diff options
Diffstat (limited to 'old/64708-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/64708-0.txt | 10036 |
1 files changed, 0 insertions, 10036 deletions
diff --git a/old/64708-0.txt b/old/64708-0.txt deleted file mode 100644 index ab6c36a..0000000 --- a/old/64708-0.txt +++ /dev/null @@ -1,10036 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of A lélekidomár (1. rész), by Mór Jókai - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: A lélekidomár (1. rész) - Regény - -Author: Mór Jókai - -Release Date: March 05, 2021 [eBook #64708] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -Produced by: Albert László from page images generously made available by - the Google Books Library Project - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A LÉLEKIDOMÁR (1. RÉSZ) *** - -JÓKAI MÓR ÖSSZES MŰVEI - -NEMZETI KIADÁS - -LXXVII. KÖTET - -A LÉLEKIDOMÁR. I. - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA - -1897 - -A LÉLEKIDOMÁR - -REGÉNY - -IRTA - -JÓKAI MÓR - -I. RÉSZ - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK TULAJDONA - -1897 - - - - -A CZÍM-ALAK. - -A mi az állatszelidítő a fenevadak ketreczében, a mi a hindu kigyóbűvölő -a csúszó-mászói között, a mi a ló-idomár a fék-nemszokta szilaj ménnel -szemben: az a «lélekidomár» a lelkes állatok világában. - -Új szó, rossz szó, de nincs más. - -Az alak pedig létezik, mely e rendkívüli fogalmat betölti: új szót -kellett a számára kitalálni. - -Egy közönséges ember, a kinek nincs a kezében sem Mózes varázspálczája, -sem villanyütésű Cagliostro-bot, még csak egy csendbiztosi korbács sem, -a ki nem rendelkezik Monte Christo-i mesés kincsekkel, nem hoz magával -hódító külsőt, a ki nem művész, nem költő, nem hős, még csak nem is -politikai celebritás. - -És mégis csodákat tud tenni. - -Kitalálja annak a gondolatját, a kivel beszél, azt a gondolatot, a mit -az elmondott szó gondosan rejteget. - -Eléje kerül a szándéknak s kihallgatja a titkos vágyakat. - -Önvádra kényszeríti a megrögzött bűnöst, éjlátta, sírelhantolta -rémtetteket napfényre idéz. - -A kétségbeesettet, a ki öngyilkosságra gondol, visszavezeti a -léleknyugalomhoz, megtanítja remélni, új életet kezdeni. - -Lát szivet és lelket, a börtönök sötétjén s az úri termek csillogó -ragyogásán keresztül. - -Idegen országban, új társaság, ismeretlen világ közepett is egyszerre -otthon találja magát, s úgy játszik az emberek lelkein, mint a virtuoz a -hegedűn. - -Halálos ellenségét jó barátjává tudja szelidíteni. - -A hű czimbora képében felismeri veszedelmes ellenfelét és védeni tudja -magát messze időre tervezett kelepczéi ellen. - -A gőgös megvetéstől kicsikarja az elismerő becsülést. - -Kiszemel száz életfogytig elitélt rab közül egy méregkeverőt, s azt -teszi mindenesévé, a kire minden nap rábizza az életét. - -Rajongó ragaszkodásra kényszeríti a kaczérság mintaképét. - -És elég merész letépni a saisi kárpitot egy női szív rejtélyéről, -melynek jelmondata: «a mások boldogtalanságának örülni s gyűlölni a -saját boldogságát». - -És ez az ember a mellett nem valami kivételes lény: nem próféta, nem -önfeláldozó martir, nem megváltó szent, hanem rendes, közönséges -észjárású ember, a kinek minden vágya, öröme, fájdalma, olyan mint más -emberé szokott lenni: a ki épen úgy, mint mi valamennyien, ellenségeinek -ellensége, saját magának legjobb barátja, szenvedélyeinek szolgája, de -egész ember. - -Azért idomár a lelkek fölött. - -Hogyan lett azzá? Ezt mondja el a történetünk. - - - - -A VÉGZETES SZEMÉLYCSERE. - -Az első csárdásnak vége volt, czigányok húzták a kopogóst; huszonnégy -pár tánczolta egész tűzzel: «három a táncz!» volt a jelszó, szokás -szerint. - -Ebben csak az a nevezetes, hogy mind ez a budai királyi várpalota -termében történt: ugyanabban a teremben, a melyben a trónbeszédet -olvassa fel a király mind a két «ház» előtt. - -A koronázási tánczestély volt ez. - -A csárdás után szünidő következett, azután sorakozik a folytatás. A két -koronás fő folytatni fogja a cerclet. Most egy órára a legmagasabb urak -is a theázó-termekbe vonulnak vissza. - -A bálteremből pedig tódul a fiatalság a buffetbe. - -Minden ember fiatal «ma». Húsz esztendő ki lett törülve életéből a mai -nappal az egész magyar nemzetnek, hát hogy ne lett volna fiatal minden -ember? - -Aztán ez a nemzeti viselet is fiatalít. Ezek a kevély, kérkedő, -bogláros, sujtásos, vitézkötéses jelmezek, a tomport verő kardok, a -pengő sarkantyúk, az arany czafrangos nyakkendők, mind fiatalítanak, még -a kinek szürke feje van, az is fiatal számba megy, a kopasz fej meg épen -nagyon hozzá illik a magyar ruhához. - -A gazdag buffetben negyven udvari lakáj szolgáltatja az ételt és italt a -vendégeknek. Maguk az inasok is tekintélyes egyéniségek. Egynek a -melléről sem hiányzik valamely érdemrend. Némelyiké egészen válláig -végig van rakva keresztekkel és medaillokkal. Világos sárga frakkjuk -van, fekete, kétfejű sasos bordürrel, oldalukon vékony koszperd. A -vendég uraknak még most nincsenek érdemrendjeik. Még maguknak a -minisztereknek sincs. Hiszen csak tegnap óta miniszterek. - -Még tegnapelőtt azzal köszöntöttük őket, hogy «servus pajtás», s ma már, -«hogy állok a grácziádban, kegyelmes uram?» - -A buffet melletti kék teremben vannak kisebb kerek asztalok, a melyek -mellett (kerek asztalok szokása szerint) rendesen még egygyel több ember -elfér, mint a mennyi már körül ülte. - -A kiknek elég praktikus eszük van, nem tapostatják le a sarkantyuikat a -buffetben, hanem igyekeznek egy ilyen kerek asztalt elfoglalni. Itt -aztán nincs pártkülömbség. - -Minden ujon letelepülő hoz magával valami uj anekdotát a bálteremből. -Gyönyörű calembourgok! A távollevők rovására nevetni mindig egészséges. -Csupán egyre nézve általános a magasztalás. A királynét nem győzi -mindenki dicsérni. Minden szavát összegyűjtik a mit mondott. Egész -legenda támad körüle. - -Nagy későre érkezik a teremből a lakomázók közé az ujdonat -belügyminiszter. - -A legtökéletesebb gentleman az országban. A fekete frakkban veszedelme a -hölgyeknek, a veres frakkban veszedelme a rókáknak, a nemzeti viseletben -pedig közszeretet tárgya. - -Milyen jókat mondott annak idejében! Nem is maradt utána más, mint csupa -jó emlékezet. - -– Ez volt a meleg nap! Száz kitünő hazafit egyenkint bemutatni! - -– Ide kegyelmes uram! Szorítunk a számodra helyet! Parancsolsz pezsgőt -és fajdsültet? - -– Köszönöm! Én csak teázom. - -– Itt van az én helyem. Átengedem, szól felkelve a helyéről, egy -Zrinyinek öltözött balközépi képviselő. - -– Ne félj tőlem, tigris, nem foglak el. - -– Azt ki tudja? A helyemre ülhetsz bátran. Nem fogsz rebellis lenni -tőle. - -(«Tigriseknek» hítták azon időben a Tiszapárt szónokait: nem azért, -mintha ennek a nagy macskának a kegyetlen vérszomja által tették volna -magukat félelmessé, hanem azért, mert a Tigris-vendéglőben tartották a -gyűléseiket.) - -A tigris átadta a helyét a miniszternek s kicsörtetett a tánczterembe, -az ott maradt hölgyek közül valamelyiknek udvarolni. Eltávozásakor -csendesen kezet szorított a szomszédjával, a ki ülve maradt. - -Ez egy magas, széles vállú férfi, a kinek halavány arczát csaknem arab -metszésű vonások teszik feltünővé: a szakállal összefolyó bajusz -szénfekete és ritka, az ajkak vékonyak, az orr hajlott, a szemöldöke -egyenesek, a homlok kétfelé osztott, külön domborodva, s hanyagul -lehajló üstöktől árnyalva. Csak az az egy veszi el az arcz keleties -typusát, hogy a hosszu, sötét pilláktól környezett szemek zöldes-kékek. - -A sokféle változatú magyar nemzeti öltönyök között az övé látszik a -legegyszerűbbnek, mente és attila egyformán fekete szövetből, asztrakán -prémmel, kard, gombok, mentekötő oxydált ezüst, csak a menteláncz -csatját képező onyx Medusa-fő a megnézni való rajta. Szakértők szerint -ez egy muzeumba való példány. - -A magyar udvari estélyeken az is az exotikus élvezetek közé tartozik, -egymásnak a mentekötőjét, kalpagforgóját megbámulni. Némelyik tízezreket -ér forintokban, némelyiknek története is van, a mely Zsigmond királynál -kezdődik, némelyiknek meg olyan története van, a mi a zálogházban -végződik. - -A fekete ruhás összébb húzta a mentéjét, hogy tágabb helyet engedjen a -miniszternek; egy sárga frakkos rögtön hozta a kegyelmes úr számára a -pekkót, rum nélkül, czukor nélkül. Így szereti. Ezek a derék emberek -nagy tapintattal birnak az ilyenben! - -– No ma nálamnál csak egy ember boldogabb a két magyar hazában, s az -Rózsa Sándor, mondá a miniszter. - -– Hát kiszabadult? - -– A holnapi hivatalos lap hozza az általános amnestiát minden politikai -elitéltnek. Én már ma kihozattam Rózsa Sándort a börtönből, s rábiztam a -Lászlóra, hogy vigye el magával a kedvencz korcsmájába, a «kis pipá»-ba, -traktálja meg az én rovásomra. - -Ezt a Lászlót is jól ismerte mindenki. A gentleman miniszternek -vígjátékba való komornyikja volt. - -– Karikás uram a magas vendég tiszteletére ma díszlakomát rendez a -korcsmájában, s az ó-budai dalárda hangversenynyel örvendezteti meg. -Mert hát vannak nekünk hires embereink, politikusok, költők, muzsikusok, -de csak legnépszerűbb azért mégis a betyár. - -A fekete ruhás közbeszólt. - -– Hát Rózsa Sándor politikai elitélt? - -– Legalább a birái azzal indokolták a húsz esztendei fogságát. - -– E szerint most már egy fogoly sincs a váczi börtönben? - -– De egy még ott maradt. Nem annyira azért, hogy a porkolábnak legyen -kivel tarklizni, hanem azért, mert postát rabolt ki, s még tizennégy -esztendeje van leülni való. - -– Kalondi? - -– Igen. Szegény Kalondi, olyan tisztességes úr volt valaha! - -– És én azt mondom neked, kegyelmes uram, hogy jobban tetted volna, ha -azt a postakirablót bocsátod szabadon, mert az a politikai elitélt, s -Rózsa Sándort tartod meg a porkoláb számára piketpartienak, mert ez egy -közönséges zsivány. - -(Ilyen szabadon szoktak a magyarok a minisztereikkel beszélni.) - -– És te ezt honnan tanultad? - -– Az ábrázatjaikból. Mind a kettőt volt alkalmam látni a börtönben. -Beszéltem is velük. - -– Hahaha! Hát te vagy az a hires Lavater? - -Az egész asztal átvette a kaczagást. - -A halványképűnek egy arczvonása sem mozdult. - -– Hát én ajánlok neked egy fogadást, kegyelmes uram. Én fogadok veled -arra, hogy te három nap alatt szabadon fogod bocsátani azt a benntartott -postakirablót, s három hét mulva egy regement katonát fogsz kiküldeni, -hogy fogja el neked megint a népdalok hősét, a dicső Rózsa Sándort. - -– Tartom a fogadást! Mit adok, ha vesztek? - -– Akkor adsz nekem valamit, a mi neked semmibe sem kerül, én nekem -semmit sem használ. - -– Ha pedig te veszted a fogadást, akkor te adsz nekem valamit, a mivel -te is nyersz, én is nyerek, az ország is nyer. - -– Áll! - -Kezet adtak rá. Senki sem értette, talán ők sem mind a ketten, csak -külön-külön, kiki a magáét. - -A halványképű aztán felkelt a kerek asztaltól s elhagyta a termet. -Tapasztalt ember, mikor látja, hogy egy társaságban az ő rovására -akarnak mulatni, azt teszi, hogy felkerekedik, s átengedi a tért a -mulatni vágyóknak. - -– Furcsa ember ez a mi Lándorynk, mondá egy öreg mágnás, a ki már eddig -is nehezen tartóztatta vissza magát, hogy a szeme közé ne nevessen a -bölcselkedőnek. Mindenféle bogarai vannak! - -– A börtönöket tanulmányozza, magyarázza egy ifjú jogtudós: államtitkári -jelölt az igazságügy-miniszteriumnál. - -– Furcsa egy passio! - -– Tiszta bolonság! Német tudóshoz illő foglalkozás! mondogatták innen -is, onnan is. - -A miniszter védelme alá vette a megtámadottat. - -– De jeles férfi ez! Hát sok embernek van egy kedvencz eszméje, a minek -az egész életét szenteli. Ismerek egy tudóst, a ki csupa madártojásokat -gyűjt; megvan neki minden species: a strúcztól elkezdve a kinai fán -termő, virágból kikelő kacsatojásig. Most a kihalt ősvilági dinornis -tojását hajhászsza Madagaszkárban. Van egy másik tudósom, a ki meg csupa -pókokat gyűjt, az egész életét a pókoknak szenteli s valamennyinek tudja -az egész genealogiáját. Aztán egy olyan tudósra is bukkantam már, a ki -meg a koponyákat tanulmányozza. A kit csak megkaphat, leültethet, -megméri a koponyáját. Egy képviselőtársunkat arra kérte, hogy ha meghal, -adja neki a koponyáját, annyira belészeretett. Hát a mi Lándory barátunk -meg az akasztófavirágokat szedi a botanikai gyűjteményébe. Őtet csak -azok érdeklik, a kik tíz esztendőn felül vannak elitélve. Ezeknél -kezdődik nála a «báró». Heteket eltölt a börtönökben, s tanulmányozza a -gyilkosok physiognomiáját. Majd meglátjátok, hogy egyszer egy nagy -könyvet fog róla írni. - -No már ez csakugyan elég ok volt az általános derültségre. - -Ez alatt egy fiatal úr, a kezében egy hosszú, elefántcsont fogantyús -pálczával, odasugott egy szót a kegyelmes úr fülébe, mire az, ott hagyva -a teáját, rögtön kisietett a tánczterembe. - -A zenekar tagjai (katonák) már helyeiken voltak, de még a fölségek nem -jöttek vissza a terembe. - -Az átjárót egy szűkebb szoba képezi a buffetből. - -Itt útját állta a miniszternek az a bizonyos tigris, abban a -Zrinyi-jelmezben. - -– Azt mondtad az imént, hogy «ne félj tigris, nem foglak el». Hát én azt -mondom neked, hogy fogass el rögtön. - -– Mi jóért? - -– Megmondom. Holnap ki lesz hirdetve az általános amnestia minden -politikai elitéltre. - -– Már eddig valamennyi szabadon van. - -– De egy benn maradt: Kalondi. - -– Az közönséges postarabló. - -– Nem az. Elfogta a postát, hogy elvegyen tőle olyan iratokat, melyek -«mi ránk» veszedelmet tartalmaznak. Felismerték, elfogták, a birák előtt -közönséges rablónak vallotta magát, hogy szövetségeseit, a kik a -merénylettel megbizták, bele ne keverje. - -– S kik voltak a szövetségesei? - -– Ma együtt teáztál velük. Az egyik én magam. Az az ember eltűrte, hogy -tizenöt évre elitéljék, mint rablót, hogy meggyalázzák a nevét örökre. -Vagy őt is bocsáttasd szabadon, vagy engem is csukass oda melléje. - -– Jelentést fogok tenni, mondá a miniszter s azzal eltünt a «fehér -terem» ajtaján. - -A Zrinyi-dolmányos ott maradt, azon a helyen, a melyen elhagyta. - -Néhány percz mulva visszajött a terembe a miniszter. A kalpagjában -valamit rejtegetett. Oda sietett a tigrishez. Megmutatta neki, mi van a -kalpagjában. Egy távirat. - -– Meg vagy elégedve? - -– Köszönöm. - -A miniszter az elfogadóterem felé sietett, a hol a szolgálattevő -hivatalnokok voltak. Útjában összekerült a fekete ruhással. - -– No a fogadás első felét te nyerted meg. Kalondit még az éjjel -hazaeresztik. - -– Jó volna, ha a második felét pedig, kegyelmes uram, te nyernéd meg. Az -igazi rablót még most megkaphatnád a «kis pipá»-ban. - -– Azt már nem teszem. - -(Nem is volt az már akkor ott!) - -Ez a kis intermezzo, mint a futó tűz, terjedt el egyszerre a fényes -társaságban. Mikor a felséges pár a fehér teremből kijött, már minden -beavatott ember tudta, a ki csak valaha magyar politikával foglalkozott. - -Hja! Furcsa az a magyar politika! Olyan, mint a magyar kard: az egyik -oldala éles, a másik tompa és sima, és mégis ugyanaz a kard. - -És a király, közbámulatra a kör-fogadást (cercle) megkezdve, azt a -Zrinyi-jelmezes képviselőt tüntette ki megszólításával, a kiről e -perczben jelenték fel neki, hogy ő volt annak a kardnak az éle. - -– Ma nagyon szép napunk volt. - -– De az «éjszakája» még szebb, fölség! - -A király kezét nyujtá a megszólítottnak. - -A teremben, mint egy csendes tengermoraj, susogott végig az önkéntelen -«Éljen a király». - -A kik értették, hogy mi történt? nagyot gondolkoztak utána. - -… Szent-Istvánnak nemcsak a koronája ereklye, hanem a jobb keze is az. - -* - -A fekete ruhásnak a részvényei kezdtek jegyezve lenni. Hisz ez olvas a -jövendőben és a gondolatokban. - -Hogy a fogadásának az első részében nyertes maradt Lándory, az tehát jó -volt, de annál rosszabb az, hogy a népdalok hőse, Rózsa Sándor, a mint -haza szabadult az alföldi pusztára, csakugyan ott kezdte, a hol elhagyá. -Első dolga az volt, hogy valamennyi hajdani czimboráját mind összegyűjté -s azokat, a kik elárulták, statárium elé állítá, főbe lövette, börtönben -rekedt czinkostársakat kiszabadított, s réme lett az egész alföldnek. -Kétségtelen, hogy sok rablókaland lett az ő nymbusának a takarója alatt -elkövetve: minden futó betyár nemesi levélnek tartotta, ha a köröző -kurrensben a Rózsa Sándor czimborájaként lett a fejére díj kitűzve. - -A hogy Szegedre hazaérkezve legelőször lóra tett szert, az egészen -humoros ötlet volt tőle. Lovat venni nem volt neki szabad, lovat lopni -pedig még kevésbbé volt megengedve. Ő tehát adott pénzt egy ismerős -fuvarosnak, hogy vegyen a számára egy lovat a csiszártól. Mikor azt -megkapta, felült rá, utána eredt a csiszárnak, azt megállította az úton -s visszavette tőle a ló árát. Tehát a lovat nem lopta, mert pénzt adott -érte, s a pénzt sem rabolta, mert csak a saját pénzét kérte vissza. Ez a -zsiványlogika. - -Még sokkal nevezetesebb volt az, a hogy egy vén czinkostársa szerzett -magának «alkalmatosságot». Ott volt bezárva a szegedi várban, sokszoros -rablógyilkosságért. A mint a rabtelegraf útján értesült a vén rabló a -«vezér» kiszabadulásáról, természetesen ő is kötelességének tartotta a -tömlöczből megszökni, épen heti vásár volt, a vidékről jött szekerek ott -álltak sorban a piaczon, azok közül kiszemelt egyet, a melyen senki sem -ült, felkapott rá, a lovak közé vagdalt, s az egész vásáros népen -keresztül elvágtatott, a hídnál egy vámszedő, meg egy csendőr fel akarta -tartóztatni, azokat a szekéren talált vasvillával egymásután leütötte, s -aztán keresztül hajtott a hidon, nyomába sem értek. (Az idén lőtték -agyon üldözés közben.) - -Ilyen vakmerő ficzkókból állt a hirhedett rablóvezér gárdája, a kikkel -bekóborolta az egész Alföldet. Egyik héten a Tisza mentén, másik héten -már a Krasznánál beszéltek a viselt dolgairól. Jól volt értesülve a maga -terepének a viszonyairól. Tudta, melyik bérlő mikor ad el nagyobb -mennyiségű búzát, s a pénzt otthon tartja bérletfizetésre. Azt azután -megrohanni, cselédjeit lefegyverezni, a pénzt kínzással kicsikarni, ez -volt a hadvezéri tudomány. Azután meg a vásárról hazatérő egész -kocsisort szépen feltartóztatni egy útféli csárdánál, s az elsőtől az -utolsóig kifosztani: ez volt az igen jeles hadművelet. Az pedig, hogy -egész gulyákat elhajtottak egy-egy pusztáról, a miknek soha senki -nyomába nem akadt többé, ez meg már épen a hőstettek számába ment. - -Valószínű, hogy a rablókalandokat nem is mind a hirhedett rablóvezér -intézkedésére követték el. A példa ragadós. Azután bementek azok a -városokba is, s bezárt falak közül elemelték a legnehezebb -Wertheim-szekrényeket, s azokat is úgy el tudták vinni, mint a hogy a -szemfényvesztő egy elkért gyűrűt a pisztolyból kilő, s aztán egy -tojáshéjból húz elő. Csak hogy a tisztelt hatóság azt a tojást nem -találta sehol, melybe egész gulyák és vas szekrények el lettek dugva. - -Valami mesemondáshoz hajló csoda testierő híre járt a rablókkal. S ez -valóban igaz volt. Tanuskodik róla az az elefántnyi nehézségű Wertheim -pánczélos szekrény, melyet (üresen) ott hagytak egy mocsárban, úgy -összetörve, mint egy gyermekjátékot. Egyike a rémhírű rablóknak, (valami -«Farkas» nevű) akárhányszor elfogták, még aznap éjjel kitört a -börtönéből: holmi ringy-rongy húsz fontos lánczot összetörni, -keresztvasakat kifacsarni gyermekjáték volt neki. Egyszer aztán egy -olyan börtönbe dugták, a melynek nem volt ablaka, s a láncza végére egy -százhúsz fontos bombát kovácsoltak, hogy el ne futhasson. És ő azzal a -nehéz vasgolyóval keresztül törte a börtöne alatti vastag -téglaboltozatot, s a bombával együtt odább állt. - -Egy másik sokat emlegetett rabló, mikor kézrekerült, azt az alibit hozta -fel, hogy ő egy vándor lovartársaság ártatlan Herkulese. A közvádló -kétségbe vonta. Ekkor a vádlott, hogy állítását bebizonyítsa, megkapta a -fogaival a nehéz iróasztalt, mely a vallató biró előtt állt, hogy a -levegőbe emelje. (A kezei össze voltak bilincselve.) A bíró észrevéve a -vádlott szándékát, hirtelen felugrott az asztalra. Hát aztán a vádlott -felemelte az asztalt a bíróval együtt a levegőbe az állkapczájában. -Ilyen alakok voltak a rablókalandok hősei. - -S a megdöbbentő merényletek nem maradtak csak az útfélen, a pusztákon: -felhatoltak magasabb körökbe is. - -Egy napon az előkelő társaságnak egy nagyon jól ismert tagja nyomtalanul -eltűnt. Igazi herkulesi alak volt: már siheder korában hires kardvívó. A -szabadságharcz alatt egy csodával határos hadi tett hőse. A -konspiracziók korszakában maga egy kiszemelt hadvezér. Sok nap mulva egy -Dunaszigetnél fogták ki a hulláját a halászok. Meg volt fojtva. Hát -annak micsoda vasgyúró mesehősnek kellett lenni, a ki ezt az athletát -meg tudta fojtani, mint egy gyermeket! Egy erdélyi mágnási családnak -okozott akkor nagy nyugtalanságot egy ilyen kivételes testi erővel -felruházott alak, a ki sok furfanggal és ügyességgel, hamissággal, mint -törvényes örökös tolta fel magát. Ez volt gyanuba véve a forradalmi -vezér eltüntetésével. - -Itt már a regényes rablói kalandvágy kezdett átjátszani a magasabb -családi élet, s a politikai zűrzavarok rejtélyeibe. - -Majd hozzá szegődtek a külföldi kalandorok. Egy-egy érdekes hölgy, a ki -orosz herczegnőnek nevezte magát, kezdett feltünni a fővárosban, nyilt -házat tartott, szép leányai voltak, fényt űzött. Egyszer csak eltünt. -Élettörténetét a moszkvai törvényszék írhatná le, ha az is tudná -egészen. - -Azután megjelent a fővárosban egy pár magasrangú franczia gavallér, -fényes nevű urak, vicomte és marquis. Legjobb ajánló leveleik voltak -Párisból, magától az osztrák követségtől az itteni előkelő urakhoz. -Finom, elegáns társalgók és udvarlók voltak. Mindenütt ünnepelték őket. -Egy éjjel aztán azok is eltüntek «hopp hirével». A legveszedelmesebb -szélhámosok voltak, a kiket Európa minden rendőrsége régóta üldöz már. -Ajánló leveleik, érdemrendeik mind hamisak. Itt jártuk összeköttetésbe -volt hozva egy hires ékszer- és értékpapirrablással, a mi egy külföldi -főuri kastélyban ment végbe azon időtájott. Mért huzódtak ezek mind ide? - -Világítsunk bele egy kissé e zűrzavarba. - -Magyarországon közel két évtizedig tartott az az állapot, a melyben az -államhatalom és a nép egymással ellentétben álltak. - -A szabadságharcz korszaka után idegen tisztviselőket, birákat, s azoknak -a gyámolítására, a nép nyelvét nem értő csendőröket hoztak az országba. -Ezeknek is elébbvaló dolguk volt inkább azokat üldözni, a kik a -politikai rendszer, mint a kik a társadalmi rend ellen vétenek. Az egész -társadalom, úr és paraszt az üldözötteknek fogta pártját. Az idegen -hivatalnokot és az ő szuronyosait megtréfálni, rászedni, a bujdoklót -elmenekültetni volt a legszebb virtus. Tanuja a korszaknak az a népdal, -mely a zsandárokról szól, ezzel a refrainenel: «Dárum madárum! -Agyonverünk a nyáron!» A «futóbetyár», a «szegény legény», meg a -«bujdosó guerilla» körülbelül egy fogalommá vált. A franczia-olasz -hadjárat után egyszerre gyökeresen megváltozott ez az állapot. -Olyanformán gyökeresen, hogy ugyanazt a fát, a gyökereivel fölfelé, s az -ágaival lefelé ültették el a földbe. Egy esztendeig a «hajdani», a 48 -előtti «hazafiak» kormányoztak. Ezeknek meg épen nem lehetett a -népszerűség ellen véteni azzal, hogy a törvényen kívül álló embereket -hajszolják, hisz akkor meg épen azt énekelte a nóta, hogy majd jön Türr -és Garibaldi, s hoz kardot-puskát. Azután jött megint egy más változás. -A tekintélyes, a népszerű, a jóbirtokú és tanult hazafiak egyszerre mind -leköszöntek a hivatalaikról, a hivatalviselés megbélyegző stigma lett. -Az üres bureaukat azonban ismét be kellett tölteni. Az egyszer -eltávolított idegeneket nem lehetett ujra visszahozni, tehát -odaültették, a ki vállalkozott rá, hogy fizetést és megvetést junctim -elvállal, kétes hirű, hitelvesztett, tönkrejutott, félkegyelmű, de hazai -szülötteket. No ezekkel meg aztán épen paradicsomi élete volt a -törvények ellen vétőnek. Hisz az a biró volt maga a társadalom -üldözöttje, a ki tudta jól, hogy őtet a saját pandurja is lenézi. - -E mellett az általános politikai helyzet egyre elviselhetlenebbé lett. -Az egész nemzet forrongásban volt. Minden eszköz jónak látszott már. A -ki az állami rendnek, a kormányzatnak, a társadalomnak ellensége volt, -az szövetséges társ volt. A pusztázó betyár s az a mágnás, a kinek a -pusztáját az bekalandozza, mind egy «követ fujt», összezavarodtak a -fogalmak. A magas eszményért rajongó politikai emissariust alig lehetett -megkülömböztetni a tiltott vagyonszerző félkézkalmártól. Mind a kettő -ugyanazon éj takarója alatt járt. - -Ezt a «kedvező» helyzetet használta fel az internationalis kalandorság, -a maga mesterségének czéljaira. - -Volt egy ország, a hol a rendőrségnek a működését megbénítja az egész -társadalom ellenszenve, a hol a biró tehetetlen, bátortalan, a csendőr -ügyetlen, a detektiv maga is czinkostárs, a hol a haditörvényszék elé -nem állítanak mást, mint ujságírót. - -A kinek valami oka volt Páris, London, Berlin vagy Szent-Pétervár -rendőrségének a kiváncsisága elől kitérni, tudhatta nagyon jól, hogy ha -Amerika felé szökik, a villanytávirdai huzal megelőzi, s a -partraszálláskor elfogják, hanem ha a Kárpátokon átmenekül, ott talál -olyan földre, mely nem ragad az ember talpához. Itt azután berendezheti -magát komfortosan, innen intézkedhetik con amore a világ minden részébe -új vállalatok kivitele iránt: élvezheti tetteinek gyümölcsét, csak arra -vigyázzon, hogy valami politikai gyanuba ne keverje magát. Ha pedig -megszorítják, menekülhet könnyű szerrel, akár Bukarest, akár Belgrád -felé, vagy épen az olasz határon át, nyitva minden ajtó. - -Ezt az állapotot kapta örökségbe az uj «alkotmányos magyar kormány». - -A mint az alkotmányos élet helyre lett állítva, a politikai -összeesküvések rubrikája egyszerre le lett törülve a tábláról. A fegyver -át lett adva a rozsdának, a harag a feledékenységnek. - -Hajdan a magyarok a fejedelememeléskor, hűségük megpecsételéseül, -felvágott ereikből egy közös serlegbe bocsáták a vérüket. A szerecsendió -kehely nincs már meg, hanem a vérben egyesülés most is megvan. - -Az emigransok visszatértek, képviselőkké lettek, a nemzeti hadsereg -kiszemelt vezetői beálltak az új honvédség parancsnokainak, a király és -királyné a nemzet által koronázási hódolatul adott százezer aranyat a -szabadságharcz sebesült vitézei közt oszták ki, a négy vágással ott a -királyhalmon szét lett küldve a béke az ország négy határáig mindenüvé. - -Hanem azért még jó idő telt bele, a míg künn a pusztákon a nép -hozzászokott ahhoz a gondolathoz, hogy már most hát ezentul nem azok a -jó hazafiak, a kiket fegyveres kézzel üldöznek, s nem azok a becsületes -emberek, a kiket tömlöczbe csuknak. Hogy Rózsa Sándor nem a nemzeti -legendák hőse. - -Hát ennek a tévhitnek az elenyésztetésére legsikeresebben közreműködött -maga a nymbus környezte rablóvezér. - -Megkegyelmeztetése után oly embertelen, vérlázító rablásokat követett -el, hogy a köznép maga elszörnyedt fölötte. - -Aljas rablásainak bekötötte a koszorúját az a rémtett, a midőn a Tisza -áradása alkalmával, felhasználva az egész Alföldet sujtó nagy elemi -csapást, csónakra kelt a rablóbandájával s egy földbirtokosnak a -kastélyát, melyet a tengerrel egyenlő Tisza-ár vett körül, megrohanta, s -az egész családot, különösen annak fejét, egy köztiszteletben álló derék -öreg hazafit, kegyetlen kínzásokkal kényszerítette pénzének előadására, -a midőn a megtámadottak az árvíz miatt nem menekülhettek s azoknak a -helységből a segítségükre senki nem mehetett. - -Ez a czudar zsiványság általános felháborodást keltett az egész -Alföldön, s ettől a naptól fogva Rózsa Sándorból egy üldözött vad lett, -a kit most már nem a félős pandurok, hanem maga a nép kerget határról -határra. - -Egy este a mindig kedélyes belügyminiszter a nemzeti kaszinóban -összetalálkozik Lándoryval s diadalmas tekintettel mondja neki: - -– No a fogadás második felét én nyertem meg. Nem küldtem ki egy regement -katonát Rózsa Sándor ellen, mégis elfogattam. - -– Tudom. Egy rokona lepte meg a mezőn, a mikor mélyen aludt. - -– Hát már ezt is tudod? - -– Hiszen én vettem ki a hollétének a titkát a «selyem ángyó»-ból. - -(Ez a selyem ángyó nagy szerepet játszott az egész alföldi rablókaland -történetben. Szegeden lakott, a rablóvezér asszonya volt.) - -– E szerint a fogadást én nyertem meg. - -– Még nem. A rablóvezért még csak megfogtad, de el nem fogtad. - -– Hogyan érted ezt? - -– Úgy, hogy:… Láttál már rókát vadászni agárral? - -– Láttam. Az nagyon bolond mulatság. A róka, mikor utoléri az agár, -meglapul s az agár átugrik a feje fölött, majd meg félreszökik, s hagyja -az agarat futni egyenesen, maga pedig oldalt iramodik, meg-meg felver -egy nyulat a fektéből, maga belefekszik annak a helyére s aztán engedi -az agarat a nyul után szaladni. - -– Hát épen így fog tenni a te elfogott rablóvezéred. Valamennyi birádat, -csendbiztosodat, ravasznál ravaszabb mesékkel úgy elkápráztatja, annyi -hamis nyomra vezeti, hogy azok csupa ártatlan embereket fognak -összeszedni, more patrio, kisebb-nagyobb fokú kínzással, hamis -vallomásra birni, úgy hogy utoljára, ártatlan nyulat eleget, de a ravasz -rókát nem fogják el a te agaraid. - -– Magam is úgy tudom, hogy ehhez a «run»-hoz egy nagyon hozzáértő -«falka-nagy»-ra van szükségem, a kinek rendkívüli hatalommal kellene -felruházva lenni, hogy minden birósági és közigazgatási közeg a -rendelkezésére álljon, s a kinek az a vállára teszi a kezét, s azt -mondja neki «kövess», úr, vagy paraszt, engedelmeskedni tartozzék. - -– S van ilyen embered? - -– Igen. Te vagy az. - -– Én? - -– Igen. Abban a pillanatban, a mikor azt mondád, hogy összetévesztettem -a rablót a politikai vétkessel, ez a szavad azt a gondolatot kelté föl -bennem, hogy ez lehet a kulcsa az egész szégyenletes állapotnak, a mivel -küzködünk. Bizonyos, hogy az egész nép összezavarja ezt a kettőt. Az -egyiknek pedig már vége van. A politikában szent a béke. A -konspiratiókat betakarja ama «multakra vetett fátyol». De a -gonosztettekre büntetés vár. Ki bir azzal a tehetséggel, hogy az egyik -füvet a másiktól meg tudja külömböztetni? Neked kell vele birnod. Ha az -«akárki»-re bizom a gyomlálást, mind a virágot szedi ki, s a csalánt -hagyja ott, mert félti a kezét a csipésétől. De te botanikusa voltál az -emberi vétkeknek. Úgy ismered a válfajaikat, mint Linné a maga huszonöt -speciesét. A mit a fogadásunk dijául feltettem, ez volt: «én is nyerek -vele, te is nyersz vele, az ország is nyer vele». Vállald el e -rendkívüli megbizatást. - -– Hogy te nyernél vele, kegyelmes uram, azt kétségbevonom, hogy én -nyernék vele, annak az ellenkezőjét tudom, de ha te azt hiszed, hogy az -ország nyer vele, akkor rendelkezésedre állok. - - - - -A RÉMPÖR HŐSE. - -Ekkor indult meg az országos hírű nagy szegedi bűnper, mely a -bűneseteknek egész Decameronját hozta napvilágra, a szegedi várat -rabokkal megtölté s évekig foglalkoztatá a hazai törvényszékeket. - -Egy rémséges chaos volt az, a legkülönneműbb vétségek keverékéből, a -melyen lángész kellett, hogy keresztül világítson. - -Ez lett feltalálva Lándory személyében. - -Nem fogjuk részletezni a bűnpör lefolyását, ámbár nagyon is gazdag -szüretje volna benne a rablókalandok rémköltészetének. Mi csak azzal az -egy alakkal foglalkozunk, mely e kisértettábort megfékezni birta. Ez -különb bűvész volt, mint Faust, vagy Manfréd, mert ez is tudott holtakat -idézni, ördögöket megszolgáltatni s nem ragadták el, – ő ragadta el -azokat. - -Ilyen tömeginquisitio Arbuez kora óta nem volt a világon. - -Csakhogy Lándorynak nem álltak rendelkezésére a spanyol kínzókamarák. -Egy korbácsütés sem érte ő alatta még a legmakacsabb gonosztevőt sem. És -mégis kiderített mindent. A lelkükbe hatolt be az embereknek, megtalálta -a titkos vágyaikat, fel tudta költeni szenvedélyüket, megtörte, -összezúzta a csonttá vált makacsságot; rátalált az egyetlen fájós -részére a sziveiknek s annál ragadta meg őket és vitte oda, a hová -akarta. - -Furfangosabb tudott lenni, mint a megrögzött gonosztevő, s előtte járt a -gondolatainak; ha talált nála valami lappangó nemes érzelemcsirát, azt -kihajtásra birta, bűnbánóvá tette. Majd drasticus lélektani kényszert -alkalmazott, s a rémlátóvá tett gyilkost odavitte, hogy az éjnek -éjszakáján birája elé kivánkozzék, töredelmes szivvel megvallani -tanutalan elkövetett rémtettét, s rávezette a sírra, a honnan áldozata -kisérteni feljár. - -A mint aztán egy fonalát megkapta a bűnszövevénynek, arról vigyázva -legombolyította a többit. - -Ott élt, ott lakott folyvást a rabok között. - -Százával voltak azok a várban, de egyik sem tudott arról, hogy ki van -még ott. Mind valamennyi álarczot viselt. A melyikre kiderült, hogy -ártatlan, elmehetett az álarcz alatt; senki sem tudta meg, hogy gyanúra -el volt fogva. - -A társadalom minden osztályából voltak ottan. - -Gyakran éjfélek után hivatta fel magához egyiket, vagy másikat, s akkor -kezdett a vallatáshoz. - -Volt valami rendkívüli varázs az egész modorában, a mi a vétkest -megigézte. Könyekre fakadva jöttek ki tőle sokszor; a hideg rázta, a -hőség veritékezteté, a kinek a lelkére beszélt. - -S mikor aztán sikerült az a lélektani és embertani, de különösen -népismei combinatiókból tervezett furfangja, hogy fel birta szarvazni a -hetvenkedés ördögét a «magyar» kalandorban, hogy az utoljára -dicsekedésből maga sorolja el a vitéz tetteit; akkor ez aztán szembeállt -a mindent tagadó czimborával, annak is ráolvasta a fejére, a miket róla -tudott, s erre megint az elárult czimbora tromfból visszavallott, úgy, -hogy ha az egyik tizenhat rablást, emberölést tudott előhozni, a másik -lepipálta tizenhét gonosztettel. - -Nehéz volt a szemeinek a tekintetét kiállni. - -Mikor azokat kerekre felnyitotta, olyan zöldeknek látszottak, mint a -zavaros tenger felszíne s valami rejtett tűz leskelődött azoknak a -fenekén. S nem lehetett megszabadulni a tekintetétől, oda kellett nézni -a szemeibe. Ha pedig lesülyeszté nagy sötét pilláit félig a szemeire, -akkor azok olyan kékeknek tüntek fel, mint a tenger mélysége s az -embernek a szive megkönnyebbült, ha így nézhetett beléjük. - -E munka irója több év előtt látta az elitélt Rózsa Sándort a -szamosujvári állami fegyházban. A hirhedett rablóvezér – itt -szabómesterséget űzött, a fegyverek legkisebbike, a varrótű volt a -kezében, katona-nadrágokat varrt. Régi ismerős volt. 1848-ban a magyar -kormány amnestiát adott a már akkor is híres rablóvezérnek, azon -feltétel alatt, ha czimboráival együtt a csatatérre megy, a haza -védelmében keresni bűnbocsánatot. – A kormány amnestiáját e mű szerzője -vitte el Rózsa Sándorhoz a pusztai csárdába, mely a rablók tanyájául -szolgált. – A másodszori találkozásnál mondá a rabnak szemrehányólag: - -– Hát önnek harmadszor is ide kellett kerülni? Nem tudta megbecsülni a -kétszer visszakapott szabadságát? - -– Dejszen, nem ülnék én itt, felelé a rablóvezér; csak annak a -Lándorynak azok az átkozott szemei ne lettek volna! de mikor a zöld -szemeivel rám nézett, azt hittem, az ördögök nagyapja előtt állok, -pokolba visznek, ha meg aztán a kék szemeivel nézett rám, akkor meg azt -hittem, hogy az atyaisten előtt állok: s aztán mikor azt mondta, hogy -«no, hát igyunk egyet Sándor, aztán beszélgessünk», hát akkor mindent -elmondtam neki, a mit csak kérdezett. Hisz úgy is belém lát. Aztán mikor -azt mondta, hogy «nem szégyenled magad Sándor, vitéz hős létedre, úgy -hazudni, mint egy kapczabetyár?» hát akkor csak kénytelen voltam -elmondani a dolgaimat. - -– De hát nem kellett volna azokat elkövetni. - -– Én máskép akartam. Felajánlottam magamat persekutor-hadnagynak, hogy -ezután én üldözöm a zsiványt. Nem fogadták el. Hát aztán lettem megint -zsivány. - -Voltak azonban olyan szereplői is a rémpörnek, a kik nem álltak a biró -elé, akiket sem pandur, sem lovaskatona nem birt kézrekeríteni. -Veszedelmes kalandorok, gyors paripán járók, biztos kézzel lövők, a kik -üldözőiket mindig felcsufolták. Lakásuk mély berkek, nádasok közepén, -hol nincs emberjárás. Búvhelyüknek titkát nem tudja más, csak egy -csárdai virágszál, selyemkendős, aranyfüggős csapláros leány. - -Az volt a remeklés! Ezt a rózsabimbót kinyilásra birni. Rávenni, hogy a -régi szeretőjét elárulja. Akkor aztán a szerelemféltés dűhében -rejtekéből kicsalt vakmerő betyárral, egyedül egymagában, -összetalálkozni a homokbuczkák közt; mindketten lóháton, kezükben -fegyverrel. – Ez lehetett a párharcz, a minek a vége az volt, hogy a -betyár halva maradt. - -Csak ő maga tudná azt ugy elmondani, a hogy az megtörtént. Csakhogy -«szép ember» legyen az, a ki előtt Lándorynak a szája megnyilik, hogy a -saját viselt dolgairól beszéljen. - -Talán majd akad egyszer ilyen «szép ember». - -Ennek a félelmes rablónak az elestével aztán be lett fejezve a -rablókalandok története – arra a korszakra. - -Hanem ez csak egy része volt a bünpör adathalmazának. - -Szétágazott az a fővárosokban, Budapesten, Bécsben végbevitt sensatios -bűnesetekre, s ezeknek a fonalszálai elvezettek Európa minden -metropolisába. Nem volt raffinált csalás, betörés, sikkasztás, hamis -pénzverés s orgazdaság, a mi szerepet nem játszott volna benne; rémséges -prospectust mutatott ez a pör annak a társadalomnak a szervezetébe, mely -a rendes, becsületes emberek szövetségén kívül annak romlására, annak -megellenzésére létezik, egy összefüggőbb, egyetértőbb liga, mint a minőt -az erkölcsi alapon álló hatalmak egymás között létrehozni birnak: a -tolvajok, rablók, csalók és orgazdák szövetsége, a melyben már szépen ki -van békítve egymással minden nemzetiség, minden felekezet, kezet fogva, -egyetértve megállapodtak egy közös vallásban, melynek dogmája mindazt -elkövetni, a mit a tízparancsolat tilalmaz, egymást segíteni, -védelmezni, értesíteni, bajból kiszabadítani. Ezek már feltalálták a -világnyelvet! A parancsszót odább adják, az egymásnak tett igéretet -megtartják, a szerzett vagyonnal beszámolnak. Tudnak sokat, és tanulnak -többet, iskolázzák egymást. Vannak grófjaik és herczegeik, vannak -érdemrendjeik és rangfokozataik. Vannak biráik és törvényszékeik. Van -catechismusuk. És mindannyian egy nagy összetartó államot képeznek, egy -elpusztíthatatlan államot, a tolvajok köztársaságát. - -A szegedi rémpör ebbe az alvilági országba vetett egy széles sugárfényt, -s ennek a bűvlámpáját Lándory tartá a kezében. - -Büszke volt rá egész Magyarország, hogy nekünk ilyen emberünk van. -Kezdett valami félelmes nimbus támadni körüle. - -A hová látogatóba ment, ott bizonyos szorongással fogadták. Hogyne? Egy -olyan embert, a kinek csak az ujja hegyével kell érinteni bárkinek a -vállát, hogy az rögtön fogolynak érezze magát, a ki ha a szemébe néz az -embernek s azt kérdi: «loptál? gyilkoltál?» – az ember kénytelen -megvallani, hogy «igenis, loptam, gyilkoltam!» – Az ember talán nem is -emlékszik rá maga, hogy hol és mikor? De majd eszébe juttatja Lándory! -Az tud mindent. - -De mikor még a miniszter is magasztalá azért az óriási munkáért, a mi -nagyobb volt a Herkules által Augias istállójában elvégzettnél, Lándory -elégedetlenül mondá: - -– És még sem végeztem semmit. A rablók, a tolvajok mind kézre kerültek, -a bűnök kivilágosultak, de hová lett az a tömérdek összerabolt kincs? -Még egy ember hiányzik az egész pokolgépből: az, a ki az egészet fűti. -De annak is nyomában vagyok. Kissé magasan áll, de még is megfogom. - - - - -A NEVETŐ LEÁNY. - -A ki a hatvanas években Bécs legkiesebb előhelyén, Badenben járt, -emlékezni fog arra a pompás villára, mely a hegyek közé vezető útban, -szélvitorlás tornyocsaival a lombos park közül kiemelkedik. Azóta már -sokszor változtatta a tulajdonosát, mindegyik veszteséggel adott túl -rajta. Pedig nem jár benne kisértet, – csakhogy épen a belefektetett -vételár egyszerre «negativ capitálissá» válik, nem hogy kamatot hozna, -de rá kell fizetni. A park, a gyümölcsös és a téli kert sok költségbe -kerül. - -Az első tulajdonos, a ki a kéjlakot a hatvanas években építteté, -Traumhold bankár, engedhetett magának ilyen fényüzést. Jó hírben álló -czég volt. Bécsben is volt saját palotája a belvárosban. Különösen -külföldi összeköttetéseiről volt emlegetve. - -Télen a termeiben, nyáron a bádeni villájában szokott nála -összegyülekezni a «créme de la créme», a hogy jargonunkban nevezzük -azokat, a kik valami tekintetben a társadalom kiváló alakjaihoz -tartoznak. Lehetett ott látni diplomatákat és tábornokokat, nagy vasuti -vállalkozókat és csatornaásókat, életvidám püspököket és apáturakat, -híres afrikai és ázsiai utazókat. Ha japáni, vagy cochinchinai követség -járt Bécsben, azt ő megszerezte magának, egy-egy veres sipkás török -effendi rendesen volt nála található, magyar mágnások szintén (de nem -kalpagosan) De a kiket legszivesebben látott magánál, azok a művészek -voltak, mindenféle berek-szakaszából a Helikonnak: festő, szobrász, -szinész, énekes, férfi- és nőnemű; a bécsiek mindennaposak, az utazó -virtuózok meghivottak, még a népénekeseket is mindig vendégszerető és -élvezni tudó baráti kör várta. - -Az ilyen társaságok a legfesztelenebbek. «Közöttünk geniek között» nincs -rangkülönbség. A lángész nivellál mindent. Mutzbauer a maga cziterájával -csak olyan önérzetes ember, mint Rubinstein zongorája mellett. - -Nem is ad jogot más czím a Traumhold salonjaiban megjelenhetésre, mint -ez a szó: «celebritas». - -Csakhogy ennél a genre-nél épen a megválasztás a legnehezebb. Mert ebben -a genre-ban a charlatan, a csaló annyira hasonlít az igazihoz, sőt -sokkal jobban tud pozirozni, hogy a talmit nagyon nehéz megkülömböztetni -az igazi aranytól. - -S ez az alsóbb minőségű nevezetességek népe, valódi ostrom alá vette a -Traumhold paradicsomához vezető ajtókat. - -Nagy szencséje volt az inasában. A derék «Pétert» ismerte minden ember, -a ki csak Bécsben hírneves embernek tartotta magát. Nem hiába nevezték -Péternek. Meg tudta válogatni, hogy kiket, minő ajánlattal jelentsen be. -Azt hiszik sokan, hogy inasnak lenni olyan könnyű. «Inasszerep!» Ezzel -van kifejezve a művészvilágban az ócsárlás legalsó foka. Pedig az egy -tudomány! A ki érti. – A Péter volt az urának a legjobb tanácsadója. Ő -tudta taksálni az embereket. Ő nála nem használt tengeri vidraprémes -felső kabátot hagyni hátra a vestibule-ben, sem a parfumözött bankjegy -borravaló. Ő azért megsugta a gazdájának: «Ez az úr szélhámos; őrízzük -tőle ezüstünket!» Hosszú haj, manchettákból kilógó kezek, rosszúl -felkötött nyakravaló nem csalta meg: «Ez nem művész, csak hegedűreszelő; -őrízzük tőle a füleinket.» S akárhányszor jöttek oda délczegen -kikent-fent daliák, némelyik pretentiosus egyenruhában; a kiknek a -czímeres névjegyét mikor az ezüst tálczán átnyujtá az urának Péter, a -fél szájszegletéből azt dörmögte hozzá: - -– Tolvaj. Őrízzük tőle a kisasszonyunkat. - -A legfőbb vonzerőt képezte a Traumhold salonokban mindenesetre maga a -házi kisasszony, a szép Godiva, vagy a hogy a bécsiek hivták: «a nevető -kisasszony». - -Majd ha személyében megláthatjuk, akkor mi is elfogjuk ismerni, hogy -teljes joga volt ehhez a czímhez, mert a természet már külsőleg is úgy -alkotta meg egész lényét, arczvonásait, szemeit, hogy azoknak mindig -nevetni kellett, de azonkívül kedélye is mindig olyan volt, eleven és -fogékony. A mellett eszes és gunyoros; csupa humor. Ez képes volt -bármely gyászoló gyülekezetet, még egy «liquidáló consortiumot» is -megnevettetni, ha az ötleteit szabadjára ereszté. Ugy, hogy veszedelmes -volt őt a szinházba vinni, mikor valami komoly drámát adtak, mert abban -a páholyban, a hol ő ült, senki sem volt biztosítva az ellen, hogy a -legszomorúbb jelenet alatt csendzavarást nem fog elkövetni. - -Féltek is tőle! - -Mert a ki csak közelített hozzá, mindenkinek egyszerre megtalálta a -gyönge oldalát: a hiuságát, a félszegségét, a veszszőparipáját s nem -irgalmazott senkinek. - -S nemcsak a szavaknál maradt, hanem még tettekre is vetemedett. - -Volt egy albuma, dehogy egy! Sok! a miket mind megtöltött a szeme elé -került alakok karikaturáival. - -Valami bámulatos tehetséget kapott a természettől a karrikatura -rajzolásához. Néhány odavetett vonással úgy megörökítette az embert, -hogy mindenki ráismert és mindenki nevetett rajta. Többnyire maga a -megtisztelt is. - -Volt azonban, hír szerint, titkoltabb gyüjteménye is, melyet csak a maga -gyönyörüségére tartogatott; ebben a nagyon kiválasztottak megfelelő -állatképekkel voltak felruházva s még – így is rájuk lehetett ismerni. A -sentimentalis oroszlánban s a dühöngő leveli békában a legismertebb -typicus alakjait láttuk az akkori high lifenak. - -«Láttuk?» – Hát ennek is van története. Majd később. - -Egy nyári délután, mikor már a fürdői évadnak vége volt, s Traumholdék -hazatértek Karlsbadból badeni villájukba, ismét nagy társaság volt -együtt a bankárnál. Szép derült idő volt; a vendégcsoport a rózsáskert -felé forduló oszlopos porticusban mulatott, melynek elejét sűrűn takarta -a chinai glycine és a pompás virágu clematis; az ezernyi thea- és -remontant-rózsa illata még a billardterem leeresztett japáni függönyein -is keresztül szürődött. - -A villa tulsó oldalán volt az udvar. - -Egy érkező kocsi gördülése figyelmezteté a házi urat, hogy új vendég -érkezett. - -Arra ő kiment a tekéző terembe, hogy az érkezőt fogadja. - -Rövid vártatva belépett Péter, az ezüst tálczával, azon két -látogató-jegy. - -A míg Traumhold úr az orrcsiptető szemüvegét kereste, Péter elmondá a -maga véleményét a két új vendég felől. - -– Az a magasabbik, akármi legyek, ha nem a Mephisto a Faustból; a -kisebbik meg, a kinek jegyén az áll, hogy «tilinko művész», nekem sehogy -sem tetszik. Első dolga az volt, szétnézni, hogy hány kijárás van az -előszobából? - -A bankár elolvasta a neveket, s azután azt mondá: - -– Vezesd be az urakat a dolgozószobámba. - -Mikor egyedül maradt, néhány perczig úgy állt, mint egy szobor. Akkor -nagyot sóhajtott s szilárd léptekkel sietett át a dolgozószobájába. - -A magasabb alkatú vendég bemutatta magát és társát. - -– Én vagyok Lándory Bertalan, barátom Stauner Gottfried. - -A bankár megtisztelő mosolygással nyujtá kezét mind a két vendégének. - -– Nagyon örülök, hogy szerencsém van önt személyesen megismerhetni, a -kiről annyi magasztalást hallottam és olvastam. Igen nagyra veszem a -kitüntető látogatást. - -A kis termetű úr a zsebébe nyult s egy levelet vett elő. - -– Nincs szükség semmi ajánlólevélre, mondá a bankár. «Lándory úr -barátja», ez a legjobb czím előttem. - -– Mégis kérném, hogy ezt az én levelemet kegyeskednék ön elolvasni. - -A bankár átvette a levelet és elolvasta. - -Minden megszokott önuralma mellett sem óvhatá meg magát, hogy ajkainak -vonaglása valamit el ne áruljon abból, a mi odabenn folyik. - -Az ajánlólevél az osztrák belügyminiszter rendelete volt, melyben -utasítja a bécsi rendőrfőnököt, hogy a magyar kormány kivánatához -képest, a rendkívüli bűnvádi vizsgáló, Lándory Bertalan úrnak, osztrák -területen megejtendő, kivételes természetű vizsgálataiban segédkezet -nyújtson, erre lett kiküldve Stauner Gottfried úr, a rendőrség detectiv -ügynöke. - -– Az én házamnál kivánnak önök vizsgálatot tartani? kérdé akkor -Lándoryhoz fordulva. - -– Kérni fogjuk, hogy az üzleti könyveit mutassa meg 1860-ik évről -1867-ig. - -– Azok a bécsi lakásomon vannak. Kivánják önök, hogy rögtön oda menjünk? - -– Nem. A feltünést kerülnünk kell. Mind az ügy, mind a személy iránt -való tekintetből. A vizsgálatnak lehet negativ eredménye is. Kérem önt, -hogy vezessen be mindkettőnket a vendégei körébe és mutasson be a -családja tagjainak. Én itt a vágvölgyi vasut dolgában járok, mint -érdekelt fél, melynél ön «financirozó», s nehány napi szórakozást -keresek Badenben fáradalmaim után, a mik mindenki előtt ismeretesek, a -barátom pedig felvidéki tillinkóművész, a ki előkelő társaságokban -produkálni szokta magát, különben vízmű-mérnök. - -– Elhozta az instrumentumát? - -– Itt van a mellényzsebemben. - -– Tehát legyen szerencsém uraim. - -Azzal átvezette a látogatóit a kastély termein keresztül. A termek, a -szobák mind kiváló műizléssel voltak butorozva, az egyik keleti, a másik -renaissance, a harmadik ó-német stilusban. Correct, hangulatszerű -minden. Egy pár látogató, a ki még új ember volt itt, ott mutogatta -egymásnak a butorokat, szőnyegeket, magyarázta a képeket. Ezek előtt nem -volt szabad elárulni az érdektelenséget, a két komor látogatónak is meg -kellett tudni, hogy melyik szőnyeg a «Kaába», melyen a szultán -est-imáját szokta végezni, s hogy az a nagy fekete vászon abban a sötét -rámában, a melyből egy fél emberpofa világít elő, miért Kranach Lukács -remekműve és nem másé? Akkor aztán az egyes vendégpárok is hozzájuk -csatlakoztak s együtt mentek ki a nyilt verandára, a hol a társaság zöme -mulatozott. - -A vendégek közt volt egy czímzetes püspök, nagy tanulmányozója a -festészeti műremekeknek és az egyházi ötvös művészetnek; egy fiatal -ezredes, a ki viszont a zene és költészet világában járatos, egy -characterszinész, a ki a szinpadon komoly hős, azonkívül pedig -felségesen tudja a többi collégáját dalban és szavalatban parodiázni; -egy hegedűvirtuoz, a ki a legtapasztaltabb tourista, s elkezdve -Irkucsktól, Rio de Janeiroig, minden népismét fölszedett magába; egy a -«bacillus»-ok felfedezéséről hirhedetté lett orvos, a ki pompásan -cziterázik és jodliroz, meg egy bankigazgató, a ki a kisujjában hordja a -kerek föld botanikáját. - -Ezekkel és a «jobb» tulajdonságaikkal maga Godiva kisasszony ismerteti -meg az új vendégeket. - -– Ezt azért kell önöknek megtudni, mert itt a mi házunknál van egy -sajátszerű törvény: miszerint mindenkinek otthon kell hagyni a hivatalos -«én»-jét s ide csak a kedvesebbik «én»-jét szabad behozni. Látják önök -azt a nagy perselyt ott a szegletben. A ki itt e helyen a saját -mesterségéről kezd el beszélni, rögtön elitéltetik egy forint birságra. -Esztendő végén egy szegény leányt házasítunk ki belőle. - -A kisebbik úr úgy tett, mintha mind ez csupa ujság volna rá nézve. (A -legjáratosabb detectivje volt a bécsi rendőrségnek, ismerte jobban a -bemutatottakat, mint a házikisasszony). - -– Én, a jobbik énemmel tilinkóművész vagyok, hivatalosan pedig -vízmű-mérnök. - -– Vigyázzon hát magára, hogy a vizes palaczkhoz ne találjon nyulni, mert -az már a mesterségébe vág. - -– Tartani fogom magam a boros palaczkhoz. - -– És ön uram, szólt arczát nevetésre készítve elő Godiva, a hirhedett -inquisitor, ön, ugy-e bár jobb óráiban költő, a ki verseket szokott -irni? - -– Azt hiszem, hogy az vagyok, mondá Lándory. Még ugyan nem próbáltam. De -szivesen megteszem, hogy egész nap az ujjaimon számlálom a verslábakat, -csakhogy a hivatalos énemtől megszabadulhassak. - -– Ha ezt nem mondta volna ön, most kényszeríteném, hogy üljön le közénk -«takart verseket» irni. Mindenki ír egy sort, annak csak a végszavát -mondja meg a szomszédjának s az talál rá rímet és ahhoz ír egy másik -sort, utoljára az egész költeményt összeolvassák. Hanem most ebből nem -lesz semmi. Ön azt ejtette ki, hogy szabadulni szeretne attól a -foglalkozástól, a mi által hirhedetté lett. Ez önt tán kínozza? No hát -én rá akarom önt kényszeríteni, hogy találjon benne mulatságot. - -– Mulatságot? A bűnvizsgálásban? - -– A hogy én tervezem. Most támadt ez az ötletem. Ez az egész társaság -itt csupa gonosztevőkből áll. Még most senki sem tudja, hogy mi a vétke? -A hányan vannak, annyi czédulára felirunk egy-egy gonosztettet, azután -kalapba dobjuk, s kiki húz ki magának egyet. Én pedig leszek a -vizsgálóbiró, a ki a bűnöst kivallatom. Még önt is. Majd meglátja ön, -milyen keresztkérdések közé szorítom. Mindenkit vallomásra kényszerítek. -Tanulni fog tőlem. - -Godiva folyvást kaczagva mondá el a bizarr ötletét, mely az egész -társaság tetszését egyszerre megnyeré. Az bizony nagyon derék lesz. -Vádlott bűnösként állani a biró elé, olyan vétek miatt, a miről az -embernek még csak sejtelme sincsen előre. Valódi Hogarth-képet mutatott -az egész társaság. - -Komoly csak Lándory arcza maradt. Mélabúsan nézett a kaczagó leányra. - -Olyan jól illett annak az elevenség. - -Kicsiny, finom termetű tündérke volt, fehér kezecskékkel, a miknek a -rózsaszinhegyű ujjai visszahajlottak. Arczán igen kevés pirosság, olyan, -mint a testszin thearózsáé, annál jobban illett neki a kaczagás. A kis, -fölvetett pisze orr, a lüktető czimpáival, az égő parázsszemek, a -vékonyan rajzolt mozgékony szemöldök s az arcz és áll -szerelemgödröcskéi, mind úgy disponálva voltak a derültséghez. S mikor -kaczagott, úgy repkedett a murillói angyalkák módjára félrövidre vágott -gesztenyeszin haja. Ez is szokatlan viselet ebben a divatszakban, a -mikor a hölgyek egész hajkalácsokat, egész boa constrictorokat viseltek -a fejükön – nem is a saját terményüket. - -Hirtelen oda hozták eléje az iróasztalkát, ő felkapta a tollat, s -elkezdte a schédákat megirni, eltakarva a másik kezével, hogy bele ne -lássanak, egyszer-egyszer csendes kunczogást fojtott vissza bezárt -ajkaival, valami furcsa ötletnél. Azalatt, a míg ezt a munkát végezte, a -társaság üres idejét kitölté Stauner úr a tilinkóművész. - -Bámulni való az a kis zeneszer, a magyar puszták fából faragott -pacsirtája; alig nagyobb egy becsületes szivarnál. S a legábrándosabb -dalok laknak benne, miket a pásztorművészek költenek virágos bokrok -alatt. - -Nagy tetszést aratott vele a kis emberke. - -– Ön elmehetne hamelni patkányfogónak! kiáltá oda tetsző véleményét -Godiva kisasszony, az iróasztaltól. - -– Azon gondolkozom épen, felelt az alacsony termetü. - -Hogy nevettek rajta! - -Godiva kisasszony elkészült a schédáival: azokat összesodorták s egy -khinai bronz vederkébe halmozva, kitették egy kis asztalra, melynek -egyetlen lábát egy hosszúnyaku gém képezte, abból kellett kinek-kinek a -maga terhelő vádját kihúzni. - -Elsőrendű vádlott volt az ezredes. - -A bűnvád, a mit a kihúzott czéduláról magára olvasott, volt «az -uzsoráskodás vétsége». - -Az egész társaság felkaczagott, de Godiva kisasszony meg tudta tartani -birói komolyságát, s ez erőltetett ünnepélyesség még jobban növelte a -tréfát. - -Az ezredesről mindenki tudta, hogy azt a bűnt csak passiv minőségében -ismeri. - -És a mellett komolyan kellett védekeznie a biró faggatásaira, hol és -mikor találkozott a «Bärele»-vel? hát a «Meerengel»-lel, meg a -«schmierminidan»-nal? hogyan fonta be őket? hány perczenttel kezdte az -uzsorát, s hogyan csavarta fel magasabbra? Az ezredes értette a tréfát. -A hét gyermekének az üdvösségére esküdött, (egy sem volt neki), hogy -soha ötös kamatnál többre nem adott pénzt, soha paraplémagazint nem -adott pénz helyett az adósnak, sülyedjen el a házzal együtt, ha valaha -nagyobb összegről állíttatott ki váltót, mint a mekkorát leszámlált. -Godiva kisasszony a vizsgálóbiró, tanukat állított vele szembe. Azokat -kifogásolta, mint rovott előéletű egyéniségeket. Majd sirva fakadt. És -utoljára felajánlotta a tisztító esküt. Úgy, hogy elvégre a biró -kénytelen volt őt bizonyítékok hiányában szabadon bocsátani, üdvös -leczkét tartva neki a megjavulásra. - -Kevésbbé simán szabadult meg a hegedűművész, a ki a kihúzott czéduláról -a «csempészet» bűnét olvasta le a saját fejére. Ez olyan naiv ember -volt, a ki azt hitte, hogy a kit vádolnak, annak rögtön meg kell mondani -az igazat. - -– Kérem, szabadkozék, én csak egy csomó szivart csempésztem be, a mennyi -a hegedűm tokjába belefért. - -Erre rögtön esküdtszékké alakult át az egész társaság, s egyhangulag -kiáltá ki a verdictet: «egy forint birság, a miért hegedűről beszélt!» - -A művész fizetett s örült, hogy ilyen olcsón szabadult ki a kriminálból. - -Következett a szinész. - -Ennek az jutott, hogy «parasztfogás» (Bauernfängerei). - -– Meri ön tagadni? Nem adja ki magát egyszer grófnak, másszor királynak, -majd meg molnárnak, hogy a szegény parasztoktól elszedje a pénzüket? -Álszakált, álhajat tesz föl, így ámítja el az áldozatait. - -Hasztalan volt minden tagadás. Nagyon sok esetet hoztak fel ellene. A -nyomtatott szinlapok bizonyítványul szolgáltak. Vádlott a sugóra -hivatkozott, hogy az veszi őt rá mindezen kihágásokra. Nem használt -semmit: – elitéltetett száz szinpadi meghalásra. – Nem volt vele -megelégedve. - -– Keveslem ezt a büntetést! Felebbezek! - -Ez után a bankigazgatónak kellett a vádlottak padjára ülni. Ő azt a bűnt -szerezte meg, hogy kis gyermekeket csalogat be az utczáról, s azokat -kifosztogatja. - -Ez is nagyon «ad hominem» volt. Úgy volt ismeretes a vádlott, mint a -szegények jóltevője. - -– Nem tagadom, hogy azt szoktam tenni. Minden tél kezdetén odacsalogatom -a gyerekeket az utczáról a házamba: a rongyos ruháikat levettetem velük -s uj ruhát adatok rájuk. - -– Hányra megy az áldozatainak a száma? kérdezé a biró. - -– Körülbelül százra. - -– Igéri ön, hogy felhágy e gonosz üzletével? - -– Nem tehetem, mert már hozzá vagyok szokva. - -– Tehát elitéltetik szokásos gonosztettének megkétszerezésére. - -Eddig tréfásan ment a játék, de a mint a «bacillusok» nagy mestere, a -kis doktor kibontotta a maga czéduláját, nagyon hosszú képet csinált -hozzá. - -– Kérem, én azzal vádoltatom, hogy kuruzsolok. - -Lett rá nagy nevetés! Még Godiva kisasszony is kiesett a szerepéből s -teljesen visszahelyezé nevetésre kész arczát a maga előjogaiba. - -A doktor szabadkozott. - -– Kérem! Ez nem járja! Itt az embernek, ha a saját mesterségéről beszél, -minden szóért egy forintot kell fizetni. Nekem most a betegeim mind a -fürdőkön vannak, a bacillusaim nem működnek. Én ez alatt a vallatás -alatt ruinált ember leszek! - -Godiva kisasszony ismét komoly arczkifejezést erőszakolt. - -– Hát mire való a tagadás? – Hát nekem, a vizsgáló birónak kell önt -megtanítanom arra, hogy miként védje magát? - -– Ezt a prophilaxist csakugyan nem ismerem még. - -– Egy forint birság a prophilaxisért! hangzott fel egyszerre az -esküdtszék khorusa. - -– Egy műszó nem fogja elhagyni az ajkaimat többé. - -– Hol kapta ön a diplomáját? vallatá Godiva. - -– Nem tudom, mi az az állat. - -– Tehát diploma nélkül gyakorolja az orvoslást? - -– Tagadom. Van egy bizonyítványom a tavalyi Narrenabendről. - -– Tehát mi önnek a keresetmódja? - -– Verseket irok. Azoknak a honoráriumából élek. - -– Miféle verseket? - -– Szerelmes verseket. - -– A szerelem: betegség; a ki szerelmes verseket ir, a legveszedelmesebb -kuruzsló. Vádlott saját vallomása alapján elitéltetik örök -szívfájdalomra. - -Az elitélt úgy tett, mintha vigasztalhatatlan volna. - -Nagyon mulatságos volt ez a tréfa, és a mellett egészen ártatlan. - -A főtisztelendő úrnak sem lehetett magát belőle kihúzni. Mikor -kibontotta a véletlenül kihúzott czédulát, azt olvasta le róla: - -«Boszuállás szerelemféltésből.» - -Minden ember a szájához kapott, hogy a nevetését elfojtsa. Godiva -kisasszony arcza pedig egyszerre fülig piros lett. Ezuttal a biró volt -erősen kelepczébe szorítva. Minő kérdéseket koczkáztasson ő -püspökségéhez a felvetett théma értelmében? - -Jó szerencse, hogy a főpap nagy szellemnyugalommal volt megáldva. Egy -pillanatra sem jött zavarba, kezét mellére téve, kenetteljesen mondá: - -– Igenis, elismerem. Szerelemféltő vagyok és boszuálló. Szeretem és -féltem az én mennybeli menyasszonyomat, s azokat, a kik őt tagadják vagy -nem tisztelik, irgalom nélkül a pokolra vetem. - -– Felmentünk tégedet, zendült rá Godiva kisasszony szava s utána az -egész társaságé. - -Csak egy chorus-zavaró hang tört ki a többi közül: «Kár volt!» (Ez -bizonyosan valami titkos szabadkőműves.) - -A tilinkóvirtuózra következett a sor. - -No ez járt szépen. - -Az volt az ellene emelt vád, hogy párbajban megölte az ellenfelét. - -Csak rá kellett nézni erre a kicsiny, vézna alakra, hogy az ember nagyot -nevessen erre a vádra. Elég lett volna neki annyit mondani: «nézzetek -rám és azután itéljetek». - -Stauner úr azonban meg akarta mutatni, hogy milyen fából van faragva az -igazi gonosztevő, a ki érti a maga tudományát. Belement a mulatságba s -elfogadta a neki szánt szerepet. Egész vakmerőséggel fordult a biró -felé. - -– Hogyan hivták az ellenfelemet, a kit megöltem? - -– Müllernek. - -– Hát én hozok ide tizenkét élő Müllert, a kik tanuskodni fognak -mellettem, hogy nem öltem meg őket. - -– No ez a tizenharmadik Müller volt, mondá rá komolyan Godiva -kisasszony. - -– S mikor történt az, hogy a Müller család részletes kiirtásában részt -vettem? hetvenkedék a vádlott. - -– 1868-iki márczius 31-én. - -– Orvosi és hatósági bizonyítványnyal fogom igazolni, hogy én azon a -napon Temesváron feküdtem betegen, sem kezemet, sem lábamat nem tudtam -megmozdítani. - -– Álmentség! itt van a megölt ellenfél két secundánsa. - -Godiva kisasszony felhivására azonnal vállalkozott két úr, a ki kész -volt bizonyítani, hogy ők segédkeztek annál a párbajnál, a melyben -Stauner úr a szerencsétlen Müllert lekaszabolta. - -– Kifogást teszek a tanuk ellen, az egyik hamis kártyás, a másik csendes -őrült. - -Hallatlan nagyot kaczagtak a sikeres védelmen. - -De Godiva kisasszony sem maradt adós, felhivására a jelenlevő -bankigazgató bizonyságot tett, hogy az első tanu nem kártyás, csupán -«kibicz», míg a másiknak a doktor kiadta a hivatalos parerét, miszerint -annak volt ugyan valamikor delirium tremense, de már teljesen kigyógyult -belőle. Vádlott számára nem maradt menekülés. - -– Nos és hátha bebizonyul rám, hogy párbajban embert öltem, mi baj -aztán? Én magyarországi honpolgár vagyok s az én hazámban a párbaj -halálos kimeneteleért a győztest államtitkárnak nevezik ki. (Hasonló -eset épen akkor történt.) - -– Átadatik a magyar törvényhatóságnak! Lándory úr vegye őrizete alá. - -Lándory az egész kedélyes tréfa alatt egy mellékasztalka mellett -lapozgatott Godiva kisasszony rajzalbumaiban, s úgy tett, mint a ki oda -sem ügyel. Mikor a nevét hallotta kimondatni, odalépett a mulatozó -csoport közé. - -– Parancsolnak velem? - -– Ön is idézve van, komolykodék Godiva kisasszony. Még egy vádlevél van -az urna fenekén. Ez önnek szól. - -– E szerint nincs mit válogatnom. Kérem a bűnömet a fejemre olvastatni. - -Godiva kigöngyölíté a czédulkát s teleszáj páthoszszal olvasá le róla: - -«Betöréssel párosult rablás!» - -Lándory meghajtá a fejét. - -– Tetten kapattam. Betörtem e házba. Hiába minden tagadás. - -– S mit akart ön innen elrabolni? Kérdé birói pedanssággal Godiva -kisasszony. - -Erre a kérdésre nagyot hallgatott Lándory; szemeiből, melyek Godiva -tréfás arczára voltak fordítva, valami megnevezhetlen fájdalom beszélt, -volt abban bánat, szemrehányás, szánalom: minek volt ezt a kérdést -intézni hozzá? - -Sokáig nem felelt; akadtak jámbor, jó szívű lelkek a társaságban, a kik -azt hitték, hogy zavarban van, s sugták neki: «Godiva kisasszony -albumait!» (ők persze, ha rabolnának, azokat vinnék el.) - -Godiva elnevette magát. Talán hizelgett neki, hogy ezt a hires nevezetes -inquisitort most ő hozta zavarba. - -Erre az elnevetésre aztán megkapta a gyors választ. - -– Én ezt a nevetést fogom ellopni a kisasszony arczáról. - -Taps és kaczagás fogadta ezt a szót minden oldalról. «Ez igazán -vakmerőség!» «Hamarább ellophatja a havat a Montblancról!» «Inkább a -tüzet a Vezuvból.» - -Maga Godiva is hangos kaczajra nyitotta ajkait. - -– Nem! Nem, uram! Azt az egyet nem lehet ellopni. Az nekem -elidegeníthetlen tulajdonom. Már gyermekkoromban úgy hittak, hogy a -«kaczagó Gili» «die Lachtaube». Aztán mit csinálna ön vele, ha az én -kaczagásomat ellophatná? Mire volna az önnek jó? - -– Arra, hogy kegyednek apródonkint visszaadogassam. - -– No a czél kimenti a gonosz szándékot, mint Szent Crispinnél a -bőrlopást az, hogy a szegények számára czipőt varrt belőle. - -A tribunált megzavarta a Péter azzal a jelentéssel, hogy az uzsonna fel -van terítve a hársfák alatt. - -Erre az egész társaság alászállt a veranda márvány lépcsőin, -végigsétálva a rózsás kert pázsitos közepét elfoglaló hattyustó partján, -melynek szélén egy kis szikla félsziget ormáról mesterséges patak -zuhogott alá. - -A gazdag ozsonna a nyolcz hárs által képezett árnyékos köröndben volt -felterítve egy kerek asztalon; karcsú, aczélruganyos vasszékek, apró -asztalkák mellett kinálkozva olyanok számára, a kik külön szeretnek ülni -párosával. - -Godiva odahivta maga mellé egy ilyen asztalkához Lándoryt. (Az újon jött -vendégnek vannak előjogai.) - -– Önről azt mondják, hogy az embereknek a gondolatjaiban tud olvasni. -Büvészet ez? - -– Nem. Jó részt tapasztalás. Hosszas ideig kellett azzal foglalkoznom, -hogy olyan embereknek a titkait napvilágra hozzam, a kiknek nagy okuk -van azokat elrejtegetni. Olyan közönséges ügyesség ez, mint a -prestidigitateur mesterfogása. - -– Még is rendkívüli istenadomány kell hozzá. - -– Szomorú adomány. Az ember nem lesz boldog az által, ha mindenkinek a -gondolatját kitalálja: elkezdve a szép hölgyön, a ki szemrehányást tesz, -hogy miért látogatjuk meg olyan ritkán, egész a pinczérig, a ki a -borravalónkkal a markában, azt mondja, hogy legyen holnap is szerencséje -hozzánk. Mikor az ember soha sem hiszi azt el, a mit hall. - -– Hát azt kitalálja-e ön, a mit most én gondolok? - -– Ki. Ön azt gondolja most, hogy ejnye mennyire csalatkozom én ebben a -mi új vendégünkben. A hir után valami rendkívüli arczot véltem nála az -albumom számára megszerezhetni, kegyetlen zöld szemekkel, most látok -előttem egy semmit nem mondó lomha képet, mintha csak ő volna a jámbor -«Trafiktürke» a dohányos bolt előtt. - -Godiva felszökkent az ülőhelyéből. - -– No de ez már boszorkányság. Egész a Trafiktürkéig. Hát belém lát ön? - -– Nem. Csak az eszmeazonosság vezet rá. Az idevezető utcza szegletén van -egy dohánytőzs, annak a czégtáblájára van festve egy nyugodalmas -muzulmán, a ki veszedelmesen hasonlít hozzám. Gondolhattam, hogy kegyed -is észrevette azt. - -– Azért még is belekerül ön az albumomba. - -– Nem, kisasszony; kegyed nem fogja az én arczomat az albumában -megörökíteni. - -– Hogyan? Ön megtiltja azt nekem, hogy én az ön arczát lerajzoljam? - -– Nem tiltom meg: csak megjövendölöm. - -– Ön megjövendöli? És az be szokott teljesülni, a mit ön megjósol? Hát -ehhez nem kell valami emberfölötti tehetség? - -– Nem. Csak egyenlő erejű emlékezet, fantázia és itélő tehetség. A mint -egy embernek a kedélyét, jellemét megismertük, arról előre -megmondhatjuk, hogy az előrelátott körülmények között mit fog tenni. - -– Hát én rólam vett ön már fel jellemrajzot? - -– Vettem. Nekem is van albumom, mint önnek; csakhogy abba mind az van -levázolva, a mi láthatatlan. - -– Szeretném az én láthatatlan «én»-emet látni az ön vázlatkönyvében. - -– Megmutathatom. Mélyenérző, mélabús kedély, túlságosan erős hajlammal a -mások megbirálására, még nagyobbal az önbirálatra. Elkényeztetve -mindenkitől és abban unatkozva. Soha sem ismert semmit, a mi -boldogtalanság, visszás érzés, balsors, és kiváncsi rá, hogy milyen -lehet az. Szeretne daczolni a sorssal, mert elég erőt, büszkeséget érez -magában hozzá; de nincs alkalma rá s ez boszantja. Ezért ingerel, -kigunyol, kínoz mindenkit, a ki közelébe jön: szeretné, ha valakit meg -tudna haragítani; de nem sikerül; csupa hódoló arczok veszik körül. Ez -kínozza. Hejh milyen jól érezné magát, ha ezek a bókoló, édeskés arczok -egyszerre mind haragos torzképekké idomulnának itt körülötte s a hogy -epednek most egy mosolygásáért, úgy kiáltoznának rá: «mért nem sirsz?» - -Godiva arczán az ámulat átszellemülése váltá fel az örök mosolygást. -Öntudatlanul szorítá a két kezét a keblére. Nagyot fohászkodott. -Bűvtükör volt az, a mit eléje tartottak. - -Az általános pohárcsörgés szakítá félbe a beszélgetést. A nagy kerek -asztalnál a szép vizsgáló biró egészségére ittak. A hódolatot fogadni -kellett, kegyteljes leereszkedéssel. - -Akkor egyszerre ezzel a kérdéssel lepte meg Lándoryt: - -– Nős ön? - -– Nem vagyok az, s nem is szándékozom azzá lenni. - -– Hogy lehet azt ilyen categorice kimondani? - -– Birám kérdi, hát megvallom. Minden embernek a szívében van egy talány; -férfiéban, nőében egyaránt. Száz ember közül kilenczven nem törődik -ezzel a talánynyal: elveszi egymást a megoldatlan rébusszal együtt s -édes tudatlanságban él holtig, s belefásul abba a bajba, a minek az okát -nem érti; a tíz közül kilencz meg tudja oldani a talányt, s azt mondja -rá: ez nem az én talányom és idején eltávozik; «egy», a ki a megoldott -szívrejtélyben a saját titkára talált rá: «ez az én talányom!» Száz -közül egy. De hát nagy öntúlbecslés volna tőlem, ha azt képzelném, hogy -én vagyok az a századik. - -– Pedig mindenki annak képzeli magát. - -A Péter ismét megzavarta a társaságot azzal a jelentéssel, hogy a hintó -be van fogva. A kik a hét órai vonattal akarnak Bécsbe menni, azoknak -itt az ideje, hogy a vasúthoz induljanak. - -A házi úr bocsánatot kért a vendégektől, hogy kénytelen őket elhagyni. -Üzleti ügyben a fővárosba kell sietnie Lándory és Stauner urakkal. -Nagynénje fogja vinni a háziasszonyi tisztet. Csak mulassanak. -Kilenczkor ismét megy vonat Bécsbe. Szép holdvilág van. - -Azzal megölelte a leányát, talán erősebben is szorítá karjai közé, mint -máskor. - -A két új vendég is búcsúzott. A tilinkós még késett; neki még volt egy -bevégezni való adomája, s egy kiinni való pohár johannisbergere. Azt kár -volna ott hagyni. - -Könnyü szellő fuvallt végig a tó fölött, a hattyuk szárnyukat -szétterjesztve vitorláztak benne; Godiva összeborzongott, mikor Lándory -oldalán a tóparton végig haladt. Talán a szellőtől. - -– Lássa ön: nekem úgy tetszik, hogy ön már eddig is elrabolta az -arczomról a nevetést. - -Lándory Bertalan nem mondott rá semmit. Hát komolyan vette? - -– Fogom még önt látni? kérdé Bertalantól a búcsúkézszorításnál. - -– Azt hiszem, hogy igen. - -– Meg fog bennünket látogatni? - -– Nem! - -– Én mégis fogom látni? - -– Mégis. - -A hintók tova gördültek. Az egyikben a két vendég, a másikban Traumhold -és Péter inas a bakon. - - - - -MONTEROSSO ÉS KOLACZIN. - -A bécsi palotához megérkezve, Traumhold úr utasítást adott a -komornyikjának, hogy a két velejött úr számára nyittassa fel a -vendégszobákat, miután azok hosszabb ideig tartó üzleti foglalkozásban -az éjt itt fogják tölteni. Az ilyen vendégmarasztás nem volt szokatlan a -bankár házánál: az ő szakmájában a gyorsan végzés a főfeladat. Néha, -midőn sietős végezni való volt, külföldi üzletszövetségesekkel, a -virradat is ott lepte őket a dolgozó asztalnál. A munkát csak az éjfél -után feladott vacsora szakítja félbe. Ezuttal a szakácsa kinn volt ugyan -a Badeni-villában; de a «Muntsch»-szállodából lehetett hozatni. - -Péternek meg lett az is mondva, hogy senkit se bocsásson be. - -Az ajtókat mind bezárták: a három úr egyedül maradt a comptoirban. - -Tizennyolcz évi üzleti könyveket átnézni nem tréfa dolog. Különösen a -vizsgálóbiró szemeivel. - -Tételről tételre át kellett olvasni a foliansok minden rovatát. A -könyvek a legpontosabban voltak vezetve. Egy kiigazított szám, egy -megkorrigált betűszár nem volt bennük felfedezhető. Semmi fingált tétel, -semmi szemfényvesztő számjáték az egészben. Voltak az activák közt -tételek, melyek kezdetben nagy összegekkel figuráltak. Aztán évről-évre -mindig kevesebb lett a czímük alatt fölvéve, míg utoljára a százezer -forintos tétel helyén az állt «egy krajczár». Pontos üzletember az -egészen kárbaveszett követelést sem törli ki főkönyvéből; egy krajczár -értékkel ott kell annak figurálni örökké. Hátha valamikor actualis -értéke lesz megint. - -Semmi restelni, takargatni való nem volt az üzleti könyvekben. A -nyereség rendes uton származott. Szédelgési vállalatok nem fordultak -elő. Sem «alapítási költségek» szemérmes czíme alá takart vesztegetési -kiadások. Uzsoráskodásnak nyoma sem volt. Syndicatusi nyereségek csak -olyan vállalatoknál, melyeknek részvényei folyton emelkedőben maradtak. -Az összeköttetetések egészen honnettek. - -A depot-üzletnél is a legszigorubb rendet constatálták; a léteményezett -és ismét túladott részvényeknek, állampapiroknak, sorsjegyeknek, -prioritásoknak fel volt jegyezve a sorszáma, sőt még a készpénzül letett -ezres és százas bankjegyeknek a számai is be voltak jegyezve; franc, -lira, sterling, márka, rubel, piaszter, s ugyanannak az osztrák értékű -forint szerinti megnevezése. - -Mikor négy évfolyam üzleti könyveit átnézték, akkor azt a kérdést -intézte Lándory Traumholdhoz: - -– Nem sziveskednék ön nekem megmondani, hogy ki az a Monterosso úr, a -kinek a neve több izben előfordul e könyvekben, mint letéteményező, és -ki az a Kolaczin úr, a kinek későbben, néha félév mulva ugyanezek a -letétemények elküldetnek? - -Erre a kérdésre elsápadt a bankár. - -Összeszedte magát s nyugodtan válaszolt. - -– Politikai ügyekben való vizsgálatra is ki vannak önök küldetve? - -– Arra nem vagyunk. - -– Akkor kérném, hogy Stauner úr hagyna bennünket egyedül; mert erre a -kérdésre csupán magyar vizsgáló birónak felelhetek. - -– Nincs ellene kifogásom. - -– Kérem tehát Stauner urat, legyen szives átmenni a billardterembe, s -mulassa magát egy kis carambol partieval, a míg utána megyünk. Nem -sokára vacsorálunk aztán. - -Traumhold egészen hitte azt, hogy ő még ma együtt fog tekézni és -vacsorálni a két vendégével. - -Stauner úr felkelt és kiment a szobából. - -A bankár némi izgatottságtól reszkető hangon kezdé. - -– Uram, ön patriota volt «ezekben az években.» - -– Most is az vagyok. - -– Azt értem alatta, hogy azon hazafiak közé tartozott, a kik készek -voltak a legszélsőbb eszközökhöz is hozzá nyulni azért, hogy hazájuk -alkotmányát visszavívják. - -– Köztük voltam. - -– Akkor önre nézve nem lesz meglepetés, ha felfedezem, miszerint -Monterosso egy turini bankár, a ki egyenes összeköttetésben állt -Napoleon Jerome herczeggel és Cavourral. Az a Kolaczin pedig egy varsói -bankár, a ki Langiewicznek a megbizottja volt. Ha még egy évfolyammal -tovább fogja ön átvizsgálni a könyveimet, majd fog ön tételekre akadni, -Monterosso neve alatt, a melyek áthelyezésüket Budapest felé vették s az -ottani patrioták bankárjánál találtak elszámolásra. Én a fejemmel -játszottam az önök szabadságának az ügyeért. Most, ha tetszik, vegye ön -el a fejemet. - -Lándory nehezet sóhajtott. Hivatalos feladatának egész alpes-súlya még -így nem nyomta a keblét, mint most. - -– Hát most én mondom meg önnek, hogy ki az a signore Monterosso. Az egy -legelső minőségü szélhámos: egy egész internatiolis rablóbandának a -vezére, a kit szerencsém volt röptében elfoghatni, mikor épen egy új -rablási merényletet tervezett Budapesten. Nála találtam meg az adatokat, -a melyek önhöz vezettek. A gonosztevőknek nem volt ideje azokat -megsemmisíteni. - -– Uram! szólt Traumhold felháborodva, s most sötétvörös lett az arcza a -nehéz indulattól. Én teljes jóhiszeműleg cselekedtem: én azt hittem, -hogy egy magas nagy eszmének szolgálok. Én az önök hazájáért, a -magyarokért, meg a lengyelekért rajongtam. Lelkemben a népszabadság hive -voltam. - -– Önt megcsalta a lelkesedése. Megbizói mind tolvajok voltak; Turinban -épen úgy, mint Varsóban és Budapesten. - -– De hiszen itt vannak nálam az ajánló leveleik, a melyeket a varsói -forradalmi kormánytól, a pesti hazafiak vezérférfiaitól, a magyar -emigratió főnökeitől kaptak. Itt vannak Cavour és Pietri, a párisi -rendőrminiszter credentionálisai. - -S ezeket mondva, egy titkos rugót nyomott meg iróasztalán, melyre egy -rejtek fiók tolódott elő s abból marokkal szórta elő az iratokat, a -mikre hivatkozott. - -Lándory egyenkint szemügyre vette azokat. - -– Egytől-egyig mind hamisítványok. Sem a magyar pártvezéreknek, sem a -franczia és piemonti kormányoknak, sem a lengyel forradalom -dictátorának, sem az emigratio főnökeinek nincs azokhoz semmi köze. -Irás, pecsét, stampiglia minden hamisítva van rajtuk. - -Traumhold szédülten rogyott székébe vissza. - -– Ezek a gonosztevők önnel átkozott játékot üztek; mondá Lándory. Önt -közvetítőnek használták. S a politikai összeesküvés tisztességes -titoktartásába burkolták cselszövényüket. Elrablott állampapirok, -nagyobb összegről szóló bankjegyek, check-ek, elárulják a közvetlen -tettest, a mint az túl akar rajtuk adni; ha idegen ember nagy -pénzösszeget mutogat egy európai nagy városban, egyszerre gyanut költ, -nyakára megy a rendőrség, vallatóra fogja. De ha az elorzott papirokat -leteszik egy közhitelben álló bécsi bankárnál, azután ott hagyják -heverni fél esztendeig, s akkor elküldetik egy varsói czéghez, ez -senkinek sem tünik fel. Az, a franczia, osztrák, vagy angol papirokat -szépen értékesíti a varsói és szentpétervári piaczokon, és megfordítva. -Kevés üzletember olvassa az orosz lapokat Milanóban. Hogy a titokban -közvetített összegek csakugyan rendeltetésük helyére jutottak: azt -igazolják Monterosso és Kolaczin urak, a magyar és lengyel patriota -celebritások leveleivel, a miket igen könnyű utánozni. A hires emberek -nagyon adakozók az autogrammjaikkal. Egész határozottan mondhatom önnek, -hogy a hol magyar hazafinak, emigransnak a neve fordul elő önnek az -okirataiban, az mind hamisítás. S kétségtelen, hogy a lengyelekkel is -így van. Sőt olyantól is találok itten levelet, a ki már akkor nem is -élt, a mikor ez a levél iródott. - -A bankár arczán egy-egy galváni rángás vonaglott végig. - -A zöld szemek igézete alatt állt. - -Lándory folytatá egész csendes hidegvérrel. - -– De ha még csak ezzel a két imposztorral lett volna önnek dolga! -Azonban a gubanczot még jobban összekuszálja az, hogy a mi nagyobbszerű -rablás csak Magyarországon végbement, egy évtized alatt, azoknak az -értéke mind keresztül vándorolt az ön számlakönyvein. Ön mind azokat -átvette, mint hazafiui adományokat titkos czélokra, költött nevek alatt -szereplő emissariusoktól; azután utasítás szerint megint elküldötte más -megnevezett bizományosoknak, politikai mozgalom szükségleteire. Az ön -emissariusai mind egy igen jól szervezett rablószövetségnek a tagjai -voltak. Ilyenformán soha elrablott kincsnek nyomára nem lehetett jutni. -A gazemberek kiválasztottak maguknak egy becsületes embert orgazdául. - -– Orgazda! Én? hördült fel Traumhold. Úgy érzé, mintha azok a nagy -könyvek egyszerre koporsófödelekké válnának előtte. - -– Hozzátettem, hogy becsületes ember. - -– Lehet valaki a kettő együtt? - -– Kétségtelen, hogy tudtán kivül volt az egyik. Hogy meggyőzzem önt -felállított combinatióm alaposságáról, megmutatom önnek a jegyzeteimet. -S a nálam levő jegyzetek nyomán, az ön számlakönyveinek akármelyik -évfolyamából rányitok egyszerre arra a lapra, a mely az adataimmal -correspondeál. Ezen év, és hó ezen napján történt Budapesten a hirhedett -pánczélos pénztár elrablása, nyisson ön rá az ön főkönyvében a három -nappal későbbi lapra, ott fogja találni vagy Szentzsófiai, vagy -Törökváry nevét, ugyanazzal az összeggel, a melyet én a magam -jegyzetében megmutatok. - -A bankár gépszerüleg lapozott a diariumában a mondott nap paginájáig, s -mint egy álomjáró a hypnotizáló orvosa parancsára, olvasá fel a -megtalált adatot. - -A Szentzsófiai neve volt benne. - -– Más nevén «Wasserpirat.» - -Azután mondott Traumholdnak egy másik évből való adatot. - -A bankár utána nézett a diariumában. - -Rátalált a Törökváryra. - -És így sorba. Egy egész litániát! Pokolbeli litániát. Csupa ördögök -neveiből sorba füzve. - -Mikor már nagyon sok volt, egyszer csak felugrott a bankár a helyéből és -elkezdett hahotával kaczagni. - -Hahaha! - -Azután letörülte az izzadságot a homlokáról s azt mondá a vendégének: - -– Azt ne higyje ön, hogy megbolondultam. Nem. A tréfa, a mit velem -eljátszottak, olyan sikerült, hogy nevetnem kell rajta. Egy -«Localposse», a miben a póruljáratott, buta Buffalmaccon senki sem -sajnálkozik; de mindenki kaczag. - -– Hiszen magam is hajlandó volnék a derültségre, ha a dolognak igen -komoly folytatása nem volna. - -– Mi komoly folytatása lehetne? szólt a szobájában fel s alá járkálva a -bankár. Bűnrészesség vádját emelni ellenem ezen az alapon nem lehet. -Kárpótlási igényt hamarább. Ezt azonban be sem várom. A mint velem -hivatalosan tudatják, hogy a nálam letett s általam tovább adott értékek -provenientiája bűneredetü volt, én kötelességemnek tartom e «bona -fidessel» átvett összegeket birói kézbe letenni. Az ez évi mérlegemet -nagy veszteséggel fogom bezárni. Ez bizonyos. Megesett már rajtam máskor -is. De a becsületem fogyatlanul marad. - -– Magam is ezen a nézeten volnék, ha egy legujabban történt szenzácziós -bűntény nem képezne szomorú utójátékot ehez a mondjuk hát -«Localposséhoz.» Olvasta ön ugyebár a lapokban, hogy Páristól nem -messze, egy különczségéről hirhedett franczia vicomte kastélyába -betörtek, s onnan nagy összeget képviselő családi ékszereket, -értékpapirokat elraboltak. Hogyne olvasta volna? Hetekig kisértett a -lapok ujdonság rovataiban ez az eset. - -– Ismerem, a Lisblanc vicomte esete. - -– A tolvajság raffinált furfanggal ment végbe. A gonosztevők, -kiszámítva, kikémlelve választák tettük végrehajtására azt az időközt, a -midőn a gróf meghalt; de még a pompás katafalk nem készült el, a maire -lepecsételi éjszakára a szobákat, a rokonok, a vélhető örökösök még -távol vannak. A tolvajok még a pecséteket sem szakgatták le az ajtókról -és ablakokról, azon a titkos sülyesztőn keresztül hatoltak be a szobába, -a melyen a gróf az ételeit szokta a konyhából felszállíttatni. Ott, a -pánczéllal ellátott vasszekrényt keresztül fúrták és fürészelték olyan -gépekkel, a minőket csak Amerikában készítenek, egyenesen ilyen -czélokra. Azután kitakarítottak belőle mindent, s a milyen észrevétlenül -jöttek, olyan titokzatosan el is tűntek, semmi nyomukra nem lehetett -találni. Csak másnap, mikor a rokonok jelenlétében felnyitották a -szobát, jöttek rá a betörésre. A távirda rögtön működésbe lett hozva, a -kastély cselédsége biró elé állítva, franczia, német, spanyol, belga -rendőrség fellármázva, a tengeri kikötőkbe utasítások küldve, a vasuti -állomások detektivekkel elárasztva, gyanusképü utazók megmotozva. Nem -találtak meg semmit. Az örökösök huszezer frank jutalmat tűztek ki -annak, a ki az elrablott kincsek nyomára vezet. Nem jelentkezett senki. -Pedig európai hajtóvadászat kelt ki belőle. Azt persze senki sem -tartotta lehetőnek, hogy legyenek, a kik lóháton, negyvennyolcz óra -alatt elvágtatnak egyfolytában a Rajnától a Fehér Kárpátokig. -Harmadnapra a hirhedett ékszerrablás után Monte Rosso úr ott volt -Budapesten. Pedig nem villámvonaton jött. - -– Monte Rosso? - -– Igen. Az ön Monterossoja. Ott csak egy napot pihent. Elolvasta a -hirlapokból a táviratokat, melyek a seigniersi rablás felfedezőinek egy -egész vagyont igérnek, aztán megengedett magának egy kis kéjutazást a -regényes Vág völgyében, (a melynek a vasutját épen most financirozzuk, -mi együtt! Milyen satyra!) Onnan megkönnyebbülve visszatért megint -Budapestre. Ott az összeköttetéseinél fogva megtudva, hogy egy bánsági -földes úr épen nagy birtokvásárlásra készül s másfél milliót tartogat -odahaza, ezt is bevonta működései körébe. Csak úgy «en passant», -vendégszereplésképen, a hogy szoktak hirhedett virtuózok Szentpétervárra -utaztukban kegyesen nálunk is egy concertet adni. S az intézkedések -személyes vezetése végett lerándult Szegedre. Ott azután beleakadt az én -tőrömbe. Eleinte nagyon hetvenkedett, angol lordnak adta ki magát s -D’Izrælivel fenyegetőzött, meg lord Loftussal. Azután megkisérlette -kétszer a megszökést a várból, először mesés vesztegetéssel, azután még -mesésebb salto mortaléval, egy a lába közé szorított seprűt feszítve a -sima bástyának s úgy csúszva le rajta. Rendkivüli ereje van, öt hat -embert legyűrt, feltaszigált, míg el birták nyomni. Nehány nap mulva -aztán kénytelen volt velem szemben felvenni az igazi ábrázatját, s -kivallani, hogy ki volt és miket tett. - -– E szerint a főczinkos kézre került. S az rám nézve annál jobb, mert -engemet leginkább tisztára moshatnak az ő vallomásai. - -– Ez eddig úgy volna. Hogy ezt a rejtélyes vezetőjét az internationális -rablószövetségnek elfogtuk, az egész bűnügyre nézve mindenesetre csak -szerencse; mert az összekötő csomóját találtuk meg benne egy mindenfelé -szétágazó bűnszövetségnek. Ez az ember, (az igazi nevét most sem tudom -megmondani), valóságos lángész a magasabb szélhámosság világában. -Eleinte egész knownothingnak játszotta magát. Nem akart más nyelven -tudni, csak angolul. Hanem azután, hogy sikerült a Budapesten, álnév -alatt hátrahagyott bőröndjét kézre kerítenünk, s abban minden iratait -megtaláltuk, egyszerre felhagyott a tagadási rendszerével s azután -vallott. Még olyan dolgokat is kivallott, a miket nem kérdeztem tőle. -Értem a czélját. Azt akarja, hogy mentül hamarább el legyen itélve s az -állami fogházba bezárva. A tolvaj uraknak legkellemetlenebb a vizsgálati -fogság. Ellenben az állandó lakhelyen kedvező chance-aik vannak a -kiszabadulásra, ha idekünn még hatalmas czinkosszövetség működik az -érdekükben. Az én emberem tehát egészen beszédessé lett, a mint a merev -tagadás lehetetlenségéről meggyőződött. Öt európai nyelven tud -folyékonyan beszélni, még pedig annak a városnak a tájkiejtésével, a -melyben állítólag lakott. Az olaszt a lombardi, a francziát a párisi, az -angolt a londoni accentussal beszéli. Még magyarul is tökéletesen -beszél, s kiejtése trencsénvármegyei, úgy, hogy a legkedélyesebb -tótmagyar földesurat játszhatja vele. Sőt lengyel, orosz, szerb és román -nyelven is ért, s levelei között a tolvajok jargonján a «ladino» nyelven -irottakra is találtam. Neve annyiféle van, a hány országban megfordult s -a felesége, a különböző meridianusok szerint hol «mylady», hol -«signora», hol «marquise». Érdemrende is van elég. Azok közül azonban -útközben viselésre csak a becsületrend szalagját használja. Útlevelei, -követségek által láttamozva, többféle nevekre szólók, ajánló levelei -pedig a legelső, legünnepeltebb férfiaitól a continensnek, és Albionnak. -A mellett aztán pecsétnyomók és stampigliák és blanquettek, még esetleg -szükségeseknek az előállítására. - -A bankár közbeszólt. - -– Ha ez a szélhámos magát először angol lordnak adta ki, hogyan lehetett -benne kegyednek Monterossot, az olasz bankárt felismerni? - -– Mindjárt rájövök. Az átkutatott iratai között találtam egy postai -szállító levélre, melyen a feladó Monterossonak volt megnevezve, a -szállítmány pedig az ön firmájának czímezve. Kérdésemre egészen nyiltan -elmondá, hogy ez több százezer franc értékü franczia állampapirokat -tartalmaz, melyek a seigniersi rablásból erednek. - -– Mikorról van a szállító levél keltezve? szólt izgatottan a bankár. - -– Épen három hete. Nyisson ön rá a főkönyvének a megfelelő lapjára. - -Ott volt. - -– Megengedi ön, uram, hogy utána nézzek a letétszekrényemben, -nincsenek-e még itt az értékpapirok? - -– Ön úr a saját házánál. - -Traumhold egy vasajtót nyitott fel, titkos rugó segélyével, azon belül -volt a pánczélozott Wertheim-féle szekrény, mely nagyobb volt, mint a -vasajtó. (A falat és ajtót azután csinálták oda, mikor már a szekrény -ott állt). - -Az egymásra halmozott értékpapirok garmadáján mindjárt legfeljül feküdt -a keresett csomag. - -– Megvan! kiáltá örömmel a bankár, visszatérve a vasajtón s magával -hozva a lepecsételt s szállító levéllel ellátott csomagot, a mit -reszkető kézzel letett az asztalra Lándory elé. Már útban volt Varsó -felé. Ügyvezetőm czímezte Kolaczinnak. Jó szerencse, hogy ma ünnep van, -délután a pénzposta zárva van nálunk. Ezt a tételt röptében fogtuk el, -különben ez is az én terhemre esik. Én önnek hálával tartozom uram, a -mai idejöveteleért. - -– Ne előlegezze ön a hálálkodást. Nincs oka rá. Vágja ön fel a csomag -borítékát. Nézzük meg a tartalmát. - -Traumhold levagdalta a viaszkos vásznat, a pecsétes zsinórokat a -csomagról, s aztán egyenkint előszedte belőle az értékpapirokat, azok -mind megegyeztek a depotkönyvben feljegyzettekkel. - -– Az egész értékösszeg itt van. - -– Nincs semmi más irat köztük? - -– Semmi. - -– Ez a baj. Jobb lett volna önre nézve, ha ezt az egész összeget -elveszni látja, mint hogy azt az egy iratot nem találja benne, a mely a -rablás alkalmával közötte volt. - -– Mi volt az? - -– A megholt Lisblanc grófnak a végrendeleti codicillusa. Az öreg úr -viszályban élt a feleségével és fiával. Az utóbbit egy végrendeletében -kitagadta, s az unokaöcscsét, marquis de l’Aisne Alfrédet tette -általános örökösévé. Halála előtt kevés idővel azonban sikerült Lisblanc -grófnőnek a férjét gyóntatója, a seigniersi prépost által annyira -megengesztelni, hogy egy codicillusban visszavonja az unokaöcscsét -általános örökössé tevő végrendeletet, s Lyonelt, a fiát, helyezze be -öröklési jogaiba. Az első végrendelet öt tanu által van aláirva, -valamennyinek a pecsétjével megerősítve, a közjegyző által hitelesítve, -s három példányban kiállítva. A codicillus azonban, mely szintén törvény -előtti érvényességgel bír, zárt levélbe van foglalva, a tartalma a -hagyományozó által sajátkezüleg írva, de a tanúk előtt ismeretlen. Azok -csak az öt pecséttel lezárt levél borítékjára irták fel a neveiket, -azzal a bizonysággal, hogy ez ő nekik, mint végrendeletet tartalmazó -levél lett bemutatva. Ez a levél is el lett orozva. De, hogy valóban -létezett, és ott volt a szekrényben és a tartalma Lyonel javára szólt, -azt bizonyítja a prépost, a ki a levelet maga tette vissza a szekrénybe -a gróf halála napján. Ő maga mondta toll alá az öreg grófnak, hogy -hagyományát miféle kikötésekkel zárolja körül. Lyonel huszonnégy éves -koráig a mostoha anyja gondnoksága alatt álljon. (Még most csak húsz -éves a fiu, de már mintaképe a gommeuxnek). Azután ha valamikor a -katholikus hitet elhagyná, azonnal veszítse el az atyai örökséget s az -De L’Aisne Alfrédre szálljon. Ellenben, ha valamely egyházi rendbe lépne -be, például a maltai lovagok rendébe, nőtlenségi fogadalommal, azon -esetben rögtön átvehesse a vagyonát még a huszonnégy éves kor betöltése -előtt is. - -Lándory ez elbeszélés alatt azt olvasta ki a bankár szeméből, hogy ez -egy kis csendes ásítási hajlamot fojtogat el magában. - -– Kérem, csak ásítson ön bátran, ha untatja ez a dolog, majd mindjárt -jön ennek olyan része is, a mely önt érdekelni fogja. - -– Figyelemmel hallgatok. - -– Képzelheti ön, hogy egy ilyen iratnak a megtalálása mennyire érdekében -áll az egyik félnek, Lisblanc grófnénak és a fiának. Hogy a családi -gyémántokat is elrabolták, az nem fáj nekik, csak ez a kis darabka -papir. - -– S mit mond az ön foglya, hová lett ez az irat? - -– Ő azt mondja, hogy a többi értékpapirokkal együtt elküldte önnek. - -– De ez nem igaz. Ha elküldte volna, itt lenne. - -– A gyémántokra pedig azt mondta, hogy azokat a táskával együtt ellopták -tőle, mikor a kárpáti erdőutakon átjött. Én nem hittem el neki sem -egyiket, sem a másikat. Ellenben a fejére olvastam, hogy «ön ezen s ezen -a napon járt az oroszlánkői várromok közt, ezen napon a beczkói -várromon, ismét másnap a temetvényi düledékek között, majd odább a -lietavai romerősségben, utoljára fölkereste a trencséni elhagyott várat. -Mindenütt, mint utazó dilettans, aki festői vázlatokat vesz föl. -Rajzmappát is vitt magával. Kitünően tud rajzolni. Ön a lopott -gyémántokat és a keresett codicillust egyikében ezeknek a várromoknak -rejtette el.» - -– Az nagyon valószinü. - -– Persze, hogy valószinü, csakhogy a saját sejtelmemet nem tehetem a -vizsgálati jegyzőkönyvbe, mint adatot. - -– S mit felelt rá a tolvaj? - -– Nagyot nevetett a szemem közé. Azzal az impertinentiával, a mi valami -keveréke a grandseigneuri fitymálásnak, s a zsebmetszői akasztófa -humornak. Én ebből a nevetésből ugyan rögtön a fejére olvastam, hogy mit -gondol ő ebben a pillanatban, «ön azt hiszi, ugye, hogy csak legyen -egyszer elitélve rendes fogságra, onnan majd az ön gondja lesz minél -hamarább bucsúvétel nélkül odább állni, s akkor aztán felkeresheti az -eldugott kincseket, a pótvégrendeletet pedig még azoknál is jobban -értékesítheti, felhasználva azt archimedesi csavarul vagy De L’aisne -vagy a Lisblanc grófoknál, a melyik többet igér érte». - -– Az a legvalószinübb! mondá a bankár. - -– Csakhogy én a magam gondolat olvasását nem irhatom fel tanuvallomásul. -Én csak azt jegyezhetem be, hogy a «vádlott nevet». Ekkor aztán -szigoruan fogtam a vallatást, fenyegettem az embert, hogy sötét -magányzárkába fogom csukatni, kemény bőjt mellett a hol napot sem lát, s -tudni fogom őt kényszeríteni az őszinteségre. Erre a ficzkó -elfintorította az arczát, s azt mondá: «nem tud az úr olyan dolgot, a mi -nekem ujdonság volna! Voltam én már a bagnóban is!» s olyan tökéletes -kánkán figurát csinált hozzá, a milyen csak egy kiszolgált gályarabtól -kitelik. Akkor aztán megint előkelő positurába helyezte magát. A jobb -kezével leereszkedő tenyérhajlítást tett felém (oda volt az csatolva -békóval a balkezéhez, de ez őt nem zsenirozta) s azt mondá: - -– Én határozott választ adtam. Mást egy év mulva sem adhatok, s ha -mindjárt az ispaháni kullancsverembe zárnak is önök. A gyémántokat -ellopták tőlem s az ötpecsétes levél ott volt a többi értékpapirok -között, melyeket Traumhold bankárhoz utasítottam. Ha nem hiszik önök, -szedjék széjjel, követ kő után, Trencsén, Beczkó, Temetvény, Lietava és -Oroszlánkő várát és Traumhold bankárnak a palotáját. – Ez jött a -vallatási jegyzőkönyvbe. - -Ezzel felállt a helyéről Lándory. Traumhold, mint a gutaütött maradt -összeroskadva a karszékében. - -– Most már tudja ön, uram, hogy mi actualis vonatkozása van annak a -regényes históriának az ön üzletéhez. A néhai Lisblanc gróf örökösei nem -fognak azzal megelégedni, hogy ön a feltartóztatott értékpapirokat birói -kézhez leteszi, hanem követelni fogják azt az okiratot, mely nekik jogot -ad ahhoz, a több millióra menő fekvő birtokhoz is, melynek tulajdona -most perre megy közöttük. Ebből önre nézve olyan zaklatás fog támadni, a -mitől ön pusztán pénzáldozattal meg nem válthatja magát. Én küldetésemet -bevégeztem. - -Az irodai óra egyet ütött éjfél után. - -– Menjünk vacsorázni, mondá a bankár, székéből felállva. - -– Nem zárja ön be a depot vasajtaját? figyelmezteté Lándory. - -– Majd visszajövök még. - -Lándory szomorúan ingatta a fejét. - -(Szegény ember! Azt hiszi, hogy még ő ide vacsora után visszajön!) - - - - -EGY MESÉS JELLEM. - -Stauner úr átadta a dákót Lándorynak. A míg a Péter elhozatja a -megrendelt vacsorát, az alatt a két úr kijátszhat egy partiet. Hozzá is -fogtak. A bankár kitünő tekejátszó volt, egy lökést sem hibázott el. - -Mikor Stauner és Lándory a tekebotot adták-vették, az egyik úr csak -ennyit hallatott: «Mhm», a mire a másik azt válaszolta: «hmh». - -A mint egyszer a bankár egy különösen szép carambole-t csinált, Stauner -úr kiment a billardszobából. Nem kérdezték tőle, hová megy. - -Mire a partienek vége volt (a bankár diadalával), a vacsora fel volt -szolgáltatva; Péter bejelenté; akkorra Stauner úr is visszakerült. Nem -kérdezték tőle, hol járt. - -De Péter annyit sugott az urának a fülébe, «micsoda spanyolviaszkszagot -hozott ez az úr magával a szobába». - -A bankár valami titkos lázt érzett végig borzongani a testén. Vannak -olyan ellenszenves szagok, melyek nem kellemetlenek, mégis felháborítják -az idegeket. Például, ha az ember a gyaluforgácsnak a szagát megérzi, -mindig a koporsók jutnak az eszébe, a miknek a fenekét ezzel szokták -megtölteni. Ilyen szag a spanyolviaszké is. - -És aztán még le kellett ülni vacsorálni a két kedves vendéggel és enni -minden ételből, és inni minden palaczkból, nehogy azok azt higyjék, hogy -megmérgezi őket valaki. Még azután a jó szokás kedvéért koczintani is -kellett velük, a mit azok viszonoztak a házigazda egészségére; a -koczintásról áttért a beszéd a borra, a borról a phylloxerára, a -phylloxeráról a fuxinra; utoljára olyan szakdisputa keletkezett a -műborgyártásról, mintha mind a három úrnak ez volna a mestersége. - -A vacsora után még egy szivart is ki kellett szívni, azután a vendégek -kezet szorítottak a házigazdával s jó éjt kivántak egymásnak: a Péter -vezette őket a vendégszobákba. - -Alig tették be azok maguk után az ajtót, Traumhold sietett egy karos -gyertyatartóval a kezében a comptoirjába. Eszébe jutott, hogy a depot -vasajtaját nyitva hagyta. Odáig három sötét szobán kellett keresztül -mennie, az utolsó volt a könyvvivőjének a dolgozószobája; a hány ajtót -kinyitott, mindegyiknél úgy tetszett neki, mintha valami kisértő lélek -fuvallata érné, mely gyertyáit ki akarja oltani. - -Az igazi kisértet csak a harmadik szobában várt reá. - -Itt volt érezhető még most is az a spanyolviaszkillat. - -Koporsószag! - -A mint e szobába belépett, majd ledobbant a földre. - -Annak az ajtónak a zára fölött, mely a comptoirjába vezetett, két széles -papirszelet volt keresztben egymás fölött, az ajtóra és a küszöbre -pecsételve. - -Ez volt Stauner úrnak a feladata az alatt, a míg a bankár a másik -vendégével oda át carambolet játszott. - -Nem akart hinni a szemeinek. Érzékkáprázat ez! - -Közel ment a rémhez, odavilágított rá a gyertyával. - -Valóban két keresztbefektetett papirszelet volt ott, az osztrák -rendőrség kétfejű sasos négy pecsétjével a végein. - -A Golgothának minden keresztjei nem rettenetesebbek ennél a szomorú -keresztnél! Erre van a kalmárnak a becsülete, a hitele fölfeszítve! - -Mi a szívbe ütött dárda öklelése ehhez a döféshez képest! - -Lepecsételve az üzletszoba, hatóságilag! - -Hisz ez az üzletszoba az a kalmárnak, a mi az emberősnek a paradicsom -volt! - -Szédelegve ment ki onnan, aztán végig valamennyi szobáin, minden ajtót -nyitva hagyott maga után. Annyira el volt csábulva, hogy nem talált rá a -hálószobájára. Eltévedt a saját lakásában, bujósdit játszott saját -magával, mintha valami útvesztőben bolyongna, míg egyszer ismét -ugyanabban a szobában találta magát, a hol az a lepecsételt ajtó állja -az útját. - -Azt hitte, hogy rögtön szélhüdés fogja érni. Lerogyott arra a székre, a -melyen hű hivatalnoka, az öreg könyvvezető szokott ülni. Huszonöt év óta -üli már azt a széket: ezüstlakodalmát ülhetné meg vele, ha még három -napot megélhetne. - -De ilyen három nap nincs. - -A mai zárköve valamennyinek. - -Keze önkéntelen a villamos csengetyű gombjára tévedt. A csengetésre -odajött Péter. - -– Mit akarsz? kérdezé tőle a bankár, rámeredve. - -– Ön csengetett. - -– Hát nem álmodtam? Hát ébren vagyok? Nézz oda, mi az? - -– Az ajtó lepecsételve! hördült fel Péter. - -– Hát te is látod azt ott? Ennél a szónál elfojtotta a szavát a zokogás; -a könyei elboríták az arczát. - -Péternek minden tagja elkezdett reszketni, sűrű haja szétborzadt az -ijedelemtől. Majd ismét a düh vett erőt rajta; oda akart rohanni az -ajtóhoz, hogy letépje róla azt a pecsétes keresztet. - -A bankár utána ugrott s megragadta a karját. - -– Mit akarsz? őrült! Becsuknak érte, ha leszakítod! - -– Bánom is én! - -– Nem téged, de engem. - -– Hát minek akkor ez az élet? Hogy tehették ezt? - -– Joguk volt hozzá. - -– Csak joguk? - -– Okuk is volt rá. - -– Az már veszedelem, mondá Péter elcsüggedten. Tehát csakugyan azok -voltak, a kiknek én tartottam őket. - -– Vizsgálóbiró és detektiv. - -– A mi házunknál! - -– Jer innen. Mert itten megfuladok. Vezess a hálószobámba. Nem találok -oda. Vetkőztess le; azt hiszem, utoljára. Aztán, majd ha az ágyban -leszek, akkor beszéljünk valamiről csendesen, Péter: tudod? csendesen. - -A bankár, inasának a vállára támaszkodva, tántorgó léptekkel utazta -végig azt a hosszú utat az üzletszobájától az ágyfülkéjéig. - -Odáig nem beszéltek semmit. - -Traumhold bankárt valósággal a láz törte, a míg az inasa ruháit -lebontotta róla, s az ágyba fekteté. - -A nagy, antik fali óra, melyet havonkint egyszer szokás felhúzni, három -negyedet ütött háromra. Lassudott kongása elárulá, hogy súlyláncza végét -járja már. Péter újból fel akarta húzni. - -– Ne húzd fel! mondá a bankár. - -Akkor aztán odament az inas az ura ágyához, s letérdelve a mellé, -megfogta a bankárnak a kezét; jéghideg volt az. A homlokához szorítá: az -forró volt, annál melengeté. - -– Oh, édes jó uram! Hogy ezt kellett megérnem. - -A bankár a másik kezét is odaadta neki. - -– Te voltál az egyedüli okos ember a házamnál. Te mondtad azt mindig, -mikor azokat a titkolózó embereket bejelentéd, «uram, nem jó emberek -ezek: akasztófapomádét érzek rajtuk». Te figyelmeztettél számtalanszor, -hogy ne higyjek az olyan embereknek, a kik késő este jönnek hozzám -üzleti ügyben, a kik a felső kabátjukon is érdemrendet hordanak; a kik a -keztyüt le nem húzzák a kezükről a beszélgetés alatt: ezek nem igazi -urak. Tolvaj nép az! Neked volt igazad. Most benne vagyok a -veszedelemben. Azzal vádolnak, hogy egy rablótársaságnak az orgazdája -voltam. - -Erre a szóra Péter elkezdett kaczagni. Igazán, szíve szerint, hahotával -kaczagott. - -– No már ezen igazán nevetnem kell! Hát akad bolond, a ki azt elhiszi? -Traumhold bankár és orgazda! Azt a veres toronyba csukják. - -– Nem úgy van az, Péter. Vétkes nem vagyok, hanem hibás. S ez még -rosszabb. A kalmárnál igazán áll az a franczia közmondás: «c’est plus, -qu’un crime: c’est une faute». - -– S nem lehetne e hibát megcorrigálni? kérdé az inas. - -– Arról akarok beszélni veled. Én e percztől fogva rendőri felügyelet -alatt vagyok. Holnap már meglehet, hogy elfognak. - -– Uram! - -– Nagyon valószinű. Igaz ugyan, hogy egy nehány nap mulva az első -kihallgatás után szabadon bocsátanak, biztosíték mellett. De mikor -hazajövök, itthon már csak a leégett szerencsémet találom. A világ előbb -itél, mint a biró. A biró még föl is menthet, a világ nem. Soha sem -fogják azt elfelejteni, hogy az ajtómon tolvajok ügynökei jártak ki s -be, hogy a nevemet lopott kincsek tárgyjegyzékei alá irtam. - -– Abban a hitben, hogy azok politikai emissáriusok s forradalmi pénzek. - -– Ez csak sulyosítja a vádamat. Most, mikor egy behegedő sebet takargat, -gondoz mindenki: azt újra feltörni! Nem! Ezzel nem is fogom magamat -védeni. - -– Hát leengedi magát mészároltatni? - -– Megfizetek minden kárt, ha egész vagyonom rá megy is. És még az sem -ment meg. A mit e gazszövetség sátán feje rám vall, azt nem birom -előadni. Ezt kutatni fogják nálam: szét fogják szedni a butoraimat, -felhányni a bádeni villámat; a leányom szekrényeit, leveleit, iratait -laponként át fogják vizsgálni. Oh, minő gondolat ez! - -– Ne siessek ki hozzá Bádenbe? - -– Ne hagyj most magamra. Rosszat is tennél vele, mert ő rögtön idesietne -hozzám, s akadályozna… - -Itt elszakítá a mondatot. - -– Miben? - -Kétszer is ismétlé az inas: «miben?» mit akar ön? - -Kis vártatva azt kérdé a bankár: - -– Itt van a leányomnak a fényképészeti szekrénye? - -– Igen. - -– Nálad a kulcsa? - -– Nálam van. Megparancsolta, hogy soha se adjam ki a kezemből, mert -abban mérgek is vannak. - -– Csendesen! - -– Hiszen senki sincs a közelben. - -– Láttad, milyen jó kedve volt ma? - -– Ki nem fogyott a nevetésből. - -– Ez az ember azt jósolta neki, hogy el fogja rabolni a nevetést az -arczáról. - -– Talán még sem. - -– De megteszi. Szállítsd ide nekem azt a szekrényt. - -– Uram. Mire gondol ön? - -– Hát hiszed, hogy én bevárom azt az órát, a melyben ezt a vádat egy -sensatiohajhász karzat előtt a fejemre olvassák? - -– A vád még nem itélet. - -– De én magam itéltem el magamat, s magamtól kihez appelláljak? - -– Leánya atyjához. Ön atya is! - -A bankár nagyot sóhajtott. - -– Igaz. Szegény gyermek. Őt is meggyalázom. - -– És azonfölül nyomorba taszítja. - -– Hogyan? - -– Hát úgy, hogy elveszíti az életbiztosítását is. Ön a kisasszony -születésekor egy biztosító társulatnál nagy összeget tett le avégre, -hogy ha a lánya a huszonnégy éves korát betölti, akkor egyszerre -kétszázezer forintot kapjon. Én még házsártoskodtam, hogy minek ez a -fölösleges gondoskodás, a mire ön azt felelte: «hagyd el Péter: egy -bankárnak az újszülöttje sokat megérhet huszonnégy esztendős koráig; ezt -az egyet semmi viszontagság el nem veheti tőle. Legfeljebb, ha -öngyilkossá lennék, mert akkor odavész a befizetett összeg. De hát az -lehetetlen». - -– Így mondtam. Hisz én sohasem játszottam a börzén. Tudva semmibe nem -fogtam, a mi becsületemre homályt vethetne. És mégis eljött! - -– Akkor a kisasszony nemcsak árvaságra jut, hanem a végső nyomorba is. - -– Igaz. Ő sohasem tanult semmit, a miből meg lehet élni, még csak az -embereknek hizelkedni sem. - -– Még csak magát piperézni sem. - -– Rettenetes egy gondolat. Hát nincsenek az Istennek halálangyalai, a -kik eljőjjenek, mikor valaki nagyon hivja őket? Hány embert ért rögtöni -halál dobzódó tivornya közben! Az orvosok mindig fenyegetnek vele, hogy -egyszer egy rögtöni szívszélhüdés fog megölni. Hát kell még ennek a -nyomorult szivnek ennél nagyobb fájdalom is! - -– Most már én mondom, uram, hogy beszéljünk csendesebben. A negyedik -szobába is áthallik, a mit ön beszél. Mondja csak, azon esetben, ha -valakit orgyilkos kéz öl meg, a biztosított összeget kifizetik? - -– Áldott volna az orgyilkos, a ki azt megtenné! - -Péter odatette az urának a kezét a fejére. - -– Hova gondolsz? riadt föl a bankár. - -Péter nem felelt semmit. Fölkelt a térdéről, elhagyta a szobát, s -nemsokára ismét visszatért azzal a kis vasszekrénynyel a kezében, a -melyben Godiva vegyészi szerei álltak. Azt letette az asztalra. -Beledugta a zárjába a kulcsot. - -Aztán menni készült. - -– Jó éjszakát, uram. - -A bankár visszakiáltá. - -– Maradj itt. Jöjj az ágyamhoz. Mire gondolsz? - -– Arra az áldásra, a mit öntől kaptam. Ha holnap azt fogják kérdeni: «Ki -tette ezt?» előállok, s azt mondom: «én tettem!» - -– Őrjöngsz te! Hát mi okát tudnád adni annak? - -– Hát mit? Azt, hogy megtudtam, hogy a gazdám lopott pénzeket kezelt; -lepecsételték miatta a comptoirját. Hát én akkor miért legyek becsületes -ember? Megöltem a gazdámat, s aztán letéptem a pecséteket az ajtóról; -összeszedtem a szekrényekből a mi értékest találtam, s aztán odább -futottam vele, míg kézre nem kerültem. Ez egészen tiszta munka. - -A bankár elkezdett zokogni, odavonta azt az őszbe csavarodó fejét a régi -hű cselédnek, a keblére. - -– Mit tennél! Te régi hű barátom! Egyetlen igaz hívem, te. Hisz ez egy -olyan rémtett volna, a miért életfogytiglani börtönre itélnének. - -– Hát mi különbséget tesz az, hogy ezt a maradékát a napok salakjának -itt Bécsben fogyasztom-e el, mint egyik ajtóról a másikhoz kéredzkedő -elzűllött kutyája egy veszett hírű gazdának; tányérnyalásból, -kézcsókolásból, szidalomból élve; vagy pedig a szép nyugalmas Illaván, -csizmavarrással szolgálva meg a jó rozskenyeret, a miből eleget adnak a -raboknak. Jól bánnak ott a rabokkal, nem szidják, nem csufolják. Aztán -olyan szép kilátás esik onnan a dupla vasrács közül a gyönyörű Vág -völgyére. Jártam én már ottan egyszer látogatóban, kiváncsiságból. Akkor -szerettem meg. - -– Ne mondd tovább! - -– Mondom biz én. És hogyha mindjárt a hóhér kezébe kerülnék is, még az -sem ijesztene vissza. Mi ez az én rossz szürke fejem? Mit érnek ezek az -én ostoba csontjaim, ha én ezeknek az árán megválthatom az én drága jó -kisasszonyomnak a sorsát? A kit én kis gyerek korában karomon hordoztam, -a kitől soha sem kaptam mást, mint jó szót és megbecsülést, a ki nekem -olyan volt, mint egy élő szent ezen a világon! Minek beszélünk erről -többet? - -– Nem, nem fogadhatom el ezt az áldozatot! Nem mehetek az Isten elé -azzal a teherrel a lelkemen, hogy én követtem el a bűnt s más bűnhödik -meg érte miattam. - -Péter felállt, kiegyenesedett. - -– Tegye ön, a mit akar, uram. Én a szekrényt itthagyom. Hogy én mit -teszek ezután? az az én gondom. Egy óra mulva visszajövök ide s -megnézem, hogy vagyunk? Ha ön jól van, én is jól vagyok. Istennek -ajánlom! Az ajtóban még egyszer megállt és visszafordult. Hanem ha még -egyszer visszatérek, akkor már kést is hozok magammal. - -Azzal kiment s úgy becsapta maga után az ajtót, hogy arra minden alvó -fölébredhetett a házban. - - - - -NEM NEVET MÁR. - -Késő reggel volt már, mikor Stauner úr Lándory hálószobájába benyitott. -Lándory még akkor is aludt. - -– Uram. Már nyolcz óra elmult. - -Lándory felugrott az ágyból. Boszus volt magára. - -– Hogy tudtam ennyi ideig elaludni? - -– Esős idő van, s az ablaktáblák be voltak téve. - -– Egy órát sem hallottam ütni. Vártam, hogy a Péter majd bejön, s -kinyitja az ablaktáblákat. - -Stauner maga nyitogatta fel azokat. A zápor nagy cseppekben kopogott az -ablaküvegeken. - -– Csak húzza ön fel a csizmáit tisztítatlanúl. A Péter nem fog azokért -bejönni, mert a Péter az éjjel megölte a gazdáját, feltörte a -lepecsételt comptoirt; ellopta a pénzösszegeket a szekrényből és -megszökött velük. - -Ez már csakugyan hatásos módszer volt, valakinek az álmot kiverni a -szeméből. - -– A Péter! kiáltá fel Lándory, hirtelen kiugorva fekhelyéből. A hű, öreg -cseléd! - -– Igen. A Péter, mondá Stauner úr, tapasztalatai által szerzett -fölényének teljes önérzetével: apró, fekete, szuró szemei csaknem -gunyosan néztek féloldalt Lándory arczára, mintha azt mondanák: «látod? -Téged az meglep, engemet nem». - -– De hát bizonyos az? kérdezé Lándory, öltönydarabjait hirtelen -felszedve magára. - -– Hogy a bankár halva fekszik az ágyában, arról meggyőződhetik ön a -saját szemeivel. Kopogást hallok az előszobában; bizonyosan a -rendőrbiztos és a halottkém érkeztek meg; sietek eléjük, mert én zártam -be minden ajtót. - -Lándory már felöltözötten jött ki a hálószobájából, midőn a két úr -Staunerrel együtt a corridoron végig haladt. Aztán együtt mentek a -bankár hálószobájába. - -Ott feküdt az ágyon a halott, az egyik megmerevült karját magasra -emelve, kezét ökölre szorítva, míg a másik kezével a torkához látszott -kapni görcsösen. A feje hátra volt szegve; nyitva maradt szeme felfelé -fordulva; arczán és homlokán szederjes foltok. Nem lehetett ráismerni a -tegnapi arczra. - -Az ágya előtti tigrisbőrön hevert egy elejtett pohár, melynek tartalma -foltot hagyott a szőrmén. - -Az orvos megállapította, hogy cyankali mérgezés esete forog fenn. - -A helyszini vizsgálat azt is kiderítette, hogy a bűntett mikép lett -végrehajtva. – Az inas szobájában megtalálták a kisasszony fényképészeti -szekrényét, abból a cyankali jegygyel bélyegzett üveg ki volt véve s az -asztalon eldobva, egy kifacsart czitrom héjával együtt. - -A további vizsgálat még halmozta a bűntanujeleket. A hivatalos pecsétek -a comptoir-ajtóról le voltak szakgatva; a Wertheim-szekrények ajtai -feltárva, a kulcscsomag a tresor závárába dugva. Bankjegycsomagok, -aranypénzgöngyölegek mind eltüntek. Egy göngyöleg, a miben husz -krajczárosok voltak, ketté volt törve s aztán a földre dobva. - -Még valami más jel is volt. A könyvvezető szobájában volt egy egyszerű -chiffoniére, annak az ajtaja erőszakosan volt felfeszítve baltával. A -vizsgálathoz felhívott kapusné azt bizonyítá, hogy abban szokott állni -az öreg hivatalnok utiköntöse, hogy kéznél legyen, mikor hirtelen el -kell utaznia valami küldetésben. Ezek az öltönydarabok mind hiányzottak. -Helyettük rátaláltak a szekrény alá dugva az inas-livreére, mit Péter -tegnap este viselt. - -A kapusné azt mondá, hogy ő reggel hajnal előtt, mikor még sötét volt, -csakugyan bocsátott ki a kapun egy urat, a kit ő a könyvvezetőnek -nézett, a prémes gallérja a füléig felhúzva, a vidrabőr utazósüvege a -szeméig lenyomva, kezében egy fogantyús bőrönd. Azt hitte, hogy a -könyvvezető. A jó reggel kivánásra épen úgy mordulta el poroszos -kiejtéssel a szokásos «morjen»-t, a hogy máskor. Odakinn az utczán -rögtön kifeszítette az esernyőjét, az öreg úr szavajárásával mormogva -«Hundewetter!» azután tovább czammogott, épen olyan koszrogó léptekkel, -a hogy az öreg úr szokott. - -Ekkor Lándoryt kérdezte ki a rendőrbiztos. - -– Milyen meggyőződéssel vált el öntől Traumhold úr az éjjel megejtett -vizsgálat után? Lehetett oka öngyilkossá lenni? - -– Ellenkezőleg. Jól tudhatta, hogy az ő ügyét a haláleset csak -bonyolultabbá teszi. Felvilágításokat csak ő maga adhat. A becsülete -hozzá volt kötve az életéhez. - -(Most az egyszer ő is tévedt!) - -Most Stauner úr adta elő a tapasztalatait. - -– Én az éjjel vacsora után, a mint a gyertyát eloltottam, felöltözve -maradtam, csak a czipőimet húztam le, s úgy dőltem le az ágyba. Nem telt -el bele fél óra, hogy valamelyik távolabb eső szobában beszélgetést -hallottam. Nekem igen éles hallásom van. Felkeltem, s czipő nélkül -odalopóztam az étterem ajtajáig. Hallgatóztam. A beszéd a harmadik -szobából jött. Oda nem mehettem, mert az ebédlő ajtaja be volt zárva. A -bankárnak és az inasának a szavaira ismertem. Indulatosan beszéltek. -Utoljára egy ajtócsattanás végezte be a beszédet, s arra léptek -közeledtek az ajtó felé. Én visszavonultam a szobámba. Ébren figyeltem -minden neszre. Hallottam, hogy ujra nyilik egy belső ajtó, nagyon -csendesen; valaki halkan beszél. – Arra egy elfojtott kiáltás -következett vagy valami hördülés, olyanforma, mint egy nehéz álomban -küzdőé; azután elcsendesült minden. - -– Mennyi időköz lehetett az ajtónyilás hangja és a hördülés között? -kérdezé a biztos. - -– Talán öt percz. Külömben feszült, válságos helyzetben az időszámítás -csalhat. Azt azonban már minutányi pontossággal megmondhatom, hogy mikor -mit észleltem ettől fogva, mert az órámat oda tettem magam elé. -Háromnegyed négyre hallottam, hogy az előszoba ajtajában csendesen -elfordul a kulcs. Valaki lemegy a lépcsőn. A lépcsőháznak vasrács ajtaja -van. Beletelt húsz percz, hogy ezt az ajtót felnyitották. Addig várt az -ember. Kitaláltam az okát. A távolból hallatszott a vasuthoz vivő -omnibus gördülése. Akkor egymás után hirtelen következett a lépcsőajtó -nyitása és a kapué. Akkor az ablakhoz siettem megnézni, hogy ki megy ki. -Nem láttam meg az alakját, mert már az esernyőt kifeszítve lépett ki az -utczára. Csámpás léptekkel ment a közeledő omnibus elé, bal kezében egy -bőröndöt vitt. Az utczának mind a két szegletén volt felállítva egy -detectivem, azzal az utasítással, hogy a ki csak az éjjel a -Traumhold-palotából kimegy, azt nyomról-nyomra kisérje s ha utra kel, -utazzék vele együtt s nekem minden állomásról rögtön táviratot küldjön -ide a palotába. Az omnibus kétszer állt meg ez utczában. Hét órakor az -emberemtől megkaptam az első tudósítást, a kisért alak -személyleirásával. Azt is megtudtam, hogy Bukarestig váltott első -osztályu jegyet. Rögtön siettem át a bankár hálószobájába. Így találtam -őt, a hogy önök látták. Már halva volt: legalább három óra óta. Hirtelen -átsiettem a mellékszobákba s felfedeztem a pecsétek erőszakos -felszakítását és a pénztárak felnyitását. – Rögtön jelt adtam az -ablakból a második detectivnek s táviratot küldtem általa a pozsonyi, -érsekujvári és budapesti rendőrállomásokhoz, hogy a személyleirás -szerint felismerendő utazót tartóztassák le. - -– Sietek a vasuthoz! mondá Lándory a tudósítás után. - -– A nyolcz órai vonat is elment már. - -– Külön vonatot rendelek. - -– Kár lesz önnek magát fárasztani és költségbe verni, mondá önérzetes -nyugodtsággal Stauner ur. Itt van már a zsebemben a második távirat a -detectivemtől: Pozsonyban kelt: «Szökevény tolvaj inas, Kalthahn Péter -elfogatott, rablott pénz megtaláltatott nála». - -Azzal büszkén nézett oda Lándory szemébe, egész fölényét éreztetve a -«kezdő» pályatárssal, mintha mondaná magában: - -– «Igy szoktuk «mink» elfogni a tolvajt, röptiben. - -Lándory olvasva e gondolatot a kis ur arczán, magában gondolhatott rá -vissza ilyesmit: «a ki maga is el akarja magát fogatni». - -Az elfogott inast is a nagy rémpör többi sorsosai közé szállíták. Ennek -már álarczot sem tettek a képére. Magára vallott mindent, semmi titkolni -valója nem volt. - -Az itéletkimondás azután már nem Lándory dolga volt. Erre egy delegált -törvényszék volt hivatva, melyet különösen e bűnpör számára alkottak. - -Lándory az alatt, míg a biróság az óriási vizsgálati adathalmazzal -küzködött, felutazott Trencsénbe, s ott előidéztetve azokat a -kalauzokat, a kik az ál-Monterossot a Vág vidékét ékesítő regényes -várromokig elvezették, azoknak a kiséretében fölkereste mind azokat a -helyeket, a melyeken a tolvajvezér megfordult, megmagyaráztatott minden -körülményt a legapróbb részletekig, melyek között e romok látogatása -történt: hol pihent meg? hol rajzolt az albumába? hol tartott -falatozást? minő táskát hordott magával? - -Az az ember nagyon óvatos volt. Semmi áruló nyomot nem hagyott maga -után. Egy válloncsüggő bőrtáskát hordott mindig magával, a mit soha sem -hagyott el. Éjszakára az ajtaját egy sajátszerű furfangos zárral -reteszelte el, a minőt az orosz utazók hordanak magukkal s mely minden -ajtóra alkalmazható. - -E várromok oly terjedelmesek, hogy azoknak a rejtett zegét-zugát -felkeresni, a pinczéikbe, cisternáikba leszállni, pusztán találomra, -haszontalan vállalkozás lett volna. Még arra is kellett vigyáznia -Lándorynak, hogy kutatásainak czélját ki ne hagyja találni, mert ha hire -futamodik, hogy ide valaki kincseket rejtett el, az egész vármegye népe -mind odaszalad kincskeresni. S még meglehet, hogy rátalálnak. - -Ez idő alatt is folyvást értesítteté magát a Traumhold-ügy lefolyásáról, -mely most már az administrativ közegek intézkedése alá került. A megholt -bankár összes vagyonát, a magyar kormány felkérése folytán, lefoglalták -s ellene a kártérítési keresetet megindították. - -Azért mégis várt rá valami meglepetés, midőn Budapestre visszatért. Az -ujabban érkezett hivatalos levelek között talált egyet, melyben a bécsi -gyámhivatal értesíti róla, hogy a meghalt Traumhold bankár leányának -árvagyámjául ő neveztetett ki – a leány saját kívánatára. - -Micsoda bizarr ötlet ez attól a leánytól? - -Miféle lélektani talányban keresse ennek az indokát? - -Godiva nagyon jól tudhatja, hogy az egész szerencsétlenségnek, mely -házukat romba dönté s atyját a romok alá temette, Lándory megjelenése -volt az okozója. Mért választja mégis őt gyámjául? Olyan nagy-e a -bizalma hozzá? Vagy valami dæmoni boszuállása egy eltiport teremtésnek: -«ha elrontottad a sorsomat; már most vedd a kezedbe; ha idejöttél, hogy -lassú halállal megölj, nézd végig a halálos agoniámat»? - -Gyávaságot nem tételezhetett föl arról a leányról. - -Pedig hiszen sejtelme lehetett arról, hogy ez így fog következni. Hiszen -ő maga mondta neki: «még látni fogjuk egymást; – és ugy, hogy nem én -jövök el önhöz». - -Tehát bizonyosnak hitte, hogy az fog eljönni ő hozzá. - -A magyarországi törvények szerint az árvagyámságot mindenki tartozik -elfogadni, akit az árva gyámjául kiván. Ez elől kitérni nem is lehet, -nem is szabad. - -Lándory rögtön válaszolt az árvatörvényszéknek, hogy elfogadja a -gyámságot. - -Másnap ott volt a lakásán Godiva. - -Azt is sejté. Egész nap nem ment ki a házból, hogy hiába ne járassa. -Minden csengetésre maga ment ki az ajtót kinyitni. Egyszer azután -csakugyan az állt előtte, a kire várt. A gyászruhás hölgy, sűrű -selyemfátyollal letakart arczczal. - -– Vártam önre, mondá neki. - -Hát ráismert? A sűrű fátyolon keresztül. - -A fátyolon keresztül inkább, mint mikor a leány ezt a fátyolt felveté az -arczáról. - -Mennyire el volt változva! Ugyanaz a kép, a mi az első találkozásnál, -csakhogy akkor a napsugártól beragyogva, most pedig a megörökült -villámlobbanás fényétől átvilágítva. - -El volt róla lopva az örök nevetés. Mintha csak saját magának a szelleme -volna. - -Ugyan miért jött? - -Talán azt az igéretet beváltani, hogy az elrabolt nevetési kincset -apródonkint fogja neki egykor visszaadni, a ki elrabolta? - -Lándory nem ért rá kérdést intézni hozzá. - -A leány, a mint a belső szoba ajtaja bezárult mögöttük, egyszerre -megragadta a kezét, s e szókat mondá, mély heves hangon: - -– Uram! Gazember volt-e az én apám? - -Lándory visszadöbbent e hangtól, e szótól. - -A leány akkor mind a két kezével ragadta meg Lándory jobbját s még -határozottabban ismétlé a kérdést. - -– Akarom tudni, igazán, világosan: öntől, a ki legjobban tudja, gazember -volt-e az én apám? - -– Nem! - -Lándory épen olyan hevesen adta meg a választ. - -A leány még mindig nem eresztette el a kezét. - -– Igaz lelkére mondja ön ezt? - -– Becsületemre mondom. Áldozata volt rossz embereknek; maga tiszta, -becsületes ember volt. - -A leány e szókra lerogyott egy kerevetre s lehajtá a keblére gyászba -borult fejét. - -– Mégis meg kellett neki halni! suttogá alig hallhatóan. - -Lándorynak az ajkán volt már a vígasz, «hiszen meggyilkolta a saját -szolgája». – Banalis phrasis. Elhallgatott vele. - -– Beszéljünk az ön dolgáról, mondá, leülve egy karszékbe Godivával -szemben. - -– Az, hogy az apám meghalt, rebegé a leány, elég sötétség rám nézve. De -még rettenetesebb az a gondolat, hogy az öreg, hűséges cselédje ölte -meg. Az az ember, a ki nem volt szolga, de hozzánk tartozó családtag -volt a házunknál, a mióta eszemet tudom. A becsületesség, a hűség -mintaképe, olyan, mint azok az ezeregyéjszakai mesebeli dzsinok, a kik -csak arra vannak teremtve, hogy az uraiknak szolgáljanak s mindig csak -jót tegyenek; az az ember, a ki engem úgy szeretett – nem mint egy jó -ember – de mint egy jó kutya, hogy ez megölhesse az ő jóltevőjét! Miért? -Hogy a pénzét elrabolja? Minek? Ősz feje volt már! Mit akart vele tenni? -Ez a gondolat megőrjit. Az öreg Péter tett engem árvaleánynyá! - -– Beszéljünk az ön dolgáról, Godiva kisasszony! Én rossz vigasztaló -vagyok. Kérges szivem van. Nagyon sok sírást hallottam már életemben. - -– Az enyimet nem fogja ön hallani. A nevetést elfeledtem, de a sírást -azért nem tanultam meg. – Mégis vissza kell térnem arra a tárgyra, a min -kezdtem. Ha az apám nem volt bűnös, nem volt czinkostárs, miért ellene -az a meggyalázó eljárás? - -– Ez szerencsétlenség, Godiva kisasszony. Olyan, mintha valakit a -vasuton a mozdony elgázol. – Ő – kimondom – egészen magas elvű -indokokból összeköttetésbe elegyedett politikai álarcz alá rejtőzött -gonosztevőkkel. Ez balszerencse. Következményei el nem fordíthatók. De -önnek azért nincs oka pirulni a név miatt, melyet visel. - -– Már hozzá szoktam a nem piruláshoz. Még egy kérdést! Fedezi-e az -atyámnak a vagyona azt a kárt, a mit az ő jóhiszeműsége okozott? - -– Én ugy tudom, hogy bőven fedezi, sőt meghaladja. - -– Akkor miért tartják fenn ellene a megszégyenítő eljárást? a -bünvizsgálatot? - -– Van egy függőben maradt ügy, a mi igen nagy befolyású embereket -érdekel, s a mi még tisztázva nincs. - -– S nem lehetne ezt az ügyet befejezni – például akkora összeggel, mely -a vádoló követelésének megfelel? - -Lándory most már kezdte kitalálni Godiva észjárását. - -– Hol vennők azt az összeget? - -– Önnek igazán kapóra jön ez a kérdés. Én beszélek itt nagy -tőkepénzekről, a ki ingyen jegygyel, a mit egy vasutigazgató (régi jó -barát) kegyelméből kaptam, utazom Budapestre. - -– Hát rokonai? - -– Rokonaim? kiálta fel csodálkozva a leány. Hát vannak egy bukott ember -leányának rokonai? Azok félnek tőlem, mint a bélpoklostól. Nagynéném, a -ki házunknál mint női családfő szerepelt, a mint a nagy szerencsétlenség -hírét vette, összepakolt és haza futott. Mikor meglátogattam, látásomra -elájult; mikor eltávoztam, akkor felocsudott s hallám az ajtón át, mikor -a cselédnek kiadta az utasítást: «Ne ereszszétek be hozzám ezt a -szerencsétlen leányt többé. Görcsöket kapok, ha meglátom». Miattam nem -lesznek többé szívgörcsei. Szegény apám temetésénél egyedül voltam a -gyászkiséret, – egész a kriptaajtóig. Azt az egy «birtokunkat», a hol -atyám és anyám nyugosznak egymás mellett, nem foglalhatták le. Még van -ott egy harmadik hely is. Elhagyott az egész világ. – De nem jól mondám; -– egy emberem mégis maradt: – az ön tilinkósa, Stauner ur. Ez a derék -ember, mikor a palotánkban és a villánkban a szekrényeket és a -szobaajtókat lepecsételték, volt olyan gondoskodó, hogy az én számomra -nyitva hagyatott a badeni nyaralóban egy hajdani cselédszobát és oda -áthordatta a saját garde de robeomat, a mi valószínüleg -magántulajdonomat képezi, annak az értékesítéséből tudtam kifizetni a -gyászruhámat s a temetési költségeket. - -Itt megpihent a leány, mintha még egyszer végig gondolna azokon, a mik -vele ama három szörnyű nap alatt történtek. - -Azután összeszedte lelki erejét és tovább beszélt. - -– Ez a derék férfiu azonban még valami mást is adott át, a miről azt -mondá, hogy ez az atyám pénzszekrényében találtatva, mint engemet illető -magántulajdon, nekem rögtön kiadatni rendeltetett. Egy életbiztosítási -bárczát. Azt mondta, hogy azt jól megőrizzem, mert ez a jövendő sorsomat -biztosítja. Tanácsolá, hogy legjobb lesz, ha rögtön megnevezek valakit, -ismerőseim, rokonaim közül, a kit a gyámhatóság törvényes gondnokommá -tegyen. Ismerősök? Rokonok? Hol keressem őket? – Bocsánat! Még egyet -elfeledtem. A carricatura albumaimat is kiszolgáltatták. Hát hisz abban -mind együtt vannak. Válogathatok közülök. Ott a képeik. A majmot? az -elefántot? vagy a tigrist? – Ekkor jutott eszembe, hogy hiszen van egy -ismerősöm, a kinek a gúnyképe nem került a gyüjteménybe, a ki nekem azt -előre megjósolta, hogy én őt nem fogom oda rajzolni. Önnek a nevét -mondtam ki. A jeles férfiú azt felelte rá, hogy ennél okosabb választást -nem is tehettem volna, s tanácsolá, hogy a mint ön a kinevezést -elfogadja, azonnal siessek fel önhöz, s mutassam meg azt a polizze-ot -önnek s hagyjam itten. Ime átadom. - -Godiva az oldalán függő kis bőrtárczából kivette a biztosítási kötvényt, -s átnyujtá Lándorynak. - -– Ön ismerős e kötvény tartalmával? kérdé Godivától Lándory, miután -átolvasta azt. - -– Nem értek hozzá, de Stauner úr megmagyarázta a főbb ismerni valókat. E -kötvény szerint, egy elsőrendű nagy biztosító társulattól 24 éves -koromban kétszázezer ezüst forintot kell kapnom. - -– Ön azonban most még csak husz éves. - -– Igen. És e szerint most már csak két dolog között van választásom. Az -egyik: stornirozni az egész biztosítást. Stauner úr azt nekem igen jól -megmagyarázta. A biztosító társaság a kötvényemet a határidő letelte -előtt is visszaváltja, a biztosított összeg egy harmadában. Ha akarom, -most rögtön kaphatok érte hatvanhatezer hatszázhatvannyolcz forintot és -egy huszast ezüstben. Ez eddig Stauner úr véleménye. A mi ezután -következik, az a magamé. Én tehát választhatok két dolog között. Az -egyik: felvenni a váltságdij összegét, s elmenni vele valahová, a hol -nem ismernek, s a hol majd nagyhamar megismernek, s ott élni őrjöngő -vigasság között, mint illik olyan némberhez, a kinek nincs joga azt -kivánni, hogy becsüljék. S ha ez a pénz elfogy, majd gondoskodik másról -az, a ki a mezők (és a boulevardok) liliomait ruházza!… Ön lesüti a -szemeit? Ön elpirul helyettem. Jön a másik választás. - -Bertalan ez alatt csendesen felállt s karjait összefonva nézett le az -ülve beszélő leányra. Talán azért kellett a szempilláit lesülyesztenie. - -– A másik alternativa pedig ez, – folytatá Godiva. – A biztosítási -kötvény szerint az egész kétszázezer ezüst forintnyi összeg esedékessé -lesz, ha én hamarább meghalok. S ebben az esetben az összeg az én -természetes örökösömre száll át. Az én természetes örökösöm az atyám -csődtömege. Fedezi ez az összeg azt a követelést, a mi az atyám -becsületét eltakarja? - -Ennél a kérdésnél a leány is fölkelt a helyéről s olyan közel lépett -Bertalanhoz, hogy szavainak forró lehellete annak az arczát égeté. - -– Mire gondol ön? kiálta rá Bertalan, megkapva a leány karját, mint a -hogy visszarántanak egy meredély párkányáról alátekintőt. - -A leány hideg nyugalommal felelt. - -– Ne féltsen ön semmi meggondolatlan lépéstől. Én azt is megtanultam a -biztosítási kötvényből, hogy az egész összeg elvész, ha a biztosított -öngyilkossá lesz. - -– Hát akkor minek volt az a kérdés? - -– Hm. – Különös dolog! – Az én koromban levő leányoknál olyan könnyen -megy az. Nem kell azért a negyedik emeletről leugrani. Elég a negyedik -emeletre felszaladgálni. Nem kellenek ahhoz sublimátok, nem kell a nagy -Duna árja, egy pohár hideg viz is oda vezet. - -– Én megtiltom önnek ezt a gondolatot! szólt nyers hangon Bertalan, -erőszakosan átszorítva a leány kézcsuklóját. - -– Hogyan? Ön megtiltja nekem még a gondolatot is a halálra. Hát van -önnek hatalma én előttem becsukni a tulvilág ajtaját? - -– Van! És én megakadályozom abban, hogy arra gondoljon. Üljön le és -hallgassa csendesen, a mit mondok. - -A leány daczosan veté hátra a fejét és nem ült le. - -– Hát jól van. Maradjon állva! Csak egy szót mondok önnek. «Még most» -egyetlen «bűn» vádja sem terheli az ön atyjának a lelkét oda fenn, az ő -örök birája előtt. - -– Tudom. - -– Ne szóljon közbe! Ön azt nem tudja. Ön azt hiszi, hogy egy biztosító -társaságot megcsalni nem bűn? Tán annak a pénztára a «cassa nemonis», a -mibe orzó kézzel bele szabad nyulni? Hisz annak vagyona becsületes úton -gyült s az is árvák és özvegyek örökét képezi. Ön meggondolt csalással -akarja letörülni a homályt az apja nevéről, a mit még eddig arra csak a -balszerencse vetett! - -– Uram! – hebegé a leány megrendülve, s szemei bámulva meredtek a vele -parancsolónak megigéző szemeibe. - -– Még most az a tett, a mi önnek az atyját egy más életbe vezette át, -csak félig bűn, a másik fele erény. Ön ki akarja azt egészíteni, hogy -egészen bűn legyen? - -– Mit mond ön? - -– Azt, hogy én nem hiszem, hogy Traumhold bankárt az inasa gyilkolta -meg. - -A leány e szóknál, nyitva maradt ajkakkal, elforduló szemekkel rogyott -egyszerre térdre, igézője lábaihoz s megragadta annak a kezét, először a -csókjaival, azután a könyjeivel árasztotta azt el. - -Sirni megtanította már ez az ember. - -Nagy nehezen tudott szavához jutni a zokogástól. - -– Hát önnek «is» van hite emberi becsületességben? Hát ön is megtalálta -azt a gondolatot, a mit én csak félve rebesgettem? Én! Én, és a végtelen -szeretet volt az oka, hogy ez a rémtett megtörtént. - -– Beszéljünk nyugodtan. Üljön le szépen. - -– Nem. Nem. Jól van így. Imádkozom. Vezeklem. Gyónok. Addig maradjak -így. Csak egy szót még. Hát ön azt hiszi, hogy az az ember, a ki önmagát -e rémtettel vádolja, egy mesés önfeláldozást követett el? - -– Kisasszony! Én vizsgáló biró vagyok. Engem nem kérdeznek ki. - -És ebben az erőszakolt komolyságban annyi önkéntelen humor volt, hogy a -leánynak a szemeiben, a könyeken keresztül megjelent az első mosoly! - -– Parancsoljon velem. Engedelmeskedni fogok! - -– Ön egykor azt kivánta tőlem, hogy ismertessem meg a saját -jellemrajzával. Én akkor azt mondtam: mélyen érző, mélabús kedély, erős -akarat. Unja a nagy jóllétet, bosszantja az örök hizelkedés. Vágyik a -balsorsot megismerni, a mely küzdelmet ád, s kiváncsi rá, ha egyszer -ezek a mosolyfinta arczok rögtön csufondáros torzképekké válnának -körülötte és azt kiáltanának mind: mért nem sirsz hát? Hát az most mind -előtte áll. Hajdani ismerősei meg is követelik, hogy a véletlen -összetalálkozásnál agyonsirja magát; ha nem teszi, megneheztelnek érte. - -– Mért nem vagyok férfi? - -– Van valami a mi a nem külömbségét elenyészti. A genie. Kegyednek -határozott tehetsége van a rajzoláshoz. - -– Ön kezdi el a hizelkedést? - -– Semmi hizelkedést sem mondtam. Csak tehetségről beszéltem, a mi még -magában egy nagybecsü semmi. Sok tehetségből lett már himpellér, kontár. -Ön még nem tud semmit. De ha mivelni fogja azt a tehetséget alapos -tanulmánynyal, a mit a természettől kapott, ebben egy életfeladatot fog -találni. - -– Irtózom a női piktoroktól. - -– Nem azoknak a phalanxát akarom én, hogy ön is szaporítsa, a kik kövér -hentesnéket arczképeznek, s minden műtárlaton megdöbbentik a közönséget -egy-egy lehetetlen compositióval, melynek aztán mæcenást kell keresni, a -ki a falról eltávolítja. Az ön tehetsége önálló, független, dæmoni -tulajdon, az emberi indulatok, szenvedélyek, gyarlóságok eltalálása. -Önből arczképfestő nem lenne soha, mert azt nem köszönné meg senki. -Önnek tanulni kell azoktól a nagy mesterektől, a kik ezt a nemet -tökélyre emelték. Ebben fog ön találni foglalkozást, időjártával biztos -kenyeret, és a mi legfőbb: nevet. - -– Új nevet? - -– Igen. A Traumhold névnek – egy ideig – szomorú hangzása fog lenni. Az -albumában ezzel a névvel láttam önt szerepelni: «Schalkaug». - -– Igen. Azt választottam tréfából. - -– Hát most viselje komolyan. Ön el fog menni Münchenbe. Ott vannak jó -barátaim az akademiai tanárok között. Azokhoz fogom önt ajánlani. Úgy -fognak önnel bánni, mint testvérek. Szigoruak lesznek, és azt vegye -tőlük jó néven. Egy fejbólintás azoknál már az elismerés netovábbja. -Soha sem fog tőlük egy szót is hallani, a mi csak megközelítőleg is -hasonlítana a bókhoz. Azután dolgozni fog ön, mint egy napszámos, a -milyen hosszú csak a nap. Olvasni is kell mindent, a mi a művészet -történetére vonatkozik. Egy új nagy világ fog ön előtt kitárulni, a hol -csupa lángelmék laknak. Egy külön világtörténet, a melynek multja -elhomályosítja a királyok és hadvezérek történetét. S a jelenje is -fenséges ennek a külön világnak. Nincs összetartóbb, hivebb, -önfeláldozóbb népe a földnek, mint a festőművészeké. A szobrászok már -hidegebbek, elzártabbak. De a festőknél elenyészik minden, a mi -válaszfalt képez a világon, ott nem ismernek különbséget fajok között, -együtt fogja ön találni a lengyelt az oroszszal, a francziát a némettel, -disputálnak mindig, de csak a művészetről, de össze nem vesznek soha. -Ott egyenrangu a nő a férfival, sőt a mi képtelenség, még a nagy művész -is a kis művészszel. - -Godivának a szemei kezdettek szokatlan fényben ragyogni. - -– Ott majd «act»-okat is fog rajzolni. Ez az első hallásra -összeborzongatja, ugy-e? Pedig a ki embert akar rajzolni, annak ismerni -kell az embert. Ezt itthon nők nem tanulhatják. Mit mondanának hozzá a -szent Bécsben, ha egy művésznő élő szobrokat rajzolna le? A vén -István-torony is megcsóválná a fejét. Münchenben ezt rendes dolognak -tartják. Egész néposztály abból él, hogy actot áll. És aztán meg fog ön -még valamit ismerni, a miről soha fogalma nem volt. A koplalást. De -milyen humorral tudják azt a festők élvezni. Egy knackwurst, a mit két -szobatárs egymással megoszt, egy pár burgonya, a mit a vaskályhán -megsütöttek, de aztán az az aranyos jó kedv hozzá! Belzazar lakomája -szegénység a mellett. Vendégséget csapnak, de kevés a gulyáshus és sok a -vendég, felszaporítják hát paprikával, hogy a vendégeknek a szája lángot -vet tőle, és így aztán kifutja a lakoma. A derült kedélytől nektárrá -változik maga a víz is. - -– Én tudok rántott levest főzni! dicsekedék Godiva ennél a themánál, s -valami gyönge mosolyforma ismét derengett az arczán. - -– No erre legtöbb szükség lesz a művészi pálya kezdetén. Később aztán, -majd ha egy pár sikerült rajz kerül ki az ön keze alól, annak a számára -szerzünk rendes vevőt. Nem magas műbarátokat: fakó kiadókat, a kik -nagyon szerény igények szerint díjaznak, de nem kell nekik azt mondani -rá, hogy «kérem», vagy «köszönöm». Később majd ők fognak kérni, ha -egyszer a Schalkaug név híre emelkedik. Akkor aztán terjeszkedünk. Nos -hát elfogadja ön az én tervemet? - -Godiva sietett a kezét nyujtani. - -– Akkor hát térjünk át a dolog prózájára. Önnek természetesen pénze -nincs? - -– A mit az öltönyeim eladásából bevettem, azt mind elköltöttem a -temetésre. - -– Ajándékot pedig ön senkitől se nem várhat, se el nem fogadhat. -Megálljunk csak, hátha találok valamit. A Péternél elkobzott értékek -között találtatott egy ezüst szelencze, a miben pénz csörög. Ennek -czímpaizsára ez a név van vésve: «Godiva» és egy évszám «1848.» - -– Ez az én születésem éve. A perselyt a bank-igazgató keresztapámtól -kaptam, a ki azóta minden évfordulónál tett bele egy arany koronát. - -– Milyen szerencse, hogy azt is elrabolta a Péter, mert ha ott hagyja, -azt is ott rekeszti az osztrák rendőrség. Így azonban az én kezembe -kerülve, azt, mint önnek magántulajdonát, a saját felelősségemre -kiadhatom. - -Lándory előkereste a szekrényéből a mondott perselykét. - -– Igen. Ez az. Jól ismerem, mondá Godiva. - -– E szerint ebben kell lenni husz koronának. Ott a kulcs a persely -füléhez kötve, nyissa ki. - -Godiva felnyitá a perselyt s kiönté ölébe annak a tartalmát. - -Csakugyan husz arany korona volt benne. Születésnapi ajándékok. - -Godivának két nagy könycsepp hullott a szeméből az aranyakra. - -Utolsó vagyona volt az! Megannyi emlék. Vigasság napjainak emléke egytől -egyig. - -Lándory elfordult tőle, hogy a börzeárfolyam lasjtromában keressen -valamit. - -– A koronának az ára most tizenhat és fél forint. Itt váltsa ön be, mert -az szokatlan pénzfaj. Münchenben nem ismerik. A magyar leszámítoló -banknál váltsa ön be, ott legkevesebbet vonnak le belőle. A perselyt -tartsa meg emlékül. - -– Úgy teszek. - -– E szerint lesz most önnek háromszáz huszonnyolcz forintja. -Huszonnyolczba fog kerülni az utazás Münchenig. Az egyedül utazáshoz -hozzá kell önnek szokni. Önt nem fogja megsérteni senki. - -– Már hozzá kezdtem. - -– Marad azután még háromszáz forintja. - -– Az nekem igen soká fog tartani. - -– Azzal ne áltassa magát. Azt elhiszem, hogy ön képes lesz legszigorubb -nélkülözéseket elvállalni, de vannak mulhatlan kiadások. Szállást nem -fogadhat se messze a város központjától, se a negyedik emeleten, mert -oda a tanárja el nem jár. Ateliert is kell tartania, még pedig a -legalkalmasabbat. Azonkivül modelleket is kell fizetnie. Az a háromszáz -forint a legfeszesebb számítás szerint alig fog önnek tovább tartani, -mint az esztendő végeig. Addig kell önnek valamit szerezni. - -– Képzeletem sincs róla, mi úton? - -– Szeret ön kis gyermekeket rajzolni? - -– Az kedvencz mulatságom. - -– No hát csináljon ilyen rajzokat, s küldje el nekem. Én majd találok -itten valami jámbor poétát, a ki önnek szöveget ír hozzá, s aztán majd -akad kiadó elég, a ki azt megvásárolja. Ez a legkapósabb munka. - -Godiva lehajtotta a fejét, s a mellett félig zárt szempillái alól olyan -szomorú érzékenységgel nézett fel Lándory arczára, hogy az könnyen -kiolvashatta e tekintetből a leány gondolatát. - -«Te magad fogsz lenni az a poéta, te magad fogsz lenni az a kiadó!» - -– Jól van, megrajzolom. - -– Tehát a viszontlátásig – Schalkaug kisasszony! - -Godiva még egy szót mondott Bertalannak az elválás pillanatában, két -kezével megszorítva annak a kezét. - -– Védelmezze ön meg az apám becsületét! - - - - -A KARÁCSONYFA ALATT. - -A karácsonyest is elérkezett, a gyermekek örömünnepe. Sok vágy, öröm, -kedves meglepetés éri az embert az életben, de azzal az áldott -izgalommal egy sem ér föl, a mit gyermekkorunkban a Jézuska jövetele -hozott. - -Godiva földszinti szállást kapott Münchenben, a hol a festőszoba mellett -mindjárt egy háló kamrácska is volt, a miben alhatott, nem kellett -hosszú utat tennie hazulról az atelierig. Festői czélból igen alkalmas -hely volt. Nagy ablak, keresztfa nélkül, mely kertre nyilt, és északnak -fordulva, jó világítást adott, hanem lakályosság szempontjából annál -rosszabb. A földszintes szoba falai nyirkosak, padlata hideg, s a nagy -ablak miatt a szoba, a mint a vaskályhában kialudt a tűz, egyszerre -jégveremmé lett. Annálfogva a falakat, meg a padlót mind pokróczokkal -kellett betakarni, s az ablak rámáját ruggyanta csövekkel leszorítani. - -Godiva otthon töltötte a karácsonyestét. Ismeretségeket nem keresett -még. Tanárának a neje ugyan meghívta magához, de ő valami ürügyet -keresett, hogy ne fogadja el a meghivást. Gyalog a nagy hóban elegáns -társaságba menni nem lehet, s a droschke sokba kerül. A pénzzel pedig -nagyon gazdálkodni kell, mert fogytán jár. Eleinte nagyon könnyen -költöttek, sokat kellett beszerezni, festékeket, festő állványt, -pódiumot, fütő szereket, lámpást, thea-főzőt, spanyol falat, tükröt, -tányért, evőeszközt, vizes kancsót és egy becsületes karos széket, a -miben meg lehet pihenni a munka után. Az ember csak akkor tudja meg, -mikor megpróbálta, hogy milyen nagy luxussal jár a szegénység. - -A házmester szolgálta ki, mérsékelt havi díjért, de fűteni és a ruháit -kitisztogatni, meg edényt elmosogatni, bizony magának kellett. - -Még így is sok pénz fogyott el, pedig a legolcsóbb kocsmából hordatta az -ételt, este csak theázott. S ha egyszer egy jó napot akart magának -csinálni, akkor rántott levest főzött, habart tésztával, a mit úgy hínak -nálunk, hogy «koldus leves». Nagyon jó az! - -Karácsony-estére valami extra készült. Piritós kenyér, pariserrel. -Otthon biz ezt a favágók eszik. De ha azoknak jól esik! - -Vendége is volt hozzá. A kedvencz modellje. A házmester négy esztendős -leánya, a kis Rieke, a ki az ő rajzaihoz pozirozni szokott, naponkint -tiz pfenningért. - -Godiva a kis gyermek örömére karácsonyfát is csinált, az is eredeti -gondolat volt. Egy lombos fenyőfa a tél mezején, ágai tépett vattával -beborítva, mintha hó nyomná le, s azokról üveggyöngyökből jégcsapok -csüggnek alá, lefesteni való csendélet. A kis Riekét természetesen -jobban érdeklik a czukorangyalkák és az ezüst fonálon csüggő datolyák. -Egyre azt kérdi, hogy mikor lesz szabad azokat a fáról leszedni. Addig -is meg kell elégednie azzal a piros harasz fejkötővel, a mit a Jézuska -hozott neki. - -Godiva elmélázva ül a karácsonyfa előtt. Viaszgyertyácskák helyett az -egyetlen petróleum lámpa vet arra világosságot, de az is – festői -ötlettel – hótakarta kunyhónak dekorálva. - -Végig gondol azon a husz karácsonyfán, a mit életében látott. Elkezdve a -másodikon (az elsőre nem emlékezhetett) a mikor egy jóságos anyai arcz -szorítá az övét magához. Még most is emlékezik arra, hogy az ő arcza -hideg volt, az anyjáé pedig forró. - -És a legutolsó karácsonyfa. A tavalyi! - -Husz villanylámpácska világította meg. Bámulva mosolygó arczok állták -körül. Csillogó ékszerek, elmés meglepetések, ritkaságok körüle -halmozva. Egy arany remontoir óra is volt az egyik ágon, a melyiknek a -czédulájára «Péter» neve volt felirva. Hogy sírt az örömtől az öreg -ficzkó, mikor azt átadták neki! - -Selyemruhák suhogása suttogott körül. Dicsérő, hizelgő, magasztaló -szavak. Epedő sovárgó, hódoló pillantások czikáztak. Ylangylang -parfume-illat terjengett. Aztán szétnyilt az étterem szárnyajtaja: - -«Madame, est servie.» - -Igenis! A házmester meghozta papirba takarva a négy szelet -pariser-hurkát, meg a két darab rozskenyeret. - -– No kicsikém, hát már most pirítsuk meg a kenyeret. - -Godiva odaszökött a kályhához, kinyitva annak az ajtaját, s a parázsnál -elkezdte megpirítani a hosszunyelű villára szurt kenyérszeletet. - -– Egy úr kérdezősködik Schalkaug kisasszony után odakinn, mondá a -házmester. - -– Valamelyik művész? - -– Nem. Igen tisztességes ember; macskaprémes bundája van. - -– Hát bejöhet; csak vendég ne legyen: mert nincs több két tányérunknál. - -A házmester bebocsátotta az idegen urat. - -Godiva majd kiejtette a láttára a kezéből a kenyérszeletet vasvillástul. - -Lándory volt a Jézuska küldöttje… - -– Ah! Lándory úr! kiálta fel meglepetten, felszökve térdeiről, s aztán -az első gondja az volt, hogy egy félig kész női arczképet, mely a falnak -volt támasztva, hirtelen a fal felé fordítson. Hát hogy kerül ön ide? - -Azzal eléje sietett, kezet szorítani vele. - -– Párisba van utam. Rosszúl választottam a vonatot. Itt tudtam meg, hogy -az este kilenczkor érkezők csak éjfél után két órakor mehetnek tovább -Strassburg felé. Azt gondoltam, hogy ezalatt felkeresem önt s itt töltök -egypár órát. - -– Hanem akkor ön nagyon szüken fog kijönni; mert nekünk igen sovány -vacsoránk lesz, s már is ketten vagyunk hozzá. - -– Oh annyira meggondolatlan nem vagyok. A pályafő restauratiójában -összeszedtem a táskámba, a mi csak kapható volt; ma nagy lakomát fogunk -csapni. - -S azzal kinyitva a táskáját, egyenkint lámpafényre hozá a sok -drágaságot, a mely a bajor főváros büszkeségét képezi: a füstölt -libamellet, a pompás weiszwurstot; töredékét egy baumkuchennek; -gorgonzolát; bécsi Kaisersemmelt, narancsokat, sőt még egy palaczk -«mussirender Sektet» is. Azok mind helyet foglaltak a behavazott kunyhó -előtt. - -A kis Rieke tapsolt örömében. - -– Ez lesz aztán karácsony! - -– No ez nagyon szép öntől, hogy így megemlékezett rólam, monda Godiva, -lesegítve Bertalanról az uti felöltőjét. Üljön le ide a karszékbe. - -Még azonkívül volt két szék a szobában. Az egyik a művész, a másik a -modell számára. - -Godiva már most abba hagyta a kenyérpirítást, s hozzálátott inkább a -felterítéshez, a mi nagy körültekintést igényelt, mert csak egy asztal -volt, s azon állt a karácsonyfa: azt pedig megbolygatni nem lehet, mert -a vatta-hó mind lehull róla. - -– Hagyja csak, kisasszony. A művészek kezükből is tudnak enni. - -– Kivált, ha van mit. De nagy hiba a karácsonytól, hogy deczember -25-ikére esik. Ön bizonyosan hallotta azt a diák-bonmot-t, mikor a tanár -azt kérdezte a studiótól: «mikor vannak a legrövidebb napok?» «Rendesen -a hónap végén». Lássa ön; már egészen «étudiante» lettem. - -– Annak örülök. Sejtem, hogy önnél is rövidülnek a napok. - -– Nagyon. - -– Egyrészt azért is jöttem ide. Ezt ugyan elvégezhettem volna levél -utján is; de most egy útban ezen is átesünk. Hát a «Kis emberek»-re -kaptam már kiadót. - -– Ah! Godiva kétkedve tekinte rá. - -Bertalan elérté a kétkedő tekintetet. - -– Nagyon megtetszettek neki a képek is, meg a szöveg is, a mit ön maga -írt. Kész szerződést adott át, a mit önnek alá kell írni, ha elfogadja. - -– Ha elfogadom-e? - -– Az első kiadásért ád ötszáz forintot; s azután minden újabb kiadásért -háromszázötvenet. - -Godiva nem akart hinni a mondottaknak, gépiesen ismételte a hallott -szavakat. - -Bertalan eléje tette a szerződést. - -Csakugyan élő szemeivel olvashatá Godiva, hogy az egy valóságos komoly -egyezség, egy kiadó, meg egy szerző között. Nem tréfa. - -– No hát aláírja? Van irószere? Festőknek nem szokott kalamárisuk lenni. - -– Az önhöz írott leveleimből tudhatja ön, hogy nekem van. Hanem a kis -hálókamrámban áll. - -– Hát halaszszuk az irást a vacsora utánra. Melyiken kezdjük? - -– Hát a theán. Már meggyujtottam a spiritust. - -– Vigyázzon, hogy meg ne gyujtsa magát a spiritusszal. - -Bertalan addig felnyitotta a sectes palaczkot, s a habzó édes borral -teletöltött három poharat. Úgy tett, mintha nem venné észre, hogy a kis -Rieke leszürcsöli a maga poharáról a túlömlő habot. - -– Az első kiadásnak a tiszteletdíját már át is adta nekem a kiadó, -beszélt csak amúgy félvállról odavetve Lándory, s a közben tanulmányozta -Godiva arczvonásait. - -A szemöldökei öszehuzódtak a leánynak, s a szemei kerekre felnyiltak. - -(Ez most azt gondolja, hogy az egész kiadói szerződés csak egy kegyes -mese, s az az ötszáz forint tisztességes ürügybe burkolt ajándék.) - -Lándory elővette a tárczáját, s kivette belőle az ötszáz forintot. - -– A szerződésben egyuttal ez is nyugtatványozva lesz. - -– Én úgy értettem a szerződésből, mondá a leány büszkén és gyanakodóan, -hogy a tiszteletdíjat a kiadó akkor fizeti, a mikor a munka megjelent. - -– Hát hiszen már megjelent; azt is elhoztam, mondá Lándory, s ekkor meg -az oldalzsebéből huzott ki valamit. Az egy szépen bekötött füzet volt. - -– Ah! kiálta fel Godiva, a meglepetés sikoltó hangján. Ezt bizonyára nem -lehet rossz néven venni egy kezdő szerzőnek, a ki a legelső munkáját -nyomtatásban megjelenni látja. Olyan nagy volt a megzavarodása, hogy a -theafőzőt a kezéből az ablak hidjára dobta, s ez által az égő spiritus -elől a keblére locscsant. - -Jó szerencse, hogy Lándory észrevette a veszélyt, hirtelen oda ugrott s -a tenyerével rögtön elnyomkodta a tüzet a leány keblén. Egy kicsit -megégette a tenyerét; de azért nem lehetett panasza. - -– Mondtam úgy-e, hogy vigyázzon azzal a spirituszszal! - -Godiva zavarban volt és elpirulva: az a mysteriosus kis könyv jó volt -azt elpalástolni; a kezébe kapta s felnyitá kiváncsian. - -Díszes kis gyémántkiadás volt, olifant papiron; a képek az Angerer-féle -cinkographiával, a szöveg elzevir betűkkel. Maga is nagyon meg volt a -kiállítással elégedve. - -Tehát még is igaz. Ez az ember nem csal. Még jótettképen sem követ el -csalást. - -– De ön igazán rossz ember. Duzzogott Godiva Bertalanra. Kezdi a -«geräucherte Gänsebruston» s utoljára hagyja ezt, a mi a fődolog. - -Nem birta elrejteni az örömét. Mi a hadvezérek diadala a hadi troféumok -láttára ehhez az elégtételhez képest? - -– Hát hiszen én is tudom, mi a hatáskiszámítás. - -Most azután végig kellett lapozni az egész munkácskát, s egyenkint -megjegyzéseket tenni a reprodukált képekre. «Ez sikerült! No ez jobban -is üthetett volna ki.» - -– Kár, hogy a szövegét nem értem. Ki fordította magyarra? - -– Én magam. De van rá kilátás, hogy németül is meg fog jelenni. Egy -bécsi kiadó már ajánlatot tett. Hanem ő egyszer mindenkorra ajánlkozik a -mű tulajdonjogát megszerezni, nem kiadás számra. Erre azonban nem -válaszolhattam az ön meghatalmazása nélkül. Ezer forintot kinál. - -– El kell fogadni! kapott rajta Godiva. De rögtön elkomolyult megint. - -Bertalan ismét leolvasta az arczáról azt a gyanakvó sejtelmet. - -– Azt mondanám kegyednek, hogy tegye magát saját részéről egyenes -összeköttetésbe a bécsi kiadóval ezen alku miatt, ha nagyon erős okom -nem volna továbbra is az «ehrlicher Makler» szerepét játszani. - -Godiva arczán ismét bizalom derengett. - -– Azonban ez a mi beszélgetésünk a kis Riekét nem látszik érdekelni, -talán elébb a jobbik részén kezdenénk. Úgy-e Rieke, a füstölt libamell -csak jobb, mint a képes könyv? - -– Ez az úr jól mondja. - -Godiva tehát hozzáfogott a házi asszonyi tiszthez, felszeletelte a -körömfaladékokat, legelőször a kis leánynak adott mindenből, aztán maga -is hozzá látott. Még a borból is ivott. Ez ugyan nem a Mumm grand vinje, -mint a tavalyi; de talán jobban izlett. - -A mit Bertalan a falatozás közben beszélt, az ismét csak fokozta a -derült hangulatot. - -– Hát most elmondom önnek, hogy miért nem ajánlom én az egyenes -összeköttetést a bécsi kiadóval. Ez a derék úr maga ott járt nálam, a -mint ezt a könyvet megkapta tőlem, az ajánlatával. Mondta, hogy ő nagyon -jól tudja, mi rejtőzik a Schalkaug álnév alatt: a ki a «kis embereket» -szerzette. De ő annál még egy sokkal jobb vállalatot tudna. Ő ismeri az -ön «albumait.» Ha azokból lehetne egy füzetet kiadni pendantul a «kis -emberek»-hez, e czím alatt «nagy gyerekek», annak lenne ám még csak -kelete! Én erre azt feleltem neki, hogy ebben a tárgyban magam nem -határozhatok. A két művet kapcsolatba hozni semmi esetre nem -tanácsolnám: a «kis emberek» a naiv, kedélyes közönség számára vannak -teremtve, a «nagy gyerekek» pedig a pikáns satyrikus genre publikumára -számítanak. Egyébként is az albumok nincsenek az én kezem közt. Ez -azonban nem maradt ennyibe. A bécsi lapok, melyek az ön «kis -emberei»-ről mind igen kedvező birálatokat hoztak, egyuttal kibeszélték, -hogy készülőben van ugyanazon álnevű szerzőtől, a kinek egyéniségét, -mind egykori szeretetreméltósága, mind későbbi balsorsa miatt a bécsi -high-life igen jól ismeri, egy még sokkal érdekesebb munka a «nagy -gyermekek»-ről; melyben igen sok nagy szereplő alakját fogjuk -megismerni. No iszen megindult erre minden oldalról a nagy «tintamarre.» -Az ön hajdani tisztelői holtra vannak ijedve, hogy ki fog közülük a -karrikatur gyűjteményben megjelenni? Én kaptam e tárgyban legalább ötven -levelet, a melyben sürgősen interpellálnak, hogy van-e tudomásom e -merényletről? szándékozom-e azt megakadályozni? akad olyan ember is, a -ki «Erpressungsversuchot» emleget. És mind valamennyi önnek az adressét -kéri tőlem. - -– Felelt ön nekik? - -– Igen. A következő sorokat, a miket hektograf utján sokszorozva küldék -meg valamennyinek: «Uram (vagy asszonyom)! Gyámleányom bizonyosan (azt -aláhuzva) megírta önnek tartózkodása helyét: tessék a levelét előkeresni -és megtudni belőle a lakását. Alászolgája.» Bizonyos vagyok felőle, hogy -mind valamennyien felbontatlanul dobták a kandallóba azt a levelet, a -melynek a czímén az ön keze irását megismerték. Úgy-e nem kapott tőlük -levelet? - -– Egytől sem. - -– Hát csak hadd kalimpázzanak. - -Ez mulatságos fölfedezés volt. Godiva arczán egy-egy perczben át is -villámlott valami derültség, de ez még nem volt nevetés, olyan volt az, -mint mikor nyáron a hófehér felhőben villámlik. Még fehérebb lesz a -felhő. Édes malicia, jól eső keserűség volt az arczán. Az is elmult -rögtön. Valami más volt a lelke mélyén. Valami sötét gondolat, nagyobb a -többinél. - -Lándory azt is kiolvasta az arczból. - -(– Ez mind szép, ez mind jó, de hát az, a mit elválásunkkor, utolsó -szóul mondtam hozzád: megtetted-e azt?) - -Utoljára Godiva felállt az asztaltól, az utiböröndjéhez ment: (az volt a -szekrény) kikeresett belőle három fényesen bekötött könyvet. A -karrikatur-albumok voltak. Odavitte őket Lándory elé. - -– Tessék! Tegyen ön velük, a mit akar. - -Ez a daczoló tekintet, ez a keserü hang olyan mély bepillantást engedett -a leány lelkébe. Ez végkép szakítani akar azzal a világgal, a mely őt -kitaszítá. Úgy be akarja csapni maga után azokat az ajtókat, a mik oda -vezetnek, hogy ha még lehetne, se térhessen vissza oda többé. - -– Magamhoz veszem őket, mondá Bertalan, s azt fogom tenni velük, a mit -jónak látok. Én vagyok önnek a zsarnoka. - -– De szabad választás utján. - -A kis Riekét ezalatt elnyomta a buzgóság. Bóbiskolni kezdett. Lándory -észrevette azt s fölkelt a karszékből, odaültette a kis lányt, ő maga -ült annak a helyére, a kis gömbölyű modellszékre. A kis leány aztán a -karácsonyfa czukorbáránykáját megkapva, azt a két kezébe szorítá s a -karszékben elaludt; álmában nagyokat nevetett. (Vajjon mit beszéltek -neki azok az angyalkák?) - -– Most azonban azokat a megírni és aláirni valókat rendezzük el; mondá -Lándory, a pompás lakoma befejeztével. - -– Fogalmaznom is kell valamit? kérdé Godiva. - -– Igen. A meghatalmazást a bécsi kiadóval kötendő mindennemű egyezségre. - -– Meg kell vallanom, hogy olyan ostoba vagyok, hogy egy hivatalos irást -el se tudok kezdeni. - -– Nem is olyan könnyű az, mint verseket írni. Majd én diktálni fogom -önnek. - -– Akkor át kell mennünk a kis kamrába; ott vannak az irószereim. - -Azzal gyertyát gyujtott egy kis antikutánzat tartóban s maga elől ment a -háló szobába. - -Akkora volt az csak épen, hogy egy nyoszolya elfért benne. A nyoszolya -előtt állt egy picziny kis asztal, azon voltak az irószerek és egy -kitárt könyv. A ki írni akart az asztalon, annak az ágyat kellett -pamlagul használni. - -Godiva, elől menve, sietett azt a kitárt könyvet becsapni s a fali -fülkébe, több könyv közé bedugni. - -– Micsoda könyv volt az? kérdé Bertalan. - -– Az én olvasmányom. Egy regény. - -– Ejh! Godiva kisasszony. Hát előttem akar hazudni? Az egy nyelvtan -volt. - -– Ejnye, de gyors szemei vannak. Hát nyelvtan. Oroszul tanulok. - -– Az sem igaz. Az egy magyar nyelvtan. - -Godiva arcza lángvörös lett. - -– No hát, ha meglátta, nem tagadom. Meg akartam önt lepni vele; ha -egyszer, talán a nyáron, meglátogatom önt a falusi lakában. - -– Tegye azt, Godiva kisasszony. Van egy áldott jó nővérem; az igen -szivesen fogja önt látni. - -– No hát, mondja ön a tollam alá, mit írjak? - -Godiva leült az ágy szélére. - -Bertalan lediktálta neki a meghatalmazást. - -– És azután a pesti kiadó szerződését is írja alá. A pénzzel most már -bőkezübben bánhatik. Ne tagadjon meg magától semmit, a mi szükséges. -Most már nem kell önnek a megélhetés miatt aggódnia. Keresni fogják. -Azonban tanuljon mentül többet, hogy tökéletesebbet alkothasson. - -Godiva megköszönte szépen a jó tanácsot; de az mind hideg szó és hideg -arcz volt. - -Visszatértek az atelierbe. - -Bertalan megnézte az óráját. Féltizenkettőre volt. - -– Én nem tartok órát, mondá Godiva; átellenben épen a torony. Annak az -órájáról mindig meghallom, mennyi az idő. - -Így beszélnek a művészek, a kiknek az órája német szón van. Lándory -kászolódni kezdett. - -– Mit csinálna ön még az indóházban? szólt Godiva. Maradjon még. Majd -készítek punchot. - -Godivánál volt rhumos palaczk. (E nélkül művész-atelier nem is -képzelhető.) A vízfelforralásra most már Bertalan ügyelt fel. - -A punch elkészült, a narancsot belefacsarták. Godiva előhordta a -tanulmányait, a miket idejövetele óta készített; Bertalan végignézegette -azokat, megtéve műértőleg a maga észrevételeit és kivánságait. A kis -Rieke ezalatt hiven aludt a karszékben. - -Egyszer aztán megkondult a harang az átelleni toronyban. - -Itt az éjféli misének a készülője! - -– No, most már itt az ideje, hogy a vasúthoz visszatérjek, mondá -Lándory, prémes kabátját felöltve. - -Godiva csendes szemrehányással állt előtte, mintha azt mondaná: - -– Hát semmi egyéb mondanivalód sincs hozzám? - -Mikor aztán egészen útnak volt öltözve Lándory, akkor azt mondá, nagy -halkan: - -– És még valamit kell önnek átadnom, Godiva kisasszony. Itt van az -atyjának az ügyében hozott itélete a törvényszéknek, mely szerint -Traumhold bankár, az ellene emelt bűnvádi kereset alól indokolás mellett -teljesen feloldatik, s a felperesek, a kárpótlás végett, polgári -törvények szerinti eljárásra utasíttatnak. - -E szókkal a hiteles másolatban kiadott itéletet odatette Godiva kezébe. - -Godiva ezeknél a szavaknál levágta magát a modellállványra, két -összekulcsolt kezét a feje hátuljára szorítva s elkezdett hangosan -zokogni. - -Bertalan odahajolt hozzá, engesztelve, kérlelve, hogy felemelje. - -A hangos sírásra felébredt a kis Rieke. - -Annak sem kellett több. Leugrott a karszékből, oda rohant Lándoryhoz, -megfogta az egyik kezével a szakállát, a másikkal, ökölbe fogva, -elkezdte a hátát püfölni. - -– Mit csináltál az én jó kisasszonyomnak! Te «Schweinehund!» Hagysz neki -mindjárt békét? - -Bertalan nevetett. Megennivaló volt az a kis poronty, a ki a maga -apróságának érzetében egy óriásba belekötött. Utóljára Godivára is -elhatott ez a derültség, ő csitította a bátor, kicsi védelmezőt, hogy -nem tett semmi rosszat vele ez a bácsi; s hogy meggyőzze a kettejük -között levő jó egyetértésről, a látszat kedvéért még meg is csókolta -Bertalan orczáját, mire aztán a kicsike felhagyott a szakállczibálással. -Godiva végre, hogy egészen bebizonyítsa, mennyire jó kedve van, fogta a -kis Riekét, s elkezdett vele az asztal körül czepperlpolkát tánczolni, -nevetve. Igazán nevetve! Lándory pedig tapsolt és kaczagott. - -Nagy merénylet! Münchenben! Éjfélután, egy fertály egyre! - -A házmester bejött s elvitte a kis Riekét aludni. - -Akkor aztán Lándory is búcsuzott. - -– Isten önnel. Sietek a vasuthoz. - -– Várjon, szólt Godiva, én is önnel megyek. - -– Hová? kérdé Bertalan elbámulva. - -– Én? Bécsbe. - -– Minek? - -Godiva elébb egy nagyot hallgatott. Azután a felmentő itéletet a keblébe -dugva, így szólt: - -– Oda akarom tenni ezt az itéletet, egy immortelle koszorúba kötve, az -apám sírjára. - -– Már én megtettem azt, mondá Bertalan. - -Godiva megdöbbenve nézett reá. Tekintete azt mondá: - -«Hát ki vagy te? Hogy a meg nem született gondolatot is kitalálod? Ember -vagy-e te?» - -Mindkét kezével megszorítá a férfi kezét. Érzé, hogy most már annak -kezet csókolni nem lehet! – Az annak kevés! - -– Már most hát ön is tegyen meg valamit az én kedvemért, Godiva, szólt -Bertalan a baráti kézszorításnál. - -– Mondja meg. - -– Arra kérem, hogy költözzék ki ebből a hideg, nyirkos szállásból, mert -ön itt mellbajt fog kapni. Gyógyíthatlanná váló mellbajt. Érti? - -Godiva rábólintott a fejével. És magában gondolá: «Gyógyíthatatlan -mellbajt? akkor itt maradok». - -Lándory búcsuzott és tovább ment. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -No, de jó, hogy van Isten az égben és van háziúr az emeleten. Reggel -korán megkapta Godiva kisasszony a felmondást a háziúrtól. Az erényes -férfiu nem tűrheti, hogy olyan kisasszony lakjék a házában, a ki éjszaka -«orgiákat» rendez az atelierjében. - - - - -A VILÁGON KÍVÜL. - -Egyike volt a legboldogabb esztendőknek. - -Egész Európában mély békesség: vállalkozási kedv, tevékeny üzleti -szellem, az uralkodók közt egyetértés. Minden égő kérdés ki van oltva: -még azok a bizonyos «fekete pontok» sem látszanak az ég alján. S az -általános boldogságban fürdött Magyarország is. Adott az Isten bő -termést és külföldi vevőt is hozzá eleget. Voltak magas buzaárak. -Paloták, vasutak – és fellegvárak épültek javában. Mindenki meg volt -elégedve. «Deák-párt» és «ellenzék» csak a plastront ütögette egymáson. -A pénzügyminiszternek nem volt deficzitje. - -A nagy rémpör is be volt fejezve: a rabló-czimboraság kiirtva. Nem volt -többé összeesküvő, sem futó betyár az országban, ha volt: elhallgatott. - -Lándory a bevégzett nehéz feladat után félrevonult a világból. Egy -névtelen hadjáratnak babértalan hadvezére. Azt a nagy szolgálatot, a mit -ő tett, meg sem lehetett jutalmazni. - -Nyár derekán a földbirtokosnak Magyarországon elég dolga van, ha -komolyan akarja a gazdaságát vezetni. Korán reggel az aratóknál, egész -nap a cséplőgépnél, este a vasúti állomásnál. Annak a buzának, a mi -tegnap még a lábán állt: egy hét mulva már a stettini piaczon kell -állni. - -Egy ilyen alkonyodni nem akaró hosszú napon, mikor az elkésett vonatra -várt Lándory az állomáson: az érkeztét igérő gabonaűzér helyett egy -ismerős hölgyarczot látott a waggonablakból kikandítani. – Godiva vala. - -Odafutott eléje, hogy a vaskocsi lépcsőjén lesegítse. - -A leány egy egészséges «adjon Isten jó napot» szóval üdvözlé őt -magyarul, mikor Lándory két karjára támaszkodva a földre lehibbant. - -– Kegyed megtartá a szavát. - -– És itt maradok sokáig. Nagyon sokáig. Az egész iskolai szünidő alatt: -egész a szüretig. - -– Az nagyon jó lesz. - -– Megtanulok az ön nénje mellett gazdasszonykodni. - -– Azzal kénytelen is lesz, mert a néném kizárólag azzal foglalkozik. Ő -is komolyan várt önre. - -– Hogyan, komolyan? - -– Hát úgy, hogy a mint ön egy levélben megigérte, hogy meglátogat -bennünket, azonnal hozzáfogott a német nyelvtanhoz. Ő meg németül tanul -az ön kedvéért. - -– Hát az ön nővére nem tud németül? Csak francziául? - -– Nem tud biz az semmi más nyelven, csak magyarul. - -– Hát az hogy lehet? ön hét nyelven beszél. - -– Mert én az egész világot beutaztam. - -– És a nővére? - -– Az meg nem volt soha a falunk határán kívül. - -Ezen aztán nagyot bámult Godiva, s találgatta magában, hogy mi oka lehet -annak? Talán púpos, vagy himlőhelyes? hogy úgy elzárkózott a világtól. - -Lándory csak egy «Sandlaufer»-en jött ki a vasuthoz. Maga hajtotta a -lovakat. Godivának mellette kellett ülni. - -A leány el volt ragadtatva a kocsizástól. A mult nyár óta nem ült -kocsin, s nem érezte a szabad mezők illatát. - -– De hogyan fogjuk mi akkor egymást megérteni? kiváncsiaskodék Godiva, -ha önnek a nénje csak annyit tud németül, mint én magyarul? - -– Két leány bizonyára megérti egymást, ha semmit sem tud egymás nyelvén. - -(Tehát a néne még leány.) - -– Aztán, folytatá Lándory, az meg a legkedvesebb mulatság, mikor két -leány elkezd egymással olyan nyelveken értekezni, a miket akkor tanul. -Micsoda gyönyörű sottiseokat mondanak egymásnak! S milyen jókat tudnak a -fölött nevetni. - -(Tehát a néne szokott nevetni.) - -– Azonban egy különös szivességre kérem önt, szólt Godiva, mikor már a -falu közelébe értek, s meglátta egy oldalt eső park fái közül a kastély -tetejét kiemelkedni. Engedje meg ön, hogy mikor önhöz látogatók jönnek, -a mikor társaság lesz önnél, akkor én hadd maradhassak távol valami -félreeső szobában. - -Az óhajtás igen természetes volt. «Traumhold bankár leánya» nem az a -czím, a mit emlegetni szabad idegenek előtt. - -Godiva azonban más okot akart ennek a kivánságának adni. - -– Lássa ön, nem hoztam magammal többet két ruhánál. Mind a kettő fekete. -Az egyik hétköznapi, a másik ünneplő. De ezen az utóbbin is van egy -terra di Siena folt, a mi nem akar belőle kimenni. - -– Jól van. Lesz önnek egy kis atelierje, a hol rajzolhat és pamacsolhat -egész nap, s ejthet a ruháján még egy terra di Puzzuole-pecsétet is, -senki sem látja meg. - -– De csak olyankor, mikor önnél vendégek, látogatók vannak. - -– Igen. Mikor nálam látogatók, vendégek vannak. - -S ehhez az ismételt mondáshoz olyan sajátszerű keserű mosoly futott át -Lándory arczán. - -Az út bekanyarult a jegenyesorral szegélyezett parkútba, s nemsokára -berobogott a Sandlaufer a kastély udvarára. - -Kisszerű, de szilárd ősi építmény volt az, vastag falakkal, kicsiny -ablakokkal, elől kettős feljárattal, melynek homlokzata közepén volt a -széles pinczeajtó. - -A lépcső verandáján várta már az érkező kocsit Sarolta néni. (A nevét -tudta már Godiva Lándory leveléből.) - -Igen nagy volt a csalódása a látott alakban. - -Ez nem volt sem púpos, sem ragyás, sem valami elhízott hájtömeg, a -milyennek elképzelte, hanem egy igen finom alkatú, halavány, gyermeteg -arczú teremtés, úgy hogy Lándory nem nénjének, hanem leányának -mutathatta volna őt be. - -Nem kellett őket egymásnak bemutatni. A mint Sarolta meglátta Godivát, -már tudta, hogy ki az. Eléje futott, átölelte, megcsókolta, az viszont -őt; aztán Godiva beszélt magyarul, Sarolta németül, s arra mindketten -elkezdtek nevetni. - -Lándory egymásra bizta őket: tudta, hogy mind a ketten jó kézben vannak; -s maga sietett a cséplőgéphez, mely a majorlak udvarán a szabadban -működött, két megrakott asztag között. - -Csak a vacsorához került megint vissza. - -Már akkor a két leány per tu volt egymással. - -A vacsoránál nem győzték egymást magasztalni. Tehették bátran. Egyik sem -értette, a mit a másik beszél Lándoryhoz. - -Annyit mind a ketten mégis meg tudtak már egymással értetni, hogy -egyikük sem szereti a zajos társaságokat, a vendégeket és alkalmatlan -látogatókat, s ennélfogva igen jól fogják magukat egymás körében -találni, olyankor, a mikor idegen hangoktól zeng-bong a ház. - -Lándory csendesen mosolygott hozzá. - -Godiva már azt is megtudta, hogy Saroltának valami szívbaja van -(pathologiai értelemben.) Ez a magyarázata annak, hogy sehová sem megy. -Hiszen nem szabad neki vállfűzőt viselni. - -Mikor aztán már egy hetet töltött Godiva Lándory házánál, a nélkül, hogy -egyszer is kénytelen lett volna a magánszobájában maradni, akkor ezt -kérdezé tőle: - -– De hát senki se jár önhöz látogatóba? - -– Soha, senki. - -– Hogy lehet az? - -– Mint a hogy a hóhér házába nem szokott látogatóba menni senki. - -– Ön csak nem áll a hóhérral egy rangban? - -– Csak egy fokkal magasabban ugyanazon a lajtorján. Engem kerül minden -ember. - -– Önt kerülik? kérdezé a leány elbámulva. Én azt hittem, hogy önt -ünneplik. - -– Irásban és hivatalos alakban igen, de a társaságban senki sem örömest -találkozik velem. A hivatalos küldetésemnek már vége; de azért senki sem -felejti el, hogy évekig voltam az az ember, a kinek az a kivételes -hatalom volt a kezébe adva, hogy a kinek e szót súgom a fülébe: -«kövess!» annak jönni kell velem oda, a hová én kivánom és felelni a -kérdéseimre. Magyarországon van egy gúnynév, a mire nincs is magyar szó: -«Spitzli» – kutyanév. Azt mindenki dicsérőleg elismeri rólam, hogy -«nagy» vagyok, de csak «nagy kutya». Ugyan ki látogatna meg engem? - -Godiva valami kimondhatatlan fájdalom kifejezésével tekinte Bertalanra. -– Elérté ő e néma beszédet. - -– Ön azt gondolja e perczben: ha «én» – Traumhold leánya, itt lehetek -most a te házadnál, ugyan kinek van akkor oka ennek a küszöbét kerülni? - -– Ön nem oka az én atyám halálának! vágott bele a szavába hirtelen -Godiva. - -Bertalan nagyot sóhajtott. - -– Ön kivételes lény, Godiva; ezt én önnek a legelső találkozásunk -órájában megmondtam. Nem ilyen arczokat láttam én már magam előtt -megjelenni, mint az öné. Árva leányokat, fiatal asszonyokat, öreg -anyákat, a kik a lábaim előtt térden csúszkáltak, a földön fetrengtek, -kezeiket imára kulcsolva emelték hozzám, jajgattak és dühöngtek, s -utóljára megátkoztak. Nem rendítettek meg. Hanem mikor ön azt mondja: -«te nem vagy oka az én balsorsomnak: nézd! idehoztam a gyászruhámat, nem -félek tőle, hogy kisértetet látsz bennem, valahányszor azt a fekete -öltönyt meglátod»: ez a szó áthat a lelkem fagyos kérgén. Mind azok -között, a kiket az én rettenetes kezem megölt, Traumhold arcza egyedül -az, a ki megdöbbent, mikor felidézem. - -– Ah! ön nem ölt embert! szólt, tiltó szót emelve Godiva, a ki azt -hitte, hogy az csak tropusi hasonlat. - -– De öltem. Saját kezemmel is öltem. Biró és hóhér voltam egy -személyben. Egy hirhedett mesehős rablót, künn a pusztán, a buczkák -között. Ő lőtt én rám. Én ő reá. Ő rosszul talált, én jobban. Meghalt. - -– Hogyan történt az? kérdé Godiva természetes kiváncsisággal. - -– Az nem önnek való mese. Nem mondtam el senkinek soha. Azt csak akkor -mesélhetném el, ha egy hetærára akadnék, a ki már mindent tud, s azt -akarnám, hogy szeressen belém: tudja meg még azt is. - -– Ez hát csak lovagias párbaj volt. - -– Nem is ez kisért. Más, kegyetlenebb módja is van az emberölésnek. Van -egy régi vár a Vág mentében, és egy másik régi várkastély a Szamos -mellett. Ezt a két várat én töltöttem meg halottakkal. Halottakkal, a -kik minden reggel fölébrednek, még sem élnek. Vannak közöttük, kik -holtig el vannak temetve. És lehetnek közöttük, a kik ártatlanul vannak -eltemetve! - -Godivának a vér fejébe szökött. - -«Én is tudok egy olyant», gondolá magában. - -– Ki a csalhatatlan az emberek között? fakadt ki keserűn Bertalan. Volt -egy eset a többek között, mely egész megnyugvásomat felháborította. Egy -rendkívül bátor pandurhadnagyomat, éjjel a házára törve, kegyetlenül -meggyilkolták. A hadnagy fiatal, hajadon leánya tusára kelt a -gyilkosokkal, az apját védelmezve s beleharapott az egyiknek a karjába. -Másnap elfogtak egy legényt, a ki haragosa volt a hadnagynak. A leány -felismeré benne az éjszakai gyilkost. A karján megtalálták a harapás -okozta sebet. Minden körülmény ellene tanuskodott. Világosan rá lett -bizonyítva a bűntény. Elitélték húsz esztendei nehéz fogságra. És most -nehány nap előtt előáll az igazi gyilkos, a kit a lelkiismerete nem -hagyott nyugodni, s bevallja az egész gyilkosságot, minden részletével. -Az elitélt teljesen ártatlan volt; a harapást egy tivornyában kapta. -Hányan lehetnek így? A kik hasztalan kiáltottak az Istenre és a magas -egekre! Én, az ember, hidegvérrel vertem kezeikre a lánczot. Néha úgy -jön, hogy éjszaka felugorjam az ágyamból, egy rablóbandát szervezzek; -rajtatörjek vele azon a két váron, kiszabadítsam a száz meg száz elitélt -rabot s azt mondjam nekik, fussatok szerteszét a világba! – ezek – ezek -gyakran meglátogatnak engem. - -– És ön sem jár sehová a világba? kérdezé Godiva. - -– Mit keressek én a nagyvilági társaságokban? Olcsó, szerződéses -magasztalásokat? Két ember összejön egymással, az egyik feldicséri a -másiknak az érdemét, a másik cserébe az egyikét. Senki sem mond -egymásnak igazat. Sem a szép asszony, sem a jó barát, sem az instans, -sem a protektor. Mintha minden ember vallató biró, s minden ember -vádlott volna egymással szemben. S ez nagyon jól van így; ahhoz a nagy -mechanismushoz, a minek emberi társadalom a neve, talált fel a bölcs -gondviselés egy jóltevő olajat, a mi nélkül a gép önmagát elpusztítaná. -Ez az olaj a «hazudás». Ha az emberek a hazudáshoz nem értenének, a -háboru állandó volna a fegyveres hatalmak között, a férfiak minden -utczán lőnék, vágnák egymást; férjek és feleségek viaskodása soha el nem -csendesülne. Az áldott hazugság a béke életföltétele. S én ettől a -jótéteménytől vagyok megfosztva. Úgy megszoktam az emberek szavai mögött -az eltakart gondolatot olvasni, hogy nem tudom élvezni az emberi -társaságot. A találgatás kifáraszt, a kitalálás lever. Valahányszor -kénytelen vagyok vele, mert hisz nagy ünnepélyes estélyekre hivatalos -vagyok s elmaradni nem illik: mindig úgy jövök haza, mint a ki minden -vagyonát elvesztette a játékasztalnál, s még adósságokkal terhelte meg -magát. – Csak itthon! Itt érzem magamat szabadon. A kutyám, mikor -megnyalja a kezemet, tudom bizonyosan, hogy igazán, őszintén szeret. - -– No, és a nővére! Ne legyen igaztalan. - -– Hja! Azt nem számítom az emberi lények közé. Az egy angyal! Hanem -azért az is megcsal, az is mindig hazudik. - -– Mit mond ön? - -– Nekem folyvást azt hazudja, hogy egészséges; régi baja enyhül, -ritkábban jön elő, s nem olyan kínzó többé. Csak ámít vele. Én tudom -jól, hogy ő nagyon szenved, s rettegek tőle, hogy majd egyszer egészen -igaz lesz hozzám. De már azt nem fogja szóval megmondani. - -Hogy mit értett ezalatt, azt két nagy könycsepp magyarázta meg Bertalan -szemében. - -– Az Isten őrizzen meg attól bennünket, mondá Godiva e baljóslatra. -Talán észre sem vette, hogy többesben beszélt. - -– Már most kitalálta ön, hogy miért mosolyogtam én olyan különösen -(akkor gyanakodva nézett reám), midőn azt a kikötését hallottam, hogy a -mikor nálam vendégsereg, zajos társaság lesz, akkor hadd vonuljon ön meg -egy félreeső szobácskában. Mi itt a magunk urai vagyunk. Egyedül a -magunké! Kívül a világon. Robinson-szigetén. Itt nem köt ki hajó soha. -Csak azt kell mondani az átutazónak, hogy az ott a Lándory kastélya! A -lovai közé csördít és vágtatva siet el a kapum előtt. Tőlünk senki nem -remél, nem kiván semmit. Sem kérdezni, sem mondani valója nincs hozzánk -senkinek. - -– Egy ilyen hely az én eszményem, suttogá Godiva; hisz Bertalan úgy is -olvas az arczokban, jobb kimondani előtte a gondolatot igazán. Hadd -tudja meg, hogy mégis csak akad egy-egy ember a világon, a ki tud -«nemhazudni». - -Egy forró délután a parkban uzsonnázott a két leány, aludt tejet és -szamóczát. Volt egy kis filagoria a hársak között, befuttatva virágzó -bércsével. (Ugyanaz a clematisfaj, a mely a badeni villa verandáját -beárnyékozta, csakhogy ez vad, nem emlékezteti Godivát a «multra».) Az -előtt volt felterítve az asztal, kalotaszegi szövöttessel. -Nyirfagalyakból összetákolt székeken ültek a leányok, Bertalan egy -levágott hársfának a mohos törzsén. Egy megszokott somfabot volt a -kezében, melynek a fogantyuja kampót képezett, a végin pedig volt egy -kis ásó, a mivel járás közben a mérges dudvát szokta kiirtani. A kerti -lak mellett volt egy mesterséges sziklarakás, melyből idevezetett forrás -vize csergedezett alá. - -– Lát ön engemet ottan? mondá Bertalan Godivának, ki nagy mulatságát -találta abban, hogy az egyik fától a másikig vándorló hangyák közé -kenyérmorzsákat hintegetett. Hogy vitte nagy igyekezve rögtön -kettő-három az égből hullott zsákmányt! - -– Hol? kérdezé Godiva elbámulva. - -– Az vagyok én ott, az a bogár, mondá Bertalan, egy rovarra mutatva, -mely alakjára hasonlít a hangyához, csakhogy tízszerte nagyobb és -szárnya van. Ez a rovarok világában a megtorló. Úgy hivják, hogy -«futrinka». - -Ez a bogár épen azzal foglalkozott, hogy egy magánál négyszerte nagyobb, -csupasz hernyót, háttal lefelé fordítva, maga alá legyűrt s aztán -köröskörül szánkózott vele, sebesen, mintha csak valami ügyes -korcsolyázó csinálná a jégpályán szeszélyes czikornyáit. - -– Az a hernyó, melyet a futrinka kínoz, a bogárvilágban a -legveszedelmesebb gonosztevő. Egyetlen egy képes egy szép fiatal -csemetét megölni. Befúrja magát a kérge alá, onnan körül az egész kéreg -alatt, utoljára az élőfa beléig, mire az elszárad. Ez a szárnyas rovar -van aztán kiküldve ezt a rablót felkeresni, elfogni és megbüntetni. Szép -azt elnézni, hogy les rá. Az ártó hernyót elárulja az a veres fa ízék, a -mit a fúrt lyukon kiszór. A futrinka rá les, mikor kidugja a lyukon a -fejét. Akkor egyszerre elkapja a két szájkapcsával s elővonszolja az -odujából, akkor aztán hanyatt dönti, s elkezd vele alá s fel -korcsolyázni a porondon, folyvást harapdálva a gonosztevő nyakát. -Kivallatja: betörtél? gyilkoltál? raboltál? Elitéli. Meghalsz! Lássa, -már meg is ölte. Most azután gödröt ás a számára, belefekteti, utoljára -apró rögöket, ágtörmelékeket hord föléje, míg egészen betakarta, -eltemette. Akkor aztán megtörli a szárnyait a két hátulsó lábával, a -fejét a két elsővel s minden zümmögés nélkül tovarepül. És ennek a -bogárnak a létezéséről százezer ember közül egynek «ha» van fogalma. -Megbizója nem adott neki sem hímes szárnyakat, sem aranyos -szárnytakarót, sem éjjeli fényt, még csak hangot sem, mint a szunyognak, -a dongónak, hogy lételét hirdesse vele. - -A két leány ezt a természetrajzi allegoriát közelebbről nézni -letelepedett a földre, a futrinkát nem zavarta az ő jelenlétük a maga -hivatásában. Féljenek a lepkék az emberektől. - -A porond árnyékban nedves szokott lenni, egyéb szőnyeg nem volt, -Bertalan leveté a kabátját s azt teríté a földre, hogy a nénje fel ne -hűtse magát a puszta homokon. Igy aztán mellényben és ingujjban nem igen -volt az ettiquettenek megfelelő jelenség. - -Megzavarta ezt az idyllt valami nagy riadal. A park végéből támadt ez, -mely a falu felé vezetett s a platánfák összeboruló zöld boltozata a -szalmafödelű házakat s a bádogtetejű tornyot engedte láttatni. -Ijedségből sikongatás, fenyegető kiabálás zavart hangjai vegyültek -össze, s ez a lárma egyenesen erre felé látszott tartani. - -Nemsokára megtudták az okát. - -Egy nagy eb futott végig a platános úton, sebesen, a nyomában egy -csoport férfi, vasvillával, doronggal, cséplővel, visító asszony és -gyermekhad kiabált a nyomukban: «veszett kutya! fussanak a veszett kutya -elől!» - -Bertalan gyorsan betuszkolta a két leányt a kerti lakba. Azok őt is be -akarták oda vonni magukkal. - -– Az Istenért! A veszett eb elől térjen ön ki! kiálta Godiva. - -– De hátha nem az? mondá Bertalan. - -– Ön csak nem akar vizsgálatot tartani a fölött, hogy dühös-e az az eb, -a mit kergetnek, vagy nem az? - -– De igen. Ha idáig jön, eléje dobom a kabátomat, ha veszett az eb, -akkor legelőször is azt a kabátot fogja széttépni; ha nem bántja, akkor -más baja lehet. Ha pedig rám támad, egyet ütök az orrára a botommal s -vége van. - -Ez alatt az üldözött állat olyan közel ért, hogy Lándory ráismert. - -– Hisz ez az én Káró kutyám, a kit tegnap óta nem találnak! Le ne -üssétek! kiáltá a dorongos emberekre. - -Az üldözött eb aláhunyt fejjel, vértől tajtékzó szájjal, hasa alá -behuzott farkkal futott előre, minden hang nélkül, szemei zöldes fényben -szikráztak, a fülei, melyek rendesen a vizslánál alá leffegnek, hegyesre -voltak felmeresztve, mint a farkaséi. Egészen hasonlított a veszett -ebhez. - -Bertalan rákiáltott a kutyára s ugyanakkor a kabátját eléje hajította. - -S arra a futó kutya egyszerre hátratoppant, de a helyett, hogy az eléje -vetett tárgyat marczangolta volna széjjel, lelapult a földre, elkezdte a -farkát csóválni, úgy csúszott-mászott a gazdája felé, csak a nyitott, -véres, tajtékos szája, meg a szikrázó szemei maradtak félelemgerjesztő -tanujelek. - -– Káró! – szólt Bertalan, kezével füttyöt vetve a kutyának. - -Az még közelebb csúszott hozzá. - -– Az égre! Bertalan! hozzá ne nyulj! rimánkodék a kerti lak ajtajából -nővére. - -Lándory azonban óvatosan a háta mögé kerülve az állatnak, jobb kezében a -botját tartá magasra emelve, s aztán hirtelen megkapta annak a nyakát s -pötyögős bőrénél fogva felemelve az állatot a levegőbe, a szeme közé -nézett neki. - -S az állat olyan könyörögve tudott rá visszanézni! - -Bertalan a jobb kezében tartott vastag botot keresztbe tette az állat -szájába, hogy a torkába nézhessen. - -– Hát nem mondtam? Egy hegyes csont furódott a nyomorult állatnak a -szájpadlásába, attól nem tud megszabadulni. Ez a baja! - -Már most csak azt a csontot kellett volna hát onnan kihúzni. - -Csakhogy az embernek nincsen harmadik keze. Az egyikkel fognia kellett -Lándorynak az állat nyakát, a másikkal a száján keresztbe szorított -botot. Ki jön hát segíteni? - -Volt ott legalább húsz férfi, a ki az alatt oda csődült. Bátor, erős -emberek. De a veszett kutya szájába belenyulni! Már ahhoz egynek sem -volt erős szive. - -– Hát senki sem mer idejönni, hogy ezt a botot tartsa addig az állat -szájában, a míg én megszabadítom a bajától? - -De nem bizony. - -– No hát majd merek én! mondá Godiva, s előlépve a kerti lakból, -odasietett Bertalanhoz. - -Bertalan szelid mosolylyal fogadta a leány segédkezését. Megmutatta -neki, hogy miként tartsa a botot két kézzel, mint a zablát az állat -szájában. Akkor aztán maga szépen csendesen megszabadítá a kutyát a -veszedelmétől. - -Akkor aztán odadobta az ebet egy hatalmas lökéssel a patakba. Mire az a -négy lábát szétvetve, nagy mohón kezdte el a vizet habzsolni, s azalatt -a magasra felemelt farkát billegette, mint a hogy szokta a vizsla a -vadat «állni». - -– No látjátok, hogy nem veszett ez az eb! - -A Káró aztán, hogy kiitta magát, megrázkódott s elkezdett vígan -csaholni, s maga-magával kergetőzni, utóljára odafeküdt a gazdája -lábához, s elnyult a földön aludni. - -A két leány egymást ölelte szorosan. Nem mondták, de gondolataik -találkoztak: egy kutyát nem enged megöletni, a kinek veszett nevét -kiáltják az emberek! - -Godivának feltünt az, hogy olyan sok apró gyermek van Lándory -gazdaságán, a kertben, a szérün, a magtárak körül mindenütt találkozik -velük, egyforma kék öltözetük van, mindig dologban vannak, -tisztelettudón köszönnek a találkozásnál, s ha Bertalan is kiséri -Godivát, annak kezet csókolnak. Egyszer aztán vasárnap reggel, mikor -templomba harangoztak, együtt látta valamennyit, huszan voltak, egy -értelmes kinézésű fiatal ember vezetése mellett, párosával sorakozva, ők -is mentek a templomba, legelől a legkisebbek, a kik még legfeljebb öt -évesek lehettek. - -Egyszerre kitalálta, hogy mik ezek a gyermekek. - -Mellette állt Bertalan, mikor az apró gárda katonás felvonulásban -elporolt előttük. - -– Ezek «azoknak» gyermekei, ugy-e? rebegé halkan Godiva. - -– Igenis, «azokéi». A kiknek a neve keresztül van húzva az emberi -társadalom nagy indexkönyvében, a kik nem számítanak a népszámláláskor, -a kikre nézve megszünt ez a szó «enyim» fogalom lenni. A mindennapi -kenyerük, a ruha, a mit viselnek, a fekhely, a min alusznak, a levegő, a -mit beszívnak, az mind az államé, a nagy gondviselésé. - -Hát a kinek gyermeke is «volt?» - -Az meg a senkié. - -Ezeket a «senki» gyermekeit szedte össze maga körül Bertalan. Mire az -apáik ismét előkerülnek a napfényre, akkor már fiaikból becsületes -iparűzők, kézművesek, kertészek lesznek. Hozatott a számukra tanítót, s -oda járatta hozzájuk mind a három papot. Nyáron majálist, télen -karácsonyesti mulatságot rendezett számukra. - -Ő volt az apjuk. - -Azontúl, mikor egy ilyen kék ruhás fiuval találkozott Godiva, mindig ő -köszönt neki előbb: hiszen collegák vagyunk! - -A mint a napok rövidülni kezdtek, az esték élvezetei szaporodtak. -Lándorynak igen szép könyvtára volt, a modern irodalom remekeiből. -Járatta a Revue des deux mondes-ot, a német illustrált hetilapokat, a -Timest és a magyar hivatalos lapot. - -Országos dolgokról nem beszéltek soha. - -Annál többet művészetről, zenéről, irodalomról. - -Wagner genieje akkoriban kezdett fellobogni a zeneművészet egén. -Bertalan épen úgy rajongott érte, mint Godiva. Szintén ekként -találkozott az izlésük a költészet világában is. Heine volt -mindkettőjüknek a kedvencz költője. Annak minden versét tudták idézni. S -a Heine költeményeihez írt Schubert-dallamokat is tudták a zongorán. -Majd az egyik, majd a másik ült hozzá. Néha arra is rávehető volt -Bertalan, ha a leányok nagyon szépen kérték, hogy el is énekelje a -Schubert-dal szövegét, «Die zwei Grenadiere». Kemény, recsegő hangja -volt. Mégis milyen kedves tudott az lenni ennél az elmesélő -költeménynél, mely oly híven adja vissza a franczia közkatona -Napoleon-cultusát a visszatérő végsoroknál: «Der Kaiser, der Kaiser ist -gefangen!» s aztán mikor a búskomor melódia átmegy a tűzhányó sárkány -Marseillaise riadójába, a midőn a vén granátos fogadja, hogy még a -túlvilágról is visszatér: «a császárt, a császárt megvédeni!» akkor -egészen átváltozott Bertalannak az arcza, mintha nem is az az ember -volna, a ki hideg apathiájával halottnak vallja magát a világon. - -A dal már sokszor lett árulója a szívnek! - -Godiva igen keveset rajzolt ittléte alatt, még kevesebbet festett. - -A míg az ember mint dilettans foglalkozik a művészettel, addig minden -nap, minden órában képes a szenet a kezébe venni s vázlatokat szórni -minden eléje kerülő üres lapra, még a fenyőfaasztalra és a tányér -megfordított fenekére is; de mikor már hozzá kezdett azt hivatásul -venni, akkor vagy inspiratio, vagy iskolai kényszermunka adja csak -kezébe a «gyűlölve imádott» rajzónt, de nem a mulatság többé. - -Közelgett a szüret is. - -Godiva példálózni kezdett már az elutazásáról, de Sarolta mindig bevágta -az útját, a szüretet még itt kell tölteni. Bertalan is igyekezett -lebeszélni. Október közepe előtt az akademiai rajztanárok nem térnek -vissza nyaralóikból Münchenbe, ott nincs mit kezdeni. - -Tehát még meg hagyta magát marasztalni. - -Egyszer aztán az történt, hogy Sarolta megszünt hazudni, egészen igaz -lett. - -Éjjel történt. Épen az örvendve várt szüret előtti nap éjszakáján. - -Godiva hálószobájának az ajtaja átellenben volt Saroltáéval. A kettőt -egy közbeeső folyosó választotta el. - -Éjfél után egy heves ajtónyitás verte fel Godivát az álmából. - -Az előszobájában alvó szobaleányt felkölté (az nem ébredt fel a -zörgésre) s kérte, hogy nézze meg, mi zaj van odakinn? - -A szobaleány visszajött azzal a hirrel, hogy Sarolta kisasszony nagyon -rosszul van, Lándory úr ott van mellette, orvosért küldtek. - -Godiva hirtelen felszedte a ruháit s maga is átsietett Sarolta -szobájába. - -Már akkor egészen «igaz» volt a leány. Nem fájt neki semmi. - -Úgy feküdt ott a fehér vánkosán, mint egy alvó. Alvó, a ki nem akar -fölébredni többé. - -S az a nagy, hatalmas férfi, ott térdelt az ágya előtt és sírt. - -Hevesen zokogva, szivének teljes keserűségéből sírt, azt a hideg, -átlátszó, viasz-fehér kezet csókolva, nevezte mindenféle beczéző -éd-névvel «egyetlenét» s beszélt hozzá olyan ostobaságokat, a mik miatt -igazán szégyelheti magát egy okos ember, hogy «ne hagyja őt még itt!» -hogy «térjen ismét vissza!» «Nem szabad még meghalnia!» - -Godiva szinte megszánta őt. Hát ennek is fáj valami? - -– Talán él még? Talán csak elájult? suttogá Bertalannak. - -Bertalan csak akkor vette észre, hogy Godiva is ott van. - -Akkor aztán egyszerre, mintha ketté vágták volna a zokogását, -elhallgatott, felállt s aztán megfogva Godiva kezét, oda tette azt -Sarolta szive fölé s ott tartá hosszasan. - -S csak a szemeivel kérdezé: hát dobog-e még? - -Godiva fejének csendes ingatásával válaszolt: «nem többé». - -Akkor aztán elfordult s kirohant a szobából. - -Godiva egyedül maradt a halottal, addig az időközig, a míg a bátorszivű -asszonyok előjönnek a cselédszobából. A leánycseléd fél. - -És elnézte merengve azt a megdicsőült arczot. Egy martyrnak az arczát, a -ki egész életén át csak szenvedett, a nélkül, hogy tudta volna, miért? - -S azt gondolá magában, hogy milyen jó volna annak a helyén feküdni. - -Még éjszaka volt. De alvásra gondolni sem lehetett többé. Godivának nem -volt maradása a szobájában, melynek ajtaja szembenyilt a Saroltáéval. -Mikor látja a halottat, akkor nem fél tőle, de mikor nem látja, de -tudja, hogy itt van a közelében, akkor fél. Beburkolta magát a shawljába -s a hátsó lépcsőn leosont a kertbe. Aztán végtül végig járta azokat az -utakat, a miken annyiszor barangoltak együtt párosával, ő és az a másik -leány. - -Ma már halott. - -Milyen könnyen adják a halált. - -Talán senki sem félt tőle olyan nagyon, mint Sarolta, talán senkivel sem -tett olyan jót, mint ő vele. - -Sokszor előhozta azt Godivának, hogy milyen nagyon retteg a halálra -gondolni. De nem magáért, hanem a fivéreért. Ki lesz akkor a kerek -világon, a ki az ő testvérét szeresse? Elmondá, hogy ő harminczhat éves, -két évvel idősebb Bertalannál. - -S egész életében nem volt egyéb öröme, mint az, hogy az «öcscsét» -beczézze. Elkezdve attól az időtől, a mikor az még járni tanult és -gagyogni kezdett, ő pedig már komoly, meglett, négy esztendős matrona -volt, egész addig, a mikor az már, mint hirhedett nagy ember olyan -szívdobogást okozott minden gonoszoknak, mint a minő «coqueluche»-t az ő -korában a középen kétfelé választott haju dandyk a szépségeknek. Sarolta -pedig megmaradt kis leánynak. Akkor is ő volt ennek a nagy embernek a -gondviselője. - -Egy egész élet, a mely letelt az örömök ismerete nélkül. - -Ha nevetni akart, azt mondták neki: ne kaczagj, mert szívdobogást kapsz. -Ha elővette a dallási vágy, azt mondták neki: ne énekelj, mert megárt, s -ha egy eszménykép, egy nyájas ifju arcz közelített felé, azt mondták -neki: «ne nézz rá, mert meghalsz». - -Ha az ember a hajnal előtti égre feltekint, valami rejtelmes új világot -vél látni. A megszokott esti csillagzatok már letűntek, egész mások -jöttek fel helyükbe, a miket kevés ember szokott látni, olyankor -alszunk; maga a nagy gönczöl a kerékcsillagaival fölfelé áll az égen, s -a plejádok a zenithen ragyognak. - -Hát kétféle arczulatja van-e még az égnek is? kérdé magában Godiva. És -aztán a legközelebbi napra gondolt. Mit kell most ő neki tennie? - -Mint a talány megoldása, állt eléje egyszerre egy férfi alak. A -csillagfénynél csak a sötét silhouettejét látta, mégis ráismert, -Bertalan volt. - -Azt is ugyanaz a szívgyöngeség űzte ki a szabadba, a mi őt. - -Nem is voltak meglepetve, hogy egymással itt találkoznak. - -Semmi nesz sem volt a parkban, lépteik hangján kívül. Szüret táján -hallgat már minden énekes madár. - -– Ön is azon gondolkozik ugy-e, mondá Bertalan, hogy milyen különböző az -éjfélutáni csillagos ég az estelitől? Annak a csillagaiban még a -reménység, ezében a kétségbeesés. Milyen végnélküli hosszú lesz ez a mai -nap! - -– A következő még hosszabb, mondá Godiva. Sajnálom, hogy annak a terheit -nem oszthatom meg önnel. - -– Ön el akar utazni. - -– Előbb, mint a gyászszertartás meglesz. Önnek a kastélya meg fog telni -távolról jött rokonokkal, tisztelőkkel. Itt házi asszony nincs többé. Mi -czímen ismertet ön meg annyi vendéggel? Vagy eltitkolja előttük -ittlétemet? Hogy egy idegen leány van a háznál? - -– Kedves Godiva, gyászszertartásnál nem szokás a megjelenők kölcsönös -bemutogatása. Még csak azt sem árulja el senki, hogy ismeri egymást. - -Ezt a szokást Godiva nem tudhatá, hisz az ő nagy gyászesetén nem volt -kit bemutogatni egymásnak. - -– A mi pedig önt illeti, önnek van czíme az én házamnál: gyámleányom. S -a hol ön megjelen, ott ön a tiszteletet nem kéri, de parancsolja. Velem -nagy jót tenne ön, ha itt maradna a temetés végeig. Én most nem tudom -rendbeszedni a gondolataimat. Azt sem tudom, mihez kezdjek? - -– Én már tudom. Mert próbáltam. Hát legelőször is leveleket irni a -rokonoknak, a magas állású ismerősöknek. Ezt én elvégzem: leszek önnek -titkára, egy napig, csak a czímeket jegyezze fel. Tudok igen hidegen és -szárazon irni. Beletanultam. - -– Én azt gondoltam, hogy elébbvaló volna a halotti köntös végett -intézkedni. A koporsó… Itt ismét elfojtotta a szavát a zokogás, nem -tudta tovább mondani. - -– Ejh, ejh! uram! Hát ön olyan gondatlannak tartja a jó nénjét, hogy ő -előre el ne látta volna magát, ismerve a fivér gyámoltalanságát? Régen -kihimezte ő szépen a maga nászútjára a hozzávaló köntöst, arafátyolt. -Megvan minden. Nekem megmutatta ő azt darabonkint, s eltanakodtunk -rajta, a hogy két leány szokott a báli toiletteje felől értekezni a -farsang közeledténél, milyen koszorú, milyen szalagcsokor jöjjön ide. - -Bertalan egy mohos faderéknak támaszkodott a homlokával. - -Godiva folytatá. - -– Hányszor megcsalta önt, mikor ön azt kérdezte: mire lesz az a szép -himzés? mire készül ez a mesterséges csipke? Milyen tréfás válaszokat -kapott: «Ebben megyek a te esküvődre!» Ön talált egyszer a kiadásai -rovatában, a mit ő vezetett, egy tételt: egy sandoline Saroltának s ön -helyeselte a kiadást. Jót fog tenni neki, hogyha a halas tavon egy kis -testmozgást tesz. Hanem aztán soha sem talált a tavon sandolinet. Ön -többször kérdezte, hol van hát az a csónak? itt van az ő ruhatárában. Az -a csónak, a min a túlvilágra eveznek: a minek a nevét ön nem tudta -kimondani zokogás nélkül. - -A szegény leány évek óta készen tartá a temetéséhez való egész pompát: -mint más «várt» leány a kelengyéjét. - -– S még vannak emberek, a kik azt hiszik magukról, hogy ők nagy lelkek. -Sóhajta fel Bertalan. - -– Én tehát itt maradok a temetésig, mondá Godiva. Akkor aztán -visszatérek az én kis modelljeimhez a festő műhelyembe. - -– Az ég áldja meg önt érte! - -A csillagok sápadozni kezdtek, az udvar megelevenült, a szüretelők -csoportja dalolva jött a park útján a majorlak felé: hajnalodott már. A -távol templomban megcsendült a lélekharang. A míg az szólt, elhallgatott -a leányok víg danája: «vajjon ki halt meg?» - -Godiva és Bertalan visszatértek a kastélyba. - -Aztán lefolyt az a két keserves hosszú nap, a mit egy halottnak engednek -a bucsúvételre. - -Godiva egész nap el volt foglalva levélirással és levelek felbontásával. -Olyan nagyon hasonlított az irása Saroltáéhoz, hogy a kik a leveleit -kapták, könnyen azt hihették, hogy maga a halott hivogatja őket a -temetésére. - -S a hány levél ma elment, holnap ugyanannyi visszaérkezett. Azokat is -mind Godiva bontogatta föl, s jelentést tett a tartalmukról Bertalannak. - -«Mélyen érezzük a lesujtó csapást… et caetera… et caetera… -vigasztalhatlanok vagyunk, hogy… - - … épen most utazunk fürdőkre, - … benne vagyunk a szüretelésben, - … a nőm betegsége gátol, - … holnapra épen vasuti bizottság gyülése van kitüzve, - … rendkivüli nagy rheumatismus, - … pártértekezlet van a fővárosban.» - -– Hanem annyit dicséretükre mondhatok, hogy egy és ugyanazon ürügyet az -elmaradásra ketten nem használták fel. - -A temetés napján is csak ketten ültek egyedül az asztalnál, Godiva és -Bertalan, végig nézve a felhordott étekfogásokat, a miket a szakács -legalább is negyven úri vendég számára készített. Jó volt az mind a -«senki» fiainak. - -Egy rokon, egy ismerős sem jött el Sarolta temetésére. Részvéttanusító -levél volt egész kazallal. - -– Látja ön, így szeretnek engem! - -Épen mint Traumhold temetésénél. - -Hanem azért volt elég számos halotti kiséret. Igazi siratók! Azok a -senki gyermekei, a kik jóltevő őrangyalukat vesztették el a jó Sarolta -kisasszonyban, a falu leányai, a kik csupa jót tanultak tőle. A -koporsóját is a leányok vitték a vállaikon egész a sirboltig, az árva -gyermekek énekelték a gyász-zsolozsmát. - -Lándory protestáns volt. Ez ugyan nem tartozik a jellemrajzhoz, de mégis -felemlítendő mellékkörülmény. Kivált temetés alkalmával. Kevés ott a -szertartás. A gyermekek énekelnek, a lelkész imát mond, a néptanító -bucsuztatót. Az már ujabbkori engedmény a kálvinistáknál, hogy a -viaszfáklyákat meggyujtva viszik a koporsó mellett. Még ötven év előtt -meggyujtatlan vitték. - -Gyalog haladt az egész gyászmenet a sirboltig. Elől az éneklő gyermekek, -azután a pap meg a rektor, azután egy hajadon leány, fehér vánkoson a -myrtuskoszorúval, azután a koporsót emelő leányok, nyomban Bertalan, -Godivát vezetvén a karján, utána a gazdasági tisztek, a falubeli -honoratiorok, férfi, asszony külön. - -Nem messze volt a kastélytól a sirbolt, egy kis gömbölyű halom -oldalában. Azt a helyet Lándory atyja alakítá át végnyugalom helyéül, -akkor, midőn ez a puszta domb a tagosztályban az ő birtokába jutott. A -sirbolt kapuzata, egyptomi csonka kúp alakban, a domb oldalából fehérlik -elő, a hová pázsitos út vezet. Eleven fenyősövény veszi az egész -dombocskát körül. A portale homlokán e szavak fekete betükkel: «Quies -vera.» - -Az anya halálakor ültették ide mind a fákat. A bejárat jobbján egy -magasra felnyult virginiai boróka (juniperus virginiana), mely tele -rakva égszinkék bogyókkal, úgy tünik fel, mint egy roppant -nefelejtsbokor; a másik oldalon egy fává izmosult kecskerágó, (evonymus) -tele rózsaszín csillagokkal. Hátul pedig egy magasra kiemelkedő, -ezüstlevelű hársfa, mely sűrű lombjaival sátort borít a kőemlék fölé. -Ezeket mind kegyelet ültette. De hozzájárult aztán a feldiszítéshez maga -a vad természet, a tövises szederinda felkapaszkodott a fal tetejére, s -hosszú füzéreit, miken együtt van a veres és zöld szeder a fehér -virággal, lengetegen ereszti alá a vas rácsajtó elé, míg a komló -befutotta a kecskerágó fát, s aranyszínű barkatobozaival tele tarkítja -annak a piros korszovátás sötétzöld lombjait. A terebély hársfa ágairól -pedig kalapnagyságú gömbök csüggnek alá, mint megannyi kinai lampionok: -ezek az ős építőmester, a darázs fészkei, miket e megszentelt helyen nem -háborgat senki. S maga a sirbolt belseje sem néptelen. Nagy abban az -élet. A belső boltozatról egy lánczon remekművű érczkoszorú csügg alá. -Ennek keretéhez építette hozzá a maga sejtházát egy elvadult méhraj, -melynek boldog lakói döngve repkednek ki és be a rácsajtón keresztül s -egyre hordják a mézet és virágport a halottak házába. - -S mikor a gyászmenet közelít, egyszerre előjön a sirbolti méhköpűnek s a -darázsfészkeknek minden szárnyas lakója, (bizony nem kegyeletből, hanem -a viaszfáklyák szagától ösztönözve), s azoknak az egyesült döngése, a -mint a koporsó fölött összeverődnek a naptól aranyozott porködben -odafenn, olyannak tetszik, mintha valami túlvilági karoknak zöngése -zendülne meg a kitalálhatlan magasságban. - -– Oh, hogy irigylem én ezt a szép helyet tetőled! rebegé Godiva, a -koporsóra borulva, melyet ott az ajtó előtt a Szent Mihály lovával -együtt letettek. - -Elébb a szederindákat félre kellett hárítani az ajtó elől, azután meg a -sok csillagvirágos szulákot lebontogatni, mely a rács czifrázatait -össze-vissza fonta. Bertalan nem engedte, hogy egy szálat is letépjenek -abból a vadgazból. - -«Quies vera. Quies vera» suttogá magában Godiva, a homlokzat feliratát -emlékébe edzve. - -. . . . . . . . . . . - -Hát aztán csak otthagyták Saroltát, a hol hallgathatja a méhek döngését, -a míg a föld az Isten planétája marad. A méh előbb élt, mint az ember. S -tovább fog élni, mint az ember. - -. . . . . . . . . . . . - -– Én még ma este elutazom. Mondá Godiva, mikor az utolsó sopánkodó -falusi honoratior is kihuzta a lábát a teremből. - -– A kocsi készen áll, mondá Bertalan. - -Aztán kiadta a rendeletet, hogy vigyék le a hintóhoz a kisasszony úti -málháit, az útravaló elemózsiás kosarkával együtt, meg a festőszeres -ládikót. - -Mikor aztán már fel volt minden pakolva, a lovak nyugtalanul kapálták a -kavicsot odalenn az udvaron: Godiva, fátyolos utazó kalapjával a fején, -esőköpenyét felöltve, kézitáskáját a derekára övezve, bejött Lándoryhoz -búcsút venni. - -Kezeiket nyujták egymásnak, és aztán csak néztek egymás szemébe. És egy -szót sem szóltak. - -Dehogy nem szóltak! Beszéd volt az, hosszú, érthető beszéd, a mely egyik -szemnek a sugarán át a másikba átfolyt, a minden természeti csodaelemek -legfelségesebbje! Hatalmasabb erő a villanynál, a melegnél, a hangnál, a -fénynél. Együtt egy maga mind a négy. Hol az a természettudós, a ki azt -meg tudja nevezni? - -A hosszú, néma szembenézés után, végre Bertalan mélyen reszkető hangja -szólalt meg. - -– Ha ön úgy tudna olvasni az én gondolataimban, mint én az önéiben. - -– Tudok, susogá Godiva, ön azt gondolja: «ne menj el, maradj itt -örökre!» - -Az volt. - -– És ön azt gondolja rá vissza, szólt Bertalan, «örömest maradnék, mert -megszántalak, de nem maradhatok, mert szánlak.» - -– Valóban igaz. - -– Még az eszmejárását is tudom önnek követni. Ön azt gondolja: te -szeretnéd, ha én itt maradnék, ha Traumhold árvájának, ki földönfutóvá -lett, a te megjelenésed napján, ezzel új menhelyet adnál, apa helyett -apát, vagy még annál többet: élettársat. Ez a te lelkednek meghozná a -nyugalmát. - -Godiva arcza még halaványabb lett ezen szavak alatt. Engedte, hogy ez az -ember olvassa ki a szivéből a legtitkosabb gondolatait. - -– S erre ön azt mondja: még sem tehetem azt, mert azzal, hogyha én a -magam sorsát a tiedhez hozzákötném, kizárnálak téged a világból. - -A leány most már ijedten kapott mind a két kezével a kebléhez. Hát ez -előtt nincsen semmi titok? - -– Lássa ön, hogy kitalálom önnek a gondolatját. Monda diadalmasan -Bertalan. S már most még azt is kitalálom, hogy micsoda választ vél ön -az én szivemből kiolvasni. Ugyebár azt, hogy «Mit törődöm én az egész -világgal! Hisz én magam is számüzöttje vagyok a társadalomnak. Engem a -nagy érdemeim tettek azzá. A nagy hirem emberfutamító! Szigetlakó -vagyok, magánykereső, vadember. Nekem Isten kegyelme az, hogy egy -második élő lelket találok a földön, a kit emlékei, indulatai épen úgy -kiűznek az emberlakta földről, mint magamat, s azzal együtt egy boldog -otthont alkothatok magamnak.» Ezt olvassa ön az én szivemből, ugy-e? - -E szóknál erősen megszorítá a leánynak mind a két kezét, s kényszeríté -azt, hogy a szemeibe nézzen. - -Godiva zavarodottan meredt Bertalan tekintetébe. Most már nem értette -azt. Ezek a zöld szemek, a szikrát hányók, a titokteljesek, a -behatolhatlanok. Értelmetlen volt előttük azoknak a beszéde. - -– Hát lássa ön, nincs igaza, szólt Bertalan, mosolyra szelidülve. Én nem -gondolok arra, hogy örök időkre kizárjam magamat a világból. Pár év -mulva az én viselt dolgaimról nem beszél többé senki. Nagy -világesemények elmossák az apró harczok történetét. Nekem még lesz -dolgom az emberek között. S a Traumhold nevén ejtett homály sem marad -ott örökre. Annak, erős hitem, hogy el kell tisztulni végkép. Nem a -gyász, nem a bánat, nem a léleknyugtalanság az, a mi engem arra készt, -hogy azt a kezet, a mit kezemben tartok, el ne bocsássam, hanem valami -más! Emlékezni fog ön arra, a mit első beszélgetésünk alatt mondtam -önnek. «Minden embernek a szivében van egy talány, férfiéban, nőében -egyaránt. Száz közül egy az, a ki a megoldott talányban a saját titkára -talált rá.» Ez a századik én vagyok. Én megkérem önt, mert szeretem! -Mert lelkem jobb felét találom önnél. Hát ön megtalálja-e azt nálam? - -Godiva a megdicsőülés kábulatával rogyott Bertalan karjai közé. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Aztán szépen lement a nap, a hold szépen feljött, a személyvonat szépen -fütyülhetett az indóháznál, tovább is roboghatott. A befogott paripák -még ott kapáltak a patkóikkal a lépcsőjárat előtt. - - - - -EGY CSEPP VÉR. – EGY CSEPP MÉREG. - -A nagy boldogság is megöl. - -Ez is paradoxon; pedig igaz. Egészen realisztikus igazság. - -Az emberi organizmus nincs az absolut boldogság számára alkotva… - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Milyen nagy bölcs volt az, a ki a farsangot a tél végére tette, a mikor -folyvást rövidülnek az éjszakák, és nem a nyár végére, a mikor folyvást -hosszabbodnak… - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Csináljunk approximativ budgetet az «egészen rendes» férjnek az -idejéből, hogy mennyi marad annak a huszonnégy órájából a nő boldogítása -számára? - -Hivatal, iroda, országház 5 óra -Étkezés (no, az még félig-meddig közös élvezet) 2 « -Clubb, játékasztal 4 « -Dohányzás 2 « -Szinház 3 « -Ujság olvasás 45 percz -Borotválkozás 15 « -Horkolva alvás 6 óra. - -Marad az asszony számára netto 60 percz egy napra. - -S ezek még mind csak himnemű, és nem nélküli osztozók, de hát ha még -nőneműek is előjönnek! - -Azonban ez egészen rendes állapot. A 99 úr és 99 asszonyság megszokja -ezt szépen. - -De hát az a századik, a ki a maga talányát kitalálta! A kinek a nap -feljöttétől a nap lementéig, s holdkeltétől holdszálltáig minden percze -azé, a kié minden gondolatja? - -Pedig ilyen furcsa emberek is akadnak a világon. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Mikor egyszer egy hosszú, szenvedélyes csók után, Godiva megtörülte az -ajkát, a fehér zsebkendőjén egy vércseppet talált. - -Milyen sebesen elkezd dobogni a szív, mikor ez a kis vércsepp -megjelenik! - -Mi van abban? A túlvilág pecsétje, mely az örömök privilegiumát lezárja. - -Godiva megrettent. Bertalan igyekezett őt megnyugtatni; hogy ennek, -nőknél, nincs semmi aggasztó jelentősége: előhordott neki nagyszámú -példákat ismerősei köréből, s tartott neki egy pathologiai értekezést; -csakhogy a szemei elárulták a belső rettegést. - -Másnap «véletlenül» látogatója akadt. - -Első látogató, megnősülése óta. Az is csak oly véletlenül jött. Egy -hires fővárosi orvos. Nagyon régi jó barát! Régen nem látták egymást! No -de hisz az a jó, mikor az ember egy «orvos» jó barátot sok ideig nem -lát! Tréfás is volt minden beszélgetésük. Szó sem volt a gyógyászati -dolgokról. Itt is az a regula, hogy a ki a maga mesterségéről beszél, -birságot fizet. - -Az orvos nem is kérdezősködött Godiva hogylétéről; inkább bókokat -mondott neki: úgy néz ki, mint az élet! S a kezét is csak azért fogta a -kezébe, hogy tiszteletteljesen megcsókolja; alig tévedt az ujja az -üterére. - -De azért nem lehetett ezt az asszonyt megcsalni! Úgy megtanította őt már -a férje gondolatokban olvasni, és még valami más: tán a balsors? - -Tudta már jól, hogy ez védelmi készület. Meg van izenve a harcz attól a -vaskezű hatalomtól, a ki nem enged magával daczolni! S az emberek mégis -egyre védik magukat ellene és azokat, a kiket szeretnek. Bertalan készül -a hadjáratra. - -Az első előkészület elfutni, az embernek: saját maga elől. Azt hiszi az -ember, hogy az lehet! Más ég alatt azt mondhatja: hiszen nem én vagyok! - -Az orvos eltávozta után nehány napra megjelent az első köd a vidéken. Ez -a hideg pokol, a mi az eget elzárja az embertől. - -Bertalan elkezdett Godivának panaszkodni a ködre. Hogy az őt megöli. Azt -mondta, hogy asthmája van. Ő neki van asthmája! Szükségét érzi enyhébb -égalj alá vándorlásnak. Ő simulálta a betegséget. S egyszerre nyügös -lett. Panaszkodott szédülésről, fejfájásról, rheumatismusokról. Az orvos -azt tanácsolta neki, hogy a telet töltse Nápoly vidékén: Sorrentóban, -vagy Capri szigetén. Olyan jól játszotta a hypochondrát. - -Godiva mindezekre csak az ő szokott mélabús mosolyával felelt. -Bertalannak rosszúl sikerült a tettetés. Godiva tudta azt már jól, hogy -ő az, a kinek Capriba kell menni, védelmezni ezt a földi életet. -Belenyugodott. Hisz ott is együtt lesznek. - -Bertalan még egy kis világfájdalmat is affectált. Európában akkor volt -készülőben az a végzetes nagy harcz a két leghatalmasabb ország között, -melynek utófájdalmait még most is érzi az egész világrész; mint a hogy -egy ember, a kinek a karját amputálták, minden időváltozásnál azt érzi, -hogy a kezének az ujjai fájnak: a mik már nincsenek. A németek és a -francziák készültek egymást vérbe fojtani. - -– Megyek én ebből az őrült világból oda, a hová hír nem jön utánam. A -világ két legmíveltebb nemzete, a kiknek az emberiséget az isteni -tökélyhez kellene vezetni, rohan egymásra, mint Tamerlan és Bajazid. -Elmegyek oda, a hová hírlap se jön utánam! - -És felkészíté az utra a feleségét. - -Ő már bejárta Olaszországot előbb, ismerte az ottani égalj és időjárás -jó és rossz oldalait. - -Egy derült őszi napot választott ki az elutazásra, az egész elutazási -tervet előre megállapítva Godivával. Az volt a terv, hogy Bécsen és -Münchenen keresztül utaznak, éjjelenkint pihenőt tartva mind a két -városban, onnan azután Tirolon keresztül Lombardiába s aztán egyenesen -Rómába, ott ismét megpihennek. A Nápolyig tartó uthoz előre meg kell -aczélozni az ideget, mert ez éppen csak a testvéröcscse annak a -methodusnak, a mivel Chinában a halálraitéltet kivégzik: hogy két ember -folyvást rázza és nem engedi elaludni, míg bele nem hal. - -Budapesten Lándory (a kinek az a jó szokása volt, hogy az indulási -időnél mindig egy órával hamarább ment ki az indóházba) egy kényelmesen -ellátott sleeping-cart bérelt ki Godiva számára, a hová őt előre -elhelyezé; helyébe küldve a vacsorát. Godivának az orvos látogatása óta -igen véresre sült beafsteaket kellett minden nap elköltenie és tokaji -bort inni utána. A kalauz aztán bezárta a coupét. Bertalan azt mondá -Godivának, hogy csak nyugodjék szép csendesen: ő maga átmegy szivarozni -a szélső félcoupéba. Majd ha Érsekujvárra megérkeznek, a hol a permanens -czigányzene úgy is felkölti az alvókat, ő is át fog jönni hozzá az alvó -szakaszba pihenni. - -Godiva azonban nem tudott aludni addig, a míg a vonat el nem indul. -Hallotta, hogy több férfiutazó szállt be abba a waggonba, a melyben ők -voltak, s azok mind oda telepednek le a szomszéd szakaszba; -bőröndjeikkel, utitáskáikkal. - -A vasúti kocsik közfalainak deszkája oly vékony, hogy azon minden beszéd -áthallatszik. - -Godiva hallhatá jól az újon érkezett urak beszédjét. Magas, orrhangon -ejtett szavaik sejtették, hogy előkelő urak. - -Először nagyon örültek egymásnak, hogy itt találkoznak. - -Aztán mindjárt megczáfolták ezt az örömet azzal az észrevétellel, hogy -«kissé nagyon is sokan vagyunk itt!» - -Egyik azt kérdezé: «Nem üres a félcoupé?» - -Egy másik azt mondá: «Lándoryt látom benne ülni.» - -– Egyedül? kérdé egy harmadik. - -– Igen. Magában, felelt az előbbi. - -– Akkor csak inkább szoruljunk itten össze. - -Erre általános, csendes nevetgélés következett, elvegyülve lassú -összevissza beszélgetés morajába, a minek a tartalmát a waggonfalon -keresztül kivenni nem lehet. - -De kitalálni lehet. - -A discursust félbeszakítá a kalauz közbejötte, a ki a meneti jegyeket -jött hitelesíteni. - -Azután jött még egy pár veszekedő utas, a ki a kalauzzal hatalmaskodott, -hogy neki nyisson más kocsiszakaszt, mert ő a pipafüstöt nem tűri. Pedig -csak abban a pillanatban dobta el a szivarcsutakot a szájából. - -Majd megindult a vonat, s a zakatoló robajban elveszett az emberi beszéd -értelme, a szomszéd szakaszok lakóira nézve. - -Azután csak az egyes állomásoknál állt be egy kis csendes időköz, mely -alkalmat adott Godivának arra, hogy a mellék coupéban mondottakat -élvezhesse: Vácz, Nagy-Maros még semmi aggasztó felfedezést nem hozott. - -Folyvást Lándoryról folyt a beszéd. Úgy látszik, hogy ez kifogyhatatlan -thema. De még eddig csak csoda dolgokat tudtak felőle elmondani. -Nagyszerű mesterfogásait a bűnök kiderítésében; ügyességét a gonosztevők -vallatásánál. Egyik utazó annak a kalandjának az elmeséléséhez is hozzá -fogott, melyben Lándory a puszták legfélelmesebb zsivány hősét személyes -bátorságával, igaz magyar módra törte le, felkeresve őt a pusztai -csárdában, s belevonva a cselszövénybe a betyár szeretőjét, a csaplár -világszép leányát. (Erre a történetre mondta azt Bertalan Godivának, -hogy azt csak egy hetærának mesélhetné el, ha azt akarná, hogy «az» -belészeressen. Hát «ő neki» nem is mondta el soha.) - -Godiva mohó kiváncsisággal hallgatózott e mesére. - -De csak odáig hallhatá, hogy Lándory egyszer lóra ült, a legjobb -viharszokta betyár-paripára, s kétcsövű fegyverét magához véve, egyes -egyedül elindult a «puszták rózsájának» a látogatására, télen, -hóviharban. - -Mikor a legérdekesebb része következett volna a mesének, akkor a vonat -megindult s a zuhogástól nem lehetett belőle többet hallani. - -Az esztergom-nánai állomáson már egészen más tárgyról folyt a beszéd. -Csak a tárgy volt más, a személy még mindig ugyanaz; a félelmes utitárs, -Lándory. - -A kalauz tíz percznyi vonatkésést jelentett: a bécsi szembejövő -gyorsvonatnak valami akadálya volt utközben. - -Tíz percz alatt aztán sok szépet lehet elbeszélgetni. - -– De hát annyi dicsőség után, hogy lehet az, hogy Lándory mégis úgy -félrevonul a világtól? kérdezé egy lágy, fuvolázó hang. - -– Talán inkább a világ ő tőle? felelt rá egy ráspolyéles hang. - -– Dehogy! Állítá egy gordonka-bassus; ő valóságos kedélybeteg. Aligha a -Lipótmezőre nem kerül. - -Ekkor aztán túlharsogta valamennyit egy éles, francziásan hadaró -organum. - -– Ez mind nem az igazi ok! Lándoryt kizárja a világból egyenesen az, -hogy megházasodott! - -– Tán mesalliance-t csinált? tudakolá a fuvolahang. - -– Rosszabbat annál. Elvette a nagy internationális rablóbanda -bankárjának a leányát, a ki orgazdája volt a többieknek. - -Godiva felszökött az ágyáról. A szíve elkezdett lázasan verni. Úgy jött -neki, hogy megverje ököllel a waggon közfalát s átkiáltson: «Ne -rágalmazzátok az én halottamat!» - -Hanem aztán lecsillapodott, mert a gordonka hang ellenmondott a hadaró -kelepnek s védelmébe vette Traumholdot. - -– Az nem áll. Traumhold tudtán kívül kezelte a rablott pénzeket: azt -hitte, hogy azok forradalmi czélokra szolgálnak. A politika áldozata -volt. - -– Hát akkor mért lett öngyilkossá? kérdezé a szelelőrosta hang. - -– Nem is lett azzá. Az inasa gyilkolta meg! szólt közbe a ráspoly hang. -Az egy rémséges gonosztevő. Én olvastam az egész történetet; benne volt -a «Pester Journal»-ban. El is csipték a gazembert; elitélték husz -esztendei fogságra. - -Most meg már a Pétert szidják. Az is fájt Godivának. - -– De hát azért mért kellett a bankár leányát elvennie Lándorynak? -Tudakolá a lágyhangú. - -– Vádolta a lelkiismeret; magyarázá a mélyhang. Nem tudott többé aludni, -mióta a bankár meghalt. Mindig annak az alakja jelent meg előtte -éjszaka. Őt okolta a haláláért és háza bukásáért. Vezeklésből vette el -aztán a bankár leányát. - -– Mind rosszul vagytok értesülve! rikácsolt közbe a ráspolyéles. A mi -Lándory barátunk nagy astronomus. Előre lát! Speculátióból vette el a -bankár leányát. - -– Hogyan? hogyan? kiáltanak közbe mind a hárman. - -– Úgy, hogy ő, ki az aktákba belenézett, rájött, hogy ha Traumhold -vagyonából mind azt a kárt megtérítik is, a miért felelőssé tehető, a -végleszámolásnál még mindig marad a bankár leányára egy kerek millió. - -«Egy millió! Ah, ez már valami!» - -Ezt az indokot úgy látszik, hogy mindenki bevehetőnek találta. - -Godivát most már a hideg rázta: a férjét rágalmazzák a legundokabb -gyanusítással! Ne zörgessen-e még át hozzájuk? - -Nyugalmat erőszakolt fájó idegeire s tovább hallgatózott, hátha még -«jobb» is jön? - -Jött. - -– No már én azért a millióért sem vettem volna el azt a leányt: -orrhangzott fel a sebesen beszélő véleménye. - -– Miért nem? - -– Nagyon furcsa hirek keringenek róla. Egész Bécs beszéli, még a saját -rokonai is. Hirhedett volt a könnyű erkölcseiről már Bécsben is. Mindig -körül volt véve imádóktól, s azokat úgy tudta bolonddá tartani, hogy -mindenik azt hitte, hogy ő az igazi. Most aztán mindent kibeszélnek -róla. Hogy csak egy adatot hozzak fel. Atyja halála után a genialis -kisasszony kiment Münchenbe act rajzolást tanulni! Tudjátok? S ott oly -scandalosusan viselte magát, hogy egyszer a háziura felmondta neki a -szállást, éppen karácsonyestén tartott botrányos orgia miatt. - -Godiva összetette a kezeit: azon imádkozott, hogy miért nem hoz az Isten -most egy vasuti összeütközést létre, a melyben legyenek összemorzsolva a -vádlók és vádlottak egy salaktömeggé? - -Mennyivel jobb volna úgy meghalni, mint így! - -A szembejövő vonatnak azonban még csak a távoli jeladó fütyülése -hangzott s odáig Godivának még sok hallani valója volt. - -– Ez az oka, vevé át a szót a sebesen hadaró hang, hogy Lándory úgy -kerüli a világot; mert olyan nőt vett el, a kit nem vihet társaságokba. -Hiszen kinálta őt már a kormány magas hivatalokkal, államtitkár, főispán -lehetne, de egyiket sem fogadhatja el, mert ez a fatális házassága -útjában van. Se nem viheti a feleségét a salonokba, se maga salont nem -nyithat: nem koczkáztathatja, hogy nők nem mennek el az estélyére. -Valóságos szerencsétlenség szegény Lándoryra! - -Végre berobogott az állomásra a bécsi vonat s a várakozó vonat tovább -indulhatott. - -Godiva bámult azon, hogy ő még mindig él! - -Hát nem elég ennyi mérgezett nyíl egy emberi szívnek, hogy abba hagyja a -mechanikus működését? - -Minek is él ő ezen a világon? - -Hogy nyűge legyen egy kiváló alaknak, a ki férfikora virágában kénytelen -magát eltemetni felesége miatt egy tengeri szigetre? A kitől senki sem -kérdezi, hogy van a feleséged? a ki senki előtt e szót ki nem ejtheti: -«a hitvesem». - -Milyen jó volna meghalni. - -Úgy jött neki az egész, mint egy álom. - -Azonban alig indult meg a vonat, léptek közeledtek a waggonfolyosón az ő -coupéja felé. Már a lépteit is ismerte. Bertalan jött hozzá. - -Godiva igyekezett nyugalmat erőszakolni magára, felső öltönyét, -vállfűzőjét levetette: úgy tett, mintha aludnék. Azt hitte, hogy jól tud -majd tettetni. - -Csak hogy az ereiben lázasan lüktető vér elárulta. - -– Átjöttem hozzád, mondá Bertalan, gondosan becsukva maga után a coupé -ajtaját. Azt hittem, hogy ez a sok külső lárma, kocsifütty, felzavart az -álmodból. - -– Igen. Aludtam, mondá Godiva. - -Hanem a keze mást mondott Bertalan kezének. - -– Neked lázad van? mondá a férje megijedve. - -– Nem. Nem. Semmi bajom sincs. - -– Akor más történhetett veled. Ezek az emberek ideát valamit -beszélhettek, s te ezt kihallgattad. - -– Nem! Nem! sietett tiltakozni Godiva. Semmit sem hallottam. - -– Az üteredről érzem, hogy «igen». Ez nem láz, ez lelki felindulás. Én -rólam beszéltek, meg te rólad. Mindenféle rosszat. - -Godiva most rémülten kapta meg mind a két kezével Bertalan karját, -mintha erővel vissza akarná őt tartóztatni. S ezzel árulta el éppen a -lelke háborgását. - -– Te hallottad? kérdé suttogva. - -– Nem én. Még egy coupé választott el bennünket. De azért mégis tudom, -hogy rólad beszéltek, meg én rólam; valószinüleg az atyádról is. No ne -remegj. Ebből nem lesz semmi affaire. A kitalált és falon keresztül -hallott sértésekért nem szokás elégtételt «kérni». – «Venni» igen: annak -idején. – Csakhogy az egyének arra sem érdemesek. Az egyiket, a hadarót, -úgy hivják a casinóban, hogy «a pletyka Napoleon.» Az az éles -ráspolyhangu pedig a «salon-hyæna». – Rágalmaznak ezek mindenkit; -bibornokot, királyt, saját szűzleánytestvérüket és az édesanyjukat is. -Nem esnek beszámítás alá. Egyszer egy hirhedett országos nagy hazafinak -a temetésén voltam velük egy csoportban; az alatt, a mig a pap -beszentelte a halottat, a mikor még annak a bebalzsamozott orczája be -sem volt takarva a szemfödéllel, a szent zsolozsma hangjai alatt: et lux -perpetua luceat ei! annyi őrült rágalmat anecdotáltak el a megdicsőült -felől, hogy én csak azt vártam, hogy mikor ugrik fel egyszer a halott a -ravataláról s vagdalja a fejéhez a gyászoló kiséretnek a koporsójára -rakott koszorukat. – Azért salon-hyaena a nevük. - -Godivának kezdett az ideges reszketése elcsillapulni. - -Bertalan nagyot nevetett, olyan hangosan, hogy a szomszéd coupéban is -meghallhatták. - -– Akarod, hogy elismételjem, mit hallottál tőlük a deszkán keresztül? -Először boszankodtál rajta, másodszor mulattatni fog. Úgy-e elmondták, -hogy én kerülöm a világot, a mióta megházasodtam, mert a feleségemet nem -vihetem társaságokba. Egy hirhedett orgazda leányát! Úgy-e így nevezték -atyádat? ösztönükben van. Erre aztán valaki védelmébe vette a megholtat, -s kiderítette, hogy nem az volt a gazember, hanem én, a ki tudom, hogy -ártatlanul lett áldozattá, s előre látva, hogy vagyonának nagy része -megmarad, arra speculáltam, mikor az árva leányát behálóztam s elvettem. - -Ezt oly ős-humorral adta elő Bertalan, hogy Godivát csiklandós nevetésre -kényszeríté vele. Milyen tréfásan hangzik az ő szájából ez az utolsó -rágalom. - -– Bizonyosan azt is elmondták, hogy én a biztosító társaságtól is nagy -összeget kaptam kelengyéül veled. - -– Nem! Nem! Azt nem mondták, tiltakozék Godiva: elárulva vele, hogy az -előbbieket mégis csak kitalálta Bertalan. - -– De azt csak elbeszélték, hogy én a kárvallott felekkel kiegyeztem a -Traumhold vagyonából megtérített kárpótlás felett, s felét megtartottam -magamnak. Abból vettem egy palotát Budapesten. - -Godiva szeretett volna kaczagni is, mérgelődni is. - -– Nem! Nem. Egy szót sem. - -– Bizonyosan mondták. Csak te nem hallottad a kocsirobajtól. - -S aztán addig nevetett Bertalan, a míg Godivára is elragadt a nevetés. - -Hanem azért az a fellázadt ütér még egyre verte az alarmot. - -Hiszen nem az a fájó pont, hogy e képtelenségeket beszélik, hanem hogy -ennek a beszédnek hatása van! Azért e sok rettenetes mende-mondának -mégis az az eredménye, hogy Lándory Bertalan nem teheti fel a koszorúit, -mert fáj tőlük a feje. - -Bertalan tovább hüvelyezte a boszorkányborsókat. - -– Úgy-e, azt beszélték, hogy én nem mehetek a feleségemmel sehová, mert -attól tarthatok, hogy visszautasításra találok? Még te rólad is -beszéltek? Ah! A sok megrémült bécsi ismerős és jó rokon bizonyára elég -sok pikáns történetkét hozhatott felőled forgalomba, hogy a jó viszony -megszakítását igazolja vele. Müncheni aktrajzolás! Karácsonyéji orgia! -Háziur által kiűzetés! - -Godiva most görcsös nevetéssel ölelte át erőszakosan Bertalan fejét. - -– Hát ezt honnan tudod? - -– Bizony nem gondolatolvasás útján. Igen egyszerű a dolog. Mikor ki -voltunk hirdetve, mint jegyesek, az esküvő napjáig csak ugy özönlött -hozzám az anonym-levél. Mindnyájan jól voltak értesülve. - -– S te egy arczvonással sem árultad ezt el én előttem. - -– Dehogy nem! Hányszor kérdezted tőlem, miért van olyan szertelen jó -kedvem? - -– És ez ellen nincs oltalom? - -– De van. Mikor a szemetet fölkavarja a szél, akkor ott találunk egy -gyöngyszemet, mely nem repült a többivel az arczunkba. Ez az oltalom! Ha -ezer száj köpködi felém mérges tajtékát, olyan emberektől, a kiket nem -becsülök, egyetlen szó megtisztít tőle, a mely olyan embertől jön, a kit -tisztelek. S ilyen ember is van a világon. - -– Szeretném én azt megismerni. - -Bertalan elgondolkodott rajta, hogy beszéljen-e még többet. Egymásután -húzta ki csendesen a tőröket neje szivéből. De a méregcsepp mégis ott -maradt. - -A becsérzete a nőnek volt halálra sértve! Hogy ő az a hitvestárs, a ki -miatt a férjek legjobbikát, a hirhedett nagy embert számkivetik a -világból. Ez nagyobb szenvedés volt minden halálos betegségnél. - -Bertalan tanakodott magában. Az a csepp vér ölje-e meg őt vagy ez a -csepp méreg? Talán még az előbbi enged alkudni magával? - -Ez az utóbbi nem. - -Elszánta rá magát, hogy hozzányul ehhez a gyógyszerhez. - -Elővette a tárczáját s kivett belőle egy aranyszegélyű meghívójegyet. - -– Hát hogy lássad, mennyire nincs semmi alapja annak a -szószátyárkodásnak, mintha «te» volnál az útjában annak, hogy én a -világban megjelenjek, tekintsd meg ezt a meghívót. Ebben a király és -királyné hívják meg fejedelmi várlakukba tánczestélyre Lándory -Bertalant, nejével együtt. - -Godiva reszkető kézzel vette át a meghívó jegyet. - -– S miért nem mondtad ezt meg otthon énnekem, kérdé Godiva, elernyedve, -elbúsultan? - -Mit mondjon neki? Hogy rejtse el szavai közé, a mit érez? - -– Tartottam tőle, hogy te erre a meghívásra azt fogod mondani: «menjünk -el!» hogy nem fogod megtagadhatni magadtól azt az elégtételt, azt a -gyönyört, hogy a lábainál térdelhess annak a nagy asszonynak, a ki téged -az egész világ rágalmával szemben fölemel, s a ki bizonyára oly követelő -a női erényben, hogy ha herczegi koronát viselnél is a fejeden, de ha -egy lehelletnyi folt volna a női jellemeden, a palotája küszöbét sem -léphetnéd át soha. - -Godiva még mindig nem látott tisztán. - -– De hát miért féltél te, hogy kedvet találok kapni, hogy az udvari -bálba elmenjek? - -Bertalan huzódozott a választól. - -– Azért, mert oda – kivágott ruhában kell menni. - -Godiva arczán negédes mosoly vonult át. - -– Hát nem vagyok én elég szép decolletálva? - -Most is úgy volt. - -Erre a szóra már nem talált Bertalan más választ, mint hogy keblére -ölelte a nejét. - -Egy szót sem tudott mondani. A lefüggönyözött lámpás sem engedé, hogy -arczvonásaiban olvassanak, de utoljára mégis elárulta valami. Egy forró -vízcsepp, mely Godiva vállára hullott. - -Ezt a forró vízcseppet nevezik az emberek könycseppnek is. - -Ez aztán megsúgta azt a nehéz titkot Godivának. - -Odafonta a karjait Bertalan nyaka körül és suttogva beszélt hozzá. - -– Nekem nem szabad bálba mennem többé, úgy-e? Nagy beteg vagyok? Nem te -érted kell Capriba utaznunk, hanem én végettem? - -Bertalan csak a csókjaival tudott neki felelni, csókolta a szemeit, a -homlokát, aztán a kezét, annak mind az öt ujját sorba: – csak az ajkát -nem. - -A nő pedig egészen meg volt dicsőülve. Az a csepp méreg nem fogja többé -megölni: csak az a csepp vér – talán… - -– Köszönöm neked, hogy ezt tudattad velem. Már most meggyónom neked, -hogy eddig én mind azt tettem, a mi az életet megrontja: ha valamire azt -mondták, ez egészségtelen, ez halálos! csak azért is tettem. Ezentúl -őrizni fogom magamat. Meg akarok gyógyúlni. Élni akarok! Te veled sokáig -élni, boldogul. Milyen jó, hogy ezt megtudtam. Most már nem fáj semmim. - -S azzal engedte, hogy lefektessék, betakargassák. - -– Aludjál csendesen. - -Még egy dolog jutott eszébe. - -– Úgy-e, ha Bécsbe megérkezünk, nem fogsz ezekkel az emberekkel itt szót -váltani? - -– Ne tarts tőle. Ezek Pozsonynál ki fognak szállni. - -– De én hallottam, hogy Bécsig mennek. - -– Érsekujváron meg fogják tudni a kalauztól, hogy ebben a coupéban itt -«én» vagyok feleségestől, s akkor ki fognak szállani Pozsonynál. – -Valami még mindig vagyok. A «nagy kutya», a kit jó kikerülni. - -Miért van olyan erős hitük a szenvedőknek azokban a délszaki vidékekben, -hogy a halál szigora elől oda menekülnek? - -Mikor beszélni hall az ember azokról az örökzöld tájakról: azt hiszi, -hogy az a paradicsom. Pedig épen ez a dajkája a búskomorságnak. Az örök -egyforma virány. Soha sem takarja az a szép fehér hó az alvó földet; nem -rajzolja tele az ablakot szeszélyes kezü tündér jégvirágaival, az örökké -járó tenger soha sem változik át sima jégtükörré. Nincsen tavasz. Nem -kérdezhetjük meg a föld alól kibuvó első jáczintcsirától: minő az álom -oda alant? - -S az örökzöld virányban nincs énekes madár. Azoknak a fáin hernyó nem -élődik, s a nélkül a fülemile, rigó meg nem települ; a pacsirtát meg -összefogja az olasz, s megeszi polentával. - -Capri bizonyára csak olyan embereknek való, a kik el akarják magukkal -feledtetni, hogy van még világ, nemzet, emberiség, élet; a kiket nem -érdekel semmi izgalma a jelennek, csak egy emlék a multból, s egy remény -a jövőben. - -Lándory Capriba vitte a nejét, hogy ott eltemetkezzék vele élve. Czélt -ért. Úgy elfelejtették, mintha soha a világon sem lett volna. Senki sem -beszélt róla többé. Meghaltak mind a ketten szépen. - -Vajjon «ki», «hol» fog feltámadni közülük? - - - - -A KÉT HAJÓ. - -Az egyik volt ő felsége, az olasz király hadihajója, a Fulminante, -melynek kapitánya szivességből felvette Lándory Bertalant, hogy Genuába -szállítsa; külömben napokig kellett volna várnia, pedig sürgetős útja -volt. - -A másik hajó pedig volt egy ólomkoporsó, ugyanarra a hajóra felvéve. -Ebben pedig utazott Godiva – haza – ahhoz a kis otthonhoz, a melynek az -ablakán egyre járnak ki és be a zengő méhek. - -A búcsú-lövéseket sokszorosan visszahangzotta a nápolyi várfok, aztán a -Castello d’ovo bástyái, majd a sorrentói sziklák; a hajó két fehér -kéményéből felgomolygó fekete füst, mint egy óriási gyászfátyol vonult -el mögötte. A tenger egyik fele ezüsttől csillogó zöld volt, a másik -fele pedig élesen elmetszve, fekete, mint a tinta. S e tintaoceán -határán égett egy hosszú tűzvonal, a felhőkárpit és a tengerszín között, -a leáldozott nap utófénye. A lángvonal között, mint egy tengerbe épített -gula, meredt föl Capri sziklaszigete. - -Lándory összefont karokkal, mélyen lehajtott fővel támaszkodott az -árbocznak. Tekintete az előtte keresztben fekvő ólomkoporsó fölött a -távolba tévedezett. A mint aztán lassankint alább-alább sülyedt a -szigetorom a tengerhatárba, a mint annak az utolsó csúcsa is elmerült a -sötétségbe, a mit a tengerrel összeborúló felhő képezett, a téveteg -tekintet visszakerült az előtte fekvő tárgyhoz. Ahhoz a túlvilágra vivő -hajóhoz. - -Tehát csak álom volt mind ez? Egy két esztendeig tartó varázs-álom. -Annyi ideje mult, hogy Godiva kitalálta azt a gondolatját: «ne menj el! -maradj itt örökre!» - -Hát ez az «örökre!» - -Hát csak álom volt az egész boldogság? Azok az édes napok, a miknek -minden órájában hajnal volt, azok a perczek, a miknek vége nem akart -lenni? - -Az is mind álom, hogy ott jártak kéz kézben a sorrentói narancserdők -között, s dobálták egymást lehullott narancscsal, mint két pajkos -gyermek? Az mind álom, hogy ott nézték a cocumellai tengerparton, hogy -jön hullám hullám után zúgva, ágaskodva, aztán elterül sisteregve, s a -mint visszavonul, már le van törülve a fövénybe írt szó: «Godiva, -Bertalan: szeretlek?» - -Az is álom, hogy együtt látták egymást, szellemmé dicsőülve a -tündérfényű azurbarlangban, hogy együtt keresték az arbutusok közt a -virágzó cyclament, s milyen örömük volt, ha egyet találtak? Álom volt a -tengeren látott szivárvány, mely a víztükrébe nézve teljes körré -egészült ki, átölelve a közötte vitorlázó halászbárkákat? A hosszú, -magányos séták a langy-meleg estéken, s a jövendőről mondott mesék? Két -embernek kölcsönös egymást imádása, a kiknek a lelke egymásba elveszett, -s magában gondolkodni sem tud. - -Hát az édes csókok? Az ébresztő, az elaltató csók? «Ha meghalok is: -szeretlek!» Drága csókok! A mikért meg kell fizetni. Talán annyi nappal -tovább tartott volna az élet, a hány csók el lett pazarolva. – Ez is -álom? - -Minden álom volt! - -Csak egy nem volt. - -Az a véghagyomány, a mit utolsó óráiban suttogott szerelmesének, a mikor -már tudta, hogy válniok kell. - -– Úgy-e bár, szerelmem, ha egykor atyám nevéről elmulik a homály, -megmaradt vagyona a te kezedbe jut, te abból egy alapítványt fogsz tenni -szerencsétlen árvaleányok megmentésére, s ez az atyám nevét fogja -viselni? - -Fogadást tett rá, hogy úgy tesz. Ez már nem álom. Ez igaz. - -Aztán még valamit akart mondani a haldokló. De már nem volt ereje, nem -volt hangja hozzá. - -Hanem ő kitalálta, hogy mit akar még mondani. S ő mondta el neki: - -Van egy ember, a ki «mi miattunk» ártatlanul szenved, te azt nehéz -fogságából ki fogod szabadítani! - -Az az üdvözült mosolygás, mely a haldokló arczát átvilágítá, válaszolta, -hogy el van találva az utolsó ohajtása. Csak ez az egy nehéz teher -kötötte még a lelkét a földhöz. A mint attól megszabadult, repülhetett. - -Ha azt hinné, hogy az is álom, a halott felemelné azt a leforrasztott -ólomfödelet szellemkezével s elmondaná neki: «úgy van!» - -Mély elmerengéséből a hajóskapitány szava verte fel. - -– Nehéz felejteni, uram, úgy-e? - -– Ha nehéz volna, még lehetséges volna, felelt rá Bertalan. - -– Megjön az. A feledés, mondá a kapitány. Én tudom mi az, a mit ön -szenved, mert én is vesztettem el egy hitvest, a ki szép, kedves, fiatal -volt: együtt járt velem a tengeren. Útközben halt meg. Az utolsó öt -perczben, a mikor az ágya mellett ültem, elkezdett énekelni: olyan -hangon, a minőt én soha nem hallottam. Egy dal volt a meghalása. Én azt -hittem, hogy ezt a dalt soha el nem fogom felejteni: hogy megőrülök -bele. - -– És el tudta ön felejteni? - -– El ám. - -– Tán újra megnősült? - -– Soha többet. Ez nem tengerésznek való. Lássa ön: még ön szerencsés. -Szépen hazaviszi a halottját, otthon lefekteti a családi sírboltjába. -Eljárhat hozzá, vihet neki virágokat. De én nekem a tengerbe kellett -eltemetni a halottamat. Látnom kellett azt az örvényt, a mi a hullámba -temetett kedvesem után támad, az izenethozó buborékokat, a mik az -örvényből feljönnek. S aztán az átlátszó sírdombot, a mi föléje -hömpölyödik. Önök, a szárazföld boldog lakói, ha a temetést elvégezték, -haza mennek a sírkertből s nem látják azt maguk előtt; de a -tengerészszel együtt jár a temető. Képzelje ön, ha önnek éjjel-nappal -egyik sírdombról a másikra kellene lépdelni, mint a hogy járok én egyik -sírhalomról a másikra. Azt hittem, hogy nem tudok a tengeren maradni -többé. Egész monomania lepett meg ettől a gondolattól. - -– És kigyógyult ön belőle? - -– Ki ám. Kár, hogy azt a radikalis curát, a min én átestem, önnek fel -nem ajánlhatom, mert az nem kapható mindennap. Fél év telt már bele, -hogy a nőmet elvesztém, s azt a dalt, a miben a lelkét kilehellte, még -mindig egyre hallám, nem a fülemmel, de az egész lelkemmel. Ekkor ütött -ki a háboru, poroszok, olaszok és osztrákok között. Én ott voltam a -lissai tengeri ütközetben, mint hajóhadnagy, a «Ré d’Italia» födélzetén. -Abban a végzetes perczben, a midőn az osztrák hadihajó orrával a «Ré -d’Italia» derekába furódott, én fenn voltam az árboczkötélzeten. Az -iszonyú taszítástól oly sebesen hajlott egyszerre a hajó a tulsó -oldalára, hogy a hajókötélzet, mint valami óriási æol-hárfa zendült meg -bele. Ez volt a zene, uram! A következő perczben már sülyedt a hajó; az -osztrák hadihajó gyorsan húzta ki az orrát az oldalából, s arra ez -elkezdett megfordulni. Én az árboczkötélzetről egyenesen leugrottam a -tengerbe. A kardom és revolverem aláhúztak, folyvást mélyebbre szálltam. -De nem vesztettem el az eszméletemet. Hirtelen lekapcsoltam az -oldalamról az övemet s azzal a fegyvereim súlyától megszabadulva, -elkezdtem magamat a tenger felszinére felküzdeni. Már ekkor az egész -hajó sülyedt alá. Ezer élő ember volt rajta. Mikor ennek az ezer -embernek a halálordítása, melyben utolsó lélekzetét kiadja, megzendült -ott a vizek mélységében, hogy az egész tenger, mint valami óriási -hangszer viszhangzott bele: ez volt aztán a dal! Azt hittem, hogy -megfojt, agyonszorít ez a rémséges halálzene! Fuldokolva küzdtem fel -magamat a vízszínére. Az óriási hajó akkor sülyedt el épen a víz alá. Az -utolsó árbocza, a rákapaszkodó emberekkel még csendesen elfordult maga -körül, s akkor aztán támadt utána egy mély forgatag örvény, melyben, -mint a leforrázott hangyaboly, keringett az összekuszált embertömeg. Az -örvény egyre tágult, széles hullámokat túrva maga körül, melyek, mint a -szökőkút lövelltek fölfelé. Egy ilyen hullámhegy felkapott a hátára, -felvitt a magasba, úgy, hogy még egyszer letekinthettem abba az ezreket -elnyelő tölcsérbe, s aztán kiköpött a torkából a víz-leviathán messzire, -mint a hogy egy békát kifúj az orrán a czethal. Ekkor aztán már csak az -ágyúk bömbölését hallottam. Fuvolaszó az, uram! az után a hang után, a -mit oda lenn a tenger produkált… Ettől a naptól fogva aztán nem -kisértett többé sem ébren, sem álmomban a haldokló feleségem hattyudala. - -– Hanem az a tengerfenéki kardal? - -– Igenis az; a járókelő hullámokon sem láttam többé az ő domborodó -sírját; csak azt a nagy örvényt amott! - -– Ez erős gyógyrendszer volt. Kár, hogy nekem hasonlóra nincsenek -kilátásaim. - -– Ki tudhatja azt, uram. Férfi soha sem bizonyos a sorsa felől. -Manfredet nem tudták kigyógyítani a szellemek a búskomorságból: ment -volna csak emberek közé veszekedni, azok majd kikurálták volna -becsületesen. - -Reggelre Civita Vecchia elé ért a hajó: ott a kapitány pihenőt tartott, -hogy a Rómából küldött hivatalos sürgönyöket átvegye. Azokkal együtt a -napilapokat is meghozták. - -A mint a legelsőt felnyitotta a kapitány, annak mindjárt az elején egy -kövér betükkel nyomtatott táviratot pillanta meg, mely még az ő olasz -temperamentumát is fel tudta fokozni. - -Nem tagadhatta meg magától, hogy a hirlappal a kezében be ne rontson -Lándory szobájába, a ki még akkor aludt. - -– Nézze ön! A németek csakugyan bevonultak Párisba. - -– Miféle németek? kérdé Lándory elbámulva. - -– Miféle németek? Hát Moltke, meg Bismark. - -– Hát mit akarnak azok Párisban? - -– Uram! Engem választott ön ki tréfálkozása tárgyának, vagy nincs még -egészen ébren? - -Lándory biztosítá a kapitányt, hogy soha sem szokott tréfálkozni, s mind -az öt érzékének teljes használatában érzi magát. - -– Hát ön talán semmit sem tud arról, hogy a németek és francziák között -háboru folyik? - -– De igen, a mult tavaszszal akadt egy lap a kezembe, melyből azt -olvastam, hogy a francziák átkeltek a Rajnán három helyen. De ez a hír -annyira izgatólag hatott a nőmre, hogy lázba esett tőle. E naptól fogva -aztán többé nem bontottam fel a lapokat, a miket utánam küldtek. - -– Hogyan? ön a mult esztendei tavasz óta nem olvasott ujságot? - -– Nem. Ha olvastam volna: a nőm észrevette volna az arczomról, a mit -megtudtam. - -– És így ön a Saarbrück és Saarlouis melletti csetepaték óta nem bír -semmiről tudomással? - -– Azt tudom, hogy akkor a németek hátrányban voltak. - -A kapitány kaczagott és mérgelődött egy hujjában. - -– Hisz ez unicum! Ön pénzért mutogathatná magát. Hát ön nem tud semmit a -wörthi ütközetről, a gravelotti nagy mészárlásról? Nem tudja, hogy -Sedánnál elfogták Napoleon császárt egész seregével? Nem tudja, hogy -Bazaine Metzet föladta százötvenezernyi seregével? Nem tudja, hogy -Párist ostromolták? Nem tudja, hogy mi az a commune? Nem tudja, hogy a -Tuilleriákat felgyujtották a forradalmárok? Sejtelme sincs a -petroleurökről? Csak úgy egyszerre esik ön bele a párisi capitulatióba? - -Bertalan azt a zengő tengert vélte hallani a füle körül, melynek ezer -halálordítás ad élő hangot. Mi az ő szelid fájdalma ez irtóztató -csapásokhoz képest? - -Hiszen, ha azt irja valaki, hogy egy szép asszony nászútra kelt a -férjével, vidáman, szerelmesen, s azután a másik fejezetét a mesének -azon kezdi: két év mulva utazott haza ólomkoporsóban, arra is azt -mondja, a ki ezt olvassa: «hisz ez kegyetlenség!» Hát még ha azt irják, -hogy egy hatalmas, dicsőséges nemzet elindult a maga világverő vezérével -a diadalútra: s aztán elforgatják két esztendő történetlapjait, s -folytatják e szóval: «e szép nagy nemzetet legázolva, összetörve, most -teszik a koporsóba!» - -Olyan borzadály lett egyszerre úrrá minden idege fölött, a minőt nem -érzett, midőn kedves halottjának a kezét jéggé fagyni érzé a kezében. - -– És ön meg tudta tagadni magától, hogy másfél évig hirlapot ne -olvasson? Ez nagyobb lemondás, mint mikor én egy évig letettem a -szivarozásról, hogy a beteg nőmet ne boszantsam vele. - -A két férfi kezét nyujtá egymásnak. - -(Nem hiszik ám ezt el, a kik nem próbálták, hogy mire képes egy férfi, a -ki igazán szeret?) - -– No, önnek akkor most pokolbeli nagy élvezete lesz! Ha mind meg vannak -azok a hirlapjai, a miket a keresztkötésből ki nem bontott. Mi csak -poharankint nyeltük e csodákat, ön egyszerre úszhatik bennük. Én azt -tanácsolnám önnek, hogy hátulról kezdje az olvasást, mert különben -valami még eddig az orvosok által nem ismert betegséget kap tőle, a mi -csakugyan méltó volna egy olyan kivételes lényhez, mint ön. - -– Ugy teszek, hátulról visszafelé fogom olvasni a történetet. - -– Önnél nagyobbszerű abstinentiát csak Nordenskjöld svéd kollegámtól -hallottam, a ki az északi Jeges-tengernek egy végerődjében, valahol a -Jugor-Scharon túl, talált egy orosz kormányzót, a kit minden évben -egyszer szokott meglátogatni: az elviszi a számára az egész lefolyt -évben megjelent hirlapokat. S ez a becsületes ember nem hogy a legújabb -hirekre volna kiváncsi, de elteszi szépen az egész csomagot s naponkint -a sorbakövetkezőket leszedi belőle s olvassa 1870 junius 30-ikán, hogy -mi történik 1869. junius hasonló napján? - -Ennek a jó adomának csak maga nevetett a kapitány. - -Bertalan feje körül már zúgott az a tenger, mely örvénylő tölcsérébe -egyre sodorja alá az emberek miriádjait, országok jólétét, anyák -reménységét, nemzedékek vívmányát, s melynek sötét fenekén nem tudni, mi -lakik? - -A míg a hajóút tartott, azalatt csak önmagával volt dolga, annak az -átálmodott két évnek a története olyan volt rá nézve, mint az -Apocalypsis könyve. A mint azonban a hajó a genuai kikötőbe ért s -kezdődött a szárazföld, egyszerre vége lett a boldog -világonkívülélésnek. Az ember nem mehetett olyan helyre, a hol -Elsass-Lotharingiáról, meg az öt milliárdról ne beszéltek volna. A véres -drámának csak az utójátéka folyt már, a hol franczia küzd a franczia -ellen, a communardokat lövik csoportostul főbe. - -A világtól elmaradt utazó minden lépten-nyomon beleütközik az ő tudta -nélkül megváltozott világrendbe. A facchino, a ki a málháját kiczepeli -az avisogőzösről, a szeme közé nevet, mikor a borravalót a kezébe -nyomja. - -– Mi ez? Egy bajocco! A pápa képével! Hát nem tudja az úr, hogy a -bajocco nem jár többé? - -Mikor pedig a douanon megjelen, hogy bevallja a magával hozott -szállítmányok minőségét s végül bediktál egy ólomkoporsót, akkor a -hivatalnokok, a pénzügyőrök, a vámtisztek, még a hordárok is egyszerre, -cholerikus mérges kaczagásban törnek ki. - -– No ez már jó! Egy ólomkoporsó! - -– No igen, egy ólomkoporsó és benne egy halott: huszonnégy liter -borszesz között. Mi van ezen nevetni való? - -Hiszen rendes körülmények között bizony nincs azon semmi tréfálni való -ürügy, hanem e mostani körülmények szerint mégis csak magára vessen az -az utazó, ha jól kinevetik, a ki restelte elolvasni az olasz kormánynak -1870. január 6-án minden hivatalos lapban közzé tett rendeletét, mely -szerint az ólom kivitele Olaszországból szigoruan eltiltatik. - -Jó is volna! Azt mondani, hogy koporsó! ólomból! - -Nem volt mit tenni mást, mint érczkoporsót szerezni, az ólomból -készültet felnyittatni s aztán még egyszer találkozni a halottjával, -mikor azt az egyik koporsóból a másikba átteszik. A borszesz még egészen -épségben tartá, az arczvonásai sem változtak. - -Az érczsarcophagban azonban nem marad meg a borszesz, mert az nem -záródik hermetice. Erre nézve is van kiadott rendszabály a -vámhivatalban. - -Az érczkoporsót olvasztott viaszszal öntik tele, mely a holttestet -egészen elfedi. - -Azután egy egész waggont kell a számára kibérelni s hátra kell hagyni a -nápolyi orvos hivatalos parerejét, hogy a halott nem ragályos -betegségben mult ki. - -A másvilágra csak könnyű az út, de más országba nehéz utazni a holt -embernek. - -Ez az átkozott próza épen jó az embernek a szivét kicserzeni. - - - - -A MÉREGKEVERŐ. - -A mint a sírboltajtót bezárta Lándory, sietett a fogadásának a beváltása -után. - -Budapesten is sokat kellett megtanulnia. A miniszterek közül, a kiket -két év előtt tisztelhetett, egyet sem talált a hivatalaikban. Két -esztendő nagy idő s a világ forgandó. Nem buktak azok meg, csak helyet -változtattak. Az egyik elment Bécsbe külügyminiszternek, a másik szintén -oda közös pénzügyérnek, a harmadik a király oldala melletti -miniszternek, a negyedik bankigazgatónak: helyükben csupa új emberek -ültek. - -Az első tapasztalata az volt, hogy minden ismerőse, a kivel találkozik, -olyan képpel fogadja, mintha ő volna az a hires angol, a kit a vadak -elfogtak, aztán tetőtől talpig czifrára megtätowáltak. Az egyiknek nem -jut hirtelen eszébe a neve: «a! a! Lándory!» Ez bámul rajta, hogy még -él! A második megcsodálja, hogy megnőtt a szakálla! A harmadik megöleli, -a kezét megszorongatja, s igazán el van telve örömmel, hogy ismét itt -látja. Ez gratulál neki a felesége halálához, a ki miatt nem járhatott a -társaságba. Most már újból salonképes. És aztán beszél neki minden ember -az öt milliárd hadisarczról. - -Az nem volna baj, hogy a közönség elfelejtette régen az ő viselt -dolgait, a nagy rémpörrel együtt; de nagyobb galiba az, hogy a -miniszterek is elfelejtették, s mikor azon kezdi, hogy ő egy foglyot -akar kiszabadítani, mindenik azt hiszi, hogy III. Napoleonról beszél. - -A maga régi jó barátjával, a miniszterrel, a kivel fogadott valamibe -amaz emlékezetes koronázási bálban, csak jó volna, mert az épen jó -helyre került: a király oldala mellé miniszternek. Annak csak egy -emlékeztető levelet kell küldenie: Kegyelmes uram, kedves barátom! A -fogadásomat megnyertem: «te adsz nekem valamit, a mi neked nem kerül -semmibe, és a mi nekem nem használ semmit. Én tehát kérek tőled egy -elitélt rabot: neve Kalthahn Péter. Eszközölj számára amnestiát». A -gentleman miniszter bizonyára honorálni fogja a vesztett pariet. Hanem -az a baj, hogy egy szabadon bocsátandó gonosztevő dolga iránt még a -belügyminiszter és az igazságügyminiszter is érdeklődik: azok pedig új -emberek; az egész rémpör, Rózsa Sándor, Monterosso, Traumhold a maguk -Lándoryjával együtt tiszta holdbeli történet rájuk nézve: azoknak tehát -élőszóval kell elmondani a magyarázatot, indokokat, hogy miért van az -ötszáz illavai rab között egy, a ki nem tartozik oda. - -Végre ez is megjárta a maga útját. Lándory megkapta a kegyelmi levelet -Kalthahn Péter számára. - -Csakhogy ekkor megint egy kis galiba jött közbe: a miről ő neki ismét -nem volt tudomása. Persze, az ujdonságrovatot nem olvasta el a lapokban: -külömben értesülve lett volna, hogy az illavai fegyházban lázadás ütött -ki a rabok között, mely fegyveres erővel lett elnyomva s ennek -következtében többen a legjobban terhelt rabok közül a szamosujvári -fegyházba lettek átszállítva. Azok között vala a Péter is. - -Lándory tehát hiába tette meg az utat Illavára; vissza kellett térnie -Budapestre, hogy az igazságügyminisztertől új engedélyt kapjon a -szamosujvári fegyencztelep meglátogatására. - -Ez időköz alatt megint nyilt alkalma valami csodálatos rendkívüliség -által hiressé tenni magát. - -A trieszti Generali biztosító intézet kerestette fel hivatalosan, azzal -a megszólítással, hogy vegye fel az intézet pénztáránál a felesége -halálával esedékes 200 ezer forintot, a halál napjától számított 4%-os -kamatokkal. - -Lándory azt felelte vissza a Generalinak, hogy neki nincs birtokában -semmiféle biztosítási polizze. - -Erre a Generali megint azzal replikázott, hogy akár van az úrnak -polizze, akár nincs a kezében, a biztosítási kötvény a társaságnál be -van jegyezve, a pénzt fizetik. - -S mintha a társaság vezérigazgatói maguk is gondolatolvasóknak álltak -volna be, mellékelve a felszólításhoz megküldték az alapszabályaikat, s -azokon történt változtatásokat. - -Az ilyen időszaki határozat kétszer is alá volt húzva, kék és veres -plajbászszal. - -«A biztosított összeg öngyilkosság esetében is kifizettetik, ha az -életbiztosítás a haláleset előtt három évvel köttetett, s ha az illető -három éven keresztül fizette a biztosítási díjt.» - -S ez a határozat két nappal előbb lett hozva, mint Traumhold bankár -rejtélyes halála bekövetkezék. - -Erre aztán Lándory azt válaszolta, hogy csak maradjon hát a biztosítási -összeg a társulat pénztárában, négyes kamatra, félévi felmondással, majd -egyszer rendelkezni fog a tőkéről is, meg a kamatairól is. - -Hogy ez nem maradt titokban, az természetes. - -Talán másutt is, nemcsak Magyarországon, erősen megbámulnának egy -embert, a kit 200 ezer forinttal erőszakosan kinálnak, s azt feleli -erre, hogy csak hadd maradjon ott, a hol van. - -Ez is az unicumok, a hihetetlenek muzeumát öregbíti. - -Lándory, a mint a szamosujvári fegyencztelep igazgatóságának szóló -rendeletet megkapta, sietett fel Erdélybe. Két nap alatt odaért -Szamosujvárra. - -Az ottani állami fegyház hajdan apáczakolostor volt, ölnyi széles falai, -kettős vastag vasrácsok az ablakain, a lépcsőzetek, folyosók mindenütt -dupla vasrostélyajtókkal elzárva. A bejáratainál fegyverben álló őrség, -mindenütt szigorú rend, felügyelet. Nyolczszáz ember van ott együtt, a -ki mind tíz éven felüli szabadságvesztésre van elitélve. A gonosztevők -mágnási háza ez. - -Csakhogy ezek mind dolgoznak. A földszinti termek megannyi műhelyek: -asztalosok, kádárok, kerékgyártók, nyergesek dolgoznak a mester -utasítása szerint, a mester maga is fegyencz. A lakatosműhelyben egy -hirhedett betörő tolvaj felnyithatatlan zárakat készít. (Saját -találmánya, a párisi világtárlaton díjat kapott érte.) A kápolnának a -falaira szenteket és angyalokat fest frescóban egy elítélt rab, a másik -az oltárszobrokat faragja. Valaha utonálló volt mind a kettő. - -Az óriási konyhában roppant kondérokban főzik a jóizű ételt, s a nagy -kemenczékből épen akkor szedik ki az illatozó czipókat. - -A nagy hálótermek az első emeleten nappal üresek; külön vetett ágya -minden rabnak, a falon egy táblácska a nevével és életkorával. - -Lándory megdicsérte a vezető igazgatót azért, hogy e táblákról elhagyták -a fegyencz vétkének megnevezését, a hogy korábban szokás volt. - -A második emeleten vannak a szabóműhelyek, a pokróczszövő székek, a -daraszológépek. - -Lándory nem idegen abban a társaságban. - -A rabok optimátesei az ő kezén keresztül kerültek ide. - -Ő is rájuk ismer: azok is ő reá. - -Megtalálja a varrógép mellett Rózsa Sándort, a puszták fejedelmét; a -gyapjutépő gépnél a rablóvilág Herculeseit, Farkas Bénit, Krokmanlikot, -s beszédbe elegyedik velük. - -Egy hosszú teremnek a zugában, az ablak előtt ül magányosan egy magas -szál férfi, rövidre nyirt sűrű őszhajjal, s ir. - -Ez a társaság könyvvezetője. Mert a consortiumnak rendes üzlete van: -mindenki keres, pénzt szerez; annak kétharmada az államé, a miért -ellátást ad, egyharmada a munkás fegyenczé, a mit kiszabadulásakor -megkap, vagy időközben elküldhet a családjának. Erről pontos számadást -kell vezetni. A ki ezt a hivatalt végzi, az a «bankár». - -Lándory ráismert benne Kalthahn Péterre. - -– Ez a legveszedelmesebb gonosztevő az egész társaságban, sugja fülébe -halkan az ellenőr. - -– Ismerem, mondá Lándory. Kezemben volt a feje. - -– Azóta még qualifikálta magát. Megduplázta a kapitulatióját. - -Lándory odament a számadásai mellett ülő fegyenczhez. Az szabály szerint -felállt a közeledtére s katonás állásba helyezte magát, s mint egy -felhúzott óragép, melynek a rugóját megnyomják, elverte a -kötelességszerű mondatot: - -– Nevem Kalthahn Péter, negyvenöt éves vagyok felekezetnélküli, nőtelen, -trencsénmegyei születésű; vétkem orgyilkosság és rablás, gazdámat -megmérgeztem, és pénztárát kiraboltam. Ezért halálra lettem itélve, -kegyelem útján büntetésem tizenöt évi fogságra változtattatott. -Másodszor az illavai államfegyházban kitört fegyenczlázadásban tettleges -részt vettem. Ezért újabban tizenöt évre lettem elitélve. - -– Tehát összesen harmincz éve van neki, mondá Lándory az igazgatóhoz -fordulva. - -– Csak huszonhét és fél: harmadfelet már leült. - -– Hogyan tűri büntetését? - -– A legnagyobb nyugalommal. Épen azért a legveszedelmesebb ember. -Nagyobb befolyása van a fegyenczekre, mint minden felügyelőnek és -papnak. Ha mások türelmetlenkednek, ő csendes szavakkal lecsillapítja -őket. A legmakacsabb természetű rabokat meg tudja puhítani. S ezen -álarcz alatt a legengesztelhetetlenebb rosszakarat rejlik nála. A feje -tele van kiszabadulási tervekkel. Önnek lesz alkalma még ez órában -meggyőződni arról a roppant nagy befolyásról, a mit ez az ember a többi -fegyenczekre gyakorol. Egy fegyencz meghalt, azt fogják temetni. -Nazarénus volt. Semmiféle felekezethez nem tartozott. Annálfogva pap nem -fogja neki a végkiséretet adhatni. A fegyenczek lelkiismeretét nem lehet -kényszer alá vetni. A nazarénusság nagyon terjed közöttük. S ez még jó, -mert a nazarénusnak kötelessége a maga patriarchája előtt minden bűnét -meggyónni. Ez az ember az ő patriarchájuk. A temetésnél ő fog szólni. -Semmi egyebet nem szabad neki elmondani, csupán a Miatyánkot. Majd -meglátja ön, hogy mit tud ez az ember egy Miatyánkból csinálni? - -A vár harangja megszólalt: a készülőre szólt. - -A fegyenczek egyszerre abba hagyták a munkáikat, a foglárok «sorakozz!» -szavára kettős sort képeztek, s a fegyveres őrök kiséretében elhagyták a -műhelyt. - -Kalthahn Péternek előbb egy elővigyázati rendszabályt kellett magán -megtörténni hagyni. A két kezére könnyű bilincset tettek. - -– A veszedelmesebb raboknál alkalmazzuk azt, mondá az igazgató, midőn a -fogházon kívül bocsáttatnak. A temető kívül van. Ha bilincs nem volna a -kezükön, könnyen zenebonát kezdhetnének. - -Igaz, hogy imádkozni összebilincselt kézzel is lehet. - -Lándory az igazgató kiséretében lement a külső udvarra; a hol az egész -fegyencz nép össze volt már gyülekezve. Az udvar közepén egyszerű -deszkakoporsóban feküdt a halott. Ősz hajú, borostás arczú vén ember. -Hatvanöt évének felénél többet vasrostély mögött élt le. Most már -megszabadult. - -A raboknak daltársaságuk is van, szabad nekik énekelni. A ki betanította -őket, valamikor pópa volt. Nagy vétség miatt lett életfogytig elitélve. -Itt most karmester, énektanító. Gyönyörű hangja van. - -A rabok kardalát viszhangozzák a komor falak, s mikor annak vége van, -hat bajtárs vállára emeli a koporsót, melyben a halott fedetlen arczczal -az ég felé fordulva fekszik, s azzal megindul a hosszú menet a kapun -keresztül, négyes sorban. Két sor fegyencz középen s két sor foglár -szélről, élesre töltött szuronyos fegyverekkel. - -A temető nem messze van a fegyháztól: csupán az ő számukra van az ott. -Némelyik sírnak a fejénél kereszt is van; a többinél csak egyszerű -fejfa. Két kezdő betűje a névnek, aztán meg a halál éve és napja. Ha -jönne még valaki tudakozódni az ott alvó felől, megtalálja a fegyház -halottas könyvébe beirva az egész nevét. De hát ki keresné őket? -Időjártával benövi a sírt a fű, élő fát nem ültetnek rája. - -Az új lakost lebocsátják társai a megásott gödörbe, a közben -tréfálkoznak vele: «nem cserélnénk madráczot, komám?» mond az egyik. -«Ennek már szabad pipázni!» biztatja a másik: «hogy fog ez holnap -bámulni, hogy nem költi fel a porkoláb!» «Hallgassatok el!» kiált rájuk -a rabok patriarchája, s a sír szélén állva elmondja fölötte a -Miatyánkot. - -Minden mondás után szünetet tart, az meg van neki engedve, hogy a -hallgatók meggondolhassák jól, hogy mit kértek attól a nagy birótól? - -Lándory csakugyan meggyőződött róla, hogy lehet gyülekezet, melynek -közepette az Úr imája a minden szónoklatok leghatásosabbjává emelkedik. -Az utolsó mondatnál: «szabadíts meg a gonosztól», sokan elkezdenek -zokogni. - -Azután a szónok egy marék porondot szórt a sírba; a körülállók -mindegyike hajított utána egy göröngyöt; négyen a kapákhoz fogtak s -aztán zuhogott alá a sírba a föld. Bevégezte egy rövid ének. - -Ismét hangzott a foglárok szava: «sorakozz! indulj!» Az élőhalottak -visszatértek a sírkertből a másik temetőbe, a börtönbe. A harangszó -elhallgatott. A munka újra kezdődik. - -– Kalthahn Péter, maradjon idelenn? parancsolá az igazgató. - -A nevén szólított azon a helyen állt meg, a hol a parancsszó találta. - -– Ön magányosan akar vele beszélni? kérdezé az igazgató Lándorytól. - -– Igen. Egyedül. Üres a «dühöngők» zárkája! - -– Üres. - -Az egy földszinti szoba, az őrhelylyel átellenben, melynek vasajtója -egyenesen az udvarra nyilik; ablaka magasan van, kettős rácscsal -ellátva. Azonkívül a vasajtón is van egy szellentyű, melyen keresztül a -börtönbe láthatni. A zárka bútorzata egy ágy, asztal és ülőke; mind -nehéz, tömör tölgyfából faragva: azokat össze nem lehet törni, sem -fegyverül használni. - -Az igazgató felnyittatá a zárkát. - -– Két fegyveres foglár az ajtóhoz álljon. - -– Szükségtelen, mondá Lándory. Ne legyen a közelemben senki. - -– Bocsásson meg, uram. Én ugyan nagyon jól ismerem önnek a személyes -bátorságát a gonosztevőkkel szemben. Az a hirhedett rablógyilkos odafenn -a gyapjutépő gépnél maga beszélte el, hogy a vizsgálat előtt ő volt a -legdühösebb önre s esküdözött, hogy ha egyszer egy kést kaphat és önt -megláthatja, ha békó lesz is a két kezén, le fogja önt szurni. Erre ön -felhozatta őt magához, levetette róla a lánczokat, bezárta mögötte az -ajtót, s akkor letett eléje egy éles kést az asztalra, s azt mondá neki: -«te azt beszéled, hogy ha egyedül kaphatsz, egy késsel a kezedben, hát -azt a szívembe fogod ütni. No hát itt van a kés, hadd látom, van-e -bátorságod, hogy megölj?» S erre a szóra a sámsoni erejű gonosz -elkezdett reszketni, térdre esett és gyónt. Ezt megtehette ön a -Krokmanlikkal, de ne kisértse meg a Kalthahn Péterrel, mert az egy -raffinált komédiás: szeliden beszél önnel, alázatos arczczal, teljes -nyugalommal. És a legnagyobb szelidségből egyszerre a rézbőrű indián -szilajságával szökik önre, s ha megragadja önt azokkal a rettenetes -ökleivel, a mik a vasrudat elhajlítják: ön egy percz alatt veszve van. - -– Nem félek tőle. Egyedül akarok vele maradni. - -– Azért én a közelben leszek. Ez az én kötelességem. - -Lándory előre ment a zárkába, utána Kalthahn Péter, a kinek a kezeiről -levették a bilincseket. - -Mikor egyedül maradtak, Lándory leült az asztal mellé, megjelölve -Kalthahnnak a helyet, hová álljon. - -– Kalthahn Péter, ön azt vallotta magára, hogy gazdáját Traumhold -bankárt megmérgezte. - -– Úgy van. - -– Ez nem igaz. Önnek nem lehetett azt az embert megölni, a ki önnek -gyermekkorától fogva jóltevője volt, a ki önnek apját, anyját tartotta -holtukig. Ön az egész családnak kedvencze volt, mi vihette volna önt -arra az elhatározásra, hogy gyilkosává legyen a jóltevőjének? - -– Sokat olvastam a hirlapokban hasonló esetekről, hogy inasok, -hivatalnokok, a kik hosszú évsoron át a becsületesség mintaképei voltak, -egyszerre csak elrabolták a rájuk bizott pénztárt, ha rákerült a sor, -gyilkoltak is: és aztán elszöktek a rablott pénzzel, s éltek vigan szép -leányok társaságábon, dinom-dánom, dobzódás között. Kedvet kaptam hozzá. -A példa csábít. - -– Én pedig azt mondom önnek, hogy ön nem keverte a mérget Traumhold -számára, s az egész szökése a kirabolt pénztárral csak úgy volt intézve, -hogy önt a legelső állomáson elfogják, s önnek a gyilkossági és rablási -bűnténye csak eltakargatása volt Traumhold öngyilkosságának. - -Péternek még az ajkai is elsápadtak e szóra. - -– Esküszöm, uram! - -– Ne esküdjék! Én minden körülményt ismerek. Traumhold olyan bajba -keveredett, melyből világi fogalmak szerint más menekülés nem volt, mint -leszámolni az élettel. Becsülete és vagyona, a látszat menthetetlenül -elveszve. De volt egy nagy összegre szóló életbiztosítása. Ezt meg -akarta a leánya számára menteni. Ezért vállalta ön magára a gyilkosság -vádját. Ez öntől mesés önfeláldozás volt. - -– Nem! Nem! Nem! kiáltott a rab, s most már szikráztak a szemei, s -öklével a mellét verte. Én voltam a gyilkosa. - -– Csak nyugodt vér, Péter, mondá Lándory, odalépve a rabhoz s vállára -téve a kezét. Önnek az egész elvállalt bűne egy nagy hiba volt: egy -tévedés. Az a biztosító társaság, melynél Traumhold halál esetére -szerződést kötött, néhány nappal előbb már határozatot hozott, mely -szerint a biztosított összeg még öngyilkosság esetében is ki lesz -fizetve. Ime, nézze ön ezt a nyomtatványt. Olvassa el az aláhúzott -sorokat. - -Péternek a hideg veriték gyöngyözött a homlokán, mikor e sorokat olvasá. -Nagy küzdelemnek kellett odabenn támadni a lelkében. Azonban ismét csak -visszanyerte a fegyencznél szokásos óvatosságot. - -– Hát én ebből mit tudok meg? - -– Azt, hogy a biztosított összeget kifizetik Traumhold örökösének még -akkor is, ha annak nem gyilkos kéz, hanem saját akarata idézte is elő a -halálát. - -Péter most már ravaszul nevetett. - -– Hát most én ezen mit vegyek magamnak? Hiszen ha visszavonom a -vallomásomat, ha azt mondom: én nem öltem meg a bankárt; ravaszság, -tréfa volt az egész pénztárkirablás és ha azt nekem kegyesen el is -hinnék; s az azért kapott tizenharmadfél esztendőmet ide ajándékoznák: -még akkor is maradna a másik tizenöt esztendő a hátamon, a mit az -illavai lázadásban való részvételért kaptam. Nekem is van -életbiztosításom tizenöt esztendőre, hahaha! - -Ez a cynikus kaczagás itt a börtönben úgy hangzott, mintha valami -csontházból a váz-emberek kezdenének el a hozzájuk betévedt halandóra -nevetni. - -– Ön ebbe a lázadásba valószinűleg akarata ellen keveredett, mondá -Lándory. - -– Nem, uram. Egyike voltam az «értelmi szerzőknek», a hogy hivatalosan -mondják. A kitörésnél ott voltam a vezér Monte Rosso oldalánál. Az a -golyó, mely őt leteríté, épen úgy találhatott volna engem is. Mi igen -jól értettük egymást. A törvényszék semmiképen nem becsülte túl az -érdemeimet, mikor tizenöt esztendővel tisztelt meg. Tessék elhinni, hogy -ez olyan szabott ár, mint a két krajczáros zsemlyéé. - -– Mindegy, szólt Lándory szárazon. Azért ön mégis amnestiát kapott, -minden állítólagos, vagy valóságos vétségeire nézve s a mai nappal -megszünik rab lenni. Szabad emberré lesz. - -Ez a nagy mondás épen semmi hatást sem tett a rabra. - -Az obligát térdreborulás, kézösszekulcsolás, hálálkodás, mind elmaradt. - -A hallott örömhir által meglepett ember közönyösen állt az «evangelium» -hirdető előtt. S még az ajkait pittyeszté: - -– Minek nekem az az amnestia? szólt vállvonva. Hát hová jutok én ezzel? -Itt most solid alkalmazásom van. A társaság, a melyben élek, respektál, -tart reám valamit. Mindnyájan ismerjük egymást. Tudjuk, hogy kik -vagyunk? egyikünk sem kérkedik; az igazi érdemeink köztudomásra vannak. -Szükségeinkről gondoskodva van. Kapunk jó ételt, kenyeret (a milyet -Olaszországban csak a herczegek esznek, mikor nevüknapja van); kapunk -egyforma divatú ruhát, éjszakára tiszta ágyat, nappal becsületes munkát; -vasárnap pihenünk, énekelünk kardalban, muzsikálunk, olvasgatunk. -Felügyelőink, előljáróink az igazgatón kezdve az utolsó foglárig, -szigoruan, de emberségesen bánnak velünk. És aztán mind azért, a mi -velem a vasrostélyon belül történik, nem kell senkinek azt mondanom, -hogy «köszönöm». Nem követel magának részt a háládatosságból senki. Úgy -vagyok itten, mintha valami kisebbszerű asteroidba belelőttek volna, a -melyen nem fér el több ezer embernél, s a hol minden embert a mennyei -gondviselés lát el minden szükségessel. A paradicsomi Ádám, Éva nélkül! -Nem kivánkozom a régi földre vissza többet. Mit keressek én még a -világban? Szolgának neveltek: semmi mesterséget nem tanultam. Ahhoz meg, -hogy fát vágjak az utczán, nincsen izlésem. Ha most innen kilöknek, -rosszabb vagyok a partra dobott halnál. Ki fogad meg cselédjének egy -börtönből kiszabadult méregkeverőt? - -– Én veszem önt magamhoz, mondá Lándory. - -A rab összecsapta a kezeit. - -– Ön akar engemet magához venni? «Ön?» és «engemet?» Ez, uram, bocsásson -meg ön, ha igazi nevén mondom; (fegyencz vagyok, nem tudom válogatni a -szót) ez hetvenkedés! Hogy ön akar engemet szolgájának megfogadni, a -kire rábizza éjjeli álmát, ivópoharát, az ételét! Mi akar ez lenni? -Fogadott ön valakivel, hogy ezt is meg meri tenni? Ön experimentálni -akar rajtam, mint mikor a megkötözött kutyán vivisectiót visznek véghez, -mint mikor a tengeri nyúlba beoltják az ebdühöt. De én nem vagyok se kis -kutya, se tengeri nyúl. Nehéz indulatokkal teljes, haragot eltevő, -nyájaskodásokkal meg nem engesztelhető ember vagyok. Hagyjon itt -engemet! Higyje el, hogy a magam helyén vagyok. Ha zsivány kell önnek, a -kivel kisérletet akar tenni, válaszszon a kilenczszáz közül vaktában -egyet. Lehet, hogy szerencséje lesz vele. Lehet, hogy megtanítja a -farkast apportirozni. De engem ne vigyen ki innen! Kérdezze meg csak az -igazgatót. - -– Én pedig önt fogom innen kivinni, s ezt nem azért teszem, hogy -lélektani merész kisérletet kezdjek el önön végrehajtani. A mint a -börtönajtón kilépünk, azt mondom önnek: «Kalthahn Péter! Erre van -éjszak, arra nyugot, amarra dél, emerre kelet! tessék választani, melyik -égalj lesz önnek jobb». Hanem ön arra fog jönni, a merre én megyek, maga -jó szántából, és mellettem marad, minden kényszerítés nélkül. - -– Erre kiváncsi vagyok, mondá a fegyencz, karjait keresztbetéve mellén. - -– Engem nem valami kisérleti hóbort hozott arra az eszmére, hogy egy -méregkeverésért elitélt orgyilkost szabadítsak ki a börtönből, hanem -erős fogadás, a mit haldokló nőmnek tettem. Szegény Godivámnak utolsó -kivánsága az volt, hogy szabadítsam ki az ő érette ártatlanul szenvedő -Pétert. - -– Micsoda Godiva? kiáltá fel a rab. - -– Traumhold leánya: az én nőm. Két évig éltünk együtt, míg a halál el -nem szakított. Boldogok voltunk. - -– Traumhold Godiva az ön neje? kiabált a fegyencz. Annak a férfinak a -leánya, a ki ön miatt halt meg: elkárhozva ezen a földön és a -másvilágon! Mit tett ön vele? Erőszakkal kényszeríté, bűvitalt adott -neki? - -– Önként választott gyámjának, s egy évig művészi munkával tartotta fenn -magát az én tanácsom szerint. - -– Munkával? Munkával? dörmögé a rab. Ezt már elhiszem. Ez az ő vonása. - -– A szünidő alatt Münchenből lejött hozzám a falusi jószágomra, a -nővérem látogatására. Nővérem hirtelen meghalt. Mi megszerettük egymást -és összekeltünk. - -– Mesének tetszik ez, mert nagyon szép. - -– Hát egy bizonyítványt is mutatok önnek. Olvassa el ezt a legutolsó -levelét a biztosító társaságnak. - -Odaadta a rabnak a levelet. - -Péter összehúzott szemöldökkel olvasta az irást, beleütögetve az öklével -s egyes szavakat mormogva belőle: «született Traumhold Godiva», «meghalt -Capri szigetén, mellbajban», – «eltemetve Bartafalván Magyarországon». -(Hazahozta magával!) Mégis igaz hát. Szerette nagyon. S nem vette fel a -pénzt a halála után. - -Azzal hirtelen odafordult Lándoryhoz. - -– Hallotta ön őt még kaczagni valaha? - -– Mindennap. - -– Hát vissza tudta adni, a mit elrabolt tőle? A nevetését? Hát miért -kellett neki meghalni? - -– Azért, mert nagyon szeretett. - -– Hát valóban gondolt ő a szegény Péterre valaha? Nem szidott, nem -átkozott? Az apja gyilkosát? - -– Hisz engem is azért szeretett meg, mert azt mondtam neki, hogy nem -tartom önt Traumhold megölőjének. - -– Uram! Ön mégis csak vivisectiót követ el rajtam, mint a megkötözött -kis kutyán. Most már a szivemet bonczolja! - -– Hát még valamit mutatok önnek, Péter. Itt van a jegyzékkönyvecském, a -melybe hol én karmoltam valami vázlatot, hol a kedvesem rajzolt bele -egy-egy alakot, a mi elénk került Capriban, vagy Nápolyban. Keresse ön -fel benne az utolsó lapot. - -Azon a lapon volt lerajzolva egy fegyencz, két kezén békóval, a mint egy -dupla rostélyú ablakon kibámul; a kép alá irva: «emlékül férjemnek». - -Annak a fegyencznek az arczában saját magára ismert Kalthahn Péter. - -Azzal ez a kemény ember, a milyen hosszú volt, úgy vágta végig magát a -zárka kőpadlatán arczczal s elkezdett ordítva zokogni, mint egy -vadállat. - -Erre berohant a zárka ajtaján az igazgató, a porkoláb, az őrök. - -Lándory inte nekik, hogy csak maradjanak. - -Lehajolt a fegyenczhez, hogy felemelje a földről. Nem birta. Az a lábait -tartá átölelve: a saruit áztatta könyeivel. - -Aztán, mikor elvégezte, térdre emelkedett, s vad indulattal szakítá -kétfelé a mellén rabköntösét, durva szőrös mellét kimutatva, mintha azt -akarná, hogy a lelkébe lássanak. - -– Most már, uram, követni fogom önt, mint az árnyéka, s meghalok önért, -a mikor kelleni fog. - -A fegyházigazgató nagyot bámult ezen a beszéden. - -– Hová követnéd te ezt az urat, Kalthahn Péter, mint az árnyék? Van te -neked még huszonhét esztendőd árnyékban henyélni való. - -– Kalthahn Péter hátralevő büntetése legmagasabb kegyelem útján el van -engedve, mondá Lándory, átadva a hivatalos levelet az igazgatónak. - -Az egyik bámulatból a másikba esett. - -– Uram! Ön a legveszedelmesebb gonosztevőt ereszti szélnek! Hisz ez azon -fogja kezdeni, hogy önt magát megöli az úton s aztán rablóbandát -szervez. - -– Velem fog maradni. - -– Talán magához veszi komornyiknak? Vagy tán épen pinczemesternek, vagy -szakácsnak? Nem mondok ellene. Csak azt az egyet kérem, hogy ha egyszer -meglátogatom önt uri kastélyában, ebédre ott ne maraszszon. - -Ezen lehetett volna nevetni is. - -– Biztosítom önt, igazgató úr, hogy Kalthahn Péter soha sem volt -méregkeverő. - -– Mit szólsz ehhez Péter? - -– Nem voltam az. - -– Hát akkor miért vallottad ezt magadra? Hát a bankár pénzét ki rabolta -el? - -Lándory köhécselt. - -– Kalthahn Péter nem fegyencz többé. Kérem a polgári ruháit -előkerestetni. - -– Azok jó hátul vannak eltéve a raktárban. Harmincz esztendei pihenésre. -Most csak még egy kérdést Kalthahn Péterhez. Nem vallatásképen, hanem -csak kiváncsiságból. Az az illavai lázadás is csak «félreértés» volt? -Olyan hallucinatio? - -– Nem. Az komoly dolog volt. - -Lándory eléje vágott. - -– Én annak is tudom a titkát. - -– Azt nem tudja ön, uram, szólt Péter határozott hangon, mert azt csak -ketten tudtuk: s az egyik már halott. - -– Sokat tanultam én már a halottaktól. - - - - -AZ ELRABOLT KINCS. - -Több szót nem lett váltottak. A hivatalos formaságok betöltettek. A -fegyház igazgatósága kiállította Kalthahn Péter számára a szabadon -bocsátási levelet; a harmadfél év alatt félretett munkadíját -leszámlálták a kezébe; polgári ruháit, a melyeket elfogatásakor viselt, -előkeresték a számára, a fegyenczruhákat átvette a ruhatárnok s aztán -egész csendben bocsátották el az intézetből. A többi fegyencznek nem -hirdetik azt ki, hogy egy társuk kegyelmet kapott, mert az mindig -felháborodást kelt a hátramaradtakban. - -Péter új gazdájával együtt a városi vendéglőbe sietett. Lándory az -ebédet oda hozatta a szobájába kettőjük számára. Még most nem állt fenn -közöttük az úr és szolga közötti viszony, még most csak utitársak -voltak. Ebédelhettek egy asztalnál. Itt senki sem ismerte őket. - -Péternek annyira ment a helyzetismerete, hogy maga rendelt magának -ebédet: ürütokányt zöld paprikával, egy pint rózsamálit borvízzel. Saját -zsebére megy ma, van pénze! - -Az ember úgy falt, mint egy vadállat. Ebéd után Lándory szivart adott -neki. Az meg épen a paradicsom volt rá nézve. A raboknak nem szabad se -bort inni, se dohányozni. Péter ugyan komiszabb szivarral is beérte -volna, nem vágyik ő havannára, míg Lándory meg nem magyarázta neki, hogy -az ember a saját érdekében szokta az utitársát jó szivarral megkinálni, -hogy ne bűzöljön az orra alá a 4 krajczáros patkányfarkkal. - -Mikor aztán egész derült kedélybe hozta az emberét, akkor elkezdett vele -beszélgetni. Ez volt a szokása vizsgálóbiró korában is. Rózsa Sándorral -gyakran elkvaterkázgattak, mikor felhozatta a rablót a börtönből magán -szobájába, s aztán pipaszó mellett sok egyetmást megtudott az ember, a -mit semmi tortura napvilágra nem hozott volna. - -– Ne hidd ám azt, Péter, (Lándory most már tegezte emberét) hogy én -valami cagliostrói bűvészetben járok, a mikor azt mondom, hogy sokat -tanultam a halottaktól. Többször vezettek azok már engem az élők -nyomába. Most is épen a meghalt Monto Rosso vezetett rá a te illavai -lázadásod titkára. Azt mondád, hogy ez a nevezetes kalandor elesett -annál a kitörési merényletnél. - -– Két golyó találta; épen mellettem állt, egy vasrudat emelve a kezében. - -– Tehát egymás mellett álltatok; legbensőbb szövetségesek. Ez az első -nyom. Te, a büntudattal nem terhelt, ártatlanul elitélt, és ő, a -sokszoros gonosztevő: szövetségesek. – A második nyom, a te -magaviseletedben levő ellenmondás. – Előttem így szólsz: «nem akarom a -börtönt elhagyni». Adod a cynicust. Neked jobban tetszik idebenn, mint -odakinn. Jó ember a porkoláb. A rabok herczegi prófuntokat esznek. A -kegyelemlevéllel a markodban vissza akarsz térni a vasrács mögé, s -leülni a harmincz esztendőt. Illaván pedig összeesküszöl a rabtársakkal, -hogy a börtönből kitörj erőszakkal, életedet koczkára téve s a másokét -fenyegetve. Ez az erős ellenmondás valóságos bösztörzárat (vexirzár) -képez a lelkeden. - -Péter önelégülten mosolygott azon, hogy ő ilyen derekasan be tudta magát -zárni. - -– Csakhogy én ezt a zárat fel tudom nyitni. - -Péter fújta a füstöt a havannából. Azt hitte, hogy azzal befellegzi -magát. - -– Az a Monte Rosso sokszor megfordult Traumhold üzletében, s te ott -találkoztál vele. Neked akkor is gyanus volt az az ember s gyanudat -nemcsak a bankár, de egyes hivatalnokok előtt is kimondtad. Ő azonban -téged a hűség és becsületesség mintaképének tartott. Egyszer aztán -összekerültetek, mint elitélt fegyenczek, az illavai -nyereggyártóműhelyben. Nagy volt a meglepetés! Az előkelő, elegáns úr, a -ki százezreket hordott a bankba s mindig parfümözött bankókat osztott -borravalónak, s a hűséges inas, a ki azokat orrfintorgatva fogadta. Mind -a kettő fegyencz-zubbonyban. Minő találkozás. «Servus pajtás!» Akkor -aztán kölcsönösen megismertétek egymást. Monte Rosso internationalis -rablótársaság nagymestere, Kalthahn Péter pedig Traumhold bankár -gyilkosa és kirablója. «Ez az én emberem!» mondá magában Monte Rosso. S -föltette magában, hogy fel fog használni eszközének. A közös étkezés -alatt a rabok beszélhetnek egymással. Ezt olyan furfangosan teszik, hogy -a mint egymás mellett ülnek, beszélnek mindent össze-vissza, csak mikor -a beszélő könyökével megtaszítja a szomszédját, az a szó a megtartani -való: a többi polyva. A hátuk mögött álló őr hasztalan hegyezi a fülét, -nem ért meg semmit, bár mindent meghall. - -– Ön ezt is tudja? - -– Azelőtt a falat kopogtatva beszéltek egymással, a rab alphabet -szerint. De ez most lehetetlenné van téve, minthogy egy foglár mindig -ott van a hálószobájukban. Tehát a Monte Rosso elmondá a Kalthahn -Péternek, hogy ő egy nagyszerű fogást csinált Francziaországban, a -halotti ágyán fekvő Lis Blanc gróf kastélyába betörve, s annak a kincses -szekrényét szerencsésen elemelve. Az eset nagy port vert fel -Európaszerte, nemcsak az elrabolt kincs nagy értéke miatt, de különösen -azért, mert ugyanazon szekrényben volt a meghalt gróf legutolsó -végrendelete, melyben kitagadott fiát visszaveszi a kegyébe s általános -örökösévé teszi. A korábbi végrendelet egy unokaöcsre hagyja a roppant -nagy uri birtokot. Ez a kis ív papiros többet érne a szekrény minden -karbunkulusainál. Mert a ki ezzel rendelkeznék, liczitáltathatna rá: ki -ad többet érte? A majoresco-e, vagy az unokaöcs. A kincses szekrény jól -el van rejtve. Ennek a helyét a vizsgálóbiró nem birta a hurokra került -rablóból kivenni. - -Péternek melege kezdett lenni, nem győzte magát a borvizes borral -lehűteni. - -– Ez téged eddig keveset érdekelt, Kalthahn Péter; a míg egyszer el -találta előtted mondani a tolvajok vezére, hogy ő szándékosan tévútra -vezette a vizsgálóbirót, azt vallva, hogy valamint a többi rablott -értéket, úgy azt a szekrényt is egész tartalmával együtt Traumhold -bankárnál hagyta letéteménybe s most a Lis Blanc örökösök ennek a -hagyatékát ostromolják, rajta keresve a rájuk nézve oly sokszoros értékü -szekrénykét. Most azután te elkezdted magadban főzni a taplót. A míg mi -itt kussadunk a börtönben, addig a Lis Blanc végrendelet elő nem kerül, -addig Traumhold egész vagyona zár alatt marad, addig Godiva szegény -lesz. Ha az a kincs felszabadulna, úgy ő is egyszerre fel lenne oldva az -átok alól. - -Péter nem tudott a helyén maradni többé. Karjait keresztbe fonva, -lehorgadt fővel elkezdett alá s fel járkálni a szobában, s a szivart nem -szivta többé, hanem összegyürve a pofájába tömte, azt gondolta Illaván -van, a börtön udvaron, a hol a dohányt csak bagónak szabad megrágni. - -– Ezért álltál te szövetségbe Monte Rossóval, ezért tervezted vele a -kitörést, hogy Godivát megszabadítsd a nyomortól! E szóknál megragadta a -nyugtalanul járkáló kezét Lándory. Olyan volt az ő kezének az érintése, -mint a villanyütés. - -Az meg volt bénulva, mint egy álomjáró. - -– De hát ön-e az Úr Istennek az a háromszegletű szeme, a mely minden -sötétségbe belát? hebegé ez ember. - -– Van ilyen világító háromszög: az emlékezet, a képzelet és az itélet. -Engem természetfölötti csodák nem segítenek. Ennek így kellett történni, -a hogy elmondtam. Ti összebeszéltetek, hogy egy kedvező alkalommal -kitörtök az illavai fegyházból, s akkor aztán ketten együtt a trencséni -erdők útjain keresztül, felkeresítek azt a várromot, a melyben a Lis -Blanc szekrény el van rejtve. Monte Rossonak kellett egy vezető, a ki a -vidéket ismeri; te ott nőttél fel. Te pedig arra gondoltál, hogy -legyetek csak egyszer ott, a hol a kincs előkerül, a vasrúddal leütöd a -czinkostársat, s akkor aztán a te gondod lesz, hogy az elrabolt érték -hogyan jusson el a gazdája kezébe. Lehet, hogy Monte Rosso is épen ilyen -jó szándékkal volt te irántad. - -Péter a falnak támaszkodott a hátával, mintha oda szegezték volna. - -A bűvitalok minden mesés mérge nem hasonlítható ehhez a -mámorgerjesztőhöz, midőn az elitélt rab azt hallja, hogy a birája -kitalálta a fenkölt indokot, mely őt gonosztevővé bélyegezte. - -Csak annyit tudott kinyögni: - -– Megigérte ön nejének, Godivának, hogy apja becsületét ki fogja -deríteni? - -– Megigértem. - -– Akkor mondok önnek valamit. Monte Rosso nemcsak annyit mondott el -nekem, de többet is. Azt is, hogy hová van elrejtve a rablott kincses -szekrény? Elmondta azért, hogy ha kettőnk közül egyik megszabadulhat; e -nagy értékkel kezében a másikat kiszabadítsa. Meglehet venni az őröket, -a foglárokat, a bejáró népet. Fel lehet gyújtani a fogházat. Csak pénz -kell hozzá. Kölcsönös fogadást tettünk egymásnak. S a fegyenczek adott -szava, fogadása megáll! Jobban megáll, mint ha a potentátok kötnek -egymással szövetséget. Monte Rosso leírta előttem a helyet, a hová a Lis -Blanc-féle kincseket elrejté. - -Lándory, a szívdobogását nehezen álczázó nyugalommal leste a fegyencz -fölfedezését. - -Az, elébb kitekintett az ajtón, hogy nem hallgatódzik-e ott valaki? -Azután odalépett Lándoryhoz s a tenyerével félig eltakarva a száját, -sugdosott a fülébe. - -– Az elrablott szekrény Lietava várromjaiban van elrejtve. - -– Trencsénmegye határán? - -– Ott. A hradnai várkastélyon tul terülő erdő közepén. - -– Jártam ott. Nagyon jól kiszemelt hely, nem esik semmi országút -közelében. Valamikor hires, nagy erősség volt, a Rákóczy-harczok alatt. -Ide hozta Ocskay László a kincseit és családját, mikor a császáriakhoz -át akart állni. - -– Annak a várnak a legmagasabb része egy körönd alaku torony. Úgy -hiszem, templom lehetett valaha. Egy néhány pilléren még látszik a -fresco-festés maradványa, többek között egy cherub fej. Ettől a festett -faltól három lépésnyire van egy beszakadt boltozatnak a nyilása. Abba -vitte le Monte Rosso a szekrényt s ott betakarta törmelékkövekkel. Semmi -más jelt nem hagyott hátra. Ellenben azt a ravaszságot követte el, hogy -egy két mázsás kőkolonczot, valami kifaragott erkélytámaszt, a mi eddig -a kapu előtt feküdt, elczepelt egy teremig s azt ott lefektette, a falra -pedig veres keresztet festett. Aztán sűrű csalánbozót közé veres -paréjnak és fehér ürömnek a magját hintette el. Számított rá, hogy -mindazokat a várromokat, a melyekben ő megfordult, majd sorra fel fogják -kutatni. Hivatalos emberek is; aztán meg a kincskeresők. Gondja volt rá, -hogy hamis nyomra vezesse őket, a faragott kőkoloncz, a mit a várrom -látogatói rendesen a bejáratnál szoktak látni, s most a bástyateremben -találnak, a falraírt kereszt, a veres paréj, a fehér üröm, a mi magától -mind nem jő elő az omladékok között, arra a tévedésre vezeti a -kutatókat, hogy a megjegyzett helyen valaki elrejtett valamit. Magában a -köröndben semmi egyéb jel nincs hátrahagyva, mint a mit elmondtam. - -– Az legyen hát az első dolgunk, hogy Lietavát felkeressük. - -– Bocsásson meg ön, uram, ha én még egy előbbvalót kérek. Egy látogatást -annál a sírboltnál, a hol drága úrasszonyom nyugszik. - -– Ne most még, Péter. Csendes álma van ott a vadméhek döngése mellett. -Még most nincs őt miért felköltenünk. Majd ha mindent végrehajtottam, a -mit végakaratául reám bizott, majd ha az utolsó terhelő vádat atyja -nevéről letörültem; majd ha Traumhold vagyonának maradványát kezemhez -kaptam, s a hogy Godiva kivánta, ez összeget alapítványul letettem -árvaleányok megmentésére, mely Traumhold nevét fogja viselni, akkor -odamehetünk hozzá, s megsughatjuk neki: «most már elköltözhetsz a -tulvilágra, ott fogod találni az atyádat, szép fényes arczczal, minő az -üdvözülteké». - -– Jaj, uram, az ön gondolatjai repülnek, az enyéim csak földön járnak! -Nem csoda, ha megelőz. Úgy lesz jó, a hogy ön mondta. Hanem már most azt -is hadd adjam elő, a mit az én földhöz ragadt eszecském kigondolt. - -– Beszélj, Péter. - -– Mi nekünk ezeket az eldugott kincseket úgy kell ám kiemelnünk, hogy -arról kettőnkön kivül senkinek ne legyen tudomása. - -– Magam is gondoltam erre. Én sem bizom másban annyira, mint saját -magamban. - -– Ön sokat tapasztalt a rablóvilággal való érintkezésben, de egészen a -mélyébe ennek a rémvilágnak még sem láthatott bele. Ön még is ellenség -volt közöttük. De én czimbora voltam! Előttem fölfedezték az egész -mechanizmust, a mi az emberi társaság ellenségeit összetartó működésbe -hozza; azzal, hogy nagy bűnesetek föl lettek derítve, és minden fajtájú -gonosztevőkkel a börtönök megtöltve: még ez a társaság nem lett -megszüntetve. Mindenütt van összeköttetésük. A jámbor drótos tóttól, a -ki a megfordított pipaszárát szopja, éppen annyi okunk lehet őrizkedni, -mint a háromcsillagos rendőrtiszttől, a ki csempészett szivart sziv. Ha -ön azt, a mit most tőlem megtudott, akármiféle hatóságnak följelenti, -bizonyos lehet róla, hogy a párisi czinkostársak hamarább megjelennek a -lietavai romok között, mint a mi ólomlábú pandurjaink. - -– Nem szándékozom addig jelentést tenni róla, a míg minden a kezem -között nincs. - -– Nagyon kérem önt, hogy «aztán se» tegye. Mind a kettőnk élete van itt -koczkán. Már az is szemet fog szúrni, hogy egy harmincz évre elitélt -rabnak megkegyelmeztek, s hogy azt a vizsgálóbiró, a hirhedett nagy -férfiú fogadta magához. Találgatni fogják, hogy ennek mi lehetett az -ára? Ingyen akkora summa időt nem ajándékoznak oda! Ha most közhírré -leszen, hogy ön feltalálta a Lis Blanc-féle kincseket s azokat -tulajdonosaiknak visszaadta: a legegyügyübb ficzkó is egyszerre rájön, -hogy azokat én árultam el, azért kaptam kegyelmet, s akkor én nekem -nincs többé ezen a planétán megmaradásom. De még ön is a zsebében fogja -hordani mindenütt a halálitéletét. Mert azt, uram, megbocsátották önnek -a gazemberek, hogy őket üldözte, elfogta, elitéltette. Ezt igen -természetes dolognak találják. De, hogy az ő jól eldugott zsákmányukat -elkaparintsa előlük: arra nincs mentség, sem irgalom, sem kegyelem. Itt -már ők a birák, s ön a gonosztevő! - -– Jól van, Péter, odáig csak titokban maradhat a dolog a míg mi ketten, -mint két angol tourista, elbarangolunk, a trencséni fenyvesek -rejtekeibe, s a szekrényt elhozzuk a várból. De utoljára mégis csak -nyilvánosságra kell kerülni az egésznek, a mikor a szekrényt, becses -tartalmával együtt, a seigniersi uraknak átszolgáltatom. - -– Én nem látom át, hogy mért kellene ennek akkor is a törvény elé, a -hirlapokba kerülni? Ha önnek a kezében lesz a kincs: (én így gondolom) -ön maga elviszi azt Seigniersbe. Ott a végrendelet által jogosított -családtagoknak azt mondja: itt vannak az ellopott gyémántjaitok: itt a -keresett végrendelet. Nem kivánok érte egyebet, mint hogy szüntessétek -meg azonnal a Traumhold elleni igénypereteket. Ha ön nem veszi fel a -préfetnél letett jutalmat, mely a kincs és okirat visszahozójának -biztosítva van, a hivatalos nép soha sem tudja meg, hogy előkerültek-e a -gyémántok s honnan jött elő a testamentum? - -– Hát a te számodra se vegyem fel a kitűzött jutalmat? - -– Az én számomra? Hát nem lesz-e nekem teljes ellátásom, ha az ön -házánál leszek? ha az ön kenyerét eszem, az ön borát iszom, s valljuk -meg a gyöngeségemet: az ön szivarjait is szivom? Nem akarok azzal a -csunya hallálal kimulni, hogy a pénzemért öljenek meg. - -Lándory elnevette magát s önkéntelenül kezét nyujtá az öreg ficzkónak. - -Az pedig nagy halkan azt mormogá a fogai között: - -– Így, lám! Nekem ez a kézszorítás többet ér egy zsák aranynál. - -– No hát, öreg czimbora! Azon kezdjük, hogy elmegyünk a kincseket szép -titokban visszalopni! - -Lándoryt mindjárt az első napi utazás meggyőzte arról, hogy ő neki -Magyarországon incognitó utazni lehetetlen. Akárhol szállt meg, minden -vendéglős azzal fogadta, hogy «alászolgája Lándory úr!» A piaczon a -parasztok, mint jó ismerőst üdvözölték, s ha valahol megállt a -kocsijával, odasiettek hozzá, előadni a panaszaikat, hogy kinek lopták -el a lovát, vagy tinaját. Azt hitték, hogy most is abban jár. - -Természetes: mikor valakinek az arczképe minden élczlapban állandó -figurát képez, utóbb a ponyvairodalom zsivány történeteinek a czímlapján -ékeskedik, hát akkor az ilyen markirozott arczra mindenütt ráismernek. - -Fordítani kellett a terven. - -Visszaemlékezett rá Lándory, hogy a midőn először járt Lietava romjait -megtekinteni, éjjelre a radnai várkastélyban volt szállva. A nagy -tízezer holdnyi uradalom erdősége közepett fekszik a nevezetes várrom, s -ez tulajdona a radnai földesuraságnak. A birtokos úrnő, egy a -szabadságharczban kiváló szerepet vitt kormánybiztosnak az özvegye, ki -ősi kastélyában a világtól teljesen elvonulva él, magáról sem ad hírt, a -másokét sem adja tovább. - -Maga a lietavai várrom is olyan helyen fekszik, hogy az csak a radnai -úton hozzájárulható. A messzeségben jól lehet azt látni Budetin felől -is, s a zsolnai vasuton járókelők gyönyörködhetnek benne; de a mindenütt -meredek hegyoldalak, melyeket a várrom uralg, nem igen biztatnak a -megmászásra. Az alatta fekvő völgyből ugyan kanyarognak fel girbe-görbe -ösvények a várfalakig, a miket legelésző barmok tapostak: de a ki ezeken -elindul, az alant épült majorház lakói előtt okvetlenül feltünővé teszi -magát, s készen lehet rá, hogy mire a hegytetőre feljut, már akkor ott -fogadja egy vagy két puskás erdőkerülő. S aztán megint csak «jó napot -Lándory úr!» - -Tehát azt a tervet kelle foganatosítani, hogy Lándory, Péter -kiséretében, egyenesen odautazik Radnára s a vendégszerető özvegy -kastélyában megszáll. - -Mikor itt járt harmadfélév előtt, dicsérte előtte a fölséges várromokat: -kár, hogy azokat festő ecsetje nem örökíti meg. Akkor megigérte, hogy -még egyszer visszatér s akkor festőt is hoz magával. - -Péter lesz a festő. - -– De én nem tudok egyebet pingálni, mint háromorrú embereket a falra. - -– Én tudok valami keveset. A színvázlatot elkészítem, s aztán azt -mondom, hogy majd odahaza fogja a művész jobban kidolgozni. - -– De én nagyon goromba vagyok, nem hiszik el, hogy piktor vagyok. - -– Akkor hiszik el épen. - -(Megjegyzendő, hogy még akkor az újabb festői nemzedék nem létezett, -mely már ebből a virtusból kivetkőzött.) - -Lándory tehát Budapestre érkezve, vásárolt egy épen akkora festékes -ládát, a mekkorának a rendőri körözvényben le volt irva a Lis -Blanc-szekrény; azután egy erős átvető bőr iszákot, a melyben a láda -épen elfért, továbbá rajzmappát, meg két, bőrrel behúzott, hatalmas -vasbotot, a mit szükség esetén feszítő rúdnak is lehet használni. Végül -egy pár oldalzsebbe eltehető franczia lámpát, mely külső kinézésére -olyan, mint valami tubákos szelencze. - -Két nap mulva ott voltak Péterrel a radnai kastélyban. - -Az özvegy úrnő most is egyedül volt, mint mindig. A környék lakossága is -csak jótékonyságáról tudja, hogy él. Maga is kivételes lény. Az egész -élete cselekvő jóság és tűrő szenvedés. - -Az úrnő nagyon örült, hogy Lándory ismét meglátogatá. Ritkaság az ő -hajlékában a látogató; kivált az olyan, a ki másodszor is eljön. - -Lándory bemutatá neki az utitársát. - -– Hahn, festőművész úr. - -Az úrnő azt mondá, hogy hallotta már egyszer a nevét. - -Lándory elmondá, hogy a lietavai várromot megörökíteni jöttek, a minek a -háziasszony nagyon megörült, s rögtön kiadá a rendeletet, hogy másnap -reggelre négy ökrös szekér legyen készen, s egy erdőkerülő kisérje a -várromokhoz az urakat. - -Az odavezető úton csak ökrös szekérrel lehet járni. - -A vacsora alatt aztán elmondatá az úrnő magának Lándoryval, a mik azóta -történtek vele, hogy utoljára találkoztak. Hogyan ismerkedett meg -Godivával, hogyan szerették meg egymást, hogy éltek együtt paradicsomi -napokat, hogy halt meg a karjai között. - -De hasztalan volt a szegény Péter előtt a gazdag vendéglátó asztal -minden drága étke. Le nem tudta fojtogatni a torkán, a mit a szájába -dugott, úgy összeszorult a nyeldeklője, alig birta a szemeinek -könyezését orrfuvással takargatni. - -– Az utitársam nagy náthát kapott az úton, magyarázá Lándory. - -Jó szerencse, hogy a háziasszony szemeit is elhomályosítá a köny. - -Értette már most a hallottak után, hogy Lándory miért járja a vad -erdőket, embernemlakta várromokat festetni. - -Másnap korán hajnalban megindult a karaván a várrom felé. Az még jó -három órai út a kastélyhoz. Hajdan jó út lehetett az, mikor még Lengyel -Magdolna asszony és Tisza Ilona ruganyos hintóval jártak rajta; de most -már csak fahordásra szolgál, s csak azoknak a hosszú derekú szekereknek -való, a miknek a jobbra-balra tátongó kátyukban az eleje délnek, a -hátulja északnak hajlik, s épen azért nem dőlhet fel. - -Elől ment az erdőkerülő, duplapuskával a vállán. A négy ökröt vezette, -nagy szólongatásokkal egy béres; a másik a szekér mellett ballagott, -hogy ha dülőhöz ér, a vállát a lőcsnek vetve, fentartsa az egyensulyt. A -szekér oldalába lombos galyak voltak tüzködve, árnyékot tartani. - -Szép, derült késő őszi nap volt: ilyenkor a magyar felvidéken sokkal -melegebb van, mint a sík alföldön, a mit már a ködök nyirka hűvösít. A -gyönyörű erdő olyan illatot áraszt, mintha balzsammal volna telítve a -lég; a veresfenyő már javában elhullatta a levelét, csak a jövevényül -közzétévedt szurokfenyő sötét zöldje tünik ki itt-amott belőle; a -kecskerágó bokroknak a levele is lehullott már, csak a rózsaszín bogyója -piroslik. - -Egyszer aztán következik egy irtvány, melynek csonka törzseit -körülburjánozta a bozót s a megnyilt táj közepén előtünik a nagyszerű -várrom, egész kisérteties fenségében. - -A társzekeret hátrahagyják a fák árnyékában: az ökröket kifogják az -igából s legelni eresztik; a béresek egyike ott marad a szekérnél, a -másik az urak holmiját czepeli utánuk. - -– A festékes ládát hagyjuk itten a szekérnél, mond Lándory. Még most -nincs rá szükség. - -– Itt hagyjuk? kérdé nagyot bámulva Péter. Hát aztán? - -– Aztán majd visszaküldjük érte az erdőkerülőt. - -Most már aztán értette a dolgot. - -Ha az ember archæolog, akkor a várromok belsejét kutatja, faragott -emlékeket, kopott betüket keres közte; ha az ember csak tourista, akkor -iparkodik mentül előbb a legmagasabb toronycsucsra felmászni, s nagyot -nyelni a szép kilátásból; ha azonban festő az ember, akkor azt keresi, -hogy melyik oldalról lenne megragadóbb, hatásosabb a kép, hol kedvezőbb -a háttér? - -A béres a vár előtti tisztáson, egy terebély vadkörtefa alatt, melynek -minden levele vérpiros volt már az őszi derektől, kipakolta a magukkal -hozott falni valókat, a kulacscsal és szalmás butykossal együtt: a két -úrnak azonban az volt a véleménye, hogy előbb az omladékok szépségeiben -gyönyörködjenek; azok legelőnyösebben tünnek ki a reggeli világításban. - -Az erdőkerülő mindenütt a sarkukban volt, s fogadkozott, hogy ő fogja az -urakat vezetni olyan helyekre, a honnan igazán szép kilátás van. - -A romok megmászása közben találtak itt-amott a törmelék halmokon, a sürű -csalánbozót közül kivirító veres paréj kórókat, a mik embermagasnyira -felnyurgulnak. Olyan helyeken nagy gödrök voltak ásva az omladékokba. A -bástyaterem pedig, a melyben az erkélykő a falnak támasztva látszott, -különösen a veres kereszt irányában egészen összevissza volt turva. - -Az erdész mondá, hogy bolond emberek járnak itten, a kik kincseket -keresnek. - -Végre eljutottak a középső köröndtorony belsejébe is. Ezt valamikor -kupola födhette, réztetővel: a párkányán nyolcz boltív fut körbe, a mi -egy óriási koronához teszi hasonlóvá: belül már csak a letört -téglaboltok kezdő szegvényei merednek ki a falból. Ez a hely templom -lehetett; sejteni engedik a góthidomú keskeny ablakok. Az alatta levő -üreg, melyet döngése elárul, talán a hajdani családi sírbolt. Az egyik -ablak közén még megvan a kemény czementvakolat s azon a freskófestésű -cherubfő. - -– Hát mit mondtam önnek, Hahn úr? kiálta fel Lándory diadalmasan, hogy a -góth építkezés nem mellőzte a freskófestést. Ön ezt mindig tagadta! -Tizenkét tudós archaeologgal bizonyított ellenem, a kik azt állították, -hogy a góth architectura nélkülözte a freskófestést. Ime itt van -előttünk az élő tanujel. - -Péter nagyot bámult. Még ilyennel soha sem vádolták. Hogy ő tizenkét -archaeologgal czimborázott volna össze. - -– Csakugyan valóság, felelé, megadva magát a tények hatalma előtt. - -– Ezt érdemes lenne lefesteni. Még pedig ugyanazon színekkel. - -– Aha! - -– De nincs itt a festékes ládánk. - -– Az pedig szükséges, ha színekkel akarunk mázolni. Talán erdész úr lesz -olyan szíves, hogy elhozza. - -Az rögtön készséggel vállalkozott rá. - -– Addig ön elkészítheti a vázlatát az egész körönd belsejének. Monda -Lándory. - -– Már mint én, úgy-e? hagyta rá Péter. - -A mint aztán az erdőkerülő lépteinek ropogása a törmelék között -elhangzott, Péter odaadta a rajzalbumot Lándorynak, hogy rajzoljon bele, -a mit tehetsége szerint tud, maga pedig elkészíté a zsebbeli lámpást, -meggyujtotta benne a kis viaszgyertyát, s a lámpást a bal kezébe, -jobbjába pedig a vasbotot fogva, lemászott óvatosan azon a tört résen, -mely a hajdani kriptába tátongott alá. - -Lándorynak az alatt kellett valamit vázolni a rajzmappába, hogy -eredményt mutassanak fel, ha a kastélyba visszatérnek. - -De nem sokat végezhetett azon a feladaton, mert az alatta levő üregben, -a mint Péter elkezdett botorkázni, rögtön valami fenyegető morgás -támadt, mely később ordító bömbölésbe ment át. A medve téli álmára tért -már; nincs se zab, se málna. A Lis-Blanc grófok kincseit egy ilyen -fenevad őrzi: bizonyosan annak az ivadéka, mely czímerükben három fehér -liliomot tart a mancsai közt, s a Péter most ezzel akadt össze. - -Lándory hirtelen felugrott a rajzalbum mellől, s a kövek közé dugott -vasbotját ragadva, lebocsátkozék az üregbe. - -A Péter lámpájának vége volt már: csak a felülről leható tört -világosságnál lehetett még látni, hogy mi történik odalenn! - -A felriasztott medve dühösen támadta meg álmai megzavaróját. Péter -szerencséjére azonban egy épen álló kőoszlop volt a régi kripta közepén -s ő e mellé húzta magát, ügyesen kerülve ki a medve öleléseit s hátrálás -közben vasbotjával védte magát. - -Lándory odarohant Péter segítségére s hátulról kegyetlen nagyot húzott a -maczkó koponyájára. Más becsületes állatnak a feje szétszakadt volna -tőle. - -Ekkor aztán a medve ott hagyta Pétert, s Lándorynak fordult egész -haragjával. - -Most azonban Péter került felül, s megint ő kopogtatta a vasbottal a -medve tarkóját. - -Egyszer aztán ez is átlátta, hogy ennek fele sem tréfa; kivált mikor -egyszerre Lándorytól az orrára, Pétertől meg a füle tövére kapott egy -köszöntőt s azt mondva magában, hogy az okosabb enged, neki iramodott a -lejáró résnek, egy ugrással fenntermett a párkányán, s azzal vágtatott -bömbölve ki a romok közül, a várkapun át, neki az erdőnek. - -A béres ijedtében felfutott a fenevad elől a vadkörtefára, az erdőkerülő -azonban két puskalövéssel fogadta a bömbölő állatot, de valószinüleg -elhibázta mind a kétszer, mert a medve a lövések után megfordult, s -annak a meredélynek iramodott, mely a várromtól csapinósan hanyatlik alá -a völgybe. Ott gombolyagot csinált magából, s lehemperedett nagy -sebesen, a meddig a meredély tartott: ott nagy hirtelen összeszedte -magát s elbusultan tovább czammogott. - -Ez nagy eset volt. Erdőkerülő, béres, ökörhajtsár, favágók, mind -összeszaladtak a csudájára. - -Vajjon nem ette-e meg azt a két urat ott a várban? - -Azok már eléjük jöttek a kapunál. Mind a kettőnek a kabátja össze volt -tépve meglehetősen, de nagyobb bajuk nem történt. - -– No hát hol a festékes láda? kérdezé Lándory a csősztől. - -– Itt van tarisznyástul. - -– Dejsz én nem festek itten, debachált Péter, a hol az embert medvék -akarják megenni! Ha ezt az egész várat nekem adják! - -Nagyon jól adta a megijedt piktort. - -– No hát majd festek én! Duzzogott Lándory, átvéve a tarisznyát a -festékes ládával s ment vissza a köröndbe. Mikor onnan megint előjött, -már akkor a festékesláda helyett a Lis-Blanc szekrény volt a -tarisznyában. - - - - -A LIS-BLANC SZEKRÉNY. - -Kalthahn Péter nagyon jól bele tudta magát találni a rögtönzött -szerepébe. Ez az «ursus ex machina» csakugyan kapóra jött neki. - -Az erdőkerülő ugyan mindenképen igyekezett vigasztalni, hogy ne -busuljon, bizonyosan ott lesz annak az elszalasztott medvének a párja -még a romok között s ha a kopókat beeresztik, azok majd kizavarják, s az -aztán meglakol a hitvestársáért is; de Péter úr köszönte szépen azt a -revanche kilátást; ő a medvétől hivatása szerint irtózik. (Medvének -hiják az olyan képet, melynek nem akad vásárlója.) Valami karczolást -fedezett fel a vállán, a mit a medve karma ejtett rajta, abba ő bele -akart halni. Vér is folyt már! Az erdésznek el kellett menni füveket -keresni, az erdőre, a mik a vérzést elállítják. Péter azt tátongó sebnek -nevezte. S felfogadta, hogy ezentúl csak tyukudvarokat fog tanulmányul -választani. - -Így aztán a hires vár-lefestésből nem lett semmi. - -Mire a radnai kastélyhoz visszatértek, már akkor ott hire futamodott a -veszedelmes kalandnak. A hirnök, útközben, olyan jól kidolgozta azt -magában, hogy otthon már mind a két idegen urat széttépve és skalpozva -jelentette be, úgy hogy a megrémült úrnő rögtön hivatta az uradalmi -orvost. - -Az előresiető Lándory aztán sietett megnyugtató vigasztalást hozni: -nincs sebészre szükség, csak szabóra, a ki a megtépett öltönyöket -összevarrja. Ő maga gyalog sietett előre; a piktor a szekéren maradt, az -most már le nem mer onnan szállni, a míg az erdőben tart. (Tudniillik -ott őrzi a tarisznyát a szekrénynyel.) - -A gazdag ebéd aztán elfeledteté a kiállott veszedelmet. A medvetépte -urak, hogy a kedves háziasszonyukat megnyugtassák, utoljára leszálltak -odáig, hogy megtámadójuk bizony csak afféle siheder medvebocs volt, a -kit a botjaikkal jól elvertek. - -Az úrnő azonban most már nem engedte, hogy vendégei még csak a kastély -parkjába is kimenjenek rajzolni, a míg hajtóvadászatot nem rendeztet a -gonosz dúvadak ellen, a melyek nem egyszer rakonczátlankodnak ezen a -vidéken. Ők most pihenjék ki itt magukat. - -Péternek azonban szörnyű mehetnékje volt haza – Bécsbe. Nem hajlott meg -se az úrnő, se Lándory marasztalására. El volt keseredve. Meg kellett -tenni a kedvéért, hogy délután kezdjék meg az utat visszafelé. - -Térképen nézve, a legközelebbi vasuti állomás lett volna Zsolna; de a -valóságban inkább a távolabb trencséni kinálkozott. - -Igyekeztek minél előbb búcsút venni a radnai kastély vendégszerető -úrnőjétől, s azzal tovább hajtattak a jó országúton, négy lovas uti -szekerükön. Az uton azonban már alkonyatfelé az egyik kerékről lepattant -a sin, s annálfogva azt be kellett kötni, mintha völgynek ereszkednének. -Szerencsére közel volt a város, a hol a sint újra fel lehetett húzatni; -csakhogy a miatt azután ott kellett maradni éjszakára. - -Elég csinos kis város az a Vág mentében; a vendéglője is kényelmes; csak -az az egy baj van vele, hogy «Illavá»-nak hívják. - -Kalthahn Péternek a fülében ez a név nem a legkellemesebben hangzik; ez -az egész tájék, a Vágon túl fekvő Oroszlánkő várrommal együtt, igen -szomorú emlék az ő szemei előtt. Az a kettős rostélyú ablak! mely e -képnek egykor rámául szolgált. - -Itt pedig igen jó a rendőri szolgálat. Nem is lehet máskép olyan helyen, -a hol egy állami fegyház a legfőbb nevezetesség. Az erre érkező utasnak -rögtön be kell irni a nevét a bejelentési ívbe, s azt viszik legelőbb is -a várparancsnokhoz, azután a szolgabíróhoz. - -Azt nem irhatta még ez ívre Lándory az utitársáról, hogy «inasával»; -mert a kocsis, a ki idáig hozta, rögtön nekiállt elmesélni a korcsmában -a nevezetes medvekalandot a piktorral, a kit a medve megtépett. Tehát -csak meg kellett neki maradni «Hahn Péter, festőnek». - -Ennek a következése azonban az lett, hogy megérkezésük után fél óra -mulva már látogatójuk érkezett. - -– No most Péter gyorsan az ágyba; aztán horkolj. - -Egy szoba volt mind a kettőjük számára. Péter lefeküdt már, mikor a -látogató bekopogtatott. - -A fegyházi sebész volt. Az igazgató küldte. Maga is rögtön itt lesz, a -tiszteletét tenni Lándory úrnál (hivatalbeli főnökénél). Addig is őt -küldte előre, hogy a vadászaton szerencsétlenül járt festőművész úrnak a -sebeit antiseptikus kötelékekkel ellássa. Hozott magával egy egész -göngyöleget. - -Lándory megköszönte szépen a gondoskodást; de megnyugtatá Aesculap -érdemes utódját, hogy nincs az utitársának egyéb megsebesülése, mint -hogy egy töviskes disznótól megijedve, beletenyerelt a galagonya -bozótba. - -– Ilyen a paraszt! Egy tüskés borzból medvét csinál! - -– S a galagonya szurásból halálsebet. - -Ezen aztán nagyot nevettek. - -Péternek azalatt horkolni kellett, pedig a tüskés borz neki is -csiklandozta az oldalát. - -Nemsokára megérkezett az igazgató úr is. Azt már a vendéglő teremben -tartóztatta vissza Lándory. - -A vendégszerető derék úr nagyon erőltette, hogy menjenek fel hozzá a -várba vacsorára; (a mult alkalommal is az ő vendége volt Lándory) hozza -oda az utitársát is. Minden furfangos ötletet elő kellett szednie, hogy -a lekötelező meghivás elől kitérhessen. - -Lándory soha sem volt a drasztikus megoldásoknak a barátja. Rossz -drámairó lett volna. Mikor a legfurcsább helyzetek álltak eléje: egyet -fordított rajtuk s kikerülte a csatányos megoldást. - -Ez az eset pedig ugyancsak kinálkozott most, a mikor az utitársát -szembeállíthatta volna annak a fegyháznak az igazgatójával, a ki ezt fél -évvel ezelőtt, mint a kitörés vezetőjét lánczra verette. - -E helyett azon volt, hogy a látogatást mentől hamarább elvégezze. -Magával hozott sürgős munkát adott okúl. És egészen igazat mondott vele. - -Mikor aztán a látogatásoktól megszabadult, bezárta magukra a szoba -ajtaját. - -Akkor aztán Péter is felhagyott a szinlelt alvással, felkelt, megnézte, -hogy az utczára néző ablak jól le van-e függönyözve, azután felnyitá a -bőriszákot s kihúzta belőle a kincses szekrényt. - -– No a tolvajok szépen meg lesznek lepetve, ha egyszer ráakadnak a Monte -Rosso kincseire, s megtalálják azt a sok aszfaltot, terra de Sienát, -égett umbrát, ólomfehéret és egyéb sok drágaságokat egy ládában! - -A Lis-Blanc-szekrény pedig már magában is egy felbecsülhetetlen műkincs -volt. Aranynyal és ezüsttel gazdagon damaszkozott aczélból: a vésnöki -munka remeke, a minő csak Jean Gouyon kezéből került elő valaha, homorú -fülkéiben mythologiai alakokkal, závára maga is a XVI. századbeli izlés -tanuja, a családfő kezdőbetűjével, a melynek megfelel a hozzávaló kulcs; -ennek a fogantyuját két egymást ostromló chimæra képezi. - -– A kinyitása módja is tudomány ennek, magyarázá Péter Lándorynak. A ki -a fortélyát nem érti, elforgathatja benne a kulcsot annyiszor jobbra, a -hányszor balra, soha sem nyitja ki. Az a feladat, hogy melyik ponton -kell megállni a kulcsforgatásnál, a mikor aztán a mindkét oldalról -egymásba csapódó závárfogak egyszerre szétnyilnak. - -Péter ezt is Monte Rossotól tudta meg. - -Hogy Monte Rosso kitől vette? Az majd később fog kiderülni. - -Bámulni való kívülről is volt e remekművön elég. - -Péter, az ismert fortély segélyével, felnyitotta a szekrény tetejét. - -Azon alól egy másik tető következett, vörös rézből, melyen egy XVI. -század elejéről származó metszet volt vésve, Schöngauer remeke: szent -Antal a sivatagban, a gonosz lélektől kisértve. Ez is egy olyan ritka -kincs, a minek az értékét szakértők egy aranybányával egyenlőre szabnák. - -Ezt a második födelet ismét csak egy külső rugó felfedezésével lehetett -felnyitni. - -Ekkor tárult fel azután a Lis-Blanc kincsek egész mesés világa a bámuló -szemek előtt. - -Négyötödét a szekrénynek elválasztá egy rekesz fiók. Amabban voltak a -gyémántok és az ötvösművészet remekei felhalmozva. - -Lándoryt mindez nem érdekelte. Legfeljebb a Lis-Blanc-féle hagyományos -fekete gyémántot bámulta meg, mely egy diadém középcsillagát képezi. -Természeti csoda: maga egy darab sötét éjszaka, melyből a szivárvány -szinei tündökölnek elő. Őt csak a rekesz titkai érdekelték: az okiratok. - -E rekesztéknek ismét kétfelé nyiló teteje volt, vésett aczélból s az -alatt volt felhalmozva a családi ereklyék, okiratok egész sokasága: -elkezdve a lánczszemen, melyet szent Lajos viselt palestinai fogságában, -egész a hajfürtig, mely Mária Antoinette fejéről lett levágva utolsó -világi utjában. Ezen az időn túl nem lettek gyüjtve az ereklyék. Sárgult -selyemrongy, moly-ette pergamen, átlőtt csillagkereszt, letépett csipke, -vérfoltos patyolat, szépen közé illesztve felvilágosítást adó fakó, alig -olvasható okiratoknak. - -Mennyire drága világa lehetett mindez annak, a ki legutoljáig őrzé, -bizonyítja az, hogy a legutolsó okmány, a keresett utolsó végrendelet, -az egész rekesznek a fenekéről került elő. E szerint az öreg Lis-Blanc -grófnak még a halála előtti napokon is ezeknek az áttekintésével kellett -foglalkozni. - -A végrendelet zárt levélbe volt eltokozva, s a levélborítékra kivül az -irott oldalán e sajátkezűleg irott szavak: - -«Végakaratom 1868 april 7». - -Alatta pedig öt meghivott tanunak az aláirása. - -A másik oldalán pedig a gróf öt pecsétjén kívül mind az öt tanunak a -mellé nyomott pecsétjei. A grófé feketével, a tanuké sárgával. - -A tartalmát a tanuk nem ismerték. - -Csak a gyóntató atya, a kivel a gróf együtt irta meg a végrendeletet, -tudta azt, hogy ez a fiát teszi örökösévé, míg a közjegyzőnél letett -korábbi végrendelet azt kitagadja mindenből, s a nagy vagyont az -unokaöcsre, vicomte De L’Aisne Alfrédre ruházza át, némi életjáradékkal -az özvegy számára, a kivel a gróf évek óta nem élt együtt. - -A formaszerű végrendelet alatt azonban még volt egy terjedelmes -iratcsomag, a legfinomabb japáni papirra irva, melynek a tábláján, -különösen kiczirkalmazott calligraphiával ez volt irva: - -«Revélations». (Felleplezések.) - -Ugyanez a szó azonban veres plajbászszal keresztül volt firkálva e -szavakkal: «Au feu». (Tűzbe.) - -Ebben volt valószinűleg egy családnak a titka: megirva maga a családfő -által. - -Lándory olvasta a keresztül irt szavakat, s azt kérdezé Pétertől: - -– Van-e tűz a kályhában? - -– Minek? - -– Erre az iratra az van jegyezve, hogy tűzbe dobandó. - -– Önnek szól az az irás? - -– Nem nekem. De úgy hiszem, annak, a ki azt legelőször a kezébe kapja. - -– Akkor sem ön az. Mert ez iratot már előbb kezébe vette Monte Rosso, el -is olvasta végig. S a ki azt egyszer átolvasta, soba többet még egy szót -sem felejt belőle. Monte Rosso nekem elmondta ennek az ön kezében levő -iratnak a tartalmát elejétől végig. Ünnepnapokon a rabok beszélgethetnek -egymással, s ha francziául beszélnek, azt a foglár nem érti meg. És én -ezeknek a megértése után kezdtem azt a Monte Rossot, mint egy derék, -providentialis embert tisztelni; a ki valamely Istennek tetsző dolgot -követett el az által, hogy a Lis-Blanc grófok kincses szekrényét -elrabolta. Ha ön elégeti ezt az irást olvasatlanul, én holnap el fogom -önnek mondani az egész naplónak a tartalmát. Tehát csak az a kérdés, -hogy eredetiben akarja-e ön a seigniersi tragœdia szereplőit megismerni, -vagy fordításban? - -Lándory kétkedő bámulattal tekinte Péterre. - -– Még valami mást is mondok önnek, folytatá Péter. Ön nem felejtheti azt -el, hogy ön vizsgáló biró egy óriási rémperben, mely az egész civilisált -világot áthálózza. Önnek valódi kötelessége minden darab papirost -átvizsgálni, a mi ennek a szövevényébe világosságot vet. S a mit ön ez -iratokból meg fog tudni, az önre nézve vezérvilág lehet sok homályos -uton, a mire ön elindul. És úgy történhetik, hogy mikor ön ezt a -Lis-Blanc gróf naplóját elolvasta végig, azon fog magában tusakodni, -hogy vajjon ne vigye-e vissza ezt az egész drága szekrényt, kincsestül, -okiratostul a lietavai várromba, s ne cserélje-e be ismét a festékes -ládával? Sőt én szentül hiszem, hogy ön valóban így tenne, ha a -Godivának tett fogadása előrehaladásra nem kényszerítené. Hiszen ha -elolvasta ön az egészet, azután is lesz ideje azt a tűzbe dobni. Az már -nincs ráirva, hogy «Défense de lire» (tiltva az elolvasás). - -Lándory még egyre tanakodott magában. - -– Uram! szólt Péter. Hogy meggyőzzem önt arról, miszerint ennek az egész -naplónak a tartalma ismeretes már én előttem, (egy inas előtt!) csak az -első bevezető lapot fogom idézni: «Okadatolás. Szükségesnek találtam -ezen alább következő adatokat feljegyezni, mivel hogy előre látom, hogy -azon végrendeletemet, melyben fiamat, Lyonelt az öröklésből merően -kizárom, holtom után két oldalról fogják megtámadni: először, hogy -bebizonyítsák, miszerint beszámíthatatlan lelkiállapotban intézkedtem, -másodszor pedig, hogy nagyon is beszámítható politikai indokok vezettek -ez elhatározásra. A jelen (imperialistikus) kormányrendszer mellett ezek -a végrendelet megsemmisítését vonhatnák maguk után.» Nézze ön meg, az -áll-e az első lapon? - -Szóról szóra ez volt odairva. - -Lándory hozzáfogott a napló átolvasásához. Péter előkereste az -utiböröndből a theafőző készüléket. Az éjjel ébren fognak maradni. - -… «Jól tudom, folytatá Lis-Blanc gróf naplója, hogy végrendeletemet -legelőször is azzal fogják megtámadni, hogy hóbortos voltam (lunatic.) -Magam is tudom, hogy vannak rigolyáim, a melyek a rendkívüliségek -kategoriájába tartoznak. A mi életmódunk mellett, a férfikor -élvezethajhászása, a raffinált gyönyörök, s az aggkor tantalusvágyai -nyomokat hagynak maguk után, a mire a lélekgyógyász azt mondja: ezek az -elmehábor jelenségei. - -Minden cselédem meg van vesztegetve, még az öreg komornyikom is, hogy -naponként jegyezzék fel, a mi dőreségeket elkövetek. De azért nem -bocsátom el őket, mert ezek legalább csak azt fogják felőlem bizonyítani -a mi igaz; míg ha újakat fogadok, azok még költeni is fognak hozzá s -megesküsznek rá, hogy igaz. - -Különösen a felolvasó kisasszonyomban birok egy olyan kincset, a ki -olyan, mint a nemes opál: a jobbról nézőnek zöldet mutat, a balról -nézőnek vereset. Nekem elmondja a feleségemnek a legbensőbb titkait, a -mik csak az öltöző és fürdőszobában, a casette-rejtekben megláthatók, s -a gyóntatószékben megsughatók, s az én titkaimat meg közli a nőmmel. -Hanem én azért mademoiselle Hermionet nagyon szeretem, mert fölségesen -tud embert szólni. - -Én nekem tehát azt kell bebizonyítanom, hogy noha a magán életemben a -sok bolondság úgy adja egymásnak a kezét, mint egy bacchanál -tánczkarélya, azért mégis ez az egy tényem, miszerint az egyetlen fiamat -az örökségéből kitagadom, s a nőmet meghatározott életjáradékra -szorítom, (mely évről-évre kevesebb lesz) teljesen a logikai, ethikai és -morális kényszerűség szabályai szerint jött létre. - -Arról az oldalról is meg fogják támadni majd a végrendeletemet, hogy -politikai elvakultság botlatott bele. Köztudomású rólam, hogy én a fehér -zászló hive vagyok. Nőm pedig elcsábíthatatlan bonapartista. Ebben az -egyben jót állok a hűségéről. Eugenia császárnőnek egyik legbizalmasabb -udvarhölgye. Ott csinálják a párisi új divatot, s az új európai -politikát. Hogy a krinolinnal, meg a lengyel kérdéssel felhagytak: abban -úgy hiszem, hogy madamenak nagy része van s erős a gyanum, hogy a -Riquiqui meg a luxembourghi kérdés az ő fantáziája. Én pedig soha sem -voltam rábirható, hogy a tuileriákba felmenjek. Oda az unokaöcsém, -Vicomte de L’Aisne Alfréd szokta madameot kisérni. Egyszer nagyon rám -támadtak, hogy miért nem megyek az udvarhoz! «No hát elmegyek!» Egy hét -mulva előkerültem. Kérdezték, hol jártam? «No hát, az udvarnál, -Frohsdorfban, meg Luczernben, Chambord grófnál. Nekem ott az udvar.» A -politikai meggyőződéseink tehát át nem hidalhatók, de még ezért -lehetnénk jó férj és feleség. - -A vallásosság iránti fogalmaink még inkább külömböznek. Mind a ketten -római katholikusok vagyunk, külső czeremoniák megtartásában elég -ostentative részt veszünk: a péterfillérek, oltár-ajándékok rovatában -egyikünk neve sem szokott kimaradni. Csakhogy a madame hypocrita. -Titokban szabadkőmíves. Álruhában egyedül ellátogat a szombat esti -conventiculumaikba s czéljaikat előmozdítja. Minthogy nő: nem lehet a -franc maçonnerie rendes tagja, ő tiszteletbeli taggá lett kinevezve. - -De még ezért is lehetnénk jó férj és feleség. - -A fiam, Lyonel, az pedig republikánus; sőt még odább: szocialista. Abból -az igazi vadjából: a kinek nem kell se hatóság, se tőkepénz, se haza. -Hitére nézve pedig igazi orthodox istentagadó. Ez nem törődik se -Francziaországgal, se a mennyországgal, még a becsületről is a rendes -szabályoktól egészen eltérő fogalmai vannak. - -De még ez mind nem elég ok arra, hogy egy apa és férj a családjához kötő -kapcsokat feloldja. S hogy nem ezek az indokok kényszerítettek e -végakaratom megszilárdítására, azt leginkább bizonyítja annak az -egyénisége, a kit fiam mellőzésével általános örökösömül nevezek ki: -Vicomte de L’Aisne Alfréd; unokaöcsém. - -Az én kedves nénémnek a fia legelőször is orleanista. Ő az elismert -«medium» Aumale és Joinville herczegek s a többi pártok között. Ez a -tulajdonsága bizonyára nem vesztegetett meg. Hisz az köztudomásu rólam, -és mindenkiről, a ki a legitim dynastia hive, hogy inkább egy bélpoklos -anarchistával aluszunk egy takaró alatt, mint hogy egy orleanistával egy -asztalnál ebédeljünk. Az imperializmus usurpatorunk, a republikanizmus -hóhérunk, de az orleanizmus versenytársunk; s amazokkal még lehet -ideiglenes szövetség: ezekkel még egy órára sem soha. - -Tehát politikai ellenszenv, vagy rokonszenv elhatározásomat nem -vezetheté. - -A mi pedig a vallásos érzelmeit illeti az öcsémnek, azokra nem sokat -építhetek. Ez hisz mindenben, a mi kimagyarázhatlan. Eljár búcsúra a -lourdesi szűzhöz, s aztán értekezik a «kopogó szellemekkel», tánczoló -asztalokkal; de a mellett az «üdv hadseregének» a hadjárataiban is részt -vesz; Bakuban a párs tüzimádókkal, Mekkában a mahomedán dervisekkel -imádkozott. Ez neki mind sport. Szobájában egymás mellett állnak a -keresztyén szent szobrok, meg a Buddha bálvány, és a burját Sjadei Hahe, -meg a Bafomet-idól. Ez neki mind jó. A papokhoz eljár ebédelni, s ha -aztán megterhelte a gyomrát, s rosszul lesz, ágynak esik, akkor apáczát -hivat, imádkoztat magának s utána imádkozza nagy töredelmesen a -litániát. Aztán amint elmulik a bélgörcse, elkezd csintalan anecdotákat -mondani Brantome-ból a jámbor sorornak, hogy az elszörnyedve rohan ki a -szobából. - -Talán hát a magánjelleme olyan ajánlatos az unokaöcsémnek, hogy a -fiammal való összehasonlításban neki kell a pálmát elragadni. - -Mondhatom, hogy mindazok a rossz hajlamok, a melyek Lyonelnél érvényre -jutottak, épen olyan rendszeres gyüjtemény számra megvannak Alfréd úrnál -is, csak hogy nála hiányzik azoknak rögtöni működésbe hozásához az -erély, néha a tehetség is. A szenvedélyét, szerelmét, haragját nem siet -rögtön, a mint támadt, kielégíteni, hanem elteszi hidegre a boszut, -tilalmas vágyakat, a míg az alkalom előkerül. Jaj az ellenségének! de -nagyobb jaj a barátjának! Legnagyobb jaj a szeretőjének! - -A ki okot adott neki arra, hogy megnehezteljen rá, legyen az akár egy -bon mot, akár egy kezéről elütött szerető, egész életében félhet a -boszujától, de a ki jót tesz vele, az soha egy óráig ne számítson a -hálájára, se rokon, se szerető hölgy, se pártvezér! – Én bizonyos vagyok -felőle, hogy ha végrendeletemben azt fogom kikötni, hogy az unokaöcsém a -senatusban, melynek tagja, szavazzon az Orleans herczegek elkobzott -vagyonának visszaadása «ellen», hát meg fogja tenni. - -Ezt az embert teszem én vagyonomnak általános örökösévé. - -Most beszéljünk az asszonyomról. - -Mikor én nőül vettem, egyike volt a világ legszebb asszonyainak. Ez -volt, a mi meghódított. Én akkor ötven éves voltam, ő huszonnyolcz. -Özvegyek mind a ketten. Nekem volt egy tizenkét éves fiam, neki egy tíz -éves leánya. Az első férje egy erdélyi mágnás volt, ő maga egy gazdag -bankár leánya. Nem parvenu. Régi belgiumi család ivadéka. - -Feleségem a legcorrektebb szépségnek volt elismerve. Csak később jöttem -a tudomására némi – reparaturának. - -Csaknem minden lapban volt olvasható az a pikáns kis notice, hogy egy -budapesti híres fogorvos kitünő sikerrel hajtott végre egy remek -műtétet. Egy előkelő úrhölgynek két első fogát, melyek hibásak voltak, -kihúzta, s ugyanakkor egy paraszt leánynak két megfelelő, szép, -egészséges fogát kirántva, az úrnő inyébe beillesztette, a hova azok -tökéletesen beforrtak, úgy, hogy most annak eleven hamis fogai vannak. - -Sokan kétkedtek ennek a műtétnek a lehetőségében, én mondhatom, hogy ez -igaz. Az előkelő úrhölgy az én feleségem. - -Sokan bámulják annak a műtevő orvosnak az ügyességét: én annak az -úrhölgynek a szívtelenségét bámulom, a ki képes egy szegény -parasztleányt a természetadta ékességétől megfosztani azért, hogy a -saját hiányát pótolja vele! - -No, de hát a parasztleánynak a többi harmincz foga jól járt, mert lett -neki mit harapni: az a kettő pedig grófnévá lett. Mit kiván az ember -többet? - -Egy másik retouche pedig már az ujabb időben érte a grófnét, a mióta -különválva élünk. Ezt már Hermione kisasszonytól hallottam. - -Madame rá hagyta magát beszéltetni, hogy valami párisi csodadoktornak a -kenőcsét használja, mely a szemöldökön végigsimítva, a szemeknek -szokatlan ragyogást kölcsönöz. Ezt a sikert csakugyan el is érte. Senki -nem beszélt másról, mint a grófné csodatündöklésü szemeiről. Egy reggel -aztán a grófné elszörnyedve látta a tükréből, hogy az egyik szemöldöke -kihullott. Az az átkozott bűvös kenőcs! - -Hanem hát a mit az egyik csodadoktor elront, ott van a másik -csodadoktor, a ki helyrehozza. Ez meg a szemöldökcsináló. Londonban -lakik. Igen nagy keresletnek örvend. Az irlandi leányok híresek a szép -szemöldökeikről, a mire egyébiránt nincs a parasztleányoknak olyan -mulhatatlanul szükségük. – S ez nem lehet könnyü műtét. Szálanként -kitépni tövestől a vékony szőröcskéket, s ugyanazokat egy csöves tű -segélyével az idegen talajba beültetni, görög, vagy római mintára, a -milyen façont az ember megrendel: ez már művészet. A grófné új -«sourcil»-je ötezer francba került. Senki sem mondaná, hogy nem az -eredeti. - -Mind ezek apróságok, de jellemző vonásokul szolgálnak ahhoz a lélekhez, -mely a végtelen hiuságon kivül semmi más indulattól nem volt vezetve -soha: ez helyettesített nála szerelmet, nagyravágyást, becsérzetet. - -A ki Sidonia grófné márványkedélyének legelső áldozata lett, az volt -maga az első férje. - -A jámbor magyar báró, (itt következett egy háromszor leirt s kétszer -kitörült név: «Maiseuaidiéchy» valószinüleg «Mezőhegyessy») soha sem -tanultam meg tökéletesen a nevét: – azok közé a szerencsétlen férjek -közé tartozott, a kik nem «feleséget vettek», hanem maguk «mentek -nőhöz». – Az ő hazájában, úgy látszik, az a bevett szokás, hogy minden -embernek a földbirtoka megfelelő adóssággal legyen ellátva. Sidonia -grófnő pedig azon szerencsés nők közé tartozott, a kik jól tudják, hogy -egy gazdag nőnek a hozománya és az igényei egymást teljesen fedezik. -Úgy, hogy a jámbor báró még rosszabbul járt, mert fővárosi szállást, -fogatot, operai páholyt a saját jövedelméből kellett tartania. A mellett -a féltékenység is gyötörte: vékony, czingár emberke volt, a hogy az -arczképe mutatja; és a mellett nehéz természetü. Úgy hiszem, hogy valami -úton-módon sietteté a felesége özvegygyé tételét. Nem szükséges ahhoz -borotva, cyankali: vannak az élet megrövidítésének feltünést nem -gerjesztő módjai is. Úgy is illik egy gentlemanhez, hogy ha öngyilkossá -akar lenni, ezt tegye oly módon, hogy a madameot ezért a medisance ne -érinthesse. - -Maradt azonban egy kis leányuk, a ki, mint már megirtam, tíz éves volt -akkor, midőn Sidonia grófnő szép szemei lebilincselének. - -A leányka «még akkor» nem volt nevelőintézetben: gouvernanteot tartottak -mellette s «Deá»-nak hivták. - -Nekem feltünt a furcsa név. «Dea?» (Istennő.) Hát van ilyen szent a -naptárban? - -Én akkori boldogságomban (dicsekedve irhatom ide, hogy egy ideig -boldognak éreztem magamat) arra a nagylelküségre határoztam el magamat, -hogy a mostoha leányom atyai örökségét megszabadítom az -adósságterhektől, s aztán átiratom az ő nevére. - -Ekkor aztán meg kellett tudnom a leánynak az igazi nevét. - -«Medeá»-nak hivták. - -«Medeá»-nak! - -Mennyire kellett ezt a leányt gyülölni már a megszületésekor az apjának, -hogy ezt a nevet tudta a számára kiválasztani! Egy gyermekgyilkoló, -méregkeverő, varázslónő nevét! - -Mikor e miatt észrevételt tettem Sidonia grófnő előtt, ő azt a -magyarázatot adta, hogy azon időben járt Budapesten Ristoriné asszony, -annak az előadásából szerette meg olyan nagyon a jó báró a «Medea» -nevet. Ő – az anya – azt kivánta, hogy «Madleine»-nek kereszteljék; de ő -vele elhitették, hogy az magyarban annyi, mint «Medea». - -De a név csak jelenség. Hiszen keresztelhették volna Jezabelnek is, vagy -Heródiásnak, ha a mellett szerették volna. - -De a leány már kis gyermekkorától kezdve érezhette, hogy ő hozzá milyen -hideg mindenki, leginkább a szülői. - -Lehet, hogy a fecsegő bonneok, szobalányok is árulhattak el előtte -valamit, a midőn a gyermek alvónak tetteté magát. S a gyermeknél még az -emlékezet, a képzelet és az itélet össze van keverve. - -A leányka azzal a tudattal nőtt fel, hogy ő egy fölösleges lény a -világon. - -Bizonyosan a gouvernanteja is volt olyan okos, hogy elbeszélte neki a -hitregei Medea történetét, hogy valahányszor a nevét hallja, mintha -szemrehányást hallana – felfoghatatlan nagy bűnökért. - -Nekem az egybekelésünk után első gondom az volt, hogy a feleségem -leányát a legjobb hírü nevelőzárdába küldjem, a honnan csak egy-egy -pünkösdi ünnepre hozták haza Seigniersbe. Én akkor sem láttam, mert én -olyankor épen az epsomi lóversenyen voltam elfoglalva. - -Csak akkor tünt elém a leány ismét, mikor tizenhat éves korában a -zárdából hazakerült. - -Megvallom igazán, hogy micsoda hatást tett rám, mikor megláttam. - -Kreuzberg, a híres állatidomár, fenevadseregletében van egy fekete -párducz, mely rendesen nyugodtan fekszik a földön, le-le csukódó szemei -álmosan, szelíden hunyorgatnak, – ehhez még a mester sem mer belépni. A -legkisebb neszre azonban, mely a kalitjában támad, egy szökéssel a -legfelső vasrúdon terem, s akkor a két szeme valami olyan fenyegető -tüzet szikrázik, hogy félelem belenézni! - -No, hát ezek az én Medea leányomnak a szemei. - -A termete is arra a fekete párduczra emlékeztet. Az a vadállati -elegantia, az a rugékonyság, mely minden conventiós, szokott -mozdulatokkal ellenkezik; az az előre nyult fejtartás, épen mint az -ugrásra készülő párducznál, és a termetnek megfelelő arcz: finom, nemes -vonások, sárgás, olajszín teint, gunyoros ajkak, vékonyan rajzolt, -kigyózó szemöldök, s a mi zavarja az æstheticai összhangot, de növeli a -hatást, az a fenyegető szempár, melynek, mintha nem volna elég, hogy a -természettől annyi varázserővel lett felfegyverezve, még önakaratából is -azt a szokást tartja, hogy erősen felnyitott szempillái alól, lefelé -fordítva néz, a hogy látjuk a művészi képeken, lady Macbeth, vagy -emberölő Judith szemeit. – Lehet, hogy tudna másképen is nézni, ha volna -ember, a ki kényszeríteni tudná erre. - -A lelki arcza is jól van egészen visszaadva külsejében. Keveset szól és -mindig tartózkodva. A zárdában sokat tanult. Lehet ott tanulni annak, a -ki akar: csak hogy leányainknál hiányzik az akarat. Ezzel nem lehet -akármit elhitetni. A téves adatot rögtön helyreigazítja. Egyszerüen, -szelíden, nem sértő szóval. Hanem ha valaki udvarolni kezd neki, annak -aztán megmutatja a körmeit. Gazdag tárháza van nála az ironiának, a -sarcasmusnak, az attikai sónak. Mindig az a fekete párducz jut eszembe, -a ki a ketrecze melletti oroszlánnak gyors pofonokat osztogat karcsu -tenyerével, mikor az a ketreczfalhoz dőlve kinyujtja a nyájaskodó talpát -a vasrácson. A «lyon» jár mindig pórul nála! - -(Az én időmben lyonnak hitták azokat, a kiknek a neve ez évben «petit -crevé» = «dögöcske».) - -Ennyit el kellett mondanom a feleségemnek a leányáról és ez még mind a -végrendeletem indokolásához tartozik. - -És most beszéljünk az én fiamról. - -Lyonel anyja kitünő, nevezetes szépség volt. A Renz circusából vettem -el. Már maga ez a tény fényes világításba helyezi a jellemét. Hogy egy -circusi amazon más eszközzel nem volt megközelíthető, mint a házassági -szerződéssel a kézben. – És meg kell vallanom, hogy nőm az egész -együttlétünk alatt a legcorrektebb magaviseletet tanusította mind velem, -mind a világgal szemben: egy mende-mondára sem adott okot; nem keresett -feltünő toiletteket, nem csinált adóságokat; nem kaczérkodott: semmi -okom sem volt magamat miatta szégyenleni. Házasságunk második évében -megajándékozott egy fiu gyermekkel. S ez ő neki magának az életébe -került. - -Ez a fiu engem már a világra jövetelével megkeserített: megfosztott -attól a nőtől, a kit életemben egyszer, igazán szerettem. - -Az a sajátságos vérvegyülék, melyet szüleitől öröklött, magyarázza meg -talán egymásnak ellentmondó tulajdonságait. Arczának megkapó kifejezése, -méla kék szemei az anyjára emlékeztetnek, hanem a felvetett, élvkövetelő -ajkak az én családi hagyományom. Ez a valódi Lis Blanc száj! Csábításra, -dőzsölésre, kaczagásra teremtve. Hanem az anyai ágról is örökölt valamit -ez a száj. A szónoki tehetséget. Nem a Demosthenesek, hanem a demagógok -eloquentiáját. (Az egyik nagyapja híres clown volt.) Testi ügyességben -minden kortársát meghaladta, egészen akrobatának született: vívni, lőni -már suhancz korában úgy tudott, mint senki. Esze is van: ha egy könyvet -végig olvas egyszer, többet tud belőle, mint a ki éjszakákat eltölt -mellette a bemagolásban. - -Én a fiut, mikor már otthon nem birt vele senki, beadtam a Saint-Cyri -intézetbe. - -Épen abban az időben házasodtam meg másodszor, s egy ilyen lábatlankodó -ficzkóra semmi szükségem sem volt a háznál. - -A katonanöveldéből három ízben relegálták. - -Egyszer azért, mert valami összeesküvést koholt a növendékek között az -igazgató ellen; másszor egy paraszt leánynak a brutális bántalmazása -miatt; harmadszor meg a gyóntató papnak a csintalan feltréfálásáért. - -Már ezeket a hajlamokat nem én tőlem örökölte, ez a vérébe vegyült -plebejus «ichor». - -Mind a háromszor visszakönyörögte a mostoha anyja. Sidoniának nagy -befolyása volt az udvarnál: az ő kérésére megbocsátottak a rossz fiunak. - -A kiakolbólítás és az újra befogadtatás időközeit aztán itthon töltötte -nálunk Lyonel. - -S mondhatom, hogy ha volt rajta még valami elrontani való, hát azt a -mostohája hajtotta tökéletességre. Az ő igaztalan pártfogása, -kényeztetése csupa tűzre öntött olaj volt a fiu korán kigyuladt -szenvedélyeinél. Ha igazi anyja volna: azt mondanám «majomszeretet» ez; -de nem az! Csupán hiuság! Bálványozza ezt a fiut, azért, mert olyan -délczeg, olyan vakmerő, olyan genialis. S ezt ő «fiának» nevezheti. -Ragyoghat vele, mint valami ékszerrel, mely a többi úri hölgyekét -túlragyogja. Hogyha a fiam egyszer a guillotine alatt hagyja a fejét, -azt egyenesen a mostoha anyjának fogja köszönhetni. - -Aztán milyen beszédeket tudott ez nekem tartani, mikor egyszer-egyszer -kicsapták az intézetből: a «phalanstére»-ről, a vagyonközösségről. «La -proprieté c’est le vol!» Darwin-féle családfámról, mely igazán fa: a -tetejében egy majom ősapával; – aztán Renanról, a «kainitákról», az «új -Babilon»-ról. (Úgy hiszem, ezekben maga is benne volt.) Hogy tudott -citálni az atheista irókból! mintha csak biblia volna! S aztán -eldalolgatta azokat a saloppe chansonokat, a miket a Buttes de Chaumons -körül énekelnek, aristocratákra, papokra és – kéjarákra. – Hogy hol -tanulják mind ezt? a Saint-Cyri intézetben? – Nem! Ezek már benne voltak -az én fiamnak a vérében! - -Tizennyolcz esztendős korában aztán már elvégezte a katonai -előtanulmányait s úgy került haza, mint huszárhadnagy. - -Gyönyörü ficzkó volt! Hogy tudta a lovakat maltraitálni! - -Az adósságcsinálásáról még ekkor kevés adatom volt. A hitelezőit -rendesen a mostohája elégítette ki, a saját jövedelméből, s azt én -előttem titokban tartotta. Csak egyszer jöttem rá, hogy az udvari bálba -készülő feleségemnek a fején levő diadém, és a nyakába körített -rivièrenek a solitairjei nem tündökölnek olyan fényesen, mint máskor. -Utána jártam a dolognak: kiváltottam szépen a zálogba tett családi -gyémántokat s aztán elzártam a szekrényembe. Azontúl aztán az «igazi» -Lis Blanc gyémántokat nem adtam oda többet az «ifjasszonynak». Ha ő a -hamisakkal is beéri: hát csak viselje azokat. - -Annál több vesződség volt a sok elcsábított parasztleánynak a szülőivel. -Ördögadták! Miért nem vigyáztok jobban az üszőitekre? - -Egyszer aztán hazakerült a feleségemnek a leánya a zárdából is. - -Ott voltam az első találkozásuknál. Megfigyeltem jól a hatást. - -A mint ezt a leányt meglátta az én szeleburdi fiam, egyszerre komoly -lett. Mintha kicserélték volna. Az a hetyke önbizalom, a mivel minden -fiatal nőhöz közelíteni szokott, elhagyta: oly zavart, tétovázó, -ügyetlen lett egyszerre, a milyen egy valódi tizennyolcz éves fiatal -ember szokott lenni. Mikor a mostohája megengedte neki, hogy -megcsókolhatja a hugocskáját, csak úgy messziről lehelt hozzá az -ajkához. S alig tudott neki valamit dadogni. - -A dejeunernél, mikor Deával szemközt ült Lyonel, olyan okosan beszélt, -mint egy kis pap. Pedig a szülőinek a jelenléte nem feszélyezte máskor. -Sőt annyira vitte a gyöngédséget, hogy a mint egyszer mademoiselle -Hermione (a ki akkor a feleségem felolvasónője volt), valami a -csintalanhoz hajló példálózást kezdett, Lyonel ártatlan -megbotránykozással szisszentett közbe: «chut». – A kisasszony előtt! - -Az nap lovagolni sem mert. A kertben rózsákat szedett s azokat a kertész -által küldé fel Deának: meghagyva, hogy ne árulja el, ki küldi. - -Este produkálta magát Dea a zongorán: Schuberttől, vagy Schumantól (nem -tudom, melyik az egyik, melyik a másik) valami cantatét vagy sonátát? -vagy talán symphoniát? Nem tudom. Csak annyit tudok, hogy elalszom -rajta. Lyonel forgatta a hangjegyeket. Egyszer aztán azt is elárulta, -hogy fuvolázni tud. (Nekem addig tudomásom sem volt róla.) Elő is hozta -a furulyáját és a hangjegyeit s aztán együtt játszottak el Deával valami -«Lied»-et. - -Az ebédnél Lyonel nem ivott. Csupán akkor, a midőn én a «leányunk» -hazaérkeztére atyai felköszöntést tettem: akkor azt az egy poharat -kiürítette fenékig. - -Azután következett egy séta a parkban. Én Sidonia grófnéval hátul; -előttünk Dea és Hermione kisasszony; Lyonel hol az egyik, hol a másik -hölgy mellett. A míg világos volt, beszéltek a botanikáról, mikor -bealkonyodott, az astronomiáról. - -Éjszakára valami olvasni valót kért Lyonel Deától, a mivel ez szivesen -szolgált neki. Meg volt neki a «Contes Bleues». S az én Lyonel fiam -szépen lefeküdt féltizenegykor s csendesen elszunnyadott a «Kék mesék» -olvasása mellett. - -Másnap délelőtt a lovaglásban produkálta magát Lyonel a kastély udvarán -Dea előtt. De ezúttal minden nyaktörő bravurokat mellőzött, nem -ficzánkoltatta, ágaskodtatta a paripáját, nem ugratott át vele -hortensia-állványokat, reggelihez felterített theásasztalokat, a hogy a -mostohája kedvéért (meg az én boszantásomra) meg szokta tenni, hanem -igen szépen járatta el a haute écolet, s úgy hozta vissza a paripáját, -mint egy szelíd bárányt. És miután kitalálta, hogy Dea még nem tud -lovagolni (hát bizony arra az apáczák nem tanítják a növendékeiket), -felajánlá neki, hogy ő majd kikeres a számára egy jó szelíd paripát az -istállóból, s az ő oktatása mellett majd megtanulhat Dea lovagolni. - -Hát hiszen mi úgy fogunk itt élni ezután, mint a paradicsomban! gondolám -magamban. - -Hanem a mit az urfinak a szája el nem mondott, azt elmondták a szemei. – -Ismerem én jól az ilyen szembeszédet! - -«Nem, Lyonel fiacskám. Ez nem megenni való!» - -Sidonia grófnő különösen el volt ragadtatva Lyonelnek ezen üdvös -átalakulása által. - -Egy szép napon aztán azzal a bizalmas közléssel leptem meg Sidonia -grófnőt, miszerint az én igen kedves barátom, marquis de L’Orme, a -napokban meg fog bennünket Seigniersben látogatni, a fiával, Gontrannal -együtt: a ki «ainè»! Huszonöt éves. Önálló. Követségi attachée a -flórenczi udvarnál. Komoly szándékai vannak a «leányunk» iránt. - -Erre Sidonia grófnő nagyot sóhajtva mondá: - -«Szegény Lyonel!» - -– Szegény Lyonel!? De hát mi az ördögöt akar ön Lyonellel? Hisz csak nem -veheti el önnek a leányát? Azért, hogy vér szerint nem testvérek is; de -a katholikus dogmák szerint egy férjnek és feleségnek a fia és leánya -még sem kelhet egybe! Ez nálunk áthághatatlan impedimentum! Eretnekké -legyenek tán? - -– De mikor egészen egymásnak vannak teremtve! - -Én azt hittem, hogy a feleségem meg van bolondulva. Még akkor nagyon jó -véleménynyel voltam felőle. - -Egy hónap mulva Lyonel főbe lőtte a fiatal De L’Orme Gontrant párbajban. - -Ezért aztán szöknie kellett Francziaországból. - -– No legalább már most elmégy utazni! mondám megkönnyebbülten. - -Ettől a naptól kezdődött a nőmmel való meghasonlásom. - -Én az ő leányának valóban boldog jövendőt akartam előkészíteni. Gontran -egészen neki való vőlegény volt. – Az sem volt valami szent. Isten őrizz -tőle! A szentek jók mennybéli patronusoknak, de nem földi -hitestársaknak. De legalább komoly ember volt, a ki akart lenni valami s -birt fogalommal a családi élet nélkülözhetetlenségéről. S ezt -agyonlövetik a fiammal. - -Hogy ez a szerencsétlen rencontre az ő cselszövénye volt, azt bizonyosan -tudom. A részvevők ugyan igyekeztek azt a kártyajáték közben támadt -összekocczanásra ráfogni: de én már ismerem az ilyen ürügyeket. - -Egy esztendeig nem szóltunk egymáshoz. - -Ezt ugyan nagyon könnyű is volt megállnunk, miután a grófné rendesen -Párisban lakott, a nyarat Biarritzban tölté, a hova az udvar járt; én -pedig vagy idekünn voltam a kastélyomban, vagy ha városba akartam menni, -választottam Brüsselt vagy Londont. Párist én nem láttam – a plebiscitum -óta. - -Egy esztendő lefolyása után látogatást kaptam a nőmtől és a leányától. - -A leány még egy esztendővel «szebb» lett. - -(Ez így tart, mig a zenithet eléri; bizonyos korig mindig fölfelé.) - -Madame azzal az örvendetes hirrel vélt lekötelezni, miszerint Pietrinek -sikerült a fiam ellen kiadott üldöztetési rendeletet visszavonni, Lyonel -már most visszatérhet, s nem lesz semmi bántása a párbajban elkövetett – -«accident fatal»-ért. - -Nem szóltam neki rá semmit. Egy pár napig itt marasztottam őket a -kastélyomban, s ez idő alatt igyekeztem Medea kisasszony kedélyének -belsejébe behatolni. - -Meggyőződtem felőle, hogy ez a leány teljesen tudatlan abban, a mi itt -minálunk történik. Még csak sejtelme sincs róla, hogy ő mi szerepet -játszik ebben a balsorsban. Lyonelt ugy szereti, mint egy bátyát szeret -a huga titok nélkül, becsületesen. - -Nagyon megszántam ezt a leányt. - -Kivált, a midőn lelki tulajdonait közelebbről kezdtem megismerni. - -Ebből a leányból akár a legpusztítóbb dæmont, – akár a legjóltevőbb -angyalt csinálhatja valaki. Csak az a kérdés, hogy kinek a kezébe kerül. - -Mikor a nőm a leányával visszament Párisba, emlékszem rá, hogy meg is -csókoltuk egymást. Ez életben utólszor. - -Eltávozásuk után én rögtön leültem az iróasztalhoz, s a következő -levelet fogalmaztam a grófnőhöz. - -«Madame! Én ezennel kijelentem önnek, hogy ha ön az én Lyonel fiamat a -házánál elfogadja, vagy ha bárminő alkalmat is szolgáltat neki, hogy a -leányával találkozzék: én a fiamat azonnal ki fogom tagadni az -örökségből és egész vagyonomat valami oldalrokonomra hagyom, vagy -valamely közintézetre, bolondok házára; de az ön bolondjára semmi esetre -sem.» - -Ezt a levelet gyors futárral küldtem utána, a ki őt megelőzte. Mikor -hazaérkezett, már ott találta az asztalán a levelemet. - -Nem volt rá semmi hatása. - -Ugy látszik, az első férje nagyon elszoktatta a fenyegetés -teljesítésének félelmétől. - -Lyonel hazatért Francziaországba. Én még a viszontlátás örömkönnyeit -hullatni sem leltem alkalmat, a mikor már hirét vettem, hogy ő kelme -egész nyiltan kiséri a grófnék hintaját a bois de Boulogneban, meg a -Long Champsi versenykocsizások alatt. - -Ekkor aztán megirtam a végrendeletemet. - -A magasabb qualitásu őrjöngéseknek ez az egyedüli panaceája. - -Az exorbitans gazdagság jog és titulus az exorbitans bolondságok -elkövetésére. Ha a módot elveszszük, elmarad a következmény. - -Meglehet, hogy tévedek. Hiszen fodrászlegények és kávéházi -pénztár-mamsellek között is fordulnak elő hasonló őrjöngések. - -Én mégis azt hittem, hogy ez sikeres gyógymód fog lenni. - -Egy napon – nem is sajátkezüleg hanem a titkárom által – tudattam a -grófnővel, hogy végrendeletet méltóztattam tenni, s abban az őt -megillető özvegydij kivételével, az egész vagyonom örökösévé Vicomte de -L’Aisne Alfréd unokaöcsémet neveztem meg. A végrendelet két példányban a -seigniersi sousprefét s a párisi közjegyző levéltárába van letéve. - -Ahá! Ez a sakkhuzás megtette a hatást. - -Néhány nap mulva egy – nem egészen meglepő – látogatás szerencséjében -részesültem. Mademoiselle Hermione jött ki hozzám – bérkocsin. - -A jeles kisasszony nagyon desolált állapotban volt. Elcsapták! - -Persze: erkölcsi érzületeinek alapja volt megrendülve a Sidonie grófnő -házánál szerzett tapasztalatok által. Ezt nem birta tovább kiállni szó -nélkül. Hozzám menekül hát. - -Én könnyen kitaláltam, hogy azért küldték hozzám, hogy engem kikémleljen -s az elhatározásaimra befolyást gyakoroljon. - -Elfogadtam az ajánlatot. Azt mondtam Hermionenak, hogy ezentúl legyen az -én felolvasónőm. - -A gyóntatómmal azelőtt is igen barátságos viszonyt tartott fel a -kisasszony. - -Itt maradása óta az én «curé»-m a szokottnál is többet példálózott -előttem a tulvilágról. - -Hermione, mondhatom, hogy a legügyesebben vitte a szerepét. - -Nem ám, hogy a megbízóját iparkodott volna előttem tisztára mosni, sőt -inkább mindent elmondott róla, a mivel tudta, hogy engemet fel fog -ellene ingerelni. - -Az iránt semmi kétséget sem hagyott fenn, hogy Sidonia Lyonelnek őrült -szenvedélyét Medea iránt beczézi. Csupán a tisztességes külszin -fentartására van gond. - -Sidonia grófnő gyakran a legőszintébben nyilatkozott Hermione előtt, ki -vele korra nézve csaknem egyenlő, s tapasztalatokra nézve, ugy hiszem, -hogy még előtte jár, – daczára annak, hogy nem viselt még el két férjet. - -– No hát mi van benne? (Így szólt Sidonie.) Vér szerint csakugyan nem -testvérei egymásnak! Ha az ostoba formalitások árkot vonnak közöttük, -vannak megint bölcs formalitások, melyek azokat áthidalják. – Szegény -Lyonel, mennyit szenved! Milyen könnyű volna őt megváltani a -kárhozatból. Vannak derék, becsületes érzelmü férjek, a kik feleségeiket -föltétlen bizalmukkal takargatják be. Maguk sem követelők: mindenben a -kimélet elveit követik. A kik előtt a női erény dogma; kizárva minden -gyanu és skepsis. – Igaz, hogy Párisban ez a természetrajzi osztály már -nehezen található; de hát vannak még exoticus vidékek, német, orosz, -magyar tartományok, a hol az a genre cultiváltatik. Nem lehetne-e -Medeához egy ilyen hozzá illő derék embert találni? – Valami olyan -özvegy férfiut, a ki egy beteg feleséget éveken át hüségesen ápolt, s -megszokta mellette a nemes lemondást?» - -Lándory indulatosan csapta az asztalhoz az egész iratcsomagot. - -– Mi baj, uram? Kérdé Péter, felserkenve, ki szépen elaludt az asztal -szélére támasztva a két karjára eresztett fejét. - -– Semmi. – Mondá Bertalan. A spiritus futott ki a samovárból, azt -paráholtam el. - -Aztán olvasott tovább. - -«Tudom jól, hogy a ki ezt az iratot olvasni fogja, ennél a sornál ugy -fogja azt odavágni az asztalhoz, mint én tettem, mikor leirtam. - -Hát én nyomban ezután a következő izenettel – (rond irásba adva) -bocsátám el a házi káplánomat a madamehoz: hogy kész vagyok az első -végrendeletemet felcserélni, s azt egy másikkal helyettesíteni, ha -Lyonel a következő feltételemet teljesíteni fogja. - -Nekem van egy kedves barátom Angliában, lord Gyllower Asthon. - -A barátság már a nagyatyáinknál kezdődött, az én ősöm kénytelen volt a -rémuralom alatt Angliába menekülni s éveken át volt a Gyllower lord -házának szivesen látott vendége. Ez a jó viszony firól fira szállt. - -Asthon lordnak most csak egy leánya van, a kire az örökség néz; a -majorescoja kitörte a nyakát a steeple chase-en, a cadetot megették a -niam-niam-ok Afrikában. Volt még egy törvénytelen fia, a kit adoptált. -Az meg egyszer fogadásból megivott egy pint cognacot. Szép halála volt. - -Lady Elvira most a mylord kedvencze. - -Születésétől fogva az én fiamnak szánta feleségül a mylord. - -Igaz, hogy nem szép. – De hát az én fiamra nézve ez tökéletesen mindegy. -Mert ha magát a milói Venust venné is el (a kinek a tökéletessége abban -áll, hogy nincs keze) a mellett is tartana szeretőt. - -De hát tulajdonképen miért is ne volna szép Lady Elvira? Vannak gyönyörü -sötétkék szemei, fekete szemöldökkel, finom ajkai, kecses álla: csak az -az egy baj, hogy közbeesik egy szertelenül hosszura szabott orr. De hát -az ördögbe is! szükséges az embernek a felesége képét egyszerre végig -nézni? Nézze meg reggel a szemeit, este az ajkait, a többit meg hagyja -el! - -Tehát én azt a föltételt szabtam a fiam elé, hogy ha megházasodik, ha -nőül veszi Gyllower Elvirát, aztán ha elmegy véle, – nem bánom akárhová -– Olaszországba vagy Skócziába, s ha egy esztendeig békében «együtt» él -vele, hát akkor megsemmisítem az első végrendeletemet egy másodikkal. - -Ha nem – nem! - -* - -Ezen felleplezések után itélje meg a biró, helyes indokok voltak-e azok, -a melyek végrendeletem megirására kényszerítettek? - -Én a fiamat nem gyülölöm: szeretem. - -Minden hibáinak, minden bolondságainak daczára, szeretem. - -Nem törődöm az excentricitásaival; megszokom azt a gondolatot, hogy nagy -eszméket, a mikért ősei rajongtak, odadob a cloakába. - -De tehetem-e azt, hogy nyitott szemmel, jól ismerve a bűnt, annak -elősegítője legyek? - -Most, hogy dúsgazdagnak érzi magát, a saját lelkét, meg egy más ártatlan -lelket kárhozatra vinni csak tréfa, játék neki. De legyen csak egyszer -rászorulva, hogy mint souslieutenant Algirban a zsoldjából legyen -kénytelen megélni, akkor majd előveszi a jobbik eszét. - -De bármi következése legyen is végrendeletemnek, én azt nyugodt lélekkel -bocsátom Isten és emberek itélete elé. - -* - -Eddig tartott a felleplezés. – Folytatása nem volt. - -Pedig sok mindennek kellett történnie azon idő alatt, mely az első és -második végrendelet megirása között lefolyt. Egész addig a perczig, a -mig a Lis Blanc gróf reszkető kézzel e szókat irta a naplója czimén -keresztül: «tűzbe vele!» – Hát mért nem dobta maga a tűzbe? – Ha már -feleslegessé vált? Ha már a helyreütő végrendeletet megirta. - -Itt a göcs! - - - - -A MI A KÉT IRÁS KÖZÖTT VAN. - -A samovar katlanában régen ki is égett az alkohol, a víz fel is forrott, -ki is hűlt: az első csésze thea olyan fekete lett, mint a csávalé. -Bertalan hozzá sem nyúlt. - -– Főzzek friss theát? kérdezé Péter. - -– Ez is jó, mondá Bertalan s elkezdte a hideg theát szürcsölni. Se -czukor, se rhum nem volt benne. Nem vette észre se azt, hogy keserű, se -azt, hogy hideg. - -– Nem dobjuk tűzbe az iratot? példálózék Péter. - -– Inkább szerezzük meg a folytatását. - -– Én már megszereztem. - -– Mi módon? - -A legtörvényesebb uton: maga a primus acquisitor (első szerző) kegyéből. -Monte Rosso tolvaj collegám tisztelt meg a bizalmával. Neki tudnia -kellett mind azt, a mi a két végrendelet között történt. - -– «Kellett?» hangsulyozá Bertalan. - -– Szükségképen kellett. – Hisz ön maga legjobban tudja nem csak azt, -hogy ki «volt» Monte Rosso, hanem azt is, hogy kinek «látszott?» Hisz ő -minden előkelő körben habitué volt, a hol csak zárt ajtók mögött biribit -játszanak; a hol eleven tableaux-okat mutogatnak; a hol lófuttatások -előtt a jockey-kat megvesztegetik, hogy a «favorit»-tal szándékosan -hátramaradjanak; a hol ötszáz francos teríték mellett «petit souper»-kat -rendeznek. Itt neki Lyonel urral igen benső viszonyban kellett állnia. -Nem hiszem, hogy Monte Rosso ur Lyonel urnak egy-egy mesterfogást a -«taillirozásban» – olyanféle «corriger la fortune»-t barátságosan be nem -tanított volna. De hát nemcsak a «cercle»-ekben jártak ők «bras dessus, -bras dessous»: a Montmartre, a Faubourg St. Antonie bűzös spelunkáiban -még inkább, a hol Macaire Róbert utódjaival igen jó barátságban éltek, s -a Lanterne-t exegetálták. Ne legyen Péter a nevem, ha Monte Rossonak a -körülményes ismeretei a seigneresi kastély, a gyémántos szekrény és -annak ellophatási módja felől nem Raoul Ripailletól származtak. Ugy! Azt -még nem mondtam, hogy abban a vonalon aluli világban Lyonel urfi nem -viselte a Lis Blanc nevet, (no iszen az kellett volna oda) ott a -becsületes neve volt Raoul Ripaille. - -– Szép kis név! - -– Majd még szebb is lesz az, ha tovább beszélünk róla. A «mouchard»-ok -figyelmét már annál a nagy népcsődületnél is magára vonta Raoul -Ripaille, a melyet a Bonaparte Péter által agyonlőtt Victor Noir nevű -hirlapiró temetésénél rendeztek. Ők ketten nagy szerepet játszottak -abban, de szerencsésen kibujtak a fogdmegek körmei közül, s egy óra -mulva már kiparfümözve ültek az Odeon loge infernále-jában. Ki érezte -meg rajtuk a cloaca illatot? Ők igazi «frère et cochon» voltak: «frère» -a boutique-ban, «cochon» a salonban. - -– És még is éppen Lyonelt kellett megrontani Monte Rossonak? – kérdé -Lándory. - -– Meglehet, hogy csak «zálogot» akart a kezébe kapni, a mely a -barátságot biztosítja. Tudja ön, «Heincz» királyfi sem akar ráismerni -többé a maga Falstaffjára, a mint princzből uralkodóvá lett. De én nem -megyek ilyen nagyon mélyen a lélektani kutatásba. Monte Rosso egy -közönséges tolvajfőnök volt. Ez még azon «tul» is valami. Majd elmondom -azt is, hogy «mi?» – ön odáig értesült a gróf felvilágosításaiból, hogy -a grófnő felolvasó hölgye átköltözött hozzá s igyekezett a házi lelkész -által a gróf kedélyére hatni, a fia iránt engesztelőleg. Ugyan ez -irányban fáradozott Sidonia grófnő Lyonel megszelidítésében. A mint a -grófnak a föltételét megértette, elővette az urfit: – Legyen eszed! – -Ennek meg kell történni. – Hiszen nem vesztesz vele semmit. – Most csak -husz esztendős vagy. – Hát mi az az egy esztendő? – Gondold, mintha egy -földkörülhajózást tennél. – Ha zarándok fogadást kellene tenned, a czél -azt is megérdemelné.» – Lyonelt utoljára is rábirták, hogy egy időre -tagadja meg magát. Elhagyta a rossz társaságokat: összefoglalva high -lifeot és low lifeot. Elutazott Angliába. Innen aztán rövid időn Asthon -lordnak sajátkezü levele értesíté Lis Blanc grófot, miszerint a két -család leghőbb óhajtása beteljesült: Lyonel gróf eljegyezte mylady -Elvirát. Lis Blanc gróf sietett még az nap válaszolni Asthon lordnak, -atyai beleegyezését küldve e boldog frigyhez. Egy hónap mulva aztán -megkapta a meghivót az esküvőre. Erre udvariasan azt felelte, hogy nem -mehet, mert a köszvénye nem ereszti. Nem sokára azután megküldték neki -az «Illustrated News» számát, melyben a végbement esküvő le volt irva és -rajzban megörökítve. Lady Elvira nehéz fehér selyem brokát menyasszonyi -ruhát viselt, mely Worth mesternél készült; az uszálya himzésén hat -mamsell dolgozott három hétig, csak a csipke diszítés negyvenezer franc -értékü volt rajta. Tizenkét nyoszolyó leány kisérte, mind rózsaszin -ruhában; a legidősebb közöttük volt hat esztendős. – Hanem ez mind nem -volt elég Lis Blanc grófnak. Hiszen mehetett volna ő arra az esküvőre a -lába miatt, de szent fogadása tartá, hogy eretnek templomba be nem lép, -s az első esketés anglikán szertartás mellett ment végbe. – Azt tehát -követni kellett a másodiknak: otthon Francziaországban, a vőlegény -hitvallásának ceremoniáival a franczia ősaristocratia kedvelt Saint -Germain l’Auxerrois templomában. Ide már nem fájt a lába elmenni Lis -Blanc grófnak. Ez ünnepélyes alkalommal aztán «a világ szemeiért» -kibékült Sidonia grófnéval. De még ez sem volt elég. Francziaországban -csak a polgári házasságot ismerik el törvényesnek. Tehát még a -seigniersi souspréfet, a közjegyző s hiteles tanuk jelenlétében is végbe -kellett menni az esküvőnek, s a szerződő felek által névaláirásukkal -megerősittetni. - -– No már az ilyen háromszor megesküdött, megáldott, meghitelesített -házasságnak csak tartósnak kellett lenni! – Szólt közbe Lándory. - -– Magam is azon véleményben vagyok. Sajnos, hogy az öreg Lis Blanc gróf -nem volt olyan optimista, mint mi ketten; ő, mikor az új pár, a -hivatalos szertartás után, a mairieből átment a kastélyba, a pompás -luncheont, s az atyai áldást elfogadni, így szólt a fiához, bevezetve őt -menyével együtt a háló szobájába s ott felnyitva előttük a hirhedett -vasszekrényt. - -– Tekints ide fiam. Itt vannak a Lis Blanc családnak az ősi kincsei, a -miknek némelyike szent Chlodwig idejéből származik. Ez mind a tied lesz, -s nagy ünnepélyeken nőd testét fogja ékesíteni. Ez a tizpecsétes levél a -végrendeletem, melyben téged teszlek általános örökösömmé. Soká nem -viszem már. Az orvosaim biztosítottak, hogy egészen jól vagyok, a minél -fogva azt hiszem, hogy a végét járom. Eddig szigoruan tiltották a -homardot és a champignont, most már megengedték. Tehát egy évig fogok -enni tengeri rákot és csiperke gombát. Kérlek igen szépen, hogy addig, a -míg én élek, ezzel a derék hölgygyel, a kit a sors kezedre bizott, jól -bánj. Mert ha rosszul bánnál vele, vagy hűtlenül elhagynád, az én nekem -olyan rosszul esnék, hogy igen gyorsan belehalnék; de még sem olyan -gyorsan, hogy előbb a te székedet az ajtón kivül ne helyezzem. Tehát egy -év mulva jöjjetek vissza ide feleségestől együtt, vagy engemet találtok -itt az áldásommal együtt, vagy az áldásomat nálam nélkül. - -Azzal egy jó csomó pénzt átadott Lyonelnek, s elbocsátá a boldog párt -nászútra. - -Lyonel csakugyan példásan adta az új férjet – egész Svájczon keresztül. -Lady Elvira kitünő hegymászó. Lyonel mindenüvé mászott vele. Többször -kinálkozott rá neki az alkalom, hogy a feleségét valamelyik Gletscher -hasadékába letaszítsa. Egyszer sem tette meg. Nagy önuralkodás! Genfben -vett neki egy kis selyempincset. A gyöngédség netovábbja. Azután Nizzába -mentek, ott a virágünnepen meglátott Lyonel egy világhírű szép -tánczosnőt, abba beleszeretett. A tánczosnőnek mennie kellett Madridba, -a hol szerződése volt. Lyonel utána szökött, s ott hagyta a fiatal -feleségét, épen tizennégy napos házas korában. - -A tánczosnőt úgy hitták, hogy «Scilla.» - -És így beteljesült, hogy «incidit in Scyllam, qui vult evitare -Charybdim.» - -Kérem, uram, ne üssön agyon, hogy ilyen rossz szójátékokat csinálok, de -szeretek vele dicsekedni, hogy iskolába jártam. - -És akkor az a páratlan hölgy, a hátrahagyott feleség, a kinek nemeslelkü -tettéhez hasonlót nem jegyeznek fel a világ krónikái, tudja ön, hogy mit -tett? Folytatta a kitűzött nászutazást – egyedül: – nem, a kis -kutyájával. Szépen: Velenczébe, Turinba, Veronába, Flórenczbe, Rómába, -Nápolyba. És azután minden városból írt leveleket haza Asthon lordnak és -Lis Blanc grófnak. A levelek a legnagyobb megelégedésről szóltak. Lyonel -ott van mellette hűségesen és jól találja magát. Szeretik egymást. -Együtt élvezik a természet szépségeit. Együtt tanulmányozzák a mesterek -remekeit. Kegyes csalással hitegeté a két öreget; eltitkolva előttük -szégyenét, szerencsétlenségét. S az a jámbor csel talán azoknak a -holtáig is sikerült volna; mert a derék nő úgy félre tudta magát huzni -Capri sziget valamelyik villájába, hogy még talán ön sem találkozott -vele, a ki ugyanakkor ott lakott. Hanem a futó bolond Lyonel elrontotta -az egész dolgot. Scilla kisasszony Londonba is meghivást kapott s azt -természetesen elfogadta. Lyonel természetesen oda is utána -pirouettirozott s mindenütt a czipőszalagját kergette. - -Azonban a derék Asthon lord nagy kedvelője lévén a plasticai -szépségeknek, egy szép este a tánczosnő szinpadi öltöző szobájának -ajtaja előtt éppen csakhogy egymásba ütötték az orraikat: az ipa és vő. - -És Asthon lord éppen akkor kapott levelet lady Elvirától, melyben leírja -előtte a gyönyörű holdvilágos estéket, melyeket Lyonellel együtt -töltenek Torre del Grecoban, várva a Vezuv közelgő kitörését. - -No iszen a mylord nem várt a Vezuvra a tűzokádással: elkezdte azt maga. -Nagy scéna lett a színfalak között. A botrány miatt Scilla kisasszonynak -rögtön el kellett hagynia Albiont. Egyenesen Párisba utazott. Elébb -azonban Lyonel urnak peremptorie kiadta a parancsot, hogy tőle végkép -elmaradjon. - -Már hiszen maga Páris is elég tilalom volt Lyonelre nézve; mert ha oda -is elmegy Scilla után, semmiképen ki nem kerüli, hogy a neve a -hirlapokba bele kerüljön, s azokból azután az atyja is meg fogja tudni, -hogy elhagyta a feleségét. Erről ugyan a nászura is valószinüleg -értesítette az öreg grófot, csakhogy a seigniersi udvar olyan jól volt -berendezve, hogy az érkező leveleket elébb átvizsgálták, s a gyanusaknak -találtakat eltették szem elől. Lis Blanc gróf nem kapott a fia felől -máshonnan értesítést, mint lady Elvirától. Sajnos, hogy a hirlapokban -nem lehetett feketével befesteni a nem olvasandó híreket, mint más jól -rendezett államban szokás. - -Én nem szeretek senkit gyanusitani, de feltűnőnek találom, hogy az -Asthon lord és Lyonel közötti kellemetlen találkozás, azután a Lis Blanc -gróf hirtelen halála, s nyomban rá e nap éjjelén a szekrény -elraboltatása alig három napi időközre esnek. Idáig a történteket Monte -Rosso közvetlen tapasztalatai nyomán tudtam meg. A sikerült rablás volt -az utolsó actus. A mik ezután következnek, azokról már mind a börtönben -értesültem. A fegyenczek nagyon élénk levelezésben állnak a külvilággal -(ha van pénzük.) A levelezés százféle módjából ön is bizonyosan ismer -egynéhányat. Én többet. De becsületszavamat adtam nekik, hogy el nem -árulom. - -Lyonel gróf egyszerre kaphatta meg a táviratot az öreg úr haláláról s a -végrendelet eltünéséről. Mire Francziaországba visszatért, már akkor ott -találta Alfréd nagybátyját a seigniersi kastélyba behelyezve. S ha még -csak a Lis Blanc örökségbe installálta volna magát: de a gonosz atyafi -még Scilla kisasszonynak a hotelében is elfoglalta Lyonel urfi helyét. -Ez nagyon természetes. - -«Ha a köpönyeg leesik, a herczeg utána esik,» mondja Schiller. - -Pardon, gráczia! Már megint! - -E sorscsapások annyira elkeserítették Lyonelt, hogy busulásában elment -Afrikába, oroszlánt vadászni. - -Onnan irogatott haza a mostohájának gerjedező leveleket. Medea iránti -szenvedélye jobban lángolt, mint valaha. - -A közben történteket ön, uram, jobban tudja, mint én. - -A boldogtalan Monte Rossot balcsillagzata idevezette az ön légkörébe, a -hol megkapta, a mit mindenütt kikerült, a lábvasakat. Több nála talált -értékpapir, meg a miket Traumhold bankárhoz elküldött, kétségtelenné -tették, hogy ő követte el a seigniersi kastélyrablást. Tehát az ellopott -végrendeletnek is nála kell lenni. - -Ennek a felfedezésnek az alapján Lis Blanc grófnő megindította a pert a -birtokban levő de l’Aisne Alfréd ellen. A rabló kézre került; az orgazda -is kitudódott: a második végrendeletnek elő kell adatni. A Lándory név -sok ideig egyenlő volt Messiáséval a Lis Blanc szalonokban. Majd -előteremti azt a Lándory! A Lándory csoda ember! Minden titkot ki tud -deríteni. - -Ezt is mind hírül hozták Monte Rossonak a fegyházba. Nagyokat nevetett -rajta. - -Egyszer aztán a Lándory név eltünt a világból. - -A Lis Blancok tanács nélkül maradtak. Azonban Alfréd is kényelmetlenül -érezte magát. Az igényper miatt az öröklött birtok birói gondnokság alá -volt helyezve. - -Ekkor aztán valami okosat gondoltak ki egyesült tudománynyal. Hátha -véget vetnének e kinos pernek egy édes kibéküléssel? - -Hisz a tenyerén fekszik az embernek a megoldás. - -Vegye nőül De l’Aisne Alfréd Medea grófnőt, s azzal meg van oldva a -kérdés. - -És nem csak a birtokkérdés, hanem még valami más is. - -Hogy Medeának Alfréd gróf megfordított ideálja, az nem baj, és hogy -Medea sem tartozik azon nők osztályába, a kik egy olyan rouét, mint -Alfréd, eleven emberré tegyenek: az is úgy volt a rendén. Így is egészen -egymásnak voltak teremtve. Erre megesküdtek ugyan abban a St.-Germain -l’Auxerrois templomban. - -Ekkor azután tudósítá Lyonelt Lis Blanc grófnő a Saharában. - -«Most már jöhetsz haza!» - -Hisz ez valóságos aranykorbeli idyll lesz így: jóéletű nagybátya, -egymást szerető mostohatestvérek és egy mindenkit boldoggá tenni -serénykedő mostohaanya! - -«Lurida terribiles miscent aconita novercæ!» - -(Üssön hátba kérem! soha több diák verset! «nunquam plus carmina -dicam.») - -– Borzasztó dolgok azok, a miket te itt nekem elmondasz Péter. -Csináljunk puncsot: én fázom. - -– Ugy-e? A szegedi börtönben nem lehetett ilyen derék dolgokat hallani. -– Itt azonban megint hézag van tudósításaim között, a mit ráérünk -találgatással kitölteni, a míg a víz felforr. Az oroszlánvadász sietett -haza a szél szárnyain; azonban mire hazaért, akkorra már Medea el is -vált a férjétől. S hogy törvényesen elválasztották, az arra mutat, hogy -valami rendkivüli dolognak kellett közöttük történni. - -Lyonel úrfi tehát már most itt állt: egy félig meglőtt oroszlánnak az -emlékével, egy félig füstbe ment reménynyel, s egy félig elvesztett -birtokkal a markában. - -Lehet-e csodálni, hogyha egy fiatal ember, a kit huszonegy éves korában -annyi rendkivüli sorscsapás ér, végképen elkeseredik? - -Medeával csak egyszer találkozott. - -Nem hiszem, hogy az eredeti ős Medea jobban lefelé forgatott szemekkel -nézett volna az ő Jásonára. A szavait följegyzék. S tudatták Monte -Rossoval. Első kútforrásból. - -A mint «szive lángjairól» kezdett el beszélni a mostoha testvérének, az -rögtön ezzel a szóval szakítá félbe: - -– Tudom jól, édes Lyonel, hogy mi hozta önt ide? Pénzt akar kapni az -anyámtól. Az pedig «most» nálunk is szabottan áll. Nem tudna ön valaki -mást kirabolni? - -Ez már a valódi fekete panthera körmös kacsójának a legyintése! - -Medeának általában az egész férfinem iránt az undorig menő ellenszenve -maradt fenn rövid excursiója után a házasélet birodalmában. - -Egy ilyen megalázó visszautasítás után csakugyan nem lehet csodálni, ha -a fiatal ember a végletekre ragadtatja magát. - -Nemsokára kiütött a nagy háború. - -Lyonelnek nem jutott eszébe, a kardját felajánlani hazájának. - -Neki, mint telivér socialrepublikanusnak azon kellett imádkozni, hogy a -császárságot összetörjék. Ez a kivánsága teljesen be lett töltve. – -Hanem aztán a respublikának sem ajánlotta fel a kardját. - -Hanem, a mint elkövetkeztek a communenak a napjai, akkor jött el a sora -a mi hősünk tevékenységének. Ő volt a párisi lázadók egyik legkiválóbb -kolomposa. - -– Emlékezem már a Raoul Ripaille névre, szólt közbe Lándory: a tavaszi -hirlapok átolvasásánál botlottam bele. Nem valami dicsőséges emlékek. -Egyszer a párisi érsek meggyilkoltatásánál említik fel, mint jelen volt -vezért, a második eset még vérlázítóbb, a mikor egy árulással vádlott -czimborájukat, egy hirlapírót lövetnek agyon; a kinek neje és öt kis -gyermeke volt. - -– Hja, uram, ezek csak apró rongyocskák, mik Raoul Ripailleről -lehullottak, de én őt egész egyenruhástól, fegyverestől birom az -emlékezetemben. Mi, ott az illavai fogház vasrácsai mögött jobban -voltunk értesülve arról, hogy mi történik Párisban, mint az összes -európai kormányok. Nagyszerű terv volt az, ha sikerült volna. Egyszerre -kiszabadítani a börtönök összes foglyait, s a bagnok gályarabjait, s -aztán egyesült erővel nekizudulni az egész társadalomnak. Ki volt adva a -harczi jelszó Németországban, Oroszországban, Belgiumban, az -osztrák-magyar birodalomban, Olaszországban, a törvények elítéltjeinek, -hogy egyszerre törjenek ki a börtöneikből, ragadják meg a fegyvert! -Gyujtsák fel a nagy városokat. Lázítsák fel a munkás osztályokat, -szedjék maguk körül a sok faczér cselédet, a kinek a gazdája ijedtében -elszökött. - -Népszerű is volt az eszme! A diadalmasan hazatérő német seregek előtt -felforgatni otthon fenekestül Berlint s a kereskedő városokat; -Szentpétervárott hatalomra keríteni a nihilistákat; Kazántól Tobolszkig -fellázítani azt a százhatvanezer deportált lázadót, gonosztevőt, -menekült bradjagát, előhozni az ólombányák elítéltjeit, feltörni a «holt -házak» zárait, a hol a katonai elítéltek vannak összezsufolva; s -mindenütt egyszerre megkezdeni a rontást bontást! Kolosszális eszme volt -ez. Mi is számot vetettünk benne! Illaván hétszáz fegyencz, -Szamosujváron kilenczszáz. Magnak elég egy dulni rendelt hadsereghez. -Olyan emberek, a kik már úgy is elvesztették az életüket. A koczkánál -csak az a kilátás, hogy visszanyerhetik. – És csak egy hajszálon múlt, -hogy nem sikerült. A commune barrikád-harczaiban már hétszáz kiszabadult -fegyencz és gályarab vett részt; a Louvre, a Tuilleriák, a Hotel de -Ville kormos falai hirdetik, hogy ki járt ott? Az Issy erőd makacs -védelmében ők szolgáltak az ágyuk mellett; bizony nem is a takácsok ám, -vagy a rongyszedők; hanem az elszánt gályarabok. S már a nemzetőrséget -is magukkal sodorták; a sorkatonaság csapatonkint állt hozzájuk. A -hatalmas Dombrovszky tábornok minden ponton diadalmasan verte vissza a -versaillesi kormány seregeit! Mi erről mind pontos tudósítást kaptunk a -börtönben. Léghajókon át küldték ki a leveleiket a körülzárolt Párisból. -Mi is összesugtunk. – Csakhogy ekkor a versaillesi kormánynak ez igazi -pokoli szép terve elnyomására egy még pokoliabban szép ellenötlete -támadt. Ráeresztette a communardokra a turcosokat, a pápai zuávokat, meg -a tengerészeket, s azokkal verette őket tönkre. Mi is pórul jártunk a -kitörési kisérletünkkel. A derék Monte Rosso az első rohamban elesett, s -most már a tulvilágon adhat számot viselt dolgairól. S ha ott is van -esküdtszék, meg vagyok felőle győződve, hogy föl lesz mentve. - -Ettől a naptól fogva aztán nincs több tudósításom: engem és a nehezebben -megróttakat elszállították Szamosujvárra. Ott többé nem volt -Monte-Rossonk; nem volt pénzünk. «Point d’argent, point de Suisses». -Legfeljebb azt tudtuk meg, hogy mi történik az alföldön? Ön tudni fogja, -mi lett a commune-ből. - -– Azt leverték teljesen, maguk a franczia seregek. Nem igaz, hogy pápai -zuávok lettek volna, a kiket rájuk eresztett a kormány. - -– És az anarchista hadsereg? - -– Azzal eleinte nagyon kegyetlenül bántak. Az utczai harczban ezerével -hullottak el, s a kiket fegyverrel a kezükben találtak, azokat -csoportostul lőtték halomra a katonák. Valami tizenkét ezer harczosuk el -lett fogva, a legnevesebb vezéreik bilincsbe verve; s most kezdődik a -rémper tizenkétezer ember ellen. A megrémített birtokososztály, a kegyes -emberek boszút követelnek! Fel akarják állíttatni a guillotinet: oda – a -commune által ledöntetett Vendome szobor mellé, s revanch-ot adni -vérpatakokban a meggyilkolt érsekért, a felégetett nemzeti műkincsekért. -Ha ehhez hozzá kezdenek: irtóztató vége lehet. A kormánytól függ, hogy -mi történjék. - -– És így az is megeshetik, hogy a midőn mi ezzel a szekrénynyel -megérkezünk Seigniersben, s előadjuk a megkerült végrendeletet, akkor -már a boldog örökös végkielégítést nyert – négy lat ólommal. - -– Az bizony megeshetik. - -– Nem kiváncsiságból kérdem én ezt; hanem azért, hogy visszatérjek az én -egész eszemjárásának a kezdő pontjára. Ha a Lis Blanc örökös ilyen -malapropos megtalál halni: akkor ki lesz, a ki az én boldogult gazdám, -Traumhold bankár ellen megindított eljárást megszünteti? - -– Ezt a végrendelet fogja megoldani. Bizonyosan lesz abban valami -másodörökös is megnevezve. Vagy a mit még jobban sejtek: Lyonel számára -lesz elrendelve, nagykoruvá léteig törvényes gyám. Ez fog intézkedni. - -– Nem lehetne ezt a végrendeletet is elolvasnunk? – kérdé Péter. - -– Láttad, hogy tiz pecséttel van lezárva. - -– Nem néztem oda. Azokat is fejnyithatta Monte Rosso; miután már a -kezében volt. - -– Hát azt hiszed, hogy a mit Monte Rosso, a főfőtolvaj elkövetetlen -hagyott, azt én fogom megtenni? - -– Én kimennék a szobából. Nem tudnék róla semmit. - -– Elég, ha én magam tudnám. - -– Pedig azt hiszem, hogy ez, ha nem is törvényesen korrekt, de egészen -Istennek tetsző cselekedet volna. - -– Hiszen, kedves Péter, ha én meg tudnék magammal alkudni a fölött, hogy -mi az igazság, a kötelesség? aztán meg mi a «jó tett», hát akkor azon -kezdeném, hogy ezt a lepecsételt levelet dobnám a tűzbe; s a helyett a -felfedezések iratát tenném le a hivatalos helyen. Ha holtakat tudnék -idézni: a megholt Lis Blanc gróf lelke bizonyosan azt mondaná rá: így -tegyek. Hanem hát ebben nincsen alku. A Lis Blanc család megkapja a maga -kincseit gyémántokban és papirosokban, kivéve a tűznek szánt iratokat. -Hogy azokat kinek a keze égesse el, és mikor? az tőlem fog függeni. Idő -nincs rá szabva. - -Ezzel a felleplezések iratát Lándory eltette a zsebébe s a kincses -szekrényt ismét lezáratta Péterrel. - -– Most már nagyobb fejtörést fog nekünk okozni az, hogy mi uton-módon -jutunk el mi Párisba. A német seregek még a keleti departementokat -megszállva tartják. Schweicz egész hadereje őrzi a déli határt: éppen -most fegyverezték le Canrobert és Garibaldi átmenekült seregeit. Nekünk -ezen a harczvonalon, annyi fegyveres, gyanakodó erősségen ezzel a -furfangos ládával keresztül hatolnunk nem lehet. - -– Talán Marseille felé a tengeren át szabad lesz az út. - -– De valjon Marseilletől Párisig szabad-e? - -– Hiszen nem kell nekünk Párisba mennünk, hanem Seigniersbe. - -– De elébb Versaillesba. - -Péter nem értette, miért, de belenyugodott. - -A kakasok hajnalra kezdtek kukorítani. - - - - -MONSIEUR DE L’ANE DORÉ. - -– Fogadjunk, Péter, száz forintban egy garas ellen, hogy engemet -Francziaországban mindenütt «Arany szamár»-nak fognak nevezni, – mondá -Lándory. - -Péter a fejét rázta. - -– Az ellenfogadás részemről könnyelmű elpazarlása volna a garasoknak. - -(Világos a «beleesés». Csak egy betü különbség: Lándory L’ane doré.) - -Az úr úgy bánt a szolgájával, mint a hogy legbenső barátjával szokott az -ember bánni, s a világ előtt az úr és cseléd közötti viszonyt csak Péter -feszes magatartása tanusítá, – meg a leborotvált bajusz. – Különben a -régi gazdájánál is úgy volt szoktatva. - -Lándory még Bécsből írt monsieur Boisgoberrynek, a seigniersi -souspréfetnek, útra kelte előtt; tudatva vele, hogy a Lis Blanc szekrény -megkerült: az elveszett ékszerek, s a zárt végrendelet benne vannak. Ő -azokat személyesen fogja elszállítani Seigniersbe: kéreti tehát a -souspréfet urat, hogy hivatalos hatáskörénél fogva, a meghalt gróf -hagyatékának præsumtiv örökösét és prætendenseit e levél kelte után -számítandó nyolczad napra hívja össze a seigniersi maire hivatalába, a -hol részéről az átadásnak meg kell történni. - -«Akkor» nyolcz napot kellett számítani a párisi útra: Genuán, Marseillen -keresztül. - -Különben Lándory nem ment egyenesen Párisba, hanem Versaillesben -állapodott meg; ott egy napot időzött, az igazságügyminiszternél -kihallgatást nyerve s onnan utazott el, pontosan a kijelölt napon -Seigniersbe. - -A seigniersi uradalom az Isle de Franceban fekszik – egész napot tartott -az oda utazás – a rendkivül rossz út miatt. - -Valóságos inzultus és rágalom ilyesmit kimondani. Francziaországban -«rossz utak!» – Hát ezek olyan «ad hoc» rossz utak voltak. - -A seigniersi birtok ura hirhedett volt a nagyszerű haltenyésztéséről; -egyik nagy jövedelemforrása ebből fakadt. - -Páris körülzárolása alatt mr. Boisgoberry souspréfet úr, strategiai -elővigyázatból, átszakíttatta mind a halas tavak gátjait, azok aztán -alaposan megrontották a chausséekat; történetesen azonban a németeknek -nem esett a hadműveleti tervükbe a seigniersi kastélynak a -megostromlása, mert különben ők majd helyre hozatták volna az -országutakat. Így tehát Boisgoberry urnak megmaradt az a boldog tudata, -hogy intézkedései miatt nem taposhatták meg idegen lovak patkói a -seigniersi virányokat. Csakhogy az idegen eltávozta után megint a saját -lovai is csak nagy bajjal járhattak rajtuk. Az utak helyreállítása sok -pénzt igényelt; az uradalom pedig per alatt is volt, birói gondnokság -alatt is volt: a jövedelem élvezőjének Alfred de l’Aisne vicomte urnak -sokkal élvezetesebb kiadásai voltak, mint hogy azok mellett még -útcsinálásra is vesztegethette volna a pénzt. A bérlők hevenyésztek -faderekakból átjárókat a felvettetett hidak helyébe s more barbaro, a -hol járhatlan volt az út, kicsaptak a gyepre. A maire és a souspréfet -még nem igen mertek parancsolgatni, mert nem tudhatta az ember, hogy ki -lesz az úr ebben a zavaros világban. - -A helység, mely az uradalomnak a nevét adja, csinos kis mezőváros szép -városházával, prefekturával és tisztességes vendéglőkkel ellátva. -Ezeknek egyikébe szállt meg Lándory, sárpettyektől alig látszó -bérkocsijával. - -Ott megtudta, hogy Lis Blanc grófnő is ugyanoda van szállásolva -leányával, társalkodónéjával és több rendbeli cselédjével együtt. De -l’Aisne vicomte pedig az átellenben levő fogadóban tanyázik. - -Az történt, hogy erre a napra mind a ketten kiadták a meghivókat – -egymásnak: kölcsönösen magukat tartva a gazdának, s a meghivottat a -vendégnek. - -Ebből aztán az lett, hogy egyik sem szállt a kastélyba, s egyik sem -gondoskodott a vendéglátásról, a mi egészen természetes volt. - -Lándory bejelenté a megérkezését a mairien, s ott tudomásul vette, hogy -déli tizenkét órakor lesz a hivatalos tárgyalás ez ügyben, a mikorra -sziveskedjék megjelenni, a corpus delictivel együtt. - -Egyéb látogatást nem tartott szükségesnek. - -A hotelbe visszatérett találkozott a lépcsőn két hölgygyel, kik lefelé -jöttek. Mind a kettő mély gyászban volt, arczaik sűrü fátyollal takarva. -Az egyik, a ki termetére fiatalabbnak látszott, úgy haladt el mellette, -hogy az arczát sem fordítá felé; hanem az idősebb megállt, s az arczába -nézett; még vissza is fordult. - -Lándory azt hallá suttogni: «ez ő!» - -Ő is kitalálhatta, hogy ezek «ők». - -Egy óra mulva ismét találkozhatott velük a hivatalszobában. Szokása -szerint ő volt a legelső a megjelenésnél, kisértetve Péter által, ki a -kincses szekrényt a táskájában hozta utána. - -Még akkor csak a jegyző volt ott, egy fiatal provinczialis gavallér, a -ki nagyon el volt merülve a hirlapolvasásba, s e mellett folyvást -fredonnirozott, mintha csupa chansonetteket olvasna. - -Másodiknak érkezett meg a maire: egy köpczös kis bonhomme, ki nem késett -azonnal ismeretséget kötni a külföldi jövevénynyel, s végül meghívta őt -szalonka-vadászatra. - -A harmadik lett a plébános, a néhai gróf gyóntatója, egy szikár termetü, -finom, sovány arczu typikus alak, ki minden jelenlevőnek lekötelező -szavakat igyekezett osztogatni, és soha sem odanézett, a hova beszélt. - -Az új ajtónyilásnál a két lefátyolozott hölgy lépett be. - -Azoknak már udvariasan szökött eléje a fiatal jegyző, s odavezette őket -a számukra elkészített pamlaghoz. - -Azután jött még egy gazdatiszt forma egyéniség, a ki meghúzta magát egy -széken, s igyekezett magát semmi irányban nem compromittálni. -Valószinüleg egyike a tanuknak. - -Jövetelét előre hirdeté a következő, a szép Helenából énekelve a «Creta -szigetre! Creta szigetre!» áriát. Ez volt Alfred vicomte, stereotyp -mintája a «gommeux»-nek. - -(Legujabban ez a név váltotta fel a petit crévét.) - -Mikor belépett, meglátta az idegen alakot, s miután a többieket mind -személyenkint ismeri, elég leleményes volt kitalálni, hogy «ez ő!» -Feltette a «pincenez»-ét az orrára, úgy vette szemügyre. - -Lándory aztán megértette vele, hogy minden medaillonnak két oldala van, -s kinézett az ablakon. - -Erre aztán a vicomte odasasirozott a hölgyekhez, félrekomplimentozta az -útjából a kis jegyzőt, s elkezdett causirozni: olyan vidám enyelgő -modorban, mintha a legjobb egyetértés hozta volna őket ide össze; az -éltesebb hölgy elfogadta a társalgást, s a fátyolát egész az ajkáig -felveté az arczáról. – Arról enyelegtek, hogy melyikük fogja ma a -másikat szivesen látni «diner»-re a kastélyban. - -– Hát önnek mi véleménye van, Dea grófnő? szólítá meg az ifjabbat. – Az -volt az elvált felesége. - -– Nekem mindegy! – volt a válasz. - -Ez volt az első hang, melyet hallott ez ajkakról Lándory. - -A hölgy hangja hasonlított Rachel Felix asszonyéhoz, az a visszadöngő -hang, a mely olyan mély, mint a férfié, de tele lágysággal, érzéssel. - -Utolsónak érkezett meg, mint illendő, mr. Boisgoberry, a souspréfet; -magas termetű, gyomros, tekintélyes alak, kopasz fej, a homlokon egy -csomó üstök, mely magát keményen védelmezi, midőn körüle már simára -letarolva a mező; arcza leborotválva, két oldalszakáll kivételével, -élénk meghazudtolásául a hivatalszoba falára felakasztott arczképnek, -melyen a souspréfet úr erősen kiviaszkolt bajuszszal és hegyes szakállal -ékeskedik. Hanem hát mikor azt festették, még a császár Párisban volt. -Most pedig már… Chislehurst! A köztársaság elnöke nem visel bajuszt, -csak pofaszakállt. - -A főhivatalnok udvariasan üdvözli a jelenlevőket, megtartva a -rangelsőbbséget. Lándory úr már bemutatta magát nála a nap folytán, a -mögötte álló Pétert, mint esetleges tanut jellegezve. Rögtön hozzá -fogott a hivatalos eljáráshoz; felvette a háromszínű vállszalagot, s -leülve a rácsozott hivatal-asztalhoz, helyet kinált a jegyzőnek az -asztal másik oldalán. S azzal előadá a hivatalos ténykedésnek az okait -és czéljait, ékesítve a tényállást pathetikus megjegyzésekkel s költői -magyarázatokkal. Ez már chablon a souspréfet urnál. Fantasztikus -feldíszités nélkül, s a geographia, topographia és ethnographia -adatainak tetszés szerinti idomítása nélkül ő már tényállást -megállapítani nem tud. - -Elmondá, hogyan hatoltak be a rablók a seigniersi kastélyba, hogyan -vitték el a meghalálozott gróf ékszeres szekrényét, melyben a család egy -milliót érő gyémántjai voltak; és azonkívül a gróf által, a jelenlevő -tanuk bizonyítása szerint, pótvégrendeletnek nyilvánított, lepecsételt -iratot. Ennek következtében a korábbi végrendelet lőn végrehajtva, mely -a gróf fiának kizárásával, de L’Aisne Alfréd marquist teszi általános -örökössé, a ki a birtokba és kastélyba a formaságok mellett be is -helyeztetett. Azonban a rablást elkövetett bandának a feje Ausztriában, -az ottani főinquisitor, mr. Bertalan de Lándory által elfogatott, -convinkáltatott, s e kitünő prestigitateur által, a hypnotizmus segélybe -vétele mellett a kincses láda rejtekhelye kitudatott: mely is -feltaláltatott a Volga melletti Trente cinque tartomány egyik várromja -pinczéjében a jelenlevő főinquisitor által, ki ezt személyesen -ideszállítá. Ezennel hivatalosan felszólíttatik, hogy a magával hozott -corpus deliktit tegye le a præfectura asztalára. - -Minderről a kis jegyző által protokollum lett fölvéve. - -Lándory inte Péternek, hogy tegye le a szekrényt a rácsos asztalra. - -A szekrény előtünésével valami csendes suttogás zugott végig a -jelenlevők során. - -– Felhivom a meghivottakat, a kik jelen vannak, folytatá a souspréfet, -hogy constatálják a szekrénynek az azonosságát. Nem szükség önök előtt -magyarázatot adnom az iránt, hogy egyike a meghivottaknak, az ifjú -marquis Lis Blanc Lyonel miért nem jelenhetett meg ez órában. Ő -főhadnagy volt a tizenkettedik huszárezredben; – a sedani katasztrófa -elmondja a többit. - -Itt reszketett és elhalt a szava a derék férfiúnak, a zsebkendőt nem ok -nélkül helyezte maga mellé az asztalra. - -Lándory felnézett a plafondra. Boszantotta az a hamis pathos. Ő tudta, -hogy miért nem jöhet ide Lyonel marquis. - -A jelenlevők mind elismerték, hogy ez a valóságos Lis Blanc-szekrény. - -Ez a hivatalos tény tehát be volt fejezve. - -A souspréfet felkérte a jegyző urat, hogy sziveskedjék felolvasni az -általa megírt protokollumot, a minek a fiatal úr tehetsége szerint -megfelelt, nagy igyekezetet fejtve ki a saját kalligrafiájának a -lehüvelyezésében. - -– Van rá a jelenlevőknek észrevétele? – kérdé a souspréfet. - -– Nekem van, – mondá Lándory. - -– Tessék előadni. - -– Holmi apró helytelenségeket is óhajtanék kiigazítva látni. Például ha -a tisztelt jegyző úr a nevem végére ygrec-et kegyeskednék írni «é» -helyett. Megaranyozva még nem vagyok. (Nagyon jó! – szólt bele az -elnök.) Azután, ha lehetne Ausztria helyett Magyarországot. («Az nem -lényeges dolog!») Továbbá, hogy nem a Volga, hanem a Vág mellett fekszik -a várrom, a hol a szekrény feltaláltatott («Az irrelevans dolog») s a -vármegye nem Trent cinque, hanem Trencsén, franczia ortografiával -«Traintchaine». («Van-e még valami baj?») És hogy én nem a hypnotizálás, -se nem a clairvoyance útján tudtam meg a szekrény rejtekhelyét. - -Már ebben nem engedett a főúr. - -– Ah! Ezt mi nagyon jól tudjuk. A hirhedett Hermann, s a még hiresebb -Houdin e téren a csodákig vitték az ügyességet. A hypnotizmus egy -tudomány uram, mely egykor a birói vizsgálatot fölöslegessé fogja tenni. -Fluidumok, mediumok ismeretesek előttünk. - -– No hát legyen úgy! hagyta rá Lándory. Azonban, a mit kifogásolok az -egész exposéban: tehát nem csak a jegyzőkönyvben, az egy hézag. Ki -méltóztatott hagyni, hogy az elrabolt tárgyak közt volt még e kincses -szekrényen kivül egy értékpapircsomag is, mely ötszáz ezer frankot -képviselt. Ezt szeretném bele igtattatni. - -Ez meg már épen heves forrásba hozta Boisgoberry úr vérét! Hibát találni -az ő exposéjában. - -– Azt mi jobban tudjuk uram. A mi nincs itt, az nem tárgy. A -végrehajtott végrendelet utolsó alineája így szól: Az ötszázezer frankot -képviselő értékpapirjaimról külön codicillusban rendelkeztem. Ilyen -codicillus pedig nem került elő. S mivelhogy sem örökséget képező tárgy, -sem ahoz igényt tartó hagyományos nem létezett; annál fogva azt a -hivatalos jelentésbe belefoglalni sem lehetett. Ezt mi jobban tudjuk -uram! - -– Nekem okom volt azt a megjegyzést tenni. Mondá Lándory. - -– Most lássuk a láda tartalmát. Nyissa fel jegyző úr. Intézkedék az -elnök. - -A kulcs bele volt dugva a szekrény zárába. Hanem a jegyző hiába forgatta -azt jobbra-balra, az nem nyilt ki. A család jelenlevő tagjai sem tudtak -felvilágosítást adni a zár megnyitásának módjáról: sem a tiszttartó, sem -a pap, ki többször látta a szekrényt az öreg gróf által kinyittatni, a -nélkül, hogy a furfangját eltanulhatta volna. - -Mindenki megbukott a kisérlettel, még a gépgyárból előhivatott műlakatos -is. - -– Talán az én emberem majd ki tudja nyitni, mondá Lándory, mikor már -megunta a kinlódást nézni. - -A Péter aztán egy percz alatt felnyitotta a szekrény felső födelét. Az -alatt még csak a második födél volt látható minden zár nélkül. - -– Hát ez hogy nyilik fel? - -– Azt is az én emberem fogja megmutatni. - -– Hát ő azt honnan tudja? - -Lándory ironiás mosolylyal mondá: - -– A hypnotizmus. Tetszik tudni. - -Mr. Boisgobbery csiklandozva kezdte magát érezni. El kellett fogadnia a -választ, a saját nyilvánítása alapján. - -– E szerint ön már szemügyre vette a szekrény tartalmát. Ki adott önnek -erre jogot? - -– Tetszik tudni: a «nagy inquisitor» vagyok. - -– Akkor a felelősség önt terheli a szekrény tartalmáért. - -– Kifogást tehetnék ugyan a felelősség ellen: miután az egész szekrény -előbb azon homályos gentleman kezében volt, a ki ezt innen elvitte, s a -felnyitás titkát az is jól tudta, s e szerint azt vehette ki belőle, a -mi neki tetszett. Azonban elvállalom a felelősséget, miután meggyőződtem -róla, miszerint a gróf sajátkezű jegyzéke szerint minden megnevezett -tárgy együtt van benne. - -Azzal odaszólt Péternek magyarul, hogy nyissa fel az alsó tábláját is a -szekrénynek. - -Az is megtörtént. - -Akkor a hölgyek is felkeltek a pamlagról, s odamentek az asztalhoz. A -kiváncsiság diadalmas versenytársa minden emberi indulatnak. Még a -fátyolaikat is hátravetették az arczukról. - -A jelenlevők mind összedugták fejeiket az ékszerek bámulatára. Az elnök -egyenkint szedegette azokat elő a szekrényből, a maire olvasta a -tárgyjegyzéket, s a jegyző irta azoknak a megnevezéseit a protokollumba. -Ez eltartott másfél óráig. - -Az elragadtatás általános volt. - -Bizonyára kár lett volna ennyi kincsnek ott maradni eldugva, a Volga -mellett! - -Legnagyobb tetszést vívott ki a fekete gyémánt. - -– Ha a végrendelet engem tesz az ékszerek urává, mondá Alfréd Medeának, -én a fekete gyémántot a grófnőnek fogom felajánlani. - -– Sajnálom, hogy a jó akaratot nem viszonozhatom, mondá a fiatal grófnő, -miután az egész a bátyámé. - -– Talán még nem? Mondá a vicomte, hideg, kegyetlen gunymosolylyal. (Ő is -tudta, hogy hol van Medeának a bátyja.) - -Végre rákerült a végrendeletre is a sor. - -Az ezt lepecsételt tanuk sorban mind elismerték, hogy ez volt a nekik -bemutatott irat, s az elnök constatálta, hogy a pecsétek sértetlenek. - -Akkor azután ő saját maga felmetszette a pecséteket. - -A végrendelet egy egész ivnek az első lapját betöltötte, mind a meghalt -gróf keze irásával. - -Elő volt benne adva, hogy ezzel a korábbi végrendelet megsemmisíttetik. -Az okok megszüntek. Lyonel családot alapított; egészen atyjának akarata -szerint. Annálfogva a kitagadás visszavonatik s Lyonel általános -örökössé lesz kinevezve. - -Azonban a hagyományozó nem tett le a scrupulusairól. Jónak látta -körülzáradékozni a végrendeletét. Sok mindenféle esetre gondolt előre. -Lyonel nagykorúságáig Sidonia grófnő marad a teljhatalmú gyám, a ki a -birtok jövedelméből annyit juttat a mostoha fiának, a mennyit jónak lát. -Lyonel csak a 24-ik éve elértével veszi át a birtokot, melyre a mostoha -anyjának stipulált életjáradék be lesz táblázva. Medea grófnő megkapja -az apai birtokát Erdélyben: neki hagyományozza a gróf az atyja beváltott -adósleveleit. - -Ellenben következtek azok az esetek, a melyekben Lyonel ismét elveszíti -az apai örökséghez való jogát, s helyébe lép az első végrendelet -hagyományosa, De l’Aisne Alfréd marquis. - -Ilyen eset az, ha Lyonel a római katholikus vallást elhagyná s akármi -más hitre térne által. - -Hasonlóul, ha valamely olyan hatalomnak a szolgálatába állna, mely -Francziaország ellensége. - -Épen úgy az egész birtok szállni fog De l’Aisne Alfréd marquisra, ha -Lyonel törvényes utód nélkül halna el. Itt következett egy marginális -jegyzet: hasonló beszámítás alá esik a «polgári halál» is. - -Ellenben: (ez a pont arra nézve, a ki a viszonyokat nem ismeri, a hóbort -szinét viseli magán) ha Lyonel valamely egyházi rendbe találna belépni, -például a maltai lovagok rendébe, akkor azonnal kapja meg a birtokot -szabad rendelkezésére, még ha a nagykoruságot el nem érte volna is. - -(Ehhez már csakugyan clairvoyance kellett!) - -Az aláirás biztos, szilárd kézvonással odakanyarítva. - -Mikor a négy rét hajtott ivet szétnyitották, annak a belsejéből még egy -vékony papirlapra irott pótrendelkezés került elő. - -Ez volt az említett codicillus. - -Ebben a hagyományozó a készpénzével és értékpapirjaival rendelkezik. - -Ez utóbbiakból kétszázezer frankot hágy Sidonia grófnőnek, -százhatvanezeret De L’Aisne Alfréd unokaöcscsének: a többit jótékony -czélokra; szolgáinak, tisztviselőnek, gyóntatójának huszezer, Hermione -kisasszonynak tizezer frankot: a végrendeletet végrehajtó souspréfetnek -szintén annyit. - -– E szerint «ennek» mégis csak bele kell jönni a jegyzőkönyvbe, mondá -Lándory. - -A souspréfet úr még mindig védeni akarta a positióját. - -– De hát mit ér a bőkezű hagyományozás, ha senki sem tudja, hogy hol -kapható az ötszázezer frank papirban? - -Többen is visszhangoztak neki: Alfréd meg a pap. - -– Gombát ér! Heringfejet ér. - -– Én tudom, hogy hová lett és hol kapható meg, szólalt meg Lándory. - -Ezzel egyszerre az általános érdeklődés tárgyává lett. - -– Ő tudja! Hát mért nem mondja? - -– Ha megengedi a souspréfet úr, hogy előadjam. - -– Nagyon kérem. Tessék ide mellém leülni. - -A főúr maga húzta oda Lándory számára az asztalhoz a széket; a melyet -sietett alája tolni Alfréd marquis. - -Hisz ez derék férfiu! - -– Legyen szives előterjeszteni becses véleményét. - -– Tehát az én véleményem szerint az az ötszázezer frank, a Traumhold -bécsi bankár tömegében található fel; a kinél azt a rablást elkövetett -Monte Rosso letéteményben hagyta. Erről nekem biztos tudomásom van. - -– Tehát mégis ér valamit a codicillus! rebegé a souspréfet úr. - -– Van Isten az égben! sohajta fel a plebános. - -– Ön valóban nemes szívü férfiu; nyilvánítá ki véleményét Alfréd -marquis, minden indokolás nélkül. - -Az indokolást egyébiránt Lándory kitalálhatta. Traumhold bankár leánya -neje volt Lándorynak: most Lándory a neje virtualitásainak az örököse; -nagylelkűség tőle, hogy felfedezi, miszerint a ránéző hagyatékot -félmillió franknyi idegen vagyon terheli, a midőn a letéteményező maga -nem jöhet elő, azt visszakövetelni. - -Lándory nagyszerű volt a vállvonogatásban. Az embert nem kell azért -megdicsérni, hogy nem lop. - -– Igazítsa ön ki rögtön ygréc-re Lándory úr nevének végbetűjét! Rivallt -rá a souspréfet úr a kis jegyzőcskére, mely parancsnak az rögtön -igyekezett eleget tenni. - -– Úgy szintén a «L’Autriche»-t igazítsa ki «La Bulgarie»-ra. - -– Inkább La Hongriera, ha úgy tetszik. Esedezék Lándory. - -A kis jegyző aztán odairta neki «Lohengrin»-t. - -– És én most ezzel feladatomat befejeztem; mondá Lándory az elnökhöz -fordulva; nem kivánja ön további személyes jelenlétemet? - -A souspréfet ünnepélyesen kinyilvánítá, hogy meg van elégedve monsieur -Lándory eddigi hozzájárulásával ez ügy kibonyolításához, s ezért neki a -hatóság nevében köszönetet szavaz: az utazási költségei, napi dijai és a -többi végzésileg fognak megállapíttatni. - -Lándory erre azzal válaszolt, hogy mind ezekről lemond: utazását -tanulmányozási czélból tette; a többi pedig «nobile officium». - -Azzal kurtán üdvözölve az ott maradókat, Péterrel együtt elhagyta a -prefekturát. - -Nem mentek egyenesen vissza a hôtelbe, hanem egy sétát tettek a -platánsorral szegélyzett folyócska partján végig. - -– Különös az, szólalt meg Péter, hogy az érdekelt felek közül az egyik -nem mutatott jó kedvet, a másik nem tüntetett boszúságot a végrendelet -felolvasásakor: pedig azt már a legrosszabb vaudeville-iró is utasításba -tette volna a szereplő szinészeknek, hogy a végrendelet felolvasása után -«nyertes fél arcza sugárzik, vesztes félé elsötétül». - -– Hátha ezek jobb szinészek. De más alapja is van az egykedvüségüknek. A -végrendelet egy pontja De l’Aisne Alfrédnek adja vissza a Lis -Blanc-birtokot azon esetre, ha Lyonel akár testi, akár polgári halállal -tünik el a világból. Már pedig, ez órában, mind a nyertes, mind a -vesztes félnek nagy oka van azt hinni, hogy Lyonelt a két baleset közül -az egyik utóléri. A grófnő diadalát lehüti a rettegés, a marquis bánatát -enyhíti a reménykedés. - -– Ezt figyeltem meg mind a kettőnek az arczán, midőn önnel voltam -szemben. Hanem azt csakugyan nem tudom kitalálni, hogy a fiatal -grófnőnek mi oka lehetett azokat a csoda szép szemeit olyan öldöklő -modorban forgatni ön ellen, mikor néha egy pillantást vetett felé? Majd -ki tudom én azt, csak egy olyan magam rangjabeli gentlemannel akadjak -össze a társaságból. - -Lándory most egyszerre ezzel a kérdéssel lepte meg Pétert: - -– Tudsz te lovagolni? - -– Arra, hogy az akadályversenyen pályázzak, nem vállalkozom, hanem ha -egyszer a nyeregben ülhetek, nem maradok le róla. - -– Akkor szerezz ma estére egy hátas lovat a városban, s végy lovagló -csizmát és ostort magadnak. - -Mikor a hôtelbe visszakerültek a sétából, már akkor mind a két átellenes -vendéglő udvarán mosták a sáros hintókat a szolgák s a kocsisok -jártatták a lovakat. Tehát az uraságok már a kastélyban vannak. Az új -statutió végbement. - -A lépcsőházban már ott várt egy ezüst vállzsinóros inas Lándoryra. -Levelet hozott neki a grófnőtől. - -A levélben meghivás volt a mai ebédre, a Lis Blanc-kastélyban, déli hat -órára. - -Lándory válaszolt, köszönte a meghivást, ott lesz. - -Péter utána ment az inasnak. - -Jó vártatva visszatért, s hamisan hunyorítva a félszemével: - -– Mindent tudok, mondá. Egyszerre jó pajtások lettünk a collegával. Régi -cselédje volt a grófnak (a grófné zsoldjában.) Kiváncsi volt rám. «Te -vagy az a méregkeverő?» kérdezé tőlem. - -– No hát, hogy ne volnék az? - -– Akkor collegák vagyunk. Én is sok mérget kevertem a gazdámnak, a mitől -az hamarébb ment a pokolba. Ez a te gazdád úgy-e bűvész, -halottfeltámasztó, ördögidéző. - -– A bizony! Én aztán rágalmaztam önt egész lelkesedéssel. Ez -viszonlelkesedést idéz elő. – Hát ti a korcsmába tértetek vissza -ekvipázsaitokkal? kérdezém. Nincs istálló a kastélyban? - -– Istálló csak van! de se egy szál széna, se egy szem zab. - -– Hát nem tartott a marquis lovakat? - -– Odabenn Párisban. Azokat megették az ostrom alatt. A régi gazdámnak, -Lis Blanc grófnak hirhedett écurieje volt. Hámos lovai, arab paripái, -különösen a gazdasághoz való trakhéni ménei jutalmat is nyertek a -világtárlaton. De a mint a marquis átvette az örökséget, az egész -ménest, istállót mind eladta; a grófnak derék rambouillet nyája volt: -azt is mind ezüstre váltotta fel. Most aztán (az ajtón keresztül -hallottam) a grófnő és a marquis, a mint a beiktatás után magukra -maradtak a belső szobában, csunya nagy perpatvar támadt közöttük. A -grófnő szemére lobbantotta a marquisnak, hogy mind elpocsékolta a -gazdasági felszerelést, lovakat, juhokat, teheneket. Erre aztán azt -vágta vissza neki a marquis, hogy «ön épen azt teheti a Lis Blanc -gyémántokkal, hogy mikor én kapom vissza az uradalmat, csak az üres -szekrényt találjam». «Azt meg is fogom tenni!» mondá a grófnő. «Akkor jó -lesz önnek sietni a vásárral, mert a versaillesi bonhommeok piaczra -akarják dobni a korona-gyémántokat, s akkor ennek a csemegének nagyon -leverik az árát.» - -– A gutát! Ilyen hangon beszélnek egymással? mondám én. - -– Ez még hagyján! monda ő. De azt láttad volna, mikor a souspréfet, a ki -az új (de régi) örökösöket beigtatta a birtokukba, s a kulcsárt előre -bocsátva, egyenkint nyitogattatá fel az ajtókat, bevezette őket a -termekbe s nagy pofával hirdette, hogy ime mindent a régi rendben -találtak: hát ott is folyvást azon veszekedett az öreg grófné a -marquissal, hogy az eredeti festményeket kicserélte müncheni -másolatokkal. Ezen patvarkodva el-elmaradtak egy-egy gyanuba vett -Rembrand-képnél. Plane egy rámánál, a melyben egy Meissonier szemtelenűl -helyettesítve volt egy olajnyomattal, csaknem hajba kaptak, úgy hogy -utoljára a souspréfetnek nem maradt más vezetni valója, mint az ifju -grófnő. Az meg csak ődöngött, a fejét erre-arra hajtva, mintha nem is -tudná, hol jár? Egyszer aztán, a mint egy ajtót felnyittatott a -souspréfet, lekötelező mosolygással mondta, a hogy szoktak az ilyen -hivatalos urak: «Ez pedig itten a grófnőnek hálószobája!» Tudod? Az a -nászéji szoba. A közepén egy feldöntött asztal, összetört porczellánok, -szétgurult poharak társaságában, mellette egy nilus-kék atlaszszal -bevont causeuse, mely világos tanujelét hordta magán annak a -katasztrofának, mikor valaki többet ivott, mint a mennyit megbirt; no -hiszen azt a képet, azt a szemet láttad volna, a mit Dea grófnő mutatott -erre a látványra! Hej, hogy csapta be azt az ajtót souspréfet úr orra -előtt s azzal megfordult a sarkán s kiszaladt az erkélyre. No majd -beszélek én még neked erről a nászéjről, mikor egyszer együtt keverjük a -mérget: absynthet, veres borral! Ma estére aztán jól kicsipd az uradat; -mert sok szem megakad rajta! - -Lándory utána gondolt a Péter által elmondottaknak. Végig menve az -egésznek során, kezdte megérteni azoknak a félelmes szép szemeknek -fenyegető ragyogását. - -… Ha azt tudják, hogy Pétert, mint elitélt méregkeverőt hozta ki a -börtönből Lándory, akkor az ő életének megelőző körülményeiről is jó -értesüléseiknek kell lenni… - -… ha az a szó, a mit Hermione kisasszony az öreg Lis Blanc grófnak -elmondott, «egy olyan férjnek való ritka példányról», Medeának is fülébe -jutott… - -… s ha szóbeszéd tárgya volna az, hogy egy jámbor samaritánus, ki két -évig ápolt gondosan egy hitvest, a Középtengernek egy szigetén -elzárkózva a világtól… - -… akkor aztán könnyű megérteni, mit beszél az a lefelé nyiló szem, az a -középen felnyiló száj, mely fehér fogait mutatja: «Vigyázz! Ez éget! ez -harap!» - -Még is be mert lépni ennek a szép fenevadnak a ketreczébe. - -Sidonia grófnőre nem volt semmi meglepő sem a végrendeletben, sem a -codicillusban. Mindkettőnek a tartalmát ismerte lényegében Lis Blanc -házi papja, s ez közölte azt a grófnővel. Úgy, hogy a grófnő egész -felkészülten jött már Seigniersbe. Előre küldte a szakácsát a statutió -lakomájához szükséges minden felszereléssel: még virágokról is -gondoskodott. Az akkori divat szerint az étkező asztalt telehintették -üvegházi virágokkal. A porczellán, ezüstnemű is megfelelt a pompás -menünek. Hasonlított ez a lakoma a debreczeni büvész Hatvani professor -vendégségéhez, ki egy üres konyhából a sultán ebédjét hordatta elő a -szolga szellemeivel. - -Csupa férfitársaság volt, a két házi úrnőt kivéve, kik együtt vitték a -«honneurs»-öket. A városka notabilitásai: a helyőrség parancsnoka -segédtisztjével, gyárosok és szállítók, a kikre az uraságnak szüksége -van. - -Lándoryt mindenki sietett protegálni. Először mindenki meg volt lepetve, -hogy nincs turbán a fején, sarkantyus csizma a lábán. Azt, hogy -francziául hall és beszél, természetesnek találták. És aztán, a ki csak -előfoghatta, mind iparkodott vele, még az ebédhez ülés előtt, -megismertetni a legközelebbi mult idők sensatiós eseményeit. - -Még mindig a commune leveretése volt a kedélyeken uralkodó tárgy, ahhoz -tudott mindenki valami új adattal szolgálni. Talán hallottak róla már -valamit, hogy itt van egy csoda-ember, a ki két esztendeig nem olvasott -ujságot. Lándory hallgatta mind azt áhitatosan, mintha csupa ujdonság -volna rá nézve. Majd a hölgyekkel váltott néhány szót, s azon az alapon, -hogy Medea grófnő atyai részről a magyarokkal rokon, beszélt neki egy -pár érdekes apróságot arról az országról, a hol a birtoka fekszik. A -grófnő még emlékezett vissza a gyermekkorából arra a vidékre. Csakhogy -igen messze van. Két nap kellett kocsin ülni s egy helyütt, a hol -elvitte a hidat a megáradt folyam, tutajon átkelni. Lándory kellemes -ujdonságot vélt a grófnővel közölni, a midőn értesíté, hogy oda most már -vasút vezet: a pályaház ott van a kastély parkja végében, egy nap alatt -Budapestről oda lehet jutni. A főváros is sokat változott azóta, hogy a -grófnő utoljára látta. Most egy sugárutat törnek rajta végig, mely a -párisi Boulevard Sebastopollal akar valaha versenyezni. Erre csak egy -iróniás mosoly felelt és azon száraz válasz, miszerint a grófnő nem igen -reméli, hogy akár Magyarország fővárosát, akár az erdélyi kastélyát -valaha meglássa. - -Itt azután el lehetett szakítani a beszélgetés fonalát. - -A komornyik jelenté, hogy fel van tálalva s szétnyitá az étterem kettős -szárnyajtaját. Lándoryt az a kitüntetés érte, hogy Sidonia grófnő az ő -karján vezetteté magát az asztalhoz; ezzel Alfréd ellen is tüntetett, ki -rangra előkelőbb volt és közeli rokon, s ma reggel még ura ennek a -kastélynak. Talán épen azért! Alfréd azzal akarta elpalástolni a -mellőztetést, hogy Medeát vezesse az asztalhoz, (hiszen felesége volt!) -de azzal is elkésett, mert az meg már akkor a souspréfet karján -csüggött. - -Az asztalnál is ez a rend volt megtartva. Az asztalfőn Sidonia grófnő, -jobbról mellette Lándory, balról Boisgoberry úr, a mellett Medea grófnő, -azon tul a colonel, Lándory szomszédja volt a maire. Alfréd az asztal -tulsó végén foglalt helyet, mint exházigazda. Tehát Lándory csakhamar -szemközt volt Medeával. - -A jó borok felnyitották a nyelveket. A «chateau Laffitte»-nál még a -conjectural-politika járta: Vajjon Joinville és Aumale herczegek -belépnek-e az assemblée-ba? Vissza fogják-e kapni a birtokaikat? -Sikerül-e Dupanloup-nak a Bourbonok két ágát egymással kibékíteni? Mit -jelent Franclieu marquis támadása az orleanisták ellen, a legitimisták -nevében? Találkozott-e Thiers a herczegekkel, vagy végkép szakított az -orleanistákkal? Megbukik-e Thiers, Gambetta heves támadása miatt? Hát -Daru rohama Jules Favre ellen a napoleonidák érdekében, biztat-e -sikerrel? – A «Haute Sauterne»-nél már az actualis politika terére -szálltak át: meddig marad a pápa Rómában? Sikerül-e Plon-Plonnak a -corsicaiakat meghódítani? Volt, a ki már azt is tudta, hogy meg is -bukott Ajaccióban irgalmatlanul a «vörös herczeg». A «grand vin»-nél -pedig már egészen tűzbe jöttek a fejek, s belemélyedtek a -pártpolitikába; szomszédok és átellenesek ki-ki a maga jelszavára -koczintott, hogy csak úgy tört bele a pohár! Egynek a zászlója tricolor -volt, a másiké fehér, a harmadiké a császári sas; volt, a kinek a veres -zászló tetszett. - -Az erdei szalonka után a souspréfet ur poharat emelt az új birtokosokra, -a két grófnőre, a hogy szokás, azután a volt birtokosra, ki nemes -lemondással hajolt meg a törvény előtt, a hogy illik; és végül a család -hirneves vendégére, Lándory úrra, a hogy a méltányosság hozza magával. - -A toast rövid volt és szép. - -A felköszöntésre Alfréd is odajött az asztal tulsó végéről «rokonaival» -poharat érinteni, mely udvariasságot Sidonia grófnő azzal viszonozott, -hogy ott marasztotta a marquist, helyet adva neki az asztalfőnél maga -mellett, úgy hogy Alfréd most már a grófné és Lándory közé jutott. - -Mikor a pohárcsörgés elhangzott, s a souspréfet ur leült a helyére, -poharát még egyszer Lándoryéhoz koczintva: egyszer csak eszébe ötlött -valami. - -– Apropos! Hát azzal a húszezer frankkal mi történik, a mi a -præfecturánál le van téve, jutalmul az elrabolt kincsek és végrendelet -kézrekerítőjének? - -Lándory nem bánta volna, ha azt nem itt az ebédlőasztalnál hozták volna -elő. - -– A felfedező nem akarja magát megneveztetni, felelt a kérdésre -szárazon. - -– De azért a kitűzött jutalmat mégis valakinek ki kell adni: ez a világ -végéig nem maradhat a közpénztárban, mint az Ahasverus kincse. - -– Tehát legyen átadva ez az összeg azoknak a szegény gyermekeknek, a kik -Páris ostroma alatt árván maradtak. - -Ez a nyilatkozat általános helyeslés moraját idézte elő az -asztaltársaságnál. - -Sidonia grófnőnek az arcza még az alatt a remek emaille alatt is, mely -az Elysée titka volt, elvörösödött. - -– Akkor mi ez összeghez még egyszer annyit adunk a leányommal, mondá -büszkén. Ez volt a tromf. - -– De akkor mégis csak meg kell nevezni valami emberi nevet, hogy ki adja -ezt a pénzt! erőlteté a maga jussát mr. Boisgoberry. - -– Irja ön a mi összegünk alá e nevet «Medea». - -– És az öné alá, monsieur Lándory? - -– Az enyim alá pedig ezt a nevet «Godiva». - -Egyszerre, mintha megnémult volna az egész társaság, mindenki -elhallgatott. Hisz azt már mindenki elmondta egymásnak, hogy ez a -«Godiva» nem csupán annak a hires angol honleánynak a neve, a ki országa -fővárosát megmenté a diadalmas ellenség pusztításától – egy kényes -természetű lovaglás által a városon végig; – hanem azonkívül a jelenlevő -külföldi celebritás meghalt feleségeé is. - -Lándory csak azt a hatást vizsgálta, a mit e név kimondása Medea arczán -előidézett. - -Soha ennyi pokolbeli gyűlöletet és megvetést egy tekintetben! A szemei -épen úgy mélyedtek Lándory szemeibe, mint mikor a gyakorlott vivó a kard -hegyét ellenfele szivének irányozva, azt egy féltempóval megelőzni -készül. - -Legelső volt a plébános, a ki szavakat talált méltó megjegyzésre. - -– Ime egy férj, a ki a nejéhez még a túlvilágon is hűséget tart. - -– Igen, igen, nagyon szép! dörmögék végtől végig: ámbátor senki sem -fogadkozott rá, hogy utána csinálja. - -De l’Aisne Alfréd ez által kényszerítve érzé magát, hogy csipőssé -legyen. - -– Hát egyáltalában hiszi ön a túlvilágot, monsieur Lándory? – nyefegé, -hátravetve magát a székében. (Ezzel nyilván a papot akarta -megcsippenteni, a ki felől jól tudta, hogy a második végrendelet értelmi -szerzője volt.) - -A pap szembe is szállt vele a kihivó szóért. - -– Mi az? Uram! Hát pogányok lettünk-e? Elfelejtettük-e a Hiszekegy -utolsó mondását, az Amennel együtt? - -– Hát az jó a parasztoknak, meg az asszonyoknak, azok hadd járjanak a -paradicsom után; de én ki nem tudom találni, hogy én mit keresnék a -mennyországban, a hol az örökkévalóságig énekelnek és muzsikálnak, a -mihez én nem értek, legfeljebb okarinát tudnék ott fujni. - -Erre az elmésségre többen nevettek, míg Sidonia grófnő chinai -sárgateknőcz legyezőjével takarta el a sačrileg rokon ajkait. - -Lándory a nevetés közben odaszólt a marquisnak: - -– De hát, uram, hogyan egyeztethető össze az a hittagadás, a lourdesi -szűzhöz való zarándoklással? - -Erre a kérdésre aztán mindenki nevetett. - -Alfréd zavarba jött. - -– Hát már ön azt honnan tudja? Cagliostro ön? - -– Houdin! Houdin! kiálta diadallal Boisgoberry úr. - -Alfréd most már nagyon komoly arczot csinált, (a maga rovására senki sem -szeret a nevetőkkel tartani.) - -– Hja uram, az ember hitét, meggyőződéseit nagy catastrophák képesek -sarkaikból kifordítani. - -Ez nagyon is érthető volt. Mikor az ember véletlen örökség útján roppant -vagyonhoz jut, ez élő bizonysága az isteni gondviselés létezésének; -mikor aztán két év mulva az ember ugyanazt a gazdagságot, egy előkerült -uj okirat erejénél fogva, kénytelen a kezéből kiereszteni, ez már csak -elég indok arra, hogy Istent, másvilágot, halhatatlanságot megtagadjon. - -Lándory sarcasmussal kérdezé. - -– És ha egy ellencatastropha ismét rehabilitálná a megrontott helyzetet, -akkor ismét teljes érczértékéhez jutna a Credo? - -De l’Aisne vette észre, hogy ez az ember a kártyájába lát. Sietett azt -eltakarni. - -– Hát Napoleon hiveiből nem lettek-e Sedan után republikánusok? - -Ezt nem türhette el a pap, hogy közbe ne mennykövezzen. - -– Ön csak nem helyezi egy categoriába az isteni felséget egy halandó -emberrel? - -A marquisnak szüksége volt rá, hogy a figuráját az atheista álarcz alá -rejtse. - -– Kicsinyekről következtetni a nagyokra. Hát monsieur Lándory, ön, mint -hallom, nagy természetbuvár, még nagyobb szellemidéző. Hát mondja ön, -látott ön már egyetlen egy érzékeinkkel felfogható lényt, a mely a -túlvilág létezéséről tanuskodik? - -– Láttam. Volt rá a rövid válasz. - -– Ah! Ah! Hangzott mindenünnen, a vendégek kezdtek figyelmesek lenni; -magának Medeának a szemei is egészen kerekre nyiltak fel. Egy ember, a -ki már látott túlvilágról jött lényt. - -– És önök is mind látták azt. Ez az a sárga lepke, mely nyáron -kertjeinket ellepi. Ennek a fiai nyár derekán kelnek ki a falevélben és -e szemmel alig látható lénynek már akkor van tudata arról, hogy ez a -falevél neki csak ideiglenes hazája, hogy ez a forró napsugár, mely őt -életre kelté, el fog hidegülni s aztán jön egy idő, mely ránézve a -halál. De azzal nincs vége az életnek, jön egy szebb világ, az ő fajára -nézve üdv s annak folytán ő szárnyakat fog kapni s virágról-virágra -száll. Ez a «hit», ez az «ösztön» készti ezt a parányi teremtést, hogy a -maga túlvilágát előkészítse: közös erővel koporsóvá göngyölíti össze a -falevelet, mely földi otthona s sejtve azt, hogy az le fog hullani a -fáról: mindenik állatka egy szál selyemmel, mit a szájából ereszt, -odakötözi azt a galyhoz. Hát ha e microscopicus állatnak van tudomása a -halál utáni létről, megdicsőülésről: a lelkes ember irtsa-e azt ki -magából? - -A hatás nagyon vegyes volt erre az allegoriára. - -Sidonia grófnőnek nagyon tetszett. Medea ellenben ajkát pittyeszté, -csillagvizsgáló, botanicus, entomolog – mind rossz firma! A souspréfet -azt mondá, hogy a lepkét már az ó egyptomiak is a halhatatlanság -jelképének tarták, a plébános úr ellenben határozottan tiltakozott az -ellen, hogy a mennyei paradicsom mellett természetrajzi példák -tanuskodjanak, mikor azt világosan megállapítja az ujtestamentom és -szent Chrysostomus. - -A marquisnak pedig teljesen kiszolgáltatta magát ezzel a metaphorás -ömledezéssel Lándory. - -– Hát jól van, monsieur Lándory; elfogadom, hogy egészen helyesen -cselekszik egy magasabb intéző kéz, ha a papiliok, phalenák és egyéb -kukaczok seregének szivébe a feltámadás hitét beoltja, hogy azok aztán -tavaszszal simára letarolhassák a kertjeinket; de ugyan mondja ön meg, -mi czélra támasztaná fel egy mennybéli hatalom azt a tizenötezer -communardot, a kiket junius 8-án a Père la Chaiseben, meg a st. cloudi -kapunál és a torlaszok között elgázoltattunk; kivánja azt valaki, hogy -ezek még újra feltámadjanak, s szárnyakat is kapjanak, hogy onnan -felülről lövöldözhessenek bennünket a petroleum-puskáikkal? - -Ez már aztán általános hatást gerjesztett. Eclatans siker volt. Az egész -asztaltársaság feljubileált rá, s egyik vendég a másikat igyekezett -tulkiabálni az adatok halmozásában. - -– A gonosztevők serege, ki saját hazáját pusztította! - -– A kik a Louvret, a hôtel de Villet, a templomokat felgyujtották! - -– A kik a feszületekből, a szentségtartókból pénzt verettek! - -– A kik a párisi érseket meggyilkoltatták. - -– De nem elég, hogy ezeknek a vére kifolyt, tüzeskedék a sous-préfet; -még annak a tizenkétezer gonosztevőnek is ki kell végeztetni, a kik -fegyverrel a kezükben fogattak el a sánczok között. - -– Minden bizonynyal! helyeslé a colonel. Azok nem tekinthetők -hadifoglyoknak; hanem rablóknak. - -– Gőz-guillotint kell felállítani, a mi egyszerre sorszámra gyalulja le -a fejeiket! kegyetlenkedék a maire. - -– Talán még is nem valamennyit, kegyeskedék a pap; de a vezetőket minden -bizonynyal. - -Erre aztán mindenki sietett a maga jelöltjét megnevezni, a ki leginkább -megérdemli, hogy a feje leguríttassék. «Millieret, a ki a gyujtogatást -elrendelé!» – «Van de Hoovent, a torlasz-parancsnokot.» – «Brunelt, a ki -petroleum-puskákkal lövetett a katonákra.» – «Armand Desprést, a ki a -verestollas enfants perduket vezette junius 14-én az általános -gyujtogatásra!» – «Főképen a katonai vezéreket, Dombrovszkyt, La -Ceciliát, Piadyt!» – «Még inkább az értelmi vezetőket: Courbet festőt, -Cluzeretet, a «Lanterne» szerkesztőjét, a ki Henry Max álnév alatt -dolgozott, Vermorelt, Cavaliert, a kit Pipe en bois (fapipás) név alatt -ismertek!» – «Kivált az idegen kalandorokat: Vanderburchot, Bagrationt, -Okolovicsot, Littenberghert, Allighierit, Amemberit, Zembert!» - -Kifogyhatatlan volt a névsor, s azt össze-vissza kiáltozta mindenki, a -maga kiválasztottját ajánlva halálnak és pokolnak. - -– Hát a legnagyobbat kifelejtették önök? kiáltá Boisgoberry úr. Raoul -Ripaillet! Az Orsini-bombák hősét! - -Dehogy volt az kifelejtve! Azt már candidálni sem kellett! Meg volt -választva! épen úgy, mint Jules Ferré, mint Rossel, mint Jules Vaillée, -és Vermorel, a kikről beszélni sem kell már! El vannak itélve! - -Lándory tudta, hogy ez a tűzakna nem ő ellene lett felrobbantva; – hanem -Lis Blanc grófné ellen. - -És a grófnőnek ott kellett ülni az asztalfőn, és hallgatni mozdulatlan -arczczal azt a méltó haragtól lángoló ostromzajt. Még csak a -szemöldőkeit sem volt szabad összeránczolnia. (Erre a londoni -csodadoktor előre figyelmeztette: strapácziákat a berakott szemöldök nem -áll ki.) - -Medea egykedvű arczot csinált, mint egy márványszobor. - -Mikor aztán Alfréd látta, hogy a grófnő eléggé meg van kínozva, -nagylelkű akart lenni. - -– Ejh, uraim, hagyjuk ezt a szomorú themát! Ürítsünk inkább poharat a mi -távol levő kedves rokonunkért, az én kedves unokaöcsémért, Lyonelért! - -Ezt nevezte ő nagylelkűségnek. - -A vendégsereg sietett Sidonia grófnőhöz, poharát az övéhez koczczintani. -Abban minden cseppnek méreggé kellett válni. - -Lándory szemei mindent láttak. A marquis ördögi kedvtelését, a grófnő -kárhozati kínját, és azt is, hogy Medea egy cseppet sem ivott a szájához -vitt pohárból. - -– Na hát, monsieur Lándory, kötődék Alfréd marquis, ezuttal csak mondjon -le ön arról, hogy a hernyókra nézve van feltámadás. - -– Igen! Erősíté a souspréfet. Holnapután fog az assemblée elé kerülni a -tizenkét ezer lázadóra kimondott itélete a vésztörvényszéknek, s akkor -kezdődik a «nagy lakodalom!» - -– Én ugy tudom, szólt Lándory, hogy nem lesz semmi tömeggyilkolás. - -– Kitől tudja ön? kérdé felförmedve mr. Boisgoberry. - -– Az igazságügyminisztertől, a kinél tegnap voltam kihallgatáson. - -– S a miniszter megmutatta «önnek» az itéletet? - -– Sőt kegyes volt a véleményemet is meghallgatni felőle. - -– És mi van az itéletben? (Ezt a kérdést több oldalról is ismételték, -úgy tetszik, hogy egy suttogó hang is volt közötte; talán Sidonia -grófnőé.) - -– Nem élhetek vissza a bizalommal. Holnapután úgy is meg tudja mindenki, -mert a nemzetgyülés elé kerül. Annyit mondhatok, hogy a tizenkét ezer -fogoly commune tag közül csak négy lett halálra itélve. - -– Kik azok? kiálták sokan egyszerre. - -– Kötelességem a titkot megőrizni. - -– De Raoul Ripaille csak közte van a négynek? szorgalmazá a souspréfet. - -– Az nincs köztük. - -Három ember iparkodott e szónál a legkisebb mozdulatot is eltiltani az -arczának: Sidonia, Medea és Bertalan, a többi mind dühöngött. - -– Ezt még az assemblée meg fogja dönteni! kiálta a maire. - -– E miatt fel fog lázadni a hadsereg! fenyegetőzék a colonel. - -– Én magam vezetem az uj revolutiót a kormány ellen! harsogott mr. -Boisgoberry. - -Az ebédnek vége volt már, az inasok felhordták a szájöblítőket. Soha -asztaltársaságnak erre nagyobb szüksége nem volt! - -Sidonia grófnő asztalt bontatott, a mokkát a teremben élvezhetik az -uraságok. Ránézve ez megszabadulás volt a purgatoriumból. - -Ismét Lándory karját fogta el, s az öreg inasnak azt parancsolá, hogy a -kávét hozza oda utánuk a téli kertbe. - -A társaság a nagy terembe ment át; ott rá lehetett gyujtani. Medea a -zongorához ült és elkezdett valami Chopin-féle variatiót játszani, ez -többeket odavonzott. Sidonia grófnő háborítatlan vonulhatott félre a -teremből nyiló téli kertbe. - -Úgy vitte oda magával Lándoryt, mintha csak az üvegháza diszét, a -virágzásnak indult «musa ensetét» akarná neki megmutatni, meg a -gyümölcscsel rakott derék narancs és czitromfákat. A míg az inasok a -kávét, a chartreuset, meg a szivarskatulyákat egy japáni bronzasztalkára -elhelyezék, addig mind a kertészről beszélt a grófnő, hogy az milyen -derék becsületes ember, hogy el nem adta a rábizott exotikus növényeket, -holott másfél év óta nem kapta meg a fizetését a marquistól. - -Majd maga jó példával ment előre, egy papirszivarkára gyujtva; s aztán -megkinálta Lándoryt is egy havannával, elébb ő maga leharapva a -szivarnak a végét a fogaival. A legvilágosabb kegynyilvánítás egy -szivesen látott vendég irányában. - -Lándory arra gondolt, hogy mégis derék ember az a pesti fogorvos! - -Akkor aztán leült Sidonia grófnő egy chinai oldalkaros székbe, eltakarva -egy majolika vederben pompázó retinospora által. - -– Ön régóta ismerős a mi igazságügyminiszterünkkel? - -– Még abból az időből, a mikor egyszer Magyarországot beutazta, hogy az -ottani börtönrendszerrel megismerkedjék; én kisértem őt ez utazásában. - -– Ah! Miniszterünk a külföldön is utazott? (A grófnőnek sajátszerű -meghatározása volt a «külföldről».) Ön tehát a látogatást adta neki -vissza? - -– Nem, grófnő, én tudom, hogy a kormányférfiak ideje nem látogatások -számára van beosztva. Egyenesen azért az ügyért mentem hozzá, a mi ide -vezetett. Mint az igazságügy legfőbb vezetője, kellett, hogy értesülést -vegyen az oly nevezetessé lett Lis Blanc ügyről, mely a két kormány -között jegyzékváltásra is adott alkalmat. - -– És aztán csak úgy «en passant» jött a communardok dolga? - -– Nem biz az, grófnő; causalis nexus van a kettő között. - -– Causalis nexus? mormogá a grófnő. De jó, hogy nem tudok deákul! (Pedig -nagyon jól értette, hogy mi az!) - -– Akarja a grófnő, hogy beszéljek a communardok pöréről? - -– Nem tudom, mennyiben érdekelhet ez engem? - -– Akarja a grófnő, hogy beszéljek Raoul Ripailleról? - -A grófnő bámulva nézett a téli kert közepén lévő vízöntő nymphára, -mintha attól akarná megtudni, hogy ki az a Raoul Ripaille? - -– Micsoda név az a Raoul Ripaille? kérdezé, mosolygó közönyt erőltetve, -Lándorytól. - -– Az a grófnő mostoha fiának az álneve. - -– Hah! - -Vége volt a tettetésnek. A grófnő ijedten dobta el a szájából a -szivarkát s megkapta Lándory kezét. - -– Kitől hallotta ön ezt? kérdezé suttogva s ijedt tekintetet vetve a -salon nyitott ajtaja felé. Üljön ide mellém. - -Bertalan széket húzott a grófné mellé s a szivart a szája balszegletébe -igazította, hogy ne füstöljön a grófné arczába vele s aztán, mintha -csupa hizelkedéseket mondana neki, egész nyájas arczczal közlé vele a -valóságot. - -– Én ezt az inasomtól tudtam meg, a ki viszont az államfogházban -hallotta egy fogolytársától: Monte Rossótól; ez megint igen benső -pajtásságban volt Lyonel gróffal. Lehetetlen, hogy a grófnő salonjában -is meg ne fordult volna. Fekete «Henry quatre» szakált viselt, felfelé -fésült bajuszszal s pompás sűrű göndör hajat, mely a nyakáig ért. Én -nyirattam le a szegedi börtönben. - -– Emlékezem az arczra. Itt vicomte de Mont-Rougenak nevezték. - -– Ugyanaz a név francziául. No hát ez volt az, a ki Lis Blanc gróf -kincseit elrabolta. Nekem nem vallotta ki, hogy hová dugta el azokat, de -a fogolypajtásnak igen. Ez meg fölfedezte nekem, mikor a börtönből -kihoztam, királyi kegyelem mellett. A húszezer frank díj, a mi a -felfedezőnek volt igérve, az inasomat illeti meg s a ki lemondott róla – -az árvák javára – és a Godiva-névre, az nem én voltam, hanem az inasom. - -– Akkor az valami rendkivüli ember. - -– Hát vannak arra mi felénk ilyen rendkívüli emberek is. Ezen a -csatornán át jutott el hozzám Lyonel gróf második alakjának genesise. - -A grófnő mohó sietséggel kérdezé: - -– El van fogva a mostoha fiam? - -– Olyan jól van, mint ha el lenne fogva. Tudják a helyét és jól őrzik. - -– De hát hol van? - -– Olvasta a grófnő Hugó Victor regényét: a «Nyomorultak»-at? Emlékezni -fog a föld alatti Párisra? - -– A kloakákról? - -– Igen. Ott van. - -– Lyonel! - -A grófnő nem tudta magának megparancsolni, hogy ne reszkessen. Valóságos -láz volt az. Ez az ember ördög! Beteggé tud tenni. - -– Egyikébe ezeknek a föld alatti utczáknak vette be magát Raoul -Ripaille, a commune leveretése után. - -– Irgalom atyja! Még a nyáron! Azóta mindig ott van? - -– Ő és még valami harmincz társa. Voltak ott elbújva többen is, de azok -lassankint előjöttek és megadták magukat. Raoul Ripaille és társai -azonban el vannak látva hosszú időre élelmiszerekkel és mindenféle -pusztító eszközökkel: dynamitbombákkal, petroleumkarabélyokkal; -elszánva, hogy ördögök módjára fognak harczolni, ha a katonák -megtámadják őket. A kormány azonban nem szándékozik dicstelen vérontást -rendezni a föld alatt. Van más módja, hogy a maga foglyait a napvilágra -jönni kényszerítse. - -– Mi az? - -– Hát ha egyszer egy nagy tartós zápor, egy felhőszakadás zúdul le -Párisra, akkor annak a kloaka sikátornak a Szajnába torkoló szádát -betömik, s akkor aztán a csatornákon aláömlő víz kényszeríteni fogja az -odarekedt csapatot a csatornagégéken kimenekülni veszedelmes -erősségükből. - -Sidonia grófnőnek egy verejtékcsepp megindult a halántékáról s végig -futott az arczán. Most már a hőség állta el minden tagját. - -– Említette önnek a minister Raoul Ripaille nevét? - -– Azért mentem oda hozzá egyenesen, hogy Raoul Ripaille – nem! Lis Blanc -Lyonel gróf ügyét védelmezzem. - -– Ön védelmezte őt! - -– Igen. Mikor a ministerhez mentem, öt név volt a kivégzésre jelölve. A -vésztörvényszék ugyan egész lajstrommal adta a halálitéleteket, de -Thiers nem enged többet kivégeztetni ötnél. Raoul Ripaille volt az -ötödik. - -A grófnő azt hitte, hogy a chartreuse csillapítani fogja a -szívdobogását. Idegeinek szörnyű gyötrelmeket kellett kiállni. - -– Én addig beszéltem a minister lelkére «védenczemről», a míg kitörülte -a nevét az első kategoriából s átírta a másodikba. - -– Mit mondott ön neki? Hisz nem tud felőle semmit. - -– Annyit mondtam el neki, a mennyit tudok. Hogy Raoul Ripaille, Lis -Blanc gróf egyetlen fia fiatal gyermek még, a kinek tettei nem -beszámíthatók. Egész élete kényelem és dúskálkodás volt, akkor egyszerre -kitagadta az atyja; erre megjavúlt, magába tért; akkor kirabolták, -megfosztották apai birtokától, ellopták az utóvégrendeletet, melyben -atyja visszafogadja, másodszor is «nyomorulttá» lett. Huszonegy éves -korában. Oda volt kényszerítve, hogy a társadalom ellenségei közé -álljon, a birtokos osztály elleni gyűlölet senkinél nem volt annyira -indokolva, mint ő nála, a kit csakugyan igazságtalanul fosztottak meg a -birtokától. És most ime megkerül az ellopott végrendelet, a sors maga -igazságot szolgáltat az elbukottnak. Hát az emberi igazságosztó kéz ne -nyújtsa-e felé kezét, hogy őt fölemelje, hogy engedjen neki utat derék, -becsületes emberré lehetni, hazájának, az emberiségnek szolgálni? - -Sidonia grófnő nem birta eltitkolni a könycseppet szempillái alatt. - -– Addig esedeztem a minister előtt, míg kitörülte Raoul Ripaille nevét a -második kategoriából és átírta a harmadikba. - -– Mit jelentenek ezek a kategoriák? - -– Az első = a Gréve-piacz. – A második = az Ile de France. A harmadik -Cayenne. – Az elitéltek közül, a kit halállal nem büntetnek, ha nagyon -terhelve van, megy az Ile de France-ra; ha nem olyan nagyon, Cayennebe. -Toulonban ott várja őket már nyolcz nagy hajó. Az elsőbbi gyarmatban -ugyan paradicsomi a vidék, de az idegenek nyolcz tizedrésze elhal ott -honos nyavalyákban. – Cayenne nem olyan rossz, az általános nyárhőség -ugyan negyvenkét fok, de erős természetek kiállják tíz évig is. - -– Rettenetes álom ez! rebegé a grófnő. A csodálatos email sem birta -eltakarni arczának halálsápadtságát. Lehunyta a szemeit, hogy elhitesse -magával, hogy ez csak álom. - -A salonban nagy taps riadt fel. Medea mesteri játékának szólt ez az -ovatio: Sidonia grófnő felriadt rá. - -– Nem nekünk tapsoltak, grófnő! nyugtatá meg Lándory. Még mi nem -végeztük el. Én még nem voltam kielégítve a minister kegyességével. -Kijátszottam az utolsó tromfomat. Így szóltam a ministerhez: Uram! Lis -Blanc Lyonelre nézve az mindegy: akár az Ile de Francera küldik, akár -Cayennebe. A deportatio «polgári halál». A polgári halál esetén Lyonel -ismét elveszti a jogát ősei birtokához, s a Lis Blanc-hagyatékot örökli -De L’Aisne Alfréd marquis. Lyonel gróf az «Internationale» tagja, Alfréd -marquis pedig pure sang orleanista. Már most mi van érdekében a franczia -köztársaságnak? ha Lyonel lesz többszörös milliomossá: az bizonyosan -megszünik «communista» lenni, de ha Alfréd jut ehhez a nagy birtokhoz, -az annál hatalmasabb orleanista lesz. Melyik a félelmesebb ellensége a -respublikának, az ultrademokrata-e, vagy a royalista? – Ez a dilemma -győzött. «Vicisti Galilæe», mondá a minister. «Kiástál egy elkárhozott -lelket a pokolból!» S azzal kitörülte Raoul Ripaille nevét a harmadik -kategoriából is s beirta, most már nem azt, hanem Lis Blanc Lyonel gróf -nevét a negyedik osztályzatba. - -– S az mit jelent? - -– Száműzetés tíz esztendőre Francziaországból és annak a gyarmataiból, a -tiszti rang és legion d’honneur elvesztésével. - -Sidonia grófnő megkönnyebbülten lélekzett fel. - -Lándory felállt mellőle s pár lépest tett a teremajtó felé. - -Sidonia grófnő utána lebbent s megragadta a kezét. - -– Uram. Önnek nehéz valamit mondani. Olyan nagy a hála, a mivel önnek -tartozunk: én és az egész családom. - -– Grófnő! A hála mindig egy neme a gyűlöletnek. - -– Talán ezuttal nem az. Még egy szót mondok önnek. Ha L’Aisne Alfred meg -tudja azt, hogy mit köszönhet az ön közbenjárásának, az önnek halálos -ellensége lesz. - -– Máris az. De a míg ellenségem, addig nem félek tőle, hanem ha egyszer -jó barátommá fog lenni, akkor elkezdek vigyázni magamra. - -Ezzel átléptek a terembe. - -Medea még mindig a zongoránál ült: a fiatal jegyző bal oldalán állt, s -fordította a hangjegylapot; jobbján pedig Alfréd tehénkedett a -zongorára. Közel hozzájuk egy kis kártyaasztalnál játszott béziguet a -souspréfet az abbéval. Hármasban voltak a marquisval; a vesztes mindig -pihent; ezuttal ő volt a vesztes, ráért Medeát mulattatni, míg rákerül a -sor. - -Ki is lehetett találni, hogy miről beszélgetnek, mert a mint Sidonia -grófnő Lándoryval együtt előjött a téli kertből, egyszerre félbeszakíták -a beszélgetést. - -Lándory búcsút vett Sidonia grófnőtől, a kalapját a kezében tartá s -egyenesen Medea grófnő felé ment, hogy attól is búcsút vegyen, egy -szokásos udvarias bókkal. - -Medea, a mint őt közelíteni látta, egész tüntetőleg elfordítá a fejét s -a fiatal jegyzővel kezdett el társalogni. - -Lándory aztán el is hagyta azt, hogy Medeának mondjon búcsúzó bókot, -hanem a helyet concurrentiát csinált neki. Ő is a kis jegyzőhöz lépett -és kezét annak a karja alá dugva, igen szárazon azt kérdezte tőle: - -– Jegyző úr! Készen van a mai hivatalos ténykedésről szóló protocollum? - -Erre a kis jegyző nem tehetett mást, mint hogy a szeme közé nevessen. -Csodabogár! Ez azt hiszi, hogy a jegyzőnek egyéb dolga sincs, mint -jegyzőkönyvet írni. – Medea kerek szemeket csinált rá; egy pár úr -félrefordult kunczogni. Hisz ez egy barbár! A ki annyi neveléssel sem -bir, hogy mikor a háziasszony diskursusban van egy vendégével, azt ne -zavarja meg. Alfréd marquis egész impertinens gúnynyal kérdezé -Lándorytól: - -– Hát olyan igen nagyon sürgetős önre nézve az a mai protocollum? - -– Rám nézve egy cseppet sem sürgetős, sőt ellenkezőleg. Nekem előnyös -lesz az, ha a jegyzőkönyv holnapra marad. Azt bizonyosan tudni fogják -önök, hogy holnap van az utolsó terminus a Traumhold-tömegnél -bejelenteni a követeléseket! - -– Ah! Ah! Kérem, kérem! Mi az? - -Alfréd egyszerre megszünt impertinens lenni. - -Medea bámulva látta, hogy a marquis nagyon nyájasan csatlakozik -Lándoryhoz, karjába ölti a karját s aztán olyan közelről, hogy majd a -szivaraikkal égetik ki egymásnak a szemét, beszélnek egymással, rövid -mondatokban, melyeknek mindegyike mint a villanygép hozza mozgásba a -marquis tagjait és arczvonásait. Halkan beszélnek, hogy a közelállók ne -hallják. - -Lándory mondá: - -– A bécsi törvényszék két év előtt záridőt tűzött ki a lefoglalt -Traumhold-féle tömeget illetőleg mindazokra nézve, a kik hitelezés, -letéteményezés, vagy károsodás czímén követelnek a tömegen valamit. - -– Nem hallottam róla, suttogá a marquis. A Lis Blancok tudom, hogy -jelentkeztek. - -– Igenis az ellopott ékszerek és a végrendelet miatt, de nem a félmillió -frank értékpapirokért, a mikről nem volt tudomásuk. A marquis tudott -felőlük; de ön megint nem jelenthetett be az iránt követelést, mert az -első végrendelet e félmilliót nem hagyományozta önnek, és így az -ügyvédje nem talált jogczímet igénytámasztásra. - -– És így senki sem jelentkezett? - -– Senki. A határidő holnap déli 12 órakor lejár s ha addig önök, a kik -között a codicillus azt a félmilliót felosztja, megfelelő lépést nem -tesznek, a törvényszék az uratlan ötszázezer frankot odacsapja az -«árvalányok» intézetének pénzalapjához, melynek a boldogúlt feleségem az -apja örökét hagyományozta. Én jobb szeretem, ha ez a jótékony intézet -gyarapodik vele. És így, ha önöknek nem sürgetős az a protocollum, nekem -nem az. - -Medeának a bámulata fokozódott, mikor Afrédet Lándorytól gyorsan -elszaladni s egy ugrással a souspréfèt háta mögött teremni látta. Annak -épen tele volt a keze négy «ass»-al és sext majorral. De a mint az első -mondatot a fülébe súgta a marquis, lecsapta a «match»-nak igérkező -kártyát az asztalra, feldöntötte a bezigue-jelző táblát, felugrott a -székéről, s mint a vad oroszlán rohant a kis jegyzőre, szikrázó -szemekkel ordítva a szeme közé: - -– Hát ön még sem készítette el a protocollumot? - -Aztán az abbé is felugrik a kártyaasztaltól, az is oda fut a kis -jegyzőhöz: - -– Jöjjön, jöjjön, barátocskám. Majd én segítek önnek purisálni! - -Purisálni! Kártyaasztal helyett! – Bűvészet megy itten végbe. Biz a kis -jegyzőt elvitték a zongora mellől, nem bánták, akárki forgassa a kótát a -grófnőnek. - -Lándory végre hozzá jutott, hogy egyedül maradt Medea előtt. - -– Madame! meghajtá magát búcsúvételül s aztán indúlt kifelé. - -Medea azt látta, hogy az egész társaság felkavarodik. Alfréd odafut -Sidonia grófnőhöz, azzal is abba hagyatja az érdekes epizódot, melyet a -colonel bocsát közre az issy-i erőd ostromáról. Másfelől pedig a maire -reménykedve siet bevágni az útját a távozni készülő Lándorynak, -visszatartva őt erőhatalommal. Nem szokás ez művelt társaságban. - -– Ah, uram, ön már el akar bennünket hagyni? Épen most akartam önt -felszólítani, hogy üljön le velem egy partie sakkra. - -– Nem tudok sakkozni. - -– Ah. Pedig az ön hazafiai híresek arról, hogy mind sakkoznak. - -– Azok az arabok. - -– Aztán a lábaikat keresztbe szedik maguk alá, mikor leülnek. - -– De most már hozzá szoktak a székenüléshez is. - -– És a próféta szakállára esküsznek? - -– Hja, az régen volt. Most már a próféta borotválkozik. - -Ez a sok bohóság szándékosan volt kifundálva, abból a czélból, hogy a -távozni készülőt valami vitába keverje. - -Végre még az öreg inas is beavatkozott a szövetségbe. Egy nagy ezüst -tálcza volt a két kezében, tele fehér, piros és sárga folyadék tartalmú -poharakkal. A lehető legvigyoribb nyájassággal ejté ki az édes hangot a -«kedves» vendéghez: - -– Sorbeth! - -Lándory nem állhatta meg, hogy erre a mosolygó arczra el ne nevesse -magát. (Az inasnak is úszott kétezer frankja a félmillió közt: ez is -tudta már, hogy miért mosolyog.) - -– A próféta szakállára esküszöm, hogy soha sem iszom sorbethet. - -De nem tudott tőle megszabadulni, kénytelen volt egy pohár sorbethet -magába diktáltatni. - -Medea el nem tudta képzelni, hogy miféle villám csapott ide most be? - -Jött a souspréfet. Az is elfogta Lándoryt. Most már valósággal -cernirozva volt. - -Boisgoberry úr egész protektori minával mazurkázott oda a vendég urhoz, -mintha ő követne el rajta valami nagy szivességet. - -– Egy óra mulva készen lesz a jegyzőkönyv s hitelesített másolatban -rendelkezésére álland önnek. - -– Fölöttébb lekötelezve érzendem magamat, s egy óra mulva a szolgámat -érte fogom küldeni. - -– De hisz itt is megvárhatná ön. - -– Sürgetős leveleket kell még ma irnom és postára adnom. - -– Ah, haha! Kár fárasztani magát. Seigniersben nincs éjszakai -postaszolgálat, sem távirati állomás. - -– Azon majd segítek én. Az inasom lóra ül, s elviszi a sürgönyömet a -legközelebbi táviró-állomásig. - -Erre a szóra odakerült Alfréd is. Voltak már négyen, a kik Lándoryt -fogták. Az utolsó szó kapta meg a figyelmét. - -– Ah! Akkor az a derék fiú elvihetné a mi sürgönyünket is a – izéhez? -Hova kell nekünk azt a bejelentést czímezni? - -Lándory mély deferentiával hajtotta meg magát, a souspréfet úr felé -fordulva. - -– Monsieur mindent jól tud. - -Monsieur nem akarta elérteni a sarcasmust, hátraveté a fejét, négy ujját -a mellényébe dugta, s a zsinóron függő lorgnettejével szélmalmot -csinálva, tiszteletparancsoló önérzettel tárta fel ismereteinek -lajstromát. - -– Igen is. Jól tudok mindent, a mi az administrativ közegek -internationális correlatiójára tartozik; csakhogy az önök dualistikus -államformája mellett nagy specziál studium kell hozzá, eltalálni, hogy -vajjon a szőnyegen forgó esetben az inhibitiót melyik forumhoz kell -adressálni; a bécsi lordmayorhoz-e, vagy a budai palatinushoz. - -– Az tökéletesen mindegy. Biztosítá őt Lándory. - -A marquis boszusan toppantott a lábával. Ő neki már közvetlenebb -ismeretei voltak a budai palatinusról a kinek a neve «herczeg -Czernovicz». A leánya pénztárosnő volt a Café Anglaisban: elragadó -szépség, ki fölségesen tudta vegyíteni a sorbet marasquinot, s egynehány -jó embertől valami kétszázezer frankot szedett fel kölcsön, a mit az -atyja, a palatinus fog egykor kifizetni. A dologból cause celébre lett: -s végre kisült, hogy Budán nincs palatinus, s ha van, nem híják herczeg -Czernovicznak. Ezért a marquisnak fölöttébb nagy kétségei voltak a -souspréfet ur jól értesültségében. Egész könyörgőre fogott hangon dadogá -Lándoryhoz: - -– Uram! Ha már eddig részt vett ön a «családunk» jelen ügyében: most a -kapuzárás előtt ne hagyjon bennünket az utcza közepén. – E közben -mindenféle arczjátékkal igyekezett a helyzet kritikus voltát megértetni, -s sikeres beavatkozásra buzdítani valakit, Lándory vállán keresztül -mimikázva. - -Lándory tudta jól, hogy kinek integet a marquis. Sidonia grófnőnek. – -Csak azért sem nézett hátra. - -Medea élesen figyelt a jelenetre. Látta azt a sokféle, megszeppenését -elmosolyogni törekvő arczot: azt a protegáló instálást annyi nagy és -kicsiny ember részéről, egy idegen, ma látott ember irányában. - -Nem érté, hogy mi bajuk lehet, de azt kitalálta, hogy azoknak nagy -szükségük van erre az emberre. Ez pedig tudja azt, és paczkázik velük. -Ezek el nem fogják ezt a vadat. - -Úgy ült ott Medea, karcsu nyakát előrehajlítva, mint a lesben ülő -panthera, – látta, hogy most az anyja is közeledik Lándory felé. Még az -is meg fogja magát alázni. - -– Hiszen itt is dolgozhatik ön – marasztalá a vendéget a marquis. – -Nekem van itt egy igen kedves dolgozó szobám az emeleten. Azaz, hogy -volt az enyém, a míg én voltam itt az úr. Az egészen önnek való hely. -Ott megirhatja a leveleit. - -Ezt már Sidonia grófnő is hallhatta, s gyors előrelépéséből sejteni -lehetett, hogy a marquis ajánlatát háziasszonyi meghivásával -szentesíteni siet. - -Medea látta a férfi arczából, hogy még a grófnő meghivására sem fog itt -maradni szálló vendégül. Azt is tudta, hogy miért «nem?» Minden -bizonynyal «nem». – Valamire határozta magát. - -Meg akarta talán kimélni az anyját? vagy megszánta a publikumot? vagy -meg akarta mutatni az erejét? – Hirtelen fölállt a zongora mellől s -odasietett Lándoryhoz. - -– Uram! Én is kérem önt, hogy legyen a mi vendégünk. - -S ezzel eléje nyujtá a jobb kezét. – S midőn Bertalan elfogadta ezt a -jobbot, akkor a balkezét is tetejébe tette. - -És Bertalannak volt elég vakmerősége, mind a két párducz-kacsót -egyszerre a kezében tartani. - -– Köszönöm, grófnő, itt maradok. - -Ekkor aztán nagy lett az öröm Izraelben. Rögtön futtattak a vendéglőbe, -elhozatni Lándory utiszereit, Péter urat, meg a készen tartott lovát -nagy diadallal hozták fel a kastélyba. - -Lándory aztán magával vitte a dolgozó szobába a munkabiró urakat, s maga -mondta nekik tollba a nyilatkozatokat, a melyek irásban, s azokat, a -melyek távirat utján intézendők az osztrák első folyamodásu birósághoz. -Ha nem érkezik is meg napjára a levél, de a távirat és a postabélyeg -kelete megőrzi az igényt és jogot. Még aztán az érdekeltek -megnyugtatására a saját nyilatkozatát is megismerteté velük. Jól -indokolt lemondás az, a netaláni elkésésből származható minden formális -előnyökről. - -Az urak, kik a dolgozó szobából a salonba visszaszállingóztak, -kifogyhatatlanok voltak Lándory becsületességének magasztalásában, a -miért aztán Medea kezdte őt tökéletesen meggyülölni. - -Hiszen legyen ő becsületes ember, nemeslelkü «bolond»; toronymagasságig: -– de ne kerüljön az ő légkörébe! - -A hivatalos munka tökéletesen be lett fejezve, Péternek a nyakába -akaszták a táskát az iratokkal, felsegíték a nyeregbe, ellátták -revolverrel és certifikáttal, meg pálinkás kulacscsal s áldást -kiáltottak utána, mikor elrobogott. - -Aztán a vendég urak is kocsijaikra ültek s megnyugtatott kebellel -távozának. Legutolsónak maradt De L’Aisne Alfréd. Atyafiságosan vett -búcsút a hölgyektől, «megölelve» a kezeiket, (a hogy a franczia szokta -szemérmesen kifejezni a «csókot»). Végül aztán Lándorytól is meleg -búcsut vett; azt már formaliter megölelte, biztosítva őt őszinte -barátsága felől. - -Már is! - - - - -TARTALOM. - -I. KÖTET. - - A czím alak 1 - A végzetes személycsere 2 - A rémpör hőse 18 - A nevető leány 23 - Monterosso és Kolaczin 40 - Egy mesés jellem 53 - Nem nevet már 62 - A karácsonyfa alatt 79 - A világon kívül 91 - Egy csepp vér. – Egy csepp méreg 116 - A két hajó 130 - A méregkeverő 138 - Az elrabolt kincs 153 - A Lis-Blanc szekrény 168 - A mi a két irás között van 194 - Monsieur de L’ane doré 207 - -FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA. - - -[Transcriber's Note: - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -52 |érte. |érte». - -52 |bagnóban is!« «s |bagnóban is!» s - -58 |Iit van |Itt van - -74 |Uljön le |Üljön le - -129 |jó kikerülni.» |jó kikerülni. - -136 |e szép |«e szép - -166 |On ezt |Ön ezt - -177 |iranti |iránti - -189 |kíadott |kiadott] - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A LÉLEKIDOMÁR (1. RÉSZ) *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. |