913 december 23._ - -Zichy Mihálynak ugynevezett erótikus rajzait láthatni most egyideig – az -igazgatóságnak hatósági vegzák miatt külön kérendő szives engedelmével – -a Nemzeti Szalonban. Zichy Mihálynak könyvben is láttam már ilyes -rajzait, s az itteni gyüjtemény egy-két darabja talán különb a -könyvbelieknél. Ugy ezek, mint azok – természetesen – ugyanezt a Zichy -Mihályt mutatják meg, mint egyéb rajzai: Az ember Tragédiájához, a -Petőfi verseihez, az Arany János balladáihoz, a – miket most ugyancsak a -Nemzeti Szalonban látni – Lermontov egyik regényéhez készültek: a finom -és hideg romantika-akadémikust, kiben a Cornelius gondolat-geometriáját -a Gustave Doré szinpadisága teszi földibbé, ha nem is elevenné és -emberivé –, e szinpadiság alacsonyrendüségét pedig némi dekadencia emeli -föl (tudom, hogy ez paradoxon s azért irom, mert paradoxon), némi, igen -kevés, perverzió nemesiti azzal, hogy hidegen átizzik rajt’, mint az -északi fény. Annyi persze nincs belőle, hogy át is fütse, s ezzel akár a -rosszaságnak, a romlottságnak, a bünnek s a rothadásnak, de erejével és -indulatával hatalmasitaná széppé. Hol van ez a Daumir tenyeres talpas s -balzacian tulfütött bourgeois-gazdagságától? S hol, ha rothadás démoni -dekorativságáról van szó, Aubrey Beardsleytől, aki ugy szép, mint ahogy -a bőrorvos elandalodik a vérbaj pörsenéses rózsáin, hogy mily isteni -szépek?! - -Zichy Mihály nincs ilyen szép – a Beardsley kifejlett teljes -tüdősorvadásához képest ő a betolakodott enyhe tüdőcsucshurut, s a -viharos éjcakához képest, aki Goya volt, ő az őszvégi délután, talán -igazán, ahol második hazája volt, valamelyik cári parkban, hol a fák -éppoly megnyirtak s a levelek őszszel éppoly imbolyogva hullanak, mint a -versaillesiban, s a barbárságot a finom régiség helyett elég igazian -szellemiti át a bágyadt kiéltség. A pavillonokban fekvőhelyek maradtak -szeliden feldulva, a kioszkban a házi szinpad kulisszái árulják el -vászon mivoltukat, a szökőkut elapadt s medencéje gyengén iszapos, a -messzi pázsiton pedig karcsun szalad át az ottfelejtett őzike. Az égalja -piros s másnapra szelet jelent, s köhögése elől az óvatos udvari ember -gallérja feltürve igyekszik a kastély felé. Óvatosan s enyhén -izgatottan, mint akiknek, mondom, a mellük nincs egészen rendben. A -Zichy Mihály erótikus rajzai igazán csak éppen hogy erótikusak. Szerelem -éppoly kevéssé van bennük, mint vadság, humor éppoly kevéssé, mint -tragikum, s a kéj bánatos dühe, melytől, ha igazán rá tudnák rajzolni, a -papirnak is görcsbe kellene gyürődnie, ugy lehül cenzurája alatt, mint a -tüzes istennyila a villamos csengő berregésében. Egyik rajzán a -kentaur-csődör veti magát a kentaur-kancára. Teremtő isten: a Balzac -Contes drôlatiques-jában meg van irva, ahogy a kancán lovagló lovas -vágtatva menekül az utánuk gerjedt csődör elől, de az az istálló előtt -még utoléri őket, s a lovas érzi a nyakán a düh fuvását s már azon -percben minden csontjában lepénnyé törik a rázuhanó vadállat alatt… Ez, -mondom Balzactól van, nem pedig, de mennyire nem, Zichy Mihálytól. Vagy -én becsülöm tul az erótikumot, vagy nem tudom megérteni, hogy’ jutott -Zichy Mihály az erótikumhoz másképp, mint uri gazdáinak vagy barátjainak -mulattatására. Zichy Mihály nem erótikus rajzoló – ez szól ki az -elegáns, egy kicsit üres morbidezzából, melyért viszont és természetesen -érdemes ezeket a rajzokat is megnézni. - -Pedig vannak erótikus rajzok – s ó istenem: milyenek!… Merem isten nevét -ajkamra venni, már másodszor, ennél a témánál, mert isten, ha csakugyan -méltat bennünket arra, hogy legyen, nyilván nem azért rendelte a -szerelmet, mert disznóságot is akart teremteni. Éppen mert a szerelem -még föltétlenebb hatalom az éhségnél (enni kell, asszonyozni muszáj – -hallottam egyszer egy parasztembertől) s mert a csillagok közt sincs -feszülőbb gravitáció, mint amivel a milliárd évek előtt kettészakadt -őssejt a férfi s a nő transzpoziciójában ujra meg ujra össze akar -szaladni: az élet, a lélek s minden vallási rítus és áhitozás valami -formában s jelképben mindig az evéstől s a szerelemből veszi adalékait s -öltözeteit, s a szerelemből még inkább, mint az evésből. A legizgatóbb s -a legőrjitőbb hatalom lévén: azért rakodtak fölé a legizgatottabb s a -legőrültebb tilalmak, s annyira mindenütt a világon s annyira már a -legmesszebb időkben, hogy a szerelemmel szemben való elfogultság s -tárgyiatlanság már benne születik idegeinkben s lelkünk mehanizmusában. -Hogy annyi tilalom és szabadságharc folyt és folyik körüle a művészetben -is: talán az okozza, hogy az ember (legalább én igy vagyok vele) a -legmagasabb fajta müvészetet, a legmegrenditőbb lelki és idegbeli -közlést várja, ha már egyfelől hivatalosan kötelező büntudattal s a -kézalattiság megalázásával kell ezeket a képeket néznie, s ha másfelől a -szabadság, a, hogy ugy mondjam, népjog is, mely megrajzolásuk s -megnézhetőségük lehetőségét kiküzdi, szintén képtelen magából kivetni a -büntudatot. S ha még a szabadgondolkodás is azt komédiázza s annak -komédiázását követeli a müérzék s civilizáltság cinozurája gyanánt, hogy -a müvész s a néző ezeknél, éppen ezeknél a képeknél ne érzett s ne -gondolt legyen s ne érezzen és ne gondoljon semmit abból, ami érzés és -gondolat e képeknek ugyebár éppugy s a formáktól, vonalaktól s szinektől -elválaszthatatlan materiájuk, mint maguk a formák, vonalak és szinek? - -(Ezeknél a képeknél és minden képnél. Nincs nagyobb ostobaság, mint -l’art pour l’art abban a végletességben, mely komolyan ugy tesz, mintha -lehetséges volna kép, mely egyáltalában semmit sem jelent és semmit sem -mond, s mintha teljesen mindegy s a kép mint kép számára minden -következés nélkül való volna, hogy a szin és forma és vonal és fény és -árny és kontur vagy a konturokon való tulömlés s a vonal irányában való -továbbrezgés adalékai egy régi nadrág vagy egy fiatal lyány térbeli -jelentkezésének adalékaiból vétettek-e.) Nem, nem vagyok képmutató, – -bevallom (s viszont ez érdekeltségnél fogva gyanus tünteséssel s -hencegéssel alá is huzom) az erótikummal szemben való nagy -érdekeltségemet – de épp ezért több csalódást, több müvészi csalódást -érzek (valósággal megcsalatást és megrövidülést) középszerü erótikus -képeknél, mint egyéb középszerü müvésziséggel szemben. Igaz, hogy lelkem -titkában minden művészettel szemben azt vallom, hogy csak genienek -szabad benne lenni s csak a remekmü müvészet – de sehol e -kényesinyüségnek több jogát nem érzem, mint mikor erótikumról van szó, s -a derék Bayros márkit én bizony becsukatnám, nem pornográfiáért, hanem -középszerüségért. - -És sokakat becsukatnék – még tán Correggiót is, kit különben imádok, -amiért az ő Bécsben látható hires szép Jupiter és Io-képén a szerelmet -ugyanazon bájosan meleg eleganciával festi meg, mint aminővel egy -másikon a Szüz Máriával a mellét – egy mondanie-hölgynek elragadó -bustejét – adatja a csókolnivalóan dundi Jézuskának. A szerelem erejéből -csak a japán szerelmes rajzokban érzek valamit – nyilván, mert ezek -igazán szerelmes rajzok, s a szerelmet nem kezelik disznóság gyanánt. A -legnagyobb és legrégibb japán rajzolóknak vannak és maradtak ilyen -rajzai – de engemet kivált két mester kap meg, véletlenül, vagy talán -nem is véletlenül, a régi japánság dekadenciájából való. Az egyik -Tojohiro, ki 1828-ban halt meg, tehát – szeretek erre gondolni s látni -két homlokot, amint a föld gömbje fölött néz össze egymással – kortársa -Goyának. A másik s erótikumban legnagyobb: Kunisada, ki 1865-ben halt -meg, vagyis akkor, mikor Munkácsy és Zichy Mihály szinpadiságot tanult. -S akik mindketten, de kiváltkép Kunisada, ki tudják váltani a vonalból s -az elrendezésből a szerelmi megfeledkezés minden szpazmatikus -földöntuliságát. Micsoda gyilkos elegancia, micsoda hörgő stilizáltság – -látom: a dekoráció csak ugy szép, ha olyan, mintha gyilkosságnak volna -föléje rendezve. (Ezt Beardsley tőlük tanulta s egy kicsit -Toulouse-Lautrec is.) Több az erőnél, ami bennük van – a vonalaik, -vastagitásaik és vékonyitásaik olyanok, mintha kifejtett idegszálak -volnának, határtalan lehetőségeivel a vonagló gyönyörüségnek s a meredt -fájdalomnak. S mint a fej, az arc, a ruha, a kézjáték: a test minden -fejlettségei a dekorativság s a kifejező hatalom egyenlő jogán adalékai -e rajzoknak. - -Mily imponáló magaslat ez azzal a: nem aszkéta, csak egyszerüen -korlátolt nyárspolgárisággal szemben, mely ugyanazon időben a nyugati -világ gondolatát eltelte! Egy arasz idővel a Kunisada halála után, ki -éppen még szerencsésen meghalt, mielőtt Európa átvetette volna -szigetükre erkölcsének korlátoltságát – kevéssel ez után irta meg a -polgári világ egy nagyratartott tanitója, s nem holmi medve, inkább: -világfi, s nem talán német vagy mucker, hanem, inkább: katolikus, latin, -francia – irta meg, mondom, Dumas fils az ő hires regényét, a l’Affaire -Clemenceaut, s ennek egy passzusára emlékszem, homályosan, de tudom, -hogy éppen festővel vagy szobrásszal mondatja, s olyasmit mondat vele, -hogy a természet is utmutatást ad a müvésznek, hogy vannak a női testen -részek, melyek nem valók vászonra, mert a test ezeket elrejti, s igaza -van, mert nem is szépek! Nem hiszem, hogy a természet olyan bugris -volna, mint Dumas fils volt, de valóban, itt is meglátszik, mint annyi -máshol, hogy javithatatlan pazarló, mert még ennek a férfinak is -juttatott, sőt bőven, a női test rejtettségeiből! Mily korlátoltság kell -hozzá s e saját korlátoltságuknak a világegyetemre való átvetitése: azt -hinni s azt venni észre, hogy a természet egyáltalában tesz -külömbségeket, tud és tudja a külömbséget szép és nem szép, kivül vagy -rejtve hordott közt, s nem mindegy neki szem vagy tyukszem, száj vagy -nem száj! Akinek nem minden szép: hogy merhet az szépségről beszélni? -Jobban mondva: aki nem tudja s nem látja, hogy mindennek megvan a maga -szépsége s minden valaminek egyes példányai között ég és föld -külömbségei lehetnek a szépségnek s a rutságnak, a bübájnak s az -ökrendeztetésnek: az hogy lehet büszke a müvelődésre, a fejlődésre, a -kikülönböződésre Mint a test minden porcikája, ugy igazán minden -porcikája lehet – amennyiben a szép fogalmát az értékelésbe belevisszük -– érthetetlenül gyönyörü és kétségbeejtően pocsék, csakugy, mint ahogy -egész test és egész test között elmondhatatlan külömbségei lehetnek -nemcsak a formák szépségének, de a testi anyag finomságának is. Van -finomabb hus és csont, mint ahogy van finomabb gyapju – mondom: nemcsak -szebb vagy egészségesebb, de előkelőbb anyagu. A British Muzeumból -emlékszem egy üvegszekrényben álló sárgásfehér csontvázra, – egyiptomi -női csontváz, egy akkori hercegnőé volt. Őszi ebéd után álldogáltam -előtte, fáradtan, hazátlanul, s még azzal az érzéssel is, mintha a -nyeldeklőm a szivembe esett volna le: a gyerekkoromból megmaradt -félelemmel a csontváztól. Mégsem tudtam megválni tőle – feltünt -karcsusága s vékonycsontusága, s bár kevés csontvázat láttam életemben, -tehát szemem nem tanult bele, mégis valahogy ugy voltam, mint mikor az -ember nyolc-tiz kilátástalan uszóóra után hirtelen rájön az uszás -titkára, s kezének-lábának mintegy megnyilik a szeme az uszás iránt: itt -is leesett szememről a hályog a csontváz iránt, hirtelen megtanultam -látni mivoltát, s megláttam, hogy mily szivdagasztóan gyönyörü, mily -asszonyian, mily hercegnőien imádnivaló ez a csontváz. Drága, keskeny -koponyájától finom bokájáig, csuklójával egy párhuzamban folytatódó -kezefejével, hosszu lábaszárával s hosszu, keskeny lábával ugy állt ott, -gyengén domboru homloka alól ugy nézett – nem is nézett: tekintett ki az -üveg mögül, mint a kifinomult halál, mint az a halál, amit érdemes halni -a szépségért, az édes lélekzetért, melyet valaha e bordák mögül lehetett -föl és szembehunyva magunkba szini, a csókért, amiben e fogak fölött -lehetett elalélni, a nyugvásért, amit a bugó férfifej e medencének -rugalmas bársonyboltozata fölött találhatott. S maga a csontja is még -annyi száz, sőt ezer év óta mintha még nem is volna meszes, mintha -eleven volna, igen: eleven, hiszen minden eleven, ami van… Emlékszem, -tán egy óra hosszat álltam ott, álmélkodva, megrendülve, fájdalmasan és -szerelmesen – a végén aztán elnevettem magamat. Mert az jutott eszembe, -hogyha én most betörném az üveget s e finom koponyát két tenyerembe -fogva képemhez szoritanám: az perverzitás volna. S ha ezt valaki -megirná, az meg pornográfia volna. - - - - -A millenniumi emlék - -_1913 julius 27._ - -A Nagy János-utcában akadt a napokban dolgom, s mivel egy negyedórám -volt ráérő, körülnéztem erre-arra a Városligetben. Jó ideje, hogy a -Városligetet csak télviz idejéből ismerem, s onnan is csak a -korcsolyapályáról, ha van kit szemmel megkeresnem. Kószálásom közben -álmélkodva álltam meg a millenniumi emlék előtt, mely szórakozottságomba -sok éven át sokszor belesejlett ugyan, de meglátni tulajdonképp csak -eznap néztem meg. Mégis: mintha emlékeztem volna erre az épitményre. -Végignézve rajt’, szétgöngyölitett rengeteg kártyapapirlapokra gondoltam -vissza, rajtuk szigoru klasszicista rajzokra, mértani vázvonalakra, -kifőzött és kifehéritett oszlopokra: egyszóval schickedanzi magyar -épitkezési tervekre. S visszagondolok, s szivem összefacsarodik, egy -nagyorru kis cingár emberre, vékonyra, átlátszóra, kurta állura s magas -homlokura, Pulszky Károlyra, kinek ez a karcsura soványitott -Behemót-épület volt utolsó rosszhiszemüsége, vagy, hogy enyhébb, -szeretőbb és barátibb szót mondjak: fumisterieje. Charley akkor még -friss volt és fürge, s nem röstellte a fáradságot, hogy összegyüjtve egy -csomónkat ujságirót, ha jól emlékszem: az Otthon-klubba, elénk tárja egy -zöldposztós hosszu asztalon a Zalával elegy jó Schickedanznak terveit, s -megmagyarázza, hogy a magyar nemzet egy esztendőt sem élhet tovább, ha -ezer évének ünnepét és fordulóját s egyben az Andrássy-utat is meg- és -be nem koronázza ezzel a nagyszerü utlezáróval, diadalivvel, -Pantheonnal, monumentummal, amit akartokkal. Mi ugyan semmitsem -akartunk, legkevésbbé ilyen semmitmondó közhely-oszlopzatot, könyökünkön -kinövő szobrokkal és mi a fenének állok itt jelentéssel. De Charley oly -meggyőzően tudott oda se figyelni, mialatt rábeszélt minket, hogy másnap -ahány ujságba irtunk, mind tele volt a Zala, a Schickedanz, a -millenniumi emléknek dicséretével s azzal a bizonyitással, hogy ezen -emlékmünek föld alól való kitoppantása lesz a próbája annak: magyar-e -még a magyar, megmaradhat-e Európában s van-e érzéke az iránt, hogy -kulturnemzet nem lehet el anélkül, hogy méltó lezárást tornyozzon az -Andrássy-ut végére… Hályogoszlató éjszakákon, mikor világosan látom, -hogy nyilván nekem is meg kell egyszer halnom, mivel feltünő sokan nem -élnek már azok közül, akik nélkül valamikor el sem tudtam képzelni, hogy -a világ világ lehet: sokszor visszagondolok erre a drága, tehetséges, -bübájosan szerencsétlen emberre, kinek, mondom, ez emléképületnek -ránkakasztása volt utolsó utcagyerek-szeszélye. S elgondolom, hogy ha -csak tizedrész ennyi fáradságot és kapacitálást forditott volna arra, -hogy a Piombót, az olasz primitiveket, mind a megbecsülhetetlen -értékeket, melyekkel potom áron emelte a budapesti Szépmüvészeti -Muzeumot Európának egyik igen helytálló képgyüjteményévé, igy a sajtó -pártoskodásának pártfogásába beszélje bele, ahelyett, hogy a védekezést -méltóságán alul valónak tartva, a pártőrület s a politikai -ikonoklasztaság minden kajánságát pajzstalan hagyja magára zudulni: -talán ma is élne, s többet jelentene a magyar élet számára a -politikusoknál, kik azért tartják magukat komolyaknak és értékeseknek, -mert mintegy prózában csinálják meg panamáikat, mig szegény Pulszky -Károly, hogy ugy mondjam versben volt a kelleténél geniálisabb -elszámolási ügyekben… Inkább épittetne az Andrássy-ut elejére is -millenniumi emléket, csak élne és jelentené még azt a szikrázó és -biztató darab Európát, mely az ő halk öngyilkosságával ugy hunyt ki -életünkből, mint ahogy a nyilt tengerre sikló éjszakai gálya faráról -visszanézve, egy darabig még látni, percről-percre, az ott maradt -világitótorony fel-felszikrázását, de a szikra mind gyengébb, az éjszaka -mind feketébb, s az ember észre sem veszi, hogy már nem lát semmit. - -Pulszky Károly, mondom, geniális ember volt s ha genije inkább magának -is alkotásra futotta volna, mint csak hogy a mások leglélektelenebb -dolgait is lelkesen tudja rákötni az emberekre: ő bizonyára különb -emléket álmodott volna a millenniumnak, mint aminő most jelenti az -Andrássy-ut végén Magyarország ezer évét ugyanazon fáradsággal, amivel -Wellington győzelmeit is jelenthetné, vagy a német vámunió megalkotását, -vagy a magyar bünvádi eljárás törvénykeiktatását. Ez ugyan nem volna baj -– elvégre a párisi Étoile nagy diadalive is csak azért jelenti azt, amit -jelent, mert már római időkből ránkszállt az ilyen formáju épületeknek -ilyen természetü jelentése. Mindazonáltal a diadalivnek s a -diadalkapunak formája természetesen alakult ki abbeli rendeltetéséből, -hogy ez olyasmi, ami alatt elmennek – s ha egészben véve mai utcán vagy -téren forgalmi akadály is, a saját szépségét megadja neki az, ha formája -a köré kristályosodik, matériája a köré rendeződik, hogy alatta át lehet -járni. Mig ellenben a mi millenniumi emlékünkben magában benne van a -forgalmi akadály: az oszlop, mely előterében elállja az utat. Ez -különben mindegy; most nem is arról akartam beszélni, jó-e, rossz-e, -szép-e, csunya-e. Csak éppen két dolog motoz a fejemben, mióta szemügyre -vettem és sorra néztem köveit, párkányait, szobrait, sőt, mert ezek is -vannak: reliefjeit. - -Az egyik ezekre vonatkozik: a szobrokra és reliefekre. Meglepetve vettem -ugyanis észre, hogy a reliefek legtöbbjéről nem tudom, milyen jelenetet -örökit meg s a fejedelmi szobrok közt is akad, amelyikről nem vagyok -biztos, hogy kicsoda. Már pedig bizonyos, hogy ez az emlék lehet -nagyszerű, lehet közepes, a szobrok lehetnek imponálóak, lehetnek -unalmasak, a reliefek lehetnek erősek, lehetnek gyengék (egy nagyon szép -van közöttük, két viaskodó lovas, lehet, hogy Szent László s a kun -leányrabló), de csinálójuk bizonyára tudta, mit akar velük ábrázolni, -kétségtelenül tudja azt ábrázolni, amit akar ábrázolni s nyilván -fölszerelte mindet a kellékekkel, az ismertetőkkel, az emlékeztetőkkel s -a szerszámokkal, amik annak a jelenetnek, időnek, személynek vagy -foglalkozásnak tartozékai. Ha tehát én tudatlanul állok e dolgok előtt, -akkor nyilván bennem a hiba, ami azért ejt gondolkodóba, mert a magyarok -történetét nemcsak a nyolcadik gimnáziumban magoltam be, hanem azóta is -minden részletében át kellett tanulnom és gondolnom, a legjobb -agybavésőnek, a kényszerü alkalomnak szoritásával. Emlékiratokat is -olvastam, s ismerem irodalmunkat és képzőmüvészetünket, mely, kivált a -mult század belső harmadában, igen kitüntette a történelmi témákat. -Egyszóval: ha bennem is a hiba: nem tudatlanságomban van. Hanem abban, -hogy semmiféle összefüggésben nem állok az alakokkal s az eseményekkel, -melyek itt ábrázoltatnak. - -Kézen és közelfekvő gondolat, hogy az ember zsidó s ezért, nem lévén -vérbeli egykeringése a nemzettel, nem is érez fel emlékeztetéseire. -Ebben is lehet valami, de nem minden. Nem vagyok benne biztos, hogy -teszem Kállay Tamás, a kedves honatya, vagy Szemere György, a kitünő -iró, nálamnál biztosabban fel tudná-e sorolni, mi mit és kit jelent ezen -az emléképületen. Holott, ugy tudom, az ő apáik egyenes ágban testükben -lehettek jelen az eseményeknél, melyeknek emlékére ez az épület épült. -Nem akarom senkinek érzését megbántani, de nem vagyok benne biztos, hogy -akárki más embernek nincs-e több köze akárki, bár legidegenebb vérü vagy -országbeli mai emberhez, mint tulajdon apáihoz, kik egy ezredév előtt -éltek. Óriási a távolság a képzelhető legtöbb fajtáju, mondjuk köztem és -Mr. David Lloyd-George között. Mindazonáltal sokkal több közösséget és -összefüggést érzek ővele, mint teszem a Makkabéusokkal, kikre pedig, -mint igazán dicső őseimre, igaz hiusággal vagyok büszke. S nem hiszem, -hogy csak én volnék igy. Nem hiszem, hogy például maga Lloyd-George is -ilyesféleképp ne volna, bár ő is igen büszke, amivel nem egyszer -eldicsekedett, walesi, tehát kelta származására. Sőt, hogy megmaradjak a -keltáknál, de áttérjek a szélső radikálisról a konszervativ -nacionalistára: nem hiszem, hogy másképp volna akár maga Maurice Barres -is. Fogadok, hogy ő sokkal közelebb állónak tapasztalná magát egy mai -frankfurti börzeágenssel, mint a dicső Vercingetorixszal, ki pedig -Julius Caesarnak volt méltó ellenfele… Goga Oktavián barátom nemrég -szememre vetette azt a kegyetlen mondásomat, hogy a multtal szemben csak -egy kötelességünk van: az, hogy elfelejtsük. Félek, hogy e kötelességet -akkor is teljesitjük, ha, mint Goga Oktavián, ellenkezőjére tökéltük el -magunkat. Goga Oktavián járhat – s ez az ő ideges, keskeny, szőke -koponyáján nem is fest rosszul – birkabőrsüvegben. Azért mégis több köze -van hozzám, mint Decebálhoz. A mai s az egy vagy kétezer év előtti -francia éppugy más ember, mint a mai francia s a mai malisszor. A mai -ember annyira más érdekeltségü életet él, mint éltek azok a régiek, akik -nélkül pedig ő sem élne, hogy azoknak akkori legnagyobb cselekedetei és -történetei sem olyan rokon természetüek, hogy emlékeztetésükre bár egy -mai érdekük is – mint a rokonhangra a rokonhur – fölzengene. A multakra -csak igényeket lehet rászerkeszteni, de a multakban bennélni akkor sem -lehet, ha a multak bennünk élnek. A különbség pontosan az, ami, mondjuk, -egy balatoni kastély s a régi cölöpkunyhó között, melynek rég föléje -rétegeződött az iszap, a kavics, a televény s tudtomon kivül épitettem -kastélyomat arra a felszinre, melynek mélységében ott szenesedik e -cölöpkunyhó. Bizonyos, hogy a mai kastélyban benne él a hajdani -cölöpkunyhó, mert minden kastélyban benneél, mert a kastély a -cölöpkunyhótól származik. De bizonyos az is, hogy semmi valóságos -összefüggés vagy összeköttetés nincs a fent virágzó kastély s a lent -korhadó cölöpkunyhó között. Ha a magyar a jelenben nem tud élni, akkor -hiába emlékezteti magát őseire még beszélőbb emlékkel is, mint a -millenniumi emléképület. - -… A másik, aminek motozásától szabadulni nem tudok, az azon való -tünődés, hogy nem nézve történelmi emlékeztetéseit, épületnek vagy -müvészi munkának miért oly unalmas ez az épület? Miért, mikor minden -egyes köve és bronza olyasmi, ami valamikor szép és szellemes volt – -mert van-e vajjon szebb és szellemesebb, mint például egy korinthusi -oszlop, mely valaha, valaha, először: valakinek éppoly személyes dolga, -jelentkezése és kifejeződése lehetett, mint ma nekem a kezemirása? -Bizonyos, hogy ezen az épitményen semmi eredeti sincs, még az sem, hogy -a nem eredeti alkotórészek mint vannak benne összealakitva uj egészszé. -Ez az uj egész is régi egész, – hiven, tanultan, izlésesen s az arányok -hatásának helyes kiszámitásával érezve utána kipróbált mintáknak. Mégis -miért oly sehogy sem ható? - -Ezt a kérdést nem ugratásból vetem fel, hanem mert igazán tünődöm rajta -s nem tudok rá feleletet. Az a felelet, hogy mindez adalékok hatása -iránt, milliárd megismétlődésük miatt, már eltompultam, kinálkozó -felelet ugyan, de nem talál. Én is ezzel a megokolással szoktam mait -kérni a mai művésztől, de nem egészen nyugodt a lelkiismeretem, mikor -ezt teszem. Mert való igaz: a mai embernek már kinő a könyökén mondjuk a -Palladio hármasablaka, melynek két szélső szárnya keskeny téglaformáju -görög, középső szélesebb része magasabb s etruszkian ivelt, ugy, hogy az -egésznek felső vonala olyan, mint a patkó vagy még inkább az ómega –⌒– -Hogy van mégis, hogy aki Budapesten, Bécsben, Drezdában, sőt egy kicsit -Velencében is halálosan ráuntam Palladióra, Vicenzában részegen -élveztem, a maszületettség friss gyönyörködésével, az ő tündéri -épitészetét? Pedig, ugyebár, nincs épületeinek sem porcikája, sem -egésze, mit száz lelopottságban százfelől meg ne unhattam volna? S -ugyebár az ő adalékai sem voltak személyességei, mert hiszen ő -mindenestül az antik épitészeten épül? S ahogy ő következik az antikból, -ugy következnek ő belőle s még inkább az antikból mind a további -történeti stilusok, a francia elragadóságok, le az empireig, melyek -némely részükben egy, két, három, tizezeréves adalékokkal fejezik ki a -XVII., XVIII., XIX. századot. Mért gondoljuk, hogy azt fejezik ki s -igazán azt fejezik-e ki? Hogy’ van az, hogy mi még annyi szecesszió és -wiener Werkstätte után sem tudjuk megtalálni mai stilusunkat, sem ugy, -hogy ő tőlük elvonatkozunk és mindentől elvonatkozunk s ujjunkból -próbálunk egészen ujat szopni, sem ugy, hogy próbáljuk őket -továbbmódositani, vagy mint ahogy ők az antikot permutálták és -kombinálták, ugy permutálni és kombinálni az asszirt, az indust, az -egyiptomit? Mégis csak ott lehet az oka, ahol arról van szó, amit az -elébb emlitettem: valakinek mintegy személyes kezeirásáról. Amely dolgon -rajta van – pontonkint tettenkaphatlanul, de az egészen -letörölhetetlenül – valakinek, aki valaki, a saját kezenyoma, az a -valami szép és friss és örök, ha százszor át és szétlopták is, sőt ha -maga is át- és összelopott, s ha őseiből és unokáiból százszor agyon is -untam minden porcikáját és egészét. Ebben, a személyességnek valami -módon való kiütközésében áll az eredetiség s ezzel a szépség, nem pedig -(ugy látszik) a valóságos ujságban. Legalább is nem mindig, s nem -mondom, a világért sem, hogy azért uj dolog is ne lehetne uj és eredeti… -Mialatt ezt leirom, azalatt egészen világosan érzem, hogy igazam van, s -Babits Mihály barátomra gondolok, kinek akárhány kis remeke azzal -sugárzik az eredetiségtől s ezzel a maradandóságtól, hogy csalódásig és -hamisitványig hiven igéz életre valami történeti vagy egyéni hangot, -módot, stilust, formát. Azt kezdem érezni, hogy ha épitésben, butorban s -egyéb ilyenekben annyi érdekes kezdet után sem tudott kialakulni olyan -nagy stilus, mint aminő a Louis-seize volt, annak nem az az oka, hogy az -embereknek nem jut már uj az eszükbe, hanem hogy nem használna nekik az -sem, ha uj jutna eszükbe. - -Van ez néha igy – s mért ne lehetne egész korokkal, mikor igy van egész -nemzetekkel? Mikor igy van ime, az olaszokkal: a zene, a költészet, a -festészet, a szobrászat, az épitészet s a szinészet halhatatlan -nemzetével, akik Duse Eleonórára és Novellira, igaz, nem panaszkodhatnak -s D’Annunzióval sem állnak utolsó helyen, – de már zenében, az ő -Puccinijokkal nem emelkednek tul a lehári magaslatokon, épitészetben, -szobrászatban és festészetben pedig utolsóbbak az utolsóknál? Az ember -sirva fakad az érthetetlenségtől, ha elnézi a legujabb Rómát vagy -végigjár egy-egy uj velencei tárlatot. Micsoda puffadt épitkezés a -házakon! Micsoda silány franciáskodás a képeken! S ez ugyanakkor, mikor -politikában s némely, kivált társadalmi és lelki tudományokban az -olaszok olyan frissek és erősek, mint akárki más nemzet. Ha a mi -millenniumi emlékünket összeházasitanók a gellérthegyi oldaldiszitéssel, -megszereznők a keleti pályaudvarral s az egésznek hegyébe tennők az -Anker-palota tornyát: akkor sem tudnánk a tehetetlenségnek olyan -monumentumot állitani, mint a római uj Monumento, mely hegyoldalnyi -szélességben és magasságban hirdeti, mennyire nem jut eszébe semmi az -olasznak, mikor a nagy Viktor Emánuelra gondol. Most két éve szörnyedtem -el ezen a márvány-jegesvermen – akkor készült el félig-meddig s az egész -országból küldöttségek jártak csodájára s e küldöttségek megkoszoruzták -a vértanu Umberto király siremlékét is, mely ugyancsak akkor lett meg a -Pantheonban. Elgondolkozva álltam meg ennek, a Phantheonnak szent -kupolája alatt, melynek boltja pilisén bekékell az ég, s ha esik, beesik -az eső. Hadriánus császár idejében épült, s bár Róma azóta is a világ -közepe, még mindig legszebb épülete Rómának, beleértve a Szent -Péter-templomot is, melynek hátulja ugyan titánian hirdeti Michel -Angelot, de előfala megöli kupoláját s az egészet. - -Még ma is a legszebb s hétnyolcada a legszebb szépségeknek, amik azóta -termettek, a klasszikus időknek adalékaiból valók. Még a mi millenniumi -emléképületünk is: hol volna Róma és Hellasz nélkül? Ezer év… ennyi -kellett, ennyi időnek nevelése és pallérozása, az ő világuk -elpusztitóinak, hogy az ő kifejezésüknek eszközeivel tudják emlékezetét -elmondani az időknek, mikor mint jövevények, e világnak feldulásával -kezdették uj életüket s mint a nöstény pók: a him széttépése közben -termékenyültek meg tőle. - - - - -Stílus - -_1914 május 17._ - -A windsori vig nők előadásában fürödtem meg az este az Operában. -Kellemes előadás, elmés és vidám rendezés, s ez a mosolygóan kecses -épület, lépcsőház, nézőtér, minden, melybe az ember minduntalan ujra -beleszeret, mint egy huszéves lyányba… de nem erről akarok beszélni. -Hanem a muzsikájáról. Milyen üde, milyen tiszta, milyen fakulhatatlan. -És szubstanciózus muzsika, és német, de nehézkesség nélkül – nemcsak -rajta érzik meg, hogy élt előtte Mozart, de Wagneron is megérzik, s -éppen a legegészségesebb Wagneron, a Mesterdalnokokon, hogy ez az -egészséges muzsika járt volt előtte. Itt abbahagyom, még mielőtt a -muzsikusok körmömre koppintanak, hogy ne üssem orromat olyasmibe, amihez -nem értek. Nem ütöm s nyilván nem értek – csak azt akarom megmondani s -ehhez mindenkinek joga van, hogy egy idő óta elmondhatatlan jól esik -melódiákat hallanom. Melódiákat, zárt melódiákat, virágzatokat, végző -eséseket… mit mondjak: zeneszámokat. Ez nyilván visszaesés, de ugy -érzem, hogy benne van a levegőben. A legfiatalabb öreg, Anatole France, -legutóbbi regényében külön fuvoláztatja egy időnkbe szakadt görög -isten-félével a melódia dicséretét, ezt tekinti isteni zenének, és bár -ki nem mondja, de érezteti (mit szólna hozzá az antisemita Wagner), hogy -ehhez képest a wagneri zenét éppugy zsidó barbárságnak s ördögiségnek -véli, mint a kereszténységet a görög valláshoz képpest… A nézőtéren, -leghátul, egy külön kis szégyenpadon, ott láttam kuksolni egész este -Szép Ernőt, – hallom: minden este ott csücsül, – elmenet, a nagy -pitvarban találkoztam is vele s megsimogattam szivformáju kis -gyerekképét. Mit csinálna ez a kedves költő, ha a rímek egyszerre -beszünnének? Ha az ispilángi rózsa nótájára nem lehetne többé verseket -irni, s szines kavicsokkal nem lehetne többé játszani, csak kősziklákkal -szabadna hajigálódzni? Csurog az éjszakai esső, ahogy Hevesi Sándorral -bebujunk a bőrszagu konflisba, – ma megszolgálta vacsoráját, amely felé -igyekszünk, s boldogan és lelkesen beszél a vidám muzsikáról, mely ime -teherbiróbb, mint a tragikus. Én meg összegubbaszkodva hunyom le szemem, -s oda is hallgatva egyebüvé is gondolok, – hová, magam sem tudom, de -Musset jut eszembe, sőt Heine, s mindaz, amit husz év óta nem olvastam s -ugy hittem, fölébe idegenedtem s most megcsendül bennem, mint a -dajkanóta. Igen, igen szép, hogy rimek vannak a világon, s igaza van -Szép Ernőnek, hogy nem tudom őt elképzelni gyerekmuzsika nélkül. - -Milyen szomoru volna, ha egyfajta szépség kipusztulna, csak mert -másfajta jő és nő utána! A vacsoránál együtt ülünk Odry Árpáddal, ezzel -a kitünő szinésszel s kitünő emberrel, ki mély és nemes megjegyzéseket -ugyanoly tartózkodással tud odavetni, mint ahogy angol feje s egész -müvészi mivolta abban a mai conquistador figurában alakul ki, mely -olyan, mint a selyemabroncsba halkitott dinamit. Egyiptomból jő s a -királysirokról beszél – de mi teszi, hogy öt perc mulva már Racinenál s -Corneillenál tartunk? Nyilván, hogy a lelkem bőre alatt egyre azon -tünődöm: milyen volna ez a szőke kimértség, ha a régi szavaló és danoló -szinházba született volna bele, a feketehaju pátoszba, a vivólépésekbe s -kebeltáró karmozdulatokba, melyekhez még a fiatal arcon is illett a -szakáll? Az isten tudja… de egyelőre irodalomról beszélünk, s a mai -szófukar elegancia emberével a patakzatos kimértség világára gondolunk -vissza, a francia tragédiáéra. Mily szép ez a zengő geometria! Mily mély -ez a szavaló józanság! Mennyi a költészet: nem magában a költészetében, -hanem megcsinálásában – ez az a megfagyott zene, aminek hajdan az -épitészetet mondták. Lessing rájuk bizonyitotta költőire, hogy -félreértették Arisztoteleszt, s feleslegesen vették magukra nyügnek a -hármas egységet. Hát aztán? A mi asszonyainknak bokában szük a -szoknyájok, s ha egyik szobájukból a másikba mennek, a Rabitz-falak közt -ugy kell szaladniok, mint az erdőben az őzikének. Pedig a szoba nem erdő -s a bokabilincs felesleges – de milyen szép tud lenni ilyen asszony, s -mily szivbekapó az ilyen szaladás! A müvészetben az alkalmazkodás a -szépség – hogy tárgyhoz-e vagy anyaghoz vagy célhoz, vagy -kényszerüséghez, vagy feleslegességhez: az mindegy. Igen: Lessing nagy -okosság volt, de kis kaliber. Filiszter volt, abból a javithatatlan -fajtából, mely csak egy igazságot ismer s a müvészetben is pártember. -Minthogy fölfedezte Shakespearet – nem is ő fedezte föl, hanem Herder – -tehát, ha Shakespeare szép és jó és igaz, akkor Corneille és Racine csak -csuf meg rossz meg hazug lehet. Herder, ki igazi géniusz volt, sohasem -irt volna Hamburgische Dramaturgiet. És Laokoont se. És Goethe, kinek -Herder és Lessing tört utat, gyönyörködött a francia költészetben, noha -elejével shakespeariánus volt. S volt egyszerre ó-görög s uj angol, s -imádta a népdrámát, s elsőnek fedezte fel Stendhalt. Ma azt mondanák rá, -hogy silány eklektikus volt, meggyőződés nélkül, s a mély Georg Simmel -éppoly lenéző gunynyal beszélne felületességéről, mint beszél ma az -Anatole Franceéről. S a Schiller kompoziciója is kemény épitésü, s -bizony olyan ez is, mint a sváb hercegi lakok, amik Versailles nélkül -ugyancsak nem épültek volna meg. - -A beszélgetés elhalkul, abbamarad, hazamegyünk – de én, az éjszaka -álmatlanságában, tovább szövöm ezt a témát. Nem is szövöm, nem is -gondolom, csak érzem – ugy látszik, szivbeli ügyem, mely husz évig -meghuzta magát idegeim alján, s most ki tudja, mily holdfordulta vagy -vénusztölte vagy három fagyos szent csalta föl rejtekéből, hogy izgasson -s foglalkoztasson, s ugy himbálódzzék fel-alá koponyámban, mint a -jegesmedve a ketrecben. Nem is igaz már, hogy a Musset s a Heine -verseire gondolok, s az sem igaz, hogy Szép Ernőre. A magam verseire -gondolok, amik abbamaradtak, s ott maradtak el, ahol a Makart-csokornak -volt divatja, a mellszoritó füzőnek, a Halifax-korcsolyának s a -gyöngyházzal berakott ébenfabutornak. S Victor Hugora gondolok s egy kis -versre, amit tőle forditottam: Törékeny nádszál, gyönge tested. Két -karom átölelte már. Pihegtél, mint ahogy repesget. A kis madár… Ta -taille frèle Et souple comme le roseau… Magamért lázadok, ki nem értem -rá lenni, vagy azokért, kik minden bizonynyal voltak, hogy vannak-e még? -Tovább forgatom magamban a vacsorai témát. Mi magyarok egy kicsit -dupejei vagyunk a németeknek. Szinpadunkat is megbolondittattuk az -övéktől. Reinhardtot, mikor először jött, ugy fogadtuk, mint aki a -szinpadi naturalizmust hozza ide megváltásul. Holott ő már nem volt -naturalista, ő már lázadás volt a Brahm naturalizmusa ellen, a polgári -naturalizmus ellen, mely, most jövünk rá, szakasztott ugy volt csak -naturalizmus, mint a Zoláé: jégeringes romantika volt. S Reinhardt? -Orkeszterré stimmeli össze szinészeit, kik együtt danolnak, egy -melódiára, s ez a melódia nem más, mint a régi francia éneklés, -gajdolás,… nem bánom, minek szidjátok. Moissi egy fiatal Mounet-Sully, s -Helene Matternnak a Corneille alexandrianusait dünnyögi megváltásul. -Hogy ezt nem vettük észre! Reinhardt ugyanaz a szinészetben, mint -Liebermann a festészetben: az okos izraelita, ki minden jót és drágát, -amit Párisban talált, megvesz és megtesz németnek. S ezzel csak -folytatja a német szinpadi hagyományt, mely mindig igy tett. Weimar az -első Napoleon szinészeitől tanult, mikor Erfurtban a császárok parkettja -előtt játszottak, s Sonnenthal a harmadik Napoleon melódiáit danolta, a -bankár-elegancia hangesését. A mi szegény Nagy Imrénk is öntudatlan ezt -a francia nótát zengette, csak német közön át jutott el az ő délceg -szittyaságához, melylyel még Coriolánjában is volt valami a busuló -juhászból… Minderre már rég rájöhettünk volna – már mikor Reinhardt -Beregi Oszkárt kivitte Berlinbe, s ugy küldte haza, mint a madarat -szokás, kit kiküldenek Harzba, hogy felvágják a nyelvét. Nem olyan -könnyü a franciáktól megszabadulni. Mégis csak legmüvészebb népe a -világnak, az olasznál is különb. Ha valaki franciát agyonverhet, az maga -is csak francia lehet, s az uj francia ellen feltámadni is -legkilátásosabb a régi franciának. Én már évek előtt megirtam, hogy az -impresszionizmus s a neoimpresszionizmus diadala után a francia -festészet (ami ma azt jelenti, hogy a festészet) nekiindulóban van egy -uj akadémizmusnak, s a kubizmus szögletességeiben már ennek -kiszámitottsága adja le névjegyét. A Metzinger geometriáján ezt már a -vak is megláthatta s irányvonalai egy irányba mutatnak: az akadémia -felé. Meg is jelöltem Ingrest, hogy ő fogja ujra felütni fejét s benne -az akadémikus visszahatás, – s azóta nemcsak őt ásták ki, ki igazában -nem is volt halott, de Géricaul-t is, kiről alig tudtunk. Nemrég láttuk -itt, jószemü tulajdonosának, Hatvany Ferencnek jóvoltából, két ilyen -kiásott képét, s tanácstalan figyeltük magunkat, hogy mennyire tudunk -benne gyönyörködni, mi, kik annyira tudunk gyönyörködni a Manet-kban, -kiknek helyet csinálni verték agyon a Zolák a Géricault-kat. Anélkül, -hogy kezdenénk lehülni akár a Delacroix-k, akár a Manet-k, akár a -Cézanneok iránt, kikben már rég nem érezzük, hogy forradalmak lehettek, -kezdünk visszamelegedni az Ingresekhez, kikben már nem tudjuk megérezni, -hogy valaha akadályok voltak. Szépek, mint a melódiák, a fioraturák, a -kadenciák. Szépek, mint a rímek s a táncritmusok. - -Ugy látszik: csak a félig mult nem szép, és szükségből nem az, hogy ne -állja utját a mai szép elismertetésének. Mikor a mai szép is kezd -félmulttá megszokódni, s a félmult eltávolodik egész multtá, akkor -talpra is áll és megelevenedik. Ugy látszik, az én nemzedékem most ért -oda, hogy ami szépet magával hozott, elismertté s magától értetődővé -lett s amit nem tudott megérteni, hogy apáinknak mi tetszhetett benne, -az felszabadult a hadi karencia alól s mer tetszeni nekünk is. Az én -unokám már ugy gyönyörködik majd az én gyerekkorom Makart-csokraiban, -mint én tudok gyönyörködni a nagyapám gyerekkorának bidermájer -tubákpiksziseiben. A világ mindig szebb, mint hinnők, s az embereknek -mindig jó az izlése. Kár, hogy fiaik ezt nem látják s vad gunynyal -terrorizálják szegényeket gusztusuk eltitkolására, s unokáiknak kell -kiásniok a titkot, melyet búsan vittek magukkal a sirba. - - - - -Filmek - -_1913 október 26._ - -Megnéztem tegnap a mozgókép-szinházban Reinhardt professzor első -filmjét: a Boldogok Szigetét. A mozgóképszinház magyarul mozi – ez a -szó, mint a pesti argot nem egy szava, Heltai Jenő barátomtól származik. -Professzor Reinhardt pedig nem más, mint a mi Reinhardtunk, a berlini -Deutsches Theater nagy Reinhardtja, ki Berlinen kivül még csak -Budapesten népszerübb. Megnézni a Reinhardt első filmjét: majdnem -olyasmi, mint csókolhatni a nőt, kin először tanult szerelmet Don Juan. -Izgató és kegyeletes film. - -Hát megnéztem a professzor Reinhardt első filmjét, s ugy hatott rám, -mint az a nő, akin én tanultam először a szerelmet. Tudniillik: ez a nő -édes volt, szép volt, kedves, finom és megejtő, csak éppen, mivel -szobácskám nem jól fült és tél volt: libabőrzött a drágámnak a bőre, -továbbá nyitott haja összegubancolódott, s alsó karján kis szőrszálak -feküdtek odatapadva. Ez, ugyebár, a legtermészetesebb a világon, nincs -másképp, nem is kell, hogy másképp legyen, s magában véve lehet -imádandó, s egy életre szólóan emlékezetes. Csak éppen hogy nem az, -ahogy a pesti fiunak Jókain nevekedett fantáziája a nőt, az első csókot, -a márványtestet s a hajsátort elképzeli. Istenem: nem kell magyaráznom, -hogy milyen jó, hogy az asszonyok olyanok, amilyenek, s mily szomoru -volna bőrük helyett márvány és hajuk helyett sátor. Márványtest és -hajsátor különben is kézzelfoghatatlanság – vagyis voltaképp -elképzelhetetlen olyan női valóság, melynek akár egész mindensége, akár -egyes porcikája a márványtest s a hajsátor elképzelésének megfelelhetne. -Nincs az a márvány és nincs az a sátor, melytől annyi részegséget -lehetne venni, mint egy eleven asszonytól, aki szép s akit szeretünk. De -a képzelet s a közhely megrontja az izlést s az érzést, s anélkül, hogy -maga tudna valami kézzelfoghatóságot termelni, mely az érzést -kielégitse, viszont a durvaság, a vágyon alul maradtság érzésével hangol -le bennünket a kézzelfogható valóság iránt. Sokat kockáztat, aki az -életben akar és mer az lenni, amik a mesék vagy az idealizások -elképzelései. - -A Reinhardt professzor filmjén van egypár csinos nő, olyan szivrehatóan -meztelenül, ahogy a mai rendőrség kegyetlen éberségével szemben vagy -jóságos szembehunyása szerint egyáltalában lehetséges. Köztük Leopoldine -Konstantin, ez a mesébe illő, de örvendetes valóságu gyönyörü teremtés, -kiért szivesen volnék hét esztendeig juhászkutya, vagy, mint e darab -férfiai, kikkel szemben a Circét adja: disznó. Két igen szép fiu is -szerepel e játékban, továbbá, egy faunnak szerepében, a kedves, okos, -ügyes betyár Mátray, honfitársunk. Nos: mindez a sok szépség és ügyesség -hiábavaló. Hiába szépség, ötlet, ügyesség, rendezői szellemesség: a -dolog nehézkes s megcsalódást okozó, a szép szinésznőkön látszik, hogy -naiv exhibicionizmusukban mennyire kiélvezik, hogy lehetnek olyan -meztelenek, amilyenek csak tudnak – és sok ember előtt, mindenki előtt. -Bizonyos routine is látszik e meztelenségükön – s mégis: valami -stilustalanság nehezedik rá. Ahhoz képest, ahogy az ember a görög -mitológia tündérnépét elképzeli, a husból és vérből való valóság, még a -különben leggusztusosabb is: durva, nyers, nehézkes, izlésbántó – s -Titánia, Oberon és Puck nem kevésbbé otrombák és emberszaguak a filmen -és a szinpadon, mint Zuboly, a takács. - -Sőt a filmen még inkább, mint a szinpadon. Mert a szinpad lehet -stilizált, s mesterkéltsége közepett kialakulhat valami fantasztikum a -kimaszkirozottan ide-oda rohanó emberek közt. De a film a valóságban -játszik: homokon, sziklák közt, tengervizben. S ez: a természet, -rettenetesen üti a szinészeket. Tudniillik: egy pillanatra sem lehet -elfeledni, hogy azok. S nincs az a csodaszinésznő, az a meselábu, kinek -e meselába nyomban nevetségesen durvának és stilustalannak ne tetszenék, -amint valóságos tengervizéből dugja ki, mint tengeri sellő. Nincs az az -akrobataszinész, ki egy pillanatra is el tudná feledtetni, hogy jaj, -rossz lehet mezitláb szaladni a gazon, s most mindjárt ugy fölüti a -térdét a sziklán, hogy arról koldul majd egész életében. Nincs az az -Ámor, Pszihe és Galatéa, kin zavaró és nevetséges rongy ne volna a -pillangószárny. Ijj és nyilvessző nem való 1913-iki berlini leányok -kezébe, s a legügyesebb uszószinész sem tud tenni róla, hogy mikor a viz -könnyüsége után az ember a száraz sziklán felkapaszkodik, hirtelen -ólomnehézségü a teste. S a legszebb asszony is, amint vizesen ráncozott -pendelben szedi ki a piszkos tengeri sást összegubancolódott hajából: -nem tud tündéri benyomást tenni. Erről senki sem tehet, de, mondom, nem -is tud tenni róla. Semmiféle ügyesség és semmiféle rendezés. Bármennyire -a szabad természetbe képzelték bele a regék elképzelői az ő -mesefiguráikat: a szabad természet üti ezeket a figurákat – jobban -mondva: a szabad természet lehetetlenné teszi eleven emberek -eljátszásában a fantasztikumot. A szabad természet, a maga igazi -vizével, kavicsával, homokjával és szurós targalyaival teljes realizmus, -s e realizmuson belül aztán nem lehet stilizálni, sem pedig eleven -hussal és vászonlebernyegekkel tündér és álom és márványbenyomást -kelteni. Azt hiszem: nyála csurogna minden jóizlésü közönségnek, ha az -isteni Leopoldine Konstantint őszintén félmeztelenül, megfelelő -fürdőruhában vagy lepedőben látná szaladgálni a plageon, s mindenki -hálásan áldaná a teremtőt s a világegyetemet, amiért ilyesmi is van a -világon. De mihelyt Circét adja ez az igéző teremtés és ez az isteni -asszony valóban isteni akar is lenni: isteni csábitásu és könnyüvérü, s -közben kifeketéllik mesecafrangjai alól az uszónadrágja: nevetséges, és -erőltetett. Mentül görögebb vagy olaszabb a tájék s mentül igazibbak a -disznók, akikké a szép Circe udvarlói átváltoznak, annál inkább. Ez nem -sikerült professzor Reinhardtnak. - -Hogy miért nem: azt szinte lehetetlen pontosan kifejteni. Semmiesetre -sem a természet s a mesterség közt való ellentét miatt. Ilyen ellentét -nincs, – elvégre, ne feledjük, hogy minden természet, a halál éppugy, -mint a folyóviz és a papiermaché, a szinésznő éppugy, mint a jegenyefa -és a harisnyakötő, s az iróasztalkulcs éppugy, mint a mesék, a -hegyszakadékok és a menetrendek. Amennyire nem tesz tündér benyomást egy -csinos asszony, ki valóságos lepedőben, az üléshez valósággal -megkivántatókon ül valóságos kősziklán: annyira nem zavaró, annyira -elragadó s a világegyetembe menten stilusosan beleillő, amint ezt a szép -megülést tündéri pretenziók nélkül cselekszi meg. S nem zavaró és nem -stilustalan akkor sem, ha városi trotteurben, kalaposan s amerikai -cipősen megy végig az országuton. Nem igaz, hogy ez a mesterség zavarná -a természet harmóniáját. A multkor néztem a Tátrában, hogy Füredről -Csorbatóra menet a villamos vasut szürke vaspóznái hogy’ beleillenek a -természetbe, a sziklák s a fenyvesek közé. Az élet beleillik az életbe, -– csak a müvészettel kell vigyázni. Mert az érzékenyebb, mint az élet, s -ahol a kettő előkészitetlen találkozik, ott ütik egymást. - -Néha megdöbbentő, hogy mennyire. Elvégre a Reinhardt-film nem nagy baj. -Azért mégis két szép, meztelen asszonynak örültünk benne, s az egész nem -veszedelmesebb, mint egy anzixkártya Homéroszból, s elmulik két hét -alatt. De vannak komolyabb esetek is. Ott van Hamburgban, az Elba -partján, az Elbhöhén a Bismarck-szobor. Ritkaszép szobor – aminthogy -általában ritka a szép szobor, – mikor a mestere, Hugo Lederer, rajzban -kiadta, majd, mikor elkészült, fotografiában, el voltam ragadtatva -müvészi s egyben politikai gondolatától, amint Bismarckot pallosa -keresztjére támaszkodó véres Rolandnak ábrázolja. Csakhogy: ez a szobor -domb tetején áll. Rengeteg szobor – de mégis csak pöttömnyi a dombhoz -képpest, amin áll. Hogy hegytetőn szobor érvényesülhessen, ahhoz magának -is hegytetőnyinek kéne lennie, Osszának kéne Pelionon állania. Igy ez a -Roland-Bismarck ugy áll az Elbhöhén, mint a kuglifigura. A müvészetet -csinján kell a valóságba beleállitani, s a Reinhardt professzor első -filmje azt mutatja, hogy a szinpadiságnak ez nem sikerül. Nem sikerül a -filmen, s nem sikerül nyilván az életben sem. Én például látatlanban -biztos vagyok benne, hogy, mikor Maeterlinck az ő stlilizált dialogusu -darabjait valógos lovagkastélyban s annak udvarán, parkjában s erdejében -adatja elő: hibrid és stilustalan kelletlenség származik belőle. Mert a -kastély lehet stilusosan épült, az utak lehetnek kiszabottak és -kavicsoltak, de az, hogy a kő kő, a föld föld, a fa fa s a fü fü: az nem -stilizált, az reális valóság. És költött nyelv és cselekmény valóságos -földön és füvön: csak hibrid, csak groteszk, csak egyenetlen lehet. Ezen -a stilus nem ront ugyan, de nem is javit. S nem a Reinhardt professzor -első filmje az első film, mely azt mutatja, hogy rossz irányba tér a -kinematográfia, mikor mind szinpadibb kezd lenni, ahelyett, hogy vagy a -teljes fantasztikumban keresné rendeltetését, vagy pedig ott, ami a -fotografiának, tehát a kinematografiának is lényege: a valóság módositás -nélkül való felvételében és előadásában. Nem abban, hogy élet helyett -mesét adjon, hanem abban, hogy mese helyett életet. - -Ezt ma még, tudom, csak exotikumokkal érheti el. Vagyis ha elmegy, és -lefotografálja az őserdőt, a vad törzseket, a Gangesz partját s a tibeti -kolostort, ami a legtöbb ember számára csak mese és elképzelés. De idő -folytán nagy hivatása lesz a megőrzött filmeknek, mikor majd – feltéve, -hogy matériájukban meg nem romlanak – két vagy háromszáz év mulva -megmutatják az utódnak a multak embereit, eseményeit és történeteit, -hogy igazában milyenek voltak, ahhoz a meséhez képest, ahogy menten és -elkerülhetetlenül képzelünk el olyasmit és mindent, aminél ott nem -voltunk, ami nem velünk történt. Hogy azok is csak emberek voltak s -éppolyan emberek, mint mi: ez az, amit nem tudunk elhinni, ha még ugy -tudjuk is, amit éreztetnie kellene a történelemnek, de nem tud, s aminek -levegője csak olykor üt meg bennünket, tizezer évben egyszer, egy -pillanatra, mikor a szerencsés véletlen a pompei lávacsőben megőrizte a -benne szétmállt hajdani ember formáit, s gipszben kiönthetünk ágyából -valakit, ki mindenestül, még a hasafala löttyenésében is olyan ember -volt, mint mi. Már most is, a tiz-tizenöt év multán, mióta a film -egyáltalában megvan, izgatóan és meghatóan érdekes volna nem egy akkor -megvolt s azóta elpusztult, akkor virágzott, azóta meghalt, akkor -igézetes, azóta be nem vált, akkor semmitmondó, azóta mindenható -eseménynek, embernek, jelenetnek, történetnek felvonultatása. Már a mai -tizéves ember is álmélkodva s megilletődve nézhetné a születése előtt öt -évvel történteket. Hát még majd később! - -Ugyanazon délután, mikor a Reinhardt professzor első filmje tanitott ki -a természet s a művészet lehetőségeiről, a heti filmen ott láttam a -jelenetet, ahogy a mi öreg királyunk részt vesz a bécsi -Schwarzenberg-ünnepen, mely mintegy szárnyünnepe volt az e napokban a -Napoleon bukását ünneplő százéves évnapnak. Mily nagy dolog lesz -valamikor ez a film! Ugyanakkora, mint ma volna az olyan, mely -valóságnak mutatná az eseményeket, miket most ezen a filmen ünnepelnek, -vagy akár csak azokat is, amelyeknek rendre tanuja volt az az öreg -uralkodó, ki e filmnek legérdekesebb alakja. A legtöbb ember előtt, aki -ma él, a legtöbb dolog, amire ez az egy uri ember mint valóságra -emlékszik vissza, mint olyas kézzelfoghatóságra, aminőket ma a filmek -mutatnak: csak ábránd, képzelet, üres név, mely alatt nem tud eleven -életet, eleven embereket elgondolni. Ez az öreg ur még beszélt első -Miklós cárral. Még ismerte Haynaut is, Batthyány Lajost is, Bach Sándort -és Deák Ferencet. Még sétált a bécsi várfalakon és emlékszik az első -gázlámpára, mely fővárosában kigyulladt, az első vasutra, mely országán -átfutott, az első telegrammra, melyet neki kézbesitettek. -Kétszer-háromszor látta teljesen felváltódni az emberöltőket, – ma egy -ember sem él azok közül, kiket ő még javakorukban látott, s unokák -veszik őt körül azokhoz képest, kik elejével körülvették. A házak, a -butorok, a betük formája kétszer-háromszor megváltozott azóta; más a -plakátok képe, más a szinlapoké, más az ujságoké. A térkép, a gótai -almanach, a sematizmus: minden vonásában és betüjében és nevében -megváltozott. Mások a ruhák, mások a táncok, mások az orvosságok s az -orvosságos üvegek, s a szivarokból az egy virginia, ami régi még -megmaradt. És mindaz, ami ezek előtt valóság volt: örökre elveszett. Ami -megmaradt: kastélyokban vagy muzeumokban: halottan maradt meg, az -életnek valószinüvé tevése nélkül. De a Ferenc József alakja már nem igy -maradt meg. Őt és mindent, ami most körülveszi, az utód majd messzi -időkben is elevenen fogja látni – el fogja őt hinni, mert a maga -szemeivel győződhetik meg róla. A film olyan történelmi érzéket fog -nevelni az emberiségben, aminőt semmi tudomány és semmi politika nem -tudott eddig nevelni. - -De ehhez az kell, hogy tudjuk e rendeltetése fontosságát és éljünk vele. -A film mint szinház, kezd elközönségesedni, végére érhet a tudományának -s hamar hanyatlása következik. De fontos a film, mint archivum. - - - - -Levelek - -_1914 május 2._ - -Heine leveleit adják ki most ujra, s nemrég megjelent első kötetükről -valaki, akit nem ismerek, de ezek után figyelemmel fogok követni, Serlo -álnéven okos és fürge tárcát irt a Pester Lloydba. Azt magyarázza, amin -én már gyerekkoromban fennakadtam: hogy az irásaiból ismert Heine vajmi -kevéssé mutatkozik meg e levelekben. Ma már nem csodálkozom ezen, s én -is abban látom a nyitját, amiben a tárca irója: hogy Heine modern ember. -De talán nem árt kifejteni, hogy e modernségen, legalább ebben a -vonatkozásban, nem kell holmi korszellemre vagy micsodára gondolni. -Heine ugy volt levélirónak modern, mint aki nem mászik gyalog az ötödik -emeletre, mikor most már liften is járhat. Heine iró volt, sőt, ami még -modernebb technika: ujságiró. Ami mondanivalója lehetett, még kedvesei, -még barátai számára is, azt nemcsak módjában volt, de kénytelen is volt -megirni, ha nem könyvbe, hát ujságba, ha nem versben, hát uti levélben -vagy párisi levelezésben. Hogy vannak dolgok, amik nem valók -nyilvánosság elé? Ez az, amit nem hiszek. Inkább olyanok vannak, amik -nem valók négyszemközé. Semmi sincs, amit nyilvánosság elé menekülve s -nem tétetve ki annak, hogy egy bizonyos emberi személy előtt tolakodóvá -vagy alázkodóvá válhatik, az iró őszintén el ne mondhatna. A -nyilvánosság akkora ur, hogy a legbüszkébb gőgnek sem kell előtte -szégyenkeznie. S annyira személytelen, hogy mig fel lehet tenni, hogy -minden érdekli, viszont a hozzá való fordulásban nincs meg az a -bizalmaskodási flagrancia, ami az egyes ember előtt tett vallomásban. A -nyilvánosságnak nem lehet terhére esni, a nyilvánosság előtt nem -férfiatlanság panaszkodni, a nyilvánosság nem kér viszontmeghallgatást, -ha meghallgatott, a nyilvánosság előtt nem komédia a páthosz, s nem -gyengédtelenség a guny. A nyilvánosság olyan, mint az isten: az ember -maga szabja meg, milyen viszonyban legyen vele. A régi irók, kik csakis -könyveket irtak, tehát nem mindennel állottak s igy is csak korlátoltabb -nyilvánosság előtt, egyéb mondanivalójukat beleonthatták leveleikbe. -Ugy, mint a mai iró is gyerekkorában, mikor még nem talált kiadót s az -ujságok nem nyiltak meg előtte. (A Heine gyerekkori levelei is régi -értelmü levelek.) A mai iró előtt nyitva áll az ujság, s a mai iró -számbaveszi, hogy van ujság. Ami közlenivalója van, abban irja meg, s -amit leveleiben tudathatna, azt az emberek az ujságokból ugyis tudják. -Mit irt volna Heine magánleveleiben a párisi koleráról, mikor az -Augsburger Allgemeine Zeitungnak megirta erről minden megirni valóját – -s ha nem is: rokonsága meg barátai egyéb ujságokban nem bőven -olvashattak-e mindezekről? Ujság, vasut, táviró ma már telefon is: -képtelenséggé teszi a régi fajtáju levelet. A nyilvánosság nagyobb és -gyorsabb lehetőségével szemlátomást átalakulnak az arról való fogalmak, -hogy mit lehet négyszemközt megmondani vagy megirni. Ez áll még a -szerelmes levelekre is, melyeknek híját különösen felhántorgatják a -szerelmes természetü Heinénál. Amit az ember megmondhat csókban, vagy -megirhat versben, azt izléstelenség levélbe megirni. Valaha nem igy -volt, mert valaha, a cimzettnek pótolnia és képviselnie kellett a -közönséget. Akkor lehetett levélben szerelmesen áradozni vagy szónokian -szavalnia – hallgatag összeesküvés volt ez a levél irója és vevője -között, a cimzett is beletartozónak érezte magát az irásmü keservesen -komédiázott levélformájába, s együtt várták az utókort, mely elé egyszer -mégis csak odakerülnek ez irások, mik aznap nem találtak kiadót. A régi -levelek nagyrészt ujságok helyett iródtak, és, ha irók irták, könyv -számára vagy helyébe. Minthogy erre ma már szükség nincs, nem is lehet -folytatni. Mert a világon csak az lehetséges, ami szükséges – a -felesleges valami módon lehetetlenné válik, többnyire azon a -leggyilkosabb módon, hogy nevetséges. Ma nevetséges fontoskodás a -levélirkálás, ma, mikor, ha valakinek igazán van mondanivalója, az sem -mesterség, hogy nyolc-tiz nap alatt akár Amerikában is ott teremjen -annál, akihez köze van. - -Mert a lehetőségek mindig benne vannak a levegőben s benne vannak az -idegekben. Minthogy ma elmondhatatlanul könnyebb, mint csak negyven év -előtt is, hogy akiknek dolguk van egymással, összekerülhessenek: az -állandó távolélés ma nagyobb szakitás, mint azelőtt volt. Kicsinyes a -hétköznapiságokról beszámoló levélirás, és fontoskodás az elmélkedő. Mi -marad hát megirásra? Csak az elintézni valók – s ez mind kevesebb marad -olyanok közt, kik állandóan távol élnek egymástól. Igen hamar ugy -fordul, hogy az ember hiányzik a saját leveléből, s a kapott levélben -nem találja meg azt, aki küldte. Az ember nem látja, lassankint már -elképzelni sem tudja azt, akinek ir – s a vett levélen látszik, hogy -ugyanigy a sötétbe volt irva, tárgytalanul, találomra, bizonyosság -nélkül. Minthogy száz olyan eset közül, melyben ezelőtt szükség volt -levelet irni, ma kilencvenkilencben felesleges: a fejlődés összeesküszik -a századik ellen is, s valahogy azt akarja kiszoritani, hogy akiknek -dolguk van egymással, találkozhassanak, akiknek közük van egymáshoz, -együtt lehessenek, s inkább csoda történjék, csak levelet ne kelljen -irni. A mai ember, ki helyett ezerszer többféle gép, alkalmatosság és -intézmény dolgozik s végez olyan munkát, amit apáinak maguknak kellett -ellátniok, voltaképp jobban ráérne levélre, mint apái. S mégsem ir – -idestova már akkor sem, mikor még kéne. - -A lehetőségek másképp is benne vannak az idegekben. A legtöbb iró rossz -társalgó, mert figyelmetlen – előad, de nem beszélget. S nemcsak, mert -irás közben megszokja, hogy mindig ő beszél s a másik, a láthatatlan -közönség csak hallgatja, hallgatja áhitattal és figyelmesen és nem -kotyog közbe: mondom, nemcsak, mert ezt megszokja, hanem azért is, mert -számithat erre. Legyünk vele tisztában, hogy az emberek nem egymás iránt -érdeklődnek, hanem önmaguk iránt, s nem arra kiváncsiak, amit a másik -mond nekik, hanem arra, amit a másik majd kivált belőlük. Még a kiváló -emberek társasága sem azért kell, hogy nagyszerü dolgokat tanuljunk -tőlük, hanem hogy értelmük és tehetségük közele a legtöbbre gyujtson -bennünket, amire képesek vagyunk. Akiben magában nem lakik sok, és, nem -lévén iró vagy müvész, nem számithat arra, hogy valahol mégis csak -meghallgatják, az képes arra az áldozatra, hogy ő is odahallgasson, ha -beszélnek hozzá, igy vásárolván meg, hogy aztán ő is beszélhessen s a -másik mégse bujjék ki bőréből a türelmetlenségtől. De az iró, akinek van -hol kibeszélnie magát, tehát nem kell ily drágán megvásárolnia, hogy -közönséget találjon: az iró legritkább esetben oly fegyelmezett, hogy -erre az áldozatra képes legyen. Üss, csak hallgass meg, szólt -Themisztoklesz. Üss, csak ne kivánd, hogy tudjam, mit mondtál: ezt -mondja az iró. - -S ez nem szerénytelenség vagy gőg vagy elhittség, Nincs érdekesebb az -embernél, s ez az egész érdekesség megvan minden egyes emberben. Minden -egyes ember mond valamit, azzal, hogy olyan, amilyen – s ez -hasonlithatatlanul érdekesebb, mélyebb, magasabb és tanulságosabb, mint -a közhelyek, amiket a legtöbb ember fecseg, a laposságok, amikkel -imponálni akar, müveltségét fitogtatni, értékét éreztetni. Hozzád, ó -ember, ezer a közöm. A szamárságokhoz, amikkel fülemet teleduruzsolod, -semmi. Mikor találkozom veled utcán, villamoson, szinházban, akárhol: -néha lelkem legforrójáig megrendülök láttodra, – a hervadástól, mely -kikezdett, eltorzitott s kiforditott magadból a husz év alatt, mióta nem -láttalak. Néha sejtelmem sincs róla, ki és mi lehetsz, miből élsz, mi a -mesterséged s honnan ismerlek – csak tudom, hogy valaha valamikor -találkoztunk, talán egy percre, talán csak egy bemutatkozó mormolásra, s -azóta eltüntél szemem elől s egy pillanatra sem jutottál eszembe. Most -itt vagy, s én elgondolom, hogy azalatt egyre voltál, éjjel-nappal, -minden pillanatban, mindig a világ közepe voltál a magad számára, mindig -minden körülötted forgott, van munkád, van családod, vannak -képzelődéseid, vannak gondjaid. Gyerek voltál akkor s azóta magadnak -vannak gyerekeid, friss és eleven voltál, s most már képedre van irva a -halál, – fogaid megkoptak, hajad szálai kiszáradtak, bőröd megpetyhüdt, -kezed megeresedett. Ez végtelen érdekes, ez borzalmasan érdekes – s -ehhez képest mi az, amit mondhatsz?! Politikáról beszélsz? Olvastam -reggel az ujságban, amit este elmondasz. Megfigyeléseid vannak? Apádtól -hallottam, s akkor is már régiek voltak. Általában előre tudom, miről -mit fogsz mondani, miről mi a véleményed, miről mi jut eszedbe. Meg -tudnám csinálni, hogy előre leirjam s közjegyzőhöz letétbe adjam, hogy -akkor bontsák ki, mikor elválsz tőlem, – benne lesz minden, attól fogva, -hogy mikor azt kérdem, hogy’ vagy, azt feleled: „mint a szegény ember a -gazdag városban“, egészen addig, hogy mikor bucsuzol, azt mondod: -„viszontlátásig a legközelebbi husz esztendőben!“ Sokkal jobban -érdeklődöm irántad, sokkal jobban el vagyok foglalva azzal, ami rólad -jut eszembe, semhogy törődhetném a szavakkal, amiket csak azért makogsz -el, mert semmi sem jut eszedbe. - -Ha neked volnék, ó felebarátom: előttem gyanus volna az olyan ember, ki -figyelmesen, sőt érdeklődéssel és élvezettel hallgatja meg, amiket -beszélek. Ekkora fegyelemre csak az érdek képes, s biztos lehetsz benne, -hogy akar tőled valamit vagy valami szándéka van veled, aki komolyan -érdeklődik az iránt, amit mondasz. A nagy önzők és rosszak ezért tudnak -nagy charmeurök lenni, kedvesek, melegek, részvevőek és figyelmesek, az -általános és minden embernek szóló udvariasság és jóindulat helyett -egyesnek szóló jóságot kifejtők. Nem mintha ez komédia volna náluk – -nem: ilyenkor valóban érdeklődnek, szeretnek és törődnek, mert megvan az -a nagyszerü képességük, hogy az érdek olyan meggyőződést vagy érzést -kelt bennök, amilyenre éppen szüksége van. A róka, ki a holló szájából -sajtot szeretne, valóban el van ragadtatva a holló hangjától és -énekétől. De a hollóban legyen önismeret és legyen vele tisztában, hogy -ez az elragadtatás mégis csak a sajtnak szól, s ne tartsa szivteleneknek -azokat, kik nem rókák, s képtelenek odahallgatni énekére, mert sajtot -sem akarnak tőle. - -Bizonyos vagyok benne (kár, hogy meg nem érem), hogy valamint divatja -mult minden egyéb levelezésnek, mint az üzletinek s a nyugodt hiradónak: -beszédben is az emberek majd elintézik, ami dolguk lesz egymással, -különben nem fecsegik egymást agyon. Egy fiatal festő emlékirataiban -olvastam, hogy egyszer megadatott együtt ülnie egy kis kocsmában Arnold -Böcklinnel s Gottfried Kellerrel, kik derüs szeretettel ültek egymással -szemben, s szorgalmasan hajtogatták a finom szalmaszin italt, egy üveget -a másik után. Három óra hosszat ültek igy, egy kukkot nem szóltak, csak -néha összecsillant szemük, ahogy az egyik mindig tudta, hogy a másik mit -gondol. A fiu sem szólt közbe, némán mentek haza, s az estéről azt -jegyezte naplójába, hogy soha tanulságosabb beszélgetésben nem vett -részt. - - - - -Karl Kraus - -_1913 november 23._ - -Karl Kraus egy kicsit rosszkor jön most december elején Budapestre. Az ő -antizsurnaliszta forradalmát, melylyel Kelet-Európa történetében oly -érdemessé tette magát, minálunk az ellenforradalom fogja szaván. Az eset -az, mintha Hogarthból, kinek annyi kifogása volt az asszonyok ellen, -Jack a hasfölmetsző vonná le a tanulságot. Amikért Karl Kraus az -ujságuralom ellen lázad, minálunk mind annál veszedelmesebb, mert -mifelénk az ujság az egyetlen lelki hatalom. De kipörkölésükre rossz ez -az alkalom, mikor ezek kifogásával a sajtón át a lelket akarják -tüzhalálra vetni.[1] Karl Kraus antisemita is, amily kegyetlenül csak -gőgösen intellectuel zsidóember tud antisemita lenni. De -antisemitizmusával rossz helyre menne, ahol épp akkorra hirdettetne -felolvasást, mikor azon estére pogrom van kitüzve. A mi igaz oroszaink -elérték, hogy nálunk nemzeti ügy lett a zsarolás, és barrikádra kell -mennünk a szemtelenség szabadságáért. Pontosan a Bach Sándor mintájára, -akinek sikerült Rózsa Sándorból nemzeti héroszt csinálnia, kiről a nagy -Széchenyi István szerető szavakkal ir a Blickben. Még a kapcabetyárok -ellen is nehéz beszélni ott, ahol a betyárság kormányrendszer. - -Ez a kis pechje azonban még vonzóbbá teszi előttem Karl Kraus-ot, mert -ez a fajta pech az, mi kifürkészhetetlen összefüggésnél fogva -elválhatatlan bizonyos fajta embertől – s ez csak megerősit abban a -másunnan is kialakult feltevésemben, hogy Karl Kraus ilyen ember, vagyis -elfogódó, németül schüchtern lélek, ki gyilkos agresszióval akarja -lebirni ez oktalan elfogódottságát. Igen, az ő agressziója éppoly gyanus -előttem, mint tüntető önérzete s monomániás hiusága. Kisfiu lehet ez a -Karl Kraus, ki egyáltalában nem bizik magában, s igen szeretne a dadája, -vagy talán az édesapja ölébe bujni s hallani a megnyugtatást: ne félj, -kisfiam, nem bánt senki, mindenki szeret, s te vagy a legokosabb kisfiu -a világon! Lehet, hogy tévedek, de a Karl Kraus nagyzó egocentrizmusa -alján egyre ott érzem annak szorongását, ki nem biztos benne, hogy van-e -ő egyáltalában, s kárörvendő józansága annak a teherpróbája, hogy -álmainak hidja nem szakad-e be alatta?… Tolakodás igy belevájkálni egy -eleven emberbe, de ha mind e felsorolt feltevéseim nem csalnak, akkor -Karl Kraus az az ember, ki epedő kiváncsisággal exhibicionálja magát -ilyes tulkapások számára, mert senkisem oly kiváncsi őrá, mint saját -maga – s nincs az a sorosiró, kinek itélete számára különben csak -tomboló gunyja van, hogy menten némi fokig hitelt ne találjon előtte, ha -őróla mond rosszat vagy ostobát. Ha Karl Krausnak kifogása lehetne az -ellen, hogy elevenen boncolják, akkor nem sietne testében állani az -emberek elé. Ezzel igen megfér, hogy lenézze őket, s azzal, hogy lenézi -őket, igen megfér, hogy áhitatosan reszkessen tőlük, s belehaljon, ha -nem törődnek vele. Komplikált ember ez a Karl Kraus. Lirai költő, ki -poloskairtásra adta magát. - -Könnyü ezen nevetni – de gondoljatok csak a poloskalázra, amit okvetlen -érezhettetek már vidéki fogadókban, mikor reszkető undorral s mind -vadabb kapkodással egész nagyitó forróságba utáltátok és gyilkoltátok -bele magatokat, borzongva és káprázva még a csipések mérgétől is, a -végén már olyan révületben, ami semmiben sem más, mint a táncoló -derviseké vagy a habzó száju Pythiáé. Ilyen trance-ok adják meg a -clairvoyance-ot s ilyenkor történnek a nagy meglátások és megtalálások. -Karl Krausnak is van ilyen trouvaille-a – körülbelül olyasmi, mintha -valaki rájön arra, hogy vannak poloskák. Ezen megint könnyü nevetni, de -megint csak igy van. Mert nem minden ember érzi meg a poloskát, sőt -számlálatlan nemzedékek nem érezték, mert természetesnek találták, és -genie volt, ki először elkezdett vakarózni, ki először nem birta, ki -először esett lázba tőle s észrevette, hogy ezt nem lehet tovább türni. -Az ő meglátása után aztán nem volt nehéz tovább látni, hogy micsoda -veszedelem a féreg, mily gyötrelem, mily méreg, mily hordozója a -betegségnek s megörökitője a fertőzéseknek. De eleinte nyilván röhögve -fogadták, s nem tudták megérteni: mit izgatódik ily semmiségekért… A -Karl Kraus trouvaille-a az, hogy a filiszteriumtól tönkre kell mennünk. -A vendéglősöktől és kávésoktól, kik névnapot köszönttetnek maguknak az -ujságokban. A császári tanácsosoktól, kik augusztus 18-án a -fürdővendégek nevében telegrammot menesztenek a császárhoz. A -szinészektől, kik megintervjuoltatják magukat, hogy mit éreznek alakitás -közben; a festőktől, kik megirják, hogy mennyi sikerük volt az -asszonyoknál. Az esküdtektől, kik szivük egész hájasságával, a biráktól, -kik aranyerük minden vérességével őrzik a jó erkölcsöket. A -professzoroktól, akik üzletemberek, a bécsiektől, akik hülyék, a -magyaroktól, akik zsidók, a zsidóktól, akik nagyképüek. S főképp az -ujságoktól s az ujságiróktól. Mert az ujság hatalom: ellenben az -ujságirás csak ügyesség. Ha pedig az ügyesség hatalomhoz jut, abból -erkölcstelenség támad. A Karl Kraus tizéves hadjáratának legnagyobb, -legtörténelmibb része, amit az osztrák ujságuralom ellen vitt. A -felületesség, a tudatlanság, az izléstelenség, melynek egy kiskoru -társadalom annál inkább ki van szolgáltatva, minél felületesebb, -tudatlanabb s izléstelenebb maga is, lassanként nagyzási hóbortjába esik -annak, hogy mindennek arbitere lehet… Mondom: nálunk most nehéz erről -beszélni, mikor itt éppen a sajtószabadság ellen csavarnak hurkot a -hajszálakból, miket az ember az ujságirás levesében talál. De nemcsak az -ujságokról s az ujságirókról van szó, hanem általában a parvenüségről, -mit a polgárság uralomra jutása jelent mindenütt a világon. A formái -sokfélék, mások Newyorkban s mások Berlinben, szellemes népnél, mint a -francia, elviselhetőbbek, mint olyan gyengébb értelmünél, aminő az -osztrák-német. Ám a veleje ugyanaz. Az, amit Anatole France, maga is -polgárember, ugy foglal össze, hogy micsoda uralom a polgári, mely a -műveltséget abban keresi, hogy tud-e az ember orthografiát! A régi uri -világban kiki irt az ő szép francia nyelvükön, aminő betürakással akart, -s az volt a müvelt, aki mindent értett és mindent tudott. A polgári -társadalomban az a müvelt, aki tudja, hogy mit hány g-vel kell irni… -Mindez nem szól a polgárság s a demokrácia ellen, mint ahogy a nagyképü -mateforák, a garasos költészet, a szükeszü kalmármorál ellen való -felhördülés nem szól a sajtószabadság ellen. De minden uralomnak s -minden hatalomnak, ha megvolt a rendeltetése, megvan a tulkapása s a -veszedelme is, s ilyenkor fel kell csillannia a guillotinenak és vérnek -kell folynia. A királyság, a papság, a nemesség: a maga idejében mind -hivatásos volt, de a végén mindnek meg kellett szorongatni torkát, hogy -ne haraphasson tovább. Az uj hatalmakkal sincs különben. Egyről, a -legnagyobb mai hatalomról, már rájöttek, hogy tenni kell ellene: a -tőkéről. Annyira rájöttek, hogy kezdik hálátlanul elfelejteni, mily nagy -volt a hivatása, mily óriásit emelt a világ fejlődésén. De a tőke nem -minden és nem minden tőke, s a mának más is megadja bélyegeit, mint a -pénz felhalmozódása. Megadják mind a szabadságok, melyeknek elkellett -jönniök, hogy a tőke urrá lehessen, megadják mind a könnyüségek, -melyeket a tőkének köszönhetni. És mind e javaknak van viszája is, és -mindig ugy van, hogy elébb fel kell szabaditani a rabszolgákat, aztán el -kell következnie a második szabadságharcnak, melyben megfékezik a -legocsmányabb zsarnokot, a felszabadult rabszolgát. - -Ez minden felszabadulással igy van. Azért, mert valaki alul van, még nem -angyal – hiszen ha angyal volna, nem kéne felszabaditani. De nem is lesz -angyal aztán sem, ha már felszabadult. Minden rabság gettó, s minden -parvenüségből kiütköznek a gettóvonások. Türhetetlen tolakodással, apró -ordénáréságokkal, melyekből egyenként hiányzik a nagy despotizmus -stilusa, de együttvéve mégis egy nagy visszaéléssé állnak össze, egy -nagy elnyomássá és elviselhetetlenséggé, – a háziurrá, ki azt mondja: -mikor én ebben a korban voltam, reggel négykor keltem föl és négy -krajcárt kaptam bért egy napra és mégis mennyire vittem!… a -háziasszonynyá, ki felháborodik azon, hogy a szolgálónak gyereke mert -lenni… a közönséggé, ki megszabja az irónak, hogy’ irjon… a riporterré, -ki megállitja az öngyilkost a harmadik s a második emelet közt, hogy -kitudja, hogy hitták a nőt, aki miatt megöli magát… a publicistává, ki a -börzegalopin irodalmiságával avatkozik a világhistóriába… a királynővé, -ki rossz meséket helyez el a lapokban, mialatt az ura pénzt sajtol -népének tetveiből… mondom: mind a millió kicsiséggé, mit egyenként -számon venni kicsinyesség, de amivel mégis egyenként kell végezni, hogy -az egész veszedelmének érzése végre végigborzogjon az embereken, – -valósággal ugy, mint ahogy az egyszeri bolhapor csak ugy használt, ha -egyenként megfogták a bolhát, és beletöltötték szájába. A nagyzás beteg -érzékenysége, az üldöztetési káprázat lázas nagyitása kell hozzá, hogy -az ember a filisztérium minden egyes esetén felbőszüljön, minden egyes -emberétől megőrüljön, s a nagyeszü s felsőségesen magasrendü ember -monomániás ellen-praetorrá nőjje ki magát, ki igenis minima curat, éppen -a kis dolgokkal vesződik, mert felfült képzelete mindegyiknek árnyékában -megismeri az ördögöt, mindegyiknek alján meglátja a nagy összefüggést, a -nagy veszedelmet, a nagy következéseket, hogy mikor a derék -paszomántkereskedő vagy viaszgyáros ártatlanul ül az ő félkövér -marhahusa mellett, torkonragadja és képébe hörögje: gazember, te vagy -az, ki miatt a szerelem tilos, a müvészet éhen döglik, a tudomány -eltorzul, a lélek elnyomorodik, a tisztesség tönkremegy, az igazság -elbukik, a gyereksziv elkeseredik, az asszony hisztériába esik s a férfi -eldurvul!… Nem félni attól, hogy ez attakkal nevetségessé teszik -magukat: ehhez nem elég az igazság szeretete, ehhez az igazság hiusága -kell. Birni az állandó háboruság izgalmait, a napról-napra ismétlődő -kitettség szorongásait, ijedségeit és gyilkait: ehhez nem elég a -jóhiszemüség, ehhez az a becsvágy kell, mely hitbe hajszolja a -tanácstalant s halálveszedelembe az ijedezőt. Nem hiszem, hogy Karl -Kraus fanatikusa volna az igazságnak, de olyan leleményes, annyira -felgyult és felhevült esztétája annak, hogy neki legyen igaza, hogy -mindig megtalálja ehhez a biztos utat, – azt tudniillik, hogy igaz -legyen, amit mond, hogy érték legyen, amiért helytáll, és ártalom -legyen, amit támad. - -Fantázia nélkül ez nincs – hiszen minden verekedés fantasztikum, s aki -azzal akar ölni, hogy leirja, amit meg akar ölni, annak lelkében bele -kell ülni tudnia abba a másikba, akit ki akar végezni. Ehhez a fajta -megvetéshez és gyülölethez szinte tisztelet, szinte szeretet kell -objektuma iránt, mert csak ennek erejével tudjuk magunkat igy helyébe -élni, s az érdeklődve haragvás kétértéküsége nélkül nem áll elő az a -clair-obscur, ami nélkül viszont irónia nincsen. Megfigyelték a kis -gyerekeknél, hogy arra… feledkeznek rá, akit szeretnek. Ez nagyon -transzponálódik a felnőttség során, de az iróniából, mely a lenézés -nedveiben tulságosan összevisszafüröszti áldozatait, mindig rá lehet -következtetni a tudattan szimpátiára. Zwölf Seiten eng und zierlich, Ein -kleines Manuscript, Man schreibt nicht so ausführlich, Wenn man den -Abschied giebt – énekli az a Heine, ki szintén egy nagy gyülölsége Karl -Krausnak, amint hogy nem utolsó trouvaille-ja annak észrevevése sem hogy -a német-, zsidó zsurnalizmus talmi-intellektualitásában mennyire a Heine -hatása bünös. Az ember nem ir oly tévedhetetlen mondatokban azokról, -akikhez nincs több köze, mint a megvetés. Az ember nem érvel oly zuhogó -intellektualitással, melyhez csak az egy Hyppolite Taine-ét s ma talán a -Chestertonét lehet mérni, olyanok ellen, kikkel semmi egyéb összefüggése -nincs, mint hogy egy glóbuszon élnek s egy kalendáriumi napon. Karl -Krausnak egy kicsit vérében van a zsidó, az ujságiró, a feuilletonista, -a tésztaevő és a filiszter, s káprázatos artisztikuma sem tud -megtéveszteni az iránt, hogy ő is csak osztrák, bécsi ember, hijján a -hatalomnak, a nagy erőnek, a szónorságnak, – a kezüknél fogva vezetett -gyereknépek fiainak lágyságával s érzékenységével, mely csak megsértődni -tud, de haragudni nem, s egy jó viccért annál hajlandóbb eladni apját, -mert eped a megszabadulás után az örök kiskoruság érzésétől. Vagyis: nem -herosz, nem nagy ember. De végtelenül tehetséges, természetében -geniális, irói tisztaságában elragadó ember, kivel igenis öröm és -elégtétel egy glóbuszon s egy kalendáriumban élni. - - - - -Anatole France - -_1914 április 19._ - -Husz éves korom óta Anatole France olyan társaságom, mint addig volt -Dickens. S nemcsak én vagyok vele igy – különben az ő korünnepén éppugy -nem hozakodhatnám elő ezzel, mint azzal, hogy szeretem-e a töltött -káposztát, s nem vagyok-e elmaradt a Chevalier d’Orsay-parfum iránt való -szerelmemmel? Anatole France belső emberünk nekünk, negyven-ötven közt -járó mai intellektuálisoknak. Hogy a mostani husz éveseknek kicsodájuk -van ilyen, azt nem tudom. Nem is bizonyos, hogy van-e. Mert nagy emberek -mindig vannak s nagy irók is majd mindig, de nem mind való e -meghittségre. Akiket, teszem, az én ivadékom megért vagy kéztől-kézhez -örökbe vett, azok közt ott volt, hogy az iróknál maradjak, Flaubert, ott -Tolsztoj és Ibsen, ott volt Strindberg is. Mind nagyobb ember, külömb -elme, hatalmasabb iró Dickensnél s Anatole Francenál. De egyik sem az az -ember, kivel egy szobában tudnánk lakni. S az sem, kiről feltennők, -hogy, ha találkoznánk velük, észre tudnák venni, hogy a világon vagyunk. -Dickensszel s Anatole Franceszal ugy vagyunk, mintha magunkat is ők -irtak volna. Minden kis fiu Dickenstől való, s minden ember, kit legjobb -humorosan nézni, de van annyira ember, hogy ne sértődjék meg, ha -humorosan nézik: Anatole France kigondolása. Sem akiket megirtak, sem ők -maguk nem legeslegelső emberek a világon. Ám apánk sem volt az – csak -minden felsőségek közt legföltétlenebb volt és legmelegebb. - -Sietek megmondani, mielőtt párhuzam izetlenségébe esném, hogy azon az -egyen kivül, hogy mindaketten tollforgatók, alig van hasonlatosság -Dickens és Anatole France között. Még az az ellentét sincs meg köztük, -mely akkora, hogy már szinte hasonlatosság. Anatole France nem oly -ellenlábasa Dickensnek, mint aminőnek például, faji reprezentánsul, -Taine veti Musset-t Tennyson ellen. De való, hogy ők is faji -reprezentánsokul különböznek egymástól. Dickens mindenestül angol, -Anatole France mindenestül francia. Dickens moralista, Anatole France -raisonneur. Dickens ethikus, Anatole France tudós. Mindaketten az -emberrel törődnek – hiszen innen van minden egyesünknek az az érzése, -hogy törődnének velünk, ha ismerősök lettünk volna. De Dickens azt nézi, -hogy mi köze az embernek ahhoz, amit érez. Anatole France azt, hogy mi -köze az embernek ahhoz, amit tud. A Dickens regényeit olyan ember irta, -ki minden érzést átérzett. Az Anatole France irásait olyan, ki minden -gondolatot végiggondolt. Persze: nem érzés nélkül. Mint ahogy Dickens -nem ostobául jó, Anatole France nem szivtelenül okos. Ami megértésre -angol ember képes, Dickens mindazzal jó. S ami jóság francia embertől -kitelik, Anatole France mindazzal okos. Betyár, mint minden francia, s -azért ért meg bennünket, hogy mulasson rajtunk, évezrednyi messzeségekbe -vissza, foglalkozásnyi mélységekbe leszállóan. De törődik velünk, mert -jó ember. - -Pedig a jó szem csábitja az embert a rosszaságra. Az okosság magában is -kegyetlenség, – a szem csak ugy lát, ha hideg. S aki vitte annyira, hogy -magamagát is hidegen nézze, abban a minden teremtett állatban bennelakó -szadista hamar ugy érzi, hogy ezzel az ő számára váltatott jog a mások -iránt való kegyetlenségre. Csak Swiftet kell nézni, kinek Gulliverje -nyilván ott lebegett a Pingvinek Szigetének irója előtt. A mesélő s az -államregényes fantázia minden megjelenitése mennyire csak arra való -Swiftnél, hogy beletaposson a vesékbe, melyekbe belelát, s mennyire a -magával való meghasonlottság dühét veti az emberek, veti az ember ellen. -Gyilkos moralista s vérengző raisonneur – mindenért, amiért Dickens és -Anatole France kedves előttünk, Swift bizony rettenetes. Mert mint az -okosság, az erkölcsösség talán még inkább csábit a kegyetlenségre. Az -okos ember a maga fölöttessége nevében itél, tehát mégis legalább -szemtül-szembe kell állania áldozatával, s igy bátornak kell lennie s -közben el is lágyulhat. Az erkölcsös azonban paizs mögül eregetheti -nyilait. Gyáván. És képmutatóan. A saját kegyetlenségével, a saját -irigységével, féltékenységével s türelmetlenségével nemcsak kifelé, a -világ előtt, de befelé, önnön lelkiismerete előtt is elbujhatik az -intézmények szentsége, a parancsok hajthatatlansága mögé. Nem kell -megvallania magának, hogy: én vén disznó vagyok, ki beledöglök abba, ha -a fiatalok élnek és mulatnak és velem nem törődnek. Hanem magának is azt -szavalhatja, hogy: micsoda nő az, ki nem az anyaságban találja legfőbb -örömét és mulatságát?! Nem kell azt éreznie, hogy: én pervertált -vadállat vagyok, ki saját fiamat is vérben úszatnám magam előtt. Hanem -azt mondhatja: én Brutus vagyok, ki saját fiát is feláldozza a -kötelességnek… a haza minden előtt… fiat justitia, pereat mundus. A -franciáknak az a dicső nagyságuk, hogy bár eszük csábitja őket a -kegyetlenségre, a gonoszság hiányzik moralistáikból. Kinevetik az -embert, mert belelátnak – de megbocsátanak neki, mert megértik. Tout -comprendre c’est tout pardonner – ezt francia asszony mondta. S nil -humanum a me alienum puto: ez latin mondás. - -Egy okos és jó apa, aki mindent tud s akitől mindent meglehet tudni: ez -Anatole France. Ez a francia tipus Montaignetól fogva mindmáig – -leggyönyörübb példánya Ernest Renan volt. A francia személyes viszonyban -van azzal, amit tud, a tudomány nem ismeret számára, hanem élemény, s -ami végre gondolkodás utján jutott, az éppugy átmegy vérébe, mint ahogy -nemzetül és társadalmul nem elégszik meg azzal, hogy az igazság igazság -legyen, hanem menten át is akarja vinni az életbe intézményül. S itt -felelhetek egy finom itéletü tudós olvasómnak, dr. Lambrecht Kálmánnak -abbeli kérdésére, hogy, ha vallom is (Eötvös Loránttal) a tudomány -egyetlen, tehát nemzetietlen voltát, nem látom-e, hogy a nemzetközi -tudománynak nemzeti forrásai vannak, s az út, melyen a tudós az -abszolut, tehát nemzetközi eredményt eléri, nemzeti, sőt talán faji is? -Hogyne látnám, látom, sőt, mondom, többet is látok. Látom, hogy kiki -fajta és nemzet szerint milyen hasznát veszi a megtalált eredménynek. -Látom, hogy a francia számára nem külön dolog az élet s külön a -tudomány, hanem az életbe tartozónak tekinti azt, amit mint tudós -megállapitott. Az az eddig le nem birt emberi fogyatkozás, hogy a -tudásnak végére jutni nem tudunk, az angolt nem zavarja -gyakorlatiságában, a németet nem zavarja kötelességtudásában. A francia -azonban – s nem mától fogva – életelvet von le belőle: a szkepsist. Mint -ahogy az agnosztikus Kant, miután kivégezte azt az istent, akiben -hihetnénk, felállitja a Kategorischer Imperativot, mely nem más, mint -egy isten, kinek parancsát ugy kell követnünk, mintha hinnénk benne: az -agnosztikus Spencer is azt mondja, hogy, mivel a tudás bizonyos ponton -megáll, e ponton tul ugy hihetünk, mintha tudnánk. A francia, ha -agnosztikus, egyformán kételkedik a tudásban is, a hitben is, a tudást -egy kicsit ugratja a hittel, a hitet egy kicsit ugratja a tudással, s az -embert egy kicsit ugratja mindkettővel. Ez a francia, az észnek embere, -s nem hiszem, hogy maradandóan tudna rá hatni az a Bergson, ki -ösztönemberré akarja visszafejleszteni, noha nagy segitségére lehetne a -mai lélektan, mely világot kezd vetni arra, hogy az észen mennyire -uralkodik az ösztön. S noha, ki tudja, – que scais-je? – miután a -franciák az ész segitségével mindenben kételkedni tudtak, most az eszük -hozzásegiti őket ahhoz is, hogy kételkedjenek eszükben is. - -Ez persze nem lesz könnyü, mert sugárzóan eszesek. Ez az ő nemzeti -jellemük, és senkiben kellemesebben nem ölt testet, mint Anatole -Franceban. Ugy szeretjük az eszét, mint az asszonyon a szépséget, s -egy-egy mondása, mely bájos egyszerüséggel mond ki mérhetetlen -igazságot, tisztára ugy is hat, mint egy drága mosoly az ajkakon, -melyeknek halandóságáról a mindenség hatalmát izleltük. Sehol ugy meg -nem látszik, mint nála, hogy a tudás emberi dolog, s ugy vagyunk -személyével, mint mikor rokonságunkban vagy barátaink közt van nagy -tudós, kinek közelről látjuk minden emberiességét. Kivált mikor a Veres -Liliomot olvasom s általában, mikor megfigyelem, minő szemmel simogatja -s minő kézzel irja meg nőalakjait, szakasztott az az érzésem van, mint -mikor egy immár világraszóló nevü tudós barátom megházasodott. - -Legnagyobb tette Anatole Francenak – s magát legjobban kifejezve benne, -nyilván legmüvészibb is – a Histoire Contemporaine, melynek négy -regénykötetében a mi nemzedékünk életét, a legutóbbi évek politikai -kavarodásait irja meg tudományos megfigyeléssel, – azzal a szerető -érdeklődéssel s örökkévalósági szemszögből, melylyel egy-egy tudós a -hangyák életét figyeli meg. Elmondhatatlan varázsa van e módnak melyre -tipikus, hogy a Riquet kutya gondolatmenetét éppoly hiven és sürün irja -meg benne, mint a gazdájáét, M. Bergeretét, kinek figurájára oly szerető -humorral néz le, ahogy az ember csak maga-magára tud tekinteni. Valahogy -olyan ez az előadás, mint mikor az ember a régifajta gukkernak forditott -végén át nézve, saját szobáját s asztal körül ülő családját szinpadi -messzeségbe tudja kicsinyiteni és távolitani. Történelmet irni a mai -napról: ez visszája annak, tehát ugyanaz, mint amit a Thais-regényben -vagy a Pilátus avagy a Gallio novellákban cselekedett volt meg Anatole -France, mai regényt vagy novellát irván a történelemből. Itt is, ott is -és mindenben: tudás, mely az ember iránt való mély érdeklődésből -párolódik le, s melynek kigyuladása megint csak arra való, hogy -visszavilágitson az emberekre. S amit az ő tudománya, a történelem, -egypár kézzelfogható törvényt mutat, azt Anatole France a maga részéről -s a maga személyében éppoly kevéssé habozott belevinni az életbe, tehát -javára válatni az embereknek, mint a nagy forradalomban a jakobinusok az -enciklopedisták tanitásait. A könyvek és szobrok kedvelője, az asszonyok -mosolygó becézője a Dreyfus-ügyben kiállt a piacra, sőt, s ez még -nagyobb hősiesség: pártba állott be, még ha e párt szocialista is. -Elképzelni pártban, programmhoz kötve ezt az önálló és kételkedő lelket! -Miért tette? Igen egyszerüen: azért, mert tenni akart. S mert a -lélektanból tudta, hogy cselekedni csak behunyt szemmel lehet, s a -történelemből tudta, hogy csak az győz, aki nem gondolkozik. Aki a -meggyőződésével házasságban él, az ugy jár, mint M. Bergeret: megcsalja -a felesége. Az igazság olyan, mint az asszony: egy kicsit erőszakot kell -tenni rajta, hogy elérjék. Célt kitüzni habozás nélkül s követni a célt -birálat nélkül: ez biztositja a sikert még akkor is, ha a célt hamis -igazság alapján tüzték ki. A cselekvés lendülete ugy átviszi az embert a -téves elmélet ingoványán, mint az expresst a sebessége a beszakadó -hidon. Mire a programm beszakadhatna alatta, már győzött a párt. Ezért -kell a gonosz igazságtalanságok s a csaló zsarnokságok ellen pártba -állani és programm mögé, s Pilátusra, ki szintén latin ember volt, tehát -minden franciában benne lakik, s egyre kezét akarja mosni, mondván: hol -az igazság?! – e praemontaignei szkeptikusra rárivallni: most háboruban -vagyunk, s te katona vagy és tudod, hogy háboruban nem ér rá az ember -kezét mosni, s az igazság ott van, ahol előremennek! - -Anatole France mindig előre ment s ezért mindig ott volt, ahol az -igazság. Néha maga-magát is azzal a nagyapai mosolylyal nézhette, -melyhez most években is eljutott. De egészben véve nyilván meg van -magával elégedve s levonja életének tanulságát: nem muszáj ostobának -lenni, hogy az ember jó legyen. - - - - -Az utolsó király - -_1914 április 26._ - -… Schönbrunn nyilván nem lett volna meg Versailles nélkül. Ahogy a -császár, – mert akkor csak egy volt, az égben három isten, de a földön -egy császár, – ahogy, mondom, a császár s a francia király ivadékokon át -birkózott egymással, ugy járt, mint a kéményseprő s a molnárlegény. -Átfestődtek egymásra. Hogy Prágából és Bécsből mennyi szivárgott át -Versaillesba, azt nem oly könnyü meglátni, a gyönyörü egységesitő erőnél -fogva, melylyel a francia stilus minden átvételt menten szervességbe -olvaszt. De a derék M. Poincaré, ahogy a szenátorok s a deputátusok -szavazatával voltaképp a pápa és néhány nagybank emelte a hétéves -trónra, csakis annyira, de annyira igenis uralkodó a plutokrácia -kegyelméből, mint a római-német császár volt a választófejedelmekéből. S -ha volt valaha király – s itt foszolj szét, alkotmányosság s oszoljatok -el, századok: ha volt valaha fejedelem, ki elmondhatta magáról, hogy -l’état c’est moi, ugy az öreg katona az, ki ma a schönbrunni galéria -narancsvödrei közül üvegen keresztül sütkérezik a napban, mely, mikor -reggel öt óra tájt felbukkan, pirulva kér bocsánatot, amért igy -elkésett, mikor a Felség már egy órája várja… bocsánat, bocsánat… no de -az a fő, ugy-e, hogy mégis megint csak sütök?… - -Ferenc József az utolsó király. Már mint abban a népmesei értelemben, -melyet oly nehéz kiirtani a történetirásból, noha a történésből már -rendre kivész. Nevetséges volna azt mondani, hogy ötödik Györgynek, -második Vilmosnak, sőt bár második Miklósnak élete és története -Nagy-Britanniának, a Német Birodalomnak vagy Oroszországnak élete és -története volna. Ellenben Ferenc Józsefnek élete valóban az -osztrák-magyar monarhia élete. Égertől Predeálig, Csernovictól Mosztárig -az történik, ami a schönbrunni galéria narancsvödrei közt történik. -Lehet, hogy az emberek ezt nem tudják sem Csernovicban, sem Égerben, sem -Mosztárban. De mégis igy van, s aki látja e monarhiát, mert kivülről -nézi, az igy is látja. Diner-Dénes beszéli, hogy ő, nehogy a bécsi -ügyésznek felesleges töprengést okozzon, évek óta ugy irja cikkeit az -Arbeiter-Zeitung-ba, hogy császár helyett egyszerüen nagyhatalmat ir. -Sohasem történt, hogy a mondat s a gondolatmenet ne kvadrált, s csinált -vagy erőltetett lett volna. Az angolok, kik tisztelnek minden közjogot, -de a valóságot még jobban tisztelik, e monarhiát inkább habsburginak -emlegetik, semmint osztrák-magyarnak. Ebben sem az ő részükről nincs -szemrehányás a Habsburgok ellen, sem a habsburgi alattvaló részéről, ki -ugyanigy látja a maga helyzetét. Mert ha mégannyi alkotmányt és -parlamentet adnak is e monarhia népeinek: ez nem változtat azon, hogy -semmi közük egymáshoz. Őszintén semmi közük, kilátástalanul s -változhatlanul semmi közük. Még Ausztriához sincs közük, annál kevésbbé, -mert Ausztria sohasem volt a világon, most sincs. Magyarországnak a -legrosszabb időkben sem volt olyan köze Ausztriához, mint mondjuk a -burnak Angliához. Még ugy sem volt a világon, elnyomónak sem, Ausztria, -mint Róma városa a világcsászárság korában. Ennek ura mégis, az -imperátorral együtt, a S. P. Q. R. volt, a Senatus Populusque Romanus, a -római tanács s a római nép. De hol volt valaha az az osztrák tanács vagy -osztrák nép, mely császárral vagy császár nélkül Ausztriát jelentette -volna? Éppoly kevéssé, mint ahogy a tatai községháza nem azt jelenti, -hogy Esterházy, s az ujpesti nép nem azt jelenti, hogy Károlyi. Megszünt -az ősiség, megszünt a hübér, megszüntek a kiskirályok s kezdenek -megszünni a nagy királyok is. De az osztrák-magyar monarhia ma jobban -feuduma a Habsburgoknak, mint valaha – nem is annyira az ő akaratukból, -mint azzal, hogy minden népüknek s földjöknek több köze van őhozzájuk, -mint egymáshoz, s mert nagyrészük nekik valahogy csak kell, de egyebütt -kényelmetlen bonyodalmakat okozna, s kisebb részüktől, mely egyebütt is -boldogulna, sőt talán jobban, mint itt, a senkinek nem kellő részek -irigylik e boldogulásukat. Van, ugy mondják, egy közép-európai szükség: -hogy a germán s a szláv világ között Európa közepén afféle -pufferbirodalom álljon, nehogy egyenes szorosságban surlódjanak -egymással. Igazán szüksége van-e erre Közép-Európának, azt nem kutatom, -de ha van, mindenesetre inkább van rá szüksége, mint magának a -puffer-nak, melynek ez az állitólag meglevő külső rendeltetése nem -pótolja azt, hogy belül semmi rendeltetése nincs, s kifelé való -kényszerü mozdulatlanságában befelé teljesen elzsibbad. Közép-Európán -kivül még csak a Habsburgoknak van szükségük az osztrák-magyar -monarhiára – már ha tartanak rá, hogy legyen birodalom, amelyen -uralkodnak. Sok örömük nem telhetik benne – e birodalom urának lenni -olyan örökség, mintha valakire a nagybátyja egy szép kriptát hagy -örökbe. De ez az ur viszont akkora ur lehet, mint senki, aki eleven -televényt s engedetlen embereket örököl. Nálunk a dinasztia maga olyan -hatalom, mint egyebütt egy-egy ország – ha e monarhiát Nagy-Britanniával -vetem össze, akkor ugy Ausztria, mint Csehország, ugy Galicia, mint -Magyarország, ugy Bukovina, mint Bosznia vagy Horvátország egyformán -gyarmat, s az anyaország, a gyökértalaj senki és semmi egyéb, mint a -dinasztia, – sőt, amilyen korláttalan ur, valameddig az akar lenni, a -császár a dinasztiában: voltaképp maga a császár, a király, most a -nyolcvannégyéves Ferencz József. Ötödik Károly volt, ki ezt a hatalmat -megteremtette, s azóta, bármi a sorsa e birodalomnak s bármily rohamosan -hanyatlik is hatalma a világ hatalmai között: halandó ember bizonyára -nincs és nem volt soha akkora hatalom, mint a mindenkori osztrák -császár, ki egyben Magyarországnak is koronás királya. - -Ez a páratlan szerep: egy emberi egyéniségnek országnyi erőcsomó gyanánt -való szereplése, erősen rányomódik ez egyéni életekre. A leggyengébbet -is jelentőségre juttatja – s csak olyan teljesen erőtlent nem tud -emelni, mint a kis értelmi életet élő jószivü ötödik Ferdinánd volt. -Igaz, hogy viszont az ikarusi szárnyakat is leolvasztja, s második -József ugy tönkrement bele, mint lezuhanna egy ország, ha azzal -próbálkoznék, hogy földestül, hegyestül, folyóvizestül s minden -városaival levegőbe emelkedjék, mint az aeroplán. Legjobban a nyugodt és -pontos egyéniségek valók bele, kik, a maguk személyes életét szinte a -kémiai s fiziológiai legkevesebbre szoritva vissza, legjobban tudják a -maguk életében egy közösségnek életét élni. Mondom: az osztrák császár -bizonyára nem a legnagyobb hatalom ezen a világon, de aránylag, a -leghatalmasabb ember vagy legalább is a legnagyobb ur. Annál furcsább, -hogy e páratlan szerepben legjobban olyan egyéniségek állanak meg, kiket -külömben polgáriaknak szoktunk tekinteni. Ilyen tipus volt még a ragyogó -Mária Terézia is, ez az okos és vidám bécsi asszony, a Pepi Gallmeyer s -a Hansi Niese ősanyja, – ilyen volt a négyszer házasodott patriárka -Ferenc császár, s van ebből valami Ferenc József császárban is, ki, bár -hasonlithatatlanul arisztokratikusabb természet, és mint anyai ágon -Wittelsbach-vér, ugy kulturában, mint kivált politikai tehetségben -felette áll nagyapjának, mégis erre is ráfajzik, azzal a hüvös, szinte -személytelen filozófiával, melylyel az embereket s a dolgokat nézi. Sőt -még ferencebb Ferenc császárnál, mert mindig ügyelt rá, hogy maga legyen -a maga Metternichje. „Nem szeretem, – mondta egyszer mint fiatal és -abszolut császár – nem szeretem ezt a modern alkotmányosságot, melyben a -miniszterek megmaradnak s a királyokat elkergetik!“ A mi -alkotmányosságunkban nem a miniszterek voltak azok, akik megmaradtak – s -mint a miniszterek, az alkotmányok is mindig arravalók voltak, hogy még -személytelenebb, az akarójától egészen különválasztó formát adjanak a -császári akaratnak, melynek ez abszolutságára mindig megvolt s ma is -megvan az a jogositója, hogy nem személyes gusztus szólal meg benne -(istenem, ha Ferenc József most személyes gusztusát követné, ott ülne -Wallseeban az unokái szobájában, vagy talán ott ülne a szegény Fehérváry -halottas ágyánál) hanem megszólal az a valami, az a nagyhatalom, mit a -Habsburgok reprezentálnak s mely igy akaratul ugyanazon nemü, mint a -Német Birodalom vagy a Francia Köztársaság akarata. Ferenc József a -legtökéletesebb, a legalkalmasabb egyéniség e birodalom uralkodójának, -amely birodalom a mig fennáll, olyan királyságot biztosit ez urának, -aminő már csak a mesében találtatik, s viszont csak addig marad együtt – -s akkor is csak mesemód és isten csudájának, mig uralkodója is ilyen -mese-király. - -Ezért, az osztrák császári tiszt e mesebeli mivoltához képpest oly -valószerü, oly stilusos az a mesés kor, melyet Ferenc József elért, s -ezért elviselhetetlen számunkra – s elképzelhetetlen nyilván az ő -számára is – a gondolat, hogy ebben valami változás történhetnék. A -mesében a király mindig öreg – s valóban: Ferenc Józsefnek már -tizennyolcéves korában öregnek kellett lennie, sőt kemény öreg embernek, -kinek még szive is kötelesség szerint dobog. Ahogy ennek az uralkodónak -kell néznie dolgokat és embereket, ahhoz voltaképp csakis ez a -patriárkai kor való, ez a két ivadékot átélt mindenen tul valóság, -melyet semmi sem lep meg, mert mi történhetik, ami már egyszer elő ne -fordult volna, melyet semmi nem ijeszt meg, mert megszokta, hogy minden -elmulik, s mely a végén semmin sem csügg, mert megszokta, hogy minden -lehervad. Aki mindenkinek már nagyapját is ismerte, az ugyan mindenkit -emberszámba vesz, de mindenkinek fölötte érzi magát. Akivel már minden -megtörtént, az semmitől nem fél. S aki maga korszakokat élt végig, -látott elmulni régi, látott felbukkanni uj világot, és, kivált, látott -kizöldelni harminc, sőt hatvanéves vetéseket: az beletanult abba, hogy -az örökkévalóság szemszöge szerint gondolkozzék, s tud azzal az -elképzeléssel dolgozni, hogy a jövő számára dolgozik. Ez az -aggastyán-modernség kivált mint katonában van meg Ferenc Józsefben – -ugyanugy, mint megvolt az öreg Moltkéban, s megvan az öreg oláh -királyban, s megvan az öreg Roberts generálisban is. - -Persze: olyan hosszu életet még nem élt halandó ember, hogy a maga élete -során próbálhatta volna ki, hogy nem lehet az örökkévalóság számára -dolgozni. Austria erit in orbe ultima – mily gyönyörü illuzió a valóban -utolsónak maradt király számára! S ez illuziójából utolsó pillanatáig -nem kell kiábrándulnia, mert bizonyos, hogy amig ő él, ez a monarhia is -változatlan megmarad, az egész világnak egy kegyes és megható -összeesküvéséből, melyben egyformán részesek ugy e monarhia természetes -megtartó erői, mint ezen erőket lenéző legeltökéltebb ellenségei is. -Mint ahogy vannak városok – Nürnberg, Castelfranco – melyeket a -száguldva változó világ kegyelete mintegy ereklye gyanánt tart régi -formájukban, elevenen: ugy virraszt – igazán érdek és politika -külömbsége nélkül – a világ fiui gondja az utolsó király nyugtalan -éjszakái felett. Hajnaltájt megnézzük óránkat s elgondoljuk: most kelt -fel, s megy át a kis galériába, várni a napot. S ha kisüt a nap, -elmosolyodunk, s örülünk, hogy megint találkoztak. - - - - -Üvegház - -_1914 junius 25._ - -„Mi fehérlik ott a zöld mezőkön? Hó talán, vagy éppenséggel hattyu? Hó -ha volna, rég elolvadt volna; hattyu volna, rég elszállott volna… Nem is -hó, nem is hattyu, hanem az öreg Petrovics Miklós fehér feje, amire hej -de kivánkozik a Dusán cár koronája!…“ - -Emlékszem, csak nem tudom, hány esztendeje, hogy igy kezdtem, s épp igy -nyáridőkben, egy heti krónikát. Az öreg Petrovics Nyegus Nikola akkor -még csak fejedelem volt Cetinjében, a belgrádi királyt meg Obrenovics -Sándornak hitták, felesége pedig Masin Draga asszony volt, elébb -mérnökné, majd Natália anyakirálynő udvari dámája s Milán apakirálynak -belső barátnője. Azóta sok viz lefolyt a Száván s a Dunán s folyt vele -bőven vér is. Belgrádban Karagyorgyevicsék az urak, Nikita fejedelemből -is Nikola király lett, feje még fehérebb lett, s Dusán cár koronája -pedig… - -Nemrégiben egy nevezetes magyar ur volt látogatóban Nikola királynál, ki -a Párisban nevelkedett világfi elragadó kedvességével mulattatta -vendégét. Egyebek közt azzal, hogy a legkisebb fiáról beszélt, – hogy, -ugymond – ennek a fiának szivesen keresne feleséget valamely magyar -nagyuri házban. Persze, tette hozzá mosolygó komolyan: azok a büszke -magyar urak, ki tudja szóba állnának-e a pauvre montagnardral, a szegény -hegylakóval?… Kedves ez a szerénység valakinél, kinek egyik násza muszka -császár volt, másik veje olasz király. S tudni kell, hogy mint minden -patriárkának, Miklós királynak is a legkisebb fia a legkedvesebb, – ez -az a fiu, az a gondolom Péter herceg, ki a balkáni háboru első ágyuját -elsütötte, s ez az, kinek fejére álmodja, a magáé helyett, Miklós király -a Dusán cár koronáját, az egyesült szerb-montenegroi birodalom -császárságát… Tréfa-e vagy komolyság a magyar kombináció: bizonyos, hogy -nem két, de tiz vasa is van a tüzben, s mindig, Nikola királynak. S -valamelyik nagyot nagyon megforgathatott közülök, hogy az öreg Péter -király nem birja tovább, s ő is, Belgrádban, a kisebbik fiát már -egyenesen kiskirálynak teszi meg, ugy gyűrüzi el előre a leendő -nagy-szerb császári hatalommal. Ki lesz az új Dusán cár: Petrovics -Péter-e vagy Karagyorgyevics Sándor? Nem lehet tudni, s nem lehet tudni, -nem tombol-e majd s nem ekörül egy harmadik balkáni háboru? - -Egy házmester-lakásban hallgatóztam minap, ahogy az öreg asszony -felolvasta urának a matróz-fiuk levelét, mit a legény most irt -Triestből, őfelsége nem tudom melyik hajójáról. Hogy, azt irja, várjuk -ám a főherceget, – olyan sikálás folyik itt már két hete, mintha minden -sarokba betenné a lábát, – megette a fene, hogy hazamehessünk, itt -maradunk, az hallik: vizi háboru lesz az olaszokkal… Ime, egy egyszerű -magyar matrózi agyvelőben igy tükrözik előre a nagy bosnyák manöver, -melyet most Ferenc Ferdinand főherceg ur van vezetendőben. A -„Reichspost“, melybe nem egyszerü matrózok irnak s kivált nem magyarok: -az is ugy ir a manöverről, hogy jó lesz belőle tanulnia mindenkinek, -akit illet, mert nemcsak a magunk okulására folyik, hanem a -szomszédokéra is… Ez a bosnyák manöver, mely mint a Reichspost -magyarázza, a harcászati komolyság minden lehetséges föltétele között -ugyanakkor megy végbe, mikor olasz szövetségesünk nyiltan komiszkodik -velünk Albániában, a Petrovicsok s a Karagyorgyevicsok pedig nem tudják, -hogy elébb végezzenek egymással s aztán velünk, vagy elébb fogjanak -össze ellenünk s aztán számoljanak le egymással: ez az osztrák-magyar -manöver igen-igen hasonlit ahhoz az orosz manöverhez, mely véletlenül -épp akkor folyt volt s éppen a galiciai határon, mikor a balkáni háboru -kitörésekor a mi monarchiánknak némi figyelni valója akadt -dél-délnyugati határain… - -Mindez átkozottul ugy fest, mint mondom, egy harmadik balkáni háboru, -mely pótolni volna hivatva, amit az első kettő elmulasztott: azt -tudniillik, hogy végre a mélyen tisztelt nagyhatalmak is -belekeveredjenek. A Balkán most már a balkáni népeké – ezzel a -formulával tehát nem lehet kibujni semmi alól. Nem nevezetesen az igazi -balkáni problémák alól, melyek nem a kis királyságok problémái, hanem a -nagy birodalmaké: Olaszországé, Oroszországé, Ausztria-Magyarországé. -Eddig ugy volt, hogy a kis királyságokon keresztül a nagyhatalmak -számoltak le egymással. Most a kis királyságok kezdik megforditani a -dolgot, s a nagyhatalmak leszámolásában keresik, hogy végre az ő -számadásuk is fussa. Egészen világos, hogy Szerbia sokért nem adná, ha -egy olasz-osztrák-magyar háboru oldaná meg a szerb egyesülésnek azt a -nagy problémáját, mely két véres háboruban is megoldatlan maradt, csakis -azért, mert a nagyhatalmak maguk nem rántottak kardot, csupán a -kicsinyeket hagyták vérezni. Csakugy, mint ahogy Romániának sem volna -kellemetlen, ha az ő háboruját Oroszország vivná meg a mi -monarchiánkkal. Legyünk vele tisztában, hogy ma, mikor a Balkánon már -nincs török, kinek a bőrén osztozkodni lehetne s nincs gazdátlan -zsákmány, amelyen való ideiglenes osztozkodással el lehessen halasztani -az igazi és jogos nagy éhségeket: ma a mi monarchiánk közelebb áll a -háboruhoz, mint állt volt az első balkáni háborukor, mikor még féltek -tőle, s állt a másodikban, mikor még legalább törődtek vele. Most -egyenesen célba veszik – most ő a Törökország. Ami nagy balkáni -probléma: abban életre-halálra érdekelve van. S meg kell mondani, hogy -oly nyomorultul, szinte erkölcstelenül, hogy maga ez érdek az, mely -legerősebben ellene fordul. - -Hiába, ha a politika mégoly cinikus dolog s a történelem mégoly ocsmány -történet is: az erkölcs nagy lenditő, az erkölcstelenség nagy hátráltató -benne. Amily groteszk, oly nagyszerü és szerencsés dolog Oroszországra -nézve, hogy a Balkánon hagyományosan, nemzedékek óta, a szabadságot, a -haladást, a természetes igazságot képviseli az ő saját érdekeivel. Ami -neki ott jót tenne, az jól is esnék az odavaló népeknek, – mig a mi -boldogtalan monarchiánk, éppen megforditva, olyan érdekeit kénytelen -odalenn halálig őrizni, melyek fellázitják a vért nemcsak a -kecskepásztorokban, de a kecskékben, a birkákban is. Oroszországnak -legnagyobb balkáni érdeke most a szabad kijárás a Dardanellákon. Ez -jelenthet veszedelmet némely balkáni népre, de még ezeknek is meg kell -adniok, hogy Oroszországnak isten és ember előtt joga van e kijáráshoz, -hogy természetellenes dolog, hogy egy rengeteg birodalmat északon a jég, -délen a diplomácia papirosa elzárjon a szabad közlekedéstől, s hogy ha -Oroszország hozzájutna e szabadsághoz, abból neki óriási haszna volna. -Ez tehát erkölcsös követelés – ellenben a mi követeléseink? Nekünk semmi -pozitiv követelésünk nincs, nekünk semmi egyenes hasznunk nincs, aminek -utána járnánk, mi csak azon jajgatunk, hogy más mit ne kapjon, anélkül, -hogy magunk tudnánk mihez fogni azzal, amit más elől elállunk. Ez -erkölcstelenség, ez az impotens férfi dühe, ki, mert maga kénytelen -megelégedni a szemlélődéssel, legjobb szeretné az egész férfinemet ily -igénytelenné operáltatni. Mi nem engedhetjük, hogy Oroszország -kijárhasson a Dardenellákon. Mi nem engedhetjük, hogy Szerbia egyesüljön -Montenegróval. Mi nem engedhetjük, hogy Nagy-Szerbia kijusson az -Adriára. Ugyan: hasznát semmit sem vesszük annak, hogy Oroszország nem -jár ki a Dardanellára, hogy Szerbia és Montenegro nem egy ország s hogy -a szerbség el van zárva a tengertől. Mert mi tulajdonképp nem élünk, -csak éppen még nem haltunk meg. S ez élőhalálunknak valóban -élet-halálérdeke, hogy körülöttünk az egész világ ily terméketlen -dermedtségben éljen. Csakhogy a világ erre nem hajlandó, s a dolgok ugy -fordulnak, hogy vagy belekényszerülünk az életbe, vagy kilöketünk az -életből. - -Az osztrák-magyar monarchia ugy van a Balkánnal, mint a nagy dominiumok -vannak a földdel. Az élet azt mondja nekik: nem tűröm, hogy akkora darab -értékek terméketlen heverjenek vagy csak egy percentet hozzanak. Vagy -tudtok magatok dolgozni rajtuk s kihozni belőlük minden kihozhatót, vagy -engedjétek át másnak. De ülni rajt nem engedünk… Ha ez a monarchia -lement volna Szalonikiig, ha a Szandzsákon át hátbakerülve elvette volna -Albániát s Isztriától a görög határig egy sávban volna ura a keletadriai -partnak: még tán háboruba sem keveredett volna vele, annyira -természetesnek találta volna mindenki s annyira erkölcsös volna, hogy -él, dolgozik és terjeszkedik. Ám azt nem türi a világ, hogy monarchiánk -maga nem kér az életből, de másokat sem akar élnihagyni. A történelemben -nincs még egy példa arra, amit mi cselekszünk például Szerbiával. -Elzárjuk a tengertől, hova kivihetné, amit termel, de a magunk határait -is elzárjuk előle. Azt akarjuk, hogy fulladjon meg, – az -osztrák-magyar-szerb ellentétnek csak egy teljes megoldása van: ha a -szerbek egy szálig meghalnának. Hol az a halálos gyülölet, mely sok -volna ily erkölcstelenül természetellenes, ily vérszomjasan tehetetlen -igénnyel szemben? Minden karrikatura, ami a kezünk alól kikerül, még az -is, hogy függetlenséget és önállóságot küzdöttünk ki egy nép számára, s -erre éppen azt a népet kerestük ki, az albánt, az egyetlen európai -fajtát, mely erre nem való, ezt nem birja, ezzel élni nem tud, ettől -boldogtalan és elpusztul. - -A mai világ azoké, akik élni akarnak és tudnak. A mi monarchiánk pedig -ugy van összeragasztva, hogy nem szabad lélegzenie, – ez az, amit a -természetes fejlődés kiizzad magából, mint valami betegséget. Az -osztrák-magyar üvegház ablakait a nap, a szél, az égiháboru rázza. Vagy -birja a friss levegőt, vagy összeesik magában. - - - - -Görgey - -_1916 május 16._ - -Görgey Arturról nem játékszó, hogy meghalt 1849-ben. Valóban akkor halt -meg, mint ahogy a szinész akkor hal meg, mikor utólszor lép le a -deszkáról, s az asszony akkor, mikor utólszor halnak meg mosolyáért. -Amit Görgey Artur 1849 után mindmostanig, testi haláláig, hatvanhét -esztendőn át megért: annyira sem tartozik életéhez, mint Napoleonéhoz -tartozott a Waterloo után még eltelt hat esztendő. Sőt ha elgondolnátok, -milyen lett volna, ha Szent Ilona nyomban Campo Formio vagy, hogy nagyot -mondjunk, brumaire 18-ika után következik vala el: ez is tökéletesebb -sors lett volna a Görgey sorsánál. Mert Campo Formio és brumaire 18-ika -nemcsak magában sikerült, nemcsak magában volt bizonyitványa a Napoleon -katonai és emberi és államférfiui rendkivüliségének és annak, hogy ezt -felebarátai elismerik s alájahajtják fejüket igájának. Hanem általában -siker volt, – nemcsak Napoleonnak, de a világnak, de Franciaországnak is -haladása a Napoleon személyes törekvésein belül kialakult politikai és -világalakitó szándék irányában. Görgeynek ilyen elégtétel nem jutott -részeül. Isaszeg, Vác, Nagysarló, Budavárának megvétele s augusztus -11-én a diktatura: mind nem az, amit sikernek lehet nevezni. Mind: minél -fényesebb vagy teljesebb, annál keservesebb irónia a kilátástalansághoz -képest, melynek állomása volt – körülbelül mint ha csodaszépen ragyog a -tavasz, mikor halottunkat temetünk. Sem az ügynek, melynek szolgálatába -állt volt, sem az iránynak, melybe, mint hite szerint megváltóba, ez -ügyet terelni akarta, haszna nem volt: sem a Görgey rendkivüliségéből, -sem abból, hogy e rendkivüliség kitünt, elismertetett, alkotáshoz jutott -s a legfőbb katonai és polgári polcot érte el. Képzeljétek el Talmát -vagy Garrickot, ha meghalt volna nyomban az első… de mit hajszolom a -képet? Nincs erre kép, nincs erre hasonlat. A Görgey szerencsétlensége -páratlan az egész világtörténelemben. - -Ami aztán ezek után következett, 1849 után? A cserépitélet s a kései -megenyhülés? Görgey Artur kemény ember volt, s lenézte az embereket. -Bizonyos, hogy magával szemben éppugy nem volt érzelgő, mint mások -iránt, s önnön szenvedését éppugy nem vette szivére, mint a másokét. -Bizonyos az is – ilyenfajta emberről látatlanban bizonyos – hogy sokkal -teljesebben lenézte azt, aki őt vagy tartotta árulónak, vagy komédiázta, -hogy annak tartja, semhogy hajszájuk egy körömhegynyit is áthatott volna -a lelke bőrén, s önérzetét egy rezzenettel is megrenditette volna. -Viszont a kései elismerés – éppen, mert az embereket lenézte – nem -pótolhatta azt az igazi elismerést, azt az igazi – hogy a pontos szót -ismételjem – bizonyitványt, mit csak a siker adhatott volna. Ez különben -általában áll, minden emberi elismerésre. De még valahogy, ha a -kortársak, ha ugyanazok, kik elébb árulónak vélték, tértek volna -rövidesen és bünbánóan jobb véleményre: az talán még lett volna -elégtétel, még gerjesztett volna némi meleget a hideg katonasziv köré. -De az utókor? A fiak, az unokák? Heine mondta halálos ágyán: Dieu me -pardonnera, c’est donc son mètier! Az utókornak mestersége, hogy -megértsen, hogy jóvátegyen, s jóvátétele éppen ezért nem jóvátétel. Mit -tehet jóvá egy 1870-ben vagy 1880-ban született ember azon a véleményen, -mit nagyapja 1849 felől vitt a sirba? Az utókor e gépies elismerésében a -történelemismerő Görgey amugy is biztos lehetett, bizonyára volt is, és -lett volna, ha nem 1916-ban, hanem 1850-ben hal vala meg. Ezért nem volt -érdemes még hatvanhét esztendőt elvegetálnia. Igen: ha e hosszu élettel, -mint Radetzky vagy Moltke vagy Hindenburg, megérte volna a maga -Novaráját, Sedánját vagy Tannenbergjét: az elégtétel lett volna. De hogy -a miért ő 1849-ben hiába küzdött, az diadalra jutott 1867-ben s akkor is -mások által: az lehetett elégtétel a hazafinak, de nem volt ir az ember, -a nagy ember sebére. Görgey Artur könyörtelenül történelmi férfiu volt, -kin a történelem könyörtelen gázolt át. - -Hogy miben állt a Görgey szerencsétlensége, arra közvetetten Kossuth -világitott rá, mikor maga, mint emigráns buzgóan vetette magát katonai -tanulásra, hogy ha uj forradalom hiná haza, annak mint hadvezér is élére -állhasson. Valóban, ha valami mozgalom, ugy a forradalmi kivánja meg az -egységes vezetést. Forradalmat nemcsak hogy rózsavizzel nem csinálnak, -de alkotmányossággal sem. A forradalom valamennyire mindig anarkia – -anarkiát pedig csak diktatura tud együtt-tartani, nem pedig a -hatásköröknek holmi montesquieui, szép, pontos és szimmetriás -megosztása. Még ama fegyelem, olyan monarhikus és legitimista rend s -akkora siker és szerencse közepett is (nincs jobb harmóniaszerző a -sikernél), aminő 1866-ban, majd 1870–71-ben kedvezett a poroszoknak: még -ezek közepett is egyre le-lecsapódóban volt a konfliktus mennyköve a -polgári és katonai két lángelme: Bismarck és Moltke között – s csak az -öreg Vilmos király nagy tekintélye és okossága tudta felhőjébe fojtani. -Kossuth és Görgey fölött nem állott volt tekintély, nem vette körül őket -hagyományos rend, mert hiszen éppen annak megbuktatására keltek föl, s -nem enyhitette őket össze a törekvés egyformasága sem, mert nemcsak -egyéniségben külömböztek, mint Bismarck és Moltke is, de még jobban -világnézetben, még jobban politikai meggyőződésben. Kossuth valóban -forradalmi egyéniség volt, Görgey alapjában konszervativ, s nincs -kilátástalanabb, mint a kegyes óhajtás, hogy: értsük meg egymást, ha még -oly ellentétes utakon keressük is a jót, mert a haza élete és érdeke -mindenek felett áll. Ez az összeegyeztetés, ez a türelem és megértés, -egymás jóhiszemének ez elismerése talán lehetséges bizonyos fokig, de -éppen csak addig, amig az egész politika tulajdonképp plátói, vagyis -mikor gyakorlatban és objektive majdnem egyre megy, melyik politika -győz. Ám lehetetlen és elképzelhetetlen éppen akkor, mikor leginkább -szükség volna rá: mikor a politikának éppen a nemzet életéről kell -döntenie, s lehetetlen ugy hinnünk a magunk politikájának helyességében, -vagyis a nemzet életét megtartani alkalmas voltában, hogy egyuttal -nemzetgyilkos, tehát igenis rosszhiszemü, tehát igenis áruló politikának -ne tartsuk az ellenkezőt. Kossuth és Görgey közt ugyanaz volt a -meggyőződésbeli ellentét, mint most például a német szociáldemokrácián -belül a Bernsteinék s a Wolfgang Heineék közt való. Vagyis olyan -ellentét, mit éppen a haza életérdekére való hivatkozással lehet -legkevésbbé összeegyeztetni. Mindenben ismerhet az ember tréfát, a -meggyőződés türelmet, csak a haza élete dolgában nem. - -Megoldás persze lehetett, ha lehetett volna: az, hogy a katona, Görgey, -gondolkodás nélkül alárendelje magát a polgári vezér: a Kossuth -meggyőződésének. Ám éppen ez az, ami nem lehetett – ami általában és -mindig nehéz, forradalomban azonban lehetetlen. Mindig és mindenütt ugy -van, hogy el lehet képzelni nagy államférfit is, ki nem ért stratégiához -s ezt maga is tudja, s ezért nem beszél bele és hagyja a katonát, hogy -cselekedjék legjobb tudása és hite szerint. Ellenben nem lehet -elképzelni katonát, még oly kicsinyet sem, hogy valamennyire ne -gondolkozzék, valami politikai itélete, nézete, meggyőződése ne legyen – -már pedig a meggyőződésnek az a természete, hogy annál kevésbbé tud -közömbös, terméketlen és türelmes maradni, minél aktuálisabb. S ha már -legitimista és monarhikus és szerencsés állapotok közt is -elképzelhetetlen, hogy hadvezér teljes erővel és tehetséggel harcoljon -olyasmiért, amit nem tart jónak: forradalomban, egy nemzet -szabadságharcában, egy nép, egy ország életének vagy halálának döntő -pillanataiban ez meg éppen elképzelhetetlen, s elképzelhetetlen az a -katonai fővezér, ki mikor azt érzi, hogy a polgári fővezér rossz felé -tereli őt és az országot: meg ne fogja, még akaratlanul is, ezt a terelő -kart. Napoleonnak s vele együtt Franciaországnak szerencséje ott -kezdődött, ahol Napoleonnak, a katonának, nem parancsolt más, mint -Napoleon az államférfi. - -Hogy nálunk nem igy volt: az volt, a forradalom általában való -kilátástalanságán fölül szerencsétlensége a hazának, s Kossuthnak ugy, -mint Görgeynek. Még monarhikus hazánkban is természetes, hogy a -győzelmes hadvezér megkapja a polgári vezetést, – a semmiképp nem -militáris Angliában is később miniszterelnök lett a waterlooi győző, s -ma is nem tartanák-e mindenütt természetesnek (nem mondom, hogy -szükségesnek), ha Bethmann ur például a Hindenburg óriás tekintélyét -tenné javaslatba a békekötés emberfeletti jelentőségü munkájának -elvégzésére? Kossuthban nem is volt hiba, – ő végre kezébe is adta -Görgeynek a mindenhatóságot. Ám a kétfelől megtámadt nemzet ekkor már -ugy sarokba volt szoritva, hogy a mennybéli Mindenható sem segithetett -volna rajta. Ha ilyenkor lehetne vigasztalódni, vagy mikor tizennyolc év -multán a haza jobb sorsa megengedte a vigasztalódást: ugy Kossuth, mint -Görgey megvigasztalódhatott azzal, hogy csak az ő személyes sorsuk lett -volna valamivel más, de a hazáé nem, akár ha a forradalomnak mindjárt az -elején lett volna Görgey diktátor, vagy Kossuth igenis tudott volna a -saját hadvezére lenni. A forradalom, Európa akkori erőviszonyai -közepett, igy is, ugy is kilátástalan volt, – viszont vállalóinak s -meginditóinak nem kellett önvádat érezniök, mert nem a nemzet kelt föl, -hanem a nemzetet kényszeritették bele, kivülről és ellenálhatatlanul, a -szabadságharcba, melyet aztán vállalniok kellett a konszervativ -Deákoknak, Batthyányaknak, Mészárosoknak és Görgeyeknek éppugy, mint a -forradalmi Kossuthoknak, Szemeréknek, Petőfiknek és, hogy minden -regiszteren végigmenjünk: Madarászoknak. - -… Félig-meddig gyerekember voltam, a Görgey-mentő tisztes mozgalmak -leghevesebbje közepett, mikor azt hittem, megtalálom a nemzeti titok (és -fájdalom) nyitját, mikor abban keresem, hogy mint akkor néhai Tóth Béla -társunknak megirtam: „Görgey nem azért volt áruló, mintha igazán -elárulta volna a hazát vagy mert realista létére nem hitt a forradalom -jó végében, hanem mert nem ugy harcolt, mintha hinne benne.“ Most, a -nagy katona és tiszta hazafi ravatalánál ugy érzem, hogy ez a kulcs sem -nyit ki semmit, mert nem is áll, hogy Görgey, ahol harcolt, ne ugy -harcolt volna, mint aki nem hisz a forradalom jó végében. Valójában -nincs is itt titok vagy érthetetlenség, s Görgeynek volt igaza, aki s -amikor a maga esetét igen egyszerünek, világosnak, minden -érthetetlenség, titokzatosság és rendkivüliség hiján valónak látta, -mondván, hogy a szerencsétlen emberek s a szerencsétlen nemzetek -kénytelenek volnának megölni magukat, ha szerencsétlenségükért mást -okolni nem tudnának. Görgey minden szolgálatot megtett hazájának, mikor -elébb, a forradalomban, megmentett, amennyit lehetett, a haza életéből, -majd hosszu évtizedeken át, megmentett, amennyit kellett, a haza -önérzetéből. Szerencsétlensége az volt, hogy csak ilyen szolgálatokat -tehetett, holott tehetsége és jelleme szerencsésebb szolgálatokra lett -volna hivatott, – s hogy a második szolgálatot még eleven testében -adatott és kelletett megtennie, holott megtehette volna egy csendes domb -alól, egy hallgatag kriptából is, meghalván, szerencsésen a -szerencsétlenségben, aznap, mikor a nemzet azon korszakbeli végzete az ő -minden további hátralévő napjainak személyi végzetévé dermedt. - - - - -Arany - -1817–1917 - -_1917 március 2._ - -Mikor, a magyarság e nagy müvészének születése napján, az ember hálát ad -a sorsnak, hogy maga is a költő megérthetői közzé született: e napra -mégsem sajnálna idegen lenni, de olyan tudója a magyar nyelvnek, hogy -Arany Jánost megérthesse. Igaz, hogy ez szinte lehetetlenség. Egyrészt -maga a magyar nyelv, s tán még mai nyelvészeti állapota is olyan, hogy -ennyire alig tanulhat bele, aki bele nem született. Másrészt idegen -nyelvet külömben sem lehet úgy megtanulni, hogy bár a legavatottabb -idegen felé egészen ugyanaz zengjen szavaiból és mondataiból, és zengjen -mindaz, mint a beleszületett felé. Harmadrészt: a szavakkal, a -mondatokkal s a betü szerint való értelemmel alkalmasint ezen zöngék is -együtt teszik a költői müdarabot. Mindazonáltal, s levonva mind e -levonandókat, nem ártana (s tán éppen az Arany János müvészi -megbecsültetésének nem), ha magyar szem egy napig, egy itéletre úgy -tudná költészetét ügyre venni, mint tudja avatott idegen az idegenét, -mint tud minden müveltebb fehér ember nézni olasz képet, hallgatni német -zenét, ha nem is érzi közben ugyanazt és mindazt, mit az olasz, mit a -német ember. - -Aki erre Arany Jánossal szemben képes volna, különös megállapitásokra -juthatna. Könyveit olyan emlékezéssel venné kezébe, hogy itt a -népköltőnek legkiváltabb jelenségével fog találkozni. Gondolna az -irodalomtörténeti megállapitásra, hogy ez a költő volt egy a három -közzül, ki a magyar népiességet a müvészet magasára emelte. Eszébe jutna -a biztatás, mellyel e triumvirátus feje fogadta volt a néhány évvel -később érkezett társat, hogy: „Az az igaz költő, ki a nép keblére -Hullatja lelkének mennyei mannáját!…“ S már eleve felötlenék neki, hogy -ez úgy mondott népköltőnek egyetlen odavetett nótácskáján kivül -(Kondorosi csárda mellett) egy munkája, e munkáinak tán egy sora sem -szállt le a népbe, még azok sem, melyek egyenesen a nép lelkéhez nőtt -ponyvatörténetek, a nép lelkéből fakadt népballadák módjára irattak. -Petőfiről nem is szólva: Tompa Mihály, Tóth Kálmán, Kisfaludy Károly, -Garay János, még Czuczor Gergely sőt Báró Eötvös József is inkább -leszivárgott a magyar népbe, mint ez a legmagyarabb nyelvű, legnépibb -származású s népi hatásokban nevelkedett költő. S ha aztán az idegen -belemerülne, végigkövetné útjain s visszanéző pillantással mérné végig a -megtett utat: visszalátna romantikára, visszanézne feudalizmusra, -visszatekintene kelet-nyugati ős-zengzetekre, csak népiességet találna -meglepő keveset, azt is, minden müvészi tökéletessége mellett, sarokba -tettet, oktató célzatut, szinte zschokkeit vagy mellékes humorut. (A -hamis tanu. Az első lopás. Jóka ördöge.) Hatni persze hatott Arany -Jánosra, még pedig erősen, a magyar népiesség. De éppigy hatott rá az -ó-német s a kelta-germán – skót és ir – népiesség is. Hatott az ó-héber, -a bibliai népiesség, de hatott Tasso, hatott Ariosto, hatott Zrinyi -Miklós s hatott (olykor majdnem végzetesen, mert egyéniségéhez nem -vágóan) a Byron szeszélyes arisztokratizmusa is. Az angol polgáriság és, -bár csak lehelletesen, az olasz szimbolizmus sem mult el nyomtalan e -világbiró paraszt fölött, s még ezenfölül megérzenek rajta -Shakespearerel, Goethével sőt Heinéval való találkozásai, s a -benyomások, miket a római s még inkább a görög ódának s elégiának -nagyszerüségeiből s a könnyed klasszikus lirának pajzanságaiból vett. -Mindez nem azt jelenti, hogy bárkinek utánzója vagy tanitványa lett -volna. Csak jelent hol rokonságot, hol hajlandóságot, hol fogékonyságot, -hol jelenti egyszerűen a később jött művésznek mindenhatóságát -mindennel, mit az előtte éltek az ő egyéniségük emlékével egyben mint -úgyszólván tehnikai lehetőséget hagytak hátra az emberiség tolmácsolási -szertárában. Ami az ő népiessége felől vagy iránt vagy látszatával -tévedésbe ejtett, az nyilván az ő előbb emlitett paraszti voltával függ -össze, még pedig kétszeresen. Elsőbb úgy, hogy müvészi car tel est mon -plaisir-jével, s bár a Berzsenyi, a Kisfaludy Károly s a Vörösmarty -nyelvében eléggé fejlett irodalmi nyelv várt fejedelmi parancsára, Arany -János a paraszti magyar nyelvhez tér vissza vagy száll le, ezt teszi meg -magyar nyelvnek, ennek egy vagy kevés hurjából csalja ki a zengzetek s a -tolmácsolások minden permutációját s kombinációját. Ám ez, ugyebár, csak -magyar történeti vagy irodalomtörténeti szemmel nézve népiesség. Hiszen -a legfőbb fejlettségü francia és olasz irodalmi nyelven még ma is -áthatóan megérzik a népi származás, Petrarca és Dante egyenesen áttérés -a tudós latin nyelvből a népi köznyelvre – s kinek jutna eszébe Dantét, -de Petrarcát is népköltőnek mondani?… A másik parasztiság Arany -Jánosnál, amit ő maga – önnönmagának tudatos ismerője s biztos -megmutatója – mond el magáról a Bolond Istók hires verspárjában: „Mindig -marad, ha a fejére áll is, Őnála valami vaskos, reális.“ De ez igy van -Boccacciónál, igy van Rabelaisnél, igy van Swiftnél, igy van Hebbelnél, -igy van Tolsztojnál, talán – aki nem áll a fejére, hanem azon jár – -Dosztojevszkinál is. Ki mondaná ezért ezeket népieseknek? - -Az értelmes idegent nyilván arról is kitanitották volna, hogy a magyar -irodalmi fejlődés folyamatossága Arany Jánosban emelkedett volt hegyére. -Valamit ebből meg is látna az idegen: a hegyet, a magasságot, olyan -rendü müvészetet, mely szinte ránehezedik a kis nemzetre, melyből -kinőtt, az egyszerü emberre, kiből kiszökkent. Ám a magyar költői -irodalom folyamatosságában inkább csak időrend szerint tudná Arany -Jánost hová tenni. Elődjei valójában nincsenek, közvetlen előzőit nem -folytatja, a régi Gyöngyössivel vagy Zrinyivel való rokonsága csak -külsőséges. Hatása s folytatása szintén alig van. A magyar irodalmi -nyelvre inkább hatott, mint a magyar költészetre, bár most ez a nyelv is -kezd, az Arany János orthológiáján megzamatosodva, visszatérni -Vörösmartyhoz. A mai magyar költészet meg éppen – ha s amennyiben -folytatódik, inkább Vörösmartynál s még inkább Berzsenyinél s -Csokonaynál kapcsolódik, mint Arany Jánosnál. Az ő módja mintha kiélte -volna magát őbenne, s az irodalmi folyamatosság hegylánca közepett külön -áll, mint néhol a sikon a kialudt tüzokádó. Maga dúsan s szőllőtől -boritva, de nem megtermékenyitően. - -Ez gyenge és sánta hasonlat, de idegen embernek nézzük el. S nézzük el e -feltett idegennek a szempontot, melyre magunk a magunk legféltettebb -büszkeségével szemben ritkán s csak a tolakodás rossz érzésével tudunk -ráállani, s ahonnan az idegen azt nézné, hogy e mindenesetre magasrendü -költői jelenség mit jelent mint nevelő felebarátai számára? (Als -Erzieher, mint a németek e kategóriát megcsinálták Rembrandtról, -Kantról, Goetheről, Shakespeareről.) Alázatosan s tünődve kell -elismernünk, hogy nem ennyit. Mint ahogy a németnek nem Goethe, hanem -Schiller a nemzeti költője: a magyarnak is inkább Petőfi és Jókai, mint -Arany János. Viszont Arany Jánosról nem lehet azt mondani, hogy -függetlenül költészetének müvészi becsétől s értelmi magasrendüségétől: -szava vagy egyénisége evangélium gyanánt maradt volna a maradékra. -Szokás ugyan magyarázgatni, hogy Toldi alakjában a magyar ideál testesül -meg, hogy Arany János tisztaságában a magyar erkölcs ragyog példaképpen -– ám a magyar ember (átlagban értve e szót) több tisztelettel, mint -forrósággal nézi e müvet s ez embert, s a Jókai gyermeteg képzeletisége -s a Petőfi ifjui szertelensége sokkal inkább magával ragadja, most már -második s harmadik ivadékban, mint Arany Jánosnak akár munkássága, akár -élete s egyénisége. (A Faust sokkal népszerübb Németországban, mint a -Toldi nálunk, pedig Toldit nálunk iskolában tanulják, nem is szólva Buda -Haláláról.) Az idegen pedig, ha hozzá tudna hatolni: látna egy hatalmas -müvészt, ki azonban sem mivoltában, sem szándékában nem az a -tulbuggyanó, az az univerzumban gyökerező lélek, ki vezetni és az -oktatáson felül tanitani is akarhatna. Teljes ugyan korának -müveltségével. Ám előtte nem jár Tudományos érzéke élénk és egészséges, -annyira, hogy amely terekre hajlandóságból vagy mesterségbeli -érdeklődéssel veti magát: nyelvészetben s régi hazai történelemben -szaktudós, költészettörténetben s verselési elméletben egyenesen -megtaláló. Emberismerőnek csalhatatlan, nemcsak embereinek s az -élettelen dolgoknak a lélektanában, de amit itt-ott, elvétve, némely -levelében vagy beszélgetésében az emberi lélek tudatos és tudatlan -emeleteiről mond, azt a legujabb tudományos lélektan is szeretettel -fogadhatja. Azonban nincs mit tagadni: ha vannak is beszédes szavai, de -nincsenek igéi, mint Goethének vagy Shakespearenak, hogy minden egyesbe -bele volna szoritva a mindenség minden vonatkozása. Nem oly emlékezetes -mint Rembrandt, Balzac vagy Tolsztoj, nem oly feneketlen, mint -(„Állottam vizének mélységei felett“) Dante vagy Michel Angelo vagy -Dosztojevszki, nem oly látomásos, mint Zola. Mint Mazeppát a lova vagy -Paethont a Phoebus szekere, ugy ragadja őt el a ragyogó istenfi, Byron, -de idejében le tudja tépni kötelékeit, s halkan talpra és félreáll a -csendes megismeréssel, hogy ő maga nem istenfi s nem királyfi. Nem, nem -az – még egypár ilyen nevet lehetne emliteni, melyeknek egyéhez sem ér -fel e nagy magyar abban, hogy kimagaslásával égtájat mutatna az -ember-ivadéknak. Azonban: mind e nevek, mert mind e müvészetek mellett -keményen megáll az övé. És óriás az óriásabbak mellett is. - -Mint müvész az. Mint megcsináló. Mint alkotó és alakitó. Mint -bekeretelője egy kivágás világnak, mint belelátó egy tömb márványba, -mint összekötője egy kifejtés mathematikának. Azza van, ami a legtöbb s -a legnagyobb a müvészetben: kompoziciója. Épületei vannak, melyek ugy -vannak remekbe szerkesztve, hogy élnek. Szobrai vannak, melyek anyaguk -törvénye s tömegük egyensulya szerint megállanak, mint a megtorpant -paripa. Festményei vannak, melyek a beszéd egyetlen sikjába belevájnak -minden mélységet, rányomnak minden plasztikát, torkon ragadnak minden -mozdulatot s leszámolnak minden véletlenséggel. Zenéje van, mely -egyszerre kifejez, történik és kristályba áll. Ebben, ami a megcsinálást -illeti, a legnagyobb mértékek sem tulzottak, róla szólván. A szixtusi -kápolna mennyezete s a roueni Palais de Justice, a farnesei bika s a -Tristan és Isolde. Ilyen titáni példákat kell felhozni, hogy igazságot -szolgáltassunk az erőnek s a fogásnak, mellyel Arany János hatalmasabb -azoknál, kik között különben soros: például Flaubertnál, például Edgar -Poenál, például Konrad Ferdinand Meyernál. Megirás dolgában a Buda -Halálához, a Keveházához, A Nagyidai Cigányokhoz s a Tetemre Hiváshoz -fogható irásmü, amennyire ismeretem és emlékezetem terjed, csak egy van: -a Vendéglátó szent Julián története Flauberttól. Már ami mesterségi -részét illeti – mely azonban a mesterség magyar geniejénél egy -költészetével s költőiségével. S amely, épp ezért, annyival becsesebb, -amennyivel költőbb költő Arany János e tökéletes szerkesztő müvészeknél. - -Csodálatos jelenség egy kicsiny országban, melynek társadalma évszázados -tengésből éppen csak ébredni kezdett. Még csodálatosabb a paraszti -környezethez képpest, amelyből kiválik s amelynek adalékait egyben -értékesiti is. Grand art, a legmagasabb foku, a legelkülömbözöttebb -minémüségü. Aminőt rendje és természete szerint csak régi és nagy és -vezérlő kulturák közepéből szokás várni. Aminőnek mesteréről fel szokás -tenni, hogy, mint Shakespeare Bacot, mint Rembrandt a Spinoza -szomszédságát, mint Michel Angelo az egész renaissanceot, mint Richard -Wagner Schopenhauert és Nietzschét és, bármily misztikus, ezeken át -Kantot lehelli: ő is minden jelentkezésében a géniuszt sugározza. Ez, -mondom, Arany Jánosnál nincs igy. Legalább is nem ily magas fokon. Nála -minden a mestersége nagyságába szorul, – azon belül pótolja mintegy: ugy -amit hazája még hatalomban s fejlettségben el nem ért, mint amiben az ő -személye az emberiségnek, de önnön nemzetének vezérei – például -Széchenyi István – mögött is elmarad. Itt tud mindentudóan, itt teremt -örökkévalóan. Mozdulatban megfogni lelki történést. Beszédlejtésben -tolmácsolni világnézetet. Verslüktetéssel, sorszakadással, -rimlecsapással kifejezni indulatokat, meneteket, ütközéseket, -felvillanásokat, lehiggadásokat. Hangokkal feltárni időket s -tartományokat, s numerozitással összeházasitani az örök égboltot a -szorongva felnéző mindenkori emberrel. Szavakkal, szavakkal, egyszerü -paraszti szavakkal bukkantatni fel ujra s hagyni örökbe változhatatlan -ilyen ne varietur képben a multakba lesülyedt teljes egész világokat. -Mindezt tudja s feltétlenül tudja. Nem ismer lehetetlenséget s nem ismer -félmunkát. Töredékei vannak, sőt teméntelen töredék, „sok keritett óriás -fenek“ hevert s maradt utána mühelyében, – részint mert egy élet (s -kivált, mint az övé, testi betegségtől s kenyérmunkától megtépett) -sohasem elég egy művész mondanivalója számára, részint mert a -megcsinálási mesterség mindig anyagpazarlással jár, kisérletekkel, -kipróbálásokkal, hibás megkezdésekkel, melyeket egészen el kell vetni. -Amit azonban végigvitt és megcsinált, az tökéletes. Magától értetődő. -Természetes. Másképp el sem gondolható. Mint a nápolyi öböl, vagy a -kaliforniai csodafa, a mère de la forêt, vagy a Michel Angelo Mózesa. -Van. - -Ezek a töredékek: mesterségbeli ember számára a tanulhatásnak s a -mühelybe való kukkanthatásnak olyan szerencséi, aminők egyszer akadnak -századokban. Megint Michel Angelora kell gondolni, a márványtömbökre, -miket félig faragva kellett abbahagynia, mert a beléjük képzelt alak -tulnőtt rajtuk, s Rodinra, ki e véletlenből formát csinált, s meghagyja -olykor a nyerset, amiből kikelt a szobor. A legmagasabb rendü tanulság, -hogy Arany János mit hogy’ képzelt el, majd hogy’ tervezett meg, aztán -hogy’ csinált meg. Hogy mit vetett el végkép – néha olyan értéket, hogy -fáj utána az ember szive, s mit használt fel ujra, jelentéktelennek -tetszőt, mely azonban más alkalmazásban s a maga helyén eleven test és -szerves. Különösen becses azt figyelni, hogy a férfikora frisseségében -irt Daliás Időkből mit vesz át fáradtabb öregsége munkájába: a Toldi -Szerelmébe. Jobban mondva: mit nem vesz át – néha olyan virágzó -szépségeket és stilizálásokat, melyek talán külömbek a Toldi Szerelme -mélabujánál, de: zavarnák stilusát, sőt már a Daliás Időkben is, minden -szépségük mellett, stilustalanok voltak, – s mig a fiatalabb költőt -magával ragadta e szépségük, s zengzetük tulkiáltotta érzésében a -stilérzék tiltakozását: az öreg müvészt már nem ejtették meg, s -könyörtelenül megótta tőlük a stilust. Öregség, fáradtság… tulajdonképp -szentségtörés ilyesmit emlegetni ekkora müvészetnél. S nem is vág össze -a valósággal. A Tetemre Hivást hatvan éves korában irta, évtizedes -hallgatás után, de ekkor három és fél hónapon belül megirt harmincnégy -vers között, melyek közt ott van ezenfelül s egyebek közt még a Tengeri -Hántás, az Éjféli Párbaj s a Hidavatás is. Azt lehetne mondani, hogy -inkább ekkor ért müvészetében a teljes tudatosságához – ha már -harminc-harmincegy éves korában, a Toldi Estéjében, ugyanily biztos és -tudatos nem lett volna. - -Persze: tudatosság: ez a legtudatosabb müvésznél is módjával értendő. Az -a fajta tudatosság, ahogy Poe önironizálja a verselő mesterséget, -kimutatván, hogy The Raven versének mely szavait mely kiszámitással irta -ugy és oda, ahogy s ahol állnak, már csak azért sem lehet meg, mert nem -egy vers, de egy verssor megcsinálásánál, minden szava s hangja minden -jelentésének, vonatkozásának, társitásának és, mint Fenyő Miksától -hallottam e jó szót: holdudvarának tudatos végiggondolására s kimérésére -egy emberi élet nem futná. Ilyen értelemben tudatosság éppugy nincs a -művészetben, mint nincs magában a tudományban sem, – itt sem dedukcióval -s indukcióval jut el a tudós az uj igazsághoz, hanem megérzi, -megálmodja, az uj tétel előzmény nélkül bukkan fel megsejtésében, s -utólag csinálja s próbálja ki hozzá a levezetést. Ha valakire ráillik, -ugy az Arany dolgozó módjára, ahogy én a müvészi, kivált költői -dolgozást elképzelem, vagy aminőnek megfigyelem s tapasztalom: hogy a -müvész előtt tárgya mintegy láthatatlan model gyanánt lebeg, s addig -nincs nyugsága s ott és abban és addig nem érzi jónak a munkáját, ahol s -amiben s amig ez pontosan össze nem vág a modellal – viszont e model is -csak akkor válik előtte láthatóvá s tudatossá, mikor a munka már megvan, -mikor a munka már felitta, mikor a munkába már beletünt. A müvész azért -csinálja a munkáját ugy, ahogy csinálja, mert másképp nem jó vagy nem -olyan jó. Hogy miért nem, arról olykor – olyan tudatos művész, mint -Arany János, elég gyakran – számot tud adni: utólag. Munka közben alig, -s éppen ezzel müvész, aki csinálni tud s nem kell töprenkednie. Aki -megtanulni is ugy tanulta meg mesterségét, hogy mire ő emberré érett, -képességei is megértek benne. - -Furcsa, megható, az idegenben tiszteletet, a magyarban büszkeséget -kelteni köteles látvány. A világmüveltség határőrvidékére lökött s kis -lélekszámának meztelen életében is állandóan fenyegetett magyarság adott -a világnak egy renaissance-királyt, kinél ragyogóbb nincs a Mediciek -között, s adott egy egyszerü nép emberében müvészt, ki nemcsak erőre, de -kifinomultságra, magasrendüségre s biztosságra is fejedelem a fejedelmek -között. - -Ugy vagyunk vele, még pedig valamennyien, mint lehetett volna születő -kunyhaja, ha átérzi s érti vala, micsoda szerzet született bele. Mint -lehetett talán ő maga is, a – szakasztott, mint Cézanne – polgári -hajlandóságu egyszerü ember önmagával szemben, mikor megleste magát a -teremtés megszállottságában. Annyi való, hogy minden, amivel közelebb -akarjuk hozni magunkhoz s életünkhöz, s beleilleszteni valami -fejlődésünk menetébe vagy területünk helyébe, részint erőltetés, részint -kegyes hamisitás, részint mellékességnek törvénnyé való emelése, s majd -mindig kisebbitése az ő igazi nagyságának s jelentőségének. Egyedül álló -jelenség, s amennyire magyar talajból nőtt s hasznositója müvészetében -minden természetü magyar lehetőségnek, annyira külön áll a magyarságon -belül is. Abszolut müvész, ki magából származik s magában ér véget. -Nagysága nyilván nőni fog minden nemzedékkel, mely messzebbről nézheti s -végre egészen láthatja s már születésekor ott találja szemhatárának -ékességeül, mint a római ember a Szent Péter kupoláját. Mi még tövében -születtünk, s feszengve kell fejünket hátra szegnünk, hogy ne -beleütközzünk, hanem fellássunk hozzá. - - - - -Arany s a politika - -_1917 január 20._ - -A keddi Világ-ban gondolkodóba ejtő kis tárca jelent meg Arany Jánosról, -mint a nép emberéről, ki a politikában sem tagadta meg e származását s -költészetében sem a politikáját. - -Ez nagyon igaz, jólesően igaz s ennek nem mond ellene a megállapitás, -hogy Arany János bizonyára nem az a fajta politikus, kit radikálisnak -lehetne nevezni, s bár egész életén s költészetén végigvonul a betegesen -gyötrődő elégedetlenség: nem az a természet, kit lázadónak vagy -forradalminak lehetne mondani. - -A két igazság annál jobban megállhat egymás mellett, mert a nép – értve -ezen, mint nálunk nagyjában még ma is lehet, a földmives népet, tehát a -parasztot – maga a nép is: se nem radikális, se nem lázadó. Nyilván -azért nem, mert nincs rá szüksége, – legalább is foglalkozásában nincs, -melyet igen jól s teste, lelke s becsvágya minden szükségei szerint -mivelhet, mihelyt jogi s társadalmi helyzete fölülemelkedik a -rabszolgaságon. A jobbágyság az: rabszolgaság – de mihelyt ez -eltöröltetett, nincs a parasztnak olyan lélekző szüksége, melyre egy -tisztes konszervatizmus közállapotainak levegője ne futná. A paraszt -egyáltalában nem idegenkedik a patriarkalizmustól, ha az csak -némiképpen, legalább is a termelés és az értékesités érdekének fokáig, -emberséges, – s nem az ellen van kifogása, hogy van uraság, legfeljebb -az ellen, ha az ur neki rossz ura. Ami politikai szabadságok s jogi -intézmények tulmennek saját boldogulhatásának, a neki kellő szabad -forgalomnak mindösszevéve szerény szükségein, azoknak talán melléje áll, -ha a politikai élet, ha a történelem folytadódó sora ugy hozza. De -lendületet e csatlakozás nem jelent az ügy számára. A választójogról is -kitapasztaltuk, hogy nem bánja, ha megvan, de azt sem bánja, ha nincs -meg. A paraszt, mint Tiborc: lázadó jobbágy, de hü cseléd. Ez nem -változik a rövid uton Katona Józseftől Arany Jánosig. Arany Jánosnak is -majd szive szakad, mikor látja a széles országuton andalogni a -jobbágyot, amint végzi keservesen vármegye robotját. De alapjában csak e -gonosz rend ellen van benne lázadás, nem a világrend ellen, melyben -kinek-kinek elrendeltetett a maga tisztes helye ugy fent, mint alant. A -nép emberének az észszel, de erőltetten irt liberális Elveszett -Alkotmány után igazi s szivbeli első jelentkezése az elragadóan meleg és -egyszerü Toldi, s ebben bizonyára az ő népének legszivéből van -kiformálva Miklós urfi, ki szelid óriás gyanánt viseli a cselédi sort, -melybe bátyjának gonoszsága szoritotta, de keserüségének pohara -tulcsordul, mikor nézik is parasztnak. „Én, paraszt, én? emigy zsörtölög -magában. – Hát ki volna ur más széles e határban…“ – nincs paraszt, ki -szive szerint vele ne érezné, micsoda sértés, mikor az urat parasztnak -mondják! A jó öreg Bence, ki atyai meghittséggel szolgálja az ő drága -urfiját: ez több a figuránál, ez világnézet. Ha valaki nem volt hiján a -büszkeségnek s a magaérzésnek, ugy bizonyára e dicső müvész – de amily -kikezdhetetlen ez önérzet a méltatlanságtól vagy a tolakodástól, olyan -szerény igényeiben. A nép embere gyönyörüséggel legelteti és elégiti ki -nemzeti büszkeségét a régi uri világon, melyhez a jelen nyomoruságából -menekülnie kell – de nem mivel az urak urak, csak mert nem elég -nemzetiek s a néppel: nem társadalmian vagy életvitelben, mert ez nem -volna baj és természetes, de szeretetben, nemzeti hüségben nem elég -együttérzők. „Óh“, kezdi a Toldi Szerelme seregszemléjét, „ha ecsetem -most méltó volna rátok, Lajoshoz sereglő régi nagy családok! -Összefoglalnálak egy bübájos körben. Hol magát az utód lássa, mint -tükörben. De… a versirót siker nem biztatja…“ S a szemle után meg is -mondja, hogy miért nem, s mi fáj neki a jelenben, ami elől a multba kell -menekülnie: „… ti, kiknek ősét a dal édes gondja. Nem hizelgő szóval -koszoruba fogja: Felhat-e hozzátok az egyszerű ének. Egyszerü kebléből a -nép emberének? Vagy hazai lantra fületek már gyönge. Föl sem veszitek -bár neveteket zöngje?… Sir bennem a lélek, és e mai kortul Vigaszképen a -mult dicsőséghez fordul.“ Nincs uri magyar, kinek ezen fajta neheztelés -ellen igazsággal s politikai érdeke s meggyőződése szerint kifogása -lehetne, s nincs paraszti magyar, kinek ne lelkéből szólna. - -Nem mintha a megcsinálásnak e genieje különben is gondolkozó és érző -ember ne lett volna. Söt inkább nagyon okos, ritka józan s mély és -biztos itéletü elme volt, s olyan erős tudományos érzékkel, mely -természeti, kivált lélektani dolgokban ugyancsak közeljár az -intuicióhoz, tehát a genialitáshoz. Ezenfelül gondos és megalapozott -müveltségü – igaz, hogy főképp irodalmi s nyelvészeti téren, de éppen -ezek a terek azok, melyekbe majd minden többinek a talajvizei -átszivárognak. Nem kisebbitése hát ez elmének, csak mivoltának -meghatározása, ha megmondjuk, hogy az a jó magyar parasztész volt, -melyet magát sem kicsinylésből nevezünk ilyennek, hanem hü -megfigyelésével a valóságnak, hogy a magyarnál ugy, mint az orosznál, a -töröknél s általában a keleti népeknél: a gondolkodás módja végig a -társadalmi rétegeken rokon, s kiindulása, a népi, már maga is oly bölcs -és fejlett, hogy nem kell lényegében megváltoznia a magas rétegekben. E -parasztész, mint magánál a parasztnál is, Arany Jánosban a tisztes, -nyugodt, konszervativ liberálizmus felé huzott, s ha a jobbágyság ügye s -az akkori Ausztria ostobasága nem bonyolitja a társadalmi szabadság -ügyét a nemzetiével, Arany János nyilván annyira sem lett volna -kossuthista, mint a forradalom alatt volt, hanem lett volna csakis az a -szent és tudatos széchenyiánus, kinek az Elveszett Alkotmányból s a -Széchenyi Emlékezetéből ismerjük. Az a széchenyiánus s az a deákista. A -népnek tudásba emelkedett embere nagyjában egészen ugy érzett, mint -érzett az ősi középrend egyszerünek maradt bölcse, Deák, s mint a -mágnások közül a megvilágosodott elmejüek, a Széchenyi Istvánok, Eötvös -Józsefek, Kemény Zsigmondok, kiket világismerésük s világmüveltségük a -szabadsági törekvések vallóivá avatott. Amennyire a Magyarország -1514-ben s a Falu Jegyzője regényeknek nemeslelkü irója a paraszttal -együttérzett: annál több megértést és együttérzést nem kivánt maga a -falusi jegyző, Arany János sem, sőt nem kivánt a falusi nép sem. Hogy -Kossuth annyira meg tudta ragadni a magyar népet, az azért volt, mert -anyagi érdekeinél s magyar érzésénél fogva tudta, s ezenfelül személye -elragadó hatalmával, megigézni. De még igy is csoda s érthetetlenség -volna az ő óriás hatalma a magyar nép felett, ha olyasmi is nem volna a -nyitja, amire Kemény Zsigmond mutat rá, mikor a Forradalom Után cimü -fejtegetéseiben azt mondja a dinasztikus köröknek: hát nem látjátok, -hogy a magyar nép alapjában mennyire lojális s mennyire nem forradalmi? -hogy magát a forradalmat is tulajdonképp lojalitással csinálta, -mindenesetre az ő szokott hü engedelmességével, – azelőtt a császárnak -adott pénzt és katonát, mikor az kérte, a forradalomban Kossuthnak adott -pénzt és katonát, mert az kérte?!… Nem szólva arról, hogy magának -Kossuthnak radikálizmusa is inkább közjogi természetü volt, mint -társadalmi vagy gazdasági – hiszen tudjuk, hogy az emigráció alatt -Marxék mily gunyos haraggal támadták: reakciójáért. A hatvanhét után -saját életére ébredt Magyarország vezérlő emberei épp ezért nem is -annyira politikai ellentétben állónak érezték magukat Kossuthtal, mint -erkölcsiben, – nem demokráciáját ellenezték, hanem demagógiájától -tartottak, s a nehezen kialakuló uj rendet s általában a rendet -féltették az ő hatásának anarchiájától. A nép embere ebben is szent -meggyőződéssel s személyes hajlandósággal érzett együtt az uj rend -nemesi s főnemesi pilléreivel: Deákkal s Andrássyval, s a -negyvennyolcasságban, aminő például az alapjában szintén igen jámbor -hajlandóságu Tóth Kálmáné volt, nem a radikálizmust szerette vagy nem -szerette, hanem az anarchiát nézte le. „Deák Ferenc! megélünk mi Kend -nélkül, Kiványjuk a szabadságot Rend nélkül!“ csiklándozza a -demokratákat egy kis verses szösszenésében, a minőkben átfutó -hangulatait szokta volt papirszeletekre ráfelejteni – körülbelül ugy, -mint ahogy az ember gondolkozás vagy beszélgetés közben figurákkal -rajzolta tele az itatópapirost, s ez öntudatlan firkák néha többet -árulnak el igazi belsejéből, mint tudatos gondolatai. Egy helyütt pedig -tudatos haraggal fakadt ki: „A hazáról egy merész szót Én is ejték -hajdanában, mikor ennyit is nehéz vót: Most közömbös lettem s gyáva. -Most!… mikor szabadsajtó van És üvölt a pajkos gyermek (ezek nyilván az -egyetemi ifjak, kik közt akkor kezdődött a kormányellenes tüntetések -divata) S vénasszony az utc’ajtóban Nagy bátran fülébe ordit A -királynak, miniszternek…“ S egy harmadik helyen: „Ti vagytok-é, kik most -szavaztok, Szatócsok és részeg parasztok S megvesztek általa!?…“ Ez, -nyilvánvaló: a konszervativ lojalista világnézete, s Arany Jánosnál -annál tiszteletreméltóbb, mert nem elszakadás a népi gondolkodástól, -vagy megtagadása a népi származásnak, de mert inkább hü tolmácsolása. A -parasztész nyugodt, józan, mérsékelt, igénytelen, konszervativ és -öreges, s amily véletlen, olyan törvényszerünek tetsző, hogy ez a -halhatatlan s a művészet legmagasába emelkedett paraszt sohasem volt -fiatal, – öreg szüléknek volt gyermeke, kit testvérnénjének kellett -szoptatnia, mert anyja már nem birta, s költészete is a harminchoz közel -bugygyant ki belőle, mint meglett emberből, ki már leszámolt az ifjui -bolondságokkal. Arany János éppoly kevéssé radikális, mint ahogy nem az -a paraszt sem, ki ha megszerezte vagy kiküzdték számára a némiképp -emberi megélhetést s a bárminő csekély földszerzés lehetőségét: -erőltetés és komédia nélkül fér meg ugy törekvéseivel, mint -világnézetével egy omgéban a legnagyobb birtokosokkal. - -Ez – legyünk vele tisztában s egyben az egész helyzettel – hazánknak -mezőgazdálkodó természetével függ össze. A föld mindenütt konszervativ, -nálunk is, s költőink a politikában – nem becstelenségből, hanem mert -becsületesek, tehát őszinték – kevés és derék uri emberek, kik -legmesszebb, ha a toryliberalizmusig jutnak el balfelé. Már Gyulai Pál -jól meglátta, hogy a mi forradalmunk inkább politikai természetü volt, -mint szociális, s épp ezért természetes, hogy ő is, meg Arany János is, -meg Jókai Mór is, kik annyira mindenestül résztvettek a forradalomban, -hatvanhét után természetes helyükön érezték magukat nemcsak Deák -mellett, ki legalább igazán tisztán s minden következtetést levonóan -liberális volt, de Tisza Kálmán mellett is, kinek liberalizmusa olyan -volt, mint akinek a fogát huzzák. Ez a kép még sokkal kimondottabb -volna, ha nem bonyolitotta volna, mondom, Ausztria azzal, hogy a -konszervatizmust s a klerikalizmust bolond ésszel a magyar nemzetet -elnyomó s a magyarság egy részének szivéhez nőtt protestantizmust -piszkáló eszközökké prostituálta. Ez bizonyos radikalizmusba -kényszeritette, hajlandósága és természete ellen is, a magyar nemzeti -érzést s a magyar protestantizmust. De még igy is megfigyelni való, hogy -a magyar liberalizmus legtisztább gondolkodójában, Eötvösben, s -legegészebb belpolitikusában, Deák Ferencben, megmaradt a -szocializmustól való ideges félelemben, s legnagyobb magasságában -valójában nem ment tul a lamennaisi s a montalemberti -neo-katholicizmuson, s a radikalizmus csak egy téren tudja lábát -megvetni: az egyházpolitikában, melyben a protestantizmus egy erős -poziciót átadott az államnak, csakhogy a katholikus klerikalizmust -kiszoritsa onnan. - -A népet radikalizmus formájában nálunk egy költő képviselte: Petőfi. Oka -ennek nyilvánvaló: ez a dicső ifju, ha százszor a pusztához nőtt is -hamar lett városi ember, s katonáskodása alatt és Pesten megfürdött a -proletársor minden szennyvizében. Vállalkozók dolgoztatták és -sanyargatták idefenn s otthon apjának-anyjának már nem volt földecskéje, -hogy a fiu hozzájuk visszavágyhatott volna. Azok tönkrementek, ő -küzködött, s debreceni nyomoruságában egészen más szemmel olvashatta a -városi költőket: Bérangert és Heinet, mint annakidején Csokonay Bürgert -és Metastasiót. A párisi csatornákból kicsapott nagy francia forradalom -másképp kaphatta meg a padlásszobák lakóját, mint annakidején vidéki -kuriáján a nemes urat, Berzsenyi Dánielt. Az Apostol valóban lázadó -költemény, melynek hangulatáért nálunk vissza kell menni két -emberöltővel Martinovicsékig s Bacsányiig, kik szintén a Linzből s -Bécsből Budára s Pestre áthatott városiasság enclavéját képviselik a -szántott-vetett magyar föld közepett. Arany János a ragyogó Budapesten s -az Akadémia fényes palotájában (az ő szavai) is megmaradt falusinak, ki -az életet gyalog járja, s ha egy uri lócsiszár beveri sárral: nem pöröl, -hanem félreáll s letörli, s rajongó képzelete egyszerű kunyhót rak ott -keleten, hova fáradt teteme sóvárog. Petőfi, maga sem veszi észre, -Pestre feljöttében elhagyja a parasztot, s akivé itt válik, az már -nemcsak nép, de proletár. A forradalomban is idegenkedett Kossuthtól, – -hiszen valójában ugy is volt, hogy ez a forradalom alig volt forradalom, -sőt, Görgey személyében, már maga az előlegbe adott ellenforradalom -vezette. Petőfi ahhoz huzott, aki igazán forradalmat képviselt, igazán a -forradalmat, a nagy, világkavaró általános, a reakciót minden fészkében -felkereső forradalmat képviselte: Bemhez. S megint és itt is: amily -véletlen, olyan törvényszerü, hogy ez a forradalmi, ez a lázadó, az ő -polgári (a városi népben mindig benneszunnyadó polgári) erkölcsével a -feudálisan s parasztian földmives világban el nem férő költő fiatalon -szólalt meg s került a világ elé, sőt még ifju s fejét a valóság falának -éppen csak hogy nekivert volt, mikor el is kellett költöznie e világból, -mielőtt bele józanodhatott volna. Arany János haláláig – mert e sorokban -ez időkről volt szó – Petőfi körülbelül egyetlen költőnk, kinek -világfelfogása bonyolultabb a felvilágosult patriarkalizmusnál. Nincs -nagy költőnk, kire az irodalmi modernség valahogy mint ősére ne -hivatkozhatnék. De a radikalizmusnak alig van köztük őse. - - - - -Kérdések - -_1917 március 20._ - -Gróf Bethlen István – igen komoly, informált s nem szavajátszó politikus -– nemrég nagy beszédet mondott a képviselőházban, melyből egyebek közt -kiderült, hogy Magyarországon nem is olyan mulatság magyarnak lenni, -mint az ember gondolná. - -E napokban meg Darányi Ignác – miniszterviselt s mindenképp vezető -politikus, ki vezére a gazdáknak s mindenkinél jobban ismeri helyzetüket -s állapotaikat – nagy és bőadatu beszédben bizonyitotta, hogy -Magyarországon nem valami öröm, sőt sokban rövidség és veszteség -gazdának lenni. - -S ha már mindez meglepő volt: az állunk is leesett tegnap délután, -hallván egy fiatal, tán még nem nagytekintélyü, de abban, hogy ő hogy -érzi magát, mindenesetre illetékes uriembertől, hogy Magyarországon -nemcsak hogy nem gyönyörüség, de valósággal ostromlottság s -szorongatottság kereszténynek lenni. - -Ez az, ezek azok, amiket a kivülálló nem hinne, sőt megzavarhatná az -olyat is, ki, ha talán nem is él itthon, de ismeri ötven esztendő óta -egész törvényhozásunkat s politikai történetünket. - -Mert, ugyebár: magyarellenes ez a törvényhozás nem volt. Üldözni a -magyart nem üldözte sem jogaiban, sem nemzeti s állami -birtokállományában. Sőt azt, hogy a nemzet s az állam magyar legyen: -törvényes intézkedésekkel is megtámogatta. S megforditva: 1868 óta alig -hozott törvényt, melyből kiderülne, hogy ez országban más fajok is -élnek, mint magyarok – s ami 1868-ban került volt a törvény papirosára: -e papirosról nem minden porcikájában ment le az életbe. Mit lehet még -tenni, ha ez sem elég? - -A gazdák pedig – elvégre nemcsak a mezőgazdaságnak, de egyenesen a -földbirtokosságnak szolgálatában áll részben külpolitikánk, mindenesetre -egész vám- és kereskedelmi politikánk. Ahhoz képest, ahogy egyenes és -közvetett adóink ötven év óta emelkedtek s ahogy ez uj terhek a hazai -vállakon megoszlanak, szinte nem volna tulzás azt állitani, hogy nálunk -a föld adómentességet élvez. Iparunk s kereskedelmünk – ez nem hiba, ez -mezőgazdasági országban természetes, de viszont való, hogy szintén a -mezőgazdaságot, tehát megint csak a földbirtokot szolgálja. S ha a -pénzgazdálkodó hitelnyujtás nem is sietett kezére járni: vannak külön -pénzintézetek ugy nagy, mint a közép, mint a kisbirtokosság hitelügye -számára, s az Osztrák-Magyar Bank sem érzéktelen a gazdák óhajtásai -iránt. Mindezeken fölül, a főrendek vagyoni cenzusa révén, a földbirtok, -tehát a gazda, dominálóan benne ül a főrendiházban. S mindez nem elég -arra, hogy a gazdának olyan sorsot biztositson, ami méltó hozzá? - -S végre a kereszténység. Mit lehet érte tenni, amit e haza meg ne tenne -s meg ne tett volna? A nem keresztény vallások elismertetése itt csak -legujabb keletü. Ellenben a vallás ügye, tehát főképp a kereszténysége, -szorosan összeköttetett a a népiskolától fel az egyetemig s a -minisztériumig az államéval. A magyar koronázás tulajdonképp katholikus -egyházi szertartás s viszont a tedeumok kormányzati szereplések. Az -egyházak bennülnek, hatalmas képviseletben, a főrendiházban, s -ezenfelül, roppant vagyonuk, kivált földbirtokuk révén, a keresztény -egyházaknak óriási a befolyásuk a társadalomra, a -képviselőválasztásokon, a gazdasági életre, a politikára. A magyar ugyan -a legtürelmesebb ember a világon, de nem kereszténynek lenni bizonyára -nem ajánlás előtte – szivesen és gyakran elnézi, de már ezzel is azt -jelzi, hogy olyasminek nézi, amit el kell nézni. Ha ekkora hatalom, ha -ennyi kiváltság, ha ily sok szeretet, tisztelet és tekintet nem tudja -Magyarországon uralkodóvá tenni a keresztény világnézetet: teremtő -isten, hát akkor mi tudja? - -A kérdést éppen csak hogy felvetem – felelni nem tudok rá. Legalább is -nem pontosan. De hivatkozni tudnék egy magyar történelmi tényre és -jelenségre, melyből nálamnál avatottabb államférfiak talán le tudnák -vonni a szükséges politikát. - -Ez a tény az, hogy Magyarországon betü szerint 1848, a valóság szerint -néhány évvel később óta, de valóban fel vannak szabaditva a jobbágyok. S -a jelenség az, hogy bár ez a nagy reform az akkori gazda-, földbirtokos -és uralkodó társadalomnak sok egyenes kárával s elmosódó hasznával járt, -egyrészt a maga idejében e társadalomnak nagy többsége követelte volt, -másrészt azóta sem akarja visszacsinálni. S mivel a hazafiság s a -felvilágosodottság ugyan sok mindenre képes és kötelez, de -öngyilkosságra bizonyára nem: e jelenség oka alig lehet egyéb, mint hogy -a jobbágyszabaditás végső soron nemcsak az egész országnak használt, de -azoknak a társadalmi rétegeknek is, melyeknek külömben egyenes káruk -volt belőle. - -Hátha most is megpróbálnánk effélét? S ha, miután ötven esztendős védő, -pártfogó, megtámasztó s kiváltságoló törvényhozás még annyit sem tudott -elérni, hogy Magyarországon ma öröm vagy legalább is türhető volna -magyarnak, gazdának és kereszténynek lenni: megpróbálkoznánk a -megforditottjával? Megpróbálkoznánk szigoruan egyenlő mértékkel mérő, -jogokat egyformán osztó, érvényesülést egyenletesen elősegitő, a -magyarságot a müveltségnek, a kereszténységet az igazságnak, a gazda -érdekét a gazdasági egészségnek tényével biztositó, az államot pártok, -osztályok s felekezetek fölé emelő s a népakaratot közakarattá tevő -törvényhozással? - -Ki tudja? - -Hátha ekkor elviselhetőbb lesz Magyarországon magyarnak, gazdának és -kereszténynek lenni? - - - - -Doctrinairek - -_1917 julius 10._ - -Mondják, hogy az indiánusok már háromszáz esztendővel ezelőtt -füzfavessző kifőzött levével borogatták sebeiket. Ez mindenesetre -geniális megsejtése a szalicilnak. De azért, ha megsebesülök, jobb -szeretem, ha Verebély, vagy Hűttl Hümér borogat, mint egy háromszáz -esztendő előtti indiánus. - -Hogy mire mondom ezt? Gondolhatják: politikára. Arra, amivel nálunk a -szokványpolitikusok szokták lesommázni azokat, akiknek nincsen sem -hivataluk, sem mandátumuk, sem atyafiságuk, de tanultak, gondolkoztak és -elmélkedtek. Hogy ezek nagyon derék, de nagyon elméleti ábrándozók, mig -ők: ők az élet, a gyakorlat emberei. Ez az, amiben nem vagyok biztos. -Abban, hogy amiért valaki a maga számára élelmes, felebarátjai számára -is az élet embere. S abban, hogy amért valaki világéletében nem tünődött -semmin, nem tanult semmit, s nem lát tul az orrán: már ezzel a gyakorlat -embere. - -Igaz: a szobatudós tévedhet. Csakhogy akkor nem tudós. Ha, mikor az élet -egy területéről elmélkedik, nem méri fel, nem gyüjti össze s nem veszi -számba e terület adatait, akkor nem elméleti ábrándozó, hanem felületes -kontár. Az megtörténhetik a tudóssal, hogy elmerül gondolataiba s -elhagyja valahol az esernyőjét, mig a gyakorlat embere a másét is -elviszi. De ha valaki, például, esernyőtudós, és nem tud olyan esernyőt -csinálni, ami felfogja az esőt, akkor nem tudós, hanem svindler. - -Elvégre min épül a tudomány? Elvégre honnan vétetnek az elméletek? Nem a -gyakorlat tapasztalatain-e? Nem a valóság felméréseiből-e? Nem a -tüneményei közt való tájékozódáson, nem ezeknek összehasonlitásából? -Kanásznak igen jó lehet a kanász, ki már kora ifjuságában disznót -makkoltatott, de külömben nem ért sem anatómiához, sem vámpolitikához. -Ám hogy, mondjuk: állategészségügyi főfelügyelőnek mért volna inkább -való, mint aki megjárta a gazdasági főiskolákat, s ismer minden állatot -kivül-belül, s ismeri s egymáshoz mérte minden világrészek tenyésztési -és gazdasági állapotait, szokásait és haladottságát, azt nem tudom -megérteni. A cigánymuzsika szép muzsika, de Nikisch vagy Mahler mégis -csak különb operaigazgató volt, mint volna Banda Marci. Nem tudom hát -átlátni, hogy főszolgabiróság, sőt még főispánság is politikai vezetésre -mért kvalifikátum inkább, mint a politikához való tudományos hozzáértés. - -A valóság az, hogy az ugynevezett gyakorlati emberek beválnak vagy -legalább is nagyobb bajt nem szereznek rendes időben, mikor valamely -nagy fordulat hullámait kell elültetni s hirtelen lett változások -gyümölcseit kell kivárni. Ügyességükkel, jó szemükkel, szokásra járó -kezükkel jól eligazgathatják a nem bonyodalmas dolgokat. Ellenben: éppen -vezetésre nem valók. Mert gyakorlottságuk a multra vonatkozik. Mert -megszokásuk eltompitja fülüket a füvek növése iránt. Mert az ujat zavaró -körülmények érzik, s tolakodó hetvenkedésnek, ha a holnap különbözni -akar a tegnaptól. A gyakorlat embere reformot éppugy nem követel s nem -készithet elő és nem vezethet, mint ahogy a vén kocsis nem kivánkozik -automobil után s nem is tudja megszokni a soffőrséget. Az automobilt s a -repülőgépet nem a kocsisok találták ki, hanem a tudósok. Soffőrök és -pilóták csak akkor ültek rá, mikor már megvolt. A gyakorlati kocsis, ha -a hajtás nem megy előre, keresi a hibát a kocsiban, keresi a lóban, -keresi, sürü emlegetésükkel még a mennybéli hatalmakban is. Csak kettő -nem jut eszébe. Hogy lehet, hogy ő nem való a bakra. Vagy, hogy hogy -egyik napról a másikra a föld hátastul megváltozhatott. - -Elméleti ábrándozók… doctrinairek… furcsa, ezt a szót mintha már -hallottuk volna. Hogyne, hogyne – sőt éppen itt Magyarországon. S nem is -érdektelen időkben: most hatvan, hetven, nyolcvan év elött. Akkor, a -mult század negyvenes éveiben, élt Magyarországon egy pár különös életü -fiatalember, ki ahelyett, hogy a gyakorlatban gyakorolta volna magát: -angol, német és francia könyveket bujt. S kik, mig az élet emberei az -életnek éltek, tanulmányok, sőt ujságcikkek irásával vesztegették a -drága időt, sőt azt a már akkor is antizsurnalisztikus különcséget is -elkövették, hogy napilapba irtak tanulmányokat, s vezércikkek helyében -folytatásos szakértekezéseket. S a legelvontabb s legidegenebb -dolgokról. Például: az állam fogalmáról s rendeltetéséről. Például: a -polgár szabadságáról s jogairól. Például: a központi igazgatás -szükségéről s a városoknak, (az idegennyelvü és származásu magyar -városoknak!) nemzeti hivatásáról. Semmi érzékük nem volt a legszentebb -hagyományok iránt, s egyikük nem átallott paskvillszerű regényt irni a -legbeváltabb nemzeti védőbástyáról, a vármegyéről. Azt lehet mondani, -hogy, egyfelől, hiján voltak minden történelmi és faji érzéknek, s hogy, -másfelől, hiján voltak minden élelmességnek és gyakorlatiságnak. Ezek a -fiatal emberek vagy férfiak, akiket a gyakorlat akkori emberei ugy -jobbról, mint balról, ugy fent, mint lent, felhőbenjáró álmodozóknak s -nemzetietlen doctrinaireknek tartottak, nevük szerint Báró Eötvös -József, Báró Kemény Zsigmond, Pulszky Ferenc, Szalay László és Csengery -Antal voltak. Ezek a doctrinairek voltak azok, kik Petőfivel, a -költővel, együtt érezték meg, micsoda láva forrong s van kitörőben a -békés magyar föld alatt. Ezek a doctrinairek voltak azok, kik az -összeomló helyébe egy uj Magyarország gondolatait rakták le alapnak. -Ezek az alapok voltak azok, miken a forradalomban összeomlott -Magyarország huszéves élőhalál után diadalmasan épült ujra. Ezek az -akkori doctrinairek azok, akikből s elméleti ábrándjaikból él -hatvan-hetven esztendő óta az ország gyakorlata. S ha ez az ország ma is -megvan, s van életképessége, hogy mostani élete beborulván, uj életnek -derüljön: azt a doctrinaireknek köszönheti. - - - - -Nemzetiségi álom - -_1917 október 3._ - -Az éjszaka azt álmodtam, hogy oláh vagyok. - -Ugy volt, hogy este egy kicsit fel is öntöttem, meg aztán az esti lapok -elolvasása közben aludtam el s azok tele voltak: egyik hasábjukon a -kolozsvári választójogi gyüléssel, hol kimondták, hogy a választójog nem -nemzeti veszedelem, másik hasábjukon az Erdélyi Szövetség gyülésével, -hol kimondták, hogy arra való az állam, hogy a választójog ne legyen -nemzeti veszedelem. Mondom: elaludtam s azt álmodtam, hogy oláh ember -vagyok, erdélyi oláh ember, tagja a nemzetnek, mely veszedelemben forog, -tagja az államnak is, melynek a nemzetet e veszedelemtől meg kell -mentenie. - -Igen különös volt, mondhatom. Ébren az ember megszokja azt, ami van, s -nem csudálkozik rajta. Álmában azonban mintha álmából keltenék fel, -olyan csodálkozva néz körül. Olvastam egyszer az ötletet, hogy igy is -van – a világot s az életet csak álmodjuk, az alvás olyasmi, mint a -hajnali álom, kezdete az ébredésnek, s a halál a teljes ébredés. Van-e -valaki, aki azt kivánja, hogy szülőhazája ilyenfajta ébredés után lássa -meg igazában, hogy mi a nemzetiségi politika? - -Egy keveset álmomban megláttam belőle. Azt álmodtam, hogy visszatérjek -rá, hogy erdélyi oláh ember vagyok, s olvasom az estilapokban a nagy -beszédeket, mik mind énrólam szólnak. A betük megelevenedtek s helyükbe -emberek és szájak termettek elő. Az emberek öklüket emelték rám, a -szájak itéletet mondtak. Az egyik azt mondta, hogy veszedelemnek -veszedelem volnék ugyan, de hála istennek, se nem osztok, se nem -szorzok. A másik azt mondta, hogy ilyen jól ugyan nincs, de lehet tenni -róla, hogy ne árthassak. Némi földet kell csak hóditani hátam mögé, s -ezt megrakni őrökkel, hogy ügyeljenek rám. Azonfölül az iskolákat is ugy -kell megcsinálni, hogy ott is énrám ügyelhessenek. Nem szólva róla, hogy -az igazgatás, amit én fizetek, de a kormány is, amit én is fizetek: mind -arra való, hogy énrám ügyeljen. Tulajdon hazámban. A tulajdon nemzetem. -A tulajdon államom. Ezen a földön, hol, mint délelőtt felém dalolták, s -ahogy a nagy nemzeti költő, az én nemzeti költőm is, dalolta: élnem, -halnom kell, mert a nagy világon e kivül nincsen számomra hely… -Mellesleg: a nemzetközi szocialista elvtárs is ugyanezt magyarázta: hogy -ugyan mit félnek tőlem – hiszen sokkal tudatlanabb és szegényebb vagyok, -semhogy árthatnék. Ugylátszik: ha énrólam van szó, a Marseilaise, sőt az -Internationale sem más, egy cseppet sem, mint a Szózat. - -Az álom hamar asszociál, s Rouget de Lisleről s Vörösmartyról eszembe -jutott Petőfi s a szörnyü szó, mit a magyar ifjakról irt: Ti fekélyek a -hazának testén!… A végén azt éreztem, hogy az vagyok én. -Kétmillomodmagammal: fekély a haza testén. Felemelő érzés nem volt. S -forró szerelmet sem keltett bennem a haza, a nemzet az állam iránt, -melynek tagja vagyok. - -… Az álom nemcsak hamar asszociál, de furcsán is. Kolozsvárról hirtelen -egy másik ódon városban találtam magamat, kápláros kisvárosban, mely -idegen volt előttem, de mégis odavaló voltam. Az idő is idegen volt, de -azt éreztem, hogy ebben élek. A tizennyolcadik század volt, s nem oláh -ember voltam már, hanem porosz alattvaló, s kisfiu voltam, kis berlini -utcagyerek, s az utca is, hol a többi kisfiuval gomboztam, az akkori -Berlin volt. S éppen rémült szaladásnak kerekedtem, mert az egyik fiu -hirtelen elkiáltotta volt magát: jön az öreg! S jött is: Frigyes Vilmos -király volt, egy nagy darab csizmás, parókás ember, s furkósbotnak -beillő sétabotját emelgetve, döngő léptekkel szaladt utánunk. Egyönket -el is érte, fültövön csipte s furkósbotjával keservesen elhusángolta. A -kölyök visitott, az öreg pedig magából kikelve orditozott: mit szaladtok -előlem, – szeressetek, a teremtésteket! - - - - -Tristia - -_1921 november 15._ - -Az itt következő panaszt eredetileg németül irtam, valamely -cseh-szlovákországbeli német lapnak szánva, minek utána volt olvasóim -egy része most ezeknek lett közönsége. - -Aki e sorokat irja: az utóbbi harminc esztendőben szorgalmas munkása -volt a magyar irodalomnak, de amit irni kiván, nem igyekszik irredentás -hatásra. Csak számot akar adni, minden következtetés nélkül: az uj -cseh-szlovák köztársaság irástudói előtt az olyan iró lélekállapotáról, -kinek érzése egy dolgos férfiéleten át Ó-Magyarország épségében mint -valamely természeti adottságban gyökeredzett, s ki most -természetellenesnek érzi, ha kerités mögül és rácson át kell voltaképeni -olvasóihoz áttekintgetnie. - -Ez a különös a mai magyar tollforgató helyzetében, ki nem mától fogva -az. A részek, mik a vesztett háboru után Magyarország testéről -levétettek s a szomszédországokhoz függeszttettek, legfőbb tanyái voltak -az addigi magyar müveltségnek. Kivált az irodalminak. Budapest, a -nagyváros, nekilenditette ugyan a modernséget, ám ez uj irodalom igazi -közönsége a vidéki városok voltak. A kiváltságosokat, kik lakósai -lehetnek, a nagyváros mindenfajta benyomással izgatja, s nem szorulnak -csakis az olvasásra, sőt alig érnek rá. S arra sem szorul a nagyvárosi -ember, hogy mintegy megnyugtassa önérzetét – városainak szinvonalában -meg van a kezessége az övének is. A vidéki müvelt ember inkább fél, hogy -el talál maradni a világ mögött, s mentül árvábban teng a magának élő -kispolgárság közt, annál jobban rá van utalva – hogy a világkulturával -való összefüggést el ne veszitse – az olvasásra. A kisvárosi ember -számára a betü pótolja a nagyvárost, s a költőkkel s publicistákkal való -közönségi társalkodás a szalónt. Innen a hálás kiváncsiság, amivel -például vidéki felolvasáson fogadják az irót, ki otthon az ő -nagyvárosában az utcán tán fel sem tünik s észrevétlen élhet kávéházban -s szerkesztőségben. A snob is, de az is, ki becsületesen eped magasabb -után, éppen e magasabbnak kisugárzását sütteti belőle magára. - -Olyan birodalmakra, melyek több hajdani országból álltak össze s igy -több a nagyvárosuk, mindez talán kevésbbé áll, mint olyan centralizált -országra, aminő Ó-Magyarország volt, hol ugy a politika, mint a gazdaság -száz éven át a közép, a főváros felé hajtotta mind a nedveket. A maguk -is fejlődő vidéki városok a fenségesen fellendült Budapesthez képest -egyrészt ugy is álltak, mint ahogy a francia vidéki város vonul meg egy -Páris árnyékában. Másfelől azonban nem egy olyan vidéki városunk volt, -mely e mai fejlettségében mindössze nyolcvan éves Budapesttel szemben -régibb kulturkezdetek, visszanyulóbb hagyományok, gyökeresebb müveltség -jogcimére hivatkozhatott. Budapest bizonyára egyike a világ -legintelligensebb városainak, de nem ugy a legintellektuálisabb, mint -ahogy Páris teszi, ősidők óta, első sorban a francia közönséget, a -francia olvasót. Az ujabb s az ujra értékelt régi magyar irodalom igazi, -mert ájtatos, mert olvasásra utaltabb olvasója a vidék volt, a városok s -a városkák, melyeknek maguknak is megvoltak kisebb vagy nagyobb -ujságjaik, komolyabb vagy játékosabb irodalmi társaságaik, orvosaik, -ügyvédeik, biráik s kereskedőik, kiknek – nem is olyan rég volt – -ellátottságukból, olyikuknál jómódjukból lelkiekre is jutott. Ami lelki -szomjuságot a kereskedelemmel, iparral és pénzzel való foglalkozás -nevel: Ó-Magyarország vidéki városaiban égett – ezek tették a magyar iró -igazi közönségét, s ezeknek érzi most hiját. - -Mert Ó-Magyarország városai a felvidéken találtattak, a földrajzian -végzetes félkörben, ahogy a hegyek a magyar alföldet bekoszoruzták. S -épp e koszorut veszitette el, s országa a sikságra, népe a parasztira -csökkent össze. Hatvannál több került Ó-Magyarországbeli jelentékenyebb -város idegen fennhatóság alá, s bennük a magyar irónak tulajdonképpeni -olvasói. Egy régi magyar versben a hőse szétnéz: „Szertenézett s nem -lelé Honját a hazában.“ A mai magyarországi költő is igy él. A paraszti -nép, mely Uj-Magyarországnak java lakosságát teszi, legalább egyelőre, -mig az elhanyagoltság félálmát ki nem dörgölte szeméből, aligha találja -meg ugy, mint az ipari munkásság megtalálta volt, ahhoz a -tulfinomultsághoz való közét, mely az utóbbi évtizedek magyar irodalmát -oly becsessé tette. Maguk a költők is, ha személyük végső szálaival még -ugy a talajban gyökeredzenek is: a fejlettség lombsudaráról aligha -találnak már le a paraszti gondolkodás szükebb földszintjére. Ha a -magyar iró, a magyar nyelv különösségeinél fogva, még ugy csakis olyan -olvasóra számithat, kinek e nyelv félig-meddig anyanyelve: -intellektuálitásában szinte közelebb áll az idegen intellektuálishoz, -mint paraszti atyjafiához. S annál forróbban vágyódik azok után az uj -országokban élő atyjafiai után, kik lelkiekben is egy atyának fiai -ővele, s együtt teszik a költő s az olvasó atyafiságát. Ezekből -elszakitva tönkremegy, mint a tintahal, ki körül az apály elszitta a -vizet. - -S volnának bár a politikai állapotok egyenletesebbek, s a magyarországi -iró s az ő volt közönsége közt a közlekedő lehetőségek szabadabbak, mint -aminőek ma még: ez az uj helyzet még igy is szokatlan volna számára. A -csehnémet iró régtől fogva megszokta, hogy irásközben gyepün tulra -nézzen, más országbeli atyafiságához. Elméletben még világpolgárnak is -el lehet képzelni valamely világnyelvü költőt, ki, tollal a kezében, az -egész földtekére gondol. Ám igy, egyik szemével a világpiacon, nálunk -eddig csak a budapesti szindarab-export dolgozott, különben a magyar -költészet magában termékenyült a költő szülőföldjén, melyen kivül csak -Bukovinában akadt két-három falu s Amerikában tetemesebb -kivándorló-gyarmat, ki magyarul tudott, de csak ujabban számit a magyar -könyv számára. Igy szokta meg a magyar iró, jobban, mint más, hogy -olvasóját szóból értesse, bonyolultabb dolgokat is csak futtában -ujjheggyel érintsen, mint a pap, ki ugy ismeri hivőjét, hogy önkéntelen -tudja, melyik egy szóval lehet megmozgatni egész lelki tartományait. A -magyar iró megszokta, hogy tekintetek nélkül irjon, – olyan élesen, vagy -olyan gyengéden, mint ahogy otthon szokás, idegen fülekre, jogokra, -igényekre nem gondolva. Szabadkőmivesi meghittség a földivel szemben, -nemtörődés másokkal: ebben a hagyományban nevekedett a magyar iró. - -Magyarország feloszlatása ez adottságokat egy csapásra megváltoztatta. -Amig az uj birodalmak s Uj-Magyarország közt a békeállapot végkép helyre -nem áll, a magyarországi iró egyáltalában el van szakitva megszokott -olvasóitól, – mikor szive csordultig tele van, nincs ki előtt kiöntenie, -s lelke kiszárad, mint a kinálat, kereslet hián. De ha majd jobb is lesz -közlekedésben és igazgatásban, s az uj birodalmak uj alattvalóikkal s a -határokon átszóló idegenekkel szemben maguk lesznek a türelem s a -megértés: már a türelem ténye is kötöttség, s bilincs, amibe nem vernek, -gondolást jelent e bilincsre, tehát tekintetet, tehát megriadtságot. Ma -olyan a magyarországi iró sorsa, mint a férjé, kitől elvették a -feleségét, s ő kinn a gyaloguton, az asszony benn a rács mögött ha -válthatnak egymással egy pillantást. Idővel e szigoruság nyilván -enyhülni fog. De még akkor is ugy lesz majd a magyarországi iró az ő -idegen országbeli atyafiságánál, mint akinek el kellett adnia a -birtokát, s most az uj gazda meghija a kastélyba. A ház uj ura lehet -tökéletes uri ember, és lehet meghatóan rajta, hogy a vendég az ő -szokott szobáiba kerüljön, s szokott emberei törődjenek szokott -szokásaival – de vendégnek lenni valahol, hol máskor otthon voltak, már -magában leveri az embert, s fojtogatja nyeldeklőjét, a gazdának tán még -jobban, mint a vendégnek… - -Mindez, mégegyszer mondom, nem kiván lenni sem rekriminálás, sem -captatio benevolentiae – a magyar iró természetesnek véli, hogy a -szomszéd országokban nemsokára oly teljes lesz a lelki s a közeledő -szabadság, hogy semmit sem kell megadni, mert már meg is van. Ám még ily -feltétlen szabadság közepett is a változás ránehezedik majd lelkére. -Mert e szabadság közepett és éppen következtében, maguk az elszakadt -atyafiak is megváltoznak majd, – uj környezet és uj viszonyok halk -állandósággal halkan átformálják őket, – a további magyar fejlődés más -rythmusban s s más interferenciákban folytatódik határokon innen és tul, -– régi törekvések elhalaványodnak, uj hagyományok alakulnak, megmásul a -rezonancia s felüti fejét a diskrepancia… elidegenedés ereszkedik a -lelkekre, s lefogja a közlékenységet… A magyar költő mint politikus a -magyar épség ügyével ugy állhat szemben, ahogy az ész parancsolja, s -szivében is leszámolhat a valósággal, ahogy tud: maga a magyar irodalom, -mely az utóbbi évtizedekben ugy egeknek lendült, sulyosan megérzi majd -Magyarország sorsát. - - - - -Lábjegyzetek. - -[Footnote 1: Tudniillik: épp a Kraus akkori budapesti felolvasása -napjaiban a magyar sajtó ellenséges törvényhozással szemben állt -védekezésben. - -Szerző jegyzete.] - - - - -TARTALOM - - Előszó 5 - De senectute 7 - Duperdussin 13 - Még egyszer Duperdussin 22 - Az őrült tanitó 28 - A piros pizsama 34 - Nők és jogok 39 - Szerelmes rajzok 46 - A millenniumi emlék 52 - Stílus 59 - Filmek 64 - Levelek 70 - Karl Kraus 75 - Anatole France 81 - Az utolsó király 86 - Üvegház 91 - Görgey 96 - Arany 101 - Arany s a politika 109 - Kérdések 115 - Doctrinairek 118 - Nemzetiségi álom 121 - Tristia 123 - - -[Transcriber's Note: - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -25 |legmeggyőzőbbben |legmeggyőzőbben - -26 |varrróleányt |varróleányt - -60 |királvsirokról |királysirokról - -92 |le egymásssl |le egymással - -94 |engedhet:ük, hogy Nagy-Szerbia |engedhetjük, hogy Nagy-Szerbia - -99 |érzi, hngy |érzi, hogy - -111 |Kemény Zzigmondok |Kemény Zsigmondok] - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK OLVASÁS KÖZBEN (UJ FOLYAM) *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. diff --git a/old/65905-0.zip b/old/65905-0.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index 322aec1..0000000 --- a/old/65905-0.zip +++ /dev/null diff --git a/old/65905-h.zip b/old/65905-h.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index 7fa1ce9..0000000 --- a/old/65905-h.zip +++ /dev/null diff --git a/old/65905-h/65905-h.htm b/old/65905-h/65905-h.htm deleted file mode 100644 index 04deada..0000000 --- a/old/65905-h/65905-h.htm +++ /dev/null @@ -1,5179 +0,0 @@ -<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" - "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> -<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> -<head> -<meta name="generator" content= -"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" /> -<meta http-equiv="Content-Type" content= -"text/html; charset=utf-8" /> -<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> -<title>The Project Gutenberg eBook of Olvasás közben (Uj folyam) by -Ignotus</title> - -<style type="text/css"> -/*<![CDATA[*/ -body { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; -} - -h1,h2 { - text-align: center; - clear: both; - line-height: 200%; -} - -h2 { - margin-top: 2em; -} - -p { - margin-top: 0.75em; - margin-bottom: 0.75em; -} - -body > p { - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -hr { - width: 33%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 2em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - clear: both; -} - -hr.chap {width: 65%} - -table { - margin-left: auto; - margin-right: auto; -} - -td { - padding-left: 1em; - padding-right: 1em; -} - -.pagenum { - position: absolute; - right: 2%; - color: gray; - font-size: smaller; - text-align: right; - text-indent:0; -} - -.tdr {text-align: right;} - -.blockquot { - margin-left: 10%; - margin-right: 0%; - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -.center { - text-align: center; - text-indent: 0; -} - -.summary { - font-size: 90%; -} - -.right { - text-align: right; - margin-right: 1.5em; -} - -em.gesperrt { - font-style: normal; - letter-spacing: 0.2em; - padding-left: 0.2em; -} - -.caption {font-weight: bold;} - -.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} - -.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} - -.footnotes { - border: dashed 1px; -} - -.footnote { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; - font-size: 0.9em; - text-align: justify; -} - -.footnote .label { - position: absolute; - right: 84%; - text-align: right; -} - -.fnanchor { - vertical-align: super; - font-size: .8em; - text-decoration: none; -} - -.transnote { - background-color: #E6E6FA; - color: black; - padding: 0.5em; - font-family: sans-serif, serif; - font-size: 0.9em; -} - -.transnote p { - text-align: center; - text-indent: 1.5em; -} - -ul.TOC { - list-style-type: none; - padding-left: 10%; - text-indent: -5%; - width: 70%; - text-align: justify; -} - -ul.TOC li { - margin-top: 0.25em; -} - -span.ralign { - position: absolute; - text-align: right; - right: 15%; - top: auto; -} -/*]]>*/ -</style> -</head> -<body> - -<div style='text-align:center; font-size:1.2em; font-weight:bold'>The Project Gutenberg eBook of Olvasás közben (Uj folyam), by Ignotus</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online -at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you -are not located in the United States, you will have to check the laws of the -country where you are located before using this eBook. -</div> - -<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Title: Olvasás közben (Uj folyam)</p> -<p style='display:block; margin-top:0; margin-bottom:1em; margin-left:2em; text-indent:0;'>Ujságcikkek 1913 és 1921 közzül</p> - -<div style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:1em; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Author: Ignotus</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'>Release Date: July 23, 2021 [eBook #65905]</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'>Language: Hungarian</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'>Character set encoding: UTF-8</div> - -<div style='display:block; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Produced by: Albert László from page images generously made available by the HathiTrust Digital Library</div> - -<div style='margin-top:2em; margin-bottom:4em'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK OLVASÁS KÖZBEN (UJ FOLYAM) ***</div> -<div class="transnote"> -<p class="center"><span class="caption">Megjegyzés:</span></p> -<p>A tartalomjegyzék a <a href="#Page_127">127</a>. oldalon -található.</p> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p class="center"><span class="caption-150">IGNOTUS</span></p> -<h1>OLVASÁS KÖZBEN</h1> -<p class="center"><span class="caption-large">(UJ -FOLYAM)</span></p> -<p class="center"><span class="caption">UJSÁGCIKKEK 1913 ÉS 1921 -KÖZZÜL</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">VERLAG JULIUS -FISCHER</span></p> -<p class="center"><span class="caption">WIEN, 1922</span></p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_4" id= -"Page_4">-4-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_5" id="Page_5"><br /> --5-</a></span></p> -<h2>ELŐSZÓ</h2> -<p>Ezt a könyvemet nem bocsájtom, mint majd mint a többit, -mentegetőzve útnak, amért csak ujságcikkek gyüjteménye.</p> -<p>Holott ez irások 1913. és 1921. közzül valók – s hol még a remek -is, mely ez évekhez képest el ne törpülne! De talán ez teszi: e -cikkek ártatlan aznapisága; a visszanéző prófécia számára annál -megdöbbentőbb meglátni bennük a mát, mely tegnapjukban ott -lappangott.</p> -<p>Számomra, teszem, minden kékkönyvnél s még feltárulható -levéltárnál többet mond a világháború oka s el-, vagy el nem -kerülhető volta felől a következőkben olvasható <em class= -"gesperrt">Üvegház</em> cimű vezércikknek <em class= -"gesperrt">ténye</em>, amely cikk 1914. junius 26-án jelent meg, -25-én iródott, vagyis napokkal Ferenc Ferdinánd főherceg megöletése -<em class="gesperrt">előtt</em>: s nemcsak a világháborút jósolja -meg, legalább is annak keleti felét, de ebben az osztrák-magyar -monarhia végzetét is. S nem győzöm most kutatni magamat: mi -vihetett volt rá 1914. elején, hogy Ferenc József figuráját mint -<em class="gesperrt">az utolsó királyét</em> rajzoljam meg, hogy -Görgey halála kapcsán a forradalmak mivoltát, az -Arany-centennáriumkor a paraszti lélektant, az egyensulyozottnak -tetszett magyar társadalom közepett az úriság, a kereszténység s a -konszervatizmus dolgát fontossággal feszegessem, s hogy a magyar -nemzetiségi politika veszedelmének ujra meg ujra való s mind -könyörgőbb felhánytorgatásával olyan tolakodásba essem, aminő -különben nem természetem? S szóljanak bármiről a szándékosan -találomra összeszedett cikkek: szóljanak szinházról, épitészetről, -szerelemről, társadalmi bajokról és érzésekről: mind oly -aránytalanul nyugtalanok, mint a kutya földrengés előtt. Azt kezdem -érezni, hogy öntudatlan kasszandrasággal sokat, mit ma kéne -megirnom, megirtam akkor.</p> -<p>S ez jó, különben kétségbe kellene esnem, hogy jelet sem tudtam -adni magamról. Mert most, hogy hosszu szünet <span class= -"pagenum"><a name="Page_6" id="Page_6">-6-</a></span> után -felpróbálom venni a tollat, ereje még mindig alig futja, szinte ez -előszóra sem. A mai nemzedék mind olyan, mint az egyszeri ember, ki -egy éjszaka megőszült, s az reggeltől fogva öregnek látta az addig -fiatal világot. Hozzá a magyar, minden rendbeli és származásu, mind -csupa Márius, ki tanácstalanul ül nem is Karthágónak, hanem -Romájának romjain. S én mindezeken fölül tulajdonképp ez -esztendőkben tudtam meg, hogy mi az élet, s lelkem annyira -megtanult nyelni, hogy az organizmus tulzott okosságával, azt -hiszi: egyáltalában semmit nem kiadnia magából. Temető vagyok -kisértetek nélkül. S ez a legkisértetiesebb.</p> -<p>Kérem olvasóimat, az annyiféle szétszórtakat, jussak én eszükbe -e lapokról, mikben több van az időkből, mint belőlem. S törődjenek -velem, az iróval, többet, mint én tudok magammal.</p> -<p>Berlin, 1921 december végén.</p> -<p class="right">IGNOTUS.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_7" id= -"Page_7">-7-</a></span></p> -<h2>De senectute</h2> -<p class="right"><i>1913 október 4.</i></p> -<p>Olvastam Ciceronak <em class="gesperrt">De senectute</em> irott -értekezését. Olvastam a nagy Jakob vagy Wilhelm Grimmnek is az -öregségről szóló elmélkedését. Olvastam egy harmadik nagy embernek -ugyane tárgyról merengő mélázását, melyek egy Reclam-füzetben az -előbbiekkel egybe vannak nyomtatva. Mindhárman megegyeznek abban, -hogy az öregség igen szép dolog, s megvannak a maga külön -gyönyörüségei. Hogy mennyivel bölcsebb az öreg ember, s mennyivel -kevesebb baja van indulatokkal. Mily boldogitó a szemlélődés, s -mily édes az érdekeletlenség. Ez mind igaz is, s értem, ha az öreg -emberek csak szépet és jót tudnak mondani az öregségről. Mint ahogy -azt is értem, ha a zsidók büszkék rá, hogy zsidók. Igazuk van, – -annál is inkább, mert ha történetesen mégsem találnának rá büszkék -lenni, az se változtatna semmin.</p> -<p>Valójában az öregség olyasmi, amiben legjobb esetben -megnyugodhatik az ember, ami felől, legeslegjobb esetben, -megcsalhatja magát. Ez kizárja, hogy olyasmi lehetne, ami jó, -olyasmi lehetne, ami megfelelne az embernek. Egyáltalában nem -természetes, hogy az ember megöregedjék. Nem igaz, hogy az ember -belefáradna az életbe, ha sokáig tartana. Az életerős ember -semmiképp sem fárad bele az életbe s nem kell neki az öregség, hogy -kipihenje magát. Ha fáradt, ha pihenhetnék, az már attól van, -<em class="gesperrt">hogy</em> megöregedett, – s ezen se nem javit, -se nem enyhit, ha még jobban megöregszik. Már a halál is -lealacsonyitóan ordenáré dolog. De legalább nem vagyok ott, mikor -megtörténik velem, vagy éppen csak legkezdeténél. Ellenben az -öregség minden rugdostatását végig kell viselnem. Anélkül, hogy -bármi kárpótlásom volna érte. Büntetés, mely rámszakad, anélkül, -hogy vétkeztem volna. Alávaló justizmord.</p> -<p>… Kedves képem, sokfelé alkalmazhattam már, Károly angol király, -a finom kis gavallér, kit egy nagy teremben körülállnak vargák, -szatócsok, mind a polgári birák és összeesküvők, s keztyühuzás -közben egyik keztyüjét leejti, s értetlenül <span class= -"pagenum"><a name="Page_8" id="Page_8">-8-</a></span> néz körül, -mikor senkisem hajol le, hogy felvegye. Jól értsük meg: nyilván nem -is tudja, hogy elejtette, hogy mások szokták felvenni, hogy most -senki nem veszi föl, – csak valami hiányzik neki, tudatlanul s -magának számot sem adva… s épp ez ártatlanságában néz körül -értetlenül. Sok finom és előkelő ember arcán láttam már ezt az -ártatlanságot, amikor kezdett öregedni s nem is gondolt rá. Nem -adnak maguknak számot, hogy mi történt velük, mi van, ami nem volt, -mi nincs, ami megvolt – csak valami nem <em class= -"gesperrt">klappol</em>, maguk sem tudják, mi. Ez az öregség, amit -az élet elébb érez meg, mint maga az ember. Mint ahogy a ló elébb -érzi meg, ha a lovas térde megereszkedett, mint maga a lovas. A -lovon veszi észre, magától nem jönne rá. S ez az egészben a -legmegalázóbb.</p> -<p>Mindazonáltal a lónak van igaza, ha megereszkedett inaknak nem -engedelmeskedik. Nem lovagias tőle, de a ló nem is arra való, hogy -lovagias legyen. Az élet az alkalmasság intézménye, s lényegébe -tartozik, hogy levesse magáról az alkalmatlant. Ez nagy -igazságtalanság, de semmivel sem nagyobb, mint az, hogy -egyáltalában van alkalmasság s nemalkalmasság. Igazságot és -könyörületet az ember vitt bele az életbe, mint ahogy a nehézségnek -s a levegő rugalmasságának kombinálásával megcsinálta a -repülőgépet, mely fölfelé esik. De a végletekig nem kombinálhat s -nem mesterkedhetik, s a maga életéből nem oldhatja ki végképp azt -az általános életbeli törvényt, hogy csak az alkalmas, ami -alkalmas. Az öregség tisztelete kegyes csalás, melyet az öregek -fájdalmas megalázottsága kikönyörgött magának, s az emberek irgalma -megadatott nekik. Mindig baj volt ezzel, s a Lear király tragédiája -örök és állandó emberi tragédia, a tragikumnak abban az egyedül -helyes értelmében, hogy tragikum az, amiről senkisem tehet, – s -nemcsak szegény Learnek van igaza, de a gőgös Gonerilnak is. De -valahogy ment az öregség iránt való e tekintet, mig az öregség, a -több tapasztalat jogcimére hivatkozhatott. Amig nem voltak könyvek, -az öregek voltak azok, kiktől a fiatalabbak megtudhatták, amit az -emberiség addig megtanult. S amig a fejlődés lassu menetű volt, -hogy az unoka egy civilizáción belül élt a nagyapával, addig az -unoka számára értékesek lehettek a nagyapa tapasztalatai. De most -oly száguldó s mind száguldóbb a fejlődés, hogy két emberöltő közt -világtörténelmi korszakok szakadéka tátong. Az <span class= -"pagenum"><a name="Page_9" id="Page_9">-9-</a></span> unoka ugy nem -tanulhat ma a nagyapától, mint az ujkori ember a középkoritól. Vagy -mint a pilóta a vonatvezetőtől. Ég és föld köztük a különbség, s az -égben nem érnek semmit a földi tapasztalatok.</p> -<p>Hamis érzelgősség hát, melynek, minthogy a természetet végképp -megcsalni nem lehet, végső soron megint csak az öregek adják meg az -árát, a sopánkodás, melylyel a törvényes korhatár alá került -közférfiak eltávozását kisérni szokás. A törvénybe irt parancs, -mely például hetvenedik évén tul nyugdijba küldi a tanárt vagy -birót, teljesen jogos s valójában még irgalmas intézkedés is. -Tisztessége abban áll, hogy törvénybe van irva s nem tür kivételt, -tehát senki külön nem veheti magára – mert csak igy volna -kegyetlenség, kegyeletlenség és hálátlanság. S irgalmas is – ha -visszagondolok első jogászi féléveimben Kerékgyártó Árpád -történésznek s Wenzel Gusztáv jogtörténésznek előadásaira – két, a -maga idejében nevezetes, érdemes és tekintélyes férfiura, kiket, -öregségük nevetségében, valósággal csuffá tett a fiatalok -pajkossága: elborzadok a gondolatra, hogy én öregségemben ily -sorsra juthatnék, s még inkább azon, hogy szeretett és nagy -férfiak, kik ma egy fejjel mindeneknél magasabban járnak közöttünk, -ilyen helyzetbe kerülhetnének. Lehet, hogy e mechanikus és -automatikus guillotinenak olyanok is alája kerülnek, kik még akár -tiz további esztendeig is nagyot és dicsőt müvelhetnének, mint -tanárok és birák. De ez nem nagyobb igazságtalanság, nem is nagyobb -veszteség, mint az, hogy a végén a legnagyobb ember is meghal s -velehal az a termelő vagy tanitó lehetőség, mely egyedül az ő -korpuszában foglaltatott. S e veszteség vagy kár még legkiáltóbb -eseteiben is kisebb, mint volna, ha a hamis érzelgősség még -mesterségesen is hozzásegitené az öregeket, hogy elállják az utat a -fiatalok elől.</p> -<p>Az érdemet minden hála megilleti, s nincs irtózatosabb, mint -elgondolni, hogy valaki dolgos és érdemes élet után, sőt még -értéktelen élet után is, de mégis csak mint eleven, de már nem -munkabiró ember, nyomoruságba jusson. Müvelt társadalomnak első -kötelessége az öregekről való gondoskodás, – akár fejedelmi -gondoskodás is, ha futja tehetőségéből. Minden könnyüséget megadni -nekik, minden tiszteletet, elnézést, kedvezést és gyengédséget, – -hogyne, amennyit csak lehet, kijár nekik, megszolgálták, s ha nem -szolgálták meg: gondoljon kiki a maga öregségére, s legyen -<span class="pagenum"><a name="Page_10" id= -"Page_10">-10-</a></span> általánosan bőkezü, hogy magának is -cseppenjen majd e bő kézből. De odáig nem mehet ez a kegyesség, -ahol az öregnek nem használ, de a köznek árt, s ahol a munkára már -nem alkalmas öreget megdolgoztatják, s türik, hogy a szükséges -munkát vagy ne végezze, vagy rosszul végezze, s egyben e munka -alkalmát és keresetét elvegye az arravaló és rászoruló fiatalabbak -elől. Nyugdijat igen, – amekkorát csak lehet. De hivatalt: nem. -Elvégre az öregség olyasmi, amin semmi emberi hatalom és intézmény -nem változtathat. Bármi tekintettel vagy kedvezéssel fordulunk az -öregek felé, az legfeljebb bánatukat enyhiti, de nem változtat -azon, hogy öregek, s nem változtat azon, hogy nem valók munkára. A -köz számára tehát elveszett pénz és fáradság, amit az öregekre -fordit – s kell határának lenni, hogy meddig mehet e -nagylelküségében. E határ ott van, hol maga alatt vágja vele a fát, -ott van, ahol e tekinteteket s áldozatokat onnan vonja el, hol azok -a köz számára befektetés lehetnek. Például: a fiataloknál. Amit itt -a természet ad: az jó és kivánatos. Ami tehát itt emberi tekintet -és áldozat a természet adottságait növeli vagy felszabaditja: az -nem kidobott pénz, az, mondom, befektetés. Mert ne feledjük, hogy -nemcsak az öregség kín és fájdalom, de sokszor a fiatalság is. Az -öreg előtt lehetetlenségek vannak, a fiatal elött akadályok. -Lehetetlenségeken emberi erő nem változtathat, de akadályokon igen. -S látva azt a konszervativ összeesküvést, melylyel a mindig -többségben levő idősebbek minden kedvezést megadnak az öregeknek, -csakhogy legyen kifogásuk alultartani a fiatalabbakat: nem csoda, -ha a mai világban mind erősebben észrevenni a forrongást, melynek a -vége forradalom lesz: a fiatalok lázadása az öregek ellen.</p> -<p>Egyáltalában nem természetes, hogy a fiatalok tanuljanak az -öregektől. A természetes az, hogy az öregek tanuljanak a -fiataloktól, s ha már nem teszik, vagy nem érnének vele semmit: -nézzék figyelemmel vagy legalább is türelemmel a fiatalok munkáját -és tudását, s ne üljék el előlük ennek lehetőségét végletekig vitt -anciennitással, s azzal a gőgös szerénykedéssel, hogy ez „nekik -magas“ s ezt ők „már nem tudják megérteni“. Persze, hogy magas -nekik s épp ezért nem tudják megérteni, – igazán nem tudják, mint -ahogy, mondom, a középkori ember nem tudná megérteni az ujkorit, -lenne bár az ujkori csak átlagember s az a középkori bár legnagyobb -géniusza a világnak. Éppugy nem, mint ahogy a mai fiatal -<span class="pagenum"><a name="Page_11" id= -"Page_11">-11-</a></span> sem tudja majd, ha megöregszik, megérteni -az akkori fiatalokat. Még pedig nem azért, mert az akkori fiatalok -svindlerek lesznek, hanem azért, mert ő már akkor öreg lesz. Ez -megváltozhatatlan rendje a természetnek – s az emberiség -bármennyire módositja a természet rendjét, e módositás mégis csak -magának e rend arányainak transzpoziciója s nem teljes -megváltoztatása. Az öreg állapot elviselhetőségére szolgáló -intézmények mindig csak filantropikusok lehetnek. Ellentétben a -fiatalság megsegitésére s a betegségek kiirtására szolgálókkal, -melyek egyuttal eugénikusak.</p> -<p>Senki nálamnál többre nem tartja s jobban nem szereti Ujházy -Edét, s a magam életéből szivesen adnék neki tiz esztendőt, ha ő -több hasznát venné, mint én veszem. De ha meggondolom, hogy, ami -egészen bizonyos, hány fiatal szinész-genie lappang e honban -ismeretlenül, vergődik megaláztatásban, kinlódik nyomoruságban s -pusztul el kilátástalanságban: nem tudom oly drákóinak látni az ő -tisztes nyugdija örökös tagságát, melytől annyit játszhatik még, -amennyit tud és akar, de mégis utat nyit arra, hogy más is -felléphessen s kinőhesse magát: talán egy uj Ujházyvá. Azon sem -esem kétségbe, hogy ezentul nem Genersich professzor ur adja majd -elő a budapesti egyetemen a kórbonctant. Voltak, akik azon estek -kétségbe, hogy ő adta elő.</p> -<p>Akadt nemrég bátor ember, ki szót emelt az ellen, hogy a -Nóbel-dijakat bármily érdemes, de gazdag s főképp öreg uraknak -adományozzák, holott azok, az alapitó szándéka szerint, arra -volnának valók, hogy fiatal és vagyontalan nagyrahivottakat -megmentsenek a kenyér gondjától, s felkarolják a tehetségük szerint -való munkára. Bölcs tiltakozás volt – épp oly bölcs, mint most -Massimy, volt francia hadügyminiszternek abbeli inditványa, hogy a -generálisok korhatára hatvan, az ezredeseké ötvennyolc esztendőre -szállittassék le. Mondom: ez most a levegőben van, s kezdenek -rájönni, hogy a demokráciát erre a mezőségre is át kell -terjeszteni, s mint a királyok, a papok s az urak privilégiumait és -monopóliumait, ugy kell megtörni az öregekét is. Elég baj, hogy -gyermekkorunkban kell iskolába járnunk, mikor annyi kedvesebb -dolgunk volna, s nem öreg korunkban, mikor ugy ráérnénk s még -érdekelne is bennünket. Azt már ne türjük, hogy, ami csakis a -meglett, de friss erőnek való: a tudást s a munkát is elzárják -előlünk az öregek. <span class="pagenum"><a name="Page_12" id= -"Page_12">-12-</a></span></p> -<p>… E sorokat pedig, ha holnap nyomtatásban megjelennek, kivágom -az ujságból s attól fogva mindig magammal hordom majd. Lesz idő – s -mily hamar itt lesz! – hogy bőröm alatt kis lencsékbe szárad a -testszin, a nyakam beesik s torkom meggyeplősödik. Kedvetlenül -csoszogom majd be az utcákat, a kirakatoknak nem fogom elhinni, -hogy az a sétabotos kis aszaltszilva én vagyok, s dühösen lököm -majd el a gyerekeket, kik hancurozás közben nekem szaladnak. -Ilyenkor előveszem majd e sorokat s egy padra ülve végigolvasom. -Lehet, hogy megered bele a könnyem – de, reméllem, marad még annyi -eszem, hogy utána csendben menjek haza.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_13" id= -"Page_13">-13-</a></span></p> -<h2>Duperdussin</h2> -<p class="right"><i>1913 augusztus 11.</i></p> -<p>Van egy kocsmatervem, vagy ha ugy tetszik ötletem. Ezt nem -példaképp koholom, a levezetés vagy bizonyitás kedvéért, az itt -következők számára. Igazán van, bizony isten. S nem ábrándos vagy -kóválygó, hanem élelmes és kidolgozott, egy husz éve utazó és -kocsmázó ember tapasztalataiból táplálkozó, egyenesen ez iránt való -érzékben fogant s amellett a ráutaltságtól nyugtalanná, vágyakodóvá -s teremtővé izgatott képzeletből kipattant kocsmatervem. Nem Ritz, -nem Delmonico, nem Pfordte, de nem is Aschinger vagy Lyons vagy -Appenrodt. Okos dolog, szükséges dolog, száz apró ravaszságig -kiépitett, budapesti lehetőségekhez hozzáillesztett s budapestiek -szoktathatásához hozzápedagogizált kocsmaterv. Kilátásos és -nyélbesüthető, minden bizonynyal, – kell hozzá pénz, mint minden -komoly és tisztességes dologhoz, de nem olyan sok, hogy tehetősebb -ember vagy pénzintézet rá ne reszkirozhatná a megpróbálására. -Kötelezem magamat, hogy magam megcsinálom, kötelezem magamat, hogy -magam igazgatom, kötelezem magam, hogy rövidesen meggazdagszom -belőle. S egészen bizonyos vagyok benne, hogy ebből a kocsmából nem -lesz semmi. Nem lesz belőle semmi, mert nem vagyok bolond, hogy -ötletét másnak dobjam oda – nekem pedig ugyan nem ad rá egy -veszekedett krajcárt se senki, hogy megcsináljam. Nem ad rá akkor -se, ha nem tud mit csinálni a pénzével. Nem ad rá, ha világos is, -hogy nyerni fog rajta. Nem ad rá, ha a legnagyobb kocsmaszakértő -volna s egy szót sem tudna ellene vetni, mikor tervemet kifejtem -előtte. Nem ad rá; nem szoktam mérget venni, de ha valaha mérget -veszek, erre veszem.</p> -<p>Ám jó, erre azt mondhatják: mit akarsz? Persze, hogy nem adunk -neked kocsmára. Mit tudsz te kocsmát vezetni, még ha egészséges -őtleted van is hozzá? Tudsz-e veszekedni szállitókkal, bánni -cselédséggel, ügyelni holmira, vigyázni körmökre, kalkulálni -krajcárosan, mert ezek a krajcárok, ezek a fillérek sőt félfillérek -azok, amikben nem szabad tévedned, <span class="pagenum"><a name= -"Page_14" id="Page_14">-14-</a></span> amikben nem szabad -becsapódnod, amiket le kell alkudnod és szoritanod? Mit tudod te, -hol kell a hust venni, honnan kell a zöldséget hozatni, milyen -kartellben vannak a serfőzők, mennyit szánhatsz szakácsra, hogy -kell felkészülnöd forgalmas napokra, hogy lehet, a minőség kára -nélkül, összébb huzódzkodnod pangáskor… és igy tovább és igy -tovább… hiszen megesznek, még mielőtt az első vendég egy falatot -evett volna nálad! Iró vagy – <em class="gesperrt">ebből</em> -legyen valami ötleted, arra aztán kereshetsz tőkepénzest vagy -vállalkozót!</p> -<p>Jó, hát van. Mondom: jó, elismerem, hogy kockázatos volna iróval -kocsmát nyittatni s van olyan ötletem, melyben a pénzcsinálás -gyökere abba nyulhatna le, hogy iró vagyok, Iró vagyok, igen -szorgalmas, kipróbált és megbizható munkás, még nem egészen -elhasznált, még képes a visszafrissülésre, ki azonfelül a sok -irástól még mindig nem jutottam hozzá, hogy megirjam müveimet. -Holott, mint a geológus a talaj sorából, az én irásaimból is a -jobbszemü szakértő okvetetlen kilátja, hogy van az aljukon valami -erezet, ami alkalmas a bányászatra. Miért ne lehetne irót éppugy -imprésába venni, mint énekest vagy zongorást? Kötelezném magam, -hogy legjobb tudásom, legszemérmesebb becsvágyam, legkényesebb -érzékenységem szerint minden gondolatommal irásomnak élnék. Hetekig -lebzselnék, mig valami kiforrna bennem, s a hivatalnok -időbeosztásával robotolnék hónapokig, mig megcsinálnám. Irnék -verset, novellát, tanulmányt, regényt és, egypár csüggedt -abbahagyás után, alkalmasint szindarabot is. Körüljárnék -felolvasni, előretétném énekmesterrel a hangomat, ha nem jól -hallanának, megjelennék sokadalmakon, csinján bánnék -autogrammjaimmal, gyermekeket kapnék el a villamos elől, -hírbehozatnám magamat szinésznőkkel, inszultálnék tekintélyeket – -egyszóval: a külsőségeket sem sajnálnám, melyekkel az érdeklődést -magamon át könyveimhez fordithatom. S mindennek, mindezeknek -elgondolható jövedelmével szemben az imprezáriótól nem kérnék -egyébb biztosságot s nem nagyobb részesedést, mint hogy nyugodtan -élhessek olyan életvitelben, melynek polgáriságán alul kipróbáltan -képtelen vagyok a munkára, nemcsak müvészire nem, de semmilyenre, s -igy törődhessem azokkal, azokkal az igen kevesekkel, akik hozzám -közel állanak. Bizonyos, hogy erre nem találok vállalkozót, bár ha -én vállalkozó volnék: én belemennék. <span class="pagenum"><a name= -"Page_15" id="Page_15">-15-</a></span></p> -<p>De még erre is azt mondhatják: ugyan kérem, kinek kell irodalom? -Ezekben a nehéz időkben! Mikor ugyis éppen elég bajunk van! Ne -tessék komédiázni, ismerjük már az ilyesmit! Tessék egyszerüen -hatni az emberek szivére s ne ilyen kerülő utakon!</p> -<p>Hát igy is jó. Hatok egyszerüen. Tegyük föl, de ezt már igazán a -példa kedvéért, hogy életemnek valami válságos fordulója előtt -állnék. Vagy állanál te, kegyes olvasó: jobbfajta, ismertebb, -sokaktól szeretett ember. Aki, ha ma főbe lőnéd magad, legalább is -negyven ismerősöd akadna, jómódu, jószivü, kinél néhány ezer korona -nem oszt és nem szoroz, hogy megdöbbenve tenné le a partecédulás -ujságlapot s azt mondaná: istenem, ha nekem szólt volna! Nos, te -szólsz. Összehivod egy délután ezt a negyven uri embert s azt -mondod nekik: Uraim, barátaim, én perben állok az élettel. Vesztes -maradok, alul kerülök, végem van, nem birom tovább, ha utalványt -nem kapok hozzá. S ez az utalvány: pénz, mert a pénz utalvány -mindenhez, ami élet. Azt mondjátok: szerettek. Azt mondjátok: -törődtök velem. Azt mondjátok: érdeklődtök sorsom iránt s -kötelességet éreztek az érték iránt, amit jelentek. Nos: ha valaha -volt értelme érdeklődésteknek, ugy most van. Ha valaha volt -jelentősége annak, hogy jóindulattal vagytok irántam, ugy ma nem -felesleges. S csak ma nem. Ha valaha volt érték abban, hogy egyik -ember törődött a másikkal: az én számomra csakis most van. Most -mindent jelenthet, máskor későn jött tolakodás. Nem sokról van szó, -legalább is nem mértéktelenségről. Mondjuk: mindegyőtöktől -háromezer koronáról. Ezzel megmentetek egy életet, egy életkedvet s -még egypárat, mely ehhez az egyhez csatolódik. Egy képért, egy -nyaralásért, egy szoba butorért kiadtok ennyit. Egy hiuságért, hogy -az ujságban álljatok, egy kedvezésért, hogy valaki nálatok -vacsoráljon, a kedvesetek egy mosolyáért, a gyereketek egy -mulatságáért. Lehet, hogy kidobott pénz. Lehet, hogy léhaságra -pazarlom. Lehet, hogy visszaélek vele, vagy nem érek vele semmit. -Hát aztán? Soha nem pazaroltatok? Soha nem vesztettetek? Soha a -jóságotokkal vissza nem éltek? S hátha mégis jót tesztek vele? -Hátha csakugyan megmentetek valamit? S ha csak egy fellobbanást, -egypár szép hetet, egy nyugodalmas közt egy testvéretek életében? -Nem ér ez fel egy könyvtárral, amit alapitotok? Egy melegedő -szobával, amit <span class="pagenum"><a name="Page_16" id= -"Page_16">-16-</a></span> megnyittok? Egy eszmével, melyet egy -programmra rászoritotok, hogy ott száradjon a papirosán s -elporladjon farostjaival?</p> -<p>Nem. Nyájas olvasó, kedves embertársam, szegény felebarátom: nem -ajánlom, hogy ilyesmivel fordulj felebarátaidhoz. Kinos zavarba -ejted őket, verejtéket préselsz homlokukra, hápognak majd, -krákognak, ötölnek és hatolnak, de tárcájukba nem nyulnak. Kinos -csend következik majd el, melyet hosszu vártatva tör meg végre egy, -a legbátrabb s talán a legjobb és legértékesebb, aki felkel és igy -szól: Barátom, ezt ne kivánd tőlünk. Ha tartasz ránk és -barátságunkra: vondd vissza. Tudod: a pénz olyan, mint a vér. -Különös nedü, csak szerelemben köt össze, mindenhogy másképp -elválaszt. Te meggyülölnél minket s mi lenéznénk téged. Halálunkat -kivánnád s mi sajnálnók tőled életedet. Elveszitenénk téged, s te -elveszitenél minket. Eddig is megvoltál – csak megleszel ezután is. -De azt nem éri meg semmi pénz a világon, hogy kiveszszen belőle az -érték, amit jelent a láng, mely gyanánt előttünk lobogsz, ami -páratlan hullámkristályt mutatnak a rezgések, melyek szeretetünkből -sugarasan tartanak szived felé… Igy szólna barátod, és igaza volna. -Annyira igaza, hogy már igy is, pénz nélkül is elkövetkezett, -aminek elkövetkezésétől való féltében tagadta meg tőled a pénzt. -Mert egész további életetekben te neheztelést fogsz iránta érezni, -ő kényelmetlenséget fog érezni veled szemben, s kinos és -türhetetlen lesz a viszony köztetek, mert leplezni akarjátok egymás -előtt e nehéztelést s e kényelmetlenséget. Igen, szegény -felebarátom: hidegség támad körülötted, de pénzt: azt nem -kapsz.</p> -<p class="center">* * *</p> -<p>Nyilván furcsa: igy a maguk képét tolni példának az emberek elé. -De magamról kellett beszélnem, magamat példának vetnem és hozzám -hasonlókról mintát vennem, hogy megmondhassam: senki a világon ugy -át nem érzi, mint a magunkfajtáju ember, ki sem égen, sem földön -egy garast szerezni nem tud, sem a gyerekének pelenkára, sem -magának szemfedőre valót: mi vagyunk a megmondhatói, micsoda nagy -ember az a Duperdussin, ki maga egy garas nélkül, homályból -származva, senkitől nem ismerve, tőkételen, nem születvén ajánlásos -szüléktől, pénzt tudott szerezni mindenre, amire akart, -mindenkitől, akitől akart, mindenkor, minden <span class= -"pagenum"><a name="Page_17" id="Page_17">-17-</a></span> percben, -számlálatlan, az utolsó napokban havi öt milliónak emberfeletti -határtalanságában. Öt millió, havi öt millió! Annyi pénzt, amennyi -a Balkánon már hadikárpótlás számba megy világtörténelmi -fordulóknál. Annyi pénz, amennyivel Magyarországon már választatni -szokás, amennyin ötezer szüzességet lehet vásárolni, polgári -rendüt, mely egy életen át erről koldul tovább! Öt milliót -havonkint… és bankoktól… francia bankoktól… teremtő isten: Napoleon -óta nem volt akkora ember a világon, mint ez a Duperdussin!</p> -<p class="center">* * *</p> -<p>Ezzel nem Napoleont akarom kisebbiteni, hanem megmérni, megmérni -próbálni, e Duperdussinnak egész nagyságát. Elvégre miben volt -Napoleon nagyobb nálánál? Intelligensebb volt tán? Ugyan! -Duperdussin, a szinházalapitó, ne tudta volna éppen ugy megcsinálni -a Comédie Francaise alapszabályait, mint Napoleon? Duperdussin, az -aero-versenyek rendezője, ne tudta volna éppugy bolondnak -deklarálni Foultont, a gőzhajó kigondolóját, mint Napoleon? -Duperdussin, a határt nem ismerő, ne tudott volna épugy Egyptomba -hajózni, s minden ok és cél nélkül Indiák felé igyekezni, mint -Napoleon? Elvégre Napoleon is csak ember volt. Ahogy ő tanácsba ült -Franciaország legkitünőbb polgári és büntető jogászaival, hogy -megteremtse a Code Napoléon-okat: igy elnökölni Duperdussin is -tudott volna, sőt elnökölt is, faiseurök élén, kik voltak olyan -minden hájjal megkentek, mint bármely polgári és büntető jogászok. -Duperdussin egymaga csinált egy egész iparnyi selyemforgalmat, s -talán azt sem tudta: fán terem-e a selyem, vagy a kukoricacsövön -szakállnak? Duperdussin benépesitette a levegőt aeroplánokkal, a -földet automobilokkal, a tengerpartokat villákkal, melyekben a -legszebb asszonyi állatok nyujtózkodtak, mint a csiga a házában. -Micsoda ma: császárnak lenni? Ma Morgan a császár és Rockefeller: -és Duperdussin a semmiből egy Rockefeller hitelét szerezte meg s a -nábobok életvitelét biztositotta magának. Hogy halottak nem -boritják utját? Az csak szép tőle, borithatnák ahogy beleszédelegte -magát a bankvilágba, ugy beleszédeleghette volna magát a kormányba -és a hadseregbe is, s most árvák és özvegyek siratnák, mig igy csak -néhány chauffeur sir utána a pénze miatt. Bizonyos, hogy meg tudott -volna nyergelni minisztereket, képviselőket, ujságirókat, -közembereket – istenem: <span class="pagenum"><a name="Page_18" id= -"Page_18">-18-</a></span> hiszen igy is megnyergelte őket! Csak a -brumaire tizennyolcadika hiányzott, melyet Napoleon számára is ugy -hoztak a viszonyok, nekilendülésre, s amely konjunkturát Napolen -sem maga teremtett magának. Ez hiányzott, s hát igen: hogy -Duperdussin nem tanult tüzérséget, egyáltalában nem tanult semmit, -mert nem ért rá, mert gyerekkorában utcagyerek volt, suhanckorában -apache, pályája kezdetén vásári kikiáltó, s nyomban rá már -nagyvállalkozónak kellett lennie, milliomosnak, aki szegény nem ér -rá, hogy informálódjék a dolgokról, mert külömben elmulasztja a -chanceokat. De egyébként? Kihasználni a percet, mikor valaki nem -néz oda, ott támadni, ahol gyengeséget találnak, hirtelen lecsapni, -észrevétlen megkerülni: mindezt tudnia kellett Duperdussinnak, s -alapjában Napoleon sem tett egyebet. Hogy hadseregeket toppantott -elő a földből? Duperdussin pénzt toppantott ki a bankároktól! S -hogy Napoleon tudott bánni császárokkal és királyokkal? Duperdussin -meg tudott bánni a külömböző Crédit-k és Banque-ok főembereivel. -Gondoljátok meg, mit tesz ez. Gondoljátok meg, mindig erre kell -visszatérnem, mit tesz pénzt kérni és kapni Lánczytól, Ullmanntól -és Széll Kálmántól. S pláne a párisi Lánczyktól, Ullmannoktól és -Széll Kálmánoktól! S ehhez vidékről kerülni fel Párisba, valahonnan -Belgiumból! Gondoljátok meg, hogy ezek az urak mennyire nem -nézhetik, hogy aki nem született közéjük, ugy éljen, mint akinek a -neve az ujságba kerül, hogy iderándult autotaxin, s felesége ott -volt a legnagyobb bál lady patronesse-e. S gondoljátok meg, hogy -ezeknek a szeme és ébersége előtt kellett Duperdussinnek foltozni a -lyukat: még nagyobb lyukkal, a szédületes hiányt még szédületesebb -kölcsönnel, mert hiszen, csakugy, mint Napoleon, Duperdussin sem -produkált semmi pozitivat, ő is csak álomban élt, fantazmákat -valósitott meg, s személyével együtt épp ugy elmulik minden nyoma, -mint ahogy Napoleon is ugy ment el, mint ahogy az árviz elvonul: -tegnap tenger volt, s ma már semmi sincs belőle! Mondom: párisi -pénzemberek előtt kellett nyilvános számadásra köteles -vállalatoknál, a köteles könyvvitel korában s a mai üzlet -üvegházában élve, Duperdussinnek lelepleznie a vállalatai teljes -inszoliditását, üzleteinek jövedelmetlenségét, magánfényüzésének -megokolatlanságát s pénzeinek ujra meg ujra való elfogyását. -Lepleznie hivatalnokai, üzletfelei, társai, eszközei és hitelezői -előtt, s nemcsak lepleznie, de ujra, meg <span class= -"pagenum"><a name="Page_19" id="Page_19">-19-</a></span> ujra -pótolni is ujabb meg ujabb hitelekkel, vagyis ujabb meg ujabb -rábeszélésével és meggyőzésével a pénz hatalmasainak! Mi ehhez -képest: elbánni a jó Ferenc császárral! Vagy akár a szép, szellemes -és perfid Sándor cárral is, ki végre sem volt nagyobb emberi -kaliber, mint egy mai fiatal fináncbáró, ki papájától örökli a bank -direktorságát! Hohó, ez a Duperdussin, ha sorra kerül: hogy elbánt -volna Vilmos császárral! Micsoda porcellánvállalatokba vitte volna -bele, hogy rávette volna, hogy a birtokait parcellázza és -vásároljon hajórészvényt, hogy’ tervezett volna neki vasutat -Perzsiában, csatornát Afrikában, s gyönyörü komplótokat, hogy mint -kellene paralizálni a franciát az angollal, Arábiát kikiáltani -német hübérnek s Amsterdamtól Bagdadig és Bergentől Triesztig -kitüzni a római német kalifátus zászlaját! S Miklós cárnak meg -éppen milyen lyukat beszélt volna felséges hasába! Spiritiszta -hatalommal szólott volna hozzá, megjelent volna előtte Nagy -Péterül, kezébe hamisitotta volna a végrendeletét, melynek egyik, -eddig ismeretlen pontjául az lett volna megirva, hogy -Konstantinápoly meghóditását pedig okvetlen francia-németalföldi -vállalkozóval kell financeiroztatni, barna férfival, fekete -bajuszuval! Mert igy kell, a legbaromibb butaságu módokban -megnyerni: nemcsak olyan kábulatokban és káprázatokban élő -idegroncsot, mint a mostani cár, de a világ legokosabb és -legegészségesebb embereit is!</p> -<p class="center">* * *</p> -<p>Ez a nagy fejezet: a Duperdussin fejezete. Az a nagy stilus, -mely vakmerően számit az emberek kicsinyes stilustalanságára. Mert -ó, ne higyjétek, hogy az üzlet, a hatalom, a kormányzás embereit -nagy és kézenfekvő tervekkel lehet megnyerni! És ó, képedjetek el, -hogy mikkel lehet ezeket az uralomra, emberismeretre és -nagytervüségre születetteket nagy tervek iránt is hajlandóvá tenni! -Azzal, amivel teszem néhai Csávolszky Lajos nyergelte volt meg -Európa egyik első pénzemberét, kiről tudta, hogy szenvedélyes -régiséggyüjtő, kivált óraszakértő – s ezért az estére, melyen a -hatalmas férfiut magánál vacsorán látta, kölcsön kérte, kellő letét -fejében, a Muzeum legértékesebb régi zsebóráját, s ezt huzogatta -elő egész este a mellénye zsebéből, hogy a pénzembernek kicsordult -bele a nyála… Mit gondoltok, hogy’ szerez az ember -összeköttetéseket – konnexiókat, hogy világosan beszéljek? -<span class="pagenum"><a name="Page_20" id= -"Page_20">-20-</a></span> Megmondom, láttam egypár karriért: ugy, -hogy mikor egy bankdirektor, miniszter, vagy kuriai elnök rágyujt a -szivarjára, az ember odaugrik hozzá, kikapja a gyujtót a kezéből s -odatartja a szivarja alá. Hasonlóképpen: ha a kegyelmes ur le akar -ülni s a pincér széket hoz neki, kikapni a pincér kezéből a széket -s alája tenni. S mit gondoltok, mikről kell beszélgetni a -hatalmasokkal, s nem a véletlen lett szamarakkal, hanem a -legkülömbekkel is? Nagy gondolatokról? Szent eszmékről? Ugyan! -Pikáns adomákat kell elmondani tudni, gyilkos pletykákat halálos -barátaikról, – a hatalmat épp ugy mulattatni kell s untatni nem -szabad, mint a mobot. És ugyanolyan eszközökkel. Nincs a -hizelgésnek az a durva, otromba s megalázó formája, ami mentül -alacsonyabb, annál jobb ne volna az emberek megfogására. S -mégegyszer mondom: nem az értéktelenekére. Az államférfit, ki -hatórás tanulmány-remeket mondott a közigazgatás államositásáról, -boldoggá teszed s magad iránt örökké hajlandóvá, ha odaszaladsz -hozzá s azt mondod: kegyelmes uram, olyan a szeme, mint egy fiatal -leányé! A bankmágnásban, ki éppen most huzta meg az államot ugy, -ahogy a honfoglalás óta nem huzták meg, a legjobb véleményt kelted -pénzügyi megbizhatóságod felől, ha végigkiséred a Váci-utcán s -egyszerre hamiskás mosolylyal fordulsz hozzá: ej, ej, méltóságos -uram, hogy elpirult az a kis szőke, mikor magát meglátta! S igy -kell mondani: „magát“, de egyben: „méltóságos uram“. Vagyis fait -accomplivá tenni egy meghittséget, melyet a nagy urnak nincs joga -konfidencia gyanánt rossz néven venni, mert hiszen a „méltóságos -uram“-mal megmutattad, hogy a legmelegebb bizalmasságon belül sem -feledkezel meg a köztetek tátongó mérhetetlen távolságról… -Higyjétek meg, ennyi az egész; de ha most azt gondoljátok, hogy no -hála istennek, csakhogy tudom, uccu rajta, szaladjunk és -hizelegjünk az uraknak – nagyon tévedtek, ha azt hiszitek, hogy ez -csak ugy megy s ezt mindenki tudja. Szó sincs róla. Ez az, amire -születni kell. Hogy az embernek, ha elméletben százszor tudja is, -hogy ez a módja, alkalomadtán csak eszébe is merjen és tudjon jutni -ily szemtelen banálitás, ily alacsonyrendü fogás és megérezze, hogy -melyik alkalom: alkalom, s megtaksálja, hogy melyik gimplit mifajta -ilyen ordenáré léppel lehet megfogni. Ha már rá is szánod magad -ilyen aljas kutyamesterségre: a szimatod nincs meg hozzá, a -biztosságod nincs meg benne, felsülsz és <span class= -"pagenum"><a name="Page_21" id="Page_21">-21-</a></span> -nevetségessé teszed magad. Közted, aki igy jársz, s Napoleon közt, -aki nem igy járt, semmi egyéb külömbség nincs, mint ez. S -Duperdussin meg Napoleon közt, mondom, egyáltalában nincs -külömbség. Ami külömbség van: az a száz év, mely eltelt 1813-tól -1913-ig. Akkor Beresinának hitták, ma vizsgálati fogságnak hivják. -De akkor is, most is ugy volt és ugy van, hogy az embereknek csak -az imponál, akinek sikere van vagy aki mulattatja őket, s az kerül -föléjük kinek ez igazság idegérzése – mely éppugy veleszületett s -meg nem szerezhető képessége, mint a szaglás vagy a hallás, s mint -állati ösztön súgallja cselekedeteit.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_22" id= -"Page_22">-22-</a></span></p> -<h2>Még egyszer Duperdussin</h2> -<p class="right"><i>1913 augusztus 23.</i></p> -<p>Lénárd Jenő barátomtól, a Bayerthal és Levy nagy árpacég -főnökétől, ki amily komoly üzletember, olyan előkelő filozófiáju -megirója <em class="gesperrt">Dhammó</em> cimü kétkötetes -munkájában a buddhizmus elméletének s történetének, mult vasárnapi -s a csodálatos és akasztanivaló Duperdussinról szóló tárcámra a -következő levelet kaptam:</p> -<div class="blockquot"> -<p>Kedves Barátom!</p> -<p>Nem első eset, hogy azért kereslek fel soraimmal, mert nem értek -Veled egyet valamiben, dacára annak, hogy ellenvetéseimet egy-egy -udvarias baráti mosolylyal félretoltad. És pedig az irántad érzett -nagy tiszteletnek és szeretetnek forrásából fakadólag néhány -észrevételt kell tennem a vasárnap a Világban megjelent -tárcádra.</p> -<p>Nagyon tartok ugyanis attól, hogy a mi amugy is könnyen -befolyásolható és moráletikai meggondolásokkal nehezen fékezhető -magyar közgazdasági világunk bóditó méregként fogja magába szivni a -Te ragyogó irásművészeteddel idealizált Duperdussin uradat, -különösen akkor, amikor Te nem habozol őt Napoleonnal egy sorba -állitani. Ne vedd rossz néven tőlem azon kijelentésemet, hogy nem -tartom szerencsés gondolatnak éppen az üzleti életben a -conquistador typusának az idealizálását, különösen nálunk nem, ahol -minden kis üzleti szélhámos tarsolyában véli hordani a marsal-botot -és ahol éppen a komoly, szolid üzleti munkának a megbecsülése még -oly ismeretlen fogalom.</p> -<p>Különben Páris a legalkalmasabb talaja a nagystilü üzletek -szélhámosainak és talán sehol nem forog annyi non-valeur közkézen, -mint éppen Franciaországban. Nagyon sok tőkepénzes tőkéjének egy -részével hazárdjátékot üz és bizik abban, hogy nem ő lesz a -schwarzer Péter, akinek a végén a nyakán marad az értéktelen -papiros vagy üzlet. – Nálunk annyiban mások a viszonyok, hogy az -emberek nagyobbára vagyonuk egy aránytalanul nagyobb részével -hazardiroznak, mint odakint és ezért ez a jelenség nálunk sokkal -veszedelmesebb. Én azt hiszem, hogy mi, akik a magyar életet kissé -idealisabb magaslatról nézzük, tartozunk azzal, hogy éppen a -Duperdussin urral ellenkező typust idealizáljuk. Lám a nemrég -elhunyt Minkusról, aki egyszerü segédből az Ulrich cég főnökévé -küzdötte fel magát és nagy <span class="pagenum"><a name="Page_23" -id="Page_23">-23-</a></span> vagyon hátrahagyásával halt meg, -melyet becsületes, szorgalmas munkával keresett, a lapok csak -fizetett kommünikében emlékeztek meg és az ország tudomást sem vett -róla.</p> -<p>S ha már elméletben nem osztom felfogásodat: azt hiszem, a -praxisban szintén nem áll meg. Ha te azt hiszed, hogy valamilyen -ideádat Budapesten lehetetlen volna financeirozni, ugy ezzel -szemben az én véleményem az, hogy valószinüleg vagy a biztonság, -vagy a jövedelmezőség szempontjából a Te propoziciód nem megfelelő. -Éppen a praxis mutatja azt, hogy minden szolid és jövedelmező -vállalkozásra még a legpénzszükebb időben is van tőke, még pedig -sokkal inkább, mint fantasztikus és hazárd üzletekre. Az a pénz, -amely ilyen üzletekre áll rendelkezésre, egészen más kezekben van, -mint amely az ország közgazdaságát táplálja, s lehet, hogy ennek a -pszichológiája olyan, mint amilyennek Te látod.</p> -<p>Talán tudod, hogy éppen én vagyok az, aki már évek óta hirdetem -azt, hogy nagy ideálok nélkül egy ország gazdasági élete sem lehet -el. Ezen ideálok általánositására pedig nincs alkalmasabb eszköz, -mint az irodalom. Éppen a magyar irodalom igen szegény magasabb -értelemben vett gazdasági ideálok hirdetésében és talán éppen ezért -kettőzött sulylyal esik a latba, hogy Te is mást választottál -herosznak, mint akit én szerettem volna látni Általad idealizálva. -– Ha ebben a perspektivában olvasod át tárcádat, meg fogod érteni -levelemet és annak intencióját.</p> -<p>Meleg baráti szeretettel köszöntlek és vagyok igaz üdvözlettel -és kézszoritással</p> -<p class="center">készséges hived</p> -<p class="right"><em class="gesperrt">Jenő</em>.</p> -</div> -<p>Igy ir Lénárd Jenő s levele fáj nekem. Nem azért, mert nem -vagyunk egy nézeten, bármi sokra tartom az ő nézetét. Hanem azért, -mert alapjában egy a nézetünk, de ő az enyémet félreérti. A -félreértés fáj nekem, s ebben nem ez a feltevés bánt, hogy vak -volnék a társadalom erkölcsi érdekei iránt. Hanem az, hogy irásom, -fogalmazásom, mondjuk: előadó müvészetem olyan volt, hogy a -mondanivalómat félre lehetett érteni. Ez fáj az irónak, mert mint -iró ellen vall ellene, még pedig feltétlenül s fellebbezhetetlenül. -Ha bárki félreérthette, amit mond, akkor az egészen bizonyosan -rosszul volt elmondva, mert az iró művészetének az a próbája, hogy -ki tudja-e fejezni, amit mondani akar, és azt tudja-e kifejezni -amit akar? Micsoda silány irónia lehet az, amit nem vesznek észre, -s betüszerint veszik a formájában mondottakat! Micsoda gyámoltalan -elméskedés, mely nem érezteti, mekkora fájdalom vonaglik az alján! -Lehet, hogy be tudnám bizonyitani, megcáfolhatatlanul, <span class= -"pagenum"><a name="Page_24" id="Page_24">-24-</a></span> hogy -irásom helyes volt, tökéletes volt és teljességgel -félreérthetetlen. Hiábavaló volna: itt volna ezzel szemben a -valóság, hogy félreértették. Vagyis, ha százszor bebizonyitom is, -hogy jó, sőt tökéletes, mégis egészen bizonyosan rosszul volt -megirva. Ez fáj, no.</p> -<p>De ez aztán az egyetlen, amiben meghajlom Lénárd barátom itélete -előtt, bármily önkéntelen, öntudatlan s közvetett is éppen ez az -itélete. Ellenben semmiképp sem hajlom meg az üzletiekre vonatkozó -itélete előtt, bármily sokat tartok különben üzleti eszéről. Az -alapban, természetesen, egyetértünk. Én sem kivánom, hogy a világ -erkölcstelen legyen. Én sem tartom kivánatosnak, hogy csak a -csirkefogók boldoguljanak benne. S ami nekem fáj, az éppen az, hogy -ebben a világban a csirkefogóknak sokkal, de sokkal több kilátásuk -van a boldogulásra, mint azoknak, akik nem csirkefogók.</p> -<p>Hogy Duperdussint idealizáltam? Dehogy idealizáltam. Csak -igazságot szolgáltattam neki. Nem vettem tőle rossz néven, hogy -becsapta, meghuzta s most a pénzük után bőgeti azokat a nagyképü -férfiakat, kik, mikor tisztességes ember tisztességes tervvel jő -hozzájuk, előveszik a kalkuláló ceruzát s megvető mosolylyal -mondják: ez a dolog nem rentábilis, ebbe nem mehetek bele!</p> -<p>Mert <em class="gesperrt">ezt</em> mondják és mindig ezt -mondják. S az nem áll, amit Lénárd barátom oly magától értetődőnek -állit, hogy „éppen a praxis mutatja azt, hogy minden szolid és -jövedelmező vállalkozásra még a legpénzszükebb időben is van tőke, -még pedig sokkal inkább, mint fantasztikus és hazárd üzletekre“. -Szó sincs róla. Látszik, hogy Lénárd barátom már teljesen -megalapozott s jövedelmezősége felől kipróbált üzletet vett örökbe, -különben nem ezek volnának a tapasztalatai azokról, kiknek tisztjük -és kötelességük, hogy tisztességes és kilátásos vállalkozásoknak -tőkét adjanak rendelkezésére.</p> -<p>Azt mondja Lénárd, minden szolid és jövedelmes vállalkozásra van -tőke. Dehogy van. Csak minden már kipróbált és jövedelmezőnek -bizonyult vállalkozásra van. Magától értetődik, hogy erre van. Hogy -mindenre van, ami biztos nyereség. Hogy mindenre van, ami egészen -biztosan meghozza kamatját, akár eső lesz, akár szárazság. Hogy -van, például állami kölcsönökre, hogy van diszmunkákra, melyekből -előre kicsinált dolog, az állam átvesz ennyit, a főváros annyit, – -van olyan alapitásokra, melyeknek alapitói bennülnek a -főrendiházban <span class="pagenum"><a name="Page_25" id= -"Page_25">-25-</a></span> és tisztelettel látottak a miniszterek, -államtitkárok, miniszteri és osztálytanácsosok elő- és -dolgozószobáiban. Persze, ilyenekre van, s még azoknak is jut -belőle, kik a jó üzletet kijárják a magas kormánynál s a különböző -tanácsosoknál.</p> -<p>Csakhogy a biztos üzlet nem üzlet. Nem mondom, hogy csalás, de -nem az, amit vállalkozásnak lehet nevezni. Üzlet az, mikor elvetem -a magot, s emberi számitás szerint lesz belőle termés, de lehet, -hogy nem lesz. Aki a már kinőtt és szemei szerint már -kézzelfoghatóan felbecsülhető vetést: jön és egyszerüen learatja, -az nem vállalkozik, hanem beszed. Rizikó nélkül nincs üzlet, s -minden kalkuláció csak valószinüségi számitás.</p> -<p>Nos: erre aztán ne mondja nekem Lénárd Jenő, hogy akad pénz. Nem -akad, vagy nem egyenes uton. A tisztességes dologra is csak ugy -akad, ha svindlerek csinálják meg.</p> -<p>Mondok Lénárd barátomnak példát, megint a magam életéből valót – -ilyet tud az ember legmeggyőzőbben előadni. Én tulajdonosa vagyok -egy lapvállalatnak, eh, mért ne nevezzem néven: tulajdonosa vagyok -a Nyugatnak, melyet nem lehet agyonverni. Pedig igazán megtörtént -vele minden, amitől az ökör is felfordulhat. S nem lehet agyonverni -fejszével sem, olyan életképes. Vasból van.</p> -<p>Nos: én ezt előreláttam. Mikor még csak gondolatával járkáltam, -kiszámitottam pontosan, hogy mindenesetre milyen kelendőségre -számithat. Világos volt előttem, hogy szükség van rá, világos, hogy -kiknek kell majd, világos, hogy meghozhatja, amibe kerül. Nem -vagyok üzletember, de számokba tudtam fogni kilátásait és -lehetőségeit. S igazam volt – a hatodik esztendő bizonyitja immár, -hogy igazam volt.</p> -<p>De látta volna Lénárd barátom, hogy a legkitünőbb szakférfiak, -piacemberek és üzleti routinierk milyen képpel fogadtak, mikor -tervemet előadtam nekik! Pedig, mellesleg mondva, tartottak rám, -szerettek velem jóban lenni s szivesen jártak volna valamiben -kezemre. De folyóirat! Modern szépirodalmi folyóirat! -Magyarországon! Látta volna Lénárd, hogy hogyan fogták a ceruzát s -számitották ki három perc alatt, hogy szamár vagyok!</p> -<p>S mondok valamit. Ha ő hozzá megyek vala: ő, aki okos és jó -ember, mit tett volna? Először is bizonyára fogta volna ceruzáját, -s kiszámitotta volna, hogy a terv képtelenség, – ő ugyan nem ért -hozzá, de lehetetlenség, s én ugyan nagyon <span class= -"pagenum"><a name="Page_26" id="Page_26">-26-</a></span> geniális -ember vagyok, de, hiába, költő vagyok, ami magyarul, mondom, azt -jelenti, hogy szamár. Másodszor azt mondta volna, hogy még ha jobb -is volna a terv és értene is hozzá, neki nincs heverő tőkéje, amit -uj kockázatra vegyen. Éppen elég dolga van a saját üzletével.</p> -<p>S itt kerülök M. Duperdussinre. S azt állitom, hogy ugyanazon -tervet, melyet éntőlem be nem vettek, őtőle lángoló szemmel -fogadtak volna el, s ugyanazon nagy árpaexportőr, ki az én -esetemben nem lett volna bolond, hogy előtte idegen -lapvállalkozásra forditsa pénzét és munkáját, ő neki repült volna -revuet alapitani. Hogy hogy’ csinálta volna ezt Duperdussin? Ha én -ezt tudnám! Legfeljebb sejtem, hogy adott esetben teszem azt, -tudván, hogy a megdolgozandó kitünő üzletember érdeklődik a -buddhizmus iránt: innen került volna neki. Hogy hogyan: az az ő -titka. Mindenesetre ugy, ahogy nekem sohasem jutna eszembe, mert ha -tudna eszembe jutni, épp oly geniális ember volnék s épp oly -csirkefogó, mint Duperdussin.</p> -<p>Lénárd barátomnak rosszul esik, pedagógia szempontjából, hogy én -ezt a betyárt Napoleonnal hasonlitottam össze. Nem hiszem, hogy ez -az érzése végiggondoltabb volna egy pillanatnyi visszatetszésnél. -Mert különben el kéne gondolnia, hogy akinek Napoleon imponál s aki -Napoleonban látja a nagy, a követendő, az irigylendő embert, annak -már ugyis hiába prédikálok tisztességet és emberséget. Mert -Napoleon nem volt sem tisztességes, sem emberséges ember. Komisz -csirkefogó, svindler és stréber volt. Rossz kutya volt, lelketlen -és szőrös szivü. Ha valóban valaki elé követendő példát irnék, -azért, hogy jó és hasznos legyen felebarátai számára: nem Napoleon -életrajzát irnám. Nekem egészen komolyan és egészen őszintén nem -imponálnak az ő nagy haditettei sem. Legalább is nem jobban, mint a -nagy börzemanőverek, melyekkel pénzkonkvisztádorok’ alapitották meg -hatalmukat és dinasztiájukat s melyeknek hadi és politikai -müveletekkel való összekombinálására, mellesleg mondva, már -Napoleon adott példát montenegrói Nikola királynak. De egy nagy -dolgot mégis végbevitt Napoleon s van valami, amiért nagy ember -számba kell venni s az emberiség nagy nevelői közt emlegetni. S ez -az, hogy ő, a svindler és a parvenü, császárrá koronázta magát és -feleségül vette a császár leányát. Látni, hogy hogyan készülnek a -császárságok s hogy császárlányokat ugyanazon technikával kell -elvenni, mint akármelyik varróleányt: ezt <span class= -"pagenum"><a name="Page_27" id="Page_27">-27-</a></span> a -leleplező, ezt a kijózanitó, ezt a kitanitó példát Napoleonnak -köszönheti az emberiség. S ugyanilyen hasznos leleplező Duperdussin -s ezért van olyan nagy ember, mint Napoleon. Mert megmutatta a -maguk igazi mivoltában a csalhatatlan kalkulátorokat, a nagyképü -valutaőröket, az ostoba népnek harisnyákból kivett és takarékba -betett rengeteg pénzeiből isteni mindenhatósággal rendelkezőket. -Megmutatta, hogy mily kevés észszel kormányozzák ezek a világot. -Megmutatta, mily gyenge átlátással kezelik ők e rengeteg hatalmat. -Megmutatta, hogy mikkel kik tudják megejteni e gőgöket, e -szivtelenségeket, ez elbizakodottságokat s e csalhatatlanságokat. -Garasos komédiával a milliomos hatalmakat.</p> -<p>Ez a faktum – ellenben nem faktum, ellenben nagyon ideális vonal -s nyilván csak Lénárd barátom erkölcsös képzeletében él, mely -elválasztja a hite szerint komoly, erkölcsös és minden reális -vállalkozás számára minden különösebb szélhámosság nélkül elérhető -tőkét a ledér tőkétől, mely svindlerek udvarlásába szédül bele.</p> -<p>Nem hiszem, hogy annyi millió volna a világon, még a gazdag -Franciaországban is, hogy e megkülönböztetés fényüzését -megengedhesse magának. Nem hiszem, hogy külön tőke akadna, mely -elhatározná, hogy: én pedig svindliket fogok finanszirozni. Nem, -minden tőke elhatározza, hogy ő biztosra fog menni, csak olyasmire, -amiről ceruzával kikalkulálhatja, hogy feltétlenül nyereséges. De a -Duperdussin esete azt mutatja, hogy a nagyszerü kalkulátorok és -kérlelhetetlen ceruza-fejedelmek azt a kalkulációt találják jónak -és biztosnak, amelyiknek a kieszelője és átnyujtója közben azt -mondja nekik: „Uram, ön a leggeniálisabb ember a világon. És milyen -családapa! Hogy vannak azok a drága kis gyermekei? Igazán örülök, -hogy a kis János báró ugy örült a kis póni-lónak, amit küldtem -neki!“</p> -<p>Minálunk ez igy van, nincs ok feltenni, hogy máshol nincs igy, -sőt a Duperdussin esete arra vall, hogy a világ közepén sincs -jobban. Én nem Duperdussint idealizáltam, hanem való képükben -mutattam meg azokat, akiktől a dolgok függenek s akik a világban -sokra viszik. Nem én tehetek róla, hogy nem Goethék s nem Jézus -Krisztusok, de nincs okom leplezni, hogy jól esik szivemnek, ha -leleplezik őket. Lehet, hogy nem vagyok jó praeceptor Hungariae, de -nem tagadom: előttem az ilyen Duperdussin sokkal szimpatikusabb, -mint azok, akiket becsapott.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_28" id= -"Page_28">-28-</a></span></p> -<h2>Az őrült tanitó</h2> -<p class="right"><i>1913 október 14.</i></p> -<p>Wagner német tanitó megölte feleségét, négy gyerekét, megölt -vagy megsebesitett tizennégy embert, felgyujtott egy fél községet s -annyi patront találtak tőle tartalékba rejtve, hogy nyilvánvalóan -még többre, még nagyobbra készült, – mint maga meg is vallotta: egy -vagy két község teljes kiirtására, mitől csak egy lépés ahhoz, hogy -az egész világot ki akarja irtani. S erről az emberről azt a -kérdést vetették fel: épelméjü-e? Bizottság szállt ki, birói és -orvosi, a tettei helyére, s ezen a problémán gondolkozott. -Klerikálisok és radikálisok vesztek össze, hogy istennel való jó -vagy rossz viszonynál fogva jutott-e Wagner tanitó az ő -elhatározásaihoz. Irni-olvasni tudó emberek, huszadik századbeliek -és európaiak, leirtak és elolvastak olyan megállapitásokat, hogy -Wagner tanitó épelméjü, <em class="gesperrt">csak</em> erkölcsileg -teljesen elfajult. Az ember a fejéhez kap s levegő hiját érzi. S -nem tudja, ki betegebb állat: az-e, ki megöli feleségét s négy -gyerekét s felgyujt s lelő egy fél községet, vagy az, kinek számára -probléma, hogy épelméjü volt-e valaki, aki megölte feleségét, négy -gyermekét s felgyujtott s lelőtt egy fél községet?</p> -<p class="center">* * *</p> -<p>Mondanom sem kell, hogy tőlem távol áll minden lágyság s -érzelgősség. S hogy éntőlem akár menten, ott a tette helyén, -lebunkózhatták volna ezt a veszett tanitót, mint ahogy lebunkózzák -a veszett kutyát. Én egyáltalában nem vagyok ellene a -halálbüntetésnek, ilyen esetekben – csak nem mint büntetésnek, -hanem olyan természetes eljárásképpen, mint hogy szürik az ivóvizet -s fertőtlenitik a csatornákat. Egyáltalában nem látnék benne -semmit, ha az ilyen magának és másoknak számára felesleges és -veszedelmes életekkel hivatalból végeznének, még mielőtt tizennyolc -más élet adja meg árát ez egy megáporodásának. Ha volna próbája, -határa és ellenőrzése, vagyis ha biztosra lehetne venni, ki arra -való, s visszaéléssel nem lehetne az ellen is forditani, aki nem -arra <span class="pagenum"><a name="Page_29" id= -"Page_29">-29-</a></span> való, én időről-időre akár irtást is -rendeztetnék a gyógyithatatlan elmebetegek közt, legfeljebb -valamely kegyes csalással, orozva vagy álmukban való megöletéssel -kimélvén meg a tudatosabbját a halálrémülettől. A halálbüntetést, -mondom, nem azért tartom ma már az emberiség legszégyenletesebb -alávalóságának, mert ölnek vele, hanem mert büntetésből ölnek, -tehát ugyanazon embernek, akit megölnek, ugyanakkor, mikor megölik -s azzal, hogy megölik, egyben eszére és lelkiismeretére -hivatkoznak. Ha azt kérdik tőlem: szabad-e, nem volna-e ajánlatos a -veszedelmes és gyógyithatatlan őrülteket agyonverni: engem nem kell -nagyon rábeszélni, hogy azt mondjam: igen. De aki azt kérdi: -szabad-e valakit, aki gyilkolt és rabolt, halálra itélni azon a -cimen, hogy teljesen épeszü, csak éppen erkölcsileg elfajult: azt -magát is szó nélkül odaakasztatnám az ilyen épelméjü, csak -erkölcsileg elfajult embertársa mellé.</p> -<p class="center">* * *</p> -<p>Bámulatos, mily nehezen hiszik el egymásról az emberek, hogy -nincs rendben a felelősségi szerkezetük – mert hisz az eszük az. -Természetes, hogy aki rohadt krumplin s virslinek nevezett döghuson -s téglaporon él, megbetegszik gyomrára és belére. Természetes, hogy -aki ólomgőzt szi be lélekzetnek, megbetegszik tüdejére. -Természetes, hogy aki mindennap egy akó sört szivattyuztat végig a -szivén, megbetegszik a szivére. Istenem, hát oly nehéz elhinni, -hogy akinek a lelke gyötrődik, megbetegszik a lelkére? S el lehet-e -mondani szóval, mennyire gyötrődik az ember lelke? S kivált a -müvelteknél, a nem egészen állati életet élőknél. Ételben, italban, -szokásban s viselkedésben csak megtanulhatunk, talán rá is -rendezkedhetünk, egészségesen élni. De már ez is egy parancscsal, -egy muszájjal s nem szabaddal több, ami a lelket nyomja. S mi nem -nyomja a lelket? Nem érdemes élni, mondotta egyszer a kisfiam, mint -egészen pici fiu, mert amig kicsi az ember, engedelmeskednie kell, -mikor megnő, dolgoznia kell. Ebben benne van egy egész neurózis. -Engedelmeskedni, nyelni, türni, várni, lemondani, félni, -alakoskodni, erőszakoskodni, versenyezni, tetszelegni, megalkudni, -eltitkolni, lesben állni, tilosban járni, rajta kapatni, elüttetni: -mind csupa olyan visszaélés a lélekkel, mint volna a gyomor -falával, ha állandóan kénsavval etetnék. Bámulatos, mondom, hogy -lelkiekben mily <span class="pagenum"><a name="Page_30" id= -"Page_30">-30-</a></span> kérlelhetetlenül kegyetlenek egymáshoz az -emberek. Senkinek nem jut eszébe azt kivánni, hogy ne egyem. Senki -nincs olyan hitvány, hogy szándékosan ne hagyjon aludnom. De hogy -lemondjak arról, akit szeretek: az magától értetődik. Hogy megunt -igát viseljek: az ellen még felhorkannom sem szabad. Jó fiunak, jó -apának, jó férjnek, jó polgárnak kell lennem, ha felfordulok is -bele. S ha tán nincs is rá szüksége se apámnak, se fiamnak, se -feleségemnek, se hazámnak. Ha kenyeremtől az élelmes elüt: -mosolyognom kell hozzá. Ha a sorban hátra kerülök: át kell látnom, -hogy igazsággal történt. Ha megcsalnak: nem szabad gyilkolnom, ha -kisemmiznek, nem szabad rabolnom. El kell viselnem hideget, -meleget, megaláztatást, igazságtalanságot, bölcsnek kell lennem, -jónak kell lennem, nemesnek, irgalmasnak, részvevőnek és -lovagiasnak. El kell fojtanom hiuságomat, le kell küzdenem -önzésemet, fékeznem kell mohóságomat, meg kell tagadnom -irigységemet, pórázon kell tartanom féltékenységemet, erőltetnem -kell figyelmemet, el kell takarnom türelmetlenségemet. Mindez olyan -állandó horzsolása a léleknek, mint ahogy a rossz istráng -kimarjitja a ló véknyát. Mindez olyan agyonmérgezése az ember -érzésének, mint ahogy a szunyograj őrültté csipkedi az ökröt. S az -ember nem ökör, s <em class="gesperrt">ezek</em> a szunyogok -télen-nyáron, éjjel-nappal rajzanak és sohasem ülnek el és egyre -sokasodnak. Mind csupa olyan pióca, mely egyre szí, de sohasem -szija meg magát, s csupa olyan seb, mely mind evesebb és sohasem -kérgesedik el. A fájdalmat nem lehet megszokni, a gondba nem lehet -belefásulni. Csak megvadulni lehet tőle s meg kell vadulni tőle. Az -a csoda, hogy még van épeszü ember is.</p> -<p class="center">* * *</p> -<p>Persze: vannak külömbségek. A vadságban felnőtt kecskepásztor -ugy gyilkol, mint ahogy lop: egészségesen és ártatlanul, s ha mint -kukoricatolvaj lehet épeszü, lehet épeszü mint apagyilkos is. De -litterátus ember, erkölcsben és tanitásban felnőtt: nem lehet -épeszü, mikor gyilkol. Lehet épeszü, mikor beleőrül az -elviselhetetlenségekbe, miket az élet, az erkölcs, a tisztesség, az -emberek kérlelhetetlensége ráró. Lehet épeszü, mikor azt <em class= -"gesperrt">érzi</em>: gyilkolni, gyilkolni, boszut állni, példát -mutatni! De mikor <em class="gesperrt">megteszi</em>, akkor már nem -épeszü. S mentül kiszámitottaban, mentül ravasszabbul, mentül -<span class="pagenum"><a name="Page_31" id= -"Page_31">-31-</a></span> kieszeltebben s elrendezettebben teszi, -annál kevésbbé. Még lehet épeszünek venni – ez nem szójáték – aki -hirtelen elveszti eszét, s azért, amit tett, még feleltethetem azt, -aki nem tudta, mit tesz. De aki tudja, mit tesz, mikor gyilkol, aki -odagondol, mialatt vért ont, aki számol, mialatt életeket irt, s -olyan észszel tud, gondol és számol, mely verseket ért meg, talán -ki is formál s kerek mondatokban szónoki hatalommal orditja -világgá, hogy mi fáj neki s mi miatt áll boszut azokon, akik nem -vétettek neki: az beszámithatatlanabb a leeső kőnél, az -felelőtlenebb a lecsapó mennykőnél, az butább, mert magát okosnak -hivő barom a megveszett ökörnél. Wagner tanitó, ki egy ezer lakosu -kis községen vagy falun áll boszut olyan társadalmi ridegségért s -kényszerüségért, amilyennel: nem a kis Mühlhausen, a kis Wagner -tanitónak hanem a nagy Anglia, a nagy lord Byronnak is pokollá -tette életét, – aki szatócsot, parasztot és mezei őrt durrant és -nyiszszant le olyan erkölcs ellen való felhorkanással, amelyért még -a római pápát s a német császárt is nehéz feleltetni, s aki ennek a -helyi érdekü itéletnapjának olyan haditervvel készül néki, mint -Napoleon készülhetett neki Austerlitznak: feltétlenül éppoly -nagyzásosan őrült, mintha magát képzelné lord Byronnak, római -pápának, német császárnak, Napoleonnak és, természetesen, -uristennek. Csak éppen hogy nem magát nagyitotta hozzá egy -sodoma-gomorrhai világbüntetés méreteihez, hanem Sodomát és -Gomorrhát kisebbitette hozza Mühlhausen falucskának s a maga -tanitócska mivoltának kicsinységéhez. Nagyzási hóbort, a gukker -forditott felén át nézve: ez a Wagner tanitó esete. Ezt a vak is -látja, s csak szakbirák s orvosszakértők lehetnek oly vakok, hogy -ne lássák.</p> -<p class="center">* * *</p> -<p>Különben sem csodálnám, ha a megháborodások könyvében külön -fejezet kerülne a tanitók számára. Csak ugy, – bocsássák meg a -hasonlatot – mint ahogy a tulajdon ellen való vétkek könyvében -külön fejezetnek kell szólnia a cselédekről, pincérekről, -borbélyokról, vagyis azokról a szegény és legszegényebb emberekről, -kik legbelsejében vagy legközelében élnek az övékénél ezerszerte -magasabb, ellátottabb, terpeszkedőbb életvitelnek, s mintegy orruk -alatt gőzölög a pecsenye, melyből enniök nem szabad. Ki lopjon -selyemharisnyát, ha <span class="pagenum"><a name="Page_32" id= -"Page_32">-32-</a></span> nem a komorna, aki látja a nagyságáján s -ért hozzá, hogy mily szép és kivánatos tőle a nagyságája? Bizonyos -tekintetben ilyen kisértés alatt él a tanitó is. Müvelt, sőt tudós -ember, kinek e tudástól valameddig fel és el kell finomodnia, s -kiben a gyerekekhez képest való felsősége az önérzetet is módfelett -kifejleszti. S ez az ember szegény pária, kinek a legszükségesebbre -alig telik s alázkodnia kell a legutolsók előtt is. Olyanok -parancsolnak neki, kiknél kisujjában is külömbnek érzi magát, s -olyanok élnek nálánál jobban, kiknek a pocsolyát is sokallná a -vacokhoz képest, melyben őnekie kell megvonnia magát. Már a régi, a -mainál egyszerübb és míveletlenebb időkben is külön fejezet volt az -iskolamester sorsa. A német irodalomban külön tipus az -iskolamesteré, ki a legnincsetlenebb a rémitő nincsetlenség -közepett, mely a régibb német kispolgárságnak természetes -életvitele. Ahogy Hebbel vagy Keller a kispolgári szükös életet -leirja, s ahogy a még régibb Jean Paul ebbe beleilleszti az -iskolamesternek még szükösebb életét: azon a mai legszegényebb -embernek is elfacsarodik a szive, s nem tudja megérteni, hogy -láthattak ilyesmiben ezek a nagy géniuszok humort és mosolyra -késztő mozzanatokat. Mai szemmel olvasva, rémitőek ezek az életek – -s azt hiszem, hogy a mai német iskolamester mai szemmel nézi, mai -bőrén érzi s mai fogaknak csikorgatásával átkozza meg rettenetesen -szükös életét. Mert ugy a testi szükösség, mint az erkölcsi korda -szoritásait a mai kisember nehezebben viseli már, mint viselte a -régi. Nem nehéz megmondani, miért. Azért, mert orra előtt látja a -magáénál szabadabb és ellátottabb életeket. Még csak ötven évvel is -ezelőtt a kispolgár számára olyan elérhetetlen magasságban és -messzeségben éltek a testiekben duslakodó s erkölcsiekben -szabadosabb urirendüek, hogy éppugy csak akadémikusan irigyelhette -meg őket, mint ahogy csak papirosról fájt szive a mennyei üdvösség, -a paradicsomi boldogság után. De ma – gondoljuk csak meg, hogy a -harmadosztályu utas egy vonaton utazik az elsőosztályuval s látja -vastag bőriszákjait s nézi, hogy nyujtózkodik a bársonypamlagon s -eszi magát tele az étkezőben hét tál étellel. Fejedelmi palotát -ezelőtt ugy látott csak, mint muzeumot, mikor belépti dijért -végigvezették benne. Most, ha gyalogszerrel járja be a hegyeket, -éjszakára az ő pár garasáért, ha padlásszobában is, de megvonulhat -a hotelnak nevezett fejedelmi palotában, hol az esti tolongásban -akár közéje is <span class="pagenum"><a name="Page_33" id= -"Page_33">-33-</a></span> vegyülhet az uri sokaságnak, fehéringü -férfiainak, fehérmellü asszonyainak. Látja, egy félórára tán meg is -próbálja gépkocsijaikat. Látja őket éjszaka a folyosón -szemérmetlenül besurranni egymáshoz, hallja róluk, inasaiktól és -pincéreiktől, a csábitó történeteket – aztán haza kell mennie -krumplin élni, hétrét hajolni a pap előtt, s hűnek lenni hat gyerek -szülésétől megviselt csuf feleségéhez. Ez ellen nem vigasztalás: -ebbe beletüzelés, ha az embere azonfelül még müvelt ember is, aki -tud filozófiát s tisztában van mindenek relativitásával. Ebbe bele -lehet bolondulni és könnyü belebolondulni. Igaz, nem muszáj -belebolondulni, s vannak, sőt többségben vannak, szolid egészségek, -melyeket semmi rázkódás nem hibbant át az anarchiába. De ennek az -áthibbanásnak ma több szoritása és lehetősége van, mint bármikor -elébb s a demokrácia haladtával mind több lesz. Ez nem szól a -demokrácia ellen, hanem a mellett a demokrácia mellett, mely -egyedül érdemli meg azt a nagy nevet: a mellett a világrend -mellett, melyben a kicsinynek nincs miért megirigyelnie a nagyot, -mert nincsenek kicsinyek és nagyok, mert a munkának, a jognak s a -kötelességeknek jobb beosztása mindeneknek részükül juttat és -juttathat mindent, ami ezelőtt csak keveseknek jutott és juthatott. -A helyzet ma az, hogy egy lord Bryont ma már nem üldöznének -olyasmik miatt, amikért most száz éve még pokollá tették életét. Ma -már csak a kis Wagner-tanitóknak keseritik velük a lelkét, és ez -sem birja már és visszarug. S lesz idő, hogy a Wagnerek életébe és -gusztusába sem ütik bele orrukat felebarátai, legalább is nem -jobban, mint a lordokéba s a gyapju-bárókéba, s minden ember élhet -minden szabadsággal, amit egyáltalában megadhat az az általános -kényszerüség, hogy az embereknek békességben kell megélniük egymás -mellett. S akkor annyival kevesebb lesz a megháborodott ember, mint -amennyivel kevesebb a kolerás, mióta jók a csatornák és tiszta az -ivóviz.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_34" id= -"Page_34">-34-</a></span></p> -<h2>A piros pizsama</h2> -<p class="right"><i>1914 március 21.</i></p> -<p>A pizsama az angol férfiak hálóruhája, mely a hálókocsik s nagy -fogadók utján elterjedt az egész világon, sőt ujabban, kivált -Amerikában, a nők is magukhoz váltották, s származásában nem egyéb, -mint a forró világtáji idegenek állig begombolt uniformisszerü -vászonruhája, melyben, mint Claude Farrère a Civilisés cimü -regényben megirja, az emberek abbeli tudomásuk izgalmával nézegetik -egymást, hogy alatta mezítelenek. A pizsama név indus eredetre -vall, s én mindig mulatok, mikor a tüntető magától értetődés -ünnepélyességével látok a hálókocsi folyósóján ide-oda pizsamálni -egy-egy aradi vagy váradi vicekirályt, – mert elgondolom, hogy e -finom clubman ugyan mennyiért mutogatná magát igy, becsületes, -magyar korcos gatyában, holott a folkloristának csak az első -pizsamába kell belebújnia, hogy korcra járó nadrágjában menten -ráismerjen ez ősi ruhadarab oldalági atyjafiára, amely ősi viselet -nem csupán a Traján oszlopán, hanem, ha jól emlékszem, már babiloni -lapos szobrokon azon formában viselete a hajdani szittyáknak, mint -most is becsületes nyiltsággal alföldi népünknek, s volt – bár -szemérmetesen német bugyogó vagy magyar nadrág alatt – még egy-két -emberöltő előtt valamennyiünk nagyapáinak. Legalább az enyémnek az -volt, és sokat nyafogtam nagyanyám nyakán, mikor engem gombos kis -alsónadrággal s száraz harisnyával erővel urfinak öltöztetett, -holott az lett volna a vágyam, hogy én is, mint nagyapa, bő -gatyának huzzam fölébe a szük nadrágot, lábam fejét pedig szép -tiszta vászonkapcába bugyoláljam s ugy bujtassam bele a rézorru és -lakkszáru kis csizmába… Istenem, nem mulik el éjcaka, hogy mikor a -nyitott ablaknál való hálásnak én is nekiöltözködöm, régi, téli, -gyertyafényes kecskeméti hajnalok emléke ne suhanna át rajtam, s -orromat a pernyeszag meg ne csapná, elegy az agyag langyos -savanyuságával, ahogy nagyapáéknál a lakószobabeli nagy -bányakemencébe szalmával fűtöttek a konyha felől…</p> -<p>De bármily kulturváros lett azóta Kecskemét: a piros -<span class="pagenum"><a name="Page_35" id= -"Page_35">-35-</a></span> pizsama nem odavaló, hanem Rómában látta, -s pláne selyemből, egy korzói kirakatban a hatalmas költőnő Erdős -Renée, s cikkfélét irt róla az Az Ujság asszonymellékletére, – -asszonyoknak való cikket, mely ennélfogva az én férfiui -kiváncsiságom számára izgatóan érdekes. A tárgya az, hogy asszonyok -mint izgulnak e kirakatbeli férfiszimbolum körül, – az egyik mint -magyarázza, hogy hogyisne, az ő urának ilyen puha és elpuhult -selyemkafacot! ő bizony felszabná magának bluznak… de a másik -megveszi az ő emberének… és igy tovább. Engem, többször megirtam -már, igen bánt az irodalomnak az a nagy fogyatkozása, hogy -férfimesterség lévén, csak arról ád adatokat, hogy mi férfiak a -nőket hogy látjuk, de nem arról is, hogy ők hogy látnak minket. Aki -asszony ir is: vagy utánzó, ki a férfiak irásait másolja, vagy, a -legerősebbje, asszonytestbe veszett férfi, mint George Elliot – az -asszonyos asszonya, ha mégoly kitünő és maga tollával iró is s ha -mégannyi becses asszonyi meghittséget kaptunk is már tőle: ez egy -dologban nem tudja lebirni tartózkodását vagy elfogultságát, s -elakad szava, mikor közlékenységre készülne. Még lirában akadt -egy-két asszony – minálunk az a Sidonie Zerkowitz nevü igen -tehetséges német versköltőnő, kinek nevét kiskoromban a Tóth -Kálmánéval együtt hallottam emlegetni, s a németeknél ujabban a -Marie Madeleine néven iró poétaasszony – kik sejtetnek valamit a -viharokból, melyekkel a férfi után kivánkozó lélek megrázza az -asszonyi testet. De elképzelhetetlen asszonyi áttételben olyan -nagyszerű vallomás, mint a minővel például Kemény Zsigmond -gazdagitotta igazán a világirodalmat a kivert iródeák figurájában, -ki kulcslyukon át lesi meg a kastély kisasszonyának lehajlását s -mellkendője elcsuszását. Holott egészen bizonyos, hogy a női szem -ugyanolyan optikával nézi a férfit, mint a férfiszem a nőt, s -rávall a nők rabszolgahelyzetére (egy szellemes hölgy, Berkovits -Renéné figyelmeztetett erre nemrég, mikor a Ferenczi Sári -regényéről irtam) hogy még a legbátrabb asszony bátorsága sem -futhatja még a mai világban ilyen vallomás bátorságára.</p> -<p>Pedig e bátorság növekedőben van. Az a bátorság, hogy a nők -merjenek annak élni, hogy a férfiaknak élnek, mint ahogy a férfiak -mernek annak élni, hogy a nőknek élnek. Hogy a mai nők más szemmel -nézik a férfiakat, mint anyáik merték nézni, az kezd meglátszani a -férfiakon. Például: a <span class="pagenum"><a name="Page_36" id= -"Page_36">-36-</a></span> piros pizsamákon, amiknek persze nem -muszáj pirosaknak lenniök, mert ez nem elegáns szin, sőt a vörös is -csak a brünni hóhérnak való – a férfiaknak pasztellszinek illenek. -De mindegy: a piros vagy akármilyen pizsama, a beretvált ábrázat, a -cikkbe lógó mellény ugy nő az asszonyi szemek alatt, mint ahogy a -szem nőtt a napsugár alatt, – a nap addig süt millió meg millió -éven át földre, sejtre, bőrre, mig egyszerre <em class= -"gesperrt">felelet</em> nő rá, s az állatnak szeme alakul. Igy -látszik meg ma a férfiakon, öltözködésükön, viselkedésükön, hogy az -asszonyok kezdik őket nézni, hogy az asszonyok kezdenek hozzájuk -érteni, hogy bátrabban kellenek a nőknek, de jobban válogatnak is -köztük a nők. Hogy a férfiak mind többet törődnek öltözködéssel s a -divattal mind több dolguk: az egyenesen a nők nagyobb szabadságával -függ össze, – s hogy a férfi Amerikában a legférfibb s a -férfidivatban is Amerikába megy át a vezetés, az szemlátomást annak -felel meg, hogy Amerikában legszabadabbak a nők, s azok ott már -nemzedékek óta.</p> -<p>Nekünk, most élő nemzedéknek, az éppen csak kezdődő átmenet -férfiainak, persze elmondhatatlan furcsa ez az átmenet. Nehezen -találják meg a hidat a szultáni gőgtől a férfiöntudatba, mely -megfeleljen a nők abbeli büszke tudatának s egyben okos -szerénységének, hogy tudják, hogy kellenek, de azt is tudják, hogy -nem mind egyformán. Amennyire meg tudja érteni maga-magáról az -egyes férfi, hogy a nők imádják, annál kevésbbé tudja ezt megérteni -más férfiról – s minthogy a legtöbbjük őszintén nem talál semmi -megejtőt a másikon, ritkán jut eszükbe, s ha, nagy -fölháborodásukra, tapasztalni kénytelenek: ritkán próbálják -megérteni, hogy a nők talán mégis másképp érezhetnek ilyesmikben. -Én ugyan egyre reklamálom a dokumentumokat – de erősen kellene -küzdenem a komikum érzésével, sőt tán még testibb remonstrálásu -furcsálkozással, ha férfikézről vagy lábról, szájról, vagy -lélekzetről olvasnék olyan áradozásokat, aminőket a nők -természetesnek találnak, mert évezredek óta megszokták, ha férfiak -irnak nőkről, – sőt amikből meg is tanulták, hogy egymást a -versenyben állóknak szakértő és méltányoló szemével nézzék, s ne -csak nézzék, hanem lássák is.</p> -<p>A férfiak ettől s általában férfimivoltuk tudatosságaitól még -meglehetős messze vannak, – s ezért, a tudatos férfibeavatás hiján, -viszont az asszonyok is kevésbbé értenek férfidolgokhoz, -<span class="pagenum"><a name="Page_37" id= -"Page_37">-37-</a></span> mint ahogy akárhány férfi, éppen -asszonyok körül való tapasztalatainál s abba való beavatottságánál -fogva, hogy ők hogy látják egymást, igen benfentes asszonyi -dolgokban.</p> -<p>Minden iskoláskönyvben benne van, hogy a ruha származásában -inkább disz, cifraság, szépités, mint, mondjuk, az időjárás ellen -való védekezés, – a nőknél mindig is az volt, az volt a felsőbb -rendek férfiainál is, csak a polgári férfivilágban lomposodott el, -ahol az asszonyt nem szerelemmel szerezték, s rangbeli nagy -külömbségek nem voltak. A nők felszabadulásával jár, mondom, -egyaránt, hogy most már a férfiak is kezdenek öltözködni – de ez a -tudomány nem oly régi, nem oly kifejlett s nem oly általános, hogy -a nők általában ugy értenének hozzá, mint akárhány férfi ért az -asszonyi öltözködéshez. Azok a férfiak, kiket asszonyok -öltöztetnek, többnyire nevetségesen öltözködnek – sőt rendszerint -az sincs velük megelégedve, aki kiöltöztette őket. Mert a nőknek a -jól öltözködő férfiak tetszenek – csak nem tudják, hogy ezért -tetszenek nekik. Talán jellemet látnak ott, igaz férfit, kinek -kezébe nyugodtan tennék le sorsukat, ahol csak jól szabott kabátról -van szó, vagy előlhátul egyformán felhuzott nadrágról, mely igy -hátul nem vet ráncot térdhajlásban, s a vége nem akad bele a -félcipő sarokkérgébe. S nem tudják megérteni, hogy mért nem -tökéletes, még mindig, az ő emberük, kinek maguk választották ki a -leggyönyörübb papagályszin-nyakkendőt.</p> -<p>Viszont: ez a papagályszin nem mindig lesz nevetséges. A -kötelező női szemérem egyelőre kötelező tartózkodást nevelt a -férfiakba, – mai (de már inogni kezdő és mind alámosódóbb) felfogás -szerint ez a tartózkodás a férfias, s nem férfi, aki ugy <em class= -"gesperrt">tudja</em> a testét s ebbe vágó kacérkodással áll -szerelmi versenybe, mint ahogy azt nézik legerősebb nőnek, aki -igenis igy tesz. Ehhez képest a férfi-eleganciának is – ma még – a -tartózkodás a titka, a mit ne, az egyszerüség, a kimértség, a -tompitottság. (A pasztellszinek, mint elébb mondtam.) De -nyilvánvaló, hogy ebben változás készül. A változás pontosan most -tiz éve indult – én éppen akkor jártam Amerikában, s undorodva -néztem a férfiakon a csipőbe szabott kabátokat s kivált az áttört -vagy pókháló-harisnyát, melyet igen nehéz volt megszokni a szőrös -lábszárakon. S lám: megszoktuk, s megszoktuk a lazzarónisan -kihajlott nyári sportingeket, – meg a kivágott escarpint, meg a -manikürözött <span class="pagenum"><a name="Page_38" id= -"Page_38">-38-</a></span> körmöt, s mindent, amit a néhány nemzedék -előtti legszibaritább dandick, a Kaunitzok s a Brummelek még -férfiatlannak tartottak volna. Bizonyos, hogy ebben éppugy nincs -megállás, mint a nők felszabadulásában – s nem a férfiasság fog -megváltozni vagy megcsökkenni (inkább: ugyancsak helyt kell majd -állania) – de a külsőségeiről való felfogásaink fognak megváltozni. -A rococo-társadalomban, hol a szerelem a felső osztályok -romlottsága volt, a nimfomaniás nők szeme égése alatt kacéran -cikornyássá lett a férfiviselet. A most alakuló világban, hol a -szerelem az emberiség egészsége lesz, a felszabadult nő szeme -sugara alatt bátorság lesz a férfi öltözködő ruhája is.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_39" id= -"Page_39">-39-</a></span></p> -<h2>Nők és jogok</h2> -<p class="right"><i>1913 junius 15.</i></p> -<p>Egy szép és kivánatos, minden porcikájában kifinomodott testü -asszony mindannyiszor valósággal felsziszszent, mikor -el-eldudolgattam előtte a kedves biedermeyer-verset: „Ó hölgy, az -isten gyönyörül Teremte tégedet!…“ Nem volt igaza, s az imádni, a -testi gyönyörüségben róla leinni való önérzet, melylyel e szultáni -felfogás, a női embernek ily értetlen megaláztatása ellen kikelt, -ugyanaz volt, mint amivel a paraszt nem türi, hogy parasztnak -hiják, hanem megköveteli, hogy polgárnak tiszteljék. Mi megalázó -van asszonyra nézve abban, hogy gyönyörü és gyönyörüséget szerez? -Ismertem az életben (s majd megevett a fene irigységemben) egypár -férfit, ki igen szép ember volt s az asszonyoknak sok gyönyörüséget -szerzett. Nem vettem észre, hogy ezt szégyelték, hogy -lealacsonyodásnak érezték s emberi méltóságuk rovására történőnek -itélték volna. Pedig, mondhatom: az asszonyok csakis ezzel a -szemmel nézték, csakis ebből a tekintetből kezelték, csakis mint -erre valókat keresték őket. S azt is mondhatom, hogy mindezek -folytán önérzetük nemcsak hogy nem csökkent, de határozottan -túltengett. Még azon sem szomorkodtak, hogy kiváló elméjü nők, kik -másokkal tudtak beszélni angol filozófiáról és francia művészetről, -az ő közelükben megbutultak és megkukultak s bámész kábulattal ugy -estek rájuk, mint a lágy vas a mágnesra. Még azon sem háborodtak -fel, hogy mikor ők a leggyönyörübb politikai szónoklatot mondták s -a nemzet szinte szemmelláthatóan alárendelkezett akaratuknak, a -karzatról az asszonyok tájékáról mintegy lehullámzott hozzájuk az -állati epedés: csak egyszer csókolna meg, aztán nem bánom, ha -meghalok!… S mit mondjak? ezek az élvezeti cikkek gyanánt kezelt -férfiak nem gondolták, egy percre sem, hogy ennélfogva valaki is -méltatlannak itélhetné őket a szavazati jogra. Egyáltalában nem -érezték, hogy ettől orvosok vagy tanárok még talán lehetnek, de -például ügyvédek soha! S eszerint azt sem hitték, hogy jogokat, -amikkel még nem rendelkeznek, megszerezhetnek majd, ha lemondanak -<span class="pagenum"><a name="Page_40" id= -"Page_40">-40-</a></span> arról, hogy jól essenek az asszonyoknak, -s a szerelmet csakis családalapitás céljából gyakorolják.</p> -<p>Micsoda gyerekség! Mennyire csakugyan nem értek meg emberi -méltóságra azok a nők, kik emberi méltóságukat féltik, ha a férfiak -bábnak, játéknak, gyönyörüségük szolgálatára rendelt eszköznek -tekintik őket! Hát nem azok? Hát valók egyébre? jobban mondva: hát -utját állhatja-e, hogy bármi egyébben is a szeretett és imádott és -testében oltárra emelt asszony éppugy teremthessen, ha tud, nagyot, -s éppugy szerezhessen még elméjével, még müvészetével, még -okosságával, még tudásával is testi gyönyörüséget a boldog -férfiaknak, kiknek ily remek asszony-ember jutott üdvözitő -részükül, mint ahogy a Richelieu, a Goethe, az öreg Andrássy -asszonyait éppen nem kedvetlenitette el a férfi iránt, kinek -ölelésében elaléltak, hogy a nagy ember legmagasán járt az -emberiségnek. Miben csökkentené ez az emberi méltóságot? Van-e -méltóbb emberhez, mint hogy férfi legyen, ha férfi, és asszony -legyen, ha asszony?</p> -<p class="center">* * *</p> -<p>Bizonyára vannak csunya nők, kik nem kellenek a férfiaknak, s -kiket azért nem járja, hogy emberi jogaiktól elüssenek – -szakasztott ugy, mint ahogy nem járja, hogy emberi jogaiktól -elüttessenek oly férfiak, akik, szegények, nem születtek arra, hogy -asszonyoknak örömük teljék bennük. De ezeket olybá kell venni, mint -az egyéb testi fogyatkozásban sinlőket, puposakat, sántákat vagy -vakokat, kiket azért szintén nem lehet emberi jogaikból kifosztani. -A jognak egyformának kell lennie mindenki számára, aki élni tud -vele, sőt, még ezen is fölül: akiket a természet megfosztott a -kiváltságoktól, melyeket kivánatos voltuk ad meg egyik nembeli -embereknek a másik nembeli emberekkel szemben, azoknál jogbeli -kiváltságokkal kell jóvátenni a születés e mostohaságát. Ha -természettől fogva rövid a kardjuk, meg kell toldani egy lépéssel -többel a jogokból. Ha rajtam állana: pluralitásokkal vigasztalnám -és kárpótolnám azokat, kiknek az igézet hatalmából nem jutott. De -ez igézetet kiküszöbölni, lebecsmérelni, lehazudni, lekisebbiteni, -– elvitatni jelentőségét, csekélyleni örvendetességét, számba nem -venni a nagyszerü serkentést, mit az emberi munkában, az emberi -élet megszépitésében, az emberi fejlődés előrelökésében jelent, s -ezt éppen nőknek tenniök, <span class="pagenum"><a name="Page_41" -id="Page_41">-41-</a></span> kiknek számára a polgári jogok -teljessége nem utolsó sorban arra való lesz, hogy kiváltképp való -szerelmi rendeltetésük jogát, szabadságát és nyiltságát küzdjék ki -vele: ez oly képmutató gyávaság s a győzelem kedvéért a győzelem -céljából való lemondás, mint volt, egyéb téren, a magyar házassági -törvényhozásé, mely, hogy a katolika egyháztól a házasságkötés s a -válás államositását megszerezhesse, a katolikus válási -lehetetlenséget szinte egész egyházi kegyetlenségében átvette az -állami házasságjogba. Nem születni a szerelemre hivatottnak: éppoly -szerencsétlenség, mint szegénynek születni, s a társadalom s a jog -s a törvény mind arra való, hogy az igazságtalanságot jóvá tegye és -minden teremtett ember számára megállapitván az élet, az étel, a -hajlék s a neveltetés mindenkinek kijáró legkevesebbjét: ha nem is -emberi legfőbb önérzethez és boldogsághoz, de legalább az emberi -életben, az emberi munkában és érdeklődésben való részvételhez -juttassa e természettől hátratetteket. S ne mondják, akik a nők -számára jogokat követelnek, hogy nincs vagy nem kell az a nőiesség, -a minek féltését veti ürügyül a férfiostobaság, mikor a nőknek nem -akar jogokat adni. Van nőiesség, épp ugy, mint ahogy van -férfiasság, s ahogy a politikának vagy a müvészetnek tizezred évek -óta nagyszerüségét látjuk abban, ha a férfi beleviszi teljes -férfiasságát, épp ugy megujulást, felfrissülést és uj -nagyszerüségeket jelent majd ezekben, ha a nő beléjük viszi teljes -nőiességét. „Nadrágtalanok vagyunk? – kiáltott a jakobinus a -röhögőkre – igenis, azok vagyunk, s legalább megláthatjátok, hogy -férfiak vagyunk!“ Drága gyönyörü teremtései az istennek: ha -selyemleheletü combinationjeiteken meglátjuk, hogy asszonyok -vagytok: az lesz a szabadság s az emberi méltóság kezdete ebben a -rabszolgatartásra berendezett világban!</p> -<p class="center">* * *</p> -<p>De persze: ehhez az kell, hogy a magatok urai lehessetek, vagyis -magatok tartsátok el magatokat. Nemcsak azért kell a nőknek jog, -mert mindenkinek kell, ki a társadalomban él, hogy minden egyesének -az egészen való ez érdekeltségéből erősödjék a társadalom, de kell -külön a nőknek azért, hogy minden kenyérkereset lehetőségét -megszerezzék maguknak. Mert az emberi méltóság, de szabadság is ott -kezdődik, hol az egyes ember arra, hogy megélhessen, csak a munka -<span class="pagenum"><a name="Page_42" id= -"Page_42">-42-</a></span> előtt köteles meghajolni, de nem egy -másik ember előtt. A szerelmet is megmérgezi, ha pénz vegyül bele, -s amily gyönyörüség minden jóval elhalmoznunk, akit szeretünk, -olyan megalázó rászorulni erre, olyan szomoru kiszolgáltatottság -ebből élni. Ez nem nőies: a képmutatás s a ravasz számitás, amire a -kitartottság neveli a nőt, s hiába minden demokrácia és -szociálpolitika, amig minden szabadság és rendezettség közben a -társadalom egyik fele rabságban él a másik alatt, a rabszolga -minden mételyes gondolkozásával. Erkölcsi lues, ami a nők -kitartottsága s erre való utaltsága révén a világot megnyomoritja; -minden uj nemzedék nőből uj epidémiája terjed e dögvésznek, – s az -emberi ostobaságnak örök okmánya lesz, ha majd unokáink megtudják, -hogy volt idő, mikor ez állapot megszüntétől az erkölcsöt -féltették. Hogy a kitartottság az anya méltóságának jár, az -képmutató beszéd. Azt igen jól el lehet gondolni, s csak igazságos -lesz, hogy az anyává létel s a kezdő anyaság kényes idei alatt az -állam éppugy köteles legyen fizetni a nőt, mint a férfiakat, -mialatt katonák. De különben a férfiak épp ugy nem kötelesek -fizetni a nőt, ki anyává lett, mint a nők nem kötelesek fizetni a -férfit, ki anyává tette őket. Az erkölcs ott kezdődik, hol egyik -ember nem él a másikból és szerelmi gusztusába éppugy nem beszél -bele más, mint abba, hogy mit eszik és mit olvas.</p> -<p class="center">* * *</p> -<p>A legtöbb férfi ostoba, mihelyt asszonyról van szó s a legtöbb -asszony csacsi, mihelyt férfivel áll szemben. A legnagyobb -csacsiság a nőmozgalom történetében, hogy a nők komolyan szóba -álltak az argumentumokkal, miket a férfiostobaság vetett a női -jogkövetelés ellen. A férfiak diadalmasan kisütötték, hogy a nők -gyengeelméjüek, nincs az eszüknek karaktere, nem eredetiek, csak -felkapni tudnak, de találni nem. A nők erre felháborodva mutattak -rá Szónya Kovalevszkára, ki nagyszerűeket alkotott. Édes istenem, -hát tegyük fel, hogy nem alkotott. Tovább megyek: én is azt tartom, -hogy a női intellektus gyengébb, mint a férfiui, hogy a nő nem tud -nagyot és ujat teremteni, s hagyják békében szegény Szónya -Kovalevszkát, kinek egymagában kell háromszáz vagy háromezer -nemzedék asszonyáért helytállania. Mi következik mindebből? Semmi. -Nem arról van szó, hogy a nők ezentul nagyokat alkossanak, s a -lelkük sasszeme kimérje a végtelenségeket. <span class= -"pagenum"><a name="Page_43" id="Page_43">-43-</a></span> Csak hogy -belebeszélhessenek abba, hogy a boltokat hány órakor zárják, hogy a -marhának mi legyen a vámja, hogy esztendőnkint hány katonát -állitsanak, s a királysértésről biró itéljen-e, vagy esküdt. Ehhez -csak nem kell zseninek lenni?! Ha jól meggondolom: eddig sem a -Goethék látták el az ilyesmit, s ha bismarcki rendeltetésre csakis -bismarckok valók, akkor a nők bele fognak nyugodni abba, hogy az -egyenlően jogosultak versenyéből a tehetség s a hivatottság -erejével ezentul is épp ugy a bismarckok fognak a bismarcki -helyekig eljutni, mint ahogy eddig is, a férfiak versenyéből is -csak azok jutottak el. De hogy teszem, a gróf Khuen-Héderváry -Károly horvát és magyar államférfiui karrierjét asszony ne futhatta -volna meg, annak igazán nem látom okát, s viszont nem hiszem, hogy -ő exellenciáját ugy munkája szinvonalában, mint pályája -megfutásában komolyan zavarta volna, ha véletlenül olyan a testi -konstituciója, hogy minden négy hétben három napig nem ajánlatos -hivatalba járnia, s huszadik és harmincadik éve között -háromszor-négyszer egy-egy félévig magánéletbe kellett volna -vonulnia. Igy is kiérdemelhette volna az aranygyapjat, mint ahogy -Sághy Gyula sem lett volna kisebb jogász és professzor, ha akár -egész életén át más állapotban lett volna. A jogok nem a génieknek -járnak, hanem az embereknek, s ki mentül gyengébb, annál inkább meg -kell támogatni jogokkal. Nem adni a nőnek jogot mert természettől -fogva gyengébb a férfiunál: annyi, mint még kezén lábán is megkötni -azt, ki amugy is lemaradt a startnál. Ahhoz, hogy a nőknek -választójoguk lehessen s a nők alispánok, főispánok és miniszterek -lehessenek: semmi köze annak, hogy kerültek e ki soraikból Goethék -és Darvinok. A szerbeknek sem volt Goethéjük, azért mégis van -választójoguk. Nekünk sem volt Darvinunk, azért mégis vannak -alispánjaink. A dánoknak sem volt Verulami Bacojuk, azért a dán -minisztereket éppugy becsukják, mint hajdan őt. Mária Terézia nem -volt Bismarck, csak derék és jóeszü asszony volt, s legalább oly -jól ellátta, igen nehéz időkben, e szorongatott birodalom -kormányzatát, mint akárki elődjei s utódjai közül. A jogok nem arra -valók, hogy az asszonyokból férfiakat csináljanak, hanem hogy -elhelyezzék az asszonyt a világban, mely eddig csak a férfinak -állt. Hogy minő helyre: az éppen attól a sok mindentől függ, miben -az asszony a férfitől külömbözik. Elvégre a férfi sem mind -dijbirkozó. A férfi sem mind csatornatisztitó. A férfi <span class= -"pagenum"><a name="Page_44" id="Page_44">-44-</a></span> sem mind -ismeretelmélkedő. A férfi sem mind csupa Rodin és Michel Angelo. Ha -a nők testre lélekre átlag gyengébbek, mint átlag a férfiak, akkor -továbbra sem ők lesznek az emberiség vezérei, hanem meg kell -elégedniök a második helyekkel. Ebbe aztán, ha csakugyan -természetes előzményekből csakugyan természetesen alakult ki, -éppugy bele kell nyugodniok, mint abba a szintén nem kellemes -végzetükbe, hogy fájdalommal kell szülniök gyermekeiket, s -általában, hogy szülniök kell, holott sokkal mulatságosabb és -kényelmesebb volna azokon a primitivebb módokon szolgálniok az -emberi nem továbbszaporodását, ahogy például a halak teszik. -Bizonyos, mert már eddig is bebizonyitották, hogy az átlagos -munkára átlagukban éppoly alkalmasak, mint átlagban a férfiak. Akik -a mai nő-mozgalmakat vezetik és igazgatják, sokkal számosabbak ma -már, semhogy csupa kivételes géniuszok lehetnének – pedig oly -kitünően vezetik, hogy nyugodtan lehetne egy-egy országot az ő -adminisztráló képességeikre bizni. Majd megválik, hogy mi a nekik -való munka – az a fő, s nemcsak az ő boldogságuk, de az egész -emberi nemé is azon fordul meg, hogy dolgozzanak. Mert ez teszi -őket függetlenné attól, hogy szerelmi életükben bele nem -tartozóságoktól zavartassák meg magukat, s ez teszi őket képessé -arra, hogy, amit a férfiak eddig elérni nem tudtak: lerázzák -magukról s ezzel az egész müvelt emberiségről a legvégzetesebb -megrontót: a nemi hazugságot.</p> -<p class="center">* * *</p> -<p>A szerelemnek, amin minden épül, be is kell vonulnia az élet -közepébe, s ennek csak akkor jöhet el ideje, ha a nők is emberek -lesznek. A szerelem eddig ugy el volt temetve bőrünk alá, mint -ahogy a szén és láva és forróság, az éltető naperő e -beraktározottságai, el vannak temetve a föld kérge alá, s csak -földrengések ártalmaival tudják megmutatni, hogy áldás helyet -pusztitásba szorultak. Ezt a leghatalmasabb erőt felszabaditani -rejtezkedéséből, s betegség helyett egészség gyanánt hasznositani -az életben s a munkában: ez a nők feljogositásának igazi -rendeltetése. Mint ahogy a tüzes istennyilát le lehet fejteni -villamos vasutra, csengőre, telegráfra, telefonra s olvasztásra és -aranyozásra: ugy veszi majd hasznát a világ annak, hogy szerelem: -van.</p> -<p>Csak egy példát mondok, mit a lélek ismerői előtt nem -<span class="pagenum"><a name="Page_45" id= -"Page_45">-45-</a></span> kell sokat magyaráznom. Mennyit -elméskedünk azon, hogy a kislányok szerelmesek tanáraikba – s -elfelejtjük, hogy a fiuk is szerelmesek az övéikbe, vagy egyenesen, -vagy félelem és neheztelés formájában, de szerelmesek. Az ifju -adeptus ma is feltekint a mesterhez, s szinte testi összefüggésben -szija meg magát tudományával, s töri magát abban, hogy méltó legyen -hozzá. Ha még az <em class="gesperrt">igazi</em> szerelem: mily -csodáit tudná mivelni ez átihletettségnek s ez erőkifejtésnek! S -ahol s amiben férfiak és nők együtt dolgoznak, s a kezdő és -átmeneti idők izetlenségei után: önérzetre nevelkedett nők s -szerénységre utasitott férfiak az egymásnak való tetszeni vágyás s -az egymástól fütött hevület emelkedésében mennyire többre lesznek -képesek, mint a mai celibatárius munkában! Mikor legkülömb a férfi? -Mikor asszonyt érez. Mikor legkülömb az asszony? Mikor férfit érez. -Mily nagyszerü munka lesz az, mely e megkitünősülésnek hasznát -látja, s mily száguldó menete lesz a munkának, mely ez állandó -oxigénezettség érverésének ritmusában folyik!</p> -<p>Jogot a nőknek, hogy emberek lehessenek, mert csak emberi -önérzetük erejével merhetnek igazán asszonyok lenni. Addig nem -lehet emberiségről beszélni, mig egyik fele nem él emberi fokon, s -az emberiség rablógazdaságot üz, mig a nők kiskoruságában lekötött -erőket az élet számára nem hasznositja.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_46" id= -"Page_46">-46-</a></span></p> -<h2>Szerelmes rajzok</h2> -<p class="right"><i>1913 december 23.</i></p> -<p>Zichy Mihálynak ugynevezett erótikus rajzait láthatni most -egyideig – az igazgatóságnak hatósági vegzák miatt külön kérendő -szives engedelmével – a Nemzeti Szalonban. Zichy Mihálynak könyvben -is láttam már ilyes rajzait, s az itteni gyüjtemény egy-két darabja -talán különb a könyvbelieknél. Ugy ezek, mint azok – természetesen -– ugyanezt a Zichy Mihályt mutatják meg, mint egyéb rajzai: Az -ember Tragédiájához, a Petőfi verseihez, az Arany János -balladáihoz, a – miket most ugyancsak a Nemzeti Szalonban látni – -Lermontov egyik regényéhez készültek: a finom és hideg -romantika-akadémikust, kiben a Cornelius gondolat-geometriáját a -Gustave Doré szinpadisága teszi földibbé, ha nem is elevenné és -emberivé –, e szinpadiság alacsonyrendüségét pedig némi dekadencia -emeli föl (tudom, hogy ez paradoxon s azért irom, <em class= -"gesperrt">mert</em> paradoxon), némi, igen kevés, perverzió -nemesiti azzal, hogy hidegen átizzik rajt’, mint az északi fény. -Annyi persze nincs belőle, hogy át is fütse, s ezzel akár a -rosszaságnak, a romlottságnak, a bünnek s a rothadásnak, de -erejével és indulatával hatalmasitaná széppé. Hol van ez a Daumir -tenyeres talpas s balzacian tulfütött bourgeois-gazdagságától? S -hol, ha rothadás démoni dekorativságáról van szó, Aubrey -Beardsleytől, aki ugy szép, mint ahogy a bőrorvos elandalodik a -vérbaj pörsenéses rózsáin, hogy mily isteni szépek?!</p> -<p>Zichy Mihály nincs ilyen szép – a Beardsley kifejlett teljes -tüdősorvadásához képest ő a betolakodott enyhe tüdőcsucshurut, s a -viharos éjcakához képest, aki Goya volt, ő az őszvégi délután, -talán igazán, ahol második hazája volt, valamelyik cári parkban, -hol a fák éppoly megnyirtak s a levelek őszszel éppoly imbolyogva -hullanak, mint a versaillesiban, s a barbárságot a finom régiség -helyett elég igazian szellemiti át a bágyadt kiéltség. A -pavillonokban fekvőhelyek maradtak szeliden feldulva, a kioszkban a -házi szinpad kulisszái árulják el vászon mivoltukat, a szökőkut -elapadt s medencéje gyengén iszapos, a messzi pázsiton pedig -karcsun szalad át az ottfelejtett <span class="pagenum"><a name= -"Page_47" id="Page_47">-47-</a></span> őzike. Az égalja piros s -másnapra szelet jelent, s köhögése elől az óvatos udvari ember -gallérja feltürve igyekszik a kastély felé. Óvatosan s enyhén -izgatottan, mint akiknek, mondom, a mellük nincs egészen rendben. A -Zichy Mihály erótikus rajzai igazán csak éppen hogy erótikusak. -Szerelem éppoly kevéssé van bennük, mint vadság, humor éppoly -kevéssé, mint tragikum, s a kéj bánatos dühe, melytől, ha igazán rá -tudnák rajzolni, a papirnak is görcsbe kellene gyürődnie, ugy lehül -cenzurája alatt, mint a tüzes istennyila a villamos csengő -berregésében. Egyik rajzán a kentaur-csődör veti magát a -kentaur-kancára. Teremtő isten: a Balzac <em class= -"gesperrt">Contes drôlatiques</em>-jában meg van irva, ahogy a -kancán lovagló lovas vágtatva menekül az utánuk gerjedt csődör -elől, de az az istálló előtt még utoléri őket, s a lovas érzi a -nyakán a düh fuvását s már azon percben minden csontjában lepénnyé -törik a rázuhanó vadállat alatt… Ez, mondom Balzactól van, nem -pedig, de mennyire nem, Zichy Mihálytól. Vagy én becsülöm tul az -erótikumot, vagy nem tudom megérteni, hogy’ jutott Zichy Mihály az -erótikumhoz másképp, mint uri gazdáinak vagy barátjainak -mulattatására. Zichy Mihály nem erótikus rajzoló – ez szól ki az -elegáns, egy kicsit üres morbidezzából, melyért viszont és -természetesen érdemes ezeket a rajzokat is megnézni.</p> -<p>Pedig <em class="gesperrt">vannak</em> erótikus rajzok – s ó -istenem: milyenek!… Merem isten nevét ajkamra venni, már másodszor, -ennél a témánál, mert isten, ha csakugyan méltat bennünket arra, -hogy legyen, nyilván nem azért rendelte a szerelmet, mert -disznóságot is akart teremteni. Éppen mert a szerelem még -föltétlenebb hatalom az éhségnél (enni kell, asszonyozni muszáj – -hallottam egyszer egy parasztembertől) s mert a csillagok közt -sincs feszülőbb gravitáció, mint amivel a milliárd évek előtt -kettészakadt őssejt a férfi s a nő transzpoziciójában ujra meg ujra -össze akar szaladni: az élet, a lélek s minden vallási rítus és -áhitozás valami formában s jelképben mindig az evéstől s a -szerelemből veszi adalékait s öltözeteit, s a szerelemből még -inkább, mint az evésből. A legizgatóbb s a legőrjitőbb hatalom -lévén: azért rakodtak fölé a legizgatottabb s a legőrültebb -tilalmak, s annyira mindenütt a világon s annyira már a legmesszebb -időkben, hogy a szerelemmel szemben való elfogultság s -tárgyiatlanság már benne születik idegeinkben s lelkünk -mehanizmusában. Hogy annyi tilalom <span class="pagenum"><a name= -"Page_48" id="Page_48">-48-</a></span> és szabadságharc folyt és -folyik körüle a művészetben is: talán az okozza, hogy az ember -(legalább én igy vagyok vele) a legmagasabb fajta müvészetet, a -legmegrenditőbb lelki és idegbeli közlést várja, ha már egyfelől -hivatalosan kötelező büntudattal s a kézalattiság megalázásával -kell ezeket a képeket néznie, s ha másfelől a szabadság, a, hogy -ugy mondjam, népjog is, mely megrajzolásuk s megnézhetőségük -lehetőségét kiküzdi, szintén képtelen magából kivetni a büntudatot. -S ha még a szabadgondolkodás is azt komédiázza s annak komédiázását -követeli a müérzék s civilizáltság cinozurája gyanánt, hogy a -müvész s a néző ezeknél, éppen ezeknél a képeknél ne érzett s ne -gondolt legyen s ne érezzen és ne gondoljon semmit abból, ami érzés -és gondolat e képeknek ugyebár éppugy s a formáktól, vonalaktól s -szinektől elválaszthatatlan materiájuk, mint maguk a formák, -vonalak és szinek?</p> -<p>(<em class="gesperrt">Ezeknél</em> a képeknél és <em class= -"gesperrt">minden</em> képnél. Nincs nagyobb ostobaság, mint -<em class="gesperrt">l’art pour l’art</em> abban a végletességben, -mely komolyan ugy tesz, mintha lehetséges volna kép, mely -egyáltalában semmit sem jelent és semmit sem mond, s mintha -teljesen mindegy s a kép mint kép számára minden következés nélkül -való volna, hogy a szin és forma és vonal és fény és árny és kontur -vagy a konturokon való tulömlés s a vonal irányában való -továbbrezgés adalékai egy régi nadrág vagy egy fiatal lyány térbeli -jelentkezésének adalékaiból vétettek-e.) Nem, nem vagyok képmutató, -– bevallom (s viszont ez érdekeltségnél fogva gyanus tünteséssel s -hencegéssel alá is huzom) az erótikummal szemben való nagy -érdekeltségemet – de épp ezért több csalódást, több müvészi -csalódást érzek (valósággal megcsalatást és megrövidülést) -középszerü erótikus képeknél, mint egyéb középszerü müvésziséggel -szemben. Igaz, hogy lelkem titkában minden művészettel szemben azt -vallom, hogy csak genienek szabad benne lenni s csak a remekmü -müvészet – de sehol e kényesinyüségnek több jogát nem érzem, mint -mikor erótikumról van szó, s a derék Bayros márkit én bizony -becsukatnám, nem pornográfiáért, hanem középszerüségért.</p> -<p>És sokakat becsukatnék – még tán Correggiót is, kit különben -imádok, amiért az ő Bécsben látható hires szép <em class= -"gesperrt">Jupiter</em> és <em class="gesperrt">Io</em>-képén a -szerelmet ugyanazon bájosan meleg eleganciával festi meg, mint -aminővel egy másikon a Szüz Máriával <span class="pagenum"><a name= -"Page_49" id="Page_49">-49-</a></span> a mellét – egy -mondanie-hölgynek elragadó bustejét – adatja a csókolnivalóan dundi -Jézuskának. A szerelem erejéből csak a japán szerelmes rajzokban -érzek valamit – nyilván, mert ezek igazán szerelmes rajzok, s a -szerelmet nem kezelik disznóság gyanánt. A legnagyobb és legrégibb -japán rajzolóknak vannak és maradtak ilyen rajzai – de engemet -kivált két mester kap meg, véletlenül, vagy talán nem is -véletlenül, a régi japánság dekadenciájából való. Az egyik -Tojohiro, ki 1828-ban halt meg, tehát – szeretek erre gondolni s -látni két homlokot, amint a föld gömbje fölött néz össze egymással -– kortársa Goyának. A másik s erótikumban legnagyobb: Kunisada, ki -1865-ben halt meg, vagyis akkor, mikor Munkácsy és Zichy Mihály -szinpadiságot tanult. S akik mindketten, de kiváltkép Kunisada, ki -tudják váltani a vonalból s az elrendezésből a szerelmi -megfeledkezés minden szpazmatikus földöntuliságát. Micsoda gyilkos -elegancia, micsoda hörgő stilizáltság – látom: a dekoráció csak ugy -szép, ha olyan, mintha gyilkosságnak volna föléje rendezve. (Ezt -Beardsley tőlük tanulta s egy kicsit Toulouse-Lautrec is.) Több az -erőnél, ami bennük van – a vonalaik, vastagitásaik és vékonyitásaik -olyanok, mintha kifejtett idegszálak volnának, határtalan -lehetőségeivel a vonagló gyönyörüségnek s a meredt fájdalomnak. S -mint a fej, az arc, a ruha, a kézjáték: a test minden fejlettségei -a dekorativság s a kifejező hatalom egyenlő jogán adalékai e -rajzoknak.</p> -<p>Mily imponáló magaslat ez azzal a: nem aszkéta, csak egyszerüen -korlátolt nyárspolgárisággal szemben, mely ugyanazon időben a -nyugati világ gondolatát eltelte! Egy arasz idővel a Kunisada -halála után, ki éppen még szerencsésen meghalt, mielőtt Európa -átvetette volna szigetükre erkölcsének korlátoltságát – kevéssel ez -után irta meg a polgári világ egy nagyratartott tanitója, s nem -holmi medve, inkább: világfi, s nem talán német vagy mucker, hanem, -inkább: katolikus, latin, francia – irta meg, mondom, Dumas fils az -ő hires regényét, a <em class="gesperrt">l’Affaire -Clemenceaut</em>, s ennek egy passzusára emlékszem, homályosan, de -tudom, hogy éppen festővel vagy szobrásszal mondatja, s olyasmit -mondat vele, hogy a természet is utmutatást ad a müvésznek, hogy -vannak a női testen részek, melyek nem valók vászonra, mert a test -ezeket elrejti, s igaza van, <em class="gesperrt">mert nem is -szépek</em>! Nem hiszem, hogy a természet olyan bugris volna, mint -Dumas <span class="pagenum"><a name="Page_50" id= -"Page_50">-50-</a></span> fils volt, de valóban, itt is meglátszik, -mint annyi máshol, hogy javithatatlan pazarló, mert még <em class= -"gesperrt">ennek</em> a férfinak is juttatott, sőt bőven, a női -test rejtettségeiből! Mily korlátoltság kell hozzá s e saját -korlátoltságuknak a világegyetemre való átvetitése: azt hinni s azt -venni észre, hogy a természet egyáltalában <em class= -"gesperrt">tesz</em> külömbségeket, tud és tudja a külömbséget szép -és nem szép, kivül vagy rejtve hordott közt, s nem mindegy neki -szem vagy tyukszem, száj vagy nem száj! Akinek nem <em class= -"gesperrt">minden</em> szép: hogy merhet az szépségről beszélni? -Jobban mondva: aki nem tudja s nem látja, hogy mindennek megvan a -maga szépsége s minden valaminek egyes példányai között ég és föld -külömbségei lehetnek a szépségnek s a rutságnak, a bübájnak s az -ökrendeztetésnek: az hogy lehet büszke a müvelődésre, a fejlődésre, -a kikülönböződésre Mint a test minden porcikája, ugy igazán -<em class="gesperrt">minden</em> porcikája lehet – amennyiben a -<em class="gesperrt">szép</em> fogalmát az értékelésbe belevisszük -– érthetetlenül gyönyörü és kétségbeejtően pocsék, csakugy, mint -ahogy egész test és egész test között elmondhatatlan külömbségei -lehetnek nemcsak a formák szépségének, de a testi anyag -finomságának is. <em class="gesperrt">Van</em> finomabb hus és -csont, mint ahogy van finomabb gyapju – mondom: nemcsak szebb vagy -egészségesebb, de előkelőbb anyagu. A British Muzeumból emlékszem -egy üvegszekrényben álló sárgásfehér csontvázra, – egyiptomi női -csontváz, egy akkori hercegnőé volt. Őszi ebéd után álldogáltam -előtte, fáradtan, hazátlanul, s még azzal az érzéssel is, mintha a -nyeldeklőm a szivembe esett volna le: a gyerekkoromból megmaradt -félelemmel a csontváztól. Mégsem tudtam megválni tőle – feltünt -karcsusága s vékonycsontusága, s bár kevés csontvázat láttam -életemben, tehát szemem nem tanult bele, mégis valahogy ugy voltam, -mint mikor az ember nyolc-tiz kilátástalan uszóóra után hirtelen -rájön az uszás titkára, s kezének-lábának mintegy megnyilik a szeme -az uszás iránt: itt is leesett szememről a hályog a csontváz iránt, -hirtelen megtanultam <em class="gesperrt">látni</em> mivoltát, s -megláttam, hogy mily szivdagasztóan gyönyörü, mily asszonyian, mily -hercegnőien imádnivaló ez a csontváz. Drága, keskeny koponyájától -finom bokájáig, csuklójával egy párhuzamban folytatódó kezefejével, -hosszu lábaszárával s hosszu, keskeny lábával ugy állt ott, gyengén -domboru homloka alól ugy nézett – nem is nézett: tekintett ki az -üveg mögül, mint a kifinomult halál, mint az a halál, amit érdemes -halni a <span class="pagenum"><a name="Page_51" id= -"Page_51">-51-</a></span> szépségért, az édes lélekzetért, melyet -valaha e bordák mögül lehetett föl és szembehunyva magunkba szini, -a csókért, amiben e fogak fölött lehetett elalélni, a nyugvásért, -amit a bugó férfifej e medencének rugalmas bársonyboltozata fölött -találhatott. S maga a csontja is még annyi száz, sőt ezer év óta -mintha még nem is volna meszes, mintha eleven volna, igen: eleven, -hiszen minden eleven, ami van… Emlékszem, tán egy óra hosszat -álltam ott, álmélkodva, megrendülve, fájdalmasan és szerelmesen – a -végén aztán elnevettem magamat. Mert az jutott eszembe, hogyha én -most betörném az üveget s e finom koponyát két tenyerembe fogva -képemhez szoritanám: az perverzitás volna. S ha ezt valaki megirná, -az meg pornográfia volna.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_52" id= -"Page_52">-52-</a></span></p> -<h2>A millenniumi emlék</h2> -<p class="right"><i>1913 julius 27.</i></p> -<p>A Nagy János-utcában akadt a napokban dolgom, s mivel egy -negyedórám volt ráérő, körülnéztem erre-arra a Városligetben. Jó -ideje, hogy a Városligetet csak télviz idejéből ismerem, s onnan is -csak a korcsolyapályáról, ha van kit szemmel megkeresnem. -Kószálásom közben álmélkodva álltam meg a millenniumi emlék előtt, -mely szórakozottságomba sok éven át sokszor belesejlett ugyan, de -meglátni tulajdonképp csak eznap néztem meg. Mégis: mintha -emlékeztem volna erre az épitményre. Végignézve rajt’, -szétgöngyölitett rengeteg kártyapapirlapokra gondoltam vissza, -rajtuk szigoru klasszicista rajzokra, mértani vázvonalakra, -kifőzött és kifehéritett oszlopokra: egyszóval schickedanzi magyar -épitkezési tervekre. S visszagondolok, s szivem összefacsarodik, -egy nagyorru kis cingár emberre, vékonyra, átlátszóra, kurta állura -s magas homlokura, Pulszky Károlyra, kinek ez a karcsura -soványitott Behemót-épület volt utolsó rosszhiszemüsége, vagy, hogy -enyhébb, szeretőbb és barátibb szót mondjak: fumisterieje. Charley -akkor még friss volt és fürge, s nem röstellte a fáradságot, hogy -összegyüjtve egy csomónkat ujságirót, ha jól emlékszem: az -Otthon-klubba, elénk tárja egy zöldposztós hosszu asztalon a -Zalával elegy jó Schickedanznak terveit, s megmagyarázza, hogy a -magyar nemzet egy esztendőt sem élhet tovább, ha ezer évének -ünnepét és fordulóját s egyben az Andrássy-utat is meg- és be nem -koronázza ezzel a nagyszerü utlezáróval, diadalivvel, Pantheonnal, -monumentummal, amit akartokkal. Mi ugyan semmitsem akartunk, -legkevésbbé ilyen semmitmondó közhely-oszlopzatot, könyökünkön -kinövő szobrokkal és mi a fenének állok itt jelentéssel. De Charley -oly meggyőzően tudott oda se figyelni, mialatt rábeszélt minket, -hogy másnap ahány ujságba irtunk, mind tele volt a Zala, a -Schickedanz, a millenniumi emléknek dicséretével s azzal a -bizonyitással, hogy ezen emlékmünek föld alól való kitoppantása -lesz a próbája annak: magyar-e még a magyar, megmaradhat-e -Európában s van-e érzéke az <span class="pagenum"><a name="Page_53" -id="Page_53">-53-</a></span> iránt, hogy kulturnemzet nem lehet el -anélkül, hogy méltó lezárást tornyozzon az Andrássy-ut végére… -Hályogoszlató éjszakákon, mikor világosan látom, hogy nyilván nekem -is meg kell egyszer halnom, mivel feltünő sokan nem élnek már azok -közül, akik nélkül valamikor el sem tudtam képzelni, hogy a világ -világ lehet: sokszor visszagondolok erre a drága, tehetséges, -bübájosan szerencsétlen emberre, kinek, mondom, ez emléképületnek -ránkakasztása volt utolsó utcagyerek-szeszélye. S elgondolom, hogy -ha csak tizedrész ennyi fáradságot és kapacitálást forditott volna -arra, hogy a Piombót, az olasz primitiveket, mind a -megbecsülhetetlen értékeket, melyekkel potom áron emelte a -budapesti Szépmüvészeti Muzeumot Európának egyik igen helytálló -képgyüjteményévé, igy a sajtó pártoskodásának pártfogásába beszélje -bele, ahelyett, hogy a védekezést méltóságán alul valónak tartva, a -pártőrület s a politikai ikonoklasztaság minden kajánságát -pajzstalan hagyja magára zudulni: talán ma is élne, s többet -jelentene a magyar élet számára a politikusoknál, kik azért tartják -magukat komolyaknak és értékeseknek, mert mintegy prózában -csinálják meg panamáikat, mig szegény Pulszky Károly, hogy ugy -mondjam versben volt a kelleténél geniálisabb elszámolási ügyekben… -Inkább épittetne az Andrássy-ut elejére is millenniumi emléket, -csak élne és jelentené még azt a szikrázó és biztató darab Európát, -mely az ő halk öngyilkosságával ugy hunyt ki életünkből, mint ahogy -a nyilt tengerre sikló éjszakai gálya faráról visszanézve, egy -darabig még látni, percről-percre, az ott maradt világitótorony -fel-felszikrázását, de a szikra mind gyengébb, az éjszaka mind -feketébb, s az ember észre sem veszi, hogy már nem lát semmit.</p> -<p>Pulszky Károly, mondom, geniális ember volt s ha genije inkább -magának is alkotásra futotta volna, mint csak hogy a mások -leglélektelenebb dolgait is lelkesen tudja rákötni az emberekre: ő -bizonyára különb emléket álmodott volna a millenniumnak, mint aminő -most jelenti az Andrássy-ut végén Magyarország ezer évét ugyanazon -fáradsággal, amivel Wellington győzelmeit is jelenthetné, vagy a -német vámunió megalkotását, vagy a magyar bünvádi eljárás -törvénykeiktatását. Ez ugyan nem volna baj – elvégre a párisi -Étoile nagy diadalive is csak azért jelenti azt, amit jelent, mert -már római időkből ránkszállt az ilyen formáju épületeknek ilyen -természetü jelentése. Mindazonáltal a diadalivnek s a diadalkapunak -<span class="pagenum"><a name="Page_54" id= -"Page_54">-54-</a></span> formája természetesen alakult ki abbeli -rendeltetéséből, hogy ez olyasmi, ami alatt elmennek – s ha -egészben véve mai utcán vagy téren forgalmi akadály is, a saját -szépségét megadja neki az, ha formája a köré kristályosodik, -matériája a köré rendeződik, hogy alatta át lehet járni. Mig -ellenben a mi millenniumi emlékünkben magában benne van a forgalmi -akadály: az oszlop, mely előterében elállja az utat. Ez különben -mindegy; most nem is arról akartam beszélni, jó-e, rossz-e, szép-e, -csunya-e. Csak éppen két dolog motoz a fejemben, mióta szemügyre -vettem és sorra néztem köveit, párkányait, szobrait, sőt, mert ezek -is vannak: reliefjeit.</p> -<p>Az egyik ezekre vonatkozik: a szobrokra és reliefekre. -Meglepetve vettem ugyanis észre, hogy a reliefek legtöbbjéről nem -tudom, milyen jelenetet örökit meg s a fejedelmi szobrok közt is -akad, amelyikről nem vagyok biztos, hogy kicsoda. Már pedig -bizonyos, hogy ez az emlék lehet nagyszerű, lehet közepes, a -szobrok lehetnek imponálóak, lehetnek unalmasak, a reliefek -lehetnek erősek, lehetnek gyengék (egy nagyon szép van közöttük, -két viaskodó lovas, lehet, hogy Szent László s a kun leányrabló), -de csinálójuk bizonyára tudta, mit akar velük ábrázolni, -kétségtelenül tudja azt ábrázolni, amit akar ábrázolni s nyilván -fölszerelte mindet a kellékekkel, az ismertetőkkel, az -emlékeztetőkkel s a szerszámokkal, amik annak a jelenetnek, időnek, -személynek vagy foglalkozásnak tartozékai. Ha tehát én tudatlanul -állok e dolgok előtt, akkor nyilván bennem a hiba, ami azért ejt -gondolkodóba, mert a magyarok történetét nemcsak a nyolcadik -gimnáziumban magoltam be, hanem azóta is minden részletében át -kellett tanulnom és gondolnom, a legjobb agybavésőnek, a kényszerü -alkalomnak szoritásával. Emlékiratokat is olvastam, s ismerem -irodalmunkat és képzőmüvészetünket, mely, kivált a mult század -belső harmadában, igen kitüntette a történelmi témákat. Egyszóval: -ha bennem is a hiba: nem tudatlanságomban van. Hanem abban, hogy -semmiféle összefüggésben nem állok az alakokkal s az eseményekkel, -melyek itt ábrázoltatnak.</p> -<p>Kézen és közelfekvő gondolat, hogy az ember zsidó s ezért, nem -lévén vérbeli egykeringése a nemzettel, nem is érez fel -emlékeztetéseire. Ebben is lehet valami, de nem minden. Nem vagyok -benne biztos, hogy teszem Kállay Tamás, a kedves honatya, vagy -Szemere György, a kitünő iró, nálamnál biztosabban fel tudná-e -sorolni, mi mit és kit jelent ezen az <span class= -"pagenum"><a name="Page_55" id="Page_55">-55-</a></span> -emléképületen. Holott, ugy tudom, az ő apáik egyenes ágban -testükben lehettek jelen az eseményeknél, melyeknek emlékére ez az -épület épült. Nem akarom senkinek érzését megbántani, de nem vagyok -benne biztos, hogy akárki más embernek nincs-e több köze akárki, -bár legidegenebb vérü vagy országbeli mai emberhez, mint tulajdon -apáihoz, kik egy ezredév előtt éltek. Óriási a távolság a -képzelhető legtöbb fajtáju, mondjuk köztem és Mr. David -Lloyd-George között. Mindazonáltal sokkal több közösséget és -összefüggést érzek ővele, mint teszem a Makkabéusokkal, kikre -pedig, mint igazán dicső őseimre, igaz hiusággal vagyok büszke. S -nem hiszem, hogy csak én volnék igy. Nem hiszem, hogy például maga -Lloyd-George is ilyesféleképp ne volna, bár ő is igen büszke, -amivel nem egyszer eldicsekedett, walesi, tehát kelta származására. -Sőt, hogy megmaradjak a keltáknál, de áttérjek a szélső -radikálisról a konszervativ nacionalistára: nem hiszem, hogy -másképp volna akár maga Maurice Barres is. Fogadok, hogy ő sokkal -közelebb állónak tapasztalná magát egy mai frankfurti -börzeágenssel, mint a dicső Vercingetorixszal, ki pedig Julius -Caesarnak volt méltó ellenfele… Goga Oktavián barátom nemrég -szememre vetette azt a kegyetlen mondásomat, hogy a multtal szemben -csak egy kötelességünk van: az, hogy elfelejtsük. Félek, hogy e -kötelességet akkor is teljesitjük, ha, mint Goga Oktavián, -ellenkezőjére tökéltük el magunkat. Goga Oktavián járhat – s ez az -ő ideges, keskeny, szőke koponyáján nem is fest rosszul – -birkabőrsüvegben. Azért mégis több köze van hozzám, mint -Decebálhoz. A mai s az egy vagy kétezer év előtti francia éppugy -más ember, mint a mai francia s a mai malisszor. A mai ember -annyira más érdekeltségü életet él, mint éltek azok a régiek, akik -nélkül pedig ő sem élne, hogy azoknak akkori legnagyobb -cselekedetei és történetei sem olyan rokon természetüek, hogy -emlékeztetésükre bár egy mai érdekük is – mint a rokonhangra a -rokonhur – fölzengene. A multakra csak igényeket lehet -rászerkeszteni, de a multakban bennélni akkor sem lehet, ha a -multak bennünk élnek. A különbség pontosan az, ami, mondjuk, egy -balatoni kastély s a régi cölöpkunyhó között, melynek rég föléje -rétegeződött az iszap, a kavics, a televény s tudtomon kivül -épitettem kastélyomat arra a felszinre, melynek mélységében ott -szenesedik e cölöpkunyhó. Bizonyos, hogy a mai kastélyban benne él -a hajdani cölöpkunyhó, mert <span class="pagenum"><a name="Page_56" -id="Page_56">-56-</a></span> minden kastélyban benneél, mert a -kastély a cölöpkunyhótól származik. De bizonyos az is, hogy semmi -valóságos összefüggés vagy összeköttetés nincs a fent virágzó -kastély s a lent korhadó cölöpkunyhó között. Ha a magyar a jelenben -nem tud élni, akkor hiába emlékezteti magát őseire még beszélőbb -emlékkel is, mint a millenniumi emléképület.</p> -<p>… A másik, aminek motozásától szabadulni nem tudok, az azon való -tünődés, hogy nem nézve történelmi emlékeztetéseit, épületnek vagy -müvészi munkának miért oly unalmas ez az épület? Miért, mikor -minden egyes köve és bronza olyasmi, ami valamikor szép és -szellemes volt – mert van-e vajjon szebb és szellemesebb, mint -például egy korinthusi oszlop, mely valaha, valaha, először: -valakinek éppoly személyes dolga, jelentkezése és kifejeződése -lehetett, mint ma nekem a kezemirása? Bizonyos, hogy ezen az -épitményen semmi eredeti sincs, még az sem, hogy a nem eredeti -alkotórészek mint vannak benne összealakitva uj egészszé. Ez az uj -egész is régi egész, – hiven, tanultan, izlésesen s az arányok -hatásának helyes kiszámitásával érezve utána kipróbált mintáknak. -Mégis miért oly sehogy sem ható?</p> -<p>Ezt a kérdést nem ugratásból vetem fel, hanem mert igazán -tünődöm rajta s nem tudok rá feleletet. Az a felelet, hogy mindez -adalékok hatása iránt, milliárd megismétlődésük miatt, már -eltompultam, kinálkozó felelet ugyan, de nem talál. Én is ezzel a -megokolással szoktam mait kérni a mai művésztől, de nem egészen -nyugodt a lelkiismeretem, mikor ezt teszem. Mert való igaz: a mai -embernek már kinő a könyökén mondjuk a Palladio hármasablaka, -melynek két szélső szárnya keskeny téglaformáju görög, középső -szélesebb része magasabb s etruszkian ivelt, ugy, hogy az egésznek -felső vonala olyan, mint a patkó vagy még inkább az ómega –⌒– Hogy -van mégis, hogy aki Budapesten, Bécsben, Drezdában, sőt egy kicsit -Velencében is halálosan ráuntam Palladióra, Vicenzában részegen -élveztem, a maszületettség friss gyönyörködésével, az ő tündéri -épitészetét? Pedig, ugyebár, nincs épületeinek sem porcikája, sem -egésze, mit száz lelopottságban százfelől meg ne unhattam volna? S -ugyebár az ő adalékai sem voltak személyességei, mert hiszen ő -mindenestül az antik épitészeten épül? S ahogy ő következik az -antikból, ugy következnek ő belőle s még inkább az antikból mind a -további történeti stilusok, a francia elragadóságok, le az -empireig, <span class="pagenum"><a name="Page_57" id= -"Page_57">-57-</a></span> melyek némely részükben egy, két, három, -tizezeréves adalékokkal fejezik ki a XVII., XVIII., XIX. századot. -Mért gondoljuk, hogy azt fejezik ki s igazán azt fejezik-e ki? -Hogy’ van az, hogy mi még annyi szecesszió és wiener Werkstätte -után sem tudjuk megtalálni mai stilusunkat, sem ugy, hogy ő tőlük -elvonatkozunk és mindentől elvonatkozunk s ujjunkból próbálunk -egészen ujat szopni, sem ugy, hogy próbáljuk őket továbbmódositani, -vagy mint ahogy ők az antikot permutálták és kombinálták, ugy -permutálni és kombinálni az asszirt, az indust, az egyiptomit? -Mégis csak ott lehet az oka, ahol arról van szó, amit az elébb -emlitettem: valakinek mintegy személyes kezeirásáról. Amely dolgon -rajta van – pontonkint tettenkaphatlanul, de az egészen -letörölhetetlenül – valakinek, aki valaki, a saját kezenyoma, az a -valami szép és friss és örök, ha százszor át és szétlopták is, sőt -ha maga is át- és összelopott, s ha őseiből és unokáiból százszor -agyon is untam minden porcikáját és egészét. Ebben, a -személyességnek valami módon való kiütközésében áll az eredetiség s -ezzel a szépség, nem pedig (ugy látszik) a valóságos ujságban. -Legalább is nem mindig, s nem mondom, a világért sem, hogy azért uj -dolog is ne lehetne uj és eredeti… Mialatt ezt leirom, azalatt -egészen világosan érzem, hogy igazam van, s Babits Mihály barátomra -gondolok, kinek akárhány kis remeke azzal sugárzik az eredetiségtől -s ezzel a maradandóságtól, hogy csalódásig és hamisitványig hiven -igéz életre valami történeti vagy egyéni hangot, módot, stilust, -formát. Azt kezdem érezni, hogy ha épitésben, butorban s egyéb -ilyenekben annyi érdekes kezdet után sem tudott kialakulni olyan -nagy stilus, mint aminő a Louis-seize volt, annak nem az az oka, -hogy az embereknek nem jut már uj az eszükbe, hanem hogy nem -használna nekik az sem, ha uj jutna eszükbe.</p> -<p>Van ez néha igy – s mért ne lehetne egész korokkal, mikor igy -van egész nemzetekkel? Mikor igy van ime, az olaszokkal: a zene, a -költészet, a festészet, a szobrászat, az épitészet s a szinészet -halhatatlan nemzetével, akik Duse Eleonórára és Novellira, igaz, -nem panaszkodhatnak s D’Annunzióval sem állnak utolsó helyen, – de -már zenében, az ő Puccinijokkal nem emelkednek tul a lehári -magaslatokon, épitészetben, szobrászatban és festészetben pedig -utolsóbbak az utolsóknál? Az ember sirva fakad az -érthetetlenségtől, ha elnézi a legujabb Rómát vagy végigjár egy-egy -uj velencei <span class="pagenum"><a name="Page_58" id= -"Page_58">-58-</a></span> tárlatot. Micsoda puffadt épitkezés a -házakon! Micsoda silány franciáskodás a képeken! S ez ugyanakkor, -mikor politikában s némely, kivált társadalmi és lelki -tudományokban az olaszok olyan frissek és erősek, mint akárki más -nemzet. Ha a mi millenniumi emlékünket összeházasitanók a -gellérthegyi oldaldiszitéssel, megszereznők a keleti pályaudvarral -s az egésznek hegyébe tennők az Anker-palota tornyát: akkor sem -tudnánk a tehetetlenségnek olyan monumentumot állitani, mint a -római uj Monumento, mely hegyoldalnyi szélességben és magasságban -hirdeti, mennyire nem jut eszébe semmi az olasznak, mikor a nagy -Viktor Emánuelra gondol. Most két éve szörnyedtem el ezen a -márvány-jegesvermen – akkor készült el félig-meddig s az egész -országból küldöttségek jártak csodájára s e küldöttségek -megkoszoruzták a vértanu Umberto király siremlékét is, mely -ugyancsak akkor lett meg a Pantheonban. Elgondolkozva álltam meg -ennek, a Phantheonnak szent kupolája alatt, melynek boltja pilisén -bekékell az ég, s ha esik, beesik az eső. Hadriánus császár -idejében épült, s bár Róma azóta is a világ közepe, még mindig -legszebb épülete Rómának, beleértve a Szent Péter-templomot is, -melynek hátulja ugyan titánian hirdeti Michel Angelot, de előfala -megöli kupoláját s az egészet.</p> -<p>Még ma is a legszebb s hétnyolcada a legszebb szépségeknek, amik -azóta termettek, a klasszikus időknek adalékaiból valók. Még a mi -millenniumi emléképületünk is: hol volna Róma és Hellasz nélkül? -Ezer év… ennyi kellett, ennyi időnek nevelése és pallérozása, az ő -világuk elpusztitóinak, hogy az ő kifejezésüknek eszközeivel tudják -emlékezetét elmondani az időknek, mikor mint jövevények, e világnak -feldulásával kezdették uj életüket s mint a nöstény pók: a him -széttépése közben termékenyültek meg tőle.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_59" id= -"Page_59">-59-</a></span></p> -<h2>Stílus</h2> -<p class="right"><i>1914 május 17.</i></p> -<p>A windsori vig nők előadásában fürödtem meg az este az Operában. -Kellemes előadás, elmés és vidám rendezés, s ez a mosolygóan kecses -épület, lépcsőház, nézőtér, minden, melybe az ember minduntalan -ujra beleszeret, mint egy huszéves lyányba… de nem erről akarok -beszélni. Hanem a muzsikájáról. Milyen üde, milyen tiszta, milyen -fakulhatatlan. És szubstanciózus muzsika, és német, de nehézkesség -nélkül – nemcsak rajta érzik meg, hogy élt előtte Mozart, de -Wagneron is megérzik, s éppen a legegészségesebb Wagneron, a -Mesterdalnokokon, hogy ez az egészséges muzsika járt volt előtte. -Itt abbahagyom, még mielőtt a muzsikusok körmömre koppintanak, hogy -ne üssem orromat olyasmibe, amihez nem értek. Nem ütöm s nyilván -nem értek – csak azt akarom megmondani s ehhez mindenkinek joga -van, hogy egy idő óta elmondhatatlan jól esik melódiákat hallanom. -Melódiákat, zárt melódiákat, virágzatokat, végző eséseket… mit -mondjak: <em class="gesperrt">zeneszámokat</em>. Ez nyilván -visszaesés, de ugy érzem, hogy benne van a levegőben. A -legfiatalabb öreg, Anatole France, legutóbbi regényében külön -fuvoláztatja egy időnkbe szakadt görög isten-félével a melódia -dicséretét, ezt tekinti isteni zenének, és bár ki nem mondja, de -érezteti (mit szólna hozzá az antisemita Wagner), hogy ehhez képest -a wagneri zenét éppugy zsidó barbárságnak s ördögiségnek véli, mint -a kereszténységet a görög valláshoz képpest… A nézőtéren, leghátul, -egy külön kis szégyenpadon, ott láttam kuksolni egész este Szép -Ernőt, – hallom: minden este ott csücsül, – elmenet, a nagy -pitvarban találkoztam is vele s megsimogattam szivformáju kis -gyerekképét. Mit csinálna ez a kedves költő, ha a rímek egyszerre -beszünnének? Ha az ispilángi rózsa nótájára nem lehetne többé -verseket irni, s szines kavicsokkal nem lehetne többé játszani, -csak kősziklákkal szabadna hajigálódzni? Csurog az éjszakai esső, -ahogy Hevesi Sándorral bebujunk a bőrszagu konflisba, – ma -megszolgálta vacsoráját, amely felé igyekszünk, s boldogan és -lelkesen <span class="pagenum"><a name="Page_60" id= -"Page_60">-60-</a></span> beszél a vidám muzsikáról, mely ime -teherbiróbb, mint a tragikus. Én meg összegubbaszkodva hunyom le -szemem, s oda is hallgatva egyebüvé is gondolok, – hová, magam sem -tudom, de Musset jut eszembe, sőt Heine, s mindaz, amit husz év óta -nem olvastam s ugy hittem, fölébe idegenedtem s most megcsendül -bennem, mint a dajkanóta. Igen, igen szép, hogy rimek vannak a -világon, s igaza van Szép Ernőnek, hogy nem tudom őt elképzelni -gyerekmuzsika nélkül.</p> -<p>Milyen szomoru volna, ha egyfajta szépség kipusztulna, csak mert -másfajta jő és nő utána! A vacsoránál együtt ülünk Odry Árpáddal, -ezzel a kitünő szinésszel s kitünő emberrel, ki mély és nemes -megjegyzéseket ugyanoly tartózkodással tud odavetni, mint ahogy -angol feje s egész müvészi mivolta abban a mai conquistador -figurában alakul ki, mely olyan, mint a selyemabroncsba halkitott -dinamit. Egyiptomból jő s a királysirokról beszél – de mi teszi, -hogy öt perc mulva már Racinenál s Corneillenál tartunk? Nyilván, -hogy a lelkem bőre alatt egyre azon tünődöm: milyen volna ez a -szőke kimértség, ha a régi szavaló és danoló szinházba született -volna bele, a feketehaju pátoszba, a vivólépésekbe s kebeltáró -karmozdulatokba, melyekhez még a fiatal arcon is illett a szakáll? -Az isten tudja… de egyelőre irodalomról beszélünk, s a mai szófukar -elegancia emberével a patakzatos kimértség világára gondolunk -vissza, a francia tragédiáéra. Mily szép ez a zengő geometria! Mily -mély ez a szavaló józanság! Mennyi a költészet: nem magában a -költészetében, hanem megcsinálásában – ez az a megfagyott zene, -aminek hajdan az épitészetet mondták. Lessing rájuk bizonyitotta -költőire, hogy félreértették Arisztoteleszt, s feleslegesen vették -magukra nyügnek a hármas egységet. Hát aztán? A mi asszonyainknak -bokában szük a szoknyájok, s ha egyik szobájukból a másikba mennek, -a Rabitz-falak közt ugy kell szaladniok, mint az erdőben az -őzikének. Pedig a szoba nem erdő s a bokabilincs felesleges – de -milyen szép tud lenni ilyen asszony, s mily szivbekapó az ilyen -szaladás! A müvészetben az alkalmazkodás a szépség – hogy -tárgyhoz-e vagy anyaghoz vagy célhoz, vagy kényszerüséghez, vagy -feleslegességhez: az mindegy. Igen: Lessing nagy okosság volt, de -kis kaliber. Filiszter volt, abból a javithatatlan fajtából, mely -csak egy igazságot ismer s a müvészetben is pártember. Minthogy -fölfedezte Shakespearet – nem is ő fedezte föl, hanem Herder – -<span class="pagenum"><a name="Page_61" id= -"Page_61">-61-</a></span> tehát, ha Shakespeare szép és jó és igaz, -akkor Corneille és Racine csak csuf meg rossz meg hazug lehet. -Herder, ki igazi géniusz volt, sohasem irt volna Hamburgische -Dramaturgiet. És Laokoont se. És Goethe, kinek Herder és Lessing -tört utat, gyönyörködött a francia költészetben, noha elejével -shakespeariánus volt. S volt egyszerre ó-görög s uj angol, s imádta -a népdrámát, s elsőnek fedezte fel Stendhalt. Ma azt mondanák rá, -hogy silány eklektikus volt, meggyőződés nélkül, s a mély Georg -Simmel éppoly lenéző gunynyal beszélne felületességéről, mint -beszél ma az Anatole Franceéről. S a Schiller kompoziciója is -kemény épitésü, s bizony olyan ez is, mint a sváb hercegi lakok, -amik Versailles nélkül ugyancsak nem épültek volna meg.</p> -<p>A beszélgetés elhalkul, abbamarad, hazamegyünk – de én, az -éjszaka álmatlanságában, tovább szövöm ezt a témát. Nem is szövöm, -nem is gondolom, csak érzem – ugy látszik, szivbeli ügyem, mely -husz évig meghuzta magát idegeim alján, s most ki tudja, mily -holdfordulta vagy vénusztölte vagy három fagyos szent csalta föl -rejtekéből, hogy izgasson s foglalkoztasson, s ugy himbálódzzék -fel-alá koponyámban, mint a jegesmedve a ketrecben. Nem is igaz -már, hogy a Musset s a Heine verseire gondolok, s az sem igaz, hogy -Szép Ernőre. A magam verseire gondolok, amik abbamaradtak, s ott -maradtak el, ahol a Makart-csokornak volt divatja, a mellszoritó -füzőnek, a Halifax-korcsolyának s a gyöngyházzal berakott -ébenfabutornak. S Victor Hugora gondolok s egy kis versre, amit -tőle forditottam: Törékeny nádszál, gyönge tested. Két karom -átölelte már. Pihegtél, mint ahogy repesget. A kis madár… -<em class="gesperrt">Ta taille frèle Et souple comme le -roseau</em>… Magamért lázadok, ki nem értem rá lenni, vagy azokért, -kik minden bizonynyal voltak, hogy vannak-e még? Tovább forgatom -magamban a vacsorai témát. Mi magyarok egy kicsit dupejei vagyunk a -németeknek. Szinpadunkat is megbolondittattuk az övéktől. -Reinhardtot, mikor először jött, ugy fogadtuk, mint aki a szinpadi -naturalizmust hozza ide megváltásul. Holott ő már nem volt -naturalista, ő már lázadás volt a Brahm naturalizmusa ellen, a -polgári naturalizmus ellen, mely, most jövünk rá, szakasztott ugy -volt csak naturalizmus, mint a Zoláé: jégeringes romantika volt. S -Reinhardt? Orkeszterré stimmeli össze szinészeit, kik együtt -danolnak, egy melódiára, s ez a melódia nem más, mint a régi -francia <span class="pagenum"><a name="Page_62" id= -"Page_62">-62-</a></span> éneklés, gajdolás,… nem bánom, minek -szidjátok. Moissi egy fiatal Mounet-Sully, s Helene Matternnak a -Corneille alexandrianusait dünnyögi megváltásul. Hogy ezt nem -vettük észre! Reinhardt ugyanaz a szinészetben, mint Liebermann a -festészetben: az okos izraelita, ki minden jót és drágát, amit -Párisban talált, megvesz és megtesz németnek. S ezzel csak -folytatja a német szinpadi hagyományt, mely mindig igy tett. Weimar -az első Napoleon szinészeitől tanult, mikor Erfurtban a császárok -parkettja előtt játszottak, s Sonnenthal a harmadik Napoleon -melódiáit danolta, a bankár-elegancia hangesését. A mi szegény Nagy -Imrénk is öntudatlan ezt a francia nótát zengette, csak német közön -át jutott el az ő délceg szittyaságához, melylyel még Coriolánjában -is volt valami a busuló juhászból… Minderre már rég rájöhettünk -volna – már mikor Reinhardt Beregi Oszkárt kivitte Berlinbe, s ugy -küldte haza, mint a madarat szokás, kit kiküldenek Harzba, hogy -felvágják a nyelvét. Nem olyan könnyü a franciáktól megszabadulni. -Mégis csak legmüvészebb népe a világnak, az olasznál is különb. Ha -valaki franciát agyonverhet, az maga is csak francia lehet, s az uj -francia ellen feltámadni is legkilátásosabb a régi franciának. Én -már évek előtt megirtam, hogy az impresszionizmus s a -neoimpresszionizmus diadala után a francia festészet (ami ma azt -jelenti, hogy a festészet) nekiindulóban van egy uj akadémizmusnak, -s a kubizmus szögletességeiben már ennek kiszámitottsága adja le -névjegyét. A Metzinger geometriáján ezt már a vak is megláthatta s -irányvonalai egy irányba mutatnak: az akadémia felé. Meg is -jelöltem Ingrest, hogy ő fogja ujra felütni fejét s benne az -akadémikus visszahatás, – s azóta nemcsak őt ásták ki, ki igazában -nem is volt halott, de Géricaul-t is, kiről alig tudtunk. Nemrég -láttuk itt, jószemü tulajdonosának, Hatvany Ferencnek jóvoltából, -két ilyen kiásott képét, s tanácstalan figyeltük magunkat, hogy -mennyire tudunk benne gyönyörködni, mi, kik annyira tudunk -gyönyörködni a Manet-kban, kiknek helyet csinálni verték agyon a -Zolák a Géricault-kat. Anélkül, hogy kezdenénk lehülni akár a -Delacroix-k, akár a Manet-k, akár a Cézanneok iránt, kikben már rég -nem érezzük, hogy forradalmak lehettek, kezdünk visszamelegedni az -Ingresekhez, kikben már nem tudjuk megérezni, hogy valaha akadályok -voltak. Szépek, mint a melódiák, a fioraturák, a kadenciák. Szépek, -mint a rímek s a táncritmusok. <span class="pagenum"><a name= -"Page_63" id="Page_63">-63-</a></span></p> -<p>Ugy látszik: csak a félig mult nem szép, és szükségből nem az, -hogy ne állja utját a mai szép elismertetésének. Mikor a mai szép -is kezd félmulttá megszokódni, s a félmult eltávolodik egész -multtá, akkor talpra is áll és megelevenedik. Ugy látszik, az én -nemzedékem most ért oda, hogy ami szépet magával hozott, elismertté -s magától értetődővé lett s amit nem tudott megérteni, hogy -apáinknak mi tetszhetett benne, az felszabadult a hadi karencia -alól s mer tetszeni nekünk is. Az én unokám már ugy gyönyörködik -majd az én gyerekkorom Makart-csokraiban, mint én tudok -gyönyörködni a nagyapám gyerekkorának bidermájer tubákpiksziseiben. -A világ mindig szebb, mint hinnők, s az embereknek mindig jó az -izlése. Kár, hogy fiaik ezt nem látják s vad gunynyal terrorizálják -szegényeket gusztusuk eltitkolására, s unokáiknak kell kiásniok a -titkot, melyet búsan vittek magukkal a sirba.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_64" id= -"Page_64">-64-</a></span></p> -<h2>Filmek</h2> -<p class="right"><i>1913 október 26.</i></p> -<p>Megnéztem tegnap a mozgókép-szinházban Reinhardt professzor első -filmjét: a Boldogok Szigetét. A mozgóképszinház magyarul <em class= -"gesperrt">mozi</em> – ez a szó, mint a pesti argot nem egy szava, -Heltai Jenő barátomtól származik. Professzor Reinhardt pedig nem -más, mint a mi Reinhardtunk, a berlini Deutsches Theater nagy -Reinhardtja, ki Berlinen kivül még csak Budapesten népszerübb. -Megnézni a Reinhardt első filmjét: majdnem olyasmi, mint -csókolhatni a nőt, kin először tanult szerelmet Don Juan. Izgató és -kegyeletes film.</p> -<p>Hát megnéztem a professzor Reinhardt első filmjét, s ugy hatott -rám, mint az a nő, akin én tanultam először a szerelmet. -Tudniillik: ez a nő édes volt, szép volt, kedves, finom és megejtő, -csak éppen, mivel szobácskám nem jól fült és tél volt: libabőrzött -a drágámnak a bőre, továbbá nyitott haja összegubancolódott, s alsó -karján kis szőrszálak feküdtek odatapadva. Ez, ugyebár, a -legtermészetesebb a világon, nincs másképp, nem is kell, hogy -másképp legyen, s magában véve lehet imádandó, s egy életre szólóan -emlékezetes. Csak éppen hogy nem az, ahogy a pesti fiunak Jókain -nevekedett fantáziája a nőt, az első csókot, a márványtestet s a -hajsátort elképzeli. Istenem: nem kell magyaráznom, hogy milyen jó, -hogy az asszonyok olyanok, amilyenek, s mily szomoru volna bőrük -helyett márvány és hajuk helyett sátor. Márványtest és hajsátor -különben is kézzelfoghatatlanság – vagyis voltaképp -elképzelhetetlen olyan női valóság, melynek akár egész mindensége, -akár egyes porcikája a márványtest s a hajsátor elképzelésének -megfelelhetne. Nincs az a márvány és nincs az a sátor, melytől -annyi részegséget lehetne venni, mint egy eleven asszonytól, aki -szép s akit szeretünk. De a képzelet s a közhely megrontja az -izlést s az érzést, s anélkül, hogy maga tudna valami -kézzelfoghatóságot termelni, mely az érzést kielégitse, viszont a -durvaság, a vágyon alul maradtság érzésével hangol le bennünket a -kézzelfogható valóság iránt. Sokat kockáztat, aki az életben akar -és mer az lenni, amik a mesék vagy az idealizások elképzelései. -<span class="pagenum"><a name="Page_65" id= -"Page_65">-65-</a></span></p> -<p>A Reinhardt professzor filmjén van egypár csinos nő, olyan -szivrehatóan meztelenül, ahogy a mai rendőrség kegyetlen -éberségével szemben vagy jóságos szembehunyása szerint egyáltalában -lehetséges. Köztük Leopoldine Konstantin, ez a mesébe illő, de -örvendetes valóságu gyönyörü teremtés, kiért szivesen volnék hét -esztendeig juhászkutya, vagy, mint e darab férfiai, kikkel szemben -a Circét adja: disznó. Két igen szép fiu is szerepel e játékban, -továbbá, egy faunnak szerepében, a kedves, okos, ügyes betyár -Mátray, honfitársunk. Nos: mindez a sok szépség és ügyesség -hiábavaló. Hiába szépség, ötlet, ügyesség, rendezői szellemesség: a -dolog nehézkes s megcsalódást okozó, a szép szinésznőkön látszik, -hogy naiv exhibicionizmusukban mennyire kiélvezik, hogy lehetnek -olyan meztelenek, amilyenek csak tudnak – és sok ember előtt, -mindenki előtt. Bizonyos routine is látszik e meztelenségükön – s -mégis: valami stilustalanság nehezedik rá. Ahhoz képest, ahogy az -ember a görög mitológia tündérnépét elképzeli, a husból és vérből -való valóság, még a különben leggusztusosabb is: durva, nyers, -nehézkes, izlésbántó – s Titánia, Oberon és Puck nem kevésbbé -otrombák és emberszaguak a filmen és a szinpadon, mint Zuboly, a -takács.</p> -<p>Sőt a filmen még inkább, mint a szinpadon. Mert a szinpad lehet -stilizált, s mesterkéltsége közepett kialakulhat valami -fantasztikum a kimaszkirozottan ide-oda rohanó emberek közt. De a -film a valóságban játszik: homokon, sziklák közt, tengervizben. S -ez: a természet, rettenetesen üti a szinészeket. Tudniillik: egy -pillanatra sem lehet elfeledni, hogy azok. S nincs az a -csodaszinésznő, az a meselábu, kinek e meselába nyomban -nevetségesen durvának és stilustalannak ne tetszenék, amint -valóságos tengervizéből dugja ki, mint tengeri sellő. Nincs az az -akrobataszinész, ki egy pillanatra is el tudná feledtetni, hogy -jaj, rossz lehet mezitláb szaladni a gazon, s most mindjárt ugy -fölüti a térdét a sziklán, hogy arról koldul majd egész életében. -Nincs az az Ámor, Pszihe és Galatéa, kin zavaró és nevetséges rongy -ne volna a pillangószárny. Ijj és nyilvessző nem való 1913-iki -berlini leányok kezébe, s a legügyesebb uszószinész sem tud tenni -róla, hogy mikor a viz könnyüsége után az ember a száraz sziklán -felkapaszkodik, hirtelen ólomnehézségü a teste. S a legszebb -asszony is, amint vizesen ráncozott pendelben szedi ki a piszkos -tengeri sást összegubancolódott hajából: nem tud <span class= -"pagenum"><a name="Page_66" id="Page_66">-66-</a></span> tündéri -benyomást tenni. Erről senki sem tehet, de, mondom, nem is tud -tenni róla. Semmiféle ügyesség és semmiféle rendezés. Bármennyire a -szabad természetbe képzelték bele a regék elképzelői az ő -mesefiguráikat: a szabad természet üti ezeket a figurákat – jobban -mondva: a szabad természet lehetetlenné teszi eleven emberek -eljátszásában a fantasztikumot. A szabad természet, a maga igazi -vizével, kavicsával, homokjával és szurós targalyaival teljes -realizmus, s e realizmuson belül aztán nem lehet stilizálni, sem -pedig eleven hussal és vászonlebernyegekkel tündér és álom és -márványbenyomást kelteni. Azt hiszem: nyála csurogna minden -jóizlésü közönségnek, ha az isteni Leopoldine Konstantint őszintén -félmeztelenül, megfelelő fürdőruhában vagy lepedőben látná -szaladgálni a plageon, s mindenki hálásan áldaná a teremtőt s a -világegyetemet, amiért ilyesmi is van a világon. De mihelyt Circét -adja ez az igéző teremtés és ez az isteni asszony valóban isteni -akar is lenni: isteni csábitásu és könnyüvérü, s közben -kifeketéllik mesecafrangjai alól az uszónadrágja: nevetséges, és -erőltetett. Mentül görögebb vagy olaszabb a tájék s mentül -igazibbak a disznók, akikké a szép Circe udvarlói átváltoznak, -annál inkább. Ez nem sikerült professzor Reinhardtnak.</p> -<p>Hogy miért nem: azt szinte lehetetlen pontosan kifejteni. -Semmiesetre sem a természet s a mesterség közt való ellentét miatt. -Ilyen ellentét nincs, – elvégre, ne feledjük, hogy <em class= -"gesperrt">minden</em> természet, a halál éppugy, mint a folyóviz -és a papiermaché, a szinésznő éppugy, mint a jegenyefa és a -harisnyakötő, s az iróasztalkulcs éppugy, mint a mesék, a -hegyszakadékok és a menetrendek. Amennyire nem tesz tündér -benyomást egy csinos asszony, ki valóságos lepedőben, az üléshez -valósággal megkivántatókon ül valóságos kősziklán: annyira nem -zavaró, annyira elragadó s a világegyetembe menten stilusosan -beleillő, amint ezt a szép megülést tündéri pretenziók nélkül -cselekszi meg. S nem zavaró és nem stilustalan akkor sem, ha városi -trotteurben, kalaposan s amerikai cipősen megy végig az országuton. -Nem igaz, hogy ez a mesterség zavarná a természet harmóniáját. A -multkor néztem a Tátrában, hogy Füredről Csorbatóra menet a -villamos vasut szürke vaspóznái hogy’ beleillenek a természetbe, a -sziklák s a fenyvesek közé. Az élet beleillik az életbe, – csak a -müvészettel kell vigyázni. Mert az érzékenyebb, mint az élet, s -ahol a kettő előkészitetlen találkozik, ott ütik egymást. -<span class="pagenum"><a name="Page_67" id= -"Page_67">-67-</a></span></p> -<p>Néha megdöbbentő, hogy mennyire. Elvégre a Reinhardt-film nem -nagy baj. Azért mégis két szép, meztelen asszonynak örültünk benne, -s az egész nem veszedelmesebb, mint egy anzixkártya Homéroszból, s -elmulik két hét alatt. De vannak komolyabb esetek is. Ott van -Hamburgban, az Elba partján, az Elbhöhén a Bismarck-szobor. -Ritkaszép szobor – aminthogy általában ritka a szép szobor, – mikor -a mestere, Hugo Lederer, rajzban kiadta, majd, mikor elkészült, -fotografiában, el voltam ragadtatva müvészi s egyben politikai -gondolatától, amint Bismarckot pallosa keresztjére támaszkodó véres -Rolandnak ábrázolja. Csakhogy: ez a szobor domb tetején áll. -Rengeteg szobor – de mégis csak pöttömnyi a dombhoz képpest, amin -áll. Hogy hegytetőn szobor érvényesülhessen, ahhoz magának is -hegytetőnyinek kéne lennie, Osszának kéne Pelionon állania. Igy ez -a Roland-Bismarck ugy áll az Elbhöhén, mint a kuglifigura. A -müvészetet csinján kell a valóságba beleállitani, s a Reinhardt -professzor első filmje azt mutatja, hogy a szinpadiságnak ez nem -sikerül. Nem sikerül a filmen, s nem sikerül nyilván az életben -sem. Én például látatlanban biztos vagyok benne, hogy, mikor -Maeterlinck az ő stlilizált dialogusu darabjait valógos -lovagkastélyban s annak udvarán, parkjában s erdejében adatja elő: -hibrid és stilustalan kelletlenség származik belőle. Mert a kastély -lehet stilusosan épült, az utak lehetnek kiszabottak és -kavicsoltak, de az, hogy a kő kő, a föld föld, a fa fa s a fü fü: -az nem stilizált, az reális valóság. És költött nyelv és cselekmény -valóságos földön és füvön: csak hibrid, csak groteszk, csak -egyenetlen lehet. Ezen a stilus nem ront ugyan, de nem is javit. S -nem a Reinhardt professzor első filmje az első film, mely azt -mutatja, hogy rossz irányba tér a kinematográfia, mikor mind -szinpadibb kezd lenni, ahelyett, hogy vagy a teljes fantasztikumban -keresné rendeltetését, vagy pedig ott, ami a fotografiának, tehát a -kinematografiának is lényege: a valóság módositás nélkül való -felvételében és előadásában. Nem abban, hogy élet helyett mesét -adjon, hanem abban, hogy mese helyett életet.</p> -<p>Ezt ma még, tudom, csak exotikumokkal érheti el. Vagyis ha -elmegy, és lefotografálja az őserdőt, a vad törzseket, a Gangesz -partját s a tibeti kolostort, ami a legtöbb ember számára csak mese -és elképzelés. De idő folytán nagy hivatása lesz a megőrzött -filmeknek, mikor majd – feltéve, <span class="pagenum"><a name= -"Page_68" id="Page_68">-68-</a></span> hogy matériájukban meg nem -romlanak – két vagy háromszáz év mulva megmutatják az utódnak a -multak embereit, eseményeit és történeteit, hogy <em class= -"gesperrt">igazában</em> milyenek voltak, ahhoz a meséhez képest, -ahogy menten és elkerülhetetlenül képzelünk el olyasmit és mindent, -aminél ott nem voltunk, ami nem velünk történt. Hogy <em class= -"gesperrt">azok</em> is csak emberek voltak s éppolyan emberek, -mint mi: ez az, amit nem tudunk elhinni, ha még ugy tudjuk is, amit -éreztetnie kellene a történelemnek, de nem tud, s aminek levegője -csak olykor üt meg bennünket, tizezer évben egyszer, egy -pillanatra, mikor a szerencsés véletlen a pompei lávacsőben -megőrizte a benne szétmállt hajdani ember formáit, s gipszben -kiönthetünk ágyából <em class="gesperrt">valakit</em>, ki -mindenestül, még a hasafala löttyenésében is olyan ember volt, mint -mi. Már most is, a tiz-tizenöt év multán, mióta a film egyáltalában -megvan, izgatóan és meghatóan érdekes volna nem egy akkor megvolt s -azóta elpusztult, akkor virágzott, azóta meghalt, akkor igézetes, -azóta be nem vált, akkor semmitmondó, azóta mindenható eseménynek, -embernek, jelenetnek, történetnek felvonultatása. Már a mai tizéves -ember is álmélkodva s megilletődve nézhetné a születése előtt öt -évvel történteket. Hát még majd később!</p> -<p>Ugyanazon délután, mikor a Reinhardt professzor első filmje -tanitott ki a természet s a művészet lehetőségeiről, a heti filmen -ott láttam a jelenetet, ahogy a mi öreg királyunk részt vesz a -bécsi Schwarzenberg-ünnepen, mely mintegy szárnyünnepe volt az e -napokban a Napoleon bukását ünneplő százéves évnapnak. Mily nagy -dolog lesz valamikor ez a film! Ugyanakkora, mint ma volna az -olyan, mely valóságnak mutatná az eseményeket, miket most ezen a -filmen ünnepelnek, vagy akár csak azokat is, amelyeknek rendre -tanuja volt az az öreg uralkodó, ki e filmnek legérdekesebb alakja. -A legtöbb ember előtt, aki ma él, a legtöbb dolog, amire ez az egy -uri ember mint valóságra emlékszik vissza, mint olyas -kézzelfoghatóságra, aminőket ma a filmek mutatnak: csak ábránd, -képzelet, üres név, mely alatt nem tud eleven életet, eleven -embereket elgondolni. Ez az öreg ur még beszélt első Miklós cárral. -Még ismerte Haynaut is, Batthyány Lajost is, Bach Sándort és Deák -Ferencet. Még sétált a bécsi várfalakon és emlékszik az első -gázlámpára, mely fővárosában kigyulladt, az első vasutra, mely -országán átfutott, az első telegrammra, <span class= -"pagenum"><a name="Page_69" id="Page_69">-69-</a></span> melyet -neki kézbesitettek. Kétszer-háromszor látta teljesen felváltódni az -emberöltőket, – ma egy ember sem él azok közül, kiket ő még -javakorukban látott, s unokák veszik őt körül azokhoz képest, kik -elejével körülvették. A házak, a butorok, a betük formája -kétszer-háromszor megváltozott azóta; más a plakátok képe, más a -szinlapoké, más az ujságoké. A térkép, a gótai almanach, a -sematizmus: minden vonásában és betüjében és nevében megváltozott. -Mások a ruhák, mások a táncok, mások az orvosságok s az orvosságos -üvegek, s a szivarokból az egy virginia, ami régi még megmaradt. És -mindaz, ami ezek előtt valóság volt: örökre elveszett. Ami -megmaradt: kastélyokban vagy muzeumokban: halottan maradt meg, az -életnek valószinüvé tevése nélkül. De a Ferenc József alakja már -nem igy maradt meg. Őt és mindent, ami most körülveszi, az utód -majd messzi időkben is elevenen fogja látni – el fogja őt hinni, -mert a maga szemeivel győződhetik meg róla. A film olyan történelmi -érzéket fog nevelni az emberiségben, aminőt semmi tudomány és semmi -politika nem tudott eddig nevelni.</p> -<p>De ehhez az kell, hogy tudjuk e rendeltetése fontosságát és -éljünk vele. A film mint szinház, kezd elközönségesedni, végére -érhet a tudományának s hamar hanyatlása következik. De fontos a -film, mint archivum.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_70" id= -"Page_70">-70-</a></span></p> -<h2>Levelek</h2> -<p class="right"><i>1914 május 2.</i></p> -<p>Heine leveleit adják ki most ujra, s nemrég megjelent első -kötetükről valaki, akit nem ismerek, de ezek után figyelemmel fogok -követni, <em class="gesperrt">Serlo</em> álnéven okos és fürge -tárcát irt a Pester Lloydba. Azt magyarázza, amin én már -gyerekkoromban fennakadtam: hogy az irásaiból ismert Heine vajmi -kevéssé mutatkozik meg e levelekben. Ma már nem csodálkozom ezen, s -én is abban látom a nyitját, amiben a tárca irója: hogy Heine -modern ember. De talán nem árt kifejteni, hogy e modernségen, -legalább ebben a vonatkozásban, nem kell holmi korszellemre vagy -micsodára gondolni. Heine ugy volt levélirónak modern, mint aki nem -mászik gyalog az ötödik emeletre, mikor most már liften is járhat. -Heine iró volt, sőt, ami még modernebb technika: ujságiró. Ami -mondanivalója lehetett, még kedvesei, még barátai számára is, azt -nemcsak módjában volt, de kénytelen is volt megirni, ha nem -könyvbe, hát ujságba, ha nem versben, hát uti levélben vagy párisi -levelezésben. Hogy vannak dolgok, amik nem valók nyilvánosság elé? -Ez az, amit nem hiszek. Inkább olyanok vannak, amik nem valók -négyszemközé. Semmi sincs, amit nyilvánosság elé menekülve s nem -tétetve ki annak, hogy egy bizonyos emberi személy előtt tolakodóvá -vagy alázkodóvá válhatik, az iró őszintén el ne mondhatna. A -nyilvánosság akkora ur, hogy a legbüszkébb gőgnek sem kell előtte -szégyenkeznie. S annyira személytelen, hogy mig fel lehet tenni, -hogy minden érdekli, viszont a hozzá való fordulásban nincs meg az -a bizalmaskodási flagrancia, ami az egyes ember előtt tett -vallomásban. A nyilvánosságnak nem lehet terhére esni, a -nyilvánosság előtt nem férfiatlanság panaszkodni, a nyilvánosság -nem kér viszontmeghallgatást, ha meghallgatott, a nyilvánosság -előtt nem komédia a páthosz, s nem gyengédtelenség a guny. A -nyilvánosság olyan, mint az isten: az ember maga szabja meg, milyen -viszonyban legyen vele. A régi irók, kik csakis könyveket irtak, -tehát nem mindennel állottak s igy is csak korlátoltabb -nyilvánosság előtt, egyéb mondanivalójukat <span class= -"pagenum"><a name="Page_71" id="Page_71">-71-</a></span> -beleonthatták leveleikbe. Ugy, mint a mai iró is gyerekkorában, -mikor még nem talált kiadót s az ujságok nem nyiltak meg előtte. (A -Heine gyerekkori levelei is régi értelmü levelek.) A mai iró előtt -nyitva áll az ujság, s a mai iró számbaveszi, hogy van ujság. Ami -közlenivalója van, abban irja meg, s amit leveleiben tudathatna, -azt az emberek az ujságokból ugyis tudják. Mit irt volna Heine -magánleveleiben a párisi koleráról, mikor az Augsburger Allgemeine -Zeitungnak megirta erről minden megirni valóját – s ha nem is: -rokonsága meg barátai egyéb ujságokban nem bőven olvashattak-e -mindezekről? Ujság, vasut, táviró ma már telefon is: képtelenséggé -teszi a régi fajtáju levelet. A nyilvánosság nagyobb és gyorsabb -lehetőségével szemlátomást átalakulnak az arról való fogalmak, hogy -mit lehet négyszemközt megmondani vagy megirni. Ez áll még a -szerelmes levelekre is, melyeknek híját különösen felhántorgatják a -szerelmes természetü Heinénál. Amit az ember megmondhat csókban, -vagy megirhat versben, azt izléstelenség levélbe megirni. Valaha -nem igy volt, mert valaha, a cimzettnek pótolnia és képviselnie -kellett a közönséget. Akkor lehetett levélben szerelmesen áradozni -vagy szónokian szavalnia – hallgatag összeesküvés volt ez a levél -irója és vevője között, a cimzett is beletartozónak érezte magát az -irásmü keservesen komédiázott levélformájába, s együtt várták az -utókort, mely elé egyszer mégis csak odakerülnek ez irások, mik -aznap nem találtak kiadót. A régi levelek nagyrészt ujságok helyett -iródtak, és, ha irók irták, könyv számára vagy helyébe. Minthogy -erre ma már szükség nincs, nem is lehet folytatni. Mert a világon -csak az lehetséges, ami szükséges – a felesleges valami módon -lehetetlenné válik, többnyire azon a leggyilkosabb módon, hogy -nevetséges. Ma nevetséges fontoskodás a levélirkálás, ma, mikor, ha -valakinek igazán van mondanivalója, az sem mesterség, hogy -nyolc-tiz nap alatt akár Amerikában is ott teremjen annál, akihez -köze van.</p> -<p>Mert a lehetőségek mindig benne vannak a levegőben s benne -vannak az idegekben. Minthogy ma elmondhatatlanul könnyebb, mint -csak negyven év előtt is, hogy akiknek dolguk van egymással, -összekerülhessenek: az állandó távolélés ma nagyobb szakitás, mint -azelőtt volt. Kicsinyes a hétköznapiságokról beszámoló levélirás, -és fontoskodás az elmélkedő. Mi marad hát megirásra? Csak az -elintézni valók – s ez mind <span class="pagenum"><a name="Page_72" -id="Page_72">-72-</a></span> kevesebb marad olyanok közt, kik -állandóan távol élnek egymástól. Igen hamar ugy fordul, hogy az -ember hiányzik a saját leveléből, s a kapott levélben nem találja -meg azt, aki küldte. Az ember nem látja, lassankint már elképzelni -sem tudja azt, akinek ir – s a vett levélen látszik, hogy ugyanigy -a sötétbe volt irva, tárgytalanul, találomra, bizonyosság nélkül. -Minthogy száz olyan eset közül, melyben ezelőtt szükség volt -levelet irni, ma kilencvenkilencben felesleges: a fejlődés -összeesküszik a századik ellen is, s valahogy azt akarja -kiszoritani, hogy akiknek dolguk van egymással, találkozhassanak, -akiknek közük van egymáshoz, együtt lehessenek, s inkább csoda -történjék, csak levelet ne kelljen irni. A mai ember, ki helyett -ezerszer többféle gép, alkalmatosság és intézmény dolgozik s végez -olyan munkát, amit apáinak maguknak kellett ellátniok, voltaképp -jobban ráérne levélre, mint apái. S mégsem ir – idestova már akkor -sem, mikor még kéne.</p> -<p>A lehetőségek másképp is benne vannak az idegekben. A legtöbb -iró rossz társalgó, mert figyelmetlen – előad, de nem beszélget. S -nemcsak, mert irás közben megszokja, hogy mindig ő beszél s a -másik, a láthatatlan közönség csak hallgatja, hallgatja áhitattal -és figyelmesen és nem kotyog közbe: mondom, nemcsak, mert ezt -megszokja, hanem azért is, mert számithat erre. Legyünk vele -tisztában, hogy az emberek nem egymás iránt érdeklődnek, hanem -önmaguk iránt, s nem arra kiváncsiak, amit a másik mond nekik, -hanem arra, amit a másik majd kivált belőlük. Még a kiváló emberek -társasága sem azért kell, hogy nagyszerü dolgokat tanuljunk tőlük, -hanem hogy értelmük és tehetségük közele a legtöbbre gyujtson -bennünket, amire képesek vagyunk. Akiben magában nem lakik sok, és, -nem lévén iró vagy müvész, nem számithat arra, hogy valahol mégis -csak meghallgatják, az képes arra az áldozatra, hogy ő is -odahallgasson, ha beszélnek hozzá, igy vásárolván meg, hogy aztán ő -is beszélhessen s a másik mégse bujjék ki bőréből a -türelmetlenségtől. De az iró, akinek van hol kibeszélnie magát, -tehát nem kell ily drágán megvásárolnia, hogy közönséget találjon: -az iró legritkább esetben oly fegyelmezett, hogy erre az áldozatra -képes legyen. Üss, csak hallgass meg, szólt Themisztoklesz. Üss, -csak ne kivánd, hogy tudjam, mit mondtál: ezt mondja az iró.</p> -<p>S ez nem szerénytelenség vagy gőg vagy elhittség, Nincs -érdekesebb az embernél, s ez az egész érdekesség megvan -<span class="pagenum"><a name="Page_73" id= -"Page_73">-73-</a></span> minden egyes emberben. Minden egyes ember -<em class="gesperrt">mond</em> valamit, azzal, hogy olyan, amilyen -– s ez hasonlithatatlanul érdekesebb, mélyebb, magasabb és -tanulságosabb, mint a közhelyek, amiket a legtöbb ember fecseg, a -laposságok, amikkel imponálni akar, müveltségét fitogtatni, értékét -éreztetni. Hozzád, ó ember, ezer a közöm. A szamárságokhoz, amikkel -fülemet teleduruzsolod, semmi. Mikor találkozom veled utcán, -villamoson, szinházban, akárhol: néha lelkem legforrójáig -megrendülök láttodra, – a hervadástól, mely kikezdett, eltorzitott -s kiforditott magadból a husz év alatt, mióta nem láttalak. Néha -sejtelmem sincs róla, ki és mi lehetsz, miből élsz, mi a -mesterséged s honnan ismerlek – csak tudom, hogy valaha valamikor -találkoztunk, talán egy percre, talán csak egy bemutatkozó -mormolásra, s azóta eltüntél szemem elől s egy pillanatra sem -jutottál eszembe. Most itt vagy, s én elgondolom, hogy azalatt -egyre <em class="gesperrt">voltál</em>, éjjel-nappal, minden -pillanatban, mindig a világ közepe voltál a magad számára, mindig -minden körülötted forgott, van munkád, van családod, vannak -képzelődéseid, vannak gondjaid. Gyerek voltál akkor s azóta -magadnak vannak gyerekeid, friss és eleven voltál, s most már -képedre van irva a halál, – fogaid megkoptak, hajad szálai -kiszáradtak, bőröd megpetyhüdt, kezed megeresedett. Ez végtelen -érdekes, ez borzalmasan érdekes – s ehhez képest mi az, amit -mondhatsz?! Politikáról beszélsz? Olvastam reggel az ujságban, amit -este elmondasz. Megfigyeléseid vannak? Apádtól hallottam, s akkor -is már régiek voltak. Általában előre tudom, miről mit fogsz -mondani, miről mi a véleményed, miről mi jut eszedbe. Meg tudnám -csinálni, hogy előre leirjam s közjegyzőhöz letétbe adjam, hogy -akkor bontsák ki, mikor elválsz tőlem, – benne lesz minden, attól -fogva, hogy mikor azt kérdem, hogy’ vagy, azt feleled: „mint a -szegény ember a gazdag városban“, egészen addig, hogy mikor -bucsuzol, azt mondod: „viszontlátásig a legközelebbi husz -esztendőben!“ Sokkal jobban érdeklődöm irántad, sokkal jobban el -vagyok foglalva azzal, ami rólad jut eszembe, semhogy törődhetném a -szavakkal, amiket csak azért makogsz el, mert semmi sem jut -eszedbe.</p> -<p>Ha neked volnék, ó felebarátom: előttem gyanus volna az olyan -ember, ki figyelmesen, sőt érdeklődéssel és élvezettel hallgatja -meg, amiket beszélek. Ekkora fegyelemre csak az érdek képes, s -biztos lehetsz benne, hogy akar tőled valamit <span class= -"pagenum"><a name="Page_74" id="Page_74">-74-</a></span> vagy -valami szándéka van veled, aki komolyan érdeklődik az iránt, amit -mondasz. A nagy önzők és rosszak ezért tudnak nagy charmeurök -lenni, kedvesek, melegek, részvevőek és figyelmesek, az általános -és minden embernek szóló udvariasság és jóindulat helyett egyesnek -szóló jóságot kifejtők. Nem mintha ez komédia volna náluk – nem: -ilyenkor valóban érdeklődnek, szeretnek és törődnek, mert megvan az -a nagyszerü képességük, hogy az érdek olyan meggyőződést vagy -érzést kelt bennök, amilyenre éppen szüksége van. A róka, ki a -holló szájából sajtot szeretne, valóban el van ragadtatva a holló -hangjától és énekétől. De a hollóban legyen önismeret és legyen -vele tisztában, hogy ez az elragadtatás mégis csak a sajtnak szól, -s ne tartsa szivteleneknek azokat, kik nem rókák, s képtelenek -odahallgatni énekére, mert sajtot sem akarnak tőle.</p> -<p>Bizonyos vagyok benne (kár, hogy meg nem érem), hogy valamint -divatja mult minden egyéb levelezésnek, mint az üzletinek s a -nyugodt hiradónak: beszédben is az emberek majd elintézik, ami -dolguk lesz egymással, különben nem fecsegik egymást agyon. Egy -fiatal festő emlékirataiban olvastam, hogy egyszer megadatott -együtt ülnie egy kis kocsmában Arnold Böcklinnel s Gottfried -Kellerrel, kik derüs szeretettel ültek egymással szemben, s -szorgalmasan hajtogatták a finom szalmaszin italt, egy üveget a -másik után. Három óra hosszat ültek igy, egy kukkot nem szóltak, -csak néha összecsillant szemük, ahogy az egyik mindig tudta, hogy a -másik mit gondol. A fiu sem szólt közbe, némán mentek haza, s az -estéről azt jegyezte naplójába, hogy soha tanulságosabb -beszélgetésben nem vett részt.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_75" id= -"Page_75">-75-</a></span></p> -<h2>Karl Kraus</h2> -<p class="right"><i>1913 november 23.</i></p> -<p>Karl Kraus egy kicsit rosszkor jön most december elején -Budapestre. Az ő antizsurnaliszta forradalmát, melylyel -Kelet-Európa történetében oly érdemessé tette magát, minálunk az -ellenforradalom fogja szaván. Az eset az, mintha Hogarthból, kinek -annyi kifogása volt az asszonyok ellen, Jack a hasfölmetsző vonná -le a tanulságot. Amikért Karl Kraus az ujságuralom ellen lázad, -minálunk mind annál veszedelmesebb, mert mifelénk az ujság az -egyetlen lelki hatalom. De kipörkölésükre rossz ez az alkalom, -mikor ezek kifogásával a sajtón át a lelket akarják tüzhalálra -vetni.<a name="FNanchor_1" id="FNanchor_1"></a><a href= -"#Footnote_1" class="fnanchor">1)</a> Karl Kraus antisemita is, -amily kegyetlenül csak gőgösen intellectuel zsidóember tud -antisemita lenni. De antisemitizmusával rossz helyre menne, ahol -épp akkorra hirdettetne felolvasást, mikor azon estére pogrom van -kitüzve. A mi igaz oroszaink elérték, hogy nálunk nemzeti ügy lett -a zsarolás, és barrikádra kell mennünk a szemtelenség -szabadságáért. Pontosan a Bach Sándor mintájára, akinek sikerült -Rózsa Sándorból nemzeti héroszt csinálnia, kiről a nagy Széchenyi -István szerető szavakkal ir a Blickben. Még a kapcabetyárok ellen -is nehéz beszélni ott, ahol a betyárság kormányrendszer.</p> -<p>Ez a kis pechje azonban még vonzóbbá teszi előttem Karl -Kraus-ot, mert ez a fajta pech az, mi kifürkészhetetlen -összefüggésnél fogva elválhatatlan bizonyos fajta embertől – s ez -csak megerősit abban a másunnan is kialakult feltevésemben, hogy -Karl Kraus ilyen ember, vagyis elfogódó, németül schüchtern lélek, -ki gyilkos agresszióval akarja lebirni ez oktalan elfogódottságát. -Igen, az ő agressziója éppoly gyanus előttem, mint tüntető önérzete -s monomániás hiusága. Kisfiu lehet ez a Karl Kraus, ki egyáltalában -nem bizik magában, s igen szeretne a dadája, vagy talán az édesapja -ölébe bujni s hallani a megnyugtatást: ne félj, kisfiam, nem bánt -senki, <span class="pagenum"><a name="Page_76" id= -"Page_76">-76-</a></span> mindenki szeret, s te vagy a legokosabb -kisfiu a világon! Lehet, hogy tévedek, de a Karl Kraus nagyzó -egocentrizmusa alján egyre ott érzem annak szorongását, ki nem -biztos benne, hogy van-e ő egyáltalában, s kárörvendő józansága -annak a teherpróbája, hogy álmainak hidja nem szakad-e be alatta?… -Tolakodás igy belevájkálni egy eleven emberbe, de ha mind e -felsorolt feltevéseim nem csalnak, akkor Karl Kraus az az ember, ki -epedő kiváncsisággal exhibicionálja magát ilyes tulkapások számára, -mert senkisem oly kiváncsi őrá, mint saját maga – s nincs az a -sorosiró, kinek itélete számára különben csak tomboló gunyja van, -hogy menten némi fokig hitelt ne találjon előtte, ha őróla mond -rosszat vagy ostobát. Ha Karl Krausnak kifogása lehetne az ellen, -hogy elevenen boncolják, akkor nem sietne testében állani az -emberek elé. Ezzel igen megfér, hogy lenézze őket, s azzal, hogy -lenézi őket, igen megfér, hogy áhitatosan reszkessen tőlük, s -belehaljon, ha nem törődnek vele. Komplikált ember ez a Karl Kraus. -Lirai költő, ki poloskairtásra adta magát.</p> -<p>Könnyü ezen nevetni – de gondoljatok csak a poloskalázra, amit -okvetlen érezhettetek már vidéki fogadókban, mikor reszkető -undorral s mind vadabb kapkodással egész nagyitó forróságba -utáltátok és gyilkoltátok bele magatokat, borzongva és káprázva még -a csipések mérgétől is, a végén már olyan révületben, ami semmiben -sem más, mint a táncoló derviseké vagy a habzó száju Pythiáé. Ilyen -<em class="gesperrt">trance</em>-ok adják meg a <em class= -"gesperrt">clairvoyance</em>-ot s ilyenkor történnek a nagy -meglátások és megtalálások. Karl Krausnak is van ilyen <em class= -"gesperrt">trouvaille</em>-a – körülbelül olyasmi, mintha valaki -rájön arra, hogy <em class="gesperrt">vannak</em> poloskák. Ezen -megint könnyü nevetni, de megint csak igy van. Mert nem minden -ember érzi meg a poloskát, sőt számlálatlan nemzedékek nem érezték, -mert természetesnek találták, és genie volt, ki először elkezdett -vakarózni, ki először nem birta, ki először esett lázba tőle s -észrevette, hogy ezt nem lehet tovább türni. Az ő meglátása után -aztán nem volt nehéz tovább látni, hogy micsoda veszedelem a féreg, -mily gyötrelem, mily méreg, mily hordozója a betegségnek s -megörökitője a fertőzéseknek. De eleinte nyilván röhögve fogadták, -s nem tudták megérteni: mit izgatódik ily semmiségekért… A Karl -Kraus <em class="gesperrt">trouvaille</em>-a az, hogy a -filiszteriumtól tönkre kell mennünk. A vendéglősöktől és -kávésoktól, kik névnapot köszönttetnek maguknak <span class= -"pagenum"><a name="Page_77" id="Page_77">-77-</a></span> az -ujságokban. A császári tanácsosoktól, kik augusztus 18-án a -fürdővendégek nevében telegrammot menesztenek a császárhoz. A -szinészektől, kik megintervjuoltatják magukat, hogy mit éreznek -alakitás közben; a festőktől, kik megirják, hogy mennyi sikerük -volt az asszonyoknál. Az esküdtektől, kik szivük egész -hájasságával, a biráktól, kik aranyerük minden vérességével őrzik a -jó erkölcsöket. A professzoroktól, akik üzletemberek, a bécsiektől, -akik hülyék, a magyaroktól, akik zsidók, a zsidóktól, akik -nagyképüek. S főképp az ujságoktól s az ujságiróktól. Mert az ujság -hatalom: ellenben az ujságirás csak ügyesség. Ha pedig az ügyesség -hatalomhoz jut, abból erkölcstelenség támad. A Karl Kraus tizéves -hadjáratának legnagyobb, legtörténelmibb része, amit az osztrák -ujságuralom ellen vitt. A felületesség, a tudatlanság, az -izléstelenség, melynek egy kiskoru társadalom annál inkább ki van -szolgáltatva, minél felületesebb, tudatlanabb s izléstelenebb maga -is, lassanként nagyzási hóbortjába esik annak, hogy mindennek -arbitere lehet… Mondom: nálunk most nehéz erről beszélni, mikor itt -éppen a sajtószabadság ellen csavarnak hurkot a hajszálakból, miket -az ember az ujságirás levesében talál. De nemcsak az ujságokról s -az ujságirókról van szó, hanem általában a parvenüségről, mit a -polgárság uralomra jutása jelent mindenütt a világon. A formái -sokfélék, mások Newyorkban s mások Berlinben, szellemes népnél, -mint a francia, elviselhetőbbek, mint olyan gyengébb értelmünél, -aminő az osztrák-német. Ám a veleje ugyanaz. Az, amit Anatole -France, maga is polgárember, ugy foglal össze, hogy micsoda uralom -a polgári, mely a műveltséget abban keresi, hogy tud-e az ember -orthografiát! A régi uri világban kiki irt az ő szép francia -nyelvükön, aminő betürakással akart, s az volt a müvelt, aki -mindent értett és mindent tudott. A polgári társadalomban az a -müvelt, aki tudja, hogy mit hány g-vel kell irni… Mindez nem szól a -polgárság s a demokrácia ellen, mint ahogy a nagyképü mateforák, a -garasos költészet, a szükeszü kalmármorál ellen való felhördülés -nem szól a sajtószabadság ellen. De minden uralomnak s minden -hatalomnak, ha megvolt a rendeltetése, megvan a tulkapása s a -veszedelme is, s ilyenkor fel kell csillannia a guillotinenak és -vérnek kell folynia. A királyság, a papság, a nemesség: a maga -idejében mind hivatásos volt, de a végén mindnek meg kellett -szorongatni torkát, hogy ne haraphasson tovább. Az uj hatalmakkal -<span class="pagenum"><a name="Page_78" id= -"Page_78">-78-</a></span> sincs különben. Egyről, a legnagyobb mai -hatalomról, már rájöttek, hogy tenni kell ellene: a tőkéről. -Annyira rájöttek, hogy kezdik hálátlanul elfelejteni, mily nagy -volt a hivatása, mily óriásit emelt a világ fejlődésén. De a tőke -nem minden és nem minden tőke, s a mának más is megadja bélyegeit, -mint a pénz felhalmozódása. Megadják mind a szabadságok, melyeknek -elkellett jönniök, hogy a tőke urrá lehessen, megadják mind a -könnyüségek, melyeket a tőkének köszönhetni. És mind e javaknak van -viszája is, és mindig ugy van, hogy elébb fel kell szabaditani a -rabszolgákat, aztán el kell következnie a második szabadságharcnak, -melyben megfékezik a legocsmányabb zsarnokot, a felszabadult -rabszolgát.</p> -<p>Ez minden felszabadulással igy van. Azért, mert valaki alul van, -még nem angyal – hiszen ha angyal volna, nem kéne felszabaditani. -De nem is lesz angyal aztán sem, ha már felszabadult. Minden rabság -gettó, s minden parvenüségből kiütköznek a gettóvonások. -Türhetetlen tolakodással, apró ordénáréságokkal, melyekből -egyenként hiányzik a nagy despotizmus stilusa, de együttvéve mégis -<em class="gesperrt">egy</em> nagy visszaéléssé állnak össze, -<em class="gesperrt">egy</em> nagy elnyomássá és -elviselhetetlenséggé, – a háziurrá, ki azt mondja: mikor én ebben a -korban voltam, reggel négykor keltem föl és négy krajcárt kaptam -bért egy napra és mégis mennyire vittem!… a háziasszonynyá, ki -felháborodik azon, hogy a szolgálónak gyereke mert lenni… a -közönséggé, ki megszabja az irónak, hogy’ irjon… a riporterré, ki -megállitja az öngyilkost a harmadik s a második emelet közt, hogy -kitudja, hogy hitták a nőt, aki miatt megöli magát… a publicistává, -ki a börzegalopin irodalmiságával avatkozik a világhistóriába… a -királynővé, ki rossz meséket helyez el a lapokban, mialatt az ura -pénzt sajtol népének tetveiből… mondom: mind a millió kicsiséggé, -mit egyenként számon venni kicsinyesség, de amivel mégis egyenként -kell végezni, hogy az <em class="gesperrt">egész</em> veszedelmének -érzése végre végigborzogjon az embereken, – valósággal ugy, mint -ahogy az egyszeri bolhapor csak ugy használt, ha egyenként -megfogták a bolhát, és beletöltötték szájába. A nagyzás beteg -érzékenysége, az üldöztetési káprázat lázas nagyitása kell hozzá, -hogy az ember a filisztérium minden egyes esetén felbőszüljön, -minden egyes emberétől megőrüljön, s a nagyeszü s felsőségesen -magasrendü ember monomániás ellen-praetorrá nőjje ki magát, ki -igenis <em class="gesperrt">minima curat</em>, éppen a kis -dolgokkal <span class="pagenum"><a name="Page_79" id= -"Page_79">-79-</a></span> vesződik, mert felfült képzelete -mindegyiknek árnyékában megismeri az ördögöt, mindegyiknek alján -meglátja a nagy összefüggést, a nagy veszedelmet, a nagy -következéseket, hogy mikor a derék paszomántkereskedő vagy -viaszgyáros ártatlanul ül az ő félkövér marhahusa mellett, -torkonragadja és képébe hörögje: gazember, te vagy az, ki miatt a -szerelem tilos, a müvészet éhen döglik, a tudomány eltorzul, a -lélek elnyomorodik, a tisztesség tönkremegy, az igazság elbukik, a -gyereksziv elkeseredik, az asszony hisztériába esik s a férfi -eldurvul!… Nem félni attól, hogy ez attakkal nevetségessé teszik -magukat: ehhez nem elég az igazság szeretete, ehhez az igazság -hiusága kell. Birni az állandó háboruság izgalmait, a napról-napra -ismétlődő kitettség szorongásait, ijedségeit és gyilkait: ehhez nem -elég a jóhiszemüség, ehhez az a becsvágy kell, mely hitbe hajszolja -a tanácstalant s halálveszedelembe az ijedezőt. Nem hiszem, hogy -Karl Kraus fanatikusa volna az igazságnak, de olyan leleményes, -annyira felgyult és felhevült esztétája annak, hogy neki legyen -igaza, hogy mindig megtalálja ehhez a biztos utat, – azt -tudniillik, hogy igaz legyen, amit mond, hogy érték legyen, amiért -helytáll, és ártalom legyen, amit támad.</p> -<p>Fantázia nélkül ez nincs – hiszen minden verekedés fantasztikum, -s aki azzal akar ölni, hogy leirja, amit meg akar ölni, annak -lelkében bele kell ülni tudnia abba a másikba, akit ki akar -végezni. Ehhez a fajta megvetéshez és gyülölethez szinte tisztelet, -szinte szeretet kell objektuma iránt, mert csak ennek erejével -tudjuk magunkat igy helyébe élni, s az érdeklődve haragvás -kétértéküsége nélkül nem áll elő az a clair-obscur, ami nélkül -viszont irónia nincsen. Megfigyelték a kis gyerekeknél, hogy arra… -feledkeznek rá, akit szeretnek. Ez nagyon transzponálódik a -felnőttség során, de az iróniából, mely a lenézés nedveiben -tulságosan összevisszafüröszti áldozatait, mindig rá lehet -következtetni a tudattan szimpátiára. Zwölf Seiten eng und -zierlich, Ein kleines Manuscript, Man schreibt nicht so -ausführlich, Wenn man den Abschied giebt – énekli az a Heine, ki -szintén egy nagy gyülölsége Karl Krausnak, amint hogy nem utolsó -<em class="gesperrt">trouvaille</em>-ja annak észrevevése sem hogy -a német-, zsidó zsurnalizmus talmi-intellektualitásában mennyire a -Heine hatása bünös. Az ember nem ir oly tévedhetetlen mondatokban -azokról, akikhez nincs több köze, mint a megvetés. <span class= -"pagenum"><a name="Page_80" id="Page_80">-80-</a></span> Az ember -nem érvel oly zuhogó intellektualitással, melyhez csak az egy -Hyppolite Taine-ét s ma talán a Chestertonét lehet mérni, olyanok -ellen, kikkel semmi egyéb összefüggése nincs, mint hogy egy -glóbuszon élnek s egy kalendáriumi napon. Karl Krausnak egy kicsit -vérében van a zsidó, az ujságiró, a feuilletonista, a tésztaevő és -a filiszter, s káprázatos artisztikuma sem tud megtéveszteni az -iránt, hogy ő is csak osztrák, bécsi ember, hijján a hatalomnak, a -nagy erőnek, a szónorságnak, – a kezüknél fogva vezetett -gyereknépek fiainak lágyságával s érzékenységével, mely csak -megsértődni tud, de haragudni nem, s egy jó viccért annál -hajlandóbb eladni apját, mert eped a megszabadulás után az örök -kiskoruság érzésétől. Vagyis: nem herosz, nem nagy ember. De -végtelenül tehetséges, természetében geniális, irói tisztaságában -elragadó ember, kivel igenis öröm és elégtétel egy glóbuszon s egy -kalendáriumban élni.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_81" id= -"Page_81">-81-</a></span></p> -<h2>Anatole France</h2> -<p class="right"><i>1914 április 19.</i></p> -<p>Husz éves korom óta Anatole France olyan társaságom, mint addig -volt Dickens. S nemcsak én vagyok vele igy – különben az ő -korünnepén éppugy nem hozakodhatnám elő ezzel, mint azzal, hogy -szeretem-e a töltött káposztát, s nem vagyok-e elmaradt a Chevalier -d’Orsay-parfum iránt való szerelmemmel? Anatole France belső -emberünk nekünk, negyven-ötven közt járó mai intellektuálisoknak. -Hogy a mostani husz éveseknek kicsodájuk van ilyen, azt nem tudom. -Nem is bizonyos, hogy van-e. Mert nagy emberek mindig vannak s nagy -irók is majd mindig, de nem mind való e meghittségre. Akiket, -teszem, az én ivadékom megért vagy kéztől-kézhez örökbe vett, azok -közt ott volt, hogy az iróknál maradjak, Flaubert, ott Tolsztoj és -Ibsen, ott volt Strindberg is. Mind nagyobb ember, külömb elme, -hatalmasabb iró Dickensnél s Anatole Francenál. De egyik sem az az -ember, kivel egy szobában tudnánk lakni. S az sem, kiről feltennők, -hogy, ha találkoznánk velük, észre tudnák venni, hogy a világon -vagyunk. Dickensszel s Anatole Franceszal ugy vagyunk, mintha -magunkat is ők irtak volna. Minden kis fiu Dickenstől való, s -minden ember, kit legjobb humorosan nézni, de van annyira ember, -hogy ne sértődjék meg, ha humorosan nézik: Anatole France -kigondolása. Sem akiket megirtak, sem ők maguk nem legeslegelső -emberek a világon. Ám apánk sem volt az – csak minden felsőségek -közt legföltétlenebb volt és legmelegebb.</p> -<p>Sietek megmondani, mielőtt párhuzam izetlenségébe esném, hogy -azon az egyen kivül, hogy mindaketten tollforgatók, alig van -hasonlatosság Dickens és Anatole France között. Még az az ellentét -sincs meg köztük, mely akkora, hogy már szinte hasonlatosság. -Anatole France nem oly ellenlábasa Dickensnek, mint aminőnek -például, faji reprezentánsul, Taine veti Musset-t Tennyson ellen. -De való, hogy ők is faji reprezentánsokul különböznek egymástól. -Dickens mindenestül angol, Anatole France mindenestül francia. -Dickens moralista, <span class="pagenum"><a name="Page_82" id= -"Page_82">-82-</a></span> Anatole France raisonneur. Dickens -ethikus, Anatole France tudós. Mindaketten az emberrel törődnek – -hiszen innen van minden egyesünknek az az érzése, hogy törődnének -velünk, ha ismerősök lettünk volna. De Dickens azt nézi, hogy mi -köze az embernek ahhoz, amit érez. Anatole France azt, hogy mi köze -az embernek ahhoz, amit tud. A Dickens regényeit olyan ember irta, -ki minden érzést átérzett. Az Anatole France irásait olyan, ki -minden gondolatot végiggondolt. Persze: nem érzés nélkül. Mint -ahogy Dickens nem ostobául jó, Anatole France nem szivtelenül okos. -Ami megértésre angol ember képes, Dickens mindazzal jó. S ami jóság -francia embertől kitelik, Anatole France mindazzal okos. Betyár, -mint minden francia, s azért ért meg bennünket, hogy mulasson -rajtunk, évezrednyi messzeségekbe vissza, foglalkozásnyi -mélységekbe leszállóan. De törődik velünk, mert jó ember.</p> -<p>Pedig a jó szem csábitja az embert a rosszaságra. Az okosság -magában is kegyetlenség, – a szem csak ugy lát, ha hideg. S aki -vitte annyira, hogy magamagát is hidegen nézze, abban a minden -teremtett állatban bennelakó szadista hamar ugy érzi, hogy ezzel az -ő számára váltatott jog a mások iránt való kegyetlenségre. Csak -Swiftet kell nézni, kinek Gulliverje nyilván ott lebegett a -Pingvinek Szigetének irója előtt. A mesélő s az államregényes -fantázia minden megjelenitése mennyire csak arra való Swiftnél, -hogy beletaposson a vesékbe, melyekbe belelát, s mennyire a magával -való meghasonlottság dühét veti az emberek, veti az ember ellen. -Gyilkos moralista s vérengző raisonneur – mindenért, amiért Dickens -és Anatole France kedves előttünk, Swift bizony rettenetes. Mert -mint az okosság, az erkölcsösség talán még inkább csábit a -kegyetlenségre. Az okos ember a maga fölöttessége nevében itél, -tehát mégis legalább szemtül-szembe kell állania áldozatával, s igy -bátornak kell lennie s közben el is lágyulhat. Az erkölcsös azonban -paizs mögül eregetheti nyilait. Gyáván. És képmutatóan. A saját -kegyetlenségével, a saját irigységével, féltékenységével s -türelmetlenségével nemcsak kifelé, a világ előtt, de befelé, önnön -lelkiismerete előtt is elbujhatik az intézmények szentsége, a -parancsok hajthatatlansága mögé. Nem kell megvallania magának, -hogy: én vén disznó vagyok, ki beledöglök abba, ha a fiatalok élnek -és mulatnak és velem nem törődnek. Hanem magának is azt -szavalhatja, hogy: micsoda nő az, ki nem az anyaságban találja -legfőbb örömét <span class="pagenum"><a name="Page_83" id= -"Page_83">-83-</a></span> és mulatságát?! Nem kell azt éreznie, -hogy: én pervertált vadállat vagyok, ki saját fiamat is vérben -úszatnám magam előtt. Hanem azt mondhatja: én Brutus vagyok, ki -saját fiát is feláldozza a kötelességnek… a haza minden előtt… fiat -justitia, pereat mundus. A franciáknak az a dicső nagyságuk, hogy -bár eszük csábitja őket a kegyetlenségre, a gonoszság hiányzik -moralistáikból. Kinevetik az embert, mert belelátnak – de -megbocsátanak neki, mert megértik. Tout comprendre c’est tout -pardonner – ezt francia asszony mondta. S nil humanum a me alienum -puto: ez latin mondás.</p> -<p>Egy okos és jó apa, aki mindent tud s akitől mindent meglehet -tudni: ez Anatole France. Ez a francia tipus Montaignetól fogva -mindmáig – leggyönyörübb példánya Ernest Renan volt. A francia -személyes viszonyban van azzal, amit tud, a tudomány nem ismeret -számára, hanem élemény, s ami végre gondolkodás utján jutott, az -éppugy átmegy vérébe, mint ahogy nemzetül és társadalmul nem -elégszik meg azzal, hogy az igazság igazság legyen, hanem menten át -is akarja vinni az életbe intézményül. S itt felelhetek egy finom -itéletü tudós olvasómnak, dr. Lambrecht Kálmánnak abbeli kérdésére, -hogy, ha vallom is (Eötvös Loránttal) a tudomány egyetlen, tehát -nemzetietlen voltát, nem látom-e, hogy a nemzetközi tudománynak -nemzeti forrásai vannak, s az út, melyen a tudós az abszolut, tehát -nemzetközi eredményt eléri, nemzeti, sőt talán faji is? Hogyne -látnám, látom, sőt, mondom, többet is látok. Látom, hogy kiki fajta -és nemzet szerint milyen hasznát veszi a megtalált eredménynek. -Látom, hogy a francia számára nem külön dolog az élet s külön a -tudomány, hanem az életbe tartozónak tekinti azt, amit mint tudós -megállapitott. Az az eddig le nem birt emberi fogyatkozás, hogy a -tudásnak végére jutni nem tudunk, az angolt nem zavarja -gyakorlatiságában, a németet nem zavarja kötelességtudásában. A -francia azonban – s nem mától fogva – életelvet von le belőle: a -szkepsist. Mint ahogy az agnosztikus Kant, miután kivégezte azt az -istent, akiben hihetnénk, felállitja a Kategorischer Imperativot, -mely nem más, mint egy isten, kinek parancsát ugy kell követnünk, -mintha hinnénk benne: az agnosztikus Spencer is azt mondja, hogy, -mivel a tudás bizonyos ponton megáll, e ponton tul ugy hihetünk, -mintha tudnánk. A francia, ha agnosztikus, egyformán kételkedik a -tudásban is, a hitben is, a tudást egy kicsit ugratja a hittel, -<span class="pagenum"><a name="Page_84" id= -"Page_84">-84-</a></span> a hitet egy kicsit ugratja a tudással, s -az embert egy kicsit ugratja mindkettővel. Ez a francia, az észnek -embere, s nem hiszem, hogy maradandóan tudna rá hatni az a Bergson, -ki ösztönemberré akarja visszafejleszteni, noha nagy segitségére -lehetne a mai lélektan, mely világot kezd vetni arra, hogy az észen -mennyire uralkodik az ösztön. S noha, ki tudja, – que scais-je? – -miután a franciák az ész segitségével mindenben kételkedni tudtak, -most az eszük hozzásegiti őket ahhoz is, hogy kételkedjenek -eszükben is.</p> -<p>Ez persze nem lesz könnyü, mert sugárzóan eszesek. Ez az ő -nemzeti jellemük, és senkiben kellemesebben nem ölt testet, mint -Anatole Franceban. Ugy szeretjük az eszét, mint az asszonyon a -szépséget, s egy-egy mondása, mely bájos egyszerüséggel mond ki -mérhetetlen igazságot, tisztára ugy is hat, mint egy drága mosoly -az ajkakon, melyeknek halandóságáról a mindenség hatalmát izleltük. -Sehol ugy meg nem látszik, mint nála, hogy a tudás emberi dolog, s -ugy vagyunk személyével, mint mikor rokonságunkban vagy barátaink -közt van nagy tudós, kinek közelről látjuk minden emberiességét. -Kivált mikor a Veres Liliomot olvasom s általában, mikor -megfigyelem, minő szemmel simogatja s minő kézzel irja meg -nőalakjait, szakasztott az az érzésem van, mint mikor egy immár -világraszóló nevü tudós barátom megházasodott.</p> -<p>Legnagyobb tette Anatole Francenak – s magát legjobban kifejezve -benne, nyilván legmüvészibb is – a Histoire Contemporaine, melynek -négy regénykötetében a mi nemzedékünk életét, a legutóbbi évek -politikai kavarodásait irja meg tudományos megfigyeléssel, – azzal -a szerető érdeklődéssel s örökkévalósági szemszögből, melylyel -egy-egy tudós a hangyák életét figyeli meg. Elmondhatatlan varázsa -van e módnak melyre tipikus, hogy a Riquet kutya gondolatmenetét -éppoly hiven és sürün irja meg benne, mint a gazdájáét, M. -Bergeretét, kinek figurájára oly szerető humorral néz le, ahogy az -ember csak maga-magára tud tekinteni. Valahogy olyan ez az előadás, -mint mikor az ember a régifajta gukkernak forditott végén át nézve, -saját szobáját s asztal körül ülő családját szinpadi messzeségbe -tudja kicsinyiteni és távolitani. Történelmet irni a mai napról: ez -visszája annak, tehát ugyanaz, mint amit a Thais-regényben vagy a -Pilátus avagy a Gallio novellákban cselekedett volt meg Anatole -France, mai regényt vagy novellát irván a történelemből. Itt is, -ott is és mindenben: <span class="pagenum"><a name="Page_85" id= -"Page_85">-85-</a></span> tudás, mely az ember iránt való mély -érdeklődésből párolódik le, s melynek kigyuladása megint csak arra -való, hogy visszavilágitson az emberekre. S amit az ő tudománya, a -történelem, egypár kézzelfogható törvényt mutat, azt Anatole France -a maga részéről s a maga személyében éppoly kevéssé habozott -belevinni az életbe, tehát javára válatni az embereknek, mint a -nagy forradalomban a jakobinusok az enciklopedisták tanitásait. A -könyvek és szobrok kedvelője, az asszonyok mosolygó becézője a -Dreyfus-ügyben kiállt a piacra, sőt, s ez még nagyobb hősiesség: -pártba állott be, még ha e párt szocialista is. Elképzelni pártban, -programmhoz kötve ezt az önálló és kételkedő lelket! Miért tette? -Igen egyszerüen: azért, mert tenni akart. S mert a lélektanból -tudta, hogy cselekedni csak behunyt szemmel lehet, s a -történelemből tudta, hogy csak az győz, aki nem gondolkozik. Aki a -meggyőződésével házasságban él, az ugy jár, mint M. Bergeret: -megcsalja a felesége. Az igazság olyan, mint az asszony: egy kicsit -erőszakot kell tenni rajta, hogy elérjék. Célt kitüzni habozás -nélkül s követni a célt birálat nélkül: ez biztositja a sikert még -akkor is, ha a célt hamis igazság alapján tüzték ki. A cselekvés -lendülete ugy átviszi az embert a téves elmélet ingoványán, mint az -expresst a sebessége a beszakadó hidon. Mire a programm -beszakadhatna alatta, már győzött a párt. Ezért kell a gonosz -igazságtalanságok s a csaló zsarnokságok ellen pártba állani és -programm mögé, s Pilátusra, ki szintén latin ember volt, tehát -minden franciában benne lakik, s egyre kezét akarja mosni, mondván: -hol az igazság?! – e praemontaignei szkeptikusra rárivallni: most -háboruban vagyunk, s te katona vagy és tudod, hogy háboruban nem ér -rá az ember kezét mosni, s az igazság ott van, ahol -előremennek!</p> -<p>Anatole France mindig előre ment s ezért mindig ott volt, ahol -az igazság. Néha maga-magát is azzal a nagyapai mosolylyal -nézhette, melyhez most években is eljutott. De egészben véve -nyilván meg van magával elégedve s levonja életének tanulságát: nem -muszáj ostobának lenni, hogy az ember jó legyen.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_86" id= -"Page_86">-86-</a></span></p> -<h2>Az utolsó király</h2> -<p class="right"><i>1914 április 26.</i></p> -<p>… Schönbrunn nyilván nem lett volna meg Versailles nélkül. Ahogy -a császár, – mert akkor csak egy volt, az égben három isten, de a -földön egy császár, – ahogy, mondom, a császár s a francia király -ivadékokon át birkózott egymással, ugy járt, mint a kéményseprő s a -molnárlegény. Átfestődtek egymásra. Hogy Prágából és Bécsből mennyi -szivárgott át Versaillesba, azt nem oly könnyü meglátni, a gyönyörü -egységesitő erőnél fogva, melylyel a francia stilus minden átvételt -menten szervességbe olvaszt. De a derék M. Poincaré, ahogy a -szenátorok s a deputátusok szavazatával voltaképp a pápa és néhány -nagybank emelte a hétéves trónra, csakis annyira, de annyira igenis -uralkodó a plutokrácia kegyelméből, mint a római-német császár volt -a választófejedelmekéből. S ha volt valaha király – s itt foszolj -szét, alkotmányosság s oszoljatok el, századok: ha volt valaha -fejedelem, ki elmondhatta magáról, hogy <em class="gesperrt">l’état -c’est moi</em>, ugy az öreg katona az, ki ma a schönbrunni galéria -narancsvödrei közül üvegen keresztül sütkérezik a napban, mely, -mikor reggel öt óra tájt felbukkan, pirulva kér bocsánatot, amért -igy elkésett, mikor a Felség már egy órája várja… bocsánat, -bocsánat… no de az a fő, ugy-e, hogy mégis megint csak sütök?…</p> -<p>Ferenc József az utolsó király. Már mint abban a népmesei -értelemben, melyet oly nehéz kiirtani a történetirásból, noha a -történésből már rendre kivész. Nevetséges volna azt mondani, hogy -ötödik Györgynek, második Vilmosnak, sőt bár második Miklósnak -élete és története Nagy-Britanniának, a Német Birodalomnak vagy -Oroszországnak élete és története volna. Ellenben Ferenc Józsefnek -élete valóban az osztrák-magyar monarhia élete. Égertől Predeálig, -Csernovictól Mosztárig az történik, ami a schönbrunni galéria -narancsvödrei közt történik. Lehet, hogy az emberek ezt nem tudják -sem Csernovicban, sem Égerben, sem Mosztárban. De mégis igy van, s -aki <em class="gesperrt">látja</em> e monarhiát, mert kivülről -nézi, az igy is látja. Diner-Dénes beszéli, hogy ő, nehogy a bécsi -ügyésznek <span class="pagenum"><a name="Page_87" id= -"Page_87">-87-</a></span> felesleges töprengést okozzon, évek óta -ugy irja cikkeit az <em class="gesperrt">Arbeiter-Zeitung</em>-ba, -hogy <em class="gesperrt">császár</em> helyett egyszerüen -<em class="gesperrt">nagyhatalmat</em> ir. Sohasem történt, hogy a -mondat s a gondolatmenet ne kvadrált, s csinált vagy erőltetett -lett volna. Az angolok, kik tisztelnek minden közjogot, de a -valóságot még jobban tisztelik, e monarhiát inkább habsburginak -emlegetik, semmint osztrák-magyarnak. Ebben sem az ő részükről -nincs szemrehányás a Habsburgok ellen, sem a habsburgi alattvaló -részéről, ki ugyanigy látja a maga helyzetét. Mert ha mégannyi -alkotmányt és parlamentet adnak is e monarhia népeinek: ez nem -változtat azon, hogy semmi közük egymáshoz. Őszintén semmi közük, -kilátástalanul s változhatlanul semmi közük. Még Ausztriához sincs -közük, annál kevésbbé, mert Ausztria sohasem volt a világon, most -sincs. Magyarországnak a legrosszabb időkben sem volt olyan köze -Ausztriához, mint mondjuk a burnak Angliához. Még ugy sem volt a -világon, elnyomónak sem, Ausztria, mint Róma városa a -világcsászárság korában. Ennek ura mégis, az imperátorral együtt, a -S. P. Q. R. volt, a Senatus Populusque Romanus, a római tanács s a -római nép. De hol volt valaha az az osztrák tanács vagy osztrák -nép, mely császárral vagy császár nélkül Ausztriát jelentette -volna? Éppoly kevéssé, mint ahogy a tatai községháza nem azt -jelenti, hogy Esterházy, s az ujpesti nép nem azt jelenti, hogy -Károlyi. Megszünt az ősiség, megszünt a hübér, megszüntek a -kiskirályok s kezdenek megszünni a nagy királyok is. De az -osztrák-magyar monarhia ma jobban feuduma a Habsburgoknak, mint -valaha – nem is annyira az ő akaratukból, mint azzal, hogy minden -népüknek s földjöknek több köze van őhozzájuk, mint egymáshoz, s -mert nagyrészük nekik valahogy csak kell, de egyebütt kényelmetlen -bonyodalmakat okozna, s kisebb részüktől, mely egyebütt is -boldogulna, sőt talán jobban, mint itt, a senkinek nem kellő részek -irigylik e boldogulásukat. Van, ugy mondják, egy közép-európai -szükség: hogy a germán s a szláv világ között Európa közepén afféle -<em class="gesperrt">pufferbirodalom</em> álljon, nehogy egyenes -szorosságban surlódjanak egymással. Igazán szüksége van-e erre -Közép-Európának, azt nem kutatom, de ha van, mindenesetre inkább -van rá szüksége, mint magának a <em class= -"gesperrt">puffer</em>-nak, melynek ez az állitólag meglevő külső -rendeltetése nem pótolja azt, hogy belül semmi rendeltetése nincs, -s kifelé való kényszerü mozdulatlanságában befelé teljesen -elzsibbad. Közép-Európán <span class="pagenum"><a name="Page_88" -id="Page_88">-88-</a></span> kivül még csak a Habsburgoknak van -szükségük az osztrák-magyar monarhiára – már ha tartanak rá, hogy -legyen birodalom, amelyen uralkodnak. Sok örömük nem telhetik benne -– e birodalom urának lenni olyan örökség, mintha valakire a -nagybátyja egy szép kriptát hagy örökbe. De ez az ur viszont akkora -ur lehet, mint senki, aki eleven televényt s engedetlen embereket -örököl. Nálunk a dinasztia maga olyan hatalom, mint egyebütt -egy-egy ország – ha e monarhiát Nagy-Britanniával vetem össze, -akkor ugy Ausztria, mint Csehország, ugy Galicia, mint -Magyarország, ugy Bukovina, mint Bosznia vagy Horvátország -egyformán <em class="gesperrt">gyarmat</em>, s az <em class= -"gesperrt">anyaország</em>, a gyökértalaj senki és semmi egyéb, -mint a dinasztia, – sőt, amilyen korláttalan ur, valameddig az akar -lenni, a császár a dinasztiában: voltaképp maga a császár, a -király, most a nyolcvannégyéves Ferencz József. Ötödik Károly volt, -ki ezt a hatalmat megteremtette, s azóta, bármi a sorsa e -birodalomnak s bármily rohamosan hanyatlik is hatalma a világ -hatalmai között: halandó ember bizonyára nincs és nem volt soha -akkora hatalom, mint a mindenkori osztrák császár, ki egyben -Magyarországnak is koronás királya.</p> -<p>Ez a páratlan szerep: egy emberi egyéniségnek országnyi erőcsomó -gyanánt való szereplése, erősen rányomódik ez egyéni életekre. A -leggyengébbet is jelentőségre juttatja – s csak olyan teljesen -erőtlent nem tud emelni, mint a kis értelmi életet élő jószivü -ötödik Ferdinánd volt. Igaz, hogy viszont az ikarusi szárnyakat is -leolvasztja, s második József ugy tönkrement bele, mint lezuhanna -egy ország, ha azzal próbálkoznék, hogy földestül, hegyestül, -folyóvizestül s minden városaival levegőbe emelkedjék, mint az -aeroplán. Legjobban a nyugodt és pontos egyéniségek valók bele, -kik, a maguk személyes életét szinte a kémiai s fiziológiai -legkevesebbre szoritva vissza, legjobban tudják a maguk életében -egy közösségnek életét élni. Mondom: az osztrák császár bizonyára -nem a legnagyobb hatalom ezen a világon, de aránylag, a -leghatalmasabb ember vagy legalább is a legnagyobb ur. Annál -furcsább, hogy e páratlan szerepben legjobban olyan egyéniségek -állanak meg, kiket külömben polgáriaknak szoktunk tekinteni. Ilyen -tipus volt még a ragyogó Mária Terézia is, ez az okos és vidám -bécsi asszony, a Pepi Gallmeyer s a Hansi Niese ősanyja, – ilyen -volt a négyszer házasodott patriárka Ferenc császár, s van ebből -valami Ferenc József császárban <span class="pagenum"><a name= -"Page_89" id="Page_89">-89-</a></span> is, ki, bár -hasonlithatatlanul arisztokratikusabb természet, és mint anyai ágon -Wittelsbach-vér, ugy kulturában, mint kivált politikai tehetségben -felette áll nagyapjának, mégis erre is ráfajzik, azzal a hüvös, -szinte személytelen filozófiával, melylyel az embereket s a -dolgokat nézi. Sőt még ferencebb Ferenc császárnál, mert mindig -ügyelt rá, hogy maga legyen a maga Metternichje. „Nem szeretem, – -mondta egyszer mint fiatal és abszolut császár – nem szeretem ezt a -modern alkotmányosságot, melyben a miniszterek megmaradnak s a -királyokat elkergetik!“ A mi alkotmányosságunkban nem a miniszterek -voltak azok, akik megmaradtak – s mint a miniszterek, az -alkotmányok is mindig arravalók voltak, hogy még személytelenebb, -az akarójától egészen különválasztó formát adjanak a császári -akaratnak, melynek ez abszolutságára mindig megvolt s ma is megvan -az a jogositója, hogy nem személyes gusztus szólal meg benne -(istenem, ha Ferenc József most személyes gusztusát követné, ott -ülne Wallseeban az unokái szobájában, vagy talán ott ülne a szegény -Fehérváry halottas ágyánál) hanem megszólal az a valami, az a -nagyhatalom, mit a Habsburgok reprezentálnak s mely igy akaratul -ugyanazon nemü, mint a Német Birodalom vagy a Francia Köztársaság -akarata. Ferenc József a legtökéletesebb, a legalkalmasabb -egyéniség e birodalom uralkodójának, amely birodalom a mig fennáll, -olyan királyságot biztosit ez urának, aminő már csak a mesében -találtatik, s viszont csak addig marad együtt – s akkor is csak -mesemód és isten csudájának, mig uralkodója is ilyen -mese-király.</p> -<p><em class="gesperrt">Ezért</em>, az osztrák császári tiszt e -mesebeli mivoltához képpest oly valószerü, oly stilusos az a mesés -kor, melyet Ferenc József elért, s ezért elviselhetetlen számunkra -– s elképzelhetetlen nyilván az ő számára is – a gondolat, hogy -ebben valami változás történhetnék. A mesében a király mindig öreg -– s valóban: Ferenc Józsefnek már tizennyolcéves korában öregnek -kellett lennie, sőt kemény öreg embernek, kinek még szive is -kötelesség szerint dobog. Ahogy <em class="gesperrt">ennek</em> az -uralkodónak <em class="gesperrt">kell</em> néznie dolgokat és -embereket, ahhoz voltaképp csakis ez a patriárkai kor való, ez a -két ivadékot átélt mindenen tul valóság, melyet semmi sem lep meg, -mert mi történhetik, ami már egyszer elő ne fordult volna, melyet -semmi nem ijeszt meg, mert megszokta, hogy minden elmulik, s mely a -végén semmin sem csügg, mert <span class="pagenum"><a name= -"Page_90" id="Page_90">-90-</a></span> megszokta, hogy minden -lehervad. Aki mindenkinek már nagyapját is ismerte, az ugyan -mindenkit emberszámba vesz, de mindenkinek fölötte érzi magát. -Akivel már minden megtörtént, az semmitől nem fél. S aki maga -korszakokat élt végig, látott elmulni régi, látott felbukkanni uj -világot, és, kivált, látott kizöldelni harminc, sőt hatvanéves -vetéseket: az beletanult abba, hogy az örökkévalóság szemszöge -szerint gondolkozzék, s tud azzal az elképzeléssel dolgozni, hogy a -jövő számára dolgozik. Ez az aggastyán-modernség kivált mint -katonában van meg Ferenc Józsefben – ugyanugy, mint megvolt az öreg -Moltkéban, s megvan az öreg oláh királyban, s megvan az öreg -Roberts generálisban is.</p> -<p>Persze: olyan hosszu életet még nem élt halandó ember, hogy a -maga élete során próbálhatta volna ki, hogy nem lehet az -örökkévalóság számára dolgozni. <em class="gesperrt">Austria erit -in orbe ultima</em> – mily gyönyörü illuzió a valóban utolsónak -maradt király számára! S ez illuziójából utolsó pillanatáig nem -kell kiábrándulnia, mert bizonyos, hogy amig ő él, ez a monarhia is -változatlan megmarad, az egész világnak egy kegyes és megható -összeesküvéséből, melyben egyformán részesek ugy e monarhia -természetes megtartó erői, mint ezen erőket lenéző legeltökéltebb -ellenségei is. Mint ahogy vannak városok – Nürnberg, Castelfranco – -melyeket a száguldva változó világ kegyelete mintegy ereklye -gyanánt tart régi formájukban, elevenen: ugy virraszt – igazán -érdek és politika külömbsége nélkül – a világ fiui gondja az utolsó -király nyugtalan éjszakái felett. Hajnaltájt megnézzük óránkat s -elgondoljuk: most kelt fel, s megy át a kis galériába, várni a -napot. S ha kisüt a nap, elmosolyodunk, s örülünk, hogy megint -találkoztak.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_91" id= -"Page_91">-91-</a></span></p> -<h2>Üvegház</h2> -<p class="right"><i>1914 junius 25.</i></p> -<p>„Mi fehérlik ott a zöld mezőkön? Hó talán, vagy éppenséggel -hattyu? Hó ha volna, rég elolvadt volna; hattyu volna, rég -elszállott volna… Nem is hó, nem is hattyu, hanem az öreg Petrovics -Miklós fehér feje, amire hej de kivánkozik a Dusán cár -koronája!…“</p> -<p>Emlékszem, csak nem tudom, hány esztendeje, hogy igy kezdtem, s -épp igy nyáridőkben, egy heti krónikát. Az öreg Petrovics Nyegus -Nikola akkor még csak fejedelem volt Cetinjében, a belgrádi királyt -meg Obrenovics Sándornak hitták, felesége pedig Masin Draga asszony -volt, elébb mérnökné, majd Natália anyakirálynő udvari dámája s -Milán apakirálynak belső barátnője. Azóta sok viz lefolyt a Száván -s a Dunán s folyt vele bőven vér is. Belgrádban Karagyorgyevicsék -az urak, Nikita fejedelemből is Nikola király lett, feje még -fehérebb lett, s Dusán cár koronája pedig…</p> -<p>Nemrégiben egy nevezetes magyar ur volt látogatóban Nikola -királynál, ki a Párisban nevelkedett világfi elragadó kedvességével -mulattatta vendégét. Egyebek közt azzal, hogy a legkisebb fiáról -beszélt, – hogy, ugymond – ennek a fiának szivesen keresne -feleséget valamely magyar nagyuri házban. Persze, tette hozzá -mosolygó komolyan: azok a büszke magyar urak, ki tudja szóba -állnának-e a <em class="gesperrt">pauvre montagnardral</em>, a -szegény hegylakóval?… Kedves ez a szerénység valakinél, kinek egyik -násza muszka császár volt, másik veje olasz király. S tudni kell, -hogy mint minden patriárkának, Miklós királynak is a legkisebb fia -a legkedvesebb, – ez az a fiu, az a gondolom Péter herceg, ki a -balkáni háboru első ágyuját elsütötte, s ez az, kinek fejére -álmodja, a magáé helyett, Miklós király a Dusán cár koronáját, az -egyesült szerb-montenegroi birodalom császárságát… Tréfa-e vagy -komolyság a magyar kombináció: bizonyos, hogy nem két, de tiz vasa -is van a tüzben, s mindig, Nikola királynak. S valamelyik nagyot -nagyon megforgathatott közülök, hogy az öreg Péter király nem birja -tovább, s ő is, Belgrádban, a kisebbik fiát <span class= -"pagenum"><a name="Page_92" id="Page_92">-92-</a></span> már -egyenesen kiskirálynak teszi meg, ugy gyűrüzi el előre a leendő -nagy-szerb császári hatalommal. Ki lesz az új Dusán cár: Petrovics -Péter-e vagy Karagyorgyevics Sándor? Nem lehet tudni, s nem lehet -tudni, nem tombol-e majd s nem ekörül egy <em class= -"gesperrt">harmadik balkáni háboru</em>?</p> -<p>Egy házmester-lakásban hallgatóztam minap, ahogy az öreg asszony -felolvasta urának a matróz-fiuk levelét, mit a legény most irt -Triestből, őfelsége nem tudom melyik hajójáról. Hogy, azt irja, -várjuk ám a főherceget, – olyan sikálás folyik itt már két hete, -mintha minden sarokba betenné a lábát, – megette a fene, hogy -hazamehessünk, itt maradunk, az hallik: vizi háboru lesz az -olaszokkal… Ime, egy egyszerű magyar matrózi agyvelőben igy -tükrözik előre a nagy bosnyák manöver, melyet most Ferenc Ferdinand -főherceg ur van vezetendőben. A „Reichspost“, melybe nem egyszerü -matrózok irnak s kivált nem magyarok: az is ugy ir a manöverről, -hogy jó lesz belőle tanulnia mindenkinek, akit illet, mert nemcsak -a magunk okulására folyik, hanem a szomszédokéra is… Ez a bosnyák -manöver, mely mint a Reichspost magyarázza, a harcászati komolyság -minden lehetséges föltétele között ugyanakkor megy végbe, mikor -olasz szövetségesünk nyiltan komiszkodik velünk Albániában, a -Petrovicsok s a Karagyorgyevicsok pedig nem tudják, hogy elébb -végezzenek egymással s aztán velünk, vagy elébb fogjanak össze -ellenünk s aztán számoljanak le egymással: ez az osztrák-magyar -manöver igen-igen hasonlit ahhoz az orosz manöverhez, mely -véletlenül épp akkor folyt volt s éppen a galiciai határon, mikor a -balkáni háboru kitörésekor a mi monarchiánknak némi figyelni valója -akadt dél-délnyugati határain…</p> -<p>Mindez átkozottul ugy fest, mint mondom, egy <em class= -"gesperrt">harmadik balkáni háboru</em>, mely pótolni volna -hivatva, amit az első kettő elmulasztott: azt tudniillik, hogy -<em class="gesperrt">végre a mélyen tisztelt nagyhatalmak is -belekeveredjenek</em>. A Balkán most már a balkáni népeké – ezzel a -formulával tehát nem lehet kibujni semmi alól. Nem nevezetesen az -igazi balkáni problémák alól, melyek nem a kis királyságok -problémái, hanem a nagy birodalmaké: Olaszországé, Oroszországé, -Ausztria-Magyarországé. Eddig ugy volt, hogy a kis királyságokon -keresztül a nagyhatalmak számoltak le egymással. Most a <em class= -"gesperrt">kis királyságok</em> kezdik megforditani a dolgot, s a -<em class="gesperrt">nagyhatalmak leszámolásában keresik</em>, -<span class="pagenum"><a name="Page_93" id= -"Page_93">-93-</a></span> <em class="gesperrt">hogy végre az ő -számadásuk is fussa</em>. Egészen világos, hogy Szerbia sokért nem -adná, ha egy olasz-osztrák-magyar háboru oldaná meg a szerb -egyesülésnek azt a nagy problémáját, mely két véres háboruban is -megoldatlan maradt, csakis azért, mert a nagyhatalmak maguk nem -rántottak kardot, csupán a kicsinyeket hagyták vérezni. Csakugy, -mint ahogy Romániának sem volna kellemetlen, ha az ő háboruját -Oroszország vivná meg a mi monarchiánkkal. Legyünk vele tisztában, -hogy ma, mikor a Balkánon már nincs török, kinek a bőrén -osztozkodni lehetne s nincs gazdátlan zsákmány, amelyen való -ideiglenes osztozkodással el lehessen halasztani az igazi és jogos -nagy éhségeket: ma <em class="gesperrt">a mi monarchiánk közelebb -áll a háboruhoz, mint állt volt az első balkáni háborukor</em>, -mikor még féltek tőle, s állt a másodikban, mikor még legalább -törődtek vele. Most egyenesen célba veszik – <em class= -"gesperrt">most ő a Törökország</em>. Ami nagy balkáni probléma: -abban életre-halálra érdekelve van. S meg kell mondani, hogy oly -nyomorultul, szinte erkölcstelenül, hogy maga ez érdek az, mely -legerősebben ellene fordul.</p> -<p>Hiába, ha a politika mégoly cinikus dolog s a történelem mégoly -ocsmány történet is: az erkölcs nagy lenditő, az erkölcstelenség -nagy hátráltató benne. Amily groteszk, oly nagyszerü és szerencsés -dolog Oroszországra nézve, hogy a Balkánon hagyományosan, -nemzedékek óta, a szabadságot, a haladást, a természetes igazságot -képviseli az ő saját érdekeivel. Ami neki ott jót tenne, az jól is -esnék az odavaló népeknek, – mig a mi boldogtalan monarchiánk, -éppen megforditva, olyan érdekeit kénytelen odalenn halálig őrizni, -melyek fellázitják a vért nemcsak a kecskepásztorokban, de a -kecskékben, a birkákban is. Oroszországnak legnagyobb balkáni -érdeke most a szabad kijárás a Dardanellákon. Ez jelenthet -veszedelmet némely balkáni népre, de még ezeknek is meg kell -adniok, hogy Oroszországnak isten és ember előtt joga van e -kijáráshoz, hogy természetellenes dolog, hogy egy rengeteg -birodalmat északon a jég, délen a diplomácia papirosa elzárjon a -szabad közlekedéstől, s hogy ha Oroszország hozzájutna e -szabadsághoz, abból neki óriási haszna volna. Ez tehát erkölcsös -követelés – ellenben a mi követeléseink? Nekünk semmi pozitiv -követelésünk nincs, nekünk semmi egyenes hasznunk nincs, aminek -utána járnánk, mi csak azon jajgatunk, hogy más mit ne kapjon, -anélkül, hogy magunk tudnánk mihez <span class="pagenum"><a name= -"Page_94" id="Page_94">-94-</a></span> fogni azzal, amit más elől -elállunk. Ez erkölcstelenség, ez az impotens férfi dühe, ki, mert -maga kénytelen megelégedni a szemlélődéssel, legjobb szeretné az -egész férfinemet ily igénytelenné operáltatni. Mi nem engedhetjük, -hogy Oroszország kijárhasson a Dardenellákon. Mi nem engedhetjük, -hogy Szerbia egyesüljön Montenegróval. Mi nem engedhetjük, hogy -Nagy-Szerbia kijusson az Adriára. Ugyan: hasznát semmit sem vesszük -annak, hogy Oroszország nem jár ki a Dardanellára, hogy Szerbia és -Montenegro nem egy ország s hogy a szerbség el van zárva a -tengertől. Mert mi tulajdonképp nem élünk, csak éppen még nem -haltunk meg. S ez élőhalálunknak valóban élet-halálérdeke, hogy -körülöttünk az egész világ ily terméketlen dermedtségben éljen. -Csakhogy a világ erre nem hajlandó, s a dolgok ugy fordulnak, hogy -<em class="gesperrt">vagy belekényszerülünk az életbe, vagy -kilöketünk az életből</em>.</p> -<p>Az osztrák-magyar monarchia ugy van a Balkánnal, mint a nagy -dominiumok vannak a földdel. Az élet azt mondja nekik: nem tűröm, -hogy akkora darab értékek terméketlen heverjenek vagy csak egy -percentet hozzanak. Vagy tudtok magatok dolgozni rajtuk s kihozni -belőlük minden kihozhatót, vagy engedjétek át másnak. De ülni rajt -nem engedünk… Ha ez a monarchia lement volna Szalonikiig, ha a -Szandzsákon át hátbakerülve elvette volna Albániát s Isztriától a -görög határig egy sávban volna ura a keletadriai partnak: még tán -háboruba sem keveredett volna vele, annyira természetesnek találta -volna mindenki s annyira erkölcsös volna, hogy él, dolgozik és -terjeszkedik. Ám azt nem türi a világ, hogy monarchiánk maga nem -kér az életből, de másokat sem akar élnihagyni. A történelemben -nincs még egy példa arra, amit mi cselekszünk például Szerbiával. -Elzárjuk a tengertől, hova kivihetné, amit termel, de a magunk -határait is elzárjuk előle. Azt akarjuk, hogy fulladjon meg, – az -osztrák-magyar-szerb ellentétnek csak egy teljes megoldása van: ha -a szerbek egy szálig meghalnának. Hol az a halálos gyülölet, mely -sok volna ily erkölcstelenül természetellenes, ily vérszomjasan -tehetetlen igénnyel szemben? Minden karrikatura, ami a kezünk alól -kikerül, még az is, hogy függetlenséget és önállóságot küzdöttünk -ki egy nép számára, s erre éppen azt a népet kerestük ki, az -albánt, az egyetlen európai fajtát, mely erre nem való, ezt nem -birja, ezzel élni nem tud, ettől boldogtalan és elpusztul. -<span class="pagenum"><a name="Page_95" id= -"Page_95">-95-</a></span></p> -<p>A mai világ azoké, akik élni akarnak és tudnak. A mi monarchiánk -pedig ugy van összeragasztva, hogy nem szabad lélegzenie, – ez az, -amit a természetes fejlődés kiizzad magából, mint valami -betegséget. Az osztrák-magyar üvegház ablakait a nap, a szél, az -égiháboru rázza. Vagy birja a friss levegőt, vagy összeesik -magában.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_96" id= -"Page_96">-96-</a></span></p> -<h2>Görgey</h2> -<p class="right"><i>1916 május 16.</i></p> -<p>Görgey Arturról nem játékszó, hogy meghalt 1849-ben. Valóban -akkor halt meg, mint ahogy a szinész akkor hal meg, mikor utólszor -lép le a deszkáról, s az asszony akkor, mikor utólszor halnak meg -mosolyáért. Amit Görgey Artur 1849 után mindmostanig, testi -haláláig, hatvanhét esztendőn át megért: annyira sem tartozik -életéhez, mint Napoleonéhoz tartozott a Waterloo után még eltelt -hat esztendő. Sőt ha elgondolnátok, milyen lett volna, ha Szent -Ilona nyomban Campo Formio vagy, hogy nagyot mondjunk, brumaire -18-ika után következik vala el: ez is tökéletesebb sors lett volna -a Görgey sorsánál. Mert Campo Formio és brumaire 18-ika nemcsak -magában sikerült, nemcsak magában volt bizonyitványa a Napoleon -katonai és emberi és államférfiui rendkivüliségének és annak, hogy -ezt felebarátai elismerik s alájahajtják fejüket igájának. Hanem -általában siker volt, – nemcsak Napoleonnak, de a világnak, de -Franciaországnak is haladása a Napoleon személyes törekvésein belül -kialakult politikai és világalakitó szándék irányában. Görgeynek -ilyen elégtétel nem jutott részeül. Isaszeg, Vác, Nagysarló, -Budavárának megvétele s augusztus 11-én a diktatura: mind nem az, -amit sikernek lehet nevezni. Mind: minél fényesebb vagy teljesebb, -annál keservesebb irónia a kilátástalansághoz képest, melynek -állomása volt – körülbelül mint ha csodaszépen ragyog a tavasz, -mikor halottunkat temetünk. Sem az ügynek, melynek szolgálatába -állt volt, sem az iránynak, melybe, mint hite szerint megváltóba, -ez ügyet terelni akarta, haszna nem volt: sem a Görgey -rendkivüliségéből, sem abból, hogy e rendkivüliség kitünt, -elismertetett, alkotáshoz jutott s a legfőbb katonai és polgári -polcot érte el. Képzeljétek el Talmát vagy Garrickot, ha meghalt -volna nyomban az első… de mit hajszolom a képet? Nincs erre kép, -nincs erre hasonlat. A Görgey szerencsétlensége páratlan az egész -világtörténelemben.</p> -<p>Ami aztán ezek után következett, 1849 után? A cserépitélet s a -kései megenyhülés? Görgey Artur kemény ember volt, s <span class= -"pagenum"><a name="Page_97" id="Page_97">-97-</a></span> lenézte az -embereket. Bizonyos, hogy magával szemben éppugy nem volt érzelgő, -mint mások iránt, s önnön szenvedését éppugy nem vette szivére, -mint a másokét. Bizonyos az is – ilyenfajta emberről látatlanban -bizonyos – hogy sokkal teljesebben lenézte azt, aki őt vagy -tartotta árulónak, vagy komédiázta, hogy annak tartja, semhogy -hajszájuk egy körömhegynyit is áthatott volna a lelke bőrén, s -önérzetét egy rezzenettel is megrenditette volna. Viszont a kései -elismerés – éppen, mert az embereket lenézte – nem pótolhatta azt -az igazi elismerést, azt az igazi – hogy a pontos szót ismételjem – -bizonyitványt, mit csak a <em class="gesperrt">siker</em> adhatott -volna. Ez különben általában áll, minden emberi elismerésre. De még -valahogy, ha a kortársak, ha ugyanazok, kik elébb árulónak vélték, -tértek volna rövidesen és bünbánóan jobb véleményre: az talán még -lett volna elégtétel, még gerjesztett volna némi meleget a hideg -katonasziv köré. De az utókor? A fiak, az unokák? Heine mondta -halálos ágyán: Dieu me pardonnera, c’est donc son mètier! Az -utókornak mestersége, hogy megértsen, hogy jóvátegyen, s jóvátétele -éppen ezért nem jóvátétel. Mit tehet jóvá egy 1870-ben vagy -1880-ban született ember azon a véleményen, mit nagyapja 1849 felől -vitt a sirba? Az utókor e gépies elismerésében a történelemismerő -Görgey amugy is biztos lehetett, bizonyára volt is, és lett volna, -ha nem 1916-ban, hanem 1850-ben hal vala meg. Ezért nem volt -érdemes még hatvanhét esztendőt elvegetálnia. Igen: ha e hosszu -élettel, mint Radetzky vagy Moltke vagy Hindenburg, megérte volna a -maga Novaráját, Sedánját vagy Tannenbergjét: az elégtétel lett -volna. De hogy a miért ő 1849-ben hiába küzdött, az diadalra jutott -1867-ben s akkor is mások által: az lehetett elégtétel a hazafinak, -de nem volt ir az ember, a nagy ember sebére. Görgey Artur -könyörtelenül történelmi férfiu volt, kin a történelem könyörtelen -gázolt át.</p> -<p>Hogy miben állt a Görgey szerencsétlensége, arra közvetetten -Kossuth világitott rá, mikor maga, mint emigráns buzgóan vetette -magát katonai tanulásra, hogy ha uj forradalom hiná haza, annak -mint hadvezér is élére állhasson. Valóban, ha valami mozgalom, ugy -a forradalmi kivánja meg az egységes vezetést. Forradalmat nemcsak -hogy rózsavizzel nem csinálnak, de alkotmányossággal sem. A -forradalom valamennyire mindig anarkia – anarkiát pedig csak -diktatura tud együtt-tartani, nem pedig a hatásköröknek holmi -montesquieui, <span class="pagenum"><a name="Page_98" id= -"Page_98">-98-</a></span> szép, pontos és szimmetriás megosztása. -Még ama fegyelem, olyan monarhikus és legitimista rend s akkora -siker és szerencse közepett is (nincs jobb harmóniaszerző a -sikernél), aminő 1866-ban, majd 1870–71-ben kedvezett a -poroszoknak: még ezek közepett is egyre le-lecsapódóban volt a -konfliktus mennyköve a polgári és katonai két lángelme: Bismarck és -Moltke között – s csak az öreg Vilmos király nagy tekintélye és -okossága tudta felhőjébe fojtani. Kossuth és Görgey fölött nem -állott volt tekintély, nem vette körül őket hagyományos rend, mert -hiszen éppen annak megbuktatására keltek föl, s nem enyhitette őket -össze a törekvés egyformasága sem, mert nemcsak egyéniségben -külömböztek, mint Bismarck és Moltke is, de még jobban -világnézetben, még jobban politikai meggyőződésben. Kossuth valóban -forradalmi egyéniség volt, Görgey alapjában konszervativ, s nincs -kilátástalanabb, mint a kegyes óhajtás, hogy: értsük meg egymást, -ha még oly ellentétes utakon keressük is a jót, mert a haza élete -és érdeke mindenek felett áll. Ez az összeegyeztetés, ez a türelem -és megértés, egymás jóhiszemének ez elismerése talán lehetséges -bizonyos fokig, de éppen csak addig, amig az <em class= -"gesperrt">egész</em> politika tulajdonképp plátói, vagyis mikor -gyakorlatban és objektive majdnem egyre megy, melyik politika győz. -Ám lehetetlen és elképzelhetetlen éppen akkor, mikor leginkább -szükség volna rá: mikor a politikának éppen a nemzet életéről kell -döntenie, s lehetetlen ugy hinnünk a magunk politikájának -helyességében, vagyis a nemzet életét megtartani alkalmas voltában, -hogy egyuttal nemzetgyilkos, tehát igenis rosszhiszemü, tehát -igenis áruló politikának ne tartsuk az ellenkezőt. Kossuth és -Görgey közt ugyanaz volt a meggyőződésbeli ellentét, mint most -például a német szociáldemokrácián belül a Bernsteinék s a Wolfgang -Heineék közt való. Vagyis olyan ellentét, mit éppen a haza -életérdekére való hivatkozással lehet legkevésbbé összeegyeztetni. -Mindenben ismerhet az ember tréfát, a meggyőződés türelmet, csak a -haza élete dolgában nem.</p> -<p>Megoldás persze lehetett, <em class="gesperrt">ha</em> lehetett -volna: az, hogy a katona, Görgey, gondolkodás nélkül alárendelje -magát a polgári vezér: a Kossuth meggyőződésének. Ám éppen ez az, -ami nem lehetett – ami általában és mindig nehéz, forradalomban -azonban lehetetlen. Mindig és mindenütt ugy van, hogy el lehet -képzelni nagy államférfit is, ki nem ért stratégiához <span class= -"pagenum"><a name="Page_99" id="Page_99">-99-</a></span> s ezt maga -is tudja, s ezért nem beszél bele és hagyja a katonát, hogy -cselekedjék legjobb tudása és hite szerint. Ellenben nem lehet -elképzelni katonát, még oly kicsinyet sem, hogy valamennyire ne -gondolkozzék, valami politikai itélete, nézete, meggyőződése ne -legyen – már pedig a meggyőződésnek az a természete, hogy annál -kevésbbé tud közömbös, terméketlen és türelmes maradni, minél -aktuálisabb. S ha már legitimista és monarhikus és szerencsés -állapotok közt is elképzelhetetlen, hogy hadvezér teljes erővel és -tehetséggel harcoljon olyasmiért, amit nem tart jónak: -forradalomban, egy nemzet szabadságharcában, egy nép, egy ország -életének vagy halálának döntő pillanataiban ez meg éppen -elképzelhetetlen, s elképzelhetetlen az a katonai fővezér, ki mikor -azt érzi, hogy a polgári fővezér rossz felé tereli őt és az -országot: meg ne fogja, még akaratlanul is, ezt a terelő kart. -Napoleonnak s vele együtt Franciaországnak szerencséje ott -kezdődött, ahol Napoleonnak, a katonának, nem parancsolt más, mint -Napoleon az államférfi.</p> -<p>Hogy nálunk nem igy volt: az volt, a forradalom általában való -kilátástalanságán fölül szerencsétlensége a hazának, s Kossuthnak -ugy, mint Görgeynek. Még monarhikus hazánkban is természetes, hogy -a győzelmes hadvezér megkapja a polgári vezetést, – a semmiképp nem -militáris Angliában is később miniszterelnök lett a waterlooi -győző, s ma is nem tartanák-e mindenütt természetesnek (nem mondom, -hogy szükségesnek), ha Bethmann ur például a Hindenburg óriás -tekintélyét tenné javaslatba a békekötés emberfeletti jelentőségü -munkájának elvégzésére? Kossuthban nem is volt hiba, – ő végre -kezébe is adta Görgeynek a mindenhatóságot. Ám a kétfelől megtámadt -nemzet ekkor már ugy sarokba volt szoritva, hogy a mennybéli -Mindenható sem segithetett volna rajta. Ha ilyenkor lehetne -vigasztalódni, vagy mikor tizennyolc év multán a haza jobb sorsa -megengedte a vigasztalódást: ugy Kossuth, mint Görgey -megvigasztalódhatott azzal, hogy csak az ő személyes sorsuk lett -volna valamivel más, de a hazáé nem, akár ha a forradalomnak -mindjárt az elején lett volna Görgey diktátor, vagy Kossuth igenis -tudott volna a saját hadvezére lenni. A forradalom, Európa akkori -erőviszonyai közepett, igy is, ugy is kilátástalan volt, – viszont -vállalóinak s meginditóinak nem kellett önvádat érezniök, mert nem -a nemzet kelt föl, hanem a nemzetet kényszeritették <span class= -"pagenum"><a name="Page_100" id="Page_100">-100-</a></span> bele, -kivülről és ellenálhatatlanul, a szabadságharcba, melyet aztán -vállalniok kellett a konszervativ Deákoknak, Batthyányaknak, -Mészárosoknak és Görgeyeknek éppugy, mint a forradalmi -Kossuthoknak, Szemeréknek, Petőfiknek és, hogy minden regiszteren -végigmenjünk: Madarászoknak.</p> -<p>… Félig-meddig gyerekember voltam, a Görgey-mentő tisztes -mozgalmak leghevesebbje közepett, mikor azt hittem, megtalálom a -nemzeti titok (és fájdalom) nyitját, mikor abban keresem, hogy mint -akkor néhai Tóth Béla társunknak megirtam: „Görgey nem azért volt -áruló, mintha igazán elárulta volna a hazát vagy mert realista -létére nem hitt a forradalom jó végében, hanem mert nem ugy -harcolt, mintha hinne benne.“ Most, a nagy katona és tiszta hazafi -ravatalánál ugy érzem, hogy ez a kulcs sem nyit ki semmit, mert nem -is áll, hogy Görgey, ahol harcolt, ne ugy harcolt volna, mint aki -nem hisz a forradalom jó végében. Valójában nincs is itt titok vagy -érthetetlenség, s Görgeynek volt igaza, aki s amikor a maga esetét -igen egyszerünek, világosnak, minden érthetetlenség, titokzatosság -és rendkivüliség hiján valónak látta, mondván, hogy a szerencsétlen -emberek s a szerencsétlen nemzetek kénytelenek volnának megölni -magukat, ha szerencsétlenségükért mást okolni nem tudnának. Görgey -minden szolgálatot megtett hazájának, mikor elébb, a forradalomban, -megmentett, amennyit lehetett, a haza életéből, majd hosszu -évtizedeken át, megmentett, amennyit kellett, a haza önérzetéből. -Szerencsétlensége az volt, hogy csak ilyen szolgálatokat tehetett, -holott tehetsége és jelleme szerencsésebb szolgálatokra lett volna -hivatott, – s hogy a második szolgálatot még eleven testében -adatott és kelletett megtennie, holott megtehette volna egy csendes -domb alól, egy hallgatag kriptából is, meghalván, szerencsésen a -szerencsétlenségben, aznap, mikor a nemzet azon korszakbeli végzete -az ő minden további hátralévő napjainak személyi végzetévé -dermedt.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_101" id= -"Page_101">-101-</a></span></p> -<h2>Arany</h2> -<p class="center">1817–1917</p> -<p class="right"><i>1917 március 2.</i></p> -<p>Mikor, a magyarság e nagy müvészének születése napján, az ember -hálát ad a sorsnak, hogy maga is a költő megérthetői közzé -született: e napra mégsem sajnálna idegen lenni, de olyan tudója a -magyar nyelvnek, hogy Arany Jánost megérthesse. Igaz, hogy ez -szinte lehetetlenség. Egyrészt maga a magyar nyelv, s tán még mai -nyelvészeti állapota is olyan, hogy <em class= -"gesperrt">ennyire</em> alig tanulhat bele, aki bele nem született. -Másrészt idegen nyelvet külömben sem lehet úgy megtanulni, hogy bár -a legavatottabb idegen felé egészen ugyanaz zengjen szavaiból és -mondataiból, és zengjen mindaz, mint a beleszületett felé. -Harmadrészt: a szavakkal, a mondatokkal s a betü szerint való -értelemmel alkalmasint ezen zöngék is <em class= -"gesperrt">együtt</em> teszik a költői müdarabot. Mindazonáltal, s -levonva mind e levonandókat, nem ártana (s tán éppen az Arany János -müvészi megbecsültetésének nem), ha magyar szem egy napig, egy -itéletre úgy tudná költészetét ügyre venni, mint tudja avatott -idegen az idegenét, mint tud minden müveltebb fehér ember nézni -olasz képet, hallgatni német zenét, ha nem is érzi közben ugyanazt -és mindazt, mit az olasz, mit a német ember.</p> -<p>Aki erre Arany Jánossal szemben képes volna, különös -megállapitásokra juthatna. Könyveit olyan emlékezéssel venné -kezébe, hogy itt a népköltőnek legkiváltabb jelenségével fog -találkozni. Gondolna az irodalomtörténeti megállapitásra, hogy ez a -költő volt egy a három közzül, ki a magyar népiességet a müvészet -magasára emelte. Eszébe jutna a biztatás, mellyel e triumvirátus -feje fogadta volt a néhány évvel később érkezett társat, hogy: „Az -az igaz költő, ki a nép keblére Hullatja lelkének mennyei -mannáját!…“ S már eleve felötlenék neki, hogy ez úgy mondott -népköltőnek egyetlen odavetett nótácskáján kivül (Kondorosi csárda -mellett) egy munkája, e munkáinak tán egy sora sem szállt le a -népbe, még azok sem, melyek egyenesen a nép lelkéhez nőtt -ponyvatörténetek, a nép lelkéből fakadt népballadák módjára -irattak. <span class="pagenum"><a name="Page_102" id= -"Page_102">-102-</a></span> Petőfiről nem is szólva: Tompa Mihály, -Tóth Kálmán, Kisfaludy Károly, Garay János, még Czuczor Gergely sőt -Báró Eötvös József is inkább leszivárgott a magyar népbe, mint ez a -legmagyarabb nyelvű, legnépibb származású s népi hatásokban -nevelkedett költő. S ha aztán az idegen belemerülne, végigkövetné -útjain s visszanéző pillantással mérné végig a megtett utat: -visszalátna romantikára, visszanézne feudalizmusra, visszatekintene -kelet-nyugati ős-zengzetekre, csak népiességet találna meglepő -keveset, azt is, minden müvészi tökéletessége mellett, sarokba -tettet, oktató célzatut, szinte zschokkeit vagy mellékes humorut. -(A hamis tanu. Az első lopás. Jóka ördöge.) Hatni persze hatott -Arany Jánosra, még pedig erősen, a magyar népiesség. De éppigy -hatott rá az ó-német s a kelta-germán – skót és ir – népiesség is. -Hatott az ó-héber, a bibliai népiesség, de hatott Tasso, hatott -Ariosto, hatott Zrinyi Miklós s hatott (olykor majdnem végzetesen, -mert egyéniségéhez nem vágóan) a Byron szeszélyes arisztokratizmusa -is. Az angol polgáriság és, bár csak lehelletesen, az olasz -szimbolizmus sem mult el nyomtalan e világbiró paraszt fölött, s -még ezenfölül megérzenek rajta Shakespearerel, Goethével sőt -Heinéval való találkozásai, s a benyomások, miket a római s még -inkább a görög ódának s elégiának nagyszerüségeiből s a könnyed -klasszikus lirának pajzanságaiból vett. Mindez nem azt jelenti, -hogy bárkinek utánzója vagy tanitványa lett volna. Csak jelent hol -rokonságot, hol hajlandóságot, hol fogékonyságot, hol jelenti -egyszerűen a később jött művésznek mindenhatóságát mindennel, mit -az előtte éltek az ő egyéniségük emlékével egyben mint úgyszólván -tehnikai lehetőséget hagytak hátra az emberiség tolmácsolási -szertárában. Ami az ő népiessége felől vagy iránt vagy látszatával -tévedésbe ejtett, az nyilván az ő előbb emlitett paraszti voltával -függ össze, még pedig kétszeresen. Elsőbb úgy, hogy müvészi -<em class="gesperrt">car tel est mon plaisir</em>-jével, s bár a -Berzsenyi, a Kisfaludy Károly s a Vörösmarty nyelvében eléggé -fejlett irodalmi nyelv várt fejedelmi parancsára, Arany János a -paraszti magyar nyelvhez tér vissza vagy száll le, ezt teszi meg -magyar nyelvnek, ennek egy vagy kevés hurjából csalja ki a -zengzetek s a tolmácsolások minden permutációját s kombinációját. -Ám ez, ugyebár, csak magyar történeti vagy irodalomtörténeti -szemmel nézve népiesség. Hiszen a legfőbb fejlettségü francia és -olasz irodalmi nyelven még ma is áthatóan <span class= -"pagenum"><a name="Page_103" id="Page_103">-103-</a></span> -megérzik a népi származás, Petrarca és Dante egyenesen áttérés a -tudós latin nyelvből a népi köznyelvre – s kinek jutna eszébe -Dantét, de Petrarcát is népköltőnek mondani?… A másik parasztiság -Arany Jánosnál, amit ő maga – önnönmagának tudatos ismerője s -biztos megmutatója – mond el magáról a <em class="gesperrt">Bolond -Istók</em> hires verspárjában: „Mindig marad, ha a fejére áll is, -Őnála valami vaskos, <em class="gesperrt">reál</em>is.“ De ez igy -van Boccacciónál, igy van Rabelaisnél, igy van Swiftnél, igy van -Hebbelnél, igy van Tolsztojnál, talán – aki nem áll a fejére, hanem -azon jár – Dosztojevszkinál is. Ki mondaná ezért ezeket -népieseknek?</p> -<p>Az értelmes idegent nyilván arról is kitanitották volna, hogy a -magyar irodalmi fejlődés folyamatossága Arany Jánosban emelkedett -volt hegyére. Valamit ebből meg is látna az idegen: a hegyet, a -magasságot, olyan rendü müvészetet, mely szinte ránehezedik a kis -nemzetre, melyből kinőtt, az egyszerü emberre, kiből kiszökkent. Ám -a magyar költői irodalom folyamatosságában inkább csak időrend -szerint tudná Arany Jánost hová tenni. Elődjei valójában nincsenek, -közvetlen előzőit nem folytatja, a régi Gyöngyössivel vagy -Zrinyivel való rokonsága csak külsőséges. Hatása s folytatása -szintén alig van. A magyar irodalmi nyelvre inkább hatott, mint a -magyar költészetre, bár most ez a nyelv is kezd, az Arany János -orthológiáján megzamatosodva, visszatérni Vörösmartyhoz. A mai -magyar költészet meg éppen – ha s amennyiben folytatódik, inkább -Vörösmartynál s még inkább Berzsenyinél s Csokonaynál kapcsolódik, -mint Arany Jánosnál. Az ő módja mintha kiélte volna magát őbenne, s -az irodalmi folyamatosság hegylánca közepett külön áll, mint néhol -a sikon a kialudt tüzokádó. Maga dúsan s szőllőtől boritva, de nem -megtermékenyitően.</p> -<p>Ez gyenge és sánta hasonlat, de idegen embernek nézzük el. S -nézzük el e feltett idegennek a szempontot, melyre magunk a magunk -legféltettebb büszkeségével szemben ritkán s csak a tolakodás rossz -érzésével tudunk ráállani, s ahonnan az idegen azt nézné, hogy e -mindenesetre magasrendü költői jelenség mit jelent <em class= -"gesperrt">mint nevelő</em> felebarátai számára? (<em class= -"gesperrt">Als Erzieher</em>, mint a németek e kategóriát -megcsinálták Rembrandtról, Kantról, Goetheről, Shakespeareről.) -Alázatosan s tünődve kell elismernünk, hogy nem <em class= -"gesperrt">ennyit</em>. Mint ahogy a németnek nem Goethe, hanem -Schiller a nemzeti költője: <span class="pagenum"><a name= -"Page_104" id="Page_104">-104-</a></span> a magyarnak is inkább -Petőfi és Jókai, mint Arany János. Viszont Arany Jánosról nem lehet -azt mondani, hogy függetlenül költészetének müvészi becsétől s -értelmi magasrendüségétől: szava vagy egyénisége evangélium gyanánt -maradt volna a maradékra. Szokás ugyan magyarázgatni, hogy Toldi -alakjában a magyar ideál testesül meg, hogy Arany János -tisztaságában a magyar erkölcs ragyog példaképpen – ám a magyar -ember (átlagban értve e szót) több tisztelettel, mint forrósággal -nézi e müvet s ez embert, s a Jókai gyermeteg képzeletisége s a -Petőfi ifjui szertelensége sokkal inkább magával ragadja, most már -második s harmadik ivadékban, mint Arany Jánosnak akár munkássága, -akár élete s egyénisége. (A Faust sokkal népszerübb Németországban, -mint a Toldi nálunk, pedig Toldit nálunk iskolában tanulják, nem is -szólva Buda Haláláról.) Az idegen pedig, ha hozzá tudna hatolni: -látna egy hatalmas müvészt, ki azonban sem mivoltában, sem -szándékában nem az a tulbuggyanó, az az univerzumban gyökerező -lélek, ki vezetni és az oktatáson felül tanitani is akarhatna. -Teljes ugyan korának müveltségével. Ám előtte nem jár Tudományos -érzéke élénk és egészséges, annyira, hogy amely terekre -hajlandóságból vagy mesterségbeli érdeklődéssel veti magát: -nyelvészetben s régi hazai történelemben szaktudós, -költészettörténetben s verselési elméletben egyenesen <em class= -"gesperrt">megtaláló</em>. Emberismerőnek csalhatatlan, nemcsak -embereinek s az élettelen dolgoknak a lélektanában, de amit -itt-ott, elvétve, némely levelében vagy beszélgetésében az emberi -lélek tudatos és tudatlan emeleteiről mond, azt a legujabb -tudományos lélektan is szeretettel fogadhatja. Azonban nincs mit -tagadni: ha vannak is beszédes szavai, de nincsenek <em class= -"gesperrt">igéi</em>, mint Goethének vagy Shakespearenak, hogy -minden egyesbe bele volna szoritva a mindenség minden vonatkozása. -Nem oly emlékezetes mint Rembrandt, Balzac vagy Tolsztoj, nem oly -feneketlen, mint („Állottam vizének mélységei felett“) Dante vagy -Michel Angelo vagy Dosztojevszki, nem oly látomásos, mint Zola. -Mint Mazeppát a lova vagy Paethont a Phoebus szekere, ugy ragadja -őt el a ragyogó istenfi, Byron, de idejében le tudja tépni -kötelékeit, s halkan talpra és félreáll a csendes megismeréssel, -hogy ő maga nem istenfi s nem királyfi. Nem, nem az – még egypár -ilyen nevet lehetne emliteni, melyeknek egyéhez sem ér fel e nagy -magyar abban, hogy kimagaslásával égtájat mutatna az -ember-ivadéknak. <span class="pagenum"><a name="Page_105" id= -"Page_105">-105-</a></span> Azonban: mind e nevek, mert mind e -müvészetek mellett keményen megáll az övé. És óriás az óriásabbak -mellett is.</p> -<p>Mint müvész az. Mint megcsináló. Mint alkotó és alakitó. Mint -bekeretelője egy kivágás világnak, mint belelátó egy tömb -márványba, mint összekötője egy kifejtés mathematikának. Azza van, -ami a legtöbb s a legnagyobb a müvészetben: kompoziciója. Épületei -vannak, melyek ugy vannak remekbe szerkesztve, hogy élnek. Szobrai -vannak, melyek anyaguk törvénye s tömegük egyensulya szerint -megállanak, mint a megtorpant paripa. Festményei vannak, melyek a -beszéd egyetlen sikjába belevájnak minden mélységet, rányomnak -minden plasztikát, torkon ragadnak minden mozdulatot s leszámolnak -minden véletlenséggel. Zenéje van, mely egyszerre kifejez, történik -és kristályba áll. Ebben, ami a megcsinálást illeti, a legnagyobb -mértékek sem tulzottak, róla szólván. A szixtusi kápolna mennyezete -s a roueni Palais de Justice, a farnesei bika s a Tristan és -Isolde. Ilyen titáni példákat kell felhozni, hogy igazságot -szolgáltassunk az erőnek s a fogásnak, mellyel Arany János -hatalmasabb azoknál, kik között különben soros: például -Flaubertnál, például Edgar Poenál, például Konrad Ferdinand -Meyernál. Megirás dolgában a Buda Halálához, a Keveházához, A -Nagyidai Cigányokhoz s a Tetemre Hiváshoz fogható irásmü, amennyire -ismeretem és emlékezetem terjed, csak egy van: a Vendéglátó szent -Julián története Flauberttól. Már ami mesterségi részét illeti – -mely azonban a mesterség magyar geniejénél egy költészetével s -költőiségével. S amely, épp ezért, annyival becsesebb, amennyivel -költőbb költő Arany János e tökéletes szerkesztő müvészeknél.</p> -<p>Csodálatos jelenség egy kicsiny országban, melynek társadalma -évszázados tengésből éppen csak ébredni kezdett. Még csodálatosabb -a paraszti környezethez képpest, amelyből kiválik s amelynek -adalékait egyben értékesiti is. <em class="gesperrt">Grand -art</em>, a legmagasabb foku, a legelkülömbözöttebb minémüségü. -Aminőt rendje és természete szerint csak régi és nagy és vezérlő -kulturák közepéből szokás várni. Aminőnek mesteréről fel szokás -tenni, hogy, mint Shakespeare Bacot, mint Rembrandt a Spinoza -szomszédságát, mint Michel Angelo az egész renaissanceot, mint -Richard Wagner Schopenhauert és Nietzschét és, bármily misztikus, -ezeken át Kantot lehelli: ő is <em class="gesperrt">minden</em> -jelentkezésében a géniuszt sugározza. Ez, mondom, <span class= -"pagenum"><a name="Page_106" id="Page_106">-106-</a></span> Arany -Jánosnál nincs igy. Legalább is nem ily magas fokon. Nála -<em class="gesperrt">minden</em> a mestersége nagyságába szorul, – -azon belül pótolja mintegy: ugy amit hazája még hatalomban s -fejlettségben el nem ért, mint amiben az ő személye az -emberiségnek, de önnön nemzetének vezérei – például Széchenyi -István – mögött is elmarad. Itt tud mindentudóan, itt teremt -örökkévalóan. Mozdulatban megfogni lelki történést. Beszédlejtésben -tolmácsolni világnézetet. Verslüktetéssel, sorszakadással, -rimlecsapással kifejezni indulatokat, meneteket, ütközéseket, -felvillanásokat, lehiggadásokat. Hangokkal feltárni időket s -tartományokat, s numerozitással összeházasitani az örök égboltot a -szorongva felnéző mindenkori emberrel. Szavakkal, szavakkal, -egyszerü paraszti szavakkal bukkantatni fel ujra s hagyni örökbe -változhatatlan ilyen <em class="gesperrt">ne varietur</em> képben a -multakba lesülyedt teljes egész világokat. Mindezt tudja s -feltétlenül tudja. Nem ismer lehetetlenséget s nem ismer félmunkát. -Töredékei vannak, sőt teméntelen töredék, „sok keritett óriás -fenek“ hevert s maradt utána mühelyében, – részint mert egy élet (s -kivált, mint az övé, testi betegségtől s kenyérmunkától megtépett) -sohasem elég egy művész mondanivalója számára, részint mert a -megcsinálási mesterség mindig anyagpazarlással jár, kisérletekkel, -kipróbálásokkal, hibás megkezdésekkel, melyeket egészen el kell -vetni. Amit azonban végigvitt és megcsinált, az tökéletes. Magától -értetődő. Természetes. Másképp el sem gondolható. Mint a nápolyi -öböl, vagy a kaliforniai csodafa, a <em class="gesperrt">mère de la -forêt</em>, vagy a Michel Angelo Mózesa. Van.</p> -<p>Ezek a töredékek: mesterségbeli ember számára a tanulhatásnak s -a mühelybe való kukkanthatásnak olyan szerencséi, aminők egyszer -akadnak századokban. Megint Michel Angelora kell gondolni, a -márványtömbökre, miket félig faragva kellett abbahagynia, mert a -beléjük képzelt alak tulnőtt rajtuk, s Rodinra, ki e véletlenből -formát csinált, s meghagyja olykor a nyerset, amiből kikelt a -szobor. A legmagasabb rendü tanulság, hogy Arany János mit hogy’ -képzelt el, majd hogy’ tervezett meg, aztán hogy’ csinált meg. Hogy -mit vetett el végkép – néha olyan értéket, hogy fáj utána az ember -szive, s mit használt fel ujra, jelentéktelennek tetszőt, mely -azonban más alkalmazásban s a maga helyén eleven test és szerves. -Különösen becses azt figyelni, hogy a férfikora frisseségében irt -Daliás Időkből mit vesz át fáradtabb öregsége <span class= -"pagenum"><a name="Page_107" id="Page_107">-107-</a></span> -munkájába: a Toldi Szerelmébe. Jobban mondva: mit nem vesz át – -néha olyan virágzó szépségeket és stilizálásokat, melyek talán -külömbek a Toldi Szerelme mélabujánál, de: zavarnák stilusát, sőt -már a Daliás Időkben is, minden szépségük mellett, stilustalanok -voltak, – s mig a fiatalabb költőt magával ragadta e szépségük, s -zengzetük tulkiáltotta érzésében a stilérzék tiltakozását: az öreg -müvészt már nem ejtették meg, s könyörtelenül megótta tőlük a -stilust. Öregség, fáradtság… tulajdonképp szentségtörés ilyesmit -emlegetni ekkora müvészetnél. S nem is vág össze a valósággal. A -Tetemre Hivást hatvan éves korában irta, évtizedes hallgatás után, -de ekkor három és fél hónapon belül megirt harmincnégy vers között, -melyek közt ott van ezenfelül s egyebek közt még a Tengeri Hántás, -az Éjféli Párbaj s a Hidavatás is. Azt lehetne mondani, hogy inkább -ekkor ért müvészetében a teljes tudatosságához – ha már -harminc-harmincegy éves korában, a Toldi Estéjében, ugyanily biztos -és tudatos nem lett volna.</p> -<p>Persze: tudatosság: ez a legtudatosabb müvésznél is módjával -értendő. Az a fajta tudatosság, ahogy Poe önironizálja a verselő -mesterséget, kimutatván, hogy The Raven versének mely szavait mely -kiszámitással irta ugy és oda, ahogy s ahol állnak, már csak azért -sem lehet meg, mert nem egy vers, de egy verssor megcsinálásánál, -minden szava s hangja minden jelentésének, vonatkozásának, -társitásának és, mint Fenyő Miksától hallottam e jó szót: -holdudvarának tudatos végiggondolására s kimérésére egy emberi élet -nem futná. Ilyen értelemben tudatosság éppugy nincs a művészetben, -mint nincs magában a tudományban sem, – itt sem dedukcióval s -indukcióval jut el a tudós az uj igazsághoz, hanem megérzi, -megálmodja, az uj tétel előzmény nélkül bukkan fel megsejtésében, s -utólag csinálja s próbálja ki hozzá a levezetést. Ha valakire -ráillik, ugy az Arany dolgozó módjára, ahogy én a müvészi, kivált -költői dolgozást elképzelem, vagy aminőnek megfigyelem s -tapasztalom: hogy a müvész előtt tárgya mintegy láthatatlan model -gyanánt lebeg, s addig nincs nyugsága s ott és abban és addig nem -érzi jónak a munkáját, ahol s amiben s amig ez pontosan össze nem -vág a modellal – viszont e model is csak akkor válik előtte -láthatóvá s tudatossá, mikor a munka már megvan, mikor a munka már -felitta, mikor a munkába már beletünt. A müvész azért csinálja a -munkáját ugy, ahogy csinálja, mert másképp nem jó <span class= -"pagenum"><a name="Page_108" id="Page_108">-108-</a></span> vagy -nem olyan jó. Hogy <em class="gesperrt">miért</em> nem, arról -olykor – olyan tudatos művész, mint Arany János, elég gyakran – -számot tud adni: utólag. Munka közben alig, s éppen ezzel müvész, -aki csinálni tud s nem kell töprenkednie. Aki megtanulni is ugy -tanulta meg mesterségét, hogy mire ő emberré érett, képességei is -megértek benne.</p> -<p>Furcsa, megható, az idegenben tiszteletet, a magyarban -büszkeséget kelteni köteles látvány. A világmüveltség -határőrvidékére lökött s kis lélekszámának meztelen életében is -állandóan fenyegetett magyarság adott a világnak egy -renaissance-királyt, kinél ragyogóbb nincs a Mediciek között, s -adott egy egyszerü nép emberében müvészt, ki nemcsak erőre, de -kifinomultságra, magasrendüségre s biztosságra is fejedelem a -fejedelmek között.</p> -<p>Ugy vagyunk vele, még pedig valamennyien, mint lehetett volna -születő kunyhaja, ha átérzi s érti vala, micsoda szerzet született -bele. Mint lehetett talán ő maga is, a – szakasztott, mint Cézanne -– polgári hajlandóságu egyszerü ember önmagával szemben, mikor -megleste magát a teremtés megszállottságában. Annyi való, hogy -minden, amivel közelebb akarjuk hozni magunkhoz s életünkhöz, s -beleilleszteni valami fejlődésünk menetébe vagy területünk helyébe, -részint erőltetés, részint kegyes hamisitás, részint mellékességnek -törvénnyé való emelése, s majd mindig kisebbitése az ő igazi -nagyságának s jelentőségének. Egyedül álló jelenség, s amennyire -magyar talajból nőtt s hasznositója müvészetében minden természetü -magyar lehetőségnek, annyira külön áll a magyarságon belül is. -Abszolut müvész, ki magából származik s magában ér véget. Nagysága -nyilván nőni fog minden nemzedékkel, mely messzebbről nézheti s -végre egészen láthatja s már születésekor ott találja szemhatárának -ékességeül, mint a római ember a Szent Péter kupoláját. Mi még -tövében születtünk, s feszengve kell fejünket hátra szegnünk, hogy -ne beleütközzünk, hanem fellássunk hozzá.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_109" id= -"Page_109">-109-</a></span></p> -<h2>Arany s a politika</h2> -<p class="right"><i>1917 január 20.</i></p> -<p>A keddi Világ-ban gondolkodóba ejtő kis tárca jelent meg Arany -Jánosról, mint a nép emberéről, ki a politikában sem tagadta meg e -származását s költészetében sem a politikáját.</p> -<p>Ez nagyon igaz, jólesően igaz s ennek nem mond ellene a -megállapitás, hogy Arany János bizonyára nem az a fajta politikus, -kit radikálisnak lehetne nevezni, s bár egész életén s költészetén -végigvonul a betegesen gyötrődő elégedetlenség: nem az a természet, -kit lázadónak vagy forradalminak lehetne mondani.</p> -<p>A két igazság annál jobban megállhat egymás mellett, mert a nép -– értve ezen, mint nálunk nagyjában még ma is lehet, a földmives -népet, tehát a parasztot – maga a nép is: se nem radikális, se nem -lázadó. Nyilván azért nem, mert nincs rá szüksége, – legalább is -foglalkozásában nincs, melyet igen jól s teste, lelke s becsvágya -minden szükségei szerint mivelhet, mihelyt jogi s társadalmi -helyzete fölülemelkedik a rabszolgaságon. A jobbágyság az: -rabszolgaság – de mihelyt ez eltöröltetett, nincs a parasztnak -olyan lélekző szüksége, melyre egy tisztes konszervatizmus -közállapotainak levegője ne futná. A paraszt egyáltalában nem -idegenkedik a patriarkalizmustól, ha az csak némiképpen, legalább -is a termelés és az értékesités érdekének fokáig, emberséges, – s -nem az ellen van kifogása, hogy van uraság, legfeljebb az ellen, ha -az ur neki rossz ura. Ami politikai szabadságok s jogi intézmények -tulmennek saját boldogulhatásának, a neki kellő szabad forgalomnak -mindösszevéve szerény szükségein, azoknak talán melléje áll, ha a -politikai élet, ha a történelem folytadódó sora ugy hozza. De -lendületet e csatlakozás nem jelent az ügy számára. A -választójogról is kitapasztaltuk, hogy nem bánja, ha megvan, de azt -sem bánja, ha nincs meg. A paraszt, mint Tiborc: lázadó jobbágy, de -hü cseléd. Ez nem változik a rövid uton Katona Józseftől Arany -Jánosig. Arany Jánosnak is majd szive szakad, mikor látja a széles -országuton andalogni a <span class="pagenum"><a name="Page_110" id= -"Page_110">-110-</a></span> jobbágyot, amint végzi keservesen -vármegye robotját. De alapjában csak e gonosz rend ellen van benne -lázadás, nem a világrend ellen, melyben kinek-kinek elrendeltetett -a maga tisztes helye ugy fent, mint alant. A nép emberének az -észszel, de erőltetten irt liberális <em class="gesperrt">Elveszett -Alkotmány</em> után igazi s szivbeli első jelentkezése az -elragadóan meleg és egyszerü <em class="gesperrt">Toldi</em>, s -ebben bizonyára az ő népének legszivéből van kiformálva Miklós -urfi, ki szelid óriás gyanánt viseli a cselédi sort, melybe -bátyjának gonoszsága szoritotta, de keserüségének pohara -tulcsordul, mikor <em class="gesperrt">nézik is</em> parasztnak. -„Én, paraszt, én? emigy zsörtölög magában. – Hát ki volna ur más -széles e határban…“ – nincs paraszt, ki szive szerint vele ne -érezné, micsoda sértés, mikor az urat parasztnak mondják! A jó öreg -Bence, ki atyai meghittséggel szolgálja az ő drága urfiját: ez több -a figuránál, ez világnézet. Ha valaki nem volt hiján a büszkeségnek -s a magaérzésnek, ugy bizonyára e dicső müvész – de amily -kikezdhetetlen ez önérzet a méltatlanságtól vagy a tolakodástól, -olyan szerény igényeiben. A nép embere gyönyörüséggel legelteti és -elégiti ki nemzeti büszkeségét a régi uri világon, melyhez a jelen -nyomoruságából <em class="gesperrt">menekülnie</em> kell – de nem -<em class="gesperrt">mivel</em> az urak urak, csak mert nem elég -nemzetiek s a néppel: nem társadalmian vagy életvitelben, mert ez -nem volna baj és természetes, de szeretetben, nemzeti hüségben nem -elég együttérzők. „Óh“, kezdi a <em class="gesperrt">Toldi -Szerelme</em> seregszemléjét, „ha ecsetem most méltó volna rátok, -Lajoshoz sereglő régi nagy családok! Összefoglalnálak egy bübájos -körben. Hol magát az utód lássa, mint tükörben. De… a versirót -siker nem biztatja…“ S a szemle után meg is mondja, hogy miért nem, -s mi fáj neki a jelenben, ami elől a multba kell menekülnie: „… ti, -kiknek ősét a dal édes gondja. Nem hizelgő szóval koszoruba fogja: -Felhat-e hozzátok az egyszerű ének. Egyszerü kebléből a nép -emberének? Vagy hazai lantra fületek már gyönge. Föl sem veszitek -bár neveteket zöngje?… Sir bennem a lélek, és e mai kortul -Vigaszképen a mult dicsőséghez fordul.“ Nincs uri magyar, kinek -ezen fajta neheztelés ellen igazsággal s politikai érdeke s -meggyőződése szerint kifogása lehetne, s nincs paraszti magyar, -kinek ne lelkéből szólna.</p> -<p>Nem mintha a megcsinálásnak e genieje különben is gondolkozó és -érző ember ne lett volna. Söt inkább nagyon okos, ritka józan s -mély és biztos itéletü elme volt, s olyan <span class= -"pagenum"><a name="Page_111" id="Page_111">-111-</a></span> erős -tudományos érzékkel, mely természeti, kivált lélektani dolgokban -ugyancsak közeljár az intuicióhoz, tehát a genialitáshoz. Ezenfelül -gondos és megalapozott müveltségü – igaz, hogy főképp irodalmi s -nyelvészeti téren, de éppen ezek a terek azok, melyekbe majd minden -többinek a talajvizei átszivárognak. Nem kisebbitése hát ez -elmének, csak mivoltának meghatározása, ha megmondjuk, hogy az a jó -magyar parasztész volt, melyet magát sem kicsinylésből nevezünk -ilyennek, hanem hü megfigyelésével a valóságnak, hogy a magyarnál -ugy, mint az orosznál, a töröknél s általában a keleti népeknél: a -gondolkodás módja végig a társadalmi rétegeken rokon, s kiindulása, -a népi, már maga is oly bölcs és fejlett, hogy nem kell lényegében -megváltoznia a magas rétegekben. E parasztész, mint magánál a -parasztnál is, Arany Jánosban a tisztes, nyugodt, konszervativ -liberálizmus felé huzott, s ha a jobbágyság ügye s az akkori -Ausztria ostobasága nem bonyolitja a társadalmi szabadság ügyét a -nemzetiével, Arany János nyilván annyira sem lett volna -kossuthista, mint a forradalom alatt volt, hanem lett volna csakis -az a szent és tudatos széchenyiánus, kinek az <em class= -"gesperrt">Elveszett Alkotmányból</em> s a <em class= -"gesperrt">Széchenyi Emlékezetéből</em> ismerjük. Az a -széchenyiánus s az a deákista. A népnek tudásba emelkedett embere -nagyjában egészen ugy érzett, mint érzett az ősi középrend -egyszerünek maradt bölcse, Deák, s mint a mágnások közül a -megvilágosodott elmejüek, a Széchenyi Istvánok, Eötvös Józsefek, -Kemény Zsigmondok, kiket világismerésük s világmüveltségük a -szabadsági törekvések vallóivá avatott. Amennyire a <em class= -"gesperrt">Magyarország 1514-ben</em> s a <em class="gesperrt">Falu -Jegyzője</em> regényeknek nemeslelkü irója a paraszttal -együttérzett: annál több megértést és együttérzést nem kivánt maga -a falusi jegyző, Arany János sem, sőt nem kivánt a falusi nép sem. -Hogy Kossuth annyira meg tudta ragadni a magyar népet, az azért -volt, mert anyagi érdekeinél s magyar érzésénél fogva tudta, s -ezenfelül személye elragadó hatalmával, megigézni. De még igy is -csoda s érthetetlenség volna az ő óriás hatalma a magyar nép -felett, ha olyasmi is nem volna a nyitja, amire Kemény Zsigmond -mutat rá, mikor a <em class="gesperrt">Forradalom Után</em> cimü -fejtegetéseiben azt mondja a dinasztikus köröknek: hát nem -látjátok, hogy a magyar nép alapjában mennyire lojális s mennyire -nem forradalmi? hogy magát a forradalmat is tulajdonképp -lojalitással csinálta, mindenesetre az ő szokott <span class= -"pagenum"><a name="Page_112" id="Page_112">-112-</a></span> hü -engedelmességével, – azelőtt a császárnak adott pénzt és katonát, -mikor az kérte, a forradalomban Kossuthnak adott pénzt és katonát, -mert az kérte?!… Nem szólva arról, hogy magának Kossuthnak -radikálizmusa is inkább közjogi természetü volt, mint társadalmi -vagy gazdasági – hiszen tudjuk, hogy az emigráció alatt Marxék mily -gunyos haraggal támadták: reakciójáért. A hatvanhét után saját -életére ébredt Magyarország vezérlő emberei épp ezért nem is -annyira politikai ellentétben állónak érezték magukat Kossuthtal, -mint erkölcsiben, – nem demokráciáját ellenezték, hanem -demagógiájától tartottak, s a nehezen kialakuló uj rendet s -általában a rendet féltették az ő hatásának anarchiájától. A nép -embere ebben is szent meggyőződéssel s személyes hajlandósággal -érzett együtt az uj rend nemesi s főnemesi pilléreivel: Deákkal s -Andrássyval, s a negyvennyolcasságban, aminő például az alapjában -szintén igen jámbor hajlandóságu Tóth Kálmáné volt, nem a -radikálizmust szerette vagy nem szerette, hanem az anarchiát nézte -le. „Deák Ferenc! megélünk mi Kend nélkül, Kiványjuk a szabadságot -Rend nélkül!“ csiklándozza a demokratákat egy kis verses -szösszenésében, a minőkben átfutó hangulatait szokta volt -papirszeletekre ráfelejteni – körülbelül ugy, mint ahogy az ember -gondolkozás vagy beszélgetés közben figurákkal rajzolta tele az -itatópapirost, s ez öntudatlan firkák néha többet árulnak el igazi -belsejéből, mint tudatos gondolatai. Egy helyütt pedig tudatos -haraggal fakadt ki: „A hazáról egy merész szót Én is ejték -hajdanában, mikor ennyit is nehéz vót: Most közömbös lettem s -gyáva. Most!… mikor szabadsajtó van És üvölt a pajkos gyermek (ezek -nyilván az egyetemi ifjak, kik közt akkor kezdődött a -kormányellenes tüntetések divata) S vénasszony az utc’ajtóban Nagy -bátran fülébe ordit A királynak, miniszternek…“ S egy harmadik -helyen: „Ti vagytok-é, kik most szavaztok, Szatócsok és részeg -parasztok S megvesztek általa!?…“ Ez, nyilvánvaló: a konszervativ -lojalista világnézete, s Arany Jánosnál annál tiszteletreméltóbb, -mert nem elszakadás a népi gondolkodástól, vagy megtagadása a népi -származásnak, de mert inkább hü tolmácsolása. A parasztész nyugodt, -józan, mérsékelt, igénytelen, konszervativ és öreges, s amily -véletlen, olyan törvényszerünek tetsző, hogy ez a halhatatlan s a -művészet legmagasába emelkedett paraszt sohasem volt fiatal, – öreg -szüléknek volt gyermeke, kit testvérnénjének kellett szoptatnia, -mert <span class="pagenum"><a name="Page_113" id= -"Page_113">-113-</a></span> anyja már nem birta, s költészete is a -harminchoz közel bugygyant ki belőle, mint meglett emberből, ki már -leszámolt az ifjui bolondságokkal. Arany János éppoly kevéssé -radikális, mint ahogy nem az a paraszt sem, ki ha megszerezte vagy -kiküzdték számára a némiképp emberi megélhetést s a bárminő csekély -földszerzés lehetőségét: erőltetés és komédia nélkül fér meg ugy -törekvéseivel, mint világnézetével egy <em class= -"gesperrt">omgé</em>ban a legnagyobb birtokosokkal.</p> -<p>Ez – legyünk vele tisztában s egyben az egész helyzettel – -hazánknak mezőgazdálkodó természetével függ össze. A föld mindenütt -konszervativ, nálunk is, s költőink a politikában – nem -becstelenségből, hanem mert becsületesek, tehát őszinték – kevés és -derék uri emberek, kik legmesszebb, ha a toryliberalizmusig jutnak -el balfelé. Már Gyulai Pál jól meglátta, hogy a mi forradalmunk -inkább politikai természetü volt, mint szociális, s épp ezért -természetes, hogy ő is, meg Arany János is, meg Jókai Mór is, kik -annyira mindenestül résztvettek a forradalomban, hatvanhét után -természetes helyükön érezték magukat nemcsak Deák mellett, ki -legalább igazán tisztán s minden következtetést levonóan liberális -volt, de Tisza Kálmán mellett is, kinek liberalizmusa olyan volt, -mint akinek a fogát huzzák. Ez a kép még sokkal kimondottabb volna, -ha nem bonyolitotta volna, mondom, Ausztria azzal, hogy a -konszervatizmust s a klerikalizmust bolond ésszel a magyar nemzetet -elnyomó s a magyarság egy részének szivéhez nőtt protestantizmust -piszkáló eszközökké prostituálta. Ez bizonyos radikalizmusba -kényszeritette, hajlandósága és természete ellen is, a magyar -nemzeti érzést s a magyar protestantizmust. De még igy is -megfigyelni való, hogy a magyar liberalizmus legtisztább -gondolkodójában, Eötvösben, s legegészebb belpolitikusában, Deák -Ferencben, megmaradt a szocializmustól való ideges félelemben, s -legnagyobb magasságában valójában nem ment tul a lamennaisi s a -montalemberti neo-katholicizmuson, s a radikalizmus csak egy téren -tudja lábát megvetni: az egyházpolitikában, melyben a -protestantizmus egy erős poziciót átadott az államnak, csakhogy a -katholikus klerikalizmust kiszoritsa onnan.</p> -<p>A népet radikalizmus formájában nálunk egy költő képviselte: -Petőfi. Oka ennek nyilvánvaló: ez a dicső ifju, ha százszor a -pusztához nőtt is hamar lett városi ember, s katonáskodása alatt és -Pesten megfürdött a proletársor minden <span class= -"pagenum"><a name="Page_114" id="Page_114">-114-</a></span> -szennyvizében. Vállalkozók dolgoztatták és sanyargatták idefenn s -otthon apjának-anyjának már nem volt földecskéje, hogy a fiu -hozzájuk visszavágyhatott volna. Azok tönkrementek, ő küzködött, s -debreceni nyomoruságában egészen más szemmel olvashatta a városi -költőket: Bérangert és Heinet, mint annakidején Csokonay Bürgert és -Metastasiót. A párisi csatornákból kicsapott nagy francia -forradalom másképp kaphatta meg a padlásszobák lakóját, mint -annakidején vidéki kuriáján a nemes urat, Berzsenyi Dánielt. Az -<em class="gesperrt">Apostol</em> valóban lázadó költemény, melynek -hangulatáért nálunk vissza kell menni két emberöltővel -Martinovicsékig s Bacsányiig, kik szintén a Linzből s Bécsből -Budára s Pestre áthatott városiasság enclavéját képviselik a -szántott-vetett magyar föld közepett. Arany János a ragyogó -Budapesten s az Akadémia fényes palotájában (az ő szavai) is -megmaradt falusinak, ki az életet gyalog járja, s ha egy uri -lócsiszár beveri sárral: nem pöröl, hanem félreáll s letörli, s -rajongó képzelete egyszerű kunyhót rak ott keleten, hova fáradt -teteme sóvárog. Petőfi, maga sem veszi észre, Pestre feljöttében -elhagyja a parasztot, s akivé itt válik, az már nemcsak nép, de -proletár. A forradalomban is idegenkedett Kossuthtól, – hiszen -valójában ugy is volt, hogy ez a forradalom alig volt forradalom, -sőt, Görgey személyében, már maga az előlegbe adott ellenforradalom -vezette. Petőfi ahhoz huzott, aki igazán forradalmat képviselt, -igazán a forradalmat, a nagy, világkavaró általános, a reakciót -minden fészkében felkereső forradalmat képviselte: Bemhez. S megint -és itt is: amily véletlen, olyan törvényszerü, hogy ez a -forradalmi, ez a lázadó, az ő polgári (a városi népben mindig -benneszunnyadó polgári) erkölcsével a feudálisan s parasztian -földmives világban el nem férő költő fiatalon szólalt meg s került -a világ elé, sőt még ifju s fejét a valóság falának éppen csak hogy -nekivert volt, mikor el is kellett költöznie e világból, mielőtt -bele józanodhatott volna. Arany János haláláig – mert e sorokban ez -időkről volt szó – Petőfi körülbelül egyetlen költőnk, kinek -világfelfogása bonyolultabb a felvilágosult patriarkalizmusnál. -Nincs nagy költőnk, kire az irodalmi modernség valahogy mint ősére -ne hivatkozhatnék. De a radikalizmusnak alig van köztük őse.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_115" id= -"Page_115">-115-</a></span></p> -<h2>Kérdések</h2> -<p class="right"><i>1917 március 20.</i></p> -<p>Gróf Bethlen István – igen komoly, informált s nem szavajátszó -politikus – nemrég nagy beszédet mondott a képviselőházban, melyből -egyebek közt kiderült, hogy Magyarországon nem is olyan mulatság -magyarnak lenni, mint az ember gondolná.</p> -<p>E napokban meg Darányi Ignác – miniszterviselt s mindenképp -vezető politikus, ki vezére a gazdáknak s mindenkinél jobban ismeri -helyzetüket s állapotaikat – nagy és bőadatu beszédben -bizonyitotta, hogy Magyarországon nem valami öröm, sőt sokban -rövidség és veszteség gazdának lenni.</p> -<p>S ha már mindez meglepő volt: az állunk is leesett tegnap -délután, hallván egy fiatal, tán még nem nagytekintélyü, de abban, -hogy ő hogy érzi magát, mindenesetre illetékes uriembertől, hogy -Magyarországon nemcsak hogy nem gyönyörüség, de valósággal -ostromlottság s szorongatottság kereszténynek lenni.</p> -<p>Ez az, ezek azok, amiket a kivülálló nem hinne, sőt -megzavarhatná az olyat is, ki, ha talán nem is él itthon, de ismeri -ötven esztendő óta egész törvényhozásunkat s politikai -történetünket.</p> -<p>Mert, ugyebár: magyarellenes ez a törvényhozás nem volt. Üldözni -a magyart nem üldözte sem jogaiban, sem nemzeti s állami -birtokállományában. Sőt azt, hogy a nemzet s az állam magyar -legyen: törvényes intézkedésekkel is megtámogatta. S megforditva: -1868 óta alig hozott törvényt, melyből kiderülne, hogy ez országban -más fajok is élnek, mint magyarok – s ami 1868-ban került volt a -törvény papirosára: e papirosról nem minden porcikájában ment le az -életbe. Mit lehet még tenni, ha ez sem elég?</p> -<p>A gazdák pedig – elvégre nemcsak a mezőgazdaságnak, de egyenesen -a földbirtokosságnak szolgálatában áll részben külpolitikánk, -mindenesetre egész vám- és kereskedelmi politikánk. Ahhoz képest, -ahogy egyenes és közvetett adóink ötven év óta emelkedtek s ahogy -ez uj terhek a hazai vállakon <span class="pagenum"><a name= -"Page_116" id="Page_116">-116-</a></span> megoszlanak, szinte nem -volna tulzás azt állitani, hogy nálunk a föld adómentességet élvez. -Iparunk s kereskedelmünk – ez nem hiba, ez mezőgazdasági országban -természetes, de viszont való, hogy szintén a mezőgazdaságot, tehát -megint csak a földbirtokot szolgálja. S ha a pénzgazdálkodó -hitelnyujtás nem is sietett kezére járni: vannak külön -pénzintézetek ugy nagy, mint a közép, mint a kisbirtokosság -hitelügye számára, s az Osztrák-Magyar Bank sem érzéktelen a gazdák -óhajtásai iránt. Mindezeken fölül, a főrendek vagyoni cenzusa -révén, a földbirtok, tehát a gazda, dominálóan benne ül a -főrendiházban. S mindez nem elég arra, hogy a gazdának olyan sorsot -biztositson, ami méltó hozzá?</p> -<p>S végre a kereszténység. Mit lehet érte tenni, amit e haza meg -ne tenne s meg ne tett volna? A nem keresztény vallások -elismertetése itt csak legujabb keletü. Ellenben a vallás ügye, -tehát főképp a kereszténysége, szorosan összeköttetett a a -népiskolától fel az egyetemig s a minisztériumig az államéval. A -magyar koronázás tulajdonképp katholikus egyházi szertartás s -viszont a tedeumok kormányzati szereplések. Az egyházak bennülnek, -hatalmas képviseletben, a főrendiházban, s ezenfelül, roppant -vagyonuk, kivált földbirtokuk révén, a keresztény egyházaknak -óriási a befolyásuk a társadalomra, a képviselőválasztásokon, a -gazdasági életre, a politikára. A magyar ugyan a legtürelmesebb -ember a világon, de nem kereszténynek lenni bizonyára nem ajánlás -előtte – szivesen és gyakran elnézi, de már ezzel is azt jelzi, -hogy olyasminek nézi, amit el kell nézni. Ha ekkora hatalom, ha -ennyi kiváltság, ha ily sok szeretet, tisztelet és tekintet nem -tudja Magyarországon uralkodóvá tenni a keresztény világnézetet: -teremtő isten, hát akkor mi tudja?</p> -<p>A kérdést éppen csak hogy felvetem – felelni nem tudok rá. -Legalább is nem pontosan. De hivatkozni tudnék egy magyar -történelmi tényre és jelenségre, melyből nálamnál avatottabb -államférfiak talán le tudnák vonni a szükséges politikát.</p> -<p>Ez a tény az, hogy Magyarországon betü szerint 1848, a valóság -szerint néhány évvel később óta, de valóban fel vannak szabaditva a -jobbágyok. S a jelenség az, hogy bár ez a nagy reform az akkori -gazda-, földbirtokos és uralkodó társadalomnak sok egyenes kárával -s elmosódó hasznával járt, egyrészt a maga idejében e társadalomnak -nagy többsége követelte <span class="pagenum"><a name="Page_117" -id="Page_117">-117-</a></span> volt, másrészt azóta sem akarja -visszacsinálni. S mivel a hazafiság s a felvilágosodottság ugyan -sok mindenre képes és kötelez, de öngyilkosságra bizonyára nem: e -jelenség oka alig lehet egyéb, mint hogy a jobbágyszabaditás végső -soron nemcsak az egész országnak használt, de azoknak a társadalmi -rétegeknek is, melyeknek külömben egyenes káruk volt belőle.</p> -<p>Hátha most is megpróbálnánk effélét? S ha, miután ötven -esztendős védő, pártfogó, megtámasztó s kiváltságoló törvényhozás -még annyit sem tudott elérni, hogy Magyarországon ma öröm vagy -legalább is türhető volna magyarnak, gazdának és kereszténynek -lenni: megpróbálkoznánk a megforditottjával? Megpróbálkoznánk -szigoruan egyenlő mértékkel mérő, jogokat egyformán osztó, -érvényesülést egyenletesen elősegitő, a magyarságot a müveltségnek, -a kereszténységet az igazságnak, a gazda érdekét a gazdasági -egészségnek tényével biztositó, az államot pártok, osztályok s -felekezetek fölé emelő s a népakaratot közakarattá tevő -törvényhozással?</p> -<p>Ki tudja?</p> -<p>Hátha ekkor elviselhetőbb lesz Magyarországon magyarnak, -gazdának és kereszténynek lenni?</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_118" id= -"Page_118">-118-</a></span></p> -<h2>Doctrinairek</h2> -<p class="right"><i>1917 julius 10.</i></p> -<p>Mondják, hogy az indiánusok már háromszáz esztendővel ezelőtt -füzfavessző kifőzött levével borogatták sebeiket. Ez mindenesetre -geniális megsejtése a szalicilnak. De azért, ha megsebesülök, jobb -szeretem, ha Verebély, vagy Hűttl Hümér borogat, mint egy háromszáz -esztendő előtti indiánus.</p> -<p>Hogy mire mondom ezt? Gondolhatják: politikára. Arra, amivel -nálunk a szokványpolitikusok szokták lesommázni azokat, akiknek -nincsen sem hivataluk, sem mandátumuk, sem atyafiságuk, de -tanultak, gondolkoztak és elmélkedtek. Hogy ezek nagyon derék, de -nagyon elméleti ábrándozók, mig ők: ők az élet, a gyakorlat -emberei. Ez az, amiben nem vagyok biztos. Abban, hogy amiért valaki -a maga számára élelmes, felebarátjai számára is az élet embere. S -abban, hogy amért valaki világéletében nem tünődött semmin, nem -tanult semmit, s nem lát tul az orrán: már ezzel a gyakorlat -embere.</p> -<p>Igaz: a szobatudós tévedhet. Csakhogy akkor nem tudós. Ha, mikor -az élet egy területéről elmélkedik, nem méri fel, nem gyüjti össze -s nem veszi számba e terület adatait, akkor nem elméleti ábrándozó, -hanem felületes kontár. Az megtörténhetik a tudóssal, hogy elmerül -gondolataiba s elhagyja valahol az esernyőjét, mig a gyakorlat -embere a másét is elviszi. De ha valaki, például, esernyőtudós, és -nem tud olyan esernyőt csinálni, ami felfogja az esőt, akkor nem -tudós, hanem svindler.</p> -<p>Elvégre min épül a tudomány? Elvégre honnan vétetnek az -elméletek? Nem a gyakorlat tapasztalatain-e? Nem a valóság -felméréseiből-e? Nem a tüneményei közt való tájékozódáson, nem -ezeknek összehasonlitásából? Kanásznak igen jó lehet a kanász, ki -már kora ifjuságában disznót makkoltatott, de külömben nem ért sem -anatómiához, sem vámpolitikához. Ám hogy, mondjuk: -állategészségügyi főfelügyelőnek mért volna inkább való, mint aki -megjárta a gazdasági főiskolákat, s ismer minden állatot -kivül-belül, s ismeri s egymáshoz mérte minden világrészek -tenyésztési és gazdasági állapotait, <span class="pagenum"><a name= -"Page_119" id="Page_119">-119-</a></span> szokásait és -haladottságát, azt nem tudom megérteni. A cigánymuzsika szép -muzsika, de Nikisch vagy Mahler mégis csak különb operaigazgató -volt, mint volna Banda Marci. Nem tudom hát átlátni, hogy -főszolgabiróság, sőt még főispánság is politikai vezetésre mért -kvalifikátum inkább, mint a politikához való tudományos -hozzáértés.</p> -<p>A valóság az, hogy az ugynevezett gyakorlati emberek beválnak -vagy legalább is nagyobb bajt nem szereznek rendes időben, mikor -valamely nagy fordulat hullámait kell elültetni s hirtelen lett -változások gyümölcseit kell kivárni. Ügyességükkel, jó szemükkel, -szokásra járó kezükkel jól eligazgathatják a nem bonyodalmas -dolgokat. Ellenben: éppen vezetésre nem valók. Mert gyakorlottságuk -a multra vonatkozik. Mert megszokásuk eltompitja fülüket a füvek -növése iránt. Mert az ujat zavaró körülmények érzik, s tolakodó -hetvenkedésnek, ha a holnap különbözni akar a tegnaptól. A -gyakorlat embere reformot éppugy nem követel s nem készithet elő és -nem vezethet, mint ahogy a vén kocsis nem kivánkozik automobil után -s nem is tudja megszokni a soffőrséget. Az automobilt s a -repülőgépet nem a kocsisok találták ki, hanem a tudósok. Soffőrök -és pilóták csak akkor ültek rá, mikor már megvolt. A gyakorlati -kocsis, ha a hajtás nem megy előre, keresi a hibát a kocsiban, -keresi a lóban, keresi, sürü emlegetésükkel még a mennybéli -hatalmakban is. Csak kettő nem jut eszébe. Hogy lehet, hogy ő nem -való a bakra. Vagy, hogy hogy egyik napról a másikra a föld -hátastul megváltozhatott.</p> -<p>Elméleti ábrándozók… doctrinairek… furcsa, ezt a szót mintha már -hallottuk volna. Hogyne, hogyne – sőt éppen itt Magyarországon. S -nem is érdektelen időkben: most hatvan, hetven, nyolcvan év elött. -Akkor, a mult század negyvenes éveiben, élt Magyarországon egy pár -különös életü fiatalember, ki ahelyett, hogy a gyakorlatban -gyakorolta volna magát: angol, német és francia könyveket bujt. S -kik, mig az élet emberei az életnek éltek, tanulmányok, sőt -ujságcikkek irásával vesztegették a drága időt, sőt azt a már akkor -is antizsurnalisztikus különcséget is elkövették, hogy napilapba -irtak tanulmányokat, s vezércikkek helyében folytatásos -szakértekezéseket. S a legelvontabb s legidegenebb dolgokról. -Például: az állam fogalmáról s rendeltetéséről. Például: a polgár -szabadságáról s jogairól. Például: a központi igazgatás szükségéről -s a városoknak, (az idegennyelvü és származásu magyar városoknak!) -<span class="pagenum"><a name="Page_120" id= -"Page_120">-120-</a></span> nemzeti hivatásáról. Semmi érzékük nem -volt a legszentebb hagyományok iránt, s egyikük nem átallott -paskvillszerű regényt irni a legbeváltabb nemzeti védőbástyáról, a -vármegyéről. Azt lehet mondani, hogy, egyfelől, hiján voltak minden -történelmi és faji érzéknek, s hogy, másfelől, hiján voltak minden -élelmességnek és gyakorlatiságnak. Ezek a fiatal emberek vagy -férfiak, akiket a gyakorlat akkori emberei ugy jobbról, mint -balról, ugy fent, mint lent, felhőbenjáró álmodozóknak s -nemzetietlen doctrinaireknek tartottak, nevük szerint Báró Eötvös -József, Báró Kemény Zsigmond, Pulszky Ferenc, Szalay László és -Csengery Antal voltak. Ezek a doctrinairek voltak azok, kik -Petőfivel, a költővel, együtt érezték meg, micsoda láva forrong s -van kitörőben a békés magyar föld alatt. Ezek a doctrinairek voltak -azok, kik az összeomló helyébe egy uj Magyarország gondolatait -rakták le alapnak. Ezek az alapok voltak azok, miken a -forradalomban összeomlott Magyarország huszéves élőhalál után -diadalmasan épült ujra. Ezek az akkori doctrinairek azok, akikből s -elméleti ábrándjaikból él hatvan-hetven esztendő óta az ország -gyakorlata. S ha ez az ország ma is megvan, s van életképessége, -hogy mostani élete beborulván, uj életnek derüljön: azt a -doctrinaireknek köszönheti.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_121" id= -"Page_121">-121-</a></span></p> -<h2>Nemzetiségi álom</h2> -<p class="right"><i>1917 október 3.</i></p> -<p>Az éjszaka azt álmodtam, hogy oláh vagyok.</p> -<p>Ugy volt, hogy este egy kicsit fel is öntöttem, meg aztán az -esti lapok elolvasása közben aludtam el s azok tele voltak: egyik -hasábjukon a kolozsvári választójogi gyüléssel, hol kimondták, hogy -a választójog nem nemzeti veszedelem, másik hasábjukon az Erdélyi -Szövetség gyülésével, hol kimondták, hogy arra való az állam, hogy -a választójog ne legyen nemzeti veszedelem. Mondom: elaludtam s azt -álmodtam, hogy oláh ember vagyok, erdélyi oláh ember, tagja a -nemzetnek, mely veszedelemben forog, tagja az államnak is, melynek -a nemzetet e veszedelemtől meg kell mentenie.</p> -<p>Igen különös volt, mondhatom. Ébren az ember megszokja azt, ami -van, s nem csudálkozik rajta. Álmában azonban mintha álmából -keltenék fel, olyan csodálkozva néz körül. Olvastam egyszer az -ötletet, hogy igy is van – a világot s az életet csak álmodjuk, az -alvás olyasmi, mint a hajnali álom, kezdete az ébredésnek, s a -halál a teljes ébredés. Van-e valaki, aki azt kivánja, hogy -szülőhazája <em class="gesperrt">ilyenfajta</em> ébredés után lássa -meg igazában, hogy mi a nemzetiségi politika?</p> -<p>Egy keveset álmomban megláttam belőle. Azt álmodtam, hogy -visszatérjek rá, hogy erdélyi oláh ember vagyok, s olvasom az -estilapokban a nagy beszédeket, mik mind énrólam szólnak. A betük -megelevenedtek s helyükbe emberek és szájak termettek elő. Az -emberek öklüket emelték rám, a szájak itéletet mondtak. Az egyik -azt mondta, hogy veszedelemnek veszedelem volnék ugyan, de hála -istennek, se nem osztok, se nem szorzok. A másik azt mondta, hogy -ilyen jól ugyan nincs, de lehet tenni róla, hogy ne árthassak. Némi -földet kell csak hóditani hátam mögé, s ezt megrakni őrökkel, hogy -ügyeljenek rám. Azonfölül az iskolákat is ugy kell megcsinálni, -hogy ott is énrám ügyelhessenek. Nem szólva róla, hogy az -igazgatás, amit én fizetek, de a kormány is, amit én is fizetek: -mind arra való, hogy énrám ügyeljen. Tulajdon hazámban. A tulajdon -nemzetem. A tulajdon államom. Ezen a földön, hol, mint <span class= -"pagenum"><a name="Page_122" id="Page_122">-122-</a></span> -délelőtt felém dalolták, s ahogy a nagy nemzeti költő, az én -nemzeti költőm is, dalolta: élnem, halnom kell, mert a nagy világon -e kivül nincsen számomra hely… Mellesleg: a nemzetközi szocialista -elvtárs is ugyanezt magyarázta: hogy ugyan mit félnek tőlem – -hiszen sokkal tudatlanabb és szegényebb vagyok, semhogy árthatnék. -Ugylátszik: ha énrólam van szó, a Marseilaise, sőt az -Internationale sem más, egy cseppet sem, mint a Szózat.</p> -<p>Az álom hamar asszociál, s Rouget de Lisleről s Vörösmartyról -eszembe jutott Petőfi s a szörnyü szó, mit a magyar ifjakról irt: -Ti fekélyek a hazának testén!… A végén azt éreztem, hogy az vagyok -én. Kétmillomodmagammal: fekély a haza testén. Felemelő érzés nem -volt. S forró szerelmet sem keltett bennem a haza, a nemzet az -állam iránt, melynek tagja vagyok.</p> -<p>… Az álom nemcsak hamar asszociál, de furcsán is. Kolozsvárról -hirtelen egy másik ódon városban találtam magamat, kápláros -kisvárosban, mely idegen volt előttem, de mégis odavaló voltam. Az -idő is idegen volt, de azt éreztem, hogy ebben élek. A -tizennyolcadik század volt, s nem oláh ember voltam már, hanem -porosz alattvaló, s kisfiu voltam, kis berlini utcagyerek, s az -utca is, hol a többi kisfiuval gomboztam, az akkori Berlin volt. S -éppen rémült szaladásnak kerekedtem, mert az egyik fiu hirtelen -elkiáltotta volt magát: jön az öreg! S jött is: Frigyes Vilmos -király volt, egy nagy darab csizmás, parókás ember, s furkósbotnak -beillő sétabotját emelgetve, döngő léptekkel szaladt utánunk. -Egyönket el is érte, fültövön csipte s furkósbotjával keservesen -elhusángolta. A kölyök visitott, az öreg pedig magából kikelve -orditozott: mit szaladtok előlem, – szeressetek, a -teremtésteket!</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_123" id= -"Page_123">-123-</a></span></p> -<h2>Tristia</h2> -<p class="right"><i>1921 november 15.</i></p> -<p class="summary">Az itt következő panaszt eredetileg németül -irtam, valamely cseh-szlovákországbeli német lapnak szánva, minek -utána volt olvasóim egy része most ezeknek lett közönsége.</p> -<p>Aki e sorokat irja: az utóbbi harminc esztendőben szorgalmas -munkása volt a magyar irodalomnak, de amit irni kiván, nem -igyekszik irredentás hatásra. Csak számot akar adni, minden -következtetés nélkül: az uj cseh-szlovák köztársaság irástudói -előtt az olyan iró lélekállapotáról, kinek érzése egy dolgos -férfiéleten át Ó-Magyarország épségében mint valamely természeti -adottságban gyökeredzett, s ki most természetellenesnek érzi, ha -kerités mögül és rácson át kell voltaképeni olvasóihoz -áttekintgetnie.</p> -<p>Ez a különös a mai magyar tollforgató helyzetében, ki nem mától -fogva az. A részek, mik a vesztett háboru után Magyarország -testéről levétettek s a szomszédországokhoz függeszttettek, legfőbb -tanyái voltak az addigi magyar müveltségnek. Kivált az irodalminak. -Budapest, a nagyváros, nekilenditette ugyan a modernséget, ám ez uj -irodalom igazi közönsége a vidéki városok voltak. A -kiváltságosokat, kik lakósai lehetnek, a nagyváros mindenfajta -benyomással izgatja, s nem szorulnak csakis az olvasásra, sőt alig -érnek rá. S arra sem szorul a nagyvárosi ember, hogy mintegy -megnyugtassa önérzetét – városainak szinvonalában meg van a -kezessége az övének is. A vidéki müvelt ember inkább fél, hogy el -talál maradni a világ mögött, s mentül árvábban teng a magának élő -kispolgárság közt, annál jobban rá van utalva – hogy a -világkulturával való összefüggést el ne veszitse – az olvasásra. A -kisvárosi ember számára a betü pótolja a nagyvárost, s a költőkkel -s publicistákkal való közönségi társalkodás a szalónt. Innen a -hálás kiváncsiság, amivel például vidéki felolvasáson fogadják az -irót, ki otthon az ő nagyvárosában az utcán tán fel sem tünik s -észrevétlen élhet kávéházban s szerkesztőségben. A snob is, de az -is, ki becsületesen eped magasabb után, éppen e magasabbnak -kisugárzását sütteti belőle magára. <span class="pagenum"><a name= -"Page_124" id="Page_124">-124-</a></span></p> -<p>Olyan birodalmakra, melyek több hajdani országból álltak össze s -igy több a nagyvárosuk, mindez talán kevésbbé áll, mint olyan -centralizált országra, aminő Ó-Magyarország volt, hol ugy a -politika, mint a gazdaság száz éven át a közép, a főváros felé -hajtotta mind a nedveket. A maguk is fejlődő vidéki városok a -fenségesen fellendült Budapesthez képest egyrészt ugy is álltak, -mint ahogy a francia vidéki város vonul meg egy Páris árnyékában. -Másfelől azonban nem egy olyan vidéki városunk volt, mely e mai -fejlettségében mindössze nyolcvan éves Budapesttel szemben régibb -kulturkezdetek, visszanyulóbb hagyományok, gyökeresebb müveltség -jogcimére hivatkozhatott. Budapest bizonyára egyike a világ -legintelligensebb városainak, de nem ugy a legintellektuálisabb, -mint ahogy Páris teszi, ősidők óta, első sorban a francia -közönséget, a francia olvasót. Az ujabb s az ujra értékelt régi -magyar irodalom igazi, mert ájtatos, mert olvasásra utaltabb -olvasója a vidék volt, a városok s a városkák, melyeknek maguknak -is megvoltak kisebb vagy nagyobb ujságjaik, komolyabb vagy -játékosabb irodalmi társaságaik, orvosaik, ügyvédeik, biráik s -kereskedőik, kiknek – nem is olyan rég volt – ellátottságukból, -olyikuknál jómódjukból lelkiekre is jutott. Ami lelki szomjuságot a -kereskedelemmel, iparral és pénzzel való foglalkozás nevel: -Ó-Magyarország vidéki városaiban égett – ezek tették a magyar iró -igazi közönségét, s ezeknek érzi most hiját.</p> -<p>Mert Ó-Magyarország városai a felvidéken találtattak, a -földrajzian végzetes félkörben, ahogy a hegyek a magyar alföldet -bekoszoruzták. S épp e koszorut veszitette el, s országa a -sikságra, népe a parasztira csökkent össze. Hatvannál több került -Ó-Magyarországbeli jelentékenyebb város idegen fennhatóság alá, s -bennük a magyar irónak tulajdonképpeni olvasói. Egy régi magyar -versben a hőse szétnéz: „Szertenézett s nem lelé Honját a hazában.“ -A mai magyarországi költő is igy él. A paraszti nép, mely -Uj-Magyarországnak java lakosságát teszi, legalább egyelőre, mig az -elhanyagoltság félálmát ki nem dörgölte szeméből, aligha találja -meg ugy, mint az ipari munkásság megtalálta volt, ahhoz a -tulfinomultsághoz való közét, mely az utóbbi évtizedek magyar -irodalmát oly becsessé tette. Maguk a költők is, ha személyük végső -szálaival még ugy a talajban gyökeredzenek is: a fejlettség -lombsudaráról aligha találnak már le a paraszti gondolkodás szükebb -földszintjére. <span class="pagenum"><a name="Page_125" id= -"Page_125">-125-</a></span> Ha a magyar iró, a magyar nyelv -különösségeinél fogva, még ugy csakis olyan olvasóra számithat, -kinek e nyelv félig-meddig anyanyelve: intellektuálitásában szinte -közelebb áll az idegen intellektuálishoz, mint paraszti -atyjafiához. S annál forróbban vágyódik azok után az uj országokban -élő atyjafiai után, kik lelkiekben is egy atyának fiai ővele, s -együtt teszik a költő s az olvasó atyafiságát. Ezekből elszakitva -tönkremegy, mint a tintahal, ki körül az apály elszitta a -vizet.</p> -<p>S volnának bár a politikai állapotok egyenletesebbek, s a -magyarországi iró s az ő volt közönsége közt a közlekedő -lehetőségek szabadabbak, mint aminőek ma még: ez az uj helyzet még -igy is szokatlan volna számára. A csehnémet iró régtől fogva -megszokta, hogy irásközben gyepün tulra nézzen, más országbeli -atyafiságához. Elméletben még világpolgárnak is el lehet képzelni -valamely világnyelvü költőt, ki, tollal a kezében, az egész -földtekére gondol. Ám igy, egyik szemével a világpiacon, nálunk -eddig csak a budapesti szindarab-export dolgozott, különben a -magyar költészet magában termékenyült a költő szülőföldjén, melyen -kivül csak Bukovinában akadt két-három falu s Amerikában tetemesebb -kivándorló-gyarmat, ki magyarul tudott, de csak ujabban számit a -magyar könyv számára. Igy szokta meg a magyar iró, jobban, mint -más, hogy olvasóját szóból értesse, bonyolultabb dolgokat is csak -futtában ujjheggyel érintsen, mint a pap, ki ugy ismeri hivőjét, -hogy önkéntelen tudja, melyik <em class="gesperrt">egy</em> szóval -lehet megmozgatni egész lelki tartományait. A magyar iró megszokta, -hogy tekintetek nélkül irjon, – olyan élesen, vagy olyan gyengéden, -mint ahogy <em class="gesperrt">otthon</em> szokás, idegen fülekre, -jogokra, igényekre nem gondolva. Szabadkőmivesi meghittség a -földivel szemben, nemtörődés másokkal: ebben a hagyományban -nevekedett a magyar iró.</p> -<p>Magyarország feloszlatása ez adottságokat egy csapásra -megváltoztatta. Amig az uj birodalmak s Uj-Magyarország közt a -békeállapot végkép helyre nem áll, a magyarországi iró egyáltalában -el van szakitva megszokott olvasóitól, – mikor szive csordultig -tele van, nincs ki előtt kiöntenie, s lelke kiszárad, mint a -kinálat, kereslet hián. De ha majd jobb is lesz közlekedésben és -igazgatásban, s az uj birodalmak uj alattvalóikkal s a határokon -átszóló idegenekkel szemben maguk lesznek a türelem s a megértés: -már a türelem ténye is kötöttség, s bilincs, amibe nem vernek, -gondolást jelent e <span class="pagenum"><a name="Page_126" id= -"Page_126">-126-</a></span> bilincsre, tehát tekintetet, tehát -megriadtságot. Ma olyan a magyarországi iró sorsa, mint a férjé, -kitől elvették a feleségét, s ő kinn a gyaloguton, az asszony benn -a rács mögött ha válthatnak egymással egy pillantást. Idővel e -szigoruság nyilván enyhülni fog. De még akkor is ugy lesz majd a -magyarországi iró az ő idegen országbeli atyafiságánál, mint akinek -el kellett adnia a birtokát, s most az uj gazda meghija a -kastélyba. A ház uj ura lehet tökéletes uri ember, és lehet -meghatóan rajta, hogy a vendég az ő szokott szobáiba kerüljön, s -szokott emberei törődjenek szokott szokásaival – de vendégnek lenni -valahol, hol máskor otthon voltak, már magában leveri az embert, s -fojtogatja nyeldeklőjét, a gazdának tán még jobban, mint a -vendégnek…</p> -<p>Mindez, mégegyszer mondom, nem kiván lenni sem rekriminálás, sem -<em class="gesperrt">captatio benevolentiae</em> – a magyar iró -természetesnek véli, hogy a szomszéd országokban nemsokára oly -teljes lesz a lelki s a közeledő szabadság, hogy semmit sem kell -megadni, mert már meg is van. Ám még ily feltétlen szabadság -közepett is a változás ránehezedik majd lelkére. Mert e szabadság -közepett és éppen következtében, maguk az elszakadt atyafiak is -megváltoznak majd, – uj környezet és uj viszonyok halk -állandósággal halkan átformálják őket, – a további magyar fejlődés -más rythmusban s s más interferenciákban folytatódik határokon -innen és tul, – régi törekvések elhalaványodnak, uj hagyományok -alakulnak, megmásul a rezonancia s felüti fejét a diskrepancia… -elidegenedés ereszkedik a lelkekre, s lefogja a közlékenységet… A -magyar költő mint politikus a magyar épség ügyével ugy állhat -szemben, ahogy az ész parancsolja, s szivében is leszámolhat a -valósággal, ahogy tud: maga a magyar irodalom, mely az utóbbi -évtizedekben ugy egeknek lendült, sulyosan megérzi majd -Magyarország sorsát.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="footnotes"> -<h2>Lábjegyzetek.</h2> -<div class="footnote"> -<p><a name="Footnote_1" id="Footnote_1"></a> <a href= -"#FNanchor_1"><span class="label">1)</span></a> Tudniillik: épp a -Kraus akkori budapesti felolvasása napjaiban a magyar sajtó -ellenséges törvényhozással szemben állt védekezésben.</p> -<p class="right"><em class="gesperrt">Szerző jegyzete.</em></p> -</div> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_127" id= -"Page_127">-127-</a></span></p> -<h2>TARTALOM</h2> -<ul class="TOC"> -<li>Előszó <span class="ralign"><a href="#Page_5">5</a></span></li> -<li>De senectute <span class="ralign"><a href= -"#Page_7">7</a></span></li> -<li>Duperdussin <span class="ralign"><a href= -"#Page_13">13</a></span></li> -<li>Még egyszer Duperdussin <span class="ralign"><a href= -"#Page_22">22</a></span></li> -<li>Az őrült tanitó <span class="ralign"><a href= -"#Page_28">28</a></span></li> -<li>A piros pizsama <span class="ralign"><a href= -"#Page_34">34</a></span></li> -<li>Nők és jogok <span class="ralign"><a href= -"#Page_39">39</a></span></li> -<li>Szerelmes rajzok <span class="ralign"><a href= -"#Page_46">46</a></span></li> -<li>A millenniumi emlék <span class="ralign"><a href= -"#Page_52">52</a></span></li> -<li>Stílus <span class="ralign"><a href= -"#Page_59">59</a></span></li> -<li>Filmek <span class="ralign"><a href= -"#Page_64">64</a></span></li> -<li>Levelek <span class="ralign"><a href= -"#Page_70">70</a></span></li> -<li>Karl Kraus <span class="ralign"><a href= -"#Page_75">75</a></span></li> -<li>Anatole France <span class="ralign"><a href= -"#Page_81">81</a></span></li> -<li>Az utolsó király <span class="ralign"><a href= -"#Page_86">86</a></span></li> -<li>Üvegház <span class="ralign"><a href= -"#Page_91">91</a></span></li> -<li>Görgey <span class="ralign"><a href= -"#Page_96">96</a></span></li> -<li>Arany <span class="ralign"><a href= -"#Page_101">101</a></span></li> -<li>Arany s a politika <span class="ralign"><a href= -"#Page_109">109</a></span></li> -<li>Kérdések <span class="ralign"><a href= -"#Page_115">115</a></span></li> -<li>Doctrinairek <span class="ralign"><a href= -"#Page_118">118</a></span></li> -<li>Nemzetiségi álom <span class="ralign"><a href= -"#Page_121">121</a></span></li> -<li>Tristia <span class="ralign"><a href= -"#Page_123">123</a></span></li> -</ul> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="transnote"> -<p class="center"><span class="caption">Javítások.</span></p> -<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p> -<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p> -<table summary="Javítások"> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_25">25</a></td> -<td>legmeggyőzőbbben</td> -<td>legmeggyőzőbben</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_26">26</a></td> -<td>varrróleányt</td> -<td>varróleányt</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_60">60</a></td> -<td>királvsirokról</td> -<td>királysirokról</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_92">92</a></td> -<td>le egymásssl</td> -<td>le egymással</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_94">94</a></td> -<td>engedhet:ük, hogy Nagy-Szerbia</td> -<td>engedhetjük, hogy Nagy-Szerbia</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_99">99</a></td> -<td>érzi, hngy</td> -<td>érzi, hogy</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_111">111</a></td> -<td>Kemény Zzigmondok</td> -<td>Kemény Zsigmondok</td> -</tr> -</table> -</div> -<div style='display:block; margin-top:4em'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK OLVASÁS KÖZBEN (UJ FOLYAM) ***</div> -<div style='text-align:left'> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Updated editions will replace the previous one—the old editions will -be renamed. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg™ electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG™ -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. -</div> - -<div style='margin:0.83em 0; font-size:1.1em; text-align:center'>START: FULL LICENSE<br /> -<span style='font-size:smaller'>THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE<br /> -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK</span> -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -To protect the Project Gutenberg™ mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase “Project -Gutenberg”), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg™ License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg™ -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg™ electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg™ electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the person -or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.B. “Project Gutenberg” is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg™ electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg™ electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg™ -electronic works. See paragraph 1.E below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (“the -Foundation” or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg™ electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg™ mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg™ -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg™ name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg™ License when -you share it without charge with others. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg™ work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg™ License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg™ work (any work -on which the phrase “Project Gutenberg” appears, or with which the -phrase “Project Gutenberg” is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: -</div> - -<blockquote> - <div style='display:block; margin:1em 0'> - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most - other parts of the world at no cost and with almost no restrictions - whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms - of the Project Gutenberg License included with this eBook or online - at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you - are not located in the United States, you will have to check the laws - of the country where you are located before using this eBook. - </div> -</blockquote> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.2. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase “Project -Gutenberg” associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg™ -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.3. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg™ License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg™ -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg™. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg™ License. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg™ work in a format -other than “Plain Vanilla ASCII” or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg™ website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original “Plain -Vanilla ASCII” or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg™ License as specified in paragraph 1.E.1. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg™ works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg™ electronic works -provided that: -</div> - -<div style='margin-left:0.7em;'> - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg™ works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg™ trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, “Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation.” - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg™ - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg™ - works. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg™ works. - </div> -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg™ electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg™ trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg™ collection. Despite these efforts, Project Gutenberg™ -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain “Defects,” such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the “Right -of Replacement or Refund” described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg™ trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg™ electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you ‘AS-IS’, WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg™ electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg™ -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg™ work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg™ work, and (c) any -Defect you cause. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg™ -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg™’s -goals and ensuring that the Project Gutenberg™ collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg™ and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at www.gutenberg.org. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation’s EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state’s laws. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation’s business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation’s website -and official page at www.gutenberg.org/contact -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ depends upon and cannot survive without widespread -public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular state -visit <a href="https://www.gutenberg.org/donate/">www.gutenberg.org/donate</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 5. General Information About Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg™ concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg™ eBooks with only a loose network of -volunteer support. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Most people start at our website which has the main PG search -facility: <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This website includes information about Project Gutenberg™, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. -</div> - -</div> - -</body> -</html> |