diff options
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 4 | ||||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 | ||||
| -rw-r--r-- | old/65788-0.txt | 10783 | ||||
| -rw-r--r-- | old/65788-0.zip | bin | 229541 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/65788-h.zip | bin | 285939 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/65788-h/65788-h.htm | 9960 | ||||
| -rw-r--r-- | old/65788-h/images/cover.jpg | bin | 45775 -> 0 bytes |
8 files changed, 17 insertions, 20743 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..d7b82bc --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,4 @@ +*.txt text eol=lf +*.htm text eol=lf +*.html text eol=lf +*.md text eol=lf diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..6312041 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This eBook, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this eBook outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..9924490 --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for +eBook #65788 (https://www.gutenberg.org/ebooks/65788) diff --git a/old/65788-0.txt b/old/65788-0.txt deleted file mode 100644 index 90eec85..0000000 --- a/old/65788-0.txt +++ /dev/null @@ -1,10783 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of Egy hirhedett kalandor a tizenhetedik -századból, by Mór Jókai - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: Egy hirhedett kalandor a tizenhetedik századból - -Author: Mór Jókai - -Release Date: July 7, 2021 [eBook #65788] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -Produced by: Albert László from page images generously made available by - the Google Books Library Project - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK EGY HIRHEDETT KALANDOR A -TIZENHETEDIK SZÁZADBÓL *** - -JÓKAI MÓR ÖSSZES MŰVEI - -NEMZETI KIADÁS - -LXV. KÖTET - -EGY HIRHEDETT KALANDOR A TIZENHETEDIK SZÁZADBÓL - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA - -1897 - -EGY HIRHEDETT KALANDOR A TIZENHETEDIK SZÁZADBÓL - -IRTA - -JÓKAI MÓR - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK TULAJDONA - -1897 - - - - -ELSŐ RÉSZ. OSTROM ALATT. - - -I. Fejezet és bevezetés. A TŰZKORSÓ. - -Regényes történethalmazunknak hőse egy «constabler». Nem annak a hasznos -osztálynak a tagja, mely napjainkban azon feladat teljesítésére -született, hogy a budapesti lánczhid két végénél a szekereket -figyelmeztesse, hogy «jobbra kerülj, balra térj!» hanem inkább egy olyan -testületnek a vezetője, melynek egyenesen az a feladata, hogy kárt -tegyen s minél több pusztítást tesz, annál nagyobb a jutalma, dicsérete: -vulgo tüzértiszt. - -A krónika csak keresztnevét jegyezte föl: «Hugó». Bizonyosan kimélni -akarta az atyafiságát. - -Hugó az ehrenbreitsteini legszélső montalambert-torony ütegeinek volt a -parancsnoka az 1688-ki hadjáratban, mikor a francziák Coblenczet -ostromolták. - -Coblencz és Ehrenbreitstein a Rhénus két partján úgy feküsznek egymással -szemközt, mint Pest és Buda. A Gellérthegy épen úgy néz le reánk, mint -az ehrenbreitsteini fellegvár Coblenczre. Ez a város is köröskörül meg -van erősítve s megszokta már, hogy hol franczia, hol porosz, hol -osztrák, hol svéd vegye ostrom alá. - -Ezúttal a francziák lövették kegyetlenül s nagyon sok kárt tettek az -«ó-városban». Különösen följegyzésre méltó volt az, hogy gyujtó golyóik -a városparancsnok és a fejedelem lakásait mindenütt föltalálták. -Akárhogyan változtatták meg azok a tanyájukat, a franczia megtudta, s -ámbár kivülről nem láthatott bele a városba, mégis odatalált a -golyóival. - -Ebben valami boszorkányságnak kell lenni. - -Hugó montalambert-tornya a legveszélyesebb pontját képezte az -ehrenbreitsteini vár azon oldalának, a honnan az megtámadható volt. De -annál nagyobb dicsőség volt annak védelmezése. A montalambert-torony -ugyanis nem valami olyan nyurga épület, a mit «falunyelé»-nek szoktak -nevezni; hanem egy mindenféle zegzug sánczokból, falakból -összebonyolított mértani ábra, melynek egyik oldala a másikat védelmezi, -s annak minden oldalából ágyúk néznek egymással farkasszemet, míg a -tetején furfangos barbatták messzehordó lövegek terhét viselik. - -S a hajdankori ágyúval bánás nem volt olyan együgyű tréfa, mint a -mostani Krupp és Uchatius lövegekkel való mesterkedés. - -Már az maga egy tudomány volt, hogyan kelljen egy fehéren izzóvá -tüzesített ágyúgolyót a kemenczéből kivenni, azt a hosszú csatakigyónak -a gyomrába betömni, s ha az ágyú elsütése után a golyó beleragadt az -ágyú torkába, nem jött ki, mindenféle dugóhuzókkal, pelikánokkal, -csiptetőkkel onnan megint kikaparni; minden lövés után egy furfangos -eszközzel, mely hasonlít a Merkur-pálczához, az ágyú «lelkét» -megvizsgálni, ha nem ütött-e lyukat rajta a kódorgó teke? hanem hát ebbe -mégis csak beletanulhatott valaki, ha nem is volt valami nagy lángész. -Az «elefánt»-tal is megbarátkozhatott hosszas tapasztalat után, s ha -értett a quadranshoz kellőleg, úgy nem hiába lövöldözte ki belőle a -nehéz bombákat. Hanem aztán meg kell gondolni, mennyi ügyesség és -tapasztalat kellett ehhez egy constablernek, hogy ez olyan -stratagémákkal kudarczot ne valljon, a minők a «tűzpajzs», mely -harminczöt likból pattantott ki ugyanannyi golyót a közeledő ellenségre; -túltett ezen még az «ostromhordó», melynek két kereke van, a henger -oldalai éles késekkel spékelve, a két kereke pedig lőporral megtöltve, -mikor azt az ellenségre eleresztik. Mert, ha annak pontosan és ügyesen -egyszerre gyulad meg mind a két kerekének a tölteléke, hát akkor az, -mint a veszett bika, úgy rohan az ellenség közé, s a kit elől-utól -talál, annak részint szemét, szakállát ki- és elégeti, részint a -késeivel összekaszabolja, de ha csak az egyik kereke talál elsülni, a -másik nem, akkor elkezd mint a búgatyú pörögni az alvamaradt kereke -körül, míg a tüzében tart, szétkergetve az egész compániát; ha pedig a -másik kerék valamivel, egy fél másodperczczel későbben fog tüzet, akkor -az egész stratagema visszafordul, s a saját gazdáját kergeti el a -mezőről. Nem szükség aztán hosszasan magyaráznunk a lánczos golyókkal -való lövöldözésnek a fortélyait; mert azt úgy is mindenki megértheti, ha -elgondolja, hogy mikor két ilyen lánczczal összekötött golyó az ellenség -közé repült, az a láncz az első katonának a nyaka körül csavarodott, -akkor a rajta levő golyó elkezdett körülkeringeni, a mellette levő -katonának egyikét előlről, másikát hátulról ütötte orron és fültövön, és -így tett mindaddig, a míg a lánczban tartott; a mi pedig a nyeles -golyókat illeti, azokért igazán örök kár, hogy kimentek a divatból; mert -az olyan volt, mintha két vas főzőkanalat a nyeleiknél fogva karikával -összekapcsoltak s aztán úgy lőtték volna ki. Az még csak jól járt, a ki -a két nyele közé jutott, mert annak csak a torkát szorította össze; de a -mellette álló két katona, a kinek a töksije abba a két üres főzőkanálba -került, mikor az annak a fejét egymáshoz csapta, tudom, hogy holta -napjáig megemlegette azt a tréfát. - -Azonban két legújabb találmány idézett elő a tüzérségi harczban, (a mit -akkor «arkoláj»-nak hivtak) valóságos forradalmat. - -Az egyik német, a másik franczia találmány volt. - -A német találmány, s ez Hugó alkotása volt, a nevezetes «fias -bomba-vető». Egy nagy mozsár, melynek a középső lyuka ötven fontos bomba -számára van kiszabva, köröskörül azonban még nyolcz kisebb üreg van, -melybe csak öt fontosak vannak szánva. Mind a kilencz golyót egyszerre -viszi ki ugyanazon töltés a bombavetőből. Képzelhetni annak a -francziának a mulatságát, a ki azt hallotta, hogy egyet lőttek, s aztán -arra az egy lövésre a bomba-emsén kívül még a nyolcz bomba-malaczot is -látja a nyaka közé potyogni! Ezzel mulattatta Hugó az ostromló -francziákat. - -Hanem aztán azok is találtak ki valamit az ő distrahálására. - -Ez volt a «tűzkorsó». - -Tökéletes hasonmása az azoknak a korsóknak, a miket a mi aratóink -visznek ki magukkal a tarlóra, s a mik olyan jó hűsen tartják a vizet. -Csakhogy ezekben nem viz áll, hanem tűz. Vasból vannak, meg levén töltve -valami pokolbeli keverékkel. Aztán nem egy fogantyujok van, hanem négy, -s annak is épen úgy, mint a mi vizes korsóinknak, van egy lyuka, a min -keresztül a szikrázó tűzláng csak úgy fityfirékel elő. Arra való, hogy a -hová leesik, ott a mi égni valót talál, azt meggyujtsa. Hiszen ilyen -gyujtó golyóik a németeknek is voltak. Csakhogy ennek a tűzkorsónak még -egy másik jó tulajdonsága is volt. Mert a bombák kétféle jó -tulajdonsággal dicsekesznek. Vannak olyanok, melyek folyvást és -huzamosan okádnak olthatlan tüzet, és így gyujtogatnak; vannak mások, -melyek rögtön szétdurrannak, és így rombolnak, meg öldökölnek. A -«tűzkorsó» egyesítette mind a két kitünő virtust egymagában. - -Előbb gyujtogatott, azután szétdurrant. - -A gyujtó golyókon már ki tudtak fogni az ostromlók. Mikép Munkács -várának védelmezője, Zrinyi Ilona, úgy a németek is kitalálták már azt a -mesterséget, hogy mikor egy ilyen tűzprüszkölő szörnyeteg jött, ott -várták vizes marhabőrökkel, a mint leesett, lefülelték, letakarták s -mivel hogy a tűzgolyó is, mint minden állat, él, ha lélekzetet vehet, de -ha nem vehet, kénytelen megdögleni: tehát az történt velük. - -Ámde a tűzkorsó nem engedte ezt a tréfát magán produkáltatni; a mint a -német lefogta a marhabőrével s bedugta mind a négy orralikát, a tűzkorsó -egyszerre szétdurrant s itt egy csizma, ott egy irha; a német, a hány -darabból állt, annyifelé repült. - -Többet aztán nem volt kedvük a tűzkorsóval komázni. - -Hanem egyszer egy ilyen a sánczba belőtt tűzkorsó, miután kifujta a -mérgét, kapta magát, nem durrant szét; épségben maradt. - -Azt, a mint kihült, felvették a tüzérek s odavitték Hugóhoz. - -– No, most megtudom hát, hogy mi lakik ebben a veszedelmes lövegben? -mondá a constabler s akkor azután majd én is készítek ehhez hasonlót a -komának. - -A tűzkorsó nyakán volt egy kalap, olyanforma, mint a kulacsnak a száján, -az bizonyosan lesrófolható volt. Hugó e fölfedezésre meghívta a -várparancsnokot, a főkapitányt, a nagyherczeget, a városkormányzót, a -tüzérségi főparancsnokot, a soltészt, meg a syndicust, meg a fejedelem -alchymistáját, hogy legyenek jelen a tűzkorsó fölbontásánál. Azok -egyenkint mind azt mondták magukban: «elég, ha a többi ott lesz, minek -menjek én oda? Hátha az a bolond korsó akkor sül el, mikor felnyitódik?» -s mindnyájan otthon maradtak. És igy csak Hugó maga tudta meg, hogy mi -volt annak a tűzkorsónak a fenekén? - -Hugó, miután a tűzkorsót felbontá, megtudta, hogy miféle ördöngös -mestersége van annak belül; nagyhamar öntetett hasonló tűzkorsókat s -épen úgy elkészítette, a hogy a francziák, s azokat a fejedelem és a -várparancsnok szeme láttára átlövöldözgeté a francziák táborába. A -főurak távcsöveikkel nézték és gyönyörködtek benne, hogy talál oda a -tüzes golyó, mint egy lángfarku sárkány a megczélzott pontra; ott azután -gyujt, ha arravalót talál, s végre szétpukkan. - -Egy-két tűzkorsóval megesett Hugónál is, hogy nem durrant szét a -franczia sánczok között; hanem ez a sors az ellenség lövegeivel is közös -volt: a francziáknak is mindennap veszett így kárba egypár lövegük. Hugó -rendesen behozatá az ilyen csütörtököt adott tűzkorsókat s aztán újra -megtöltve azokat, visszalövöldözé a kölcsönadókra. Oh, azon időkben -nagyon kedélyesen ment az ágyúzás. Két ellenség szép barátságosan -visszalövöldözte egymásnak a golyóit. Derék, takarékos korszak volt! Még -1809-ben is Napoleon a wagrami csatatéren huszonnyolczezer ellenséges -ágyúgolyót szedetett össze, s azokat lövöldöztette vissza az -osztrákokra, s ha még két napig tartott volna az ütközet, háromszor -lőtte volna innen oda, onnan ide a két ellenség ugyanazokat az -ágyúgolyókat. - -Meg is jutalmazta a fejedelem a derék constablert ezért az -eltulajdonított találmányért, felemelve hópénzét az eddigi tizenhat -tallérról húszra, s még azonfölül egy hordó dupla sörrel is -megajándékozta. A miért a főparancsnok meg is orrolt, mert ő neki be -kellett érni fehér sörrel. - -Hugónak sok volt az irigye, de nem mertek belekötni. - -Hugó igazi viadori termet volt; ábrázatja dúsgazdag veres hajzatával -olyan, mint egy oroszlánpofa; örökké mosolygó, soha zavarba nem jövő. -Azt senki sem haragudni, sem megijedni nem látta soha. Bánat, szomoruság -nem hagyott nyomot vonásain. Negyven év körül volt már, s egy kicsit -himlőhelyes; de azért a hol egy elszerezni való asszony volt a szemei -lőtávolában, az az övé lett! A jó evésnek, ivásnak is nagy barátja volt. -S azért nem is állta a pénz. - -Pedig mindenből azt válogatta, a mi a legjobb. - -Ez az inyenczség a soltészt boszantotta nagyon. Ő, mint a polgárőrség -főparancsnoka, előljárója volt a constablernek, és azért az mégis -mindenben túltett rajta. - -A czifra Rike, a markotányosné, a polgárőrség főparancsnokának jól a -körmére ütött, ha az csipkedni próbálta, a constablertől pedig azt is -eltürte, ha megölelgeté. - -Az ostromzárolás miatt minden élelmi szer rendkívül megdrágult a két -városban: így történt, hogy a piaczon egy kövér ludat három tallérra -tartott a kofa, a mi hallatlan nagy pénz volt. A soltész felesége -alkudott rá, de nem tudta megvenni; ekkor odajött a czifra Rike s azt -mondá: «hogy adod? ide vele!» megvette s odább állt vele. - -A soltész megtudta, hogy a kövér ludat a czifra Rike Hugó constabler -számára sütötte ki. - -– Hallod-e constabler, mondá másnap a soltész Hugónak, ez nem történik -Isten hírével. Te kövér ludat eszel, mikor nekem nem jut, csak sovány -sajt vagy héring a kenyér mellé; pedig soltész vagyok. Van neked húsz -tallér hópénzed, ebből nem jut mindennapra három. Valld meg, honnan -pénzelsz? - -Erre ezt mondta neki a constabler: - -– Látod soltész, ha én téged most bolonddá akarnálak tenni, hát azt -mondhatnám, hogy nem az én pénzem ára ez. A czifra Rike belém bolondult; -hogy mivel bolondítottam így belém? azt ha magadtól nem tudod, hát én -tőlem meg nem tanulod; szerelmes az asszony, rám költi a pénzét, s ő -tudja, hogyan szerzi azt? biz én nem kérdeztem tőle. De hát nem akarlak -megcsalni. Megvallom az igazat. Kérlek, el ne árulj senkinek, mert nem -szeretnék a papokkal tánczba keveredni. Tehát megsúgom, hogy nekem -bizony varázstallérom van: tudod, a mit úgy hínak, hogy «Heckethaler.» -Valahányszor kiadom, nem marad ott, rögtön visszaszökik hozzám. - -– Ej, ej, s hogyan jutottál ehhez a varázstallérhoz, constabler? - -– Azt is megsúgom; de el ne áruld a kapuczinusoknak. A hogstrateni -mocsárban kaptam ezt a «baklovagok»-tól. - -– No no! De csak nem adtad el érte a lelkedet? - -– Nem. Rászedtem az ördögöt. Egy tudatlan zsidógyereket adtam oda a -«makers»-nek magam helyett. - -– No ezt jó lesz titokban tartanod! - -A soltész azonnal sietett a megtudott titkot elárulni a fejedelemnek, a -ki azt mondta neki rá, hogy bárcsak az ő tallérjai is mind Heckethalerek -volnának, akkor volna könnyű háborút viselni. - -Hugó constablernek csak annál nagyobb lett a becsülete, hogy el lett -róla hiresztelve a félelmetes «baklovagokkal» való szövetsége, meg a -varázstallér soha el nem fogyatkozó kincse. - -Akközben a francziák egyre lövöldözték tüzes korsóikkal Ehrenbreitsteint -és Coblenzet, s mindennap rátaláltak a fejedelem megváltoztatott -lakhelyére. - -A fejedelem utoljára jutalmat tűzött ki annak, a ki felfedezi azt a -titkos kémet, a ki napról-napra elárulja a francziáknak, hogy ő hova -költözött át, mert ezt valakinek el kelle árulni. Pedig a város -kijáratait olyan jól őrzik, hogy azon élő ember ki nem mehet. Már -galambpostával sem lehet árulkodni, mert a mi házi madár volt a két -városban, azt már mind megették. - -A soltész nagyon hamar készen volt a gyanujával. - -A két ostromolt városban minden ember sír, jajgat, imádkozik, -káromkodik, böjtöl; csak ez az egy ember nézi a világot hidegvérrel, -iszik, fütyörész és jóllakik. - -Ha jön egy tüzes szörnyeteg, sivítva, prüszkölve, minden nép fut előle -szerteszéjjel s búvik a pinczébe; ez az egy ember pedig utána megy, -fölkeresi, a hova az leesett, s ha szét nem pukkant, kiássa a földből, a -hova az befúrta magát s hazaviszi magához. - -Ez több, mint vakmerőség. - -A constabler, a maga földalatti tüzérműhelyében aztán az épen maradt -tűzkorsót szétszedi, felnyitja, újra megtölti s azzal visszalövi az -ellenségre. - -Ez több, mint tréfa. - -Egyszer, a mint Hugó ismét saját maga hozott elő egy tűzkorsót a -tüzérműhelyéből, a soltész azt mondá neki: «Megállj! Nyisd fel azt a -tűzkorsót; hadd látom meg, mivel van megtöltve?» - -Hugó hidegvérrel lesrófolta a tűzkorsóról a bezáró kupakot, mire annak a -felső része két felé nyílt s abból egy ritka vászonba burkolva ki -lehetett venni a gyúanyagkeveréket. Azt azután megmagyarázta a -constabler a soltésznak, hány rész lőpor, mogyorófaszén, kénvirág, -gyanta, szurok, szalamia, borax és ólomczukor járult hozzá, hogy -együttesen olthatlan pokoltűz váljék belőle. - -– Ez bizony nagyon szép; de hát ezen alól mi van? - -A tűzkorsót a görögtűzanyag csak félig tölté meg. - -– Ezen alól következik egy agyaglemez, mely a gyujtóanyagtól elzárja a -tűzkorsó fenekén levő robbanó anyagot, a mi nem egyéb, mint lőpor. Mikor -a görögtűz odáig leég, az agyag izzóvá lesz; ez robbantja el a lőport. -Ez az egész titka a kettős virtusú bombának. - -– Szeretném én azt látni, hogy mi van ez agyaglemez alatt? mondá a -soltész. - -E szóra a constabler hirtelen hátratekintett. E szilaj tekintetben a -kalandor egész kétségbeesett vakmerősége volt kifejezve: düh, -elszántság, harag s ijedtség, de csak egy pillanatra. A soltész -fogdmegjei állták körül, elzárva előle a menekülés útját. - -Ekkor aztán elnevette magát s széles vállain egyet vont. - -– No hát nézd meg, hogy mi van alatta. - -A soltész fölfeszítette az agyagréteget bicskája hegyével s az alatt nem -hogy lőpor lett volna, hanem puszta homok volt s ennek a fenekén volt -egy írás, a miben az ostromló francziák számára körülményes értesítés -volt adva a várbeli állapotokról. - -– Verjétek vasra! kiálta diadalmasan a soltész. Itt van valahára a -csalhatatlan bizonyíték ellened, gaz áruló! Majd adok én neked czifra -Rikét! majd adok én neked kövér ludat. - -Hugó az alatt is nevetett, míg a lánczot rakták a kezére. - -S hogy a tanújel kiegészíttessék, jön nagy süvöltve a franczia -ostromtelepből legottan egy tűzokádó vaskorsó, lecsap a sánczárokba; de -nem durran szét. Azt felhozzák, széjjel bontják, s ime abban is mit -lelnek az agyaglemez alatt? Kétszáz darab Albertus-tallért. - - -II. A KÍNVALLATÁS. - -🖝 - -Az a mutató kéz, meg az a két vonal annyit jelent az aktákban, -(rövidségnek okáért) hogy a törvényszéknek elnöke intett a kínpad -mesterének, hogy csavarjon egyet a köteleken. - -Mely megtörténvén, a törvényszék jegyzője felirá a kimondott szavakat, -egész a kínzott «irgalom, kegyelem» kiáltásáig. - -A fejedelem egy külön asztalnál foglalt helyet, emelvényre állított s -fekete trónmennyezettel fedett karszékben. A soltész elnökölt. - -Első kérdés vádlotthoz: - -– Mi a neved? - -– A nevem Podoliában «Terguszko Jaroszlav»; Zbaraszban «Kohaninszky -Zdenko»; Odenseeben «frater Hilárius»; Hamburgban «Junker Elias»; -Münsterben «Stramm Vilmos»; Amsterdamban «Mynher van der Bullen Tóbiás»; -Singaporeban «Maharadzsa Kong»; a tengeren «Captain Rouge»; -Hoogstratenben «Malchus lovag»; Lillenben «Chevalier de Mont Olymp»; a -Pfalzban «Doctor Sarepta»; itt pedig «Hugo von Habernix». - -– Több nincs? kérdé az elnök elbámulva. - -S ez olyan furcsa kérdés volt, hogy mindenki elnevette rá magát. Kezdte -a vádlott a kínlajtorján, folytatta a nagyherczeg, az ülnökök is mind -kaczagtak, még az asztalfőre kitett halálfő is nevetett. Csak az elnök -maradt haragos. - -– Többre nem emlékezem, végezé a vádlott. - -🖝 - -Második kérdőpont: - -– Minő vallású vagy? - -Felelet: - -– Születtem ágostai hitvallású eretneknek, Krakkóban áttértem a -socinianusokhoz, Ukraniában az orthodox keleti egyház kebelébe léptem, -azután lettem igazhivő római katholikus, később rozikrucianus, azután -kvekker; voltam az indus brahman vallás kebelében, végre beálltam az -istentagadó és ördögimádó manichæus felekezetbe, másnéven kainisták -közé. - -– Szép gyüjtemény! monda rá az elnök. - -A jegyző felírta a vallomást. - -🖝 - -Harmadik kérdés: - -– Mi az állapotod, vádlott? - -– Zászlótartó, – fogoly, – rabszolga, – harámbasa, – parasit, – herczegi -főudvarmester, – kolduló zarándok, – verbunkos káplár, – sekrestyés -barát, – nemes lovag, – csigakereskedő, – stockjobber, – alderman, – -hajóskapitány, – viczekirály, – tengeri kalóz, – tanító, – kutyapeczér, -– boszorkánymester, – baklovag, – hóhér, – pikenier, – asszonyköpönyeg, -– csodaorvos, – próféta és constabler. - -– Hohohó! kiálta rá az elnök. A jegyző nem bir utánad szaladni. - -S megint nem állhatták meg a jelenlevők, hogy ennyi bolond hivatal -felsorolására el ne nevessék magukat, maga a vádlott és a csontkoponya -is nevetett. Különös jó kedvük volt mai nap. - -Negyedik pontja a kínvallatásnak, a megelőző - -🖝 után: - -– Miféle bűnök elkövetésében vallod magad részesnek? - -Kínvallatott válasza: - -– Voltam haramiabanda és mordályégető társaság tagja. - -A soltész nagyobb hítelesség okáért diktálta a jegyzőnek a bűntény latin -nomenclatióját. - -– Primo Latrocinium! - -– Elcsábítottam a jóltevőm feleségét bűnös szerelemre. - -– Secundo Adulterium! - -– Kiraboltam a templomot, a minek az őrzése rám volt bízva. - -– Tertio furtum. Sacrilegium! - -– Álnév alatt kiadtam magam nemes embernek. - -– Quarto larvatus. - -– Hamis oklevelet készítettem magamnak. - -– Quinto falsorium! - -– Megöltem párbajban a jó barátomat. - -– Sexto Homicidium ex duello! - -– Megcsaltam a kereskedő társaimat. - -– Septimo stellionatus. - -– Elárultam a rám bizott államtitkokat. - -– Octavo felonia! - -– Kereskedtem a más vagyonával. - -– Nono Barattaria! - -– Áttértem a bálványimádó hitre. - -– Decimo Idololatria! - -– Második feleséget vettem, míg az első élt. - -– Undecimo Bigamia. - -– Harmadikat, negyediket, ötödiket, hatodikat is vettem. - -– Duodecimo Trigamia, polygamia! - -– Királyt öltem. - -– Decimo tertio Regicidium! - -– Tengeri kalóz voltam. - -– Decimo quarto Pirateria. - -– Az első feleségemet megöltem. - -– Decimo quinto Uxoricidium! - -– Boszorkánymesterséget űztem. - -– Decimo sexto Sorcelleria! - -– Az ördöggel szövetkeztem. - -– Decimo septimo Pactum diabolicum implicitum. - -– Hamis pénzverő voltam. - -– Decimo octavo Adulterator monetarum. - -– Új vallást hirdettem. - -– Decimo nono Hæresis! Schisma! - -– Mérges szerekkel kuruzsoltam. - -– Vigesimo Veneficus! - -– Elárultam a rám bízott várat. - -– Vigesimo primo crimen traditorum. - -– Embert ettem. - -– Vigesimo secundo. Antropophagia! Cannibalismus! - -Kiálta fel a soltész, a keze alatt levő pandectára ütve tenyerével. A -veríték csorgott kövér homlokáról. - -Itt a kínvallatott szünetet tartott. - -– Nincs több? kérdezé siránk hangon a soltész, mire a kínvallatott -elkezdett hangos hahotával kaczagni. De most már csak egy magában -kaczagott, senki sem követte. A porkoláb félreértette a soltész 🖝 -intését s még egy hatalmasat csavart a kínzott karjait és lábait -megnyujtó köteleken, hogy annak a kínordítása összevegyült a -kaczagásával, egyik a másik hangjába átcsapva, mint a kit egyszerre -fojtogatnak és csiklandanak. Pedig a soltész azt adta a jelben tudtául, -hogy mára a vallatás elég lesz: a vádlottat vissza lehet vinni a -börtönébe. - -Rendkívüli eset ez! Ennyi bűntett egy csomóban! Ezt az embert -kegyetlenül ki kell examinálni. - -Maga a nagyherczeg is fölöttébb kiváncsi volt megtudni, hogy minő -összefüggés lehet az előadott csodálatos fejezetek között s meghagyta, -hogy másnap és a míg benne tart, addig el ne kezdjék a vallatást, míg ő -meg nem érkezik a törvényterembe. - -A vádlottnak pedig jó oka volt nevetni. Mert míg ő azt a huszonkétféle -bűnesetet a törvénybiráknak elhistorizálja, akkorra beveszik a francziák -Coblenczet s őt szépen megszabadítják a börtönből és a kegyetlen -kínhaláltól. Ezt nevette előre. - -Most mi történjék ezzel az emberrel? - -Hogy ki kell őt végezni, annyi bizonyos. De mi módon? Ez a nehéz kérdés. - -Mert ha csak annyit vallott volna be, a mennyi eredetileg kisült rá, -hogy az ellenséggel összeczimborált s áruló volt, akkor világos volna a -büntetése: «háttal fordítva, főbelövessék». De ily komplikált vallomás -után a birákra nézve fölöttébb meg van nehezítve a válogatás. - -Mint rablót kerékbe töretés illeti; mint kettős, sőt hatos házasságban -élőt ugyanannyi darabra szétkonczoltatás; mint királygyilkost kezeinél, -lábainál fogva négy ló közé fogva kell szétszakítani. Úgy, de ez hogy -történhessék, ha már előbb hatfelé szétvágatott? Azonkívül is, mint -oklevélhamisítónak a jobb kezét elvágatni elengedhetetlen föltétel; mint -ördögimádó, máglyán kiszenvedendő tűzhalálra szolgált, de ugyanakkor -hogyan lehessen rajta végrehajtani az elevenen mozsárban való -összetöretést, a mi a feleséggyilkosra van kiszabva? s ha mindezek végre -lesznek rajta hajtva, hogyan tétessék elég a törvény rendeletének, mely -az emberevés bűneért az éhhalállal bünhődés rettentő supliciumát szabta -meg világosan? - -A fejedelem salamoni itélete döntött. - -– Állíttassék törvényszék elé a gonosztevő. Mondja el körülményesen, -hogyan követte el mindezen vétkeket sorban? S a melyik vétke aztán -legnagyobbnak fog találtatni, annak a büntetése hajtassék rajta végre. - -Ebbe a soltész is beleegyezett. - -A birák aztán abban állapodtak meg, hogy a másnap megkezdendő részletes -vallatásnál ne a nyujtóztató gép alkalmaztassék, mert az nagyon elveszi -a testi erejét a vallatottnak, a mire pedig ilyen hosszú vallomásnál -nagy szüksége leend, hanem a víztortura, a mi abból áll, hogy a -hanyattfekvő vádlottnak egy tülköt dugnak a szájába s azon keresztül -folyvást töltik bele a vizet, a míg csak nem vall. - -– Nem úgy lesz, mondá a nagyherczeg. Ha az ember vizet iszik, attól -elmegy a mesemondó kedve. (Tudom magamról.) Én moralis torturát szabok -rá. Mondassék ki rá azonnal a halálitélet. Kisértessék le azonnal a -siralomházba. A siralomházban töltött órák a legnagyobb tortura és -penitenczia egy gonosztevőnek. A nép, mely bámulatára összecsődül, -kenyeret, bort, pecsenyét szokott hordani az elitéltnek – vigasztalásul. -Így a tartása sem kerül semmibe. A gonosztevő, mikor jól evett, ivott, -felhozatik a törvényszék elé s ráparancsoltatik, hogy mondja el sorba -bűneinek körülményes történetét. A jól ivott ember szeret beszélni. -Másnap megint leküldetik a siralomházba, s így folytattatik vele -mindaddig, a míg vétkeinek lajstromát az utolsó jottáig protocollumba -nem diktálta. - -A birák helybenhagyták a nagyherczeg véleményét, csak a soltész morgott -nagyon, hogy hiszen ennek a huszonkétszeres gonosztevőnek sokkal jobb -dolga lesz idebenn, mint valamennyi birájának, a ki az ostrom alatt -ugyancsak megtanult éhezni és szomjuhozni. - -A syndicus azonban megnyugtatá: - -– Ne irigyeljük szegény ördögtől ezt a kis mulatságot a kaloda és az -akasztófa között. Tudja, komám: «ma nekem, holnap neked!» - - - - -MÁSODIK RÉSZ. A RABLÓK KÖZÖTT. - - -I. A PRSZJAKA BARLANG. - -Zászlótartó voltam Hatzfeld Menyhért tábornok ezredében a császári -seregnél. (Ezen kezdé vallomását Hugó, midőn első nap a siralomházból -felhozatott.) Ott igen jól viseltem magamat, s különös ügyességet -tanúsítottam az ostromágyúk kezelésénél, úgy, hogy a tábornokom -constablerré léptetett elő, mikor Krakkót ostromoltuk. - -Ezt a várost akkor Rákóczy György, erdélyi fejedelem tartá megszállva, a -ki a svédekkel szövetkezett Lengyelország meghódítására s azokkal együtt -már el is bánt a lengyelekkel, mikor a császári seregek ezeknek a -segítségére bevonultak. - -Nem akarok Krakkó ostrománál hosszasan séramórálni, nehogy a birák urak -előtt úgy tünjék fel a vallomásom, mintha szántszándékosan nyújtanám -mellékes körülmények előadásával a történetemet. Csupán azt fogom -elbeszélni, a mi elkövetett bűneimmel a legszorosabban összefügg. - -Az ostrom ideje alatt megismerkedtem egy lengyel nemes úrnak a -kisasszonyával, a ki belém szeretett. Még akkor csinos fiatal legény -voltam. - -Gyönyörű szép fekete szemű leány volt, alig tizenhat éves. Ha jól -emlékezem még rá, Marinkának hítták. Tőle tanultam meg lengyelül és még -valami mást is, a mi teljes életemnek veszedelme maradt: asszonyt -szeretni. - -Az ostrom alatt tábornokom engem küldött ki kémlelődésre a magyaroktól -megszállt helyekre. Én voltam a legvakmerőbb, a ki éjszaka egész a -Krakkót körülvevő nemesi tanyákig el mertem hatolni. Igen, mert ott -találtam a szeretőmet. Bizony nem a tábornok aranyaiért koczkáztattam a -fejemet minden éjjel, hanem a szép Marinka tűzszemeiért, a ki elém jött -a kastély kapujáig, mezitláb, hogy az alvókat fel ne költse. - -Volt azonban egy vén boszorkány gazdasszony a kastélyban, a ki -megsejtette titkos találkozásainkat s elárulta a nemes úrnak. - -Egy éjjel, a mint a szép Marinka a legédesebben tanítgatott rá a -holdvilágtól derengő szobában, hogyan kell kimondani azt, hogy «Kocham -Pana.» «Z. calego serza» (szeretlek, egész szivemből), egyszer csak -halljuk az emeletre felvezető falépcsőn a vén nemes csikorgó lépteit és -torokráspolyozását. - -Megijedtem. Most végem van. - -– Nyebojsza! sugá fülembe a leány. Lépj ki az ajtón a folyosóra s eredj -bátran az öreggel szemközt s akármit mond, feleld rá azt, hogy «egy az -Isten!» - -Azzal kitaszított az ajtón s azt magára zárta: én egyedül maradtam a -folyosón. - -Az öreg nemes fölczammogott a lépcsőn, szerencsémre egyszerre csak az -egyik lábával léphetett, mert a másik meg volt meredve a térdébe lőtt -golyótól. Kegyetlen négyszögletű vörös képe volt, a mit nagyon jól -kellett látnom, mert az egyik kezében tartott egy nagy trombita végű -puskát, a másik kezében pedig az égő kanóczot, s azt egyre fútta, hogy -el ne aludjék. Alkalmasint az vette el a szeme világát annyira, hogy nem -vett hamarább észre, mint mikor a puskája vége megütötte a mellemet, -akkor kiáltott rám mérges rekedt hangon: - -– Kto tam? Stoj! (Ki vagy? Megállj!) - -Én a leány utasítása szerint azt mondtam rá: - -– Egy az Isten! - -Mit tehettem egyebet? - -Erre a szóra az öreg egyszerre nyájas lett hozzám: a kanóczot eltaposta -a csizmája talpával, a puskáját a félkarjára vetette, nekem a vállamra -veregetett, testvérkéjének nevezett s aztán megfogta a karomat, -levezetett a recsegő lépcsőkön a maga szobájába, a hol nagy tűz égett a -kandallóban, ott leültetett egy medvebőrös padra, elém tett egy -szűknyakú üveget tele meggypálinkával; maga meg elővett egy kicsi kis -könyvet, akkorát, hogy azt egy csizmaszár mellé el lehetett dugni s -abból elkezdett nekem olvasni olyasformát, hogy a szentháromságra semmi -szükség sincs a világon; mert a milyen kevés dolog történik a mostani -világban Isten hírével, arra «egy» is elég. - -Nekem a hajam szálai borzadtak fel e dolgok hallatára, s most vettem -csak észre, hogy micsoda kelepczébe jutottam. Az én Marinkám apja -socinianus eretnek. Még azoknak is a rabbinusa. S ez most engem -proselytájává akar tenni. Lengyelországban nagyon el volt terjedve -Blandrata vallása s a kemény üldöztetés miatt a hívei csak titokban -terjeszthették a hitüket. A vén lengyel kastélya volt egyik tanyájuk, a -hol az áttérőket elfogadták. Mikor aztán már azt hitte, hogy jól -felvilágosított, akkor elővett egy vastag könyvet, s azt mondta, hogy no -már most tegyem rá a kezemet, s mondjam utána az esküt. - -Meg voltam szorítva. - -Ha nem esküszöm, akkor meg kell vallanom, hogy a leányáért jöttem ide. -Akkor ott a puska a háta mögött, azzal egyszerre a mennyországba -expediál. - -Ha pedig esküszöm, akkor a pokolba jutok. - -Mit válaszszak? - -A mennyországba egyenesen, tüstént, extrapostán, vagy a pokolba -kerülővel, nagy állomásokkal, szép csendesen? - -Fiatal voltam még, sajnáltam a szép kondor haju fejemet, választottam az -utolsót. - -Ettől fogva mindennapos voltam az öreg lengyel házánál, a hol -éjszakánkint összegyültek a socziniánusok. - -Nekem, mint neophitának, eleinte csak addig volt szabad a gyülekezetben -részt vennem, a míg énekeltek. A mint aztán a prédikáczióra került a -sor, engem kiküldtek előörsnek, hogy a meglepetés ellen őrködjem. A mi -nekem nagyon kedvemre volt; mert az alatt, a míg a prédikáczió tartott, -én bizony nem álltam oda a kapufélfát támogatni, hanem felmásztam a nagy -diófára, a mi a kedvesem ablaka alatt volt s arról szépen bementem az -ablakon, átvenni az osculum charitatist. Éjszakára most már az öreg -rendesen rázárta az ajtót a leányára, azt gondolta, hogy ezzel egészen -biztosította magát. A míg a bölcsek oda alant az istenség egységenek -dogmáját feszegették, az alatt mi bolondok odafönn a két ember -szívegységének dogmáját tökéletesítettük, biztosak levén a felől, hogy a -míg a concio tart, az öreg onnan ki nem jön. - -Egyszer aztán különösen megszaporodott a gyülekezetünk. - -Egy csoport magyar vitéz jött ki Krakkóból, a kik szintén socziniánus -vallásuak voltak. - -Az öreg nagy örömmel fogadta őket, kivált miután megtudta az -elbeszélésükből, hogy ő náluk Erdélyben már egész bevett vallás a -soczinianusoké, a fejedelem maga is ezt a hitet vallja. Ha ő lenne a -lengyel király, a lengyel eretnekeket sem üldöznék többé; minden -templomot a soczinianusoknak adna. - -Mikor ezt a hírt megvittem a tábornokomnak, az a sátora tetejéig ugrott -mérgében. Azt mondta, hogy az mégis borzasztó, a hogy ezek a magyarok -értenek a korteskedéshez! Ha megnyerik a lengyel socziniánusokat, soha -senki se veri ki őket Lengyelországból. - -Szerencsére volt egy lényeges véleménykülönbség a magyarok és a -lengyelek schismájában. - -De előre kell bocsátanom azt, hogy egy idő óta az öreg lengyel mintha -gyanut fogott volna ellenem, nem küldött ki többé előörsöt állni, a míg -a prédikáczió tart, hanem érdemesnek talált, hogy én is részt vegyek a -vitatkozásban, s így jöttem tudomására azoknak, a miket elmondandó -vagyok. - -A véleménykülömbség a magyarok és a lengyelek között a mi urunk -Megváltónk isteni természete körül forgott. - -A magyar socziniánusok azt allegálták, hogy a Krisztus, bárha nem Isten -is ugyan, mert csak «egy az Isten», de azért Istennek a fia, ki -érettünk, bűnös emberekért vérét kiontotta. Ennek emlékére nekünk -kötelességünk, valahányszor összegyülünk, kegyeletes áhitatunkat, -boritalnak alakjában kifejezni. - -Aztán olyan nagy volt a magyar uraknak az áhítatuk, hogy mikor az öreg -lengyel egy átalagot felhozott a pinczéjéből, s azt körül bocsátotta, -hát mire az a gyülekezet kezéből ő hozzá visszakerült, már akkor semmi -sem volt benne. - -Láttam az arczáról, valahányszor az üres csobolyót megrázta s -tapasztalá, hogy nem kotyog, mint harapózott benne mind mélyebben a -hæresis. - -Eleinte csak azt vitatta, hogy minek az a sűrű visszaemlékezés a -Krisztus kiontott vérére? Elég volna csak minden vasárnap, vagy csak -minden sátoros ünnepen; de a magyarok ráolvasták a bibliából, hogy -«átkozott az, a ki a napok között külömbséget teszen». - -Ekkor aztán az öreg magát a dogmát támadta meg. - -Tartott egy kemény prédikácziót, melyben azt állítá fel, hogy Krisztus -nem volt Isten fia, hanem csak ember fia és maga is csak ember. - -Erre a magyarok azt mondták, hogy igen, de derék ember fia volt, és maga -is jó ember, még így is megérdemli, hogy kiontott vérének emlékére -boritalnak symboluma alatt kegyesen áldozzunk. S egy átalag megint -odalett. - -Az öreg egyre fanatikusabb üldözője kezdett lenni az én mennybeli -Üdvözítőmnek. A következő gyülekezetben már arról prédikált, hogy -Krisztus nem is volt jó ember, még csak nem is olyan ember, a kit -valamiért kell tisztelni, mert először is zsidó volt, másodszor meg azt -hirdette, hogy adót kell fizetni, s annálfogva megérdemlette, hogy -kivégezzék. - -De a magyar urakat még ez sem tántorította el. Azt mondták, hogy: no, ha -ilyen rossz ember volt a Krisztus, akkor meg már épen kötelességünk, -hogy kiontsuk a vérét és megigyuk boritalnak alakjában! - -(– Derék emberek azok a magyarok! kiálta föl a nagyherczeg. - -– Ördögöt derék emberek! ellenkezék a soltész; hisz ők csufolódnak -jobban! - -– Habet rectum! mondá a nagyherczeg. Mondjad tovább, édes fiam! - -Hugó aztán folytathatá vallomását.) - -Ekkor végtére a vén lengyel nemes próféta, az utolsó átalag kiürítése -után azt mondá a gyülekezetnek, hogy a legközelebbi kegyes összejövetel -alkalmával arról fog nekik prédikálni, hogy Krisztus voltaképen nem is -volt a világon soha: az egészet a papok gondolták ki. Ezzel aztán -gyökeresen vége lesz vetve a magyar urak nagy áhitatosságának. - -(– És te még ebben az Istenkáromló gyülekezetben is résztvettél-e? -förmedt fel az elnöklő soltész a vádlottra.) - -– Oh dehogy, kegyelmes uram! Hogy lettem volna képes ily -elvetemedettségre? Sőt inkább egy nagyon istenfélő gondolatom támadt, -melynek végrehajtására összebeszéltem a diófán keresztül az én -szerelmesemmel, a szép Marinkával, a ki egy idő óta a legszigorúbb zár -alatt tartatott az atyja által. Tervünk az volt, hogy majd mikor az -eretnekek gyűlése együtt lesz, én, az alatt az ürügy alatt, hogy a ház -táját körülczirkálom, egy nagy darab égő taplót beledugok a juhakol -nádtetejébe s aztán, mikor amaz istenkáromló szónoklat nekiindul, azt -egyszerre félbeszakítja a nagy tüzi lárma, erre mindenki szétszalad, a -zavar általános lesz, a kastélyból mindent kihordanak az udvarra, nehogy -odaégjen; az istállóból kihajtják a lovakat, a kisasszonyokra senki sem -ügyel. Ekkor az én Marinkám a felügyelésre hagyott ősi drágaságokból, -ékszerekből összepakol annyit, a mennyi egy átalvető iszákba belefér; én -elfogok egy pár bitangjába eresztett paripát, s azokra felkapva, ketten -együtt a nagy tüziveszedelem alatt észrevétlenül elnyargalunk, haza az -én táboromba s ott élünk aztán kegyesen, mint férj és feleség. - -(– No az igazán istenfélő gondolat volt tőled!) szólt közbe a -nagyherczeg. - -– Mit gondol kegyelmességed, riadt fel a soltész: hiszen «incendiarii -malitiosi comburantur!» s azonkívül «raptus» és «rapina», az első «decem -juvencis puniatur», a második «palu affigatur». - -– Habet rectum, mondá erre a nagyherczeg. Édes fiam, a gyujtogatásért -meg fogsz égettetni, a leányrablásért fizetsz tíz tinót s a rablásért -karóba fogsz huzatni. Most folytasd tovább.) - -– Én azonban mindezen istenfélő terveimet nem hajthatám végre; mert amaz -említett vén gonosztevő boszorkány gazdaasszony megtudta a szándékunkat -a kisasszony előkészületeiből s elárulta a nemes úrnak. Engem meglestek, -tetten kaptak, deresre húztak s addig kenegettek a mogyorófával, míg -kivallottam, hogy ki vagyok? német vagyok, kém vagyok. Akkor aztán a vén -lengyel fel akart huzatni a kútgémre, hanem egy jámbor magyar úr -megszánt; azt mondta, kár volna a bőrömet így elvesztegetni, ő megvesz -rabszolgának. A vén nemes aztán megalkudott vele s eladott neki tizenhat -lengyel garasért. A magyar úr aztán elvitt magával Krakkóba, a hol a -fejedelme táborozott. - -Itt nem lett volna valami rossz dolgom, csak épen azt nem szerettem, -hogy minden borsot velem törettek, a mit a magyar sereg elfogyasztott, -pedig az iszonyú borsosan szeret mindent. A két szemem mindig veres volt -a borstól s oz orrom akkorára dagadt már, mint egy ugorka. - -Egyéb panaszom nem lehet a gazdámra, csak az, hogy azt követelte tőlem, -hogy azt mind megegyem, a mit nekem kiád részül: «nekem ne panaszkodjál, -hogy nincs mit enned, ha én vagyok a gazdád!» Az pedig három embernek is -sok lett volna. Mikor aztán már nem tudtam többet enni, akkor megfogta a -két vállamat s elkezdett, mint a tele zsákot, a mibe már nem akar több -beleférni, odazötyögtetni a padhoz, mig csak belém nem rázott minden -enni valót, a mit ott hagytam a tálamon. Igazán mondom, a hideg is lelt -már féltemben, mikor az ebéd ideje következett, s megláttam azt az -iszonyú nagy kanalat, a mi két akkora volt, mint a szám. Nem tetszik -hinni, hogy ez a legnagyobb tortura a világon, mikor az embert tömik. - -(– No ezt még nem próbáltuk, mondá a nagyherczeg. - -– De nem is próbáljuk, mondá rá a soltész.) - -Eleget sóhajtottam, hogy bár csak kiszabadítana valami ebből a nehéz -állapotomból; de csak akkor vettem észre, hogy micsoda bolondul -rászedtem magamat. Nincs kihez imádkoznom többé. - -Mert ha mohamedán vallásra tértem volna, most ott volna Mohamed próféta, -imádkozhatnám ahhoz; ha zsidóvá lettem volna, híhatnám segítségül -Ábrahámot, szent Dávidot, vagy a négy arkangyalt; de most nincs a kihez -czímezzem a legalázatosabb folyamodásomat. - -Már pedig az ilyen czím nélkül az égnek eresztett fohászkodások csak -arra valók, hogy azokat valami leskelődő rossz angyal útközben elkapja s -akkép teljesítse, hogy ne legyen köszönet benne. - -Én is addig imádkoztam azért, hogy bár csak kiszabadítana valaki ebből a -keserves magyar fogságomból, míg egyszer csak körülfogtak -valamennyiünket, a tatárok. Az volt aztán a szép kiszabadulás! - -(– Ne lóditson kend olyan nagyokat! förmedt közbe a soltész, hogy jönnek -ide már a tatárok? Elfelejti a deliquens, hogy ime Lengyelországban -vagyunk, Krakkó alatt. Csak nem potyognak oda az égből a tatárok!) - -– Majd azt is megmagyarázom én szépen, hogy honnan potyognak a tatárok? -Hát úgy volt az, hogy a török császár ő felsége megharagudott érte, -minek próbál az ő vazallusa, Rákóczy György erdélyi fejedelem a lengyel -korona után áhitozni, s miután az nem hallgatott a szép szóra, -megparancsolá a krimiai tatár khánnak, a kinek Ghirai volt a neve, hogy -rohanjon rá kétszázezer lovassal hátulról a magyar seregre. Az szót -fogadott s egy hajrá alatt elpusztította Erdélyt s körülfogta az erdélyi -sereget Lengyelországban s foglyul ejtette valamennyit. - -(– Az már más! hagyá helybe a fejedelem. Így csakugyan lehettek tatárok -Krakkó fejedelemségben.) - -– Hiszen bár ne lettek volna: én szeretném azt legjobban. Mert így is én -adtam meg annak leginkább az árát, a ki semmit se vétettem a török -szultánnak. A tatárok, a mint elfogták az erdélyi sereget, a vezéreik -legelébb is megosztoznak a drágaságokon, a miket a foglyoknál kaptak, az -alvezérek megtartották maguknak a foglyoknak a paripáit, a köztatároknak -eladták magukat a foglyokat, szépen, mint a hogy marhavásárban szokták, -kiki annyit vett belőle, a mennyi pénze volt. A volt gazdám elkelt öt -lengyel garason, én meg kilenczen, mert sokra becsülték a széles -vállaimat. - -Egy tatár vett meg mind a kettőnket; csunya, rücskös kis emberke, az -igaz, hogy én nem adtam volna ő érte két garast. Az első dolga az volt, -hogy levetkőztetett minket, s a saját jó ruháinkat megtartva magának, -adott ránk helyettük mindenféle rongyot a magáéból. Beszélni nem tudtunk -egymással, hanem azért megértettük egymást. A tatár megtapogatta az -ingeink szövetét: a magyar uré gyolcsból volt, az enyém meg csak olyan -házivászon. Ebből megtudta, hogy egyikünk nagy úr, másikunk szegény -legény. - -Akkor aztán kivett az erszényéből egy aranyat s azt a tenyerébe téve, -odatartá a magyar úr elé, a másik kezével pedig egy szőrpányvát -akasztott a nyakába s akkor aztán az egy aranyat elébb marokra -szorította s aztán a tenyerét megint szétnyitotta, s azalatt a pányvával -húzta a nyakát fölfelé: a mi annyit tett, hogy hány aranyat hajlandó az -otthonvalókkal magáért fizettetni váltságdíjúl. - -A magyar úr aztán tízszer egymásután nyitotta föl a két markát, a mi -annyit tesz, hogy «százat». - -A tatár a fogait csattogtatta: a mi annyit tett, hogy nem elég! - -A magyar úr aztán még tízszer tárta szét a két markát. Kétszázat. - -Erre a tatár odanyomta neki a markába a kötele végét, a mi annyit tesz, -hogy elég. - -Azután én rám következett a sor; nekem is odatartotta a tenyerében az -aranyat. Hát én értem mennyit küldenek olyat hazulról? - -Én a fejemet ráztam rá, a mi nálam annyit jelent, hogy olyan nincs. - -A bolond tatárnál azonban fejet rázni annyit tesz, mint helyben hagyni. -Megörült neki. S csak tartogatta a tenyerét elém, hogy no hát mennyit? - -Én aztán nem tudtam neki máskép megmagyarázni a véleményemet, mint hogy -a markába köptem. - -Ezt megértette. Az aranyat eltette; elővett egy ezüst pénzt, azt -tartogatta elém. Arra is ráköptem. - -Akkor kivett egy nagy rézgarasost, hogy hát olyanból hányat adok magam -helyett? Hogy azt sem voltam hajlandó igérgetni: utoljára elővette a -tenyeremet s azon kezdte el magyarázni a számokat, a mikkel megengedné -magát vesztegetni. Én aztán végtére a hüvelykujjamat az összefogott -öklöm mutató és középujja között kidugva, a legérthetőbben adám neki -tudtára, hogy tőlem ne várjon semmit. - -Akkor aztán jót vert a hátamra a nogaikával. - -A tatár horda aztán felkerekedett s megint indult vissza Tatárországba, -a honnan kijött. - -Engem a volt gazdámmal együtt az új gazdám egymáshoz pányvázva hajtott -maga előtt. - -Keservesen jutott eszembe a szegény öreganyám, a ki mindig azt mondta, -hogy a ki a Jézust meri káromlani, az még életében szamárrá változik. - -Eszembe jutott ennek az igazsága, mikor delelőre a tatár gazda elém adta -a száraz borsót, a mivel otthon a szamarak élnek: az volt az ebédem, -vacsorám. Bezzeg nem tömte ez belém kanálnyéllel a fenmaradt ételt, mint -a magyar gazdám. - -De még jobban meggyőződtem öreganyám szavainak igazsága felől, mikor -ötödnapra a volt magyar gazdám elkezdett panaszkodni, hogy neki a lábai -már feltörtek a gyaloglásban, nem tud tovább menni. Az igaz, hogy nagy -test volt, s nem szokott az apostolok lován utazáshoz. - -A tatár gazdám megijedt, hogy ha a gazdag fogoly elmarad, odavész a -kétszáz arany! Leszállt a lóról, megtapogatta a magyar úr lábait, -nagyokat dörmögve; aztán megkinálta, hogy üljön fel hát az ő lovára. - -Oh milyen nemeslelkű tatár! - -Aztán odajött én hozzám; nekem is megtapogatta a lábam szárait, azt -hittem azért teszi, hogy engem is felültessen a lovára. – Az ám: engem -nézett a másik lovának s mire észrevettem, már ott ült a nyakamon, -keresztbe vetve a lába szárait a mellemen, s belekapaszkodva az -üstökömbe. - -S úgy kellett őt vinnem a vállamon. Szerencsémre czingár ember volt, nem -sokkal nyomott többet, mint katonakoromban a nehéz borjú. Nagyobb baj -lett volna, ha a magyar urat ültette volna az én vállamra maga helyett. - -Annak meg nagyon megtetszett ez a tréfa. Persze nem az ő rovására ment. -Nevetett rajtam, a mint észrevette a keserves arczfintorgatásaimból, meg -az összekulcsolt kezeimből, hogy szeretnék imádkozni, de nem tudok -kihez. - -Még boszantott is onnan a magas paripáról. Azt mondta, hogy mikor -ellenséggel van dolga az embernek, akkor nem jó imádkozni. Inkább -káromkodni kell olyankor. Ő tudott kegyetlen czifrául! Egy szörnyű -káromkodásformát annyiszor ismételt előttem, hogy maig sem tudom a -fejemből kiverni. Az igazi borzasztó magyar nyelven így hangzik az: -«tarka kutya tarka magasra kutyorodott kacskaringós farka!» - -(– «Megállj! szólt a nagyherczeg, ez valami varázsmondat lehet.» - -«Olyanforma, mint az «abraxas,» meg az «Ablanathanalba» monda borzongva -a soltész. - -«Ezt föl kell jegyeztetnünk, és kiadnunk az udvari astronomusnak, hogy a -professorok segélyével oldja meg. Folytasd fiam, meddig tartott ez a -siralmas szamárságod?) - -– Oh csak addig, a míg ismét ugyanaz nem történt velem, hogy a mint úgy -a kék levegőben, senkihez sem, sóhajtoztam magamban, hogy bárcsak -küldene az ég, föld vagy pokol valakit, a ki e gyalázatos bajomból -megszabadítana: egyszer csak egy nagy fenyőerdő elé érünk. - -Hát alig haladt benne a tatár sereg egy miatyánknyira, amint egyszerre -csak elkezd valami irtóztató ropogás támadni, mintha ég, föld szakadna -össze, a szálfák omlanak köröskörül egymásra s ütik le a közéjük szorult -tatárokat foglyaikkal együtt. Valami ellenség keresztül fürészelte annak -az erdőnek a fáit, melyen a tatároknak át kellett vonulni, s a mint -aztán egy fát eldöntöttek, az zúdította maga előtt rakásra valamennyit. -Egy szálfa minket is úgy csapott a földhöz, hogy ott maradtunk alatta. -Szerencsém, hogy a tatár a vállamon ült; így az ő fejét zúzta össze a -fa, az enyimet csak odaszorította a tatár lábszárai közé a nehéz -terhével, mint egy kalodába. Az iszonyú robaj különben is úgy -elkábított, hogy nem tudok róla számot adni, hogy kerültem ki abból a -világpusztulásból; csak azt tudom, hogy mikor fölnyitottam a szememet, -ott találtam magamat a rettenetes «hajdemákok» tanyáján. - -Oh a hajdemák hatalmas egy nép volt! - -Nem volt az valamiféle nemzet; mert a világ mindenféle nemzetének -szülöttei voltak közötte: polyákok, hanákok, rusznyákok, bolgárok, -oláhok, jászok, csángó magyarok, kozákok, a mi csak színe java volt a -zsiványnak, minden országnak a virága: az akasztófa virága. - -Szabad volt nekik egymás között legénykedésből, borvirágos jó kedvből -baltával verekedni, vitás kérdéseket ólmos bottal, öreg késsel -elintézni; de nemzetiség fölött veszekedni meg volt tiltva. - -A ki csak valami gonosztett által híressé lett a világban, az érdemessé -lett az ő nemes szövetségükre; a ki legvakmerőbb, legbátrabb volt, az -lett a vezér. - -Ha valahol Szepességen, Lengyelországban, Podoliában, -Vörös-Oroszországban, valami nagy kulcsos városban nagy kivégzési -parádéhoz készültek, ott bizonyosan megjelentek a hajdemákok, mint ha a -földből nőttek volna elő, szétverték a poroszlókat, kiszabadították az -elitélt deliquenseket és besorozták maguk közé. - -Ha valahol egy szép asszonyt elitéltek házasságtörésért vagy -varázslásért tűzhalálra, bizonyos volt, hogy mielőtt a máglyát -meggyújtanák alatta, ott termettek a hajdemákok, s elvitték a szép -vétkezőt magukkal. - -Ők voltak a reménysége, vígasztalása, gondviselése minden nyomorúlt -embernek, a ki lopás, rablás, gyujtogatás, emberölés, hamis pénzverés, -asszonyszöktetés s más eféle vádak miatt a halálos félelmek kötelékeiben -kínlódott. - -Ezért nagy is volt az ő tekintélyük. - -Nem volt ő nekik hazájuk, hanem az övék volt minden vad erdő, -hozzájárulhatatlan hegyszakadék, a mi csak a Mátrától a Volgáig -található. - -Nem voltak nekik törvényeik; hanem a mit a harámbasa kimondott, az volt -a törvény, annak mindenki engedelmeskedett. - -Amit összeraboltak, abból senki magának egy denárt meg nem tartott, -hanem odaadta a vezérnek s az kiosztá egyformán valamennyi között. A ki -vitézsége által nagy érdemeket szerzett, az jutalmul megkapta a legszebb -leányt, a kit a máglyáról, a börtönből, a kínpadról meg szabadítottak. - -A hol hajdemákok laktak, ott a római császár, az erdélyi fejedelem, az -oláh vajda, a lengyel király, meg a kozák kosevói attamán csak név -szerint uralkodtak: a hajdemák harámbasa volt az igazi uralkodó; ez -szedte az igazi adót. - -A mi kereskedő karavánok Törökországtól fel egész Varsóig jártak-keltek, -azok, ha eszük volt, a hajdemák vezérnél fizették le a védelmi díjat, az -azután végig kísértette őket valamennyi veszedelmes erdőn, hegyháton, -hogy a hajuk szála se görbült meg. Ha pedig bolondok voltak, -katonasággal kísértették magukat, hej akkor megjárták, mert a hajdemákok -lesbe csalták őket; a katonákat szétverték s a karavánt kirabolták, s a -ki ellentállt, azt le is ütögették. - -Imitt-amott lakozó nemes urakkal egész hadjáratokat folytattak, az -utolsó körömszakadásig; hanem, ha egyszer kibékültek velük s parolát -adtak: azt azután megtartották, a hogy majd meg fogjuk látni, ha rákerül -a sor. - -A templomokat nem nagyon látogatták; hacsak nem abból a czélból, hogy az -arany, ezüst oltáredényeket elemeljék; de papokat tartottak maguk -között; azokat is mind a javából: olyanokat, a kiket valami nagy vétség -miatt a kolostorból elkergettek, vagy megbüntettek. Az elébb misét -tartott nekik s megáldotta őket, ha valami nagy expeditióra mentek, s ha -jól ütött ki a rablás, megtartotta a Te Deumot, megosztozott a prédában -s aztán együtt tánczolt velük; ha pedig valakinek házastársa akadt, azt -összeeskette; – mert a hajdemákok nagyon sokat adtak a jó erkölcsökre: -idegen asszonyokat elrabolni tisztességnek tarták, de egymás feleségét -el nem csábították. - -Városokat és kerített várakat ők nem építettek; ellenben feltudták -keresni azokat a hozzájárulhatatlan menhelyeket a hegyszakadékok, a -mocsárok között, a mikből emberi hatalom ki nem birta őket verni s ott -annyi élelmi szert halmoztak össze, hogy egy nyáron át ki nem -éheztethette őket semmi nagy hadsereg; ha pedig a tél jött, az -felszabadítá őket az ostrom alól. - -Hogy milyen nagy volt a vakmerőségük, azt legjobban bizonyítja az az -eset, melyben én közéjük kerültem. - -Az erdélyi fejedelem huszezer emberrel tört be Lengyelországba; a tatár -khán nyolczvanezer emberrel rohant rájuk s elfogta őket valamennyit; -akkor a hajdemákok négy század magukkal rálestek a visszatérő tatárokra -s mikor azoknak az előcsapatja jött, zsákmánynyal legjobban megrakva, -azt az erdőt, a szálfákat keresztül fűrészelve, a melyiken okvetetlenül -át kellett vonulniok, a fejükre zúdították, s mint a csapdába került -egeret, úgy nyomtak agyon több mint két ezer krimiai tatárt. - -Mikor én felnyitottam a szememet, ott láttam még magam előtt az egész -ledöntött erdőt, egymásra düledezett szálfáival, mint egy jégverte -kenderföldet. A hajdemákok ott bujkáltak elő a fák közül, az agyonvert -had kincseit szedve össze, s néha egy-egy emberalakot czepelve elő, a -kiben még élet volt. - -A ki nem tatár volt, azt kihozták a nagy fenyőfatemetőből, ha még -életben kapták. - -Én ott feküdtem egy nyaláb fenyőfagalyra fektetve, egy csergedező patak -forrásánál. - -Előttem állt egy öles termetű ficzkó. Csuf, otromba ábrázat. A kihez -képest még a soltész úr valóságos Szent-Márton lovag, a kit pedig épen -szépnek festettek. Veres volt a szakálla és szemöldöke, de még vörösebb -az ábrázatja s az orra fel volt hasítva, annak a jeléül, hogy valamikor -volt szerencséje az orosz igazságszolgáltatással ismeretségbe keveredni. -A mellett olyan izmai voltak, mint szent Kristófnak; távolabb tőle több -hasonló alak állt; de ilyen csunya egy sem volt. - -– No ficzkó! dörmögött rám, a mint felpislantani látott, olyan hangon, -mint egy bika, könyökével egy hosszúnyelű nyakleütő pallosra -támaszkodva. Hát élsz még? Fel tudsz-e állni a térdedre? Fel tudod-e -emelni a jobb kezedet? No hát csak maradj térden állva s tartsd a -kezedet fölfelé; aztán esküdjél meg, hogy közénk állsz hajdemáknak; -különben odadobunk a halottak közé. - -Én ugyan hallottam már akkor hírét a hajdemákoknak, bár voltaképen egész -mivoltukban még sem ismertem őket úgy, mint később alkalmam lett rá; de -hát nem bántam volna én abban a perczben, ha akárminek verbuváltak -volna: azt mondtam, hogy beállok én, csak meg ne öljenek. - -– Mi voltál ezelőtt? dörmögé tovább a veres, – paraszt legény vagy nemes -úr? - -Nem is kellett hazudnom, hogy azt feleljem, hogy olyan szegény ördög -voltam teljes életemben, a milyen csak valaha éhségében legyeket -fogdosott. - -– No azt szeretem. A nemes emberek nem közénk valók. Hát most mindjárt -leteheted a próbát. - -Erre egyet füttyentett. S e jeladásra két marczona ficzkó odahurczolt -elém egy barlangnyilásból egy csodaszép leányt, a kinél én soha -életemben nem láttam se szebbet, se kedvesebbet. - -Fehér és piros volt az ábrázatja s csakúgy ragyogott rajta mindenféle -szívbeli jóság; kék szemei voltak, és gömbölyü ajkai: mintha most is -előttem állna. Hosszú aranyszőke haja lebontva egész a bokájáig ért; -pedig karcsu volt és magas. - -No hát, ujoncz, parancsolt rám a veres. Itt van a próba. Ezt a leányt le -kell nyakaznod: itt van a pallos. Ez egy nemes kisasszony, a kit mi -elraboltunk. A szülőinek megizentük, hogy ha ma reggelig meg nem küldik -érte a váltságdíjat, akkor a leánynak a fejét fogjuk neki hazaküldeni. -Nem küldték meg a váltságdíjat. Mi is szavunknak állunk. – Végezz. - -Azzal kezembe adta a két kézre való pallost. A leány pedig letérdepelt -előttem a mohos fűbe szépen, s hosszú aranyhaját hátulról két csomóban -előre húzva, meghajtá alázatosan gyönyörű szép hófehér nyakát. - -Hogy én azt most már vágjam le. - -Én pedig odadobám a pallost a veresnek a lábához, s azt mondám neki: - -– Bomoljon meg a lelked veres ördög! Én csak nem vágom le ennek a szép -gyermeknek a fejét, ha mingyárt megeszel is. - -– Ahán! ordíta rám a veres. Most elárultad ficzkó, hogy ki vagy? Ha -paraszt volnál, felemelted volna a pallost, hogy inkább a leány nyakát -vágd le te, mint én a tiedet. Te nemes ember vagy, a ki inkább a maga -nyakát vágatja le, mint ő öljön meg egy leányt. – Jól van, most hát te -térdepelj le: majd levágja az a leány a te fejedet. – Ez az én leányom. - -S azzal a térdéről felszökő leánynak odanyújtá a pallost, s ez nevetve -suhintá meg a nehéz vasat félkézzel könnyedén, hosszú haját hátravetve a -fejével. - -Nekem azonban megvan az a jó szokásom, hogy a legnagyobb veszedelemben -sem tudok megijedni. - -Mikor az a gyönyörű szép gyermek fölemelte azt a nehéz pallost, -aczélidegű két karjával, a szemei fehére felül kilátszott a szemhéjai -alól, az orrczimpái szétfeszültek s felnyitott két piros ajkai közül -elővillant a fenyegető két fogsor, mintha harapni akarna, s a hosszú -haját lobogtatta feje körül a szél s aztán lábával dobbantva, reám -kiáltott: «térdepelj le, imádkozzál!» bizony holmi gyönge szivű embert -egyszerre elhagyott volna a lelke. - -Én azonban a helyett elnevettem magamat s azt mondám nagy kaczagva: - -– Nem térdepelek biz én, nem is imádkozom; de a fejemet sem adom oda. -Olyan ember vagyok én, a kire nektek szükségetek van. Ellenben én kérem -feleségül a te leányodat, vezér, s ha esztendő és nap alatt meg nem -szolgálok a kezéért, akkor aztán tégy velem, a mit akarsz. - -A hajdemák vezér olyanforma grimászokat csinált erre az én vakmerő -ajánlatomra, mint mikor az éhes farkas a bárányra tátogatja a száját. - -– Tudod-e ficzkó, hogy mit kivánsz most? Dörmögé kegyetlen, pokolból -felhangzó szóval. Az én leányomnak az a szokása, hogy a ki az ő kezét -meg meri kérni s aztán nem tudja azt teljesíteni, a mit ő kíván tőle -«mátkatál» fejében, hát azt ő a legválogatottabb kínzásokkal öli -halálra. Hogy az egész testedet tele fogja szurkálni -töviskesdisznótüskével. Ez lesz a kóstoló. - -– Ne törje kend ezen a fejét! vetém neki vissza s arra a vezér odanyujtá -elém a kezét, hogy csapjak a tenyerébe. - -Előre tudtam, hogy úgy össze fogja sajtolni a markomat, hogy a vér -kifecscsen a körmeim hegyéből, de kiálltam szemhunyorítás nélkül, sőt a -megkínzott kezemmel rögtön egyet csiptem a szép zsiványleány piros -orczáján, a miért az jól a kezemre ütött; hanem a hajdemákok tetszését -nagyon megnyertem vele. - -Azonban nem sok időnk volt most az enyelgésre. A tatárhad zöme jött nagy -riadallal az agyonvert előhad nyomába, s mi százszoros ellenfél előtt -álltunk. - -A vezér meg sem hunyorodott a veszély láttára. Egyet szólt, s arra a -czimborái ötven helyen gyujtották meg egyszerre a ledöntött erdőt. Annak -a romjai alatt még akárhány élő ember volt, a ki elbujt az öldöklés elől -a ledült fák lombjai közé. Most az is mind odaégett; akár fogoly volt, -akár tatár. A kínordítás még akkor is hangzott fel utánunk a völgyből, -mikor az összeszedett zsákmánynyal fenn a sziklagerinczen haladtunk, s -onnan tekinténk le az égő hegyoldalra, mely olyan volt, mintha a -hegyóriás lángpalástot vett volna magára. A míg ez az erdő hamuvá nem -égett, a tatárok ujra el voltak zárva: mi menekülhettünk a hegyek közé. - -Nekem még fegyvert nem adtak, hanem annál nagyobb batyut kötöttek a -hátamra, hogy ki ne jőjjek a szamárhivatalomból. - -Másnap reggelig aztán meg se álltunk. A hajdemákok éjszaka szeretnek -utazni. Ismerősök az erdők, hegyszakadékok titokteljes rejtekeivel. Csak -reggel tartottunk pihenést óriási őrtüzek mellett, s igen sovány -lakomával kellett akkor beérnünk. - -– Mi a neved? kérdé tőlem a vezér. - -– Terguszkó Jaroszláv, mondám neki. Ez jutott leghamarább eszembe. Ez -pedig a Marianka apjának a neve volt. Ha már egyebet nem lophattam el -tőle, jól esett legalább a nevét ellopnom. - -Délben megint fölkerekedtünk s egyre mélyebb hasadékok közé bódorogva, a -hol semmi embernyomra mutató út nem volt, végre belekerültünk egy olyan -mély hegyi útba, a hol a kétfelé vált sziklafal egyike a másikba -látszott beleilleni, kiálló csompóival és mély vápáival s úgy tetszett, -mintha fönn még keskenyebb volna a sziklafolyosó párkánya, mint -idealant, s mikor arra a keskeny égszalagra föltekintettem a fejem -fölött s láttam a felhőket hirtelen elsuhanni a két szikla között, -mindig azt hittem, hogy az egyik sziklafal omlik előre a másik fölé. - -Végre eljutottunk a hajdemákok megerősített tanyájához. - -Az egy minden emberi hatalommal daczoló, bevehetetlen erősség. - -Egy roppant barlangszáda tátong elé a délfelé forduló sziklafal -oldalából, mintegy tíz ölnyi magasban. A sziklafal azon a helyen oly -meredek, hogy egészen előre hajlik s a felső párkánya épen messzire -kirug; úgy, hogy onnan kötélen sem lehet a barlanghoz leereszkedni. - -Hogyan jutnak hát el a barlangba a hajdemákok? az a nevezetes furfang. - -Az átelleni sziklafalból, kissé távolabb, nem egészen szemközt a -barlangszádával, szökel ki egy bérczi patak forrása. Ez a sziklaforrás -valamikor azon a mély hegyszakadékon folyott le a völgybe, a míg a -hajdemákok ide nem települtek ebbe a barlangba, mint egy erős várba. - -Minthogy ezeket rablókalandjaik miatt gyakran üldözőbe vették a -környékbeli nemes urak fegyveres hadaikkal, megtörtént a rablókon, hogy -a megszállt sziklafolyosón keresztül nem férhettek hozzá az átelleni -forráshoz, s ha a boruk is elfogyott, szomjaztak. - -Ezért azt gondolták ki, hogy a két sziklafal közé, óriási fenyőszálakból -egy nagy csatornát fektettek keresztül, azt belül szurokkal beönték, az -alját pedig bevonták vaspléhvel, s aztán a másik szikla oldalán mély -csatornát vágva, odavezették az egész patakot a saját barlangjukba. Ez -azután ellátta őket elégséges vízzel, s egyúttal eszközül szolgált nekik -egy furfangosan kifundált malomgép hajtására, melynek a kereke egy erős -vaslánczot tartott folytonos tekergésben, a mire öblös kosarak voltak -akasztva. Mikor a hajdemákok haza akartak térni, ezekbe a kosarakba -beleültek s azok felszállították őket a barlangig, ha pedig ki akartak -onnan jönni, megfordították a kosarakat s a gép leszállította őket. Nem -került többe két óránál, az egész csapatot felvontatta az örökmozgó -malom. - -Ez hát jó volt a hajdemákoknak. De annál kevésbé tetszett a nemes -uraknak. - -Az elfogott patakvíz az eddigi medre helyett folyvást az átelleni -barlangba szakadt s miután azt meg nem tölté, könnyen kitalálható, hogy -valamerre útat keresett magának a sziklák üregei között s elment -másfelé. - -Ebből azonban a völgy mentében uralkodó nagy uraságnak, Siniavszky -herczegnek, az a kellemetlensége támadt, hogy valamennyi őrlőmalma, -fürészmalma, érczzuzója és bőrgyára volt az uradalmában, az mind víz -nélkül maradt, a népes falvak népei, a kik vászonszövésből éltek, nem -levén mivel fehéríteniök, mind elköltöztek másfelé. - -De a nagyobbik baj aztán még Potoczky grófot érte, mert annak meg a -túlsó hegyoldalban gazdag sóbányái voltak. Ez az egész hegyvonal tele -volt sóval; maga az a tó is, a mi a barlang közepén a forrásvízből -összegyült, ihatatlanná lett a sóolvadék miatt. - -Hát a mióta a hajdemákok az «Osztrog» pataknak más folyást adtak, a jó -Potoczky gróf el nem tudta gondolni, hogy mi leli az ő bányáit, hogy -azokban mindenütt édes víz fakad föl s elönti a leggazdagabb tárnákat; -ha egy helyen betömik, tíz helyen tör elő. Míg utoljára mind a két főúr -rájött a veszedelem okára; akkor aztán egyesült erővel fogtak hozzá, -hogy a rettegett hajdemákokat sziklaodújokból kipörköljék. - -Addig, a míg azok csak a karavánokat rabolták ki, csak türték a -rakonczátlankodásaikat; de már ez mind a kettőnek az elevenjére ment. - -Az ellenük készített hadjáratot az erdélyiek és svédek háborúja -elhalasztatá; a nemes uraknak a fegyvereseikkel a hadsereghez kellett -menni, de a mint vége volt a háborúnak, s a tatár segítség -hazatakarodott, mindjárt rákerült a sor a hajdemákokra s ezúttal egész -rendes ostromzárolással kezdtek hozzá. - -A barlang bejárása olyan nagy, mint a coblenzi székesegyháznak a kapuja, -s kettős mellvéddel van ellátva, a miken lőrések vannak. A szemközti -sziklafalból átvezetett patak nem a főbarlangnyiláson ömlik be, hanem -egy mellékkürtőn, ott van alatta a malomkerék, mely a felhúzó lánczot -feltekeri s egyúttal a malomkövet is hajtja, a mi a rozsot őröli. A -barlangnak molnárja is van. Mindenféle mesterséget űznek benne. Van ott -kovács, lakatos, szabó, csizmadia. S minthogy a barlangban sötét van, a -kézművesek mindig gyertyánál dolgoznak. Hogy hol veszik azt a sok -viaszgyertyát, azt csak később tudtam meg. - -Az első barlangodú, a hová még az Isten napja besüt (a mennyire -belesüthet az átelleni sziklafaltól) olyan alakú, mint egy lapos -boltozatú terem. Ez meglehetősen száraz. Itt van a hajdemákok -fegyvertára, mindenféle ócska ütő, verő, pukkantó szerszámok, grófi -régiségtárakból elrabolva; azok között láttam egy hosszú csatakigyót is, -egészen belepve a zöld rézrozsdával. Itt áll a gabona is, nagy -kőhambárokba felhalmozva. Négyszáz ember számára kell annak kitartani, a -kik hosszú ostromzárolásra vannak elkészülve. - -Ebből a teremből egy keskeny, alacsony folyosó vezet a malomüreghez, a -hol sohasem voltam s egy tágasabb nyilás a nagy barlangba, mely oly -tágas, mint egy templom, hogy mikor az a négyszáz ember a közepén -letelepedik, alig látszik meg benne. A boltozata oly magas, hogy egészen -elvész a szem elől a sötétségben, a mit a fáklyák fénye nem bir -szétbontani. - -Ez óriás barlangüregből nyilnak aztán a kisebb-nagyobb odúk, a mikben a -kézművesek dolgoznak, kik úgy hiszem, hogy mind a rablók által elhozott -szerencsétlenek lehetnek, mert hogy valaki szenvedélyből tegye azt, hogy -egész életén át ott üljön egy sziklaodúban s gyertyavilágnál a rablók -számára szűrt meg bocskort varrjon, alig lehet elhinni. - -Tőlem is azt kérdezte a vezér az első megérkezésemre, hogy hát én miféle -mesterséget tudok? Megmondtam neki őszintén, hogy a pattantyús -mesterséget tanultam. - -– No majd meglátjuk, hogy le tudod-e tenni a remeket? dörmögé az öreg. -Itt veszedelmes dolog ám valamivel dicsekedni, a mit az ember meg nem -tud tenni. Majd mindjárt meglátod a példát. - -A rablók ez alatt felhordták a tatároktól elvett zsákmányt, s azt mind -felhalmozták egy melléküregbe, a hová csak egy pillantást lehetett -vetnem, a míg a nagy zárkövet elhengerítették fölüle. A szemem káprázott -a sok halomrahányt drágaságtól; biborpalástok, skófiumos -asszonyköntösök, misemondó ruhák takarták köröskörül a falakat, -fogasokra aggatva, s billikomok, szentségtartók, ezüst tálak és ezüst -pásztorbotok hevertek szerte szét minden zugban. - -Ha valaha fel akart volna oszlani ez érdemes társaság, minden tagja urrá -lehetett volna az eddigi zsákmány után. - -Az igaz, hogy nem is volt mire elkölteni a pénzüket. Evésről, ivásról -gondoskodott a tele éléstár és pincze. Annyi szalonnát, kenyeret hordtak -fel, hogy minden ember telelakhatott vele s a méhsert hordószámra -ütötték csapra. Kifogyhatatlan tárházuknak a titkát a vezéren és leányán -kivül senki sem ismerte. Az éléstár egyik nap olyan teli volt, mint a -másik nap: a fogyatékot észre sem lehetett venni. - -Az első este, a nagy diadalmas vakmerénylet után, nagy dinomdánommal -folyt le. A jóllakott hajdemákok tüzet raktak, azt körültánczolták s -mikor aztán már nagyon jól ittak, akkor körülülték a vezért és leányát, -kik egy biborral bevont emelvényen foglaltak helyet, s előhoztak, inkább -taszigáltak egy halavány képű ficzkót, a maguk fajtájából valót s -odaállíták a vezér elé. - -Akkor tudtam meg, hogy törvényszéket fognak tartani. - -Furcsa szokás. Előbb a birák leiszszák magukat s aztán így felkészülve -indulnak az itélethozáshoz. A hordóból merítik a római jogot. - -– Jurkó! mondá a vezér a halvány ficzkónak, téged azzal vádolnak, hogy -megfutottál gyáván az ellenséged elől s elmulasztottad a jeladást az -előőrsön, a hová ki voltál állítva, hogy vigyázd meg, mikor jönnek a -tatárok? - -– Hát tehetek én róla? menté magát a vádlott. Engem kiállítottatok, hogy -vigyázzak a tatárok jövetelére. A tatárok helyett aztán jöttek a -farkasok. Úgy kisérik ezek a tatár sereget országról országra, mint a jó -vadászkutya a vadászt. Rám rohant valami tiz. De bizony volt ötven. Hát -ha meg hagytam volna magamat enni a farkasoktól, akkor hogy adtam volna -nektek jelt. Én nem futottam el, csak behuztam magam egy faodúba s ott -védelmeztem magamat, egy, ötven ellen, vitézül. Vitézség volt az tőlem, -nem gyávaság. - -– Hiábavaló beszéd, rivalt rá a vezér. Neked azt kellett tenned, a mit a -vezéred parancsolt. Ha azt mondod, hogy nem voltál gyáva, álld ki a -próbát. - -– Ki is állom! hetvenkedett a legény, a mellét ütögetve. - -Erre a vezér leszállt az emelvényről, leányát kézen fogva s azt mondá a -társaságnak, hogy menjenek utána. - -Valamennyien követték őt a barlang hátterébe, melyet eddig előlem éjjeli -sötétség tartott eltakarva. - -Ott, a terem végében hirtelen meredeken vált el a padlat a sziklafaltól -s egy mély sötét örvénybe engedett letekinteni. - -A mélység fenekét egy tó sötét tükre képezte. - -A vezér egy szalmacsóvát vett a kezébe s azt meggyujtva egy fáklyánál, -lehajítá a mélységbe. Az alászálló lángkoszorú megvilágítá az egész -örvényt s a mint a földalatti tó szinére leért, még ott is tovább égett, -köröskörül kimutatva a mélységnek pokolbeli pompáját. - -Ekkor a vezér lerántotta leánya mellkendőjét a nyakáról, egy szép -veressárga selyemkendőt, födetlenül hagyva a szép leány sima, gömbölyű -vállait s hófehér keblét. - -Azzal ledobta a kendőt a mélységbe. - -– Nos Jurkó! mondá a vádlottnak, te mindig azzal kérkedtél a társaid -előtt, hogy legvakmerőbb tudsz lenni valamennyi között. Olyan vakmerő -már tudtál lenni, hogy meg merjed kérni a Madus kezét. Légy merészebb. -Itt a jegykendő. Eredj utána, hozd fel! - -Jurkó neki lódult az örvény szélének, hogy mindjárt ugrik, de a mint az -örvényt elzáró korlátgerendához ért s letekintett a mélységbe, -megvakarta a fejét, s nagyon savanyú képet csinált. - -– Ugorj hát! kiáltozák a társai. - -Jurkó áttette az egyik lábát a korláton, mintha lovagolni akarna rajta; -megint lenézett az örvénybe s aztán megint csak visszaemelte a lábát. - -– Majd az ördög ugrik le tinektek ide a pokolba! Hiszen soha se jöhet -fel onnan az ember! - -– Hah, te gyáva! kiáltozának rá akkor minden oldalról, s rárohantak, -megragadták, elvették a fegyvereit, megtépték a csimbókjait, s azután -hajánál fogva elhurczolták. - -A barlang falában volt egy hosszú repedés, oly keskeny, hogy csak egy -ember férhetett rajta keresztül; annak a nyílását egy nehéz sziklalap -födte. Hat embernek adott dolgot ezt a sziklát elmozdítani. - -Az ordítozó, jajgató áldozatnak kezébe adtak egy szál égő viaszgyertyát, -azzal belökték e szűk sziklarepedésbe s azt megint lezárták a nagy -kőlappal. - -A czimborák kaczajordítása elnémítá az elevenen eltemetett jajgatását -ott a kőlap alatt. - -Következett a «haláltáncz», a minél borzasztóbbat én soha életemben nem -láttam. A szép Madus halottnak tette magát s úgy kellett véle egy sort -tánczolni mindenkinek, mint egy halottal. - -Mikor rám került a sor, akkor azt mondá a vezér: - -– Hohó, ficzkó, te még nem tánczolsz a Madussal. Még te nem lettél -fölvéve a társaságba, nem tetted le a próbát. Pedig te is azzal -hetvenkedtél, hogy meg mered kérni a Madus kezét. - -– Állok a szavamnak. - -– No akkor én is állok a szavamnak. Ott a jegykendője a tó szinén; hozd -fel. Hadd látom, mersz-e utána ugrani. - -– Én merek! - -(– De csak nem tetted meg azt a bolondot? kiálta közbe a nagyherczeg.) - -(– Bünös istenkisértés, tisztátalan asszonyi állat iránti -gerjedelemből», diktálta a soltész a jegyzőnek.) - -– Megtettem biz én; de hát kérem a birák urakat, ebből nem csinálni egy -marginális gonosztettet a részemre; mert először is kénytelen voltam -vele. Vagy ugrom, vagy becsuknak engem is a kőrepedésbe, a hová a -gyávákat eltemetik. Azonfölül pedig tudtam jól, hogy semmit sem -koczkáztatok. Diákkoromban sok mindenféle bányát láttam, többek között -sóbányát is. A mélységbe vetett szalmakanócz lángjánál felismertem az -örvény aljában azokat a vereshagymaformán egymásra hajló sötétkék -rétegeket, a mik a sóbányákat jelzik, s könnyü volt kitalálnom, hogy az -a sötét víztükör ott alant sós tó, a miben az ember el nem merül; sőt a -második égő szalmacsutak fényénél még azt is fölfedeztem, hogy e tóhoz a -barlangból a túlsó falba vágott meredek lépcsőzet vezet le; tehát semmit -se koczkáztattam. Az ellen pedig, hogy az én drága kedves Madusomat -tisztátalan asszonyi állatnak nevezze akárki, ünnepélyes óvást teszek. Ő -tiszta volt és ártatlan: – rám nézve, míg élt, angyal a földön, s holta -után védszentem a mennyországban, a kinek megsértéseért kész vagyok -bárkivel ordáliákat vívni, ellenfelem pánczélban, én magam -selyemruhában, kopjával, karddal, szeges buzogánynyal. S el vagyok -szánva nem folytatni addig vallomásomat, a míg vagy e passusa a -protocollumnak nem emendáltatik, vagy pedig az elnök, ha fenn akarja -kifejezését tartani, velem meg nem verekszik. - -(– No, soltész uram, mondá a nagyherczeg, a reusnak igaza van, már most -vagy tessék kiigazítani a dictatumot, vagy tessék vele megverekedni -karddal, kopjával, szeges buzogánynyal.) - -(Az előbbi expediens választatott s aztán így hangzott a bűn czíme: -bünös istenkisértés, egy tisztességes hajadon iránti kegyes indulatból.) - -(– Nos most már ugorhatsz!) - -– Nem is mondattam ezt magamnak kétszer; felugrottam a karfára s onnan -egy hatalmas lódulással ellökve magamat, szabályosan egymáshoz szorított -bokákkal, repültem alá a mélységbe. - -Mintha toronyból ugrottam volna alá, perczről-perczre sebesebb lett az -esésem, az utolsó perczben úgy zúgott a fülemben az áthasított levegő -hangja, mint egy növekedő mennydörgés. Egyszerre aztán megsiketültem: a -víz összecsapott a fejem fölött. Szemem, szám érezte, hogy csupa -méregsóban uszom. Egy perczig eszembe jutott, hogy imádkozzam. «Édes -Jézus!» A szám egyszerre tele lett sós vízzel. Hanem a másik pillanatban -már fenn voltam a víz szinén, hónaljig kiemelkedve belőle. A -sótengerszem nem engedi elmerülni az embert. A víz fölött uszkáló -szalmacsóvák lángjánál megtaláltam a szép Madus mellkendőjét s azt a -nyakam körül csavartam. E perczben a hajdemákok biztató rivallása -hangzott le hozzám, a mit a barlangboltozat viszhangja pokolbeli -üvöltéssé sokszorozott. Mikor föltekintettem, az a sok fáklyafény ott a -magasban, a beláthatlan sötétség közepett, olyan látvány volt, mintha a -gyehenna firmamentumán égnének véres csillagzatok. - -Két-három rugással kiusztam a sóstóból a kiszemelt ösvényig, mely hosszú -sor lépcsőzetben vezetett fel a barlang felső karzatáig. A hajdemákok -ezen az úton látják el magukat az ételükhöz való sóval. - -Száznyolczvan volt a lépcső. Én kilenczvenet csináltam belőle, átugrálva -minden másodikat. A leugrástól nem telt el három percz, hogy ismét ott -álltam a Madus előtt, tetőtől talpig fehéren a sótól, mint egy -bepúderezett ördög. - -Az én kedves Madusom szemérmetes mosolygással fogadott engemet, a mint a -rablók a vállaikon visszahoztak s egy csodálatos szép virágot nyomott a -kezembe, a mit sokáig viseltem a keblemen. A fölötti örömemben meg is -akartam őt csókolni; de a harámbasa megfogta a galléromat s -visszarántott. - -– Hohó, ficzkó! Ez még csak a keresztelő volt: hátra van még a bérmálás! -Előbb át kell térned a vallásunkra. Mert a fejedelem leányát csak -hasonló vallásbelinek szokták odaadni. No iszen, énnekem ez volt épen a -leggyöngébb oldalam. Azt mondtam, hogy nem bánom. - -A vezér mindjárt intett egyik társának, hogy készüljön a czeremoniához. - -Ez volt a pópa. - -Mindjárt gondoltam, mert ez tudott leghatalmasabban inni és dalolni a -lakománál valamennyi között. - -– Mert lásd, magyarázá a vezér, a ki a mi társaságunkba belép, annak -mind új nevet kell fölvenni. Az én nevem az, hogy «Nyedzviedz», a mi azt -is teszi, hogy «medve», de meg azt is, hogy «nincsen párja». Azért -hívják úgy, mert a medve soha sem jár a párjával. Hát neked mi nevet -adjunk a bérmálásban? - -Ekkor aztán előálltak a bérmáló keresztapáim: az egyik azt mondta, hogy -legyen a nevem «szczupák» (csuka), a miért oly jól tudok uszni, a másik -«lyabedz»-nek ajánlott (hattyu), én azonban azt mondtam nekik, hogy nem -az uszásban van az én fővirtusom, hanem a bombardérozásban, nevezzenek -«barán»-nak (kos). - -Ez alatt a nagyszakállú rabló felöltözött pópának. Nagy aranyos süveget -tett fel a fejére, a mi nagyon illett a hájtól csepegő csimbókjai fölé, -a gunyája hegyébe öltötte fel a nehéz aranyvirágos palástot s még két -óriási aranyhimzésű papucsot is öltött fel, a mik valami szentnek az -ereklyéi lehettek nyilván, mert bocskorostúl elfért benne a lába; a -kezében pedig egy nagy massziv ezüst keresztet emelt. S énnekem az a -gondolatom támadt ebben a pillanatban, hogy ez a pópa ebben az aranyos -palástban azzal az ezüst feszülettel egy másik pópát agyonütött -bizonyosan azért az aranyos palástért. - -Azután elkezdett velem mindenféle hókusztpókuszt csinálni, a minek csak -a formája volt, azt hiszem, a liturgia, mert a szavakat nem értettem, -görögül voltak; hanem azt vettem észre, hogy a hivők gyülekezete nagyon -jókat nevet rajta; bemázolta nem tudom mivel az orromat s úgy befüstölt, -hogy majd megfulladtam bele; utoljára, a mint rám adta a «Barán» nevet, -a hogy szokás, püspöki mód szerint, pofon ütött. De a pofon épen nem -püspöki tenyérrel volt adva, hanem goromba haramiamarokkal, hogy a fülem -is megcsendült bele, s a mint térden álltam, csak a tenyerem tartott -fenn, hogy hanyatt nem estem. - -De már ennek fele se ceremonia. - -Én sem voltam rest, fölugrottam a térdemről s adtam vissza egy olyan -pofont a bérmáló keresztapámnak, hogy elől repült az arany süveg, azután -a pópa, leghátul az arany papucs. - -(«Actus majoris potentiæ contra ecclesiasticam personam!» diktálá a -soltész az új bűnt. – Ő kegyelmessége azonban a hasát is tartotta, úgy -kaczagott. «Csakugyan furcsa lehetett!» – aztán nem excommunikáltak érte -rögtön?) - -Dehogy excommunikáltak; attól fogva lettem nagy emberük. A vezér oda -jött hozzám s megveregette a vállamat. - -– De már látom, hogy derék ficzkó vagy, ha már a papnak is vissza mered -adni a pofont. - -Akkor aztán még egyet ittunk az én bérmálásom örömére, mely után egy -fáklyán kívül a többit mind eloltogatva, kiki lefeküdt a maga bundájába -takarózva. - -Azt kiszemeltem a félsötétben is, hogy az én Madusom számára magasan a -sziklaoldalban volt vetve egy odúba a fekhely, a hová csak -kötéllajtorján lehetett felmenni s azt ő felhuzta maga után. - -Azontul aztán csak a négyszáz ember horkolása hangzott, rémséges morajt -költve a tágas barlangban, meg a patak zuhogása s a malomkerék dübörgése -a szomszéd odúban. - -Egyszer aztán a kiállított őr kürtrivallása jelenté a reggelt, mire -mindenki talpra ugrált s várta a mellékodúból előjövő vezér parancsait. - -Minden ember számára volt valami munka kitalálva. A hajdemákok ezt a -barlangot, úgy vettem észre, hogy időjártával mindenféle földalatti -folyosókkal, lépcsőkkel és karzatokkal látták el, a miknek eleinte nem -is értettem meg a czélját. - -Engem azonban Nyedzviedz, Madussal és néhány főemberével együtt, -kivezetett az előbarlangba, a hol a fegyvertár volt. - -Oda vitt ahhoz a csatakigyóhoz, a miről már említést tettem, nagyot -rugva rajta a lábával. - -– No hát ide nézz Barán! mondá; ha azt állítod, hogy te pattantyús vagy -s tudod, hogyan kell az ilyen czudar jószággal lőni, hát süsd el ezt. -Ezt a nevezetes ágyut mi a Potoczkyak várkastélyából raboltuk el, az -egész fegyvertárukkal együtt. Tizenhat ember hozta a vállán idáig, -minden kétszáz lépésnél fölváltva. Aztán mikor már itt volt, akkor -láttuk, hogy nem ér semmit. Mikor először megtöltöttük, szépen -lefektetve így a földön végig, négy legényt ráültettem, mint a lóra, -hogy tartsák egyenesen; én magam czéloztam, hogy kilőjjek vele a barlang -kapuján; a Buk, a Boczián, meg a Zoráw pedig itt hátul álltak, hogy -nézzék mi lesz belőle; hát a mint a tüzes vassal elpukkantottam a -töltést, az ágyu úgy fölcsapott a magasba, hogy a rajta ülő négy legényt -mind a barlang tetejéig dobta, a golyó meg, nem hogy kiment volna ezen a -nagy barlangkapun, hanem belefuródott oda a padmalyba. Most is ott van, -ha akarod látni. - -Véghetetlenül nevettem rajta. - -– No csak nevess! Mondá Nyedzviedz. Azért másodszor is tettem vele -próbát. Most már kötelet hurkoltattam a gazembernek a nyakára, hogy föl -ne ágaskodhassék s annálfogva kétfelől lekötöztettem czövekekhez. No -most rugj föl, ha tudsz! kiálték neki, a mint elsütöttem a tüzes vassal. -Nem is ágaskodott most föl, hanem kapta magát, olyat szaladt hátra felé, -minden czöveket kirántva, hogy a Buknak a jobb lábát, a Bocziánnak a bal -lábát, a Zoráwnak meg mind a kettőt eltörte, a golyóbist pedig oda lőtte -a szegletbe, a hova az ördög se czélzott volt. No már most mutasd meg -te, hogy tudod elsütni. - -– Oh te ostoba medve! kaczagék rajta. Ugyan jól jártatok, hogy az a -rozsdás jószág szét nem szakadt száz darabra a lövés alatt s mind agyon -nem ütött benneteket, érdemetek szerint, hisz az ágyunak először is -olyan fényesre kell tisztítva lenni, mint egy tükörnek; aztán ki látott -ágyut a földön fekve elsütni? Hisz annak ágyutalp kell, meg kerekek. - -Hát ezt ők maguktól hogyan találták volna ki? - -A mint a nevezetes tudományt fölfedeztem a medve előtt, rögtön -rendelkezésemre bocsátotta a társaságnál levő bognárokat és kovácsokat, -hogy az én útmutatásom szerint segítsenek egy olyan fortélyos -szerkezetet építeni, a miről az ágyut úgy el lehet sütni, hogy az ne -annak a lábát hordja el, a ki a háta mögött áll. Én magam pedig -hozzáfogtam az ágyunak fényesre csiszolásához, a mi a százados rozsda -miatt nem csekély munka volt. - -Ennek a siettetésére pedig ugyan nagy szüksége volt a hajdemák -köztársaságnak, mert a mint a tatárok elvonultak Lengyelországból, -Rákóczy fejedelem magyar seregét rabul hurczolva Krimiába, a váraikba -visszatért lengyel főurak rögtön hozzáláttak a hadjárt alatt -elhatalmasodott rablóhadak megfékezéséhez. - -A hajdemákok portyázó csapatai mindenünnen azzal a szomorú hírrel tértek -vissza, hogy a Preszjaka völgyből kivezető utak mindenütt fegyveres -hadaktól vannak elállva s a kalandorok zsákmány helyett betört fejeket -hoztak haza. - -Ezuttal a két nemes úr egész egyetértéssel és kicsinált haditerv szerint -fogott hozzá a hirhedett rablóhad megostromlásához. - -Azok azonban csak nevették mindazt. - -Mikor már bizonyosak voltak felőle, hogy el vannak zárva a külvilágtól, -Nyedzviedz attól a naptól fogva elkezdett minden embernek kettős adagot -osztani ételből, italból. - -Magam is bámultam rajta, honnan vesszük mi azt a tömérdek élelmi szert -ebben a barlangi erődünkben? Még friss kecske- és juh-hust is kaptunk -mindennap, pedig az egész barlangban semmi eleven állat nem volt -látható. Ezalatt a megszálló seregek egyre jobban előre hatoltak a -völgyszorosban. - -A hajdemákoknak ugyan volt egy régi stratagémájuk, a mivel a hebehurgya -megtámadókat gyakran csuffá tették. Egy mesterséges alaguton át, egy -földalatti zsilip felnyitásával azt az egész sóstavat, a mi a barlang -fenekén meggyült, a völgyszorosba lezúdíthatták s azzal az ott -felnyomuló ellenséget elseperhették. Hanem a Sziniawszky harczosai már -értesülve voltak erről s egy ködös éjszaka után, mikor késő délben -sütött csak ki a nap, arra ébredtünk, hogy a völgyünkön keresztül egy -kőfal van emelve, mely azt egészen elzárja. A kősáncz cyclopsi mód -szerint épült, a szerteszét található nagy sziklatömbökből, s az alján -egy félkerek boltozat volt hagyva, a min keresztül a lezudított víztömeg -csendesen és kárnélkül lefolyhasson. - -Ez már baj volt. De a baj még növekedett. Másnap, harmadnap a sziklafal -megint magasabbra emelkedett s minden rétege el volt látva lőrésekkel. - -Én előre megmondtam Nyedzviedznek, hogy mi lesz ebből? Ha az a sziklafal -olyan magasra fog emelkedni, hogy egyenlő lesz azzal a facsatornával, -mely a mi patakunkat a tulsó sziklafaltól az innensőig vezeti, akkor a -Sziniawszkyak egy jó bástyapuska segélyével egy kötelet lőnek át rajta, -a kötél segélyével egy erős vaslánczot huznak rajta keresztül s akkor -azzal a vaslánczczal leszakítják a mi egész csatornánkat. - -Akkor aztán elveszhetünk szomjan. Mert akármennyi vizet összegyűjtünk is -ebben a barlangban, az a sóskőtől mind ihatatlanná válik. - -– De még annál nagyobb baj is lesz ebből, dörmögé Nyedzviedz, a mit te -még nem tudsz! - -S attól fogva nagyon haragos lett. - -A hajdemákok többször megkisérték éjszaka megtámadni az ostromlók -emelkedő falát, de azokat mindig ébren találták, s olyan jól lettek -üdvözölve a számos lőrésből, hogy mindig véres fejekkel kerültek vissza. - -Most már csak egyedül bennem volt minden reménységük, meg a -csatakigyóban, a mit én az alatt szép fényesre kicsiszoltam; az -ágyutelep elkészült az én utasításom szerint, a hozzávaló golyókat is -megöntettem. - -Ez alatt az ostromlók bástyája egészen elérte már a fenyegető -magasságot. Egyenlő volt a mi facsatornánk színvonalával. - -Mikor készen voltak vele, nagy dob- és trombita-szóval adták jelét -diadalmas örömüknek. Azon a napon, a hogy a kőmüvesek szokták, mikor egy -fallal elkészülnek, hogy a májusfát kitüzik, szalagokkal, palaczkokkal -és narancsokkal fölékesítve, úgy ők is kitüztek a fal ormára egy magas -bitófát, tetején a vesztőkerékkel és pallostartó karral; mintegy előre -kimondva a halálitéletet a kelepczébe szorított rablókra. - -S a hogy előre megjósoltam a szándékukat, maga a pulkovnik állt ki a fal -tetejére, a hol bizonyos volt, hogy a mi puskáink golyói el nem érik, s -a bástyapuskát lefektetve a három lábra, a mi vízvezetéki csatornáinkat -czélozta meg vele. - -– No most ide nézz! mondám Nyedzviedznek, s én is megczéloztam az -ágyummal az ellenséges helepolis ormát. - -Az is lőtt; én is lőttem. Hanem az én lövésem dördülése után már nem -volt se bitófa, se pulkovnik a falon. Maga az orom is lerepült messzire. - -A második lövéssel aztán a kőfal alját vettem czélba. - -A hatodik lövésnél iszonyú robajjal dőlt össze az egész kőfal, maga alá -temetve tömérdek muskétást, kik a lőréseket megszállva tarták, egy sem -menekült meg élve. - -Most azután a hajdemákok nagy rivallgással törtek elő a barlangból, a -láncz kosarain leereszkedve s nekirontottak a megrémült ostromló hadnak; -s míg azok a völgybe szorultakkal verekedtek, azalatt én a csatakigyómat -egészen ki a barlang szájához vontatva, a távolból segélyül érkező -Potoczkyakra ágyuztam a hajdemákok fejei fölött, úgy hogy azok tökéletes -diadalt vettek mind a két gróf banderiumain, s egész a váraikig verték -őket, még a hostádjaikat is prédára vetve. - -Ilyen hatalma van az ágyunak, a ki tud vele bánni. - -(– Ez elég nagy gonosztett volt mára, mondá a nagyherczeg. Úgy hiszem -mindnyájan aludni mehetünk vele, Istennek ajánlva lelkünket. Holnap majd -folytassuk a vallatást.) - - -II. A VISZPA-OGROD. - -Mikor a Nyedzviedz, a megszálló seregeket szétverve, nagy zsákmánynyal -megrakodtan visszatért a Presjaka barlangba, hol én hátramaradtam, azt -mondá: - -– No Barán, te megérdemletted a nevedet, mert igazán «kos» voltál. Te -szabadítottál meg bennünket a veszedelemből, neked köszönhetjük a -diadalunkat. Itt vannak a kincsek, a miket elhoztunk, válaszsz. Tied az -elsőség. - -Volt ott arany, meg ezüst halommal. - -Én pedig azt válaszoltam neki, hogy: - -– Tudod már, Nyedzviedz, hogy én nekem nem kell se aranyod, se ezüstöd; -hanem egyes egyedül a te szép leányod, az én drága gyöngyöm, szép -Madusom, azért szolgáltam, azt kérem jutalmul. - -Nyedzviedz boszusan rázta meg a fejét. - -– Nem tetszik nekem a dolog. Még is csak «nyegodni» vagy. Turbékolni -akarsz. A kinek asszonya van, az csak félember. Az igazi hajdemák azt -teszi, hogy megöleli az asszonyt, aztán megöli; vagy a ki legigazibb: az -elébb öli meg. Minek neked feleséget venni? Hogy mindig arra gondolj, -hogy «de jó volna otthon!» Legyen eszed! Ne légy nyegodni. Megteszlek -alvezérnek, s ne gondolj a Madusra. - -– Én pedig csak arra gondolok. Kimondtam. S az a nyegodni, a ki a -szavának nem áll. - -– Ej, ej Barán! Nem tudod, hogy mit kivánsz? Olyan helyre kivánkozol, a -hová már sokan elmentek előtted, a kik mind ilyen nyegodnik voltak, mint -te. Olyan ember, a ki turbékolni, sohajtozni akar, mi közöttünk meg nem -maradhat. Innen a Madust csak úgy viheted el, ha elszántad rá magad, -hogy minket elhagysz. - -Azt feleltem neki rá, hogy megpróbálom még azt a veszteséget is valahogy -elnyögni. - -Nagyot kaczagott rajta. - -– Tudom, tudom, Barán, hogy nem nagyon siratnál meg bennünket, ha futni -hagynánk a Madussal együtt a szép nagy világba. De nem úgy megy ám az. A -kire mi egyszer azt kimondjuk, hogy «nyegodni!» annak az innen -elmenetele nagyon titokteljes. Nem láttad az ideérkezésed napján azt a -ficzkót, a kit a sziklahasadékba bezártunk? Az is nyegodni volt. – A kik -szerelmesek és nyögdécselni akarnak, azok mind azon a sziklahasadékon -keresztül bocsáttatnak el közülünk. A szerelmes pár kap a kezébe egy-egy -szál nagy viaszgyertyát, a hátára egy kenyeret, meg egy csobolya bort s -aztán mehet a sziklába, a míg nyilást lát maga előtt s élhet, a míg a -kenyérben, borban tart s nézhet, a míg a gyertyája el nem ég. Aztán -csókolózhatik is. Sok százan elmentek már azon az úton. Azt hiszem, hogy -minden zugban fogsz találni egy-egy pár csontvázat, a kik még most is -összeölelkezve feküsznek ott. Te is oda akarsz-e a sorukba kerülni? - -Ez a biztatás nekem sehogy se tetszett. Csontvázak társaságában kerülni -a menyegzőbe. - -Hanem mikor a szép Madus az atyja mellől a szemem közé tüzelt ragyogó -két szemével, elfelejtettem az egész csontvázakból álló násznépet s azt -mondtam, hogy: «azt sem bánom! nekem az én Madusom kell, ha a pokolba -visznek is vele menyegzőre!» - -A mint mind a ketten kijelentettük, hogy semmi félelmünk sincs attól, -hogy egymást szeretve, együtt temettessünk el a sziklahasadékba, -Nyedzviedz rögtön hivatta a pópát. - -Ugyanaz a nagyszakállú ficzkó, a ki a bérmálási szertartást -végrehajtotta rajtam, jött elő ismét még ujabb pompás ornatusban, (ezt -bizonyosan legujabban rabolták ipam uramék) s a mindenféle előttem -szokatlan ceremóniák és könyv nélkül elmondott formulák mellett, (a -melyeknek némelyike nagyon emlékeztetett a czigány imádságokra) -összeadott minket, s arra mind a kettőnknek a fejére tettek egy-egy -drága aranyos süveget, adtak ránk egy czifra subát; mindenikünknek a -kezébe nyomtak egy tarisznyát élelmiszerekkel, meg egy korsót, azzal -elkisértek addig a repedésig, a melybe a szemem láttára zárták be -hónapok előtt azt a szegény ficzkót, a kit gyávasága miatt nem tartottak -érdemesnek a társaságukban maradásra, s aztán ott lehengerítve a kő -nyilásáról a nehéz sziklát, egyenkint kézszorítással búcsut vettek -tőlünk, a Nyedzviedz érzékenyen meg is ölelgeté a leányát. Azzal -meggyujtottak két szál viaszgyertyát, azt a kezünkbe adták; bekisértek a -szűk folyosóba, s aztán hirtelen ráhengerítették a nyilásra a lezáró -sziklatömböt. Azontul aztán a barlangbeli hang csak úgy hallatszott le -hozzánk, mint mikor az ember egy üres csigát tart a füléhez s annak a -zugását hallgatja. - -A Madus intett a fejével nekem, hogy csak kövessem őt bátran. A szűk -sziklafolyosó tekervényesen kanyargott odább, soha se tágulva ki jobban, -mint, hogy egy ember végig haladhasson benne. Hanem egyszer aztán -eljutottunk egy oldalvást bemélyedő odúba, mely valamivel nagyobb volt -egy parasztház lakószobájánál. - -Madus azt mondta, hogy minek mennénk ma tovább? jó lesz itt töltenünk az -éjt. - -– Hiszen az éjszakát nagyon könnyű lesz itt megtalálni, mondám neki, -csak a gyertyáinkat kell eloltanunk. De hogy találjuk meg aztán a -reggelt? Itt nem virrad meg a hajnal; ide nem hallik le a kakasszó. Ki -mondja meg itt nekünk: «Keljetek föl! Hajnal van: szép piros hajnal!» - -– Ejh Barán! dorgált meg az én Madusom, hát bánnád te azt, ha annak az -éjszakának, a mit az én karjaim közt töltesz, soha se lenne virradása? - -– Dehogy bánnám! - -No hát letelepedtünk a leterített bundáinkra, előszedtük tarisznyáinkból -az étkeinket s kedvünkre megvacsoráltunk. Borunk is volt. Ittunk, a míg -jó kedvünk lett. És a jókedvből csókolódás lett. - -Akkor aztán azt kérdezte tőlem a Madus: - -– Mit gondolsz, hol vagyunk most? A pokolban, vagy a mennyországban? - -Én azt feleltem neki: «a mennyországban». - -Arra a Madus elfujta a gyertyát, s mikor sötétben maradtunk, azt kérdé -tőlem: - -– Látsz engem? - -– Nem látlak. - -– Dehogy nem látsz. Nézz csak reám s mondd utánam, a mit mondok. - -Azzal elkezdte előttem elmondani a Miatyánkot, a Hiszekegyet, meg az -Üdvözletet; s nekem úgy tetszett, mintha minden mondatánál fényesebb, -meg fényesebb lenne az arcza, s utoljára világítani kezdene a sötét -földalatti ürben. - -Nem mondtam meg neki azt, a mit láttam, nehogy elbízza magát az asszony. -Hanem ettől fogva megmaradt bennem az a hit, hogy a Madus az én szentem. - -Soha sem voltam életemben oly igazán boldog, mint akkor, ott a sziklában -eltemetetten. - -Én magam talán soha sem is kérdeztem volna, hogy van-e ennek az -éjszakának virradatja, ha Madus nem költögetett volna gyöngéden, mire -aztán ismét meggyujtotta a kioltott gyertyákat. - -– Mit gondolsz? kérdezé tőlem, mi fog történni ezentúl velünk? - -– Hát én azt gondolom, hogy a hajdemákok csak tréfából próbára temettek -el bennünket ide, s majd egy kis idő mulva megint értünk jönnek. - -– Csalatkozol, mi soha sem kerülünk ő hozzájuk vissza. - -– Csak nem hagyja Nyedzviedz az egyetlen leányát elveszni? - -– Rosszul ismered Nyedzviedzet. A kit ő egyszer ez odúba lezárt, azt ő -innen vissza többé soha nem ereszti. - -Most már aztán komolyan megijedtem s kezdtem magamat vádolni azért, hogy -egy ily szerelmi mámor miatt ezt a kétségbeejtő végzetet vállaltam -magamra. - -Madus azonban felkelt a helyéről s azt mondá nekem, hogy kövessem őt. - -Nekem eszembe jutott az a fénylő arcz, a mit a mult éjjel láttam s -megtért a bizalmam hozzá. - -Madus tovább haladt a sziklarepedés folyosóján, mely később egész -sorozatát a kisebb-nagyobb barlangtermeknek kötötte össze. Én minden -barlangban aggódva néztem körül, ha nem látnám-e meg azokat az egymás -mellett kuporgó csontvázakat, a miknek rémképével a Nyedzviedz -ijesztgetett, de nem találkoztam egyetlen halottal sem. - -S a barlang-folyosó egyre tovább vezetett, néhol ünnepélyes fényű -termekbe léptünk, a mik úgy ragyogtak, mint a kristály, megtöltve -csodaalakú bálványokkal. - -Egyszer aztán, a mint a folyosó folyvást tágulni kezdett, a távolból -valami fénysugár küllői löveltek be a mély sötétségbe. Az ott a -napvilág. - -– Mi a szabadba jutunk ki! kiálték örömteljesen ölelve szivemre Madust. - -– Szabadba? Nem. Szólt ő szeliden és szomorúan. Csak egy újabb börtönbe. -Majd meglátod. - -Azzal átölelte a nyakamat. Itt már oly tág volt a sziklatornácz, hogy -ketten is eljárhattunk benne egymás mellett. Nem kellett már égő -szövétnek. A napsugár elénk világított. Megláttuk a kék eget. Mint a -bolondok, úgy futottunk előre, hogy még többet láthassunk belőle. Az -egész eget be akartuk lélekzeni. - -Egyszer aztán elértünk a sziklafolyosó végére s a mi elénk tárult, az -volt a «Viszpa-Ogród». - -Viszpa-Ogród annyit tesz, hogy «Szigetkert». - -Egy valóságos sziget, a mit tenger helyett sziklák vesznek körül. - -De azok a sziklák oly meredekek, oly magasak, hogy azok közül e völgyből -ki, vagy ide be semmi út sem vezet egyéb, mint a barlangi sikátor. - -Kopár szirtfalak, ezer láb magasra felnyulók, toronyalakú sziklacsompók, -egymáshoz sorakozva, mint egy rettenetes münster homlokzata, mély -zeg-zugok, mik a sziklát végig hasítják, orgonasíp alakú bazaltoszlopok -egyenesen felálló, s homlokban előrehajló rétegei, mint megannyi -boltívezet töredéke, veszik körül a «Viszpa-Ogród»-ot, mely a mély völgy -fenekén fekszik, mint egy zöld sziget, mint egy gömbölyded dombocska, -egymásnak keresztbe-hosszába rótt mívelt földek sokszínű sávjaival -tarkázva s délnek fekvő oldalán veteményes kertek koczkáival szegélyezve -s aztán köröskörül fogva sűrű gyümölcsös kertekkel. - -A Preszjaka-barlang szirtoldalából, szédítő magasból omlik alá, messze -kiszökő ívet képezve, egy patak forrása, mely a mint porrá válik a -sziklataréjokon, örök szivárványt tart a kis völgy fölött áthidalva s -aztán, mint egy ezüst kigyó, sikamlik alá gyors tekergésében a völgybe, -mely innen a magasból átlátszó köd fátyola alá rejtve látszik, elszórt -fehér házikóival. - -– Lásd, ez a mi leendő hazánk; suttogá Madus, a honnan ki nem mehetünk -többé sehova. Ide küldenek a hajdemákok magok közül mindenkit, a ki vagy -gyáva az ő mesterségükre, vagy megunta az ő viharos életüket, vagy -szerelmes lett valami asszonyba s attól nem tud elválni. - -Itt élnek azután azok mindannyian együtt és ásnak, kapálnak, földet -mívelnek; s többet soha a világból egyebet nem látnak, mint a -«Viszpa-Ogród»-ot. - -Ez a kis sziklasziget volt a titka a hajdemákok egész rejtélyes -hatalmának. Ez tette lehetővé, hogy az ország főnemességével oly hosszú -időn át vakmerően daczoljanak. - -Ez volt az ő kifogyhatlan éléstáruk. - -A Viszpa-Ogród, mikor azt a hajdemákok fölfedezték, egy kopár vadon -pusztaság volt, sűrűn telenőve csenevész fenyőfákkal. Nem hogy ember, de -még olyan állat sem lakott benne, a mely repülni nem tud. A völgynek nem -volt forrása. Kutat is hasztalan kisérlettek ásni benne, nem találtak -mást, mint sziklát. - -Ekkor jöttek arra a gondolatra, hogy a Preszjaka-völgy tulsó -sziklafalából kiszökellő forrást átvezessék a barlangba. Onnan az aztán -utat talált a repedésekkel teljes hegyen keresztül a Viszpa-Ogród völgy -katlanába, a hol aztán a völgy mélyén ismét eltünt, hogy a Sziniawszkyak -sóbányájában törjön elő ismét. - -A mint aztán az a patak végig árasztotta a kis völgyet, egyszerre -megváltozott annak a tekintete. A fenyőfák egy részét kiirtották s -rozstermő földet csináltak belőle; a meghagyott fenyőfák meg óriási -növésnek kezdtek indulni; az enyhe, széltől védett szigetben a -legkényesebb növény is meghonosult hamar, még az ember is átváltozott, a -kit sorsa idevezetett. - -Igaz, hogy a hajdemákok különben is azt számüzték maguk közül a -Viszpa-Ogródba, a ki az ő vad, kegyetlen szokásaikkal nem tudott -megbarátkozni; de magamról mondhatom, hogy az ember egészen elfeledi a -világot, ha egyszer ide került s nekem sok gyönyörűségem volt az -életben; élveztem mind azt, a mi egy királyra és egy börtönbe zárt rabra -nézve öröm; ismertem a remete józanságának s a mákonyevő ittasságának -ellentétes üdvét; de igazán boldog csak a Viszpa-Ogródban voltam. - -Egy kigyótekervényű sziklaösvény, a meredek falba vágva, vezetett le a -preszjakai barlangfolyosó szádától a völgybe szép menetelesen. Madus már -jártas volt e helyen; messziről meg tudta mondani, melyik ház lakóját -kinek hiják? A kis gyermekek eléje szaladtak s nevén szólíták; megfogták -a kezeinket, úgy huztak be minket házaikba. - -Megérkezésünkre egy kis haranglábon álló harangot kezdtek el kongatni. -Mikor közelebbről megnéztem egyszer ezt a harangot, a köriratáról -megtudtam, hogy az a bielovierzi zárda tulajdona volt valaha, azt is úgy -rabolták bizonyosan. - -Igen is. Itt minden rablott portéka volt. A szép posztó és -karassiaruhák, a selyem és kamuka az asszonyok öltözetén, maguk az -asszonyok is, a kik azt viselték, az ország minden részéből voltak -összerabolva. - -De a rablók és rablottak, ebben a rablott pompában oly ártatlan -boldogságban éltek együtt, mint Ádám és Éva a paradicsomban, mikor még -nem volt semmi öltözet. - -Nem is az ő kezük véres keresménye volt az. Ők szántottak, vetettek, -kapáltak és arattak. Bő termésüknek fölöslegét fölhordták a barlangba s -elhagyott társaik ezekért cserébe adták nekik a kerek föld összerabolt -pompáját. A harangot is azok lopták a számukra. - -Mikor e völgyet fölfedezték, semmi vad és szelid állat nem volt benne, s -minthogy felnőtt tulkot ide a barlangon át szállítani nem lehetett, a -hajdemákok úgy hordták ide összekötött lábaiknál fogva rudra akasztva a -szopós borjúkat, bárányokat és malaczokat, s most már csorda- és -falkaszámra tenyészett a völgyben minden házi állat. Hús, kenyér, -gyümölcs annyi került ki innen, hogy a világ végéig ostromolhatta a -Preszjaka-barlangot akármi potentát, a bezárt őrséget ki nem -éheztethette belőle. - -Hanem ha azt a vízvezetéket sikerült volna elrontani, akkor egyszerre -vége lett volna a Viszpa-Ogród egész dicsőségének; a völgykatlan megint -olyan kietlen, lakhatlan vadonná zordult volna el, a milyen volt annak -előtte, s ember és állat kiveszett volna belőle, és a szép gyümölcsösök -az első kánikulában mind kiszáradtak volna a megszorult hőségben. - -Ezért voltak oly kétségbeesve a hajdemákok, mikor az ostrom alatt a -vízcsatornájukat ez a veszély fenyegette. - -A Viszpa-Ogród népe egészen úgy élt, mint Ábrahám apánk családja a -hajdani szent földön. A legvénebb volt a pátriárka. Az parancsolt s az -osztotta fel a munkát s az aratás után a termést. - -Minden ember annyit kapott a maga részére, a mennyit háza népével együtt -el birt fogyasztani. - -Papjuk nem volt, valaminthogy Mózes előtt a Jehova-hivőknek sem volt. -Vasárnapot nem tartottak; hanem a derült idő volt a munkanap, az esős -idő az ünnepnap. - -Nem imádkoztak; de nem is követtek el semmi vétket. A hol a családapa -mind legalább is rablógyilkos volt valaha, soha egy veszekedő szót nem -lehetett hallani az enyim-tied fölött, sem egy káromkodást, s azok az -asszonyok, a kik semmi oltár előtt nem esküdtek a férjeikkel össze, a -kiket úgy hurczoltak ide erőszakkal, olyan hűségesek voltak, hogy idegen -férfi meg nem mondhatta, milyen színűek a szemeik? - -A mint megérkeztünk, a patriarka, a kit Zorawnak hittak, magához hivott -minket lakomára, a törzslakosokkal együtt, a kiknek a száma mehetett -nyolczvanra. Mind rettegett rablók hajdanában, most pedig békességes -pásztorok és szántóvetők. - -A lakoma után kivezetett minket a patak partjára, s egy közös kobakból -mindannyian testvériességi áldomást ittunk friss vízből; más italt itt -nem mérnek, s végül a kobakot összetörtük a szövetség megmásíthatlan -jeléül. - -Ott azután kimérte az öreg a számunkra a házhelyet, azt kiczövekelték; -azzal neki állt az egész falu népe az építésnek, egyik a szálfákat -vágta, másik ácsolt, fürészelt: a jövevény, az új letelepülő számára az -egész község dolgozik. Két nap alatt tető alatt volt a kis hajlék, -ellátva kezdetleges butorokkal, edényekkel; az akolban fejős tehén, -kecske, az asszony számára. Tőlem meg azt kérdezte az öreg, hogy miféle -szerszámokat adjon, a mikkel valami munkához kezdjek? - -Átláttam, hogy itt dolgozni kell; a mit énnekem az iskolában nem -tanítottak, sem pedig a táborban. Én a kovácsmesterséget választottam. -Ott mégis kerül valami vas a kezembe, a mi nélkül én szerencsétlennek -érzem magamat. - -Azonban igen rövid idő alatt egészen kibékültem az állapotommal. Az -embert a rabság elálmosítja. - -Kivált az ilyen rabság, a hol a börtönfalat a végtelen bérczoldalak -képezik, s a börtön egyetlen ablaka a mennyei firmamentum. Keresztülásni -e falat nem lehet, se ehhez az ablakhoz fölkapaszkodni s kiszökni rajta. - -Az ember ellankad utoljára s megadja magát. - -Én már egészen megszoktam, hogy egész nap verjem a vasat s aztán a -tűzhely mellett sütő-főző feleségemhez hazatérve, hallgassam az ő apró -bajait, hogyan fulladt bele a kis kácsa a tojásba? s tanakodjam vele, -vajjon a savanyú kecskerelevél volt-e az oka, hogy a tehénnek a teje -összement? vagy a pemétfű, a mivel a fejőedény ki lett forrázva? - -Mikor pedig aztán egy napon az én kedves Madusom szemérmes -arczpirulással sugott meg nekem valamit, a mitől a férfi szív nagyot -szokott dobbanni örömében, kevélységében, akkor meg aztán épen semmire -se gondoltam többé az egész világon. - -Egész napomat az a gondolat foglalta el, hogy apa leszek. - -Családom lesz, s annak ez a földfolt lesz az otthona. - -Ez a gondolat olyan volt, mint a fának a gyökere, oda nőttem általa -ehhez a földhöz. - -Mennyire megbecsültem ez órától fogva az én jó Madusomat! - -Igérhetett volna nekem a sors akármit. Igérhette volna végtől végig azt -az egész tarkabarka képet, a min azután keresztül vitt, cserébe a -Madusomért, meg ezért a kis házikóért, a mit az ő vidám danája fölvett, -mikor már messziről közeledtem, dehogy cseréltem volna meg vele! - - -III. A KOLTUK-DENGENEGI. - -Én már egészen meg voltam nyugodva a magam csendes boldogságában; egész -világom a Viszpa-Ogród sziklakeretében volt, s egész sorsom abban az -édes mosolygásban, mely hazatértemben az én jó Madusom arczáról -tündöklött elém. - -A kovácsműhelyben csak délelőtt dolgoztunk; a délután mindenkinek arra -volt hagyva, hogy a maga háztáját gondozza. - -Épen egy bölcsőnek való kast fontam szép piros fűzfaágakból, a folyosóm -tornáczán ülve, a mint egyszer csak egy sötét árnyék elfogta előlem a -nap sugarait, a mi már a magas sziklák között leáldozni készült. (Itt a -Viszpa-Ogródban nyáron is nyolcz órakor kelt föl a nap, s öt órakor már -esteledett.) - -A mint feltekinték, Nyedzviedz alakját láttam magam előtt. Ez volt az, a -mi árnyékát rám vetette. - -Megdöbbentem. - -– Te is ide szorultál már, a Viszpa-Ogródba? kérdém tőle. Az ellenség -vert ki, vagy társaid számüztek? - -– Nem, Barán, felel a vezér. Nem azért jöttem ide, hogy köztetek -maradjak; hanem hogy téged is magammal vigyelek. Nem érünk nálad nélkül -egy ütet taplót. Az ágyuval senki sem tud bánni. Pedig most nagy -dologhoz készülünk. Egy gazdag karaván jön a mohilovi búcsúra -Törökországból: gazdag török, rácz és zsidó kereskedők. Sok katona -kiséri őket. Ezt kézre kell kerítenünk. S onnan mindjárt fordulunk -Berdiczovnak. Ebbe a kolostorba van összehalmozva a gazdag barátok -minden kincse. Olyan erősség az, mint egy vár. Széles falai vannak -lőrésekkel s a barátok nagy számú őrséget tartanak benne. Ágyu nélkül -azt meg nem ostromolhatjuk. Velünk kell jönnöd. Én megteszlek -zászlótartónak a seregnél és alvezér fogsz lenni utánam. - -Erre a szóra a Madus is kijött a konyhából s nem hogy örült volna az -apja látásának; hanem még inkább rátámadt: - -– Minek jön kend ide, az én jámbor, szelid Baránomat elcsalogatni innen? -Ő meg van elégedve a maga kis gunyhójával és kicsi feleségével. Nincs -neki szüksége a kendtek rablott kincseire. Minket eltemettek kendtek; mi -meg vagyunk halva. Hagyjanak nekünk békét a más világon. - -A Nyedzviedz erre azt mondá nekem: - -– Hallod-e, Barán! Ki parancsol egy asszonynak a háznál? Vagy az ura, -vagy az apja. Ha te, az ura, nem tudsz parancsolni neki, hát majd akkor -én, az apja, megmutatom, hogy hogyan kell egy asszonyt kifizetni, a ki -akkor beszél, mikor nem kérdezik. - -Én aztán, ismerve a vezér heves természetét, nyájas ölelgetéssel -rávettem a Madust, hogy térjen be velem a házba, ott aztán egészen -lebeszéltem a lábáról azzal a kecsegtetéssel, hogy csak hadd menjek én -most el az apjával, majd ha egyszer annyi pénzt szereztem össze, hogy -abból tisztességesen meg lehet élni, s aztán vezéri állásra jutottam a -hajdemákoknál, akkor visszatérek ő hozzá s hatalmamnál fogva -kiszabadítom őt ebből a magányosság sírkertjéből s elviszem őt magammal -valami nagy városba, a hol selyemruhájával fogja söpörni a földet s -nagyságos asszonynak fogják hivni. - -Ez a biztosítás a szivére hatott. Nagy sirások és ölelgetések között, -nagy nehezen eleresztett a Nyedzviedzzel; de még mikor a sziklaösvényről -visszatekintettem a völgybe, akkor is ott láttam a kis fehér házunk -ajtajában piroslani fejkendőjét. A kedvencz galambja egész a barlang -szájáig elkisért, s ott leszállt a vállamra s a fülembe turbékolt; úgy -kellett erővel elhajtanom. - -A régi czimborák nagy üdvriadallal fogadtak, s föltámadásom ünnepét nagy -ivással ülték meg. Én is, a mint a bort újra megizleltem, a miben régóta -nem volt már részem, úgy elfeledtem az egész Viszpa-Ogrodot, mint egy -álmot. Tudva van, hogy egy borivó ember, ha sokáig visszatartóztatta -magát az italtól s aztán megint hozzájut a kancsóhoz, kegyetlenebb ivó -lesz, mint a ki folyvást gyakorlatában maradt. - -A hajdemákok nem is ittak más bort, mint tokajit. Ki tudták válogatni a -főurak és papok pinczéiből az asszuszőlős átalagokat. - -Másnap a preszjakai barlangból felkerekedtünk a mohilovi búcsúra. - -Tizenkét napi járásnyi távolban esik az a barlangvárhoz. - -Azon vidéken nem is tudtak talán róla, hogy vannak hajdemákok a világon, -vagy legfeljebb a dajkák meséltek felőlök. Ki gondolt volna arra, hogy -egy más országból kerekedjék elő egy ilyen hatalmas rablócsapat. - -Mindig éjszaka utaztunk, olyan vadonhelyeket válogatva, a miken rendes -utazó soha nem jár; nappal rejtőzve maradtunk sűrű erdőkben, mély, -lakatlan völgyekben; kémeink, tudakozóink, mindenféle álruhákban -mértföldnyire jártak előttünk. - -Nem tértünk be semmi faluba élelmezés végett, a mi szárított hust -hoztunk magunkkal, azzal éltünk az egész úton, meg erdei gombával. - -Végre megtudtuk, hogy a törökországi karavánnak mikor kell megérkezni -Mohilov alá. - -Egy mocsári erdő két oldalán elrejtőzénk s két napig vártunk ott, -életjelt nem adva magunkról. - -Ekkor már utolsó élelmiszerünk is elfogyott s minekünk a rejtekeinkben -nem volt mit ennünk más, mint nyers békahus és madártojás. - -Ott vonultak el előttünk a vásárosok, a kik mind a mohilovi bucsúra -siettek, megrakott öszvéreikkel, társzekereikkel; vitték a sok -borsoskát, pereczeket, füstölt kolbászt, turót ládákkal, vendelyekkel, a -drága borokat, méhsört tömlőkben, hordókban. Mi majd elepedtünk értük s -csak a kezünket kellett volna kinyujtani utánuk. De a vezér tilalmat -vetett ránk: «nem zabálni jöttetek most ide!» - -Már fogytán volt a türelmünk, a mint egyszer nagy dob-, trombitaszó -jelenté, hogy most jönnek már, a kikre oly szívszakadva várunk. -Öszvéren, lóháton, tevepupon ülve, kétkerekű, ökörvontatta födött -szekéren valami másfélezer ember. Közöttük feles számú katonák, -pánczélingben, ostromtutyival, alabárddal és muskétával. – Elegybelegy -társaság volt. - -Mi nagyon is sokan voltunk ellenükben; valami háromszázan. - -A mint egy jelszóra egyszerre kitörtünk a mocsár bozótja közül, az egész -karaván összezavarodott; a katonák elkezdtek lövöldözni, nem nézve, hogy -kit találnak; mi pedig akárhová lőttünk, az a tömegben nagy pusztítást -tett; lett nagy zűrzavar, a ki futhatott, elfutott, prédára hagyva -szekerét, öszvéreit; a hajdemákok ördögmódra dúltak a megrémült vásáros -nép között, hogy én egészen elkábultam a borzasztó öldökléstől, a mihez -hasonlót még soha sem láttam, s egészen elzsibbadtan ültem le egy -zsombikra. A fejem zúgott. - -Egyszerre egy vén török kalmárt látok felém biczegni, a hóna alatt egy -mankóval. Sánta is volt, vén is volt, meg is volt sebesülve. - -Egyenesen felém tartott, s mikor odaért hozzám, mankóján végig -ereszkedve a földre, azt mondá nekem: - -– Nosza fiam, huzd ki hamar a jatagánodat s vágd le a nyakamat, kérlek. - -Én csak elbámultam ezen a furcsa kivánságon s azt mondtam neki: «én -ugyan nem teszem ezt a bolondot». - -– De csak vágd le kérlek a nyakamat frissen; aztán neked ajándékozom az -én «Koltuk-dengenegi»-met. - -«Koltuk-dengenegi» annyit tesz törökül, hogy «Koldus tengetőbot». - -Én azt feleltem erre az öregnek: - -– Már én bizony nem öllek meg téged «baba»; mert én se nem haragszom -rád, se gyilkos nem vagyok. Magam is úgy kerültem a hajdemákok közé, -mint Pilátus a credóba. - -– Tudom, fiam, mondá az öreg. Látom az ábrázatodról, hogy te jobb ember -vagy a többinél, épen azért fordulok tehozzád s egyuttal, mikor arra -kérlek, hogy tégy velem irgalmas emberi cselekedetet, tégedet is -boldoggá akarlak tenni. – Ne félj semmit az én nyakamat gyorsan levágni, -nem lesz az gyilkosság tetőled. Mert meggyilkolni csak azt lehet, a ki -élő ember; azt mondja az Alkorán, a mi egyedüli igaz könyv a földön. Én -pedig nem vagyok élő ember többé; mert én nekem valamelyik lesben álló -orgyikos a puskájával a hasamba lőtt. Az ilyen seb pedig halálos és -mindig gyógyíthatatlan. Nekem el kell pusztulnom vele. Ellenben a -fájdalom és vérvesztés miatt elfutni nem birok, s ha a rablók kezébe -jutok, azok mindenféle válogatott kínzásokat fognak velem elkövetni. -Azért kérlek, hogy szabadíts meg egyszerre a szenvedéseimtől, s vágd le -a nyakamat ezzel a szép jatagánnal. Nézzed, milyen szép jatagán. Ezt is -neked adom örökbe. - -Nekem azonban még ekkor sem volt kedvem az ő kopasz fejét levágni s -leráztam a nyakamról a kérelmével. - -– Eredj, baba, ha meguntad az életedet, vágd le magad a nyakadat azzal a -szép jatagánnal, vagy kösd fel magadat, elég sok szép fa kinálkozik itt -számodra az erdőben. - -Erre az öreg török áhitatos képpel így felelt: - -– Jaj, édes fiam, azt én nem tehetem. Tudod, hogy az Alkorán szerint, (a -mely pedig egyedüli igaz könyv a földön) hétféle pokol van; egyik -mélyebb és gonoszabb, mint a másik. A legfelső a mienk, igazhivő -muzulmánoké, a második mindjárt a tiétek, Krisztus hiveié; a hetedik a -Gyehenna pedig az istentagadóké; de negyedik a «Morhut» azoké, a kik -öngyilkosul maguk vetnek véget az életüknek. Nekem tehát három pokollal -mélyebben kellene leszállnom, ha a te tanácsodat akarnám elfogadni. És -abban a három pokolban háromszázharminczhárom esztendeig kellene -bujdokolnom, a míg csak a magam poklába eljutnék; a míg, hogyha egy -hitetlen kezétől esem el, a milyen te vagy, az Alkorán szerint, mely -bizonyára nem hazudik, egyenesen a paradicsomba jutok föl. - -Nagy volt a csábítás. Egy jámbor törököt a pokolból egyenesen a -paradicsomba szállítani föl, a saját kivánatára. - -De én mégis ellenálltam. Eszembe jutott, hogy a saját szentirásunk, a -mely pedig szintén egyedül igaz könyv a földön, azt mondja, hogy a ki -fegyverrel öl, fegyver által fog elveszni, s megint csak eltoltam -magamtól az öreget, a ki minden áron rám akarta kötni a fejét, mint a -házaló festett kelméjét. - -– De lásd, neked adom a koltuk-dengenegimet is, könyörgött az öreg -előttem. - -– Aztán hová legyek én a te mankóddal? - -– Nézzed fiam, szólt az öreg. Ha ezt a hónaljtámaszt lesrófolod róla, -hát meglátod, hogy ez a koltuk-dengenegi meg van töltve aranynyal. - -Azzal lesrófolta az öreg a mankó vánkosát s egy csomó aranyat töltött ki -belőle a markába. Nagyon sok pénz lehetett ott. A szemem is káprázott -tőle. - -– Ezt mind neked adom. - -Én mégis ellenálltam a csábításnak. - -– Nem ér az nekem semmit, baba; a hajdemákoknál az a törvény, hogy -senkinek se szabad magánál pénzt tartani. A mit rabolnak, a -Preszjaka-barlangba érve, mind átadják a vezérnek, s az mind a közös -kincstárba vándorol. Jaj volna annak, a kinél egy árva lengyel-garast -megtalálnának. A hajdemák nem magának rabol; hanem a társaságnak. Mert a -hajdemák semmiért sem fizet. Azért én nekem a te aranyaid semmit se -használnának, csak veszedelmemre volnának. - -– Dehogy nem, szólt az öreg; látod fiam, te jobb ember vagy, mint a -többi, fiatal vagy még; nem neked való élet ez. Ha az én sok pénzemet -öröklöd, azzal elmehetsz Oláhországba, Havas-Alföldre, a hol senki sem -ismer rád. Vehetsz magadnak falut, kastélyt, jobbágyokat, -megházasodhatol, talán van is már fiatal szeretőd: élhetsz vele -nyugodalmasan, boldogan; nem kell az erdőket, barlangokat bujnod. - -Ez a szó szeget ütött a fejembe. Eszembe jutott az én kedves, jó -Madusom. Ha én azt a Viszpa-Ogrodból magammal elvihetném; ha én őt -tisztességes, boldog életű úri asszonynyá tehetném! s miért ne -történhetnék az meg? Most már zászlótartó vagyok a hajdemákok között. -Nem sokára alvezér leszek. Egyszer, mikor a Nyedzviedz valami -rablókalandra a társaság zömével messze eltávozik, én az otthon -maradtakat leitatom, egy kis jó theriákot keverek a méhserük közé, s -mikor valamennyit elnyomja az álom, én Madusommal együtt megszököm -tőlük. Ez olyan kecsegtető gondolat volt, hogy önkénytelenül nyujtottam -ki a kezemet az öreg török handzsárja után. - -– De hová dugjam én el ezt a te sok pénzedet? - -– Hagyd csak a koltuk-dengenegiben. Mikor visszakerülnek a hajdemákok, -panaszkodjál előttük, hogy a lábad összezsugorodott a hideg mocsárban -állástól. Sok emberen megesik az, a ki a vízben meghűti inait, hogy azok -összerándulnak s örök időkre kacska marad. Akkor bizonyosan el is fognak -hagyni maguktól, mert sánta czimborát nem örömest hordanak magukkal a -rablók. Te pedig a kincseket folyvást a te hónad alatt hordozhatod. - -S aztán még megtanított rá az öreg, hogy hogyan kössem össze a bal -lábamat, hogyan tegyem a sarkamat a koltuk-dengenegi kiálló csapjára, s -hogy járjak azontúl féllábon. - -A Madusomra gondoltam, a kiért el tudtam volna féllábon menni egész -Jeruzsálemig. - -– No már most hát fogd a jatagánom a markodba, szólt az öreg, s aztán -még ő tanított, hogy hogyan bánjak vele. – Ne úgy csapj le vele, mint a -mészáros a taglóval, hanem úgy húzd végig csapás közben, mint a -hegedüvonót. Majd én odatérdelek eléd. Aztán csak ide vágj, nézd, a hol -az első gerinczcsont kiáll a nyakszirtből. Aztán merően odanézz a -szemeddel, a hová vágsz, s a jatagánt egyenesen fogd, hogy a markolata -megfeküdje a tenyeredet, akkor szépen az élével fog találni, nem -bicsaklik félre. - -Addig beszélt, addig biztatott, míg egyszer az ördög megtaszította a -kezemet, (a ki mindig ott leskelődik a halandó ember háta mögött) s én -csak azt vettem észre, hogy egy fej nélküli ember esik a lábamhoz, a két -térdemet átölelve, míg egy embernélküli fej messze gurul alá a lejtőn -ide-oda csapva magát a fák törzseihez. - -(«Homicidium», emberölés, diktálá a soltész a jegyzőnek.) - -(«Igen, de enyhítő körülmények között», veté közbe a nagyfejedelem; a -megöltnek saját kivánatára, az Alkorán helyeslése szerint s a hátul -leskelődő sátán incselkedése mellett.) - -– Mégis emberölés volt az, folytatá Hugó. S én nagyhamar megbántam, hogy -ezt tettem; mert keservesen meglakoltam érte. A véres tett végrehajtása -után fogtam a mankót a hónom alá, s megpróbáltam sántikálni. Úgy -baktattam a czimboráim után. - -Azok roppant prédát ejtettek. A ki el nem futott a karavánból, azt -levágták s lerakva az elfogott öszvérekről a zsákmány javát, azt a saját -vállaikra vették; mert azon az úton, a melyen ők járni szoktak, -teherhordó állattal nem lehet botorkálni. - -Mikor én a mankóval sántítva eléjük kerültem, nagy hahotával fogadtak. - -– Hát téged mi az ördög lelt? Kérdé tőlem Nyedzviedz. - -– Jaj, hagyd el! odavagyok! nyöszörögtem én keservesen. Koldussá lettem, -a mint egy sánta törököt, a ki a mankós lábával nem tudott előlem -elfutni, megöltem, az haldokolva azzal átkozott meg, hogy «no hát vedd -hasznát a koltuk-dengeneginek s légy olyan sánta mint én!» S abban a -perczben úgy összezsugorodott a bal lábam, hogy nem tudom többé -kinyujtani. - -– Bizonyosan megbánta a lábad a hideg vízben álldogálást, mondá -Nyedzviedz. Megesik az az ilyen kényes kutyán, mint te vagy. De ne félj -semmit. Van közöttünk, a ki az ilyen baj meggyógyításhoz ért. Hej! -Przepiorka! Jer ide! - -Megszeppentem. Ha vizsgálat alá veszik a lábamat, kisül, hogy semmi baja -sincs. Igyekeztem az inaimat minél jobban megfeszíteni, hogy görbe -maradjon a lábam, a míg Przepiorka tapogatja, kenegeti, huzogatja, hogy -csakúgy ropog bele minden csontom. - -Egyszer aztán azt mondá Przepiorka, hogy: - -– Bizony össze van ez a láb zsugorodva egészen. - -Erre én elfelejtkezem magamról, s ijedtemben ki akarom nyujtani a -lábamat… s akkor aztán még nagyobbat ijedek. A lábam, a mit sántának -hazudtam, valósággal össze volt zsugorodva, nem tudtam többé kinyujtani. - -Megvert az Isten. Rajtam maradt a veszedelem, a mit magamra hazudtam. - -Csakugyan sánta maradtam igazán s nem tudtam lépni a koltuk-dengenegi -nélkül. - -Hej, hogy átkoztam magamban azt a vén törököt, a ki a koltuk-dengenegit -örökül rám hagyta! - - -IV. A BERDICZOVI ZÁRDA. - -– Ne búsulj semmit! mondá Nyedzviedz, mikor azt látta, hogy keservesen -vakartam a fejemet, azon való bánatomban, hogy a lábamat nem birom -leereszteni. – Most veszszük még csak igazi hasznodat, hogy -megsántultál. Ilyen ember kellett nekünk régen. - -Azzal parancsot adott egy széles vállú ficzkónak, hogy vegyen föl a -nyakába, s aztán úgy lovagoltam emberháton, ha az egyik elfáradt, -változtatva a paripát egész az oczakovi erdőkig. A gonosz hajdemákok -azzal álltak rajtam boszut a kényszerü megnyergelésért, hogy folyvást -dalolták előttem-utánam azt gúnydalt, hogy: «Fáj a kutyának a lába. -Megütötte a szalmába». - -Az oczakovi erdőben pihenőt tartottunk, ott azután azt mondta nekem a -Nyedzviedz: - -– No Barán, te tovább nem jösz velünk, hanem elkecskebokázol a -biczebócza lábaddal Berdiczovba. Ott kikémleled a dörgést. Aztán -visszasántikálsz hozzánk a Presjakavárba, s hirül hozod, a mit -kitanultál. Akkor aztán attól függ, hogy milyen erővel induljunk neki? -Mert én el akarom foglalni Berdiczovot. - -A mohilovi merénylet csodálatos sikere elkapatta a rablóvezért. -Mivelhogy itt háromszázad magával kétezer embert szétvert, a kik közül -legalább ezernek volt puskája, most már nem kevesebbre gondolt, mint -hogy egy bekerített várat bevegyen ostrommal. - -Arra pedig, hogy valaki Berdiczovba bejusson, semmi sem volt olyan jó -alkalmatosság, mint egy sánta láb. - -Messze földről, még külső országról is ez volt valamennyi sántának, -kacskának, zsugorodott tagúnak és inaszakadtnak a találkozó helye. - -A berdiczovi úton egyik csapat a másikat érte, a ki mind a csodatevő -helyre igyekezett. A ki rongyos volt, mankójával mérte végig az utat, a -tehetősebbek öszvérre kötözve vitették magukat. A falusi parasztot -talyigába fektetve tolta a felesége; a grófok aranyos zsellyeszékben -vitették magukat s a polgárok kétkerekű ökrös szekeren utaztak mind -Berdiczov felé. - -Berdiczov a fehér barátoké volt, egy kellemes völgy teknőjében -kiemelkedő halomra építve. Maga a kolostor erős bástyákkal volt -körülvéve, a miket még köröskörül vízárok is védett, sánczkarózattal. A -domb tövében volt egy hévízforrás, mely az árkokat ellátta s távolabb -már hétkerekű malmot hajtott. E vízárkon át csak szűk felvonó hidon -lehetett a bekerített kolostorba bejutni. A tömérdek bucsujáró nép – a -kolostor falán kívül épült városkában talált elhelyezést, s egyszerre -száz embernél többet nem eresztettek be, akármilyen nagy ünnep volt, -mert több nem is fért be a templomba; hanem ha nagy volt a sokaság, -egész nap tartották a misét, az egyik száz ember bejött az egyik kapun, -a másik száz kiment a másikon. Az udvaron, a bástyákon pedig állig, -sarkig fegyverezett őrség volt felállítva mindig éjjel-nappal, s gond -volt rá, hogy a látogatók semmiféle fegyvert be ne hozzanak magukkal. - -Mert a berdiczovi kolostorban mesés kincsek voltak felhalmozva. Nem -csodálom, hogy úgy fájt azokra Nyedzviedznek a foga. - -Egy oltár vert ezüstből csinálva, a mit Sztaniszló fejedelem -ajándékozott a kolostornak; egy áldozó-asztal, a minek tömör arany -táblájára volt felvésve az ajándékozó Leszczinszky grófnak a csodás -története; fogadalmi képek, csupa drágakövekből rakott mozaikmunkával, -arany kelyhek és medenczék, karbunkulusoktól szikrázó szentségtartók, -régi koronák, a miknek viselői kétszer akkora fejüek lehettek, mint mi -vagyunk; keresztek, miken a zafiroktól és igazgyöngyöktől nem látszott -az arany; drága ereklyetartók, ezüst szekrények, miken aranyból vert -szobrok vannak; aztán csodálatos mesterművű órák, a mik mind jártak, -ütöttek és harangoztak, s e szemvakító pompa és gazdagság, e kincshalmaz -és művészi remek közepett, azok a mankók, a miket az itt csodamódon -meggyógyult nyavalyások itt hagytak. - -Mikor legelőször e kincstárházba beléptem, a sok drágaság között ezeket -a mankókat láttam meg legelébb. - -Hej de örömest itt hagynám én is azt az átokverte koltuk-dengenegit, a -mi a hónom alá szegődött, a benne levő aranyokkal együtt. - -Aztán megzendült az ének a khórusban. - -Én nem tudom azt kimondani, hogy mit éreztem az ének alatt. Nem láttam -én e templomnak sem ezüstjét, sem aranyát; nem számláltam, mennyi -mázsára mehet az? mert én csak azt a szent képet néztem ott az oltáron, -a mi le nem vette rólam a szemeit, mindenütt rám nézett, mintha a -lelkembe nézne, s ott olvasná, hogy én e szent helyre gonosz, istentelen -szándékkal jöttem s szemrehányásokat tenne érte; az az ének egészen -kiforgatott az idáig hozott gondolataimból, úgy, hogy senki a nyomorékok -és szenvedők gyülekezetében őszintébb vezekléssel nem verte a mellét az -öklével, s nem csúszott térden a márványpadlat fölött, mint én. - -Midőn a szertartásnak vége lett, egyenkint mindenkit odabocsátottak a -perjel elé, hogy átvegyék az áldást. - -A perjel hosszú őszszakállú agg volt, a hogy az öreg Istent festik. -Minden vonásában az a véghetetlen jóság kifejezése. - -Előre tudtunkra volt adva, hogy a fehér barátok a beköszöntő -látogatóktól nem fogadnak el semmi ajándékot. Csak búcsúvételnél -teljesíti azt, a kinek tetszik. A perjel kiosztja az áldást az eléje -járulók között; a nélkül, hogy kérdené, ki az igazhívő, ki az eretnek; -lehet zsidó, lehet mohamedán, mindenkit egyformán megáld. S lehet valaki -tele halálbűnökkel és vétkek elkövetésének rémes szándokaival, meg nem -gyóntatja elébb. Megáldja, úgy bocsátja el, s csak azután, ha a megtérő -vétkes visszatér másodszor is, megenyhülve, akkor fogadja el tőle a -gyónást és az ajándékot. - -Én egészen megtörve kerültem ki a templomból. Elfeledtem, hogy miért -vagyok ide küldve? nem jutott eszembe kikémlelni a sánczok erejét, a -felállított mozsarak lőképességét, az őrség létszámát, csak biczegtem a -többi búcsújárókkal tova, annak a zsolozsmának a dallamát dudolva -magamban, a mit a többiek hangoztattak; míg a hévízforráshoz elértünk. -Itt engem is levetkőztettek, s beleültettek egyikébe azoknak a bakoknak, -a miken a sánták, zsugorodottak úszkálnak a víz fölött. Urat és szegényt -nem lehet itt megkülömböztetni. - -Mikor kijöttem a vízből, már nem voltam sánta többé. Az összezsugorodott -lábam olyan ép volt, mint a másik. - -«Miraculum! Miraculum!» kiáltozá az egész gyülekezet, s én magam -elkezdtem sírni, mint egy gyermek. - -Hát mégis van Isten! Daczára annak, hogy én annyiszor mondtam, hogy -nincs? - -Hát nem bánthatom meg őt annyira, hogy mikor hozzá fordulok meg ne -bocsásson? - -Fogtam a mankómat, most már nem a hónom alá, hanem a vállamra vetve, úgy -tértem vissza a perjelhez. - -Rám ismert és szeliden mosolygott. - -Odatérdeltem elé, s azt mondtam neki, hogy gyónni akarok. - -És aztán meggyóntam neki mindent. - -Hogy a hajdemák-vezér megbizásából jöttem ide, kolostora erősségét -kikémlelni. Hogy a rablók meg akarják támadni Berdiczovot, s van -ostromágyujok is, a mivel a falakon rést lőjjenek. Van négyszáz elszánt -czimborájuk, a ki képes halálveszélylyel megmászni a falakat. - -Az ősz perjel meghallgatta gyónásomat és feloldott. - -Aztán azt mondá: - -– Eredj vissza azokhoz, a kik küldtek. És aztán vigy nekik tudósítást -arról, a mit tapasztaltál. Hadd jöjjenek. Te maradj ott velük és a mit -rád biznak, hogy az ostromágyuval lövesd a kolostort, azt teljesítsd. - -– Én tegyem azt, atyám? szólék elbámulva. - -– Igen. A pattantyustól függ, hogy milyen sikere legyen az ágyuzásnak. -Lőhet jól, lőhet rosszúl. Inkább te légy ott, mint más. - -– Rajta leszek, hogy rosszúl lőjjek. - -– Tőled függ, hogy a felmentésünkre jövő seregnek elég időhaladéka -legyen megérkezni. Te az ostromot elhúzhatod hosszasan. - -– Úgy fogok cselekedni. - -Annak a bizonyságára, hogy a szavamat híven be fogom váltani, otthagytam -a töröktől kapott mankómat is a perjelnél. A hála is ösztönzött rá. -Cserébe egy kigyógyult sánta lábért még az olyan mankó sem drága, a mi -aranynyal van bélelve. Azt is megmondtam a perjelnek. - -– Jól van fiam, szólt a kegyes öreg. Ha bennünket megszabadítani -serénykedel, s a veszedelem elfordul rólunk, én visszaadom a nálunk -hagyott aranyaidat s még azonfelül is adok neked valamit, a mi többet ér -sok siklus aranynál: utat a megtérésre. Befoglak ajánlani az ország -hatalmasaihoz, hogy derék ember módjára élhess tovább s nevednek -becsületet szerezz. Ezt a szűz Mária képet pedig vidd haza a -feleségednek. - -Egészen megtérve, töredelmes szívvel kerültem vissza a -Preszjaka-barlanghoz. - -Ott azonban rögtön újra kellett kezdenem a hazugságot, mert ez által a -hajdemákok tőrbecsalása volt a czélom. Czimboráim újjongva fogadtak, a -mint meglátták, hogy ép lábbal jövök; én aztán azt hazudtam nekik, hogy -valami boszorkány gyógyított meg ördöngős ráolvasással a -tagzsugorodásból. Azt elhitték. Ha elmondtam volna igazán, hogy a -berdiczovi perjel áldása fogott rajtam, mindjárt gyanúba vettek volna. - -Akkor aztán haditanácsot ültünk s én elmondtam a vezérek előtt, a mit a -számukra hoztam. - -Annyit már kifundáltam a magam eszével, hogy a jó hazugsághoz -megkívántatik, hogy legyen benne valami igaz; mert a nélkül az embert -hamar rajtakapják. - -Leirtam a kolostor kincseit, hozzátéve még azokat is, a miket nem -láttam, a kádakkal álló arany és ezüst pénzt. Erre fájt leginkább a -hajdemákok foga. A Nyedzviedznek magas vágyai voltak. Az volt a terve, -hogy ha egyszer nagyon sok pénzt összegyüjtött, zsoldjába fogadja -valamennyi szétszórt rablóbandáját a Kárpátoknak, s azokkal egyszerre -közös terv szerint megrohanja a halicsi városokat, a főurak kastélyait -lerombolja s aztán kikiáltatja magát nagyfejedelemnek. Számított rá, -hogy ha az urakat és papokat kell kirabolni, a nép melléje áll. - -Egész éjszakán át elbeszélgetett velem e rémséges terveiről, a miknek -sehol sem volt vége. Meg nem akart addig állni, a míg valamennyi -istentelenek pápájává meg nem teszi magát. - -A kolostor erődítményeit aztán úgy irtam le a rablók előtt, hogy azok -hosszú ostromot várnak s igen erősen vannak védelmezve. Pedig a mi -csatakígyónkkal az első nap rést lehetett volna rajtuk lőni, s az ő -rozsdás taraczkjaik nem sok kárt tehettek az ostromlókban. A perjelt -magát úgy irtam le, mint a ki nagy hadvezéri talentum. A vízárkok -leirásával, a mik a víz alá rejtett hegyes karókkal vannak teletüzködve, -egészen elvettem a kedvét a rabló hadnak, hogy rohammal támadja meg a -sánczokat. A «spanyol lovasokról» és tűzaknákról is tudtam nekik -csodadolgokat beszélni, úgy, hogy egészen megnyugodtak az én szakértően -formált tervemben. Én a mi sugárágyunkkal a bástya egy részét úgy fogom -lerombolni, hogy annak az omladványa a vízárkot betemesse, akkor azután -ott a résen könnyen keresztül hatolunk. - -A Nyedzviedz kedvét annyira megnyertem, hogy teljhatalmat adott az -ostrom vezetésére. - -Én különös kegyül csak annyit kértem tőle, hogy engedjen egy napra -visszamennem a Viszpa-Ogródba, hadd látom meg az én kedves Madusomat, a -ki azóta azt hiheti, hogy tán meg is haltam. - -Nem örömest állt rá Nyedzviedz. - -– Ismerem az asszonyfélét. Nem jó a harczosnak asszonnyal szóba állni, -mikor harczba akar menni. Az még rosszabb, mintha imádkoznék. Az asszony -mindjárt sír, s abban a vízben a gyönge szív hamar megolvad. - -De én addig erősködtem a kívánságom mellett, hogy kénytelen volt -engedni. - -Még egyszer megnyitották előttem a Viszpa-Ogród szikla folyosóját. - -Szép őszi délután volt, mikor a meredek sziklalépcsőzeten a csendes kis -sziklaszigetbe leballagtam. - -Már messziről hallottam, kis házunkhoz közeledve, az én kedves Madusom -ismerős danáját. - -Megérezte a jó lélek, hogy közeledem és kifutott elém. - -Mintha most is látnám, milyen szép volt, milyen öröme volt. - -Azt hitte, hogy már most ott maradok végkép. - -Nem rontottam el az örömét. A búcsúzás pillanatára halasztottam azt a -szót, a mi majd könyekre fakasztja, hogy újra eltávozom messze, -veszélyes útra. - -Azt az egy éjszakát boldogságban akartam eltölteni. - -Engedtem neki, hogy előbb ő mondja el a maga dolgait. Hadd dicsekedjék -el vele, mennyi aszalt gyümölcsöt, mennyi füstölt pisztrángot rakott el -télire, hány döböz turóval látta el a házat? Milyen szép vásznat szőtt a -maga termesztette lenből. Aztán nagy pirulva, nagy dicsekedve -megmutogatta a maga készítette kincseit. Egy kis parányi gyöngyös -főkötőcskét, egy legapróbb embernek való zubbonykát, hogy azoknak -láttára majd a szivem ugrott ki a helyéből. - -Azt suttogta hozzá, hogy mikor a karácsony ünnep eljő, akkor az ő -bethlehemi jászolkája is kész lesz. - -Oh mint szerettem volna itt maradni nála: örökre a Viszpa-Ogródban -maradni. - -De hát nem lehetett. Nagyobb terveim voltak vele. Ki akartam őt innen -szabadítani; elvinni magammal s úrasszonyt csinálni belőle. - -Mikor aztán ő kifogyott a dicsekedésből, akkor rám került sor, hogy -mondjam el én is, a mi azóta történt velem. - -No azzal nem volt ok valami nagyon dicsekedni. S úgy tapasztaltam, hogy -az a Madus, a ki a Viszpa-Ogródban a galambokat eteti, nem ugyanaz, a ki -a Nyedzviedzzel minden rablókalandra együtt járt; mert a karaván -kirablása történetének elmesélése alatt valósággal kilelte a hideg, úgy -elborzadt tőle. Hát még mikor a sánta lábam történetét elmondtam neki! -De újra felemelkedett aztán, mikor meggyógyulásom csodáját elbeszéltem, -s attól aztán ő is meggyógyult végkép, mikor a boldogságos szűz képét -átadtam neki, a mit a perjel küldött. - -Pedig ez a kép lett a halála. - -De hát ez lett az üdvössége is. - -Csak reggelre kelve mondtam meg a jó léleknek, hogy itthon létem ideje -letelt s megint odább kell mennem. - -Hogy marasztott csókjaival! Hogy borult a nyakamba, s aztán meg a -térdeimhez! Nem akart elereszteni. Talán előre megérezte, hogy e testben -nem fogjuk egymást többé látni? Hasztalan biztattam, vígasztaltam, -hasztalan esküdtem neki, hogy visszajövök érte, hogy csak azért megyek -el most is, mert az ő sorsáról akarok gondoskodni: nem vette be a jó -szót; de elkisért az egész sziklalépcsőn fel s talán velem jött volna -vissza a barlangba, ha ott szembe nem jött volna ránk az apja. - -A Nyedzviedz aztán visszariasztá. Azzal ijesztette, hogy a hajdemákok -közé nem jó vetődni ilyen menyecskének, mert a rablók babonája az, hogy -a kinek egy nem született gyermek kis ujja van a zsebében, azt nem sebzi -meg se golyó, se kard. - -Még egyszer meg akart csókolni, de a Nyedzviedz közénk állt s azt -mondta: «elég volt!» Aztán betaszított maga elé a sziklafolyosó szádába. - -Én, a míg csak a világító nyilás látható volt, vissza-vissza néztem, s -mindig ott láttam állni az én Madusomat a kerek nyilás közepén. - -Olyannak látszott előttem, mintha egy szent állana a fényes glória -közepett. - -A folyosó egyre sötétebb lett, s az a glóriás kép annál fényesebbnek -látszott. Egyszer aztán elhajlott a sikátor s az én vizióm eltünt. - -Mi még az nap felkerekedtünk, négyszáz hajdemákkal, meg a sugárágyunkkal -s nappal végig vonulva a preszjakai völgyön, az éj oltalma alatt, szép -holdvilágnál kijutottunk az országútra, a hol nem féltünk semmi -ellenállástól többé. - - -V. A KARÁCSONYÉJ. - -Őszszel kezdtük el az ostromot s én olyan szépen vezettem azt, hogy a -deczember is ott talált bennünket. Háromszor is megváltoztattam az -ostromlöveg helyét s olyan nagy távolból lőttem vele, hogy nem tehetett -nagy kárt a falakban. - -A Nyedzviedz ugyan mindig sarkalt, hogy menjünk közelebb a bástyákhoz; -lám azoknak az ágyugolyói is csak úgy gurulva jönnek már idáig; s -egyszer a maga paraszt eszével ki is találta a térségen a legjobb -pontot, a honnan a váracsot egész sikerrel lehetett volna lövetni s -kényszerített, hogy ott állítsam fel az ágyumat. Szót kellett fogadnom; -de én, mialatt a sánczokat éjszaka elkészítettem, lopva egy hordócska -lőport helyezék el a földeskosarak alá. Reggel aztán azt mondtam -Nyedzviedznek, hogy vigyázzunk magunkra, mert itt a várbeliek tűzaknát -ásnak alánk, az éjjel jól hallottam, a mint a föld alatt dolgoztak; a -földre helyezett dob bőrén a ráhintett borsószemek csak úgy tánczoltak. - -Nem akarta elhinni. Azt mondta, hogy megeszi ő azt, a ki a várból idáig -vakandokmunkát mer csinálni s csak azért is ott maradt a következő éjjel -is, a lövetés sikerét megfigyelni. - -Én aztán azt tettem, hogy egy hosszú nádszálat dugtam bele az elrejtett -lőporos hordóba, azon húztam keresztül a salétromos zsineget, mert -óvatosnak kellett lennem: a Nyedzviedznek finom szaglása volt; lőtávolon -kívül megtudta érezni a kanócz szagát, ha valahol lesben elrejtett -ellenség várt reá. Így nem érezhette azt meg. - -A lőpor aztán a legjobbkor lobbant föl, mikor épen a Nyedzviedz a -mellvédnek támaszkodva, bámult a kilőtt golyó után. Úgy kellett őt a -lábánál fogva kihúznom a sánczkosarak alul. Azért kutyabaja sem lett, -hanem a kedve egészen elment olyan közelről lövetni a várat, a honnan a -tűzaknával elérik az embert s tanácsomra megint visszamentünk a távoli -dombra. - -Azzal biztattam a zugolódó hajdemákokat, hogy mikor beállnak a téli -fagyok, akkor a vízárkok is mind befagynak s nekünk könnyű munkánk lesz -a jégen keresztül ostrommal mászni meg a falakat. Azt azonban -elhallgattam előlük, hogy a hőforrás soha sem engedi befagyni a -sánczárkokban a vizet s ha nekünk orrunk-fülünk lefagy is, de a -sánczárok be nem fagy. - -E közben szépen eljött a karácsony. Rám nézve sokszorosan várva várt -nap. Az örök-kalendáriumot ott hordtam az órám lánczára akasztva. Baseli -munka volt mind a kettő. - -Kegyetlen csikorgó hideggel köszöntött be a karácsonyszombat reggele; -északi szél fujt, csak úgy hordta a havat, hogy tíz lépésnyire nem -lehetett látni. Épen ilyen időre számítottam. - -Az ágyúzást félbe kellett hagyni, miután a vár épen nem volt látható a -hófergeteg miatt; a hajdemákok mind a sátoraikba huzódtak, s ott ittak -és koczkáztak. De hát mire koczkáztak, ha pénzt nem volt szabad maguknál -tartani? Pofoncsapásra. A nyertes fizetett, a vesztes állta. Soha sem -volt kedvem ehhez a játékhoz. De a hajdemákoknak bolond kedvük telt -benne. - -Én az alatt, míg minden sátorban folyt a tivornya, hangzott a részeg -lárma, káromkodás, csendesen meghuzódtam a magam sátorában s -visszagondoltam elmult éveimre, mi minden történt velem ezen a szent -napon? elkezdve az első gyermekkori emléken, mikor az anyám karján ülve, -az első mézeskalácsbábot levettem a karácsonyfáról s aztán sajnáltam -megenni, mert aranyos volt. Aztán eljutottam a viszpa-ogródi házikóig s -azon gondolkoztam, hogy a míg én itt a hótól félig betemetett sátorban -hallgatom a hideg szél zúgását, távoli harangok bongását, közeledő -paripák dobogását, vajjon az alatt az én kis Madusomnak elkészül-e már a -bethlehemi jászolka? - -A berdiczovi kolostornak valamennyi harangja zúgott éjféli misére. -Körülöttem valamennyi sátorban danoltak trágár dalokat. A vezér -sátorában a pópa egy misének a parodiáját énekelte. Künn a szél -szétzavarta az égen a felhőket, a holdvilág előtt százféle -boszorkány-alak repült végig, egész rajostul, mindenféle torzidomokat -öltve, azok ilyenkor mind találkozót tartanak. A berdiczovi várbástyákon -lehetett látni a processiót, a mint a tömérdek lámpások hosszú sora a -templom felé elvonult. A szél az alatt, mint az éles homokot, úgy -szitálta az apró, de sűrű havat ide lent. - -Egyszer aztán, a mit olyan régen hallgattam, fülemmel a földre fekve, a -lódobaj egész közelből kezdett hangzani. Most értek el a sziklaútra, -melyről a szél elseperte a havat; a míg a sikon a mély hóban gázoltak, -nem volt oly észrevehető a nesz: ezek Visznovieczky herczeg dragonyosai! - -A találkozó erre az éjszakára volt nekik kitűzve, a mikor a hajdemákok a -dorbézolástól elázva, sátoraikban fognak heverni. - -Magam nem vártam be őket. Sötétben minden tehén fekete. Ha valamelyik -dragonyos egyet húz a tarkómra, jókor lesz már aztán mondogatnom, hogy -én ez vagyok és nem amaz! Hirtelen kibujtam a sátoromból, nyakamba -kaptam a köpenyegemet s elkezdtem szaladni toronyirányában Berdiczov -felé. A mint az első futamodás után megálltam lélekzetet venni, s -visszapillantottam az elhagyott táborhelyre, most már a földön láttam -azt a boszorkány-futást, a mit eddig az égen, csakhogy a széllel -ellenkező irányban. Egy bomladozó ördögrajt szent-György alakok villám -kardjaitól paskolva; ádáz futás, üldözés, a fehér havon fekete -tömegeknek előre-hátra hömpölygése. Az éjjeli támadás minden lövöldözés -nélkül ment végbe. Mi történt a hajdemákokkal? nem tudom; mert én megint -a lábam közé kaptam a földet és futottam, míg csak el nem értem a -vízpartig. Ott azután a kapu előtt addig kiabáltam, míg le nem -eresztették értem a felvonó hidat. - -Az éjféli misének épen akkor volt vége. A szerzetesek hosszúnyelű -lámpásaikkal a templomi körmenetet vezették és énekelték a dicsérő -zsolozsmát, a mit azután a mögöttük járó polgárok s a kolostorba szoruló -mindenféle nyomorékok, sánták, bénák chorusa utánuk zengett. - -Hej, hogy bomlott egyszerre az egész ájtatos processio, a mint eléjük -álltam a mennyezetvivőknek ezzel a szóval: «itt van a Visznovieszky -herczeg s veri a hajdemákokat!» Hej, hogy félbeszakadt egyszerre a -zsolozsma, hogy rivallta egyszerre minden torok: «ad arma!» hej hogy -hagyták ott maguk a mennyezetvivő senatorok a perjelt az utcza közepén, -hogy puskáikért haza szaladjanak, még a sánták is féllábon ugráltak s -mankóikkal fenyegetőztek. Most már a hajdemákok felgyujtott sátorainak -világánál a bástyákról is lehetett látni az ostromlók veszedelmét, kik a -felmentő sereg elől hanyatt-homlok rohantak, a merre nyitva volt a -világ. Most már a vitéz városi polgárság sem tartóztathatta vissza hősi -indulatát; ki mi fegyvert kezébe kaphatott, rohant vele a hidon -keresztül ki a csatamezőre; a barátok kereszttel a kezükben vezették -elől, s a koldusok, mankóval kezükben, biztatták hátul a kirohanó -sereget, mely ezen éjjel nagy pusztítást követett el a hajdemákokban, -mind azoknak, a kiknek a dragonyosok már levágták a fejüket, még a -lábaikat is levagdalva. - -Hogy a Nyedzviedz maga megmenekült-e a nagy mészárlásból, azt ezuttal -nem tudhattam meg, hanem hogy én magam megmenekültem mind ebből a -veszedelemből, mind a hajdemákok körmei közül, azért ugyan hálát adtam -az Úr Istennek. - -És ezzel végződött az én rablói életpályám. - -Itt szünetet tartott a vallomás tevő vádlott, magának is szüksége levén -a pihenésre, a biráinak is. - -(– Cogito, mondá a nagyherczeg, hogy reus a causa kimenetele által -rehabilitálta magát, a mennyit vétett, annyit helyrehozott! Isteni -miraculum által salválódott; s nem illik ott, a hol a mennyei biró -absolutiót adott, a földi biráknak condemnálni.) - -(– Óh hiszen ha kegyelmességed rábizza erre a calefactorra, hogy -magyarázza ki a gonosz tetteit, ez mind a huszonkettőt úgy -felcziczomázza, hogy a végén még beatificatióját fogjuk indítványozni! -mondá erre a soltész.) - -(– Nihilominus, ez a főbenjáró bűne deleáltassék!) - - - - -HARMADIK RÉSZ. A HERCZEG SZOLGÁLATÁBAN. - - -I. MALACH. - -Másnap folytatá a vádlott vallomását. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -E csodálatos megszabadulásom után annyira elfogott a kegyesség, hogy -elhatároztam magamat, hogy áttérek a római katholikus szentegyház -kebelébe. Nagyon szivemre hatottak azok az ünnepélyes szertartások, a -lélekemelő ájtatosságok s a papok kegyessége. De a mi leginkább -megnyerte a lelkemet, az volt a gyónás. Milyen jól esik az embernek, ha -egyszer magáról beszélhet, ha talál valakire, a kinek elmondhat olyan -titkokat, a miket egyedül ő maga tud, a mik álmában kínozzák, a mik ki -nem akarnak a fejéből menni, a mik vele járnak, kelnek, ébrednek, -mindaddig, a míg valakinek el nem mondhatja. S még aztán bűnbocsánatot -is kap! Visszanyeri az adóslevelet, a mi az ördög kezében volt. Nekem -nem volt elég egy nap, egy egész hétig tudtam gyónni a jó pater -Agapitusnak. - -Utoljára aztán azt is meggyóntam neki, hogy nagyon unom már ezt a szent -életet itt a kolostorban, a hol egész nap betegeket kell ápolni, s -szeretném valahol künn a világban folytatni, ha nem is az eddigi bűnös -életet, de mindenesetre mulatságosabb napokat az eddigieknél. Arra -kértem, hogy ajánljon be engem valahová egy lengyel dynastához valami -olyan hivatalba, a hol kevés a dolog, és sok a mulatság. Van ilyen úr -elég s azoknak van szükségük ilyen emberre, mint én. - -– Jaj, édes fiam, mondá a kegyes atya; azt, hogy én tégedet valamely -keresztyén világi úrhoz berekomendáljalak, semmiképen nem tehetem; mert -nem volna elég azt bizonyítanom, hogy jelenleg igen kegyes confrater -vagy; azt is bizonyítanom kellene, hogy mind ekkorig tiszta életű, -kegyes ember voltál. Annak pedig én az ellenkezőjét tudom. Hamis -tanubizonyságot tennem pedig énnekem nem szabad. Hanem azért segítek -rajtad. Ime, visszaszolgáltatom a nálam hagyott mankódat. Azon módon -tele van aranynyal most is. Fogd ezt, sántikálj be vele Lembergbe, -koldusi ruhában ott keresd fel a zsidó városban Malach mestert. -Rátalálsz, csak kérdezősködjél. Az egy gonosz életű, ördögök czimborája. -Rég megérdemlette volna, hogy máglyára kerüljön, oda is jut, ha a szent -inquisitió behozatik. Ez a neked való ember. Annak mondd el, hogy mire -van szükséged? az megérti, és ha megismerteted vele, hogy a mankódban mi -rejlik, tudni fogja, hogy mikép segítsen rajtad; mert az rég -elzálogosította a lelkét a pokolnak. Én nem segíthetek rajtad. - -Én magam is átláttam, hogy egy ilyen kegyes életű férfiu hamis adatokkal -teljes ajánló levelet nekem, notorius bűnösnek nem adhat; elég tőle, ha -tudatja velem, hol találok egy nekem való hamisítót, a ki ohajtásomat -kész leend teljesíteni? ennélfogva háládatosan megcsókolva a kezeit és -búcsut véve tőle, fogám a hónam alá a mankómat, s most már igazán -simulálva a sántaságot, elbiczegtem Lembergig, mindig gyalog és -koldulva, hogy az úton ki ne raboljanak. - -Lembergben legelső dolgom volt a zsidó várost felkeresni, a hol a szűk -utczákban nem lehet szekérrel járni; a mint a sikátorba beléptem, a mi -egész zsibvásár volt végtül-végig, azonnal körülfogott egy csoport zsidó -gyerek nagy zsivajjal. - -Én elővettem tarsolyomból egy dénárt s azt mondtam, hogy annak adom, a -melyik el tud engem vezetni a Malachhoz. - -Erre elkezdtek egymás között dülekedni, hogy melyiké legyen a dénár? A -legnagyobb suhancz, a ki a többit el tudta verni, vállalkozott rá, hogy -ő megszolgálja a dénárt. - -Az azután mindenféle szűk sikátorokon keresztül, a hol két ember alig -bírja egymást kikerülni, elvezetett egy butikba, a minek az ajtajában -egy vén asszony guggolt, szemöldökig húzott bársony főkötőben s miután a -suhancz a dénárt elébb kicsalta tőlem, azt mondá: «én nem tudom, hogy -hol lakik a Malach? hanem ez az asszony tudja». - -Azzal elszaladt tőlem. - -Annak az asszonynak pedig folyvást reszketett a feje, olyanformán, -mintha azt integetné, hogy «igen is, jól van». - -Én most feljebb kezdtem s elővettem egy máriást. - -– Hallod-e anyóka, ezt a szép pénzt mindjárt neked adom, mihelyt -megmondod nekem, hogy hol lakik a Malach? - -Az anyóka feje «jól van jól»-t billegetett; ő maga fölkelt a -zsámolykájáról, betért a boltjába s teletöltve egy szűknyakú «egyest» -piros lengyel pálinkával, azt odahozá elém s aztán tartotta a tenyerét a -pénzért. - -– Nem pálinka kell nekem, hanem a Malach! kiáltám én mérgesen. - -Az anyóka visszament a boltba s akkor meg egy másik egyest hozott ki, -megtöltve zöld muszka pálinkával. - -Ekkor vettem észre, hogy az a gaz suhancz engem egy süket asszony kezébe -szolgáltatott ki, a ki annyit se hall, mint a fekete föld. - -Mikor harmadszor is a fülébe ordítottam a Malach nevét, akkor meg egy -skatyula féregvesztő kenőcscsel akarta beváltani a máriásomat. - -Gondoltam magamban: hátha egy koronás tallér meggyógyítaná a süketségét? -Megtette. A tallér láttára az anyókának egyszerre megnyiltak a fülei. «A -Malach!» suttogá, fejét biczegtetve. «Gyere utánam». - -Azzal bezárta a boltajtót, kinyitott előttem egy kis alacsony ajtócskát -a sarokban, azon keresztül bebocsátott egy labodás udvarra, onnan -felvezetett egy rozzant lépcsőn egy szennyes ruhákkal tele aggatott -padlásra; abból egy másik padlásra, onnan le egy szűk folyosóra, abból -egy fáskamarába, onnan megint egy pinczébe, azután egy függő hidon -keresztül, mely valami bűzös csatorna fölött vitt át, utoljára egy -hosszú kongó folyosóra ért velem, ott egy keményfa ajtót koczogtatott -meg a mankója végével s azt suttogá a fülembe: - -– Én sem tudom, hol lakik a Malach, hanem elhoztalak a «csoda emberhez», -aki mindent tud, bizonyosan ezt is tudja. - -A keményfaajtó megnyilt s én egy tisztes ezüst szakállú alakkal álltam -szemközt. Azaz, hogy nem szemközt, mert ő vak volt. - -Szép nehéz selyem kaftány volt rajta, drága keleti övvel átkötve a -derekán, a miből azt sejtettem, hogy itt a tudakozódásnak még magasabb -lesz az ára. Kivettem a tarsolyomból egy aranyat. - -– Te vagy a csoda ember, a ki mindent tud? Kérdezém tőle. - -Az öreg nem volt fukar a szóval. Egész készséggel fölvilágosított róla, -hogy ő tud a madarak nyelvén s megérti a négylábú állatok beszédét, tud -a sárkánynyal beszélni s megérzi a forrásvizet a föld alatt, megmondja -mindenkiről, hogy az atyjának a fia-e? Sőt azt is tudja, hogy az ördögök -mi nyelven beszélnek egymás között? - -– Nekem pedig mindezekre a tudományokra nincs szükségem, mondám neki, -hanem ha azt megmondanád, hogy hol lakik a Malach? akkor azt nem hagynám -köszönetlenül. - -– Óh édes fiam, szólt az öreg, vak szemeit felfelé forgatva, ugyan már, -hogy kérdezhetsz ilyet? Hiszen Malach annyi van a világon, mint virág a -mezőn, mint csillag az égen. Lembergben lakik hetvenkét Malach, van -Malach Meshugge, Malach Miczráim, Malach Hosen, Malach Pinkász, Malach -Hamovesh. Mit tudhatom én, hogy melyik Malachot akarod te megtalálni? - -– Hát azt, a melyik hamisító. - -– Óh édes fiam! kiálta az öreg. Mennyire sajnállak, hogy ilyen gonosz -úton jársz! A kiket én ismerek, azok mind kegyes, istenfélő emberek. - -Segítenem kellett a bölcs férfiu emlékezetén. Odanyomtam a markába az -aranyat. Azt megtapogatta az ujjai hegyével s miután meggyőződött róla, -hogy az csakugyan arany, ily salamoni bölcs mondással oldotta meg a -kétséges kérdést: - -– Édes fiam, én azt, a kit te keressz, ki nem találhatom. Te soha sem -láttad őt, én pedig vak vagyok. Hanem bizzuk az itélethozatalt a -csodatételekre. A csodatételekben nyilatkozik az Úrnak hatalma. - -Azzal fogott egy hosszú aczéltűt; azzal az előtte fekvő vastag könyvbe -beleszúrt. Azután fölkereste az utolsó lapot, melyen a tű hegye -keresztül hatolt; s akkor annak sorain végig jártatva az ujjai hegyét, -látnoki orczával így szólt: - -– A kit a csodatétel megjelöl, az nem más, mint Ben Malach Peixoto, a -portugallus. Nem én mondom: a csodatétel mondja. - -– S hol találom meg ezt a portugallust? - -– A mint kilépsz az én kapumon, épen átellenben találod az ő kapuját. -Kétszer koczogtass az ajtaján, azután még egyszer, és utoljára kétszer, -akkor bebocsátanak. Most távozzál békével. - -Azzal egy izmos szolgalegény lámpással levezetett egy sötét lépcsőn, -kieresztett a kapun s én ott találtam magamat ugyanazon utczának a -bejáratánál, a melyben bejöttem; a Malach háza volt benne a legszélső -szögletház. S engem félnapig hurczoltak föl és le, előre és hátra az -egész ghettón keresztül, azért, hogy a legelső házhoz odataláljak. - -Az ajtóban egy birsalmaképű törpe ficzkó fogadott el a szabályszerű -koczogtatás után, a kiről maig sem tudom, hogy fiu volt-e vagy leány? - -A nyelvet, melyen beszélt, nem értettem; nem is nyelv volt ez talán. - -Fölvezetett egy csikorgó falépcsőn valami sötét szobába, a minek egy -zugában ült egy emberi alak, háttal fordulva felém, az őt üdvözlőhöz. - -Az egész beszélgetésünk alatt folyvást háttal volt felém fordulva. - -Előtte egy tükör állt, abból nézett ő engem. A mi keveset e tükörből -egy-egy pillanatra elleshettem az ő arczából, az arra tanított meg, hogy -a rejtélyes embernek nincsen szakálla. A portugall zsidók szokása -szerint sima arczot visel. S ez arcz most épen be volt kenve -auripigmentummal, a mi a szakálltarlót leedzi, minthogy Mózes törvénye -tiltja vassal irtani a szakállt. - -– Itthon van a Malach? kérdezém tőle. - -– A Malach itthon van, felelt rá a megszólított; ki azután is folyvást -úgy beszélt a Malachról, mint egy harmadik személyről, úgy hogy én meg -nem esküdhettem volna rá, hogy maga a Malach volt az, a kivel beszéltem. -«Mit akarsz vele?» - -– Elmondom röviden és világosan. Én be akarok jutni Visznovieszky -herczeghez udvarnagynak. Arra nézve szükségem van egy nemesi armalisra, -a mivel igazoljam előkelő származásomat, egy akadémiai testimoniumra, -mely minden tudományban való jártasságomat bizonyítsa, egy -keresztlevélre, meg egy bérmáló levélre, mely katholikus hitben való -neveltetésemet kiderítse, s aztán egy magasztaló levélre valamely -nagyfejedelemtől, ki engemet mint vitéz és hűséges lovagot beajánl. -Mindezt pedig nem kivánom ingyen. Megadom az árát. Mondd meg Malach, mit -fizetek érte? - -A megszólított alak erre, még mindig háttal fordultan, s elébbeni tompa -hangon, így válaszolt: - -– A Malach te neked azt feleli a vakmerő kivánatokra, hogy te egészen -rossz helyre jöttél, a mikor ő nála keresed ezeket. A Malach kezei nem -ártják magukat ilyen bűnös foglalkozásba. A Malachnak nincs is semmi -köze az ilyen rongyos koldusokhoz, mint te vagy. Ha igazi lovag akarsz -lenni, és pénzed is van hozzá, eredj el elébb a Malach komájához, a -Malkhusz ruhakereskedőhöz, a ki nagy uraknak való öltözeteket árul. -Lakik a Bethel-utcza szegletén a kút mellett. Annál kapsz mindenféle -szép köntösöket, nyusztprémmel, bársonynyal, övet és hozzávalót, a -milyent választasz. Az majd csinál belőled nemes urat, ha van pénzed. -Innen pedig hord el magad, s ide többet vissza ne jőjj, mert a Malach -igazságos férfiú, a kinek ajkait hazugság soha el nem hagyja, s a kinek -ujjai hamisítás tintájától soha be nem feketültek. - -Én már azt hittem, hogy csakugyan nem az igazi Malachra találtam rá, a -kihez utasítva valék s búsan kullogtam végig a keskeny utczán. Annyiban -pedig igazat adtam a Peixotonak, hogy ezekben a koldusrongyokban -csakugyan nem igen léphetek fel valami nagy követelésekkel, ennélfogva -elindultam felkeresni a Bethel-utczát, meg a kutat, a melyik mellett a -Malkhusz boltja van, a mire nagy bujdosás után rá is találtam. - -– Micsoda nagy szerencse, hogy látom kegyelmességedet újra! kiáltá elém -a boltajtóból a kis emberke, nagy örvendezéssel. Porrá váljak, ha nem -épen száz esztendeje, hogy legutoljára láttam. De azért most is mindjárt -rá ismertem. Hogy ne ismernék rá az én kegyelmes uramra, Kochanovszki -Zdenko nemes úrra, a ki fogadásból elment zarándokruhában Rómába s -zarándokruhában vissza is tért. Hát nincsenek nekem jó szemeim, a -Malkhusznak? Fogadni mernék a fejemmel egy pitykére, hogy ebben a -rongyos ruhában senki sem ismerne rá az én kegyelmes uramra, a -Kochanovszki Zdenko nemes lovagra, s ha a szép Persida meglátná most, a -kitől azt a szép koszorút kapta, mikor a nagy viadal volt lóháton, hát -azt mondaná: adjatok egy garast ennek a rongyos koldusnak, aztán -kergessétek odább! Hja bizony, a szép Persida azóta herczegasszony lett, -a hatalmas Visznovieszky herczeg felesége. De én nem felejtettem el -olyan könnyen az én kegyelmes uramat. Most is itt tartogatom a nemesi -öltözeteit, a miket itt hagyott nálam zálogban, még a himzett bőrövet -is, a mindenféle irásokkal, a mik benne vannak. Tudtam jól, hogy -visszajön még egyszer a szent földről s kiváltja azokat tőlem az én -kegyelmes uram, a vitéz nemes Kochanovszki Zdenko. - -Láttam már, hogy bele kell nyugodnom, hogy én vagyok Kochanovszki -Zdenko. - -S miután a Malkhusz által rám illesztett öltönyök egészen a termetemre -valók voltak, nem is lehetett semmi kifogásom a személycsere ellen. Hát -legyek az. - -Mikor egész nyalka mazurrá föl voltam öltöztetve, azt kérdém a -Malkhusztól, hogy mivel tartozom? - -– Hiszen tetszik emlékezni rá? Csak a mennyit készpénzben zálogba adtam -rá. Nem is számítom a szép Persidának küldött boglárokat. Száz arany -kerek számban! - -– Száz arany! kiálték elszörnyedve, hisz ilyen drága ruhája még a -vajdának sincs! - -Malkhusz ravaszul mosolygott. - -– Az ám; de hát azok a drága szép irások, a mik az övön függő tarsolyban -vannak. Mikor az én kegyelmes uram azokat nálam hagyta, a lelkemre -kötötte, hogy úgy őrizzem azokat, mint a szemem fényét. Úgy őriztem. Én -nem tudom, mi lehet bennük? Én csak a magam irását ismerem. Nem tudok se -diákul, se görögül. Nem is tudom, balról jobbra hogyan kell olvasni. Ezt -én meg nem foghatom. Ott vannak mind a tarsolyban; tessék megtekinteni. - -Fölnyitottam a tarsolyt. Tele volt az mindenféle papirral, pergamenttel, -kutyabőrrel. - -Kibontogattam az egyiket a másik után. Volt abban nemesi armális, -levágott török fej a czímeren. (A mi a török fejet illeti, az nálam is -megvolt, csakhogy nem épen ütközetben szereztem.) Azután akadémiai -bizonyítvány a Sorbonne rectorától, baccalaureusi promotióval; továbbá -keresztlevél és bérmáló levél a krakkói érsektől; vitézségi bizonyítvány -a császári fővezér, Montecuculitól, s a jeruzsálemi patriarcha -kegylevele, a mit a szent sír zarándokainak osztogat. Mindez -Kochanovszki Zdenko nevére. Az pedig én vagyok. - -Malkhusz ravaszul mosolygott. - -– Most hát megéri a száz aranyat ez a szép öltözet? - -Én nagyot ütöttem neki a hátára s azzal kifizettem a száz aranyát. Maga -a gúnya, a mit ráadásul kaptam az iratokra, nem ért tizet, de én nagyon -meglehettem e vásárral elégedve. - -Lembergben ez idő szerint egész hamisító banda üzte a mesterségét, de -azt, mint vallomásom tanúsítja, oly ravaszul tudta vinni, hogy soha se -lehetett őket a forrón rajta kapni. - -Most már egész felkészülten indulhattam Visznovieszky herczeg -palotájának felkeresésére. - -A nevemet bátran mondhattam meg mindenütt. A ki azt valaha viselte, -nyolcz év előtt eltünt, elzüllött, bizonyosan el is veszett valahol a -szent földön, vagy Magyarországon, a hitetlenek elleni harczban. A ki -emlékezett is még rá, mint simaképű ifjonczra, azt hihette, hogy nyolcz -esztendei viszontagságos élet könnyen átalakíthatja az embert. Külömben -azt hiszem, hogy a saját anyám sem ismert volna már rám. - -A herczeg öreg legény volt már s olyan kövér, hogy az öve tartotta a -potrohát, a haja meg a szakálla jobb felől egészen fehér volt, balfelől -meg egészen fekete, a mi nagyon furcsa képet adott neki. - -Mikor presentáltam magamat előtte, megragadta a két kezemet. - -– Zdenko, hát megkerültél? Ördögadtát! Ugyan ember lett belőled! -Emlékezel rá, hogy mit tettünk, mikor legutoljára elváltunk egymástól? - -No most voltam már megakadva. Hogy emlékezzem én arra? - -Szorultságomban azt mondtam, a mi legvalószínübb volt. - -– Ittunk. - -– Szent igaz! – De hát tudod-e, mibe fogadtunk akkor? - -Bizony nem lett volna csoda, ha nem tudtam volna. - -Valamit pedig kellett mondanom – találomra. - -– Hogy melyikünk issza le a másikát? - -Erre kaczagni kezdett, megölelt, megcsókolt. - -– Igaz, Zdenko! Úgy van! Erre fogadtunk. Az ördög vigyen el, ha most -mindjárt meg nem mérkőzöl velem. Hozzátok a «bratinát». - -A bratina egy két kupás öblös arany serleg volt. Azt teletöltötték -hegyaljai máslással. Én ki voltam koplalva: egy hajtókára kiittam a -bratinát körömpróbáig. «Ördög vigyen el! Erről ismerek rád!» kiálta a -herczeg. Én aztán az asztal alá ittam ő kegyelmességét. S az órától -fogva otthon voltam a házánál. - - -II. PERSIDA. - -(– Crimen falsi! diktálá a soltész a jegyzőnek.) - -(– Ámde nem spontaneum, veté közbe a nagyherczeg, és nem immediatum! -Hiszen pater Agapitus utasítása nyomán került bele a reus, és a kik -elkövették, azok zsidók voltak; megérdemlik a máglyát. Reusnak pedig -«condonatur».) - -– Ha így fog menni, ez a gonosztevő minden maleficiumból ki fogja -disputálni magát. No ergo: nem is tudom, kinek hínak már? Kochanovszki -Zdenko, folytasd!) - -– Valóban e név alatt éltem legemlékezetesebb napjaimat. A herczeg -udvaránál úgy tartottak, mint régi jó czimborát. Egész nap vadászni -jártunk a herczeg nagy rengetegeiben bölényre, meg medvére s mikor -megtértünk a herczegi palotába, akkor elkezdődött a dinomdánom; neki -ültünk az ivásnak, a cseh zenészek szebbnél szebb nótákat fujtak a török -sípokon, a hétféle bohócz mindenféle bolondságokkal mulattatá a -vendégeket, a kiket, mikor kidültek a bratinaürítgetésben, a csatlósok -elhordtak a fekhelyeikre, úgy hogy néha ketten maradtunk az asztalnál a -herczeggel, a kik legjobban győztük. Közbe-közbe aztán történeteket -meséltem a díszes társaságnak az én zarándokutamból, a mit nagy -bámulattal hallgatott minden ember. - -Asszonyt még nem láttam a háznál. A herczegnő ez idő szerint épen nagy -búcsújáraton volt a berdiczovi csodatevő kolostorhoz. Mint a czimborák -beszélték, a herczegnek nyolcz évi házassága mindez ideig nem volt -megáldva. E miatt fogadalomból szánta el magát a herczegnő e szent -búcsújáratra, mely több hetet vett igénybe s ez időre magával vitte az -egész asszonyi cselédséget. - -Nem csekély aggodalommal vártam a herczegnő visszaérkeztét. - -A férjen kívül minden ember tudta és beszélte, hogy Kochanovszki Zdenko -a fiatal asszonynak leánykori szeretője volt. Azért is bujdosott az -világgá, mert a kedvesét a gazdag herczeghez adták. Ezt, szokás szerint, -csak a férje nem tudta. Külömben nem fogadta volna oly nagy örömmel a -régi czimborája visszatértét. - -De az lesz a furcsa, ha majd az asszony megérkezik. Vajjon az is el -fog-e ismerni Kochanovszki Zdenkónak? Mi történik velem akkor, ha a -szerelmes asszony szemei élesebbek, mint az egész világé s kitalálják a -külömbséget az igazi és a hamis között? Ha ez azt találja mondani: -«menjetek vele! Én tudom, mi lakott annak a szemeiben, mert én néztem -azokba mélyen, ezek nem az ő szemei!» De hát akkor mi történik velem, ha -ő is elfogad a hajdani Zdenkónak s azt kérdi tőlem, – a mit az ura -kérdett, – «tudod-e mit fogadtunk egymásnak tegnapelőtt?» – S ha én azt -is kitalálom! - -A herczeg nagyra volt a diadalával, a mit karácsony éjszakán a -hajdemákok fölött kivívott. Mind lekaszabolta őket; a vezér maga alig -juthatott el nehányad magával. Az ágyujokat is elvette. A pattantyus -vezérüket a legmagasabb fára akasztatta föl. Dehogy protestáltam ellene, -hogy én voltam ez! Én bámultam legjobban a hős tetteit s hagytam -magamnak a meséket sorba historisáltatni a rettenetes hajdemákokról, -mint a ki soha hírüket sem hallotta eddig. - -Egy szép napon aztán visszaérkezett a búcsújáró karaván. Asszonyi hangok -vidám zsivaja vette föl az úri palotát, minden folyosó megtelt a most -érkezett frajokkal. Úr és szolga sietett a magáét üdvözölni. Csak nekem -nem volt kire várnom. - -Kiváncsi voltam megtudni, milyen lehet az a szép asszony, a ki miatt az -én nevemnek a tulajdonosa kibujdosott a világból? - -A herczeg maga sietett eléje, hogy őt a hintóból leemelje. - -Gyönyörű alak volt. Délczeg, sugár termet, halavány arcz, nagy sötét, -epedő szemekkel, gömbölyű piros ajkak és szénfekete haj. - -Mikor a herczegi férj nedves bajuszos csókja ráczuppant, fanyalogva -huzta félre a száját. Az pedig majd megbomlott, úgy örült a -visszaérkeztének. - -Vendégsereg és léhütő cselédnép sietett az üdvözletére. A ki előkelőbb -volt, a kezét csókolta, a ki alávalóbb, a ruhája szegélyét. - -Én hátrahuzódtam, hogy ne találkozzam olyan rögtön vele, a míg meg nem -szoktam az alakoskodást, de a herczeg megemlékezett rólam. - -– Nézd csak nézd, ki van itt? s kiálta karomnál fogva odarántva a -herczegnő elé. Rá ismersz-e? Nézz csak a szemébe. - -Ettől a tekintettől féltem. - -Nincs az az itélő biró, a ki így tudjon egy vádlott szemébe nézni, a -hogy ez a nő keresztül járt rajtam a tekintetével; ha e pillanatban rám -kiált s azt kérdi, ki vagyok? megvallom neki, hogy én vagyok «Barán» a -hajdemák-vezér! - -– No, ugy-e, hogy te sem ismersz rá? szólt felkaczagva a herczeg. Tudtam -előre! Ez a mi rég elveszett czimboránk, Kochanovszki Zdenko! - -Most aztán egy pillanatra én láttam be az asszonynak a lelkébe. A szemei -nagyot villantak e névre; egy egész lánggal égő világ látszott meg -bennök, a milyennek az Olympust festik, tele mythologiai istenekkel, a -milyennek a poklot festik, tele vonagló elkárhozottakkal. Csak egy -pillanatig tartott ez a láng, a férj nem látta azt, csak én. Azután -ismét hideg, egykedvű lett az arcz; méltóságteljesen bólintott a szép -királynői fő, a herczegasszony az ujjainak a hegyét odanyujtá elém az -üdvözlő csókra s azután a férje karjába kapaszkodott s rögtöni -nyájassággal kérdé tőle francziául: «comment vous portez vous, mon petit -drole?» - -S többet felém sem nézett. - -Én azonban otthon voltam már. - -A herczegnő megérkeztével rögtön eltávozott az eddigi házi rend. A -lármás czimboraseregnek kiadták az utat. A reggelig tartó tivornyáknak -vége szakadt. A derék pater Agapitus egész új életrendet præscribált a -házastársaknak, a mit szigoruan meg kellett tartaniok, ha azt akarták, -hogy az áldásnak kellő foganatja legyen. Szigoruan meg kellett tartani a -bőjtöt, a sovány ételekből is keveset enni s megválogatni azokat, a mik -legalkalmasabbak arra, hogy az emberi erőt felfokozzák, csigákat, -békákat s mindenféle gyökeres növényeket, a miknek tenyészete a -földalatti sötétségben megy végbe. Ezt a dorbézoló czimborák nem állták -ki. Utoljára egyedül maradtam a herczeggel és a herczegnővel, a -mindennapi étkezésnél, s a kalandos meséimmel nélkülözhetlenné lettem -rájuk nézve. Esténkint pedig előhozatta velem a herczegnő a «Martyrok -oszlopa» czímű kegyes könyvet és abból olvastatott fel, míg a herczeg el -nem álmosodott s aludni nem készült. - -A herczegnő mind ez idő alatt a legszigorubb távolban tartá magát tőlem. -Soha a szemét fel nem emelte az én szememig. Ha megszólított is, mindig -úgy tett, mintha a csizmám orrához beszélne. Igen kegyesnek és -ájtatosnak látszott. Ha leült az asztalhoz s ha fölkelt mellőle, hosszan -imádkozott. Nevemen nem szólított soha; azt mondta: «uram»; sőt a mi -legfőbb foka a fitymálásnak: jelenlétemben enyelgett a férjével, -megveregeté tenyerével annak a borostás kövér pofáit, s megrángatta a -bajuszát, ha nem akart tréfás kedvében lenni. - -Esténkint pedig a lefekvés előtt mindig saját szép fehér kezeivel -készíté el a herczegnő a férje számára az éji italt, a minek a recipéjét -a derék pater Agapitus adta át néki, hogy az áldásnak és fogadalomnak -annál nagyobb hatása legyen. Abba az italba mindenféle drága fűszerek -reszeltettek, a miket majd későbben, mikor magam is erre a mesterségre -adtam a fejemet, el fogok számlálni, s a miknek csodahatásában -kételkedni nem is szabad. - -Ez italhoz forró veres bor vétetett s annak elszürcsölése után rendesen -azt szokta mondani a herczeg: «no kincsem, ez egészen megifjított!» s -azzal mint egy virgoncz ifjucska, szokott felugrani a karszékéből, s -aztán a herczegnő fehér kacsóját hóna alá vonva, együtt vele eltávozott -a belső szobáiba, rám hagyva, hogy ha kiváncsi vagyok rá, mi történt -Szent-Genovéval tovább, mikor Attila hunnusai Párist ostromolni -készültek? hát csak olvassam magamnak tovább. - -Egy este megint ezzel a mulatsággal töltöttük az időt, a kandalló előtt -ült a herczeg és a neje, én távolabb egy olvasó asztal előtt a nagy -könyvvel. - -Szent-Genovéva már másodszor is megszabadítá Párist, ezuttal az -éhhaláltól, melyre a herczeg úgy megszomjazott, hogy sürgetve kérte az -éji italát, a mit a herczegnő el is készített számára. - -Ezuttal azonban, a mint a herczeg kiszürcsölé a forrón párolgó italt, -nem nyujtózkodott utána nagyot, szétmeresztve a két karját és lábát, s -nem ugrott fel kérkedve, hogy milyen legénynek érzi magát, hanem leejté -a két kezét a szék karja mellé, a lábaival pedig elkezdett rángatózni, -mintha álmában takácsmesterségben gyakorolná magát, s aztán a fejét -hátraszegve, elkezdett horkolni. - -A herczegnő nehány perczig kimondhatlan düh kifejezésével nézett reá, -azután hirtelen megtaszítá a lábával az előttem álló olvasó támlányt, -hogy az a nagy könyvvel együtt felbukott, akkorát csattanva, mint egy -istennyila. Az alvó férj még erre sem ébredt föl. - -Azzal, mielőtt bámulatomból magamhoz térhettem volna, odaveté magát a -térdemre, s átkarolva a nyakamat, azt kérdezé tőlem: «Hát visszatértél? -hát szeretsz?» De egyszersmind meg is akadályozá azon perczben, hogy -felelhessek valamit. - -(– Ezt én nem értem; jegyzé meg a soltész. - -– Értem én, mondá rá a nagyherczeg. Ne szakítsa kend félbe a legjobb -helyen! Folytassa vallomását a reus. Hogyan történt tovább?) - -– Alig tudnám én azt elmondani. Olyan volt az, mint egy túlvilági álom. -Mintha a poklot és a paradicsomot, az angyalokat és az ördögöket -összekeverték volna, s engemet oda dobtak volna közéjük, mintha -egyszerre elkárhoztam és idvezültem volna, a mi a világon gyönyörüséges -és rettenetes, annak mind martalékául estem. És még most is, ha -visszagondolok arra az órára, a hóhér kötelével a nyakamon, a szegény -bűnösök lelkéért meggyujtott gyertyákkal a szemem előtt, s azt kérdeznék -tőlem, mit cselekednél, ha másodszor is ez történnék veled, hogy egy -jéghideg szép úrhölgy, egyszerre mint a tigris, mint a furia, tűzlánggá -átalakulva, öledbe veti magát, szikrázó szemeivel odavillámlik a lelked -közepébe, csókol, fojtogat, marczangol, istenének nevez, lábad alatt a -felfordított imatámlány a szent könyvvel, melletted a horkoló férj, -álomrángatozó tetemével: mit tennél? azt felelném: azt, a mit akkor. - -A fejem szédelgett; tudtam jól, hogy minden csók, a mit elfogadok és -visszaadok, csalás, rablás, szentségtörés: hogy megcsalom benne azt a -házat, mely vendégszeretettel befogadott, a gazdát, ki kenyeret ád, az -ismeretlen férfit, kinek nevét viselem, az asszonyt, ki régi -szeretőjének ismer el, és a szegény jó Madust. Megcsalom a férfit és az -asszonyt, az Istent és az ördögöt egyszerre! És mégis, ha azt kérdenék -tőlem, mit tennél, ha újra előjönne? azt felelném: megint azt, a mit -akkor, s ha el kellene is érte vesznem: nem bánnám, elvesznék. - -(– Megátalkodott gonosztevő; kiálta fel soltész. Adulterium cum -stellionatu!) - -(– Hagyja kegyelmed! csitítá a nagyherczeg. Hiszen nem ő kezdte! Az -asszony volt a vétkes.) - -– Nagy vétek volt az, tudom én nagyon jól, a mit elkövettem s nyomta is -nagyon a lelkemet. Alig vártam, hogy a gyóntató atya absolutióját -megnyerhessem érte. - -A szép Persida ugyan ezt suttogá a fülembe egy órájában az önfeledésnek: - -– Zdenko! Ha el tudtál menni érettem a szent földre, el tudnál-e menni -értem még a pokolba is? - -Én azt gondoltam, hogy ez csak frázis, s azt feleltem rá, hogyne tudnék? - -– No ha szemébe tudsz nézni a kárhozatnak az én szerelmemért, mondá a -szép Persida, akkor óvakodjál ezt a bűnödet, a minek fele az enyém, -valaha meggyónni. Ezt el ne mondd még egy papnak se, egy szentnek se, -még egy oltárkép előtt se, mert ha meggyónod akárkinek, abból nagy -szerencsétlenség támad. - -Én pedig úgy jártam-keltem ezzel a bűntudattal a lelkemben, mint a -szarvas az oldalába lőtt nyillal. - -A vén herczegnek adott álomital nagyon jó volt. - -És én nagyon jól tudtam Zdenkót játszani. A kinek a csontjai azóta -valahol Palæstina homokpusztáin porladoznak, s lelkének a purgatoriumban -még a holta után csinált adósságokért is kell égni. - -Az öreg herczeg azonban igen vallásos férfiú volt. Megkivánta az udvari -környezetétől, hogy az minden ünnepnapon meggyónjon. Saját udvari -kápolnájában tulajdon előljárósága alatt kellett kinek-kinek megjelenni -a gyóntatószék előtt s bemondani, ki mit vétkezett? A gyóntatószékben -ülő papnak csak a kinyuló kezét lehetett látni, a mint egy hosszú -pálczával a vezeklőnek a fejét érinté, bűnbocsánat jeléül. - -Először a herczeg gyónt meg, utána a szép Persida. Azután mindjárt -következtem én, a házi barát: a major domus. - -Mikor beültem a sötét székbe, előbb én gyóntattam meg a papot. - -– Vajjon, páter, nem fogsz te semmit kifecsegni abból, a mit én neked -elmondok? - -– Hogy gondolsz ilyen bolondot, fiam? A gyónás titka sérthetetlen -szentség. - -– De hát ha te mégis meg találnád azt sérteni? - -– Akkor engemet a máglyán égetnének meg. - -– Nem volt rá eset, hogy a gyóntató elárulta volna a titkot, a mit a -fülébe súgtak? - -– Soha sem volt arra eset. Még ha gyilkosságot vallottak is be előtte s -a pap megtudta, hogy az igazi gyilkos helyett egy ártatlan vádlottat -akasztanak föl, nem volt szabad neki a gyilkos nevét kimondani, s -megakadályozni a birói emberölést. Ellenben számos eset volt rá, hogy a -gyóntató atya készebb volt martyrhalált szenvedni, semhogy elárulja a -hatalmasoknak azon titkokat, a miket azok kiváncsiak voltak megtudni -tőle. Fényes példa rá a dicsőséges szent Nepomuk története, a kit -bizonyára te is ismersz. - -– De vajjon te olyan szent vagy-e, mint Nepomucenus János volt? - -– Épen olyan szent esküvésem kötelez Istennek. - -– Énnekem az nem elég. Esküdjél meg nekem is. - -S a páternek előbb istenugysével kellett fogadni, hogy semmit abból el -nem árul, a mit én most meg fogok neki gyónni. - -Akkor aztán sorba vettem a mondanivalóimat. Szép szám volt. Elmondtam -mindent a legutolsóig. Hanem a legutolsónál megálltam, a szép Persida -titkánál. - -Eszembe jutott, hogy mi tanácsot adott a szép asszony: «meg ne gyónd azt -még a papnak se!» - -Ámde valamennyi bűntudat között a legnehezebben rejtegethető az, a mit -az ember egy szép asszony szemeivel követett el. Annak szarvai vannak, a -mikkel a bűnös oldalát döföli, annak körmei vannak, a mikkel ki akarja -ásni magát, annak száz nyelve van, a mely mind beszélni akar. Ez a bűn -dicsekedni kiván! - -Mégis vissza tudtam azt tartóztatni: pedig marta az oldalbordáimat. - -Végül azonban, mikor abban hagytam, s nem akart több eszembe jutni, maga -a gyóntató atya kezdett el ösztökélni: - -– No fiam, hát nem hallgattál el valamit? Nem nyomja még valami bűn a -lelkedet? No csak ne átalld kimondani. Ilyen fiatal, délczeg dalia, mint -te vagy, lehetetlen, hogy a mióta idevetődött, folyvást köménymagos -levessel élt volna. Ti szoktátok a más szénáját huzni. Valamennyi szép -asszony van a városban, mindannyinak van valami meggyónni valója, -valamennyi szép legény van, mind bűnös ebben a pontban. Csak te volnál -magad a szent? Gondold meg, hogy ha egyetlenegy bűnödet elhallgatod, -ezért az egyért ép úgy a pokol tűzére jutsz, mintha 999-et vétkeztél -volna hozzá. - -Addig-addig ijesztgetett a pokollal, míg utoljára azt is meggyóntam -előtte, a mi a szép Persidának a titka volt, s a mit soha sem kellett -volna a számon kibocsátanom, hanem inkább megtartanom azt az igéretemet, -hogy kész vagyok érette abba a pokolba is lemenni, a mit a gyóntató atya -oly szépen lerajzolt előttem. - -Hanem hát a szerelmi bűn titkának szárnyai vannak: nem lehet kalitkában -tartani, kirepül. - -Meggyóntam mindent. - -Mikor aztán kijöttem a gyóntató székből, letérdeltem a rács elé, a -gyóntató kinyuló keze a hosszú fekete pálczával olyat húzott a fejemre, -hogy feldagadt a helye. - -Ejnye, ez ugyan erősen absolvált! gondolám magamban, s egy perczre az az -ötletem támadt, hogy hej de bolond dolog volna, ha most abban a -gyóntatószékben a páter helyett a herczeg maga ült volna! Azonban a -herczegi karszék felé tekintve, ott láttam megnyugtatásomra a -Serenissimét ülni, és kegyesen szunyókálni; az ájtatos Persida herczegnő -koronkint fel-felköltögeté, a lábát megnyomva a pad alatt. - -Én tehát szépen megnyugodva tértem a helyemre. - - -A VAS NYAKRAVALÓ. - -– Megkönnyebbülvén bűneim terhétől, én is azt tettem, a mit a tékozló -fiúk szoktak tenni, hogy a régi adósságaiktól megszabadulva, annál -nagyobb igyekezettel látnak utána, hogy ujakat csináljanak. - -Előre örültem már az estének, a mikor a martirok viselt dolgainak -fölolvasására kerül a sor; de nem azért, hogy azokat kövessem, hanem -hogy újra eladósítsam magamat a pokolnak. - -Ezen az estén a herczeg a szokottnál is kegyelmesebb volt hozzám. -Tréfálni méltóztatott s számtalanszor megcserélte velem a poharát, -szivtestvéri barátságkötés fejében. - -Mikor aztán arra került a sor, hogy a bűbájos Persida elkészítse számára -az «életitalt», a herczeg egészen derült arczot öltött. A képe piros -lett és gömbölyű s a hasa tánczolt a nevetés miatt. - -– Nézd, bajtárs, szólt az aranykelyhet fölemelve, a miben a fűszeres -forró vörös bor párolgott. Ez aztán a mennyei ital. Mikor ez átjárja a -zsigereimet, egyenesen a mennyországba repülök tőle; de nem abba az -unalmas mennyországba, a mivel a papjaink biztatnak minket, a hol a -férfiak mind vének s az asszonyok mind szentek. Se esznek, se isznak, se -nem mulatoznak. Hanem a kijavított Mahomed paradicsomába, a mi megint az -Alkoránénál annyiban jobb, hogy bort is adnak benne. Ott aztán van öröm, -meg dáridó! A hány asszony annyiféle s a hány bor, annyiféle. Nem lehet -itéletet hozni, melyiké az elsőbbség. A görög hetaera cyprusival itat, a -római bachansnő falernumival, a spanyol donna madeirát hoz, a lesbiai -syrene nektárral kinál, a persa bayadere sirászi bort tölt, az oláh fáta -tokajit itat kulacsból s a néger abeléra granátszín bordeauxit merít a -markával s abból itat meg s te nem tudod a végén megmondani, hogy melyik -volt a jobb? Azaz, hogy nem te, hanem én. De hát miért ne tudnád te is? -Hát nem vagyunk e «szívtestvérek»? Nem illik-e, hogy ha én egy új -paradicsomot fedeztem föl, abba egyszer a szívtestvéremet is -beereszszem? Isten neki! Foglald el egyszer az én helyemet a Mahomed -paradicsomában. Nesze! Átengedem neked ez egyszer ezt a kelyhet. Idd ki -helyettem fenékig. - -No hiszen átkozottul meg voltam akasztva. - -Köszönöm ezt a nagy grácziát, de épen nem kivánkoztam utána. Hiszen, ha -azt a poharat kihörpentem, akkor én alszom el ezen a helyen s én fogom -azt a takácstánczot járni a zsellyeszékben. - -Meghökkenten néztem a szép Persida szemébe. - -Az asszony a herczeg zsöllyeszékének a támláján ült, nem vehette észre -az öreg a szemhunyorítást, a mivel nekem felelt, hogy tegyem meg, a -mivel megkináltak. Hiszen csak elalszom tőle. - -Mit tehettem ez átkozott kehely előtt? Palástul vetettem neki a -gyomromat s lehörpintettem egy hajtókára. - -Arra azután rögtön elfogott az a lankadtság, a mi egyszerre kiemelt -ebből a világból, mintha valami súly nélküli pára volnék, a mit elvisz a -szél, mintha esném fejjel fölfelé, a felhők közé, a mik lassankint -kertekké, ligetekké, állatokká, madarakká változnak előttem; -gyönyörüséges tájak, a mik elvesznek az égbe, beszélő fák és zengő -gyümölcsök, bűbájos hangok, a miknek a ragyogó szinét lehet látni és -fényözön, a mi utoljára harmonikus zenébe megy át s a zenehang és -szinpompa együtt quintessentiájává lesz az édességnek, a mi a -fluidumokat felforralja, az idegeket csiklandja és gyötri, a végtelen -szomj, a mi a végtelen ivás alatt növekszik, míg utoljára egy fogalommá -válik, a minek neve «csók». A megnevezhetlen gyönyör, mint magában élő -elementum, mint a tűz, vagy a víz, vagy a levegő; láng, hullám, vihar, -csókból alakulva. S a csók lassankint alakot teremt magának. A gyönyör -csábképei jelennek meg előttem. Mind oda csoportosulnak körém: Delila, -Bethsabé, Salome, Magdolna a megtérés előtt, Lais, Aspasia, Cleopatra, -Semiramis, Circe és az éjszinű szépség, Atalanta. Mind azt akarják, hogy -nekem tessenek, hogy egyszerre átöleljem mind a tizet. A két kezemnek -mind a tiz ujjára karbunkulusoktól és saphiroktól ragyogó gyűrűket -húznak s a gyűrűktől oly nehéz lesz a két kezem, hogy a karomat meg kell -feszítenem, mikor egyiket fel akarom emelni. S a mikor egy kezemet -erőszakosan fölemelem, akkor egyszerre sirni kezd mind az az öt -varázsalak, a melyiknek a gyűrűjei az ujjaimat terhelik, olyan -csodálatos hangokon, hogy azt nem lehet elviselni s ha aztán visszaejtem -a kezemet, akkor megint mosolyog valamennyi, míg meg nem adom magamat -annak a lángnak, hullámnak, orkánnak, a minek neve csók. S mind a tíz -ott ül a térdeimen és mind a tíz átöleli a nyakamat és szorít -erőszakosan a kebléhez, hogy a lélekzetem elfullad, az agyam szétfeszül, -belehalok a mámortengerbe s kiáltani akarok: «Istennők! Kegyelem! -Megöltök! Ne csókoljatok!» Csókjaik, mint a tűz égetik az arczomat, a -nyakamat; fogadásból versenyeznek: a fekete királynő marad a győztes; az -ő korall ajkai alatt, az ő gyöngysor fogai közt kiserked a vér a -nyakamból s ő ajkaival szívja azt ereimből. - -(– Fel fogsz-e már ébredni e pokolbeli álomból? rivallt a bűnösre a -soltész.) - -(– De csak hagyja kegyelmed, nagyon jól álmodik, mondá a nagyherczeg.) - -– Igenis, fölébredtem már! folytatá a kalandor. A hely, a hol találtam -magamat, nem volt a Mahomed paradicsoma, hanem egy földalatti boltozat, -a minek a köveiről csorgott alá a nyirok: egy pislogó mécs világítá be a -szűk odut körülöttem és azok a gyűrűk, a mik miatt a kezeimet olyan -nehéz volt fölemelnem, nem voltak a mesék tündéreinek jegygyűrűi, hanem -nehéz lánczszemek, azok sirtak olyan keservesen a kézfölemeléskor, hogy -azt nem lehetett még a paradicsomban sem kiállani; és azok a csókok, a -mik arczomat, nyakamat égették, nem voltak Delila, Circe és Semiramis -csókjai, hanem az undok százlábú bogaraké a Scolopendrumoké, a mik -testemet meglepték s a fekete királyné, Atalanta, a kinek ajkai vért -szivtak a nyakamból, nem volt más, mint egy utálatos vampyr. És az a -fojtogató ölelés, a mivel tíz szerelmes fantom szorítá kebléhez a -fejemet, nem eredt mástól, mint egy kétujjnyi vastag s három újjnyi -széles vasnyakörvtől, a mi egy karikánál fogva oda volt kovácsolva a -falhoz. Épen így a két karom és a két lábam is, hogy csak annyi -mozoghatásom maradt, hogy a mellém tett penészes kenyeret és vizes -korsót a szájamig vihessem. - -És körülöttem mély, emberhangtalan éjszaka. - -(– Úgy kellett neked, istentelen gonosztevő! szólt a vallató soltész, -egyszer valahára megkaptad a méltó jutalmadat szemtelen -magadviseletedért!) - -(– Habet ezúttal rectum! helyeslé a nagyherczeg, ámbár én még szerettem -volna tovább engedni őt időzni abban a pokolbeli paradicsomban; annak a -fekete királynőnek a piros ajkai és gyöngysorfogai méltók lettek volna -körülményesebb benevolisatióra.) - -– Sokáig biztattam magamat azzal a kába gondolattal, hogy talán ez is -csak álom. Eszembe jutott, hogy a hashis-evők szoktak olyan álmokat -látni, a miknek az eleje a gyönyörök mindenféle nemének potentiájáig -emelkedik, a vége aztán egyszerre átcsap a kinzások és rémlátások -regióiba. Hátha ez is még a philtrának a varázslata, s egyszer majd csak -ebből is fölébredek? - -Hanem a vas nyakörv olyan kijózanító valóság volt, a mi el nem hagyta -vitatni, hogy ébren vagyok. Az a hideg, kemény, nehéz karika. A halálnak -a jegygyűrűje, a mivel egy élő embert a sir számára eljegyezve tart. Az -a szűk ablak, melyen át egy halandó átdugta a fejét a más világba s nem -tudja többet visszahúzni. - -Mi történt velem? Mi lesz belőlem? - -Be vagyok-e vádolva, vagy már el is vagyok itélve? - -Mennyi időt tölthettem egyedül e magányos töprengések között? azt nem -tudnám megmondani, mert itt nem virradt soha és se éhség, se álom nem -jelentette be nálam a delet és az éjszakát. Az előttem égő mécs valami -öröklámpa lehetett, mert nem fogyott ki belőle az olaj s azt bizonyosan -azért tették ide, hogy jól láthassam nála nyomorult állapotomat. - -A kigyók, eskarapok és mindenféle napfénykerülő csúszómászók ott -vonaglottak el lábaim körül, a skolopendrumok phosphorfényű teste -mászkált a kövek hasadékai közt s a fejem fölött ott függtek sorba a -vampyrok, fél lábuknál fogva a kőrepedésekbe fölakasztva s denevér -szárnyaikba burkolózva, gránátszemeikkel néztek le rám, minden perczben -rám rohanni készek, a mint álomra hunyom le a szemeimet. - -Egyszer aztán zsibbasztó kábulatomból valami zörej vert föl: mintha -rozsdás zárban forgatnának nyikorgó kulcsot. Börtönöm vasajtaja kinyilt -s egy magas férfi, a kinek arczát a ráhuzott csuklyától nem láthattam, -lépett be hozzám, kezében egy korsóval és egy kenyérrel, a miket letett -mellém, a másik korsót s a már megpenészedett kenyeret kicserélve. - -– Nos, fiacskám, szólt hozzám, hát se eszel, se iszol? Tán biz éhen -akarod magadat halatni? - -Én nekem úgy tetszett, mintha ez a hang nagyon is ismerős volna előttem. - -Nem kellett soká törnöm a fejemet a találgatással; látogatóm hátratolta -a csuklyáját s én felismertem benne azt a vad papot, a ki a -hajdemákoknál a Preszjaka barlangban engem felavatott, megbérmált, össze -is esketett s a kinek a bérmálást én is nagy hevenyén visszafizettem. - -– Te vagy az páter! suttogám keservesen, nem merve hangosan beszélni, -mint afféle álmodó. - -– No bizony, hogy rám ismertél! szólt a hajdemákpap nevetve. Már azt -hittem, hogy megtagadod a régi barátságot. - -– Hát te most porkoláb vagy itten? kérdém tőle. - -– Gutát vagyok! felelé ő. Gyóntató vagyok! tudhatnád. - -Azzal leült mellém a kőre, a melyikhez oda voltam lánczolva. - -– Hát lásd fiacskám. Mikor a berdiczovi nagy veszedelemben a herczeg -dragonyosai ugyancsak aprították a hajdemákokat, nekem az a menekülési -mód jutott eszembe, hogy felöltöttem a misemondó ruhámat, felcsaptam a -fejemre a papi süvegemet s erre a katonák meghökkentek, nem öltek meg, -hanem elfogtak és a herczeg elé vittek. Azt nem tagadhattam el, hogy a -hajdemákokhoz tartoztam. A herczeg aztán így szólt hozzám: «No páter, te -most megérdemelnéd, hogy mint az ecclesiád fejét a legmagasabb fára -akasztassalak fel; hanem én életben akarlak hagyni egy föltétel alatt. -Ha beállsz hozzám udvari gyóntató káplánnak. De nem mindig és mindenkit -fogsz te gyóntatni (engemet ugyan nem), hanem csak azokat, a kiket én -fogok hozzád küldeni. Gyanúm van a feleségemre, hogy megcsal. Tudom -bizonyosan, hogy megcsal. De nem férhettem hozzá a titkához, hogy -«kivel»? Ő és titkos szerelmese bizonyosan meggyónják azt az én udvari -káplánomnak; hanem az kegyes, szent ember s inkább kétfelé hagyná magát -fürészeltetni, mintsem eláruljon valamit azokból a titkokból, a miket -meggyóntak neki. De te nem olyan pap vagy, mint más. Neked már úgyis -mindegy az, egy-két thermometrumfokkal magasabban fütik-e be számodra a -poklot? nem tesz különbséget. Az eddigiekért is odajutsz, csakhogy ha rá -nem állsz az ajánlatomra, most mindjárt utazol oda; ha pedig ráállsz, -hát csak időjártával. No, hát beleegyezel-e, hogy udvaromhoz jőjj -káplánnak?» Beleegyeztem volna én akármibe, csakhogy a nyakamat kihúzzam -abból a szoros hurokból s így kerültem ide a kastélyba, a hol mindaddig -rejtve tartogattak, a míg a gyóntatás ideje el nem jött. Mikor oda -láttalak jönni a gyónószékhez, szegény fiú, bizony Isten megesett rajtad -a szivem. Felismertem a régi jó pajtást benned s mikor meggyóntad a -bűnödet s fölfedezted előttem a te bűnös egyetértésedet a szép -Persidával (a mely bűnt köztünk mondva, nagyon sajnálom, hogy nem én -követtem el), azt gondoltam magamban, hogy de biz ezt nem árulom el a -herczegnek: hadd nőjjenek a szarvai még nagyobbra. Hanem aztán te magad -rontottad el a dolgot. Mert a mint kiszabtam rád a penitencziát, hogy -bűneidért vezeklésűl búcsura kell menned a berdiczovi boldogasszonyhoz, -még pedig borsókon, hét szem borsót eresztve mindegyik sarudba a talpad -alá, hát akkor te elkezdtél velem alkudozni, hogy nem volna-e szabad -száraz borsó helyett zöld borsót tenni a sarudba? S aztán, hogy «engem» -irgalomra birj, felhoztad előttem érdemedül, hogy te voltál az, a ki a -gonosztevő hajdemákokat kelepczébe vitted és elárultad a berdiczovi -ostromnál. Hej, hogy szerettem volna a hajadba kapni a gyóntató rácson -keresztül! Hát te voltál az, a ki az én vidám czimboráimat mészárszékre -juttattad! a ki a mi szép terveinket mind dugába döntötted! Ugyan huztam -is a fejedre egyet a bűnbocsátó pálczával, hogy tudom, megérezted! De -már most be volt kötve a koszorúd. Rögtön felfedeztem az -istentelenségedet a herczegnek s megkaptad a jutalmadat érte. Ime, -megkaptad ezt az egész palotát, mert úgy a nyakadhoz van az vasalva, -hogy el nem szaladhat tőled. - -Nekem az volt a legközelebbi kérdésem a gonosz hajdemák paphoz: - -– Mi történt a herczegnővel? - -– Arra ne legyen neked gondod, fiacskám. A herczeg sokkal okosabb ember, -mint hogy azt a titkot, a mi az ő gyalázatát rejti, kivigye a piaczra. A -szép Persidával még csak egy görbe tekintet sem tudatja, hogy el van -árulva. A miért téged ide juttattak, annak az oka a rád kisült -hamisítás, egy nemes lovag nevének álorczás bitorlása; item: a -hajdemákokkal való czimboraság s mindezekért megérdemled az egy halált. -Hanem a miért nem egy, de száz halált mérne a herczeg a fejedre, hogy a -szép Persidával együtt néztél a holdvilágba, azt soha sem fogják -elmondani senkinek. A szép Persida majd egyszer egy szép körte vagy -baraczk izlelése után gyomorgörcsöket fog kapni s harmadnapra fényes -temetés lesz a Visznovieczki herczegi palotában. Azonban az is -megeshetik, hogy a herczeg jár hasonlóan s az ő temetési pompája -következik el hamarább. A melyik hamarább megtréfálhatja a másikat. -Hanem hát gondolj te csak magadra. Mert kétféle dolog közt lehet -választanod. Vagy azt kivánod, hogy birák elé állítsanak; a mikor a -legszelidebb büntetésed az lesz, hogy kerékbe törnek; ha csak a herczeg -kegyelemképen fejedet nem véteti. Vagy pedig itt maradsz ebben az -oduban, a falhoz vasalva s küzdesz a férgekkel, a míg élsz s megadod -magad a férgeknek, mikor meghalsz. Tertium non datur. - -Én azt mondtam rá, hogy inkább végezzenek velem rögtön, ha lassu tűzön -sütnek is meg vasrostélyon, hogysem itt töltsem a naptalan napokat -időktelen időkig. Örömest meghalok. - -– No akkor hát, fiam, azért jöttem hozzád, hogy a haldoklók utolsó -szentségében részesítselek; szólt a hajdemák pap, s kivette a zsebéből a -nekem szánt ostyát. - -– Eredj a pokolba! Kiálték rá dühösen. Kell is nekem a te absolutiód! Te -is pokolra jösz, valamint én. - -– Az igaz fiam, mondá a gonosz pap; csakhogy te gyalog mégy oda, én -pedig szekéren. Hát csak az a kérdés, hogy így akarsz-e odáig -kutyagolni, még a bűneid batyuját is a hátadon czepelve, vagy pedig -elfogadni az én kinálásomat, ki szintén oda tartok, hogy kapj fel az én -szekerem saraglyájába. - -– No hát vigyen el az ördög! mondám neki, áldj meg! Hogy a mennykő -csapjon beléd! - -Ezzel el hagytam magamon végezni az utolsó kenetet, s felnyitottam a -számat az ostya átvételére. A mit pedig amint lenyeltem, rögtön úgy -elnyomott az álom, hogy nem láttam magam előtt többé a hajdemák papot. -Bizonyosan meg volt mérgezve az ostya narcoticummal. - - -A FEHÉR GALAMB. - -A mély álomban is csakugyan azt a börtönt láttam magam körül, a melyben -valóban be voltam zárva és kezeimen, lábaimon, nyakamon a vasbilincseket -éreztem. Hanem a mécs helyett, mely a penészes boltozatot megvilágítá -addig, valami ismeretlen fény derengte azt át, mely fölülről látszott -jőni, s a mint fejemet nagy nehezen fölemelém, hogy föltekintsek, egy -fényes nőalakot láttam magamhoz alászállni, a kinek hófehér kantusa -ragyogott, mint a hó s kék palástja, mint a csillagos ég, fején levő -koronája, mint a felkelő hold; de mindeneknél fényesebben világított az -arcza. Az olyan fényes volt, hogy nem mertem belenézni. A karján pedig -tartott egy kis csecsemő gyermeket, a ki a picziny kezének a mutató -ujját az ajkai előtt tartá. - -Azt hittem, hogy a Mi Asszonyunk, a boldogságos Szűz anya szállt le -hozzám. - -Csak mikor megcsókolt és a nevemen szólított, akkor ismertem rá az ő -lágy édes hangjáról, hogy az én Madusom az. - -Az én szegény, elhagyott, elfelejtett feleségem. - -Úgy szégyenlettem ő előtte azokat a békókat, a mik a falhoz szorítva -tartottak. Ha azt fogja tőlem kérdeni: ki rakta rád azokat? hogy valljam -meg neki: «egy szép asszonynak a szép szemei, a mik te tőled -elragadtak». - -De nem kérdezett semmit; folyvást mosolygott és mindig csak ő beszélt, -azon az ismerős, szelid, hűséges, szívből jövő hangon: - -«Szegény jó Baránom. Milyen nyomoruságra jutottál! De ne légy szomorú, -mert mi azért jöttünk le hozzád, hogy téged megszabadítsunk innen. Én -most az Isten paradicsomában lakom s elmondom, hogyan jutottam oda. -Karácsony estéje után, mikor én is az én betlehemi jászolom vendégét -vártam, s a te ajándékoztad Szűz Mária kép előtt imádkoztam csendesen, -ismerős lépések hangzottak a kunyhónk előtt. Hangjukból megtudtam, hogy -azok nem a te lépéseid, hanem az apámé. Hirtelen felkaptam a Szűz Mária -képét, hogy eldugjam azt valahová; mert tudtam, hogy ha meglátja azt -nálam, megharagszik érte. De mikor el akartam dobni, olyan fájdalom -szállt a szivemre, hogy nem tehettem egyebet, mint mind a két kezemmel a -szivemhez szorítottam a képet. Belépő apámra alig ismertem rá. Arcza -össze volt vagdalva, és félszeme kiütve. «A te Baránod elárult minket!» -hörgé rekedten s a véres szeme helyével még iszonyúbban nézett rám, mint -a megmaradottal. Én menteni akartalak, hogy talán nem tetted azt. Ekkor -rám ordított. «Te is bűntársa voltál! Mit szorongatsz a kebledhez?» – -Nem hazudhattam. Mondtam, hogy Szűz Mária képe. «A berdiczovi barátok -ajándéka!» ordítá az apám, tombolva, s azzal megragadta a hajamat, -térdre rántott, kivonta a handzsárját, én hallottam süvölteni a fegyvert -a levegőben s aztán mintha az ég szakadt volna a fejemre. - -A fényes alaknak a nyakán köröskörül látszott egy vérpiros vonal, mint -egy vékony nyakszalag, s annak a közepén egy függő piros csepp mint egy -klárisboglár. - -«De a másik pillanatban már az égben voltam, a hol minden fájdalom -átváltozik egyszerre gyönyörré. A mennyország titkait te neked -elmondanom nem szabad. De nem egyedül jutottam oda. Nézd kis -gyermekünket: ez már az égben született. Túlvilágra költözött anyjával -egyszerre szállt az égbe. Ez a te kicsi angyalod. Ez kivánkozott le -hozzád, hogy tégedet nagy veszedelmedből megszabadítson.» - -Azzal odahozta hozzám a kis gyermeket, s a mint annak a parányi kis keze -átfogta a rámvert bilincseket, azok egyszerre lepattantak kezeimről, -lábaimról. Ámde a nyakamra kovácsolt vas-örvet nem birta -keresztülmarkolni picziny kezeivel, azért nem törhette ketté. Hanem -akkor megragadta két kézzel s egy rántással kiszakítá a falból; a mit -huszonnégy ló nem birt volna onnan kihúzni. - -«Oh édes kis fiacskám, mondék neki, megcsókolgatva piczi kezecskéjét; ha -ez a te kezed olyan erős: ragadj meg engemet az üstökömnél fogva, s vigy -fel engem is oda, a hol te lakol.» - -A kis gyermek erre ismét a szája elé tette a mutató ujját, jelezve, hogy -neki beszélni nem szabad. Helyette megfelelt az anyja. - -«Nem, édes Baránom, te oda, a hol mi lakunk, nem jöhetsz. Elébb még sok -megpróbáltatást kell kiállanod ez árnyékvilágban, s futnod mindaddig, a -míg egyszer valami olyan jó tettet el nem követsz, a miért valaki -őszintén, igazán, szívéből, azt nem mondja rád: «jutalmazzon Isten!» -Egyetlen jótettért bejutsz a mennyországba; de száz búcsujárásért, ezer -imádságért – be nem jutsz oda!» - -Bizonyítja nagy bűnös voltomat, hogy még most is élek; s minthogy azt az -egy jót, a miért megáldjon valaki, többé nem lehet módomban elkövetni, -nem is fogom látni soha többé az én kis angyalkámat s az én jó -Madusomat. - -E szavak után inte a fényes alak, hogy kövessem őt. A kis gyermek, a -mint öt ujjával érinté a falat, a kövek kétfelé nyiltak előttem, a miken -végig haladtunk. Madus alakja bevilágítá a sziklákat, a mélységeket, a -mikbe hosszú lépcsősoron át hol le, hol felszálltunk. Úgy tetszett, -mintha a katakombákban járnék, vagy magában a labyrinthban. Egyszer -aztán a sziklafolyosók helyett sűrű erdő mélye fogadott bennünket: -láttam a széles derekú mohos fákat, a mik olyan sűrűek voltak, hogy egy -embernél több nem haladhatott át közöttük; láttam, a mint Madusom fehér -köntöse végig sepert a földön, hogy fénylettek utána a megérintett -árumvirágok és gombák. Hanem aztán lassankint elmaradtam tőle. Ő repülni -látszott, én pedig ólomlábakon jártam. Egyre távolabb estem tőle. A -fénylő tünemény elveszté emberi alakját. Utoljára már csak olyan volt, -mint mikor egy sűrű erdőbe hosszú fasor nyilásán át besüt az alkony -fénye. A friss hideg lég csapdosta arczomat, s én attól fölébredtem. - -Ott voltam, a hol álmom végződött. Sűrű tölgyerdő közepén, a minek egyik -széléből, a fák nyilásain át derengett hozzám az alkony fénye. - -Ugyan az a koldus mez volt rajtam, a miben Berdiczovból Lembergig -eljöttem: – ez uttal nem álruha; – mellettem a mankó; de üresen. - -Kibotorkáltam az erdőszél felé, a honnan a világosság jött. Egy emberi -lakot nem láttam se közel, se távol. Több napi járó messzeségre lehettem -a lengyel székvárostól, uraságom és nyomorúságom szinhelyétől. – S ha -végig néztem koldus rongyaimon, a mikben a zárdából eljöttem, könnyen -azt hihettem volna, hogy az egész lembergi élményem nem volt egyéb, mint -egy rossz álom: – ha a bizonyítékot el nem hoztam volna magammal. A -nyakamon ott maradt az a széles vastag vasörv, a mit a kis angyalkámnak -a keze nem birt összetörni. - -(«No ez ugyan nevezetes egy história volt! mondá a nagyherczeg. -Csodálatos megmenekülése egy gonosztevőnek mennyei segítséggel.») - -(Én azonban olyaténképen vélekedem; szólt a soltész, hogy az nem akképen -történt, a hogy a fatens előadá; hanem bizonyosan az a hajdemák pap, a -ki őt börtönében meglátogatta, szabadítá őt meg bilincseiből, a -herczegasszony által megvesztegetve, s miután a vastag nyakörvet nem -birta lefürészelni a nyakáról, csak a falbafoglaló karikát ráspolyozta -le, s azután a herczegnő machinátiói mellett szállították ő kelmét -valami vadon erdőbe, előkerestetve a Malchusz zsidónál hátrahagyott -koldusgunyáit.) - -(«No én pedig azt állítom, hogy úgy kell lenni, a hogy reus elbeszélte s -máskép nem is lehet. Hiszen tudjuk számos tapasztalatból, hogy a híres -zsiványok, nem született kis gyermekek kezei által lakatokat és -bilincseket tudnak összetörni s magukat láthatatlanokká tenni. A ki a -criminális praxisban versatus, hasonló esetekre nagy számmal fog -visszaemlékezni.») - -– S én is maradok állításom mellett, folytatá a vádlott. Mert attól a -pillanattól fogva folyvást egy fehér galamb ült a balvállamon, s -bármerre jártam-keltem, ott suttogott és turbékolt a fülembe, ha feléje -néztem, hogy meglássam, akkor átrepült a jobb vállamra; de leginkább a -bal vállamon szeretett lenni. - -(– S most is ott van-e még a válladon a fehér galamb? kérdezé a -nagyherczeg.) - -– Már nincs ott. Felelt a vádlott fölsóhajtva. Hogy mikor vesztettem el, -azt majd később el fogom mondani. - -(– S minthogy tehát a megmenekedés mennyei csodatételek hozzájárultával -történt, mondá a nagyherczeg, annálfogva nem illenék, hogy a jus humanum -a gratia divinát megczáfolja: ezen bűne reusnak deleáltassék!) - - - - -NEGYEDIK RÉSZ. A VÖRÖS BARÁTOKNÁL. - - -I. A FAODUBAN. - -Egy rongyos szűrrel a hátamon, egy mankóval a kezemben, egy vaskarikával -a nyakamon – és azzal a fehér galambbal a vállamon, hova mehettem volna -abból az erdőből? - -A rongy meg a mankó jó lett volna a kolduláshoz; de a vaskarika sehogy -se illett hozzá. Mit mondjak, ha emberek közé kerülök, hogy jutottam -ehhez a szép nyakravalóhoz? De még kevésbé eresztett a fehér galamb. - -Megutáltam a világot, minden bűneivel együtt. Előfogott a bűnbánat s -föltettem magamban, hogy eddig elkövetett vétkeimet levezeklem: itt -maradok az erdők mélyében kegyes remetének, s csodálatos megszabadulásom -napjától kezdve, szigorú ascetai életre fogom adni magamat. - -Nem soká kellett bujdosnom, hogy egy patakot találjak, mely friss vízzel -kinálkozott. Azt a forrást egészen beárnyékolva tartá egy sok száz -esztendős tölgyfa, melynek akkora oduja volt, hogy abban egy ember -bizvást ellakhatott. Mohából és falevélből kitelt az ágy. - -Ételről is gondoskodott az Úr, a mennyi egy remetének való. Bükkmakk és -mogyoró volt bőségesen, földi mandulában és szilvagombában sem volt -hiányosság. A vadméhek mézzel kedveskednek a vadon lakójának, s mikor a -vadalma hullani kezd, akkor bőség van a remetevilágban. - -Két nagy kő közé egy száraz galyakból összekötözött keresztet emeltem, s -az előtt végezém reggel, délben és este mindennapi imáimat. Napközben -pedig a rengeteget jártam, arról gondoskodva, hogy a bekövetkező tél -idejére ellássam magamat erdő-mező-adta élelmi szerekkel. - -Össze is gyűjtöttem nagy halom aszaltgyümölcsöt, mogyorót, csicsókát a -faodúmba, melynek magasabb osztályában nagy örömömre az erdei méhek -ütöttek tanyát: ezek is az én számomra gyüjtöttek. A patak mentében -találtam egy nagy málnabozótot, annak a gyümölcséből liktáriumot gyúrtam -össze, s azt elraktam gondosan lehántott fenyőfakérgek döbözébe. Szent -fogadásom tartotta ezentúl csak abból élni, a mi Isten közvetlen -adománya, és soha többet el nem hagyni ezt az én remeteségemet. - -Egy gondolat azonban mégis nyugtalanított. Madusom jóslata szerint -mindaddig kell a vezeklésemnek tartani, a míg valami jótettet el nem -követek, a miért valaki azt mondja rám: «jutalmazzon az Isten!» Ha -azonban én az egész életemet itt töltöm ennél a forrásnál, ebben a -faoduban, a hol soha emberi léleknek tudomása nem lesz rólam, akkor nem -követhetek el senkivel semmiféle jócselekedetet, s nem is érdemelhetem -ki senkinek az áldását. - -Tehát gondoltam ki valamit, a mivel világon létemnek jelét adhassam, a -nélkül, hogy magányomat elhagynám. - -Kerestem két széles lapos palakőtáblát, azokat egymás mellé -fölakasztottam két faágra hárshéj madzagnál fogva, azután egy harmadik -követ használva harangütőnek, mindennap háromszor beharangoztam az -ősszerkezetű harangfélével: reggel, délben és este. E kőharang szavának -úgy hiszem messze el kellett hallatszani, s ha valahol az erdőn túl -emberek laktak, azoknak figyelmessé kellett lenni az ujdonat harangszóra -a rengetegben. - -Így reménylettem, hogy majd időjártával jönnek ki hozzám ájtatos -látogatók: azoknak én lelki vigasztalást, atyai tanácsokat osztok, -valamelyik jó tanácsom megfogamzik, akkor aztán az illető nem fog késni -a várvavárt áldással, s a mi mellékesen szintén számbaveendő volt, ha a -környék lakói megtudják egy kegyes remetének letelepültét a vadon -erdőben, valami kis elemózsiához is csak majd juttatnak egyszer-másszor. - -De biz én hiába harangoztam be háromszor napjában, azért csak nem -látogattak meg engemet az odumban mások, mint a patakra járó őzek s az -őzekre leső vadmacskák. Nem egyszer szabadítottam meg egy-egy -halálveszélyben forgó őzgidót a gonosz macskakörmök közül. Kár, hogy az -oktalan állatok nem tudják megköszönni a jó cselekedetet. - -Egy napon azonban, midőn késő őszre válván az idő, a végett jártam -széjjel, hogy téli alomnak páfránt és mohát gyüjtögessek össze, a mi a -megfagyástól megóvjon: (az odu nyilását eltakaró ajtót már régebben -készítettem reketyeveszszőkből, hogy a szél tele ne fujja hóval a -házamat), hát a mint haza érkezem, levetve a hátamról az iszalag közé -szorított gizgaz petrenczét, s szétnézek az éléstáramban, kifáradt -testemnek a kivánatos táplálékot megadandó terhes munka után: mit látok? -Éléstáram tisztára ki van takarítva. A földi mogyorónak még csak irmagja -sem maradt, a diónak csak az elszórt haja hever a földön, a -málnás-döbözök fel vannak fordítva s azt se tudni, hogy mi volt bennük -valaha. Sőt a mint a fejem fölé tekintek, hát már a nagyszerű sejthalmaz -sincs a faoduban, a minek a méze nekem tavaszig eltartott volna, a -felzavart méhraj ott zúg az üres köpüben. - -Csak alig hogy röptében el tudtam fogni a lábánál fogva egy, már a -számon kiszaladó, kacskaringós káromkodást, a mint e kárvallott -állapotomról meggyőződtem! Hanem aztán megdorgáltam magamat. - -– Ej ej! jámbor anachoreta! Hát így kell busulnod a világi jókért? -Látod: kevélykedtél, dicsekedtél, hogy ime már egész télire elláttad -magadat! Urat akartál játszani a vadon közepett! Magadénak foglaltad el -azt, a mi mindenkié! Elmulasztottad a főkötelességedet, az imádkozást. -Egy kegyes anachorétának nem szabad arról aggóskodni, hogy ki ad neki -ennivalót? mert az Úr gondja a maga híveit táplálni, azoknak semmi egyéb -dolguk, mint az Urat dicsérni, s az egész világ bűneiért imádkozni. – Ez -most a te büntetésed. – Aztán megtudhatod, hogy nem épen ezen, -boszantónak látszó esemény képezi-e a te megváltatásodat? Ime az volt -neked megjósolva, hogy mindaddig bünhődnöd kell, a míg valakivel olyan -nagy jót nem cselekszel, hogy a megszabadított ily áldást mondjon a -fejedre: «Jutalmazza meg Isten!» No már, a ki ezt a te éléskamarádat egy -nap alatt így fel tudta falni, az ugyancsak éhes ember lehetett. Ha -ilyen nagyon éhes volt, az általad összegyüjtött eledelek nagyon jól -eshettek a testének. Ez tehát igen nagy jótétemény volt az ismeretlenre -nézve. Kétségtelenül mondta is magában, hogy «áldja meg az Isten, a ki -mindezt iderakta, jártában, keltében!» Hátha valami nagy próféta volt. -Talán szent Péter maga, a kiről már hallottam ilyen legendát, hogy -incognito betérve a szegény emberhez, annak minden télire valóját -felpanizálta. Hátha ez a legenda most második kiadásban is épen én velem -ismétlődik? Meglátod majd, hogy ez lesz a legendának a vége, hogy ha te -megnyugszol a vélt kiraboltatásban, holnap újra megjelenik az ismeretlen -az oduban, s úgy megrakja azt mindenféle drága csemegékkel, hogy soha -sem lesz többé semmiben fogyatkozásod s azután kiadja a számodra a -passust, a mivel akkor mehetsz, a mikor neked tetszik, a mennyországba. - -Ezzel a gondolattal annyira megvigasztaltam magamat, hogy ismét kegyesen -beharangozva vecsernyére, nagyot ittam a forrásból, elfeledtetve -gyomrommal az éhséget s lefeküdtem a magammal hozott páfrán és haraszt -puha ágyába s reggelig csupa repülő sonkákkal, s más efféle angyali -jelenésekkel álmodtam. - -Reggel ismét beharangoztam s aztán siettem el hazulról, hogy a -visszatérő ismeretlen prófétát ne zsenirozzam a számomra készített -meglepetés végrehajtásában. Egész nap bolyongtam az erdőn s alkudoztam -magamban, hogy mit hozhatna számomra az ismeretlen látogató -legczélszerübbet? Vajjon az özvegyasszony olajos korsóját-e, a mi soha -ki nem ürül? vagy Illés próféta hollóját, a mindennapi páros zsemlyével -az orrában? vagy egyet a gileádhegyi árpakenyerekből? vagy egy sereget -azokból a jóizü sáskákból, a mik Johannes Baptista terített asztalán -megjelentek? - -Utközben találtam egy nagy csomó bikkmakkot. Szinte kedvem lett volna -otthagyni. Hiszen mi szükségem lesz nekem már ezentul élelemről -gondoskodni, a ki az ismeretlen látogató védelme alatt állok? De csak -mégis megtöltöttem vele a tarisznyámat. Koldusnak nem illik az -alamizsnát megvetni, bármi legyen is az. Este felé aztán -visszabandukoltam a remete-odumhoz. - -Minthogy el voltam késve, az első dolgom az volt, hogy megharangozzam a -vecsernyét, három versben; azután elővettem az olvasómat, a mit magam -készítettem apróbb és nagyobb gubacsokból s végeztem az imádságomat; -csak azután tekinték a remete-odum felé. - -Lépéseim közeledtére mély dörgő hang származott elő az odvas fa -belsejéből. - -– Itt van ő! mondám örömrepeső szivvel. «Megérkezett: reám vár, hozzám -beszél. A hangja sem olyan, mint a közönséges emberé.» - -Térden csuszva közeledtem a megdicsőített hely felé, melyet a paradicsom -követe választott csodatételei helyéül s áhitatosan dugtam be a fejemet -a lyukon. - -Hej, de vissza is kaptam mindjárt. S ugrottam föl a térdemről s -eláldottam egy «ezermilliom kacskaringós mennykővel» a látogatómat! Az -egy óriási nagy maczkó volt: egy vén kanmedve, a melylyel tele volt az -én kis szűk remete-odum. Ott feküdt, a fejét a két térde közé dugva s -csak onnan mormogott elő. Ő volt az! Tegnap megette a télire való -szükségemet, ma meg elfoglalta a télire való almomat. - -– A ki füzfán fütyülő Pilátusa van a medve apádnak! káromkodtam tele -torokból s elfeledém, hogy kegyes anachoreta volnék. - -(– Votum violatum! diktálta a soltész a jegyzőnek. Megszegett fogadás! -Blasphemia. Capite plectetur! - -– De bizony én magam sem álltam volna ki káromkodás nélkül! veté ellen a -nagyherczeg. Qui bene distinguit, bene docet. Tessék megnézni a -paragrafust, mely a káromkodásról szól. «A ki embertársát így meg így -szidalmazza… et cætera.» De nincs az mondva, hogy a ki «medvetársát» -szidalmazza, az is hogy büntettessék? Azonkívül a votum ruptum is -condescendál; hiszen a remeteségi fogadalmat nem reus törte meg; de -megtörettetett az a medve által! - -– Tehát a medve bűnös: jól van. «Ursus comburatur.» Következik a -«templomrablás». Kiváncsi vagyok rá, hogy hát ebből hogy fogja magát -kivágni a delinquens? Mert hogy kivágja magát, arról előre pecsétes -levelet merek adni.) - -– Mit volt mit tennem? folytatá Hugó élettörténetét. A hó is el kezdett -szállingózni, kénytelen voltam rászánni magamat, hogy elhagyjam az -erdőt. Remete már nem lehetett belőlem; de még lehetett koldus. Ez is -életmód. A hozzávalóm mind megvolt. Mikor utrakeltem, elmondhattam -magamról, hogy egész tábor utazik velem. Lengyelországban nem hal meg -éhen, a ki annyit ki tud mondani, hogy «adj kenyeret!» aztán «fizesse -meg Isten!» - -A vas nyakravalóm még előnyömre volt. Az bizonyos felsőbb nimbust -szerzett a számomra a többi koldusok fölött. Ha kérdezték tőlem, hogyan -jutottam hozzá? azt mondtam: a szent földről jövök, Jeruzsálemből, a -saracénok elfogtak, azok verték ezt a vasat a nyakamra. Csoda által -menekültem meg, s most vezeklésül viselem ezt a vasat a nyakamon mind -holtig. Elhitték a jó emberek. Ezzel a vasörvvel sok görbe garast -összeszereztem s szerencsésen átkoldultam magamat Lengyelországon. Hanem -a mint a brandenburgi határon átkeltem, az lévén a szándékom, hogy majd -haza vándorlok a szüleim városába, s beállok az apám mesterségébe, a ki -tisztességes cserző varga, hát a legelső városban mindjárt körülfogtak; -de nem azért, hogy ennem adjanak, hanem hogy kikérdezzenek, ki vagyok, -mi vagyok? hogy merek itt koldulni? Mondtam nekik, hogy legyenek vele -nagyra, hogy olyan koldust lehet szerencséjük a városukba befogadhatni, -a ki a szent földről jön s vasat hord a nyakán. Hanem már a németnek -megvan az a nagy hibája, hogy szereti azt mutatni, hogy neki több esze -van, mint másnak. A piacz közepén a tolongás között előfogott a -Stadtvogt s elkezdett vallatni. - -– Hogy hínak? - -– Dehogy hínak, inkább nem akarnak befogadni. - -– Mi vagy? - -– Éhes vagyok. - -– Honnan jösz? - -– Jeruzsálemből. - -– Nekem ne hazudj, mert én tudom arra az utat! micsoda provinciákon -jöttél keresztül? - -– Markomannián és Scythián, Bessarábián és Köves-Arábián, Baktrián és -Mezopotámián, most pedig jövök Caralabiából. - -– Az nem igaz! Hazudsz! Én tudom, merre van Palæstina. Engem meg nem -csalsz! oda csak Zingarián és Paflagonián, Cappadocián és India -Cinnamomiferán keresztül lehet eljutni. Van nekünk mappánk, -brandenburgiaknak! - -– Hát hiszen azokon is átjöttem, csakhogy épen éjszaka volt, nem tudtam -elolvasni a neveiket. - -– Hát ez a vas mit keres a nyakadon? - -– Ezt Zagachrist fekete szultán verette oda, a kinél fogva voltam -ötvenkét esztendeig, meg három napig. - -– Hiszen mindössze se vagy te harmincz esztendős! - -– Hja, Abbissiniában olyan meleg a nap, hogy összehuzza a napokat s egy -esztendő ott kiad hatot. - -– Már hogy lehetne az? rivallt rám a Stadtvogt. Hazug vagy. A meleg -inkább kiterjeszt mindeneket. Azért nyáron hosszuk a napok. Tudjuk mi -azt Brandenburgban! - -– S már fogta a galléromat, hogy a dutyiba zárat. - -– Az ám. Próbáljon csak kegyelmed a kecskebőr-nadrágjával ráülni a forró -kemenczére, majd meglátja, hogy összehuzza. - -Erre a közönség megint nekem adott igazat. - -De elvégre mégis csak rossz vége lett volna ennek az examennek, ha a -véletlen segélyemre nem küldött volna egy lovag urat, ki épen arra -koczogott végig, magas paripán ülve. - -Fején tollas sisakot viselt, derekán bivalybőr pánczélt; a válláról -veres palást lobogott alá, nagy fehér kereszttel: nyeregkápájára volt -akasztva szívalakú paizsa, s arra czimerűl volt festve egy épen olyan -lovag, mint ő maga, a kinek a háta mögött ült vele ugyanazon lovon egy -épen olyan rongyos zarándok mint én. - -(– Hohó! kiáltott közbe a soltész; most mindjárt én foglak el, nem a -Stadtvogt. Hisz ez a templariusok czímere, azokat pedig még a -tizennegyedik században eltörölték!) - -– Tudom, hogy eltörölték, de egy kis részük megmenekült s Brandenburgba -huzódva, ott mind a mai napig grassál, «tövislovagok» czime alatt s ez -megtartá a rend régi czimerét; hogyan, ezt rendén el fogom mondani. - -A mint a népség meglátta a lovag urat, elkezdett minden ember -zsivajogni, az asszonyok törték magukat hozzá s az volt a boldogabb, a -ki palástját megfoghatta, hogy megcsókolja, majd lehúzták a lováról. - -A lovagnak hosszú nagy veres szakálla volt és veres haja; ha nem mondták -volna is, tudtam volna, hogy «veres barát». - -– No, itt jön a veres barát! mondá a Stadtvogt, neki türkőzve. Ennek -hazudd oda majd, hogy Palæstinából jöttél! Ez kétszer volt ott igazán, -tengeren és szárazföldön; maga megölt kétszáz hitetlent és -megszabadított a fogságból ezer zarándokot. Ezzel beszélj! Majd -kikérdez. - -No most igazán meg voltam akadva. Bezzeg, ha a templomoslovag vallatás -alá fog, annál bajosan fog kisegíteni a geografiám! Az pedig oda -léptetett az orrom alá s megtudva a nép lármájából, hogy állítólag -szentföldi zarándok vagyok, nagyot simított a rengő szakállán s ijesztő -mély hangon kérdezte tőlem: - -– Mivel bizonyíthatod be, hogy a szent földről jösz? - -Ekkor egyszerre egy mentő gondolatom támadt. A hónom alatt volt a -mentségem. Előkaptam a mankómat, a mi a kegyes muzulmánról marada rám: -annak a nyele ki volt verve mindenféle rézsodronyokkal kacskaringósan -végtől végig. - -– Nézd ezt lovag, mondám neki. Te ismered az arab irást. Ime -elolvashatod a mankó nyeléről a hitetlenek között való nyomorgattatásom -és kiszabadulásom egész csodálatos történetét. - -Hej megszeppent most a lovag! Ijedtében a nagy szakálla is reszketni -kezdett. Megijedt, hogy most mindjárt én sütöm ki ő róla, hogy soha sem -volt ő a szent földön s egy törökkel sem beszélt életében. - -Hogy ez meg ne történjék vele, fogá a két kezébe a mankót s -jobbról-balra nézve rajta végig, mintha csakugyan keleti irást olvasna, -ily szókat dörgött a szakálla közül, imponáló hangon: - -– Ez valóban arabs irás, sőt saracén irás, ellenben turkomán irás is; -melyben csakugyan bizonyíttatik mind az, a mi veled történt a hitetlenek -között, kegyes zarándok. Kövess a váramba: szivesen látott vendég. - -Erre aztán a Stadtvogt hirtelen úgy elsompolyodott a sokaság között, -mintha soha ott sem lett volna, engem pedig az ujjongó csőcselék felvett -a vállaira s úgy vitt a lovag úr után egész a vörös-barátok lakásáig, -mely a városon kívül volt egy körülárkolt dombtetőn, felvonó hiddal és -sáncz-czölöpzettel ellátva. - -Itt a lovag úr átadott a szolgálattevő őröknek, a kik rögtön -levetkőztettek rongyaimból, beledugtak egy kád vizbe, megfésültek, -megszappanyoztak, a fejem tetején a hajat kiborotválták s aztán egy -durva vörös csuhát adtak rám, mely bőségére nézve valamikor nálamnál -boldogabb körülmények között élő ember termetére lehetett szabva. - -Mikor így fel voltam készítve, akkor felvittek a lovag urhoz a -refectoriumba. Kivüle még tizenkét lovag volt jelen, a kik között ő -látszott lenni a legelőkelőbbnek. - -– Quadraginta tonitrua! (ez volt a szelidebbik szójárása a lovag urnak.) -Ficzkó, te énnekem megtetszettél; olyan vakmerőn hazudni, a hogy te -tudsz, még soha sem hallottam. Itt kell nálunk maradnod. A -sekrestyésünket úgy is elvitte az ördög. Tegnap halt meg fekete -himlőben. Annak a helyét kell betöltened. A csuhája már rajtad van. - -El lehet képzelni, milyen jól éreztem magamat arra a szóra, hogy egy -fekete himlőben elpatkolt sekrestyésnek a csuhája van rajtam. - -Bátorkodtam annyit rebegni, hogy én soha se tanultam az ezen hivatalhoz -megkivántató tudományokat. - -– Per septem archidiabolos! kiálta a szent lovag kaczagva. Elhiszem azt! -Majd beletanítunk, csak itt maradj. - -Ekkor feltűnt neki az a vasörv a nyakamon. - -– Hát, Lucifer te corripiat! mire való az a bolondság ott a nyakadon? - -Ötöltem-hatoltam neki valamit, hogy így meg úgy szent fogadás, kegyes -votum s több afféle. - -Arra mind valamennyien kaczajra fakadtak. - -– Hát tudod mit, te trifurcifer! rivallt rám az első lovag. Ut Belzebub -te submergat in paludes inferni! Vagy kegyes fogadásból viseled azt a -vasörvet a nyakadon, vagy pedig valami zsiványságért verték azt a -nyakadra. Ha kegyes fogadásból került az oda, akkor csak viseld holtig; -hanem ha valami zsiványság által szerezted, akkor van nekünk -fegyverkovácsunk, az majd lefürészeli azt a nyakadról. - -Erre én azt feleltem, hogy ámbátor csakugyan kegyes fogadásból viselem -azt a nyakörvet, de azért vegyük mégis úgy a dolgot, mintha -zsiványságért kaptam volna. - -Mire nagyot nevetének a lovag urak, s aztán leráspolyoztaták a nyakamról -amaz emlékezetes vaskarikát. - - -A BAPHOMET. - -Most már csakugyan azt hittem, hogy elértem minden óhajtásomnak -végczélját. - -Egy vitézi rend kolostorába jutottam, a hol ezentul gond nélkül -tölthetem napjaimat. Ételemről, italomról nem kellett gondoskodnom; -dolgom pedig elég könnyű volt: napjában háromszor harangozni, a templomi -edényeket tisztán tartani s a misemondó ruhákat előszedni meg elrakni. -Egész nap pedig ájtatos contemplatiónak adtam át magamat. - -A miért nagyon is megnyertem Eliás lovagnak a bizodalmát; ez volt a -nappali neve annak a vörös szakállú vitéznek, a ki engem az utfélről -fölszedett. Ő engem Eliézernek nevezett el. - -A míg Lengyelországon keresztülkoldultam magamat, beletelt fél esztendő, -úgy hogy a vörös barátok kolostorába fölvétetésem után mindjárt -következett a nagyhét. - -Nem titkolhatám el a fölötti aggodalmamat Eliás lovag előtt, hogy ha -netalán a nagyhéten itt is tartatni fognak hasonló kegyeletes -ünnepélyességek, a minőket az egész katholikus világ celebrálni szokott, -azokban én nagyon gyönge leszek az assistentiához, mivelhogy a -ceremoniákba gyermekkoromban nem oktattak be: eretnekül neveltettem s -nem régi neophita vagyok. - -– Ne búsulj, fráter Eliézer, biztatott a lovag; a nagyhét minden napján, -a megelőző éjszakákon próbákat fogunk tartani a sorban következő -«passio» jelenéseiből; akkor te is megtanulod a magad tennivalóit. - -Én tehát ebben egészen megnyugodtam, s alig vártam, hogy jöjjön a -nagy-csütörtök, melynek éjszakáján a kegyes szertartások előkészületei -megkezdendők. - -A mint az esteli harangszó után becsuktam a kapukat, Eliás lovag azt a -parancsolatot adá nekem, hogy vegyek egy lámpást a kezembe, menjek vele -a templomba, várjak ott, míg tizenkettőt üt az óra, akkor három -koczintást fogok hallani a kriptaajtón. Azt minden tétovázás nélkül -nyissam fel, s aztán illendő tisztelettel fogadjam a vendégeket, a kik a -sírboltból fel fognak hozzám jönni s tegyem azt, a mit azok parancsolni -fognak. - -Én még csak a szememet se hunyorítottam meg erre a különös megbizásra. -Soha sem voltam valami gyönge szivű, s még csiklándott is valami -kiváncsiság, megtudni, hogy milyenek lehetnek azok a vendégek, a kik a -kriptán keresztül járkálnak fel látogatóba. - -Pontban az éjféli óraütés után hangzott a hármas koczintás a -kriptaajtón. Én siettem azt feltárni s nagy meglepetéssel láttam, hogy a -kripta lépcsőgádora egészen ki van világítva, s abból mindenféle ódon -viseletű asszonyi alakok lépdelnek elő, a minő divatokat csak a templomi -képeken látni, meg a nagyúri palotákban. Az asszonyok arcza mind erősen -ki volt festve fehérre, pirosra, egyiknek a szemöldöke feketével volt -rajzolva, a másiké miniommal, volt olyan is, a melyiknek a szemöldöke -meg volt aranyozva. Mindegyiknek a kezében volt egy czifra viaszfáklya. - -Ezek épen nem voltak olyan kisértetek, a kiktől nekem nagyon meg kellett -volna ijednem. Fiatal vér volt bennem, mely asszonyok láttára hamar -felpezsdül, még ha túlvilági személyek legyenek is. - -Azok azonban észrevették, hogy nem a régi vén sekrestyés áll előttük s -annálfogva czélszerűnek látták magukat előttem bemutatni. - -Az első így szólt: - -– Én vagyok Jezabel, Acháb király asszonya, kinek vérét az ebek nyalták -föl az utczán. Hozd utánam a keresztelő medenczét. Mosdózni vágyom. - -A második így szólt: - -– Én vagyok Salome, Herodiás leánya, ki keresztelő János fejét ajándékba -kértem. Hozd utánam az ostyatartó aranytálat. Hadd szolgáljak föl. - -A harmadik így szólt: - -– Én vagyok Bethsabé, ki miatt Dávid király bűnbe esett. Hozd utánam az -olajtartót. Hajamat kell bekenőcsöznöm. - -A negyedik így szólt: - -– Én vagyok Delila, ki elárulta Sámsont. Hozd utánam az áldozó kelyhet. -Áldomást inni vágyom. - -Az ötödik így szólt: - -– Én vagyok Astarte, ki az Izrael fiait elcsábítottam a Kanahánban. Hozd -utánam a füstölőt. Illatos akarok lenni. - -A hatodik így szólt: - -– Én vagyok Thámár, ki miatt Absolon az öcscsét Ámont megölte. Hozd -utánam a szenteltvíztartót, hadd sírjam tele könyeimmel. - -S ki mit mondott, azt az oltárról leszedte és az ölembe rakta. Én csak -néztem, hogy mi lesz ebből? Parancsolatom volt, a vendégeknek mindenben -engedelmeskedni. - -Heten voltak. - -A hetedik egy magas koronás alak volt, drága aranybrokát ruhában, a mit -hosszú uszályban húzott maga után. Ez leghátul jött. Olyan hangja volt, -mint a megütött harangnak. - -– Én vagyok Mylitta, Sába királynéja, ki Salamon királyhoz elvitte a -kincseit s cserében elvette tőle a bölcsességét. Hozd utánam a -szentségtartót. - -Ez a szó megdöbbentett. - -Szentelt edények, czeremoniához való eszközök mind hagyján, de maga a -szentségtartó! A Megváltó testét rejtő ereklye, a mihez a pontificáló -maga is csak térdhajtva közeledik: ki merné azt kimozdítani helyéből? -Tétovázva tekinték a csodás rémalakra. - -Arra az olyat ütött a vállamra kezével, hogy egész testem összerokkant -bele, s olyant kiáltott, hogy az egész kápolna megtelt a hangjával. - -– Mit tétovázol? - -Átláttam, hogy az ilyen túlvilági lényeknek nem szabad ellentmondani s -leemeltem magát a szentségtartót is az oltárról. - -– Kövess bennünket! parancsolá ekkor Sába királynője, s maga ismét -leghátul maradva, a másik hat túlvilági hölgy nyomdokán egy csigalépcsőn -át, mely a kápolnából vezetett föl valahová, lépdelt előttem, míg -egyszer egy czifra aranyozott vasajtóhoz ért a menet. Az felnyilt s egy -előttem eddigelé még ismeretlen, nagy boltozatos terme nyilt meg a -kolostornak, melynek semmifelé nem volt ablaka, hanem a fülkékből -rejtélyes lámpások vetettek fényt a terem pompájára. Csupa arany és -selyem borította a falakat. - -S a terem mélyéből egy nehéz függönyökkel takart sátor alól egyenkint -lépegettek elő mindenféle régi világbeli lovagok, törököknek, -rómaiaknak, persáknak, chaldeaiaknak, egyptomiaknak öltözve, a kiket a -most érkezett hét hölgy neveiken szólított. - -– Üdvözlégy Ahasvér! - -– Baál veled Nabukodonozor! - -– Osiris áldjon, Farao! - -És így sorba, ki Herodes, ki Pilatus, ki Nero, ki Sardanapal: mind az én -rendbeli lovagjaim. - -Maga az én vörös szakállú patronusom volt Judas Iskariotes. - -No ez szép társaság, mondhatom. - -A templomi drágaságokat itt elszedték a kezemből s lerakták egy hosszú -asztalra. - -Ekkor az én vörösszakállúm rám kiálta: - -– Málkhus! - -Széttekinték, hogy hát az kicsoda. - -– Csakugyan levágták a füledet a Gecsemane kertben, hogy nem hallasz? - -Ekkor tudtam meg, hogy én vagyok az a Málkhus. - -– No hát itt tartsd a füledet, parancsolt rám a patronusom, a kinek az -éjszakai neve Iskariotes volt, valamint az enyém Málkhus, a nevezetes -poroszló, ki legelső emelte kezét az Idvezítőre. Itt tartsd a füledet -mondom, mert ha én le találom vágni, azt nem ragasztja oda a názáretbeli -«Ben Hanotzri». - -Még akkor nem tudtam, hogy mit értenek azon név alatt? - -A veresszakállú e szó után odalódított a nagymester elé, a kit ezuttal -Nabukodonozornak hallottam czímeztetni. Annak a haja és szakálla mind -gyöngyfüzérekkel volt összefűzve, a hogy a régi persa szobrokon látni. - -Ez azt kérdezé: - -– Mi érdeme van Málkhusnak, hogy a Baphomet szolgálatába fölvétessék? - -Iskariot felelt rá helyettem. - -– Eretnekül született, istentagadó lett, rablókkal együtt dúlt, embert -ölt, hamisított, álorczás volt, urának feleségével házasságtörő, végre -halálra itélt rab, ki börtönéből megszökött, s kinek minden város végén -ott áll a jó barátja, az akasztófa. - -– A mi emberünk ez! dörmögé erre Nabukodonozor; mire a lovagok között -vita keletkezett, hogy megesküdtessenek-e elébb az ephiticus -diagrammára, mielőtt titkaiba beavatnának? Abban állapodtak meg, hogy ez -fölösleges, miután oly notorius gonosztevő vagyok, hogy akárhová -fordulnék az ő titkaik elárulása végett, a legelső volna a magam nyaka, -a mi a hurokba beleakadna. - -Most kezdém már sejteni, hogy miért voltam olyan szivesen látott vendég -ezen a helyen? - -Akkor aztán levettették velem a barátcsuhát, s felöltöztettek római -liktornak, mely minőségben az első feladatom az volt, hogy egy -falmélyedésben fekvő sarcophagról le kellett emelnem a kőfedelet. - -A kit e kőkoporsóban megpillantottam, az nem volt más, mint az én uram -Jézus Krisztus, a hogy őt a koporsóban szoktuk látni a keresztfáról -levéve, teste öt vérző sebbel átlyukgatva, homlokán a töviskoszoru. - -Az egész alak viaszból volt idomítva. - -A lovagok aztán körülállták a koporsót s elkezdődött a vita a fölött, -hogy ki volt a Jézus Krisztus? - -Latinul vitatkoztak, mely nyelvet én egészen jól értettem. - -Az egyik lovag azt mondá, hogy ez az öreg Istennek, a kinek a neve -Jaldabaoth, egy æonja; a pneumaticus Messiás, a kit azért küldött a -földre, hogy az ő örök ellenségével, az Ophiomorphossal megküzdjön; de -miután Jézusnak nem volt hozzá elég bátorsága, azért Jaldabaoth -büntetésül keresztre feszítteté őt. Ezt bizonyítja Valentinus próféta, a -gnosticus. - -Ezzel szemben a másik lovag azt állítá, hogy a mint Alexandriai -Basilides bizonyítja, s Bardesanes megerősíti, az úgynevezett Jézus -Krisztus nem volt más, mint egy ámító, a kinek igazi neve Ben Jozua -Hanoczri s keresztre feszíttetése egészen megérdemelt büntetés volt. - -Velem a világ keringett e szavakra. Ha gonosz indulataim voltak is, de a -szentek iránti kegyelet erős volt szivemben. A két kezemet a fülemre -tettem, hogy ne halljam, a mit beszélnek. - -De azért mégis hallottam. - -A harmadik lovag azt állítá, hogy az egész Jézus Krisztusról való -történet nem egyéb, mint üres mese. Ez alak soha nem létezett; se nem -született, se meg nem halt. Egy emblema az egész, egy symbolum, a minek -nem volt teste, csak úgy, mint Brahmanak vagy Izisnek s emberi alakja -csak olyan bálvány, mint Baalé vagy Dagoné. - -Azt hittem, hogy ennél már irtóztatóbb káromlást nem lehet emberi szájon -kibocsátani; de a negyedik lovag véleménye meggyőzött róla, hogy még van -a hyperbolának is superlativusa. - -Ez volt maga Nabukodonozor. - -Ez bebizonyítá az irásokból, hogy Jézus Krisztus az a demiurgus, a ki az -emberiséget oly törvényekkel kinozza, melyek mindenkit szerencsétlenné -és boldogtalanná tesznek, megtiltja azt, a mi a saját testünknek jól -esik s a természet rendelésének ellenére minden emberre azt a szabályt -köti, hogy azt cselekedje, a mi a felebarátjára nézve üdvös, holott az -embernek az a hivatása, hogy azt tegye, a mi magának jó, nem tekintve -arra, hogy másnak baj-e az, vagy sem? Annálfogva mindenkinek, a ki a -Jaldabaoth, a teremtő törvényét megérti, az a hivatása, hogy e demiurgus -parancsaival daczoljon s azoknak mindenben ellene cselekedjék. A csalás, -rablás, gyilkosság, hamisság, csufolódás, kéjelgés, részegség nem csak -meg van engedve, de kötelesség s a ki az emberiséget az erények -rabigájába kényszerítette, akár æon volt, akár demiurgus, akár Ben -Hanoczri, akár Jézus Krisztus, megüldözendő és ostorozandó. - -Ebbe aztán mind valamennyien beleegyeztek, s én elborzadva láttam, hogy -a jelenlevők mind valamennyien a palástjukból, hosszú tövis alakú tűket -vonva elő, azokat a koporsóban fekvő Jézus-szobor szíve tájába szurták -bele. - -– Ki hát az igazi Messiás? kiáltá ekkor Nabukodonozor. - -– A Baphomet! A Baphomet! kiáltozá az egész gyülekezet egyhangúlag. - -Erre Nabukodonozor egy nagy támtámra ütött az öklével s annak a hangjára -szétvonultak a függönyök a terem hátterében levő sátor fölül. - -A fölülről jövő fényes világításnál egy pompás oltárzsámolyon állva -láttam két bálványalakot, a mik közül a jobb felül álló volt a Baphomet. - -Ennek a bálványnak két arcza volt; egy férfiui és egy női, s az egész -alakja félig férfi volt, félig asszony. Egy óriási kigyó tekergőzött -rajta végig s ennek a tizenkét gyűrűjére volt fölvésve a zodiacus -tizenkét égi jegye. Az egyik kezében volt a nap, a másikban a hold. A -két lába alatt volt a föld. Az meg egy krokodiluson nyugodott. - -Balról e szobor mellett volt egy másik bálványszobor. Az meg a Mylitta -volt. Egy mezítelen női alak, egy vadkanon ülve, fején ragyogó -koronával, mely csupa rubintokkal és karbunkulusokkal volt megrakva. - -A lovagok és a hölgyek mind odajárultak egymásután a két bálványhoz s a -Baphometnek a vállait, a Mylittának térdeit csókolták meg egyenkint. - -Azután odavitték a két bálvány közé a szentségtartót, s kivéve abból a -szentelt ostyát, azt mindnyájan nagy hahotázva leköpdösték, s elszórva a -földön, elkezdtek fölötte tánczot járni, kezeikkel körbe fogózva a két -bálvány és a szentségtartó körül; azok az asszonyok olyanokat rúgtak a -szentségtartó felé a lábaikkal, hogy a térdkötő szalagjuk is kilátszott -a fellebbent köntös alul, s ez alatt valami előttem ismeretlen keleti -nyelven énekeltek pokolbeli zsolozsmákat. - -Nekem ez alatt az volt a hivatalom, hogy a templomi áldozó kelyheket -tele töltögettem borral, a mi nagy kancsókban volt elkészítve, s a -tánczolóknak szolgáltam vele, kik a Baphometre ittak nagy áldomást. - -Borzalmam is nagy volt; de kiváncsiságom még nagyobb, hogy mi lesz -mindezekből? - -A nagy kancsók nagy hamar kiürültek s erre Iskariotes azt parancsolá -nekem, hogy menjek le a pinczébe, s hozzam azokat ismét tele. - -Mire visszatértem a kancsókkal, már akkor a lovagok és az úrhölgyek mind -az asztalnál ültek, még pedig úgy, hogy Sába királynője Nabukodonozornak -az ölében ült. - -A mint a kezeikben tartott szentelt áldozó kelyheket újra megtöltém, -Sába királynője így szólt hozzám: - -– Ejh, Málkhus! Ez az én koronám nagyon szorítja a fejemet: eredj le a -templomba, hozd el a számomra a názáretbeli asszonynak a koronáját. - -Tetőtől talpig futott rajtam a hideg borzadály. - -A templomban volt egy felséges oltárkép, a mi Boldogasszonyunknak a -szobra; annak a fején volt egy pompás korona, egymásra hajló abroncsai -csupa igazgyöngyökkel és gyémántokkal megrakva, a legkegyesebb -fejedelemnő fogadalmi ajándéka. E szent szoborhoz vándorolt sátoros -ünnepeken a környék egész ájtatos népe, s el volt az halmozva a fogadást -tevők és hálaadók mindennemű drága ajándékaival. S én most ennek a szent -alaknak a fejéről levegyem a koronát; ezt a kegyeletes ereklyét, hogy -egy fertelmes buja asszonyi állatnak a zilált hajfürteit ékesítsem vele? -Hiszen ha nem Istennek anyja volna is a Názáretbeli Mária, hanem csak -egy közönséges, becsületes embernek az anyja, még akkor is istentelenség -volna e gyalázatot elkövetni rajta! - -Haboztam; nem akartam teljesíteni az őrült kivánságot; hanem akkor az én -veres szakállú patronusom úgy ütött hátba a vasöklével, hogy majd a -lelkem szakadt ki belőlem s rám ordított: - -– Nem hallottad a parancsszót? Menj a galileai nőhöz s mondd neki, hogy -Sába királynője Astarte, a Mylitta helytartónője kivánja a koronát! -Siess! - -Tennem kellett, a mit mondtak, különben agyonütnek. - -Azt hittem, valamennyi szentek mind rám kiáltanak szobortalapzataikról, -mikor ezt a szentségtörést elkövettem, s pásztorbotot, nagy könyveket, -mennyország-kulcsot vágnak a fejemhez, hogy rögtön pokolra hullok. Maga -a Boldogasszony-szobor, úgy tetszett, mintha szemöldökeit -összeránczolná, mikor a koronát leveszem fejéről s az a kis korona a -kezemben olyan nehéz volt, hogy a föld meghajlott a lábam alatt, mikor -egyet léptem vele. - -Mikor a csigalépcsőn fölértem a Baphomet-imádat termébe, már akkor az -orgiának minden dæmona elszabadult; a mult ezredév bűnös asszonyai, -bachansnőknek pongyolásítva, tánczoltak szilaj choréákat a Pilátusokkal -és Heródesekkel. Astarte, a mint meglátott, kikapta kezemből a -Mária-koronát s felcsapta azt szétbontott hajfürteire, s azzal elkezdte -a Mylitta papnők őrületes tánczát járni, melyet Nabukodonozor phrygiai -tánczának bakkecske ugrándozásai kisértek; Astarte haja repült -körülötte, szélesen elterülve, mint a szélrózsa küllői, s a mint oly -sebesen pörgött maga körül, nekem úgy tetszett, mintha neki is két arcza -volna, mint Baphomet bálványnak. - -Egyszer aztán Nabukodonozor csak leesett a lábáról s a térdén és a -tenyerén állt meg s elkezdte a szemeit kimeresztgetni s olyan -nyomorúságosan bőgött, hogy én azt hittem, most másodszor fog rajta -megtörténni a csoda, hogy ökörré változik. A bőgésből kivehettem, hogy -«Málkhust» kiabál. Vajjon egy nyaláb füvet hozzak-e neki? Legelni akar? -Nem, csak kérőzni akar. A barom, ha jól lakott, kérőzik, az ember, ha -barommá lett, szintén kérőzik. «Hozd a keresztelő medenczét!» Ordíta -rám. S a fertelmes állat beundorította a szentséges templomi edényt, a -mit nekem kellett tartani előtte. - -A kitörés után egy pillanatra eszéhez látszott térni. - -– Szedd össze az edényeket; takarítsd ki s vidd vissza a helyeikre. A -sanctuariumot állítsd a szokott helyére. A hostiát tedd a kehelybe. -Azután eredj aludni. - -Astarte a keringőtáncztól elszédülten rogyott le a földre, s a mint -hátraszegett fejét Nabukodonozor vállára vetette, a Mária korona -lehullott a fejéről, s oda gurult a lábamhoz. Én fölvettem és -megtörülgettem azt. - -– Azt is tedd vissza a helyére! ökrendezett Nabukodonozor. - -– Előbb igyál! mondá Astarte, rekedtes, kifáradt hangon, s egy -rendkívüli szép hólyagos kulacsot vett le oldaláról s azt oda tartá a -szájamhoz. A kulacs gyönyörű vert arany munka volt, gazdagon kirakva -türkizokkal és tűzopálokkal. «Ez a bor arról a szőlőtőről való, a mit -Noe ültetett, a kőurnája, a miben áll, ott van Semiramis nagyanyám -sarkophagja mellett Ninivében. Igyál!» - -S minthogy én vonakodtam, hirtelen megragadta a nyakamat az egyik -karjával, odahuzta a fejemet magához, aztán egyet huzott a kulacsból, s -azzal odaszorítva az ajkait az ajkaimhoz, úgy itatott meg a saját -szájába vett borral. Soha én annál édesebb, bódítóbb, tüzesebb bort nem -ittam életemben. - -– Ki ütött most engem pofon? kiálta föl erre Sába királynője, -széttekintve szilajon maga körül. - -– No hát igyál! szólt odanyujtva ismét a kulacsot. - -Én a szájamhoz vittem azt; de az első kortynál észrevettem, hogy nem az -a bor az, a mit az előbb ittam. Ezen kesernyés íz érzett és valami -idegen illat, a mi összeborzasztott. Nem ittam többet annál az egy -kortynál, csak mutattam, mintha tovább kortyogatnék belőle. Köszönettel -visszaadtam a kulacsot, mikor elég lehetett már. - -– Tartsd meg! Neked adom emlékül, szólt erre a pogánykirályné s odaveté -azt is a többi templomi edények közé, a miket, hogy egyszerre -elvihessek, kénytelen voltam mind a tágas keresztelő medenczébe berakni. - -Azzal elkezdték a részeg dæmonok a gyertyákat kioltogatni, s én siettem -elmenekülni onnan a nyalábra fogott templomedényekkel, nehogy ott -rekedjek velük a sötétben. - -Én azután a templomi edényeket mind háromszor megmostam tiszta vizben s -a helyeikre visszaállítottam; a szentségtartót is visszahelyeztem az -oltárra, s a koronát föltettem a Boldogasszonykép homlokára, nem -mulasztva el, hogy a palástja szegélyét megcsókoljam, bűnbocsánatot -kérve. Az a palást is gyönyörű munka volt, a nagyfejedelemnő saját maga -készítette azt, a tizenkét apostol képe gyönyörűen ki volt himezve rajta -színes selyemmel és arany meg ezüst fonállal. - -– Hát ezt hová tegyem? mondám magamban, az ajándékul kapott kulacsot -nézegetve, hogy el ne lopják tőlem? Hisz ez megér, ha eladom, egy egész -paraszttelket, vagy egy ötkerekű malmot. De hátha csak álmodom ezt, s -mire fölébredek, már nem lesz a kezemben? Azt teszem, hogy a fülénél -fogva a balteusom szijára kapcsolom (még mindig liktor voltam), onnan -nem veszhet el. - -És úgy is tettem; mert aztán nagyon előfogott az álom, azt se néztem, -hol fekszem le? csak elámolyogtam valamerre s magam sem tudom, meddig -aludtam. - -Csak azt tudom, hogy a fülemnél fogva huzott valaki, mikor -fölébresztett, s a sarkaival ugyancsak rugdalta az oldalaimat. - -Az én veres patronusom volt. - -– Jól van no, Iskariotes, majd mindjárt kelek! dörmögém fél álmomban. - -– Oh, trifurifer! Még Iskariotesnek nevez! Várj, majd mindjárt -kijózanítalak én! - -Azzal fogott egy nagy kanna vizet s végig öntött vele. - -Erre csakugyan egészen magamhoz tértem. - -– No te kegyes Silenus! Ugyancsak jól viselted magadat! szidott a lovag. -Én azt parancsoltam neked, hogy várj a kriptaajtóban, míg vendégeink -érkeznek, s te összetévesztetted a kriptaajtót a pinczeajtóval: onnan -huztunk fel a csap alól. Azt sem tudtad, melyik világon vagy. - -– Hát a drága kulacsom, a mi a balteusom szijához volt kötve? - -De biz ott már nem volt se kulacs, se bőrpánczél, hanem a régi szőrcsuha -volt rajtam, a mi a megholt sekrestyésről rám maradt. - -– No ne álmodjál már, hanem siess a kápolnába, csavard meg a kelepelőt, -a mise mindjárt kezdődik. - -Pedig én olyan elevenen láttam magam előtt mindent! - -A mint a templomba beléptem a sekrestyén keresztül, ott találtam mindent -a maga helyén, a hogy előtte való nap. - -A mellékkápolnában volt felállítva a szent ravatal, körülrakva -viaszgyertyákkal, s én ugyanazt a Krisztus-képet láttam magam előtt a -koporsóban, melyet a mult éjjel a Baphometimádók töviseikkel -összeszurkáltak. De ezen nem látszott semmi nyoma a tövisszurdalásnak. - -A templom tele volt áhitatos néppel, mely végeszakadatlan processióban -jött és ment, a gyászpompában gyönyörködve. - -Azután előjöttek hosszú sorban a rend lovagjai, szürke szőrcsuhákban, és -mezitláb térden állva közelítettek a Megváltó koporsója felé, s -egyenkint megcsókolák a márványlépcsőket, melyek a koporsóhoz -fölvezettek. - -És én azt láttam az éjjel, hogy ez az ember ottan a főmester, öklelő -koronával a fején, melynek négy ökörszarva volt, leköpte a Krisztus -szentséges orczáját, s azt mondta rá, hogy csaló volt! És most a lábait -csókolja. S ezek a többiek, a kik vitatkoztak fölötte, hogy vajjon hát -«æon» volt-e ő, vagy a Jaldabaoth fia, ki az Ophiomorphostól meghátrált? -vagy «senki?» most mind megalázott fővel közelítnek felé és a melleiket -verik ököllel s mikor az inclangorium megcsendül és újra megcsendül, -valamennyien leborulnak a földre és egy sóhajtás nem hallszik a néppel -tömött templomban, a mint a nagymester felemeli a Krisztus testét -magasra: engem az ördögök ösztökéltek hátulról, hogy elkiáltsam magamat -ebben a nagy csendességben: «emberek! keresztyének! ne térdepeljetek! -Abban a kehelyben egy ostya van, a mire Astarte a sarkával taposott!» ha -az a fehér galamb nem tartaná a szárnyát a szájam elé. - -Azután megzendül az orgona és a templomi ének, s én hallok női hangokat -a «miserere», a «de profundis» énekére zendülni, a mik eszembe -juttatják, hogy ugyanezek a hangok énekelték a mult éjjel azokat a -kicsapongó énekeket! Ez Astarte hangja. Ez Deliláé! Ez Jezabelé, ez a -mély harangbúgás! Itt jöttek fel a szemem láttára a kriptaajtón! Itt -mentek fel egymásután a csigalépcsőn! De hol? Hisz nincs itt csigalépcső -sehol. Azon a helyen, a hol én háromszor lejöttem és felmentem, nincs se -ajtó, se lépcsőgádor, hanem a rend nagymesterének, a megholt Arminius -lovagnak a tömör márvány síremléke áll ott, tetején a lovag fekvő -szobra, mellén összetett kezekkel, teljes ornatusában. Mégis csak álom -volt ez az egész. - -Már megkönnyebbült egészen a szivem attól a nagy tehertől, a mi oly -szertelenül nyomta. Sokat ihattam, a phantasiám fel volt hevülve, az a -hibás. Tehát senki sem hibás. - -Tehát e szerint az sem való, hogy én a Boldogasszony koronáját levettem -a fejéről s azt Sába királynője saját fejére téve, a bálványimádati -tánczban megszentségtelenítette. - -Mikor vége volt a szent misének, s én szokás szerint odajárultam a -Boldogasszony szoborhoz, hogy a szüntelen égő lámpásba, mely lábai előtt -állt, olajat töltsek, a mint feltekinték rá, csak elmeredtem a -bámulattól. - -A szent szobor fején levő korona diadémján elől volt egy mogyoró -nagyságú igazgyöngy, hátul pedig egy szintén olyan nagy rubin. - -Mindig az igazgyöngy szokott a szemközti részen lenni. Most a rubin -ragyogott a homlokán. - -Ezt a koronát tehát megfordította valaki! - -És így még sem volt az valami álom. - -De mi volt hát? - -Ez a nap mondom nagypéntek volt: átalános jejunium napja. A «tövis -lovagok» oly szigorúan tarták a bőjtöt, hogy ezen a napon még egy -halálos betegen fekvő novitiusnak az orvosságot sem adták be, mert a -decoctumban manna volt s a pilulák hydromelben voltak meghengergetve s a -manna és a hydromel már ételnek vehető. Magam is koplaltam egész nap. S -mint afféle tág lelkiismeretű ember, bántam már nagyon, hogy a tegnap -éjjeli nagy lakomából (ha csakugyan nem álom volt az) egynémely három -ezer esztendő előtti fürjnek a czombját el nem dugtam mára. - -De ugyan hova dugtam volna? Az is oda lett volna, a hova a kulacs. - -A mint este, a harangszó helyett, a nagypénteki kerepelővel elvégeztem a -három verset, a veresszakállú lovag ismét ott várt a sekrestyében a -lámpással s azt mondá: - -– No ma megint itt fogsz várni a vendégeinkre a kriptaajtóban, de aztán -el ne aludd megint az időt, mint a mult éjjel. - -Gondoltam magamban: «rajta leszek, hogy el ne aludjam». - -– Ma korábban fognak jönni. - -Úgy is lett. Alig ütötte a toronyóra a tizenegyet, már hangzott a -koczintás a kriptaajtón, s a mint én azt felnyitottam, eléjöttek az én -óvilági szépségeim, a kiknek most már nem kellett magukat előttem -bemutogatni. Ismertük egymást. - -Ma is ugyanazt a parancsot osztogatták, a mit tegnap, hogy a szent -edényeket hordjam utánuk. - -De hogy merre megyünk bele itt a falba? Arra voltam igen kiváncsi. - -Mikor aztán a Sába királynője parancsára azt kelle tennem, hogy az oltár -fülkéjéből kivegyem a szentek szentjét, a királynő rám kiáltott: - -– Hátra ne nézz, mert elvisz az ördög! - -Nem is néztem hátra, hanem a mint a kezembe került a szent kehely sima -arany födele, hát annak a fényes lapja tökéletes tükör gyanánt szolgált -nekem. Abból én kilestem, hogy a Jezabel oda lép az -Arminius-siremlékhez, a fekvő lovagszobornak a fejét elfordítja, s arra -az egész márványemlék lesülyed s aztán a talapjával fölfelé fordul. Az -eltünt siremlék-helyen aztán ott látszik a csigalépcső bejárata, míg a -lefordult szobor talapzata az egyik kezdő lépcsőt képezi előtte. - -Úgy tettem, mint a ki nem lát semmit. - -Mindent utána hordtam az asszonyságoknak. - -Ezuttal a nagy terem nem a tegnap látott mysteriumokhoz volt berendezve. -Az asztalok megrakva mindenféle drága pecsenyékkel, pástétomokkal és -keleti gyümölcsökkel. Nagypéntek estéjén husételek! A mikor minden -igazhivő, még a kálvinista is bőjtöl és cziberelevest eszik, vagy -étlen-szomjan forgatja imádságos könyve lapjait s keresi, hogy melyiken -találna magának való vigasztalást, a mivel bűnbánatát és éhségét -elverje? S ennek a nagy ünnepnek a tizenegyedik óráján elkezdeni a -dobzódást, lakmározást! De még milyen lakmározást! Mintha a vendégek és -gazdák mindegyike csakugyan ki két, ki háromezer esztendő óta nem evett, -ivott volna semmit. Nem győztem a számukra a bort felhordani a pinczéből -s a sülteket fölszeletezni. Ugyanazok a jelenetek következtek, a mik a -mult éjjel, csakhogy emberi észtől kigondolhatatlan változatokkal. - -Sába királynője ma még nagyobb bolond volt, mint tegnap. - -Egyszer aztán azt mondá: - -– Ejh. Meleg nekem ez az öltöny! Eredj Malkhus! hozd el nekem a galileai -asszonynak a palástját; az jó hűs lesz. - -– Hogy lenne rajtad Dejanira-köntössé ez a palást! mondám magamban -fogcsikorgatva. De Iskariotesnek egy hátbaütése meggyőzött róla, hogy -engedelmeskedni kell s én csak ismételtem a tegnapi szentségtörő -merényletet. - -Mire a palásttal visszatértem, már akkor arra nagy szüksége volt -Astartenak, ki a vaddisznón lovagló bálványkép druszájától már semmiben -sem különbözött. Úgy, hogy én a szememet kénytelen voltam előtte -lesütni. - -Astarte kaczagott. - -– No jer ide, Malkhus! hivogatott nevetve. Itt a kulacs. Igyál belőle. A -hogy én is iszom. Én iszom Bafometért, te Astarteért. - -S azzal maga ivott előbb a kulacsból. Ugyanaz a hólyagos művű arany -kobak volt az, a miből tegnap megitatott. - -Rájöttem már a tréfának a nyitjára. Hallottam egyszer, hogy vannak olyan -művészi kulacsok, a miknek kettős belseje van, az egyikbe egyféle italt -lehet tölteni, a másikba másfélét. Aztán a kulacs nyakán, mikor az ember -a tetejét lecsavarintja, ha jobbra tekerint, az egyik, ha balra, a másik -ital kerül elő. Megfigyeltem, hogy merre facsarja a kulacs tetejét a -pogány királynő, mikor maga iszik? Hát akkor jobbra csavarta. Mikor meg -nekem adta ide, akkor balra. Én aztán, szintén észrevétlenül, -visszatekerintettem azt megint jobbra. És csakugyan a jó édes, zamatos -bor jött ki belőle. Ittam is abból komolyan és nagyot. - -– Nos, úgy-e jó volt? kérdé a hazugság királynéja. - -Én pedig hasonló pénzzel fizettem neki vissza. - -– Kissé kesernyés, mondám. S erőltettem a számra a fintorgást. - -Astarte fittyet vetett az ujjaival az orrom alá, s kaczagva mondá: - -– Az jó te neked. Ez a kánai menyegzőből fenmaradt bor. «Urad» csinálta; -hát csak igyad. Ezt a kulacsot is neked adom. Tedd el a másik mellé. - -Erre az egész pokolbeli társaság nevetett. - -– És most hordd el a boros edényeket! parancsolá Nabukodonozor, aztán -hordd fel a spiritus vinit. - -Én megint lehordtam a megundokított templomi drágaságokat, s aztán -felhoztam a pinczéből a kőkorsóban tartott spiritus vinit. - -A dæmonoknak nem volt már elég a mámorhoz a bor, pálinka kellett nekik, -attól akartak tovább részegedni. - -Én akkor gondoltam valamit. - -A pálinka abban a kőkorsóban igazi orosz gyártmány volt. - -Olyan furfangos dugasza volt, hogy azt csak az tudta kihuzni belőle, a -ki be volt avatva a titkába. Én még a hajdemákoknál beletanultam. A -pinczében kinyitottam a korsót, kiürítettem belőle valamelyest s aztán a -nekem ajándékozott kulacsból beletöltöttem azt a nekem szánt álomitalt. -Azzal megint becsináltam a dugaszt. - -– Nem ittál-e belőle, Málkhus? kiáltott rám Herodes. - -– Baphometre esküszöm, hogy nem ittam. - -– Hát nyisd fel a korsót! parancsolá Pilátus. - -Én megpróbáltam mindenféleképen: sehogy se ment. Utoljára aztán kikapta -a kezemből Acháb s hogy ő sem tudott vele boldogulni, oda állította a -korsót az ezüst medencze közepébe, ráütött a kardmarkolatával, mire a -korsó széttörött, s a medencze megtelt a tartalmával. - -Akkor aztán Bethsabé, meg Thámár (hires bibliai jó gazdasszony mind a -kettő!) fügét, mazsolaszőlőt és narancshéjat hánytak bele, míg Delila -egy viaszgyertyatekercscsel meggyujtotta az egész nagy tál krampampulit -s ugyanakkor minden más világítást kioltottak. - -Akkor aztán, mikor a borszesz égett, az asztalfőnél álló Nabukodonozor, -a szenteltvizhintő aspergillumot belemártva az égő borlélbe, azzal -osztotta ki a körüle csoportosuló hivőknek a forró italt, az odatartott -calixokba öntögetve, a mit azok, mint pokolbeli folyó tüzet vittek az -ajkaikhoz. A tüzet osztogató négyszarvú király, a tüzet szürcsölő -rémalakok, a középen lobogó kék-zöld lobogványú medenczétől -halottképekké sápasztva, olyan csoportozatot tüntettek elő, mely -megszégyenített minden eddig látott képet a danse macabreről. Maga Sába -királynője olyan volt a zöld világításnál, mint egy elkárhozott -mezitelen lélek, egy szent palástjával a nyakában; arczán, ajkain semmi -pir; csak villogó fekete szemei mutatják, hogy él. És rivallt minden -hangon a förtelmes istenkáromlás. Tűz a szájba, tűz a szájból. - -Én menekültem a pokolsanhedrinból. Most már bizonyos voltam felőle, hogy -nem álmodom. El voltam határozva, hogy kitörök innen. - -Ha ezek ördögök, úgy nagyon ostoba ördögök lehetnek, holott nem tudják -magukat megőrizni attól, hogy a saját kelepczéjükbe beléejtse őket egy -olyan szegény ördög, mint én magam vagyok. Hiszen ha megiszogatják azt -az álomitalt mind, a mit az én delektálásomra készítettek, majd olyat -alusznak tőle, hogy holnap nem tudom ki végzi a resurrectio -ceremóniáját? - -Kiosontam a bálványimádás bűnbarlangjából s aztán így okoskodtam -magamban: - -Ha ezek az emberi lények (mert nem egyebek) a kriptaajtón keresztül -jövének ide, akkor a kriptából valami katakombának ki kell vezetni a -szabadba, a honnan egy titkos ajtón át az asszonyi állatok ide -fellopakodnak. Azon az úton én innen megszökhetem. - -Fogtam a lámpásomat, lementem vele a kriptába, s a mint annak a hosszú -boltozatán végighaladtam, a két sor fülke között, mely az ide eltemetett -rendlovagok emlékköveivel volt betöltve, egy «Ptolomeus» nevű lovagnak a -sírürege elől félretolva találtam az emléklapot. Az nem volt márványból, -hanem bádogból, mely márványszinűre volt fénymázolva. - -Ez a fülke nem volt sírüreg, hanem egy szük lépcsőzet feljárata. -Felmentem a lépcsőkön. Azok is meredek csigaalakban vezettek föl. -Tizenhét lépcsőt számláltam meg. A tizenhetediknél találtam – nem egy -ajtót, hanem egy szent szobrot. A fához kötözött szent Sebestyén szobra -volt ez, nyilakkal átlövöldözve, a hogy az istentelen Diocletián -kivégezteté a hős vértanút. - -Láttam én ezt a szobrot nappal is elégszer a kolostorban, csakhogy akkor -kivül volt a falon, s kifelé nézett, egy fülkében állva. Bizonyos, hogy -ő tudja a kijárásnak a titkát; külömben most nem lehetne idebenn. - -– Oh szent Sebestyén! könyörgék neki egész alázattal, tekintsd azt, hogy -én is morva vagyok anyai ágon, a kiknek te országos védszentjük vagy, s -taníts meg rá, hogy hogyan jöttél te ide be a falon keresztül? hogy én -meg ugyanarra kimehessek. - -Mert semmi nyilás nem látszott a háta mögött. - -Elkezdtem keresni a nyilást. - -A hős martir testébe három nyil van bele lőve, azok a nyílak rézből -vannak. Ugyan micsoda vakmerőnek és istentelennek jutna az eszébe, hogy -a halálra kínzott szent sebében megforgassa a belelőtt nyilat? - -És én úgy vettem észre, hogy a három nyil közül az egyik fényesebb volt, -mint a másik kettő, mintha azt fogdosták volna. - -Felálltam a talapzatára s megkisérlém a nyilat elfordítani. S a mint a -nyil tolla engedett az ujjam nyomásának, az egész szobor, fülkéstül -együtt elkezdett megfordulni s én egy percz múlva a csillagos eget -láttam magam fölött. Szent Sebestyénnel együtt kivül voltunk a kolostor -falán. - -– No már most megint ereszsz vissza, drága védszentem, mondék s a nyilat -visszafelé fordítva, megint visszakerültem a katakomba feljáratába. - -Tehát ez a kisértetek sétaútjának a titka. - -Visszamentem megint a kriptába, s körültekinték, valamit keresve. - -Arra is rátaláltam. - -Tudniillik, hogy a lesülyesztett Arminius-siremlék ott függött a fejem -fölött, a boltozatból aláfordulva, a megholt nagymester szobrával, -melynek ki volt tekerve a nyaka. - -Hátha én ezt a fejet helyreilleszteném, mi lenne belőle? - -Az lett belőle, hogy arra a síremlék ismét felemelkedett és megfordult, -s mikor én a lépcsőn felmentem a kápolnába, már akkor ott állt a helyén, -elzárva a Baphomet-bálvány termébe felvezető lépcső gádorát, a hogy ezt -megszoktuk látni. - -Most van már jól! A Krisztustagadók nem csak el lesznek altatva, s ki -tudja, mikor, mikor nem ébrednek föl? hanem még azonfölül ki sem tudnak -jönni az ördögtemplomukból, a minek se ajtaja, se ablaka, hacsak ki nem -törik a falat valahol. - -Holnap senki sem fogja tudni, hová lettem? Én pedig az alatt hetedhét -országon túltehetem magamat. - -Határozott czélt tűztem magam elé. - -Elmegyek az aacheni érsekhez, s bevádolom a Baphometimádó rendlovagokat. - -S hogy állításaimnak tökéletes hitelességet szerezzek, magammal viszem a -beundokított, megfertőztetett templomi edényeket is. Nem! Az ájtatos -keresztyén gyülekezet ne igyék a Salome és Delila által ürítgetett -áldozó kelyhekből, ne keresztelkedjék abban a medenczében, melyet -Nabukodonozor vomitusa befertőztetett, ne fogadja a szentelt vizet abból -az aspergillumból, a mivel a főördög osztotta a többieknek a lángoló -pokolitalt, a míg azokat avatott kegyes kezek újra be nem szentelik és a -varázslattól meg nem szabadítják. - -Elviszem mindezeket az érsek elé, a zsinat elé, a szent inquisitió elé; -szolgáljanak tanújelül és exortizáltassanak. - -(– Azt ugyan okosan tetted, fiam! Igaz keresztyén módjára cselekedtél, -kiálta föl a nagyherczeg, egészen fölháborodva a «tövislovagok»-nak -istentelenségei fölött, a miknek a puszta végighallgatása által is -olyanformán érzi a kegyes ember magát, hogy szüksége van az absolutióra. -Becsületesen tetted! - -– Mondtam úgy-e? pattant föl a soltész, lecsapva a birói pálczát az -asztalra. Még a templomrablásból is úgy kibeszéli magát, hogy még -megdicsértetik érte, s az mondatik rá, hogy «jól tetted fiam!» - -E fölött aztán a nagyherczeg és a soltész úgy összekaptak, hogy -fölugráltak székeikről, s ököllel verték az asztalt, hogy azon -gyertyatartó, halálfej, crucifixus és porzótartó csak úgy tánczolt s -elvégre is erre a napra félbe kellett szakítani a vallatást. A -gonosztevő megint egy napi akasztófa-haladékot nyert s csak úgy nevetett -magában befelé. - -Másnap aztán, mikor a birák megint lecsillapíták fölgerjedésüket, az in -pendenti hagyott causa tovább continuáltatott. - -– Hol hagyta el reus?) - -Folytatá a vádlott.) - -A sekrestyében találék egy nagy bőriszákot, abba beléraktam mindazon -templomi arany- és ezüst-drágaságokat, a mik az orgiáktól meg voltak -szentségtelenítve, nem feledkezve meg a Boldogasszony koronájáról sem. - -Mikor azt az iszákot fölvettem a vállamra, az majd letörött alatta, -olyan nehéz volt, s nem tehettem át fölváltva a másik vállamra, a -tudvalevő fehér galamb miatt. - -A körülforgó szent szobor segélyével aztán kijutottam a kolostor falán -kivül. - -Még onnan csak egy magas bástyán át kellett leereszkednem. Megtaláltam a -kötélhágcsót, melynek segélyével a pogány tisztátalan asszonyok ide -feljöttek s hasznát vettem, s azután az iszákba tett kincsekkel -elkezdtem gyorsan ügetni a kikötő felé. - -(– Most megállj! szakítá félbe a soltész. Itt megfoglak és convincállak. -És ez lesz a criteriuma annak, hogy bünös, vagy kegyes cselekedet volt-e -az, a mit elkövettél? Miért mentél az összeszedett egyházi drágaságokkal -a kikötő felé, a hol az elutazásra kész hajók horgonyoznak, és nem a -városháza felé, a hol megtaláltad volna a polgármestert, a soltészt, -vagy a várnagyot s feljelenthetted volna az általad észrevett -szentségtörést s a vétkes rendlovagokat; míg bűvös álomtól voltak -meglepetve, in flagranti lepethetted volna meg, ha igaz, hogy úgy volt? - -– No gonosztevő erre találj mostan cadentiát, dörmögé a nagyherczeg.) - -– Igen egyszerű a dolog magyarázata, kegyelmes uraim, felelt meg a -kérdésre ex tripode a reus; ha egy szót mondok, abból rögtön meg fognak -érteni mindent. Annak a városnak a neve, a hol ez történt, Stettin. Ezt -a várost, tudjátok, hogy azon idő szerint Gusztáv Adolf birta, a kinek -az eretnek vezérei nemcsak hogy nem törődtek azzal, hogy a katholikus -kolostorokban, a miket ők maguk is akárhányszor megszentségtelenítettek, -imádják-e a Baphometet? s tartanak-e Mylitta-ünnepet? de a mi több, igen -jó szövetségben éltek a «tövislovagok»-kal, a kik a svédekkel -egyesülten, vitézül harczoltak a császári ostromló seregek ellen, s az -eretnekeknek leghivebb fegyvertársaik voltak. Oda hiába mentem volna -vádaskodni: magam jártam volna rosszúl. Azért határoztam el, hogy egy -kegyes német nagyfejedelem országába meneküljek, a ki vádamat meg is -hallgatja s az inquisitióhoz elegendő erővel is fog birni, s úgy hivém, -hogy ily rettenetes eset megérdemli, hogy valaki egy hadjáratot indítson -meg miatta. S minthogy a tengeren legkevésbbé tarthattam a -nyomoztatástól, ezért igyekeztem a stettini kikötőt elérni. - -(– Habet rectum! Rectissimum! Sietett véleményét kimondani a -nagyherczeg. A svéd eretnekek nem lehetnek birák ily spiritualis -kérdésben. Töröltessék ki a bűnsorozatból a «furtum sacrosanctorum». - -– Fogadni mernék, hogy az egész lajstromot sorban letisztázza még a -gazember! dörmögé szakálla közé a soltész. No de most következik a -«Homicidium!») - - - - -ÖTÖDIK RÉSZ. A HOMICIDIUM. - - -I. A MYNHEER HAJÓJÁN. - -Legnagyobb bizonysága kegyes intentiómnak az, hogy a midőn legnagyobb -szükségem lett volna kész kivert pénzre, mégis megállhattam, hogy a -templom bejárásánál levő kegyes adakozások perselyére rá ne tegyem a -kezemet, a mely pedig ilyenkor, a passió napjain, tele szokott lenni -batzenekkel, sőt silberlingekkel is. Azt nem volt «okom» elvinni. - -Még mindig a zsidó főpap szolgájának maskararuhája volt rajtam: a római -balteus, bőr caligák, a szijas chalizehbocskor, s az óhebréus pallium. -Akárhol a világon elfogtak volna ebben az öltözetben, mint futó -bolondot, csak itten nem. Stettin a svédek uralma alatt szabad kikötővé -volt téve s annálfogva az Oder öble tömve, dugva volt a világ minden -nemzetének kereskedő hajóival s a rakparton egymást taszigálta a néger, -spanyol, török, berber és chinai, a kerek földön viselt mindenféle -öltözetekben; úgy hogy ott, abban a tarkabarka sokaságban akármiféle -csodaviselet bátran elvegyülhetett. Meg sem nézett senki a furcsa -jelmezem miatt. - -Én sem sokat kérdezősködtem, csak azt néztem, hogy hol van egy hajó, a -mely épen a vasmacskáit felszedni s a vitorláit kifeszíteni készül, hogy -arra felmeneküljek? A véletlen egy hollandi hajóra vezetett. - -A hajótulajdonos, mynheer Ruissen, a mint a hajó megindult a kedvező -széllel, s az Oderből már kijutottunk a nagy öbölbe, úgy hogy nem volt -szükség többé az ő nagy felügyeletére, észrevette, hogy én is ott vagyok -a födélzeten a batyúm mellé letelepedve, s odajött hozzám, két kezét a -két kabátzsebébe dugva s elkezdett hozzám tizenkétféle keleti nyelven -beszélni. - -Én persze egyiket sem értettem. - -Ekkor aztán elkezdett a maga vlaem dialectusán káromkodni. - -– Teringettét, micsoda nyelven ért ez a ficzkó? - -Ezt aztán megértettem. Mondtam neki, hogy tudok hollandusúl, s nem -vagyok palæstinai pogány, hanem igazhivő keresztyén. - -– Hát hova akarsz menni? - -– A hova visznek. - -– Van pénzed a vitelbért megfizetni? - -– Nincs nekem egy batkám sem. - -– Hát mid van? - -– Van egy szép hólyagos kulacsom, kövekkel kirakva: azt oda adom -zálogba, vagy fizetésül. - -– Loptad? - -– Esküszöm a Szentháromságra, hogy egészen jogos úton szerzett -tulajdonom, s nem loptam senkitől. Egy szép asszonytól kaptam emlékül, -egy csókért, egy ölelésért. Sűlyedjek el ezzel a hajóval a tengeren, ha -egy szóig nem igaz, a mit mondtam. - -– No no, csak ilyen bolondúl ne esküdjél! Hisz én úgy is elhiszem. Ez a -kulacs megér annyit, a mennyiért Hamburgig elviszlek. - -– Meg biz az annyit, a mennyit a kend egész hajója. - -– Hát abban a bőriszákban mid van? - -– Csupa arany és ezüst kincsek; drágaköves klenodiumok. - -– Azokat is mind úgy csókoltad el magadnak? Ne hazudj ám, mert én el nem -foglak, nekem mindegy. - -Én aztán azt mondtam neki, hogy menjünk be a kajütbe, majd ott elmondom -az egész történetet. - -A mynheer bevitt magával a kajütjébe s megengedte, hogy az iszákomat a -zúgban elhelyezzem. Hozatott magának egy korsó sört, azt, hogy engem -beszédemben félbe ne szakítson, megitta maga, aztán elővette a kis -porczellánpipáját, ennek a gyüszűnyi öblét megtömte dohánynyal és a -szájába dugta; de nem gyujtott rá, hogy tovább tartson. - -Mikor aztán végig elmondtam neki az egész történetet, egész odáig, hogy -én most ezekkel a befertőztetett drágaságokkal az érsekhez és -nagyfejedelemhez akarok eljutni, hogy a vádamat előadjam: a mynheer -kiverte a pipájából a dohányt s visszatette a dohányzacskójába, s aztán -fölhörpintve a korsóban maradt utolsó kortyot, még mélyebbre dugta a két -zsebébe a két kezét, s így szólt: - -– Hja fiam, te egy nagyon okos dolgot és egy nagyon bolond dolgot -csináltál egyszerre. Az «elhozás», az még okos dolog volt; hanem az -«elvivés» az már bolond. Te egymagad, egy szegény ördög, be akarsz -vádolni olyan hatalmas embereket, mint a «tövislovagok», olyan absurdus -bűnökért, a miket senki sem hisz el. Azt fogja rá mondani minden ember, -hogy álmodtad azokat. - -– De már hogy álmodhatnám én olyan dolgokat, a miket élő szemekkel és -fülekkel soha senki se nem látott, se nem hallott? Hát hogy álmodhatnám -én meg a Baphometbálvány mysteriumának leírását? hogy gondolhatnék ki -neveket, mint a Jaldabaoth és az Ophiomorphos? meg az egész disputát a -Jézus fölött. - -– Hja fiam. Erre azt fogják mondani, hogy olvashattad azokat a titkos -pamphleteket valahol, a mik a «Leviticon»-ban össze vannak gyűjtve, s a -miket a templariusok ellenségei koholtak e hatalmas rend ellen, a -melynek eltörlésére Fülöp királyt a rend nagy gazdagsága ösztönözte. S a -mi szabad volt Fülöp királynak, az nem szabad neked; meséket mondani -neked a Baphomet-bálványról, meg a kigyóimádatról. S ha a szemeiddel -láttad is mind ezt s a füleiddel hallottad is, de nincs rá tanúd, a -kivel bebizonyítsd. - -– De van rá tanúm! mondám, elővonva a bőrzsákból az elhozott -szentségtartót, s kivéve ebből a szent hostiát. Itt a tanúm. Ez a -bálványimádóktól leköpdösött, földre dobott, asszonyi szoknyáktól -ide-oda sepert szent ostya. Nézd, itt van a közepén Astarte -papucssarkának a nyoma, a mint rátaposott, épen az agnus Dei zászlóján -keresztül. - -A mynheer erre föltette az orra nyergére a nagy pápaszemét, s figyelmes -vizsga alá vette az ostyát. - -– Terringettét! dörmögé, ez csakugyan az a symbolum, a mivel a -Baphometet jelzik: egy félhold, mint patkó, s annak a közepén egy -nyolczassá tekeredett kigyó, felemelt kettős fejjel. Ez van belenyomva -az ostyába. E szerint te fiam, mégis dicső tettet követtél el, a midőn -megakadályoztad, hogy a mai napon annyi ezer meg ezer keresztyén -embernek a lelke az örök kárhozatra jusson; a midőn a szent mise -alkalmával a fölemelt Krisztus teste helyett a Baphomet-bálvány -symboluma előtt borúl térdre, hogy azt imádja. Valóban, ma fél Stettin -városa neked köszönheti, hogy az üdvözülés «haben» lapja helyett netto, -az elkárhozás «soll» lapjára brutto át nem került. E derék tetteddel -megszabadítottál legalább tizenkétezer embert a pokol kapuitól. Ez tehát -okos dolog volt. De hátra van még mindig a bolond dolog: hová viszed -ezeket a megszentségtelenített kincseket? Te be akarsz vádolni egy -kolostort, tele papirendű lovagokkal; nem is egy kolostort, hanem -kettőt; mert azt mondod, hogy asszonyok is voltak ott; tehát apáczák. -Papot megtámadni mindig veszedelmes dolog: még a hímjét is, hát még a -nőnemenlevőjét! Ebbe te belevesztesz. Hiszen ha feljelented valahol a -dolgot, legelőször téged csipnek nyakon, s mint templomrablót, rögtön -máglyára visznek, s mondhatod aztán, hogy így volt, meg úgy volt. A -hatalmas rendlovagok ellen kinek lenne kedve vizsgálatot indítani? S ha -megtenné is azt valaki, mire a vizsgálat előkerülne, akkorra azok minden -nyomát úgy elhárítanák az útból a maguk gonosz tettének, hogy te -maradnál benn, mint rágalmazó. Van kedved a nyelvedet kivágatni? - -– De hát mit tegyek akkor ezekkel az elhozott kincsekkel? kérdém -megszeppenve. Visszavigyem a «tövislovagok» kolostorába? - -– No akkor tennél még csak nagy bolondot. Hisz azok, a mint megtudnák, -hogy te akartad őket elárulni, rögtön befalaztatnának valami zúgba: ott -aztán várhatnád a feltámadást. - -– De hát mit csináljak akkor? - -– Hát fiam, a mit elhoztál, az már a tiéd. Vedd úgy, hogy az Isten adta. -Te az ördögtől vetted el. Majd ha kikötünk Hamburgban, én utasítani -foglak egy derék, becsületes emberhez, a kinek az a foglalatossága, hogy -az ilyetén kincsektől, a miket jámbor emberek az ördögtől vettek el, a -mik megtaláltattak, a nélkül, hogy elvesztek volna, s a mik két annyit -nyomnak a jámbor ember lelkén, mint a mérlegen: hát a ki az ilyen -tehertől meg tudja őket szabadítani, én ismerek olyan jámbor -keresztyént. Ne félj, nem sadduceus: igaz kvakker, a ki nem csal – -vasárnap. Meglátod, hogy jámbor cselekedetedet megérdemlett jutalom -követendi, csak az «odavivésben» is olyan okos légy, mint voltál az -«elhozásban». Mert az a kereskedésnek a titka: okosan hozni és okosan -vinni. - - -II. A MÚH-BORJÚ. - -Meg vagyok felőle győződve, kegyelmes uraim, hogy mindnyájotok előtt -ismeretes dolog az, hogy mi legyen az a «múh-borjú»? - -Én magam tartózkodom előlegesen a véleményemet felőle kimondani, -mivelhogy ez által az események kifejlődésének rendjét zavarnám meg. - -Ugy hiszem, hogy Coblenzben minden ember tudja a múh-borjú történetét, -mivelhogy nagyon sok szenvedés van felőle följegyezve e város -krónikáiban, valamint az is, hogy megjelenése jó bortermő esztendőt -szokott jósolni. - -A múh-borjú rendesen oly városokban szokott előfordulni, a hol a zsidók -túlságosan megszaporodtak és elhatalmasodtak. - -Minthogy köztudomású dolog, hogy a borjú a legszelidebb és ártatlanabb -jószág a világon, a kinek eszében sincs valakit megtámadni és annál -kevésbbé egy egész város népe fölött szertelenül kegyetlenkedni, azért -én nem is hiszem az egész múh-borjú felőli nemde-mondát. Hiszik talán -kegyelmességtek? - -(A birák egyrésze erre bizonyozni kezdett, hogy az bizony valóság, -másrésze tagadta a létezhetését, végre a soltész mérgesen közberivallt, -a bűnöst megdorgálva: «Te pedig nem azért vagy itt, hogy minket vallass, -hanem vallj magad. Ha nem hiszed a múh-borjút, hát beszélj másról».) - -– Hát a mint Hamburgba megérkeztünk, a hajós gazdám úgy intézte a -dolgát, hogy csak alkonyat után vergődjünk be a kikötőbe. Én mindjárt a -hátamra vettem a bőriszákomat s mynheer Ruissen vezetése mellett -elindultam a Sanct-Pauli előváros tekervényes utczáin keresztül-kasul -keresni azt a «hamburgi hegyet», a hol az ő jámbor keresztyén ügybarátja -lakik, – a ki engemet az én lelkem terhétől megszabadít. - -Egy sereg állatmutogató bódé, fabábtánczoltató theatrum, szemfényvesztő -és kötéltánczoló etablissement körme közül megszabadulva, a hova -mindenképen be akartak minket hívni, s a jövő-menő részeg matrózokat -lerázva a nyakunkról, szerencsésen elérkeztünk a keresett úrnak a -házához. - -A nevét még most is megtartottam a fejemben, ámbár ritka egy név. Kevés -hasonló fordul elő Németországban. Mayernak hívták. - -Lutheránus ember volt. A mint hogy Hamburgban a lakosság -tizenegy-tizenketted része lutheránus s egyedül azoknak van polgárjoguk. - -Mynheer Ruissen félrehívta Mayer urat s értesítette róla, hogy mi -járatban vagyok. Mayer úr erre ott marasztott vacsorára. - -(– Remélem, hogy nem fogod az időt azzal tölteni, hogy elsorolod -előttünk, hogy mit ettetek? türelmetlenkedék a soltész.) - -– No azzal ugyan nem sok időt lopnék el, mert nem adott egyebet, mint -kenyeret meg sajtot, hozzá tiszta vizet. A kenyeret, sajtot úgy el tudta -dicsérni, hogy az milyen drága kincs, a vizet meg, hogy az az -Illés-kútból való s csodatevő erővel bir, miközben a bőriszákból -kiszedett tárgyakat szemlélgeté sorba s a nyelvével csettentgetett az -elszörnyedéstől, a mint egyenkint rájuk ismert: «Cz! cz!» keresztelő -medencze! Hogy nyújthattad ki ezután a kezedet? Tömjéntartó! S nem -gondoltál a pokol tüzére, mikor ezt megmarkoltad! Cz! cz! -Áldozatkelyhek! Micsoda teher lesz ez a lelkeden! Cz! cz! Még a -szentség-tartó is! Jaj, de mély a pokol? oh! oh! Szerencsétlen fiatal -ember. Még a szűz Mária koronáját is elhoztad! Jaj neked, boldogtalan! - -Nem tűrhettem tovább. - -– Ugyan hagyja kend abba, Mayer gazda, hiszen magam is lutheránus -vagyok. Engem nem ijeszt ezzel meg. Hanem beszéljen róla kereken, hogy -mit ád ezekért a dolgokért, ha itt hagyom? aztán adjon valami okosabb -dolgot enni, meg inni; mert ez nem jár belém! - -– Az már más; mondta Mayer gazda s ekkép megjavítva felőlem táplált -véleményét, bement a kamarájába és hozott ki besózott halat, meg jóféle -savanyú almabort; aztán elkezdte felbecsülni az asztalra kirakott -kincseket; közbe hetet-havat összehadart, hogy mennyi köszönettel -tartozom mynheer Ruisennek, az ő régi kedves barátjának, hogy épen az ő -házához vezetett, mert vetődhettem volna pápisták kezébe, a kik e -kincsekért agyonvertek volna, vagy odakeveredhettem volna a zsidók közé, -a kik most Spanyolországból az autodafék elől seregestül vándorolnak -Hamburgba, itt minden tisztességes keresetmódot elrontanak; a gyanus -úton szerzett jószágot potom áron veszik meg; még abban is megcsalják az -eladót hamis pénzzel, körülnyirt aranynyal; hogy milyen jó az a tőkehal! -s hogy milyen istentelenek azok a zsidók! hogy az elhozott kincsekért ad -hatszáz tallért s aztán megihatom az egész korsó almabort. - -– Hallja kend, Mayer gazda, mondék neki. Ez a tőkehal olyan sós, hogy az -embernek okvetlen inni kell rá, ez az almabor pedig olyan savanyú, hogy -inkább nem eszem tőkehalat, mint hogy kénytelen legyek rá almabort inni. -Hanem összepakolom a czókmókomat; aztán elmegyek vele a zsidófertályba, -s majd találok én ottan olyan jámbor samaritánust, a ki a szegény -hajótöröttnek nem akarja hatszáz tallérral kitörülni a szemét ennyi -kincsekért, a mik testvérek között is legalább huszannyit megérnek. - -A gazda elszörnyedve csapta össze a kezeit. - -– Huh! Édes fiacskám! Hogy mennél te ilyen este későn a «hamburgi -hegyre» a zsidófertályt keresni? Hát nem tudod, hogy ilyenkor jár az -utczán a múh-borjú? - -Én vállat vontam rá. - -– Nem tudod, hogy mi az a múh-borjú? Jaj fiam, az egy rettenetes -fenevad. A mióta ezek a zsidók itt vannak Hamburgban. Mert hát tudod: a -borjú magában félénk állat; a zsidó is az. Hanem ezek a mindenféle -varázslatokban jártas spanyol zsidók kitalálták azt, hogy ha a fiatal -borjúnak tej helyett embervért adnak inni, hát az akkor, mire megnő, -olyan kegyetlen fenevad lesz, mint az oroszlán. Egy ilyen múh-borjút -bocsátottak el most a hamburgi hegyen; a mi éjszaka az utczákon kóborol -s a járó-kelőket agyonrémíti. Nappal elrejti magát s egy egérlyukba -belefér. Éjjel pedig előjön és ordít, mint egy behemóth. Megkergeti az -éjjeli őröket, s a kapukról letépi a kopogtatókat. Olyan foga van, hogy -kettéharapja a dárdanyelet. A kit a nyelvével pofon nyal, olyan lesz a -pofája, mintha a posztónyirók drótkeféjével simították volna végig. Az -neked ordít mint egy oroszlán, csörömpöl, mint egy társzekér, prüszköl -mint tizenkét ló, kopog mint egy kallósmalom, és kukorékol, mint egy -veszett kakas. Különösen szereti üldözni a jámbor férjeket és -családapákat, a kik lesbe állnak a feleségeik és leányaik kalandjai -fölött őrködni. Ez a pokolbeli szörnyeteg azokat úgy elpáholja, hogy -megemlékeznek róla. Ellenben azt is megteszi, hogy a szerelmes párokat -legédesebb andalgásaik közepett rögtöni bömbölésével szétriasztja. - -– Hát aztán mi az a «múh-borjú»? - -– Jaj fiacskám, azt senki sem tudja megmondani. Mert a ki véletlenül -találkozik vele az utczán, annak olyan tüzet fúj a szeme közé rögtön, -hogy két hétig sem lát utána; a ki pedig elég oroszlánszívvel bir, mikor -meghallja a múh-borjú ordítását az utczán, hogy kidugja a fejét az -ablakon, annak a feje egyszerre akkorára megnő, mint egy hordó, hogy azt -még a nagy Jezsuita-templom kerekablakán sem tudná többet visszahúzni; -és a mellett még sem tudhatja meg, hogy milyen hát a múh-borjú -ábrázatja? mert az egyszerre olyan magasra megnő előtte, hogy a háztetőn -túlér a feje. Rettenetes szörnyeteg ez! - -Én ez alatt szépen visszaraktam a kincseimet a bőrzsákba. - -– Hát csakugyan létezik az a múh-borjú? kérdezém a gazdától. - -Az esküdött rá, hogy létezik. - -– Van kedve kendnek fogadni velem? kérdezém tőle. - -– Mire? - -Arra, hogy én meg tudok enni egy egész borjút. Most különösen ki vagyok -koplalva. Hozzák ide nekem azt a múh-borjút, hát én azt megeszem! - -Azzal kihúztam az övem mellől azt a nagy tranchirkésforma római kardot, -a mi a lictori öltözetemhez tartozott s hozzáfentem az aczélomhoz. Ide -vele azzal a borjúval. - -S a bőriszákomat a vállamra vetve, készültem odább menni. - -– Hát igazán nem félsz tőle? mondá Mayer gazda, látva, hogy komolyan -indulok. Most már látom, hogy kemény ficzkó vagy. Hát maradj itt, -megalkuszunk szépen, aztán vacsoráljunk együtt. - -– Köszönöm. De engem ne traktálj füstölt hallal; mert elmult már a -nagybőjt. Aztán pap se vagyok én, de ha pap volnék is, bort innám. - -– Lesz minden, fiacskám, mondá Mayer gazda; s azzal kiment a konyhába -rendeletet adni. Mikor visszajött, egészen új ruha volt rajta, s a -számomra is egy gavalléros kisujtásozott urfi-öltözéket hozott, kérve, -hogy fogadjam azt el tőle ajándékba. A mi az öltözéket kiegészítő -tarsolyban van, az lesz a hozott kincseknek a vételára: meg leszek vele -elégedve. - -Belenyultam a tarsolyba s találtam benne ötven dublont, aztán meg egy -hosszú papirost. - -– Hát ez micsoda? - -– Ez egy váltó, mely kétezer János-tallérról szól, fizetendő három hónap -múlva. - -Annyit én is tudtam, hogy mi az a váltó? s egészen meg voltam elégedve -az alkuval. Csak a fizetési határidőt sokaltam egy kissé. - -– Ez hamburgi szokás, válaszol Mayer gazda. A pénznek érni kell. - -Hát azt sem bánom, az ötven dublon addig bőven eltart. - -Mayer gazda aztán olyan pompás vacsorát adott, a minőt az előzmények -után álmodni is merészség lett volna. Voltak ott pástétomok, vadak, -csemegék és válogatott jó borok. Én azonban éltem valami gyanuperrel s -nem ittam nagyon sokat. - -A vacsorához megjelent a házi gazda fia is és három eladó leánya. - -A fiáról azt mondták, hogy az egyetemen diák: nagyon vén diák lehetett; -a leányokról pedig, hogy testvérek: azonban egyik sem hasonlított a -másikhoz. - -Igen jó kedvű leányok voltak, tudtak hárfázni és gitár mellett énekelni. -A szőke haju különösen igen szép volt, s nagy méla szemeit sokszor -rajtam felejté, s ha megszólítám, nyájasan mosolygott. - -Magam sem voltam idegen a szerelemtől, külömben is özvegy ember lévén, -hanem az asszonyokkal való dolgaimból már annyi tapasztalást merítettem, -hogy jónak láttam óvatosnak lenni. – Előbb kipróbáltam a charakterét. - -Engemet úgy mutatott be Mayer gazda, mint Junker Hermannt, a kis szökét -pedig, mint Jungfer Ágnest. - -Ágnes leányasszony sentimentalis hölgy volt; vacsora alatt egymás -mellett ültünk s én okosabb dolgokról nem tudtam vele beszélni, mint -arról, hogy ha én nekem is megengedi a mindenható, hogy saját háztartást -kezdjek, hát én is ilyen ezüstkanalakat fogok szerezni az asztalra, mint -a milyenekkel most itt a csokoládé-kocsonyát eszszük és azoknak a -nyelére fogom vágatni a czímeremet (persze a cserzővarga czímert) meg a -kettős monogrammot. Erről aztán áttértem arra, hogy milyen szép -monogramm kerülne ki az Ágnes és a Hermann előbetűiből. Ő azt nem akarta -lehetségesnek találni. Én azt mondtam neki, hogy az nagyon könnyű. Az A -betűt a H betű két szára közé lehet állítani, s azzal az egyesítés -tökéletes. - -– Hiszen akkor kettős W lesz belőle, monda ő nagyot sohajtva, s én -elértettem e czélzást, mivelhogy «Weh» németül fájdalmat is jelent. S a -«kettős fájdalom» mi volna más, mint a szerelem? - -Nekem megtetszett ez a leány. Hiszen nem voltam valami ágról szakadt, -jött-ment csavargó többé. - -(– Mióta? szólalt bele a soltész.) - -– Hát a mióta kétezer János-tallérról szóló szerzemény volt a -tarsolyomban. - -(– Szép kis szerzemény.) - -Meg akartam mutatni, hogy igazán nemes ember vagyok. - -Az öreg Mayer ujján volt egy szép gyémántos gyűrű. Azt mondtam az -öregnek, hogy az nekem nagyon megtetszett, szeretném megvenni. - -– Jaj, Junker Hermann, mondá a gazda. Ez nagyon drága gyűrű. A -kárbunkulus maga megér benne ötven tallért. Azonkívül családi ereklye. -Ettől meg nem válok semmi áron. Még hetven tallérért sem adom. - -– Akkor id’adja kegyelmed nyolczvanért. - -– No! Ezt ugyan senkinek meg nem tenném, de önnek a kedveért Junker -Hermann, Isten neki, legyen az ára nyolczvanöt. - -– Áll az alku. Irja föl ön a contóra. Fizetem az önnél levő kétezer -tallérból. - -A kétezer tallér szóra a szép Ágnes még egyszer kiszedett a tányéromra a -csokoládé kocsonyából. - -– Hanem erről egy kis irást kell ám adni, mondá Mayer gazda, mert -halandók vagyunk. - -– Irja meg kegyelmed, a hogy kell: én csak a nevem szoktam aláfirkantani -az ilyesminek, mondám neki hetykén. Tulajdonképen azért mondám ezt, hogy -az öreg egy kis időre hagyja el a szobát. A mynheer aludt már a nagy -karosszékben. Rupertus vén diák pedig olyan hanczurozást követett el a -másik két leánynyal, mintha vagy ő nem volna azoknak bátyjuk, vagy azok -nem volnának neki hugai. Én tehát megfigyeletlenül suttoghattam azalatt -a szőke Ágnessel. - -– Nagyon sajnálom, mondá ő, hogy atyám eladta azt a gyűrűt, az családi -talizmán volt: anyám jegyajándéka. - -– Hátha én úgy vettem meg azt a gyűrűt, hogy mégis a családban maradjon? -sugám én a fülébe. - -– Ezt nem értem, hogyan lehet? sipogá ő, szemeit lesütve. - -– Én megmagyaráznám azt önnek, ha egyedül beszélhetnék a -leányasszonynyal. - -– Az igen könnyű lesz, mondá ő; majd mikor mindenki lefekszik a háznál, -akkor összejöhetünk az erkélyszobában s kegyelmed elmondhatja, a mit -velem közölni akar. Igazán kiváncsi vagyok a talány megfejtésére. - -Ez alatt az öreg elkészült az irással s visszatért vele. - -A kötelezvény száz tallérról szólt; mivelhogy a nyolczvanöt forintnak -három hónapra kamatja is jár, s én csak akkor kapom meg a pénzemet. Én -egy szót sem szóltam az uzsora ellen; gavallér módra aláirtam a nevemet, -s azzal a gyémánt gyűrű az én ujjamra vándorolt s minthogy az én -csontjaim nem voltak olyan szárazak, mint Mayer gazdáé, épen csak a bal -kis ujjam első izére tudtam azt felhúzni. - -E közben Rupertus valami csintalan dolgot mondhatott a két hugának, a -miért azok elkezdték őt agyba-főbe pofozni, s azt mondták, hogy -takarodjék innen, nem adnak neki több bort. - -– No ha ti nem adtok, majd ád a korcsmáros! szólt Rupertus nevetve s -engem is invitált, hogy menjek vele «kneipolni»; azt állítva, hogy nincs -nagyobb gyönyörűség, mint ha az ember sok jó bort ivott finom -társaságban, azután elmenni a korcsmába s inni még több bort, de -rosszat, a rücskösök társaságában. Én azonban, az előrebocsátott -indokoknál fogva, jámborságommal mentettem ki magamat, s azt mondám, -hogy fáradt vagyok a tengeri úttól, s óhajtok az úrban elpihenni. - -Rupertust aztán elvitte az ördög; lehetett hallani, a mint az utczán -rákezdi a jodlirozást, s a házak kapuit sorba döngeti a fustélyával. - -Mi is mindannyian jó éjt kivántunk egymásnak s kiki elvonult a maga -hálószobájába. - -Én alig vártam, hogy a háznál minden elcsendesüljön, azonnal lábhegyen -lopózva felmentem a megjegyzett padlásszobába, mely a ház-hiu közepén -szokott lenni, s annak az ablakából rúg ki egy erkély az utczára. - -Szép holdvilág sütött be az ablakon, a kis bizalmas kamara egészen -megvilágosodott tőle. Nem sokáig kelle várnom; kevés idő mulva halk -csoszogás közeledett az ajtóhoz, halkan nyikorgott a lépcső, s belépett -a szobába, mint egy tündéralak, tiszta hófehér ruhában, az én várvavárt -Ágnesem. - -(– Szemtelen persona! szólt közbe a soltész. - -– Ki tudja; hátha tudatlan ártatlanságból cselekedte? menté őt a -nagyherczeg.) - -Én odasiettem eléje és megfogtam a kezét. - -(– Csak remélem, hogy nem fogsz itt nekünk olyasmit elmesélni, a mi -orczáinkat elpirulásra indítsa? förmedt fel a soltész.) - -– Hiszen kérem, jól tudom, hogy kisasszonyok előtt beszélek, nyilatkozék -a vádlott: tessék megnyugodva lenni. A szép Ágnes a legnyugodtabb és -ártatlanabb tekintettel kérdezé tőlem, hogy magyarázzam meg hát, hogyan -történhetik az meg, hogy én a gyűrűt megveszem s mégis a családban -marad? - -– Úgy történik meg, kedvesem, mondám neki, hogy én azt a gyűrűt a te -ujjadra huzom föl, jegygyűrűnek. - -Ezt azután megértette s engedte, hogy a száz talléros gyűrűt, a mit még -ki sem fizettem, felhuzzam az ő aranyos ujjára. - -E tény után semmi sem következett természetesebben, mint hogy egy csókot -kérjek tőle. - -(– Ahol van ni! Nem megmondtam? Türelmetlenkedék a soltész, már a -csóknál vannak. Ezt a mi jelenlétünkben nem lehet eltűrni! - -– Hiszen egy csók még nem a világ, csitítá őt a nagyherczeg. - -– Dejszen tudom én azt! Az első csók után jön a második csók, azután a -harmadik, végtére az utolsó.) - -– Ugyan kérem, ne tessék rajta disputálni; hiszen úgy sem lett belőle -semmi. Én kértem, ő megtagadta. Akkor én el akartam venni, mire ő úgy -tett, mintha nem tehetne róla, már a kezemben maradt a fejkötője s a -feje a keblemre rejtőzött, a midőn egyszerre közbejött valami. - -(– Tudom már; a fehér galamb pofon csapta azt is a szárnyával.) - -– Dehogy is a fehér galamb! Hanem egyszerre olyan ordítás támadt az -ablak alatt, mintha kilencz éhes elefánt nyitotta volna fel a torkát; -soha én olyan bömbölést még nem hallottam: volt abban ártányüvöltés, -lóröhögés, trombitarecsegés, szekércsörömpölés vegyest. A szép Ágnes -felsikoltott: Jézus Mária! a múh-borjú! s azzal kiszakítva magát karjaim -közül, elszaladt a száz talléros gyűrűmmel együtt; én pedig az -ijedtségtől dühösen ugrottam az ablakhoz, s kidugtam rajta a fejemet, -nem törődve azzal a fenyegetéssel, hogy akkorára dagad a fejem, mint egy -hordó. Az ugyan nem történt a fejemmel; hanem abban a pillanatban úgy -tele szórta valami a szememet paprikával, hogy se eget, se földet nem -láttam többet, s akkor aztán én kezdtem el ordítani, hogy ahhoz képest a -múh-borjú bőgése még kis gyermeksirás volt. De a háziak közül a világért -sem jött senki a segítségemre. Mind a dunnája alá bújt az, a -múh-borjútól féltében: nekem magamnak kellett tapogatózva haza találnom -a szobába s megkeresnem a mosdótálat és a vizet, hogy az átkozott -paprikát kimossam a szememből; a mi úgy égetett, mint a pokolbeli tűz. - -Még azután tökéletességnek okáért a Rupertus diák is hazakerült, az is -úgy ordított, mint én. Azt meg az utczán kapta meg a múh-borjú s úgy -összetépázta, hogy a hány szál haja, annyi felé állt, a képét -összekarmolta siralmasan, a mint a nyelvével végig nyalt rajta s az -egész öltözetét úgy összetépte, mintha sasokkal hadakozott volna. - -Rupertus diáknak ugyanabban a szobában volt vetve az ágya, a melyben az -enyim; s azon az éjszakán egyikünk sem aludt semmit. A diáknak irtóztató -kaczenjammere volt s folyvást a múh-borjúról fantaziázott, nekem meg -egész reggelig mosogatnom kellett a szemeimet, hogy meg ne vakuljak. - -Átkozott múh-borjú! Ha már ordítani akart, nem tudta addig rákezdeni, a -míg a száz talléros gyűrűmet rá nem húztam a szőke Ágnes ujjára? - -Én pedig aztán a szőke Ágnest többé négy szem közé nem kaphattam soha. - -Másnap reggel az öreg Mayer tudtomra adá, hogy a vendégszeretet -kötelessége egy napon túl nem terjed. Nemes gavallér létemre keressek -magamnak rangomhoz illő szállást. Látogatásaimat azonban szivesen veszi -ezentúl is s ha mulatni akarom magamat a kedélyes Hamburgban, csak -bizzam magamat Rupertus diákra, ő az ilyenekben legjáratosabb. - -A szép Ágnessel ezentúl mindig csak az apja jelenlétében lehetett -beszélnem, s ha szivem érzelmeit akartam neki tolmácsolni, azt csak -levél útján tehettem; mindennap küldtem neki egy szerelmes epistolát, a -miket Rupertus diák hordott haza a hugának, ha ugyan átadta neki azokat, -és el nem sikkasztotta, vagy még annál is gonoszabb dolgot nem -cselekedett a leveleimmel. - -E napságtól fogva nem volt szünete a dinomdánomnak. Rupertus épen -arravaló fiu volt, hogy rövid időn Hamburg valamennyi veszetthirű -mulatóhelyével és rossz társaságával megismertessen, a hol hozzám -hasonló nemes úrfiak járták a bolondját. Ott megismerkedtem egy spanyol -hidalgóval, egy skót klánnal, egy braziliai telepítvényessel, meg egy -oláh bojárral, a kiknél mindjárt az első találkozásnál kitanultam, hogy -a nemesleveleik épen azon a fán termettek, a melyen az enyém. Hanem -egytől-egyig mindannyian híres ivók, koczkázók, verekedők, menyecskézők -és botránycsinálók voltak. Hogy a pénzükhöz, a mit elvertek, nem -tisztességes úton jutottak, az iránt is bizonyos voltam. De még azt is -könnyű volt kitalálnom, hogy ez a víg kompánia engemet egyenesen úgy -tekint, mint számára idehozott kész martalékot. No ugyan szépen -megjárták velem! Ha inni kellett, én ittam le őket, nem ők engem; a -templáriusoknál megtanultam a titkot, hogyan lehet sokat inni, a nélkül, -hogy az embernek a fejébe menjen a bor. De ezt a titkot nem fecsegem ki -egyelőre, fenntartván magamnak elítéltetésem esetére, a midőn teljes -reményem van hozzá, hogy egy ilyen, az egész keresztyén világot -boldogító titoknak nyilvánosságra hozataláért a legfelsőbb kegyelem meg -fog számomra adatni. - -(– No csak azt várd!) - -Tehát leinni nem bírtak; pedig tiszta volt a szándékuk. Részeg -állapotomban elvehették volna tőlem Mayer gazda kétezer talléros -váltóját, a mit mindig tarsolyomban hordtam. Tudtam én azt, hogy az -egész korhelykedési turnus csak azért van kifundálva, hogy Rupertus -czimborái segélyével valahogy azt a váltót elcsiphessék tőlem s Mayer -gazda megszabaduljon a kétezer Joachim-tallér fizetésétől. - -De még a dublonjaimhoz sem férhettek hozzá olyan könnyen, mint ők -hitték; mert ha koczkát hoztak elő, én az első vetésnél észrevettem, -hogy az hogyan van meghamisítva? hogy van bele kényeső téve, a mi a -koczkát egy oldalra húzza, s én tudtam azt jobban, mint ők, hogyan kell -azt vetni, hogy mindig a hatos kerüljön fölül? Ők vesztették el a -pénzüket, nem én. Ha pedig aztán ebből verekedés lett, akkor -tapasztalták csak, hogy nem holmi ujonczczal van dolguk. A hajdemákoknál -annyi banditafogást tanultam el mind a birkózásnál, mind a -botverekedésnél, mind a kardvívásnál, hogy a leghíresebb legénykedők -kudarczot vallottak ellenemben; arra pedig főgondom volt, hogy -életveszélyesen meg ne sebesítsek valakit, a miért tömlöczbe dugjanak. -Utoljára annyira megrökönyödtek tőlem, hogy nem mertek velem többé -kikötni. - -A mi pedig a menyecskéket illeti, e tekintetben a legóvatosabb voltam. A -fehér galambom mindenüvé elkisért; de én arról nem szóltam senkinek; -hanem a helyett azt mondtam a czimboráknak, a kik egyik bűnbarlangból a -másikba hurczoltak magukkal, a nélkül, hogy valami szelíd nymphát a -nyakamra köthettek volna, hogy menyasszonyom van, a kinek hűséget -esküdtem s azt annyival inkább meg kell tartanom, mert íme a -menyasszonynak a testvére Rupertus, a ki minden dolgomat látja, s ha -valami hűtlenséget követek el, azt az én imádott Ágnesemnek bizonyosan -be fogja fújni. Hasztalan esküdött Rupertus, hogy őt egy egész tele -sánczárok ördög vigye el (ez volt a divatos káromkodás a hamburgi jó -társaságban), ha valamit szól a hugának; de én rendíthetlen voltam a -hűségemben, jól tudva azt, hogy az ilyen csalfa leányokkal legkönnyebben -elveszthetem a féltett kincsemet. Azt pedig én haza akartam vinni -szegény szülőimnek. Azzal a kétezer Joachim-tallérral egészen urrá -teszem őket. Rendbe hozzák a gazdaságukat; vesznek maguknak szép -gyümölcsös kertet; az öregem prémes bekecset, a mámi selyempalástot -vehet magának, így parádézhatnak a templomba menetelkor, abból a -pénzből, a mit a fiuk keresett. - -(– Ellopván a templomi ékszereket! veté közbe a soltész.) - -«Finis sanctificat media», felelt meg rá a bűnös. - -A mire a nagyherczeg kegyetlen nagy hahotára fakadt. - -A soltész pedig olyan vörös lett, mint a kanpulyka. - -(– Azt biz a jámbor jezsuiták nem azért találták ki, hogy lopd el az -arany kelyheiket s végy az árán apádnak-anyádnak új ruhát. Folytasd!) - -Így éltem én szép istenfélő módon végig a három hónapot, a mi a váltóm -lejártáig eltelt, a nappalokat csendesen átszunnyadva, éjszaka pedig a -kötéltánczosbódékat és a pinczéket látogatva, az éjjeli őrjáratokat -szétkergetve, a professorok ablakait kulimászszal befestegetve, a szép -asszonyoknak szerelmes dalokat énekelve, a zsidókat megdöngetve s az -egész «hamburgi hegyet» jucundus rettegésben tartva, egész Palmarum -vasárnapig. - -Nagyon jól emlékezem rá, hogy ezen a napon volt, mert ujdonat új zekét -és pulidert vettem ezen a napon. Azonkívül azt is tudom, hogy a -zsidóknak az ezt megelőző szombatra esett a páskaünnepük, mivelhogy én -és a czimboráim a zsinagógájukba, mikor legjobban énekeltek, tizenkét -szilaj macskát hajítottunk be az ablakon keresztül, a miknek a farkaikra -száraz hólyagok voltak kötve s a kegyes mulatság után karonfogózva az -egész utczát elfogtuk s így mentünk kegyetlenül danolva a «Három alma» -korcsmáig, a hol is fogadásból egy vándor kuruzsolónak minden -medicináját sorba megittuk. Lehet, hogy az is confundálta egy kissé a -fejemet; ámbátor azt hiszem, hogy azok nagyon ártatlan szerek voltak. -Mindamellett az én Rupertus czimborám csak nagy hamar eldült székestül s -megadta magát. Minket pedig a csapláros kizavart a korcsmából, a mint az -éjfélt ütötte, tilalmas levén virágvasárnapján a csapszéket tovább -nyitva tartani. - -A Rupertust kénytelenek voltunk otthagyni a csaplárosnál, mert az -mozdulni sem tudott; mi többiek pedig, a mint az utczára kijutottunk, -azon kezdtünk el tanakodni, hogy mi egészséges tréfát lehetne még -elkövetni a hátralevő éjjel, minthogy hazamenni még korán van. - -– Hej, czimborák, mondá a skót klán, én tudnék valami jót. Rupertus -nincs jelen, alszik. Gyerünk el az öreg Mayer gazda háza elé s adassunk -Hermannal ablaktalálkozót a menyasszonyának. - -– Bolondok vagytok, mondám én nevetve, hogy adhatnék én a szép Ágnesnek -ablaklátogatást, mikor az ő hálószobája az erkélyre nyilik, az meg két -ölnyi magasan van, épen az eresz alatt. Hisz nem vagyok én a múh-borjú, -hogy a nyakam a padlásig felérjen. - -– Hát mi mire valók vagyunk? mondá a hidalgó. Csinálunk pyramidot. Három -czimbora odaplántálja magát az ablak alá, kettő annak a vállára áll fel, -s te Herman megint annak a kettőnek a vállára: onnan csak eléred az -erkély karfáját; bekoczogtatsz a menyasszonyodhoz, ő kinyitja az -ablakot; mi felőlünk aztán akár csókolódhatol is vele; csak nagyon -hangosan ne tedd. - -Engem meglehetősen bolonddá tett a sok theriák, a mit a salmagundi -szekrényéből megittam, hogy ráálljak a bolond indítványra s azzal -megindultunk, szép utczariasztó nótákat énekelve, az öreg Mayer háza -felé. - -Odaérve, gondunk volt rá, hogy az utczán keresztül vont köteleken függő -lámpásokat összetörjük, hogy annál kedvezőbb sötétség legyen a merész -kalandunkhoz. - -Az acrobatai terv igen szépen sikerült is; én nagyhamar oda fenn voltam -az ember-pyramid harmadik emeletén, a honnan igen könnyen elérhettem azt -az erkélyt, melyre a szép Ágnes hálószobájának ablaka nyilt. - -Csak épen be kellett koczogtatnom az ablakon, hogy bájos kedvesemet -kicsaljam a gyöngéd érzelgő találkozóra. - -Ekkor, mintha a föld alul támadna elő, megbődül az az előttem már -ismeretes szörnyeteg hang; a minden bőszült fenevadak ordításából -keveredett pokolbeli symphonia; a czimborák oda lenn elkiáltják magukat -ijedten: jaj, a múh-borjú! s azzal kiugrálnak alólam s fut mind az öt, -egymást eltaposva, hanyatthomlok, a merre nyitva van az út; engem meg -ott hagynak a két kezemnél fogva az erkélybe fogózva eviczkélni a -levegőben, mint egy horogra akadt békát. - -Segítségért kiáltani nem mertem; mert ha az öreg Mayer meglát, lelő, -mint betörő tolvajt; fel sem kapaszkodhattam az erkélyre, mert annak a -táblái mind be voltak zárva, csak lógtam ott, keresve a lábaim hegyével -valami párkányt a falon, a min lemászhassak ez átkozott helyzetből. - -A pokolbeli szörnyeteg pedig egyre közelebb ordítva czammogott felém, -már hallottam rettentő szuszogását ott alattam. Elnyultam, vesztegen, -mint egy akasztott ember, azt remélve, hogy talán nem vesz észre. - -Dehogy nem vett, hisz épen én értem jött oda. A mint fél szemmel -lepislantottam hozzá, láttam, hogy nyulik fel a rettenetes két szarvú -feje a magasba felém s egyszer csak az éles nyelve elkezdi a czipőimet -nyalogatni. Ekkor felhúztam a térdeimet is, meg a karjaimmal az egész -testemet, hogy ne érjen el: de biz annak a nyaka oda is utánam nyult s -tovább nyalogatta a czipőimet. Iszonyatos nyelve mind feljebb kezdett -kereskedni, már a harisnyáimat kefélgette, s én úgy éreztem, mintha -takácsmácsonyával czirógatnák a lábikráimat. - -Azt hittem, az ördög visz el mindjárt; rugdalóztam, de nem használt -semmit. Hegyes szarvai felnyársalással fenyegettek, ha veszteg nem -maradok. Iszonyú eltátott szája fertelmesen bömbölt alattam s röhögte -kínlódásomat. - -Egyszer aztán a horogsertés nyelve elkapta az övemről lecsüggő -tarsolyomat, a miben a kétezer Joachim-talléros váltóm volt s azt egy -rántással leszakítva, belódította a rettentő szájába. - -De már ennek fele sem barátság! mondám elkeseredésemben. A váltómat az -ördögnek sem adom oda s azzal nem törődve többet sem a múh-borjúval, sem -a lábtörés veszedelmével, leugrottam az erkélyről; szerencsésen a kerek -köpönyegem, mint egy ernyő, felfogta a levegőt; nem ütöttem meg nagyon a -talpamat. - -Most tehát szemközt álltam a mesebeli szörnyeteggel. Nem volt képzelet: -igazi szörnyeteg volt; négy vastag lába volt, mint az elefántnak, s -másfél öl hosszú nyaka, azon meg egy idomtalan nagy borjú feje, kurta -szarvakkal, kilógó nyelvvel: ha megrázkódott, olyan csörömpölést vitt -véghez, mint ezer tót szekér. - -– De nem bánom én, ha ördög vagy is; de a tarsolyomat vissza kell adnod! -kiálték rá, kirántva a kardomat s elállva az útját. - -Erre a szörnyeteg hirtelen összehúzta a magasba felnyult nyakát, hanem -azután meg vizirányosan lökte ki felém, úgy hogy engemet két ölnyire -öklelt fel egy taszításra. - -Holmi gyönge szivü ember erre már csakugyan kereket oldott volna. De -engemet dühbe hozott az, hogy a múhborju elnyelte a kétezer talléros -váltómat. Már most hát miért hoztam én el a templáriusok kincseit? Ime a -kincsek maradnak Mayernek, a kétezer tallér a múhborjunak, nekem pedig -marad a bűneim terhe! De így nem osztozunk! Hanem vagy engem is vigy a -pokolra, ha a pénzemet elviszed, vagy kivágom a bőrödből a váltómat. - -A mint a földről felugrottam, a pokolbeli szörnyeteg ismét összehuzta a -nyakát, úgy hogy csak olyan közönséges nyaka volt, mint egy rendes -tuloknak, s azzal szétvetve a lábait, szörnyű ordítással invitált az -újabb támadásra. - -Én eszemben tartván a minapi paprikát, azzal az elővigyázattal éltem, -hogy a köpönyegemet az arczom elé tartám, a mikor felé közelíték s ezzel -elhárítottam magamról az orrából kilövellő paprika tűzlángot s mikor -aztán a pokoli kisértet megint kirugta a hosszú nyakát, hogy -felökleljen, hirtelen hasravetettem magamat előtte, úgy hogy a nagy feje -fölöttem suhant el, semmit sem találva, én pedig megint csülökre kapva, -mielőtt a múhborju újra behuzhatta volna a nyakát, úgy taszítottam a -szügyébe a kardomat, hogy csak a markolat keresztje tartotta fenn. - -Erre aztán kétségbeesett ordítás tört elő, de nem a múhborju fejéből, -hanem annak a hasából: egy valóságos emberi hang. - -– Jaj nekem! Meg vagyok ölve! - -S azzal az egész múhborjú összeroskadt, s annak az idomtalan -bőrhüvelyéből egy emberi alak keczmelgett elő, a kiben én, a mint a -nyavalyást talpára állani segítém, az én czimborámat, Rupertust ismerém -fel. - -A vér elől-hátul szökött ki belőle; a kardom keresztül-kasul járt rajta. - -– Hát te voltál a múhborjú? kérdezém elbámulva. - -– Vesztél volna meg! káromkodott a sebesült, mialatt saját apja házának -ajtajához oda támasztottam. Miért nem öltelek meg inkább én téged? Most -már mehet maga az öreg múhborjúnak: a zsidófertályból az éjjeli -vásárlókat elijeszteni. Én megdöglöm! Hej Ágnes! te ringyó! Jőjj ki az -erkélyre! Kiáltsd az őröket! Verd félre a harangot! - -Az erkélyen láttam, hogy egy nő megjelent, Ágnes volt. A mint Rupertus -szavát felismerte, elkezdett sikoltozni, gyilkost, tüzet kiabált, a -megsebesült Rupertus pedig belekapaszkodott a lábamba, hogy -visszatartson. Még haldokolva is bosszuálláson jártatta az eszét. Én -aztán minden erőmet összeszedve, eltaszítottam őt magamtól, hogy estében -nagyot csattant a feje a ház küszöbén s aztán nem mozdult meg többet. -Dehogy jutott eszembe a múhborjú hüvelyét kikutatni az elnyelt váltóm -végett! hanem annyit megtettem, hogy az utczáról felmarkoltam egy csomó -sarat, s a mint a leány az erkélyről aláhajolva ordított az éjszakába, -úgy vágtam azzal tele szemét-száját, hogy elment a kedve a kiabálástól. -Azzal aztán a lábam közé kapva a földet, a milyen hosszúkat tudtam -ugrani, úgy vágtattam el a rémtett szinhelyéről. Képzeletemben mindenütt -üldöző csoportok rohantak utánam, kiáltozva: «fogjátok meg, ott fut a -gyilkos.» Így vágtattam ismeretlen utczákon, sikátorokon végig, hidakon -keresztül, beleütődve a lámpásfákba, átugrálva a lebocsátott korlátokat. -Meg lehet, hogy valósággal kergettek is; de én nem néztem hátra egy -pillanatig sem, hanem futottam, a míg csak a városnak valahol végét nem -értem; ott egy lebujban világosságot láttam, benn dudaszó és -táncztoporzékolás. Fölszakítottam az ajtót, bebuktam a lépcsőgádoron, -egy nagy termetes ficzkónak az ölébe estem, a ki a münsteri hadak -egyenruháját viselte. Az nyakon ölelt s kaczagva mondá: - -– Soha jobb helyre nem jöhettél fiam! Kergettek nagyon? Ne félj semmit! -Itt nem bántanak. Ülj le és igyál! - -Azzal poharat nyomott a kezembe s karját az enyim alá fonva, smollist -ivott velem, s azalatt az én barétemet a maga fejére, a maga -medvebőr-süvegét meg az én fejemre nyomta. - -– Így ni, fiam! Most már a mienk vagy! A mi borunkból ittál: ezzel -lekötötted magadat a mi kegyelmes kapitányunk katonájának! - -A kik közé vetődtem, titkos toborzók voltak, kik egy szabad csapat -számára gyűjtöttek mindenféle kétségbeesett ficzkókat ujonczoknak. - -Jó képet kellett vágnom a rossz mulatsághoz. Reggel még nemes gavallér -voltam, Hermannak hittak, kétezer talléros váltó volt a tarsolyomban, -közel lejárattal: most pedig, magam sem tudom, hogy ki vagyok? Nagy okom -volt rá, hogy más nevet mondjak s ezúttal épen az igazi családi nevemet -diktáltam be az őrmesternek, fatális előrelátásból. - -– De már most hát én is tudjam, hogy hát azt a kapitányt hogy hivják, a -kinek a zászlójához szegődtem? - -– Mayernak hivják azt fiam. - -– De százféle Mayer van a világon: csak nem Bergmayer talán? - -– Épen eltaláltad, fiam, Bergmayer a neve. Az apja ott lakik a hamburgi -hegyen, hires orgazda, az öcscse, Rupertus, az meg kerítő; ő maga -martalóczvezér. - -Más ember megijedt volna azon a fölfedezésen; de én még gratuláltam -magamnak hozzá. Ha üldözni fognak, akárhol a világon fognak keresni, -csak nem a meggyilkolt testvérénél; s ha az a martalócz kapitány valaha -megtudja, hogy én szabadítottam meg az öcscsétől, a ki az örökséget -megfelezni készült vele, hát bizonyosan ő lesz a legutolsó ember, a ki -nekem ezért szemrehányásokat fog tenni. - -Ime ez volt az én «homicidiumomnak» igaz története, kegyelmes uraim. Nem -tettem hozzá semmit, úgy mondtam el, a hogy megtörtént. - -(– Qui bene distingvit, bene docet, monda a nagyherczeg. Emberölésnek -nevezik azt, mikor valaki összetalálkozik egy emberrel: tudja jól, hogy -az «ember» és mégis megöli. De mikor valaki összetalálkozik egy -fenevaddal, azt hiszi róla, hogy az múh-borjú; megöli mint borjut, s -aztán kisül, hogy az ember volt: akkor azt nem lehet nevezni -emberölésnek. A ki nem sajnálta emberi lelkét oktalan barom bőrébe -rejtőztetni, maga feleljen róla az egek urának, ha mint oktalan állat -párája zavartatott az ki a saját bőréből. Ez tehát reusnak -condonáltassék. - -– Nem kivánja serenissime, szólt a soltész, hogy ellenkezőleg a tett -elkövetőjének, a miért Hamburg városát a múh-borjú rettegtetéseitől -megszabadította, valami extra remuneratió deputáltassék? - -Serenissime azonban, nem értvén el az ironiát, azt válaszolá, hogy a -vádlott az ezután következő bűneiért majd úgy is halálra levén itélendő, -a remuneratiónak usufructuatióját úgy sem participálhatván, bizassék -ennek teljesítése a mennyei irgalomra). - -– Hiszen ki fogja ez magát mind a huszonkét bűnéből olyan tisztára -mosni, mint az Urasztalán való kenyeres abrosz! Dörmögé a soltész méltó -boszankodással.) - -A további vallatás elhalasztatott a következő napra. - - - - -HATODIK RÉSZ. A «FALSUM.» - - -I. EGY NULLA. - -Egy egész esztendőt töltöttem el a Bergmayer kapitány szabad csapatjánál -változatos harczi viszontagságok között. Se több, se kevesebb -gonoszságot ez idő alatt el nem követtem, mint mások a kompániából; de -azokra épen nem tartom szükségesnek visszaemlékezni, mivelhogy a hét -főbűnök, ha azokat az ember mint katona követi el, s ellenség földén -gyakorolja, eo ipso megszünnek bűnök lenni s átváltoznak erényekké; s -így a mi rablásban, gyujtogatásban, öldöklésben ez idő alatt részt -vevék, azoknak elősorolása által inkább captatio benevolentiæ szinét -vonnám magamra, hogysem mint kötelességszerű bűnbevallást. Annyit -azonban minden dicsekedés nélkül bevallhatok, hogy a hol egyszer a -Bergmayer csapata megfordult, azon a vidéken nem kivántak vele még -egyszer megismerkedni. - -Egy év alatt magam is gyökeresen megutáltam a mesterségemet. A -capitulatió csak egy esztendőre szólt: annak a leteltével kikértem a -kapitánytól az elbocsátási levelemet. Sajnálta nagyon, hogy elhagyom a -zászlóját, de aztán, hogy előadtam neki az indokomat, nem volt semmi -ellenvetése. - -Elővett a honvágy. Óhajtottam szegény öregeimet viszontlátni. Ott laktak -Andernachban s mi nem messze táboroztunk tőlük. Tiz év óta távol voltam. -Haza akartam menni, hogy végkép otthon maradjak náluk. - -Pénzt, kincseket, a hogy szándékom volt, nem vihetek ugyan haza nekik; -mert a mit viszontagságos kalandjaim közt szereztem, a mint az ördög -megadta, úgy az ördög el is vitte; de ha nem vihetek is a házukhoz semmi -aranyat, ezüstöt, a min átok terhe fekszik, viszek oda két izmos vas -kezet, a mi annyi istentelen küzdés után vágyódik a tisztességes -munkára, a min Isten áldása szokott lenni. Magam is cserzővarga leszek. -Istenhez megtérek s az embereknek hasznára leszek. - -(– Hanem útközben még egy kis falsumot elkövetek. Szólt közbe a -soltész.) - -– Igen is, szolgálatjára; de csak épen annyit, a mennyi mulhatlanul -szükséges volt az istenfélő életnek inaugurálásához. Mivelhogy -tudniillik az andernachi polgármester és a cserzővargák czéhmestere két -olyan scrupulosus férfiu, a kik a czéhbe álló legények anteactáit -megismerni el nem mulasztandják, annálfogva, minthogy a hajdemákoknál -nem kezdhettem a testimoniumot, azt cselekedtem, hogy a Bergmayer -kapitány által kiadott elbocsátási levelembe az 1 esztendő száma mellé -még egy nullát irtam. Egy ártatlan kis, semmit nem érő nullát, egy -ütött, kopott, senkinek nem kellő, senkinek nem ártó nullát, azt sem az -1 elé, hanem utána. S ha komolyan veszszük a dolgot, még csak nem is -szépítettem vele a dolgomat, mert 10 esztendőt tölteni el Bergmayer -kapitány zászlója alatt, fölér az egész hajdemáksági dicsőségemmel s a -templáriusok kincseinek exorcisatiójával. Ez volt az a falsum, a mit a -szememre tudnak vetni. - -(– No bizony, ez szóra sem érdemes: mondá a nagyherczeg. Egy nulla az -egész, ki fogja ezért a száját elrepeszteni a kiabálásban? A nulla = -semmi. Térjünk tovább!) - -(– Megint egy bűne oda van! mormogá boszusan a soltész.) - - -II. AZ ÖRÖKSÉG. - -Az obsitos katonák gyalog utaznak. Ez így hamarább megy, mintha kocsin -járnának, mert a kocsi nehezebb, mint a gyalog ember, s az embernek csak -két lába van, a mi a sárba ragad, a szekérnek ellenben négy kereke. -Aztán kevesebbe is kerül. A megtakarított pénzemből még épen az utolsó -tallérom volt meg, mire Andernachot elértem. Tíz év óta nem voltam -otthon. Olyan jól esett újra látnom a távolból a Királyudvar ismerős -tornyait, a templomhegy omladékait. Hányszor mászkáltam én annak a -düledékei között gyermekkoromban, vércsefészkeket, meg római pénzeket -keresve. Bárcsak a nyakamat törtem volna ki egyszer! - -Minden tárgy ismerős volt még előttem; a nagy malomkőgyárak, az emelő -gépek a rakpartokon, a tutajok a folyamon; a hosszú sétánysorok; még a -vén vámszedők is a coblenzi kapuban. Én rájuk ismertem; de ők nem én -rám. Végig mehettem az egész városon, senki sem mondta: «hozott Isten! -Hisz ez a Hugó!» Úgy el volt az egész alakom változva, arczom -elbarnulva, vonásaim elvadulva. - -Pedig én még mindenre olyan jól emlékeztem. Nem kellett senkitől -kérdezősködnöm, hogy azokon a szűk sikátorokon eligazodjam, a mik a -cserzővargák telepéig levezetnek a Rajna partjára. Valamennyi háznak -tudtam a gazdája nevét. - -Végre megpillantottam a szülői házat. Azt a kedves ismerős otthont. A -nagy szederfa még most is hihajlik az utczára. Annak az ágain ülve -tanultam én a «hic gallus cantans, in arbore sedens, pira poma comedens, -kukuriku dicens» classicus formuláját deklinálni. - -Ezuttal azonban a «hic gallus cantans» helyett egy drabant állt az -ajtóban, a dreymastert a fejébe nyomva, s egy rekedt dob bőrét püfölve -irgalmatlanul. - -– Mit csinálnak itt? kérdezém a drabanttól, a kit még gyermekkoromból -ismertem. - -– Hát biz itt, katona uram, kótyavetyélnek. - -– Mit kótyavetyélnek? - -– Az öreg timárgazdának a retyemutyáját. Benézhet, nem kerül semmibe. - -– Hát miért árverezik az öreg holmiait? - -– Azért, hogy pénzt csináljanak belőle. - -– Kik? - -– Hát az a sok jebuzeus, sadduceus és publicánus, a kinek adósa volt. -Eladják itt még az eresz alatt ma kikelt meztelen fiagalambot is: még -sem telik ki a sok adósság. - -– De hisz az öreg igen jó gazda volt, s a felesége takarékos jámbor -asszony, mikor én ismertem őket. - -– Az volt bizony, a gazda a míg az ivásnak nem adta magát. - -– Hát miért adta magát az ivásnak? - -– Azért, mert volt neki egy rossz gézengúz fia, a ki valami tíz esztendő -előtt elment a világba. Annak sok rossz hirét hozták haza. Rabló lett, -zsivány lett; kiadta magát lengyel grófnak, gonosz életet élt, -hamisított, börtönből megszökött, templomot rabolt ki. Minden -esztendőben új meg új rossz hirét hozták a Hugónak. A szegény öreg már -az utczára sem mert kimenni, hogy a szomszédjai a fia istentelenségéről -ne beszéljenek neki; csak úgy haza hordatta a bort s egymagában ivott, -kivált miután a felesége is meghalt bújában. - -– Hát meghalt az asszony? kérdeztem én s majd belefulladtam, hogy vissza -kellett szorítanom a torkomba ezt a szót: «az anyám!» - -– Jól járt a jámbor lélek, hogy azt tehette, hogy nem érte meg ezt a -szomorú napot. No de most egy kicsit dobolnom kell megint katona uram, -hogy több embert csődítsek a kótyavetyére. - -Új házalók jöttek a dobszóra. Én az alatt oda álltam a nyitott ablakhoz, -s benéztem az ismerős szobába, a mi tele volt mindenféle kupeczekkel, -csiszárokkal, zsibárusokkal, a kik az én szülőim holmijain versenyeztek. -Épen az anyámnak a templomba járó palástja volt a kalapács alatt, a szép -ezüst kapcsos selyempalást, arra árvereztek: még egy «dreyer!» még egy -«silberling!» még egy «petermännchen!» Szerettem volna közbekiáltani: -«Ezer tallér! senki többet érte! Az enyim!» De hát nem volt több egy -tallérnál a zsebemben. Utoljára rajta maradt a kapcsos palást egy vén -zsibáruson: az mindjárt föl is vette magára. Csupa komédia volt. Úgy -nevette az egész társaság. Nekem meg majd a szivem repedt meg, mikor azt -láttam. - -Megint visszamentem a doboshoz. - -– Hát rég meghalt már az asszony? kérdezém tőle. - -– Elég régen, hogy azóta elfelejtsék; de nem olyan régen, hogy a sirjára -rá ne lehetne találni. A Templomhegy melletti temetőben fekszik. - -– Hát a férjével mi lett? kérdezém szivszorongva. - -– Hát bizony azt nem tudom. Mert az, a mi lélek volt benne, az vagy az -égbe, vagy a pokolba, vagy a purgatoriumba jutott, a mit én nem -tudhatok; a mi pedig csont és bőr volt rajta, azt épen most temetik; de -hová? azt sem tudom. - -– Most temetik? Hát nem harangoznak rá? - -– Az «ilyen» halottra nem szoktak harangozni; mert az maga akasztotta -föl magát. A biz a! Ide erre a szederfára ni, a hogy az utczára kinyulik -az ága. - -– Hogy tehette azt? - -– Hát csak úgy, hogy mikor már arra került a sor, hogy minden holmiját -dobra üssék, még ez nem volt elég szegény lelkének, hanem még ugyanaz -nap érkezett az andernachi polgármesterhez a hamburgi tanácsnak a -megkereső levele, a melyben kérdést intéznek az öreg timármesternek a -csavargó fia iránt, a ki megint Hamburgban adta ki magát Junker -Hermannak, s ott a házi gazdájának a fiát orozva meggyilkolta. Sok -utánjárásra kitudódott, hogy Junker Herman senki más, mint az ő Hugó -fia; tehát adja elő, mit tud róla? hadd fogják meg; mert ha -megcsiphetik, semmi baja sem lesz neki egyéb, mint csak épen az, hogy -kerékbe törik. - -El lehet képzelni, hogy milyen jól esett az én porczikámnak ez a -biztatás! Minél kevesebb kedvem volt ezután előállani vele, hogy én -vagyok az a sokat emlegetett Hugó. A drabant, a hányat ütött a -dobverővel a szamárbőrre, annyi «gézengúz, semmirekellő, -akasztófaczímer» titulust ragasztott az én nevemhez; én meg hűségesen -segítettem neki, s úgy szidtuk egyesült erővel azt az átkozott ficzkót, -a ki a szegény jámbor timárt gonosz életével erre a «zöld ágra» -juttatta, a mi az udvarról a fejünk fölé lehajlik. Az én hamburgi -vértettem vezette öngyilkosságra szegény apámat. - -Nem hallgathattam tovább ezt a szomorú dobszót, meg a még szomorúbb «ki -ád többet érte?» kiabálását; elsompolyogtam a hajdani szülői ház elől, a -mire nézve én voltam az égő tűz, az árvíz, a földindulás, a mi leégette, -ledöntötte, elpusztította; kiosontam abba a másik városba, a hol a -csendes emberek laknak, a kik nem húzzák már ki egymás feje alól a -párnát, s nem kótyavetyélik egymásnak a házát: ki ád többet érte? A -kinek fakeresztje van, csak úgy beéri vele, mint a kinek a fejére -márványkő vet árnyékot. Én a fakeresztek között keresgéltem. A sok -ismerős és ismeretlen között rátaláltam utoljára arra az egyre is, a -melyikhez nekem volt jussom. Nem is nagy tudomány kellett hozzá, hogy -rátaláljak. - -A melyik nem volt zöld hanttal kigyepezve, a melyiknek a keresztfájára -nem volt akasztva gyászkoszorú, az alatt kellett annak az asszonynak -nyugodni, a ki után nem maradt más a földön, mint egy részeges férj, a -ki bújában napestig iszik, meg egy gézengúz fiu, a kinek a neve minden -városban ki volt szegezve a pellengérre. - -Ott lefeküdtem a mellé a sír mellé; de sirni akkor sem mertem, nehogy a -temetőőr vagy valami ácsorgó gyanúba vegyen, hogy hátha én vagyok a fia -annak az asszonynak? Száz tallér volt a fejemre téve a hamburgi -tanácstól. Úgy tettem, mintha csak lustálkodásból választottam volna azt -a sír közét fekhelyül. - -Mert nagyon sokan jártak-keltek akkor épen a temetőben. Tereferélő vén -banyák, vihánczoló ficzkók és szurtos csőcseléknép. Úgy tetszett, mintha -várnának valamire. - -Tán nagy temetés lesz? - -Nem is nagy tudomány kellett hozzá, hogy kitaláljam, mi lesz? A -bámészkodó gyülevész nép nem a temető bejárata, hanem a garádja mellett -csoportosult. Azt az embert, a ki felakasztotta magát, nem fogják a -többi tisztességes keresztyének sorába eltakarítani; annak a számára az -árokban van megásva a gödör. Pap sem kiséri azt, hanem a gyepmester -hozza ki a maga egylovas kordéján a négy szál deszkából összetákolt -koporsóját, a mi még csak meg sincs festve feketére, fehérre, se a neve -nincs ráirva. A sánta ló nyakára akasztott kolomp neki a kisérő -harangszó. - -Szép énekszó helyett a gyülevész zagyva zsivajgása kiséri az elátkozott -fekhelyre s prédikáczió helyett a gyepmester mond fölötte csufondáros -ostobaságokat. - -Azután, mielőtt bekaparná a koporsót a földbe, előveszi a bicskáját s -vékony szilánkokat hasogat le róla. Az ácsorgó nép, különösen a vén -asszonyok, egy-két Petermännchent nem sajnáltak egy ilyen -forgácsdarabkáért adni. Csak úgy törik magukat érte. S az a sok léhütő -nép nem is sejti azt, hogy egyenkint mindegyikük milyen közel van ahhoz, -hogy egy ember, a ki egy félig kitört fejfának támaszkodva nézi azt a -dobajgást, egyszerre csak megbolondulva oda rohanjon az árokba közéjök s -azzal a fejfával betörje a fejét, a hányat elől-utól talál: «majd békét -hagytok az apámnak!» - -A gyepmester végre engem is meglátott. - -– Nos hát? katonauram! Nem restellne egy Petermännchent kiugratni a -tarsolyából, egy darab forgácsért a magát fölakasztott embernek a -koporsójából? Nagy erő van ám ebben! Az öngyilkos koporsójából egy -forgács megvéd a mennykőcsapástól! - -– Akkor adja kend nekem ide a szeget abból a koporsóból, mert az magához -húzza a mennykövet. Nekem olyan kell. Feleltem neki. - -Az biz arra is kész volt. - -– De már a koporsószeget nem adom ám alább egy tallérnál. - -Annyi volt az egész vagyonom: oda adtam érte. - -… Tehát ez a koporsószeg, a minek senki más nem volt a kovácsa, mint én -magam, volt nekem az apai örökségem is, meg a szerzeményem is, egy -személyben. - -A mint módom volt benne, gyűrűt csináltattam ebből a szegből, s azt most -is viselem a jobb kezem mutató ujján. - -(– No az bizonyára nagyobb büntetés volt te neked minden elkövetett -bűneidért, mintha kerékbe törtek volna! mondá a nagyherczeg, elővéve a -zsebkendőjét. A soltész észrevételei egészen elenyésztek abban a -hatalmas orrfuvásban, a mi serenissime elérzékenyülését kifejezte.) - - - - -HETEDIK RÉSZ. A BOLDOG NYUGALOM. - -Egy fillér nélkül álltam a világban. És még sem éreztem magamat -szegénynek. Az volt a gondolatom, hogy én egy ma született ember vagyok: -senki és semmi. De mégis annyival jobb az útfélre kitett csecsemőnél, -hogy nekem már nem kell járni és beszélni tanulnom s senkinek nem kell -azzal vesződni, hogy még dajkáljon és ringasson. - -Németország földén nem akartam többé megmaradni. Itt csak két -választásom volt: ha a becsületes emberek társaságában maradok, akkor -mihelyt rám ismernek, kénytelen leszek nekik megengedni, hogy -lenyakazzanak; ha pedig a háborus világba bódulok ujra bele, a -martalóczok közé, akkor meg magamnak leszek kénytelen megengedni, hogy -én nyakazzak le másokat s egyikhez sem volt kedvem. - -Annyi hányódás után valami csendes, békességes otthon után vágyódtam. -Tervem nagyhamar készen volt. Az andernachi népnek egyik legnevezetesebb -kereskedése a tutajszállítás Hollandba. Innen viszik le a Rajnán a -tömérdek sok tengeri hajónak és gátczölöpnek való szálfákat. Egy ilyen -tutajra szegődtem evező legénynek. Ezeknek illendő fizetésük van, minden -napra harmincz fillér, kenyér, sajt, száraz hal meg egy kancsó sör a -javából. Én a sörömet soha sem ittam meg, hanem eladtam három fillérért -egy társamnak, a ki kétszer is szomjas volt napjában. Én nem ittam mást, -csak vizet. - -Mikor a többi evezőlegények, ha nagy szél fujt s kiverte a tutajukat a -partra, káromkodtak mint a jégeső, én megintettem őket kegyesen, hogy -ezzel hagyjanak föl, mert ez nem Istennek tetsző szólásmód keresztyén -ember szájában; ha pedig nagy unatkozásukban összeültek karikába, -koczkázni, én félrehuzódtam közülök s a csalogatónak azt feleltem, hogy -a IX. parancsolat azt mondja: «ne kivánd a te felebarátodnak semmi -marháját.» - -A többiek csufolódása figyelmessé tette rám a hajós gazdát. - -– Ejnye, te ficzkó! szólíta meg; hát te se nem iszol, se nem koczkázol, -se nem káromkodol? Hisz akkor te átkozottul kegyes ember vagy. Akkor én -tégedet legalább is háromszoros áron adlak el, mint a többi gézengúzt -Nijmegenben. - -– Elád kend bennünket Nijmegenben? kérdezém nagyot bámulva. - -– Hát mi az ördögöt csinálnék veletek? víznek lefelé csak elvisz a -tutaj, akárhányan vagytok, de vissza hogy hoználak? A hátamra csak nem -vehetem ezt a sok pernahajdert, hogy úgy czepeljem haza. Ne félj semmit! -A parton már ott várnak a makerek. Az egyik megveszi tőlem a tutajokat, -a másik az evezős legényeket: ki milyen, darab számra. A mit az -emberekért kapok, azt megfelezzük! - -– Hát aztán mit csinálnak a megvett emberekkel? - -– Ne gondold, hogy kalbásztölteléknek aprítják föl! Hanem hát a -hollandus ember szeret hajós lenni, de csak kapitány meg kormányos; -katona is szeret lenni, hanem csak kapitány meg várparancsnok. A -matrózságot meg a közkatonaságot nem bánja, ha elvégzi más. Arra jó az -ostoba idegen. Azt megfogadja jó pénzért. Ilyen a hollandus. Hát csak -mondd meg, hogy melyikhez van kedved: matróznak állni, vagy szárazföldi -patkánynak? - -– Megmondom az igazat, patronus uram, felelék neki. Mivel hogy fogadásom -tartja, soha nem hazudni többet, hanem mindig csak egyenesen megmondani -az igazat. Nekem már elég volt a katonáskodásból. Nagyon sok vért -ontottam s az nyomja a lelkemet. Nem szeretnék többé katona lenni, -inkább megyek a tengerre s hányatom magamat a habokkal. - -– No te igazi ostoba ficzkó vagy! Hisz akkor mégy bele ép a háboru -javába. A hollandus a tengeren viseli az igazi háborut; a száraz földön -csak azért tartja a katonát, hogy ha egy várából kiéheztetik, hát legyen -a ki kapituláljon. Soha se mennek azok ütközetbe. Pontosság, józanság, -jámbor élet a hollandus katonának a virtusa; engem az ördög vigyen el, -ha ott egy esztendő alatt legalább is káplárságig nem viszed. Mi voltál -eddig? - -– Constabler voltam a tüzéreknél. - -– No hát ezt ott is megkapod. - -– De vajjon mit csinálnak a hollandusoknál a tüzér constablerek, ha nem -kell nekik ellenséget ágyúzni? - -– Van azoknak elég dolguk. Vasárnaponkint ők csinálják a város végén a -gyönyörű tüzijátékokat s hétköznap az ahhoz való rakétákat készítik. - -… Így jutottam én be tüzér-constablernek Nijmegen városába. Hatvan -tallér volt a díj, a mit a bőrömért adtak, s ennek fele megmaradt nekem. - -Egészen kedvem szerint való nép közé jutottam. Nem volt itt éjszakai -lárma, tivornyázás, nem szaladgáltak szeleburdi junkerek, diákok a -polgárok feleségei után; nem volt verekedés a polgárok és katonák -között; sőt ellenkezőleg vasárnap mind a fegyveres, mind a fegyvertelen -nép együtt ment a templomba, ki hová tartozott s este együtt iddogáltak -a sörházban. - -Még az is meg volt engedve a katonáknak, hogy üres idejükben napi bérért -dolgozni eljárjanak: a mire elég nagy alkalmuk volt, az egész Nijmegen -város összes területe egyetlen egy virágos kertet képezvén, mely a mai -korban legnevezetesebb kereskedelmi czikket, a tulipánhagymákat állítja -elő. - -Mint tudjuk, jelenleg nem csak Európa, de a török szultán országai is -minden más növénynek az elpusztulása által nem szenvednének olyan nagy -veszteséget, mint ha egy évben a hollandi tulipán-hagymák kimaradnának a -vásárból. Nem mondom azzal, mintha a szegfüvek is életszükséget nem -képeznének, de mégis a tulipán az irányadó. Egy tulipán: egy mérő buza. -De az is külömböző becsértékkel bir a szirmok szinvegyületéhez képest. -Vannak a tulipánok között herczegek, fejedelmek, a miket csak királyok -és szultánok képesek megfizetni. - -Egy ilyen tulipánokban gazdag özvegyasszonyhoz jutottam én be -kertészlegénynek. Ráértem a tüzér-constablerségen felül. - -Az ifjasszony minden reggel korán kijött a kertjébe, megtekinteni a -tulipánokat, mikor még nem voltak kinyilva, és délután, mikor már kitárt -kelyheikkel pompáztak. - -Hanem én az ő arczát soha sem láttam kinyilva. Olyan főkötőt viselt, a -miből csak az orra hegye látszott ki s én csak a termetéről sejthettem, -hogy fiatal. Ha néha hozzám szólt, azt is oly sipegve ejté ki, mintha -sajnálná tőlem, hogy meghallom a hangját. - -Iszonyu gazdagnak kellett neki lenni, a tulipánjai szinéről és -rendkívüli sokaságáról itélve. - -De nemcsak ezekben feküdt rendkívüli nagy tőkéje, hanem a mit még -azonkívül csigahéjakban birtokolt, az mesés kincseket képviselhetett. - -Egész Hollandban a csigahéj volt a kereskedelmi árfolyam irányadója, s -innen elterjedt az Francziaországba és Angliába. A főurak vetekedtek -egymás kezéről elárverezni a spondilus regiusokat, a villámozott -tekercseket, a szivárványos tengeri füleket, a királyné-főkötőket és -babyloni tornyokat, a Faraoturbánokat, a mikért nem sajnáltak -száz-kétszáz tallért kiadogatni; sőt egy-egy «scalaria preciosa» -birtokáért száz zehinóig is fölárvereztek. A csigahéj drágább volt az -igaz gyöngynél. - -S az én özvegy asszonyom megboldogult férje különösen ez utóbbiakra -fordította minden üzelmét. Scalariái, a mikkel egy fiókja tele volt, -megértek annyit, mint egy három árboczos, tele gabonával. Ez volt az ő -legféltettebb kincse, a miért nem egy angol lord ostromolta, mesés -összeget kinálva a birtokáért. Sőt, mint mondják, egy műbarát mylord már -annyira is vetemedett, hogy a kezét ajánlotta a szép özvegynek, hogy a -féltett és irigylett kincshez hozzájusson; de a míg az özvegy -rátartóskodva habozott, hogy belecsapjon a tenyerébe, egyszer csak -beütött az egész csigakereskedésbe a krach. - -Hogyan ütött be? - -Hát a mint bölcsen méltóztatnak tudni, minden csiga jobbról bal felé -fordulva építi a házát, a scalaria is hasonlókép. Hát egyszer egy -Sumatrából hazatért hajós hoz egy egész csoport olyan scalaria preciosát -magával, a miknek a héja balról jobb felé tekeredik. - -Ez a «novitas» egyszerre megbuktatott minden eddigi csigát. A bankárok -és mylordok, kik addig az egymás hátára másztak a scalaria preciosa -árverezésekor, most mind kitörő dühvel rohantak a scalaria retrotorsa -után, azt felverték darabonkint két–háromezer tallérra, míg az eddigi -száz aranyos scalaria preciosáról csak úgy beszéltek, hogy megér még -10–15 tallért. Ezt a nagy csapást az én özvegyem nem viselhette el -egyedül. - -Mikor megtudtam házi asszonyomnak nagy bánatát, bátorságot vettem -magamnak, hogy őt megszólítsam. - -– Hiszen ha csak az nyomja kegyelmednek a szivét, édes jó asszonyom, -hogy a jobbratekeredő csigák megbuktatják az addig kedvelt -balratekeredőket, én ezen igen könnyen tudok segíteni s rövid időn -készítek kegyelmednek annyi jobboldali hajlamu csigabigát, hogy az egész -vásárt elláthatja vele. - -– Jaj de csak semmi boszorkányság ne legyen benne, szabódék a kegyes -asszonyság, mert én soha semmi ördögi mesterséghez nem folyamodtam, a -megbűvölés, megbabonázás, ráolvasás ördögi praktikáitól magamat -mindenkor távol tartottam, s a milyen igazán reménylem, hogy szegény -megboldogult édes urammal ott fönn a szenteknek egyességében valamikor -találkozni fogok, nem szeretném a lelkemet semmiféle bálványimádásba -esés által a gonosznak elkötelezni. - -– Nincsen abban semmiféle gonoszság, kegyelmes asszonyom, biztatám én a -jó lelket; mert a mit én mondok, az tiszta tudomány, a hogy aztat egy -vastag könyvben megírta tudós Wagnerius professor, ki maga is prédikátor -és igen kegyes ember, a plánták és hidegvérű állatok sympathiáiról és -antipathiáiról; s mindez Istentől rendeltetett. Tudniillik, hogy a -paszuly indája mindig balról-jobbra tekeredik a karóra, a komló indája -ellenben állhatatosan jobbról-balra és azt soha egyik is el nem -téveszti. Ha azonban a komlót és paszulyt egymás mellé ültetik: -mivelhogy ez a két növény egymás iránt antipathiával viseltetik, akkor a -paszuly tekeredik balra s a komló jobbra. Quod fuit probatum. Erről jött -rá a tudós professor arra a további experimentumra, hogy ha a csigák, -melyek az acephalákhoz tartoznak, s a házaikat jobbról-balra tekerve -építik, véletlenül a tengerfenék virágágyain egymás mellé kerülnek a -nautilus pompiliussal, mely a cephalopodák fajtája s a házát balról -jobbra csavarva formálja, akkor ezek, az egymás iránti antipathiánál -fogva, megfordítják a működésüket s a csiga jobbról balra, a nautilus -pedig balról jobbra kanyarítja a héját, mivelhogy a csigáknak egész -életük csupa sympathiákon és antipathiákon alapul. Ebből világos, hogy -azok a conchyliologok, a kik a scalaria retrotorsával egész társadalmi -revolutiót idéztek elő, s Németalföldnek jólétét, fölvirágozását -alapjaiban megrendíték, véletlenül találtak olyan csigákra, melyek ily -antipathikus találkozás által rendes építkezési rendszerüket ellenkezőre -fordíták s kegyelmednek is, drága asszonyom, annyi búbánatot okoztak. -Ezeket mi most, ha kegyelmed az én ajánlatomba beleegyeznék, kegyetlenül -letromfolhatnók s kegyelmed rövid időn roppant nagy gazdagságot -szerezhetne magának, hogy azt minden asszony, még a kormányzóné is -megirigyelné. - -– S hogy történhetnék ez meg? kérdezé a jó lélek, félarczát kitüntetve -abból a főkötőből, mely eddig csaknem egészen fogva tartá. - -– Akképen, hogy kegyelmed a szokott szállítmányosai által hozatna ide -magának, jól eltéve tengervízbe, eleven scalariákat és nautilusokat, a -miket legkönnyebben lehet elevenen elfogni a párzás ideje alatt. - -E szóra az én házi asszonyom az egész fátyolát az arcza elé huzta s -szemérmesen megfeddett. - -– Tartsa kegyelmed a nyelvét kapiczányon, s gondolja meg, hogy -szemérmetes özvegy előtt elmélkedik. - -– Igazság. Tehát «a törvényes egybekelés» idején. Ide érve, az eleven -csigák számára egy nagy vízmedenczét fogunk elkésziteni, melybe -tengervizet eresztünk, tengerfenék homoku talajba tengeri növényeket -ültetünk s abba a csigákat és nautilusokat elhelyezzük és tápláljuk -tengeri csillagokkal, holothurokkal, s más afféle puha állatokkal. Azok -nem sokára le fogják rakni tojásaikat. A scalaria tojásai egymáshoz -vannak kötözve selyemszálalakú fonallal, mint egy gyöngyfüzér, a -nautilus tojásai ellenben hatosával vannak egymáshoz ragasztva, mint a -csillag. Már most, ha egykor ezeknek birtokában leszünk, egy ilyen -gyöngyfüzérnyi scalariát a két véginél összekötünk karikára, a közepibe -a karikának oda tesszük a nautilus tojáscsillagot, s meglássa kegyelmed, -hogy mind valamennyi, mikor a tojásból kibujik, megfordítva kezdi el a -héját építeni. - -Az én asszonyom kapott ezen az ajánlaton, mindjárt megtette a -megrendelést s azontul sokkal nyájasabb volt hozzám, mikor lejött a -kertbe s egy negyedórával tovább időzött ott, mint egyébkor. - -Én azalatt végeztem a magam hivatalos kötelességét; délelőtt -kifényesítettem a rám bizott ágyúkat, megvizitáltam a legénység -kabátját, nincs-e rajta egy gomb az állam czímerével lefelé fordítottan -felvarrva, elmentem raportra a kapitányhoz, megmondtam neki, hogy minden -rendben van; vasárnaponkint rendeztem a tüzijátékot a népkertben s -hétköznap délutánonkint kertészkedtem az özvegyasszonynál. A mi pénzt -szereztem, azt megtakarítottam, kancsóhoz, pipához még kinálva se -nyultam s mindenkinek megadtam a titulusát, a kivel beszéltem. Ekkép -mindenütt megkedveltettem magamat. Valóságos istenfélő kegyes ember lett -belőlem. - -(Hej nagy tolvajság fog még ebből kisülni! sóhajtá a soltész.) - -Hiszen megvallom az igazat, nem azért viseltem magamat így, mintha az -nekem valami nagyon jól esett volna, hanem hogy ezáltal érdemeket -szerezzek magamnak arra, hogy minél előbb hadnagyi rangra vergődhessem. - -Midőn tehát megérkezének az eleven puhányok, elkészítém számukra a kert -hátuljában a tervezett medenczét, melyet magas téglafallal vettünk körül -s ott az elhelyezett csigák szerencsésen lerakták tojásaikat, melyekkel -azután megkezdém a czélba vett mesterkedést. Méltóztatnak azt tudni, -kegyelmes uraim, hogy a csigák tojásainak az a tulajdonsága van, mely a -madarak és kigyók tojásaitól őket megkülömbözteti, hogy a fejlődő -állattal együtt maga a tojás is nő. A csigatojás, mely eleinte akkora -volt, mint egy lencseszem, utóljafelé akkora lesz, mint egy mogyoró, és -akkor a héja oly vékony, mint a hártya, s azon keresztül a már élő -állatot lehet jól látni, a mint sebesen forog, mint a pörgetyű, lehet -látni, a mint a szíve ver. - -(– No most meg már malakologiai prælectiót tart itt nekünk a gézenguz, -hogy azzal is töltse az időt.) - -Már ezt pedig meg kell hallgatniok kegyelmeteknek; mert épen itt -vádoltak azzal, hogy ördöngös boszorkánysággal foglalkozom; tehát azt be -kell bizonyítanom, hogy mind az a siker, a mit kivivtam, nem a föld -alatti hatalmakkal való egyetértésnek, hanem csupán a földfeletti -természeti titok jól értésének következménye volt. - -Már a fejlődő csigákon lehetett észrevenni a tojáshéjban, hogy azok mind -balrul jobbra végzik a körforgásukat. E végett, hogy a két antipathicus -fajzás egymás közelében maradjon, gyakran meg kellett igazgatni a -fekvésüket, mert a tojások libegnek. - -(– Megállj csak! Szólt közbe a soltész. Ugy tudom, hogy a csigáknak -nincsenek szemeik: hogyan láthatják hát meg azok az antipathicus -ellenfélt?) - -Épen a titkos antipathia által. Ha nincs szemük, ellenben vannak oly -titokszerű organumaik, a minők nekünk melegvérű állatoknak nem adattak. -– A kipattanó csigák mind egytől egyig balrul jobbra készítették a -házaikat. - -Ime ez által meg volt oldva a mesés meggazdagodásnak a titka. - -Az én házi asszonyom e titokszerű természeti működés alatt, a míg az -általam ápolt csigák műveiket befejezték, mindennap egy negyed órával -többet töltött a kertbeli medencze körül, s maga is segített nekem a -csigákat helyreigazgatni, s e munkában eleinte csak a keze fejéről tűrte -fel a ruhája ujját, de utoljára már egész könyökig felgyürte azt, egy -szép és sima kart engedve szemeimnek meglátni, mely kegy nem osztatik -egy erényes asszony által másnak, mint csupán a törvényes férjnek. - -S minthogy ez mulhatatlan volt, s minthogy a titokba senki mást beavatni -nem lehetett, a legtermészetesebb következménye volt a körülményeknek, -hogy az ifjú özvegy a végett, hogy a karját könyökig feltűrve mutathassa -meg nekem, erkölcsi kényszerűség által lett ösztönözve arra, hogy elébb -a kezét nekem adja, s engemet törvényes férjül elfogadjon; tehát nem -megbűvölés, nem ördögi praktika, nem gonosz csábítás által értem el azt, -hogy a város leggazdagabb és legszebb fiatal özvegyasszonya egyszer csak -engem vezetett az oltárhoz. - -(– Napnál fényesebb valóság! A szemérmetes hollandi özvegy rabolta el a -kanonirkonstáblert!) - -Azonban dúsan meg lett jutalmazva érte. Mert az általam ily módon -előállított scalaria retrotorsák mesés gazdagságot hoztak a házához. Nem -győztük hová fordítani a töméntelen pénzt. De a jutalom nagyobb része -okvetlenül az a hitvesi hűség volt, a melylyel én a feleségem iránt -viseltettem. Magam sem hittem volna, hogy olyan jó férj válhasson -belőlem. A mikor a kaszárnyában nem volt dolgom, mindig otthon ültem, s -minden reggel magam főztem meg a theát feleségem számára. - -Mindenképen meglett volna velem elégedve az asszonyom, az új férjével. -Csak egy dologban nem álltam ki a megboldogulttal az összehasonlítást. -Az kapitány volt, én pedig csak konstabler. - -Persze csak olyan kapitány volt szegény, a ki soha ütközetet nem látott, -s mikor a polgárőrséget urnapi proczessiók alkalmával vezényelte, s a -mise végén sortüzet adatott, a két tenyerével betakarta füleit, hogy ne -hallja; hanem azért még is csak kapitányné «asszonynak» hitták az ő -feleségét, az enyimet pedig csak konstablerné «asszonynak.» Ezt a -degradácziót asszonyszív nem képes elviselni. - -Megpróbáltam én, mikor már nagyon sok pénzünk volt, hogy vásárlok -magamnak legalább hadnagyi rangot. De elutasítottak vele, ötvenhatan -voltak előttem bejegyezve, a kiket nem volt szabad megelőznöm. - -E miatt aztán a feleségem nem járt ki a házból sehova, nehogy az -ismerősök a konstablerné ifjasszony czímmel boszantsák s ha levelet írt -valahova, a mivel kénytelen volt, mert még a mészárostól is levél utján -rendelte meg a borjuczombot, így jegyezte a nevemet alá: Van der Bullen -Tóbiás kapitány özvegyének a férje; a miből utoljára az lett, hogy -rövidségnek okáért Van der Bullen Tobiásnak híttak. Így jutottam a -tizenkettedik álnevemhez, egészen ártatlanul. - -Ez mondhatom, hogy nagyon unalmas élet volt. Hiába volt a tömérdek sok -pénz a ládánkban, ha nem volt mire kiadnunk. Az ivásról lemondtam, -pipázni otthon, a tisztaság végett, nem volt szabad. Pedig otthon -kellett ülnöm. Nem is tudom, hová mentem volna. A kereskedők gyüldéjében -mind olyan dolgokról beszéltek, a miket én ki nem állhattam: a férfiak -mind olyan okosak itt, hogy nem lehet velük semmi tréfát kezdeni, s az -asszonyok oly erényesek, hogy még a kakasaiknak sem engednek egy tyúknál -többel ismeretséget kezdeni. - -Ez alatt megtörtént az a szerencse, hogy a feleségem abba az állapotba -jutott, a melyben az asszonyoknak rendkívüli kivánságaik vannak. Hiszen -tetszik tudni, hogy ez rendes dolog. Az egyik asszony azt kivánja meg, -hogy egy tál vargacsirizt szeretne megenni; a másik mindjárt meghal, ha -egy nagy varangyos békának a rángatozó lábát le nem haraphatja; van -olyan, a melyiknek a kedvéért éjszakának idején kell kiugrani a férjének -az ágyból, s fölverni valamennyi szatócsboltot, hogy adjanak a felesége -számára egy kis jó fáin kulimászt. Tetszik tudni, hogy az ilyen -kivánságokat nem lehet, sőt veszedelmes megtagadni. Az én feleségem -valamennyinél exoticusabb dolgot kivánt meg. Egy darab pergament. Hát -hisz az van elég. Igen, de arra a pergamenre annak kellett irva lenni, -hogy az ő férje kapitány. - -Hol vegyek ilyet? - -Mikor legjobban tépelődtem rajta: elém hoz a véletlen egy régi -ismerősömet. Mynheer Ruyssent. - -Rögtön rám ismert, nem lehetett magamat előtte eltagadnom. Külömben is -volt már közöttünk némi czimboraság, a mi kötelezett a bizalmasságra. - -Elmondta előttem, hogy ugyan keresnek ám Németországban, egyfelől a -templáriusok templomi kincseinek meghatalmazás nélküli ujra czineztetése -végett, másfelől pedig a hamburgi múhborjú csodálatos metempsychosisának -előidézése miatt. - -(– Gyönyörü paraphrasisai a lopásnak és gyilkosságnak! dörmögé a -soltész.) - -Szerencsém, hogy itt Hollandban csak a feleségem megholt férjének a -nevén gúnyolnak, mert ha megtudnák azt, hogy ki fia vagyok, bizony -kiadnának. - -Én meg azután magam részéről előadtam neki a nagy bajomat, hogy kapitány -szeretnék lenni, de nem tudom, hogyan kell azt itt kibőjtölni, a nélkül -pedig a feleségem agyonboszant. - -– Hja, fiam, monda mynher Ruyssen: «nem éred azt hajasan: kopaszan is -bajosan,» hogy te itt a szárazföldön valaha kapitány légy. Itt nem -csinálnak háborut: azt a hollandus jobb szereti nézni. Hanem ha -kapitányi rangra akarsz vergődni, gyere el velem a tengerre, én most -utban vagyok Keletindia felé; épen puskákat, ágyúkat szállítok a -bengáliai Nábob, Nujuf khán számára: annak a hadseregében szolgál, mint -hadvezér a te hazádfia Reinhard Walter. Az is kalandorból, minő te vagy, -lett nagy urrá. A nevét megváltoztatta Sommerre, az indusok úgy hiják, -hogy «Szumro», a francziák meg «Sombre». Annak nagy szüksége van jó -katonákra, különösen tüzérekre. Ha eljösz velem, egy esztendő alatt -fejedelem is lehet belőled, nem csak kapitány. - -Mynheer Ruyssen olyan csodadolgokat tudott nekem mesélni Sommer -bámulatos sikeréről Bengáliában, hogy egészen felhevítette az agyamat. - -Hozzájárult a rettenetes unalom, a mi ebben az egyhangu semmit nem -tevésben majd megölt már. Felcsaptam a mynheernek. - -A feleségem nem tudott hová lenni örömében, mikor bevezettem hozzá -mynheer Ruyssent, s elmondattam vele, hogy van egy ország, a hol terem -egy fa, annak a neve banaan, annak van ezer ága, minden ágán lóg száz -füge s minden fügében egy kapitányi pátens: csak le kell szakítani. Még -ő küldött. - -– Eredj fiam! Eredj mindjárt! Le ne késsél a hajóról! - -Ő maga pakolt el a számomra minden utravalót, a jó lélek! Hiába kértem, -hogy ne emelgesse a bőröndöt; csupa igyekezet volt: még szappant is -pakolt el a számomra, meg fogkefét. S mikor elbocsátott, még csak meg -sem siratott. A hollandi nők hozzá vannak már ahhoz szokva, hogy a -férfiak évhosszat odajárnak távol tengereken túli országokban, s arra -való a kölcsönös erényességben való bizalom, hogy egymást ne féltsék. - -Megvallom, a sok egyéb közt nekem is tetszett az a gondolat, hogy nem -kell idehaza lennem bizonyos idő alatt, a míg a kezdődő ember a -legkiállhatatlanabb valamennyi állatok csirkéi és csikói között. -Bizonyos, hogy az én hivatalom volna a bölcsőringatás. Akkor még is -ringasson engem inkább a hajó. - -Két nap mulva hajóra ültem mynheer Ruyssennel, s egy időre bucsút vettem -Európától. Kedvező szél dagasztá vitorlánkat. Feleségem zsebkendőjével -integetett utánam a partról. - -(– Követtél el utközben valami tengeri istentelenséget? állítá meg a -kifeszített vitorlákkal tovarepülő hajót a soltész.) - -– Semmi feljegyzésre méltót. - -(– Akkor ugord át az egész atlanti tengert a Csendes-oczeánnal -egyetemben; ne töltsd az időt repülő halak és éneklő syrének meséivel, -hanem köss ki egyenesen Bengaliában s folytasd ott, a hol valami -gonoszat tettél.) - -Megérkeztem már! - - - - -NYOLCZADIK RÉSZ. BENGÁLIÁBAN. - - -I. SZUMRO BEGUM. - -Megbocsát nekem a kegyelmes törvényszék, kezdé másnap a vallatott bűnös, -ha némi körülményeket előre bocsátok. Ezek az általam elkövetett -legsúlyosabb vétkek felvilágosítására szolgálnak, a mik között vannak a -bálványimádás, soknejüség és királyölés. - -(– Tudom, hogy mindmegannyi virtussá fognak azok átváltozni! sóhajta fel -keservesen a soltész.) - -Igenis, hagyá helybe a vádlott. - -Tehát, hogy az elején kezdjem: a Ganges partján Benáresz mellett van egy -óriási torony. Annak az ablakából nyulik ki egy emberderék vastagságú -bámbusz gerenda, arra van felakasztva hosszú lánczon egy nagy -vaskalitka. Abban a vaskalitkában ül egy ember, a kinek a toronyból -hosszú bámbúszrudon nyujtanak be enni és inni valót. A kalitka egy nagy -tó fölött libeg, melyet a Ganges szakadéka képez; ez a tó tele van -krokodilusokkal. Estenden csak úgy tátogatják a százfogú torkaikat, -fölfelé ácsingózva. Ha az a kalitkában ülő ember valahogy ki tudna törni -a vasrudakon s megkisértené a leugrást abba a tóba, bizonyosan felfalnák -a kajmánok. - -S ki ez az ember ott abban a kalitkában? - -Senki sem más, mint ő császári királyi fensége Sah Allum, a Nagymogul -koronaörököse. - -S miért ül ő ott abban a kalitkában? - -Azért, mert vendégszerető karokkal fogadta Mir Koszszimot, a bengáliai -nábob ő fenségét, mikor őt az angolok a patnai ütközet után országából -elűzték. Az angolok azután sah Allumot is elfogták a buxari ütközet -után, akkor Mir Koszszim tovább futott az audhi nábobhoz. Ennek a -fővezére volt Sommer. - -Az angolok azt követelték az audhi nábobtól, hogy adja ki nekik Mir -Koszszimot és Sommert, hogy még két másik kalitkát függeszthessenek fel -a krokodilus-tó fölé, s azokba elhelyezhessék őket sah Allum mellé, hogy -ne unja magát ő fensége olyan nagyon. - -Az audhi khán futni hagyta Sommert s nem adta ki a kalitka számára. -Sommer a dzsatokhoz menekült a Jumnak folyón túl. Ott új hadsereget -szervezett. Az angolok onnan is elűzték. Akkor futott a Radsputa -fejedelemhez, Joudporba. Annál is hadsereget alkotott európai rend -szerint, s meghódította számára a chitorei és az abnili rahjákat; az -angolok innen is elűzték. Nem hadsereggel, hanem ráijesztettek a -nábobra. Sommernek futni kellett. - -Innen aztán Nujuf khánhoz futott, Delhibe, India fővárosába, a kinek -egész neve «Mirza Nujuf khán, Zülfikár, al Dowla» a nagymogul fővezére -és mindenttevő minisztere; Sommer itt is szives fogadtatásra talált. - -(No ez épen hozzád illő csavargó lehetett, jegyzé meg a soltész.) - -Nagy megtiszteltetés rám nézve! - -A legelső napon már alkalma volt Sommernek meghálálhatni Nujuf khánnak a -baráti fogadtatást. Éjjel a lázadó maratták rajta ütöttek a fővezéri -palotán s meg akarták Nujuf khánt ölni. Sommer a hű kiséretével gyorsan -segélyére rohant s leverte a lázadókat. Azok pedig mennykő ficzkók, a -császári sereg válogatott csapatjai, a kik az előbbeni nagyvezérrel -megtették azt, hogy mikor nem fizette ki a zsoldjukat, megfogták, -kikötötték az égető napra hajadon fővel s addig tartották ott, míg nem -fizetett. - -(– Ezt jó lesz nem publikálni, nehogy az európai katonák is megtudják! -dörmögé, nem a soltész, hanem a nagyfejedelem.) - -A megszabadított császár hálából Sommerre bizta hadseregei szervezését. -Ez rövid időn oly hatalmas haderőt gyűjtött össze a benszülöttekből s -európai bevándorlókból, hogy egy év alatt meghódítá vele a szomszéd -dasásokat, elfoglalta fővárosukat, Agrát, nábobjukat, Nevil Szinget -beszorította Deig várába s e hozzájárulhatatlannak hitt sziklafészket -ostrommal bevette. - -A delhii császár e diadalmas hadjárat jutalmául egy elfoglalt tartomány, -Szerdhána királyává nevezte ki Sommert. Így lett a trieri -fűszerkereskedő fiából király. Valóságos uralkodó király. - -Ne méltóztassanak únni ez elbeszélést, kegyelmes uraim. Szükséges volt -ezt előrebocsájtanom, hogy kimagyarázhatóvá tegyem a sors bámulatos -fordulatait, a mik csak egy idegen égalj alatt történhetnek meg. Ez -fogja megérthetővé tenni azokat a nagy bűnvádakat, minek puszta neve -engemet a földre lesujt, de ha a lábam alatt levő földet leírhatom, -mindenki azt fogja mondani: kelj fel és menj békével odább! az a föld -termi ezeket a bűnöket, mint a csörgőkigyót, az upászfát: nem szived. - -Szerdhána királyának birtoka tízszerte nagyobb, mint a trieri -fejedelemség, s jövedelme négyszerte több, mint a nagyherczegé. Gyönyörű -áldott ország: gabonában, gyapotban, dohányban gazdag. Sommer hatalmas -várat építtetett fővárosa mellé s haderejével féken tartá a -szomszédokat. Keresztültört a mevási erdőkön, miken eddig idegen hódító -soha át nem hatolt, a mik előtt vissza kellett fordulni Nagy Sándornak -diadalútjából, melyek Dzsingisz khán hordáit megszégyeníték s melynek -lakosai csak a szomszédokra kivetett harácsot beszedni törtek elő -ismeretlen rengetegeikből. Sommer betört a hódíthatlan kietlenbe s a -császár jobbágyaivá tette a zsarolókat, valamennyi fejedelmeikkel -együtt. Innen iziben a kegyetlen ballukok ellen fordult, a kik fiatal -leányok vérével áldoznak bálványisteneiknek s hetek alatt kiűzte őket -sziklavölgyeikből; utoljára a lázadó joinaguri rájah Pertaub Szing ellen -fordult, s mikor erővel nem birta őt legyőzni, szép szóval, -rábeszéléssel kényszeríté a meghódolásra. - -A császár újabb jutalomról gondoskodott hadvezére számára, a mi hozzá -legméltóbb volt. Delhi legelőkelőbb fejedelmi családjában volt egy -leány, bámulatos szépség, a neve Zeib Alniffa; (hindu nyelven: «nemének -dísze») azt kérte meg számára feleségül. Sommer azt mondta a császárnak, -hogy csak oly föltétel alatt veszi nőül a csodaszép Zeib Alniffát, ha ez -áttér a keresztyén hitre. - -A császár megütközve kérdezé tőle, hogy nem tudna-e szeretni egy brahmán -nőt? - -– Épen azért, mert nagyon tudom őt szeretni, felelt a vezér, akarom, -hogy legyen katholikussá. Én már hajlott korú vagyok, van egy korhely -fiam, a kit elkergettem magamtól; ha meghalok, özvegyem a brahman szokás -szerint, velem együtt megégeti magát; de ha katholikus hitre tér át, -akkor nem a máglyámra lép föl, hanem a trónomra s lesz országomban -«begum», özvegy királyné, s nem kerül a derék ország korhely, kicsapongó -fiam kezére. - -– Igazad van! mondá neki a császár s megengedé, hogy az ifjú, szép -fejedelemnő Sommer kedveért a keresztyén missionáriusok előtt a Krisztus -hitére térjen át: olyan nagy kegy, a minőt még európai ember ki nem -vívott Kelet-Indiában. - -S a szép ifjú hölgy a bálványozásig szerette férjét: vele járt minden -hadjáratában, ápolta, híven őrködött felette, megóvta a leggonoszabb -ellenségtől, az árulástól, mely a hindu faj fejedelmét, mint a -liánvenyige az őserdőt, körülfonja. A szerencsés hadvezérnek tömérdek -volt az irigye, vetélytársa: az angol társaság is régi ellensége volt. -Gyakran csodaszerű volt megmenekülése a halálveszélyből, a mit Zeib -Alniffa figyelmes szeme látott meg rendesen. Egyszer mégis sikerült őt -megmérgezniök: a hős király hű neje karjai közt lehelte ki lelkét. - -Ekkor érkeztem meg épen Szerdhánába, a hová Sommer meghívott tüzérsége -vezényletére. A megholt király után özvegye foglalta el a trónt «Szumro -begum» czím alatt. A fiát kizárta a király az öröklésből. Erkölcstelen, -rossz ficzkó volt. A királynő trónra lépte után, mikor már az özvegy -által rám volt bizva a várbeli tüzérség főparancsnoksága, egy pillanatra -láttam őt. Elébb meg akart vesztegetni, hogy szolgáltassam ki neki a -királynét, s mikor az nem sikerült, akkor fenyegetődzött, hogy mit tesz -majd, ha király fog lenni. - -– No ha te király fogsz lenni, mondám neki, akkor én királygyilkos -leszek! - -Végzetes jóslat volt ez. Hosszú ideig nem láttam azután a ficzkót. - -A Szumro Begum erős kézzel ragadta meg a kormánygyeplőt, férje rendes -hadseregét megszaporította, ágyúi számát negyvenre fölvitte s a -hadgyakorlatoknál maga vezényelt személyesen, tüzes paripáján, vagy -csataelefántján ülve; nem sokára megtanulták a szomszédok fegyveres -kezét tisztelni, a császár pedig az eszéhez bízni; oly nagy lett a -befolyása, hogy az ő tanácsa döntött az udvar elhatározásainál. - -S az ilyen keleti tanácskozások nagyon furcsa természetűek. Mikor Gholan -Kadir, a császár kegyencze, észreveszi, hogy befolyása csökken a Szumro -Begumé miatt, akkor beront a fővárosba a vezénylete alatti -rohillasereggel s elkezdi a császári palotát ágyúztatni. Az ágyúszóra -aztán hirtelen összeszedi Szumro Begum a maga csapatjait, összefog a -császári herczeg Jewán Bukkal, visszaágyúztatja Gholam Kadirt s -kiszabadítja a saját palotájában megostromolt császárt, akkor aztán -szépen eszükre térnek a harczoló felek s kiegyeznek. Ez még a lengyel -diætánál is praktikusabb módja az alkotmányos tanácskozásnak. - -A belső zendüléstől megszabadult császár azután időt nyert a -külellenségek felé fordulhatni. A zűrzavar alatt elfoglalta Kuli khán -Ghokul Gúr várát: azt vissza kellett foglalni. - -Hadserege volt hozzá elég nagy számú, csak vezérei lettek volna. De -hiányzott a «Szumro». Csak a «Szumro Begum» volt itt és még az is többet -ért valamennyi vezérénél. Három hétig ostromoltuk már Ghokul Gúr várát s -a parancsnok alkudozni kezdett a feladás végett. A császári sereg ez -alatt neki adta magát a dőzsölésnek; egy éjjel aztán, mikor gondtalanul -álomnak hajtá mindenki mámoros fejét, a közelben táborozó Kuli khán -rajta ütött mongol lovasságával a császári táboron s az álmából fölriadó -sereget tetszése szerint kezdte mészárolni. A fölgyujtott sátrak -fényénél a rémületes öldöklés képét a várőrség is megláthatá; arra az is -kirontott a kapukon; előhozta az ágyúit s hátulról támadva meg a -császáriakat, vészt, rémületet szórt a hadtömegeik közé. A császár -sátorát széttépték a golyók, s a palankinhordozói közül kettőt megöltek; -gyalog kellett futnia, s nem is tudta hová? két tűz közé volt szorítva. -És bizonyára veszve lett volna a gonosz éjjeli csatában Sah Allum minden -hadastól együtt, ha ott nincs Szumro Begum, a maga kis csapatával, a mit -európai tisztek tartottak jó fegyelem alatt. - -A vész hírére a hős királynő maga rögtön palankinjába ült, s a hirtelen -kéznél levő testőrcsapattal, – alig volt száz ember, – meg a vezényletem -alatti ágyúüteggel a legveszélyesebb helyére rohant az ütközetnek. - -Mikor elértük a kirohanó várőrséget, a délczeg amazon csak azt a szót -mondá nekem: - -– Cselekedj, a hogy én cselekszem! - -Azzal kiszállva palankinjából, lóra kapott s a kis testőrcsapatja élén -rárohant a várőrségre. Én tudtam a magam dolgát. Ágyúimat úgy helyezém -el, hogy azoknak a kartácsai mindenütt az előre rohanó királyné útját -seperjék tisztára, míg másfelől jól irányzott tekéim az ellenfél ágyúit -törték össze. Az néhány percz mulva hanyathomlok rohant vissza a vár -felé; de Szumro Begum egyszerre ért oda vele a felvonó hidhoz, s a -kinnszorult vezért elfogta s a várba behatolt és azt is elfoglalta; -hozzám vissza csak tized magával tért a királynő: testőrei többi részét -a várban hagyta őrségül. - -– Most menjünk a császárt megmenteni! kiáltá, s az alatt egész rendbe -állított dandárjának élére állva, vágtatott az egész harczvonalban dúló -ütközet színhelyére. E zárt tömeg és ütegeinek pusztító tüze megtörte -Kuli khán hadát, a császári derék had összeszedte magát, feltüzelve egy -hős asszony példája által, visszafordult s tönkreverte az ellenséget. A -fölkelő nap teljes diadalunkat világítá meg. El volt foglalva a vár, s -le volt verve az ellen. - -Sah Allum az egész hadsereg előtt ölelte keblére a Szumro Begumot, s e -dísznevet adá neki: «legkedvesebb leányom.» - -Azt sem tartózkodott kimondani valamennyi vezére előtt, hogy ennek a -derék asszonynak köszönheti egészen mind maga, mind a vele együtt -harczolt hat császári herczeg és az egész hadsereg megszabadulását. - -Erre aztán a Szumro Begum, asszonyi szemérmes elpirulással, így felelt: - -– Nem az enyém az egész dicséret: nagyobbik része azt a vezéremet -illeti, a ki ágyúim tüzét intézte. Őt jutalmazd meg. - -S e szókkal engem mutatott be a császárnak. - -Sah Allum azt felelte rá: - -– Légy te magad az ő jutalma. - -S saját császári kezével vezette oda hozzám a csodálatraméltó szép arát; -tulajdon gyűrűjével jegyezve el őt a számomra, s egyúttal kinevezett a -Szerdhána tartomány együtt uralkodójának a Szumro Begummal «Maharadzsa -Kong» név alatt. - -Így lett én belőlem nem «alhadnagy», hanem alkirály. - -(– S ez mind az utolsó szóig megtörtént igaz dolog? szólt közbe a -soltész.) - -– Ahogy megolvasható a delhii udvari krónikákban és még több is ennél. - -(– Halaszszuk a többit holnapra! szólt a nagyherczeg. Ma érjük be azzal, -hogy egy andernachi cserzővargának a fia felkerült a delhii császárság -Szeharunporei országa Szerdhána tartományának királyi trónjára. Ennél -többet egy napra nem lehet tőle követelni). - - -A BÁLVÁNYIMÁDÁS. - -Másnap folytatá a vádlott: - -– Szép lett volna ez így nagyon. Kaptam egy országot húsz lak-rupia -jövedelemmel, hozzá egy csodaszép királyi feleséget, olyan szemekkel, a -mikhez hasonlítható drágakő nincsen; hanem egy nagy baj volt: hát a -másik feleséggel mi lesz? - -Mindenképen utamban volt a vallás s ezt a Szumro Begum előtt be kellett -vallanom. - -(– Én bizony nem látom át, hogy miért kellett bevallanod? szólt közbe a -soltész. Hazudtál te már azelőtt is eleget, nagyokat is. Ez is elfért -volna a többi között.) - -Ne méltóztassanak kegyelmességtek elfelejteni, hogy az apám szomorú -temetésénél fogadást tettem, hogy ezentul istenes életet élek és soha az -igazságtól eltérő szó ajkamat el nem hagyja, s az a koporsószegből -kovácsolt gyűrű folyvást ott szorította a hüvelykujjamat s -figyelmeztetett fogadásomra. - -Én tehát kötelességemnek tartottam a Szumro Begum előtt fölfedezni, hogy -nekem már van egy törvényes feleségem Hollandiában, a kivel nemcsak a -fölbonthatlan sakramentum köt össze, hanem még az a remény is, hogy -visszatértemkor keblén fogom találni kis gyermekemet, a kit tehát, még -ha elhagyhatnék is, el nem hagyok. - -A szép királynő nemhogy megneheztelt volna ez őszinte vallomásomért, sőt -inkább nagyon felmagasztalt érte. - -– A ki ilyen hűséges a távollevőhöz, az bizonyosan hűséges fog lenni a -közellevőhöz is. Az akadály nagy, de nem elháríthatlan. Csak a vallás -van közöttünk: az pedig megváltoztatható. Ha katholikusok maradunk, -akkor második nőt nem vehetsz, a míg az első él; mert ez a kétnejüség -vétke volna; ha pedig a Brahman hitre térünk át, akkor nekem, mint -asszonynak, trónon ülni, mint özvegynek újra férjhez menni tiltják a -szent könyvek. Hanem van a két vallás között egy harmadik, a «Civa»-hit, -országunkban bevett felekezet, a dzsangámok hitvallása. A dzsangámok -csak egy istent hisznek: a «Civát», annak a képét hordják a karjukra -akasztva, a Lingám-bálványt. Ezek nem ismernek el rangkülömbséget ember -és ember között, mint a brahmanhitüek, az asszonyt nem tartják lelketlen -állatnak, hanem mikép a keresztyén vallás hivei, minden embert -egyenlőnek vallanak. A dzsangám hit szerint lehet egy férjnek több -feleséget is venni, még idegen nemzetbelit is, és szabad velük egy -asztalnál étkeznie, ha a próféta Bazawa asztaláldását elmondták az étkek -fölött. Ha erre a vallásra térünk át mind a ketten, akkor elvehetsz -feleségül engem s megtarthatod a régit: tisztelet és szeretet megosztva -is egész marad. - -Meggondoltam a dolgot. Egy egész ország sorsa függött elhatározásomtól. -Az egyik oldalon egy nép, mely uralkodásomtól várja fölvirágozását, -másfél millió tallér évi jövedelem, egy dicső hölgy, ifjúságtól ragyogó -arczczal, deli termettel, szerelemtől lángoló szivvel, ki minden -áldozatra kész érettem s a paradicsom minden gyönyörét kinálja ajkaival: -a másik oldalon pedig a római pápa, a szent Péter kulcsaival… ugyan -kegyelmes uraim, ha önökre lett volna bizva a választás, melyik után -nyultak volna? - -(– Elmenj, perversus nebulo! kiálta rá a nagyherczeg, még minket is bele -akarsz vonni a condolentiába! persze, hogy mi is úgy tettünk volna, mint -te. Soltész uram is hamarább megcsókolta volna a szép menyecske száját, -mint a pápa papucsát, kivált ott az Isten háta mögött, Szeharunpore -ország Szerdhána tartományában. Bálványimádó lettél. Nem tehettél -másképen. Lelked rajta, számolj érte a más világon. – Ez a -bűnlajstromból törültessék ki neki!) - -Még a soltész sem tudott ennek ellentmondani. Eleinte ugyan csak -szedegette komoly ránczokba az arczát; de végre ő is hagyta nevetésre -futni az ajkait, a többi biró urak példájára s a gazembernek kénytelen -volt elengedni a bálványimádás főbenjáró nagy vétségéről szóló vádat. - -Kegyelmes uraim, tudjátok meg, hogy kettős házassági bünöm fölött -igazságosan itélhessek, minő más élet, más világ van ott, a hova a sors -engem elvezetett. - -Maga az ég sem az, a mi minálunk. A hollandi nap még holdvilágnak sem -járná meg rajta. A lángözönlő ég fölforralja a vért és az agyvelőt s a -páráktól teljes lég phænomenonokat mutogat, mik a lázálmak -phantasmagoriáit elevenítik föl, hármas napok, tűzkeresztek jelennek meg -az égen, s délibábok, a mik fölfordított városok képeit mutogatják; néha -támad olyan borulat, melytől minden tárgynak elvész a szine. Erdők, -házak és emberarczok egyforma okersárga szint vesznek föl, mintha -meghalt volna a világ, s majd mikor megered a zápor, az olyan, mintha -tűzeső hullana alá az égből, szikrák, zsarátnok, olvadt láng özöne; -máskor meg a felhőszakadás véreső képében jelen meg, biborfénynyel -árasztva el az egész vidéket. Aztán forró napokon, mikor a pórok az uton -végig futnak, (mert uri rend soha sem fut, nyáron nappal nem is jár a -szabadban) akkor a lábaik által fölvert por úgy tünik elő a napsugárban, -mintha lángok között járnának, mint a pokol elkárhozottai. - -És aztán ez a föld maga, mely a mi hollandi üvegházaink növényeit, mint -őserdőt tenyészti elő, a hol a mi cserépben ápolt dísznövényünk irtatlan -bozót, búvhelye a tigrisnek, s a napsugárban bujálkodó növényzet ambra -illatától ittas maga a levegő. A százféle gyümölcs, mely az év minden -szakában érik, megmagyarázza: hogyan élhet meg egy népfaj, mely -számosabb egész Európa lakosságánál, csupa növényétellel, huseledel -nélkül, melyet vallása megtilt. A borassuspálma maga mézet, olajat, -bort, czukrot szolgáltat neki, más pálma lisztet, vajat, tejet ad -ingyen, sőt van egy fája, melyen kész kenyér terem; emberfő nagyságú -czipók; nyersen édes gyümölcs s megsűtve kenyér. - -(– De már ez sok! rivallt közbe a soltész. A mit eddig össze-vissza -hazudtál, csak hittem, a hogy hittem; de hogy kész czipók függjenek a -fákon, a miket csak le kell szakitani s elküldeni a pékhez, ez nagyon -erős!) - -– Én nem bánom, szólt a vádlott, ha nem méltóztatnak kegyelmességtek -szavaimnak hitelt adni, küldjenek ki kegyelmesen egy deputatiót -Kelet-Indiába, vizsgálja meg, alaposak-e állításaim? S ha egyetlen -adatom hamisnak találandják, vessék el valamennyit a szerint. - -(– No köszönjük a jó tanácsot! Hogy most küldjünk ki egy vizsgáló -bizottságot a világ végére s míg ez a földet körülhajókázza, addig -fűggeszszük fel a te kerékbetöretésedet! De már akkor inkább elhiszszük -akár még azt is, hogy eleven állatok vannak gyümölcs gyanánt felakasztva -a fákra, s lógnak rajta, mint nálunk a vaczkor.) - -– A mint hogy úgy is van. Vannak itten nagy mókusok, azaz, hogy kis -kutyák, a melyeknek szárnyaik vannak és repülnek s melyek éjszakára a -hátulsó lábaiknál fogva felakasztják magukat a fákra s úgy lógnak -rajtuk, mint nálunk a fára felfutott tök gyümölcse. - -(– Mondtam, úgy-e, szólt kholerikus kaczagással a soltész. Repülő -kutyák, a mik lábuknál felakasztva alusznak! Csak mondjad tovább, gaz -kópé! Hisz azért ül itt együtt az érdemes törvényszék, hogy neked -mindent elhigyjen. Már csak magam is szeretném megérni, hogyan mentenek -ki téged a fán termő kenyerek és a repülő kutyák a bigamia és -királygyilkolás bünei alól.) - -– Azonnal rá fogok térni. Az egész körülfogó világ ellenállhatlan -befolyással van itt az ember kedélyére s maga az őslakó, vallásával, -szokásaival, megrögzött fogalmaival egy új élet elfogadására kényszeríti -a közötte letelepülő idegent. Ez a nép, melynek egy része mezitelen jár, -a másik a legnagyobb pompa drága terhe alatt görnyedve, keveréke az -eszményi szépnek és rútnak; majd hős, majd gyáva; szabad mint a madár, -és lenyügözött, mint egy szerzetes; paradicsomi semmiségében irigylésre -méltó, s óriási alkotásaiban bámulatra keltő; melynek városai pompára, -nagyszerűségre meghaladják az európai metropolisokat, templomai egész -hegyek: egyetlen sziklából művészi kézzel, tízezer oszlopos, -bálványtáborszerü épületszörnyeteggé kifaragva, s kunyhói nyomorultabbak -a mi hódjaink lakásainál; ez a nép, ezer istenével, a kinek mind -szolgál, áldozik, s a kik közül egy sem segít rajta, ez a nép, mely oly -szelid, hogy egy állatot meg nem öl; engedi magát széttépetni a -tigristől, elgázoltatni a szarvorrutól, maratni a kigyótól, s csipetni a -mérges rovartól, védelem nélkül, hanem a szomszéd fajt kiirtani nem -tartja véteknek; hol a nagy úr a nem osztályához tartozónak érintésétől -megfertőzöttnek hiszi magát s joga van hozzá, hogy annak azt a tagját, -mely ruhájához ért, levágja, s hol a szegény pária azt természetesnek -találja; hol az asszonynak a megholt férjjel együtt elevenen meg kell -magát égetni a máglyán, s hol az újra férjhez ment özvegyet úgy -tekintik, mint becstelen személyt; hol a beteg embert kiteszik a -folyópartra s kimondják rá, hogy megholt, s ha véletlenül felgyógyul, -nem szabad visszatérnie az élők közé, hanem keresnie kell a magához -hasonlók gyarmatát, kik egész társadalmat képeznek már, a holtak -nemzetét; a babona és költészet ez ősnépe között minden fogalom -elenyészik, melyet mi európai lakók magunkkal odaviszünk: más lesz az -erény, más lesz a bűn s más a beszámítás. - -(– Ez a hosszú beszéd arra való volt, úgy-e, hogy ott a kétnejüség is -meg van engedve?) - -– Igen is, meg van engedve, hanem egy föltételhez van kötve. Az első -feleségnek bele kell egyezni, hogy a férj második nőt vehessen. S míg az -belenyugvását nem nyilvánítja, a második nőt a férjnek megölelni, -megcsókolni nem szabad. - - -MAJMUNA ÉS DANESH. - -Az én szép Zeib-Alniffám csodálatra méltó nő volt. Mikor a menyegzőnk -napján, mely valódi ázsiai pompával lett megülve, végre egyedül -maradtunk, hogy a szerelmesek estebédjét elköltsük édes, bizalmas -suttogás közt, ő nem volt rávehető, hogy mellém üljön az asztalhoz, -hanem velem átellenben foglalt helyet az asztal tulsó végén. Azt mondta, -hogy ezt az illendőséget meg kell tartanunk mindaddig, míg az első -feleségem engedélye meg nem érkezik, hogy a második nőnek is szabad -elmondani az asztalnál a Bazawa áldását. A míg pedig ez áldást az új nő -el nem mondhatja, addig egy pohárból nem szabad innunk, sem egymásnak a -kezét meg nem szabad szorítanunk, sem az új nőnek férje szemébe -belenézni nem szabad; fekhelyünkön pedig, a míg a tilalom napjai -tartanak, folyvást egy kivont kard fog feküdni kettőnk között, a mi -annak a jelvénye, hogy férj és nő egymáshoz nem közelíthetnek. - -(No hiszen képzelem, gaz kópé, hogy sokat is respektáltad te azt a -kivont kardot! szóla közbe a nagyherczeg.) - -Magam is abban a hitben éltem, hogy ha egyébkor bűnös életemben a -szivemnek szegzett kivont kard sem tartott vissza, hogy a más asszonyát -is kötelességei elfeledésére birjam, ezúttal egy gazdátlan kard csak nem -fog elriasztani, hogy a saját feleségem lehunyt szemeiről megtudjam, -milyen a mosolygásuk? Hanem az én Zeib-Alniffámnak több esze volt, mint -nekem. - -Oly nyájas, oly szelid volt irántam, mint egy rabnő. Mindenféle -csodálatos gyümölcsökből saját kezeivel készített számomra különféle -italokat. Bort inni a Civa vallás nem enged: ámde e tropicus zónának -száz meg százféle gyümölcse van, a miből oly zamatos italok készülnek, -hogy az ember elfeledi mellettük a bort s a sörtől visszaundorodik, ha -egyszer ez ætheri, a nektárhoz hasonló italokat megizlelte. A pálmák -kifúrt kérge, az agavék levágott hajtása kanta számra önti az édes, -fűszerillatu nedvet, s azoknak mámorító hatása fokozódik az -álomgyönyörig; nem olyan az, mint a részegség, hanem hasonlít az -exaltátióhoz. - -És e közben az én szép menyasszonyom tündérregéket mesélt nekem, minők -ott a pálmaerdők árnyában születnek. Elmondta nekem a szép Kamr -Eszszamán herczeg és a bájos Bedur királyleány történetét, kiket két -tündér, Majmúna és Danesh, mikor aludtak, szárnyaikra vett, távol -országokon keresztül magával röpített, mint vőlegényt és menyasszonyt -összehozott, s mikor azok a boldog örömek közepett ismét elaludtak, ujra -felragadott s a herczeget s herczegasszonyt hazavitte az apjához, -egyiket Indiába, másikat Persiába. Nagyon szép történet volt az, hanem -én elálmosodtam rajta. Bizonyos vagyok felőle, hogy az a fűszerillatu -nektár, a mit Zeib-Alniffa készített a számomra, idézte elő ezt az -álmosságot nálam, csak arra emlékezem még, hogy a mint a kereveten végig -dültem, Zeib-Alniffa is odajött hozzám, a kivont kardot odafekteté -kettőnk közé s aztán ő is letette a fejét mellém. - -De én abban a perczben, a melyben a szememet lehunytam, már nem voltam a -földön. Hallottam a szél zúgását a fejem fölött, s mikor a felhőkön -keresztül törtem, azok mennydörgést hallattak utánam, mint mikor a -villám kettéhasítja őket. A millió csillag ragyogásánál megismertem a -Danesh tündért, a ki a hátán vitt; óriási férfialak volt, akkora -denevérszárnyakkal, hogy azok a kék láthatárt csapkodták, a haja, -szakálla nem volt szőr, hanem bambusz- és pálmalevél. Oly gyors volt -repülésünk, hogy a fejünk fölött levő hold, mely az első negyedet -mutatta elindulásunkkor, azalatt megtelt, el is fogyott az utolsó negyed -karajáig. Egy meteor sok ideig versenyt futott velünk, s mikor utolért, -a Danesh tündér hozzá rúgott a sarkával, s a tűzgolyó szikrázva pattant -szét alattunk. A földre letekintve, sebesen láttam alattunk eltünni -Chinát, a mit városainak porczellántornyairól s hosszú vízcsatornáiról -ismertem meg; Tibetet a nagy örökjég fedte Himalája hegygyel; a nagy -mongol sivatagot; míg végre megérkeztünk az Ararát hegyéhez, a mit -megismertem a körüle lobogó lángokról, a mik a tűzimádó parzok oltárai: -itt vannak a bakui öröktűz forrásai, s a Danesh tündér szintén a -tűzimádó pogányok egyik nagy szelleme. - -Az Ararát hegye tetején van egy felséges nagy palota, a minek leirásához -emberi szavak nem elégségesek s a minek minden fala tele van írva olyan -emberek neveivel, a kik bizonyságot tesznek róla, hogy ők boldogok -voltak s magasztalják azért az Istent. Az aranynál fényesebb betűkkel -írt nevek úgy ragyognak mindenütt, hogy világosabbá teszik az éjszakát a -nappalnál. Danesh tündér itt letett engemet, a tenyerére emelve, egy -drágakövekkel s selyemmel bevont szobában, s elkezdett oly hangon -kaczagni, mintha a mennydörgés nevetne. E kaczagására olyan sirás felelt -a levegőből, mintha a meleg déli szél sirna. - -– Elkéstél egy percznek a százezredik részével! kiálta fel Danesh. - -– Megelőztél háromszáz æonnal! kiálta alá a másik hang, s abban a -pillanatban repülve szállt alá a Majmúna tündér az egekből. Ez is óriás -volt; de leány. Hajfürte csupa tengeri koráll, szárnyai mint a fényes -gyöngyház. Ez meg egy nőt hozott a vállain s azt letette mellém. Azzal a -két tündér egyszerre füstté változott, az egyik kék, a másik sárga -füstté s az a füst két kristálypalaczkba lassankint behuzódott, a mik -egy drága ételekkel és italokkal megrakott asztalon álltak. - -A nő, a ki a kereveten ült mellettem, a saját feleségem volt, a kit -Niemengenben elhagytam: csakhogy minden sokkal szebb és bájosabb rajta, -mint a minőnek eddig ismertem; szemeinek tüze, ajkainak pirossága, -arczának mosolygása sokkal bájolóbb, mint minőnek valaha láttam; szava -csengőbb, hizelgése édesebb, egész lénye valami földöntúli. - -Elhalmoztuk egymást csókjainkkal; az volt a legelső kérdésünk és -feleletünk egymáshoz s míg a boldogság mámorával saját lelkem egészen -megtölt, nőm arczán jól esett látnom, hogy ez a boldogságérzet az ő -szivét is ellepte. Ezer bohóságot is követtünk el egymással; gyermekek -voltunk, kaczagtunk, aztán neki ültünk a pompás lakomának, megosztottunk -egymással minden falatot: ittunk egy pohárból és ültünk egy széken s az -előttünk levő palaczkokat sorra kóstolgattuk, s úgy tetszett, hogy -minden újabb ital után édesebb, mámorítóbb volt a csók. Emberi nyelv ki -nem birja fejezni azt a gyönyört, a min megosztoztunk. Csak két palaczk -volt még az asztalon, egy kék és egy sárga. – Izleljük meg még ezt is! -mondá a feleségem. – Izleljük meg! felelém én s felnyitottuk a -palaczkokat. Hanem azokból ital helyett sárga és kék füst lövelt gyorsan -elő, mely megtölté az egész termet; a füsttömegek alakot öltöttek, az -egyikből lett Danesh tündér, a másikból Majmúna. Mi megtudtuk, hogy édes -boldogságunknak vége, s ismét el kell válnunk. Azzal a neveinket mi is -felirtuk a falra azok közé, a kik itt boldogok voltak, ragyogó betűkkel. - -Ekkor jutott eszembe, hogy hiszen én nekem nevezetes mondani valóm van a -feleségemhez. - -– Tudod, hogy én király lettem? Rajtad kivül másik feleséget vettem. -Megengeded-e, hogy azt is megöleljem, megcsókoljam, úgy, mint téged? - -Az asszony azt mondta: megengedem. - -S hogy bizonyságom legyen az iránt, hogy ez órában együtt voltunk, -beszéltünk egymással, s ő nekem engedelmet adott, úgy megszorítá a -kezemet, hogy az ujjamon levő jegygyürű, az ő jegygyürűje kettépattant. - -Én pedig azután, hogy neki is legyen szintén a felőli bizonyossága, -miszerint egy boldog éjt együtt töltöttünk az Ararat hegyi palotában, -neki adtam azt a «lingámo»-t az arany karpereczczel együtt, melyet -karomon viseltem a Civa vallás jelvényeűl s azon fölül egy szárnyát -annak az ágymennyezetnek, melynek árnyéka boldogságunk tündér örömeit -rejté, leszakítottam, s azt is neki adtam. A függöny sötétveres -selyemből volt, és rajta aranyszövetű sárkányok. - -Azzal a két tündér mind a kettőnket ismét vállaira kapott, s ismét -dörgött utánunk a felhő, süvöltött az áthasított lég, sziporkáztak a -csillagok, a Himmalája jégcsúcsán már rózsaszint ragyogott a -hajnalsugár, a tündérnek sietni kellett; a tengert hallottam mormogni -alattunk; Danesh kétségbeesett sietséggel repült előre; a mint egy sugár -a keleti hegyek közül kilövellt, az őt, mint a lángnyíl lövellte át; -kiejtett a kezéből s én leestem a földre. - -Szerencsémre nem nagyot estem; csak a kerevetről a padlatra. - -(– De már mi szükség volt te neked még azt is elmondanod előttünk, hogy -mit álmodtál? zsörtölődék a soltész mogorván.) - -– De már, kegyelmes uraim, ha ezt az én álmomat a niemengeni törvényszék -protokollumba vehette s arra itéletet alapíthatott, csak jegyezzék fel -kegyelmetek is, mert nagyon súlyos következései lesznek még ennek az -álomlátásnak in praxi. - -Oly elevenen állt előttem ez a tündéries álom, hogy én azt reggel -Zeib-Alniffának úgy mondtam el, mint való történetet. Hogy első -feleségemmel igazán találkoztam az éjjel, bizonyította a bucsuvétel -alkalmával, a kézszorítás alatt kettépattant gyürű az ujjamon. - -– Ez csodálatos eset, mondá Zeib-Alniffa, érdemes, hogy első -feleségeddel tudasd azt. Írd le az egész történetet, hogy azt neki -elküldjük. Egyik vezéremre fogom rábízni, hogy elvigye Hollandba az -izenetedet. - -Én kaptam az ajánlaton s egy hosszú szelet khinai pálmapapirra, mely -olyan szivós, mint a bőr, felírtam az egész álomlátást, a királyné -odahivatott hét írástudó bonczot, azok a maguk névaláírásaikkal -hitelesíték, hogy ez valójában akképen történt s hogy Majmúna és Danesh -valóban oly régóta ismeretes két czég, mely a direkt összeköttetést -India és a világ egyéb részei között tündéri postaközlekedései által -fentartja, s mint az irott krónikák bizonyítják, köztudomásra létezik az -a palota Ararát hegyén, melyben az egymástól elválasztott boldog -szerelmesek találkoznak s annálfogva kétségbevonhatatlan tény, hogy én -és az első feleségem egymással egy boldog, vallomásokban gazdag éjszakát -töltöttünk vala el. - -– Ezt a levelet, és az általad küldött lingámot, egy vég olyan -selyemszövettel, melyre arany sárkányok vannak szőve, elküldjük az első -nődnek. Követem indul azonnal a hajóra; mondá Zeib-Alniffa. Én azt -hittem, hogy már most ezzel hát egészen el van hárítva közülünk annak a -kellemetlen kivont kardnak az akadálya. - -De csalatkoztam, mert az estebédnél ismét nem mondta Zeib-Alniffa az -asztal fölött Bazava áldását. - -– Hát mire vársz még? Nem kértem-e már első feleségemtől, hogy adja -beleegyezését új nősülésemhez? Nem találkoztam-e vele? Nem adtam-e oda -neki a lingámot? - -Zeib-Alniffa mosolyogva válaszolt: - -– Valóban, mind azt megtetted. Hanem ő nem adott neked még semmit. A míg -az ő helybenhagyó levele kezemben nem lesz, addig én nem mondhatom el a -Bazava áldását az asztal fölött. - -– Hát én nekem addig mindig a paradicsom kerítésén kivül kell a -virágillattal táplálkoznom, a míg a követünk a tengeri útat kétszer -megcselekszi? - -– Csak egyszer. Ő visz magával néhány hímgalambot, azokból a -zöldtollúakból, a miket vőlegénygalambnak hínak. A mint első feleséged -megírja a helybenhagyó levelet, azt egy ilyen galambnak a szárnya alá -köti és az a galamb két nap alatt Hollandból ide repül. Tehát csak az -odavaló útat számítsd. - -De nekem az is hosszú idő volt. Azon kezdtem gondolkozni, hogy majd nem -sokat kérdezem én, hogy mit mond a Civa, a Brahma, a Visnu, meg a többi -sok kezű, sok lábú istenség? - -(– Hát Jehova? Te gazember! kiáltá közbe a soltész, méltó -felgerjedéssel.) - -– Sehol sem tiltja a több feleségtartást! Jákob patriárkának volt kettő, -szent Dávidnak négy, Bölcs Salamonnak ezernégyszáz! Hanem hát kár lesz a -drága időt vesztegetni azzal, hogy itt most dogmatikus vitákba -elegyedjünk. Az én útam sietős! Úgy sem lett semmi az én elbúsult -szándékomból; mert én száztiz napot és éjszakát töltöttem együtt a -bübájos szép Zeib-Alniffával: együtt étkeztünk, egy mennyezet alatt -aludtunk; de soha sem jutottam annyira, hogy csak a kezét -megszoríthattam, vagy az ajkait megcsókolhattam volna. - -(– No, azt szeretném megérteni, hogyan történhetett? mondá a -nagyherczeg.) - -– Kivánja kegyelmességed, hogy mind a száztiz napnak és éjnek a -változatos történetét előadjam? - -(– De hisz azt el ne kezdd! kiálta közbe a soltész. Csak úgy summázva -add elő.) - -Föltettem magamban, hogy abból az álomitalból többet nem hörpentek föl, -a melyik a múlt éjjel a Danesh tündér hátára ültetett, s azt meg is -mondtam Zeib-Alniffának. - -– Jól van, tehát készítek neked olyan italt, a mi egész éjjel ébren fog -tartani. - -Ezt már óhajtottam. - -Mert Kelet-Indiában a mindenféle philtrakészítés igen magas tökélyre van -emelve. Van olyan szer, a mitől a legcsendesebb kedélyű ember feldühödik -és harczi kedvet kap, ezt «bang»-nak hívják; a békeszerető elefántokat a -«khanverd» czukorbafőtt liktáriumával oly verekedő kedvre tudják -hangolni, hogy azok egymással párharczot vívnak a shah vendégei -mulattatására, a «kherat» italtól költővé lesz az ember, a legegyügyűbb -ficzkó meséket mond s azokat versekbe szedi folyvást, a «mhovak» -virágtól, a mi mannakép hull a fáról, a míg azt eszi a nép, olyan -engedelmes kedélyű lesz, hogy csak akkor lehet rajta megvenni a -«nazzerani» adót; a dacutok olyan mérget tudnak a forrásokba tölteni, -hogy az utasok elalusznak tőle. Ezúttal én velem Zeib-Alniffa a -«panzopari»-t kóstoltatá meg; a mi nem ital, hanem valami rágószer, s az -a tulajdonsága van, hogy még a részeg embert is úgy kijózanítja, hogy -csupa bölcseség fészke lesz a koponyája. - -Akkor aztán elkezdett velem csupa okos dolgokról beszélni. - -– Látod, mondá, még azzal, hogy én téged férjül választottalak, nincs -bevégezve az, hogy te valósággal az légy, a mi én vagyok, uralkodó. A -nép még most csak «Ráná»-nak nevez; még nem ismeri el, hogy te «Rájah» -vagy. Ez pedig nagy baj; – mert van még egy «Ráisz» is, a megholt férjem -fia, s a míg belőled Rájah nem lesz, ez mindig elsőséget tart a trónhoz. - -– Ez bizony tökéletesen igaz; de hát mit kellene csinálnunk? - -Az én szép Zeib-Alniffám aztán elmondta előttem az egész tervezetét, -mely szerint az uralkodásunk alá adatott tartományt valóságos hűbéri -meghódolásra lehet rábírnunk. Ez eltartott reggelig, s én józan és -higgadt voltam ez idő alatt, hogy még azt is megláttam, hogy az én -hasonlíthatlan szépségű Zeib-Alniffámnak a balorczája közepén egy -lencseszemölcs van, a mit eddig soha sem vettem észre, aztán meg, hogy -iszonyú sokat tud beszélni. Alig vártam, hogy megvirradjon. Nincs -kijózanítóbb philtra a világon, mint mikor az embernek a felesége -folyvást jó tanácsokat osztogat. - -Az indusoknál pedig ez bevett szokás. Igazi indus «szing», a hogy ott a -nemes embert hívják, semmit nem kezd, mielőtt a feleségétől tanácsot nem -kér, sőt a magas rangú «csakúr»-ok, a mik olyanok, mint nálunk a bárók, -a hozzájuk intézett kérdésre sem adnak addig feleletet, a míg a -feleségeiktől meg nem tudakolták, hogy mit feleljenek? «Vajjon minő idő -lesz délután, Gholem Szing?» «Majd szólok erről a feleségemmel». Délután -aztán feleletet ad rá: «Pompás, derült idő lesz, Utsár Szing!» s meg -lehet, hogy már akkor szakad a zegernye-zápor. - -Másnap hozzáfogtunk a tartományunk bekörutazásához, a mi megkivántatott -az én Ránából Rajáhvá emeltetésemhez. - -Egész dandárt képezett a menet, mely fejedelmi körjáratunkat kisérte -lóháton, tevén, elefánton. Mi ketten, a begum és én, elefánton utaztunk. -Még pedig egymástól elkülönítve; mert azt az indus etiquette meg nem -tűri, hogy férfi és nő egy «szováriban» üljenek egymás mellett, ez a -neve az elefánt hátára kapcsolt mennyezetes hintónak. Az előcsapattal -ment a begum, az utócsapattal pedig én magam, s az elefántom hátára volt -csatolva egy jó bronz sugárágyú, a mi nagyon czélszerű úti szerszám volt -azon kéjkiránduláshoz, a hol százféle rablónépen keresztül kellett -kierőszakolnunk a szives fogadtatást. Én az egész idő alatt csak úgy -találkozhattam a feleségemmel, hogy az egyikünk az egyik elefánton ült, -a másikunk a másikon. - -Résztvettünk az indus népség mindenféle ünnepében. A «kigyók -tiszteletén», a «kókuszok imádásán» mind végig kitartottunk; a Moharram -búcsujánál magunk is belegázoltunk térdig a Ganges szent vizébe; a -Holica ünnepén hagytuk magunkat az őrült guszszainek és fakirok által -veres porral telehintetni; a Ganéza ünnepén személyesen osztottuk ki a -«nuzzart» és fogadtuk el a «Khillát»-ot, a mi mindkettő ajándékot -jelent: az elsőt a fejedelmek adják az alattvalóknak, a másodikat a -jobbágyok az uralkodóknak s a miknek kicserélése nélkül nincsen -elismerve az uralkodói viszony. - -Sorra látogattuk a nép hagyományos szent helyeit a bálvány szobrokkal -megrakott chaitiákat, pagodákat, gambiákat és baolikat, a mik részint -templomok, részint temetkezési helyek; a jainászok állatkórházait, a hol -az indusok beteg kutyákat, macskákat, ökröket, nemkülönben hollókat, -szarkákat és pulykákat ápolnak, a naussnik városait, a mikben nem lakik -más, mint nőszemély: a bayadérek, a férfi csak vendég, s a bayadéreknek -szabadságukban áll a királyok tanácstereméig behatolni, s a míg azok a -minisztertanácsot tartják, az alatt énekelni és tánczolni. - -(Ez Istenucscse jó szokás! mordult közbe a nagyherczeg. Aztán igazán -szépek-e azok a bayadérek, héj?) - -– Valóban elbájolók, kegyelmes úr; öltözetük csupa selyem és kashmir, -aranynyal és igaz gyöngyökkel hímezve, mezítláb járnak, de lábaik ujjai -drágaköves gyűrűkkel terhelve. Ruhájuk dereka ép olyan hiányos, mint a -mi hölgyeinké, csak azzal a külömbséggel, hogy a míg delnőink ruhadereka -a vállakat és kebleket hagyja fedetlen, a mi igen természetes, az indu -bayadérek ugyanazt felhúzzák a vállaikra és kebleikre egészen, s mi -azontúl következik csipőig, azt hagyják csupaszon, a mi nem kevésbbé -természetes. - -(– No elég volt már ezekből az allotriákból! förmedt rá a soltész -haragosan. Most meg már a pogányok divatjáról kezd el disserálni!) - -Magunk is tartottunk nagyszerű látványokat a nép mulattatására, -elefántok harczát elefántokkal és emberekkel, mik közül az elsőt -«muszti»-nak, a másodikat «szatmári»-nak hívják; indus oroszlánok -viadalát vadkanokkal, és szarv-orruak tülekedését egymás között. Viszont -a mi tiszteletünkre a barátságos nábobok rendeztek lámpás ünnepeket és -sakkjátékokat, a miken eleven alakok képezték a sakkfigurákat. - -Bejártuk tartományunk legrejtélyesebb vidékeit, a hol a thugok laknak, a -kiknek vallásuk parancsolja, hogy az utasokat megfojtsák; a Bhilek -vidékét, a kik nem ismernek más isteneket, mint a nyavalyákat; a majmok -telepeit, a hol nem lakik más nép, mint a négykezűek, a majmok királyát -«Lengur»-nak hívják és a lakóit, majom-embereknek, a kik beszélnek, de -ruhát nem viselnek. - -Fejedelmi körutazásunk minden napja új meg új bámulni valót hozott. Ha -elhagytuk a «hét bölcs városát», következett a «királyok temetkezési -városa», egy város, melyben nincsen más, csak templomok, és minden -templom alatt egy király nyugszik, és senki más nem lakik a városban. -Azután jött a búcsujárás a Buddha fájához, (mert ámbár mi a Civa -valláshoz tartoztunk, de alattvalóink többségének megnyerése végett a -Buddhának is kellett áldoznunk.) Innen elmentünk a «bölcsesség -kútjaihoz», melyeknek templomait azon bayadérek őrzik, a kik -menyasszonyfővel lettek özvegyekké, s a kiknek csak a templomban szabad -bayadéri mesterségüket gyakorolni mint istentiszteletet. - -(– Csinos templomok, mondhatom! mordult közbe a soltész.) - -(– De a liturgiájuk nem lehet unalmas, jegyzé meg a nagyherczeg.) - -– Mindezen napok alatt nem láttam én az én felséges feleségemet -másképen, mint a trónusán ülve, vagy elefántháton, vagy palankinban -hordatva, a mikor én is rendesen másik trónon, elefánton, vagy -palankinban kuczorogtam; még csak diskurálni is alig volt alkalmunk -egymással. - -A száztizedik napon végre visszakerültünk a fővárosunkhoz. E nap -reggelén az indulás előtt Zeib Alniffa levelet küldött hozzám, melyben -azzal örvendeztetett meg, hogy szent fogadalmunknak, melyet nálunk -«szent József házasságának» neveznének, a mai nappal vége jár. -Postagalambunk azóta visszaérkezett a várt engedélylyel. A midőn -városunk kapujához fogunk érni, az ország előkelői, a «Ráók» és -«Szing»-ek és a bölcsek, a bonczok és a szentek a «guszszainok» egész -pompával fognak elénk kivonulni s engemet ünnepélyesen fognak, mint -«rájah»-t üdvözölni, a mire e körúttal rászolgáltam. Akkor azután -következik egy nagy fejedelmi lakoma; a mit bevégez az -«Utterpán»-ajándékozás: a mi abból áll, hogy minden vendég kap egy -selyem-zsebkendőt, a mit maga a király öntöz meg rózsavízzel, ő pedig a -maga utterpánjait a királynétól kapja meg, a kitől azután a boldog férj -a «zenanah»-ában kérheti a rózsavízlocsolást. A zenanah pedig az a hely, -a hová csak a férjnek és a feleségnek szabad belépni: ez a boldog -családi szentély. - -Megvallom bűnömet, uraim; dicsőségem érzete, s boldogságom előérzete -annyira eltölté a lelkemet, hogy nem jutott eszembe sem a Civa istenhez -felfohászkodni, a ki mindezeket adta, sem a Jehovához, a ki elveheti. - -De egyéb bűnöm még ez ideig nem volt. Az a fakir, a ki egy cserepet hord -a fején, mindaddig, a míg az abba ültetett narancsfa kivirágzik s -gyümölcse megérik, s éjszakára egy fához kötteti magát, hogy állva -aludjék, nem szenved annyit, mint én, a ki az asszonyok legszebbikét -hordtam a tenyeremen száztiz napig, a nélkül, hogy annyit mondtam volna -neki: «édes!» - -Itt volt hát az utolsó nap! A város előttünk állt; aranyozott tetejű -palotái a meleg ködön keresztülragyogtak elénk. Már láttam a piacz -közepén fölmagaslani a «baolit», mely alatt fekszik a «háromlábú tehén» -gránitból faragva, melyről azt vallja minden igazhivő, hogy éjfélkor -fölkel és elmegy legelni; már láttam a pompás faragványú kapukon -kitódulni a sokaságot, mely ragyogó fegyverzetében, lóháton és tevepúpon -ülve, közeledett elénk, a lovasokkal vegyest tódultak a bayederek és -fakirok: itt minden díszmenetben együtt jár az igazgyöngyös, csotárját -rázó paripa, meg a meztelen tagjait mutogató koldus, a brahminok, meg a -tánczosnők; arany, drágakő, szépség, virágok, aztán rongy, piszok, -nyitott sebek összekeverítve. - -Zeib Alniffa, mint rendesen, az úti kiséret élén haladt a maga -elefántján, én pedig a kiséret végén, úgy, hogy egy jó ágyulövésnyi -távol választott el bennünket egymástól. Mikor a szemközt jövő -lovascsapat odaért a begum elefántjához, hallottam valami nagy -néprivallást, de nem tudtam az értelmét kivenni, csak azt láttam, hogy -erre Zeib Alniffa a szovariban felállt s heves taglejtésekkel kezdett el -szónokolni. - -Ezalatt azonban egy fakir oda furakodott hozzám. A legrútabb példány, a -milyent valaha láttam. Ennek úgy látszott, hogy fogadása tartotta, hogy -tíz esztendeig le nem vágatja se a haját, se a körmét. - -– Mit akarsz? kérdezém tőle. - -– Azt, hogy végy föl magadhoz, felelé a fakir, oda akarok melléd ülni a -szovariba. - -A fakirnak, az indus szentnek a kivánságát pedig teljesíteni kell, -akármit kér; kivált ennyi nép szemeláttára. Lehajoltam hozzá, -belemarkoltam az üstökébe, hogy megkönnyítsem neki a fölmászást s aztán -oda ültettem őt mellém a szovariba. - -– Jól jártál, hogy teljesítetted a kivánságomat, mondá a fakir; mert -most az életedet mentem meg. Tudd meg, hogy a míg távoljártatok, a -városban lázadás ütött ki. Az összeesküvők letették a Begumot a trónról, -s helyette kikiáltották rájahnak az első férje, Szumro Sah fiát, Deli -Szingh Raiszt. Az elfoglalta a várost, megvesztegette a hadsereget, hogy -mind melléje álljon; a kik a te hiveid voltak, meg a Begum tanácsosai, -azokat mind kivégezteté: te rád is az a sors vár, ha kézre kaphat. - -Nem akartam az őrültnek hinni. Hanem aztán hinnem kellett a saját -szemeimnek. A következő pillanatokban azt láttam, hogy az én kedves Zeib -Álniffámat durva férfi kezek megragadják s lerántják az elefántról, -azután kezeire, lábaira lánczokat verve, gyalog hajtják őt a város -kapuja felé, a szemtelen nautsnik hadától csufondárosan körültánczolva, -míg az üresen maradt szovariba egy férfi alak kapaszkodik fel, az -uralkodói gyöngyös süveggel, gyémántos kócsaggal a fején; a gyalázatos -kicsapongó rossz fiú, derék apja után királyfi, de eredetére csak olyan -német «Bursch», mint magam; s a ki mégis letaszít a trónról engem, s -lánczra vereti az én nőmet, a Begumot: egy hősnőt, a császár -megszabadítóját, országa újjáteremtőjét, csak azért, mert a gazember -kész volt a Buddha vallására áttérni, míg a Begum a Civa vallást fogadta -el. S ez elég volt, hogy azt a barom népet magához térítse. - -(– Valóban, ilyen dolog Európában nem történt még soha! Jegyzé meg a -nagyherczeg.) - -– Elkeseredésem nem ismert semmi határt. Így elveszteni egy pillanat -alatt országot és feleséget; megfosztatni hatalmamtól és szerelmemtől, -látni, hogy rabolja el egy gyáva ficzkó kincseimet, mik közt Zeib -Alniffa volt a gyémántcsillag, több volt, mint a mennyit keresztyéni -türelem és civai hülyeség vállvetve elviselhet; odaugrottam a -sugárágyúmhoz, mely a szovarihoz volt csatolva s neki irányoztam azt a -másik elefántnak. - -Az új rájah ott szónokolt a körüllevő fényes és piszkos sokasághoz, két -keze szörnyen hadonázott, parancsokat osztva: jól czélba vettem ő -felségét. Az ágyu eldördült, s a következő perczben már nem volt se -korona, se fej a deklamáló alak vállai között, csak a két keze -hadonázott még, parancsokat osztogatva. - -Ekkor aztán megfordítottam az elefántot s elvágtattam, a milyen gyorsan -az csak vinni tudott. Sokáig üldözött egész lovas csapat, hanem én az -elefántommal a dzsungál bozótjai közé vágtam, s míg az a sűrű berken -keresztültört, a lovasok elmaradtak mögöttem, az éj végre elvont a -szemeik elől. Az életemet megmentettem; de csak a meztelen életet. Nem -volt semmim, és nem voltam semmi. - -(– De igenis voltál valami, szólt bele a soltész; két nő férje és egy -király gyilkosa. - -(Minorem nego; majorem non concedo! veté ellen a herczeg. Miután a -második házassága csak «Szent József házasság» volt, annálfogva annak az -esete nem involválhat bigamiát; a mi pedig a királygyilkosságot illeti, -qui bene distingvit, bene docet; királygyilkosság az, a mit egy -alattvaló követ el egy koronás fő ellen; de mikor egyik király öli meg a -másikat, az nem «regicidium»; hanem «ordalia», fegyveres istenitélet s -ezt törvény és usus és pactum conventumok sanctionálják és ratificálják. -Submergantur!) - -– (Tudtam! csattant fel a soltész, hogy ha beszélni hagyjuk a gazembert, -három ilyen capitale delictumból, minő az indololatria bigamia és -regicidium, olyan tisztára mossa magát, mint a szűz Susánna.) - -– De hát mi hasznom volt mind ebből a dicsőségből? Én csak azért jöttem -ide, hogy kapitányi rangot szerezzek magamnak; nem akartam én királylyá -lenni. Mert sokkal jobb dolog nyugalmazott kapitánynak lenni, mint -exkirálynak. A rájah hívei nagy díjt tettek a fejemre. Elfutottam a -Bandzsári faj közé. Ennek nincs állandó hazája, hanem egyre kóborol a -Gangestől az Indusig, s a tengertől a Dhawalaghiri hegyig. Tökéletes -hasonmása a mi czigányainknak. Ezek közül akartam magamnak hadcsapatot -alakítani, hogy majd azzal visszahódítom az országomat s kiszabadítom a -fogoly királynémat. - -Nem volt a vállalatomon Isten áldása. A bandzsárik fejedelme, mikor már -indulóban voltam a hadaival, jobbnak találta én velem magammal vásárt -ütni s minthogy az angolok is vérdíjt tűztek ki a fejemre, eladott nekik -készpénzen s az én nyomorult fejem oda jutott vesztére, a hol a -legnagyobb veszedelem várt rá: az angol keletindiai társaság kezébe. Ott -azután megtanítják az embert imádkozni, ha sehol sem. - - - - -KILENCZEDIK RÉSZ. A TENGEREN. - - -I. A KALÓZ. - -Engem nem tiszteltek meg azzal az angolok, hogy a krokodilusok tava fölé -akaszszanak fel kaliczkába. Ez a mulatság csak a benszületett igazi -shahok és rájáhk számára volt fentartva. Minden hosszas teketória nélkül -elszállítottak Bombayba, s ott hajóra tettek még ötven más magamforma -úri emberrel, kik mind Európából kerültek ide, a keletindiai náboboknál -szerencsét keresni; a kiknek az volt a főbűnök, hogy francziák, németek, -hollandusok vagy spanyolok voltak. A keletindiai angol társaság jogot -formált magának mindezeket összefogdostatni, a megriasztott nábobok -által (a kik maguk is mind megvesztegethető, gyáva gazemberek) kiadatni -s azután egy csomóban valamennyit elküldeni Uj-Caledoniába. - -De hát kérdem én kegyelmességtektől, hogy midőn én abban a rozzant -kutterben egy velem egyenrangú spanyol hidalgóval egy padhoz lánczolva -izzadtam az evezőfeszítésben; Murder kapitány pedig azalatt osztotta a -födélzeten a parancsot, hogy Új-Caledonia helyett, a sokkal gonoszabb -Új-Seeland felé vitorlázzanak s a míg a keletindiai társaság a -deportáltak számára becsületes kétszersültet, füstölt húst és brandyt -utalványozott, s annak az árát Murder kapitány föl is vette, nekünk -mégis nem adott egyebet száraz halnál, meg poshadt viznél, hát akkor -melyikünk volt a kalóz? ő-e vagy én? Ki rabolta ki a másikat a tengeren? -ki élt vissza a tengerész törvénynyel? Én-e, vagy ő? - -(– Átkozott a lelke! kiálta fel a nagyherczeg, nagyot ütve botja végével -a földre. Murder kapitány volt a kalóz!) - -No csak azt akartam constatálni; mert a jogtalan erőszak ellenében -minden törvény szerint jogosult az önvédelem. A mint mi szegény -deportáltak vettük észre, hogy hajónk folyvást dél felé közeledik, a mit -a csillagok állásából kivehettünk, azon fölül a skorbut is kiütött -közöttünk a rossz élelmezés miatt, s ha panaszt emeltünk, korbácsot -kaptunk a hátunkra, elvégre összeesküdtünk, hogy egy éjjel -megszabadítjuk magunkat a lánczainktól s elfoglaljuk a hajót. Jogunk -volt hozzá. Mi voltunk a felperesek, a hajótulajdonos volt a jogbitorló. - -Az én hidalgó társam nagy praktikus volt ebben a dologban. Megtanított -bennünket rá, hogyan lehet a békókat, mint a keztyűt vagy a csizmát -lehúzni az embernek a kezéről, lábáról. Az igen szép tudomány. De nem -adom ingyen. - -(– Pedig pénzért nem veszszük meg, nem akarjuk hasznát venni! tiltakozék -a soltész.) - -Mi tehát egy éjszaka, kiszabadítva magunkat a lánczainkból, fölrohantunk -a födélzetre, az álomittas legénységet megkötöztük, a nélkül, hogy vért -ontottunk volna s uraivá tettük magunkat az «Alcyon»-nak. Már most -kérdem kegyelmességteket, lázadásnak nevezhető-e e cselekedet? Mi nem -voltunk a keletindiai társaságnak rabszolgái, nem voltunk hadifoglyai, -nem voltunk gonosztevők. Nem volt neki semmi joga bennünket hajóhoz -lánczoltatni és deportáltatni. De épen elitélendő Murder kapitány -magaviselete, ki velünk, szabad urakkal, úgy bánt, mint néger -rabszolgákkal, egész héten hallal tartott bennünket, holott nem voltunk -mindnyájan pápisták s pénteken azért is füstölt húst adott ennünk, -holott csaknem mind pápisták voltunk. - -(– De megérdemelte, hogy felakaszszátok érte a legmagasabb árbocz -fájára! förmedt fel méltó indignatióval a nagyherczeg.) - -No lám, és mi még sem tettük azt! Az igaz, hogy csak azért nem tettük, -mert nem foghattuk meg. A mi igazságos jogaink kivivásának aktusa alatt -a bűnterhelt kapitány, vétkei súlyának érzetében, lemenekült a hajó -lőporos kamrájába s azzal fenyegetőzött, hogy ha őt meg akarjuk -fogdosni, a hajóval együtt a levegőbe röpít valamennyiünket. Mi tehát -alkudozni kezdtünk vele. Megmondtuk neki, hogy nem bántjuk, de el fogjuk -hagyni a hajóját mindannyian, a kik deportálásra vagyunk szánva. Erre -azt mondta, hogy vigyen bennünket az ördög. Akkor azután huszonnégy órai -fegyverszünetet kötöttünk. - -Legelső dolgunk volt… - -(– Jóllakni… előzé meg a soltész.) - -Igen is, jóllakni és még nagyobbat inni rá. Megszolgáltuk. Azután a nagy -dereglyét a vízre bocsátottuk, elláttuk árboczczal, vitorlákkal, -áthordtuk rá a mennyi kétszersültes láda, meg italkás hordó belefért, -egy ágyút a hajóról felállítottunk a dereglye orrában, fegyvert, -töltényt összeszedtünk; azután a kutternek vitorláit, köteleit -összevagdaltuk, az ágyúit a tengerbe hánytuk, hogy üldözésünkre ne -indulhasson, a földabroszt, compaszt, távcsöveket elvittük magunkkal s -azzal, felhasználva a szép holdvilágos éjszakát, minden bucsúvétel -nélkül elhagytuk a hajót. Hogy talált haza azután Murder kapitány a maga -Alcyonjával? a felől biz én elfelejtettem kérdezősködni. - -Ötvenen voltunk a dereglyén, menekülő deportáltak, ötféle európai -nemzet. Minthogy egyedül én voltam, a ki mind az ötnek a nyelvét -beszéltem, azért engem választottak meg hajópatrónusnak, a ki abban -külömbözik a hajóskapitánytól, hogy ez mindenkinek parancsol, míg amaz -csak azt hajtja végre, a mit társai elhatároznak. - -(– Értjük, mirevaló a subtilis distinctió? szólt a soltész. Hogy ha -valami subscus talál esni, legyen kire kenni a hibát.) - -Igazán bámulom kegyelmességednek éles elméjét, hogy mindent egyszerre -kitalál. Nem volna pedig semmi szükségem e superflua cautelára, miután a -mi társaságunk semmi olyan dolgot el nem követett, a miért az árboczrúd -igazságtételére rászorult volna. Czélunk az volt, hogy valahol a -Florida, vagy a Filippina szigeteken kikötünk, s ott alakítunk egy -szabad köztársaságot. - -Tervünknek azonban nem egy várt akadály lépett útjába. Alig vesztettük -el szemünk elől az Alcyont, a midőn oly szélcsend fogott elő bennünket a -tengeren, hogy a vitorláink csak úgy lankadtan lógtak le a rudakról; -csupán evezéssel tudtunk előre hatolni. A szélcsend napokon át tartott, -legkisebb szellő nem fodorozta a habokat s nekünk ez alatt az -élelmiszereink tisztára elfogytak. - -(– Hiszen most mondtad, hogy minden élelmiszert elhoztatok az Alcyonról, -mondá a soltész.) - -A «minden» épen fele a «sok»-nak, és épen tizedrésze az elégnek. Ha az -élelmiszer volt a «sok», de a hozzá való száj volt a «több» s a többet a -kevesebből kivonni tiltja az algorithmus. - -(– Ez való szent igaz, szólt a nagyherczeg; nyolczat a hétből ki nem -vehetek, kérek kölcsön…; no hát kitől kértetek kölcsön?) - -Útunkba akadt egy tengeri rákász. Ilyenkor szélcsendben lehet azokat a -nagy rákokat fogni. Rá kiáltottunk: ohé! Méltóztatnak tudni -kegyelmességtek a természethistóriából a tengeri ráknak azt a -tulajdonságát, hogy az a világon minden állat, sőt emberek között a -legfélénkebb teremtés. Ha mennydörgést hall, vagy csak egy ágyúlövést, -ijedtében rögtön elrúgja a nagy ollói egyikét, hogy gyorsabban -menekülhessen. Ezt tudva, a tengeri rákászok azt a conventiót kötötték -ki a hadihajósokkal, hogy mikor őket meglátják a tengeren, akkor ágyúval -semmi jellövést ne tegyenek. E végett a vitorlájukra egy nagy veres rák -van pingálva. A rákászok viszont a velük találkozó hadihajóval tartoznak -megosztani a fogott rákjaikat. - -– Ohé! kiáltánk tehát a rákászokra s kértük a rákilletményünket; -mivelhogy minden szárított halunk elfogyott már s csak féladag -kétszersültre voltunk szorítva. - -– Ohé! kiáltának azok vissza. Mi okon követeltek ti tőlünk rákot? hiszen -ti nem vagytok hadigálya! - -– De éhesek vagyunk és van ágyúnk, lőhetünk vele s akkor a ti rákotok -mind eldobja az ollóját: ez dupla ok! - -A rákászok átlátták, hogy kettős okunk van a követeléshez s tengerészeti -«usus» szerint megoszták velünk a rákzsákmányukat. - -(– No ez hát akkor nem is volt kalózság; hanem csak tengerészeti usus! -mondá enyhítőleg a nagyherczeg. - -– Jól van, jól: ez hát csak csemege volt; nem rablás, hanem csak -torkoskodás, gyerekvétség; de halljuk csak a többit, mit miveltetek még -tovább a tengeren, ötvened magatokkal meg egy ágyúval? Hadd terítem ki -előbb a mappát! Akarom kitudni az útatok irányát, mert majd ebből fog -kisülni, hogy becsületes utazók voltatok-e, avagy pediglen kalózok; mert -nekem van annyi eszem és tudományom, hogy azt ki tudom találni, hidd -el!) - -A vádlott hamisan hunyorított a félszemével s folytatá a vallomását. - -– A Marquesas szigetek táján találkoztunk egy spanyol kereskedő hajóval, -melynek kapitánya, alázatos rimánkodásunkra, kávéval, csokoládéval és -nádmézzel látott el bennünket; erre tovább vitorláztunk az Aleutok felé, -a hol egy orosz kereskedőhajó tulajdonosa megszánta nyomorult voltunkat -s megajándékozott néhány tonna pálinkával és besózott tőkehallal; mire a -Jucatan sziget magaslatára értünk, ez a készletünk is elfogyott s -kénytelenek voltunk egy útban talált olasz kereskedő hajó gazdájától -szágó pálmalisztet, és néhány tonna sultaninát kölcsönözni. - -(– Minek voltak nektek azok a «donna sultaninák?») - -«Sultanina» annyi, mint apró szőlő, tonnákra rakva. - -(– A gazemberek! Még nekik apró szőlő kellett!) - -Hát – szorultságában még azt is megeszi az ember, ha nincs más. Azután -meg a Barbadoes szigetek táján találkoztunk egy török hajóssal, a ki -füstölt disznóhussal és szalonnával ajándékozott meg bennünket «Isten -fizesse meg!» fejében; a Canari szigetek előtt egy chinai hajós -sziveskedett a borait megosztani velünk s a zöld előfoknál egy -madagaskári görög úgy megrakta a hajónkat rahat rakummal, hogy majd -elsülyedt alatta; továbbá a Tüzföld táján! - -(– Megállj! Megállj! kiálta föl a soltész, mind a két tenyerével a -térképre csapva. Hiszen ha én a te útadat figyelemmel akarnám kisérni, -az kellene, hogy egy szöcskének czérnát kössek a lábára, s úgy ereszszem -el a mappán. Innen oda! onnan ide! Hiszen lóháton sem érlek utól.) - -Biz ez egy kicsit kacskaringós utazás volt; de hát nem értettünk a -hajózáshoz, rossz volt a mappánk, s compassunknak szeszélyei voltak. - -(– Szeszélyei voltak! Talán nőstény compass volt?) - -De meg az igazat megvallva, biz én magam sem tudom, hogy igazán azok -voltak-e az illető vidékeknek a nevei, a miket felsoroltam, mivelhogy -azon a vidéken az a rossz szokás van, hogy a szigeteknek a nevei -nincsenek az utczaszegletekre felírva. Hanem annyit bizonyosan -mondhatok, hogy mind ezekkel az urakkal összetalálkoztunk, a míg a -tengeri vándorlásunk útján keresztül koldultuk magunkat. - -(– Szép kis koldulás, mondhatom! Ötven felfegyverzett ficzkó; egy -ágyúval, gyors vitorlázó dereglyével, a minek ötven evezője volt: minden -hajót utól kellett érnetek.) - -Mondhatom, hogy mindnyájan szivesen segítettek rajtunk, s a miben -látták, hogy szükséget szenvedünk, azt erőnek erejével tuszkolták ránk. - -(– Hát a brémai kereskedőre emlékezel-e?) - -Hogyne emlékezném. A derék jó emberre. A ki a Jóreménység fokánál -találkozott velünk. Nem hiába hívják azt Jóreménység fokának. Mindnyájan -el voltunk már rongyosodva; a viharok, a hosszas út, a hánykódások -foszlánynyá tépték ruháinkat. Ekkor ez a derék ember – áldott legyen -emlékezete – meglátott bennünket, megszánta meztelenségünket: levetette -a saját kabátját is, hogy bennünket fölruházzon. Az Isten áldja meg -jártában keltében! - -(– Az pedig egészen máskép adja elő a dolgot. Hazatérve, rögtön panaszt -tett a Hanzai főtanácsnál, hogy egy kalózhajó, (épen a ti járművetek) a -tengeren kifosztogatja a hajósokat, mindenkit megsarczol, a kit útban -talál: őt is egész legénységével együtt puczérra levetkőztette, a mi -igaz is; mert még soha az, ember emlékezetére, meg nem történt, hogy -brémai hajóskereskedő a maga kabátját levetette s akárki fiának önkényt -odaajándékozta volna. Bréma nincs messze: ide hivhatjuk a terhelő tanut, -a kit úgy hiszem Schultzénak hínak.) - -Hanem akkor kérem az én tanuimat is megidéztetni, a kik mellettem -bizonyítanak: a spanyol kereskedőt, don Rodriguez di Saldapennát -Badajozból, – az oroszt, Belóbratanoff Zvoinimir Tsinovnikot -Kamcsatkából, – az olaszt, Signore Sparafucile Odoardot Palermóból, – a -törököt, Ali Baba Ben Didimi effendit Brussából, – a chinait, -Chien-Csen-Toiping-Van mandarint Shanghaiból; a görögöt Karaiszkakisz -Leonidász Héroszt Trikalából… - -(– Elég!!! ordíta föl a soltész, két tenyerével bedugva a füleit. Ne -mondd tovább. Inkább elhiszem egy lábig, a mit beszéltél! Tengeri -koldusok voltatok tehát? Tengeri «armer Reisender»-ek és nem tengeri -rablók? Megengedi kegyelmességed, hogy ezt kihúzzuk a bűnlajstromból? – -Restál a cannibalismus vétke. Halljuk az emberevést!) - -Előre bocsátom, kegyelmes uraim, hogy nem minden időben és nem minden -országban és még ott is, a hol, nem minden körülmény között tekintetik -az emberevés halálos bűncselekedetnek. A Fidzsiszigetek lakói ezt valódi -hőstettnek tartják, s az elfogott ellenséget megenni legalkalmasabb -feladatuk. A mexikóiaknál az emberevés a vallásos kultuszhoz tartozott: -Magyarországon a nagy tatárfutás idején, mint Rogerius bizonyítja, a -minden élelmi szerektől megfosztott emberek kénytelenek voltak egymást -megenni. Ugyanezen viszonyok állnak a tengerészekre nézve is. – Egy -roppant nagy zivatar után, mely a Csendes oczeánon előfogott bennünket, -minden élelmiszeres tonnáinkat ki kellett hánynunk a dereglyéből, hogy -el ne merüljünk. - -(– Ez már megint hazugság! rivallt közbe a soltész. Magad mondtad, hogy -«Csendes oczeán», ha csendes, akkor nem lehet rajta zivatar, most -mindjárt a kínpadra vonatlak s alkalmaztatom az «első» és «második -fokut», ha meg nem vallod benevolenter, hogy a Csendes oczeánon nincsen -zivatar!) - -Igazsága van kegyelmességednek. Az emlékezetem csalt. A Csendes oczeánon -csakugyan nincsen zivatar. Hanem vannak czápák. Azok seregestől jöttek -ellenünk s hogy megszabaduljunk tőlük, kénytelenek voltunk az -élelmiszereinket kidobálni nekik, nehogy magunkat egyenek meg. Azt -reméltük, hogy majd csak találkozunk ismét egy jó szivű hajóssal, a ki -újra megtölti az éléstárunkat. De bizony mi nem találkoztunk többé -semmiféle vitorlával. Két hétig nem élhettünk egyébbel, mint a -csizmáinknak a talpával. Végre az is elfogyott. Nem állhattuk az éhséget -tovább. Elhatároztuk, hogy «tengerészlakomát» fogunk adni egymásnak. -Sorsot huzunk, s a kinek a neve kijön, azt megeszszük. Az én nevem jött -ki a kalapból. El voltam szánva, hogy pro publico bono meg fogok halni. -Hanem mikor már vetkőzni kezdtem, előlépett az én kedves bajtársam, a -spanyol hidalgó, a kivel hosszú ideig egy gályapadhoz voltam lánczolva, -s attól fogva testvérül fogadtuk egymást. A nemes spanyol így szólt: -«Nem te halsz meg, dicső rajah! Neked feleséged van; nem is egy, hanem -kettő. A te életed becses. Itt vagyok én, a te testvéred, ki -dicsőségemnek tartom, ha mint Curtius egykor a római megnyilt üregbe, a -ti éhező torkaitokba leugorva, a köztársaságot megszabadíthatom!» S e -szókkal a nemes lélek saját maga egy késkanyarítással leszelte a fejét s -odatette elénk. A többiek azután elvégezték a munkát. - -(– S te is ettél belőle? kérdé a soltész.) - -Nagyon éhes voltam. - -(– Akkor hát bűnöd mégis csak constatálva van. «Emberi lélekkel biró -testnek megevése máglyán való megégettetéssel büntettetik.» - -(– Megálljunk! szólt közbe a nagyherczeg; micsoda részét etted meg a -spanyolnak? - -A lábát. - -(– Az a kérdés, hogy van-e az embernek a lábában is lelke. - -– Hogy ne volna? förmedt fel a soltész. Hányszor mondják: «a lábába -szállott az esze,» – «a lábaszárába szállott a bátorsága.» – Ész, -bátorság nem lehet lélek nélkül. – Nem mondják-e: «tetőtül talpig -becsületes ember?» – tehát a talpnak is van becsülete. - -– Mind ezek csak közmondások és példabeszédek, szólt a nagyherczeg. Ha -az embernek a lábában is volna lelke, akkor annak, a kinek a fél lábát -levágják, egy negyedrész lélekkel kevesebbel kellene birnia, mint az -előtt birt s megeshetnék rajta, hogy háromnegyedrész lelke mennyországba -jut, egynegyed rész lelke pedig pokolra megy, vagy viceversa; a mi pedig -absurdum. Ez oly fontos kérdés, a melyben csak a theologiai facultás -itélhet. A míg annak az itélete meghozatik, addig a reus pöre -fölfüggesztetik.) - -Egy hétig élhette világát vigan a bűnös a siralomházban; mert éppen -annyi idő kellett a theologiai facultásnak azon kérdés megvitatásához, -hogy vajjon végig van-e az emberben a lélek? meddig tart az? és hol -szünik meg? - -Az itélet ekkép hangzott: - -«Az emberi lélek tart az emberi testnek a térde kalácsáig. Ezért -szükséges templomban és imádkozás közben letérdepelni; mert odáig van az -emberben a lélek, a mi azon alul van, az már lelketlen appendix.» - -(És így reusnak a cannibalismusban való büne is az irrelevabilisek közé -soroztatik! mondá ki a nagyherczeg.) - - - - -TIZEDIK RÉSZ. UXORICIDIUM. - - -I. SECUNDOGENITURA. - -(– No ezen gonosz tett méltó büntetésétől tehát megszabadultál volna; de -hátra van most az uxoricidium.) - -Jaj dehogy szabadultam meg a büntetéstől, kegyelmes uraim. Nagyon is -meglakoltam érte. Mindnyájan, a kik e természetellenes táplálékban -részesültünk, oly valami embertelen dühöt kaptunk tőle, mint a milyen -kifejlődik a kutyában, a mit a másik eb megmart. Egyetlen falat ez -elátkozott étekből elég az emberrel megismertetni élő testtel a pokol -minden kínszenvedését. Én csak a lábából kaptam; talán azért nem haltam -meg tőle; de az is úgy égetett, úgy mart belül, elkezdve az agyamtól -végig minden porczikámon, mintha az ereim mindegyike végtől-végig egy -gyomor volna, s azt mind a görcs húzná össze. Társaim még borzasztóbb -kinokat szenvedtek. Szemeik kidülledtek üregeikből, ajkaik tajtékoztak, -egymást marták, s a saját testöket harapdálták össze, ordítottak és -sikoltoztak, kaczagtak és őrjöngtek, felüvöltöttek a holdra, mint a -kutyák. Sokan nem állhatták tovább az öldöklő kínt, s beleugráltak a -tengerbe, a hol elnyelték őket a czápák és a kalapácsfejű halak, a kiket -tengeri angyaloknak neveznek. - -Az én tagjaimat az első kín után tehetetlen kőmerev marasmus állta el; -csak láttam, hallottam, de nem éreztem és nem mozdulhattam: az égető nap -oda sütött az arczomra s szemeimet ki akarta perzselni, a mikre nem -birtam a szempillákat lehuzni. Megfogni a láthatárt félkézzel és -fölhuzni a zenithre, kisebb munka lett volna nekem, mint a szempilláimat -lehuznom csak félig a kimeredt szemgolyókra. - -Ekkor e végtelen kín közepett úgy érezém, mintha egy gyönge szárnycsapás -hűs szellője érné az arczomat. A vállamon ott ült az én fehér galambom. -Az a fehér galamb, a ki börtönből kiszabadulásom után olyan sokáig hiven -kisért mindenhova. Véginségemben újra leszállt rám Úgy érzém, mintha az -ő kiterjesztett szárnya betakarná az arczomat, hogy ki ne égesse a -lángoló nap a nyitott szemeimet. Ez árnyék olyan jól esett. Elaludtam -alatta. - -Merre és meddig hányódott még azután az árbocztalan, vitorlátlan, -kormányozatlan dereglye? ki irányozta, ki vezette azt tovább? Más-e, -mint az az egy fehér galamb? arra nem tudok eszmélni. Társaim, kik velem -együtt voltak a dereglyén, mind elvesztek. A legtöbb kínjában beleugrált -a tengerbe, más ott halt meg az embertelen kínok között. Egyedül engemet -tartott meg a mennyei gondviselés további nehéz megpróbáltatások -számára. - -Egy antwerpeni indiai hajós bukkant rá a dereglyére, melyet a hullám -kénye szerint hányt-vetett a hátán s a becsületes keresztyén, életet -sejtve még kadaveremben, fölvitetett a hajójára s újra egymáshoz -férczeltette a lelkemet a testemmel. Minden ellenségemnek megbocsátok a -világon, csak ennek az egy jóltevőmnek soha. Ha a tengerbe dobatott -volna, elnyelt volna a czethal s azóta én is ámbra volnék; mikép -méltóztatnak kegyesen tudni, hogy a czápák gyomrában terem az ámbra s -most templomot füstölnének velem. Így pedig csak ujabb gonosztettek -elkövetésére maradtam meg e világon. - -Az indiai hajós ápolása mellett ismét visszanyertem emberi erőmet; -kihevertem a kiállott szenvedéseket; mire a hollandi kikötőbe -megérkeztünk, semmi nyoma sem látszott rajtam a viszontagságoknak, a mik -keresztülmentek rajtam. - -Alig vártam, hogy újra visszatérhessek Niemengenbe s ismét megláthassam -az én kedves feleségemet és kis magzatomat. - -Harmadfél éve mult már, hogy nem láttam őket. - -Ezóta már a gyermek futni tud! Talán már a nevemre is megtanította az -anyja? - -Milyen boldog leszek én itt most idehaza. Nem király, de apa. Nem a -begum férje; de a feleségemé. Áldottam a sorsot, hogy megszabadultam e -tartománytól. Van nekem tulipánkertem: többet ér az. - -Éjet-napot egygyé tettem, hogy haza érjek. Lovas stafétát küldtem előre, -hogy a feleségemet értesítse megérkeztemről. - -A jó lélek pompás lakomára várt haza, s mikor leszálltam a szekérről, a -nyakamba ugrott: huszonöt fonttal nehezebb volt, mint mikor elhagytam. - -A viszontlátás boldog eszmecseréi után, az első szavam ez volt hozzá: - -– Hol van gyermekem? - -– Itt vannak «ők!» szólt a jó lélek ragyogó orczával, a lépcsőn -alászálló két dajkára mutatva, kik közül az egyik egy járni kezdő -ficzkót vezetett kézen, a másik pedig egy bepólált kis babát hozott az -ölében. - -– Hát ez micsoda? kérdém, az utóbbira szörnyen elbámulva. - -– No hát a másod szülötted! te bohó! szólt az asszony kedélyes -nevetéssel. - -– Az én másodszülöttem? – Hisz én harmadfél év óta távol vagyok már. - -– Hát nem emlékezel már rá, sipegé az asszony, szemérmesen elrejtve -piruló orczáját a keblemen: – mikor a Majmúna és Danesh tündérek -összehoztak bennünket az Araráthegyi palotában? - -– Majmúna és Danesh! - -– Tyhü lánczos lobogós teringette tündérei! - -De még az asszonynak állt feljebb! - -Hogy én hát az ő hitvesi hűségében akarok kételkedni? holott itt a -bizonyítékok a kezében: az én saját levelem, melyben elmondom, hogyan, -miképpen jöttünk össze a tündérek segítségével az Araráthegyi -kastélyban? Sőt nagyobb igazság kedvéért, itt van még a «lingám» is, a -mit akkor neki ajándékba adtam. Sőt még egy darab is abból a szövetből, -melynek kárpitos szárnyai boldog viszontlátásunknak sárkányszemű látói -voltak. Akkor én király voltam; ez a fiucska tehát: királyfi. - -– De asszonyom! Az ilyen dolgokban én nem értem a tréfát! Kezdtem én -kiabálni. A mi álom volt, az nem komoly dolog, s annak nem lehet ilyen -élő következése. Én megengedem, hogy ön is álmodott akkor én felőlem, a -mikor én ön felől; hanem az a kis siró-rivó poronty: ez már nem álom, ez -valóság; még pedig nagyon kellemetlen valóság! Én megyek a -polgármesterhez! Én feladom a dolgot az érseknek! Összehivatom a szent -széket! Én nem hagyok magamból bolondot csinálni. - -– Jó lesz, jó! Csak menjen ön a polgármesterhez, meg az érsekhez, -csináljon minél nagyobb lármát a dologból: akkor ön még egyszer akkora -bolond lesz, mint most. - -Én pedig megtettem, a mivel fenyegetőztem; rohantam a polgármesterhez: -azt kihuztam az ágyából, mert már aludt; azt mondtam neki, hogy itt -vannak a francziák, arra az álom kiment a szeméből; akkor aztán -elmondtam neki az egész históriámat, majd elnyelt, akkorákat ásított. -Akkor azt mondta, hogy ez meggondolandó dolog: jőjjek holnap; addig -menjek a feleségemhez. - -Nem is tehettem mást; mert egy garasnak ura nem voltam, a niemengeni -vendéglőben pedig előre le kell tenni a szálláspénzt, addig az embert be -nem eresztik, hát visszamentem szégyenszemre az asszonyhoz. - -Az csak kötődött velem. Azt mondta, hogy ne pattogjak, nem ér az semmit. -Ha jó képet nem csinálok a dologhoz, enyim lesz a kár is, meg a csufság -is. Akkor csak hallgattam, mert nagy szükségét éreztem a vacsorának és a -pihenésnek, de gondoltam magamban, majd «bekötöm én a te koszorudat -holnap.» - -Másnap megint elmentem a polgármesterhez; akkor már nem aludt. - -Azzal fogadott, hogy mondjam meg legelébb is, hogy úgy beszéljen-e -velem, mint niemengeni konstáblerrel, vagy mint indiai királylyal? - -– Hát mint indiai királylyal. - -– No hát fölséges Maharadsa, vagy Nábob, vagy Sah! Tessék föltenni kérem -(föltétette velem a kalapomat s ő meg levette a hivatalsüvegét.) Tessék -elmondani előttünk, hogy az indiai királyoknak hány feleséget szabad -törvény szerint tartani? hány elefántot, tevét, rhinoczerost, hím és -kanczatündért s más efféle vonómarhát lehet a szolgálatában alkalmazni? - -Vettem észre, hova akar kilyukadni? fordítottam a dolgon. - -– Kérem szépen, csak tessék velem úgy beszélni, mint niemengeni -konstáblerrel európai szokások szerint. - -– No hát hallod-e «te» konstábler. Vedd le mindjárt a kalapod! (Erre meg -ő csapta fel a magas süvegét s velem tétette le a kalapomat.) Mivelhogy -te keresztyén törvényeink ellenére, élő feleséged mellett még másik -feleséget is vettél, ennélfogva én neked kriminális processust akasztok -a nyakadba, kétnejűség miatt, megkorbácsoltatlak, a pellengérre -kiköttetlek s gályára küldelek. - -Ez megint sehogy sem tetszett. - -– Hát csak tessék velem inkább úgy beszélni, mint indiai királylyal. -(Ekkor aztán mind a ketten föltettük a kalapjainkat, úgy diskuráltunk.) - -– Hát a mikor te király voltál, akkor te mindenkinek parancsoltál, tehát -a tündéreknek is; ha neked minden szabad volt, akkor az is szabad volt, -hogy a levegőn keresztül repülj, annálfogva abban semmi lehetetlen -nincsen, hogy az első feleségeddel találkoztál, hát akkor mi bajod -mostan? Elvesztettél valamit? - -– Dehogy vesztettem! Inkább nyertem. Egy fiuval többet, mint a mennyire -számítottam. - -– Él az a fiu? - -– Hogyne élne? Ha nem élne: se fiu, se leány nem volna. - -– Tehát ha él, akkor megvan. A mi megvan, az tény. A mi tény, azt nem -lehet nem ténynyé visszadisputálni. A tények erősebbek, mint az -okoskodások. - -Akkor aztán megharagudtam, én is beszéltem, ő is beszélt, egyikünk se -hallgatott a másikra, utoljára kivertük egymásnak a fejéből a kalapot -kölcsönösen s én azt mondtam neki, hogy ez az eset nem is tartozik -polgári hatóság kanalazása alá, majd elintézi ezt a szent szék, a ki ezt -a szörnyű nagy botrányt nem hagyja megboszulatlan. - -No hiszen, odajutottam még jó helyre. - -Ez az egész Niemengen mind csupa atyafiság; sógor, koma, keresztapa az -egész világ és a mellett iszonyú erkölcsös emberek. - -Lehetetlen itt azt valakire bebizonyitani, hogy valami erkölcstelenséget -követett el. Ha már csakugyan megtörtént, azt minden ember igyekszik -eltakarni. Azaz hogy titokban minden ember beszél róla s nagyon mulatja -magát rajta, de törvény előtt se látója, se hallója nem akar senki lenni -a megesett botránynak. - -Minden cseléd, atyafi, komaasszony, szomszédasszony, azt bizonyitotta a -feleségem felől, hogy az az én egész távollétem alatt úgy viselte magát, -hogy mustrája volt a hitvesi hűségnek. Nem járt ki a házból máshova, -mint a templomba, nem járt hozzá más, mint a gyóntató káplán; még csak -új fejkötőt sem csináltatott magának azóta. Az én vádamnak tehát nem -volt semmi alapja. - -Ellenben mily hatalmas alapon feküdt az ő védelme. - -Itt volt az én saját kezem irta levél, khinai bőrpapirosra irva, abban -előadva az egész csodálatos találkozásunk. Az egész elbeszélés -hitelesítve hét boncz sajátkezű aláirása által. Elismertetett, hogy a -bonczok épen olyan hiteles személyek, mint a káptalanok idehaza. Azoknak -csak tudniok kell, hogy van-e az ő országukban Danesh és Majmuna nevű -tündér? Hogy azok nálunk Európában nincsenek, annak a klima az oka. -Hiszen itt elefántok sincsenek, azért az elefántok mégis valóságos élő -lények. Ki merné eltagadni az elefántot, csak azért, mert nem látta? Nem -mutat-e fel a szent irás is hasonló példát: midőn Illés tüzes szekéren -utazott? Hát mikor Jónás prófétát egy czethal szállította a gyomrában -tovább? A midőn ezek oly szent és hiteles emberekkel megtörténhettek, -akkor annak már gyerekség volt megtörténni, hogy a Danesh és Majmuna -tündérek egy férjet és feleséget egymás karjai közé vezessenek, kivált -midőn azok maguk is kivánkoznak oda; a hogy nem kivánkozott Jónás -próféta a czethal gyomrába. - -De meg itt vannak az asszony kezében az akkori találkozás tanujelei, a -lingám, a minő csodát Európában nem készítenek, meg a sárkányos -selyemszövet, a minek még a készítésmódját s a szövet-anyagát sem tudják -itthon kitalálni. Ezek már csak elvitázhatlan tanubizonyságok. - -Mindezeket egybevetve, a szent szék nem késik kimondani, hogy ámbár -csodálatos, és véges emberi elmével megfoghatatlan eset az, hogy egy -keletindiai Majmuna nevű tündér egy jámbor életű niemengeni asszonyságot -éjnek idején a hátára vegyen s vele a levegőn keresztül az Ararát -hegyére elrepüljön s onnan reggelre megint visszatérjen, a nélkül, hogy -a cselédek, éjjeli őrök s a többiek valamit észrevettek volna; de miután -sokkal inkább lehetséges mégis ennek a csodának a végbemenetele, mint az -a hallatlan szörnytett, hogy egy niemengeni tekintélyes polgárnő, egy -kapitány volt özvegye, egy konstábler és indiai király hitvestársa -hitvesi hűségén csorbát ejteni engedjen Niemengenben! a hol ilyesmi soha -meg nem történt (mert senki se panaszkodott róla) annálfogva itéltetik, -hogy a házasságtöréssel vádlott asszonyság oly tiszta és ártatlan, mint -Susánna, s az itthon talált második surculus masculusnak senki sem más -az apja, mint az, a kit «nuptiæ denominant!» - -S azzal szépen nyakamba varrták az asszonyt gyerekestül s nekem bele -kellett szépen nyugodnom. - -(A nagyherczeg úgy kaczagott, hogy a tokájával mind összetörte -keményitett nyakfodrait: «átkozott mulatságos történet! Nem adnám egy -nyerges lóért, hogy ezt meghallottam! Kimondták itéletileg, hogy ha az -ember az álmát leirja, hát akkor az valóság».) - -(– De vajjon csakugyan így történt-e ez, a hogy elmondád? kérdé a -soltész.) - -– Becsületemre… vagy mit is mondok? A nyakamon levő kötélre mondom, hogy -egészen így történt. Méltóztassék a niemengeni hatóságot megkeresni e -végett: az teljesen igazolni fogja előadásomat; mert a rendkívüli eset -még a város krónikájába is feljegyeztetett csodálatossága végett. S ez -indokolja majd azt a cselekedetet, a mit ezután elkövettem, s a mit -előadandó leszek. - -(De majd holnap!) - - -A SIVÓ-HOMOKBAN. - -– No hát jól van. Ez is megesett. Bizonyosan nem én voltam az első -ember, a kin ilyenforma tréfa keresztül ment. Más sem igen halt bele. -Gondoltam, majd csak én is beletörődöm. - -Hanem hát egy igen rosz szokásuk van a niemengenieknek, a miben más -közönséges emberektől külömböznek. Más országban, ha valakit az a -szerencsétlenség ér, hogy a felesége összetéveszti valami más emberrel, -hát az olyan férjet csak a háta mögött szokták kinevetni s ha jön -valahová, nagy ajtót nyitnak előtte, hogy beférjen rajta a szarvaival: -ezek azonban szemtől szembe csufolják ki a bajbakeveredett embert. Az -asszonynak elnézik, hogy hibázott, hanem a megcsalt férjet halálra -boszantják. - -Föltettem magamban, hogy jól van hát, megbocsátok a feleségemnek, -behúnyom a félszememet; de a mint kimentem az utczára, mindjárt kész -volt a boszúságom. Minden szemközt jövő megállított, felséges urnak -czimezett s a koronáim után tudakozódott (többesben.) Egyik azt kérdezte -tőlem, hogy nem volt-e azóta látogatóban nálam a Majmuna tündér? Másik -azt mondta, hogy ő is látott már egy gólyát, a melyik egy pólyás -gyermeket vitt a csőrében, a levegőben repülve. Ha valahova mentem s a -kalapomat letettem, mikor föl akartam tenni, már ki volt lyukasztva a -teteje, s ha kérdeztem, ki tette azt, azt mondták, a saját szarvam -lyukasztotta ki. Postán rám küldték levélben a «nyámnyila-oklevelet» -(Szimándli diploma). Éjjel odajöttek az ablakom alá s az egész -történetemet elénekelték csufondáros versekben elejétől végig. S -reggelre odafestettek az ajtómra egy embert, a ki kakason lovagol. - -Dühödt voltam, mint a tigris. - -S nem védelmezhettem magamat. - -Más országban bezzeg hamar segít az ember magán az ilyen üldöztetések -ellen. Odaküldi a cartellhordóit a legelső gúnyolodóhoz s kihijja egy -szál kardra s megeteti vele a vasat. A többi aztán csomót köt a -nyelvére. De itt legelőször is nem kap az ember senkit, a kit a -cartellel elküldjön, s ha levél utján, vagy személyesen provokálja az -ember a megsértőjét, annak a legelső dolga az, hogy elszaladjon a -polgármesterhez s feljelentse, hogy őt meg akarják gyilkolni. Ha pedig -felfricskázza az ember az elégtételt adni vonakodót, az viszi rögtön a -megbántott orrát a markában a soltészhoz s fizettet az emberrel három -márkát az egyszerű fricskáért, hatot a pofonnal összekötöttért. Úgy, -hogy a feleségem nem győzte a sok birságot fizetni helyettem a mindennap -felpofozott gúnyolódókért, én pedig egyebet sem tettem, mint mindig a -törvényszéket laktam a sok testi sérelem miatti megidéztetések -következtében. - -Ezt a veszett állapotot se én nem állhattam ki sokáig, se a feleségem. - -Az asszony mindig beteges akart lenni, a mióta hazakerültem. - -Egyszer aztán azt mondta, hogy neki nagyon szükséges volna fürdőre -menni, menjünk el Vliessingenbe. - -Hát én kaptam rajta: gondoltam, hogy majd ott lerázom a nyakamról a sok -csúfolódó rosszakarómat. - -Dehogy ráztam le. Hát nem mindennap irtak utánam levelet, a miben -otrombául sértegették férji becsületérzésemet! - -Egyszer a többi között egy ilyen tartalmú levelet kaptam: - -– Oh te bolond! No ugyan nagy szüksége is van a feleségednek a Majmuna -tündérre, hogy őt az Ararát hegyére elszállítsa; elviszed te őt oda -magad is a saját tevehátadon. Hát nem tudod, hogy épen Vliessingen az az -Ararát hegye, a hová a Danesh tündér a feleségednek a férjét elvitte, a -ki nem te vagy. Most is az küldött a számára egy ujdonatúj főkötőt, -piros bársonyból, aranypaszománttal, csipketarajjal; valahányszor azt -felteszi, az mindig azt jelenti, hogy ma elmegy az uram hazulról. Oh te -Andapálkatonája! - -No már ez mégis több volt az elégnél! A feleségem csakugyan azokban a -napokban kapott egy olyan főkötőt, a milyen a leirott, s mikor azt -feltette, olyankor mindig úgy tetszett, mintha mosolygósabb volna az -arcza, mint egyébkor. - -Elkezdtem vele e miatt a fejkötő miatt veszekedni. Kértem, hogy ne -viselje, vagy ha felteszi, hát ne menjen ki vele sétálni. Csak azért is -viselte. Ha dühösködtem, a szemem közé nevetett. Engem pedig boszantott -az a főkötő kimondhatatlanul. - -Egyszer aztán valami üzleti dologban el kellett mennem Antwerpenbe. - -Azt már tapasztaltam, hogy az asszonyok olyankor, mikor a férjeik valami -útra készülnek, rendkívül gyöngédek hozzájuk. Az én feleségem ezen a -napon olyan szeretetreméltó volt hozzám, hogy még el is akart kisérni -egy darabon gyalog; minthogy a vliessingeni fürdőtől a tengerparton -végig nem szabad kocsival járni. Nem hagyta magát lebeszélni róla. Nekem -pedig mintha sugta volna valami, talán az a fehér galamb ott a vállamon, -hogy ne engedjem őt magammal jönni: jobb lesz mind a kettőnkre nézve, ha -ő otthon marad. De már a fejébe vette, hogy elkisér s nem hagyta magát -leverni. - -Megint azt a piros bársony főkötőt tette fel. Én megint pöröltem miatta. -Ő jól kinevetett. - -– Oh te bolond! Ugyan kitől féltenél ott a homokbuczkák között, ha csak -a sirályoktól vagy a földi kutyáktól nem? - -Méltóztatnak kegyelmes uraim ismerni azt a vidéket? Ha nem, hát leirom -nehány szóval. - -Egy elátkozott homoksivatag az egész, messze nagy területen, a hol mély -pocséták s magas homokbuczkák váltogatják egymást, tele nőve rőt színű -bozóttal, rekettyével és hangafával, a mi egy se nő olyan magasra, hogy -a legelésző tehén szarva ki ne lássék belőle, a mit a pásztorok hosszú -lábtókon őriznek. Ezt a laktalan kietlent egy hosszú, levert czölöpzetre -rakott töltés választja el a tulsó oldalon messze elterülő -sivó-homoktól. - -Ez a sivó-homok valami rettenetes elem. A föld és a víz egyesülve egy -közös czélra: megölni mindent, a mi útjába akad. A két éltető elem, -olyan alakulásban, a mi csak halált adhat. A sivóhomok felszine -száraznak tetszik, olyan hullámok látszanak rajta, mint magán a -tengeren. Tengerhomok az, fölül kiszárasztva a széltől, alul -felnedvesítve a tengertől. Nem látni azon semmi növényt. - -S jaj annak az embernek, vagy állatnak, a mi véletlenül beletéved, ha -csak szárnya nincsen. A sülyedő homok egyszerre csak megindul alatta s -attól a pillanattól fogva el van veszve. Ha az egyik lábát fel akarja -emelni, a másik még mélyebbre sülyed. Eleinte csak tréfának veszi: azt -hiszi, ki lehet onnan menekülni. De az elnyelő homoknak nincsen feneke. -Úgy szijja befelé az embert, mint a kigyó a szájába fogott galambot, -ízről-ízre. Mikor már övig lesülyedt, akkor kétségbeesik a küzködő; -érzi, hogy nincs szabadulása s minden mozdulatával még mélyebbre fúrja -maga alatt a sírt, míg lesülyed álláig, a homok az ajkáig ér; hasztalan -kiált, senki sem segíthet rajta: a ki hallja a jajgatását, az is elfut, -mert a mentségre sietőnek is vele együtt kell meghalni. A homoksír -összecsukódik a feje fölött, s aztán csak egy kerek tölcsér a sivó-homok -közepén mutatja még, hogy hol mult el egy ember. Az első szél azt is -eltakarja. - -Tehát jobbról volt a buczkás semlyék, balról a sivóhomok, középen a -töltés: mi ketten azon sétáltunk végig karöltve. - -– Látod kedvesem, mondám a feleségemnek, milyen boldogul élhetnénk mi -egymással, ha senki se háborgatna bennünket. Az én boldogságomból -például semmi sem hiányoznék, csak épen az a piros bársony fejkötő. De -úgy, hogy ne viselnéd. - -– Csodálatosan egyetértünk; mondá az asszony. Látod, nekem sem hiányzik -a boldogságomból semmi, csak ez a piros bársony fejkötő; de úgy, hogy -viseljem. - -– Hát viseld, nem bánom; viselj három piros bársony fejkötőt egymás -hegyében. Csak az alatt, a míg én odaleszek, ne viseld ezt az egyet. - -– No hát nem viselem. - -– Esküdjél meg rá. - -– Én bizony nem esküszöm, mert akkor ha meg nem találnám tartani, -esküszegő lennék s az nem volna érdemes egy fejkötőért. - -– De hát kedvesebb neked az a fejkötő, mint én vagyok? - -– De hát annyira gyűlölöd te ezt a fejkötőt, hogy miatta engemet is -gyűlölsz? - -– Van okom ezt a fejkötőt gyűlölni s nem akarom, hogy ez az ok te rád is -átszármazzék. Fogadd meg, hogy nem teszed fel addig. - -– De nem fogadom meg. Csak azért sem. Ne légy olyan rigolyás. - -– De ha én megmutatom neked, hogy nem fogod azt viselni! Olvasd el, mit -irnak nekem Niemengenből. - -Azzal kivettem a tarsolyomból az említett levelet s odaadtam neki azt, -hogy olvassa el. - -Az asszony arcza olyan vörös lett erre, mint az a fejkötő. - -Lábaival toporzékolt s a fogait összecsikorította. - -– Már most csak azért is viselni fogom ezt a fejkötőt! kiálta: s a -levelemet összegyürve, odahajítá a sivó-homok fölé. - -– No hát azért sem fogod viselni! ordíték én magamon kívül s letépve a -búbjáról a főkötőt, utána hajítám azt a levélnek a sivó-homokra. - -Hogy erre a jelenetre mi következett? azt csak akkor lehet igazán -elképzelni, ha először leirom a feleségemnek az alakját. - -Mert tudnivaló az, hogy Hollandiában is szoknak a házastársak egymás -között verekedni, csakhogy ott aztán rendesen a férj megy panaszra a -biróhoz a kapott kék szemével: az asszony döngeti el az urát. Az én -feleségem pedig egészen ahhoz való asszony volt. Nálamnál fél fejjel -magasabb; széles vállakkal és hatalmasan kidomborodó kebellel. -Kinyújtott karral el tudott egy kis gyermeket a tenyerén tartani, s azok -olyan tenyerek voltak, hogy a kit azoknak egyikével képen felejtett, -annak nem kellett visum repertum. Hát ennek az asszonynak mertem én a -pirosbársony fejkötőjét letépni a fejéről. - -Abban a pillanatban, mint a megdühített elefánt, nekem jött az asszony, -s úgy taszított mellbe két ököllel, hogy én hanyatt bukfenczeztem, le a -magas gátról a zsömlyékes oldalra, s egyenesen fejjel bele egyikébe -azoknak a pocsétáknak, a mik tele vannak azzal a keserű, sós, szikes -latyakkal, a miben még a piócza sem terem meg, s a mi úgy csípi az -embernek a száját, ha véletlenül belekóstolt, mintha nyers tormát kapott -volna be. Hozzá még fejjel lefelé estem a kátyuba s az meg a fenekén -tele van holmi leülepedett iszappal, a minek megint az a jó -tulajdonsága, hogy ha az ember bőrét bekenik vele, hát úgy felmarja, -mint a csalán. S nekem az egész fejem állig belement ebbe az iszapba. -Csak nagy lélekjelenlétem szabadított meg, hogy oda nem fulladtam, a mi -nagyon megeshetett volna. A legjobb uszó is elfelejti az egész -tudományát, mikor a fejét az iszaptól eltemetve érzi. Nagy nehezen, de -mégis kikeczmelegtem, s vaktában kikapaszkodtam valamerre a pocsétából. -De nem láttam én se eget, se földet, mert a két szememet úgy marta az a -finom kristályokkal teljes iszap, hogy ki nem birtam nyitni. Nagy idő -telt bele, míg kiprüszköltem a keserű moslékot, a mivel orrom, szájam -tele lett; s a két szemem világáért sokáig kellett a két öklömmel -küzködnöm, míg annyira jutottam, hogy ismét látóvá legyek; de a fülem -még akkor is csengett, hogy nem hallottam vele semmit. - -Feltápászkodtam nagy nehezen; de mint afféle vízbefulástól megmenekült -embernek, a kinek még azonfölül az egész bőre is úgy ég, mintha csupa -hólyaghuzóval volna beragasztva, csak azután kezdett lassankint még arra -is gondom lenni: hogy hát egyéb baj nem történt-e a világon? A -feleségemet nem láttam sehol; vajjon hová lett? A nagy krákogástól, -prüszköléstől nem tudtam kiáltani, hogy a nevén szólíthattam volna. Hogy -a töltésre fölmehessek, messzire el kellett gázolnom a süppedékben; mert -ezen az oldalon a czölöpzet meredeken áll, minden burkolat nélkül. A míg -egy feljárót találtam, abba is jó idő belekerült. Egyszer aztán -felkapaszkodtam mégis, s szétnéztem, hogy merre van a feleségem? A -hosszú töltésen nem volt. Azután elnéztem a sivó-homok felé, s arra -aztán a vér aludt meg ereimben attól a látványtól, a mi ott várt rám. - -Az esztelen asszony utána futott a kedves főkötőjének s meg is kapta azt -s föl is tette a fejére. De már a mikor én láttam, csak a feje látszott -ki a sivó-homokból, meg a két fölemelt karja. - -Rettenetes kép volt! Szemei rám voltak meredve, mint egy iszonyú bűnvád. -Két keze a görcsösen szétmeredt ujjakkal kapaszkodni látszott a -megfoghatatlan semmiségbe. - -Szája nyitva volt, de nem volt már hangja: még élt és már el volt -temetve. - -Nem gondolkoztam semmiről, csak rohantam feléje egyenesen, hogy -kiszabadítsam. - -A mint ezt meglátta a sülyedő asszony, hirtelen alácsapott a két -karjával haragosan a homokra, mire a vállai kiemelkedtek, hanem a karjai -sülyedtek alá. Talán el akarta dugni előlem a kezeit, hogy meg ne -foghassam. - -Ugy sem foghattam meg, mert alig tettem ötven lépést a sivó-homokban, -egyszerre csak lesülyedt a lábam alatt a föld. - -Ekkor vettem csak észre, hogy magam is minő veszélyben forgok. Annyi -józan ész, vagy tán életösztön megmaradt nálam, hogy hirtelen arczra -vessem magamat. Így nagyobb területre elosztva, a test terhe nem -sülyeszti azt oly gyorsan alá. Azután óvatosan majd az egyik kezemet, -majd a másik lábamat húzva ki a homokból, megkisértém visszafelé csúszni -hasmánt a halálos területről. Végtelennek tetsző időbe került az, míg -így hátrafelé mászva, odább vonszolhattam magamat, s ezalatt folyvást -látnom kellett magam előtt azt a szemem láttára elmerülő alakot, utóbb -csak egy fejet már, mely vonalról vonalra sülyedt el előttem, s azalatt -folyvást a szemembe nézett izzó, lángoló, aztán meg fagyos, kőmerev -szemeivel s a míg az ajkai nyitva voltak, olynemű zúgás volt a fülemben, -mintha az egész tenger csapkodná benne a sziklákat, s minden hullám és -minden szikla ezt kiáltaná: «átkozott!» - -Mire a gáthoz visszatértem, a rémülettől izzadva és reszketve; aztán -mikor onnan a magasból széttekintettem, már akkor csak a piros főkötő -látszott még a sivó-homokon. Egy hirtelen kerekedő szélcsapás a tenger -felől felkapta azt is s elkezdte gyorsan felém hempergetni. Én futni -kezdtem, hogy utól ne érjen. - -És aztán futottam eszeveszettül. Futottam úttalan vidékeken keresztül. -Neki a buczkáknak, egyik homokdombról le, a másikra fel, keresztül a -fehérlevelü nyárfabozótokon, a korhadt erdőkön, a miket a víz árja -kirohasztott, a csalóka réteken, mik messziről zöld pázsitnak látszanak, -de alattuk víz van, a hol békák tanyáznak, a hojszák fészkelnek, a hol a -vidra meg a marmota megbuvik, és mindenütt ezt a szót hallottam a -fülembe zúgni: «gyilkos!» Ezt kiáltották rám a békák a vízből, a hojszák -a levegőből, a korhadt fák, a mik kinyujtott karjaikkal látszottak -fenyegetni, a földi szeder, mely tüskés indáival a lábamba -csimpajkozott: «megállj, gyilkos! megkötözlek!» - -Minden élő és nem élő lény azért jött elém, hogy vádoljon. Míg utoljára -egy olyan térre jutottam, a hol mintha levágott falak állnák utamat, úgy -körül voltam zárva. Az egy elhagyott tőzegvágás volt. Nekem úgy -tetszett, mintha börtön volna. Maga a vad természet jön elém, hogy -körülzárjon. - -Itt összeroskadtam a fáradságtól. - -A tőzegvágás helyén uj magas moha nőtt; abban jól esett a testemnek -végig elnyúlni. - -Kezdtem az eszemet kissé rendbeszedni. Kezdtem magamhoz térni. - -És aztán elkezdtem magamat mentegetni, a békáknak, a hojszáknak, a földi -kutyáknak; aztán meg azoknak a kiszáradt fáknak, a mik itt-amott -szétszórva meredeznek a síkon, galytalanul, mintha kinálkoznának, hogy -«no hát! válaszsz hát! Melyikünket találod elég szépnek!» Védelmeztem -magamat. - -«Hiszen, hogy volnék én gyilkos? Én hozzá sem nyultam az asszonyomhoz. A -kis ujjammal sem taszítottam meg. Inkább ő taszított le engem a gátról; -majd hogy el nem vesztem bele. Ő maga volt olyan ostoba, hogy odament, a -hol a halálveszedelem várt rá. Minek szaladt a sivó-homokra a fejkötője -után? ő az oka a halálának!» - -… Igen, de minek dobtad a fejkötőjét a sivó-homokra, kérdezék tőlem a -hojszák, a békák, a földi kutyák. - -«No hát nem volt teljes igazam és jogom hozzá? Nem volt-e alapos gyanum, -hogy mikor ezt a főkötőt felteszi az asszony, akkor az én férji -becsületemen csorbát ejt? Nem gyalázott-e meg már egyszer? Tartozom-e én -eltűrni, hogy belőlem csúfot űzzön? Én csak a magam becsületét védtem, -és az ő erényét. Mikor a főkötője után rohant, szándékosan meg akarta -ölni magát, az erényét és a becsületét. Háromszoros öngyilkos volt. Ő -maga tette azt, nem én.» - -Hahaha! Nevetett rá minden élő. Hahaha! Nevetett rá maga a szél is, a -mint a hangafabokrok közt végig fütyölt. - -Senkim sincsen az egész világon, a ki pártomat fogja. - -Ellenségem mind a négy éltető elem. És minden, a mi él, és halott. És -egyenkint minden ember a világon. Apró és nagy. Fehér s fekete és -olajszín bőrü ember. A mint meglátnak, már tudják, hogy ez az, a kit -üldözni kell. És az egész emberi társaság együttvéve. A városok, a nagy -házak és a kis kunyhók, mind ellenségeim már. A hol egy házat meglátok, -vissza kell fordulnom és elszaladnom tőle. - -Pedig hiszen én nem vagyok gyilkos. - -Mindenki azt fogja mondani, hogy az vagyok. Nem fogják találni a -feleségemet sehol, a kit láttak velem sétálni elindulni: de megtalálják -majd a fejkötőjét a gát mellett, s azt fogják mondani, hogy én öltem -meg. Pedig az nem igaz. Én nem vagyok a nőm gyilkosa! Hát senki se -látta? Senki se bizonyít mellettem? - -Gyönge madárszárnycsapás érinté arczomat. - -Ah, hiszen itt vagy te, örök kisérőm, fehér galambom! suttogám, te -mondhatod meg igazán, hogy én nem vagyok a nőm gyilkosa. Ugy-e nem? - -S azzal reménykedve tekinték a vállamra, a hol ülni szokott. De az nem a -fehér galamb volt, hanem egy fekete madár: talán holló. Azt felelte: «de -az vagy!» - -Azóta mindig ott ül a vállamon. Most is ott van. Nem látják kegyelmes -uraim? - -(No csakhogy hát egyszer végre-valahára kaptuk már meg olyan -vallomásodat, a mit nem invalidáltak semmiféle farizeusi mentalis -reserváták, hogy így volt, meg úgy volt; monda a soltész, kiverve a -tintát a pennájából, melylyel a protokollumot hitelesíté. Tehát mégis -kerül már a hóhér számára is valami kis sportula. Nem marad a dolog az -egyszerű főbelövetésnél. – Uxoricidium: æquale = felnégyeltetés, -præcedente jobbkéz levágatással. - -Még sem úgy lesz: szólt közbe a nagyherczeg. A hitvesgyilkolás ugyan -implicite constatálva van, nem is tagadtatik, sőt benevole -agnoscáltatik. Van azonban egy nevezetes törvény, melyet egy szent -király hozott: a ki magyar király volt ugyan; de szent volt. Sanctus -Ladislaus Rex, s annálfogva az ő törvénye az egész keresztyén katholikus -világra nézve szentség. Ez a törvény pedig így szól: «ha egy férj a -feleségét hütlenségben bűnösnek találja és azt megöli, e tettéért -egyedül Istennek felelős.» Fiat applicatio! - -No te gézengúz! Te sem hitted volna, hogy még valaha Sanctus Ladislaus -Rex jőjjön érted, az üstöködnél fogva a limbusból kiszabadítani. – Ergo -«fiat piscis!» Soroztassék ez is Szent László nevezetes csodatételei -közé.) - - - - -TIZENEGYEDIK RÉSZ. AZ ÖRDÖG VILÁGÁBAN. - - -I. A BAK-LOVAGOK. - -Csak akkor vettem észre, mikor az éj leszállt, hogy minő elátkozott -helyre jutottam. Ez volt a gonoszhirű «Kempenvidék», a boszorkányok és -gonoszlelkek találkozási helye. - -A mint besötétült, elkezdtek az ingovány mohos hepehupái között a -lidérczek tánczolni: a bolygó tüzek úgy tettek, mintha menuettet -járnának. Azután nagy süvöltve szálltak a levegőn keresztül a -boszorkányok. Fertelmes csúf nép. Szakáll az állukon és bibircsó az -orrukon. Lovagolva jöttek. A felkantározott paripa egy-egy sápadt -férfialak volt; azt mindenik boszorkány, a mint megérkezett, -fölakasztotta egy-egy szárazfára, s ott verték össze a bokáikat a -levegőben. - -Azután tanácsot tartottak: ki micsoda gonosz tettet tudott ma -végbevinni? - -Hallottam, hogy az egyik azt mondta: - -– Én egy szerelmes asszonyt a főkötője után csalogattam a sivó-homokba s -belefojtottam nyomorultul. Hanem az ura megmenekült. - -Ezért aztán a többi boszorkányok hét águ korbácsokkal megpaskolták, hogy -minek hagyta a férjet megmenekülni a sivó-homokból! - -– Hagyjatok békét! sikoltozott a boszorkány. Majd megkínzom én még azt -ezután. - -Én borzadva húztam le a fejemet a moha közé. - -Azután elkezdtek tanakodni, hogy mi rosszat kövessenek el másnap? - -Abban állapodtak meg, hogy holnap fog Herzogenbuschból egy nagy -kereskedő karaván Antwerpenbe utazni, arra ők rávezetik a -«bak-lovagokat.» - -Sokszor hallottam a rettenetes czimborákról, a kikről az volt a hír, -hogy az ördögökkel szövetségben álló rablók: sokkal gonoszabbak a -hajdemákoknál is. Minthogy azonban a hol baklovagok valami nagy rablást -követtek el, ott egy élő lelket, de még egy bölcsőbeli gyermeket sem -hagytak meg tanunak, s a gonosz tett után gyorsan, látatlanul elsiettek -megint harmadik, negyedik országba, annálfogva senki sem tudott felőlök -valami bizonyosat mondani. A hol pedig épen garázdálkodtak s aztán az -üldözésükre kiindult fogdmegek hasztalan ütötték bottal a nyomukat, ott -természetesen azt mondták utoljára, hogy nem is léteznek a baklovagok. -Csak mese volt az egész rablási história. - -Mikor ezt elhatározták egymás között a boszorkányok: a legcsúfabb -közöttük szétnézett, szimatolva, s így szólt: - -– Én itt idegen bűzt érzek! - -– Emberszag üti föl az orromat! szólt a másik. - -– Héj, ha az én szeretőm volna, a kit a sivó-homokon elszalasztottam! -szólt a harmadik, de mindjárt kantárt vetnék a szájába! - -Én egészen betakartam magamat a sűrű mohába és páfránba, hanem az a -fekete madár ott a vállamon elkezdte a szárnyait rebegtetni, mintha -integetne a kutatóknak. - -– Ott rejtőzik valaki! kiáltának valamennyien. Csiklandjuk meg! - -Én irtózva hallottam lépéseik dobogását s ekkor erőt vettem a nehéz -lidércznyomáson, a mi mellemen ült és felkiálték: - -– Ha Isten velem, ki ellenem? - -E szavamra ugyan a fekete madár úgy pofon ütött, hogy a fülem is -megcsendült bele, hanem a boszorkányok is nagy sikongatva züllöttek -szerteszéjjel s a mint fölemeltem a fejemet, a pusztaságon végig söpört -a szél s hajtotta maga előtt a bolygó tüzeket, mint egy csapat fáklyás -katonát. - -A hold épen akkor jött fel a láthatáron. Fogytán volt már: az utolsó -negyedben. Erről számíthattam ki, hogy éjfél után egy óra lehetett az -idő. Felkerekedtem, hogy még a holdvilágnál valami járt útra juthassak -el. - -Föltett szándékom volt, hogy valami jó tettet fogok ma véghez vinni. -Fölkeresem azt a berg-opzoomi karavánt, mely ma Herczogenbusch felől -jön, hogy értesítsem a nagy veszedelemről, mely reá valahol lesben vár. -Félretettem azt a félelmemet, mely szerint nekem minden emberi -társaságot kerülnöm kell. Örültem, hogy ime még használhatok -embertársaimnak. - -Csak akkor vettem észre, hogy egészen fegyvertelen vagyok, pedig a -Kempenekben farkasok is laknak. Nem volt velem egyéb, mint a nagy késem, -a mit hüvelybe dugva hordtam a tomporomon. Útközben aztán találtam egy -sudár tiszafát, a minek szép egyenes növése volt, s a mi a mellett olyan -kemény, mint a vas; azt a késemmel lenyiszáltam s aztán csináltam belőle -egy másfélöles dorongot, a mivel képes voltam a Kempen valamennyi -csikaszainak megfelelni, ha rám éheznének. - -Reggel felé azonban már magam voltam az, a ki megéhezik, s a mint az -országútra kikaphattam, szétnéztem, hogy hol találnék valami -csárdafélét. Láttam valamit füstölögni; ház volt, betértem, s miután -volt valami pénz a tarsolyomban, adattam magamnak kenyeret és sajtot. A -korcsmáros egy nagy bográcsban tömérdek húsfélét főzött káposztával, -abból is szerettem volna kapni, de azt mondta, hogy nem adhat belőle, -mert az egy nagy karaván számára van megrendelve, a mi most érkezik -Herczogenbuschból s megy Antwerpen felé. - -Tehát valóság és nem álom az, a mit a tőzegtörésben hallottam a -boszorkányok tanácsában! - -Nem sokáig kellett várnom: csengő-bongó öszvérekkel jött a karaván végig -a hosszú országuton; mindenféle kalmárok, csipkeárusok, -szőnyegkereskedők, takácsok, ötvösök siettek az antwerpeni nagy országos -búcsura. A kiséretükben voltak sárga és piros dolmányu katonák is, -muskétákkal és alabárdokkal s egynéhány dragonyos, a bivalybőrösökből; -maguk a kereskedők is el voltak látva pisztolyokkal és karabélyokkal. - -Szörnyű jó kedvük volt, a mint bejöttek a csárdába. A karaván vezére, -egy potrohos czérnakereskedő, előparancsolta a csaplárostól, a mi csak -torokba való volt; még azonfelül az úti tarisznyát is behozatta s -elővette belőle a sonkát. Nagy jókedvvel kinálta vele az atyafiságot s -megette maga mind. Végtére engem is észrevett nagy kegyesen s engem is -megkinált a sonka – csontjával, a min már nem volt semmi. - -– Köszönöm, mondám neki. Kend engem csonttal kinált meg: én azért -kendnek mégis jótettel fizetek vissza. Ne menjenek ma kendtek Antwerpen -felé; vagy ha mennek, indítsanak erős fegyveres csapatot előre, a -másikat pedig hagyják hátul, mert útközben meg fogják kendteket támadni -a baklovagok s azok majd úgy bánnak a kendtek sonkájával, mint kend bánt -ezzel! - -Aztán elmondtam az egész társaságnak, hogy mit hallottam a -boszorkányoktól. - -Azonban hát megfogott az átok: hogy még mikor akarnék is valami jót -tenni, az se sikerüljön. Nem hitte senki, a mit beszéltem. Kinevettek -vele. Azt mondták, hogy álmodtam az egész boszorkány-históriát. A -korcsmáros meg épen ki akart dobni a csárdájából, hogy mit hozom rossz -hirbe az ő vidékét, holott soha hire se volt itten a bak-lovagoknak; -nincsenek is azok másutt, csak Brabantban meg Hajbaniában: ott is a föld -alatt laknak, mint a marmoták. Ki félne azoktól? A kisérő katonák meg -épen nagyon köpték a markukat, hogy hiszen csak kerüljön a kezükre olyan -baklovagféle, majd így meg amúgy felspékelik menten. Utoljára magam is -elhittem, hogy a legnagyobb biztosság lesz együtt menni a karavánnal -Antwerpenig. - -Egyszer aztán jó délután, a mint a hosszú töltött út a herczogenbuschi -bórfenyő erdők közé kanyarodott be, mind a két oldalról, előlről -hátulról rohannak ránk a rémületes lovagok. Olyan volt az, mintha a -földből bujnának elő. Valamennyinek fekete álarcza volt, s ruhájuk -fekete bivalybőrből, veressel kisujtásozva, kalapjaik mellett fekete -kakastollak. Elébb egy általános «Salvé»-t adtak a karavánra, a mitől -annak fele lehullt, aztán neki estek a pallossal a zavarba hozott -tömegnek, s irtózatos mészárlást követtek el benne. - -A kövér czérnakereskedő, még meg sem lőtték, már leesett a lováról; de -én nem igen gondoltam most rá, hogy elkezdjek neki bizonyozni, hogy «no -mynheer, hát most kell már nevetni! úgy-e, hogy mégis igazam volt?» -hanem aztán néztem, hogy merre vihessem el a saját bőrömet szárazon? - -Az egyik oldalán az útnak volt egy sürű fenyőerdő, a másik oldalán egy -zsombikos láp. Az erdő felé nem menekülhettem, mert azt szépen elállták -a baklovagok. Jobb is volt a láp felé elillannom. Itt a zsombikok között -nagyon jó segítségemre volt a hosszú tiszafaczelőke, a mit magammal -hoztam; annak a segítségével két öles ugrásokkal vetettem magamat egyik -zsombikról a másikra, úgy hogy sebesebben tudtam futni, mint a legjobb -paripa. - -– Csak hagyjátok futni! kiálta a baklovagok vezére, a kit nagy veres -strucztolla a kalapja mellett tett megismerhetővé. Majd ráérünk utána -menni. Nem futhat az arra felé a világba. - -Nem sokára észrevettem, hogy igaza van. Alig futottam valami ötszáz -lépésnyire a láp között, a mint egy kavicsszigetre jutottam, a honnan -azután nem volt se előre, se hátra. - -Ez volt az a kavicsbánya, a miből az országutat feltöltötték. Egy -keskeny vert út kanyargott tőle egész az országútig, köröskörül pedig az -a kavics sziget úgy ki volt már vájva, hogy mint egy kavicsvárt vette -körül a helyébe tódult dágvány. - -Azon pedig se átúszni, se átgázolni nem lehetett; mert az úgy tele volt -nőve mindenféle hinárral, és egyéb vizi növénynyel, hogy a ki belévág, -annak oda kell veszni. - -Meg voltam fogva. - -Az országúton körülfogott karavánt ott a szemem láttára gyilkolták le a -baklovagok az utolsó élő testig. A ki el akart futni, azt utolérték, -megkerítették, válogatott halálnemekkel kivégezték, a ki elbujt előlük a -mocsárba, azt fölkutatták s belefojtották a vízbe. - -Nekem azt végig kellett néznem. - -Mikor aztán a többivel elkészültek, akkor rám került a sor. - -Azt néztem, hogy mivel védjem magamat? Semmi fegyverem sem volt. - -A pokolbeli gazficzkók röhögve közelítettek felém, lóháton, azon a -kavicsúton, a mi a szigethez vezetett. Valami kegyetlen volt ez az -álarcz alatti nevetésük. - -Kétségbeestemben aztán nekem is nagy kedvem szottyant. «No megálljatok, -hát mulassunk elébb egy kicsit.» - -Azzal levetettem a bőrövemet a derekamról, parittyát csináltam belőle; -kavics volt körülöttem elég s elkezdtem a szent Dávid harczát a Góliát -ellen, a parittyámmal. - -A ficzkók nagyhamar tapasztalták, hogy kitanult pattantyussal van -dolguk. Az én lövegeim csak úgy koppantak, de sűrűn a lovaik fején, meg -a saját koponyáikon. Egy-kettőt ledobott a lova, s elszaladt alóla, egy -párnak a feje betört, oldalbordája roppant: a többi aztán észrevette, -hogy nem olyan jó tréfa ez, mint a milyennek előre látszott. - -Hanem hiszen hát ő nekik puskáik voltak, azt hitték, könnyen elbánnak -velem. - -Egy baklovag leszállt a lóról, levette a muskétáját a hátáról, neki -térdelt, leütötte maga elé a kétágú villát, ráfektette a puskát; rátette -a gyujtó füvet a serpenyőre s akkor odakiáltott hozzám: - -– Gyere ki onnan ficzkó, add meg magad, vagy lelőlek. - -– Próbáld meg! feleltem neki vissza, hajításhoz lóbálva a parittyámat. -Aztán majd én is megpróbálom. - -– No hát hajíts te elébb! - -– Nem én, kegyelmes lovag úr! Kend a kihívó, kendé az első lövés! Ez a -lovagregula. - -A lovag elsüté a puskáját, nem talált; én aztán hozzá zúdítottam a -parittyámat s úgy állkapczán találtam, hogy nem tudom hány fogat kapott -tőlem ajándékba. - -Ekkor egy másik vállalkozott a lövésre, meg egy harmadik; mind pórul -járt velem. Én már régi tüzértapasztalatból tudom, hogy mikor -ráczéloznak az emberre, csak arra kell ügyelni, hogy egy lobbanást lát-e -az ember vagy kettőt? Ha kettőt lát, akkor az ellenfél rosszul czélzott, -a lövés félre fog menni; a fejét sem szükség az embernek megbillenteni, -de hogy ha csak egy lobbanást lát az ember, akkor a csőlyuk meg a -serpenyő egy irányban vannak, akkor jó előle félreugrani. - -Nekem csak úgy a fülem körül süvöltöztek el a halál postái, míg én -azalatt, a míg a puskás a maga szerszámával piszmogott, ötöt hatot is -hajítottam hozzá s nagyritkán hiába s az én parittyám is hordott olyan -messze, mint az ő mangalétája. - -Csak azon imádkoztam magamban, bár valamelyik golyó azt a fekete madarat -ott a vállamon találná el, hanem annak több esze volt. Azalatt, a míg a -golyók köszöngettek a két fülem körül, fölszállt a vállamról s a fejem -fölött hallottam röpködni. - -Egyszer aztán rájöttek a baklovagok, hogy valamennyien se fognak ki -rajtam. Hozzám férni csak egyesével lehetett a keskeny ösvényen, vagy -pedig lófejig bele kellett gázolni a mocsárba. Én pedig el voltam -készülve valamennyit mind agyonkövezni, mielőtt hozzám közel jutna. - -– Megálljatok! kiálta ekkor a verestollas. Hagyjátok abba! Nem szabad -azt a ficzkót megölni. Hisz ez nekünk drága kincs. Senki se nyuljon -hozzá. Majd beszélek én vele magam. - -Azzal leszállt a lováról, lerakta minden fegyverét, még a kardját is s -úgy jött felém puszta kézzel. - -– Ne félj semmit! kiálta rám; ember vagy a talpadon, olyan, a milyen -közénk illik. Mi csak a gyávákat vágjuk le, a ki vitézül meri magát -ellenünk védelmezni, azt megkiméljük, közénk fogadjuk! Állj a -társaságunkba, ficzkó! Csapj a tenyerembe! Nem bánod meg. - -Hát mi válogatásom volt. Minden emberi társaságból ki voltam taszítva; -nem volt hová mennem, nem volt mit keresnem, futnom kellett, ha egyedül -maradok is, legalább így társaságban futok. - -A boszú is felébredt bennem. Megtorolni azokat az embereket, a kik -minden vagyonomtól, házamtól, feleségemtől megfosztottak, a kik fejemre -szarvakat raktak, törvényszéken az álmom miatt elitéltek s tetejébe -kinevettek, «Andapál katonájának» gúnyoltak! Megmutatni, hogy vagyok én -még más valaki katonája is. - -– De hát ki vagy te? kérdém a verestollastól. Nem vagy-e te a sátán? -Mert annak nem csapok a kezébe. - -– Ne félj semmit. Én vagyok a «Maker», a baklovagok hadnagya; ha -felcsapsz, megteszlek káplárnak a baklovagok között s aztán lehetsz még -magad is «Maker». - -– Köszönöm. Én nem akarok, csak közlegény lenni. Tudom jól, hogy a ki -fölcsap a baklovagok közé, leköti nekik a testét minden halálra és -kinzásra, de a ki tiszt akar lenni közöttük, annak a lelkét is le kell -kötni. Én pedig a lelkemre nem szerződöm. - -– Kár érted! dörmögé a Maker. No hát kösd le csak a testedet. - -Azzal megfogta a kezemet és megrázta azt, úgy hogy a vér a körmeim -hegyéből fecskendett ki; hanem akkor meg én azzal a kezemmel a vállára -csaptam, e szóval: «servus pajtás!» s az meg olyan ütés volt, hogy a -Makernek az inai megrogytak alatta. - -Azzal kész volt a szerződésünk. Egy baklovag a mészárlás alatt -agyonlövetett; annak a ruháját, fegyverzetét én rám adták, a lovát is én -örököltem s mikor aztán a fekete álarczot is föltették a fejemre, akkor -megszüntem ennek a világnak tagja lenni. Nem volt nevem, nem voltam -senki többé, baklovag voltam: a társadalom ellensége; ez az álarcz -kizárt a világból. Miket tettem, miket követtem el? nem tudhatja senki. -Az álarcz jól hallgat. A baklovagok iszonyú szövetsége rémtetteket -követett el az egész Németalföldön, Würtembergben, a Rajna mentében, -Elszászban és Lotharingiában: ott voltam-e azokban és hol voltam? magam -sem tudom s az álarcz hallgat. Az éjszaka lovagjai voltunk. Hol jártunk? -merre vittek? hová parancsoltak? Ki tudhatja? Én nem. Raboltak-e ki a -lovagok templomokat? ők vitték-e el az «arany asztalt?» gyujtottak-e fel -városokat? irtottak-e ki egész karavánokat? romboltak-e le kolostorokat? -rohantak-e meg éjnek idején palotákat? vitték-e el a bányákból az -aranyat és az ezüstöt? fogták-e el lesből a fejedelmek szállítmányait? -vertek-e hamis pénzt rejtett barlangjaik üregeiben? Ott voltam-e én -mindezeknél? valamelyiknél vagy egyiknél sem? Én voltam-e az a baklovag, -a ki az égő házba beletaszította a gazdag zsidót, vagy az a másik -baklovag, a ki a tűzből kiszabadította a siró gyermeket s a lovára -ültetve vitte el az anyjához? Én voltam-e az a baklovag, a ki a -liebfraueni kolostort lőporral a levegőbe vettette, vagy az a másik -baklovag, a ki az apáczákat előbb figyelmeztette, hogy meneküljenek -onnan? Azt ki tudja? Az álarcz hallgat. - -(– No hát ha te sem tudod, az álarcz meg hallgat, akkor ezt az egész -capitulumot ki kell törülni az indexből! monda a nagyherczeg, s aztán -capacitálva fordult a soltész felé: Lám, hiszen nem önkényt követte a -baklovagokat, de életveszélylyel fenyegetve kényszeríttetett a -társaságukban maradásra s ottan is nem tudhatni, hogy jót cselekedett-e -vagy rosszat? - -– Valóban, helyeslé a soltész; annyira világos a dolognak a -homályossága, hogy az ember utoljára nem tudja már, hogy vajjon -felakasztassék-e a derék, jámbor keresztyén férfiú, vagy pedig -canonizáltassék a gazember?) - -Mely szavakban rejlő iróniát ő kegyelmessége vagy nem vette, vagy nem -akarta észrevenni. - - -II. A BOSZORKÁNY-BUCSÚ. - -Mikor a baklovagok közé felcsaptam, azok nem kérdezték, hogy hínak, -hanem az álarczczal együtt nevet is adtak. - -Biz ők nem igen válogatták a neveiket a kalendáriumból, sőt inkább -mindegyik egy ördögnek a nevét viselte. Volt ott Beliál, Szemiázáz, -Lucifer, Mefisztofelesz, Belzebub, Leviathan, Azáziel, Számiel, Dromo, -Kopcziher, Aszmodai, Flibbertiggibet stb. Magát a «Maker»-t Astarothnak -hívták. Nekem Belfegor nevet adtak. - -Ugyanakkor egy «vérczimborát» is választottam magamnak: annak a neve -volt Beherik. - -A vérczimboraságnak a megkötése úgy ment, hogy mindegyikünk beleszúrt -egy késsel a saját karjába, s a másik kiszívta belőle a vért. Ez volt az -elsőfokú szövetség. A második fokúnál egymásnak a nevét szokták a -vérczimborák a karjaikba beedzeni; hanem ez csak a boszorkány-bucsú -alkalmával mehetett végbe nagy ünnepélyességgel. - -A vérczimboraságnak kitünő jogai voltak. Az egymáshoz kötöttek testtel -lélekkel egymáshoz tartoztak. A mi enyim, az a tiéd. A mire az egyik azt -mondja: ez nekem kell, azt a másik oda tartozik adni, s ha nincs neki, -elő kell teremtenie. A hova az egyik hív, a másiknak menni kell. S mikor -az egyik azt kivánja, hogy cseréljék ki magukat, oda kell adni a testét, -hogy a másik vehesse azt fel, s neki meg annak a testét kell -visszacserélésig viselni. - -(– Ez lehetetlen, kiálta közbe a nagyherczeg.) - -– Sőt igenis lehető, monda a soltész, Johannes Magnus bizonyítja, hogy -hasonló esetek valóban megtörténtek az ő tudomására. - -– No már szeretném azt látni, szólt a nagyherczeg, hogyan lehetnénk mi -vérczimborák? Kend soltész uram csak elférne az én bőrömben háromszor -is, de én hogy az ördögbe férnék el a kendében?) - -A vádlott aztán felvilágosítá, hogy az egész testet szokták kicserélni, -úgy a hogy áll, a mi egészen lehetséges. - -A miből azután sok kellemes és kellemetlen quiproquok következhetnek; -mikor én vőlegény vagyok, azt mondhatja a vérczimborám: no most -cseréljünk, én megyek haza a menyasszonyoddal; hanem aztán, mikor engem -akasztani visznek, akkor meg én mondhatom: no most cseréljünk, most -megint vidd el te a menyasszonyomat, a kötelesnek a leányát. - -Ilyenforma próbáit a hű czimboraságnak számtalanszor le is tettük. - -Egyszer aztán azt mondta a Maker: «Te Belfegor! neked meg kell -házasodnod, addig nem vagy hű czimbora, a míg feleséget nem vettél a mi -fajtánkból.» - -– Hát hol kapok én itt asszonyt? - -– Van a számodra egy készen; az én szép hugom «Lilith». Azt veszed el. - -Annyit tudtam, hogy a szép «Lilith» valamikor az az ördögkisasszony -volt, a ki Ádám apánkat hűtlenségre csábította el Éva anyánktól. No ha -az ugyanaz, akkor meglehetősen vén lehet. Azonban a Maker hugának -nevezte: ez biztató volt. Neki még fekete volt a haja. - -– Az is álarczot visel? kérdezém. - -– Hát hogy ne? - -– Akkor hát se baj. Kezet adtam rá. - -A Fekete Erdőben van egy földalatti barlang: ott tartottuk az -esküvőnket. Az egész baklovag-társaság mind összegyülekezett rá. - -Mikor a sok szövétneket meggyujtották, akkor vettem észre, hogy az egy -óriási nagy templomnak a belseje. Csakhogy minden meg volt benne -fordítva. A szentek mind fejjel lefelé álltak a talapzataikon, s az -oltáron is a feszület az INRI-s végével lefelé volt felállítva; az -orgona a boltozatról lefelé függött alá s a szárnyas angyalkák az -ábrázataik helyett a megfordított részüket mutatták; magok a harangok -meg felfelé fordítva himbálóztak s a chorus visszafelé énekelte a -zsoltárt: «Aru kankaru netsi sőre za.» Az eskető papnak az egyik lába -hosszabb volt, mint a másik, s mikor a ministrans le akarta a fejéről -venni az infulát, az egész fejét levette vele együtt; akkor vettem -észre, hogy hamis fejet visel. A thuribulumba aligha assa fœtida nem -volt téve, a mivel körülfüstölték. A menyasszonyom, a kit akkor láttam -először, oly fényes és pompás ruhában jött elém, a minőt még a Begum -feleségemen sem láttam; de a sok czifraságtól a termetét sem lehetett -kivennem, az arcza meg épen nem látszott az aranyszövetü fátyoltól. A -pap elmondatta velünk az esküformát visszájáról, a mi kezdődött a -megfordított «Amen»-nel, s mikor összeköté a kezeinket, a hogy szokás, -nekem úgy tetszett, mintha a papi öv helyett egy känguru-farkat csavart -volna a kezeink körül. Mikor beiratta a neveinket a matrikulába, -megfigyeltem a menyasszonyom kezeit s úgy találtam, hogy a -szarvasbőr-keztyűk alatt iszonyú hosszú és görbe körmei lehetnek, a mi -előforduló családi összekocczanások esetére nem igen biztató előjel volt -rám nézve. A hangját az esküvő alatt elég fiatalnak találtam; nem -selypített s a p betűt nem mondta m-nek, a miből azt a meggyőződést -merítettem, hogy fogai még vannak. - -A templomból nagy muzsikaszóval távoztunk el, én karöltve vezettem a -menyasszonyomat a barlang előtt álló kocsiig. Az egy nagy nehéz szekér -volt, akkora, hogy tizenhárman elfértünk rajta s volt eléje fogva hat – -szarvasbogár. - -– De már, hogy a pokolba vihetné el ezt a nehéz társzekeret ez a hat -bogár? kiálték én boszúsan. Hiszen hat ló sem tudja azt kimozdítani. - -– Nem ám, suttogá Lilith, mert nincs megkenve a tengelye. De fogd csak e -kenőcsöt, s kend meg vele, majd könnyebb lesz. - -Én szót fogadtam, s a kezembe adott fekete achattégelyből megkentem a -szekér kerekeit és tengelyét. Akkor aztán az egész násznép hirtelen -felkapott a szekérbe; teleülték annak az oldalait, fehérczeit, nekem -maradt a menyasszonyommal együtt a kocsisülés. Lilith azt mondta, hogy ő -maga akarja hajtani a lovakat (a hat szarvasbogarat). Hát a mint azok -szárnyra kaptak, az egész terhes szekér az összes násznéppel csak úgy -repült tova, mint a szélkergette ördögtövis a mezőn. Én kaptam az -alkalmon, hogy a menyasszonyom arczát megpillanthassam, s míg ő két -kézzel fogta a gyeplőt, föllebbentettem az arczáról a fátyolt. - -Majd megdermedtem rémületemben. Ez tulajdon az a boszorkány volt, a ki -engemet a kempeni tőzegtörésben meg akart nyergelni. Huh, be förtelmes -egy pofa! Ha ez Lilith, úgy bizonyosan az Ádám apánk Lilithje, mert -ennek az arczán minden ráncz egy századot képvisel s arra, hogy az a -finom baraczkhamv, a mi a női ajkakat oly csókolni valóvá teszi, ekkora -bajuszszá megnőjön, csakugyan kell hatezer esztendő. - -– Én kiugrom a szekérből! kiálték ijedten. - -– Dehogy ugrol! Inkább átölelsz! szólt nevetve a rettenetes mátka s én -ekkor vettem észre, hogy ötszáz lábnyi magasan repülünk a föld fölött. S -hogy beváltsa a szavát, úgy irányozta a szekerünk röpülését, hogy neki -mentünk a kölni templom toronykeresztjének, a saroglyánk beleütődött az -egyik ágába, az leszakadt, ott is maradt; most is ott lóg, nem tudják -levenni; én azonban a zökkenéstől meghibbanva, csakugyan önkénytelenül -átkaroltam a Lilith derekát, a min aztán az egész társaság féktelenül -nevetett. Magamban azt tervezgettem, hogy hiszen, mikor kenyértörésre -kerül a dolog, itt van az én vérczimborám, a Beherik, majd annak mondom, -cseréljünk alakot, tessék most a helyemet elfoglalnod. - -«Hopp hirével» megérkeztünk a «Kranendonk»-ra. Itt tartják a -boszorkányok a bucsújukat. Itt leszálltunk s üdvözöltettünk a -mindenünnen előrepülő atyafiságtól, a kik lóczákon, székeken, seprün, -pemetén lovagolva süvöltöttek a levegőn keresztül; minden asszony -magával hozta a szive választottját. - -(– Te! Én ebből az egész bolond beszédből egy szót sem hiszek! vágott -közbe a nagyherczeg. - -– De pedig ez mind úgy van! bizonyítá a soltész. Johannes de Kembach -épen így írta le hitelesen a boszorkányok utazásmódját a nagybucsúra, s -a nagy tudós Majolus a «repülő szekérről» is bizonyságot teszen, melyet -a béreslegény, tévedésből a kulimász helyett a boszorkányirral talált -megkenni. Ugyanily dolgot ír le Torquemadius az ő Hexameronjában, a ki -pedig elismert auctoritás.) - -A vádlott folytatá tovább: - -Az asszonyok és szeretőik a levegőn át érkezének a Kranendonkra, az -ördögök és kisérőik ellenben a földből bújtak elő. - -Ott volt szerencsém megismerhetni több rendbeli celebritásait az előkelő -úri társaságnak, a kik a keresztapjaik voltak a neveiket viselő -Bak-lovagoknak. - -A Szemiázáz az egész társaság mulattatója; ő a zeneszerző, s mikor ő -muzsikálni kezd, akkor minden ember tánczolni kénytelen, a ki azt -meghallja. Az orra klarinét s annak a billentyűjét a két fülével -billegteti, a két kezével e mellett egy tehéncsontváznak az oldalbordáin -hárfázik, s a farkával egy kétfenekű dobot ver. - -A Beherik, az én vérczimborám keresztapja, egy ormótlan nagy test, a -kinek elefántorrmánya van. Ezzel szokta a nevét aláirni, a miért is az -ördög aláirásánál (méltóztassanak jól ráügyelni) a végbetük soha sem -«mp» (manu propria), hanem csak «np» (nasu propria.) A mellett a Beherik -igen elegans gavallér, a farkát a vállára vetve hordja, s az azon levő -nagy lobonczczal szokta magát legyezni, mikor nagy melege van. - -Valamennyi ördög úrnak denevérszárnyai voltak, csupán az én druszám és -præsumtiv keresztapám Belfegor különbözött e tekintetben a többitől. -Neki tollakból voltak a szárnyai. Valahány toll volt a világon, a mi -valamely átkozott tett megirásával érdemessé tette magát, hogy a pokolra -jusson, az mind az ő szárnyába volt összeszedve. Az a toll, a mivel -Pilátus aláirta Jézus Krisztus felfeszítését s Barabás szabadon -bocsátását, – az a toll, a mivel Aretin megirta a verseit, De Sade az -elbeszéléseit, – az a toll, a mivel Erzsébet aláirta Stuart Mária -halálitéletét, – az a toll, a mivel Medicis Katalin elrendelte a -Bertalanéj borzalmait, – az a toll, a mivel X. Leo pápa megirta a -pénzért adott indulgentiás leveleket, s a mivel Incze pápa felirta e -szókat: «sint ut sunt, aut non sint», s a mivel egy primás megirta e -kétértelmű választ: «reginam occidere nolite timere bonum est», – az a -toll, a mivel Shylok megiratta a «font húsra» kötött szerződést, – az a -toll, melylyel Foscari halálos ellensége beirta a könyvébe, hogy «la -pagata», – az a toll, a mivel Fülöp király aláirta fia Don Carlos -halálitéletét, – az a toll, a mivel Tetzel a Luther elleni pamphleteket -firkantotta, és mindazok a tollak, a mik árulásra, hamisításra, csalfa -szerelmi esküre lettek felhasználva, ott voltak a Belfegor szárnyában. -Óriási két szárny volt ez, nagyobb mint a Roch madáré. S valahányszor a -Beheriknek szüksége volt irótollra, mindig a Belfegor szárnyából -szakított ki egy épen ahhoz a czélhoz illőt. - -A mint az egész boszorkány-társaság együtt volt, a legvénebbek, a -legcsúfabbak összegyűlének s valaminthogy más ünnepélyeket szokás kegyes -imádkozással, a lakodalmakat alamizsnaosztással kezdeni, úgy ők is a -megkezdendő dáridó bevezetéseül egy végbeviendő gonosz tett -elhatározását tűzték ki. - -Az én menyasszonyom volt az indítványozó, ma ő volt az ünnep hősnője. - -– Van a Kempen vidéken egy vendégfogadó, mondá. Annak a vendéglőse -szövetségben áll a bilseni comthurral. A comthur hamis pénzveréssel -foglalkozik és kereskedők kirablásával. A hamis pénzeket ez a korcsmáros -szokta a nála megszálló karavánok útján értékesíteni s így hozza az -országban forgalomba. Most ezt a korcsmárost megszállta a bűnbánat. Jóvá -akarja tenni az eddigi bűneit. Megírta levélben a kormányzónak az egész -bűnös csalfaságot s fölfedezte a bilseni comthur pénzverő műhelyét. Én -ezt a levelet a kormányzó helyett a bilseni comthur kezébe játszottam. -Ma éjjel a comthur lovagjai meglátogatják a kempeni országúton levő -csárdát. Mit gondoltok? hány embert küldenek a pokolra? - -– Valamennyit! sivalkodának a boszorkányok. No ma jól mulathatunk hát! -Jöhet közénk Lucifer! - -Most nagy földrengés, csattogás, dörgés hallatszott, s a megnyilt -földből kiemelkedett pokolbeli méltóságában a gonoszok fejedelme, -Lucifer, a ki előtt a többiek mind térdre – azaz hogy csülökre – -borultak. - -(– Milyen volt? kérdé a nagyherczeg kiváncsian.) - -Erre az egyre nem tudok megfelelni. A pokolbeli fejedelemnek van olyan -varázshatalma, hogy mikor megjelenik is a halandók között, azok őt ne -nézzék. S miből áll az a varázslata? Könnyű lesz megérteni, ha elmondom. - -Az ő megjelenésére egyszerre elkezdtek a boszorkányok levetkőzni; az én -Lilithem is. - -(– No csak nem a bőrükig!) - -– De még azon is túl. Még a bőrüket is levetették, s a mint a rút, -ránczos, tarjagos bőr lehullt róluk, a leggyönyörűbb tündéralakok álltak -előttünk egyszerre. Az én Lilithem szebb lett, mint a minőnek valaha -istennő képét festve láttam, maga a gyönyör és bűbáj megtestesülve. Soha -ilyen ragyogó szemek, ily édesen mosolygó ajkak nem világlottak felém. -Már most érthetik kegyelmességtek, miért nem tudom én Lucifer alakját -leírni. Hát láttam én még mást, mint Lilith tündéralakját magam előtt? - -S még ez alak, a szépség nem volt minden, a mi elkábított, de az az -észvesztő csintalan jókedv, az a dévaj csapongás minden érzékemet -megittasítá. Nem voltam a fejemnek ura többé, arra csavarhatta, a merre -akarta. Kész voltam egy csókjáért a lelkemet is odaadni. - -Ezt az állapotot várta a jó Beherik. Tudniillik a keresztapa, az igazi -ördög. Előhúzta a hátulsó táskájából azt a bizonyos fekete könyvet s -legelőször is a keresztfiát, az én vérczimborámat vette elő, hogy -engedje magát stigmatizáltatni. - -Ez pedig úgy ment, hogy az ördög kirántott egy tollat a Belfegor -szárnyából s azzal a czimborám karjára apró pontokat szurkált, a mikből -betűk alakultak. Valahányat szúrt a bőrbe, a toll hegyén maradt -vércseppel ugyanannyit szúrt a feketekönyvnek egy lapjára, s annak a -szúrásnak a helye meg olyan fénylő lett, mint a szikra. A kar fehér -bőrén aztán ott maradt veres betűkkel felírva a Beherik név, s ugyanaz a -fekete lapon fénylett tűzbetűkkel. - -Mikor az megtörtént, Beherik egy tallért adott keresztapai ajándékul a -keresztfiának. - -Akkor azután hozzám fordult a két ördög, s nógatott, hogy én is vegyem -fel a magas beavatást a pokol választottai közé. Én is kapok majd egy -tallért. - -A tallérért nem tettem volna meg, hanem a szép Lilithnek egy csókjáért -igen. Ennek a mosolygásnak ember nem állhatott ellen. - -Megigértem, hogy felveszem a pokoli stigmát. - -Hanem a mint már a kezemet kinyujtottam, odalép hozzám a vérczimborám s -azt mondja: - -– Bajtárs! Látod ezt a tallért, a miért én a lelkemet eladtam? Ezt én -teneked ajándékozom. Te pedig nekem adod, a hogy a vérczimborákhoz -illik, a te menyasszonyodat. - -Vérczimboráknak nem szabad semmi kérésre azt mondaniok: «nem adom.» A -tallért eldugtam a zsebembe, a Lilith kezét pedig odatettem a czimborám -kezébe s az vitte azt magával a tánczba. A bűbájos hölgyek karéjba -fogózva tánczoltak a kedveseikkel, sebesen, hogy a ránéző szeme -elkáprázott bele. - -A két koma azonban rángatta a galléromat két felől, hogy no hát, a hogy -megigértem, vegyem föl a beavatási stigmát. - -De most már én nekem semmi kedvem sem volt hozzá, hogy a Lilithet -elvitték tőlem s kerestem, hogy miféle kifogásokkal tudnék kimenekülni -az igéretem alól. - -– Az ördögbe is! kiálték, haragot szinlelve. Soha az öreg apám sem írt -alá contractust áldomás nélkül. Én előbb enni meg inni akarok, majd -azután parolázzunk. - -Mindjárt ott volt előttem a terített asztal, válogatott drága ételekkel -és italokkal; a násznépem körülülte azt a szép tündéralakokkal együtt, a -Lilith is visszakerült hozzám s odaült az ölembe. De én már haragudtam -rá, mert a czimborámmal láttam tánczolni. Azután még jobban mérgelődtem -azon, hogy akármi ételt-italt bevettem, annak nem volt de semmi ize. -Nyakalhattam én akár fenékig ki a kancsót, csak olyan volt az, mintha -semmi se ment volna le a torkomon, a pecsenyék pedig mind só nélkül -voltak elkészítve. - -Elkezdtem a komákkal veszekedni. - -– Ezt én így meg nem eszem. Ha én sótalanul eszem a disznóhúst, attól én -mindjárt csömört kapok. Nekem adjatok sótartót az asztalra. - -– De honnan a pokolból vegyük mi a sót? mondának a koma urak. Hát nem -tudod, hogy a pokolban nincsen só? Hisz ott nincsen tenger, hogy sót -főzhetnénk belőle. - -– Nekem pedig, ördögteremtettét, sót teremtsetek, ha Lóth feleségét -veszitek is elő, vagy különben a fejetekhez vágom ezt az egész -vetreczét! - -– No ne zsörtölődj! incselkedett velem a Lilith, megrángatva a -bajuszomat. Itt az én ajkaim, izleld azokat. - -– Ejh, nekem nem méz kell, hanem só! Ördög, mennykő, lánczos lobogós -teremtette, most mindjárt kifordítom a Lucifert a bőréből, ha sót nem -kapok. - -Ennek aztán volt sikere. Az ördögök előtt a káromkodás az imádság. - -Nosza futott a hány ördögsuhancz volt, haza a Lucifer palotájába, -elhozni az egyetlen egy sótartót, a mi csak a pokolfejedelem magán -használatára tartatik otthon. - -Ez a sótartó pedig egy nagy csigateknő, melyet «keresztelő medenczének» -neveznek. És ez olyan sóval van megtöltve, melyet elkövetett bűnök -feletti késő bánat könyeiből gyüjtenek össze. - -Két ördögfiú czepelte elém a sótartót, míg a szép Lilith kés, villa -helyett a saját fényes fogaival harapdálta fel apró falatokra az elém -tett sültet (a mi a Gadarenusok malaczainak husából készült, mikbe urunk -az ördöngös legióját bele számüzte), hogy annál nagyobb kedvem legyen -hozzá. - -– No, hála Istennek! csakhogy itt van már a só! kiálték fel. - -S arra a szóra egyszerre nagy ropogással összeomlott körülöttem minden, -az ördögök ordítva sülyedtek alá a földbe, a varázsnők sikoltva repültek -szét a levegőben, s én leestem a földre, s mikor széttekinték, ott -találtam magamat a Kempen közepett, az elhagyott tőzegbányákban a moha -között, az ismeretes száraz fáktól körülvéve, százhúsz mérföldnyi -távolban a Feketeerdőtől, a melyben az este a Bak-lovagokkal együtt -ültem a menyekzőmet. - -(– Bolond vagy bizony te, vagy álmodtad mindezt! fejezé be a vallomást a -nagyherczeg. Nem hiszek én ebből semmit, egy szót sem.) - -(– No már pedig ez az egy igaz, mondá a soltész, a sok hazugság között, -a mikkel bennünket a gazficzkó hetek óta traktál, ez az egy authentikus -dolog. Mert hasonló esetekről értesítenek bennünket Majolus és -Ghirlandinus, nemkülönben a világhírű Boccaccio, kiknek állításait -kétségbevonni nem lehet. Most az egyszer a bűnös szigorúan a való dolgok -előadása mellett maradt vala. - -– Minthogy azonban az ördöggel való szövetséget re ipsa, és de facto alá -nem irta, annálfogva a pactum implicitum diabolicum neki mégis be nem -számíttathatik, és így ezen vádpont, ha csak következményei nem lesznek, -önnön magától elesik, mondá ki a nagyherczeg.) - - - - -TIZENKETTEDIK RÉSZ. A SZÉGYEN GYALÁZAT KENYERÉN. - - -1. A GYEREHAZA-TALLÉR. - -Másnap folytatá a vádlott. - -Mindennél nagyobb bizonyítéka volt annak, hogy ezek valósággal -megtörténtek velem, hogy a tarsolyomban most is ott volt az a tallér, a -mit a vérczimborámtól kaptam ajándékba, a mit ő viszont a pokolkomájától -kapott búcsufia gyanánt. Az ott maradt nálam. Eszembe jutott, hogy mit -hallottam a boszorkányoktól, minő veszély fenyegeti az útféli -vendéglőst, s bár egyszer már épen így jártam pórul azzal, hogy valami -jó tettet akartam elkövetni, ujra ráadtam a fejemet, hogy elmegyek, -figyelmeztetem a vendéglőst az ellene készülő nagy bajra. - -Késő éjszaka volt s én ez úttal már tudtam azt az útat, a melyen egyszer -erről a helyről kikeczmelegtem. Másodszor is neki indulék. Nagy hamar -elértem az országútat, ott megtaláltam azt a vendégfogadót, a melyikben -a multkor a karavánnal találkoztam. Még fönn voltak mind, valami lakzi -volt a háznál, a vendéglős akkor házasodott ujra, ez volt az ötödik -felesége. - -A mint beléptem a víg társaságba, egyszerre rám ismert a gazda. De nem -hogy nagy örömmel fogadott volna, hanem még inkább majd megvert, s ki -akart dobni. - -– Hiszen ez az a minapi ficzkó, a kit az ördög akkor hozott ide, a mikor -a herzogenbuschi karaván itt járt! Aztán elmondta, hogy mit beszéltek -előtte a kempeni boszorkányok? S egy szóig beteljesedett minden. Dejsz -ennek nem szabad a házamba belépui! Tán megint hallottál valamit a -kempeni boszorkányoktól, s most azért jöttél ide, hogy azt elmondd s -aztán az is beteljesüljön! Dejsz el ne próbáld mondani a rossz -profécziádat, te vészmadár! - -Erre az egész lakodalmas nép székeket, botokat kapott fel ellenem s -minden ember azzal fenyegetett, hogy ha profécziát akarok mondani, hát -agyoncsapnak. - -– Csendesen emberkék! mondám nekik hideg vérrel. Ha szivesen fogadtatok -volna, meglehet, hogy beszéltem volna valamit, a mit nem ártott volna -megtudnotok; de miután előre így rám förmedtek, inkább elhallgatok. Nem -kérek én itten egyebet, mint egy darab kenyeret meg sajtot, meg egy kupa -sört; aztán meg egy kis szalma vaczkot, valami zugban, a hová -lefekhetem. - -– De hát van-e pénzed ennyi mindenért megfizetni? Kérdé a gazda. - -– Hogy ne volna? mondék, s elővettem a tarsolyomból a tallért, és -odaadtam neki. - -– Ohó, ficzkó! Ez hamis tallér! kiálta a vendéglős, a kőasztalra ledobva -a talléromat; pedig az úgy pengett, hogy lehetetlen volt igazi ezüstnek -föl nem ismerni. - -De már ez a szemtelenség dühbe hozott. - -– Hallja kend! kiálték, én nem az az ember vagyok, a ki hamis pénzt -szokott forgalomba hozni. - -– Micsoda? kiálta fel a gazda; hát én talán olyan ember vagyok? Már most -azért is lefoglalom a tallérodat, s holnap beviszem a városba, bemutatom -a fémjelző hivatalnak; magadat pedig az ideig becsukatlak a -tyúkketreczbe, hogy el ne szökhessél. - -Azzal nekem esett az egész társaság, nyakonfogtak, betaszigáltak a -tyúkólba, annak rám zárták az ajtaját, a hol olyan szűk helyem volt, -hogy se felállnom, se lefeküdnöm nem lehetett. Ott ülhettem azon módon -éhen meg szomjan, a hogy a boszorkány-lakziból elszabadultam. - -Csak az boszantott, hogy minek adtam oda már a talléromat. - -Abba már egészen belenyugodtam, hogy a miért jót akartam tenni, jól -elpáholtak. Ez már az én hivatásom. - -Hanem egyszer csak úgy hajnal felé megszólal ám a trombita a ház előtt; -sűrű lódobaj közelít, puska ropog, káromkodás hangzik, megérkeztek a -bilseni comthur lovasai. Egy pillanat alatt be volt törve minden ajtó, a -meglepett lakodalmas nép rémületében gondolni sem tudott a védelemre. -Azok pedig halomra öltek mindent: férfit, asszonyt, leányt, öreget, kis -gyermeket. Én a tyúkketreczből néztem a kegyetlen mészárlást, a mit -leirni nem akarok, mert még most is borsódzik tőle a hátam, ha -visszagondolok rá. Nem hagytak azok az egész házban még csak egy élő -kutyát sem. - -Mikor már mindent leöltek, valamelyik ficzkónak eszébe jutott a -tyúkólban is kutatni. A szekerczéjével betörte az ajtót s rám találva, -előhúzott a hajamnál fogva. - -– Ne bánts, pajtás, mondék neki; én magam is csak olyan szegény katona -vagyok, mint te. Ezek idebenn elvették a pénzemet s magamat idecsuktak: -láthatod, hogy nem tartozom a házhoz, csak erre utaztam. - -– Hát semmi pénzt nem hagytak nálad? kérdé a lovas. - -Egy tallérom volt, azt is ott fogták, azt mondták, hogy hamis pénz. - -– Lássuk csak, szólt, a ficzkó s elkezdett megmotozni. A mint a táskámba -nyult, diadalmasan kiáltott fel: - -– Ehun van ni! Hát e nem pénz? (A tallérom ott volt a tarsolyomban.) Ej -te gézengúz, még el akartad tagadni előlem! - -Azzal jól megütögetett a fejszefokkal s a tallérom eldugta az övébe. - -Arra oda jött egy másik czimbora s azt mondta neki, hogy ne üssön agyon. -Az ilyen erős ficzkót, mint én, el lehet adni a franczia toborzóknak tíz -Albertus-tallérért. Aztán hátha még több pénz is van nálam? - -Én esküdtem, hogy egy fillérnek sem vagyok ura. - -De nem hitte el, addig keresgélt, míg egyszer övem alá nyúlva, -kifirtatta az oda menekült tallért. - -Az is jól eldöngetett, a miért el akartam azt tőle titkolni. - -Jött a harmadik, az is a pénzt kereste nálam. «Nincs, barátom!» – «De -hogy nincs! Húzd le a csizmádat!» Hát akkor meg a csizmámból pottyant ki -a tallér. Az is egy pár ütleget jövedelmezett nekem. - -Az utána következőknek már aztán arra a kérdésükre, hogy van-e pénzem? -csak azt feleltem, hogy «van barátom, de nem tudom hol? csak keresd -nálam, bizonyosan megtalálod!» Meg is találta valamennyi. Ott volt az -mindenféle rejtekében az öltözetemnek. A hajtókám belsejében, a kalapom -karimájában, a nyakravalóm csokrában, hátul az irhámban, elől a -térdfoltomban. Mindenünnen előkerült a tallér. - -Hanem aztán, mikor hazamenet elő akarták szedegetni a lovas urak a -tallérjaikat, akkor lett közöttük nagy verekedés; mert egynek a zsebében -sem volt semmi, s mindenik a másikra fogta, hogy az lopta el a -tallérját. - -De már akkor engem átadtak tíz tallér felpénzért a franczia titkos -toborzóknak, Tongern városában. - -Azok aztán levetkőztettek minden ruhámból; természetesen azért, hogy a -maguk mundurját adják rám. Azok is kikerestek minden ránczot, de biz a -közt már nem volt semmi pénzféle. Akkor aztán leültettek, hogy lenyirják -a hosszú hajamat, hogy arról majd rám ismerjenek, hogy pénzen vett -katona vagyok. Hát egyszer csak a lehulló csimbókjaim közül kigördül a -tallér. - -A franczia sergeant nagyot ugrott örömében: egy tallér profit! no ezt -mindjárt megiszszuk! - -Azonnal hozatta a sört kancsó számra a csárdással, a kinél a város végén -rejtőzve volt az egész titkos toborzó kompánia s megtraktálta az egész -czimboraságot. - -Aztán hozzám is leereszkedett, mikor a mondurt felszedtem. - -– Hát te ficzkó, nem vagy-e szomjas? No ha az vagy, hát eredj ki az -udvarra strázsálni; tartsd fel a fejedet, tátsd el a szádat, most épen -jó eső esik! - -Nekem az alatt ki kellett mennem, őrt állni, a míg ők a csárdában -mulattak. - -Egy kis idő múlva aztán nagy lárma támadt az ivószobában; a csárdásné -azt állította, hogy ő tőle a tallért, a mit az imént kapott, a míg -került-fordult, ellopták. - -– Melyik lopta el? szitkozódék a seregeant. - -Egyik se akart kötélnek állni. Akkor aztán lehuzatta valamennyit s -mogyoróhájjal mindegyikre hatot kent fel. A tallér még sem került elő, -mert egyiknél sem volt. Akkor aztán a muskétások (öten voltak) lehúzták -a padra a sergeant-t s akkor meg ők hegedülték el rajta, a mit tőle -kaptak summásan: ötször hat = harmincz! de biz a tallér attól sem került -elő. - -Jó fegyelmet tartanak itt! gondolám magamban; először a káplár veri el a -legényeket, azután a legények a káplárt: jó lesz itt szolgálni nagyon! - -Nagy bő puffogós pulider volt rajtam, a milyent a franczia muskétások -hordanak; a mint belenyulok a zsebébe, hát mi akad a markomba? A -veszedelmes tallér. Nem jutott senkinek eszébe, hogy nálam keresse. - -(– De hát hogyan történhetett az meg? kérdé a nagyherczeg. - -– Oh az igen rendes dolog, jött a magyarázattal a soltész; ez egy -varázstallér volt, egy «gyerehaza tallér», a mit mi «Heckthaller»-nek -nevezünk. Ennek a tulajdonsága, hogy a ki ennek birtokába jutott, akár -vásárol vele valamit, akár ellopják, elrabolják tőle, a gazdájához -megint visszatér: csak akkor marad el tőle, ha az önként elajándékozza -valakinek.) - -– Jaj, kegyelmes uram! Mért nem súgta meg nekem ezt a titkot hamarább! -sohajta fel a vádlott. Ha én ezt tudtam volna annak idejében. - - -2. A MÁS FELESÉGE FÉRJE. - -Hanem hát a varázstallér csak nem segített azért én rajtam semmit ez új -keserves állapotomban; mert olyan helyre jutottam vele, a hol nem volt -rajta mit vásárolni. - -Elvittek bennünket a franczia táborba, mely Lille várát ostromolta, s -ott engem bedugtak a tüzérek közé, miután megvallottam, hogy a -pattantyússághoz értek valami keveset. - -Hanem hát az kutya egy állapot volt. Éjjel-nappal a sánczok között -kussadni: ásni a futóárkot, lesni a ránk röpített granátokat. Ez még -mind hagyján lett volna. De koplalni. A franczia vezérnek az a taktikája -volt, hogy az ütegek közé nem szabad a markotányosnékat odaereszteni, se -borral, se sörrel, se pálinkával, hogy a pattantyúsok józanok -maradjanak. Annálfogva enni is nagyon keveset adott nekik, hogy nagyon -szomjasak ne legyenek. Ha meg egy sapeurt beküldtem a kantinba, hogy -lopva hozzon a számomra egy korsó duplasert, az mindig azzal jött -vissza, hogy az úton elvesztette a talléromat. El ám, mert a míg ő a -kantinig somfordált, azalatt a gyerehazatallér már visszakerült a -zsebembe. Nagyon is jól volt kitanítva. - -Így aztán éhezhettem és szomjazhattam, a mennyi csak belém fért. - -Hanem a tiszt urak, azok annál jobban mulattak. Az ő sátoraikban volt -dinom-dánom elég. - -Hogy a hadseregnél minden fegyvernem képviselve legyen, minden tiszt úr -mellett volt egy kaczkiás menyecske is, a kiknek a száma egész -szabadcsapatot képezett. S mondhatom, hogy ezek a táborbeli hölgyek -egyenkint képesek voltak annyit végezni, mint száz katona: már úgymint, -hogy száz katonának a lénungját meg tudta egy ilyen dáma egymaga enni és -inni. - -A tiszt urak a katonáknak fél portiót adtak a pumpernikkelből, hanem -aztán a «fráj»-oknak dupla portiót a marczifánkból. Tiszta munkát -csináltak. - -A kapitányomnak is volt egy ilyen hölgye, a ki pedig sem húga, sem -leánya, sem öreganyja nem volt neki, de mindamellett felesége sem volt. -Ez együtt lovagolt vele, hosszú selyem ruhában, nagy tollas baréttal a -fején, mikor a kapitány néha meglátogatta ütegünket. Csinos darab bőr -volt. - -Egyszer azonban a fővezér megsokallta a tiszti gazdálkodást, s kiadta a -napiparancsot, hogy valahány oly asszonyféle lakozik a táborban, a kinek -valóságos esküdt férje nincsen ottan helyben, az egy huszonnégy óra -alatt mind eltakarodjék onnan. - -Ezen a napon a kapitány uram odajött hozzám az üteghez. Úgy tett, mintha -valami dolga volna ottan. Ott aztán belém kötött. - -– Te legény! Nekem úgy tetszik, mintha te jobb sorshoz volnál szokva, -mint ágyút tölteni s a földön hálni. - -– És pumpernikkelt rágni! egészítém én ki a kegyes véleményt. - -– Nekem kedvem volna hozzá, hogy tégedet megtegyelek hadsegédemnek. - -– Nekem pedig nem volna az ellenemre. - -– Hanem hát egy kis szivességre kellene magadat elhatároznod. - -– Képesnek érzem magam mindenféle szivességre. - -– Hát például arra, hogy magad tarts konyhát s ott főzess minden jót és -drágát, s aztán engemet híjj meg az asztalodhoz ebédre és vacsorára. -Megfizetem, a mibe kerül. - -– No ez még nem valami kellemetlen feladat. - -– Hanem hát, hogy olyan gavallért, mint én vagyok, képes légy illően -elfogadni, szükséges, hogy asszony legyen a háznál, a ki a honneurs-t -végezni tudja. - -– De már azt hol vegyem? - -– Adok én azt is. Vedd feleségül azt a kiséretemben levő hölgyet, a ki -az én tiszteletemet régóta bírja. - -Már itt aztán elkezdtem vakarni a fejemet. - -– De hát mért nem veszi el kapitány úr maga, ha olyan nagyon bírja a -tiszteletét? - -– Ostoba! Mert már nekem van otthon másik. - -Csunyául éreztem magamat. Kezdtem a vállaimat vonogatni s szíttam a -fogamat, mintha az fájna. - -– Lássa, kapitány uram, sok mindenféle komisz kenyeret ettem már -életemben; csaltam, loptam, raboltam; de még ilyen alávaló conditióban -nem voltam, mint a milyent nekem most méltóztatik fölajánlani. - -– Gondold meg jól. Pompásan enni, inni, semmit sem csinálni: ez az első -választás; a másik pedig: lemenni a tűzaknaásók közé s a föld alatt -vágni a sziklát, száraz kenyér és víz mellett. Van fél órád az -elhatározásra. Ha nem tetszik, keresek helyetted mást. - -Hosszú félóra volt! Elgondoltam magamban, hogy mit vesztegetek el? A -becsületemet? Hol van már az? Elöltem, elpazaroltam azt már -százféleképen. De ha elöltem, elpazaroltam a becsületemet, tettem azt -eddig karddal, puskával a kezemben; tettem úgy, hogy szidtak, átkoztak, -üldöztek utána; hát most megpróbáljam, hogyan lehet a becsületemet -megenni késsel, kanállal? meginni pohárral? s legyek olyan gazember, a -kit kinevetnek, leköpnek? - -Ezt is megpróbáltam. Fél óra mulva azt mondtam a kapitánynak, hogy -«beállok! itt a kezem!» - -Aztán félig én nyujtottam eléje a kezemet, félig ő én elém a magáét; – -fele úton mind a ketten meggondoltuk a dolgot, s visszahúztuk a -kezeinket. Mindegyikünk azt hitte tán, hogy a másiké még piszkosabb. - -Hanem azért a donnát csak elvettem; a tábori pap még az nap -összeesketett vele ünnepélyesen. A sok nevem közül egyet átengedtem neki -s úgy hiszem, hogy nem én csaltam meg őt jobban. - -Annyi igaz, hogy azontúl aztán a testemnek jó dolga volt, s a gyomorban -szerencsére nem lakik lelkiismeret. A has biz azt mondja, hogy száz -katona lénungját megenni jó. Rangom is volt, hadsegédnek hittak, s a ki -kimondta a titulámat, mind nevetett hozzá. A feleségemet persze csak -akkor láttam, ha asztalhoz ültünk. Hogy czifrán szeretett öltözni, az -nem az én hibám volt. Száz katona hiányzó mondurjából az is csak -kitelik. Néha egy kis zsákmány is akadt, mikor a kapitányom a környéket -kalandozta, olyankor új köntös, nyakláncz, kösöntyű bőven került az -asszony számára. A kapitány mindig hozott haza valami meglepetést. - -Egyszer aztán azzal a meglepetéssel jött haza a kapitány, hogy elhagyta -valahol a fejét. - -Közel talált menni olyan helyhez, a hol ágyuval lövöldöztek s -összecsapta a fejét egy bolond vas galacsinnal, s az okosabb engedett. -Úgy hozták haza szegényt halva. - -Biz ez nagy baj volt, kivált nekem. Mert ezzel az egyik hivatalomból -kiestem; a másikba meg belerekedtem. Megszüntem a kapitány adjutánsa -lenni, de megmaradtam az adjutánsné férjének. Az pedig nehéz hivatal! Az -asszony hozzá volt szokva a laute éléshez, a pénz pedig nem hull az -égből. A sok arany ékszer, a miket a kapitány ajándékba hordott neki, -egymás után mind el lett prédálva, utoljára oda jutottunk, hogy nem volt -a konyhára való pénz. - -Ekkor aztán elkezdett az asszony velem veszekedni, hogy én milyen koldus -kutya vagyok: éhen hagyom veszni a hites feleségemet; bezzeg a kapitány -nem ilyen hülye volt: az volt a gavallér! - -Én aztán gondoltam, most mutasd meg tallér, hogy mit tudsz? s nagy -legénykedve odanyomtam a markába a talléromat: «itt van, váltsd el!» -Héj, mert nem tudtam, a mit a kegyelmes soltész úr most fedezett fel -előttem, hogy az elajándékozott varázstallér nem jön többé vissza! Azt -gondoltam, egy óra mulva megint a zsebemben lesz az. De hát nem találtam -én azt többé se tarsolyomban, se csizmámban, se irhámban, se -galléromban, se kalapomban. De hát legalább a feleségemhez kellett volna -neki visszajönni, ha az kiadta. Hanem hát azt is most értem már végig. -Nem ment az az asszony az én tallérommal az árúbódéba, hanem ő meg -menten odaajándékozta egy fiatal zászlótartónak, a kinek még a kapitány -életében is szintén nagy mértékben birta a tiszteletét. Így veszett oda -végképen a gyerehazatallér. - -Nekem nem maradt más a szégyennél és gyalázatnál, aztán meg egy -asszonynál, a ki elvett engem, de a kit nem vettem én el. - -Mit csináljak? Három napig törtem rajta a fejemet. Megszökjem? Esküszegő -legyek? Kétszeres esküszegő? Megtörjem a hűséget, a mit hitvesemnek -fogadtam «úgysegéljennel?» - -Három napig türtem az asszony mortificálását, s tiszttársaim -gúnyolódásait, a harmadikon – megszöktem tőlük. - -– Én már az elsőn megszöktem volna! kiáltott, öklével az asztalra -csapva, a nagyherczeg. - -– És így az esküszegés vétke is kitöröltessék a lajstromból? szólt -csöndesen hunyorítva a soltész. - -– Quod dixi, dixi! - - - - -TIZENHARMADIK RÉSZ. A TESTCSERE. - - -1. A KURUZSLÓ. - -(– No te istentelen; kezdé másnap a soltész. Eljutottál immár -bűnlajstromodnak a végére. Ugyan megmutattad, hogyan lehet -megháromszorozni a hét főbűnt, s csinálni belőle huszonegyet, s aztán -megint mind a huszonegyből úgy kidisputálni az embernek magát, hogy egy -se maradjon a nyakán? A sok furfangos historizálással elhuztál öt -hónapot meg két hetet az időből: azt hitted, ugy-e, hogy az alatt a -francziák majd csak elfoglalják a várat s megszabadítanak téged a -vesztőhelytől. Nem lett belőle semmi. Most már csak az utolsó bűnöd van -hátra: az árulás, a mit a vár ellen elkövettél. Ezzel az egygyel fogom a -nyakadat. Ebből az egyből, szeretném látni, hogyan mosod tisztára -magadat?) - -– Megkisértem, mondá a vádlott s felfohászkodott a muzsájához, a kinek a -segítségével foglalt el eddig napot nap után a halál birodalmából, hogy -segítsen neki még egy napot megnyerni ebben az Isten szép világában! - -Tehát, kegyelmes uraim, mint azt jól méltóztatnak tudni, a franczia -táborból való megszökésem után ide álltam be kegyelmességtek -szolgálatába, s teljesítettem híven és pontosan kötelességeimet, mint -igaz katonához illik. - -(– Azt meg kell adni, hogy a legjobb constabler voltál a tüzérségemben: -bizonyítá a nagyherczeg.) - -Egy napon, a mint mérnöki tanulmányaimba elmerülve, ültem a casamata -szobában, az őrök egy olajkárt hoztak elém, a kit a védművek előtt -ácsorogva fogtak s a ki azt mondta, hogy ő az én küldönczöm volt az -ellenséges táborban, s onnan hozott kikémlelt tudósításokat. - -Tudtam, hogy ez nem igaz, mert én nem biztam meg ilyen küldetéssel -senkit. Meghagytam, hogy hozzák elém az embert. - -Köpczös, tömzsi ficzkó volt, hamis ravasz pofával, a hátán czepelte az -egész patikáját, a minőt ezek az olajkárok szoktak hordani: egy -szekrényt, fából, a minek kétfelé nyiló ajtajai vannak, s abban -mindenféle fiókok, és a fiókokban különféle írok, kenőcsök és csodatevő -labdacsok. - -A ficzkó a szemem közé nevetett s azt kérdezte tőlem szemtelenül: - -«Hát nem ismersz?» - -«Nem én, soha se láttam a pofádat.» - -«Én sem a tiedet, azért mégis ismerlek, Belfegor!» - -Megijedtem! - -«Te vagy az, Beherik?» - -Azzal kiküldtem az ordinánczot, hogy egyedül maradjak vele. - -«Hogyan találhattál rám? kérdezém tőle, mikor soha sem láttál álarcz -nélkül.» - -«Hát tudod, ennek az a mestersége, hogy van két varázsgyűrűm. Az egyik a -jobb kezem, a másik a bal kezem kis ujján, mind a kettőt a kövével -befelé fordítva hordom. Mikor azt mondom nekik: én most fel akarom -keresni az én vérczimborámat Belfegort, akkor az egyik gyűrű elfordul az -ujjamon. Az tudatja velem, hogy merre induljak el. Aztán valahányszor -válútra jutok, az egyik gyűrűm bejelenti, hogy merre térjek el; így -vezetnek el egész odáig, a hol egyszerre mind a két gyűrű előre fordul a -két kis ujjamon. Ez azt teszi, hogy helyben vagyok; az előtt állok, a -kit kerestem.» - -A magyarázat kissé hézagos volt ugyan; hanem azért nem tagadhattam el az -ördöngös ficzkó előtt magamat, a kit külömben is szerettem, mert hűséges -czimborám volt s egymásnak a vérét nem szivtuk át hiába. Az én vérem az -ő ereiben lüktetett s az övé az enyimben. - -– Hát mi hozott ide, czimbora? hogy engem ily szoros helyen felkerestél; -a hol nem osztogatnak semmit olyan bőven, mint tüzes golyóbisokat. - -– Azért jöttem hozzád, hogy cseréljünk testet. - -– Miért kivánod ezt? - -– Parancsolatom van rá a Makertól. - -– Tehát te még most is Bak-lovag vagy? - -– Valamint te is. Ez nem betegség, a miből ki lehet gyógyulni, sem -hivatal, a miből ki lehet lépni, sem ruha, a mit le lehet vetni, sem -feleség, a kitől el lehet válni. A ki a Bak-lovagok közé állt, az a -Bak-lovagoké. - -– De én csak a testemet kötöttem le nekik, a lelkemet nem. - -– Hát hisz nem is jövök a lelkedért, csak a testedért. A nyomorult -animuládat tartsd meg magadnak, meg az Abrahám kebelének; hanem a -testedet ki kell cserélned velem. Az én testemben aztán viheted a -lelkedet, a hová akarod. - -– De mit csináljak én a te testedben széles e világon? - -– Azt, a mit én csináltam. Árulsz theriákot, meg sárga arsenicumot, -lapis nephriticust, meg nostoc Paracelsit, opoponaxot és salamandra -kenőcsöt a bolondoknak s fizettetsz magadnak kemény tallérokat érte. Ez -a legkönnyebb életmód a világon. - -– De én valamennyi elősorolt kuruzsló szereid közül egyet sem ismerek s -meg nem tudom mondani, hogy melyik mire való? - -– Nem is kell azon törnöd a fejedet. Nézz ide a szekrényembe. Itt vannak -fiókonkint rendbe fölállítva a tégelyek, phiolák, dobozkák, -czinncsészécskék, a tetejükbe irt czímeikkel; alattuk pedig, arra a -helyre, a hol állnak, fel van jegyezve apró betűkkel, a miket csak ezzel -az erős nagyító üveggel lehet elolvasni, mindenik írnek az a -tulajdonsága, melylyel bizonyos bajok ellen csalhatatlan a foganatja. Ha -jönnek hozzád a patiensek, csak elolvasod az utasítást s aztán adsz -nekik a köcsögből, a mennyinek megadják az árát. - -– De hát aztán meddig kell nekem ezt a te fertelmes alakodat viselnem, s -viszont a magam délczeg termetét te rajtad hagynom? - -– A míg mind a ketten vissza nem kivánkozunk a magunk testébe. E végett -átveszed majd az egyik gyűrűt, nálam marad a másik. Ha jön majd olyan -idő, a mikor egyszerre, egy pillanatban mind a ketten elfordítjuk a kis -ujjainkon levő gyűrűket, akkor rögtön vissza lesznek cserélve a -testeink. No hát huzd fel ezt az ujjadra, aztán hívd be az -ordinánczodat, mondd meg neki, hogy kisértessen ki a várkapun, ott -bocsásson szabadon: aztán kinálj meg egy pohár pálinkával. - -Úgy tettem; behittam az ordinánczot, kiadtam a rendeletet, s aztán egy -poharat töltettem meg pálinkával s azt odanyujtottam a Beheriknek, hogy -hörpintse föl. - -Hát csak akkor vettem észre, hogy az a pálinka az «én» torkomat égeti -végig, már akkor én rajtam volt a Beherik teste. - -S hogy az én testemben megint a Beherik volt, azt mindjárt abban a -perczben tapasztaltam. Egy pattantyús jött be azzal a tudósítással, hogy -a harmadik ütegben a második ágyú megrepedt. - -Az én alakom erre azt mondta: - -«No hát csak enyvet kell főzetni és össze kell ragasztani, addig is jó -erős madzaggal össze kell szorítani, hogy tovább ne repedjen.» - -Az ordináncz meg a pattantyús egymásra néztek s a markukba kezdtek -nevetni. - -No ez mindjárt ferdére megy! gondolám magamban. - -«Te Beherik, sugám az alakomnak, cseréljünk egy perczre vissza.» - -Mind a ketten elfordítottuk a gyűrűinket. - -Megint én voltam «én». - -– Vigyétek az öntődébe, parancsolám a pattantyúsnak, s hozzatok helyette -a IV-es kamrából a bronz sugárágyúk közül. Mit röhögtök? ostobák! - -Aztán megint elcseréltük a testeinket. - -Engem a Beherik alakjában aztán kikisértek a várból, a honnan osontam -tovább. Keresztül kellett mennem az ostromzároló táboron, a hol -természetesen föltartóztattak. Mikor elkezdtek hozzám beszélni, akkor -vettem észre, hogy nem tudok francziául. Én, a ki beszélek diákul, -angolul, francziául, lengyelül, oroszul, törökül, indusul, hollandusul, -most az ostoba Beherik fülével egyiket sem értem, s az ő nyelve egyikre -sem forog, csak a svábra. A főparancsnokkal csak tolmács útján tudtam -beszélni. - -«Voltál a várban?» kérdé tőlem. - -«Voltam.» - -«Átadtad a konstablernek, a mit küldtem?» - -«Átadtam.» - -«Meg fogja tenni?» - -«Bizonyosan meg fog tenni mindent.» - -Erre a parancsnok a markomba nyomott ötven tallért, s én ki nem tudtam -találni, hogy miért? Aztán intett, hogy már most elhordhatom az irhát. - -Én aztán a nyakamba vettem a világot s addig vándoroltam egyik városból -a másikba, míg eljutottam Magdeburgba. Az alatt a gyógyszereimmel annyi -pénzt szereztem, hogy kocsit, lovat vehettem magamnak; nem hordtam már -hátamon az orvosságos szekrényeimet, hanem inast tartottam, a ki dobolt, -trombitált a bakon, míg én a piaczon a csodaszereimet kikiáltottam. - -Olyan pompás életem volt, hogy egy perczig sem jutott eszembe, -visszacserélni a testemet Beheriktől. Csak hadd sütögesse ő az ágyúkat -az Ehrenbreitsteinon, ha neki ahhoz volt kedve; dehogy adom vissza neki -a testét! Nagyon okos test ez. Teljes életemben a lelkemnek nem volt -annyi megélni való esze, mint ennek a testnek. Ápoltam is gyöngyen. Úgy -kihizlaltam, mintha a saját magamé lett volna. Volt is módom benne. -Valamennyi doktor mind megbukott Magdeburgban, mert csak nálam keresett -minden ember segélyt. Az én szereim igazán csodákat míveltek. - -Hanem egyszer aztán megtörtént rajtam a nagy veszedelem. - -Mikor egy napon épen a piacz közepén hirdetném a csodaszereimet, valami -gazember (alkalmasint egynémely irigy physicusnak a bérencze) tüzes -taplót dugott a lovam fülébe, mire az elragadta a kocsimat, s -feldöntött; valamennyi tégelyem, phiolám, skatulyám mind szétgurult az -almáriomomból. A nyakamat nem törtem; hanem nagyobb baj volt az annál, -hogy a szétgurult gyógyszeres edényekről már most nem tudtam, hogy mi -hová való? Csak úgy találomra rakosgattam őket vissza a helyeikre s -bizonyos, hogy sokat össze-vissza cseréltem e közben. - -A miből aztán mindenféle subscusok támadtak. - -Nem is említem az olyan szerencsétlen kúrákat, mint midőn például -egyszer a syndicushoz hivattak, a kinek az egyik lába hosszabb volt, -mint a másik, hogy segítsek rajta. Én akkor épen kissé kapatos voltam a -jó franczia bortól, s tévedésből az «innyujtó» balzsammal azt a lábát -kentem be erősen, a melyik a nélkül is hosszú volt. A jámbor syndicusnak -aztán az a lába úgy megnyult, hogy nem tudott vele máshová leülni, mint -az almáriom tetejére, s ha föl akart állni, bele ütötte a fejét a -gerendába. Ez agyon akart ütni. - -A másik inconvenientiám a kereskedelmi kamara elnökével történt meg; a -kinek régóta gutaütött volt mind a két lába, csak két mankóval tudott -járni. Ez ellen is volt nekem csalhatatlan szerem. Csak hogy persze nem -kellett volna belőle többet egy borsószemnyinél bedörzsölni: én a -helyett tudatlanságomban féltégelylyel felkentem a lábaira, a mitől -azután azokat úgy meglepte a gyorsaság spiritusa, hogy a tisztes öreg úr -kénytelen volt egy időre beszegődni a brandenburgi választó-fejedelemhez -kengyelfutónak, mert járni nem tudott, csak szaladni. S ülni nem volt -képes másutt, mint a takács szövőszékén, a hol folyvást rugdalhatott a -lábával, s aludni épen csak egy taposó-malomhoz kötözve tudott. - -De végképen elrontottam az orvosi hitelemet, a midőn a csodaszereim az -előbbi helyeikből leszóródva, hamis helyekre kerültek. - -Így például volt két dicső szerem, a melyik közül az egyik a kopasz -fejre dúsgazdag hajat varázsolt, a másik pedig a kihullott fogak helyébe -ujakat növesztett, ha az ajkra kenték. Ezek a kiszorítás által helyet -cseréltek, s mikor aztán az egyiket egy kopasz fejü urnál alkalmaztam, a -mi fognövesztő volt, attól annak a homlokán két olyan óriási agyara -nőtt, hogy azt minden ember szarvnak nézte, a mi annál nagyobb boszuság -volt rá nézve, mert feleséges ember volt; míg a másik kenőcstől megint, -egy asszonyságnak, a kinél hiányzottak a fogak, ezek helyett akkora két -bajusza nőtt, hogy egy tamburmajornak is sok lett volna. - -De mind ez semmi volt ahhoz a veszedelmes kúrához képest, mikor egyszer -a főbiró feleségéhez hivattak, a ki jó reményben volt, hogy adjak neki -valamit, a mitől elmuljon róla a csuklás, a mit az egész doctorum -consilium nem tudott róla elmulasztani. Nekem ilyen szerem is volt -bizonynyal; csakhogy nem az igazira találtam. A helyett beadtam neki -azokból a labdacsokból, a mik arra valók, hogy a tyúkok sokat tojjanak. -S a szerencsétlen asszony hat hét mulva hét élő gyermeket hozott a -világra! - -(– De már ezt az utolsót csak magam sem hiszem el! kiálta fel a -nagyherczeg, kinek már eddig majd az öve szakadt szét a nagy -kaczagástól. De már itt nagyon elvetetted a sulykot. - -– Nem, kegyelmes uram, szólt a soltész, ily esetet valóban jegyeznek fel -a krónikák. Magyarországon Miczbánus gróf úrnak a felesége szaporodott -meg ily csodálatra méltó ivadékkal s mind a heten fiak voltak és -fölnevelkedének. - -– No hát bizonyosan az is ezekből a pilulákból vett be.) - -Mindezek is nagy ingerültséget költének már ellenem, de bekoronázta -szerencsétlenségemet a polgármesterrel való esetem. - -Volt ugyanis két csodatevő szerem, melyek közül az első olyan kenőcs -volt, a melytől az orron levő rezesség eltünik, a másodiktól pedig -minden ezüst aranynyá változik. A polgármesternek volt egy nagy ezüst -tubákos pikszise és egy igen nagy vörös orra. Egyszer odahivat magához -sub rosa s fölszólít, hogy ha igaz a csodaszereimnek ez a tulajdonsága, -tegyek próbát velük ő nála: csináljam aranynyá a burnótszelenczéjét s -tüntessem el az orráról azt a verességet. Átkozott csere! A szerek össze -voltak tévesztve, s a használat után a polgármesternek az orra lett -aranynyá s a pikszise tünt el. - -(De már ez a kúra annyira megtetszett ő kegyelmességének, hogy azt -mondta: «elég volt ennyi a jóból mára! Hagyjunk valamit holnapra is, -mert bizony nem állja ki az ember nevetés nélkül!») - -Nagy querela lett ebből! A polgármester nem annyira azért haragudott -meg, hogy az orra aranynyá lett, mint inkább azért, hogy az ezüst -burnótszelenczéje eltünt. Azzal vádolt, hogy elloptam. Pedig ha ismerte -volna a chemiát, hát tudhatta volna, hogy vannak szerek, a melyek -egymást elnyelik: az argentum vivum elnyeli az aurumot, s az «aqua -fortis» csak úgy éhezi az ezüstöt, mint a sovány tehén az árpát. Ezeket -«occulta qualitas»-oknak hijják. - -Hanem hát a magdeburgiaknak nem volt ehhez való eszük, hogy ilyen -transscendentalis dolgokat meg lehessen velük értetni: a soltész elé -vittek; az átadott a Landvogtnak, s az meg apósa volt egy doctor -medicinae et magister chirurgiaenak, csupa boszuból kimondta rám a -büntetést, hogy varázsló kuruzsolás és keresztyén emberek megrontása -miatt pelengérre kiköttessem és megkorbácsoltassam. - -Ekkor azt mondom magamban: «no már barátom, Beherik! addig csak viseltem -a testedet, a mig azt osztrigával és lúdmáj pástétommal kellett -táplálni, de mikor arra kerül a sor, hogy a bőröd kilenczágú -macskafarkával végig czirógattassék, akkor csak viseld azt magad, -cseréljük vissza! Hátha te is meguntad már az én testemet? - -Már ki is kötöttek a pelengérhez, s a bakó napvilágra hozta a hátamat, -fölfedezve, hogy nagyon sok előzetes korbácsütésnek a nyoma látszik már -azon, a mire én természetesen nem emlékezhettem vissza, mert azokat a -Beherik kapta, s annál fogva, minthogy már ez a Beherik hátának nem volt -ujság, a nagyobbik korbácsát hozatta elő, a melyiknek a végei hegyes -horogfejű szegecskékben végződtek. - -«De czimborám, Beherik, ezt már csak álld ki magad!» A két kezem össze -levén kötve, oly módon, hogy a bitót átölelve tartottam, sikerült a -gyűrűt megfordítanom a kis ujjamon. - -S abban a pillanatban itt voltam megint az ehrenbreitsteini casamata -szobámban. - -Épen ő kegyelmessége a soltész úr állt előttem, az árulás tanujelét, a -tűzkorsót és a levelet tartva elém, hogy mit szólok ehhez? - -Ekkor láttam, hogy micsoda gonoszságot követett el az én testemben a -vérczimborám? A francziák, a kik a baklovagok szövetségesei, azért -küldték őt ide, hogy ily gonosz árulásnak eszközévé legyen. - -Ő kelme azonban, a mint vette észre, hogy kitudódott a fertelmesség, -gondolta magában: «nem jó lesz ebben a testben maradni, nesze Belfegor! -add vissza a magamét!» s ő is egyet fordított a gyűrűn, ugyanakkor a -mikor én. - -Hanem képzelem a meglepetését, a mikor az első viszontlátásra olyat -huzott a hátára a hóhér, hogy hét helyen hasadt végig a bőre. Ezen még -most is jó izüt nevethetném, valahányszor eszembe jut, hogy milyen pofát -csinált hozzá! - -Ez volt az én utolsó halálos bűnömnek az igaz története. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - - - -UTOLSÓ FEJEZET. - - -A FEHÉR GALAMB. - -Az itélet, melyet a vérbiróság a sokszoros bűnösre kimondott, ekkép -hangzott: - -«A huszonegy előzetes főbenjáró bűn, melynek mivolta kellőleg ki nem -deríttetett, vádlottnak elengedtetvén, elmarasztaltatik csak a -huszonkettedikben: az árulás gonosztettében. Minthogy azonban, saját -vallomása alapján, ezen bűnt is nem saját maga követte el, hanem a vele -testet cserélt vérczimborája s lelke e gonosztettől távol vala: annál -fogva a lelke fölmentetik és Istennek ajánltatik; hanem a teste, mely e -bűnben kapatott, az árulók büntetésére, a hátulról való főbelövetésre -kegyelmesen elitéltetik.» - -A kalandor alázatosan megköszönte ez itéletet, s a kegyelmes uraknak -iránta tanusított sok rendbeli grácziáját; nem is kért többé semmiféle -haladékot. - -Mikor a vesztőhelyre kivitték, maga szép nyugodtan levetkőzött, s csak -azt kérte, hogy ne kössék hátra a kezeit, hadd tegye össze imádkozásra. -Azután letérdepelt szépen s elkezdé a Miatyánkot fenhangon elimádkozni. - -Mikor az ament kimondá, hátra szólt a muskétásoknak, a kik az égő -kanóczot a lőporos serpenyő fölött tarták már: - -«Csak arra kérlek, bajtársak, hogy mikor összelőttök, velem együtt azt a -fekete holló madarat is lőjjétek agyon, a mi a vállamon repdes!» - -S azzal félve tekinte félre a válla felé. - -De egyszerre örömsikoltva kiálta fel: - -«Nem! nem! Hisz ez nem a fekete holló. Ez az én fehér galambom! -Visszatértél hozzám! Megszántál galambom? Angyalom, jó Maduskám? Igazi -kedveském! Szorulj a keblemre! a két karom közé! s vidd el lelkemet oda, -hol te lakol!» - -Tizenkét puska dördült s a fehér galamb már vitte! - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Így van megírva ez a csodálatos történet a «Rheinischer Antiquarius» -második része második kötetének 613–626. lapjain. Az ehrenbreitsteini -ágyúöntődében ma is mutogatják még egy vasrúdra akasztott vaskalitkában -az «áruló koponyáját» s a tudós Hiegel följegyezte róla, hogy Gall -rendszere nyomán a koponyában rendkívül ki volt fejlődve a nagyravágyás -szerve; a mely miatt ez emberre nézve a soha el nem érhetett czél valódi -kinszenvedéssé tehette az életet. - - - - -TARTALOM. - -ELSŐ RÉSZ: OSTROM ALATT. - - A tűzkorsó 1 - A kínvallatás 10 - -MÁSODIK RÉSZ: A RABLÓK KÖZÖTT. - - A Prjszaka barlang 16 - A Viszpa-Ogrod 49 - A Koltuk-dengenegi 59 - A Berdiczovi zárda 67 - A Karácsonyéj 76 - -HARMADIK RÉSZ: A HERCZEG SZOLGÁLATÁBAN. - - Malach 81 - Persida 90 - A vas nyakravaló 99 - A fehér galamb 107 - -NEGYEDIK RÉSZ: A VÖRÖS BARÁTOKNÁL. - - A faoduban 113 - A Baphomet 123 - -ÖTÖDIK RÉSZ: A HOMICIDIUM. - - A Mynheer hajóján 146 - A múh-borju 150 - -HATODIK RÉSZ: A «FALSUM». - - Egy nulla 171 - Az örökség 173 - -HETEDIK RÉSZ. - - A boldog nyugalom 179 - -NYOLCZADIK RÉSZ: BENGÁLIÁBAN. - - Szumro Begum 192 - A bálványimádás 199 - Majmúne és Danesh 204 - -KILENCZEDIK RÉSZ: A TENGEREN. - - A kalóz 219 - -TIZEDIK RÉSZ: UXORICIDIUM. - - Secundogenitura 229 - A sivó-homokban 236 - -TIZENEGYEDIK RÉSZ: AZ ÖRDÖG VILÁGÁBAN. - - A bak-lovagok 247 - A boszorkány-búcsú 256 - -TIZENKETTEDIK RÉSZ: A SZÉGYEN GYALÁZAT KENYERÉN. - - A gyerehaza-tallér 267 - A más felesége férje 272 - -TIZENHARMADIK RÉSZ: A TESTCSERE. - - A kuruzsló 277 - -UTOLSÓ FEJEZET. - - A fehér galamb 287 - - -[Transcriber's Note: - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -17 |tálálkozásainkat |találkozásainkat - -64 |pénzt tar-tartani |pénzt tartani - -106 |valasztanod |választanod - -118 |kogy elhagyjam |hogy elhagyjam - -249 |abból ís |abból is] - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK EGY HIRHEDETT KALANDOR A -TIZENHETEDIK SZÁZADBÓL *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. diff --git a/old/65788-0.zip b/old/65788-0.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index cca7ecd..0000000 --- a/old/65788-0.zip +++ /dev/null diff --git a/old/65788-h.zip b/old/65788-h.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index fb2e357..0000000 --- a/old/65788-h.zip +++ /dev/null diff --git a/old/65788-h/65788-h.htm b/old/65788-h/65788-h.htm deleted file mode 100644 index eed12a6..0000000 --- a/old/65788-h/65788-h.htm +++ /dev/null @@ -1,9960 +0,0 @@ -<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" - "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> -<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> -<head> -<meta name="generator" content= -"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" /> -<meta http-equiv="Content-Type" content= -"text/html; charset=utf-8" /> -<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> -<title>The Project Gutenberg eBook of Egy hirhedett kalandor a -tizenhetedik századból by Mór Jókai</title> - -<style type="text/css"> -/*<![CDATA[*/ -body { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; -} - -h1,h2,h3 { - text-align: center; - clear: both; - line-height: 200%; -} - -h2,h3 { - margin-top: 2em; -} - -h1 span.smaller { - font-size: 75%; - line-height: 200%; -} - -h2 span.smaller { - font-size: 80%; - line-height: 300%; -} - -div.chapter+p { - text-indent: 0; -} - -p { - margin-top: 0.75em; - margin-bottom: 0.75em; -} - -body > p { - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -hr { - width: 33%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 2em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - clear: both; -} - -hr.chap {width: 65%} -hr.tb {width: 25%;} - -table { - margin-left: auto; - margin-right: auto; -} - -td { - padding-left: 1em; - padding-right: 1em; -} - -.pagenum { - position: absolute; - right: 2%; - color: gray; - font-size: smaller; - text-align: right; - text-indent:0; -} - -.tdr {text-align: right;} - -.hand { - position: relative; - width: 5em; - padding: 0em 1em; - border-bottom: 1px solid black; -} - -.hand:before { - content: " "; - position: absolute; - z-index: -1; - top: -5px; - left: 0px; - right: 0px; - bottom: -5px; - border-bottom: 1px solid black; -} - -.hand p { - margin: 0; -} - -.center { - text-align: center; - text-indent: 0; -} - -.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} - -.caption {font-weight: bold;} - -.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} - -.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} - -.figcenter { - margin: auto; - text-align: center; -} - -.transnote { - background-color: #E6E6FA; - color: black; - padding: 0.5em; - font-family: sans-serif, serif; - font-size: 0.9em; -} - -.transnote p { - text-align: center; - text-indent: 1.5em; -} - -ul.TOC { - list-style-type: none; - padding-left: 10%; - text-indent: -5%; - width: 70%; - text-align: justify; -} - -ul.TOC li { - margin-top: 0.25em; -} - -span.ralign { - position: absolute; - text-align: right; - right: 15%; - top: auto; -} -/*]]>*/ -</style> -</head> -<body> - -<div style='text-align:center; font-size:1.2em; font-weight:bold'>The Project Gutenberg eBook of Egy hirhedett kalandor a tizenhetedik századból, by Mór Jókai</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online -at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you -are not located in the United States, you will have to check the laws of the -country where you are located before using this eBook. -</div> - -<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:1em; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Title: Egy hirhedett kalandor a tizenhetedik századból</p> - -<div style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:1em; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Author: Mór Jókai</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'>Release Date: July 7, 2021 [eBook #65788]</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'>Language: Hungarian</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'>Character set encoding: UTF-8</div> - -<div style='display:block; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Produced by: Albert László from page images generously made available by the Google Books Library Project</div> - -<div style='margin-top:2em; margin-bottom:4em'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK EGY HIRHEDETT KALANDOR A TIZENHETEDIK SZÁZADBÓL ***</div> -<div class="transnote"> -<p class="center"><span class="caption">Megjegyzés:</span></p> -<p>A tartalomjegyzék a <a href="#Page_289">289</a>. oldalon -található.</p> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="figcenter"><img src="images/cover.jpg" alt="" title= -"" /></div> -<hr class="chap" /> -<p class="center"><span class="caption-150">JÓKAI MÓR<br /> -ÖSSZES MŰVEI</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">NEMZETI KIADÁS</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">LXV. KÖTET</span></p> -<p class="center"><span class="caption">EGY HIRHEDETT KALANDOR A -TIZENHETEDIK SZÁZADBÓL</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">RÉVAI TESTVÉREK -KIADÁSA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">1897</span></p> -<hr class="chap" /> -<h1>EGY HIRHEDETT KALANDOR<br /> -<span class="smaller">A TIZENHETEDIK SZÁZADBÓL</span></h1> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-small">IRTA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-large">JÓKAI MÓR</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">RÉVAI TESTVÉREK -TULAJDONA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">1897</span></p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_1" id= -"Page_1">-1-</a></span></p> -<h2><span class="smaller">ELSŐ RÉSZ.</span><br /> -OSTROM ALATT.</h2> -<h3>I. Fejezet és bevezetés.<br /> -A TŰZKORSÓ.</h3> -<p>Regényes történethalmazunknak hőse egy «constabler». Nem annak a -hasznos osztálynak a tagja, mely napjainkban azon feladat -teljesítésére született, hogy a budapesti lánczhid két végénél a -szekereket figyelmeztesse, hogy «jobbra kerülj, balra térj!» hanem -inkább egy olyan testületnek a vezetője, melynek egyenesen az a -feladata, hogy kárt tegyen s minél több pusztítást tesz, annál -nagyobb a jutalma, dicsérete: vulgo tüzértiszt.</p> -<p>A krónika csak keresztnevét jegyezte föl: «Hugó». Bizonyosan -kimélni akarta az atyafiságát.</p> -<p>Hugó az ehrenbreitsteini legszélső montalambert-torony ütegeinek -volt a parancsnoka az 1688-ki hadjáratban, mikor a francziák -Coblenczet ostromolták.</p> -<p>Coblencz és Ehrenbreitstein a Rhénus két partján úgy feküsznek -egymással szemközt, mint Pest és Buda. A Gellérthegy épen úgy néz -le reánk, mint az ehrenbreitsteini fellegvár Coblenczre. Ez a város -is köröskörül meg van erősítve s megszokta már, hogy hol franczia, -hol porosz, hol osztrák, hol svéd vegye ostrom alá.</p> -<p>Ezúttal a francziák lövették kegyetlenül s nagyon sok kárt -tettek az «ó-városban». Különösen följegyzésre méltó volt az, hogy -gyujtó golyóik a városparancsnok és a fejedelem lakásait mindenütt -föltalálták. Akárhogyan változtatták <span class="pagenum"><a name= -"Page_2" id="Page_2">-2-</a></span> meg azok a tanyájukat, a -franczia megtudta, s ámbár kivülről nem láthatott bele a városba, -mégis odatalált a golyóival.</p> -<p>Ebben valami boszorkányságnak kell lenni.</p> -<p>Hugó montalambert-tornya a legveszélyesebb pontját képezte az -ehrenbreitsteini vár azon oldalának, a honnan az megtámadható volt. -De annál nagyobb dicsőség volt annak védelmezése. A -montalambert-torony ugyanis nem valami olyan nyurga épület, a mit -«falunyelé»-nek szoktak nevezni; hanem egy mindenféle zegzug -sánczokból, falakból összebonyolított mértani ábra, melynek egyik -oldala a másikat védelmezi, s annak minden oldalából ágyúk néznek -egymással farkasszemet, míg a tetején furfangos barbatták -messzehordó lövegek terhét viselik.</p> -<p>S a hajdankori ágyúval bánás nem volt olyan együgyű tréfa, mint -a mostani Krupp és Uchatius lövegekkel való mesterkedés.</p> -<p>Már az maga egy tudomány volt, hogyan kelljen egy fehéren izzóvá -tüzesített ágyúgolyót a kemenczéből kivenni, azt a hosszú -csatakigyónak a gyomrába betömni, s ha az ágyú elsütése után a -golyó beleragadt az ágyú torkába, nem jött ki, mindenféle -dugóhuzókkal, pelikánokkal, csiptetőkkel onnan megint kikaparni; -minden lövés után egy furfangos eszközzel, mely hasonlít a -Merkur-pálczához, az ágyú «lelkét» megvizsgálni, ha nem ütött-e -lyukat rajta a kódorgó teke? hanem hát ebbe mégis csak -beletanulhatott valaki, ha nem is volt valami nagy lángész. Az -«elefánt»-tal is megbarátkozhatott hosszas tapasztalat után, s ha -értett a quadranshoz kellőleg, úgy nem hiába lövöldözte ki belőle a -nehéz bombákat. Hanem aztán meg kell gondolni, mennyi ügyesség és -tapasztalat kellett ehhez egy constablernek, hogy ez olyan -stratagémákkal kudarczot ne valljon, a minők a «tűzpajzs», mely -harminczöt likból pattantott ki ugyanannyi golyót a közeledő -ellenségre; túltett ezen még az «ostromhordó», melynek két kereke -van, a henger oldalai <span class="pagenum"><a name="Page_3" id= -"Page_3">-3-</a></span> éles késekkel spékelve, a két kereke pedig -lőporral megtöltve, mikor azt az ellenségre eleresztik. Mert, ha -annak pontosan és ügyesen egyszerre gyulad meg mind a két kerekének -a tölteléke, hát akkor az, mint a veszett bika, úgy rohan az -ellenség közé, s a kit elől-utól talál, annak részint szemét, -szakállát ki- és elégeti, részint a késeivel összekaszabolja, de ha -csak az egyik kereke talál elsülni, a másik nem, akkor elkezd mint -a búgatyú pörögni az alvamaradt kereke körül, míg a tüzében tart, -szétkergetve az egész compániát; ha pedig a másik kerék valamivel, -egy fél másodperczczel későbben fog tüzet, akkor az egész -stratagema visszafordul, s a saját gazdáját kergeti el a mezőről. -Nem szükség aztán hosszasan magyaráznunk a lánczos golyókkal való -lövöldözésnek a fortélyait; mert azt úgy is mindenki megértheti, ha -elgondolja, hogy mikor két ilyen lánczczal összekötött golyó az -ellenség közé repült, az a láncz az első katonának a nyaka körül -csavarodott, akkor a rajta levő golyó elkezdett körülkeringeni, a -mellette levő katonának egyikét előlről, másikát hátulról ütötte -orron és fültövön, és így tett mindaddig, a míg a lánczban tartott; -a mi pedig a nyeles golyókat illeti, azokért igazán örök kár, hogy -kimentek a divatból; mert az olyan volt, mintha két vas főzőkanalat -a nyeleiknél fogva karikával összekapcsoltak s aztán úgy lőtték -volna ki. Az még csak jól járt, a ki a két nyele közé jutott, mert -annak csak a torkát szorította össze; de a mellette álló két -katona, a kinek a töksije abba a két üres főzőkanálba került, mikor -az annak a fejét egymáshoz csapta, tudom, hogy holta napjáig -megemlegette azt a tréfát.</p> -<p>Azonban két legújabb találmány idézett elő a tüzérségi harczban, -(a mit akkor «arkoláj»-nak hivtak) valóságos forradalmat.</p> -<p>Az egyik német, a másik franczia találmány volt.</p> -<p>A német találmány, s ez Hugó alkotása volt, a nevezetes «fias -bomba-vető». Egy nagy mozsár, melynek a <span class= -"pagenum"><a name="Page_4" id="Page_4">-4-</a></span> középső lyuka -ötven fontos bomba számára van kiszabva, köröskörül azonban még -nyolcz kisebb üreg van, melybe csak öt fontosak vannak szánva. Mind -a kilencz golyót egyszerre viszi ki ugyanazon töltés a -bombavetőből. Képzelhetni annak a francziának a mulatságát, a ki -azt hallotta, hogy egyet lőttek, s aztán arra az egy lövésre a -bomba-emsén kívül még a nyolcz bomba-malaczot is látja a nyaka közé -potyogni! Ezzel mulattatta Hugó az ostromló francziákat.</p> -<p>Hanem aztán azok is találtak ki valamit az ő distrahálására.</p> -<p>Ez volt a «tűzkorsó».</p> -<p>Tökéletes hasonmása az azoknak a korsóknak, a miket a mi -aratóink visznek ki magukkal a tarlóra, s a mik olyan jó hűsen -tartják a vizet. Csakhogy ezekben nem viz áll, hanem tűz. Vasból -vannak, meg levén töltve valami pokolbeli keverékkel. Aztán nem egy -fogantyujok van, hanem négy, s annak is épen úgy, mint a mi vizes -korsóinknak, van egy lyuka, a min keresztül a szikrázó tűzláng csak -úgy fityfirékel elő. Arra való, hogy a hová leesik, ott a mi égni -valót talál, azt meggyujtsa. Hiszen ilyen gyujtó golyóik a -németeknek is voltak. Csakhogy ennek a tűzkorsónak még egy másik jó -tulajdonsága is volt. Mert a bombák kétféle jó tulajdonsággal -dicsekesznek. Vannak olyanok, melyek folyvást és huzamosan okádnak -olthatlan tüzet, és így gyujtogatnak; vannak mások, melyek rögtön -szétdurrannak, és így rombolnak, meg öldökölnek. A «tűzkorsó» -egyesítette mind a két kitünő virtust egymagában.</p> -<p>Előbb gyujtogatott, azután szétdurrant.</p> -<p>A gyujtó golyókon már ki tudtak fogni az ostromlók. Mikép -Munkács várának védelmezője, Zrinyi Ilona, úgy a németek is -kitalálták már azt a mesterséget, hogy mikor egy ilyen tűzprüszkölő -szörnyeteg jött, ott várták vizes marhabőrökkel, a mint leesett, -lefülelték, letakarták s mivel hogy a tűzgolyó is, mint minden -állat, él, ha lélekzetet <span class="pagenum"><a name="Page_5" id= -"Page_5">-5-</a></span> vehet, de ha nem vehet, kénytelen -megdögleni: tehát az történt velük.</p> -<p>Ámde a tűzkorsó nem engedte ezt a tréfát magán produkáltatni; a -mint a német lefogta a marhabőrével s bedugta mind a négy -orralikát, a tűzkorsó egyszerre szétdurrant s itt egy csizma, ott -egy irha; a német, a hány darabból állt, annyifelé repült.</p> -<p>Többet aztán nem volt kedvük a tűzkorsóval komázni.</p> -<p>Hanem egyszer egy ilyen a sánczba belőtt tűzkorsó, miután -kifujta a mérgét, kapta magát, nem durrant szét; épségben -maradt.</p> -<p>Azt, a mint kihült, felvették a tüzérek s odavitték Hugóhoz.</p> -<p>– No, most megtudom hát, hogy mi lakik ebben a veszedelmes -lövegben? mondá a constabler s akkor azután majd én is készítek -ehhez hasonlót a komának.</p> -<p>A tűzkorsó nyakán volt egy kalap, olyanforma, mint a kulacsnak a -száján, az bizonyosan lesrófolható volt. Hugó e fölfedezésre -meghívta a várparancsnokot, a főkapitányt, a nagyherczeget, a -városkormányzót, a tüzérségi főparancsnokot, a soltészt, meg a -syndicust, meg a fejedelem alchymistáját, hogy legyenek jelen a -tűzkorsó fölbontásánál. Azok egyenkint mind azt mondták magukban: -«elég, ha a többi ott lesz, minek menjek én oda? Hátha az a bolond -korsó akkor sül el, mikor felnyitódik?» s mindnyájan otthon -maradtak. És igy csak Hugó maga tudta meg, hogy mi volt annak a -tűzkorsónak a fenekén?</p> -<p>Hugó, miután a tűzkorsót felbontá, megtudta, hogy miféle -ördöngös mestersége van annak belül; nagyhamar öntetett hasonló -tűzkorsókat s épen úgy elkészítette, a hogy a francziák, s azokat a -fejedelem és a várparancsnok szeme láttára átlövöldözgeté a -francziák táborába. A főurak távcsöveikkel nézték és gyönyörködtek -benne, hogy talál oda a tüzes golyó, mint egy lángfarku sárkány a -megczélzott pontra; ott azután gyujt, ha arravalót talál, s végre -szétpukkan. <span class="pagenum"><a name="Page_6" id= -"Page_6">-6-</a></span></p> -<p>Egy-két tűzkorsóval megesett Hugónál is, hogy nem durrant szét a -franczia sánczok között; hanem ez a sors az ellenség lövegeivel is -közös volt: a francziáknak is mindennap veszett így kárba egypár -lövegük. Hugó rendesen behozatá az ilyen csütörtököt adott -tűzkorsókat s aztán újra megtöltve azokat, visszalövöldözé a -kölcsönadókra. Oh, azon időkben nagyon kedélyesen ment az ágyúzás. -Két ellenség szép barátságosan visszalövöldözte egymásnak a -golyóit. Derék, takarékos korszak volt! Még 1809-ben is Napoleon a -wagrami csatatéren huszonnyolczezer ellenséges ágyúgolyót szedetett -össze, s azokat lövöldöztette vissza az osztrákokra, s ha még két -napig tartott volna az ütközet, háromszor lőtte volna innen oda, -onnan ide a két ellenség ugyanazokat az ágyúgolyókat.</p> -<p>Meg is jutalmazta a fejedelem a derék constablert ezért az -eltulajdonított találmányért, felemelve hópénzét az eddigi tizenhat -tallérról húszra, s még azonfölül egy hordó dupla sörrel is -megajándékozta. A miért a főparancsnok meg is orrolt, mert ő neki -be kellett érni fehér sörrel.</p> -<p>Hugónak sok volt az irigye, de nem mertek belekötni.</p> -<p>Hugó igazi viadori termet volt; ábrázatja dúsgazdag veres -hajzatával olyan, mint egy oroszlánpofa; örökké mosolygó, soha -zavarba nem jövő. Azt senki sem haragudni, sem megijedni nem látta -soha. Bánat, szomoruság nem hagyott nyomot vonásain. Negyven év -körül volt már, s egy kicsit himlőhelyes; de azért a hol egy -elszerezni való asszony volt a szemei lőtávolában, az az övé lett! -A jó evésnek, ivásnak is nagy barátja volt. S azért nem is állta a -pénz.</p> -<p>Pedig mindenből azt válogatta, a mi a legjobb.</p> -<p>Ez az inyenczség a soltészt boszantotta nagyon. Ő, mint a -polgárőrség főparancsnoka, előljárója volt a constablernek, és -azért az mégis mindenben túltett rajta.</p> -<p>A czifra Rike, a markotányosné, a polgárőrség főparancsnokának -<span class="pagenum"><a name="Page_7" id="Page_7">-7-</a></span> -jól a körmére ütött, ha az csipkedni próbálta, a constablertől -pedig azt is eltürte, ha megölelgeté.</p> -<p>Az ostromzárolás miatt minden élelmi szer rendkívül megdrágult a -két városban: így történt, hogy a piaczon egy kövér ludat három -tallérra tartott a kofa, a mi hallatlan nagy pénz volt. A soltész -felesége alkudott rá, de nem tudta megvenni; ekkor odajött a czifra -Rike s azt mondá: «hogy adod? ide vele!» megvette s odább állt -vele.</p> -<p>A soltész megtudta, hogy a kövér ludat a czifra Rike Hugó -constabler számára sütötte ki.</p> -<p>– Hallod-e constabler, mondá másnap a soltész Hugónak, ez nem -történik Isten hírével. Te kövér ludat eszel, mikor nekem nem jut, -csak sovány sajt vagy héring a kenyér mellé; pedig soltész vagyok. -Van neked húsz tallér hópénzed, ebből nem jut mindennapra három. -Valld meg, honnan pénzelsz?</p> -<p>Erre ezt mondta neki a constabler:</p> -<p>– Látod soltész, ha én téged most bolonddá akarnálak tenni, hát -azt mondhatnám, hogy nem az én pénzem ára ez. A czifra Rike belém -bolondult; hogy mivel bolondítottam így belém? azt ha magadtól nem -tudod, hát én tőlem meg nem tanulod; szerelmes az asszony, rám -költi a pénzét, s ő tudja, hogyan szerzi azt? biz én nem kérdeztem -tőle. De hát nem akarlak megcsalni. Megvallom az igazat. Kérlek, el -ne árulj senkinek, mert nem szeretnék a papokkal tánczba keveredni. -Tehát megsúgom, hogy nekem bizony varázstallérom van: tudod, a mit -úgy hínak, hogy «Heckethaler.» Valahányszor kiadom, nem marad ott, -rögtön visszaszökik hozzám.</p> -<p>– Ej, ej, s hogyan jutottál ehhez a varázstallérhoz, -constabler?</p> -<p>– Azt is megsúgom; de el ne áruld a kapuczinusoknak. A -hogstrateni mocsárban kaptam ezt a «baklovagok»-tól. <span class= -"pagenum"><a name="Page_8" id="Page_8">-8-</a></span></p> -<p>– No no! De csak nem adtad el érte a lelkedet?</p> -<p>– Nem. Rászedtem az ördögöt. Egy tudatlan zsidógyereket adtam -oda a «makers»-nek magam helyett.</p> -<p>– No ezt jó lesz titokban tartanod!</p> -<p>A soltész azonnal sietett a megtudott titkot elárulni a -fejedelemnek, a ki azt mondta neki rá, hogy bárcsak az ő tallérjai -is mind Heckethalerek volnának, akkor volna könnyű háborút -viselni.</p> -<p>Hugó constablernek csak annál nagyobb lett a becsülete, hogy el -lett róla hiresztelve a félelmetes «baklovagokkal» való szövetsége, -meg a varázstallér soha el nem fogyatkozó kincse.</p> -<p>Akközben a francziák egyre lövöldözték tüzes korsóikkal -Ehrenbreitsteint és Coblenzet, s mindennap rátaláltak a fejedelem -megváltoztatott lakhelyére.</p> -<p>A fejedelem utoljára jutalmat tűzött ki annak, a ki felfedezi -azt a titkos kémet, a ki napról-napra elárulja a francziáknak, hogy -ő hova költözött át, mert ezt valakinek el kelle árulni. Pedig a -város kijáratait olyan jól őrzik, hogy azon élő ember ki nem mehet. -Már galambpostával sem lehet árulkodni, mert a mi házi madár volt a -két városban, azt már mind megették.</p> -<p>A soltész nagyon hamar készen volt a gyanujával.</p> -<p>A két ostromolt városban minden ember sír, jajgat, imádkozik, -káromkodik, böjtöl; csak ez az egy ember nézi a világot -hidegvérrel, iszik, fütyörész és jóllakik.</p> -<p>Ha jön egy tüzes szörnyeteg, sivítva, prüszkölve, minden nép fut -előle szerteszéjjel s búvik a pinczébe; ez az egy ember pedig utána -megy, fölkeresi, a hova az leesett, s ha szét nem pukkant, kiássa a -földből, a hova az befúrta magát s hazaviszi magához.</p> -<p>Ez több, mint vakmerőség.</p> -<p>A constabler, a maga földalatti tüzérműhelyében aztán az épen -maradt tűzkorsót szétszedi, felnyitja, újra megtölti s azzal -visszalövi az ellenségre.</p> -<p>Ez több, mint tréfa. <span class="pagenum"><a name="Page_9" id= -"Page_9">-9-</a></span></p> -<p>Egyszer, a mint Hugó ismét saját maga hozott elő egy tűzkorsót a -tüzérműhelyéből, a soltész azt mondá neki: «Megállj! Nyisd fel azt -a tűzkorsót; hadd látom meg, mivel van megtöltve?»</p> -<p>Hugó hidegvérrel lesrófolta a tűzkorsóról a bezáró kupakot, mire -annak a felső része két felé nyílt s abból egy ritka vászonba -burkolva ki lehetett venni a gyúanyagkeveréket. Azt azután -megmagyarázta a constabler a soltésznak, hány rész lőpor, -mogyorófaszén, kénvirág, gyanta, szurok, szalamia, borax és -ólomczukor járult hozzá, hogy együttesen olthatlan pokoltűz váljék -belőle.</p> -<p>– Ez bizony nagyon szép; de hát ezen alól mi van?</p> -<p>A tűzkorsót a görögtűzanyag csak félig tölté meg.</p> -<p>– Ezen alól következik egy agyaglemez, mely a gyujtóanyagtól -elzárja a tűzkorsó fenekén levő robbanó anyagot, a mi nem egyéb, -mint lőpor. Mikor a görögtűz odáig leég, az agyag izzóvá lesz; ez -robbantja el a lőport. Ez az egész titka a kettős virtusú -bombának.</p> -<p>– Szeretném én azt látni, hogy mi van ez agyaglemez alatt? mondá -a soltész.</p> -<p>E szóra a constabler hirtelen hátratekintett. E szilaj -tekintetben a kalandor egész kétségbeesett vakmerősége volt -kifejezve: düh, elszántság, harag s ijedtség, de csak egy -pillanatra. A soltész fogdmegjei állták körül, elzárva előle a -menekülés útját.</p> -<p>Ekkor aztán elnevette magát s széles vállain egyet vont.</p> -<p>– No hát nézd meg, hogy mi van alatta.</p> -<p>A soltész fölfeszítette az agyagréteget bicskája hegyével s az -alatt nem hogy lőpor lett volna, hanem puszta homok volt s ennek a -fenekén volt egy írás, a miben az ostromló francziák számára -körülményes értesítés volt adva a várbeli állapotokról.</p> -<p>– Verjétek vasra! kiálta diadalmasan a soltész. Itt van valahára -a csalhatatlan bizonyíték ellened, gaz áruló! Majd adok én neked -czifra Rikét! majd adok én neked kövér ludat. <span class= -"pagenum"><a name="Page_10" id="Page_10">-10-</a></span></p> -<p>Hugó az alatt is nevetett, míg a lánczot rakták a kezére.</p> -<p>S hogy a tanújel kiegészíttessék, jön nagy süvöltve a franczia -ostromtelepből legottan egy tűzokádó vaskorsó, lecsap a -sánczárokba; de nem durran szét. Azt felhozzák, széjjel bontják, s -ime abban is mit lelnek az agyaglemez alatt? Kétszáz darab -Albertus-tallért.</p> -<h3>II. A KÍNVALLATÁS.</h3> -<div class="figcenter hand"> -<p class="center">🖝</p> -</div> -<p>Az a mutató kéz, meg az a két vonal annyit jelent az aktákban, -(rövidségnek okáért) hogy a törvényszéknek elnöke intett a kínpad -mesterének, hogy csavarjon egyet a köteleken.</p> -<p>Mely megtörténvén, a törvényszék jegyzője felirá a kimondott -szavakat, egész a kínzott «irgalom, kegyelem» kiáltásáig.</p> -<p>A fejedelem egy külön asztalnál foglalt helyet, emelvényre -állított s fekete trónmennyezettel fedett karszékben. A soltész -elnökölt.</p> -<p>Első kérdés vádlotthoz:</p> -<p>– Mi a neved?</p> -<p>– A nevem Podoliában «Terguszko Jaroszlav»; Zbaraszban -«Kohaninszky Zdenko»; Odenseeben «frater Hilárius»; Hamburgban -«Junker Elias»; Münsterben «Stramm Vilmos»; Amsterdamban «Mynher -van der Bullen Tóbiás»; Singaporeban «Maharadzsa Kong»; a tengeren -«Captain Rouge»; Hoogstratenben «Malchus lovag»; Lillenben -«Chevalier de Mont Olymp»; a Pfalzban «Doctor Sarepta»; itt pedig -«Hugo von Habernix».</p> -<p>– Több nincs? kérdé az elnök elbámulva.</p> -<p>S ez olyan furcsa kérdés volt, hogy mindenki elnevette rá magát. -Kezdte a vádlott a kínlajtorján, folytatta a nagyherczeg, -<span class="pagenum"><a name="Page_11" id= -"Page_11">-11-</a></span> az ülnökök is mind kaczagtak, még az -asztalfőre kitett halálfő is nevetett. Csak az elnök maradt -haragos.</p> -<p>– Többre nem emlékezem, végezé a vádlott.</p> -<div class="figcenter hand"> -<p class="center">🖝</p> -</div> -<p>Második kérdőpont:</p> -<p>– Minő vallású vagy?</p> -<p>Felelet:</p> -<p>– Születtem ágostai hitvallású eretneknek, Krakkóban áttértem a -socinianusokhoz, Ukraniában az orthodox keleti egyház kebelébe -léptem, azután lettem igazhivő római katholikus, később -rozikrucianus, azután kvekker; voltam az indus brahman vallás -kebelében, végre beálltam az istentagadó és ördögimádó manichæus -felekezetbe, másnéven kainisták közé.</p> -<p>– Szép gyüjtemény! monda rá az elnök.</p> -<p>A jegyző felírta a vallomást.</p> -<div class="figcenter hand"> -<p class="center">🖝</p> -</div> -<p>Harmadik kérdés:</p> -<p>– Mi az állapotod, vádlott?</p> -<p>– Zászlótartó, – fogoly, – rabszolga, – harámbasa, – parasit, – -herczegi főudvarmester, – kolduló zarándok, – verbunkos káplár, – -sekrestyés barát, – nemes lovag, – csigakereskedő, – stockjobber, – -alderman, – hajóskapitány, – viczekirály, – tengeri kalóz, – -tanító, – kutyapeczér, – boszorkánymester, – baklovag, – hóhér, – -pikenier, – asszonyköpönyeg, – csodaorvos, – próféta és -constabler.</p> -<p>– Hohohó! kiálta rá az elnök. A jegyző nem bir utánad -szaladni.</p> -<p>S megint nem állhatták meg a jelenlevők, hogy ennyi bolond -hivatal felsorolására el ne nevessék magukat, maga a vádlott és a -csontkoponya is nevetett. Különös jó kedvük volt mai nap.</p> -<p>Negyedik pontja a kínvallatásnak, a megelőző <span class= -"pagenum"><a name="Page_12" id="Page_12">-12-</a></span></p> -<div class="figcenter hand"> -<p class="center">🖝 után:</p> -</div> -<p>– Miféle bűnök elkövetésében vallod magad részesnek?</p> -<p>Kínvallatott válasza:</p> -<p>– Voltam haramiabanda és mordályégető társaság tagja.</p> -<p>A soltész nagyobb hítelesség okáért diktálta a jegyzőnek a -bűntény latin nomenclatióját.</p> -<p>– Primo Latrocinium!</p> -<p>– Elcsábítottam a jóltevőm feleségét bűnös szerelemre.</p> -<p>– Secundo Adulterium!</p> -<p>– Kiraboltam a templomot, a minek az őrzése rám volt bízva.</p> -<p>– Tertio furtum. Sacrilegium!</p> -<p>– Álnév alatt kiadtam magam nemes embernek.</p> -<p>– Quarto larvatus.</p> -<p>– Hamis oklevelet készítettem magamnak.</p> -<p>– Quinto falsorium!</p> -<p>– Megöltem párbajban a jó barátomat.</p> -<p>– Sexto Homicidium ex duello!</p> -<p>– Megcsaltam a kereskedő társaimat.</p> -<p>– Septimo stellionatus.</p> -<p>– Elárultam a rám bizott államtitkokat.</p> -<p>– Octavo felonia!</p> -<p>– Kereskedtem a más vagyonával.</p> -<p>– Nono Barattaria!</p> -<p>– Áttértem a bálványimádó hitre.</p> -<p>– Decimo Idololatria!</p> -<p>– Második feleséget vettem, míg az első élt.</p> -<p>– Undecimo Bigamia.</p> -<p>– Harmadikat, negyediket, ötödiket, hatodikat is vettem.</p> -<p>– Duodecimo Trigamia, polygamia!</p> -<p>– Királyt öltem.</p> -<p>– Decimo tertio Regicidium!</p> -<p>– Tengeri kalóz voltam. <span class="pagenum"><a name="Page_13" -id="Page_13">-13-</a></span></p> -<p>– Decimo quarto Pirateria.</p> -<p>– Az első feleségemet megöltem.</p> -<p>– Decimo quinto Uxoricidium!</p> -<p>– Boszorkánymesterséget űztem.</p> -<p>– Decimo sexto Sorcelleria!</p> -<p>– Az ördöggel szövetkeztem.</p> -<p>– Decimo septimo Pactum diabolicum implicitum.</p> -<p>– Hamis pénzverő voltam.</p> -<p>– Decimo octavo Adulterator monetarum.</p> -<p>– Új vallást hirdettem.</p> -<p>– Decimo nono Hæresis! Schisma!</p> -<p>– Mérges szerekkel kuruzsoltam.</p> -<p>– Vigesimo Veneficus!</p> -<p>– Elárultam a rám bízott várat.</p> -<p>– Vigesimo primo crimen traditorum.</p> -<p>– Embert ettem.</p> -<p>– Vigesimo secundo. Antropophagia! Cannibalismus!</p> -<p>Kiálta fel a soltész, a keze alatt levő pandectára ütve -tenyerével. A veríték csorgott kövér homlokáról.</p> -<p>Itt a kínvallatott szünetet tartott.</p> -<p>– Nincs több? kérdezé siránk hangon a soltész, mire a -kínvallatott elkezdett hangos hahotával kaczagni. De most már csak -egy magában kaczagott, senki sem követte. A porkoláb félreértette a -soltész <span class="hand">🖝</span> intését s még egy hatalmasat -csavart a kínzott karjait és lábait megnyujtó köteleken, hogy annak -a kínordítása összevegyült a kaczagásával, egyik a másik hangjába -átcsapva, mint a kit egyszerre fojtogatnak és csiklandanak. Pedig a -soltész azt adta a jelben tudtául, hogy mára a vallatás elég lesz: -a vádlottat vissza lehet vinni a börtönébe.</p> -<p>Rendkívüli eset ez! Ennyi bűntett egy csomóban! Ezt az embert -kegyetlenül ki kell examinálni.</p> -<p>Maga a nagyherczeg is fölöttébb kiváncsi volt megtudni, hogy -minő összefüggés lehet az előadott csodálatos fejezetek között s -meghagyta, hogy másnap és a míg benne <span class= -"pagenum"><a name="Page_14" id="Page_14">-14-</a></span> tart, -addig el ne kezdjék a vallatást, míg ő meg nem érkezik a -törvényterembe.</p> -<p>A vádlottnak pedig jó oka volt nevetni. Mert míg ő azt a -huszonkétféle bűnesetet a törvénybiráknak elhistorizálja, akkorra -beveszik a francziák Coblenczet s őt szépen megszabadítják a -börtönből és a kegyetlen kínhaláltól. Ezt nevette előre.</p> -<p>Most mi történjék ezzel az emberrel?</p> -<p>Hogy ki kell őt végezni, annyi bizonyos. De mi módon? Ez a nehéz -kérdés.</p> -<p>Mert ha csak annyit vallott volna be, a mennyi eredetileg kisült -rá, hogy az ellenséggel összeczimborált s áruló volt, akkor világos -volna a büntetése: «háttal fordítva, főbelövessék». De ily -komplikált vallomás után a birákra nézve fölöttébb meg van -nehezítve a válogatás.</p> -<p>Mint rablót kerékbe töretés illeti; mint kettős, sőt hatos -házasságban élőt ugyanannyi darabra szétkonczoltatás; mint -királygyilkost kezeinél, lábainál fogva négy ló közé fogva kell -szétszakítani. Úgy, de ez hogy történhessék, ha már előbb hatfelé -szétvágatott? Azonkívül is, mint oklevélhamisítónak a jobb kezét -elvágatni elengedhetetlen föltétel; mint ördögimádó, máglyán -kiszenvedendő tűzhalálra szolgált, de ugyanakkor hogyan lehessen -rajta végrehajtani az elevenen mozsárban való összetöretést, a mi a -feleséggyilkosra van kiszabva? s ha mindezek végre lesznek rajta -hajtva, hogyan tétessék elég a törvény rendeletének, mely az -emberevés bűneért az éhhalállal bünhődés rettentő supliciumát -szabta meg világosan?</p> -<p>A fejedelem salamoni itélete döntött.</p> -<p>– Állíttassék törvényszék elé a gonosztevő. Mondja el -körülményesen, hogyan követte el mindezen vétkeket sorban? S a -melyik vétke aztán legnagyobbnak fog találtatni, annak a büntetése -hajtassék rajta végre.</p> -<p>Ebbe a soltész is beleegyezett.</p> -<p>A birák aztán abban állapodtak meg, hogy a másnap megkezdendő -részletes vallatásnál ne a nyujtóztató gép <span class= -"pagenum"><a name="Page_15" id="Page_15">-15-</a></span> -alkalmaztassék, mert az nagyon elveszi a testi erejét a -vallatottnak, a mire pedig ilyen hosszú vallomásnál nagy szüksége -leend, hanem a víztortura, a mi abból áll, hogy a hanyattfekvő -vádlottnak egy tülköt dugnak a szájába s azon keresztül folyvást -töltik bele a vizet, a míg csak nem vall.</p> -<p>– Nem úgy lesz, mondá a nagyherczeg. Ha az ember vizet iszik, -attól elmegy a mesemondó kedve. (Tudom magamról.) Én moralis -torturát szabok rá. Mondassék ki rá azonnal a halálitélet. -Kisértessék le azonnal a siralomházba. A siralomházban töltött órák -a legnagyobb tortura és penitenczia egy gonosztevőnek. A nép, mely -bámulatára összecsődül, kenyeret, bort, pecsenyét szokott hordani -az elitéltnek – vigasztalásul. Így a tartása sem kerül semmibe. A -gonosztevő, mikor jól evett, ivott, felhozatik a törvényszék elé s -ráparancsoltatik, hogy mondja el sorba bűneinek körülményes -történetét. A jól ivott ember szeret beszélni. Másnap megint -leküldetik a siralomházba, s így folytattatik vele mindaddig, a míg -vétkeinek lajstromát az utolsó jottáig protocollumba nem -diktálta.</p> -<p>A birák helybenhagyták a nagyherczeg véleményét, csak a soltész -morgott nagyon, hogy hiszen ennek a huszonkétszeres gonosztevőnek -sokkal jobb dolga lesz idebenn, mint valamennyi birájának, a ki az -ostrom alatt ugyancsak megtanult éhezni és szomjuhozni.</p> -<p>A syndicus azonban megnyugtatá:</p> -<p>– Ne irigyeljük szegény ördögtől ezt a kis mulatságot a kaloda -és az akasztófa között. Tudja, komám: «ma nekem, holnap neked!»</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_16" id= -"Page_16">-16-</a></span></p> -<h2><span class="smaller">MÁSODIK RÉSZ.</span><br /> -A RABLÓK KÖZÖTT.</h2> -<h3>I. A PRSZJAKA BARLANG.</h3> -<p>Zászlótartó voltam Hatzfeld Menyhért tábornok ezredében a -császári seregnél. (Ezen kezdé vallomását Hugó, midőn első nap a -siralomházból felhozatott.) Ott igen jól viseltem magamat, s -különös ügyességet tanúsítottam az ostromágyúk kezelésénél, úgy, -hogy a tábornokom constablerré léptetett elő, mikor Krakkót -ostromoltuk.</p> -<p>Ezt a várost akkor Rákóczy György, erdélyi fejedelem tartá -megszállva, a ki a svédekkel szövetkezett Lengyelország -meghódítására s azokkal együtt már el is bánt a lengyelekkel, mikor -a császári seregek ezeknek a segítségére bevonultak.</p> -<p>Nem akarok Krakkó ostrománál hosszasan séramórálni, nehogy a -birák urak előtt úgy tünjék fel a vallomásom, mintha -szántszándékosan nyújtanám mellékes körülmények előadásával a -történetemet. Csupán azt fogom elbeszélni, a mi elkövetett -bűneimmel a legszorosabban összefügg.</p> -<p>Az ostrom ideje alatt megismerkedtem egy lengyel nemes úrnak a -kisasszonyával, a ki belém szeretett. Még akkor csinos fiatal -legény voltam.</p> -<p>Gyönyörű szép fekete szemű leány volt, alig tizenhat éves. Ha -jól emlékezem még rá, Marinkának hítták. Tőle tanultam meg -lengyelül és még valami mást is, a mi teljes életemnek veszedelme -maradt: asszonyt szeretni.</p> -<p>Az ostrom alatt tábornokom engem küldött ki kémlelődésre -<span class="pagenum"><a name="Page_17" id= -"Page_17">-17-</a></span> a magyaroktól megszállt helyekre. Én -voltam a legvakmerőbb, a ki éjszaka egész a Krakkót körülvevő -nemesi tanyákig el mertem hatolni. Igen, mert ott találtam a -szeretőmet. Bizony nem a tábornok aranyaiért koczkáztattam a -fejemet minden éjjel, hanem a szép Marinka tűzszemeiért, a ki elém -jött a kastély kapujáig, mezitláb, hogy az alvókat fel ne -költse.</p> -<p>Volt azonban egy vén boszorkány gazdasszony a kastélyban, a ki -megsejtette titkos találkozásainkat s elárulta a nemes úrnak.</p> -<p>Egy éjjel, a mint a szép Marinka a legédesebben tanítgatott rá a -holdvilágtól derengő szobában, hogyan kell kimondani azt, hogy -«Kocham Pana.» «Z. calego serza» (szeretlek, egész szivemből), -egyszer csak halljuk az emeletre felvezető falépcsőn a vén nemes -csikorgó lépteit és torokráspolyozását.</p> -<p>Megijedtem. Most végem van.</p> -<p>– Nyebojsza! sugá fülembe a leány. Lépj ki az ajtón a folyosóra -s eredj bátran az öreggel szemközt s akármit mond, feleld rá azt, -hogy «egy az Isten!»</p> -<p>Azzal kitaszított az ajtón s azt magára zárta: én egyedül -maradtam a folyosón.</p> -<p>Az öreg nemes fölczammogott a lépcsőn, szerencsémre egyszerre -csak az egyik lábával léphetett, mert a másik meg volt meredve a -térdébe lőtt golyótól. Kegyetlen négyszögletű vörös képe volt, a -mit nagyon jól kellett látnom, mert az egyik kezében tartott egy -nagy trombita végű puskát, a másik kezében pedig az égő kanóczot, s -azt egyre fútta, hogy el ne aludjék. Alkalmasint az vette el a -szeme világát annyira, hogy nem vett hamarább észre, mint mikor a -puskája vége megütötte a mellemet, akkor kiáltott rám mérges rekedt -hangon:</p> -<p>– Kto tam? Stoj! (Ki vagy? Megállj!)</p> -<p>Én a leány utasítása szerint azt mondtam rá:</p> -<p>– Egy az Isten!</p> -<p>Mit tehettem egyebet? <span class="pagenum"><a name="Page_18" -id="Page_18">-18-</a></span></p> -<p>Erre a szóra az öreg egyszerre nyájas lett hozzám: a kanóczot -eltaposta a csizmája talpával, a puskáját a félkarjára vetette, -nekem a vállamra veregetett, testvérkéjének nevezett s aztán -megfogta a karomat, levezetett a recsegő lépcsőkön a maga -szobájába, a hol nagy tűz égett a kandallóban, ott leültetett egy -medvebőrös padra, elém tett egy szűknyakú üveget tele -meggypálinkával; maga meg elővett egy kicsi kis könyvet, akkorát, -hogy azt egy csizmaszár mellé el lehetett dugni s abból elkezdett -nekem olvasni olyasformát, hogy a szentháromságra semmi szükség -sincs a világon; mert a milyen kevés dolog történik a mostani -világban Isten hírével, arra «egy» is elég.</p> -<p>Nekem a hajam szálai borzadtak fel e dolgok hallatára, s most -vettem csak észre, hogy micsoda kelepczébe jutottam. Az én Marinkám -apja socinianus eretnek. Még azoknak is a rabbinusa. S ez most -engem proselytájává akar tenni. Lengyelországban nagyon el volt -terjedve Blandrata vallása s a kemény üldöztetés miatt a hívei csak -titokban terjeszthették a hitüket. A vén lengyel kastélya volt -egyik tanyájuk, a hol az áttérőket elfogadták. Mikor aztán már azt -hitte, hogy jól felvilágosított, akkor elővett egy vastag könyvet, -s azt mondta, hogy no már most tegyem rá a kezemet, s mondjam utána -az esküt.</p> -<p>Meg voltam szorítva.</p> -<p>Ha nem esküszöm, akkor meg kell vallanom, hogy a leányáért -jöttem ide. Akkor ott a puska a háta mögött, azzal egyszerre a -mennyországba expediál.</p> -<p>Ha pedig esküszöm, akkor a pokolba jutok.</p> -<p>Mit válaszszak?</p> -<p>A mennyországba egyenesen, tüstént, extrapostán, vagy a pokolba -kerülővel, nagy állomásokkal, szép csendesen?</p> -<p>Fiatal voltam még, sajnáltam a szép kondor haju fejemet, -választottam az utolsót.</p> -<p>Ettől fogva mindennapos voltam az öreg lengyel házánál, a hol -éjszakánkint összegyültek a socziniánusok. <span class= -"pagenum"><a name="Page_19" id="Page_19">-19-</a></span></p> -<p>Nekem, mint neophitának, eleinte csak addig volt szabad a -gyülekezetben részt vennem, a míg énekeltek. A mint aztán a -prédikáczióra került a sor, engem kiküldtek előörsnek, hogy a -meglepetés ellen őrködjem. A mi nekem nagyon kedvemre volt; mert az -alatt, a míg a prédikáczió tartott, én bizony nem álltam oda a -kapufélfát támogatni, hanem felmásztam a nagy diófára, a mi a -kedvesem ablaka alatt volt s arról szépen bementem az ablakon, -átvenni az osculum charitatist. Éjszakára most már az öreg rendesen -rázárta az ajtót a leányára, azt gondolta, hogy ezzel egészen -biztosította magát. A míg a bölcsek oda alant az istenség -egységenek dogmáját feszegették, az alatt mi bolondok odafönn a két -ember szívegységének dogmáját tökéletesítettük, biztosak levén a -felől, hogy a míg a concio tart, az öreg onnan ki nem jön.</p> -<p>Egyszer aztán különösen megszaporodott a gyülekezetünk.</p> -<p>Egy csoport magyar vitéz jött ki Krakkóból, a kik szintén -socziniánus vallásuak voltak.</p> -<p>Az öreg nagy örömmel fogadta őket, kivált miután megtudta az -elbeszélésükből, hogy ő náluk Erdélyben már egész bevett vallás a -soczinianusoké, a fejedelem maga is ezt a hitet vallja. Ha ő lenne -a lengyel király, a lengyel eretnekeket sem üldöznék többé; minden -templomot a soczinianusoknak adna.</p> -<p>Mikor ezt a hírt megvittem a tábornokomnak, az a sátora tetejéig -ugrott mérgében. Azt mondta, hogy az mégis borzasztó, a hogy ezek a -magyarok értenek a korteskedéshez! Ha megnyerik a lengyel -socziniánusokat, soha senki se veri ki őket Lengyelországból.</p> -<p>Szerencsére volt egy lényeges véleménykülönbség a magyarok és a -lengyelek schismájában.</p> -<p>De előre kell bocsátanom azt, hogy egy idő óta az öreg lengyel -mintha gyanut fogott volna ellenem, nem küldött ki többé előörsöt -állni, a míg a prédikáczió tart, hanem érdemesnek talált, hogy én -is részt vegyek a vitatkozásban, <span class="pagenum"><a name= -"Page_20" id="Page_20">-20-</a></span> s így jöttem tudomására -azoknak, a miket elmondandó vagyok.</p> -<p>A véleménykülömbség a magyarok és a lengyelek között a mi urunk -Megváltónk isteni természete körül forgott.</p> -<p>A magyar socziniánusok azt allegálták, hogy a Krisztus, bárha -nem Isten is ugyan, mert csak «egy az Isten», de azért Istennek a -fia, ki érettünk, bűnös emberekért vérét kiontotta. Ennek emlékére -nekünk kötelességünk, valahányszor összegyülünk, kegyeletes -áhitatunkat, boritalnak alakjában kifejezni.</p> -<p>Aztán olyan nagy volt a magyar uraknak az áhítatuk, hogy mikor -az öreg lengyel egy átalagot felhozott a pinczéjéből, s azt körül -bocsátotta, hát mire az a gyülekezet kezéből ő hozzá visszakerült, -már akkor semmi sem volt benne.</p> -<p>Láttam az arczáról, valahányszor az üres csobolyót megrázta s -tapasztalá, hogy nem kotyog, mint harapózott benne mind mélyebben a -hæresis.</p> -<p>Eleinte csak azt vitatta, hogy minek az a sűrű visszaemlékezés a -Krisztus kiontott vérére? Elég volna csak minden vasárnap, vagy -csak minden sátoros ünnepen; de a magyarok ráolvasták a bibliából, -hogy «átkozott az, a ki a napok között külömbséget teszen».</p> -<p>Ekkor aztán az öreg magát a dogmát támadta meg.</p> -<p>Tartott egy kemény prédikácziót, melyben azt állítá fel, hogy -Krisztus nem volt Isten fia, hanem csak ember fia és maga is csak -ember.</p> -<p>Erre a magyarok azt mondták, hogy igen, de derék ember fia volt, -és maga is jó ember, még így is megérdemli, hogy kiontott vérének -emlékére boritalnak symboluma alatt kegyesen áldozzunk. S egy -átalag megint odalett.</p> -<p>Az öreg egyre fanatikusabb üldözője kezdett lenni az én -mennybeli Üdvözítőmnek. A következő gyülekezetben már arról -prédikált, hogy Krisztus nem is volt jó ember, <span class= -"pagenum"><a name="Page_21" id="Page_21">-21-</a></span> még csak -nem is olyan ember, a kit valamiért kell tisztelni, mert először is -zsidó volt, másodszor meg azt hirdette, hogy adót kell fizetni, s -annálfogva megérdemlette, hogy kivégezzék.</p> -<p>De a magyar urakat még ez sem tántorította el. Azt mondták, -hogy: no, ha ilyen rossz ember volt a Krisztus, akkor meg már épen -kötelességünk, hogy kiontsuk a vérét és megigyuk boritalnak -alakjában!</p> -<p>(– Derék emberek azok a magyarok! kiálta föl a nagyherczeg.</p> -<p>– Ördögöt derék emberek! ellenkezék a soltész; hisz ők -csufolódnak jobban!</p> -<p>– Habet rectum! mondá a nagyherczeg. Mondjad tovább, édes -fiam!</p> -<p>Hugó aztán folytathatá vallomását.)</p> -<p>Ekkor végtére a vén lengyel nemes próféta, az utolsó átalag -kiürítése után azt mondá a gyülekezetnek, hogy a legközelebbi -kegyes összejövetel alkalmával arról fog nekik prédikálni, hogy -Krisztus voltaképen nem is volt a világon soha: az egészet a papok -gondolták ki. Ezzel aztán gyökeresen vége lesz vetve a magyar urak -nagy áhitatosságának.</p> -<p>(– És te még ebben az Istenkáromló gyülekezetben is -résztvettél-e? förmedt fel az elnöklő soltész a vádlottra.)</p> -<p>– Oh dehogy, kegyelmes uram! Hogy lettem volna képes ily -elvetemedettségre? Sőt inkább egy nagyon istenfélő gondolatom -támadt, melynek végrehajtására összebeszéltem a diófán keresztül az -én szerelmesemmel, a szép Marinkával, a ki egy idő óta a -legszigorúbb zár alatt tartatott az atyja által. Tervünk az volt, -hogy majd mikor az eretnekek gyűlése együtt lesz, én, az alatt az -ürügy alatt, hogy a ház táját körülczirkálom, egy nagy darab égő -taplót beledugok a juhakol nádtetejébe s aztán, mikor amaz -istenkáromló szónoklat nekiindul, azt egyszerre félbeszakítja a -nagy tüzi lárma, erre mindenki szétszalad, a zavar általános lesz, -a kastélyból mindent <span class="pagenum"><a name="Page_22" id= -"Page_22">-22-</a></span> kihordanak az udvarra, nehogy odaégjen; -az istállóból kihajtják a lovakat, a kisasszonyokra senki sem -ügyel. Ekkor az én Marinkám a felügyelésre hagyott ősi -drágaságokból, ékszerekből összepakol annyit, a mennyi egy átalvető -iszákba belefér; én elfogok egy pár bitangjába eresztett paripát, s -azokra felkapva, ketten együtt a nagy tüziveszedelem alatt -észrevétlenül elnyargalunk, haza az én táboromba s ott élünk aztán -kegyesen, mint férj és feleség.</p> -<p>(– No az igazán istenfélő gondolat volt tőled!) szólt közbe a -nagyherczeg.</p> -<p>– Mit gondol kegyelmességed, riadt fel a soltész: hiszen -«incendiarii malitiosi comburantur!» s azonkívül «raptus» és -«rapina», az első «decem juvencis puniatur», a második «palu -affigatur».</p> -<p>– Habet rectum, mondá erre a nagyherczeg. Édes fiam, a -gyujtogatásért meg fogsz égettetni, a leányrablásért fizetsz tíz -tinót s a rablásért karóba fogsz huzatni. Most folytasd -tovább.)</p> -<p>– Én azonban mindezen istenfélő terveimet nem hajthatám végre; -mert amaz említett vén gonosztevő boszorkány gazdaasszony megtudta -a szándékunkat a kisasszony előkészületeiből s elárulta a nemes -úrnak. Engem meglestek, tetten kaptak, deresre húztak s addig -kenegettek a mogyorófával, míg kivallottam, hogy ki vagyok? német -vagyok, kém vagyok. Akkor aztán a vén lengyel fel akart huzatni a -kútgémre, hanem egy jámbor magyar úr megszánt; azt mondta, kár -volna a bőrömet így elvesztegetni, ő megvesz rabszolgának. A vén -nemes aztán megalkudott vele s eladott neki tizenhat lengyel -garasért. A magyar úr aztán elvitt magával Krakkóba, a hol a -fejedelme táborozott.</p> -<p>Itt nem lett volna valami rossz dolgom, csak épen azt nem -szerettem, hogy minden borsot velem törettek, a mit a magyar sereg -elfogyasztott, pedig az iszonyú borsosan szeret mindent. A két -szemem mindig veres volt a <span class="pagenum"><a name="Page_23" -id="Page_23">-23-</a></span> borstól s oz orrom akkorára dagadt -már, mint egy ugorka.</p> -<p>Egyéb panaszom nem lehet a gazdámra, csak az, hogy azt követelte -tőlem, hogy azt mind megegyem, a mit nekem kiád részül: «nekem ne -panaszkodjál, hogy nincs mit enned, ha én vagyok a gazdád!» Az -pedig három embernek is sok lett volna. Mikor aztán már nem tudtam -többet enni, akkor megfogta a két vállamat s elkezdett, mint a tele -zsákot, a mibe már nem akar több beleférni, odazötyögtetni a -padhoz, mig csak belém nem rázott minden enni valót, a mit ott -hagytam a tálamon. Igazán mondom, a hideg is lelt már féltemben, -mikor az ebéd ideje következett, s megláttam azt az iszonyú nagy -kanalat, a mi két akkora volt, mint a szám. Nem tetszik hinni, hogy -ez a legnagyobb tortura a világon, mikor az embert tömik.</p> -<p>(– No ezt még nem próbáltuk, mondá a nagyherczeg.</p> -<p>– De nem is próbáljuk, mondá rá a soltész.)</p> -<p>Eleget sóhajtottam, hogy bár csak kiszabadítana valami ebből a -nehéz állapotomból; de csak akkor vettem észre, hogy micsoda -bolondul rászedtem magamat. Nincs kihez imádkoznom többé.</p> -<p>Mert ha mohamedán vallásra tértem volna, most ott volna Mohamed -próféta, imádkozhatnám ahhoz; ha zsidóvá lettem volna, híhatnám -segítségül Ábrahámot, szent Dávidot, vagy a négy arkangyalt; de -most nincs a kihez czímezzem a legalázatosabb folyamodásomat.</p> -<p>Már pedig az ilyen czím nélkül az égnek eresztett fohászkodások -csak arra valók, hogy azokat valami leskelődő rossz angyal útközben -elkapja s akkép teljesítse, hogy ne legyen köszönet benne.</p> -<p>Én is addig imádkoztam azért, hogy bár csak kiszabadítana valaki -ebből a keserves magyar fogságomból, míg egyszer csak körülfogtak -valamennyiünket, a tatárok. Az volt aztán a szép kiszabadulás!</p> -<p>(– Ne lóditson kend olyan nagyokat! förmedt közbe a <span class= -"pagenum"><a name="Page_24" id="Page_24">-24-</a></span> soltész, -hogy jönnek ide már a tatárok? Elfelejti a deliquens, hogy ime -Lengyelországban vagyunk, Krakkó alatt. Csak nem potyognak oda az -égből a tatárok!)</p> -<p>– Majd azt is megmagyarázom én szépen, hogy honnan potyognak a -tatárok? Hát úgy volt az, hogy a török császár ő felsége -megharagudott érte, minek próbál az ő vazallusa, Rákóczy György -erdélyi fejedelem a lengyel korona után áhitozni, s miután az nem -hallgatott a szép szóra, megparancsolá a krimiai tatár khánnak, a -kinek Ghirai volt a neve, hogy rohanjon rá kétszázezer lovassal -hátulról a magyar seregre. Az szót fogadott s egy hajrá alatt -elpusztította Erdélyt s körülfogta az erdélyi sereget -Lengyelországban s foglyul ejtette valamennyit.</p> -<p>(– Az már más! hagyá helybe a fejedelem. Így csakugyan lehettek -tatárok Krakkó fejedelemségben.)</p> -<p>– Hiszen bár ne lettek volna: én szeretném azt legjobban. Mert -így is én adtam meg annak leginkább az árát, a ki semmit se -vétettem a török szultánnak. A tatárok, a mint elfogták az erdélyi -sereget, a vezéreik legelébb is megosztoznak a drágaságokon, a -miket a foglyoknál kaptak, az alvezérek megtartották maguknak a -foglyoknak a paripáit, a köztatároknak eladták magukat a foglyokat, -szépen, mint a hogy marhavásárban szokták, kiki annyit vett belőle, -a mennyi pénze volt. A volt gazdám elkelt öt lengyel garason, én -meg kilenczen, mert sokra becsülték a széles vállaimat.</p> -<p>Egy tatár vett meg mind a kettőnket; csunya, rücskös kis -emberke, az igaz, hogy én nem adtam volna ő érte két garast. Az -első dolga az volt, hogy levetkőztetett minket, s a saját jó -ruháinkat megtartva magának, adott ránk helyettük mindenféle -rongyot a magáéból. Beszélni nem tudtunk egymással, hanem azért -megértettük egymást. A tatár megtapogatta az ingeink szövetét: a -magyar uré gyolcsból volt, az enyém meg csak olyan házivászon. -Ebből megtudta, hogy egyikünk nagy úr, másikunk szegény legény. -<span class="pagenum"><a name="Page_25" id= -"Page_25">-25-</a></span></p> -<p>Akkor aztán kivett az erszényéből egy aranyat s azt a tenyerébe -téve, odatartá a magyar úr elé, a másik kezével pedig egy -szőrpányvát akasztott a nyakába s akkor aztán az egy aranyat elébb -marokra szorította s aztán a tenyerét megint szétnyitotta, s -azalatt a pányvával húzta a nyakát fölfelé: a mi annyit tett, hogy -hány aranyat hajlandó az otthonvalókkal magáért fizettetni -váltságdíjúl.</p> -<p>A magyar úr aztán tízszer egymásután nyitotta föl a két markát, -a mi annyit tesz, hogy «százat».</p> -<p>A tatár a fogait csattogtatta: a mi annyit tett, hogy nem -elég!</p> -<p>A magyar úr aztán még tízszer tárta szét a két markát. -Kétszázat.</p> -<p>Erre a tatár odanyomta neki a markába a kötele végét, a mi -annyit tesz, hogy elég.</p> -<p>Azután én rám következett a sor; nekem is odatartotta a -tenyerében az aranyat. Hát én értem mennyit küldenek olyat -hazulról?</p> -<p>Én a fejemet ráztam rá, a mi nálam annyit jelent, hogy olyan -nincs.</p> -<p>A bolond tatárnál azonban fejet rázni annyit tesz, mint helyben -hagyni. Megörült neki. S csak tartogatta a tenyerét elém, hogy no -hát mennyit?</p> -<p>Én aztán nem tudtam neki máskép megmagyarázni a véleményemet, -mint hogy a markába köptem.</p> -<p>Ezt megértette. Az aranyat eltette; elővett egy ezüst pénzt, azt -tartogatta elém. Arra is ráköptem.</p> -<p>Akkor kivett egy nagy rézgarasost, hogy hát olyanból hányat adok -magam helyett? Hogy azt sem voltam hajlandó igérgetni: utoljára -elővette a tenyeremet s azon kezdte el magyarázni a számokat, a -mikkel megengedné magát vesztegetni. Én aztán végtére a -hüvelykujjamat az összefogott öklöm mutató és középujja között -kidugva, a legérthetőbben adám neki tudtára, hogy tőlem ne várjon -semmit.</p> -<p>Akkor aztán jót vert a hátamra a nogaikával. <span class= -"pagenum"><a name="Page_26" id="Page_26">-26-</a></span></p> -<p>A tatár horda aztán felkerekedett s megint indult vissza -Tatárországba, a honnan kijött.</p> -<p>Engem a volt gazdámmal együtt az új gazdám egymáshoz pányvázva -hajtott maga előtt.</p> -<p>Keservesen jutott eszembe a szegény öreganyám, a ki mindig azt -mondta, hogy a ki a Jézust meri káromlani, az még életében szamárrá -változik.</p> -<p>Eszembe jutott ennek az igazsága, mikor delelőre a tatár gazda -elém adta a száraz borsót, a mivel otthon a szamarak élnek: az volt -az ebédem, vacsorám. Bezzeg nem tömte ez belém kanálnyéllel a -fenmaradt ételt, mint a magyar gazdám.</p> -<p>De még jobban meggyőződtem öreganyám szavainak igazsága felől, -mikor ötödnapra a volt magyar gazdám elkezdett panaszkodni, hogy -neki a lábai már feltörtek a gyaloglásban, nem tud tovább menni. Az -igaz, hogy nagy test volt, s nem szokott az apostolok lován -utazáshoz.</p> -<p>A tatár gazdám megijedt, hogy ha a gazdag fogoly elmarad, -odavész a kétszáz arany! Leszállt a lóról, megtapogatta a magyar úr -lábait, nagyokat dörmögve; aztán megkinálta, hogy üljön fel hát az -ő lovára.</p> -<p>Oh milyen nemeslelkű tatár!</p> -<p>Aztán odajött én hozzám; nekem is megtapogatta a lábam szárait, -azt hittem azért teszi, hogy engem is felültessen a lovára. – Az -ám: engem nézett a másik lovának s mire észrevettem, már ott ült a -nyakamon, keresztbe vetve a lába szárait a mellemen, s -belekapaszkodva az üstökömbe.</p> -<p>S úgy kellett őt vinnem a vállamon. Szerencsémre czingár ember -volt, nem sokkal nyomott többet, mint katonakoromban a nehéz borjú. -Nagyobb baj lett volna, ha a magyar urat ültette volna az én -vállamra maga helyett.</p> -<p>Annak meg nagyon megtetszett ez a tréfa. Persze nem az ő -rovására ment. Nevetett rajtam, a mint észrevette a keserves -arczfintorgatásaimból, meg az összekulcsolt kezeimből, hogy -szeretnék imádkozni, de nem tudok kihez. <span class= -"pagenum"><a name="Page_27" id="Page_27">-27-</a></span></p> -<p>Még boszantott is onnan a magas paripáról. Azt mondta, hogy -mikor ellenséggel van dolga az embernek, akkor nem jó imádkozni. -Inkább káromkodni kell olyankor. Ő tudott kegyetlen czifrául! Egy -szörnyű káromkodásformát annyiszor ismételt előttem, hogy maig sem -tudom a fejemből kiverni. Az igazi borzasztó magyar nyelven így -hangzik az: «tarka kutya tarka magasra kutyorodott kacskaringós -farka!»</p> -<p>(– «Megállj! szólt a nagyherczeg, ez valami varázsmondat -lehet.»</p> -<p>«Olyanforma, mint az «abraxas,» meg az «Ablanathanalba» monda -borzongva a soltész.</p> -<p>«Ezt föl kell jegyeztetnünk, és kiadnunk az udvari -astronomusnak, hogy a professorok segélyével oldja meg. Folytasd -fiam, meddig tartott ez a siralmas szamárságod?)</p> -<p>– Oh csak addig, a míg ismét ugyanaz nem történt velem, hogy a -mint úgy a kék levegőben, senkihez sem, sóhajtoztam magamban, hogy -bárcsak küldene az ég, föld vagy pokol valakit, a ki e gyalázatos -bajomból megszabadítana: egyszer csak egy nagy fenyőerdő elé -érünk.</p> -<p>Hát alig haladt benne a tatár sereg egy miatyánknyira, amint -egyszerre csak elkezd valami irtóztató ropogás támadni, mintha ég, -föld szakadna össze, a szálfák omlanak köröskörül egymásra s ütik -le a közéjük szorult tatárokat foglyaikkal együtt. Valami ellenség -keresztül fürészelte annak az erdőnek a fáit, melyen a tatároknak -át kellett vonulni, s a mint aztán egy fát eldöntöttek, az -zúdította maga előtt rakásra valamennyit. Egy szálfa minket is úgy -csapott a földhöz, hogy ott maradtunk alatta. Szerencsém, hogy a -tatár a vállamon ült; így az ő fejét zúzta össze a fa, az enyimet -csak odaszorította a tatár lábszárai közé a nehéz terhével, mint -egy kalodába. Az iszonyú robaj különben is úgy elkábított, hogy nem -tudok róla számot adni, hogy kerültem ki abból a világpusztulásból; -csak azt tudom, hogy mikor fölnyitottam a szememet, <span class= -"pagenum"><a name="Page_28" id="Page_28">-28-</a></span> ott -találtam magamat a rettenetes «hajdemákok» tanyáján.</p> -<p>Oh a hajdemák hatalmas egy nép volt!</p> -<p>Nem volt az valamiféle nemzet; mert a világ mindenféle -nemzetének szülöttei voltak közötte: polyákok, hanákok, rusznyákok, -bolgárok, oláhok, jászok, csángó magyarok, kozákok, a mi csak színe -java volt a zsiványnak, minden országnak a virága: az akasztófa -virága.</p> -<p>Szabad volt nekik egymás között legénykedésből, borvirágos jó -kedvből baltával verekedni, vitás kérdéseket ólmos bottal, öreg -késsel elintézni; de nemzetiség fölött veszekedni meg volt -tiltva.</p> -<p>A ki csak valami gonosztett által híressé lett a világban, az -érdemessé lett az ő nemes szövetségükre; a ki legvakmerőbb, -legbátrabb volt, az lett a vezér.</p> -<p>Ha valahol Szepességen, Lengyelországban, Podoliában, -Vörös-Oroszországban, valami nagy kulcsos városban nagy kivégzési -parádéhoz készültek, ott bizonyosan megjelentek a hajdemákok, mint -ha a földből nőttek volna elő, szétverték a poroszlókat, -kiszabadították az elitélt deliquenseket és besorozták maguk -közé.</p> -<p>Ha valahol egy szép asszonyt elitéltek házasságtörésért vagy -varázslásért tűzhalálra, bizonyos volt, hogy mielőtt a máglyát -meggyújtanák alatta, ott termettek a hajdemákok, s elvitték a szép -vétkezőt magukkal.</p> -<p>Ők voltak a reménysége, vígasztalása, gondviselése minden -nyomorúlt embernek, a ki lopás, rablás, gyujtogatás, emberölés, -hamis pénzverés, asszonyszöktetés s más eféle vádak miatt a halálos -félelmek kötelékeiben kínlódott.</p> -<p>Ezért nagy is volt az ő tekintélyük.</p> -<p>Nem volt ő nekik hazájuk, hanem az övék volt minden vad erdő, -hozzájárulhatatlan hegyszakadék, a mi csak a Mátrától a Volgáig -található.</p> -<p>Nem voltak nekik törvényeik; hanem a mit a harámbasa kimondott, -az volt a törvény, annak mindenki engedelmeskedett. <span class= -"pagenum"><a name="Page_29" id="Page_29">-29-</a></span></p> -<p>Amit összeraboltak, abból senki magának egy denárt meg nem -tartott, hanem odaadta a vezérnek s az kiosztá egyformán valamennyi -között. A ki vitézsége által nagy érdemeket szerzett, az jutalmul -megkapta a legszebb leányt, a kit a máglyáról, a börtönből, a -kínpadról meg szabadítottak.</p> -<p>A hol hajdemákok laktak, ott a római császár, az erdélyi -fejedelem, az oláh vajda, a lengyel király, meg a kozák kosevói -attamán csak név szerint uralkodtak: a hajdemák harámbasa volt az -igazi uralkodó; ez szedte az igazi adót.</p> -<p>A mi kereskedő karavánok Törökországtól fel egész Varsóig -jártak-keltek, azok, ha eszük volt, a hajdemák vezérnél fizették le -a védelmi díjat, az azután végig kísértette őket valamennyi -veszedelmes erdőn, hegyháton, hogy a hajuk szála se görbült meg. Ha -pedig bolondok voltak, katonasággal kísértették magukat, hej akkor -megjárták, mert a hajdemákok lesbe csalták őket; a katonákat -szétverték s a karavánt kirabolták, s a ki ellentállt, azt le is -ütögették.</p> -<p>Imitt-amott lakozó nemes urakkal egész hadjáratokat folytattak, -az utolsó körömszakadásig; hanem, ha egyszer kibékültek velük s -parolát adtak: azt azután megtartották, a hogy majd meg fogjuk -látni, ha rákerül a sor.</p> -<p>A templomokat nem nagyon látogatták; hacsak nem abból a czélból, -hogy az arany, ezüst oltáredényeket elemeljék; de papokat tartottak -maguk között; azokat is mind a javából: olyanokat, a kiket valami -nagy vétség miatt a kolostorból elkergettek, vagy megbüntettek. Az -elébb misét tartott nekik s megáldotta őket, ha valami nagy -expeditióra mentek, s ha jól ütött ki a rablás, megtartotta a Te -Deumot, megosztozott a prédában s aztán együtt tánczolt velük; ha -pedig valakinek házastársa akadt, azt összeeskette; – mert a -hajdemákok nagyon sokat adtak a jó erkölcsökre: idegen asszonyokat -elrabolni <span class="pagenum"><a name="Page_30" id= -"Page_30">-30-</a></span> tisztességnek tarták, de egymás feleségét -el nem csábították.</p> -<p>Városokat és kerített várakat ők nem építettek; ellenben -feltudták keresni azokat a hozzájárulhatatlan menhelyeket a -hegyszakadékok, a mocsárok között, a mikből emberi hatalom ki nem -birta őket verni s ott annyi élelmi szert halmoztak össze, hogy egy -nyáron át ki nem éheztethette őket semmi nagy hadsereg; ha pedig a -tél jött, az felszabadítá őket az ostrom alól.</p> -<p>Hogy milyen nagy volt a vakmerőségük, azt legjobban bizonyítja -az az eset, melyben én közéjük kerültem.</p> -<p>Az erdélyi fejedelem huszezer emberrel tört be Lengyelországba; -a tatár khán nyolczvanezer emberrel rohant rájuk s elfogta őket -valamennyit; akkor a hajdemákok négy század magukkal rálestek a -visszatérő tatárokra s mikor azoknak az előcsapatja jött, -zsákmánynyal legjobban megrakva, azt az erdőt, a szálfákat -keresztül fűrészelve, a melyiken okvetetlenül át kellett vonulniok, -a fejükre zúdították, s mint a csapdába került egeret, úgy nyomtak -agyon több mint két ezer krimiai tatárt.</p> -<p>Mikor én felnyitottam a szememet, ott láttam még magam előtt az -egész ledöntött erdőt, egymásra düledezett szálfáival, mint egy -jégverte kenderföldet. A hajdemákok ott bujkáltak elő a fák közül, -az agyonvert had kincseit szedve össze, s néha egy-egy emberalakot -czepelve elő, a kiben még élet volt.</p> -<p>A ki nem tatár volt, azt kihozták a nagy fenyőfatemetőből, ha -még életben kapták.</p> -<p>Én ott feküdtem egy nyaláb fenyőfagalyra fektetve, egy -csergedező patak forrásánál.</p> -<p>Előttem állt egy öles termetű ficzkó. Csuf, otromba ábrázat. A -kihez képest még a soltész úr valóságos Szent-Márton lovag, a kit -pedig épen szépnek festettek. Veres volt a szakálla és szemöldöke, -de még vörösebb az ábrázatja s az orra fel volt hasítva, annak a -jeléül, hogy valamikor volt szerencséje az orosz -igazságszolgáltatással <span class="pagenum"><a name="Page_31" id= -"Page_31">-31-</a></span> ismeretségbe keveredni. A mellett olyan -izmai voltak, mint szent Kristófnak; távolabb tőle több hasonló -alak állt; de ilyen csunya egy sem volt.</p> -<p>– No ficzkó! dörmögött rám, a mint felpislantani látott, olyan -hangon, mint egy bika, könyökével egy hosszúnyelű nyakleütő -pallosra támaszkodva. Hát élsz még? Fel tudsz-e állni a térdedre? -Fel tudod-e emelni a jobb kezedet? No hát csak maradj térden állva -s tartsd a kezedet fölfelé; aztán esküdjél meg, hogy közénk állsz -hajdemáknak; különben odadobunk a halottak közé.</p> -<p>Én ugyan hallottam már akkor hírét a hajdemákoknak, bár -voltaképen egész mivoltukban még sem ismertem őket úgy, mint később -alkalmam lett rá; de hát nem bántam volna én abban a perczben, ha -akárminek verbuváltak volna: azt mondtam, hogy beállok én, csak meg -ne öljenek.</p> -<p>– Mi voltál ezelőtt? dörmögé tovább a veres, – paraszt legény -vagy nemes úr?</p> -<p>Nem is kellett hazudnom, hogy azt feleljem, hogy olyan szegény -ördög voltam teljes életemben, a milyen csak valaha éhségében -legyeket fogdosott.</p> -<p>– No azt szeretem. A nemes emberek nem közénk valók. Hát most -mindjárt leteheted a próbát.</p> -<p>Erre egyet füttyentett. S e jeladásra két marczona ficzkó -odahurczolt elém egy barlangnyilásból egy csodaszép leányt, a kinél -én soha életemben nem láttam se szebbet, se kedvesebbet.</p> -<p>Fehér és piros volt az ábrázatja s csakúgy ragyogott rajta -mindenféle szívbeli jóság; kék szemei voltak, és gömbölyü ajkai: -mintha most is előttem állna. Hosszú aranyszőke haja lebontva egész -a bokájáig ért; pedig karcsu volt és magas.</p> -<p>No hát, ujoncz, parancsolt rám a veres. Itt van a próba. Ezt a -leányt le kell nyakaznod: itt van a pallos. Ez egy nemes -kisasszony, a kit mi elraboltunk. A szülőinek megizentük, hogy ha -ma reggelig meg nem küldik érte a <span class="pagenum"><a name= -"Page_32" id="Page_32">-32-</a></span> váltságdíjat, akkor a -leánynak a fejét fogjuk neki hazaküldeni. Nem küldték meg a -váltságdíjat. Mi is szavunknak állunk. – Végezz.</p> -<p>Azzal kezembe adta a két kézre való pallost. A leány pedig -letérdepelt előttem a mohos fűbe szépen, s hosszú aranyhaját -hátulról két csomóban előre húzva, meghajtá alázatosan gyönyörű -szép hófehér nyakát.</p> -<p>Hogy én azt most már vágjam le.</p> -<p>Én pedig odadobám a pallost a veresnek a lábához, s azt mondám -neki:</p> -<p>– Bomoljon meg a lelked veres ördög! Én csak nem vágom le ennek -a szép gyermeknek a fejét, ha mingyárt megeszel is.</p> -<p>– Ahán! ordíta rám a veres. Most elárultad ficzkó, hogy ki vagy? -Ha paraszt volnál, felemelted volna a pallost, hogy inkább a leány -nyakát vágd le te, mint én a tiedet. Te nemes ember vagy, a ki -inkább a maga nyakát vágatja le, mint ő öljön meg egy leányt. – Jól -van, most hát te térdepelj le: majd levágja az a leány a te -fejedet. – Ez az én leányom.</p> -<p>S azzal a térdéről felszökő leánynak odanyújtá a pallost, s ez -nevetve suhintá meg a nehéz vasat félkézzel könnyedén, hosszú haját -hátravetve a fejével.</p> -<p>Nekem azonban megvan az a jó szokásom, hogy a legnagyobb -veszedelemben sem tudok megijedni.</p> -<p>Mikor az a gyönyörű szép gyermek fölemelte azt a nehéz pallost, -aczélidegű két karjával, a szemei fehére felül kilátszott a -szemhéjai alól, az orrczimpái szétfeszültek s felnyitott két piros -ajkai közül elővillant a fenyegető két fogsor, mintha harapni -akarna, s a hosszú haját lobogtatta feje körül a szél s aztán -lábával dobbantva, reám kiáltott: «térdepelj le, imádkozzál!» -bizony holmi gyönge szivű embert egyszerre elhagyott volna a -lelke.</p> -<p>Én azonban a helyett elnevettem magamat s azt mondám nagy -kaczagva:</p> -<p>– Nem térdepelek biz én, nem is imádkozom; de a <span class= -"pagenum"><a name="Page_33" id="Page_33">-33-</a></span> fejemet -sem adom oda. Olyan ember vagyok én, a kire nektek szükségetek van. -Ellenben én kérem feleségül a te leányodat, vezér, s ha esztendő és -nap alatt meg nem szolgálok a kezéért, akkor aztán tégy velem, a -mit akarsz.</p> -<p>A hajdemák vezér olyanforma grimászokat csinált erre az én -vakmerő ajánlatomra, mint mikor az éhes farkas a bárányra tátogatja -a száját.</p> -<p>– Tudod-e ficzkó, hogy mit kivánsz most? Dörmögé kegyetlen, -pokolból felhangzó szóval. Az én leányomnak az a szokása, hogy a ki -az ő kezét meg meri kérni s aztán nem tudja azt teljesíteni, a mit -ő kíván tőle «mátkatál» fejében, hát azt ő a legválogatottabb -kínzásokkal öli halálra. Hogy az egész testedet tele fogja -szurkálni töviskesdisznótüskével. Ez lesz a kóstoló.</p> -<p>– Ne törje kend ezen a fejét! vetém neki vissza s arra a vezér -odanyujtá elém a kezét, hogy csapjak a tenyerébe.</p> -<p>Előre tudtam, hogy úgy össze fogja sajtolni a markomat, hogy a -vér kifecscsen a körmeim hegyéből, de kiálltam szemhunyorítás -nélkül, sőt a megkínzott kezemmel rögtön egyet csiptem a szép -zsiványleány piros orczáján, a miért az jól a kezemre ütött; hanem -a hajdemákok tetszését nagyon megnyertem vele.</p> -<p>Azonban nem sok időnk volt most az enyelgésre. A tatárhad zöme -jött nagy riadallal az agyonvert előhad nyomába, s mi százszoros -ellenfél előtt álltunk.</p> -<p>A vezér meg sem hunyorodott a veszély láttára. Egyet szólt, s -arra a czimborái ötven helyen gyujtották meg egyszerre a ledöntött -erdőt. Annak a romjai alatt még akárhány élő ember volt, a ki -elbujt az öldöklés elől a ledült fák lombjai közé. Most az is mind -odaégett; akár fogoly volt, akár tatár. A kínordítás még akkor is -hangzott fel utánunk a völgyből, mikor az összeszedett zsákmánynyal -fenn a sziklagerinczen haladtunk, s onnan tekinténk le az égő -hegyoldalra, mely olyan volt, mintha a <span class= -"pagenum"><a name="Page_34" id="Page_34">-34-</a></span> hegyóriás -lángpalástot vett volna magára. A míg ez az erdő hamuvá nem égett, -a tatárok ujra el voltak zárva: mi menekülhettünk a hegyek -közé.</p> -<p>Nekem még fegyvert nem adtak, hanem annál nagyobb batyut -kötöttek a hátamra, hogy ki ne jőjjek a szamárhivatalomból.</p> -<p>Másnap reggelig aztán meg se álltunk. A hajdemákok éjszaka -szeretnek utazni. Ismerősök az erdők, hegyszakadékok titokteljes -rejtekeivel. Csak reggel tartottunk pihenést óriási őrtüzek -mellett, s igen sovány lakomával kellett akkor beérnünk.</p> -<p>– Mi a neved? kérdé tőlem a vezér.</p> -<p>– Terguszkó Jaroszláv, mondám neki. Ez jutott leghamarább -eszembe. Ez pedig a Marianka apjának a neve volt. Ha már egyebet -nem lophattam el tőle, jól esett legalább a nevét ellopnom.</p> -<p>Délben megint fölkerekedtünk s egyre mélyebb hasadékok közé -bódorogva, a hol semmi embernyomra mutató út nem volt, végre -belekerültünk egy olyan mély hegyi útba, a hol a kétfelé vált -sziklafal egyike a másikba látszott beleilleni, kiálló csompóival -és mély vápáival s úgy tetszett, mintha fönn még keskenyebb volna a -sziklafolyosó párkánya, mint idealant, s mikor arra a keskeny -égszalagra föltekintettem a fejem fölött s láttam a felhőket -hirtelen elsuhanni a két szikla között, mindig azt hittem, hogy az -egyik sziklafal omlik előre a másik fölé.</p> -<p>Végre eljutottunk a hajdemákok megerősített tanyájához.</p> -<p>Az egy minden emberi hatalommal daczoló, bevehetetlen -erősség.</p> -<p>Egy roppant barlangszáda tátong elé a délfelé forduló sziklafal -oldalából, mintegy tíz ölnyi magasban. A sziklafal azon a helyen -oly meredek, hogy egészen előre hajlik s a felső párkánya épen -messzire kirug; úgy, hogy onnan kötélen sem lehet a barlanghoz -leereszkedni.</p> -<p>Hogyan jutnak hát el a barlangba a hajdemákok? az a nevezetes -furfang. <span class="pagenum"><a name="Page_35" id= -"Page_35">-35-</a></span></p> -<p>Az átelleni sziklafalból, kissé távolabb, nem egészen szemközt a -barlangszádával, szökel ki egy bérczi patak forrása. Ez a -sziklaforrás valamikor azon a mély hegyszakadékon folyott le a -völgybe, a míg a hajdemákok ide nem települtek ebbe a barlangba, -mint egy erős várba.</p> -<p>Minthogy ezeket rablókalandjaik miatt gyakran üldözőbe vették a -környékbeli nemes urak fegyveres hadaikkal, megtörtént a rablókon, -hogy a megszállt sziklafolyosón keresztül nem férhettek hozzá az -átelleni forráshoz, s ha a boruk is elfogyott, szomjaztak.</p> -<p>Ezért azt gondolták ki, hogy a két sziklafal közé, óriási -fenyőszálakból egy nagy csatornát fektettek keresztül, azt belül -szurokkal beönték, az alját pedig bevonták vaspléhvel, s aztán a -másik szikla oldalán mély csatornát vágva, odavezették az egész -patakot a saját barlangjukba. Ez azután ellátta őket elégséges -vízzel, s egyúttal eszközül szolgált nekik egy furfangosan -kifundált malomgép hajtására, melynek a kereke egy erős vaslánczot -tartott folytonos tekergésben, a mire öblös kosarak voltak -akasztva. Mikor a hajdemákok haza akartak térni, ezekbe a kosarakba -beleültek s azok felszállították őket a barlangig, ha pedig ki -akartak onnan jönni, megfordították a kosarakat s a gép -leszállította őket. Nem került többe két óránál, az egész csapatot -felvontatta az örökmozgó malom.</p> -<p>Ez hát jó volt a hajdemákoknak. De annál kevésbé tetszett a -nemes uraknak.</p> -<p>Az elfogott patakvíz az eddigi medre helyett folyvást az -átelleni barlangba szakadt s miután azt meg nem tölté, könnyen -kitalálható, hogy valamerre útat keresett magának a sziklák üregei -között s elment másfelé.</p> -<p>Ebből azonban a völgy mentében uralkodó nagy uraságnak, -Siniavszky herczegnek, az a kellemetlensége támadt, hogy valamennyi -őrlőmalma, fürészmalma, érczzuzója és bőrgyára volt az uradalmában, -az mind víz nélkül maradt, a népes falvak népei, a kik -vászonszövésből <span class="pagenum"><a name="Page_36" id= -"Page_36">-36-</a></span> éltek, nem levén mivel fehéríteniök, mind -elköltöztek másfelé.</p> -<p>De a nagyobbik baj aztán még Potoczky grófot érte, mert annak -meg a túlsó hegyoldalban gazdag sóbányái voltak. Ez az egész -hegyvonal tele volt sóval; maga az a tó is, a mi a barlang közepén -a forrásvízből összegyült, ihatatlanná lett a sóolvadék miatt.</p> -<p>Hát a mióta a hajdemákok az «Osztrog» pataknak más folyást -adtak, a jó Potoczky gróf el nem tudta gondolni, hogy mi leli az ő -bányáit, hogy azokban mindenütt édes víz fakad föl s elönti a -leggazdagabb tárnákat; ha egy helyen betömik, tíz helyen tör elő. -Míg utoljára mind a két főúr rájött a veszedelem okára; akkor aztán -egyesült erővel fogtak hozzá, hogy a rettegett hajdemákokat -sziklaodújokból kipörköljék.</p> -<p>Addig, a míg azok csak a karavánokat rabolták ki, csak türték a -rakonczátlankodásaikat; de már ez mind a kettőnek az elevenjére -ment.</p> -<p>Az ellenük készített hadjáratot az erdélyiek és svédek háborúja -elhalasztatá; a nemes uraknak a fegyvereseikkel a hadsereghez -kellett menni, de a mint vége volt a háborúnak, s a tatár segítség -hazatakarodott, mindjárt rákerült a sor a hajdemákokra s ezúttal -egész rendes ostromzárolással kezdtek hozzá.</p> -<p>A barlang bejárása olyan nagy, mint a coblenzi székesegyháznak a -kapuja, s kettős mellvéddel van ellátva, a miken lőrések vannak. A -szemközti sziklafalból átvezetett patak nem a főbarlangnyiláson -ömlik be, hanem egy mellékkürtőn, ott van alatta a malomkerék, mely -a felhúzó lánczot feltekeri s egyúttal a malomkövet is hajtja, a mi -a rozsot őröli. A barlangnak molnárja is van. Mindenféle -mesterséget űznek benne. Van ott kovács, lakatos, szabó, csizmadia. -S minthogy a barlangban sötét van, a kézművesek mindig gyertyánál -dolgoznak. Hogy hol veszik azt a sok viaszgyertyát, azt csak később -tudtam meg.</p> -<p>Az első barlangodú, a hová még az Isten napja besüt <span class= -"pagenum"><a name="Page_37" id="Page_37">-37-</a></span> (a -mennyire belesüthet az átelleni sziklafaltól) olyan alakú, mint egy -lapos boltozatú terem. Ez meglehetősen száraz. Itt van a hajdemákok -fegyvertára, mindenféle ócska ütő, verő, pukkantó szerszámok, grófi -régiségtárakból elrabolva; azok között láttam egy hosszú -csatakigyót is, egészen belepve a zöld rézrozsdával. Itt áll a -gabona is, nagy kőhambárokba felhalmozva. Négyszáz ember számára -kell annak kitartani, a kik hosszú ostromzárolásra vannak -elkészülve.</p> -<p>Ebből a teremből egy keskeny, alacsony folyosó vezet a -malomüreghez, a hol sohasem voltam s egy tágasabb nyilás a nagy -barlangba, mely oly tágas, mint egy templom, hogy mikor az a -négyszáz ember a közepén letelepedik, alig látszik meg benne. A -boltozata oly magas, hogy egészen elvész a szem elől a sötétségben, -a mit a fáklyák fénye nem bir szétbontani.</p> -<p>Ez óriás barlangüregből nyilnak aztán a kisebb-nagyobb odúk, a -mikben a kézművesek dolgoznak, kik úgy hiszem, hogy mind a rablók -által elhozott szerencsétlenek lehetnek, mert hogy valaki -szenvedélyből tegye azt, hogy egész életén át ott üljön egy -sziklaodúban s gyertyavilágnál a rablók számára szűrt meg bocskort -varrjon, alig lehet elhinni.</p> -<p>Tőlem is azt kérdezte a vezér az első megérkezésemre, hogy hát -én miféle mesterséget tudok? Megmondtam neki őszintén, hogy a -pattantyús mesterséget tanultam.</p> -<p>– No majd meglátjuk, hogy le tudod-e tenni a remeket? dörmögé az -öreg. Itt veszedelmes dolog ám valamivel dicsekedni, a mit az ember -meg nem tud tenni. Majd mindjárt meglátod a példát.</p> -<p>A rablók ez alatt felhordták a tatároktól elvett zsákmányt, s -azt mind felhalmozták egy melléküregbe, a hová csak egy pillantást -lehetett vetnem, a míg a nagy zárkövet elhengerítették fölüle. A -szemem káprázott a sok halomrahányt drágaságtól; biborpalástok, -skófiumos asszonyköntösök, misemondó ruhák takarták köröskörül a -falakat, <span class="pagenum"><a name="Page_38" id= -"Page_38">-38-</a></span> fogasokra aggatva, s billikomok, -szentségtartók, ezüst tálak és ezüst pásztorbotok hevertek szerte -szét minden zugban.</p> -<p>Ha valaha fel akart volna oszlani ez érdemes társaság, minden -tagja urrá lehetett volna az eddigi zsákmány után.</p> -<p>Az igaz, hogy nem is volt mire elkölteni a pénzüket. Evésről, -ivásról gondoskodott a tele éléstár és pincze. Annyi szalonnát, -kenyeret hordtak fel, hogy minden ember telelakhatott vele s a -méhsert hordószámra ütötték csapra. Kifogyhatatlan tárházuknak a -titkát a vezéren és leányán kivül senki sem ismerte. Az éléstár -egyik nap olyan teli volt, mint a másik nap: a fogyatékot észre sem -lehetett venni.</p> -<p>Az első este, a nagy diadalmas vakmerénylet után, nagy -dinomdánommal folyt le. A jóllakott hajdemákok tüzet raktak, azt -körültánczolták s mikor aztán már nagyon jól ittak, akkor -körülülték a vezért és leányát, kik egy biborral bevont emelvényen -foglaltak helyet, s előhoztak, inkább taszigáltak egy halavány képű -ficzkót, a maguk fajtájából valót s odaállíták a vezér elé.</p> -<p>Akkor tudtam meg, hogy törvényszéket fognak tartani.</p> -<p>Furcsa szokás. Előbb a birák leiszszák magukat s aztán így -felkészülve indulnak az itélethozáshoz. A hordóból merítik a római -jogot.</p> -<p>– Jurkó! mondá a vezér a halvány ficzkónak, téged azzal -vádolnak, hogy megfutottál gyáván az ellenséged elől s -elmulasztottad a jeladást az előőrsön, a hová ki voltál állítva, -hogy vigyázd meg, mikor jönnek a tatárok?</p> -<p>– Hát tehetek én róla? menté magát a vádlott. Engem -kiállítottatok, hogy vigyázzak a tatárok jövetelére. A tatárok -helyett aztán jöttek a farkasok. Úgy kisérik ezek a tatár sereget -országról országra, mint a jó vadászkutya a vadászt. Rám rohant -valami tiz. De bizony volt ötven. Hát ha meg hagytam volna magamat -enni a farkasoktól, akkor hogy adtam volna nektek jelt. Én nem -futottam <span class="pagenum"><a name="Page_39" id= -"Page_39">-39-</a></span> el, csak behuztam magam egy faodúba s ott -védelmeztem magamat, egy, ötven ellen, vitézül. Vitézség volt az -tőlem, nem gyávaság.</p> -<p>– Hiábavaló beszéd, rivalt rá a vezér. Neked azt kellett tenned, -a mit a vezéred parancsolt. Ha azt mondod, hogy nem voltál gyáva, -álld ki a próbát.</p> -<p>– Ki is állom! hetvenkedett a legény, a mellét ütögetve.</p> -<p>Erre a vezér leszállt az emelvényről, leányát kézen fogva s azt -mondá a társaságnak, hogy menjenek utána.</p> -<p>Valamennyien követték őt a barlang hátterébe, melyet eddig -előlem éjjeli sötétség tartott eltakarva.</p> -<p>Ott, a terem végében hirtelen meredeken vált el a padlat a -sziklafaltól s egy mély sötét örvénybe engedett letekinteni.</p> -<p>A mélység fenekét egy tó sötét tükre képezte.</p> -<p>A vezér egy szalmacsóvát vett a kezébe s azt meggyujtva egy -fáklyánál, lehajítá a mélységbe. Az alászálló lángkoszorú -megvilágítá az egész örvényt s a mint a földalatti tó szinére -leért, még ott is tovább égett, köröskörül kimutatva a mélységnek -pokolbeli pompáját.</p> -<p>Ekkor a vezér lerántotta leánya mellkendőjét a nyakáról, egy -szép veressárga selyemkendőt, födetlenül hagyva a szép leány sima, -gömbölyű vállait s hófehér keblét.</p> -<p>Azzal ledobta a kendőt a mélységbe.</p> -<p>– Nos Jurkó! mondá a vádlottnak, te mindig azzal kérkedtél a -társaid előtt, hogy legvakmerőbb tudsz lenni valamennyi között. -Olyan vakmerő már tudtál lenni, hogy meg merjed kérni a Madus -kezét. Légy merészebb. Itt a jegykendő. Eredj utána, hozd fel!</p> -<p>Jurkó neki lódult az örvény szélének, hogy mindjárt ugrik, de a -mint az örvényt elzáró korlátgerendához ért s letekintett a -mélységbe, megvakarta a fejét, s nagyon savanyú képet csinált.</p> -<p>– Ugorj hát! kiáltozák a társai.</p> -<p>Jurkó áttette az egyik lábát a korláton, mintha lovagolni -<span class="pagenum"><a name="Page_40" id= -"Page_40">-40-</a></span> akarna rajta; megint lenézett az örvénybe -s aztán megint csak visszaemelte a lábát.</p> -<p>– Majd az ördög ugrik le tinektek ide a pokolba! Hiszen soha se -jöhet fel onnan az ember!</p> -<p>– Hah, te gyáva! kiáltozának rá akkor minden oldalról, s -rárohantak, megragadták, elvették a fegyvereit, megtépték a -csimbókjait, s azután hajánál fogva elhurczolták.</p> -<p>A barlang falában volt egy hosszú repedés, oly keskeny, hogy -csak egy ember férhetett rajta keresztül; annak a nyílását egy -nehéz sziklalap födte. Hat embernek adott dolgot ezt a sziklát -elmozdítani.</p> -<p>Az ordítozó, jajgató áldozatnak kezébe adtak egy szál égő -viaszgyertyát, azzal belökték e szűk sziklarepedésbe s azt megint -lezárták a nagy kőlappal.</p> -<p>A czimborák kaczajordítása elnémítá az elevenen eltemetett -jajgatását ott a kőlap alatt.</p> -<p>Következett a «haláltáncz», a minél borzasztóbbat én soha -életemben nem láttam. A szép Madus halottnak tette magát s úgy -kellett véle egy sort tánczolni mindenkinek, mint egy halottal.</p> -<p>Mikor rám került a sor, akkor azt mondá a vezér:</p> -<p>– Hohó, ficzkó, te még nem tánczolsz a Madussal. Még te nem -lettél fölvéve a társaságba, nem tetted le a próbát. Pedig te is -azzal hetvenkedtél, hogy meg mered kérni a Madus kezét.</p> -<p>– Állok a szavamnak.</p> -<p>– No akkor én is állok a szavamnak. Ott a jegykendője a tó -szinén; hozd fel. Hadd látom, mersz-e utána ugrani.</p> -<p>– Én merek!</p> -<p>(– De csak nem tetted meg azt a bolondot? kiálta közbe a -nagyherczeg.)</p> -<p>(– Bünös istenkisértés, tisztátalan asszonyi állat iránti -gerjedelemből», diktálta a soltész a jegyzőnek.)</p> -<p>– Megtettem biz én; de hát kérem a birák urakat, ebből nem -csinálni egy marginális gonosztettet a részemre; <span class= -"pagenum"><a name="Page_41" id="Page_41">-41-</a></span> mert -először is kénytelen voltam vele. Vagy ugrom, vagy becsuknak engem -is a kőrepedésbe, a hová a gyávákat eltemetik. Azonfölül pedig -tudtam jól, hogy semmit sem koczkáztatok. Diákkoromban sok -mindenféle bányát láttam, többek között sóbányát is. A mélységbe -vetett szalmakanócz lángjánál felismertem az örvény aljában azokat -a vereshagymaformán egymásra hajló sötétkék rétegeket, a mik a -sóbányákat jelzik, s könnyü volt kitalálnom, hogy az a sötét -víztükör ott alant sós tó, a miben az ember el nem merül; sőt a -második égő szalmacsutak fényénél még azt is fölfedeztem, hogy e -tóhoz a barlangból a túlsó falba vágott meredek lépcsőzet vezet le; -tehát semmit se koczkáztattam. Az ellen pedig, hogy az én drága -kedves Madusomat tisztátalan asszonyi állatnak nevezze akárki, -ünnepélyes óvást teszek. Ő tiszta volt és ártatlan: – rám nézve, -míg élt, angyal a földön, s holta után védszentem a mennyországban, -a kinek megsértéseért kész vagyok bárkivel ordáliákat vívni, -ellenfelem pánczélban, én magam selyemruhában, kopjával, karddal, -szeges buzogánynyal. S el vagyok szánva nem folytatni addig -vallomásomat, a míg vagy e passusa a protocollumnak nem -emendáltatik, vagy pedig az elnök, ha fenn akarja kifejezését -tartani, velem meg nem verekszik.</p> -<p>(– No, soltész uram, mondá a nagyherczeg, a reusnak igaza van, -már most vagy tessék kiigazítani a dictatumot, vagy tessék vele -megverekedni karddal, kopjával, szeges buzogánynyal.)</p> -<p>(Az előbbi expediens választatott s aztán így hangzott a bűn -czíme: bünös istenkisértés, egy tisztességes hajadon iránti kegyes -indulatból.)</p> -<p>(– Nos most már ugorhatsz!)</p> -<p>– Nem is mondattam ezt magamnak kétszer; felugrottam a karfára s -onnan egy hatalmas lódulással ellökve magamat, szabályosan -egymáshoz szorított bokákkal, repültem alá a mélységbe.</p> -<p>Mintha toronyból ugrottam volna alá, perczről-perczre -<span class="pagenum"><a name="Page_42" id= -"Page_42">-42-</a></span> sebesebb lett az esésem, az utolsó -perczben úgy zúgott a fülemben az áthasított levegő hangja, mint -egy növekedő mennydörgés. Egyszerre aztán megsiketültem: a víz -összecsapott a fejem fölött. Szemem, szám érezte, hogy csupa -méregsóban uszom. Egy perczig eszembe jutott, hogy imádkozzam. -«Édes Jézus!» A szám egyszerre tele lett sós vízzel. Hanem a másik -pillanatban már fenn voltam a víz szinén, hónaljig kiemelkedve -belőle. A sótengerszem nem engedi elmerülni az embert. A víz fölött -uszkáló szalmacsóvák lángjánál megtaláltam a szép Madus -mellkendőjét s azt a nyakam körül csavartam. E perczben a -hajdemákok biztató rivallása hangzott le hozzám, a mit a -barlangboltozat viszhangja pokolbeli üvöltéssé sokszorozott. Mikor -föltekintettem, az a sok fáklyafény ott a magasban, a beláthatlan -sötétség közepett, olyan látvány volt, mintha a gyehenna -firmamentumán égnének véres csillagzatok.</p> -<p>Két-három rugással kiusztam a sóstóból a kiszemelt ösvényig, -mely hosszú sor lépcsőzetben vezetett fel a barlang felső -karzatáig. A hajdemákok ezen az úton látják el magukat az ételükhöz -való sóval.</p> -<p>Száznyolczvan volt a lépcső. Én kilenczvenet csináltam belőle, -átugrálva minden másodikat. A leugrástól nem telt el három percz, -hogy ismét ott álltam a Madus előtt, tetőtől talpig fehéren a -sótól, mint egy bepúderezett ördög.</p> -<p>Az én kedves Madusom szemérmetes mosolygással fogadott engemet, -a mint a rablók a vállaikon visszahoztak s egy csodálatos szép -virágot nyomott a kezembe, a mit sokáig viseltem a keblemen. A -fölötti örömemben meg is akartam őt csókolni; de a harámbasa -megfogta a galléromat s visszarántott.</p> -<p>– Hohó, ficzkó! Ez még csak a keresztelő volt: hátra van még a -bérmálás! Előbb át kell térned a vallásunkra. Mert a fejedelem -leányát csak hasonló vallásbelinek szokták odaadni. No iszen, -énnekem ez volt épen a leggyöngébb oldalam. Azt mondtam, hogy nem -bánom. <span class="pagenum"><a name="Page_43" id= -"Page_43">-43-</a></span></p> -<p>A vezér mindjárt intett egyik társának, hogy készüljön a -czeremoniához.</p> -<p>Ez volt a pópa.</p> -<p>Mindjárt gondoltam, mert ez tudott leghatalmasabban inni és -dalolni a lakománál valamennyi között.</p> -<p>– Mert lásd, magyarázá a vezér, a ki a mi társaságunkba belép, -annak mind új nevet kell fölvenni. Az én nevem az, hogy -«Nyedzviedz», a mi azt is teszi, hogy «medve», de meg azt is, hogy -«nincsen párja». Azért hívják úgy, mert a medve soha sem jár a -párjával. Hát neked mi nevet adjunk a bérmálásban?</p> -<p>Ekkor aztán előálltak a bérmáló keresztapáim: az egyik azt -mondta, hogy legyen a nevem «szczupák» (csuka), a miért oly jól -tudok uszni, a másik «lyabedz»-nek ajánlott (hattyu), én azonban -azt mondtam nekik, hogy nem az uszásban van az én fővirtusom, hanem -a bombardérozásban, nevezzenek «barán»-nak (kos).</p> -<p>Ez alatt a nagyszakállú rabló felöltözött pópának. Nagy aranyos -süveget tett fel a fejére, a mi nagyon illett a hájtól csepegő -csimbókjai fölé, a gunyája hegyébe öltötte fel a nehéz aranyvirágos -palástot s még két óriási aranyhimzésű papucsot is öltött fel, a -mik valami szentnek az ereklyéi lehettek nyilván, mert bocskorostúl -elfért benne a lába; a kezében pedig egy nagy massziv ezüst -keresztet emelt. S énnekem az a gondolatom támadt ebben a -pillanatban, hogy ez a pópa ebben az aranyos palástban azzal az -ezüst feszülettel egy másik pópát agyonütött bizonyosan azért az -aranyos palástért.</p> -<p>Azután elkezdett velem mindenféle hókusztpókuszt csinálni, a -minek csak a formája volt, azt hiszem, a liturgia, mert a szavakat -nem értettem, görögül voltak; hanem azt vettem észre, hogy a hivők -gyülekezete nagyon jókat nevet rajta; bemázolta nem tudom mivel az -orromat s úgy befüstölt, hogy majd megfulladtam bele; utoljára, a -mint rám adta a «Barán» nevet, a hogy szokás, püspöki mód szerint, -pofon ütött. De a pofon épen nem püspöki <span class= -"pagenum"><a name="Page_44" id="Page_44">-44-</a></span> tenyérrel -volt adva, hanem goromba haramiamarokkal, hogy a fülem is -megcsendült bele, s a mint térden álltam, csak a tenyerem tartott -fenn, hogy hanyatt nem estem.</p> -<p>De már ennek fele se ceremonia.</p> -<p>Én sem voltam rest, fölugrottam a térdemről s adtam vissza egy -olyan pofont a bérmáló keresztapámnak, hogy elől repült az arany -süveg, azután a pópa, leghátul az arany papucs.</p> -<p>(«Actus majoris potentiæ contra ecclesiasticam personam!» -diktálá a soltész az új bűnt. – Ő kegyelmessége azonban a hasát is -tartotta, úgy kaczagott. «Csakugyan furcsa lehetett!» – aztán nem -excommunikáltak érte rögtön?)</p> -<p>Dehogy excommunikáltak; attól fogva lettem nagy emberük. A vezér -oda jött hozzám s megveregette a vállamat.</p> -<p>– De már látom, hogy derék ficzkó vagy, ha már a papnak is -vissza mered adni a pofont.</p> -<p>Akkor aztán még egyet ittunk az én bérmálásom örömére, mely után -egy fáklyán kívül a többit mind eloltogatva, kiki lefeküdt a maga -bundájába takarózva.</p> -<p>Azt kiszemeltem a félsötétben is, hogy az én Madusom számára -magasan a sziklaoldalban volt vetve egy odúba a fekhely, a hová -csak kötéllajtorján lehetett felmenni s azt ő felhuzta maga -után.</p> -<p>Azontul aztán csak a négyszáz ember horkolása hangzott, rémséges -morajt költve a tágas barlangban, meg a patak zuhogása s a -malomkerék dübörgése a szomszéd odúban.</p> -<p>Egyszer aztán a kiállított őr kürtrivallása jelenté a reggelt, -mire mindenki talpra ugrált s várta a mellékodúból előjövő vezér -parancsait.</p> -<p>Minden ember számára volt valami munka kitalálva. A hajdemákok -ezt a barlangot, úgy vettem észre, hogy időjártával mindenféle -földalatti folyosókkal, lépcsőkkel és karzatokkal látták el, a -miknek eleinte nem is értettem meg a czélját. <span class= -"pagenum"><a name="Page_45" id="Page_45">-45-</a></span></p> -<p>Engem azonban Nyedzviedz, Madussal és néhány főemberével együtt, -kivezetett az előbarlangba, a hol a fegyvertár volt.</p> -<p>Oda vitt ahhoz a csatakigyóhoz, a miről már említést tettem, -nagyot rugva rajta a lábával.</p> -<p>– No hát ide nézz Barán! mondá; ha azt állítod, hogy te -pattantyús vagy s tudod, hogyan kell az ilyen czudar jószággal -lőni, hát süsd el ezt. Ezt a nevezetes ágyut mi a Potoczkyak -várkastélyából raboltuk el, az egész fegyvertárukkal együtt. -Tizenhat ember hozta a vállán idáig, minden kétszáz lépésnél -fölváltva. Aztán mikor már itt volt, akkor láttuk, hogy nem ér -semmit. Mikor először megtöltöttük, szépen lefektetve így a földön -végig, négy legényt ráültettem, mint a lóra, hogy tartsák -egyenesen; én magam czéloztam, hogy kilőjjek vele a barlang -kapuján; a Buk, a Boczián, meg a Zoráw pedig itt hátul álltak, hogy -nézzék mi lesz belőle; hát a mint a tüzes vassal elpukkantottam a -töltést, az ágyu úgy fölcsapott a magasba, hogy a rajta ülő négy -legényt mind a barlang tetejéig dobta, a golyó meg, nem hogy kiment -volna ezen a nagy barlangkapun, hanem belefuródott oda a padmalyba. -Most is ott van, ha akarod látni.</p> -<p>Véghetetlenül nevettem rajta.</p> -<p>– No csak nevess! Mondá Nyedzviedz. Azért másodszor is tettem -vele próbát. Most már kötelet hurkoltattam a gazembernek a nyakára, -hogy föl ne ágaskodhassék s annálfogva kétfelől lekötöztettem -czövekekhez. No most rugj föl, ha tudsz! kiálték neki, a mint -elsütöttem a tüzes vassal. Nem is ágaskodott most föl, hanem kapta -magát, olyat szaladt hátra felé, minden czöveket kirántva, hogy a -Buknak a jobb lábát, a Bocziánnak a bal lábát, a Zoráwnak meg mind -a kettőt eltörte, a golyóbist pedig oda lőtte a szegletbe, a hova -az ördög se czélzott volt. No már most mutasd meg te, hogy tudod -elsütni.</p> -<p>– Oh te ostoba medve! kaczagék rajta. Ugyan jól jártatok, hogy -az a rozsdás jószág szét nem szakadt száz <span class= -"pagenum"><a name="Page_46" id="Page_46">-46-</a></span> darabra a -lövés alatt s mind agyon nem ütött benneteket, érdemetek szerint, -hisz az ágyunak először is olyan fényesre kell tisztítva lenni, -mint egy tükörnek; aztán ki látott ágyut a földön fekve elsütni? -Hisz annak ágyutalp kell, meg kerekek.</p> -<p>Hát ezt ők maguktól hogyan találták volna ki?</p> -<p>A mint a nevezetes tudományt fölfedeztem a medve előtt, rögtön -rendelkezésemre bocsátotta a társaságnál levő bognárokat és -kovácsokat, hogy az én útmutatásom szerint segítsenek egy olyan -fortélyos szerkezetet építeni, a miről az ágyut úgy el lehet sütni, -hogy az ne annak a lábát hordja el, a ki a háta mögött áll. Én -magam pedig hozzáfogtam az ágyunak fényesre csiszolásához, a mi a -százados rozsda miatt nem csekély munka volt.</p> -<p>Ennek a siettetésére pedig ugyan nagy szüksége volt a hajdemák -köztársaságnak, mert a mint a tatárok elvonultak Lengyelországból, -Rákóczy fejedelem magyar seregét rabul hurczolva Krimiába, a -váraikba visszatért lengyel főurak rögtön hozzáláttak a hadjárt -alatt elhatalmasodott rablóhadak megfékezéséhez.</p> -<p>A hajdemákok portyázó csapatai mindenünnen azzal a szomorú -hírrel tértek vissza, hogy a Preszjaka völgyből kivezető utak -mindenütt fegyveres hadaktól vannak elállva s a kalandorok zsákmány -helyett betört fejeket hoztak haza.</p> -<p>Ezuttal a két nemes úr egész egyetértéssel és kicsinált haditerv -szerint fogott hozzá a hirhedett rablóhad megostromlásához.</p> -<p>Azok azonban csak nevették mindazt.</p> -<p>Mikor már bizonyosak voltak felőle, hogy el vannak zárva a -külvilágtól, Nyedzviedz attól a naptól fogva elkezdett minden -embernek kettős adagot osztani ételből, italból.</p> -<p>Magam is bámultam rajta, honnan vesszük mi azt a tömérdek élelmi -szert ebben a barlangi erődünkben? Még friss kecske- és juh-hust is -kaptunk mindennap, pedig <span class="pagenum"><a name="Page_47" -id="Page_47">-47-</a></span> az egész barlangban semmi eleven állat -nem volt látható. Ezalatt a megszálló seregek egyre jobban előre -hatoltak a völgyszorosban.</p> -<p>A hajdemákoknak ugyan volt egy régi stratagémájuk, a mivel a -hebehurgya megtámadókat gyakran csuffá tették. Egy mesterséges -alaguton át, egy földalatti zsilip felnyitásával azt az egész -sóstavat, a mi a barlang fenekén meggyült, a völgyszorosba -lezúdíthatták s azzal az ott felnyomuló ellenséget elseperhették. -Hanem a Sziniawszky harczosai már értesülve voltak erről s egy -ködös éjszaka után, mikor késő délben sütött csak ki a nap, arra -ébredtünk, hogy a völgyünkön keresztül egy kőfal van emelve, mely -azt egészen elzárja. A kősáncz cyclopsi mód szerint épült, a -szerteszét található nagy sziklatömbökből, s az alján egy félkerek -boltozat volt hagyva, a min keresztül a lezudított víztömeg -csendesen és kárnélkül lefolyhasson.</p> -<p>Ez már baj volt. De a baj még növekedett. Másnap, harmadnap a -sziklafal megint magasabbra emelkedett s minden rétege el volt -látva lőrésekkel.</p> -<p>Én előre megmondtam Nyedzviedznek, hogy mi lesz ebből? Ha az a -sziklafal olyan magasra fog emelkedni, hogy egyenlő lesz azzal a -facsatornával, mely a mi patakunkat a tulsó sziklafaltól az -innensőig vezeti, akkor a Sziniawszkyak egy jó bástyapuska -segélyével egy kötelet lőnek át rajta, a kötél segélyével egy erős -vaslánczot huznak rajta keresztül s akkor azzal a vaslánczczal -leszakítják a mi egész csatornánkat.</p> -<p>Akkor aztán elveszhetünk szomjan. Mert akármennyi vizet -összegyűjtünk is ebben a barlangban, az a sóskőtől mind ihatatlanná -válik.</p> -<p>– De még annál nagyobb baj is lesz ebből, dörmögé Nyedzviedz, a -mit te még nem tudsz!</p> -<p>S attól fogva nagyon haragos lett.</p> -<p>A hajdemákok többször megkisérték éjszaka megtámadni az -ostromlók emelkedő falát, de azokat mindig <span class= -"pagenum"><a name="Page_48" id="Page_48">-48-</a></span> ébren -találták, s olyan jól lettek üdvözölve a számos lőrésből, hogy -mindig véres fejekkel kerültek vissza.</p> -<p>Most már csak egyedül bennem volt minden reménységük, meg a -csatakigyóban, a mit én az alatt szép fényesre kicsiszoltam; az -ágyutelep elkészült az én utasításom szerint, a hozzávaló golyókat -is megöntettem.</p> -<p>Ez alatt az ostromlók bástyája egészen elérte már a fenyegető -magasságot. Egyenlő volt a mi facsatornánk színvonalával.</p> -<p>Mikor készen voltak vele, nagy dob- és trombita-szóval adták -jelét diadalmas örömüknek. Azon a napon, a hogy a kőmüvesek -szokták, mikor egy fallal elkészülnek, hogy a májusfát kitüzik, -szalagokkal, palaczkokkal és narancsokkal fölékesítve, úgy ők is -kitüztek a fal ormára egy magas bitófát, tetején a vesztőkerékkel -és pallostartó karral; mintegy előre kimondva a halálitéletet a -kelepczébe szorított rablókra.</p> -<p>S a hogy előre megjósoltam a szándékukat, maga a pulkovnik állt -ki a fal tetejére, a hol bizonyos volt, hogy a mi puskáink golyói -el nem érik, s a bástyapuskát lefektetve a három lábra, a mi -vízvezetéki csatornáinkat czélozta meg vele.</p> -<p>– No most ide nézz! mondám Nyedzviedznek, s én is megczéloztam -az ágyummal az ellenséges helepolis ormát.</p> -<p>Az is lőtt; én is lőttem. Hanem az én lövésem dördülése után már -nem volt se bitófa, se pulkovnik a falon. Maga az orom is lerepült -messzire.</p> -<p>A második lövéssel aztán a kőfal alját vettem czélba.</p> -<p>A hatodik lövésnél iszonyú robajjal dőlt össze az egész kőfal, -maga alá temetve tömérdek muskétást, kik a lőréseket megszállva -tarták, egy sem menekült meg élve.</p> -<p>Most azután a hajdemákok nagy rivallgással törtek elő a -barlangból, a láncz kosarain leereszkedve s nekirontottak a -megrémült ostromló hadnak; s míg azok a völgybe szorultakkal -verekedtek, azalatt én a csatakigyómat egészen <span class= -"pagenum"><a name="Page_49" id="Page_49">-49-</a></span> ki a -barlang szájához vontatva, a távolból segélyül érkező Potoczkyakra -ágyuztam a hajdemákok fejei fölött, úgy hogy azok tökéletes diadalt -vettek mind a két gróf banderiumain, s egész a váraikig verték -őket, még a hostádjaikat is prédára vetve.</p> -<p>Ilyen hatalma van az ágyunak, a ki tud vele bánni.</p> -<p>(– Ez elég nagy gonosztett volt mára, mondá a nagyherczeg. Úgy -hiszem mindnyájan aludni mehetünk vele, Istennek ajánlva lelkünket. -Holnap majd folytassuk a vallatást.)</p> -<h3>II. A VISZPA-OGROD.</h3> -<p>Mikor a Nyedzviedz, a megszálló seregeket szétverve, nagy -zsákmánynyal megrakodtan visszatért a Presjaka barlangba, hol én -hátramaradtam, azt mondá:</p> -<p>– No Barán, te megérdemletted a nevedet, mert igazán «kos» -voltál. Te szabadítottál meg bennünket a veszedelemből, neked -köszönhetjük a diadalunkat. Itt vannak a kincsek, a miket -elhoztunk, válaszsz. Tied az elsőség.</p> -<p>Volt ott arany, meg ezüst halommal.</p> -<p>Én pedig azt válaszoltam neki, hogy:</p> -<p>– Tudod már, Nyedzviedz, hogy én nekem nem kell se aranyod, se -ezüstöd; hanem egyes egyedül a te szép leányod, az én drága -gyöngyöm, szép Madusom, azért szolgáltam, azt kérem jutalmul.</p> -<p>Nyedzviedz boszusan rázta meg a fejét.</p> -<p>– Nem tetszik nekem a dolog. Még is csak «nyegodni» vagy. -Turbékolni akarsz. A kinek asszonya van, az csak félember. Az igazi -hajdemák azt teszi, hogy megöleli az asszonyt, aztán megöli; vagy a -ki legigazibb: az elébb öli meg. Minek neked feleséget venni? Hogy -mindig arra gondolj, hogy «de jó volna otthon!» Legyen eszed! Ne -légy nyegodni. Megteszlek alvezérnek, s ne gondolj a Madusra. -<span class="pagenum"><a name="Page_50" id= -"Page_50">-50-</a></span></p> -<p>– Én pedig csak arra gondolok. Kimondtam. S az a nyegodni, a ki -a szavának nem áll.</p> -<p>– Ej, ej Barán! Nem tudod, hogy mit kivánsz? Olyan helyre -kivánkozol, a hová már sokan elmentek előtted, a kik mind ilyen -nyegodnik voltak, mint te. Olyan ember, a ki turbékolni, sohajtozni -akar, mi közöttünk meg nem maradhat. Innen a Madust csak úgy -viheted el, ha elszántad rá magad, hogy minket elhagysz.</p> -<p>Azt feleltem neki rá, hogy megpróbálom még azt a veszteséget is -valahogy elnyögni.</p> -<p>Nagyot kaczagott rajta.</p> -<p>– Tudom, tudom, Barán, hogy nem nagyon siratnál meg bennünket, -ha futni hagynánk a Madussal együtt a szép nagy világba. De nem úgy -megy ám az. A kire mi egyszer azt kimondjuk, hogy «nyegodni!» annak -az innen elmenetele nagyon titokteljes. Nem láttad az ideérkezésed -napján azt a ficzkót, a kit a sziklahasadékba bezártunk? Az is -nyegodni volt. – A kik szerelmesek és nyögdécselni akarnak, azok -mind azon a sziklahasadékon keresztül bocsáttatnak el közülünk. A -szerelmes pár kap a kezébe egy-egy szál nagy viaszgyertyát, a -hátára egy kenyeret, meg egy csobolya bort s aztán mehet a -sziklába, a míg nyilást lát maga előtt s élhet, a míg a kenyérben, -borban tart s nézhet, a míg a gyertyája el nem ég. Aztán -csókolózhatik is. Sok százan elmentek már azon az úton. Azt hiszem, -hogy minden zugban fogsz találni egy-egy pár csontvázat, a kik még -most is összeölelkezve feküsznek ott. Te is oda akarsz-e a sorukba -kerülni?</p> -<p>Ez a biztatás nekem sehogy se tetszett. Csontvázak társaságában -kerülni a menyegzőbe.</p> -<p>Hanem mikor a szép Madus az atyja mellől a szemem közé tüzelt -ragyogó két szemével, elfelejtettem az egész csontvázakból álló -násznépet s azt mondtam, hogy: «azt sem bánom! nekem az én Madusom -kell, ha a pokolba visznek is vele menyegzőre!»</p> -<p>A mint mind a ketten kijelentettük, hogy semmi félelmünk -<span class="pagenum"><a name="Page_51" id= -"Page_51">-51-</a></span> sincs attól, hogy egymást szeretve, -együtt temettessünk el a sziklahasadékba, Nyedzviedz rögtön hivatta -a pópát.</p> -<p>Ugyanaz a nagyszakállú ficzkó, a ki a bérmálási szertartást -végrehajtotta rajtam, jött elő ismét még ujabb pompás ornatusban, -(ezt bizonyosan legujabban rabolták ipam uramék) s a mindenféle -előttem szokatlan ceremóniák és könyv nélkül elmondott formulák -mellett, (a melyeknek némelyike nagyon emlékeztetett a czigány -imádságokra) összeadott minket, s arra mind a kettőnknek a fejére -tettek egy-egy drága aranyos süveget, adtak ránk egy czifra subát; -mindenikünknek a kezébe nyomtak egy tarisznyát élelmiszerekkel, meg -egy korsót, azzal elkisértek addig a repedésig, a melybe a szemem -láttára zárták be hónapok előtt azt a szegény ficzkót, a kit -gyávasága miatt nem tartottak érdemesnek a társaságukban maradásra, -s aztán ott lehengerítve a kő nyilásáról a nehéz sziklát, egyenkint -kézszorítással búcsut vettek tőlünk, a Nyedzviedz érzékenyen meg is -ölelgeté a leányát. Azzal meggyujtottak két szál viaszgyertyát, azt -a kezünkbe adták; bekisértek a szűk folyosóba, s aztán hirtelen -ráhengerítették a nyilásra a lezáró sziklatömböt. Azontul aztán a -barlangbeli hang csak úgy hallatszott le hozzánk, mint mikor az -ember egy üres csigát tart a füléhez s annak a zugását -hallgatja.</p> -<p>A Madus intett a fejével nekem, hogy csak kövessem őt bátran. A -szűk sziklafolyosó tekervényesen kanyargott odább, soha se tágulva -ki jobban, mint, hogy egy ember végig haladhasson benne. Hanem -egyszer aztán eljutottunk egy oldalvást bemélyedő odúba, mely -valamivel nagyobb volt egy parasztház lakószobájánál.</p> -<p>Madus azt mondta, hogy minek mennénk ma tovább? jó lesz itt -töltenünk az éjt.</p> -<p>– Hiszen az éjszakát nagyon könnyű lesz itt megtalálni, mondám -neki, csak a gyertyáinkat kell eloltanunk. De hogy találjuk meg -aztán a reggelt? Itt nem virrad <span class="pagenum"><a name= -"Page_52" id="Page_52">-52-</a></span> meg a hajnal; ide nem hallik -le a kakasszó. Ki mondja meg itt nekünk: «Keljetek föl! Hajnal van: -szép piros hajnal!»</p> -<p>– Ejh Barán! dorgált meg az én Madusom, hát bánnád te azt, ha -annak az éjszakának, a mit az én karjaim közt töltesz, soha se -lenne virradása?</p> -<p>– Dehogy bánnám!</p> -<p>No hát letelepedtünk a leterített bundáinkra, előszedtük -tarisznyáinkból az étkeinket s kedvünkre megvacsoráltunk. Borunk is -volt. Ittunk, a míg jó kedvünk lett. És a jókedvből csókolódás -lett.</p> -<p>Akkor aztán azt kérdezte tőlem a Madus:</p> -<p>– Mit gondolsz, hol vagyunk most? A pokolban, vagy a -mennyországban?</p> -<p>Én azt feleltem neki: «a mennyországban».</p> -<p>Arra a Madus elfujta a gyertyát, s mikor sötétben maradtunk, azt -kérdé tőlem:</p> -<p>– Látsz engem?</p> -<p>– Nem látlak.</p> -<p>– Dehogy nem látsz. Nézz csak reám s mondd utánam, a mit -mondok.</p> -<p>Azzal elkezdte előttem elmondani a Miatyánkot, a Hiszekegyet, -meg az Üdvözletet; s nekem úgy tetszett, mintha minden mondatánál -fényesebb, meg fényesebb lenne az arcza, s utoljára világítani -kezdene a sötét földalatti ürben.</p> -<p>Nem mondtam meg neki azt, a mit láttam, nehogy elbízza magát az -asszony. Hanem ettől fogva megmaradt bennem az a hit, hogy a Madus -az én szentem.</p> -<p>Soha sem voltam életemben oly igazán boldog, mint akkor, ott a -sziklában eltemetetten.</p> -<p>Én magam talán soha sem is kérdeztem volna, hogy van-e ennek az -éjszakának virradatja, ha Madus nem költögetett volna gyöngéden, -mire aztán ismét meggyujtotta a kioltott gyertyákat.</p> -<p>– Mit gondolsz? kérdezé tőlem, mi fog történni ezentúl velünk? -<span class="pagenum"><a name="Page_53" id= -"Page_53">-53-</a></span></p> -<p>– Hát én azt gondolom, hogy a hajdemákok csak tréfából próbára -temettek el bennünket ide, s majd egy kis idő mulva megint értünk -jönnek.</p> -<p>– Csalatkozol, mi soha sem kerülünk ő hozzájuk vissza.</p> -<p>– Csak nem hagyja Nyedzviedz az egyetlen leányát elveszni?</p> -<p>– Rosszul ismered Nyedzviedzet. A kit ő egyszer ez odúba lezárt, -azt ő innen vissza többé soha nem ereszti.</p> -<p>Most már aztán komolyan megijedtem s kezdtem magamat vádolni -azért, hogy egy ily szerelmi mámor miatt ezt a kétségbeejtő -végzetet vállaltam magamra.</p> -<p>Madus azonban felkelt a helyéről s azt mondá nekem, hogy -kövessem őt.</p> -<p>Nekem eszembe jutott az a fénylő arcz, a mit a mult éjjel láttam -s megtért a bizalmam hozzá.</p> -<p>Madus tovább haladt a sziklarepedés folyosóján, mely később -egész sorozatát a kisebb-nagyobb barlangtermeknek kötötte össze. Én -minden barlangban aggódva néztem körül, ha nem látnám-e meg azokat -az egymás mellett kuporgó csontvázakat, a miknek rémképével a -Nyedzviedz ijesztgetett, de nem találkoztam egyetlen halottal -sem.</p> -<p>S a barlang-folyosó egyre tovább vezetett, néhol ünnepélyes -fényű termekbe léptünk, a mik úgy ragyogtak, mint a kristály, -megtöltve csodaalakú bálványokkal.</p> -<p>Egyszer aztán, a mint a folyosó folyvást tágulni kezdett, a -távolból valami fénysugár küllői löveltek be a mély sötétségbe. Az -ott a napvilág.</p> -<p>– Mi a szabadba jutunk ki! kiálték örömteljesen ölelve szivemre -Madust.</p> -<p>– Szabadba? Nem. Szólt ő szeliden és szomorúan. Csak egy újabb -börtönbe. Majd meglátod.</p> -<p>Azzal átölelte a nyakamat. Itt már oly tág volt a sziklatornácz, -hogy ketten is eljárhattunk benne egymás mellett. Nem kellett már -égő szövétnek. A napsugár elénk világított. Megláttuk a kék eget. -Mint a bolondok, úgy futottunk <span class="pagenum"><a name= -"Page_54" id="Page_54">-54-</a></span> előre, hogy még többet -láthassunk belőle. Az egész eget be akartuk lélekzeni.</p> -<p>Egyszer aztán elértünk a sziklafolyosó végére s a mi elénk -tárult, az volt a «Viszpa-Ogród».</p> -<p>Viszpa-Ogród annyit tesz, hogy «Szigetkert».</p> -<p>Egy valóságos sziget, a mit tenger helyett sziklák vesznek -körül.</p> -<p>De azok a sziklák oly meredekek, oly magasak, hogy azok közül e -völgyből ki, vagy ide be semmi út sem vezet egyéb, mint a barlangi -sikátor.</p> -<p>Kopár szirtfalak, ezer láb magasra felnyulók, toronyalakú -sziklacsompók, egymáshoz sorakozva, mint egy rettenetes münster -homlokzata, mély zeg-zugok, mik a sziklát végig hasítják, orgonasíp -alakú bazaltoszlopok egyenesen felálló, s homlokban előrehajló -rétegei, mint megannyi boltívezet töredéke, veszik körül a -«Viszpa-Ogród»-ot, mely a mély völgy fenekén fekszik, mint egy zöld -sziget, mint egy gömbölyded dombocska, egymásnak keresztbe-hosszába -rótt mívelt földek sokszínű sávjaival tarkázva s délnek fekvő -oldalán veteményes kertek koczkáival szegélyezve s aztán köröskörül -fogva sűrű gyümölcsös kertekkel.</p> -<p>A Preszjaka-barlang szirtoldalából, szédítő magasból omlik alá, -messze kiszökő ívet képezve, egy patak forrása, mely a mint porrá -válik a sziklataréjokon, örök szivárványt tart a kis völgy fölött -áthidalva s aztán, mint egy ezüst kigyó, sikamlik alá gyors -tekergésében a völgybe, mely innen a magasból átlátszó köd fátyola -alá rejtve látszik, elszórt fehér házikóival.</p> -<p>– Lásd, ez a mi leendő hazánk; suttogá Madus, a honnan ki nem -mehetünk többé sehova. Ide küldenek a hajdemákok magok közül -mindenkit, a ki vagy gyáva az ő mesterségükre, vagy megunta az ő -viharos életüket, vagy szerelmes lett valami asszonyba s attól nem -tud elválni.</p> -<p>Itt élnek azután azok mindannyian együtt és ásnak, <span class= -"pagenum"><a name="Page_55" id="Page_55">-55-</a></span> kapálnak, -földet mívelnek; s többet soha a világból egyebet nem látnak, mint -a «Viszpa-Ogród»-ot.</p> -<p>Ez a kis sziklasziget volt a titka a hajdemákok egész rejtélyes -hatalmának. Ez tette lehetővé, hogy az ország főnemességével oly -hosszú időn át vakmerően daczoljanak.</p> -<p>Ez volt az ő kifogyhatlan éléstáruk.</p> -<p>A Viszpa-Ogród, mikor azt a hajdemákok fölfedezték, egy kopár -vadon pusztaság volt, sűrűn telenőve csenevész fenyőfákkal. Nem -hogy ember, de még olyan állat sem lakott benne, a mely repülni nem -tud. A völgynek nem volt forrása. Kutat is hasztalan kisérlettek -ásni benne, nem találtak mást, mint sziklát.</p> -<p>Ekkor jöttek arra a gondolatra, hogy a Preszjaka-völgy tulsó -sziklafalából kiszökellő forrást átvezessék a barlangba. Onnan az -aztán utat talált a repedésekkel teljes hegyen keresztül a -Viszpa-Ogród völgy katlanába, a hol aztán a völgy mélyén ismét -eltünt, hogy a Sziniawszkyak sóbányájában törjön elő ismét.</p> -<p>A mint aztán az a patak végig árasztotta a kis völgyet, -egyszerre megváltozott annak a tekintete. A fenyőfák egy részét -kiirtották s rozstermő földet csináltak belőle; a meghagyott -fenyőfák meg óriási növésnek kezdtek indulni; az enyhe, széltől -védett szigetben a legkényesebb növény is meghonosult hamar, még az -ember is átváltozott, a kit sorsa idevezetett.</p> -<p>Igaz, hogy a hajdemákok különben is azt számüzték maguk közül a -Viszpa-Ogródba, a ki az ő vad, kegyetlen szokásaikkal nem tudott -megbarátkozni; de magamról mondhatom, hogy az ember egészen -elfeledi a világot, ha egyszer ide került s nekem sok gyönyörűségem -volt az életben; élveztem mind azt, a mi egy királyra és egy -börtönbe zárt rabra nézve öröm; ismertem a remete józanságának s a -mákonyevő ittasságának ellentétes üdvét; de igazán boldog csak a -Viszpa-Ogródban voltam.</p> -<p>Egy kigyótekervényű sziklaösvény, a meredek falba <span class= -"pagenum"><a name="Page_56" id="Page_56">-56-</a></span> vágva, -vezetett le a preszjakai barlangfolyosó szádától a völgybe szép -menetelesen. Madus már jártas volt e helyen; messziről meg tudta -mondani, melyik ház lakóját kinek hiják? A kis gyermekek eléje -szaladtak s nevén szólíták; megfogták a kezeinket, úgy huztak be -minket házaikba.</p> -<p>Megérkezésünkre egy kis haranglábon álló harangot kezdtek el -kongatni. Mikor közelebbről megnéztem egyszer ezt a harangot, a -köriratáról megtudtam, hogy az a bielovierzi zárda tulajdona volt -valaha, azt is úgy rabolták bizonyosan.</p> -<p>Igen is. Itt minden rablott portéka volt. A szép posztó és -karassiaruhák, a selyem és kamuka az asszonyok öltözetén, maguk az -asszonyok is, a kik azt viselték, az ország minden részéből voltak -összerabolva.</p> -<p>De a rablók és rablottak, ebben a rablott pompában oly ártatlan -boldogságban éltek együtt, mint Ádám és Éva a paradicsomban, mikor -még nem volt semmi öltözet.</p> -<p>Nem is az ő kezük véres keresménye volt az. Ők szántottak, -vetettek, kapáltak és arattak. Bő termésüknek fölöslegét fölhordták -a barlangba s elhagyott társaik ezekért cserébe adták nekik a kerek -föld összerabolt pompáját. A harangot is azok lopták a -számukra.</p> -<p>Mikor e völgyet fölfedezték, semmi vad és szelid állat nem volt -benne, s minthogy felnőtt tulkot ide a barlangon át szállítani nem -lehetett, a hajdemákok úgy hordták ide összekötött lábaiknál fogva -rudra akasztva a szopós borjúkat, bárányokat és malaczokat, s most -már csorda- és falkaszámra tenyészett a völgyben minden házi állat. -Hús, kenyér, gyümölcs annyi került ki innen, hogy a világ végéig -ostromolhatta a Preszjaka-barlangot akármi potentát, a bezárt -őrséget ki nem éheztethette belőle.</p> -<p>Hanem ha azt a vízvezetéket sikerült volna elrontani, akkor -egyszerre vége lett volna a Viszpa-Ogród egész dicsőségének; a -völgykatlan megint olyan kietlen, lakhatlan vadonná zordult volna -el, a milyen volt annak előtte, s ember és állat kiveszett volna -belőle, és a szép gyümölcsösök <span class="pagenum"><a name= -"Page_57" id="Page_57">-57-</a></span> az első kánikulában mind -kiszáradtak volna a megszorult hőségben.</p> -<p>Ezért voltak oly kétségbeesve a hajdemákok, mikor az ostrom -alatt a vízcsatornájukat ez a veszély fenyegette.</p> -<p>A Viszpa-Ogród népe egészen úgy élt, mint Ábrahám apánk családja -a hajdani szent földön. A legvénebb volt a pátriárka. Az parancsolt -s az osztotta fel a munkát s az aratás után a termést.</p> -<p>Minden ember annyit kapott a maga részére, a mennyit háza -népével együtt el birt fogyasztani.</p> -<p>Papjuk nem volt, valaminthogy Mózes előtt a Jehova-hivőknek sem -volt. Vasárnapot nem tartottak; hanem a derült idő volt a munkanap, -az esős idő az ünnepnap.</p> -<p>Nem imádkoztak; de nem is követtek el semmi vétket. A hol a -családapa mind legalább is rablógyilkos volt valaha, soha egy -veszekedő szót nem lehetett hallani az enyim-tied fölött, sem egy -káromkodást, s azok az asszonyok, a kik semmi oltár előtt nem -esküdtek a férjeikkel össze, a kiket úgy hurczoltak ide erőszakkal, -olyan hűségesek voltak, hogy idegen férfi meg nem mondhatta, milyen -színűek a szemeik?</p> -<p>A mint megérkeztünk, a patriarka, a kit Zorawnak hittak, magához -hivott minket lakomára, a törzslakosokkal együtt, a kiknek a száma -mehetett nyolczvanra. Mind rettegett rablók hajdanában, most pedig -békességes pásztorok és szántóvetők.</p> -<p>A lakoma után kivezetett minket a patak partjára, s egy közös -kobakból mindannyian testvériességi áldomást ittunk friss vízből; -más italt itt nem mérnek, s végül a kobakot összetörtük a szövetség -megmásíthatlan jeléül.</p> -<p>Ott azután kimérte az öreg a számunkra a házhelyet, azt -kiczövekelték; azzal neki állt az egész falu népe az építésnek, -egyik a szálfákat vágta, másik ácsolt, fürészelt: a jövevény, az új -letelepülő számára az egész község dolgozik. Két nap alatt tető -alatt volt a kis hajlék, ellátva kezdetleges butorokkal, -edényekkel; az akolban fejős <span class="pagenum"><a name= -"Page_58" id="Page_58">-58-</a></span> tehén, kecske, az asszony -számára. Tőlem meg azt kérdezte az öreg, hogy miféle szerszámokat -adjon, a mikkel valami munkához kezdjek?</p> -<p>Átláttam, hogy itt dolgozni kell; a mit énnekem az iskolában nem -tanítottak, sem pedig a táborban. Én a kovácsmesterséget -választottam. Ott mégis kerül valami vas a kezembe, a mi nélkül én -szerencsétlennek érzem magamat.</p> -<p>Azonban igen rövid idő alatt egészen kibékültem az állapotommal. -Az embert a rabság elálmosítja.</p> -<p>Kivált az ilyen rabság, a hol a börtönfalat a végtelen -bérczoldalak képezik, s a börtön egyetlen ablaka a mennyei -firmamentum. Keresztülásni e falat nem lehet, se ehhez az ablakhoz -fölkapaszkodni s kiszökni rajta.</p> -<p>Az ember ellankad utoljára s megadja magát.</p> -<p>Én már egészen megszoktam, hogy egész nap verjem a vasat s aztán -a tűzhely mellett sütő-főző feleségemhez hazatérve, hallgassam az ő -apró bajait, hogyan fulladt bele a kis kácsa a tojásba? s -tanakodjam vele, vajjon a savanyú kecskerelevél volt-e az oka, hogy -a tehénnek a teje összement? vagy a pemétfű, a mivel a fejőedény ki -lett forrázva?</p> -<p>Mikor pedig aztán egy napon az én kedves Madusom szemérmes -arczpirulással sugott meg nekem valamit, a mitől a férfi szív -nagyot szokott dobbanni örömében, kevélységében, akkor meg aztán -épen semmire se gondoltam többé az egész világon.</p> -<p>Egész napomat az a gondolat foglalta el, hogy apa leszek.</p> -<p>Családom lesz, s annak ez a földfolt lesz az otthona.</p> -<p>Ez a gondolat olyan volt, mint a fának a gyökere, oda nőttem -általa ehhez a földhöz.</p> -<p>Mennyire megbecsültem ez órától fogva az én jó Madusomat!</p> -<p>Igérhetett volna nekem a sors akármit. Igérhette volna végtől -végig azt az egész tarkabarka képet, a min azután <span class= -"pagenum"><a name="Page_59" id="Page_59">-59-</a></span> keresztül -vitt, cserébe a Madusomért, meg ezért a kis házikóért, a mit az ő -vidám danája fölvett, mikor már messziről közeledtem, dehogy -cseréltem volna meg vele!</p> -<h3>III. A KOLTUK-DENGENEGI.</h3> -<p>Én már egészen meg voltam nyugodva a magam csendes -boldogságában; egész világom a Viszpa-Ogród sziklakeretében volt, s -egész sorsom abban az édes mosolygásban, mely hazatértemben az én -jó Madusom arczáról tündöklött elém.</p> -<p>A kovácsműhelyben csak délelőtt dolgoztunk; a délután -mindenkinek arra volt hagyva, hogy a maga háztáját gondozza.</p> -<p>Épen egy bölcsőnek való kast fontam szép piros fűzfaágakból, a -folyosóm tornáczán ülve, a mint egyszer csak egy sötét árnyék -elfogta előlem a nap sugarait, a mi már a magas sziklák között -leáldozni készült. (Itt a Viszpa-Ogródban nyáron is nyolcz órakor -kelt föl a nap, s öt órakor már esteledett.)</p> -<p>A mint feltekinték, Nyedzviedz alakját láttam magam előtt. Ez -volt az, a mi árnyékát rám vetette.</p> -<p>Megdöbbentem.</p> -<p>– Te is ide szorultál már, a Viszpa-Ogródba? kérdém tőle. Az -ellenség vert ki, vagy társaid számüztek?</p> -<p>– Nem, Barán, felel a vezér. Nem azért jöttem ide, hogy köztetek -maradjak; hanem hogy téged is magammal vigyelek. Nem érünk nálad -nélkül egy ütet taplót. Az ágyuval senki sem tud bánni. Pedig most -nagy dologhoz készülünk. Egy gazdag karaván jön a mohilovi búcsúra -Törökországból: gazdag török, rácz és zsidó kereskedők. Sok katona -kiséri őket. Ezt kézre kell kerítenünk. S onnan mindjárt fordulunk -Berdiczovnak. Ebbe a kolostorba van összehalmozva a gazdag barátok -minden kincse. Olyan erősség az, mint egy vár. Széles falai vannak -lőrésekkel s <span class="pagenum"><a name="Page_60" id= -"Page_60">-60-</a></span> a barátok nagy számú őrséget tartanak -benne. Ágyu nélkül azt meg nem ostromolhatjuk. Velünk kell jönnöd. -Én megteszlek zászlótartónak a seregnél és alvezér fogsz lenni -utánam.</p> -<p>Erre a szóra a Madus is kijött a konyhából s nem hogy örült -volna az apja látásának; hanem még inkább rátámadt:</p> -<p>– Minek jön kend ide, az én jámbor, szelid Baránomat -elcsalogatni innen? Ő meg van elégedve a maga kis gunyhójával és -kicsi feleségével. Nincs neki szüksége a kendtek rablott kincseire. -Minket eltemettek kendtek; mi meg vagyunk halva. Hagyjanak nekünk -békét a más világon.</p> -<p>A Nyedzviedz erre azt mondá nekem:</p> -<p>– Hallod-e, Barán! Ki parancsol egy asszonynak a háznál? Vagy az -ura, vagy az apja. Ha te, az ura, nem tudsz parancsolni neki, hát -majd akkor én, az apja, megmutatom, hogy hogyan kell egy asszonyt -kifizetni, a ki akkor beszél, mikor nem kérdezik.</p> -<p>Én aztán, ismerve a vezér heves természetét, nyájas ölelgetéssel -rávettem a Madust, hogy térjen be velem a házba, ott aztán egészen -lebeszéltem a lábáról azzal a kecsegtetéssel, hogy csak hadd menjek -én most el az apjával, majd ha egyszer annyi pénzt szereztem össze, -hogy abból tisztességesen meg lehet élni, s aztán vezéri állásra -jutottam a hajdemákoknál, akkor visszatérek ő hozzá s hatalmamnál -fogva kiszabadítom őt ebből a magányosság sírkertjéből s elviszem -őt magammal valami nagy városba, a hol selyemruhájával fogja -söpörni a földet s nagyságos asszonynak fogják hivni.</p> -<p>Ez a biztosítás a szivére hatott. Nagy sirások és ölelgetések -között, nagy nehezen eleresztett a Nyedzviedzzel; de még mikor a -sziklaösvényről visszatekintettem a völgybe, akkor is ott láttam a -kis fehér házunk ajtajában piroslani fejkendőjét. A kedvencz -galambja egész a barlang szájáig elkisért, s ott leszállt a -vállamra s a fülembe turbékolt; úgy kellett erővel elhajtanom. -<span class="pagenum"><a name="Page_61" id= -"Page_61">-61-</a></span></p> -<p>A régi czimborák nagy üdvriadallal fogadtak, s föltámadásom -ünnepét nagy ivással ülték meg. Én is, a mint a bort újra -megizleltem, a miben régóta nem volt már részem, úgy elfeledtem az -egész Viszpa-Ogrodot, mint egy álmot. Tudva van, hogy egy borivó -ember, ha sokáig visszatartóztatta magát az italtól s aztán megint -hozzájut a kancsóhoz, kegyetlenebb ivó lesz, mint a ki folyvást -gyakorlatában maradt.</p> -<p>A hajdemákok nem is ittak más bort, mint tokajit. Ki tudták -válogatni a főurak és papok pinczéiből az asszuszőlős -átalagokat.</p> -<p>Másnap a preszjakai barlangból felkerekedtünk a mohilovi -búcsúra.</p> -<p>Tizenkét napi járásnyi távolban esik az a barlangvárhoz.</p> -<p>Azon vidéken nem is tudtak talán róla, hogy vannak hajdemákok a -világon, vagy legfeljebb a dajkák meséltek felőlök. Ki gondolt -volna arra, hogy egy más országból kerekedjék elő egy ilyen -hatalmas rablócsapat.</p> -<p>Mindig éjszaka utaztunk, olyan vadonhelyeket válogatva, a miken -rendes utazó soha nem jár; nappal rejtőzve maradtunk sűrű erdőkben, -mély, lakatlan völgyekben; kémeink, tudakozóink, mindenféle -álruhákban mértföldnyire jártak előttünk.</p> -<p>Nem tértünk be semmi faluba élelmezés végett, a mi szárított -hust hoztunk magunkkal, azzal éltünk az egész úton, meg erdei -gombával.</p> -<p>Végre megtudtuk, hogy a törökországi karavánnak mikor kell -megérkezni Mohilov alá.</p> -<p>Egy mocsári erdő két oldalán elrejtőzénk s két napig vártunk -ott, életjelt nem adva magunkról.</p> -<p>Ekkor már utolsó élelmiszerünk is elfogyott s minekünk a -rejtekeinkben nem volt mit ennünk más, mint nyers békahus és -madártojás.</p> -<p>Ott vonultak el előttünk a vásárosok, a kik mind a mohilovi -bucsúra siettek, megrakott öszvéreikkel, társzekereikkel; -<span class="pagenum"><a name="Page_62" id= -"Page_62">-62-</a></span> vitték a sok borsoskát, pereczeket, -füstölt kolbászt, turót ládákkal, vendelyekkel, a drága borokat, -méhsört tömlőkben, hordókban. Mi majd elepedtünk értük s csak a -kezünket kellett volna kinyujtani utánuk. De a vezér tilalmat -vetett ránk: «nem zabálni jöttetek most ide!»</p> -<p>Már fogytán volt a türelmünk, a mint egyszer nagy dob-, -trombitaszó jelenté, hogy most jönnek már, a kikre oly szívszakadva -várunk. Öszvéren, lóháton, tevepupon ülve, kétkerekű, ökörvontatta -födött szekéren valami másfélezer ember. Közöttük feles számú -katonák, pánczélingben, ostromtutyival, alabárddal és muskétával. – -Elegybelegy társaság volt.</p> -<p>Mi nagyon is sokan voltunk ellenükben; valami háromszázan.</p> -<p>A mint egy jelszóra egyszerre kitörtünk a mocsár bozótja közül, -az egész karaván összezavarodott; a katonák elkezdtek lövöldözni, -nem nézve, hogy kit találnak; mi pedig akárhová lőttünk, az a -tömegben nagy pusztítást tett; lett nagy zűrzavar, a ki futhatott, -elfutott, prédára hagyva szekerét, öszvéreit; a hajdemákok -ördögmódra dúltak a megrémült vásáros nép között, hogy én egészen -elkábultam a borzasztó öldökléstől, a mihez hasonlót még soha sem -láttam, s egészen elzsibbadtan ültem le egy zsombikra. A fejem -zúgott.</p> -<p>Egyszerre egy vén török kalmárt látok felém biczegni, a hóna -alatt egy mankóval. Sánta is volt, vén is volt, meg is volt -sebesülve.</p> -<p>Egyenesen felém tartott, s mikor odaért hozzám, mankóján végig -ereszkedve a földre, azt mondá nekem:</p> -<p>– Nosza fiam, huzd ki hamar a jatagánodat s vágd le a nyakamat, -kérlek.</p> -<p>Én csak elbámultam ezen a furcsa kivánságon s azt mondtam neki: -«én ugyan nem teszem ezt a bolondot».</p> -<p>– De csak vágd le kérlek a nyakamat frissen; aztán neked -ajándékozom az én «Koltuk-dengenegi»-met. <span class= -"pagenum"><a name="Page_63" id="Page_63">-63-</a></span></p> -<p>«Koltuk-dengenegi» annyit tesz törökül, hogy «Koldus -tengetőbot».</p> -<p>Én azt feleltem erre az öregnek:</p> -<p>– Már én bizony nem öllek meg téged «baba»; mert én se nem -haragszom rád, se gyilkos nem vagyok. Magam is úgy kerültem a -hajdemákok közé, mint Pilátus a credóba.</p> -<p>– Tudom, fiam, mondá az öreg. Látom az ábrázatodról, hogy te -jobb ember vagy a többinél, épen azért fordulok tehozzád s -egyuttal, mikor arra kérlek, hogy tégy velem irgalmas emberi -cselekedetet, tégedet is boldoggá akarlak tenni. – Ne félj semmit -az én nyakamat gyorsan levágni, nem lesz az gyilkosság tetőled. -Mert meggyilkolni csak azt lehet, a ki élő ember; azt mondja az -Alkorán, a mi egyedüli igaz könyv a földön. Én pedig nem vagyok élő -ember többé; mert én nekem valamelyik lesben álló orgyikos a -puskájával a hasamba lőtt. Az ilyen seb pedig halálos és mindig -gyógyíthatatlan. Nekem el kell pusztulnom vele. Ellenben a fájdalom -és vérvesztés miatt elfutni nem birok, s ha a rablók kezébe jutok, -azok mindenféle válogatott kínzásokat fognak velem elkövetni. Azért -kérlek, hogy szabadíts meg egyszerre a szenvedéseimtől, s vágd le a -nyakamat ezzel a szép jatagánnal. Nézzed, milyen szép jatagán. Ezt -is neked adom örökbe.</p> -<p>Nekem azonban még ekkor sem volt kedvem az ő kopasz fejét -levágni s leráztam a nyakamról a kérelmével.</p> -<p>– Eredj, baba, ha meguntad az életedet, vágd le magad a nyakadat -azzal a szép jatagánnal, vagy kösd fel magadat, elég sok szép fa -kinálkozik itt számodra az erdőben.</p> -<p>Erre az öreg török áhitatos képpel így felelt:</p> -<p>– Jaj, édes fiam, azt én nem tehetem. Tudod, hogy az Alkorán -szerint, (a mely pedig egyedüli igaz könyv a földön) hétféle pokol -van; egyik mélyebb és gonoszabb, mint a másik. A legfelső a mienk, -igazhivő muzulmánoké, a második mindjárt a tiétek, Krisztus hiveié; -a <span class="pagenum"><a name="Page_64" id= -"Page_64">-64-</a></span> hetedik a Gyehenna pedig az -istentagadóké; de negyedik a «Morhut» azoké, a kik öngyilkosul -maguk vetnek véget az életüknek. Nekem tehát három pokollal -mélyebben kellene leszállnom, ha a te tanácsodat akarnám elfogadni. -És abban a három pokolban háromszázharminczhárom esztendeig kellene -bujdokolnom, a míg csak a magam poklába eljutnék; a míg, hogyha egy -hitetlen kezétől esem el, a milyen te vagy, az Alkorán szerint, -mely bizonyára nem hazudik, egyenesen a paradicsomba jutok föl.</p> -<p>Nagy volt a csábítás. Egy jámbor törököt a pokolból egyenesen a -paradicsomba szállítani föl, a saját kivánatára.</p> -<p>De én mégis ellenálltam. Eszembe jutott, hogy a saját -szentirásunk, a mely pedig szintén egyedül igaz könyv a földön, azt -mondja, hogy a ki fegyverrel öl, fegyver által fog elveszni, s -megint csak eltoltam magamtól az öreget, a ki minden áron rám -akarta kötni a fejét, mint a házaló festett kelméjét.</p> -<p>– De lásd, neked adom a koltuk-dengenegimet is, könyörgött az -öreg előttem.</p> -<p>– Aztán hová legyek én a te mankóddal?</p> -<p>– Nézzed fiam, szólt az öreg. Ha ezt a hónaljtámaszt lesrófolod -róla, hát meglátod, hogy ez a koltuk-dengenegi meg van töltve -aranynyal.</p> -<p>Azzal lesrófolta az öreg a mankó vánkosát s egy csomó aranyat -töltött ki belőle a markába. Nagyon sok pénz lehetett ott. A szemem -is káprázott tőle.</p> -<p>– Ezt mind neked adom.</p> -<p>Én mégis ellenálltam a csábításnak.</p> -<p>– Nem ér az nekem semmit, baba; a hajdemákoknál az a törvény, -hogy senkinek se szabad magánál pénzt tartani. A mit rabolnak, a -Preszjaka-barlangba érve, mind átadják a vezérnek, s az mind a -közös kincstárba vándorol. Jaj volna annak, a kinél egy árva -lengyel-garast megtalálnának. A hajdemák nem magának rabol; hanem a -társaságnak. Mert a hajdemák semmiért sem fizet. <span class= -"pagenum"><a name="Page_65" id="Page_65">-65-</a></span> Azért én -nekem a te aranyaid semmit se használnának, csak veszedelmemre -volnának.</p> -<p>– Dehogy nem, szólt az öreg; látod fiam, te jobb ember vagy, -mint a többi, fiatal vagy még; nem neked való élet ez. Ha az én sok -pénzemet öröklöd, azzal elmehetsz Oláhországba, Havas-Alföldre, a -hol senki sem ismer rád. Vehetsz magadnak falut, kastélyt, -jobbágyokat, megházasodhatol, talán van is már fiatal szeretőd: -élhetsz vele nyugodalmasan, boldogan; nem kell az erdőket, -barlangokat bujnod.</p> -<p>Ez a szó szeget ütött a fejembe. Eszembe jutott az én kedves, jó -Madusom. Ha én azt a Viszpa-Ogrodból magammal elvihetném; ha én őt -tisztességes, boldog életű úri asszonynyá tehetném! s miért ne -történhetnék az meg? Most már zászlótartó vagyok a hajdemákok -között. Nem sokára alvezér leszek. Egyszer, mikor a Nyedzviedz -valami rablókalandra a társaság zömével messze eltávozik, én az -otthon maradtakat leitatom, egy kis jó theriákot keverek a méhserük -közé, s mikor valamennyit elnyomja az álom, én Madusommal együtt -megszököm tőlük. Ez olyan kecsegtető gondolat volt, hogy -önkénytelenül nyujtottam ki a kezemet az öreg török handzsárja -után.</p> -<p>– De hová dugjam én el ezt a te sok pénzedet?</p> -<p>– Hagyd csak a koltuk-dengenegiben. Mikor visszakerülnek a -hajdemákok, panaszkodjál előttük, hogy a lábad összezsugorodott a -hideg mocsárban állástól. Sok emberen megesik az, a ki a vízben -meghűti inait, hogy azok összerándulnak s örök időkre kacska marad. -Akkor bizonyosan el is fognak hagyni maguktól, mert sánta czimborát -nem örömest hordanak magukkal a rablók. Te pedig a kincseket -folyvást a te hónad alatt hordozhatod.</p> -<p>S aztán még megtanított rá az öreg, hogy hogyan kössem össze a -bal lábamat, hogyan tegyem a sarkamat a koltuk-dengenegi kiálló -csapjára, s hogy járjak azontúl féllábon. <span class= -"pagenum"><a name="Page_66" id="Page_66">-66-</a></span></p> -<p>A Madusomra gondoltam, a kiért el tudtam volna féllábon menni -egész Jeruzsálemig.</p> -<p>– No már most hát fogd a jatagánom a markodba, szólt az öreg, s -aztán még ő tanított, hogy hogyan bánjak vele. – Ne úgy csapj le -vele, mint a mészáros a taglóval, hanem úgy húzd végig csapás -közben, mint a hegedüvonót. Majd én odatérdelek eléd. Aztán csak -ide vágj, nézd, a hol az első gerinczcsont kiáll a nyakszirtből. -Aztán merően odanézz a szemeddel, a hová vágsz, s a jatagánt -egyenesen fogd, hogy a markolata megfeküdje a tenyeredet, akkor -szépen az élével fog találni, nem bicsaklik félre.</p> -<p>Addig beszélt, addig biztatott, míg egyszer az ördög -megtaszította a kezemet, (a ki mindig ott leskelődik a halandó -ember háta mögött) s én csak azt vettem észre, hogy egy fej nélküli -ember esik a lábamhoz, a két térdemet átölelve, míg egy -embernélküli fej messze gurul alá a lejtőn ide-oda csapva magát a -fák törzseihez.</p> -<p>(«Homicidium», emberölés, diktálá a soltész a jegyzőnek.)</p> -<p>(«Igen, de enyhítő körülmények között», veté közbe a -nagyfejedelem; a megöltnek saját kivánatára, az Alkorán helyeslése -szerint s a hátul leskelődő sátán incselkedése mellett.)</p> -<p>– Mégis emberölés volt az, folytatá Hugó. S én nagyhamar -megbántam, hogy ezt tettem; mert keservesen meglakoltam érte. A -véres tett végrehajtása után fogtam a mankót a hónom alá, s -megpróbáltam sántikálni. Úgy baktattam a czimboráim után.</p> -<p>Azok roppant prédát ejtettek. A ki el nem futott a karavánból, -azt levágták s lerakva az elfogott öszvérekről a zsákmány javát, -azt a saját vállaikra vették; mert azon az úton, a melyen ők járni -szoktak, teherhordó állattal nem lehet botorkálni.</p> -<p>Mikor én a mankóval sántítva eléjük kerültem, nagy hahotával -fogadtak. <span class="pagenum"><a name="Page_67" id= -"Page_67">-67-</a></span></p> -<p>– Hát téged mi az ördög lelt? Kérdé tőlem Nyedzviedz.</p> -<p>– Jaj, hagyd el! odavagyok! nyöszörögtem én keservesen. Koldussá -lettem, a mint egy sánta törököt, a ki a mankós lábával nem tudott -előlem elfutni, megöltem, az haldokolva azzal átkozott meg, hogy -«no hát vedd hasznát a koltuk-dengeneginek s légy olyan sánta mint -én!» S abban a perczben úgy összezsugorodott a bal lábam, hogy nem -tudom többé kinyujtani.</p> -<p>– Bizonyosan megbánta a lábad a hideg vízben álldogálást, mondá -Nyedzviedz. Megesik az az ilyen kényes kutyán, mint te vagy. De ne -félj semmit. Van közöttünk, a ki az ilyen baj meggyógyításhoz ért. -Hej! Przepiorka! Jer ide!</p> -<p>Megszeppentem. Ha vizsgálat alá veszik a lábamat, kisül, hogy -semmi baja sincs. Igyekeztem az inaimat minél jobban megfeszíteni, -hogy görbe maradjon a lábam, a míg Przepiorka tapogatja, kenegeti, -huzogatja, hogy csakúgy ropog bele minden csontom.</p> -<p>Egyszer aztán azt mondá Przepiorka, hogy:</p> -<p>– Bizony össze van ez a láb zsugorodva egészen.</p> -<p>Erre én elfelejtkezem magamról, s ijedtemben ki akarom nyujtani -a lábamat… s akkor aztán még nagyobbat ijedek. A lábam, a mit -sántának hazudtam, valósággal össze volt zsugorodva, nem tudtam -többé kinyujtani.</p> -<p>Megvert az Isten. Rajtam maradt a veszedelem, a mit magamra -hazudtam.</p> -<p>Csakugyan sánta maradtam igazán s nem tudtam lépni a -koltuk-dengenegi nélkül.</p> -<p>Hej, hogy átkoztam magamban azt a vén törököt, a ki a -koltuk-dengenegit örökül rám hagyta!</p> -<h3>IV. A BERDICZOVI ZÁRDA.</h3> -<p>– Ne búsulj semmit! mondá Nyedzviedz, mikor azt látta, hogy -keservesen vakartam a fejemet, azon való <span class= -"pagenum"><a name="Page_68" id="Page_68">-68-</a></span> -bánatomban, hogy a lábamat nem birom leereszteni. – Most veszszük -még csak igazi hasznodat, hogy megsántultál. Ilyen ember kellett -nekünk régen.</p> -<p>Azzal parancsot adott egy széles vállú ficzkónak, hogy vegyen -föl a nyakába, s aztán úgy lovagoltam emberháton, ha az egyik -elfáradt, változtatva a paripát egész az oczakovi erdőkig. A gonosz -hajdemákok azzal álltak rajtam boszut a kényszerü megnyergelésért, -hogy folyvást dalolták előttem-utánam azt gúnydalt, hogy: «Fáj a -kutyának a lába. Megütötte a szalmába».</p> -<p>Az oczakovi erdőben pihenőt tartottunk, ott azután azt mondta -nekem a Nyedzviedz:</p> -<p>– No Barán, te tovább nem jösz velünk, hanem elkecskebokázol a -biczebócza lábaddal Berdiczovba. Ott kikémleled a dörgést. Aztán -visszasántikálsz hozzánk a Presjakavárba, s hirül hozod, a mit -kitanultál. Akkor aztán attól függ, hogy milyen erővel induljunk -neki? Mert én el akarom foglalni Berdiczovot.</p> -<p>A mohilovi merénylet csodálatos sikere elkapatta a rablóvezért. -Mivelhogy itt háromszázad magával kétezer embert szétvert, a kik -közül legalább ezernek volt puskája, most már nem kevesebbre -gondolt, mint hogy egy bekerített várat bevegyen ostrommal.</p> -<p>Arra pedig, hogy valaki Berdiczovba bejusson, semmi sem volt -olyan jó alkalmatosság, mint egy sánta láb.</p> -<p>Messze földről, még külső országról is ez volt valamennyi -sántának, kacskának, zsugorodott tagúnak és inaszakadtnak a -találkozó helye.</p> -<p>A berdiczovi úton egyik csapat a másikat érte, a ki mind a -csodatevő helyre igyekezett. A ki rongyos volt, mankójával mérte -végig az utat, a tehetősebbek öszvérre kötözve vitették magukat. A -falusi parasztot talyigába fektetve tolta a felesége; a grófok -aranyos zsellyeszékben vitették magukat s a polgárok kétkerekű -ökrös szekeren utaztak mind Berdiczov felé.</p> -<p>Berdiczov a fehér barátoké volt, egy kellemes völgy <span class= -"pagenum"><a name="Page_69" id="Page_69">-69-</a></span> teknőjében -kiemelkedő halomra építve. Maga a kolostor erős bástyákkal volt -körülvéve, a miket még köröskörül vízárok is védett, -sánczkarózattal. A domb tövében volt egy hévízforrás, mely az -árkokat ellátta s távolabb már hétkerekű malmot hajtott. E vízárkon -át csak szűk felvonó hidon lehetett a bekerített kolostorba -bejutni. A tömérdek bucsujáró nép – a kolostor falán kívül épült -városkában talált elhelyezést, s egyszerre száz embernél többet nem -eresztettek be, akármilyen nagy ünnep volt, mert több nem is fért -be a templomba; hanem ha nagy volt a sokaság, egész nap tartották a -misét, az egyik száz ember bejött az egyik kapun, a másik száz -kiment a másikon. Az udvaron, a bástyákon pedig állig, sarkig -fegyverezett őrség volt felállítva mindig éjjel-nappal, s gond volt -rá, hogy a látogatók semmiféle fegyvert be ne hozzanak -magukkal.</p> -<p>Mert a berdiczovi kolostorban mesés kincsek voltak felhalmozva. -Nem csodálom, hogy úgy fájt azokra Nyedzviedznek a foga.</p> -<p>Egy oltár vert ezüstből csinálva, a mit Sztaniszló fejedelem -ajándékozott a kolostornak; egy áldozó-asztal, a minek tömör arany -táblájára volt felvésve az ajándékozó Leszczinszky grófnak a csodás -története; fogadalmi képek, csupa drágakövekből rakott -mozaikmunkával, arany kelyhek és medenczék, karbunkulusoktól -szikrázó szentségtartók, régi koronák, a miknek viselői kétszer -akkora fejüek lehettek, mint mi vagyunk; keresztek, miken a -zafiroktól és igazgyöngyöktől nem látszott az arany; drága -ereklyetartók, ezüst szekrények, miken aranyból vert szobrok -vannak; aztán csodálatos mesterművű órák, a mik mind jártak, -ütöttek és harangoztak, s e szemvakító pompa és gazdagság, e -kincshalmaz és művészi remek közepett, azok a mankók, a miket az -itt csodamódon meggyógyult nyavalyások itt hagytak.</p> -<p>Mikor legelőször e kincstárházba beléptem, a sok drágaság között -ezeket a mankókat láttam meg legelébb. <span class= -"pagenum"><a name="Page_70" id="Page_70">-70-</a></span></p> -<p>Hej de örömest itt hagynám én is azt az átokverte -koltuk-dengenegit, a mi a hónom alá szegődött, a benne levő -aranyokkal együtt.</p> -<p>Aztán megzendült az ének a khórusban.</p> -<p>Én nem tudom azt kimondani, hogy mit éreztem az ének alatt. Nem -láttam én e templomnak sem ezüstjét, sem aranyát; nem számláltam, -mennyi mázsára mehet az? mert én csak azt a szent képet néztem ott -az oltáron, a mi le nem vette rólam a szemeit, mindenütt rám -nézett, mintha a lelkembe nézne, s ott olvasná, hogy én e szent -helyre gonosz, istentelen szándékkal jöttem s szemrehányásokat -tenne érte; az az ének egészen kiforgatott az idáig hozott -gondolataimból, úgy, hogy senki a nyomorékok és szenvedők -gyülekezetében őszintébb vezekléssel nem verte a mellét az öklével, -s nem csúszott térden a márványpadlat fölött, mint én.</p> -<p>Midőn a szertartásnak vége lett, egyenkint mindenkit -odabocsátottak a perjel elé, hogy átvegyék az áldást.</p> -<p>A perjel hosszú őszszakállú agg volt, a hogy az öreg Istent -festik. Minden vonásában az a véghetetlen jóság kifejezése.</p> -<p>Előre tudtunkra volt adva, hogy a fehér barátok a beköszöntő -látogatóktól nem fogadnak el semmi ajándékot. Csak búcsúvételnél -teljesíti azt, a kinek tetszik. A perjel kiosztja az áldást az -eléje járulók között; a nélkül, hogy kérdené, ki az igazhívő, ki az -eretnek; lehet zsidó, lehet mohamedán, mindenkit egyformán megáld. -S lehet valaki tele halálbűnökkel és vétkek elkövetésének rémes -szándokaival, meg nem gyóntatja elébb. Megáldja, úgy bocsátja el, s -csak azután, ha a megtérő vétkes visszatér másodszor is, -megenyhülve, akkor fogadja el tőle a gyónást és az ajándékot.</p> -<p>Én egészen megtörve kerültem ki a templomból. Elfeledtem, hogy -miért vagyok ide küldve? nem jutott eszembe kikémlelni a sánczok -erejét, a felállított mozsarak lőképességét, az őrség létszámát, -csak biczegtem a többi búcsújárókkal <span class="pagenum"><a name= -"Page_71" id="Page_71">-71-</a></span> tova, annak a zsolozsmának a -dallamát dudolva magamban, a mit a többiek hangoztattak; míg a -hévízforráshoz elértünk. Itt engem is levetkőztettek, s -beleültettek egyikébe azoknak a bakoknak, a miken a sánták, -zsugorodottak úszkálnak a víz fölött. Urat és szegényt nem lehet -itt megkülömböztetni.</p> -<p>Mikor kijöttem a vízből, már nem voltam sánta többé. Az -összezsugorodott lábam olyan ép volt, mint a másik.</p> -<p>«Miraculum! Miraculum!» kiáltozá az egész gyülekezet, s én magam -elkezdtem sírni, mint egy gyermek.</p> -<p>Hát mégis van Isten! Daczára annak, hogy én annyiszor mondtam, -hogy nincs?</p> -<p>Hát nem bánthatom meg őt annyira, hogy mikor hozzá fordulok meg -ne bocsásson?</p> -<p>Fogtam a mankómat, most már nem a hónom alá, hanem a vállamra -vetve, úgy tértem vissza a perjelhez.</p> -<p>Rám ismert és szeliden mosolygott.</p> -<p>Odatérdeltem elé, s azt mondtam neki, hogy gyónni akarok.</p> -<p>És aztán meggyóntam neki mindent.</p> -<p>Hogy a hajdemák-vezér megbizásából jöttem ide, kolostora -erősségét kikémlelni. Hogy a rablók meg akarják támadni -Berdiczovot, s van ostromágyujok is, a mivel a falakon rést -lőjjenek. Van négyszáz elszánt czimborájuk, a ki képes -halálveszélylyel megmászni a falakat.</p> -<p>Az ősz perjel meghallgatta gyónásomat és feloldott.</p> -<p>Aztán azt mondá:</p> -<p>– Eredj vissza azokhoz, a kik küldtek. És aztán vigy nekik -tudósítást arról, a mit tapasztaltál. Hadd jöjjenek. Te maradj ott -velük és a mit rád biznak, hogy az ostromágyuval lövesd a -kolostort, azt teljesítsd.</p> -<p>– Én tegyem azt, atyám? szólék elbámulva.</p> -<p>– Igen. A pattantyustól függ, hogy milyen sikere legyen az -ágyuzásnak. Lőhet jól, lőhet rosszúl. Inkább te légy ott, mint -más.</p> -<p>– Rajta leszek, hogy rosszúl lőjjek. <span class= -"pagenum"><a name="Page_72" id="Page_72">-72-</a></span></p> -<p>– Tőled függ, hogy a felmentésünkre jövő seregnek elég -időhaladéka legyen megérkezni. Te az ostromot elhúzhatod -hosszasan.</p> -<p>– Úgy fogok cselekedni.</p> -<p>Annak a bizonyságára, hogy a szavamat híven be fogom váltani, -otthagytam a töröktől kapott mankómat is a perjelnél. A hála is -ösztönzött rá. Cserébe egy kigyógyult sánta lábért még az olyan -mankó sem drága, a mi aranynyal van bélelve. Azt is megmondtam a -perjelnek.</p> -<p>– Jól van fiam, szólt a kegyes öreg. Ha bennünket megszabadítani -serénykedel, s a veszedelem elfordul rólunk, én visszaadom a nálunk -hagyott aranyaidat s még azonfelül is adok neked valamit, a mi -többet ér sok siklus aranynál: utat a megtérésre. Befoglak ajánlani -az ország hatalmasaihoz, hogy derék ember módjára élhess tovább s -nevednek becsületet szerezz. Ezt a szűz Mária képet pedig vidd haza -a feleségednek.</p> -<p>Egészen megtérve, töredelmes szívvel kerültem vissza a -Preszjaka-barlanghoz.</p> -<p>Ott azonban rögtön újra kellett kezdenem a hazugságot, mert ez -által a hajdemákok tőrbecsalása volt a czélom. Czimboráim újjongva -fogadtak, a mint meglátták, hogy ép lábbal jövök; én aztán azt -hazudtam nekik, hogy valami boszorkány gyógyított meg ördöngős -ráolvasással a tagzsugorodásból. Azt elhitték. Ha elmondtam volna -igazán, hogy a berdiczovi perjel áldása fogott rajtam, mindjárt -gyanúba vettek volna.</p> -<p>Akkor aztán haditanácsot ültünk s én elmondtam a vezérek előtt, -a mit a számukra hoztam.</p> -<p>Annyit már kifundáltam a magam eszével, hogy a jó hazugsághoz -megkívántatik, hogy legyen benne valami igaz; mert a nélkül az -embert hamar rajtakapják.</p> -<p>Leirtam a kolostor kincseit, hozzátéve még azokat is, a miket -nem láttam, a kádakkal álló arany és ezüst pénzt. Erre fájt -leginkább a hajdemákok foga. A Nyedzviedznek magas vágyai voltak. -Az volt a terve, hogy ha egyszer <span class="pagenum"><a name= -"Page_73" id="Page_73">-73-</a></span> nagyon sok pénzt -összegyüjtött, zsoldjába fogadja valamennyi szétszórt rablóbandáját -a Kárpátoknak, s azokkal egyszerre közös terv szerint megrohanja a -halicsi városokat, a főurak kastélyait lerombolja s aztán -kikiáltatja magát nagyfejedelemnek. Számított rá, hogy ha az urakat -és papokat kell kirabolni, a nép melléje áll.</p> -<p>Egész éjszakán át elbeszélgetett velem e rémséges terveiről, a -miknek sehol sem volt vége. Meg nem akart addig állni, a míg -valamennyi istentelenek pápájává meg nem teszi magát.</p> -<p>A kolostor erődítményeit aztán úgy irtam le a rablók előtt, hogy -azok hosszú ostromot várnak s igen erősen vannak védelmezve. Pedig -a mi csatakígyónkkal az első nap rést lehetett volna rajtuk lőni, s -az ő rozsdás taraczkjaik nem sok kárt tehettek az ostromlókban. A -perjelt magát úgy irtam le, mint a ki nagy hadvezéri talentum. A -vízárkok leirásával, a mik a víz alá rejtett hegyes karókkal vannak -teletüzködve, egészen elvettem a kedvét a rabló hadnak, hogy -rohammal támadja meg a sánczokat. A «spanyol lovasokról» és -tűzaknákról is tudtam nekik csodadolgokat beszélni, úgy, hogy -egészen megnyugodtak az én szakértően formált tervemben. Én a mi -sugárágyunkkal a bástya egy részét úgy fogom lerombolni, hogy annak -az omladványa a vízárkot betemesse, akkor azután ott a résen -könnyen keresztül hatolunk.</p> -<p>A Nyedzviedz kedvét annyira megnyertem, hogy teljhatalmat adott -az ostrom vezetésére.</p> -<p>Én különös kegyül csak annyit kértem tőle, hogy engedjen egy -napra visszamennem a Viszpa-Ogródba, hadd látom meg az én kedves -Madusomat, a ki azóta azt hiheti, hogy tán meg is haltam.</p> -<p>Nem örömest állt rá Nyedzviedz.</p> -<p>– Ismerem az asszonyfélét. Nem jó a harczosnak asszonnyal szóba -állni, mikor harczba akar menni. Az még rosszabb, mintha -imádkoznék. Az asszony mindjárt sír, s abban a vízben a gyönge szív -hamar megolvad. <span class="pagenum"><a name="Page_74" id= -"Page_74">-74-</a></span></p> -<p>De én addig erősködtem a kívánságom mellett, hogy kénytelen volt -engedni.</p> -<p>Még egyszer megnyitották előttem a Viszpa-Ogród szikla -folyosóját.</p> -<p>Szép őszi délután volt, mikor a meredek sziklalépcsőzeten a -csendes kis sziklaszigetbe leballagtam.</p> -<p>Már messziről hallottam, kis házunkhoz közeledve, az én kedves -Madusom ismerős danáját.</p> -<p>Megérezte a jó lélek, hogy közeledem és kifutott elém.</p> -<p>Mintha most is látnám, milyen szép volt, milyen öröme volt.</p> -<p>Azt hitte, hogy már most ott maradok végkép.</p> -<p>Nem rontottam el az örömét. A búcsúzás pillanatára halasztottam -azt a szót, a mi majd könyekre fakasztja, hogy újra eltávozom -messze, veszélyes útra.</p> -<p>Azt az egy éjszakát boldogságban akartam eltölteni.</p> -<p>Engedtem neki, hogy előbb ő mondja el a maga dolgait. Hadd -dicsekedjék el vele, mennyi aszalt gyümölcsöt, mennyi füstölt -pisztrángot rakott el télire, hány döböz turóval látta el a házat? -Milyen szép vásznat szőtt a maga termesztette lenből. Aztán nagy -pirulva, nagy dicsekedve megmutogatta a maga készítette kincseit. -Egy kis parányi gyöngyös főkötőcskét, egy legapróbb embernek való -zubbonykát, hogy azoknak láttára majd a szivem ugrott ki a -helyéből.</p> -<p>Azt suttogta hozzá, hogy mikor a karácsony ünnep eljő, akkor az -ő bethlehemi jászolkája is kész lesz.</p> -<p>Oh mint szerettem volna itt maradni nála: örökre a -Viszpa-Ogródban maradni.</p> -<p>De hát nem lehetett. Nagyobb terveim voltak vele. Ki akartam őt -innen szabadítani; elvinni magammal s úrasszonyt csinálni -belőle.</p> -<p>Mikor aztán ő kifogyott a dicsekedésből, akkor rám került sor, -hogy mondjam el én is, a mi azóta történt velem.</p> -<p>No azzal nem volt ok valami nagyon dicsekedni. S úgy -<span class="pagenum"><a name="Page_75" id= -"Page_75">-75-</a></span> tapasztaltam, hogy az a Madus, a ki a -Viszpa-Ogródban a galambokat eteti, nem ugyanaz, a ki a -Nyedzviedzzel minden rablókalandra együtt járt; mert a karaván -kirablása történetének elmesélése alatt valósággal kilelte a hideg, -úgy elborzadt tőle. Hát még mikor a sánta lábam történetét -elmondtam neki! De újra felemelkedett aztán, mikor meggyógyulásom -csodáját elbeszéltem, s attól aztán ő is meggyógyult végkép, mikor -a boldogságos szűz képét átadtam neki, a mit a perjel küldött.</p> -<p>Pedig ez a kép lett a halála.</p> -<p>De hát ez lett az üdvössége is.</p> -<p>Csak reggelre kelve mondtam meg a jó léleknek, hogy itthon létem -ideje letelt s megint odább kell mennem.</p> -<p>Hogy marasztott csókjaival! Hogy borult a nyakamba, s aztán meg -a térdeimhez! Nem akart elereszteni. Talán előre megérezte, hogy e -testben nem fogjuk egymást többé látni? Hasztalan biztattam, -vígasztaltam, hasztalan esküdtem neki, hogy visszajövök érte, hogy -csak azért megyek el most is, mert az ő sorsáról akarok -gondoskodni: nem vette be a jó szót; de elkisért az egész -sziklalépcsőn fel s talán velem jött volna vissza a barlangba, ha -ott szembe nem jött volna ránk az apja.</p> -<p>A Nyedzviedz aztán visszariasztá. Azzal ijesztette, hogy a -hajdemákok közé nem jó vetődni ilyen menyecskének, mert a rablók -babonája az, hogy a kinek egy nem született gyermek kis ujja van a -zsebében, azt nem sebzi meg se golyó, se kard.</p> -<p>Még egyszer meg akart csókolni, de a Nyedzviedz közénk állt s -azt mondta: «elég volt!» Aztán betaszított maga elé a sziklafolyosó -szádába.</p> -<p>Én, a míg csak a világító nyilás látható volt, vissza-vissza -néztem, s mindig ott láttam állni az én Madusomat a kerek nyilás -közepén.</p> -<p>Olyannak látszott előttem, mintha egy szent állana a fényes -glória közepett.</p> -<p>A folyosó egyre sötétebb lett, s az a glóriás kép annál -<span class="pagenum"><a name="Page_76" id= -"Page_76">-76-</a></span> fényesebbnek látszott. Egyszer aztán -elhajlott a sikátor s az én vizióm eltünt.</p> -<p>Mi még az nap felkerekedtünk, négyszáz hajdemákkal, meg a -sugárágyunkkal s nappal végig vonulva a preszjakai völgyön, az éj -oltalma alatt, szép holdvilágnál kijutottunk az országútra, a hol -nem féltünk semmi ellenállástól többé.</p> -<h3>V. A KARÁCSONYÉJ.</h3> -<p>Őszszel kezdtük el az ostromot s én olyan szépen vezettem azt, -hogy a deczember is ott talált bennünket. Háromszor is -megváltoztattam az ostromlöveg helyét s olyan nagy távolból lőttem -vele, hogy nem tehetett nagy kárt a falakban.</p> -<p>A Nyedzviedz ugyan mindig sarkalt, hogy menjünk közelebb a -bástyákhoz; lám azoknak az ágyugolyói is csak úgy gurulva jönnek -már idáig; s egyszer a maga paraszt eszével ki is találta a -térségen a legjobb pontot, a honnan a váracsot egész sikerrel -lehetett volna lövetni s kényszerített, hogy ott állítsam fel az -ágyumat. Szót kellett fogadnom; de én, mialatt a sánczokat éjszaka -elkészítettem, lopva egy hordócska lőport helyezék el a -földeskosarak alá. Reggel aztán azt mondtam Nyedzviedznek, hogy -vigyázzunk magunkra, mert itt a várbeliek tűzaknát ásnak alánk, az -éjjel jól hallottam, a mint a föld alatt dolgoztak; a földre -helyezett dob bőrén a ráhintett borsószemek csak úgy -tánczoltak.</p> -<p>Nem akarta elhinni. Azt mondta, hogy megeszi ő azt, a ki a -várból idáig vakandokmunkát mer csinálni s csak azért is ott maradt -a következő éjjel is, a lövetés sikerét megfigyelni.</p> -<p>Én aztán azt tettem, hogy egy hosszú nádszálat dugtam bele az -elrejtett lőporos hordóba, azon húztam keresztül a salétromos -zsineget, mert óvatosnak kellett lennem: a Nyedzviedznek finom -szaglása volt; lőtávolon kívül <span class="pagenum"><a name= -"Page_77" id="Page_77">-77-</a></span> megtudta érezni a kanócz -szagát, ha valahol lesben elrejtett ellenség várt reá. Így nem -érezhette azt meg.</p> -<p>A lőpor aztán a legjobbkor lobbant föl, mikor épen a Nyedzviedz -a mellvédnek támaszkodva, bámult a kilőtt golyó után. Úgy kellett -őt a lábánál fogva kihúznom a sánczkosarak alul. Azért kutyabaja -sem lett, hanem a kedve egészen elment olyan közelről lövetni a -várat, a honnan a tűzaknával elérik az embert s tanácsomra megint -visszamentünk a távoli dombra.</p> -<p>Azzal biztattam a zugolódó hajdemákokat, hogy mikor beállnak a -téli fagyok, akkor a vízárkok is mind befagynak s nekünk könnyű -munkánk lesz a jégen keresztül ostrommal mászni meg a falakat. Azt -azonban elhallgattam előlük, hogy a hőforrás soha sem engedi -befagyni a sánczárkokban a vizet s ha nekünk orrunk-fülünk lefagy -is, de a sánczárok be nem fagy.</p> -<p>E közben szépen eljött a karácsony. Rám nézve sokszorosan várva -várt nap. Az örök-kalendáriumot ott hordtam az órám lánczára -akasztva. Baseli munka volt mind a kettő.</p> -<p>Kegyetlen csikorgó hideggel köszöntött be a karácsonyszombat -reggele; északi szél fujt, csak úgy hordta a havat, hogy tíz -lépésnyire nem lehetett látni. Épen ilyen időre számítottam.</p> -<p>Az ágyúzást félbe kellett hagyni, miután a vár épen nem volt -látható a hófergeteg miatt; a hajdemákok mind a sátoraikba -huzódtak, s ott ittak és koczkáztak. De hát mire koczkáztak, ha -pénzt nem volt szabad maguknál tartani? Pofoncsapásra. A nyertes -fizetett, a vesztes állta. Soha sem volt kedvem ehhez a játékhoz. -De a hajdemákoknak bolond kedvük telt benne.</p> -<p>Én az alatt, míg minden sátorban folyt a tivornya, hangzott a -részeg lárma, káromkodás, csendesen meghuzódtam a magam sátorában s -visszagondoltam elmult éveimre, mi minden történt velem ezen a -szent napon? elkezdve az első gyermekkori emléken, mikor az anyám -<span class="pagenum"><a name="Page_78" id= -"Page_78">-78-</a></span> karján ülve, az első mézeskalácsbábot -levettem a karácsonyfáról s aztán sajnáltam megenni, mert aranyos -volt. Aztán eljutottam a viszpa-ogródi házikóig s azon -gondolkoztam, hogy a míg én itt a hótól félig betemetett sátorban -hallgatom a hideg szél zúgását, távoli harangok bongását, közeledő -paripák dobogását, vajjon az alatt az én kis Madusomnak elkészül-e -már a bethlehemi jászolka?</p> -<p>A berdiczovi kolostornak valamennyi harangja zúgott éjféli -misére. Körülöttem valamennyi sátorban danoltak trágár dalokat. A -vezér sátorában a pópa egy misének a parodiáját énekelte. Künn a -szél szétzavarta az égen a felhőket, a holdvilág előtt százféle -boszorkány-alak repült végig, egész rajostul, mindenféle -torzidomokat öltve, azok ilyenkor mind találkozót tartanak. A -berdiczovi várbástyákon lehetett látni a processiót, a mint a -tömérdek lámpások hosszú sora a templom felé elvonult. A szél az -alatt, mint az éles homokot, úgy szitálta az apró, de sűrű havat -ide lent.</p> -<p>Egyszer aztán, a mit olyan régen hallgattam, fülemmel a földre -fekve, a lódobaj egész közelből kezdett hangzani. Most értek el a -sziklaútra, melyről a szél elseperte a havat; a míg a sikon a mély -hóban gázoltak, nem volt oly észrevehető a nesz: ezek Visznovieczky -herczeg dragonyosai!</p> -<p>A találkozó erre az éjszakára volt nekik kitűzve, a mikor a -hajdemákok a dorbézolástól elázva, sátoraikban fognak heverni.</p> -<p>Magam nem vártam be őket. Sötétben minden tehén fekete. Ha -valamelyik dragonyos egyet húz a tarkómra, jókor lesz már aztán -mondogatnom, hogy én ez vagyok és nem amaz! Hirtelen kibujtam a -sátoromból, nyakamba kaptam a köpenyegemet s elkezdtem szaladni -toronyirányában Berdiczov felé. A mint az első futamodás után -megálltam lélekzetet venni, s visszapillantottam az elhagyott -táborhelyre, most már a földön láttam azt a boszorkány-futást, -<span class="pagenum"><a name="Page_79" id= -"Page_79">-79-</a></span> a mit eddig az égen, csakhogy a széllel -ellenkező irányban. Egy bomladozó ördögrajt szent-György alakok -villám kardjaitól paskolva; ádáz futás, üldözés, a fehér havon -fekete tömegeknek előre-hátra hömpölygése. Az éjjeli támadás minden -lövöldözés nélkül ment végbe. Mi történt a hajdemákokkal? nem -tudom; mert én megint a lábam közé kaptam a földet és futottam, míg -csak el nem értem a vízpartig. Ott azután a kapu előtt addig -kiabáltam, míg le nem eresztették értem a felvonó hidat.</p> -<p>Az éjféli misének épen akkor volt vége. A szerzetesek -hosszúnyelű lámpásaikkal a templomi körmenetet vezették és -énekelték a dicsérő zsolozsmát, a mit azután a mögöttük járó -polgárok s a kolostorba szoruló mindenféle nyomorékok, sánták, -bénák chorusa utánuk zengett.</p> -<p>Hej, hogy bomlott egyszerre az egész ájtatos processio, a mint -eléjük álltam a mennyezetvivőknek ezzel a szóval: «itt van a -Visznovieszky herczeg s veri a hajdemákokat!» Hej, hogy -félbeszakadt egyszerre a zsolozsma, hogy rivallta egyszerre minden -torok: «ad arma!» hej hogy hagyták ott maguk a mennyezetvivő -senatorok a perjelt az utcza közepén, hogy puskáikért haza -szaladjanak, még a sánták is féllábon ugráltak s mankóikkal -fenyegetőztek. Most már a hajdemákok felgyujtott sátorainak -világánál a bástyákról is lehetett látni az ostromlók veszedelmét, -kik a felmentő sereg elől hanyatt-homlok rohantak, a merre nyitva -volt a világ. Most már a vitéz városi polgárság sem tartóztathatta -vissza hősi indulatát; ki mi fegyvert kezébe kaphatott, rohant vele -a hidon keresztül ki a csatamezőre; a barátok kereszttel a kezükben -vezették elől, s a koldusok, mankóval kezükben, biztatták hátul a -kirohanó sereget, mely ezen éjjel nagy pusztítást követett el a -hajdemákokban, mind azoknak, a kiknek a dragonyosok már levágták a -fejüket, még a lábaikat is levagdalva.</p> -<p>Hogy a Nyedzviedz maga megmenekült-e a nagy mészárlásból, azt -ezuttal nem tudhattam meg, hanem <span class="pagenum"><a name= -"Page_80" id="Page_80">-80-</a></span> hogy én magam megmenekültem -mind ebből a veszedelemből, mind a hajdemákok körmei közül, azért -ugyan hálát adtam az Úr Istennek.</p> -<p>És ezzel végződött az én rablói életpályám.</p> -<p>Itt szünetet tartott a vallomás tevő vádlott, magának is -szüksége levén a pihenésre, a biráinak is.</p> -<p>(– Cogito, mondá a nagyherczeg, hogy reus a causa kimenetele -által rehabilitálta magát, a mennyit vétett, annyit helyrehozott! -Isteni miraculum által salválódott; s nem illik ott, a hol a -mennyei biró absolutiót adott, a földi biráknak condemnálni.)</p> -<p>(– Óh hiszen ha kegyelmességed rábizza erre a calefactorra, hogy -magyarázza ki a gonosz tetteit, ez mind a huszonkettőt úgy -felcziczomázza, hogy a végén még beatificatióját fogjuk -indítványozni! mondá erre a soltész.)</p> -<p>(– Nihilominus, ez a főbenjáró bűne deleáltassék!)</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_81" id= -"Page_81">-81-</a></span></p> -<h2><span class="smaller">HARMADIK RÉSZ.</span><br /> -A HERCZEG SZOLGÁLATÁBAN.</h2> -<h3>I. MALACH.</h3> -<p>Másnap folytatá a vádlott vallomását.</p> -<hr class="tb" /> -<p>E csodálatos megszabadulásom után annyira elfogott a kegyesség, -hogy elhatároztam magamat, hogy áttérek a római katholikus -szentegyház kebelébe. Nagyon szivemre hatottak azok az ünnepélyes -szertartások, a lélekemelő ájtatosságok s a papok kegyessége. De a -mi leginkább megnyerte a lelkemet, az volt a gyónás. Milyen jól -esik az embernek, ha egyszer magáról beszélhet, ha talál valakire, -a kinek elmondhat olyan titkokat, a miket egyedül ő maga tud, a mik -álmában kínozzák, a mik ki nem akarnak a fejéből menni, a mik vele -járnak, kelnek, ébrednek, mindaddig, a míg valakinek el nem -mondhatja. S még aztán bűnbocsánatot is kap! Visszanyeri az -adóslevelet, a mi az ördög kezében volt. Nekem nem volt elég egy -nap, egy egész hétig tudtam gyónni a jó pater Agapitusnak.</p> -<p>Utoljára aztán azt is meggyóntam neki, hogy nagyon unom már ezt -a szent életet itt a kolostorban, a hol egész nap betegeket kell -ápolni, s szeretném valahol künn a világban folytatni, ha nem is az -eddigi bűnös életet, de mindenesetre mulatságosabb napokat az -eddigieknél. Arra kértem, hogy ajánljon be engem valahová egy -lengyel dynastához valami olyan hivatalba, a hol kevés a dolog, -<span class="pagenum"><a name="Page_82" id= -"Page_82">-82-</a></span> és sok a mulatság. Van ilyen úr elég s -azoknak van szükségük ilyen emberre, mint én.</p> -<p>– Jaj, édes fiam, mondá a kegyes atya; azt, hogy én tégedet -valamely keresztyén világi úrhoz berekomendáljalak, semmiképen nem -tehetem; mert nem volna elég azt bizonyítanom, hogy jelenleg igen -kegyes confrater vagy; azt is bizonyítanom kellene, hogy mind -ekkorig tiszta életű, kegyes ember voltál. Annak pedig én az -ellenkezőjét tudom. Hamis tanubizonyságot tennem pedig énnekem nem -szabad. Hanem azért segítek rajtad. Ime, visszaszolgáltatom a nálam -hagyott mankódat. Azon módon tele van aranynyal most is. Fogd ezt, -sántikálj be vele Lembergbe, koldusi ruhában ott keresd fel a zsidó -városban Malach mestert. Rátalálsz, csak kérdezősködjél. Az egy -gonosz életű, ördögök czimborája. Rég megérdemlette volna, hogy -máglyára kerüljön, oda is jut, ha a szent inquisitió behozatik. Ez -a neked való ember. Annak mondd el, hogy mire van szükséged? az -megérti, és ha megismerteted vele, hogy a mankódban mi rejlik, -tudni fogja, hogy mikép segítsen rajtad; mert az rég -elzálogosította a lelkét a pokolnak. Én nem segíthetek rajtad.</p> -<p>Én magam is átláttam, hogy egy ilyen kegyes életű férfiu hamis -adatokkal teljes ajánló levelet nekem, notorius bűnösnek nem adhat; -elég tőle, ha tudatja velem, hol találok egy nekem való hamisítót, -a ki ohajtásomat kész leend teljesíteni? ennélfogva háládatosan -megcsókolva a kezeit és búcsut véve tőle, fogám a hónam alá a -mankómat, s most már igazán simulálva a sántaságot, elbiczegtem -Lembergig, mindig gyalog és koldulva, hogy az úton ki ne -raboljanak.</p> -<p>Lembergben legelső dolgom volt a zsidó várost felkeresni, a hol -a szűk utczákban nem lehet szekérrel járni; a mint a sikátorba -beléptem, a mi egész zsibvásár volt végtül-végig, azonnal -körülfogott egy csoport zsidó gyerek nagy zsivajjal.</p> -<p>Én elővettem tarsolyomból egy dénárt s azt mondtam, <span class= -"pagenum"><a name="Page_83" id="Page_83">-83-</a></span> hogy annak -adom, a melyik el tud engem vezetni a Malachhoz.</p> -<p>Erre elkezdtek egymás között dülekedni, hogy melyiké legyen a -dénár? A legnagyobb suhancz, a ki a többit el tudta verni, -vállalkozott rá, hogy ő megszolgálja a dénárt.</p> -<p>Az azután mindenféle szűk sikátorokon keresztül, a hol két ember -alig bírja egymást kikerülni, elvezetett egy butikba, a minek az -ajtajában egy vén asszony guggolt, szemöldökig húzott bársony -főkötőben s miután a suhancz a dénárt elébb kicsalta tőlem, azt -mondá: «én nem tudom, hogy hol lakik a Malach? hanem ez az asszony -tudja».</p> -<p>Azzal elszaladt tőlem.</p> -<p>Annak az asszonynak pedig folyvást reszketett a feje, -olyanformán, mintha azt integetné, hogy «igen is, jól van».</p> -<p>Én most feljebb kezdtem s elővettem egy máriást.</p> -<p>– Hallod-e anyóka, ezt a szép pénzt mindjárt neked adom, mihelyt -megmondod nekem, hogy hol lakik a Malach?</p> -<p>Az anyóka feje «jól van jól»-t billegetett; ő maga fölkelt a -zsámolykájáról, betért a boltjába s teletöltve egy szűknyakú -«egyest» piros lengyel pálinkával, azt odahozá elém s aztán -tartotta a tenyerét a pénzért.</p> -<p>– Nem pálinka kell nekem, hanem a Malach! kiáltám én -mérgesen.</p> -<p>Az anyóka visszament a boltba s akkor meg egy másik egyest -hozott ki, megtöltve zöld muszka pálinkával.</p> -<p>Ekkor vettem észre, hogy az a gaz suhancz engem egy süket -asszony kezébe szolgáltatott ki, a ki annyit se hall, mint a fekete -föld.</p> -<p>Mikor harmadszor is a fülébe ordítottam a Malach nevét, akkor -meg egy skatyula féregvesztő kenőcscsel akarta beváltani a -máriásomat.</p> -<p>Gondoltam magamban: hátha egy koronás tallér meggyógyítaná a -süketségét? Megtette. A tallér láttára az <span class= -"pagenum"><a name="Page_84" id="Page_84">-84-</a></span> anyókának -egyszerre megnyiltak a fülei. «A Malach!» suttogá, fejét -biczegtetve. «Gyere utánam».</p> -<p>Azzal bezárta a boltajtót, kinyitott előttem egy kis alacsony -ajtócskát a sarokban, azon keresztül bebocsátott egy labodás -udvarra, onnan felvezetett egy rozzant lépcsőn egy szennyes -ruhákkal tele aggatott padlásra; abból egy másik padlásra, onnan le -egy szűk folyosóra, abból egy fáskamarába, onnan megint egy -pinczébe, azután egy függő hidon keresztül, mely valami bűzös -csatorna fölött vitt át, utoljára egy hosszú kongó folyosóra ért -velem, ott egy keményfa ajtót koczogtatott meg a mankója végével s -azt suttogá a fülembe:</p> -<p>– Én sem tudom, hol lakik a Malach, hanem elhoztalak a «csoda -emberhez», aki mindent tud, bizonyosan ezt is tudja.</p> -<p>A keményfaajtó megnyilt s én egy tisztes ezüst szakállú alakkal -álltam szemközt. Azaz, hogy nem szemközt, mert ő vak volt.</p> -<p>Szép nehéz selyem kaftány volt rajta, drága keleti övvel átkötve -a derekán, a miből azt sejtettem, hogy itt a tudakozódásnak még -magasabb lesz az ára. Kivettem a tarsolyomból egy aranyat.</p> -<p>– Te vagy a csoda ember, a ki mindent tud? Kérdezém tőle.</p> -<p>Az öreg nem volt fukar a szóval. Egész készséggel -fölvilágosított róla, hogy ő tud a madarak nyelvén s megérti a -négylábú állatok beszédét, tud a sárkánynyal beszélni s megérzi a -forrásvizet a föld alatt, megmondja mindenkiről, hogy az atyjának a -fia-e? Sőt azt is tudja, hogy az ördögök mi nyelven beszélnek -egymás között?</p> -<p>– Nekem pedig mindezekre a tudományokra nincs szükségem, mondám -neki, hanem ha azt megmondanád, hogy hol lakik a Malach? akkor azt -nem hagynám köszönetlenül.</p> -<p>– Óh édes fiam, szólt az öreg, vak szemeit felfelé forgatva, -ugyan már, hogy kérdezhetsz ilyet? Hiszen Malach <span class= -"pagenum"><a name="Page_85" id="Page_85">-85-</a></span> annyi van -a világon, mint virág a mezőn, mint csillag az égen. Lembergben -lakik hetvenkét Malach, van Malach Meshugge, Malach Miczráim, -Malach Hosen, Malach Pinkász, Malach Hamovesh. Mit tudhatom én, -hogy melyik Malachot akarod te megtalálni?</p> -<p>– Hát azt, a melyik hamisító.</p> -<p>– Óh édes fiam! kiálta az öreg. Mennyire sajnállak, hogy ilyen -gonosz úton jársz! A kiket én ismerek, azok mind kegyes, istenfélő -emberek.</p> -<p>Segítenem kellett a bölcs férfiu emlékezetén. Odanyomtam a -markába az aranyat. Azt megtapogatta az ujjai hegyével s miután -meggyőződött róla, hogy az csakugyan arany, ily salamoni bölcs -mondással oldotta meg a kétséges kérdést:</p> -<p>– Édes fiam, én azt, a kit te keressz, ki nem találhatom. Te -soha sem láttad őt, én pedig vak vagyok. Hanem bizzuk az -itélethozatalt a csodatételekre. A csodatételekben nyilatkozik az -Úrnak hatalma.</p> -<p>Azzal fogott egy hosszú aczéltűt; azzal az előtte fekvő vastag -könyvbe beleszúrt. Azután fölkereste az utolsó lapot, melyen a tű -hegye keresztül hatolt; s akkor annak sorain végig jártatva az -ujjai hegyét, látnoki orczával így szólt:</p> -<p>– A kit a csodatétel megjelöl, az nem más, mint Ben Malach -Peixoto, a portugallus. Nem én mondom: a csodatétel mondja.</p> -<p>– S hol találom meg ezt a portugallust?</p> -<p>– A mint kilépsz az én kapumon, épen átellenben találod az ő -kapuját. Kétszer koczogtass az ajtaján, azután még egyszer, és -utoljára kétszer, akkor bebocsátanak. Most távozzál békével.</p> -<p>Azzal egy izmos szolgalegény lámpással levezetett egy sötét -lépcsőn, kieresztett a kapun s én ott találtam magamat ugyanazon -utczának a bejáratánál, a melyben bejöttem; a Malach háza volt -benne a legszélső szögletház. S engem félnapig hurczoltak föl és -le, előre és hátra az <span class="pagenum"><a name="Page_86" id= -"Page_86">-86-</a></span> egész ghettón keresztül, azért, hogy a -legelső házhoz odataláljak.</p> -<p>Az ajtóban egy birsalmaképű törpe ficzkó fogadott el a -szabályszerű koczogtatás után, a kiről maig sem tudom, hogy fiu -volt-e vagy leány?</p> -<p>A nyelvet, melyen beszélt, nem értettem; nem is nyelv volt ez -talán.</p> -<p>Fölvezetett egy csikorgó falépcsőn valami sötét szobába, a minek -egy zugában ült egy emberi alak, háttal fordulva felém, az őt -üdvözlőhöz.</p> -<p>Az egész beszélgetésünk alatt folyvást háttal volt felém -fordulva.</p> -<p>Előtte egy tükör állt, abból nézett ő engem. A mi keveset e -tükörből egy-egy pillanatra elleshettem az ő arczából, az arra -tanított meg, hogy a rejtélyes embernek nincsen szakálla. A -portugall zsidók szokása szerint sima arczot visel. S ez arcz most -épen be volt kenve auripigmentummal, a mi a szakálltarlót leedzi, -minthogy Mózes törvénye tiltja vassal irtani a szakállt.</p> -<p>– Itthon van a Malach? kérdezém tőle.</p> -<p>– A Malach itthon van, felelt rá a megszólított; ki azután is -folyvást úgy beszélt a Malachról, mint egy harmadik személyről, úgy -hogy én meg nem esküdhettem volna rá, hogy maga a Malach volt az, a -kivel beszéltem. «Mit akarsz vele?»</p> -<p>– Elmondom röviden és világosan. Én be akarok jutni -Visznovieszky herczeghez udvarnagynak. Arra nézve szükségem van egy -nemesi armalisra, a mivel igazoljam előkelő származásomat, egy -akadémiai testimoniumra, mely minden tudományban való jártasságomat -bizonyítsa, egy keresztlevélre, meg egy bérmáló levélre, mely -katholikus hitben való neveltetésemet kiderítse, s aztán egy -magasztaló levélre valamely nagyfejedelemtől, ki engemet mint vitéz -és hűséges lovagot beajánl. Mindezt pedig nem kivánom ingyen. -Megadom az árát. Mondd meg Malach, mit fizetek érte? <span class= -"pagenum"><a name="Page_87" id="Page_87">-87-</a></span></p> -<p>A megszólított alak erre, még mindig háttal fordultan, s -elébbeni tompa hangon, így válaszolt:</p> -<p>– A Malach te neked azt feleli a vakmerő kivánatokra, hogy te -egészen rossz helyre jöttél, a mikor ő nála keresed ezeket. A -Malach kezei nem ártják magukat ilyen bűnös foglalkozásba. A -Malachnak nincs is semmi köze az ilyen rongyos koldusokhoz, mint te -vagy. Ha igazi lovag akarsz lenni, és pénzed is van hozzá, eredj el -elébb a Malach komájához, a Malkhusz ruhakereskedőhöz, a ki nagy -uraknak való öltözeteket árul. Lakik a Bethel-utcza szegletén a kút -mellett. Annál kapsz mindenféle szép köntösöket, nyusztprémmel, -bársonynyal, övet és hozzávalót, a milyent választasz. Az majd -csinál belőled nemes urat, ha van pénzed. Innen pedig hord el -magad, s ide többet vissza ne jőjj, mert a Malach igazságos férfiú, -a kinek ajkait hazugság soha el nem hagyja, s a kinek ujjai -hamisítás tintájától soha be nem feketültek.</p> -<p>Én már azt hittem, hogy csakugyan nem az igazi Malachra találtam -rá, a kihez utasítva valék s búsan kullogtam végig a keskeny -utczán. Annyiban pedig igazat adtam a Peixotonak, hogy ezekben a -koldusrongyokban csakugyan nem igen léphetek fel valami nagy -követelésekkel, ennélfogva elindultam felkeresni a Bethel-utczát, -meg a kutat, a melyik mellett a Malkhusz boltja van, a mire nagy -bujdosás után rá is találtam.</p> -<p>– Micsoda nagy szerencse, hogy látom kegyelmességedet újra! -kiáltá elém a boltajtóból a kis emberke, nagy örvendezéssel. Porrá -váljak, ha nem épen száz esztendeje, hogy legutoljára láttam. De -azért most is mindjárt rá ismertem. Hogy ne ismernék rá az én -kegyelmes uramra, Kochanovszki Zdenko nemes úrra, a ki fogadásból -elment zarándokruhában Rómába s zarándokruhában vissza is tért. Hát -nincsenek nekem jó szemeim, a Malkhusznak? Fogadni mernék a -fejemmel egy pitykére, hogy ebben a rongyos ruhában senki sem -ismerne rá az én kegyelmes uramra, a Kochanovszki Zdenko nemes -lovagra, s ha a <span class="pagenum"><a name="Page_88" id= -"Page_88">-88-</a></span> szép Persida meglátná most, a kitől azt a -szép koszorút kapta, mikor a nagy viadal volt lóháton, hát azt -mondaná: adjatok egy garast ennek a rongyos koldusnak, aztán -kergessétek odább! Hja bizony, a szép Persida azóta herczegasszony -lett, a hatalmas Visznovieszky herczeg felesége. De én nem -felejtettem el olyan könnyen az én kegyelmes uramat. Most is itt -tartogatom a nemesi öltözeteit, a miket itt hagyott nálam zálogban, -még a himzett bőrövet is, a mindenféle irásokkal, a mik benne -vannak. Tudtam jól, hogy visszajön még egyszer a szent földről s -kiváltja azokat tőlem az én kegyelmes uram, a vitéz nemes -Kochanovszki Zdenko.</p> -<p>Láttam már, hogy bele kell nyugodnom, hogy én vagyok -Kochanovszki Zdenko.</p> -<p>S miután a Malkhusz által rám illesztett öltönyök egészen a -termetemre valók voltak, nem is lehetett semmi kifogásom a -személycsere ellen. Hát legyek az.</p> -<p>Mikor egész nyalka mazurrá föl voltam öltöztetve, azt kérdém a -Malkhusztól, hogy mivel tartozom?</p> -<p>– Hiszen tetszik emlékezni rá? Csak a mennyit készpénzben -zálogba adtam rá. Nem is számítom a szép Persidának küldött -boglárokat. Száz arany kerek számban!</p> -<p>– Száz arany! kiálték elszörnyedve, hisz ilyen drága ruhája még -a vajdának sincs!</p> -<p>Malkhusz ravaszul mosolygott.</p> -<p>– Az ám; de hát azok a drága szép irások, a mik az övön függő -tarsolyban vannak. Mikor az én kegyelmes uram azokat nálam hagyta, -a lelkemre kötötte, hogy úgy őrizzem azokat, mint a szemem fényét. -Úgy őriztem. Én nem tudom, mi lehet bennük? Én csak a magam irását -ismerem. Nem tudok se diákul, se görögül. Nem is tudom, balról -jobbra hogyan kell olvasni. Ezt én meg nem foghatom. Ott vannak -mind a tarsolyban; tessék megtekinteni.</p> -<p>Fölnyitottam a tarsolyt. Tele volt az mindenféle papirral, -pergamenttel, kutyabőrrel. <span class="pagenum"><a name="Page_89" -id="Page_89">-89-</a></span></p> -<p>Kibontogattam az egyiket a másik után. Volt abban nemesi -armális, levágott török fej a czímeren. (A mi a török fejet illeti, -az nálam is megvolt, csakhogy nem épen ütközetben szereztem.) -Azután akadémiai bizonyítvány a Sorbonne rectorától, baccalaureusi -promotióval; továbbá keresztlevél és bérmáló levél a krakkói -érsektől; vitézségi bizonyítvány a császári fővezér, -Montecuculitól, s a jeruzsálemi patriarcha kegylevele, a mit a -szent sír zarándokainak osztogat. Mindez Kochanovszki Zdenko -nevére. Az pedig én vagyok.</p> -<p>Malkhusz ravaszul mosolygott.</p> -<p>– Most hát megéri a száz aranyat ez a szép öltözet?</p> -<p>Én nagyot ütöttem neki a hátára s azzal kifizettem a száz -aranyát. Maga a gúnya, a mit ráadásul kaptam az iratokra, nem ért -tizet, de én nagyon meglehettem e vásárral elégedve.</p> -<p>Lembergben ez idő szerint egész hamisító banda üzte a -mesterségét, de azt, mint vallomásom tanúsítja, oly ravaszul tudta -vinni, hogy soha se lehetett őket a forrón rajta kapni.</p> -<p>Most már egész felkészülten indulhattam Visznovieszky herczeg -palotájának felkeresésére.</p> -<p>A nevemet bátran mondhattam meg mindenütt. A ki azt valaha -viselte, nyolcz év előtt eltünt, elzüllött, bizonyosan el is -veszett valahol a szent földön, vagy Magyarországon, a hitetlenek -elleni harczban. A ki emlékezett is még rá, mint simaképű -ifjonczra, azt hihette, hogy nyolcz esztendei viszontagságos élet -könnyen átalakíthatja az embert. Külömben azt hiszem, hogy a saját -anyám sem ismert volna már rám.</p> -<p>A herczeg öreg legény volt már s olyan kövér, hogy az öve -tartotta a potrohát, a haja meg a szakálla jobb felől egészen fehér -volt, balfelől meg egészen fekete, a mi nagyon furcsa képet adott -neki.</p> -<p>Mikor presentáltam magamat előtte, megragadta a két kezemet. -<span class="pagenum"><a name="Page_90" id= -"Page_90">-90-</a></span></p> -<p>– Zdenko, hát megkerültél? Ördögadtát! Ugyan ember lett belőled! -Emlékezel rá, hogy mit tettünk, mikor legutoljára elváltunk -egymástól?</p> -<p>No most voltam már megakadva. Hogy emlékezzem én arra?</p> -<p>Szorultságomban azt mondtam, a mi legvalószínübb volt.</p> -<p>– Ittunk.</p> -<p>– Szent igaz! – De hát tudod-e, mibe fogadtunk akkor?</p> -<p>Bizony nem lett volna csoda, ha nem tudtam volna.</p> -<p>Valamit pedig kellett mondanom – találomra.</p> -<p>– Hogy melyikünk issza le a másikát?</p> -<p>Erre kaczagni kezdett, megölelt, megcsókolt.</p> -<p>– Igaz, Zdenko! Úgy van! Erre fogadtunk. Az ördög vigyen el, ha -most mindjárt meg nem mérkőzöl velem. Hozzátok a «bratinát».</p> -<p>A bratina egy két kupás öblös arany serleg volt. Azt -teletöltötték hegyaljai máslással. Én ki voltam koplalva: egy -hajtókára kiittam a bratinát körömpróbáig. «Ördög vigyen el! Erről -ismerek rád!» kiálta a herczeg. Én aztán az asztal alá ittam ő -kegyelmességét. S az órától fogva otthon voltam a házánál.</p> -<h3>II. PERSIDA.</h3> -<p>(– Crimen falsi! diktálá a soltész a jegyzőnek.)</p> -<p>(– Ámde nem spontaneum, veté közbe a nagyherczeg, és nem -immediatum! Hiszen pater Agapitus utasítása nyomán került bele a -reus, és a kik elkövették, azok zsidók voltak; megérdemlik a -máglyát. Reusnak pedig «condonatur».)</p> -<p>– Ha így fog menni, ez a gonosztevő minden maleficiumból ki -fogja disputálni magát. No ergo: nem is tudom, kinek hínak már? -Kochanovszki Zdenko, folytasd!) <span class="pagenum"><a name= -"Page_91" id="Page_91">-91-</a></span></p> -<p>– Valóban e név alatt éltem legemlékezetesebb napjaimat. A -herczeg udvaránál úgy tartottak, mint régi jó czimborát. Egész nap -vadászni jártunk a herczeg nagy rengetegeiben bölényre, meg medvére -s mikor megtértünk a herczegi palotába, akkor elkezdődött a -dinomdánom; neki ültünk az ivásnak, a cseh zenészek szebbnél szebb -nótákat fujtak a török sípokon, a hétféle bohócz mindenféle -bolondságokkal mulattatá a vendégeket, a kiket, mikor kidültek a -bratinaürítgetésben, a csatlósok elhordtak a fekhelyeikre, úgy hogy -néha ketten maradtunk az asztalnál a herczeggel, a kik legjobban -győztük. Közbe-közbe aztán történeteket meséltem a díszes -társaságnak az én zarándokutamból, a mit nagy bámulattal hallgatott -minden ember.</p> -<p>Asszonyt még nem láttam a háznál. A herczegnő ez idő szerint -épen nagy búcsújáraton volt a berdiczovi csodatevő kolostorhoz. -Mint a czimborák beszélték, a herczegnek nyolcz évi házassága -mindez ideig nem volt megáldva. E miatt fogadalomból szánta el -magát a herczegnő e szent búcsújáratra, mely több hetet vett -igénybe s ez időre magával vitte az egész asszonyi cselédséget.</p> -<p>Nem csekély aggodalommal vártam a herczegnő visszaérkeztét.</p> -<p>A férjen kívül minden ember tudta és beszélte, hogy Kochanovszki -Zdenko a fiatal asszonynak leánykori szeretője volt. Azért is -bujdosott az világgá, mert a kedvesét a gazdag herczeghez adták. -Ezt, szokás szerint, csak a férje nem tudta. Külömben nem fogadta -volna oly nagy örömmel a régi czimborája visszatértét.</p> -<p>De az lesz a furcsa, ha majd az asszony megérkezik. Vajjon az is -el fog-e ismerni Kochanovszki Zdenkónak? Mi történik velem akkor, -ha a szerelmes asszony szemei élesebbek, mint az egész világé s -kitalálják a külömbséget az igazi és a hamis között? Ha ez azt -találja mondani: «menjetek vele! Én tudom, mi lakott annak a -szemeiben, mert én néztem azokba mélyen, ezek nem az ő szemei!» -<span class="pagenum"><a name="Page_92" id= -"Page_92">-92-</a></span> De hát akkor mi történik velem, ha ő is -elfogad a hajdani Zdenkónak s azt kérdi tőlem, – a mit az ura -kérdett, – «tudod-e mit fogadtunk egymásnak tegnapelőtt?» – S ha én -azt is kitalálom!</p> -<p>A herczeg nagyra volt a diadalával, a mit karácsony éjszakán a -hajdemákok fölött kivívott. Mind lekaszabolta őket; a vezér maga -alig juthatott el nehányad magával. Az ágyujokat is elvette. A -pattantyus vezérüket a legmagasabb fára akasztatta föl. Dehogy -protestáltam ellene, hogy én voltam ez! Én bámultam legjobban a hős -tetteit s hagytam magamnak a meséket sorba historisáltatni a -rettenetes hajdemákokról, mint a ki soha hírüket sem hallotta -eddig.</p> -<p>Egy szép napon aztán visszaérkezett a búcsújáró karaván. -Asszonyi hangok vidám zsivaja vette föl az úri palotát, minden -folyosó megtelt a most érkezett frajokkal. Úr és szolga sietett a -magáét üdvözölni. Csak nekem nem volt kire várnom.</p> -<p>Kiváncsi voltam megtudni, milyen lehet az a szép asszony, a ki -miatt az én nevemnek a tulajdonosa kibujdosott a világból?</p> -<p>A herczeg maga sietett eléje, hogy őt a hintóból leemelje.</p> -<p>Gyönyörű alak volt. Délczeg, sugár termet, halavány arcz, nagy -sötét, epedő szemekkel, gömbölyű piros ajkak és szénfekete haj.</p> -<p>Mikor a herczegi férj nedves bajuszos csókja ráczuppant, -fanyalogva huzta félre a száját. Az pedig majd megbomlott, úgy -örült a visszaérkeztének.</p> -<p>Vendégsereg és léhütő cselédnép sietett az üdvözletére. A ki -előkelőbb volt, a kezét csókolta, a ki alávalóbb, a ruhája -szegélyét.</p> -<p>Én hátrahuzódtam, hogy ne találkozzam olyan rögtön vele, a míg -meg nem szoktam az alakoskodást, de a herczeg megemlékezett -rólam.</p> -<p>– Nézd csak nézd, ki van itt? s kiálta karomnál fogva -<span class="pagenum"><a name="Page_93" id= -"Page_93">-93-</a></span> odarántva a herczegnő elé. Rá ismersz-e? -Nézz csak a szemébe.</p> -<p>Ettől a tekintettől féltem.</p> -<p>Nincs az az itélő biró, a ki így tudjon egy vádlott szemébe -nézni, a hogy ez a nő keresztül járt rajtam a tekintetével; ha e -pillanatban rám kiált s azt kérdi, ki vagyok? megvallom neki, hogy -én vagyok «Barán» a hajdemák-vezér!</p> -<p>– No, ugy-e, hogy te sem ismersz rá? szólt felkaczagva a -herczeg. Tudtam előre! Ez a mi rég elveszett czimboránk, -Kochanovszki Zdenko!</p> -<p>Most aztán egy pillanatra én láttam be az asszonynak a lelkébe. -A szemei nagyot villantak e névre; egy egész lánggal égő világ -látszott meg bennök, a milyennek az Olympust festik, tele -mythologiai istenekkel, a milyennek a poklot festik, tele vonagló -elkárhozottakkal. Csak egy pillanatig tartott ez a láng, a férj nem -látta azt, csak én. Azután ismét hideg, egykedvű lett az arcz; -méltóságteljesen bólintott a szép királynői fő, a herczegasszony az -ujjainak a hegyét odanyujtá elém az üdvözlő csókra s azután a férje -karjába kapaszkodott s rögtöni nyájassággal kérdé tőle francziául: -«comment vous portez vous, mon petit drole?»</p> -<p>S többet felém sem nézett.</p> -<p>Én azonban otthon voltam már.</p> -<p>A herczegnő megérkeztével rögtön eltávozott az eddigi házi rend. -A lármás czimboraseregnek kiadták az utat. A reggelig tartó -tivornyáknak vége szakadt. A derék pater Agapitus egész új -életrendet præscribált a házastársaknak, a mit szigoruan meg -kellett tartaniok, ha azt akarták, hogy az áldásnak kellő foganatja -legyen. Szigoruan meg kellett tartani a bőjtöt, a sovány ételekből -is keveset enni s megválogatni azokat, a mik legalkalmasabbak arra, -hogy az emberi erőt felfokozzák, csigákat, békákat s mindenféle -gyökeres növényeket, a miknek tenyészete a földalatti sötétségben -megy végbe. Ezt a dorbézoló czimborák nem <span class= -"pagenum"><a name="Page_94" id="Page_94">-94-</a></span> állták ki. -Utoljára egyedül maradtam a herczeggel és a herczegnővel, a -mindennapi étkezésnél, s a kalandos meséimmel nélkülözhetlenné -lettem rájuk nézve. Esténkint pedig előhozatta velem a herczegnő a -«Martyrok oszlopa» czímű kegyes könyvet és abból olvastatott fel, -míg a herczeg el nem álmosodott s aludni nem készült.</p> -<p>A herczegnő mind ez idő alatt a legszigorubb távolban tartá -magát tőlem. Soha a szemét fel nem emelte az én szememig. Ha -megszólított is, mindig úgy tett, mintha a csizmám orrához -beszélne. Igen kegyesnek és ájtatosnak látszott. Ha leült az -asztalhoz s ha fölkelt mellőle, hosszan imádkozott. Nevemen nem -szólított soha; azt mondta: «uram»; sőt a mi legfőbb foka a -fitymálásnak: jelenlétemben enyelgett a férjével, megveregeté -tenyerével annak a borostás kövér pofáit, s megrángatta a bajuszát, -ha nem akart tréfás kedvében lenni.</p> -<p>Esténkint pedig a lefekvés előtt mindig saját szép fehér -kezeivel készíté el a herczegnő a férje számára az éji italt, a -minek a recipéjét a derék pater Agapitus adta át néki, hogy az -áldásnak és fogadalomnak annál nagyobb hatása legyen. Abba az -italba mindenféle drága fűszerek reszeltettek, a miket majd -későbben, mikor magam is erre a mesterségre adtam a fejemet, el -fogok számlálni, s a miknek csodahatásában kételkedni nem is -szabad.</p> -<p>Ez italhoz forró veres bor vétetett s annak elszürcsölése után -rendesen azt szokta mondani a herczeg: «no kincsem, ez egészen -megifjított!» s azzal mint egy virgoncz ifjucska, szokott felugrani -a karszékéből, s aztán a herczegnő fehér kacsóját hóna alá vonva, -együtt vele eltávozott a belső szobáiba, rám hagyva, hogy ha -kiváncsi vagyok rá, mi történt Szent-Genovéval tovább, mikor Attila -hunnusai Párist ostromolni készültek? hát csak olvassam magamnak -tovább.</p> -<p>Egy este megint ezzel a mulatsággal töltöttük az időt, a -kandalló előtt ült a herczeg és a neje, én távolabb egy olvasó -asztal előtt a nagy könyvvel. <span class="pagenum"><a name= -"Page_95" id="Page_95">-95-</a></span></p> -<p>Szent-Genovéva már másodszor is megszabadítá Párist, ezuttal az -éhhaláltól, melyre a herczeg úgy megszomjazott, hogy sürgetve kérte -az éji italát, a mit a herczegnő el is készített számára.</p> -<p>Ezuttal azonban, a mint a herczeg kiszürcsölé a forrón párolgó -italt, nem nyujtózkodott utána nagyot, szétmeresztve a két karját -és lábát, s nem ugrott fel kérkedve, hogy milyen legénynek érzi -magát, hanem leejté a két kezét a szék karja mellé, a lábaival -pedig elkezdett rángatózni, mintha álmában takácsmesterségben -gyakorolná magát, s aztán a fejét hátraszegve, elkezdett -horkolni.</p> -<p>A herczegnő nehány perczig kimondhatlan düh kifejezésével nézett -reá, azután hirtelen megtaszítá a lábával az előttem álló olvasó -támlányt, hogy az a nagy könyvvel együtt felbukott, akkorát -csattanva, mint egy istennyila. Az alvó férj még erre sem ébredt -föl.</p> -<p>Azzal, mielőtt bámulatomból magamhoz térhettem volna, odaveté -magát a térdemre, s átkarolva a nyakamat, azt kérdezé tőlem: «Hát -visszatértél? hát szeretsz?» De egyszersmind meg is akadályozá azon -perczben, hogy felelhessek valamit.</p> -<p>(– Ezt én nem értem; jegyzé meg a soltész.</p> -<p>– Értem én, mondá rá a nagyherczeg. Ne szakítsa kend félbe a -legjobb helyen! Folytassa vallomását a reus. Hogyan történt -tovább?)</p> -<p>– Alig tudnám én azt elmondani. Olyan volt az, mint egy -túlvilági álom. Mintha a poklot és a paradicsomot, az angyalokat és -az ördögöket összekeverték volna, s engemet oda dobtak volna -közéjük, mintha egyszerre elkárhoztam és idvezültem volna, a mi a -világon gyönyörüséges és rettenetes, annak mind martalékául estem. -És még most is, ha visszagondolok arra az órára, a hóhér kötelével -a nyakamon, a szegény bűnösök lelkéért meggyujtott gyertyákkal a -szemem előtt, s azt kérdeznék tőlem, mit cselekednél, ha másodszor -is ez történnék <span class="pagenum"><a name="Page_96" id= -"Page_96">-96-</a></span> veled, hogy egy jéghideg szép úrhölgy, -egyszerre mint a tigris, mint a furia, tűzlánggá átalakulva, öledbe -veti magát, szikrázó szemeivel odavillámlik a lelked közepébe, -csókol, fojtogat, marczangol, istenének nevez, lábad alatt a -felfordított imatámlány a szent könyvvel, melletted a horkoló férj, -álomrángatozó tetemével: mit tennél? azt felelném: azt, a mit -akkor.</p> -<p>A fejem szédelgett; tudtam jól, hogy minden csók, a mit -elfogadok és visszaadok, csalás, rablás, szentségtörés: hogy -megcsalom benne azt a házat, mely vendégszeretettel befogadott, a -gazdát, ki kenyeret ád, az ismeretlen férfit, kinek nevét viselem, -az asszonyt, ki régi szeretőjének ismer el, és a szegény jó Madust. -Megcsalom a férfit és az asszonyt, az Istent és az ördögöt -egyszerre! És mégis, ha azt kérdenék tőlem, mit tennél, ha újra -előjönne? azt felelném: megint azt, a mit akkor, s ha el kellene is -érte vesznem: nem bánnám, elvesznék.</p> -<p>(– Megátalkodott gonosztevő; kiálta fel soltész. Adulterium cum -stellionatu!)</p> -<p>(– Hagyja kegyelmed! csitítá a nagyherczeg. Hiszen nem ő kezdte! -Az asszony volt a vétkes.)</p> -<p>– Nagy vétek volt az, tudom én nagyon jól, a mit elkövettem s -nyomta is nagyon a lelkemet. Alig vártam, hogy a gyóntató atya -absolutióját megnyerhessem érte.</p> -<p>A szép Persida ugyan ezt suttogá a fülembe egy órájában az -önfeledésnek:</p> -<p>– Zdenko! Ha el tudtál menni érettem a szent földre, el tudnál-e -menni értem még a pokolba is?</p> -<p>Én azt gondoltam, hogy ez csak frázis, s azt feleltem rá, hogyne -tudnék?</p> -<p>– No ha szemébe tudsz nézni a kárhozatnak az én szerelmemért, -mondá a szép Persida, akkor óvakodjál ezt a bűnödet, a minek fele -az enyém, valaha meggyónni. Ezt el ne mondd még egy papnak se, egy -szentnek se, még egy oltárkép előtt se, mert ha meggyónod -akárkinek, abból nagy szerencsétlenség támad. <span class= -"pagenum"><a name="Page_97" id="Page_97">-97-</a></span></p> -<p>Én pedig úgy jártam-keltem ezzel a bűntudattal a lelkemben, mint -a szarvas az oldalába lőtt nyillal.</p> -<p>A vén herczegnek adott álomital nagyon jó volt.</p> -<p>És én nagyon jól tudtam Zdenkót játszani. A kinek a csontjai -azóta valahol Palæstina homokpusztáin porladoznak, s lelkének a -purgatoriumban még a holta után csinált adósságokért is kell -égni.</p> -<p>Az öreg herczeg azonban igen vallásos férfiú volt. Megkivánta az -udvari környezetétől, hogy az minden ünnepnapon meggyónjon. Saját -udvari kápolnájában tulajdon előljárósága alatt kellett kinek-kinek -megjelenni a gyóntatószék előtt s bemondani, ki mit vétkezett? A -gyóntatószékben ülő papnak csak a kinyuló kezét lehetett látni, a -mint egy hosszú pálczával a vezeklőnek a fejét érinté, bűnbocsánat -jeléül.</p> -<p>Először a herczeg gyónt meg, utána a szép Persida. Azután -mindjárt következtem én, a házi barát: a major domus.</p> -<p>Mikor beültem a sötét székbe, előbb én gyóntattam meg a -papot.</p> -<p>– Vajjon, páter, nem fogsz te semmit kifecsegni abból, a mit én -neked elmondok?</p> -<p>– Hogy gondolsz ilyen bolondot, fiam? A gyónás titka -sérthetetlen szentség.</p> -<p>– De hát ha te mégis meg találnád azt sérteni?</p> -<p>– Akkor engemet a máglyán égetnének meg.</p> -<p>– Nem volt rá eset, hogy a gyóntató elárulta volna a titkot, a -mit a fülébe súgtak?</p> -<p>– Soha sem volt arra eset. Még ha gyilkosságot vallottak is be -előtte s a pap megtudta, hogy az igazi gyilkos helyett egy ártatlan -vádlottat akasztanak föl, nem volt szabad neki a gyilkos nevét -kimondani, s megakadályozni a birói emberölést. Ellenben számos -eset volt rá, hogy a gyóntató atya készebb volt martyrhalált -szenvedni, semhogy elárulja a hatalmasoknak azon titkokat, a miket -azok kiváncsiak voltak megtudni tőle. Fényes példa rá a -<span class="pagenum"><a name="Page_98" id= -"Page_98">-98-</a></span> dicsőséges szent Nepomuk története, a kit -bizonyára te is ismersz.</p> -<p>– De vajjon te olyan szent vagy-e, mint Nepomucenus János -volt?</p> -<p>– Épen olyan szent esküvésem kötelez Istennek.</p> -<p>– Énnekem az nem elég. Esküdjél meg nekem is.</p> -<p>S a páternek előbb istenugysével kellett fogadni, hogy semmit -abból el nem árul, a mit én most meg fogok neki gyónni.</p> -<p>Akkor aztán sorba vettem a mondanivalóimat. Szép szám volt. -Elmondtam mindent a legutolsóig. Hanem a legutolsónál megálltam, a -szép Persida titkánál.</p> -<p>Eszembe jutott, hogy mi tanácsot adott a szép asszony: «meg ne -gyónd azt még a papnak se!»</p> -<p>Ámde valamennyi bűntudat között a legnehezebben rejtegethető az, -a mit az ember egy szép asszony szemeivel követett el. Annak -szarvai vannak, a mikkel a bűnös oldalát döföli, annak körmei -vannak, a mikkel ki akarja ásni magát, annak száz nyelve van, a -mely mind beszélni akar. Ez a bűn dicsekedni kiván!</p> -<p>Mégis vissza tudtam azt tartóztatni: pedig marta az -oldalbordáimat.</p> -<p>Végül azonban, mikor abban hagytam, s nem akart több eszembe -jutni, maga a gyóntató atya kezdett el ösztökélni:</p> -<p>– No fiam, hát nem hallgattál el valamit? Nem nyomja még valami -bűn a lelkedet? No csak ne átalld kimondani. Ilyen fiatal, délczeg -dalia, mint te vagy, lehetetlen, hogy a mióta idevetődött, folyvást -köménymagos levessel élt volna. Ti szoktátok a más szénáját huzni. -Valamennyi szép asszony van a városban, mindannyinak van valami -meggyónni valója, valamennyi szép legény van, mind bűnös ebben a -pontban. Csak te volnál magad a szent? Gondold meg, hogy ha -egyetlenegy bűnödet elhallgatod, ezért az egyért ép úgy a pokol -tűzére jutsz, mintha 999-et vétkeztél volna hozzá. <span class= -"pagenum"><a name="Page_99" id="Page_99">-99-</a></span></p> -<p>Addig-addig ijesztgetett a pokollal, míg utoljára azt is -meggyóntam előtte, a mi a szép Persidának a titka volt, s a mit -soha sem kellett volna a számon kibocsátanom, hanem inkább -megtartanom azt az igéretemet, hogy kész vagyok érette abba a -pokolba is lemenni, a mit a gyóntató atya oly szépen lerajzolt -előttem.</p> -<p>Hanem hát a szerelmi bűn titkának szárnyai vannak: nem lehet -kalitkában tartani, kirepül.</p> -<p>Meggyóntam mindent.</p> -<p>Mikor aztán kijöttem a gyóntató székből, letérdeltem a rács elé, -a gyóntató kinyuló keze a hosszú fekete pálczával olyat húzott a -fejemre, hogy feldagadt a helye.</p> -<p>Ejnye, ez ugyan erősen absolvált! gondolám magamban, s egy -perczre az az ötletem támadt, hogy hej de bolond dolog volna, ha -most abban a gyóntatószékben a páter helyett a herczeg maga ült -volna! Azonban a herczegi karszék felé tekintve, ott láttam -megnyugtatásomra a Serenissimét ülni, és kegyesen szunyókálni; az -ájtatos Persida herczegnő koronkint fel-felköltögeté, a lábát -megnyomva a pad alatt.</p> -<p>Én tehát szépen megnyugodva tértem a helyemre.</p> -<h3>A VAS NYAKRAVALÓ.</h3> -<p>– Megkönnyebbülvén bűneim terhétől, én is azt tettem, a mit a -tékozló fiúk szoktak tenni, hogy a régi adósságaiktól -megszabadulva, annál nagyobb igyekezettel látnak utána, hogy ujakat -csináljanak.</p> -<p>Előre örültem már az estének, a mikor a martirok viselt -dolgainak fölolvasására kerül a sor; de nem azért, hogy azokat -kövessem, hanem hogy újra eladósítsam magamat a pokolnak.</p> -<p>Ezen az estén a herczeg a szokottnál is kegyelmesebb volt -hozzám. Tréfálni méltóztatott s számtalanszor megcserélte velem a -poharát, szivtestvéri barátságkötés fejében. <span class= -"pagenum"><a name="Page_100" id="Page_100">-100-</a></span></p> -<p>Mikor aztán arra került a sor, hogy a bűbájos Persida elkészítse -számára az «életitalt», a herczeg egészen derült arczot öltött. A -képe piros lett és gömbölyű s a hasa tánczolt a nevetés miatt.</p> -<p>– Nézd, bajtárs, szólt az aranykelyhet fölemelve, a miben a -fűszeres forró vörös bor párolgott. Ez aztán a mennyei ital. Mikor -ez átjárja a zsigereimet, egyenesen a mennyországba repülök tőle; -de nem abba az unalmas mennyországba, a mivel a papjaink biztatnak -minket, a hol a férfiak mind vének s az asszonyok mind szentek. Se -esznek, se isznak, se nem mulatoznak. Hanem a kijavított Mahomed -paradicsomába, a mi megint az Alkoránénál annyiban jobb, hogy bort -is adnak benne. Ott aztán van öröm, meg dáridó! A hány asszony -annyiféle s a hány bor, annyiféle. Nem lehet itéletet hozni, -melyiké az elsőbbség. A görög hetaera cyprusival itat, a római -bachansnő falernumival, a spanyol donna madeirát hoz, a lesbiai -syrene nektárral kinál, a persa bayadere sirászi bort tölt, az oláh -fáta tokajit itat kulacsból s a néger abeléra granátszín bordeauxit -merít a markával s abból itat meg s te nem tudod a végén -megmondani, hogy melyik volt a jobb? Azaz, hogy nem te, hanem én. -De hát miért ne tudnád te is? Hát nem vagyunk e «szívtestvérek»? -Nem illik-e, hogy ha én egy új paradicsomot fedeztem föl, abba -egyszer a szívtestvéremet is beereszszem? Isten neki! Foglald el -egyszer az én helyemet a Mahomed paradicsomában. Nesze! Átengedem -neked ez egyszer ezt a kelyhet. Idd ki helyettem fenékig.</p> -<p>No hiszen átkozottul meg voltam akasztva.</p> -<p>Köszönöm ezt a nagy grácziát, de épen nem kivánkoztam utána. -Hiszen, ha azt a poharat kihörpentem, akkor én alszom el ezen a -helyen s én fogom azt a takácstánczot járni a zsellyeszékben.</p> -<p>Meghökkenten néztem a szép Persida szemébe.</p> -<p>Az asszony a herczeg zsöllyeszékének a támláján ült, nem vehette -észre az öreg a szemhunyorítást, a mivel <span class= -"pagenum"><a name="Page_101" id="Page_101">-101-</a></span> nekem -felelt, hogy tegyem meg, a mivel megkináltak. Hiszen csak elalszom -tőle.</p> -<p>Mit tehettem ez átkozott kehely előtt? Palástul vetettem neki a -gyomromat s lehörpintettem egy hajtókára.</p> -<p>Arra azután rögtön elfogott az a lankadtság, a mi egyszerre -kiemelt ebből a világból, mintha valami súly nélküli pára volnék, a -mit elvisz a szél, mintha esném fejjel fölfelé, a felhők közé, a -mik lassankint kertekké, ligetekké, állatokká, madarakká változnak -előttem; gyönyörüséges tájak, a mik elvesznek az égbe, beszélő fák -és zengő gyümölcsök, bűbájos hangok, a miknek a ragyogó szinét -lehet látni és fényözön, a mi utoljára harmonikus zenébe megy át s -a zenehang és szinpompa együtt quintessentiájává lesz az -édességnek, a mi a fluidumokat felforralja, az idegeket csiklandja -és gyötri, a végtelen szomj, a mi a végtelen ivás alatt növekszik, -míg utoljára egy fogalommá válik, a minek neve «csók». A -megnevezhetlen gyönyör, mint magában élő elementum, mint a tűz, -vagy a víz, vagy a levegő; láng, hullám, vihar, csókból alakulva. S -a csók lassankint alakot teremt magának. A gyönyör csábképei -jelennek meg előttem. Mind oda csoportosulnak körém: Delila, -Bethsabé, Salome, Magdolna a megtérés előtt, Lais, Aspasia, -Cleopatra, Semiramis, Circe és az éjszinű szépség, Atalanta. Mind -azt akarják, hogy nekem tessenek, hogy egyszerre átöleljem mind a -tizet. A két kezemnek mind a tiz ujjára karbunkulusoktól és -saphiroktól ragyogó gyűrűket húznak s a gyűrűktől oly nehéz lesz a -két kezem, hogy a karomat meg kell feszítenem, mikor egyiket fel -akarom emelni. S a mikor egy kezemet erőszakosan fölemelem, akkor -egyszerre sirni kezd mind az az öt varázsalak, a melyiknek a -gyűrűjei az ujjaimat terhelik, olyan csodálatos hangokon, hogy azt -nem lehet elviselni s ha aztán visszaejtem a kezemet, akkor megint -mosolyog valamennyi, míg meg nem adom magamat annak a lángnak, -hullámnak, orkánnak, a minek <span class="pagenum"><a name= -"Page_102" id="Page_102">-102-</a></span> neve csók. S mind a tíz -ott ül a térdeimen és mind a tíz átöleli a nyakamat és szorít -erőszakosan a kebléhez, hogy a lélekzetem elfullad, az agyam -szétfeszül, belehalok a mámortengerbe s kiáltani akarok: «Istennők! -Kegyelem! Megöltök! Ne csókoljatok!» Csókjaik, mint a tűz égetik az -arczomat, a nyakamat; fogadásból versenyeznek: a fekete királynő -marad a győztes; az ő korall ajkai alatt, az ő gyöngysor fogai közt -kiserked a vér a nyakamból s ő ajkaival szívja azt ereimből.</p> -<p>(– Fel fogsz-e már ébredni e pokolbeli álomból? rivallt a -bűnösre a soltész.)</p> -<p>(– De csak hagyja kegyelmed, nagyon jól álmodik, mondá a -nagyherczeg.)</p> -<p>– Igenis, fölébredtem már! folytatá a kalandor. A hely, a hol -találtam magamat, nem volt a Mahomed paradicsoma, hanem egy -földalatti boltozat, a minek a köveiről csorgott alá a nyirok: egy -pislogó mécs világítá be a szűk odut körülöttem és azok a gyűrűk, a -mik miatt a kezeimet olyan nehéz volt fölemelnem, nem voltak a -mesék tündéreinek jegygyűrűi, hanem nehéz lánczszemek, azok sirtak -olyan keservesen a kézfölemeléskor, hogy azt nem lehetett még a -paradicsomban sem kiállani; és azok a csókok, a mik arczomat, -nyakamat égették, nem voltak Delila, Circe és Semiramis csókjai, -hanem az undok százlábú bogaraké a Scolopendrumoké, a mik testemet -meglepték s a fekete királyné, Atalanta, a kinek ajkai vért szivtak -a nyakamból, nem volt más, mint egy utálatos vampyr. És az a -fojtogató ölelés, a mivel tíz szerelmes fantom szorítá kebléhez a -fejemet, nem eredt mástól, mint egy kétujjnyi vastag s három újjnyi -széles vasnyakörvtől, a mi egy karikánál fogva oda volt kovácsolva -a falhoz. Épen így a két karom és a két lábam is, hogy csak annyi -mozoghatásom maradt, hogy a mellém tett penészes kenyeret és vizes -korsót a szájamig vihessem.</p> -<p>És körülöttem mély, emberhangtalan éjszaka. <span class= -"pagenum"><a name="Page_103" id="Page_103">-103-</a></span></p> -<p>(– Úgy kellett neked, istentelen gonosztevő! szólt a vallató -soltész, egyszer valahára megkaptad a méltó jutalmadat szemtelen -magadviseletedért!)</p> -<p>(– Habet ezúttal rectum! helyeslé a nagyherczeg, ámbár én még -szerettem volna tovább engedni őt időzni abban a pokolbeli -paradicsomban; annak a fekete királynőnek a piros ajkai és -gyöngysorfogai méltók lettek volna körülményesebb -benevolisatióra.)</p> -<p>– Sokáig biztattam magamat azzal a kába gondolattal, hogy talán -ez is csak álom. Eszembe jutott, hogy a hashis-evők szoktak olyan -álmokat látni, a miknek az eleje a gyönyörök mindenféle nemének -potentiájáig emelkedik, a vége aztán egyszerre átcsap a kinzások és -rémlátások regióiba. Hátha ez is még a philtrának a varázslata, s -egyszer majd csak ebből is fölébredek?</p> -<p>Hanem a vas nyakörv olyan kijózanító valóság volt, a mi el nem -hagyta vitatni, hogy ébren vagyok. Az a hideg, kemény, nehéz -karika. A halálnak a jegygyűrűje, a mivel egy élő embert a sir -számára eljegyezve tart. Az a szűk ablak, melyen át egy halandó -átdugta a fejét a más világba s nem tudja többet visszahúzni.</p> -<p>Mi történt velem? Mi lesz belőlem?</p> -<p>Be vagyok-e vádolva, vagy már el is vagyok itélve?</p> -<p>Mennyi időt tölthettem egyedül e magányos töprengések között? -azt nem tudnám megmondani, mert itt nem virradt soha és se éhség, -se álom nem jelentette be nálam a delet és az éjszakát. Az előttem -égő mécs valami öröklámpa lehetett, mert nem fogyott ki belőle az -olaj s azt bizonyosan azért tették ide, hogy jól láthassam nála -nyomorult állapotomat.</p> -<p>A kigyók, eskarapok és mindenféle napfénykerülő csúszómászók ott -vonaglottak el lábaim körül, a skolopendrumok phosphorfényű teste -mászkált a kövek hasadékai közt s a fejem fölött ott függtek sorba -a vampyrok, fél lábuknál fogva a kőrepedésekbe fölakasztva s -denevér szárnyaikba burkolózva, gránátszemeikkel néztek le rám, -<span class="pagenum"><a name="Page_104" id= -"Page_104">-104-</a></span> minden perczben rám rohanni készek, a -mint álomra hunyom le a szemeimet.</p> -<p>Egyszer aztán zsibbasztó kábulatomból valami zörej vert föl: -mintha rozsdás zárban forgatnának nyikorgó kulcsot. Börtönöm -vasajtaja kinyilt s egy magas férfi, a kinek arczát a ráhuzott -csuklyától nem láthattam, lépett be hozzám, kezében egy korsóval és -egy kenyérrel, a miket letett mellém, a másik korsót s a már -megpenészedett kenyeret kicserélve.</p> -<p>– Nos, fiacskám, szólt hozzám, hát se eszel, se iszol? Tán biz -éhen akarod magadat halatni?</p> -<p>Én nekem úgy tetszett, mintha ez a hang nagyon is ismerős volna -előttem.</p> -<p>Nem kellett soká törnöm a fejemet a találgatással; látogatóm -hátratolta a csuklyáját s én felismertem benne azt a vad papot, a -ki a hajdemákoknál a Preszjaka barlangban engem felavatott, -megbérmált, össze is esketett s a kinek a bérmálást én is nagy -hevenyén visszafizettem.</p> -<p>– Te vagy az páter! suttogám keservesen, nem merve hangosan -beszélni, mint afféle álmodó.</p> -<p>– No bizony, hogy rám ismertél! szólt a hajdemákpap nevetve. Már -azt hittem, hogy megtagadod a régi barátságot.</p> -<p>– Hát te most porkoláb vagy itten? kérdém tőle.</p> -<p>– Gutát vagyok! felelé ő. Gyóntató vagyok! tudhatnád.</p> -<p>Azzal leült mellém a kőre, a melyikhez oda voltam lánczolva.</p> -<p>– Hát lásd fiacskám. Mikor a berdiczovi nagy veszedelemben a -herczeg dragonyosai ugyancsak aprították a hajdemákokat, nekem az a -menekülési mód jutott eszembe, hogy felöltöttem a misemondó -ruhámat, felcsaptam a fejemre a papi süvegemet s erre a katonák -meghökkentek, nem öltek meg, hanem elfogtak és a herczeg elé -vittek. Azt nem tagadhattam el, hogy a hajdemákokhoz <span class= -"pagenum"><a name="Page_105" id="Page_105">-105-</a></span> -tartoztam. A herczeg aztán így szólt hozzám: «No páter, te most -megérdemelnéd, hogy mint az ecclesiád fejét a legmagasabb fára -akasztassalak fel; hanem én életben akarlak hagyni egy föltétel -alatt. Ha beállsz hozzám udvari gyóntató káplánnak. De nem mindig -és mindenkit fogsz te gyóntatni (engemet ugyan nem), hanem csak -azokat, a kiket én fogok hozzád küldeni. Gyanúm van a feleségemre, -hogy megcsal. Tudom bizonyosan, hogy megcsal. De nem férhettem -hozzá a titkához, hogy «kivel»? Ő és titkos szerelmese bizonyosan -meggyónják azt az én udvari káplánomnak; hanem az kegyes, szent -ember s inkább kétfelé hagyná magát fürészeltetni, mintsem -eláruljon valamit azokból a titkokból, a miket meggyóntak neki. De -te nem olyan pap vagy, mint más. Neked már úgyis mindegy az, -egy-két thermometrumfokkal magasabban fütik-e be számodra a poklot? -nem tesz különbséget. Az eddigiekért is odajutsz, csakhogy ha rá -nem állsz az ajánlatomra, most mindjárt utazol oda; ha pedig -ráállsz, hát csak időjártával. No, hát beleegyezel-e, hogy -udvaromhoz jőjj káplánnak?» Beleegyeztem volna én akármibe, -csakhogy a nyakamat kihúzzam abból a szoros hurokból s így kerültem -ide a kastélyba, a hol mindaddig rejtve tartogattak, a míg a -gyóntatás ideje el nem jött. Mikor oda láttalak jönni a -gyónószékhez, szegény fiú, bizony Isten megesett rajtad a szivem. -Felismertem a régi jó pajtást benned s mikor meggyóntad a bűnödet s -fölfedezted előttem a te bűnös egyetértésedet a szép Persidával (a -mely bűnt köztünk mondva, nagyon sajnálom, hogy nem én követtem -el), azt gondoltam magamban, hogy de biz ezt nem árulom el a -herczegnek: hadd nőjjenek a szarvai még nagyobbra. Hanem aztán te -magad rontottad el a dolgot. Mert a mint kiszabtam rád a -penitencziát, hogy bűneidért vezeklésűl búcsura kell menned a -berdiczovi boldogasszonyhoz, még pedig borsókon, hét szem borsót -eresztve mindegyik sarudba a talpad alá, hát akkor te elkezdtél -velem alkudozni, hogy <span class="pagenum"><a name="Page_106" id= -"Page_106">-106-</a></span> nem volna-e szabad száraz borsó helyett -zöld borsót tenni a sarudba? S aztán, hogy «engem» irgalomra birj, -felhoztad előttem érdemedül, hogy te voltál az, a ki a gonosztevő -hajdemákokat kelepczébe vitted és elárultad a berdiczovi ostromnál. -Hej, hogy szerettem volna a hajadba kapni a gyóntató rácson -keresztül! Hát te voltál az, a ki az én vidám czimboráimat -mészárszékre juttattad! a ki a mi szép terveinket mind dugába -döntötted! Ugyan huztam is a fejedre egyet a bűnbocsátó pálczával, -hogy tudom, megérezted! De már most be volt kötve a koszorúd. -Rögtön felfedeztem az istentelenségedet a herczegnek s megkaptad a -jutalmadat érte. Ime, megkaptad ezt az egész palotát, mert úgy a -nyakadhoz van az vasalva, hogy el nem szaladhat tőled.</p> -<p>Nekem az volt a legközelebbi kérdésem a gonosz hajdemák -paphoz:</p> -<p>– Mi történt a herczegnővel?</p> -<p>– Arra ne legyen neked gondod, fiacskám. A herczeg sokkal -okosabb ember, mint hogy azt a titkot, a mi az ő gyalázatát rejti, -kivigye a piaczra. A szép Persidával még csak egy görbe tekintet -sem tudatja, hogy el van árulva. A miért téged ide juttattak, annak -az oka a rád kisült hamisítás, egy nemes lovag nevének álorczás -bitorlása; item: a hajdemákokkal való czimboraság s mindezekért -megérdemled az egy halált. Hanem a miért nem egy, de száz halált -mérne a herczeg a fejedre, hogy a szép Persidával együtt néztél a -holdvilágba, azt soha sem fogják elmondani senkinek. A szép Persida -majd egyszer egy szép körte vagy baraczk izlelése után -gyomorgörcsöket fog kapni s harmadnapra fényes temetés lesz a -Visznovieczki herczegi palotában. Azonban az is megeshetik, hogy a -herczeg jár hasonlóan s az ő temetési pompája következik el -hamarább. A melyik hamarább megtréfálhatja a másikat. Hanem hát -gondolj te csak magadra. Mert kétféle dolog közt lehet választanod. -Vagy azt kivánod, hogy birák elé állítsanak; a mikor a legszelidebb -<span class="pagenum"><a name="Page_107" id= -"Page_107">-107-</a></span> büntetésed az lesz, hogy kerékbe -törnek; ha csak a herczeg kegyelemképen fejedet nem véteti. Vagy -pedig itt maradsz ebben az oduban, a falhoz vasalva s küzdesz a -férgekkel, a míg élsz s megadod magad a férgeknek, mikor meghalsz. -Tertium non datur.</p> -<p>Én azt mondtam rá, hogy inkább végezzenek velem rögtön, ha lassu -tűzön sütnek is meg vasrostélyon, hogysem itt töltsem a naptalan -napokat időktelen időkig. Örömest meghalok.</p> -<p>– No akkor hát, fiam, azért jöttem hozzád, hogy a haldoklók -utolsó szentségében részesítselek; szólt a hajdemák pap, s kivette -a zsebéből a nekem szánt ostyát.</p> -<p>– Eredj a pokolba! Kiálték rá dühösen. Kell is nekem a te -absolutiód! Te is pokolra jösz, valamint én.</p> -<p>– Az igaz fiam, mondá a gonosz pap; csakhogy te gyalog mégy oda, -én pedig szekéren. Hát csak az a kérdés, hogy így akarsz-e odáig -kutyagolni, még a bűneid batyuját is a hátadon czepelve, vagy pedig -elfogadni az én kinálásomat, ki szintén oda tartok, hogy kapj fel -az én szekerem saraglyájába.</p> -<p>– No hát vigyen el az ördög! mondám neki, áldj meg! Hogy a -mennykő csapjon beléd!</p> -<p>Ezzel el hagytam magamon végezni az utolsó kenetet, s -felnyitottam a számat az ostya átvételére. A mit pedig amint -lenyeltem, rögtön úgy elnyomott az álom, hogy nem láttam magam -előtt többé a hajdemák papot. Bizonyosan meg volt mérgezve az ostya -narcoticummal.</p> -<h3>A FEHÉR GALAMB.</h3> -<p>A mély álomban is csakugyan azt a börtönt láttam magam körül, a -melyben valóban be voltam zárva és kezeimen, lábaimon, nyakamon a -vasbilincseket éreztem. Hanem a mécs helyett, mely a penészes -boltozatot megvilágítá addig, valami ismeretlen fény derengte azt -át, <span class="pagenum"><a name="Page_108" id= -"Page_108">-108-</a></span> mely fölülről látszott jőni, s a mint -fejemet nagy nehezen fölemelém, hogy föltekintsek, egy fényes -nőalakot láttam magamhoz alászállni, a kinek hófehér kantusa -ragyogott, mint a hó s kék palástja, mint a csillagos ég, fején -levő koronája, mint a felkelő hold; de mindeneknél fényesebben -világított az arcza. Az olyan fényes volt, hogy nem mertem -belenézni. A karján pedig tartott egy kis csecsemő gyermeket, a ki -a picziny kezének a mutató ujját az ajkai előtt tartá.</p> -<p>Azt hittem, hogy a Mi Asszonyunk, a boldogságos Szűz anya szállt -le hozzám.</p> -<p>Csak mikor megcsókolt és a nevemen szólított, akkor ismertem rá -az ő lágy édes hangjáról, hogy az én Madusom az.</p> -<p>Az én szegény, elhagyott, elfelejtett feleségem.</p> -<p>Úgy szégyenlettem ő előtte azokat a békókat, a mik a falhoz -szorítva tartottak. Ha azt fogja tőlem kérdeni: ki rakta rád -azokat? hogy valljam meg neki: «egy szép asszonynak a szép szemei, -a mik te tőled elragadtak».</p> -<p>De nem kérdezett semmit; folyvást mosolygott és mindig csak ő -beszélt, azon az ismerős, szelid, hűséges, szívből jövő hangon:</p> -<p>«Szegény jó Baránom. Milyen nyomoruságra jutottál! De ne légy -szomorú, mert mi azért jöttünk le hozzád, hogy téged -megszabadítsunk innen. Én most az Isten paradicsomában lakom s -elmondom, hogyan jutottam oda. Karácsony estéje után, mikor én is -az én betlehemi jászolom vendégét vártam, s a te ajándékoztad Szűz -Mária kép előtt imádkoztam csendesen, ismerős lépések hangzottak a -kunyhónk előtt. Hangjukból megtudtam, hogy azok nem a te lépéseid, -hanem az apámé. Hirtelen felkaptam a Szűz Mária képét, hogy -eldugjam azt valahová; mert tudtam, hogy ha meglátja azt nálam, -megharagszik érte. De mikor el akartam dobni, olyan fájdalom szállt -a szivemre, hogy nem tehettem egyebet, mint mind a két kezemmel a -szivemhez szorítottam a képet. Belépő apámra <span class= -"pagenum"><a name="Page_109" id="Page_109">-109-</a></span> alig -ismertem rá. Arcza össze volt vagdalva, és félszeme kiütve. «A te -Baránod elárult minket!» hörgé rekedten s a véres szeme helyével -még iszonyúbban nézett rám, mint a megmaradottal. Én menteni -akartalak, hogy talán nem tetted azt. Ekkor rám ordított. «Te is -bűntársa voltál! Mit szorongatsz a kebledhez?» – Nem hazudhattam. -Mondtam, hogy Szűz Mária képe. «A berdiczovi barátok ajándéka!» -ordítá az apám, tombolva, s azzal megragadta a hajamat, térdre -rántott, kivonta a handzsárját, én hallottam süvölteni a fegyvert a -levegőben s aztán mintha az ég szakadt volna a fejemre.</p> -<p>A fényes alaknak a nyakán köröskörül látszott egy vérpiros -vonal, mint egy vékony nyakszalag, s annak a közepén egy függő -piros csepp mint egy klárisboglár.</p> -<p>«De a másik pillanatban már az égben voltam, a hol minden -fájdalom átváltozik egyszerre gyönyörré. A mennyország titkait te -neked elmondanom nem szabad. De nem egyedül jutottam oda. Nézd kis -gyermekünket: ez már az égben született. Túlvilágra költözött -anyjával egyszerre szállt az égbe. Ez a te kicsi angyalod. Ez -kivánkozott le hozzád, hogy tégedet nagy veszedelmedből -megszabadítson.»</p> -<p>Azzal odahozta hozzám a kis gyermeket, s a mint annak a parányi -kis keze átfogta a rámvert bilincseket, azok egyszerre lepattantak -kezeimről, lábaimról. Ámde a nyakamra kovácsolt vas-örvet nem birta -keresztülmarkolni picziny kezeivel, azért nem törhette ketté. Hanem -akkor megragadta két kézzel s egy rántással kiszakítá a falból; a -mit huszonnégy ló nem birt volna onnan kihúzni.</p> -<p>«Oh édes kis fiacskám, mondék neki, megcsókolgatva piczi -kezecskéjét; ha ez a te kezed olyan erős: ragadj meg engemet az -üstökömnél fogva, s vigy fel engem is oda, a hol te lakol.»</p> -<p>A kis gyermek erre ismét a szája elé tette a mutató ujját, -jelezve, hogy neki beszélni nem szabad. Helyette megfelelt az -anyja. <span class="pagenum"><a name="Page_110" id= -"Page_110">-110-</a></span></p> -<p>«Nem, édes Baránom, te oda, a hol mi lakunk, nem jöhetsz. Elébb -még sok megpróbáltatást kell kiállanod ez árnyékvilágban, s futnod -mindaddig, a míg egyszer valami olyan jó tettet el nem követsz, a -miért valaki őszintén, igazán, szívéből, azt nem mondja rád: -«jutalmazzon Isten!» Egyetlen jótettért bejutsz a mennyországba; de -száz búcsujárásért, ezer imádságért – be nem jutsz oda!»</p> -<p>Bizonyítja nagy bűnös voltomat, hogy még most is élek; s -minthogy azt az egy jót, a miért megáldjon valaki, többé nem lehet -módomban elkövetni, nem is fogom látni soha többé az én kis -angyalkámat s az én jó Madusomat.</p> -<p>E szavak után inte a fényes alak, hogy kövessem őt. A kis -gyermek, a mint öt ujjával érinté a falat, a kövek kétfelé nyiltak -előttem, a miken végig haladtunk. Madus alakja bevilágítá a -sziklákat, a mélységeket, a mikbe hosszú lépcsősoron át hol le, hol -felszálltunk. Úgy tetszett, mintha a katakombákban járnék, vagy -magában a labyrinthban. Egyszer aztán a sziklafolyosók helyett sűrű -erdő mélye fogadott bennünket: láttam a széles derekú mohos fákat, -a mik olyan sűrűek voltak, hogy egy embernél több nem haladhatott -át közöttük; láttam, a mint Madusom fehér köntöse végig sepert a -földön, hogy fénylettek utána a megérintett árumvirágok és gombák. -Hanem aztán lassankint elmaradtam tőle. Ő repülni látszott, én -pedig ólomlábakon jártam. Egyre távolabb estem tőle. A fénylő -tünemény elveszté emberi alakját. Utoljára már csak olyan volt, -mint mikor egy sűrű erdőbe hosszú fasor nyilásán át besüt az alkony -fénye. A friss hideg lég csapdosta arczomat, s én attól -fölébredtem.</p> -<p>Ott voltam, a hol álmom végződött. Sűrű tölgyerdő közepén, a -minek egyik széléből, a fák nyilásain át derengett hozzám az alkony -fénye.</p> -<p>Ugyan az a koldus mez volt rajtam, a miben Berdiczovból -Lembergig eljöttem: – ez uttal nem álruha; – mellettem a mankó; de -üresen. <span class="pagenum"><a name="Page_111" id= -"Page_111">-111-</a></span></p> -<p>Kibotorkáltam az erdőszél felé, a honnan a világosság jött. Egy -emberi lakot nem láttam se közel, se távol. Több napi járó -messzeségre lehettem a lengyel székvárostól, uraságom és -nyomorúságom szinhelyétől. – S ha végig néztem koldus rongyaimon, a -mikben a zárdából eljöttem, könnyen azt hihettem volna, hogy az -egész lembergi élményem nem volt egyéb, mint egy rossz álom: – ha a -bizonyítékot el nem hoztam volna magammal. A nyakamon ott maradt az -a széles vastag vasörv, a mit a kis angyalkámnak a keze nem birt -összetörni.</p> -<p>(«No ez ugyan nevezetes egy história volt! mondá a nagyherczeg. -Csodálatos megmenekülése egy gonosztevőnek mennyei -segítséggel.»)</p> -<p>(Én azonban olyaténképen vélekedem; szólt a soltész, hogy az nem -akképen történt, a hogy a fatens előadá; hanem bizonyosan az a -hajdemák pap, a ki őt börtönében meglátogatta, szabadítá őt meg -bilincseiből, a herczegasszony által megvesztegetve, s miután a -vastag nyakörvet nem birta lefürészelni a nyakáról, csak a -falbafoglaló karikát ráspolyozta le, s azután a herczegnő -machinátiói mellett szállították ő kelmét valami vadon erdőbe, -előkerestetve a Malchusz zsidónál hátrahagyott koldusgunyáit.)</p> -<p>(«No én pedig azt állítom, hogy úgy kell lenni, a hogy reus -elbeszélte s máskép nem is lehet. Hiszen tudjuk számos -tapasztalatból, hogy a híres zsiványok, nem született kis gyermekek -kezei által lakatokat és bilincseket tudnak összetörni s magukat -láthatatlanokká tenni. A ki a criminális praxisban versatus, -hasonló esetekre nagy számmal fog visszaemlékezni.»)</p> -<p>– S én is maradok állításom mellett, folytatá a vádlott. Mert -attól a pillanattól fogva folyvást egy fehér galamb ült a -balvállamon, s bármerre jártam-keltem, ott suttogott és turbékolt a -fülembe, ha feléje néztem, hogy meglássam, akkor átrepült a jobb -vállamra; de leginkább a bal vállamon szeretett lenni. <span class= -"pagenum"><a name="Page_112" id="Page_112">-112-</a></span></p> -<p>(– S most is ott van-e még a válladon a fehér galamb? kérdezé a -nagyherczeg.)</p> -<p>– Már nincs ott. Felelt a vádlott fölsóhajtva. Hogy mikor -vesztettem el, azt majd később el fogom mondani.</p> -<p>(– S minthogy tehát a megmenekedés mennyei csodatételek -hozzájárultával történt, mondá a nagyherczeg, annálfogva nem -illenék, hogy a jus humanum a gratia divinát megczáfolja: ezen bűne -reusnak deleáltassék!)</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_113" id= -"Page_113">-113-</a></span></p> -<h2><span class="smaller">NEGYEDIK RÉSZ.</span><br /> -A VÖRÖS BARÁTOKNÁL.</h2> -<h3>I. A FAODUBAN.</h3> -<p>Egy rongyos szűrrel a hátamon, egy mankóval a kezemben, egy -vaskarikával a nyakamon – és azzal a fehér galambbal a vállamon, -hova mehettem volna abból az erdőből?</p> -<p>A rongy meg a mankó jó lett volna a kolduláshoz; de a vaskarika -sehogy se illett hozzá. Mit mondjak, ha emberek közé kerülök, hogy -jutottam ehhez a szép nyakravalóhoz? De még kevésbé eresztett a -fehér galamb.</p> -<p>Megutáltam a világot, minden bűneivel együtt. Előfogott a -bűnbánat s föltettem magamban, hogy eddig elkövetett vétkeimet -levezeklem: itt maradok az erdők mélyében kegyes remetének, s -csodálatos megszabadulásom napjától kezdve, szigorú ascetai életre -fogom adni magamat.</p> -<p>Nem soká kellett bujdosnom, hogy egy patakot találjak, mely -friss vízzel kinálkozott. Azt a forrást egészen beárnyékolva tartá -egy sok száz esztendős tölgyfa, melynek akkora oduja volt, hogy -abban egy ember bizvást ellakhatott. Mohából és falevélből kitelt -az ágy.</p> -<p>Ételről is gondoskodott az Úr, a mennyi egy remetének való. -Bükkmakk és mogyoró volt bőségesen, földi mandulában és -szilvagombában sem volt hiányosság. A vadméhek mézzel kedveskednek -a vadon lakójának, s mikor a vadalma hullani kezd, akkor bőség van -a remetevilágban. <span class="pagenum"><a name="Page_114" id= -"Page_114">-114-</a></span></p> -<p>Két nagy kő közé egy száraz galyakból összekötözött keresztet -emeltem, s az előtt végezém reggel, délben és este mindennapi -imáimat. Napközben pedig a rengeteget jártam, arról gondoskodva, -hogy a bekövetkező tél idejére ellássam magamat erdő-mező-adta -élelmi szerekkel.</p> -<p>Össze is gyűjtöttem nagy halom aszaltgyümölcsöt, mogyorót, -csicsókát a faodúmba, melynek magasabb osztályában nagy örömömre az -erdei méhek ütöttek tanyát: ezek is az én számomra gyüjtöttek. A -patak mentében találtam egy nagy málnabozótot, annak a gyümölcséből -liktáriumot gyúrtam össze, s azt elraktam gondosan lehántott -fenyőfakérgek döbözébe. Szent fogadásom tartotta ezentúl csak abból -élni, a mi Isten közvetlen adománya, és soha többet el nem hagyni -ezt az én remeteségemet.</p> -<p>Egy gondolat azonban mégis nyugtalanított. Madusom jóslata -szerint mindaddig kell a vezeklésemnek tartani, a míg valami -jótettet el nem követek, a miért valaki azt mondja rám: -«jutalmazzon az Isten!» Ha azonban én az egész életemet itt töltöm -ennél a forrásnál, ebben a faoduban, a hol soha emberi léleknek -tudomása nem lesz rólam, akkor nem követhetek el senkivel semmiféle -jócselekedetet, s nem is érdemelhetem ki senkinek az áldását.</p> -<p>Tehát gondoltam ki valamit, a mivel világon létemnek jelét -adhassam, a nélkül, hogy magányomat elhagynám.</p> -<p>Kerestem két széles lapos palakőtáblát, azokat egymás mellé -fölakasztottam két faágra hárshéj madzagnál fogva, azután egy -harmadik követ használva harangütőnek, mindennap háromszor -beharangoztam az ősszerkezetű harangfélével: reggel, délben és -este. E kőharang szavának úgy hiszem messze el kellett hallatszani, -s ha valahol az erdőn túl emberek laktak, azoknak figyelmessé -kellett lenni az ujdonat harangszóra a rengetegben.</p> -<p>Így reménylettem, hogy majd időjártával jönnek ki hozzám ájtatos -látogatók: azoknak én lelki vigasztalást, atyai tanácsokat osztok, -valamelyik jó tanácsom megfogamzik, <span class="pagenum"><a name= -"Page_115" id="Page_115">-115-</a></span> akkor aztán az illető nem -fog késni a várvavárt áldással, s a mi mellékesen szintén -számbaveendő volt, ha a környék lakói megtudják egy kegyes -remetének letelepültét a vadon erdőben, valami kis elemózsiához is -csak majd juttatnak egyszer-másszor.</p> -<p>De biz én hiába harangoztam be háromszor napjában, azért csak -nem látogattak meg engemet az odumban mások, mint a patakra járó -őzek s az őzekre leső vadmacskák. Nem egyszer szabadítottam meg -egy-egy halálveszélyben forgó őzgidót a gonosz macskakörmök közül. -Kár, hogy az oktalan állatok nem tudják megköszönni a jó -cselekedetet.</p> -<p>Egy napon azonban, midőn késő őszre válván az idő, a végett -jártam széjjel, hogy téli alomnak páfránt és mohát gyüjtögessek -össze, a mi a megfagyástól megóvjon: (az odu nyilását eltakaró -ajtót már régebben készítettem reketyeveszszőkből, hogy a szél tele -ne fujja hóval a házamat), hát a mint haza érkezem, levetve a -hátamról az iszalag közé szorított gizgaz petrenczét, s szétnézek -az éléstáramban, kifáradt testemnek a kivánatos táplálékot -megadandó terhes munka után: mit látok? Éléstáram tisztára ki van -takarítva. A földi mogyorónak még csak irmagja sem maradt, a diónak -csak az elszórt haja hever a földön, a málnás-döbözök fel vannak -fordítva s azt se tudni, hogy mi volt bennük valaha. Sőt a mint a -fejem fölé tekintek, hát már a nagyszerű sejthalmaz sincs a -faoduban, a minek a méze nekem tavaszig eltartott volna, a -felzavart méhraj ott zúg az üres köpüben.</p> -<p>Csak alig hogy röptében el tudtam fogni a lábánál fogva egy, már -a számon kiszaladó, kacskaringós káromkodást, a mint e kárvallott -állapotomról meggyőződtem! Hanem aztán megdorgáltam magamat.</p> -<p>– Ej ej! jámbor anachoreta! Hát így kell busulnod a világi -jókért? Látod: kevélykedtél, dicsekedtél, hogy ime már egész télire -elláttad magadat! Urat akartál játszani a vadon közepett! Magadénak -foglaltad el azt, a mi mindenkié! <span class="pagenum"><a name= -"Page_116" id="Page_116">-116-</a></span> Elmulasztottad a -főkötelességedet, az imádkozást. Egy kegyes anachorétának nem -szabad arról aggóskodni, hogy ki ad neki ennivalót? mert az Úr -gondja a maga híveit táplálni, azoknak semmi egyéb dolguk, mint az -Urat dicsérni, s az egész világ bűneiért imádkozni. – Ez most a te -büntetésed. – Aztán megtudhatod, hogy nem épen ezen, boszantónak -látszó esemény képezi-e a te megváltatásodat? Ime az volt neked -megjósolva, hogy mindaddig bünhődnöd kell, a míg valakivel olyan -nagy jót nem cselekszel, hogy a megszabadított ily áldást mondjon a -fejedre: «Jutalmazza meg Isten!» No már, a ki ezt a te -éléskamarádat egy nap alatt így fel tudta falni, az ugyancsak éhes -ember lehetett. Ha ilyen nagyon éhes volt, az általad összegyüjtött -eledelek nagyon jól eshettek a testének. Ez tehát igen nagy -jótétemény volt az ismeretlenre nézve. Kétségtelenül mondta is -magában, hogy «áldja meg az Isten, a ki mindezt iderakta, jártában, -keltében!» Hátha valami nagy próféta volt. Talán szent Péter maga, -a kiről már hallottam ilyen legendát, hogy incognito betérve a -szegény emberhez, annak minden télire valóját felpanizálta. Hátha -ez a legenda most második kiadásban is épen én velem ismétlődik? -Meglátod majd, hogy ez lesz a legendának a vége, hogy ha te -megnyugszol a vélt kiraboltatásban, holnap újra megjelenik az -ismeretlen az oduban, s úgy megrakja azt mindenféle drága -csemegékkel, hogy soha sem lesz többé semmiben fogyatkozásod s -azután kiadja a számodra a passust, a mivel akkor mehetsz, a mikor -neked tetszik, a mennyországba.</p> -<p>Ezzel a gondolattal annyira megvigasztaltam magamat, hogy ismét -kegyesen beharangozva vecsernyére, nagyot ittam a forrásból, -elfeledtetve gyomrommal az éhséget s lefeküdtem a magammal hozott -páfrán és haraszt puha ágyába s reggelig csupa repülő sonkákkal, s -más efféle angyali jelenésekkel álmodtam.</p> -<p>Reggel ismét beharangoztam s aztán siettem el hazulról, -<span class="pagenum"><a name="Page_117" id= -"Page_117">-117-</a></span> hogy a visszatérő ismeretlen prófétát -ne zsenirozzam a számomra készített meglepetés végrehajtásában. -Egész nap bolyongtam az erdőn s alkudoztam magamban, hogy mit -hozhatna számomra az ismeretlen látogató legczélszerübbet? Vajjon -az özvegyasszony olajos korsóját-e, a mi soha ki nem ürül? vagy -Illés próféta hollóját, a mindennapi páros zsemlyével az orrában? -vagy egyet a gileádhegyi árpakenyerekből? vagy egy sereget azokból -a jóizü sáskákból, a mik Johannes Baptista terített asztalán -megjelentek?</p> -<p>Utközben találtam egy nagy csomó bikkmakkot. Szinte kedvem lett -volna otthagyni. Hiszen mi szükségem lesz nekem már ezentul -élelemről gondoskodni, a ki az ismeretlen látogató védelme alatt -állok? De csak mégis megtöltöttem vele a tarisznyámat. Koldusnak -nem illik az alamizsnát megvetni, bármi legyen is az. Este felé -aztán visszabandukoltam a remete-odumhoz.</p> -<p>Minthogy el voltam késve, az első dolgom az volt, hogy -megharangozzam a vecsernyét, három versben; azután elővettem az -olvasómat, a mit magam készítettem apróbb és nagyobb gubacsokból s -végeztem az imádságomat; csak azután tekinték a remete-odum -felé.</p> -<p>Lépéseim közeledtére mély dörgő hang származott elő az odvas fa -belsejéből.</p> -<p>– Itt van ő! mondám örömrepeső szivvel. «Megérkezett: reám vár, -hozzám beszél. A hangja sem olyan, mint a közönséges emberé.»</p> -<p>Térden csuszva közeledtem a megdicsőített hely felé, melyet a -paradicsom követe választott csodatételei helyéül s áhitatosan -dugtam be a fejemet a lyukon.</p> -<p>Hej, de vissza is kaptam mindjárt. S ugrottam föl a térdemről s -eláldottam egy «ezermilliom kacskaringós mennykővel» a látogatómat! -Az egy óriási nagy maczkó volt: egy vén kanmedve, a melylyel tele -volt az én kis szűk remete-odum. Ott feküdt, a fejét a két térde -közé dugva s csak onnan mormogott elő. Ő volt az! Tegnap -<span class="pagenum"><a name="Page_118" id= -"Page_118">-118-</a></span> megette a télire való szükségemet, ma -meg elfoglalta a télire való almomat.</p> -<p>– A ki füzfán fütyülő Pilátusa van a medve apádnak! káromkodtam -tele torokból s elfeledém, hogy kegyes anachoreta volnék.</p> -<p>(– Votum violatum! diktálta a soltész a jegyzőnek. Megszegett -fogadás! Blasphemia. Capite plectetur!</p> -<p>– De bizony én magam sem álltam volna ki káromkodás nélkül! veté -ellen a nagyherczeg. Qui bene distinguit, bene docet. Tessék -megnézni a paragrafust, mely a káromkodásról szól. «A ki -embertársát így meg így szidalmazza… et cætera.» De nincs az -mondva, hogy a ki «medvetársát» szidalmazza, az is hogy -büntettessék? Azonkívül a votum ruptum is condescendál; hiszen a -remeteségi fogadalmat nem reus törte meg; de megtörettetett az a -medve által!</p> -<p>– Tehát a medve bűnös: jól van. «Ursus comburatur.» Következik a -«templomrablás». Kiváncsi vagyok rá, hogy hát ebből hogy fogja -magát kivágni a delinquens? Mert hogy kivágja magát, arról előre -pecsétes levelet merek adni.)</p> -<p>– Mit volt mit tennem? folytatá Hugó élettörténetét. A hó is el -kezdett szállingózni, kénytelen voltam rászánni magamat, hogy -elhagyjam az erdőt. Remete már nem lehetett belőlem; de még -lehetett koldus. Ez is életmód. A hozzávalóm mind megvolt. Mikor -utrakeltem, elmondhattam magamról, hogy egész tábor utazik velem. -Lengyelországban nem hal meg éhen, a ki annyit ki tud mondani, hogy -«adj kenyeret!» aztán «fizesse meg Isten!»</p> -<p>A vas nyakravalóm még előnyömre volt. Az bizonyos felsőbb -nimbust szerzett a számomra a többi koldusok fölött. Ha kérdezték -tőlem, hogyan jutottam hozzá? azt mondtam: a szent földről jövök, -Jeruzsálemből, a saracénok elfogtak, azok verték ezt a vasat a -nyakamra. Csoda által menekültem meg, s most vezeklésül viselem ezt -a vasat a nyakamon mind holtig. Elhitték a jó emberek. <span class= -"pagenum"><a name="Page_119" id="Page_119">-119-</a></span> Ezzel a -vasörvvel sok görbe garast összeszereztem s szerencsésen -átkoldultam magamat Lengyelországon. Hanem a mint a brandenburgi -határon átkeltem, az lévén a szándékom, hogy majd haza vándorlok a -szüleim városába, s beállok az apám mesterségébe, a ki tisztességes -cserző varga, hát a legelső városban mindjárt körülfogtak; de nem -azért, hogy ennem adjanak, hanem hogy kikérdezzenek, ki vagyok, mi -vagyok? hogy merek itt koldulni? Mondtam nekik, hogy legyenek vele -nagyra, hogy olyan koldust lehet szerencséjük a városukba -befogadhatni, a ki a szent földről jön s vasat hord a nyakán. Hanem -már a németnek megvan az a nagy hibája, hogy szereti azt mutatni, -hogy neki több esze van, mint másnak. A piacz közepén a tolongás -között előfogott a Stadtvogt s elkezdett vallatni.</p> -<p>– Hogy hínak?</p> -<p>– Dehogy hínak, inkább nem akarnak befogadni.</p> -<p>– Mi vagy?</p> -<p>– Éhes vagyok.</p> -<p>– Honnan jösz?</p> -<p>– Jeruzsálemből.</p> -<p>– Nekem ne hazudj, mert én tudom arra az utat! micsoda -provinciákon jöttél keresztül?</p> -<p>– Markomannián és Scythián, Bessarábián és Köves-Arábián, -Baktrián és Mezopotámián, most pedig jövök Caralabiából.</p> -<p>– Az nem igaz! Hazudsz! Én tudom, merre van Palæstina. Engem meg -nem csalsz! oda csak Zingarián és Paflagonián, Cappadocián és India -Cinnamomiferán keresztül lehet eljutni. Van nekünk mappánk, -brandenburgiaknak!</p> -<p>– Hát hiszen azokon is átjöttem, csakhogy épen éjszaka volt, nem -tudtam elolvasni a neveiket.</p> -<p>– Hát ez a vas mit keres a nyakadon?</p> -<p>– Ezt Zagachrist fekete szultán verette oda, a kinél fogva -voltam ötvenkét esztendeig, meg három napig. <span class= -"pagenum"><a name="Page_120" id="Page_120">-120-</a></span></p> -<p>– Hiszen mindössze se vagy te harmincz esztendős!</p> -<p>– Hja, Abbissiniában olyan meleg a nap, hogy összehuzza a -napokat s egy esztendő ott kiad hatot.</p> -<p>– Már hogy lehetne az? rivallt rám a Stadtvogt. Hazug vagy. A -meleg inkább kiterjeszt mindeneket. Azért nyáron hosszuk a napok. -Tudjuk mi azt Brandenburgban!</p> -<p>– S már fogta a galléromat, hogy a dutyiba zárat.</p> -<p>– Az ám. Próbáljon csak kegyelmed a kecskebőr-nadrágjával ráülni -a forró kemenczére, majd meglátja, hogy összehuzza.</p> -<p>Erre a közönség megint nekem adott igazat.</p> -<p>De elvégre mégis csak rossz vége lett volna ennek az examennek, -ha a véletlen segélyemre nem küldött volna egy lovag urat, ki épen -arra koczogott végig, magas paripán ülve.</p> -<p>Fején tollas sisakot viselt, derekán bivalybőr pánczélt; a -válláról veres palást lobogott alá, nagy fehér kereszttel: -nyeregkápájára volt akasztva szívalakú paizsa, s arra czimerűl volt -festve egy épen olyan lovag, mint ő maga, a kinek a háta mögött ült -vele ugyanazon lovon egy épen olyan rongyos zarándok mint én.</p> -<p>(– Hohó! kiáltott közbe a soltész; most mindjárt én foglak el, -nem a Stadtvogt. Hisz ez a templariusok czímere, azokat pedig még a -tizennegyedik században eltörölték!)</p> -<p>– Tudom, hogy eltörölték, de egy kis részük megmenekült s -Brandenburgba huzódva, ott mind a mai napig grassál, «tövislovagok» -czime alatt s ez megtartá a rend régi czimerét; hogyan, ezt rendén -el fogom mondani.</p> -<p>A mint a népség meglátta a lovag urat, elkezdett minden ember -zsivajogni, az asszonyok törték magukat hozzá s az volt a -boldogabb, a ki palástját megfoghatta, hogy megcsókolja, majd -lehúzták a lováról.</p> -<p>A lovagnak hosszú nagy veres szakálla volt és veres haja; ha nem -mondták volna is, tudtam volna, hogy «veres barát». <span class= -"pagenum"><a name="Page_121" id="Page_121">-121-</a></span></p> -<p>– No, itt jön a veres barát! mondá a Stadtvogt, neki türkőzve. -Ennek hazudd oda majd, hogy Palæstinából jöttél! Ez kétszer volt -ott igazán, tengeren és szárazföldön; maga megölt kétszáz hitetlent -és megszabadított a fogságból ezer zarándokot. Ezzel beszélj! Majd -kikérdez.</p> -<p>No most igazán meg voltam akadva. Bezzeg, ha a templomoslovag -vallatás alá fog, annál bajosan fog kisegíteni a geografiám! Az -pedig oda léptetett az orrom alá s megtudva a nép lármájából, hogy -állítólag szentföldi zarándok vagyok, nagyot simított a rengő -szakállán s ijesztő mély hangon kérdezte tőlem:</p> -<p>– Mivel bizonyíthatod be, hogy a szent földről jösz?</p> -<p>Ekkor egyszerre egy mentő gondolatom támadt. A hónom alatt volt -a mentségem. Előkaptam a mankómat, a mi a kegyes muzulmánról marada -rám: annak a nyele ki volt verve mindenféle rézsodronyokkal -kacskaringósan végtől végig.</p> -<p>– Nézd ezt lovag, mondám neki. Te ismered az arab irást. Ime -elolvashatod a mankó nyeléről a hitetlenek között való -nyomorgattatásom és kiszabadulásom egész csodálatos történetét.</p> -<p>Hej megszeppent most a lovag! Ijedtében a nagy szakálla is -reszketni kezdett. Megijedt, hogy most mindjárt én sütöm ki ő róla, -hogy soha sem volt ő a szent földön s egy törökkel sem beszélt -életében.</p> -<p>Hogy ez meg ne történjék vele, fogá a két kezébe a mankót s -jobbról-balra nézve rajta végig, mintha csakugyan keleti irást -olvasna, ily szókat dörgött a szakálla közül, imponáló hangon:</p> -<p>– Ez valóban arabs irás, sőt saracén irás, ellenben turkomán -irás is; melyben csakugyan bizonyíttatik mind az, a mi veled -történt a hitetlenek között, kegyes zarándok. Kövess a váramba: -szivesen látott vendég.</p> -<p>Erre aztán a Stadtvogt hirtelen úgy elsompolyodott a sokaság -között, mintha soha ott sem lett volna, engem pedig az ujjongó -csőcselék felvett a vállaira s úgy vitt a <span class= -"pagenum"><a name="Page_122" id="Page_122">-122-</a></span> lovag -úr után egész a vörös-barátok lakásáig, mely a városon kívül volt -egy körülárkolt dombtetőn, felvonó hiddal és sáncz-czölöpzettel -ellátva.</p> -<p>Itt a lovag úr átadott a szolgálattevő őröknek, a kik rögtön -levetkőztettek rongyaimból, beledugtak egy kád vizbe, megfésültek, -megszappanyoztak, a fejem tetején a hajat kiborotválták s aztán egy -durva vörös csuhát adtak rám, mely bőségére nézve valamikor -nálamnál boldogabb körülmények között élő ember termetére lehetett -szabva.</p> -<p>Mikor így fel voltam készítve, akkor felvittek a lovag urhoz a -refectoriumba. Kivüle még tizenkét lovag volt jelen, a kik között ő -látszott lenni a legelőkelőbbnek.</p> -<p>– Quadraginta tonitrua! (ez volt a szelidebbik szójárása a lovag -urnak.) Ficzkó, te énnekem megtetszettél; olyan vakmerőn hazudni, a -hogy te tudsz, még soha sem hallottam. Itt kell nálunk maradnod. A -sekrestyésünket úgy is elvitte az ördög. Tegnap halt meg fekete -himlőben. Annak a helyét kell betöltened. A csuhája már rajtad -van.</p> -<p>El lehet képzelni, milyen jól éreztem magamat arra a szóra, hogy -egy fekete himlőben elpatkolt sekrestyésnek a csuhája van -rajtam.</p> -<p>Bátorkodtam annyit rebegni, hogy én soha se tanultam az ezen -hivatalhoz megkivántató tudományokat.</p> -<p>– Per septem archidiabolos! kiálta a szent lovag kaczagva. -Elhiszem azt! Majd beletanítunk, csak itt maradj.</p> -<p>Ekkor feltűnt neki az a vasörv a nyakamon.</p> -<p>– Hát, Lucifer te corripiat! mire való az a bolondság ott a -nyakadon?</p> -<p>Ötöltem-hatoltam neki valamit, hogy így meg úgy szent fogadás, -kegyes votum s több afféle.</p> -<p>Arra mind valamennyien kaczajra fakadtak.</p> -<p>– Hát tudod mit, te trifurcifer! rivallt rám az első lovag. Ut -Belzebub te submergat in paludes inferni! Vagy kegyes fogadásból -viseled azt a vasörvet a nyakadon, vagy pedig valami zsiványságért -verték azt a nyakadra. Ha kegyes fogadásból került az oda, akkor -csak viseld <span class="pagenum"><a name="Page_123" id= -"Page_123">-123-</a></span> holtig; hanem ha valami zsiványság -által szerezted, akkor van nekünk fegyverkovácsunk, az majd -lefürészeli azt a nyakadról.</p> -<p>Erre én azt feleltem, hogy ámbátor csakugyan kegyes fogadásból -viselem azt a nyakörvet, de azért vegyük mégis úgy a dolgot, mintha -zsiványságért kaptam volna.</p> -<p>Mire nagyot nevetének a lovag urak, s aztán leráspolyoztaták a -nyakamról amaz emlékezetes vaskarikát.</p> -<h3>A BAPHOMET.</h3> -<p>Most már csakugyan azt hittem, hogy elértem minden óhajtásomnak -végczélját.</p> -<p>Egy vitézi rend kolostorába jutottam, a hol ezentul gond nélkül -tölthetem napjaimat. Ételemről, italomról nem kellett gondoskodnom; -dolgom pedig elég könnyű volt: napjában háromszor harangozni, a -templomi edényeket tisztán tartani s a misemondó ruhákat előszedni -meg elrakni. Egész nap pedig ájtatos contemplatiónak adtam át -magamat.</p> -<p>A miért nagyon is megnyertem Eliás lovagnak a bizodalmát; ez -volt a nappali neve annak a vörös szakállú vitéznek, a ki engem az -utfélről fölszedett. Ő engem Eliézernek nevezett el.</p> -<p>A míg Lengyelországon keresztülkoldultam magamat, beletelt fél -esztendő, úgy hogy a vörös barátok kolostorába fölvétetésem után -mindjárt következett a nagyhét.</p> -<p>Nem titkolhatám el a fölötti aggodalmamat Eliás lovag előtt, -hogy ha netalán a nagyhéten itt is tartatni fognak hasonló -kegyeletes ünnepélyességek, a minőket az egész katholikus világ -celebrálni szokott, azokban én nagyon gyönge leszek az -assistentiához, mivelhogy a ceremoniákba gyermekkoromban nem -oktattak be: eretnekül neveltettem s nem régi neophita vagyok.</p> -<p>– Ne búsulj, fráter Eliézer, biztatott a lovag; a nagyhét -<span class="pagenum"><a name="Page_124" id= -"Page_124">-124-</a></span> minden napján, a megelőző éjszakákon -próbákat fogunk tartani a sorban következő «passio» jelenéseiből; -akkor te is megtanulod a magad tennivalóit.</p> -<p>Én tehát ebben egészen megnyugodtam, s alig vártam, hogy jöjjön -a nagy-csütörtök, melynek éjszakáján a kegyes szertartások -előkészületei megkezdendők.</p> -<p>A mint az esteli harangszó után becsuktam a kapukat, Eliás lovag -azt a parancsolatot adá nekem, hogy vegyek egy lámpást a kezembe, -menjek vele a templomba, várjak ott, míg tizenkettőt üt az óra, -akkor három koczintást fogok hallani a kriptaajtón. Azt minden -tétovázás nélkül nyissam fel, s aztán illendő tisztelettel fogadjam -a vendégeket, a kik a sírboltból fel fognak hozzám jönni s tegyem -azt, a mit azok parancsolni fognak.</p> -<p>Én még csak a szememet se hunyorítottam meg erre a különös -megbizásra. Soha sem voltam valami gyönge szivű, s még csiklándott -is valami kiváncsiság, megtudni, hogy milyenek lehetnek azok a -vendégek, a kik a kriptán keresztül járkálnak fel látogatóba.</p> -<p>Pontban az éjféli óraütés után hangzott a hármas koczintás a -kriptaajtón. Én siettem azt feltárni s nagy meglepetéssel láttam, -hogy a kripta lépcsőgádora egészen ki van világítva, s abból -mindenféle ódon viseletű asszonyi alakok lépdelnek elő, a minő -divatokat csak a templomi képeken látni, meg a nagyúri palotákban. -Az asszonyok arcza mind erősen ki volt festve fehérre, pirosra, -egyiknek a szemöldöke feketével volt rajzolva, a másiké miniommal, -volt olyan is, a melyiknek a szemöldöke meg volt aranyozva. -Mindegyiknek a kezében volt egy czifra viaszfáklya.</p> -<p>Ezek épen nem voltak olyan kisértetek, a kiktől nekem nagyon meg -kellett volna ijednem. Fiatal vér volt bennem, mely asszonyok -láttára hamar felpezsdül, még ha túlvilági személyek legyenek -is.</p> -<p>Azok azonban észrevették, hogy nem a régi vén sekrestyés áll -előttük s annálfogva czélszerűnek látták magukat előttem bemutatni. -<span class="pagenum"><a name="Page_125" id= -"Page_125">-125-</a></span></p> -<p>Az első így szólt:</p> -<p>– Én vagyok Jezabel, Acháb király asszonya, kinek vérét az ebek -nyalták föl az utczán. Hozd utánam a keresztelő medenczét. Mosdózni -vágyom.</p> -<p>A második így szólt:</p> -<p>– Én vagyok Salome, Herodiás leánya, ki keresztelő János fejét -ajándékba kértem. Hozd utánam az ostyatartó aranytálat. Hadd -szolgáljak föl.</p> -<p>A harmadik így szólt:</p> -<p>– Én vagyok Bethsabé, ki miatt Dávid király bűnbe esett. Hozd -utánam az olajtartót. Hajamat kell bekenőcsöznöm.</p> -<p>A negyedik így szólt:</p> -<p>– Én vagyok Delila, ki elárulta Sámsont. Hozd utánam az áldozó -kelyhet. Áldomást inni vágyom.</p> -<p>Az ötödik így szólt:</p> -<p>– Én vagyok Astarte, ki az Izrael fiait elcsábítottam a -Kanahánban. Hozd utánam a füstölőt. Illatos akarok lenni.</p> -<p>A hatodik így szólt:</p> -<p>– Én vagyok Thámár, ki miatt Absolon az öcscsét Ámont megölte. -Hozd utánam a szenteltvíztartót, hadd sírjam tele könyeimmel.</p> -<p>S ki mit mondott, azt az oltárról leszedte és az ölembe rakta. -Én csak néztem, hogy mi lesz ebből? Parancsolatom volt, a -vendégeknek mindenben engedelmeskedni.</p> -<p>Heten voltak.</p> -<p>A hetedik egy magas koronás alak volt, drága aranybrokát -ruhában, a mit hosszú uszályban húzott maga után. Ez leghátul jött. -Olyan hangja volt, mint a megütött harangnak.</p> -<p>– Én vagyok Mylitta, Sába királynéja, ki Salamon királyhoz -elvitte a kincseit s cserében elvette tőle a bölcsességét. Hozd -utánam a szentségtartót.</p> -<p>Ez a szó megdöbbentett.</p> -<p>Szentelt edények, czeremoniához való eszközök mind <span class= -"pagenum"><a name="Page_126" id="Page_126">-126-</a></span> -hagyján, de maga a szentségtartó! A Megváltó testét rejtő ereklye, -a mihez a pontificáló maga is csak térdhajtva közeledik: ki merné -azt kimozdítani helyéből? Tétovázva tekinték a csodás -rémalakra.</p> -<p>Arra az olyat ütött a vállamra kezével, hogy egész testem -összerokkant bele, s olyant kiáltott, hogy az egész kápolna megtelt -a hangjával.</p> -<p>– Mit tétovázol?</p> -<p>Átláttam, hogy az ilyen túlvilági lényeknek nem szabad -ellentmondani s leemeltem magát a szentségtartót is az -oltárról.</p> -<p>– Kövess bennünket! parancsolá ekkor Sába királynője, s maga -ismét leghátul maradva, a másik hat túlvilági hölgy nyomdokán egy -csigalépcsőn át, mely a kápolnából vezetett föl valahová, lépdelt -előttem, míg egyszer egy czifra aranyozott vasajtóhoz ért a menet. -Az felnyilt s egy előttem eddigelé még ismeretlen, nagy boltozatos -terme nyilt meg a kolostornak, melynek semmifelé nem volt ablaka, -hanem a fülkékből rejtélyes lámpások vetettek fényt a terem -pompájára. Csupa arany és selyem borította a falakat.</p> -<p>S a terem mélyéből egy nehéz függönyökkel takart sátor alól -egyenkint lépegettek elő mindenféle régi világbeli lovagok, -törököknek, rómaiaknak, persáknak, chaldeaiaknak, egyptomiaknak -öltözve, a kiket a most érkezett hét hölgy neveiken szólított.</p> -<p>– Üdvözlégy Ahasvér!</p> -<p>– Baál veled Nabukodonozor!</p> -<p>– Osiris áldjon, Farao!</p> -<p>És így sorba, ki Herodes, ki Pilatus, ki Nero, ki Sardanapal: -mind az én rendbeli lovagjaim.</p> -<p>Maga az én vörös szakállú patronusom volt Judas Iskariotes.</p> -<p>No ez szép társaság, mondhatom.</p> -<p>A templomi drágaságokat itt elszedték a kezemből s lerakták egy -hosszú asztalra. <span class="pagenum"><a name="Page_127" id= -"Page_127">-127-</a></span></p> -<p>Ekkor az én vörösszakállúm rám kiálta:</p> -<p>– Málkhus!</p> -<p>Széttekinték, hogy hát az kicsoda.</p> -<p>– Csakugyan levágták a füledet a Gecsemane kertben, hogy nem -hallasz?</p> -<p>Ekkor tudtam meg, hogy én vagyok az a Málkhus.</p> -<p>– No hát itt tartsd a füledet, parancsolt rám a patronusom, a -kinek az éjszakai neve Iskariotes volt, valamint az enyém Málkhus, -a nevezetes poroszló, ki legelső emelte kezét az Idvezítőre. Itt -tartsd a füledet mondom, mert ha én le találom vágni, azt nem -ragasztja oda a názáretbeli «Ben Hanotzri».</p> -<p>Még akkor nem tudtam, hogy mit értenek azon név alatt?</p> -<p>A veresszakállú e szó után odalódított a nagymester elé, a kit -ezuttal Nabukodonozornak hallottam czímeztetni. Annak a haja és -szakálla mind gyöngyfüzérekkel volt összefűzve, a hogy a régi persa -szobrokon látni.</p> -<p>Ez azt kérdezé:</p> -<p>– Mi érdeme van Málkhusnak, hogy a Baphomet szolgálatába -fölvétessék?</p> -<p>Iskariot felelt rá helyettem.</p> -<p>– Eretnekül született, istentagadó lett, rablókkal együtt dúlt, -embert ölt, hamisított, álorczás volt, urának feleségével -házasságtörő, végre halálra itélt rab, ki börtönéből megszökött, s -kinek minden város végén ott áll a jó barátja, az akasztófa.</p> -<p>– A mi emberünk ez! dörmögé erre Nabukodonozor; mire a lovagok -között vita keletkezett, hogy megesküdtessenek-e elébb az ephiticus -diagrammára, mielőtt titkaiba beavatnának? Abban állapodtak meg, -hogy ez fölösleges, miután oly notorius gonosztevő vagyok, hogy -akárhová fordulnék az ő titkaik elárulása végett, a legelső volna a -magam nyaka, a mi a hurokba beleakadna.</p> -<p>Most kezdém már sejteni, hogy miért voltam olyan szivesen látott -vendég ezen a helyen? <span class="pagenum"><a name="Page_128" id= -"Page_128">-128-</a></span></p> -<p>Akkor aztán levettették velem a barátcsuhát, s felöltöztettek -római liktornak, mely minőségben az első feladatom az volt, hogy -egy falmélyedésben fekvő sarcophagról le kellett emelnem a -kőfedelet.</p> -<p>A kit e kőkoporsóban megpillantottam, az nem volt más, mint az -én uram Jézus Krisztus, a hogy őt a koporsóban szoktuk látni a -keresztfáról levéve, teste öt vérző sebbel átlyukgatva, homlokán a -töviskoszoru.</p> -<p>Az egész alak viaszból volt idomítva.</p> -<p>A lovagok aztán körülállták a koporsót s elkezdődött a vita a -fölött, hogy ki volt a Jézus Krisztus?</p> -<p>Latinul vitatkoztak, mely nyelvet én egészen jól értettem.</p> -<p>Az egyik lovag azt mondá, hogy ez az öreg Istennek, a kinek a -neve Jaldabaoth, egy æonja; a pneumaticus Messiás, a kit azért -küldött a földre, hogy az ő örök ellenségével, az Ophiomorphossal -megküzdjön; de miután Jézusnak nem volt hozzá elég bátorsága, azért -Jaldabaoth büntetésül keresztre feszítteté őt. Ezt bizonyítja -Valentinus próféta, a gnosticus.</p> -<p>Ezzel szemben a másik lovag azt állítá, hogy a mint Alexandriai -Basilides bizonyítja, s Bardesanes megerősíti, az úgynevezett Jézus -Krisztus nem volt más, mint egy ámító, a kinek igazi neve Ben Jozua -Hanoczri s keresztre feszíttetése egészen megérdemelt büntetés -volt.</p> -<p>Velem a világ keringett e szavakra. Ha gonosz indulataim voltak -is, de a szentek iránti kegyelet erős volt szivemben. A két kezemet -a fülemre tettem, hogy ne halljam, a mit beszélnek.</p> -<p>De azért mégis hallottam.</p> -<p>A harmadik lovag azt állítá, hogy az egész Jézus Krisztusról -való történet nem egyéb, mint üres mese. Ez alak soha nem létezett; -se nem született, se meg nem halt. Egy emblema az egész, egy -symbolum, a minek nem volt teste, csak úgy, mint Brahmanak vagy -Izisnek s emberi alakja csak olyan bálvány, mint Baalé vagy Dagoné. -<span class="pagenum"><a name="Page_129" id= -"Page_129">-129-</a></span></p> -<p>Azt hittem, hogy ennél már irtóztatóbb káromlást nem lehet -emberi szájon kibocsátani; de a negyedik lovag véleménye meggyőzött -róla, hogy még van a hyperbolának is superlativusa.</p> -<p>Ez volt maga Nabukodonozor.</p> -<p>Ez bebizonyítá az irásokból, hogy Jézus Krisztus az a demiurgus, -a ki az emberiséget oly törvényekkel kinozza, melyek mindenkit -szerencsétlenné és boldogtalanná tesznek, megtiltja azt, a mi a -saját testünknek jól esik s a természet rendelésének ellenére -minden emberre azt a szabályt köti, hogy azt cselekedje, a mi a -felebarátjára nézve üdvös, holott az embernek az a hivatása, hogy -azt tegye, a mi magának jó, nem tekintve arra, hogy másnak baj-e -az, vagy sem? Annálfogva mindenkinek, a ki a Jaldabaoth, a teremtő -törvényét megérti, az a hivatása, hogy e demiurgus parancsaival -daczoljon s azoknak mindenben ellene cselekedjék. A csalás, rablás, -gyilkosság, hamisság, csufolódás, kéjelgés, részegség nem csak meg -van engedve, de kötelesség s a ki az emberiséget az erények -rabigájába kényszerítette, akár æon volt, akár demiurgus, akár Ben -Hanoczri, akár Jézus Krisztus, megüldözendő és ostorozandó.</p> -<p>Ebbe aztán mind valamennyien beleegyeztek, s én elborzadva -láttam, hogy a jelenlevők mind valamennyien a palástjukból, hosszú -tövis alakú tűket vonva elő, azokat a koporsóban fekvő Jézus-szobor -szíve tájába szurták bele.</p> -<p>– Ki hát az igazi Messiás? kiáltá ekkor Nabukodonozor.</p> -<p>– A Baphomet! A Baphomet! kiáltozá az egész gyülekezet -egyhangúlag.</p> -<p>Erre Nabukodonozor egy nagy támtámra ütött az öklével s annak a -hangjára szétvonultak a függönyök a terem hátterében levő sátor -fölül.</p> -<p>A fölülről jövő fényes világításnál egy pompás oltárzsámolyon -állva láttam két bálványalakot, a mik közül a jobb felül álló volt -a Baphomet. <span class="pagenum"><a name="Page_130" id= -"Page_130">-130-</a></span></p> -<p>Ennek a bálványnak két arcza volt; egy férfiui és egy női, s az -egész alakja félig férfi volt, félig asszony. Egy óriási kigyó -tekergőzött rajta végig s ennek a tizenkét gyűrűjére volt fölvésve -a zodiacus tizenkét égi jegye. Az egyik kezében volt a nap, a -másikban a hold. A két lába alatt volt a föld. Az meg egy -krokodiluson nyugodott.</p> -<p>Balról e szobor mellett volt egy másik bálványszobor. Az meg a -Mylitta volt. Egy mezítelen női alak, egy vadkanon ülve, fején -ragyogó koronával, mely csupa rubintokkal és karbunkulusokkal volt -megrakva.</p> -<p>A lovagok és a hölgyek mind odajárultak egymásután a két -bálványhoz s a Baphometnek a vállait, a Mylittának térdeit -csókolták meg egyenkint.</p> -<p>Azután odavitték a két bálvány közé a szentségtartót, s kivéve -abból a szentelt ostyát, azt mindnyájan nagy hahotázva leköpdösték, -s elszórva a földön, elkezdtek fölötte tánczot járni, kezeikkel -körbe fogózva a két bálvány és a szentségtartó körül; azok az -asszonyok olyanokat rúgtak a szentségtartó felé a lábaikkal, hogy a -térdkötő szalagjuk is kilátszott a fellebbent köntös alul, s ez -alatt valami előttem ismeretlen keleti nyelven énekeltek pokolbeli -zsolozsmákat.</p> -<p>Nekem ez alatt az volt a hivatalom, hogy a templomi áldozó -kelyheket tele töltögettem borral, a mi nagy kancsókban volt -elkészítve, s a tánczolóknak szolgáltam vele, kik a Baphometre -ittak nagy áldomást.</p> -<p>Borzalmam is nagy volt; de kiváncsiságom még nagyobb, hogy mi -lesz mindezekből?</p> -<p>A nagy kancsók nagy hamar kiürültek s erre Iskariotes azt -parancsolá nekem, hogy menjek le a pinczébe, s hozzam azokat ismét -tele.</p> -<p>Mire visszatértem a kancsókkal, már akkor a lovagok és az -úrhölgyek mind az asztalnál ültek, még pedig úgy, hogy Sába -királynője Nabukodonozornak az ölében ült.</p> -<p>A mint a kezeikben tartott szentelt áldozó kelyheket újra -megtöltém, Sába királynője így szólt hozzám: <span class= -"pagenum"><a name="Page_131" id="Page_131">-131-</a></span></p> -<p>– Ejh, Málkhus! Ez az én koronám nagyon szorítja a fejemet: -eredj le a templomba, hozd el a számomra a názáretbeli asszonynak a -koronáját.</p> -<p>Tetőtől talpig futott rajtam a hideg borzadály.</p> -<p>A templomban volt egy felséges oltárkép, a mi -Boldogasszonyunknak a szobra; annak a fején volt egy pompás korona, -egymásra hajló abroncsai csupa igazgyöngyökkel és gyémántokkal -megrakva, a legkegyesebb fejedelemnő fogadalmi ajándéka. E szent -szoborhoz vándorolt sátoros ünnepeken a környék egész ájtatos népe, -s el volt az halmozva a fogadást tevők és hálaadók mindennemű drága -ajándékaival. S én most ennek a szent alaknak a fejéről levegyem a -koronát; ezt a kegyeletes ereklyét, hogy egy fertelmes buja -asszonyi állatnak a zilált hajfürteit ékesítsem vele? Hiszen ha nem -Istennek anyja volna is a Názáretbeli Mária, hanem csak egy -közönséges, becsületes embernek az anyja, még akkor is -istentelenség volna e gyalázatot elkövetni rajta!</p> -<p>Haboztam; nem akartam teljesíteni az őrült kivánságot; hanem -akkor az én veres szakállú patronusom úgy ütött hátba a vasöklével, -hogy majd a lelkem szakadt ki belőlem s rám ordított:</p> -<p>– Nem hallottad a parancsszót? Menj a galileai nőhöz s mondd -neki, hogy Sába királynője Astarte, a Mylitta helytartónője kivánja -a koronát! Siess!</p> -<p>Tennem kellett, a mit mondtak, különben agyonütnek.</p> -<p>Azt hittem, valamennyi szentek mind rám kiáltanak -szobortalapzataikról, mikor ezt a szentségtörést elkövettem, s -pásztorbotot, nagy könyveket, mennyország-kulcsot vágnak a -fejemhez, hogy rögtön pokolra hullok. Maga a Boldogasszony-szobor, -úgy tetszett, mintha szemöldökeit összeránczolná, mikor a koronát -leveszem fejéről s az a kis korona a kezemben olyan nehéz volt, -hogy a föld meghajlott a lábam alatt, mikor egyet léptem vele.</p> -<p>Mikor a csigalépcsőn fölértem a Baphomet-imádat termébe, már -akkor az orgiának minden dæmona elszabadult; <span class= -"pagenum"><a name="Page_132" id="Page_132">-132-</a></span> a mult -ezredév bűnös asszonyai, bachansnőknek pongyolásítva, tánczoltak -szilaj choréákat a Pilátusokkal és Heródesekkel. Astarte, a mint -meglátott, kikapta kezemből a Mária-koronát s felcsapta azt -szétbontott hajfürteire, s azzal elkezdte a Mylitta papnők őrületes -tánczát járni, melyet Nabukodonozor phrygiai tánczának bakkecske -ugrándozásai kisértek; Astarte haja repült körülötte, szélesen -elterülve, mint a szélrózsa küllői, s a mint oly sebesen pörgött -maga körül, nekem úgy tetszett, mintha neki is két arcza volna, -mint Baphomet bálványnak.</p> -<p>Egyszer aztán Nabukodonozor csak leesett a lábáról s a térdén és -a tenyerén állt meg s elkezdte a szemeit kimeresztgetni s olyan -nyomorúságosan bőgött, hogy én azt hittem, most másodszor fog rajta -megtörténni a csoda, hogy ökörré változik. A bőgésből kivehettem, -hogy «Málkhust» kiabál. Vajjon egy nyaláb füvet hozzak-e neki? -Legelni akar? Nem, csak kérőzni akar. A barom, ha jól lakott, -kérőzik, az ember, ha barommá lett, szintén kérőzik. «Hozd a -keresztelő medenczét!» Ordíta rám. S a fertelmes állat -beundorította a szentséges templomi edényt, a mit nekem kellett -tartani előtte.</p> -<p>A kitörés után egy pillanatra eszéhez látszott térni.</p> -<p>– Szedd össze az edényeket; takarítsd ki s vidd vissza a -helyeikre. A sanctuariumot állítsd a szokott helyére. A hostiát -tedd a kehelybe. Azután eredj aludni.</p> -<p>Astarte a keringőtáncztól elszédülten rogyott le a földre, s a -mint hátraszegett fejét Nabukodonozor vállára vetette, a Mária -korona lehullott a fejéről, s oda gurult a lábamhoz. Én fölvettem -és megtörülgettem azt.</p> -<p>– Azt is tedd vissza a helyére! ökrendezett Nabukodonozor.</p> -<p>– Előbb igyál! mondá Astarte, rekedtes, kifáradt hangon, s egy -rendkívüli szép hólyagos kulacsot vett le oldaláról s azt oda tartá -a szájamhoz. A kulacs gyönyörű vert arany munka volt, gazdagon -kirakva türkizokkal és tűzopálokkal. «Ez a bor arról a szőlőtőről -való, a mit Noe <span class="pagenum"><a name="Page_133" id= -"Page_133">-133-</a></span> ültetett, a kőurnája, a miben áll, ott -van Semiramis nagyanyám sarkophagja mellett Ninivében. Igyál!»</p> -<p>S minthogy én vonakodtam, hirtelen megragadta a nyakamat az -egyik karjával, odahuzta a fejemet magához, aztán egyet huzott a -kulacsból, s azzal odaszorítva az ajkait az ajkaimhoz, úgy itatott -meg a saját szájába vett borral. Soha én annál édesebb, bódítóbb, -tüzesebb bort nem ittam életemben.</p> -<p>– Ki ütött most engem pofon? kiálta föl erre Sába királynője, -széttekintve szilajon maga körül.</p> -<p>– No hát igyál! szólt odanyujtva ismét a kulacsot.</p> -<p>Én a szájamhoz vittem azt; de az első kortynál észrevettem, hogy -nem az a bor az, a mit az előbb ittam. Ezen kesernyés íz érzett és -valami idegen illat, a mi összeborzasztott. Nem ittam többet annál -az egy kortynál, csak mutattam, mintha tovább kortyogatnék belőle. -Köszönettel visszaadtam a kulacsot, mikor elég lehetett már.</p> -<p>– Tartsd meg! Neked adom emlékül, szólt erre a pogánykirályné s -odaveté azt is a többi templomi edények közé, a miket, hogy -egyszerre elvihessek, kénytelen voltam mind a tágas keresztelő -medenczébe berakni.</p> -<p>Azzal elkezdték a részeg dæmonok a gyertyákat kioltogatni, s én -siettem elmenekülni onnan a nyalábra fogott templomedényekkel, -nehogy ott rekedjek velük a sötétben.</p> -<p>Én azután a templomi edényeket mind háromszor megmostam tiszta -vizben s a helyeikre visszaállítottam; a szentségtartót is -visszahelyeztem az oltárra, s a koronát föltettem a -Boldogasszonykép homlokára, nem mulasztva el, hogy a palástja -szegélyét megcsókoljam, bűnbocsánatot kérve. Az a palást is -gyönyörű munka volt, a nagyfejedelemnő saját maga készítette azt, a -tizenkét apostol képe gyönyörűen ki volt himezve rajta színes -selyemmel és arany meg ezüst fonállal.</p> -<p>– Hát ezt hová tegyem? mondám magamban, az ajándékul kapott -kulacsot nézegetve, hogy el ne lopják tőlem? <span class= -"pagenum"><a name="Page_134" id="Page_134">-134-</a></span> Hisz ez -megér, ha eladom, egy egész paraszttelket, vagy egy ötkerekű -malmot. De hátha csak álmodom ezt, s mire fölébredek, már nem lesz -a kezemben? Azt teszem, hogy a fülénél fogva a balteusom szijára -kapcsolom (még mindig liktor voltam), onnan nem veszhet el.</p> -<p>És úgy is tettem; mert aztán nagyon előfogott az álom, azt se -néztem, hol fekszem le? csak elámolyogtam valamerre s magam sem -tudom, meddig aludtam.</p> -<p>Csak azt tudom, hogy a fülemnél fogva huzott valaki, mikor -fölébresztett, s a sarkaival ugyancsak rugdalta az oldalaimat.</p> -<p>Az én veres patronusom volt.</p> -<p>– Jól van no, Iskariotes, majd mindjárt kelek! dörmögém fél -álmomban.</p> -<p>– Oh, trifurifer! Még Iskariotesnek nevez! Várj, majd mindjárt -kijózanítalak én!</p> -<p>Azzal fogott egy nagy kanna vizet s végig öntött vele.</p> -<p>Erre csakugyan egészen magamhoz tértem.</p> -<p>– No te kegyes Silenus! Ugyancsak jól viselted magadat! szidott -a lovag. Én azt parancsoltam neked, hogy várj a kriptaajtóban, míg -vendégeink érkeznek, s te összetévesztetted a kriptaajtót a -pinczeajtóval: onnan huztunk fel a csap alól. Azt sem tudtad, -melyik világon vagy.</p> -<p>– Hát a drága kulacsom, a mi a balteusom szijához volt -kötve?</p> -<p>De biz ott már nem volt se kulacs, se bőrpánczél, hanem a régi -szőrcsuha volt rajtam, a mi a megholt sekrestyésről rám maradt.</p> -<p>– No ne álmodjál már, hanem siess a kápolnába, csavard meg a -kelepelőt, a mise mindjárt kezdődik.</p> -<p>Pedig én olyan elevenen láttam magam előtt mindent!</p> -<p>A mint a templomba beléptem a sekrestyén keresztül, ott találtam -mindent a maga helyén, a hogy előtte való nap.</p> -<p>A mellékkápolnában volt felállítva a szent ravatal, <span class= -"pagenum"><a name="Page_135" id="Page_135">-135-</a></span> -körülrakva viaszgyertyákkal, s én ugyanazt a Krisztus-képet láttam -magam előtt a koporsóban, melyet a mult éjjel a Baphometimádók -töviseikkel összeszurkáltak. De ezen nem látszott semmi nyoma a -tövisszurdalásnak.</p> -<p>A templom tele volt áhitatos néppel, mely végeszakadatlan -processióban jött és ment, a gyászpompában gyönyörködve.</p> -<p>Azután előjöttek hosszú sorban a rend lovagjai, szürke -szőrcsuhákban, és mezitláb térden állva közelítettek a Megváltó -koporsója felé, s egyenkint megcsókolák a márványlépcsőket, melyek -a koporsóhoz fölvezettek.</p> -<p>És én azt láttam az éjjel, hogy ez az ember ottan a főmester, -öklelő koronával a fején, melynek négy ökörszarva volt, leköpte a -Krisztus szentséges orczáját, s azt mondta rá, hogy csaló volt! És -most a lábait csókolja. S ezek a többiek, a kik vitatkoztak -fölötte, hogy vajjon hát «æon» volt-e ő, vagy a Jaldabaoth fia, ki -az Ophiomorphostól meghátrált? vagy «senki?» most mind megalázott -fővel közelítnek felé és a melleiket verik ököllel s mikor az -inclangorium megcsendül és újra megcsendül, valamennyien leborulnak -a földre és egy sóhajtás nem hallszik a néppel tömött templomban, a -mint a nagymester felemeli a Krisztus testét magasra: engem az -ördögök ösztökéltek hátulról, hogy elkiáltsam magamat ebben a nagy -csendességben: «emberek! keresztyének! ne térdepeljetek! Abban a -kehelyben egy ostya van, a mire Astarte a sarkával taposott!» ha az -a fehér galamb nem tartaná a szárnyát a szájam elé.</p> -<p>Azután megzendül az orgona és a templomi ének, s én hallok női -hangokat a «miserere», a «de profundis» énekére zendülni, a mik -eszembe juttatják, hogy ugyanezek a hangok énekelték a mult éjjel -azokat a kicsapongó énekeket! Ez Astarte hangja. Ez Deliláé! Ez -Jezabelé, ez a mély harangbúgás! Itt jöttek fel a szemem láttára a -kriptaajtón! Itt mentek fel egymásután a csigalépcsőn! De hol? Hisz -nincs itt csigalépcső sehol. Azon a helyen, <span class= -"pagenum"><a name="Page_136" id="Page_136">-136-</a></span> a hol -én háromszor lejöttem és felmentem, nincs se ajtó, se lépcsőgádor, -hanem a rend nagymesterének, a megholt Arminius lovagnak a tömör -márvány síremléke áll ott, tetején a lovag fekvő szobra, mellén -összetett kezekkel, teljes ornatusában. Mégis csak álom volt ez az -egész.</p> -<p>Már megkönnyebbült egészen a szivem attól a nagy tehertől, a mi -oly szertelenül nyomta. Sokat ihattam, a phantasiám fel volt -hevülve, az a hibás. Tehát senki sem hibás.</p> -<p>Tehát e szerint az sem való, hogy én a Boldogasszony koronáját -levettem a fejéről s azt Sába királynője saját fejére téve, a -bálványimádati tánczban megszentségtelenítette.</p> -<p>Mikor vége volt a szent misének, s én szokás szerint odajárultam -a Boldogasszony szoborhoz, hogy a szüntelen égő lámpásba, mely -lábai előtt állt, olajat töltsek, a mint feltekinték rá, csak -elmeredtem a bámulattól.</p> -<p>A szent szobor fején levő korona diadémján elől volt egy mogyoró -nagyságú igazgyöngy, hátul pedig egy szintén olyan nagy rubin.</p> -<p>Mindig az igazgyöngy szokott a szemközti részen lenni. Most a -rubin ragyogott a homlokán.</p> -<p>Ezt a koronát tehát megfordította valaki!</p> -<p>És így még sem volt az valami álom.</p> -<p>De mi volt hát?</p> -<p>Ez a nap mondom nagypéntek volt: átalános jejunium napja. A -«tövis lovagok» oly szigorúan tarták a bőjtöt, hogy ezen a napon -még egy halálos betegen fekvő novitiusnak az orvosságot sem adták -be, mert a decoctumban manna volt s a pilulák hydromelben voltak -meghengergetve s a manna és a hydromel már ételnek vehető. Magam is -koplaltam egész nap. S mint afféle tág lelkiismeretű ember, bántam -már nagyon, hogy a tegnap éjjeli nagy lakomából (ha csakugyan nem -álom volt az) egynémely három ezer esztendő előtti fürjnek a -czombját el nem dugtam mára. <span class="pagenum"><a name= -"Page_137" id="Page_137">-137-</a></span></p> -<p>De ugyan hova dugtam volna? Az is oda lett volna, a hova a -kulacs.</p> -<p>A mint este, a harangszó helyett, a nagypénteki kerepelővel -elvégeztem a három verset, a veresszakállú lovag ismét ott várt a -sekrestyében a lámpással s azt mondá:</p> -<p>– No ma megint itt fogsz várni a vendégeinkre a kriptaajtóban, -de aztán el ne aludd megint az időt, mint a mult éjjel.</p> -<p>Gondoltam magamban: «rajta leszek, hogy el ne aludjam».</p> -<p>– Ma korábban fognak jönni.</p> -<p>Úgy is lett. Alig ütötte a toronyóra a tizenegyet, már hangzott -a koczintás a kriptaajtón, s a mint én azt felnyitottam, eléjöttek -az én óvilági szépségeim, a kiknek most már nem kellett magukat -előttem bemutogatni. Ismertük egymást.</p> -<p>Ma is ugyanazt a parancsot osztogatták, a mit tegnap, hogy a -szent edényeket hordjam utánuk.</p> -<p>De hogy merre megyünk bele itt a falba? Arra voltam igen -kiváncsi.</p> -<p>Mikor aztán a Sába királynője parancsára azt kelle tennem, hogy -az oltár fülkéjéből kivegyem a szentek szentjét, a királynő rám -kiáltott:</p> -<p>– Hátra ne nézz, mert elvisz az ördög!</p> -<p>Nem is néztem hátra, hanem a mint a kezembe került a szent -kehely sima arany födele, hát annak a fényes lapja tökéletes tükör -gyanánt szolgált nekem. Abból én kilestem, hogy a Jezabel oda lép -az Arminius-siremlékhez, a fekvő lovagszobornak a fejét elfordítja, -s arra az egész márványemlék lesülyed s aztán a talapjával fölfelé -fordul. Az eltünt siremlék-helyen aztán ott látszik a csigalépcső -bejárata, míg a lefordult szobor talapzata az egyik kezdő lépcsőt -képezi előtte.</p> -<p>Úgy tettem, mint a ki nem lát semmit.</p> -<p>Mindent utána hordtam az asszonyságoknak.</p> -<p>Ezuttal a nagy terem nem a tegnap látott mysteriumokhoz -<span class="pagenum"><a name="Page_138" id= -"Page_138">-138-</a></span> volt berendezve. Az asztalok megrakva -mindenféle drága pecsenyékkel, pástétomokkal és keleti -gyümölcsökkel. Nagypéntek estéjén husételek! A mikor minden -igazhivő, még a kálvinista is bőjtöl és cziberelevest eszik, vagy -étlen-szomjan forgatja imádságos könyve lapjait s keresi, hogy -melyiken találna magának való vigasztalást, a mivel bűnbánatát és -éhségét elverje? S ennek a nagy ünnepnek a tizenegyedik óráján -elkezdeni a dobzódást, lakmározást! De még milyen lakmározást! -Mintha a vendégek és gazdák mindegyike csakugyan ki két, ki -háromezer esztendő óta nem evett, ivott volna semmit. Nem győztem a -számukra a bort felhordani a pinczéből s a sülteket fölszeletezni. -Ugyanazok a jelenetek következtek, a mik a mult éjjel, csakhogy -emberi észtől kigondolhatatlan változatokkal.</p> -<p>Sába királynője ma még nagyobb bolond volt, mint tegnap.</p> -<p>Egyszer aztán azt mondá:</p> -<p>– Ejh. Meleg nekem ez az öltöny! Eredj Malkhus! hozd el nekem a -galileai asszonynak a palástját; az jó hűs lesz.</p> -<p>– Hogy lenne rajtad Dejanira-köntössé ez a palást! mondám -magamban fogcsikorgatva. De Iskariotesnek egy hátbaütése meggyőzött -róla, hogy engedelmeskedni kell s én csak ismételtem a tegnapi -szentségtörő merényletet.</p> -<p>Mire a palásttal visszatértem, már akkor arra nagy szüksége volt -Astartenak, ki a vaddisznón lovagló bálványkép druszájától már -semmiben sem különbözött. Úgy, hogy én a szememet kénytelen voltam -előtte lesütni.</p> -<p>Astarte kaczagott.</p> -<p>– No jer ide, Malkhus! hivogatott nevetve. Itt a kulacs. Igyál -belőle. A hogy én is iszom. Én iszom Bafometért, te Astarteért.</p> -<p>S azzal maga ivott előbb a kulacsból. Ugyanaz a hólyagos művű -arany kobak volt az, a miből tegnap megitatott. <span class= -"pagenum"><a name="Page_139" id="Page_139">-139-</a></span></p> -<p>Rájöttem már a tréfának a nyitjára. Hallottam egyszer, hogy -vannak olyan művészi kulacsok, a miknek kettős belseje van, az -egyikbe egyféle italt lehet tölteni, a másikba másfélét. Aztán a -kulacs nyakán, mikor az ember a tetejét lecsavarintja, ha jobbra -tekerint, az egyik, ha balra, a másik ital kerül elő. Megfigyeltem, -hogy merre facsarja a kulacs tetejét a pogány királynő, mikor maga -iszik? Hát akkor jobbra csavarta. Mikor meg nekem adta ide, akkor -balra. Én aztán, szintén észrevétlenül, visszatekerintettem azt -megint jobbra. És csakugyan a jó édes, zamatos bor jött ki belőle. -Ittam is abból komolyan és nagyot.</p> -<p>– Nos, úgy-e jó volt? kérdé a hazugság királynéja.</p> -<p>Én pedig hasonló pénzzel fizettem neki vissza.</p> -<p>– Kissé kesernyés, mondám. S erőltettem a számra a -fintorgást.</p> -<p>Astarte fittyet vetett az ujjaival az orrom alá, s kaczagva -mondá:</p> -<p>– Az jó te neked. Ez a kánai menyegzőből fenmaradt bor. «Urad» -csinálta; hát csak igyad. Ezt a kulacsot is neked adom. Tedd el a -másik mellé.</p> -<p>Erre az egész pokolbeli társaság nevetett.</p> -<p>– És most hordd el a boros edényeket! parancsolá Nabukodonozor, -aztán hordd fel a spiritus vinit.</p> -<p>Én megint lehordtam a megundokított templomi drágaságokat, s -aztán felhoztam a pinczéből a kőkorsóban tartott spiritus -vinit.</p> -<p>A dæmonoknak nem volt már elég a mámorhoz a bor, pálinka kellett -nekik, attól akartak tovább részegedni.</p> -<p>Én akkor gondoltam valamit.</p> -<p>A pálinka abban a kőkorsóban igazi orosz gyártmány volt.</p> -<p>Olyan furfangos dugasza volt, hogy azt csak az tudta kihuzni -belőle, a ki be volt avatva a titkába. Én még a hajdemákoknál -beletanultam. A pinczében kinyitottam a korsót, kiürítettem belőle -valamelyest s aztán a nekem <span class="pagenum"><a name= -"Page_140" id="Page_140">-140-</a></span> ajándékozott kulacsból -beletöltöttem azt a nekem szánt álomitalt. Azzal megint becsináltam -a dugaszt.</p> -<p>– Nem ittál-e belőle, Málkhus? kiáltott rám Herodes.</p> -<p>– Baphometre esküszöm, hogy nem ittam.</p> -<p>– Hát nyisd fel a korsót! parancsolá Pilátus.</p> -<p>Én megpróbáltam mindenféleképen: sehogy se ment. Utoljára aztán -kikapta a kezemből Acháb s hogy ő sem tudott vele boldogulni, oda -állította a korsót az ezüst medencze közepébe, ráütött a -kardmarkolatával, mire a korsó széttörött, s a medencze megtelt a -tartalmával.</p> -<p>Akkor aztán Bethsabé, meg Thámár (hires bibliai jó gazdasszony -mind a kettő!) fügét, mazsolaszőlőt és narancshéjat hánytak bele, -míg Delila egy viaszgyertyatekercscsel meggyujtotta az egész nagy -tál krampampulit s ugyanakkor minden más világítást kioltottak.</p> -<p>Akkor aztán, mikor a borszesz égett, az asztalfőnél álló -Nabukodonozor, a szenteltvizhintő aspergillumot belemártva az égő -borlélbe, azzal osztotta ki a körüle csoportosuló hivőknek a forró -italt, az odatartott calixokba öntögetve, a mit azok, mint -pokolbeli folyó tüzet vittek az ajkaikhoz. A tüzet osztogató -négyszarvú király, a tüzet szürcsölő rémalakok, a középen lobogó -kék-zöld lobogványú medenczétől halottképekké sápasztva, olyan -csoportozatot tüntettek elő, mely megszégyenített minden eddig -látott képet a danse macabreről. Maga Sába királynője olyan volt a -zöld világításnál, mint egy elkárhozott mezitelen lélek, egy szent -palástjával a nyakában; arczán, ajkain semmi pir; csak villogó -fekete szemei mutatják, hogy él. És rivallt minden hangon a -förtelmes istenkáromlás. Tűz a szájba, tűz a szájból.</p> -<p>Én menekültem a pokolsanhedrinból. Most már bizonyos voltam -felőle, hogy nem álmodom. El voltam határozva, hogy kitörök -innen.</p> -<p>Ha ezek ördögök, úgy nagyon ostoba ördögök lehetnek, holott nem -tudják magukat megőrizni attól, hogy a saját kelepczéjükbe -beléejtse őket egy olyan szegény ördög, <span class= -"pagenum"><a name="Page_141" id="Page_141">-141-</a></span> mint én -magam vagyok. Hiszen ha megiszogatják azt az álomitalt mind, a mit -az én delektálásomra készítettek, majd olyat alusznak tőle, hogy -holnap nem tudom ki végzi a resurrectio ceremóniáját?</p> -<p>Kiosontam a bálványimádás bűnbarlangjából s aztán így okoskodtam -magamban:</p> -<p>Ha ezek az emberi lények (mert nem egyebek) a kriptaajtón -keresztül jövének ide, akkor a kriptából valami katakombának ki -kell vezetni a szabadba, a honnan egy titkos ajtón át az asszonyi -állatok ide fellopakodnak. Azon az úton én innen megszökhetem.</p> -<p>Fogtam a lámpásomat, lementem vele a kriptába, s a mint annak a -hosszú boltozatán végighaladtam, a két sor fülke között, mely az -ide eltemetett rendlovagok emlékköveivel volt betöltve, egy -«Ptolomeus» nevű lovagnak a sírürege elől félretolva találtam az -emléklapot. Az nem volt márványból, hanem bádogból, mely -márványszinűre volt fénymázolva.</p> -<p>Ez a fülke nem volt sírüreg, hanem egy szük lépcsőzet feljárata. -Felmentem a lépcsőkön. Azok is meredek csigaalakban vezettek föl. -Tizenhét lépcsőt számláltam meg. A tizenhetediknél találtam – nem -egy ajtót, hanem egy szent szobrot. A fához kötözött szent -Sebestyén szobra volt ez, nyilakkal átlövöldözve, a hogy az -istentelen Diocletián kivégezteté a hős vértanút.</p> -<p>Láttam én ezt a szobrot nappal is elégszer a kolostorban, -csakhogy akkor kivül volt a falon, s kifelé nézett, egy fülkében -állva. Bizonyos, hogy ő tudja a kijárásnak a titkát; külömben most -nem lehetne idebenn.</p> -<p>– Oh szent Sebestyén! könyörgék neki egész alázattal, tekintsd -azt, hogy én is morva vagyok anyai ágon, a kiknek te országos -védszentjük vagy, s taníts meg rá, hogy hogyan jöttél te ide be a -falon keresztül? hogy én meg ugyanarra kimehessek.</p> -<p>Mert semmi nyilás nem látszott a háta mögött.</p> -<p>Elkezdtem keresni a nyilást. <span class="pagenum"><a name= -"Page_142" id="Page_142">-142-</a></span></p> -<p>A hős martir testébe három nyil van bele lőve, azok a nyílak -rézből vannak. Ugyan micsoda vakmerőnek és istentelennek jutna az -eszébe, hogy a halálra kínzott szent sebében megforgassa a belelőtt -nyilat?</p> -<p>És én úgy vettem észre, hogy a három nyil közül az egyik -fényesebb volt, mint a másik kettő, mintha azt fogdosták volna.</p> -<p>Felálltam a talapzatára s megkisérlém a nyilat elfordítani. S a -mint a nyil tolla engedett az ujjam nyomásának, az egész szobor, -fülkéstül együtt elkezdett megfordulni s én egy percz múlva a -csillagos eget láttam magam fölött. Szent Sebestyénnel együtt kivül -voltunk a kolostor falán.</p> -<p>– No már most megint ereszsz vissza, drága védszentem, mondék s -a nyilat visszafelé fordítva, megint visszakerültem a katakomba -feljáratába.</p> -<p>Tehát ez a kisértetek sétaútjának a titka.</p> -<p>Visszamentem megint a kriptába, s körültekinték, valamit -keresve.</p> -<p>Arra is rátaláltam.</p> -<p>Tudniillik, hogy a lesülyesztett Arminius-siremlék ott függött a -fejem fölött, a boltozatból aláfordulva, a megholt nagymester -szobrával, melynek ki volt tekerve a nyaka.</p> -<p>Hátha én ezt a fejet helyreilleszteném, mi lenne belőle?</p> -<p>Az lett belőle, hogy arra a síremlék ismét felemelkedett és -megfordult, s mikor én a lépcsőn felmentem a kápolnába, már akkor -ott állt a helyén, elzárva a Baphomet-bálvány termébe felvezető -lépcső gádorát, a hogy ezt megszoktuk látni.</p> -<p>Most van már jól! A Krisztustagadók nem csak el lesznek altatva, -s ki tudja, mikor, mikor nem ébrednek föl? hanem még azonfölül ki -sem tudnak jönni az ördögtemplomukból, a minek se ajtaja, se -ablaka, hacsak ki nem törik a falat valahol.</p> -<p>Holnap senki sem fogja tudni, hová lettem? Én pedig az alatt -hetedhét országon túltehetem magamat. <span class= -"pagenum"><a name="Page_143" id="Page_143">-143-</a></span></p> -<p>Határozott czélt tűztem magam elé.</p> -<p>Elmegyek az aacheni érsekhez, s bevádolom a Baphometimádó -rendlovagokat.</p> -<p>S hogy állításaimnak tökéletes hitelességet szerezzek, magammal -viszem a beundokított, megfertőztetett templomi edényeket is. Nem! -Az ájtatos keresztyén gyülekezet ne igyék a Salome és Delila által -ürítgetett áldozó kelyhekből, ne keresztelkedjék abban a -medenczében, melyet Nabukodonozor vomitusa befertőztetett, ne -fogadja a szentelt vizet abból az aspergillumból, a mivel a főördög -osztotta a többieknek a lángoló pokolitalt, a míg azokat avatott -kegyes kezek újra be nem szentelik és a varázslattól meg nem -szabadítják.</p> -<p>Elviszem mindezeket az érsek elé, a zsinat elé, a szent -inquisitió elé; szolgáljanak tanújelül és exortizáltassanak.</p> -<p>(– Azt ugyan okosan tetted, fiam! Igaz keresztyén módjára -cselekedtél, kiálta föl a nagyherczeg, egészen fölháborodva a -«tövislovagok»-nak istentelenségei fölött, a miknek a puszta -végighallgatása által is olyanformán érzi a kegyes ember magát, -hogy szüksége van az absolutióra. Becsületesen tetted!</p> -<p>– Mondtam úgy-e? pattant föl a soltész, lecsapva a birói pálczát -az asztalra. Még a templomrablásból is úgy kibeszéli magát, hogy -még megdicsértetik érte, s az mondatik rá, hogy «jól tetted -fiam!»</p> -<p>E fölött aztán a nagyherczeg és a soltész úgy összekaptak, hogy -fölugráltak székeikről, s ököllel verték az asztalt, hogy azon -gyertyatartó, halálfej, crucifixus és porzótartó csak úgy tánczolt -s elvégre is erre a napra félbe kellett szakítani a vallatást. A -gonosztevő megint egy napi akasztófa-haladékot nyert s csak úgy -nevetett magában befelé.</p> -<p>Másnap aztán, mikor a birák megint lecsillapíták -fölgerjedésüket, az in pendenti hagyott causa tovább -continuáltatott.</p> -<p>– Hol hagyta el reus?) <span class="pagenum"><a name="Page_144" -id="Page_144">-144-</a></span></p> -<p>Folytatá a vádlott.)</p> -<p>A sekrestyében találék egy nagy bőriszákot, abba beléraktam -mindazon templomi arany- és ezüst-drágaságokat, a mik az orgiáktól -meg voltak szentségtelenítve, nem feledkezve meg a Boldogasszony -koronájáról sem.</p> -<p>Mikor azt az iszákot fölvettem a vállamra, az majd letörött -alatta, olyan nehéz volt, s nem tehettem át fölváltva a másik -vállamra, a tudvalevő fehér galamb miatt.</p> -<p>A körülforgó szent szobor segélyével aztán kijutottam a kolostor -falán kivül.</p> -<p>Még onnan csak egy magas bástyán át kellett leereszkednem. -Megtaláltam a kötélhágcsót, melynek segélyével a pogány tisztátalan -asszonyok ide feljöttek s hasznát vettem, s azután az iszákba tett -kincsekkel elkezdtem gyorsan ügetni a kikötő felé.</p> -<p>(– Most megállj! szakítá félbe a soltész. Itt megfoglak és -convincállak. És ez lesz a criteriuma annak, hogy bünös, vagy -kegyes cselekedet volt-e az, a mit elkövettél? Miért mentél az -összeszedett egyházi drágaságokkal a kikötő felé, a hol az -elutazásra kész hajók horgonyoznak, és nem a városháza felé, a hol -megtaláltad volna a polgármestert, a soltészt, vagy a várnagyot s -feljelenthetted volna az általad észrevett szentségtörést s a -vétkes rendlovagokat; míg bűvös álomtól voltak meglepetve, in -flagranti lepethetted volna meg, ha igaz, hogy úgy volt?</p> -<p>– No gonosztevő erre találj mostan cadentiát, dörmögé a -nagyherczeg.)</p> -<p>– Igen egyszerű a dolog magyarázata, kegyelmes uraim, felelt meg -a kérdésre ex tripode a reus; ha egy szót mondok, abból rögtön meg -fognak érteni mindent. Annak a városnak a neve, a hol ez történt, -Stettin. Ezt a várost, tudjátok, hogy azon idő szerint Gusztáv -Adolf birta, a kinek az eretnek vezérei nemcsak hogy nem törődtek -azzal, hogy a katholikus kolostorokban, a miket ők maguk is -akárhányszor megszentségtelenítettek, imádják-e a Baphometet? s -tartanak-e Mylitta-ünnepet? de a mi több, <span class= -"pagenum"><a name="Page_145" id="Page_145">-145-</a></span> igen jó -szövetségben éltek a «tövislovagok»-kal, a kik a svédekkel -egyesülten, vitézül harczoltak a császári ostromló seregek ellen, s -az eretnekeknek leghivebb fegyvertársaik voltak. Oda hiába mentem -volna vádaskodni: magam jártam volna rosszúl. Azért határoztam el, -hogy egy kegyes német nagyfejedelem országába meneküljek, a ki -vádamat meg is hallgatja s az inquisitióhoz elegendő erővel is fog -birni, s úgy hivém, hogy ily rettenetes eset megérdemli, hogy -valaki egy hadjáratot indítson meg miatta. S minthogy a tengeren -legkevésbbé tarthattam a nyomoztatástól, ezért igyekeztem a -stettini kikötőt elérni.</p> -<p>(– Habet rectum! Rectissimum! Sietett véleményét kimondani a -nagyherczeg. A svéd eretnekek nem lehetnek birák ily spiritualis -kérdésben. Töröltessék ki a bűnsorozatból a «furtum -sacrosanctorum».</p> -<p>– Fogadni mernék, hogy az egész lajstromot sorban letisztázza -még a gazember! dörmögé szakálla közé a soltész. No de most -következik a «Homicidium!»)</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_146" id= -"Page_146">-146-</a></span></p> -<h2><span class="smaller">ÖTÖDIK RÉSZ.</span><br /> -A HOMICIDIUM.</h2> -<h3>I. A MYNHEER HAJÓJÁN.</h3> -<p>Legnagyobb bizonysága kegyes intentiómnak az, hogy a midőn -legnagyobb szükségem lett volna kész kivert pénzre, mégis -megállhattam, hogy a templom bejárásánál levő kegyes adakozások -perselyére rá ne tegyem a kezemet, a mely pedig ilyenkor, a passió -napjain, tele szokott lenni batzenekkel, sőt silberlingekkel is. -Azt nem volt «okom» elvinni.</p> -<p>Még mindig a zsidó főpap szolgájának maskararuhája volt rajtam: -a római balteus, bőr caligák, a szijas chalizehbocskor, s az -óhebréus pallium. Akárhol a világon elfogtak volna ebben az -öltözetben, mint futó bolondot, csak itten nem. Stettin a svédek -uralma alatt szabad kikötővé volt téve s annálfogva az Oder öble -tömve, dugva volt a világ minden nemzetének kereskedő hajóival s a -rakparton egymást taszigálta a néger, spanyol, török, berber és -chinai, a kerek földön viselt mindenféle öltözetekben; úgy hogy -ott, abban a tarkabarka sokaságban akármiféle csodaviselet bátran -elvegyülhetett. Meg sem nézett senki a furcsa jelmezem miatt.</p> -<p>Én sem sokat kérdezősködtem, csak azt néztem, hogy hol van egy -hajó, a mely épen a vasmacskáit felszedni s a vitorláit kifeszíteni -készül, hogy arra felmeneküljek? A véletlen egy hollandi hajóra -vezetett.</p> -<p>A hajótulajdonos, mynheer Ruissen, a mint a hajó <span class= -"pagenum"><a name="Page_147" id="Page_147">-147-</a></span> -megindult a kedvező széllel, s az Oderből már kijutottunk a nagy -öbölbe, úgy hogy nem volt szükség többé az ő nagy felügyeletére, -észrevette, hogy én is ott vagyok a födélzeten a batyúm mellé -letelepedve, s odajött hozzám, két kezét a két kabátzsebébe dugva s -elkezdett hozzám tizenkétféle keleti nyelven beszélni.</p> -<p>Én persze egyiket sem értettem.</p> -<p>Ekkor aztán elkezdett a maga vlaem dialectusán káromkodni.</p> -<p>– Teringettét, micsoda nyelven ért ez a ficzkó?</p> -<p>Ezt aztán megértettem. Mondtam neki, hogy tudok hollandusúl, s -nem vagyok palæstinai pogány, hanem igazhivő keresztyén.</p> -<p>– Hát hova akarsz menni?</p> -<p>– A hova visznek.</p> -<p>– Van pénzed a vitelbért megfizetni?</p> -<p>– Nincs nekem egy batkám sem.</p> -<p>– Hát mid van?</p> -<p>– Van egy szép hólyagos kulacsom, kövekkel kirakva: azt oda adom -zálogba, vagy fizetésül.</p> -<p>– Loptad?</p> -<p>– Esküszöm a Szentháromságra, hogy egészen jogos úton szerzett -tulajdonom, s nem loptam senkitől. Egy szép asszonytól kaptam -emlékül, egy csókért, egy ölelésért. Sűlyedjek el ezzel a hajóval a -tengeren, ha egy szóig nem igaz, a mit mondtam.</p> -<p>– No no, csak ilyen bolondúl ne esküdjél! Hisz én úgy is -elhiszem. Ez a kulacs megér annyit, a mennyiért Hamburgig -elviszlek.</p> -<p>– Meg biz az annyit, a mennyit a kend egész hajója.</p> -<p>– Hát abban a bőriszákban mid van?</p> -<p>– Csupa arany és ezüst kincsek; drágaköves klenodiumok.</p> -<p>– Azokat is mind úgy csókoltad el magadnak? Ne hazudj ám, mert -én el nem foglak, nekem mindegy. <span class="pagenum"><a name= -"Page_148" id="Page_148">-148-</a></span></p> -<p>Én aztán azt mondtam neki, hogy menjünk be a kajütbe, majd ott -elmondom az egész történetet.</p> -<p>A mynheer bevitt magával a kajütjébe s megengedte, hogy az -iszákomat a zúgban elhelyezzem. Hozatott magának egy korsó sört, -azt, hogy engem beszédemben félbe ne szakítson, megitta maga, aztán -elővette a kis porczellánpipáját, ennek a gyüszűnyi öblét megtömte -dohánynyal és a szájába dugta; de nem gyujtott rá, hogy tovább -tartson.</p> -<p>Mikor aztán végig elmondtam neki az egész történetet, egész -odáig, hogy én most ezekkel a befertőztetett drágaságokkal az -érsekhez és nagyfejedelemhez akarok eljutni, hogy a vádamat -előadjam: a mynheer kiverte a pipájából a dohányt s visszatette a -dohányzacskójába, s aztán fölhörpintve a korsóban maradt utolsó -kortyot, még mélyebbre dugta a két zsebébe a két kezét, s így -szólt:</p> -<p>– Hja fiam, te egy nagyon okos dolgot és egy nagyon bolond -dolgot csináltál egyszerre. Az «elhozás», az még okos dolog volt; -hanem az «elvivés» az már bolond. Te egymagad, egy szegény ördög, -be akarsz vádolni olyan hatalmas embereket, mint a «tövislovagok», -olyan absurdus bűnökért, a miket senki sem hisz el. Azt fogja rá -mondani minden ember, hogy álmodtad azokat.</p> -<p>– De már hogy álmodhatnám én olyan dolgokat, a miket élő -szemekkel és fülekkel soha senki se nem látott, se nem hallott? Hát -hogy álmodhatnám én meg a Baphometbálvány mysteriumának leírását? -hogy gondolhatnék ki neveket, mint a Jaldabaoth és az Ophiomorphos? -meg az egész disputát a Jézus fölött.</p> -<p>– Hja fiam. Erre azt fogják mondani, hogy olvashattad azokat a -titkos pamphleteket valahol, a mik a «Leviticon»-ban össze vannak -gyűjtve, s a miket a templariusok ellenségei koholtak e hatalmas -rend ellen, a melynek eltörlésére Fülöp királyt a rend nagy -gazdagsága ösztönözte. S a mi szabad volt Fülöp királynak, az nem -szabad neked; meséket mondani neked a Baphomet-bálványról, -<span class="pagenum"><a name="Page_149" id= -"Page_149">-149-</a></span> meg a kigyóimádatról. S ha a szemeiddel -láttad is mind ezt s a füleiddel hallottad is, de nincs rá tanúd, a -kivel bebizonyítsd.</p> -<p>– De van rá tanúm! mondám, elővonva a bőrzsákból az elhozott -szentségtartót, s kivéve ebből a szent hostiát. Itt a tanúm. Ez a -bálványimádóktól leköpdösött, földre dobott, asszonyi szoknyáktól -ide-oda sepert szent ostya. Nézd, itt van a közepén Astarte -papucssarkának a nyoma, a mint rátaposott, épen az agnus Dei -zászlóján keresztül.</p> -<p>A mynheer erre föltette az orra nyergére a nagy pápaszemét, s -figyelmes vizsga alá vette az ostyát.</p> -<p>– Terringettét! dörmögé, ez csakugyan az a symbolum, a mivel a -Baphometet jelzik: egy félhold, mint patkó, s annak a közepén egy -nyolczassá tekeredett kigyó, felemelt kettős fejjel. Ez van -belenyomva az ostyába. E szerint te fiam, mégis dicső tettet -követtél el, a midőn megakadályoztad, hogy a mai napon annyi ezer -meg ezer keresztyén embernek a lelke az örök kárhozatra jusson; a -midőn a szent mise alkalmával a fölemelt Krisztus teste helyett a -Baphomet-bálvány symboluma előtt borúl térdre, hogy azt imádja. -Valóban, ma fél Stettin városa neked köszönheti, hogy az üdvözülés -«haben» lapja helyett netto, az elkárhozás «soll» lapjára brutto át -nem került. E derék tetteddel megszabadítottál legalább -tizenkétezer embert a pokol kapuitól. Ez tehát okos dolog volt. De -hátra van még mindig a bolond dolog: hová viszed ezeket a -megszentségtelenített kincseket? Te be akarsz vádolni egy -kolostort, tele papirendű lovagokkal; nem is egy kolostort, hanem -kettőt; mert azt mondod, hogy asszonyok is voltak ott; tehát -apáczák. Papot megtámadni mindig veszedelmes dolog: még a hímjét -is, hát még a nőnemenlevőjét! Ebbe te belevesztesz. Hiszen ha -feljelented valahol a dolgot, legelőször téged csipnek nyakon, s -mint templomrablót, rögtön máglyára visznek, s mondhatod aztán, -hogy így volt, meg úgy volt. A hatalmas rendlovagok ellen kinek -lenne kedve vizsgálatot indítani? S ha <span class= -"pagenum"><a name="Page_150" id="Page_150">-150-</a></span> -megtenné is azt valaki, mire a vizsgálat előkerülne, akkorra azok -minden nyomát úgy elhárítanák az útból a maguk gonosz tettének, -hogy te maradnál benn, mint rágalmazó. Van kedved a nyelvedet -kivágatni?</p> -<p>– De hát mit tegyek akkor ezekkel az elhozott kincsekkel? kérdém -megszeppenve. Visszavigyem a «tövislovagok» kolostorába?</p> -<p>– No akkor tennél még csak nagy bolondot. Hisz azok, a mint -megtudnák, hogy te akartad őket elárulni, rögtön befalaztatnának -valami zúgba: ott aztán várhatnád a feltámadást.</p> -<p>– De hát mit csináljak akkor?</p> -<p>– Hát fiam, a mit elhoztál, az már a tiéd. Vedd úgy, hogy az -Isten adta. Te az ördögtől vetted el. Majd ha kikötünk Hamburgban, -én utasítani foglak egy derék, becsületes emberhez, a kinek az a -foglalatossága, hogy az ilyetén kincsektől, a miket jámbor emberek -az ördögtől vettek el, a mik megtaláltattak, a nélkül, hogy -elvesztek volna, s a mik két annyit nyomnak a jámbor ember lelkén, -mint a mérlegen: hát a ki az ilyen tehertől meg tudja őket -szabadítani, én ismerek olyan jámbor keresztyént. Ne félj, nem -sadduceus: igaz kvakker, a ki nem csal – vasárnap. Meglátod, hogy -jámbor cselekedetedet megérdemlett jutalom követendi, csak az -«odavivésben» is olyan okos légy, mint voltál az «elhozásban». Mert -az a kereskedésnek a titka: okosan hozni és okosan vinni.</p> -<h3>II. A MÚH-BORJÚ.</h3> -<p>Meg vagyok felőle győződve, kegyelmes uraim, hogy mindnyájotok -előtt ismeretes dolog az, hogy mi legyen az a «múh-borjú»?</p> -<p>Én magam tartózkodom előlegesen a véleményemet felőle kimondani, -mivelhogy ez által az események kifejlődésének rendjét zavarnám -meg. <span class="pagenum"><a name="Page_151" id= -"Page_151">-151-</a></span></p> -<p>Ugy hiszem, hogy Coblenzben minden ember tudja a múh-borjú -történetét, mivelhogy nagyon sok szenvedés van felőle följegyezve e -város krónikáiban, valamint az is, hogy megjelenése jó bortermő -esztendőt szokott jósolni.</p> -<p>A múh-borjú rendesen oly városokban szokott előfordulni, a hol a -zsidók túlságosan megszaporodtak és elhatalmasodtak.</p> -<p>Minthogy köztudomású dolog, hogy a borjú a legszelidebb és -ártatlanabb jószág a világon, a kinek eszében sincs valakit -megtámadni és annál kevésbbé egy egész város népe fölött -szertelenül kegyetlenkedni, azért én nem is hiszem az egész -múh-borjú felőli nemde-mondát. Hiszik talán kegyelmességtek?</p> -<p>(A birák egyrésze erre bizonyozni kezdett, hogy az bizony -valóság, másrésze tagadta a létezhetését, végre a soltész mérgesen -közberivallt, a bűnöst megdorgálva: «Te pedig nem azért vagy itt, -hogy minket vallass, hanem vallj magad. Ha nem hiszed a múh-borjút, -hát beszélj másról».)</p> -<p>– Hát a mint Hamburgba megérkeztünk, a hajós gazdám úgy intézte -a dolgát, hogy csak alkonyat után vergődjünk be a kikötőbe. Én -mindjárt a hátamra vettem a bőriszákomat s mynheer Ruissen vezetése -mellett elindultam a Sanct-Pauli előváros tekervényes utczáin -keresztül-kasul keresni azt a «hamburgi hegyet», a hol az ő jámbor -keresztyén ügybarátja lakik, – a ki engemet az én lelkem terhétől -megszabadít.</p> -<p>Egy sereg állatmutogató bódé, fabábtánczoltató theatrum, -szemfényvesztő és kötéltánczoló etablissement körme közül -megszabadulva, a hova mindenképen be akartak minket hívni, s a -jövő-menő részeg matrózokat lerázva a nyakunkról, szerencsésen -elérkeztünk a keresett úrnak a házához.</p> -<p>A nevét még most is megtartottam a fejemben, ámbár ritka egy -név. Kevés hasonló fordul elő Németországban. Mayernak hívták. -<span class="pagenum"><a name="Page_152" id= -"Page_152">-152-</a></span></p> -<p>Lutheránus ember volt. A mint hogy Hamburgban a lakosság -tizenegy-tizenketted része lutheránus s egyedül azoknak van -polgárjoguk.</p> -<p>Mynheer Ruissen félrehívta Mayer urat s értesítette róla, hogy -mi járatban vagyok. Mayer úr erre ott marasztott vacsorára.</p> -<p>(– Remélem, hogy nem fogod az időt azzal tölteni, hogy elsorolod -előttünk, hogy mit ettetek? türelmetlenkedék a soltész.)</p> -<p>– No azzal ugyan nem sok időt lopnék el, mert nem adott egyebet, -mint kenyeret meg sajtot, hozzá tiszta vizet. A kenyeret, sajtot -úgy el tudta dicsérni, hogy az milyen drága kincs, a vizet meg, -hogy az az Illés-kútból való s csodatevő erővel bir, miközben a -bőriszákból kiszedett tárgyakat szemlélgeté sorba s a nyelvével -csettentgetett az elszörnyedéstől, a mint egyenkint rájuk ismert: -«Cz! cz!» keresztelő medencze! Hogy nyújthattad ki ezután a -kezedet? Tömjéntartó! S nem gondoltál a pokol tüzére, mikor ezt -megmarkoltad! Cz! cz! Áldozatkelyhek! Micsoda teher lesz ez a -lelkeden! Cz! cz! Még a szentség-tartó is! Jaj, de mély a pokol? -oh! oh! Szerencsétlen fiatal ember. Még a szűz Mária koronáját is -elhoztad! Jaj neked, boldogtalan!</p> -<p>Nem tűrhettem tovább.</p> -<p>– Ugyan hagyja kend abba, Mayer gazda, hiszen magam is -lutheránus vagyok. Engem nem ijeszt ezzel meg. Hanem beszéljen róla -kereken, hogy mit ád ezekért a dolgokért, ha itt hagyom? aztán -adjon valami okosabb dolgot enni, meg inni; mert ez nem jár -belém!</p> -<p>– Az már más; mondta Mayer gazda s ekkép megjavítva felőlem -táplált véleményét, bement a kamarájába és hozott ki besózott -halat, meg jóféle savanyú almabort; aztán elkezdte felbecsülni az -asztalra kirakott kincseket; közbe hetet-havat összehadart, hogy -mennyi köszönettel tartozom mynheer Ruisennek, az ő régi kedves -barátjának, hogy épen az ő házához vezetett, mert vetődhettem -<span class="pagenum"><a name="Page_153" id= -"Page_153">-153-</a></span> volna pápisták kezébe, a kik e -kincsekért agyonvertek volna, vagy odakeveredhettem volna a zsidók -közé, a kik most Spanyolországból az autodafék elől seregestül -vándorolnak Hamburgba, itt minden tisztességes keresetmódot -elrontanak; a gyanus úton szerzett jószágot potom áron veszik meg; -még abban is megcsalják az eladót hamis pénzzel, körülnyirt -aranynyal; hogy milyen jó az a tőkehal! s hogy milyen istentelenek -azok a zsidók! hogy az elhozott kincsekért ad hatszáz tallért s -aztán megihatom az egész korsó almabort.</p> -<p>– Hallja kend, Mayer gazda, mondék neki. Ez a tőkehal olyan sós, -hogy az embernek okvetlen inni kell rá, ez az almabor pedig olyan -savanyú, hogy inkább nem eszem tőkehalat, mint hogy kénytelen -legyek rá almabort inni. Hanem összepakolom a czókmókomat; aztán -elmegyek vele a zsidófertályba, s majd találok én ottan olyan -jámbor samaritánust, a ki a szegény hajótöröttnek nem akarja -hatszáz tallérral kitörülni a szemét ennyi kincsekért, a mik -testvérek között is legalább huszannyit megérnek.</p> -<p>A gazda elszörnyedve csapta össze a kezeit.</p> -<p>– Huh! Édes fiacskám! Hogy mennél te ilyen este későn a -«hamburgi hegyre» a zsidófertályt keresni? Hát nem tudod, hogy -ilyenkor jár az utczán a múh-borjú?</p> -<p>Én vállat vontam rá.</p> -<p>– Nem tudod, hogy mi az a múh-borjú? Jaj fiam, az egy rettenetes -fenevad. A mióta ezek a zsidók itt vannak Hamburgban. Mert hát -tudod: a borjú magában félénk állat; a zsidó is az. Hanem ezek a -mindenféle varázslatokban jártas spanyol zsidók kitalálták azt, -hogy ha a fiatal borjúnak tej helyett embervért adnak inni, hát az -akkor, mire megnő, olyan kegyetlen fenevad lesz, mint az oroszlán. -Egy ilyen múh-borjút bocsátottak el most a hamburgi hegyen; a mi -éjszaka az utczákon kóborol s a járó-kelőket agyonrémíti. Nappal -elrejti magát s egy egérlyukba belefér. Éjjel pedig előjön és -ordít, mint egy behemóth. <span class="pagenum"><a name="Page_154" -id="Page_154">-154-</a></span> Megkergeti az éjjeli őröket, s a -kapukról letépi a kopogtatókat. Olyan foga van, hogy kettéharapja a -dárdanyelet. A kit a nyelvével pofon nyal, olyan lesz a pofája, -mintha a posztónyirók drótkeféjével simították volna végig. Az -neked ordít mint egy oroszlán, csörömpöl, mint egy társzekér, -prüszköl mint tizenkét ló, kopog mint egy kallósmalom, és -kukorékol, mint egy veszett kakas. Különösen szereti üldözni a -jámbor férjeket és családapákat, a kik lesbe állnak a feleségeik és -leányaik kalandjai fölött őrködni. Ez a pokolbeli szörnyeteg azokat -úgy elpáholja, hogy megemlékeznek róla. Ellenben azt is megteszi, -hogy a szerelmes párokat legédesebb andalgásaik közepett rögtöni -bömbölésével szétriasztja.</p> -<p>– Hát aztán mi az a «múh-borjú»?</p> -<p>– Jaj fiacskám, azt senki sem tudja megmondani. Mert a ki -véletlenül találkozik vele az utczán, annak olyan tüzet fúj a szeme -közé rögtön, hogy két hétig sem lát utána; a ki pedig elég -oroszlánszívvel bir, mikor meghallja a múh-borjú ordítását az -utczán, hogy kidugja a fejét az ablakon, annak a feje egyszerre -akkorára megnő, mint egy hordó, hogy azt még a nagy -Jezsuita-templom kerekablakán sem tudná többet visszahúzni; és a -mellett még sem tudhatja meg, hogy milyen hát a múh-borjú -ábrázatja? mert az egyszerre olyan magasra megnő előtte, hogy a -háztetőn túlér a feje. Rettenetes szörnyeteg ez!</p> -<p>Én ez alatt szépen visszaraktam a kincseimet a bőrzsákba.</p> -<p>– Hát csakugyan létezik az a múh-borjú? kérdezém a gazdától.</p> -<p>Az esküdött rá, hogy létezik.</p> -<p>– Van kedve kendnek fogadni velem? kérdezém tőle.</p> -<p>– Mire?</p> -<p>Arra, hogy én meg tudok enni egy egész borjút. Most különösen ki -vagyok koplalva. Hozzák ide nekem azt a múh-borjút, hát én azt -megeszem!</p> -<p>Azzal kihúztam az övem mellől azt a nagy tranchirkésforma -<span class="pagenum"><a name="Page_155" id= -"Page_155">-155-</a></span> római kardot, a mi a lictori -öltözetemhez tartozott s hozzáfentem az aczélomhoz. Ide vele azzal -a borjúval.</p> -<p>S a bőriszákomat a vállamra vetve, készültem odább menni.</p> -<p>– Hát igazán nem félsz tőle? mondá Mayer gazda, látva, hogy -komolyan indulok. Most már látom, hogy kemény ficzkó vagy. Hát -maradj itt, megalkuszunk szépen, aztán vacsoráljunk együtt.</p> -<p>– Köszönöm. De engem ne traktálj füstölt hallal; mert elmult már -a nagybőjt. Aztán pap se vagyok én, de ha pap volnék is, bort -innám.</p> -<p>– Lesz minden, fiacskám, mondá Mayer gazda; s azzal kiment a -konyhába rendeletet adni. Mikor visszajött, egészen új ruha volt -rajta, s a számomra is egy gavalléros kisujtásozott urfi-öltözéket -hozott, kérve, hogy fogadjam azt el tőle ajándékba. A mi az -öltözéket kiegészítő tarsolyban van, az lesz a hozott kincseknek a -vételára: meg leszek vele elégedve.</p> -<p>Belenyultam a tarsolyba s találtam benne ötven dublont, aztán -meg egy hosszú papirost.</p> -<p>– Hát ez micsoda?</p> -<p>– Ez egy váltó, mely kétezer János-tallérról szól, fizetendő -három hónap múlva.</p> -<p>Annyit én is tudtam, hogy mi az a váltó? s egészen meg voltam -elégedve az alkuval. Csak a fizetési határidőt sokaltam egy -kissé.</p> -<p>– Ez hamburgi szokás, válaszol Mayer gazda. A pénznek érni -kell.</p> -<p>Hát azt sem bánom, az ötven dublon addig bőven eltart.</p> -<p>Mayer gazda aztán olyan pompás vacsorát adott, a minőt az -előzmények után álmodni is merészség lett volna. Voltak ott -pástétomok, vadak, csemegék és válogatott jó borok. Én azonban -éltem valami gyanuperrel s nem ittam nagyon sokat. <span class= -"pagenum"><a name="Page_156" id="Page_156">-156-</a></span></p> -<p>A vacsorához megjelent a házi gazda fia is és három eladó -leánya.</p> -<p>A fiáról azt mondták, hogy az egyetemen diák: nagyon vén diák -lehetett; a leányokról pedig, hogy testvérek: azonban egyik sem -hasonlított a másikhoz.</p> -<p>Igen jó kedvű leányok voltak, tudtak hárfázni és gitár mellett -énekelni. A szőke haju különösen igen szép volt, s nagy méla -szemeit sokszor rajtam felejté, s ha megszólítám, nyájasan -mosolygott.</p> -<p>Magam sem voltam idegen a szerelemtől, külömben is özvegy ember -lévén, hanem az asszonyokkal való dolgaimból már annyi tapasztalást -merítettem, hogy jónak láttam óvatosnak lenni. – Előbb kipróbáltam -a charakterét.</p> -<p>Engemet úgy mutatott be Mayer gazda, mint Junker Hermannt, a kis -szökét pedig, mint Jungfer Ágnest.</p> -<p>Ágnes leányasszony sentimentalis hölgy volt; vacsora alatt -egymás mellett ültünk s én okosabb dolgokról nem tudtam vele -beszélni, mint arról, hogy ha én nekem is megengedi a mindenható, -hogy saját háztartást kezdjek, hát én is ilyen ezüstkanalakat fogok -szerezni az asztalra, mint a milyenekkel most itt a -csokoládé-kocsonyát eszszük és azoknak a nyelére fogom vágatni a -czímeremet (persze a cserzővarga czímert) meg a kettős monogrammot. -Erről aztán áttértem arra, hogy milyen szép monogramm kerülne ki az -Ágnes és a Hermann előbetűiből. Ő azt nem akarta lehetségesnek -találni. Én azt mondtam neki, hogy az nagyon könnyű. Az A betűt a H -betű két szára közé lehet állítani, s azzal az egyesítés -tökéletes.</p> -<p>– Hiszen akkor kettős W lesz belőle, monda ő nagyot sohajtva, s -én elértettem e czélzást, mivelhogy «Weh» németül fájdalmat is -jelent. S a «kettős fájdalom» mi volna más, mint a szerelem?</p> -<p>Nekem megtetszett ez a leány. Hiszen nem voltam valami ágról -szakadt, jött-ment csavargó többé.</p> -<p>(– Mióta? szólalt bele a soltész.) <span class= -"pagenum"><a name="Page_157" id="Page_157">-157-</a></span></p> -<p>– Hát a mióta kétezer János-tallérról szóló szerzemény volt a -tarsolyomban.</p> -<p>(– Szép kis szerzemény.)</p> -<p>Meg akartam mutatni, hogy igazán nemes ember vagyok.</p> -<p>Az öreg Mayer ujján volt egy szép gyémántos gyűrű. Azt mondtam -az öregnek, hogy az nekem nagyon megtetszett, szeretném -megvenni.</p> -<p>– Jaj, Junker Hermann, mondá a gazda. Ez nagyon drága gyűrű. A -kárbunkulus maga megér benne ötven tallért. Azonkívül családi -ereklye. Ettől meg nem válok semmi áron. Még hetven tallérért sem -adom.</p> -<p>– Akkor id’adja kegyelmed nyolczvanért.</p> -<p>– No! Ezt ugyan senkinek meg nem tenném, de önnek a kedveért -Junker Hermann, Isten neki, legyen az ára nyolczvanöt.</p> -<p>– Áll az alku. Irja föl ön a contóra. Fizetem az önnél levő -kétezer tallérból.</p> -<p>A kétezer tallér szóra a szép Ágnes még egyszer kiszedett a -tányéromra a csokoládé kocsonyából.</p> -<p>– Hanem erről egy kis irást kell ám adni, mondá Mayer gazda, -mert halandók vagyunk.</p> -<p>– Irja meg kegyelmed, a hogy kell: én csak a nevem szoktam -aláfirkantani az ilyesminek, mondám neki hetykén. Tulajdonképen -azért mondám ezt, hogy az öreg egy kis időre hagyja el a szobát. A -mynheer aludt már a nagy karosszékben. Rupertus vén diák pedig -olyan hanczurozást követett el a másik két leánynyal, mintha vagy ő -nem volna azoknak bátyjuk, vagy azok nem volnának neki hugai. Én -tehát megfigyeletlenül suttoghattam azalatt a szőke Ágnessel.</p> -<p>– Nagyon sajnálom, mondá ő, hogy atyám eladta azt a gyűrűt, az -családi talizmán volt: anyám jegyajándéka.</p> -<p>– Hátha én úgy vettem meg azt a gyűrűt, hogy mégis a családban -maradjon? sugám én a fülébe. <span class="pagenum"><a name= -"Page_158" id="Page_158">-158-</a></span></p> -<p>– Ezt nem értem, hogyan lehet? sipogá ő, szemeit lesütve.</p> -<p>– Én megmagyaráznám azt önnek, ha egyedül beszélhetnék a -leányasszonynyal.</p> -<p>– Az igen könnyű lesz, mondá ő; majd mikor mindenki lefekszik a -háznál, akkor összejöhetünk az erkélyszobában s kegyelmed -elmondhatja, a mit velem közölni akar. Igazán kiváncsi vagyok a -talány megfejtésére.</p> -<p>Ez alatt az öreg elkészült az irással s visszatért vele.</p> -<p>A kötelezvény száz tallérról szólt; mivelhogy a nyolczvanöt -forintnak három hónapra kamatja is jár, s én csak akkor kapom meg a -pénzemet. Én egy szót sem szóltam az uzsora ellen; gavallér módra -aláirtam a nevemet, s azzal a gyémánt gyűrű az én ujjamra vándorolt -s minthogy az én csontjaim nem voltak olyan szárazak, mint Mayer -gazdáé, épen csak a bal kis ujjam első izére tudtam azt -felhúzni.</p> -<p>E közben Rupertus valami csintalan dolgot mondhatott a két -hugának, a miért azok elkezdték őt agyba-főbe pofozni, s azt -mondták, hogy takarodjék innen, nem adnak neki több bort.</p> -<p>– No ha ti nem adtok, majd ád a korcsmáros! szólt Rupertus -nevetve s engem is invitált, hogy menjek vele «kneipolni»; azt -állítva, hogy nincs nagyobb gyönyörűség, mint ha az ember sok jó -bort ivott finom társaságban, azután elmenni a korcsmába s inni még -több bort, de rosszat, a rücskösök társaságában. Én azonban, az -előrebocsátott indokoknál fogva, jámborságommal mentettem ki -magamat, s azt mondám, hogy fáradt vagyok a tengeri úttól, s -óhajtok az úrban elpihenni.</p> -<p>Rupertust aztán elvitte az ördög; lehetett hallani, a mint az -utczán rákezdi a jodlirozást, s a házak kapuit sorba döngeti a -fustélyával.</p> -<p>Mi is mindannyian jó éjt kivántunk egymásnak s kiki elvonult a -maga hálószobájába.</p> -<p>Én alig vártam, hogy a háznál minden elcsendesüljön, -<span class="pagenum"><a name="Page_159" id= -"Page_159">-159-</a></span> azonnal lábhegyen lopózva felmentem a -megjegyzett padlásszobába, mely a ház-hiu közepén szokott lenni, s -annak az ablakából rúg ki egy erkély az utczára.</p> -<p>Szép holdvilág sütött be az ablakon, a kis bizalmas kamara -egészen megvilágosodott tőle. Nem sokáig kelle várnom; kevés idő -mulva halk csoszogás közeledett az ajtóhoz, halkan nyikorgott a -lépcső, s belépett a szobába, mint egy tündéralak, tiszta hófehér -ruhában, az én várvavárt Ágnesem.</p> -<p>(– Szemtelen persona! szólt közbe a soltész.</p> -<p>– Ki tudja; hátha tudatlan ártatlanságból cselekedte? menté őt a -nagyherczeg.)</p> -<p>Én odasiettem eléje és megfogtam a kezét.</p> -<p>(– Csak remélem, hogy nem fogsz itt nekünk olyasmit elmesélni, a -mi orczáinkat elpirulásra indítsa? förmedt fel a soltész.)</p> -<p>– Hiszen kérem, jól tudom, hogy kisasszonyok előtt beszélek, -nyilatkozék a vádlott: tessék megnyugodva lenni. A szép Ágnes a -legnyugodtabb és ártatlanabb tekintettel kérdezé tőlem, hogy -magyarázzam meg hát, hogyan történhetik az meg, hogy én a gyűrűt -megveszem s mégis a családban marad?</p> -<p>– Úgy történik meg, kedvesem, mondám neki, hogy én azt a gyűrűt -a te ujjadra huzom föl, jegygyűrűnek.</p> -<p>Ezt azután megértette s engedte, hogy a száz talléros gyűrűt, a -mit még ki sem fizettem, felhuzzam az ő aranyos ujjára.</p> -<p>E tény után semmi sem következett természetesebben, mint hogy -egy csókot kérjek tőle.</p> -<p>(– Ahol van ni! Nem megmondtam? Türelmetlenkedék a soltész, már -a csóknál vannak. Ezt a mi jelenlétünkben nem lehet eltűrni!</p> -<p>– Hiszen egy csók még nem a világ, csitítá őt a nagyherczeg.</p> -<p>– Dejszen tudom én azt! Az első csók után jön a második csók, -azután a harmadik, végtére az utolsó.) <span class= -"pagenum"><a name="Page_160" id="Page_160">-160-</a></span></p> -<p>– Ugyan kérem, ne tessék rajta disputálni; hiszen úgy sem lett -belőle semmi. Én kértem, ő megtagadta. Akkor én el akartam venni, -mire ő úgy tett, mintha nem tehetne róla, már a kezemben maradt a -fejkötője s a feje a keblemre rejtőzött, a midőn egyszerre -közbejött valami.</p> -<p>(– Tudom már; a fehér galamb pofon csapta azt is a -szárnyával.)</p> -<p>– Dehogy is a fehér galamb! Hanem egyszerre olyan ordítás támadt -az ablak alatt, mintha kilencz éhes elefánt nyitotta volna fel a -torkát; soha én olyan bömbölést még nem hallottam: volt abban -ártányüvöltés, lóröhögés, trombitarecsegés, szekércsörömpölés -vegyest. A szép Ágnes felsikoltott: Jézus Mária! a múh-borjú! s -azzal kiszakítva magát karjaim közül, elszaladt a száz talléros -gyűrűmmel együtt; én pedig az ijedtségtől dühösen ugrottam az -ablakhoz, s kidugtam rajta a fejemet, nem törődve azzal a -fenyegetéssel, hogy akkorára dagad a fejem, mint egy hordó. Az -ugyan nem történt a fejemmel; hanem abban a pillanatban úgy tele -szórta valami a szememet paprikával, hogy se eget, se földet nem -láttam többet, s akkor aztán én kezdtem el ordítani, hogy ahhoz -képest a múh-borjú bőgése még kis gyermeksirás volt. De a háziak -közül a világért sem jött senki a segítségemre. Mind a dunnája alá -bújt az, a múh-borjútól féltében: nekem magamnak kellett -tapogatózva haza találnom a szobába s megkeresnem a mosdótálat és a -vizet, hogy az átkozott paprikát kimossam a szememből; a mi úgy -égetett, mint a pokolbeli tűz.</p> -<p>Még azután tökéletességnek okáért a Rupertus diák is hazakerült, -az is úgy ordított, mint én. Azt meg az utczán kapta meg a -múh-borjú s úgy összetépázta, hogy a hány szál haja, annyi felé -állt, a képét összekarmolta siralmasan, a mint a nyelvével végig -nyalt rajta s az egész öltözetét úgy összetépte, mintha sasokkal -hadakozott volna. <span class="pagenum"><a name="Page_161" id= -"Page_161">-161-</a></span></p> -<p>Rupertus diáknak ugyanabban a szobában volt vetve az ágya, a -melyben az enyim; s azon az éjszakán egyikünk sem aludt semmit. A -diáknak irtóztató kaczenjammere volt s folyvást a múh-borjúról -fantaziázott, nekem meg egész reggelig mosogatnom kellett a -szemeimet, hogy meg ne vakuljak.</p> -<p>Átkozott múh-borjú! Ha már ordítani akart, nem tudta addig -rákezdeni, a míg a száz talléros gyűrűmet rá nem húztam a szőke -Ágnes ujjára?</p> -<p>Én pedig aztán a szőke Ágnest többé négy szem közé nem kaphattam -soha.</p> -<p>Másnap reggel az öreg Mayer tudtomra adá, hogy a vendégszeretet -kötelessége egy napon túl nem terjed. Nemes gavallér létemre -keressek magamnak rangomhoz illő szállást. Látogatásaimat azonban -szivesen veszi ezentúl is s ha mulatni akarom magamat a kedélyes -Hamburgban, csak bizzam magamat Rupertus diákra, ő az ilyenekben -legjáratosabb.</p> -<p>A szép Ágnessel ezentúl mindig csak az apja jelenlétében -lehetett beszélnem, s ha szivem érzelmeit akartam neki tolmácsolni, -azt csak levél útján tehettem; mindennap küldtem neki egy szerelmes -epistolát, a miket Rupertus diák hordott haza a hugának, ha ugyan -átadta neki azokat, és el nem sikkasztotta, vagy még annál is -gonoszabb dolgot nem cselekedett a leveleimmel.</p> -<p>E napságtól fogva nem volt szünete a dinomdánomnak. Rupertus -épen arravaló fiu volt, hogy rövid időn Hamburg valamennyi -veszetthirű mulatóhelyével és rossz társaságával megismertessen, a -hol hozzám hasonló nemes úrfiak járták a bolondját. Ott -megismerkedtem egy spanyol hidalgóval, egy skót klánnal, egy -braziliai telepítvényessel, meg egy oláh bojárral, a kiknél -mindjárt az első találkozásnál kitanultam, hogy a nemesleveleik -épen azon a fán termettek, a melyen az enyém. Hanem egytől-egyig -mindannyian híres ivók, koczkázók, verekedők, menyecskézők és -botránycsinálók voltak. Hogy a pénzükhöz, <span class= -"pagenum"><a name="Page_162" id="Page_162">-162-</a></span> a mit -elvertek, nem tisztességes úton jutottak, az iránt is bizonyos -voltam. De még azt is könnyű volt kitalálnom, hogy ez a víg -kompánia engemet egyenesen úgy tekint, mint számára idehozott kész -martalékot. No ugyan szépen megjárták velem! Ha inni kellett, én -ittam le őket, nem ők engem; a templáriusoknál megtanultam a -titkot, hogyan lehet sokat inni, a nélkül, hogy az embernek a -fejébe menjen a bor. De ezt a titkot nem fecsegem ki egyelőre, -fenntartván magamnak elítéltetésem esetére, a midőn teljes reményem -van hozzá, hogy egy ilyen, az egész keresztyén világot boldogító -titoknak nyilvánosságra hozataláért a legfelsőbb kegyelem meg fog -számomra adatni.</p> -<p>(– No csak azt várd!)</p> -<p>Tehát leinni nem bírtak; pedig tiszta volt a szándékuk. Részeg -állapotomban elvehették volna tőlem Mayer gazda kétezer talléros -váltóját, a mit mindig tarsolyomban hordtam. Tudtam én azt, hogy az -egész korhelykedési turnus csak azért van kifundálva, hogy Rupertus -czimborái segélyével valahogy azt a váltót elcsiphessék tőlem s -Mayer gazda megszabaduljon a kétezer Joachim-tallér -fizetésétől.</p> -<p>De még a dublonjaimhoz sem férhettek hozzá olyan könnyen, mint -ők hitték; mert ha koczkát hoztak elő, én az első vetésnél -észrevettem, hogy az hogyan van meghamisítva? hogy van bele kényeső -téve, a mi a koczkát egy oldalra húzza, s én tudtam azt jobban, -mint ők, hogyan kell azt vetni, hogy mindig a hatos kerüljön fölül? -Ők vesztették el a pénzüket, nem én. Ha pedig aztán ebből verekedés -lett, akkor tapasztalták csak, hogy nem holmi ujonczczal van -dolguk. A hajdemákoknál annyi banditafogást tanultam el mind a -birkózásnál, mind a botverekedésnél, mind a kardvívásnál, hogy a -leghíresebb legénykedők kudarczot vallottak ellenemben; arra pedig -főgondom volt, hogy életveszélyesen meg ne sebesítsek valakit, a -miért tömlöczbe dugjanak. Utoljára <span class="pagenum"><a name= -"Page_163" id="Page_163">-163-</a></span> annyira megrökönyödtek -tőlem, hogy nem mertek velem többé kikötni.</p> -<p>A mi pedig a menyecskéket illeti, e tekintetben a legóvatosabb -voltam. A fehér galambom mindenüvé elkisért; de én arról nem -szóltam senkinek; hanem a helyett azt mondtam a czimboráknak, a kik -egyik bűnbarlangból a másikba hurczoltak magukkal, a nélkül, hogy -valami szelíd nymphát a nyakamra köthettek volna, hogy -menyasszonyom van, a kinek hűséget esküdtem s azt annyival inkább -meg kell tartanom, mert íme a menyasszonynak a testvére Rupertus, a -ki minden dolgomat látja, s ha valami hűtlenséget követek el, azt -az én imádott Ágnesemnek bizonyosan be fogja fújni. Hasztalan -esküdött Rupertus, hogy őt egy egész tele sánczárok ördög vigye el -(ez volt a divatos káromkodás a hamburgi jó társaságban), ha -valamit szól a hugának; de én rendíthetlen voltam a hűségemben, jól -tudva azt, hogy az ilyen csalfa leányokkal legkönnyebben -elveszthetem a féltett kincsemet. Azt pedig én haza akartam vinni -szegény szülőimnek. Azzal a kétezer Joachim-tallérral egészen urrá -teszem őket. Rendbe hozzák a gazdaságukat; vesznek maguknak szép -gyümölcsös kertet; az öregem prémes bekecset, a mámi selyempalástot -vehet magának, így parádézhatnak a templomba menetelkor, abból a -pénzből, a mit a fiuk keresett.</p> -<p>(– Ellopván a templomi ékszereket! veté közbe a soltész.)</p> -<p>«Finis sanctificat media», felelt meg rá a bűnös.</p> -<p>A mire a nagyherczeg kegyetlen nagy hahotára fakadt.</p> -<p>A soltész pedig olyan vörös lett, mint a kanpulyka.</p> -<p>(– Azt biz a jámbor jezsuiták nem azért találták ki, hogy lopd -el az arany kelyheiket s végy az árán apádnak-anyádnak új ruhát. -Folytasd!)</p> -<p>Így éltem én szép istenfélő módon végig a három hónapot, a mi a -váltóm lejártáig eltelt, a nappalokat csendesen átszunnyadva, -éjszaka pedig a kötéltánczosbódékat <span class="pagenum"><a name= -"Page_164" id="Page_164">-164-</a></span> és a pinczéket látogatva, -az éjjeli őrjáratokat szétkergetve, a professorok ablakait -kulimászszal befestegetve, a szép asszonyoknak szerelmes dalokat -énekelve, a zsidókat megdöngetve s az egész «hamburgi hegyet» -jucundus rettegésben tartva, egész Palmarum vasárnapig.</p> -<p>Nagyon jól emlékezem rá, hogy ezen a napon volt, mert ujdonat új -zekét és pulidert vettem ezen a napon. Azonkívül azt is tudom, hogy -a zsidóknak az ezt megelőző szombatra esett a páskaünnepük, -mivelhogy én és a czimboráim a zsinagógájukba, mikor legjobban -énekeltek, tizenkét szilaj macskát hajítottunk be az ablakon -keresztül, a miknek a farkaikra száraz hólyagok voltak kötve s a -kegyes mulatság után karonfogózva az egész utczát elfogtuk s így -mentünk kegyetlenül danolva a «Három alma» korcsmáig, a hol is -fogadásból egy vándor kuruzsolónak minden medicináját sorba -megittuk. Lehet, hogy az is confundálta egy kissé a fejemet; -ámbátor azt hiszem, hogy azok nagyon ártatlan szerek voltak. -Mindamellett az én Rupertus czimborám csak nagy hamar eldült -székestül s megadta magát. Minket pedig a csapláros kizavart a -korcsmából, a mint az éjfélt ütötte, tilalmas levén -virágvasárnapján a csapszéket tovább nyitva tartani.</p> -<p>A Rupertust kénytelenek voltunk otthagyni a csaplárosnál, mert -az mozdulni sem tudott; mi többiek pedig, a mint az utczára -kijutottunk, azon kezdtünk el tanakodni, hogy mi egészséges tréfát -lehetne még elkövetni a hátralevő éjjel, minthogy hazamenni még -korán van.</p> -<p>– Hej, czimborák, mondá a skót klán, én tudnék valami jót. -Rupertus nincs jelen, alszik. Gyerünk el az öreg Mayer gazda háza -elé s adassunk Hermannal ablaktalálkozót a menyasszonyának.</p> -<p>– Bolondok vagytok, mondám én nevetve, hogy adhatnék én a szép -Ágnesnek ablaklátogatást, mikor az ő hálószobája az erkélyre -nyilik, az meg két ölnyi magasan van, épen az eresz alatt. Hisz nem -vagyok én a múh-borjú, hogy a nyakam a padlásig felérjen. -<span class="pagenum"><a name="Page_165" id= -"Page_165">-165-</a></span></p> -<p>– Hát mi mire valók vagyunk? mondá a hidalgó. Csinálunk -pyramidot. Három czimbora odaplántálja magát az ablak alá, kettő -annak a vállára áll fel, s te Herman megint annak a kettőnek a -vállára: onnan csak eléred az erkély karfáját; bekoczogtatsz a -menyasszonyodhoz, ő kinyitja az ablakot; mi felőlünk aztán akár -csókolódhatol is vele; csak nagyon hangosan ne tedd.</p> -<p>Engem meglehetősen bolonddá tett a sok theriák, a mit a -salmagundi szekrényéből megittam, hogy ráálljak a bolond -indítványra s azzal megindultunk, szép utczariasztó nótákat -énekelve, az öreg Mayer háza felé.</p> -<p>Odaérve, gondunk volt rá, hogy az utczán keresztül vont -köteleken függő lámpásokat összetörjük, hogy annál kedvezőbb -sötétség legyen a merész kalandunkhoz.</p> -<p>Az acrobatai terv igen szépen sikerült is; én nagyhamar oda fenn -voltam az ember-pyramid harmadik emeletén, a honnan igen könnyen -elérhettem azt az erkélyt, melyre a szép Ágnes hálószobájának -ablaka nyilt.</p> -<p>Csak épen be kellett koczogtatnom az ablakon, hogy bájos -kedvesemet kicsaljam a gyöngéd érzelgő találkozóra.</p> -<p>Ekkor, mintha a föld alul támadna elő, megbődül az az előttem -már ismeretes szörnyeteg hang; a minden bőszült fenevadak -ordításából keveredett pokolbeli symphonia; a czimborák oda lenn -elkiáltják magukat ijedten: jaj, a múh-borjú! s azzal kiugrálnak -alólam s fut mind az öt, egymást eltaposva, hanyatthomlok, a merre -nyitva van az út; engem meg ott hagynak a két kezemnél fogva az -erkélybe fogózva eviczkélni a levegőben, mint egy horogra akadt -békát.</p> -<p>Segítségért kiáltani nem mertem; mert ha az öreg Mayer meglát, -lelő, mint betörő tolvajt; fel sem kapaszkodhattam az erkélyre, -mert annak a táblái mind be voltak zárva, csak lógtam ott, keresve -a lábaim hegyével valami párkányt a falon, a min lemászhassak ez -átkozott helyzetből. <span class="pagenum"><a name="Page_166" id= -"Page_166">-166-</a></span></p> -<p>A pokolbeli szörnyeteg pedig egyre közelebb ordítva czammogott -felém, már hallottam rettentő szuszogását ott alattam. Elnyultam, -vesztegen, mint egy akasztott ember, azt remélve, hogy talán nem -vesz észre.</p> -<p>Dehogy nem vett, hisz épen én értem jött oda. A mint fél szemmel -lepislantottam hozzá, láttam, hogy nyulik fel a rettenetes két -szarvú feje a magasba felém s egyszer csak az éles nyelve elkezdi a -czipőimet nyalogatni. Ekkor felhúztam a térdeimet is, meg a -karjaimmal az egész testemet, hogy ne érjen el: de biz annak a -nyaka oda is utánam nyult s tovább nyalogatta a czipőimet. -Iszonyatos nyelve mind feljebb kezdett kereskedni, már a -harisnyáimat kefélgette, s én úgy éreztem, mintha takácsmácsonyával -czirógatnák a lábikráimat.</p> -<p>Azt hittem, az ördög visz el mindjárt; rugdalóztam, de nem -használt semmit. Hegyes szarvai felnyársalással fenyegettek, ha -veszteg nem maradok. Iszonyú eltátott szája fertelmesen bömbölt -alattam s röhögte kínlódásomat.</p> -<p>Egyszer aztán a horogsertés nyelve elkapta az övemről lecsüggő -tarsolyomat, a miben a kétezer Joachim-talléros váltóm volt s azt -egy rántással leszakítva, belódította a rettentő szájába.</p> -<p>De már ennek fele sem barátság! mondám elkeseredésemben. A -váltómat az ördögnek sem adom oda s azzal nem törődve többet sem a -múh-borjúval, sem a lábtörés veszedelmével, leugrottam az -erkélyről; szerencsésen a kerek köpönyegem, mint egy ernyő, -felfogta a levegőt; nem ütöttem meg nagyon a talpamat.</p> -<p>Most tehát szemközt álltam a mesebeli szörnyeteggel. Nem volt -képzelet: igazi szörnyeteg volt; négy vastag lába volt, mint az -elefántnak, s másfél öl hosszú nyaka, azon meg egy idomtalan nagy -borjú feje, kurta szarvakkal, kilógó nyelvvel: ha megrázkódott, -olyan csörömpölést vitt véghez, mint ezer tót szekér.</p> -<p>– De nem bánom én, ha ördög vagy is; de a tarsolyomat -<span class="pagenum"><a name="Page_167" id= -"Page_167">-167-</a></span> vissza kell adnod! kiálték rá, kirántva -a kardomat s elállva az útját.</p> -<p>Erre a szörnyeteg hirtelen összehúzta a magasba felnyult nyakát, -hanem azután meg vizirányosan lökte ki felém, úgy hogy engemet két -ölnyire öklelt fel egy taszításra.</p> -<p>Holmi gyönge szivü ember erre már csakugyan kereket oldott -volna. De engemet dühbe hozott az, hogy a múhborju elnyelte a -kétezer talléros váltómat. Már most hát miért hoztam én el a -templáriusok kincseit? Ime a kincsek maradnak Mayernek, a kétezer -tallér a múhborjunak, nekem pedig marad a bűneim terhe! De így nem -osztozunk! Hanem vagy engem is vigy a pokolra, ha a pénzemet -elviszed, vagy kivágom a bőrödből a váltómat.</p> -<p>A mint a földről felugrottam, a pokolbeli szörnyeteg ismét -összehuzta a nyakát, úgy hogy csak olyan közönséges nyaka volt, -mint egy rendes tuloknak, s azzal szétvetve a lábait, szörnyű -ordítással invitált az újabb támadásra.</p> -<p>Én eszemben tartván a minapi paprikát, azzal az elővigyázattal -éltem, hogy a köpönyegemet az arczom elé tartám, a mikor felé -közelíték s ezzel elhárítottam magamról az orrából kilövellő -paprika tűzlángot s mikor aztán a pokoli kisértet megint kirugta a -hosszú nyakát, hogy felökleljen, hirtelen hasravetettem magamat -előtte, úgy hogy a nagy feje fölöttem suhant el, semmit sem -találva, én pedig megint csülökre kapva, mielőtt a múhborju újra -behuzhatta volna a nyakát, úgy taszítottam a szügyébe a kardomat, -hogy csak a markolat keresztje tartotta fenn.</p> -<p>Erre aztán kétségbeesett ordítás tört elő, de nem a múhborju -fejéből, hanem annak a hasából: egy valóságos emberi hang.</p> -<p>– Jaj nekem! Meg vagyok ölve!</p> -<p>S azzal az egész múhborjú összeroskadt, s annak az idomtalan -bőrhüvelyéből egy emberi alak keczmelgett elő, <span class= -"pagenum"><a name="Page_168" id="Page_168">-168-</a></span> a kiben -én, a mint a nyavalyást talpára állani segítém, az én czimborámat, -Rupertust ismerém fel.</p> -<p>A vér elől-hátul szökött ki belőle; a kardom keresztül-kasul -járt rajta.</p> -<p>– Hát te voltál a múhborjú? kérdezém elbámulva.</p> -<p>– Vesztél volna meg! káromkodott a sebesült, mialatt saját apja -házának ajtajához oda támasztottam. Miért nem öltelek meg inkább én -téged? Most már mehet maga az öreg múhborjúnak: a zsidófertályból -az éjjeli vásárlókat elijeszteni. Én megdöglöm! Hej Ágnes! te -ringyó! Jőjj ki az erkélyre! Kiáltsd az őröket! Verd félre a -harangot!</p> -<p>Az erkélyen láttam, hogy egy nő megjelent, Ágnes volt. A mint -Rupertus szavát felismerte, elkezdett sikoltozni, gyilkost, tüzet -kiabált, a megsebesült Rupertus pedig belekapaszkodott a lábamba, -hogy visszatartson. Még haldokolva is bosszuálláson jártatta az -eszét. Én aztán minden erőmet összeszedve, eltaszítottam őt -magamtól, hogy estében nagyot csattant a feje a ház küszöbén s -aztán nem mozdult meg többet. Dehogy jutott eszembe a múhborjú -hüvelyét kikutatni az elnyelt váltóm végett! hanem annyit -megtettem, hogy az utczáról felmarkoltam egy csomó sarat, s a mint -a leány az erkélyről aláhajolva ordított az éjszakába, úgy vágtam -azzal tele szemét-száját, hogy elment a kedve a kiabálástól. Azzal -aztán a lábam közé kapva a földet, a milyen hosszúkat tudtam -ugrani, úgy vágtattam el a rémtett szinhelyéről. Képzeletemben -mindenütt üldöző csoportok rohantak utánam, kiáltozva: «fogjátok -meg, ott fut a gyilkos.» Így vágtattam ismeretlen utczákon, -sikátorokon végig, hidakon keresztül, beleütődve a lámpásfákba, -átugrálva a lebocsátott korlátokat. Meg lehet, hogy valósággal -kergettek is; de én nem néztem hátra egy pillanatig sem, hanem -futottam, a míg csak a városnak valahol végét nem értem; ott egy -lebujban világosságot láttam, benn dudaszó és táncztoporzékolás. -Fölszakítottam az ajtót, bebuktam a lépcsőgádoron, egy <span class= -"pagenum"><a name="Page_169" id="Page_169">-169-</a></span> nagy -termetes ficzkónak az ölébe estem, a ki a münsteri hadak -egyenruháját viselte. Az nyakon ölelt s kaczagva mondá:</p> -<p>– Soha jobb helyre nem jöhettél fiam! Kergettek nagyon? Ne félj -semmit! Itt nem bántanak. Ülj le és igyál!</p> -<p>Azzal poharat nyomott a kezembe s karját az enyim alá fonva, -smollist ivott velem, s azalatt az én barétemet a maga fejére, a -maga medvebőr-süvegét meg az én fejemre nyomta.</p> -<p>– Így ni, fiam! Most már a mienk vagy! A mi borunkból ittál: -ezzel lekötötted magadat a mi kegyelmes kapitányunk -katonájának!</p> -<p>A kik közé vetődtem, titkos toborzók voltak, kik egy szabad -csapat számára gyűjtöttek mindenféle kétségbeesett ficzkókat -ujonczoknak.</p> -<p>Jó képet kellett vágnom a rossz mulatsághoz. Reggel még nemes -gavallér voltam, Hermannak hittak, kétezer talléros váltó volt a -tarsolyomban, közel lejárattal: most pedig, magam sem tudom, hogy -ki vagyok? Nagy okom volt rá, hogy más nevet mondjak s ezúttal épen -az igazi családi nevemet diktáltam be az őrmesternek, fatális -előrelátásból.</p> -<p>– De már most hát én is tudjam, hogy hát azt a kapitányt hogy -hivják, a kinek a zászlójához szegődtem?</p> -<p>– Mayernak hivják azt fiam.</p> -<p>– De százféle Mayer van a világon: csak nem Bergmayer talán?</p> -<p>– Épen eltaláltad, fiam, Bergmayer a neve. Az apja ott lakik a -hamburgi hegyen, hires orgazda, az öcscse, Rupertus, az meg kerítő; -ő maga martalóczvezér.</p> -<p>Más ember megijedt volna azon a fölfedezésen; de én még -gratuláltam magamnak hozzá. Ha üldözni fognak, akárhol a világon -fognak keresni, csak nem a meggyilkolt testvérénél; s ha az a -martalócz kapitány valaha megtudja, hogy én szabadítottam meg az -öcscsétől, a ki az <span class="pagenum"><a name="Page_170" id= -"Page_170">-170-</a></span> örökséget megfelezni készült vele, hát -bizonyosan ő lesz a legutolsó ember, a ki nekem ezért -szemrehányásokat fog tenni.</p> -<p>Ime ez volt az én «homicidiumomnak» igaz története, kegyelmes -uraim. Nem tettem hozzá semmit, úgy mondtam el, a hogy -megtörtént.</p> -<p>(– Qui bene distingvit, bene docet, monda a nagyherczeg. -Emberölésnek nevezik azt, mikor valaki összetalálkozik egy -emberrel: tudja jól, hogy az «ember» és mégis megöli. De mikor -valaki összetalálkozik egy fenevaddal, azt hiszi róla, hogy az -múh-borjú; megöli mint borjut, s aztán kisül, hogy az ember volt: -akkor azt nem lehet nevezni emberölésnek. A ki nem sajnálta emberi -lelkét oktalan barom bőrébe rejtőztetni, maga feleljen róla az egek -urának, ha mint oktalan állat párája zavartatott az ki a saját -bőréből. Ez tehát reusnak condonáltassék.</p> -<p>– Nem kivánja serenissime, szólt a soltész, hogy ellenkezőleg a -tett elkövetőjének, a miért Hamburg városát a múh-borjú -rettegtetéseitől megszabadította, valami extra remuneratió -deputáltassék?</p> -<p>Serenissime azonban, nem értvén el az ironiát, azt válaszolá, -hogy a vádlott az ezután következő bűneiért majd úgy is halálra -levén itélendő, a remuneratiónak usufructuatióját úgy sem -participálhatván, bizassék ennek teljesítése a mennyei -irgalomra).</p> -<p>– Hiszen ki fogja ez magát mind a huszonkét bűnéből olyan -tisztára mosni, mint az Urasztalán való kenyeres abrosz! Dörmögé a -soltész méltó boszankodással.)</p> -<p>A további vallatás elhalasztatott a következő napra.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_171" id= -"Page_171">-171-</a></span></p> -<h2><span class="smaller">HATODIK RÉSZ.</span><br /> -A «FALSUM.»</h2> -<h3>I. EGY NULLA.</h3> -<p>Egy egész esztendőt töltöttem el a Bergmayer kapitány szabad -csapatjánál változatos harczi viszontagságok között. Se több, se -kevesebb gonoszságot ez idő alatt el nem követtem, mint mások a -kompániából; de azokra épen nem tartom szükségesnek -visszaemlékezni, mivelhogy a hét főbűnök, ha azokat az ember mint -katona követi el, s ellenség földén gyakorolja, eo ipso megszünnek -bűnök lenni s átváltoznak erényekké; s így a mi rablásban, -gyujtogatásban, öldöklésben ez idő alatt részt vevék, azoknak -elősorolása által inkább captatio benevolentiæ szinét vonnám -magamra, hogysem mint kötelességszerű bűnbevallást. Annyit azonban -minden dicsekedés nélkül bevallhatok, hogy a hol egyszer a -Bergmayer csapata megfordult, azon a vidéken nem kivántak vele még -egyszer megismerkedni.</p> -<p>Egy év alatt magam is gyökeresen megutáltam a mesterségemet. A -capitulatió csak egy esztendőre szólt: annak a leteltével kikértem -a kapitánytól az elbocsátási levelemet. Sajnálta nagyon, hogy -elhagyom a zászlóját, de aztán, hogy előadtam neki az indokomat, -nem volt semmi ellenvetése.</p> -<p>Elővett a honvágy. Óhajtottam szegény öregeimet viszontlátni. -Ott laktak Andernachban s mi nem messze táboroztunk tőlük. Tiz év -óta távol voltam. Haza akartam menni, hogy végkép otthon maradjak -náluk. <span class="pagenum"><a name="Page_172" id= -"Page_172">-172-</a></span></p> -<p>Pénzt, kincseket, a hogy szándékom volt, nem vihetek ugyan haza -nekik; mert a mit viszontagságos kalandjaim közt szereztem, a mint -az ördög megadta, úgy az ördög el is vitte; de ha nem vihetek is a -házukhoz semmi aranyat, ezüstöt, a min átok terhe fekszik, viszek -oda két izmos vas kezet, a mi annyi istentelen küzdés után vágyódik -a tisztességes munkára, a min Isten áldása szokott lenni. Magam is -cserzővarga leszek. Istenhez megtérek s az embereknek hasznára -leszek.</p> -<p>(– Hanem útközben még egy kis falsumot elkövetek. Szólt közbe a -soltész.)</p> -<p>– Igen is, szolgálatjára; de csak épen annyit, a mennyi -mulhatlanul szükséges volt az istenfélő életnek inaugurálásához. -Mivelhogy tudniillik az andernachi polgármester és a cserzővargák -czéhmestere két olyan scrupulosus férfiu, a kik a czéhbe álló -legények anteactáit megismerni el nem mulasztandják, annálfogva, -minthogy a hajdemákoknál nem kezdhettem a testimoniumot, azt -cselekedtem, hogy a Bergmayer kapitány által kiadott elbocsátási -levelembe az 1 esztendő száma mellé még egy nullát irtam. Egy -ártatlan kis, semmit nem érő nullát, egy ütött, kopott, senkinek -nem kellő, senkinek nem ártó nullát, azt sem az 1 elé, hanem utána. -S ha komolyan veszszük a dolgot, még csak nem is szépítettem vele a -dolgomat, mert 10 esztendőt tölteni el Bergmayer kapitány zászlója -alatt, fölér az egész hajdemáksági dicsőségemmel s a templáriusok -kincseinek exorcisatiójával. Ez volt az a falsum, a mit a szememre -tudnak vetni.</p> -<p>(– No bizony, ez szóra sem érdemes: mondá a nagyherczeg. Egy -nulla az egész, ki fogja ezért a száját elrepeszteni a kiabálásban? -A nulla = semmi. Térjünk tovább!)</p> -<p>(– Megint egy bűne oda van! mormogá boszusan a soltész.) -<span class="pagenum"><a name="Page_173" id= -"Page_173">-173-</a></span></p> -<h3>II. AZ ÖRÖKSÉG.</h3> -<p>Az obsitos katonák gyalog utaznak. Ez így hamarább megy, mintha -kocsin járnának, mert a kocsi nehezebb, mint a gyalog ember, s az -embernek csak két lába van, a mi a sárba ragad, a szekérnek -ellenben négy kereke. Aztán kevesebbe is kerül. A megtakarított -pénzemből még épen az utolsó tallérom volt meg, mire Andernachot -elértem. Tíz év óta nem voltam otthon. Olyan jól esett újra látnom -a távolból a Királyudvar ismerős tornyait, a templomhegy -omladékait. Hányszor mászkáltam én annak a düledékei között -gyermekkoromban, vércsefészkeket, meg római pénzeket keresve. -Bárcsak a nyakamat törtem volna ki egyszer!</p> -<p>Minden tárgy ismerős volt még előttem; a nagy malomkőgyárak, az -emelő gépek a rakpartokon, a tutajok a folyamon; a hosszú -sétánysorok; még a vén vámszedők is a coblenzi kapuban. Én rájuk -ismertem; de ők nem én rám. Végig mehettem az egész városon, senki -sem mondta: «hozott Isten! Hisz ez a Hugó!» Úgy el volt az egész -alakom változva, arczom elbarnulva, vonásaim elvadulva.</p> -<p>Pedig én még mindenre olyan jól emlékeztem. Nem kellett senkitől -kérdezősködnöm, hogy azokon a szűk sikátorokon eligazodjam, a mik a -cserzővargák telepéig levezetnek a Rajna partjára. Valamennyi -háznak tudtam a gazdája nevét.</p> -<p>Végre megpillantottam a szülői házat. Azt a kedves ismerős -otthont. A nagy szederfa még most is hihajlik az utczára. Annak az -ágain ülve tanultam én a «hic gallus cantans, in arbore sedens, -pira poma comedens, kukuriku dicens» classicus formuláját -deklinálni.</p> -<p>Ezuttal azonban a «hic gallus cantans» helyett egy drabant állt -az ajtóban, a dreymastert a fejébe nyomva, s egy rekedt dob bőrét -püfölve irgalmatlanul. <span class="pagenum"><a name="Page_174" id= -"Page_174">-174-</a></span></p> -<p>– Mit csinálnak itt? kérdezém a drabanttól, a kit még -gyermekkoromból ismertem.</p> -<p>– Hát biz itt, katona uram, kótyavetyélnek.</p> -<p>– Mit kótyavetyélnek?</p> -<p>– Az öreg timárgazdának a retyemutyáját. Benézhet, nem kerül -semmibe.</p> -<p>– Hát miért árverezik az öreg holmiait?</p> -<p>– Azért, hogy pénzt csináljanak belőle.</p> -<p>– Kik?</p> -<p>– Hát az a sok jebuzeus, sadduceus és publicánus, a kinek adósa -volt. Eladják itt még az eresz alatt ma kikelt meztelen fiagalambot -is: még sem telik ki a sok adósság.</p> -<p>– De hisz az öreg igen jó gazda volt, s a felesége takarékos -jámbor asszony, mikor én ismertem őket.</p> -<p>– Az volt bizony, a gazda a míg az ivásnak nem adta magát.</p> -<p>– Hát miért adta magát az ivásnak?</p> -<p>– Azért, mert volt neki egy rossz gézengúz fia, a ki valami tíz -esztendő előtt elment a világba. Annak sok rossz hirét hozták haza. -Rabló lett, zsivány lett; kiadta magát lengyel grófnak, gonosz -életet élt, hamisított, börtönből megszökött, templomot rabolt ki. -Minden esztendőben új meg új rossz hirét hozták a Hugónak. A -szegény öreg már az utczára sem mert kimenni, hogy a szomszédjai a -fia istentelenségéről ne beszéljenek neki; csak úgy haza hordatta a -bort s egymagában ivott, kivált miután a felesége is meghalt -bújában.</p> -<p>– Hát meghalt az asszony? kérdeztem én s majd belefulladtam, -hogy vissza kellett szorítanom a torkomba ezt a szót: «az -anyám!»</p> -<p>– Jól járt a jámbor lélek, hogy azt tehette, hogy nem érte meg -ezt a szomorú napot. No de most egy kicsit dobolnom kell megint -katona uram, hogy több embert csődítsek a kótyavetyére.</p> -<p>Új házalók jöttek a dobszóra. Én az alatt oda álltam a -<span class="pagenum"><a name="Page_175" id= -"Page_175">-175-</a></span> nyitott ablakhoz, s benéztem az ismerős -szobába, a mi tele volt mindenféle kupeczekkel, csiszárokkal, -zsibárusokkal, a kik az én szülőim holmijain versenyeztek. Épen az -anyámnak a templomba járó palástja volt a kalapács alatt, a szép -ezüst kapcsos selyempalást, arra árvereztek: még egy «dreyer!» még -egy «silberling!» még egy «petermännchen!» Szerettem volna -közbekiáltani: «Ezer tallér! senki többet érte! Az enyim!» De hát -nem volt több egy tallérnál a zsebemben. Utoljára rajta maradt a -kapcsos palást egy vén zsibáruson: az mindjárt föl is vette magára. -Csupa komédia volt. Úgy nevette az egész társaság. Nekem meg majd a -szivem repedt meg, mikor azt láttam.</p> -<p>Megint visszamentem a doboshoz.</p> -<p>– Hát rég meghalt már az asszony? kérdezém tőle.</p> -<p>– Elég régen, hogy azóta elfelejtsék; de nem olyan régen, hogy a -sirjára rá ne lehetne találni. A Templomhegy melletti temetőben -fekszik.</p> -<p>– Hát a férjével mi lett? kérdezém szivszorongva.</p> -<p>– Hát bizony azt nem tudom. Mert az, a mi lélek volt benne, az -vagy az égbe, vagy a pokolba, vagy a purgatoriumba jutott, a mit én -nem tudhatok; a mi pedig csont és bőr volt rajta, azt épen most -temetik; de hová? azt sem tudom.</p> -<p>– Most temetik? Hát nem harangoznak rá?</p> -<p>– Az «ilyen» halottra nem szoktak harangozni; mert az maga -akasztotta föl magát. A biz a! Ide erre a szederfára ni, a hogy az -utczára kinyulik az ága.</p> -<p>– Hogy tehette azt?</p> -<p>– Hát csak úgy, hogy mikor már arra került a sor, hogy minden -holmiját dobra üssék, még ez nem volt elég szegény lelkének, hanem -még ugyanaz nap érkezett az andernachi polgármesterhez a hamburgi -tanácsnak a megkereső levele, a melyben kérdést intéznek az öreg -timármesternek a csavargó fia iránt, a ki megint Hamburgban adta ki -magát Junker Hermannak, s ott a házi <span class="pagenum"><a name= -"Page_176" id="Page_176">-176-</a></span> gazdájának a fiát orozva -meggyilkolta. Sok utánjárásra kitudódott, hogy Junker Herman senki -más, mint az ő Hugó fia; tehát adja elő, mit tud róla? hadd fogják -meg; mert ha megcsiphetik, semmi baja sem lesz neki egyéb, mint -csak épen az, hogy kerékbe törik.</p> -<p>El lehet képzelni, hogy milyen jól esett az én porczikámnak ez a -biztatás! Minél kevesebb kedvem volt ezután előállani vele, hogy én -vagyok az a sokat emlegetett Hugó. A drabant, a hányat ütött a -dobverővel a szamárbőrre, annyi «gézengúz, semmirekellő, -akasztófaczímer» titulust ragasztott az én nevemhez; én meg -hűségesen segítettem neki, s úgy szidtuk egyesült erővel azt az -átkozott ficzkót, a ki a szegény jámbor timárt gonosz életével erre -a «zöld ágra» juttatta, a mi az udvarról a fejünk fölé lehajlik. Az -én hamburgi vértettem vezette öngyilkosságra szegény apámat.</p> -<p>Nem hallgathattam tovább ezt a szomorú dobszót, meg a még -szomorúbb «ki ád többet érte?» kiabálását; elsompolyogtam a hajdani -szülői ház elől, a mire nézve én voltam az égő tűz, az árvíz, a -földindulás, a mi leégette, ledöntötte, elpusztította; kiosontam -abba a másik városba, a hol a csendes emberek laknak, a kik nem -húzzák már ki egymás feje alól a párnát, s nem kótyavetyélik -egymásnak a házát: ki ád többet érte? A kinek fakeresztje van, csak -úgy beéri vele, mint a kinek a fejére márványkő vet árnyékot. Én a -fakeresztek között keresgéltem. A sok ismerős és ismeretlen között -rátaláltam utoljára arra az egyre is, a melyikhez nekem volt -jussom. Nem is nagy tudomány kellett hozzá, hogy rátaláljak.</p> -<p>A melyik nem volt zöld hanttal kigyepezve, a melyiknek a -keresztfájára nem volt akasztva gyászkoszorú, az alatt kellett -annak az asszonynak nyugodni, a ki után nem maradt más a földön, -mint egy részeges férj, a ki bújában napestig iszik, meg egy -gézengúz fiu, a kinek a neve minden városban ki volt szegezve a -pellengérre.</p> -<p>Ott lefeküdtem a mellé a sír mellé; de sirni akkor sem -<span class="pagenum"><a name="Page_177" id= -"Page_177">-177-</a></span> mertem, nehogy a temetőőr vagy valami -ácsorgó gyanúba vegyen, hogy hátha én vagyok a fia annak az -asszonynak? Száz tallér volt a fejemre téve a hamburgi tanácstól. -Úgy tettem, mintha csak lustálkodásból választottam volna azt a sír -közét fekhelyül.</p> -<p>Mert nagyon sokan jártak-keltek akkor épen a temetőben. -Tereferélő vén banyák, vihánczoló ficzkók és szurtos csőcseléknép. -Úgy tetszett, mintha várnának valamire.</p> -<p>Tán nagy temetés lesz?</p> -<p>Nem is nagy tudomány kellett hozzá, hogy kitaláljam, mi lesz? A -bámészkodó gyülevész nép nem a temető bejárata, hanem a garádja -mellett csoportosult. Azt az embert, a ki felakasztotta magát, nem -fogják a többi tisztességes keresztyének sorába eltakarítani; annak -a számára az árokban van megásva a gödör. Pap sem kiséri azt, hanem -a gyepmester hozza ki a maga egylovas kordéján a négy szál -deszkából összetákolt koporsóját, a mi még csak meg sincs festve -feketére, fehérre, se a neve nincs ráirva. A sánta ló nyakára -akasztott kolomp neki a kisérő harangszó.</p> -<p>Szép énekszó helyett a gyülevész zagyva zsivajgása kiséri az -elátkozott fekhelyre s prédikáczió helyett a gyepmester mond -fölötte csufondáros ostobaságokat.</p> -<p>Azután, mielőtt bekaparná a koporsót a földbe, előveszi a -bicskáját s vékony szilánkokat hasogat le róla. Az ácsorgó nép, -különösen a vén asszonyok, egy-két Petermännchent nem sajnáltak egy -ilyen forgácsdarabkáért adni. Csak úgy törik magukat érte. S az a -sok léhütő nép nem is sejti azt, hogy egyenkint mindegyikük milyen -közel van ahhoz, hogy egy ember, a ki egy félig kitört fejfának -támaszkodva nézi azt a dobajgást, egyszerre csak megbolondulva oda -rohanjon az árokba közéjök s azzal a fejfával betörje a fejét, a -hányat elől-utól talál: «majd békét hagytok az apámnak!»</p> -<p>A gyepmester végre engem is meglátott.</p> -<p>– Nos hát? katonauram! Nem restellne egy Petermännchent -<span class="pagenum"><a name="Page_178" id= -"Page_178">-178-</a></span> kiugratni a tarsolyából, egy darab -forgácsért a magát fölakasztott embernek a koporsójából? Nagy erő -van ám ebben! Az öngyilkos koporsójából egy forgács megvéd a -mennykőcsapástól!</p> -<p>– Akkor adja kend nekem ide a szeget abból a koporsóból, mert az -magához húzza a mennykövet. Nekem olyan kell. Feleltem neki.</p> -<p>Az biz arra is kész volt.</p> -<p>– De már a koporsószeget nem adom ám alább egy tallérnál.</p> -<p>Annyi volt az egész vagyonom: oda adtam érte.</p> -<p>… Tehát ez a koporsószeg, a minek senki más nem volt a kovácsa, -mint én magam, volt nekem az apai örökségem is, meg a szerzeményem -is, egy személyben.</p> -<p>A mint módom volt benne, gyűrűt csináltattam ebből a szegből, s -azt most is viselem a jobb kezem mutató ujján.</p> -<p>(– No az bizonyára nagyobb büntetés volt te neked minden -elkövetett bűneidért, mintha kerékbe törtek volna! mondá a -nagyherczeg, elővéve a zsebkendőjét. A soltész észrevételei egészen -elenyésztek abban a hatalmas orrfuvásban, a mi serenissime -elérzékenyülését kifejezte.)</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_179" id= -"Page_179">-179-</a></span></p> -<h2><span class="smaller">HETEDIK RÉSZ.</span><br /> -A BOLDOG NYUGALOM.</h2> -<p>Egy fillér nélkül álltam a világban. És még sem éreztem magamat -szegénynek. Az volt a gondolatom, hogy én egy ma született ember -vagyok: senki és semmi. De mégis annyival jobb az útfélre kitett -csecsemőnél, hogy nekem már nem kell járni és beszélni tanulnom s -senkinek nem kell azzal vesződni, hogy még dajkáljon és -ringasson.</p> -<p>Németország földén nem akartam többé megmaradni. Itt csak két -választásom volt: ha a becsületes emberek társaságában maradok, -akkor mihelyt rám ismernek, kénytelen leszek nekik megengedni, hogy -lenyakazzanak; ha pedig a háborus világba bódulok ujra bele, a -martalóczok közé, akkor meg magamnak leszek kénytelen megengedni, -hogy én nyakazzak le másokat s egyikhez sem volt kedvem.</p> -<p>Annyi hányódás után valami csendes, békességes otthon után -vágyódtam. Tervem nagyhamar készen volt. Az andernachi népnek egyik -legnevezetesebb kereskedése a tutajszállítás Hollandba. Innen -viszik le a Rajnán a tömérdek sok tengeri hajónak és gátczölöpnek -való szálfákat. Egy ilyen tutajra szegődtem evező legénynek. -Ezeknek illendő fizetésük van, minden napra harmincz fillér, -kenyér, sajt, száraz hal meg egy kancsó sör a javából. Én a sörömet -soha sem ittam meg, hanem eladtam három fillérért egy társamnak, a -ki kétszer is szomjas volt napjában. Én nem ittam mást, csak vizet. -<span class="pagenum"><a name="Page_180" id= -"Page_180">-180-</a></span></p> -<p>Mikor a többi evezőlegények, ha nagy szél fujt s kiverte a -tutajukat a partra, káromkodtak mint a jégeső, én megintettem őket -kegyesen, hogy ezzel hagyjanak föl, mert ez nem Istennek tetsző -szólásmód keresztyén ember szájában; ha pedig nagy unatkozásukban -összeültek karikába, koczkázni, én félrehuzódtam közülök s a -csalogatónak azt feleltem, hogy a IX. parancsolat azt mondja: «ne -kivánd a te felebarátodnak semmi marháját.»</p> -<p>A többiek csufolódása figyelmessé tette rám a hajós gazdát.</p> -<p>– Ejnye, te ficzkó! szólíta meg; hát te se nem iszol, se nem -koczkázol, se nem káromkodol? Hisz akkor te átkozottul kegyes ember -vagy. Akkor én tégedet legalább is háromszoros áron adlak el, mint -a többi gézengúzt Nijmegenben.</p> -<p>– Elád kend bennünket Nijmegenben? kérdezém nagyot bámulva.</p> -<p>– Hát mi az ördögöt csinálnék veletek? víznek lefelé csak elvisz -a tutaj, akárhányan vagytok, de vissza hogy hoználak? A hátamra -csak nem vehetem ezt a sok pernahajdert, hogy úgy czepeljem haza. -Ne félj semmit! A parton már ott várnak a makerek. Az egyik -megveszi tőlem a tutajokat, a másik az evezős legényeket: ki -milyen, darab számra. A mit az emberekért kapok, azt -megfelezzük!</p> -<p>– Hát aztán mit csinálnak a megvett emberekkel?</p> -<p>– Ne gondold, hogy kalbásztölteléknek aprítják föl! Hanem hát a -hollandus ember szeret hajós lenni, de csak kapitány meg kormányos; -katona is szeret lenni, hanem csak kapitány meg várparancsnok. A -matrózságot meg a közkatonaságot nem bánja, ha elvégzi más. Arra jó -az ostoba idegen. Azt megfogadja jó pénzért. Ilyen a hollandus. Hát -csak mondd meg, hogy melyikhez van kedved: matróznak állni, vagy -szárazföldi patkánynak?</p> -<p>– Megmondom az igazat, patronus uram, felelék neki. Mivel hogy -fogadásom tartja, soha nem hazudni többet, <span class= -"pagenum"><a name="Page_181" id="Page_181">-181-</a></span> hanem -mindig csak egyenesen megmondani az igazat. Nekem már elég volt a -katonáskodásból. Nagyon sok vért ontottam s az nyomja a lelkemet. -Nem szeretnék többé katona lenni, inkább megyek a tengerre s -hányatom magamat a habokkal.</p> -<p>– No te igazi ostoba ficzkó vagy! Hisz akkor mégy bele ép a -háboru javába. A hollandus a tengeren viseli az igazi háborut; a -száraz földön csak azért tartja a katonát, hogy ha egy várából -kiéheztetik, hát legyen a ki kapituláljon. Soha se mennek azok -ütközetbe. Pontosság, józanság, jámbor élet a hollandus katonának a -virtusa; engem az ördög vigyen el, ha ott egy esztendő alatt -legalább is káplárságig nem viszed. Mi voltál eddig?</p> -<p>– Constabler voltam a tüzéreknél.</p> -<p>– No hát ezt ott is megkapod.</p> -<p>– De vajjon mit csinálnak a hollandusoknál a tüzér constablerek, -ha nem kell nekik ellenséget ágyúzni?</p> -<p>– Van azoknak elég dolguk. Vasárnaponkint ők csinálják a város -végén a gyönyörű tüzijátékokat s hétköznap az ahhoz való rakétákat -készítik.</p> -<p>… Így jutottam én be tüzér-constablernek Nijmegen városába. -Hatvan tallér volt a díj, a mit a bőrömért adtak, s ennek fele -megmaradt nekem.</p> -<p>Egészen kedvem szerint való nép közé jutottam. Nem volt itt -éjszakai lárma, tivornyázás, nem szaladgáltak szeleburdi junkerek, -diákok a polgárok feleségei után; nem volt verekedés a polgárok és -katonák között; sőt ellenkezőleg vasárnap mind a fegyveres, mind a -fegyvertelen nép együtt ment a templomba, ki hová tartozott s este -együtt iddogáltak a sörházban.</p> -<p>Még az is meg volt engedve a katonáknak, hogy üres idejükben -napi bérért dolgozni eljárjanak: a mire elég nagy alkalmuk volt, az -egész Nijmegen város összes területe egyetlen egy virágos kertet -képezvén, mely a mai korban legnevezetesebb kereskedelmi czikket, a -tulipánhagymákat állítja elő. <span class="pagenum"><a name= -"Page_182" id="Page_182">-182-</a></span></p> -<p>Mint tudjuk, jelenleg nem csak Európa, de a török szultán -országai is minden más növénynek az elpusztulása által nem -szenvednének olyan nagy veszteséget, mint ha egy évben a hollandi -tulipán-hagymák kimaradnának a vásárból. Nem mondom azzal, mintha a -szegfüvek is életszükséget nem képeznének, de mégis a tulipán az -irányadó. Egy tulipán: egy mérő buza. De az is külömböző -becsértékkel bir a szirmok szinvegyületéhez képest. Vannak a -tulipánok között herczegek, fejedelmek, a miket csak királyok és -szultánok képesek megfizetni.</p> -<p>Egy ilyen tulipánokban gazdag özvegyasszonyhoz jutottam én be -kertészlegénynek. Ráértem a tüzér-constablerségen felül.</p> -<p>Az ifjasszony minden reggel korán kijött a kertjébe, -megtekinteni a tulipánokat, mikor még nem voltak kinyilva, és -délután, mikor már kitárt kelyheikkel pompáztak.</p> -<p>Hanem én az ő arczát soha sem láttam kinyilva. Olyan főkötőt -viselt, a miből csak az orra hegye látszott ki s én csak a -termetéről sejthettem, hogy fiatal. Ha néha hozzám szólt, azt is -oly sipegve ejté ki, mintha sajnálná tőlem, hogy meghallom a -hangját.</p> -<p>Iszonyu gazdagnak kellett neki lenni, a tulipánjai szinéről és -rendkívüli sokaságáról itélve.</p> -<p>De nemcsak ezekben feküdt rendkívüli nagy tőkéje, hanem a mit -még azonkívül csigahéjakban birtokolt, az mesés kincseket -képviselhetett.</p> -<p>Egész Hollandban a csigahéj volt a kereskedelmi árfolyam -irányadója, s innen elterjedt az Francziaországba és Angliába. A -főurak vetekedtek egymás kezéről elárverezni a spondilus -regiusokat, a villámozott tekercseket, a szivárványos tengeri -füleket, a királyné-főkötőket és babyloni tornyokat, a -Faraoturbánokat, a mikért nem sajnáltak száz-kétszáz tallért -kiadogatni; sőt egy-egy «scalaria preciosa» birtokáért száz -zehinóig is fölárvereztek. A csigahéj drágább volt az igaz -gyöngynél. <span class="pagenum"><a name="Page_183" id= -"Page_183">-183-</a></span></p> -<p>S az én özvegy asszonyom megboldogult férje különösen ez -utóbbiakra fordította minden üzelmét. Scalariái, a mikkel egy -fiókja tele volt, megértek annyit, mint egy három árboczos, tele -gabonával. Ez volt az ő legféltettebb kincse, a miért nem egy angol -lord ostromolta, mesés összeget kinálva a birtokáért. Sőt, mint -mondják, egy műbarát mylord már annyira is vetemedett, hogy a kezét -ajánlotta a szép özvegynek, hogy a féltett és irigylett kincshez -hozzájusson; de a míg az özvegy rátartóskodva habozott, hogy -belecsapjon a tenyerébe, egyszer csak beütött az egész -csigakereskedésbe a krach.</p> -<p>Hogyan ütött be?</p> -<p>Hát a mint bölcsen méltóztatnak tudni, minden csiga jobbról bal -felé fordulva építi a házát, a scalaria is hasonlókép. Hát egyszer -egy Sumatrából hazatért hajós hoz egy egész csoport olyan scalaria -preciosát magával, a miknek a héja balról jobb felé tekeredik.</p> -<p>Ez a «novitas» egyszerre megbuktatott minden eddigi csigát. A -bankárok és mylordok, kik addig az egymás hátára másztak a scalaria -preciosa árverezésekor, most mind kitörő dühvel rohantak a scalaria -retrotorsa után, azt felverték darabonkint két–háromezer tallérra, -míg az eddigi száz aranyos scalaria preciosáról csak úgy beszéltek, -hogy megér még 10–15 tallért. Ezt a nagy csapást az én özvegyem nem -viselhette el egyedül.</p> -<p>Mikor megtudtam házi asszonyomnak nagy bánatát, bátorságot -vettem magamnak, hogy őt megszólítsam.</p> -<p>– Hiszen ha csak az nyomja kegyelmednek a szivét, édes jó -asszonyom, hogy a jobbratekeredő csigák megbuktatják az addig -kedvelt balratekeredőket, én ezen igen könnyen tudok segíteni s -rövid időn készítek kegyelmednek annyi jobboldali hajlamu -csigabigát, hogy az egész vásárt elláthatja vele.</p> -<p>– Jaj de csak semmi boszorkányság ne legyen benne, szabódék a -kegyes asszonyság, mert én soha semmi ördögi mesterséghez nem -folyamodtam, a megbűvölés, megbabonázás, <span class= -"pagenum"><a name="Page_184" id="Page_184">-184-</a></span> -ráolvasás ördögi praktikáitól magamat mindenkor távol tartottam, s -a milyen igazán reménylem, hogy szegény megboldogult édes urammal -ott fönn a szenteknek egyességében valamikor találkozni fogok, nem -szeretném a lelkemet semmiféle bálványimádásba esés által a -gonosznak elkötelezni.</p> -<p>– Nincsen abban semmiféle gonoszság, kegyelmes asszonyom, -biztatám én a jó lelket; mert a mit én mondok, az tiszta tudomány, -a hogy aztat egy vastag könyvben megírta tudós Wagnerius professor, -ki maga is prédikátor és igen kegyes ember, a plánták és hidegvérű -állatok sympathiáiról és antipathiáiról; s mindez Istentől -rendeltetett. Tudniillik, hogy a paszuly indája mindig -balról-jobbra tekeredik a karóra, a komló indája ellenben -állhatatosan jobbról-balra és azt soha egyik is el nem téveszti. Ha -azonban a komlót és paszulyt egymás mellé ültetik: mivelhogy ez a -két növény egymás iránt antipathiával viseltetik, akkor a paszuly -tekeredik balra s a komló jobbra. Quod fuit probatum. Erről jött rá -a tudós professor arra a további experimentumra, hogy ha a csigák, -melyek az acephalákhoz tartoznak, s a házaikat jobbról-balra -tekerve építik, véletlenül a tengerfenék virágágyain egymás mellé -kerülnek a nautilus pompiliussal, mely a cephalopodák fajtája s a -házát balról jobbra csavarva formálja, akkor ezek, az egymás iránti -antipathiánál fogva, megfordítják a működésüket s a csiga jobbról -balra, a nautilus pedig balról jobbra kanyarítja a héját, mivelhogy -a csigáknak egész életük csupa sympathiákon és antipathiákon -alapul. Ebből világos, hogy azok a conchyliologok, a kik a scalaria -retrotorsával egész társadalmi revolutiót idéztek elő, s -Németalföldnek jólétét, fölvirágozását alapjaiban megrendíték, -véletlenül találtak olyan csigákra, melyek ily antipathikus -találkozás által rendes építkezési rendszerüket ellenkezőre -fordíták s kegyelmednek is, drága asszonyom, annyi búbánatot -okoztak. Ezeket mi most, ha kegyelmed az én ajánlatomba -<span class="pagenum"><a name="Page_185" id= -"Page_185">-185-</a></span> beleegyeznék, kegyetlenül -letromfolhatnók s kegyelmed rövid időn roppant nagy gazdagságot -szerezhetne magának, hogy azt minden asszony, még a kormányzóné is -megirigyelné.</p> -<p>– S hogy történhetnék ez meg? kérdezé a jó lélek, félarczát -kitüntetve abból a főkötőből, mely eddig csaknem egészen fogva -tartá.</p> -<p>– Akképen, hogy kegyelmed a szokott szállítmányosai által -hozatna ide magának, jól eltéve tengervízbe, eleven scalariákat és -nautilusokat, a miket legkönnyebben lehet elevenen elfogni a párzás -ideje alatt.</p> -<p>E szóra az én házi asszonyom az egész fátyolát az arcza elé -huzta s szemérmesen megfeddett.</p> -<p>– Tartsa kegyelmed a nyelvét kapiczányon, s gondolja meg, hogy -szemérmetes özvegy előtt elmélkedik.</p> -<p>– Igazság. Tehát «a törvényes egybekelés» idején. Ide érve, az -eleven csigák számára egy nagy vízmedenczét fogunk elkésziteni, -melybe tengervizet eresztünk, tengerfenék homoku talajba tengeri -növényeket ültetünk s abba a csigákat és nautilusokat elhelyezzük -és tápláljuk tengeri csillagokkal, holothurokkal, s más afféle puha -állatokkal. Azok nem sokára le fogják rakni tojásaikat. A scalaria -tojásai egymáshoz vannak kötözve selyemszálalakú fonallal, mint egy -gyöngyfüzér, a nautilus tojásai ellenben hatosával vannak egymáshoz -ragasztva, mint a csillag. Már most, ha egykor ezeknek birtokában -leszünk, egy ilyen gyöngyfüzérnyi scalariát a két véginél -összekötünk karikára, a közepibe a karikának oda tesszük a nautilus -tojáscsillagot, s meglássa kegyelmed, hogy mind valamennyi, mikor a -tojásból kibujik, megfordítva kezdi el a héját építeni.</p> -<p>Az én asszonyom kapott ezen az ajánlaton, mindjárt megtette a -megrendelést s azontul sokkal nyájasabb volt hozzám, mikor lejött a -kertbe s egy negyedórával tovább időzött ott, mint egyébkor.</p> -<p>Én azalatt végeztem a magam hivatalos kötelességét; <span class= -"pagenum"><a name="Page_186" id="Page_186">-186-</a></span> -délelőtt kifényesítettem a rám bizott ágyúkat, megvizitáltam a -legénység kabátját, nincs-e rajta egy gomb az állam czímerével -lefelé fordítottan felvarrva, elmentem raportra a kapitányhoz, -megmondtam neki, hogy minden rendben van; vasárnaponkint rendeztem -a tüzijátékot a népkertben s hétköznap délutánonkint kertészkedtem -az özvegyasszonynál. A mi pénzt szereztem, azt megtakarítottam, -kancsóhoz, pipához még kinálva se nyultam s mindenkinek megadtam a -titulusát, a kivel beszéltem. Ekkép mindenütt megkedveltettem -magamat. Valóságos istenfélő kegyes ember lett belőlem.</p> -<p>(Hej nagy tolvajság fog még ebből kisülni! sóhajtá a -soltész.)</p> -<p>Hiszen megvallom az igazat, nem azért viseltem magamat így, -mintha az nekem valami nagyon jól esett volna, hanem hogy ezáltal -érdemeket szerezzek magamnak arra, hogy minél előbb hadnagyi rangra -vergődhessem.</p> -<p>Midőn tehát megérkezének az eleven puhányok, elkészítém számukra -a kert hátuljában a tervezett medenczét, melyet magas téglafallal -vettünk körül s ott az elhelyezett csigák szerencsésen lerakták -tojásaikat, melyekkel azután megkezdém a czélba vett mesterkedést. -Méltóztatnak azt tudni, kegyelmes uraim, hogy a csigák tojásainak -az a tulajdonsága van, mely a madarak és kigyók tojásaitól őket -megkülömbözteti, hogy a fejlődő állattal együtt maga a tojás is nő. -A csigatojás, mely eleinte akkora volt, mint egy lencseszem, -utóljafelé akkora lesz, mint egy mogyoró, és akkor a héja oly -vékony, mint a hártya, s azon keresztül a már élő állatot lehet jól -látni, a mint sebesen forog, mint a pörgetyű, lehet látni, a mint a -szíve ver.</p> -<p>(– No most meg már malakologiai prælectiót tart itt nekünk a -gézenguz, hogy azzal is töltse az időt.)</p> -<p>Már ezt pedig meg kell hallgatniok kegyelmeteknek; mert épen itt -vádoltak azzal, hogy ördöngös boszorkánysággal foglalkozom; tehát -azt be kell bizonyítanom, hogy <span class="pagenum"><a name= -"Page_187" id="Page_187">-187-</a></span> mind az a siker, a mit -kivivtam, nem a föld alatti hatalmakkal való egyetértésnek, hanem -csupán a földfeletti természeti titok jól értésének következménye -volt.</p> -<p>Már a fejlődő csigákon lehetett észrevenni a tojáshéjban, hogy -azok mind balrul jobbra végzik a körforgásukat. E végett, hogy a -két antipathicus fajzás egymás közelében maradjon, gyakran meg -kellett igazgatni a fekvésüket, mert a tojások libegnek.</p> -<p>(– Megállj csak! Szólt közbe a soltész. Ugy tudom, hogy a -csigáknak nincsenek szemeik: hogyan láthatják hát meg azok az -antipathicus ellenfélt?)</p> -<p>Épen a titkos antipathia által. Ha nincs szemük, ellenben vannak -oly titokszerű organumaik, a minők nekünk melegvérű állatoknak nem -adattak. – A kipattanó csigák mind egytől egyig balrul jobbra -készítették a házaikat.</p> -<p>Ime ez által meg volt oldva a mesés meggazdagodásnak a -titka.</p> -<p>Az én házi asszonyom e titokszerű természeti működés alatt, a -míg az általam ápolt csigák műveiket befejezték, mindennap egy -negyed órával többet töltött a kertbeli medencze körül, s maga is -segített nekem a csigákat helyreigazgatni, s e munkában eleinte -csak a keze fejéről tűrte fel a ruhája ujját, de utoljára már egész -könyökig felgyürte azt, egy szép és sima kart engedve szemeimnek -meglátni, mely kegy nem osztatik egy erényes asszony által másnak, -mint csupán a törvényes férjnek.</p> -<p>S minthogy ez mulhatatlan volt, s minthogy a titokba senki mást -beavatni nem lehetett, a legtermészetesebb következménye volt a -körülményeknek, hogy az ifjú özvegy a végett, hogy a karját -könyökig feltűrve mutathassa meg nekem, erkölcsi kényszerűség által -lett ösztönözve arra, hogy elébb a kezét nekem adja, s engemet -törvényes férjül elfogadjon; tehát nem megbűvölés, nem ördögi -praktika, nem gonosz csábítás által értem el azt, hogy a város -leggazdagabb és legszebb fiatal özvegyasszonya egyszer csak engem -vezetett az oltárhoz. <span class="pagenum"><a name="Page_188" id= -"Page_188">-188-</a></span></p> -<p>(– Napnál fényesebb valóság! A szemérmetes hollandi özvegy -rabolta el a kanonirkonstáblert!)</p> -<p>Azonban dúsan meg lett jutalmazva érte. Mert az általam ily -módon előállított scalaria retrotorsák mesés gazdagságot hoztak a -házához. Nem győztük hová fordítani a töméntelen pénzt. De a -jutalom nagyobb része okvetlenül az a hitvesi hűség volt, a -melylyel én a feleségem iránt viseltettem. Magam sem hittem volna, -hogy olyan jó férj válhasson belőlem. A mikor a kaszárnyában nem -volt dolgom, mindig otthon ültem, s minden reggel magam főztem meg -a theát feleségem számára.</p> -<p>Mindenképen meglett volna velem elégedve az asszonyom, az új -férjével. Csak egy dologban nem álltam ki a megboldogulttal az -összehasonlítást. Az kapitány volt, én pedig csak konstabler.</p> -<p>Persze csak olyan kapitány volt szegény, a ki soha ütközetet nem -látott, s mikor a polgárőrséget urnapi proczessiók alkalmával -vezényelte, s a mise végén sortüzet adatott, a két tenyerével -betakarta füleit, hogy ne hallja; hanem azért még is csak -kapitányné «asszonynak» hitták az ő feleségét, az enyimet pedig -csak konstablerné «asszonynak.» Ezt a degradácziót asszonyszív nem -képes elviselni.</p> -<p>Megpróbáltam én, mikor már nagyon sok pénzünk volt, hogy -vásárlok magamnak legalább hadnagyi rangot. De elutasítottak vele, -ötvenhatan voltak előttem bejegyezve, a kiket nem volt szabad -megelőznöm.</p> -<p>E miatt aztán a feleségem nem járt ki a házból sehova, nehogy az -ismerősök a konstablerné ifjasszony czímmel boszantsák s ha levelet -írt valahova, a mivel kénytelen volt, mert még a mészárostól is -levél utján rendelte meg a borjuczombot, így jegyezte a nevemet -alá: Van der Bullen Tóbiás kapitány özvegyének a férje; a miből -utoljára az lett, hogy rövidségnek okáért Van der Bullen Tobiásnak -híttak. Így jutottam a tizenkettedik álnevemhez, egészen -ártatlanul. <span class="pagenum"><a name="Page_189" id= -"Page_189">-189-</a></span></p> -<p>Ez mondhatom, hogy nagyon unalmas élet volt. Hiába volt a -tömérdek sok pénz a ládánkban, ha nem volt mire kiadnunk. Az -ivásról lemondtam, pipázni otthon, a tisztaság végett, nem volt -szabad. Pedig otthon kellett ülnöm. Nem is tudom, hová mentem -volna. A kereskedők gyüldéjében mind olyan dolgokról beszéltek, a -miket én ki nem állhattam: a férfiak mind olyan okosak itt, hogy -nem lehet velük semmi tréfát kezdeni, s az asszonyok oly erényesek, -hogy még a kakasaiknak sem engednek egy tyúknál többel ismeretséget -kezdeni.</p> -<p>Ez alatt megtörtént az a szerencse, hogy a feleségem abba az -állapotba jutott, a melyben az asszonyoknak rendkívüli kivánságaik -vannak. Hiszen tetszik tudni, hogy ez rendes dolog. Az egyik -asszony azt kivánja meg, hogy egy tál vargacsirizt szeretne -megenni; a másik mindjárt meghal, ha egy nagy varangyos békának a -rángatozó lábát le nem haraphatja; van olyan, a melyiknek a -kedvéért éjszakának idején kell kiugrani a férjének az ágyból, s -fölverni valamennyi szatócsboltot, hogy adjanak a felesége számára -egy kis jó fáin kulimászt. Tetszik tudni, hogy az ilyen -kivánságokat nem lehet, sőt veszedelmes megtagadni. Az én feleségem -valamennyinél exoticusabb dolgot kivánt meg. Egy darab pergament. -Hát hisz az van elég. Igen, de arra a pergamenre annak kellett irva -lenni, hogy az ő férje kapitány.</p> -<p>Hol vegyek ilyet?</p> -<p>Mikor legjobban tépelődtem rajta: elém hoz a véletlen egy régi -ismerősömet. Mynheer Ruyssent.</p> -<p>Rögtön rám ismert, nem lehetett magamat előtte eltagadnom. -Külömben is volt már közöttünk némi czimboraság, a mi kötelezett a -bizalmasságra.</p> -<p>Elmondta előttem, hogy ugyan keresnek ám Németországban, -egyfelől a templáriusok templomi kincseinek meghatalmazás nélküli -ujra czineztetése végett, másfelől pedig a hamburgi múhborjú -csodálatos metempsychosisának előidézése miatt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_190" id="Page_190">-190-</a></span></p> -<p>(– Gyönyörü paraphrasisai a lopásnak és gyilkosságnak! dörmögé a -soltész.)</p> -<p>Szerencsém, hogy itt Hollandban csak a feleségem megholt -férjének a nevén gúnyolnak, mert ha megtudnák azt, hogy ki fia -vagyok, bizony kiadnának.</p> -<p>Én meg azután magam részéről előadtam neki a nagy bajomat, hogy -kapitány szeretnék lenni, de nem tudom, hogyan kell azt itt -kibőjtölni, a nélkül pedig a feleségem agyonboszant.</p> -<p>– Hja, fiam, monda mynher Ruyssen: «nem éred azt hajasan: -kopaszan is bajosan,» hogy te itt a szárazföldön valaha kapitány -légy. Itt nem csinálnak háborut: azt a hollandus jobb szereti -nézni. Hanem ha kapitányi rangra akarsz vergődni, gyere el velem a -tengerre, én most utban vagyok Keletindia felé; épen puskákat, -ágyúkat szállítok a bengáliai Nábob, Nujuf khán számára: annak a -hadseregében szolgál, mint hadvezér a te hazádfia Reinhard Walter. -Az is kalandorból, minő te vagy, lett nagy urrá. A nevét -megváltoztatta Sommerre, az indusok úgy hiják, hogy «Szumro», a -francziák meg «Sombre». Annak nagy szüksége van jó katonákra, -különösen tüzérekre. Ha eljösz velem, egy esztendő alatt fejedelem -is lehet belőled, nem csak kapitány.</p> -<p>Mynheer Ruyssen olyan csodadolgokat tudott nekem mesélni Sommer -bámulatos sikeréről Bengáliában, hogy egészen felhevítette az -agyamat.</p> -<p>Hozzájárult a rettenetes unalom, a mi ebben az egyhangu semmit -nem tevésben majd megölt már. Felcsaptam a mynheernek.</p> -<p>A feleségem nem tudott hová lenni örömében, mikor bevezettem -hozzá mynheer Ruyssent, s elmondattam vele, hogy van egy ország, a -hol terem egy fa, annak a neve banaan, annak van ezer ága, minden -ágán lóg száz füge s minden fügében egy kapitányi pátens: csak le -kell szakítani. Még ő küldött.</p> -<p>– Eredj fiam! Eredj mindjárt! Le ne késsél a hajóról! -<span class="pagenum"><a name="Page_191" id= -"Page_191">-191-</a></span></p> -<p>Ő maga pakolt el a számomra minden utravalót, a jó lélek! Hiába -kértem, hogy ne emelgesse a bőröndöt; csupa igyekezet volt: még -szappant is pakolt el a számomra, meg fogkefét. S mikor -elbocsátott, még csak meg sem siratott. A hollandi nők hozzá vannak -már ahhoz szokva, hogy a férfiak évhosszat odajárnak távol -tengereken túli országokban, s arra való a kölcsönös erényességben -való bizalom, hogy egymást ne féltsék.</p> -<p>Megvallom, a sok egyéb közt nekem is tetszett az a gondolat, -hogy nem kell idehaza lennem bizonyos idő alatt, a míg a kezdődő -ember a legkiállhatatlanabb valamennyi állatok csirkéi és csikói -között. Bizonyos, hogy az én hivatalom volna a bölcsőringatás. -Akkor még is ringasson engem inkább a hajó.</p> -<p>Két nap mulva hajóra ültem mynheer Ruyssennel, s egy időre -bucsút vettem Európától. Kedvező szél dagasztá vitorlánkat. -Feleségem zsebkendőjével integetett utánam a partról.</p> -<p>(– Követtél el utközben valami tengeri istentelenséget? állítá -meg a kifeszített vitorlákkal tovarepülő hajót a soltész.)</p> -<p>– Semmi feljegyzésre méltót.</p> -<p>(– Akkor ugord át az egész atlanti tengert a Csendes-oczeánnal -egyetemben; ne töltsd az időt repülő halak és éneklő syrének -meséivel, hanem köss ki egyenesen Bengaliában s folytasd ott, a hol -valami gonoszat tettél.)</p> -<p>Megérkeztem már!</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_192" id= -"Page_192">-192-</a></span></p> -<h2><span class="smaller">NYOLCZADIK RÉSZ.</span><br /> -BENGÁLIÁBAN.</h2> -<h3>I. SZUMRO BEGUM.</h3> -<p>Megbocsát nekem a kegyelmes törvényszék, kezdé másnap a -vallatott bűnös, ha némi körülményeket előre bocsátok. Ezek az -általam elkövetett legsúlyosabb vétkek felvilágosítására -szolgálnak, a mik között vannak a bálványimádás, soknejüség és -királyölés.</p> -<p>(– Tudom, hogy mindmegannyi virtussá fognak azok átváltozni! -sóhajta fel keservesen a soltész.)</p> -<p>Igenis, hagyá helybe a vádlott.</p> -<p>Tehát, hogy az elején kezdjem: a Ganges partján Benáresz mellett -van egy óriási torony. Annak az ablakából nyulik ki egy emberderék -vastagságú bámbusz gerenda, arra van felakasztva hosszú lánczon egy -nagy vaskalitka. Abban a vaskalitkában ül egy ember, a kinek a -toronyból hosszú bámbúszrudon nyujtanak be enni és inni valót. A -kalitka egy nagy tó fölött libeg, melyet a Ganges szakadéka képez; -ez a tó tele van krokodilusokkal. Estenden csak úgy tátogatják a -százfogú torkaikat, fölfelé ácsingózva. Ha az a kalitkában ülő -ember valahogy ki tudna törni a vasrudakon s megkisértené a -leugrást abba a tóba, bizonyosan felfalnák a kajmánok.</p> -<p>S ki ez az ember ott abban a kalitkában?</p> -<p>Senki sem más, mint ő császári királyi fensége Sah Allum, a -Nagymogul koronaörököse.</p> -<p>S miért ül ő ott abban a kalitkában? <span class= -"pagenum"><a name="Page_193" id="Page_193">-193-</a></span></p> -<p>Azért, mert vendégszerető karokkal fogadta Mir Koszszimot, a -bengáliai nábob ő fenségét, mikor őt az angolok a patnai ütközet -után országából elűzték. Az angolok azután sah Allumot is elfogták -a buxari ütközet után, akkor Mir Koszszim tovább futott az audhi -nábobhoz. Ennek a fővezére volt Sommer.</p> -<p>Az angolok azt követelték az audhi nábobtól, hogy adja ki nekik -Mir Koszszimot és Sommert, hogy még két másik kalitkát -függeszthessenek fel a krokodilus-tó fölé, s azokba elhelyezhessék -őket sah Allum mellé, hogy ne unja magát ő fensége olyan -nagyon.</p> -<p>Az audhi khán futni hagyta Sommert s nem adta ki a kalitka -számára. Sommer a dzsatokhoz menekült a Jumnak folyón túl. Ott új -hadsereget szervezett. Az angolok onnan is elűzték. Akkor futott a -Radsputa fejedelemhez, Joudporba. Annál is hadsereget alkotott -európai rend szerint, s meghódította számára a chitorei és az -abnili rahjákat; az angolok innen is elűzték. Nem hadsereggel, -hanem ráijesztettek a nábobra. Sommernek futni kellett.</p> -<p>Innen aztán Nujuf khánhoz futott, Delhibe, India fővárosába, a -kinek egész neve «Mirza Nujuf khán, Zülfikár, al Dowla» a nagymogul -fővezére és mindenttevő minisztere; Sommer itt is szives -fogadtatásra talált.</p> -<p>(No ez épen hozzád illő csavargó lehetett, jegyzé meg a -soltész.)</p> -<p>Nagy megtiszteltetés rám nézve!</p> -<p>A legelső napon már alkalma volt Sommernek meghálálhatni Nujuf -khánnak a baráti fogadtatást. Éjjel a lázadó maratták rajta ütöttek -a fővezéri palotán s meg akarták Nujuf khánt ölni. Sommer a hű -kiséretével gyorsan segélyére rohant s leverte a lázadókat. Azok -pedig mennykő ficzkók, a császári sereg válogatott csapatjai, a kik -az előbbeni nagyvezérrel megtették azt, hogy mikor nem fizette ki a -zsoldjukat, megfogták, kikötötték az égető napra hajadon fővel s -addig tartották ott, míg nem fizetett.</p> -<p>(– Ezt jó lesz nem publikálni, nehogy az európai <span class= -"pagenum"><a name="Page_194" id="Page_194">-194-</a></span> katonák -is megtudják! dörmögé, nem a soltész, hanem a nagyfejedelem.)</p> -<p>A megszabadított császár hálából Sommerre bizta hadseregei -szervezését. Ez rövid időn oly hatalmas haderőt gyűjtött össze a -benszülöttekből s európai bevándorlókból, hogy egy év alatt -meghódítá vele a szomszéd dasásokat, elfoglalta fővárosukat, Agrát, -nábobjukat, Nevil Szinget beszorította Deig várába s e -hozzájárulhatatlannak hitt sziklafészket ostrommal bevette.</p> -<p>A delhii császár e diadalmas hadjárat jutalmául egy elfoglalt -tartomány, Szerdhána királyává nevezte ki Sommert. Így lett a -trieri fűszerkereskedő fiából király. Valóságos uralkodó -király.</p> -<p>Ne méltóztassanak únni ez elbeszélést, kegyelmes uraim. -Szükséges volt ezt előrebocsájtanom, hogy kimagyarázhatóvá tegyem a -sors bámulatos fordulatait, a mik csak egy idegen égalj alatt -történhetnek meg. Ez fogja megérthetővé tenni azokat a nagy -bűnvádakat, minek puszta neve engemet a földre lesujt, de ha a -lábam alatt levő földet leírhatom, mindenki azt fogja mondani: kelj -fel és menj békével odább! az a föld termi ezeket a bűnöket, mint a -csörgőkigyót, az upászfát: nem szived.</p> -<p>Szerdhána királyának birtoka tízszerte nagyobb, mint a trieri -fejedelemség, s jövedelme négyszerte több, mint a nagyherczegé. -Gyönyörű áldott ország: gabonában, gyapotban, dohányban gazdag. -Sommer hatalmas várat építtetett fővárosa mellé s haderejével féken -tartá a szomszédokat. Keresztültört a mevási erdőkön, miken eddig -idegen hódító soha át nem hatolt, a mik előtt vissza kellett -fordulni Nagy Sándornak diadalútjából, melyek Dzsingisz khán -hordáit megszégyeníték s melynek lakosai csak a szomszédokra -kivetett harácsot beszedni törtek elő ismeretlen rengetegeikből. -Sommer betört a hódíthatlan kietlenbe s a császár jobbágyaivá tette -a zsarolókat, valamennyi fejedelmeikkel együtt. Innen iziben a -kegyetlen ballukok ellen fordult, a kik fiatal leányok vérével -áldoznak bálványisteneiknek <span class="pagenum"><a name= -"Page_195" id="Page_195">-195-</a></span> s hetek alatt kiűzte őket -sziklavölgyeikből; utoljára a lázadó joinaguri rájah Pertaub Szing -ellen fordult, s mikor erővel nem birta őt legyőzni, szép szóval, -rábeszéléssel kényszeríté a meghódolásra.</p> -<p>A császár újabb jutalomról gondoskodott hadvezére számára, a mi -hozzá legméltóbb volt. Delhi legelőkelőbb fejedelmi családjában -volt egy leány, bámulatos szépség, a neve Zeib Alniffa; (hindu -nyelven: «nemének dísze») azt kérte meg számára feleségül. Sommer -azt mondta a császárnak, hogy csak oly föltétel alatt veszi nőül a -csodaszép Zeib Alniffát, ha ez áttér a keresztyén hitre.</p> -<p>A császár megütközve kérdezé tőle, hogy nem tudna-e szeretni egy -brahmán nőt?</p> -<p>– Épen azért, mert nagyon tudom őt szeretni, felelt a vezér, -akarom, hogy legyen katholikussá. Én már hajlott korú vagyok, van -egy korhely fiam, a kit elkergettem magamtól; ha meghalok, özvegyem -a brahman szokás szerint, velem együtt megégeti magát; de ha -katholikus hitre tér át, akkor nem a máglyámra lép föl, hanem a -trónomra s lesz országomban «begum», özvegy királyné, s nem kerül a -derék ország korhely, kicsapongó fiam kezére.</p> -<p>– Igazad van! mondá neki a császár s megengedé, hogy az ifjú, -szép fejedelemnő Sommer kedveért a keresztyén missionáriusok előtt -a Krisztus hitére térjen át: olyan nagy kegy, a minőt még európai -ember ki nem vívott Kelet-Indiában.</p> -<p>S a szép ifjú hölgy a bálványozásig szerette férjét: vele járt -minden hadjáratában, ápolta, híven őrködött felette, megóvta a -leggonoszabb ellenségtől, az árulástól, mely a hindu faj -fejedelmét, mint a liánvenyige az őserdőt, körülfonja. A szerencsés -hadvezérnek tömérdek volt az irigye, vetélytársa: az angol társaság -is régi ellensége volt. Gyakran csodaszerű volt megmenekülése a -halálveszélyből, a mit Zeib Alniffa figyelmes szeme látott meg -rendesen. Egyszer mégis sikerült őt megmérgezniök: a hős király hű -neje karjai közt lehelte ki lelkét. <span class="pagenum"><a name= -"Page_196" id="Page_196">-196-</a></span></p> -<p>Ekkor érkeztem meg épen Szerdhánába, a hová Sommer meghívott -tüzérsége vezényletére. A megholt király után özvegye foglalta el a -trónt «Szumro begum» czím alatt. A fiát kizárta a király az -öröklésből. Erkölcstelen, rossz ficzkó volt. A királynő trónra -lépte után, mikor már az özvegy által rám volt bizva a várbeli -tüzérség főparancsnoksága, egy pillanatra láttam őt. Elébb meg -akart vesztegetni, hogy szolgáltassam ki neki a királynét, s mikor -az nem sikerült, akkor fenyegetődzött, hogy mit tesz majd, ha -király fog lenni.</p> -<p>– No ha te király fogsz lenni, mondám neki, akkor én -királygyilkos leszek!</p> -<p>Végzetes jóslat volt ez. Hosszú ideig nem láttam azután a -ficzkót.</p> -<p>A Szumro Begum erős kézzel ragadta meg a kormánygyeplőt, férje -rendes hadseregét megszaporította, ágyúi számát negyvenre fölvitte -s a hadgyakorlatoknál maga vezényelt személyesen, tüzes paripáján, -vagy csataelefántján ülve; nem sokára megtanulták a szomszédok -fegyveres kezét tisztelni, a császár pedig az eszéhez bízni; oly -nagy lett a befolyása, hogy az ő tanácsa döntött az udvar -elhatározásainál.</p> -<p>S az ilyen keleti tanácskozások nagyon furcsa természetűek. -Mikor Gholan Kadir, a császár kegyencze, észreveszi, hogy befolyása -csökken a Szumro Begumé miatt, akkor beront a fővárosba a -vezénylete alatti rohillasereggel s elkezdi a császári palotát -ágyúztatni. Az ágyúszóra aztán hirtelen összeszedi Szumro Begum a -maga csapatjait, összefog a császári herczeg Jewán Bukkal, -visszaágyúztatja Gholam Kadirt s kiszabadítja a saját palotájában -megostromolt császárt, akkor aztán szépen eszükre térnek a harczoló -felek s kiegyeznek. Ez még a lengyel diætánál is praktikusabb módja -az alkotmányos tanácskozásnak.</p> -<p>A belső zendüléstől megszabadult császár azután időt nyert a -külellenségek felé fordulhatni. A zűrzavar alatt <span class= -"pagenum"><a name="Page_197" id="Page_197">-197-</a></span> -elfoglalta Kuli khán Ghokul Gúr várát: azt vissza kellett -foglalni.</p> -<p>Hadserege volt hozzá elég nagy számú, csak vezérei lettek volna. -De hiányzott a «Szumro». Csak a «Szumro Begum» volt itt és még az -is többet ért valamennyi vezérénél. Három hétig ostromoltuk már -Ghokul Gúr várát s a parancsnok alkudozni kezdett a feladás végett. -A császári sereg ez alatt neki adta magát a dőzsölésnek; egy éjjel -aztán, mikor gondtalanul álomnak hajtá mindenki mámoros fejét, a -közelben táborozó Kuli khán rajta ütött mongol lovasságával a -császári táboron s az álmából fölriadó sereget tetszése szerint -kezdte mészárolni. A fölgyujtott sátrak fényénél a rémületes -öldöklés képét a várőrség is megláthatá; arra az is kirontott a -kapukon; előhozta az ágyúit s hátulról támadva meg a császáriakat, -vészt, rémületet szórt a hadtömegeik közé. A császár sátorát -széttépték a golyók, s a palankinhordozói közül kettőt megöltek; -gyalog kellett futnia, s nem is tudta hová? két tűz közé volt -szorítva. És bizonyára veszve lett volna a gonosz éjjeli csatában -Sah Allum minden hadastól együtt, ha ott nincs Szumro Begum, a maga -kis csapatával, a mit európai tisztek tartottak jó fegyelem -alatt.</p> -<p>A vész hírére a hős királynő maga rögtön palankinjába ült, s a -hirtelen kéznél levő testőrcsapattal, – alig volt száz ember, – meg -a vezényletem alatti ágyúüteggel a legveszélyesebb helyére rohant -az ütközetnek.</p> -<p>Mikor elértük a kirohanó várőrséget, a délczeg amazon csak azt a -szót mondá nekem:</p> -<p>– Cselekedj, a hogy én cselekszem!</p> -<p>Azzal kiszállva palankinjából, lóra kapott s a kis -testőrcsapatja élén rárohant a várőrségre. Én tudtam a magam -dolgát. Ágyúimat úgy helyezém el, hogy azoknak a kartácsai -mindenütt az előre rohanó királyné útját seperjék tisztára, míg -másfelől jól irányzott tekéim az ellenfél ágyúit törték össze. Az -néhány percz mulva hanyathomlok <span class="pagenum"><a name= -"Page_198" id="Page_198">-198-</a></span> rohant vissza a vár felé; -de Szumro Begum egyszerre ért oda vele a felvonó hidhoz, s a -kinnszorult vezért elfogta s a várba behatolt és azt is elfoglalta; -hozzám vissza csak tized magával tért a királynő: testőrei többi -részét a várban hagyta őrségül.</p> -<p>– Most menjünk a császárt megmenteni! kiáltá, s az alatt egész -rendbe állított dandárjának élére állva, vágtatott az egész -harczvonalban dúló ütközet színhelyére. E zárt tömeg és ütegeinek -pusztító tüze megtörte Kuli khán hadát, a császári derék had -összeszedte magát, feltüzelve egy hős asszony példája által, -visszafordult s tönkreverte az ellenséget. A fölkelő nap teljes -diadalunkat világítá meg. El volt foglalva a vár, s le volt verve -az ellen.</p> -<p>Sah Allum az egész hadsereg előtt ölelte keblére a Szumro -Begumot, s e dísznevet adá neki: «legkedvesebb leányom.»</p> -<p>Azt sem tartózkodott kimondani valamennyi vezére előtt, hogy -ennek a derék asszonynak köszönheti egészen mind maga, mind a vele -együtt harczolt hat császári herczeg és az egész hadsereg -megszabadulását.</p> -<p>Erre aztán a Szumro Begum, asszonyi szemérmes elpirulással, így -felelt:</p> -<p>– Nem az enyém az egész dicséret: nagyobbik része azt a -vezéremet illeti, a ki ágyúim tüzét intézte. Őt jutalmazd meg.</p> -<p>S e szókkal engem mutatott be a császárnak.</p> -<p>Sah Allum azt felelte rá:</p> -<p>– Légy te magad az ő jutalma.</p> -<p>S saját császári kezével vezette oda hozzám a csodálatraméltó -szép arát; tulajdon gyűrűjével jegyezve el őt a számomra, s -egyúttal kinevezett a Szerdhána tartomány együtt uralkodójának a -Szumro Begummal «Maharadzsa Kong» név alatt.</p> -<p>Így lett én belőlem nem «alhadnagy», hanem alkirály.</p> -<p>(– S ez mind az utolsó szóig megtörtént igaz dolog? szólt közbe -a soltész.) <span class="pagenum"><a name="Page_199" id= -"Page_199">-199-</a></span></p> -<p>– Ahogy megolvasható a delhii udvari krónikákban és még több is -ennél.</p> -<p>(– Halaszszuk a többit holnapra! szólt a nagyherczeg. Ma érjük -be azzal, hogy egy andernachi cserzővargának a fia felkerült a -delhii császárság Szeharunporei országa Szerdhána tartományának -királyi trónjára. Ennél többet egy napra nem lehet tőle -követelni).</p> -<h3>A BÁLVÁNYIMÁDÁS.</h3> -<p>Másnap folytatá a vádlott:</p> -<p>– Szép lett volna ez így nagyon. Kaptam egy országot húsz -lak-rupia jövedelemmel, hozzá egy csodaszép királyi feleséget, -olyan szemekkel, a mikhez hasonlítható drágakő nincsen; hanem egy -nagy baj volt: hát a másik feleséggel mi lesz?</p> -<p>Mindenképen utamban volt a vallás s ezt a Szumro Begum előtt be -kellett vallanom.</p> -<p>(– Én bizony nem látom át, hogy miért kellett bevallanod? szólt -közbe a soltész. Hazudtál te már azelőtt is eleget, nagyokat is. Ez -is elfért volna a többi között.)</p> -<p>Ne méltóztassanak kegyelmességtek elfelejteni, hogy az apám -szomorú temetésénél fogadást tettem, hogy ezentul istenes életet -élek és soha az igazságtól eltérő szó ajkamat el nem hagyja, s az a -koporsószegből kovácsolt gyűrű folyvást ott szorította a -hüvelykujjamat s figyelmeztetett fogadásomra.</p> -<p>Én tehát kötelességemnek tartottam a Szumro Begum előtt -fölfedezni, hogy nekem már van egy törvényes feleségem -Hollandiában, a kivel nemcsak a fölbonthatlan sakramentum köt -össze, hanem még az a remény is, hogy visszatértemkor keblén fogom -találni kis gyermekemet, a kit tehát, még ha elhagyhatnék is, el -nem hagyok.</p> -<p>A szép királynő nemhogy megneheztelt volna ez őszinte -vallomásomért, sőt inkább nagyon felmagasztalt érte. <span class= -"pagenum"><a name="Page_200" id="Page_200">-200-</a></span></p> -<p>– A ki ilyen hűséges a távollevőhöz, az bizonyosan hűséges fog -lenni a közellevőhöz is. Az akadály nagy, de nem elháríthatlan. -Csak a vallás van közöttünk: az pedig megváltoztatható. Ha -katholikusok maradunk, akkor második nőt nem vehetsz, a míg az első -él; mert ez a kétnejüség vétke volna; ha pedig a Brahman hitre -térünk át, akkor nekem, mint asszonynak, trónon ülni, mint -özvegynek újra férjhez menni tiltják a szent könyvek. Hanem van a -két vallás között egy harmadik, a «Civa»-hit, országunkban bevett -felekezet, a dzsangámok hitvallása. A dzsangámok csak egy istent -hisznek: a «Civát», annak a képét hordják a karjukra akasztva, a -Lingám-bálványt. Ezek nem ismernek el rangkülömbséget ember és -ember között, mint a brahmanhitüek, az asszonyt nem tartják -lelketlen állatnak, hanem mikép a keresztyén vallás hivei, minden -embert egyenlőnek vallanak. A dzsangám hit szerint lehet egy -férjnek több feleséget is venni, még idegen nemzetbelit is, és -szabad velük egy asztalnál étkeznie, ha a próféta Bazawa -asztaláldását elmondták az étkek fölött. Ha erre a vallásra térünk -át mind a ketten, akkor elvehetsz feleségül engem s megtarthatod a -régit: tisztelet és szeretet megosztva is egész marad.</p> -<p>Meggondoltam a dolgot. Egy egész ország sorsa függött -elhatározásomtól. Az egyik oldalon egy nép, mely uralkodásomtól -várja fölvirágozását, másfél millió tallér évi jövedelem, egy dicső -hölgy, ifjúságtól ragyogó arczczal, deli termettel, szerelemtől -lángoló szivvel, ki minden áldozatra kész érettem s a paradicsom -minden gyönyörét kinálja ajkaival: a másik oldalon pedig a római -pápa, a szent Péter kulcsaival… ugyan kegyelmes uraim, ha önökre -lett volna bizva a választás, melyik után nyultak volna?</p> -<p>(– Elmenj, perversus nebulo! kiálta rá a nagyherczeg, még minket -is bele akarsz vonni a condolentiába! persze, hogy mi is úgy -tettünk volna, mint te. Soltész uram is hamarább megcsókolta volna -a szép menyecske száját, <span class="pagenum"><a name="Page_201" -id="Page_201">-201-</a></span> mint a pápa papucsát, kivált ott az -Isten háta mögött, Szeharunpore ország Szerdhána tartományában. -Bálványimádó lettél. Nem tehettél másképen. Lelked rajta, számolj -érte a más világon. – Ez a bűnlajstromból törültessék ki neki!)</p> -<p>Még a soltész sem tudott ennek ellentmondani. Eleinte ugyan csak -szedegette komoly ránczokba az arczát; de végre ő is hagyta -nevetésre futni az ajkait, a többi biró urak példájára s a -gazembernek kénytelen volt elengedni a bálványimádás főbenjáró nagy -vétségéről szóló vádat.</p> -<p>Kegyelmes uraim, tudjátok meg, hogy kettős házassági bünöm -fölött igazságosan itélhessek, minő más élet, más világ van ott, a -hova a sors engem elvezetett.</p> -<p>Maga az ég sem az, a mi minálunk. A hollandi nap még -holdvilágnak sem járná meg rajta. A lángözönlő ég fölforralja a -vért és az agyvelőt s a páráktól teljes lég phænomenonokat mutogat, -mik a lázálmak phantasmagoriáit elevenítik föl, hármas napok, -tűzkeresztek jelennek meg az égen, s délibábok, a mik fölfordított -városok képeit mutogatják; néha támad olyan borulat, melytől minden -tárgynak elvész a szine. Erdők, házak és emberarczok egyforma -okersárga szint vesznek föl, mintha meghalt volna a világ, s majd -mikor megered a zápor, az olyan, mintha tűzeső hullana alá az -égből, szikrák, zsarátnok, olvadt láng özöne; máskor meg a -felhőszakadás véreső képében jelen meg, biborfénynyel árasztva el -az egész vidéket. Aztán forró napokon, mikor a pórok az uton végig -futnak, (mert uri rend soha sem fut, nyáron nappal nem is jár a -szabadban) akkor a lábaik által fölvert por úgy tünik elő a -napsugárban, mintha lángok között járnának, mint a pokol -elkárhozottai.</p> -<p>És aztán ez a föld maga, mely a mi hollandi üvegházaink -növényeit, mint őserdőt tenyészti elő, a hol a mi cserépben ápolt -dísznövényünk irtatlan bozót, búvhelye a tigrisnek, s a napsugárban -bujálkodó növényzet ambra illatától ittas maga a levegő. A százféle -gyümölcs, mely <span class="pagenum"><a name="Page_202" id= -"Page_202">-202-</a></span> az év minden szakában érik, -megmagyarázza: hogyan élhet meg egy népfaj, mely számosabb egész -Európa lakosságánál, csupa növényétellel, huseledel nélkül, melyet -vallása megtilt. A borassuspálma maga mézet, olajat, bort, czukrot -szolgáltat neki, más pálma lisztet, vajat, tejet ad ingyen, sőt van -egy fája, melyen kész kenyér terem; emberfő nagyságú czipók; -nyersen édes gyümölcs s megsűtve kenyér.</p> -<p>(– De már ez sok! rivallt közbe a soltész. A mit eddig -össze-vissza hazudtál, csak hittem, a hogy hittem; de hogy kész -czipók függjenek a fákon, a miket csak le kell szakitani s -elküldeni a pékhez, ez nagyon erős!)</p> -<p>– Én nem bánom, szólt a vádlott, ha nem méltóztatnak -kegyelmességtek szavaimnak hitelt adni, küldjenek ki kegyelmesen -egy deputatiót Kelet-Indiába, vizsgálja meg, alaposak-e állításaim? -S ha egyetlen adatom hamisnak találandják, vessék el valamennyit a -szerint.</p> -<p>(– No köszönjük a jó tanácsot! Hogy most küldjünk ki egy -vizsgáló bizottságot a világ végére s míg ez a földet -körülhajókázza, addig fűggeszszük fel a te kerékbetöretésedet! De -már akkor inkább elhiszszük akár még azt is, hogy eleven állatok -vannak gyümölcs gyanánt felakasztva a fákra, s lógnak rajta, mint -nálunk a vaczkor.)</p> -<p>– A mint hogy úgy is van. Vannak itten nagy mókusok, azaz, hogy -kis kutyák, a melyeknek szárnyaik vannak és repülnek s melyek -éjszakára a hátulsó lábaiknál fogva felakasztják magukat a fákra s -úgy lógnak rajtuk, mint nálunk a fára felfutott tök gyümölcse.</p> -<p>(– Mondtam, úgy-e, szólt kholerikus kaczagással a soltész. -Repülő kutyák, a mik lábuknál felakasztva alusznak! Csak mondjad -tovább, gaz kópé! Hisz azért ül itt együtt az érdemes törvényszék, -hogy neked mindent elhigyjen. Már csak magam is szeretném megérni, -hogyan mentenek ki téged a fán termő kenyerek és a repülő kutyák a -bigamia és királygyilkolás bünei alól.)</p> -<p>– Azonnal rá fogok térni. Az egész körülfogó világ <span class= -"pagenum"><a name="Page_203" id="Page_203">-203-</a></span> -ellenállhatlan befolyással van itt az ember kedélyére s maga az -őslakó, vallásával, szokásaival, megrögzött fogalmaival egy új élet -elfogadására kényszeríti a közötte letelepülő idegent. Ez a nép, -melynek egy része mezitelen jár, a másik a legnagyobb pompa drága -terhe alatt görnyedve, keveréke az eszményi szépnek és rútnak; majd -hős, majd gyáva; szabad mint a madár, és lenyügözött, mint egy -szerzetes; paradicsomi semmiségében irigylésre méltó, s óriási -alkotásaiban bámulatra keltő; melynek városai pompára, -nagyszerűségre meghaladják az európai metropolisokat, templomai -egész hegyek: egyetlen sziklából művészi kézzel, tízezer oszlopos, -bálványtáborszerü épületszörnyeteggé kifaragva, s kunyhói -nyomorultabbak a mi hódjaink lakásainál; ez a nép, ezer istenével, -a kinek mind szolgál, áldozik, s a kik közül egy sem segít rajta, -ez a nép, mely oly szelid, hogy egy állatot meg nem öl; engedi -magát széttépetni a tigristől, elgázoltatni a szarvorrutól, maratni -a kigyótól, s csipetni a mérges rovartól, védelem nélkül, hanem a -szomszéd fajt kiirtani nem tartja véteknek; hol a nagy úr a nem -osztályához tartozónak érintésétől megfertőzöttnek hiszi magát s -joga van hozzá, hogy annak azt a tagját, mely ruhájához ért, -levágja, s hol a szegény pária azt természetesnek találja; hol az -asszonynak a megholt férjjel együtt elevenen meg kell magát égetni -a máglyán, s hol az újra férjhez ment özvegyet úgy tekintik, mint -becstelen személyt; hol a beteg embert kiteszik a folyópartra s -kimondják rá, hogy megholt, s ha véletlenül felgyógyul, nem szabad -visszatérnie az élők közé, hanem keresnie kell a magához hasonlók -gyarmatát, kik egész társadalmat képeznek már, a holtak nemzetét; a -babona és költészet ez ősnépe között minden fogalom elenyészik, -melyet mi európai lakók magunkkal odaviszünk: más lesz az erény, -más lesz a bűn s más a beszámítás.</p> -<p>(– Ez a hosszú beszéd arra való volt, úgy-e, hogy ott a -kétnejüség is meg van engedve?) <span class="pagenum"><a name= -"Page_204" id="Page_204">-204-</a></span></p> -<p>– Igen is, meg van engedve, hanem egy föltételhez van kötve. Az -első feleségnek bele kell egyezni, hogy a férj második nőt -vehessen. S míg az belenyugvását nem nyilvánítja, a második nőt a -férjnek megölelni, megcsókolni nem szabad.</p> -<h3>MAJMUNA ÉS DANESH.</h3> -<p>Az én szép Zeib-Alniffám csodálatra méltó nő volt. Mikor a -menyegzőnk napján, mely valódi ázsiai pompával lett megülve, végre -egyedül maradtunk, hogy a szerelmesek estebédjét elköltsük édes, -bizalmas suttogás közt, ő nem volt rávehető, hogy mellém üljön az -asztalhoz, hanem velem átellenben foglalt helyet az asztal tulsó -végén. Azt mondta, hogy ezt az illendőséget meg kell tartanunk -mindaddig, míg az első feleségem engedélye meg nem érkezik, hogy a -második nőnek is szabad elmondani az asztalnál a Bazawa áldását. A -míg pedig ez áldást az új nő el nem mondhatja, addig egy pohárból -nem szabad innunk, sem egymásnak a kezét meg nem szabad -szorítanunk, sem az új nőnek férje szemébe belenézni nem szabad; -fekhelyünkön pedig, a míg a tilalom napjai tartanak, folyvást egy -kivont kard fog feküdni kettőnk között, a mi annak a jelvénye, hogy -férj és nő egymáshoz nem közelíthetnek.</p> -<p>(No hiszen képzelem, gaz kópé, hogy sokat is respektáltad te azt -a kivont kardot! szóla közbe a nagyherczeg.)</p> -<p>Magam is abban a hitben éltem, hogy ha egyébkor bűnös életemben -a szivemnek szegzett kivont kard sem tartott vissza, hogy a más -asszonyát is kötelességei elfeledésére birjam, ezúttal egy -gazdátlan kard csak nem fog elriasztani, hogy a saját feleségem -lehunyt szemeiről megtudjam, milyen a mosolygásuk? Hanem az én -Zeib-Alniffámnak több esze volt, mint nekem.</p> -<p>Oly nyájas, oly szelid volt irántam, mint egy rabnő. -<span class="pagenum"><a name="Page_205" id= -"Page_205">-205-</a></span> Mindenféle csodálatos gyümölcsökből -saját kezeivel készített számomra különféle italokat. Bort inni a -Civa vallás nem enged: ámde e tropicus zónának száz meg százféle -gyümölcse van, a miből oly zamatos italok készülnek, hogy az ember -elfeledi mellettük a bort s a sörtől visszaundorodik, ha egyszer ez -ætheri, a nektárhoz hasonló italokat megizlelte. A pálmák kifúrt -kérge, az agavék levágott hajtása kanta számra önti az édes, -fűszerillatu nedvet, s azoknak mámorító hatása fokozódik az -álomgyönyörig; nem olyan az, mint a részegség, hanem hasonlít az -exaltátióhoz.</p> -<p>És e közben az én szép menyasszonyom tündérregéket mesélt nekem, -minők ott a pálmaerdők árnyában születnek. Elmondta nekem a szép -Kamr Eszszamán herczeg és a bájos Bedur királyleány történetét, -kiket két tündér, Majmúna és Danesh, mikor aludtak, szárnyaikra -vett, távol országokon keresztül magával röpített, mint vőlegényt -és menyasszonyt összehozott, s mikor azok a boldog örömek közepett -ismét elaludtak, ujra felragadott s a herczeget s herczegasszonyt -hazavitte az apjához, egyiket Indiába, másikat Persiába. Nagyon -szép történet volt az, hanem én elálmosodtam rajta. Bizonyos vagyok -felőle, hogy az a fűszerillatu nektár, a mit Zeib-Alniffa készített -a számomra, idézte elő ezt az álmosságot nálam, csak arra emlékezem -még, hogy a mint a kereveten végig dültem, Zeib-Alniffa is odajött -hozzám, a kivont kardot odafekteté kettőnk közé s aztán ő is -letette a fejét mellém.</p> -<p>De én abban a perczben, a melyben a szememet lehunytam, már nem -voltam a földön. Hallottam a szél zúgását a fejem fölött, s mikor a -felhőkön keresztül törtem, azok mennydörgést hallattak utánam, mint -mikor a villám kettéhasítja őket. A millió csillag ragyogásánál -megismertem a Danesh tündért, a ki a hátán vitt; óriási férfialak -volt, akkora denevérszárnyakkal, hogy azok a kék láthatárt -csapkodták, a haja, szakálla nem volt szőr, hanem bambusz- és -pálmalevél. Oly gyors volt repülésünk, <span class= -"pagenum"><a name="Page_206" id="Page_206">-206-</a></span> hogy a -fejünk fölött levő hold, mely az első negyedet mutatta -elindulásunkkor, azalatt megtelt, el is fogyott az utolsó negyed -karajáig. Egy meteor sok ideig versenyt futott velünk, s mikor -utolért, a Danesh tündér hozzá rúgott a sarkával, s a tűzgolyó -szikrázva pattant szét alattunk. A földre letekintve, sebesen -láttam alattunk eltünni Chinát, a mit városainak -porczellántornyairól s hosszú vízcsatornáiról ismertem meg; Tibetet -a nagy örökjég fedte Himalája hegygyel; a nagy mongol sivatagot; -míg végre megérkeztünk az Ararát hegyéhez, a mit megismertem a -körüle lobogó lángokról, a mik a tűzimádó parzok oltárai: itt -vannak a bakui öröktűz forrásai, s a Danesh tündér szintén a -tűzimádó pogányok egyik nagy szelleme.</p> -<p>Az Ararát hegye tetején van egy felséges nagy palota, a minek -leirásához emberi szavak nem elégségesek s a minek minden fala tele -van írva olyan emberek neveivel, a kik bizonyságot tesznek róla, -hogy ők boldogok voltak s magasztalják azért az Istent. Az aranynál -fényesebb betűkkel írt nevek úgy ragyognak mindenütt, hogy -világosabbá teszik az éjszakát a nappalnál. Danesh tündér itt -letett engemet, a tenyerére emelve, egy drágakövekkel s selyemmel -bevont szobában, s elkezdett oly hangon kaczagni, mintha a -mennydörgés nevetne. E kaczagására olyan sirás felelt a levegőből, -mintha a meleg déli szél sirna.</p> -<p>– Elkéstél egy percznek a százezredik részével! kiálta fel -Danesh.</p> -<p>– Megelőztél háromszáz æonnal! kiálta alá a másik hang, s abban -a pillanatban repülve szállt alá a Majmúna tündér az egekből. Ez is -óriás volt; de leány. Hajfürte csupa tengeri koráll, szárnyai mint -a fényes gyöngyház. Ez meg egy nőt hozott a vállain s azt letette -mellém. Azzal a két tündér egyszerre füstté változott, az egyik -kék, a másik sárga füstté s az a füst két kristálypalaczkba -lassankint behuzódott, a mik egy drága ételekkel és italokkal -megrakott asztalon álltak. <span class="pagenum"><a name="Page_207" -id="Page_207">-207-</a></span></p> -<p>A nő, a ki a kereveten ült mellettem, a saját feleségem volt, a -kit Niemengenben elhagytam: csakhogy minden sokkal szebb és -bájosabb rajta, mint a minőnek eddig ismertem; szemeinek tüze, -ajkainak pirossága, arczának mosolygása sokkal bájolóbb, mint -minőnek valaha láttam; szava csengőbb, hizelgése édesebb, egész -lénye valami földöntúli.</p> -<p>Elhalmoztuk egymást csókjainkkal; az volt a legelső kérdésünk és -feleletünk egymáshoz s míg a boldogság mámorával saját lelkem -egészen megtölt, nőm arczán jól esett látnom, hogy ez a -boldogságérzet az ő szivét is ellepte. Ezer bohóságot is követtünk -el egymással; gyermekek voltunk, kaczagtunk, aztán neki ültünk a -pompás lakomának, megosztottunk egymással minden falatot: ittunk -egy pohárból és ültünk egy széken s az előttünk levő palaczkokat -sorra kóstolgattuk, s úgy tetszett, hogy minden újabb ital után -édesebb, mámorítóbb volt a csók. Emberi nyelv ki nem birja fejezni -azt a gyönyört, a min megosztoztunk. Csak két palaczk volt még az -asztalon, egy kék és egy sárga. – Izleljük meg még ezt is! mondá a -feleségem. – Izleljük meg! felelém én s felnyitottuk a palaczkokat. -Hanem azokból ital helyett sárga és kék füst lövelt gyorsan elő, -mely megtölté az egész termet; a füsttömegek alakot öltöttek, az -egyikből lett Danesh tündér, a másikból Majmúna. Mi megtudtuk, hogy -édes boldogságunknak vége, s ismét el kell válnunk. Azzal a -neveinket mi is felirtuk a falra azok közé, a kik itt boldogok -voltak, ragyogó betűkkel.</p> -<p>Ekkor jutott eszembe, hogy hiszen én nekem nevezetes mondani -valóm van a feleségemhez.</p> -<p>– Tudod, hogy én király lettem? Rajtad kivül másik feleséget -vettem. Megengeded-e, hogy azt is megöleljem, megcsókoljam, úgy, -mint téged?</p> -<p>Az asszony azt mondta: megengedem.</p> -<p>S hogy bizonyságom legyen az iránt, hogy ez órában együtt -voltunk, beszéltünk egymással, s ő nekem engedelmet <span class= -"pagenum"><a name="Page_208" id="Page_208">-208-</a></span> adott, -úgy megszorítá a kezemet, hogy az ujjamon levő jegygyürű, az ő -jegygyürűje kettépattant.</p> -<p>Én pedig azután, hogy neki is legyen szintén a felőli -bizonyossága, miszerint egy boldog éjt együtt töltöttünk az Ararat -hegyi palotában, neki adtam azt a «lingámo»-t az arany -karpereczczel együtt, melyet karomon viseltem a Civa vallás -jelvényeűl s azon fölül egy szárnyát annak az ágymennyezetnek, -melynek árnyéka boldogságunk tündér örömeit rejté, leszakítottam, s -azt is neki adtam. A függöny sötétveres selyemből volt, és rajta -aranyszövetű sárkányok.</p> -<p>Azzal a két tündér mind a kettőnket ismét vállaira kapott, s -ismét dörgött utánunk a felhő, süvöltött az áthasított lég, -sziporkáztak a csillagok, a Himmalája jégcsúcsán már rózsaszint -ragyogott a hajnalsugár, a tündérnek sietni kellett; a tengert -hallottam mormogni alattunk; Danesh kétségbeesett sietséggel repült -előre; a mint egy sugár a keleti hegyek közül kilövellt, az őt, -mint a lángnyíl lövellte át; kiejtett a kezéből s én leestem a -földre.</p> -<p>Szerencsémre nem nagyot estem; csak a kerevetről a padlatra.</p> -<p>(– De már mi szükség volt te neked még azt is elmondanod -előttünk, hogy mit álmodtál? zsörtölődék a soltész mogorván.)</p> -<p>– De már, kegyelmes uraim, ha ezt az én álmomat a niemengeni -törvényszék protokollumba vehette s arra itéletet alapíthatott, -csak jegyezzék fel kegyelmetek is, mert nagyon súlyos következései -lesznek még ennek az álomlátásnak in praxi.</p> -<p>Oly elevenen állt előttem ez a tündéries álom, hogy én azt -reggel Zeib-Alniffának úgy mondtam el, mint való történetet. Hogy -első feleségemmel igazán találkoztam az éjjel, bizonyította a -bucsuvétel alkalmával, a kézszorítás alatt kettépattant gyürű az -ujjamon.</p> -<p>– Ez csodálatos eset, mondá Zeib-Alniffa, érdemes, <span class= -"pagenum"><a name="Page_209" id="Page_209">-209-</a></span> hogy -első feleségeddel tudasd azt. Írd le az egész történetet, hogy azt -neki elküldjük. Egyik vezéremre fogom rábízni, hogy elvigye -Hollandba az izenetedet.</p> -<p>Én kaptam az ajánlaton s egy hosszú szelet khinai pálmapapirra, -mely olyan szivós, mint a bőr, felírtam az egész álomlátást, a -királyné odahivatott hét írástudó bonczot, azok a maguk -névaláírásaikkal hitelesíték, hogy ez valójában akképen történt s -hogy Majmúna és Danesh valóban oly régóta ismeretes két czég, mely -a direkt összeköttetést India és a világ egyéb részei között -tündéri postaközlekedései által fentartja, s mint az irott krónikák -bizonyítják, köztudomásra létezik az a palota Ararát hegyén, -melyben az egymástól elválasztott boldog szerelmesek találkoznak s -annálfogva kétségbevonhatatlan tény, hogy én és az első feleségem -egymással egy boldog, vallomásokban gazdag éjszakát töltöttünk vala -el.</p> -<p>– Ezt a levelet, és az általad küldött lingámot, egy vég olyan -selyemszövettel, melyre arany sárkányok vannak szőve, elküldjük az -első nődnek. Követem indul azonnal a hajóra; mondá Zeib-Alniffa. Én -azt hittem, hogy már most ezzel hát egészen el van hárítva közülünk -annak a kellemetlen kivont kardnak az akadálya.</p> -<p>De csalatkoztam, mert az estebédnél ismét nem mondta -Zeib-Alniffa az asztal fölött Bazava áldását.</p> -<p>– Hát mire vársz még? Nem kértem-e már első feleségemtől, hogy -adja beleegyezését új nősülésemhez? Nem találkoztam-e vele? Nem -adtam-e oda neki a lingámot?</p> -<p>Zeib-Alniffa mosolyogva válaszolt:</p> -<p>– Valóban, mind azt megtetted. Hanem ő nem adott neked még -semmit. A míg az ő helybenhagyó levele kezemben nem lesz, addig én -nem mondhatom el a Bazava áldását az asztal fölött.</p> -<p>– Hát én nekem addig mindig a paradicsom kerítésén kivül kell a -virágillattal táplálkoznom, a míg a követünk a tengeri útat kétszer -megcselekszi?</p> -<p>– Csak egyszer. Ő visz magával néhány hímgalambot, <span class= -"pagenum"><a name="Page_210" id="Page_210">-210-</a></span> azokból -a zöldtollúakból, a miket vőlegénygalambnak hínak. A mint első -feleséged megírja a helybenhagyó levelet, azt egy ilyen galambnak a -szárnya alá köti és az a galamb két nap alatt Hollandból ide repül. -Tehát csak az odavaló útat számítsd.</p> -<p>De nekem az is hosszú idő volt. Azon kezdtem gondolkozni, hogy -majd nem sokat kérdezem én, hogy mit mond a Civa, a Brahma, a -Visnu, meg a többi sok kezű, sok lábú istenség?</p> -<p>(– Hát Jehova? Te gazember! kiáltá közbe a soltész, méltó -felgerjedéssel.)</p> -<p>– Sehol sem tiltja a több feleségtartást! Jákob patriárkának -volt kettő, szent Dávidnak négy, Bölcs Salamonnak ezernégyszáz! -Hanem hát kár lesz a drága időt vesztegetni azzal, hogy itt most -dogmatikus vitákba elegyedjünk. Az én útam sietős! Úgy sem lett -semmi az én elbúsult szándékomból; mert én száztiz napot és -éjszakát töltöttem együtt a bübájos szép Zeib-Alniffával: együtt -étkeztünk, egy mennyezet alatt aludtunk; de soha sem jutottam -annyira, hogy csak a kezét megszoríthattam, vagy az ajkait -megcsókolhattam volna.</p> -<p>(– No, azt szeretném megérteni, hogyan történhetett? mondá a -nagyherczeg.)</p> -<p>– Kivánja kegyelmességed, hogy mind a száztiz napnak és éjnek a -változatos történetét előadjam?</p> -<p>(– De hisz azt el ne kezdd! kiálta közbe a soltész. Csak úgy -summázva add elő.)</p> -<p>Föltettem magamban, hogy abból az álomitalból többet nem -hörpentek föl, a melyik a múlt éjjel a Danesh tündér hátára -ültetett, s azt meg is mondtam Zeib-Alniffának.</p> -<p>– Jól van, tehát készítek neked olyan italt, a mi egész éjjel -ébren fog tartani.</p> -<p>Ezt már óhajtottam.</p> -<p>Mert Kelet-Indiában a mindenféle philtrakészítés igen magas -tökélyre van emelve. Van olyan szer, a mitől a legcsendesebb -kedélyű ember feldühödik és harczi kedvet <span class= -"pagenum"><a name="Page_211" id="Page_211">-211-</a></span> kap, -ezt «bang»-nak hívják; a békeszerető elefántokat a «khanverd» -czukorbafőtt liktáriumával oly verekedő kedvre tudják hangolni, -hogy azok egymással párharczot vívnak a shah vendégei -mulattatására, a «kherat» italtól költővé lesz az ember, a -legegyügyűbb ficzkó meséket mond s azokat versekbe szedi folyvást, -a «mhovak» virágtól, a mi mannakép hull a fáról, a míg azt eszi a -nép, olyan engedelmes kedélyű lesz, hogy csak akkor lehet rajta -megvenni a «nazzerani» adót; a dacutok olyan mérget tudnak a -forrásokba tölteni, hogy az utasok elalusznak tőle. Ezúttal én -velem Zeib-Alniffa a «panzopari»-t kóstoltatá meg; a mi nem ital, -hanem valami rágószer, s az a tulajdonsága van, hogy még a részeg -embert is úgy kijózanítja, hogy csupa bölcseség fészke lesz a -koponyája.</p> -<p>Akkor aztán elkezdett velem csupa okos dolgokról beszélni.</p> -<p>– Látod, mondá, még azzal, hogy én téged férjül választottalak, -nincs bevégezve az, hogy te valósággal az légy, a mi én vagyok, -uralkodó. A nép még most csak «Ráná»-nak nevez; még nem ismeri el, -hogy te «Rájah» vagy. Ez pedig nagy baj; – mert van még egy «Ráisz» -is, a megholt férjem fia, s a míg belőled Rájah nem lesz, ez mindig -elsőséget tart a trónhoz.</p> -<p>– Ez bizony tökéletesen igaz; de hát mit kellene csinálnunk?</p> -<p>Az én szép Zeib-Alniffám aztán elmondta előttem az egész -tervezetét, mely szerint az uralkodásunk alá adatott tartományt -valóságos hűbéri meghódolásra lehet rábírnunk. Ez eltartott -reggelig, s én józan és higgadt voltam ez idő alatt, hogy még azt -is megláttam, hogy az én hasonlíthatlan szépségű Zeib-Alniffámnak a -balorczája közepén egy lencseszemölcs van, a mit eddig soha sem -vettem észre, aztán meg, hogy iszonyú sokat tud beszélni. Alig -vártam, hogy megvirradjon. Nincs kijózanítóbb philtra a világon, -mint mikor az embernek a felesége folyvást jó tanácsokat osztogat. -<span class="pagenum"><a name="Page_212" id= -"Page_212">-212-</a></span></p> -<p>Az indusoknál pedig ez bevett szokás. Igazi indus «szing», a -hogy ott a nemes embert hívják, semmit nem kezd, mielőtt a -feleségétől tanácsot nem kér, sőt a magas rangú «csakúr»-ok, a mik -olyanok, mint nálunk a bárók, a hozzájuk intézett kérdésre sem -adnak addig feleletet, a míg a feleségeiktől meg nem tudakolták, -hogy mit feleljenek? «Vajjon minő idő lesz délután, Gholem Szing?» -«Majd szólok erről a feleségemmel». Délután aztán feleletet ad rá: -«Pompás, derült idő lesz, Utsár Szing!» s meg lehet, hogy már akkor -szakad a zegernye-zápor.</p> -<p>Másnap hozzáfogtunk a tartományunk bekörutazásához, a mi -megkivántatott az én Ránából Rajáhvá emeltetésemhez.</p> -<p>Egész dandárt képezett a menet, mely fejedelmi körjáratunkat -kisérte lóháton, tevén, elefánton. Mi ketten, a begum és én, -elefánton utaztunk. Még pedig egymástól elkülönítve; mert azt az -indus etiquette meg nem tűri, hogy férfi és nő egy «szováriban» -üljenek egymás mellett, ez a neve az elefánt hátára kapcsolt -mennyezetes hintónak. Az előcsapattal ment a begum, az utócsapattal -pedig én magam, s az elefántom hátára volt csatolva egy jó bronz -sugárágyú, a mi nagyon czélszerű úti szerszám volt azon -kéjkiránduláshoz, a hol százféle rablónépen keresztül kellett -kierőszakolnunk a szives fogadtatást. Én az egész idő alatt csak -úgy találkozhattam a feleségemmel, hogy az egyikünk az egyik -elefánton ült, a másikunk a másikon.</p> -<p>Résztvettünk az indus népség mindenféle ünnepében. A «kigyók -tiszteletén», a «kókuszok imádásán» mind végig kitartottunk; a -Moharram búcsujánál magunk is belegázoltunk térdig a Ganges szent -vizébe; a Holica ünnepén hagytuk magunkat az őrült guszszainek és -fakirok által veres porral telehintetni; a Ganéza ünnepén -személyesen osztottuk ki a «nuzzart» és fogadtuk el a «Khillát»-ot, -a mi mindkettő ajándékot jelent: az elsőt a fejedelmek adják az -alattvalóknak, a másodikat a jobbágyok <span class= -"pagenum"><a name="Page_213" id="Page_213">-213-</a></span> az -uralkodóknak s a miknek kicserélése nélkül nincsen elismerve az -uralkodói viszony.</p> -<p>Sorra látogattuk a nép hagyományos szent helyeit a bálvány -szobrokkal megrakott chaitiákat, pagodákat, gambiákat és baolikat, -a mik részint templomok, részint temetkezési helyek; a jainászok -állatkórházait, a hol az indusok beteg kutyákat, macskákat, -ökröket, nemkülönben hollókat, szarkákat és pulykákat ápolnak, a -naussnik városait, a mikben nem lakik más, mint nőszemély: a -bayadérek, a férfi csak vendég, s a bayadéreknek szabadságukban áll -a királyok tanácstereméig behatolni, s a míg azok a -minisztertanácsot tartják, az alatt énekelni és tánczolni.</p> -<p>(Ez Istenucscse jó szokás! mordult közbe a nagyherczeg. Aztán -igazán szépek-e azok a bayadérek, héj?)</p> -<p>– Valóban elbájolók, kegyelmes úr; öltözetük csupa selyem és -kashmir, aranynyal és igaz gyöngyökkel hímezve, mezítláb járnak, de -lábaik ujjai drágaköves gyűrűkkel terhelve. Ruhájuk dereka ép olyan -hiányos, mint a mi hölgyeinké, csak azzal a külömbséggel, hogy a -míg delnőink ruhadereka a vállakat és kebleket hagyja fedetlen, a -mi igen természetes, az indu bayadérek ugyanazt felhúzzák a -vállaikra és kebleikre egészen, s mi azontúl következik csipőig, -azt hagyják csupaszon, a mi nem kevésbbé természetes.</p> -<p>(– No elég volt már ezekből az allotriákból! förmedt rá a -soltész haragosan. Most meg már a pogányok divatjáról kezd el -disserálni!)</p> -<p>Magunk is tartottunk nagyszerű látványokat a nép mulattatására, -elefántok harczát elefántokkal és emberekkel, mik közül az elsőt -«muszti»-nak, a másodikat «szatmári»-nak hívják; indus oroszlánok -viadalát vadkanokkal, és szarv-orruak tülekedését egymás között. -Viszont a mi tiszteletünkre a barátságos nábobok rendeztek lámpás -ünnepeket és sakkjátékokat, a miken eleven alakok képezték a -sakkfigurákat. <span class="pagenum"><a name="Page_214" id= -"Page_214">-214-</a></span></p> -<p>Bejártuk tartományunk legrejtélyesebb vidékeit, a hol a thugok -laknak, a kiknek vallásuk parancsolja, hogy az utasokat megfojtsák; -a Bhilek vidékét, a kik nem ismernek más isteneket, mint a -nyavalyákat; a majmok telepeit, a hol nem lakik más nép, mint a -négykezűek, a majmok királyát «Lengur»-nak hívják és a lakóit, -majom-embereknek, a kik beszélnek, de ruhát nem viselnek.</p> -<p>Fejedelmi körutazásunk minden napja új meg új bámulni valót -hozott. Ha elhagytuk a «hét bölcs városát», következett a «királyok -temetkezési városa», egy város, melyben nincsen más, csak -templomok, és minden templom alatt egy király nyugszik, és senki -más nem lakik a városban. Azután jött a búcsujárás a Buddha -fájához, (mert ámbár mi a Civa valláshoz tartoztunk, de -alattvalóink többségének megnyerése végett a Buddhának is kellett -áldoznunk.) Innen elmentünk a «bölcsesség kútjaihoz», melyeknek -templomait azon bayadérek őrzik, a kik menyasszonyfővel lettek -özvegyekké, s a kiknek csak a templomban szabad bayadéri -mesterségüket gyakorolni mint istentiszteletet.</p> -<p>(– Csinos templomok, mondhatom! mordult közbe a soltész.)</p> -<p>(– De a liturgiájuk nem lehet unalmas, jegyzé meg a -nagyherczeg.)</p> -<p>– Mindezen napok alatt nem láttam én az én felséges feleségemet -másképen, mint a trónusán ülve, vagy elefántháton, vagy palankinban -hordatva, a mikor én is rendesen másik trónon, elefánton, vagy -palankinban kuczorogtam; még csak diskurálni is alig volt alkalmunk -egymással.</p> -<p>A száztizedik napon végre visszakerültünk a fővárosunkhoz. E nap -reggelén az indulás előtt Zeib Alniffa levelet küldött hozzám, -melyben azzal örvendeztetett meg, hogy szent fogadalmunknak, melyet -nálunk «szent József házasságának» neveznének, a mai nappal vége -jár. Postagalambunk azóta visszaérkezett a várt engedélylyel. -<span class="pagenum"><a name="Page_215" id= -"Page_215">-215-</a></span> A midőn városunk kapujához fogunk érni, -az ország előkelői, a «Ráók» és «Szing»-ek és a bölcsek, a bonczok -és a szentek a «guszszainok» egész pompával fognak elénk kivonulni -s engemet ünnepélyesen fognak, mint «rájah»-t üdvözölni, a mire e -körúttal rászolgáltam. Akkor azután következik egy nagy fejedelmi -lakoma; a mit bevégez az «Utterpán»-ajándékozás: a mi abból áll, -hogy minden vendég kap egy selyem-zsebkendőt, a mit maga a király -öntöz meg rózsavízzel, ő pedig a maga utterpánjait a királynétól -kapja meg, a kitől azután a boldog férj a «zenanah»-ában kérheti a -rózsavízlocsolást. A zenanah pedig az a hely, a hová csak a férjnek -és a feleségnek szabad belépni: ez a boldog családi szentély.</p> -<p>Megvallom bűnömet, uraim; dicsőségem érzete, s boldogságom -előérzete annyira eltölté a lelkemet, hogy nem jutott eszembe sem a -Civa istenhez felfohászkodni, a ki mindezeket adta, sem a -Jehovához, a ki elveheti.</p> -<p>De egyéb bűnöm még ez ideig nem volt. Az a fakir, a ki egy -cserepet hord a fején, mindaddig, a míg az abba ültetett narancsfa -kivirágzik s gyümölcse megérik, s éjszakára egy fához kötteti -magát, hogy állva aludjék, nem szenved annyit, mint én, a ki az -asszonyok legszebbikét hordtam a tenyeremen száztiz napig, a -nélkül, hogy annyit mondtam volna neki: «édes!»</p> -<p>Itt volt hát az utolsó nap! A város előttünk állt; aranyozott -tetejű palotái a meleg ködön keresztülragyogtak elénk. Már láttam a -piacz közepén fölmagaslani a «baolit», mely alatt fekszik a -«háromlábú tehén» gránitból faragva, melyről azt vallja minden -igazhivő, hogy éjfélkor fölkel és elmegy legelni; már láttam a -pompás faragványú kapukon kitódulni a sokaságot, mely ragyogó -fegyverzetében, lóháton és tevepúpon ülve, közeledett elénk, a -lovasokkal vegyest tódultak a bayederek és fakirok: itt minden -díszmenetben együtt jár az igazgyöngyös, csotárját rázó paripa, meg -a meztelen tagjait mutogató koldus, a brahminok, meg a tánczosnők; -arany, <span class="pagenum"><a name="Page_216" id= -"Page_216">-216-</a></span> drágakő, szépség, virágok, aztán rongy, -piszok, nyitott sebek összekeverítve.</p> -<p>Zeib Alniffa, mint rendesen, az úti kiséret élén haladt a maga -elefántján, én pedig a kiséret végén, úgy, hogy egy jó ágyulövésnyi -távol választott el bennünket egymástól. Mikor a szemközt jövő -lovascsapat odaért a begum elefántjához, hallottam valami nagy -néprivallást, de nem tudtam az értelmét kivenni, csak azt láttam, -hogy erre Zeib Alniffa a szovariban felállt s heves taglejtésekkel -kezdett el szónokolni.</p> -<p>Ezalatt azonban egy fakir oda furakodott hozzám. A legrútabb -példány, a milyent valaha láttam. Ennek úgy látszott, hogy fogadása -tartotta, hogy tíz esztendeig le nem vágatja se a haját, se a -körmét.</p> -<p>– Mit akarsz? kérdezém tőle.</p> -<p>– Azt, hogy végy föl magadhoz, felelé a fakir, oda akarok melléd -ülni a szovariba.</p> -<p>A fakirnak, az indus szentnek a kivánságát pedig teljesíteni -kell, akármit kér; kivált ennyi nép szemeláttára. Lehajoltam hozzá, -belemarkoltam az üstökébe, hogy megkönnyítsem neki a fölmászást s -aztán oda ültettem őt mellém a szovariba.</p> -<p>– Jól jártál, hogy teljesítetted a kivánságomat, mondá a fakir; -mert most az életedet mentem meg. Tudd meg, hogy a míg -távoljártatok, a városban lázadás ütött ki. Az összeesküvők -letették a Begumot a trónról, s helyette kikiáltották rájahnak az -első férje, Szumro Sah fiát, Deli Szingh Raiszt. Az elfoglalta a -várost, megvesztegette a hadsereget, hogy mind melléje álljon; a -kik a te hiveid voltak, meg a Begum tanácsosai, azokat mind -kivégezteté: te rád is az a sors vár, ha kézre kaphat.</p> -<p>Nem akartam az őrültnek hinni. Hanem aztán hinnem kellett a -saját szemeimnek. A következő pillanatokban azt láttam, hogy az én -kedves Zeib Álniffámat durva férfi kezek megragadják s lerántják az -elefántról, azután kezeire, lábaira lánczokat verve, gyalog hajtják -őt a város <span class="pagenum"><a name="Page_217" id= -"Page_217">-217-</a></span> kapuja felé, a szemtelen nautsnik -hadától csufondárosan körültánczolva, míg az üresen maradt -szovariba egy férfi alak kapaszkodik fel, az uralkodói gyöngyös -süveggel, gyémántos kócsaggal a fején; a gyalázatos kicsapongó -rossz fiú, derék apja után királyfi, de eredetére csak olyan német -«Bursch», mint magam; s a ki mégis letaszít a trónról engem, s -lánczra vereti az én nőmet, a Begumot: egy hősnőt, a császár -megszabadítóját, országa újjáteremtőjét, csak azért, mert a -gazember kész volt a Buddha vallására áttérni, míg a Begum a Civa -vallást fogadta el. S ez elég volt, hogy azt a barom népet magához -térítse.</p> -<p>(– Valóban, ilyen dolog Európában nem történt még soha! Jegyzé -meg a nagyherczeg.)</p> -<p>– Elkeseredésem nem ismert semmi határt. Így elveszteni egy -pillanat alatt országot és feleséget; megfosztatni hatalmamtól és -szerelmemtől, látni, hogy rabolja el egy gyáva ficzkó kincseimet, -mik közt Zeib Alniffa volt a gyémántcsillag, több volt, mint a -mennyit keresztyéni türelem és civai hülyeség vállvetve elviselhet; -odaugrottam a sugárágyúmhoz, mely a szovarihoz volt csatolva s neki -irányoztam azt a másik elefántnak.</p> -<p>Az új rájah ott szónokolt a körüllevő fényes és piszkos -sokasághoz, két keze szörnyen hadonázott, parancsokat osztva: jól -czélba vettem ő felségét. Az ágyu eldördült, s a következő perczben -már nem volt se korona, se fej a deklamáló alak vállai között, csak -a két keze hadonázott még, parancsokat osztogatva.</p> -<p>Ekkor aztán megfordítottam az elefántot s elvágtattam, a milyen -gyorsan az csak vinni tudott. Sokáig üldözött egész lovas csapat, -hanem én az elefántommal a dzsungál bozótjai közé vágtam, s míg az -a sűrű berken keresztültört, a lovasok elmaradtak mögöttem, az éj -végre elvont a szemeik elől. Az életemet megmentettem; de csak a -meztelen életet. Nem volt semmim, és nem voltam semmi.</p> -<p>(– De igenis voltál valami, szólt bele a soltész; két nő férje -és egy király gyilkosa. <span class="pagenum"><a name="Page_218" -id="Page_218">-218-</a></span></p> -<p>(Minorem nego; majorem non concedo! veté ellen a herczeg. Miután -a második házassága csak «Szent József házasság» volt, annálfogva -annak az esete nem involválhat bigamiát; a mi pedig a -királygyilkosságot illeti, qui bene distingvit, bene docet; -királygyilkosság az, a mit egy alattvaló követ el egy koronás fő -ellen; de mikor egyik király öli meg a másikat, az nem -«regicidium»; hanem «ordalia», fegyveres istenitélet s ezt törvény -és usus és pactum conventumok sanctionálják és ratificálják. -Submergantur!)</p> -<p>– (Tudtam! csattant fel a soltész, hogy ha beszélni hagyjuk a -gazembert, három ilyen capitale delictumból, minő az indololatria -bigamia és regicidium, olyan tisztára mossa magát, mint a szűz -Susánna.)</p> -<p>– De hát mi hasznom volt mind ebből a dicsőségből? Én csak azért -jöttem ide, hogy kapitányi rangot szerezzek magamnak; nem akartam -én királylyá lenni. Mert sokkal jobb dolog nyugalmazott kapitánynak -lenni, mint exkirálynak. A rájah hívei nagy díjt tettek a fejemre. -Elfutottam a Bandzsári faj közé. Ennek nincs állandó hazája, hanem -egyre kóborol a Gangestől az Indusig, s a tengertől a Dhawalaghiri -hegyig. Tökéletes hasonmása a mi czigányainknak. Ezek közül akartam -magamnak hadcsapatot alakítani, hogy majd azzal visszahódítom az -országomat s kiszabadítom a fogoly királynémat.</p> -<p>Nem volt a vállalatomon Isten áldása. A bandzsárik fejedelme, -mikor már indulóban voltam a hadaival, jobbnak találta én velem -magammal vásárt ütni s minthogy az angolok is vérdíjt tűztek ki a -fejemre, eladott nekik készpénzen s az én nyomorult fejem oda -jutott vesztére, a hol a legnagyobb veszedelem várt rá: az angol -keletindiai társaság kezébe. Ott azután megtanítják az embert -imádkozni, ha sehol sem.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_219" id= -"Page_219">-219-</a></span></p> -<h2><span class="smaller">KILENCZEDIK RÉSZ.</span><br /> -A TENGEREN.</h2> -<h3>I. A KALÓZ.</h3> -<p>Engem nem tiszteltek meg azzal az angolok, hogy a krokodilusok -tava fölé akaszszanak fel kaliczkába. Ez a mulatság csak a -benszületett igazi shahok és rájáhk számára volt fentartva. Minden -hosszas teketória nélkül elszállítottak Bombayba, s ott hajóra -tettek még ötven más magamforma úri emberrel, kik mind Európából -kerültek ide, a keletindiai náboboknál szerencsét keresni; a kiknek -az volt a főbűnök, hogy francziák, németek, hollandusok vagy -spanyolok voltak. A keletindiai angol társaság jogot formált -magának mindezeket összefogdostatni, a megriasztott nábobok által -(a kik maguk is mind megvesztegethető, gyáva gazemberek) kiadatni s -azután egy csomóban valamennyit elküldeni Uj-Caledoniába.</p> -<p>De hát kérdem én kegyelmességtektől, hogy midőn én abban a -rozzant kutterben egy velem egyenrangú spanyol hidalgóval egy -padhoz lánczolva izzadtam az evezőfeszítésben; Murder kapitány -pedig azalatt osztotta a födélzeten a parancsot, hogy Új-Caledonia -helyett, a sokkal gonoszabb Új-Seeland felé vitorlázzanak s a míg a -keletindiai társaság a deportáltak számára becsületes -kétszersültet, füstölt húst és brandyt utalványozott, s annak az -árát Murder kapitány föl is vette, nekünk mégis nem adott egyebet -száraz halnál, meg poshadt viznél, hát akkor melyikünk volt a -kalóz? ő-e vagy én? Ki rabolta ki <span class="pagenum"><a name= -"Page_220" id="Page_220">-220-</a></span> a másikat a tengeren? ki -élt vissza a tengerész törvénynyel? Én-e, vagy ő?</p> -<p>(– Átkozott a lelke! kiálta fel a nagyherczeg, nagyot ütve botja -végével a földre. Murder kapitány volt a kalóz!)</p> -<p>No csak azt akartam constatálni; mert a jogtalan erőszak -ellenében minden törvény szerint jogosult az önvédelem. A mint mi -szegény deportáltak vettük észre, hogy hajónk folyvást dél felé -közeledik, a mit a csillagok állásából kivehettünk, azon fölül a -skorbut is kiütött közöttünk a rossz élelmezés miatt, s ha panaszt -emeltünk, korbácsot kaptunk a hátunkra, elvégre összeesküdtünk, -hogy egy éjjel megszabadítjuk magunkat a lánczainktól s elfoglaljuk -a hajót. Jogunk volt hozzá. Mi voltunk a felperesek, a -hajótulajdonos volt a jogbitorló.</p> -<p>Az én hidalgó társam nagy praktikus volt ebben a dologban. -Megtanított bennünket rá, hogyan lehet a békókat, mint a keztyűt -vagy a csizmát lehúzni az embernek a kezéről, lábáról. Az igen szép -tudomány. De nem adom ingyen.</p> -<p>(– Pedig pénzért nem veszszük meg, nem akarjuk hasznát venni! -tiltakozék a soltész.)</p> -<p>Mi tehát egy éjszaka, kiszabadítva magunkat a lánczainkból, -fölrohantunk a födélzetre, az álomittas legénységet megkötöztük, a -nélkül, hogy vért ontottunk volna s uraivá tettük magunkat az -«Alcyon»-nak. Már most kérdem kegyelmességteket, lázadásnak -nevezhető-e e cselekedet? Mi nem voltunk a keletindiai társaságnak -rabszolgái, nem voltunk hadifoglyai, nem voltunk gonosztevők. Nem -volt neki semmi joga bennünket hajóhoz lánczoltatni és -deportáltatni. De épen elitélendő Murder kapitány magaviselete, ki -velünk, szabad urakkal, úgy bánt, mint néger rabszolgákkal, egész -héten hallal tartott bennünket, holott nem voltunk mindnyájan -pápisták s pénteken azért is füstölt húst adott ennünk, holott -csaknem mind pápisták voltunk. <span class="pagenum"><a name= -"Page_221" id="Page_221">-221-</a></span></p> -<p>(– De megérdemelte, hogy felakaszszátok érte a legmagasabb -árbocz fájára! förmedt fel méltó indignatióval a nagyherczeg.)</p> -<p>No lám, és mi még sem tettük azt! Az igaz, hogy csak azért nem -tettük, mert nem foghattuk meg. A mi igazságos jogaink kivivásának -aktusa alatt a bűnterhelt kapitány, vétkei súlyának érzetében, -lemenekült a hajó lőporos kamrájába s azzal fenyegetőzött, hogy ha -őt meg akarjuk fogdosni, a hajóval együtt a levegőbe röpít -valamennyiünket. Mi tehát alkudozni kezdtünk vele. Megmondtuk neki, -hogy nem bántjuk, de el fogjuk hagyni a hajóját mindannyian, a kik -deportálásra vagyunk szánva. Erre azt mondta, hogy vigyen bennünket -az ördög. Akkor azután huszonnégy órai fegyverszünetet -kötöttünk.</p> -<p>Legelső dolgunk volt…</p> -<p>(– Jóllakni… előzé meg a soltész.)</p> -<p>Igen is, jóllakni és még nagyobbat inni rá. Megszolgáltuk. -Azután a nagy dereglyét a vízre bocsátottuk, elláttuk árboczczal, -vitorlákkal, áthordtuk rá a mennyi kétszersültes láda, meg italkás -hordó belefért, egy ágyút a hajóról felállítottunk a dereglye -orrában, fegyvert, töltényt összeszedtünk; azután a kutternek -vitorláit, köteleit összevagdaltuk, az ágyúit a tengerbe hánytuk, -hogy üldözésünkre ne indulhasson, a földabroszt, compaszt, -távcsöveket elvittük magunkkal s azzal, felhasználva a szép -holdvilágos éjszakát, minden bucsúvétel nélkül elhagytuk a hajót. -Hogy talált haza azután Murder kapitány a maga Alcyonjával? a felől -biz én elfelejtettem kérdezősködni.</p> -<p>Ötvenen voltunk a dereglyén, menekülő deportáltak, ötféle -európai nemzet. Minthogy egyedül én voltam, a ki mind az ötnek a -nyelvét beszéltem, azért engem választottak meg hajópatrónusnak, a -ki abban külömbözik a hajóskapitánytól, hogy ez mindenkinek -parancsol, míg amaz csak azt hajtja végre, a mit társai -elhatároznak.</p> -<p>(– Értjük, mirevaló a subtilis distinctió? szólt a soltész. -<span class="pagenum"><a name="Page_222" id= -"Page_222">-222-</a></span> Hogy ha valami subscus talál esni, -legyen kire kenni a hibát.)</p> -<p>Igazán bámulom kegyelmességednek éles elméjét, hogy mindent -egyszerre kitalál. Nem volna pedig semmi szükségem e superflua -cautelára, miután a mi társaságunk semmi olyan dolgot el nem -követett, a miért az árboczrúd igazságtételére rászorult volna. -Czélunk az volt, hogy valahol a Florida, vagy a Filippina -szigeteken kikötünk, s ott alakítunk egy szabad köztársaságot.</p> -<p>Tervünknek azonban nem egy várt akadály lépett útjába. Alig -vesztettük el szemünk elől az Alcyont, a midőn oly szélcsend fogott -elő bennünket a tengeren, hogy a vitorláink csak úgy lankadtan -lógtak le a rudakról; csupán evezéssel tudtunk előre hatolni. A -szélcsend napokon át tartott, legkisebb szellő nem fodorozta a -habokat s nekünk ez alatt az élelmiszereink tisztára elfogytak.</p> -<p>(– Hiszen most mondtad, hogy minden élelmiszert elhoztatok az -Alcyonról, mondá a soltész.)</p> -<p>A «minden» épen fele a «sok»-nak, és épen tizedrésze az elégnek. -Ha az élelmiszer volt a «sok», de a hozzá való száj volt a «több» s -a többet a kevesebből kivonni tiltja az algorithmus.</p> -<p>(– Ez való szent igaz, szólt a nagyherczeg; nyolczat a hétből ki -nem vehetek, kérek kölcsön…; no hát kitől kértetek kölcsön?)</p> -<p>Útunkba akadt egy tengeri rákász. Ilyenkor szélcsendben lehet -azokat a nagy rákokat fogni. Rá kiáltottunk: ohé! Méltóztatnak -tudni kegyelmességtek a természethistóriából a tengeri ráknak azt a -tulajdonságát, hogy az a világon minden állat, sőt emberek között a -legfélénkebb teremtés. Ha mennydörgést hall, vagy csak egy -ágyúlövést, ijedtében rögtön elrúgja a nagy ollói egyikét, hogy -gyorsabban menekülhessen. Ezt tudva, a tengeri rákászok azt a -conventiót kötötték ki a hadihajósokkal, hogy mikor őket meglátják -a tengeren, akkor ágyúval <span class="pagenum"><a name="Page_223" -id="Page_223">-223-</a></span> semmi jellövést ne tegyenek. E -végett a vitorlájukra egy nagy veres rák van pingálva. A rákászok -viszont a velük találkozó hadihajóval tartoznak megosztani a fogott -rákjaikat.</p> -<p>– Ohé! kiáltánk tehát a rákászokra s kértük a rákilletményünket; -mivelhogy minden szárított halunk elfogyott már s csak féladag -kétszersültre voltunk szorítva.</p> -<p>– Ohé! kiáltának azok vissza. Mi okon követeltek ti tőlünk -rákot? hiszen ti nem vagytok hadigálya!</p> -<p>– De éhesek vagyunk és van ágyúnk, lőhetünk vele s akkor a ti -rákotok mind eldobja az ollóját: ez dupla ok!</p> -<p>A rákászok átlátták, hogy kettős okunk van a követeléshez s -tengerészeti «usus» szerint megoszták velünk a rákzsákmányukat.</p> -<p>(– No ez hát akkor nem is volt kalózság; hanem csak tengerészeti -usus! mondá enyhítőleg a nagyherczeg.</p> -<p>– Jól van, jól: ez hát csak csemege volt; nem rablás, hanem csak -torkoskodás, gyerekvétség; de halljuk csak a többit, mit miveltetek -még tovább a tengeren, ötvened magatokkal meg egy ágyúval? Hadd -terítem ki előbb a mappát! Akarom kitudni az útatok irányát, mert -majd ebből fog kisülni, hogy becsületes utazók voltatok-e, avagy -pediglen kalózok; mert nekem van annyi eszem és tudományom, hogy -azt ki tudom találni, hidd el!)</p> -<p>A vádlott hamisan hunyorított a félszemével s folytatá a -vallomását.</p> -<p>– A Marquesas szigetek táján találkoztunk egy spanyol kereskedő -hajóval, melynek kapitánya, alázatos rimánkodásunkra, kávéval, -csokoládéval és nádmézzel látott el bennünket; erre tovább -vitorláztunk az Aleutok felé, a hol egy orosz kereskedőhajó -tulajdonosa megszánta nyomorult voltunkat s megajándékozott néhány -tonna pálinkával és besózott tőkehallal; mire a Jucatan sziget -magaslatára értünk, ez a készletünk is elfogyott s kénytelenek -voltunk egy útban talált olasz kereskedő hajó gazdájától szágó -pálmalisztet, és néhány tonna sultaninát kölcsönözni. <span class= -"pagenum"><a name="Page_224" id="Page_224">-224-</a></span></p> -<p>(– Minek voltak nektek azok a «donna sultaninák?»)</p> -<p>«Sultanina» annyi, mint apró szőlő, tonnákra rakva.</p> -<p>(– A gazemberek! Még nekik apró szőlő kellett!)</p> -<p>Hát – szorultságában még azt is megeszi az ember, ha nincs más. -Azután meg a Barbadoes szigetek táján találkoztunk egy török -hajóssal, a ki füstölt disznóhussal és szalonnával ajándékozott meg -bennünket «Isten fizesse meg!» fejében; a Canari szigetek előtt egy -chinai hajós sziveskedett a borait megosztani velünk s a zöld -előfoknál egy madagaskári görög úgy megrakta a hajónkat rahat -rakummal, hogy majd elsülyedt alatta; továbbá a Tüzföld táján!</p> -<p>(– Megállj! Megállj! kiálta föl a soltész, mind a két tenyerével -a térképre csapva. Hiszen ha én a te útadat figyelemmel akarnám -kisérni, az kellene, hogy egy szöcskének czérnát kössek a lábára, s -úgy ereszszem el a mappán. Innen oda! onnan ide! Hiszen lóháton sem -érlek utól.)</p> -<p>Biz ez egy kicsit kacskaringós utazás volt; de hát nem értettünk -a hajózáshoz, rossz volt a mappánk, s compassunknak szeszélyei -voltak.</p> -<p>(– Szeszélyei voltak! Talán nőstény compass volt?)</p> -<p>De meg az igazat megvallva, biz én magam sem tudom, hogy igazán -azok voltak-e az illető vidékeknek a nevei, a miket felsoroltam, -mivelhogy azon a vidéken az a rossz szokás van, hogy a szigeteknek -a nevei nincsenek az utczaszegletekre felírva. Hanem annyit -bizonyosan mondhatok, hogy mind ezekkel az urakkal -összetalálkoztunk, a míg a tengeri vándorlásunk útján keresztül -koldultuk magunkat.</p> -<p>(– Szép kis koldulás, mondhatom! Ötven felfegyverzett ficzkó; -egy ágyúval, gyors vitorlázó dereglyével, a minek ötven evezője -volt: minden hajót utól kellett érnetek.)</p> -<p>Mondhatom, hogy mindnyájan szivesen segítettek rajtunk, -<span class="pagenum"><a name="Page_225" id= -"Page_225">-225-</a></span> s a miben látták, hogy szükséget -szenvedünk, azt erőnek erejével tuszkolták ránk.</p> -<p>(– Hát a brémai kereskedőre emlékezel-e?)</p> -<p>Hogyne emlékezném. A derék jó emberre. A ki a Jóreménység -fokánál találkozott velünk. Nem hiába hívják azt Jóreménység -fokának. Mindnyájan el voltunk már rongyosodva; a viharok, a -hosszas út, a hánykódások foszlánynyá tépték ruháinkat. Ekkor ez a -derék ember – áldott legyen emlékezete – meglátott bennünket, -megszánta meztelenségünket: levetette a saját kabátját is, hogy -bennünket fölruházzon. Az Isten áldja meg jártában keltében!</p> -<p>(– Az pedig egészen máskép adja elő a dolgot. Hazatérve, rögtön -panaszt tett a Hanzai főtanácsnál, hogy egy kalózhajó, (épen a ti -járművetek) a tengeren kifosztogatja a hajósokat, mindenkit -megsarczol, a kit útban talál: őt is egész legénységével együtt -puczérra levetkőztette, a mi igaz is; mert még soha az, ember -emlékezetére, meg nem történt, hogy brémai hajóskereskedő a maga -kabátját levetette s akárki fiának önkényt odaajándékozta volna. -Bréma nincs messze: ide hivhatjuk a terhelő tanut, a kit úgy hiszem -Schultzénak hínak.)</p> -<p>Hanem akkor kérem az én tanuimat is megidéztetni, a kik -mellettem bizonyítanak: a spanyol kereskedőt, don Rodriguez di -Saldapennát Badajozból, – az oroszt, Belóbratanoff Zvoinimir -Tsinovnikot Kamcsatkából, – az olaszt, Signore Sparafucile Odoardot -Palermóból, – a törököt, Ali Baba Ben Didimi effendit Brussából, – -a chinait, Chien-Csen-Toiping-Van mandarint Shanghaiból; a görögöt -Karaiszkakisz Leonidász Héroszt Trikalából…</p> -<p>(– Elég!!! ordíta föl a soltész, két tenyerével bedugva a -füleit. Ne mondd tovább. Inkább elhiszem egy lábig, a mit -beszéltél! Tengeri koldusok voltatok tehát? Tengeri «armer -Reisender»-ek és nem tengeri rablók? Megengedi kegyelmességed, hogy -ezt kihúzzuk a bűnlajstromból? – Restál a cannibalismus vétke. -Halljuk az emberevést!) <span class="pagenum"><a name="Page_226" -id="Page_226">-226-</a></span></p> -<p>Előre bocsátom, kegyelmes uraim, hogy nem minden időben és nem -minden országban és még ott is, a hol, nem minden körülmény között -tekintetik az emberevés halálos bűncselekedetnek. A Fidzsiszigetek -lakói ezt valódi hőstettnek tartják, s az elfogott ellenséget -megenni legalkalmasabb feladatuk. A mexikóiaknál az emberevés a -vallásos kultuszhoz tartozott: Magyarországon a nagy tatárfutás -idején, mint Rogerius bizonyítja, a minden élelmi szerektől -megfosztott emberek kénytelenek voltak egymást megenni. Ugyanezen -viszonyok állnak a tengerészekre nézve is. – Egy roppant nagy -zivatar után, mely a Csendes oczeánon előfogott bennünket, minden -élelmiszeres tonnáinkat ki kellett hánynunk a dereglyéből, hogy el -ne merüljünk.</p> -<p>(– Ez már megint hazugság! rivallt közbe a soltész. Magad -mondtad, hogy «Csendes oczeán», ha csendes, akkor nem lehet rajta -zivatar, most mindjárt a kínpadra vonatlak s alkalmaztatom az -«első» és «második fokut», ha meg nem vallod benevolenter, hogy a -Csendes oczeánon nincsen zivatar!)</p> -<p>Igazsága van kegyelmességednek. Az emlékezetem csalt. A Csendes -oczeánon csakugyan nincsen zivatar. Hanem vannak czápák. Azok -seregestől jöttek ellenünk s hogy megszabaduljunk tőlük, -kénytelenek voltunk az élelmiszereinket kidobálni nekik, nehogy -magunkat egyenek meg. Azt reméltük, hogy majd csak találkozunk -ismét egy jó szivű hajóssal, a ki újra megtölti az éléstárunkat. De -bizony mi nem találkoztunk többé semmiféle vitorlával. Két hétig -nem élhettünk egyébbel, mint a csizmáinknak a talpával. Végre az is -elfogyott. Nem állhattuk az éhséget tovább. Elhatároztuk, hogy -«tengerészlakomát» fogunk adni egymásnak. Sorsot huzunk, s a kinek -a neve kijön, azt megeszszük. Az én nevem jött ki a kalapból. El -voltam szánva, hogy pro publico bono meg fogok halni. Hanem mikor -már vetkőzni kezdtem, előlépett az én kedves bajtársam, a spanyol -hidalgó, a kivel hosszú ideig egy gályapadhoz <span class= -"pagenum"><a name="Page_227" id="Page_227">-227-</a></span> voltam -lánczolva, s attól fogva testvérül fogadtuk egymást. A nemes -spanyol így szólt: «Nem te halsz meg, dicső rajah! Neked feleséged -van; nem is egy, hanem kettő. A te életed becses. Itt vagyok én, a -te testvéred, ki dicsőségemnek tartom, ha mint Curtius egykor a -római megnyilt üregbe, a ti éhező torkaitokba leugorva, a -köztársaságot megszabadíthatom!» S e szókkal a nemes lélek saját -maga egy késkanyarítással leszelte a fejét s odatette elénk. A -többiek azután elvégezték a munkát.</p> -<p>(– S te is ettél belőle? kérdé a soltész.)</p> -<p>Nagyon éhes voltam.</p> -<p>(– Akkor hát bűnöd mégis csak constatálva van. «Emberi lélekkel -biró testnek megevése máglyán való megégettetéssel -büntettetik.»</p> -<p>(– Megálljunk! szólt közbe a nagyherczeg; micsoda részét etted -meg a spanyolnak?</p> -<p>A lábát.</p> -<p>(– Az a kérdés, hogy van-e az embernek a lábában is lelke.</p> -<p>– Hogy ne volna? förmedt fel a soltész. Hányszor mondják: «a -lábába szállott az esze,» – «a lábaszárába szállott a bátorsága.» – -Ész, bátorság nem lehet lélek nélkül. – Nem mondják-e: «tetőtül -talpig becsületes ember?» – tehát a talpnak is van becsülete.</p> -<p>– Mind ezek csak közmondások és példabeszédek, szólt a -nagyherczeg. Ha az embernek a lábában is volna lelke, akkor annak, -a kinek a fél lábát levágják, egy negyedrész lélekkel kevesebbel -kellene birnia, mint az előtt birt s megeshetnék rajta, hogy -háromnegyedrész lelke mennyországba jut, egynegyed rész lelke pedig -pokolra megy, vagy viceversa; a mi pedig absurdum. Ez oly fontos -kérdés, a melyben csak a theologiai facultás itélhet. A míg annak -az itélete meghozatik, addig a reus pöre fölfüggesztetik.)</p> -<p>Egy hétig élhette világát vigan a bűnös a siralomházban; mert -éppen annyi idő kellett a theologiai facultásnak <span class= -"pagenum"><a name="Page_228" id="Page_228">-228-</a></span> azon -kérdés megvitatásához, hogy vajjon végig van-e az emberben a lélek? -meddig tart az? és hol szünik meg?</p> -<p>Az itélet ekkép hangzott:</p> -<p>«Az emberi lélek tart az emberi testnek a térde kalácsáig. Ezért -szükséges templomban és imádkozás közben letérdepelni; mert odáig -van az emberben a lélek, a mi azon alul van, az már lelketlen -appendix.»</p> -<p>(És így reusnak a cannibalismusban való büne is az -irrelevabilisek közé soroztatik! mondá ki a nagyherczeg.)</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_229" id= -"Page_229">-229-</a></span></p> -<h2><span class="smaller">TIZEDIK RÉSZ.</span><br /> -UXORICIDIUM.</h2> -<h3>I. SECUNDOGENITURA.</h3> -<p>(– No ezen gonosz tett méltó büntetésétől tehát megszabadultál -volna; de hátra van most az uxoricidium.)</p> -<p>Jaj dehogy szabadultam meg a büntetéstől, kegyelmes uraim. -Nagyon is meglakoltam érte. Mindnyájan, a kik e természetellenes -táplálékban részesültünk, oly valami embertelen dühöt kaptunk tőle, -mint a milyen kifejlődik a kutyában, a mit a másik eb megmart. -Egyetlen falat ez elátkozott étekből elég az emberrel megismertetni -élő testtel a pokol minden kínszenvedését. Én csak a lábából -kaptam; talán azért nem haltam meg tőle; de az is úgy égetett, úgy -mart belül, elkezdve az agyamtól végig minden porczikámon, mintha -az ereim mindegyike végtől-végig egy gyomor volna, s azt mind a -görcs húzná össze. Társaim még borzasztóbb kinokat szenvedtek. -Szemeik kidülledtek üregeikből, ajkaik tajtékoztak, egymást marták, -s a saját testöket harapdálták össze, ordítottak és sikoltoztak, -kaczagtak és őrjöngtek, felüvöltöttek a holdra, mint a kutyák. -Sokan nem állhatták tovább az öldöklő kínt, s beleugráltak a -tengerbe, a hol elnyelték őket a czápák és a kalapácsfejű halak, a -kiket tengeri angyaloknak neveznek.</p> -<p>Az én tagjaimat az első kín után tehetetlen kőmerev marasmus -állta el; csak láttam, hallottam, de nem éreztem és nem -mozdulhattam: az égető nap oda sütött az <span class= -"pagenum"><a name="Page_230" id="Page_230">-230-</a></span> -arczomra s szemeimet ki akarta perzselni, a mikre nem birtam a -szempillákat lehuzni. Megfogni a láthatárt félkézzel és fölhuzni a -zenithre, kisebb munka lett volna nekem, mint a szempilláimat -lehuznom csak félig a kimeredt szemgolyókra.</p> -<p>Ekkor e végtelen kín közepett úgy érezém, mintha egy gyönge -szárnycsapás hűs szellője érné az arczomat. A vállamon ott ült az -én fehér galambom. Az a fehér galamb, a ki börtönből kiszabadulásom -után olyan sokáig hiven kisért mindenhova. Véginségemben újra -leszállt rám Úgy érzém, mintha az ő kiterjesztett szárnya betakarná -az arczomat, hogy ki ne égesse a lángoló nap a nyitott szemeimet. -Ez árnyék olyan jól esett. Elaludtam alatta.</p> -<p>Merre és meddig hányódott még azután az árbocztalan, -vitorlátlan, kormányozatlan dereglye? ki irányozta, ki vezette azt -tovább? Más-e, mint az az egy fehér galamb? arra nem tudok -eszmélni. Társaim, kik velem együtt voltak a dereglyén, mind -elvesztek. A legtöbb kínjában beleugrált a tengerbe, más ott halt -meg az embertelen kínok között. Egyedül engemet tartott meg a -mennyei gondviselés további nehéz megpróbáltatások számára.</p> -<p>Egy antwerpeni indiai hajós bukkant rá a dereglyére, melyet a -hullám kénye szerint hányt-vetett a hátán s a becsületes -keresztyén, életet sejtve még kadaveremben, fölvitetett a hajójára -s újra egymáshoz férczeltette a lelkemet a testemmel. Minden -ellenségemnek megbocsátok a világon, csak ennek az egy jóltevőmnek -soha. Ha a tengerbe dobatott volna, elnyelt volna a czethal s azóta -én is ámbra volnék; mikép méltóztatnak kegyesen tudni, hogy a -czápák gyomrában terem az ámbra s most templomot füstölnének velem. -Így pedig csak ujabb gonosztettek elkövetésére maradtam meg e -világon.</p> -<p>Az indiai hajós ápolása mellett ismét visszanyertem emberi -erőmet; kihevertem a kiállott szenvedéseket; mire a hollandi -kikötőbe megérkeztünk, semmi nyoma sem látszott <span class= -"pagenum"><a name="Page_231" id="Page_231">-231-</a></span> rajtam -a viszontagságoknak, a mik keresztülmentek rajtam.</p> -<p>Alig vártam, hogy újra visszatérhessek Niemengenbe s ismét -megláthassam az én kedves feleségemet és kis magzatomat.</p> -<p>Harmadfél éve mult már, hogy nem láttam őket.</p> -<p>Ezóta már a gyermek futni tud! Talán már a nevemre is -megtanította az anyja?</p> -<p>Milyen boldog leszek én itt most idehaza. Nem király, de apa. -Nem a begum férje; de a feleségemé. Áldottam a sorsot, hogy -megszabadultam e tartománytól. Van nekem tulipánkertem: többet ér -az.</p> -<p>Éjet-napot egygyé tettem, hogy haza érjek. Lovas stafétát -küldtem előre, hogy a feleségemet értesítse megérkeztemről.</p> -<p>A jó lélek pompás lakomára várt haza, s mikor leszálltam a -szekérről, a nyakamba ugrott: huszonöt fonttal nehezebb volt, mint -mikor elhagytam.</p> -<p>A viszontlátás boldog eszmecseréi után, az első szavam ez volt -hozzá:</p> -<p>– Hol van gyermekem?</p> -<p>– Itt vannak «ők!» szólt a jó lélek ragyogó orczával, a lépcsőn -alászálló két dajkára mutatva, kik közül az egyik egy járni kezdő -ficzkót vezetett kézen, a másik pedig egy bepólált kis babát hozott -az ölében.</p> -<p>– Hát ez micsoda? kérdém, az utóbbira szörnyen elbámulva.</p> -<p>– No hát a másod szülötted! te bohó! szólt az asszony kedélyes -nevetéssel.</p> -<p>– Az én másodszülöttem? – Hisz én harmadfél év óta távol vagyok -már.</p> -<p>– Hát nem emlékezel már rá, sipegé az asszony, szemérmesen -elrejtve piruló orczáját a keblemen: – mikor a Majmúna és Danesh -tündérek összehoztak bennünket az Araráthegyi palotában?</p> -<p>– Majmúna és Danesh! <span class="pagenum"><a name="Page_232" -id="Page_232">-232-</a></span></p> -<p>– Tyhü lánczos lobogós teringette tündérei!</p> -<p>De még az asszonynak állt feljebb!</p> -<p>Hogy én hát az ő hitvesi hűségében akarok kételkedni? holott itt -a bizonyítékok a kezében: az én saját levelem, melyben elmondom, -hogyan, miképpen jöttünk össze a tündérek segítségével az -Araráthegyi kastélyban? Sőt nagyobb igazság kedvéért, itt van még a -«lingám» is, a mit akkor neki ajándékba adtam. Sőt még egy darab is -abból a szövetből, melynek kárpitos szárnyai boldog -viszontlátásunknak sárkányszemű látói voltak. Akkor én király -voltam; ez a fiucska tehát: királyfi.</p> -<p>– De asszonyom! Az ilyen dolgokban én nem értem a tréfát! -Kezdtem én kiabálni. A mi álom volt, az nem komoly dolog, s annak -nem lehet ilyen élő következése. Én megengedem, hogy ön is álmodott -akkor én felőlem, a mikor én ön felől; hanem az a kis siró-rivó -poronty: ez már nem álom, ez valóság; még pedig nagyon kellemetlen -valóság! Én megyek a polgármesterhez! Én feladom a dolgot az -érseknek! Összehivatom a szent széket! Én nem hagyok magamból -bolondot csinálni.</p> -<p>– Jó lesz, jó! Csak menjen ön a polgármesterhez, meg az -érsekhez, csináljon minél nagyobb lármát a dologból: akkor ön még -egyszer akkora bolond lesz, mint most.</p> -<p>Én pedig megtettem, a mivel fenyegetőztem; rohantam a -polgármesterhez: azt kihuztam az ágyából, mert már aludt; azt -mondtam neki, hogy itt vannak a francziák, arra az álom kiment a -szeméből; akkor aztán elmondtam neki az egész históriámat, majd -elnyelt, akkorákat ásított. Akkor azt mondta, hogy ez meggondolandó -dolog: jőjjek holnap; addig menjek a feleségemhez.</p> -<p>Nem is tehettem mást; mert egy garasnak ura nem voltam, a -niemengeni vendéglőben pedig előre le kell tenni a szálláspénzt, -addig az embert be nem eresztik, hát visszamentem szégyenszemre az -asszonyhoz.</p> -<p>Az csak kötődött velem. Azt mondta, hogy ne pattogjak, nem ér az -semmit. Ha jó képet nem csinálok a dologhoz, <span class= -"pagenum"><a name="Page_233" id="Page_233">-233-</a></span> enyim -lesz a kár is, meg a csufság is. Akkor csak hallgattam, mert nagy -szükségét éreztem a vacsorának és a pihenésnek, de gondoltam -magamban, majd «bekötöm én a te koszorudat holnap.»</p> -<p>Másnap megint elmentem a polgármesterhez; akkor már nem -aludt.</p> -<p>Azzal fogadott, hogy mondjam meg legelébb is, hogy úgy -beszéljen-e velem, mint niemengeni konstáblerrel, vagy mint indiai -királylyal?</p> -<p>– Hát mint indiai királylyal.</p> -<p>– No hát fölséges Maharadsa, vagy Nábob, vagy Sah! Tessék -föltenni kérem (föltétette velem a kalapomat s ő meg levette a -hivatalsüvegét.) Tessék elmondani előttünk, hogy az indiai -királyoknak hány feleséget szabad törvény szerint tartani? hány -elefántot, tevét, rhinoczerost, hím és kanczatündért s más efféle -vonómarhát lehet a szolgálatában alkalmazni?</p> -<p>Vettem észre, hova akar kilyukadni? fordítottam a dolgon.</p> -<p>– Kérem szépen, csak tessék velem úgy beszélni, mint niemengeni -konstáblerrel európai szokások szerint.</p> -<p>– No hát hallod-e «te» konstábler. Vedd le mindjárt a kalapod! -(Erre meg ő csapta fel a magas süvegét s velem tétette le a -kalapomat.) Mivelhogy te keresztyén törvényeink ellenére, élő -feleséged mellett még másik feleséget is vettél, ennélfogva én -neked kriminális processust akasztok a nyakadba, kétnejűség miatt, -megkorbácsoltatlak, a pellengérre kiköttetlek s gályára -küldelek.</p> -<p>Ez megint sehogy sem tetszett.</p> -<p>– Hát csak tessék velem inkább úgy beszélni, mint indiai -királylyal. (Ekkor aztán mind a ketten föltettük a kalapjainkat, -úgy diskuráltunk.)</p> -<p>– Hát a mikor te király voltál, akkor te mindenkinek -parancsoltál, tehát a tündéreknek is; ha neked minden szabad volt, -akkor az is szabad volt, hogy a levegőn keresztül repülj, -annálfogva abban semmi lehetetlen <span class="pagenum"><a name= -"Page_234" id="Page_234">-234-</a></span> nincsen, hogy az első -feleségeddel találkoztál, hát akkor mi bajod mostan? Elvesztettél -valamit?</p> -<p>– Dehogy vesztettem! Inkább nyertem. Egy fiuval többet, mint a -mennyire számítottam.</p> -<p>– Él az a fiu?</p> -<p>– Hogyne élne? Ha nem élne: se fiu, se leány nem volna.</p> -<p>– Tehát ha él, akkor megvan. A mi megvan, az tény. A mi tény, -azt nem lehet nem ténynyé visszadisputálni. A tények erősebbek, -mint az okoskodások.</p> -<p>Akkor aztán megharagudtam, én is beszéltem, ő is beszélt, -egyikünk se hallgatott a másikra, utoljára kivertük egymásnak a -fejéből a kalapot kölcsönösen s én azt mondtam neki, hogy ez az -eset nem is tartozik polgári hatóság kanalazása alá, majd elintézi -ezt a szent szék, a ki ezt a szörnyű nagy botrányt nem hagyja -megboszulatlan.</p> -<p>No hiszen, odajutottam még jó helyre.</p> -<p>Ez az egész Niemengen mind csupa atyafiság; sógor, koma, -keresztapa az egész világ és a mellett iszonyú erkölcsös -emberek.</p> -<p>Lehetetlen itt azt valakire bebizonyitani, hogy valami -erkölcstelenséget követett el. Ha már csakugyan megtörtént, azt -minden ember igyekszik eltakarni. Azaz hogy titokban minden ember -beszél róla s nagyon mulatja magát rajta, de törvény előtt se -látója, se hallója nem akar senki lenni a megesett botránynak.</p> -<p>Minden cseléd, atyafi, komaasszony, szomszédasszony, azt -bizonyitotta a feleségem felől, hogy az az én egész távollétem -alatt úgy viselte magát, hogy mustrája volt a hitvesi hűségnek. Nem -járt ki a házból máshova, mint a templomba, nem járt hozzá más, -mint a gyóntató káplán; még csak új fejkötőt sem csináltatott -magának azóta. Az én vádamnak tehát nem volt semmi alapja.</p> -<p>Ellenben mily hatalmas alapon feküdt az ő védelme.</p> -<p>Itt volt az én saját kezem irta levél, khinai bőrpapirosra -<span class="pagenum"><a name="Page_235" id= -"Page_235">-235-</a></span> irva, abban előadva az egész csodálatos -találkozásunk. Az egész elbeszélés hitelesítve hét boncz sajátkezű -aláirása által. Elismertetett, hogy a bonczok épen olyan hiteles -személyek, mint a káptalanok idehaza. Azoknak csak tudniok kell, -hogy van-e az ő országukban Danesh és Majmuna nevű tündér? Hogy -azok nálunk Európában nincsenek, annak a klima az oka. Hiszen itt -elefántok sincsenek, azért az elefántok mégis valóságos élő lények. -Ki merné eltagadni az elefántot, csak azért, mert nem látta? Nem -mutat-e fel a szent irás is hasonló példát: midőn Illés tüzes -szekéren utazott? Hát mikor Jónás prófétát egy czethal szállította -a gyomrában tovább? A midőn ezek oly szent és hiteles emberekkel -megtörténhettek, akkor annak már gyerekség volt megtörténni, hogy a -Danesh és Majmuna tündérek egy férjet és feleséget egymás karjai -közé vezessenek, kivált midőn azok maguk is kivánkoznak oda; a hogy -nem kivánkozott Jónás próféta a czethal gyomrába.</p> -<p>De meg itt vannak az asszony kezében az akkori találkozás -tanujelei, a lingám, a minő csodát Európában nem készítenek, meg a -sárkányos selyemszövet, a minek még a készítésmódját s a -szövet-anyagát sem tudják itthon kitalálni. Ezek már csak -elvitázhatlan tanubizonyságok.</p> -<p>Mindezeket egybevetve, a szent szék nem késik kimondani, hogy -ámbár csodálatos, és véges emberi elmével megfoghatatlan eset az, -hogy egy keletindiai Majmuna nevű tündér egy jámbor életű -niemengeni asszonyságot éjnek idején a hátára vegyen s vele a -levegőn keresztül az Ararát hegyére elrepüljön s onnan reggelre -megint visszatérjen, a nélkül, hogy a cselédek, éjjeli őrök s a -többiek valamit észrevettek volna; de miután sokkal inkább -lehetséges mégis ennek a csodának a végbemenetele, mint az a -hallatlan szörnytett, hogy egy niemengeni tekintélyes polgárnő, egy -kapitány volt özvegye, egy konstábler és indiai király hitvestársa -hitvesi hűségén csorbát ejteni engedjen Niemengenben! a hol ilyesmi -soha meg <span class="pagenum"><a name="Page_236" id= -"Page_236">-236-</a></span> nem történt (mert senki se panaszkodott -róla) annálfogva itéltetik, hogy a házasságtöréssel vádlott -asszonyság oly tiszta és ártatlan, mint Susánna, s az itthon talált -második surculus masculusnak senki sem más az apja, mint az, a kit -«nuptiæ denominant!»</p> -<p>S azzal szépen nyakamba varrták az asszonyt gyerekestül s nekem -bele kellett szépen nyugodnom.</p> -<p>(A nagyherczeg úgy kaczagott, hogy a tokájával mind összetörte -keményitett nyakfodrait: «átkozott mulatságos történet! Nem adnám -egy nyerges lóért, hogy ezt meghallottam! Kimondták itéletileg, -hogy ha az ember az álmát leirja, hát akkor az valóság».)</p> -<p>(– De vajjon csakugyan így történt-e ez, a hogy elmondád? kérdé -a soltész.)</p> -<p>– Becsületemre… vagy mit is mondok? A nyakamon levő kötélre -mondom, hogy egészen így történt. Méltóztassék a niemengeni -hatóságot megkeresni e végett: az teljesen igazolni fogja -előadásomat; mert a rendkívüli eset még a város krónikájába is -feljegyeztetett csodálatossága végett. S ez indokolja majd azt a -cselekedetet, a mit ezután elkövettem, s a mit előadandó -leszek.</p> -<p>(De majd holnap!)</p> -<h3>A SIVÓ-HOMOKBAN.</h3> -<p>– No hát jól van. Ez is megesett. Bizonyosan nem én voltam az -első ember, a kin ilyenforma tréfa keresztül ment. Más sem igen -halt bele. Gondoltam, majd csak én is beletörődöm.</p> -<p>Hanem hát egy igen rosz szokásuk van a niemengenieknek, a miben -más közönséges emberektől külömböznek. Más országban, ha valakit az -a szerencsétlenség ér, hogy a felesége összetéveszti valami más -emberrel, hát az olyan férjet csak a háta mögött szokták kinevetni -s ha jön valahová, nagy ajtót nyitnak előtte, hogy beférjen rajta a -szarvaival: ezek azonban szemtől szembe csufolják <span class= -"pagenum"><a name="Page_237" id="Page_237">-237-</a></span> ki a -bajbakeveredett embert. Az asszonynak elnézik, hogy hibázott, hanem -a megcsalt férjet halálra boszantják.</p> -<p>Föltettem magamban, hogy jól van hát, megbocsátok a -feleségemnek, behúnyom a félszememet; de a mint kimentem az -utczára, mindjárt kész volt a boszúságom. Minden szemközt jövő -megállított, felséges urnak czimezett s a koronáim után -tudakozódott (többesben.) Egyik azt kérdezte tőlem, hogy nem volt-e -azóta látogatóban nálam a Majmuna tündér? Másik azt mondta, hogy ő -is látott már egy gólyát, a melyik egy pólyás gyermeket vitt a -csőrében, a levegőben repülve. Ha valahova mentem s a kalapomat -letettem, mikor föl akartam tenni, már ki volt lyukasztva a teteje, -s ha kérdeztem, ki tette azt, azt mondták, a saját szarvam -lyukasztotta ki. Postán rám küldték levélben a -«nyámnyila-oklevelet» (Szimándli diploma). Éjjel odajöttek az -ablakom alá s az egész történetemet elénekelték csufondáros -versekben elejétől végig. S reggelre odafestettek az ajtómra egy -embert, a ki kakason lovagol.</p> -<p>Dühödt voltam, mint a tigris.</p> -<p>S nem védelmezhettem magamat.</p> -<p>Más országban bezzeg hamar segít az ember magán az ilyen -üldöztetések ellen. Odaküldi a cartellhordóit a legelső -gúnyolodóhoz s kihijja egy szál kardra s megeteti vele a vasat. A -többi aztán csomót köt a nyelvére. De itt legelőször is nem kap az -ember senkit, a kit a cartellel elküldjön, s ha levél utján, vagy -személyesen provokálja az ember a megsértőjét, annak a legelső -dolga az, hogy elszaladjon a polgármesterhez s feljelentse, hogy őt -meg akarják gyilkolni. Ha pedig felfricskázza az ember az -elégtételt adni vonakodót, az viszi rögtön a megbántott orrát a -markában a soltészhoz s fizettet az emberrel három márkát az -egyszerű fricskáért, hatot a pofonnal összekötöttért. Úgy, hogy a -feleségem nem győzte a sok birságot fizetni helyettem a mindennap -felpofozott gúnyolódókért, én pedig egyebet sem tettem, mint mindig -a <span class="pagenum"><a name="Page_238" id= -"Page_238">-238-</a></span> törvényszéket laktam a sok testi -sérelem miatti megidéztetések következtében.</p> -<p>Ezt a veszett állapotot se én nem állhattam ki sokáig, se a -feleségem.</p> -<p>Az asszony mindig beteges akart lenni, a mióta hazakerültem.</p> -<p>Egyszer aztán azt mondta, hogy neki nagyon szükséges volna -fürdőre menni, menjünk el Vliessingenbe.</p> -<p>Hát én kaptam rajta: gondoltam, hogy majd ott lerázom a -nyakamról a sok csúfolódó rosszakarómat.</p> -<p>Dehogy ráztam le. Hát nem mindennap irtak utánam levelet, a -miben otrombául sértegették férji becsületérzésemet!</p> -<p>Egyszer a többi között egy ilyen tartalmú levelet kaptam:</p> -<p>– Oh te bolond! No ugyan nagy szüksége is van a feleségednek a -Majmuna tündérre, hogy őt az Ararát hegyére elszállítsa; elviszed -te őt oda magad is a saját tevehátadon. Hát nem tudod, hogy épen -Vliessingen az az Ararát hegye, a hová a Danesh tündér a -feleségednek a férjét elvitte, a ki nem te vagy. Most is az küldött -a számára egy ujdonatúj főkötőt, piros bársonyból, -aranypaszománttal, csipketarajjal; valahányszor azt felteszi, az -mindig azt jelenti, hogy ma elmegy az uram hazulról. Oh te -Andapálkatonája!</p> -<p>No már ez mégis több volt az elégnél! A feleségem csakugyan -azokban a napokban kapott egy olyan főkötőt, a milyen a leirott, s -mikor azt feltette, olyankor mindig úgy tetszett, mintha -mosolygósabb volna az arcza, mint egyébkor.</p> -<p>Elkezdtem vele e miatt a fejkötő miatt veszekedni. Kértem, hogy -ne viselje, vagy ha felteszi, hát ne menjen ki vele sétálni. Csak -azért is viselte. Ha dühösködtem, a szemem közé nevetett. Engem -pedig boszantott az a főkötő kimondhatatlanul.</p> -<p>Egyszer aztán valami üzleti dologban el kellett mennem -Antwerpenbe. <span class="pagenum"><a name="Page_239" id= -"Page_239">-239-</a></span></p> -<p>Azt már tapasztaltam, hogy az asszonyok olyankor, mikor a -férjeik valami útra készülnek, rendkívül gyöngédek hozzájuk. Az én -feleségem ezen a napon olyan szeretetreméltó volt hozzám, hogy még -el is akart kisérni egy darabon gyalog; minthogy a vliessingeni -fürdőtől a tengerparton végig nem szabad kocsival járni. Nem hagyta -magát lebeszélni róla. Nekem pedig mintha sugta volna valami, talán -az a fehér galamb ott a vállamon, hogy ne engedjem őt magammal -jönni: jobb lesz mind a kettőnkre nézve, ha ő otthon marad. De már -a fejébe vette, hogy elkisér s nem hagyta magát leverni.</p> -<p>Megint azt a piros bársony főkötőt tette fel. Én megint pöröltem -miatta. Ő jól kinevetett.</p> -<p>– Oh te bolond! Ugyan kitől féltenél ott a homokbuczkák között, -ha csak a sirályoktól vagy a földi kutyáktól nem?</p> -<p>Méltóztatnak kegyelmes uraim ismerni azt a vidéket? Ha nem, hát -leirom nehány szóval.</p> -<p>Egy elátkozott homoksivatag az egész, messze nagy területen, a -hol mély pocséták s magas homokbuczkák váltogatják egymást, tele -nőve rőt színű bozóttal, rekettyével és hangafával, a mi egy se nő -olyan magasra, hogy a legelésző tehén szarva ki ne lássék belőle, a -mit a pásztorok hosszú lábtókon őriznek. Ezt a laktalan kietlent -egy hosszú, levert czölöpzetre rakott töltés választja el a tulsó -oldalon messze elterülő sivó-homoktól.</p> -<p>Ez a sivó-homok valami rettenetes elem. A föld és a víz -egyesülve egy közös czélra: megölni mindent, a mi útjába akad. A -két éltető elem, olyan alakulásban, a mi csak halált adhat. A -sivóhomok felszine száraznak tetszik, olyan hullámok látszanak -rajta, mint magán a tengeren. Tengerhomok az, fölül kiszárasztva a -széltől, alul felnedvesítve a tengertől. Nem látni azon semmi -növényt.</p> -<p>S jaj annak az embernek, vagy állatnak, a mi véletlenül -beletéved, ha csak szárnya nincsen. A sülyedő homok egyszerre csak -megindul alatta s attól a pillanattól <span class= -"pagenum"><a name="Page_240" id="Page_240">-240-</a></span> fogva -el van veszve. Ha az egyik lábát fel akarja emelni, a másik még -mélyebbre sülyed. Eleinte csak tréfának veszi: azt hiszi, ki lehet -onnan menekülni. De az elnyelő homoknak nincsen feneke. Úgy szijja -befelé az embert, mint a kigyó a szájába fogott galambot, -ízről-ízre. Mikor már övig lesülyedt, akkor kétségbeesik a küzködő; -érzi, hogy nincs szabadulása s minden mozdulatával még mélyebbre -fúrja maga alatt a sírt, míg lesülyed álláig, a homok az ajkáig ér; -hasztalan kiált, senki sem segíthet rajta: a ki hallja a -jajgatását, az is elfut, mert a mentségre sietőnek is vele együtt -kell meghalni. A homoksír összecsukódik a feje fölött, s aztán csak -egy kerek tölcsér a sivó-homok közepén mutatja még, hogy hol mult -el egy ember. Az első szél azt is eltakarja.</p> -<p>Tehát jobbról volt a buczkás semlyék, balról a sivóhomok, -középen a töltés: mi ketten azon sétáltunk végig karöltve.</p> -<p>– Látod kedvesem, mondám a feleségemnek, milyen boldogul -élhetnénk mi egymással, ha senki se háborgatna bennünket. Az én -boldogságomból például semmi sem hiányoznék, csak épen az a piros -bársony fejkötő. De úgy, hogy ne viselnéd.</p> -<p>– Csodálatosan egyetértünk; mondá az asszony. Látod, nekem sem -hiányzik a boldogságomból semmi, csak ez a piros bársony fejkötő; -de úgy, hogy viseljem.</p> -<p>– Hát viseld, nem bánom; viselj három piros bársony fejkötőt -egymás hegyében. Csak az alatt, a míg én odaleszek, ne viseld ezt -az egyet.</p> -<p>– No hát nem viselem.</p> -<p>– Esküdjél meg rá.</p> -<p>– Én bizony nem esküszöm, mert akkor ha meg nem találnám -tartani, esküszegő lennék s az nem volna érdemes egy -fejkötőért.</p> -<p>– De hát kedvesebb neked az a fejkötő, mint én vagyok?</p> -<p>– De hát annyira gyűlölöd te ezt a fejkötőt, hogy miatta engemet -is gyűlölsz? <span class="pagenum"><a name="Page_241" id= -"Page_241">-241-</a></span></p> -<p>– Van okom ezt a fejkötőt gyűlölni s nem akarom, hogy ez az ok -te rád is átszármazzék. Fogadd meg, hogy nem teszed fel addig.</p> -<p>– De nem fogadom meg. Csak azért sem. Ne légy olyan -rigolyás.</p> -<p>– De ha én megmutatom neked, hogy nem fogod azt viselni! Olvasd -el, mit irnak nekem Niemengenből.</p> -<p>Azzal kivettem a tarsolyomból az említett levelet s odaadtam -neki azt, hogy olvassa el.</p> -<p>Az asszony arcza olyan vörös lett erre, mint az a fejkötő.</p> -<p>Lábaival toporzékolt s a fogait összecsikorította.</p> -<p>– Már most csak azért is viselni fogom ezt a fejkötőt! kiálta: s -a levelemet összegyürve, odahajítá a sivó-homok fölé.</p> -<p>– No hát azért sem fogod viselni! ordíték én magamon kívül s -letépve a búbjáról a főkötőt, utána hajítám azt a levélnek a -sivó-homokra.</p> -<p>Hogy erre a jelenetre mi következett? azt csak akkor lehet -igazán elképzelni, ha először leirom a feleségemnek az alakját.</p> -<p>Mert tudnivaló az, hogy Hollandiában is szoknak a házastársak -egymás között verekedni, csakhogy ott aztán rendesen a férj megy -panaszra a biróhoz a kapott kék szemével: az asszony döngeti el az -urát. Az én feleségem pedig egészen ahhoz való asszony volt. -Nálamnál fél fejjel magasabb; széles vállakkal és hatalmasan -kidomborodó kebellel. Kinyújtott karral el tudott egy kis gyermeket -a tenyerén tartani, s azok olyan tenyerek voltak, hogy a kit -azoknak egyikével képen felejtett, annak nem kellett visum -repertum. Hát ennek az asszonynak mertem én a pirosbársony -fejkötőjét letépni a fejéről.</p> -<p>Abban a pillanatban, mint a megdühített elefánt, nekem jött az -asszony, s úgy taszított mellbe két ököllel, hogy én hanyatt -bukfenczeztem, le a magas gátról a zsömlyékes oldalra, s egyenesen -fejjel bele egyikébe azoknak <span class="pagenum"><a name= -"Page_242" id="Page_242">-242-</a></span> a pocsétáknak, a mik tele -vannak azzal a keserű, sós, szikes latyakkal, a miben még a piócza -sem terem meg, s a mi úgy csípi az embernek a száját, ha véletlenül -belekóstolt, mintha nyers tormát kapott volna be. Hozzá még fejjel -lefelé estem a kátyuba s az meg a fenekén tele van holmi -leülepedett iszappal, a minek megint az a jó tulajdonsága, hogy ha -az ember bőrét bekenik vele, hát úgy felmarja, mint a csalán. S -nekem az egész fejem állig belement ebbe az iszapba. Csak nagy -lélekjelenlétem szabadított meg, hogy oda nem fulladtam, a mi -nagyon megeshetett volna. A legjobb uszó is elfelejti az egész -tudományát, mikor a fejét az iszaptól eltemetve érzi. Nagy nehezen, -de mégis kikeczmelegtem, s vaktában kikapaszkodtam valamerre a -pocsétából. De nem láttam én se eget, se földet, mert a két -szememet úgy marta az a finom kristályokkal teljes iszap, hogy ki -nem birtam nyitni. Nagy idő telt bele, míg kiprüszköltem a keserű -moslékot, a mivel orrom, szájam tele lett; s a két szemem világáért -sokáig kellett a két öklömmel küzködnöm, míg annyira jutottam, hogy -ismét látóvá legyek; de a fülem még akkor is csengett, hogy nem -hallottam vele semmit.</p> -<p>Feltápászkodtam nagy nehezen; de mint afféle vízbefulástól -megmenekült embernek, a kinek még azonfölül az egész bőre is úgy -ég, mintha csupa hólyaghuzóval volna beragasztva, csak azután -kezdett lassankint még arra is gondom lenni: hogy hát egyéb baj nem -történt-e a világon? A feleségemet nem láttam sehol; vajjon hová -lett? A nagy krákogástól, prüszköléstől nem tudtam kiáltani, hogy a -nevén szólíthattam volna. Hogy a töltésre fölmehessek, messzire el -kellett gázolnom a süppedékben; mert ezen az oldalon a czölöpzet -meredeken áll, minden burkolat nélkül. A míg egy feljárót találtam, -abba is jó idő belekerült. Egyszer aztán felkapaszkodtam mégis, s -szétnéztem, hogy merre van a feleségem? A hosszú töltésen nem volt. -Azután elnéztem a sivó-homok <span class="pagenum"><a name= -"Page_243" id="Page_243">-243-</a></span> felé, s arra aztán a vér -aludt meg ereimben attól a látványtól, a mi ott várt rám.</p> -<p>Az esztelen asszony utána futott a kedves főkötőjének s meg is -kapta azt s föl is tette a fejére. De már a mikor én láttam, csak a -feje látszott ki a sivó-homokból, meg a két fölemelt karja.</p> -<p>Rettenetes kép volt! Szemei rám voltak meredve, mint egy iszonyú -bűnvád. Két keze a görcsösen szétmeredt ujjakkal kapaszkodni -látszott a megfoghatatlan semmiségbe.</p> -<p>Szája nyitva volt, de nem volt már hangja: még élt és már el -volt temetve.</p> -<p>Nem gondolkoztam semmiről, csak rohantam feléje egyenesen, hogy -kiszabadítsam.</p> -<p>A mint ezt meglátta a sülyedő asszony, hirtelen alácsapott a két -karjával haragosan a homokra, mire a vállai kiemelkedtek, hanem a -karjai sülyedtek alá. Talán el akarta dugni előlem a kezeit, hogy -meg ne foghassam.</p> -<p>Ugy sem foghattam meg, mert alig tettem ötven lépést a -sivó-homokban, egyszerre csak lesülyedt a lábam alatt a föld.</p> -<p>Ekkor vettem csak észre, hogy magam is minő veszélyben forgok. -Annyi józan ész, vagy tán életösztön megmaradt nálam, hogy hirtelen -arczra vessem magamat. Így nagyobb területre elosztva, a test terhe -nem sülyeszti azt oly gyorsan alá. Azután óvatosan majd az egyik -kezemet, majd a másik lábamat húzva ki a homokból, megkisértém -visszafelé csúszni hasmánt a halálos területről. Végtelennek tetsző -időbe került az, míg így hátrafelé mászva, odább vonszolhattam -magamat, s ezalatt folyvást látnom kellett magam előtt azt a szemem -láttára elmerülő alakot, utóbb csak egy fejet már, mely vonalról -vonalra sülyedt el előttem, s azalatt folyvást a szemembe nézett -izzó, lángoló, aztán meg fagyos, kőmerev szemeivel s a míg az ajkai -nyitva voltak, olynemű zúgás volt a fülemben, mintha az egész -tenger csapkodná benne a <span class="pagenum"><a name="Page_244" -id="Page_244">-244-</a></span> sziklákat, s minden hullám és minden -szikla ezt kiáltaná: «átkozott!»</p> -<p>Mire a gáthoz visszatértem, a rémülettől izzadva és reszketve; -aztán mikor onnan a magasból széttekintettem, már akkor csak a -piros főkötő látszott még a sivó-homokon. Egy hirtelen kerekedő -szélcsapás a tenger felől felkapta azt is s elkezdte gyorsan felém -hempergetni. Én futni kezdtem, hogy utól ne érjen.</p> -<p>És aztán futottam eszeveszettül. Futottam úttalan vidékeken -keresztül. Neki a buczkáknak, egyik homokdombról le, a másikra fel, -keresztül a fehérlevelü nyárfabozótokon, a korhadt erdőkön, a miket -a víz árja kirohasztott, a csalóka réteken, mik messziről zöld -pázsitnak látszanak, de alattuk víz van, a hol békák tanyáznak, a -hojszák fészkelnek, a hol a vidra meg a marmota megbuvik, és -mindenütt ezt a szót hallottam a fülembe zúgni: «gyilkos!» Ezt -kiáltották rám a békák a vízből, a hojszák a levegőből, a korhadt -fák, a mik kinyujtott karjaikkal látszottak fenyegetni, a földi -szeder, mely tüskés indáival a lábamba csimpajkozott: «megállj, -gyilkos! megkötözlek!»</p> -<p>Minden élő és nem élő lény azért jött elém, hogy vádoljon. Míg -utoljára egy olyan térre jutottam, a hol mintha levágott falak -állnák utamat, úgy körül voltam zárva. Az egy elhagyott tőzegvágás -volt. Nekem úgy tetszett, mintha börtön volna. Maga a vad természet -jön elém, hogy körülzárjon.</p> -<p>Itt összeroskadtam a fáradságtól.</p> -<p>A tőzegvágás helyén uj magas moha nőtt; abban jól esett a -testemnek végig elnyúlni.</p> -<p>Kezdtem az eszemet kissé rendbeszedni. Kezdtem magamhoz -térni.</p> -<p>És aztán elkezdtem magamat mentegetni, a békáknak, a hojszáknak, -a földi kutyáknak; aztán meg azoknak a kiszáradt fáknak, a mik -itt-amott szétszórva meredeznek a síkon, galytalanul, mintha -kinálkoznának, hogy «no <span class="pagenum"><a name="Page_245" -id="Page_245">-245-</a></span> hát! válaszsz hát! Melyikünket -találod elég szépnek!» Védelmeztem magamat.</p> -<p>«Hiszen, hogy volnék én gyilkos? Én hozzá sem nyultam az -asszonyomhoz. A kis ujjammal sem taszítottam meg. Inkább ő -taszított le engem a gátról; majd hogy el nem vesztem bele. Ő maga -volt olyan ostoba, hogy odament, a hol a halálveszedelem várt rá. -Minek szaladt a sivó-homokra a fejkötője után? ő az oka a -halálának!»</p> -<p>… Igen, de minek dobtad a fejkötőjét a sivó-homokra, kérdezék -tőlem a hojszák, a békák, a földi kutyák.</p> -<p>«No hát nem volt teljes igazam és jogom hozzá? Nem volt-e alapos -gyanum, hogy mikor ezt a főkötőt felteszi az asszony, akkor az én -férji becsületemen csorbát ejt? Nem gyalázott-e meg már egyszer? -Tartozom-e én eltűrni, hogy belőlem csúfot űzzön? Én csak a magam -becsületét védtem, és az ő erényét. Mikor a főkötője után rohant, -szándékosan meg akarta ölni magát, az erényét és a becsületét. -Háromszoros öngyilkos volt. Ő maga tette azt, nem én.»</p> -<p>Hahaha! Nevetett rá minden élő. Hahaha! Nevetett rá maga a szél -is, a mint a hangafabokrok közt végig fütyölt.</p> -<p>Senkim sincsen az egész világon, a ki pártomat fogja.</p> -<p>Ellenségem mind a négy éltető elem. És minden, a mi él, és -halott. És egyenkint minden ember a világon. Apró és nagy. Fehér s -fekete és olajszín bőrü ember. A mint meglátnak, már tudják, hogy -ez az, a kit üldözni kell. És az egész emberi társaság együttvéve. -A városok, a nagy házak és a kis kunyhók, mind ellenségeim már. A -hol egy házat meglátok, vissza kell fordulnom és elszaladnom -tőle.</p> -<p>Pedig hiszen én nem vagyok gyilkos.</p> -<p>Mindenki azt fogja mondani, hogy az vagyok. Nem fogják találni a -feleségemet sehol, a kit láttak velem sétálni elindulni: de -megtalálják majd a fejkötőjét a gát mellett, s azt fogják mondani, -hogy én öltem meg. Pedig az nem igaz. Én nem vagyok a nőm gyilkosa! -Hát senki se látta? Senki se bizonyít mellettem? <span class= -"pagenum"><a name="Page_246" id="Page_246">-246-</a></span></p> -<p>Gyönge madárszárnycsapás érinté arczomat.</p> -<p>Ah, hiszen itt vagy te, örök kisérőm, fehér galambom! suttogám, -te mondhatod meg igazán, hogy én nem vagyok a nőm gyilkosa. Ugy-e -nem?</p> -<p>S azzal reménykedve tekinték a vállamra, a hol ülni szokott. De -az nem a fehér galamb volt, hanem egy fekete madár: talán holló. -Azt felelte: «de az vagy!»</p> -<p>Azóta mindig ott ül a vállamon. Most is ott van. Nem látják -kegyelmes uraim?</p> -<p>(No csakhogy hát egyszer végre-valahára kaptuk már meg olyan -vallomásodat, a mit nem invalidáltak semmiféle farizeusi mentalis -reserváták, hogy így volt, meg úgy volt; monda a soltész, kiverve a -tintát a pennájából, melylyel a protokollumot hitelesíté. Tehát -mégis kerül már a hóhér számára is valami kis sportula. Nem marad a -dolog az egyszerű főbelövetésnél. – Uxoricidium: æquale = -felnégyeltetés, præcedente jobbkéz levágatással.</p> -<p>Még sem úgy lesz: szólt közbe a nagyherczeg. A hitvesgyilkolás -ugyan implicite constatálva van, nem is tagadtatik, sőt benevole -agnoscáltatik. Van azonban egy nevezetes törvény, melyet egy szent -király hozott: a ki magyar király volt ugyan; de szent volt. -Sanctus Ladislaus Rex, s annálfogva az ő törvénye az egész -keresztyén katholikus világra nézve szentség. Ez a törvény pedig -így szól: «ha egy férj a feleségét hütlenségben bűnösnek találja és -azt megöli, e tettéért egyedül Istennek felelős.» Fiat -applicatio!</p> -<p>No te gézengúz! Te sem hitted volna, hogy még valaha Sanctus -Ladislaus Rex jőjjön érted, az üstöködnél fogva a limbusból -kiszabadítani. – Ergo «fiat piscis!» Soroztassék ez is Szent László -nevezetes csodatételei közé.)</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_247" id= -"Page_247">-247-</a></span></p> -<h2><span class="smaller">TIZENEGYEDIK RÉSZ.</span><br /> -AZ ÖRDÖG VILÁGÁBAN.</h2> -<h3>I. A BAK-LOVAGOK.</h3> -<p>Csak akkor vettem észre, mikor az éj leszállt, hogy minő -elátkozott helyre jutottam. Ez volt a gonoszhirű «Kempenvidék», a -boszorkányok és gonoszlelkek találkozási helye.</p> -<p>A mint besötétült, elkezdtek az ingovány mohos hepehupái között -a lidérczek tánczolni: a bolygó tüzek úgy tettek, mintha menuettet -járnának. Azután nagy süvöltve szálltak a levegőn keresztül a -boszorkányok. Fertelmes csúf nép. Szakáll az állukon és bibircsó az -orrukon. Lovagolva jöttek. A felkantározott paripa egy-egy sápadt -férfialak volt; azt mindenik boszorkány, a mint megérkezett, -fölakasztotta egy-egy szárazfára, s ott verték össze a bokáikat a -levegőben.</p> -<p>Azután tanácsot tartottak: ki micsoda gonosz tettet tudott ma -végbevinni?</p> -<p>Hallottam, hogy az egyik azt mondta:</p> -<p>– Én egy szerelmes asszonyt a főkötője után csalogattam a -sivó-homokba s belefojtottam nyomorultul. Hanem az ura -megmenekült.</p> -<p>Ezért aztán a többi boszorkányok hét águ korbácsokkal -megpaskolták, hogy minek hagyta a férjet megmenekülni a -sivó-homokból!</p> -<p>– Hagyjatok békét! sikoltozott a boszorkány. Majd megkínzom én -még azt ezután. <span class="pagenum"><a name="Page_248" id= -"Page_248">-248-</a></span></p> -<p>Én borzadva húztam le a fejemet a moha közé.</p> -<p>Azután elkezdtek tanakodni, hogy mi rosszat kövessenek el -másnap?</p> -<p>Abban állapodtak meg, hogy holnap fog Herzogenbuschból egy nagy -kereskedő karaván Antwerpenbe utazni, arra ők rávezetik a -«bak-lovagokat.»</p> -<p>Sokszor hallottam a rettenetes czimborákról, a kikről az volt a -hír, hogy az ördögökkel szövetségben álló rablók: sokkal -gonoszabbak a hajdemákoknál is. Minthogy azonban a hol baklovagok -valami nagy rablást követtek el, ott egy élő lelket, de még egy -bölcsőbeli gyermeket sem hagytak meg tanunak, s a gonosz tett után -gyorsan, látatlanul elsiettek megint harmadik, negyedik országba, -annálfogva senki sem tudott felőlök valami bizonyosat mondani. A -hol pedig épen garázdálkodtak s aztán az üldözésükre kiindult -fogdmegek hasztalan ütötték bottal a nyomukat, ott természetesen -azt mondták utoljára, hogy nem is léteznek a baklovagok. Csak mese -volt az egész rablási história.</p> -<p>Mikor ezt elhatározták egymás között a boszorkányok: a -legcsúfabb közöttük szétnézett, szimatolva, s így szólt:</p> -<p>– Én itt idegen bűzt érzek!</p> -<p>– Emberszag üti föl az orromat! szólt a másik.</p> -<p>– Héj, ha az én szeretőm volna, a kit a sivó-homokon -elszalasztottam! szólt a harmadik, de mindjárt kantárt vetnék a -szájába!</p> -<p>Én egészen betakartam magamat a sűrű mohába és páfránba, hanem -az a fekete madár ott a vállamon elkezdte a szárnyait rebegtetni, -mintha integetne a kutatóknak.</p> -<p>– Ott rejtőzik valaki! kiáltának valamennyien. Csiklandjuk -meg!</p> -<p>Én irtózva hallottam lépéseik dobogását s ekkor erőt vettem a -nehéz lidércznyomáson, a mi mellemen ült és felkiálték:</p> -<p>– Ha Isten velem, ki ellenem? <span class="pagenum"><a name= -"Page_249" id="Page_249">-249-</a></span></p> -<p>E szavamra ugyan a fekete madár úgy pofon ütött, hogy a fülem is -megcsendült bele, hanem a boszorkányok is nagy sikongatva züllöttek -szerteszéjjel s a mint fölemeltem a fejemet, a pusztaságon végig -söpört a szél s hajtotta maga előtt a bolygó tüzeket, mint egy -csapat fáklyás katonát.</p> -<p>A hold épen akkor jött fel a láthatáron. Fogytán volt már: az -utolsó negyedben. Erről számíthattam ki, hogy éjfél után egy óra -lehetett az idő. Felkerekedtem, hogy még a holdvilágnál valami járt -útra juthassak el.</p> -<p>Föltett szándékom volt, hogy valami jó tettet fogok ma véghez -vinni. Fölkeresem azt a berg-opzoomi karavánt, mely ma -Herczogenbusch felől jön, hogy értesítsem a nagy veszedelemről, -mely reá valahol lesben vár. Félretettem azt a félelmemet, mely -szerint nekem minden emberi társaságot kerülnöm kell. Örültem, hogy -ime még használhatok embertársaimnak.</p> -<p>Csak akkor vettem észre, hogy egészen fegyvertelen vagyok, pedig -a Kempenekben farkasok is laknak. Nem volt velem egyéb, mint a nagy -késem, a mit hüvelybe dugva hordtam a tomporomon. Útközben aztán -találtam egy sudár tiszafát, a minek szép egyenes növése volt, s a -mi a mellett olyan kemény, mint a vas; azt a késemmel lenyiszáltam -s aztán csináltam belőle egy másfélöles dorongot, a mivel képes -voltam a Kempen valamennyi csikaszainak megfelelni, ha rám -éheznének.</p> -<p>Reggel felé azonban már magam voltam az, a ki megéhezik, s a -mint az országútra kikaphattam, szétnéztem, hogy hol találnék -valami csárdafélét. Láttam valamit füstölögni; ház volt, betértem, -s miután volt valami pénz a tarsolyomban, adattam magamnak kenyeret -és sajtot. A korcsmáros egy nagy bográcsban tömérdek húsfélét -főzött káposztával, abból is szerettem volna kapni, de azt mondta, -hogy nem adhat belőle, mert az egy nagy karaván számára van -megrendelve, a mi most érkezik Herczogenbuschból s megy Antwerpen -felé. <span class="pagenum"><a name="Page_250" id= -"Page_250">-250-</a></span></p> -<p>Tehát valóság és nem álom az, a mit a tőzegtörésben hallottam a -boszorkányok tanácsában!</p> -<p>Nem sokáig kellett várnom: csengő-bongó öszvérekkel jött a -karaván végig a hosszú országuton; mindenféle kalmárok, -csipkeárusok, szőnyegkereskedők, takácsok, ötvösök siettek az -antwerpeni nagy országos búcsura. A kiséretükben voltak sárga és -piros dolmányu katonák is, muskétákkal és alabárdokkal s egynéhány -dragonyos, a bivalybőrösökből; maguk a kereskedők is el voltak -látva pisztolyokkal és karabélyokkal.</p> -<p>Szörnyű jó kedvük volt, a mint bejöttek a csárdába. A karaván -vezére, egy potrohos czérnakereskedő, előparancsolta a -csaplárostól, a mi csak torokba való volt; még azonfelül az úti -tarisznyát is behozatta s elővette belőle a sonkát. Nagy jókedvvel -kinálta vele az atyafiságot s megette maga mind. Végtére engem is -észrevett nagy kegyesen s engem is megkinált a sonka – csontjával, -a min már nem volt semmi.</p> -<p>– Köszönöm, mondám neki. Kend engem csonttal kinált meg: én -azért kendnek mégis jótettel fizetek vissza. Ne menjenek ma kendtek -Antwerpen felé; vagy ha mennek, indítsanak erős fegyveres csapatot -előre, a másikat pedig hagyják hátul, mert útközben meg fogják -kendteket támadni a baklovagok s azok majd úgy bánnak a kendtek -sonkájával, mint kend bánt ezzel!</p> -<p>Aztán elmondtam az egész társaságnak, hogy mit hallottam a -boszorkányoktól.</p> -<p>Azonban hát megfogott az átok: hogy még mikor akarnék is valami -jót tenni, az se sikerüljön. Nem hitte senki, a mit beszéltem. -Kinevettek vele. Azt mondták, hogy álmodtam az egész -boszorkány-históriát. A korcsmáros meg épen ki akart dobni a -csárdájából, hogy mit hozom rossz hirbe az ő vidékét, holott soha -hire se volt itten a bak-lovagoknak; nincsenek is azok másutt, csak -Brabantban meg Hajbaniában: ott is a föld alatt laknak, mint a -marmoták. Ki félne azoktól? A kisérő katonák meg épen nagyon köpték -<span class="pagenum"><a name="Page_251" id= -"Page_251">-251-</a></span> a markukat, hogy hiszen csak kerüljön a -kezükre olyan baklovagféle, majd így meg amúgy felspékelik menten. -Utoljára magam is elhittem, hogy a legnagyobb biztosság lesz együtt -menni a karavánnal Antwerpenig.</p> -<p>Egyszer aztán jó délután, a mint a hosszú töltött út a -herczogenbuschi bórfenyő erdők közé kanyarodott be, mind a két -oldalról, előlről hátulról rohannak ránk a rémületes lovagok. Olyan -volt az, mintha a földből bujnának elő. Valamennyinek fekete -álarcza volt, s ruhájuk fekete bivalybőrből, veressel kisujtásozva, -kalapjaik mellett fekete kakastollak. Elébb egy általános «Salvé»-t -adtak a karavánra, a mitől annak fele lehullt, aztán neki estek a -pallossal a zavarba hozott tömegnek, s irtózatos mészárlást -követtek el benne.</p> -<p>A kövér czérnakereskedő, még meg sem lőtték, már leesett a -lováról; de én nem igen gondoltam most rá, hogy elkezdjek neki -bizonyozni, hogy «no mynheer, hát most kell már nevetni! úgy-e, -hogy mégis igazam volt?» hanem aztán néztem, hogy merre vihessem el -a saját bőrömet szárazon?</p> -<p>Az egyik oldalán az útnak volt egy sürű fenyőerdő, a másik -oldalán egy zsombikos láp. Az erdő felé nem menekülhettem, mert azt -szépen elállták a baklovagok. Jobb is volt a láp felé elillannom. -Itt a zsombikok között nagyon jó segítségemre volt a hosszú -tiszafaczelőke, a mit magammal hoztam; annak a segítségével két -öles ugrásokkal vetettem magamat egyik zsombikról a másikra, úgy -hogy sebesebben tudtam futni, mint a legjobb paripa.</p> -<p>– Csak hagyjátok futni! kiálta a baklovagok vezére, a kit nagy -veres strucztolla a kalapja mellett tett megismerhetővé. Majd -ráérünk utána menni. Nem futhat az arra felé a világba.</p> -<p>Nem sokára észrevettem, hogy igaza van. Alig futottam valami -ötszáz lépésnyire a láp között, a mint egy kavicsszigetre jutottam, -a honnan azután nem volt se előre, se hátra. <span class= -"pagenum"><a name="Page_252" id="Page_252">-252-</a></span></p> -<p>Ez volt az a kavicsbánya, a miből az országutat feltöltötték. -Egy keskeny vert út kanyargott tőle egész az országútig, köröskörül -pedig az a kavics sziget úgy ki volt már vájva, hogy mint egy -kavicsvárt vette körül a helyébe tódult dágvány.</p> -<p>Azon pedig se átúszni, se átgázolni nem lehetett; mert az úgy -tele volt nőve mindenféle hinárral, és egyéb vizi növénynyel, hogy -a ki belévág, annak oda kell veszni.</p> -<p>Meg voltam fogva.</p> -<p>Az országúton körülfogott karavánt ott a szemem láttára -gyilkolták le a baklovagok az utolsó élő testig. A ki el akart -futni, azt utolérték, megkerítették, válogatott halálnemekkel -kivégezték, a ki elbujt előlük a mocsárba, azt fölkutatták s -belefojtották a vízbe.</p> -<p>Nekem azt végig kellett néznem.</p> -<p>Mikor aztán a többivel elkészültek, akkor rám került a sor.</p> -<p>Azt néztem, hogy mivel védjem magamat? Semmi fegyverem sem -volt.</p> -<p>A pokolbeli gazficzkók röhögve közelítettek felém, lóháton, azon -a kavicsúton, a mi a szigethez vezetett. Valami kegyetlen volt ez -az álarcz alatti nevetésük.</p> -<p>Kétségbeestemben aztán nekem is nagy kedvem szottyant. «No -megálljatok, hát mulassunk elébb egy kicsit.»</p> -<p>Azzal levetettem a bőrövemet a derekamról, parittyát csináltam -belőle; kavics volt körülöttem elég s elkezdtem a szent Dávid -harczát a Góliát ellen, a parittyámmal.</p> -<p>A ficzkók nagyhamar tapasztalták, hogy kitanult pattantyussal -van dolguk. Az én lövegeim csak úgy koppantak, de sűrűn a lovaik -fején, meg a saját koponyáikon. Egy-kettőt ledobott a lova, s -elszaladt alóla, egy párnak a feje betört, oldalbordája roppant: a -többi aztán észrevette, hogy nem olyan jó tréfa ez, mint a -milyennek előre látszott.</p> -<p>Hanem hiszen hát ő nekik puskáik voltak, azt hitték, könnyen -elbánnak velem. <span class="pagenum"><a name="Page_253" id= -"Page_253">-253-</a></span></p> -<p>Egy baklovag leszállt a lóról, levette a muskétáját a hátáról, -neki térdelt, leütötte maga elé a kétágú villát, ráfektette a -puskát; rátette a gyujtó füvet a serpenyőre s akkor odakiáltott -hozzám:</p> -<p>– Gyere ki onnan ficzkó, add meg magad, vagy lelőlek.</p> -<p>– Próbáld meg! feleltem neki vissza, hajításhoz lóbálva a -parittyámat. Aztán majd én is megpróbálom.</p> -<p>– No hát hajíts te elébb!</p> -<p>– Nem én, kegyelmes lovag úr! Kend a kihívó, kendé az első -lövés! Ez a lovagregula.</p> -<p>A lovag elsüté a puskáját, nem talált; én aztán hozzá zúdítottam -a parittyámat s úgy állkapczán találtam, hogy nem tudom hány fogat -kapott tőlem ajándékba.</p> -<p>Ekkor egy másik vállalkozott a lövésre, meg egy harmadik; mind -pórul járt velem. Én már régi tüzértapasztalatból tudom, hogy mikor -ráczéloznak az emberre, csak arra kell ügyelni, hogy egy lobbanást -lát-e az ember vagy kettőt? Ha kettőt lát, akkor az ellenfél -rosszul czélzott, a lövés félre fog menni; a fejét sem szükség az -embernek megbillenteni, de hogy ha csak egy lobbanást lát az ember, -akkor a csőlyuk meg a serpenyő egy irányban vannak, akkor jó előle -félreugrani.</p> -<p>Nekem csak úgy a fülem körül süvöltöztek el a halál postái, míg -én azalatt, a míg a puskás a maga szerszámával piszmogott, ötöt -hatot is hajítottam hozzá s nagyritkán hiába s az én parittyám is -hordott olyan messze, mint az ő mangalétája.</p> -<p>Csak azon imádkoztam magamban, bár valamelyik golyó azt a fekete -madarat ott a vállamon találná el, hanem annak több esze volt. -Azalatt, a míg a golyók köszöngettek a két fülem körül, fölszállt a -vállamról s a fejem fölött hallottam röpködni.</p> -<p>Egyszer aztán rájöttek a baklovagok, hogy valamennyien se fognak -ki rajtam. Hozzám férni csak egyesével lehetett a keskeny ösvényen, -vagy pedig lófejig bele kellett gázolni <span class= -"pagenum"><a name="Page_254" id="Page_254">-254-</a></span> a -mocsárba. Én pedig el voltam készülve valamennyit mind -agyonkövezni, mielőtt hozzám közel jutna.</p> -<p>– Megálljatok! kiálta ekkor a verestollas. Hagyjátok abba! Nem -szabad azt a ficzkót megölni. Hisz ez nekünk drága kincs. Senki se -nyuljon hozzá. Majd beszélek én vele magam.</p> -<p>Azzal leszállt a lováról, lerakta minden fegyverét, még a -kardját is s úgy jött felém puszta kézzel.</p> -<p>– Ne félj semmit! kiálta rám; ember vagy a talpadon, olyan, a -milyen közénk illik. Mi csak a gyávákat vágjuk le, a ki vitézül -meri magát ellenünk védelmezni, azt megkiméljük, közénk fogadjuk! -Állj a társaságunkba, ficzkó! Csapj a tenyerembe! Nem bánod -meg.</p> -<p>Hát mi válogatásom volt. Minden emberi társaságból ki voltam -taszítva; nem volt hová mennem, nem volt mit keresnem, futnom -kellett, ha egyedül maradok is, legalább így társaságban futok.</p> -<p>A boszú is felébredt bennem. Megtorolni azokat az embereket, a -kik minden vagyonomtól, házamtól, feleségemtől megfosztottak, a kik -fejemre szarvakat raktak, törvényszéken az álmom miatt elitéltek s -tetejébe kinevettek, «Andapál katonájának» gúnyoltak! Megmutatni, -hogy vagyok én még más valaki katonája is.</p> -<p>– De hát ki vagy te? kérdém a verestollastól. Nem vagy-e te a -sátán? Mert annak nem csapok a kezébe.</p> -<p>– Ne félj semmit. Én vagyok a «Maker», a baklovagok hadnagya; ha -felcsapsz, megteszlek káplárnak a baklovagok között s aztán lehetsz -még magad is «Maker».</p> -<p>– Köszönöm. Én nem akarok, csak közlegény lenni. Tudom jól, hogy -a ki fölcsap a baklovagok közé, leköti nekik a testét minden -halálra és kinzásra, de a ki tiszt akar lenni közöttük, annak a -lelkét is le kell kötni. Én pedig a lelkemre nem szerződöm.</p> -<p>– Kár érted! dörmögé a Maker. No hát kösd le csak a -testedet.</p> -<p>Azzal megfogta a kezemet és megrázta azt, úgy hogy a -<span class="pagenum"><a name="Page_255" id= -"Page_255">-255-</a></span> vér a körmeim hegyéből fecskendett ki; -hanem akkor meg én azzal a kezemmel a vállára csaptam, e szóval: -«servus pajtás!» s az meg olyan ütés volt, hogy a Makernek az inai -megrogytak alatta.</p> -<p>Azzal kész volt a szerződésünk. Egy baklovag a mészárlás alatt -agyonlövetett; annak a ruháját, fegyverzetét én rám adták, a lovát -is én örököltem s mikor aztán a fekete álarczot is föltették a -fejemre, akkor megszüntem ennek a világnak tagja lenni. Nem volt -nevem, nem voltam senki többé, baklovag voltam: a társadalom -ellensége; ez az álarcz kizárt a világból. Miket tettem, miket -követtem el? nem tudhatja senki. Az álarcz jól hallgat. A -baklovagok iszonyú szövetsége rémtetteket követett el az egész -Németalföldön, Würtembergben, a Rajna mentében, Elszászban és -Lotharingiában: ott voltam-e azokban és hol voltam? magam sem tudom -s az álarcz hallgat. Az éjszaka lovagjai voltunk. Hol jártunk? -merre vittek? hová parancsoltak? Ki tudhatja? Én nem. Raboltak-e ki -a lovagok templomokat? ők vitték-e el az «arany asztalt?» -gyujtottak-e fel városokat? irtottak-e ki egész karavánokat? -romboltak-e le kolostorokat? rohantak-e meg éjnek idején palotákat? -vitték-e el a bányákból az aranyat és az ezüstöt? fogták-e el -lesből a fejedelmek szállítmányait? vertek-e hamis pénzt rejtett -barlangjaik üregeiben? Ott voltam-e én mindezeknél? valamelyiknél -vagy egyiknél sem? Én voltam-e az a baklovag, a ki az égő házba -beletaszította a gazdag zsidót, vagy az a másik baklovag, a ki a -tűzből kiszabadította a siró gyermeket s a lovára ültetve vitte el -az anyjához? Én voltam-e az a baklovag, a ki a liebfraueni -kolostort lőporral a levegőbe vettette, vagy az a másik baklovag, a -ki az apáczákat előbb figyelmeztette, hogy meneküljenek onnan? Azt -ki tudja? Az álarcz hallgat.</p> -<p>(– No hát ha te sem tudod, az álarcz meg hallgat, akkor ezt az -egész capitulumot ki kell törülni az indexből! monda a nagyherczeg, -s aztán capacitálva fordult a soltész felé: Lám, hiszen nem önkényt -követte a baklovagokat, de <span class="pagenum"><a name="Page_256" -id="Page_256">-256-</a></span> életveszélylyel fenyegetve -kényszeríttetett a társaságukban maradásra s ottan is nem tudhatni, -hogy jót cselekedett-e vagy rosszat?</p> -<p>– Valóban, helyeslé a soltész; annyira világos a dolognak a -homályossága, hogy az ember utoljára nem tudja már, hogy vajjon -felakasztassék-e a derék, jámbor keresztyén férfiú, vagy pedig -canonizáltassék a gazember?)</p> -<p>Mely szavakban rejlő iróniát ő kegyelmessége vagy nem vette, -vagy nem akarta észrevenni.</p> -<h3>II. A BOSZORKÁNY-BUCSÚ.</h3> -<p>Mikor a baklovagok közé felcsaptam, azok nem kérdezték, hogy -hínak, hanem az álarczczal együtt nevet is adtak.</p> -<p>Biz ők nem igen válogatták a neveiket a kalendáriumból, sőt -inkább mindegyik egy ördögnek a nevét viselte. Volt ott Beliál, -Szemiázáz, Lucifer, Mefisztofelesz, Belzebub, Leviathan, Azáziel, -Számiel, Dromo, Kopcziher, Aszmodai, Flibbertiggibet stb. Magát a -«Maker»-t Astarothnak hívták. Nekem Belfegor nevet adtak.</p> -<p>Ugyanakkor egy «vérczimborát» is választottam magamnak: annak a -neve volt Beherik.</p> -<p>A vérczimboraságnak a megkötése úgy ment, hogy mindegyikünk -beleszúrt egy késsel a saját karjába, s a másik kiszívta belőle a -vért. Ez volt az elsőfokú szövetség. A második fokúnál egymásnak a -nevét szokták a vérczimborák a karjaikba beedzeni; hanem ez csak a -boszorkány-bucsú alkalmával mehetett végbe nagy -ünnepélyességgel.</p> -<p>A vérczimboraságnak kitünő jogai voltak. Az egymáshoz kötöttek -testtel lélekkel egymáshoz tartoztak. A mi enyim, az a tiéd. A mire -az egyik azt mondja: ez nekem kell, azt a másik oda tartozik adni, -s ha nincs neki, elő kell teremtenie. A hova az egyik hív, a -másiknak menni kell. <span class="pagenum"><a name="Page_257" id= -"Page_257">-257-</a></span> S mikor az egyik azt kivánja, hogy -cseréljék ki magukat, oda kell adni a testét, hogy a másik vehesse -azt fel, s neki meg annak a testét kell visszacserélésig -viselni.</p> -<p>(– Ez lehetetlen, kiálta közbe a nagyherczeg.)</p> -<p>– Sőt igenis lehető, monda a soltész, Johannes Magnus -bizonyítja, hogy hasonló esetek valóban megtörténtek az ő -tudomására.</p> -<p>– No már szeretném azt látni, szólt a nagyherczeg, hogyan -lehetnénk mi vérczimborák? Kend soltész uram csak elférne az én -bőrömben háromszor is, de én hogy az ördögbe férnék el a -kendében?)</p> -<p>A vádlott aztán felvilágosítá, hogy az egész testet szokták -kicserélni, úgy a hogy áll, a mi egészen lehetséges.</p> -<p>A miből azután sok kellemes és kellemetlen quiproquok -következhetnek; mikor én vőlegény vagyok, azt mondhatja a -vérczimborám: no most cseréljünk, én megyek haza a -menyasszonyoddal; hanem aztán, mikor engem akasztani visznek, akkor -meg én mondhatom: no most cseréljünk, most megint vidd el te a -menyasszonyomat, a kötelesnek a leányát.</p> -<p>Ilyenforma próbáit a hű czimboraságnak számtalanszor le is -tettük.</p> -<p>Egyszer aztán azt mondta a Maker: «Te Belfegor! neked meg kell -házasodnod, addig nem vagy hű czimbora, a míg feleséget nem vettél -a mi fajtánkból.»</p> -<p>– Hát hol kapok én itt asszonyt?</p> -<p>– Van a számodra egy készen; az én szép hugom «Lilith». Azt -veszed el.</p> -<p>Annyit tudtam, hogy a szép «Lilith» valamikor az az -ördögkisasszony volt, a ki Ádám apánkat hűtlenségre csábította el -Éva anyánktól. No ha az ugyanaz, akkor meglehetősen vén lehet. -Azonban a Maker hugának nevezte: ez biztató volt. Neki még fekete -volt a haja.</p> -<p>– Az is álarczot visel? kérdezém.</p> -<p>– Hát hogy ne?</p> -<p>– Akkor hát se baj. Kezet adtam rá. <span class= -"pagenum"><a name="Page_258" id="Page_258">-258-</a></span></p> -<p>A Fekete Erdőben van egy földalatti barlang: ott tartottuk az -esküvőnket. Az egész baklovag-társaság mind összegyülekezett -rá.</p> -<p>Mikor a sok szövétneket meggyujtották, akkor vettem észre, hogy -az egy óriási nagy templomnak a belseje. Csakhogy minden meg volt -benne fordítva. A szentek mind fejjel lefelé álltak a -talapzataikon, s az oltáron is a feszület az INRI-s végével lefelé -volt felállítva; az orgona a boltozatról lefelé függött alá s a -szárnyas angyalkák az ábrázataik helyett a megfordított részüket -mutatták; magok a harangok meg felfelé fordítva himbálóztak s a -chorus visszafelé énekelte a zsoltárt: «Aru kankaru netsi sőre za.» -Az eskető papnak az egyik lába hosszabb volt, mint a másik, s mikor -a ministrans le akarta a fejéről venni az infulát, az egész fejét -levette vele együtt; akkor vettem észre, hogy hamis fejet visel. A -thuribulumba aligha assa fœtida nem volt téve, a mivel -körülfüstölték. A menyasszonyom, a kit akkor láttam először, oly -fényes és pompás ruhában jött elém, a minőt még a Begum feleségemen -sem láttam; de a sok czifraságtól a termetét sem lehetett kivennem, -az arcza meg épen nem látszott az aranyszövetü fátyoltól. A pap -elmondatta velünk az esküformát visszájáról, a mi kezdődött a -megfordított «Amen»-nel, s mikor összeköté a kezeinket, a hogy -szokás, nekem úgy tetszett, mintha a papi öv helyett egy -känguru-farkat csavart volna a kezeink körül. Mikor beiratta a -neveinket a matrikulába, megfigyeltem a menyasszonyom kezeit s úgy -találtam, hogy a szarvasbőr-keztyűk alatt iszonyú hosszú és görbe -körmei lehetnek, a mi előforduló családi összekocczanások esetére -nem igen biztató előjel volt rám nézve. A hangját az esküvő alatt -elég fiatalnak találtam; nem selypített s a p betűt nem mondta -m-nek, a miből azt a meggyőződést merítettem, hogy fogai még -vannak.</p> -<p>A templomból nagy muzsikaszóval távoztunk el, én karöltve -vezettem a menyasszonyomat a barlang előtt álló kocsiig. Az egy -nagy nehéz szekér volt, akkora, hogy <span class="pagenum"><a name= -"Page_259" id="Page_259">-259-</a></span> tizenhárman elfértünk -rajta s volt eléje fogva hat – szarvasbogár.</p> -<p>– De már, hogy a pokolba vihetné el ezt a nehéz társzekeret ez a -hat bogár? kiálték én boszúsan. Hiszen hat ló sem tudja azt -kimozdítani.</p> -<p>– Nem ám, suttogá Lilith, mert nincs megkenve a tengelye. De -fogd csak e kenőcsöt, s kend meg vele, majd könnyebb lesz.</p> -<p>Én szót fogadtam, s a kezembe adott fekete achattégelyből -megkentem a szekér kerekeit és tengelyét. Akkor aztán az egész -násznép hirtelen felkapott a szekérbe; teleülték annak az oldalait, -fehérczeit, nekem maradt a menyasszonyommal együtt a kocsisülés. -Lilith azt mondta, hogy ő maga akarja hajtani a lovakat (a hat -szarvasbogarat). Hát a mint azok szárnyra kaptak, az egész terhes -szekér az összes násznéppel csak úgy repült tova, mint a -szélkergette ördögtövis a mezőn. Én kaptam az alkalmon, hogy a -menyasszonyom arczát megpillanthassam, s míg ő két kézzel fogta a -gyeplőt, föllebbentettem az arczáról a fátyolt.</p> -<p>Majd megdermedtem rémületemben. Ez tulajdon az a boszorkány -volt, a ki engemet a kempeni tőzegtörésben meg akart nyergelni. -Huh, be förtelmes egy pofa! Ha ez Lilith, úgy bizonyosan az Ádám -apánk Lilithje, mert ennek az arczán minden ráncz egy századot -képvisel s arra, hogy az a finom baraczkhamv, a mi a női ajkakat -oly csókolni valóvá teszi, ekkora bajuszszá megnőjön, csakugyan -kell hatezer esztendő.</p> -<p>– Én kiugrom a szekérből! kiálték ijedten.</p> -<p>– Dehogy ugrol! Inkább átölelsz! szólt nevetve a rettenetes -mátka s én ekkor vettem észre, hogy ötszáz lábnyi magasan repülünk -a föld fölött. S hogy beváltsa a szavát, úgy irányozta a szekerünk -röpülését, hogy neki mentünk a kölni templom toronykeresztjének, a -saroglyánk beleütődött az egyik ágába, az leszakadt, ott is maradt; -most is ott lóg, nem tudják levenni; én azonban a zökkenéstől -<span class="pagenum"><a name="Page_260" id= -"Page_260">-260-</a></span> meghibbanva, csakugyan önkénytelenül -átkaroltam a Lilith derekát, a min aztán az egész társaság -féktelenül nevetett. Magamban azt tervezgettem, hogy hiszen, mikor -kenyértörésre kerül a dolog, itt van az én vérczimborám, a Beherik, -majd annak mondom, cseréljünk alakot, tessék most a helyemet -elfoglalnod.</p> -<p>«Hopp hirével» megérkeztünk a «Kranendonk»-ra. Itt tartják a -boszorkányok a bucsújukat. Itt leszálltunk s üdvözöltettünk a -mindenünnen előrepülő atyafiságtól, a kik lóczákon, székeken, -seprün, pemetén lovagolva süvöltöttek a levegőn keresztül; minden -asszony magával hozta a szive választottját.</p> -<p>(– Te! Én ebből az egész bolond beszédből egy szót sem hiszek! -vágott közbe a nagyherczeg.</p> -<p>– De pedig ez mind úgy van! bizonyítá a soltész. Johannes de -Kembach épen így írta le hitelesen a boszorkányok utazásmódját a -nagybucsúra, s a nagy tudós Majolus a «repülő szekérről» is -bizonyságot teszen, melyet a béreslegény, tévedésből a kulimász -helyett a boszorkányirral talált megkenni. Ugyanily dolgot ír le -Torquemadius az ő Hexameronjában, a ki pedig elismert -auctoritás.)</p> -<p>A vádlott folytatá tovább:</p> -<p>Az asszonyok és szeretőik a levegőn át érkezének a Kranendonkra, -az ördögök és kisérőik ellenben a földből bújtak elő.</p> -<p>Ott volt szerencsém megismerhetni több rendbeli celebritásait az -előkelő úri társaságnak, a kik a keresztapjaik voltak a neveiket -viselő Bak-lovagoknak.</p> -<p>A Szemiázáz az egész társaság mulattatója; ő a zeneszerző, s -mikor ő muzsikálni kezd, akkor minden ember tánczolni kénytelen, a -ki azt meghallja. Az orra klarinét s annak a billentyűjét a két -fülével billegteti, a két kezével e mellett egy tehéncsontváznak az -oldalbordáin hárfázik, s a farkával egy kétfenekű dobot ver.</p> -<p>A Beherik, az én vérczimborám keresztapja, egy ormótlan -<span class="pagenum"><a name="Page_261" id= -"Page_261">-261-</a></span> nagy test, a kinek elefántorrmánya van. -Ezzel szokta a nevét aláirni, a miért is az ördög aláirásánál -(méltóztassanak jól ráügyelni) a végbetük soha sem «mp» (manu -propria), hanem csak «np» (nasu propria.) A mellett a Beherik igen -elegans gavallér, a farkát a vállára vetve hordja, s az azon levő -nagy lobonczczal szokta magát legyezni, mikor nagy melege van.</p> -<p>Valamennyi ördög úrnak denevérszárnyai voltak, csupán az én -druszám és præsumtiv keresztapám Belfegor különbözött e tekintetben -a többitől. Neki tollakból voltak a szárnyai. Valahány toll volt a -világon, a mi valamely átkozott tett megirásával érdemessé tette -magát, hogy a pokolra jusson, az mind az ő szárnyába volt -összeszedve. Az a toll, a mivel Pilátus aláirta Jézus Krisztus -felfeszítését s Barabás szabadon bocsátását, – az a toll, a mivel -Aretin megirta a verseit, De Sade az elbeszéléseit, – az a toll, a -mivel Erzsébet aláirta Stuart Mária halálitéletét, – az a toll, a -mivel Medicis Katalin elrendelte a Bertalanéj borzalmait, – az a -toll, a mivel X. Leo pápa megirta a pénzért adott indulgentiás -leveleket, s a mivel Incze pápa felirta e szókat: «sint ut sunt, -aut non sint», s a mivel egy primás megirta e kétértelmű választ: -«reginam occidere nolite timere bonum est», – az a toll, a mivel -Shylok megiratta a «font húsra» kötött szerződést, – az a toll, -melylyel Foscari halálos ellensége beirta a könyvébe, hogy «la -pagata», – az a toll, a mivel Fülöp király aláirta fia Don Carlos -halálitéletét, – az a toll, a mivel Tetzel a Luther elleni -pamphleteket firkantotta, és mindazok a tollak, a mik árulásra, -hamisításra, csalfa szerelmi esküre lettek felhasználva, ott voltak -a Belfegor szárnyában. Óriási két szárny volt ez, nagyobb mint a -Roch madáré. S valahányszor a Beheriknek szüksége volt irótollra, -mindig a Belfegor szárnyából szakított ki egy épen ahhoz a czélhoz -illőt.</p> -<p>A mint az egész boszorkány-társaság együtt volt, a legvénebbek, -a legcsúfabbak összegyűlének s valaminthogy <span class= -"pagenum"><a name="Page_262" id="Page_262">-262-</a></span> más -ünnepélyeket szokás kegyes imádkozással, a lakodalmakat -alamizsnaosztással kezdeni, úgy ők is a megkezdendő dáridó -bevezetéseül egy végbeviendő gonosz tett elhatározását tűzték -ki.</p> -<p>Az én menyasszonyom volt az indítványozó, ma ő volt az ünnep -hősnője.</p> -<p>– Van a Kempen vidéken egy vendégfogadó, mondá. Annak a -vendéglőse szövetségben áll a bilseni comthurral. A comthur hamis -pénzveréssel foglalkozik és kereskedők kirablásával. A hamis -pénzeket ez a korcsmáros szokta a nála megszálló karavánok útján -értékesíteni s így hozza az országban forgalomba. Most ezt a -korcsmárost megszállta a bűnbánat. Jóvá akarja tenni az eddigi -bűneit. Megírta levélben a kormányzónak az egész bűnös csalfaságot -s fölfedezte a bilseni comthur pénzverő műhelyét. Én ezt a levelet -a kormányzó helyett a bilseni comthur kezébe játszottam. Ma éjjel a -comthur lovagjai meglátogatják a kempeni országúton levő csárdát. -Mit gondoltok? hány embert küldenek a pokolra?</p> -<p>– Valamennyit! sivalkodának a boszorkányok. No ma jól -mulathatunk hát! Jöhet közénk Lucifer!</p> -<p>Most nagy földrengés, csattogás, dörgés hallatszott, s a -megnyilt földből kiemelkedett pokolbeli méltóságában a gonoszok -fejedelme, Lucifer, a ki előtt a többiek mind térdre – azaz hogy -csülökre – borultak.</p> -<p>(– Milyen volt? kérdé a nagyherczeg kiváncsian.)</p> -<p>Erre az egyre nem tudok megfelelni. A pokolbeli fejedelemnek van -olyan varázshatalma, hogy mikor megjelenik is a halandók között, -azok őt ne nézzék. S miből áll az a varázslata? Könnyű lesz -megérteni, ha elmondom.</p> -<p>Az ő megjelenésére egyszerre elkezdtek a boszorkányok -levetkőzni; az én Lilithem is.</p> -<p>(– No csak nem a bőrükig!)</p> -<p>– De még azon is túl. Még a bőrüket is levetették, s a mint a -rút, ránczos, tarjagos bőr lehullt róluk, a leggyönyörűbb -tündéralakok álltak előttünk egyszerre. Az én <span class= -"pagenum"><a name="Page_263" id="Page_263">-263-</a></span> -Lilithem szebb lett, mint a minőnek valaha istennő képét festve -láttam, maga a gyönyör és bűbáj megtestesülve. Soha ilyen ragyogó -szemek, ily édesen mosolygó ajkak nem világlottak felém. Már most -érthetik kegyelmességtek, miért nem tudom én Lucifer alakját -leírni. Hát láttam én még mást, mint Lilith tündéralakját magam -előtt?</p> -<p>S még ez alak, a szépség nem volt minden, a mi elkábított, de az -az észvesztő csintalan jókedv, az a dévaj csapongás minden -érzékemet megittasítá. Nem voltam a fejemnek ura többé, arra -csavarhatta, a merre akarta. Kész voltam egy csókjáért a lelkemet -is odaadni.</p> -<p>Ezt az állapotot várta a jó Beherik. Tudniillik a keresztapa, az -igazi ördög. Előhúzta a hátulsó táskájából azt a bizonyos fekete -könyvet s legelőször is a keresztfiát, az én vérczimborámat vette -elő, hogy engedje magát stigmatizáltatni.</p> -<p>Ez pedig úgy ment, hogy az ördög kirántott egy tollat a Belfegor -szárnyából s azzal a czimborám karjára apró pontokat szurkált, a -mikből betűk alakultak. Valahányat szúrt a bőrbe, a toll hegyén -maradt vércseppel ugyanannyit szúrt a feketekönyvnek egy lapjára, s -annak a szúrásnak a helye meg olyan fénylő lett, mint a szikra. A -kar fehér bőrén aztán ott maradt veres betűkkel felírva a Beherik -név, s ugyanaz a fekete lapon fénylett tűzbetűkkel.</p> -<p>Mikor az megtörtént, Beherik egy tallért adott keresztapai -ajándékul a keresztfiának.</p> -<p>Akkor azután hozzám fordult a két ördög, s nógatott, hogy én is -vegyem fel a magas beavatást a pokol választottai közé. Én is kapok -majd egy tallért.</p> -<p>A tallérért nem tettem volna meg, hanem a szép Lilithnek egy -csókjáért igen. Ennek a mosolygásnak ember nem állhatott ellen.</p> -<p>Megigértem, hogy felveszem a pokoli stigmát.</p> -<p>Hanem a mint már a kezemet kinyujtottam, odalép hozzám a -vérczimborám s azt mondja: <span class="pagenum"><a name="Page_264" -id="Page_264">-264-</a></span></p> -<p>– Bajtárs! Látod ezt a tallért, a miért én a lelkemet eladtam? -Ezt én teneked ajándékozom. Te pedig nekem adod, a hogy a -vérczimborákhoz illik, a te menyasszonyodat.</p> -<p>Vérczimboráknak nem szabad semmi kérésre azt mondaniok: «nem -adom.» A tallért eldugtam a zsebembe, a Lilith kezét pedig -odatettem a czimborám kezébe s az vitte azt magával a tánczba. A -bűbájos hölgyek karéjba fogózva tánczoltak a kedveseikkel, sebesen, -hogy a ránéző szeme elkáprázott bele.</p> -<p>A két koma azonban rángatta a galléromat két felől, hogy no hát, -a hogy megigértem, vegyem föl a beavatási stigmát.</p> -<p>De most már én nekem semmi kedvem sem volt hozzá, hogy a -Lilithet elvitték tőlem s kerestem, hogy miféle kifogásokkal tudnék -kimenekülni az igéretem alól.</p> -<p>– Az ördögbe is! kiálték, haragot szinlelve. Soha az öreg apám -sem írt alá contractust áldomás nélkül. Én előbb enni meg inni -akarok, majd azután parolázzunk.</p> -<p>Mindjárt ott volt előttem a terített asztal, válogatott drága -ételekkel és italokkal; a násznépem körülülte azt a szép -tündéralakokkal együtt, a Lilith is visszakerült hozzám s odaült az -ölembe. De én már haragudtam rá, mert a czimborámmal láttam -tánczolni. Azután még jobban mérgelődtem azon, hogy akármi -ételt-italt bevettem, annak nem volt de semmi ize. Nyakalhattam én -akár fenékig ki a kancsót, csak olyan volt az, mintha semmi se ment -volna le a torkomon, a pecsenyék pedig mind só nélkül voltak -elkészítve.</p> -<p>Elkezdtem a komákkal veszekedni.</p> -<p>– Ezt én így meg nem eszem. Ha én sótalanul eszem a disznóhúst, -attól én mindjárt csömört kapok. Nekem adjatok sótartót az -asztalra.</p> -<p>– De honnan a pokolból vegyük mi a sót? mondának a koma urak. -Hát nem tudod, hogy a pokolban nincsen só? Hisz ott nincsen tenger, -hogy sót főzhetnénk belőle. <span class="pagenum"><a name= -"Page_265" id="Page_265">-265-</a></span></p> -<p>– Nekem pedig, ördögteremtettét, sót teremtsetek, ha Lóth -feleségét veszitek is elő, vagy különben a fejetekhez vágom ezt az -egész vetreczét!</p> -<p>– No ne zsörtölődj! incselkedett velem a Lilith, megrángatva a -bajuszomat. Itt az én ajkaim, izleld azokat.</p> -<p>– Ejh, nekem nem méz kell, hanem só! Ördög, mennykő, lánczos -lobogós teremtette, most mindjárt kifordítom a Lucifert a bőréből, -ha sót nem kapok.</p> -<p>Ennek aztán volt sikere. Az ördögök előtt a káromkodás az -imádság.</p> -<p>Nosza futott a hány ördögsuhancz volt, haza a Lucifer -palotájába, elhozni az egyetlen egy sótartót, a mi csak a -pokolfejedelem magán használatára tartatik otthon.</p> -<p>Ez a sótartó pedig egy nagy csigateknő, melyet «keresztelő -medenczének» neveznek. És ez olyan sóval van megtöltve, melyet -elkövetett bűnök feletti késő bánat könyeiből gyüjtenek össze.</p> -<p>Két ördögfiú czepelte elém a sótartót, míg a szép Lilith kés, -villa helyett a saját fényes fogaival harapdálta fel apró falatokra -az elém tett sültet (a mi a Gadarenusok malaczainak husából -készült, mikbe urunk az ördöngös legióját bele számüzte), hogy -annál nagyobb kedvem legyen hozzá.</p> -<p>– No, hála Istennek! csakhogy itt van már a só! kiálték fel.</p> -<p>S arra a szóra egyszerre nagy ropogással összeomlott körülöttem -minden, az ördögök ordítva sülyedtek alá a földbe, a varázsnők -sikoltva repültek szét a levegőben, s én leestem a földre, s mikor -széttekinték, ott találtam magamat a Kempen közepett, az elhagyott -tőzegbányákban a moha között, az ismeretes száraz fáktól körülvéve, -százhúsz mérföldnyi távolban a Feketeerdőtől, a melyben az este a -Bak-lovagokkal együtt ültem a menyekzőmet.</p> -<p>(– Bolond vagy bizony te, vagy álmodtad mindezt! fejezé be a -vallomást a nagyherczeg. Nem hiszek én ebből semmit, egy szót sem.) -<span class="pagenum"><a name="Page_266" id= -"Page_266">-266-</a></span></p> -<p>(– No már pedig ez az egy igaz, mondá a soltész, a sok hazugság -között, a mikkel bennünket a gazficzkó hetek óta traktál, ez az egy -authentikus dolog. Mert hasonló esetekről értesítenek bennünket -Majolus és Ghirlandinus, nemkülönben a világhírű Boccaccio, kiknek -állításait kétségbevonni nem lehet. Most az egyszer a bűnös -szigorúan a való dolgok előadása mellett maradt vala.</p> -<p>– Minthogy azonban az ördöggel való szövetséget re ipsa, és de -facto alá nem irta, annálfogva a pactum implicitum diabolicum neki -mégis be nem számíttathatik, és így ezen vádpont, ha csak -következményei nem lesznek, önnön magától elesik, mondá ki a -nagyherczeg.)</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_267" id= -"Page_267">-267-</a></span></p> -<h2><span class="smaller">TIZENKETTEDIK RÉSZ.</span><br /> -A SZÉGYEN GYALÁZAT KENYERÉN.</h2> -<h3>1. A GYEREHAZA-TALLÉR.</h3> -<p>Másnap folytatá a vádlott.</p> -<p>Mindennél nagyobb bizonyítéka volt annak, hogy ezek valósággal -megtörténtek velem, hogy a tarsolyomban most is ott volt az a -tallér, a mit a vérczimborámtól kaptam ajándékba, a mit ő viszont a -pokolkomájától kapott búcsufia gyanánt. Az ott maradt nálam. -Eszembe jutott, hogy mit hallottam a boszorkányoktól, minő veszély -fenyegeti az útféli vendéglőst, s bár egyszer már épen így jártam -pórul azzal, hogy valami jó tettet akartam elkövetni, ujra ráadtam -a fejemet, hogy elmegyek, figyelmeztetem a vendéglőst az ellene -készülő nagy bajra.</p> -<p>Késő éjszaka volt s én ez úttal már tudtam azt az útat, a melyen -egyszer erről a helyről kikeczmelegtem. Másodszor is neki indulék. -Nagy hamar elértem az országútat, ott megtaláltam azt a -vendégfogadót, a melyikben a multkor a karavánnal találkoztam. Még -fönn voltak mind, valami lakzi volt a háznál, a vendéglős akkor -házasodott ujra, ez volt az ötödik felesége.</p> -<p>A mint beléptem a víg társaságba, egyszerre rám ismert a gazda. -De nem hogy nagy örömmel fogadott volna, hanem még inkább majd -megvert, s ki akart dobni.</p> -<p>– Hiszen ez az a minapi ficzkó, a kit az ördög akkor hozott ide, -a mikor a herzogenbuschi karaván itt járt! Aztán elmondta, hogy mit -beszéltek előtte a kempeni <span class="pagenum"><a name="Page_268" -id="Page_268">-268-</a></span> boszorkányok? S egy szóig -beteljesedett minden. Dejsz ennek nem szabad a házamba belépui! Tán -megint hallottál valamit a kempeni boszorkányoktól, s most azért -jöttél ide, hogy azt elmondd s aztán az is beteljesüljön! Dejsz el -ne próbáld mondani a rossz profécziádat, te vészmadár!</p> -<p>Erre az egész lakodalmas nép székeket, botokat kapott fel -ellenem s minden ember azzal fenyegetett, hogy ha profécziát akarok -mondani, hát agyoncsapnak.</p> -<p>– Csendesen emberkék! mondám nekik hideg vérrel. Ha szivesen -fogadtatok volna, meglehet, hogy beszéltem volna valamit, a mit nem -ártott volna megtudnotok; de miután előre így rám förmedtek, inkább -elhallgatok. Nem kérek én itten egyebet, mint egy darab kenyeret -meg sajtot, meg egy kupa sört; aztán meg egy kis szalma vaczkot, -valami zugban, a hová lefekhetem.</p> -<p>– De hát van-e pénzed ennyi mindenért megfizetni? Kérdé a -gazda.</p> -<p>– Hogy ne volna? mondék, s elővettem a tarsolyomból a tallért, -és odaadtam neki.</p> -<p>– Ohó, ficzkó! Ez hamis tallér! kiálta a vendéglős, a kőasztalra -ledobva a talléromat; pedig az úgy pengett, hogy lehetetlen volt -igazi ezüstnek föl nem ismerni.</p> -<p>De már ez a szemtelenség dühbe hozott.</p> -<p>– Hallja kend! kiálték, én nem az az ember vagyok, a ki hamis -pénzt szokott forgalomba hozni.</p> -<p>– Micsoda? kiálta fel a gazda; hát én talán olyan ember vagyok? -Már most azért is lefoglalom a tallérodat, s holnap beviszem a -városba, bemutatom a fémjelző hivatalnak; magadat pedig az ideig -becsukatlak a tyúkketreczbe, hogy el ne szökhessél.</p> -<p>Azzal nekem esett az egész társaság, nyakonfogtak, betaszigáltak -a tyúkólba, annak rám zárták az ajtaját, a hol olyan szűk helyem -volt, hogy se felállnom, se lefeküdnöm nem lehetett. Ott ülhettem -azon módon éhen meg szomjan, a hogy a boszorkány-lakziból -elszabadultam. <span class="pagenum"><a name="Page_269" id= -"Page_269">-269-</a></span></p> -<p>Csak az boszantott, hogy minek adtam oda már a talléromat.</p> -<p>Abba már egészen belenyugodtam, hogy a miért jót akartam tenni, -jól elpáholtak. Ez már az én hivatásom.</p> -<p>Hanem egyszer csak úgy hajnal felé megszólal ám a trombita a ház -előtt; sűrű lódobaj közelít, puska ropog, káromkodás hangzik, -megérkeztek a bilseni comthur lovasai. Egy pillanat alatt be volt -törve minden ajtó, a meglepett lakodalmas nép rémületében gondolni -sem tudott a védelemre. Azok pedig halomra öltek mindent: férfit, -asszonyt, leányt, öreget, kis gyermeket. Én a tyúkketreczből néztem -a kegyetlen mészárlást, a mit leirni nem akarok, mert még most is -borsódzik tőle a hátam, ha visszagondolok rá. Nem hagytak azok az -egész házban még csak egy élő kutyát sem.</p> -<p>Mikor már mindent leöltek, valamelyik ficzkónak eszébe jutott a -tyúkólban is kutatni. A szekerczéjével betörte az ajtót s rám -találva, előhúzott a hajamnál fogva.</p> -<p>– Ne bánts, pajtás, mondék neki; én magam is csak olyan szegény -katona vagyok, mint te. Ezek idebenn elvették a pénzemet s magamat -idecsuktak: láthatod, hogy nem tartozom a házhoz, csak erre -utaztam.</p> -<p>– Hát semmi pénzt nem hagytak nálad? kérdé a lovas.</p> -<p>Egy tallérom volt, azt is ott fogták, azt mondták, hogy hamis -pénz.</p> -<p>– Lássuk csak, szólt, a ficzkó s elkezdett megmotozni. A mint a -táskámba nyult, diadalmasan kiáltott fel:</p> -<p>– Ehun van ni! Hát e nem pénz? (A tallérom ott volt a -tarsolyomban.) Ej te gézengúz, még el akartad tagadni előlem!</p> -<p>Azzal jól megütögetett a fejszefokkal s a tallérom eldugta az -övébe.</p> -<p>Arra oda jött egy másik czimbora s azt mondta neki, hogy ne -üssön agyon. Az ilyen erős ficzkót, mint én, el lehet adni a -franczia toborzóknak tíz Albertus-tallérért. Aztán hátha még több -pénz is van nálam? <span class="pagenum"><a name="Page_270" id= -"Page_270">-270-</a></span></p> -<p>Én esküdtem, hogy egy fillérnek sem vagyok ura.</p> -<p>De nem hitte el, addig keresgélt, míg egyszer övem alá nyúlva, -kifirtatta az oda menekült tallért.</p> -<p>Az is jól eldöngetett, a miért el akartam azt tőle titkolni.</p> -<p>Jött a harmadik, az is a pénzt kereste nálam. «Nincs, barátom!» -– «De hogy nincs! Húzd le a csizmádat!» Hát akkor meg a csizmámból -pottyant ki a tallér. Az is egy pár ütleget jövedelmezett -nekem.</p> -<p>Az utána következőknek már aztán arra a kérdésükre, hogy van-e -pénzem? csak azt feleltem, hogy «van barátom, de nem tudom hol? -csak keresd nálam, bizonyosan megtalálod!» Meg is találta -valamennyi. Ott volt az mindenféle rejtekében az öltözetemnek. A -hajtókám belsejében, a kalapom karimájában, a nyakravalóm -csokrában, hátul az irhámban, elől a térdfoltomban. Mindenünnen -előkerült a tallér.</p> -<p>Hanem aztán, mikor hazamenet elő akarták szedegetni a lovas urak -a tallérjaikat, akkor lett közöttük nagy verekedés; mert egynek a -zsebében sem volt semmi, s mindenik a másikra fogta, hogy az lopta -el a tallérját.</p> -<p>De már akkor engem átadtak tíz tallér felpénzért a franczia -titkos toborzóknak, Tongern városában.</p> -<p>Azok aztán levetkőztettek minden ruhámból; természetesen azért, -hogy a maguk mundurját adják rám. Azok is kikerestek minden -ránczot, de biz a közt már nem volt semmi pénzféle. Akkor aztán -leültettek, hogy lenyirják a hosszú hajamat, hogy arról majd rám -ismerjenek, hogy pénzen vett katona vagyok. Hát egyszer csak a -lehulló csimbókjaim közül kigördül a tallér.</p> -<p>A franczia sergeant nagyot ugrott örömében: egy tallér profit! -no ezt mindjárt megiszszuk!</p> -<p>Azonnal hozatta a sört kancsó számra a csárdással, a kinél a -város végén rejtőzve volt az egész titkos toborzó kompánia s -megtraktálta az egész czimboraságot.</p> -<p>Aztán hozzám is leereszkedett, mikor a mondurt felszedtem. -<span class="pagenum"><a name="Page_271" id= -"Page_271">-271-</a></span></p> -<p>– Hát te ficzkó, nem vagy-e szomjas? No ha az vagy, hát eredj ki -az udvarra strázsálni; tartsd fel a fejedet, tátsd el a szádat, -most épen jó eső esik!</p> -<p>Nekem az alatt ki kellett mennem, őrt állni, a míg ők a -csárdában mulattak.</p> -<p>Egy kis idő múlva aztán nagy lárma támadt az ivószobában; a -csárdásné azt állította, hogy ő tőle a tallért, a mit az imént -kapott, a míg került-fordult, ellopták.</p> -<p>– Melyik lopta el? szitkozódék a seregeant.</p> -<p>Egyik se akart kötélnek állni. Akkor aztán lehuzatta valamennyit -s mogyoróhájjal mindegyikre hatot kent fel. A tallér még sem került -elő, mert egyiknél sem volt. Akkor aztán a muskétások (öten voltak) -lehúzták a padra a sergeant-t s akkor meg ők hegedülték el rajta, a -mit tőle kaptak summásan: ötször hat = harmincz! de biz a tallér -attól sem került elő.</p> -<p>Jó fegyelmet tartanak itt! gondolám magamban; először a káplár -veri el a legényeket, azután a legények a káplárt: jó lesz itt -szolgálni nagyon!</p> -<p>Nagy bő puffogós pulider volt rajtam, a milyent a franczia -muskétások hordanak; a mint belenyulok a zsebébe, hát mi akad a -markomba? A veszedelmes tallér. Nem jutott senkinek eszébe, hogy -nálam keresse.</p> -<p>(– De hát hogyan történhetett az meg? kérdé a nagyherczeg.</p> -<p>– Oh az igen rendes dolog, jött a magyarázattal a soltész; ez -egy varázstallér volt, egy «gyerehaza tallér», a mit mi -«Heckthaller»-nek nevezünk. Ennek a tulajdonsága, hogy a ki ennek -birtokába jutott, akár vásárol vele valamit, akár ellopják, -elrabolják tőle, a gazdájához megint visszatér: csak akkor marad el -tőle, ha az önként elajándékozza valakinek.)</p> -<p>– Jaj, kegyelmes uram! Mért nem súgta meg nekem ezt a titkot -hamarább! sohajta fel a vádlott. Ha én ezt tudtam volna annak -idejében. <span class="pagenum"><a name="Page_272" id= -"Page_272">-272-</a></span></p> -<h3>2. A MÁS FELESÉGE FÉRJE.</h3> -<p>Hanem hát a varázstallér csak nem segített azért én rajtam -semmit ez új keserves állapotomban; mert olyan helyre jutottam -vele, a hol nem volt rajta mit vásárolni.</p> -<p>Elvittek bennünket a franczia táborba, mely Lille várát -ostromolta, s ott engem bedugtak a tüzérek közé, miután -megvallottam, hogy a pattantyússághoz értek valami keveset.</p> -<p>Hanem hát az kutya egy állapot volt. Éjjel-nappal a sánczok -között kussadni: ásni a futóárkot, lesni a ránk röpített -granátokat. Ez még mind hagyján lett volna. De koplalni. A franczia -vezérnek az a taktikája volt, hogy az ütegek közé nem szabad a -markotányosnékat odaereszteni, se borral, se sörrel, se pálinkával, -hogy a pattantyúsok józanok maradjanak. Annálfogva enni is nagyon -keveset adott nekik, hogy nagyon szomjasak ne legyenek. Ha meg egy -sapeurt beküldtem a kantinba, hogy lopva hozzon a számomra egy -korsó duplasert, az mindig azzal jött vissza, hogy az úton -elvesztette a talléromat. El ám, mert a míg ő a kantinig -somfordált, azalatt a gyerehazatallér már visszakerült a zsebembe. -Nagyon is jól volt kitanítva.</p> -<p>Így aztán éhezhettem és szomjazhattam, a mennyi csak belém -fért.</p> -<p>Hanem a tiszt urak, azok annál jobban mulattak. Az ő sátoraikban -volt dinom-dánom elég.</p> -<p>Hogy a hadseregnél minden fegyvernem képviselve legyen, minden -tiszt úr mellett volt egy kaczkiás menyecske is, a kiknek a száma -egész szabadcsapatot képezett. S mondhatom, hogy ezek a táborbeli -hölgyek egyenkint képesek voltak annyit végezni, mint száz katona: -már úgymint, hogy száz katonának a lénungját meg tudta egy ilyen -dáma egymaga enni és inni.</p> -<p>A tiszt urak a katonáknak fél portiót adtak a pumpernikkelből, -<span class="pagenum"><a name="Page_273" id= -"Page_273">-273-</a></span> hanem aztán a «fráj»-oknak dupla -portiót a marczifánkból. Tiszta munkát csináltak.</p> -<p>A kapitányomnak is volt egy ilyen hölgye, a ki pedig sem húga, -sem leánya, sem öreganyja nem volt neki, de mindamellett felesége -sem volt. Ez együtt lovagolt vele, hosszú selyem ruhában, nagy -tollas baréttal a fején, mikor a kapitány néha meglátogatta -ütegünket. Csinos darab bőr volt.</p> -<p>Egyszer azonban a fővezér megsokallta a tiszti gazdálkodást, s -kiadta a napiparancsot, hogy valahány oly asszonyféle lakozik a -táborban, a kinek valóságos esküdt férje nincsen ottan helyben, az -egy huszonnégy óra alatt mind eltakarodjék onnan.</p> -<p>Ezen a napon a kapitány uram odajött hozzám az üteghez. Úgy -tett, mintha valami dolga volna ottan. Ott aztán belém kötött.</p> -<p>– Te legény! Nekem úgy tetszik, mintha te jobb sorshoz volnál -szokva, mint ágyút tölteni s a földön hálni.</p> -<p>– És pumpernikkelt rágni! egészítém én ki a kegyes -véleményt.</p> -<p>– Nekem kedvem volna hozzá, hogy tégedet megtegyelek -hadsegédemnek.</p> -<p>– Nekem pedig nem volna az ellenemre.</p> -<p>– Hanem hát egy kis szivességre kellene magadat -elhatároznod.</p> -<p>– Képesnek érzem magam mindenféle szivességre.</p> -<p>– Hát például arra, hogy magad tarts konyhát s ott főzess minden -jót és drágát, s aztán engemet híjj meg az asztalodhoz ebédre és -vacsorára. Megfizetem, a mibe kerül.</p> -<p>– No ez még nem valami kellemetlen feladat.</p> -<p>– Hanem hát, hogy olyan gavallért, mint én vagyok, képes légy -illően elfogadni, szükséges, hogy asszony legyen a háznál, a ki a -honneurs-t végezni tudja.</p> -<p>– De már azt hol vegyem?</p> -<p>– Adok én azt is. Vedd feleségül azt a kiséretemben levő -hölgyet, a ki az én tiszteletemet régóta bírja. <span class= -"pagenum"><a name="Page_274" id="Page_274">-274-</a></span></p> -<p>Már itt aztán elkezdtem vakarni a fejemet.</p> -<p>– De hát mért nem veszi el kapitány úr maga, ha olyan nagyon -bírja a tiszteletét?</p> -<p>– Ostoba! Mert már nekem van otthon másik.</p> -<p>Csunyául éreztem magamat. Kezdtem a vállaimat vonogatni s -szíttam a fogamat, mintha az fájna.</p> -<p>– Lássa, kapitány uram, sok mindenféle komisz kenyeret ettem már -életemben; csaltam, loptam, raboltam; de még ilyen alávaló -conditióban nem voltam, mint a milyent nekem most méltóztatik -fölajánlani.</p> -<p>– Gondold meg jól. Pompásan enni, inni, semmit sem csinálni: ez -az első választás; a másik pedig: lemenni a tűzaknaásók közé s a -föld alatt vágni a sziklát, száraz kenyér és víz mellett. Van fél -órád az elhatározásra. Ha nem tetszik, keresek helyetted mást.</p> -<p>Hosszú félóra volt! Elgondoltam magamban, hogy mit vesztegetek -el? A becsületemet? Hol van már az? Elöltem, elpazaroltam azt már -százféleképen. De ha elöltem, elpazaroltam a becsületemet, tettem -azt eddig karddal, puskával a kezemben; tettem úgy, hogy szidtak, -átkoztak, üldöztek utána; hát most megpróbáljam, hogyan lehet a -becsületemet megenni késsel, kanállal? meginni pohárral? s legyek -olyan gazember, a kit kinevetnek, leköpnek?</p> -<p>Ezt is megpróbáltam. Fél óra mulva azt mondtam a kapitánynak, -hogy «beállok! itt a kezem!»</p> -<p>Aztán félig én nyujtottam eléje a kezemet, félig ő én elém a -magáét; – fele úton mind a ketten meggondoltuk a dolgot, s -visszahúztuk a kezeinket. Mindegyikünk azt hitte tán, hogy a másiké -még piszkosabb.</p> -<p>Hanem azért a donnát csak elvettem; a tábori pap még az nap -összeesketett vele ünnepélyesen. A sok nevem közül egyet átengedtem -neki s úgy hiszem, hogy nem én csaltam meg őt jobban.</p> -<p>Annyi igaz, hogy azontúl aztán a testemnek jó dolga volt, s a -gyomorban szerencsére nem lakik lelkiismeret. A has biz azt mondja, -hogy száz katona lénungját megenni <span class="pagenum"><a name= -"Page_275" id="Page_275">-275-</a></span> jó. Rangom is volt, -hadsegédnek hittak, s a ki kimondta a titulámat, mind nevetett -hozzá. A feleségemet persze csak akkor láttam, ha asztalhoz ültünk. -Hogy czifrán szeretett öltözni, az nem az én hibám volt. Száz -katona hiányzó mondurjából az is csak kitelik. Néha egy kis -zsákmány is akadt, mikor a kapitányom a környéket kalandozta, -olyankor új köntös, nyakláncz, kösöntyű bőven került az asszony -számára. A kapitány mindig hozott haza valami meglepetést.</p> -<p>Egyszer aztán azzal a meglepetéssel jött haza a kapitány, hogy -elhagyta valahol a fejét.</p> -<p>Közel talált menni olyan helyhez, a hol ágyuval lövöldöztek s -összecsapta a fejét egy bolond vas galacsinnal, s az okosabb -engedett. Úgy hozták haza szegényt halva.</p> -<p>Biz ez nagy baj volt, kivált nekem. Mert ezzel az egyik -hivatalomból kiestem; a másikba meg belerekedtem. Megszüntem a -kapitány adjutánsa lenni, de megmaradtam az adjutánsné férjének. Az -pedig nehéz hivatal! Az asszony hozzá volt szokva a laute éléshez, -a pénz pedig nem hull az égből. A sok arany ékszer, a miket a -kapitány ajándékba hordott neki, egymás után mind el lett prédálva, -utoljára oda jutottunk, hogy nem volt a konyhára való pénz.</p> -<p>Ekkor aztán elkezdett az asszony velem veszekedni, hogy én -milyen koldus kutya vagyok: éhen hagyom veszni a hites feleségemet; -bezzeg a kapitány nem ilyen hülye volt: az volt a gavallér!</p> -<p>Én aztán gondoltam, most mutasd meg tallér, hogy mit tudsz? s -nagy legénykedve odanyomtam a markába a talléromat: «itt van, -váltsd el!» Héj, mert nem tudtam, a mit a kegyelmes soltész úr most -fedezett fel előttem, hogy az elajándékozott varázstallér nem jön -többé vissza! Azt gondoltam, egy óra mulva megint a zsebemben lesz -az. De hát nem találtam én azt többé se tarsolyomban, se -csizmámban, se irhámban, se galléromban, se kalapomban. De hát -legalább a feleségemhez kellett volna neki <span class= -"pagenum"><a name="Page_276" id="Page_276">-276-</a></span> -visszajönni, ha az kiadta. Hanem hát azt is most értem már végig. -Nem ment az az asszony az én tallérommal az árúbódéba, hanem ő meg -menten odaajándékozta egy fiatal zászlótartónak, a kinek még a -kapitány életében is szintén nagy mértékben birta a tiszteletét. -Így veszett oda végképen a gyerehazatallér.</p> -<p>Nekem nem maradt más a szégyennél és gyalázatnál, aztán meg egy -asszonynál, a ki elvett engem, de a kit nem vettem én el.</p> -<p>Mit csináljak? Három napig törtem rajta a fejemet. Megszökjem? -Esküszegő legyek? Kétszeres esküszegő? Megtörjem a hűséget, a mit -hitvesemnek fogadtam «úgysegéljennel?»</p> -<p>Három napig türtem az asszony mortificálását, s tiszttársaim -gúnyolódásait, a harmadikon – megszöktem tőlük.</p> -<p>– Én már az elsőn megszöktem volna! kiáltott, öklével az -asztalra csapva, a nagyherczeg.</p> -<p>– És így az esküszegés vétke is kitöröltessék a lajstromból? -szólt csöndesen hunyorítva a soltész.</p> -<p>– Quod dixi, dixi!</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_277" id= -"Page_277">-277-</a></span></p> -<h2><span class="smaller">TIZENHARMADIK RÉSZ.</span><br /> -A TESTCSERE.</h2> -<h3>1. A KURUZSLÓ.</h3> -<p>(– No te istentelen; kezdé másnap a soltész. Eljutottál immár -bűnlajstromodnak a végére. Ugyan megmutattad, hogyan lehet -megháromszorozni a hét főbűnt, s csinálni belőle huszonegyet, s -aztán megint mind a huszonegyből úgy kidisputálni az embernek -magát, hogy egy se maradjon a nyakán? A sok furfangos -historizálással elhuztál öt hónapot meg két hetet az időből: azt -hitted, ugy-e, hogy az alatt a francziák majd csak elfoglalják a -várat s megszabadítanak téged a vesztőhelytől. Nem lett belőle -semmi. Most már csak az utolsó bűnöd van hátra: az árulás, a mit a -vár ellen elkövettél. Ezzel az egygyel fogom a nyakadat. Ebből az -egyből, szeretném látni, hogyan mosod tisztára magadat?)</p> -<p>– Megkisértem, mondá a vádlott s felfohászkodott a muzsájához, a -kinek a segítségével foglalt el eddig napot nap után a halál -birodalmából, hogy segítsen neki még egy napot megnyerni ebben az -Isten szép világában!</p> -<p>Tehát, kegyelmes uraim, mint azt jól méltóztatnak tudni, a -franczia táborból való megszökésem után ide álltam be -kegyelmességtek szolgálatába, s teljesítettem híven és pontosan -kötelességeimet, mint igaz katonához illik.</p> -<p>(– Azt meg kell adni, hogy a legjobb constabler voltál a -tüzérségemben: bizonyítá a nagyherczeg.) <span class= -"pagenum"><a name="Page_278" id="Page_278">-278-</a></span></p> -<p>Egy napon, a mint mérnöki tanulmányaimba elmerülve, ültem a -casamata szobában, az őrök egy olajkárt hoztak elém, a kit a -védművek előtt ácsorogva fogtak s a ki azt mondta, hogy ő az én -küldönczöm volt az ellenséges táborban, s onnan hozott kikémlelt -tudósításokat.</p> -<p>Tudtam, hogy ez nem igaz, mert én nem biztam meg ilyen -küldetéssel senkit. Meghagytam, hogy hozzák elém az embert.</p> -<p>Köpczös, tömzsi ficzkó volt, hamis ravasz pofával, a hátán -czepelte az egész patikáját, a minőt ezek az olajkárok szoktak -hordani: egy szekrényt, fából, a minek kétfelé nyiló ajtajai -vannak, s abban mindenféle fiókok, és a fiókokban különféle írok, -kenőcsök és csodatevő labdacsok.</p> -<p>A ficzkó a szemem közé nevetett s azt kérdezte tőlem -szemtelenül:</p> -<p>«Hát nem ismersz?»</p> -<p>«Nem én, soha se láttam a pofádat.»</p> -<p>«Én sem a tiedet, azért mégis ismerlek, Belfegor!»</p> -<p>Megijedtem!</p> -<p>«Te vagy az, Beherik?»</p> -<p>Azzal kiküldtem az ordinánczot, hogy egyedül maradjak vele.</p> -<p>«Hogyan találhattál rám? kérdezém tőle, mikor soha sem láttál -álarcz nélkül.»</p> -<p>«Hát tudod, ennek az a mestersége, hogy van két varázsgyűrűm. Az -egyik a jobb kezem, a másik a bal kezem kis ujján, mind a kettőt a -kövével befelé fordítva hordom. Mikor azt mondom nekik: én most fel -akarom keresni az én vérczimborámat Belfegort, akkor az egyik gyűrű -elfordul az ujjamon. Az tudatja velem, hogy merre induljak el. -Aztán valahányszor válútra jutok, az egyik gyűrűm bejelenti, hogy -merre térjek el; így vezetnek el egész odáig, a hol egyszerre mind -a két gyűrű előre fordul a két kis ujjamon. Ez azt teszi, hogy -helyben vagyok; az előtt állok, a kit kerestem.» <span class= -"pagenum"><a name="Page_279" id="Page_279">-279-</a></span></p> -<p>A magyarázat kissé hézagos volt ugyan; hanem azért nem -tagadhattam el az ördöngös ficzkó előtt magamat, a kit külömben is -szerettem, mert hűséges czimborám volt s egymásnak a vérét nem -szivtuk át hiába. Az én vérem az ő ereiben lüktetett s az övé az -enyimben.</p> -<p>– Hát mi hozott ide, czimbora? hogy engem ily szoros helyen -felkerestél; a hol nem osztogatnak semmit olyan bőven, mint tüzes -golyóbisokat.</p> -<p>– Azért jöttem hozzád, hogy cseréljünk testet.</p> -<p>– Miért kivánod ezt?</p> -<p>– Parancsolatom van rá a Makertól.</p> -<p>– Tehát te még most is Bak-lovag vagy?</p> -<p>– Valamint te is. Ez nem betegség, a miből ki lehet gyógyulni, -sem hivatal, a miből ki lehet lépni, sem ruha, a mit le lehet -vetni, sem feleség, a kitől el lehet válni. A ki a Bak-lovagok közé -állt, az a Bak-lovagoké.</p> -<p>– De én csak a testemet kötöttem le nekik, a lelkemet nem.</p> -<p>– Hát hisz nem is jövök a lelkedért, csak a testedért. A -nyomorult animuládat tartsd meg magadnak, meg az Abrahám kebelének; -hanem a testedet ki kell cserélned velem. Az én testemben aztán -viheted a lelkedet, a hová akarod.</p> -<p>– De mit csináljak én a te testedben széles e világon?</p> -<p>– Azt, a mit én csináltam. Árulsz theriákot, meg sárga -arsenicumot, lapis nephriticust, meg nostoc Paracelsit, opoponaxot -és salamandra kenőcsöt a bolondoknak s fizettetsz magadnak kemény -tallérokat érte. Ez a legkönnyebb életmód a világon.</p> -<p>– De én valamennyi elősorolt kuruzsló szereid közül egyet sem -ismerek s meg nem tudom mondani, hogy melyik mire való?</p> -<p>– Nem is kell azon törnöd a fejedet. Nézz ide a szekrényembe. -Itt vannak fiókonkint rendbe fölállítva a tégelyek, phiolák, -dobozkák, czinncsészécskék, a tetejükbe irt czímeikkel; alattuk -pedig, arra a helyre, a hol állnak, fel <span class= -"pagenum"><a name="Page_280" id="Page_280">-280-</a></span> van -jegyezve apró betűkkel, a miket csak ezzel az erős nagyító üveggel -lehet elolvasni, mindenik írnek az a tulajdonsága, melylyel -bizonyos bajok ellen csalhatatlan a foganatja. Ha jönnek hozzád a -patiensek, csak elolvasod az utasítást s aztán adsz nekik a -köcsögből, a mennyinek megadják az árát.</p> -<p>– De hát aztán meddig kell nekem ezt a te fertelmes alakodat -viselnem, s viszont a magam délczeg termetét te rajtad hagynom?</p> -<p>– A míg mind a ketten vissza nem kivánkozunk a magunk testébe. E -végett átveszed majd az egyik gyűrűt, nálam marad a másik. Ha jön -majd olyan idő, a mikor egyszerre, egy pillanatban mind a ketten -elfordítjuk a kis ujjainkon levő gyűrűket, akkor rögtön vissza -lesznek cserélve a testeink. No hát huzd fel ezt az ujjadra, aztán -hívd be az ordinánczodat, mondd meg neki, hogy kisértessen ki a -várkapun, ott bocsásson szabadon: aztán kinálj meg egy pohár -pálinkával.</p> -<p>Úgy tettem; behittam az ordinánczot, kiadtam a rendeletet, s -aztán egy poharat töltettem meg pálinkával s azt odanyujtottam a -Beheriknek, hogy hörpintse föl.</p> -<p>Hát csak akkor vettem észre, hogy az a pálinka az «én» torkomat -égeti végig, már akkor én rajtam volt a Beherik teste.</p> -<p>S hogy az én testemben megint a Beherik volt, azt mindjárt abban -a perczben tapasztaltam. Egy pattantyús jött be azzal a -tudósítással, hogy a harmadik ütegben a második ágyú megrepedt.</p> -<p>Az én alakom erre azt mondta:</p> -<p>«No hát csak enyvet kell főzetni és össze kell ragasztani, addig -is jó erős madzaggal össze kell szorítani, hogy tovább ne -repedjen.»</p> -<p>Az ordináncz meg a pattantyús egymásra néztek s a markukba -kezdtek nevetni.</p> -<p>No ez mindjárt ferdére megy! gondolám magamban. <span class= -"pagenum"><a name="Page_281" id="Page_281">-281-</a></span></p> -<p>«Te Beherik, sugám az alakomnak, cseréljünk egy perczre -vissza.»</p> -<p>Mind a ketten elfordítottuk a gyűrűinket.</p> -<p>Megint én voltam «én».</p> -<p>– Vigyétek az öntődébe, parancsolám a pattantyúsnak, s hozzatok -helyette a IV-es kamrából a bronz sugárágyúk közül. Mit röhögtök? -ostobák!</p> -<p>Aztán megint elcseréltük a testeinket.</p> -<p>Engem a Beherik alakjában aztán kikisértek a várból, a honnan -osontam tovább. Keresztül kellett mennem az ostromzároló táboron, a -hol természetesen föltartóztattak. Mikor elkezdtek hozzám beszélni, -akkor vettem észre, hogy nem tudok francziául. Én, a ki beszélek -diákul, angolul, francziául, lengyelül, oroszul, törökül, indusul, -hollandusul, most az ostoba Beherik fülével egyiket sem értem, s az -ő nyelve egyikre sem forog, csak a svábra. A főparancsnokkal csak -tolmács útján tudtam beszélni.</p> -<p>«Voltál a várban?» kérdé tőlem.</p> -<p>«Voltam.»</p> -<p>«Átadtad a konstablernek, a mit küldtem?»</p> -<p>«Átadtam.»</p> -<p>«Meg fogja tenni?»</p> -<p>«Bizonyosan meg fog tenni mindent.»</p> -<p>Erre a parancsnok a markomba nyomott ötven tallért, s én ki nem -tudtam találni, hogy miért? Aztán intett, hogy már most elhordhatom -az irhát.</p> -<p>Én aztán a nyakamba vettem a világot s addig vándoroltam egyik -városból a másikba, míg eljutottam Magdeburgba. Az alatt a -gyógyszereimmel annyi pénzt szereztem, hogy kocsit, lovat vehettem -magamnak; nem hordtam már hátamon az orvosságos szekrényeimet, -hanem inast tartottam, a ki dobolt, trombitált a bakon, míg én a -piaczon a csodaszereimet kikiáltottam.</p> -<p>Olyan pompás életem volt, hogy egy perczig sem jutott eszembe, -visszacserélni a testemet Beheriktől. Csak hadd sütögesse ő az -ágyúkat az Ehrenbreitsteinon, ha neki <span class= -"pagenum"><a name="Page_282" id="Page_282">-282-</a></span> ahhoz -volt kedve; dehogy adom vissza neki a testét! Nagyon okos test ez. -Teljes életemben a lelkemnek nem volt annyi megélni való esze, mint -ennek a testnek. Ápoltam is gyöngyen. Úgy kihizlaltam, mintha a -saját magamé lett volna. Volt is módom benne. Valamennyi doktor -mind megbukott Magdeburgban, mert csak nálam keresett minden ember -segélyt. Az én szereim igazán csodákat míveltek.</p> -<p>Hanem egyszer aztán megtörtént rajtam a nagy veszedelem.</p> -<p>Mikor egy napon épen a piacz közepén hirdetném a csodaszereimet, -valami gazember (alkalmasint egynémely irigy physicusnak a -bérencze) tüzes taplót dugott a lovam fülébe, mire az elragadta a -kocsimat, s feldöntött; valamennyi tégelyem, phiolám, skatulyám -mind szétgurult az almáriomomból. A nyakamat nem törtem; hanem -nagyobb baj volt az annál, hogy a szétgurult gyógyszeres edényekről -már most nem tudtam, hogy mi hová való? Csak úgy találomra -rakosgattam őket vissza a helyeikre s bizonyos, hogy sokat -össze-vissza cseréltem e közben.</p> -<p>A miből aztán mindenféle subscusok támadtak.</p> -<p>Nem is említem az olyan szerencsétlen kúrákat, mint midőn -például egyszer a syndicushoz hivattak, a kinek az egyik lába -hosszabb volt, mint a másik, hogy segítsek rajta. Én akkor épen -kissé kapatos voltam a jó franczia bortól, s tévedésből az -«innyujtó» balzsammal azt a lábát kentem be erősen, a melyik a -nélkül is hosszú volt. A jámbor syndicusnak aztán az a lába úgy -megnyult, hogy nem tudott vele máshová leülni, mint az almáriom -tetejére, s ha föl akart állni, bele ütötte a fejét a gerendába. Ez -agyon akart ütni.</p> -<p>A másik inconvenientiám a kereskedelmi kamara elnökével történt -meg; a kinek régóta gutaütött volt mind a két lába, csak két -mankóval tudott járni. Ez ellen is volt nekem csalhatatlan szerem. -Csak hogy persze nem kellett volna belőle többet egy -borsószemnyinél bedörzsölni: én <span class="pagenum"><a name= -"Page_283" id="Page_283">-283-</a></span> a helyett -tudatlanságomban féltégelylyel felkentem a lábaira, a mitől azután -azokat úgy meglepte a gyorsaság spiritusa, hogy a tisztes öreg úr -kénytelen volt egy időre beszegődni a brandenburgi -választó-fejedelemhez kengyelfutónak, mert járni nem tudott, csak -szaladni. S ülni nem volt képes másutt, mint a takács szövőszékén, -a hol folyvást rugdalhatott a lábával, s aludni épen csak egy -taposó-malomhoz kötözve tudott.</p> -<p>De végképen elrontottam az orvosi hitelemet, a midőn a -csodaszereim az előbbi helyeikből leszóródva, hamis helyekre -kerültek.</p> -<p>Így például volt két dicső szerem, a melyik közül az egyik a -kopasz fejre dúsgazdag hajat varázsolt, a másik pedig a kihullott -fogak helyébe ujakat növesztett, ha az ajkra kenték. Ezek a -kiszorítás által helyet cseréltek, s mikor aztán az egyiket egy -kopasz fejü urnál alkalmaztam, a mi fognövesztő volt, attól annak a -homlokán két olyan óriási agyara nőtt, hogy azt minden ember -szarvnak nézte, a mi annál nagyobb boszuság volt rá nézve, mert -feleséges ember volt; míg a másik kenőcstől megint, egy -asszonyságnak, a kinél hiányzottak a fogak, ezek helyett akkora két -bajusza nőtt, hogy egy tamburmajornak is sok lett volna.</p> -<p>De mind ez semmi volt ahhoz a veszedelmes kúrához képest, mikor -egyszer a főbiró feleségéhez hivattak, a ki jó reményben volt, hogy -adjak neki valamit, a mitől elmuljon róla a csuklás, a mit az egész -doctorum consilium nem tudott róla elmulasztani. Nekem ilyen szerem -is volt bizonynyal; csakhogy nem az igazira találtam. A helyett -beadtam neki azokból a labdacsokból, a mik arra valók, hogy a -tyúkok sokat tojjanak. S a szerencsétlen asszony hat hét mulva hét -élő gyermeket hozott a világra!</p> -<p>(– De már ezt az utolsót csak magam sem hiszem el! kiálta fel a -nagyherczeg, kinek már eddig majd az öve szakadt szét a nagy -kaczagástól. De már itt nagyon elvetetted a sulykot. <span class= -"pagenum"><a name="Page_284" id="Page_284">-284-</a></span></p> -<p>– Nem, kegyelmes uram, szólt a soltész, ily esetet valóban -jegyeznek fel a krónikák. Magyarországon Miczbánus gróf úrnak a -felesége szaporodott meg ily csodálatra méltó ivadékkal s mind a -heten fiak voltak és fölnevelkedének.</p> -<p>– No hát bizonyosan az is ezekből a pilulákból vett be.)</p> -<p>Mindezek is nagy ingerültséget költének már ellenem, de -bekoronázta szerencsétlenségemet a polgármesterrel való esetem.</p> -<p>Volt ugyanis két csodatevő szerem, melyek közül az első olyan -kenőcs volt, a melytől az orron levő rezesség eltünik, a másodiktól -pedig minden ezüst aranynyá változik. A polgármesternek volt egy -nagy ezüst tubákos pikszise és egy igen nagy vörös orra. Egyszer -odahivat magához sub rosa s fölszólít, hogy ha igaz a -csodaszereimnek ez a tulajdonsága, tegyek próbát velük ő nála: -csináljam aranynyá a burnótszelenczéjét s tüntessem el az orráról -azt a verességet. Átkozott csere! A szerek össze voltak tévesztve, -s a használat után a polgármesternek az orra lett aranynyá s a -pikszise tünt el.</p> -<p>(De már ez a kúra annyira megtetszett ő kegyelmességének, hogy -azt mondta: «elég volt ennyi a jóból mára! Hagyjunk valamit -holnapra is, mert bizony nem állja ki az ember nevetés -nélkül!»)</p> -<p>Nagy querela lett ebből! A polgármester nem annyira azért -haragudott meg, hogy az orra aranynyá lett, mint inkább azért, hogy -az ezüst burnótszelenczéje eltünt. Azzal vádolt, hogy elloptam. -Pedig ha ismerte volna a chemiát, hát tudhatta volna, hogy vannak -szerek, a melyek egymást elnyelik: az argentum vivum elnyeli az -aurumot, s az «aqua fortis» csak úgy éhezi az ezüstöt, mint a -sovány tehén az árpát. Ezeket «occulta qualitas»-oknak hijják.</p> -<p>Hanem hát a magdeburgiaknak nem volt ehhez való eszük, hogy -ilyen transscendentalis dolgokat meg lehessen velük értetni: a -soltész elé vittek; az átadott a Landvogtnak, <span class= -"pagenum"><a name="Page_285" id="Page_285">-285-</a></span> s az -meg apósa volt egy doctor medicinae et magister chirurgiaenak, -csupa boszuból kimondta rám a büntetést, hogy varázsló kuruzsolás -és keresztyén emberek megrontása miatt pelengérre kiköttessem és -megkorbácsoltassam.</p> -<p>Ekkor azt mondom magamban: «no már barátom, Beherik! addig csak -viseltem a testedet, a mig azt osztrigával és lúdmáj pástétommal -kellett táplálni, de mikor arra kerül a sor, hogy a bőröd -kilenczágú macskafarkával végig czirógattassék, akkor csak viseld -azt magad, cseréljük vissza! Hátha te is meguntad már az én -testemet?</p> -<p>Már ki is kötöttek a pelengérhez, s a bakó napvilágra hozta a -hátamat, fölfedezve, hogy nagyon sok előzetes korbácsütésnek a -nyoma látszik már azon, a mire én természetesen nem emlékezhettem -vissza, mert azokat a Beherik kapta, s annál fogva, minthogy már ez -a Beherik hátának nem volt ujság, a nagyobbik korbácsát hozatta -elő, a melyiknek a végei hegyes horogfejű szegecskékben -végződtek.</p> -<p>«De czimborám, Beherik, ezt már csak álld ki magad!» A két kezem -össze levén kötve, oly módon, hogy a bitót átölelve tartottam, -sikerült a gyűrűt megfordítanom a kis ujjamon.</p> -<p>S abban a pillanatban itt voltam megint az ehrenbreitsteini -casamata szobámban.</p> -<p>Épen ő kegyelmessége a soltész úr állt előttem, az árulás -tanujelét, a tűzkorsót és a levelet tartva elém, hogy mit szólok -ehhez?</p> -<p>Ekkor láttam, hogy micsoda gonoszságot követett el az én -testemben a vérczimborám? A francziák, a kik a baklovagok -szövetségesei, azért küldték őt ide, hogy ily gonosz árulásnak -eszközévé legyen.</p> -<p>Ő kelme azonban, a mint vette észre, hogy kitudódott a -fertelmesség, gondolta magában: «nem jó lesz ebben a testben -maradni, nesze Belfegor! add vissza a magamét!» s ő is egyet -fordított a gyűrűn, ugyanakkor a mikor én. <span class= -"pagenum"><a name="Page_286" id="Page_286">-286-</a></span></p> -<p>Hanem képzelem a meglepetését, a mikor az első viszontlátásra -olyat huzott a hátára a hóhér, hogy hét helyen hasadt végig a bőre. -Ezen még most is jó izüt nevethetném, valahányszor eszembe jut, -hogy milyen pofát csinált hozzá!</p> -<p>Ez volt az én utolsó halálos bűnömnek az igaz története.</p> -<hr class="tb" /> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_287" id= -"Page_287">-287-</a></span></p> -<h2>UTOLSÓ FEJEZET.</h2> -<h3>A FEHÉR GALAMB.</h3> -<p>Az itélet, melyet a vérbiróság a sokszoros bűnösre kimondott, -ekkép hangzott:</p> -<p>«A huszonegy előzetes főbenjáró bűn, melynek mivolta kellőleg ki -nem deríttetett, vádlottnak elengedtetvén, elmarasztaltatik csak a -huszonkettedikben: az árulás gonosztettében. Minthogy azonban, -saját vallomása alapján, ezen bűnt is nem saját maga követte el, -hanem a vele testet cserélt vérczimborája s lelke e gonosztettől -távol vala: annál fogva a lelke fölmentetik és Istennek ajánltatik; -hanem a teste, mely e bűnben kapatott, az árulók büntetésére, a -hátulról való főbelövetésre kegyelmesen elitéltetik.»</p> -<p>A kalandor alázatosan megköszönte ez itéletet, s a kegyelmes -uraknak iránta tanusított sok rendbeli grácziáját; nem is kért -többé semmiféle haladékot.</p> -<p>Mikor a vesztőhelyre kivitték, maga szép nyugodtan levetkőzött, -s csak azt kérte, hogy ne kössék hátra a kezeit, hadd tegye össze -imádkozásra. Azután letérdepelt szépen s elkezdé a Miatyánkot -fenhangon elimádkozni.</p> -<p>Mikor az ament kimondá, hátra szólt a muskétásoknak, a kik az -égő kanóczot a lőporos serpenyő fölött tarták már:</p> -<p>«Csak arra kérlek, bajtársak, hogy mikor összelőttök, velem -együtt azt a fekete holló madarat is lőjjétek agyon, a mi a -vállamon repdes!» <span class="pagenum"><a name="Page_288" id= -"Page_288">-288-</a></span></p> -<p>S azzal félve tekinte félre a válla felé.</p> -<p>De egyszerre örömsikoltva kiálta fel:</p> -<p>«Nem! nem! Hisz ez nem a fekete holló. Ez az én fehér galambom! -Visszatértél hozzám! Megszántál galambom? Angyalom, jó Maduskám? -Igazi kedveském! Szorulj a keblemre! a két karom közé! s vidd el -lelkemet oda, hol te lakol!»</p> -<p>Tizenkét puska dördült s a fehér galamb már vitte!</p> -<hr class="tb" /> -<p>Így van megírva ez a csodálatos történet a «Rheinischer -Antiquarius» második része második kötetének 613–626. lapjain. Az -ehrenbreitsteini ágyúöntődében ma is mutogatják még egy vasrúdra -akasztott vaskalitkában az «áruló koponyáját» s a tudós Hiegel -följegyezte róla, hogy Gall rendszere nyomán a koponyában rendkívül -ki volt fejlődve a nagyravágyás szerve; a mely miatt ez emberre -nézve a soha el nem érhetett czél valódi kinszenvedéssé tehette az -életet.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_289" id= -"Page_289">-289-</a></span></p> -<h2>TARTALOM.</h2> -<p class="center">ELSŐ RÉSZ: OSTROM ALATT.</p> -<ul class="TOC"> -<li>A tűzkorsó <span class="ralign"><a href= -"#Page_1">1</a></span></li> -<li>A kínvallatás <span class="ralign"><a href= -"#Page_10">10</a></span></li> -</ul> -<p class="center">MÁSODIK RÉSZ: A RABLÓK KÖZÖTT.</p> -<ul class="TOC"> -<li>A Prjszaka barlang <span class="ralign"><a href= -"#Page_16">16</a></span></li> -<li>A Viszpa-Ogrod <span class="ralign"><a href= -"#Page_49">49</a></span></li> -<li>A Koltuk-dengenegi <span class="ralign"><a href= -"#Page_59">59</a></span></li> -<li>A Berdiczovi zárda <span class="ralign"><a href= -"#Page_67">67</a></span></li> -<li>A Karácsonyéj <span class="ralign"><a href= -"#Page_76">76</a></span></li> -</ul> -<p class="center">HARMADIK RÉSZ: A HERCZEG SZOLGÁLATÁBAN.</p> -<ul class="TOC"> -<li>Malach <span class="ralign"><a href= -"#Page_81">81</a></span></li> -<li>Persida <span class="ralign"><a href= -"#Page_90">90</a></span></li> -<li>A vas nyakravaló <span class="ralign"><a href= -"#Page_99">99</a></span></li> -<li>A fehér galamb <span class="ralign"><a href= -"#Page_107">107</a></span></li> -</ul> -<p class="center">NEGYEDIK RÉSZ: A VÖRÖS BARÁTOKNÁL.</p> -<ul class="TOC"> -<li>A faoduban <span class="ralign"><a href= -"#Page_113">113</a></span></li> -<li>A Baphomet <span class="ralign"><a href= -"#Page_123">123</a></span></li> -</ul> -<p class="center">ÖTÖDIK RÉSZ: A HOMICIDIUM.</p> -<ul class="TOC"> -<li>A Mynheer hajóján <span class="ralign"><a href= -"#Page_146">146</a></span></li> -<li>A múh-borju <span class="ralign"><a href= -"#Page_150">150</a></span></li> -</ul> -<p class="center">HATODIK RÉSZ: A «FALSUM».</p> -<ul class="TOC"> -<li>Egy nulla <span class="ralign"><a href= -"#Page_171">171</a></span></li> -<li>Az örökség <span class="ralign"><a href= -"#Page_173">173</a></span></li> -</ul> -<p class="center">HETEDIK RÉSZ.</p> -<ul class="TOC"> -<li>A boldog nyugalom <span class="ralign"><a href= -"#Page_179">179</a></span></li> -</ul> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_290" id= -"Page_290">-290-</a></span></p> -<p class="center">NYOLCZADIK RÉSZ: BENGÁLIÁBAN.</p> -<ul class="TOC"> -<li>Szumro Begum <span class="ralign"><a href= -"#Page_192">192</a></span></li> -<li>A bálványimádás <span class="ralign"><a href= -"#Page_199">199</a></span></li> -<li>Majmúne és Danesh <span class="ralign"><a href= -"#Page_204">204</a></span></li> -</ul> -<p class="center">KILENCZEDIK RÉSZ: A TENGEREN.</p> -<ul class="TOC"> -<li>A kalóz <span class="ralign"><a href= -"#Page_219">219</a></span></li> -</ul> -<p class="center">TIZEDIK RÉSZ: UXORICIDIUM.</p> -<ul class="TOC"> -<li>Secundogenitura <span class="ralign"><a href= -"#Page_229">229</a></span></li> -<li>A sivó-homokban <span class="ralign"><a href= -"#Page_236">236</a></span></li> -</ul> -<p class="center">TIZENEGYEDIK RÉSZ: AZ ÖRDÖG VILÁGÁBAN.</p> -<ul class="TOC"> -<li>A bak-lovagok <span class="ralign"><a href= -"#Page_247">247</a></span></li> -<li>A boszorkány-búcsú <span class="ralign"><a href= -"#Page_256">256</a></span></li> -</ul> -<p class="center">TIZENKETTEDIK RÉSZ: A SZÉGYEN GYALÁZAT -KENYERÉN.</p> -<ul class="TOC"> -<li>A gyerehaza-tallér <span class="ralign"><a href= -"#Page_267">267</a></span></li> -<li>A más felesége férje <span class="ralign"><a href= -"#Page_272">272</a></span></li> -</ul> -<p class="center">TIZENHARMADIK RÉSZ: A TESTCSERE.</p> -<ul class="TOC"> -<li>A kuruzsló <span class="ralign"><a href= -"#Page_277">277</a></span></li> -</ul> -<p class="center">UTOLSÓ FEJEZET.</p> -<ul class="TOC"> -<li>A fehér galamb <span class="ralign"><a href= -"#Page_287">287</a></span></li> -</ul> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="transnote"> -<p class="center"><span class="caption">Javítások.</span></p> -<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p> -<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p> -<table summary="Javítások"> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_17">17</a></td> -<td>tálálkozásainkat</td> -<td>találkozásainkat</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_64">64</a></td> -<td>pénzt tar-tartani</td> -<td>pénzt tartani</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_106">106</a></td> -<td>valasztanod</td> -<td>választanod</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_118">118</a></td> -<td>kogy elhagyjam</td> -<td>hogy elhagyjam</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_249">249</a></td> -<td>abból ís</td> -<td>abból is</td> -</tr> -</table> -</div> -<div style='display:block; margin-top:4em'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK EGY HIRHEDETT KALANDOR A TIZENHETEDIK SZÁZADBÓL ***</div> -<div style='text-align:left'> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Updated editions will replace the previous one—the old editions will -be renamed. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg™ electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG™ -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. -</div> - -<div style='margin:0.83em 0; font-size:1.1em; text-align:center'>START: FULL LICENSE<br /> -<span style='font-size:smaller'>THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE<br /> -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK</span> -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -To protect the Project Gutenberg™ mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase “Project -Gutenberg”), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg™ License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg™ -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg™ electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg™ electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the person -or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.B. “Project Gutenberg” is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg™ electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg™ electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg™ -electronic works. See paragraph 1.E below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (“the -Foundation” or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg™ electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg™ mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg™ -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg™ name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg™ License when -you share it without charge with others. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg™ work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg™ License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg™ work (any work -on which the phrase “Project Gutenberg” appears, or with which the -phrase “Project Gutenberg” is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: -</div> - -<blockquote> - <div style='display:block; margin:1em 0'> - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most - other parts of the world at no cost and with almost no restrictions - whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms - of the Project Gutenberg License included with this eBook or online - at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you - are not located in the United States, you will have to check the laws - of the country where you are located before using this eBook. - </div> -</blockquote> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.2. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase “Project -Gutenberg” associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg™ -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.3. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg™ License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg™ -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg™. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg™ License. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg™ work in a format -other than “Plain Vanilla ASCII” or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg™ website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original “Plain -Vanilla ASCII” or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg™ License as specified in paragraph 1.E.1. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg™ works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg™ electronic works -provided that: -</div> - -<div style='margin-left:0.7em;'> - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg™ works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg™ trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, “Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation.” - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg™ - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg™ - works. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg™ works. - </div> -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg™ electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg™ trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg™ collection. Despite these efforts, Project Gutenberg™ -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain “Defects,” such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the “Right -of Replacement or Refund” described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg™ trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg™ electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you ‘AS-IS’, WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg™ electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg™ -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg™ work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg™ work, and (c) any -Defect you cause. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg™ -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg™’s -goals and ensuring that the Project Gutenberg™ collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg™ and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at www.gutenberg.org. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation’s EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state’s laws. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation’s business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation’s website -and official page at www.gutenberg.org/contact -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ depends upon and cannot survive without widespread -public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular state -visit <a href="https://www.gutenberg.org/donate/">www.gutenberg.org/donate</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 5. General Information About Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg™ concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg™ eBooks with only a loose network of -volunteer support. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Most people start at our website which has the main PG search -facility: <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This website includes information about Project Gutenberg™, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. -</div> - -</div> - -</body> -</html> diff --git a/old/65788-h/images/cover.jpg b/old/65788-h/images/cover.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index faf9a0e..0000000 --- a/old/65788-h/images/cover.jpg +++ /dev/null |
